38 files changed, 24438 insertions, 0 deletions

diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes
new file mode 100644
index 0000000..d7b82bc
--- /dev/null
+++ b/.gitattributes
@@ -0,0 +1,4 @@
+*.txt text eol=lf
+*.htm text eol=lf
+*.html text eol=lf
+*.md text eol=lf
diff --git a/76235-0.txt b/76235-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..be43649
--- /dev/null
+++ b/76235-0.txt
@@ -0,0 +1,13764 @@
+
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 76235 ***
+
+
+AZ EGRI CSILLAGOK
+
+(BORNEMISSZA GERGELY ÉLETE)
+
+REGÉNY ÖT RÉSZBEN
+
+IRTA
+
+GÁRDONYI GÉZA
+
+I. KÖTET
+
+(1. 2. 3. RÉSZ)
+
+BUDAPEST
+
+LÉGRÁDY TESTVÉREK KIADÁSA.
+
+NYOMATOTT LÉGRÁDY TESTVÉREKNÉL, BUDAPESTEN.
+
+
+
+
+ELSŐ RÉSZ.  HOL TEREM A MAGYAR VITÉZ?
+
+
+I.
+
+A patakban két gyermek fürdik: egy fiu meg egy leány. Nem illik tán,
+hogy együtt fürödnek, de ők ezt nem tudják: a fiu mindössze hét
+esztendős; a leány két évvel fiatalabb.
+
+Hogy a nap tüzesen sütött, ide vonultak az erdő vén fái közé. A patak
+itt kerek kis tóvá bővült, s magas zöld fü meg káka nőtte körül. De
+különben is csak kisvizü patak volt. Nem lehetett volna benne a korsót
+seholse megmeriteni.
+
+Eszük ágában se volt, hogy megfürödjenek. Először csak a lábukat
+mártogatták a vizbe, azután bele mentek térdig. Gergelynek megvizesedett
+a gatyácskája, hát ledobta. Aztán az ingét is ledobta. Egyszercsak ott
+lubickol meztelenen mind a kettő. Pacskolják a vizet; csurgatják az
+ujjuk hegyéről; meg-megsöprintik a viz szinét, hogy szinte porzik.
+
+Szabadon fürödhetnek: nem látja itt őket senki. A pécsi út jó messze van
+ide, s az erdő végtelen. Ha valaki meglátná őket, lenne is nemulass;
+mert a fiucska még csak hagyján, az nem urfi, de a leányka, az a
+tekintetes Cecey Péter úr leánykája, – kisasszony, – és úgy illant el
+hazulról, hogy senkise vette észre.
+
+Még igy csupaszon is látszik rajta, hogy úri leány: kövér, mint a galamb
+és fehér, mint a tej. Ahogy ugrándozik a vizben, a két kis hajfonat
+ide-oda röppen a nyakán. No bizony, nem szép haj: fehér, mint a kender;
+de gyereknek ilyen is jó.
+
+– Derdő, – mondja a fiunak, – uttyunk.
+
+A Gergőnek nevezett ösztövér barna fiu háttal fordul, amaz meg
+belekapaszkodik a nyakába. Gergő megindul most a part felé, a másik
+gyerek meg a viz szinén lebeg és rugódozik s ezt nevezi ő uszásnak.
+
+Azonban, hogy a parthoz érnek, Gergő belefogódzik a kákabokor zöld
+üstökébe és aggodalmasan néz körül.
+
+– Jaj, a szürke! – mondja leoldva a leány kezét a nyakáról.
+
+Aztán kifut a vizből és ide-oda futkos, vizsgálódik a fák között.
+
+– Várjon Vicuska, – kiáltja a leánynak, – várjon, mindjárt jövök!
+
+Aztán azon meztelen elnyargal.
+
+Néhány perc mulva egy vén szürke lovon tér vissza. A ló fején hitvány
+madzagkötőfék van. Össze volt az kötve a lábával, de eloldozódott.
+
+A gyerek hevesen csapkodja a lovat egy faággal, s hogy visszaérkezik a
+fürdőhelyre, a lónak a nyakába kapaszkodik s ügyesen leereszkedik a
+földre.
+
+– Törököt láttam, – mondja dideregve, – bujjunk el!
+
+A lovat sietve a fához köti; felkapkodja a földről a ruháját, s egyik
+kezével a ruhát szoritva, másikkal a leányt húzva maga után, fut egy
+bokor felé. Fut a két meztelen kis gyerek egyenesen egy
+galagonyabokornak, amely a parttól valami harminc lépésnyire
+krinolinosan ül a fák között. Megbujnak, meglapulnak a mögött a füben.
+
+Abban az időben nem volt ritkaság a török az utakon. S te kedves
+olvasóm, aki azt gondolod, hogy ez a két gyerek most ezen a nyáron
+fürdött a patakban, bizony csalódol. Hol van már az a két gyerek, hol?
+És hol vannak mindazok az emberek, akik e könyvben eléd jönnek, mozognak
+és beszélnek? Por az mind. Némelyiknek a csontja talán még megvan a
+földben, de a szive por; lelke pedig visszaszállott régen a
+végtelenségbe, ahonnan származott.
+
+1533-at irtak akkor a levelek aljára, s csakúgy jártak emberek a földön,
+mint ma. A nap éppen úgy sütött; a fák éppen úgy leveleztek; a szülők
+épp úgy szerették gyermekeiket, mint mostan, s a legények, leányok épp
+oly szerelmesek voltak egymásba, mint ma.
+
+Csak az évszám volt más, meg a ruha, meg a király. Hát csak tedd el az
+idei kalendáriumot tisztelt olvasóm, és vedd elő gondolatban az
+1533-ikit. Ennek az évnek a májusában élsz te mostan, mig e sorokat
+olvasod, s vagy János király az urad, vagy a török, vagy I. Ferdinánd.
+
+Az a kis falu, ahova a két gyermek való, a Mecsek egyik félreeső
+völgyében van. Egynehány szalmás vályogház, meg egy nagy kőház az egész.
+Az ablakok olajos vászonból vannak minden házon, az uri házon is, de
+máskülönben olyan házak, mint a mostaniak. A kis falut sürü fák
+lombozzák körül, s a lakók azt gondolják, hogy a török sohase talál ide.
+Hogy is találna: az út meredek, szekérnyom azon nincs; torony sincs; az
+emberek élnek, halnak itt, mint az erdei bogarak.
+
+A Gergő gyerek apja valamikor kovács volt Pécsett, de már meghalt. Az
+asszony idevonult Keresztesfalvára az apjával, egy ősz öreg paraszttal,
+aki részt vett még a Dózsa György lázadásában, s ezért is kapott
+menedéket a falu uránál, Ceceynél.
+
+Az öreg néha bement az erdő rejtett útain koldulni Pécsre, s abból éltek
+télen is, amit az öreg igy szerzett, meg ami az uraság házától jutott
+olykor az asztalukra.
+
+Ezen a napon is a városból jött meg az öreg.
+
+– Legeltesd meg a szürkét, – mondotta az unokájának, – nem evett szegény
+egésznap semmit.
+
+Igy indult ki Gergő a lóval az erdőbe. Útközben ahogy elment az uraság
+háza mellett, a kis Éva kibujt a kertajtón és könyörgött neki:
+
+– Derdő, Derdő, hadd menjek veled!
+
+Gergő nem merte azt mondani a kisasszonynak, hogy maradjon odahaza.
+Leszállt a lóról, és vezette Évát, amerre az kivánt menni. Éva arra
+kivánt menni, amerre a pillangók. A pillangók befelé röpültek az
+erdőnek, hát ők is arra futottak. Végre, hogy a patakot meglátták, Gergő
+jónak látta már a lovat legelőre ereszteni. Igy kerültek ők a patakba és
+a galagonya bokor mögé, ahol most nyulakként meglapulva reszketnek a
+töröktől.
+
+És ez a félelem nem árnyéktól való. Egynehány perc mulva ropogás
+hallatszik az avarban, és mindjárt rá egy structollas fehér töröksüveg
+meg egy barna lófej jelenik meg a fák alatt.
+
+A török ide-oda forgatja a fejét, s mind közelebb-közelebb a fa mellett
+legelő szürkéhez, a maga sötétpej kis lovát kantáron vezetve.
+
+Most már látni, hogy a török csontos arcu barna ember. A vállán dióbarna
+köpönyeg, a fején tornyos fehér süveg. A félszeme be van kötve. A másik
+szeme immáron a fa mellé kötött szürkét vizsgálja Nem tetszik neki, az
+látszik az arca fintorgásán, de azért eloldja.
+
+Jobban tetszenék neki a gyerek, akit a lovon látott. A gyerek jobban
+kél, mint a ló. A konstantinápolyi rabvásáron háromszor annyit is adnak
+érte. De a gyerek nincsen sehol.
+
+A török megnézi egynéhány fának a hátát, és felvizsgálódik a lombokra
+is.
+
+Azután tiszta magyar szóval igy kiabál:
+
+– Gyere elő mókuskám, fügét adok. Gyere csak elő!
+
+A gyerek nem jelentkezik.
+
+– Gyere elő, kis pajtás, ne félj, nem bántalak. Nem jösz? Ha nem jösz,
+elviszem a lovadat.
+
+És csakugyan összefogja egy kézbe a két ló vezetékét, és viszi magával
+el a fák között.
+
+A két gyerek némán és sápadtan hallgatta eddig a törököt. A fügekinálás
+nem oldotta fel őket a rémület dermedtségéből. Sokkal többször hallották
+otthon a _Vigyen el a török!_ – szidást, meg a hajmeresztő török
+meséket, hogysem akármiféle édesgetésre előbátorodtak volna a bokorból.
+Hanem mikor azt mondta a török, hogy elviszi a szürkét, a Gergő gyerek
+megmozdult. Igenis megmozdult. Ránézett Évicára, mintha tőle várna
+tanácsot, s olyan arccal nézett rá, mintha tüske ment volna a talpába.
+
+A szürkét viszik! Mit mondanak otthon, ha ő a szürke nélkül tér vissza?
+Mivel megy a nagyapó pénteken koldulni?
+
+A kis Éva mindezekre a gondolatokra nem felelt. Szótlanul kucorgott
+mellette. Nagy kék szemei vizesek voltak a visszafojtott sirástól.
+
+Azonban a szürke ment. Gergő hallotta a lépéseit. Nagy lomha lépései
+vannak a szürkének. A száraz haraszt egyenletesen csörög, amint ő lép.
+Hát viszi a török, csakugyan viszi.
+
+– A szürke… – hebegi Gergő siróra torzult szájjal.
+
+És fölemeli a fejét a füből.
+
+Megy a szürke, megy. Csörög az erdei haraszt a lába alatt.
+
+De már most elfeledkezik Gergő az egész világról: fölugrik, és utána
+iramodik azon csupaszon a szürkének.
+
+– Bácsi! – kiáltja reszketve, – török bácsi!
+
+A török megáll és elvigyorodik.
+
+Jaj de csunya ember! Úgy vigyorog, mintha harapni akarna!
+
+– Bácsi a szürkét, – rebegi sirva Gergő, – a szürke a miénk…
+
+És megáll.
+
+– Gyere hát, ha a tietek, feleli – a török, – nesze.
+
+Azzal elveti a kezéből a szürke kantárszárát.
+
+A gyerek most már csak a szürkét látja. Ahogy a szürke nagylomhán
+megindul, odaszökik és megfogja a kantárt.
+
+Ebben a pillanatban ő is fogva van. A török nagy erős ujjai átkapcsolják
+gyönge kis meztelen karját, s ő felrepül a másik lóra, a pejre, annak a
+nyergébe.
+
+Gergő felvisit.
+
+– Csitt! – mondja a török, előkapva a dákosát.
+
+Gergő azonban tovább kiabál:
+
+– Vicuska! Vicuska!
+
+A török arra forditja a fejét, amerre a fiu. Keze a tőrön.
+
+Persze, amint a másik kis meztelen gyerek fölemelkedik a füből,
+visszadugja a dákost és elmosolyodik.
+
+– Gyere, gyere, – mondja, – nem bántalak.
+
+S megindul a két lóval a leányka felé.
+
+Gergő le akar mászni a lóról. Gergő nagyot kap tenyérrel a hátára. Gergő
+tehát bőg és ülve marad, a török meg otthagyja a két lovat és fut a
+kislány után.
+
+A szegény kis Vica menekülne mostan, de aprók a lábak és magas a fű.
+Elbukik. Csakhamar ott rugódozik és sivalkodik a török ölében.
+
+– Csitt! – szól a török rácsapva a gömbölyüjére, – csitt mert mindjárt
+megeszlek, ha el nem hallgatsz! Ham – ham!
+
+A kis leány elhallgat. Oh, hogy ver a szivecskéje, ver, mint a tenyérbe
+fogott kis verébé.
+
+Azonban, hogy a lovakhoz érnek, ujra kitör belőle a kiáltás:
+
+– Apuska! apa!
+
+Mert a kétségbeesés azt gondolja, hogy elhallatszik a kiáltása minden
+messzeségre.
+
+A Gergő gyerek is bőg. Az ökleit a szemén forgatva sirja:
+
+– Haza megyek, haza akarok menni!
+
+– Hallgass, rongyos fattyu! – rival rá a török, – mert mindjárt agyon
+csaplak!
+
+És fenyegetően rázza az öklét Gergő felé.
+
+A két gyerek elhallgat. Gergő csöndesen picsogva ül a nyeregben. Csak a
+szeméből görgedeznek a könnyei.
+
+És mennek.
+
+Amint kiérnek az erdőből, a Gergő gyerek látja, hogy a Mecsek útján
+fölfelé szekerező török nép tarkállik. Lovas akindsik, gyalog azabok,
+tarka öltözetü szabad katonák. Virgonc kis lovakon ülve szállinkóznak
+hazafelé.
+
+Ez a csoport, amelyik itt megy, valami tiz megrakott kocsit és szekeret
+kisér. A szekereken fehér ágynemü, szekrények, ágyfák, hordók, székek,
+vadbőrök, gabonás zsákok rendetlen össze-visszaságban. A szekerek
+mellett megláncolt lábu, hátrakötött kezü bús rabok ballagnak.
+
+A mi janicsárunknak három szekere és hét rabja van. Öten vannak még
+kéknadrágos, piros csizmás, fehér süveges janicsárok, három meg prémes
+sapkáju, nagy dárdáju azab. A félszemünek porral lepett fehér strucctoll
+leng a süvege elejétől hátrahajoltan, csaknem a háta közepéig.
+
+Mig emez bent járt az erdőben, a három szekér megállott oldalt az út
+szélén, és helyet adott a többi hazavonulónak.
+
+A janicsárok nevetve fogadják a két gyereket, meg a szürkét.
+
+Mit locsognak törökül, azt Gergő nem érti. Róluk beszélnek meg a lóról,
+az kétségtelen. Mikor őrá néznek meg Vicuskára, nevetnek; mikor a lóra
+néznek, úgy integetnek, mint mikor az ember legyet kerget.
+
+A török feldobja a két gyereket a kocsira, az ágynemü tetejére. Egy
+pufók hajadon is ül ott, megláncolt lábu rableány, arra bizza őket.
+Azután egy szennyes zsákot old meg az egyik sapkás török és mindenféle
+ruhát húzkod ki belőle. De ez mind gyermekruha. Van közte kis szoknya,
+kis szűr, pittykés mellény, sapka, kalap, kis csizmák. A török
+előválaszt két kis inget meg egy kis szürt és feldobja a szekérre.
+
+– Öltöztesd fel őket, – mondja a félszemü a leánynak.
+
+A leány körülbelül tizenhét esztendős. Parasztleány. Ahogy öltözteti a
+gyerekeket, megöleli és megcsókolja őket.
+
+– Hogy hivnak, angyalkám?
+
+– Vicuska.
+
+– Hát téged, lelkecském?
+
+– Gergő.
+
+– Ne sirjatok, kedves. Velem lesztek.
+
+A két gyerek odasimul a leányhoz; Vica a melléhez simul, Gergő az
+oldalához. Az meg magához öleli őket mind a két kezével és
+körülsimogatja, meg-megcsókolgatja könytől nedves és piros orcájukat.
+
+
+II.
+
+A falubeli kutyák mérges csaholással ugrálnak körül egy fehérszakállu és
+nagyhaju zarándokot. Le is húznák róla a csuhát bizonyára, ha nagy
+keresztes végü botjával vitézül nem hadonázna maga körül.
+
+Eleinte az út közepén ment, de hogy a nagy bozontos kutyák mindegyre
+szaporodtak, óvatosan nekihátrált egy _L_ alakban megszögellő sövénynek
+és a hátát abban megvetve várta, hogy valaki előjön és megszabaditja az
+ostromtól.
+
+Azonban akik elő is jöttek a nagy ugatásra, azoknak a szeme a faluba
+bevágtató öt magyar vitézre fordult. Egy pirosköpönyeges szőke dalia
+lovagolt elől; darutoll a süvegén, kivont kard a kezében. Könnyű,
+meggyszin zekéje alól páncéling vetett csillogó ráncokat. Mögötte négy
+egyszerűbb öltözetü katona; mindnyáját fegyver csörgi körül. A négy
+katona is kivonta a kardját, mikor beérkeztek a faluba, és jobbra balra
+forgatták a fejöket, mintha valakit keresnének.
+
+Az öt vitéz egyenesen a Cecey háza felé tartott.
+
+Cecey a szérű árnyékán ült. Három paraszt nyírt ott birkákat. A kezükben
+olló, az oldalukon kard. Ilyen világ volt akkor Magyarországon.
+
+A kapunál fegyveres őr aludt. A robogásra fölhorkant az álmából, azután
+sietve kitárta a kapu másik szárnyát is, és a lovagok általdökrettek a
+hidon, s bekocogtak az udvarra.
+
+Cecey meglátta őket. Fölkelt és feléjök baktatott. Furcsa menése volt az
+öreg úrnak: az egyik lába nem hajlott térdben, a másik meg nem hajlott
+bokában. De hogy is hajlott volna, mikor fából volt mind a kettő. És a
+jobb keze is hiányzott: a vászonkeze ujja csak lötyögött a csuklóján.
+
+A darutollas vitéz leugrott a lóról, és a lova kantárát az egyik
+katonának dobta. Ceceyhez sietett.
+
+– Dobó István vagyok – mondotta a süvegét levéve, bokáját összeütve.
+
+Hosszu csontos legény, de csupa erő minden mozdulata.
+
+– Kinek a hadából? – kérdezte Cecey, az egyetlen ép kezét a háta mögé
+dugva.
+
+– Most a Török Bálintéból – felelte a fiatal ember.
+
+– E szerint Ferdinánd hive vagy. Isten hozott ecsém.
+
+Kezet nyujtott neki.
+
+– Hát mi járatban vagytok? Hogy vetődtök ebbe az eldugott faluba?
+
+– Mink bizony bátyám Palotáról jövünk.
+
+– A Móré várából?
+
+– Nem a Móré vára az már.
+
+– Hát?
+
+– Most éppen senkié. Meg várnak se vár az már, hanem kőhalom.
+
+Az öreg falábú nagyot bámult.
+
+– Lerontottátok?
+
+– Le azt.
+
+– Hála Istennek. No gyere be a hüvösre, öcsém, ide a tornác alá. Nézd
+csak, anyjuk, vendégünk van.
+
+– Lerontottátok! – kiáltott ujból elbámulva.
+
+A kis kövér úri asszony ott forgott már a tornácon: asztalt igazitott az
+árnyékra egy cseléddel. A másik cseléd meg nyitotta már a pinceajtót.
+
+– Hogy is hivnak, öcsém, Bodó vagy Dobó?
+
+– Dobó István.
+
+– Dobó Pista – szólt Cecey, bemutatva az ifjut a feleségének.
+
+Aztán intézkedett, hogy a katonák is bort és ennivalót kapjanak, s
+egyben a papért is futtatott.
+
+– Mielőtt leülnék, bátyám, – mondotta Dobó – meg kell kérdeznem, hogy
+nincs-e itt Móré, mert én őt keresem.
+
+– Nem láttam a gézengúz haramiáját, de ne is lássam, csak az akasztófán.
+
+– Akkor rossz nyomon járunk – szólt Dobó a fejét csóválva.
+
+Aztán vizet kért. Fölfogta a nagy csöcsös korsót és az égnek emelte.
+Akkorát húzott belőle, hogy ha lelke van annak a korsónak, hát lélek
+nélkül marad.
+
+– Megengedi bátyám, hogy estig itt maradjak? – kérdezte a viz után
+szakadó jóizü sóhajtással.
+
+– De el sem eresztelek egynéhány napig, hova gondolsz!?
+
+– Köszönöm, – szólt Dobó, – nincs most farsang. Este tovább megyünk.
+Hanem a vasingemet szeretném letenni: kutya meleg ez ilyen időben, ha
+csupa lyukból varrták is.
+
+Mig Dobó a szobában vetkeződött, beérkezett a kapun a zarándok.
+
+– Te a baráttól jösz, – mondotta Cecey a fejét fölemelve.
+
+– Attól, – feleli bámulva a zarándok, – hát honnan tetszik tudni?
+
+– Nem boszorkányságból, elhiheted. A szakállad borz-zsirtól fehér, azt
+az első szempillantással észre vettem.
+
+– Igaz, – felelte az ember.
+
+– Ebből látom, hogy messziről jösz hozzám.
+
+– Az is igaz.
+
+– Nekem pedig messze földről nem igen izenget egyéb, mint a sajóládi
+gvárdián, aki atyámfia.
+
+– Dejszen nem gvárdián az már régen, hanem a király barátja.
+
+– Azt is tudom, üsse meg a menykő a gazdájával együtt, ha nem tudott
+különb urat találni magának. Hogy hinak?
+
+– Varsányi Imrének.
+
+– Hány esztendős vagy?
+
+– Harminc.
+
+– Nohát lássuk, hogy mi hirt hoztál.
+
+– Istentelen melegség van erre, – szólt a zarándok a csuhája bélését
+bontogatva, – oszt annyi a török, mint a légy.
+
+– A barátnak köszönhetjük, meg a királyodnak. No hova a pokolba varrtad
+úgy azt a levelet!
+
+Varsányi elővonta végre a kis vörös-pecsétes levelet, és átadta
+Ceceynek.
+
+– Adjatok enni-, innivalót ennek az embernek, meg szállást is, – szólt
+Cecey a feleségéhez.
+
+És feltörte a pecsétet, kibontotta a levelet.
+
+– Az, – szólt a levélbe belehunyoritva, – a barát irása. Tiszta, mint a
+nyomtatás, de nagyon apró. Én ugyan el nem olvasom.
+
+– Bizonyosan jót irt pedig – mondotta a zarándok, letelepedve a diófa
+árnyékába, – mert nem mondta, hogy siessek. Mikor nagypöcsétü levelet
+küld, mindig sietnem kell. Ez csak olyan kispöcsétü; nem ország dolga.
+
+S hogy ilyen bölcsen megkülönböztette a levelek fontosságát, elégedett
+arccal húzott egyet az eléje tett boros fazékból.
+
+Az asszony is kezébe vette a levelet Nézte alól, felül s nézte a
+széttöredezett pecsétet. Aztán igy szólt:
+
+– Ugy kezdődik, hogy _Carissime_.
+
+– Akkor fontos, – mondotta Cecey.
+
+– Egészséges a Gyuri bácsi? – kérdezte az asszony.
+
+– Nem beteg az soha, – szólt a zarándok, nagyot nyelve az eléje tett
+sajtból.
+
+Egy nagyfejü vállas, erős öreg pap fordult be a kapun. A jövevény
+felállott és kezet akart csókolni.
+
+– Pápista vagy, vagy újhitű? – kérdezte a pap. És nagy fehér szakállát
+simogatta, hogy a zarándok kezet ne csókolhasson.
+
+– Pápista vagyok, – felelte a zarándok.
+
+A pap akkor elfogadta a kézcsókot.
+
+Bementek a szobába. Itt a pap az ablakhoz állott, és egyenesen magyarul
+olvasta a diák levelet:
+
+– Kedves sógorom…
+
+Különös tompa hangja volt a papnak. A mássalhangzókat csak sejteni
+lehetett a beszédében. De azért, akik megszokták, értették a beszédét.
+
+Folytatta:
+
+– … és kedves Juliska. Istentől jó egészséget és zavartalan életet
+kivánok mindnyájatoknak. Továbbá arról értesültem, hogy ott a ti
+vidékteken napról-napra dúl hol Móré, hol a török, és hogy már csak a
+földhöz tapadt jobbágyság marad meg a helyén: aki teheti fut, ki a
+felvidékre, ki pediglen által a némethez. Hát ti, ha még életben
+vagytok, szerelmesim és ha még ott vagytok Keresztesen, ti is mentsétek
+magatokat. Én beszéltem őfelségével, hogy adja meg a ti károtokat…
+
+– Ne olvasd tovább! – pattant fel Cecey – ebnek kell eb kegyelme!
+
+– Csöndesen, kedvesem, – mondotta az asszony a férjét átölelve, – György
+okos, György tudja, hogy mi Zápolyától nem fogadunk el semmit: hallgassa
+végig kegyelmed a levelet.
+
+A pap összeráncolta bozontos szemöldökét, és tovább olvasott:
+
+– … A király nem adhatja ugyan vissza Sásodot, de van egy falu Nagyvárad
+közelében…
+
+– Hagyd el, hagyd el Bálint, – szólt Cecey a haragtól kitüzesedve.
+
+– Már más következik, – szólott a pap.
+
+És olvasott tovább:
+
+– De ha már úgy beléd csontosodott volna az iránta való gyűlölség…
+
+– Belém, belém! – kiáltott az asztalra csapva Cecey, – sem ezen, sem a
+másvilágon. Vagy ha ottan, hát ott is csak fegyverrel.
+
+A pap tovább olvasott:
+
+– … Itt Budán az én kis házam üresen áll és mi nemsokára Nagyváradra
+költözünk. Csak egy szagittárius lakik benne a földszinten. Az emeleti
+három szoba üres.
+
+– Nem kell! – kiáltott Cecey fölállva. – A Zápolya pénzén vetted barát!
+Düljön össze, ha belemegyek!
+
+– Mit tudod, hogy azon vette? – szólt a pap boszúsan, – örökség is
+lehet.
+
+De Cecey már nem hallgatott rájuk. Dühösen kiektett-baktatott a
+szobából, és végig kopogott a tornácon.
+
+A zarándok ott falatozott a tornác végén, a diófa alatt. Megállott
+előtte haragos peckesen, és igy szólt:
+
+– Mondd meg a barátnak, hogy tisztelem: amit irt, annyi, mintha nem irt
+volna!
+
+– Hát nem viszek levelet?
+
+– Nem.
+
+Azzal tovább baktatott ki a szérüre. Föl és alá toppogott a napon.
+Olykor jobbra-balra csapkodott a botjával a levegőben, és haragosan
+mormogta:
+
+– A fejem még nem fa!
+
+A parasztok sebesebben nyirták a birkát.
+
+A kutyák is távolabb huzódtak. Még a ház is mintha lejebb csúszott volna
+a parton.
+
+Az asszony a pappal a tornácon állott. A pap a vállát vonogatta.
+
+– Még ha nem örökség is, – mondotta, – munkája után való szerzeménye a
+barátnak. És ráiratja a nevére. Akkor aztán Cecey-ház, és nem parancsol
+benne a király se.
+
+Dobó előjött a szobából. Az asszony bemutatta őt a papnak. Cecey is
+visszatért és azt mondta:
+
+– Te pap, te megfordultál! Te képes vagy arra, hogy beszegődj Jánoshoz
+zászlótartónak!
+
+– Te meg vénségedre leteszed a magyar nevet, – mordult vissza a pap.
+
+– Te beállsz hóhérnak! – rikácsolt Cecey.
+
+– Te meg németnek! – bőszült fel a pap.
+
+– Hóhér!
+
+– Német!
+
+– Sintér!
+
+– Hazaáruló!
+
+A két ősz ember szinte kék volt már a dühtől, ahogy egymásra orditozott.
+Dobó csak azt várta már, hogy mikor kell őket széjjelválasztani.
+
+– Ne veszekedjenek, az Isten áldja meg kegyelmeteket, – mondotta, – vagy
+inkább veszszenek össze a törökkel.
+
+– Nem érted te ezt, öcsém, – felelt Cecey, a székre vetve magát, – ennek
+a papnak a nyelvét vágatta le Zápolya, nekem meg a jobb kezemet. Hát nem
+bolond ez, hogy a maradék nyelvével Zápolyát védi?
+
+– Ha csak az én ellenségem volna, – felelt a pap is megcsöndesült
+hangon, – régen megbocsátottam volna neki. De azért még igy is azt
+mondom, hogy inkább ő legyen az ura a magyarnak, mintsem, hogy a német.
+
+– Debiz inkább a német, mintsem, hogy a török! – kiáltott ismét Cecey.
+
+Dobó közbeszólt, hogy a két ember megint össze ne horgoljon.
+
+– Jónak egyik se jó, ez az igaz. Várnunk kell egy ideig, hogy tud-e adni
+a német erőt a török ellen, meg hogy csakugyan elakarja-e János adni az
+országot a töröknek?
+
+– Eladta az már, öcsém, régen, mint a boszorkányok az esőt!
+
+– Nem hiszem, – felelte Dobó, – neki sohase kellett a török, neki csak a
+korona kellett.
+
+Az asszony egy tál kirántott csirkét tett az asztalra. Az illatos piros
+sült csirke láttára eltünt a méreg vörössége a két öreg arcáról.
+
+– Hej, mikor olyan fiatal voltam, mint te, öcsém, – mondotta Cecey
+jókedvvel. – Hány esztendős vagy?
+
+– Harmincegy, – felelte Dobó, – bizony maholnap engemet se mond senki
+fiatalnak.
+
+– Mig az ember meg nem házasodik, mindig fiatal. De hogy a manóba is nem
+házasodtál meg?
+
+– Nem értem rá, – felelte Dobó. – Én, bátyám, gyerekkorom óta mindig
+hadban vagyok.
+
+– Hát igy jó. Igy él a magyar világ eleje óta. Azt hiszed tán, hogy én
+táncolásban sántultam meg mind a két lábamra? Én bizony, öcsém,
+Kinizsivel kezdtem. Mátyás király engem a nevemről szólitott. Aztán
+végeztem Dózsával, aki, elhidd nekem, a hősök hőse volt.
+
+Fölvette a szinig töltött ón-poharat, és igy szólt:
+
+– Isten szeresse a magyart és téged, öcsém, különösen. Adjon győzelmet a
+kardodnak. Szép lány feleséget jó magadnak. Tudsz-e sakkozni?
+
+– Nem tudok, – felelte Dobó elmosolyodva ezen a gondolatszökemlésen.
+
+És kiüritette a poharát. Jó erős veres bor volt. Gondolta magában: most
+már értem, mitől olyan mérges ez a két öreg úr.
+
+– No nem is leszel akkor jó hadvezér, – mondotta Cecey.
+
+– Nem, ha keleti módon harcolnánk: csapat csapat ellen. Mink csak magyar
+módon harcolunk: ember ember ellen. Erre pedig sakktábla nem tanit.
+
+– Eszerint mégis tudsz.
+
+– Nem, csak éppen hogy ismerem a játékot.
+
+– No hát, majd ha tudsz, másképen itélsz róla. Egy órai sakkban, öcsém,
+átéli az ember egy heti harcnak az izgalmait.
+
+– Ugy látszik, kegyelmetek mindig sakkoznak itthon.
+
+– Mink? Soha.
+
+– Nem tud tán a tisztelendő ur?
+
+– Tudni tud. De mindjárt összeveszünk. Már pedig, öcsém, mink együtt
+tollasodtunk fel az öreggel, együtt éltünk, együtt harcoltunk.
+
+– Együtt is fogunk meghalni, – fejezte be a pap elérzékenyülten.
+
+S azzal a két öreg barátságosan nézett egymásra és összekocintotta a
+poharat.
+
+– De nini – szólt Cecey, a bajuszát megtörülve, – mégis derék ember ez a
+Ferdinánd, hogy Mórét elpusztitotta.
+
+– Nemcsak Ferdinánd. A két király közösen küldött hadat Móréra. Sokalták
+már a gazságait, mert utóbb már a sirokat is felforgatta.
+
+– De mégis csak Ferdinánd küldött jobban ellene?
+
+– Nem: inkább János. Ferdinánd csak Török Bálintnak izent, hogy segitsen
+Jánosnak, meg ötven bányászt küldött.
+
+– Faldöntésre?
+
+– Arra. Török had is volt velünk valamelyes.
+
+– Persze, a János zászlaja alatt.
+
+– Az alatt, hogy vinné el az ördög az ilyen segitséget; mindig rabolva
+mennek haza felé.
+
+– Azok a disznó akindsik.
+
+– Azok.
+
+– Könnyen végeztetek?
+
+– Nem mondhatnám. Kemény falakból épült az a vár. Faldöntő ágyut nem
+hozott egyik fél se. A sugárágyu meg mit ér: mintha csak legyek szálltak
+volna a falakra.
+
+– Jártam ottan, – jegyezte meg a pap, – sziklavár az, nem palánk. Ott
+volt-e Nagy Gergely?
+
+– Ott. Azt érte az első ágyugolyó.
+
+– Szegény Gergely. Isten nyugosztalja.
+
+– Mit sajnálod! – szólt Cecey a papra. – Az se volt jobb a gazdájánál.
+
+– Igaz, de mégis csak úgy került oda, mint jó alma a rosszak közé.
+
+– Hát nem adták meg magukat?
+
+– Nem. Neki kellett állitanunk az ötven bányászt a szikláknak. Nagy és
+nehéz munkájuk volt, mondhatom. A csákányok szikrát hánytak a kövön, és
+a vasrúdak egy-egy lökésre alig egy ujjnyit mentek a sziklaoldalba. És
+végre is sok kéznek még a kő is enged.
+
+– Felrobbantottátok?
+
+– Először is beizentünk Mórénak, hogy az akna tele van már porral. Akkor
+azt izente vissza, hogy várjunk reggelig. Vártunk. Mit tett az alatt a
+gonosz róka? Összehitta a vár népét és azt mondta nekik, hogy csak
+tartsák magukat keményen, ő kimegy a várból segitségért. – Jól van, –
+felelték azok, – de mivel biztositasz bennünket arról, hogy vissza is
+jösz? – Itt marad mind a két gyermekem, – felelte a lator, és minden
+arany, ezüst, marhám, mit kivántok többet? Azzal leereszkedett kötélen a
+vár faláról és elillant. Mink persze a nagy sötétségben nem vettük
+észre. Mikor aztán a nap fölkelt, és se követ, se fehér zászló, se
+kapunyitás, felrobbantotuk az aknákat. Nem hallatszott ide? Rettenetes
+dördülés volt. Majdnem a földre estünk. A falak ott leomlottak. Mink meg
+be a várba. A katonák olyan dühösek voltak, hogy Mórénak minden emberét
+leölték.
+
+– A gyermekeit is?
+
+– Azokat nem. Egy nagy boltozatban találtuk meg őket. Szép két kis barna
+fiu. Azóta ott vannak János királynál.
+
+– Hát ti most Mórét keresitek?
+
+– Én csak egy kanyarodót tettem érte ezzel a négy emberemmel, mert
+útközben egy csőszszel beszéltünk, akinek a pincéjében hált. Azt mondta,
+hogy erre Pécs felé jött.
+
+– Te Magda – szólt hátrafordulva az asszony az udvaron súroló cselédnek,
+– hol a Vicuska?
+
+– Nem láttam, – feleli a leány. – Ebéd után a kertben játszott.
+
+– Szaladj csak, keresd meg!
+
+– Az én kis leányom, – magyarázta Cecey Dobónak. – Vénségemre
+ajándékozott meg az Isten vele. Majd meglátod, milyen kis Tündér Ilona.
+
+– Fia nincsen?
+
+– Nincsen, felelte szomoruan Cecey. Hiszen ha fiam volna, öcsém, még a
+kezem is kinőne, mint a ráké.
+
+Azonban a gyerek nincsen. A nagy beszélgetésben, levélolvasásban
+mindenki megfeledkezett a kis Vicáról. A leánycselédeknek dehogy is volt
+rá gondjuk. Mind ott dolgozott most az udvaron, s hogy a katonák a
+bajuszukat pödörgetve kacsintgattak rájuk, hát mind úgy hedergette a
+szoknyáját, mintha valamennyi katona mind leánynézőbe jött volna
+Ceceyhez.
+
+Csakhamar tüvé tesznek mindent a ház körül. Cecey, Dobó, a pap, a
+cselédek, a katonák, mindnyájan keresnek, megkutatnak minden bokrot,
+minden játszóhelyet a kertben. Hol a Kató néne? Az vigyázott rája a
+kertben. Meglehet, hogy elaludt, s azalatt kiment a faluba a gyerek. Ki
+látta? Senkise látta. Egy fiucska a kert szélén beszélt vele délután. Ki
+ment el a kert szélén délután? Senki, csak a Gergő gyerek. Az öregapja
+lovát vitte legelni. De hát hol van a Gergő? Az sincs sehol. Bizonyosan
+kiment a lóval az erdőbe. Oh gyermeki könnyelműség! Hányszor megmondták
+neki, hogy a szedresen túl ne menjen a lóval.
+
+Összekutatták a falu körül az egész erdőt, minden fát, minden cserjét,
+árkot, völgyet és bozótot. A Gergely anyja is jajgatva keresett. Az öreg
+Katóra ráakadtak az erdőben, az is keresett már régen, s rekedté
+kiabálta magát az erdőben.
+
+Végre estefelé az egyik cseléd megtalálta a két gyerek ruháját a
+pataknál; a patyolat ingecskét, piros karmazsin cipőcskét, szoknyácskát,
+meg Gergő gyerek ingét, gatyáját, kalapját. Ott voltak szanaszéjjel a
+galagonyabokor mellett. Bizonyosan fürödtek.
+
+A patak partján csakugyan ott a nyomuk a puha fővényben. A nagyobbik
+láb, amelyiknek széjjel vannak nyilva az ujjai, az a Gergő gyereké. A
+kisebbik lábnyom a Vicuskáé. Oh semmi kétség! A piros kis cipőket nem
+húzza fel többé az a kis gyermekláb. A fehér patyolat ingecskét nem ölti
+többé magára az a kis angyaltest. De a Gergő gyereket se látja többé a
+falu, a pajkos kis Gergőt, aki olyan eleven volt, mint a fürj, és olyan
+formás arcu, mint valami úri gyerek.
+
+
+III.
+
+– Az én nevem Margit; szólitsatok csak Margit néninek, – mondta a kocsin
+ülő rableány. – Majd mesélek nektek. Sok mesét tudok. Hová valók
+vagytok, édeseim?
+
+– A faluba, – felelte Gergő.
+
+– A paluba, – felelte a kisleány is.
+
+– Melyik faluba?
+
+– Itt az erdőn van.
+
+– De mi a neve annak a falunak?
+
+– A neve? A nevét nem tudom.
+
+Ez a Margit kövérképü, mindig csókra álló száju parasztleány; az arca
+itt-ott kissé szeplős, és a nyakán két üvegből való gyöngyöt visel. A
+törökök egy somogymegyei pusztáról ragadták magukkal.
+
+A gyerekek feleletére elmosolyodott, aztán rongyokból bábut csinált
+Vicuskának.
+
+– Ez lesz a Vicuska babája; sárga a kendője, piros a szoknyája, –
+mondotta dalolva. – Öltöztetjük, ringatgatjuk, táncoltatjuk,
+altatgatjuk.
+
+A kocsi mellett egy szélesmellü parasztlegény ballag, meg egy ragyás
+cigány. A cigányon sokszorosan foltozott kék nadrág és ugyanilyen
+dolmány van. A dolmánya zsebéből egy fasip tölcsére áll ki. A kocsi
+másik oldalán egy pap megyen; meg egy nagyarcu parasztember, aki lehet
+már negyven esztendős. A pap fiatalabb. Széles arcú magas ember. Se
+szakálla, se bajusza, de még szemöldöke sincsen. És vörös, mint a réz.
+Csak a két szemebogara fekete. Őt bizony ezelőtt egynehány nappal forró
+vizzel öntözgették a törökök, hogy adja elő a templom kincseit.
+
+Voltak is az ő templomának kincsei!
+
+Hát mondom: mindezek rabok szegények. A lábukon lánc. A kezük, – kinek
+elől, kinek hátul – szintén vasban. A legény a cigánynyal, a pap a
+paraszttal össze is van láncolva. A legény mezitláb. A bilincsét a lábán
+rongyokkal bélelte körül.
+
+A rongyok már véresek.
+
+– Álljunk meg, – igy könyörgött hátrafordulva olykor, – hadd igazitsam
+meg a bilincsemet.
+
+A janicsárok azonban rá se hederitettek. Törökül fecsegtek egymással és
+legfeljebb csak egy közömbös tekintet volt a feleletük.
+
+Gergelynek rátapadt a szeme erre a legényre. Milyen kicsiny az orra! És
+milyen kék lajbi van rajta! Ez nem fél. Ha a két keze nem volna
+hátraláncolva, tán mind elfutna tőle a török.
+
+A legény csakugyan nem félt. Fölemelte a fejét és ráorditott a mellette
+lovagló görbehátu törökre.
+
+– A tűz emészszen meg benneteket, pogány farkasok.
+
+– Gáspár, Gáspár, – szólott le Margit a kocsi tetejéről, – viselje békén
+a sorsát, amint csak lehet. A nap, látja már nyugvóban van, meg kell
+állaniok.
+
+Ahogy erre megtörülgette a szemét, a két gyerek is sirva fakadt.
+
+– Haza akarok menni! – bömbögte Gergely.
+
+– Apához! – sirta a kis Éva.
+
+A törökök csakugyan megállottak. Leszálltak a lóról, és korsót vettek
+elő; mosogatták a kezüket, lábukat, arcukat, aztán letérdeltek
+vonalegyenes sorban napkelet felé megcsókolták a földet és imádkoztak.
+
+Ezalatt csend volt.
+
+A leány lemászott a kocsiról, és az inge széléből rongyot hasitott.
+Körülkötötte vele a legény lábát, s úgy tolta vissza jóságos vigyázattal
+a bilincseket.
+
+– Áldjon meg az Isten, Margit, – mondotta sóhajtva a legény.
+
+– Az éjjelre, ha lehet, teszünk rá útilaput, Gáspár.
+
+Itt egyet sirt a leány. Minden órában sirt egynehány percig, de mindjárt
+dalolt is utána a gyerekeknek, mert mikor ő sirt, azok is sirtak.
+
+– Hej de ihes vágyok, – fakadt szóra a cigány, ahogy ott ült mellettök a
+porban. – Saha iletembe nem valtam ilyen ihes. Három libát megennék
+egymágám.
+
+A kocsis, – ez is láncolt lábu rablegény – elmosolyodott a cigány
+sóhajtására.
+
+– Magam is éhes vagyok cigánypajtás, – felelte lenéző oldalpillantással;
+– de főzök is estére olyan paprikás hust, hogy mind nekünk marad.
+
+– Hát te vágy á sákács?
+
+A _te_ szóra megrándul a kocsisnak a szemöldöke, de aztán mégis felel:
+
+– Csak este. Nappal rabolnak ezek maguknak ebédet is.
+
+– Hát mióta solgáls á kontyos uráknál?
+
+– Három napja.
+
+– Nem lehet elfistelegni váláhogy?
+
+– Nem ezektől soha. Nézd, milyen csizma van a lábamon.
+
+Felvonta a lábát az ülésből. Nehéz vastag láncok csördültek föl vele.
+
+– De hátha má nem főzsöl? – tünődött aggódva a cigány.
+
+– Bizonyosan főzök. Tegnap olyat főztem nekik, hogy úgy nyalták utána a
+szájukat, mint a kutyák.
+
+– Bárcsak én is nyalhatnám már a sájamat.
+
+– Bort is raboltak délben. Itt van a kocsi farán.
+
+– Nem isik a terek te!
+
+– Dejszen nem török ez egy se, mikor bort lát.
+
+– Na akkor nekem innepem ván, – ujongott a cigány, – olyan nótát
+pikulázsok nekik, hagy még táncsolnak is rája.
+
+A félszemű janicsár az imádság végeztével nem inditotta meg a kocsikat.
+A hegytetőről már látszott az esti szürkületbe befátyolozott város. Az
+magyar fészek. Olyan darazsak laknak benne, akikkel nem jó tréfálni.
+
+A törökök tanakodtak. Aztán a félszemű janicsár odaszólt a kocsisnak:
+
+– Utánam! Be az erdőbe!
+
+És bevitték a kocsikat, szekereket, jól be, valami öt percig tartó
+menéssel az erdőbe.
+
+A nap eközben elsülyedt a fák között, és a tiszta égen feltünt az első
+csillag.
+
+A törökök egy alkalmas tisztáson kipányvázták a lovakat. A pap kezét
+feloldotta a janicsár, és igy kiáltott rá:
+
+– Tüzet rakni!
+
+– Én azst jabban értem! – rikkant fel a cigány. – Nagyságos méltóságos
+terek ur, csókolom kezsit, lábát, hadd rakjak én tüzet, nekem azs a
+mesterségem.
+
+– Hallgass, – rivalt rája a török.
+
+Három asszonyt is elszabaditottak, hogy segitsenek a tüz készitésében.
+Az asszonyok aztán a pappal száraz ágat szedtek a fák alatt, és acéllal
+taplóval csakhamar tüzet gerjesztettek.
+
+A kocsist is felszabaditották az ülésről.
+
+– Olyat, mint tegnap, – mondta neki a félszemü török.
+
+– Meglesz, – felelte a kocsis.
+
+Vizet tett fel egy nagy vaskondérban a tüzre, s hogy a pap a cigánynyal
+hamarosan megnyúzta az ürüt, értő kézzel aprózta bele a kondérba.
+Hullott a husra vereshagyma is, meg paprika bőven, s bizonyára apritott
+volna burgonyát is a lébe, de ezt főképpen azért nem cselekedte, mert
+nem volt burgonyája. Tudták is abban az időben, mi a burgonya! Az urak
+ugyan már nagy ritkaságképpen kóstolgatták, de neve még nem volt, s a
+nagy általánosságban a krumpli még nem létezett.
+
+A tüzet valami húsz különféle török telepedte körül. A kocsikat,
+szekereket kerités-körbe állitották. A lovakat kipányvázták kivül a
+szekereken.
+
+A rabokat összehajtották egy csoportba. Tizennégyen voltak összesen:
+kilenc férfi meg öt nő, a két kis gyereket is beleszámitva. Csak
+eldültek szegények a gyepen. Némelyek mindjárt el is aludtak. A kis Vica
+is aludt már az ágynemü tetején. Fejét a Margit ölébe nyugasztva
+álmodott, és jobbjával a melléhez ölelve tartotta hitvány kis bábuját.
+Gergő mellettök elhasalva a tenyerébe hajtotta az arcát, és álmosan
+pislogott le a törökökre. A félszemü janicsár fölnézett egypárszor
+rájok. Ott hagyta őket a leánynyal a kocsi tetején.
+
+A tüz magas lánggal égett. A törökök ölték a bárányt, a tyukot, a libát.
+A rabok buzgón dolgoztak az étel elkészitésén, s alig egy negyedóra
+mulva már javában rotyogott az üstökben és kondérokban a hús, és
+pirultak a combok a nyárson.
+
+Az erdei levegőbe étvágyinditó ételszag vegyült.
+
+
+IV.
+
+Egy óra nem telt belé, s az András kocsis olyan pofont kapott, hogy két
+ölet repült a kalapja.
+
+– Hogy a hetedik pokol emészszen el! – orditott rá a félszemü janicsár,
+– mennyi paprikát tettél ebbe az ételbe?
+
+A paprikás a raboknak került, a cigány nem csekély örömére. Maguk a
+törökök a nyárson sült darabokat osztották meg maguk között.
+
+A hordók eközben csapot kaptak. Bögrékben és tülkökben itták a törökök a
+magyar bort. A cigány felállott. Megtörülte a száját a kezébe, a kezét
+meg a nadrágjába, aztán igy csicsergett:
+
+– Nagyságos méltóságos Gyamarzsák úr, csókolom kezsit lábát, hadd
+pikulázzsak eggyet a tistelt vendégség eremére.
+
+A Gyomorzsáknak nevezett félszemü, – valójában Jumurdsák, – megfordult
+és gúnyosan felelte:
+
+– Ide kukorikolnád a magyart, úgy-e? Majd pikulázok én mindjárt a
+hátadon!
+
+A cigány kedvetlenül kutyorodott vissza az evők közé, és a fakanalat
+megintcsak forgatta.
+
+A törökök is ettek, ittak. Közben csereberéltek, és osztozkodtak is. Egy
+lelógó bajszu komor akindsi kis vas-szekrényt vett le a kocsiról.
+Fölfeszitették. Aranypénz, gyűrük, fülbevalók voltak benne.
+
+Ezen osztozkodtak meg ott a tüz mellett.
+
+Gergő álmos volt, de nem tudta levenni a szemét az ő törökjéről.
+Félelmes, különös arc volt neki ez a csupa bőrfej. Mert ahogy a süvegét
+letette, egybeolvadt a feje csupaszsága az arcának a csupaszságával. És
+furcsán nevetett. Mintha szük volna a bőr az orcáján. Még a foga inye is
+kilátszott ilyenkor.
+
+Vastag szarvasbőr-övet húzott elő a dolmánya alól, mikor a pénzt
+megosztották. Az öv már duzzadt volt a pénztől. A török fölkelt, és a
+szekerek mögé ment, ahol a lovak legeltek.
+
+Gergőnek rajta volt a tekintete. Látta, hogy a török hogyan húz ki hátul
+egy fapecket és hogyan rakja bele egy kis nyiláson át a pénzét a
+nyeregkápába.
+
+– Hát te mért nem eszel? – szólt a pap Gáspárnak.
+
+A legény a csoport szélén ült, és komoran nézett maga elé.
+
+– Nem kell, – felelte.
+
+Kis idő mulva oda szólt a papnak.
+
+– Ha tisztelendő uram elvégezte, egy kis beszédem volna, ha meghallgat.
+
+A pap letette a fakanalat, és odacsörömbékelt Gáspár mellé.
+
+– Hát mi kell fiam?
+
+– Tisztelendő uram, – szólott a legény sötéten, – gyóntasson meg engem.
+
+– Minek?
+
+– Annak, – felelte a legény, – hogy tisztán menjek a másvilágra.
+
+– Messze vagy még te attól, Gáspár.
+
+– Nem olyan messze, mint gondolja.
+
+Egy pillantást vetett a törökök felé, és igy folytatta:
+
+– Mikor elvégezik a vacsorát a rabok, ide jön az a török, aki engemet
+megfogott. Ide jön, hogy a kezünkre zárja a békót. Hát én azt megölöm.
+
+– Ne tedd azt fiam.
+
+– Már én pedig igy határoztam, tisztelendő uram. Mikor idejön, elkapom
+az egyik kését, és beleszurom, bele a hasába! Hát csak gyóntasson meg
+engem.
+
+– Fiam, – mondotta a pap, – én nem gyóntathatlak meg, mert én Lutheránus
+vagyok.
+
+– Ujhitü?
+
+– A neve uj hit, fiam, de valójában ez az igazi régi hit, amit a
+názáreti Jézus nekünk hagyott. Mink nem gyóntatunk, csak gyónunk. Mink
+azt tartjuk, hogy az Isten látja a mi lelkünket. De minek veszejtenéd el
+magadat. Látod, itt még magyar földön vagyunk, és Pécs itt van alattunk.
+Már sokszor megesett, hogy a magyar rabokat kiszabaditották.
+
+– És ha nem szabaditanak ki?
+
+– Isten jósága elkisérhet az utunkon. Van olyan ember elég, a kit ott a
+török földön ér el az Isten szerencséje. Rabláncon megy oda, és úrrá
+válik ottan. Gyere fiam, egyél. Az étel megerősit.
+
+A legény komoran nézett maga elé. A pap ujból megszólalt:
+
+– Minek hivtál, ha nem hallgatsz reám?
+
+A legény erre fölkelt, és oda vánszorgott a többi közé.
+
+A rabok többnyire fiatal és erős emberek. A nők között van egy kis
+sovány rongyos cigányasszony is. Ennek a keze lába cigányszokás szerint
+börzsönynyel van bepirositva, de még a haja is.
+
+Időnkint hátraveti a fejét, mert a haja a szemébe lóg. És gyakorta szól
+cigánynyelven Sárközivel, a ragyás cigánynyal.
+
+– Talán a feleséged? – kérdezik a rabok.
+
+– Nem, – feleli a cigány, – de még lehet.
+
+– Hát mit beszélgettek cigányul!
+
+– Ast mondja ezs azs assony, hogy ha a tűzs mellé erestenék, megmandaná
+a jevendőnket.
+
+– A jövendő az Isten kezében van, – jegyezte meg a pap, – ne tegyetek az
+ő nevében semmi komédiát.
+
+A férfiak között két idős ember is volt. Az egyik egy sebhelyes arcu
+szótlan úrforma ember, akiről nem lehet tudni, hogy úr-e vagy hogy
+cigány ez is, mert semmi kérdésre sem ad feleletet. Az embernek erős
+puskaporszaga van. A másik egy terebélyes arcu paraszt. Ez már túl van a
+negyvenedik éven, meglátszik rajta. Mindig mereven néz, mintha
+csudálkozna, és úgy lógatja a fejét, mintha a feje sokkal nehezebb
+volna, mint más ember fiáé. Az igaz, hogy nagy is a feje.
+
+A rabok ahogy ott ették a paprikás ürühust, csöndesen beszélgettek.
+
+A szabaduláson kezdték persze, hogy hogyan lehetne a törököktől
+megszabadulni.
+
+– Sehogy, – szólt röviden a nagyfejü paraszt.
+
+Aztán, hogy lenyelte a kanál hust, azt mondta még hozzá:
+
+– Én tudom. Én már kiszolgáltam egy rabságot.
+
+– Konstantinápolyban? – kérdezték egyszerre hárman is.
+
+– Ott, – felelte a paraszt mélyen bemártva a kanalát a vaskondérba, –
+tiz esztendeig söpörtem én a török földet.
+
+– És hogyan szabadult meg?
+
+A paraszt egy cobákon rágódva felelte:
+
+– Hogyan? Hát ingyen. A Jézus palástja alatt. Egyszer felhoztak
+Belgrádba. Onnan szöktem meg a Dunán.
+
+– És milyen az a rabság? – kérdezte egy tizenhat éves savószemü legény.
+
+– Bizony öcsém, – felelte a paraszt, – nem sok tyúk mult ki miattam a
+világból.
+
+– Gazdagnál szolgált-e? – kérdezte egy hang a kocsi alól.
+
+– Magánál a császárnál, – felelte a nagyfejü büszkén anélkül, hogy
+rápillantott volna a kérdezőre.
+
+– A császárnál? Mi volt kend a császárnái?
+
+– Én tisztogattam az istállót.
+
+– Hát az asszonyokkal mit csinálnak? – kérdezte egy fekete haju
+menyecske.
+
+– Mit? Nektek még jobb a dolgotok. Amelyitek fiatal, ott is csak
+asszony, csakhogy török asszony, amelyitek meg vén, azt cselédképpen
+tartják.
+
+– Ütik?
+
+– Bezony nem is simogatják.
+
+– Eszerint kend tudja az utat? – kérdezte a pap fölemelkedve.
+
+– Tudom, – felelte a paraszt.
+
+A pap föltette az egyik lábát a kerékagyra, és a tűz odasugárzó
+világosságánál a szemét hegyezve nézte a lábaszárán levő széles sima
+vasat. Apró karcolások látszottak azon. Valami rab följegyzései voltak:
+egy hosszú út szenvedései húsz szóban.
+
+A pap olvasta a szavakat:
+
+– Nándorfehérvártól _Hizarlik_ egy nap. Aztán _Baratina_.
+
+– Nem, – felelte a paraszt, – öt állomás is van addig.
+
+– Eszerint ez az öt kereszt öt állomást jelent. Tehát öt állomás. Aztán
+következik _Alopnica_.
+
+A paraszt bólintott.
+
+– Aztán _Nis_.
+
+– Ez már Rácország, – jegyezte meg a paraszt a térdét átfonva. – Itt
+kezdik vetni a rézkását.
+
+– Rézkását? – kérdezte felcsudálkozva egy asszony
+
+A paraszt nem felelt.
+
+A pap tovább olvasta a bilincs karcolásait.
+
+– Aztán következik _Kuri-Kezme_.
+
+– Itt sok a korpió-férög.
+
+– _Sárkövi_.
+
+– Itt három malom van.
+
+– _Czaribród_.
+
+– Itt engem megvertek.
+
+– Miért? – kérdezték egyszerre hatan is.
+
+– Mert eltörtem a lábam vasát.
+
+– _Dragomán_, – olvasta a pap tovább.
+
+– Ez már Bologár ország, – szólt a paraszt, – innen érkezünk Zsófiába.
+Ott sok a torony. Nagy város.
+
+A pap folytatta:
+
+– _Iktimán_.
+
+A paraszt bólintott.
+
+– _Kapiderven_.
+
+– Itt havas vagyon.
+
+– _Pozarki_ vagy micsoda.
+
+– Az az, Pozárki, a fene essék belé. Sok a szunyog.
+
+– _Filippe_.
+
+– Ez is város.
+
+– _Kaladán_.
+
+– Itt egy cimborámat eladták.
+
+– _Uzonkova_.
+
+– Sok gyümölcsös kert.
+
+– _Harmanli_.
+
+– Itt egy török úr megvette Dávidka Antalt.
+
+– _Musztafa-basa-Köpri_.
+
+– Kőhid van itt jókora.
+
+– _Drinápoly_.
+
+– Röttentő nagy város. Itt láttam egy élőfánkot.
+
+– Mi az? – kérdezték a rabok.
+
+– Az, – felelte a paraszt – akkora nagy eleven barom, mint ez a rakott
+szekér, de még ennél is nagyobb; oszt csupasz, mint a bihal. Az orra meg
+akkora, hogy úgy bánik vele, mint más állat a farkával: mikor a legyek
+kénozzák, végiglődörgeti a derekán.
+
+– _Corli_.
+
+– Innen kezdve möglátjuk a tengört.
+
+A rabok fölsóhajtottak. Némelyek a tenyerükbe hajtották az arcukat;
+mások könnyes szemmel bámultak maguk elé.
+
+
+V.
+
+A sebhelyes arcu, puskaporszagu ember ekkor megszólalt.
+
+– Atyámfiai, – mondta rekedt érdes hangon, – ha megtudnátok engemet
+szabaditani, én mindnyájatokat kiváltanálak.
+
+A rabok ránéztek. Senki se felelt.
+
+Az ember visszapillantott a törökre, azután folytatta:
+
+– Én úr vagyok. Van váram kettő; van pénzem, van katonaságom.
+
+A rabságot élt paraszt vállat vont:
+
+– Akkor úgy is megszabadulhat, mert kiváltják.
+
+– Mi a neve bátyám? – kérdezte a pap.
+
+– Cigány a nevem, – felelt a sebhelyes arcu boszusan.
+
+Azzal fölkelt. Sántikálva ment néhány lépést a törökök felé. Aztán leült
+és figyelemmel vizsgálta a tűztől megvilágitott arcokat.
+
+– Nem is úr ez, – szólt az egyik rab, – hanem cigány, talán éppen hóhér.
+
+Gergő összeborzadt a hóhér szóra. Tekintete most a cigány-hóhérra
+tapadt. Mert ő úgy értette, hogy ez valósággal cigány-hóhér.
+
+– Hiszen csak vasfű volna, – szólalt meg a feltört lábu Gáspár a kerék
+mellett.
+
+Hogy a rabok csöndes és szomoru elmélázással ültek, folytatta:
+
+– A vasfű az olyan fű, hogy lehull tőle a bilincs.
+
+A janicsárok között nagy örömorditás támadt. Az egyik hordóban aszubort
+találtak. Ezen ujjongtak. A hordót oda guritották a tűz közelébe, és
+szürcsölgetve, csettegetve itták.
+
+– Éljen Magyarország! – kiáltott Jumurdsák a rabok felé emelve a
+kupáját. – Éljen Magyarország, hogy ihassék a török, ameddig meg nem
+hal!
+
+– Honnan tudsz te magyarul? – kérdezte a sebhelyes arcu úr, aki előbb
+Cigánynak nevezte magát.
+
+– Mi közöd benne, – felelt kevély lenézéssel Jumurdsák. – Magyar asszony
+volt az anyám, attól tanultam.
+
+A rabok már jobbra-balra elfeküdtek a fűben és iparkodtak az álomban
+keresni szabadulást. Csend volt közöttük. A pap is aludt. Mind a két
+keze a feje alatt. Bizonyosan vánkoson szokott aludni. A cigány
+hanyattfekve aludt, a kezét a mellén összekulcsolva s a két lábát Y-ként
+szétvetve. Mind mélyen aludt. Csak Gáspár sóhajtott fel mégegyszer
+félálmos panaszos hangon:
+
+– Nem látom én többet szép Eger városát.
+
+Gergő is szundikált már. Elszundikált azon a módon, amint finom kis
+napégett orcáját a tenyerében tartotta, csak éppen hogy a feje lejebb
+sülyedt, a dunyha kihajló csücskére.
+
+S már el is aludt volna teljesen, ha a Cecey névre ki nem nyillik
+magától a füle kisajtója.
+
+A cigány-hóhér rekedt hangja mondta ezt a nevet, és az ő törökje
+ismételte.
+
+Ott beszélgettek a kocsi mellett.
+
+– Nála van a Dózsa kincse, bizonyosan tudom, – mondotta a magyar.
+
+– És miféle kincsek azok?
+
+– Aranykelyhek, aranykupák, gyémántos, gyöngyös karperecek, nyakláncok,
+násfák, szóval minden, ami az urak kincse szokott lenni, ha ugyan be nem
+olvasztották rudakba.
+
+– Itt a hegyalján?
+
+– Itt. Azért is vonult félre a világtól.
+
+– Fegyvere is van?
+
+– Gyönyörű ezüstmívü kardok és páncélok. Lehet, hogy az egész padlása
+tele van. A szobájában tudom, hogy van valami hat nagy himes-láda.
+Ezekben lehet a legértékesebb holmi.
+
+– Cecey… Sohasem hallottam ezt a nevet.
+
+– Mert nem hadakozik már. Ő volt Dózsának a kincstartója.
+
+– Kevesen vagyunk, – mondotta elgondolkozva a török. – Itt kell
+maradnunk holnap estig. Össze kell várnunk egy jó csapatot.
+
+– Minek oda annyi ember? Ha sokan vagytok, sokfelé kell oztoszkodni.
+Öreg ember az már. És fából van keze lába.
+
+– Mikor voltál ott legutoljára?
+
+– Esztendeje lehet.
+
+– Egy esztendő sok idő. Jobb, ha többen megyünk. Ha igaz, amit beszélsz,
+elbocsátalak, sőt meg is jutalmazlak. Ha nem igaz, fölakasztatlak a
+Cecey kapujára.
+
+A török visszatért a tűzhöz, és bizonyosan a rab beszédét mondta el
+ottan, mert a katonák figyelemmel hallgatták.
+
+Gergőnek már nehéz volt a feje. Elaludt. Meddig aludt, azt bizony nem
+tudja, de csupa rossz álmai voltak. Azt álmodta végül, hogy a törökök
+kivont karddal futkosnak az ő falujában, megfogják az anyját és kést
+szúrnak a mellébe.
+
+Megrezzent és fölébredt.
+
+Sötétség és csend mindenfelé. Csak az erdei bogarak halk és hullámos
+éjjeli zengése, a természet egyhangu hárfajátéka hallatszik. Az eget
+szakadozott felhők boritják. Itt-ott átragyog egy-egy csillag. Egy
+helyen a hold fehér sarlója átlóg a felhőn.
+
+A tűz a fa alatt, mint egy rongyos szürke palásttal beteritett rézhalom,
+amelyből egy-egy darabka kivöröslik. A janicsárok ott feküsznek
+szanaszéjjel a fűben, a tűz körül.
+
+Jumurdsák is ott fekszik. A feje alatt valami tarisznya; mellette valami
+kupa vagy bögre, nem lehet jól látni a sötétben.
+
+Haza kéne menni. Ez volt a Gergő gondolata.
+
+Nem szabad. Ez volt a másik.
+
+Körülnézett. Csupa alvók. Ha ő átszökhetne köztük. De át kell szökni,
+másképpen nem kerülhetnek vissza a faluba.
+
+A kis Éva mellette aludt. Megrázta gyöngéden, és a fülébe sugta:
+
+– Vicuska! Vicuska!
+
+Évica fölébredt.
+
+– Menjünk haza, – susogta Gergő.
+
+Vicuskának egy pillanatra elgörbült a szája, de mindjárt vissza is
+igazitotta, és felült. Bámulva nézett Gergőre, mint a kismacska, mikor
+idegent lát. Majd az ölében heverő bábura esett a tekintete, fölvette;
+és azt nézte kismacskás nézéssel.
+
+– Menjünk, – mondotta Gergő.
+
+Lemászott a kocsi külső oldalán, és leemelte a kislányt is.
+
+Egy azab ott ült éppen a kocsi mellett. Dárdája az ölében. Feje a
+kerék-agyon. A csutora mellette.
+
+Aludt az úgy, hogy akár az egész tábor elmehetett volna annak az egy
+keréknek a hiján, amelyet vánkosul használt.
+
+Gergő kézen fogta a kis Vicát, és vonta maga után.
+
+Azonban ahogy a lovakat megpillantotta, megállott.
+
+– A szürke… – rebegte. – A szürkét is haza kell vinni.
+
+Vicuska nem szólt ez ellen semmit. Hiszen semmi se természetesebb, mint
+az, hogy a szürkét haza kell vinni.
+
+Azonban a szürke össze volt kötve a kis töröklóval. A békót csak ki
+tudta nyitni Gergő valahogyan, de már a két kötőfék eloldozása
+lehetetlen volt az ő tudományának.
+
+– A fene látott ilyet! – mondotta a csomót rángatva.
+
+Boszuságában sirva vakarta a fejét. Aztán hogy sem a kezével, sem a
+fogával nem tudta a csomót eloldani, megfogta a szürkét és vezette.
+
+Őr a lovak mellett is volt. De ez is aludt. Ülve aludt, háttal egy görbe
+fára ráereszkedve. Hortyogott. Gergő majdnem rávezette a két lovat.
+
+A fűben elveszett a lovak lépésének a hangja. Mentek mint az árnyék. Sem
+a szekereken belől, sem a szekereken kivül nem ébredt rájok senki.
+
+Egy alkalmas fatörzsöknél megállitotta Gergő a szürkét, és felmászott a
+hátára. – Üljön fel maga is – szólt a kisleánynak. Azonban a kis Éva nem
+tudott a törzsökre felmászni. Gergőnek ujra le kellett szállania. Föl
+kellett segitenie a kis Évát először a törzsökre, aztán meg a ló hátára.
+
+Ültek egymás mellett a szürkén. Elől Gergely, mögötte a kis Éva. Kezében
+még mindig szorongatta a piros szoknyás bábut. Az eszükbe se jutott,
+hogy a leányka a másik lovon foglaljon helyet. Az nem az övék. Évica
+belekapaszkodott a fiu vállába. A fiu megrántotta a kantárt, s a szürke
+megindult ki az erdőből: vonta, vitte magával a töröklovat is.
+
+Csakhamar rajta voltak az uton. A szürke már itt tudta a járást.
+Ballagott lomhán és kényelmesen.
+
+Az út elhagyott volt. A hold csak ködösen világitotta meg. A fák fekete
+óriások gyanánt álltak az út mellett. Gergő nem félt tőlük. Magyar fák
+ezek mind.
+
+
+VI.
+
+A faluban egész éjjel nem aludt senki. Csak a jövevény vitézek tértek
+nyugalomra.
+
+Bálint pap ott maradt Ceceyéknél és vigasztalta a vigasztalhatatlan
+házaspárt.
+
+Az asszony olyan volt, mint az őrült. Egyik ájulásból a másikba esett. A
+falábu ember csak a fejét rázta a pap vigasztalására, s keserüen
+kiáltotta:
+
+– Nincs Isten!
+
+– Van! – kiáltotta vissza a pap.
+
+– Nincs! – ismételte Cecey.
+
+A pap erőt vett a haragján és csöndesen szólott:
+
+– Amit az Isten ad, azt el is veheti; és amit elvesz, azt vissza is
+adhatja.
+
+A vén nyomorék ember gyermekként zokogott.
+
+A pap csak hajnal felé bucsúzott el tőlük.
+
+Ahogy kilépett az ajtón, a zarándok fölemelkedik a tornácra vetett
+gyékény-ágyról.
+
+– Tisztelendő uram, – mondja halkan.
+
+– Mit akarsz, atyámfia?
+
+– Nem fulladtak ám meg azok.
+
+– Hát? Mit tudsz róluk?
+
+– Azt, hogy a törökök vitték el.
+
+A pap majdnem a falnak esett.
+
+– Honnan tudod?
+
+– Ahogy én is ott jártam a keresőkkel a patak partján, hát egy
+vakondok-turáson láttam a töröknek a lába nyomát.
+
+– Török lába nyomát?
+
+– Sarkatlan csizmanyom volt. A magyarnak nincsen ilyen.
+
+– Hátha bocskornyom volt?
+
+– Azon nincs sarkantyú. Jó az én szemem: töröknyom volt. Meg a
+töröklónak is ott volt a lába nyoma. Azt már csak tetszik tudni, hogy a
+török patkó milyen?
+
+– Hát mért nem szóltál?
+
+– Meggondoltam, hogy nem szólok. Szétszaladt volna az egész falu.
+
+A pap izgatottan járt föl és alá. Egyszer az ajtónak lépett, de
+megállapodott, mielőtt a kilincsre tette volna a kezét. S megint
+visszatért.
+
+– Igazad van, – mondotta a tenyerét a homlokára szoritva, – de hát mit
+csináljunk? Mit tegyünk!
+
+– Tegye azt, amit én, – felelte vállat vonva Varsányi, – hallgasson.
+
+– Borzasztó! Borzasztó!
+
+– Az utakat járja a török most mindenfelé. Merre mentek volna? Keletnek?
+Nyugotnak? Csak verekedés meg halál lett volna belőle.
+
+– Inkább haltak volna meg ők is! – szólt a pap fájdalmasan.
+
+– Az Isten tudja, hol jártak már akkor azok, mikor mi ott utánok
+kereskedtünk.
+
+A pap komoran állott a tornácon. Keleten az ég halvány rózsaszinre vált.
+Hajnalodott.
+
+A faluban ekkor nagy kiáltás hangzik:
+
+– Emberek! Emberek! Megjöttek!
+
+A pap figyel. Mi ez?
+
+A távolban mozgolódás. Összekeveredett kiáltozások. Néhány perc mulva
+veszett dörömbölés a nagy kapun:
+
+– Ereszszenek be! Nyissák ki! Megjöttek a gyerekek!
+
+A pap visszarohant.
+
+– Van Isten Péter! Kelj fel, mert van Isten!
+
+A két gyermek ott volt a kapu előtt. Ültek a szürkén. Vicuska a Gergő
+vállába kapaszkodva, Gergő meg büszkén és diadalmasan, mint valami
+generális.
+
+
+VII.
+
+Az udvarra betolakodott az egész falu: valami ötven ember és ugyanannyi
+asszony. Némelyik asszony csak éppen, hogy szoknyát vetett magára; a
+férfiak is sokan s üveg nélkül, amint a kiáltozásra kifutottak.
+Kapkodták a Gergő gyereket kézről kézre, meg Vicuskát, ahol érhették,
+ott csókolták.
+
+– A Gergő mától fogva az én fiam, – mondotta Cecey, a kezét a fiu fejére
+téve.
+
+A szegény özvegyasszony mezitláb, egy alsószoknyában, odaborult a Cecey
+lábához.
+
+– Bátyám, – szólt Dobó előlepve, – adja ide nekem ezt a gyereket. Hadd
+vigyem magammal a felföldre. Vitézt nevelek belőle.
+
+Azzal fölemelte a gyereket és azt mondta neki:
+
+– Akarsz-e katona lenni, Gergő fiam?
+
+– Akarok, – felelte felragyogó szemmel a gyerek.
+
+– Lovad már van, – mondotta Dobó, – kardot is szerzünk a töröktől.
+
+– Hát az enyim az a ló?
+
+A kis töröklovat ott futtatták, dicsérgették a Dobó katonái az udvar
+tisztásán.
+
+– Persze, hogy a tiéd, – felelte Dobó. – Hadban szerezted. Azt tehetsz
+vele, amit akarsz.
+
+– Akkor a pénz is a mienk, – szólt büszkén a gyerek.
+
+– Micsoda pénz te?
+
+– Aki a nyeregben van.
+
+Leoldják a szép bársony nyerget. Rázzák. Zörög. Megtalálják a csaptatót
+a kápán, hát csak úgy dől az aranyeső a fájából.
+
+– Tyhü, kuttyázom adtát, – kiált föl Cecey, – most már nem én fogadlak
+fiamnak, hanem te fogadj apádnak. Szedd össze asszony, – kiáltott a
+gyerek anyjára.
+
+A szegény asszony a nagy örömben szinte kővé válva nézte a földre pengő
+aranyakat.
+
+– Az enyim? – dadogta hol Ceceyre, hol Dobóra, hol a papra nézve.
+
+– A tiéd, – mondotta a pap. – Az Isten adta a fiad által.
+
+Az asszony a köténye után kapkod. Nincs rajta. Egy ember odaadja neki a
+süvegét. Szedi az asszony az aranyat örömtől reszketőn.
+
+A fia nézi. Egyszerre csak azt mondja:
+
+– Jól eltegye, mert holnap ide jönnek.
+
+– Kik jönnek ide?
+
+– A törökök.
+
+– A törökök?
+
+A fiu igent int a fejével:
+
+– Hallottam, mikor a török mondta a hóhérnak.
+
+– A hóhérnak?
+
+– Cigányhóhérnak. Egy csúnya ember.
+
+– Hogy ide jönnek?
+
+– Hogy ide jönnek és az úr kincsét elveszik.
+
+Ezt mondva, rámutatott Ceceyre.
+
+– Az én kincseimet? – szólt Cecey bámulva. – Megőrültél? Hát van énnekem
+kincsem?
+
+A gyerek vállat vont.
+
+– A himes ládákat is mondták, hogy hat van.
+
+– Ez komoly dolog, – szólalt meg Dobó. – Gyerünk be a szobába.
+
+Kézen fogta a gyereket és bevezette.
+
+Kivallatják, kiszednek belőle mindent, amit a gyermek elméje
+megjegyzett.
+
+– Sebhelyes arcu, barna ember. Milyen az a sebhely?
+
+– A szájától a füléig egy vörös barázda.
+
+– Bátyám, – mondja Dobó felpattanva a székről, – ez Móré!
+
+– Hát ki is volna más! Meg akar szökni a zsivány, azért vezeti rám a
+törököt.
+
+– De hát tudja az itt a járást?
+
+– Volt itt valami hat éve. Összeforgattak nálam mindent. Ötvennégy
+forintomat elvitték, meg a feleségem kis arany keresztjét, meg két
+tehenemet.
+
+Dobó haragosan toppogott fel és alá a szobában.
+
+– Hány embere van bátyám, fegyverfogható?
+
+– Talán negyven mindössze. Azok is többnyire vének.
+
+– Kevés, – feleli Dobó. – Mi van ide legközelebb? Pécs, ugy-e? De ott
+Szerecsen János az ur, Zápolyapárti; minekünk ellenségünk.
+
+– Futnunk kell, futnunk! – kiáltja elkeseredetten Cecey.
+
+– De hová fussunk?
+
+– Az egész falu csak nem futhat el tán. Hogy hagynánk itt a falut? Ej,
+mindegy. Mikor arról van szó, hogy a török ellen védekezzünk, csak
+magyar a magyar, akármilyen párti!
+
+Azzal kiment.
+
+– Lóra fiuk! – hangzott a kiáltása az udvarról.
+
+– Megyek, ugymond Szerecsenhez. Addig is dolgozzanak. Minden háztetőt
+meg kell locsolni csurgásig. A falu népe szedje össze, ami értéke van és
+gyüljenek ide az udvarra. A kerités mellé köveket kell rakni, meg
+hordókat. Kasza, csákány, vasvilla legyen az asszonyok kezében is.
+Legkésőbb délre visszatérek.
+
+Azzal felült a lovára és a katonáival együtt elrobogott.
+
+
+VIII.
+
+A Cecey háza kőfallal keritett nagy négyszögletü telken épült. De a
+kőfal alig embermagasságu, és bizony már romladozott.
+
+Az udvarra már délelőtt odahurcolkodott az egész falu. Az ágynemü és
+butorhalmok között tehenek, kecskék és disznók futkostak, ludak
+gágogtak, kacsák bukdácsoltak és tyukok szaladgáltak. Egy ember
+kardokat, késeket és kaszákat köszörült a fészer mellett. A pap rengeteg
+szélességü rozsdás kardot kötött fel és az udvar közepén nagyokat vágott
+a levegőbe. Próbálta az öreg, hogy érti-e még?
+
+Egynehány asszony meg üstökben ételt főzött az udvar sarkán.
+
+Ceceynek valami hat egérrágta nyilszerszáma volt a padláson.
+Szétosztotta ezeket az öregeknek, akik vele a Dózsaháboruban
+résztvettek.
+
+Déltájban visszaérkezett Dobó. Mindössze harminc zsoldost hozott
+magával, de a falubeliek igy is nagy örömriadással fogadták.
+
+Dobó körüljárta az udvart. Itt-ott felhágókat, állványokat rakatott,
+köveket szedetett. Majd rendbeállitotta a falu fegyvereseit, –
+számszerint ötvenegy embert és fölosztotta őket apró csoportokra, s a
+kerités különböző pontjaira küldte őket. Ő maga tiz jó puskással a
+kapunál levő emelvényen foglalt helyet.
+
+A falu két bejárójára két kürtöst küldött. Ezeknek kell jelezniök az
+ellenség megérkezését.
+
+Nem kellett estig várakozniok.
+
+Délután három óratájban megharsant a kürt a falu keleti bejárójánál, és
+nehány perc mulva vágtatást jött vissza mind a két katona.
+
+– Mind itt vagyunk? – kérdezte Cecey.
+
+Csak a Gergely anyja hiányzott. A szegény asszony meg volt zavarodva az
+aranyoktól. Egyre azt ásta, dugdosta. Ceceynél nem merte hagyni, mert
+attól tartott, hogy a török elveszi.
+
+– Már most mindegy, – szólt Cecey a sisakját föltéve. – Reteszeljétek be
+majd a kaput. Zsákot, követ mögé! Az asszony bizonyosan elbujt valami
+verembe.
+
+A katonák ezalatt odaérkeztek.
+
+– Jönnek! – kiáltotta az egyik messziről.
+
+– Sokan? – kérdezte Dobó.
+
+– A fáktól nem lehetett látni, csak az elejét.
+
+– Hát eredj vissza, – riadt rá Dobó haragosan, – aztán nézd meg, hogy
+hányan jönnek. Szaladni akkor is ráérsz, mikor kergetnek.
+
+A pécsi zsoldos elvörösödve fordult meg a lovával, és visszavágtatott az
+ellenség felé.
+
+– Hát ilyen katonák vagytok ti? – kérdezte Dobó az egyik közelében álló
+pécsi zsoldost.
+
+– Dehogyis, – felelte az röstelkedve. – Ez csak a minap állott közibénk.
+Szabólegény volt. Nem próbált ez még háborut.
+
+Néhány perc mulva megint robogott vissza a szabó, s a nyomában valami
+tizenöt piros sapkás akindsi.
+
+Most már csakugyan kergették.
+
+– Nyissátok ki a kaput, – mondotta Dobó.
+
+És a puskásainak is szólott:
+
+– Lőjjetek!
+
+A tiz puskás célzott. A lövések ropogva dördültek el. A törökök közül
+egy janicsár lefordult a lováról, és beleesett az árokba. A többi
+visszahőkölt. Megfordultak és visszavágtattak.
+
+A szabó benyargalt a nyitott kapun.
+
+– Hát hányan vannak? – kérdezte Dobó mosolyogva.
+
+– Sokan, – felelte a szabó verejtékesen és lihegve, – talán ezren is.
+
+– Az semmi, – felelte Dobó, – hacsak százan vannak, akkor ma táncolunk.
+
+– Ezret mondtam, uram.
+
+– Jól értettem – felelte Dobó. – Az ijedt ember tiznek látja az egyet.
+Nincsenek azok, öcsém, csak százan, vagy annyian se.
+
+A falu végén füst emelkedett föl.
+
+Az akindsik már gyujtogattak.
+
+– Jól meglocsolták a tetőket? – kérdezte Dobó.
+
+– Széna, szalma az, ami ég, – felelte Cecey.
+
+És hozzá pengette a kardját a kapu tetejéhez.
+
+Akkor előbukkant az úton a félszemü janicsár. A derekán páncél. Az öve
+körültüzködve tőrökkel és pisztolyokkal. Mellette szintén lovon az a
+magyar, akit Gergő cigányhóhérnak nevezett. Mögöttük egy csapat akindsi,
+s oldalt egynéhány gyalog futó azab, aki égő csóvát dob a házak
+tetejére.
+
+– Móre László: – harsan fel Dobó, a lábával is dobbantva. Te ország
+szégyene, te gazember!
+
+A janicsár meghökkenve nézett a mellette lovagló emberre.
+
+– Ne higyj neki, – feleli ez elsáppadva, – én nem vagyok Móré. Téged
+akar bolonddá tenni.
+
+A janicsár megállitotta a lovát, hogy a hátul jövőkkel csoportosuljon.
+
+– Ismerlek téged is Jumurdsák, – kiáltotta Dobó. Hát ez a török
+becsület, hogy azokat rablod, akikkel tegnap még harcoltál. Nem
+szégyenled tiszt létedre rablók közé állani!
+
+A janicsár fölpillantott rá, de nem felelt.
+
+– Gyere csak, gyere te bolond! – kiáltotta Dobó. Itt ugyan arany
+nincsen, hanem vasat, azt kaphatsz eleget.
+
+Ezt mondva, célzott és közibök durrantotta puskáját a törököknek.
+
+Jumurdsák meghanyatlott a lován és lefordult, lehuppant a porba.
+
+Móré hozzákapott a lehanyatló janicsárhoz, de csak a tőrt kapta el az
+övéből. A másik pillanatban a paripája vékonyába csapott a tőr lapjával.
+A paripa nagyot szökkenve indult futásnak. Móré ahogyan csak birta,
+ütötte, csépelte.
+
+– Ott megy az arany! – kiáltotta Dobó a törököknek.
+
+Azok földet rengető orditással és ropogással rohantak Móré után.
+
+És ahogy elrobogtak a ház előtt, Dobó olvasta őket:
+
+– Tiz… husz… negyven… ötven.
+
+Várt még egy percig, aztán leugrott az emelvényről.
+
+– Lóra fiuk! – kiáltotta, – nincsenek ezek hatvanan se!
+
+Lóra kaptak. Dobó a kapuból visszakiáltott Ceceynek:
+
+– Azt a páncélos törököt, ha még él, be kell zárni! A falubeliek verjék
+agyon a gyujtogatókat.
+
+És kiszáguldottak a kapun.
+
+A falubelieknek nem kellett sok biztatás. A faluban már valami öt helyen
+kigyózott a füst az ég felé. Kaszákat és fejszéket forgatva, rohantak ki
+a kapun valamennyien.
+
+Cecey a pappal meg két jobbágyával az útra sietett. Jumurdsák már ült.
+Csak ájult volt. A Dobó golyója éppen a szive fölött horpasztotta be a
+páncélját.
+
+– Kötözzétek meg, – mondotta Cecey, és vezessétek az udvarra.
+
+A török szótlanul engedte magát megkötözni.
+
+– Tudsz-e sakkozni, – harsant rá Cecey.
+
+A janicsár igent intett a fejével, és azt mondta:
+
+– Nem.
+
+Ahogy ott kötözik a kezét, a másik török is fölemeli vértől elboritott
+arcát az árokból.
+
+– Kötözd csak, mondja az egyik paraszt, mig amazt agyonütöm.
+
+– Megállj, – mondja Cecey.
+
+Odabaktat a vérbe borult janicsárhoz és a kardját a mellének szegezve
+kérdezi:
+
+– Tudsz-e sakkozni!
+
+– Kaplaman, – feleli a török bágyadozva.
+
+– Sakk?
+
+– Sakk, sakk, matt? – kérdezi nyögve a török.
+
+– Az, az, a bagoly rúgjon meg. Vigyétek ezt is az udvarra, ez az én
+rabom!
+
+
+IX.
+
+Dobóék csak este tértek vissza. Egy csomó köpenyeget, páncél-inget és
+mindenféle fegyvert hoztak magukkal. Még egy rabot is; Móré Lászlót
+lovon, összekötözve.
+
+– Ennek a rablónak valami jó helyet! – mondotta Dobó a lováról leugorva.
+
+– Hogy fogtátok el? – kérdezte Cecey szinte ugrálva örömében.
+
+– Az akindsik fogták el minekünk. Volt annyi eszük, hogy fiatal lovat
+nem adtak alája. Könnyen utólérték. Mikor aztán javában kötözték, mink
+meg ővelük bántunk el amúgy magyar módon.
+
+– Mind levágtátok?
+
+– Mind nem. Csak amennyit lehetett.
+
+– Hamar a legszebb tinómat! – kiáltotta Cecey vigan a szolgáinak. Két
+perc mulva nyárson legyen! De előbb bort ide! Azt a leghátulsót
+guritsátok fel a pincéből!
+
+– Még ne, – felelte Dobó utána tekintve a kamrába kisért Mórénak. Hol
+van a Gergő gyerek?
+
+– Mit akarsz vele? Amott játszik a tornácon a kislányommal.
+
+És halkan azt mondta még:
+
+– Ne szólj neki róla, hogy az anyját megölték.
+
+– Hát megölték?
+
+– Meg ám. Valamelyik gazember ráakadt a gyujtogatás közben, és leszúrta.
+
+– És az aranyak?
+
+– Az asszony a szoba sarkában fekszik, arccal a földre borulva,
+bizonyosan oda ásta el az aranyait.
+
+Dobó boszúsan hümmentett. Aztán kiáltott a gyereknek:
+
+– Gergő! Bornemissza Gergő! Gyere csak kis vitézem. Ülj hamar a jó kis
+paripádra lelkem.
+
+– Hova mentek még?
+
+– A rabokért bátyám, akikről ez a fiu beszélt.
+
+– Hát egy kis bort igyatok legalább. Bort hamar – kiáltott a cselédekre.
+Él ám a törököd! Bent van a kamarában.
+
+– Jumurdsák?
+
+– A manó tudja hogy hivják: akit lelőttél.
+
+– Az az. Hát nem halt meg?
+
+– Nem. Csak elájult. A másikat is behoztuk az árokból. Attól tartok,
+hogy az nem marad életben.
+
+– Attól tart? Fel kell akasztani a cudart!
+
+– Hohó, – mondotta Cecey – ez az én rabom.
+
+– Hát tegyen vele, amit akar. Hanem azt a Jumurdsákot vezettesse elő és
+adjon lovat alá.
+
+A vitézek nagyokat húztak a kupákból. Jumurdsákot elővezették.
+
+– No Jumurdsák, – mondotta Dobó, – hát kellett ez neked?
+
+– Ma nekem, holnap neked, – felelte mogorván a török.
+
+S hogy meglátta a lovát meg a rajta ülő Gergő gyereket, a szája is
+megnyillott bámulatában.
+
+Dobó maga mellé intette a gyereket, és kivágtatott a kapun. A törököt
+mögöttük a vitézek vették közre.
+
+– Tudod-e hova megyünk Gergő? – kérdezte Dobó.
+
+– Nem tudom, – felelte a gyerek.
+
+– Most megyünk kardért.
+
+– A törökökhöz?
+
+– Oda.
+
+– Nekem?
+
+– Neked. Félsz-e?
+
+– Nem.
+
+– Ez az első fiam, hogy ne féljen az ember. A többi aztán megjön magától
+is.
+
+Nem beszéltek többet. Dobó egyszer ránézett a kisfiura, és könnybe
+lábadt a szeme.
+
+– Az a fő fiam, – ismételte elérzékenyülten, – hogy ne féljen az ember!
+
+A lovak lába fehér felhőket kavart a Mecsek kocsiútján, s a lovasok
+robogása megkeményült a köveken.
+
+Gergő fülében mint az elhangzó harangszó utózengése ott csengett a Dobó
+szava:
+
+– Az a fő fiam, hogy ne féljen az ember!
+
+
+X.
+
+A rabokat ott találták az erdőben. Mindössze hat azab őrizte őket.
+
+Amint a magyar vitézek megjelentek az erdőben, a rabok felugráltak, és
+nagy éljenriadozással tördelték, szakgatták a bilincseiket.
+
+A hat azab persze hat felé szaladt. A kardjokat, dárdájokat eldobálva
+futottak be az erdőbe.
+
+A magyarok nem kergették őket. A rabokon volt az eszük. Azokat
+szabaditották fel a láncokból.
+
+Dobó legelőször is a papnak nyujtott kezet.
+
+– Dobó István vagyok, – mondotta.
+
+– Somogyi Gábor a nevem, – felelte a pap. Áldja meg az Isten
+kegyelmedet!
+
+A rabok is örömükben sirva borultak Dobó köré, és csókolták kezét lábát
+a szabaditójuknak.
+
+– Ne nekem hálálkodjatok, – mondotta Dobó. Ez a kis fiu mentett meg
+benneteket.
+
+És Gergőre mutatott.
+
+A Gergő gyerek persze egész életében nem kapott annyi csókot, meg annyi
+áldást, mint ezen az egy napon. No de majd nem kap ezután; nem kap sok
+ideig.
+
+Tizenöt szekér meg egy nagy rakás fegyver esett ott zsákmányul a
+magyaroknak.
+
+Dobó, mielőtt osztakoztak volna, megkérdezte a raboktól, hogy ki a
+legrégibb fogoly?
+
+A fiatal jobbágylegény fölállott a gyepről.
+
+– Mi a neved?
+
+– Kocsis Gáspár, szolgálatjára.
+
+– Hová való vagy?
+
+– Egerbe.
+
+– Hol estél rabul?
+
+– Fehérvár alatt.
+
+– Tudod-e, hogy ezeken a szekereken kiknek a a holmija van?
+
+– Egynehány hordóról, ágynemüről tudom. Szedték ezt uram mindenütt ezek
+a rablók.
+
+Dobó a törökhöz fordult:
+
+– Jumurdsák beszélj.
+
+A török vállat vont:
+
+– Szedtük, ahol Allah engedte szednünk. Ami a hitetleneké, az a miénk.
+Ahol találjuk, ott kapjuk.
+
+– Akkor, – mondotta Dobó a vitézeinek – rakjatok szét mindent. Fel fogom
+osztani közöttetek.
+
+Az egyik kocsiban egy öl mindenféle fegyver volt. Ez is szedett-vedett
+zsákmány, java része a Móré várából való. De volt közötte egy könnyü kis
+meggyszin bársony hüvelyü kard is. Dobó fölvette ezt a rakásból és igy
+szólt:
+
+– Bornemissza Gergely jer ide. Vedd ezt a kardot. A tiéd. Légy hű vitéze
+a hazának, jámbor szolgája az Istennek. Áldás és szerencse legyen a
+fegyvereden.
+
+Azzal felkötötte a kardot a gyerek derekára, és homlokon csókolta a kis
+vitézt.
+
+A kis fiu komolyan fogadta ezt a kitüntetést. Oh vannak olyan
+pillanatok, mikor a gyermeki lélek megérzi a reá jövendő idők fuvalmát,
+s az ilyen pillanatokban a gyermeknek férfilelke van.
+
+Dobó azután, ami a katonáknak nem kellett, a raboknak hagyta. Mindegyik
+rabnak jutott kocsi is, ló is. Mert a vitézeknek a kocsiba fogott sovány
+parasztlovak nem kellettek.
+
+Ki volt boldogabb, mint a cigány. Nagyokat ugorva táncolta körül a neki
+osztott lovat, szekeret.
+
+Azután rohant vissza a fegyver-rakáshoz. Ami rozsdás rossz fegyvert ott
+hagytak a katonák, azt kincsek gyanánt kapdosta magára. Török módon
+kendőt kötött a derekára, és úgy körültüzködte magát mindenféle
+késekkek, tőrökkel, hogy olyan volt, mint a sündisznó.
+
+Egy tengeri nádból font ócska török paizs is volt ottan. Azt a karjára
+öltötte. Meztelen lábaira két nagy rozsdás sarkantyut kötött, a fejére
+meg sisakot tett; de volt annyi esze, hogy alatta hagyta a kalapját is.
+Azután egy hosszu dárdát kapott fel a földről, és mintha tojáson járna,
+olyan ünnepi lépésekkel odalejtett a törökhöz:
+
+– Na Gyamarzsák, – mondta az orra alá piszkálva a dárdával, – hogy vagy
+te bibas terek?
+
+Hogy erre mind elnevették magukat, Dobó rászólt a cigányra:
+
+– Ne hetvenkedjél te! Hová való vagy?
+
+A cigánynak egyszerre alázatossá lettyent a dereka.
+
+– Mindenüvé csókolom kezsit, lábát, ahol muzsikáltatnak.
+
+– Értesz a puskaigazitáshoz?
+
+– Mint a madár a repiléshezs csókolom kezsit lábát.
+
+– Hát nézz el majd ezekben a napokban Szigetvárra, a Török Bálint úr
+udvarába. Ott most akad munkád bőven.
+
+A sovány kis cigányasszony könyörgött Dobónak, hogy hadd mondjon
+jövendőt.
+
+– A feleséged? – kérdezte Dobó a cigánytól.
+
+– Azs, – felelte a cigány, – de nem nagyon rígen: csak ma reggel óta.
+
+A cigányasszony odaült a tűzhöz, összekotorta a parazsat, és fekete apró
+magvakat szórt reá.
+
+– Datura stramonium, – szólt a pap, a magvakra tekintve.
+
+A parázsról kék füstoszlop szállt fel. A cigányasszony kőre ült, és
+beletartotta a füstbe az orcáját.
+
+A vitézek meg a volt rabok kiváncsian állották körül.
+
+– A kezét… – mondotta néhány perc mulva a cigányasszony Dobónak.
+
+Dobó odanyujtotta.
+
+A cigányasszony fölemelte az arcát az égnek. A szemefehérével nézett
+fölfelé. És remegő ajkakkal beszélt:
+
+– Vörös és fekete madarakat látok… Szállanak egymásután… Tiz… tizenöt…
+tizenhét… tizennyolc…
+
+– Ezek az éveim, – mondotta Dobó.
+
+– A tizennyolcadik madárral egy angyal repül. Leszáll hozzád és veled
+marad. Kendőt rak a homlokodra. A neve Sára.
+
+– Eszerint Sára lesz a feleségem.
+
+– A tizenkilencedik madár vörös. Sötét villámos felhőt hoz magával. A
+földön három nagy oszlop eldőlt.
+
+– Buda? Temesvár? Fehérvár? – kérdezi Dobó tünődve.
+
+– A negyedik is lángol már, te fenntartod azt, noha kezedre, fejedre
+záporként hull a tűz.
+
+– Szolnok? Eger?
+
+– A huszadik madár aranyszinü. A nap sugaraiba van öltözködve. A fején
+korona. A korona egy gyémántja öledbe hull.
+
+– Ez jót jelent.
+
+– Aztán megint vörös és fekete madarak szállanak egymás után. De
+sötétség áll be… Nem látok többé semmit… Lánc-csörgést hallok… A te
+sóhajtásodat…
+
+Összerázkódott és elbocsátotta Dobónak a kezét.
+
+– Eszerint börtönben halok meg, – szólt Dobó összeborzongva.
+
+– Nincs ennek semmi értelme, – szólt kedvetlenül a pap. Mire való az
+ilyen ostobaság?
+
+A cigányasszony már ekkor a Gergely kezét fogta. Az arcát a füstbe
+tartotta, hallgatott egy percig. Azután ismét az égre nézett.
+
+– Galamb kisér az egész életen… Fehér galamb, csak a szárnya rózsás. De
+tűz és tűz övez folyton. Kezedből is tüzes kerekek indulnak… A galamb
+aztán maga marad és búsan keres egész életén…
+
+Egy percre elhallgatott. Arcát a megirtózás kigyóvonalai vonaglották át.
+Elbocsátotta a fiu kezét, és tenyereit is az ég felé tartva, rebegte:
+
+– Két csillag száll fel az égre. Egyik a börtönből. Másik a
+tengerparton… Ragyognak örökké…
+
+S elirtózva nézett maga elé.
+
+– Bolondság, – szólt ekkor boszusan Dobó. Öntsetek erre az asszonyra
+vizet!
+
+S elrántotta a Gergő gyereket. Vitte magával a paripák felé.
+
+– Hát evvel a rablógyilkos haramiával mit csináljak? – kiáltott a cigány
+a törökre mutatva.
+
+– Akaszd fel! – válaszolta Dobó, anélkül, hogy hátratekintene.
+
+És a nyeregbe vetette magát.
+
+
+XI.
+
+– No kutya török, – harsant fel Kocsis Gáspár, – meghalsz!
+
+– Meghalsz! – kiáltották a volt rabok az öklüket rázva.
+
+– Megdegles! – szólt a cigány is. És az egyik hámfáról leoldotta a
+kötelet.
+
+– A lábamat töretted a vassal! – kiáltotta Gáspár.
+
+– Agyonvágtad az apámat! – szólt vérbenforgó szemekkel egy asszony.
+
+– Elhajtottad a tehenünket, feldúltad a házunkat!
+
+S a törököt haragos arcok és öklök viharozták körül.
+
+Néhányan mindjárt le is akarták szúrni, de a rabságot szolgált nagyfejü
+paraszt elébe állott a maga kardjával, és igy szólt:
+
+– Hogyisne! Hogy mindjárt vége legyen! Tüzet kell előbb rakni a talpa
+alá!
+
+– Helyes! – kiáltották a rabok, – égessük meg az átkozottat!
+
+A boszúállás gyönyöre mindenkit hóhérrá változtatott. Az asszonyok
+tördelték a rőzsét, és tüzet gerjesztettek a fa alatt.
+
+– Emberek, – mondotta ekkor a pap, – ha ti most itten akasztással
+mulatoztok, megint jöhet egy kóbor török csapat, és megint rabul
+eshettek valamennyien.
+
+A rabok ránéztek. A pap egy csontmarkolatu török lándsát tartott a
+kezében. Folytatta.
+
+– Tudjátok, hogy ez az ember mit tett velem, a testem tetőtől talpig
+olyan, mint a főtt ráké; senkinek sincs annyi joga benne, mint énnekem.
+
+A rabok nem szóltak ez ellen semmit. Egynehányan szemtanui voltak annak
+az esetnek, mikor a papot forró vizzel öntözgették a törökök.
+
+A pap folytatta:
+
+– Hát csak menjetek a vitézekkel, ameddig lehet az ő oltalmuk alatt,
+azután meg lehetőleg szanaszéjjel a járatlan, rossz utakon. Isten áldjon
+meg, és vezessen haza mindnyájatokat.
+
+Ez utóbbi szavaknál áldásra terjesztette ki a kezét és imádkozón nézett
+fel az égbe.
+
+Emezek szájában még ott volt a rabkenyér keserü ize. Nem kivántak
+másodszor beleharapni. Abbahagyták a tűzrakást és sietve ugráltak fel a
+szekerükre, kocsijokra.
+
+A cigánynak is elment a kedve az akasztástól. Felszökött a kocsijára, és
+hátraszólt az asszonyának!
+
+– Utánam Beske!
+
+Gáspár összekötötte a maga kocsiját a Margitéval. Egy ülésen foglaltak
+helyet. Ezek talán az egész életükön át igy mennek egy kocsin.
+
+– Jól meggyötörje! – kiáltotta vissza a papnak.
+
+– Ne sajnálja a tüzet tőle! – szólt vissza egy asszony is.
+
+És sorra elhajtottak.
+
+A kocsis maradt utolsónak, az a kocsis, akit szakácsul használtak a
+törökök.
+
+– Addig nem megyek el, mig vissza nem adom a pofont! – szólott.
+
+És aszerint cselekedett.
+
+Azután a pap maga maradt a törökkel.
+
+
+XII.
+
+Gergely azt hitte, álmodik. Ahogy ott ment Dobó mellett a kis fürge
+török lovon, azon tünődött, hogy hogyan került ő bele ebbe a nagy
+dicsőségbe?
+
+Hol a lovat nézte, hol a szép kardot. A lovat meg-megsimogatta, a kardot
+kihuzta. Ha véletlenül törökökre bukkannak és Dobó azt mondja neki:
+Vágjad Gergő! hát az bizonyos, hogy Gergő neki vág most akár egy
+hadseregnek.
+
+Immáron alkonyodott. Az eget pikkelyes felhők boritották, s ahogy a nap
+aranyozni kezdte az eget, olyanná vált az, mintha pikkelyes ércből volna
+az egész égboltozat.
+
+Ahogy lefelé mennek a kanyargós úton, a Dobó lova egyszercsak megáll. A
+fejét fölemeli. Fuj és nyugtalanul kapálja a földet.
+
+– A lovam törököt érez, – mondja Dobó visszafordulva, – álljunk meg.
+
+Az induláskor két katonát bocsátott előre. Azokat várták. Meg is jött
+egynéhány perc mulva mind a kettö vágtatva.
+
+– Lenn a völgyben egy törökcsapat jön az országúton, – jelentette az
+egyik Dobónak.
+
+– Katonai rendben jönnek, – mondotta a másik.
+
+– Messze? – kérdezte Dobó.
+
+– Jó messze. Mikorra ideérnek, beletelik két óra is.
+
+– Mennyien lehetnek?
+
+– Vannak azok kétszázan is.
+
+– Az országúton jönnek?
+
+– Az országúton.
+
+– Az a Kászon utócsapata, – felelte Dobó. – Mindegy: megtámadjuk őket.
+
+Az országút szélesen kigyózva megy fel a Mecsekre. Dobó kinézett a
+csapatának egy olyan helyet, ahol az út kanyarulatát egy kiálló szirt
+szegi meg. Ott jól elrejtőzködhetnek, s meglephetik a törököt.
+
+– Nem vagyunk kevesen? – kérdezte egy szeplős, szőke fiatal katona,
+akiről az első szempillantásra lehetett látni, hogy bársonyban
+nevelkedett.
+
+– Dehogyis Gyurka, – felelte Dobó nevetve. – Mikor ilyen hirtelen rájok
+esik az ember, nincs idejök olvasni, hogy hányan vagyunk. Sötét is van.
+Aztán ha mind le se vághatjuk őket, hát elég az, hogy széjjel futnak. A
+falukban aztán egyenkint majd elbánnak velök.
+
+A volt rabok akkor tüntek elő egy kanyarodásnál hosszu kocsisorban.
+
+Dobó hozzájuk futtatott egy katonát, és azt izente nekik, hogy
+forduljanak vissza Pécs felé; onnan menjenek keletre nyugatra, csak
+északra meg délre ne.
+
+Látni lehetett, hogyan ér hozzájuk a katona, hogyan áll meg a hosszu
+kocsisor, és hogyan fordulnak meg egyenkint, és hogyan megy az egész sor
+visszafelé.
+
+Dobó ekkor Gergelyre nézett.
+
+– Az ördögbe is, – mormogta kedvetlenül, – mit tegyek ezzel a gyerekkel?
+
+Aztán fenhangon szólott:
+
+– Gergő fiam, haza tudnál-e menni egymagadban?
+
+Gergőnek könnybe lábadtak a szemei.
+
+– Nem tudom, – felelte, az ingeujjába törölve a szemét, – talán
+hazatalálok.
+
+Mert arra gondolt, hogy le kell mondania a szép katonai mennyországról,
+amelybe ezen a napon belecsöppent.
+
+
+XIII.
+
+A pap meg a török magukra maradtak.
+
+A török állt a cserfánál. A pap a lándsára támaszkodva, előtte tiz
+lépésnyire. A kocsizörgés még egy darabig hallatszott, aztán az erdei
+csendesség vette őket körül.
+
+A török ekkor megszólalt:
+
+– Mielőtt megölnél, – mondotta sápadtan, hallgasd meg egy szavamat. A
+derekamon ez az öv tele van aranynyal. Az ilyen nagy zsákmányért
+megteheted azt, hogy el is temess.
+
+A pap a lándsára támaszkodva állott a török előtt. Nem szólt semmit.
+
+– Ha felakasztottál, – folytatta a török, áss nekem sirt itt a fa alatt,
+és tégy belé ülő helyzetben; fordits arcommal Mekka felé.
+
+Aztán nem beszélt többet. Várta a papot, meg a kötelet.
+
+– Jumurdsák, – szólt a pap, – hallottam tegnap, mikor azt mondtad, hogy
+az anyád magyar nő volt.
+
+– Az, felelte a török megelevenült nézéssel.
+
+– Eszerint te eredetileg magyar vagy?
+
+– Az, – felelte a török a földre forditva a tekintetét.
+
+– A törökök téged elraboltak gyermekkorodban?
+
+– Úgyvan, uram.
+
+– Honnan?
+
+– Már elfelejtettem.
+
+– Hány éves voltál?
+
+– Nagyon kicsi.
+
+– Anyádra, apádra nem emlékszel?
+
+– Nem.
+
+– Arra se, hogy mi volt a neved?
+
+– Arra se.
+
+– Semmiféle név nem jut eszedbe a gyermekkorodból?
+
+– Nem.
+
+– Különös, hogy a beszédet nem feledted el.
+
+– A jancsár-odában sok magyar fiu volt.
+
+– Nem ismertél egy laki gyereket, Imre nevüt, Somogyi Imrét.
+
+– Ugy rémlik, mintha ismertem volna ezt a nevet.
+
+– Kerekfejü, feketeszemü kis testes fiu volt, mikor elrabolták, s
+mindössze öt esztendős. A bal mellén egy lóhere alaku anyajegy, mint
+nekem.
+
+A pap széjjelvonta a mellén az inget: lóhere alakra csoportosult három
+lencsét mutatott a válla és a mellbimbó között.
+
+– Ismerem azt a fiut, mondotta a török. Láttam elégszer ezt a jegyet,
+mikor mozsdottunk. Csakhogy most más a neve: Achmed vagy Kubát, valami
+ilyenféle török név.
+
+– Hát nem jártok együtt?
+
+– Néha igen, néha nem. Ő most Perzsiában hadakozik.
+
+A pap föl és alá járt a török előtt. Egyszercsak igy kiáltott rá:
+
+– Hazudsz!
+
+És élesen a szemébe nézett.
+
+A török lesütötte előtte a szemét.
+
+– Mindegy, – szólt a pap ismét nyugodt hangon, – én nem akarlak téged
+megölni.
+
+– Oh uram! – kiáltott a török a térdére borulva, – lehetséges ez!
+
+– Lehetségesnek lehetséges, de hogy okosságnak nem-e ostobaság, az más
+kérdés.
+
+– Irgalmazz, kegyelmezz meg nekem! Vedd el mindenemet, és tégy raboddá!
+Az eb nem olyan hű, mint én leszek hozzád!
+
+– Az itt a kérdés, szólt a pap, hogy te ember vagy-e vagy fenevad. Ha én
+téged elszabaditalak, mi biztosit engem arról, hogy megint nem ölöd és
+fosztogatod az én szegény nemzetemet?
+
+– Allah verjen meg engem minden ostorával, ha valaha kardot fogok!
+
+A pap a fejét rázta.
+
+A török folytatta:
+
+– Megesküszöm neked a legrettenetesebb esküvel, amit csak török mondhat.
+
+– Jumurdsák, – szólt a pap összefonva a karjait, – te itt a halál
+küszöbén térdelve diskurálsz velem, és engemet bolondnak nézel. Avagy
+azt gondolod, nem tudom én, hogy a korán a gyaúrnak tett esküt nem
+tartja komolynak?
+
+A török homlokát kiverte a verejték.
+
+– Hát mondj uram te valamit. Mondj akármit, az meg van téve.
+
+A pap az állát a kezén nyugasztva gondolkozott. Aztán igy szólt:
+
+– Minden török hord magával valami amuletet, ami védelmezi őt a
+harcokban, és segiti a jószerencsében.
+
+A török elsápadt.
+
+– A pénzed nem kell, – mondotta a pap, – azt az amuletet kivánom tőled.
+
+– Nyúlj a mellesem alá, – rebegte a török, – a nyakamon lóg.
+
+Fölemelte a fejét. A pap csakugyan ott találta a kis kék selyemzacskóba
+varrt amuletet. Leszakitotta az aranyláncról, és zsebre tette.
+
+Azután a török háta mögé lépett és elvágta a lábán, kezén és karján
+általcsomózott kötelet.
+
+A török lerázta a két kezéről a köteleket és hirtelen megfordult. Szeme
+a tigris sárgán égő tekintetével villant rá Gábor papra.
+
+Azonban a pap már akkor neki tartotta hegygyel a lándsát, és mosolygott.
+
+– Nono Jumurdsák! Vigyázz, bele ne szúrd az orrodat!
+
+Jumurdsák dühében szinte lángot fújva hátrált a pap előtt. Aztán mikor
+már valami húsz lépésnyire elment, megfordult és igy kiáltott vissza:
+
+– Tudd meg ki volt a markodban ostoba gyaur. Én ama hires
+Jahja-pasa-oglu Mohamed fia vagyok. Kaphattál volna értem zsákkal az
+aranyból!
+
+A pap nem felelt. Megvető pillantást vetett rája, s a lándsát a
+kocsijára dobta.
+
+
+XIV.
+
+A nap épen elsülyedt az éghatáron, mikor Gábor pap kocsira ült, és
+rátért az országútra.
+
+A rabtársak kocsisorának a végét még látta, amint lefelé mentek Pécsnek,
+de azt gondolta, hogy ez csak az egyik rész, a többi északnak ment.
+
+Az utat jól tudta hazafelé. Nincs is más országút erre, mint ez az egy:
+Pécstől Kaposváron át Székesfehérvárra, onnan meg Budára viszen. De ő
+csak Lakig megyen rajta, a Bakics Pál kastélyáig. Itt egy kis keskeny
+kocsiúton nyugotnak fordul majd a Balaton felé. Ott az ő faluja egy
+nyirfaliget alatt. Mennyire örülnek és csudálkoznak majd a hivei, ha
+meglátják, hogy megmenekült.
+
+Leszállt és kereket kötött. Jókedvüen megveregette mind a két lónak a
+pofáját, aztán ujra felült, s neki ereszkedett a kocsival a lejtőnek.
+
+Hanem az országutat a Dobó csapata állta el.
+
+– Mért fordultál vissza? – kérdezte az egyik katona, miután megismerte,
+hogy a rabok közül való.
+
+A pap nem értette a kérdést.
+
+– Jön a török, – magyarázta a katona, – arra lesünk itt. Hát csak
+fordulj meg és siess Pécsnek, mint a többi.
+
+– Megállj édes papom, – szólt ekkor Dobó odalovagolva. – Melyik a te
+falud?
+
+– Kishida, – felelte a pap kedvetlenül.
+
+– A Balaton mellett?
+
+– Ott.
+
+– Arra kérnélek, vidd el magaddal ezt a kis fiut és mihelyest lehet,
+küldd át nekem Török Bálinthoz Szigetvárába.
+
+– Szivesen, felelte a pap.
+
+– Félek, hogy valami baja esik, – magyarázta Dobó. Mink itt
+szétriasztunk egy jókora törökcsapatot, aztán látod, valamelyik
+megütheti.
+
+A pap megforditotta a kocsiját.
+
+– Felülsz? kérdezte Gergőtől, vagy a lovon maradsz?
+
+– Majd a kocsi előtt megyek, – felelte búsan Gergő.
+
+Dobó lehajolt a lován, és megcsókolta a gyereket.
+
+– Isten áldjon meg kis katonám, – szólott, – tudom, hogy szeretnél részt
+venni a harcban, de még csizmád sincsen. Hát csak eredj a tisztelendő
+úrral, aztán egynéhány nap mulva találkozunk.
+
+A pap eloldotta a kerékkötőt, aztán közibe vágott a lovaknak.
+
+Gergő búsan poroszkálva ment hol a lovak előtt, hol a kocsi után.
+
+
+XV.
+
+Már jól beesteledett, mikor a kocsi elhaladt a pécsi vár mellett.
+
+Nem szállottak meg. A pap azt akarta, hogy másnap délelőtt otthon
+legyenek.
+
+Az egész Mecseket meg kellett kerülniök.
+
+Éjfél felé kisütött a hold, és világitott nekik a keskeny agyagos
+kocsiúton.
+
+Gergő most már mindenütt elől lovagolt, és mikor hidat vagy zökkenőt
+értek, megkiáltotta a papnak.
+
+Éjféltájon egy csárdaféle épület fehérlett előttük.
+
+– Nézz be, fiam, – mondotta a pap, – csárda-e vagy másféle ház? A
+lovakat itt megetetjük.
+
+Gergő belovagolt az udvarra, és egy perc mulva visszatért.
+
+– Üres ház, – mondotta, – az ajtaja is nyitva van.
+
+– Mindegy, – felelte a pap, – itt egyet pihenünk.
+
+Azzal befordult a kocsival az udvarra.
+
+Egy fehér kis lompos kutya csahitolt eléjük. Ez már az előbb is fogadta
+Gergelyt, de ezenkivül senki se jelentkezett.
+
+A pap leugrott a kocsiról, és bejárta a házat.
+
+– Hé, ki van itthon? – kiáltozta be ajtón ablakon.
+
+A ház sötét volt. Senkise felelt. Az ajtók tárva nyitva. A küszöbön egy
+széttört szekrény. Itt bizony a törökök garázdálkodtak.
+
+– Hát biz itt magunk vagyunk, – szólt a pap visszatérve. – Legelsőbben
+is a kutat nézzük meg, mert nekem még ég a bőröm.
+
+Lebocsátotta a vödröt és vizet húzott fel, azután keresgélésbe fogott a
+kocsiján.
+
+Volt itt mindenféle: ágynemü, gabona, butor, egy egy hordó bor meg
+zsákok. Az egyik zsák puha volt. Azt kibontotta. Az volt benne, amit
+keresett: fehérnemü.
+
+Egy kendőt meglocsolt a vödörből, és derékig levetkezve körülborogatta
+magát.
+
+Gergő is leszállt. Odavezette lovát a vályuhoz, és megitatta.
+
+A pap azután enni adott a lovaknak, s hogy az egyik zsákban kenyeret
+tapintott, azt maguknak bontotta fel.
+
+– Éhes vagy-e kedves? – kérdezte Gergőtől.
+
+– Éhes vagyok, – felelte a gyermek.
+
+A pap kihúzta a kardját, de mielőtt megszegte volna a kenyeret,
+fölemelte az arcát az égre.
+
+– Áldott a te neved Uram, – kiáltotta meleg és hálás hangon, – hálát
+adok neked Istenem, hogy kiszabaditottál a láncokból, és megadtad a mi
+mai kenyerünket.
+
+Az ég tiszta volt és csillagos. A hold fénynyel telt fehér lámpagolyó
+gyanánt függött az égboltozat közepén, és világitott a vacsorához.
+
+A kut kávájára ültek és ott falatoztak. A pap olykor a kutyának is
+vetett. Gergő meg a maga lovának törte és adta a kenyere felét.
+
+A távolból ekkor halk dobogás hallatszott. A két evő felfigyelt. Szájuk
+megállott a mozgásban.
+
+– Lovas jön, – szólt a pap.
+
+– Egy, – felelte rá Gergely.
+
+Azzal tovább ettek.
+
+A dobogás lassankint ropogássá erősödött a száraz kocsiúton. Egynéhány
+perc mulva odaérkezett maga a lovas is.
+
+Meglassitotta a lovát a csárda előtt, és beléptetett az udvarra.
+
+– Mubarek olszun! – kiáltotta a papnak rekedt hollóhangon.
+
+Töröknek nézte, hogy a fején ott volt a vizes kendő.
+
+– Magyar vagyok – felelte a pap fölemelkedve.
+
+Megismerte Mórét.
+
+Gergő is megismerte. Összeborzongott.
+
+– Ki van itt? – kérdezte Móré lefordulva a gőzölgő paripáról. Hol a
+gazda?
+
+– Nincs itt más, mint én meg ez a kis fiu, – felelte a pap. A ház
+gazdátlan.
+
+– Nekem ló kell, – szólt nyersen Móré. Pihent ló.
+
+– Itt bizony alig akad, – felelte a pap vállat vonva.
+
+– Nekem sietős az utam. Pénzem nincs. Ide kell adnod a te lovadat.
+
+Egy pillantással végig mustrálta a két lovat, – a harmadik a Gergelyé az
+árnyékban legelt és kicsi lévén, hitványnak látszott, – aztán feleletet
+se várva, eloldotta a rudast a kocsitól.
+
+– Hohó, – szólalt fel a pap, – legalább azt mondd meg: mért futsz?
+
+Móré szemei dülyedtek voltak az izgalomtól. Nem felelt. Rávetette magát
+a paraszt lóra, és a maga még rosszabb lovát ott hagyva, tovaszáguldott.
+
+– No, – mondotta a pap, – ez ugyan rövidesen csinál lóvásárt.
+
+Ahogy megmozdult, észrevette, hogy valami kicsuszott a zsebéből.
+Fölvette és megbámulta. Aztán hogy rátapintott, eszébe jutott, hogy a
+török talizmánja az.
+
+A kis zöld-selyem zacskóban valami keménykedett. Fölhasitotta a
+kardjával, hát egy gyűrű esett ki belőle.
+
+A gyűrű köve szokatlanul nagy négyszögletes fekete kő, vagy sötét gránát
+vagy obszidián, nem lehetett meghatározni a holdvilágnál, de azt tisztán
+lehetett látni, hogy halványsárga topázból egy hold van rajta meg
+körülötte öt apró gyémánt-csillag.
+
+A zacskó belsejében is tündöklött valami: ezüstfonalakból varrt török
+irás.
+
+A pap tudott törökül, de a török irásjegyeket nem értette.
+
+Ránézett Gergőre. A kis fiu a fehér ruhás zsákra dőlten aludt édesen.
+
+
+XVI.
+
+Milyen tisztán, milyen pompásan süt a nap az égből. Pedig a Balaton
+körül nem láthat egyebet, mint szenes háztetőket, szanaszét heverő
+holtakat, letiport vetéseket.
+
+Oh ha a nap az Isten arca volna, sugarak helyett könny hullana a földre.
+
+A pap előre tudta, hogy az ő faluja is meg van dúlva, mégis ahogy
+fölértek a dombra, s a kerti fák lombjain túl előmeredt a kormos
+tetőtlen torony, kicsordult a könny a szeméből.
+
+Korom és düledék volt az egész falu. Sehol egy ép tető, sehol egy ép
+kapu. Az udvarokon bútortöredékek, hordódongák, liszthulladék, holt
+emberek és holt állatok.
+
+És sehol egy élő ember, csak egy pár gazdátlan kutya, és egynéhány
+baromfi, amely el tudott menekülni a rablók keze elől.
+
+A pap leszállt a kocsijáról, és levette a kalapját.
+
+– Vedd le te is a kalapodat fiam, – mondotta Gergelynek. A halottak
+faluja ez, nem az elevenekké.
+
+Leszállt a kocsiról, és a lovakat vezetve mentek tovább.
+
+Egy nagy haju ősz paraszt égbe néző arccal keresztben feküdt az úton.
+Holt kezében még mindig tartotta a vasvillát.
+
+– A biró, – mondotta a pap. Szegény András bácsi!
+
+Megfogta a halott karját és elvonszolta az útból, hogy a lovak
+elmehessenek mellette.
+
+Egy másik fiatal paraszt derékban megtörve lógatta holt fejét a
+keritésen le az utcára. Mintha nézné a vért, amely a fejéből a földre
+csurgott.
+
+A disznója ott legelt mögötte az ágytollal ellepett udvaron. Azt nem
+bántja a török, mert nem eszik disznóhust.
+
+És egy kis meztelen csecsemő gyerek is ott hevert a közelében a kapu
+mellett. A mellecskéjén iszonyu seb.
+
+A pap fogta a lova kantárát és vezette. Nem nézett már se jobbra, se
+balra, csak az utat nézte, amelynek a pora sárgállott a napfényben.
+
+*
+
+Végre a paplakhoz értek.
+
+Ennek sincs teteje. A megszenesedett fekete ollófák nagy _A_-betüket
+alkotva meredeztek a tető araszos hamuján, s az utcai ablak fölött
+fekete volt a fal a láng nyomaitól.
+
+Akkor gyujtották fel ezt a házat, mikor őt forró vizzel öntözték, hogy
+adja elő a templom kincseit.
+
+A pad még ott van az udvar közepén. Körülötte a nagy diófaláda
+töredékei, könyvek, lisztöntelék, üvegek, elgázolt szobai virágok,
+széklábak, edénycserepek. S a lábatörött asztal mellett egy feketeruhás
+öregasszony, aki hanyatt fekszik a két kezét hosszan szét nyujtva. S
+fekete vértócsa van alatta s körülötte.
+
+Az a papnak az édesanyja.
+
+– Itthon vagyunk, – mondotta a pap, Gergelyre forditva könnyekben ázó
+orcáját.
+
+
+XVII.
+
+Temettek két napon át szünet nélkül. A pap levette a kocsija oldalát, és
+három négy halottat vitt egy-egy fordulóval ki a temetőbe.
+
+Gergő mindig a kocsi előtt ment. Az oldalán a kard, amit Dobótól kapott,
+kezében a temetői kereszt. A pap hol énekelve hol imádkozva vezette a
+lovakat. Neki is ott volt a kard az oldalán.
+
+Odakünn betakarta a halottakat gyékénynyel, hogy a ragadozó madarak ne
+férhessenek hozzájok, s meg-meg visszatért.
+
+Harmadnap délelőtt aztán egy asszony meg egy gyermek jelent meg a
+faluban. Ezek a Balaton nádasában bujdostak. Este meg két férfi jött
+haza.
+
+Ezek ásták aztán meg a sirokat, és velök ásott a pap is.
+
+Csak mikor a halottakat eltakaritották, akkor kezdett a pap ahhoz, hogy
+a hajlékát ahogyan lehet rendezze.
+
+A házban három szoba volt, de mind beszakadt az égésben.
+
+Az utcai szobát tetőzte be először a pap deszkával, hogy az eső ellen
+védve legyenek. Aztán egy szekrényt igazitott össze, és Gergelylyel
+hordatta bele az udvaron heverő könyveket.
+
+Gergelynek a sok szomoru munka után tetszett ez a foglalkozás.
+Egyik-másik könyvet meg is forgatta, hogy képesek-e? Valami öt képes
+volt közte. Az egyikben mindenféle bogár volt, a másik meg tele volt
+virágrajzzal. Mindössze tán harminc pergamenkötésü könyv volt az egész.
+
+Az asszony ezalatt a konyhát is rendbe szedte, és főzött. Cukorborsót
+főzött hús nélkül meg tojásos rántott levest.
+
+Két tál étel egy egész falunak.
+
+Ebéd után a pap kissé fölépült az ő bágyadt szomoruságából.
+
+Kivezette Gergelyt a kertbe, ahol egy kis kápolnaszerü méhes állott.
+Ennek az ajtaját is felszakitották a törökök, de mert nem láttak benne
+egyebet, mint egy lócát meg egy bakasztalt s holmi üvegeket, nem is
+romboltak benne semmit.
+
+– Fogj egy legyet, – mondotta a pap Gergelynek.
+
+Leült a lócára és a szögletfelé fordulva kiáltott:
+
+– Lucifer!
+
+Egy ökölnyi nagyságu kecske-béka ugrált elő a szögletből. Meg-megállt és
+nézett hol a papra, hol a gyerekre.
+
+A pap letette a tenyerét a földre. A béka beleugrott, és nézett a papra,
+mintha szólani akarna.
+
+– Kedves kis békám, – mondotta a pap, – megéheztél ugy-e mióta nem
+láttál?
+
+Azzal elvette a legyet Gergőtől, és a béka elé tartotta. A béka bekapta
+jóizüen.
+
+Gergely idegenül nézte ezt a barátkozást. Ő bizony a békákat nem vette a
+tenyerére soha, inkább agyonverte, ha talált.
+
+Mikor a pap jóllakatta a békát, egy rézcsövet vett elő az ablakfülkéből.
+Alul-felül megtörülte gondosan, s a béka lábait egy kis tükör fölé
+kötve, vizet csöppentett az uszóhártyájára. Aztán nézte sokáig,
+figyelmesen.
+
+– Gergely fiam, – szólt hátra egyszer – gyere nézd te is.
+
+Gergely bele nézett a csőbe.
+
+– No mit látsz? – kérdezte a pap.
+
+– Vörös folyóvizet. Folyik egyre folyik.
+
+– Tudod-e mi az?
+
+– Nem.
+
+– Az az élet folyója fiam. A vér. Bennünk is igy folyik, igy csörgedez.
+A béka meg az ember. Mi a különbség? A vér csak vér, akár emberben van
+akár békában. De a béka boldogabb, mint az ember. Nincs országa,
+nincsenek kincsei. Minden közös a természetben. Az ember is boldogan
+élhetne, ha nem volna semmije se.
+
+Gergely csak nézte a békát. A beszédet nem értette.
+
+Ekkor egy asszony lépett be az ajtón. A kötényében hozott egy holt
+gyermeket, – olyan egy éves formát. Az arca vörös volt a sirástól.
+
+– A Jánoskám, – mondotta sirásnak eredve.
+
+– Eltemetjük, – felelte a pap, és fogta a kalapját.
+
+Gergely is fölvette a keresztet, és megindult előttük.
+
+– Elrejtettem őt, – beszélte sirva az asszony, – elrejtettem ijedtemben
+a gabonaverembe. Aztán én is elfutottam. Éjjel vissza akartam jönni, de
+akkor egy másik pogánycsapattal találkoztunk. Az egész nádast felverték.
+Isten tudja, kiket vittek el, kiket öltek meg. Mikorra visszajöhettem,
+az én Jánoskámat igy találtam. Oh Isten, Isten! Mért vetted el tőlem?
+
+– Ne kérdezd az Istent, – felelte a pap a földet ásva. Az isten tudja
+mit csinál, te pedig nem tudod.
+
+– De hát mért született, ha igy kellett meghalnia!
+
+– Nem tudjuk: mért születünk; és nem tudjuk: mért halunk meg, – szólt a
+pap tovább ásva. Ne szólj többet az Istenről.
+
+Az anya leoldotta a kötényét, és azzal együtt tette a gyermeket a
+földbe.
+
+– Még ne! – szólt fuldokolva a papnak.
+
+Füvet és virágot szaggatott. Ezt szórta a gyermeke fölé, miközben
+folyton jajgatott:
+
+– Oh, hogy a földnek kell tégedet adnom! Nem ölelsz meg többet kicsi kis
+kezeddel! Nem mondod nekem többet ezt a szót: anyákám? Oh hogy azok a
+piros rózsák elhervadtak gyönge kis arcodon! Oh hogy azt a szép szöszke
+hajadat meg nem simogathatom többé!
+
+És a paphoz fordulva mondotta:
+
+– Milyen szép szeme volt! Úgy-e milyen szép barna szeme volt! Hogy
+tudott vele nézni, milyen kedvesen! Oh drága lelkem, nem nézel rám
+többé, sohasem!
+
+A pap eközben behányta a földet a sirba, és meghalmozta, körülveregette
+az ásóval. Aztán egy ágat tört a temető szélén levő bokorból, egy
+keresztalaku ágat. Letüzte fejtől a halmocskára.
+
+– Oh hogy az Isten elvett téged tőlem! – sirta az asszony a halmocskát
+átölelve.
+
+És az arcát rányomta a puha földre.
+
+– Az Isten elvette, az Isten vissza fogja adni, – felelte a pap az ásót
+és kapát a vállára vetve.
+
+És folytatta:
+
+– Némelyek előre mennek, és várják azokat, akiknek dolguk van még a
+földön. Néha a gyermek megy előre, néha a szülő, de a Teremtő ugy
+osztotta be, hogy aki a csillagok fölé kerül, legyen aki várja őt ottan.
+
+Az asszony csöndesen sirdogálva ment a pap után, s hogy a pap
+elhallgatott, újra felzokogott:
+
+– Milyen szép szeme volt! Úgy-e tisztelendő úr, milyen szép szeme volt!
+
+
+XVIII.
+
+Másnap lóra ültek és megindultak le délnek, Szigetvárába.
+
+Felhőtlen meleg nap volt. A feldúlt falukban mindenütt temettek és
+tetőztek. Némelyik faluban csak egy-két ember lézengett, mint az
+övékben. Az ilyen faluk népét részint elhajtották a törökök, részint
+megölték.
+
+Mikor elérték a szigetvári nádast, a pap azt mondta Gergelynek:
+
+– Az úr itthon van.
+
+– Itthon? kérdezte csodálkozva a gyerek. Honnan tudja?
+
+– Nem látod a zászlót?
+
+– Ott a tornyon?
+
+– Ott.
+
+– Vörös és kék.
+
+– Az úr szinei. Ez mutatja, hogy az úr itthon van.
+
+A náderdőbe értek, és egymás mellett lovagoltak.
+
+A pap ismét megszólalt:
+
+– Te fiú, nem gondolod-e, hogy Dobó meghalt?
+
+– A harcban?
+
+– Ott.
+
+Gergely nem gondolta. Dobó őszerinte legyőzhetetlen volt. Ha egymaga vág
+is neki a török hadnak, Gergely ezt természetesnek találja.
+
+[Illustration: Szigetvár.
+
+(Körülbelől Török Bálint idejéből való kép.)]
+
+– Ebben az esetben, – szólt a pap, – én szivesen fogadlak fiamnak.
+
+Azzal ráugratott az első fahidra, amely a vizen át a várba nyúlik.
+Átmentek az újvároson, aztán megint egy rövid fahidat értek. A fahid az
+óvárosba nyúlott, amelyben csak imitt-amott látszott egy ember. A kettős
+tornyú templom előtt három gyümölcsös kofa üldögélt, s mind a három
+cseresnyét árult. A templom ajtaját vasalták.
+
+Itt mindjárt megint egy hid következett, de már ez hosszú és széles hid
+volt, s a viz is alatta mély.
+
+– Most érünk a várba, – mondotta a pap. De ideje is.
+
+És gondosan körültörölte az arcát a zsebkendőjével.
+
+A vár nyitva volt. A tágas udvaron egy veszettül nyargaló páncélos
+embert pillantottak meg, azután egy másodikat, amint emezzel szembe
+vágtatott.
+
+A két páncél egyforma alkotásu, a két ló szügyén is egyforma vért. Csak
+a két sisak különbözött: az egyik sima volt és gömbölyü, a másik tetején
+egy medvefej csillogott.
+
+– Az az úr, – mondotta a pap, – az a medvefejes.
+
+A két lovas karddal ment egymásnak, s hogy összeroppantak, a két ló
+egymásnak ágaskodott, a két páncélos meg úgy rácsattogott egymásra, hogy
+a kard szikrát hányt.
+
+– Buzogányt! – kiáltotta a medvefejes, amint a lovak eltágultak
+egymástól.
+
+Az arcát nem lehetett látni sem az egyiknek, sem a másiknak.
+
+Az ajtóból a kiáltásra egy apród futott elő, és két egyforma rézfejü
+buzogányt és két durva vaspajzsot nyujtott fel a hadakozóknak.
+
+Azok újra egyet kanyarodtak a lovukkal, és az udvar közepén egymásnak
+rontottak.
+
+A sima sisakos sújtott először.
+
+A medvefejes a feje fölé kapta a pajzsot. Akkorát kondult az, mint a
+repedt harang.
+
+Ugyanebben a pillanatban úgy vágta halántékon a medvefejes az
+ellenfelét, hogy a sisak behorpadt.
+
+Erre a simasisakos visszarántotta a lovát, és eldobta fegyvereit.
+
+A medvefejes ledobta a sisakját és nevetett.
+
+Telt arcu barna férfi volt. Hosszu tömött fekete bajusza mind a két
+arcához hozzá volt lapulva a sisak nyomásától, s a bajusz egyik szárnya
+felért a szemöldökéig, a másik lelógott a nyakáig.
+
+– Bálint úr, – mondotta a pap a fiúnak tisztelettel, – ha idenéz, vedd
+le a kalapodat.
+
+Azonban Török Bálint nem vette őket észre.
+
+Az ellenfelét nézte, akinek a fejéről a szolgák levonszolták a sisakot.
+
+A lovas amint nagynehezen leráncigálták a fejéről a sisakot, legelőször
+is három fogát pökte ki az udvar kavicsos porondjára, aztán törökül
+káromkodott.
+
+A kapu alól valami nyolc török rab jött elő és segitett neki a páncélból
+való kibontakozásban.
+
+Hát az is csak olyan török rab volt, mint emezek.
+
+– No melyiteknek van még kedve a mérkőzésre, – szólt a lovát ugratva
+Török Bálint. – Aki legyőz, az szabadságot kap.
+
+– Én, – szólt egy izmos ritkaszakállu török. – Ma talán szerencsésebb
+leszek.
+
+A többiek segitségével magára öltötte a nehéz vasruhát. Egy másik
+sisakot adtak a fejére, és másik lábvértet a lábára; mert a lába nagy
+volt ennek a töröknek.
+
+Azután emelőrudakkal segitették fel a lóra, és nehéz nagy pallost adtak
+a kezébe.
+
+– Bolond vagy te Ahmed, – kiáltott Török Bálint, – a pallos nem
+páncélhoz való szerszám.
+
+– Már én csak igy szoktam, – felelte a török. – Harcban is ez az én
+fegyverem.
+
+Törökül beszéltek.
+
+Bálint úr visszacsatolta a sisakot a fejére, s a pallossal malmozva
+nyargalt az udvar körül.
+
+– Rajta! – kiáltotta aztán a középnek rohanva.
+
+A török felágaskodott a nyeregben, és a pallost két kézre fogva,
+nyargalt Bálint úr ellenében.
+
+Azonban ez is értette ezt a mesterséget. Amint összeértek, ő is
+fölegyenesedett, és a pajzsával fogta fel a török iszonyú vágását.
+
+Ugyanabban a pillanatban megkapta a török karját, és lerántotta a
+lováról.
+
+A török féloldalt zuhant a porondra, aztán arcra csuklott.
+
+– Elég volt, – szólt Török Bálint a sisakrostélyt felcsapva. Holnap ha
+itthon leszek, megint mérkőzhettek velem.
+
+– Ez nem igazság! – kiáltott a török, amint kimarjult kézzel
+fölemelkedett.
+
+– Mért ne volna igazság? – kérdezte Bálint úr.
+
+– Nem illő lovagtól, hogy kézzel rántsa le az ellenfelét.
+
+– Hiszen te nem vagy lovag, ebatta pogánya. Majd bizony tőletek tanulok
+én lovagságot! Közönséges rablók.
+
+A török duzzogva hallgatott.
+
+– Csak nem tartjátok tán lovagi mérkőzésnek, hogy én veletek kiállok, –
+folytatta kiabálva Török Bálint. – Nézze meg az ember a sok rongyosát!
+
+– Uram! – kiáltott egy keszegsovány szürkeszakállu rab. – Ma megint
+mérkőznék veled!
+
+Az udvaron állók fölkacagtak.
+
+Török Bálint is nevetett:
+
+– Persze, most azt hiszed, elfáradtam. No de mindegy.
+
+Azzal újra a fejébe nyomta a sisakot, amelyet az imént már az ölébe
+szedett volt.
+
+– Hányadszor verekszel velem, Papagáj?
+
+– Tizenhetedszer, – felelte siralmasan a papagájorru török rab.
+
+Török Bálint leemelte a sisakját és eldobta.
+
+– No, azt mondja, ennyit leteszek az erőmből. Ha összetöröd az orromat,
+legalább örülhetsz.
+
+Szembetünő volt köztük az erőkülönbség: Bálint úr jól megtermett
+javakorában levő ember; csupa izom és mozgékonyság. A török körülbelül
+ötven éves, izomtalan, görbe hátú ember.
+
+Kópjával csaptak össze. Bálint úr mindjárt az első összecsapásnál úgy
+kivetette a nyeregből, hogy a török bukfencet vetett a levegőben.
+
+Ahogy lezuhant, a por fellegként csapódott szét körülötte.
+
+A szolgák, apródok és rabok egyaránt kacagtak.
+
+Bálint úr lehajigálta magáról a pajzsot és keztyüt, s leugrott a lóról,
+hogy az apródok a többi vastól is megszabaditsák.
+
+Papagáj ezalatt feltápászkodott.
+
+– Uram! – sirta Török Bálint felé forditva véres orcáját, – bocsáss
+engem haza! Özvegyem árvám két éve vár otthon!
+
+– Mért nem maradtál otthon magad is pogány! – felelt haraggal Török
+Bálint.
+
+Mindig felbőszült, ha a rabok kegyelemért könyörögtek.
+
+– Uram, kiáltott a rab a kezét tördelve, essék meg rajtam a szived! Szép
+kis feketeszemü fiam van! Nem láttam két esztendeje!
+
+És térden csuszott Bálint úr elé. Leborult a lábánál a porba.
+
+Bálint úr az orcáját egy kendőben törülgetve felelte:
+
+– Bár minden gaz török itt volna láncon, a császártokkal együtt,
+rablógyilkos zsiványok!
+
+Azzal odább lépett.
+
+A török port markolt föl a földről és azt utána dobva, üvöltötte:
+
+– Hát verjen meg Alláh, te rothadt szivü gyaur! Bilincsben őszülj meg!
+Özvegyed árvád legyen mielőtt meghalnál! Tanitson meg Alláh háromszor
+úgy sirni, mint én sirok, mielőtt a pokolra löknék a lelkedet!
+
+S hogy igy átkozódott, a könny ömlött a szeméből, és vérré válva
+csurgott le zuzódott orcáján.
+
+A szolgák elhurcolták a dühtől tajtékzó pogányt, és a kúthoz vitték,
+ahol irgalmatlanul megmosták.
+
+Török Bálint hozzá volt szokva az ilyen jelenetekhez. Boszantotta; de
+sem a szép szó, sem az átkozódás nem oldott az ő várában láncot.
+
+Elvégre is minden rab, minden időben és minden helyen szabadságért sir,
+csakhogy az egyik hangosabban, mint a másik. Gyerekkora óta élt ilyen
+rabkönyörgések közt Török Bálint, és hát abban az időben a rabokat a
+belső gazdaság értékei közé számitották. Kit pénzen váltottak ki, kit
+cserébe magyar foglyokért. Hát hogyan is lehessen azt gondolni, hogy egy
+ellenséges rabot csak úgy Isten nevében elereszszenek.
+
+Tartotta a hátát karját, hogy az apródok lekeféljék, aztán a bajszát
+boszús pirossággal sodorgatva, a paphoz lépegetett.
+
+– Kedves papom, az Isten hozott! – mondotta a kezét nyujtva. –
+Hallottam, micsoda forrázáson estél keresztül. Sebaj páterkám, legalább
+új bőröd lesz!
+
+– Nagyságos uram, – felelte a pap a kezében tartva a süvegét, – az én
+bőröm az a legkisebb baj. Nagyobb baj az, hogy elvitték, megölték az
+egész eklézsiámat. Szegény anyámat is megölték.
+
+– Hogy a kutya egye meg! – duhogta Török Bálint visszafordulva. Az egyik
+átkoz, hogy nem eresztem el, a másik meg oktat, hogy mi a lovagiasság.
+
+A pap hallgatott.
+
+– Kiállok vele pallossal, – folytatta a paphoz fordulva, – nekem jön,
+mint valami hóhér. Ez neki lovagi játék. Hanem mikor én lerántom, akkor
+még neki áll feljebb.
+
+Boszúsan húzott egyet a nadrágja szíjján, s vörös volt, mint az a medve,
+amely cimerként ágaskodott a bejárat fölött.
+
+Aztán a fiura nézett.
+
+– Hát ez az? – kérdezte csodálkozva.
+
+– Szállj le hamar, – mondotta a pap, – és vedd le a süvegedet.
+
+A kis mezitlábos kardos gyerek áttette a nyergen a lábát, és lecsúszott
+a lóról: megállott Török Bálint előtt.
+
+– Ezt a lovat te szerezted? – kérdezte Török Bálint.
+
+– Én, – felelte büszkén a gyerek.
+
+Török Bálint kézen fogta a gyereket, és olyan sebesen vitte a
+feleségéhez, hogy Gábor pap alig birta őket követni.
+
+Az asszony a belső vár kertjében volt.
+
+Befőtteket kötözött a cselédeivel egy malomkőasztalon. Egy szőke pap is
+dolgozott velök, a várnak a plébánosa. Közelükben meg egy öt éves és egy
+három éves fiucska játszadozott.
+
+– Kata lelkem, nézzed csak! – kiáltott Török Bálint nevetve, – a Dobó
+apródja!
+
+Gergő itt már tudta, hogy kezet kell csókolnia.
+
+A kékszemü kis svábasszony eléje guggolt, úgy nézte mosolygó
+csodálkozással, aztán megcsókolta az orcáját.
+
+– Ez? – kérdezte a plébános felfúva az orcáját, – hiszen ez még szopik!
+
+– Szopik ám, törökvért, – felelte a vár ura.
+
+– Éhes vagy-e kis katonám? – kérdezte az asszony.
+
+– Éhes vagyok, – felelte Gergő, – de előbb Dobó úrhoz szeretnék menni.
+
+– Tyhü fiam, az nem lehet, – szólt Bálint elkomolyodva. Az urad sebben
+fekszik…
+
+S Gábor paphoz fordulva magyarázta:
+
+– Még nem tudod? Neki ment ötvened magával kétszáz töröknek, aztán ahogy
+harcoltak, egy török úgy belevágta a dárdáját a combjába, hogy a
+nyeregfájában állott meg
+
+– A dárda?
+
+– Az. Bele is törött.
+
+– Én húztam ki! – jegyezte meg a plébános méltóságosan.
+
+– Te hát, – szólt Török Bálint, – hanem úgy húztad, mint a répát szokás.
+
+– Furcsa, – felelte a pap egy zsineget bogozva, – a húzás csak húzás,
+akármicsoda húzás.
+
+– És nem esett le? – kérdezte Gábor pap.
+
+– Fenét esett, – folytatta Bálint ur. Levágta a törököt, és
+hazavágtatott azonmód, amint a nyereghez volt szegezve a lába.
+
+Gergő sápadtan hallgatta ezt. Bánta, hogy ő ott nem volt Dobó mellett. Ő
+levágta volna azt a törököt.
+
+– Eredj – mondta a plébános, – játszszál az urfiakkal.
+
+A két kis feketehaju gyerek, már akkor ott bámulta Gergőt, a Kata
+asszony szoknyája mellé huzódva.
+
+– No mit féltek, mondotta az anyjuk. Magyar gyerek ez. Szeret
+benneteket.
+
+Aztán Gergelynek szólott:
+
+– Ez a nagyobbik a Jancsi, a kisebbik meg a Feri.
+
+– Jőjjenek, – szólt Gergő, – megmutatom a kardomat.
+
+És ezzel a három fiu tüstént összebarátkozott.
+
+– Hát te papom, – szólt Török Bálint a padra leülve, – mi az istennyilát
+csinálsz most már eklézsia nélkül?
+
+– Hát, – felelte Gábor pap búsan, – azért csak megélek ottan, ha
+egyébképen nem, mint a remeték szoktak.
+
+Török Bálint gondolkozva pödörgette a bajuszát, aztán igy szólt:
+
+– Tudsz te törökül?
+
+– Tudok.
+
+– Németül is?
+
+– Két évig diákoskodtam a német földön.
+
+– Szóval te értesz mindenhez. Hát tudod mit papom: Szedd össze a
+sátorfádat és gyere ide Szigetre. Azaz ne Szigetre, hanem Somogyvárra,
+mert egynehány nap mulva oda költözünk. Hát ott légy. A feleségemnek van
+pápista papja, mért ne legyen nekem kálomista papom. Aztán hát egy-két
+év mulva megnőnek a gyerekek, rád biznám, hogy tanitsad őket.
+
+– Nagyságos uram, – szólt a plébános a befőtteket hirtelen otthagyva, –
+hát én?
+
+– Hát te is tanitod: te tanitod őket latinul, ez meg tanitja őket
+törökül. Elhidd jó pásztorom, hogy a török nyelv épp olyan szükséges az
+üdvösségre, mint a latin.
+
+Aztán a fiaira nézett, akik Gergelylyel az almafa körül kergetőztek.
+Pirosak voltak mind a hárman, és nevettek.
+
+– Elveszem ezt a gyereket Dobótól, – szólt Török Bálint, Gergelyre
+tekintve. – Meglehet, hogy ez beválik harmadik nevelőnek.
+
+– Dehiszen ez gyerek, – szólt a plébános.
+
+– Elhigyjétek, hogy a gyereket a gyerekpajtások nevelik – felelte
+elgondolkozva Török Bálint, – és nem a szülők, sem a profeszorok.
+
+Vége az első résznek.
+
+
+
+
+MÁSODIK RÉSZ.  ODA BUDA!
+
+János király meghalt. A fia csecsemő. A nemzetnek nincsen vezére. Az
+ország hasonlitott most azokhoz a cimerekhez, amelyekben egymásra
+mérgesen ágaskodó griffek nyulnak a köztük lebegő koronáért.
+
+A nemzet gondolkozása meg volt zavarodva. Senki se tudta, hogy a pogány
+török uralmától féljen-e jobban, vagy pedig a keresztény osztrák
+uralmától.
+
+Az osztrák császár ráküldte Budára az ő vén totya generálisát:
+Roggendorfot. A török császár maga indult meg, hogy feltűzze a félholdas
+zászlót a magyar királyi palotára.
+
+Vala pedig akkor az idő az 1541-ik esztendőben.
+
+
+I.
+
+A Mecsek országútján egy augusztusi holdfényes éjjelen két lovas
+vágtatott fel a hegynek. Az egyik egy beretvált arcu fekete köpenyeges
+sovány ember, bizonyosan pap. A másik egy alig tizenhat éves hosszuhaju
+úri fiu.
+
+Mögöttük egy lovas szolga kocogott az úton. Ez nyereg helyett két tömött
+zsákon ült. Mind a két zsák olyan volt a holdvilágnál, mintha lisztet
+vinne. Ezeken kivül a hátán is volt egy nagy bőrturba, vagy amint ma
+mondjuk: tarisznya. A turba meg volt tömve s három nyélszerü valami
+állott ki belőle. Az egyik, hogy megvillant olykor, láthatóképen puska
+volt.
+
+Egy vén odvas vadkörtefa sötétlett az út mellett. Ott ugrottak be az
+útról a lovukkal.
+
+– Hát ez az? – kérdezte a pap a fát végignézve.
+
+– Ez, – felelte a fiatal ember. Gyerekkoromban bagoly fészkelt benne,
+azóta az odunak is meg kellet tágulnia: ha több nem, egy ember elfér
+benne.
+
+A ló hátáról mindjárt felcsimbeszkedett a vadkörtefára és egy ugrással
+ott volt a vastag, vén törzsökön.
+
+Beleturkált a kardjával a pudvás faderékba, de hogy nem röpült ki belőle
+semmi, beleereszkedett.
+
+– Ketten is beleférünk! – kiáltotta vigan.
+
+Azzal ujra kimászott és leugrott a gyepre.
+
+– Hát akkor dolgozzunk – szólt a pap.
+
+És ledobta magáról köpönyegét.
+
+Gábor pap volt, a diák meg Bornemissza Gergely. Azóta, hogy nem láttuk
+őket, nyolc esztendő telt el. A pap nem sokat változott. Mindössze a
+szemöldöke nőtt ki. A szakálát, bajuszát bizonyosan a forróviz nyomai
+miatt beretválta. Éshát egy kicsit megsoványodott.
+
+Annál erősebben változott a fiu. A nyolc év csaknem férfivá tette. De
+csak a termetben. Az arca az a határozatlan se szép se csunya valami,
+amilyen a tizenöt esztendős fiuké szokott lenni. Csak az arca szine
+maradt meg, az a pirosas barna gyönge szin. A vállig érő hullámos haj az
+akkori idők gyermekdivatja volt.
+
+A szolga két ásót vett elő a tarisznyából. Az egyik ásót a pap ragadta
+fel, a másikat a fiatal ember.
+
+Lementek az országutra, és az ut közepén a fa irányában gödörásásba
+fogtak.
+
+A szolga letette a gödör mellé a két zsákot, s viszszatért a lovakhoz.
+Levette róluk a kantárt, és békót vetett a lábukra. Hadd legeljenek a jó
+harmatos erdei fűben.
+
+Azzal ő is az országutra ment. Az öblös bőr tarisznyából kirakott
+mindent; kenyeret, kulacsot, fegyvereket, s ezek helyett azt a köves
+földet kotorta bele, a mit a két ásó kiforditott. Széjjelszórta az
+árkokba. Visszatértében meg erős nagy köveket hordott a gödör mellé.
+
+Nem telt belé egy óra, derékig volt már a két ember a gödörben.
+
+– Elég, – mondotta a pap. – János most már a zsákot ide.
+
+A szolga odavitte a két zsákot.
+
+– A puskát is, – szólt a pap.
+
+János odavitte a puskát is.
+
+– Most fogd ezt az ásót és áss árkot a gödörtől addig a vadkörtefáig. Az
+árok itt az úton egy rőf mély legyen, a gyepen aztán fele mély is elég.
+A gyepet úgy szedd fel, hogy visszarakhassuk. Semminek se szabad a
+munkánkból meglátszania.
+
+Mig a szolga az árkot ásta, a két úriember beleüritette a két zsák
+tartalmát a gödörbe.
+
+A zsákokban puskapor volt.
+
+A puskát a pap felhúzta. Megmozgatta a kakasban a kovát, hogy erősen
+áll-e, azután egy hosszu összekarikázott zsineget vett elő; rákötötte az
+egyik végét a puska ravaszára.
+
+Most aztán úgy rakták körül a port meg a puskát kővel, hogy a zsineg
+szabadon mozoghatott. Óvatosan rakták tovább és tovább a követ a
+puskaporra, mig végré a gödörből nem látszótt semmi.
+
+A szolga ezalatt megásta az árkot a fáig s megfalazta kővel. A zsineg
+ebben az árokban huzódott tovább. Lapos kövekkel fedték be mindvégig
+úgy, hogy sehol ne szoruljon.
+
+– No, – mondja a szolga, – most már tudom, mi készül itten.
+
+– Hát micsoda János?
+
+– Valaki itt az égbe röpül.
+
+– És mit gondolsz kicsoda?
+
+– Kicsoda? Hát biz azt könnyü kitalálni. Holnap jön erre a török
+császár.
+
+– Ma, – felelte a pap a pirkadó egekre tekintve.
+
+Mikor a kelő nap megvilágitotta az országutat, nem volt már semmi nyoma
+sem a gödörnek, sem az ároknak.
+
+A pap megtörülte a homlokát és igy szólt:
+
+– Most, János fiam, ülj lóra és menj föl a Mecsek tetejére. Menj
+mindaddig, mig csak oda nem érsz, ahol az utat végig lehet látni Pécsig.
+
+– Értem uram.
+
+– Mink a diákkal itt lefekszünk a fa mögött husz harminc lépésnyire. Te
+pedig vigyázol, mikor jön a török. Mihelyt az első lovast meglátod,
+nyargalj vissza és költs fel bennünket.
+
+A pap ezzel bement az erdőbe. Jó gyepes helyet kerestek a diákkal.
+Leteritették a köpönyegüket és egy perc mulva elaludtak mind a ketten.
+
+
+II
+
+Dél felé sebes vágtatással tért vissza a szolga a hegytetőről.
+
+– Jönnek! – kiáltotta. Rémitő nagy had jön!
+
+Aztán mikor odaért, folytatta:
+
+– De mind szekéren ül az ebadta, mintha beteg volna.
+
+A pap a diákhoz fordult:
+
+– No azt mondja a ruháját rendbeszedve, akkor elmehetünk ebédre ahhoz a
+te másik apádhoz.
+
+– Ceceyhez?
+
+– Oda.
+
+A diák kérdőn nézett a papra. A szolga is.
+
+A pap elnevette magát.
+
+– Egy nappal korábban jöttünk. Hát nem érted? Ezek a táborverők. Ezek
+elől járnak és leverik a sátorkarókat, felvonják a sátrakat, hogy
+mikorra a sereg Mohácsra érkezik, készen találja a fekvőhelyeket meg a
+vacsorát.
+
+– Hát akkor gyerünk Ceceyhez, – szólt vigan a diák.
+
+A pataknál leszállottak, és megmosakodtak derekasan. A diák egy szép
+csokor virágot is szedett.
+
+– Kinek lesz az Gergő?
+
+– A feleségemnek, – felelte Gergő mosolyogva.
+
+– Feleségednek?
+
+– Már mi csak ugy mondjuk. A kis Cecey Éva, az lesz az én feleségem.
+Együtt gyerekeskedtünk, aztán, hogy az apja fiának fogadott,
+valahányszor meglátogattam őket, mindig meg kellett csókolnom.
+
+– Reménylem szivesen tetted.
+
+– Meghiszem azt. Olyan az orcája mint a fehér szegfű.
+
+– De még ebből nem következik, hogy feleségednek tekintsd.
+
+– Az öreg pap megmondta, hogy nekem szánták a lányt. Ceceynek a
+testamentoma szerint enyim lesz a lánynyal a birtok is.
+
+– Eszerint az öreg pap titkot árult el.
+
+– Nem. Cak figyelmeztetett, hogy méltó igyekezzek lenni erre a
+szerencsére.
+
+– Dehát boldog leszel te avval a leánynyal?
+
+– Nézze meg őt, – szólt ragyogó arccal a fiu. Ha meglátja, nem kérdezi
+többet, hogy boldog leszek-e vele.
+
+A ló megszökemlett a diák alatt, s néhány lépést előre futott.
+
+A diák megállitotta a lovat és igy folytatta:
+
+– Olyan az a lány, mint valami kis fehér macska.
+
+A pap mosolygott és a fejét csóválta.
+
+Sűrűbe értek. Le kellett szállaniok a lóról. Gergely ment elől. Ő tudta,
+hogy ez a sűrűség takarja a falut.
+
+Mikor alárobogtak a völgybe, minden házból kifutottak az asszonyok.
+
+– Gergő! Ni a Gergő! – kiáltozták örvendezve.
+
+Gergely a kalapját lengetve kiáltott jobbra balra:
+
+– Jó napot Juci néni! Jó napot Panni asszony!
+
+– Az úrék nincsenek ám itthon! – kiáltotta az egyik asszony.
+
+Gergely meghökkent. Megállitotta a lovát.
+
+– Mit mond nénémasszony?
+
+– Elmentek. Elköltöztek.
+
+– Hova?
+
+– Budára.
+
+Gergely elámult.
+
+– Mind?
+
+Balga gyermekremény! Azt gondolta igy felelnek vissza:
+
+– Nem, a kisasszony itthon maradt.
+
+Pedighát mi természetesebb, mint az, hogy igy feleltek:
+
+– Mind bizony, még a papunk is velök ment.
+
+– Mikor?
+
+– Szent György nap után.
+
+– De valaki csak van a háznál?
+
+– A török.
+
+Gergely kedvetlenül fordult a paphoz:
+
+– Budára mentek. György barát már régen adott nekik ott egy házat. De
+nem értem, hogy nekem nem beszéltek erről, hiszen a farsangon itt
+voltam.
+
+– Hát akkor nem kapunk ebédet.
+
+– Dehogynem, hiszen itt a török.
+
+– Micsoda török?
+
+A Cecey törökje: Tulipán. Az itt a mindenes. Hanem itt vagyunk a
+temetőnél. Engedje meg, hogy egy percre betérjek. Az anyám itt lakik.
+
+Egy kis liceummal keritett kerek temető, nem nagyobb egy házhelynél, ez
+volt, ahova Gergely mindig előre benézett.
+
+Átadta a lovát a szolgának s ő maga besietett. Megállott egy immáron
+besülyedt barna fakeresztnél. Rátette a sírra a magával hozott virágot.
+És letérdelt.
+
+A pap is leszállott. Odatérdelt a fiu mellé, és arcát az ég felé emelve
+hangosan imádkozott.
+
+– Élőknek és holtaknak ura, égben lakó Isten, adj csendes álmot az itt
+porladozó jó édesanyának, adj boldog életet az itt térdelő árva fiunak.
+Amen.
+
+Azzal a mellére vonta a fiu fejét és megcsókolta.
+
+Az úriház csaknem szemben volt a temetővel. A kapu már akkor fel volt
+tárva, s egy tömzsi piros asszony barátságos mosolygással nézett a
+jövevényekre.
+
+– Jónapot Tulipánné, – szólt a diák, – hát hol az ura?
+
+Mert Tulipánnak a dolga, hogy felnyissa a kaput.
+
+– Részeg, – felelte boszusan az asszony. – Mindennap ellopja a
+pincekulcsot a cudar, pedig mindennap máshova dugom. Ma már a mángorló
+alá tettem. Ott is ráakadt.
+
+– Hát ne dugdossa. Ha rendesen ihatik, nem iszik annyit.
+
+– Jaj dehogynem. Ugy iszik ez, mint a gődény! Csak iszik, meg danol; nem
+akar dolgozni az átkozott.
+
+A szederfa hüvösén csakugyan ott ült egy barna parasztember. Alatta
+gyékény, előtte zöldmázos kancsó. Még nem volt annyira részeg, hogy a
+kancsót el lehetett volna venni. A fiával ivott, egy hatéves kis
+mezitlábas gyerekkel, akinek a szeme szintén olyan fekete volt, mint az
+apjáé.
+
+Ez a török kapott kegyelmet azért Ceceytől, mert azt mondta, hogy tud
+sakkozni. Később kiviláglott, hogy sakkozni nem érdemes vele, hanem a
+ház körül minden munkára használható. Különösen főzni tudott jól. Az
+asszonyok megkedvelték, hogy megmutatta, hogyan kell piláfot, böreket,
+malebit meg szorbeteket főzni és sokat bolondoztak vele. Cecey meg azért
+szeretett belé, mert a török fakezet faragott neki, olyan fakezet, hogy
+ujjai is voltak. Ha keztyüt huzott rá, senkise mondta volna, hogy fából
+van a keze. Az öreg legelőször is nyilazni próbált. Lehozatott a
+padlásról egy akkora ijjat, mint ő maga. A fakézzel ki tudta fesziteni.
+S akkor az öreg sirt örömében. Megtette a törököt mindenesnek.
+
+Az egyik magyar menyecskének elesett abban az időben az ura, hát a török
+összemelegedett vele, aztán elvette feleségül. Persze előbb
+kikeresztelkedett. Olyan jó magyarrá vált, mintha itt született volna.
+
+Mikor megpillantotta a diákot meg a papot, felállott és török módon
+keresztbe tette a mellén a kezét. Meg is akart hajolni, de mert a
+meghajlás orrabukással végződött volna, mindössze egy előretántorodással
+fejezte ki a tiszteletét.
+
+– No Tulipán, – szólt hozzá Gergely, – hát mindég iszunk?
+
+– Kell inni, – felelte Tulipán komolyan. – Huszonöt évig török lenni,
+nem inni, ezt helyre kell inni.
+
+– De ha maga részeg, akkor nem tud nekünk ebédet főzni.
+
+– Főz a feleségem, – felelte Tulipán a hüvelykujjával az asszony felé
+bökve. Főz turós csuszát is. Az ám a jó!
+
+– De mink piláfot szeretnénk.
+
+– Főz azt is.
+
+– Hát az úr hol van?
+
+– Budán. Jött levél. Ment uraság. Kapta ház. Szép kisasszony ül házban,
+mint rózsa kiskertben.
+
+A diák aggódó arccal fordult a paphoz:
+
+– Mi lesz velök, ha a török el találja foglalni a várat?
+
+– Hohó! – felelte a pap. – Előbb elvész az egész ország, hogysem
+Budavára.
+
+S hogy Gergely még mindig aggodalommal nézett reá, folytatta:
+
+– Az országot a nemzet őrzi, Budavárát maga az Isten.
+
+Tulipán kinyitotta az ajtókat. A szobákból erős levendula illat dőlt
+kifelé. Aztán kitárta az ablakokat is.
+
+A pap belépett. Tekintete a falon függő arcképeken állt meg.
+
+– Tán ez itt Cecey? – mondta a sisakos arcképre mutatva.
+
+– Ez, felelte Gergely. – Csakhogy most már nem ilyen barna. Tiszta ősz.
+
+– Hát ez a kancsal asszony.
+
+– Ez a felesége. Nem tudom, kancsal volt-e akkor, amikor festették, most
+nem kancsal.
+
+– Keserü asszony lehet.
+
+– Nem. Inkább édes. Én úgy hivom őt, hogy: anyám.
+
+A fiu, hogy itthon érezte magát, széket tett a pap elé, és boldog arccal
+mutogatta az ódon-butorokat:
+
+– Nézze mester: itt szokott ülni a Vicuska, mikor varr. A lábát erre a
+zsámolyra teszi. Itt szokta nézni ebben az ablakban a napnyugovást, és
+ilyenkor a feje árnyékot vet a falra. Ezt a képet ő rajzolta.
+Szomorúfűzfa meg egy sír. A pillangókat én festettem bele. Aztán lássa,
+ahogy itt ül a széken, igy szokott ülni. Igy felkönyököl, a fejét
+féloldalt fordítja, és olyan pajkosan mosolyog, de olyan pajkosan, hogy
+olyat ember még nem látott!
+
+– Jójó, – felelte a pap fáradtan, – de sürgesd fiam az ebédet.
+
+
+III.
+
+Este későn feküdtek le.
+
+A pap azt mondta, hogy egynehány levelet akar irni, hát nem hált
+egyszobában a diákkal. A diák nem bánta ezt. Maga is levelet irt.
+Megirta az ő kismacskájának, hogy mennyire meglepte az üres ház;
+kérdezi, hogy nem értesitették-e az elköltözésről? Ha értesitették,
+akkor bizony az a levél eltévedt.
+
+Mert abban az időben nem volt a magyar földön pósta. Csak nagyurak
+levelezhettek egymással. Aki Budáról levelet akart küldeni Öreglakra,
+hát annak arról is kellett gondoskodnia, aki elvigye.
+
+A diákot aztán megnehezitette az álom. Végigdőlt a farkasbőrös lócán, és
+elaludt.
+
+És talán aludt volna napos reggelig, ha virradatkor el nem bődül egy
+tehén az ablaka alatt.
+
+Ez a hang immáron szokatlan volt neki. Sem Somogyvárott, sem
+Szigetvárott, sem a Török Bálint egyéb kastélyaiban nem bőgött tehén az
+ablaka alatt. Inasok keltették föl mindig a Bálint úr gyermekeivel
+együtt, s a pap már a kertben várta őket a könyvvel.
+
+A diák felült, és megdörzsölte a szemét. Eszébe jutott, hogy ma más lesz
+a dolga: a török császárt kell az égbe röpiteni.
+
+Fölkelt és benyitott a másik szobába.
+
+– Mester! – kiáltotta. – Hajnal van! Menjünk!
+
+Semmi felelet. A szoba sötét.
+
+A diák kinyitja az egyik ablakdeszkát, meg a Mária-üvegből készült
+ablakot.
+
+A pap ágya üres.
+
+Az asztalon egynehány levél fehérlik.
+
+– Mi az ördög, – mormogja a diák. – Az ágy azonmód van, amint
+megvetették.
+
+Kisietett a szobából. Az udvaron Tulipánné egy alsó szoknyában, mezitláb
+hajtotta kifelé a disznaját.
+
+– Tulipánné! Hol az én mesterem?
+
+– Elment még éjfélkor, a holdvilágnál. Azt mondta, hogy az úrfit ne
+költsük fel.
+
+– János is vele ment?
+
+– Nem. Az is itt van. A pap gyalog ment el, egymaga.
+
+
+IV.
+
+A diák zavarodott fejjel tért vissza a szobába. Sejtette már, hogy a pap
+mit akar. Egyenesen az asztalhoz sietett.
+
+A levelek közül egy nyitottan feküdt ott. Erős vastag betükkel volt a
+megszólitása irva:
+
+_Kedves fiam Gergely!_
+
+Ez neki szólt. Az ablakhoz lépett vele. A tinta szinte nedves volt még a
+papiroson.
+
+Gergely olvasta:
+
+_A te gondolatod és érdemed, ha az a koronás fenevad ma a pokolba repül.
+De a te gondolatodnak veszedelme is van. Ezt már engedd át nekem fiam._
+
+_Te szeretetben élsz és fiatal vagy. Találékonyságod, tudásod és
+bátorságod nagy hasznára válhatik a nemzetnek._
+
+_Levelem mellett egy zacskót találsz s abban egy török gyűrűt. Ez az
+egyetlen kincsem. Annak szántam, akit legjobban szeretek. A tiéd fiam._
+
+_Ezenkivül legyen tiéd az én könyvesházam is. Olvasgasd, ha egykor
+elvonulnak a felhők a haza egéről. Egyelőre kard kell a magyarnak, nem
+könyv._
+
+_Török Bálintnak add át a fegyvereimet, Jánosnak a kőgyüjteményemet,
+Ferinek a virággyüjteményt. A könyvekből válaszszanak egy-egy kötetet
+emlékül s mondd meg nekik, hogy legyenek olyan vitéz hazafiak, mint
+apjok, de ne legyenek soha a pogány hivei, hanem veled együtt a nemzeti_
+_királyság visszaállitásán törekedjenek. Különben nekik is irok s amit
+irok, mindhármatoknak az én három felé osztott lelkem maradjon._
+
+_Mikor elmentem, aludtál fiam. Megcsókoltalak._
+
+_Gábor pap._
+
+Gergely szinte kővé meredten bámult a levélre.
+
+A halál? Tizenöt éves fiu nem érti még ezt a szót; ő csak arra a
+látványosságra gondol, hogy egy török császár füst és lángok között az
+égbe száll a szeme előtt.
+
+És most ő ettől a látványtól meg legyen fosztva?
+
+Zsebredugta a gyűrűs zacskót meg a levelet és kisietett. Átment az
+udvaron Tulipánékhoz.
+
+– Tulipán, – szólt törökül az eresz alatt nyujtózkodó embernek, –
+megvan-e még a török ruhája?
+
+– Nincs, – felelte Tulipán, – mellest varrt belőle az asszony magának
+meg a gyerekeknek.
+
+– A turbánja sincs meg?
+
+– Abból meg kisinget varrt az asszony. Finom patyolat volt.
+
+A diák boszusan járt föl és alá a ház előtt.
+
+– Hát mit tegyek? Adjon tanácsot! A török had ma vonul el itt az
+országuton. A császár is velük jön. Én látni akarom a császárt.
+
+– A császárt?
+
+– Azt.
+
+– Hát azt megláthatja az úrfi.
+
+– Igazán? – kiáltott örömmel a diák. – Hogyan?
+
+– Van az országut mellett egy szikla. Nem is egy, hanem kettő egymással
+szemben. Annak a tetejére fölmászik. A fejét befödi falombbal és
+végignézheti az egész hadat.
+
+– Hát akkor öltözzön hamar Tulipán, és jőjjön velem. Az asszony rakjon
+meg egy turbát ennivalóval. Kulacsot is hozhat.
+
+– A kulacs szóra Tulipán egyszerre megelevenedett. Magára kapkodta a
+ruháit, és átkiáltott a baromfiakat etető asszonynak.
+
+– Juliskám, tubicám, gyere csak ide hamar, kedves holdvilágom.
+
+Az asszony odavetette az ocsut mind a baromfiaknak és sarkon fordult.
+
+– Mi tetszik?
+
+– A kulacsot gyöngyöm, – szólt Tulipán, – a kulacs kell.
+
+– Mennydörgős istennyilát kendnek, – felelte boszúsan. – Eddig csak
+délután szopta le magát, most már hajnalban kezdi?
+
+– Nono kis báránykám, sztambuli cukorkám, – szólt Tulipán az asszony
+arcát megveregetve, – az urfi akarja.
+
+– Nem igaz. Az urfi nem iszik bort.
+
+– Én nem iszok, – szólt Gergely, – de el kell mennünk és oda leszünk
+egésznap, hát nem akarom, hogy Tulipán szomjazzék.
+
+– Elmennek? Hova mennek urfi?
+
+– Megnézzük a török hadat, Juli néném. Ma jönnek át a Mecseken.
+
+– Török hadat, – szólt az asszony megdöbbenve. – Édes urfikám ne
+menjenek oda.
+
+– Debizony odamegyünk. Nekem azt látnom kell.
+
+– Jaj édes urfikám, micsoda veszedelembe készül. Hova gondol? Szegény
+édesanyja még a sirjában is megmozdul.
+
+– Egy szó, mint száz, – szólt Gergely türelmetlenül, – nekünk mennünk
+kell.
+
+S hogy erre toppantott is egyet, az asszony befutott a házba. Azonban
+csakhamar visszatért és a kezét csipőre téve szólott.
+
+– Én nem bánom, menjen az urfi ahova akar. Én az urfinak nem
+parancsolok. Hanem Tulipán nem megyen vele. Annak parancsolok.
+
+– Olyan nincs, – felelte Tulipán.
+
+– Itthon marad kend, érti?
+
+– Tulipánnak velem kell jönnie, – szólt Gergely röviden.
+
+– Az elemózsiát elviszi az urfi szolgája is. Hát mire való a szolga, ha
+nem arra, hogy szolgáljon.
+
+János szolga maga is igy gondolkozott. Mert immáron fel volt
+tarisznyázódva és a lovakat itatta.
+
+Tulipán, hogy észrevette az asszony nyugtalanságát, igy szólt:
+
+– Én pedig elmegyek, lelkem. Vakuljak meg, ha el nem megyek! Bort úgyis
+csak nagy imádkozásra adsz mindennap. Nem vagy jó szivvel hozzám.
+
+Az asszony akkor sirva fakadt.
+
+– Elviszik kendet a törökök, ha meglátják. Aztán itt hagyná ezt a szép
+két gyereket, meg engem is?
+
+– De ha nem adsz bort. Meg aztán meg is vertél a múlt héten.
+
+– Adok édes jó uram amennyi kell, csak ne hagyjon itt engem…
+
+– Hát jól van, el ne felejtsd, hogy az úrfi előtt mit fogadtál. Én
+elkisérem az úrfit és estére visszajövök. Hát azt hiszed, – szólt
+megölelgetve az asszonyt, – hogy van akkora gyémántja a szultánnak,
+amelyikért én téged odaadnálak? Csak innom engedj egy kicsit. Látod, ha
+békén engedsz innom, be se rugok. Én mindig csak azért rugok be, mert
+azt gondolom, hogy másnap már nem adsz innom.
+
+A menyecske igy valamiképpen megnyugtatva előkészitette az élelmet.
+Könnyezve kisérte mégis urát a kapuig s még onnan is úgy nézett utánok,
+hogy Tulipán hízott az örömtől.
+
+
+V.
+
+János velök ment a sűrűig. Itt leszálltak a lóról. János visszavezette a
+három lovat a faluba, ők pedig gyalog mentek tovább a szikláig.
+
+Ez a szikla az országút mellett állott. Körülbelül öt ember magasságú
+volt s a tetejéről végig lehetett látni az országutat egészen a
+vadkörtefáig, ahol a pap immáron elrejtőzött.
+
+A török egy nyaláb lombos ágat tört le a fákról és a sziklát úgy
+bástyázta körül a lombokkal, hogy ők ketten mindent láthassanak onnan,
+de alulról senkise gyanithassa, hogy ott emberek rejtőznek.
+
+– Amoda is rakjunk lombot, – mondotta Gergely a szikla északi oldalára
+mutatva.
+
+– Minek?
+
+– Hát ha a szultán erre elment, akkor megfordulunk és utána nézünk.
+
+A nap akkor kelt. Az erdőt harmat boritotta. A távolban felporzottak az
+első lovasok.
+
+
+VI.
+
+Egy vörös zászló jelent meg az országúton, aztán kettő, aztán még öt és
+mindig több; a zászló alatt és utána arab paripákon tornyos turbánu
+katonák. A paripák olyan aprók, hogy némelyik katonának a lába majdnem a
+földet éri.
+
+– Ezek a gurebák, – magyarázza Tulipán, – mindig ezek jönnek elől. Ezek
+nem tiszta törökök.
+
+– Hát?
+
+– Arabok, perzsák, egyiptomiak, mindenféle kevert nép.
+
+Az látszott is rajtok. A ruhájok se volt egyforma. Az egyiknek óriási
+rézforgó volt a fején, s hiányzott az orra. Ez már volt Magyarországon.
+
+A másik ezred, mely ezeket követte, zöld csikos zászlót lobogtatott.
+Naptól barna kék bugyogós had. Látszott az arcukon, hogy az éjjel jól
+ettek-ittak.
+
+– Ezek az _ulufedsik_ – szólt Tulipán. – Zsoldos katonák, tábori
+rendőrök. A hadipénztár mellett is ezek vannak. Látja azt a nagyhasu
+szétütött homloku embert. Nagy rézgombok vannak a mellén.
+
+– Látom.
+
+– Turna a neve. Magyarul daru. De inkább disznónak neveznék.
+
+– Miért?
+
+– Láttam egyszer, mikor sündisznót evett.
+
+Sárga-zászlós ezred robogott ezek nyomában. Itt már csillogóbb volt a
+fegyverzet. Egy agának a lova is ezüst pikkelyes melldiszszel volt
+boritva.
+
+– Ezek a _szilidárok_, – mondta Tulipán. Hej zsivány akasztófáravalók!
+Szolgáltam köztetek két esztendeig!
+
+– Zsoldosok ezek is?
+
+– Zsoldosok.
+
+Azután jöttek a piros zászlós, ijas, tegzes szpáhik, tisztjeik
+páncélban; oldalukon széles, görbe kard. Azután a csúcsos süvegü
+tatárok. Ezeket kissé unalmas is volt nézni.
+
+– Ezer… kétezer… ötezer… tizezer, – számlálta Gergely.
+
+– Sohse számlálja őket, – mondotta Tulipán, vannak ezek tán huszezren
+is.
+
+– No csunya, csontos pofáju nép.
+
+– A török is utálja őket, mert lófejet esznek.
+
+– Lófejet?
+
+– Hát ha mindnek nem is jut, de egyet bizonyosan tesznek az asztal
+közepére.
+
+– Főve vagy sülve?
+
+– Hiszen, ha sülve vagy főve volna, még haggyán, de nyersen. Aztán ezek
+a kutyák a ma született gyereknek se kegyelmeznek, mert lássa, ezek az
+ember epéjét kiveszik.
+
+– Ne beszéljen ilyen irtózatosságokat.
+
+– De ha igy van. Mert lássa azt tartják, hogy ha ilyen epével
+megdörzsölik a lovuk inyét, akármilyen fáradt a ló, uj erőre kap.
+
+Gergely eliszonyodva vonta vissza a fejét a lombok közül.
+
+– Nem nézem őket, – mondotta, – hiszen ezek nem emberek, hanem
+vadállatok.
+
+Tulipán azonban csak nézte őket tovább is.
+
+– Már a nisandsi bég jön, – szólt egy negyed óra mulva. Ez szokta
+felrajzolni a padisah nevét az okmányokra.
+
+Gergely fölnézett. Egy csukafejü, hosszúbajuszu méltóságos törököt
+látott, amint a kurta paripán begyesen ülve ment a katonák között.
+
+Aztán a _deftérdár_ következett, egy ősz meggörnyedt arab, a törökök
+pénzügyi minisztere. Utána másik katonacsoportban a _kázi aszker_ hosszu
+sárga köntösben, magas, tornyos fehér süvegben. Ez a főhadbiró. A
+_csaznegirek_, vagyis főtálalók és egyéb ételfogók. Követte ezeket az
+udvari testőrség egy kis csapata. Ezeken már csillogott a sok arany.
+
+Itt már a török zenekarok veszett harsogása és csattogása között tüntek
+elő és haladtak tova a tarka-barka hadtestek: az _udvari vadászok_,
+akiknek a lova sörénye pirosra volt festve s ők maguk a karjukon
+sólymokat tartottak.
+
+A vadászok után a császári ménes következett. Táncoló, tüzes paripák;
+egyrésze meg is van nyergelve. Szolakok és janicsárok vezették ezeket a
+lovakat.
+
+A lovászok után magas lófarku zászlók lengettek föl az uton. Háromszáz
+_kapudsi_ jött, valamennyi egyforma aranyhimzéses fehér sapkában. Ezek
+otthon a szultán házőrzői.
+
+Most a _janicsárok_ hosszú sora fehérlik fel az uton. Fehér süvegük
+csakhamar összetarkállik a piros tisztisüvegekkel s a kék posztó
+ruhával, amelyet viselnek.
+
+– Messze van-e még a szultán? – kérdezte Gergely.
+
+– Bizony még jó messze lehet, – felelte Tulipán. – A janicsárok legalább
+is tizezren vannak. Azok után jönnek a _csauszok_, meg mindenféle udvari
+méltóságok.
+
+[Illustration: Janicsár.
+
+(XVII. századi festmény a grillensteini várban. Ez a kép békeidőből
+való, amikor a janicsárok lándsa helyett bambuszbotot hordtak.)]
+
+– Hát akkor huzódjunk hátra, – szólt Gergely, – és falatozzunk.
+
+A szikla eltakarta őket délfelől a seregtől. Az észak felé lejtő uton
+láthatták, mint ereszkedik le a völgynek a tömérdek katonaság.
+
+– Akár alhatunk is egyet, – szólt Tulipán.
+
+És kibontotta a tarisznyát.
+
+A tarisznyából egy lánc csörrent elő.
+
+– Hát ez mi? – kérdezte Gergely.
+
+– Ez nekem jó pajtásom, – felelte Tulipán. – E nélkül én soha nem lépek
+ki a faluból.
+
+S hogy a diák értetlenül bámult rá, folytatta:
+
+– Ez az én bilincsem. Mikor ki kell mennem a faluból, rácsatolom a
+lábamra. Lássa, igy nem félek a töröktől. Mert a török ahelyett, hogy
+elfogna, megszabadit. Éjjel meg én szabaditom meg tőle magamat. De jó
+lesz most már, ha felcsatolom. Itt a kulcsa. Tegye a zsebébe. Ha valami
+baj esik, azt fogjuk mondani, hogy a Török Bálint udvarából valók
+vagyunk. Én rab, maga diák. Bálint ur török párti, hát nem fognak
+szigoruan. Éjjel aztán én megszabaditom magát és hazaszökünk.
+
+– No maga eszes ember! – szólt őszinte elismeréssel a diák.
+
+– Meghiszem azt! – felelte Tulipán. – Tuljárok én még a feleségem eszén
+is.
+
+S jónak látta utána tenni:
+
+– Mikor józan vagyok.
+
+Egy frissen sült barna cipó, sonka és szalonna került elő a tarisznya
+belsejéből, meg egynéhány zöld paprika. A diák a sonkába fogott, a
+szalonnát Tulipán vette a markába s meghintette sóval, paprikával
+vastagon.
+
+– Ha ezt látná ez a sereg, – szólt Tulipán a fejével oldalt intve.
+
+– Hát aztán?
+
+– A török megissza a bort – felelte Tulipán, – hanem a szalonnát úgy
+útálja, mint mink magyarok a patkányhust.
+
+Gergely nevetett.
+
+– Pedig ha tudnák, – folytatta Tulipán, – hogy a paprikás szalonna
+micsoda mennyei eledel! De azt hiszem Mohamed sohase kóstolt paprikás
+szalonnát.
+
+– Eszerint jobb magyarnak lenni, mint töröknek.
+
+– Mind bolond, aki nem magyar, – felelte kezével legyintve Tulipán.
+
+Szétsimitotta fekete selymes bajuszát és ivott a kulacsból, aztán
+átnyujtotta a diáknak.
+
+– Nem kell, – felelte a diák. Talán később.
+
+Benyult a zsebébe és kivette a zacskót.
+
+– Ismeri ezt a gyűrűt Tulipán?
+
+– Nem, – felelte az ember, – de azt látom, hogy lovat ér. Mi ez az apró?
+Gyémánt?
+
+– Az.
+
+– Akkor ezt jó nézni. Sokszor hallottam, hogy a gyémánt nézése tisztitja
+a szemet.
+
+– Hát ezt az irást el tudja-e olvasni?
+
+– Hogyne. Jancsár voltam én. Végigtanultam a jancsár iskolát.
+
+És olvasta:
+
+– _Ila massallah la hakk ve la kuvvet il a billah el áli el ázim._
+Magyarul: Amit az Isten akar: nincs igazság és erő a fenséges és
+magasztos Istenen kivül.
+
+– Igy van.
+
+Egy percre elgondolgozva hallgattak. Azután Tulipán igy szólt:
+
+– Majd meglátja a szultánt, micsoda derék, egyszerü ember! A népe cifra,
+de ő maga csak akkor öltözködik pompába, mikor ünnep van, vagy mikor
+vendéget fogad. A szultán után egy aranyos zászló-erdő következik,
+főképen lófarkok. Ezek után száz trombitás. Mindegyiknek a trombitája
+aranylánccal van a vállára akasztva. A trombitások után kétszáz üst
+dobos, száz nagydobos, kétszáz csörgős, száz réztányéros és sipos jön.
+
+– Jó füle lehet a szultánnak, ha ezt a zenebonát folyton hallgatja.
+
+– Hát biz az pokoli harsogás. Mikor pihennek, akkor hallgatnak csak el.
+De kell ez a töröknek, kivált a csatában. Ha nincs muzsika, a török nem
+csatázik.
+
+– És igaz, hogy a janicsárokat keresztény fiukból nevelik?
+
+– Felét se. De annyi bizonyos, hogy a rablott fiukból válnak a legjobb
+janicsárok. Azoknak sem apjok, sem anyjok nincsen. Dicsőségüknek
+tartják, ha a harcban esnek el.
+
+– A banda után mi következik?
+
+– Kötéltáncosok, szemfényvesztők, kuruzslók, kereskedők, akik a tábori
+zsákmányra lesnek, és apróságokat árulnak. Vizhordót is sokat fog látni.
+Legalább is ötszáz teve jön hátul. Tömlő van rajtok. De a viz rendesen
+langyos.
+
+– Aztán már nem jön semmi?
+
+– Egy rakás rongyos cigány, meg kutyák. Ezek a hulladékból élnek.
+
+– És aztán?
+
+Tulipán vállat vont.
+
+– Keselyük.
+
+– Saskeselyük?
+
+Azok. Minden sereg után vonul az égen egy fekete hadsereg. Ezek az
+embert eszik.
+
+A déli nap melegen sütött. A diák levetette a zekéjét. Ujra
+felkönyököltek a sziklapárkányra, és nézték az alant elvonuló
+fehérsüvegü janicsárokat.
+
+Tulipán sokat megnevezett közülök. Ez a barna itt vele járt iskolába is.
+A mellén egy szúrás van; akkora gödör, hogy egy gyermek ökle belefér.
+Amaz a verejtékező, aki levette egy percre a turbánját, legalább is száz
+embert ölt meg a perzsa háboruban, de ő rajta nincs egy vágás se, hacsak
+azóta nem kapott. Egy sovány nyápic ember: ügyes tőrdobó. Huszonöt
+lépésről bele sujtja a tőrét az ellenség mellébe. Tyapken a neve. Ilyen
+különben van több is. A jancsár-iskolában van egy begyepezett
+földhányás. Ott tanulják a tőrsújtást. Van olyan, amelyik kétezerszer is
+eldobja a tőrét mindennap.
+
+– Hát ez a szerecsen?
+
+– Nini te is megvagy még, vén Keskin! Ez ám a fene úszó! Szájába veszi a
+kardját, és úgy úszsza át a folyót, akármilyen széles is.
+
+– No ezt a magyarok is megcselekszik.
+
+– Lehet. Csakhogy ez nem fárad el. Ez a viz alól is felhozza a pénzt. A
+szultán is mulatott egyszer vele a Duna partján. Aranyakat dobált a
+vizbe és sokan ugráltak utána, de ez hozta fel a legtöbbet. – Nini a vén
+Kalen! Az a tülökorru nagytagu ember. Akkora a szája, mint a vizilóé. Ez
+ám az erős ember! Látja azt a széles barna pallost az oldalán? Ötven
+fontos! A belgrádi csatában olyant vágott avval egy magyarra, hogy
+nemcsak a magyar fejét szelte le, hanem a lováét is. A ló még valami
+száz lépésnyire rohant a gazdájával együtt.
+
+– Persze akkor vissza kellett fordulniok, hogy a fejöket fölvegyék.
+
+– No én nem láttam, csak hallottam, – mentegetődzött Tulipán.
+
+Egyszercsak visszahőkölt.
+
+– Álmodom-e? – szólt összeborzadva; – Jumurdsák!
+
+Valóban a feszült képü, félszemü arab jancsár jött velük szemben egy
+alacsony erősszügyü paripán. Az öltözete ékesebb, mint a többié. Hosszu
+fehér süvegén egy óriás strucctoll lengedezett.
+
+– Istenucscse az, – szólt Gergely is elbámulva.
+
+– Dehiszen azt mondták, hogy a pap felakasztotta!
+
+– Én is ugy tudom.
+
+– Nem szólt róla a pap soha?
+
+– Nem.
+
+– No ez érthetetlen, – szólt Tulipán, utána bámulva a janicsárnak.
+
+Aztán a két csodálkozónak a szeme egymásra fordult, mintha egyik a
+másiktól várna magyarázatot. Hallgattak.
+
+Mintegy öt perc mulva megszólalt a diák:
+
+– Mondja meg őszintén Tulipán, nem kivánkozik vissza közibök?
+
+– Nem én, – felelte Tulipán határozottan. – Ha feleségem, gyermekem nem
+volna, még akkor se. De az én feleségem jó asszony; a két gyerekemet meg
+nem adnám Konstantinápoly minden kincseért se. A kisebbik nagyon szép
+gyerek. A nagyobbik meg olyan okos, hogy a főmuftinak sincs több esze. A
+minap is azt kérdezte tőlem, hogy aszongya mért nincs a lónak szarva?
+
+– Tudja a tatár, – felelte nevetve Gergely diák.
+
+Aztán nem beszéltek többet. A diák mindig komolyabb arccal nézte a
+jancsároknak a hegyi-úton való végtelen özönlését.
+
+A levegőt folyton por szürkésitette. Fegyverzörgés, lórobogás moraja
+töltötte be a csendet, mikor egy-egy zenekar elmerült a völgyi
+kanyarulatban.
+
+A diák egyszercsak felkapta a fejét, és igy szólt:
+
+– Tulipán. Ez a sok ember nem jön hiába!
+
+– Hát hiába nem jár soha.
+
+– Ezek Budát akarják elfoglalni!
+
+– Lehet, – felelte Tulipán.
+
+A diák szintelen arccal nézett Tulipánra.
+
+– És ha a szultán véletlenül útközben meghal?
+
+– Nem hal az meg.
+
+– De ha mégis…
+
+Tulipán vállat vont:
+
+– Mindig magával hordja a fiait.
+
+– Eszerint hétfejü sárkány.
+
+– Mit mond?
+
+A diák felelet helyett kérdezett:
+
+– Mit gondol, mennyi idő alatt érkeznek Budára?
+
+– Azt nem lehet tudni.
+
+– Mégis mit gondol?
+
+– Ha eső lesz, pihennek két három napig, lehet, hogy egy hétig is.
+
+– De hátha nem lesz eső?
+
+– A forróság miatt is pihennek.
+
+A diák nyugtalanul mozgott a helyén.
+
+– Akkor én megelőzhetem őket, – mondotta, – ha azt látom, hogy nem
+fordulnak vissza.
+
+– Mit tetszik mondani?
+
+– Azt, hogy ha ezek Buda alá mennek, akkor nekem vagy vissza kell hoznom
+Ceceyéket vagy ott kell lennem mellettök.
+
+A banda harsogása elnyomta a beszédüket. A janicsárok hosszú menete
+valahára véget ért, és egy sárgazászlós strucctollas pompás menet
+következett, amely egy méltóságos ősz óriás körül lépkedett.
+
+Az ősz úr előtt két irgalmatlan hosszú piros lófarkat vittek, s a
+lófarku zászlók rudja ragyogott az aranytól.
+
+– Ez a szultán! – kiáltott megrendülve a diák.
+
+– Dehogy az, – felelte Tulipán. Ez csak a jancsár aga, s a sok cifra úr
+körülötte mind _jaja-basi_.
+
+– Mi a pokol csudája az a jaja-basi?
+
+– Janicsártisztek.
+
+Aranyos alabárdok között egy ragyogó csoport következett.
+
+Ez két fiatal embert rajzott körül.
+
+– A szultán fiai, – magyarázta Tulipán tiszteletes hangon, – Mohamed és
+Szelim.
+
+Azonban összeszedte magát, és hozzátette:
+
+– Vigye el őket az ördög.
+
+Két vidám barna fiatal ember volt ez a két szultánfi. Nem hasonlitottak
+egymáshoz, de látszott rajtok, hogy szeretik egymást.
+
+– Ni ott megy Jaja-oglu Mohamed?
+
+– Az a hires pasa?
+
+– Az.
+
+Egy méltóságos tekintetü szürke szakállu pasa jött a szultánfiak után.
+Előtte hét lófarkas zászlót vittek. A fején rengeteg fehér turbán.
+
+– Ez, mondotta Tulipán, a Jumurdsák apja.
+
+– Lehetetlen.
+
+– De bizony. Az imént ment el a másik fia is. Arszlán bég.
+
+– Dehát micsoda név ez a Jumurdsák?
+
+– Csufnév, – felelte Tulipán.
+
+S egy fűszálat szakitott le. Azt rágogatta unalmában.
+
+Egy csapat ezüst és aranybuzogányos ijesztően magas turbánu csapat
+következett. A diákot egész testében remegés fogta el. Érezte, hogy most
+jön a szultán.
+
+– Mindenható Istene a magyarnak! – igy fohászkodott, – légy velünk!
+
+A sok arany és ezüst fegyver, a csillogó köntösök összehullámzottak a
+szeme előtt. Rá is tapasztotta a két kezét a szemére, és egy percre
+befogta, hogy jobban lásson.
+
+Tulipán oldalba lökte.
+
+– Nézzen hát! – szólt remegő hangon. Amott jön a szultán.
+
+– Melyik?
+
+– Aki előtt a dervis kereng.
+
+Egy magánosan menő egyszerü szürke köntösü lovas. Előtte egy dervis
+kereng gépiesen egyforma sebességgel. A dervis fején másfél-könyök magas
+teveszőr süveg. A két keze széjjel. Egyik tenyere az ég felé, a másik a
+föld felé. A szoknyája harangként terüldözik a forgástól.
+
+– Kerengő dervis, – magyarázza Tulipán.
+
+– Hogy bele nem szédül vagy ő, vagy az a ló.
+
+– Megszokta mind a kettő.
+
+A lónak csakugyan mindig szabad a menése. Másik hat fehérszoknyás dervis
+ott megy kétoldalt s várja, hogy fölválthassa a kerengőt.
+
+– Ez a hét dervis igy kering Konstantinápolytól Budáig, – jegyezte meg
+kiáltva Tulipán.
+
+Mert a trombiták, sipok, dobok, réztányérok zajától nem lehetett
+másképpen érteniök egymást.
+
+A szultán egy kis fürge pejlovon ült. Mögötte két félmeztelen szerecsen
+öles hosszu pávatoll árnyékvetővel igyekezett a felséges urat a nap
+szúró tüzétől védeni. A levegő különben is átfült volt itt a
+völgykanyarulatban, s őfelsége épp ugy szivta a port, mint a
+legrongyosabb katonája.
+
+Ahogy a szikla alá ért, lehetett látni, hogy veres atlaszdolmány és
+ugyanilyen bugyogó van rajta. A turbánja zöld. Az arca sovány és
+beesett. Hosszu vékony, szintén lecsüggő orra alatt keskeny ősz bajusz.
+Az állán rövidre nyirt göndör ősz szakál. A szemei kiülő gurgulaszemek.
+
+Amint Gergely még jobban szemügyre akarja venni, eget földet rázó
+dördülés hangzik a közelben, ugy hogy a szikla meginog alattok.
+
+[Illustration: Szulejmán szultán arcképe.
+
+(Az Eszterházy képtárból.)]
+
+A lovak visszatorpannak. A szultán a visszaugrott ló nyakába zökken. A
+zene eláll. Őrült kavargás. Por és kődarabok, testtagok, fegyverek és
+vércseppek esőként hullnak az égből. Zavarodás és orditás a völgy felé a
+seregben.
+
+– Végünk van! – kiáltja a kezét összecsapva Gergely diák.
+
+És a völgy felé mereszti rémült szemeit.
+
+A völgyben sötét füstoszlop magaslik a fellegek közé. A levegőt
+elneheziti a puskaporbüdösség.
+
+– Mi történt? – kérdi ijedten Tulipán.
+
+– Az, – feleli félájultan a diák, hogy nem a janicsár-aga a szultán!
+
+
+VII.
+
+– A robbanást egy percnyi kábult csönd követte, azután mindenki
+kiáltozott és káromkodott. A megzavart rendek összekeveredetten
+hullámoztak arrafelé, ahonnan a lángoszlop fölcsapott.
+
+Az a hely holtakkal és sebesültekkel volt tele.
+
+A távolabb levők is megzavarodtak. Nem tudták, hogy valami elrejtett
+hadsereg öregágyuja szólalt-e meg, vagy hogy puskaporos szekér robbant
+fel az uton.
+
+A janicsárság azonban tudta már, hogy aknarobbantást intéztek ellene.
+Szétzúdult az erdőbe, mint a fölvert darázsraj.
+
+Keresték az ellenséget.
+
+De nem találtak mást az erdőben, mint a papot, a diákot, meg Tulipánt.
+
+A pap félholt volt. Az ajkán véres hab. A ruhája mintha korpával
+hintették volna be. A fa-rétől volt olyan. A robbanás eldöntötte a fát s
+őt kivetette az üregből.
+
+A szultán maga elé hozatta a három elfogottat.
+
+Leszállt a lováról. A katonák egy nagy rezes dobot tettek székül a
+földre. Egy főtiszt ráteritette szőnyegül a saját kék selyem kaftányát.
+
+A szultán azonban nem ült le.
+
+– Kik vagytok? – kérdezte Tulipánhoz intézve a szavát.
+
+Megismerte az arcáról, meg a láncról, hogy török rab.
+
+– Én rab vagyok, – felelte térdenállva Tulipán, – láthatod minden
+igazhivő atyja: itt a lánc a lábamon. Janicsár volnék különben. A nevem
+Tulipán.
+
+– Hát ez a kölyök?
+
+A diák csak állt, és a helyzetbe belezavarodottan nézett a diószemü,
+kifestett arcu, birkaorru emberre, akinek fel kellett volna az imént
+repülnie a török mennyországba.
+
+Azonban egy erős kéz úgy lenyomta, hogy Tulipán mellé esett a térdére.
+
+– Fogadott fia Török Bálintnak, – felelte Tulipán.
+
+– Az enyingi ebnek?
+
+– Annak felség.
+
+– És ez az ember? – kérdezte a szultán a papra mutatva.
+
+A papot két janicsár tartotta. A feje lelógott. A vér végigcsurgott a
+szájából a mellén. Nem lehetett tudni, hogy ájult-e, vagy meg van halva.
+
+Tulipán ránézett a papra.
+
+Egy főtiszt belemarkolt hátulról a pap hajába, és felvonta a fejét, hogy
+Tulipán jobban láthassa.
+
+A vér csepegett a félholtnak az álláról. Melle zihált.
+
+– Nem ismerem, – felelte Tulipán.
+
+– A diák se ismeri?
+
+Gergely a fejét rázta.
+
+A szultán a fiura pillantott, aztán ismét Tulipánhoz fordult:
+
+– Micsoda robbanás volt ez? – kérdezte tovább Engem akartak megölni?
+
+– Felséges uram, – felelte Tulipán. Mink a diákkal gombát szedtünk erre.
+Meghallottuk a zenét. Ide futottunk. Én a te lábad méltatlan pora, csak
+azt vártam, hogy elhaladj, azután kiáltottam volna, hogy szabaditsanak
+meg.
+
+– Eszerint nem tudsz semmit.
+
+– Ugy üdvözüljek az igazak paradicsomában.
+
+– Oldjátok el, – felelte a szultán, egy vércseppet utálattal törülve le
+a kabátja ujjáról. Láncát kössétek a diák lábára.
+
+Aztán a papra tekintve, folytatta:
+
+– Ezt az ebet vegyék az orvosok gondozás alá. Akarom, hogy vallomást
+kapjunk tőle.
+
+A szultán azután ujra lóra ült. A fiai melléje csatlakoztak, s a
+bosztandsik és basák kiséretében a robbanás helyére lovagolt.
+
+Mig a diák lábára a láncot verték, látta, hogy a papot, lefektetik
+hanyatt a földre, és egy bőrtömlőből vizet csúrgatnak az arcára és a
+mellére.
+
+Mosták róla a vért.
+
+Egy hamuszin kaftánba öltözött komoly török időnkint felvonta a pap
+szemehéját, és figyelemmel nézte.
+
+A diák lábára e közben föllakatolták a bilincset, s elkisérték a foglyok
+közé.
+
+Sápadt volt a fiu és reszketett, mint a nyárfalevél.
+
+Negyedóra mulva ott termett Tulipán is. Kékbe volt öltözve, mint a
+janicsárok. A fején fehér süveg; a lábán vörös bakancs.
+
+Az öklét rázva, dühösen orditott a diákra:
+
+– Markomba kerültél, hitetlen kutya!
+
+S hogy erre a diák halottian sáppadt arccal fordult feléje, intett a
+szemével, hogy ne féljen.
+
+
+VIII.
+
+Gergely gyalog ment egy csoport fáradt és poros gyerek között. Oldalt
+egy sor janicsár kisérte őket. Mögöttük az ágyus szekerek jöttek. Az
+egyik ágyu rengeteg nagy volt; ötven pár ökör húzta. A rövid-köntösü
+vörösruhás topcsik serege kisérte.
+
+A nap égető meleggel kínozta az egész sereget. Az út fehér pora is forró
+volt. Egy nyolc éves gyermek minden tizedik lépésnél felnyöszörgött:
+
+– Vizet adjanak! Szeretnék vizet inni!
+
+Gergely odaszólt Tulipánnak:
+
+– Adjon neki.
+
+– Nincs, – felelte magyarul Tulipán. – A kulacs ottmaradt.
+
+– Hallod fiam, hogy nincs, – szólt hátra Gergely a gyermeknek. – Adnánk
+szivesen, ha volna, hát csak türj estig, ahogy lehet.
+
+A lábán levő láncot hol az egyik, hol a másik kezével kellett vinnie,
+hogy léphessen, de a láncnak egyre nőtt a sulya. Alkonyatkor már úgy
+érezte, mintha mázsányi terhet cipelne magával.
+
+A gyermekhad ekkor már az ágyukon és tevéken ült. Fölszedték a topcsik
+őket, mert elbukdostak a fáradtságtól.
+
+– Messze vagyunk-e még? – kérdezte Gergely a jobbján menő rongyos
+katonát.
+
+– Nem, – felelte ez nagyot nézve, hogy Gergelyt törökül hallja szólani.
+
+Egy kerekarcu fiatal óriás volt ez a török. Szakadozott bőrmelles volt
+rajta s abból meztelenen nyultak ki a karjai. Micsoda karok! Combokul is
+szivesen látná más ember az ilyen tagokat. Fegyvere: két hosszú handsár
+az övébe szúrva; az egyik szarvascsont nyelü, a másik sárga
+marhalábszárcsont, még a kettős bütyök is azonmód a csont végén, amint a
+természet megformálta; de a fő fegyvere, az a hosszú rozsdáshegyü dárda,
+amelyet a vállára fektetve hordoz magával. Ez az ugynevezett
+szabadkatonák közül való, akik csupán a zsákmányért járnak. Parancsolni
+parancsol nekik mindenki, de már engedelmeskedni csak addig
+engedelmeskednek, mig a tarisznyájokat meg nem tömik. No ennek jó nagy
+volt a tarisznyája, s ugyancsak lapos. A hátán lötyögött pedig ez a
+tarisznya, s ez is afféle maga-készitette jószág. Rajta volt az ökörnek
+a szőre és bélyege is. A bélyeg egy négyfelé osztott tenyérnyi kört
+ábrázolt.
+
+– Török vagy? – kérdezte a katona.
+
+– Nem, – felelte büszkén a diák, – nem tartozom semmiféle olyan
+nemzethez, amelyik rabolni jár.
+
+Az óriás vagy nem értette a sértő megjegyzést, vagy nem vette
+érzékenységre. Ment egyforma nagy lépésekkel.
+
+A diák hogy ekkor végignézett rajta, tekintete az óriás bocskorain
+ragadt meg. A bocskor elől meg volt nyilva a kopástól. Ahogy itt az
+országút fehér pora bement, hátul a lyukon mindig kilövődött.
+
+– Tudsz-e olvasni? – kérdezte a török mintegy negyedóra mulva.
+
+– Tudok. – felelte Gergely.
+
+– Irni is tudsz?
+
+– Irni is.
+
+– És nem akarsz török lenni?
+
+– Nem.
+
+A török egyet emelt a szemöldökén:
+
+– Kár.
+
+– Miért?
+
+– Szolimán pasa is magyar volt. Tudott irni, olvasni. Most pasa.
+
+– És harcol a hazája ellen.
+
+– Harcol az igaz hitért.
+
+– Ha neki az az igaz hit, amit a ti prófétátok hirdetett, hát harcoljon
+másutt.
+
+– Ott harcol, ahol Allah akarja.
+
+Aztán nem beszéltek többet. Tulipán intett a szemével Gergelynek, hogy
+hallgasson. Az óriás elgondolkozva ment tovább a poros országúton.
+
+
+IX.
+
+Beesteledett. Az égen feltünedeztek a csillagok. Ahogy az út egy dombra
+kanyarodott, a mezőség sötéte is mintha egy darab ég volna: vörös
+csillagokkal behintett ég, amelyből a keleti szélen öt nagy csillag
+ragyog ki a többi közül.
+
+– Megérkeztünk, – szólt az óriás.
+
+De még egy negyedórát mentek kiszáradt legelőkön, dombokon, tarlókon át.
+
+Minden csapat megtalálta keresés nélkül a maga helyét és minden ember a
+maga sátorát. A vörös csillagok, tábori tüzek, amelyek mellett
+hagymaillatú birkahús gőzölög. Az öt nagy vörös csillag a szultán
+tornyos sátora előtt égő négy viaszfáklya; az ötödik a nagy holdas
+aranygolyó a sátor tetején, amint a fáklyák fényében tündöklik.
+
+Egy kukoricás domb alján a topcsi basi kétszer belefujt a sipjába.
+Megállottak.
+
+A sátorok a kukoricás alján _U_ alakban voltak fölállitva. A rabokat
+ennek az u-nak az öblébe kisérték be. Az óriás a kukoricás felé szagolt,
+és bement böngészni. A diák a fűre rogyott.
+
+A katonák jöttek-mentek, zsivajogtak körülöttük. Némelyek a málháikat
+bontogatták, mások az üst körül tolongtak. Csupa kevergés, nyüzsgés volt
+ebben az órában a tábor.
+
+Gergely Tulipánt kereste, de csak egy pillanatra láthatta, amint egy
+janicsár beszélt hozzá. Tulipán a vállát vonogatta, azután elment a
+janicsárral egy vörös sátor mellett. Bizonyosan helyet jelöltek neki a
+janicsárok között valamelyik sátorban.
+
+De mi lesz, ha Tulipánnak csupán azért kellett elmennie, mert ott akart
+őrködni a rabok mellett! Hiszen akkor nem térhet vissza; akkor mind a
+ketten rabok maradnak!
+
+Ez a gondolat malomként zúgott az agyában.
+
+Az összes eddigi őröket felváltották. A táborverő katonák váltották fel
+őket. Csupa ismeretlen ember, akik ővele semmitse törődnek.
+
+A táborban már ekkor a vizhordó tevék is megjelentek.
+
+– Szúdsi! Szúdsi! – hangzott mindenfelől a vizhordók kiáltozása.
+
+És a katonák cserépedényekből, kürtökből, sapkákból, ónpoharakból itták
+a dunavizet.
+
+Gergely is szomjas volt. Behorpasztotta a posztósüvege tetejét, és
+odatartotta a tevés-török tömlője alá.
+
+A viz langyos volt és nem is tiszta, de azért mohón ivott. Aztán a
+gyerekre gondolt, aki az egész úton vizért sirt. Körülnézett. Látta az
+ágyuk egy részét a sötétben; a mellettök legelésző bivalyokat is látta.
+Az ágyuk mellett topcsik ültek és hevertek. A gyerekeket nem látta.
+
+Megitta hát a maradék vizet is, és a süvegét kisuhintotta. Visszatette a
+fejére.
+
+– Ennél jobbat iszunk otthon, igaz-e? – szólt az uj őrhöz, egy
+hosszúnyaku csupaszképü azabhoz.
+
+Jóakaratra akarta talán hangolni maga iránt.
+
+– Hallgass és dögölj le! – ordított az rá feleletül.
+
+Azzal egyet rántott a dsidáján, és tovább járta a maga utját a rabok
+mellett.
+
+Gergely csak most kezdte magát rútul érezni a bilincsekben.
+
+Szinte megörült, mikor Jumurdsákot pillantotta meg. A váltakozó őröket
+rendezte, s kivont kard volt a kezében.
+
+– Jumurdsák! – kiáltott rája, mint ahogy az ember a régi ismerőseit
+üdvözli.
+
+Mert az elhagyottság kinos érzésétől akart szabadulni.
+
+A török visszapillantott: honnan szólitják? A rabok csoportjából? A
+szemét csodálkozón pillogtatva jött a diákhoz.
+
+– Ki vagy te? – kérdezte a fiúra bámulva.
+
+A fiú felállt.
+
+– Rab vagyok, – felelte most már kényelmetlenül. – Csak azt akarom
+kérdezni, hogy izé… hogyan van, hogy maga él?
+
+– Mért ne élnék? – felelte vállat vonva a török, – hát miért ne élnék?
+
+Ahogy a kardját hüvelybe tette, látni lehetett, hogy a bal keze el van
+nyomorodva. Úgy álltak az ujjai, mintha egy csipet sót vett volna fel
+valamikor, s az ujjait nem tudta volna többé megmozditani.
+
+– Azt hallottam, hogy magát felakasztották.
+
+– Engem?
+
+– Magát bizony. Ezelőtt kilenc esztendővel, egy pap a Mecsek erdejében.
+
+A török a _pap_ szóra még kerekebbre nyitotta a szemét.
+
+– Hol van az a pap? Mit tudsz róla? Hol lakik? – kérdezte mellen ragadva
+a diákot.
+
+– Tán rosszat akar vele? – hebegte a diák.
+
+– Dehogy akarok, – felelte a török enyhültebb hangon, – inkább meg
+akarom köszönni, hogy nem bántott.
+
+És a diáknak a vállára tette a kezét, mintha azt az előbbi mozdulatot is
+a barátság jelének akarná értetni.
+
+– Hát akkor nem köszönte meg? – kérdezte a diák.
+
+– A dolog olyan hirtelen történt, – felelte Jumurdsák a kezét
+terjegetve, – nem is gondoltam rá, hogy megköszönjem. Azt hittem tréfál.
+
+– Hát ő ahelyett, hogy felakasztotta volna magát, elbocsátotta?
+
+– El, keresztényileg. Én ezt akkor nem értettem. Azóta hallottam, hogy a
+keresztény hit szerint meg lehet az ellenségnek bocsátani.
+
+– Hát jót akar vele tenni?
+
+– Azt. Nem szeretek tartozni se pénzzel, se jósággal.
+
+– Hát a pap is itt van, – szólt most már bizalommal a diák.
+
+– Itt? A táborban?
+
+– Itt ám. Ő a szultán foglya. Azzal vádolják, hogy azt a robbantást a
+Mecseken ő követte el.
+
+Jumurdsák visszatántorodott.
+
+– Honnan ismered te a papot? – kérdezte egy percnyi szünet után.
+
+– Ott lakunk egymás közelében, – felelte óvatosan a diák.
+
+– Nem mutatott neked a pap egy gyürüt?
+
+– Lehet, hogy mutatott.
+
+– Egy török gyürüt. Hold van rajta meg csillagok.
+
+A diák a fejét rázta.
+
+– Lehet, hogy másnak mutatott efféléket, nekem nem.
+
+És a zsebébe dugta a kezét.
+
+Jumurdsák megvakarta a tarkóját. A nagy strucctoll ide-oda lengett a
+süvegén. Megfordult, és anélkül, hogy több szóra méltatta volna a
+diákot, ellépett.
+
+Az őrök sorjában köszöntek neki. Később már csak az őrök dárdájának a
+mozgása jelezte, merre megy.
+
+
+X.
+
+Gergely ismét magára maradt. Visszaült a gyepre. A raboknak egy üstben
+levest hoztak, és hozzá otromba fakanalakat. A török, aki hozta, ott
+állt, mig ettek, s hogy egy rab susogva hozzászólt egy másikhoz, azt a
+török felrugta.
+
+A levesbe Gergely is belekóstolt. Lisztes leves volt, sótalan,
+zsirtalan. Reggel és este ez a tábori rabok eledele. Hallott erről
+Gergely eleget beszélni.
+
+Letette a kanalat, és elhuzódott az evőktől. Lefeküdt a fübe. A rabok is
+lassankint abbahagyták az evést és elfeküdtek, el is aludtak.
+
+Csak Gergely nem aludt. A szeme olykor könynyel telt meg s a könny
+lecsordult az orcáján.
+
+A hold egy kópjányira volt már az ég alján és megvilágitotta a sátorok
+aranyos és lófarkas gombjait, a dsidák hegyét, az ágyukat.
+
+A hosszúnyaku őr valahányszor elsétált mellette, mindig egy pillantást
+vetett reá.
+
+Gergelyt bántották ezek a pillantások. Szinte megkönnyebbülten érezte
+magát, mikor az óriás török nagy vállas alakját látta újból közeledni.
+
+Egy cső kukoricát rágott azon nyersen, amint találta. Őt úgy látszik nem
+tekintették sem őrnek, sem rendes katonának: hagyták lődörögni, ahol
+neki tetszett.
+
+– Mind letördelték a táborverők előlünk, – szólt panaszosan a
+hosszúnyakunak. – Alig, hogy ezt az egy csövet találtam.
+
+– Vagy a hitetlenek takaritották el, – felelte az mogorván. – Mert olyan
+ez a nép, hogy ha neszét veszi a töröknek, mindent betakarit éretlenül
+is.
+
+Azzal tovább sétált a rabok körül.
+
+Az óriás leette a szemet a kukoricáról, aztán a csutkájába harapott.
+
+– Te nem kapsz enni? – kérdezte Gergely.
+
+– Kapok, felelte a török, de előbb a janicsároknak adnak. Én most vagyok
+hadban először.
+
+– Azelőtt mi voltál?
+
+– Csordás, – felelte a török. – Elefántcsordás. Teheránban.
+
+– Mi a neved?
+
+– Hasszán.
+
+Egy másik janicsár ült mellettök a fűben. A markában főtt gerincdarabot
+tartott. Bicskával faragta róla a húst. Ez ekkor megszólalt:
+
+– Mi csak úgy hivjuk, hogy _Hajván_, mert marha.
+
+– Miért volna marha? – kérdezte a diák.
+
+– Azért, – felelte a janicsár, a csontot a háta mögé dobva, – mert
+mindig azt álmodja, hogy ő a janicsár-basa.
+
+
+XI.
+
+A diák is végig hevert a gyepen, és a feje alá tette a karját.
+
+Fáradt volt, de csak a szeme aludt. Az elméje, mint a kerék a tengelyen,
+a szabadulás gondolatán forgott szüntelen.
+
+Kedvetlenül látta, hogy Hajván ismét viszszatért, és melléje kuporodva
+csamcsog. Kapott valamelyik üstből egy cobákot.
+
+– Hitetlen, – szólott Hajván a diák térdét meglökve, – ha enni akarsz,
+hozok neked is.
+
+– Köszönöm, felelte a diák, nem vagyok éhes.
+
+– Mióta elfogtunk, nem ettél.
+
+– Mondom nem vagyok éhes.
+
+Az óriásnak bizonyára szokatlan volt ezt hallani, hogy valaki nem éhes,
+mert igy szólt:
+
+– Én mindig éhes vagyok.
+
+Azzal tovább csamcsogott.
+
+A diák visszahajolt a karjára, és a holdra bámult, amely narancsszinü
+fénynyel emelkedett föl keleten a sátorok mögött. Egy őr feje valami
+harminc lépésnyire tőlök félig elfödte a holdat. Olyan volt, mint valami
+nagysüvegü püspök-árnyék, s mintha a kezében levő dárda a holdnak a
+nyele volna.
+
+– Ne aludj, mondotta halkan Hajván, valamit akarok veled beszélni.
+
+– Ráérünk holnap is.
+
+– Nem. Még ma szeretném.
+
+– Hát csak hamar.
+
+– Várjunk egy kissé. Majd ha a hold jobban világit.
+
+A téren, ahova eddig be voltak keritve, egyfelől mozgolódás támadt, s az
+őrök fegyveres árnyékából öt másik árnyék vált elő.
+
+Uj rabok voltak. Öt férfi meg egy nő.
+
+– Ereszszenek engem a szultán elé! – kiabált magyarul vastag medvehangon
+az egyik. Én nem vagyok német! Német a kutya! Engem nem szabad bántani!
+A török most nem ellensége a magyarnak. Hogy mertek engem bántani!
+
+Azonban a katonák nem értették a szavát. Ha megállt, tovább taszitották.
+
+Gergelyék mellett akkora tisztás volt, amekkora helyen egy szekér
+megfordulhat. Ide telepitették a rabokat.
+
+A magyar látva, hogy senki se hallgat a szavára, csak magának
+káromkodott:
+
+– Istene ne legyen a disznó pogányának, még azt mondja, hogy a magyarok
+barátja. Barátja ám a fészkes fenének, de nem a magyarnak!
+
+Egy kis szünet után folytatta:
+
+– Az is bolond volt, aki először hitt nekik, az is, aki behivta őket!
+Hogy sülyedjenek el avval a zsivány császárukkal együtt!
+
+A nőt ezalatt elvitték közülök az ágyuvontató ökrök és bivalyok felé. A
+többi négy férfi szótlanul ült a gyepen. Német katonák voltak. Az
+egyiknek bádogpáncél fénylett a mellén. A fején nem volt semmi, csak az
+összekuszált nagy haj.
+
+Gergely odafordult a magyarhoz.
+
+– Ugy-e, – kérdezte, – ezek a németek Buda alól szöktek?
+
+– Bizonyosan, – felelte a magyar. – Én csak itt kerültem velök össze a
+szőlőben.
+
+Ekkor látta Gergely, hogy a vastaghangu magyar egy sovány kis
+körszakálas ember, s hogy ingujjban ül a többi között.
+
+– Mért estek rabságba?
+
+– Én azért, mert egy pincébe rejtőztem. Lehet, hogy kémnek tartanak a
+bolondok. Kém az ördög! Becsületes varga vagyok én. Örülök, ha nem látok
+törököt, nem hogy utánok járnék.
+
+– Budáról jött talán?
+
+– Onnan hát. De bár ott maradtam volna.
+
+– Ismeri ott az öreg Ceceyt?
+
+– A falábut? Hogyne ösmerném.
+
+– Mit csinál az öreg?
+
+– Mit csinál? Verekszik.
+
+– Verekszik?
+
+– De az ám. Lóra tetette magát, aztán kirohant Bálint urral a németekre.
+
+– Dehiszen annak csak félkeze van!
+
+– Mégis ráment az a németre. Mikor visszajöttek, láttam őket. Bálint úr
+maga mellé vette, úgy vitte el a királynéhoz.
+
+– Török Bálint?
+
+– Az. Hej fene sárkánytejen nőtt ember az is. Mindennap vállig véresen
+jött vissza a csatából.
+
+– Aztán nem esett baja az öregnek?
+
+– Dehogynem, – felelte a varga nevetve – levágták a fából való kezét a
+csatában.
+
+– A lányát nem ismeri? – kérdezte félénken a diák.
+
+– Dehogynem. Én csináltam neki egy pár cipellőt ezelőtt két héttel.
+
+– Milyet?
+
+– Csinosat. Sárga karmazsinból valót, aranynyal cafrangolt szép alacsony
+szárut. Ilyet viselnek most az úri kisasszonyok; már aki teheti.
+
+– Ugy-e szép leány?
+
+A varga vállat vont.
+
+– Takaros.
+
+Egy percre elhallgatott és meghúzta a bajuszát.
+
+– Istene ne legyen a pogányának, – mondotta egyszerre hangot
+változtatva, – csak visszaadják tán a mentémet!
+
+– Mikor jött el Budáról? kérdezte tovább a diák.
+
+– Ezelőtt három nappal szöktem. De bár ne szöktem volna. Ennél rosszabb
+sorom nem lett volna. Ámbátor kutya a török. Nándorfehérvárnál is azt
+fogadta, hogy nem lesz bántódása senkinek, mégis felkoncolták az egész
+vár népét, igaz-e?
+
+– Csak nem gondolja tán, hogy Buda török kézbe kerül?
+
+– Bizonyos.
+
+– Már hogy volna bizonyos?
+
+– A templomban minden éjjel miséznek a törökök, már több mint egy hete.
+
+– Micsoda? Mit beszél?
+
+– Minden éjfélkor kigyulladt a világosság a Boldogasszony templomában,
+aztán kihallatszik a sok _illallá_, ahogy a törökök üvöltik-éneklik az ő
+istenüket.
+
+– Nem lehet ez bátyám.
+
+– De isten szentucsse igaz. Hát Nándorfehérvárott nem igy volt? Ott is
+igy hallatszott a török-ének a templomból minden éjszaka, aztán egy hét
+mulva a töröké lett a vár.
+
+– Ez csak aféle babona, – szólt Gergely összeborzongva.
+
+– Már akármi, de én magam is láttam, hallottam. Különben nem mentem
+volna ki a várból.
+
+– Hát ezért szökött meg!
+
+– Persze, hogy ezért. A családomat még a német viaskodás előtt elküldtem
+Sopronba, az öreganyjukhoz. Én magam nem mehettem velök, mert jó
+keresetem volt. A nemes urak, tudthatja az urfi, mikor Budára jönnek, az
+az első dolguk, hogy új csizmát szabatnak maguknak. Török Bálint urnak
+is csináltam, a Verbőczi nagyságos urnak is én varrtam. Hát még a
+Perényi nagyságos úr!
+
+A csizmadia nem végezhette be, amit mondani akart, mert Hajván megfogta
+a mellénye gallérjánál és fölemelte mint a macskát. Eldobta a diáktól
+valami tiz lépésnyire.
+
+A csizmadia nagyot nyekkenve esett a gyöpre. A helyére Hajván ült le, és
+igy szólt:
+
+– Azt mondtad, hogy tudsz irni olvasni, hát mutatok neked valamit.
+
+Beletörülte mind a tiz ujját a bugyogójába, és előre vonta a hátáról a
+fehér ökörbőr-turbát.
+
+Itt megint megtörülte az ujját az ökörszőrbe, és a turbából egy csomó
+összehajtogatott pergamen-papirost vett elő.
+
+– Nézd, – azt mondja, – ezt én egy holt dervisnek a csuhája alatt
+találtam. A dervist valami seb ölte meg. A combján volt a seb. Vagy
+átszúrták, vagy átlőtték. De az mindegy. Pénz is volt nála: harminchat
+arany. Az is itt van a tarsolyomban. Hát ha te megmondod, hogy mik ezek
+az irások, akkor két arany a tiéd. Ha pedig nem mondod meg, akkor úgy
+ütlek kupán, hogy megdöglesz.
+
+A hold erősen világitott. Körülöttük mindenki aludt. A csizmadia is
+összehúzódott a gyepen, és iparkodott vigasztalást találni az álomban.
+
+A diák kibontotta a papiros-csomót. Tenyérni nagyságu lapok voltak, s
+mindenféle négy-, öt- és hatszögletes rajzok a lapokon.
+
+– Nem látok jól, – szólott a diák. A hold nem elég világosság az ilyen
+apró irás elolvasásához.
+
+A török fölkelt, és karvastag lángoló ágat hozott a tüztől. Tartotta.
+
+A diák nézte az irást meg a rajzokat figyelmesen és komoran. A tüz
+meleget langalt az arcára, de ő alig érezte.
+
+Egyszer aztán fölemelte a fejét, és igy szólt:
+
+– Mutattad már valakinek ezeket az irásokat?
+
+– Mutatni mutattam, de olvasni nem tudták.
+
+A fa lángja ellobbant. A török letette.
+
+– Nekem a te pénzed nem kell, – folytatta a diák. – Az öklödtől sem
+félek. Hanem ha te azt kivánod, hogy én megfejtsem neked ezt az irást,
+én is kivánhatok tőled valamit.
+
+– Mit?
+
+– Ez az irás neked sokat ér, mert egy szent dervistől való. Ezer
+szerencséd, hogy nekem mutattad meg, mert minden török elvenné tőled.
+Hanem én csak azzal a feltétellel magyarázom meg, ha te elmégy ahhoz a
+paphoz, aki ma délben a robbanást csinálta, vagy ha nem ő csinálta, ott
+találták.
+
+– Bizonyosan ő csinálta.
+
+– Hát mindegy. Megnézed, hogy él-e vagy meghalt?
+
+A török az állahegyét fogva nézett rá.
+
+– Én addig mig odajársz átvizsgálom az egészet, – szólt tovább a diák.
+Most már nem kell láng se. A hold elég erősen süt.
+
+Ezt mondva, ujra belemélyedt a rajzok nézésébe.
+
+A rajzok magyarországi várak rajzai voltak. Ónnal készültek. Itt-ott
+törlés. Egy X-alaku és egy o alaku jegy az egyik rajzon szembetünő. A
+lap alján magyarázatul latin nyelven: x _a vár leggyöngébb pontja_, o
+_az aknaásásra_ _alkalmas hely._ Néhol ez a o pont nyil alaku vonallal
+volt megtoldva, néhol hiányzott is.
+
+A diák elkeseredetten rázta a fejét. Valami kém rajzai voltak a kezében.
+Több mint harminc magyarországi vár alaprajza
+
+Mit tegyen?
+
+Ellopja?
+
+Az lehetetlen.
+
+Elégesse?
+
+A török megfojtja érte.
+
+Az izgalomtól sápadtan tartotta a kezében a papirost. Aztán a mellénye
+zsebébe nyúlt és egy darabka ónt vett elő. Kitörülte minden rajzon a
+x-et meg a o-ot is, és ugyanolyan vonással más helyre jegyezte.
+
+Ez volt minden amit tehetett.
+
+Hogy a török még odavolt, az utolsó rajzot sokáig tartotta a kezében.
+Eger várát ábrázolta az, egy minden lábán csonka béka alakjában. Ez
+főképen azért ragadta meg a figyelmét, mert négy földalatti utat látott
+jelezve rajta, s az utak között termeket és egy négyszögletes
+vizmedencét. Milyen különös épitmény! Mintha akik épitették, arra is
+számitottak volna, hogy a föld alatt folytatják a harcot, s ha itt nem
+sikerül, négy uton négy felé menekülnek a várból, mig az üldözők bele
+pusztulnak a medencébe.
+
+Felpillantott, hogy jön-e a török?
+
+Jött. Magas óriás árnyék gyanánt közeledett az ágyuk mellett.
+
+Gergely gyorsan golyóvá morzsolta ezt az egy rajzot, és a mellénye
+zsebébe dugta. A zseben lyukat szakitott az ujjával s oda bocsátotta le.
+Azután ujra a térdére kiterjesztett rajzok fölé hajolt.
+
+– A pap él még, – szólt lekuporodva a török, – de azt mondják, nem éri
+meg a reggelt.
+
+– Láttad?
+
+– Láttam. Minden orvos ott ül a sátor körül. A pap meg felpárnázott
+ágyon fekszik, és úgy hörög mint a… szóval hörög.
+
+Bizonyosan azt akarta mondani: mint a kutya.
+
+Gergely a szemére tette a kezét.
+
+– Te cinkosa vagy! – szólt a török megrándulva.
+
+– És ha az vagyok? A szerencséd a kezemben van.
+
+A török megjuhodva kérdezte:
+
+– Szerencsét hoz az a papiros?
+
+– Nem a papiros, hanem a titka. De csak töröknek.
+
+Azzal visszanyujtotta a papirost.
+
+– Hát beszélj, – szólt mélyhangu suttogással az óriás. Megtettem, amit
+kivántál.
+
+– De ki is kell engem szabaditanod.
+
+– Hohó! – mordult fel a török.
+
+– Ez a titok neked többét ér.
+
+– Megtudom mástól.
+
+– Török elveszi tőled. Keresztény? Mikor akadsz megint olyan
+keresztényre, aki latinul tud irni meg olvasni, meg akinek te olyan
+szivességet tehetsz, hogy neked viszonzásul megnyitja a szerencséd
+lakatját.
+
+A török nyakon ragadta a diákot.
+
+– Megfojtalak, ha meg nem mondod!
+
+– Kikiáltom, hogy nálad egy szent áldása van.
+
+Többet nem mondhatott, mert a török ujjai vaskapcsokként szorultak a
+nyakára, s a lélekzete elfulladt.
+
+Azonban a török nem akarta őt megfojtani. Mi haszna lenne abból?
+
+Ha megfojtja a diákot? – megfojtja vele talán a maga szerencséjét is. És
+Hajván nem azért indult a hadba, hogy beveresse a fejét. Úr akart lenni,
+mint minden közkatona.
+
+Újjai feltágultak a diák nyakán.
+
+– Hát jól van, – szólt komoran, agyonüthetlek akkor is, ha bajba
+keversz. Hogyan gondolod, hogy kiszabaditsalak?
+
+A diák nem tudott azonnal felelni. Levegőznie kellet a szoritás után.
+
+– Legelőször is, – szólott, – lefürészeled a lábamról a bilincset.
+
+Az óriás megvetően mosolygott. Nagy vörös kezét lenyújtotta a
+bilincsért. Kettőt roppantott rajta, s a bilincs halk csörrenéssel
+omlott a fű közé.
+
+– Azután?
+
+– Szerzel nekem egy szpáhi süveget, szpáhi köpönyeget.
+
+– Ez már bajos.
+
+– Valamelyik alvóról leveszed.
+
+A török a nyakát vakarta.
+
+– Ez még nem minden; – folytatta a diák. Egy lovat is kell szerezned;
+meg valami fegyvert. Akármi fegyvert, nem bánom.
+
+– Ha egyéb nem lesz, megkapod az egyik handsáromat.
+
+– Elfogadom.
+
+A török körülnézett. Mindenfelé alvók, csak az őrök tüntek fel
+imitt-amott, amint nesztelen árnyékok gyanánt jártak föl és alá.
+
+A hosszúnyaku valami husz lépésnyire állott. A lándsája le volt szúrva a
+földbe. Arra támaszkodott.
+
+– Várj, – szólt az óriás.
+
+Fölkelt és elcammogott kelet felé. Eltünt a sátorok között.
+
+
+XII.
+
+Gergely leborult a fűbe, mintha ő is aludna. De nem akart aludni,
+bármilyen fáradt volt is. Félszemmel föl-fölvizsgálódott az égre, hogy
+összeérkezik-e a hold azzal a hosszú tutajforma szürke felhővel, amely
+mozdulatlanul látszik állani az ég közepén. (Ha összeérkezik, kedvező
+sötétség lesz idelent.) Másik szemével meg a vékonynyaku goromba
+janicsárt vizsgálta, aki olyanformán állott mint a csupasznyaku sas a
+fogságban. Bizonyosan állva aludt, mint a kimerült katonák szoktak.
+
+Az éj enyhe volt, s a levegőt százezer ember halk horkolása tartotta
+állandó remegésben. Mintha maga a föld mormolt volna mély, egyhangu
+horkolással. Csak olykor hangzott egy-egy kutyaugatás, egy-egy őrszó, s
+a lovak legelésének csöndes ropogása.
+
+Gergely is elálmosodott lassankint. A fáradtság elcsigázta a testét. Az
+aggodalom elbágyasztotta a lelkét. (Ez az oka, hogy az elitéltek is
+mindig alszanak a kivégzésük előtt való éjszakán.)
+
+Maga se vette észre, mikor becsukódtak a szemei, csak egyszer ott
+találta magát, ahonnan elindult: az ódon somogyvári kastély tanuló
+szobájában, a Török Bálint két gyermeke mellett.
+
+Az asztalnál ültek, a nagy festetlen tölgyfa asztalnál. Szemben velök
+Gábor pap egy nagy pergamenkötéses könyvre hajolva; balra az ablak,
+amelynek kerek ónkarikás üvegein besüt a nap, és ráteríti sugarait az
+asztal sarkára. A falon két nagy földkép. Az egyik ábrázolja
+Magyarországot, a másik a három világrészt. Mert akkor még nem rajzolták
+meg a tudósok a Columbus földjét, csak éppen hire szállongott, hogy egy
+eddig ismeretlen világrészt találtak a portugálok, de hogy mi igaz benne
+mi nem, senki se tudta. Ausztráliáról meg nem is álmodtak.
+
+A magyarországi mappán ki voltak rajzolva a várak, egy-egy sátoralaku
+képben, az erdőkben meg ki voltak rajzolva a fák Jó mappák voltak ezek.
+Könnyen megértette az is, aki olvasni nem tudott. És abban az időben a
+cimeres nagyurak között is volt elég, aki nem tudott sem irni sem
+olvasni. Dehát minek is; arra való az iródiák, hogy irjon, ha irni kell;
+hameg levél jön, olvassa el az urának.
+
+A pap fölemelte a fejét, és igy szólt:
+
+– Mától kezdve nem tanulunk se szintakszist, se georgrafiát, se
+históriát, se botanikát, csak éppen a török meg a német nyelvet, meg a
+kémiából annyit, hogy hogyan kell puskaport csinálni.
+
+Amire Török János beletaszitotta a ludtollat a kalamárisba, és igy
+felelt:
+
+– Nem kellene már ezt se tanulnunk mester, hiszen akármelyik török
+rabbal tudunk már beszélni. A németnek meg már hátat forditott az én
+apám. Elég a kémia.
+
+A kis tíz éves Feri a fejének egy könnyü rántásával hátra vetette vállig
+érő mogyorószin haját, és azt mondta:
+
+– Nem kell a kémia se. Van az én apámnak puskapora annyi, hogy soha el
+nem fogy, míg a világ.
+
+– Hohó urfi, – felelte nevetve a pap, – te még olvasni se tudsz
+becsületesen. Tegnap is Kikerónak olvastad Cicerót.
+
+Erre benyilt a szoba ajtaja, és a küszöbön Török Bálint szép daliás
+alakja jelent meg. Az a kék bársony dolmány volt rajta, amit János
+király hagyott rá a halálakor; derekán meg az a görbe könnyű kard,
+amelyet csak ünnepi alkalommal szokott viselni.
+
+– Vendégeink vannak, – szólt a papnak, – öltözzenek át a fiuk, és
+jőjjenek le az udvarra.
+
+Azzal megsimogatta a Feri haját, és ujra eltünt.
+
+Az udvaron egy nagy bécsi vasas szekér. A mellett egy német a
+szolgájával. Ragyogó vérteket szedtek ki a kocsiból, és átadták a török
+raboknak. A rabok az udvaron levő cölöpökre aggatták a vérteket.
+
+A kocsi mellett négy előkelő úri ember állott a Bálint úr társaságában.
+Bemutatták nekik a fiukat. Az egyik egy rövidorru tüzes szemű, alacsony
+barna ifjú, fölemelte a kis Török Ferencet, és úgy csókolta meg.
+
+– Tudod-e még ki vagyok én? – kérdezte a gyerektől.
+
+– Miklós bácsi, – felelte a gyerek.
+
+– És a másik nevem?
+
+Ferkó gondolkozva nézett a Miklós bácsi puha fekete szakállára.
+
+Helyette János szólt:
+
+– Zirinyi.
+
+– Nem Zirinyi te, – szólt korholón az apja: Zrinyi.
+
+Mindez megtörtént egyszer. Az ember gyakran ujraálmodja, ami megtörtént,
+és az álom nem tesz hozzá semmit, nem is vesz el belőle semmit, csak
+éppen feltárja az emlékezetet.
+
+És amint tovább történt ennek a napnak a lefolyása, úgy álmodta Gergely
+is tovább.
+
+Mikor már a hat mellvért fel volt állitva a cölöpökre, az urak puskát
+vettek elő, és rálőttek. Az egyik vérten átment a golyó. Azt visszaadták
+a bécsi kereskedőnek. A többit, amelyik csak behorpadt a lövésektől,
+megvették, és megosztották maguk között.
+
+[Illustration: Zrinyi Miklós sajátkorabeli képe.]
+
+Eközben beesteledett. Vacsorához ültek. Az asztalfőt Törökné foglalta
+el, az asztalvéget meg Bálint úr. A vendégek vacsora alatt kifaggatták a
+gyerekeket, hogy miből mit tudnak? Különösen a bibliát meg a katekizmust
+kérdezgették.
+
+Török Bálint egydarabig csöndes mosolygással hallgatta ezeket a jámbor
+kérdéseket, aztán igy szólt a vendégeinek:
+
+– Hát azt gondoljátok, hogy az én fiaim csak katekizmust tanulnak? Mondd
+el Jancsi, hogyan kell ágyut önteni?
+
+– Hány mázsásat édes apám?
+
+– Száz mázsásat aki arkangyalát!
+
+– Száz mázsás ágyura, – kezdte fölállva a fiú, – kell kilencven mázsa
+réz meg tiz mázsa ólom, de szükség esetén harangokból is lehet ágyut
+önteni, és akkor nem kell bele ólom. Mikor a matéria megvan, olyan mély
+gödröt ásunk, amekkorára az ágyut akarjuk csinálni. Legelőször is
+ragadós és tiszta agyagból rudat gyuratunk. Az agyagba csepüt keverünk,
+a közepébe meg vaspálcát szúrunk.
+
+– Minek az a vaspálca? – kérdezte Bálint úr.
+
+– Hogy az agyag megálljon, különben eldűlne, vagy elgörbülne.
+
+Aztán okos szemeit apjára függesztve folytatta:
+
+– Az agyagot keményre kell gyúrni, és össze kell keverni csepüvel. Néha
+két napig is gyúrják szakadatlanul. Mikor ez megvan, leállitják a gödör
+közepébe, és megméregetik, hogy egyenesen álljon. Most az ágyuöntő egy
+külső boritékot csinál hasonlóképpen tisztitott és meggyúrt agyagból, s
+felépiti ezt az agyagból való rud körül gondosan. Öt ujjnyi hézagnak
+kell köröskörül maradni, de ha bővében vagyunk a réznek, vastagabb is
+lehet az ágyu. Mikor ez is megvan, körül rakják az egészet kővel és
+vastámasztókkal, oldalt meg két katlant megraknak tiz öl fával, és a
+fölé rakják a rezet. Azután…
+
+– Valamit kifelejtettél.
+
+– Az ólmot, – szólt közbe a kis Feri.
+
+– Hiszen most akarom mondani, – vágott vissza a fiu. – A ólmot is
+beleteszik; aztán éjjel nappal tüzelnek, migcsak a réz olvadásnak nem
+indul.
+
+– Azt se mondtad, hogy mekkora legyen a kemence, – szólt ismét
+azöcscsike.
+
+– Hát nagy meg vastag. Tudhassa, akinek esze van.
+
+A vendégek nevettek. János pedig durcásan leült.
+
+– Megállj csak, morogta az öccsére villantva a szemeit, – majd meghúzom
+a hajadat.
+
+– Jól van, – felelte az apa, – ha te nem akarod elmondani, majd elmondja
+az öcséd. Mondd el Ferike ami még hiányzik.
+
+– Mi hiányzik? – felelte vállat vonva a kis fiú. Az ágyut, mikor kihült,
+kiveszik a földből.
+
+– Az ám, – szólt diadalmasan János, – hát a reszelés? hát a simitás? hát
+a három próba-lövés?
+
+– Ütlek, csak locsogj!
+
+És a két gyerek menten összeverekedik ott az asztalnál, ha a vendégek el
+nem kapják őket, hogy összecsókolgassák.
+
+– Nagyobb dolog az, – szólt nevetve Török Bálint, – hogy gyujtó-lyukat
+egyik se csinál az ágyura.
+
+Aztán mindenféle hadi dolgokról, a törökről, a németről beszélgettek az
+asztalnál. Egyszer Gergelyhez is szóltak.
+
+– Ebből jeles ember lesz, – jegyezte meg Török Bálint a Gergely fejét
+megsimogatva. Olyan az esze, mint a tűz. Csak a karja gyönge még.
+
+– Ej, – felelte Zrinyi, – nem a kar ereje a fő, hanem a szív ereje: a
+bátorság. Egy agár megkerget száz nyulat is.
+
+A vacsora véget ért, és csak az ezüstkupák maradtak az asztalon.
+
+– No most bucsúzzatok el a vendégektől, és menjetek az anyátok szárnya
+alá, – szólt a gyerekeknek Török Bálint.
+
+– Hát Sebők bácsi nem énekel?
+
+Egy szelid kis szőrösképü ember megmozdult erre az asztalnál, és Bálint
+urra nézett.
+
+– Az ám, jó Tinódy Sebestyén, – szólt meleg tekintettel Zrinyi, –
+énekelj nekünk valami szépet
+
+Tinódy Sebestyén fölkelt, és a terem szögletéből kobozt emelt elő.
+
+– Hát jól van, – szólt az apa, – egy éneket végighallgathattok, de aztán
+takarodót fujunk.
+
+Tinódy valamivel hátrább tolta a székét, és végigfuttatta az ujjait a
+koboz öt húrján.
+
+– Miről énekeljek? – kérdezte a gazdától.
+
+– Hát a legujabbat, amit a mult héten csináltál.
+
+– A mohácsit?
+
+– Azt, ha ugyan a vendégeim mást nem kivánnak.
+
+– Nem, nem, – szóltak a vendégek. – Halljuk a legujabbat.
+
+A terem elcsöndesült. A szolgák a gazda egy intésére kitakarodtak.
+Tinódy mégegyszer végigpöngette a hurjait. Egy kortyot ivott az előtte
+álló ezüst kupából, és mély, lágy férfi hangon kezdte az énekét:
+
+  Siralmát éneklem most Magyarországnak:
+  Vérrel ázott földjét mohácsi csatának:
+  Mint hullt el sok ezre nemzet virágának
+  S lőn gyászos elveszte az ifju királynak.
+
+Valami különös módja volt az éneklésének. Inkább elbeszélés volt az
+éneke, mint dalolás. Néha végigénekelt egy sort, a másikat csak szóval
+mondta el, a kobozra hagyván a dallamot. Néha csak az utolsó sor végét
+énekelte.
+
+A szeme az éneklés alatt maga elé merült, s olybá tünt fel az egész
+előadása, mintha csak magát tudná a teremben, s magának énekelne.
+
+De az ő együgyü versei, mint Gábor pap egyszer megjegyezte, ha olvasva
+darabos és minden művészet nélkül valók is, az ő ajkán szívet inditóan
+szépnek hangzottak. A szavaknak más értelme kelt az ő ajkán. Ha ő azt
+mondta: _gyász_, akkor elsötétült minden az ember szeme előtt; ha azt
+mondta: _harc_, az ember látta az öldöklő dulakodást; ha azt mondta:
+_Isten_, az ember a fején érezte az Isten leheletét.
+
+A vendégek már az első versszaknál a szemökre tették a kezöket, amint az
+asztalnál könyököltek, s Török Bálint szeme is könybe borult.
+
+Igaz, hogy még akkor négyezer szemtanuja élt a csatának, és az egész
+Magyarország erőtlennek, elveszettnek érezte magát. Mintha gyászfátyol
+lebegett volna az egész országon!
+
+Tinódy elénekelte a csata lefolyását, s az egész idő alatt mély és bús
+figyelemmel hallgatták. A hősi jeleneteknél felragyogott a szemök; az
+ismerős neveket megkönnyezték.
+
+Végül Tinódy a befejező vershez ért, és az éneke inkább sóhajtás volt
+itt, mint éneklés:
+
+  Mohács mellett van egy kaszálatlan mező,
+  Az a világon a legnagyobb temető:
+  Egy egész nemzeten van ott a szemfedő…
+  Föl se támasztja tán az örök Teremtő!
+
+– Föltámasztja! – kiáltott Zrinyi a kardjára csapva.
+
+És a jobbját kinyújtva folytatta:
+
+– Tegyünk szent esküvést urak, hogy életünk minden gondolatát a haza
+föltámasztásának szenteljük, hogy addig nem alszunk puha párnán, mig a
+török egy lábnyomot mondhat magáénak a haza földéből!
+
+– Hát a német? – felelte keserüen Török Bálint. – Azért pusztuljon el
+megint huszonnégyezer magyar, hogy a német kerekedjen fölénk? Eb ura
+fakó! Százszor inkább a becsületes pogány, mint a hazugsággal bélelt
+német.
+
+– A te apósod is német, – csapta vissza Zrinyi fellobbanva. A német
+mégis csak keresztény.
+
+– Ott az igazság, – szólt csillapitóan a vendégek közül egy öreg úr, –
+hogy a magyarnak nem szabad harcolnia legalább ötven esztendeig.
+Szaporodnunk kell, mielőtt harcolnánk.
+
+– Köszönöm, – felelte Zrinyi az asztalra csapva. – Nem akarok ágyban
+feküdni ötven esztendeíg.
+
+És amint fölállt, a kardja megcsördült.
+
+A csörrenésre Gergely fölnyitotta a szemét, s bámulva látta, hogy nem a
+Török Bálint asztalánál ül, hanem a szabad ég alatt fekszik, s előtte
+nem Zrinyi áll, hanem egy széles vállú török.
+
+Hajván volt. Az rugta meg a lábát, hogy ébredjen föl.
+
+– Itt a ruha, – szólt egy köpenyeget és egy turbánt dobva a diák elé.
+Lovat majd útközben szerzünk.
+
+A diák magára kapta a szpáhi köpenyeget, és a fejére huzta a tornyos
+süveget. Egy kicsit bő volt mind a kettő, de jobban örült neki a diák,
+mintha hercegi ruhát kapott volna.
+
+Az óriás lehajolt, és egy-két roppantással letörte a diák lábáról a
+békót. Azután megindult előtte észak felé.
+
+A köpönyeg hosszu volt a diáknak. Fel kellett szoritania a derekához.
+Szapora lépésekkel ment az óriás oldala mellett tovább.
+
+A sátorokban és a sátorok előtt mindenütt aludtak. Egyik-másik rézgombos
+és lófarkas sátor előtt őr állott, de az is aludt.
+
+A tábor végtelen hosszúnak tetszett. Mintha az egész világ sátorokból
+volna.
+
+Egy helyen aztán a tevék sokaságába jutottak. Itt kevés volt a sátor. A
+nép a szabad ég alatt a gyepen aludt.
+
+Hajván megállt egy kék vászondarabokkal foltozott sátor előtt.
+
+– Öreg! – igy kiáltott be, – kelj föl!
+
+Egy alacsony öreg ember bujt ki a sátorból. A feje kopasz, a szakála
+hosszú és fehér. Térdig érő ingben jött ki, mezitláb.
+
+– No mi az? kérdezte ijedten. Te vagy Hajván?
+
+– Én vagyok, – felelte a török. Ezelőtt egy héttel erre a szürke lóra
+alkudtam nálad.
+
+És a tevék között legelő otromba nagy lóra mutatott.
+
+– Adod úgy amint kértem?
+
+– Nem, – felelte az öreg a talpát megvakarva. – Nem akarok vesziteni.
+Husz gurus, amint mondtam.
+
+A török előkaparta az ezüstpénzt az övéből. Először megolvasta az egyik
+markában, aztán a másikban, végül pedig beleolvasta a kereskedőnek a
+tenyerébe.
+
+– Sarkantyu is kell, – szólt a diák, mig a kereskedő a lovat oldozta.
+
+– Ráadásul egy pár sarkantyút adsz, – mondotta Hajván.
+
+– Majd holnap.
+
+Most azonnal.
+
+A kereskedő bement a sátorába. Ott csörgött, kotorászott bizonyosan
+valami zsákban. Aztán egynéhány rozsdás sarkantyút hozott elő.
+
+A diák kiválasztotta a lábához illőt, és fölcsatolta.
+
+A lovat vezetve mentek tovább.
+
+
+XIII.
+
+Ugyanabban az órában Jumurdsák a betegek sátorai között bolyongott.
+
+– Melyik az a rab, aki ma égbe akarta röpiteni a padisát? – kérdezte az
+egyik őrtől.
+
+Az őr egy négyszögletü fehér sátorra mutatott.
+
+A sátor előtt öt fehér-turbános fekete-kaftános öreg guggolt a tűz
+körül. A szultán orvosai voltak. Komoly és bús volt mind az öt.
+
+– Beszélhetek-e a fogolylyal? – kérdezte Jumurdsák az ajtó előtt járó
+őrtől.
+
+– Kérdezd az orvosokat, – felelte az tisztelettel.
+
+Jumurdsák az orvosok előtt meghajolt. Azok is ő előtte.
+
+– Efendik, ha lehet a beteggel szólanom, kedves dolgot cselekedhetnék a
+padisahnak.
+
+Az egyik vállat vont. A keze mozdulatát arra is lehetett érteni: Nem
+lehet. Arra is, hogy: Eredj a sátorba.
+
+Jumurdsák az utóbbi értelmét választotta.
+
+A sátor ajtaja nyitva volt. Benn egy nagy olajlámpa égett. A pap nyitott
+szemekkel, oldalt fordulva feküdt az ágyon.
+
+– Gyaur, – szólt a török elébe lépve, ismersz-e engem?
+
+A pap nem felelt.
+
+– Én az a Jumurdsák vagyok, akit rád biztak, hogy akaszd fel. Te
+megszabaditottál az amuletem árán.
+
+A pap nem szólt semmit. Nyitott szemei a török mellére voltak irányozva.
+
+– Most te vagy a rab, – folytatta a török, – és semmi se bizonyosabb,
+mint az, hogy lefejeznek.
+
+A pap nem szólott erre se.
+
+– Az amuletért jöttem, – szólt a török alázatosan. Neked az semmi. Nekem
+benne van minden erőm. Mióta nincs velem, szerencsétlen vagyok
+mindenben. Házam volt a Bosporus partján: gyönyörű kis palotám. Azért
+vettem, hogy öregségemre oda vonuljak vissza. A ház megégett. A benne
+levő kincseket ellopták. A karomat egy csatában átszurták. Nézd a
+balkezemet: talán örökre nyomorék.
+
+És mutatta a vörös forradást, amely körülbelül három hónapos lehetett.
+
+A pap hallgatott mozdulatlanul.
+
+– Gyaur, – szólt siróra lágyult hangon a török, – te jó ember vagy.
+Sokat gondolkoztam rólad: mindig az volt a vége, hogy példátlan a te
+szived jósága. Add vissza az amuletemet!
+
+A pap nem felelt. Csak a lámpa sercegett mellettük.
+
+– Megteszek mindent, amit kivánsz, – folytatta kis szünet mulva a török.
+– Azt is megkisérlem, hogy megmentselek a hóhér kezétől. Az én apám
+hatalmas pasa. A bátyám Arszlán bég. Mig él, az ember él a reménység is;
+csak azt mondd meg, hol van az amuletem?
+
+A pap hallgatott.
+
+– Az amuletem! – ismételte lázasan a török.
+
+És megragadta a pap vállát.
+
+– Az amuletem! – kiáltotta megrázva.
+
+S hogy a pap feje lógott, fölrántotta ülőre.
+
+A pap álla akkor leesett. Megüvegesedett szemmel, nyitott szájjal bámult
+a törökre.
+
+
+XIV.
+
+Mikor a legszélső őrt is elhagyták, Hajván megállt.
+
+– Ime, – mondotta, – megtettem, amit kivántál. Most már beszélj, mi az a
+titkos szerencse, amit magammal hordozok?
+
+– Kabbala, – felelte titokzatosan a diák.
+
+– Kabbala? – ismétlé mormogva a török, a szemöldökét összevonva, mint
+aki bele iparkodik hatolni az olyan szó értelmébe, amely őneki homályos.
+
+– Ha jobban megnézed, – szólt a diák vállal a nyereghez támaszkodva, –
+látni fogod, hogy egy-egy csillagnak a képe. A szent dervis imádsággal
+irt körül minden csillagot. Jatagánt is igértél.
+
+A török kihúzta mind a két jatagánját, és odanyujtotta a diáknak.
+
+– Válaszsz!
+
+A diák a kisebbiket vette el. Beletűzte az övébe.
+
+– Ezek a képek, – folytatta, – arra valók, hogy a tested körül hordozd.
+Hétfelé kell vágnod mindegyiket, s bele kell varrnod a ruhád bélésébe. A
+turbánod belsejébe is tégy. Ahol ilyen szent pergamen van, ott nem ér a
+golyó.
+
+– Nem ér a golyó? – szólt a török örvendezőn. Mert minden harcosnak erős
+vágya az, hogy ilyen amuletje legyen.
+
+– Nem, – ismételte a diák. – Hallottál bizonyosan már olyan hősökről,
+akiket nem fogott a golyó.
+
+– Hogyne, – felelte a török.
+
+– Hát se pénzért, se jó szóért ne adj belőle senkinek. Még csak ne is
+mutasd, mert elveszik tőled.
+
+– Hohó, – szólt a török. – Van nekem eszem!
+
+– De még ez nem minden, – beszélt tovább a diák. – Az egyik papiros azt
+mondja, hogy gyermeket és nőt ne illess addig se kezeddel, se
+fegyvereddel, mig nagy úr nem leszel. Minden gondod a vitézség legyen.
+
+– Az lesz.
+
+– Mert nagy úr leszel ám: belőled Magyarország beglerbégje lesz.
+
+– Beglerbég? – kiáltott ragyogó szemmel Hajván.
+
+– No, nem holnap reggel, az bizonyos, hanem idővel, amint kitünik a
+vitézséged. Aztán az is megvan irva, hogy a korán szavai szerint élj.
+Légy buzgó az imádságban és a szent mozsdásban; s aki jót cselekszik
+veled, te azzal rosszat ne cselekedjél.
+
+A nagy buta ember áhitattal nézte a diákot.
+
+– Álmodtam sokszor, – mondotta, – hogy úr leszek. Megálmodtam én azt.
+Hát hétfelé?
+
+– Hétfelé. Nem baj, ha nem is egyforma nagy. Attól függ, hogy melyik
+testrészedet akarod legjobban takarni.
+
+A török boldog elmerengéssel nézett maga elé.
+
+– No, – mondotta a fejét fölemelve, – ha úr leszek, megfogadlak téged
+iródeákomnak.
+
+Csak a helyzet komolysága tartotta vissza Gergelyt a nevetéstől. Ha ez a
+nagy állat észreveszi, hogy lóvá tette, egyszerre vége van.
+
+Azonban okosabb emberek is hisznek a szép igéreteknek, hát Hajván hogyne
+hitt volna.
+
+Tartotta a lovat, mig a diák felült, és szerencsés utat kivánt.
+
+A diák azonban nem ment még. Belenyult a zsebébe és igy szólt:
+
+– Nézd Hajván, itt van egy gyürű. Tudod, a magyarnak az a szokása, hogy
+nem fogad el ingyen semmit.
+
+Hajván elvette a gyürűt, és bámulva nézte a kövek pompáját.
+
+A diák folytatta:
+
+– Te nekem szabadságot és lovat adtál, én ezért ezzel a gyürűvel fizetek
+neked. Allah segitsen kopasz!
+
+Azzal rácsapott a lovára.
+
+– Megállj csak, – szólt Hajván a kantárt megkapva, – ez török gyürű,
+úgy-e?
+
+– Az.
+
+– Hol vetted?
+
+– Mi közöd hozzá? Ha éppen tudni akarod, egy janicsáré volt.
+
+Hajván egy percig bután nézett maga elé, aztán igy szólt:
+
+– Nem kell a gyürűd; te a lóért és a szabadságért eléggé megfizettél
+nekem.
+
+Azzal visszadugta a gyürűt a diák zsebébe, és hátat fordított.
+
+Öles lépésekkel, sietve ment vissza a táborba.
+
+
+XV.
+
+Gergely délnek fogta az irányát, hogy ha üldözni találják, háboritlanul
+haladhasson Buda felé.
+
+A hold már nyugotnak ereszkedett a felhők között. Keletről már derengett
+a hajnali világosság.
+
+A széles országutat egy helyen keskeny út szelte keresztbe. Gergely egy
+sebesen ügető lovast vett ezen az úton észre.
+
+Ha igy haladnak mind a ketten, éppen az út kereszteződésénél
+találkoznak.
+
+Gergely az első pillanatban lassubb ügetésre fogta a lovát, de aztán
+hogy amaz is meglassudott, megint nyargalásnak eredt. Hamarabb odaér igy
+száz lépéssel.
+
+Szeme folyton az idegen lovason. A növekvő reggeli világosságnál
+megdöbbenve látja, hogy egy hosszúsüvegű janicsár igyekszik feléje.
+
+Megrántja a lovát, és megáll.
+
+Áll amaz is.
+
+Ekkor harangkondulás gyanánt üt a szivébe a Dobó István szava: Az a fő,
+hogy ne féljünk!
+
+Gyermekkorától nem látta Dobót. Mióta Török Bálint elhagyta Ferdinándot,
+s a János király pártjára állt, azóta Dobó nem járt se Szigetvárott, se
+Somogyvárott, sem Ozorán. De azért Gergely hálás emlékezetében tartotta,
+s ez az egy mondása megmaradt a fülében: A fő az, hogy ne féljünk!
+
+A török kis alacsony lova ujra elindult. Ő is megsarkantyuzta a lovát.
+Hát mindegy: a keresztúton találkoznak. Lehet, hogy nem is őt üldözi a
+török; odakiált neki egy _jó reggelt_, aztán tovább vágtat.
+
+Csakhogy az az út, amelyiken a török jön, éppen alkalmas lenne arra,
+hogy felkanyarodjék észak felé. Találkozniok kell. És ha a török
+fegyvert ránt!
+
+Gergely sohasem küzdött még. A Török Bálint udvarában Gábor pap is,
+Török Bálint is tanitotta vivni s a török rabokkal mindennap verekedett.
+De ez csak játék volt. Talpig vasba voltak öltözködve, és még
+csákánynyal se árthattak egymásnak.
+
+Hiszen csak dsidája vagy kardja volna, mint a janicsároknak! De ez a
+hitvány jatagán, mi ez?
+
+Az a fő, hogy ne féljünk! – csendült meg ismét a fülében.
+
+Ment tovább, vágtatva, amerre megindult.
+
+A török azonban nem vágtat. Áll.
+
+Gergely neki tüzesedve kanyarodik be az útnak, amelyiken a török
+álldogál, s csaknem felkiált örömében, mikor látja, hogy a török
+megfordul, és ugyancsak fut ám előtte.
+
+Ez nem lehet más, mint Tulipán.
+
+– Tulipán! – kiáltja a diák.
+
+A török a kiáltásra még jobban száguld a keskeny kocsiúton.
+
+A kis ló jó futó, de az út göröngyös. Egy helyen elbotlik a ló, és a
+török végighömpölyödik a földön.
+
+Míkorra a diák odaér, már talpon áll a török, és a kezében tartja a
+lándsáját.
+
+– Tulipán! – kiáltja a diák kacagva. Ne bolondozzon!
+
+– Oh fene teremtette! – mondja röstelkedve Tulipán. Hát maga az urfi?
+
+– No maga ugyan vitéz katona, – kiáltja nevetve a diák.
+
+És leugrik a lováról.
+
+– Azt hittem, üldöznek, – feleli röstelkedve Tulipán. Hát hogyan
+menekült meg?
+
+– Észszel, Tulipán. Egy darabig vártam, hogy maga szabadit ki.
+
+– Lehetetlennek találtam, – mentegetőzött Tulipán. A rabok a tábor
+közepén voltak, és annyi őr állott mindenfelé, hogy magam is alig birtam
+kiszökni.
+
+Ezt mondva fölrángatta a lovát, és vakaródzott.
+
+– Hogy a kutyák egyék meg ezt a lovat! Hogyan jutok én ezen haza!
+
+– Hát úgy, hogy vezeti.
+
+– Az úrfi nem jön velem?
+
+– Nem. Én Budára megyek.
+
+– Akkor megint a török kezébe kerül.
+
+– Hamarabb ott leszek mint ők. Aztán ha éppen baj lenne, ott van az én
+uram: az hatalmas ember. Király is lehetne ha akarna.
+
+Tulipán újra felült a lovára. A diák is. Kezet nyujtott Tulipánnak.
+
+– Tisztelem az otthonvalókat.
+
+– Köszönöm, – felelte Tulipán. – Én is tisztelem az uramat. Ne mondja
+meg, hogy részegen talált. A szolgák borát iszom.
+
+– Jó jó Tulipán. Isten áldja meg!
+
+Tulipán még egyszer visszafordult:
+
+– Hát a pap?
+
+A diáknak könnybelábadt a szeme.
+
+– Az szegény nagyon beteg. Nem beszélhettem vele.
+
+Még valamit akart mondani, de vagy a könnyektől nem tudott, vagy hogy
+meggondolta. Egyet lebbentett a kantáron, és megindult kelet felé.
+
+
+XVI.
+
+A nappalt a diák az erdőben töltötte. Csak este mert tovább indulni nagy
+kerülővel Buda felé.
+
+A nap akkor kelt, mikor a Gellért-hegy előtt elterülő nagy sikra
+érkezett. Itt már ledobta magáról a turbánt; a köpenyeget meg hátra
+akasztotta a nyeregfára.
+
+A mező mindenfelé harmattól gyöngyözött. Gergely leszállt a lóról;
+levetkezett derékig, s harmatot szedett a két tenyerébe: úgy mosdott ki
+a kétnapi porból.
+
+A mosdás után megfrissültnek érezte magát. A ló is legelt ezalatt.
+
+A nap első sugaraiban melegedve siettek tovább az országuton.
+
+Itt már tele volt az ut környéke a budai csata nyomaival. Tört kopják,
+szétomlott ágyuszekerek, horpadt vállvasak, vértek, kardok, feketére
+festett üstszerü hitvány német sisakok hevertek mindenfelé.
+
+És temetetlenűl maradt holttestek.
+
+Egy kökénybokor körül öt német feküdt. Kettő hanyatt, egy
+összeguborodva, kettő szétroncsolt fejjel. Hármát talán a golyó érte;
+ketteje tán odavánszorgott halálosan megsebesülve, s ott adta ki a
+lelkét.
+
+Irtózatos bűz a levegőben.
+
+A lovas közeledésére hollók repültek fel a holttestekről, és egyet
+kanyarodtak néhány ölnyi magasságban, a mező felett. Távolabb ültek le
+megint, hogy lakomázzanak.
+
+Kürt rivallására emelte fel a bús látványról Gergely a fejét. Budáról
+egy pirosruhás csapat jött lassu lépésekben. Előttük valami öt diszbe
+öltözött főúr. Mögöttük valami sötét ruhába öltözött hosszú gyalogsereg.
+
+Gergely az előlhaladók között egy fehérruhás papi alakot látott.
+
+– Az a György barát, – gondolta.
+
+És a szive megdobbant. György barátról kisgyerek korától kezdve annyit
+hallott beszélni! Nagyobb alak volt neki, mint a király.
+
+A barát mellett egy vörös bársony-mentés, kövektől messzire tündöklő
+lovas haladt.
+
+Gergely megismerte Török Bálintot.
+
+Elfusson?
+
+Gyanut kelthet a futása. Török Bálint utána küld egy lovast, és akkor
+bűnösként hurcolják az ő szeretett urához.
+
+Megmondja, hogy a pappal mit csináltak?
+
+Akkor egyszeribe elkergeti a szine elől Török Bálint. Hiszen ő hítta be
+a törököt a német ellen. Azt hallgassa-e most, hogy az ő házanépe meg el
+akarta pusztitani a törököt?
+
+Főtt a feje Gergelynek. Hazudni nem szeretett. Becstelen valaminek
+tartotta, hogy éppen annak hazudjék, aki fölnevelte.
+
+Csak állt hát az országút mellett hajadon fővel, kivörösödött orcával.
+Aztán leszállt a lováról, és tartotta a kantárnál fogva.
+
+Jőjjön aminek jönnie kell!
+
+A ló éhes volt. Amint azt látta, hogy szünetel a dolga, beleharapott a
+fűbe.
+
+Hej az Isten áldja meg ezt a lovat, de főképen az éhségét! Micsoda jó
+munka most ide oda rángatni, mintha akaratos volna! Micsoda szerencse,
+hogy eközben hátat lehet forditani a beszélgetésbe hevült uraknak!
+
+Már itt dobognak, már itt beszélnek. A vén lónak hol ide hol oda kell
+fordulnia, s hol ő szalad egyet gazdája körül, hol a gazdája őkörülötte.
+
+Aztán az ördög gondolná, hogy a szél is tud az embernek segiteni. Egy
+keletről szálló gyenge fuvallat kárpitot emel az út sárga porából, s
+azon csak annyit lehet látni, hogy valami fiatal legényke vesződik a
+gyepen egy otromba szürke lóval. Bizonyosan a németek hagyták
+gazdátlanul. Legyen boldog vele!
+
+Gergely megkönnyebbülten lélekzett föl, mikor látta, hogy a főurak már
+háttal vannak feléje, és senkise kiáltja: Gergely fiam!
+
+Fölugrott ujra a lóra, először csak hassal, aztán átvetette a lábát is,
+és arccal a menet felé fordult.
+
+Akkor látta, hogy a sötét-kék ruhába öltözött gyalogsereg mind láncra
+van fűzve. A ruhájok rongyos, a hajuk sáros, az arcuk sápadt. Öreg ember
+nincs köztük egy se, de sebesült az van sok. Egy magas rongyos rabnak
+merő kékvörösre dagadt seb az arca, csak éppen az egyik szeme látszik ki
+az összeroncsolt arcból.
+
+Vajon nem éppen Török Bálint vágta-e ezt orrba?
+
+[Illustration: Mátyás idejéből való kép, de ugyanilyen lehetett Izabella
+királyné idejében is, mert hiszen Mátyás után Budán nem épitkeztek.]
+
+[Illustration: Más kép Budapestről 1502-ből.]
+
+
+XVII.
+
+Gergely most volt életében először Budán.
+
+A sok torony, a magas falak, a pesti oldalra hajló fás lombos királyi
+kert, mindez álomszerü ujdonság volt neki.
+
+Hát ez a Mátyás király volt lakóhelye? Itt lakott Lajos király? és itt
+lakik, ezt látja mindig, az ő kis Évája?
+
+A kapun alabárdos őr állott, de a fejét se mozditotta Gergely felé.
+
+Gergely pedig kérdezés nélkül haladt fel az úton. Fölbámult a királyi
+udvarba, az udvaron kereklő nagy márvány-vizmedencére. Aztán a
+Szent-György-téren állt meg. Figyelmét a nagy füstös összevisszahányt
+ágyugarmada kötötte le.
+
+– Jónapot vitéz úr, – szólt egy ott álló őrkatonának, – úgy-e ez a német
+zsákmány?
+
+– Az, – felelte büszkén a katona.
+
+– Gergely ujra a nagy ágyura bámult. Volt köztük három akkora, hogy húsz
+ökör nem tudta volna megmozdítani.
+
+És a sok ágyu bűzlött még a puskaportól.
+
+– Vitéz ur, – szólt ismét Gergely, – ismeri-e az öreg Ceceyt, a fakezüt?
+
+– Hogyne ismerném.
+
+– Hol lakik?
+
+– Amarra le, – szólt a katona a fejével északra intve. A Szent János
+utcában.
+
+– Nem tudom ám én itt az utcákat.
+
+– Hát csak menjen egyenesen, aztán kérdezősködjék. Egy kis zöld házban
+lakik. A kapu fölött egy ijj lóg. Ijjas lakik ottan.
+
+– Szagittarius?
+
+– Az.
+
+Gergely még egy pillantást vetett az ágyura, aztán az öreg szürkével
+elkocogott.
+
+
+XVIII.
+
+Sok kérdezősködés és mutogatás után rátalált végre a Szent János utcára,
+és abban egy kis zöldre festett egyemeletes házikóra.
+
+A házikón mindössze öt ablak látszott. Három az emeleten, és kettő a
+földszinten. Középett egy szobaajtónyi kapu volt a bejárat. A fölött
+lógott a nagy vörös bádog ijj. Mutatta, hogy ott ilyen mesterember
+lakik.
+
+Ceceyék az emeleten laktak, s Gergely ahogy benyitott, az öregurat
+reggeli köntösben, papucsban találta, amint egy hosszúnyelü légycsapóval
+az almárium oldalán csattogott.
+
+– Ne kutya! – mondotta akkorát csattintva mint a puskalövés.
+
+Aztán hogy lépéseket hallott, igy folytatta:
+
+– Nincs ennél bátrabb állat a világon. Itt ütöm verem őket egymás
+szemeláttára, aztán ahelyett, hogy menekülne, még ráül a szakálamra. Ne
+kutya!
+
+És a légycsapó a levegőben suhant egyet.
+
+– Édes apám, – szólt Gergely mosolyogva, – jóreggelt!
+
+Az öreg csak erre a hangra fordult meg.
+
+– Nini! Gergely fiam! – szólt tágra meresztve öreg szemeit. Te vagy az
+lelkem?
+
+S még az álla is leesett bámulatában.
+
+Gergely maga is csodálatosnak találta, hogy itt van, de mégis várta,
+hogy megöleljék, megcsókolják, mint otthon szokták Keresztesen.
+
+A szóra az asszony is kilépett a szomszéd szobából.
+
+Ez is épp úgy meghökkent, és éppúgy elbámult.
+
+– Hogyan jöttél? – kérdezte. Mi hozott ide fiam?
+
+S ő mégis megcsókolta, megsimogatta a haját.
+
+De máskor mintha melegebben csókolta volna meg.
+
+Gergelynek csak éppen árnyékként átröppenő gondolata volt ez; inkább
+érzés, mint gondolat.
+
+– Nem egyébért jöttem, – felelte Gergely, – csak hogy térnének vissza
+Keresztesre.
+
+– Ohó, – felelte az öreg.
+
+Mintha azt mondta volna: micsoda ostoba beszéd ez!
+
+– Láttam a török hadat, – beszélte tovább Gergely. Azok ám elfoglalják
+Budát.
+
+– Ohó, – szólt még erősebben Cecey.
+
+Mintha azt mondta volna: ez még nagyobb ostobaság.
+
+Az asszony is úgy nézett a fiura, olyan szánakozó arccal, mint ahogy az
+együgyüekre szokás nézni, akik a maguk kis eszével bolondságot
+gondolnak.
+
+– Éhes vagy-e lelkem? – kérdezte a fiu vállára téve a kezét. Talán nem
+is aludtál?
+
+Gergely igent is nemet is bólintott. Fél szemmel a nyitott ajtóra
+pillantgatott, s közben az asztalon levő sakktáblára bámult.
+
+– Vicuskát várod úgy-e – szólt az asszony az urára pillantva. Nincs
+itthon fiam. Nem is jár haza. Bent van a királynénál, csak néha
+szökhetik meg. Akkor is hintón jön, udvari fullajtárral, azám!
+
+S hogy a szobán át élénk sustorgás hallatszott, összecsapta a kezét:
+
+– Jézus Mária! Fut a tejem!
+
+Gergely arra várt, hogy Cecey folytatja a Vicáról való beszédet, azonban
+az öreg csak ült, pislogott és hallgatott.
+
+– Hol van a tisztelendő úr? – kérdezte nyomott szívvel Gergely.
+
+– Temet, – felelte Cecey. Összeállt egynehány baráttal temetni.
+
+– Németet?
+
+– Persze hogy németet. Mióta háboru van, mindennap kijár temetni.
+Érdemes is a németet temetni!
+
+– És nem lőttek rá?
+
+– Fehér ingben vannak. Az ilyent nem lövik.
+
+– Én még sok temetetlent láttam.
+
+– Elhiszem öcsém. Vágtunk eleget.
+
+Az öcsém szó megint kellemetlenül érintette Gergelyt, de már nem
+állhatta tovább: Vicára forditotta a beszédet:
+
+– Most is a királynénál van?
+
+– Ott, – felelte az öreg.
+
+Fölkelt és végigsétált a szobában. Az arca eközben valami komoly és
+méltóságos kifejezést öltött. Aztán neki fogott és elmagyarázta, hogy a
+kis Vicát György barát elvitte a minap a királynéhoz, s bemutatta a
+várkertben. A csecsemő királyfi egyszerre rámosolyodott a Vicára s
+feléje nyujtogatta a kezét. Vica se volt rest, az ölébe kapta, mint
+otthon a paraszt gyereket szokás, és meghintázta a levegőben minden
+tisztelet nélkül. Még azt is mondta neki: Te kis muja! – Ettől a naptól
+kezdve maga mellé szerette a királyné, és most már hálni se ereszti
+haza.
+
+Gergely eleinte búsan, de aztán ragyogó szemekkel hallgatta az öreget.
+Kissé furcsának találta, hogy az itt-ott méltóságos arcot ölt, és
+hüvösen pillant őrá. Végül megint elkomolyodott.
+
+– No mi lelt, szólt az öreg. Mitől csinálsz olyan ostoba pofát?
+
+– Álmos vagyok, – felelte Gergely, alig bírván visszatartani a könnyeit.
+
+Mert most már átértette, hogy a kis Éva nem lesz az ő felesége soha.
+
+
+XIX
+
+Az osztrák el akarta foglalni Budavárát. A királyné oda is engedte
+volna, de a magyar urak nem tudtak megbarátkozni azzal a gondolattal,
+hogy a Mátyás palotájában osztrák üljön.
+
+Segitségül hivták a törököt és védekeztek. Mikorra a török segitség
+előhada megérkezett, már akkor rogyadozott a német, s mikorra a szultán
+is eljött az ő roppant táborával, Roggendorfnak a hada szét volt verve.
+
+A barát (csak igy nevezték a hires Martinuzzi Györgyöt) négyszáz német
+rabot vitt üdvözletül a szultán elé.
+
+Vele ment Török Bálint és a galambősz Petrovich Péter.
+
+A szultán Cserepesen volt, egy állomásnyira Budától. Az urakat az ő
+tornyos és tornácos selyemsátorában kegyesen fogadta. Mind a hármat
+ismerte már a nevéről. A barátról tudta, hogy annak a fejével
+gondolkozik az egész magyar nemzet. Török Bálintot meg abból az időből
+ismerte, mikor Bécs városára akarta kitüzni a félholdas lobogót. Bálint
+úr akkor lekaszabolta Kászon basát a seregével együtt, és úgy emlegették
+a törökök, mint a tüzes ördögöt.
+
+Az öreg Petrovichról itt magyarázta meg a tolmács, hogy rokona a
+csecsemőkirálynak, és hogy ez volt, aki 1514-ben Dózsa Györgyöt a
+lováról letaszitotta és rabul ejtette.
+
+A három urat bevezették a sátorba. Mind a hárman meghajoltak. Azután
+hogy a szultán eléjök lépett és a kezét nyujtotta, a barát is lépett
+egyet és megcsókolta a szultán kezét. Az öreg Petrovích is kezet
+csókolt.
+
+Török Bálint kézcsók helyett ismét meghajolt és elhalaványodott arccal,
+de azért büszkén nézett a szultánra.
+
+No ez nagy gorombaság volt. A barátban fázott még a csont is. Ha ezt
+tudta volna, egy szóval sem erőltette volna Bálint urat, hogy eljőjjön.
+
+A szultán látva azt, hogy Török Bálint nem csókol kezet, mint a többiek,
+szépen feltette a kezét Bálintnak a vállára és megölelte.
+
+Mindez olyan természetes egyszerüséggel történt, mintha igy rendezték
+volna.
+
+A sátorban ott volt a két fiatal szultánfi is. Ezek nyájasan szoritottak
+kezet a magyar urakkal. Bizonyosan előre megoktatták őket, hogy igy
+tegyenek. Aztán megint az apjok mögé állottak, s Török Bálintra
+függesztették a tekintetöket.
+
+Hát lehetett is azt nézni. Micsoda hatalmas alak! Ahogy ott áll az ő
+vágott-ujju vörös selyematlasz öltözetében, minden más méltóság
+elhitványodik mellette.
+
+A szultán vén birkaszemei is gyakrabban fordultak Török Bálintra, mint
+az előtte hajlongó barátra, aki körmönfont latin orációban jelentette,
+hogy a német veszedelem el van háritva, és hogy a magyar nemzet boldog,
+mikor ilyen pártfogó szárnya alatt tudhatja magát, mint a szultán.
+
+A tolmács Szulejman pasa volt, egy beteges sovány öreg úr, aki surján
+legény korában került a magyar földről a törökök közé, és mind a két
+nyelvet hibátlanul beszélte.
+
+Mondatról mondatra forditotta a barát beszédét.
+
+A szultán bólogatott. Aztán hogy a beszéd egy mély meghajlással véget
+ért, a szultán egyszerüen igy felelt:
+
+– Jól van. Azért is jöttem, mert János király barátom volt s az ő népét
+a magaménak tekintem. Az országba vissza kell térnie a békességnek. A
+magyar nemzet ezután nyugodtan alhatik: az én kardom fog felette
+őrködni.
+
+A barát a boldogság kifejezésével hajolt meg. Az öreg Petrovich egy
+könycseppet törült el a szemében. Csupán Török Bálint nézett komoran
+maga elé.
+
+– Hát most megnézzük a rabokat, – mondotta a szultán.
+
+Lóra ült, és a magyar urak kiséretében lassu lépést végiglovagolt a
+rabok során. Ott álltak és térdeltek azok két hosszu sorban a homokon,
+közel a Dunához.
+
+A szultán jobbján a barát lovagolt, balfelől Szulejman pasa. Néha
+azonban a szultán hátra is fordult, és hol Petrovichhoz, hol Török
+Bálinthoz, hol a fiaihoz szólott.
+
+A rabok mindnyájan leborultak a szultán előtt. Egyik másik imádkozón
+emelte feléje megláncolt két kezét.
+
+– Rongy, zsoldos nép, – mondotta a szultán, – de vannak köztük erősek
+is.
+
+– Voltak erősebbek is, – jegyezte meg Török Bálint, hogy a szultán
+hozzája fordult. – Volt egynehány száz, de azok nincsenek itt.
+
+S hogy erre a szultán kérdő tekintettel nézett rája, Bálint úr nyugodtan
+igy felelt:
+
+– Azokat én levágtam.
+
+Visszatértek a sátorhoz. A szultán nem ment be, hát tábori széket hoztak
+elő, de a küldöttségnek nem hoztak széket, sem a szultánfiaknak.
+
+– Mi történjék a rabokkal? – kérdezte Amhát pasa.
+
+– Le kell őket fejezni, – felelte a szultán olyan hangon, mintha ezt
+mondta volna: keféljétek meg a kaftánomat.
+
+Azután leült a sátora elé egy aranyos hímzésü párnára. Melléje állott
+két pávatoll legyezős szolga, s ezuttal nem a pompa kedvéért, hanem
+valóban a legyek miatt. Mert augusztus végén volt az idő, és a táborral
+a legyek miriárdja utazott.
+
+A szultán mellett ott állott a két fia is. Előtte levett kalappal a
+magyar urak.
+
+A szultán egy percig maga elé nézett, azután Török Bálinthoz fordult, és
+igy szólt:
+
+– Valami pap esett rabul az úton. A te vármegyédből való. Talán ismered.
+
+Török Bálint megértette a szultánt, de azért meghallgatta a tolmácsot
+is.
+
+És magyarul felelte:
+
+– Az én vármegyéimből való papokat mind nem ismerem. Van a birtokaimon
+egynehány száz mindenféle hitű. De lehet, hogy a rabot ismerem.
+
+– Hozzátok ide, – parancsolá a szultán.
+
+És a szemöldökét felholdazva unalommal nézett maga elé.
+
+A dunapartról felhallatszott a fejezés zaja. Kiáltások, könyörgések. És
+ez összevegyült a tábor zajgásával.
+
+Két ember hozott aztán futva egy lepedőbe burkolt alakot.
+
+Lefektették a földre a szultán előtt, és levonták a fejéről a lepedőt.
+
+– Ismered? – kérdezte a szultán féloldalt nézve Török Bálintra.
+
+– Hogyne ismerném, – felelte megrendülve Török Bálint, hiszen ez az én
+papom!
+
+És körülnézett a jelenlevőkön, mintha magyarázatot várna.
+
+De a török méltóságok arca hideg volt. Csak fagyosan rámeredő fekete
+szemekkel találkozott.
+
+– Valami baleset történt vele, – szólt aztán a szultán. Már akkor is
+beteg volt, mikor a táboromba hozták. Temessétek el tisztességesen, –
+szólt a szolgákhoz fordulva, – a keresztény vallás szertartásai szerint.
+
+Azután ezüst tálcán frissitőket hordtak körül. Valami narancsléből és
+rózsavizből készült ital volt az, jeges és illatos.
+
+A szultán nyájas mosolylyal kinálta meg vele elsőnek Török Bálintot.
+
+
+XX.
+
+Gergelynek egy kis udvari szobában ágyat vetett Ceceyné.
+
+A fiúnak nem annyira az ágy esett jól, mint inkább az, hogy egyedül
+maradhatott a bánatával.
+
+Hogy a királyné megszerette az ő kis Éváját, ezen ő nem csodálkozott. Az
+ő véleménye szerint nincs a világon szeretetre méltóbb teremtés Évánál.
+Neki ez az állapot akkor kezdett fájni, mikor látta, hogy Ceceyék a
+Vicuska helyzetét valami méltóságosnak találják. Vicuska a királyi
+udvarba emelkedett, ahol csak hercegek, meg az ország nagyjai forognak.
+Hogyan lépjen fel hozzá most már egy ilyen semmi kis ember, akinek se
+vagyona, se neve, sem érdeme nincsen.
+
+Ledőlt a fal mellett álló kopott medvebőr lócára, és a karjára fektette
+könytől esőző orcáját.
+
+Jó tulajdonsága az a szomorúságnak, hogy el is altatja az embert, meg is
+vigasztalja mindenféle kedvező álommal.
+
+Gergely jó fél napot aludt a medvebőrön, és mosolyogva ébredt fel utána.
+
+Csodálkozva nézett a kis szoba falára, a falon függő ferdelábu Szent
+Imre képre, aztán elkomorodott. Arcát a két tenyerébe fektetve
+rákönyökölt a térdére. A fejében sötét örvénylés forgatta egymásba a két
+nap történetét. A nagy török tábor, az elfogás, a pap halála, a
+menekülés, a budai vár, az ő kis feleségének elröppenése, a mostoha
+szülők szineváltozása, – mindez egymásba kavarogva örvénylett az
+elméjében. Aztán a lóra gondolt, a vén szürkére, hogy adtak-e neki
+enni-inni, és hogy hogyan fog ő azon megint hazaballagni Somogyvárra?
+mit felel, ha kérdik, hogy hol a mester? s ki fogja őket tanitani
+ezután? Bizonyosan Tinódy Sebestyén, a rokkant kezű jó lantos.
+
+Fölkelt és megrázkódott, mint aki rossz álomnak a nyügeiből akar
+kibontakozni. Aztán átment Ceceyékhez.
+
+– Édes anyám, – mondotta az asszonynak, – én csak azért jöttem, hogy
+hirt adjak a török veszedelemről. Most már visszamegyek.
+
+Az asszony az ablaknál ült, és aranycérnával gyolcsdarabot szegett. A
+nők akkoriban ilyen aranyozott inggallért hordtak. A leányának varrta.
+
+– Hova sietnél? – felelte, hiszen még nem is beszélgettünk. Az uram
+sincs itthon. Az is akar talán szólani veled. Hát Bálint urnál voltál-e
+már?
+
+– Nem, – felelte a diák, – nem is megyek hozzá. Csak úgy ugrottam el
+hazulról, hogy nem is mondtam, hová megyek.
+
+– Hát az öreg papunknál?
+
+– Hol lakik?
+
+– Itt velünk, hát hol lakna másutt? De most ő sincs itthon. Temet.
+
+– Még mindig civakodnak?
+
+– Most még többet, mint azelőtt. Most ő a Ferdinánd-párti, az uram meg a
+János-párti.
+
+– Mondja meg neki _kegyelmed_, hogy tisztelem.
+
+Szándékosan nem szólitotta _anyámnak_.
+
+Az asszony egyet forditott a varráson, és egy kis hallgatás után igy
+szólt:
+
+– Hát akkor nem tartóztatlak Gergely fiam, csak éppen egy kis ebéddel
+kinállak meg. Félretettem neked. Nem akartalak zavarni a nyugvásodban.
+
+Gergely lehajtotta a fejét. Bizonyosan azon gondolkozott, hogy
+elfogadja-e az ebédet? Végre is arra gondolt, hogy hátha megbántja őket:
+elfogadta.
+
+Az asszony egy sárga bőrabroszt vetett az asztalra, és hidegsültet
+hozott be, meg bort is tett melléje.
+
+Eközben Bálint pap is hazaérkezett. Eddig csak az est vetette haza az
+irgalmasság munkájából, ma korábban jött, mert a hőség és a munka
+elfárasztotta.
+
+A sarkában lépett be Cecey.
+
+Gergely kezet csókolt a papnak, aztán hogy az viszszatolta az asztalhoz,
+evés közben felelgetett a kérdéseire.
+
+– Hogy megnőttél! – mondotta a pap. Embernyi ember vagy. Pedig mintha
+csak tegnap szakadtál volna el tőlünk!
+
+És a szobában körülpillantva kérdezte:
+
+– Hol a Vica?
+
+– A palotában, – felelte Cecey.
+
+A pap tekintete magyarázatot kért. Cecey mentegetőzve felelte:
+
+– A királyné nagyon megszerette. Nem ereszti.
+
+– Mióta?
+
+– Egynehány napja.
+
+– Csak nem a _gyerek_ mellett van? – hörkent fel a pap.
+
+– Mellette van, – felelte Cecey. Csak nem gondolod, hogy pesztonka. Van
+ott pesztonka elég. A Vica csak épp hogy ott van, no.
+
+– A te leányod, a Szapolyay fia mellett? – kiáltotta a pap a szinéből
+kikelve.
+
+Cecey nyugtalanul baktatott végig a szobán.
+
+– Hát mi van abban? – felelte megfordulva. Nem te mondtad-e, hogy inkább
+a magyar, ha kutya is, mint a német, ha angyal is.
+
+– De hogy a te leányod ringatja a Szapolyay fiát, – szólt a pap a
+haragtól kivörösödve. S hirtelen felcsattanva éktelen dühhel orditott
+Ceceyre:
+
+– Hát igy meglágyul az ember esze, ha megvénül! Hát elfelejtetted-e,
+hogy annak a gyereknek az apja hóhér volt! Elfelejtetted-e, hogy velem
+együtt ettél a Dózsa György husából!
+
+S ugy vágta a széket a földhöz, hogy darabokra törött.
+
+Gergely szájából kiesett a falat. Lefutott a lépcsőn, és elővezette a
+lovát. Elment anélkül, hogy búcsuzott volna.
+
+
+XXI.
+
+A királyi palota előtt leszállt a lováról, és a kantárnál fogva
+tartotta.
+
+A palota falán egy helyen óriás napórát pillantott meg. A nap a fellegek
+mögött járt, és az aranyozott órarúd csak halvány árnyékkal mutatta a
+római IV-et.
+
+Gergely az ablakokra vizsgálódott. Sorra nézte valamennyit: a
+földszintieket, az emeletieket, aztán a torony-ablakokat.
+
+A palota kapuján katonák jártak ki és be. Egy galambősz szakállu,
+hajlott hátu agg magyar úr két iródiákkal ment be a kapun. Nagy úr
+lehetett, mert mindenki köszönt neki, ő azonban nem köszönt vissza
+senkinek. A diákok tekercscsé göngyölt papirosokat vittek. A
+posztósüvegük szélébe ludtoll volt tűzve; az övükön rézkalamáris lógott.
+A nap ahogy rájok tűzött, az árnyékuk is méltóságosan mozgott előre a
+palota falán.
+
+Azután egy vékonylábu szőke katonát pillantott meg Gergely. Csak a lábát
+látta, a piros csizmába, piros nadrágba foglalt vékony két lábat, de
+arról is megismerte, hogy a szigetvári őrségből való. Nagy Bálint a
+neve.
+
+Megfordult és a Szentgyörgytér felé sietett a lovával. Nem akarta, hogy
+a Török Bálint emberei közül valaki észrevegye.
+
+Hanem erreféle megint egy ismerős alakkal találkozott. Egy mozgékony kis
+kerekszakállu ember volt ez: Martonfalvai Imre, Török Bálintnak a
+deákja, sáfárja, hadnagya, szóval egy mindenféleképpen hasznos belső
+embere.
+
+Gergely átugrott a lova tulsó oldalára, hogy az arcát eltakarja ez elől
+az ember elől, azonban Imre deák, az örökké fürkésző, szemes ember
+észrevette.
+
+– Nini! kiáltotta, Gergely öcsém!
+
+Gergely fülig elvörösödötten emelte föl a fejét.
+
+– Hogy kerülsz te ide? Az urhoz jöttél? Hát ezt a lófejü ökröt hol
+szedted fel? Hiszen ez nem a mi lovainkból való!
+
+Gergely szeretett volna elsülyedni a kövezet alá, az ökörnek nevezett
+érdemes állattal együtt.
+
+Hanem hamar összeszedte magát.
+
+– Az úrhoz jöttem, – mondotta. Hol van?
+
+– Nem tudom megjött-e már. A német rabokat kisérte a szultán elé. Haj de
+vitéz ember ez a mi urunk! Láttad volna, hogyan verte a németet! Ma egy
+hete is úgy jött vissza a csatából, hogy egy csuron vér volt a
+jobb-karja. A királyné az ablakban ült. Ahogy ellovagolt előtte,
+felmutatta neki a jobbját, a karddal együtt. Nincs otthon
+marhaveszedelem?
+
+– Nincs, – felelte Gergely.
+
+– Hát az öreg-kutat kitisztitották-e a rabok?
+
+– Ki.
+
+– A cséplők nem lopnak?
+
+– Nem.
+
+– Az urfiak egészségesek?
+
+– Egészségesek.
+
+– És az asszonyunk?
+
+– Az is.
+
+– Remeteudvaron nem voltál?
+
+– Nem.
+
+– Nem tudod, hogy a szénát betakaritották-e?
+
+– Nem.
+
+– No, – azt mondja a deák a süvegével legyezve magát, hát most hova
+szállsz? Vagy van szállásod?
+
+– Nincs.
+
+– Hát gyere énhozzám. Valami nagy hírrel jöttél? Vagy levelet hoztál az
+urnak?
+
+– Nem. Csakugy véletlen formán jöttem el.
+
+– Hát várj itt. Befordulok a palotába. Vagy gyere te is velem ide az
+udvarra. Aztán haza megyünk, és átöltözöl. Vagy nincs ruhád? No majd
+lesz. Aztán beszélhetsz az urral.
+
+Bevezette a diákot az udvarra, és elhelyezte az árnyékon.
+
+Gergely utána nézett a bőbeszédű eleven embernek. Látta mint szalad fel
+a széles vörös márványlépcsőn, aztán azon gondolkozott, hogy ne
+szökjék-e meg a Bálint úr szidása elől?
+
+Hej nem lehet az elől megszökni! Hatalmas tekintetével még igy messziről
+is magához horgozza az embert. Aztán igazat kell mondani. Meg kell
+vallani, hogy ők bizony a pappal a levegőbe akarták vetni a török
+császárt.
+
+Hát megnyugodott abban, hogy ma az ő szegény kicsisége nagymosásba
+kerül, és ujra bámulni kezdte az ablakokat.
+
+Amint igy tekintget, látja, hogy az udvar egy nyilásán a kert fái
+zöldelnek át. Mi lenne, ha ő oda besurranna? Csak úgy messziről megnézné
+az ő kis Éváját. Csak úgy messziről, mert a királynéhoz nem szabad közel
+menni.
+
+Bizonyos, hogy ők a tulsó árnyékos részen vannak vagy a kertben, vagy
+valamelyik ablakban. Megismerné Évát messziről is. Megismerné az ő
+gyönge fehér arcát, édesmosolyu macskaszemét. Intene neki egyet a
+kalapjával. Aztán Éva találgathatná akár egy hétig is, hogy Gergely
+járt-e ott, vagy egy hozzá hasonló fiu, vagy hogy éppen Gergelynek a
+lelke.
+
+A fal az udvaron tele volt nagy nehéz vasgyűrűkkel, amelyek arra valók,
+hogy a lovat hozzájok kössék, akik itt leszállanak.
+
+Gergely is odakötötte a maga lovát, aztán csöndes andalgással átment a
+katonák között, és beosont abba a sikátorba, amelyikből a fák
+kandikáltak kifelé.
+
+
+XXII.
+
+Gergely azt gondolta, hogy ez a kert bejárata. Nem az volt, csak egy
+keskeny sikátor. Egyik oldala magas vasrácsozat, a másik oldala épület.
+A Mátyás király tudósai és művészei laktak valamikor ezen a részen,
+azután lengyel papok és szolgák Ulászló idejében, később meg
+asszonycselédek.
+
+Gergely azonban minderről nem tudott semmit. Ő csak a rácsot nézte. A
+rács zöld volt, s a vasrudak vége aranyozott. A lombok néhol áthajoltak
+a rácson.
+
+Gergely be-benézett. Néhol kavicsos utat látott, meg egy-egy zöldmázas
+cseréptetővel fedett kis kerti épületet. A rácsokon is itt-ott egy-egy
+vasholló ült; de némelyiknek már csak a lába volt meg. Gergely a
+lombokon át egynehány rózsaszinü foltot látott. Ezek női ruhák.
+Gergelynek a szive lázasan dobogott.
+
+Izgatott kukucskálással ment lejebb és lejebb a kerités mellett, s egy
+vén hársfa alatt női csoportot pillantott meg.
+
+Bölcső körül ültek. Világos rózsaszin ruhába voltak öltözve. Csak egy
+volt közöttük feketében, egy hosszukás arcu, vékonykezü nő. Ennek az
+arca halavány volt és szomoru. Csak akkor mosolyodott el, mikor
+lehajolt, és a bölcsőbe nézett, de a mosolygása is szomoru volt annak.
+
+Gergely nem látott a bölcsőbe. Egy fehérruhás kövér asszonynak a háta
+takarta a bölcsőt. A kövér asszony hársfa lombocskát lengetett a bölcső
+fölött.
+
+Gergely ide-oda keresgélt a rácson, hogy jobban beláthasson. Látta most
+már, hogy négy nő van összesen a bölcső körül, s egy ötödik ott
+hajladozik egy kehelyalaku nagy márványváza mellett.
+
+A rácsozat mentén ahhoz futott le. Csakugyan az ő kis Évája volt. De
+hogy megnőtt! Vadgesztenyét szedett a földről egy kosárba:
+
+– Vicuska! Cicuska! – szólt be halkan a rácson.
+
+A leányka húsz lépésnyire lehetett. Valami nótát dúdolgatott. Az volt az
+oka, hogy nem hallotta a Gergely szavát.
+
+– Vicuska! Cicuska! – szólt be ismét Gergely.
+
+A leány fölemelte a fejét. Komoly csodálkozással nézett a rács felé.
+
+– Cicuska! – ismételte Gergely csaknem kacagva, Cicus – Vicus, gyere hát
+ide!
+
+A leány nem láthatta a tamariszklomboktól Gergelyt, de megösmerte a
+hangját.
+
+Jött mint az őzike. Meg-megállva, meg-megiramodva, nagy bámuló szemeivel
+még csak nem is pillantva csodálkozásában.
+
+– Én vagyok itt Vicuska, – szólt Gergely ujból.
+
+Akkor a leány ott volt egy ugrással.
+
+– Gergő, – mondotta a kezét összecsapva, – hogyan kerülsz ide?
+
+Az öröm ragyogása áradt el rajta. És a rács nyilásához tette az arcát,
+hogy Gergely megcsókolja.
+
+Azután mind a ketten fogták a rácsot, egymás keze mellett. A rács hideg
+volt. A kezök meleg. Az arca is mind a kettőnek kipirult.
+
+A fiu elmondta röviden az idekerülése történetét, s eközben a leány
+arcát, kezét és ruháját vizsgálta.
+
+Hogy megnőtt, hogy megszépült!
+
+Más talán nem találta volna szépnek a leányt; hiszen abban a korban
+volt, amelyben csak a kezek meg a lábak fejlődnek, s az arc valami
+éretlen, a mell még fiús, és a haj még ritka, de Gergelynek mindez mégis
+szép volt. A leány nagy kezei tetszettek neki, fehéreknek és puháknak
+találta, s hogy a lábán formás cipők voltak, oda is vetett egy
+gyönyörködő pillantást.
+
+– Egy gyürüt hoztam, mondotta Gergely elővonva a zsebéből a nagy török
+gyürüt. Az én jó mesterem hagyta ezt nekem. Én meg odaadom neked
+Vicuska.
+
+Vica a kezébe vette a gyürüt, és tetszéssel nézte rajta a
+topáz-félholdat, gyémántcsillagokat. Azután beledugta az ujját és
+nevetett.
+
+– Mekkora gyürü! – mondotta. De szép!
+
+És hogy egy ujjon csak lotyogott a gyürü, két ujját dugta bele.
+
+– Jó lesz, ha megnövök, mondotta. Addig csak legyen nálad.
+
+Aztán gyermekes őszinteséggel mondta hozzá:
+
+– Tudod, majd ha a feleséged leszek.
+
+Gergelynek az arca elborult, és a szeme megnedvesedett.
+
+– Nem leszel te az én feleségem Vica.
+
+– Nem-e? – kérdezte a leány megütődve.
+
+– Te már csupa királyok meg hercegek között élsz, nem adnak ilyen kurta
+embernek, mint én vagyok.
+
+– Oh hogyisne, felelte a leány. Azt hiszed, hogy én valami nagyra tartom
+őket. A királyné is mondta egyszer, hogy csak szeressem a kis királyt,
+ha megnövök, majd szerez ő nekem egy szép vőlegényt. Van már nekem, azt
+feleltem vissza. Megmondtam a nevedet is, meg hogy Török Bálint a nevelő
+atyád.
+
+– Megmondtad? Aztán mit szólt rá?
+
+– Annyira nevetett, hogy majd leesett a székéről.
+
+– Itt van ő is a kertben?
+
+[Illustration: Izabella özvegy királyné.
+
+(Abból az időből való festmény.)]
+
+– Itt. Az a feketeruhás.
+
+– Az? – Az ám. Ugye milyen szép?
+
+– Szép, de én még szebbnek gondoltam.
+
+– Szebbnek-e? Hát nem elég szép?
+
+– Nem láttam a fején semmi koronát.
+
+– Ha akarod beszélhetsz vele. Igen jó asszony. Magyarul nem tud.
+
+– Hát?
+
+– Lengyelül, németül, diákul, olaszul, franciául, szóval mindenféle
+nyelven, csak magyarul nem. A te nevedet is úgy mondja ki, hogy:
+_Kerkő_.
+
+– Nem akarok vele beszélni, mondotta huzodózva Gergely, ámbátor egypár
+szót én is tudok németül. Hanem azt mondd meg Vicuska, hogy ha máskor is
+eljövök Budára, hogyan beszélhetek veled?
+
+– Hogyan? Hát majd én megmondom a királynénak, hogy eresztessen be.
+
+– És beeresztet?
+
+– Hogyne. Engem úgy szeret, hogy mindent megenged. A szagos vizből is
+ád. Szagold meg csak a ruhám ujját. Ugy-e jószagu? A királynéknak mind
+ilyen jó szaguk van; aztán az imádságos könyvét is megmutatta. De szép
+képek vannak benne! Van benne egy Mária kékselyemruhában, rózsák között.
+Azt látnád!
+
+A hárs alól valami olyanféle nyekergés hallatszott, mint mikor a
+macskának rálépnek a farkára.
+
+– Jaj! – mondotta összerezzenve Éva, – a királyka felébredt. Várj itt
+Gergő.
+
+– Vicus, – szólt Gergely, – nem várhatlak, hanem holnap eljövök.
+
+– Jó, – felelte a leány. Mindennap itt légy ebben az órában.
+
+És elfutott a királykához.
+
+
+XXIII.
+
+Semmisem úgy történik, amint az ember elgondolja.
+
+Mikor Török Bálint haza érkezett, órákig nem lehetett vele beszélni.
+Bezárkózott a szobájába, és fel alá járt. Az alsó szobákban hallották az
+ő nehéz egyforma járását.
+
+– Az úr haragszik, – mondotta Martonfalvay aggodalmasan. Talán csak nem
+énrám!
+
+– Hátha még engem meglát, – gondolta Gergely.
+
+Martonfalvay háromszor is fölmászott a lépcsőn, mig végre be mert
+nyitni.
+
+Török Bálint a Dunára néző ablaknál állott. Azonmód volt öltözve, amint
+a török császárnál járt. Még a bársonyos diszkardot sem oldta le a
+derekáról.
+
+– Mi az? – kérdezte visszafordulva. Mit akarsz Imre? Most nem akarok
+beszélni semmiről.
+
+Martonfalvay alázatos meghajlással vonult vissza.
+
+Megállt a tornácon, és zavartan vakarta a fületövét. Mert az is baj, ha
+szól. Bálint úr olyan, mikor haragszik, mint a zivatar-felleg: könnyen
+kilobban belőle a menykő. De hátha az is baj, hogyha nem szól? Akárki
+jön hazulról, az úr mindig örömest látja.
+
+Török Bálintnak a háza a fejérvári kaput támasztotta. Egyfelől nyugatra
+nyiltak az ablakai, másfelől a Gellérthegyre. Martonfalvayt végre az
+segitette ki a zavarából, hogy amint lenézett az ablakon, Verbőcyt látta
+a ház ajtaján belépni.
+
+Visszasietett hát, és megintcsak benyitott az ajtón.
+
+– Nagyságos uram, mondotta, Verbőcy úr jön.
+
+– Itthon vagyok, felelte Török Bálint.
+
+– Gergely is itt van, – mondotta most nagy lélekzettel a deák, – a kis
+Bornemissza fiu.
+
+– Gergely? Egyedül?
+
+– Egyedül.
+
+– Hát hogy kerül az ide? Jőjjön be.
+
+Gergely egyszerre érkezett az ajtóhoz a galambősz szakállu hajlott hátu
+Verbőcyvel.
+
+Hogy Martonfalvay mélyen meghajolt, Gergely is meghajtotta magát.
+
+Ezzel az öreg úrral találkozott ő a királyi palotán. Ez előtt vitték a
+ludtollas deákok a papirtekercset. (Hej nagy hirü ember! Legénykorában
+ez még látta Mátyás királyt.)
+
+– Isten hozott bátyám, – hangzott ki a szobából Török Bálint mély,
+férfias hangja.
+
+S hogy az ajtónál észrevette Gergelyt, igy folytatta:
+
+– Engedd meg bátyám, hogy a fogadott fiammal szóljak előbb. Gyere be
+Gergely!
+
+Gergely azt se tudta élő-e vagy holt: állt cövekként a két úr előtt.
+
+– Valami baj van talán otthon? – Ez volt Bálint úrnak az első kérdése.
+
+– Nincs, – felelte a diák.
+
+– Te a pappal jöttél? – kérdezte hirtelen Török Bálint.
+
+– Avval, – felelte sápadtan a fiu.
+
+– És hogy estetek rabul? Hiszen a pap meghalt. A fiaim is veletek
+voltak?
+
+– Nem.
+
+– Hát hogy kerültetek a törökök közé?
+
+Az agg Verbőcy ekkor megszólalt:
+
+– No-no Bálint öcsém, – mondotta jóságos mélyrezgésü hangon, – ne
+kiabálj úgy arra a szegény gyerekre, hiszen féltében se tud felelni.
+
+És megsimogatta a fiu arcát, aztán leült a szoba közepén levő feketebőr
+karosszékbe.
+
+A fiu a _féltében_ szóra úgy magához tért, mintha vizet loccsantottak
+volna az arcára.
+
+„Csak az a fő, hogy ne féljen az ember!“
+
+– Ugy, – felelte egyszerre bátran, – hogy égbe akartuk röpiteni a török
+császárt.
+
+– Per amorem, – szólt elszörnyedve Verbőcy.
+
+Török Bálint maga is meghökkent.
+
+A fiu, – jőjjön, aminek jönnie kell: – elmondta minden szorongás nélkül:
+hogyan vitték a puskaport az országútra, és a pap hogyan tévesztette
+össze a császárt a basával.
+
+– Micsoda meggondolatlanság, – szólt a kezét összecsapva Verbőcy, –
+micsoda szamárságot eszeltetek ki édes fiam!
+
+– Nem ott a szamárság, – felelte a kardját a padlóhoz ütve Török Bálint,
+– hanem ott, hogy a pap nem ismerte meg a szultánt.
+
+És ekkor a két úr egymásnak fordult.
+
+– A szultán a mi barátunk! – szólt Verbőcy.
+
+– A mi elvesztőnk! – felelte Török Bálint.
+
+– Nemes gondolkozású úr!
+
+– Koronás gazember!
+
+– Én ismerem, de te nem ismered! Én jártam nála Konstantinápolyban is.
+
+– Töröknek a szava nem szentirás. És, ha szentirás volna is, az ő
+szentirásuk nem a miénk, a miénk nem az övék. Az ő szentirásuk az, hogy
+a keresztényt le kell tiporni.
+
+– Csalatkozol!
+
+– Adja az Isten bátyám, de én annyira érzem a farkasszagot, hogy haza
+megyek innen. Fiam, – szólt Gergelyhez fordulva, – megmenthettétek volna
+Magyarországot!
+
+És hogy ezt mondta, a hangja fájdalmas volt. Szavai nehéz ólom-rögökként
+estek a fiu szivére.
+
+
+XXIV.
+
+Másnap reggel azzal ébresztette fel Gergelyt Martonfalvay, hogy a
+ruhatárból egy szép sárgaselyem apródöltözetet tett az asztalára. És igy
+szólt:
+
+– Az úr parancsolja, hogy öltözzél fel. Tiz órakor állj készen az
+udvaron. Bemégy vele a királyi palotába.
+
+Azzal előfogta Gergelyt, mint valami gondos anya. Megmosdatta,
+felöltöztette; a haját középen kétfelé fésülte; az aranygombjait
+megtörülgette szarvasbőrrel; még a kénsárga dali-cipőket is ő akarta
+felhúzni a lábára.
+
+– De már ezt nem engedem, – mondotta Gergely. Nem vagyok én olyan
+gyámoltalan fráter, hogy még a cipőt se tudnám felhúzni.
+
+– Hát nem félsz?
+
+– Mitől félnék deák uram? Hogy a királyné elé megyek? Nagyobb asszony az
+én asszonyom annál, ha nincs is korona a fején!
+
+– Abban is igazad van, – felelte a deák tetszéssel nézve végig a fiun.
+De tudod mégiscsak királyné.
+
+Török Bálintot szemben találta az udvar egy szolgája:
+
+– Nagyságos uram, – mondotta lihegve, – a királyné ő felsége küldött,
+hogy azonnal jőjjön. Valami basa érkezik. Annyi kincset hoznak, hogy az
+szörnyűség.
+
+– Megyek, – felelte röviden Török Bálint.
+
+És a kisérő vitézeihez fordult:
+
+– Nem ingyen hozzák, meglássátok!
+
+A katonák az udvaron maradtak. Bálint úr Gergelylyel felment a széles
+márvány-lépcsőn.
+
+Az alabárdos ajtónálló tisztelgőre emelte a bárdot, s azt mondta Bálint
+úrnak:
+
+– Ő felsége a trónteremben van.
+
+Ezt mondva jobbra mutatott.
+
+– Akkor velem jöhetsz, – szólt Bálint úr Gergelyhez. Mindig a hátam
+mögött légy négy-öt lépésnyire, és katonásan állj; senkivel ne beszélj;
+ne krákogj, ne köpdöss, ne ásits, illedelmes légy!
+
+Magas ivű csarnokok; szines és faragott falak; mindenütt arannyal
+tündöklő és koronás cimerek; magas széles ajtók; ezüst csillagokkal
+ékesitett kék mennyezetek; lépések zaját elnyelő vastag vörös szőnyegek.
+Gergely kábuldozott a pompától.
+
+Ugy érezte magát, mintha minden sarokban egy koronás szellem állana, és
+azt suttogná:
+
+– Királyok lábanyomán jártok. Ezt a levegőt királyok lehelték be itten.
+Ezek a falak királyok szavát hangoztatták vissza!
+
+A trónteremben már öt fényes öltözetü ur volt jelen, mögöttük apródok és
+tisztek. A trón mellett két alabárdos testőr, de a trónon nem ült még
+senki.
+
+Ez a terem is boltozatos volt, mint a többi, s a szilvakék selyem
+boltozat csillagai az égnek azt az óráját mutatták, amelyikben a nemzet
+Mátyást királyává választotta.
+
+– Ő felsége hivja, nagyságos úr, – szólt egy díszruhás testőrtiszt Török
+Bálintnak.
+
+Gergely magára maradt az apródok és a deákok között.
+
+A mellette beszélgető két ifjúhoz fordult, és igy szólt:
+
+– Bornemissza Gergely a nevem. A Török Bálint apródja vagyok.
+
+Az egyik ifjú, – (vidám tekintetü napégetett szőke arc), – kezet
+nyujtott neki, és igy felelt:
+
+– Zoltay István vagyok, a Batthyány úr hadából.
+
+A másik egy rövidnyaku köpcös legény, csak összefonva tartotta karjait,
+és elnézett a Gergely válla fölött, mintha nem is venné észre.
+
+Gergely megütődve bámult rá. Ez a bikafejü urfi bizony még megveti.
+
+– Bornemissza Gergely vagyok, ismételte a mellét kifeszitve.
+
+A bikafejü ránézett ugy félvállról, és azt felelte:
+
+– Mi közöm veled öcsém. Apródnak _hallgass_ a neve.
+
+Gergely elpirult. A szeme rávillant a gőgös ifjúra. Csaknem kiáltva
+felelte:
+
+– Nem a te apródod vagyok! Akié pedig vagyok, az nem úgy hí engem, hogy
+_hallgass_, hanem úgy, hogy _ne türj bántást_!
+
+A bikafejű végignézett rajta.
+
+– No majd, ha kint leszünk az udvaron, megmondom neked a nevemet.
+
+S a tenyerét érthető módon fölemelte.
+
+– Nono Mekcsey, – szólt Zoltay közéjök állva, – csak nem izéled ezt a
+gyereket!
+
+– Nem vagyok gyerek, ha bántanak, – felelte Gergely. – Engem Dobó István
+már hét éves koromban karddal övezett fel, és vitéznek nevezett.
+
+A Dobó névre Zoltay megfordult és a Gergely vállára tette a kezét.
+
+– Nini, mondotta, – te vagy tán az a gyerek, aki egy janicsárnak a lovát
+elvitted?
+
+– Én, felelte Gergely büszke örömmel.
+
+– Pécs mellett valahol?
+
+– A Mecseken.
+
+– No pajtáskám, akkor add ide mégegyszer a kezedet.
+
+Megrázta, megszoritotta a Gergely kezét, aztán magához ölelte.
+
+Mekcsey ezalatt háttal volt fordulva hozzájok.
+
+– Ki ez a goromba ember? – kérdezte Gergely a széles hátu Mekcseyre
+intve.
+
+– Igen jó fiu, – felelte Zoltay, csak egy kicsit tüskés.
+
+– De én nem hagyom annyiba, tüzeskedett Gergely.
+
+Rácsapott Mekcseynek a vállára.
+
+– Hallja az úr…
+
+Mekcsey megfordult.
+
+– Éjfélkor a Szent György téren megösmerkedhetünk.
+
+És a kardjára csapott.
+
+– Ott leszek, – felelte röviden Mekcsey.
+
+Zoltay a fejét csóválta.
+
+A termen mintha szellő fuvalt volna át. Mozgolódás támadt. Két alabárdos
+testőr jött be az ajtón, aztán négy kis apród, aztán a királyné; utána a
+barát, Török Bálint, Verbőcy, Batthyány Orbán, meg az öreg Petrovich.
+
+Gergely elpirosodva nézett az ajtóra. Még valakit várt, hogy jön.
+Természetesnek tartotta, hogy amint a férfiaknak fiu-apródjaik vannak,
+az ilyen nagyasszony is tart leány-apródokat. De nem jött leányapród egy
+se.
+
+A királyné gyászruhában volt, csak a fején ragyogott egy vékony hold
+alaku gyémántos korona. A trónba ült. A két testőr mögéje állott; a
+főurak melléje.
+
+A királyné körülnézett a teremben, még valamit kérdezett halkan a
+baráttól, aztán visszahelyezkedett a trónusába.
+
+A barát ekkor intett a szemben levő ajtónállóknak.
+
+
+XXV.
+
+A török szultán küldötte jött: egy arany-sallangos fehér selyembe
+öltözött termetes ember. Amint az ajtón belépett, földig meghajolt,
+aztán futó sietéssel ment a trón szőnyegéig. Itt szépen előrevetette a
+két kezét, és hasra feküdt.
+
+Vele együtt tiz apródféle citromszin-ruhás cirkászi fiu. Ezek is úgy
+siettek be, mint az agájok. Ketten-ketten egy-egy violaszinű bársonynyal
+boritott ládát emeltek, és letették kétfelől az aga mellé, ők maguk
+arccal szintén a szőnyegre borulván.
+
+– Isten hozott Ali aga, – szólalt meg ekkor a királyné latin nyelven.
+
+Gyönge rebegés volt a hangja. Nem lehetett tudni, hogy a melle
+erőtlen-e, vagy hogy mint afféle asszony el van fogulva.
+
+A török fölemelkedett. Csak ekkor látszott micsoda széparcu arab ember.
+Lehetett negyvenéves.
+
+– Felséges királynő, – szólalt meg latinul, s dercés reggeli hangon, – a
+hatalmas padisah üdvözletét hoztam trónusod elé. Kér, hogy fogadd olyan
+szivesen, mint ahogy ő adja.
+
+Intésére az apródok fölemelték a ládák tetejét, s az aga egyenkint
+szedte elő a ragyogó aranyláncokat, karpereceket, selyem és bársony
+kelméket, egy szép drágaköves kardot, és buzogányt.
+
+Odarakta a szőnyegre a királyné lába elé.
+
+A királyné halvány arcán az öröm gyönge rozsája jelent meg, hogy e
+tündöklő kincseket szemlélte.
+
+Az aga még egy kis csipkés ezüsttel boritott kristályszelencét nyitott
+fel és nyujtott át. Gyűrűk voltak benne, a mesés kelet legszebb
+kincseiből valók. A királyné leplezetlen gyönyörűséggel nézett ezekre a
+gyűrűkre.
+
+– A kardot és buzogányt felség, a kis király őfelségének küldi az én
+uram, – beszélt tovább Ali aga, – s ezenkivül lent az udvaron áll három
+telivér arabsló; ezek ketteje a két szultánfitól való, akik ide
+eljöttek, és testvéri csókjukat küldik János Zsigmond őfelségének.
+
+A királyné a főuraktól kisérve az udvari ablakhoz vonult. Egy testőr
+félrevonta az ablak vastag kárpitját. A terembe napfény szállt be. A
+királyné a tenyerét a szemére árnyékozva nézett le az udvarra.
+
+Ott állt a három gyönyörü hófehér paripa aranynyal kivert drága keleti
+szerszámban, s körülötte a bámuló udvari nép.
+
+A királyné halkan egynehány szót váltott a baráttal, aki a követhez
+fordulva ezeket mondotta:
+
+– Őfelsége mély meghatottsággal és hálával köszöni a kegyelmes szultán
+ajándékait, valamint a két főherceg ajándékát. Mondd meg uradnak, a
+kegyelmes szultánnak, hogy jelöljön meg egy órát a király és királyné
+őfelségük küldöttjeinek elfogadására, akik e köszönetet tolmácsolni
+fogják a kegyelmes padisahnak.
+
+A királyné bólintott, és vissza akart vonulni a termeibe, azonban az aga
+még nem végzett.
+
+– Mindezeket az ajándékokat, – mondotta finom mosolylyal, – csupán annak
+jeleképpen küldi a hatalmas padisah, hogy ő János Zsigmond király
+őfelségét fiának tekinti, a felséges királyasszonyt pedig leányának. És
+semmisem okozna neki nagyobb örömet, mint az, ha elhunyt királyi
+barátjának fiát a kis király őfelségét láthatná, és atyai csókjával
+illethetné.
+
+A királyné elhalaványodott.
+
+– Ez okból, – folytatta a követ, – kéreti felségedet a hatalmas padisah,
+méltóztassék a kis király őfelségét a dajkával együtt kocsiba ültetni,
+és a kellő kisérettel hozzá bocsátani.
+
+Ezen a _kellő kisérettel_ szón hangsúly volt. Senki nem értette most.
+Mindenki megértette másnap.
+
+A királyné fehér volt, mint a fal. Hátradőlt a trónusán, nehogy
+elájuljon.
+
+A teremben az elszörnyűködés halk moraja futott át. Gergely fázott.
+
+– Mi az? – kérdezte suttogva Mekcsey.
+
+– Nem értettem tisztán, – felelte Zoltay.
+
+És Gergelyhez fordult:
+
+– Te értetted? Te bizonyosan jobban tudsz latinul mint mink.
+
+– Én értettem, felelte Gergely és _neked_ megmondom.
+
+Azonban mielőtt szólhatott volna, a török hangja hallatszott megint:
+
+– Nincs ok az aggodalomra, – folytatta a török körülpillantva. A
+hatalmas padisah csak az ő ellenségeinek félelmes, a jó barátokkal
+szemben ő is jóbarát. Egyébiránt ő személyesen jött volna el, hogy
+tiszteletének és jóindulatának kifejezést adjon, de a mi vallási
+törvényeink tiltják ezt, felséges királyné.
+
+Itt megállt a beszédben. Várta, hogy vagy a baráttól, vagy a
+királynétól, feleletet kap. Azonban senkise felelt. Kinos csönd ült a
+teremben.
+
+– Továbbá, – folytatta ekkor a török, – az én uram és császárom azt
+óhajtja, hogy János Zsigmond őfelségét mindazok az urak kisérjék el,
+akik Buda védelmében kitüntették magukat. Ismerni kivánja a magyar
+hősöket; valamennyit a maga hőseinek tekinti.
+
+Hogy erre se feleltek, meghajtotta magát, és igy szólt:
+
+– Ezzel elvégeztem a hatalmas padisah megbizását, s várom a kegyelmes
+választ.
+
+– Délután három órakor megadjuk, felelte György barát a királyné
+helyett. Őfelsége a császár meg lesz a mi válaszunkkal elégedve.
+
+A királyné felállt. Intett Török Bálintnak, s hogy az erre a trónhoz
+lépett, belefűzte a karját a karjába. Látszott rajta, mennyire uralkodik
+az idegein, hogy össze ne essék.
+
+
+XXVI.
+
+Ali aga délben a főurakat járta sorba: Fráter Györgyöt, Török Bálintot,
+Petrovich Pétert, aki nemcsak rokona, de gyámja is volt a kis királynak,
+továbbá Verbőcyt, Battyány Orbánt és Podmaniczky Jánost. Mindenüve
+egy-egy értékes kaftánt vitt, és mindenütt mézes szavakkal biztositotta
+az urakat a szultán jóindulatáról és bőkezüségéről.
+
+A kaftánok között Török Bálintnak jutott a legértékesebb. Bokáig érő
+nehéz sárgaselyem volt ez. A többi kaftán mind egyforma ibolyakék volt,
+és narancs-sárga selyemmel kibélelt. Ez az egy kénsárga selyem volt, és
+habos fehér selyem a bélése. Maga az aranyfonalakból szőtt öv olyan
+szálazott aprólék munka, hogy egy emberéletbe kerülhetett, mig
+elkészült. A gombok rajta a nyaktól az övig gyémánttal körözött
+aranygombok.
+
+Hogy a házbeliek összefutottak az ajándék csodájára, nevetve mondta
+nekik:
+
+– Jó lesz paplannak.
+
+Azután elkomolyodva szólott:
+
+– Szedelőzködjetek: délután hazamegyünk!
+
+Három órakor átment megint a palotába. Itt a főurak a könyvtár-teremben
+vártak már reá.
+
+– A királyné nem enged, – mondotta György barát, – kérlek szólj vele.
+
+– Én búcsúzni jöttem, – felelte hidegen Török Bálint.
+
+A főurak elképedve néztek rája.
+
+– Érzem a szelet, – szólt Török Bálint, – nem akarom, hogy kivül
+találjon az odumon.
+
+– Az ország sorsával játszol! – szólt Verbőcy.
+
+– Rajtam fordulna meg?
+
+– A szultánt nem szabad elkedvetlenitenünk, – szólt közbe György barát.
+
+– A fejemmel nem akarok neki kedveskedni.
+
+– Ez meg van keveredve, – szólt a vállát vonogatva Verbőcy. Hát nem
+neked küldte-e a legszebb kaftánt? Nem téged ölelgetett-e köztünk
+legjobban?
+
+Török Bálint rákönyökölt a nagy kéklő földgömbre, és maga elé
+gondolkozva felelte:
+
+– Az okos madarász annak a madárnak sipol legszebben, amelyiket
+leghamarabb akarja tőrbe ejteni.
+
+Az ajtónálló feltárta az ajtót annak jeléül, hogy a királyné elfogadja
+az urakat.
+
+Hosszas és kinos vita keletkezett odabenn. A királyné féltette a
+gyermekét. A főurak az ország és a nemzet sorsát vetették fel a kérés
+megtagadása ellenében.
+
+– És te nem szólsz semmit? – szólt a királyné Török Bálinthoz, aki a
+falnak támaszkodva szótlanul állott.
+
+– Én búcsúzni jöttem felség, – felelt a királyné szavára előlépve.
+
+– Búcsúzni? – kérdezte elámult szemmel a királyné.
+
+– Még ma haza kell mennem. Olyan ügyek fordultak elő, hogy nem
+maradhatok egy percig se tovább. Beteges is vagyok…
+
+A királyné ideges kéztördeléssel felelte:
+
+– Várj. Ülj le ha beteg vagy. Mondd meg mitévő legyek?
+
+– A kivánságnak engedni kell. Ha felséged nem teljesiti a szultán
+kivánságát, ki a kezes arról, hogy ellenünk nem bőszül? Akkor aztán nem
+fiának nevezi őfelségét, hanem rabjának.
+
+A királyné a fejét rázva hanyatlott hátra a székén; és a zsebkendőjét az
+arcára takarva jajgatott:
+
+– Oh jaj nekem nyomorúlt asszonynak!… Azt mondják királyné vagyok, de a
+földön csúszó koldusnak is több az ereje!… A fának nem fáj, ha letörik a
+virágát, oh, de az anyai szivet fájdalomból gyúrta a Teremtő!
+
+
+XXVII.
+
+Mig ezek a teremben történtek, Gergely az előszobában ácsorgott.
+
+Ahogy ott áll az öles magas cserépkályha mellett, ugy érzi, mintha
+valami pók futna végig az arcán. Odakap. Hát egy pávatoll akad a kezébe.
+
+A kályha két terem között volt, s mellette át lehetett látni a másik
+terembe.
+
+– Gergely! – hangzott halkan.
+
+Gergely édes megrezzenéssel fordult vissza.
+
+A Vica arcát látta, az ő pajkos szemeit, ahogy az utolsó teremből hozzá
+átpillantott.
+
+– Gyere ki a folyosóra, – susogta a leány.
+
+Gergely kisurrant. A leány már ott várta az ablakfülkében. Megragadta a
+kezét.
+
+– Gyerünk le a kertbe!
+
+S vezette. Négy vagy öt szobán mentek át. Valamennyi vastagon be volt
+teritve szőnyeggel, s valamennyinek le volt eresztve a nap felől való
+oldalon a kárpitja. A falakon király-képek és szent-képek. Egyhelyen
+lovas csatakép is. A butorokon és falakon aranyozások. Egyik szoba
+veres, a másik fehér, a harmadik kék. Mind más és más szinü. Butor
+valamennyiben kevés.
+
+Egy ajtón végre a kertbe jutottak. Gergely föllélegzett.
+
+– Magunk vagyunk, – mondotta Vica.
+
+Fehér ruhába volt öltözve. A ruha valami fátyolszerű szövet. A haja
+egy-ágba fonva. A lábán sárga szattyáncipők. Állt az árnyékos homokuton,
+egy bokorcsoportozat mellett. Állt mosolyogva, hogy Gergely bámulta.
+
+– Szép vagyok? – kérdezte azzal az őszinteséggel, amely még a gyermekkor
+ártatlanságából való.
+
+– Szép, – felelte Gergely. Te mindig szép vagy. Olyan szép vagy mint a
+fehér galamb.
+
+– A királyné varratta ezt a ruhát nekem, – folytatta Vica beleöltve
+karját a Gergely karjába. Jer, üljünk amoda a hársfák alá. Sokat akarok
+neked mondani, és te is bizonyára. Mindjárt megismertem a hangodat,
+mikor a vasrácson beszóltál, de nem hittem, hogy te vagy. Sokszor
+gondoltam rád. Az éjjel is felőled álmodtam. A királynénak is mondtam
+már, hogy itt vagy. Azt mondta, hogy ha a török elmegy, látni akar.
+
+Leültek a hársfa alá egy márvány padra, amelynek a karja két ülő
+oroszlán. Innen le lehetett látni a Dunára, s a Duna túlsó partján
+Pestre. Kicsi kis piszkos város az a Pest. Magas kőfal keriti körül. A
+kőfalon belől apró házak. A kőfalon kivül sárga homokos mező. De Gergely
+nem nézte sem a Dunát sem Pestet, ő csak Vicát nézte. Bámulta a leány
+arcának liliomhoz hasonló üdeségét, gyönyörű fogait, gömbölyű állát,
+vidám, ártatlan szemeit.
+
+– No most beszélj te, – mondotta a leány. Hogy élsz Törökéknél?
+Tanulsz-e még sokat? Tudod-e, hogy én most festeni is tanulok. No mit
+bámulsz úgy? Még egyet se szóltál!
+
+– Téged bámullak, hogy milyen nagy vagy, és milyen szép vagy!
+
+– Azt a királyné is mondta. Azt mondta, hogy most vagyok fejlődésben. A
+kezem, lábam most már akkora, hogy nagyobb nem lesz. Mert a kéz és a láb
+csak tizenhárom éves korig nő a lányoknál. Te is szép vagy Gergely.
+
+Pirosság futott végig az arcán, és eltakarta a szemét a tenyerébe.
+
+– Jaj milyen bolondokat beszélek! Ne nézz rám. Szégyellem magamat.
+
+De a fiu is zavart volt. Elvörösödött a füle hegyéig.
+
+Egy percig hallgattak. A hársfán egy madár csicsergett. Talán azt
+hallgatták. Dehogy azt hallgatták. Más zenét hallgattak ők. Ebben a
+korban szólal meg először az a zene. Magasztos mint az orgonaszó; halk,
+mint virágok közt járó szellő susogása.
+
+– Add ide a kezedet, – mondotta a fiu.
+
+A leány készséggel odanyujtotta.
+
+A fiu fogta a leány kezét. Azt várta, hogy mit akar Gergely? Gergely
+csak hallgatott és nézett. Egyszercsak fölemelte szép lassan a leány
+kezét és megcsókolta.
+
+Akkor a leány elpirult.
+
+– Szép ez a kert, – mondotta Gergely a leány kezét elbocsátva.
+
+Megint hallgattak. Egy hársfalevél leesett az ágról és eléjök hullott.
+Arra néztek mind a ketten, aztán a fiu megszólalt:
+
+– Mindennek vége van.
+
+Ezt oly búsan mondotta, hogy a leány szinte ijedten nézett reá.
+
+Gergely fölkelt.
+
+– Gyerünk Vica, mert hátha jön az atyám.
+
+Vica is fölkelt.
+
+Ujra karonfogta Gergelyt. Hozzá is simult. Igy mentek némán tiz lépést.
+Akkor azt kérdezte a leány:
+
+– Mért mondtad, hogy mindennek vége van?
+
+– Mert vége van, – felelte Gergely.
+
+És még egynéhány lépést mentek hallgatva, mikor folytatta:
+
+– Én érzem, hogy te nem leszel az én feleségem.
+
+És felsóhajtott.
+
+– Én meg érzem, hogy az leszek, – felelte vigasztalón a leány.
+
+A fiu ránézett. A szemébe nézett.
+
+– Igéred nekem?
+
+– Igérem.
+
+– Lelkedre?.
+
+– Lelkemre.
+
+– És ha a szülőid mást akarnak és ha a királyné mást akar?
+
+– Megmondom nekik, hogy mink már megegyeztünk.
+
+Végigmentek ujra a szobákon. Mikor a folyosóra nyiló ajtóhoz értek, Vica
+azt mondta:
+
+– Mig itt a török, nem találkozhatunk, csak ha Bálint urral jösz. Akkor
+csak állj ide a kályha mellé. Azután kiizenek majd érted.
+
+Gergely fogta a lány kezét. A leány érezte, hogy a Gergely keze remeg.
+
+– Megcsókolhatlak? – kérdezte Gergely.
+
+Eddig mindig megcsókolták egymást kérdés nélkül is. Gergely érezte, hogy
+ez a leány nem az a leány többé, akit otthon Keresztesen testvére
+gyanánt szeretett. Több.
+
+A leány is érzett valami effélét, mert Gergely kérdésére mosolygó arca
+elpirosodott.
+
+– Hát csókolj meg, – mondotta.
+
+S nem az arcát nyujtotta, mint szokta, hanem az ajakát.
+
+
+XXVIII.
+
+Délután négy órakor fel volt öltöztetve a kis királyfi, s az udvaron egy
+aranyozott hintó várta, hogy leszálljon vele az óbudai völgybe, ahol a
+lesátorozott török tábor tulipánmező gyanánt tarkállott.
+
+A királyné azonban még az utolsó órákban sem akarta bocsátani a
+gyermekét. A kezét tördelte; a fejéhez kapkodott és sirt.
+
+– Nektek nincs gyermeketek! – mondotta. Neked nincs György barát,
+Podmanickynak sincs, Petrovichnak sincsen. Nem tudjátok mi az:
+elszakitani a gyermeket az anyai szivtől! Ki tudja mit akar vele a
+gonosz pogány! Nem szabad elhagynod engem Török Bálint! Reád bizom a
+gyermeket! Te magad is apa vagy: tudod, hogy mi az, mikor az anya a
+gyermekét a halálhoz bocsátja látogatóba. Úgy őrizd őt, mintha a magadé
+volna.
+
+És mikor ezt mondta: _Nem szabad elhagynod engem_, megfeledkezve minden
+méltóságáról, térdre omlott a szőnyegen Török Bálint előtt, és a kezét
+könyörgőn nyujtotta feléje.
+
+Ez a jelenet mindenkit megrenditett.
+
+– Az Isten szerelmére, felség, – szólt György barát fölemelve az
+asszonyt a földről.
+
+– Felséges királyné, – mondotta mély megindulással Török Bálint, –
+elkisérem a kisdedet; és esküszöm, hogy ha csak egy hajaszála is
+meggörbül, akkor én a szultánt leszúrom!
+
+[Illustration: György barát.
+
+(Olajfestmény a trakostyani várban.)]
+
+
+XXIX.
+
+A szultán Óbuda alatt táborozott. Pompás, hármas sátora ott volt
+fölépitve a mai császár-fürdő helyén. Csak a neve sátor, valójában egy
+palotaszerü fa- és kelmealkotmány, amely belől termekre és fülkékre van
+osztva, kivülről meg ragyog az aranytól.
+
+Délután öt óra tájban megindult a magyar hódoló menet a királyi palota
+udvaráról. Elől egy huszárszázad, utána a főurak katonasága, ezek után a
+kincsvivő apródok. (Az áruló Bornemissza Tamás kincseit vitték el a
+szultánnak ajándékul.) Ismét egy csapat királyi katona, majd a főurak
+válogatott daliái. Azután maguk a főurak s köztük a fehér-kámzsás György
+barát. Szép volt most ez a kámzsa, ahogy ott fehérlett Török Bálint
+virágos kék nyári atlaszmentéje mellett. Mint a kék ég meg a fehér
+felhő. A főurak között a kis királyfi hatlovas, aranyos hintója. Két
+udvarhölgy ül benne, meg a dajka. A dajka ölében a fehér selyembe
+öltözött kis piros-pozsgás, térden táncoló királyka.
+
+A lovakat oldalt egy-egy hosszuhaju, selyem sipkás apród vezeti. A hintó
+mögött a testőrség. Ezek mögött a budai ostromban vitézkedett tisztek
+hosszu sora lovagol.
+
+Gergely egy rézderes kis lovon Török Bálintot követte. Hogy az ura
+kedvetlen volt, maga is csöndes kedvvel lovagolt utána. Csak akkor
+derült föl, mikor hátrapillantott és meglátta az öreg Ceceyt. Milyen
+furcsán ül az öreg a lovon: az egyik lábát, a melyik fából van, meredten
+kinyujtva tartja, a másikat meg, amelyik csak térdig van fából,
+összehuzza. Aztán a jobb kezével tartja a kantárt s a kardja is
+jobbfelől van felkötve.
+
+Gergely sohase látta őt se lovon, se fegyverben, hát csak elnevette
+magát.
+
+No furcsa is volt az öreg, hogy igy ki volt nyalva. A nagy sastollas
+posztósüveg félre volt ütve a fején, a bajusza meg, – kicsi fehér
+bajusz, – olyan hegyesre volt viaszkolva, mint a legényeknek; s hogy
+immáron foga nem volt elől, meg a szemei is mélyen ültek az öregségtől,
+a vén Ceceyt inkább valami disz madárijesztőnek lehetett nevezni, mint
+diszmagyarnak.
+
+Gergely hát fölnevetett, de mindjárt le is szólta érte magát, s
+vezeklésképpen megvárta, hogy köszöntse.
+
+– Jónapot apám! – mondotta vigan, – hogyan nem láttam előbb?
+
+– Csak itt csatlakoztam a menethez, – felelte az öreg bámulva. Hát te
+micsoda angyalbőrben vagy?
+
+Gergely gyönyörü égszinkék atlaszból való apródruháját, és drága
+gyöngyházas kardját értette evvel a szóval.
+
+– Az uram apróddá tett, felelte Gergely. Mindenüvé járok, ahova ő jár. A
+királyi palotában is forgok. Most meg a szultán sátorába megyek vele.
+
+Dicsekedett. Mutatni akarta, hogy ő nem olyan semmi ember, mint
+amilyennek őt eddig tartották. Abban a körben forog ő, ahol Éva
+kisasszony.
+
+A szent-Györgytér ember-emberháton telve volt. Az utcákon ki voltak
+nyitva az ablakok. A tetőkön és fákon gyerekek ültek és csimpeszkedtek.
+De mindenki csak a királykát nézte. Milyen csepp és máris választott
+király!
+
+– Szakasztott olyan a fejetartása mint az apjáé volt, – mondotta egy
+asszony.
+
+A kapúban ott piroslott egy tömegben Török Bálintnak háromszáz főnyi
+tiszta szép serege. Csupa somogyi fiu, s van közte egy, akinek a feje
+mindig kiáll a csapatból.
+
+Hogy ezekhez értek, Török Bálint megforditotta a lovát. A kardja az
+égnek villant: állót intett a menetnek.
+
+– Vitezeim! Fiaim! – szólt mélyrezgésü hangon a katonái előtt.
+Emlékeztek rá, hogy alig egy hónapja itt ennél a kapunál fogadta meg a
+szavamra minden főúr és minden katona, hogy Buda várát sem a németnek
+sem a töröknek nem adjuk?
+
+– Emlékszünk, – felelt halk morajban a csapat.
+
+Bálint úr folytatta:
+
+– A németet elvertük. Most a török táborba megyünk a szultán elé. Isten
+a tanum és legyetek ti is tanuk rá, hogy én a tanácsban ezt a kimenetelt
+elleneztem.
+
+Ezt dörgő hangon mondta. Aztán a hangja zengéstelenné vált, mikor
+ekképpen folytatta:
+
+– Én édes fiaim érzem, hogy nem látlak többé bennetek. Isten a tanum,
+hogy csak a haza iránt való tekinteteknek engedelmeskedem. Az ég áldjon
+meg édes fiaim!
+
+Nem tudott többet mondani: a hangja elcsuklott. Ahogy a kezét
+kinyujtotta, a katonák egyenkint szoritották meg. Ez a jelenet fojtó
+volt. A szemek megteltek könnyekkel. Török Bálint lehajolt, és egy
+katonáját arcon csókolva mondotta:
+
+– Ez az én búcsucsókom mindnyájatoké!
+
+Azzal megsarkantyuzta a lovát, és kilovagolt a várkapun.
+
+– Ugyan-ugyan Bálint öcsém, – mondotta az agg Verbőcy, – mire való az
+ilyen ellágyulás?
+
+Török Bálint megrántotta a lova kantárját, és boszusan felelte:
+
+– Ne gondolja ezt ellágyulásnak bátyám. Megmutattam én elégszer, hogy
+nem vagyok ólomból.
+
+– Hát aki nem fázik, ne reszkessen.
+
+– No-no bátyám majd meglássuk, ki érzi meg jobban az időjárást.
+
+– Ha nem mondta volna is a császár, – szólt közbe György barát, – el
+kellett volna hozzá éppen igy mennünk. Nem szabad ellenségnek néznünk,
+aki császár létére maga elhozza nekünk a hatalmát.
+
+– György fráter, – szólt Török Bálint komor pillantással, – te okos
+ember vagy, de isten te se vagy. Ha az ember kivül a ruháján hordaná a
+szivét, a császár akkor is betakarná azt mielőttünk.
+
+A barát nyugodtan felelte:
+
+– Ha itt volna még a német a nyakunkon, te is másképpen beszélnél.
+
+A kaputól a táborig a janicsárság állott sorfalat. Oly viharosan
+csokjasázták a magyar főurakat meg a kis királyt, hogy nem lehetett
+miattuk tovább beszélgetni.
+
+A katonák és sátorok tarkaságában haladtak tovább, és egy pár perc mulva
+a bégek és pasák pompázó csoportját látták, amint eléjök jönnek a
+királyfi fogadására.
+
+Ha valaki a magasból nézte volna ezt a két menetet, bizonyára olyannak
+látja vala, mint ha egy nagy virágos mezőn két sor mindenféle szinű
+tulipán halad egymással szembe. Mikor összeérnek, megállanak és
+bókolnak, aztán összevegyülve haladnak tovább a Duna partján észak felé,
+ahol egy palotaszerü hármas sátor zöldellik ki a többi közül.
+
+
+XXX.
+
+A szultán a sátora előtt állt. Az arca ki volt pirositva, mint rendesen.
+Mosolyogva bólintott, mikor György barát kiemelte a kocsiból a kékszemű
+kövér kis gyermeket.
+
+Bementek a sátorba. Az ura mögött Gergely is belépett. Kellemes hüvösség
+és rózsaillat csapta meg. Az ajtónálló a többit visszatartotta.
+
+A szultán sarkig érő cseresnyeszinű selyemkaftánba volt öltözve. A
+kaftánt a derekán fehér zsinór tartotta össze, de a kaftán olyan lenge
+patyolatselyemből volt, hogy a karja idomait látni lehetett. És ezektől
+a sovány karoktól reszket úgy Europa!
+
+A szultán odabent a kezébe vette a gyermeket, és tetszéssel nézte. A
+gyermek rámosolygott és belemarkolt a szakálába. A szultán erre
+megcsókolta a gyermeket.
+
+A jelenlevők mindnyájan megkönnyebbülten lélekzettek. Hiszen ez nem a
+vérengző Szolimán! Ez egy jólelkű családapa! A tekintete tiszta, a
+mosolygása őszinte. Ime a gyerek a turbánon levő gyémántcsillaghoz nyul.
+Odaadja neki játéknak. Aztán fiaihoz szól; – Bálint is érti, Gergely is
+érti:
+
+– Csókoljátok meg a kis magyar királyt!
+
+És a két szultánfi megcsókolja. Nevet rá mind a kettő. A gyerek is
+visszanevet.
+
+– Elfogadjátok-e testvéreteknek? – kérdi a szultán.
+
+– Hogyne, – feleli Szelim, – hiszen ez a gyerek olyan csinos, mintha
+Stambulban szülték volna.
+
+Gergely egy pillantást vet körül a sátorban. Micsoda kéklő pompája ez a
+selyemnek! A földön is vastag virágos kékszőnyegek. A sátor falán kerek
+üvegetlen ablakok. Az egyiken át lehet látni a Margitszigetet. Lent a
+sátor fala mellett meg vastag ülővánkosok hevernek.
+
+A sátorban nem volt más, mint a három főur: György frater, Verbőczi meg
+Török Bálint, azután a dajka meg Gergely, akit diszes ruhája miatt talán
+a kis király apródjának vélt az ajtónálló. Aztán ott volt a két
+szultánfi, két pasa meg a tolmács.
+
+A szultán visszaadta a királyfit a dajkának, és tovább is gyönyörködve
+nézte, orcáját veregette, kenderszőke haját simogatta.
+
+– Milyen szép, milyen egészséges, – mondotta a tolmácsra pillantva.
+
+Mire a tolmács latinul szólott:
+
+– A kegyelmes szultán azt mondja, hogy a gyermek bájos, mint az
+angyalok, és egészséges, mint a legüdébb keleti rózsa.
+
+– Örülök, hogy láttam őt, – folytatta a szultán, – vigyétek vissza az
+anyjának, és mondjátok meg, hogy atyja leszek apja helyett, és hogy az
+én kardom őrködni fog rajta és országán.
+
+A tolmács forditotta:
+
+– Őfelsége úgy örül, mintha a saját gyermekét látná. Fiául fogadja őt,
+és világot uralgó hatalmának szárnyát kiterjeszti fölötte. Ezt mondjátok
+meg a királyné őfelségének, s adjátok át az ő legkegyelmesebb
+üdvözletét.
+
+A szultán egy megyszinvörös selyemerszényt vett elő a zsebéből, és
+kegyes mozdulattal a dajka kezébe csusztatta.
+
+Aztán mégegyszer megcsókolta a gyermeket, és a kezével búcsut integetve,
+a sátora belső részébe vonult.
+
+Ez jel volt arra, hogy a szultán teljesitettnek tartja a kivánságát, és
+hogy mehetnek.
+
+Mindnyájan fellélekzettek. Arcuk kipirult az örömtől. A dajka szinte
+futva vitte kifelé a gyermeket.
+
+Kiléptek a sátorból. Itt a pasák karonfogták a főurakat, és nagynyájasan
+kijelentették, hogy a szultán meg fogja őket vendégelni. A kiséret többi
+része is, amelyik visszaviszi a királyfit, forduljon meg, és jőjjön
+vissza.
+
+– Kisérd vissza a királyfit, – szólt hátra Gergelynek Török Bálint.
+
+Azzal egy pasa karján eltünt a sátorban.
+
+A nap már akkor leáldozott a budai hegyek mögött, és az égről a felhők
+tűze világitott alá.
+
+A kis királyfi megint a hintóba került. Jobb kezével pát intett a
+pasáknak és a magyar főuraknak, aztán az aranyos hintó újra megindult a
+katonák csokjasázó két során fel a budai várba.
+
+
+XXXI.
+
+Gergely a hintó mögött lovagolt.
+
+A fakezü Cecey elől ment az öregekkel, a fiatalok hátul.
+
+Gergely ott lovagolt Zoltay és Mekcsey mögött egy hízásnak indult
+vöröses szőke ifjuval, akinek még az induláskor bemutatta magát.
+
+– Fürjes bátyám, – szólt egyszer az ifjunak. Én csak most kerültem
+Budára, hát nem ismerek úgyszólván senkit.
+
+– Mire van szükséged öcsém? Szivesen adok, ha tudok.
+
+Azt hitte pénz kell a fiúnak.
+
+– Egy kis dolgom akad éjfélkor a Szent-György-téren.
+
+– Miféle? – kérdezte amaz elnevetve magát.
+
+Mert most meg azt hitte, hogy a fiúnak szerelmi találkozója lesz.
+
+Megrázta nagy vöröses szőke haját, és szinte kiáltva mondta:
+
+– No lám!
+
+– A dolog nem éppen nevetséges, felelte Gergely, de nem is valami
+komoly.
+
+– Szóval: szív.
+
+– Nem a: kard.
+
+– Csak nem verekszel tán?
+
+– Debizony.
+
+– Kivel?
+
+Gergely az előtte lovagló zöld selyematlaszba öltözött Mekcseyre
+mutatott.
+
+Erre Fürjes nagyot nézett, és elkomolyodott.
+
+– Mekcseyvel?
+
+– Vele.
+
+– Hallod ez fenegyerek ám!
+
+– Én se vagyok libapásztor!
+
+– Ez már németet is vágott!
+
+– Hát én meg majd őt vágom!
+
+– Tudsz vivni?
+
+– Hét éves koromban kezdtem.
+
+– Az már más.
+
+Azzal kinyujtotta a kezét, és megtapogatta Gergely karján az izmokat.
+
+– Nem vastag, mondotta, jobb ha megkérleled.
+
+– Én? Már hogy kérlelném meg!
+
+– Megver, – mondotta Fürjes aggodalmasan.
+
+– Hogy lehet ilyet előre tudni! – felelt hetykén Gergely.
+
+A mellét kifeszitve pillantott az előtte lovagló Mekcseyre, aztán azt
+mondta Fürjesnek:
+
+– Hát lesz tanum ugy-e bátyám?
+
+Fürjes a vállát vonogatva felelte:
+
+– Hiszen ha csak tanu kell, hát szivesen, de ha valami baj lesz…
+
+– Mi lenne?
+
+– Már akármi, de én aztán helyetted, miattad nem verekszem.
+
+A menetben mozgolódás és zúgás támadt.
+
+Értelmetlen kiáltások, paripák hánykolódása. A nyakak mintha
+megmerevedtek volna: mindenki a várra nézett.
+
+Akkor nézett fel Gergely is.
+
+Hát lám ott lengett a budai kapun három nagy lófarkas zászló. A
+templomokon, tornyokon is. A kapunál pedig alabárdos török őrség
+turbánozik a magyar helyén.
+
+– Elveszett Buda! – üvölti egy kisérteti hang.
+
+S tőle mint az átszálló széltől megborzong az egész tömeg.
+
+A fakezü Cecey az.
+
+Senkise felel. Az arcok sápadtak. És a némaságot még dermesztőbbé teszi
+egy müezzin éneke, aki a Boldogasszony temploma tornyáról messze-búgó
+hangon illalláhozza az esti imát.
+
+
+XXXII.
+
+Gergely a sereg egy részével vágtatást rohant vissza a táborba.
+
+Fel kell verni az urakat! Égbekiáltó gazság történt!
+
+A sátornál azonban a vörös sapkás bosztandsik állták utjokat.
+
+– Be kell mennünk! – kiáltotta szinte lángot okádva Mekcsey, – vagy
+küldjétek ki az urakat!
+
+A bosztandsik nem feleltek, csak tartották a dárdájokat.
+
+Gergely törökül szólott:
+
+– Török Bálint urat küldjék ki egy szóra!
+
+– Nem lehet! – felelték a bosztandsik.
+
+Gergely egyet került a lovával. Fölment a dombra a szpáhik közé, hogy
+talán innen lekanyarodva hozzájuthat a lakomázó magyar urakhoz.
+
+Egy sátor előtt magyar hang kiáltott rája:
+
+– Te vagy Gergely?
+
+Gergely megismerte Mártonfalvyt.
+
+Ott ült egy szpáhi-sátor előtt, és két törökkel sárgadinnyét evett.
+
+– Én vagyok, felelte Gergely.
+
+– Mit keresel erre?
+
+– Az uramhoz akarok jutni.
+
+– Nem férhetsz ahoz mostan! Gyere tarts velünk!
+
+Ezt mondván lekanyaritott egy szép falatot, és a bicskája hegyére tűzve,
+Gergelynek nyujtotta.
+
+Gergely a fejét rázta.
+
+– Nem kell.
+
+– No csak gyere, – szólt Martonfalvay, – ez a két török jóbarátom nekem;
+aztán majd ha meggyujtják a fáklyákat, lemegyünk mink is, és
+hozzácsatlakozunk az urunkhoz.
+
+– Dsere madsar testver! – szólt jókedvüen az egyik szpáhi, egy testes
+vállas barna ember.
+
+És husos kezével hivólag intett Gergelynek.
+
+– Nem lehet, – felelte mogorván a fiu.
+
+És tovább ment.
+
+Lekerült a sátorutcán a pattantyusok, vadászok és janicsárok közé, mig
+végre ismét a szultán sátorához jutott.
+
+A bosztandsik itt is kört áltak; innenfelől se juthatott Török
+Bálinthoz.
+
+A magyar ifjak még mindig ott vártak és kiabáltak, ahol előbb. A
+lakoma-sátorból kihangzott a török zene; pengett az érchúru kánun,
+dörgött a sok koboz, és sivalkodtak a sipok.
+
+– Gazemberek! kiáltotta Mekcsey a fogát csikorgatva.
+
+Fürjes csaknem sirt dühében:
+
+– Ha az én uram a várban marad, nem esik ez rajtunk.
+
+A barát apródja volt ő. Mindenhatónak tartotta a barátot.
+
+S hogy a zene elhallgatott, mindnyájan kiáltoztak:
+
+– Urak odabent! Gyertek ki uraink! A török megszállta a várat.
+
+Azonban senkise jött elő. Az ég felhős volt. Egyszer csak megindult az
+eső, és esett körűlbelöl félóráig. Akkor elállott. Az égen úgy siettek a
+fekete felhők kelet felé, mint a menekülő hadak. De a hűs tiszta levegő
+jólesett a forró poros nap után.
+
+Végre az urak éjfél felé előjöttek. Csoportosan tolongtak ki a sátor
+kapuján. A táborban hosszú fáklyás-sor kanyarodott fel Buda kapujáig, s
+a levegőt a keleti fáklyák füstje tette illatossá.
+
+Már akkor Martonfalvay is ott volt, s a bosztandsik összebocsátották a
+külső urakat a belsőkkel.
+
+Martonfalvay a lován ülve kiáltotta elő a lovászokat, s az urak
+egyenkint ültek fel a lovakra.
+
+A fáklyák fényénél lehetett látni, mint válnak a piros arcok halaványnyá
+a rettenetes hir hallatára.
+
+A barát úgy kiválott a fehérségével közülök, mint valami kisértet.
+
+– Ne sirj! – mondotta a mellette lovagló Fürjesnek. Nem illik a könny
+férfi szemébe!
+
+Egyenkint páronkint hármankint robogtak el a fáklyások utcáján az urak
+fel Budavárnak.
+
+Gergely még mindig nem látta Bálint urat.
+
+Martonfalvay ott állt mellette, és szintén aggodalmas arccal nézett a
+sátor kapujára, amelyből vöröses fény omlott ki az éjszakába.
+
+Az utolsó úr, aki előjött, Podmaniczky volt. Ez tántorogva jött ki két
+török tiszt karján. Ugy kellett fölemelni a lovára.
+
+Azután még egynehány tarkabarka szerecsen jött elő: a szolgák.
+
+Azután senki.
+
+A sátor kárpitja lehullt, és eltakarta a sátor világosságát is.
+
+– Hát ti ketten mit vártok? – kérdezte egy strucctollas nagyhasu török.
+
+– Az urunkat, Török Bálintot.
+
+– Hát nem ment még el?
+
+– Nem.
+
+– Akkor ő az, akivel a kegyelmes padisah beszél.
+
+– Megvárjuk, – szólott Martonfalvay.
+
+A török vállat vont és elment.
+
+– Én nem várhatom meg, – szólt Gergely nyugtalanul, – nekem éjfélkor
+fent kell lennem.
+
+– Hát csak eredj öcsém, – felelte Martonfalvay, – aztán ha valami
+törököt találsz az ágyamban, hát csak vesd ki belőle.
+
+Tréfának mondta, de Gergely nem nevetett. Kezet nyujtott
+Martonfalvaynak, és vágtatást ment fel Buda várába.
+
+
+XXXIII.
+
+A hold már akkor ujra kisütött, és megvilágitotta a budai utat.
+
+A kapun álló lándsás törökök rá se néztek. Még most jöhetett, mehetett
+az egyes ember szabadon. Ki tudja holnap nem rekesztik-e ki a magyart
+végképpen a várból?
+
+A ló menése csattogásra vált a kövezeten. Gergely a házak előtt is
+lándsás janicsárokat látott. Minden ház előtt egy janicsár. Minden
+tornyon egy félholdas lófark. Csak a Boldogasszony templomán áll még az
+aranyos kereszt.
+
+Gergely a Szent-György-térre ért. Nagy bámulatára nem látott ott senkit.
+
+Körüllovagolta a kútmedencét, az ágyukat. Senki, senki.
+
+Ekkor leszállt, és hozzákötötte a lovát egy ágyunak a kerekéhez.
+
+– Mit csinálsz itt? – kiáltott rája egy török.
+
+– Várok, felelte Gergely törökül. Csak nem félsz tán, hogy elviszem az
+ágyut?
+
+– Nono, – szólt a topcsi barátságosan. Hát török vagy te?
+
+– Nem én.
+
+– Hát akkor menj haza.
+
+– De nekem itt ma becsületbeli ügyem van. Légy kérlek türelemmel.
+
+A török ekkor a fiunak szegezte a dárdáját:
+
+– Menj!
+
+Gergely eloldozta a lovát és ráült.
+
+A fehérvári kapu felől gyalog és futva jött valaki.
+
+Gergely megismerte Fürjest, akinek szőkesége szinte világitott az
+éjszakában.
+
+Eléje ment.
+
+– Mekcsey a Bálint úr házában van, – szólott Fürjes lelkendezve. Jer,
+mert az utcán nem engednek beszélni a janicsárok.
+
+Gergely leszállott a lováról, és gyalog ment tovább Fürjessel.
+
+– Hogyan történt ez a gazság? – kérdezte Gergely.
+
+Fürjes vállat vont:
+
+– A lehető legegyszerübben. Mig a kiskirálylyal lent voltunk a táborban,
+a janicsárság bejött a kapun, mintha az épületeket akarná megnézni.
+Jöttek mentek, bámultak. De mindig többen. Mikor már minden utca tele
+volt, egy kürtszóra előrántották a fegyverüket, és mindenkit bekergettek
+a házakba.
+
+– Gyalázatos módja a várfoglalásnak, – szólt Gergely keserűn.
+
+A palota ablakai nyitva voltak. Az egyik emeleti ablakban két fej
+látszott.
+
+A kapu előtt épp akkor váltakoztak az őrök, s a kapu alját egy
+nagytermetű janicsár állotta el.
+
+– Mit akartok? – kérdezte félvállról.
+
+– Idevalók vagyunk, – felelte Gergely szárazon.
+
+– Most kaptam a parancsot, szólt a török, hogy: ki akárki, be senki!
+
+– Én a Török Bálint házanépe vagyok, – szólt Gergely hevesen.
+
+– Menj haza fiam, – szólt lenézően a török, – Szigetvárra.
+
+– Ereszsz be! – kiáltott Gergely dühösen, a kardjára csapva.
+
+A török kihúzta a kardját.
+
+– Takarodsz!
+
+Gergely elbocsátotta a ló kantárát, és szintén kardot rántott. Talán
+abban bizott, hogy nincs egyedűl. Az óriás török egyet mozdult, és a
+kardját felvillantva, Gergely fejének csapott.
+
+Gergely felfogta a vágást, s a kardja szikrát vetett a félhomályban.
+Ugyanebben a pillanatban macskaügyesen előre szökkent s visszacsapott. A
+vágás a töröknek a nyakát találta.
+
+– Allah! – bődült fel a török.
+
+A falnak tántorodott, de úgy hogy ropogva hullt a háta alól a vakolat.
+
+Az emeletről kiáltás hangzott alá:
+
+– Szurd!
+
+Gergely markolatig döfte a kardját a török mellébe.
+
+Bámulva nézett az óriásra, mikor látta, hogy az elejti a kardját, és
+zsákként dől el a fal mellett.
+
+Gergely körülnézett. Fürjest kereste. Az sebesen futott a királyi palota
+felé.
+
+Helyette három nagysüvegü janicsár közelitett dühös rohanással és
+szitkozódva. A fiu látta, hogy nincs veszteni való ideje. A kapura
+ugrott és benyitotta. Azután gyorsan elreteszelte belőlről.
+
+Az esettől felizgatva remegő lábakkal tett egynehány lépést, azután hogy
+valaki dübörögve jött belülről a falépcsőn, leült a kapuboltozat alatt
+levő tölgyfapadra, és a homlokát törölgette.
+
+Zoltay jött. Kivont kard volt a kezében. Nyomában Mekcsey. Az is kardot
+tartott. A kapualjban levő lámpás mind a kettőnek megdöbbent arcát
+világitotta meg, mikor őt meglátták.
+
+– Itt vagy már? – kiáltott Zoltay. Nem esett bajod?
+
+Gergely a fejével intett, hogy nem.
+
+– Leszurtad a törököt?
+
+Gergely a fejével intett, hogy igen.
+
+– Gyere a szivemre, te kis hős! – kiáltotta Zoltay lelkesen.
+
+És összeölelgette a tizenöt-esztendős fiut, aki az imént tette le a
+vitézség próbáját.
+
+A kapun dörömböztek.
+
+– Menekülnünk kell, – szólt Mekcsey, – a janicsárok összefutottak. Hanem
+előbb kezet fiú! Ne haragudj rám, hogy megbántottalak.
+
+Gergely kezet nyujtott. Kábult volt. Azt se tudta mi történik vele.
+Szótlanul engedte magát tova hurcolni, csak akkor ocsudott fel, mikor a
+két ifjú lepedőkből kötelet csavart össze. Mekcsey felszólitotta, hogy
+ereszkedjék le elsőnek az ablakon.
+
+Gergely lenézett.
+
+Lent egy emeletnyi mélységben a királyi konyhakertet látta maga alatt.
+
+
+XXXIV.
+
+Másnap ismét megjelent Ali aga a királynénál, és igy szólt:
+
+– A kegyelmes padisah jónak látja, hogy török katonaságot tegyen Buda
+várába, amíg fiad föl nem nevekedik. A gyermek nem képes Buda várát
+fentartani, a kegyelmes padisah meg nem járhat minduntalan ide két-három
+hónapi távolságból. Addig az ideig elég lesz nektek felség Erdélyország,
+meg az ezüst és aranybányák, meg a sóbányák, amelyek ott és ahoz közel
+vannak.
+
+A királyné már akkor minden roszra el volt készülve. Megvető nyugalommal
+hallgatta a követet. Ez folytatta:
+
+– A kegyelmes padisah tehát oltalma alá veszi Buda várát és
+Magyarországot; s néhány nap mulva irásban adja át császári igéretét,
+hogy téged és fiadat meg fog védeni; s mihelyt a gyermek nagykoru lesz,
+Budát és az országot visszaadja.
+
+Az urak mind jelenvoltak Török Bálint és Podmaniczky kivételével. A
+barát a szokottnál is szintelenebb volt. A fehér kámzsával szinte
+egybefolyt az arca.
+
+A követ folytatta:
+
+– Budavár a Duna és Tisza vidékével együtt tehát a felséges padisah
+oltalma alá kerül, felségtek pedig Lippára költöznek, és onnan
+kormányozzák Erdélyt és a Tiszán tuli országrészt. Budán két kormányzó
+lészen: egy török és egy magyar. Ez utóbbi méltóságra a kegyelmes úr
+Verbőcy István őnagyságát fogja kinevezni, s birája és kormányzója lesz
+ő a tartomány magyar lakosainak.
+
+Az urak a trón körül mind csüggedt arccal, leírhatatlan szomorúságban
+állottak.
+
+Mikor a követ elment, egy percnyi csend maradt utána a teremben.
+
+Akkor a királyné fölemelte a fejét és rájok nézett.
+
+Verbőcy sirva fakadt.
+
+A királyné arcán is könycsepp gördült végig. Letörölte és rekedten
+szólott:
+
+– Hol van Podmanicky?
+
+– Elment, – felelte Petrovich.
+
+– Bucsúzás nélkül?
+
+– Sváb kapásnak öltözve szökött meg ma hajnalban.
+
+– Bálint még mindig nem jött haza?
+
+– Nem.
+
+
+XXXV.
+
+A következő napon a törökök kidobálták a Boldogasszony templomából a
+harangokat. Az oltárképet leszaggatták; Szent István király állószobrát
+összedöntötték; az aranyozott és képekkel ékesitett oltárokat kiszórták
+a templom elé, s kiszórták a márványból és fából faragott
+angyal-szobrokat és a misekönyveket is. Az orgona is elpusztult. A
+cinsípokat két szekér vitte le a tábori golyóöntőknek; az ezüst sípokat
+és remek művű arany és ezüst gyertyatartókat, oltárszőnyegeket és
+oltárteritőket, miseruhákat három másik szekér vitte le a szultán
+kincstartójának. A templom gyönyörű falfestményeit bemeszelték. A
+toronyról leütötték a keresztet, s egy nagy aranyozott réz félholdat
+vontak és tűztek a helyére.
+
+Szeptember 2-án fellovagolt a szultán a pasák kiséretében a várba. A két
+fia is vele volt.
+
+A Szombati-kapuban díszbeöltözve várták az összes agák és
+trombita-harsogás között kisérték a templomba.
+
+A szultán leborulva adott itt hálát a törökök istenének.
+
+
+XXXVI.
+
+September 4-én negyven ökrös szekér kanyarodott le a királyi várból a
+dunai hajóhidra.
+
+A királyné hurcolkodott.
+
+A palota udvarán ott álltak már a hintók is, s körülötte
+összesereglettek a főurak. Mindnyájan elkisérték, csak Verbőcy maradt
+itt s vele az ő kedves katonája: Mekcsey.
+
+Gergely is ott állt az urak mögött, s egyszer csak megpillantotta
+Fürjest.
+
+– No Gergely, – mondotta az leereszkedőn, – hát te nem jössz velünk?
+
+– Semmi _te_, – felelte Gergely megvetőn, – nyulaknak öcscse nem vagyok.
+
+A szőke legény megrándult, de aztán hogy Mekcseynek a szúró tekintetével
+is találkozott, hallatlanná tette a sérelmet.
+
+Az öreg Cecey is ott volt lóháton az urak sorában.
+
+Gergely rátette a kezét a nyeregkápára:
+
+– Apám.
+
+– Jónapot, fiam.
+
+– Kegyelmed is elmegy?
+
+– Csak Hatvanig.
+
+– Éva is?
+
+– Őt is magával viszi a királyné. Menj föl ma ebédre az asszonyhoz és
+vigasztald.
+
+– Mért eresztik el Évát?
+
+– Verbőcy mondta, hogy ereszszük el. A jövő évben, ne félj,
+visszajönnek!
+
+Nem beszéltek többet. A testőrök megjelenése jelezte, hogy jön a
+királyné.
+
+Jött. Gyászruhába volt öltözve. Asszonyai között ott volt a kis Éva is.
+
+Könnyü, diószinü csuklyás selyem utiköpönyeg borult a vállára, de a
+csuklyát még nem vonta föl. Körülnézegetett, mintha keresne valakit.
+
+Gergely átfurakodott az urak lovai között, és mellette termett.
+
+– Te nem jösz velünk?
+
+– Mennék, – felelte búsan Gergely, – de az uram még nem jött haza.
+
+– Utánunk jöttök?
+
+– Nem tudom.
+
+Erre a válaszra a leányka arca is elborult.
+
+– Ha nem jöttök utánunk, mikor látlak?
+
+– Nem tudom.
+
+Ekkor a fiu szeme megtelt egy könnycseppel.
+
+A királyné már beült a nagy-terjedelmü födeles, ablakos bőrhintóba.
+
+Vica a kezét nyujtotta Gergelynek:
+
+– Ugye, nem felejtesz el engem?
+
+Gergely azt akarta mondani: Nem, Vica, nem, még a másvilágon se!
+
+De hogy nem tudott szólani, csak a fejét rázta.
+
+
+XXXVII.
+
+Tiz nap mulva a szultán is útrakelt.
+
+Török Bálintot magával vitte rabláncon.
+
+Vége a második résznek.
+
+
+
+
+HARMADIK RÉSZ.  A RAB-OROSZLÁN.
+
+
+I.
+
+Egy lovas állt a Berettyó partján, kék-köpönyeges, vörös-süveges,
+király-katonája.
+
+Egyet intett a partról a süvegével, s átkiáltott a füzfabokrokon:
+
+– Hahó! itt a viz!
+
+Azzal leléptetett a napfénytől meleg, süppedékes parton a buján sárgálló
+gólyavirág közé.
+
+A ló térdig ment a vizbe, s lenyujtotta a nyakát, hogy igyék.
+
+Azonban nem ivott.
+
+Ahogy visszaemelte a fejét, orrából szájából csurgott a viz. Visszafujta
+és a fejét rázta.
+
+– Mi lelte ezt a lovat? – dünnyögött a vitéz. Hát mért nem iszol ebadta
+Tatárja?
+
+A ló megint lenyujtotta a fejét, megint kirázta a vizet orrából,
+szájából.
+
+A mezőn át ekkor még tizennyolc különféle öltözetü magyar lovas érkezett
+oda s köztük egy szálas, sovány ember, akinek sastoll volt a süvegébe
+tűzve s köpönyeg helyett meggyszinű posztómente takarta a vállát.
+
+– Hadnagy uram, – szólt föl a vitéz a vizből, – nem értem, mi a baja
+ennek a lónak: nem iszik!
+
+A sastollas ember beugratott a vizbe, és figyelmesen nézett a
+hullámokra.
+
+– Véres a viz, – mondta a fejét fölemelve.
+
+A part köröskörül fűzfabokorral volt besűrűzve. A bokrok barkától
+sárgállottak; a föld kék az ibolyától. A tavasz édes illatát köténynyel
+hordta innen a délutáni szellő.
+
+A hadnagy egynehány lépést ment fölfelé a vizben.
+
+A parton egy ingre vetkőzött embert találtak, amint egy fűzfatörzsökön
+ült, és a fejét mosta a patakban.
+
+A dolmánya, két sárga csizmája, süvege, kardja mellette hevert a gyepen.
+
+Hát ettől a mosdástól vált véressé a Berettyó vize.
+
+– Ki vagy te öcsém? – kérdezte a hadnagy.
+
+Az ember fölemelte az arcát. Husz huszonkét éves barna ifju volt. A vér
+a félarcán sűrűn gyöngyözött.
+
+– Ki vagy öcsém? – ismételte a hadnagy.
+
+Az ifju kedvetlenül felelte:
+
+– Mekcsey István vagyok.
+
+– Én meg Dobó István, – mondotta a hadnagy. Hát mi bajod öcsém?
+
+– Megvágott egy török, – felelte az, a tenyerét a fejére tapasztva.
+
+– Török, – szólt Dobó megvillanó szemmel. A pogány mindenit annak a
+töröknek, nem lehet még messze. Hányan vannak? Hé fiuk! Kardra!
+
+Azzal kiugratott a vizből.
+
+– Ne fáradjanak, – szólt Mekcsey, – azt már nem ütik agyon.
+
+– Dehogynem a pogány tagadóját! Nem lehet még messze!
+
+– Itt van mögöttem – mondotta Mekcsey; – én már agyonvágtam.
+
+– Hol?
+
+– Itt van a füzesben mintegy ötven lépésnyire.
+
+Dobó leszólitotta a lóról a fegyverhordozóját:
+
+– Vedd elő a tarisznyát, – mondotta neki, – és lásd el az urfit
+tépéssel, kötéssel.
+
+– Amoda feljebb vannak még, – szólt Mekcsey a tenyerét a fejére
+tapasztva.
+
+– Törökök?
+
+– Nem: egy öregúr meg a felesége.
+
+Aztán megint lehajolt, hogy a fejét mossa.
+
+Dobó a vizparton felszöktette a paripáját, s nehány lépésre egy másik
+embert talált.
+
+Ez is ingre vetkezve ült a patak partján. Ősz öreg ember volt. Egy kövér
+öreg asszony mosta sirva a fejét.
+
+– Adjon isten! – kiáltotta Dobó. Nagy-e a seb?
+
+Az öreg fölnézett, és vigan felelte:
+
+– Nem tud a török nagy sebet adni!
+
+Akkor látta Dobó, hogy az öregnek csak fél keze van.
+
+– Ejnye de ismerős! – mondotta a lováról leszállva.
+
+Az öreg ujból fölnézett:
+
+– Lehet, – mondotta, – hogy ismersz, én ugyan soh’se láttalak.
+
+– Dobó István vagyok.
+
+– Dobó? – szólt az öreg egy percig tünődve.
+
+Azután fölemelkedett és fölkiáltott:
+
+– Nini! Te vagy az Pista öcsém! Hát hogyne ismernél! Voltál is nálam, az
+öreg Ceceynél.
+
+S itt a két ember melegen kezet fogott.
+
+– Hát mi volt itt bátyám? Hogy kerülnek ide a pusztába?
+
+– Ej, szól az öreg újból átadva a fejét a feleségének, a kutya pogány
+megtámadta a kocsimat. Még az volt a szerencsém, hogy az az ifju éppen
+akkor ért utól bennünket, mikor a pogány nekünk esett. No derék legény!
+Úgy vágta a törököt, csakúgy dőltek tőle. De magam is közibök csapkodtam
+ám a kocsiról.
+
+– Hányan voltak?
+
+– Tizen a kutyák, hogy a gyehenna emészsze meg őket! Még szerencse, hogy
+meg nem birtak. Van vagy négyszáz arany nálam, ha nem több.
+
+S rácsörditett egyet az oldalára.
+
+– Nem halt meg az ifju? – kérdezte az asszony.
+
+– Nem egy cseppet se, – felelte Dobó. – Amoda alább mosakodik az is.
+
+Ezt mondva, a közelben pirosló török halottra pillantott.
+
+– Megnézem már, – mondotta – miféle néppel volt dolguk?
+
+És benyargalászta a patak és út mellékét.
+
+A füzesben hét holttestet talált: két magyart és öt törököt, az úton meg
+egy háromlovas hintószekeret, amely bele volt dőlve az árokba. Egy
+fiatal kocsisgyerek a ládák összerakásán fáradozott.
+
+– Ne vesződj öcsém, – mondotta neki, – mindjárt kapsz segitséget.
+
+Azzal visszatért Mekcseyhez.
+
+– Nem egy török van itt öcsém, – mondotta neki – hanem öt. Szép vágások!
+Becsületedre válik!
+
+– Még egynek kell lenni, – felelte Mekcsey. – Az talán a vizben van. Az
+én katonáimat megtalálta-e?
+
+– Meg szegényeket, – felelte Dobó. – Az egyiknek kétfelé esett a feje.
+
+– Csak hárman voltunk.
+
+– És a török?
+
+– Tizen voltak.
+
+– Négy elfutott?
+
+– El.
+
+– Igy szokott a török, – felelte Dobó nevetve.
+
+Azzal leszállott a lováról, és megnézte az ifjú fejsebét.
+
+– A vágás hosszú, de nem mély, – szólt a sebet összenyomva.
+
+Maga rakott rá tépést, és maga kötötte be szorosan egy
+gyolcsfoszlánynyal.
+
+És eközben beszélgettek:
+
+– Hát hova mégy öcsém?
+
+– Debrecenbe.
+
+– Csak nem Törökékhez tán?
+
+– De éppen oda.
+
+– Ejnye öcsém, van ott nekem egy kedves emberem: Bornemissza Gergely.
+Gyerek lehet még. Ismered?
+
+– Éppen azért megyek. Levelet irt, hogy szeretne hozzám jönni a hadba.
+
+– Már akkora a fiu?
+
+– Tizennyolc éves.
+
+– Persze a Bálint úr népe elszéledt.
+
+– Biz azokat szétfújta a szél, mióta az úr nincs idehaza.
+
+– Tinódy is elment?
+
+– Ide-oda csavarog. De lehet, hogy most az is Debrecenben van.
+
+– Hát tisztelem, csókolom azt is, meg a két Török fiut.
+
+Mig igy beszélgettek, Dobó feltürte a zekéje ujját, és rongyot vett a
+kezébe. Az arcát, kezét mosta meg Mekcseynek, mig egy katona a ruháiról
+tisztogatta le a vérfoltokat.
+
+– Az öreg ott van? – kérdezte Mekcsey, Ceceyék felé intve.
+
+– Ott. Nincs nagy baja. Nem vagy éhes, öcsém? – Nem, csak szomjazom.
+
+Dobó a kulacsért intett, a többi katonát meg elküldte a hintó
+rendbeszedésére.
+
+Aztán Ceceyékhez mentek, akiket már a hintó mellett a gyepen találtak.
+
+Az öreg is ivott, és egy pulykacombot tartott a kezében.
+
+– Tartsatok velünk! – kiáltotta vigan. – Csakhogy nem esett bajod,
+öcsém!
+
+A katonák összeszedték a zsákmányt: öt török lovat, ugyanannyi
+köpönyeget és mindenféle török fegyvert.
+
+Mekcsey egy pillantást vetett a lovakra, azután a földön heverő
+fegyverekre mutatott.
+
+– Válaszszon bátyám, – szólt Ceceynek. – A zsákmány közös.
+
+– Kell is nekem, – felelte az öreg nevetve. – Van énnekem elég lovam,
+elég fegyverem.
+
+– Hát akkor Dobó bátyámat kinálom meg egy fegyverrel.
+
+– Köszönöm, – felelte Dobó. – Már hogy választanék. Nem harcoltam érte,
+nincsen jussom hozzá.
+
+– De csak válaszszon.
+
+Dobó a fejét rázta.
+
+– A zsákmány a tied az utolsó gombig. Ajándékot meg hogy fogadnék el
+tőled?
+
+– Nem adom ingyen.
+
+– Az már más, – szólt Dobó vágyó pillantást vetve egy remek művü kardra.
+– Hát mi az ára?
+
+– Az, hogy ha várkapitány lesz kegyelmed, hát engem szólit magához, ha
+szorul a csizma.
+
+Dobó elnevette magát.
+
+– Igy nem veszünk.
+
+– Hát más árt szabok: jőjjön el velem Debrecenbe.
+
+– Az se lehet öcsém. Én királyi biztos vagyok most. Bitang birtokokon
+szedem a tizedet.
+
+– Hát válaszszon úgy, hogy ajándékozzon meg cserébe a barátságával.
+
+– Az már úgyis a tiéd. Hanem hogy meg ne haragudjál rám, elfogadok
+egyet, a jövendő ismeretségünk fejében.
+
+És a kardokat vizsgálva folytatta:
+
+– Ezek úri törökök voltak. Az egyik bég. Vajjon hova valók?
+
+– Azt hiszem, fejérváriak.
+
+Dobó fölvette a kardokat. Az egyik bársonytokos türkiszes volt; a
+markolata aranyozott kigyófej; a kigyófej két szeme két gyémánt.
+
+– No ez a tied öcsém, ezt nem választom, mert ez vagyont ér.
+
+Két kevésbé diszes, török pengéjü kard volt még ottan. Dobó fölvette az
+egyiket, s karikába hajtotta a pengéjét.
+
+– Ez aztán acél! – mondotta jókedvvel. – Hát ezt, ha nekem adod,
+megköszönöm.
+
+– Szivesen, – felelte Mekcsey.
+
+– De mármost, ha ezt nekem adod, tedd meg azt a szivességet, hogy vidd
+el magaddal Debrecenbe, és ha ott van Tinódy, mondd meg neki, hogy irjon
+rá valami igét. Amit akar. Van ott aranyműves, aki beleégeti a pengébe.
+
+– Szivesen, – felelte Mekcsey. – Magam is iratok vele erre a kigyós
+kardra.
+
+Egyet suhintott a görbe karddal, és felkötötte a másik mellé a jobb
+oldalára.
+
+– Találtatok-e pénzt a török tisztnél? – kérdezte a Dobó katonáit.
+
+– Még nem motoztuk meg.
+
+– Hát motozzátok meg.
+
+A legény néhány perc mulva magával hozta az egész törököt. Csak úgy a
+gallérjánál fogva húzta oda a gyepen.
+
+Ott motozta meg.
+
+A vörös-bársony bugyogón nem volt zseb, hanem az övében találtak egy
+zacskó aranyat, meg mindenféle ezüstpénzt.
+
+– Ez jó lesz költségre, – szólt derülten Mekcsey. – Katona embernél
+mindig elkél.
+
+Még egy rubintos turbánforgó volt ott, meg egy aranylánc. Ezt a bég az
+ingen belül viselte, s kókuszforgácsra csavart pergamen talizmánt
+hordott rajta.
+
+Mekcsey a tenyerére tette a két aranymarhát és odakinálta Ceceynek:
+
+– Ebből már kell választania bátyám uram.
+
+– Tedd el öcsém azt is, – szólt az öreg a kezével legyintve. – Csak nem
+tüzök forgót vén létemre!
+
+– Vigyük el a lányunknak azt a láncot, – szólalt meg az asszony. – Van
+egy szép kisasszony-lányunk, – mondotta magyarázón, – a királyné
+udvarában.
+
+– Gyertek el öcsém a lakodalomba! – rikoltotta Cecey a lábát rázva. –
+Még egyszer kitáncolom magamat, mielőtt meghalnék.
+
+– Ki veszi el? – kérdezte Mekcsey a láncot az asszony tenyerébe
+eresztve.
+
+– A királyné hadnagya. Fürjes Ádám. Ismerik talán?
+
+Mekcsey nemet intett.
+
+– Derék ifjú, – mondotta az asszony. – A királyné házasitja ki a
+leányomat.
+
+– Isten éltesse őket, – mondotta Dobó.
+
+Mekcsey[1] a katonákhoz fordult és a ruhákat meg a disztelen fegyvereket
+nekik ajándékozta.
+
+– Hát Dobó bátyám, – mondotta most már víg arccal, – csakugyan nem jöhet
+Debrecenbe?
+
+– Ha egy kis érkezésem szakadna, bizony örömest elmennék. Majd meglátom
+egy hét mulva. Ez a tizedszedés, – szólt a fejét rázva, – minden napomat
+gonddá teszi.
+
+– Nehéz munka.
+
+– Bizony nehéz ebben a fölfordult világban, mikor mindenki a máséban
+akar szüretelni.
+
+Dobó szolgája odahozta a Mekcsey köpönyegét és süvegét. Biz az mind a
+kettő kiment a formájából.
+
+Mekcsey boszankodva forgatta a kezében a süvegét. Végig volt hasitva.
+
+– Sohse boszankodjál, – szólt Cecey. – Ha nem volna meghasítva, nem
+férne most a fejedre.
+
+A ruhák még vizesek voltak, no de estig majd megszáritja a nap, meg a
+szellő.
+
+– Hát én most nem megyek el – mondotta Dobó, – hanem a katonáimból
+válaszsz egypárt, hogy elkisérjenek.
+
+– Nem tudom, együtt megyünk-e, – kérdezte Mekcsey Ceceyékhez fordulva. –
+Együtt megyünk tán?
+
+– Hova? – szólt az öreg.
+
+– Debrecenbe.
+
+– Együtt.
+
+– No Akkor három katonát elfogadunk a hadnagy urtól.
+
+– Amennyit akarsz, – felelte Dobó szivesen.
+
+Mig az öreg házaspár uzsonnázott, ők ketten bejárták a holtakat. A
+holtak közt egy harminc éves forma nagytestü török kezét-lábát szétvetve
+hanyatt feküdt. Kék posztó-bugyogó volt rajta. A szemén érte a vágás.
+
+– Ezt ismertem, – mondotta Dobó. Azt hiszem, egyszer verekedtem is vele.
+
+A két magyar katona csunyán össze volt szabdalva; az egyiknek letakarták
+a fejét kendővel.
+
+A törököket gyomron szúrták, és belevetették a Dobó katonái a
+Berettyóba, a magyaroknak meg sirt ástak a parton egy vén fűzfa tövében,
+és kardostól belefektették őket.
+
+Szemfödőül rájuk teritették a köpönyegüket.
+
+
+II.
+
+Konstantinápoly déli sarkán egy régi vár áll. Falai magasak. Belül két
+köpcös torony, ilyenforma rendben:
+
+[Illustration]
+
+A vár falát felében a Márványtenger mossa, felében faházak környezik.
+
+Ez a hires Jedikula, magyarul Héttorony. A hét toronyba van betömve a
+szultánnak minden kincse.
+
+A középső kettőben az arany és gyöngyös ékszerek. A tenger felől
+levőkben az ostromszerek, kézi fegyverek és ezüst kincsek. A másik
+kettőben a régi fegyverek és a régi okmányok, iratok, könyvek.
+
+Itt e hét torony között őrzik a fejedelmi rabokat is. Mindeniket
+másképpen. Némelyiket láncon és sötét kőlyukban, másikat olyan
+kényelemben, mintha otthon volna: járni engedik egész nap a várkertben,
+a zöldséges kertben, a tornyok erkélyén, a fürdőben; szolgát tarthat
+hármat is; leveleket irhat, látogatókat fogadhat, muzsikálhat, ehetik,
+ihatik, csak éppen ki nem mehet.
+
+*
+
+Egy tavaszi napon két ősz ember ült a Jedikula kertjében egy padon. Mind
+a kettőnek könnyűfajta bilincs kigyózta körül a lábát.
+
+Az egyik előrehajolva a térdén könyökölt; a másik a pad karján
+széjjelvetett kézzel hátratámaszkodott, s a felhőket nézte.
+
+Ez, aki az eget nézte, őszebb volt, mint a másik. Szakálla a melle
+közepéig ért, a haja meg fehér sörényként lengte körül a fejét.
+
+Mind a kettőn magyar ruha. Haj, a magyar ruha sok rabon kopott itten.
+
+Ültek szótlanul.
+
+A tavaszi nap langyos melegséggel öntötte el a kertet. A ciprusok és a
+babérfák között virágzott már a liliom, tulipán, a pünkösdi rózsa. Fejük
+fölött egy vén pizáng öles levelei itták a napsugarat.
+
+A felhőket néző ember leemelte izmos karját a padról, és keresztbe
+fonta. Eközben a társára tekintett és igy szólt:
+
+– Min gondolkozol Majlád barátom?
+
+– Egy diófámon, – felelt az előrehajló. Fogarason van egy vén diófám.
+
+A két ember megint hallgatott, aztán egynehány perc mulva Majlád szólalt
+meg:
+
+– A külső ágai elfagytak. Kihajtott-e? Ezen tünődöm.
+
+– Kihajtott bizonyosan.
+
+Megint hallgattak egyet, aztán Majlád szólalt meg ismét:
+
+– Hát te Bálint, min gondolkozol?
+
+– Azon, – feleli búsan Török Bálint, hogy a kapi aga épp olyan gazember,
+mint a többi.
+
+– Ezen én sohse kételkedtem.
+
+– Azt mondták, hogy ravasz. Harmincezer aranyat küldött neki a
+feleségem, hogy ravaszkodja le ezt a láncot a lábamról. Ennek már három
+hónapja.
+
+Megint hallgattak egyet. Majlád lenyult egy pitypangért, amely
+kisárgállott a fű közül. Leszakitotta. Egy darabig morzsolgatta a
+kezében, aztán lehullatta a földre. És megint megszólalt:
+
+– Az éjjel arra gondoltam, hogy én még mindig nem tudom, miért ejtettek
+téged rabul?
+
+– Azt jóformán magam se tudom.
+
+– Te elvégre is megvoltál a magad fészkén: rólad nem mondhatták, hogy
+királyságra vagy fejedelemségre áhitozol.
+
+– Magam is sokszor tépelődtem ezen. A töröknek nem kell ugyan valami
+nagy ok, hanem hogy mégis a sok közül mi ártott nekem leginkább, azt
+magam is szeretném tudni.
+
+Az udvaron egy csapat kapudsi ment át dobszóval, azután ismét magukra
+maradtak.
+
+Bálint folytatta:
+
+– Azt gondolom mégis az az éjjeli beszélgetés volt a fő ok. A szultán
+azt kérdezte tőlem, hogy miért jelentettem meg a németnek az ő
+jövetelét. A németnek? – kérdeztem csodálkozva. Nem a németnek
+jelentettem én meg, hanem Perényinek. Az egy-kutya, – felelte a szultán;
+– Perényi a némettel tartott. És akkor a szultán dühösen szólt rám: Ha
+nem értesitetted volna őket, itt leptük volna a német tábort: minden
+urat elfogtunk volna és összetörtem volna Ferdinánd minden erejét. Hogy
+igy kiabált rám a ronda török, bennem is megmozdult a vér. Én tudod
+mindig úr voltam egész életemben és igy nem szoktam ahoz, hogy egyik
+gondolatomat a másikkal takargassam.
+
+– Neki ágaskodtál?
+
+– Nem voltam goromba, csak megmondtam neki, hogy éppen azért
+értesitettem őket a szultán jöveteléről, mert kimélni akartam a német
+táborban levő magyarokat.
+
+– Ez nagy hiba volt.
+
+– Még akkor szabad voltam.
+
+– Hát aztán mit szólt?
+
+– Semmit. Fel és alá járt előttem, aztán a basának azt mondta, hogy
+adjanak nekem egy jó sátort, ahol meghálhassak, mert holnap is beszélni
+akar velem.
+
+– És beszélt veled?
+
+– Soha többé. Egy nagy sátort adtak, de ki nem eresztettek. Ahányszor ki
+akartam lépni, tiz dárda állt a mellemnek.
+
+– És mikor vertek rád láncot?
+
+– Csak akkor, mikor visszafelé indult a szultán.
+
+– Nekem azonnal láncot tettek a lábamra, mikor elfogtak, és dühömben ugy
+sirtam, mint a gyermek.
+
+– Én nem tudok sirni. Nincsenek könnyeim. Nem sirtam soha, még az apám
+halálán se.
+
+– A gyermekeidet se sirattad?
+
+– Nem, – felelte elsápadva Török Bálint, – de valahányszor eszembe
+jutnak, ugy érzem, mintha kardot szurnának a mellembe.
+
+És fájdalmas sóhajtással tette a tenyerébe a homlokát.
+
+– Egy rab jut sokszor az eszembe, szólt bús elmélázással. Egy sovány
+rossz török, akit a Duna partján ejtettem fogságba. Évekig ott tartottam
+a várban. Az egyszer engem szemtől szembe megátkozott.
+
+Nem beszéltek többet.
+
+A távolból trombita-zene hangzott föl.
+
+Néha arra figyeltek, aztán megint elmélyedtek a gondolataikba.
+
+Mikor a nap már megvörösitette a felhőket, a várnagy végigment a kerten,
+és a rabok elé érve odaszólt nekik ugy oldalvást:
+
+– Uraim, kaput zárunk.
+
+Napnyugta előtt fél órával szokták a kaput bezárni, s akkor minden
+rabnak a maga szobájában volt a helye.
+
+Majlád utána szólt:
+
+– Kapudsi efendi, mi van ma, hogy úgy trombitálnak?
+
+– Tulipán ünnep, – felelte a várnagy. A szerájban az éjjel nem alszanak.
+
+Azzal odább lépett.
+
+A rabok tudták már mi az. Tavaly tavaszszal is volt ilyen ünnnep.
+Ilyenkor a szultán minden asszonya ott van a kertben.
+
+A szultán női sátorokat állíttat fel a tulipán-ágyak körül, és ezekben
+az alsó rangú háremi nőkkel mindenféle csecsebecsét, gyöngyöket,
+selyemszöveteket, keztyűt, harisnyát, cipőt, fátyolt és más efféléket
+árultat.
+
+Az ő egynehány száz asszonya sohase mehet ki a bazárba, hát esztendőben
+egyszer itt örülnek annak, hogy pénzt szórhatnak.
+
+A kert ilyenkor zsibong a jókedvtől. A palotából kihozott papagájok,
+rigók, fülemilék és kanári madarak kalitkástól fel vannak függesztve a
+fákra és bokrokra, s versenyt énekelnek a muzsikával.
+
+Este aztán kigyulladnak a Boszporus egy hajóján az illatos fáklyák és
+tarka papirlámpások, s az egész hárem zeneszóval hajókáz le a
+Márványtengerig.
+
+A két rab kezet fogott a Vértorony alján:
+
+– Jó éjszakát Majlád István.
+
+– Jó éjszakát Török Bálint.
+
+
+III.
+
+– Mert nincs itt egyéb öröm, mint a jó éjszaka. Az alvó rab hazaálmodja
+magát.
+
+Azonban Török Bálint nem tudott aludni. Ebéd után szokása ellenére
+lefeküdt, és aludt egyet, hát most nem volt álmos. Kitárta az ablakát és
+odaült.
+
+Nézte a csillagos eget.
+
+A Márványtenger sarkán a Jedikula alatt állt a hajó. Az ég csillagos
+volt és holdvilágtalan. Ilyenkor a csillagok szinte lobogva ragyognak, s
+a tenger tükre második éggé változik. A lámpionokkal világló hajó itt
+állt a magasság és mélység csillagai között. Két magas kőfal takarta el
+a rab szemei elől. És szólt a zene. Pengett a török cimbalom: a kánun,
+és csattogott a réztányér. De ő bármennyire is akarta hallgatni,
+gondolatai másfelé barangoltak.
+
+Éjfél felé elcsöndesült a lármás zene. A nők maguk énekeltek. Mindig más
+és más hang, és más zeneszerszám.
+
+De Török Bálint ezekből se hallott sokat. Az eget nézte, amely most már
+el volt boritva lassan vándorló sötét és rongyos felhőkkel. A rongyokon
+áttünedeztek a csillagok.
+
+– Milyen más itt az ég is, gondolta. Török ég, török sötétség.
+
+Aztán, hogy egy hosszú szünet állt be a hajón, igy folytatta a
+gondolatait:
+
+– Még a csöndesség is más itten: török csöndesség.
+
+Arra gondolt, hogy lefekszik, de olyan jól esett neki az az álmos
+zsibbadtság, hogy időt várt, mig a tagjai megmozdulnak. Azt várta, hogy
+az ő akarata nélkül mozduljon meg a teste, s igy menjen pihenni.
+
+Ekkor az éji csendben hárfa szólalt meg ujból, s a lombokon át ezek az
+akkordok szállottak szét a sötétlő török éjszakába:
+
+[Illustration]
+
+Török Bálinton valami fájdalmas-édes borzongás ömlött végig a szivétől
+le a sarkáig.
+
+De nem mozdult.
+
+A hárfa elnémult egy percre, aztán ujra felszálltak a remegő akkordok,
+és halk zokogásként emelkedtek föl az éjszaka sötétségében:
+
+[Illustration]
+
+Most már fölemelte a fejét. Igy emel fejet olykor a ketrecben őrzött rab
+oroszlán a szél susogására, és néz elmeredő szemmel maga elé.
+
+A hárfa akkordjai sóhajjá lágyultan enyésztek bele az éjjeli
+csöndességbe, aztán ujra összependültek a húrok, és egy vékony fájdalmas
+női hang dala hangzott föl tiszta magyar nyelven:
+
+  _Ki a Tisza vizét itta…_
+  _Vágyik annak szive vissza…_
+  _Hej! Én is ittam… belőle…_
+  _Megfájdult a szivem tőle…_
+
+Török Bálint még a lélekzetét is visszatartva, emelt fővel, merő
+szemekkel nézett e hangok felé.
+
+Ősz fürtei szinte szerte borzolódtak, arca szinte megmárványosodott.
+
+És amint a vén oroszlán igy megkövülve hallgatta a dalt, szeméből
+kigyöngyözött két könnycsepp, és lecsordult orcáján, szakállán.
+
+Sirt már Török Bálint, sirt. De még nem vette észre. Lelke úgy itta a
+régen nem hallott hazai dalt, mint a Hortobágy aszott mezeje az esőt, s
+mikor a dal megszünt, Török Bálint ráborult az ablak deszkájára.
+Ráborult és zokogott hosszan, keservesen.
+
+
+IV.
+
+Éjjel tizenkét óra tájban egy inas zörgetett a Török urfiak ajtaján.
+
+– Gergely úrfi!
+
+– No mi kell, – szólt Gergely felülve az ágyában. Bejöhetsz.
+
+Nem aludt még. Gyertyánál olvasta Horáciust.
+
+A másik két ágyban is fölébredtek a Török fiuk.
+
+– A virrasztó küldött, – mondotta az inas. – Egy úrféle áll a kapun.
+
+– Hogy hivják?
+
+– Valami Kecske vagy micsoda.
+
+– Kecske? Ki a kutya lehet az a Kecske?
+
+– Győrből jött, és ide akar szállani.
+
+Gergely a Győr szót hallva, egyszerre kiugrott az ágyából.
+
+– Ki az te Gergely? – kérdezte Török Jancsi a paplan alól.
+
+– Mekcsey! – kiáltotta vigan Gergely. – Ereszszétek be tüstént a vitéz
+urat!
+
+Az inas elrobogott.
+
+Gergely bakancsot rántott, és köpönyeget kapott a vállára. A két fiu is
+kiszállt az ágyból. (Jancsi tizenhat éves, Feri tizennégy most már.)
+Kiváncsiak voltak a vendégre, akit csak névből ismertek.
+
+– Rendeljetek bort, meg ennivalót, – szólt vissza Gergely az ajtóból.
+
+Azzal lerohant.
+
+Mikorra leért, már ott állt Mekcsey az udvaron; mellette lámpással a
+virrasztó meg a várnagy.
+
+Az emeletről is levillant egy lámpásnak a fénye; egy darabig ide-oda
+lengett az udvaron, aztán a jövevényen állt meg, aki éppen egy-egy
+tallérral bucsúzott a Dobó katonáitól.
+
+– Csakhogy megérkeztem, – mondotta Gergelyt megölelve, – már majd
+elaludtam a lovamon.
+
+– De Pista bátyám, mi van a fejeden?
+
+– Turbán az irgalmát! Nem látod, hogy törökké lettem.
+
+– Ne tréfálj bátyám! Véres az a kendő!
+
+– No hát csak adj öcsém szobát, meg mosdótálat, aztán majd elmondom,
+hogy milyen az út Győrtől Debrecenig.
+
+A lépcsőn egy asszonycseléd jelent meg, és kérdőn nézett a jövevényre.
+
+Gergely egyet legyintett a levegőbe, mire a cseléd eltünt.
+
+Gergely magyarázón fordult Mekcseyhez:
+
+– Az asszonyunk nem alszik éjjel soha. Mindig az urát várja, vagy
+levelet az urától.
+
+
+V.
+
+Egy heti seblázat hevert végig Mekcsey a kastélyban. Ez idő alatt mindig
+ott voltak mellette a Törökfiuk meg Gergely. Itatták a vitézt veres
+borral, és nem győzték hallgatni az elbeszéléseit.
+
+Az asszony is minden nap meglátogatta. Mekcsey még azon betegen
+elmondta, hogy Gergelyért jött: viszi magával a király seregébe.
+
+A fiuk megdöbbenve néztek Gergelyre, az asszony szemrehányó bús arccal.
+
+– Hát el tudnál minket hagyni? Nem voltam én anyád helyett anyád? és a
+fiaim nem voltak-e testvéreid?
+
+Gergely lecsüggedt fővel felelte:
+
+– Már tizennyolc éves vagyok. Itt élősködjek-e, itt haszontalankodjak-e,
+mikor az országnak katona kell!
+
+– Te kellesz éppen? – szólt Törökné. – Nem várhatod-e meg az én fiaimat?
+Mindenki elfordul tőlünk, – szólt az asszony előtolongó könnyeit
+letörölve. – Ahonnan az Isten elfordult, elfordulnak az emberek is.
+
+Gergely letérdelt az asszony elé, és megcsókolta a kezét:
+
+– Édes jó anyám, ha igy érti az én elmenetelemet, akkor nem lesz belőle
+semmi.
+
+Tinódy is ott volt a szobában. Aznap érkezett meg Érsekujvárról. Hirt
+hallani jött az uráról, de persze kérdést se mert tenni, mikor a
+kastélyt zászló nélkül, az asszonyt félgyászban találta.
+
+Az ablaknál ült egy zöldre festett ládán, és kardpengére rajzolt.
+
+Gergely szavára abbahagyta a munkát, és igy szólt:
+
+Nagyságos asszonyom engedje meg, hogy beleszóljak ebbe a beszédbe.
+
+– Hát csak szóljon Sebők.
+
+– A madár mindig visszatér a fészkére, akárhova megyen is. Gergely is
+röpdösni akar egyet. Én azt mondom, hogy jó lenne, ha forogna a
+világban. Mert tetszik látni, a János urfi maholnap fölemberkedik, aztán
+neki is jobb, ha tanult katona lesz mellette.
+
+Nem volt semmi nevetni való ezeken a szavakon, de mégis mindnyájan
+nevettek. Ez a Sebők diák mindig tréfás, mikor nem énekel, s ha komolyan
+beszél, akkor is azt sejtik már, hogy vidámság lappang a szava alatt.
+
+– Hát majd meggondoljuk, – szólt mosolyogva az asszony.
+
+És hogy a diák munkájára fordult a figyelme, azt kérdezte tőle:
+
+– Hát megvan-e a vers?
+
+– Meg bizony. Nem tudom tetszik-e nagyságodnak?
+
+Azzal fölvette a kigyós kardot, és leolvasta róla:
+
+  _Aki bátor, az az erős._
+  _Aki erős, könnyen is győz._
+  _S aki győzve megy előre,_
+  _A Halál is megfut tőle!_
+
+– Ezt irja az én kardomra is, – szólt Török János.
+
+– Nem, – felelte a fejét rázva Tinódy, – arra mást fogunk irni.
+
+Mekcsey megszólalt az ágyban:
+
+– A Dobó kardjára a király nevét is rá kellene irni. Valami olyanfélét,
+hogy: Istenért, hazáért, királyért.
+
+– Az már sűrűn forgó mondás, – felelte Tinódy. Ha ő ezt akarta volna
+iratni a kardra, magával vitte volna és ráiratta volna ő maga.
+
+– Van eszemben valami, – szólt Gergely a homlokára téve az ujját. Mikor
+gyerek voltam, hallottam egy mondását. Azt kellene rámetszeni.
+
+– Mi az?
+
+– „Az a fő, hogy ne féljen az ember sohase.“
+
+– Ez jó, szólott Tinódy, de igy bizony mezitláb megy a gondolat.
+Megálljatok csak.
+
+Az állát a kezére támasztva nézett maga elé. A többiek hallgattak. Egy
+perc mulva felragyogott a szeme, és igy szólt: _Ha félsz, nem élsz!_
+
+– Ez jó! – kiáltotta Gergely.
+
+Tinódy beleütötte a ludtollat az ablak szélén álló fakalamárisba, és
+felrajzolta a kardigét.
+
+Még egy kard volt ottan meztelen. A Dobóénak a párja. Azt Gergelynek
+adta Mekcsey.
+
+– Hát erre mit irjunk? kérdezte Tinódy. Jó lesz-e ez, hogy: „Bornemissza
+Gergely, szaporábban nyergelj!“
+
+– Nem, felelte Gergely a fejét rázva. Nekem nem kell vers, csak egy szó.
+Abban az egy szóban benne van minden vers és minden gondolat. Ezt irja
+rá Sebők bátyám: _A hazáért!_
+
+
+VI.
+
+Az ötödik napon betoppant Dobó. Nagy örömmel fogadták, s mióta a ház ura
+rabul esett, évek óta ez volt az első eset, hogy felrakták az asztalra
+az arany és ezüst edényeket. A házat valami szokatlan derültség
+sugározta be.
+
+Az asszony mindamellett félgyászban és ékszer nélkül jelent meg az
+asztalnál, és érdeklődéssel hallgatta a hireket, amiket Dobó Bécsből és
+az országban levő urakról tudott.
+
+Mert, hogy abban az időben nem voltak hirlapok, csak levelek utján meg
+egy-egy ilyen vendégtől lehetett megtudni, mi történik a politikai
+világban s az úri családok fáján melyik ág törött le, melyik hajtott
+bimbót.
+
+Csak egy ember neve nem fordult elő sokáig a beszélgetésben: a ház uráé.
+Nem lehetett az örökké vérző sebhez nyulni, mig maga az asszony nem
+kezdte meg.
+
+– Hát az én szerelmes uramról hallott-e valamit kegyelmed? – szólt végre
+az asszony, mikor a cselédség eltakarodott az ebédlőből.
+
+Oh hogy elnedvesedett a szeme! Oh milyen felleg ereszkedett ettől a
+kérdéstől a szobára!
+
+Dobó a fejét rázta:
+
+– Mig ez a szultán meg nem hal, azt hiszem nem szabadul ő haza.
+
+Nyers őszinteséggel volt ez kimondva, de abban az időben úgy mondták ki
+az emberek a gondolatukat, amint a fejökben megszületett.
+
+Hogy erre az asszony arca elborult, Dobó boszusan szólott:
+
+– Dehát meddig akar élni? Az ilyen zsarnokok nem szoktak tisztes
+vénségben kimulni!
+
+És vigasztalón tette hozzá:
+
+– Ha valami basát rabul lehetne ejteni, kicserélnék érte.
+
+Az asszony tagadón ingatta a fejét.
+
+– Nem hiszem Dobó uram. Az én uramat nem kincstári szerzemény-képen
+tartják fogva, hanem mint az oroszlánt szokták: mert félnek tőle.
+Igértem én már érte mindent, – folytatta búsan, – azt mondtam: vegyék el
+minden birtokunkat, ami a Dunán tul van; vegyék el minden arany és ezüst
+marhánkat, s még ezen kivül odafizetjük minden évben adóul minden
+jövedelmünket. A basák zsebreteszik, ami pénzt küldök, a szultán meg nem
+is felel nekik.
+
+– Vagy hogy elő se mernek vele hozakodni
+
+– Nem lehet onnan másképen kiszabadulni? – kérdezte Mekcsey.
+
+Dobó felelt rá:
+
+– A Héttoronyból? Sohse hallottál a Héttoronyról öcsém?
+
+– Hallottam biz én, de azt is hallottam, hogy semmi se lehetetlen, ha az
+ember nagyon akarja.
+
+– Édes Mekcsey uram, – szólt az asszony, – gondolhatja-e, hogy az én
+uram, meg az ő árván maradt családja nem akarja nagyon? Nem jártam-e
+érte a királyasszonynál, a barátnál, a budai basánál? Nem csusztam-e föl
+térden még Ferdinánd királyhoz is? Meg se mertem irni ezt az én
+boldogtalan uramnak.
+
+S hogy erre az asszony sirva fakadt, kinos szünet állt be a teremben.
+
+Azonban az asszony letörülte a könnyeit és Tinódyra nézett:
+
+– Sebők deák, – mondotta mosolyt erőltetve az arcára, könnyekkel
+vendégeljük-e a mi házunk barátait? Nosza vegye elő a lantot, és amiket
+az uram szeretett hallani, – szólt új könnyeket törülve le a szeméről,
+csak azokat Sebők deák. Behunyjuk a szemünket, mig kegyelmed énekel, és
+azt képzeljük: ő is közöttünk ül.
+
+Három év óta nem pendült meg itt ebben a házban a Sebők deák lantja. A
+fiuk már előre fölvidámultak az engedelemtől.
+
+Sebők deák kiment a szobájába, és elővette a gitárszerü hangszert.
+
+A Judit asszony históriáját mondta el csöndes elbeszélő hangon, miközben
+ujjaival a dallamot verte hozzá.
+
+Ez jó vigasztalás volt. Holofernesben mindenki a szultánt értette, de
+haj hol van Judit asszony, aki elpusztitaná őt a földszinéről.
+
+Azonban mikor az ének közepére ért, egyszercsak megváltozott a dallam az
+ujjai alatt, s ő mélyen búgó lágy hangon ilyen énekbe fogott:
+
+  _Sirva veszékel most szegény Magyarország_
+  _Mert tőle távozék hangosság, vigasság_
+  _Belőle kikele sok fényes gazdaság_
+  _És fogságba esék sok fényes uraság._
+
+Az asztalnál ülőkön fájdalmas borzongás futott végig.
+
+Dobónak is kicsordult a könny a szeméből.
+
+– Folytathatom-e, kérdezte esdő hangon Tinódy.
+
+Az asszony a fejével beleegyezőn intett.
+
+Tinódy aztán elénekelte hogyan ejtette hálóba Bálint urat a török,
+hogyan vitte rabláncon magával először Nándorfehérvárra, azután
+Konstantinápolyba.
+
+A hangja fájdalmas suttogássá változott, mikor az ének végére ért:
+
+  _Fohászkodik mostan sok gyakor sirással_
+  _Asszony-feleségöd az két szép fiaddal._
+  _Mert ők élnek mostan az nagy árvasággal,_
+  _Sok szomorúsággal, gyámoltalansággal._
+  _Örömök sehol sincs te jó szolgáidnak,_
+  _Kik szivvel szeretnek, gyakran fohászkodnak,_
+  _Egynehány közülök tétova bujdosnak,_
+  _Ha megszabadulnál, mégis sokan várnak._
+
+Itt már maga a lantos is elfulladt a sirásban. Merthiszen ő volt az a
+tétova bujdosó szolga, aki legjobban siratta az ő urát.
+
+A két gyermek az anyjára borulva zokogott, s az anya mind a kettőt
+átölelve kiáltotta:
+
+– Nincs árvább, elhagyottabb nálunknál a földön!
+
+Egynéhány perc telt igy el a szomoru házban, aztán Dobó szólalt meg
+tompa keserű hangon:
+
+– Mért nem vagyok én szabad ember! Ha egy esztendőmbe kerülne is,
+lemennék oda abba a városba, legalább megnézném, hogy csakugyan olyan
+erős-e az a börtön?
+
+– Én szabad ember vagyok, szólt Mekcsey fölállva, és esküszöm a
+Mindenhatóra, hogy lemegyek! Le én! És, ha lehet az életem árán is
+kiszabaditom Török Bálintot!
+
+– Veled megyek! – szólt Gergely fölállva, – veled tartok minden
+veszedelmen át az én uramért, atyámért!
+
+– Anyám, – szólt megrázkódva az ifjú Török János. Itthon maradjak-e,
+mikor van ember, aki az apám szabaditására indul?
+
+– Őrültség! – szólt sápadtan az özvegy.
+
+– Ha őrültség, ha nem őrültség! – felelt Mekcsey kitüzesedve, én amit
+mondtam, megteszem.
+
+– Én is veled megyek, – szólt röviden Tinódy. A karom béna, de talán az
+eszemmel használhatok.
+
+– Mit akartok, – beszélt újból az özvegy. Amit két király meg egy
+királyi vagyon nem tudott megtenni, ti megtehetitek-e?
+
+– Igaza van, asszonyunk őnagyságának, – szólt Dobó a nyugodtságát
+viszanyerve. Itt se pénz se mesterkedés nem használ, csak egyedül a
+szultán jóakarata oldhatja meg a bilincset.
+
+– De ha az a jóakarat sohase jön meg? – pattant vissza Mekcsey.
+
+Erre szomorú csend telepedett be a szobába.
+
+
+VII
+
+Másnap Dobó tovább ment. Nem marasztották, mert tudták, hogy számba van
+véve minden ideje. Mekcsey még ott maradt.
+
+Behivta a szobájába Gergelyt és igy szólt:
+
+– Megvártam, hogy alszunk egyet erre a tegnapi beszélgetésünkre. Nem
+magamért, mert én akármennyit alszom is arra, amit gondoltam, én
+lemegyek a török földre.
+
+– Én meg veled tartok, – felelte Gergely határozottan.
+
+– Elvégre is itthon most nincs háboru, aztán ki tudja, nem találunk-e
+valami egérlyukat?
+
+– Ha felsülünk is a vállalattal, nem lesz okunk szégyelleni.
+
+– Tinódyt elvigyük?
+
+– Amint gondolod.
+
+– Hát a Jancsit?
+
+– Nem ereszti azt el az asszonyunk.
+
+– Hát akkor ketten megyünk. Tinódyt hagyjuk itthon. Az öreg nem birja a
+kardot, sem a lovaglást.
+
+– Amint gondolod.
+
+– Meg aztán mink a fejünkkel játszunk. Az öreget kár lenne a halál
+utjára vinni. Ő a legtöbbet érő emberek közül való most az országban. Az
+Isten is azt akarja, hogy ide-oda kóboroljon, és éleszsze a szivek
+kialvó tüzét. Ez az ember a nemzet lelkéből kizengő fájdalom.
+
+Az ajtót Török Jancsi nyitotta rájok. Lovagló ostor volt a kezében, és
+szarvasbőr salavári sárgállott rajta. A fején széles karimáju debreceni
+posztósüveg. A lábán sárga csizma.
+
+Mekcsey mintha egy elbeszélést folytatna, csak éppen egy pilantást
+vetett Jancsira, aztán nevetve szólott:
+
+– Az ám: a vörös nyul házasodik!
+
+És Jancsira tekintve, magyarázón mondta:
+
+– Nem ismered akiről beszélünk, de talán Gergely már emlegette.
+
+– Kit? – kérdezte Jancsi érdeklődés nélkül való hangon.
+
+– Fürjes Ádámot.
+
+– És kit vesz el? – kérdezte Gergely mosolyogva.
+
+Egy fakezü vén embernek a leányát.
+
+Gergely arcából egyszerre elszállott minden pirosság.
+
+– Cecey Évát? – kérdezte csaknem kiáltva.
+
+– Azt azt. Ismered talán?
+
+Gergely elkövült arccal nézett Mekcseyre.
+
+– Ne komédiázzatok tovább, – szólalt meg Jancsi a lábaszárára csapva az
+ostorral. Nem erről beszéltetek ti mostan. Azt gondoljátok gyerek
+vagyok? Nem vagyok gyerek többé. Ezen az éjszakán nem aludtam. Van olyan
+gyümölcs, amelyik egy éjjel érik meg. Én az éjjel férfiúvá érlelődtem.
+
+– Hát elbocsát édesanyád? – kérdezte Mekcsey.
+
+– Nem szóltam neki, de az mindegy. Hunyadon igazitani valók vannak a
+várban. Azt mondom, hogy bizza énrám.
+
+– Ez jó gondolat! – szólt Mekcsey. Eszerint indulunk.
+
+– Akár még ma. Én arra öltöztem.
+
+– Megálljatok, – szólt Gergely még mindig halaványan, – te valamit
+emlitettél az imént Pista. Igaz-e az, vagy csak úgy hirtelen koholtad?
+
+– Amit Fürjesről mondtam?
+
+– Az.
+
+– Igaz. Maga az anyja dicsekedett vele, hogy a királyné hadnagyához adja
+feleségül.
+
+Gergely most már vörös volt mint a cékla. Az erek duzzadoztak a
+homlokán.
+
+– Mi lelt? – kérdezte Jancsi. Ismered talán?
+
+Gergely a szinéből kikelten járt föl és alá a szobában.
+
+– Hogyne ismerném, hiszen ő az én Évám!
+
+– A te Évádat veszik el? – kérdezte bámulva Jancsi.
+
+– Azt. De én nem hiszem.
+
+És Gergely dühösen szinte toporzékolva kiáltotta:
+
+– Megölöm a bitangot!
+
+Mekcsey a saját nyugalmával akarta csillapitani.
+
+– Megölöd. De hátha az a leány szereti?
+
+– Nem szereti!
+
+– Gondolod, hogy kényszeritik?
+
+– Bizonyosan!
+
+– És te szereted?
+
+– Kisgyerek-korom óta.
+
+– Akkor, mondotta Mekcsey, valamit kell tennünk.
+
+És az ablak párkányára könyökölve folytatta:
+
+– De ha teszünk is valamit, te nem veheted el. És hátha mégis
+összebarátkoztak?
+
+– Hogy gondolsz ilyet, – felelte Gergely.
+
+Mekcsey vállat vont.
+
+– Leveleztetek?
+
+– Hogy leveleztünk volna! Van énnekem szolgám, hogy ide-oda járassam?
+
+Mekcsey megint vállat vont.
+
+A tornácon szapora kopogás hallatszott.
+
+Török Jancsi az ajtóhoz ugrott, és megforditotta benne halkan a kulcsot.
+
+A következő percben lecsattant a kilincs.
+
+Jancsi csendet intett.
+
+Mert az öcscse volt a kopogó, s nem akarta, hogy az tudjon valamit az ő
+elhatározásáról.
+
+
+VIII.
+
+Izabella királyné Gyaluban telelt, s még a tavasz is itt érte.
+
+A két ifju: Gergely és Mekcsey harmadnapra Gyaluban volt. Török Jancsi
+nem kisérte el őket, nehogy az anyja megsejtse az összebeszélést.
+
+Törökné mindössze annyit tudott, hogy Gergely elment Mekcseyvel a
+Ferdinánd hadába, és hogy ezt a nyarat a katonák közt tölti, Demeterkor
+pedig visszatér.
+
+Azonban az ifjak terve akkor már meg volt szőve. Abban állapodtak meg,
+hogy Gergely megtudja: szereti-e a leány vagy nem? Ha nem szereti,
+Gergely nem tehet egyebet mint hogy búcsut mond az álmainak; hapedig
+szereti, akkor Gergely, mintha ott se járt volna, eltünik, Mekcsey pedig
+csúffá teszi Fürjest, úgy hogy ne legyen Erdélyben leány, aki kedvet
+kapjon hozzámenni.
+
+Ha aztán Gyaluban végeztek, a három ifju Hunyadon találkozik, s indulnak
+Konstantinápolyba.
+
+A határig lóháton mennek. Jancsi magához veszi azt a pénzt, amit a vár
+tatarozására szántak, s még azonkivül is amennyit lehet, hogy ha kell,
+pénzzel is dolgozhassanak. Azután a határról vagy derviseknek, vagy
+kereskedőknek, vagy koldusoknak öltözve gyalog utaznak tovább, hogy a
+rablók és a kóbor török katonai csapatok ereje mellett elcsuszhassanak.
+Akár sikerül a Bálint úr kiszabaditása, akár nem, két hónap alatt
+megfordulnak, de talán előbb is, és Törökné nem fog nyugtalankodni a fia
+miatt.
+
+*
+
+A két ifju este érkezett Gyaluba. Mindöszsze egy szolga kisérte őket,
+akit Mekcsey Debrecenben fogadott fel. Mátyásnak hívták ezt a legényt, s
+csikós volt azelőtt a Hortobágyon.
+
+Hát ez ment utánok egy kis deres török lovon, amelyet Mekcsey az utjában
+szerzett, s megtartott az öt közül.
+
+Mindjárt az első háznál megszólitottak egy parasztot, hogy nem adna-e
+szállást?
+
+A paraszt egy nagysüvegü oláh volt, de valami keveset tudott magyarul.
+Csodálkozva rázta a fejét, és a fejével együtt a nagy fekete süvegét:
+
+– Nem a lakadalomra jöttetek-e, hogy hozzám akartok szállni?
+
+– De éppen arra jöttünk, – felelték egyszerre mind a ketten.
+
+– Hát ha arra jöttetek, mondotta a paraszt, mért nem szálltok a
+kastélyba?
+
+A két ifju összenézett.
+
+– Én, mondotta Gergely, – nem szállok oda, mert megbetegedtem az uton.
+
+S valóban halavány volt, mint aki beteg.
+
+– Csak a társam száll oda, – folytatta – és ha az első szobád üres,
+megfizetem.
+
+A fizetés szóra megszünt az oláhban a csodálkozás: készséggel nyitott
+kaput a lovaknak.
+
+– Hát nem késtünk el a lakadalomból? – kérdezte Mekcsey.
+
+– Hogy késtetek volna el szép úrfiak, – felelte a paraszt, – avagy nem
+tudjátok-e, hogy holnapután lesz az esküvő?
+
+Mikor a két ifju magára maradt a szobában, Gergely elcsüggedten mondta:
+
+– Azt hiszem késön jöttünk.
+
+– Magam is azt gondolom. De talán mégis lesz egynapi időnk. Mit tegyünk?
+
+Gergely leült egy rossz szalmaszékre, és lecsüggesztette a fejét.
+
+Mekcsey az ablakhoz állott, és a földből kibuvó liliomlevelekre bámult.
+
+– Azt tartom, legjobb lesz, ha visszamegyünk, – szólt végre megfordulva.
+Egy álommal kevesebb, egy tapasztalással több.
+
+Gergely fölkelt.
+
+– Nem, – mondotta komoran. Az én üdvösségemet nem vetem ilyen könnyen a
+hátam mögé. Egy nap nagy idő. Arra gondoltam, hogy én itt maradok, te
+pedig fölmégy a kastélyba és ott leszel a vendégek között.
+
+– És ha kérdeznek?
+
+– Nem hivott-e meg Cecey? A fő az, hogy a leánynyal találkozzál, és
+megtudd, hogy a szive szerint választotta-e Fürjest? De ez lehetetlen, –
+szólt Gergely az izgalomtól kimerülten.
+
+– Hát jó, – felelte Mekcsey, én fölmegyek a kastélyba, és beszállok a
+Matyival együtt, ha ugyan elfogadnak.
+
+– Megmondod, hogy Cecey hítt. Az öregnek elvégre az életét mentetted
+meg.
+
+– Az bizonyos. Magam is azt gondolom, hogy akármilyen orcával fogad is,
+a vége az lesz, hogy beszállok a kastélyba, és szólok a leánynyal. Ha
+lehet még ma, ha nem lehet akkor holnap. De nem jöhetnél-e velem, mintha
+inasom vólnál?
+
+– Nem. Ha a leány azt mondja, hogy erőltették, akkor jobb, ha nem
+tudják, hogy itt vagyok.
+
+– Akkor én Fürjest felpofozom!
+
+– Addig ne tégy semmit, mig a leánynyal nem beszéltél. Akkor jer vissza
+azonnal, és majd meglátjuk mitévők legyünk.
+
+Az oláh asszony puha ágyat vetett Gergelynek, és orvossággal, vizes
+kendővel kinálta. Hanem biz a beteg se le nem feküdt, se virágfőzetet
+nem ivott, se kendőt nem tett a fejére, csak föl és alá toppogott a
+szobában, és nagyokat ütött az öklével a levegőbe.
+
+*
+
+Mekcsey reggel visszatért. Gergelyt az asztalnál ta lálta. A mécses
+égett előtte, s ő maga a karjaira borulva szendergett.
+
+– Mért nem feküdtél le? – kérdezte Mekcsey.
+
+– Azt hittem nem fogok aludni.
+
+– Hát a leánynyal beszéltem. Jól sejtetted, hogy nem szerelemből megy
+Fürjeshez.
+
+Gergely megrázkódott, mintha vizzel öntötték volna végig.
+
+– Mondtad, hogy itt vagyok?
+
+– Mondtam. Hozzád akart rohanni, de én tartottam vissza.
+
+– Minek tartottad vissza? – pattant fel Gergely.
+
+– Nono. Bizony még nekem ugrasz szép köszönetképpen.
+
+Gergely kérlelőn ölelte meg:
+
+– Ne haragudj. Nekem parázs van a lábam alatt.
+
+– Hát azért nem eresztettem hozzád, mert utána zúdult volna az egész
+udvar. Őneki szégyene kelt volna, nekünk meg bajunk.
+
+– Hát mit mondtál neki?
+
+– Azt hogy én megcsúfolom Fürjest, ő meg adja vissza a gyürüt.
+
+– Mit felelt? – kérdezte égő szemmel Gergely.
+
+– Azt, hogy őt a királyné kivánsága tette menyasszonynyá, és hogy nem
+tud szabadulni, mert a szülői is erőltetik. Szóval ez a vén királyné itt
+az ő nagy téli unalmában házasitásokkal mulatozik. Fürjes persze kap a
+lányon. A lány meg, hogy kedvében járjon a királynénak, tányérra teszi a
+szívét, és szép szüzi alázatossággal odanyujtja neki.
+
+– Hát a lány nem szereti, ez bizonyos.
+
+– Bizonyos.
+
+– És velem akar beszélni.
+
+– Azt mondtam neki, hogy ma este elviszlek.
+
+Gergely sebesen járt föl-alá a szobában, aztán megint csüggedten ült le
+a rossz szalmaszékre.
+
+– Mi haszna ha ki is vetjük a nyeregből Fürjest, akkor sem adnák nekem,
+ha elvehetném.
+
+És keserün folytatta:
+
+– Ki vagyok én? Senki. Mim van nekem? Semmim. Sem apám, sem anyám, sem
+egy kis házikóm. Törökék igaz, hogy úgy neveltek, mintha saját fiok
+volnék, de annyira sohase voltam fiok, hogy kérésre mertem volna nyitni
+a számat.
+
+Mekcsey összefont karokkal állt az ablaknál, és nyugodtan felelte:
+
+– Nem tudom mit beszélsz, de látom, hogy meg vagy zavarodva. Elvégre, ha
+a leányt el akarod venni, nem kell ahoz sem apa, sem anya, csak egy kis
+hajlék. Ha éppen akarod, van nekem egy kis viskóm Zemplénben. Üresen
+áll. Lakhatod akár tiz esztendeig.
+
+– A házba kemence is kell, a kemencébe kenyér.
+
+– Nem vagy-e tudós? Többet tudsz, mint akármelyik pap. Manapság keresve
+keresik a jó iródeákot.
+
+– Igazad van! – kiáltotta Gergely életre gyulladva.
+
+– A fő most az, – szólt Mekcsey, – hogy Éva ne menjen férjhez. Te a
+táborba jösz velem, és nem telik bele egy év, lesz annyi fizetésed, hogy
+eltarthatod őt.
+
+Gergely kapkodta magára a köpönyegét, kardját, süvegét.
+
+– Megyek, – mondotta, az apjához, anyjához, és megmondom nekik, hogy
+várjanak.
+
+Mekcsey lenyomta őt a szalmaszékre.
+
+– Mégy ám a tüzes pokolba, dehogy mégy. Szépen bezárnának valami
+dutyiba, mig az esküvő el nem mulik. Még az orrod hegyét se lássák, azt
+mondom!
+
+A ház előtt lovasok robogtak el. Jöttek már a vendégek Kolozsvárról.
+
+
+IX.
+
+Mikor a völgyre leszállt az esti sötétség, Gergely is fölment Mekcseyvel
+a kastélyba.
+
+Nem kérdezte senki, hogy kicsoda. A kastély rajzott a vendégtől. Az
+összes ablakok világosak voltak. Az udvaron fáklyák égtek, a folyosókon
+viaszgyertyák. Sötétnek csak az éj volt sötét.
+
+A folyosón is jöttek, mentek, nyüzsögtek az emberek. Gergely kétségbe
+volt esve, hogy ennyi ember között hogyan beszélhet Évával?
+
+– Menjünk a konyhaudvarra, – szólt halkan Mekcsey.
+
+Az épület hátulsó részére kerültek. Itt még nagyobb volt a világosság:
+öles vasnyárson ökröt forgattak a bőrkötényes konyhaszolgák, s bent a
+konyhán sürgött-forgott a sok fehér-ruhás szakácsnép.
+
+– Várj itt, – mondotta Mekcsey, – én be fogok tévedni az asszonyok
+folyosójára, és megtudom Évától, hogy hol találkozhattok.
+
+Gergely abba a csoportba vegyült, amelyik az ökörsütést nézte. Többnyire
+kocsisnép volt biz az, de volt közte egynehány apród is.
+
+Ezeket a kiváncsiság vitte oda. A királyi konyháról nagyokat álmodik a
+nép, de a vidéki urak maguk is szivesen hallgatják, hogy mi hogyan
+készül az ország legnagyobb konyháján.
+
+Itt a kastély és a kert hátulja között állt a konyhaépület, s az ősz
+konyhamester rendeleteire tizenegy szakács, és husz szakácsinas
+forgolódott. Csak asszony, nem volt ott egyse.
+
+A konyha udvarán egy nagy hizott ökör forgott a nyárson, s jóizü
+illattal árasztotta el a levegőt.
+
+A sütő-mester csupán a botja intésével jelezte, hogy hol kell igazitani
+a tüzön, hogy egyenletes maradjon a melegség.
+
+E pokoli tüzben és hőségben mozsarak csengettek, apritó kések kattogtak,
+húsverő buzogányok duhogtak, s a szüneteket a kásarotyogás és
+pecsenyesistergés töltötte be.
+
+Egy nyulánk apród kiabálva magyarázott a többinek:
+
+– Én itt voltam elejétől, de még az ökröt sem úgy sütik itten mint
+máshol.
+
+A tűz forró lehelete elárasztotta a kis udvart és pirossá tette az
+arcokat. Gergely is csakhamar kipirulva állt a többi között, és más
+mulatság hiján hallgatta az apród elbeszélését:
+
+– Itt ám, – folytatta a fiu, – egy egész borjut varrtak az ökörbe, a
+borjuba egy hizott kanpulykát, a pulykába egy fogolymadarat tettek.
+
+– Hát a fogolyba? – kérdezte egy sárgaruhás bamba kis apród.
+
+– Abba, – felelte komolyan az előadó, – bagoly tojást. A legfiatalabb
+apródnak kell azt megenni.
+
+Félóra mulva csakugyan neki állt a sütőmester: kibontotta az ökröt, és
+kivett belőle egy félig sült pulykát.
+
+A majorannának illattengere áradt ettől a nézők közé, s étvágyra
+gerjesztette a nem éheseket is.
+
+Még nem sült meg. Visszatolták a parazsat az ökör alá, és tovább
+forgatták.
+
+A konyhákról hangzó mozsárcsengés, csattogás-kattogás, reszelés,
+húsdögönyözés lehetetlenné tette a beszélgetés folytatását.
+
+De Gergely nem is volt rá kiváncsi. Az urának nagyobb konyhája volt
+valamikor, s az ilyen ökörsütések gyakrabban estek Bálint úr váraiban,
+mint az erdélyi királyasszonynál.
+
+A konyhából egy hajdu friss meleg cipót emelt ki. Az apródok elkapták
+tőle, és darabokra tépték. A nyulánk ifju, aki az imént magyarázott,
+Gergelynek is nyujtott egy darabot. Gergely elfogadta. Éhes volt.
+
+A sütőmester látván az apródok falatozását, megállitotta a nyársat, és
+végighuzta az acélt az övén lógó láncos késen. Lekanyaritotta nekik az
+ökörnek a két fülét.
+
+Az apródok nagy vivátozással köszönték meg.
+
+Gergely jó étvággyal evett. Az oláhéknál bizony nem kapott délre
+egyebet, mint puliszkát.
+
+Egy kupa bort is keritettek az apródok. Gergely is ivott. Aztán kezet
+nyujtott az apródnak, aki ismeretlenül megvendégelte.
+
+– Bornemissza Gergely vagyok, – mondotta a bajuszkáját megtörülve.
+
+A másik is mondott valami nevet, de egyik sem értette a másikét. Eközben
+a kupa visszatért. Gergely szomjas volt még. Jót huzott belőle.
+
+Mikor leveszi a kupát a szájáról, Mekcseyt látja maga előtt.
+
+– Jer velem, – mondotta a fejének egy intésével.
+
+Lementek a kertbe. Itt sötétség volt. Az udvari zaj elhalkulva
+terjengett ide.
+
+– Hát beszéltem a lánynyal, mondotta Mekcsey egy bodzafa alatt megállva.
+A szeme ki van sirva. Könyörgött anyjának, apjának, hogy ne adják
+férjhez, hanem majd tehozzád. Azok persze el vannak vakulva a fénytől, a
+királyné jóságától meg a barát bőkezűségétől. Azzal vigasztalták a
+leányukat, hogy ők se szerelemből kerültek együvé, hanem megszokták
+egymást.
+
+Gergely elszorult lélekzettel hallgatott.
+
+– Hát ezért sirt a leány, – folytatta Mekcsey. Hogy csak téged szeret,
+az már bizonyos.
+
+– És Fürjeshez megy férjhez, – fakadt ki keserüen Gergely.
+
+– De nem megyen bizony. Azt mondja, hogy szólni akar veled, és szól majd
+a királynénak is.
+
+– Mért nem szólt neki előbb!
+
+– Nem kérdezték. Az ilyen királynéféle szokva van ahhoz, hogy amit ő
+jónak tart, arra senki nemet nem mond. Meg aztán te a füledet se
+billegetted feléje. Azt se tudta élsz-e, vagy meghaltál?
+
+– És ha a királyné nem enged?
+
+– Akkor holnap az oltárnál mond nemet. Mindenre nemet mond. Szép
+zavarodás lesz. De mindegy: akkor legalább megharagszik rá a királyné,
+és haza kerül Budára. Te pedig idővel elveszed.
+
+– Csakkogy akkor meg éppen nem adják hozzám.
+
+– Dehogynem. De most ne erről beszéljünk, ami négy esztendő mulva lesz.
+A leány, ha előbb nem, éjfélkor ide jön. Valami ház van itten, üvegház.
+Azt mondta, hogy abban várd meg. Addig nem fekszik le, mig veled nem
+beszélt.
+
+A homályos kertben csakugyan rátaláltak az üvegházra. Lámpás égett
+benne. Három kertész saláták és póré hagymák szedésével volt elfoglalva.
+
+Köszöntek nekik, de azok annyira siettek, hogy nem lehetett velök szóba
+állani.
+
+– Hát mindegy, mondotta Mekcsey, én itt hagylak. Mondd, hogy
+megbetegedtél, vagy tedd magad részegnek, aztán feküdj be valahová, és
+várd be a menyasszonyt. Azt hiszem én is vele jövök.
+
+Ezzel elment.
+
+Gergely valóban ugy érezte magát, mint aki részeg. A bor szállott-e a
+fejébe vagy az indulat: forróságot érzett a szivében, fejében egyaránt;
+valami dühös forróságot, amely a kezet ökölbe szoritja.
+
+Végigment az üvegházban a citromfák, muzák, kaktuszok és fügefák között.
+Nyugtalanul és mindig sebesebben járt föl és alá. Egyszercsak kilódult
+az üvegházból. A kalapját a szemére húzta, kezét a kardjára szoritotta,
+és ment, rohant fel a kastélyba.
+
+– Az örömszülék szobája melyik? kérdezte a folyosókon.
+
+Az inasok eligazitották.
+
+Egy fehérajtós szoba volt az. Rajta mint minden ajtón fekete táblácska
+és azon a vendég neve krétairással.
+
+Gergely bekopogtatott.
+
+A fakezü öreg az asztal előtt ült ingújjban. A felesége éppen rozmarin
+olajat dörzsölt az ura ősz hajára.
+
+Gergely nem csókolt nekik kezet, csak éppen meghajolt, és kiállta a két
+öreg villámos tekintetét.
+
+– Uram-apám, – kezdte Gergely.
+
+Aztán, hogy az _apám_ szót nem találta alkalomszerünek, ujra kezdte:
+
+– Tisztelt uram. Ne bosszankodjék, hogy itt vagyok. Nem a lakodalomra
+jöttem, és nem is fog belém botlani senki. Még csak azért se jöttem,
+hogy emlékeztessem kegyelmeteket egy régi igéretükre, mikor a kis Évát a
+törököktől kiszabaditottam.
+
+– Mit akarsz! – hörkent fel az öreg Cecey.
+
+– Csak azt akarom megkérdezni, – felelte Gergely rendületlenül, –
+tudják-e, hogy Vica nem szereti a vőlegényét?
+
+– Mi közöd benne! – fortyant rá az öreg. Mit beszélsz itt nekem!
+Takarodj innen!
+
+Gergely a karjait összefonva tartotta:
+
+– Boldogtalanná akarják-e tenni tulajdon édes leányukat?
+
+– Hogy mersz bennünket kérdőre vonni te, cenk, jobbágy kutya! – kiáltott
+az öreg szinéből kikelve.
+
+És az asztalon heverő fakezet ragadta fel, hogy Gergelyhez vágja.
+
+Az asszony azonban lefogta az öreget, és Gergelyhez fordulva szólott:
+
+– Menj fiam innen! Ne rontsd meg a lányunk szerencséjét. Ti gyerekésszel
+azt gondoljátok, hogy szeretitek egymást, de látod az a fiatal ember már
+hadnagy.
+
+– Én is az leszek, – szólt közbe Gergely.
+
+– Az már nem _lesz_, hanem most az. A királyné akarja ezt a házasságot.
+Menj innen az isten szerelmére kérlek!
+
+– Fürjes csak gyáva tányérnyaló, – mondotta elkeseredve Gergely, – és
+Vica engem szeret. Vica csak velem lehet boldog, – folytatta csaknem
+kiáltva. – Ne törjék össze a szivét! Várjanak rám, mig elvehetem.
+Esküszöm, hogy érdemes ember lesz belőlem!
+
+És könnyek csillogtak a szemében. Letérdelt a szülők elé.
+
+Az öreg dühében magánkivül orditott rá:
+
+– Takarodj, mig ki nem rúglak!
+
+Gergely fölállt. Megrázta a fejét, mint aki rossz álomból ébred.
+
+– Cecey uram, – szólott komoran. E pillanattól fogva nem ismerem
+kegyelmedet. Csak annyit fogok tudni, hogy azok az aranyok, amiken az
+anyám vére van, kegyelmednél vannak.
+
+– Háromzáz tizenöt, rikácsolta az öreg. Fizesd ki neki asszony. Ha
+semmise marad is, fizesd ki!
+
+Ezt mondva a derekához kapott. Előrántott onnan egy keskeny bőrövet, és
+kiöntötte az aranyokat Gergely elé.
+
+Az asszony kiolvasta belőlük a Gergely örökségét, jobban mondva: hadi
+szerzeményét. Gergely berakta a zsebeibe.
+
+Egy pillanatig még állt. Azon gondolkozott tán, hogy van-e valami
+köszönni valója? Hogy a pénzét őrizték? Nem neki őrizték, hanem a saját
+lányuknak.
+
+Meghajtotta magát és ott hagyta őket.
+
+
+X.
+
+Sápadtan tántorgott végig a folyosón. Imitt-amott egy diszes öltözetü
+urba ütközött, majd a falhoz állott, hogy egy másodmagával jövő kövér
+úrnak utat adjon.
+
+Szeme eközben az átellenes ajtóra esett, s azon Mekcsey nevét olvasta.
+
+Benyitott. A szobában nem volt senki. Az asztalon gyertya égett.
+
+Gergely rávetette magát az ágyra és sirt. Miért sirt? Maga se tudta. A
+zsebe tele volt pénzzel. Urrá és független emberré tette ez az óra. És ő
+mégis árvának és elhagyottnak érezte magát. Mennyi sértést, mennyi
+megvetést kellett eltűrnie! Te pogány vén ember, fából van neked a
+szived is!
+
+Néhány perc mulva kürthang rázta meg a kastély falait. Jeladás volt ez
+arra, hogy gyülekezzenek a vacsorára.
+
+A folyosón mindenfelé nyiladoztak az ajtók, s egyik másik be is
+csapódott. A folyosó szőnyegén sok csizma kopogott végig.
+
+Aztán szünet lett, s ebben a szünetben benyillott a Mekcsey-szoba
+ajtaja.
+
+– Mekcsey, – szólt egy női hang.
+
+Gergely fölugrott.
+
+Éva állt előtte rózsaszinü selyemruhában.
+
+Egy kis megdöbbenés, egy halk sikoltás, aztán a két fiatal egymás
+karjaiba omlott.
+
+– Évicám! Évicám!
+
+– Gergely!
+
+– Eljössz velem Éva?
+
+– Veled megyek Gergely!
+
+[Illustration: György barát.
+
+(A barátnak ez a bajuszos képe az Eszterházy képtárból való.)]
+
+
+XI.
+
+Körülbelől hetvenen ültek a vacsoraasztalnál. Ennek több mint fele
+udvari nép, a másik rész meghivott rokonai a vőlegénynek.
+
+A királyné a fiával együtt az asztalfőn. Mind a ketten zöld bársonyban.
+Mögöttük egy komor méltóságos szakálú fegyvertartó, akinek a karján a
+fejedelmi buzogány pihent. A királyné balján Fráter György, a kis király
+mellett a menyasszony s e mellett az örömanya.
+
+A menyasszonynyal szemben ült a vőlegény.
+
+A vacsora csöndesen kezdődött. Az emberek csak itt-ott suttogva
+beszéltek. A harmadik fogás után felállott György barát, és köszöntőt
+mondott az új házaspárra. A köszöntőben a királynét szerencsecsillagnak
+nevezte, a menyasszonyt liliomnak, a vőlegényt a szerencse kedveltjének.
+Ide is, oda is vetett egy virágot, egy cukrocskát a szavában, s még akik
+ellenségei voltak is, szivesen hallgatták.
+
+Ekkor már, hogy a java borok kerültek az asztalra, megindult a
+beszélgetés. Persze csak halkan beszélgettek, és kiki a maga
+szomszédjával.
+
+– Mért nevezik ezt sirató estének? – kérdezi az egyik.
+
+– A menyasszony siratja a leányságát.
+
+– De hiszen nem sír. Olyan jókedve van, mintha örülne, hogy vége a
+leányságának.
+
+– Akkor csodálom, hogy elereszti a királyné.
+
+– Nem ereszti el. Csakhogy eddig palotás leány volt, ezután meg palotás
+asszony lesz.
+
+Vacsora után egy uj énekest mutattak be a társaságnak. Valahonnan
+Olaszországból jött, s a királynénak már bemutatta művészetét.
+
+Mig ez énekelt, a menyasszony odaszólt halkan az édesanyjának:
+
+– Anyám, mi lenne, ha én ma meghalnék!
+
+Az asszony megdöbbenve pillantott a leányára, de hogy ennek az arca
+mosolygott, csak feddéssel válaszolt:
+
+– Hogy beszélhetsz ilyent leányom!
+
+– De mégis.
+
+– Ugyan, ugyan.
+
+– Megsiratna?
+
+– Utánad halnék apáddal együtt.
+
+– De ha én egy hónap mulva feltámadnék, vagy talán kettő mulva, és
+betoppannék a budai házunkba?
+
+Az asszony bámulva nézett a leányára.
+
+Ez mosolyogva folytatta:
+
+– Hát lássa, akkor megbánnák a földben, hogy én meghaltam.
+
+Ezzel fölkelt és a királyné mögé került. A füléhez hajolt és valamit
+sugdosott belé.
+
+A királyné elmosolyodott, és bólintott a leány szavaira.
+
+Ekkor a leány kiment a szobából.
+
+Mindnyájan az énekesre figyeltek, csak az anya vette észre a leánya
+távozását, és mindig sápadtabban és nyugtalanabban forgatta elméjében a
+leánya szavait.
+
+
+XII.
+
+Mikor az énekes végzett, az ajtónálló elkiáltotta magát.
+
+– Új énekes. Névtelen.
+
+Minden szem az ajtóra fordult, de csak egy karcsú, tizenöt éves forma
+fiut láttak. Cseresznyeszinű atlasz ruhába volt öltözve, s a fejét
+lehajtva jött. Hosszú haja elfedte az arcát. A királyné előtt mélyen
+meghajolt.
+
+Azután fölemelkedett s megrázta a haját, hogy az arca kitessék.
+
+A vendégek fölkiáltottak meglepetésökben, mert az énekes maga a
+menyasszony volt.
+
+A királyné egy apródja hárfát nyujtott neki, s ő gyakorlott kézzel
+pengette végig.
+
+Aztán énekelt.
+
+A királyné iránt való figyelemből egy lengyel dalon kezdte, amit magától
+a királynétól tanult. Csodaszép ezüsthang! Még a lélekzet is elállt a
+hallgatókban.
+
+Felváltva énekelt azután magyar dalt, török nótát, oláh kesergőt, olasz,
+francia, horvát és szerb dalokat.
+
+A vendégek odavoltak álmélkodásukban, s nem győztek tapsolni.
+
+– Nagy ördög ez, – szólalt meg a Mekcsey szomszédja, egy udvari
+méltóság, – meglásd öcsém még táncolni is fog.
+
+– És mindig ilyen víg? – kérdezte Mekcsey.
+
+– Csak akkor, ha jó kedve van. De rendesen jókedvű. A királyné régen
+halálra búsulta magát, ha ez nincs.
+
+– Jól jár vele az a… Fürjes.
+
+Azt akarta mondani: veres.
+
+A beszélő vállat vont:
+
+– Anyámasszony ember. Meglásd, hogy ez megy helyette még a hadba is.
+Mert ez még hadakozni is jobban tud.
+
+– Fegyverhez is ért?
+
+– Ért? Olasz vivókat győzött le a nyáron. Aztán hogy lő, hogy lovagol!
+Hét férfi kitelnék ebből, s még mindig maradna benne egy tüzes ördög.
+
+Az igy megdicsért menyasszony ismét magyar nótába kezdett, amelynek az
+volt mindig a végződése:
+
+  _Erigy legény szaporán_
+  _Daruszőrü paripán_
+  _Kedvesedhez._
+
+A vendégek ismerték ezt a dalt, de a várt végződést igy hallották:
+
+  _Erigy legény szaporán_
+  _Daruszőrü paripán_
+  _A Gergelyhez._
+
+S mikor a menyasszony ezt énekelte, a tekintete végigsiklott a
+vendégsoron, és Mekcseyn állapodott meg.
+
+A vendégek fölkacagtak. Azt gondolták, hogy a _Gergelyhez_ tréfás
+változtatás.
+
+Mekcseyn azonban meleg szél suhant végig. Mikor a menyasszony a második
+szakasz végén határozottan őrá pillantott, kihörpentette a borát, és
+elosont.
+
+Lefutott a lépcsőn, és bekiáltott az istállóba:
+
+– Matyi! Balogh Matyi!
+
+Egy lélek se felelt. Föl kellett keresnie a szolganép között a
+kocsisokat. Ittak azok fakupából, cserépkantából, de még kalapból is a
+konyha előtt való térségen.
+
+Valahogy ki tudta közülök választani a szolgáját, de haj! milyen
+állapotban! Matyi csak ember volt mig az asztalnál ült, de amint
+felállott, nem volt ember.
+
+Valami tizen hevertek már az asztal alatt s a fal mellett. Aki az asztal
+alatt hevert, azt csak hagyták, de aki kivül bukott a padon, azt
+keresztül kasul egy halomra fektették a fal mellé.
+
+Matyi felállt, azaz csak fel akart állni, amikor megismerte a gazdáját,
+de csakhamar vissza leült, mert érezte, hogy ő is átbukik a padon s
+odakerül a fal mellé.
+
+– Matyi, – orditott reá Mekcsey, – az apád rézcsákányát, hol a lovam?
+
+Matyi ujból felállott, és az asztalba kapaszkodva felelte:
+
+– Ott van.
+
+– De hol?
+
+– A lovak közt.
+
+És a szemehéját emelgetve folytatta:
+
+– Lónak lovak közt a helye.
+
+Mekcsey mellen ragadta az embert és megrázta:
+
+– Beszélj okosan, mert mindjárt kirázom a lelkedet!
+
+Rázhatta azt. Részeg volt annak a lelke is.
+
+Mekcsey odalökte őt a többi közé, azután az istállóba ment, hogy maga
+keresse meg a lovát.
+
+Az istállómester is részeg volt, Mekcsey akár valamennyi lovat
+elhozhatta volna tőle.
+
+Végigment hát a sötét istállón, és elkiáltotta magát:
+
+– Muszta!
+
+Az egyik sarokból nyerités felelt a szavára. Ott zabozott a sárga, s
+mellette a Matyi lova. Mekcsey egy félrészeg szolga segitségével
+felnyergelte mind a kettőt, s eltávozott anélkül, hogy valaki kérdezte
+volna, miért megy el ilyen korán, a vacsora vége előtt.
+
+Gergely már az oláh-házban az udvaron várta. A lova fölnyergelten kapált
+a keritésnél.
+
+Az éj hűvös volt. A felhők állani látszottak. A hold azonban mint egy
+ketté vágott ezüst kenyér lassan szállt fellegről-fellegre, és halvány
+világossággal árasztotta el a fenyves tájékot.
+
+– Eljöttem, – mondotta Mekcsey, – mert úgy értettem, hogy ide rendelt a
+menyasszony.
+
+– Jól értetted, – felelte Gergely. Az éjjel megszökünk.
+
+Alig félóra mulva egy köpönyeges nyulánk alak jelent meg a ház előtt.
+Gyorsan feltárta az ajtót, és beugrott.
+
+Vica volt.
+
+Abban a cseresznye szinü atlaszruhában szökött el, amelyikben énekelt.
+
+
+XIII.
+
+A drinápolyi országut csakolyan poros, kerékvágásos országut, mint akár
+a gyöngyösi, akár a debreceni. Hanem, ha az a sok könny, amely erre az
+utra lecseppent, egy újfajta gyöngygyé változnék, de sok volna a világon
+ebből a gyöngyből! S neveznék talán magyar gyöngynek!
+
+A városok végén levő vendégfogadó egy-egy kis Bábel. A világ mindenféle
+nyelvén lehet benne beszélni, de hogy meg is értsék egymást, az már más
+kérdés. S főképpen azt nem értik meg, mikor egy-egy úri módhoz szokott
+ember kényelmet kiván.
+
+A fogadó, vagyis amint itt mondják: karaván-szeráj, egyforma a kelet
+összes helységeiben. Nagy ólmos tetejü épület; az udvarát magas kőfal
+keriti körül. A kőfal mellett belől egy másik kis alacsony és széles
+hátú falféle kőépitmény huzódik hosszúra.
+
+Azt mondanám róla, hogy ágy, de nem ágy, mert csak egy széles lapos fal;
+de ha meg azt mondom, hogy fal, akkor mégiscsak inkább ágy, mert az
+emberek erre huzódnak fel, hogy a béka bele ne ugráljon éjjel a
+zsebökbe.
+
+A töröknek azonban ilyen nyugvóhely kell. Ezen főzi meg a vacsoráját,
+ehhez köti a lovát, s ezen alszik. Ha éppen megesik, hogy a ló hozzáüti
+éjjel a fejét a gazdájához, hát az legfeljebb pofon vágja, aztán a másik
+oldalára fordul és alszik tovább.
+
+Egy májusi estén két fiatal lovas török érkezett a drinápolyi
+karaván-szerájba. Magyaros ruha: szük kék nadrág, kék attila, sárga
+kendőöv, s ebben handsárok; bő rozsdaszinü teveszőr-köpenyeg, amelynek
+csuklyája a fejükre van húzva. Első szempillantásra is látszik, hogy
+_delik_, akik csak háboruban szolgálják az igaz hit zászlóját, azontúl
+pedig rablásból élnek.
+
+De nem törődik itt velök senki. Legfeljebb a kocsijok érdemes a
+megnézésre, mert két szép fiatal rab ül benne, s két szép vezeték ló van
+hozzákötve.
+
+A kocsis is rab, és ez is fiatal. A rabok vagy magyarok, vagy horvátok,
+de hogy ketteje úr, az látszik az arcukon. No akárhol zsákmányolt az a
+két deli, jól fölpénzelheti magát a rabokból!
+
+A karavánszeráj udvara mindenféle néppel van tele. Török, bolgár, görög
+és oláh; asszonyok, gyerekek kereskedők és katonák, mind zajos
+kevergésben. Ez az egy országút olyan, mint a Duna: minden ebbe ömlik.
+Nem csoda hát, hogy az ilyen szállóhelyek minden este és minden reggel a
+bábeli nyüzsgés és nyelvkavarodás képét mutatják.
+
+A nap már leszállóban. Az emberek itatnak. Ki lovat, ki tevét itat. A
+kőfalon is mindenki siet biztositani a maga helyét. Akinek van, gyékényt
+vagy szőnyeget terit rá, akinek meg nincs ilyen holmija, szénát szalmát
+nyalábol oda, hogy a kő fel ne törje a derekát.
+
+Ahogy a két deli megállapodik az udvaron, az egyik – egy alig tizennyolc
+éves bátortekintetü ifju, – a vendéglősért kiált:
+
+– Mejhanedsi!
+
+Egy köpcös turbános ember lépett ki a szóra a tornác alól, s kérdezte,
+hogy mivel szolgálhat?
+
+– Van-e szobád mejhanedsi? Megfizetem.
+
+– Ezelőtt egy órával foglalták el, – felelt a vendéglős.
+
+– Ki foglalta el? Megfizetem azt is, ha lemond róla.
+
+– Azt bajos lesz megfizetni, – felelte a korcsmáros. – A jeles Altin aga
+szállt belé!
+
+És tisztelettel intett a tornác padja felé, amelyen egy hollóképü
+koromfekete török guggolt.
+
+Az öltözetéről látszott, hogy csakugyan úr. A turbánján két fehér
+structoll, mellette egy szolga, aki legyezi, egy másik szolga meg, aki
+italt kever neki. Az udvaron forgott még valami húsz ilyen fél-vörös
+fél-kék szolga. Ittak, főztek. Egyik az aga fehérnemüjét mosta a kutnál,
+másik az ágynak való szőnyeget bontotta le a teve hátáról. Vastag és
+drága gyapjuszőnyeg.
+
+No ettől csakugyan nem lehet a szobát megkapni.
+
+A két deli kedvetlenül fordult a kocsi felé. A kocsis csakhamar
+leszerszámozott. A rabok kezéről leoldta a kötelet. A lovakat megitatta.
+Azután ő is mint a többi, tüzet rakott a kőfal tetején, és kondért vett
+elő, hogy vacsorát főzzön.
+
+A két ifju rabon nem látszik semmi szomoruság. Az igaz, hogy a két török
+meg is becsüli. Ott esznek együtt a bográcsból, s egy kobakból is
+isznak. No ezek előkelő rabok lehetnek.
+
+Az aga is vacsorázik már. A rizskásás ürüt ezüsttálban tette eléje a
+szőnyegre a szakácsa. Csak az ujjával eszik, mert hát késsel és villával
+enni fölösleges is, illetlen is; csak a tisztátalan kutyahitü gyaurok
+esznek szerszámmal és asztalról.
+
+A két deli mellé egy félszemü mezitlábas kócos dervis telepedik. Semmi
+más ruha nincs rajta, mint egy bokáig érő rozsdaszinü szőr-köpönyeg. Az
+madzaggal van körülkötve a derekán, s a madzagon egy olvasó és egy
+kopott kókuszdiócsésze lóg. A fején nincs süveg. Hosszu kócos haján egy
+csomót kötött. Az a süveg. A kezében rézholdas hosszú bot. A ruhája
+szürke az útiportól.
+
+A dervis odakutyorodik a falra, s végignéz a mellette vacsorázó
+társaságon.
+
+– Nem vagytok-e a próféta hivei? – kérdi komoran a deliktől.
+
+Azok bosszúsan pillantanak reá.
+
+– Talán jobban, mint te, – feleli a fiatalabbik. – Mert elég sok az
+olyan csavargó dervis, amelyik csak a hasával tiszteli a prófétát.
+
+– Azért kérdem, – feleli a dervis az apadt szemét dörzsölgetve, – mert
+együtt esztek a tisztátalanokkal.
+
+– Már ezek is igazhitüek, janicsár, – válaszolja félvállról a deli.
+
+A dervis rábámul a delire és hosszúra nőtt tizenháromszál szakállát
+végiggereblyézi az öt ujjával.
+
+– Honnan ismersz engem?
+
+– Honnan ismerlek, – feleli nevetve az ifju. Vitéz korodból ismerlek,
+mikor még a padisah fegyverét viselted.
+
+– Hát olyan régen forogsz te a táborban?
+
+– Öt év óta.
+
+– Nem emlékszem rád.
+
+– Dehát mért hagytad ott a dicsőség zászlóját?
+
+Mielőtt a dervis felelhetett volna, éktelen nagy rikoltás hangzott a
+tornác felől, de olyan, hogy a lovak bokrot ugrottak tőle, s majd
+elszakitották a kötőféket.
+
+Az aga volt a rikoltó. Az ifjak odanéztek, hogy mi lelte, de nem láttak
+egyebet, mint azt, hogy az aga a rikoltástól ki van veresedve és iszik.
+
+– Mi lelte ezt az embert? – kérdezi a deli a dervist.
+
+A dervis megvetőn int a kezével:
+
+– Nem tudod-e, – mondja, – hogy bort iszik.
+
+– Honnan tudnám, – feleli a kérdező, – hiszen csutorából iszsza.
+
+– Te talán nem vagy született muzulmán?
+
+– Bizony barátom én dalmátnak születtem és csak ezelőtt öt évvel
+ismertem meg az igazhitet.
+
+– Igy már értem, – feleli nyugodtan a dervis. – Hát tudd meg, hogy az
+aga azért rikolt, hogy a lélek lezavarodjék a fejéből a lábába, amig
+iszik. Mert a lélek a fejben lakik és a másvilágra megy, mikor
+meghalunk. Ott pedig tudod, hogy a borivásért megbüntetik az igazhitü
+ember lelkét.
+
+– De ha nem bünös a lélek.
+
+– Hát ez is azt gondolja, hogy a lelkének nem lesz része a bünben, ha
+elriasztja egy percre, de már én csak azt gondolom, hogy nem jó ilyen
+fogásokkal élni.
+
+Azután egyet sóhajtva, folytatta:
+
+– Az imént azt kérdezted tőlem, hogy miért hagytam oda a szent zászlót?
+
+– Azt ám, merthiszen te vitéz katona voltál, és hát fiatal is vagy még,
+harmincöt éves legfeljebb.
+
+A dervisnek láthatólag jólesett ez a dicséret, mert a szeme egyet
+lobbant, de aztán még búsabb lett tőle.
+
+– A vitézség, – mondotta, – nem ér a szerencse nélkül semmit. Én
+mindaddig vitéz voltam, mig megvolt az amuletem. Egy haldokló öreg
+bégtől kaptam én azt, csatatéren. Egy hős lelke van benne. Az a hős a
+próféta mellett harcolt, de a lelke most is harcol azzal, akinél a
+gyürüje van. Azután rabul estem és egy pap elvette tőlem. Mig az velem
+volt, nem fogott engem se golyó, se kard. Amint az nem volt velem, egyik
+seb a másik után ért; a tisztjeim utáltak; az apám a hires Jaja-Oglu
+Mohamed budai pasa elkergetett, a bátyám, a hires Arszlán bég
+összeveszett velem; a társaim megloptak; rabságba is kerültem
+egypárszor, szóval: elhagyott engem minden szerencse.
+
+A deli a dervis balkezére nézett, amelyen nagy sebforradás volt látható.
+
+– A kezeden is van forradás.
+
+– Van, – mondotta a dervis. – Egy évig nem tudtam mozgatni, mig végre
+egy szent dervis azt ajánlotta, hogy forduljak meg Mekkában háromszor.
+Hát lásd, már az első fordulásnál meggyógyult.
+
+– Eszerint dervis maradsz.
+
+– Nem tudom. Azt hiszem, visszatérőben van a szerencsém, s ha még
+kétszer megjárom a szent utat, ismét beállhatok a seregbe. De haj, –
+szólt sóhajtva, – mig az amuletemet meg nem találom, nem vesz engem
+tenyerére a földi szerencse.
+
+– Hát reményled, hogy megtalálod?
+
+– Ha kitöltöttem az ezer-egy napot, minden lehetséges.
+
+– Hát ezer-egy napig vezekelsz?
+
+– Addig.
+
+– És a mecseteket járod.
+
+– Nem, csak az utat Pécstől Mekkáig, s mindennap elmondom az olvasót, s
+ezeregyszer az Allah nevét.
+
+– Bámulatos, hogy ilyen okos ember, mint te vagy…
+
+– Alláhval szemben senki sem okos. Férgek vagyunk.
+
+A dervisnek már ekkor a kezében volt a hosszú, kilencvenkilenc szemü
+olvasó. Imádkozásba fogott. A kocsis eltakaritotta a vacsorát, és
+szőnyegeket szedett elő. Kettőt a falra teritett. A harmadikkal a
+kocsiboritót takarta be. A legfiatalabb rab foglalta el ágynak a kocsit.
+A kocsi rudját felvonták a falra. Az egyik deli odafeküdt a rud mellé, s
+vánkosul nyerget tett a feje alá.
+
+Ez úgylátszik őrködni fog, mig a többi aluszik.
+
+A hold szinte nappali világossággal árasztotta el a karavánszerájt.
+Látni lehetett, mint fekszenek az emberek keresztül-kasul a falon, s
+mint készülnek az éjjeli nyugováshoz.
+
+Ekkor egy vöröshajtókás szolga lépett a nyugodni készülő delihez, és igy
+szólt:
+
+– Az aga hivat. Szólni akar veled.
+
+A másik deli nyugtalanul emelkedett fel az ágyáról, s hogy emez
+szótlanul engedett az aga hivásának, utána nézett, és felkötötte a
+kardját, amely eddig leoldottan hevert mellette.
+
+Az aga még mindig ott ült a tornácon. De már nem rikoltozott. Vörös
+orcával bámult a holdvilágba.
+
+A deli meghajtotta előtte magát.
+
+– Honnan jösz fiam? – kérdezte az aga.
+
+– Budáról uram, – felelte a deli. A pasának ezidőszerint nincs reám
+szüksége.
+
+– Olyan gyönyörü lovakat hoztál, hogy nem győztem nézni. Eladod?
+
+– Nem uram.
+
+Az aga dühös pillantást vetett az ifjura.
+
+– Láttad az én lovaimat?
+
+– Nem néztem uram.
+
+– Hát holnap nézd meg. Ha valamelyik megtetszenék, talán cserélhetünk.
+
+– Lehet uram. Parancsolsz még valamit?
+
+– Nem.
+
+És az aga összevont szemöldökkel nézett a deli után.
+
+
+XIV.
+
+Már mindenki aludt. Az aga is a szobájába tért, és lefeküdt a
+fehérfátyolos ablakok mögé. A fogadó udvarát emberhorkolás és lovak
+zabropogtatása töltötte be. Minden percben hallatszott egy lódobbanás,
+de mindez nem zavarta az alvókat. Az emberek fáradtan térnek be ide és
+úgy alszanak, mintha csendben és selyem ágyban aludnának.
+
+Az idősebbik deli ekkor fölemelte a fejét, és körülnézett. A rab ifju is
+fölmozdult.
+
+És összedugták mind a hárman a fejöket.
+
+– Mit akart az aga? – kérdezte magyarul az idősebbik deli.
+
+– A lovaink tetszettek meg neki. Megakarja venni.
+
+– És te mit mondtál?
+
+– Azt, hogy nem eladó.
+
+– Persze, hogy nem eladó, – szólt boszusan az idősebbik.
+
+– Aztán abban maradtunk, hogy holnap cserélünk valamelyik lóval.
+
+A kocsi szőnyege szétvált, és a legfiatalabb rab szépmetszetü arca
+hajolt ki belőle:
+
+– Gergely, – suttogta, az ujját az ajkára téve.
+
+– Pszt, – felelt a harmadik deli. Mit akarsz Vicuskám? Nincs semmi baj.
+Aludjál.
+
+– Mit akart az aga?
+
+– Csak a lovunkat kérdezte. Aludjál kedves.
+
+És ahogy közel volt a két arc, halk csókban érintkezett.
+
+Azután a három ifju még egypár szót váltott.
+
+– Nincs mit félnünk, – mondotta Gergely. Mihelyt virrad, tovább
+indulunk, és itt hagyjuk az agát a lovaival együtt.
+
+– Hanem én holnap nem leszek rab, – szólt Török Jancsi. Legyen Mekcsey
+holnap a rab. Unalmas igy összekötött kézzel kocsikázni egész nap. Aztán
+ez a sok arany rettenetesen nyom. Mégis okosabb volna a kocsiba rejteni.
+
+– Jó, jó, – felelte Gergely, – hát leszek én holnap rab szivesen, de
+mikor öltözzünk át? Az éjjel nem lehet, mert hátha az aga mégis korábban
+ébred.
+
+– Hát akkor holnap Gergely, majd az úton, valami alkalmas helyen. Ördög
+vigye el ezt az agát!
+
+– Nekem se tetszik, – szólt Mekcsey. Az ilyen urak nincsenek ahoz
+szokva, hogy holmi rongyos deli megtagadja a kivánságukat.
+
+– Csak arra vigyázzatok – mondotta Gergely, – hogy ha valaki közelünkben
+van, magyarul ne beszéljetek. Ez a dervis is tud magyarul.
+
+A dervis mellettük feküdt.
+
+Össze volt guborodva, mint a sündisznó.
+
+
+XV.
+
+Reggel, mikor a nap éppen kelőben volt, az aga kilépett az ajtón, és egy
+óriási ásitásban eresztette ki a maradék álmot a fejéből.
+
+– Bandsal, – szólt az előtte hajlongó szolgának, – hol az a két deli?
+
+A szolga kereső pillantással fordult az udvar felé.
+
+Az ajtó mellett ott guggolt a dervis. Az aga szavára fölállott a
+helyről, és igy szólt:
+
+– Elmentek uram.
+
+– Elmentek? – hördült fel az aga. Elmentek? – ismételte csodálkozva.
+
+– El.
+
+– Hogy mertek elmenni?
+
+– Éppen azért várlak uram, – szólt a dervis, mert ez a két deli nem
+rendes járatu ember.
+
+– Honnan tudod?
+
+– Az éjjel kihallgattam őket.
+
+– Mit beszéltek?
+
+– Mindent össze-vissza, de főképen azt, hogy a magadfajta emberrel nem
+jó találkozni.
+
+– Akkor el kell venni tőlük a lovakat, a rabokat, a kocsit, mindent.
+
+És ahogy ezt mondta, hangja minden szónál emelkedett. Az utolsó szót már
+orditotta.
+
+– Azt hiszem pénzök is van, folytatta a dervis. Az egyik rab azt mondta,
+hogy az aranyat nem birja cipelni.
+
+– Arany? Hé szipáhik! Lóra valamennyien! Utána a két delinek! Ide
+hozzátok akár holtan, akár elevenen! De főképpen a kocsijokat.
+
+A következő öt percben huszonkét lovas szipáhi vágtatott ki a szeráj
+kapuján.
+
+Az aga utánuk nézett, és igy szólt a dervisnek:
+
+– Mit beszélt még?
+
+– Nem értettem mindent, mert halkan beszéltek. Annyi bizonyos, hogy
+magyarul beszéltek, és hogy az egyik rab nő.
+
+– Nő? Azt nem is láttam.
+
+– Férfi ruhába öltöztették, hogy fel ne tünjön.
+
+– És szép!
+
+– Bübájos.
+
+Az aga szeme forgásnak indult.
+
+– A zsákmányból megkapod a magad részét, – mondotta.
+
+S befelé indult.
+
+– Uram, kiáltotta utána a dervis, én janicsár voltam. Nem engednéd-e
+meg, hogy lóra üljek?
+
+– De magam is megyek, – szólt a feltüzesedett aga. Hát csak nyergelj
+nekem is.
+
+S azzal befutott a kardjáért, és lóra pattant.
+
+A konstantinápolyi országúton csakhamar utolérték a huszonkét fegyveres
+szolgát. Azok észrevették, hogy az urok utánok vágtat.
+Visszatekintgettek. Az aga intett nekik, hogy csak menjenek tovább.
+
+És porzott az országút a lovak patkója alatt.
+
+Két óra nem telt belé, a csapat ujjongó orditása jelezte az agának, hogy
+a szolgái látják már a kocsit.
+
+A szolgák ekkor magaslaton voltak, s hogy az országút lejtőre hajlott,
+eltüntek az aga szeme elől.
+
+Az aga alig várta, hogy ő is felérjen az országút púpjára.
+
+Megsarkantyuzta a lovát, és a dús zsákmány érzetétől lobogva vágtatott.
+Mögötte a dervis, mint valami szőrös ördög ült a lovon. Szoritotta és
+verte. A haja kibomlott a csomóból és kócos pemetté változtatta a fejét.
+Az agától a hirtelenében kapott kardot nem is volt még ideje felkötni,
+csak a kezében tartotta, s azzal ütötte a lovat hol elől, hol hátul.
+
+A magaslaton aztán látta az aga, hogy az üldözöttek még jó távol vannak,
+de már észrevették a veszedelmet.
+
+Ime a két rab is lóra pattan, s fegyvert kap elő a saroglyából. A kocsis
+holmi apróságot kapkod ki a kocsiból: szétosztja a lovasok között. Azok
+a nyeregkápába és elejébe rakodnak. Azután lekutyorodik a kocsis a kocsi
+alá. A kocsi alól fehér füst száll fel. Akkor a kocsis is lóra kap, és
+elvágtat a négy lovas után.
+
+Az aga nem tud hova lenni ámulatában.
+
+– Micsoda rabok ezek? – kiáltja hátra a dervisnek, – hogy nem akarnak
+kiszabadulni!
+
+– Mondtam, hogy kutyák! – üvölti a dervis.
+
+A tüz már belekap a kocsiba. A katonák zavartan állnak körülötte.
+
+– Oltsátok! – kiáltja az aga. Verjétek szét a kocsit!
+
+Aztán ismét kiált:
+
+– Csak három maradjon. A többi menjen az ebek után.
+
+Ebben a pillanatban lánghegygyé válik a kocsi, és irtózatos dördüléssel
+lobban fel.
+
+Nem marad a téren se kocsi se ember, csak az egy borzas dervis, aki a
+levegő rugásától és robbanástól megsiketülve áll, mint a
+boszorkánymacska a kémény tetején.
+
+
+XVI.
+
+– Mi volt ez? – bődült fel az aga az országút porában, ahova a lova
+levetette.
+
+A dervis le akart szállni a lováról, azonban az ő lova is meg volt
+zavarodva. Hátrafelé táncolt, s két lábra állt.
+
+Majd őrült iramodással vágtatott neki a mezőnek, s a dervist a levegőbe
+dobálva ugrott árkon bokron át, miközben fehér tajtékot szórt a
+szájából.
+
+Az aga feltápászkodott. Kiköpte a port, és pogány káromkodásban adott
+szárnyat a mérgének.
+
+Körülnézett. Az országút mint a csatatér: vonagló lovak és heverő
+szipáhik; a kocsi helyén egy nagy semmi; az égen egy nagy trágya szinü
+felhő, amely az imént a kocsi volt.
+
+Az aga lova is elszaladt. A hollóképü úr azt se tudta mihez kapjon.
+
+Végre is megindult sántikálva a katonáihoz.
+
+Hát biz azokat szétvetette a robbanás. Kinek a feje, kinek a lába hevert
+a porban; aki meg egészben maradt, arra se volt jó ránézni.
+
+Az aga látta, hogy egyik se mozdul, hát leült az árokpartra, és nézett
+bután maga elé. Talán azt hallgatta, hogy hol és miért harangoznak olyan
+nagy zúgással; pedighát nem harangoztak sehol, csak a füle zúgott.
+
+Ebben az állapotban találta őt egy óra mulva is a dervis, aki a maga vad
+paripáját csurgó vizesre nyargalva visszatért.
+
+Odakötötte a reszkető paripát egy bükkfához; és az agához sietett.
+
+– Nem esett bajod uram?
+
+Az aga a fejét rázta:
+
+– Nem.
+
+– De valamidet csak megütötted!
+
+– A tomporomat.
+
+– Áldott legyen Allah, aki megszabaditott ebből a veszedelemből.
+
+– Legyen áldott, – ismételte az aga.
+
+A dervis sorra járta az úton és út mellett heverő lovakat, hogy nem
+lehetne-e még valamelyiket lábra állitani? No nem. Amelyik élt is, úgy
+meg volt nyomorodva, hogy csak a hollók becsülhették még valamire.
+
+Visszatért az agához.
+
+– Uram, mondotta. Vissza tudsz-e jönni a magad lábán, vagy feltegyelek
+erre a lóra!
+
+– Ezt meg kell boszulni, – felelte az aga a lábaszárát dörzsölve. De
+honnan vegyek lovat és katonát?
+
+És bután nézett a dervisre, mint az ázott tyuk.
+
+– Azok az átkozottak bizonyosan Sztambulba mentek. Ott megtalálhatjuk
+őket – felelte a dervis.
+
+– Hát jer, – szólt nyögve az aga, – segits föl a lóra, és vezess vissza
+a fogadóba. Szegődj mellém szolgának, mert te kitünő lovas is vagy.
+
+– Szolgának? – kérdezte megütődve a dervis.
+
+De aztán alázatosan lehajtotta a fejét és igy szólt:
+
+– Amint parancsolod.
+
+– Mi a neved?
+
+– Jumurdsák, – felelte a dervis.
+
+
+XVII.
+
+Az öt magyar lovas ezalatt nagy szárnyasan szállt tovább a
+konstantinápolyi országúton.
+
+A robbanás az ő lovaikat is megvaditotta, de biz ők nem nagyon bánták.
+Annál jobban repültek. Egyik a másikat előzgetve száguldott, s az
+utonjárók már messziről kitértek nekik: el nem tudták gondolni, hogy
+ezek a fiatal katonák versenyt futnak-e, vagy hogy üldözik őket?
+
+De hogyan került közéjük Cecey Éva?
+
+Azon az ünnepi estén, amint Gergelylyel találkozott, fölébredt benne az
+első szerelem hatalma. Gergelyt mindig szerette ő, de hogy innen is
+onnan is kényszeritették, nem tudott szabadulni. Gergelynek se birtoka,
+se önállósága, ő maga is a Török család gyámsága alatt. Levelezniök
+lehetetlen. Kezdte magát megadni a sorsának.
+
+De a Gergely megjelenése minden más erőt lerontott. A nő csodálatos
+alkotása az Istennek. Az érzésével gondolkozik. Évának azt mondta az
+érzése: Ez a te párod! Ha az egész világ ellene beszél is, neki vagy
+teremtve!
+
+És ő kitépte magát az okosk odásokból, és követte azt a belső szót,
+amely hatalmasabb volt, mint a királyné szava, és hatalmasabb, mint az
+anya szava.
+
+A gyalui havasokon mentek át, s a reggeli napfény már az Aranyos vize
+mellett találta őket.
+
+Az erdő új lombok halvány zöldjében pompázott. Mindenfelé az ibolya
+nyilt, s a völgyben a gólyavirág, a pitypang és kikirics virága sárgált
+mindenfelé. A levegő telt az erdő balzsamával.
+
+– Most értem, miért nevezik ezt a patakot Aranyosnak, – mondotta
+Gergely. Nézd Éva, mintha aranynyal volna behintve a partja mindenfelé.
+De te gondolkozol: nem bántad meg úgy-e, hogy velem jöttél?
+
+– Nem, – felelte Éva, – de valami bánt.
+
+S fiatal üde arca bús volt. Szemei komolyak.
+
+– Az, – folytatta, – hogy én mégis csak leány vagyok, és azt gondolom,
+erkölcstelen az én cselekedetem. Te ma örülsz annak, hogy szivem
+sugallatát követtem, de talán évek mulva, talán öregségünkben eszedbe
+jut, hogy nem a templomból vezettél ki engem, hanem egy vacsorázó
+szobából.
+
+Mekcsey elől ment az oláh paraszttal, aki kalauzolta őket a hegyi úton.
+Ők ketten egymás mellett lovagoltak.
+
+– Te fiatal vagy, – folytatta Éva, – s nincs pap a világon, aki
+bennünket összeesketne.
+
+– Éva, – mondotta Gergely szemrehányó hangon. – Nem tartottál-e engem
+mindig testvérednek? Nem úgy érzed-e magad most is mellettem? Idegen
+vagyok én neked? És ha téged a pap hiányzása bánt, nem bízol-e bennem,
+hogy addig, mig megesküdhetünk, úgy oltalmazlak, hogy édes anyád se
+jobban. Ha te akarod, én a kezedet se fogom meg, én az arcodat se
+csókolom meg, amig a pap el nem mondja ránk a szent áldást.
+
+– Fogd meg a kezemet; a tiéd. Csókold meg az arcomat; a tiéd! – felelte
+a leány. És ahogy ott lovagoltak egymás mellett, odanyujtotta a kezét,
+és odanyujtotta az arcát.
+
+– A katekizmus beszélt belőled az imént, – mondta Gergely
+megkönnyebbülten. Látod én is pápista vagyok, de az én tanitómesterem
+nem a katekizmusból tanitott engem az Istenre, hanem az ég csillagaiból.
+
+– Gábor pap?
+
+– Az. Lutheránus volt, de sohasem akart senkit lutheránussá tenni. Ő azt
+mondta nekem: Nem az az igazi Isten, akiről a képek és irások beszélnek.
+Nem az a szakállas, mindenkit fenyegető hiszterikus vén zsidó. Az igazi
+Isten alakjáról nekünk gondolatunk nem lehet, csak az értelmét és a
+szeretetét láthatjuk. Az igazi Isten velünk van, Éva. Az igazi Isten nem
+haragszik senkire. Nincs haragja. Ha te fölemeled a tekintetedet az
+égre, s azt mondod: Istenem Atyám, én ezt a Gergelyt élettársamnak
+választom; és ha én is ezt mondom a te neveddel, akkor édes Évám, mi már
+házastársak vagyunk.
+
+Éva boldogan nézett Gergelyre, mig az halkan, félig magába merülten
+beszélt. Oh az árvaságban nőtt gyermek korán érik komolylyá!
+
+A fiu folytatta:
+
+– A papi cerimonia Éva, az már csak a világ számára való. Dokumentálni
+kell a világnak, hogy lelkünk és szivünk szándéka szerint keltünk egybe,
+s nem ötletszerüen és nem időre, alkalomra, mint az állatok. A házasság
+édes lelkem miköztünk már meg van kötve, azt hiszem.
+
+Mekcsey egy gyepes dombra ért. Megállt és visszafordult. Megvárta őket.
+
+– Egy kis pihenés nem ártana, – mondotta.
+
+– Jól van, – felelte Gergely. Szálljunk le. Látom, amoda lent viz is
+van. Az oláh itassa meg a lovakat.
+
+Leugrott a lóról, és lesegitette Évát.
+
+Leteritette a köpönyegét a fűre, s leheveredtek.
+
+Mekcsey kibontotta az iszákot. Kenyeret és sót vett elő. Levágta a
+kenyér szárazát, és odakinálta a kenyeret elsőben Évának.
+
+– Várjunk egy kicsit, – mondotta Gergely.
+
+És Évához fordult.
+
+– Mielőtt egy kenyéren lennénk, – mondotta, – ne kössük-e meg Éva a mi
+szövetségünket szóval is az Isten szine előtt?
+
+Éva felállt.
+
+Arca áhitatosan komoly volt, és üde és angyali. Odanyujtotta a kezét
+Gergelynek.
+
+És amint ott álltak egymás mellett, egymás kezét fogva, Gergely levette
+a süvegét, és az égre nézve, szólt áhitattól remegő hangon:
+
+– Istenünk, Atyánk. A te templomodban vagyunk; nem kőből rakott emberi
+épületben, hanem a te eged alatt, a te fáid között. Az erdőből a te
+leheleted árad felénk, a hegyekről a te napod süt reánk, és a magasból a
+te szemed néz bennünket. Ez a leány kicsi koromtól fogva kedves volt
+nekem, legkedvesebb a föld minden leányai között. Csak őt szerettem,
+csak őt fogom szeretni, siromig, siromon túl is. Az emberek akarata nem
+engedte, hogy a szokott módon keljünk össze, engedd, hogy legyen a
+feleségem a te akaratoddal.
+
+És a leányra forditva nedves szemeit, folytatta:
+
+– Leány, én ezennel az Isten színe előtt feleségemnek nyilvánitalak!
+
+Éva könnyes szemmel rebegte:
+
+– A tied vagyok.
+
+Gergely fölemelte az ujját:
+
+– Esküszöm, hogy szeretlek! Esküszöm, hogy soha el nem hagylak, semmi
+bajodban, semmi nyomorúságodban! Holtodig. Holtomig. Isten engem úgy
+segéljen!
+
+Éva is föltartotta a kezét:
+
+– Esküszöm, amire te esküdtél. Holtodig. Holtomig. Isten úgy segéljen!
+
+S azzal összeölelkeztek, és megcsókolták egymást olyan áhitattal, mintha
+Isten áldó kezét éreznék a fejükön.
+
+Mekcsey visszaült a kenyér mellé, és a szemeit törölgette.
+
+– No, azt mondja, én ilyen házasságot még soh’se láttam; de azt érzem,
+hogy ez szentebb és erősebb házasságkötés, mint az lett volna, amit
+Gyaluban kötött volna kilenc pap előtt a tekintetes asszony.
+
+Erre mindnyájan elmosolyodtak. Leültek, és hozzáláttak a falatozáshoz.
+
+Este Hunyad várába érkeztek. Jancsi vacsorával várta őket. (Mindennap
+várta őket, hol ebéddel, hol vacsorával.)
+
+Az utasok átöltözködtek. Évának női ruhát szedtek össze. Azután
+vacsorához ültek.
+
+A vacsorán ott volt a vár papja is, egy beteges öreg úr, aki itt
+vénhedett meg a vár csöndességében, mint a hársfák.
+
+– A tisztelendő urat azért hivattam be, – mondotta Török Jancsi, – hogy
+összeeskessen benneteket.
+
+– Mi már azon túl vagyunk, – felelte Gergely. – Fölvettük a házasság
+szentségét az Isten szine előtt.
+
+– Micsoda szertartás szerint? – kérdezte a pap.
+
+– Ugy, ahogy Ádám és Éva. Talán biz az nem volt törvényes házasság?
+
+A pap a fejét rázta.
+
+– Micsoda? – szólt Mekcsey felhörkenve. Az Istennek nincs szüksége
+papra, ha valakit meg akar áldani!
+
+A pap erre gúnyosan vállat vont.
+
+– Lehet, – mondotta, – de az Isten nem ad ám házassági bizonyitványt.
+
+– Tudjuk mi bizonyitvány nélkül is, hogy házasok vagyunk, – felelte
+Gergely.
+
+– Az is igaz, – dünnyögte a pap, – de majd az _unokáitok_ nem tudják.
+
+Erre mindnyájan elhallgattak. Éva elpirult.
+
+Egy kis csend támadt a teremben. Gergely Évára nézett, aztán a paphoz
+fordult:
+
+– Hát összeeskethet bennünket tisztelendő úr?
+
+– Össze.
+
+– Szülői engedelem nélkül?
+
+– Anélkül is. Elvégre a bibliában nincs benne, hogy szülői engedelem
+kell a házasságra.
+
+– Hát akkor, – mondotta Gergely, – tegyük meg Éva a _bizonyitványért_.
+
+– Amint akarod, – felelte Éva egyszerüen.
+
+Átmentek a kápolnába, s egynehány perc alatt meg volt az esküvő. A pap
+beirta a nevüket az egyházi könyvbe. Tanuknak odairatta a Török János
+meg a Mekcsey nevét.
+
+– A szülőknek megküldöm az irást, – mondotta aztán a pap, mikor
+visszaültek az asztalhoz. – Ki kell békülni velök.
+
+– Azt akarjuk is, – felelte Éva, – de kell egy-két hónap, hogy a
+haragjuk megcsillapodjék.
+
+És Gergelyhez fordult:
+
+– Hol töltjük azt a két hónapot?
+
+– Hát édes angyalom te itt Hunyadon, én meg valahol másutt.
+
+Ezt mondva a társaira nézett.
+
+– Megmondhatjuk neki, – szólott Török János, – elvégre is egyek vagytok
+s nincs titok ezentúl köztetek. A papunk is jobb ha tudja, legalább ha
+valami baj ér bennünket, hát hirül adja két hónap mulva édesanyám
+asszonynak is.
+
+– Hát akkor tudd meg édes ifjú párom, – szólott Gergely, – hogy mink már
+indulóban voltunk Konstantinápolyba, mikor meghallottam, hogy te
+menyasszony vagy. Mink hárman fogadást tettünk, hogy kiszabaditjuk
+Bálint urat, ami nagyságos apánkat.
+
+– Ha lehet, – tette hozzá Török Jancsi.
+
+A menyasszony komolyan és figyelemmel hallgatta az urát, aztán igy
+szólt:
+
+– Bezzeg megjárta velem kegyelmed, édes uram. (Hol tegezte, hol magázta
+Gergelyt, mióta megesküdtek.) Mert én ugyan szivesen elhűselnék itt két
+hónapig is ebben a gyönyörü várban, de nem azt fogadtam-e ma két helyen
+is, hogy soha kegyelmedet el nem hagyom?
+
+– Csak nem akarsz tán velünk jönni?
+
+– Nem tudok-e úgy lovagolni, mint akármelyikök?
+
+– De ez nemcsak lovaglás lesz angyalom, hanem veszedelmek útja is.
+
+– Vívni tudok. Olasz mestertől tanultam. Nyillal lelövöm a nyulat.
+Puskával akár a fecskét is.
+
+– Isteni asszony! – kiáltott Mekcsey a poharát felkapva. – Irigyed
+vagyok Gergely.
+
+– Jó jó, – szólt Gergely aggodalmasan, – dehát az ilyen asszonyféle
+csipkés ágyban szokott ám aludni.
+
+– Az úton nem leszek asszony, – felelte Éva. – Ide is férfiruhában
+jöttem, oda is férfiruhában megyek. De hamar megbánta kegyelmed, hogy
+elvett! Tisztelendő atyánk, válaszszon széjjel bennünket üstöllést, mert
+bizony csúffá tesz ez az ember: elhagy mindjárt az első napon!
+
+A pap azonban inkább a kappan-mellet iparkodott a csontról leválasztani.
+
+– Dehát te törökül se tudsz, – szólt utolsó ellenvetésképpen Gergely.
+
+– Majd megtanulok az úton.
+
+– Igaza van, – szólt Jancsi. – Én is tanítom, meg aztán nem is olyan
+nehéz az.
+
+– Mondjon egy pár szót, – szólt az ujdonsült menyecske.
+
+– Hát például: _elma_ annyit tesz, hogy _alma_; _benim, eynim; baba,
+papa; pabucs, papucs; sarampo, sorompó; daduk, duda; csagana…_
+
+– Csákány! – kiáltotta Éva tapsolva. – Nem is gondoltam, hogy én tudok
+törökül is!
+
+Az inas, aki felszolgált nekik, azt mondja halkan Mekcseynek, hogy egy
+ember akar mindenáron bejönni.
+
+– Micsoda ember?
+
+– Azt mondja: Mátyás.
+
+– Mátyás? Micsoda Mátyás?
+
+– Más nevet nem mondott.
+
+– Úr, vagy paraszt?
+
+– Olyan szolgaféle.
+
+Erre mindnyájan elnevették magukat.
+
+– Matyi az, hogy az ördög vigye el, – szólt Mekcsey. – Hát csak ereszd
+be: mit akar.
+
+A megmátyásodott Matyi rákvörös képpel állitott be és Mekcseyre
+pillantva szólott.
+
+– Csak azt akarom mondani, hogy itt vagyok hadnagy uram.
+
+– Azt látom; de hol voltál az este?
+
+– Az este is rendben voltam én mindjárt, de olyan hamar el tetszett
+jönni, hogy nem értem utól.
+
+– De hiszen részeg voltál, mint a csap!
+
+– Nem voltam nagyon, instálom.
+
+– És hát hogyan jöttél el? Hiszen én elhoztam a lovadat.
+
+Matyi egy kicsit megemelgette a vállát, szemöldökét, aztán dünnyögve
+felelte:
+
+– Volt ott ló elég.
+
+– Eszerint loptál.
+
+– Nem én. Csak ahogy az úrfi elment, feltétettem magamat egy lóra. A
+lovásztársaim tettek fel, mert magam nem bírtam felülni. Hát tehetek én
+arról, ha nem a magam lovára tettek.
+
+Hogy a társaság ezen felvidámodott, Matyi teljes bocsánatban részesült,
+s ez a részegen történt elszökése, éppen ez tetszett meg Gergelynek.
+
+– Hova való vagy te Matyi? – kérdezte nevetve.
+
+– Keresztesre, – felelte a legény.
+
+– Hol a pokolban van az a Keresztes?
+
+Milyen furcsa volna, ha most a kocsis igy felelne a kérdésre: Hej
+szegény Gergely úrfi, majd megtudja egyszer te-kegyelmed, hogy hol van
+az a Keresztes. Majd mikor szép szakállas ember lesz kegyelmed, majd
+mikor nagyságos úr lesz te-kegyelmed, ott ejti tőrbe a gonosz török, ott
+verik majd a vasat kezére lábára!
+
+*
+
+Három nap mulva útban voltak. Matyi volt a kocsis. Ők négyen felváltva
+rabok és delik. A kocsi egyúttal Évának szolgált éjjeli alvóhelyül.
+
+
+XVIII.
+
+Mi az ott az erdőn? Tábor-e, vagy falu? Rablótanya-e, vagy bélpoklosok
+községe? Temetés van-e benne vagy lakodalom?
+
+Hát biz az se nem tábor, se nem falu, se nem rablótanya, sem bélpoklosok
+községe, hanem egy nagy cigánykaraván.
+
+A sziklák árnyékán, a fák között rongyos sátorok barnállanak. Egyikből
+másikból füst kigyózik az égnek. Egy tisztáson meg szól a hegedü és
+döbög a dob: táncolnak a leányok.
+
+Egy cigányasszony tanitja őket. Ismeretlen nyelven rikácsol egyikre,
+másikra. Kikapja a kezéből a tamburint és vén tagjait a tizenöt éves
+leány bájos lejtéseivel mozgatva mutatja, hogyan kell kéznek és lábnak
+lengő könnyüvé változnia a tánc művészetében.
+
+A cigánylányok már a természettől megkapják ezt a művészetet, de köztük
+is akad azért szögletes, aki vagy nagyobb lábat vagy lustább vért kapott
+a születésében és hát az ilyenre senki se néz szivesen.
+
+A táncosok különben mind fátyolos ruhába vannak öltözve. A fátyol kell a
+tánchoz. Lengései meghosszabbítják a tagok kerek mozdulatait; s a
+táncban az a fő, hogy a testnek semmi nehézsége ne lássék.
+
+A cigányok egyrésze a táncolók körül ült. A gyerekek meg azon meztelenen
+utánozták a forgásokat. Még a két-három esztendős kis purdék is füstös
+angyalkákként forogtak és lejtettek a fűben; tamburin helyett
+kókuszhéjat vertek és fátyol helyett pókhálót lengettek a karjukon.
+
+Egyszerre mint a bokorról felburranó verébsereg, úgy riadt fel
+valamennyi gyerek és rohant az erdő egy nyilása felé.
+
+A mi öt lovasunk jött ott fáradtan, a lovat kantáron vezetve. A
+purdésereg éktelen nagy csicsergéssel rajozta őket körül, s baksisért
+nyujtotta apró tenyerét.
+
+– Hol a vajda? – kérdezte Gergely törökül. Kaptok baksist mindnyájan, de
+csak a vajdának adom oda.
+
+Azok bizony nem szaladtak a vajdáért, hanem tovább is ott tolakodtak és
+visitoztak a lovagok körül.
+
+Éva már benyult a zsebébe, hogy egy marok rézpénzt vessen nekik, azonban
+Gergely intett neki, hogy ne tegye.
+
+– Hájde! – kiáltott rájok a kardját fölemelve, mire a verebek ijedten
+röppentek széjjel.
+
+De az idős cigányok is megrémültek. Ki a sátorba futott, ki a bokrok
+közé. Csak a nők maradtak ott várakozón bámulva az idegenekre.
+
+– Ne féljetek, mondotta Gergely törökül, nem bántunk benneteket, csak
+épp a gyerekeket riasztottam szét, hogy ne visitozzanak. Hol a vajda?
+
+Az egyik sátorból egy vén, de erős testalkatu cigány lépett elő. Török
+kaftán volt rajta és magas persa süveg. A dolmányán nagy ezüst gombok. A
+nyakában aranylánc. A kezében a vajdai nagybot.
+
+– Mi nyelven beszélsz? – kérdezte Gergely törökül.
+
+– Hát, felelt a vajda, törökül főképpen, de ha szolgálatotokra lehetek,
+tudok oláhul, persául, görögül, bosnyákul, rácul, horvátul, olaszul,
+magyarul, németül, csehül, franciául és spanyolul. Muszkául is beszélek
+egy keveset.
+
+– Hát egyelőre csak beszéljünk törökül. Mitől rémült meg annyira a
+néped?
+
+– Egy görög rablóbanda garázdálkodik erre. Azt mondják ötvenen vannak. A
+mult héten ebben az erdőben öltek meg egy kereskedőt.
+
+– Mi nem vagyunk rablók, – felelte Gergely, csak eltévedt utasok.
+Turkesztánból jövünk. Mi is hallottuk azt a rabló történetet, s éppen
+azért tértünk le az országútról. Hát csak azt akarjuk, hogy adj nekünk
+egy vezetőt, aki elkisérjen bennünket Stambulba, és néhány napig velünk
+maradjon.
+
+– Akár tizet is, – felelte a vajda. Hiszen nincs messze.
+
+– Nekünk csak egy kell. Egy olyanféle embert, aki ismeri a járást a
+fővárosban; fegyvert igazitani és lovat gyógyitani tud.
+
+A vajda gondolkozva nézett maga elé, aztán egy füstös sátor felé
+fordult, és kiáltott:
+
+– Sárközi!
+
+Az öt lovag szinte megrezzent e magyar szó hallatára.
+
+A sátorból egy körülbelül negyvenöt esztendős szurtos cigány bujt elő.
+Oláh nadrág volt rajta és kék ing. Az oláh nadrág térde vörös posztóval
+volt foltozva. A hóna alatt magyar dolmány. Jöttében öltötte magára.
+Mikorra a vajdához ért, már be is gonbolta, a port is leverte a
+nadrágjáról, meg meg is fésülködött a tiz ujjával. Ragyás volt.
+
+– Elkiséred a vitéz urakat a városba, és szolgálsz ott nekik.
+
+Gergely egy ezüstpénzt nyujtott a vajdának.
+
+– Oszd szét a purdék között, – mondotta. – Köszönöm a szivességedet.
+
+– Mit hozzak magammal? – kérdezte Sárközi törökül s alázatosan.
+
+– Csak egy pár szerszámot puska, vagy ijj-igazitásra, meg ha van valami
+sebre való jó íred embernek és lónak való.
+
+– Igenis, uraim.
+
+Azzal visszafutott a sátorába.
+
+– Nem vagytok-e fáradtak ifjú uraim? – kérdezte a vajda. Jertek beljebb
+és pihenjetek le. Ettetek-e ma?
+
+– Mit tudsz adni? Ha adhatsz valamit, megfizetjük.
+
+– Hát akad valami, – felelte a vajda.
+
+És megindult az idegenek előtt a saját sátora felé, amely egy terebélyes
+bükkfa alatt vöröslött ki a többi közül.
+
+A vajdáné három kis sárga szőnyeget teritett a fűre. A leánya azon
+fátyolosan, amint táncolt, segitségül szegődött az anyjához.
+
+– Hát van túrónk, tojásunk, rizsünk, vajunk, kenyerünk, – szólt az
+asszony. Csirkét is süthetek, ha megvárjátok szép ifjú vitézek.
+
+– Megvárjuk, – felelte Gergely. – Őszintén szólva mindnyájan éhesek
+vagyunk, és az útunk nem éppen sietős.
+
+A cigánynép körülsokadozta őket. Minden asszony jövendőt akart mondani.
+Némelyik már oda is guggolt, és rázta a tarka babot a rostában.
+
+– Nincs időnk, – szólt Gergely a vajdának. – Kérlek rezzentsd szét őket.
+
+A vajda fölemelte a botját, s rákurjantott a népére.
+
+A botot tisztelték-e jobban vagy a vajdát, nincs kideritve a
+történelemben, de az bizonyos, hogy elég gyorsan szétoszlottak, s az öt
+vándor nyugodtan üdithette föl magát a sokféle ennivalóból, amit a
+vajdáné eléjök rakott.
+
+– Ti hát vigan éltek, szólt Gergely a vajdának, miközben nagyot húzott a
+vizes kancsóból. Ünnep van ma, vagy mindig igy táncolnak a leányok?
+
+– Holnap péntek van, felelte a vajda. Valamennyi leány ott van az
+Édesvizeknél.
+
+Gergely hasznára igyekezett forditani minden szót.
+
+– Mi még sohasem jártunk Konstantinápolyban, – mondotta. Most azért
+megyünk, hogy beálljunk a hadseregbe. Mi az az Édesviz?
+
+– A törökök mulatóhelye, az Aranyszarv-öböl végén. Pénteken ott hűsel
+minden török család. A gyepen meg a fák alatt van az egész Stambul.
+Ilyenkor cseppen a cigánynak is egynéhány piaszter.
+
+– Hát a leányaitok táncolnak?
+
+– A lányok táncolnak. A vénasszonyok jövendőt mondanak.
+
+– És nem féltitek a szép leányokat?
+
+– Mitől? Ha rabul ejtenék is őket, csak visszaszöknének a szabad életbe.
+Annyira nem félnek, hogy bejárnak olykor a háremek udvarába is. Most is
+azért táncolnak együttesen, mert be akarnak kéredzeni a szerájba.
+
+Mig ezek beszélgettek, Éva odaszólt Gergelynek:
+
+– Hogy van törökül _viz_?
+
+– _Szú_, lelkem.
+
+Éva bement a sátorba és ezzel az egy szóval vizet kért, hogy az arcát és
+kezeit megmoshassa.
+
+A cigányleány félrevonta a sátor hátulsó lepedőjét. Tágas és mély
+barlang volt ottan. A falból viz szivárgott és cseppekben hullt alá.
+Ezek a cseppek régen hullhatnak itt, mert medencét vájtak a sziklában.
+
+– Fürödj meg, ha akarsz, jelezte a cigányleány.
+
+És egy négyszögletes kis agyagdarabot nyujtott át Évának szappan
+gyanánt.
+
+Éva ránézett. A cigányleány félig lehunyt szemmel nézte vissza. A nézése
+ezt mondta:
+
+– Te fiu, de szép vagy!
+
+Éva elmosolyodott és megsimogatta a leány arcát. Az arc sima volt és
+forró. A cigányleány elkapta a kezét, és megcsókolta. Aztán kifutott.
+
+
+XIX.
+
+Mikor már jól behaladtak az erdőbe, Gergely megszólitotta a
+cigánykovácsot.
+
+– Sárközi barátom, volt-e már valaha tiz aranyad?
+
+A cigány meglepődve nézett föl a magyar szóra.
+
+– Volt már tebb is, de csak álmomban.
+
+– Hát valóságban?
+
+– Valóságban kettő volt egyszer. Azs egyiket két estendeig tartogattam.
+Egy kisgyereknek akartam adni. Azstán lovat vettem rajta. A ló
+megdeglett. Most se ló, se arany.
+
+– Hát ha nekünk hiven szolgálsz, egynéhány nap alatt tiz aranyat
+kereshetsz.
+
+A cigány csaknem egész testében ragyogott.
+
+Gergely tovább kérdezte:
+
+– Mért jöttél Törökországba?
+
+– Hogy olyan erős voltam, mindenáron katonát akartak belőlem csinálni.
+
+– Sohse voltál te erős.
+
+– Hát nem is a termetemre mondom, csókolom kezsit-lábát, hanem a
+pikulázsásra volt nagy erőm. Mert pikulás voltam én, meg lakatos
+csókolom kezsit-lábát, astán minduntalan megfogott a terek. Lehozstak
+ide és műhelybe állitottak De biz én megsektem.
+
+– Van-e feleséged?
+
+– Lehetne, ha éppen akarnám.
+
+– Eszerint nincsen.
+
+– Most nincs. Ebben a karavánban nincsen.
+
+– Hát aztán, ha akarsz, haza is jöhetsz velünk.
+
+– Minek menjek én haza instálom? Azs én jó gazsdámat ugy se találom meg
+tebbet. Otthon meg megint csak elfog a terek.
+
+– Hát szolgáltál valakinél?
+
+– Bizsony salgáltam. Nagy úrnál salgáltam én. Minden nap pecsenyével
+tartott, aztán csak úgy barátságosan besélt velem, hogy ast mondja:
+Csináld meg est a puskát te fistes!
+
+– És ki volt az az úr?
+
+– Ki volt volna más, mint a nagyságos Bálint úr.
+
+– Melyik Bálint? – Kérdezte Török Jancsi.
+
+– Melyik Bálint? Hát a Terek Bálint nagyságos ur.
+
+Gergely sietett megelőzni Jancsit a kérdésekben.
+
+– Mit tudsz róla?
+
+S intett Jancsinak, hogy óvatos legyen.
+
+A cigány vállat vont.
+
+– Nem levelezsek senkivel.
+
+– Valamit csak tudsz róla?
+
+– Csak ast, hogy rabul esett. Él-e vagy meghalt, nem tudom. Bizsonyosan
+meghalt, mert hallottam volna hírit.
+
+– Melyik házánál dolgoztál?
+
+– Sigetváron.
+
+A két fiu összenézett. Egyik sem emlékezett a cigányra. Az igaz, hogy ők
+nem is sokat tartózkodtak Szigetvárott, hanem hol itt, hol ott a Bálint
+úr birtokain, s a tömérdek cselédei közül ha sokat ismertek is,
+valamennyit nem is ismerhették.
+
+Gergely figyelemmel nézett a cigány arcára, aztán elmosolyodott:
+
+– Emlékszem ám reád Most már emlékszem Jumurdsáknak voltál te egyszer a
+rabja és Dobó szabaditott meg tőle.
+
+A cigány nagyot nézett, aztán a fejét rázva felelte:
+
+– Nem Dobó. Egy kis hét éves gyerek. Valami Gergely.
+
+És egyet sóhajtva, mély érzékenyüléssel folytatta:
+
+– Áldja meg az Isten, ahol van, azt a gyereket. Annak tartogattam az
+aranyamat.
+
+– Hátha én vagyok az a kisgyerek?
+
+A cigány hitetlenül nézett Gergelyre.
+
+– Én vagyok pedig, – mondotta Gergely. Még arra is emlékszem, hogy
+megházasodtál aznap, és hogy kocsit lovat kaptál Dobótól.
+
+A cigány felszökött örömében, és összecsapta a levegőben a bokáját,
+azután Gergely elé vetette magát; átfogta a lábát és megcsókolta,
+miközben minden cigányáldást elmondott, ami csak eszébe jutott.
+
+– Az isten hozott össze bennünket, – mondotta Gergely. Most már bízom
+benne, hogy nem jöttünk hiába.
+
+Átadta a lova kantárát Matyinak és a fűbe heveredett. A többiek követték
+a példáját.
+
+Gergely itt elmondta a cigánynak, hogy mért jöttek, s megkérdezte tőle,
+hogy mit gondol, hogyan juthatnának Bálint urhoz?
+
+A cigány hol ragyogó szemmel, hol elcsüggedten hallgatta Gergelyt.
+Jancsinak kezet csókolt. Aztán igy szólt:
+
+– Bejutni csak be lehet Stambulba is, talán a Héttoronyba is, de a
+nagyságos urat nem vizsipuskával őrzsík, mint a magamfajta csigányt.
+
+És a fejét a kezében ringatva jajongott:
+
+– Hogy itt van a segény Bálint nagyságos úr! Jaj, ha tudtam volna,
+bekiáltottam volna azs ablakon is, hogy jónapot kivánok, csókolom
+kezsit-lábát.
+
+Gergelyék megvárták, mig a cigány képzelete elhányta a maga
+cigánykerekeit, aztán komoly gondolkozásra fogták őkegyelmét.
+
+– Hát a városba csak be lehet menni, mondotta a cigány, máma különösen.
+Mert ma van a perzsa gyászünnep és ilyenkor annyi itt a búcsújáró, mint
+otthon aratás után. Hanem a Héttoronyba, oda még a madár se mer
+berepülni.
+
+– Mindegy, – tüzeskedett Jancsi, – csak egyszer a városba bejussunk. Ott
+aztán majd meglátjuk.
+
+
+XX.
+
+Az aranyszarv olyanforma széles viz, mint a Duna. Öble ez a tengernek, s
+kürt alakjában nyulik fel Konstantinápoly közepén, meg túl is rajta az
+erdőkig.
+
+Utasainkat egy rozzant halászcsónak hozta végig ezen az öblön. A csónak
+orrán Gergely ült, akinek legtörökebb volt a ruhája, közepén Mekcsey,
+akiről szintén piroslott a törökség; a többi a csónak belsejében foglalt
+helyet.
+
+A lenyugvó napfényben aranyoszlopokként tüntek fel a minarék tornyai, s
+aranygolyókként a templomok kupolái. A tengerben mindez
+vísszatükröződött, s a bámulat kiáltásaira fakasztotta a mi ifjainkat.
+
+– Alomvilág ez! – szólt Éva, amint ott ült a Gergely lábánál.
+
+– Álomnál is szebb, – felelte Gergely, – de olyan ez lelkem, mint a
+mesebeli kastély: kivül pompás, belül szörnyetegek és elátkozottak
+lakják.
+
+– Tündérváros! – szólalt meg Mekcsey is
+
+Csak Jancsi ült csendesbúsan a csónakban. Szinte jól esett a szemének,
+hogy az épületek e rengeteg pompája között valami feketeséget is láthat.
+
+– Micsoda erdő az ott? – kérdezte a cigányt, balfelé mutatva. Ugynézem
+csupajegenyefa. De milyen feketék erre a jegenyefák! No jól megnőttek.
+
+– Nem jegenyefák azok, – felelte a cigány, – hanem csiprusok. Nem erdő
+azs ott, hanem temető. A pérai törökök feksenek benne.
+
+[Illustration: Konstantinápoly.
+
+(Török Bálint idejéből. Ma is ugyanilyenek a főépületek, de a tornyok
+száma sokkal kevesebb.)]
+
+Jancsi összerázkódott. Arra gondolt, hogy hátha az ő apja is ott fekszik
+már valamelyik ciprus alatt.
+
+Gergely észrevette ezt, és hogy másfelé terelje a Jancsi gondolatait,
+igy szólt:
+
+– Olyan város ez, mint Buda a Duna partján, csakhogy itt két Buda van,
+vagy inkább három.
+
+– Én se gondoltam, hogy ilyen dombos város ez, – felelte rá Mekcsey. Azt
+gondoltam olyan sík mint Szeged, vagy Debrecen.
+
+– Könnyü volt ezeknek ilyen szép várost épiteni, – szólt Éva is.
+Rablóváros Összerabolták ezt a várost a világ minden részéből. Vajon a
+mi királynénk butorai melyik házban vannak?
+
+– A Mátyás királyét akartad mondani lelkem, – felelt rá Gergely.
+
+Mert nem szerette ezt a királynét; s igaza is volt, hogy azok a butorok,
+amelyek Buda várában voltak, nem Lengyelországból kerültek oda.
+
+A nap már leszállt, mikor a hidhoz érkeztek. A hidon lehetett látni,
+hogy nagy a tolongás.
+
+– Ma sokan lesznek a gyászünnepen, – szólt a kaikos.
+
+Amire Gergely azt mondta:
+
+– Mi is arra jöttünk.
+
+Jancsi erre újra megborzongott, és sápadtan nézte a kavargó
+embertömeget, amely a hidon át Stambulba nyomakodott.
+
+
+XXI.
+
+Ez a tolongás segitette be őket is.
+
+A hidon álló őrök nem néztek senkit se és a stambuli utcákba belesodorta
+őket a nép.
+
+Maguk se tudták hova mennek, csak úsztak az áradattal. Az áradat pedig
+fölfelé menőleg nyomult valami három utcán át. Akkor megállt. A tömeget
+katonák nyomták széjjel. Utat csináltak a persa bucsújáróknak.
+
+Gergely magához szoritotta Évát. A többiek egy másik épület falához
+szorultak. Csupán szemmel vigyázták egymást.
+
+Egyszercsak kivilágosodott az utca vége, s előtünt egy óriás nagy
+fáklya, aminőt a mieink sohasem láttak.
+
+Mert nem aféle viaszfáklya volt az, aminővel Magyarországon kisérik a
+halottakat, hanem egy nagy vaskosár. Rúd végén tartotta a kosarat egy
+erős perzsa, s a kosárban kar nagyságu fahasábok lángoltak.
+
+Ez az egy fáklya bevilágitotta az egész utcát.
+
+Elől jött valami tiz gyászruhás barna ember. Rövidre nyirt bodros
+szakálluk és hátramaradt kis álluk mutatta, hogy perzsák.
+
+Mögöttük egy fehér ló; a hátán fehér lepedő, a lepedőn nyereg; a lepedőn
+két x alakban keresztbe tett kard, s két fehér eleven galamb.
+
+A két galamb lába oda volt kötve a nyereghez.
+
+És a ló, galamb, kard, lepedő mind be volt hintve vérrel.
+
+A ló után megint egy csomó gyászruhás ember. Valami keserves litániát
+énekeltek, amelynek minden sora ez a két szó:
+
+_Husszein! Hasszan!_ és egy _hu!_ kiáltás, amely sajátságos dübörgő
+ropogással elegyedett.
+
+A menet haladtával nyilvánossá vált, hogy ez a ropogás honnan ered.
+
+Kétsorjában meztelen mellü perzsák következtek. Fekete ing volt rajtok
+sarkig érő; a fejük bekötve fekete kendővel, amelynek a sarka hátul a
+nyakukon lebegett. Csak mondom: a mellök volt meztelen.
+
+És amint oldalt lépkedve jöttek, a Husszein-Hasszan szóra meglóbálják a
+jobb kezüket, a _hu!_ kiáltásra pedig a mellökre csaptak ököllel, a
+szivök tájékán.
+
+Ez volt az a dübörgő ropogás.
+
+A kék-veres folt a mellükön mutatta, hogy nem pápista módon veregetik a
+mellöket.
+
+A mellverő perzsák lehettek körülbelől háromszázan. Oldalt állottak és
+csak a mellütés után tettek két három lépést.
+
+Közöttük különféle szinü háromszögletes zászlók, többnyire zöldek, de
+van köztük fekete, sárga és vörös is.
+
+A zászlók nyelén és itt-ott a perzsa gyermekek süvegén egy-egy ezüstkéz.
+Az Abbas martir kezét jelzi ez. Levágták ezt a kezet, mert inni nyujtott
+Husszeinnak, mikor a kerbelai csata után elfogták.
+
+S mindig növekvő erővel hangzott az ének:
+
+[Illustration]
+
+Hasz-szán! Hu-szein! Hasszán! Hu![2]
+
+A fáklyák új fekete csoportot világitanak meg, amely egy zöld lepedővel
+leboritott tevét környez. A teve hátán egy kis zöld sátor, s abban egy
+gyermek, akinek csak az arca látható, meg olykor a keze, amint a sátor
+nyilásán egy-egy marok fürészporfélét vet ki a gyászruhás emberekre.
+
+De e csoport után valami különös zörgés és csörömpölés hallatszik
+időnkint.
+
+Egy-két perc mulva feltünik a menet folytatása. Ezek is oldalt lépkedve
+jönnek, s gyászingbe vannak öltözve. De ezeknél az ing a hátukon van
+nyitva. A kezökben ujjnyi vastag láncokból való korbács. Oly nehéz, hogy
+két kézre fogják. Az éneksorok végződésénél hol a jobb vállukon át, hol
+a bal vállukon át a meztelen hátukra csapnak vele.
+
+– Elájulok! – szólt Éva, mikor meglátta, hogy az emberek háta véres és
+hólyagos.
+
+– Pedig még ennél rettenetesebb is következik, – felelte Gergely. Egy
+török rab beszélt nekem erről a gyászünnepről, de én nem hittem el, hogy
+az emberek véresre verjék magukat, mikor nem szükséges.
+
+– Azt a gyermeket csak nem ölik meg tán?
+
+– Dehogy ölik. Az a két galamb meg az a gyermek az mind csak jelkép.
+Éjfélkor a két galamb lábáról levágják a zsineget. A két galamb Hasszan
+és Husszein lelke. Nagy orditás kiséri az égbeszállásukat.
+
+– És a gyermek?
+
+– Az az árván maradt perzsa népet jelképezi.
+
+– Mi következik még?
+
+– Kardos emberek, akik a fejöket vagdalják.
+
+És csakugyan egy véres menet következett, egy kép, aminőt csak a
+pokol-rémes álom fordithat az ember szeme elé.
+
+Ezek már fehérbe voltak öltözve. A feje valamennyinek leborotvált. A
+jobb kezökben handsár. Balkézzel mindegyik a másiknak az övébe
+ragaszkodik, hogy részint magát tartsa, részint a mellette levő társát.
+
+És ezek is oldalt lépkedve jönnek. A litánia-szerü ének itt már
+üvöltéssé erősödik, és az éneksorok végén minden handsár megvillan a
+fáklyafénynél, és megérinti mindenki a saját kopasz fejét.
+
+Ezek már fürdenek a vérben.
+
+Némelyiknek az orra és füle mellett patakban csurog a vér, és pirosra
+festi a rajta lévő lepedőt. A fáklyák sercegve égnek a szellő fuvásától,
+s olykor esőnkint hull a szikra a véres fejekre.
+
+És a levegőt a vér párája neheziti meg.
+
+Éva behúnyta a szemét, és Gergely mellére borult.
+
+– Bajod van? – kérdezte Gergely aggodalmasan.
+
+– Iszonyodom, – felelte Eva.
+
+– Mondtam úgy-e, hogy maradj otthon. Nem nőnek való az ilyen út. Húnyd
+be a szemedet báránykám!
+
+Éva megrázta a fejét, és kinyitotta a szemét:
+
+– Hát csak azért is nézem!
+
+És bár sápadtan, de keményen nézte végig az iszonyú menetet.
+
+*
+
+Gergely nyugodtabb volt. Ő még gyermek korában megszokta a vér látását.
+Nem fáj az valami nagyon. Inkább az itt a megdöbbentő, hogy ezek az
+emberek nem sajnálják a véröket. És ilyen emberek ellen küzd a magyar
+több mint száz esztendeje szakadatlanul!
+
+Eközben átpillant a véres tömegen az utca tulsó felére. Milyen különös
+az, hogy az ember észreveszi, ha valahonnan erősen nézik!
+
+És őt nézte valaki.
+
+A fáklyák fényénél látta, hogy két ember szeme mered reá.
+
+Az egyik egy örmény, a hollófekete aga volt az, akinek a katonáit a
+levegőbe röpitette.
+
+A másik Jumurdsák.
+
+
+XXII.
+
+A mult esztendő nyarán egy reggel azzal köszöntötte Maylád Török
+Bálintot, hogy az éjjel uj rabok érkeztek.
+
+– Magyarok? – kérdezte Bálint megrezzenve, mint akit vizzel öntenek
+végig.
+
+– Nem tudom még, – felelte Maylád. Csak annyit hallottam, hogy reggel,
+mikor kinyitották a kaput, végigcsörgött a lánca az udvaron. Ismerem
+minden rabnak a lánca hangját. Mikor az ágyamban fekszem, mindig tudom
+ki megy el az ajtóm előtt.
+
+– Én is.
+
+– Reggel új lánccsörgést hallottam. De nem egy ember jött. Kettő, három,
+talán négy is. Végigmentek az udvaron, de talán csak nem a Tas-csukuruba
+vezették őket!
+
+Ez a Tas-csukura barlangféle börtön volt a Héttoronyban. Ez volt a
+siralomház a vértorony alján. Aki idekerült, az hamar megismerkedett a
+földöntúli élet titkaival.
+
+Leballagtak a kertbe, ahol rendesen üldögélni szoktak. De ma nem
+vizsgálták sem a bokrok növését, sem az égen járó felhőket. Nyugtalanul
+várták, hogy az uj rabokat láthassák.
+
+Lánc már nem volt a lábukon. Az a tömérdek arany, amit Törökné a
+szultánnak és a basáknak küldött, nem nyitotta meg a kaput, de
+megoldotta legalább a láncot.
+
+A két ember különben is öreg volt már, s a várat kétszázötven családos
+katona őrizte. Nem szökött még onnan meg soha senki.
+
+A belső őrséget uj váltotta fel. Egy potrohos bég jelent meg az udvaron,
+hogy a távozóknak parancsot adjon.
+
+– Három a malomba menjen, – mondotta a homlokát törölgetve.
+
+Mert mindig melege volt ennek a kövér embernek.
+
+– Három a malomba menjen és követ vágjatok.
+
+Megnevezte ki legyen az a három.
+
+Aztán két alacsony emberkéhez fordult:
+
+– Ti egy óra mulva visszajöttök. A fegyvertárt fogjuk takaritani.
+
+Török Bálint alig várta, hogy a bég végezzen. Eléje sétált és
+megszólitotta:
+
+– Jó reggelt Veli bég! Hogy aludtál?
+
+– Elég rosszul, felelte a török. Ma reggel korán felzavartak, három uj
+rab jött Magyarországból.
+
+– Csak nem a _barátot_ hozták tán ide?
+
+– Nem a barát. Valami erőszakos ur ez. De nem is ur tán, hanem koldus.
+Inge sincs becsületes. Azt irják, hogy megrabolta a budai basát. Vele
+hozták a két fiát is.
+
+– Mi a neve?
+
+– Én bizony felirtam, de nem tudom. Nektek mind olyan különös nevetek
+van, hogy az ördög se tudja észben tartani.
+
+Azzal anélkül, hogy köszönt volna, megfordult és valószinüleg egyenesen
+az ágyába sétált vissza.
+
+Bálint ur megzavarodva ült le Maylád mellé.
+
+– Megrabolta a budai basát? – szólt eltünődve. Ki lehet ez?
+
+– Koldus? – folytatta a tünődést Maylád. Ha koldus volna, nem hozták
+volna ide.
+
+– Akárki, szólott Török Bálint, az első dolgom lesz, hogy ruhát adok
+neki.
+
+Az egész délelőtt tünődtek, töprenkedtek, elsorolván vagy ezer
+magyarországi és erdélyi nevet, de egyikben sem tudtak megállapodni.
+
+Végre délben megjelent az uj rab a közös asztalnál, amelyet a belső
+udvar árnyékos felén teritettek.
+
+Nézik mind a ketten. Nem ismerik. Látják rajta, hogy alacsony, kis ősz
+barna ember, s felében kopasz is. Magyar vászonruhába van öltözve, s
+rongyos. Mellette két ifju. Husz-huszonöt évesek. Látszik a vonásaikon,
+hogy testvérek, s hogy az öregnek a fiai.
+
+Az öreg lábaira ugyanazt a könnyü acél-láncot tették, amelyet Török
+Bálint viselt vagy két esztendeig. Fényes volt az a lánc a viseléstől
+mint az ezüst.
+
+Maylád eléje sietett a rabnak. Nem tudta kicsoda, csak azt látta, hogy
+magyar. Bálint is mély megindulással állt az asztalnál, s merően nézett
+az öregre.
+
+Maylád nem tudott szólni semmit, csak megölelte az öreget. Bálint
+azonban az izgalomtól szinte reszketve kiáltott rája:
+
+– Ki vagy?
+
+– Móré László – felelte az öreg a fejét lehajtva.
+
+Bálintot, mintha megütötték volna. Elfordult és leült.
+
+Mayládnak is leestek az öregről a kezei.
+
+A két ifju búsan állt az apja mögött.
+
+– Itt esztek urak, – szólt a kövér Veli bég az asztal azon sarkára
+mutatva, amelyik szemben volt a Török Bálint helyével.
+
+– No ha azok ott esznek, akkor én meg nem eszek itten – mordult fel
+Török Bálint.
+
+És a háta mögött álló szolgához fordult:
+
+– Hozd fel a tányéromat a szobámba.
+
+Maylád egy darabig habozva állott, azután ő is odaszólt a szolgájának:
+
+– Hozd az én tányéromat is.
+
+És megindult Bálint úr után.
+
+*
+
+Veli bég vállat vont, de aztán mégsem állhatta meg szó nélkül. Azt
+mondja Mórénak:
+
+– Miért utálnak ezek tégedet?
+
+Móré haragosan nézett a két úr után és igy felelt:
+
+– Mert magyarok.
+
+– Nem vagy-e te is magyar?
+
+– Épen azért. Két magyar csak megfér együtt, de három soha.
+
+*
+
+Török Bálint két hétig nem mozdult ki a szobájából, nem ment le az
+udvarra, s Maylád, aki árnyékává lett, szintén nem. Hallgatta a Bálint
+úr prédikációit az uj hitről, amelyet ama hires Calvinus János és Luther
+Márton terjesztett, s amely ugytetszik igazabban a régi Jézusi hit, mint
+a latin nyelvü római. Meg is irta levélben az ő Gábor fiának, hogy ő ezt
+a hitet vette fel a börtönben s hogy ő is ezt tartsa otthon.
+
+Végtére is megunták a szoba négy falát, s Bálint úr egy napon igy
+szólott:
+
+– Ne menjünk-e le a kertbe?
+
+– Ott van a haramia.
+
+– Hátha nincs is ottan?
+
+– De hátha ott van.
+
+– Ha ott van, ne szóljunk hozzá. Csakannyi a jogunk ott sétálni, mint
+neki.
+
+– Csakannyi.
+
+– Még több is. Mióta vagyunk mink rabok? Hiszen az csak két hete jött.
+
+És lementek a kertbe.
+
+Egy perzsa herceg volt ottan, az is régóta rab mint ők, meg egy másik
+ázsiai fejedelem, aki zöldre penészedett már itt a búbánatban meg az
+unalomban. Ezek sakkoztak. Reggeltől estig sakkoztak esztendők óta, és
+soha nem szóltak egymáshoz semmit.
+
+Bálinték úgy ismerték már ezt a két sakkozó alakot, mint akár a
+márványkaput, amely a vértorony és az aranytorony között fal gyanánt
+szolgál; vagy akár azt az óriás termetü vén kurd méltóságot, aki a
+császár szidásáért a mázsás bilincset viselte, s a vas terhétől
+lankadottan ült vagy feküdt egésznap a Vértorony rácsos tömlöcében. Csak
+a szeme fordult arra, amerre a rabok sétáltak a bokrok között.
+
+Hát a sakkozókra nem is néztek volna, hanem hogy egy uj alak ült
+mögöttük, és nézte a játékukat, ez feltünt nekik.
+
+Ki a manó lehet ez a sárgakaftános kis vénember?
+
+A lépéseikre megfordult.
+
+Móré volt.
+
+Fölkelt és ott hagyta a sakkozókat. Arcáról eltünt már az a bágyadtság,
+amely az első napon szinte betegnek mutatta. Apró fekete szemei élénkek
+voltak, s a járása is erős.
+
+Elébe ment a két főurnak, és kihivó hangon szóllott:
+
+– Miért gyülöltök engem? Mivel vagytok különbek mint én? Gazdagabbak
+vagytok? Itt nem gazdag senki. Nemesebbek vagytok? Van olyan régi a
+nemességem, mint akármelyiteké.
+
+– Rabló voltál, – mordult rá Török Bálint.
+
+– Hát ti nem voltatok rablók? Nem ott szereztétek-e a vagyonotokat,
+ahova a markotok elért? Nem harcoltatok-e egymás ellen is? Nem
+fordultatok-e hetvenhétszer hol a Zápolya arca felé, hol a Ferdinándé
+felé? Annak a nótáját fütyültétek, aki többet adott.
+
+– Menjünk innen, – szólt Maylád kipirosodva, – hagyjuk itt ezt az
+embert!
+
+– Dehogy megyek, – felelte Török Bálint. Soha életemben nem hátráltam.
+
+S leült a padra. Nyugalmat parancsolt a haragjára, mert látta, hogy a
+kapu felől Veli bég jön egy török pappal, meg a két Móré fiuval. A két
+fiu is török ruhába volt már öltözve, de a fejükön még nem volt turbán.
+Hajadon fővel voltak, mint az apjok.
+
+Maylád is leült Török Bálint mellé.
+
+Móré szétvetett lábbal, egyik kezét csipőre téve állott előttük, és
+tovább hetvenkedett:
+
+– Én ott voltam abban a harcban, a hol Dózsa Györgyöt levertük. Én
+voltam a mohácsi csatában, ahol huszonnégy ezer magyar vére ömlött ki a
+hazáért.
+
+– Én is ott voltam, – szólt Maylád a mellére csapva.
+
+– Hát ha ott voltál abban a vérkeresztségben, tudnod kellene, hogy akik
+onnan megmenekültek, testvéreknek nevezik egymást.
+
+– Már engem pedig, az ilyen országuti haramia, nem fog nevezni
+testvérének, – szólt a haragtól kivörösödve Maylád. Én tudom, hogy mért
+rontották le Palota várát
+
+– Azt lehet, hogy tudod, de azt nem tudod, hogy Nánát mért rontották le?
+Azt nem tudod, hogy a budai basa lába előtt hasal az egész magyar
+nemzet, és én Móré László, én voltam az egyedüli, aki azt kiáltottam
+neki: Eb ura kontyos! Évekig harcoltam az én kis csapatommal a török
+ellen. Nem Ferdinánd, se nem a magyar nemzet, hanem én Móré László, én
+vertem szét tavaly is az ő Belgrádba menő seregét; én Móré László, akit
+ti rablónak és haramiának neveztek.
+
+Egyet fujt, aztán az öklével hadonászva folytatta:
+
+– Lett volna annyi pénzem, mint Maylád Istvánnak valaha, lett volna
+annyi birtokom, váram és cselédem, mint Török Bálintnak, vagy annyi
+katonám, mint annak, aki a koronát csak ékességül hordja, akkor ma Móré
+László nevét a nemzet felszabaditójaként ünnepelnék. De mert nem volt,
+beszoritott a pogány Nánába, és földig lerontotta a váramat az átkozott.
+
+Veli bég oda érkezett az imámmal, és igy szólt:
+
+– Nem tudom miről vitatkoztok, de Szelimnek van igaza, mert ő közelebb
+áll az igazsághoz, mint ti hitetlenek.
+
+– Micsoda Szelimnek? – kérdezte Török Bálint.
+
+– Szelimnek, – felelte Veli bég, – akit ezelőtt egynehány nappal Móré
+Lászlónak neveztek a hitetlenek nyelvén.
+
+Török Bálint keserűn fölkacagott:
+
+– Szelim! És ez prédikál nekünk a hazafiságról! Coki pogány, az apád
+dicsőségét!
+
+Bizony megüti, ha Veli bég közibük nem veti magát.
+
+– Hitetlen disznó! – bődült a bég Bálint úrra. Mindjárt láncba veretlek!
+
+Bálint úr felkapta a fejét, mint az orron ütött paripa. A szeme lángot
+vetett. Isten tudja mi történik, ha Maylád el nem vonszolja onnan!
+
+A bég megvetően nézett utánok; bizonyára a zsebére is gondolt, hogy nem
+folytatta a Bálint úr szidását. E helyett Móréhoz fordult és olyan
+hangosan, hogy amazok is hallják, így szólott:
+
+– A kegyelmes szultán örömmel értesült arról, hogy az igazhivők seregébe
+lépsz. Elküldte ezt a tiszteletreméltó papot, hogy megismerd a
+világosságot a prófétában, kinek áldott a neve mindörökké.
+
+– Menjünk vissza a szobába, – mondotta Török Bálint. Menjünk vissza jó
+Maylád barátom. Azt hiszem a hideg lel engem.
+
+*
+
+Néhány nap mulva kiszabadult a két Móré fiú. Valami tisztséget kapott
+mind a kettő Konstantinápolyban.
+
+Csak az öreg Móré maradt a falak között.
+
+Törökék nem szóltak többé vele, de azt sokszor hallották, hogy ő is
+sürgette a szabadságot.
+
+Veli bég egyszer igy felelt neki:
+
+– Jártam az ügyedben megint a fényes portán. Megjött már Magyarországból
+a levél. A budai pasa szépen lepingált mondhatom. Azt irja többek
+között, hogy mikor Nánát ostromolták, pénzt szórtál a törökök közé,
+ezzel akartál elmenekülni.
+
+És a fejét csóválva, nevetve folytatta:
+
+– Öreg, öreg, te nagy róka vagy!
+
+*
+
+A töröké volt már Székesfejérvár és Esztergom is. A szultán maga járt
+ide, hogy a Dunántúlnak ezt a két bástyáját ledöntse. Csak mikor
+hazatért, télen értesült arról, hogy egy magyar úr a két fiával együtt
+áttért a Héttoronyban.
+
+Magához hivatta Török Bálintot.
+
+Bálint úr diszruhába öltözött. Ugyanabba a virágos kék atlaszba,
+amelyikben elfogták. Azóta se volt az a ruha rajta, de várta az
+Istentől, hogy még egyszer magára veheti. Csak a kard hiányzott az
+oldaláról.
+
+Hintóban vitték. Mellette Veli bég ült. Mögötte két lándzsás őr
+lovagolt. Bekanyarodtak a szeráj kapuján, s a janicsár-udvaron át gyalog
+mentek a palotába.
+
+Sok lépcső, de mind fehér márvány; sok délceg testőr, de mind szolga;
+nagy márvány oszlopok, puha szőnyegek, aranyozások, a keleti művészet
+minden filigran remeke lépten-nyomon. De Török Bálint mindebből nem
+látott mást, csak az előtte menő fehér kaftános szolga háta közepét, meg
+itt-ott egy vastag selyem-kárpittal beakasztott ajtót, amelyről azt
+gyanitotta, hogy a szultán ajtaja.
+
+Egy kis terembe vezették, ahol nem volt egyéb, mint egy szőnyeg, s azon
+egy vánkos. A vánkos mellett meg óriás vizmedence, hasonlatos a budai
+templom sárgarézből való keresztelő medencéjéhez, csakhogy nem volt
+alatta oszlop, hanem egy márványlap, s benne víz helyett égő parázs.
+
+Török Bálint ismerte már ezt a butort. Mangálnak hivják. Ez a kályha
+télen a török földön.
+
+A szobában nem volt senki, csak a három ajtón a három szerecsen
+ajtónálló. Szoborként tartották a nagy fényes alabárdot. Mellettök Veli
+bég.
+
+Bálint az ablakra nézett. Lelátott a zölden-hullámzó tengerre, s a
+tengeren túl Skutariba, mintha csak a budai palota ablakából nézne le
+Pest városára.
+
+Talán ötpercig állott igy, mikor az ajtó kárpitja föllebbent és belépett
+rajta a szultán.
+
+Kiséret sem előtte, sem utána, csak egy tizenhat éves, sovány, szerecsen
+fiú, aki megállt az őr mellett az ajtónál.
+
+A bég hasra borult a szőnyegen. Bálint összetette a bokáját és
+meghajolt. Mikor fölemelte a fejét, a szultán ott állt a mangál mellett,
+és föléje tartotta a két tenyerét. Egy percig igy álltak szótlanul. A
+szultán akkor ránézett a bégre, és igy szólt:
+
+– Menj!
+
+A bég kiment.
+
+– Régen nem láttalak, – kezdte a szultán. Nem változtál semmit.
+Mindössze egy kicsit megőszültél.
+
+Gondolta Bálint: Hiszen te se fiatalodtál Szolimán. Mert megsoványodott
+a szultán, mióta nem látta, s nagy birkaszemei beljebb húzódtak, meg az
+orra mintha meghosszabbodott volna. Az arca éktelenül ki volt pirositva.
+
+De nem szólt Bálint semmit, csak várta, hogy mi lesz.
+
+A szultán keresztbe fonta a karjait, és igy folytatta:
+
+– Tudod talán, hogy Magyarország nincs többé. Az az egynehány akol, ami
+még hátra van, csak időben van hátra. Ebben az évben az is meglesz. Hát
+nekem Budára egy jóravaló pasa kell. Olyan pasa, aki nem idegen a
+magyarnak, de nekem se. Te jeles ember vagy. A birtokaidat én
+visszaadnám. Mindent.
+
+Bálintnak megmozdult az ajka, de hogy még se mondott semmit, a szultán
+folytatta:
+
+– Érted mit beszélek? Hiszen te tudsz törökül.
+
+– Evet, – felelt Bálint. Ami annyit tesz: igen.
+
+– Hát én téged tennélek meg budai basának.
+
+Bálinton alig észrevehető rezzenés. Arca komoly és bús marad. Tekintete
+lesiklik a szultánról a mangálra, amelynek arabeszkjein átpiroslik a
+parázs.
+
+A szultán egy percre elhallgatott. Talán azt várta, hogy Bálint török
+módra a lábaihoz borul; talán azt, hogy magyar módon kezet csókol, vagy
+legalább is, hogy felel valamit.
+
+De Bálint csak állott. S mintha nem is szultán előtt állott volna,
+összefonta ő is a karjait.
+
+A szultán elkomorodott. Fel és alá ment vagy kétszer a szobában. Aztán
+megint megállt és türelmetlenül kérdezte:
+
+– Hát nem akarsz szabad lenni?
+
+Bálint fölocsudott.
+
+Mert hol volt az ő lelke e szünet alatt. Bejárta az összes várait,
+birtokait, erdőit, mezőit, ölelte az ő feleségét, gyermekeit, ült a
+kedves paripáin, szivta a szabadság levegőjét.
+
+Hát felocsudott a hangra, mint az álomból ébredő.
+
+– Kegyelmes császár, – szólt mély megindulással, – ha jól értem a
+szavadat, a Verbőczi helyére akarsz engem tenni.
+
+– Nem. Verbőczi meghalt, még abban az évben, és a helyét nem töltjük be
+többé. Én téged rendes pasának akarlak, a legnagyobb pasaságot adom
+neked, és a legteljesebb szabadságot.
+
+– És hogy törökké legyek?
+
+– Természetes.
+
+– És a nélkül nem lehet?
+
+– Nem.
+
+Török Bálint nagyot sóhajtott. Végig nézett a szultánon és igy felelt:
+
+– Felséges úr. Tudom, hogy nem vagy hozzászokva az őszinte szóhoz, de
+már én abban vénültem meg, hogy nem tudok mást mondani, mint amit
+gondolok.
+
+– Hát mit gondolsz? – szólt fagyosan a szultán.
+
+Bálint úr sápadtan, de nyugodt, határozott hangon felelte:
+
+– Azt, hogy ha az egész ország a tied is, meg ha minden magyarból török
+lesz is, hát akkor én maradok egyedül, az utolsónak.
+
+
+XXIII.
+
+Veli bég elszörnyüködve hallotta az úton visszatérőben, hogy mi volt a
+titkos párbeszéd.
+
+– Te meg vagy bolondulva! – mondotta Bálint úrnak. A nyakamat teszem rá,
+hogy az éjjel már bent hálsz a vértoronyban.
+
+S egész éjjel ott járt az udvaron, várta a szultán itéletét.
+
+Azonban az itélet sem azon éjjel, sem a következő napon nem érkezett
+meg. E helyett egy hét mulva az öreg sejk-ül-iszlam, a törökök
+hercegprimása jelent meg a Héttoronyban.
+
+– Valami nevezetes gyaur van itt, – mondotta a bégnek. Török Bálint a
+neve.
+
+– Igen, – felelt a bég hajladozva.
+
+– A padisahnak, (Allah nyújtsa hosszúra életét), kedves gondolata az,
+hogy ezt az embert Magyar tartományunk kormányzójává tegye, s nem akar
+áttérni a hitetlen eb.
+
+– Kutya.
+
+– Arra kértem őt (Allah nyújtsa hosszúra életét), hogy hadd nézzem meg a
+foglyot, talán tehetek valamit. Tudod fiam, öreg és tapasztalt ember
+vagyok.
+
+– Bölcsek bölcse vagy sejk, korunk Salamona.
+
+– Én is azt gondolom, hogy egy kis türelemmel minden csomónak meg lehet
+találni az oldóját. Hátha meghatja az, hogy én magam hozom el neki a
+próféta világosságát. Először csak figyelni fog rám, aztán maga se veszi
+észre, hogyan cseppenik szivébe az igaz hit első magvacskája.
+
+– Elég értelmes ember.
+
+– Aztán látod fiam, ha megforditjuk ezt a gonosz hitetlent, nagy örömet
+teszünk vele a padisahnak.
+
+S egyszerre mondották utána:
+
+– Allah nyujtsa hosszura életét!
+
+
+XXIV.
+
+Délutáni nyolc órakor, vagyis a mi időszámitásunk szerint: két órakor
+Bálint úr a szobájában aludt, mikor az ajtót rányitotta a bég és
+betessékelte a főmuftit.
+
+Bálint úr fölült az ágyában és zavarodottan dörzsölt egyet a szemén.
+
+Nézte a nagyszakállu papot, akit sohasem látott, de akinek papi mivoltát
+a fekete kaftánról és fehér turbánról egyszerre megösmerte.
+
+– Ébredj Bálint úr, – szólt rá a bég. Nagy becsület ér téged. Maga a
+sejk-ül-izlam őméltósága jött el hogy téged oktasson. Hallgasd őt
+figyelemmel.
+
+Ezzel a bég lekapta a falról az ágymögi szőnyeget s a szoba közepére
+teritette, azután a saját kaftánját vetette le, hogy azt meg a szőnyegre
+teritse, de már ezt az öreg nem fogadta el. Leült és keresztbe tette a
+lábait. Szakálla épen a szőnyegig ért. Ravasz öreg szeme vizsgálódva
+járta végig Bálint urat, azután a koránban, – egy pergamenbe kötött
+tenyérnyi kis vaskos könyvben lapozott.
+
+– Nem tudom mit akartok velem, – szólt Bálint úr, a dolmányát magára
+öltve, – hiszen én megmondtam a császárnak, hogy nem akarok törökké
+lenni.
+
+A bég nem felelt. A főmuftira nézett. A főmufti felelet helyett
+szivéhez, homlokához és ajkához emelte a könyvet, aztán igy szólott:
+
+– Allahnak, az irgalmasnak és könyörületesnek nevében. Abul Kazem
+Mahamed, Abdallah fia, aki Abd el Motalleb fia: aki Hazem fia, aki Abd
+Menaf fia, aki Kaszi fia, aki Kelab fia, aki Morra fia, aki Kaab fia,
+aki Lova fia, aki Galeb fia.
+
+Bálint úr már kábulni érezte a fejét. Leült az öreggel szemben a székre,
+s várta, hogy mi lesz ebből?
+
+Az öreg nyugodtan folytatta:
+
+– Aki Fer fia, aki Malek fia, aki Madar fia, aki Kenana fia, aki Kazima
+fia…
+
+Bálint úr ásitott.
+
+Az öreg folytatta:
+
+– Aki Modreka fia, aki Eliás fia, aki Modar fia, aki Názár fia, aki Moád
+fia…
+
+S a nevek tengerét sorolta még el, mignem visszakerült Mahamedre és a
+születésére.
+
+A bég már ekkor nem volt a szobában. Észrevétlenül kiosont, hogy a
+dolgait folytassa. A folyosón Mayláddal találkozott, aki szintén aludt,
+s most Bálint úrhoz ment volna, hogy felköltse.
+
+– Ne zavard őt, – mondotta a bég. – Pap van nála. Az igaz vallásból nyer
+oktatást.
+
+– A török vallásból?
+
+– Abból, – felelte mosolyogva a bég.
+
+És tovább sietett.
+
+Maylád kővé változva bámult utána.
+
+
+XXV.
+
+Még a persa gyászmenet el se vonult, Gergely megfogta Évának a kezét, és
+megindult. Belefurakodott a tömegbe. Útközben szólt a cigánynak meg
+Mekcseynek:
+
+– Jertek! Baj van!
+
+Akkor aztán Mekcsey vette át a vezérletet. Széles vállaival utat tört
+magának a sürün álló népcsoporton. Amazok odaát nem nyomakodhattak a
+szent meneten keresztül. Egyrészt a rendtartó katonák nem engedték volna
+őket, másrészt az a sok handsár, amelyet ma a vallási düh villogtatott,
+mind ellenök fordult volna.
+
+A mahomedánusok meg a sziiták különben is gyülölik egymást. A sziiták
+azt tartják, hogy Mohamed csak bitorolja a prófétaságot. A törökök meg
+azt tartják, hogy a persa nép eretnek és becsület nélkül való.
+
+Végre sok nyomakodás és lökdösődés után kibontakoztak a néptömegből, s
+egy mellékutcába érkeztek, amely sötét volt.
+
+– Fussunk! – szólt Gergely. – Az agát láttam meg Jumurdsákot.
+
+És megindultak a sötétben. Futottak. Legelől a cigány futott, pedig azt
+se tudta, hogy miért kell futni. Végre is egy alvó kutyacsoportba
+szaladt bele, s felbukott. Egy kutya felsivalkodott, a többi ijedten
+robbant széjjel.
+
+Mert tudni kell, hogy Konstantinápoly a kutyák paradicsoma. Itt vagy
+nincsenek udvarok, vagy ha vannak a házak tetején vannak; hát a kutya
+nem fér el sehova. Ezek a vörös-szőrü rókaformáju ebek százával lepik
+néhol az utcákat. A török nem bántja őket, sőt mikor egyik-másik kutya
+kölykezőben van, a kapuja mellé vet egy rongyot vagy gyékény-darabot,
+hogy segitsen rajta. Ezek az ebek tartják tisztán Konstantinápolyt. Még
+a mi időnkben is, – magam láttam, – hogy a négyszöglete s bádog
+szeméttartókat minden török a kapuja mellé üriti. A szemetet a kutyák
+megeszik. Mindent megesznek, ami nem vas és nem üveg. És nem is rútak,
+nem is vadak ezek az ebek. Akármelyiknek pattint az ember, hálásan és
+örömmel csóv álja a farkát. Nincs olyan köztük, amelyiket meg ne lehetne
+simogatni.
+
+A cigány elesésére megállt az egész társaság, és Gergely elnevette
+magát.
+
+– Ördög vigye el magát Sárközi, – mondotta, – minek fut ilyen bolondul?
+
+– Ha kergetnek, – felelte a cigány feltápászkodva.
+
+– Nem kerget itt már senki. Hallgatózzunk.
+
+Az utca csendes volt. Csak a távolból hallatszott még a perzsák vad
+üvöltése.
+
+Egynehány percig csendesen voltak. Várták, hogy jönnek-e a nyomukban?
+
+– Én már nem futok tovább, – szólt Mekcsey elszántan. – Ha valaki
+rámtámad, beleszúrom a dákosomat.
+
+De nem jött senki.
+
+– Nyomunkat vesztették, – szólt Gergely. Hát cigány barátom, hol hálunk?
+
+– A hold mindjárt felkel, – szólt a cigány. Nekem van egy ismerősöm,
+akinél meghálhatunk. Hanem az egy kicsit messze van még: a Jedikula
+mögött.
+
+– A Jedikula mellett megyünk el? – kérdezte Jancsi.
+
+[Illustration: A Jedikula Konstantinápolyban.
+
+(Török Bálint idejében.)]
+
+[Illustration: A Jedikula ma ilyen.]
+
+– Ott, – felelte a cigány. Egy nyillövésnyire van az a kocsma.
+
+– És azt mondod: kisüt a holdvilág.
+
+– Kisüt. Sietnünk kell. Az a kocsmáros görög. Az a mi orgazdánk.
+Jópénzért ruhát is ad.
+
+– Nem lehetne-e körülnéznünk a Jedikulát? – kérdezte remegő hangon
+Jancsi.
+
+– Az éjjel?
+
+– Az éjjel.
+
+– Lehet, ha éppen olyan sietős, – felelte a cigány. – Csak le ne
+füleljenek bennünket.
+
+Azzal megindult a fiuk előtt. Ovatosan átlépte a heverő kutyákat, s hogy
+a hold kisütött, mindenütt azon az oldalon ment, amelyik árnyékban volt.
+
+
+XXVI.
+
+Alvó házak és alvó utcák. Csak a kutyák csaholnak időnkint. Séhol egy
+emberi lélek.
+
+A hold apró faházakat világit meg. Mind egyforma ház. Egyemeletes. Két
+rostélyos ablak az emeleten, de csak farostélyos. Ezek a hárem-ablakok.
+Aztán közben egy-egy kőház és megint a faházak végtelen sora.
+
+Egy háznál megáll a cigány, és int, hogy csendesen legyenek. A házban
+gyermek sir és férfi hang hallatszik. Aztán egy női hang. Persze az
+ablakon nincs sehol üveg. S kihallatszik, ahogy a nő kiáltja:
+
+– Csitt adta fattya! Hunyadi jön! (_Hunyadi gelijor_!)
+
+A gyerek abban a szempillantásban elhallgat. Utasaink sietve haladnak
+tovább.
+
+Még nincs éjfél, mikor a holdvilágos csillagos tenger ragyog fel egy
+kanyarulatnál a szemök előtt.
+
+A cigány ismét hallgatózik, azután igy szól:
+
+– Itt csónakba kell ülnünk, ha ugyan találunk csónakot, s megkerüljük a
+Jedikulát. Mert a Jedikula tulsó részén van az a kocsma.
+
+– Hát itt is iszik a török? – kérdezte Gergely.
+
+– Abban a kocsmában iszik, – felelte a cigány. – Van egy belső szoba,
+ahol csupa török iszik.
+
+Ide oda járkált a homokos parton, végre egy cölöp mellett csónakot
+talált.
+
+Ebben a pillanatban egy kis barnaruhás női alak denevérként suhant ki
+egy utcából, le a parton a cigányhoz.
+
+A cigány meglepetten néz rá.
+
+– Te vagy Cserhán?
+
+A vajda leánya volt.
+
+– Hol vannak a delik? – kérdezte lihegve.
+
+A cigány a házsor árnyékára mutatott, ahol Gergelyék hallgatózva
+állottak.
+
+A leány odafutott. Megragadta Éva kezét és igy szólt:
+
+– Veszedelemben vagytok! Egy hollóképű aga jár a nyomotokban húsz
+katonával.
+
+Éva Gergelyre nézett. Nem értette, amit a leány beszél.
+
+– Folytasd, mondotta Gergely a leánynak.
+
+– Nálunk volt az aga, – folytatta a leány, – alig hogy ti elmentetek.
+Összevissza kutatták az összes sátorokat, és karddal ütötték az apámat,
+hogy mondja meg hol vagytok? A barlangba is bementek.
+
+– És ti a nyomunkba vezettétek őket?
+
+A leány a fejét rázta:
+
+– Két okból nem. Az egyiket nem mondom meg. (És itt Évára nézett.) A
+másik ok az volt, hogy Sárközi veletek jött, s talán megölték volna.
+
+– Elég őszinte vagy, – szólt Gergely nevetve, – mink már találkoztunk
+velök.
+
+– De jönnek! A nyomotokban vannak! Jertek hamar! Fussatok!
+
+– Üljetek a csónakba, – mondotta Sárközi.
+
+– A tengert a hold süti, – felelte a leány.
+
+– Mindegy, – felelte Gergely. – Több csónak itt nincs. Ha meg is látnak,
+idő telik belé, mig csónakot keritenek.
+
+Ezt mondva, megindult a csónak felé.
+
+A hold megvilágitotta a tengert, s a magas bástyafalat, amelynek közepén
+négy torony négy hegyeskalapu csipkésgalléru vastag óriásként sötétlett
+bele az éjjeli világosságba.
+
+Mikor a csónakhoz értek, fegyvercsörgés hallatszott az utcából.
+
+– Jönnek! – szólt megriadva a leány.
+
+A békák nem ugrálnak gyorsabban a vizbe, mint a mi utasaink a csónakba,
+
+– A csónak szük! – kiáltja Gergely.
+
+De a szava beleveszett abba az üvöltésbe, amely a parton felhangzott.
+
+A leány is a csónakba ugrott. Mekcsey elkapta a cigánytól a két evezőt,
+s egyetlen roppantással leszakitotta róluk a szijjakat.
+
+– Üljetek le, – mondotta hátrafordulva.
+
+– Taszítsd el a csónakot! – kiáltotta Gergely.
+
+Mert a csónak mellel a parton feküdt.
+
+– Még nem, – felelte Mekcsey.
+
+S fölemelt lapáttal várta a törököt, aki a társait száz lépéssel is
+megelőzve nyargalt feléjök.
+
+– Gyere csak dervis! – mondotta dühösen Mekcsey, – gyere!
+
+Jumurdsák azonban látva a fölemelt lapátot, visszahökölt. Csak a
+leeresztett handsár villogott a kezében.
+
+– Gyere no! – kiáltott rá ujból Mekcsey.
+
+S nemhogy eltaszitotta volna a csónakot, hanem még kiugrott belőle, és
+neki szaladt a lapáttal Jumurdsáknak.
+
+A dervis visszafutott.
+
+– Siess! – kiáltotta Gergely.
+
+Mekcsey nyugodtan ballagva ment vissza a csónakhoz, s egyetlen lökéssel
+elválasztotta a parttól.
+
+Eközben odaérkezett még valami tiz török, s bősz üvöltésük kisérte a
+csónak lengedezését.
+
+De csakugyan nagy volt a teher. A csónak széle alig arasznyira állt ki a
+vizből. Mozdulatlanul kellett ülniök, hogy a csónak ne himbálódzék.
+
+Amazok a parton eszeveszetten futkostak, hogy csónakot keritsenek.
+
+– Hova menjünk? – kérdezte Mekcsey a cigányt.
+
+A cigány a csónak túlsó farán kuporgott, s annyira vacogott a foga, hogy
+alig birt felelni.
+
+– Kerüljük meg a várat, – mondotta.
+
+– Mi van a váron túl?
+
+– Semmi.
+
+– Erdő, mező?
+
+– Kertek. Bokros helyek.
+
+A cigányleány felsikoltott:
+
+– Csónakot találtak!
+
+Csakugyan csónak indult el a partról. A csónak tele volt katonával.
+Hatan ültek benne, de csak két evezőjük volt nekik is.
+
+A többi török ugylátszik szétfutott, hogy másik csónakot is keritsen.
+
+– Hányan vagyunk? – kérdezte Mekcsey.
+
+– Nyolcan, – felelte hamar a cigány.
+
+Ő már akkor számot vetett a mennyiséggel.
+
+– Csak hatan, – felelte Mekcsey, – mert te meg a leány nem vagytok
+harcosok.
+
+Jancsi kivonta a kardját; Éva is, Matyi is. Csak Gergely motozott a
+zsebében.
+
+– Elegen vagyunk, – felelte Mekcsey, – én majd az evezővel dolgozok.
+
+– Nem harcolhatunk, – szólott Gergely. – Ha utólérnek bennünket, mind a
+két csónak felfordul. Azt ajánlom, evezz Szkutari felé.
+
+– Hát ki nem tud úszni.?
+
+– Én nagyságos úr, – felelte reszketve a cigány.
+
+– Hát kapaszkodjál a csónak orrába, ha éppen felfordul.
+
+– Nem úgy lesz az Pista, – szólt Gergely nyugodtan. – Csak evezz te a
+túlsó part felé, hogy ahol már derékig érő viz van, megvethessük a
+lábunkat.
+
+– Hát aztán.
+
+– Nézd én összecsomóztam itt két font puskaport. Ezt megvizesitem, és
+meggyujtom. Mihelyest közel érnek, odavetem közéjök. Akkor aztán ugorj
+ki a csónakból. Utánad én, aztán a Jancsi, aztán a Matyi. A törökök
+olyan zavartak lesznek, hogy könnyen elbánhatunk velök.
+
+S odanyujtotta a cigánynak a taplót meg az acélt:
+
+– Csiholj cigány!
+
+Mekcsey szó nélkül kanyarodott az ázsiai part felé. De messze voltak
+még: egy óránál is tovább kellett evezniök. Csendesen ültek a csónakban.
+Mekcsey Matyival fölváltva evezett. Olykor-olykor lebocsátotta az evezőt
+és a vizet mérte, azonban itt még mély volt a viz, sehol sem érte el az
+evezőlapát.
+
+A törökök ezalatt folyton kiáltozva jöttek utánok.
+
+– Perzevenk dinini szikeim! – kiáltotta az egyik.
+
+– Perzevenk batakdsi! – kiáltotta a másik.
+
+Amire Gergely is visszakiáltott:
+
+– Perzevenk kenef óglu! Hersziz aga! Batakdsi aga!
+
+Belenyult a tengerbe, és a térdén ujjnyi vastagságú fekete tésztává
+gyúrta a puskaport.
+
+– No most Évám, a közepébe egy kis szárazat.
+
+Éva kicsavarta a portartó szaru dugóját, és száraz puskaport öntött a
+lepény közepébe.
+
+Gergely behajtotta a lepényt, s golyóvá formálta, belecsavarta a
+kendőjébe; csak egy nyilást hagyott, hogy a puskapornak tüzet adhasson.
+
+– Föld, – mondotta Mekcsey a tenger közepén, ahogy lebocsátotta az
+evezőjét.
+
+Jól dolgozott a fiu. Az a távolság, amely a törökök indulásakor közöttük
+volt, alig kisebbedett. S a törökök csónakja annyira lehetett, mint
+amennyire egy erőskaru ember el tudja dobni a lapos követ.
+
+– Ég-e a tapló? – kérdezte Gergely.
+
+– Ég, – felelte a cigány.
+
+– No csak tartsd. Te meg Mekcsey evezz most lassabban, s úgy forditsd a
+csónakot, hogy oldalt kerülj.
+
+Csak arra vigyázz, hogy belénk ne ütközzenek, hanem inkább mellettünk
+rohanjanak el, ha éppen nagyon nekünk jönnek.
+
+– Majd kitérek, ne félj.
+
+– Mikor már csak tiz lépésnyire leszünk, a cigány csuszszék le a csónak
+orráról a vizbe, a cigányleány is. Te is talán Éva, de csak abban a
+pillanatban, amint én a tüzet átdobtam. Nekik nem szabad észrevenniök,
+hogy itt csak derékig ér a viz. Hadd uszszanak!
+
+Egyet szoritott még a kendőn s a fogaival is huzott rajta. Aztán
+folytatta:
+
+– Ha a tűz kiveti őket a csónakból, te Mekcsey mégis maradj itt a
+csónakban az evező lapáttal. Mink ketten Jancsival a vizbe ugrunk, és az
+úszókat beretváljuk. Ha nagy lesz a zavar, akkor te Matyi a csónakjukat
+iparkodjál megragadni, s amelyik belekapaszkodik, azt vágd.
+
+– Hát én? – kérdezte a cigány.
+
+– Ti hárman a csónakunkat tartsátok, hogy Mekcsey föl ne düljön.
+
+Aztán Éva füléhez hajolt, és belesugta:
+
+– Te a csónak túlsó oldalán ereszkedj a vizbe, s bukj alá, nehogy a
+puskapor megüsse az arcodat. Azután kapd el a másik evezőt, és azzal üsd
+a törököt, amelyik közeledbe ér. Az evező mégis csak hosszabb, mint a
+kard.
+
+A törökök észrevették, hogy a két csónak köze fogy. Diadalüvöltésük
+jelezte, hogy bizonyosra fogják a győzelmet.
+
+Mikor már csak harminc lépésnyi volt köztük a távolság, Mekcsey ledugta
+a lapátot.
+
+– Derékig ér a viz, – mondotta.
+
+– Hát akkor álljunk meg, felelte Gergely.
+
+S fölállott.
+
+– Add ide a taplót, – mondotta a cigánynak.
+
+Azzal átkiáltott a törököknek:
+
+– Mit akartok?
+
+– Majd megtudod! – felelték ezek farkasnevetéssel.
+
+Gergely odaadta a taplót és kendőt Évának, s fölvette a csónak
+zsámolyát. Feléjök dobta.
+
+A zsámoly nagy loccsanással esett a csónak elé. Az evező török, hogy viz
+loccsant hátulról a nyakába, abba hagyta az evezést, és visszanézett,
+hogy mi loccsant?
+
+A csónak magától jött közelebb.
+
+Mikor már alig tizenöt lépésnyire volt, Gergely odaérintette a
+puskaporhoz a taplót. A por vörös izzással sistergett.
+
+Gergely csak egy pillanatig várt vele. Egy jól irányzott mozdulattal
+beledobta a török csónakba.
+
+– A törökök már kivont karddal állottak ekkor, de hogy ez a tüzes
+sárkány átrepült, szétmozdultak. A következő pillanatban mintha tüzi
+szökőkuttá változott volna a csónak, aztán meg háromöles láng csapott
+fel nagy puffanással közöttük.
+
+A török csónak felfordult.
+
+A hat török hatfelé kapva loccsant bele a tengerbe.
+
+– Rajta! kiáltotta Gergely.
+
+Azonban a szemük káprázott az elvillant fénytől.
+
+Egyik se látott semmit. Egy perc is bele telt, mig Gergely
+megpillantotta az első törököt, amelyik a csónakjukba kapott, s egy nagy
+rántással Mekcseyt kilóditotta.
+
+Gergely rácsapott a karddal, s érezte, hogy a kardja keményet ért.
+
+– Üssétek őket! – kiáltotta
+
+De azok is csak félvakon dolgoztak.
+
+Mikorra megjött a szemök ereje, Mekcseyt látták erős birkozásban egy
+vállas törökkel.
+
+Gergely erre is rávágott és fejen találta. A török erre neki fordult, és
+az öklével ugy vállon ütötte Gergelyt, hogy a fiu majd elesett. De ekkor
+meg Mekcsey kapaszkodott a törökbe. Megragadta hátulról a nyakát, és
+belenyomta a vizbe. Tartotta mig csak bugyborékolt.
+
+Ezalatt Jancsi is megtette a magáét: neki esett annak a töröknek, aki
+már egyet kapott Gergelytől. Addig vagdosta, döfködte, mignem a török a
+vizbe dőlt. Matyi meg egymaga két törököt szúrt agyon a vizben.
+
+A hatból kettőnek sikerült elusznia a veszedelemből. Az egyik Szkutari
+felé vitte az életét. Olyan volt a vizen, mint valami sárgadinnye. A
+másik a zsámolyt a hasa alá fogva úszott nagy igyekezettel vissza
+Stambul felé, s ez meg olyan volt, mint valami úszó kutya.
+
+
+XXVII.
+
+Egy májusi délután három sárgaruhás olasz ifju, s két rövidszoknyás
+olasz leány jelent meg a Héttorony kapujánál. Az egyik ifjunál koboz
+volt, az egyik leánynál is. A másik leány tamburint tartott a hóna
+alatt.
+
+Az őr az árnyékon félálmosan, pötyögősen állt, s talán el is aludt volna
+álltában, ha időnkint katonák nem járnak a kapu alatt.
+
+Hogy az idegeneket meglátta, eléjök tartotta a lándsáját.
+
+– Mit akartok?
+
+– Olasz énekesek vagyunk, – felelte az egyik. – A várnagygyal szeretnénk
+beszélni.
+
+– Nem lehet.
+
+– De nekünk kell.
+
+– Nem lehet!
+
+– Mért nem lehet?
+
+– Meghagyta, hogy idegent ne bocsássak hozzá mert sok a dolga.
+Hurcolkodik.
+
+Valami hat katona állt és guggolt a fal árnyékában. Egy öreg
+cigányasszony jósolt ott nekik rostán rázott tarka babból.
+
+Az egyik leány, a kisebbik, bátran odament a katonák közé, és
+megszólitotta a cigányasszonyt:
+
+– Láláká. Az őr nem akar beereszteni. Küldj be valakit Veli béghez, hogy
+ajándékot hoztunk.
+
+A cigányasszony éppen valami érdekes jóslatnál tartott. Öt csoportba
+osztotta a babot, és igy szólt a katonának:
+
+– Most pedig nem folytatom addig tovább, mig be nem mégy a béghez, és
+meg nem jelented neki, hogy olaszok vannak itt, akik ajándékot hoztak.
+
+A katonák felröhögtek. A megszólitottnak már vörös volt a képe az
+izgatottságtól. Egyet vakarintott a tarkóján, aztán fölkelt és
+besietett.
+
+Nem telt belé tiz perc, ujra megjelent a kapuban, és intett az
+olaszoknak:
+
+– Kövessetek.
+
+Azzal megindult az olaszok előtt. Átvezette őket egynehány folyosón,
+majd egy kerten a malom mellett, majd ujból egy másik kerten, amely
+óriáslevelü salátával volt tele.
+
+Ebből a katona leszakitott egy fejet, s azon nyersen levelezni kezdte.
+Megkinálta vele a leányokat is:
+
+– Egyetek maruját.
+
+A cigányleány elfogadott egy levelet, s odakinálta a társának.
+
+– Nem kell, köszönöm Cserhán.
+
+– De egyél mert ez jó.
+
+– Tudom, hogy jó, de mink nem igy szoktuk.
+
+– Hát hogyan? Sóval?
+
+– Sóval, de főképpen kirántott csirkével.
+
+Az egyik olasz tolmácsolta mindig a beszédüket, – s mivel hogy a két
+leány mindig beszélgetett, s néhányszor a tolmács elfordult, a leány
+mindig megszólitotta:
+
+– Gergely, mit mond a Cserhán?
+
+Két óriás fal között volt ez a kert.
+
+Kettős vár. A hét torony a közepén külön fallal van összekötve.
+
+– A tornyok is ilyen kettősek, – magyarázta Gergelynek a leány. – Egy
+katona beszélte egyszer a kocsmában, ahol az éjjel háltunk, hogy ezek a
+tornyok tömve vannak aranynyal, ezüsttel. Ő már söpört ottan, s benézett
+a kulcslyukon.
+
+– Azért őrzi ezt annyi katona, – felelte búsan Jancsi.
+
+Elérték a bég hajlékát. Nem is volt több ház belől a fal mentén, csak a
+sok vastag ágyú; minden ötven lépésre egy; mellette a rozsdás golyók
+gúlába rakottan.
+
+A bég udvara tele volt ládával, meg egy vörös vászonból való sátor
+részeivel. Fegyverek, tábori butorok és szőnyegek hevertek szanaszéjjel
+a kavicson meg a virágágyakon. Aki innen elmegy, úgylátszik, nem fog
+találkozni azzal aki utána jön.
+
+Tiz-tizenöt katona rakodott a ládákba.
+
+A bég ott állt közöttük, és szintén salátát evett.
+
+Félrehivta az olaszokat a bástyafal mentén, s egy kifelé néző vastag
+ágyú kerekére ülve, folytatta a salátázást.
+
+– No mit akartok? – kérdezte jókedvüen.
+
+Gergely előállt, és a kalapját a kezében tartva, szólott:
+
+– Uram, mink olasz énekesek vagyunk, s az éjjel itt halásztunk a vár
+alatt. Tudod uram, szegények vagyunk, hát esténkint halásznunk kell.
+Hanem az éjjel nemcsak halat fogtunk. Ahogy kihuzzuk a hálót, valami
+megcsillanik benne. Nézzük micsoda, hát egy gyönyörü aranytányér.
+
+– Mi a manó!
+
+– Az uram. Nézd itt van, láttál-e ennél szebbet?
+
+Ezt mondva a zsebébe nyult, és egy kis aranytányérat vett elő, amelynek
+a közepén remekül kivert görög istenalakok domborodtak.
+
+– Masallah! – kiáltott a bég a tányérat forgatva.
+
+S a szeme a gyönyörüségtől elmeredt.
+
+– Magunk se láttunk ehez hasonlót, – folytatta Gergely. – Azon
+gondolkoztunk, hogy mit tegyünk vele? Ha eladjuk, ránk fogják, hogy
+loptuk, s Isten tudja, micsoda bajba kerülünk. Ha nem adjuk el, mit ér
+annak a tányér, akinek nincs mit ennie?
+
+A bég ide-oda forgatta a tányért, s meg is emelgette.
+
+– No, és mért hoztátok éppen nekem?
+
+– Éppen azt akarom elmondani nagyságos uram. Ahogy ott tünődtünk,
+eszünkbe jut, hogy van itt a Héttoronyban egy jótevőnk, valami magyar
+úr. Kicsi koromban én az öcsémmel együtt rabja voltam ennek az úrnak.
+
+– És jól bánt veletek?
+
+– Tanittatott bennünket, és úgy szeretett mint saját fiait. Hát arra
+gondoltunk, hogy megkérünk téged engedd meg, hogy danolhassunk neki
+egyet.
+
+– Hát ezért hoztátok nekem a tányérat?
+
+– Ezért.
+
+– És jól tudtok danolni? Hát danoljatok egyet.
+
+Az öt olasz mindjárt körbe áll. Ketten megpenditik a kobozt, s
+egyszeriben rákezdik:
+
+  _Mamma_,
+  _Mamma_,
+  _Ora muoio,_
+  _Ora muoio!_
+  _Desio tal cosa,_
+  _Che all orto ci sta._
+
+A két leány dala mint két hegedühang. Gergelyé, Jancsié, mint két
+fuvola. Mekcseyé, mint egy kisbőgő.
+
+A bég abbahagyta a salátaevést is, tányérbámulást is, szinte lehetett
+látni, hogy nő a füle.
+
+– Angyalok vagytok tik, vagy dsinek! – kiáltotta bámulva.
+
+Az énekesek felelet helyett vig táncdalba kezdtek. A cigányleány
+kiperdült a középre, és a tamburint zörgetve irgett-forgott a bég előtt.
+
+A bég fölkelt.
+
+– Elnéznélek bennteket három nap, három éjjel, – mondotta, – de nekem
+holnap reggel Magyarországba kell mennem. Csatlakozzatok hozzám. Akár
+itt csatlakoztok hozzám, akár az úton, én amig velem lesztek, mindennap
+egy aranyat adok nektek.
+
+Az öt olasz kérdőn pillantott össze.
+
+– Uram, – szólt Gergely előlépve, – ha megengeded, amit kértünk…
+
+– Szivesen. De kihez is akartok ti menni.
+
+– Török Bálint urhoz.
+
+A bég kedvetlenül terjesztette az öt ujját maga elé.
+
+– Törökhöz? Ez egy kicsit bajos. Ő most a _mázsásban_ van.
+
+– Micsoda mázsásban? – kérdezte Gergely.
+
+– Hát, – felelte bosszusan a bég, – gorombán bánt a főmuftival.
+
+
+XXVIII.
+
+A bég mindazonáltal megtette az olaszok kedvét. Rábizta őket egy
+katonájára, s megparancsolta a katonának, hogy Bálint urat, – ha van
+kedve, ha nincs, – ki kell tenni az udvarra, mert az olaszok dalolni
+akarnak neki.
+
+A belső vár kapuja is megnyilt. Annak az udvara már alig nagyobb, mint a
+pesti Erzsébet-tér. A két sakkozó most is ott ült egy fügefa alatt. Móré
+most is ott nézte a játékosokat; sőt most Maylád is odaszegődött, és a
+herceg boszuságára bele-beleszólt a játékba.
+
+Csak éppen a mázsás bilincs cserélt gazdát.
+
+Az öt olaszt megállitották a kapuban, mig Bálint urat elővezetik.
+Kihozták a ketrecből. Két katona a bilincsét emelte, hogy járhasson.
+Kitettek egy kemény faszéket az udvar közepére, arra ültették Bálint
+urat. Még szép, hogy az árnyékba tették. Igy aztán megülhetett az öreg.
+De nem is tudott volna megmozdulni a karvastagságu vasláncban.
+
+Hát ült. Nem tudta mért ültették oda? A nyári kendervászon ruhája volt
+rajta. A fején nem volt süveg, csak sörénynyé nőtt fehér haja. Két kezét
+a bilincs lehuzta a szék két oldalára. Ötven fontot nyomott ez a két
+bilincs. Erőtlen öreg karjai nem birták emelni.
+
+– Jöhettek, – mondja a katona az énekeseknek.
+
+Azok elő is jönnek a kapuból. Megállnak sorjában egymás mellett, alig öt
+lépésnyire Bálint úr előtt.
+
+A sakkozók is abbahagyják a játékot. Mi lesz itt? Hiszen ez pompás
+mulatság: olasz énekesek a Héttoronyban! Oda sorakoznak Bálint úr mögé,
+és várják a dalt, s különösen a két leány táncát.
+
+– A fiatalabbik nem olasz, – jegyzi meg a herceg.
+
+– Száz közül is megismerni, hogy cigány, – feleli Maylád.
+
+– Hanem a többi, kitünő olasz tipus.
+
+Véletlenül csakugyan barnák voltak valamennyien. Mekcsey a legvállasabb,
+Gergely a legnyulánkabb, Jancsi a legfeketébb szemü. Éva dióolajjal volt
+megbarnitva. A haját frigiai piros sapka takarta, mint valamennyiét.
+
+Az öt olasz csak állt.
+
+– No énekeljetek hát, – mondotta a katona.
+
+Hanem biz azok csak álltak, merőn és halaványan.
+
+A legfiatalabb olasz arcán végigcsordult a könny. A másikén is.
+
+– Daloljatok hát ebatta komédiásai! – szólt rájok a török.
+
+A legfiatalabb erre hangosan felzokogott. Oda tántorgott a láncokban ülő
+rabhoz, és a lábához vetette magát.
+
+– Apám! Édes apám! –
+
+És a könyjeiben fuldokolva ölelte át az öreget.
+
+– Jancsi! Fiam! – rebegte elképedve az öreg.
+
+S a félmázsás bilincs megcsördült a kezén. Magához ölelte a fiát, mintha
+egészen a szivébe akarta volna szoritani.
+
+A fiu elfeledte, hogy énekes. Az apa elfeledte, hogy rab. Csak egymás
+arcát nem feledte el egyik se.
+
+*
+
+És Török Bálint ekkor sirt életében másodszor.
+
+
+XXIX.
+
+A Jedikulától egy nyillövésnyire az örmény kórház mögött egy kis
+napszámos-kocsma állt egymagában.
+
+Kerti lakás lehetett az valamikor, valami szép márvány nyaraló még abban
+az időben, mikor Konstantinápolyt Bizancznak hivták. De haj az idő meg a
+földrengés meglazitja a márványkockákat is, letördeli a terasszok
+alabástrom balüsztréit, az ablakok kővirágait; kimozditja a lépcsőket,
+és dudvát ültet az oszlopok hasadékába. Lett a nyaralóból kurta-kocsma.
+
+Járt ide mindenféle nép, s a gazda, akinek Milciades volt a keresztneve
+mellékesen, orgazdasággal is foglalkozott.
+
+Ehhez vezette a cigány a mi fiatalainkat, s ez adott nekik szállást,
+olasz ruhát, aranytányérat, persze jópénzért.
+
+Hogy im a Héttoronyban nem úgy sikerült az énekelőadás, amint szerették
+volna, a mi fiatalaink csaknem bajba kerültek.
+
+A katona rögtön jelentést tett a bégnek, hogy az olaszok, valami
+rokonfélék, mert nagyon sirnak a rab körül, azonban a bég nem sokat
+törődött már a Jedikulával. Egy szép kerület Magyarországon, ahol ő
+lehet az úr, kellemesebb kép volt neki, mint a Jedikula, ahol ő is csak
+rab volt, mert bent kellett laknia a falak között, s évenkint csupán
+egyszer léphetett ki rajta, hogy imádkozzék az Aja Sofia templomában.
+
+– Szamár vagy, – bődült a katonára. Azok az olaszok rabjai voltak annak
+az urnak, most pedig az én rabjaim.
+
+Éppen a kalamárisát akarta ládába tenni. Kivont az oldalából egy
+nádtollat, és a tintás spongyába nyomta. Egy tenyérni kis pergamen
+darabra egynéhány szót irt, s odaadta a hüledező katonának.
+
+– Nesze. Add oda az olaszoknak, és kisérd ki őket a kapun. Semmi
+bántódásuk ne legyen!
+
+Gergely tudott annyira törökül, hogy elolvasta az irást azonnal amint a
+markába nyomták.
+
+Ez volt benne:
+
+_Ez az öt olasz énekes az én seregemhez tartozik. Ezt a temesszüköt
+adtam nekik, hogy senki őket ne bántsa, mikor mellettem nincsenek. Veli
+Bég._
+
+Gergely eltette ezt gondosan.
+
+Ránéz a katonára. Visszaemlékezik, hogy ezt a bagoly arcot látta már
+valahol. De hol?
+
+Hát bizony ott ivott őkegyelme tegnap a görögnél, a mindenféle napszámos
+és hajós között. Látszik is az orra pirosságán, hogy bajban lesz, ha
+majdan Mohamed elé kerül.
+
+– Eljösz-e te is a béggel? – kérdezi amint kifelé mennek a kapun.
+
+S egy ezüst tallért nyom a markába.
+
+– Nem, – feleli a katona a tallértól felvidámultan. A bég csak
+aknafúrókat visz, meg deliket. Az én uram holnaptól fogva Izmail bég.
+
+– De ő még nem lakik itt.
+
+– Nem; amott lakik abban a vadszőlős házban.
+
+S egy vadszőlővel befuttatott házra mutatott, amely háttal nekiépült a
+régi Bizantz várfalának. Talán annak a köveiből is csinálták.
+
+Estére ott itta már a bagoly az ezüsttallért a görögnél.
+
+Ami ifjaink egy csinos kis márványszobában vacsoráztak. Riskásás ürühust
+ettek, s közben azon tanácskoztak, hogy a béggel térjenek-e vissza a
+hazájukba, vagy csak magukban.
+
+Mert hogy Török Bálintot ki nem lehet szabaditani, azzal már számot
+vetettek.
+
+– A béggel kell visszatérnünk, – mondotta Gergely. Ez a legkényelmesebb.
+
+– Én nem danolok neki, – felelte Mekcsey. Danoljon neki a tüzes
+istennyila!
+
+– Hát akkor rekedtnek teszed magadat, – felelte Gergely. Mért ne
+danoljak neki? Nem azt mondja-e a magyar közmondás is, hogy akinek a
+szekerén ülsz, annak a nótáját fujjad.
+
+– Ha ezt megtudják odahaza, hogy mink egy törököt mulattattunk…
+
+– Miért ne? Itten danolunk neki, otthon meg majd táncoltatjuk.
+
+Jancsi nem vett részt a beszélgetésben. Maga elé nézett s
+ki-kigyöngyöztek a könnyei.
+
+– Ne sirj Jancsikám, – mondotta Gergely, a Jancsi térdére téve kezét.
+Hiszen az a nagy lánc nem örökös. Meglehet holnap leveszik róla.
+
+– Nem is beszélhettem apámmal, – felelte Jancsi sirva, – csak épen hogy
+a Ferkót kérdezte, arra feleltem. Azt mondtam neki: Otthon maradt, hogy
+ha én elpusztulok az úton, maradjon egy gyermeke az anyámnak.
+
+Erre mindnyájan elhallgattak.
+
+A cigányleány fogta a tálat és kivitte. A szobába besütött a hold, és
+elhalaványitotta a mécses világát.
+
+– Még egy próbát kellene tenni, – szólalt meg Gergely. Még ugyszólván
+minden pénzünk megvan. Nálad van Jancsi ezer arany, énnálam háromszáz.
+Mekcseynél van annyi, amennyivel hazajuthatunk.
+
+A cigányleány visszatért, s azt mondja Gergelynek:
+
+– Nem nézitek-e meg a bagoly törököt? Olyan részeg már, hogy lefordult a
+székről. Sárközi a török költségén iszik, de ő még nem részeg. Matyival
+kockáznak.
+
+Azonban, hogy ezen csak maga nevetett, ő is abbahagyta. Leült a
+gyékényre a többi közé, és az állát a könyökére támasztva, Évát bámulta.
+
+– Az új bég, – mondotta Gergely, – kétségtelenül kap a pénzen. Csakúgy
+kap, mint a többi. Hátha ez tehetne valamit?
+
+– Én mindent odaadok, ami nálam van, – felelte Jancsi. Az életemet is
+odadnám.
+
+– Hát akkor tegyünk egy utolsó próbát.
+
+– Igen, de hogyan juthatsz be éjjel a béghez?
+
+– Felöltözöm török katonának.
+
+Jancsi megragadta a Gergely kezét:
+
+– Megtennéd Gergely? Megtennéd?
+
+– Már teszem is, – felelte Gergely.
+
+Azzal fölkelt, és beszólitotta Milciades gazdát.
+
+– Gazda, – mondotta, – nekem egy török katona ruha kellene. Olyan,
+amilyent a Héttorony katonái viselnek.
+
+A görög végigdörzsölte szénfekete bokros szakállát. Megszokta már, hogy
+ezek a vendégei álöltözeteket hordanak, de azt is megszokta, hogy
+mindennap két-három arany csendül tőlük. Ördög vigye őket, ha rablók, ha
+tolvajok, a fő az, hogy jól fizetnek. Ajánlotta is már nekik, hogy
+lakjanak a föld alatt levő teremben.
+
+– Hát ilyen ruhám nincsen, – mondotta elvillantva a szeme fehérét, – de
+itt van egy részeg török, arról le lehet venni a turbánt meg a
+köpönyeget.
+
+– Az is jó lesz, – felelte Gergely. De nekem szakál is kellene.
+
+– Van bőven, – felelte Milciades.
+
+– De nekem éppen olyan szakál kell, mint azé a katonáé.
+
+– Akad olyan is.
+
+Azzal egyet fordult, s alig öt perc mulva mindenféle kész szakállal,
+fekete szőrrel és ragasztóval tért vissza.
+
+– Felragasszam?
+
+– Ragaszd fel. Olyanféle képet csinálj nekem, mint azé a töröké.
+
+És eközben beszélgettek.
+
+– Ismered az uj béget, aki a Héttoronyba kerül?
+
+– Hogyne ismerném, – felelte a görög. Topcsi volt. Oly neveletlen, hogy
+irni se tud.
+
+– A többi tiszt se tud. Legfeljebb olvasni tudnak.
+
+– De ez úgy hányja-veti magát, mint a szultán lova, noha az is többet
+tud nálánál. Hanem bezzeg mikor egy magánál nagyobb fát lát, hajlong,
+mint a kender szélfuváskor.
+
+– Volt már hadban?
+
+– Tavaly vele volt a császárral. Esztergom alatt meg is botozták.
+
+– Eszerint gyáva?
+
+– Gyáva és ostoba.
+
+Gergely a ragasztótól jobbra és balra fintorgatta az orcáját.
+
+De ekkor már úgy el volt változva, hogy Mekcsey majd felfordult
+nevettében.
+
+A görög behozta a turbánt, a handsárt meg a köpönyeget.
+
+– Allaha emanet olun, – mondotta Gergely tréfásan hajlongva.
+
+Azzal kilépett.
+
+A többi el akarta kisérni, de ő csak Jancsit meg Mekcseyt engedte maga
+mellé. Ahogy Jancsi útközben átadta az aranyait, ezt is visszaküldte.
+Csak Mekcsey maradt vele. Ez körülbelül ötven lépésnyire kisérte
+csendesen.
+
+Félóra nem telt belé, ott állott a bég háza előtt.
+
+Megzörditette a kapu réztányérát, s hogy erre egy vén kappan arca jelent
+meg a kapu nézőjén, igy szólott hozzá:
+
+– Küld azonnal a béget a Héttoronyba. Baj van.
+
+A kappan eltünt. Gergely visszavonult. Tudta, hogy a kappan megint meg
+fog jelenni, de azt is tudta, hogy, ha senkit se talál az ajtóban,
+senkinek se adhatja át a bég kérdéseit. Kénytelen lesz visszatérni a
+béghez, s megmondani, hogy a katona már eltünt. A bég majd egydarabig
+forgolódik morgolódik, végre is ki fog jönni, s megy a Héttoronyba.
+
+Gergely ezt bölcsen kieszelvén, megindult szépen a Héttorony felé s a
+Drinápolyi kapunál – igy nevezték a Héttorony északi kapuját, –
+megállott.
+
+A kapu zárva volt. Az őr a kapukövön guggolva aludt. A feje fölött
+hitvány olajlámpás égett a falból kinyuló vasrudon.
+
+Köröskörül csöndesség.
+
+Mekcsey husz harminc lépésnyire követte Gergelyt s hogy ez megállott, ő
+is megállt. Talán azért is állott Gergely a lámpás világkörébe, hogy
+Mekcsey láthassa.
+
+A percek lassan multak, s Gergely magában szidta a török időt, hogy
+milyen lomhán jár.
+
+S mivelhogy ember és bogár mind csak a fényességet nézi a sötétben,
+Gergely is az olajlámpásra forditotta a szemét.
+
+– No megőszülök, mikorra kimászik az a bég, – mormogta magában.
+
+Szegény jó dalia, te kedves szép csillaga a magyar dicsőségnek, nem
+fogsz te megőszülni soha! Vajjon milyen arccal néznél a jövendő
+tükörébe, ha most előtted föllebbentené valami égi kéz, s te látnád
+magadat rabbilincsben, ugyanezen a helyen; s látnád a török hóhért,
+amint azon a rozsdás lámpavason neked bokrozza a kötelet!
+
+Az utca csöndjében kapudörrenés hallatszott.
+
+Gergely megrezzent. Elindult sebesen a dörrenés irányába.
+
+A bég jött.
+
+Egyedül jött. Köpönyegébe volt burkolózva, s a fején magasra kalácsozott
+turbán fehérlett.
+
+Gergely megállt egy percre, és hallgatózott, hogy jön-e valaki a béggel?
+
+Nem jött senki.
+
+Ekkor eléje lépett a bégnek.
+
+– Uram, – szólott török katonai szalutálással, – nem Veli bég hivat
+téged. Én csaltalak ki egy igen fontos ügyben.
+
+A bég visszahőkölt.
+
+– Ki vagy te? – szólt a kardjához kapva.
+
+Gergely is a kardjához nyult. Kivonta és markolattal nyujtotta oda a
+bégnek:
+
+– Vedd, ha azt gondolod, hogy tartanod kell tőlem.
+
+A bég visszataszitotta a kardját a hüvelybe.
+
+Gergely is.
+
+– Több jót hozok neked, mint gondolnád, – szólt Gergely egy pénzes
+zacskót emelve ki a köpönyeg belső zsebéből.
+
+S megcsörditette az aranyakat.
+
+– Fogadd bevezetésül.
+
+A bég a tenyerébe vette a súlyos zacskót, de aztán visszaadta.
+
+– Előbb tudnom kell: ki vagy, és mit akarsz?
+
+Ezzel ő is a ház árnyékába lépett. Kőpad volt ottan. Arra ült, és
+figyelmesen nézett a Gergely arcába.
+
+Gergely szintén a padra ült. Összefonta a karjait, és időnként a csipős
+álszakált vakargatva beszélt halkan és óvatosan:
+
+– Az én nevem _Százezer Arany_. Azt hiszem, elég jóhangzásunak találod a
+nevemet.
+
+– De nem álnév-e ez? – kérdezte a bég hunyoritva.
+
+– Hamar kipróbálhatod. A te neved azonban: _Szegény Ember_, bár az
+kétségtelen, hogy jeles vitéz vagy, és hogy Magyarországon is részt
+vettél a diadalmas hadjáratban, mindenki tudja.
+
+– Látom hogy ismersz.
+
+– Hát, hogy röviden végezzünk: te holnap reggeltől kezdve várnagy vagy a
+Jedikulában, másszóval tekintélyes rab leszel te is. Évenkint egyszer
+kimehetsz a városba, s ha Allah hosszúra nyujtja az életedet, hát
+életedben összesen huszszor-harminczszor láthatod még Konstantinápolyt.
+
+– Tovább.
+
+– Tőled függ, hogy nagyobb és függetlenebb útat válaszsz magadnak. A
+Jedikulában van egy rab, egy dúsgazdag magyar úr: Török Bálint.
+
+– Azt akarod kiszabaditani?
+
+– Te mondod. Hát tegyük fel, hogy azt akarom. Veled egynéhány új katona
+is jön; ha más nem: a szolgáid. Mi történnék, ha te holnap este kihoznád
+például Bálint urat, mintha a szultán hivatná.
+
+– Naplemente után nem jöhet ki a várnagy se.
+
+– A szultán parancsára kijöhet; dehát mondjuk nappal jön ki, veled és
+két katonával. Az utcák erre már néptelenek. Te a két katonát
+visszaküldöd, s ballagtok ketten Bálint úrral tovább. De talán ahelyett
+hogy a szerájba mennétek, a nevezett rabot egy hajóra vezeted; egy
+hajóra, mely a parton áll, és sárga zászlót lenget. Lehet az a hajó
+gabonaszállitó hajó is, egyszerü csónak is. Nincs olyan sok erre felé.
+Hát mondom: legfeljebb ruhát köpönyeget változtattok és lekanyarodtok
+ketten a hajóra.
+
+– Ilyen egyszerüen!
+
+– Nem éppen. A hajón, mihelyt elindul, háromszáz arany olvasódik a
+markodba, törökül szólva háromezer gurus, vagyis piaszter. Azután akár a
+vizen, akár a szárazon Tekirdagba megyünk. Ott egy emberünk jó lovakkal
+s ötszáz aranynyal vár téged. Az ismét ötezer gurus. Lemegyünk Athenbe,
+s onnan Olaszországba. Amint az olasz partra lépünk, ott ismét ötszáz
+arany hull a markodba.
+
+– Ezerháromszáz…
+
+– Eddig. Azt hiszem tiz évi fizetésed. Gondolhatod, hogy az az ember,
+aki Debrecent, Szigetvárt és Vajda-Hunyad várát mondja a magáénak, s aki
+ezeken kivül ura egy királyi birtoknak, csaknem az egész Dunántúlnak, az
+bizony könnyen kifizeti neked még azt a kilenczvenkilenc ezer aranyat
+is, ha mindjárt a fele vagyonától kell is megválnia.
+
+– És ha nem kapom meg az első ezret se?
+
+– Ha akarod már most is odaadom.
+
+A bég gondolkozva nézett maga elé.
+
+Gergely fölállt:
+
+– Ha azt látnád, hogy megcsalunk, – pedig olyan magyart még nem láttál,
+aki csalna, hát akkor mindig van időd ráfogni Török Bálintra, hogy
+megszökött, s hogy te utána mentél egymagad és a hajón fogtad el. Akár a
+hajóról hozod vissza, akár a szárazföldről, neked fognak hinni, mert
+visszahoztad.
+
+– Hát jól van, – szólt a bég is fölállva. – Holnap alkonyat előtt egy
+órával legyen az a sárga zászlós hajó egy nyillövésnyire a Héttoronytól.
+De már a parton várj. Miről ismerlek meg?
+
+– Ha az arcomról meg nem ismernél, a turbánom szintén sárga lesz,
+kénsárga. Erről megismerhetsz.
+
+– Egy órával naplemente előtt.
+
+– Pont tizenegy órakor, – felelte Gergely.
+
+Mert a török időszámitás szerint napnyugtakor van tizenkét óra.
+
+
+XXX.
+
+Éjfél volt, mikor Gergely visszatért.
+
+– Itt van e még a bagolyképü török? – kérdezte, amint a korcsmába
+belépett.
+
+– Alszik, – felelte Milciades.
+
+– Megteheted, hogy holnap tizenegy óráig aludjék?
+
+– Meg, – felelte a kocsmáros.
+
+Azzal poharat vett elő. Vizet töltött bele, és valami port kevert el
+benne. A por elolvadt, mint a só.
+
+Azután felrázta a törököt.
+
+– Hé Bajguk! nem akarsz-e haza menni?
+
+A török fölemelte a fejét, és zavaros szemekkel nézett maga elé.
+
+– No idd meg ezt az egy pohár vizet, aztán menj haza.
+
+A török rá se nézett a pohárra, csak kinyujtotta a kezét. Azután
+fölhajtotta. Ismét maga elé nézett. Egy mozdulatot tett, hogy
+föltápászkodjék, de megint csak visszahanyatlott.
+
+Gergely öt aranyat nyomott a korcsmáros markába.
+
+– Légy nyugodt, – szólt Milciades. – Ez innen el nem mozdul holnap estig
+egy tapottat se.
+
+
+XXXI.
+
+A hajót könnyü volt kibérelni. Egy négyevezős göröghajót kiválasztottak
+az Aranykürtben s megfogadták Tekirdagig, amely Konstantinápolytól egy
+napi út. Adtak neki sárga zászlót és két arany foglalót. Délután jókor
+ott állt már a hajó, ahova Gergely vezette s napenyészet előtt két
+órával felvonta a sárga zászlót.
+
+Gergely ezután sietve a korcsmába ment. Felzavarták az álmából a törököt
+s azt mondták neki, hogy az aga a sárga zászlós hajó elé rendelte.
+Álljon ott a parton.
+
+A török még mindig részeg volt Sárközinek kellett vezetnie. Ment a
+jámbor, ment a sárga turbánban. Azt se tudta, reggel van-e, este van-e,
+csak annyit jegyzett meg, hogy a bég odarendelte a partra valami hajó
+elé.
+
+Gergelyék szanaszét szóródva csöndesen lappangva mentek utána.
+
+Ha elfogadta a bég az ajánlatot, akkor amint a hajóra lép, ők is azonnal
+ott teremnek. Ha pedig a bég nem mer vagy nem tud cselekedni, akkor ám ő
+lássa, hogyan értik meg egymást a sárgaturbános atyafival.
+
+Az első kérdés az volt, hogy hozza-e a bég Török Bálintot?
+
+Ezt Cserhánra bizták. Nem közölték vele, hogy Bálint úr szökésre indul,
+csak azt, hogy a szultánhoz vezetődik, s mégegyszer látni akarják. A jel
+az volt, hogy ha megpillantja a béget, a két katonát és Bálint urat,
+fölnyullászkodik az utcasarkon a vadszőlőre, mintha egy levelet akarna
+szakitani. Ezt Mekcsey körülbelől ezer lépésnyiről megláthatja, s inthet
+a társainak.
+
+Ők megint ezer lépésnyire járkáltak a part felé. Gergely dervisnek volt
+öltözve, Éva cigányleánynak, Jancsi persa kereskedőnek, Matyi kurd
+perecárusnak. Mekcsey halárusnak.
+
+Éva ott guggolt Matyi mellett, és perecet evett.
+
+Pontosan a kitüzött időben fölemelte Mekcsey a halas fatálat a fejére,
+és megindult a part felé.
+
+Ez volt a jel.
+
+Jancsi elsápadt. Gergely kipirult. Talán mindnyájan reszkettek.
+
+S megindultak egymástól száz-kétszáz lépésnyire a part felé.
+
+A hajó ott állott A szél erősen lobogtatta a kénsárga zászlót. A hajó
+tulajdonosa egy fiatal görög hagymakereskedő a hajó kormányrudjánál
+olvasgatta a napi bevételét.
+
+És a hajó előtt ott állott bután a török, a bagoly képü. A fején sárga
+turbán. Mögötte ott ült a parton Sárközi és mosta a lábát a zöld
+tenger-vizben.
+
+– Jön, – mondotta Jancsi Gergely mellett elmenve. – Istenem segits.
+
+Gergely visszapillantott. Látta a béget, amint gyalog sétálva jött a
+fehérfejü magyar urral. Mögöttük két dárdás, fehérturbános katona.
+
+A bég visszafordult és valamit mondott a katonáknak, mire ezek
+megfordultak.
+
+Jancsi megindult sebes lépésekkel a hajó felé, de amint Gergely mellett
+el akart menni, ez megragadta a köpönyegét:
+
+– Várj!
+
+A bég meg Bálint úr ment lefelé békén.
+
+Elmentek a kurd pereces mellett anélkül, hogy akár erre, akár a mellette
+ülő cigányleányra egy pillantást vetettek volna.
+
+Bálint uron látszott, hogy ámul és bámul. A bég vidám volt. Egyre
+fecsegett.
+
+Amint leértek a parton, a sárgaturbános török haptákba vágta magát.
+
+A bég ebben a pillanatban visszafordult. A kardja elővillant. Visszafelé
+intett vele. Azután vércsemódon rohanta meg a sárgaturbános katonát.
+
+Az már attól lerogyott a jámbor, hogy a bég a vállára csapott. Nem is
+védekezett.
+
+Amint a bég leteperte a földre, körülbelül ötven katona rohant elő a
+bokrokból és házakból.
+
+Először is a turbános katonát kötözték meg, aztán a cigányt. Majd a
+hajóra ugráltak fel, s lekapták a lábáról a fiatal görögöt is.
+
+Mindenkit megkötöztek, aki csak a hajón volt.
+
+Cserhán a nagy dübörgés és lárma közepette ott termett és sikoltozva
+könyörgött Sárköziért. Őt is megfogták és kötelet vetettek a kezére.
+
+*
+
+A nap éppen leereszkedett a keresztény városrész mögött, mikor Gergely a
+Konstantinoszlop mellett visszafordult. A hivei mind ott jöttek a
+nyomában. Porosak voltak és lihegtek.
+
+Gergely megtörölte izzadó homlokát, és azt mondta Jancsinak:
+
+– No úgy-e, hogy nem jó sietni!
+
+Azzal elvegyültek az utcai néptömegben.
+
+
+XXXII.
+
+Junius közepe táján Veli bég Mohácsra ért az ő szilidárjaival és ötven
+aknászával.
+
+Valahányszor török sereg ment Budára vagy a Dunántúlra, Mohács mezeje
+mindig a főállomás volt. Maga Szulejman is itt pihent mindig
+legnagyobbat. Arra a dombra huzatta fel a sátorát, ahol azon az
+emlékezetes napon állott.
+
+Mekkán kivül nem volt a töröknek ennél kedvesebb helye.
+
+A bég sátora már készen állott, mikor a sereg estefelé nagy fáradtan ide
+érkezett.
+
+A bég először is megfürdött a Dunában, azután kappant vágatott, és mikor
+a nap leereszkedett, kiült a sátora elé.
+
+A mező még fehérlett a tömérdek lócsonttól. A katonák is egy-egy lófejre
+tették a fatálat, úgy ettek. S mindnyájan a török szerencse mezején
+érezték magukat.
+
+Az agák valami tizenöten körülállták a béget, és elmondták a napi
+jelentésüket. Azután amelyik elvégezte a mondókáját, leült a bég mellé a
+gyékény-szőnyegre. Együtt szokott vacsorázni Mohácson a tisztikar, s itt
+még a haragosok is kibékültek.
+
+A bég elé egy lovas posta jött ezen az estén. Hirül adta, hogy Visegrád
+immár a törököké. Nem is harc utján jutottak hozzá, hanem hogy a
+várbeliek vizvezetékét elrontották. Kiszomjaztatták a várat. A benlevők
+Ferdinándtól vártak segitséget, de bizony az olyan magyar király volt,
+hogy az Istenre bizta a várait. Amade tehát megadta magát. Csak azt
+kötötte ki, hogy békésen elvonulhasson. A budai pasa esküt adott rá,
+hogy nem lesz bántódásuk. De bezzeg a népe nem esküdött meg. Amint a
+magyarok lerakták a fegyvert a vár közepén, s megindultak fegyvertelenül
+kifelé, a törökök rájok rohantak és lekoncolták őket.
+
+– No akkor itt pihenünk két napig, mondotta Veli bég az agáknak. Máma
+alszunk, holnap mulatunk. Holnapután indulunk Nógrádba.
+
+Mert Visegrád után az volt kijelölve a foglalásra.
+
+A török posta folytatta az útját Konstantinápoly felé, Veli bég serege
+meg nagy alvásra dőlt.
+
+Másnap délben egyetlenegy parancsot adott a bég a tisztjeinek:
+
+– Estére mindenitek nálam lesz vacsorán. Van bor, de jó. Az olaszok
+fognak énekelni.
+
+Vig ember volt ez a bég. Szeretett enni, inni. S valahányszor a török
+magyar földre lépett, rögtön elfelejtette a Mohamed próféta bortilalmát.
+
+Azt mondja erre az egyik aga:
+
+– Egy közembernek valami titkos jelenteni valója van, meghallgatod-e?
+
+– Hát csak jőjjön, – felelte a bég jókedvüen.
+
+Egy alacsony rókaszemü szilidár lépett elő. A ruhája rongyos, mint
+valamennyié. A turbánja alig nagyobb, mint egy gyermekzsebkendő.
+
+– Az olaszokról van jelenteni valója a te szolgádnak, – mondotta.
+
+– Hallgatom, – felelte a bég.
+
+– Régóta gyanus a te lábad porának az az öt ember. Az első gyanum akkor
+ébredt, mikor láttam, hogy az egyik olasz papirosdarabokkal tisztitotta
+a többinek a kardját.
+
+– Szamár vagy, – felelte a bég. – Tudhatod, hogy azok gyaurok. Mink
+felszedjük a papirost, mert lehet, hogy Allah neve van valamelyik
+szeleten, de azok a disznók Allah nélkül élnek, sötét eszüek és
+alábbvalók az állatnál.
+
+A szilidár rendületlenül állt a helyén, és folytatta:
+
+– A második gyanum Szófia táján támadt. Emlékezhetel rá, nagyságos bég,
+hogy zsákmányhozó szekerekkel találkoztunk, s az egyik szekér ott feküdt
+feldőlve az út mellett.
+
+– Emlékezem.
+
+– A csirkés ketrec széttörött, és a csirkék szétfutottak. Egy vén
+asszony egyre hivta őket, hogy: _polátyi-polátyi_! nem hallgattak rá sem
+a csirkék, sem a tyukok. Ez görög asszony volt. Egy török segiteni akar
+és szintén kiabál: _gak-gak-gak_! A baromfi erre se fut össze. Akkor az
+egyik fiatal olasz, az a leányképü elveszi tőle a búzás kosarat, és azt
+kiáltja a baromfiaknak: _pi-pi-pi_! _pitye-pitye-pitye_ _pityikéim!
+pityikéim!_ Erre minden baromfi őhozzá futott. Még meg is fogott egy
+tyúkot és összecsókolta.
+
+– Hát mi van ebben?
+
+– Az uram, hogy a tyúk meg a csirke értett magyarul. De az is ám, aki
+hivta őket!
+
+A bég egyet hümmentett!
+
+– Hátha olaszul is _pipi_ a csirke? Tudsz te olaszul?
+
+– Olaszul? Nem.
+
+– Hát akkor ne beszélj te teve!
+
+A szilidár alázatos meghajlással fogadta a teve cimet, azután
+rendületlen kitartással folytatta:
+
+– Hát mikor Belgrád mellett egy csikót cserélt az egyik szilidár? –
+Kereledse a neve. Valami paraszt adta el neki és tiz aspert fizetett rá
+a te katonád. A csikó azonban olyan vad volt, hogy senki se tudta
+megülni. Akkor az a legvállasabb olasz ráugrott, mint a párduc és
+megnyargalta. A csikó majd összeesett. Hát honnan tud az ilyen olasz
+énekes lovagolni?
+
+A bég vállat vont:
+
+– Nem a torkával lovagol.
+
+– Engedd, hogy folytassam.
+
+– Hát csak folytasd.
+
+– Az este egy aga jött hozzánk, a legnagyobb termetü aga, akit életemben
+láttam.
+
+– Manda aga
+
+– Az. Ahogy elmegy az olaszok mellett, megáll a nyulánk előtt és azt
+mondja neki:
+
+– Nini, te Bornemissza vagy! Amaz összerendül és azt feleli rá: Nem
+vagyok az. De isten engem az vagy te, – mondja az aga; – Bornemissza
+Gergely. És tovább beszél hozzá: Hát nem ismersz engem? Megvan-e még a
+szép gyürüd? Használt ám a tanács, amit adtál. Látod már aga vagyok.
+Csakhogy nem Hajván a nevem, hanem Manda. Nem fog a golyó.
+
+– És mit felelt az olasz?
+
+– Azt felelte: Nem tudom mit beszélsz, de azt tudom, hogy van egy ember,
+aki hasonlit hozzám. Honnan ismered annak a magyarnak nevét? Budán
+tudtam meg, – felelte az aga, mikor Török Bálintot elfogták, az ő
+kiséretében volt. Ejnye, hogy nem te vagy az. Nagyon hasonlitasz rá. Tiz
+aranyat vesztettél vele, hogy nem te vagy.
+
+– No hát úgy-e, hogy nem magyar, te elefánt! – szólt megvetőn a bég.
+
+– És mégis az, – felelte a szilidár diadalmasan. Az este meggyőződtem
+arról, hogy nemcsak ő magyar, hanem valamennyi. Amint a vacsorához üstöt
+állitottak fel, az egyik belemarkolt a bürökbe, és kihúzta gyökerestől,
+hogy a tűznek helyet csináljon. A gyökerekkel egy koponya is kifordult a
+földből. Mind az öten azt nézték és tanakodtak rajta, hogy török-e, vagy
+magyar? A te szolgád ott feküdt mellettök és aludni látszott. A te
+szolgád tud magyarul.
+
+– Hát magyarul beszéltek? Mit beszéltek a kutyák? – szólt most már
+mérgesen a bég.
+
+– Azt mondja az a fiatal nyulánk: bizonyosan magyar volt ez, mert a
+török eltemette a maga halottait. Akkor a másik a kezébe vette a
+koponyát és igy szólt: Akárki voltál életedben, a hazáért haltál meg:
+szent vagy énnekem! És megcsókolta a koponyát. Igy ásták el ismét a
+földbe.
+
+– Jaramaz gyaur kutyák! – szólt a bég dühösen a kardjára csapva. Dehát
+mért nem jelentetted ezt azonnal, te vizi ökör!
+
+– Már aludtál uram.
+
+– Láncot rájok és hozzátok ide!
+
+A szilidár örömtől ragyogó arccal rohant el. A bég komoran nézte a
+dombról, hogyan futkosnak a szilidárok mindenfelé a sátorok között.
+
+Két óra is beletelt, mig a szilidár visszakerült. A homlokáról csurgott
+a verejték. Olyan volt, mint az ázott eb. A vállát vonogatva jelentette:
+
+– Uram az olaszok…
+
+– Nincsenek? – hördült fel a bég.
+
+– Az éjjel megszöktek!
+
+Vége a harmadik résznek.
+
+
+
+
+Lábjegyzetek.
+
+[Footnote 1: Nehogy valaki azt gondolja, hogy hibásan irom ezt a nevet.
+A történetirók irták hibásan Tinódytól Horváth Istvánig. Az országos
+levéltárban ott van az a levél, amelyet a királyhoz küldtek, mikor az
+egri vár fölszabadult. Az aláirások közt tisztán olvasható: _Mekcsey_.
+Tehát nem _Mecskey_.]
+
+[Footnote 2: Ezt a dallamot magam jegyeztem le Stambulban, ahol ennek a
+lehető leghívebben leirt szertartásnak szemtanuja voltam 1899. május
+19-én.]
+
+
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 76235 ***
diff --git a/76235-h/76235-h.htm b/76235-h/76235-h.htm
new file mode 100644
index 0000000..dc4b1fe
--- /dev/null
+++ b/76235-h/76235-h.htm
@@ -0,0 +1,10657 @@
+<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"
+    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">
+<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
+<head>
+<meta name="generator" content=
+"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />
+<meta http-equiv="Content-Type" content=
+"text/html; charset=utf-8" />
+<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
+<title>Az egri csillagok (I. kötet) by Géza Gárdonyi | Project
+Gutenberg</title>
+
+<style type="text/css">
+/*<![CDATA[*/
+body {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+}
+
+h1,h2,h3 {
+ text-align: center;
+ clear: both;
+ line-height: 200%;
+}
+
+h2,h3 {
+ margin-top: 2em;
+}
+
+h2 span.smaller {
+ font-size: 80%;
+}
+
+p {
+ margin-top: 0.75em;
+ margin-bottom: 0.75em;
+}
+
+body > p {
+ text-align: justify;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+hr {
+ width: 33%;
+ margin-top: 2em;
+ margin-bottom: 2em;
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+ clear: both;
+}
+
+hr.chap {width: 65%}
+
+.pagenum {
+/*  visibility: hidden; */
+/*  display: none; */
+ position: absolute;
+ right: 2%;
+ color: gray;
+ font-size: smaller;
+ text-align: right;
+ text-indent:0;
+}
+
+.blockquot {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 0%;
+ text-align: justify;
+ font-size: 0.9em;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+.center {
+ text-align: center;
+ text-indent: 0;
+}
+
+.right {
+ text-align: right;
+ margin-right: 1.5em;
+}
+
+.uline {
+ text-decoration: underline;
+}
+
+.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
+
+.caption {font-weight: bold;}
+
+.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}
+
+.figcenter {
+ margin: auto;
+ text-align: center;
+}
+
+p.caption {
+ margin-top: 0;
+ font-size: smaller;
+}
+
+.footnotes {
+ border: dashed 1px;
+}
+
+.footnote {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+ font-size: 0.9em;
+ text-align: justify;
+}
+
+.footnote .label {
+ position: absolute;
+ right: 84%;
+ text-align: right;
+}
+
+.fnanchor {
+ vertical-align: super;
+ font-size: .8em;
+ text-decoration: none;
+}
+
+.poem {
+ font-size: 0.9em;
+ display: table;
+ margin: auto;
+ text-align: left;
+}
+
+.figcenter, .figcenter img {
+ max-width: 100%;
+}
+
+.poem .stanza {
+ margin: 1em 0em 1em 0em;
+}
+
+.poem span.i0 {
+ display: block;
+ margin-left: 0em;
+ padding-left: 3em;
+ text-indent: -3em;
+}
+/*]]>*/
+</style>
+</head>
+<body>
+<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 76235 ***</div>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title=
+"" /></div>
+<hr class="chap" />
+<h1>AZ EGRI CSILLAGOK</h1>
+<p class="center"><span class="caption">(BORNEMISSZA GERGELY
+ÉLETE)</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">REGÉNY ÖT
+RÉSZBEN</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-150">GÁRDONYI
+GÉZA</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">I. KÖTET</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">(1. 2. 3.
+RÉSZ)</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">LÉGRÁDY TESTVÉREK
+KIADÁSA.</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">NYOMATOTT LÉGRÁDY
+TESTVÉREKNÉL, BUDAPESTEN.</span></p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id=
+"Page_1">-1-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><span class="smaller">ELSŐ RÉSZ.</span><br />
+HOL TEREM A MAGYAR VITÉZ?</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_2" id=
+"Page_2">-2-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3"><br />
+-3-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>I.</h3>
+</div>
+<p>A patakban két gyermek fürdik: egy fiu meg egy leány. Nem illik
+tán, hogy együtt fürödnek, de ők ezt nem tudják: a fiu mindössze
+hét esztendős; a leány két évvel fiatalabb.</p>
+<p>Hogy a nap tüzesen sütött, ide vonultak az erdő vén fái közé. A
+patak itt kerek kis tóvá bővült, s magas zöld fü meg káka nőtte
+körül. De különben is csak kisvizü patak volt. Nem lehetett volna
+benne a korsót seholse megmeriteni.</p>
+<p>Eszük ágában se volt, hogy megfürödjenek. Először csak a lábukat
+mártogatták a vizbe, azután bele mentek térdig. Gergelynek
+megvizesedett a gatyácskája, hát ledobta. Aztán az ingét is
+ledobta. Egyszercsak ott lubickol meztelenen mind a kettő.
+Pacskolják a vizet; csurgatják az ujjuk hegyéről; meg-megsöprintik
+a viz szinét, hogy szinte porzik.</p>
+<p>Szabadon fürödhetnek: nem látja itt őket senki. A pécsi út jó
+messze van ide, s az erdő végtelen. Ha valaki meglátná őket, lenne
+is nemulass; mert a fiucska még csak hagyján, az nem urfi, de a
+leányka, az a tekintetes Cecey Péter úr leánykája, – kisasszony, –
+és úgy illant el hazulról, hogy senkise vette észre.</p>
+<p>Még igy csupaszon is látszik rajta, hogy úri leány: kövér, mint
+a galamb és fehér, mint a tej. Ahogy ugrándozik a vizben, a két kis
+hajfonat ide-oda röppen a nyakán. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> No bizony, nem szép haj: fehér,
+mint a kender; de gyereknek ilyen is jó.</p>
+<p>– Derdő, – mondja a fiunak, – uttyunk.</p>
+<p>A Gergőnek nevezett ösztövér barna fiu háttal fordul, amaz meg
+belekapaszkodik a nyakába. Gergő megindul most a part felé, a másik
+gyerek meg a viz szinén lebeg és rugódozik s ezt nevezi ő
+uszásnak.</p>
+<p>Azonban, hogy a parthoz érnek, Gergő belefogódzik a kákabokor
+zöld üstökébe és aggodalmasan néz körül.</p>
+<p>– Jaj, a szürke! – mondja leoldva a leány kezét a nyakáról.</p>
+<p>Aztán kifut a vizből és ide-oda futkos, vizsgálódik a fák
+között.</p>
+<p>– Várjon Vicuska, – kiáltja a leánynak, – várjon, mindjárt
+jövök!</p>
+<p>Aztán azon meztelen elnyargal.</p>
+<p>Néhány perc mulva egy vén szürke lovon tér vissza. A ló fején
+hitvány madzagkötőfék van. Össze volt az kötve a lábával, de
+eloldozódott.</p>
+<p>A gyerek hevesen csapkodja a lovat egy faággal, s hogy
+visszaérkezik a fürdőhelyre, a lónak a nyakába kapaszkodik s
+ügyesen leereszkedik a földre.</p>
+<p>– Törököt láttam, – mondja dideregve, – bujjunk el!</p>
+<p>A lovat sietve a fához köti; felkapkodja a földről a ruháját, s
+egyik kezével a ruhát szoritva, másikkal a leányt húzva maga után,
+fut egy bokor felé. Fut a két meztelen kis gyerek egyenesen egy
+galagonyabokornak, amely a parttól valami harminc lépésnyire
+krinolinosan ül a fák között. Megbujnak, meglapulnak a mögött a
+füben.</p>
+<p>Abban az időben nem volt ritkaság a török az utakon. S te kedves
+olvasóm, aki azt gondolod, hogy ez a két gyerek most ezen a nyáron
+fürdött a patakban, bizony <span class="pagenum"><a name="Page_5"
+id="Page_5">-5-</a></span> csalódol. Hol van már az a két gyerek,
+hol? És hol vannak mindazok az emberek, akik e könyvben eléd
+jönnek, mozognak és beszélnek? Por az mind. Némelyiknek a csontja
+talán még megvan a földben, de a szive por; lelke pedig
+visszaszállott régen a végtelenségbe, ahonnan származott.</p>
+<p>1533-at irtak akkor a levelek aljára, s csakúgy jártak emberek a
+földön, mint ma. A nap éppen úgy sütött; a fák éppen úgy
+leveleztek; a szülők épp úgy szerették gyermekeiket, mint mostan, s
+a legények, leányok épp oly szerelmesek voltak egymásba, mint
+ma.</p>
+<p>Csak az évszám volt más, meg a ruha, meg a király. Hát csak tedd
+el az idei kalendáriumot tisztelt olvasóm, és vedd elő gondolatban
+az 1533-ikit. Ennek az évnek a májusában élsz te mostan, mig e
+sorokat olvasod, s vagy János király az urad, vagy a török, vagy I.
+Ferdinánd.</p>
+<p>Az a kis falu, ahova a két gyermek való, a Mecsek egyik félreeső
+völgyében van. Egynehány szalmás vályogház, meg egy nagy kőház az
+egész. Az ablakok olajos vászonból vannak minden házon, az uri
+házon is, de máskülönben olyan házak, mint a mostaniak. A kis falut
+sürü fák lombozzák körül, s a lakók azt gondolják, hogy a török
+sohase talál ide. Hogy is találna: az út meredek, szekérnyom azon
+nincs; torony sincs; az emberek élnek, halnak itt, mint az erdei
+bogarak.</p>
+<p>A Gergő gyerek apja valamikor kovács volt Pécsett, de már
+meghalt. Az asszony idevonult Keresztesfalvára az apjával, egy ősz
+öreg paraszttal, aki részt vett még a Dózsa György lázadásában, s
+ezért is kapott menedéket a falu uránál, Ceceynél.</p>
+<p>Az öreg néha bement az erdő rejtett útain koldulni Pécsre, s
+abból éltek télen is, amit az öreg igy szerzett, meg ami az uraság
+házától jutott olykor az asztalukra. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_6" id="Page_6">-6-</a></span></p>
+<p>Ezen a napon is a városból jött meg az öreg.</p>
+<p>– Legeltesd meg a szürkét, – mondotta az unokájának, – nem evett
+szegény egésznap semmit.</p>
+<p>Igy indult ki Gergő a lóval az erdőbe. Útközben ahogy elment az
+uraság háza mellett, a kis Éva kibujt a kertajtón és könyörgött
+neki:</p>
+<p>– Derdő, Derdő, hadd menjek veled!</p>
+<p>Gergő nem merte azt mondani a kisasszonynak, hogy maradjon
+odahaza. Leszállt a lóról, és vezette Évát, amerre az kivánt menni.
+Éva arra kivánt menni, amerre a pillangók. A pillangók befelé
+röpültek az erdőnek, hát ők is arra futottak. Végre, hogy a patakot
+meglátták, Gergő jónak látta már a lovat legelőre ereszteni. Igy
+kerültek ők a patakba és a galagonya bokor mögé, ahol most
+nyulakként meglapulva reszketnek a töröktől.</p>
+<p>És ez a félelem nem árnyéktól való. Egynehány perc mulva ropogás
+hallatszik az avarban, és mindjárt rá egy structollas fehér
+töröksüveg meg egy barna lófej jelenik meg a fák alatt.</p>
+<p>A török ide-oda forgatja a fejét, s mind közelebb-közelebb a fa
+mellett legelő szürkéhez, a maga sötétpej kis lovát kantáron
+vezetve.</p>
+<p>Most már látni, hogy a török csontos arcu barna ember. A vállán
+dióbarna köpönyeg, a fején tornyos fehér süveg. A félszeme be van
+kötve. A másik szeme immáron a fa mellé kötött szürkét vizsgálja
+Nem tetszik neki, az látszik az arca fintorgásán, de azért
+eloldja.</p>
+<p>Jobban tetszenék neki a gyerek, akit a lovon látott. A gyerek
+jobban kél, mint a ló. A konstantinápolyi rabvásáron háromszor
+annyit is adnak érte. De a gyerek nincsen sehol.</p>
+<p>A török megnézi egynéhány fának a hátát, és felvizsgálódik a
+lombokra is.</p>
+<p>Azután tiszta magyar szóval igy kiabál: <span class=
+"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span></p>
+<p>– Gyere elő mókuskám, fügét adok. Gyere csak elő!</p>
+<p>A gyerek nem jelentkezik.</p>
+<p>– Gyere elő, kis pajtás, ne félj, nem bántalak. Nem jösz? Ha nem
+jösz, elviszem a lovadat.</p>
+<p>És csakugyan összefogja egy kézbe a két ló vezetékét, és viszi
+magával el a fák között.</p>
+<p>A két gyerek némán és sápadtan hallgatta eddig a törököt. A
+fügekinálás nem oldotta fel őket a rémület dermedtségéből. Sokkal
+többször hallották otthon a <i>Vigyen el a török!</i> – szidást,
+meg a hajmeresztő török meséket, hogysem akármiféle édesgetésre
+előbátorodtak volna a bokorból. Hanem mikor azt mondta a török,
+hogy elviszi a szürkét, a Gergő gyerek megmozdult. Igenis
+megmozdult. Ránézett Évicára, mintha tőle várna tanácsot, s olyan
+arccal nézett rá, mintha tüske ment volna a talpába.</p>
+<p>A szürkét viszik! Mit mondanak otthon, ha ő a szürke nélkül tér
+vissza? Mivel megy a nagyapó pénteken koldulni?</p>
+<p>A kis Éva mindezekre a gondolatokra nem felelt. Szótlanul
+kucorgott mellette. Nagy kék szemei vizesek voltak a visszafojtott
+sirástól.</p>
+<p>Azonban a szürke ment. Gergő hallotta a lépéseit. Nagy lomha
+lépései vannak a szürkének. A száraz haraszt egyenletesen csörög,
+amint ő lép. Hát viszi a török, csakugyan viszi.</p>
+<p>– A szürke… – hebegi Gergő siróra torzult szájjal.</p>
+<p>És fölemeli a fejét a füből.</p>
+<p>Megy a szürke, megy. Csörög az erdei haraszt a lába alatt.</p>
+<p>De már most elfeledkezik Gergő az egész világról: fölugrik, és
+utána iramodik azon csupaszon a szürkének.</p>
+<p>– Bácsi! – kiáltja reszketve, – török bácsi! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span></p>
+<p>A török megáll és elvigyorodik.</p>
+<p>Jaj de csunya ember! Úgy vigyorog, mintha harapni akarna!</p>
+<p>– Bácsi a szürkét, – rebegi sirva Gergő, – a szürke a miénk…</p>
+<p>És megáll.</p>
+<p>– Gyere hát, ha a tietek, feleli – a török, – nesze.</p>
+<p>Azzal elveti a kezéből a szürke kantárszárát.</p>
+<p>A gyerek most már csak a szürkét látja. Ahogy a szürke
+nagylomhán megindul, odaszökik és megfogja a kantárt.</p>
+<p>Ebben a pillanatban ő is fogva van. A török nagy erős ujjai
+átkapcsolják gyönge kis meztelen karját, s ő felrepül a másik lóra,
+a pejre, annak a nyergébe.</p>
+<p>Gergő felvisit.</p>
+<p>– Csitt! – mondja a török, előkapva a dákosát.</p>
+<p>Gergő azonban tovább kiabál:</p>
+<p>– Vicuska! Vicuska!</p>
+<p>A török arra forditja a fejét, amerre a fiu. Keze a tőrön.</p>
+<p>Persze, amint a másik kis meztelen gyerek fölemelkedik a füből,
+visszadugja a dákost és elmosolyodik.</p>
+<p>– Gyere, gyere, – mondja, – nem bántalak.</p>
+<p>S megindul a két lóval a leányka felé.</p>
+<p>Gergő le akar mászni a lóról. Gergő nagyot kap tenyérrel a
+hátára. Gergő tehát bőg és ülve marad, a török meg otthagyja a két
+lovat és fut a kislány után.</p>
+<p>A szegény kis Vica menekülne mostan, de aprók a lábak és magas a
+fű. Elbukik. Csakhamar ott rugódozik és sivalkodik a török
+ölében.</p>
+<p>– Csitt! – szól a török rácsapva a gömbölyüjére, – csitt mert
+mindjárt megeszlek, ha el nem hallgatsz! Ham – ham! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p>
+<p>A kis leány elhallgat. Oh, hogy ver a szivecskéje, ver, mint a
+tenyérbe fogott kis verébé.</p>
+<p>Azonban, hogy a lovakhoz érnek, ujra kitör belőle a kiáltás:</p>
+<p>– Apuska! apa!</p>
+<p>Mert a kétségbeesés azt gondolja, hogy elhallatszik a kiáltása
+minden messzeségre.</p>
+<p>A Gergő gyerek is bőg. Az ökleit a szemén forgatva sirja:</p>
+<p>– Haza megyek, haza akarok menni!</p>
+<p>– Hallgass, rongyos fattyu! – rival rá a török, – mert mindjárt
+agyon csaplak!</p>
+<p>És fenyegetően rázza az öklét Gergő felé.</p>
+<p>A két gyerek elhallgat. Gergő csöndesen picsogva ül a nyeregben.
+Csak a szeméből görgedeznek a könnyei.</p>
+<p>És mennek.</p>
+<p>Amint kiérnek az erdőből, a Gergő gyerek látja, hogy a Mecsek
+útján fölfelé szekerező török nép tarkállik. Lovas akindsik, gyalog
+azabok, tarka öltözetü szabad katonák. Virgonc kis lovakon ülve
+szállinkóznak hazafelé.</p>
+<p>Ez a csoport, amelyik itt megy, valami tiz megrakott kocsit és
+szekeret kisér. A szekereken fehér ágynemü, szekrények, ágyfák,
+hordók, székek, vadbőrök, gabonás zsákok rendetlen
+össze-visszaságban. A szekerek mellett megláncolt lábu, hátrakötött
+kezü bús rabok ballagnak.</p>
+<p>A mi janicsárunknak három szekere és hét rabja van. Öten vannak
+még kéknadrágos, piros csizmás, fehér süveges janicsárok, három meg
+prémes sapkáju, nagy dárdáju azab. A félszemünek porral lepett
+fehér strucctoll leng a süvege elejétől hátrahajoltan, csaknem a
+háta közepéig.</p>
+<p>Mig emez bent járt az erdőben, a három szekér <span class=
+"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> megállott
+oldalt az út szélén, és helyet adott a többi hazavonulónak.</p>
+<p>A janicsárok nevetve fogadják a két gyereket, meg a szürkét.</p>
+<p>Mit locsognak törökül, azt Gergő nem érti. Róluk beszélnek meg a
+lóról, az kétségtelen. Mikor őrá néznek meg Vicuskára, nevetnek;
+mikor a lóra néznek, úgy integetnek, mint mikor az ember legyet
+kerget.</p>
+<p>A török feldobja a két gyereket a kocsira, az ágynemü tetejére.
+Egy pufók hajadon is ül ott, megláncolt lábu rableány, arra bizza
+őket. Azután egy szennyes zsákot old meg az egyik sapkás török és
+mindenféle ruhát húzkod ki belőle. De ez mind gyermekruha. Van
+közte kis szoknya, kis szűr, pittykés mellény, sapka, kalap, kis
+csizmák. A török előválaszt két kis inget meg egy kis szürt és
+feldobja a szekérre.</p>
+<p>– Öltöztesd fel őket, – mondja a félszemü a leánynak.</p>
+<p>A leány körülbelül tizenhét esztendős. Parasztleány. Ahogy
+öltözteti a gyerekeket, megöleli és megcsókolja őket.</p>
+<p>– Hogy hivnak, angyalkám?</p>
+<p>– Vicuska.</p>
+<p>– Hát téged, lelkecském?</p>
+<p>– Gergő.</p>
+<p>– Ne sirjatok, kedves. Velem lesztek.</p>
+<p>A két gyerek odasimul a leányhoz; Vica a melléhez simul, Gergő
+az oldalához. Az meg magához öleli őket mind a két kezével és
+körülsimogatja, meg-megcsókolgatja könytől nedves és piros
+orcájukat.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_11" id=
+"Page_11">-11-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>II.</h3>
+</div>
+<p>A falubeli kutyák mérges csaholással ugrálnak körül egy
+fehérszakállu és nagyhaju zarándokot. Le is húznák róla a csuhát
+bizonyára, ha nagy keresztes végü botjával vitézül nem hadonázna
+maga körül.</p>
+<p>Eleinte az út közepén ment, de hogy a nagy bozontos kutyák
+mindegyre szaporodtak, óvatosan nekihátrált egy <i>L</i> alakban
+megszögellő sövénynek és a hátát abban megvetve várta, hogy valaki
+előjön és megszabaditja az ostromtól.</p>
+<p>Azonban akik elő is jöttek a nagy ugatásra, azoknak a szeme a
+faluba bevágtató öt magyar vitézre fordult. Egy pirosköpönyeges
+szőke dalia lovagolt elől; darutoll a süvegén, kivont kard a
+kezében. Könnyű, meggyszin zekéje alól páncéling vetett csillogó
+ráncokat. Mögötte négy egyszerűbb öltözetü katona; mindnyáját
+fegyver csörgi körül. A négy katona is kivonta a kardját, mikor
+beérkeztek a faluba, és jobbra balra forgatták a fejöket, mintha
+valakit keresnének.</p>
+<p>Az öt vitéz egyenesen a Cecey háza felé tartott.</p>
+<p>Cecey a szérű árnyékán ült. Három paraszt nyírt ott birkákat. A
+kezükben olló, az oldalukon kard. Ilyen világ volt akkor
+Magyarországon.</p>
+<p>A kapunál fegyveres őr aludt. A robogásra fölhorkant az álmából,
+azután sietve kitárta a kapu másik szárnyát is, és a lovagok
+általdökrettek a hidon, s bekocogtak az udvarra. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p>
+<p>Cecey meglátta őket. Fölkelt és feléjök baktatott. Furcsa menése
+volt az öreg úrnak: az egyik lába nem hajlott térdben, a másik meg
+nem hajlott bokában. De hogy is hajlott volna, mikor fából volt
+mind a kettő. És a jobb keze is hiányzott: a vászonkeze ujja csak
+lötyögött a csuklóján.</p>
+<p>A darutollas vitéz leugrott a lóról, és a lova kantárát az egyik
+katonának dobta. Ceceyhez sietett.</p>
+<p>– Dobó István vagyok – mondotta a süvegét levéve, bokáját
+összeütve.</p>
+<p>Hosszu csontos legény, de csupa erő minden mozdulata.</p>
+<p>– Kinek a hadából? – kérdezte Cecey, az egyetlen ép kezét a háta
+mögé dugva.</p>
+<p>– Most a Török Bálintéból – felelte a fiatal ember.</p>
+<p>– E szerint Ferdinánd hive vagy. Isten hozott ecsém.</p>
+<p>Kezet nyujtott neki.</p>
+<p>– Hát mi járatban vagytok? Hogy vetődtök ebbe az eldugott
+faluba?</p>
+<p>– Mink bizony bátyám Palotáról jövünk.</p>
+<p>– A Móré várából?</p>
+<p>– Nem a Móré vára az már.</p>
+<p>– Hát?</p>
+<p>– Most éppen senkié. Meg várnak se vár az már, hanem
+kőhalom.</p>
+<p>Az öreg falábú nagyot bámult.</p>
+<p>– Lerontottátok?</p>
+<p>– Le azt.</p>
+<p>– Hála Istennek. No gyere be a hüvösre, öcsém, ide a tornác alá.
+Nézd csak, anyjuk, vendégünk van.</p>
+<p>– Lerontottátok! – kiáltott ujból elbámulva.</p>
+<p>A kis kövér úri asszony ott forgott már a tornácon: asztalt
+igazitott az árnyékra egy cseléddel. A másik cseléd meg nyitotta
+már a pinceajtót. <span class="pagenum"><a name="Page_13" id=
+"Page_13">-13-</a></span></p>
+<p>– Hogy is hivnak, öcsém, Bodó vagy Dobó?</p>
+<p>– Dobó István.</p>
+<p>– Dobó Pista – szólt Cecey, bemutatva az ifjut a
+feleségének.</p>
+<p>Aztán intézkedett, hogy a katonák is bort és ennivalót kapjanak,
+s egyben a papért is futtatott.</p>
+<p>– Mielőtt leülnék, bátyám, – mondotta Dobó – meg kell kérdeznem,
+hogy nincs-e itt Móré, mert én őt keresem.</p>
+<p>– Nem láttam a gézengúz haramiáját, de ne is lássam, csak az
+akasztófán.</p>
+<p>– Akkor rossz nyomon járunk – szólt Dobó a fejét csóválva.</p>
+<p>Aztán vizet kért. Fölfogta a nagy csöcsös korsót és az égnek
+emelte. Akkorát húzott belőle, hogy ha lelke van annak a korsónak,
+hát lélek nélkül marad.</p>
+<p>– Megengedi bátyám, hogy estig itt maradjak? – kérdezte a viz
+után szakadó jóizü sóhajtással.</p>
+<p>– De el sem eresztelek egynéhány napig, hova gondolsz!?</p>
+<p>– Köszönöm, – szólt Dobó, – nincs most farsang. Este tovább
+megyünk. Hanem a vasingemet szeretném letenni: kutya meleg ez ilyen
+időben, ha csupa lyukból varrták is.</p>
+<p>Mig Dobó a szobában vetkeződött, beérkezett a kapun a
+zarándok.</p>
+<p>– Te a baráttól jösz, – mondotta Cecey a fejét fölemelve.</p>
+<p>– Attól, – feleli bámulva a zarándok, – hát honnan tetszik
+tudni?</p>
+<p>– Nem boszorkányságból, elhiheted. A szakállad borz-zsirtól
+fehér, azt az első szempillantással észre vettem.</p>
+<p>– Igaz, – felelte az ember. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_14" id="Page_14">-14-</a></span></p>
+<p>– Ebből látom, hogy messziről jösz hozzám.</p>
+<p>– Az is igaz.</p>
+<p>– Nekem pedig messze földről nem igen izenget egyéb, mint a
+sajóládi gvárdián, aki atyámfia.</p>
+<p>– Dejszen nem gvárdián az már régen, hanem a király barátja.</p>
+<p>– Azt is tudom, üsse meg a menykő a gazdájával együtt, ha nem
+tudott különb urat találni magának. Hogy hinak?</p>
+<p>– Varsányi Imrének.</p>
+<p>– Hány esztendős vagy?</p>
+<p>– Harminc.</p>
+<p>– Nohát lássuk, hogy mi hirt hoztál.</p>
+<p>– Istentelen melegség van erre, – szólt a zarándok a csuhája
+bélését bontogatva, – oszt annyi a török, mint a légy.</p>
+<p>– A barátnak köszönhetjük, meg a királyodnak. No hova a pokolba
+varrtad úgy azt a levelet!</p>
+<p>Varsányi elővonta végre a kis vörös-pecsétes levelet, és átadta
+Ceceynek.</p>
+<p>– Adjatok enni-, innivalót ennek az embernek, meg szállást is, –
+szólt Cecey a feleségéhez.</p>
+<p>És feltörte a pecsétet, kibontotta a levelet.</p>
+<p>– Az, – szólt a levélbe belehunyoritva, – a barát irása. Tiszta,
+mint a nyomtatás, de nagyon apró. Én ugyan el nem olvasom.</p>
+<p>– Bizonyosan jót irt pedig – mondotta a zarándok, letelepedve a
+diófa árnyékába, – mert nem mondta, hogy siessek. Mikor nagypöcsétü
+levelet küld, mindig sietnem kell. Ez csak olyan kispöcsétü; nem
+ország dolga.</p>
+<p>S hogy ilyen bölcsen megkülönböztette a levelek fontosságát,
+elégedett arccal húzott egyet az eléje tett boros fazékból.
+<span class="pagenum"><a name="Page_15" id=
+"Page_15">-15-</a></span></p>
+<p>Az asszony is kezébe vette a levelet Nézte alól, felül s nézte a
+széttöredezett pecsétet. Aztán igy szólt:</p>
+<p>– Ugy kezdődik, hogy <i>Carissime</i>.</p>
+<p>– Akkor fontos, – mondotta Cecey.</p>
+<p>– Egészséges a Gyuri bácsi? – kérdezte az asszony.</p>
+<p>– Nem beteg az soha, – szólt a zarándok, nagyot nyelve az eléje
+tett sajtból.</p>
+<p>Egy nagyfejü vállas, erős öreg pap fordult be a kapun. A
+jövevény felállott és kezet akart csókolni.</p>
+<p>– Pápista vagy, vagy újhitű? – kérdezte a pap. És nagy fehér
+szakállát simogatta, hogy a zarándok kezet ne csókolhasson.</p>
+<p>– Pápista vagyok, – felelte a zarándok.</p>
+<p>A pap akkor elfogadta a kézcsókot.</p>
+<p>Bementek a szobába. Itt a pap az ablakhoz állott, és egyenesen
+magyarul olvasta a diák levelet:</p>
+<p>– Kedves sógorom…</p>
+<p>Különös tompa hangja volt a papnak. A mássalhangzókat csak
+sejteni lehetett a beszédében. De azért, akik megszokták, értették
+a beszédét.</p>
+<p>Folytatta:</p>
+<p>– … és kedves Juliska. Istentől jó egészséget és zavartalan
+életet kivánok mindnyájatoknak. Továbbá arról értesültem, hogy ott
+a ti vidékteken napról-napra dúl hol Móré, hol a török, és hogy már
+csak a földhöz tapadt jobbágyság marad meg a helyén: aki teheti
+fut, ki a felvidékre, ki pediglen által a némethez. Hát ti, ha még
+életben vagytok, szerelmesim és ha még ott vagytok Keresztesen, ti
+is mentsétek magatokat. Én beszéltem őfelségével, hogy adja meg a
+ti károtokat…</p>
+<p>– Ne olvasd tovább! – pattant fel Cecey – ebnek kell eb
+kegyelme!</p>
+<p>– Csöndesen, kedvesem, – mondotta az asszony a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> férjét
+átölelve, – György okos, György tudja, hogy mi Zápolyától nem
+fogadunk el semmit: hallgassa végig kegyelmed a levelet.</p>
+<p>A pap összeráncolta bozontos szemöldökét, és tovább
+olvasott:</p>
+<p>– … A király nem adhatja ugyan vissza Sásodot, de van egy falu
+Nagyvárad közelében…</p>
+<p>– Hagyd el, hagyd el Bálint, – szólt Cecey a haragtól
+kitüzesedve.</p>
+<p>– Már más következik, – szólott a pap.</p>
+<p>És olvasott tovább:</p>
+<p>– De ha már úgy beléd csontosodott volna az iránta való
+gyűlölség…</p>
+<p>– Belém, belém! – kiáltott az asztalra csapva Cecey, – sem ezen,
+sem a másvilágon. Vagy ha ottan, hát ott is csak fegyverrel.</p>
+<p>A pap tovább olvasott:</p>
+<p>– … Itt Budán az én kis házam üresen áll és mi nemsokára
+Nagyváradra költözünk. Csak egy szagittárius lakik benne a
+földszinten. Az emeleti három szoba üres.</p>
+<p>– Nem kell! – kiáltott Cecey fölállva. – A Zápolya pénzén vetted
+barát! Düljön össze, ha belemegyek!</p>
+<p>– Mit tudod, hogy azon vette? – szólt a pap boszúsan, – örökség
+is lehet.</p>
+<p>De Cecey már nem hallgatott rájuk. Dühösen kiektett-baktatott a
+szobából, és végig kopogott a tornácon.</p>
+<p>A zarándok ott falatozott a tornác végén, a diófa alatt.
+Megállott előtte haragos peckesen, és igy szólt:</p>
+<p>– Mondd meg a barátnak, hogy tisztelem: amit irt, annyi, mintha
+nem irt volna!</p>
+<p>– Hát nem viszek levelet?</p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>Azzal tovább baktatott ki a szérüre. Föl és alá toppogott
+<span class="pagenum"><a name="Page_17" id=
+"Page_17">-17-</a></span> a napon. Olykor jobbra-balra csapkodott a
+botjával a levegőben, és haragosan mormogta:</p>
+<p>– A fejem még nem fa!</p>
+<p>A parasztok sebesebben nyirták a birkát.</p>
+<p>A kutyák is távolabb huzódtak. Még a ház is mintha lejebb
+csúszott volna a parton.</p>
+<p>Az asszony a pappal a tornácon állott. A pap a vállát
+vonogatta.</p>
+<p>– Még ha nem örökség is, – mondotta, – munkája után való
+szerzeménye a barátnak. És ráiratja a nevére. Akkor aztán
+Cecey-ház, és nem parancsol benne a király se.</p>
+<p>Dobó előjött a szobából. Az asszony bemutatta őt a papnak. Cecey
+is visszatért és azt mondta:</p>
+<p>– Te pap, te megfordultál! Te képes vagy arra, hogy beszegődj
+Jánoshoz zászlótartónak!</p>
+<p>– Te meg vénségedre leteszed a magyar nevet, – mordult vissza a
+pap.</p>
+<p>– Te beállsz hóhérnak! – rikácsolt Cecey.</p>
+<p>– Te meg németnek! – bőszült fel a pap.</p>
+<p>– Hóhér!</p>
+<p>– Német!</p>
+<p>– Sintér!</p>
+<p>– Hazaáruló!</p>
+<p>A két ősz ember szinte kék volt már a dühtől, ahogy egymásra
+orditozott. Dobó csak azt várta már, hogy mikor kell őket
+széjjelválasztani.</p>
+<p>– Ne veszekedjenek, az Isten áldja meg kegyelmeteket, –
+mondotta, – vagy inkább veszszenek össze a törökkel.</p>
+<p>– Nem érted te ezt, öcsém, – felelt Cecey, a székre vetve magát,
+– ennek a papnak a nyelvét vágatta le Zápolya, nekem meg a jobb
+kezemet. Hát nem bolond ez, hogy a maradék nyelvével Zápolyát védi?
+<span class="pagenum"><a name="Page_18" id=
+"Page_18">-18-</a></span></p>
+<p>– Ha csak az én ellenségem volna, – felelt a pap is
+megcsöndesült hangon, – régen megbocsátottam volna neki. De azért
+még igy is azt mondom, hogy inkább ő legyen az ura a magyarnak,
+mintsem, hogy a német.</p>
+<p>– Debiz inkább a német, mintsem, hogy a török! – kiáltott ismét
+Cecey.</p>
+<p>Dobó közbeszólt, hogy a két ember megint össze ne horgoljon.</p>
+<p>– Jónak egyik se jó, ez az igaz. Várnunk kell egy ideig, hogy
+tud-e adni a német erőt a török ellen, meg hogy csakugyan
+elakarja-e János adni az országot a töröknek?</p>
+<p>– Eladta az már, öcsém, régen, mint a boszorkányok az esőt!</p>
+<p>– Nem hiszem, – felelte Dobó, – neki sohase kellett a török,
+neki csak a korona kellett.</p>
+<p>Az asszony egy tál kirántott csirkét tett az asztalra. Az
+illatos piros sült csirke láttára eltünt a méreg vörössége a két
+öreg arcáról.</p>
+<p>– Hej, mikor olyan fiatal voltam, mint te, öcsém, – mondotta
+Cecey jókedvvel. – Hány esztendős vagy?</p>
+<p>– Harmincegy, – felelte Dobó, – bizony maholnap engemet se mond
+senki fiatalnak.</p>
+<p>– Mig az ember meg nem házasodik, mindig fiatal. De hogy a
+manóba is nem házasodtál meg?</p>
+<p>– Nem értem rá, – felelte Dobó. – Én, bátyám, gyerekkorom óta
+mindig hadban vagyok.</p>
+<p>– Hát igy jó. Igy él a magyar világ eleje óta. Azt hiszed tán,
+hogy én táncolásban sántultam meg mind a két lábamra? Én bizony,
+öcsém, Kinizsivel kezdtem. Mátyás király engem a nevemről
+szólitott. Aztán végeztem Dózsával, aki, elhidd nekem, a hősök hőse
+volt.</p>
+<p>Fölvette a szinig töltött ón-poharat, és igy szólt: <span class=
+"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span></p>
+<p>– Isten szeresse a magyart és téged, öcsém, különösen. Adjon
+győzelmet a kardodnak. Szép lány feleséget jó magadnak. Tudsz-e
+sakkozni?</p>
+<p>– Nem tudok, – felelte Dobó elmosolyodva ezen a
+gondolatszökemlésen.</p>
+<p>És kiüritette a poharát. Jó erős veres bor volt. Gondolta
+magában: most már értem, mitől olyan mérges ez a két öreg úr.</p>
+<p>– No nem is leszel akkor jó hadvezér, – mondotta Cecey.</p>
+<p>– Nem, ha keleti módon harcolnánk: csapat csapat ellen. Mink
+csak magyar módon harcolunk: ember ember ellen. Erre pedig
+sakktábla nem tanit.</p>
+<p>– Eszerint mégis tudsz.</p>
+<p>– Nem, csak éppen hogy ismerem a játékot.</p>
+<p>– No hát, majd ha tudsz, másképen itélsz róla. Egy órai sakkban,
+öcsém, átéli az ember egy heti harcnak az izgalmait.</p>
+<p>– Ugy látszik, kegyelmetek mindig sakkoznak itthon.</p>
+<p>– Mink? Soha.</p>
+<p>– Nem tud tán a tisztelendő ur?</p>
+<p>– Tudni tud. De mindjárt összeveszünk. Már pedig, öcsém, mink
+együtt tollasodtunk fel az öreggel, együtt éltünk, együtt
+harcoltunk.</p>
+<p>– Együtt is fogunk meghalni, – fejezte be a pap
+elérzékenyülten.</p>
+<p>S azzal a két öreg barátságosan nézett egymásra és
+összekocintotta a poharat.</p>
+<p>– De nini – szólt Cecey, a bajuszát megtörülve, – mégis derék
+ember ez a Ferdinánd, hogy Mórét elpusztitotta.</p>
+<p>– Nemcsak Ferdinánd. A két király közösen küldött <span class=
+"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> hadat
+Móréra. Sokalták már a gazságait, mert utóbb már a sirokat is
+felforgatta.</p>
+<p>– De mégis csak Ferdinánd küldött jobban ellene?</p>
+<p>– Nem: inkább János. Ferdinánd csak Török Bálintnak izent, hogy
+segitsen Jánosnak, meg ötven bányászt küldött.</p>
+<p>– Faldöntésre?</p>
+<p>– Arra. Török had is volt velünk valamelyes.</p>
+<p>– Persze, a János zászlaja alatt.</p>
+<p>– Az alatt, hogy vinné el az ördög az ilyen segitséget; mindig
+rabolva mennek haza felé.</p>
+<p>– Azok a disznó akindsik.</p>
+<p>– Azok.</p>
+<p>– Könnyen végeztetek?</p>
+<p>– Nem mondhatnám. Kemény falakból épült az a vár. Faldöntő ágyut
+nem hozott egyik fél se. A sugárágyu meg mit ér: mintha csak legyek
+szálltak volna a falakra.</p>
+<p>– Jártam ottan, – jegyezte meg a pap, – sziklavár az, nem
+palánk. Ott volt-e Nagy Gergely?</p>
+<p>– Ott. Azt érte az első ágyugolyó.</p>
+<p>– Szegény Gergely. Isten nyugosztalja.</p>
+<p>– Mit sajnálod! – szólt Cecey a papra. – Az se volt jobb a
+gazdájánál.</p>
+<p>– Igaz, de mégis csak úgy került oda, mint jó alma a rosszak
+közé.</p>
+<p>– Hát nem adták meg magukat?</p>
+<p>– Nem. Neki kellett állitanunk az ötven bányászt a szikláknak.
+Nagy és nehéz munkájuk volt, mondhatom. A csákányok szikrát hánytak
+a kövön, és a vasrúdak egy-egy lökésre alig egy ujjnyit mentek a
+sziklaoldalba. És végre is sok kéznek még a kő is enged.</p>
+<p>– Felrobbantottátok?</p>
+<p>– Először is beizentünk Mórénak, hogy az akna <span class=
+"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> tele van
+már porral. Akkor azt izente vissza, hogy várjunk reggelig.
+Vártunk. Mit tett az alatt a gonosz róka? Összehitta a vár népét és
+azt mondta nekik, hogy csak tartsák magukat keményen, ő kimegy a
+várból segitségért. – Jól van, – felelték azok, – de mivel
+biztositasz bennünket arról, hogy vissza is jösz? – Itt marad mind
+a két gyermekem, – felelte a lator, és minden arany, ezüst, marhám,
+mit kivántok többet? Azzal leereszkedett kötélen a vár faláról és
+elillant. Mink persze a nagy sötétségben nem vettük észre. Mikor
+aztán a nap fölkelt, és se követ, se fehér zászló, se kapunyitás,
+felrobbantotuk az aknákat. Nem hallatszott ide? Rettenetes dördülés
+volt. Majdnem a földre estünk. A falak ott leomlottak. Mink meg be
+a várba. A katonák olyan dühösek voltak, hogy Mórénak minden
+emberét leölték.</p>
+<p>– A gyermekeit is?</p>
+<p>– Azokat nem. Egy nagy boltozatban találtuk meg őket. Szép két
+kis barna fiu. Azóta ott vannak János királynál.</p>
+<p>– Hát ti most Mórét keresitek?</p>
+<p>– Én csak egy kanyarodót tettem érte ezzel a négy emberemmel,
+mert útközben egy csőszszel beszéltünk, akinek a pincéjében hált.
+Azt mondta, hogy erre Pécs felé jött.</p>
+<p>– Te Magda – szólt hátrafordulva az asszony az udvaron súroló
+cselédnek, – hol a Vicuska?</p>
+<p>– Nem láttam, – feleli a leány. – Ebéd után a kertben
+játszott.</p>
+<p>– Szaladj csak, keresd meg!</p>
+<p>– Az én kis leányom, – magyarázta Cecey Dobónak. – Vénségemre
+ajándékozott meg az Isten vele. Majd meglátod, milyen kis Tündér
+Ilona.</p>
+<p>– Fia nincsen? <span class="pagenum"><a name="Page_22" id=
+"Page_22">-22-</a></span></p>
+<p>– Nincsen, felelte szomoruan Cecey. Hiszen ha fiam volna, öcsém,
+még a kezem is kinőne, mint a ráké.</p>
+<p>Azonban a gyerek nincsen. A nagy beszélgetésben, levélolvasásban
+mindenki megfeledkezett a kis Vicáról. A leánycselédeknek dehogy is
+volt rá gondjuk. Mind ott dolgozott most az udvaron, s hogy a
+katonák a bajuszukat pödörgetve kacsintgattak rájuk, hát mind úgy
+hedergette a szoknyáját, mintha valamennyi katona mind leánynézőbe
+jött volna Ceceyhez.</p>
+<p>Csakhamar tüvé tesznek mindent a ház körül. Cecey, Dobó, a pap,
+a cselédek, a katonák, mindnyájan keresnek, megkutatnak minden
+bokrot, minden játszóhelyet a kertben. Hol a Kató néne? Az
+vigyázott rája a kertben. Meglehet, hogy elaludt, s azalatt kiment
+a faluba a gyerek. Ki látta? Senkise látta. Egy fiucska a kert
+szélén beszélt vele délután. Ki ment el a kert szélén délután?
+Senki, csak a Gergő gyerek. Az öregapja lovát vitte legelni. De hát
+hol van a Gergő? Az sincs sehol. Bizonyosan kiment a lóval az
+erdőbe. Oh gyermeki könnyelműség! Hányszor megmondták neki, hogy a
+szedresen túl ne menjen a lóval.</p>
+<p>Összekutatták a falu körül az egész erdőt, minden fát, minden
+cserjét, árkot, völgyet és bozótot. A Gergely anyja is jajgatva
+keresett. Az öreg Katóra ráakadtak az erdőben, az is keresett már
+régen, s rekedté kiabálta magát az erdőben.</p>
+<p>Végre estefelé az egyik cseléd megtalálta a két gyerek ruháját a
+pataknál; a patyolat ingecskét, piros karmazsin cipőcskét,
+szoknyácskát, meg Gergő gyerek ingét, gatyáját, kalapját. Ott
+voltak szanaszéjjel a galagonyabokor mellett. Bizonyosan
+fürödtek.</p>
+<p>A patak partján csakugyan ott a nyomuk a puha fővényben. A
+nagyobbik láb, amelyiknek széjjel vannak nyilva az ujjai, az a
+Gergő gyereké. A kisebbik lábnyom <span class="pagenum"><a name=
+"Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> a Vicuskáé. Oh semmi kétség!
+A piros kis cipőket nem húzza fel többé az a kis gyermekláb. A
+fehér patyolat ingecskét nem ölti többé magára az a kis angyaltest.
+De a Gergő gyereket se látja többé a falu, a pajkos kis Gergőt, aki
+olyan eleven volt, mint a fürj, és olyan formás arcu, mint valami
+úri gyerek.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_24" id=
+"Page_24">-24-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>III.</h3>
+</div>
+<p>– Az én nevem Margit; szólitsatok csak Margit néninek, – mondta
+a kocsin ülő rableány. – Majd mesélek nektek. Sok mesét tudok. Hová
+valók vagytok, édeseim?</p>
+<p>– A faluba, – felelte Gergő.</p>
+<p>– A paluba, – felelte a kisleány is.</p>
+<p>– Melyik faluba?</p>
+<p>– Itt az erdőn van.</p>
+<p>– De mi a neve annak a falunak?</p>
+<p>– A neve? A nevét nem tudom.</p>
+<p>Ez a Margit kövérképü, mindig csókra álló száju parasztleány; az
+arca itt-ott kissé szeplős, és a nyakán két üvegből való gyöngyöt
+visel. A törökök egy somogymegyei pusztáról ragadták magukkal.</p>
+<p>A gyerekek feleletére elmosolyodott, aztán rongyokból bábut
+csinált Vicuskának.</p>
+<p>– Ez lesz a Vicuska babája; sárga a kendője, piros a szoknyája,
+– mondotta dalolva. – Öltöztetjük, ringatgatjuk, táncoltatjuk,
+altatgatjuk.</p>
+<p>A kocsi mellett egy szélesmellü parasztlegény ballag, meg egy
+ragyás cigány. A cigányon sokszorosan foltozott kék nadrág és
+ugyanilyen dolmány van. A dolmánya zsebéből egy fasip tölcsére áll
+ki. A kocsi másik oldalán egy pap megyen; meg egy nagyarcu
+parasztember, aki lehet már negyven esztendős. A pap fiatalabb.
+Széles arcú magas ember. Se szakálla, se bajusza, de <span class=
+"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> még
+szemöldöke sincsen. És vörös, mint a réz. Csak a két szemebogara
+fekete. Őt bizony ezelőtt egynehány nappal forró vizzel öntözgették
+a törökök, hogy adja elő a templom kincseit.</p>
+<p>Voltak is az ő templomának kincsei!</p>
+<p>Hát mondom: mindezek rabok szegények. A lábukon lánc. A kezük, –
+kinek elől, kinek hátul – szintén vasban. A legény a cigánynyal, a
+pap a paraszttal össze is van láncolva. A legény mezitláb. A
+bilincsét a lábán rongyokkal bélelte körül.</p>
+<p>A rongyok már véresek.</p>
+<p>– Álljunk meg, – igy könyörgött hátrafordulva olykor, – hadd
+igazitsam meg a bilincsemet.</p>
+<p>A janicsárok azonban rá se hederitettek. Törökül fecsegtek
+egymással és legfeljebb csak egy közömbös tekintet volt a
+feleletük.</p>
+<p>Gergelynek rátapadt a szeme erre a legényre. Milyen kicsiny az
+orra! És milyen kék lajbi van rajta! Ez nem fél. Ha a két keze nem
+volna hátraláncolva, tán mind elfutna tőle a török.</p>
+<p>A legény csakugyan nem félt. Fölemelte a fejét és ráorditott a
+mellette lovagló görbehátu törökre.</p>
+<p>– A tűz emészszen meg benneteket, pogány farkasok.</p>
+<p>– Gáspár, Gáspár, – szólott le Margit a kocsi tetejéről, –
+viselje békén a sorsát, amint csak lehet. A nap, látja már
+nyugvóban van, meg kell állaniok.</p>
+<p>Ahogy erre megtörülgette a szemét, a két gyerek is sirva
+fakadt.</p>
+<p>– Haza akarok menni! – bömbögte Gergely.</p>
+<p>– Apához! – sirta a kis Éva.</p>
+<p>A törökök csakugyan megállottak. Leszálltak a lóról, és korsót
+vettek elő; mosogatták a kezüket, lábukat, arcukat, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> aztán
+letérdeltek vonalegyenes sorban napkelet felé megcsókolták a földet
+és imádkoztak.</p>
+<p>Ezalatt csend volt.</p>
+<p>A leány lemászott a kocsiról, és az inge széléből rongyot
+hasitott. Körülkötötte vele a legény lábát, s úgy tolta vissza
+jóságos vigyázattal a bilincseket.</p>
+<p>– Áldjon meg az Isten, Margit, – mondotta sóhajtva a legény.</p>
+<p>– Az éjjelre, ha lehet, teszünk rá útilaput, Gáspár.</p>
+<p>Itt egyet sirt a leány. Minden órában sirt egynehány percig, de
+mindjárt dalolt is utána a gyerekeknek, mert mikor ő sirt, azok is
+sirtak.</p>
+<p>– Hej de ihes vágyok, – fakadt szóra a cigány, ahogy ott ült
+mellettök a porban. – Saha iletembe nem valtam ilyen ihes. Három
+libát megennék egymágám.</p>
+<p>A kocsis, – ez is láncolt lábu rablegény – elmosolyodott a
+cigány sóhajtására.</p>
+<p>– Magam is éhes vagyok cigánypajtás, – felelte lenéző
+oldalpillantással; – de főzök is estére olyan paprikás hust, hogy
+mind nekünk marad.</p>
+<p>– Hát te vágy á sákács?</p>
+<p>A <i>te</i> szóra megrándul a kocsisnak a szemöldöke, de aztán
+mégis felel:</p>
+<p>– Csak este. Nappal rabolnak ezek maguknak ebédet is.</p>
+<p>– Hát mióta solgáls á kontyos uráknál?</p>
+<p>– Három napja.</p>
+<p>– Nem lehet elfistelegni váláhogy?</p>
+<p>– Nem ezektől soha. Nézd, milyen csizma van a lábamon.</p>
+<p>Felvonta a lábát az ülésből. Nehéz vastag láncok csördültek föl
+vele. <span class="pagenum"><a name="Page_27" id=
+"Page_27">-27-</a></span></p>
+<p>– De hátha má nem főzsöl? – tünődött aggódva a cigány.</p>
+<p>– Bizonyosan főzök. Tegnap olyat főztem nekik, hogy úgy nyalták
+utána a szájukat, mint a kutyák.</p>
+<p>– Bárcsak én is nyalhatnám már a sájamat.</p>
+<p>– Bort is raboltak délben. Itt van a kocsi farán.</p>
+<p>– Nem isik a terek te!</p>
+<p>– Dejszen nem török ez egy se, mikor bort lát.</p>
+<p>– Na akkor nekem innepem ván, – ujongott a cigány, – olyan nótát
+pikulázsok nekik, hagy még táncsolnak is rája.</p>
+<p>A félszemű janicsár az imádság végeztével nem inditotta meg a
+kocsikat. A hegytetőről már látszott az esti szürkületbe
+befátyolozott város. Az magyar fészek. Olyan darazsak laknak benne,
+akikkel nem jó tréfálni.</p>
+<p>A törökök tanakodtak. Aztán a félszemű janicsár odaszólt a
+kocsisnak:</p>
+<p>– Utánam! Be az erdőbe!</p>
+<p>És bevitték a kocsikat, szekereket, jól be, valami öt percig
+tartó menéssel az erdőbe.</p>
+<p>A nap eközben elsülyedt a fák között, és a tiszta égen feltünt
+az első csillag.</p>
+<p>A törökök egy alkalmas tisztáson kipányvázták a lovakat. A pap
+kezét feloldotta a janicsár, és igy kiáltott rá:</p>
+<p>– Tüzet rakni!</p>
+<p>– Én azst jabban értem! – rikkant fel a cigány. – Nagyságos
+méltóságos terek ur, csókolom kezsit, lábát, hadd rakjak én tüzet,
+nekem azs a mesterségem.</p>
+<p>– Hallgass, – rivalt rája a török.</p>
+<p>Három asszonyt is elszabaditottak, hogy segitsenek a tüz
+készitésében. Az asszonyok aztán a pappal száraz ágat szedtek a fák
+alatt, és acéllal taplóval csakhamar tüzet gerjesztettek.
+<span class="pagenum"><a name="Page_28" id=
+"Page_28">-28-</a></span></p>
+<p>A kocsist is felszabaditották az ülésről.</p>
+<p>– Olyat, mint tegnap, – mondta neki a félszemü török.</p>
+<p>– Meglesz, – felelte a kocsis.</p>
+<p>Vizet tett fel egy nagy vaskondérban a tüzre, s hogy a pap a
+cigánynyal hamarosan megnyúzta az ürüt, értő kézzel aprózta bele a
+kondérba. Hullott a husra vereshagyma is, meg paprika bőven, s
+bizonyára apritott volna burgonyát is a lébe, de ezt főképpen azért
+nem cselekedte, mert nem volt burgonyája. Tudták is abban az
+időben, mi a burgonya! Az urak ugyan már nagy ritkaságképpen
+kóstolgatták, de neve még nem volt, s a nagy általánosságban a
+krumpli még nem létezett.</p>
+<p>A tüzet valami húsz különféle török telepedte körül. A kocsikat,
+szekereket kerités-körbe állitották. A lovakat kipányvázták kivül a
+szekereken.</p>
+<p>A rabokat összehajtották egy csoportba. Tizennégyen voltak
+összesen: kilenc férfi meg öt nő, a két kis gyereket is
+beleszámitva. Csak eldültek szegények a gyepen. Némelyek mindjárt
+el is aludtak. A kis Vica is aludt már az ágynemü tetején. Fejét a
+Margit ölébe nyugasztva álmodott, és jobbjával a melléhez ölelve
+tartotta hitvány kis bábuját. Gergő mellettök elhasalva a tenyerébe
+hajtotta az arcát, és álmosan pislogott le a törökökre. A félszemü
+janicsár fölnézett egypárszor rájok. Ott hagyta őket a leánynyal a
+kocsi tetején.</p>
+<p>A tüz magas lánggal égett. A törökök ölték a bárányt, a tyukot,
+a libát. A rabok buzgón dolgoztak az étel elkészitésén, s alig egy
+negyedóra mulva már javában rotyogott az üstökben és kondérokban a
+hús, és pirultak a combok a nyárson.</p>
+<p>Az erdei levegőbe étvágyinditó ételszag vegyült.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_29" id=
+"Page_29">-29-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>IV.</h3>
+</div>
+<p>Egy óra nem telt belé, s az András kocsis olyan pofont kapott,
+hogy két ölet repült a kalapja.</p>
+<p>– Hogy a hetedik pokol emészszen el! – orditott rá a félszemü
+janicsár, – mennyi paprikát tettél ebbe az ételbe?</p>
+<p>A paprikás a raboknak került, a cigány nem csekély örömére.
+Maguk a törökök a nyárson sült darabokat osztották meg maguk
+között.</p>
+<p>A hordók eközben csapot kaptak. Bögrékben és tülkökben itták a
+törökök a magyar bort. A cigány felállott. Megtörülte a száját a
+kezébe, a kezét meg a nadrágjába, aztán igy csicsergett:</p>
+<p>– Nagyságos méltóságos Gyamarzsák úr, csókolom kezsit lábát,
+hadd pikulázzsak eggyet a tistelt vendégség eremére.</p>
+<p>A Gyomorzsáknak nevezett félszemü, – valójában Jumurdsák, –
+megfordult és gúnyosan felelte:</p>
+<p>– Ide kukorikolnád a magyart, úgy-e? Majd pikulázok én mindjárt
+a hátadon!</p>
+<p>A cigány kedvetlenül kutyorodott vissza az evők közé, és a
+fakanalat megintcsak forgatta.</p>
+<p>A törökök is ettek, ittak. Közben csereberéltek, és osztozkodtak
+is. Egy lelógó bajszu komor akindsi kis vas-szekrényt vett le a
+kocsiról. Fölfeszitették. Aranypénz, gyűrük, fülbevalók voltak
+benne. <span class="pagenum"><a name="Page_30" id=
+"Page_30">-30-</a></span></p>
+<p>Ezen osztozkodtak meg ott a tüz mellett.</p>
+<p>Gergő álmos volt, de nem tudta levenni a szemét az ő törökjéről.
+Félelmes, különös arc volt neki ez a csupa bőrfej. Mert ahogy a
+süvegét letette, egybeolvadt a feje csupaszsága az arcának a
+csupaszságával. És furcsán nevetett. Mintha szük volna a bőr az
+orcáján. Még a foga inye is kilátszott ilyenkor.</p>
+<p>Vastag szarvasbőr-övet húzott elő a dolmánya alól, mikor a pénzt
+megosztották. Az öv már duzzadt volt a pénztől. A török fölkelt, és
+a szekerek mögé ment, ahol a lovak legeltek.</p>
+<p>Gergőnek rajta volt a tekintete. Látta, hogy a török hogyan húz
+ki hátul egy fapecket és hogyan rakja bele egy kis nyiláson át a
+pénzét a nyeregkápába.</p>
+<p>– Hát te mért nem eszel? – szólt a pap Gáspárnak.</p>
+<p>A legény a csoport szélén ült, és komoran nézett maga elé.</p>
+<p>– Nem kell, – felelte.</p>
+<p>Kis idő mulva oda szólt a papnak.</p>
+<p>– Ha tisztelendő uram elvégezte, egy kis beszédem volna, ha
+meghallgat.</p>
+<p>A pap letette a fakanalat, és odacsörömbékelt Gáspár mellé.</p>
+<p>– Hát mi kell fiam?</p>
+<p>– Tisztelendő uram, – szólott a legény sötéten, – gyóntasson meg
+engem.</p>
+<p>– Minek?</p>
+<p>– Annak, – felelte a legény, – hogy tisztán menjek a
+másvilágra.</p>
+<p>– Messze vagy még te attól, Gáspár.</p>
+<p>– Nem olyan messze, mint gondolja.</p>
+<p>Egy pillantást vetett a törökök felé, és igy folytatta:</p>
+<p>– Mikor elvégezik a vacsorát a rabok, ide jön az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> a török,
+aki engemet megfogott. Ide jön, hogy a kezünkre zárja a békót. Hát
+én azt megölöm.</p>
+<p>– Ne tedd azt fiam.</p>
+<p>– Már én pedig igy határoztam, tisztelendő uram. Mikor idejön,
+elkapom az egyik kését, és beleszurom, bele a hasába! Hát csak
+gyóntasson meg engem.</p>
+<p>– Fiam, – mondotta a pap, – én nem gyóntathatlak meg, mert én
+Lutheránus vagyok.</p>
+<p>– Ujhitü?</p>
+<p>– A neve uj hit, fiam, de valójában ez az igazi régi hit, amit a
+názáreti Jézus nekünk hagyott. Mink nem gyóntatunk, csak gyónunk.
+Mink azt tartjuk, hogy az Isten látja a mi lelkünket. De minek
+veszejtenéd el magadat. Látod, itt még magyar földön vagyunk, és
+Pécs itt van alattunk. Már sokszor megesett, hogy a magyar rabokat
+kiszabaditották.</p>
+<p>– És ha nem szabaditanak ki?</p>
+<p>– Isten jósága elkisérhet az utunkon. Van olyan ember elég, a
+kit ott a török földön ér el az Isten szerencséje. Rabláncon megy
+oda, és úrrá válik ottan. Gyere fiam, egyél. Az étel megerősit.</p>
+<p>A legény komoran nézett maga elé. A pap ujból megszólalt:</p>
+<p>– Minek hivtál, ha nem hallgatsz reám?</p>
+<p>A legény erre fölkelt, és oda vánszorgott a többi közé.</p>
+<p>A rabok többnyire fiatal és erős emberek. A nők között van egy
+kis sovány rongyos cigányasszony is. Ennek a keze lába cigányszokás
+szerint börzsönynyel van bepirositva, de még a haja is.</p>
+<p>Időnkint hátraveti a fejét, mert a haja a szemébe lóg. És
+gyakorta szól cigánynyelven Sárközivel, a ragyás cigánynyal.</p>
+<p>– Talán a feleséged? – kérdezik a rabok.</p>
+<p>– Nem, – feleli a cigány, – de még lehet. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span></p>
+<p>– Hát mit beszélgettek cigányul!</p>
+<p>– Ast mondja ezs azs assony, hogy ha a tűzs mellé erestenék,
+megmandaná a jevendőnket.</p>
+<p>– A jövendő az Isten kezében van, – jegyezte meg a pap, – ne
+tegyetek az ő nevében semmi komédiát.</p>
+<p>A férfiak között két idős ember is volt. Az egyik egy sebhelyes
+arcu szótlan úrforma ember, akiről nem lehet tudni, hogy úr-e vagy
+hogy cigány ez is, mert semmi kérdésre sem ad feleletet. Az
+embernek erős puskaporszaga van. A másik egy terebélyes arcu
+paraszt. Ez már túl van a negyvenedik éven, meglátszik rajta.
+Mindig mereven néz, mintha csudálkozna, és úgy lógatja a fejét,
+mintha a feje sokkal nehezebb volna, mint más ember fiáé. Az igaz,
+hogy nagy is a feje.</p>
+<p>A rabok ahogy ott ették a paprikás ürühust, csöndesen
+beszélgettek.</p>
+<p>A szabaduláson kezdték persze, hogy hogyan lehetne a törököktől
+megszabadulni.</p>
+<p>– Sehogy, – szólt röviden a nagyfejü paraszt.</p>
+<p>Aztán, hogy lenyelte a kanál hust, azt mondta még hozzá:</p>
+<p>– Én tudom. Én már kiszolgáltam egy rabságot.</p>
+<p>– Konstantinápolyban? – kérdezték egyszerre hárman is.</p>
+<p>– Ott, – felelte a paraszt mélyen bemártva a kanalát a
+vaskondérba, – tiz esztendeig söpörtem én a török földet.</p>
+<p>– És hogyan szabadult meg?</p>
+<p>A paraszt egy cobákon rágódva felelte:</p>
+<p>– Hogyan? Hát ingyen. A Jézus palástja alatt. Egyszer felhoztak
+Belgrádba. Onnan szöktem meg a Dunán.</p>
+<p>– És milyen az a rabság? – kérdezte egy tizenhat éves savószemü
+legény. <span class="pagenum"><a name="Page_33" id=
+"Page_33">-33-</a></span></p>
+<p>– Bizony öcsém, – felelte a paraszt, – nem sok tyúk mult ki
+miattam a világból.</p>
+<p>– Gazdagnál szolgált-e? – kérdezte egy hang a kocsi alól.</p>
+<p>– Magánál a császárnál, – felelte a nagyfejü büszkén anélkül,
+hogy rápillantott volna a kérdezőre.</p>
+<p>– A császárnál? Mi volt kend a császárnái?</p>
+<p>– Én tisztogattam az istállót.</p>
+<p>– Hát az asszonyokkal mit csinálnak? – kérdezte egy fekete haju
+menyecske.</p>
+<p>– Mit? Nektek még jobb a dolgotok. Amelyitek fiatal, ott is csak
+asszony, csakhogy török asszony, amelyitek meg vén, azt
+cselédképpen tartják.</p>
+<p>– Ütik?</p>
+<p>– Bezony nem is simogatják.</p>
+<p>– Eszerint kend tudja az utat? – kérdezte a pap
+fölemelkedve.</p>
+<p>– Tudom, – felelte a paraszt.</p>
+<p>A pap föltette az egyik lábát a kerékagyra, és a tűz odasugárzó
+világosságánál a szemét hegyezve nézte a lábaszárán levő széles
+sima vasat. Apró karcolások látszottak azon. Valami rab
+följegyzései voltak: egy hosszú út szenvedései húsz szóban.</p>
+<p>A pap olvasta a szavakat:</p>
+<p>– Nándorfehérvártól <i>Hizarlik</i> egy nap. Aztán
+<i>Baratina</i>.</p>
+<p>– Nem, – felelte a paraszt, – öt állomás is van addig.</p>
+<p>– Eszerint ez az öt kereszt öt állomást jelent. Tehát öt
+állomás. Aztán következik <i>Alopnica</i>.</p>
+<p>A paraszt bólintott.</p>
+<p>– Aztán <i>Nis</i>.</p>
+<p>– Ez már Rácország, – jegyezte meg a paraszt a térdét átfonva. –
+Itt kezdik vetni a rézkását.</p>
+<p>– Rézkását? – kérdezte felcsudálkozva egy asszony <span class=
+"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span></p>
+<p>A paraszt nem felelt.</p>
+<p>A pap tovább olvasta a bilincs karcolásait.</p>
+<p>– Aztán következik <i>Kuri-Kezme</i>.</p>
+<p>– Itt sok a korpió-férög.</p>
+<p>– <i>Sárkövi</i>.</p>
+<p>– Itt három malom van.</p>
+<p>– <i>Czaribród</i>.</p>
+<p>– Itt engem megvertek.</p>
+<p>– Miért? – kérdezték egyszerre hatan is.</p>
+<p>– Mert eltörtem a lábam vasát.</p>
+<p>– <i>Dragomán</i>, – olvasta a pap tovább.</p>
+<p>– Ez már Bologár ország, – szólt a paraszt, – innen érkezünk
+Zsófiába. Ott sok a torony. Nagy város.</p>
+<p>A pap folytatta:</p>
+<p>– <i>Iktimán</i>.</p>
+<p>A paraszt bólintott.</p>
+<p>– <i>Kapiderven</i>.</p>
+<p>– Itt havas vagyon.</p>
+<p>– <i>Pozarki</i> vagy micsoda.</p>
+<p>– Az az, Pozárki, a fene essék belé. Sok a szunyog.</p>
+<p>– <i>Filippe</i>.</p>
+<p>– Ez is város.</p>
+<p>– <i>Kaladán</i>.</p>
+<p>– Itt egy cimborámat eladták.</p>
+<p>– <i>Uzonkova</i>.</p>
+<p>– Sok gyümölcsös kert.</p>
+<p>– <i>Harmanli</i>.</p>
+<p>– Itt egy török úr megvette Dávidka Antalt.</p>
+<p>– <i>Musztafa-basa-Köpri</i>.</p>
+<p>– Kőhid van itt jókora.</p>
+<p>– <i>Drinápoly</i>.</p>
+<p>– Röttentő nagy város. Itt láttam egy élőfánkot.</p>
+<p>– Mi az? – kérdezték a rabok.</p>
+<p>– Az, – felelte a paraszt – akkora nagy eleven <span class=
+"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> barom,
+mint ez a rakott szekér, de még ennél is nagyobb; oszt csupasz,
+mint a bihal. Az orra meg akkora, hogy úgy bánik vele, mint más
+állat a farkával: mikor a legyek kénozzák, végiglődörgeti a
+derekán.</p>
+<p>– <i>Corli</i>.</p>
+<p>– Innen kezdve möglátjuk a tengört.</p>
+<p>A rabok fölsóhajtottak. Némelyek a tenyerükbe hajtották az
+arcukat; mások könnyes szemmel bámultak maguk elé.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_36" id=
+"Page_36">-36-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>V.</h3>
+</div>
+<p>A sebhelyes arcu, puskaporszagu ember ekkor megszólalt.</p>
+<p>– Atyámfiai, – mondta rekedt érdes hangon, – ha megtudnátok
+engemet szabaditani, én mindnyájatokat kiváltanálak.</p>
+<p>A rabok ránéztek. Senki se felelt.</p>
+<p>Az ember visszapillantott a törökre, azután folytatta:</p>
+<p>– Én úr vagyok. Van váram kettő; van pénzem, van
+katonaságom.</p>
+<p>A rabságot élt paraszt vállat vont:</p>
+<p>– Akkor úgy is megszabadulhat, mert kiváltják.</p>
+<p>– Mi a neve bátyám? – kérdezte a pap.</p>
+<p>– Cigány a nevem, – felelt a sebhelyes arcu boszusan.</p>
+<p>Azzal fölkelt. Sántikálva ment néhány lépést a törökök felé.
+Aztán leült és figyelemmel vizsgálta a tűztől megvilágitott
+arcokat.</p>
+<p>– Nem is úr ez, – szólt az egyik rab, – hanem cigány, talán
+éppen hóhér.</p>
+<p>Gergő összeborzadt a hóhér szóra. Tekintete most a
+cigány-hóhérra tapadt. Mert ő úgy értette, hogy ez valósággal
+cigány-hóhér.</p>
+<p>– Hiszen csak vasfű volna, – szólalt meg a feltört lábu Gáspár a
+kerék mellett.</p>
+<p>Hogy a rabok csöndes és szomoru elmélázással ültek, folytatta:
+<span class="pagenum"><a name="Page_37" id=
+"Page_37">-37-</a></span></p>
+<p>– A vasfű az olyan fű, hogy lehull tőle a bilincs.</p>
+<p>A janicsárok között nagy örömorditás támadt. Az egyik hordóban
+aszubort találtak. Ezen ujjongtak. A hordót oda guritották a tűz
+közelébe, és szürcsölgetve, csettegetve itták.</p>
+<p>– Éljen Magyarország! – kiáltott Jumurdsák a rabok felé emelve a
+kupáját. – Éljen Magyarország, hogy ihassék a török, ameddig meg
+nem hal!</p>
+<p>– Honnan tudsz te magyarul? – kérdezte a sebhelyes arcu úr, aki
+előbb Cigánynak nevezte magát.</p>
+<p>– Mi közöd benne, – felelt kevély lenézéssel Jumurdsák. – Magyar
+asszony volt az anyám, attól tanultam.</p>
+<p>A rabok már jobbra-balra elfeküdtek a fűben és iparkodtak az
+álomban keresni szabadulást. Csend volt közöttük. A pap is aludt.
+Mind a két keze a feje alatt. Bizonyosan vánkoson szokott aludni. A
+cigány hanyattfekve aludt, a kezét a mellén összekulcsolva s a két
+lábát Y-ként szétvetve. Mind mélyen aludt. Csak Gáspár sóhajtott
+fel mégegyszer félálmos panaszos hangon:</p>
+<p>– Nem látom én többet szép Eger városát.</p>
+<p>Gergő is szundikált már. Elszundikált azon a módon, amint finom
+kis napégett orcáját a tenyerében tartotta, csak éppen hogy a feje
+lejebb sülyedt, a dunyha kihajló csücskére.</p>
+<p>S már el is aludt volna teljesen, ha a Cecey névre ki nem
+nyillik magától a füle kisajtója.</p>
+<p>A cigány-hóhér rekedt hangja mondta ezt a nevet, és az ő törökje
+ismételte.</p>
+<p>Ott beszélgettek a kocsi mellett.</p>
+<p>– Nála van a Dózsa kincse, bizonyosan tudom, – mondotta a
+magyar.</p>
+<p>– És miféle kincsek azok?</p>
+<p>– Aranykelyhek, aranykupák, gyémántos, gyöngyös karperecek,
+nyakláncok, násfák, szóval minden, ami <span class=
+"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> az urak
+kincse szokott lenni, ha ugyan be nem olvasztották rudakba.</p>
+<p>– Itt a hegyalján?</p>
+<p>– Itt. Azért is vonult félre a világtól.</p>
+<p>– Fegyvere is van?</p>
+<p>– Gyönyörű ezüstmívü kardok és páncélok. Lehet, hogy az egész
+padlása tele van. A szobájában tudom, hogy van valami hat nagy
+himes-láda. Ezekben lehet a legértékesebb holmi.</p>
+<p>– Cecey… Sohasem hallottam ezt a nevet.</p>
+<p>– Mert nem hadakozik már. Ő volt Dózsának a kincstartója.</p>
+<p>– Kevesen vagyunk, – mondotta elgondolkozva a török. – Itt kell
+maradnunk holnap estig. Össze kell várnunk egy jó csapatot.</p>
+<p>– Minek oda annyi ember? Ha sokan vagytok, sokfelé kell
+oztoszkodni. Öreg ember az már. És fából van keze lába.</p>
+<p>– Mikor voltál ott legutoljára?</p>
+<p>– Esztendeje lehet.</p>
+<p>– Egy esztendő sok idő. Jobb, ha többen megyünk. Ha igaz, amit
+beszélsz, elbocsátalak, sőt meg is jutalmazlak. Ha nem igaz,
+fölakasztatlak a Cecey kapujára.</p>
+<p>A török visszatért a tűzhöz, és bizonyosan a rab beszédét mondta
+el ottan, mert a katonák figyelemmel hallgatták.</p>
+<p>Gergőnek már nehéz volt a feje. Elaludt. Meddig aludt, azt
+bizony nem tudja, de csupa rossz álmai voltak. Azt álmodta végül,
+hogy a törökök kivont karddal futkosnak az ő falujában, megfogják
+az anyját és kést szúrnak a mellébe.</p>
+<p>Megrezzent és fölébredt.</p>
+<p>Sötétség és csend mindenfelé. Csak az erdei bogarak halk és
+hullámos éjjeli zengése, a természet egyhangu <span class=
+"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span>
+hárfajátéka hallatszik. Az eget szakadozott felhők boritják.
+Itt-ott átragyog egy-egy csillag. Egy helyen a hold fehér sarlója
+átlóg a felhőn.</p>
+<p>A tűz a fa alatt, mint egy rongyos szürke palásttal beteritett
+rézhalom, amelyből egy-egy darabka kivöröslik. A janicsárok ott
+feküsznek szanaszéjjel a fűben, a tűz körül.</p>
+<p>Jumurdsák is ott fekszik. A feje alatt valami tarisznya;
+mellette valami kupa vagy bögre, nem lehet jól látni a
+sötétben.</p>
+<p>Haza kéne menni. Ez volt a Gergő gondolata.</p>
+<p>Nem szabad. Ez volt a másik.</p>
+<p>Körülnézett. Csupa alvók. Ha ő átszökhetne köztük. De át kell
+szökni, másképpen nem kerülhetnek vissza a faluba.</p>
+<p>A kis Éva mellette aludt. Megrázta gyöngéden, és a fülébe
+sugta:</p>
+<p>– Vicuska! Vicuska!</p>
+<p>Évica fölébredt.</p>
+<p>– Menjünk haza, – susogta Gergő.</p>
+<p>Vicuskának egy pillanatra elgörbült a szája, de mindjárt vissza
+is igazitotta, és felült. Bámulva nézett Gergőre, mint a kismacska,
+mikor idegent lát. Majd az ölében heverő bábura esett a tekintete,
+fölvette; és azt nézte kismacskás nézéssel.</p>
+<p>– Menjünk, – mondotta Gergő.</p>
+<p>Lemászott a kocsi külső oldalán, és leemelte a kislányt is.</p>
+<p>Egy azab ott ült éppen a kocsi mellett. Dárdája az ölében. Feje
+a kerék-agyon. A csutora mellette.</p>
+<p>Aludt az úgy, hogy akár az egész tábor elmehetett volna annak az
+egy keréknek a hiján, amelyet vánkosul használt.</p>
+<p>Gergő kézen fogta a kis Vicát, és vonta maga után. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span></p>
+<p>Azonban ahogy a lovakat megpillantotta, megállott.</p>
+<p>– A szürke… – rebegte. – A szürkét is haza kell vinni.</p>
+<p>Vicuska nem szólt ez ellen semmit. Hiszen semmi se
+természetesebb, mint az, hogy a szürkét haza kell vinni.</p>
+<p>Azonban a szürke össze volt kötve a kis töröklóval. A békót csak
+ki tudta nyitni Gergő valahogyan, de már a két kötőfék eloldozása
+lehetetlen volt az ő tudományának.</p>
+<p>– A fene látott ilyet! – mondotta a csomót rángatva.</p>
+<p>Boszuságában sirva vakarta a fejét. Aztán hogy sem a kezével,
+sem a fogával nem tudta a csomót eloldani, megfogta a szürkét és
+vezette.</p>
+<p>Őr a lovak mellett is volt. De ez is aludt. Ülve aludt, háttal
+egy görbe fára ráereszkedve. Hortyogott. Gergő majdnem rávezette a
+két lovat.</p>
+<p>A fűben elveszett a lovak lépésének a hangja. Mentek mint az
+árnyék. Sem a szekereken belől, sem a szekereken kivül nem ébredt
+rájok senki.</p>
+<p>Egy alkalmas fatörzsöknél megállitotta Gergő a szürkét, és
+felmászott a hátára. – Üljön fel maga is – szólt a kisleánynak.
+Azonban a kis Éva nem tudott a törzsökre felmászni. Gergőnek ujra
+le kellett szállania. Föl kellett segitenie a kis Évát először a
+törzsökre, aztán meg a ló hátára.</p>
+<p>Ültek egymás mellett a szürkén. Elől Gergely, mögötte a kis Éva.
+Kezében még mindig szorongatta a piros szoknyás bábut. Az eszükbe
+se jutott, hogy a leányka a másik lovon foglaljon helyet. Az nem az
+övék. Évica belekapaszkodott a fiu vállába. A fiu megrántotta a
+kantárt, s a szürke megindult ki az erdőből: vonta, vitte magával a
+töröklovat is. <span class="pagenum"><a name="Page_41" id=
+"Page_41">-41-</a></span></p>
+<p>Csakhamar rajta voltak az uton. A szürke már itt tudta a járást.
+Ballagott lomhán és kényelmesen.</p>
+<p>Az út elhagyott volt. A hold csak ködösen világitotta meg. A fák
+fekete óriások gyanánt álltak az út mellett. Gergő nem félt tőlük.
+Magyar fák ezek mind.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_42" id=
+"Page_42">-42-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>VI.</h3>
+</div>
+<p>A faluban egész éjjel nem aludt senki. Csak a jövevény vitézek
+tértek nyugalomra.</p>
+<p>Bálint pap ott maradt Ceceyéknél és vigasztalta a
+vigasztalhatatlan házaspárt.</p>
+<p>Az asszony olyan volt, mint az őrült. Egyik ájulásból a másikba
+esett. A falábu ember csak a fejét rázta a pap vigasztalására, s
+keserüen kiáltotta:</p>
+<p>– Nincs Isten!</p>
+<p>– Van! – kiáltotta vissza a pap.</p>
+<p>– Nincs! – ismételte Cecey.</p>
+<p>A pap erőt vett a haragján és csöndesen szólott:</p>
+<p>– Amit az Isten ad, azt el is veheti; és amit elvesz, azt vissza
+is adhatja.</p>
+<p>A vén nyomorék ember gyermekként zokogott.</p>
+<p>A pap csak hajnal felé bucsúzott el tőlük.</p>
+<p>Ahogy kilépett az ajtón, a zarándok fölemelkedik a tornácra
+vetett gyékény-ágyról.</p>
+<p>– Tisztelendő uram, – mondja halkan.</p>
+<p>– Mit akarsz, atyámfia?</p>
+<p>– Nem fulladtak ám meg azok.</p>
+<p>– Hát? Mit tudsz róluk?</p>
+<p>– Azt, hogy a törökök vitték el.</p>
+<p>A pap majdnem a falnak esett.</p>
+<p>– Honnan tudod?</p>
+<p>– Ahogy én is ott jártam a keresőkkel a patak <span class=
+"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> partján,
+hát egy vakondok-turáson láttam a töröknek a lába nyomát.</p>
+<p>– Török lába nyomát?</p>
+<p>– Sarkatlan csizmanyom volt. A magyarnak nincsen ilyen.</p>
+<p>– Hátha bocskornyom volt?</p>
+<p>– Azon nincs sarkantyú. Jó az én szemem: töröknyom volt. Meg a
+töröklónak is ott volt a lába nyoma. Azt már csak tetszik tudni,
+hogy a török patkó milyen?</p>
+<p>– Hát mért nem szóltál?</p>
+<p>– Meggondoltam, hogy nem szólok. Szétszaladt volna az egész
+falu.</p>
+<p>A pap izgatottan járt föl és alá. Egyszer az ajtónak lépett, de
+megállapodott, mielőtt a kilincsre tette volna a kezét. S megint
+visszatért.</p>
+<p>– Igazad van, – mondotta a tenyerét a homlokára szoritva, – de
+hát mit csináljunk? Mit tegyünk!</p>
+<p>– Tegye azt, amit én, – felelte vállat vonva Varsányi, –
+hallgasson.</p>
+<p>– Borzasztó! Borzasztó!</p>
+<p>– Az utakat járja a török most mindenfelé. Merre mentek volna?
+Keletnek? Nyugotnak? Csak verekedés meg halál lett volna
+belőle.</p>
+<p>– Inkább haltak volna meg ők is! – szólt a pap fájdalmasan.</p>
+<p>– Az Isten tudja, hol jártak már akkor azok, mikor mi ott utánok
+kereskedtünk.</p>
+<p>A pap komoran állott a tornácon. Keleten az ég halvány
+rózsaszinre vált. Hajnalodott.</p>
+<p>A faluban ekkor nagy kiáltás hangzik:</p>
+<p>– Emberek! Emberek! Megjöttek!</p>
+<p>A pap figyel. Mi ez?</p>
+<p>A távolban mozgolódás. Összekeveredett kiáltozások. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> Néhány
+perc mulva veszett dörömbölés a nagy kapun:</p>
+<p>– Ereszszenek be! Nyissák ki! Megjöttek a gyerekek!</p>
+<p>A pap visszarohant.</p>
+<p>– Van Isten Péter! Kelj fel, mert van Isten!</p>
+<p>A két gyermek ott volt a kapu előtt. Ültek a szürkén. Vicuska a
+Gergő vállába kapaszkodva, Gergő meg büszkén és diadalmasan, mint
+valami generális.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_45" id=
+"Page_45">-45-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>VII.</h3>
+</div>
+<p>Az udvarra betolakodott az egész falu: valami ötven ember és
+ugyanannyi asszony. Némelyik asszony csak éppen, hogy szoknyát
+vetett magára; a férfiak is sokan s üveg nélkül, amint a
+kiáltozásra kifutottak. Kapkodták a Gergő gyereket kézről kézre,
+meg Vicuskát, ahol érhették, ott csókolták.</p>
+<p>– A Gergő mától fogva az én fiam, – mondotta Cecey, a kezét a
+fiu fejére téve.</p>
+<p>A szegény özvegyasszony mezitláb, egy alsószoknyában, odaborult
+a Cecey lábához.</p>
+<p>– Bátyám, – szólt Dobó előlepve, – adja ide nekem ezt a
+gyereket. Hadd vigyem magammal a felföldre. Vitézt nevelek
+belőle.</p>
+<p>Azzal fölemelte a gyereket és azt mondta neki:</p>
+<p>– Akarsz-e katona lenni, Gergő fiam?</p>
+<p>– Akarok, – felelte felragyogó szemmel a gyerek.</p>
+<p>– Lovad már van, – mondotta Dobó, – kardot is szerzünk a
+töröktől.</p>
+<p>– Hát az enyim az a ló?</p>
+<p>A kis töröklovat ott futtatták, dicsérgették a Dobó katonái az
+udvar tisztásán.</p>
+<p>– Persze, hogy a tiéd, – felelte Dobó. – Hadban szerezted. Azt
+tehetsz vele, amit akarsz.</p>
+<p>– Akkor a pénz is a mienk, – szólt büszkén a gyerek.
+<span class="pagenum"><a name="Page_46" id=
+"Page_46">-46-</a></span></p>
+<p>– Micsoda pénz te?</p>
+<p>– Aki a nyeregben van.</p>
+<p>Leoldják a szép bársony nyerget. Rázzák. Zörög. Megtalálják a
+csaptatót a kápán, hát csak úgy dől az aranyeső a fájából.</p>
+<p>– Tyhü, kuttyázom adtát, – kiált föl Cecey, – most már nem én
+fogadlak fiamnak, hanem te fogadj apádnak. Szedd össze asszony, –
+kiáltott a gyerek anyjára.</p>
+<p>A szegény asszony a nagy örömben szinte kővé válva nézte a
+földre pengő aranyakat.</p>
+<p>– Az enyim? – dadogta hol Ceceyre, hol Dobóra, hol a papra
+nézve.</p>
+<p>– A tiéd, – mondotta a pap. – Az Isten adta a fiad által.</p>
+<p>Az asszony a köténye után kapkod. Nincs rajta. Egy ember odaadja
+neki a süvegét. Szedi az asszony az aranyat örömtől reszketőn.</p>
+<p>A fia nézi. Egyszerre csak azt mondja:</p>
+<p>– Jól eltegye, mert holnap ide jönnek.</p>
+<p>– Kik jönnek ide?</p>
+<p>– A törökök.</p>
+<p>– A törökök?</p>
+<p>A fiu igent int a fejével:</p>
+<p>– Hallottam, mikor a török mondta a hóhérnak.</p>
+<p>– A hóhérnak?</p>
+<p>– Cigányhóhérnak. Egy csúnya ember.</p>
+<p>– Hogy ide jönnek?</p>
+<p>– Hogy ide jönnek és az úr kincsét elveszik.</p>
+<p>Ezt mondva, rámutatott Ceceyre.</p>
+<p>– Az én kincseimet? – szólt Cecey bámulva. – Megőrültél? Hát van
+énnekem kincsem?</p>
+<p>A gyerek vállat vont.</p>
+<p>– A himes ládákat is mondták, hogy hat van. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span></p>
+<p>– Ez komoly dolog, – szólalt meg Dobó. – Gyerünk be a
+szobába.</p>
+<p>Kézen fogta a gyereket és bevezette.</p>
+<p>Kivallatják, kiszednek belőle mindent, amit a gyermek elméje
+megjegyzett.</p>
+<p>– Sebhelyes arcu, barna ember. Milyen az a sebhely?</p>
+<p>– A szájától a füléig egy vörös barázda.</p>
+<p>– Bátyám, – mondja Dobó felpattanva a székről, – ez Móré!</p>
+<p>– Hát ki is volna más! Meg akar szökni a zsivány, azért vezeti
+rám a törököt.</p>
+<p>– De hát tudja az itt a járást?</p>
+<p>– Volt itt valami hat éve. Összeforgattak nálam mindent.
+Ötvennégy forintomat elvitték, meg a feleségem kis arany
+keresztjét, meg két tehenemet.</p>
+<p>Dobó haragosan toppogott fel és alá a szobában.</p>
+<p>– Hány embere van bátyám, fegyverfogható?</p>
+<p>– Talán negyven mindössze. Azok is többnyire vének.</p>
+<p>– Kevés, – feleli Dobó. – Mi van ide legközelebb? Pécs, ugy-e?
+De ott Szerecsen János az ur, Zápolyapárti; minekünk
+ellenségünk.</p>
+<p>– Futnunk kell, futnunk! – kiáltja elkeseredetten Cecey.</p>
+<p>– De hová fussunk?</p>
+<p>– Az egész falu csak nem futhat el tán. Hogy hagynánk itt a
+falut? Ej, mindegy. Mikor arról van szó, hogy a török ellen
+védekezzünk, csak magyar a magyar, akármilyen párti!</p>
+<p>Azzal kiment.</p>
+<p>– Lóra fiuk! – hangzott a kiáltása az udvarról.</p>
+<p>– Megyek, ugymond Szerecsenhez. Addig is dolgozzanak. Minden
+háztetőt meg kell locsolni csurgásig. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> A falu
+népe szedje össze, ami értéke van és gyüljenek ide az udvarra. A
+kerités mellé köveket kell rakni, meg hordókat. Kasza, csákány,
+vasvilla legyen az asszonyok kezében is. Legkésőbb délre
+visszatérek.</p>
+<p>Azzal felült a lovára és a katonáival együtt elrobogott.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_49" id=
+"Page_49">-49-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>VIII.</h3>
+</div>
+<p>A Cecey háza kőfallal keritett nagy négyszögletü telken épült.
+De a kőfal alig embermagasságu, és bizony már romladozott.</p>
+<p>Az udvarra már délelőtt odahurcolkodott az egész falu. Az
+ágynemü és butorhalmok között tehenek, kecskék és disznók
+futkostak, ludak gágogtak, kacsák bukdácsoltak és tyukok
+szaladgáltak. Egy ember kardokat, késeket és kaszákat köszörült a
+fészer mellett. A pap rengeteg szélességü rozsdás kardot kötött fel
+és az udvar közepén nagyokat vágott a levegőbe. Próbálta az öreg,
+hogy érti-e még?</p>
+<p>Egynehány asszony meg üstökben ételt főzött az udvar sarkán.</p>
+<p>Ceceynek valami hat egérrágta nyilszerszáma volt a padláson.
+Szétosztotta ezeket az öregeknek, akik vele a Dózsaháboruban
+résztvettek.</p>
+<p>Déltájban visszaérkezett Dobó. Mindössze harminc zsoldost hozott
+magával, de a falubeliek igy is nagy örömriadással fogadták.</p>
+<p>Dobó körüljárta az udvart. Itt-ott felhágókat, állványokat
+rakatott, köveket szedetett. Majd rendbeállitotta a falu
+fegyvereseit, – számszerint ötvenegy embert és fölosztotta őket
+apró csoportokra, s a kerités különböző pontjaira küldte őket. Ő
+maga tiz jó puskással a kapunál levő emelvényen foglalt helyet.
+<span class="pagenum"><a name="Page_50" id=
+"Page_50">-50-</a></span></p>
+<p>A falu két bejárójára két kürtöst küldött. Ezeknek kell
+jelezniök az ellenség megérkezését.</p>
+<p>Nem kellett estig várakozniok.</p>
+<p>Délután három óratájban megharsant a kürt a falu keleti
+bejárójánál, és nehány perc mulva vágtatást jött vissza mind a két
+katona.</p>
+<p>– Mind itt vagyunk? – kérdezte Cecey.</p>
+<p>Csak a Gergely anyja hiányzott. A szegény asszony meg volt
+zavarodva az aranyoktól. Egyre azt ásta, dugdosta. Ceceynél nem
+merte hagyni, mert attól tartott, hogy a török elveszi.</p>
+<p>– Már most mindegy, – szólt Cecey a sisakját föltéve. –
+Reteszeljétek be majd a kaput. Zsákot, követ mögé! Az asszony
+bizonyosan elbujt valami verembe.</p>
+<p>A katonák ezalatt odaérkeztek.</p>
+<p>– Jönnek! – kiáltotta az egyik messziről.</p>
+<p>– Sokan? – kérdezte Dobó.</p>
+<p>– A fáktól nem lehetett látni, csak az elejét.</p>
+<p>– Hát eredj vissza, – riadt rá Dobó haragosan, – aztán nézd meg,
+hogy hányan jönnek. Szaladni akkor is ráérsz, mikor kergetnek.</p>
+<p>A pécsi zsoldos elvörösödve fordult meg a lovával, és
+visszavágtatott az ellenség felé.</p>
+<p>– Hát ilyen katonák vagytok ti? – kérdezte Dobó az egyik
+közelében álló pécsi zsoldost.</p>
+<p>– Dehogyis, – felelte az röstelkedve. – Ez csak a minap állott
+közibénk. Szabólegény volt. Nem próbált ez még háborut.</p>
+<p>Néhány perc mulva megint robogott vissza a szabó, s a nyomában
+valami tizenöt piros sapkás akindsi.</p>
+<p>Most már csakugyan kergették.</p>
+<p>– Nyissátok ki a kaput, – mondotta Dobó.</p>
+<p>És a puskásainak is szólott:</p>
+<p>– Lőjjetek! <span class="pagenum"><a name="Page_51" id=
+"Page_51">-51-</a></span></p>
+<p>A tiz puskás célzott. A lövések ropogva dördültek el. A törökök
+közül egy janicsár lefordult a lováról, és beleesett az árokba. A
+többi visszahőkölt. Megfordultak és visszavágtattak.</p>
+<p>A szabó benyargalt a nyitott kapun.</p>
+<p>– Hát hányan vannak? – kérdezte Dobó mosolyogva.</p>
+<p>– Sokan, – felelte a szabó verejtékesen és lihegve, – talán
+ezren is.</p>
+<p>– Az semmi, – felelte Dobó, – hacsak százan vannak, akkor ma
+táncolunk.</p>
+<p>– Ezret mondtam, uram.</p>
+<p>– Jól értettem – felelte Dobó. – Az ijedt ember tiznek látja az
+egyet. Nincsenek azok, öcsém, csak százan, vagy annyian se.</p>
+<p>A falu végén füst emelkedett föl.</p>
+<p>Az akindsik már gyujtogattak.</p>
+<p>– Jól meglocsolták a tetőket? – kérdezte Dobó.</p>
+<p>– Széna, szalma az, ami ég, – felelte Cecey.</p>
+<p>És hozzá pengette a kardját a kapu tetejéhez.</p>
+<p>Akkor előbukkant az úton a félszemü janicsár. A derekán páncél.
+Az öve körültüzködve tőrökkel és pisztolyokkal. Mellette szintén
+lovon az a magyar, akit Gergő cigányhóhérnak nevezett. Mögöttük egy
+csapat akindsi, s oldalt egynéhány gyalog futó azab, aki égő csóvát
+dob a házak tetejére.</p>
+<p>– Móre László: – harsan fel Dobó, a lábával is dobbantva. Te
+ország szégyene, te gazember!</p>
+<p>A janicsár meghökkenve nézett a mellette lovagló emberre.</p>
+<p>– Ne higyj neki, – feleli ez elsáppadva, – én nem vagyok Móré.
+Téged akar bolonddá tenni.</p>
+<p>A janicsár megállitotta a lovát, hogy a hátul jövőkkel
+csoportosuljon. <span class="pagenum"><a name="Page_52" id=
+"Page_52">-52-</a></span></p>
+<p>– Ismerlek téged is Jumurdsák, – kiáltotta Dobó. Hát ez a török
+becsület, hogy azokat rablod, akikkel tegnap még harcoltál. Nem
+szégyenled tiszt létedre rablók közé állani!</p>
+<p>A janicsár fölpillantott rá, de nem felelt.</p>
+<p>– Gyere csak, gyere te bolond! – kiáltotta Dobó. Itt ugyan arany
+nincsen, hanem vasat, azt kaphatsz eleget.</p>
+<p>Ezt mondva, célzott és közibök durrantotta puskáját a
+törököknek.</p>
+<p>Jumurdsák meghanyatlott a lován és lefordult, lehuppant a
+porba.</p>
+<p>Móré hozzákapott a lehanyatló janicsárhoz, de csak a tőrt kapta
+el az övéből. A másik pillanatban a paripája vékonyába csapott a
+tőr lapjával. A paripa nagyot szökkenve indult futásnak. Móré
+ahogyan csak birta, ütötte, csépelte.</p>
+<p>– Ott megy az arany! – kiáltotta Dobó a törököknek.</p>
+<p>Azok földet rengető orditással és ropogással rohantak Móré
+után.</p>
+<p>És ahogy elrobogtak a ház előtt, Dobó olvasta őket:</p>
+<p>– Tiz… husz… negyven… ötven.</p>
+<p>Várt még egy percig, aztán leugrott az emelvényről.</p>
+<p>– Lóra fiuk! – kiáltotta, – nincsenek ezek hatvanan se!</p>
+<p>Lóra kaptak. Dobó a kapuból visszakiáltott Ceceynek:</p>
+<p>– Azt a páncélos törököt, ha még él, be kell zárni! A falubeliek
+verjék agyon a gyujtogatókat.</p>
+<p>És kiszáguldottak a kapun.</p>
+<p>A falubelieknek nem kellett sok biztatás. A faluban már valami
+öt helyen kigyózott a füst az ég felé. Kaszákat és fejszéket
+forgatva, rohantak ki a kapun valamennyien.</p>
+<p>Cecey a pappal meg két jobbágyával az útra sietett. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> Jumurdsák
+már ült. Csak ájult volt. A Dobó golyója éppen a szive fölött
+horpasztotta be a páncélját.</p>
+<p>– Kötözzétek meg, – mondotta Cecey, és vezessétek az
+udvarra.</p>
+<p>A török szótlanul engedte magát megkötözni.</p>
+<p>– Tudsz-e sakkozni, – harsant rá Cecey.</p>
+<p>A janicsár igent intett a fejével, és azt mondta:</p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>Ahogy ott kötözik a kezét, a másik török is fölemeli vértől
+elboritott arcát az árokból.</p>
+<p>– Kötözd csak, mondja az egyik paraszt, mig amazt agyonütöm.</p>
+<p>– Megállj, – mondja Cecey.</p>
+<p>Odabaktat a vérbe borult janicsárhoz és a kardját a mellének
+szegezve kérdezi:</p>
+<p>– Tudsz-e sakkozni!</p>
+<p>– Kaplaman, – feleli a török bágyadozva.</p>
+<p>– Sakk?</p>
+<p>– Sakk, sakk, matt? – kérdezi nyögve a török.</p>
+<p>– Az, az, a bagoly rúgjon meg. Vigyétek ezt is az udvarra, ez az
+én rabom!</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_54" id=
+"Page_54">-54-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>IX.</h3>
+</div>
+<p>Dobóék csak este tértek vissza. Egy csomó köpenyeget,
+páncél-inget és mindenféle fegyvert hoztak magukkal. Még egy rabot
+is; Móré Lászlót lovon, összekötözve.</p>
+<p>– Ennek a rablónak valami jó helyet! – mondotta Dobó a lováról
+leugorva.</p>
+<p>– Hogy fogtátok el? – kérdezte Cecey szinte ugrálva
+örömében.</p>
+<p>– Az akindsik fogták el minekünk. Volt annyi eszük, hogy fiatal
+lovat nem adtak alája. Könnyen utólérték. Mikor aztán javában
+kötözték, mink meg ővelük bántunk el amúgy magyar módon.</p>
+<p>– Mind levágtátok?</p>
+<p>– Mind nem. Csak amennyit lehetett.</p>
+<p>– Hamar a legszebb tinómat! – kiáltotta Cecey vigan a
+szolgáinak. Két perc mulva nyárson legyen! De előbb bort ide! Azt a
+leghátulsót guritsátok fel a pincéből!</p>
+<p>– Még ne, – felelte Dobó utána tekintve a kamrába kisért
+Mórénak. Hol van a Gergő gyerek?</p>
+<p>– Mit akarsz vele? Amott játszik a tornácon a kislányommal.</p>
+<p>És halkan azt mondta még:</p>
+<p>– Ne szólj neki róla, hogy az anyját megölték.</p>
+<p>– Hát megölték? <span class="pagenum"><a name="Page_55" id=
+"Page_55">-55-</a></span></p>
+<p>– Meg ám. Valamelyik gazember ráakadt a gyujtogatás közben, és
+leszúrta.</p>
+<p>– És az aranyak?</p>
+<p>– Az asszony a szoba sarkában fekszik, arccal a földre borulva,
+bizonyosan oda ásta el az aranyait.</p>
+<p>Dobó boszúsan hümmentett. Aztán kiáltott a gyereknek:</p>
+<p>– Gergő! Bornemissza Gergő! Gyere csak kis vitézem. Ülj hamar a
+jó kis paripádra lelkem.</p>
+<p>– Hova mentek még?</p>
+<p>– A rabokért bátyám, akikről ez a fiu beszélt.</p>
+<p>– Hát egy kis bort igyatok legalább. Bort hamar – kiáltott a
+cselédekre. Él ám a törököd! Bent van a kamarában.</p>
+<p>– Jumurdsák?</p>
+<p>– A manó tudja hogy hivják: akit lelőttél.</p>
+<p>– Az az. Hát nem halt meg?</p>
+<p>– Nem. Csak elájult. A másikat is behoztuk az árokból. Attól
+tartok, hogy az nem marad életben.</p>
+<p>– Attól tart? Fel kell akasztani a cudart!</p>
+<p>– Hohó, – mondotta Cecey – ez az én rabom.</p>
+<p>– Hát tegyen vele, amit akar. Hanem azt a Jumurdsákot vezettesse
+elő és adjon lovat alá.</p>
+<p>A vitézek nagyokat húztak a kupákból. Jumurdsákot
+elővezették.</p>
+<p>– No Jumurdsák, – mondotta Dobó, – hát kellett ez neked?</p>
+<p>– Ma nekem, holnap neked, – felelte mogorván a török.</p>
+<p>S hogy meglátta a lovát meg a rajta ülő Gergő gyereket, a szája
+is megnyillott bámulatában.</p>
+<p>Dobó maga mellé intette a gyereket, és kivágtatott a kapun. A
+törököt mögöttük a vitézek vették közre. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span></p>
+<p>– Tudod-e hova megyünk Gergő? – kérdezte Dobó.</p>
+<p>– Nem tudom, – felelte a gyerek.</p>
+<p>– Most megyünk kardért.</p>
+<p>– A törökökhöz?</p>
+<p>– Oda.</p>
+<p>– Nekem?</p>
+<p>– Neked. Félsz-e?</p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>– Ez az első fiam, hogy ne féljen az ember. A többi aztán megjön
+magától is.</p>
+<p>Nem beszéltek többet. Dobó egyszer ránézett a kisfiura, és
+könnybe lábadt a szeme.</p>
+<p>– Az a fő fiam, – ismételte elérzékenyülten, – hogy ne féljen az
+ember!</p>
+<p>A lovak lába fehér felhőket kavart a Mecsek kocsiútján, s a
+lovasok robogása megkeményült a köveken.</p>
+<p>Gergő fülében mint az elhangzó harangszó utózengése ott csengett
+a Dobó szava:</p>
+<p>– Az a fő fiam, hogy ne féljen az ember!</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_57" id=
+"Page_57">-57-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>X.</h3>
+</div>
+<p>A rabokat ott találták az erdőben. Mindössze hat azab őrizte
+őket.</p>
+<p>Amint a magyar vitézek megjelentek az erdőben, a rabok
+felugráltak, és nagy éljenriadozással tördelték, szakgatták a
+bilincseiket.</p>
+<p>A hat azab persze hat felé szaladt. A kardjokat, dárdájokat
+eldobálva futottak be az erdőbe.</p>
+<p>A magyarok nem kergették őket. A rabokon volt az eszük. Azokat
+szabaditották fel a láncokból.</p>
+<p>Dobó legelőször is a papnak nyujtott kezet.</p>
+<p>– Dobó István vagyok, – mondotta.</p>
+<p>– Somogyi Gábor a nevem, – felelte a pap. Áldja meg az Isten
+kegyelmedet!</p>
+<p>A rabok is örömükben sirva borultak Dobó köré, és csókolták
+kezét lábát a szabaditójuknak.</p>
+<p>– Ne nekem hálálkodjatok, – mondotta Dobó. Ez a kis fiu mentett
+meg benneteket.</p>
+<p>És Gergőre mutatott.</p>
+<p>A Gergő gyerek persze egész életében nem kapott annyi csókot,
+meg annyi áldást, mint ezen az egy napon. No de majd nem kap
+ezután; nem kap sok ideig.</p>
+<p>Tizenöt szekér meg egy nagy rakás fegyver esett ott zsákmányul a
+magyaroknak.</p>
+<p>Dobó, mielőtt osztakoztak volna, megkérdezte a raboktól, hogy ki
+a legrégibb fogoly? <span class="pagenum"><a name="Page_58" id=
+"Page_58">-58-</a></span></p>
+<p>A fiatal jobbágylegény fölállott a gyepről.</p>
+<p>– Mi a neved?</p>
+<p>– Kocsis Gáspár, szolgálatjára.</p>
+<p>– Hová való vagy?</p>
+<p>– Egerbe.</p>
+<p>– Hol estél rabul?</p>
+<p>– Fehérvár alatt.</p>
+<p>– Tudod-e, hogy ezeken a szekereken kiknek a a holmija van?</p>
+<p>– Egynehány hordóról, ágynemüről tudom. Szedték ezt uram
+mindenütt ezek a rablók.</p>
+<p>Dobó a törökhöz fordult:</p>
+<p>– Jumurdsák beszélj.</p>
+<p>A török vállat vont:</p>
+<p>– Szedtük, ahol Allah engedte szednünk. Ami a hitetleneké, az a
+miénk. Ahol találjuk, ott kapjuk.</p>
+<p>– Akkor, – mondotta Dobó a vitézeinek – rakjatok szét mindent.
+Fel fogom osztani közöttetek.</p>
+<p>Az egyik kocsiban egy öl mindenféle fegyver volt. Ez is
+szedett-vedett zsákmány, java része a Móré várából való. De volt
+közötte egy könnyü kis meggyszin bársony hüvelyü kard is. Dobó
+fölvette ezt a rakásból és igy szólt:</p>
+<p>– Bornemissza Gergely jer ide. Vedd ezt a kardot. A tiéd. Légy
+hű vitéze a hazának, jámbor szolgája az Istennek. Áldás és
+szerencse legyen a fegyvereden.</p>
+<p>Azzal felkötötte a kardot a gyerek derekára, és homlokon
+csókolta a kis vitézt.</p>
+<p>A kis fiu komolyan fogadta ezt a kitüntetést. Oh vannak olyan
+pillanatok, mikor a gyermeki lélek megérzi a reá jövendő idők
+fuvalmát, s az ilyen pillanatokban a gyermeknek férfilelke van.</p>
+<p>Dobó azután, ami a katonáknak nem kellett, a raboknak hagyta.
+Mindegyik rabnak jutott kocsi is, ló is. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> Mert a
+vitézeknek a kocsiba fogott sovány parasztlovak nem kellettek.</p>
+<p>Ki volt boldogabb, mint a cigány. Nagyokat ugorva táncolta körül
+a neki osztott lovat, szekeret.</p>
+<p>Azután rohant vissza a fegyver-rakáshoz. Ami rozsdás rossz
+fegyvert ott hagytak a katonák, azt kincsek gyanánt kapdosta
+magára. Török módon kendőt kötött a derekára, és úgy körültüzködte
+magát mindenféle késekkek, tőrökkel, hogy olyan volt, mint a
+sündisznó.</p>
+<p>Egy tengeri nádból font ócska török paizs is volt ottan. Azt a
+karjára öltötte. Meztelen lábaira két nagy rozsdás sarkantyut
+kötött, a fejére meg sisakot tett; de volt annyi esze, hogy alatta
+hagyta a kalapját is. Azután egy hosszu dárdát kapott fel a
+földről, és mintha tojáson járna, olyan ünnepi lépésekkel
+odalejtett a törökhöz:</p>
+<p>– Na Gyamarzsák, – mondta az orra alá piszkálva a dárdával, –
+hogy vagy te bibas terek?</p>
+<p>Hogy erre mind elnevették magukat, Dobó rászólt a cigányra:</p>
+<p>– Ne hetvenkedjél te! Hová való vagy?</p>
+<p>A cigánynak egyszerre alázatossá lettyent a dereka.</p>
+<p>– Mindenüvé csókolom kezsit, lábát, ahol muzsikáltatnak.</p>
+<p>– Értesz a puskaigazitáshoz?</p>
+<p>– Mint a madár a repiléshezs csókolom kezsit lábát.</p>
+<p>– Hát nézz el majd ezekben a napokban Szigetvárra, a Török
+Bálint úr udvarába. Ott most akad munkád bőven.</p>
+<p>A sovány kis cigányasszony könyörgött Dobónak, hogy hadd mondjon
+jövendőt.</p>
+<p>– A feleséged? – kérdezte Dobó a cigánytól. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span></p>
+<p>– Azs, – felelte a cigány, – de nem nagyon rígen: csak ma reggel
+óta.</p>
+<p>A cigányasszony odaült a tűzhöz, összekotorta a parazsat, és
+fekete apró magvakat szórt reá.</p>
+<p>– Datura stramonium, – szólt a pap, a magvakra tekintve.</p>
+<p>A parázsról kék füstoszlop szállt fel. A cigányasszony kőre ült,
+és beletartotta a füstbe az orcáját.</p>
+<p>A vitézek meg a volt rabok kiváncsian állották körül.</p>
+<p>– A kezét… – mondotta néhány perc mulva a cigányasszony
+Dobónak.</p>
+<p>Dobó odanyujtotta.</p>
+<p>A cigányasszony fölemelte az arcát az égnek. A szemefehérével
+nézett fölfelé. És remegő ajkakkal beszélt:</p>
+<p>– Vörös és fekete madarakat látok… Szállanak egymásután… Tiz…
+tizenöt… tizenhét… tizennyolc…</p>
+<p>– Ezek az éveim, – mondotta Dobó.</p>
+<p>– A tizennyolcadik madárral egy angyal repül. Leszáll hozzád és
+veled marad. Kendőt rak a homlokodra. A neve Sára.</p>
+<p>– Eszerint Sára lesz a feleségem.</p>
+<p>– A tizenkilencedik madár vörös. Sötét villámos felhőt hoz
+magával. A földön három nagy oszlop eldőlt.</p>
+<p>– Buda? Temesvár? Fehérvár? – kérdezi Dobó tünődve.</p>
+<p>– A negyedik is lángol már, te fenntartod azt, noha kezedre,
+fejedre záporként hull a tűz.</p>
+<p>– Szolnok? Eger?</p>
+<p>– A huszadik madár aranyszinü. A nap sugaraiba van öltözködve. A
+fején korona. A korona egy gyémántja öledbe hull.</p>
+<p>– Ez jót jelent. <span class="pagenum"><a name="Page_61" id=
+"Page_61">-61-</a></span></p>
+<p>– Aztán megint vörös és fekete madarak szállanak egymás után. De
+sötétség áll be… Nem látok többé semmit… Lánc-csörgést hallok… A te
+sóhajtásodat…</p>
+<p>Összerázkódott és elbocsátotta Dobónak a kezét.</p>
+<p>– Eszerint börtönben halok meg, – szólt Dobó összeborzongva.</p>
+<p>– Nincs ennek semmi értelme, – szólt kedvetlenül a pap. Mire
+való az ilyen ostobaság?</p>
+<p>A cigányasszony már ekkor a Gergely kezét fogta. Az arcát a
+füstbe tartotta, hallgatott egy percig. Azután ismét az égre
+nézett.</p>
+<p>– Galamb kisér az egész életen… Fehér galamb, csak a szárnya
+rózsás. De tűz és tűz övez folyton. Kezedből is tüzes kerekek
+indulnak… A galamb aztán maga marad és búsan keres egész
+életén…</p>
+<p>Egy percre elhallgatott. Arcát a megirtózás kigyóvonalai
+vonaglották át. Elbocsátotta a fiu kezét, és tenyereit is az ég
+felé tartva, rebegte:</p>
+<p>– Két csillag száll fel az égre. Egyik a börtönből. Másik a
+tengerparton… Ragyognak örökké…</p>
+<p>S elirtózva nézett maga elé.</p>
+<p>– Bolondság, – szólt ekkor boszusan Dobó. Öntsetek erre az
+asszonyra vizet!</p>
+<p>S elrántotta a Gergő gyereket. Vitte magával a paripák felé.</p>
+<p>– Hát evvel a rablógyilkos haramiával mit csináljak? – kiáltott
+a cigány a törökre mutatva.</p>
+<p>– Akaszd fel! – válaszolta Dobó, anélkül, hogy
+hátratekintene.</p>
+<p>És a nyeregbe vetette magát.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_62" id=
+"Page_62">-62-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XI.</h3>
+</div>
+<p>– No kutya török, – harsant fel Kocsis Gáspár, – meghalsz!</p>
+<p>– Meghalsz! – kiáltották a volt rabok az öklüket rázva.</p>
+<p>– Megdegles! – szólt a cigány is. És az egyik hámfáról leoldotta
+a kötelet.</p>
+<p>– A lábamat töretted a vassal! – kiáltotta Gáspár.</p>
+<p>– Agyonvágtad az apámat! – szólt vérbenforgó szemekkel egy
+asszony.</p>
+<p>– Elhajtottad a tehenünket, feldúltad a házunkat!</p>
+<p>S a törököt haragos arcok és öklök viharozták körül.</p>
+<p>Néhányan mindjárt le is akarták szúrni, de a rabságot szolgált
+nagyfejü paraszt elébe állott a maga kardjával, és igy szólt:</p>
+<p>– Hogyisne! Hogy mindjárt vége legyen! Tüzet kell előbb rakni a
+talpa alá!</p>
+<p>– Helyes! – kiáltották a rabok, – égessük meg az átkozottat!</p>
+<p>A boszúállás gyönyöre mindenkit hóhérrá változtatott. Az
+asszonyok tördelték a rőzsét, és tüzet gerjesztettek a fa
+alatt.</p>
+<p>– Emberek, – mondotta ekkor a pap, – ha ti most itten
+akasztással mulatoztok, megint jöhet egy kóbor török csapat, és
+megint rabul eshettek valamennyien. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_63" id="Page_63">-63-</a></span></p>
+<p>A rabok ránéztek. A pap egy csontmarkolatu török lándsát tartott
+a kezében. Folytatta.</p>
+<p>– Tudjátok, hogy ez az ember mit tett velem, a testem tetőtől
+talpig olyan, mint a főtt ráké; senkinek sincs annyi joga benne,
+mint énnekem.</p>
+<p>A rabok nem szóltak ez ellen semmit. Egynehányan szemtanui
+voltak annak az esetnek, mikor a papot forró vizzel öntözgették a
+törökök.</p>
+<p>A pap folytatta:</p>
+<p>– Hát csak menjetek a vitézekkel, ameddig lehet az ő oltalmuk
+alatt, azután meg lehetőleg szanaszéjjel a járatlan, rossz utakon.
+Isten áldjon meg, és vezessen haza mindnyájatokat.</p>
+<p>Ez utóbbi szavaknál áldásra terjesztette ki a kezét és imádkozón
+nézett fel az égbe.</p>
+<p>Emezek szájában még ott volt a rabkenyér keserü ize. Nem
+kivántak másodszor beleharapni. Abbahagyták a tűzrakást és sietve
+ugráltak fel a szekerükre, kocsijokra.</p>
+<p>A cigánynak is elment a kedve az akasztástól. Felszökött a
+kocsijára, és hátraszólt az asszonyának!</p>
+<p>– Utánam Beske!</p>
+<p>Gáspár összekötötte a maga kocsiját a Margitéval. Egy ülésen
+foglaltak helyet. Ezek talán az egész életükön át igy mennek egy
+kocsin.</p>
+<p>– Jól meggyötörje! – kiáltotta vissza a papnak.</p>
+<p>– Ne sajnálja a tüzet tőle! – szólt vissza egy asszony is.</p>
+<p>És sorra elhajtottak.</p>
+<p>A kocsis maradt utolsónak, az a kocsis, akit szakácsul
+használtak a törökök.</p>
+<p>– Addig nem megyek el, mig vissza nem adom a pofont! –
+szólott.</p>
+<p>És aszerint cselekedett.</p>
+<p>Azután a pap maga maradt a törökkel.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_64" id=
+"Page_64">-64-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XII.</h3>
+</div>
+<p>Gergely azt hitte, álmodik. Ahogy ott ment Dobó mellett a kis
+fürge török lovon, azon tünődött, hogy hogyan került ő bele ebbe a
+nagy dicsőségbe?</p>
+<p>Hol a lovat nézte, hol a szép kardot. A lovat meg-megsimogatta,
+a kardot kihuzta. Ha véletlenül törökökre bukkannak és Dobó azt
+mondja neki: Vágjad Gergő! hát az bizonyos, hogy Gergő neki vág
+most akár egy hadseregnek.</p>
+<p>Immáron alkonyodott. Az eget pikkelyes felhők boritották, s
+ahogy a nap aranyozni kezdte az eget, olyanná vált az, mintha
+pikkelyes ércből volna az egész égboltozat.</p>
+<p>Ahogy lefelé mennek a kanyargós úton, a Dobó lova egyszercsak
+megáll. A fejét fölemeli. Fuj és nyugtalanul kapálja a földet.</p>
+<p>– A lovam törököt érez, – mondja Dobó visszafordulva, – álljunk
+meg.</p>
+<p>Az induláskor két katonát bocsátott előre. Azokat várták. Meg is
+jött egynéhány perc mulva mind a kettö vágtatva.</p>
+<p>– Lenn a völgyben egy törökcsapat jön az országúton, –
+jelentette az egyik Dobónak.</p>
+<p>– Katonai rendben jönnek, – mondotta a másik.</p>
+<p>– Messze? – kérdezte Dobó.</p>
+<p>– Jó messze. Mikorra ideérnek, beletelik két óra is.
+<span class="pagenum"><a name="Page_65" id=
+"Page_65">-65-</a></span></p>
+<p>– Mennyien lehetnek?</p>
+<p>– Vannak azok kétszázan is.</p>
+<p>– Az országúton jönnek?</p>
+<p>– Az országúton.</p>
+<p>– Az a Kászon utócsapata, – felelte Dobó. – Mindegy: megtámadjuk
+őket.</p>
+<p>Az országút szélesen kigyózva megy fel a Mecsekre. Dobó kinézett
+a csapatának egy olyan helyet, ahol az út kanyarulatát egy kiálló
+szirt szegi meg. Ott jól elrejtőzködhetnek, s meglephetik a
+törököt.</p>
+<p>– Nem vagyunk kevesen? – kérdezte egy szeplős, szőke fiatal
+katona, akiről az első szempillantásra lehetett látni, hogy
+bársonyban nevelkedett.</p>
+<p>– Dehogyis Gyurka, – felelte Dobó nevetve. – Mikor ilyen
+hirtelen rájok esik az ember, nincs idejök olvasni, hogy hányan
+vagyunk. Sötét is van. Aztán ha mind le se vághatjuk őket, hát elég
+az, hogy széjjel futnak. A falukban aztán egyenkint majd elbánnak
+velök.</p>
+<p>A volt rabok akkor tüntek elő egy kanyarodásnál hosszu
+kocsisorban.</p>
+<p>Dobó hozzájuk futtatott egy katonát, és azt izente nekik, hogy
+forduljanak vissza Pécs felé; onnan menjenek keletre nyugatra, csak
+északra meg délre ne.</p>
+<p>Látni lehetett, hogyan ér hozzájuk a katona, hogyan áll meg a
+hosszu kocsisor, és hogyan fordulnak meg egyenkint, és hogyan megy
+az egész sor visszafelé.</p>
+<p>Dobó ekkor Gergelyre nézett.</p>
+<p>– Az ördögbe is, – mormogta kedvetlenül, – mit tegyek ezzel a
+gyerekkel?</p>
+<p>Aztán fenhangon szólott:</p>
+<p>– Gergő fiam, haza tudnál-e menni egymagadban?</p>
+<p>Gergőnek könnybe lábadtak a szemei. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span></p>
+<p>– Nem tudom, – felelte, az ingeujjába törölve a szemét, – talán
+hazatalálok.</p>
+<p>Mert arra gondolt, hogy le kell mondania a szép katonai
+mennyországról, amelybe ezen a napon belecsöppent.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_67" id=
+"Page_67">-67-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XIII.</h3>
+</div>
+<p>A pap meg a török magukra maradtak.</p>
+<p>A török állt a cserfánál. A pap a lándsára támaszkodva, előtte
+tiz lépésnyire. A kocsizörgés még egy darabig hallatszott, aztán az
+erdei csendesség vette őket körül.</p>
+<p>A török ekkor megszólalt:</p>
+<p>– Mielőtt megölnél, – mondotta sápadtan, hallgasd meg egy
+szavamat. A derekamon ez az öv tele van aranynyal. Az ilyen nagy
+zsákmányért megteheted azt, hogy el is temess.</p>
+<p>A pap a lándsára támaszkodva állott a török előtt. Nem szólt
+semmit.</p>
+<p>– Ha felakasztottál, – folytatta a török, áss nekem sirt itt a
+fa alatt, és tégy belé ülő helyzetben; fordits arcommal Mekka
+felé.</p>
+<p>Aztán nem beszélt többet. Várta a papot, meg a kötelet.</p>
+<p>– Jumurdsák, – szólt a pap, – hallottam tegnap, mikor azt
+mondtad, hogy az anyád magyar nő volt.</p>
+<p>– Az, felelte a török megelevenült nézéssel.</p>
+<p>– Eszerint te eredetileg magyar vagy?</p>
+<p>– Az, – felelte a török a földre forditva a tekintetét.</p>
+<p>– A törökök téged elraboltak gyermekkorodban?</p>
+<p>– Úgyvan, uram.</p>
+<p>– Honnan? <span class="pagenum"><a name="Page_68" id=
+"Page_68">-68-</a></span></p>
+<p>– Már elfelejtettem.</p>
+<p>– Hány éves voltál?</p>
+<p>– Nagyon kicsi.</p>
+<p>– Anyádra, apádra nem emlékszel?</p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>– Arra se, hogy mi volt a neved?</p>
+<p>– Arra se.</p>
+<p>– Semmiféle név nem jut eszedbe a gyermekkorodból?</p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>– Különös, hogy a beszédet nem feledted el.</p>
+<p>– A jancsár-odában sok magyar fiu volt.</p>
+<p>– Nem ismertél egy laki gyereket, Imre nevüt, Somogyi Imrét.</p>
+<p>– Ugy rémlik, mintha ismertem volna ezt a nevet.</p>
+<p>– Kerekfejü, feketeszemü kis testes fiu volt, mikor elrabolták,
+s mindössze öt esztendős. A bal mellén egy lóhere alaku anyajegy,
+mint nekem.</p>
+<p>A pap széjjelvonta a mellén az inget: lóhere alakra csoportosult
+három lencsét mutatott a válla és a mellbimbó között.</p>
+<p>– Ismerem azt a fiut, mondotta a török. Láttam elégszer ezt a
+jegyet, mikor mozsdottunk. Csakhogy most más a neve: Achmed vagy
+Kubát, valami ilyenféle török név.</p>
+<p>– Hát nem jártok együtt?</p>
+<p>– Néha igen, néha nem. Ő most Perzsiában hadakozik.</p>
+<p>A pap föl és alá járt a török előtt. Egyszercsak igy kiáltott
+rá:</p>
+<p>– Hazudsz!</p>
+<p>És élesen a szemébe nézett.</p>
+<p>A török lesütötte előtte a szemét. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span></p>
+<p>– Mindegy, – szólt a pap ismét nyugodt hangon, – én nem akarlak
+téged megölni.</p>
+<p>– Oh uram! – kiáltott a török a térdére borulva, – lehetséges
+ez!</p>
+<p>– Lehetségesnek lehetséges, de hogy okosságnak nem-e ostobaság,
+az más kérdés.</p>
+<p>– Irgalmazz, kegyelmezz meg nekem! Vedd el mindenemet, és tégy
+raboddá! Az eb nem olyan hű, mint én leszek hozzád!</p>
+<p>– Az itt a kérdés, szólt a pap, hogy te ember vagy-e vagy
+fenevad. Ha én téged elszabaditalak, mi biztosit engem arról, hogy
+megint nem ölöd és fosztogatod az én szegény nemzetemet?</p>
+<p>– Allah verjen meg engem minden ostorával, ha valaha kardot
+fogok!</p>
+<p>A pap a fejét rázta.</p>
+<p>A török folytatta:</p>
+<p>– Megesküszöm neked a legrettenetesebb esküvel, amit csak török
+mondhat.</p>
+<p>– Jumurdsák, – szólt a pap összefonva a karjait, – te itt a
+halál küszöbén térdelve diskurálsz velem, és engemet bolondnak
+nézel. Avagy azt gondolod, nem tudom én, hogy a korán a gyaúrnak
+tett esküt nem tartja komolynak?</p>
+<p>A török homlokát kiverte a verejték.</p>
+<p>– Hát mondj uram te valamit. Mondj akármit, az meg van téve.</p>
+<p>A pap az állát a kezén nyugasztva gondolkozott. Aztán igy
+szólt:</p>
+<p>– Minden török hord magával valami amuletet, ami védelmezi őt a
+harcokban, és segiti a jószerencsében.</p>
+<p>A török elsápadt.</p>
+<p>– A pénzed nem kell, – mondotta a pap, – azt az amuletet kivánom
+tőled. <span class="pagenum"><a name="Page_70" id=
+"Page_70">-70-</a></span></p>
+<p>– Nyúlj a mellesem alá, – rebegte a török, – a nyakamon lóg.</p>
+<p>Fölemelte a fejét. A pap csakugyan ott találta a kis kék
+selyemzacskóba varrt amuletet. Leszakitotta az aranyláncról, és
+zsebre tette.</p>
+<p>Azután a török háta mögé lépett és elvágta a lábán, kezén és
+karján általcsomózott kötelet.</p>
+<p>A török lerázta a két kezéről a köteleket és hirtelen
+megfordult. Szeme a tigris sárgán égő tekintetével villant rá Gábor
+papra.</p>
+<p>Azonban a pap már akkor neki tartotta hegygyel a lándsát, és
+mosolygott.</p>
+<p>– Nono Jumurdsák! Vigyázz, bele ne szúrd az orrodat!</p>
+<p>Jumurdsák dühében szinte lángot fújva hátrált a pap előtt. Aztán
+mikor már valami húsz lépésnyire elment, megfordult és igy kiáltott
+vissza:</p>
+<p>– Tudd meg ki volt a markodban ostoba gyaur. Én ama hires
+Jahja-pasa-oglu Mohamed fia vagyok. Kaphattál volna értem zsákkal
+az aranyból!</p>
+<p>A pap nem felelt. Megvető pillantást vetett rája, s a lándsát a
+kocsijára dobta.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_71" id=
+"Page_71">-71-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XIV.</h3>
+</div>
+<p>A nap épen elsülyedt az éghatáron, mikor Gábor pap kocsira ült,
+és rátért az országútra.</p>
+<p>A rabtársak kocsisorának a végét még látta, amint lefelé mentek
+Pécsnek, de azt gondolta, hogy ez csak az egyik rész, a többi
+északnak ment.</p>
+<p>Az utat jól tudta hazafelé. Nincs is más országút erre, mint ez
+az egy: Pécstől Kaposváron át Székesfehérvárra, onnan meg Budára
+viszen. De ő csak Lakig megyen rajta, a Bakics Pál kastélyáig. Itt
+egy kis keskeny kocsiúton nyugotnak fordul majd a Balaton felé. Ott
+az ő faluja egy nyirfaliget alatt. Mennyire örülnek és csudálkoznak
+majd a hivei, ha meglátják, hogy megmenekült.</p>
+<p>Leszállt és kereket kötött. Jókedvüen megveregette mind a két
+lónak a pofáját, aztán ujra felült, s neki ereszkedett a kocsival a
+lejtőnek.</p>
+<p>Hanem az országutat a Dobó csapata állta el.</p>
+<p>– Mért fordultál vissza? – kérdezte az egyik katona, miután
+megismerte, hogy a rabok közül való.</p>
+<p>A pap nem értette a kérdést.</p>
+<p>– Jön a török, – magyarázta a katona, – arra lesünk itt. Hát
+csak fordulj meg és siess Pécsnek, mint a többi.</p>
+<p>– Megállj édes papom, – szólt ekkor Dobó odalovagolva. – Melyik
+a te falud?</p>
+<p>– Kishida, – felelte a pap kedvetlenül. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span></p>
+<p>– A Balaton mellett?</p>
+<p>– Ott.</p>
+<p>– Arra kérnélek, vidd el magaddal ezt a kis fiut és mihelyest
+lehet, küldd át nekem Török Bálinthoz Szigetvárába.</p>
+<p>– Szivesen, felelte a pap.</p>
+<p>– Félek, hogy valami baja esik, – magyarázta Dobó. Mink itt
+szétriasztunk egy jókora törökcsapatot, aztán látod, valamelyik
+megütheti.</p>
+<p>A pap megforditotta a kocsiját.</p>
+<p>– Felülsz? kérdezte Gergőtől, vagy a lovon maradsz?</p>
+<p>– Majd a kocsi előtt megyek, – felelte búsan Gergő.</p>
+<p>Dobó lehajolt a lován, és megcsókolta a gyereket.</p>
+<p>– Isten áldjon meg kis katonám, – szólott, – tudom, hogy
+szeretnél részt venni a harcban, de még csizmád sincsen. Hát csak
+eredj a tisztelendő úrral, aztán egynéhány nap mulva
+találkozunk.</p>
+<p>A pap eloldotta a kerékkötőt, aztán közibe vágott a
+lovaknak.</p>
+<p>Gergő búsan poroszkálva ment hol a lovak előtt, hol a kocsi
+után.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_73" id=
+"Page_73">-73-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XV.</h3>
+</div>
+<p>Már jól beesteledett, mikor a kocsi elhaladt a pécsi vár
+mellett.</p>
+<p>Nem szállottak meg. A pap azt akarta, hogy másnap délelőtt
+otthon legyenek.</p>
+<p>Az egész Mecseket meg kellett kerülniök.</p>
+<p>Éjfél felé kisütött a hold, és világitott nekik a keskeny
+agyagos kocsiúton.</p>
+<p>Gergő most már mindenütt elől lovagolt, és mikor hidat vagy
+zökkenőt értek, megkiáltotta a papnak.</p>
+<p>Éjféltájon egy csárdaféle épület fehérlett előttük.</p>
+<p>– Nézz be, fiam, – mondotta a pap, – csárda-e vagy másféle ház?
+A lovakat itt megetetjük.</p>
+<p>Gergő belovagolt az udvarra, és egy perc mulva visszatért.</p>
+<p>– Üres ház, – mondotta, – az ajtaja is nyitva van.</p>
+<p>– Mindegy, – felelte a pap, – itt egyet pihenünk.</p>
+<p>Azzal befordult a kocsival az udvarra.</p>
+<p>Egy fehér kis lompos kutya csahitolt eléjük. Ez már az előbb is
+fogadta Gergelyt, de ezenkivül senki se jelentkezett.</p>
+<p>A pap leugrott a kocsiról, és bejárta a házat.</p>
+<p>– Hé, ki van itthon? – kiáltozta be ajtón ablakon.</p>
+<p>A ház sötét volt. Senkise felelt. Az ajtók tárva nyitva. A
+küszöbön egy széttört szekrény. Itt bizony a törökök
+garázdálkodtak. <span class="pagenum"><a name="Page_74" id=
+"Page_74">-74-</a></span></p>
+<p>– Hát biz itt magunk vagyunk, – szólt a pap visszatérve. –
+Legelsőbben is a kutat nézzük meg, mert nekem még ég a bőröm.</p>
+<p>Lebocsátotta a vödröt és vizet húzott fel, azután keresgélésbe
+fogott a kocsiján.</p>
+<p>Volt itt mindenféle: ágynemü, gabona, butor, egy egy hordó bor
+meg zsákok. Az egyik zsák puha volt. Azt kibontotta. Az volt benne,
+amit keresett: fehérnemü.</p>
+<p>Egy kendőt meglocsolt a vödörből, és derékig levetkezve
+körülborogatta magát.</p>
+<p>Gergő is leszállt. Odavezette lovát a vályuhoz, és
+megitatta.</p>
+<p>A pap azután enni adott a lovaknak, s hogy az egyik zsákban
+kenyeret tapintott, azt maguknak bontotta fel.</p>
+<p>– Éhes vagy-e kedves? – kérdezte Gergőtől.</p>
+<p>– Éhes vagyok, – felelte a gyermek.</p>
+<p>A pap kihúzta a kardját, de mielőtt megszegte volna a kenyeret,
+fölemelte az arcát az égre.</p>
+<p>– Áldott a te neved Uram, – kiáltotta meleg és hálás hangon, –
+hálát adok neked Istenem, hogy kiszabaditottál a láncokból, és
+megadtad a mi mai kenyerünket.</p>
+<p>Az ég tiszta volt és csillagos. A hold fénynyel telt fehér
+lámpagolyó gyanánt függött az égboltozat közepén, és világitott a
+vacsorához.</p>
+<p>A kut kávájára ültek és ott falatoztak. A pap olykor a kutyának
+is vetett. Gergő meg a maga lovának törte és adta a kenyere
+felét.</p>
+<p>A távolból ekkor halk dobogás hallatszott. A két evő felfigyelt.
+Szájuk megállott a mozgásban.</p>
+<p>– Lovas jön, – szólt a pap.</p>
+<p>– Egy, – felelte rá Gergely.</p>
+<p>Azzal tovább ettek. <span class="pagenum"><a name="Page_75" id=
+"Page_75">-75-</a></span></p>
+<p>A dobogás lassankint ropogássá erősödött a száraz kocsiúton.
+Egynéhány perc mulva odaérkezett maga a lovas is.</p>
+<p>Meglassitotta a lovát a csárda előtt, és beléptetett az
+udvarra.</p>
+<p>– Mubarek olszun! – kiáltotta a papnak rekedt hollóhangon.</p>
+<p>Töröknek nézte, hogy a fején ott volt a vizes kendő.</p>
+<p>– Magyar vagyok – felelte a pap fölemelkedve.</p>
+<p>Megismerte Mórét.</p>
+<p>Gergő is megismerte. Összeborzongott.</p>
+<p>– Ki van itt? – kérdezte Móré lefordulva a gőzölgő paripáról.
+Hol a gazda?</p>
+<p>– Nincs itt más, mint én meg ez a kis fiu, – felelte a pap. A
+ház gazdátlan.</p>
+<p>– Nekem ló kell, – szólt nyersen Móré. Pihent ló.</p>
+<p>– Itt bizony alig akad, – felelte a pap vállat vonva.</p>
+<p>– Nekem sietős az utam. Pénzem nincs. Ide kell adnod a te
+lovadat.</p>
+<p>Egy pillantással végig mustrálta a két lovat, – a harmadik a
+Gergelyé az árnyékban legelt és kicsi lévén, hitványnak látszott, –
+aztán feleletet se várva, eloldotta a rudast a kocsitól.</p>
+<p>– Hohó, – szólalt fel a pap, – legalább azt mondd meg: mért
+futsz?</p>
+<p>Móré szemei dülyedtek voltak az izgalomtól. Nem felelt.
+Rávetette magát a paraszt lóra, és a maga még rosszabb lovát ott
+hagyva, tovaszáguldott.</p>
+<p>– No, – mondotta a pap, – ez ugyan rövidesen csinál
+lóvásárt.</p>
+<p>Ahogy megmozdult, észrevette, hogy valami kicsuszott a zsebéből.
+Fölvette és megbámulta. Aztán hogy rátapintott, eszébe jutott, hogy
+a török talizmánja az. <span class="pagenum"><a name="Page_76" id=
+"Page_76">-76-</a></span></p>
+<p>A kis zöld-selyem zacskóban valami keménykedett. Fölhasitotta a
+kardjával, hát egy gyűrű esett ki belőle.</p>
+<p>A gyűrű köve szokatlanul nagy négyszögletes fekete kő, vagy
+sötét gránát vagy obszidián, nem lehetett meghatározni a
+holdvilágnál, de azt tisztán lehetett látni, hogy halványsárga
+topázból egy hold van rajta meg körülötte öt apró
+gyémánt-csillag.</p>
+<p>A zacskó belsejében is tündöklött valami: ezüstfonalakból varrt
+török irás.</p>
+<p>A pap tudott törökül, de a török irásjegyeket nem értette.</p>
+<p>Ránézett Gergőre. A kis fiu a fehér ruhás zsákra dőlten aludt
+édesen.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_77" id=
+"Page_77">-77-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XVI.</h3>
+</div>
+<p>Milyen tisztán, milyen pompásan süt a nap az égből. Pedig a
+Balaton körül nem láthat egyebet, mint szenes háztetőket, szanaszét
+heverő holtakat, letiport vetéseket.</p>
+<p>Oh ha a nap az Isten arca volna, sugarak helyett könny hullana a
+földre.</p>
+<p>A pap előre tudta, hogy az ő faluja is meg van dúlva, mégis
+ahogy fölértek a dombra, s a kerti fák lombjain túl előmeredt a
+kormos tetőtlen torony, kicsordult a könny a szeméből.</p>
+<p>Korom és düledék volt az egész falu. Sehol egy ép tető, sehol
+egy ép kapu. Az udvarokon bútortöredékek, hordódongák,
+liszthulladék, holt emberek és holt állatok.</p>
+<p>És sehol egy élő ember, csak egy pár gazdátlan kutya, és
+egynéhány baromfi, amely el tudott menekülni a rablók keze
+elől.</p>
+<p>A pap leszállt a kocsijáról, és levette a kalapját.</p>
+<p>– Vedd le te is a kalapodat fiam, – mondotta Gergelynek. A
+halottak faluja ez, nem az elevenekké.</p>
+<p>Leszállt a kocsiról, és a lovakat vezetve mentek tovább.</p>
+<p>Egy nagy haju ősz paraszt égbe néző arccal keresztben feküdt az
+úton. Holt kezében még mindig tartotta a vasvillát.</p>
+<p>– A biró, – mondotta a pap. Szegény András bácsi! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span></p>
+<p>Megfogta a halott karját és elvonszolta az útból, hogy a lovak
+elmehessenek mellette.</p>
+<p>Egy másik fiatal paraszt derékban megtörve lógatta holt fejét a
+keritésen le az utcára. Mintha nézné a vért, amely a fejéből a
+földre csurgott.</p>
+<p>A disznója ott legelt mögötte az ágytollal ellepett udvaron. Azt
+nem bántja a török, mert nem eszik disznóhust.</p>
+<p>És egy kis meztelen csecsemő gyerek is ott hevert a közelében a
+kapu mellett. A mellecskéjén iszonyu seb.</p>
+<p>A pap fogta a lova kantárát és vezette. Nem nézett már se
+jobbra, se balra, csak az utat nézte, amelynek a pora sárgállott a
+napfényben.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Végre a paplakhoz értek.</p>
+<p>Ennek sincs teteje. A megszenesedett fekete ollófák nagy
+<i>A</i>-betüket alkotva meredeztek a tető araszos hamuján, s az
+utcai ablak fölött fekete volt a fal a láng nyomaitól.</p>
+<p>Akkor gyujtották fel ezt a házat, mikor őt forró vizzel
+öntözték, hogy adja elő a templom kincseit.</p>
+<p>A pad még ott van az udvar közepén. Körülötte a nagy diófaláda
+töredékei, könyvek, lisztöntelék, üvegek, elgázolt szobai virágok,
+széklábak, edénycserepek. S a lábatörött asztal mellett egy
+feketeruhás öregasszony, aki hanyatt fekszik a két kezét hosszan
+szét nyujtva. S fekete vértócsa van alatta s körülötte.</p>
+<p>Az a papnak az édesanyja.</p>
+<p>– Itthon vagyunk, – mondotta a pap, Gergelyre forditva
+könnyekben ázó orcáját.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_79" id=
+"Page_79">-79-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XVII.</h3>
+</div>
+<p>Temettek két napon át szünet nélkül. A pap levette a kocsija
+oldalát, és három négy halottat vitt egy-egy fordulóval ki a
+temetőbe.</p>
+<p>Gergő mindig a kocsi előtt ment. Az oldalán a kard, amit Dobótól
+kapott, kezében a temetői kereszt. A pap hol énekelve hol imádkozva
+vezette a lovakat. Neki is ott volt a kard az oldalán.</p>
+<p>Odakünn betakarta a halottakat gyékénynyel, hogy a ragadozó
+madarak ne férhessenek hozzájok, s meg-meg visszatért.</p>
+<p>Harmadnap délelőtt aztán egy asszony meg egy gyermek jelent meg
+a faluban. Ezek a Balaton nádasában bujdostak. Este meg két férfi
+jött haza.</p>
+<p>Ezek ásták aztán meg a sirokat, és velök ásott a pap is.</p>
+<p>Csak mikor a halottakat eltakaritották, akkor kezdett a pap
+ahhoz, hogy a hajlékát ahogyan lehet rendezze.</p>
+<p>A házban három szoba volt, de mind beszakadt az égésben.</p>
+<p>Az utcai szobát tetőzte be először a pap deszkával, hogy az eső
+ellen védve legyenek. Aztán egy szekrényt igazitott össze, és
+Gergelylyel hordatta bele az udvaron heverő könyveket.</p>
+<p>Gergelynek a sok szomoru munka után tetszett ez a foglalkozás.
+Egyik-másik könyvet meg is forgatta, hogy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> képesek-e?
+Valami öt képes volt közte. Az egyikben mindenféle bogár volt, a
+másik meg tele volt virágrajzzal. Mindössze tán harminc
+pergamenkötésü könyv volt az egész.</p>
+<p>Az asszony ezalatt a konyhát is rendbe szedte, és főzött.
+Cukorborsót főzött hús nélkül meg tojásos rántott levest.</p>
+<p>Két tál étel egy egész falunak.</p>
+<p>Ebéd után a pap kissé fölépült az ő bágyadt szomoruságából.</p>
+<p>Kivezette Gergelyt a kertbe, ahol egy kis kápolnaszerü méhes
+állott. Ennek az ajtaját is felszakitották a törökök, de mert nem
+láttak benne egyebet, mint egy lócát meg egy bakasztalt s holmi
+üvegeket, nem is romboltak benne semmit.</p>
+<p>– Fogj egy legyet, – mondotta a pap Gergelynek.</p>
+<p>Leült a lócára és a szögletfelé fordulva kiáltott:</p>
+<p>– Lucifer!</p>
+<p>Egy ökölnyi nagyságu kecske-béka ugrált elő a szögletből.
+Meg-megállt és nézett hol a papra, hol a gyerekre.</p>
+<p>A pap letette a tenyerét a földre. A béka beleugrott, és nézett
+a papra, mintha szólani akarna.</p>
+<p>– Kedves kis békám, – mondotta a pap, – megéheztél ugy-e mióta
+nem láttál?</p>
+<p>Azzal elvette a legyet Gergőtől, és a béka elé tartotta. A béka
+bekapta jóizüen.</p>
+<p>Gergely idegenül nézte ezt a barátkozást. Ő bizony a békákat nem
+vette a tenyerére soha, inkább agyonverte, ha talált.</p>
+<p>Mikor a pap jóllakatta a békát, egy rézcsövet vett elő az
+ablakfülkéből. Alul-felül megtörülte gondosan, s a béka lábait egy
+kis tükör fölé kötve, vizet csöppentett az uszóhártyájára. Aztán
+nézte sokáig, figyelmesen. <span class="pagenum"><a name="Page_81"
+id="Page_81">-81-</a></span></p>
+<p>– Gergely fiam, – szólt hátra egyszer – gyere nézd te is.</p>
+<p>Gergely bele nézett a csőbe.</p>
+<p>– No mit látsz? – kérdezte a pap.</p>
+<p>– Vörös folyóvizet. Folyik egyre folyik.</p>
+<p>– Tudod-e mi az?</p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>– Az az élet folyója fiam. A vér. Bennünk is igy folyik, igy
+csörgedez. A béka meg az ember. Mi a különbség? A vér csak vér,
+akár emberben van akár békában. De a béka boldogabb, mint az ember.
+Nincs országa, nincsenek kincsei. Minden közös a természetben. Az
+ember is boldogan élhetne, ha nem volna semmije se.</p>
+<p>Gergely csak nézte a békát. A beszédet nem értette.</p>
+<p>Ekkor egy asszony lépett be az ajtón. A kötényében hozott egy
+holt gyermeket, – olyan egy éves formát. Az arca vörös volt a
+sirástól.</p>
+<p>– A Jánoskám, – mondotta sirásnak eredve.</p>
+<p>– Eltemetjük, – felelte a pap, és fogta a kalapját.</p>
+<p>Gergely is fölvette a keresztet, és megindult előttük.</p>
+<p>– Elrejtettem őt, – beszélte sirva az asszony, – elrejtettem
+ijedtemben a gabonaverembe. Aztán én is elfutottam. Éjjel vissza
+akartam jönni, de akkor egy másik pogánycsapattal találkoztunk. Az
+egész nádast felverték. Isten tudja, kiket vittek el, kiket öltek
+meg. Mikorra visszajöhettem, az én Jánoskámat igy találtam. Oh
+Isten, Isten! Mért vetted el tőlem?</p>
+<p>– Ne kérdezd az Istent, – felelte a pap a földet ásva. Az isten
+tudja mit csinál, te pedig nem tudod.</p>
+<p>– De hát mért született, ha igy kellett meghalnia!</p>
+<p>– Nem tudjuk: mért születünk; és nem tudjuk: mért halunk meg, –
+szólt a pap tovább ásva. Ne szólj többet az Istenről. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span></p>
+<p>Az anya leoldotta a kötényét, és azzal együtt tette a gyermeket
+a földbe.</p>
+<p>– Még ne! – szólt fuldokolva a papnak.</p>
+<p>Füvet és virágot szaggatott. Ezt szórta a gyermeke fölé,
+miközben folyton jajgatott:</p>
+<p>– Oh, hogy a földnek kell tégedet adnom! Nem ölelsz meg többet
+kicsi kis kezeddel! Nem mondod nekem többet ezt a szót: anyákám? Oh
+hogy azok a piros rózsák elhervadtak gyönge kis arcodon! Oh hogy
+azt a szép szöszke hajadat meg nem simogathatom többé!</p>
+<p>És a paphoz fordulva mondotta:</p>
+<p>– Milyen szép szeme volt! Úgy-e milyen szép barna szeme volt!
+Hogy tudott vele nézni, milyen kedvesen! Oh drága lelkem, nem nézel
+rám többé, sohasem!</p>
+<p>A pap eközben behányta a földet a sirba, és meghalmozta,
+körülveregette az ásóval. Aztán egy ágat tört a temető szélén levő
+bokorból, egy keresztalaku ágat. Letüzte fejtől a halmocskára.</p>
+<p>– Oh hogy az Isten elvett téged tőlem! – sirta az asszony a
+halmocskát átölelve.</p>
+<p>És az arcát rányomta a puha földre.</p>
+<p>– Az Isten elvette, az Isten vissza fogja adni, – felelte a pap
+az ásót és kapát a vállára vetve.</p>
+<p>És folytatta:</p>
+<p>– Némelyek előre mennek, és várják azokat, akiknek dolguk van
+még a földön. Néha a gyermek megy előre, néha a szülő, de a Teremtő
+ugy osztotta be, hogy aki a csillagok fölé kerül, legyen aki várja
+őt ottan.</p>
+<p>Az asszony csöndesen sirdogálva ment a pap után, s hogy a pap
+elhallgatott, újra felzokogott:</p>
+<p>– Milyen szép szeme volt! Úgy-e tisztelendő úr, milyen szép
+szeme volt!</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_83" id=
+"Page_83">-83-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XVIII.</h3>
+</div>
+<p>Másnap lóra ültek és megindultak le délnek, Szigetvárába.</p>
+<p>Felhőtlen meleg nap volt. A feldúlt falukban mindenütt temettek
+és tetőztek. Némelyik faluban csak egy-két ember lézengett, mint az
+övékben. Az ilyen faluk népét részint elhajtották a törökök,
+részint megölték.</p>
+<p>Mikor elérték a szigetvári nádast, a pap azt mondta
+Gergelynek:</p>
+<p>– Az úr itthon van.</p>
+<p>– Itthon? kérdezte csodálkozva a gyerek. Honnan tudja?</p>
+<p>– Nem látod a zászlót?</p>
+<p>– Ott a tornyon?</p>
+<p>– Ott.</p>
+<p>– Vörös és kék.</p>
+<p>– Az úr szinei. Ez mutatja, hogy az úr itthon van.</p>
+<p>A náderdőbe értek, és egymás mellett lovagoltak.</p>
+<p>A pap ismét megszólalt:</p>
+<p>– Te fiú, nem gondolod-e, hogy Dobó meghalt?</p>
+<p>– A harcban?</p>
+<p>– Ott.</p>
+<p>Gergely nem gondolta. Dobó őszerinte legyőzhetetlen volt. Ha
+egymaga vág is neki a török hadnak, Gergely ezt természetesnek
+találja. <span class="pagenum"><a name="Page_84" id=
+"Page_84">-84-</a></span></p>
+<div class="figcenter" style="width: 576px;"><a href=
+"images/i001hq.jpg"><img src="images/i001.jpg" alt="Szigetvár."
+title="Szigetvár." /></a>
+<p class="caption">Szigetvár.</p>
+<p class="caption">(Körülbelől Török Bálint idejéből való kép.)</p>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_85" id=
+"Page_85">-85-</a></span></p>
+<p>– Ebben az esetben, – szólt a pap, – én szivesen fogadlak
+fiamnak.</p>
+<p>Azzal ráugratott az első fahidra, amely a vizen át a várba
+nyúlik. Átmentek az újvároson, aztán megint egy rövid fahidat
+értek. A fahid az óvárosba nyúlott, amelyben csak imitt-amott
+látszott egy ember. A kettős tornyú templom előtt három gyümölcsös
+kofa üldögélt, s mind a három cseresnyét árult. A templom ajtaját
+vasalták.</p>
+<p>Itt mindjárt megint egy hid következett, de már ez hosszú és
+széles hid volt, s a viz is alatta mély.</p>
+<p>– Most érünk a várba, – mondotta a pap. De ideje is.</p>
+<p>És gondosan körültörölte az arcát a zsebkendőjével.</p>
+<p>A vár nyitva volt. A tágas udvaron egy veszettül nyargaló
+páncélos embert pillantottak meg, azután egy másodikat, amint
+emezzel szembe vágtatott.</p>
+<p>A két páncél egyforma alkotásu, a két ló szügyén is egyforma
+vért. Csak a két sisak különbözött: az egyik sima volt és gömbölyü,
+a másik tetején egy medvefej csillogott.</p>
+<p>– Az az úr, – mondotta a pap, – az a medvefejes.</p>
+<p>A két lovas karddal ment egymásnak, s hogy összeroppantak, a két
+ló egymásnak ágaskodott, a két páncélos meg úgy rácsattogott
+egymásra, hogy a kard szikrát hányt.</p>
+<p>– Buzogányt! – kiáltotta a medvefejes, amint a lovak eltágultak
+egymástól.</p>
+<p>Az arcát nem lehetett látni sem az egyiknek, sem a másiknak.</p>
+<p>Az ajtóból a kiáltásra egy apród futott elő, és két egyforma
+rézfejü buzogányt és két durva vaspajzsot nyujtott fel a
+hadakozóknak. <span class="pagenum"><a name="Page_86" id=
+"Page_86">-86-</a></span></p>
+<p>Azok újra egyet kanyarodtak a lovukkal, és az udvar közepén
+egymásnak rontottak.</p>
+<p>A sima sisakos sújtott először.</p>
+<p>A medvefejes a feje fölé kapta a pajzsot. Akkorát kondult az,
+mint a repedt harang.</p>
+<p>Ugyanebben a pillanatban úgy vágta halántékon a medvefejes az
+ellenfelét, hogy a sisak behorpadt.</p>
+<p>Erre a simasisakos visszarántotta a lovát, és eldobta
+fegyvereit.</p>
+<p>A medvefejes ledobta a sisakját és nevetett.</p>
+<p>Telt arcu barna férfi volt. Hosszu tömött fekete bajusza mind a
+két arcához hozzá volt lapulva a sisak nyomásától, s a bajusz egyik
+szárnya felért a szemöldökéig, a másik lelógott a nyakáig.</p>
+<p>– Bálint úr, – mondotta a pap a fiúnak tisztelettel, – ha
+idenéz, vedd le a kalapodat.</p>
+<p>Azonban Török Bálint nem vette őket észre.</p>
+<p>Az ellenfelét nézte, akinek a fejéről a szolgák levonszolták a
+sisakot.</p>
+<p>A lovas amint nagynehezen leráncigálták a fejéről a sisakot,
+legelőször is három fogát pökte ki az udvar kavicsos porondjára,
+aztán törökül káromkodott.</p>
+<p>A kapu alól valami nyolc török rab jött elő és segitett neki a
+páncélból való kibontakozásban.</p>
+<p>Hát az is csak olyan török rab volt, mint emezek.</p>
+<p>– No melyiteknek van még kedve a mérkőzésre, – szólt a lovát
+ugratva Török Bálint. – Aki legyőz, az szabadságot kap.</p>
+<p>– Én, – szólt egy izmos ritkaszakállu török. – Ma talán
+szerencsésebb leszek.</p>
+<p>A többiek segitségével magára öltötte a nehéz vasruhát. Egy
+másik sisakot adtak a fejére, és másik lábvértet a lábára; mert a
+lába nagy volt ennek a töröknek. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_87" id="Page_87">-87-</a></span></p>
+<p>Azután emelőrudakkal segitették fel a lóra, és nehéz nagy
+pallost adtak a kezébe.</p>
+<p>– Bolond vagy te Ahmed, – kiáltott Török Bálint, – a pallos nem
+páncélhoz való szerszám.</p>
+<p>– Már én csak igy szoktam, – felelte a török. – Harcban is ez az
+én fegyverem.</p>
+<p>Törökül beszéltek.</p>
+<p>Bálint úr visszacsatolta a sisakot a fejére, s a pallossal
+malmozva nyargalt az udvar körül.</p>
+<p>– Rajta! – kiáltotta aztán a középnek rohanva.</p>
+<p>A török felágaskodott a nyeregben, és a pallost két kézre fogva,
+nyargalt Bálint úr ellenében.</p>
+<p>Azonban ez is értette ezt a mesterséget. Amint összeértek, ő is
+fölegyenesedett, és a pajzsával fogta fel a török iszonyú
+vágását.</p>
+<p>Ugyanabban a pillanatban megkapta a török karját, és lerántotta
+a lováról.</p>
+<p>A török féloldalt zuhant a porondra, aztán arcra csuklott.</p>
+<p>– Elég volt, – szólt Török Bálint a sisakrostélyt felcsapva.
+Holnap ha itthon leszek, megint mérkőzhettek velem.</p>
+<p>– Ez nem igazság! – kiáltott a török, amint kimarjult kézzel
+fölemelkedett.</p>
+<p>– Mért ne volna igazság? – kérdezte Bálint úr.</p>
+<p>– Nem illő lovagtól, hogy kézzel rántsa le az ellenfelét.</p>
+<p>– Hiszen te nem vagy lovag, ebatta pogánya. Majd bizony tőletek
+tanulok én lovagságot! Közönséges rablók.</p>
+<p>A török duzzogva hallgatott.</p>
+<p>– Csak nem tartjátok tán lovagi mérkőzésnek, hogy én veletek
+kiállok, – folytatta kiabálva Török Bálint. – Nézze meg az ember a
+sok rongyosát! <span class="pagenum"><a name="Page_88" id=
+"Page_88">-88-</a></span></p>
+<p>– Uram! – kiáltott egy keszegsovány szürkeszakállu rab. – Ma
+megint mérkőznék veled!</p>
+<p>Az udvaron állók fölkacagtak.</p>
+<p>Török Bálint is nevetett:</p>
+<p>– Persze, most azt hiszed, elfáradtam. No de mindegy.</p>
+<p>Azzal újra a fejébe nyomta a sisakot, amelyet az imént már az
+ölébe szedett volt.</p>
+<p>– Hányadszor verekszel velem, Papagáj?</p>
+<p>– Tizenhetedszer, – felelte siralmasan a papagájorru török
+rab.</p>
+<p>Török Bálint leemelte a sisakját és eldobta.</p>
+<p>– No, azt mondja, ennyit leteszek az erőmből. Ha összetöröd az
+orromat, legalább örülhetsz.</p>
+<p>Szembetünő volt köztük az erőkülönbség: Bálint úr jól megtermett
+javakorában levő ember; csupa izom és mozgékonyság. A török
+körülbelül ötven éves, izomtalan, görbe hátú ember.</p>
+<p>Kópjával csaptak össze. Bálint úr mindjárt az első
+összecsapásnál úgy kivetette a nyeregből, hogy a török bukfencet
+vetett a levegőben.</p>
+<p>Ahogy lezuhant, a por fellegként csapódott szét körülötte.</p>
+<p>A szolgák, apródok és rabok egyaránt kacagtak.</p>
+<p>Bálint úr lehajigálta magáról a pajzsot és keztyüt, s leugrott a
+lóról, hogy az apródok a többi vastól is megszabaditsák.</p>
+<p>Papagáj ezalatt feltápászkodott.</p>
+<p>– Uram! – sirta Török Bálint felé forditva véres orcáját, –
+bocsáss engem haza! Özvegyem árvám két éve vár otthon!</p>
+<p>– Mért nem maradtál otthon magad is pogány! – felelt haraggal
+Török Bálint. <span class="pagenum"><a name="Page_89" id=
+"Page_89">-89-</a></span></p>
+<p>Mindig felbőszült, ha a rabok kegyelemért könyörögtek.</p>
+<p>– Uram, kiáltott a rab a kezét tördelve, essék meg rajtam a
+szived! Szép kis feketeszemü fiam van! Nem láttam két
+esztendeje!</p>
+<p>És térden csuszott Bálint úr elé. Leborult a lábánál a
+porba.</p>
+<p>Bálint úr az orcáját egy kendőben törülgetve felelte:</p>
+<p>– Bár minden gaz török itt volna láncon, a császártokkal együtt,
+rablógyilkos zsiványok!</p>
+<p>Azzal odább lépett.</p>
+<p>A török port markolt föl a földről és azt utána dobva,
+üvöltötte:</p>
+<p>– Hát verjen meg Alláh, te rothadt szivü gyaur! Bilincsben
+őszülj meg! Özvegyed árvád legyen mielőtt meghalnál! Tanitson meg
+Alláh háromszor úgy sirni, mint én sirok, mielőtt a pokolra löknék
+a lelkedet!</p>
+<p>S hogy igy átkozódott, a könny ömlött a szeméből, és vérré válva
+csurgott le zuzódott orcáján.</p>
+<p>A szolgák elhurcolták a dühtől tajtékzó pogányt, és a kúthoz
+vitték, ahol irgalmatlanul megmosták.</p>
+<p>Török Bálint hozzá volt szokva az ilyen jelenetekhez.
+Boszantotta; de sem a szép szó, sem az átkozódás nem oldott az ő
+várában láncot.</p>
+<p>Elvégre is minden rab, minden időben és minden helyen
+szabadságért sir, csakhogy az egyik hangosabban, mint a másik.
+Gyerekkora óta élt ilyen rabkönyörgések közt Török Bálint, és hát
+abban az időben a rabokat a belső gazdaság értékei közé
+számitották. Kit pénzen váltottak ki, kit cserébe magyar
+foglyokért. Hát hogyan is lehessen azt gondolni, hogy egy
+ellenséges rabot csak úgy Isten nevében elereszszenek.</p>
+<p>Tartotta a hátát karját, hogy az apródok lekeféljék,
+<span class="pagenum"><a name="Page_90" id=
+"Page_90">-90-</a></span> aztán a bajszát boszús pirossággal
+sodorgatva, a paphoz lépegetett.</p>
+<p>– Kedves papom, az Isten hozott! – mondotta a kezét nyujtva. –
+Hallottam, micsoda forrázáson estél keresztül. Sebaj páterkám,
+legalább új bőröd lesz!</p>
+<p>– Nagyságos uram, – felelte a pap a kezében tartva a süvegét, –
+az én bőröm az a legkisebb baj. Nagyobb baj az, hogy elvitték,
+megölték az egész eklézsiámat. Szegény anyámat is megölték.</p>
+<p>– Hogy a kutya egye meg! – duhogta Török Bálint visszafordulva.
+Az egyik átkoz, hogy nem eresztem el, a másik meg oktat, hogy mi a
+lovagiasság.</p>
+<p>A pap hallgatott.</p>
+<p>– Kiállok vele pallossal, – folytatta a paphoz fordulva, – nekem
+jön, mint valami hóhér. Ez neki lovagi játék. Hanem mikor én
+lerántom, akkor még neki áll feljebb.</p>
+<p>Boszúsan húzott egyet a nadrágja szíjján, s vörös volt, mint az
+a medve, amely cimerként ágaskodott a bejárat fölött.</p>
+<p>Aztán a fiura nézett.</p>
+<p>– Hát ez az? – kérdezte csodálkozva.</p>
+<p>– Szállj le hamar, – mondotta a pap, – és vedd le a
+süvegedet.</p>
+<p>A kis mezitlábos kardos gyerek áttette a nyergen a lábát, és
+lecsúszott a lóról: megállott Török Bálint előtt.</p>
+<p>– Ezt a lovat te szerezted? – kérdezte Török Bálint.</p>
+<p>– Én, – felelte büszkén a gyerek.</p>
+<p>Török Bálint kézen fogta a gyereket, és olyan sebesen vitte a
+feleségéhez, hogy Gábor pap alig birta őket követni.</p>
+<p>Az asszony a belső vár kertjében volt. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span></p>
+<p>Befőtteket kötözött a cselédeivel egy malomkőasztalon. Egy szőke
+pap is dolgozott velök, a várnak a plébánosa. Közelükben meg egy öt
+éves és egy három éves fiucska játszadozott.</p>
+<p>– Kata lelkem, nézzed csak! – kiáltott Török Bálint nevetve, – a
+Dobó apródja!</p>
+<p>Gergő itt már tudta, hogy kezet kell csókolnia.</p>
+<p>A kékszemü kis svábasszony eléje guggolt, úgy nézte mosolygó
+csodálkozással, aztán megcsókolta az orcáját.</p>
+<p>– Ez? – kérdezte a plébános felfúva az orcáját, – hiszen ez még
+szopik!</p>
+<p>– Szopik ám, törökvért, – felelte a vár ura.</p>
+<p>– Éhes vagy-e kis katonám? – kérdezte az asszony.</p>
+<p>– Éhes vagyok, – felelte Gergő, – de előbb Dobó úrhoz szeretnék
+menni.</p>
+<p>– Tyhü fiam, az nem lehet, – szólt Bálint elkomolyodva. Az urad
+sebben fekszik…</p>
+<p>S Gábor paphoz fordulva magyarázta:</p>
+<p>– Még nem tudod? Neki ment ötvened magával kétszáz töröknek,
+aztán ahogy harcoltak, egy török úgy belevágta a dárdáját a
+combjába, hogy a nyeregfájában állott meg</p>
+<p>– A dárda?</p>
+<p>– Az. Bele is törött.</p>
+<p>– Én húztam ki! – jegyezte meg a plébános méltóságosan.</p>
+<p>– Te hát, – szólt Török Bálint, – hanem úgy húztad, mint a répát
+szokás.</p>
+<p>– Furcsa, – felelte a pap egy zsineget bogozva, – a húzás csak
+húzás, akármicsoda húzás.</p>
+<p>– És nem esett le? – kérdezte Gábor pap.</p>
+<p>– Fenét esett, – folytatta Bálint ur. Levágta a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> törököt,
+és hazavágtatott azonmód, amint a nyereghez volt szegezve a
+lába.</p>
+<p>Gergő sápadtan hallgatta ezt. Bánta, hogy ő ott nem volt Dobó
+mellett. Ő levágta volna azt a törököt.</p>
+<p>– Eredj – mondta a plébános, – játszszál az urfiakkal.</p>
+<p>A két kis feketehaju gyerek, már akkor ott bámulta Gergőt, a
+Kata asszony szoknyája mellé huzódva.</p>
+<p>– No mit féltek, mondotta az anyjuk. Magyar gyerek ez. Szeret
+benneteket.</p>
+<p>Aztán Gergelynek szólott:</p>
+<p>– Ez a nagyobbik a Jancsi, a kisebbik meg a Feri.</p>
+<p>– Jőjjenek, – szólt Gergő, – megmutatom a kardomat.</p>
+<p>És ezzel a három fiu tüstént összebarátkozott.</p>
+<p>– Hát te papom, – szólt Török Bálint a padra leülve, – mi az
+istennyilát csinálsz most már eklézsia nélkül?</p>
+<p>– Hát, – felelte Gábor pap búsan, – azért csak megélek ottan, ha
+egyébképen nem, mint a remeték szoktak.</p>
+<p>Török Bálint gondolkozva pödörgette a bajuszát, aztán igy
+szólt:</p>
+<p>– Tudsz te törökül?</p>
+<p>– Tudok.</p>
+<p>– Németül is?</p>
+<p>– Két évig diákoskodtam a német földön.</p>
+<p>– Szóval te értesz mindenhez. Hát tudod mit papom: Szedd össze a
+sátorfádat és gyere ide Szigetre. Azaz ne Szigetre, hanem
+Somogyvárra, mert egynehány nap mulva oda költözünk. Hát ott légy.
+A feleségemnek van pápista papja, mért ne legyen nekem kálomista
+papom. Aztán hát egy-két év mulva megnőnek a gyerekek, rád biznám,
+hogy tanitsad őket. <span class="pagenum"><a name="Page_93" id=
+"Page_93">-93-</a></span></p>
+<p>– Nagyságos uram, – szólt a plébános a befőtteket hirtelen
+otthagyva, – hát én?</p>
+<p>– Hát te is tanitod: te tanitod őket latinul, ez meg tanitja
+őket törökül. Elhidd jó pásztorom, hogy a török nyelv épp olyan
+szükséges az üdvösségre, mint a latin.</p>
+<p>Aztán a fiaira nézett, akik Gergelylyel az almafa körül
+kergetőztek. Pirosak voltak mind a hárman, és nevettek.</p>
+<p>– Elveszem ezt a gyereket Dobótól, – szólt Török Bálint,
+Gergelyre tekintve. – Meglehet, hogy ez beválik harmadik
+nevelőnek.</p>
+<p>– Dehiszen ez gyerek, – szólt a plébános.</p>
+<p>– Elhigyjétek, hogy a gyereket a gyerekpajtások nevelik –
+felelte elgondolkozva Török Bálint, – és nem a szülők, sem a
+profeszorok.</p>
+<p class="center">Vége az első résznek.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_94" id=
+"Page_94">-94-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95"><br />
+-95-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><span class="smaller">MÁSODIK RÉSZ.</span><br />
+ODA BUDA!</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_96" id=
+"Page_96">-96-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97"><br />
+-97-</a></span></p>
+<p>János király meghalt. A fia csecsemő. A nemzetnek nincsen
+vezére. Az ország hasonlitott most azokhoz a cimerekhez, amelyekben
+egymásra mérgesen ágaskodó griffek nyulnak a köztük lebegő
+koronáért.</p>
+<p>A nemzet gondolkozása meg volt zavarodva. Senki se tudta, hogy a
+pogány török uralmától féljen-e jobban, vagy pedig a keresztény
+osztrák uralmától.</p>
+<p>Az osztrák császár ráküldte Budára az ő vén totya generálisát:
+Roggendorfot. A török császár maga indult meg, hogy feltűzze a
+félholdas zászlót a magyar királyi palotára.</p>
+<p>Vala pedig akkor az idő az 1541-ik esztendőben.</p>
+<div class="chapter">
+<h3>I.</h3>
+</div>
+<p>A Mecsek országútján egy augusztusi holdfényes éjjelen két lovas
+vágtatott fel a hegynek. Az egyik egy beretvált arcu fekete
+köpenyeges sovány ember, bizonyosan pap. A másik egy alig tizenhat
+éves hosszuhaju úri fiu.</p>
+<p>Mögöttük egy lovas szolga kocogott az úton. Ez nyereg helyett
+két tömött zsákon ült. Mind a két zsák olyan volt a holdvilágnál,
+mintha lisztet vinne. Ezeken kivül a hátán is volt egy nagy
+bőrturba, vagy amint ma mondjuk: tarisznya. A turba meg volt tömve
+s három nyélszerü valami állott ki belőle. Az egyik, hogy
+megvillant olykor, láthatóképen puska volt. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span></p>
+<p>Egy vén odvas vadkörtefa sötétlett az út mellett. Ott ugrottak
+be az útról a lovukkal.</p>
+<p>– Hát ez az? – kérdezte a pap a fát végignézve.</p>
+<p>– Ez, – felelte a fiatal ember. Gyerekkoromban bagoly fészkelt
+benne, azóta az odunak is meg kellet tágulnia: ha több nem, egy
+ember elfér benne.</p>
+<p>A ló hátáról mindjárt felcsimbeszkedett a vadkörtefára és egy
+ugrással ott volt a vastag, vén törzsökön.</p>
+<p>Beleturkált a kardjával a pudvás faderékba, de hogy nem röpült
+ki belőle semmi, beleereszkedett.</p>
+<p>– Ketten is beleférünk! – kiáltotta vigan.</p>
+<p>Azzal ujra kimászott és leugrott a gyepre.</p>
+<p>– Hát akkor dolgozzunk – szólt a pap.</p>
+<p>És ledobta magáról köpönyegét.</p>
+<p>Gábor pap volt, a diák meg Bornemissza Gergely. Azóta, hogy nem
+láttuk őket, nyolc esztendő telt el. A pap nem sokat változott.
+Mindössze a szemöldöke nőtt ki. A szakálát, bajuszát bizonyosan a
+forróviz nyomai miatt beretválta. Éshát egy kicsit
+megsoványodott.</p>
+<p>Annál erősebben változott a fiu. A nyolc év csaknem férfivá
+tette. De csak a termetben. Az arca az a határozatlan se szép se
+csunya valami, amilyen a tizenöt esztendős fiuké szokott lenni.
+Csak az arca szine maradt meg, az a pirosas barna gyönge szin. A
+vállig érő hullámos haj az akkori idők gyermekdivatja volt.</p>
+<p>A szolga két ásót vett elő a tarisznyából. Az egyik ásót a pap
+ragadta fel, a másikat a fiatal ember.</p>
+<p>Lementek az országutra, és az ut közepén a fa irányában
+gödörásásba fogtak.</p>
+<p>A szolga letette a gödör mellé a két zsákot, s viszszatért a
+lovakhoz. Levette róluk a kantárt, és békót vetett a lábukra. Hadd
+legeljenek a jó harmatos erdei fűben.</p>
+<p>Azzal ő is az országutra ment. Az öblös bőr tarisznyából
+kirakott mindent; kenyeret, kulacsot, fegyvereket, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> s ezek
+helyett azt a köves földet kotorta bele, a mit a két ásó
+kiforditott. Széjjelszórta az árkokba. Visszatértében meg erős nagy
+köveket hordott a gödör mellé.</p>
+<p>Nem telt belé egy óra, derékig volt már a két ember a
+gödörben.</p>
+<p>– Elég, – mondotta a pap. – János most már a zsákot ide.</p>
+<p>A szolga odavitte a két zsákot.</p>
+<p>– A puskát is, – szólt a pap.</p>
+<p>János odavitte a puskát is.</p>
+<p>– Most fogd ezt az ásót és áss árkot a gödörtől addig a
+vadkörtefáig. Az árok itt az úton egy rőf mély legyen, a gyepen
+aztán fele mély is elég. A gyepet úgy szedd fel, hogy
+visszarakhassuk. Semminek se szabad a munkánkból meglátszania.</p>
+<p>Mig a szolga az árkot ásta, a két úriember beleüritette a két
+zsák tartalmát a gödörbe.</p>
+<p>A zsákokban puskapor volt.</p>
+<p>A puskát a pap felhúzta. Megmozgatta a kakasban a kovát, hogy
+erősen áll-e, azután egy hosszu összekarikázott zsineget vett elő;
+rákötötte az egyik végét a puska ravaszára.</p>
+<p>Most aztán úgy rakták körül a port meg a puskát kővel, hogy a
+zsineg szabadon mozoghatott. Óvatosan rakták tovább és tovább a
+követ a puskaporra, mig végré a gödörből nem látszótt semmi.</p>
+<p>A szolga ezalatt megásta az árkot a fáig s megfalazta kővel. A
+zsineg ebben az árokban huzódott tovább. Lapos kövekkel fedték be
+mindvégig úgy, hogy sehol ne szoruljon.</p>
+<p>– No, – mondja a szolga, – most már tudom, mi készül itten.</p>
+<p>– Hát micsoda János?</p>
+<p>– Valaki itt az égbe röpül. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span></p>
+<p>– És mit gondolsz kicsoda?</p>
+<p>– Kicsoda? Hát biz azt könnyü kitalálni. Holnap jön erre a török
+császár.</p>
+<p>– Ma, – felelte a pap a pirkadó egekre tekintve.</p>
+<p>Mikor a kelő nap megvilágitotta az országutat, nem volt már
+semmi nyoma sem a gödörnek, sem az ároknak.</p>
+<p>A pap megtörülte a homlokát és igy szólt:</p>
+<p>– Most, János fiam, ülj lóra és menj föl a Mecsek tetejére. Menj
+mindaddig, mig csak oda nem érsz, ahol az utat végig lehet látni
+Pécsig.</p>
+<p>– Értem uram.</p>
+<p>– Mink a diákkal itt lefekszünk a fa mögött husz harminc
+lépésnyire. Te pedig vigyázol, mikor jön a török. Mihelyt az első
+lovast meglátod, nyargalj vissza és költs fel bennünket.</p>
+<p>A pap ezzel bement az erdőbe. Jó gyepes helyet kerestek a
+diákkal. Leteritették a köpönyegüket és egy perc mulva elaludtak
+mind a ketten.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_101" id=
+"Page_101">-101-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>II</h3>
+</div>
+<p>Dél felé sebes vágtatással tért vissza a szolga a
+hegytetőről.</p>
+<p>– Jönnek! – kiáltotta. Rémitő nagy had jön!</p>
+<p>Aztán mikor odaért, folytatta:</p>
+<p>– De mind szekéren ül az ebadta, mintha beteg volna.</p>
+<p>A pap a diákhoz fordult:</p>
+<p>– No azt mondja a ruháját rendbeszedve, akkor elmehetünk ebédre
+ahhoz a te másik apádhoz.</p>
+<p>– Ceceyhez?</p>
+<p>– Oda.</p>
+<p>A diák kérdőn nézett a papra. A szolga is.</p>
+<p>A pap elnevette magát.</p>
+<p>– Egy nappal korábban jöttünk. Hát nem érted? Ezek a táborverők.
+Ezek elől járnak és leverik a sátorkarókat, felvonják a sátrakat,
+hogy mikorra a sereg Mohácsra érkezik, készen találja a
+fekvőhelyeket meg a vacsorát.</p>
+<p>– Hát akkor gyerünk Ceceyhez, – szólt vigan a diák.</p>
+<p>A pataknál leszállottak, és megmosakodtak derekasan. A diák egy
+szép csokor virágot is szedett.</p>
+<p>– Kinek lesz az Gergő?</p>
+<p>– A feleségemnek, – felelte Gergő mosolyogva.</p>
+<p>– Feleségednek?</p>
+<p>– Már mi csak ugy mondjuk. A kis Cecey Éva, az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> lesz az
+én feleségem. Együtt gyerekeskedtünk, aztán, hogy az apja fiának
+fogadott, valahányszor meglátogattam őket, mindig meg kellett
+csókolnom.</p>
+<p>– Reménylem szivesen tetted.</p>
+<p>– Meghiszem azt. Olyan az orcája mint a fehér szegfű.</p>
+<p>– De még ebből nem következik, hogy feleségednek tekintsd.</p>
+<p>– Az öreg pap megmondta, hogy nekem szánták a lányt. Ceceynek a
+testamentoma szerint enyim lesz a lánynyal a birtok is.</p>
+<p>– Eszerint az öreg pap titkot árult el.</p>
+<p>– Nem. Cak figyelmeztetett, hogy méltó igyekezzek lenni erre a
+szerencsére.</p>
+<p>– Dehát boldog leszel te avval a leánynyal?</p>
+<p>– Nézze meg őt, – szólt ragyogó arccal a fiu. Ha meglátja, nem
+kérdezi többet, hogy boldog leszek-e vele.</p>
+<p>A ló megszökemlett a diák alatt, s néhány lépést előre
+futott.</p>
+<p>A diák megállitotta a lovat és igy folytatta:</p>
+<p>– Olyan az a lány, mint valami kis fehér macska.</p>
+<p>A pap mosolygott és a fejét csóválta.</p>
+<p>Sűrűbe értek. Le kellett szállaniok a lóról. Gergely ment elől.
+Ő tudta, hogy ez a sűrűség takarja a falut.</p>
+<p>Mikor alárobogtak a völgybe, minden házból kifutottak az
+asszonyok.</p>
+<p>– Gergő! Ni a Gergő! – kiáltozták örvendezve.</p>
+<p>Gergely a kalapját lengetve kiáltott jobbra balra:</p>
+<p>– Jó napot Juci néni! Jó napot Panni asszony!</p>
+<p>– Az úrék nincsenek ám itthon! – kiáltotta az egyik asszony.</p>
+<p>Gergely meghökkent. Megállitotta a lovát.</p>
+<p>– Mit mond nénémasszony?</p>
+<p>– Elmentek. Elköltöztek. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_103" id="Page_103">-103-</a></span></p>
+<p>– Hova?</p>
+<p>– Budára.</p>
+<p>Gergely elámult.</p>
+<p>– Mind?</p>
+<p>Balga gyermekremény! Azt gondolta igy felelnek vissza:</p>
+<p>– Nem, a kisasszony itthon maradt.</p>
+<p>Pedighát mi természetesebb, mint az, hogy igy feleltek:</p>
+<p>– Mind bizony, még a papunk is velök ment.</p>
+<p>– Mikor?</p>
+<p>– Szent György nap után.</p>
+<p>– De valaki csak van a háznál?</p>
+<p>– A török.</p>
+<p>Gergely kedvetlenül fordult a paphoz:</p>
+<p>– Budára mentek. György barát már régen adott nekik ott egy
+házat. De nem értem, hogy nekem nem beszéltek erről, hiszen a
+farsangon itt voltam.</p>
+<p>– Hát akkor nem kapunk ebédet.</p>
+<p>– Dehogynem, hiszen itt a török.</p>
+<p>– Micsoda török?</p>
+<p>A Cecey törökje: Tulipán. Az itt a mindenes. Hanem itt vagyunk a
+temetőnél. Engedje meg, hogy egy percre betérjek. Az anyám itt
+lakik.</p>
+<p>Egy kis liceummal keritett kerek temető, nem nagyobb egy
+házhelynél, ez volt, ahova Gergely mindig előre benézett.</p>
+<p>Átadta a lovát a szolgának s ő maga besietett. Megállott egy
+immáron besülyedt barna fakeresztnél. Rátette a sírra a magával
+hozott virágot. És letérdelt.</p>
+<p>A pap is leszállott. Odatérdelt a fiu mellé, és arcát az ég felé
+emelve hangosan imádkozott.</p>
+<p>– Élőknek és holtaknak ura, égben lakó Isten, adj <span class=
+"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> csendes
+álmot az itt porladozó jó édesanyának, adj boldog életet az itt
+térdelő árva fiunak. Amen.</p>
+<p>Azzal a mellére vonta a fiu fejét és megcsókolta.</p>
+<p>Az úriház csaknem szemben volt a temetővel. A kapu már akkor fel
+volt tárva, s egy tömzsi piros asszony barátságos mosolygással
+nézett a jövevényekre.</p>
+<p>– Jónapot Tulipánné, – szólt a diák, – hát hol az ura?</p>
+<p>Mert Tulipánnak a dolga, hogy felnyissa a kaput.</p>
+<p>– Részeg, – felelte boszusan az asszony. – Mindennap ellopja a
+pincekulcsot a cudar, pedig mindennap máshova dugom. Ma már a
+mángorló alá tettem. Ott is ráakadt.</p>
+<p>– Hát ne dugdossa. Ha rendesen ihatik, nem iszik annyit.</p>
+<p>– Jaj dehogynem. Ugy iszik ez, mint a gődény! Csak iszik, meg
+danol; nem akar dolgozni az átkozott.</p>
+<p>A szederfa hüvösén csakugyan ott ült egy barna parasztember.
+Alatta gyékény, előtte zöldmázos kancsó. Még nem volt annyira
+részeg, hogy a kancsót el lehetett volna venni. A fiával ivott, egy
+hatéves kis mezitlábas gyerekkel, akinek a szeme szintén olyan
+fekete volt, mint az apjáé.</p>
+<p>Ez a török kapott kegyelmet azért Ceceytől, mert azt mondta,
+hogy tud sakkozni. Később kiviláglott, hogy sakkozni nem érdemes
+vele, hanem a ház körül minden munkára használható. Különösen főzni
+tudott jól. Az asszonyok megkedvelték, hogy megmutatta, hogyan kell
+piláfot, böreket, malebit meg szorbeteket főzni és sokat
+bolondoztak vele. Cecey meg azért szeretett belé, mert a török
+fakezet faragott neki, olyan fakezet, hogy ujjai is voltak. Ha
+keztyüt huzott rá, senkise mondta volna, hogy fából van a keze. Az
+öreg legelőször is nyilazni próbált. Lehozatott a padlásról egy
+akkora ijjat, mint ő <span class="pagenum"><a name="Page_105" id=
+"Page_105">-105-</a></span> maga. A fakézzel ki tudta fesziteni. S
+akkor az öreg sirt örömében. Megtette a törököt mindenesnek.</p>
+<p>Az egyik magyar menyecskének elesett abban az időben az ura, hát
+a török összemelegedett vele, aztán elvette feleségül. Persze előbb
+kikeresztelkedett. Olyan jó magyarrá vált, mintha itt született
+volna.</p>
+<p>Mikor megpillantotta a diákot meg a papot, felállott és török
+módon keresztbe tette a mellén a kezét. Meg is akart hajolni, de
+mert a meghajlás orrabukással végződött volna, mindössze egy
+előretántorodással fejezte ki a tiszteletét.</p>
+<p>– No Tulipán, – szólt hozzá Gergely, – hát mindég iszunk?</p>
+<p>– Kell inni, – felelte Tulipán komolyan. – Huszonöt évig török
+lenni, nem inni, ezt helyre kell inni.</p>
+<p>– De ha maga részeg, akkor nem tud nekünk ebédet főzni.</p>
+<p>– Főz a feleségem, – felelte Tulipán a hüvelykujjával az asszony
+felé bökve. Főz turós csuszát is. Az ám a jó!</p>
+<p>– De mink piláfot szeretnénk.</p>
+<p>– Főz azt is.</p>
+<p>– Hát az úr hol van?</p>
+<p>– Budán. Jött levél. Ment uraság. Kapta ház. Szép kisasszony ül
+házban, mint rózsa kiskertben.</p>
+<p>A diák aggódó arccal fordult a paphoz:</p>
+<p>– Mi lesz velök, ha a török el találja foglalni a várat?</p>
+<p>– Hohó! – felelte a pap. – Előbb elvész az egész ország, hogysem
+Budavára.</p>
+<p>S hogy Gergely még mindig aggodalommal nézett reá,
+folytatta:</p>
+<p>– Az országot a nemzet őrzi, Budavárát maga az Isten.
+<span class="pagenum"><a name="Page_106" id=
+"Page_106">-106-</a></span></p>
+<p>Tulipán kinyitotta az ajtókat. A szobákból erős levendula illat
+dőlt kifelé. Aztán kitárta az ablakokat is.</p>
+<p>A pap belépett. Tekintete a falon függő arcképeken állt meg.</p>
+<p>– Tán ez itt Cecey? – mondta a sisakos arcképre mutatva.</p>
+<p>– Ez, felelte Gergely. – Csakhogy most már nem ilyen barna.
+Tiszta ősz.</p>
+<p>– Hát ez a kancsal asszony.</p>
+<p>– Ez a felesége. Nem tudom, kancsal volt-e akkor, amikor
+festették, most nem kancsal.</p>
+<p>– Keserü asszony lehet.</p>
+<p>– Nem. Inkább édes. Én úgy hivom őt, hogy: anyám.</p>
+<p>A fiu, hogy itthon érezte magát, széket tett a pap elé, és
+boldog arccal mutogatta az ódon-butorokat:</p>
+<p>– Nézze mester: itt szokott ülni a Vicuska, mikor varr. A lábát
+erre a zsámolyra teszi. Itt szokta nézni ebben az ablakban a
+napnyugovást, és ilyenkor a feje árnyékot vet a falra. Ezt a képet
+ő rajzolta. Szomorúfűzfa meg egy sír. A pillangókat én festettem
+bele. Aztán lássa, ahogy itt ül a széken, igy szokott ülni. Igy
+felkönyököl, a fejét féloldalt fordítja, és olyan pajkosan
+mosolyog, de olyan pajkosan, hogy olyat ember még nem látott!</p>
+<p>– Jójó, – felelte a pap fáradtan, – de sürgesd fiam az
+ebédet.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_107" id=
+"Page_107">-107-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>III.</h3>
+</div>
+<p>Este későn feküdtek le.</p>
+<p>A pap azt mondta, hogy egynehány levelet akar irni, hát nem hált
+egyszobában a diákkal. A diák nem bánta ezt. Maga is levelet irt.
+Megirta az ő kismacskájának, hogy mennyire meglepte az üres ház;
+kérdezi, hogy nem értesitették-e az elköltözésről? Ha értesitették,
+akkor bizony az a levél eltévedt.</p>
+<p>Mert abban az időben nem volt a magyar földön pósta. Csak
+nagyurak levelezhettek egymással. Aki Budáról levelet akart küldeni
+Öreglakra, hát annak arról is kellett gondoskodnia, aki
+elvigye.</p>
+<p>A diákot aztán megnehezitette az álom. Végigdőlt a farkasbőrös
+lócán, és elaludt.</p>
+<p>És talán aludt volna napos reggelig, ha virradatkor el nem bődül
+egy tehén az ablaka alatt.</p>
+<p>Ez a hang immáron szokatlan volt neki. Sem Somogyvárott, sem
+Szigetvárott, sem a Török Bálint egyéb kastélyaiban nem bőgött
+tehén az ablaka alatt. Inasok keltették föl mindig a Bálint úr
+gyermekeivel együtt, s a pap már a kertben várta őket a
+könyvvel.</p>
+<p>A diák felült, és megdörzsölte a szemét. Eszébe jutott, hogy ma
+más lesz a dolga: a török császárt kell az égbe röpiteni.</p>
+<p>Fölkelt és benyitott a másik szobába.</p>
+<p>– Mester! – kiáltotta. – Hajnal van! Menjünk! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span></p>
+<p>Semmi felelet. A szoba sötét.</p>
+<p>A diák kinyitja az egyik ablakdeszkát, meg a Mária-üvegből
+készült ablakot.</p>
+<p>A pap ágya üres.</p>
+<p>Az asztalon egynehány levél fehérlik.</p>
+<p>– Mi az ördög, – mormogja a diák. – Az ágy azonmód van, amint
+megvetették.</p>
+<p>Kisietett a szobából. Az udvaron Tulipánné egy alsó szoknyában,
+mezitláb hajtotta kifelé a disznaját.</p>
+<p>– Tulipánné! Hol az én mesterem?</p>
+<p>– Elment még éjfélkor, a holdvilágnál. Azt mondta, hogy az úrfit
+ne költsük fel.</p>
+<p>– János is vele ment?</p>
+<p>– Nem. Az is itt van. A pap gyalog ment el, egymaga.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_109" id=
+"Page_109">-109-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>IV.</h3>
+</div>
+<p>A diák zavarodott fejjel tért vissza a szobába. Sejtette már,
+hogy a pap mit akar. Egyenesen az asztalhoz sietett.</p>
+<p>A levelek közül egy nyitottan feküdt ott. Erős vastag betükkel
+volt a megszólitása irva:</p>
+<div class="blockquot">
+<p><i>Kedves fiam Gergely!</i></p>
+</div>
+<p>Ez neki szólt. Az ablakhoz lépett vele. A tinta szinte nedves
+volt még a papiroson.</p>
+<p>Gergely olvasta:</p>
+<div class="blockquot">
+<p><i>A te gondolatod és érdemed, ha az a koronás fenevad ma a
+pokolba repül. De a te gondolatodnak veszedelme is van. Ezt már
+engedd át nekem fiam.</i></p>
+<p><i>Te szeretetben élsz és fiatal vagy. Találékonyságod, tudásod
+és bátorságod nagy hasznára válhatik a nemzetnek.</i></p>
+<p><i>Levelem mellett egy zacskót találsz s abban egy török gyűrűt.
+Ez az egyetlen kincsem. Annak szántam, akit legjobban szeretek. A
+tiéd fiam.</i></p>
+<p><i>Ezenkivül legyen tiéd az én könyvesházam is. Olvasgasd, ha
+egykor elvonulnak a felhők a haza egéről. Egyelőre kard kell a
+magyarnak, nem könyv.</i></p>
+<p><i>Török Bálintnak add át a fegyvereimet, Jánosnak a
+kőgyüjteményemet, Ferinek a virággyüjteményt. A könyvekből
+válaszszanak egy-egy kötetet emlékül s mondd meg nekik, hogy
+legyenek olyan vitéz hazafiak, mint apjok, de ne legyenek soha a
+pogány hivei, hanem veled együtt a nemzeti</i> <span class=
+"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span>
+<i>királyság visszaállitásán törekedjenek. Különben nekik is irok s
+amit irok, mindhármatoknak az én három felé osztott lelkem
+maradjon.</i></p>
+<p><i>Mikor elmentem, aludtál fiam. Megcsókoltalak.</i></p>
+<p class="right"><i>Gábor pap.</i></p>
+</div>
+<p>Gergely szinte kővé meredten bámult a levélre.</p>
+<p>A halál? Tizenöt éves fiu nem érti még ezt a szót; ő csak arra a
+látványosságra gondol, hogy egy török császár füst és lángok között
+az égbe száll a szeme előtt.</p>
+<p>És most ő ettől a látványtól meg legyen fosztva?</p>
+<p>Zsebredugta a gyűrűs zacskót meg a levelet és kisietett. Átment
+az udvaron Tulipánékhoz.</p>
+<p>– Tulipán, – szólt törökül az eresz alatt nyujtózkodó embernek,
+– megvan-e még a török ruhája?</p>
+<p>– Nincs, – felelte Tulipán, – mellest varrt belőle az asszony
+magának meg a gyerekeknek.</p>
+<p>– A turbánja sincs meg?</p>
+<p>– Abból meg kisinget varrt az asszony. Finom patyolat volt.</p>
+<p>A diák boszusan járt föl és alá a ház előtt.</p>
+<p>– Hát mit tegyek? Adjon tanácsot! A török had ma vonul el itt az
+országuton. A császár is velük jön. Én látni akarom a császárt.</p>
+<p>– A császárt?</p>
+<p>– Azt.</p>
+<p>– Hát azt megláthatja az úrfi.</p>
+<p>– Igazán? – kiáltott örömmel a diák. – Hogyan?</p>
+<p>– Van az országut mellett egy szikla. Nem is egy, hanem kettő
+egymással szemben. Annak a tetejére fölmászik. A fejét befödi
+falombbal és végignézheti az egész hadat. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span></p>
+<p>– Hát akkor öltözzön hamar Tulipán, és jőjjön velem. Az asszony
+rakjon meg egy turbát ennivalóval. Kulacsot is hozhat.</p>
+<p>– A kulacs szóra Tulipán egyszerre megelevenedett. Magára
+kapkodta a ruháit, és átkiáltott a baromfiakat etető
+asszonynak.</p>
+<p>– Juliskám, tubicám, gyere csak ide hamar, kedves
+holdvilágom.</p>
+<p>Az asszony odavetette az ocsut mind a baromfiaknak és sarkon
+fordult.</p>
+<p>– Mi tetszik?</p>
+<p>– A kulacsot gyöngyöm, – szólt Tulipán, – a kulacs kell.</p>
+<p>– Mennydörgős istennyilát kendnek, – felelte boszúsan. – Eddig
+csak délután szopta le magát, most már hajnalban kezdi?</p>
+<p>– Nono kis báránykám, sztambuli cukorkám, – szólt Tulipán az
+asszony arcát megveregetve, – az urfi akarja.</p>
+<p>– Nem igaz. Az urfi nem iszik bort.</p>
+<p>– Én nem iszok, – szólt Gergely, – de el kell mennünk és oda
+leszünk egésznap, hát nem akarom, hogy Tulipán szomjazzék.</p>
+<p>– Elmennek? Hova mennek urfi?</p>
+<p>– Megnézzük a török hadat, Juli néném. Ma jönnek át a
+Mecseken.</p>
+<p>– Török hadat, – szólt az asszony megdöbbenve. – Édes urfikám ne
+menjenek oda.</p>
+<p>– Debizony odamegyünk. Nekem azt látnom kell.</p>
+<p>– Jaj édes urfikám, micsoda veszedelembe készül. Hova gondol?
+Szegény édesanyja még a sirjában is megmozdul. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span></p>
+<p>– Egy szó, mint száz, – szólt Gergely türelmetlenül, – nekünk
+mennünk kell.</p>
+<p>S hogy erre toppantott is egyet, az asszony befutott a házba.
+Azonban csakhamar visszatért és a kezét csipőre téve szólott.</p>
+<p>– Én nem bánom, menjen az urfi ahova akar. Én az urfinak nem
+parancsolok. Hanem Tulipán nem megyen vele. Annak parancsolok.</p>
+<p>– Olyan nincs, – felelte Tulipán.</p>
+<p>– Itthon marad kend, érti?</p>
+<p>– Tulipánnak velem kell jönnie, – szólt Gergely röviden.</p>
+<p>– Az elemózsiát elviszi az urfi szolgája is. Hát mire való a
+szolga, ha nem arra, hogy szolgáljon.</p>
+<p>János szolga maga is igy gondolkozott. Mert immáron fel volt
+tarisznyázódva és a lovakat itatta.</p>
+<p>Tulipán, hogy észrevette az asszony nyugtalanságát, igy
+szólt:</p>
+<p>– Én pedig elmegyek, lelkem. Vakuljak meg, ha el nem megyek!
+Bort úgyis csak nagy imádkozásra adsz mindennap. Nem vagy jó
+szivvel hozzám.</p>
+<p>Az asszony akkor sirva fakadt.</p>
+<p>– Elviszik kendet a törökök, ha meglátják. Aztán itt hagyná ezt
+a szép két gyereket, meg engem is?</p>
+<p>– De ha nem adsz bort. Meg aztán meg is vertél a múlt héten.</p>
+<p>– Adok édes jó uram amennyi kell, csak ne hagyjon itt engem…</p>
+<p>– Hát jól van, el ne felejtsd, hogy az úrfi előtt mit fogadtál.
+Én elkisérem az úrfit és estére visszajövök. Hát azt hiszed, –
+szólt megölelgetve az asszonyt, – hogy van akkora gyémántja a
+szultánnak, amelyikért én téged odaadnálak? Csak innom engedj egy
+kicsit. Látod, ha békén engedsz innom, be se rugok. Én mindig
+<span class="pagenum"><a name="Page_113" id=
+"Page_113">-113-</a></span> csak azért rugok be, mert azt gondolom,
+hogy másnap már nem adsz innom.</p>
+<p>A menyecske igy valamiképpen megnyugtatva előkészitette az
+élelmet. Könnyezve kisérte mégis urát a kapuig s még onnan is úgy
+nézett utánok, hogy Tulipán hízott az örömtől.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_114" id=
+"Page_114">-114-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>V.</h3>
+</div>
+<p>János velök ment a sűrűig. Itt leszálltak a lóról. János
+visszavezette a három lovat a faluba, ők pedig gyalog mentek tovább
+a szikláig.</p>
+<p>Ez a szikla az országút mellett állott. Körülbelül öt ember
+magasságú volt s a tetejéről végig lehetett látni az országutat
+egészen a vadkörtefáig, ahol a pap immáron elrejtőzött.</p>
+<p>A török egy nyaláb lombos ágat tört le a fákról és a sziklát úgy
+bástyázta körül a lombokkal, hogy ők ketten mindent láthassanak
+onnan, de alulról senkise gyanithassa, hogy ott emberek
+rejtőznek.</p>
+<p>– Amoda is rakjunk lombot, – mondotta Gergely a szikla északi
+oldalára mutatva.</p>
+<p>– Minek?</p>
+<p>– Hát ha a szultán erre elment, akkor megfordulunk és utána
+nézünk.</p>
+<p>A nap akkor kelt. Az erdőt harmat boritotta. A távolban
+felporzottak az első lovasok.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_115" id=
+"Page_115">-115-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>VI.</h3>
+</div>
+<p>Egy vörös zászló jelent meg az országúton, aztán kettő, aztán
+még öt és mindig több; a zászló alatt és utána arab paripákon
+tornyos turbánu katonák. A paripák olyan aprók, hogy némelyik
+katonának a lába majdnem a földet éri.</p>
+<p>– Ezek a gurebák, – magyarázza Tulipán, – mindig ezek jönnek
+elől. Ezek nem tiszta törökök.</p>
+<p>– Hát?</p>
+<p>– Arabok, perzsák, egyiptomiak, mindenféle kevert nép.</p>
+<p>Az látszott is rajtok. A ruhájok se volt egyforma. Az egyiknek
+óriási rézforgó volt a fején, s hiányzott az orra. Ez már volt
+Magyarországon.</p>
+<p>A másik ezred, mely ezeket követte, zöld csikos zászlót
+lobogtatott. Naptól barna kék bugyogós had. Látszott az arcukon,
+hogy az éjjel jól ettek-ittak.</p>
+<p>– Ezek az <i>ulufedsik</i> – szólt Tulipán. – Zsoldos katonák,
+tábori rendőrök. A hadipénztár mellett is ezek vannak. Látja azt a
+nagyhasu szétütött homloku embert. Nagy rézgombok vannak a
+mellén.</p>
+<p>– Látom.</p>
+<p>– Turna a neve. Magyarul daru. De inkább disznónak neveznék.</p>
+<p>– Miért?</p>
+<p>– Láttam egyszer, mikor sündisznót evett.</p>
+<p>Sárga-zászlós ezred robogott ezek nyomában. Itt már <span class=
+"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span>
+csillogóbb volt a fegyverzet. Egy agának a lova is ezüst pikkelyes
+melldiszszel volt boritva.</p>
+<p>– Ezek a <i>szilidárok</i>, – mondta Tulipán. Hej zsivány
+akasztófáravalók! Szolgáltam köztetek két esztendeig!</p>
+<p>– Zsoldosok ezek is?</p>
+<p>– Zsoldosok.</p>
+<p>Azután jöttek a piros zászlós, ijas, tegzes szpáhik, tisztjeik
+páncélban; oldalukon széles, görbe kard. Azután a csúcsos süvegü
+tatárok. Ezeket kissé unalmas is volt nézni.</p>
+<p>– Ezer… kétezer… ötezer… tizezer, – számlálta Gergely.</p>
+<p>– Sohse számlálja őket, – mondotta Tulipán, vannak ezek tán
+huszezren is.</p>
+<p>– No csunya, csontos pofáju nép.</p>
+<p>– A török is utálja őket, mert lófejet esznek.</p>
+<p>– Lófejet?</p>
+<p>– Hát ha mindnek nem is jut, de egyet bizonyosan tesznek az
+asztal közepére.</p>
+<p>– Főve vagy sülve?</p>
+<p>– Hiszen, ha sülve vagy főve volna, még haggyán, de nyersen.
+Aztán ezek a kutyák a ma született gyereknek se kegyelmeznek, mert
+lássa, ezek az ember epéjét kiveszik.</p>
+<p>– Ne beszéljen ilyen irtózatosságokat.</p>
+<p>– De ha igy van. Mert lássa azt tartják, hogy ha ilyen epével
+megdörzsölik a lovuk inyét, akármilyen fáradt a ló, uj erőre
+kap.</p>
+<p>Gergely eliszonyodva vonta vissza a fejét a lombok közül.</p>
+<p>– Nem nézem őket, – mondotta, – hiszen ezek nem emberek, hanem
+vadállatok.</p>
+<p>Tulipán azonban csak nézte őket tovább is. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span></p>
+<p>– Már a nisandsi bég jön, – szólt egy negyed óra mulva. Ez
+szokta felrajzolni a padisah nevét az okmányokra.</p>
+<p>Gergely fölnézett. Egy csukafejü, hosszúbajuszu méltóságos
+törököt látott, amint a kurta paripán begyesen ülve ment a katonák
+között.</p>
+<p>Aztán a <i>deftérdár</i> következett, egy ősz meggörnyedt arab,
+a törökök pénzügyi minisztere. Utána másik katonacsoportban a
+<i>kázi aszker</i> hosszu sárga köntösben, magas, tornyos fehér
+süvegben. Ez a főhadbiró. A <i>csaznegirek</i>, vagyis főtálalók és
+egyéb ételfogók. Követte ezeket az udvari testőrség egy kis
+csapata. Ezeken már csillogott a sok arany.</p>
+<p>Itt már a török zenekarok veszett harsogása és csattogása között
+tüntek elő és haladtak tova a tarka-barka hadtestek: az <i>udvari
+vadászok</i>, akiknek a lova sörénye pirosra volt festve s ők maguk
+a karjukon sólymokat tartottak.</p>
+<p>A vadászok után a császári ménes következett. Táncoló, tüzes
+paripák; egyrésze meg is van nyergelve. Szolakok és janicsárok
+vezették ezeket a lovakat.</p>
+<p>A lovászok után magas lófarku zászlók lengettek föl az uton.
+Háromszáz <i>kapudsi</i> jött, valamennyi egyforma aranyhimzéses
+fehér sapkában. Ezek otthon a szultán házőrzői.</p>
+<p>Most a <i>janicsárok</i> hosszú sora fehérlik fel az uton. Fehér
+süvegük csakhamar összetarkállik a piros tisztisüvegekkel s a kék
+posztó ruhával, amelyet viselnek.</p>
+<p>– Messze van-e még a szultán? – kérdezte Gergely.</p>
+<p>– Bizony még jó messze lehet, – felelte Tulipán. – A janicsárok
+legalább is tizezren vannak. Azok után jönnek a <i>csauszok</i>,
+meg mindenféle udvari méltóságok. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_118" id="Page_118">-118-</a></span></p>
+<div class="figcenter" style="width: 257px;"><a href=
+"images/i002hq.jpg"><img src="images/i002.jpg" alt="Janicsár."
+title="Janicsár." /></a>
+<p class="caption">Janicsár.</p>
+<p class="caption">(XVII. századi festmény a grillensteini várban.
+Ez a kép békeidőből való, amikor a janicsárok lándsa helyett
+bambuszbotot hordtak.)</p>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_119" id=
+"Page_119">-119-</a></span></p>
+<p>– Hát akkor huzódjunk hátra, – szólt Gergely, – és
+falatozzunk.</p>
+<p>A szikla eltakarta őket délfelől a seregtől. Az észak felé lejtő
+uton láthatták, mint ereszkedik le a völgynek a tömérdek
+katonaság.</p>
+<p>– Akár alhatunk is egyet, – szólt Tulipán.</p>
+<p>És kibontotta a tarisznyát.</p>
+<p>A tarisznyából egy lánc csörrent elő.</p>
+<p>– Hát ez mi? – kérdezte Gergely.</p>
+<p>– Ez nekem jó pajtásom, – felelte Tulipán. – E nélkül én soha
+nem lépek ki a faluból.</p>
+<p>S hogy a diák értetlenül bámult rá, folytatta:</p>
+<p>– Ez az én bilincsem. Mikor ki kell mennem a faluból, rácsatolom
+a lábamra. Lássa, igy nem félek a töröktől. Mert a török ahelyett,
+hogy elfogna, megszabadit. Éjjel meg én szabaditom meg tőle
+magamat. De jó lesz most már, ha felcsatolom. Itt a kulcsa. Tegye a
+zsebébe. Ha valami baj esik, azt fogjuk mondani, hogy a Török
+Bálint udvarából valók vagyunk. Én rab, maga diák. Bálint ur török
+párti, hát nem fognak szigoruan. Éjjel aztán én megszabaditom magát
+és hazaszökünk.</p>
+<p>– No maga eszes ember! – szólt őszinte elismeréssel a diák.</p>
+<p>– Meghiszem azt! – felelte Tulipán. – Tuljárok én még a
+feleségem eszén is.</p>
+<p>S jónak látta utána tenni:</p>
+<p>– Mikor józan vagyok.</p>
+<p>Egy frissen sült barna cipó, sonka és szalonna került elő a
+tarisznya belsejéből, meg egynéhány zöld paprika. A diák a sonkába
+fogott, a szalonnát Tulipán vette a markába s meghintette sóval,
+paprikával vastagon.</p>
+<p>– Ha ezt látná ez a sereg, – szólt Tulipán a fejével oldalt
+intve.</p>
+<p>– Hát aztán? <span class="pagenum"><a name="Page_120" id=
+"Page_120">-120-</a></span></p>
+<p>– A török megissza a bort – felelte Tulipán, – hanem a szalonnát
+úgy útálja, mint mink magyarok a patkányhust.</p>
+<p>Gergely nevetett.</p>
+<p>– Pedig ha tudnák, – folytatta Tulipán, – hogy a paprikás
+szalonna micsoda mennyei eledel! De azt hiszem Mohamed sohase
+kóstolt paprikás szalonnát.</p>
+<p>– Eszerint jobb magyarnak lenni, mint töröknek.</p>
+<p>– Mind bolond, aki nem magyar, – felelte kezével legyintve
+Tulipán.</p>
+<p>Szétsimitotta fekete selymes bajuszát és ivott a kulacsból,
+aztán átnyujtotta a diáknak.</p>
+<p>– Nem kell, – felelte a diák. Talán később.</p>
+<p>Benyult a zsebébe és kivette a zacskót.</p>
+<p>– Ismeri ezt a gyűrűt Tulipán?</p>
+<p>– Nem, – felelte az ember, – de azt látom, hogy lovat ér. Mi ez
+az apró? Gyémánt?</p>
+<p>– Az.</p>
+<p>– Akkor ezt jó nézni. Sokszor hallottam, hogy a gyémánt nézése
+tisztitja a szemet.</p>
+<p>– Hát ezt az irást el tudja-e olvasni?</p>
+<p>– Hogyne. Jancsár voltam én. Végigtanultam a jancsár
+iskolát.</p>
+<p>És olvasta:</p>
+<p>– <i>Ila massallah la hakk ve la kuvvet il a billah el áli el
+ázim.</i> Magyarul: Amit az Isten akar: nincs igazság és erő a
+fenséges és magasztos Istenen kivül.</p>
+<p>– Igy van.</p>
+<p>Egy percre elgondolgozva hallgattak. Azután Tulipán igy
+szólt:</p>
+<p>– Majd meglátja a szultánt, micsoda derék, egyszerü ember! A
+népe cifra, de ő maga csak akkor öltözködik pompába, mikor ünnep
+van, vagy mikor vendéget fogad. A szultán után egy aranyos
+zászló-erdő következik, főképen <span class="pagenum"><a name=
+"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> lófarkok. Ezek után száz
+trombitás. Mindegyiknek a trombitája aranylánccal van a vállára
+akasztva. A trombitások után kétszáz üst dobos, száz nagydobos,
+kétszáz csörgős, száz réztányéros és sipos jön.</p>
+<p>– Jó füle lehet a szultánnak, ha ezt a zenebonát folyton
+hallgatja.</p>
+<p>– Hát biz az pokoli harsogás. Mikor pihennek, akkor hallgatnak
+csak el. De kell ez a töröknek, kivált a csatában. Ha nincs
+muzsika, a török nem csatázik.</p>
+<p>– És igaz, hogy a janicsárokat keresztény fiukból nevelik?</p>
+<p>– Felét se. De annyi bizonyos, hogy a rablott fiukból válnak a
+legjobb janicsárok. Azoknak sem apjok, sem anyjok nincsen.
+Dicsőségüknek tartják, ha a harcban esnek el.</p>
+<p>– A banda után mi következik?</p>
+<p>– Kötéltáncosok, szemfényvesztők, kuruzslók, kereskedők, akik a
+tábori zsákmányra lesnek, és apróságokat árulnak. Vizhordót is
+sokat fog látni. Legalább is ötszáz teve jön hátul. Tömlő van
+rajtok. De a viz rendesen langyos.</p>
+<p>– Aztán már nem jön semmi?</p>
+<p>– Egy rakás rongyos cigány, meg kutyák. Ezek a hulladékból
+élnek.</p>
+<p>– És aztán?</p>
+<p>Tulipán vállat vont.</p>
+<p>– Keselyük.</p>
+<p>– Saskeselyük?</p>
+<p>Azok. Minden sereg után vonul az égen egy fekete hadsereg. Ezek
+az embert eszik.</p>
+<p>A déli nap melegen sütött. A diák levetette a zekéjét. Ujra
+felkönyököltek a sziklapárkányra, és nézték az alant elvonuló
+fehérsüvegü janicsárokat.</p>
+<p>Tulipán sokat megnevezett közülök. Ez a barna itt <span class=
+"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> vele
+járt iskolába is. A mellén egy szúrás van; akkora gödör, hogy egy
+gyermek ökle belefér. Amaz a verejtékező, aki levette egy percre a
+turbánját, legalább is száz embert ölt meg a perzsa háboruban, de ő
+rajta nincs egy vágás se, hacsak azóta nem kapott. Egy sovány
+nyápic ember: ügyes tőrdobó. Huszonöt lépésről bele sujtja a tőrét
+az ellenség mellébe. Tyapken a neve. Ilyen különben van több is. A
+jancsár-iskolában van egy begyepezett földhányás. Ott tanulják a
+tőrsújtást. Van olyan, amelyik kétezerszer is eldobja a tőrét
+mindennap.</p>
+<p>– Hát ez a szerecsen?</p>
+<p>– Nini te is megvagy még, vén Keskin! Ez ám a fene úszó! Szájába
+veszi a kardját, és úgy úszsza át a folyót, akármilyen széles
+is.</p>
+<p>– No ezt a magyarok is megcselekszik.</p>
+<p>– Lehet. Csakhogy ez nem fárad el. Ez a viz alól is felhozza a
+pénzt. A szultán is mulatott egyszer vele a Duna partján. Aranyakat
+dobált a vizbe és sokan ugráltak utána, de ez hozta fel a
+legtöbbet. – Nini a vén Kalen! Az a tülökorru nagytagu ember.
+Akkora a szája, mint a vizilóé. Ez ám az erős ember! Látja azt a
+széles barna pallost az oldalán? Ötven fontos! A belgrádi csatában
+olyant vágott avval egy magyarra, hogy nemcsak a magyar fejét
+szelte le, hanem a lováét is. A ló még valami száz lépésnyire
+rohant a gazdájával együtt.</p>
+<p>– Persze akkor vissza kellett fordulniok, hogy a fejöket
+fölvegyék.</p>
+<p>– No én nem láttam, csak hallottam, – mentegetődzött
+Tulipán.</p>
+<p>Egyszercsak visszahőkölt.</p>
+<p>– Álmodom-e? – szólt összeborzadva; – Jumurdsák!</p>
+<p>Valóban a feszült képü, félszemü arab jancsár jött velük szemben
+egy alacsony erősszügyü paripán. Az öltözete <span class=
+"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span>
+ékesebb, mint a többié. Hosszu fehér süvegén egy óriás strucctoll
+lengedezett.</p>
+<p>– Istenucscse az, – szólt Gergely is elbámulva.</p>
+<p>– Dehiszen azt mondták, hogy a pap felakasztotta!</p>
+<p>– Én is ugy tudom.</p>
+<p>– Nem szólt róla a pap soha?</p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>– No ez érthetetlen, – szólt Tulipán, utána bámulva a
+janicsárnak.</p>
+<p>Aztán a két csodálkozónak a szeme egymásra fordult, mintha egyik
+a másiktól várna magyarázatot. Hallgattak.</p>
+<p>Mintegy öt perc mulva megszólalt a diák:</p>
+<p>– Mondja meg őszintén Tulipán, nem kivánkozik vissza
+közibök?</p>
+<p>– Nem én, – felelte Tulipán határozottan. – Ha feleségem,
+gyermekem nem volna, még akkor se. De az én feleségem jó asszony; a
+két gyerekemet meg nem adnám Konstantinápoly minden kincseért se. A
+kisebbik nagyon szép gyerek. A nagyobbik meg olyan okos, hogy a
+főmuftinak sincs több esze. A minap is azt kérdezte tőlem, hogy
+aszongya mért nincs a lónak szarva?</p>
+<p>– Tudja a tatár, – felelte nevetve Gergely diák.</p>
+<p>Aztán nem beszéltek többet. A diák mindig komolyabb arccal nézte
+a jancsároknak a hegyi-úton való végtelen özönlését.</p>
+<p>A levegőt folyton por szürkésitette. Fegyverzörgés, lórobogás
+moraja töltötte be a csendet, mikor egy-egy zenekar elmerült a
+völgyi kanyarulatban.</p>
+<p>A diák egyszercsak felkapta a fejét, és igy szólt:</p>
+<p>– Tulipán. Ez a sok ember nem jön hiába!</p>
+<p>– Hát hiába nem jár soha.</p>
+<p>– Ezek Budát akarják elfoglalni!</p>
+<p>– Lehet, – felelte Tulipán. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span></p>
+<p>A diák szintelen arccal nézett Tulipánra.</p>
+<p>– És ha a szultán véletlenül útközben meghal?</p>
+<p>– Nem hal az meg.</p>
+<p>– De ha mégis…</p>
+<p>Tulipán vállat vont:</p>
+<p>– Mindig magával hordja a fiait.</p>
+<p>– Eszerint hétfejü sárkány.</p>
+<p>– Mit mond?</p>
+<p>A diák felelet helyett kérdezett:</p>
+<p>– Mit gondol, mennyi idő alatt érkeznek Budára?</p>
+<p>– Azt nem lehet tudni.</p>
+<p>– Mégis mit gondol?</p>
+<p>– Ha eső lesz, pihennek két három napig, lehet, hogy egy hétig
+is.</p>
+<p>– De hátha nem lesz eső?</p>
+<p>– A forróság miatt is pihennek.</p>
+<p>A diák nyugtalanul mozgott a helyén.</p>
+<p>– Akkor én megelőzhetem őket, – mondotta, – ha azt látom, hogy
+nem fordulnak vissza.</p>
+<p>– Mit tetszik mondani?</p>
+<p>– Azt, hogy ha ezek Buda alá mennek, akkor nekem vagy vissza
+kell hoznom Ceceyéket vagy ott kell lennem mellettök.</p>
+<p>A banda harsogása elnyomta a beszédüket. A janicsárok hosszú
+menete valahára véget ért, és egy sárgazászlós strucctollas pompás
+menet következett, amely egy méltóságos ősz óriás körül
+lépkedett.</p>
+<p>Az ősz úr előtt két irgalmatlan hosszú piros lófarkat vittek, s
+a lófarku zászlók rudja ragyogott az aranytól.</p>
+<p>– Ez a szultán! – kiáltott megrendülve a diák.</p>
+<p>– Dehogy az, – felelte Tulipán. Ez csak a jancsár aga, s a sok
+cifra úr körülötte mind <i>jaja-basi</i>.</p>
+<p>– Mi a pokol csudája az a jaja-basi?</p>
+<p>– Janicsártisztek. <span class="pagenum"><a name="Page_125" id=
+"Page_125">-125-</a></span></p>
+<p>Aranyos alabárdok között egy ragyogó csoport következett.</p>
+<p>Ez két fiatal embert rajzott körül.</p>
+<p>– A szultán fiai, – magyarázta Tulipán tiszteletes hangon, –
+Mohamed és Szelim.</p>
+<p>Azonban összeszedte magát, és hozzátette:</p>
+<p>– Vigye el őket az ördög.</p>
+<p>Két vidám barna fiatal ember volt ez a két szultánfi. Nem
+hasonlitottak egymáshoz, de látszott rajtok, hogy szeretik
+egymást.</p>
+<p>– Ni ott megy Jaja-oglu Mohamed?</p>
+<p>– Az a hires pasa?</p>
+<p>– Az.</p>
+<p>Egy méltóságos tekintetü szürke szakállu pasa jött a szultánfiak
+után. Előtte hét lófarkas zászlót vittek. A fején rengeteg fehér
+turbán.</p>
+<p>– Ez, mondotta Tulipán, a Jumurdsák apja.</p>
+<p>– Lehetetlen.</p>
+<p>– De bizony. Az imént ment el a másik fia is. Arszlán bég.</p>
+<p>– Dehát micsoda név ez a Jumurdsák?</p>
+<p>– Csufnév, – felelte Tulipán.</p>
+<p>S egy fűszálat szakitott le. Azt rágogatta unalmában.</p>
+<p>Egy csapat ezüst és aranybuzogányos ijesztően magas turbánu
+csapat következett. A diákot egész testében remegés fogta el.
+Érezte, hogy most jön a szultán.</p>
+<p>– Mindenható Istene a magyarnak! – igy fohászkodott, – légy
+velünk!</p>
+<p>A sok arany és ezüst fegyver, a csillogó köntösök
+összehullámzottak a szeme előtt. Rá is tapasztotta a két kezét a
+szemére, és egy percre befogta, hogy jobban lásson.</p>
+<p>Tulipán oldalba lökte. <span class="pagenum"><a name="Page_126"
+id="Page_126">-126-</a></span></p>
+<p>– Nézzen hát! – szólt remegő hangon. Amott jön a szultán.</p>
+<p>– Melyik?</p>
+<p>– Aki előtt a dervis kereng.</p>
+<p>Egy magánosan menő egyszerü szürke köntösü lovas. Előtte egy
+dervis kereng gépiesen egyforma sebességgel. A dervis fején
+másfél-könyök magas teveszőr süveg. A két keze széjjel. Egyik
+tenyere az ég felé, a másik a föld felé. A szoknyája harangként
+terüldözik a forgástól.</p>
+<p>– Kerengő dervis, – magyarázza Tulipán.</p>
+<p>– Hogy bele nem szédül vagy ő, vagy az a ló.</p>
+<p>– Megszokta mind a kettő.</p>
+<p>A lónak csakugyan mindig szabad a menése. Másik hat
+fehérszoknyás dervis ott megy kétoldalt s várja, hogy fölválthassa
+a kerengőt.</p>
+<p>– Ez a hét dervis igy kering Konstantinápolytól Budáig, –
+jegyezte meg kiáltva Tulipán.</p>
+<p>Mert a trombiták, sipok, dobok, réztányérok zajától nem lehetett
+másképpen érteniök egymást.</p>
+<p>A szultán egy kis fürge pejlovon ült. Mögötte két félmeztelen
+szerecsen öles hosszu pávatoll árnyékvetővel igyekezett a felséges
+urat a nap szúró tüzétől védeni. A levegő különben is átfült volt
+itt a völgykanyarulatban, s őfelsége épp ugy szivta a port, mint a
+legrongyosabb katonája.</p>
+<p>Ahogy a szikla alá ért, lehetett látni, hogy veres atlaszdolmány
+és ugyanilyen bugyogó van rajta. A turbánja zöld. Az arca sovány és
+beesett. Hosszu vékony, szintén lecsüggő orra alatt keskeny ősz
+bajusz. Az állán rövidre nyirt göndör ősz szakál. A szemei kiülő
+gurgulaszemek.</p>
+<p>Amint Gergely még jobban szemügyre akarja venni, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span>
+<span class="pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128"><br />
+-128-</a></span> eget földet rázó dördülés hangzik a közelben, ugy
+hogy a szikla meginog alattok.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 400px;"><a href=
+"images/i003hq.jpg"><img src="images/i003.jpg" alt=
+"Szulejmán szultán arcképe." title=
+"Szulejmán szultán arcképe." /></a>
+<p class="caption">Szulejmán szultán arcképe.</p>
+<p class="caption">(Az Eszterházy képtárból.)</p>
+</div>
+<p>A lovak visszatorpannak. A szultán a visszaugrott ló nyakába
+zökken. A zene eláll. Őrült kavargás. Por és kődarabok, testtagok,
+fegyverek és vércseppek esőként hullnak az égből. Zavarodás és
+orditás a völgy felé a seregben.</p>
+<p>– Végünk van! – kiáltja a kezét összecsapva Gergely diák.</p>
+<p>És a völgy felé mereszti rémült szemeit.</p>
+<p>A völgyben sötét füstoszlop magaslik a fellegek közé. A levegőt
+elneheziti a puskaporbüdösség.</p>
+<p>– Mi történt? – kérdi ijedten Tulipán.</p>
+<p>– Az, – feleli félájultan a diák, hogy nem a janicsár-aga a
+szultán!</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_129" id=
+"Page_129">-129-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>VII.</h3>
+</div>
+<p>– A robbanást egy percnyi kábult csönd követte, azután mindenki
+kiáltozott és káromkodott. A megzavart rendek összekeveredetten
+hullámoztak arrafelé, ahonnan a lángoszlop fölcsapott.</p>
+<p>Az a hely holtakkal és sebesültekkel volt tele.</p>
+<p>A távolabb levők is megzavarodtak. Nem tudták, hogy valami
+elrejtett hadsereg öregágyuja szólalt-e meg, vagy hogy puskaporos
+szekér robbant fel az uton.</p>
+<p>A janicsárság azonban tudta már, hogy aknarobbantást intéztek
+ellene. Szétzúdult az erdőbe, mint a fölvert darázsraj.</p>
+<p>Keresték az ellenséget.</p>
+<p>De nem találtak mást az erdőben, mint a papot, a diákot, meg
+Tulipánt.</p>
+<p>A pap félholt volt. Az ajkán véres hab. A ruhája mintha korpával
+hintették volna be. A fa-rétől volt olyan. A robbanás eldöntötte a
+fát s őt kivetette az üregből.</p>
+<p>A szultán maga elé hozatta a három elfogottat.</p>
+<p>Leszállt a lováról. A katonák egy nagy rezes dobot tettek székül
+a földre. Egy főtiszt ráteritette szőnyegül a saját kék selyem
+kaftányát.</p>
+<p>A szultán azonban nem ült le.</p>
+<p>– Kik vagytok? – kérdezte Tulipánhoz intézve a szavát.</p>
+<p>Megismerte az arcáról, meg a láncról, hogy török rab.
+<span class="pagenum"><a name="Page_130" id=
+"Page_130">-130-</a></span></p>
+<p>– Én rab vagyok, – felelte térdenállva Tulipán, – láthatod
+minden igazhivő atyja: itt a lánc a lábamon. Janicsár volnék
+különben. A nevem Tulipán.</p>
+<p>– Hát ez a kölyök?</p>
+<p>A diák csak állt, és a helyzetbe belezavarodottan nézett a
+diószemü, kifestett arcu, birkaorru emberre, akinek fel kellett
+volna az imént repülnie a török mennyországba.</p>
+<p>Azonban egy erős kéz úgy lenyomta, hogy Tulipán mellé esett a
+térdére.</p>
+<p>– Fogadott fia Török Bálintnak, – felelte Tulipán.</p>
+<p>– Az enyingi ebnek?</p>
+<p>– Annak felség.</p>
+<p>– És ez az ember? – kérdezte a szultán a papra mutatva.</p>
+<p>A papot két janicsár tartotta. A feje lelógott. A vér
+végigcsurgott a szájából a mellén. Nem lehetett tudni, hogy
+ájult-e, vagy meg van halva.</p>
+<p>Tulipán ránézett a papra.</p>
+<p>Egy főtiszt belemarkolt hátulról a pap hajába, és felvonta a
+fejét, hogy Tulipán jobban láthassa.</p>
+<p>A vér csepegett a félholtnak az álláról. Melle zihált.</p>
+<p>– Nem ismerem, – felelte Tulipán.</p>
+<p>– A diák se ismeri?</p>
+<p>Gergely a fejét rázta.</p>
+<p>A szultán a fiura pillantott, aztán ismét Tulipánhoz
+fordult:</p>
+<p>– Micsoda robbanás volt ez? – kérdezte tovább Engem akartak
+megölni?</p>
+<p>– Felséges uram, – felelte Tulipán. Mink a diákkal gombát
+szedtünk erre. Meghallottuk a zenét. Ide futottunk. Én a te lábad
+méltatlan pora, csak azt vártam, hogy elhaladj, azután kiáltottam
+volna, hogy szabaditsanak meg. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span></p>
+<p>– Eszerint nem tudsz semmit.</p>
+<p>– Ugy üdvözüljek az igazak paradicsomában.</p>
+<p>– Oldjátok el, – felelte a szultán, egy vércseppet utálattal
+törülve le a kabátja ujjáról. Láncát kössétek a diák lábára.</p>
+<p>Aztán a papra tekintve, folytatta:</p>
+<p>– Ezt az ebet vegyék az orvosok gondozás alá. Akarom, hogy
+vallomást kapjunk tőle.</p>
+<p>A szultán azután ujra lóra ült. A fiai melléje csatlakoztak, s a
+bosztandsik és basák kiséretében a robbanás helyére lovagolt.</p>
+<p>Mig a diák lábára a láncot verték, látta, hogy a papot,
+lefektetik hanyatt a földre, és egy bőrtömlőből vizet csúrgatnak az
+arcára és a mellére.</p>
+<p>Mosták róla a vért.</p>
+<p>Egy hamuszin kaftánba öltözött komoly török időnkint felvonta a
+pap szemehéját, és figyelemmel nézte.</p>
+<p>A diák lábára e közben föllakatolták a bilincset, s elkisérték a
+foglyok közé.</p>
+<p>Sápadt volt a fiu és reszketett, mint a nyárfalevél.</p>
+<p>Negyedóra mulva ott termett Tulipán is. Kékbe volt öltözve, mint
+a janicsárok. A fején fehér süveg; a lábán vörös bakancs.</p>
+<p>Az öklét rázva, dühösen orditott a diákra:</p>
+<p>– Markomba kerültél, hitetlen kutya!</p>
+<p>S hogy erre a diák halottian sáppadt arccal fordult feléje,
+intett a szemével, hogy ne féljen.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_132" id=
+"Page_132">-132-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>VIII.</h3>
+</div>
+<p>Gergely gyalog ment egy csoport fáradt és poros gyerek között.
+Oldalt egy sor janicsár kisérte őket. Mögöttük az ágyus szekerek
+jöttek. Az egyik ágyu rengeteg nagy volt; ötven pár ökör húzta. A
+rövid-köntösü vörösruhás topcsik serege kisérte.</p>
+<p>A nap égető meleggel kínozta az egész sereget. Az út fehér pora
+is forró volt. Egy nyolc éves gyermek minden tizedik lépésnél
+felnyöszörgött:</p>
+<p>– Vizet adjanak! Szeretnék vizet inni!</p>
+<p>Gergely odaszólt Tulipánnak:</p>
+<p>– Adjon neki.</p>
+<p>– Nincs, – felelte magyarul Tulipán. – A kulacs ottmaradt.</p>
+<p>– Hallod fiam, hogy nincs, – szólt hátra Gergely a gyermeknek. –
+Adnánk szivesen, ha volna, hát csak türj estig, ahogy lehet.</p>
+<p>A lábán levő láncot hol az egyik, hol a másik kezével kellett
+vinnie, hogy léphessen, de a láncnak egyre nőtt a sulya.
+Alkonyatkor már úgy érezte, mintha mázsányi terhet cipelne
+magával.</p>
+<p>A gyermekhad ekkor már az ágyukon és tevéken ült. Fölszedték a
+topcsik őket, mert elbukdostak a fáradtságtól.</p>
+<p>– Messze vagyunk-e még? – kérdezte Gergely a jobbján menő
+rongyos katonát. <span class="pagenum"><a name="Page_133" id=
+"Page_133">-133-</a></span></p>
+<p>– Nem, – felelte ez nagyot nézve, hogy Gergelyt törökül hallja
+szólani.</p>
+<p>Egy kerekarcu fiatal óriás volt ez a török. Szakadozott
+bőrmelles volt rajta s abból meztelenen nyultak ki a karjai.
+Micsoda karok! Combokul is szivesen látná más ember az ilyen
+tagokat. Fegyvere: két hosszú handsár az övébe szúrva; az egyik
+szarvascsont nyelü, a másik sárga marhalábszárcsont, még a kettős
+bütyök is azonmód a csont végén, amint a természet megformálta; de
+a fő fegyvere, az a hosszú rozsdáshegyü dárda, amelyet a vállára
+fektetve hordoz magával. Ez az ugynevezett szabadkatonák közül
+való, akik csupán a zsákmányért járnak. Parancsolni parancsol nekik
+mindenki, de már engedelmeskedni csak addig engedelmeskednek, mig a
+tarisznyájokat meg nem tömik. No ennek jó nagy volt a tarisznyája,
+s ugyancsak lapos. A hátán lötyögött pedig ez a tarisznya, s ez is
+afféle maga-készitette jószág. Rajta volt az ökörnek a szőre és
+bélyege is. A bélyeg egy négyfelé osztott tenyérnyi kört
+ábrázolt.</p>
+<p>– Török vagy? – kérdezte a katona.</p>
+<p>– Nem, – felelte büszkén a diák, – nem tartozom semmiféle olyan
+nemzethez, amelyik rabolni jár.</p>
+<p>Az óriás vagy nem értette a sértő megjegyzést, vagy nem vette
+érzékenységre. Ment egyforma nagy lépésekkel.</p>
+<p>A diák hogy ekkor végignézett rajta, tekintete az óriás
+bocskorain ragadt meg. A bocskor elől meg volt nyilva a kopástól.
+Ahogy itt az országút fehér pora bement, hátul a lyukon mindig
+kilövődött.</p>
+<p>– Tudsz-e olvasni? – kérdezte a török mintegy negyedóra
+mulva.</p>
+<p>– Tudok. – felelte Gergely.</p>
+<p>– Irni is tudsz?</p>
+<p>– Irni is. <span class="pagenum"><a name="Page_134" id=
+"Page_134">-134-</a></span></p>
+<p>– És nem akarsz török lenni?</p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>A török egyet emelt a szemöldökén:</p>
+<p>– Kár.</p>
+<p>– Miért?</p>
+<p>– Szolimán pasa is magyar volt. Tudott irni, olvasni. Most
+pasa.</p>
+<p>– És harcol a hazája ellen.</p>
+<p>– Harcol az igaz hitért.</p>
+<p>– Ha neki az az igaz hit, amit a ti prófétátok hirdetett, hát
+harcoljon másutt.</p>
+<p>– Ott harcol, ahol Allah akarja.</p>
+<p>Aztán nem beszéltek többet. Tulipán intett a szemével
+Gergelynek, hogy hallgasson. Az óriás elgondolkozva ment tovább a
+poros országúton.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_135" id=
+"Page_135">-135-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>IX.</h3>
+</div>
+<p>Beesteledett. Az égen feltünedeztek a csillagok. Ahogy az út egy
+dombra kanyarodott, a mezőség sötéte is mintha egy darab ég volna:
+vörös csillagokkal behintett ég, amelyből a keleti szélen öt nagy
+csillag ragyog ki a többi közül.</p>
+<p>– Megérkeztünk, – szólt az óriás.</p>
+<p>De még egy negyedórát mentek kiszáradt legelőkön, dombokon,
+tarlókon át.</p>
+<p>Minden csapat megtalálta keresés nélkül a maga helyét és minden
+ember a maga sátorát. A vörös csillagok, tábori tüzek, amelyek
+mellett hagymaillatú birkahús gőzölög. Az öt nagy vörös csillag a
+szultán tornyos sátora előtt égő négy viaszfáklya; az ötödik a nagy
+holdas aranygolyó a sátor tetején, amint a fáklyák fényében
+tündöklik.</p>
+<p>Egy kukoricás domb alján a topcsi basi kétszer belefujt a
+sipjába. Megállottak.</p>
+<p>A sátorok a kukoricás alján <i>U</i> alakban voltak fölállitva.
+A rabokat ennek az u-nak az öblébe kisérték be. Az óriás a
+kukoricás felé szagolt, és bement böngészni. A diák a fűre
+rogyott.</p>
+<p>A katonák jöttek-mentek, zsivajogtak körülöttük. Némelyek a
+málháikat bontogatták, mások az üst körül tolongtak. Csupa
+kevergés, nyüzsgés volt ebben az órában a tábor. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span></p>
+<p>Gergely Tulipánt kereste, de csak egy pillanatra láthatta, amint
+egy janicsár beszélt hozzá. Tulipán a vállát vonogatta, azután
+elment a janicsárral egy vörös sátor mellett. Bizonyosan helyet
+jelöltek neki a janicsárok között valamelyik sátorban.</p>
+<p>De mi lesz, ha Tulipánnak csupán azért kellett elmennie, mert
+ott akart őrködni a rabok mellett! Hiszen akkor nem térhet vissza;
+akkor mind a ketten rabok maradnak!</p>
+<p>Ez a gondolat malomként zúgott az agyában.</p>
+<p>Az összes eddigi őröket felváltották. A táborverő katonák
+váltották fel őket. Csupa ismeretlen ember, akik ővele semmitse
+törődnek.</p>
+<p>A táborban már ekkor a vizhordó tevék is megjelentek.</p>
+<p>– Szúdsi! Szúdsi! – hangzott mindenfelől a vizhordók
+kiáltozása.</p>
+<p>És a katonák cserépedényekből, kürtökből, sapkákból,
+ónpoharakból itták a dunavizet.</p>
+<p>Gergely is szomjas volt. Behorpasztotta a posztósüvege tetejét,
+és odatartotta a tevés-török tömlője alá.</p>
+<p>A viz langyos volt és nem is tiszta, de azért mohón ivott. Aztán
+a gyerekre gondolt, aki az egész úton vizért sirt. Körülnézett.
+Látta az ágyuk egy részét a sötétben; a mellettök legelésző
+bivalyokat is látta. Az ágyuk mellett topcsik ültek és hevertek. A
+gyerekeket nem látta.</p>
+<p>Megitta hát a maradék vizet is, és a süvegét kisuhintotta.
+Visszatette a fejére.</p>
+<p>– Ennél jobbat iszunk otthon, igaz-e? – szólt az uj őrhöz, egy
+hosszúnyaku csupaszképü azabhoz.</p>
+<p>Jóakaratra akarta talán hangolni maga iránt.</p>
+<p>– Hallgass és dögölj le! – ordított az rá feleletül.</p>
+<p>Azzal egyet rántott a dsidáján, és tovább járta a maga utját a
+rabok mellett. <span class="pagenum"><a name="Page_137" id=
+"Page_137">-137-</a></span></p>
+<p>Gergely csak most kezdte magát rútul érezni a bilincsekben.</p>
+<p>Szinte megörült, mikor Jumurdsákot pillantotta meg. A váltakozó
+őröket rendezte, s kivont kard volt a kezében.</p>
+<p>– Jumurdsák! – kiáltott rája, mint ahogy az ember a régi
+ismerőseit üdvözli.</p>
+<p>Mert az elhagyottság kinos érzésétől akart szabadulni.</p>
+<p>A török visszapillantott: honnan szólitják? A rabok
+csoportjából? A szemét csodálkozón pillogtatva jött a diákhoz.</p>
+<p>– Ki vagy te? – kérdezte a fiúra bámulva.</p>
+<p>A fiú felállt.</p>
+<p>– Rab vagyok, – felelte most már kényelmetlenül. – Csak azt
+akarom kérdezni, hogy izé… hogyan van, hogy maga él?</p>
+<p>– Mért ne élnék? – felelte vállat vonva a török, – hát miért ne
+élnék?</p>
+<p>Ahogy a kardját hüvelybe tette, látni lehetett, hogy a bal keze
+el van nyomorodva. Úgy álltak az ujjai, mintha egy csipet sót vett
+volna fel valamikor, s az ujjait nem tudta volna többé
+megmozditani.</p>
+<p>– Azt hallottam, hogy magát felakasztották.</p>
+<p>– Engem?</p>
+<p>– Magát bizony. Ezelőtt kilenc esztendővel, egy pap a Mecsek
+erdejében.</p>
+<p>A török a <i>pap</i> szóra még kerekebbre nyitotta a szemét.</p>
+<p>– Hol van az a pap? Mit tudsz róla? Hol lakik? – kérdezte mellen
+ragadva a diákot.</p>
+<p>– Tán rosszat akar vele? – hebegte a diák.</p>
+<p>– Dehogy akarok, – felelte a török enyhültebb hangon, – inkább
+meg akarom köszönni, hogy nem bántott. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p>
+<p>És a diáknak a vállára tette a kezét, mintha azt az előbbi
+mozdulatot is a barátság jelének akarná értetni.</p>
+<p>– Hát akkor nem köszönte meg? – kérdezte a diák.</p>
+<p>– A dolog olyan hirtelen történt, – felelte Jumurdsák a kezét
+terjegetve, – nem is gondoltam rá, hogy megköszönjem. Azt hittem
+tréfál.</p>
+<p>– Hát ő ahelyett, hogy felakasztotta volna magát,
+elbocsátotta?</p>
+<p>– El, keresztényileg. Én ezt akkor nem értettem. Azóta
+hallottam, hogy a keresztény hit szerint meg lehet az ellenségnek
+bocsátani.</p>
+<p>– Hát jót akar vele tenni?</p>
+<p>– Azt. Nem szeretek tartozni se pénzzel, se jósággal.</p>
+<p>– Hát a pap is itt van, – szólt most már bizalommal a diák.</p>
+<p>– Itt? A táborban?</p>
+<p>– Itt ám. Ő a szultán foglya. Azzal vádolják, hogy azt a
+robbantást a Mecseken ő követte el.</p>
+<p>Jumurdsák visszatántorodott.</p>
+<p>– Honnan ismered te a papot? – kérdezte egy percnyi szünet
+után.</p>
+<p>– Ott lakunk egymás közelében, – felelte óvatosan a diák.</p>
+<p>– Nem mutatott neked a pap egy gyürüt?</p>
+<p>– Lehet, hogy mutatott.</p>
+<p>– Egy török gyürüt. Hold van rajta meg csillagok.</p>
+<p>A diák a fejét rázta.</p>
+<p>– Lehet, hogy másnak mutatott efféléket, nekem nem.</p>
+<p>És a zsebébe dugta a kezét.</p>
+<p>Jumurdsák megvakarta a tarkóját. A nagy strucctoll ide-oda
+lengett a süvegén. Megfordult, és anélkül, hogy több szóra méltatta
+volna a diákot, ellépett.</p>
+<p>Az őrök sorjában köszöntek neki. Később már csak az őrök
+dárdájának a mozgása jelezte, merre megy.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_139" id=
+"Page_139">-139-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>X.</h3>
+</div>
+<p>Gergely ismét magára maradt. Visszaült a gyepre. A raboknak egy
+üstben levest hoztak, és hozzá otromba fakanalakat. A török, aki
+hozta, ott állt, mig ettek, s hogy egy rab susogva hozzászólt egy
+másikhoz, azt a török felrugta.</p>
+<p>A levesbe Gergely is belekóstolt. Lisztes leves volt, sótalan,
+zsirtalan. Reggel és este ez a tábori rabok eledele. Hallott erről
+Gergely eleget beszélni.</p>
+<p>Letette a kanalat, és elhuzódott az evőktől. Lefeküdt a fübe. A
+rabok is lassankint abbahagyták az evést és elfeküdtek, el is
+aludtak.</p>
+<p>Csak Gergely nem aludt. A szeme olykor könynyel telt meg s a
+könny lecsordult az orcáján.</p>
+<p>A hold egy kópjányira volt már az ég alján és megvilágitotta a
+sátorok aranyos és lófarkas gombjait, a dsidák hegyét, az
+ágyukat.</p>
+<p>A hosszúnyaku őr valahányszor elsétált mellette, mindig egy
+pillantást vetett reá.</p>
+<p>Gergelyt bántották ezek a pillantások. Szinte megkönnyebbülten
+érezte magát, mikor az óriás török nagy vállas alakját látta újból
+közeledni.</p>
+<p>Egy cső kukoricát rágott azon nyersen, amint találta. Őt úgy
+látszik nem tekintették sem őrnek, sem rendes katonának: hagyták
+lődörögni, ahol neki tetszett.</p>
+<p>– Mind letördelték a táborverők előlünk, – szólt <span class=
+"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span>
+panaszosan a hosszúnyakunak. – Alig, hogy ezt az egy csövet
+találtam.</p>
+<p>– Vagy a hitetlenek takaritották el, – felelte az mogorván. –
+Mert olyan ez a nép, hogy ha neszét veszi a töröknek, mindent
+betakarit éretlenül is.</p>
+<p>Azzal tovább sétált a rabok körül.</p>
+<p>Az óriás leette a szemet a kukoricáról, aztán a csutkájába
+harapott.</p>
+<p>– Te nem kapsz enni? – kérdezte Gergely.</p>
+<p>– Kapok, felelte a török, de előbb a janicsároknak adnak. Én
+most vagyok hadban először.</p>
+<p>– Azelőtt mi voltál?</p>
+<p>– Csordás, – felelte a török. – Elefántcsordás. Teheránban.</p>
+<p>– Mi a neved?</p>
+<p>– Hasszán.</p>
+<p>Egy másik janicsár ült mellettök a fűben. A markában főtt
+gerincdarabot tartott. Bicskával faragta róla a húst. Ez ekkor
+megszólalt:</p>
+<p>– Mi csak úgy hivjuk, hogy <i>Hajván</i>, mert marha.</p>
+<p>– Miért volna marha? – kérdezte a diák.</p>
+<p>– Azért, – felelte a janicsár, a csontot a háta mögé dobva, –
+mert mindig azt álmodja, hogy ő a janicsár-basa.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_141" id=
+"Page_141">-141-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XI.</h3>
+</div>
+<p>A diák is végig hevert a gyepen, és a feje alá tette a
+karját.</p>
+<p>Fáradt volt, de csak a szeme aludt. Az elméje, mint a kerék a
+tengelyen, a szabadulás gondolatán forgott szüntelen.</p>
+<p>Kedvetlenül látta, hogy Hajván ismét viszszatért, és melléje
+kuporodva csamcsog. Kapott valamelyik üstből egy cobákot.</p>
+<p>– Hitetlen, – szólott Hajván a diák térdét meglökve, – ha enni
+akarsz, hozok neked is.</p>
+<p>– Köszönöm, felelte a diák, nem vagyok éhes.</p>
+<p>– Mióta elfogtunk, nem ettél.</p>
+<p>– Mondom nem vagyok éhes.</p>
+<p>Az óriásnak bizonyára szokatlan volt ezt hallani, hogy valaki
+nem éhes, mert igy szólt:</p>
+<p>– Én mindig éhes vagyok.</p>
+<p>Azzal tovább csamcsogott.</p>
+<p>A diák visszahajolt a karjára, és a holdra bámult, amely
+narancsszinü fénynyel emelkedett föl keleten a sátorok mögött. Egy
+őr feje valami harminc lépésnyire tőlök félig elfödte a holdat.
+Olyan volt, mint valami nagysüvegü püspök-árnyék, s mintha a
+kezében levő dárda a holdnak a nyele volna.</p>
+<p>– Ne aludj, mondotta halkan Hajván, valamit akarok veled
+beszélni.</p>
+<p>– Ráérünk holnap is. <span class="pagenum"><a name="Page_142"
+id="Page_142">-142-</a></span></p>
+<p>– Nem. Még ma szeretném.</p>
+<p>– Hát csak hamar.</p>
+<p>– Várjunk egy kissé. Majd ha a hold jobban világit.</p>
+<p>A téren, ahova eddig be voltak keritve, egyfelől mozgolódás
+támadt, s az őrök fegyveres árnyékából öt másik árnyék vált
+elő.</p>
+<p>Uj rabok voltak. Öt férfi meg egy nő.</p>
+<p>– Ereszszenek engem a szultán elé! – kiabált magyarul vastag
+medvehangon az egyik. Én nem vagyok német! Német a kutya! Engem nem
+szabad bántani! A török most nem ellensége a magyarnak. Hogy mertek
+engem bántani!</p>
+<p>Azonban a katonák nem értették a szavát. Ha megállt, tovább
+taszitották.</p>
+<p>Gergelyék mellett akkora tisztás volt, amekkora helyen egy
+szekér megfordulhat. Ide telepitették a rabokat.</p>
+<p>A magyar látva, hogy senki se hallgat a szavára, csak magának
+káromkodott:</p>
+<p>– Istene ne legyen a disznó pogányának, még azt mondja, hogy a
+magyarok barátja. Barátja ám a fészkes fenének, de nem a
+magyarnak!</p>
+<p>Egy kis szünet után folytatta:</p>
+<p>– Az is bolond volt, aki először hitt nekik, az is, aki behivta
+őket! Hogy sülyedjenek el avval a zsivány császárukkal együtt!</p>
+<p>A nőt ezalatt elvitték közülök az ágyuvontató ökrök és bivalyok
+felé. A többi négy férfi szótlanul ült a gyepen. Német katonák
+voltak. Az egyiknek bádogpáncél fénylett a mellén. A fején nem volt
+semmi, csak az összekuszált nagy haj.</p>
+<p>Gergely odafordult a magyarhoz.</p>
+<p>– Ugy-e, – kérdezte, – ezek a németek Buda alól szöktek?
+<span class="pagenum"><a name="Page_143" id=
+"Page_143">-143-</a></span></p>
+<p>– Bizonyosan, – felelte a magyar. – Én csak itt kerültem velök
+össze a szőlőben.</p>
+<p>Ekkor látta Gergely, hogy a vastaghangu magyar egy sovány kis
+körszakálas ember, s hogy ingujjban ül a többi között.</p>
+<p>– Mért estek rabságba?</p>
+<p>– Én azért, mert egy pincébe rejtőztem. Lehet, hogy kémnek
+tartanak a bolondok. Kém az ördög! Becsületes varga vagyok én.
+Örülök, ha nem látok törököt, nem hogy utánok járnék.</p>
+<p>– Budáról jött talán?</p>
+<p>– Onnan hát. De bár ott maradtam volna.</p>
+<p>– Ismeri ott az öreg Ceceyt?</p>
+<p>– A falábut? Hogyne ösmerném.</p>
+<p>– Mit csinál az öreg?</p>
+<p>– Mit csinál? Verekszik.</p>
+<p>– Verekszik?</p>
+<p>– De az ám. Lóra tetette magát, aztán kirohant Bálint urral a
+németekre.</p>
+<p>– Dehiszen annak csak félkeze van!</p>
+<p>– Mégis ráment az a németre. Mikor visszajöttek, láttam őket.
+Bálint úr maga mellé vette, úgy vitte el a királynéhoz.</p>
+<p>– Török Bálint?</p>
+<p>– Az. Hej fene sárkánytejen nőtt ember az is. Mindennap vállig
+véresen jött vissza a csatából.</p>
+<p>– Aztán nem esett baja az öregnek?</p>
+<p>– Dehogynem, – felelte a varga nevetve – levágták a fából való
+kezét a csatában.</p>
+<p>– A lányát nem ismeri? – kérdezte félénken a diák.</p>
+<p>– Dehogynem. Én csináltam neki egy pár cipellőt ezelőtt két
+héttel.</p>
+<p>– Milyet?</p>
+<p>– Csinosat. Sárga karmazsinból valót, aranynyal <span class=
+"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span>
+cafrangolt szép alacsony szárut. Ilyet viselnek most az úri
+kisasszonyok; már aki teheti.</p>
+<p>– Ugy-e szép leány?</p>
+<p>A varga vállat vont.</p>
+<p>– Takaros.</p>
+<p>Egy percre elhallgatott és meghúzta a bajuszát.</p>
+<p>– Istene ne legyen a pogányának, – mondotta egyszerre hangot
+változtatva, – csak visszaadják tán a mentémet!</p>
+<p>– Mikor jött el Budáról? kérdezte tovább a diák.</p>
+<p>– Ezelőtt három nappal szöktem. De bár ne szöktem volna. Ennél
+rosszabb sorom nem lett volna. Ámbátor kutya a török.
+Nándorfehérvárnál is azt fogadta, hogy nem lesz bántódása senkinek,
+mégis felkoncolták az egész vár népét, igaz-e?</p>
+<p>– Csak nem gondolja tán, hogy Buda török kézbe kerül?</p>
+<p>– Bizonyos.</p>
+<p>– Már hogy volna bizonyos?</p>
+<p>– A templomban minden éjjel miséznek a törökök, már több mint
+egy hete.</p>
+<p>– Micsoda? Mit beszél?</p>
+<p>– Minden éjfélkor kigyulladt a világosság a Boldogasszony
+templomában, aztán kihallatszik a sok <i>illallá</i>, ahogy a
+törökök üvöltik-éneklik az ő istenüket.</p>
+<p>– Nem lehet ez bátyám.</p>
+<p>– De isten szentucsse igaz. Hát Nándorfehérvárott nem igy volt?
+Ott is igy hallatszott a török-ének a templomból minden éjszaka,
+aztán egy hét mulva a töröké lett a vár.</p>
+<p>– Ez csak aféle babona, – szólt Gergely összeborzongva.</p>
+<p>– Már akármi, de én magam is láttam, hallottam. Különben nem
+mentem volna ki a várból. <span class="pagenum"><a name="Page_145"
+id="Page_145">-145-</a></span></p>
+<p>– Hát ezért szökött meg!</p>
+<p>– Persze, hogy ezért. A családomat még a német viaskodás előtt
+elküldtem Sopronba, az öreganyjukhoz. Én magam nem mehettem velök,
+mert jó keresetem volt. A nemes urak, tudthatja az urfi, mikor
+Budára jönnek, az az első dolguk, hogy új csizmát szabatnak
+maguknak. Török Bálint urnak is csináltam, a Verbőczi nagyságos
+urnak is én varrtam. Hát még a Perényi nagyságos úr!</p>
+<p>A csizmadia nem végezhette be, amit mondani akart, mert Hajván
+megfogta a mellénye gallérjánál és fölemelte mint a macskát.
+Eldobta a diáktól valami tiz lépésnyire.</p>
+<p>A csizmadia nagyot nyekkenve esett a gyöpre. A helyére Hajván
+ült le, és igy szólt:</p>
+<p>– Azt mondtad, hogy tudsz irni olvasni, hát mutatok neked
+valamit.</p>
+<p>Beletörülte mind a tiz ujját a bugyogójába, és előre vonta a
+hátáról a fehér ökörbőr-turbát.</p>
+<p>Itt megint megtörülte az ujját az ökörszőrbe, és a turbából egy
+csomó összehajtogatott pergamen-papirost vett elő.</p>
+<p>– Nézd, – azt mondja, – ezt én egy holt dervisnek a csuhája
+alatt találtam. A dervist valami seb ölte meg. A combján volt a
+seb. Vagy átszúrták, vagy átlőtték. De az mindegy. Pénz is volt
+nála: harminchat arany. Az is itt van a tarsolyomban. Hát ha te
+megmondod, hogy mik ezek az irások, akkor két arany a tiéd. Ha
+pedig nem mondod meg, akkor úgy ütlek kupán, hogy megdöglesz.</p>
+<p>A hold erősen világitott. Körülöttük mindenki aludt. A csizmadia
+is összehúzódott a gyepen, és iparkodott vigasztalást találni az
+álomban.</p>
+<p>A diák kibontotta a papiros-csomót. Tenyérni nagyságu lapok
+voltak, s mindenféle négy-, öt- és hatszögletes rajzok a lapokon.
+<span class="pagenum"><a name="Page_146" id=
+"Page_146">-146-</a></span></p>
+<p>– Nem látok jól, – szólott a diák. A hold nem elég világosság az
+ilyen apró irás elolvasásához.</p>
+<p>A török fölkelt, és karvastag lángoló ágat hozott a tüztől.
+Tartotta.</p>
+<p>A diák nézte az irást meg a rajzokat figyelmesen és komoran. A
+tüz meleget langalt az arcára, de ő alig érezte.</p>
+<p>Egyszer aztán fölemelte a fejét, és igy szólt:</p>
+<p>– Mutattad már valakinek ezeket az irásokat?</p>
+<p>– Mutatni mutattam, de olvasni nem tudták.</p>
+<p>A fa lángja ellobbant. A török letette.</p>
+<p>– Nekem a te pénzed nem kell, – folytatta a diák. – Az öklödtől
+sem félek. Hanem ha te azt kivánod, hogy én megfejtsem neked ezt az
+irást, én is kivánhatok tőled valamit.</p>
+<p>– Mit?</p>
+<p>– Ez az irás neked sokat ér, mert egy szent dervistől való. Ezer
+szerencséd, hogy nekem mutattad meg, mert minden török elvenné
+tőled. Hanem én csak azzal a feltétellel magyarázom meg, ha te
+elmégy ahhoz a paphoz, aki ma délben a robbanást csinálta, vagy ha
+nem ő csinálta, ott találták.</p>
+<p>– Bizonyosan ő csinálta.</p>
+<p>– Hát mindegy. Megnézed, hogy él-e vagy meghalt?</p>
+<p>A török az állahegyét fogva nézett rá.</p>
+<p>– Én addig mig odajársz átvizsgálom az egészet, – szólt tovább a
+diák. Most már nem kell láng se. A hold elég erősen süt.</p>
+<p>Ezt mondva, ujra belemélyedt a rajzok nézésébe.</p>
+<p>A rajzok magyarországi várak rajzai voltak. Ónnal készültek.
+Itt-ott törlés. Egy X-alaku és egy <span class=
+"uline"><sup>o</sup></span> alaku jegy az egyik rajzon szembetünő.
+A lap alján magyarázatul latin nyelven: <span class=
+"uline"><sup>x</sup></span> <i>a vár leggyöngébb pontja</i>,
+<span class="uline"><sup>o</sup></span> <i>az aknaásásra</i>
+<span class="pagenum"><a name="Page_147" id=
+"Page_147">-147-</a></span> <i>alkalmas hely.</i> Néhol ez a
+<span class="uline"><sup>o</sup></span> pont nyil alaku vonallal
+volt megtoldva, néhol hiányzott is.</p>
+<p>A diák elkeseredetten rázta a fejét. Valami kém rajzai voltak a
+kezében. Több mint harminc magyarországi vár alaprajza</p>
+<p>Mit tegyen?</p>
+<p>Ellopja?</p>
+<p>Az lehetetlen.</p>
+<p>Elégesse?</p>
+<p>A török megfojtja érte.</p>
+<p>Az izgalomtól sápadtan tartotta a kezében a papirost. Aztán a
+mellénye zsebébe nyúlt és egy darabka ónt vett elő. Kitörülte
+minden rajzon a <span class="uline"><sup>x</sup></span>-et meg a
+<span class="uline"><sup>o</sup></span>-ot is, és ugyanolyan
+vonással más helyre jegyezte.</p>
+<p>Ez volt minden amit tehetett.</p>
+<p>Hogy a török még odavolt, az utolsó rajzot sokáig tartotta a
+kezében. Eger várát ábrázolta az, egy minden lábán csonka béka
+alakjában. Ez főképen azért ragadta meg a figyelmét, mert négy
+földalatti utat látott jelezve rajta, s az utak között termeket és
+egy négyszögletes vizmedencét. Milyen különös épitmény! Mintha akik
+épitették, arra is számitottak volna, hogy a föld alatt folytatják
+a harcot, s ha itt nem sikerül, négy uton négy felé menekülnek a
+várból, mig az üldözők bele pusztulnak a medencébe.</p>
+<p>Felpillantott, hogy jön-e a török?</p>
+<p>Jött. Magas óriás árnyék gyanánt közeledett az ágyuk
+mellett.</p>
+<p>Gergely gyorsan golyóvá morzsolta ezt az egy rajzot, és a
+mellénye zsebébe dugta. A zseben lyukat szakitott az ujjával s oda
+bocsátotta le. Azután ujra a térdére kiterjesztett rajzok fölé
+hajolt.</p>
+<p>– A pap él még, – szólt lekuporodva a török, – de azt mondják,
+nem éri meg a reggelt. <span class="pagenum"><a name="Page_148" id=
+"Page_148">-148-</a></span></p>
+<p>– Láttad?</p>
+<p>– Láttam. Minden orvos ott ül a sátor körül. A pap meg
+felpárnázott ágyon fekszik, és úgy hörög mint a… szóval hörög.</p>
+<p>Bizonyosan azt akarta mondani: mint a kutya.</p>
+<p>Gergely a szemére tette a kezét.</p>
+<p>– Te cinkosa vagy! – szólt a török megrándulva.</p>
+<p>– És ha az vagyok? A szerencséd a kezemben van.</p>
+<p>A török megjuhodva kérdezte:</p>
+<p>– Szerencsét hoz az a papiros?</p>
+<p>– Nem a papiros, hanem a titka. De csak töröknek.</p>
+<p>Azzal visszanyujtotta a papirost.</p>
+<p>– Hát beszélj, – szólt mélyhangu suttogással az óriás.
+Megtettem, amit kivántál.</p>
+<p>– De ki is kell engem szabaditanod.</p>
+<p>– Hohó! – mordult fel a török.</p>
+<p>– Ez a titok neked többét ér.</p>
+<p>– Megtudom mástól.</p>
+<p>– Török elveszi tőled. Keresztény? Mikor akadsz megint olyan
+keresztényre, aki latinul tud irni meg olvasni, meg akinek te olyan
+szivességet tehetsz, hogy neked viszonzásul megnyitja a szerencséd
+lakatját.</p>
+<p>A török nyakon ragadta a diákot.</p>
+<p>– Megfojtalak, ha meg nem mondod!</p>
+<p>– Kikiáltom, hogy nálad egy szent áldása van.</p>
+<p>Többet nem mondhatott, mert a török ujjai vaskapcsokként
+szorultak a nyakára, s a lélekzete elfulladt.</p>
+<p>Azonban a török nem akarta őt megfojtani. Mi haszna lenne
+abból?</p>
+<p>Ha megfojtja a diákot? – megfojtja vele talán a maga
+szerencséjét is. És Hajván nem azért indult a hadba, hogy beveresse
+a fejét. Úr akart lenni, mint minden közkatona.</p>
+<p>Újjai feltágultak a diák nyakán. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_149" id="Page_149">-149-</a></span></p>
+<p>– Hát jól van, – szólt komoran, agyonüthetlek akkor is, ha bajba
+keversz. Hogyan gondolod, hogy kiszabaditsalak?</p>
+<p>A diák nem tudott azonnal felelni. Levegőznie kellet a szoritás
+után.</p>
+<p>– Legelőször is, – szólott, – lefürészeled a lábamról a
+bilincset.</p>
+<p>Az óriás megvetően mosolygott. Nagy vörös kezét lenyújtotta a
+bilincsért. Kettőt roppantott rajta, s a bilincs halk csörrenéssel
+omlott a fű közé.</p>
+<p>– Azután?</p>
+<p>– Szerzel nekem egy szpáhi süveget, szpáhi köpönyeget.</p>
+<p>– Ez már bajos.</p>
+<p>– Valamelyik alvóról leveszed.</p>
+<p>A török a nyakát vakarta.</p>
+<p>– Ez még nem minden; – folytatta a diák. Egy lovat is kell
+szerezned; meg valami fegyvert. Akármi fegyvert, nem bánom.</p>
+<p>– Ha egyéb nem lesz, megkapod az egyik handsáromat.</p>
+<p>– Elfogadom.</p>
+<p>A török körülnézett. Mindenfelé alvók, csak az őrök tüntek fel
+imitt-amott, amint nesztelen árnyékok gyanánt jártak föl és
+alá.</p>
+<p>A hosszúnyaku valami husz lépésnyire állott. A lándsája le volt
+szúrva a földbe. Arra támaszkodott.</p>
+<p>– Várj, – szólt az óriás.</p>
+<p>Fölkelt és elcammogott kelet felé. Eltünt a sátorok között.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_150" id=
+"Page_150">-150-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XII.</h3>
+</div>
+<p>Gergely leborult a fűbe, mintha ő is aludna. De nem akart
+aludni, bármilyen fáradt volt is. Félszemmel föl-fölvizsgálódott az
+égre, hogy összeérkezik-e a hold azzal a hosszú tutajforma szürke
+felhővel, amely mozdulatlanul látszik állani az ég közepén. (Ha
+összeérkezik, kedvező sötétség lesz idelent.) Másik szemével meg a
+vékonynyaku goromba janicsárt vizsgálta, aki olyanformán állott
+mint a csupasznyaku sas a fogságban. Bizonyosan állva aludt, mint a
+kimerült katonák szoktak.</p>
+<p>Az éj enyhe volt, s a levegőt százezer ember halk horkolása
+tartotta állandó remegésben. Mintha maga a föld mormolt volna mély,
+egyhangu horkolással. Csak olykor hangzott egy-egy kutyaugatás,
+egy-egy őrszó, s a lovak legelésének csöndes ropogása.</p>
+<p>Gergely is elálmosodott lassankint. A fáradtság elcsigázta a
+testét. Az aggodalom elbágyasztotta a lelkét. (Ez az oka, hogy az
+elitéltek is mindig alszanak a kivégzésük előtt való éjszakán.)</p>
+<p>Maga se vette észre, mikor becsukódtak a szemei, csak egyszer
+ott találta magát, ahonnan elindult: az ódon somogyvári kastély
+tanuló szobájában, a Török Bálint két gyermeke mellett.</p>
+<p>Az asztalnál ültek, a nagy festetlen tölgyfa asztalnál. Szemben
+velök Gábor pap egy nagy pergamenkötéses könyvre hajolva; balra az
+ablak, amelynek kerek ónkarikás üvegein besüt a nap, és ráteríti
+sugarait az <span class="pagenum"><a name="Page_151" id=
+"Page_151">-151-</a></span> asztal sarkára. A falon két nagy
+földkép. Az egyik ábrázolja Magyarországot, a másik a három
+világrészt. Mert akkor még nem rajzolták meg a tudósok a Columbus
+földjét, csak éppen hire szállongott, hogy egy eddig ismeretlen
+világrészt találtak a portugálok, de hogy mi igaz benne mi nem,
+senki se tudta. Ausztráliáról meg nem is álmodtak.</p>
+<p>A magyarországi mappán ki voltak rajzolva a várak, egy-egy
+sátoralaku képben, az erdőkben meg ki voltak rajzolva a fák Jó
+mappák voltak ezek. Könnyen megértette az is, aki olvasni nem
+tudott. És abban az időben a cimeres nagyurak között is volt elég,
+aki nem tudott sem irni sem olvasni. Dehát minek is; arra való az
+iródiák, hogy irjon, ha irni kell; hameg levél jön, olvassa el az
+urának.</p>
+<p>A pap fölemelte a fejét, és igy szólt:</p>
+<p>– Mától kezdve nem tanulunk se szintakszist, se georgrafiát, se
+históriát, se botanikát, csak éppen a török meg a német nyelvet,
+meg a kémiából annyit, hogy hogyan kell puskaport csinálni.</p>
+<p>Amire Török János beletaszitotta a ludtollat a kalamárisba, és
+igy felelt:</p>
+<p>– Nem kellene már ezt se tanulnunk mester, hiszen akármelyik
+török rabbal tudunk már beszélni. A németnek meg már hátat
+forditott az én apám. Elég a kémia.</p>
+<p>A kis tíz éves Feri a fejének egy könnyü rántásával hátra
+vetette vállig érő mogyorószin haját, és azt mondta:</p>
+<p>– Nem kell a kémia se. Van az én apámnak puskapora annyi, hogy
+soha el nem fogy, míg a világ.</p>
+<p>– Hohó urfi, – felelte nevetve a pap, – te még olvasni se tudsz
+becsületesen. Tegnap is Kikerónak olvastad Cicerót.</p>
+<p>Erre benyilt a szoba ajtaja, és a küszöbön Török Bálint szép
+daliás alakja jelent meg. Az a kék bársony <span class=
+"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> dolmány
+volt rajta, amit János király hagyott rá a halálakor; derekán meg
+az a görbe könnyű kard, amelyet csak ünnepi alkalommal szokott
+viselni.</p>
+<p>– Vendégeink vannak, – szólt a papnak, – öltözzenek át a fiuk,
+és jőjjenek le az udvarra.</p>
+<p>Azzal megsimogatta a Feri haját, és ujra eltünt.</p>
+<p>Az udvaron egy nagy bécsi vasas szekér. A mellett egy német a
+szolgájával. Ragyogó vérteket szedtek ki a kocsiból, és átadták a
+török raboknak. A rabok az udvaron levő cölöpökre aggatták a
+vérteket.</p>
+<p>A kocsi mellett négy előkelő úri ember állott a Bálint úr
+társaságában. Bemutatták nekik a fiukat. Az egyik egy rövidorru
+tüzes szemű, alacsony barna ifjú, fölemelte a kis Török Ferencet,
+és úgy csókolta meg.</p>
+<p>– Tudod-e még ki vagyok én? – kérdezte a gyerektől.</p>
+<p>– Miklós bácsi, – felelte a gyerek.</p>
+<p>– És a másik nevem?</p>
+<p>Ferkó gondolkozva nézett a Miklós bácsi puha fekete
+szakállára.</p>
+<p>Helyette János szólt:</p>
+<p>– Zirinyi.</p>
+<p>– Nem Zirinyi te, – szólt korholón az apja: Zrinyi.</p>
+<p>Mindez megtörtént egyszer. Az ember gyakran ujraálmodja, ami
+megtörtént, és az álom nem tesz hozzá semmit, nem is vesz el belőle
+semmit, csak éppen feltárja az emlékezetet.</p>
+<p>És amint tovább történt ennek a napnak a lefolyása, úgy álmodta
+Gergely is tovább.</p>
+<p>Mikor már a hat mellvért fel volt állitva a cölöpökre, az urak
+puskát vettek elő, és rálőttek. Az egyik vérten átment a golyó. Azt
+visszaadták a bécsi kereskedőnek. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> <span class=
+"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154"><br />
+-154-</a></span> A többit, amelyik csak behorpadt a lövésektől,
+megvették, és megosztották maguk között.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 394px;"><a href=
+"images/i004hq.jpg"><img src="images/i004.jpg" alt=
+"Zrinyi Miklós sajátkorabeli képe." title=
+"Zrinyi Miklós sajátkorabeli képe." /></a>
+<p class="caption">Zrinyi Miklós sajátkorabeli képe.</p>
+</div>
+<p>Eközben beesteledett. Vacsorához ültek. Az asztalfőt Törökné
+foglalta el, az asztalvéget meg Bálint úr. A vendégek vacsora alatt
+kifaggatták a gyerekeket, hogy miből mit tudnak? Különösen a
+bibliát meg a katekizmust kérdezgették.</p>
+<p>Török Bálint egydarabig csöndes mosolygással hallgatta ezeket a
+jámbor kérdéseket, aztán igy szólt a vendégeinek:</p>
+<p>– Hát azt gondoljátok, hogy az én fiaim csak katekizmust
+tanulnak? Mondd el Jancsi, hogyan kell ágyut önteni?</p>
+<p>– Hány mázsásat édes apám?</p>
+<p>– Száz mázsásat aki arkangyalát!</p>
+<p>– Száz mázsás ágyura, – kezdte fölállva a fiú, – kell kilencven
+mázsa réz meg tiz mázsa ólom, de szükség esetén harangokból is
+lehet ágyut önteni, és akkor nem kell bele ólom. Mikor a matéria
+megvan, olyan mély gödröt ásunk, amekkorára az ágyut akarjuk
+csinálni. Legelőször is ragadós és tiszta agyagból rudat gyuratunk.
+Az agyagba csepüt keverünk, a közepébe meg vaspálcát szúrunk.</p>
+<p>– Minek az a vaspálca? – kérdezte Bálint úr.</p>
+<p>– Hogy az agyag megálljon, különben eldűlne, vagy
+elgörbülne.</p>
+<p>Aztán okos szemeit apjára függesztve folytatta:</p>
+<p>– Az agyagot keményre kell gyúrni, és össze kell keverni
+csepüvel. Néha két napig is gyúrják szakadatlanul. Mikor ez megvan,
+leállitják a gödör közepébe, és megméregetik, hogy egyenesen
+álljon. Most az ágyuöntő egy külső boritékot csinál hasonlóképpen
+tisztitott és meggyúrt agyagból, s felépiti ezt az agyagból való
+rud körül gondosan. Öt ujjnyi hézagnak kell köröskörül maradni,
+<span class="pagenum"><a name="Page_155" id=
+"Page_155">-155-</a></span> de ha bővében vagyunk a réznek,
+vastagabb is lehet az ágyu. Mikor ez is megvan, körül rakják az
+egészet kővel és vastámasztókkal, oldalt meg két katlant megraknak
+tiz öl fával, és a fölé rakják a rezet. Azután…</p>
+<p>– Valamit kifelejtettél.</p>
+<p>– Az ólmot, – szólt közbe a kis Feri.</p>
+<p>– Hiszen most akarom mondani, – vágott vissza a fiu. – A ólmot
+is beleteszik; aztán éjjel nappal tüzelnek, migcsak a réz
+olvadásnak nem indul.</p>
+<p>– Azt se mondtad, hogy mekkora legyen a kemence, – szólt ismét
+azöcscsike.</p>
+<p>– Hát nagy meg vastag. Tudhassa, akinek esze van.</p>
+<p>A vendégek nevettek. János pedig durcásan leült.</p>
+<p>– Megállj csak, morogta az öccsére villantva a szemeit, – majd
+meghúzom a hajadat.</p>
+<p>– Jól van, – felelte az apa, – ha te nem akarod elmondani, majd
+elmondja az öcséd. Mondd el Ferike ami még hiányzik.</p>
+<p>– Mi hiányzik? – felelte vállat vonva a kis fiú. Az ágyut, mikor
+kihült, kiveszik a földből.</p>
+<p>– Az ám, – szólt diadalmasan János, – hát a reszelés? hát a
+simitás? hát a három próba-lövés?</p>
+<p>– Ütlek, csak locsogj!</p>
+<p>És a két gyerek menten összeverekedik ott az asztalnál, ha a
+vendégek el nem kapják őket, hogy összecsókolgassák.</p>
+<p>– Nagyobb dolog az, – szólt nevetve Török Bálint, – hogy
+gyujtó-lyukat egyik se csinál az ágyura.</p>
+<p>Aztán mindenféle hadi dolgokról, a törökről, a németről
+beszélgettek az asztalnál. Egyszer Gergelyhez is szóltak.</p>
+<p>– Ebből jeles ember lesz, – jegyezte meg Török <span class=
+"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> Bálint
+a Gergely fejét megsimogatva. Olyan az esze, mint a tűz. Csak a
+karja gyönge még.</p>
+<p>– Ej, – felelte Zrinyi, – nem a kar ereje a fő, hanem a szív
+ereje: a bátorság. Egy agár megkerget száz nyulat is.</p>
+<p>A vacsora véget ért, és csak az ezüstkupák maradtak az
+asztalon.</p>
+<p>– No most bucsúzzatok el a vendégektől, és menjetek az anyátok
+szárnya alá, – szólt a gyerekeknek Török Bálint.</p>
+<p>– Hát Sebők bácsi nem énekel?</p>
+<p>Egy szelid kis szőrösképü ember megmozdult erre az asztalnál, és
+Bálint urra nézett.</p>
+<p>– Az ám, jó Tinódy Sebestyén, – szólt meleg tekintettel Zrinyi,
+– énekelj nekünk valami szépet</p>
+<p>Tinódy Sebestyén fölkelt, és a terem szögletéből kobozt emelt
+elő.</p>
+<p>– Hát jól van, – szólt az apa, – egy éneket végighallgathattok,
+de aztán takarodót fujunk.</p>
+<p>Tinódy valamivel hátrább tolta a székét, és végigfuttatta az
+ujjait a koboz öt húrján.</p>
+<p>– Miről énekeljek? – kérdezte a gazdától.</p>
+<p>– Hát a legujabbat, amit a mult héten csináltál.</p>
+<p>– A mohácsit?</p>
+<p>– Azt, ha ugyan a vendégeim mást nem kivánnak.</p>
+<p>– Nem, nem, – szóltak a vendégek. – Halljuk a legujabbat.</p>
+<p>A terem elcsöndesült. A szolgák a gazda egy intésére
+kitakarodtak. Tinódy mégegyszer végigpöngette a hurjait. Egy
+kortyot ivott az előtte álló ezüst kupából, és mély, lágy férfi
+hangon kezdte az énekét: <span class="pagenum"><a name="Page_157"
+id="Page_157">-157-</a></span></p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Siralmát éneklem most
+Magyarországnak:<br /></span> <span class="i0">Vérrel ázott földjét
+mohácsi csatának:<br /></span> <span class="i0">Mint hullt el sok
+ezre nemzet virágának<br /></span> <span class="i0">S lőn gyászos
+elveszte az ifju királynak.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Valami különös módja volt az éneklésének. Inkább elbeszélés volt
+az éneke, mint dalolás. Néha végigénekelt egy sort, a másikat csak
+szóval mondta el, a kobozra hagyván a dallamot. Néha csak az utolsó
+sor végét énekelte.</p>
+<p>A szeme az éneklés alatt maga elé merült, s olybá tünt fel az
+egész előadása, mintha csak magát tudná a teremben, s magának
+énekelne.</p>
+<p>De az ő együgyü versei, mint Gábor pap egyszer megjegyezte, ha
+olvasva darabos és minden művészet nélkül valók is, az ő ajkán
+szívet inditóan szépnek hangzottak. A szavaknak más értelme kelt az
+ő ajkán. Ha ő azt mondta: <i>gyász</i>, akkor elsötétült minden az
+ember szeme előtt; ha azt mondta: <i>harc</i>, az ember látta az
+öldöklő dulakodást; ha azt mondta: <i>Isten</i>, az ember a fején
+érezte az Isten leheletét.</p>
+<p>A vendégek már az első versszaknál a szemökre tették a kezöket,
+amint az asztalnál könyököltek, s Török Bálint szeme is könybe
+borult.</p>
+<p>Igaz, hogy még akkor négyezer szemtanuja élt a csatának, és az
+egész Magyarország erőtlennek, elveszettnek érezte magát. Mintha
+gyászfátyol lebegett volna az egész országon!</p>
+<p>Tinódy elénekelte a csata lefolyását, s az egész idő alatt mély
+és bús figyelemmel hallgatták. A hősi jeleneteknél felragyogott a
+szemök; az ismerős neveket megkönnyezték.</p>
+<p>Végül Tinódy a befejező vershez ért, és az éneke inkább sóhajtás
+volt itt, mint éneklés: <span class="pagenum"><a name="Page_158"
+id="Page_158">-158-</a></span></p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Mohács mellett van egy
+kaszálatlan mező,<br /></span> <span class="i0">Az a világon a
+legnagyobb temető:<br /></span> <span class="i0">Egy egész nemzeten
+van ott a szemfedő…<br /></span> <span class="i0">Föl se támasztja
+tán az örök Teremtő!<br /></span></div>
+</div>
+<p>– Föltámasztja! – kiáltott Zrinyi a kardjára csapva.</p>
+<p>És a jobbját kinyújtva folytatta:</p>
+<p>– Tegyünk szent esküvést urak, hogy életünk minden gondolatát a
+haza föltámasztásának szenteljük, hogy addig nem alszunk puha
+párnán, mig a török egy lábnyomot mondhat magáénak a haza
+földéből!</p>
+<p>– Hát a német? – felelte keserüen Török Bálint. – Azért
+pusztuljon el megint huszonnégyezer magyar, hogy a német kerekedjen
+fölénk? Eb ura fakó! Százszor inkább a becsületes pogány, mint a
+hazugsággal bélelt német.</p>
+<p>– A te apósod is német, – csapta vissza Zrinyi fellobbanva. A
+német mégis csak keresztény.</p>
+<p>– Ott az igazság, – szólt csillapitóan a vendégek közül egy öreg
+úr, – hogy a magyarnak nem szabad harcolnia legalább ötven
+esztendeig. Szaporodnunk kell, mielőtt harcolnánk.</p>
+<p>– Köszönöm, – felelte Zrinyi az asztalra csapva. – Nem akarok
+ágyban feküdni ötven esztendeíg.</p>
+<p>És amint fölállt, a kardja megcsördült.</p>
+<p>A csörrenésre Gergely fölnyitotta a szemét, s bámulva látta,
+hogy nem a Török Bálint asztalánál ül, hanem a szabad ég alatt
+fekszik, s előtte nem Zrinyi áll, hanem egy széles vállú török.</p>
+<p>Hajván volt. Az rugta meg a lábát, hogy ébredjen föl.</p>
+<p>– Itt a ruha, – szólt egy köpenyeget és egy turbánt dobva a diák
+elé. Lovat majd útközben szerzünk.</p>
+<p>A diák magára kapta a szpáhi köpenyeget, és a fejére
+<span class="pagenum"><a name="Page_159" id=
+"Page_159">-159-</a></span> huzta a tornyos süveget. Egy kicsit bő
+volt mind a kettő, de jobban örült neki a diák, mintha hercegi
+ruhát kapott volna.</p>
+<p>Az óriás lehajolt, és egy-két roppantással letörte a diák
+lábáról a békót. Azután megindult előtte észak felé.</p>
+<p>A köpönyeg hosszu volt a diáknak. Fel kellett szoritania a
+derekához. Szapora lépésekkel ment az óriás oldala mellett
+tovább.</p>
+<p>A sátorokban és a sátorok előtt mindenütt aludtak. Egyik-másik
+rézgombos és lófarkas sátor előtt őr állott, de az is aludt.</p>
+<p>A tábor végtelen hosszúnak tetszett. Mintha az egész világ
+sátorokból volna.</p>
+<p>Egy helyen aztán a tevék sokaságába jutottak. Itt kevés volt a
+sátor. A nép a szabad ég alatt a gyepen aludt.</p>
+<p>Hajván megállt egy kék vászondarabokkal foltozott sátor
+előtt.</p>
+<p>– Öreg! – igy kiáltott be, – kelj föl!</p>
+<p>Egy alacsony öreg ember bujt ki a sátorból. A feje kopasz, a
+szakála hosszú és fehér. Térdig érő ingben jött ki, mezitláb.</p>
+<p>– No mi az? kérdezte ijedten. Te vagy Hajván?</p>
+<p>– Én vagyok, – felelte a török. Ezelőtt egy héttel erre a szürke
+lóra alkudtam nálad.</p>
+<p>És a tevék között legelő otromba nagy lóra mutatott.</p>
+<p>– Adod úgy amint kértem?</p>
+<p>– Nem, – felelte az öreg a talpát megvakarva. – Nem akarok
+vesziteni. Husz gurus, amint mondtam.</p>
+<p>A török előkaparta az ezüstpénzt az övéből. Először megolvasta
+az egyik markában, aztán a másikban, végül pedig beleolvasta a
+kereskedőnek a tenyerébe. <span class="pagenum"><a name="Page_160"
+id="Page_160">-160-</a></span></p>
+<p>– Sarkantyu is kell, – szólt a diák, mig a kereskedő a lovat
+oldozta.</p>
+<p>– Ráadásul egy pár sarkantyút adsz, – mondotta Hajván.</p>
+<p>– Majd holnap.</p>
+<p>Most azonnal.</p>
+<p>A kereskedő bement a sátorába. Ott csörgött, kotorászott
+bizonyosan valami zsákban. Aztán egynéhány rozsdás sarkantyút
+hozott elő.</p>
+<p>A diák kiválasztotta a lábához illőt, és fölcsatolta.</p>
+<p>A lovat vezetve mentek tovább.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_161" id=
+"Page_161">-161-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XIII.</h3>
+</div>
+<p>Ugyanabban az órában Jumurdsák a betegek sátorai között
+bolyongott.</p>
+<p>– Melyik az a rab, aki ma égbe akarta röpiteni a padisát? –
+kérdezte az egyik őrtől.</p>
+<p>Az őr egy négyszögletü fehér sátorra mutatott.</p>
+<p>A sátor előtt öt fehér-turbános fekete-kaftános öreg guggolt a
+tűz körül. A szultán orvosai voltak. Komoly és bús volt mind az
+öt.</p>
+<p>– Beszélhetek-e a fogolylyal? – kérdezte Jumurdsák az ajtó előtt
+járó őrtől.</p>
+<p>– Kérdezd az orvosokat, – felelte az tisztelettel.</p>
+<p>Jumurdsák az orvosok előtt meghajolt. Azok is ő előtte.</p>
+<p>– Efendik, ha lehet a beteggel szólanom, kedves dolgot
+cselekedhetnék a padisahnak.</p>
+<p>Az egyik vállat vont. A keze mozdulatát arra is lehetett érteni:
+Nem lehet. Arra is, hogy: Eredj a sátorba.</p>
+<p>Jumurdsák az utóbbi értelmét választotta.</p>
+<p>A sátor ajtaja nyitva volt. Benn egy nagy olajlámpa égett. A pap
+nyitott szemekkel, oldalt fordulva feküdt az ágyon.</p>
+<p>– Gyaur, – szólt a török elébe lépve, ismersz-e engem?</p>
+<p>A pap nem felelt.</p>
+<p>– Én az a Jumurdsák vagyok, akit rád biztak, hogy akaszd fel. Te
+megszabaditottál az amuletem árán. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_162" id="Page_162">-162-</a></span></p>
+<p>A pap nem szólt semmit. Nyitott szemei a török mellére voltak
+irányozva.</p>
+<p>– Most te vagy a rab, – folytatta a török, – és semmi se
+bizonyosabb, mint az, hogy lefejeznek.</p>
+<p>A pap nem szólott erre se.</p>
+<p>– Az amuletért jöttem, – szólt a török alázatosan. Neked az
+semmi. Nekem benne van minden erőm. Mióta nincs velem,
+szerencsétlen vagyok mindenben. Házam volt a Bosporus partján:
+gyönyörű kis palotám. Azért vettem, hogy öregségemre oda vonuljak
+vissza. A ház megégett. A benne levő kincseket ellopták. A karomat
+egy csatában átszurták. Nézd a balkezemet: talán örökre
+nyomorék.</p>
+<p>És mutatta a vörös forradást, amely körülbelül három hónapos
+lehetett.</p>
+<p>A pap hallgatott mozdulatlanul.</p>
+<p>– Gyaur, – szólt siróra lágyult hangon a török, – te jó ember
+vagy. Sokat gondolkoztam rólad: mindig az volt a vége, hogy
+példátlan a te szived jósága. Add vissza az amuletemet!</p>
+<p>A pap nem felelt. Csak a lámpa sercegett mellettük.</p>
+<p>– Megteszek mindent, amit kivánsz, – folytatta kis szünet mulva
+a török. – Azt is megkisérlem, hogy megmentselek a hóhér kezétől.
+Az én apám hatalmas pasa. A bátyám Arszlán bég. Mig él, az ember él
+a reménység is; csak azt mondd meg, hol van az amuletem?</p>
+<p>A pap hallgatott.</p>
+<p>– Az amuletem! – ismételte lázasan a török.</p>
+<p>És megragadta a pap vállát.</p>
+<p>– Az amuletem! – kiáltotta megrázva.</p>
+<p>S hogy a pap feje lógott, fölrántotta ülőre.</p>
+<p>A pap álla akkor leesett. Megüvegesedett szemmel, nyitott
+szájjal bámult a törökre.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_163" id=
+"Page_163">-163-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XIV.</h3>
+</div>
+<p>Mikor a legszélső őrt is elhagyták, Hajván megállt.</p>
+<p>– Ime, – mondotta, – megtettem, amit kivántál. Most már beszélj,
+mi az a titkos szerencse, amit magammal hordozok?</p>
+<p>– Kabbala, – felelte titokzatosan a diák.</p>
+<p>– Kabbala? – ismétlé mormogva a török, a szemöldökét összevonva,
+mint aki bele iparkodik hatolni az olyan szó értelmébe, amely őneki
+homályos.</p>
+<p>– Ha jobban megnézed, – szólt a diák vállal a nyereghez
+támaszkodva, – látni fogod, hogy egy-egy csillagnak a képe. A szent
+dervis imádsággal irt körül minden csillagot. Jatagánt is
+igértél.</p>
+<p>A török kihúzta mind a két jatagánját, és odanyujtotta a
+diáknak.</p>
+<p>– Válaszsz!</p>
+<p>A diák a kisebbiket vette el. Beletűzte az övébe.</p>
+<p>– Ezek a képek, – folytatta, – arra valók, hogy a tested körül
+hordozd. Hétfelé kell vágnod mindegyiket, s bele kell varrnod a
+ruhád bélésébe. A turbánod belsejébe is tégy. Ahol ilyen szent
+pergamen van, ott nem ér a golyó.</p>
+<p>– Nem ér a golyó? – szólt a török örvendezőn. Mert minden
+harcosnak erős vágya az, hogy ilyen amuletje legyen.</p>
+<p>– Nem, – ismételte a diák. – Hallottál bizonyosan már olyan
+hősökről, akiket nem fogott a golyó. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span></p>
+<p>– Hogyne, – felelte a török.</p>
+<p>– Hát se pénzért, se jó szóért ne adj belőle senkinek. Még csak
+ne is mutasd, mert elveszik tőled.</p>
+<p>– Hohó, – szólt a török. – Van nekem eszem!</p>
+<p>– De még ez nem minden, – beszélt tovább a diák. – Az egyik
+papiros azt mondja, hogy gyermeket és nőt ne illess addig se
+kezeddel, se fegyvereddel, mig nagy úr nem leszel. Minden gondod a
+vitézség legyen.</p>
+<p>– Az lesz.</p>
+<p>– Mert nagy úr leszel ám: belőled Magyarország beglerbégje
+lesz.</p>
+<p>– Beglerbég? – kiáltott ragyogó szemmel Hajván.</p>
+<p>– No, nem holnap reggel, az bizonyos, hanem idővel, amint
+kitünik a vitézséged. Aztán az is megvan irva, hogy a korán szavai
+szerint élj. Légy buzgó az imádságban és a szent mozsdásban; s aki
+jót cselekszik veled, te azzal rosszat ne cselekedjél.</p>
+<p>A nagy buta ember áhitattal nézte a diákot.</p>
+<p>– Álmodtam sokszor, – mondotta, – hogy úr leszek. Megálmodtam én
+azt. Hát hétfelé?</p>
+<p>– Hétfelé. Nem baj, ha nem is egyforma nagy. Attól függ, hogy
+melyik testrészedet akarod legjobban takarni.</p>
+<p>A török boldog elmerengéssel nézett maga elé.</p>
+<p>– No, – mondotta a fejét fölemelve, – ha úr leszek, megfogadlak
+téged iródeákomnak.</p>
+<p>Csak a helyzet komolysága tartotta vissza Gergelyt a nevetéstől.
+Ha ez a nagy állat észreveszi, hogy lóvá tette, egyszerre vége
+van.</p>
+<p>Azonban okosabb emberek is hisznek a szép igéreteknek, hát
+Hajván hogyne hitt volna.</p>
+<p>Tartotta a lovat, mig a diák felült, és szerencsés utat kivánt.
+<span class="pagenum"><a name="Page_165" id=
+"Page_165">-165-</a></span></p>
+<p>A diák azonban nem ment még. Belenyult a zsebébe és igy
+szólt:</p>
+<p>– Nézd Hajván, itt van egy gyürű. Tudod, a magyarnak az a
+szokása, hogy nem fogad el ingyen semmit.</p>
+<p>Hajván elvette a gyürűt, és bámulva nézte a kövek pompáját.</p>
+<p>A diák folytatta:</p>
+<p>– Te nekem szabadságot és lovat adtál, én ezért ezzel a gyürűvel
+fizetek neked. Allah segitsen kopasz!</p>
+<p>Azzal rácsapott a lovára.</p>
+<p>– Megállj csak, – szólt Hajván a kantárt megkapva, – ez török
+gyürű, úgy-e?</p>
+<p>– Az.</p>
+<p>– Hol vetted?</p>
+<p>– Mi közöd hozzá? Ha éppen tudni akarod, egy janicsáré volt.</p>
+<p>Hajván egy percig bután nézett maga elé, aztán igy szólt:</p>
+<p>– Nem kell a gyürűd; te a lóért és a szabadságért eléggé
+megfizettél nekem.</p>
+<p>Azzal visszadugta a gyürűt a diák zsebébe, és hátat
+fordított.</p>
+<p>Öles lépésekkel, sietve ment vissza a táborba.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_166" id=
+"Page_166">-166-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XV.</h3>
+</div>
+<p>Gergely délnek fogta az irányát, hogy ha üldözni találják,
+háboritlanul haladhasson Buda felé.</p>
+<p>A hold már nyugotnak ereszkedett a felhők között. Keletről már
+derengett a hajnali világosság.</p>
+<p>A széles országutat egy helyen keskeny út szelte keresztbe.
+Gergely egy sebesen ügető lovast vett ezen az úton észre.</p>
+<p>Ha igy haladnak mind a ketten, éppen az út kereszteződésénél
+találkoznak.</p>
+<p>Gergely az első pillanatban lassubb ügetésre fogta a lovát, de
+aztán hogy amaz is meglassudott, megint nyargalásnak eredt.
+Hamarabb odaér igy száz lépéssel.</p>
+<p>Szeme folyton az idegen lovason. A növekvő reggeli világosságnál
+megdöbbenve látja, hogy egy hosszúsüvegű janicsár igyekszik
+feléje.</p>
+<p>Megrántja a lovát, és megáll.</p>
+<p>Áll amaz is.</p>
+<p>Ekkor harangkondulás gyanánt üt a szivébe a Dobó István szava:
+Az a fő, hogy ne féljünk!</p>
+<p>Gyermekkorától nem látta Dobót. Mióta Török Bálint elhagyta
+Ferdinándot, s a János király pártjára állt, azóta Dobó nem járt se
+Szigetvárott, se Somogyvárott, sem Ozorán. De azért Gergely hálás
+emlékezetében tartotta, s ez az egy mondása megmaradt a fülében: A
+fő az, hogy ne féljünk!</p>
+<p>A török kis alacsony lova ujra elindult. Ő is megsarkantyuzta
+<span class="pagenum"><a name="Page_167" id=
+"Page_167">-167-</a></span> a lovát. Hát mindegy: a keresztúton
+találkoznak. Lehet, hogy nem is őt üldözi a török; odakiált neki
+egy <i>jó reggelt</i>, aztán tovább vágtat.</p>
+<p>Csakhogy az az út, amelyiken a török jön, éppen alkalmas lenne
+arra, hogy felkanyarodjék észak felé. Találkozniok kell. És ha a
+török fegyvert ránt!</p>
+<p>Gergely sohasem küzdött még. A Török Bálint udvarában Gábor pap
+is, Török Bálint is tanitotta vivni s a török rabokkal mindennap
+verekedett. De ez csak játék volt. Talpig vasba voltak öltözködve,
+és még csákánynyal se árthattak egymásnak.</p>
+<p>Hiszen csak dsidája vagy kardja volna, mint a janicsároknak! De
+ez a hitvány jatagán, mi ez?</p>
+<p>Az a fő, hogy ne féljünk! – csendült meg ismét a fülében.</p>
+<p>Ment tovább, vágtatva, amerre megindult.</p>
+<p>A török azonban nem vágtat. Áll.</p>
+<p>Gergely neki tüzesedve kanyarodik be az útnak, amelyiken a török
+álldogál, s csaknem felkiált örömében, mikor látja, hogy a török
+megfordul, és ugyancsak fut ám előtte.</p>
+<p>Ez nem lehet más, mint Tulipán.</p>
+<p>– Tulipán! – kiáltja a diák.</p>
+<p>A török a kiáltásra még jobban száguld a keskeny kocsiúton.</p>
+<p>A kis ló jó futó, de az út göröngyös. Egy helyen elbotlik a ló,
+és a török végighömpölyödik a földön.</p>
+<p>Míkorra a diák odaér, már talpon áll a török, és a kezében
+tartja a lándsáját.</p>
+<p>– Tulipán! – kiáltja a diák kacagva. Ne bolondozzon!</p>
+<p>– Oh fene teremtette! – mondja röstelkedve Tulipán. Hát maga az
+urfi? <span class="pagenum"><a name="Page_168" id=
+"Page_168">-168-</a></span></p>
+<p>– No maga ugyan vitéz katona, – kiáltja nevetve a diák.</p>
+<p>És leugrik a lováról.</p>
+<p>– Azt hittem, üldöznek, – feleli röstelkedve Tulipán. Hát hogyan
+menekült meg?</p>
+<p>– Észszel, Tulipán. Egy darabig vártam, hogy maga szabadit
+ki.</p>
+<p>– Lehetetlennek találtam, – mentegetőzött Tulipán. A rabok a
+tábor közepén voltak, és annyi őr állott mindenfelé, hogy magam is
+alig birtam kiszökni.</p>
+<p>Ezt mondva fölrángatta a lovát, és vakaródzott.</p>
+<p>– Hogy a kutyák egyék meg ezt a lovat! Hogyan jutok én ezen
+haza!</p>
+<p>– Hát úgy, hogy vezeti.</p>
+<p>– Az úrfi nem jön velem?</p>
+<p>– Nem. Én Budára megyek.</p>
+<p>– Akkor megint a török kezébe kerül.</p>
+<p>– Hamarabb ott leszek mint ők. Aztán ha éppen baj lenne, ott van
+az én uram: az hatalmas ember. Király is lehetne ha akarna.</p>
+<p>Tulipán újra felült a lovára. A diák is. Kezet nyujtott
+Tulipánnak.</p>
+<p>– Tisztelem az otthonvalókat.</p>
+<p>– Köszönöm, – felelte Tulipán. – Én is tisztelem az uramat. Ne
+mondja meg, hogy részegen talált. A szolgák borát iszom.</p>
+<p>– Jó jó Tulipán. Isten áldja meg!</p>
+<p>Tulipán még egyszer visszafordult:</p>
+<p>– Hát a pap?</p>
+<p>A diáknak könnybelábadt a szeme.</p>
+<p>– Az szegény nagyon beteg. Nem beszélhettem vele.</p>
+<p>Még valamit akart mondani, de vagy a könnyektől nem tudott, vagy
+hogy meggondolta. Egyet lebbentett a kantáron, és megindult kelet
+felé.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_169" id=
+"Page_169">-169-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XVI.</h3>
+</div>
+<p>A nappalt a diák az erdőben töltötte. Csak este mert tovább
+indulni nagy kerülővel Buda felé.</p>
+<p>A nap akkor kelt, mikor a Gellért-hegy előtt elterülő nagy sikra
+érkezett. Itt már ledobta magáról a turbánt; a köpenyeget meg hátra
+akasztotta a nyeregfára.</p>
+<p>A mező mindenfelé harmattól gyöngyözött. Gergely leszállt a
+lóról; levetkezett derékig, s harmatot szedett a két tenyerébe: úgy
+mosdott ki a kétnapi porból.</p>
+<p>A mosdás után megfrissültnek érezte magát. A ló is legelt
+ezalatt.</p>
+<p>A nap első sugaraiban melegedve siettek tovább az
+országuton.</p>
+<p>Itt már tele volt az ut környéke a budai csata nyomaival. Tört
+kopják, szétomlott ágyuszekerek, horpadt vállvasak, vértek, kardok,
+feketére festett üstszerü hitvány német sisakok hevertek
+mindenfelé.</p>
+<p>És temetetlenűl maradt holttestek.</p>
+<p>Egy kökénybokor körül öt német feküdt. Kettő hanyatt, egy
+összeguborodva, kettő szétroncsolt fejjel. Hármát talán a golyó
+érte; ketteje tán odavánszorgott halálosan megsebesülve, s ott adta
+ki a lelkét.</p>
+<p>Irtózatos bűz a levegőben.</p>
+<p>A lovas közeledésére hollók repültek fel a holttestekről, és
+egyet kanyarodtak néhány ölnyi magasságban, a mező felett. Távolabb
+ültek le megint, hogy lakomázzanak. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_170" id="Page_170">-170-</a></span></p>
+<p>Kürt rivallására emelte fel a bús látványról Gergely a fejét.
+Budáról egy pirosruhás csapat jött lassu lépésekben. Előttük valami
+öt diszbe öltözött főúr. Mögöttük valami sötét ruhába öltözött
+hosszú gyalogsereg.</p>
+<p>Gergely az előlhaladók között egy fehérruhás papi alakot
+látott.</p>
+<p>– Az a György barát, – gondolta.</p>
+<p>És a szive megdobbant. György barátról kisgyerek korától kezdve
+annyit hallott beszélni! Nagyobb alak volt neki, mint a király.</p>
+<p>A barát mellett egy vörös bársony-mentés, kövektől messzire
+tündöklő lovas haladt.</p>
+<p>Gergely megismerte Török Bálintot.</p>
+<p>Elfusson?</p>
+<p>Gyanut kelthet a futása. Török Bálint utána küld egy lovast, és
+akkor bűnösként hurcolják az ő szeretett urához.</p>
+<p>Megmondja, hogy a pappal mit csináltak?</p>
+<p>Akkor egyszeribe elkergeti a szine elől Török Bálint. Hiszen ő
+hítta be a törököt a német ellen. Azt hallgassa-e most, hogy az ő
+házanépe meg el akarta pusztitani a törököt?</p>
+<p>Főtt a feje Gergelynek. Hazudni nem szeretett. Becstelen
+valaminek tartotta, hogy éppen annak hazudjék, aki fölnevelte.</p>
+<p>Csak állt hát az országút mellett hajadon fővel, kivörösödött
+orcával. Aztán leszállt a lováról, és tartotta a kantárnál
+fogva.</p>
+<p>Jőjjön aminek jönnie kell!</p>
+<p>A ló éhes volt. Amint azt látta, hogy szünetel a dolga,
+beleharapott a fűbe.</p>
+<p>Hej az Isten áldja meg ezt a lovat, de főképen az éhségét!
+Micsoda jó munka most ide oda rángatni, mintha <span class=
+"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span>
+akaratos volna! Micsoda szerencse, hogy eközben hátat lehet
+forditani a beszélgetésbe hevült uraknak!</p>
+<p>Már itt dobognak, már itt beszélnek. A vén lónak hol ide hol oda
+kell fordulnia, s hol ő szalad egyet gazdája körül, hol a gazdája
+őkörülötte.</p>
+<p>Aztán az ördög gondolná, hogy a szél is tud az embernek
+segiteni. Egy keletről szálló gyenge fuvallat kárpitot emel az út
+sárga porából, s azon csak annyit lehet látni, hogy valami fiatal
+legényke vesződik a gyepen egy otromba szürke lóval. Bizonyosan a
+németek hagyták gazdátlanul. Legyen boldog vele!</p>
+<p>Gergely megkönnyebbülten lélekzett föl, mikor látta, hogy a
+főurak már háttal vannak feléje, és senkise kiáltja: Gergely
+fiam!</p>
+<p>Fölugrott ujra a lóra, először csak hassal, aztán átvetette a
+lábát is, és arccal a menet felé fordult.</p>
+<p>Akkor látta, hogy a sötét-kék ruhába öltözött gyalogsereg mind
+láncra van fűzve. A ruhájok rongyos, a hajuk sáros, az arcuk
+sápadt. Öreg ember nincs köztük egy se, de sebesült az van sok. Egy
+magas rongyos rabnak merő kékvörösre dagadt seb az arca, csak éppen
+az egyik szeme látszik ki az összeroncsolt arcból.</p>
+<p>Vajon nem éppen Török Bálint vágta-e ezt orrba?</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_172" id=
+"Page_172">-172-</a></span></p>
+<div class="figcenter" style="width: 583px;"><a href=
+"images/i005hq.jpg"><img src="images/i005.jpg" alt=
+"Mátyás idejéből való kép, de ugyanilyen lehetett Izabella királyné idejében is, mert hiszen Mátyás után Budán nem épitkeztek."
+title=
+"Mátyás idejéből való kép, de ugyanilyen lehetett Izabella királyné idejében is, mert hiszen Mátyás után Budán nem épitkeztek." /></a>
+<p class="caption">Mátyás idejéből való kép, de ugyanilyen lehetett
+Izabella királyné idejében is, mert hiszen Mátyás után Budán nem
+épitkeztek.</p>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_173" id=
+"Page_173">-173-</a></span></p>
+<div class="figcenter" style="width: 586px;"><a href=
+"images/i006hq.jpg"><img src="images/i006.jpg" alt=
+"Más kép Budapestről 1502-ből." title=
+"Más kép Budapestről 1502-ből." /></a>
+<p class="caption">Más kép Budapestről 1502-ből.</p>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_174" id=
+"Page_174">-174-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XVII.</h3>
+</div>
+<p>Gergely most volt életében először Budán.</p>
+<p>A sok torony, a magas falak, a pesti oldalra hajló fás lombos
+királyi kert, mindez álomszerü ujdonság volt neki.</p>
+<p>Hát ez a Mátyás király volt lakóhelye? Itt lakott Lajos király?
+és itt lakik, ezt látja mindig, az ő kis Évája?</p>
+<p>A kapun alabárdos őr állott, de a fejét se mozditotta Gergely
+felé.</p>
+<p>Gergely pedig kérdezés nélkül haladt fel az úton. Fölbámult a
+királyi udvarba, az udvaron kereklő nagy márvány-vizmedencére.
+Aztán a Szent-György-téren állt meg. Figyelmét a nagy füstös
+összevisszahányt ágyugarmada kötötte le.</p>
+<p>– Jónapot vitéz úr, – szólt egy ott álló őrkatonának, – úgy-e ez
+a német zsákmány?</p>
+<p>– Az, – felelte büszkén a katona.</p>
+<p>– Gergely ujra a nagy ágyura bámult. Volt köztük három akkora,
+hogy húsz ökör nem tudta volna megmozdítani.</p>
+<p>És a sok ágyu bűzlött még a puskaportól.</p>
+<p>– Vitéz ur, – szólt ismét Gergely, – ismeri-e az öreg Ceceyt, a
+fakezüt?</p>
+<p>– Hogyne ismerném.</p>
+<p>– Hol lakik?</p>
+<p>– Amarra le, – szólt a katona a fejével északra intve. A Szent
+János utcában. <span class="pagenum"><a name="Page_175" id=
+"Page_175">-175-</a></span></p>
+<p>– Nem tudom ám én itt az utcákat.</p>
+<p>– Hát csak menjen egyenesen, aztán kérdezősködjék. Egy kis zöld
+házban lakik. A kapu fölött egy ijj lóg. Ijjas lakik ottan.</p>
+<p>– Szagittarius?</p>
+<p>– Az.</p>
+<p>Gergely még egy pillantást vetett az ágyura, aztán az öreg
+szürkével elkocogott.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_176" id=
+"Page_176">-176-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XVIII.</h3>
+</div>
+<p>Sok kérdezősködés és mutogatás után rátalált végre a Szent János
+utcára, és abban egy kis zöldre festett egyemeletes házikóra.</p>
+<p>A házikón mindössze öt ablak látszott. Három az emeleten, és
+kettő a földszinten. Középett egy szobaajtónyi kapu volt a bejárat.
+A fölött lógott a nagy vörös bádog ijj. Mutatta, hogy ott ilyen
+mesterember lakik.</p>
+<p>Ceceyék az emeleten laktak, s Gergely ahogy benyitott, az
+öregurat reggeli köntösben, papucsban találta, amint egy
+hosszúnyelü légycsapóval az almárium oldalán csattogott.</p>
+<p>– Ne kutya! – mondotta akkorát csattintva mint a puskalövés.</p>
+<p>Aztán hogy lépéseket hallott, igy folytatta:</p>
+<p>– Nincs ennél bátrabb állat a világon. Itt ütöm verem őket
+egymás szemeláttára, aztán ahelyett, hogy menekülne, még ráül a
+szakálamra. Ne kutya!</p>
+<p>És a légycsapó a levegőben suhant egyet.</p>
+<p>– Édes apám, – szólt Gergely mosolyogva, – jóreggelt!</p>
+<p>Az öreg csak erre a hangra fordult meg.</p>
+<p>– Nini! Gergely fiam! – szólt tágra meresztve öreg szemeit. Te
+vagy az lelkem?</p>
+<p>S még az álla is leesett bámulatában.</p>
+<p>Gergely maga is csodálatosnak találta, hogy itt van,
+<span class="pagenum"><a name="Page_177" id=
+"Page_177">-177-</a></span> de mégis várta, hogy megöleljék,
+megcsókolják, mint otthon szokták Keresztesen.</p>
+<p>A szóra az asszony is kilépett a szomszéd szobából.</p>
+<p>Ez is épp úgy meghökkent, és éppúgy elbámult.</p>
+<p>– Hogyan jöttél? – kérdezte. Mi hozott ide fiam?</p>
+<p>S ő mégis megcsókolta, megsimogatta a haját.</p>
+<p>De máskor mintha melegebben csókolta volna meg.</p>
+<p>Gergelynek csak éppen árnyékként átröppenő gondolata volt ez;
+inkább érzés, mint gondolat.</p>
+<p>– Nem egyébért jöttem, – felelte Gergely, – csak hogy térnének
+vissza Keresztesre.</p>
+<p>– Ohó, – felelte az öreg.</p>
+<p>Mintha azt mondta volna: micsoda ostoba beszéd ez!</p>
+<p>– Láttam a török hadat, – beszélte tovább Gergely. Azok ám
+elfoglalják Budát.</p>
+<p>– Ohó, – szólt még erősebben Cecey.</p>
+<p>Mintha azt mondta volna: ez még nagyobb ostobaság.</p>
+<p>Az asszony is úgy nézett a fiura, olyan szánakozó arccal, mint
+ahogy az együgyüekre szokás nézni, akik a maguk kis eszével
+bolondságot gondolnak.</p>
+<p>– Éhes vagy-e lelkem? – kérdezte a fiu vállára téve a kezét.
+Talán nem is aludtál?</p>
+<p>Gergely igent is nemet is bólintott. Fél szemmel a nyitott
+ajtóra pillantgatott, s közben az asztalon levő sakktáblára
+bámult.</p>
+<p>– Vicuskát várod úgy-e – szólt az asszony az urára pillantva.
+Nincs itthon fiam. Nem is jár haza. Bent van a királynénál, csak
+néha szökhetik meg. Akkor is hintón jön, udvari fullajtárral,
+azám!</p>
+<p>S hogy a szobán át élénk sustorgás hallatszott, összecsapta a
+kezét:</p>
+<p>– Jézus Mária! Fut a tejem!</p>
+<p>Gergely arra várt, hogy Cecey folytatja a Vicáról <span class=
+"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> való
+beszédet, azonban az öreg csak ült, pislogott és hallgatott.</p>
+<p>– Hol van a tisztelendő úr? – kérdezte nyomott szívvel
+Gergely.</p>
+<p>– Temet, – felelte Cecey. Összeállt egynehány baráttal
+temetni.</p>
+<p>– Németet?</p>
+<p>– Persze hogy németet. Mióta háboru van, mindennap kijár
+temetni. Érdemes is a németet temetni!</p>
+<p>– És nem lőttek rá?</p>
+<p>– Fehér ingben vannak. Az ilyent nem lövik.</p>
+<p>– Én még sok temetetlent láttam.</p>
+<p>– Elhiszem öcsém. Vágtunk eleget.</p>
+<p>Az öcsém szó megint kellemetlenül érintette Gergelyt, de már nem
+állhatta tovább: Vicára forditotta a beszédet:</p>
+<p>– Most is a királynénál van?</p>
+<p>– Ott, – felelte az öreg.</p>
+<p>Fölkelt és végigsétált a szobában. Az arca eközben valami komoly
+és méltóságos kifejezést öltött. Aztán neki fogott és elmagyarázta,
+hogy a kis Vicát György barát elvitte a minap a királynéhoz, s
+bemutatta a várkertben. A csecsemő királyfi egyszerre rámosolyodott
+a Vicára s feléje nyujtogatta a kezét. Vica se volt rest, az ölébe
+kapta, mint otthon a paraszt gyereket szokás, és meghintázta a
+levegőben minden tisztelet nélkül. Még azt is mondta neki: Te kis
+muja! – Ettől a naptól kezdve maga mellé szerette a királyné, és
+most már hálni se ereszti haza.</p>
+<p>Gergely eleinte búsan, de aztán ragyogó szemekkel hallgatta az
+öreget. Kissé furcsának találta, hogy az itt-ott méltóságos arcot
+ölt, és hüvösen pillant őrá. Végül megint elkomolyodott.
+<span class="pagenum"><a name="Page_179" id=
+"Page_179">-179-</a></span></p>
+<p>– No mi lelt, szólt az öreg. Mitől csinálsz olyan ostoba
+pofát?</p>
+<p>– Álmos vagyok, – felelte Gergely, alig bírván visszatartani a
+könnyeit.</p>
+<p>Mert most már átértette, hogy a kis Éva nem lesz az ő felesége
+soha.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_180" id=
+"Page_180">-180-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XIX</h3>
+</div>
+<p>Az osztrák el akarta foglalni Budavárát. A királyné oda is
+engedte volna, de a magyar urak nem tudtak megbarátkozni azzal a
+gondolattal, hogy a Mátyás palotájában osztrák üljön.</p>
+<p>Segitségül hivták a törököt és védekeztek. Mikorra a török
+segitség előhada megérkezett, már akkor rogyadozott a német, s
+mikorra a szultán is eljött az ő roppant táborával, Roggendorfnak a
+hada szét volt verve.</p>
+<p>A barát (csak igy nevezték a hires Martinuzzi Györgyöt) négyszáz
+német rabot vitt üdvözletül a szultán elé.</p>
+<p>Vele ment Török Bálint és a galambősz Petrovich Péter.</p>
+<p>A szultán Cserepesen volt, egy állomásnyira Budától. Az urakat
+az ő tornyos és tornácos selyemsátorában kegyesen fogadta. Mind a
+hármat ismerte már a nevéről. A barátról tudta, hogy annak a
+fejével gondolkozik az egész magyar nemzet. Török Bálintot meg
+abból az időből ismerte, mikor Bécs városára akarta kitüzni a
+félholdas lobogót. Bálint úr akkor lekaszabolta Kászon basát a
+seregével együtt, és úgy emlegették a törökök, mint a tüzes
+ördögöt.</p>
+<p>Az öreg Petrovichról itt magyarázta meg a tolmács, hogy rokona a
+csecsemőkirálynak, és hogy ez volt, aki 1514-ben Dózsa Györgyöt a
+lováról letaszitotta és rabul ejtette.</p>
+<p>A három urat bevezették a sátorba. Mind a hárman <span class=
+"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span>
+meghajoltak. Azután hogy a szultán eléjök lépett és a kezét
+nyujtotta, a barát is lépett egyet és megcsókolta a szultán kezét.
+Az öreg Petrovích is kezet csókolt.</p>
+<p>Török Bálint kézcsók helyett ismét meghajolt és elhalaványodott
+arccal, de azért büszkén nézett a szultánra.</p>
+<p>No ez nagy gorombaság volt. A barátban fázott még a csont is. Ha
+ezt tudta volna, egy szóval sem erőltette volna Bálint urat, hogy
+eljőjjön.</p>
+<p>A szultán látva azt, hogy Török Bálint nem csókol kezet, mint a
+többiek, szépen feltette a kezét Bálintnak a vállára és
+megölelte.</p>
+<p>Mindez olyan természetes egyszerüséggel történt, mintha igy
+rendezték volna.</p>
+<p>A sátorban ott volt a két fiatal szultánfi is. Ezek nyájasan
+szoritottak kezet a magyar urakkal. Bizonyosan előre megoktatták
+őket, hogy igy tegyenek. Aztán megint az apjok mögé állottak, s
+Török Bálintra függesztették a tekintetöket.</p>
+<p>Hát lehetett is azt nézni. Micsoda hatalmas alak! Ahogy ott áll
+az ő vágott-ujju vörös selyematlasz öltözetében, minden más
+méltóság elhitványodik mellette.</p>
+<p>A szultán vén birkaszemei is gyakrabban fordultak Török
+Bálintra, mint az előtte hajlongó barátra, aki körmönfont latin
+orációban jelentette, hogy a német veszedelem el van háritva, és
+hogy a magyar nemzet boldog, mikor ilyen pártfogó szárnya alatt
+tudhatja magát, mint a szultán.</p>
+<p>A tolmács Szulejman pasa volt, egy beteges sovány öreg úr, aki
+surján legény korában került a magyar földről a törökök közé, és
+mind a két nyelvet hibátlanul beszélte.</p>
+<p>Mondatról mondatra forditotta a barát beszédét.</p>
+<p>A szultán bólogatott. Aztán hogy a beszéd egy mély meghajlással
+véget ért, a szultán egyszerüen igy felelt: <span class=
+"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p>
+<p>– Jól van. Azért is jöttem, mert János király barátom volt s az
+ő népét a magaménak tekintem. Az országba vissza kell térnie a
+békességnek. A magyar nemzet ezután nyugodtan alhatik: az én kardom
+fog felette őrködni.</p>
+<p>A barát a boldogság kifejezésével hajolt meg. Az öreg Petrovich
+egy könycseppet törült el a szemében. Csupán Török Bálint nézett
+komoran maga elé.</p>
+<p>– Hát most megnézzük a rabokat, – mondotta a szultán.</p>
+<p>Lóra ült, és a magyar urak kiséretében lassu lépést
+végiglovagolt a rabok során. Ott álltak és térdeltek azok két
+hosszu sorban a homokon, közel a Dunához.</p>
+<p>A szultán jobbján a barát lovagolt, balfelől Szulejman pasa.
+Néha azonban a szultán hátra is fordult, és hol Petrovichhoz, hol
+Török Bálinthoz, hol a fiaihoz szólott.</p>
+<p>A rabok mindnyájan leborultak a szultán előtt. Egyik másik
+imádkozón emelte feléje megláncolt két kezét.</p>
+<p>– Rongy, zsoldos nép, – mondotta a szultán, – de vannak köztük
+erősek is.</p>
+<p>– Voltak erősebbek is, – jegyezte meg Török Bálint, hogy a
+szultán hozzája fordult. – Volt egynehány száz, de azok nincsenek
+itt.</p>
+<p>S hogy erre a szultán kérdő tekintettel nézett rája, Bálint úr
+nyugodtan igy felelt:</p>
+<p>– Azokat én levágtam.</p>
+<p>Visszatértek a sátorhoz. A szultán nem ment be, hát tábori
+széket hoztak elő, de a küldöttségnek nem hoztak széket, sem a
+szultánfiaknak.</p>
+<p>– Mi történjék a rabokkal? – kérdezte Amhát pasa.</p>
+<p>– Le kell őket fejezni, – felelte a szultán olyan hangon, mintha
+ezt mondta volna: keféljétek meg a kaftánomat. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span></p>
+<p>Azután leült a sátora elé egy aranyos hímzésü párnára. Melléje
+állott két pávatoll legyezős szolga, s ezuttal nem a pompa
+kedvéért, hanem valóban a legyek miatt. Mert augusztus végén volt
+az idő, és a táborral a legyek miriárdja utazott.</p>
+<p>A szultán mellett ott állott a két fia is. Előtte levett
+kalappal a magyar urak.</p>
+<p>A szultán egy percig maga elé nézett, azután Török Bálinthoz
+fordult, és igy szólt:</p>
+<p>– Valami pap esett rabul az úton. A te vármegyédből való. Talán
+ismered.</p>
+<p>Török Bálint megértette a szultánt, de azért meghallgatta a
+tolmácsot is.</p>
+<p>És magyarul felelte:</p>
+<p>– Az én vármegyéimből való papokat mind nem ismerem. Van a
+birtokaimon egynehány száz mindenféle hitű. De lehet, hogy a rabot
+ismerem.</p>
+<p>– Hozzátok ide, – parancsolá a szultán.</p>
+<p>És a szemöldökét felholdazva unalommal nézett maga elé.</p>
+<p>A dunapartról felhallatszott a fejezés zaja. Kiáltások,
+könyörgések. És ez összevegyült a tábor zajgásával.</p>
+<p>Két ember hozott aztán futva egy lepedőbe burkolt alakot.</p>
+<p>Lefektették a földre a szultán előtt, és levonták a fejéről a
+lepedőt.</p>
+<p>– Ismered? – kérdezte a szultán féloldalt nézve Török
+Bálintra.</p>
+<p>– Hogyne ismerném, – felelte megrendülve Török Bálint, hiszen ez
+az én papom!</p>
+<p>És körülnézett a jelenlevőkön, mintha magyarázatot várna.</p>
+<p>De a török méltóságok arca hideg volt. Csak fagyosan rámeredő
+fekete szemekkel találkozott. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p>
+<p>– Valami baleset történt vele, – szólt aztán a szultán. Már
+akkor is beteg volt, mikor a táboromba hozták. Temessétek el
+tisztességesen, – szólt a szolgákhoz fordulva, – a keresztény
+vallás szertartásai szerint.</p>
+<p>Azután ezüst tálcán frissitőket hordtak körül. Valami
+narancsléből és rózsavizből készült ital volt az, jeges és
+illatos.</p>
+<p>A szultán nyájas mosolylyal kinálta meg vele elsőnek Török
+Bálintot.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_185" id=
+"Page_185">-185-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XX.</h3>
+</div>
+<p>Gergelynek egy kis udvari szobában ágyat vetett Ceceyné.</p>
+<p>A fiúnak nem annyira az ágy esett jól, mint inkább az, hogy
+egyedül maradhatott a bánatával.</p>
+<p>Hogy a királyné megszerette az ő kis Éváját, ezen ő nem
+csodálkozott. Az ő véleménye szerint nincs a világon szeretetre
+méltóbb teremtés Évánál. Neki ez az állapot akkor kezdett fájni,
+mikor látta, hogy Ceceyék a Vicuska helyzetét valami méltóságosnak
+találják. Vicuska a királyi udvarba emelkedett, ahol csak hercegek,
+meg az ország nagyjai forognak. Hogyan lépjen fel hozzá most már
+egy ilyen semmi kis ember, akinek se vagyona, se neve, sem érdeme
+nincsen.</p>
+<p>Ledőlt a fal mellett álló kopott medvebőr lócára, és a karjára
+fektette könytől esőző orcáját.</p>
+<p>Jó tulajdonsága az a szomorúságnak, hogy el is altatja az
+embert, meg is vigasztalja mindenféle kedvező álommal.</p>
+<p>Gergely jó fél napot aludt a medvebőrön, és mosolyogva ébredt
+fel utána.</p>
+<p>Csodálkozva nézett a kis szoba falára, a falon függő ferdelábu
+Szent Imre képre, aztán elkomorodott. Arcát a két tenyerébe
+fektetve rákönyökölt a térdére. A fejében sötét örvénylés forgatta
+egymásba a két nap történetét. A nagy török tábor, az elfogás, a
+pap halála, a menekülés, a budai vár, az ő kis feleségének
+elröppenése, a mostoha <span class="pagenum"><a name="Page_186" id=
+"Page_186">-186-</a></span> szülők szineváltozása, – mindez
+egymásba kavarogva örvénylett az elméjében. Aztán a lóra gondolt, a
+vén szürkére, hogy adtak-e neki enni-inni, és hogy hogyan fog ő
+azon megint hazaballagni Somogyvárra? mit felel, ha kérdik, hogy
+hol a mester? s ki fogja őket tanitani ezután? Bizonyosan Tinódy
+Sebestyén, a rokkant kezű jó lantos.</p>
+<p>Fölkelt és megrázkódott, mint aki rossz álomnak a nyügeiből akar
+kibontakozni. Aztán átment Ceceyékhez.</p>
+<p>– Édes anyám, – mondotta az asszonynak, – én csak azért jöttem,
+hogy hirt adjak a török veszedelemről. Most már visszamegyek.</p>
+<p>Az asszony az ablaknál ült, és aranycérnával gyolcsdarabot
+szegett. A nők akkoriban ilyen aranyozott inggallért hordtak. A
+leányának varrta.</p>
+<p>– Hova sietnél? – felelte, hiszen még nem is beszélgettünk. Az
+uram sincs itthon. Az is akar talán szólani veled. Hát Bálint urnál
+voltál-e már?</p>
+<p>– Nem, – felelte a diák, – nem is megyek hozzá. Csak úgy
+ugrottam el hazulról, hogy nem is mondtam, hová megyek.</p>
+<p>– Hát az öreg papunknál?</p>
+<p>– Hol lakik?</p>
+<p>– Itt velünk, hát hol lakna másutt? De most ő sincs itthon.
+Temet.</p>
+<p>– Még mindig civakodnak?</p>
+<p>– Most még többet, mint azelőtt. Most ő a Ferdinánd-párti, az
+uram meg a János-párti.</p>
+<p>– Mondja meg neki <i>kegyelmed</i>, hogy tisztelem.</p>
+<p>Szándékosan nem szólitotta <i>anyámnak</i>.</p>
+<p>Az asszony egyet forditott a varráson, és egy kis hallgatás után
+igy szólt:</p>
+<p>– Hát akkor nem tartóztatlak Gergely fiam, csak <span class=
+"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> éppen
+egy kis ebéddel kinállak meg. Félretettem neked. Nem akartalak
+zavarni a nyugvásodban.</p>
+<p>Gergely lehajtotta a fejét. Bizonyosan azon gondolkozott, hogy
+elfogadja-e az ebédet? Végre is arra gondolt, hogy hátha megbántja
+őket: elfogadta.</p>
+<p>Az asszony egy sárga bőrabroszt vetett az asztalra, és
+hidegsültet hozott be, meg bort is tett melléje.</p>
+<p>Eközben Bálint pap is hazaérkezett. Eddig csak az est vetette
+haza az irgalmasság munkájából, ma korábban jött, mert a hőség és a
+munka elfárasztotta.</p>
+<p>A sarkában lépett be Cecey.</p>
+<p>Gergely kezet csókolt a papnak, aztán hogy az viszszatolta az
+asztalhoz, evés közben felelgetett a kérdéseire.</p>
+<p>– Hogy megnőttél! – mondotta a pap. Embernyi ember vagy. Pedig
+mintha csak tegnap szakadtál volna el tőlünk!</p>
+<p>És a szobában körülpillantva kérdezte:</p>
+<p>– Hol a Vica?</p>
+<p>– A palotában, – felelte Cecey.</p>
+<p>A pap tekintete magyarázatot kért. Cecey mentegetőzve
+felelte:</p>
+<p>– A királyné nagyon megszerette. Nem ereszti.</p>
+<p>– Mióta?</p>
+<p>– Egynehány napja.</p>
+<p>– Csak nem a <i>gyerek</i> mellett van? – hörkent fel a pap.</p>
+<p>– Mellette van, – felelte Cecey. Csak nem gondolod, hogy
+pesztonka. Van ott pesztonka elég. A Vica csak épp hogy ott van,
+no.</p>
+<p>– A te leányod, a Szapolyay fia mellett? – kiáltotta a pap a
+szinéből kikelve.</p>
+<p>Cecey nyugtalanul baktatott végig a szobán.</p>
+<p>– Hát mi van abban? – felelte megfordulva. Nem <span class=
+"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> te
+mondtad-e, hogy inkább a magyar, ha kutya is, mint a német, ha
+angyal is.</p>
+<p>– De hogy a te leányod ringatja a Szapolyay fiát, – szólt a pap
+a haragtól kivörösödve. S hirtelen felcsattanva éktelen dühhel
+orditott Ceceyre:</p>
+<p>– Hát igy meglágyul az ember esze, ha megvénül! Hát
+elfelejtetted-e, hogy annak a gyereknek az apja hóhér volt!
+Elfelejtetted-e, hogy velem együtt ettél a Dózsa György
+husából!</p>
+<p>S ugy vágta a széket a földhöz, hogy darabokra törött.</p>
+<p>Gergely szájából kiesett a falat. Lefutott a lépcsőn, és
+elővezette a lovát. Elment anélkül, hogy búcsuzott volna.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_189" id=
+"Page_189">-189-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXI.</h3>
+</div>
+<p>A királyi palota előtt leszállt a lováról, és a kantárnál fogva
+tartotta.</p>
+<p>A palota falán egy helyen óriás napórát pillantott meg. A nap a
+fellegek mögött járt, és az aranyozott órarúd csak halvány
+árnyékkal mutatta a római IV-et.</p>
+<p>Gergely az ablakokra vizsgálódott. Sorra nézte valamennyit: a
+földszintieket, az emeletieket, aztán a torony-ablakokat.</p>
+<p>A palota kapuján katonák jártak ki és be. Egy galambősz
+szakállu, hajlott hátu agg magyar úr két iródiákkal ment be a
+kapun. Nagy úr lehetett, mert mindenki köszönt neki, ő azonban nem
+köszönt vissza senkinek. A diákok tekercscsé göngyölt papirosokat
+vittek. A posztósüvegük szélébe ludtoll volt tűzve; az övükön
+rézkalamáris lógott. A nap ahogy rájok tűzött, az árnyékuk is
+méltóságosan mozgott előre a palota falán.</p>
+<p>Azután egy vékonylábu szőke katonát pillantott meg Gergely. Csak
+a lábát látta, a piros csizmába, piros nadrágba foglalt vékony két
+lábat, de arról is megismerte, hogy a szigetvári őrségből való.
+Nagy Bálint a neve.</p>
+<p>Megfordult és a Szentgyörgytér felé sietett a lovával. Nem
+akarta, hogy a Török Bálint emberei közül valaki észrevegye.</p>
+<p>Hanem erreféle megint egy ismerős alakkal találkozott. Egy
+mozgékony kis kerekszakállu ember volt ez: Martonfalvai Imre, Török
+Bálintnak a deákja, sáfárja, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> hadnagya, szóval egy
+mindenféleképpen hasznos belső embere.</p>
+<p>Gergely átugrott a lova tulsó oldalára, hogy az arcát eltakarja
+ez elől az ember elől, azonban Imre deák, az örökké fürkésző,
+szemes ember észrevette.</p>
+<p>– Nini! kiáltotta, Gergely öcsém!</p>
+<p>Gergely fülig elvörösödötten emelte föl a fejét.</p>
+<p>– Hogy kerülsz te ide? Az urhoz jöttél? Hát ezt a lófejü ökröt
+hol szedted fel? Hiszen ez nem a mi lovainkból való!</p>
+<p>Gergely szeretett volna elsülyedni a kövezet alá, az ökörnek
+nevezett érdemes állattal együtt.</p>
+<p>Hanem hamar összeszedte magát.</p>
+<p>– Az úrhoz jöttem, – mondotta. Hol van?</p>
+<p>– Nem tudom megjött-e már. A német rabokat kisérte a szultán
+elé. Haj de vitéz ember ez a mi urunk! Láttad volna, hogyan verte a
+németet! Ma egy hete is úgy jött vissza a csatából, hogy egy csuron
+vér volt a jobb-karja. A királyné az ablakban ült. Ahogy ellovagolt
+előtte, felmutatta neki a jobbját, a karddal együtt. Nincs otthon
+marhaveszedelem?</p>
+<p>– Nincs, – felelte Gergely.</p>
+<p>– Hát az öreg-kutat kitisztitották-e a rabok?</p>
+<p>– Ki.</p>
+<p>– A cséplők nem lopnak?</p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>– Az urfiak egészségesek?</p>
+<p>– Egészségesek.</p>
+<p>– És az asszonyunk?</p>
+<p>– Az is.</p>
+<p>– Remeteudvaron nem voltál?</p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>– Nem tudod, hogy a szénát betakaritották-e?</p>
+<p>– Nem. <span class="pagenum"><a name="Page_191" id=
+"Page_191">-191-</a></span></p>
+<p>– No, – azt mondja a deák a süvegével legyezve magát, hát most
+hova szállsz? Vagy van szállásod?</p>
+<p>– Nincs.</p>
+<p>– Hát gyere énhozzám. Valami nagy hírrel jöttél? Vagy levelet
+hoztál az urnak?</p>
+<p>– Nem. Csakugy véletlen formán jöttem el.</p>
+<p>– Hát várj itt. Befordulok a palotába. Vagy gyere te is velem
+ide az udvarra. Aztán haza megyünk, és átöltözöl. Vagy nincs ruhád?
+No majd lesz. Aztán beszélhetsz az urral.</p>
+<p>Bevezette a diákot az udvarra, és elhelyezte az árnyékon.</p>
+<p>Gergely utána nézett a bőbeszédű eleven embernek. Látta mint
+szalad fel a széles vörös márványlépcsőn, aztán azon gondolkozott,
+hogy ne szökjék-e meg a Bálint úr szidása elől?</p>
+<p>Hej nem lehet az elől megszökni! Hatalmas tekintetével még igy
+messziről is magához horgozza az embert. Aztán igazat kell mondani.
+Meg kell vallani, hogy ők bizony a pappal a levegőbe akarták vetni
+a török császárt.</p>
+<p>Hát megnyugodott abban, hogy ma az ő szegény kicsisége
+nagymosásba kerül, és ujra bámulni kezdte az ablakokat.</p>
+<p>Amint igy tekintget, látja, hogy az udvar egy nyilásán a kert
+fái zöldelnek át. Mi lenne, ha ő oda besurranna? Csak úgy messziről
+megnézné az ő kis Éváját. Csak úgy messziről, mert a királynéhoz
+nem szabad közel menni.</p>
+<p>Bizonyos, hogy ők a tulsó árnyékos részen vannak vagy a kertben,
+vagy valamelyik ablakban. Megismerné Évát messziről is. Megismerné
+az ő gyönge fehér arcát, édesmosolyu macskaszemét. Intene neki
+egyet a kalapjával. Aztán Éva találgathatná akár egy hétig is, hogy
+<span class="pagenum"><a name="Page_192" id=
+"Page_192">-192-</a></span> Gergely járt-e ott, vagy egy hozzá
+hasonló fiu, vagy hogy éppen Gergelynek a lelke.</p>
+<p>A fal az udvaron tele volt nagy nehéz vasgyűrűkkel, amelyek arra
+valók, hogy a lovat hozzájok kössék, akik itt leszállanak.</p>
+<p>Gergely is odakötötte a maga lovát, aztán csöndes andalgással
+átment a katonák között, és beosont abba a sikátorba, amelyikből a
+fák kandikáltak kifelé.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_193" id=
+"Page_193">-193-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXII.</h3>
+</div>
+<p>Gergely azt gondolta, hogy ez a kert bejárata. Nem az volt, csak
+egy keskeny sikátor. Egyik oldala magas vasrácsozat, a másik oldala
+épület. A Mátyás király tudósai és művészei laktak valamikor ezen a
+részen, azután lengyel papok és szolgák Ulászló idejében, később
+meg asszonycselédek.</p>
+<p>Gergely azonban minderről nem tudott semmit. Ő csak a rácsot
+nézte. A rács zöld volt, s a vasrudak vége aranyozott. A lombok
+néhol áthajoltak a rácson.</p>
+<p>Gergely be-benézett. Néhol kavicsos utat látott, meg egy-egy
+zöldmázas cseréptetővel fedett kis kerti épületet. A rácsokon is
+itt-ott egy-egy vasholló ült; de némelyiknek már csak a lába volt
+meg. Gergely a lombokon át egynehány rózsaszinü foltot látott. Ezek
+női ruhák. Gergelynek a szive lázasan dobogott.</p>
+<p>Izgatott kukucskálással ment lejebb és lejebb a kerités mellett,
+s egy vén hársfa alatt női csoportot pillantott meg.</p>
+<p>Bölcső körül ültek. Világos rózsaszin ruhába voltak öltözve.
+Csak egy volt közöttük feketében, egy hosszukás arcu, vékonykezü
+nő. Ennek az arca halavány volt és szomoru. Csak akkor mosolyodott
+el, mikor lehajolt, és a bölcsőbe nézett, de a mosolygása is
+szomoru volt annak.</p>
+<p>Gergely nem látott a bölcsőbe. Egy fehérruhás kövér asszonynak a
+háta takarta a bölcsőt. A kövér asszony hársfa lombocskát lengetett
+a bölcső fölött. <span class="pagenum"><a name="Page_194" id=
+"Page_194">-194-</a></span></p>
+<p>Gergely ide-oda keresgélt a rácson, hogy jobban beláthasson.
+Látta most már, hogy négy nő van összesen a bölcső körül, s egy
+ötödik ott hajladozik egy kehelyalaku nagy márványváza mellett.</p>
+<p>A rácsozat mentén ahhoz futott le. Csakugyan az ő kis Évája
+volt. De hogy megnőtt! Vadgesztenyét szedett a földről egy
+kosárba:</p>
+<p>– Vicuska! Cicuska! – szólt be halkan a rácson.</p>
+<p>A leányka húsz lépésnyire lehetett. Valami nótát dúdolgatott. Az
+volt az oka, hogy nem hallotta a Gergely szavát.</p>
+<p>– Vicuska! Cicuska! – szólt be ismét Gergely.</p>
+<p>A leány fölemelte a fejét. Komoly csodálkozással nézett a rács
+felé.</p>
+<p>– Cicuska! – ismételte Gergely csaknem kacagva, Cicus – Vicus,
+gyere hát ide!</p>
+<p>A leány nem láthatta a tamariszklomboktól Gergelyt, de
+megösmerte a hangját.</p>
+<p>Jött mint az őzike. Meg-megállva, meg-megiramodva, nagy bámuló
+szemeivel még csak nem is pillantva csodálkozásában.</p>
+<p>– Én vagyok itt Vicuska, – szólt Gergely ujból.</p>
+<p>Akkor a leány ott volt egy ugrással.</p>
+<p>– Gergő, – mondotta a kezét összecsapva, – hogyan kerülsz
+ide?</p>
+<p>Az öröm ragyogása áradt el rajta. És a rács nyilásához tette az
+arcát, hogy Gergely megcsókolja.</p>
+<p>Azután mind a ketten fogták a rácsot, egymás keze mellett. A
+rács hideg volt. A kezök meleg. Az arca is mind a kettőnek
+kipirult.</p>
+<p>A fiu elmondta röviden az idekerülése történetét, s eközben a
+leány arcát, kezét és ruháját vizsgálta.</p>
+<p>Hogy megnőtt, hogy megszépült!</p>
+<p>Más talán nem találta volna szépnek a leányt; hiszen
+<span class="pagenum"><a name="Page_195" id=
+"Page_195">-195-</a></span> abban a korban volt, amelyben csak a
+kezek meg a lábak fejlődnek, s az arc valami éretlen, a mell még
+fiús, és a haj még ritka, de Gergelynek mindez mégis szép volt. A
+leány nagy kezei tetszettek neki, fehéreknek és puháknak találta, s
+hogy a lábán formás cipők voltak, oda is vetett egy gyönyörködő
+pillantást.</p>
+<p>– Egy gyürüt hoztam, mondotta Gergely elővonva a zsebéből a nagy
+török gyürüt. Az én jó mesterem hagyta ezt nekem. Én meg odaadom
+neked Vicuska.</p>
+<p>Vica a kezébe vette a gyürüt, és tetszéssel nézte rajta a
+topáz-félholdat, gyémántcsillagokat. Azután beledugta az ujját és
+nevetett.</p>
+<p>– Mekkora gyürü! – mondotta. De szép!</p>
+<p>És hogy egy ujjon csak lotyogott a gyürü, két ujját dugta
+bele.</p>
+<p>– Jó lesz, ha megnövök, mondotta. Addig csak legyen nálad.</p>
+<p>Aztán gyermekes őszinteséggel mondta hozzá:</p>
+<p>– Tudod, majd ha a feleséged leszek.</p>
+<p>Gergelynek az arca elborult, és a szeme megnedvesedett.</p>
+<p>– Nem leszel te az én feleségem Vica.</p>
+<p>– Nem-e? – kérdezte a leány megütődve.</p>
+<p>– Te már csupa királyok meg hercegek között élsz, nem adnak
+ilyen kurta embernek, mint én vagyok.</p>
+<p>– Oh hogyisne, felelte a leány. Azt hiszed, hogy én valami
+nagyra tartom őket. A királyné is mondta egyszer, hogy csak
+szeressem a kis királyt, ha megnövök, majd szerez ő nekem egy szép
+vőlegényt. Van már nekem, azt feleltem vissza. Megmondtam a nevedet
+is, meg hogy Török Bálint a nevelő atyád.</p>
+<p>– Megmondtad? Aztán mit szólt rá?</p>
+<p>– Annyira nevetett, hogy majd leesett a székéről.</p>
+<p>– Itt van ő is a kertben? <span class="pagenum"><a name=
+"Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p>
+<div class="figcenter" style="width: 388px;"><a href=
+"images/i007hq.jpg"><img src="images/i007.jpg" alt=
+"Izabella özvegy királyné." title=
+"Izabella özvegy királyné." /></a>
+<p class="caption">Izabella özvegy királyné.</p>
+<p class="caption">(Abból az időből való festmény.)</p>
+</div>
+<p>– Itt. Az a feketeruhás.</p>
+<p>– Az? – Az ám. Ugye milyen szép?</p>
+<p>– Szép, de én még szebbnek gondoltam.</p>
+<p>– Szebbnek-e? Hát nem elég szép?</p>
+<p>– Nem láttam a fején semmi koronát. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span></p>
+<p>– Ha akarod beszélhetsz vele. Igen jó asszony. Magyarul nem
+tud.</p>
+<p>– Hát?</p>
+<p>– Lengyelül, németül, diákul, olaszul, franciául, szóval
+mindenféle nyelven, csak magyarul nem. A te nevedet is úgy mondja
+ki, hogy: <i>Kerkő</i>.</p>
+<p>– Nem akarok vele beszélni, mondotta huzodózva Gergely, ámbátor
+egypár szót én is tudok németül. Hanem azt mondd meg Vicuska, hogy
+ha máskor is eljövök Budára, hogyan beszélhetek veled?</p>
+<p>– Hogyan? Hát majd én megmondom a királynénak, hogy eresztessen
+be.</p>
+<p>– És beeresztet?</p>
+<p>– Hogyne. Engem úgy szeret, hogy mindent megenged. A szagos
+vizből is ád. Szagold meg csak a ruhám ujját. Ugy-e jószagu? A
+királynéknak mind ilyen jó szaguk van; aztán az imádságos könyvét
+is megmutatta. De szép képek vannak benne! Van benne egy Mária
+kékselyemruhában, rózsák között. Azt látnád!</p>
+<p>A hárs alól valami olyanféle nyekergés hallatszott, mint mikor a
+macskának rálépnek a farkára.</p>
+<p>– Jaj! – mondotta összerezzenve Éva, – a királyka felébredt.
+Várj itt Gergő.</p>
+<p>– Vicus, – szólt Gergely, – nem várhatlak, hanem holnap
+eljövök.</p>
+<p>– Jó, – felelte a leány. Mindennap itt légy ebben az órában.</p>
+<p>És elfutott a királykához.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_198" id=
+"Page_198">-198-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXIII.</h3>
+</div>
+<p>Semmisem úgy történik, amint az ember elgondolja.</p>
+<p>Mikor Török Bálint haza érkezett, órákig nem lehetett vele
+beszélni. Bezárkózott a szobájába, és fel alá járt. Az alsó
+szobákban hallották az ő nehéz egyforma járását.</p>
+<p>– Az úr haragszik, – mondotta Martonfalvay aggodalmasan. Talán
+csak nem énrám!</p>
+<p>– Hátha még engem meglát, – gondolta Gergely.</p>
+<p>Martonfalvay háromszor is fölmászott a lépcsőn, mig végre be
+mert nyitni.</p>
+<p>Török Bálint a Dunára néző ablaknál állott. Azonmód volt
+öltözve, amint a török császárnál járt. Még a bársonyos diszkardot
+sem oldta le a derekáról.</p>
+<p>– Mi az? – kérdezte visszafordulva. Mit akarsz Imre? Most nem
+akarok beszélni semmiről.</p>
+<p>Martonfalvay alázatos meghajlással vonult vissza.</p>
+<p>Megállt a tornácon, és zavartan vakarta a fületövét. Mert az is
+baj, ha szól. Bálint úr olyan, mikor haragszik, mint a
+zivatar-felleg: könnyen kilobban belőle a menykő. De hátha az is
+baj, hogyha nem szól? Akárki jön hazulról, az úr mindig örömest
+látja.</p>
+<p>Török Bálintnak a háza a fejérvári kaput támasztotta. Egyfelől
+nyugatra nyiltak az ablakai, másfelől a Gellérthegyre.
+Martonfalvayt végre az segitette ki a zavarából, hogy amint
+lenézett az ablakon, Verbőcyt látta a ház ajtaján belépni.</p>
+<p>Visszasietett hát, és megintcsak benyitott az ajtón.
+<span class="pagenum"><a name="Page_199" id=
+"Page_199">-199-</a></span></p>
+<p>– Nagyságos uram, mondotta, Verbőcy úr jön.</p>
+<p>– Itthon vagyok, felelte Török Bálint.</p>
+<p>– Gergely is itt van, – mondotta most nagy lélekzettel a deák, –
+a kis Bornemissza fiu.</p>
+<p>– Gergely? Egyedül?</p>
+<p>– Egyedül.</p>
+<p>– Hát hogy kerül az ide? Jőjjön be.</p>
+<p>Gergely egyszerre érkezett az ajtóhoz a galambősz szakállu
+hajlott hátu Verbőcyvel.</p>
+<p>Hogy Martonfalvay mélyen meghajolt, Gergely is meghajtotta
+magát.</p>
+<p>Ezzel az öreg úrral találkozott ő a királyi palotán. Ez előtt
+vitték a ludtollas deákok a papirtekercset. (Hej nagy hirü ember!
+Legénykorában ez még látta Mátyás királyt.)</p>
+<p>– Isten hozott bátyám, – hangzott ki a szobából Török Bálint
+mély, férfias hangja.</p>
+<p>S hogy az ajtónál észrevette Gergelyt, igy folytatta:</p>
+<p>– Engedd meg bátyám, hogy a fogadott fiammal szóljak előbb.
+Gyere be Gergely!</p>
+<p>Gergely azt se tudta élő-e vagy holt: állt cövekként a két úr
+előtt.</p>
+<p>– Valami baj van talán otthon? – Ez volt Bálint úrnak az első
+kérdése.</p>
+<p>– Nincs, – felelte a diák.</p>
+<p>– Te a pappal jöttél? – kérdezte hirtelen Török Bálint.</p>
+<p>– Avval, – felelte sápadtan a fiu.</p>
+<p>– És hogy estetek rabul? Hiszen a pap meghalt. A fiaim is
+veletek voltak?</p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>– Hát hogy kerültetek a törökök közé?</p>
+<p>Az agg Verbőcy ekkor megszólalt:</p>
+<p>– No-no Bálint öcsém, – mondotta jóságos mélyrezgésü
+<span class="pagenum"><a name="Page_200" id=
+"Page_200">-200-</a></span> hangon, – ne kiabálj úgy arra a szegény
+gyerekre, hiszen féltében se tud felelni.</p>
+<p>És megsimogatta a fiu arcát, aztán leült a szoba közepén levő
+feketebőr karosszékbe.</p>
+<p>A fiu a <i>féltében</i> szóra úgy magához tért, mintha vizet
+loccsantottak volna az arcára.</p>
+<p>„Csak az a fő, hogy ne féljen az ember!“</p>
+<p>– Ugy, – felelte egyszerre bátran, – hogy égbe akartuk röpiteni
+a török császárt.</p>
+<p>– Per amorem, – szólt elszörnyedve Verbőcy.</p>
+<p>Török Bálint maga is meghökkent.</p>
+<p>A fiu, – jőjjön, aminek jönnie kell: – elmondta minden szorongás
+nélkül: hogyan vitték a puskaport az országútra, és a pap hogyan
+tévesztette össze a császárt a basával.</p>
+<p>– Micsoda meggondolatlanság, – szólt a kezét összecsapva
+Verbőcy, – micsoda szamárságot eszeltetek ki édes fiam!</p>
+<p>– Nem ott a szamárság, – felelte a kardját a padlóhoz ütve Török
+Bálint, – hanem ott, hogy a pap nem ismerte meg a szultánt.</p>
+<p>És ekkor a két úr egymásnak fordult.</p>
+<p>– A szultán a mi barátunk! – szólt Verbőcy.</p>
+<p>– A mi elvesztőnk! – felelte Török Bálint.</p>
+<p>– Nemes gondolkozású úr!</p>
+<p>– Koronás gazember!</p>
+<p>– Én ismerem, de te nem ismered! Én jártam nála
+Konstantinápolyban is.</p>
+<p>– Töröknek a szava nem szentirás. És, ha szentirás volna is, az
+ő szentirásuk nem a miénk, a miénk nem az övék. Az ő szentirásuk
+az, hogy a keresztényt le kell tiporni.</p>
+<p>– Csalatkozol!</p>
+<p>– Adja az Isten bátyám, de én annyira érzem a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span>
+farkasszagot, hogy haza megyek innen. Fiam, – szólt Gergelyhez
+fordulva, – megmenthettétek volna Magyarországot!</p>
+<p>És hogy ezt mondta, a hangja fájdalmas volt. Szavai nehéz
+ólom-rögökként estek a fiu szivére.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_202" id=
+"Page_202">-202-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXIV.</h3>
+</div>
+<p>Másnap reggel azzal ébresztette fel Gergelyt Martonfalvay, hogy
+a ruhatárból egy szép sárgaselyem apródöltözetet tett az asztalára.
+És igy szólt:</p>
+<p>– Az úr parancsolja, hogy öltözzél fel. Tiz órakor állj készen
+az udvaron. Bemégy vele a királyi palotába.</p>
+<p>Azzal előfogta Gergelyt, mint valami gondos anya. Megmosdatta,
+felöltöztette; a haját középen kétfelé fésülte; az aranygombjait
+megtörülgette szarvasbőrrel; még a kénsárga dali-cipőket is ő
+akarta felhúzni a lábára.</p>
+<p>– De már ezt nem engedem, – mondotta Gergely. Nem vagyok én
+olyan gyámoltalan fráter, hogy még a cipőt se tudnám felhúzni.</p>
+<p>– Hát nem félsz?</p>
+<p>– Mitől félnék deák uram? Hogy a királyné elé megyek? Nagyobb
+asszony az én asszonyom annál, ha nincs is korona a fején!</p>
+<p>– Abban is igazad van, – felelte a deák tetszéssel nézve végig a
+fiun. De tudod mégiscsak királyné.</p>
+<p>Török Bálintot szemben találta az udvar egy szolgája:</p>
+<p>– Nagyságos uram, – mondotta lihegve, – a királyné ő felsége
+küldött, hogy azonnal jőjjön. Valami basa érkezik. Annyi kincset
+hoznak, hogy az szörnyűség.</p>
+<p>– Megyek, – felelte röviden Török Bálint.</p>
+<p>És a kisérő vitézeihez fordult:</p>
+<p>– Nem ingyen hozzák, meglássátok! <span class="pagenum"><a name=
+"Page_203" id="Page_203">-203-</a></span></p>
+<p>A katonák az udvaron maradtak. Bálint úr Gergelylyel felment a
+széles márvány-lépcsőn.</p>
+<p>Az alabárdos ajtónálló tisztelgőre emelte a bárdot, s azt mondta
+Bálint úrnak:</p>
+<p>– Ő felsége a trónteremben van.</p>
+<p>Ezt mondva jobbra mutatott.</p>
+<p>– Akkor velem jöhetsz, – szólt Bálint úr Gergelyhez. Mindig a
+hátam mögött légy négy-öt lépésnyire, és katonásan állj; senkivel
+ne beszélj; ne krákogj, ne köpdöss, ne ásits, illedelmes légy!</p>
+<p>Magas ivű csarnokok; szines és faragott falak; mindenütt
+arannyal tündöklő és koronás cimerek; magas széles ajtók; ezüst
+csillagokkal ékesitett kék mennyezetek; lépések zaját elnyelő
+vastag vörös szőnyegek. Gergely kábuldozott a pompától.</p>
+<p>Ugy érezte magát, mintha minden sarokban egy koronás szellem
+állana, és azt suttogná:</p>
+<p>– Királyok lábanyomán jártok. Ezt a levegőt királyok lehelték be
+itten. Ezek a falak királyok szavát hangoztatták vissza!</p>
+<p>A trónteremben már öt fényes öltözetü ur volt jelen, mögöttük
+apródok és tisztek. A trón mellett két alabárdos testőr, de a
+trónon nem ült még senki.</p>
+<p>Ez a terem is boltozatos volt, mint a többi, s a szilvakék
+selyem boltozat csillagai az égnek azt az óráját mutatták,
+amelyikben a nemzet Mátyást királyává választotta.</p>
+<p>– Ő felsége hivja, nagyságos úr, – szólt egy díszruhás
+testőrtiszt Török Bálintnak.</p>
+<p>Gergely magára maradt az apródok és a deákok között.</p>
+<p>A mellette beszélgető két ifjúhoz fordult, és igy szólt:
+<span class="pagenum"><a name="Page_204" id=
+"Page_204">-204-</a></span></p>
+<p>– Bornemissza Gergely a nevem. A Török Bálint apródja
+vagyok.</p>
+<p>Az egyik ifjú, – (vidám tekintetü napégetett szőke arc), – kezet
+nyujtott neki, és igy felelt:</p>
+<p>– Zoltay István vagyok, a Batthyány úr hadából.</p>
+<p>A másik egy rövidnyaku köpcös legény, csak összefonva tartotta
+karjait, és elnézett a Gergely válla fölött, mintha nem is venné
+észre.</p>
+<p>Gergely megütődve bámult rá. Ez a bikafejü urfi bizony még
+megveti.</p>
+<p>– Bornemissza Gergely vagyok, ismételte a mellét kifeszitve.</p>
+<p>A bikafejü ránézett ugy félvállról, és azt felelte:</p>
+<p>– Mi közöm veled öcsém. Apródnak <i>hallgass</i> a neve.</p>
+<p>Gergely elpirult. A szeme rávillant a gőgös ifjúra. Csaknem
+kiáltva felelte:</p>
+<p>– Nem a te apródod vagyok! Akié pedig vagyok, az nem úgy hí
+engem, hogy <i>hallgass</i>, hanem úgy, hogy <i>ne türj
+bántást</i>!</p>
+<p>A bikafejű végignézett rajta.</p>
+<p>– No majd, ha kint leszünk az udvaron, megmondom neked a
+nevemet.</p>
+<p>S a tenyerét érthető módon fölemelte.</p>
+<p>– Nono Mekcsey, – szólt Zoltay közéjök állva, – csak nem izéled
+ezt a gyereket!</p>
+<p>– Nem vagyok gyerek, ha bántanak, – felelte Gergely. – Engem
+Dobó István már hét éves koromban karddal övezett fel, és vitéznek
+nevezett.</p>
+<p>A Dobó névre Zoltay megfordult és a Gergely vállára tette a
+kezét.</p>
+<p>– Nini, mondotta, – te vagy tán az a gyerek, aki egy janicsárnak
+a lovát elvitted?</p>
+<p>– Én, felelte Gergely büszke örömmel.</p>
+<p>– Pécs mellett valahol? <span class="pagenum"><a name="Page_205"
+id="Page_205">-205-</a></span></p>
+<p>– A Mecseken.</p>
+<p>– No pajtáskám, akkor add ide mégegyszer a kezedet.</p>
+<p>Megrázta, megszoritotta a Gergely kezét, aztán magához
+ölelte.</p>
+<p>Mekcsey ezalatt háttal volt fordulva hozzájok.</p>
+<p>– Ki ez a goromba ember? – kérdezte Gergely a széles hátu
+Mekcseyre intve.</p>
+<p>– Igen jó fiu, – felelte Zoltay, csak egy kicsit tüskés.</p>
+<p>– De én nem hagyom annyiba, tüzeskedett Gergely.</p>
+<p>Rácsapott Mekcseynek a vállára.</p>
+<p>– Hallja az úr…</p>
+<p>Mekcsey megfordult.</p>
+<p>– Éjfélkor a Szent György téren megösmerkedhetünk.</p>
+<p>És a kardjára csapott.</p>
+<p>– Ott leszek, – felelte röviden Mekcsey.</p>
+<p>Zoltay a fejét csóválta.</p>
+<p>A termen mintha szellő fuvalt volna át. Mozgolódás támadt. Két
+alabárdos testőr jött be az ajtón, aztán négy kis apród, aztán a
+királyné; utána a barát, Török Bálint, Verbőcy, Batthyány Orbán,
+meg az öreg Petrovich.</p>
+<p>Gergely elpirosodva nézett az ajtóra. Még valakit várt, hogy
+jön. Természetesnek tartotta, hogy amint a férfiaknak fiu-apródjaik
+vannak, az ilyen nagyasszony is tart leány-apródokat. De nem jött
+leányapród egy se.</p>
+<p>A királyné gyászruhában volt, csak a fején ragyogott egy vékony
+hold alaku gyémántos korona. A trónba ült. A két testőr mögéje
+állott; a főurak melléje.</p>
+<p>A királyné körülnézett a teremben, még valamit kérdezett halkan
+a baráttól, aztán visszahelyezkedett a trónusába.</p>
+<p>A barát ekkor intett a szemben levő ajtónállóknak.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_206" id=
+"Page_206">-206-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXV.</h3>
+</div>
+<p>A török szultán küldötte jött: egy arany-sallangos fehér
+selyembe öltözött termetes ember. Amint az ajtón belépett, földig
+meghajolt, aztán futó sietéssel ment a trón szőnyegéig. Itt szépen
+előrevetette a két kezét, és hasra feküdt.</p>
+<p>Vele együtt tiz apródféle citromszin-ruhás cirkászi fiu. Ezek is
+úgy siettek be, mint az agájok. Ketten-ketten egy-egy violaszinű
+bársonynyal boritott ládát emeltek, és letették kétfelől az aga
+mellé, ők maguk arccal szintén a szőnyegre borulván.</p>
+<p>– Isten hozott Ali aga, – szólalt meg ekkor a királyné latin
+nyelven.</p>
+<p>Gyönge rebegés volt a hangja. Nem lehetett tudni, hogy a melle
+erőtlen-e, vagy hogy mint afféle asszony el van fogulva.</p>
+<p>A török fölemelkedett. Csak ekkor látszott micsoda széparcu arab
+ember. Lehetett negyvenéves.</p>
+<p>– Felséges királynő, – szólalt meg latinul, s dercés reggeli
+hangon, – a hatalmas padisah üdvözletét hoztam trónusod elé. Kér,
+hogy fogadd olyan szivesen, mint ahogy ő adja.</p>
+<p>Intésére az apródok fölemelték a ládák tetejét, s az aga
+egyenkint szedte elő a ragyogó aranyláncokat, karpereceket, selyem
+és bársony kelméket, egy szép drágaköves kardot, és buzogányt.</p>
+<p>Odarakta a szőnyegre a királyné lába elé. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span></p>
+<p>A királyné halvány arcán az öröm gyönge rozsája jelent meg, hogy
+e tündöklő kincseket szemlélte.</p>
+<p>Az aga még egy kis csipkés ezüsttel boritott kristályszelencét
+nyitott fel és nyujtott át. Gyűrűk voltak benne, a mesés kelet
+legszebb kincseiből valók. A királyné leplezetlen gyönyörűséggel
+nézett ezekre a gyűrűkre.</p>
+<p>– A kardot és buzogányt felség, a kis király őfelségének küldi
+az én uram, – beszélt tovább Ali aga, – s ezenkivül lent az udvaron
+áll három telivér arabsló; ezek ketteje a két szultánfitól való,
+akik ide eljöttek, és testvéri csókjukat küldik János Zsigmond
+őfelségének.</p>
+<p>A királyné a főuraktól kisérve az udvari ablakhoz vonult. Egy
+testőr félrevonta az ablak vastag kárpitját. A terembe napfény
+szállt be. A királyné a tenyerét a szemére árnyékozva nézett le az
+udvarra.</p>
+<p>Ott állt a három gyönyörü hófehér paripa aranynyal kivert drága
+keleti szerszámban, s körülötte a bámuló udvari nép.</p>
+<p>A királyné halkan egynehány szót váltott a baráttal, aki a
+követhez fordulva ezeket mondotta:</p>
+<p>– Őfelsége mély meghatottsággal és hálával köszöni a kegyelmes
+szultán ajándékait, valamint a két főherceg ajándékát. Mondd meg
+uradnak, a kegyelmes szultánnak, hogy jelöljön meg egy órát a
+király és királyné őfelségük küldöttjeinek elfogadására, akik e
+köszönetet tolmácsolni fogják a kegyelmes padisahnak.</p>
+<p>A királyné bólintott, és vissza akart vonulni a termeibe,
+azonban az aga még nem végzett.</p>
+<p>– Mindezeket az ajándékokat, – mondotta finom mosolylyal, –
+csupán annak jeleképpen küldi a hatalmas padisah, hogy ő János
+Zsigmond király őfelségét fiának tekinti, a felséges királyasszonyt
+pedig leányának. És semmisem okozna neki nagyobb örömet, mint az,
+ha elhunyt <span class="pagenum"><a name="Page_208" id=
+"Page_208">-208-</a></span> királyi barátjának fiát a kis király
+őfelségét láthatná, és atyai csókjával illethetné.</p>
+<p>A királyné elhalaványodott.</p>
+<p>– Ez okból, – folytatta a követ, – kéreti felségedet a hatalmas
+padisah, méltóztassék a kis király őfelségét a dajkával együtt
+kocsiba ültetni, és a kellő kisérettel hozzá bocsátani.</p>
+<p>Ezen a <i>kellő kisérettel</i> szón hangsúly volt. Senki nem
+értette most. Mindenki megértette másnap.</p>
+<p>A királyné fehér volt, mint a fal. Hátradőlt a trónusán, nehogy
+elájuljon.</p>
+<p>A teremben az elszörnyűködés halk moraja futott át. Gergely
+fázott.</p>
+<p>– Mi az? – kérdezte suttogva Mekcsey.</p>
+<p>– Nem értettem tisztán, – felelte Zoltay.</p>
+<p>És Gergelyhez fordult:</p>
+<p>– Te értetted? Te bizonyosan jobban tudsz latinul mint mink.</p>
+<p>– Én értettem, felelte Gergely és <i>neked</i> megmondom.</p>
+<p>Azonban mielőtt szólhatott volna, a török hangja hallatszott
+megint:</p>
+<p>– Nincs ok az aggodalomra, – folytatta a török körülpillantva. A
+hatalmas padisah csak az ő ellenségeinek félelmes, a jó barátokkal
+szemben ő is jóbarát. Egyébiránt ő személyesen jött volna el, hogy
+tiszteletének és jóindulatának kifejezést adjon, de a mi vallási
+törvényeink tiltják ezt, felséges királyné.</p>
+<p>Itt megállt a beszédben. Várta, hogy vagy a baráttól, vagy a
+királynétól, feleletet kap. Azonban senkise felelt. Kinos csönd ült
+a teremben.</p>
+<p>– Továbbá, – folytatta ekkor a török, – az én uram és császárom
+azt óhajtja, hogy János Zsigmond őfelségét mindazok az urak
+kisérjék el, akik Buda védelmében <span class="pagenum"><a name=
+"Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> kitüntették magukat.
+Ismerni kivánja a magyar hősöket; valamennyit a maga hőseinek
+tekinti.</p>
+<p>Hogy erre se feleltek, meghajtotta magát, és igy szólt:</p>
+<p>– Ezzel elvégeztem a hatalmas padisah megbizását, s várom a
+kegyelmes választ.</p>
+<p>– Délután három órakor megadjuk, felelte György barát a királyné
+helyett. Őfelsége a császár meg lesz a mi válaszunkkal
+elégedve.</p>
+<p>A királyné felállt. Intett Török Bálintnak, s hogy az erre a
+trónhoz lépett, belefűzte a karját a karjába. Látszott rajta,
+mennyire uralkodik az idegein, hogy össze ne essék.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_210" id=
+"Page_210">-210-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXVI.</h3>
+</div>
+<p>Ali aga délben a főurakat járta sorba: Fráter Györgyöt, Török
+Bálintot, Petrovich Pétert, aki nemcsak rokona, de gyámja is volt a
+kis királynak, továbbá Verbőcyt, Battyány Orbánt és Podmaniczky
+Jánost. Mindenüve egy-egy értékes kaftánt vitt, és mindenütt mézes
+szavakkal biztositotta az urakat a szultán jóindulatáról és
+bőkezüségéről.</p>
+<p>A kaftánok között Török Bálintnak jutott a legértékesebb. Bokáig
+érő nehéz sárgaselyem volt ez. A többi kaftán mind egyforma
+ibolyakék volt, és narancs-sárga selyemmel kibélelt. Ez az egy
+kénsárga selyem volt, és habos fehér selyem a bélése. Maga az
+aranyfonalakból szőtt öv olyan szálazott aprólék munka, hogy egy
+emberéletbe kerülhetett, mig elkészült. A gombok rajta a nyaktól az
+övig gyémánttal körözött aranygombok.</p>
+<p>Hogy a házbeliek összefutottak az ajándék csodájára, nevetve
+mondta nekik:</p>
+<p>– Jó lesz paplannak.</p>
+<p>Azután elkomolyodva szólott:</p>
+<p>– Szedelőzködjetek: délután hazamegyünk!</p>
+<p>Három órakor átment megint a palotába. Itt a főurak a
+könyvtár-teremben vártak már reá.</p>
+<p>– A királyné nem enged, – mondotta György barát, – kérlek szólj
+vele.</p>
+<p>– Én búcsúzni jöttem, – felelte hidegen Török Bálint.
+<span class="pagenum"><a name="Page_211" id=
+"Page_211">-211-</a></span></p>
+<p>A főurak elképedve néztek rája.</p>
+<p>– Érzem a szelet, – szólt Török Bálint, – nem akarom, hogy kivül
+találjon az odumon.</p>
+<p>– Az ország sorsával játszol! – szólt Verbőcy.</p>
+<p>– Rajtam fordulna meg?</p>
+<p>– A szultánt nem szabad elkedvetlenitenünk, – szólt közbe György
+barát.</p>
+<p>– A fejemmel nem akarok neki kedveskedni.</p>
+<p>– Ez meg van keveredve, – szólt a vállát vonogatva Verbőcy. Hát
+nem neked küldte-e a legszebb kaftánt? Nem téged ölelgetett-e
+köztünk legjobban?</p>
+<p>Török Bálint rákönyökölt a nagy kéklő földgömbre, és maga elé
+gondolkozva felelte:</p>
+<p>– Az okos madarász annak a madárnak sipol legszebben, amelyiket
+leghamarabb akarja tőrbe ejteni.</p>
+<p>Az ajtónálló feltárta az ajtót annak jeléül, hogy a királyné
+elfogadja az urakat.</p>
+<p>Hosszas és kinos vita keletkezett odabenn. A királyné féltette a
+gyermekét. A főurak az ország és a nemzet sorsát vetették fel a
+kérés megtagadása ellenében.</p>
+<p>– És te nem szólsz semmit? – szólt a királyné Török Bálinthoz,
+aki a falnak támaszkodva szótlanul állott.</p>
+<p>– Én búcsúzni jöttem felség, – felelt a királyné szavára
+előlépve.</p>
+<p>– Búcsúzni? – kérdezte elámult szemmel a királyné.</p>
+<p>– Még ma haza kell mennem. Olyan ügyek fordultak elő, hogy nem
+maradhatok egy percig se tovább. Beteges is vagyok…</p>
+<p>A királyné ideges kéztördeléssel felelte:</p>
+<p>– Várj. Ülj le ha beteg vagy. Mondd meg mitévő legyek?</p>
+<p>– A kivánságnak engedni kell. Ha felséged nem <span class=
+"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span>
+teljesiti a szultán kivánságát, ki a kezes arról, hogy ellenünk nem
+bőszül? Akkor aztán nem fiának nevezi őfelségét, hanem
+rabjának.</p>
+<p>A királyné a fejét rázva hanyatlott hátra a székén; és a
+zsebkendőjét az arcára takarva jajgatott:</p>
+<p>– Oh jaj nekem nyomorúlt asszonynak!… Azt mondják királyné
+vagyok, de a földön csúszó koldusnak is több az ereje!… A fának nem
+fáj, ha letörik a virágát, oh, de az anyai szivet fájdalomból
+gyúrta a Teremtő!</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_213" id=
+"Page_213">-213-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXVII.</h3>
+</div>
+<p>Mig ezek a teremben történtek, Gergely az előszobában
+ácsorgott.</p>
+<p>Ahogy ott áll az öles magas cserépkályha mellett, ugy érzi,
+mintha valami pók futna végig az arcán. Odakap. Hát egy pávatoll
+akad a kezébe.</p>
+<p>A kályha két terem között volt, s mellette át lehetett látni a
+másik terembe.</p>
+<p>– Gergely! – hangzott halkan.</p>
+<p>Gergely édes megrezzenéssel fordult vissza.</p>
+<p>A Vica arcát látta, az ő pajkos szemeit, ahogy az utolsó
+teremből hozzá átpillantott.</p>
+<p>– Gyere ki a folyosóra, – susogta a leány.</p>
+<p>Gergely kisurrant. A leány már ott várta az ablakfülkében.
+Megragadta a kezét.</p>
+<p>– Gyerünk le a kertbe!</p>
+<p>S vezette. Négy vagy öt szobán mentek át. Valamennyi vastagon be
+volt teritve szőnyeggel, s valamennyinek le volt eresztve a nap
+felől való oldalon a kárpitja. A falakon király-képek és
+szent-képek. Egyhelyen lovas csatakép is. A butorokon és falakon
+aranyozások. Egyik szoba veres, a másik fehér, a harmadik kék. Mind
+más és más szinü. Butor valamennyiben kevés.</p>
+<p>Egy ajtón végre a kertbe jutottak. Gergely föllélegzett.</p>
+<p>– Magunk vagyunk, – mondotta Vica.</p>
+<p>Fehér ruhába volt öltözve. A ruha valami fátyolszerű
+<span class="pagenum"><a name="Page_214" id=
+"Page_214">-214-</a></span> szövet. A haja egy-ágba fonva. A lábán
+sárga szattyáncipők. Állt az árnyékos homokuton, egy
+bokorcsoportozat mellett. Állt mosolyogva, hogy Gergely
+bámulta.</p>
+<p>– Szép vagyok? – kérdezte azzal az őszinteséggel, amely még a
+gyermekkor ártatlanságából való.</p>
+<p>– Szép, – felelte Gergely. Te mindig szép vagy. Olyan szép vagy
+mint a fehér galamb.</p>
+<p>– A királyné varratta ezt a ruhát nekem, – folytatta Vica
+beleöltve karját a Gergely karjába. Jer, üljünk amoda a hársfák
+alá. Sokat akarok neked mondani, és te is bizonyára. Mindjárt
+megismertem a hangodat, mikor a vasrácson beszóltál, de nem hittem,
+hogy te vagy. Sokszor gondoltam rád. Az éjjel is felőled álmodtam.
+A királynénak is mondtam már, hogy itt vagy. Azt mondta, hogy ha a
+török elmegy, látni akar.</p>
+<p>Leültek a hársfa alá egy márvány padra, amelynek a karja két ülő
+oroszlán. Innen le lehetett látni a Dunára, s a Duna túlsó partján
+Pestre. Kicsi kis piszkos város az a Pest. Magas kőfal keriti
+körül. A kőfalon belől apró házak. A kőfalon kivül sárga homokos
+mező. De Gergely nem nézte sem a Dunát sem Pestet, ő csak Vicát
+nézte. Bámulta a leány arcának liliomhoz hasonló üdeségét, gyönyörű
+fogait, gömbölyű állát, vidám, ártatlan szemeit.</p>
+<p>– No most beszélj te, – mondotta a leány. Hogy élsz Törökéknél?
+Tanulsz-e még sokat? Tudod-e, hogy én most festeni is tanulok. No
+mit bámulsz úgy? Még egyet se szóltál!</p>
+<p>– Téged bámullak, hogy milyen nagy vagy, és milyen szép
+vagy!</p>
+<p>– Azt a királyné is mondta. Azt mondta, hogy most vagyok
+fejlődésben. A kezem, lábam most már akkora, hogy nagyobb nem lesz.
+Mert a kéz és a láb csak <span class="pagenum"><a name="Page_215"
+id="Page_215">-215-</a></span> tizenhárom éves korig nő a
+lányoknál. Te is szép vagy Gergely.</p>
+<p>Pirosság futott végig az arcán, és eltakarta a szemét a
+tenyerébe.</p>
+<p>– Jaj milyen bolondokat beszélek! Ne nézz rám. Szégyellem
+magamat.</p>
+<p>De a fiu is zavart volt. Elvörösödött a füle hegyéig.</p>
+<p>Egy percig hallgattak. A hársfán egy madár csicsergett. Talán
+azt hallgatták. Dehogy azt hallgatták. Más zenét hallgattak ők.
+Ebben a korban szólal meg először az a zene. Magasztos mint az
+orgonaszó; halk, mint virágok közt járó szellő susogása.</p>
+<p>– Add ide a kezedet, – mondotta a fiu.</p>
+<p>A leány készséggel odanyujtotta.</p>
+<p>A fiu fogta a leány kezét. Azt várta, hogy mit akar Gergely?
+Gergely csak hallgatott és nézett. Egyszercsak fölemelte szép
+lassan a leány kezét és megcsókolta.</p>
+<p>Akkor a leány elpirult.</p>
+<p>– Szép ez a kert, – mondotta Gergely a leány kezét
+elbocsátva.</p>
+<p>Megint hallgattak. Egy hársfalevél leesett az ágról és eléjök
+hullott. Arra néztek mind a ketten, aztán a fiu megszólalt:</p>
+<p>– Mindennek vége van.</p>
+<p>Ezt oly búsan mondotta, hogy a leány szinte ijedten nézett
+reá.</p>
+<p>Gergely fölkelt.</p>
+<p>– Gyerünk Vica, mert hátha jön az atyám.</p>
+<p>Vica is fölkelt.</p>
+<p>Ujra karonfogta Gergelyt. Hozzá is simult. Igy mentek némán tiz
+lépést. Akkor azt kérdezte a leány:</p>
+<p>– Mért mondtad, hogy mindennek vége van?</p>
+<p>– Mert vége van, – felelte Gergely. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span></p>
+<p>És még egynéhány lépést mentek hallgatva, mikor folytatta:</p>
+<p>– Én érzem, hogy te nem leszel az én feleségem.</p>
+<p>És felsóhajtott.</p>
+<p>– Én meg érzem, hogy az leszek, – felelte vigasztalón a
+leány.</p>
+<p>A fiu ránézett. A szemébe nézett.</p>
+<p>– Igéred nekem?</p>
+<p>– Igérem.</p>
+<p>– Lelkedre?.</p>
+<p>– Lelkemre.</p>
+<p>– És ha a szülőid mást akarnak és ha a királyné mást akar?</p>
+<p>– Megmondom nekik, hogy mink már megegyeztünk.</p>
+<p>Végigmentek ujra a szobákon. Mikor a folyosóra nyiló ajtóhoz
+értek, Vica azt mondta:</p>
+<p>– Mig itt a török, nem találkozhatunk, csak ha Bálint urral
+jösz. Akkor csak állj ide a kályha mellé. Azután kiizenek majd
+érted.</p>
+<p>Gergely fogta a lány kezét. A leány érezte, hogy a Gergely keze
+remeg.</p>
+<p>– Megcsókolhatlak? – kérdezte Gergely.</p>
+<p>Eddig mindig megcsókolták egymást kérdés nélkül is. Gergely
+érezte, hogy ez a leány nem az a leány többé, akit otthon
+Keresztesen testvére gyanánt szeretett. Több.</p>
+<p>A leány is érzett valami effélét, mert Gergely kérdésére
+mosolygó arca elpirosodott.</p>
+<p>– Hát csókolj meg, – mondotta.</p>
+<p>S nem az arcát nyujtotta, mint szokta, hanem az ajakát.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_217" id=
+"Page_217">-217-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXVIII.</h3>
+</div>
+<p>Délután négy órakor fel volt öltöztetve a kis királyfi, s az
+udvaron egy aranyozott hintó várta, hogy leszálljon vele az óbudai
+völgybe, ahol a lesátorozott török tábor tulipánmező gyanánt
+tarkállott.</p>
+<p>A királyné azonban még az utolsó órákban sem akarta bocsátani a
+gyermekét. A kezét tördelte; a fejéhez kapkodott és sirt.</p>
+<p>– Nektek nincs gyermeketek! – mondotta. Neked nincs György
+barát, Podmanickynak sincs, Petrovichnak sincsen. Nem tudjátok mi
+az: elszakitani a gyermeket az anyai szivtől! Ki tudja mit akar
+vele a gonosz pogány! Nem szabad elhagynod engem Török Bálint! Reád
+bizom a gyermeket! Te magad is apa vagy: tudod, hogy mi az, mikor
+az anya a gyermekét a halálhoz bocsátja látogatóba. Úgy őrizd őt,
+mintha a magadé volna.</p>
+<p>És mikor ezt mondta: <i>Nem szabad elhagynod engem</i>,
+megfeledkezve minden méltóságáról, térdre omlott a szőnyegen Török
+Bálint előtt, és a kezét könyörgőn nyujtotta feléje.</p>
+<p>Ez a jelenet mindenkit megrenditett.</p>
+<p>– Az Isten szerelmére, felség, – szólt György barát fölemelve az
+asszonyt a földről.</p>
+<p>– Felséges királyné, – mondotta mély megindulással Török Bálint,
+– elkisérem a kisdedet; és esküszöm, hogy ha csak egy hajaszála is
+meggörbül, akkor én a szultánt leszúrom! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span></p>
+<div class="figcenter" style="width: 388px;"><a href=
+"images/i008hq.jpg"><img src="images/i008.jpg" alt="György barát."
+title="György barát." /></a>
+<p class="caption">György barát.</p>
+<p class="caption">(Olajfestmény a trakostyani várban.)</p>
+</div>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_219" id=
+"Page_219">-219-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXIX.</h3>
+</div>
+<p>A szultán Óbuda alatt táborozott. Pompás, hármas sátora ott volt
+fölépitve a mai császár-fürdő helyén. Csak a neve sátor, valójában
+egy palotaszerü fa- és kelmealkotmány, amely belől termekre és
+fülkékre van osztva, kivülről meg ragyog az aranytól.</p>
+<p>Délután öt óra tájban megindult a magyar hódoló menet a királyi
+palota udvaráról. Elől egy huszárszázad, utána a főurak katonasága,
+ezek után a kincsvivő apródok. (Az áruló Bornemissza Tamás kincseit
+vitték el a szultánnak ajándékul.) Ismét egy csapat királyi katona,
+majd a főurak válogatott daliái. Azután maguk a főurak s köztük a
+fehér-kámzsás György barát. Szép volt most ez a kámzsa, ahogy ott
+fehérlett Török Bálint virágos kék nyári atlaszmentéje mellett.
+Mint a kék ég meg a fehér felhő. A főurak között a kis királyfi
+hatlovas, aranyos hintója. Két udvarhölgy ül benne, meg a dajka. A
+dajka ölében a fehér selyembe öltözött kis piros-pozsgás, térden
+táncoló királyka.</p>
+<p>A lovakat oldalt egy-egy hosszuhaju, selyem sipkás apród vezeti.
+A hintó mögött a testőrség. Ezek mögött a budai ostromban
+vitézkedett tisztek hosszu sora lovagol.</p>
+<p>Gergely egy rézderes kis lovon Török Bálintot követte. Hogy az
+ura kedvetlen volt, maga is csöndes kedvvel lovagolt utána. Csak
+akkor derült föl, mikor hátrapillantott és meglátta az öreg Ceceyt.
+Milyen furcsán ül az öreg a lovon: az egyik lábát, a melyik fából
+van, meredten <span class="pagenum"><a name="Page_220" id=
+"Page_220">-220-</a></span> kinyujtva tartja, a másikat meg,
+amelyik csak térdig van fából, összehuzza. Aztán a jobb kezével
+tartja a kantárt s a kardja is jobbfelől van felkötve.</p>
+<p>Gergely sohase látta őt se lovon, se fegyverben, hát csak
+elnevette magát.</p>
+<p>No furcsa is volt az öreg, hogy igy ki volt nyalva. A nagy
+sastollas posztósüveg félre volt ütve a fején, a bajusza meg, –
+kicsi fehér bajusz, – olyan hegyesre volt viaszkolva, mint a
+legényeknek; s hogy immáron foga nem volt elől, meg a szemei is
+mélyen ültek az öregségtől, a vén Ceceyt inkább valami disz
+madárijesztőnek lehetett nevezni, mint diszmagyarnak.</p>
+<p>Gergely hát fölnevetett, de mindjárt le is szólta érte magát, s
+vezeklésképpen megvárta, hogy köszöntse.</p>
+<p>– Jónapot apám! – mondotta vigan, – hogyan nem láttam előbb?</p>
+<p>– Csak itt csatlakoztam a menethez, – felelte az öreg bámulva.
+Hát te micsoda angyalbőrben vagy?</p>
+<p>Gergely gyönyörü égszinkék atlaszból való apródruháját, és drága
+gyöngyházas kardját értette evvel a szóval.</p>
+<p>– Az uram apróddá tett, felelte Gergely. Mindenüvé járok, ahova
+ő jár. A királyi palotában is forgok. Most meg a szultán sátorába
+megyek vele.</p>
+<p>Dicsekedett. Mutatni akarta, hogy ő nem olyan semmi ember, mint
+amilyennek őt eddig tartották. Abban a körben forog ő, ahol Éva
+kisasszony.</p>
+<p>A szent-Györgytér ember-emberháton telve volt. Az utcákon ki
+voltak nyitva az ablakok. A tetőkön és fákon gyerekek ültek és
+csimpeszkedtek. De mindenki csak a királykát nézte. Milyen csepp és
+máris választott király!</p>
+<p>– Szakasztott olyan a fejetartása mint az apjáé volt, – mondotta
+egy asszony.</p>
+<p>A kapúban ott piroslott egy tömegben Török Bálintnak
+<span class="pagenum"><a name="Page_221" id=
+"Page_221">-221-</a></span> háromszáz főnyi tiszta szép serege.
+Csupa somogyi fiu, s van közte egy, akinek a feje mindig kiáll a
+csapatból.</p>
+<p>Hogy ezekhez értek, Török Bálint megforditotta a lovát. A kardja
+az égnek villant: állót intett a menetnek.</p>
+<p>– Vitezeim! Fiaim! – szólt mélyrezgésü hangon a katonái előtt.
+Emlékeztek rá, hogy alig egy hónapja itt ennél a kapunál fogadta
+meg a szavamra minden főúr és minden katona, hogy Buda várát sem a
+németnek sem a töröknek nem adjuk?</p>
+<p>– Emlékszünk, – felelt halk morajban a csapat.</p>
+<p>Bálint úr folytatta:</p>
+<p>– A németet elvertük. Most a török táborba megyünk a szultán
+elé. Isten a tanum és legyetek ti is tanuk rá, hogy én a tanácsban
+ezt a kimenetelt elleneztem.</p>
+<p>Ezt dörgő hangon mondta. Aztán a hangja zengéstelenné vált,
+mikor ekképpen folytatta:</p>
+<p>– Én édes fiaim érzem, hogy nem látlak többé bennetek. Isten a
+tanum, hogy csak a haza iránt való tekinteteknek engedelmeskedem.
+Az ég áldjon meg édes fiaim!</p>
+<p>Nem tudott többet mondani: a hangja elcsuklott. Ahogy a kezét
+kinyujtotta, a katonák egyenkint szoritották meg. Ez a jelenet
+fojtó volt. A szemek megteltek könnyekkel. Török Bálint lehajolt,
+és egy katonáját arcon csókolva mondotta:</p>
+<p>– Ez az én búcsucsókom mindnyájatoké!</p>
+<p>Azzal megsarkantyuzta a lovát, és kilovagolt a várkapun.</p>
+<p>– Ugyan-ugyan Bálint öcsém, – mondotta az agg Verbőcy, – mire
+való az ilyen ellágyulás?</p>
+<p>Török Bálint megrántotta a lova kantárját, és boszusan felelte:
+<span class="pagenum"><a name="Page_222" id=
+"Page_222">-222-</a></span></p>
+<p>– Ne gondolja ezt ellágyulásnak bátyám. Megmutattam én elégszer,
+hogy nem vagyok ólomból.</p>
+<p>– Hát aki nem fázik, ne reszkessen.</p>
+<p>– No-no bátyám majd meglássuk, ki érzi meg jobban az
+időjárást.</p>
+<p>– Ha nem mondta volna is a császár, – szólt közbe György barát,
+– el kellett volna hozzá éppen igy mennünk. Nem szabad ellenségnek
+néznünk, aki császár létére maga elhozza nekünk a hatalmát.</p>
+<p>– György fráter, – szólt Török Bálint komor pillantással, – te
+okos ember vagy, de isten te se vagy. Ha az ember kivül a ruháján
+hordaná a szivét, a császár akkor is betakarná azt mielőttünk.</p>
+<p>A barát nyugodtan felelte:</p>
+<p>– Ha itt volna még a német a nyakunkon, te is másképpen
+beszélnél.</p>
+<p>A kaputól a táborig a janicsárság állott sorfalat. Oly viharosan
+csokjasázták a magyar főurakat meg a kis királyt, hogy nem lehetett
+miattuk tovább beszélgetni.</p>
+<p>A katonák és sátorok tarkaságában haladtak tovább, és egy pár
+perc mulva a bégek és pasák pompázó csoportját látták, amint eléjök
+jönnek a királyfi fogadására.</p>
+<p>Ha valaki a magasból nézte volna ezt a két menetet, bizonyára
+olyannak látja vala, mint ha egy nagy virágos mezőn két sor
+mindenféle szinű tulipán halad egymással szembe. Mikor összeérnek,
+megállanak és bókolnak, aztán összevegyülve haladnak tovább a Duna
+partján észak felé, ahol egy palotaszerü hármas sátor zöldellik ki
+a többi közül.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_223" id=
+"Page_223">-223-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXX.</h3>
+</div>
+<p>A szultán a sátora előtt állt. Az arca ki volt pirositva, mint
+rendesen. Mosolyogva bólintott, mikor György barát kiemelte a
+kocsiból a kékszemű kövér kis gyermeket.</p>
+<p>Bementek a sátorba. Az ura mögött Gergely is belépett. Kellemes
+hüvösség és rózsaillat csapta meg. Az ajtónálló a többit
+visszatartotta.</p>
+<p>A szultán sarkig érő cseresnyeszinű selyemkaftánba volt öltözve.
+A kaftánt a derekán fehér zsinór tartotta össze, de a kaftán olyan
+lenge patyolatselyemből volt, hogy a karja idomait látni lehetett.
+És ezektől a sovány karoktól reszket úgy Europa!</p>
+<p>A szultán odabent a kezébe vette a gyermeket, és tetszéssel
+nézte. A gyermek rámosolygott és belemarkolt a szakálába. A szultán
+erre megcsókolta a gyermeket.</p>
+<p>A jelenlevők mindnyájan megkönnyebbülten lélekzettek. Hiszen ez
+nem a vérengző Szolimán! Ez egy jólelkű családapa! A tekintete
+tiszta, a mosolygása őszinte. Ime a gyerek a turbánon levő
+gyémántcsillaghoz nyul. Odaadja neki játéknak. Aztán fiaihoz szól;
+– Bálint is érti, Gergely is érti:</p>
+<p>– Csókoljátok meg a kis magyar királyt!</p>
+<p>És a két szultánfi megcsókolja. Nevet rá mind a kettő. A gyerek
+is visszanevet.</p>
+<p>– Elfogadjátok-e testvéreteknek? – kérdi a szultán.</p>
+<p>– Hogyne, – feleli Szelim, – hiszen ez a gyerek olyan csinos,
+mintha Stambulban szülték volna. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p>
+<p>Gergely egy pillantást vet körül a sátorban. Micsoda kéklő
+pompája ez a selyemnek! A földön is vastag virágos kékszőnyegek. A
+sátor falán kerek üvegetlen ablakok. Az egyiken át lehet látni a
+Margitszigetet. Lent a sátor fala mellett meg vastag ülővánkosok
+hevernek.</p>
+<p>A sátorban nem volt más, mint a három főur: György frater,
+Verbőczi meg Török Bálint, azután a dajka meg Gergely, akit diszes
+ruhája miatt talán a kis király apródjának vélt az ajtónálló. Aztán
+ott volt a két szultánfi, két pasa meg a tolmács.</p>
+<p>A szultán visszaadta a királyfit a dajkának, és tovább is
+gyönyörködve nézte, orcáját veregette, kenderszőke haját
+simogatta.</p>
+<p>– Milyen szép, milyen egészséges, – mondotta a tolmácsra
+pillantva.</p>
+<p>Mire a tolmács latinul szólott:</p>
+<p>– A kegyelmes szultán azt mondja, hogy a gyermek bájos, mint az
+angyalok, és egészséges, mint a legüdébb keleti rózsa.</p>
+<p>– Örülök, hogy láttam őt, – folytatta a szultán, – vigyétek
+vissza az anyjának, és mondjátok meg, hogy atyja leszek apja
+helyett, és hogy az én kardom őrködni fog rajta és országán.</p>
+<p>A tolmács forditotta:</p>
+<p>– Őfelsége úgy örül, mintha a saját gyermekét látná. Fiául
+fogadja őt, és világot uralgó hatalmának szárnyát kiterjeszti
+fölötte. Ezt mondjátok meg a királyné őfelségének, s adjátok át az
+ő legkegyelmesebb üdvözletét.</p>
+<p>A szultán egy megyszinvörös selyemerszényt vett elő a zsebéből,
+és kegyes mozdulattal a dajka kezébe csusztatta. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span></p>
+<p>Aztán mégegyszer megcsókolta a gyermeket, és a kezével búcsut
+integetve, a sátora belső részébe vonult.</p>
+<p>Ez jel volt arra, hogy a szultán teljesitettnek tartja a
+kivánságát, és hogy mehetnek.</p>
+<p>Mindnyájan fellélekzettek. Arcuk kipirult az örömtől. A dajka
+szinte futva vitte kifelé a gyermeket.</p>
+<p>Kiléptek a sátorból. Itt a pasák karonfogták a főurakat, és
+nagynyájasan kijelentették, hogy a szultán meg fogja őket
+vendégelni. A kiséret többi része is, amelyik visszaviszi a
+királyfit, forduljon meg, és jőjjön vissza.</p>
+<p>– Kisérd vissza a királyfit, – szólt hátra Gergelynek Török
+Bálint.</p>
+<p>Azzal egy pasa karján eltünt a sátorban.</p>
+<p>A nap már akkor leáldozott a budai hegyek mögött, és az égről a
+felhők tűze világitott alá.</p>
+<p>A kis királyfi megint a hintóba került. Jobb kezével pát intett
+a pasáknak és a magyar főuraknak, aztán az aranyos hintó újra
+megindult a katonák csokjasázó két során fel a budai várba.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_226" id=
+"Page_226">-226-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXXI.</h3>
+</div>
+<p>Gergely a hintó mögött lovagolt.</p>
+<p>A fakezü Cecey elől ment az öregekkel, a fiatalok hátul.</p>
+<p>Gergely ott lovagolt Zoltay és Mekcsey mögött egy hízásnak
+indult vöröses szőke ifjuval, akinek még az induláskor bemutatta
+magát.</p>
+<p>– Fürjes bátyám, – szólt egyszer az ifjunak. Én csak most
+kerültem Budára, hát nem ismerek úgyszólván senkit.</p>
+<p>– Mire van szükséged öcsém? Szivesen adok, ha tudok.</p>
+<p>Azt hitte pénz kell a fiúnak.</p>
+<p>– Egy kis dolgom akad éjfélkor a Szent-György-téren.</p>
+<p>– Miféle? – kérdezte amaz elnevetve magát.</p>
+<p>Mert most meg azt hitte, hogy a fiúnak szerelmi találkozója
+lesz.</p>
+<p>Megrázta nagy vöröses szőke haját, és szinte kiáltva mondta:</p>
+<p>– No lám!</p>
+<p>– A dolog nem éppen nevetséges, felelte Gergely, de nem is
+valami komoly.</p>
+<p>– Szóval: szív.</p>
+<p>– Nem a: kard.</p>
+<p>– Csak nem verekszel tán?</p>
+<p>– Debizony. <span class="pagenum"><a name="Page_227" id=
+"Page_227">-227-</a></span></p>
+<p>– Kivel?</p>
+<p>Gergely az előtte lovagló zöld selyematlaszba öltözött Mekcseyre
+mutatott.</p>
+<p>Erre Fürjes nagyot nézett, és elkomolyodott.</p>
+<p>– Mekcseyvel?</p>
+<p>– Vele.</p>
+<p>– Hallod ez fenegyerek ám!</p>
+<p>– Én se vagyok libapásztor!</p>
+<p>– Ez már németet is vágott!</p>
+<p>– Hát én meg majd őt vágom!</p>
+<p>– Tudsz vivni?</p>
+<p>– Hét éves koromban kezdtem.</p>
+<p>– Az már más.</p>
+<p>Azzal kinyujtotta a kezét, és megtapogatta Gergely karján az
+izmokat.</p>
+<p>– Nem vastag, mondotta, jobb ha megkérleled.</p>
+<p>– Én? Már hogy kérlelném meg!</p>
+<p>– Megver, – mondotta Fürjes aggodalmasan.</p>
+<p>– Hogy lehet ilyet előre tudni! – felelt hetykén Gergely.</p>
+<p>A mellét kifeszitve pillantott az előtte lovagló Mekcseyre,
+aztán azt mondta Fürjesnek:</p>
+<p>– Hát lesz tanum ugy-e bátyám?</p>
+<p>Fürjes a vállát vonogatva felelte:</p>
+<p>– Hiszen ha csak tanu kell, hát szivesen, de ha valami baj
+lesz…</p>
+<p>– Mi lenne?</p>
+<p>– Már akármi, de én aztán helyetted, miattad nem verekszem.</p>
+<p>A menetben mozgolódás és zúgás támadt.</p>
+<p>Értelmetlen kiáltások, paripák hánykolódása. A nyakak mintha
+megmerevedtek volna: mindenki a várra nézett.</p>
+<p>Akkor nézett fel Gergely is. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_228" id="Page_228">-228-</a></span></p>
+<p>Hát lám ott lengett a budai kapun három nagy lófarkas zászló. A
+templomokon, tornyokon is. A kapunál pedig alabárdos török őrség
+turbánozik a magyar helyén.</p>
+<p>– Elveszett Buda! – üvölti egy kisérteti hang.</p>
+<p>S tőle mint az átszálló széltől megborzong az egész tömeg.</p>
+<p>A fakezü Cecey az.</p>
+<p>Senkise felel. Az arcok sápadtak. És a némaságot még
+dermesztőbbé teszi egy müezzin éneke, aki a Boldogasszony temploma
+tornyáról messze-búgó hangon illalláhozza az esti imát.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_229" id=
+"Page_229">-229-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXXII.</h3>
+</div>
+<p>Gergely a sereg egy részével vágtatást rohant vissza a
+táborba.</p>
+<p>Fel kell verni az urakat! Égbekiáltó gazság történt!</p>
+<p>A sátornál azonban a vörös sapkás bosztandsik állták
+utjokat.</p>
+<p>– Be kell mennünk! – kiáltotta szinte lángot okádva Mekcsey, –
+vagy küldjétek ki az urakat!</p>
+<p>A bosztandsik nem feleltek, csak tartották a dárdájokat.</p>
+<p>Gergely törökül szólott:</p>
+<p>– Török Bálint urat küldjék ki egy szóra!</p>
+<p>– Nem lehet! – felelték a bosztandsik.</p>
+<p>Gergely egyet került a lovával. Fölment a dombra a szpáhik közé,
+hogy talán innen lekanyarodva hozzájuthat a lakomázó magyar
+urakhoz.</p>
+<p>Egy sátor előtt magyar hang kiáltott rája:</p>
+<p>– Te vagy Gergely?</p>
+<p>Gergely megismerte Mártonfalvyt.</p>
+<p>Ott ült egy szpáhi-sátor előtt, és két törökkel sárgadinnyét
+evett.</p>
+<p>– Én vagyok, felelte Gergely.</p>
+<p>– Mit keresel erre?</p>
+<p>– Az uramhoz akarok jutni.</p>
+<p>– Nem férhetsz ahoz mostan! Gyere tarts velünk!</p>
+<p>Ezt mondván lekanyaritott egy szép falatot, és a bicskája
+hegyére tűzve, Gergelynek nyujtotta. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_230" id="Page_230">-230-</a></span></p>
+<p>Gergely a fejét rázta.</p>
+<p>– Nem kell.</p>
+<p>– No csak gyere, – szólt Martonfalvay, – ez a két török
+jóbarátom nekem; aztán majd ha meggyujtják a fáklyákat, lemegyünk
+mink is, és hozzácsatlakozunk az urunkhoz.</p>
+<p>– Dsere madsar testver! – szólt jókedvüen az egyik szpáhi, egy
+testes vállas barna ember.</p>
+<p>És husos kezével hivólag intett Gergelynek.</p>
+<p>– Nem lehet, – felelte mogorván a fiu.</p>
+<p>És tovább ment.</p>
+<p>Lekerült a sátorutcán a pattantyusok, vadászok és janicsárok
+közé, mig végre ismét a szultán sátorához jutott.</p>
+<p>A bosztandsik itt is kört áltak; innenfelől se juthatott Török
+Bálinthoz.</p>
+<p>A magyar ifjak még mindig ott vártak és kiabáltak, ahol előbb. A
+lakoma-sátorból kihangzott a török zene; pengett az érchúru kánun,
+dörgött a sok koboz, és sivalkodtak a sipok.</p>
+<p>– Gazemberek! kiáltotta Mekcsey a fogát csikorgatva.</p>
+<p>Fürjes csaknem sirt dühében:</p>
+<p>– Ha az én uram a várban marad, nem esik ez rajtunk.</p>
+<p>A barát apródja volt ő. Mindenhatónak tartotta a barátot.</p>
+<p>S hogy a zene elhallgatott, mindnyájan kiáltoztak:</p>
+<p>– Urak odabent! Gyertek ki uraink! A török megszállta a
+várat.</p>
+<p>Azonban senkise jött elő. Az ég felhős volt. Egyszer csak
+megindult az eső, és esett körűlbelöl félóráig. Akkor elállott. Az
+égen úgy siettek a fekete felhők kelet <span class=
+"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> felé,
+mint a menekülő hadak. De a hűs tiszta levegő jólesett a forró
+poros nap után.</p>
+<p>Végre az urak éjfél felé előjöttek. Csoportosan tolongtak ki a
+sátor kapuján. A táborban hosszú fáklyás-sor kanyarodott fel Buda
+kapujáig, s a levegőt a keleti fáklyák füstje tette illatossá.</p>
+<p>Már akkor Martonfalvay is ott volt, s a bosztandsik
+összebocsátották a külső urakat a belsőkkel.</p>
+<p>Martonfalvay a lován ülve kiáltotta elő a lovászokat, s az urak
+egyenkint ültek fel a lovakra.</p>
+<p>A fáklyák fényénél lehetett látni, mint válnak a piros arcok
+halaványnyá a rettenetes hir hallatára.</p>
+<p>A barát úgy kiválott a fehérségével közülök, mint valami
+kisértet.</p>
+<p>– Ne sirj! – mondotta a mellette lovagló Fürjesnek. Nem illik a
+könny férfi szemébe!</p>
+<p>Egyenkint páronkint hármankint robogtak el a fáklyások utcáján
+az urak fel Budavárnak.</p>
+<p>Gergely még mindig nem látta Bálint urat.</p>
+<p>Martonfalvay ott állt mellette, és szintén aggodalmas arccal
+nézett a sátor kapujára, amelyből vöröses fény omlott ki az
+éjszakába.</p>
+<p>Az utolsó úr, aki előjött, Podmaniczky volt. Ez tántorogva jött
+ki két török tiszt karján. Ugy kellett fölemelni a lovára.</p>
+<p>Azután még egynehány tarkabarka szerecsen jött elő: a
+szolgák.</p>
+<p>Azután senki.</p>
+<p>A sátor kárpitja lehullt, és eltakarta a sátor világosságát
+is.</p>
+<p>– Hát ti ketten mit vártok? – kérdezte egy strucctollas nagyhasu
+török.</p>
+<p>– Az urunkat, Török Bálintot.</p>
+<p>– Hát nem ment még el? <span class="pagenum"><a name="Page_232"
+id="Page_232">-232-</a></span></p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>– Akkor ő az, akivel a kegyelmes padisah beszél.</p>
+<p>– Megvárjuk, – szólott Martonfalvay.</p>
+<p>A török vállat vont és elment.</p>
+<p>– Én nem várhatom meg, – szólt Gergely nyugtalanul, – nekem
+éjfélkor fent kell lennem.</p>
+<p>– Hát csak eredj öcsém, – felelte Martonfalvay, – aztán ha
+valami törököt találsz az ágyamban, hát csak vesd ki belőle.</p>
+<p>Tréfának mondta, de Gergely nem nevetett. Kezet nyujtott
+Martonfalvaynak, és vágtatást ment fel Buda várába.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_233" id=
+"Page_233">-233-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXXIII.</h3>
+</div>
+<p>A hold már akkor ujra kisütött, és megvilágitotta a budai
+utat.</p>
+<p>A kapun álló lándsás törökök rá se néztek. Még most jöhetett,
+mehetett az egyes ember szabadon. Ki tudja holnap nem rekesztik-e
+ki a magyart végképpen a várból?</p>
+<p>A ló menése csattogásra vált a kövezeten. Gergely a házak előtt
+is lándsás janicsárokat látott. Minden ház előtt egy janicsár.
+Minden tornyon egy félholdas lófark. Csak a Boldogasszony templomán
+áll még az aranyos kereszt.</p>
+<p>Gergely a Szent-György-térre ért. Nagy bámulatára nem látott ott
+senkit.</p>
+<p>Körüllovagolta a kútmedencét, az ágyukat. Senki, senki.</p>
+<p>Ekkor leszállt, és hozzákötötte a lovát egy ágyunak a
+kerekéhez.</p>
+<p>– Mit csinálsz itt? – kiáltott rája egy török.</p>
+<p>– Várok, felelte Gergely törökül. Csak nem félsz tán, hogy
+elviszem az ágyut?</p>
+<p>– Nono, – szólt a topcsi barátságosan. Hát török vagy te?</p>
+<p>– Nem én.</p>
+<p>– Hát akkor menj haza.</p>
+<p>– De nekem itt ma becsületbeli ügyem van. Légy kérlek
+türelemmel. <span class="pagenum"><a name="Page_234" id=
+"Page_234">-234-</a></span></p>
+<p>A török ekkor a fiunak szegezte a dárdáját:</p>
+<p>– Menj!</p>
+<p>Gergely eloldozta a lovát és ráült.</p>
+<p>A fehérvári kapu felől gyalog és futva jött valaki.</p>
+<p>Gergely megismerte Fürjest, akinek szőkesége szinte világitott
+az éjszakában.</p>
+<p>Eléje ment.</p>
+<p>– Mekcsey a Bálint úr házában van, – szólott Fürjes lelkendezve.
+Jer, mert az utcán nem engednek beszélni a janicsárok.</p>
+<p>Gergely leszállott a lováról, és gyalog ment tovább
+Fürjessel.</p>
+<p>– Hogyan történt ez a gazság? – kérdezte Gergely.</p>
+<p>Fürjes vállat vont:</p>
+<p>– A lehető legegyszerübben. Mig a kiskirálylyal lent voltunk a
+táborban, a janicsárság bejött a kapun, mintha az épületeket akarná
+megnézni. Jöttek mentek, bámultak. De mindig többen. Mikor már
+minden utca tele volt, egy kürtszóra előrántották a fegyverüket, és
+mindenkit bekergettek a házakba.</p>
+<p>– Gyalázatos módja a várfoglalásnak, – szólt Gergely
+keserűn.</p>
+<p>A palota ablakai nyitva voltak. Az egyik emeleti ablakban két
+fej látszott.</p>
+<p>A kapu előtt épp akkor váltakoztak az őrök, s a kapu alját egy
+nagytermetű janicsár állotta el.</p>
+<p>– Mit akartok? – kérdezte félvállról.</p>
+<p>– Idevalók vagyunk, – felelte Gergely szárazon.</p>
+<p>– Most kaptam a parancsot, szólt a török, hogy: ki akárki, be
+senki!</p>
+<p>– Én a Török Bálint házanépe vagyok, – szólt Gergely
+hevesen.</p>
+<p>– Menj haza fiam, – szólt lenézően a török, – Szigetvárra.
+<span class="pagenum"><a name="Page_235" id=
+"Page_235">-235-</a></span></p>
+<p>– Ereszsz be! – kiáltott Gergely dühösen, a kardjára csapva.</p>
+<p>A török kihúzta a kardját.</p>
+<p>– Takarodsz!</p>
+<p>Gergely elbocsátotta a ló kantárát, és szintén kardot rántott.
+Talán abban bizott, hogy nincs egyedűl. Az óriás török egyet
+mozdult, és a kardját felvillantva, Gergely fejének csapott.</p>
+<p>Gergely felfogta a vágást, s a kardja szikrát vetett a
+félhomályban. Ugyanebben a pillanatban macskaügyesen előre szökkent
+s visszacsapott. A vágás a töröknek a nyakát találta.</p>
+<p>– Allah! – bődült fel a török.</p>
+<p>A falnak tántorodott, de úgy hogy ropogva hullt a háta alól a
+vakolat.</p>
+<p>Az emeletről kiáltás hangzott alá:</p>
+<p>– Szurd!</p>
+<p>Gergely markolatig döfte a kardját a török mellébe.</p>
+<p>Bámulva nézett az óriásra, mikor látta, hogy az elejti a
+kardját, és zsákként dől el a fal mellett.</p>
+<p>Gergely körülnézett. Fürjest kereste. Az sebesen futott a
+királyi palota felé.</p>
+<p>Helyette három nagysüvegü janicsár közelitett dühös rohanással
+és szitkozódva. A fiu látta, hogy nincs veszteni való ideje. A
+kapura ugrott és benyitotta. Azután gyorsan elreteszelte
+belőlről.</p>
+<p>Az esettől felizgatva remegő lábakkal tett egynehány lépést,
+azután hogy valaki dübörögve jött belülről a falépcsőn, leült a
+kapuboltozat alatt levő tölgyfapadra, és a homlokát törölgette.</p>
+<p>Zoltay jött. Kivont kard volt a kezében. Nyomában Mekcsey. Az is
+kardot tartott. A kapualjban levő lámpás <span class=
+"pagenum"><a name="Page_236" id="Page_236">-236-</a></span> mind a
+kettőnek megdöbbent arcát világitotta meg, mikor őt meglátták.</p>
+<p>– Itt vagy már? – kiáltott Zoltay. Nem esett bajod?</p>
+<p>Gergely a fejével intett, hogy nem.</p>
+<p>– Leszurtad a törököt?</p>
+<p>Gergely a fejével intett, hogy igen.</p>
+<p>– Gyere a szivemre, te kis hős! – kiáltotta Zoltay lelkesen.</p>
+<p>És összeölelgette a tizenöt-esztendős fiut, aki az imént tette
+le a vitézség próbáját.</p>
+<p>A kapun dörömböztek.</p>
+<p>– Menekülnünk kell, – szólt Mekcsey, – a janicsárok
+összefutottak. Hanem előbb kezet fiú! Ne haragudj rám, hogy
+megbántottalak.</p>
+<p>Gergely kezet nyujtott. Kábult volt. Azt se tudta mi történik
+vele. Szótlanul engedte magát tova hurcolni, csak akkor ocsudott
+fel, mikor a két ifjú lepedőkből kötelet csavart össze. Mekcsey
+felszólitotta, hogy ereszkedjék le elsőnek az ablakon.</p>
+<p>Gergely lenézett.</p>
+<p>Lent egy emeletnyi mélységben a királyi konyhakertet látta maga
+alatt.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_237" id=
+"Page_237">-237-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXXIV.</h3>
+</div>
+<p>Másnap ismét megjelent Ali aga a királynénál, és igy szólt:</p>
+<p>– A kegyelmes padisah jónak látja, hogy török katonaságot tegyen
+Buda várába, amíg fiad föl nem nevekedik. A gyermek nem képes Buda
+várát fentartani, a kegyelmes padisah meg nem járhat minduntalan
+ide két-három hónapi távolságból. Addig az ideig elég lesz nektek
+felség Erdélyország, meg az ezüst és aranybányák, meg a sóbányák,
+amelyek ott és ahoz közel vannak.</p>
+<p>A királyné már akkor minden roszra el volt készülve. Megvető
+nyugalommal hallgatta a követet. Ez folytatta:</p>
+<p>– A kegyelmes padisah tehát oltalma alá veszi Buda várát és
+Magyarországot; s néhány nap mulva irásban adja át császári
+igéretét, hogy téged és fiadat meg fog védeni; s mihelyt a gyermek
+nagykoru lesz, Budát és az országot visszaadja.</p>
+<p>Az urak mind jelenvoltak Török Bálint és Podmaniczky
+kivételével. A barát a szokottnál is szintelenebb volt. A fehér
+kámzsával szinte egybefolyt az arca.</p>
+<p>A követ folytatta:</p>
+<p>– Budavár a Duna és Tisza vidékével együtt tehát a felséges
+padisah oltalma alá kerül, felségtek pedig Lippára költöznek, és
+onnan kormányozzák Erdélyt és a Tiszán tuli országrészt. Budán két
+kormányzó lészen: egy török és egy magyar. Ez utóbbi méltóságra a
+kegyelmes <span class="pagenum"><a name="Page_238" id=
+"Page_238">-238-</a></span> úr Verbőcy István őnagyságát fogja
+kinevezni, s birája és kormányzója lesz ő a tartomány magyar
+lakosainak.</p>
+<p>Az urak a trón körül mind csüggedt arccal, leírhatatlan
+szomorúságban állottak.</p>
+<p>Mikor a követ elment, egy percnyi csend maradt utána a
+teremben.</p>
+<p>Akkor a királyné fölemelte a fejét és rájok nézett.</p>
+<p>Verbőcy sirva fakadt.</p>
+<p>A királyné arcán is könycsepp gördült végig. Letörölte és
+rekedten szólott:</p>
+<p>– Hol van Podmanicky?</p>
+<p>– Elment, – felelte Petrovich.</p>
+<p>– Bucsúzás nélkül?</p>
+<p>– Sváb kapásnak öltözve szökött meg ma hajnalban.</p>
+<p>– Bálint még mindig nem jött haza?</p>
+<p>– Nem.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_239" id=
+"Page_239">-239-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXXV.</h3>
+</div>
+<p>A következő napon a törökök kidobálták a Boldogasszony
+templomából a harangokat. Az oltárképet leszaggatták; Szent István
+király állószobrát összedöntötték; az aranyozott és képekkel
+ékesitett oltárokat kiszórták a templom elé, s kiszórták a
+márványból és fából faragott angyal-szobrokat és a misekönyveket
+is. Az orgona is elpusztult. A cinsípokat két szekér vitte le a
+tábori golyóöntőknek; az ezüst sípokat és remek művű arany és ezüst
+gyertyatartókat, oltárszőnyegeket és oltárteritőket, miseruhákat
+három másik szekér vitte le a szultán kincstartójának. A templom
+gyönyörű falfestményeit bemeszelték. A toronyról leütötték a
+keresztet, s egy nagy aranyozott réz félholdat vontak és tűztek a
+helyére.</p>
+<p>Szeptember 2-án fellovagolt a szultán a pasák kiséretében a
+várba. A két fia is vele volt.</p>
+<p>A Szombati-kapuban díszbeöltözve várták az összes agák és
+trombita-harsogás között kisérték a templomba.</p>
+<p>A szultán leborulva adott itt hálát a törökök istenének.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_240" id=
+"Page_240">-240-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXXVI.</h3>
+</div>
+<p>September 4-én negyven ökrös szekér kanyarodott le a királyi
+várból a dunai hajóhidra.</p>
+<p>A királyné hurcolkodott.</p>
+<p>A palota udvarán ott álltak már a hintók is, s körülötte
+összesereglettek a főurak. Mindnyájan elkisérték, csak Verbőcy
+maradt itt s vele az ő kedves katonája: Mekcsey.</p>
+<p>Gergely is ott állt az urak mögött, s egyszer csak
+megpillantotta Fürjest.</p>
+<p>– No Gergely, – mondotta az leereszkedőn, – hát te nem jössz
+velünk?</p>
+<p>– Semmi <i>te</i>, – felelte Gergely megvetőn, – nyulaknak
+öcscse nem vagyok.</p>
+<p>A szőke legény megrándult, de aztán hogy Mekcseynek a szúró
+tekintetével is találkozott, hallatlanná tette a sérelmet.</p>
+<p>Az öreg Cecey is ott volt lóháton az urak sorában.</p>
+<p>Gergely rátette a kezét a nyeregkápára:</p>
+<p>– Apám.</p>
+<p>– Jónapot, fiam.</p>
+<p>– Kegyelmed is elmegy?</p>
+<p>– Csak Hatvanig.</p>
+<p>– Éva is?</p>
+<p>– Őt is magával viszi a királyné. Menj föl ma ebédre az
+asszonyhoz és vigasztald.</p>
+<p>– Mért eresztik el Évát? <span class="pagenum"><a name=
+"Page_241" id="Page_241">-241-</a></span></p>
+<p>– Verbőcy mondta, hogy ereszszük el. A jövő évben, ne félj,
+visszajönnek!</p>
+<p>Nem beszéltek többet. A testőrök megjelenése jelezte, hogy jön a
+királyné.</p>
+<p>Jött. Gyászruhába volt öltözve. Asszonyai között ott volt a kis
+Éva is.</p>
+<p>Könnyü, diószinü csuklyás selyem utiköpönyeg borult a vállára,
+de a csuklyát még nem vonta föl. Körülnézegetett, mintha keresne
+valakit.</p>
+<p>Gergely átfurakodott az urak lovai között, és mellette
+termett.</p>
+<p>– Te nem jösz velünk?</p>
+<p>– Mennék, – felelte búsan Gergely, – de az uram még nem jött
+haza.</p>
+<p>– Utánunk jöttök?</p>
+<p>– Nem tudom.</p>
+<p>Erre a válaszra a leányka arca is elborult.</p>
+<p>– Ha nem jöttök utánunk, mikor látlak?</p>
+<p>– Nem tudom.</p>
+<p>Ekkor a fiu szeme megtelt egy könnycseppel.</p>
+<p>A királyné már beült a nagy-terjedelmü födeles, ablakos
+bőrhintóba.</p>
+<p>Vica a kezét nyujtotta Gergelynek:</p>
+<p>– Ugye, nem felejtesz el engem?</p>
+<p>Gergely azt akarta mondani: Nem, Vica, nem, még a másvilágon
+se!</p>
+<p>De hogy nem tudott szólani, csak a fejét rázta.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_242" id=
+"Page_242">-242-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXXVII.</h3>
+</div>
+<p>Tiz nap mulva a szultán is útrakelt.</p>
+<p>Török Bálintot magával vitte rabláncon.</p>
+<p class="center">Vége a második résznek.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_243" id=
+"Page_243">-243-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2><span class="smaller">HARMADIK RÉSZ.</span><br />
+A RAB-OROSZLÁN.</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_244" id=
+"Page_244">-244-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245"><br />
+-245-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>I.</h3>
+</div>
+<p>Egy lovas állt a Berettyó partján, kék-köpönyeges,
+vörös-süveges, király-katonája.</p>
+<p>Egyet intett a partról a süvegével, s átkiáltott a
+füzfabokrokon:</p>
+<p>– Hahó! itt a viz!</p>
+<p>Azzal leléptetett a napfénytől meleg, süppedékes parton a buján
+sárgálló gólyavirág közé.</p>
+<p>A ló térdig ment a vizbe, s lenyujtotta a nyakát, hogy
+igyék.</p>
+<p>Azonban nem ivott.</p>
+<p>Ahogy visszaemelte a fejét, orrából szájából csurgott a viz.
+Visszafujta és a fejét rázta.</p>
+<p>– Mi lelte ezt a lovat? – dünnyögött a vitéz. Hát mért nem iszol
+ebadta Tatárja?</p>
+<p>A ló megint lenyujtotta a fejét, megint kirázta a vizet orrából,
+szájából.</p>
+<p>A mezőn át ekkor még tizennyolc különféle öltözetü magyar lovas
+érkezett oda s köztük egy szálas, sovány ember, akinek sastoll volt
+a süvegébe tűzve s köpönyeg helyett meggyszinű posztómente takarta
+a vállát.</p>
+<p>– Hadnagy uram, – szólt föl a vitéz a vizből, – nem értem, mi a
+baja ennek a lónak: nem iszik!</p>
+<p>A sastollas ember beugratott a vizbe, és figyelmesen nézett a
+hullámokra.</p>
+<p>– Véres a viz, – mondta a fejét fölemelve.</p>
+<p>A part köröskörül fűzfabokorral volt besűrűzve. A <span class=
+"pagenum"><a name="Page_246" id="Page_246">-246-</a></span> bokrok
+barkától sárgállottak; a föld kék az ibolyától. A tavasz édes
+illatát köténynyel hordta innen a délutáni szellő.</p>
+<p>A hadnagy egynehány lépést ment fölfelé a vizben.</p>
+<p>A parton egy ingre vetkőzött embert találtak, amint egy
+fűzfatörzsökön ült, és a fejét mosta a patakban.</p>
+<p>A dolmánya, két sárga csizmája, süvege, kardja mellette hevert a
+gyepen.</p>
+<p>Hát ettől a mosdástól vált véressé a Berettyó vize.</p>
+<p>– Ki vagy te öcsém? – kérdezte a hadnagy.</p>
+<p>Az ember fölemelte az arcát. Husz huszonkét éves barna ifju
+volt. A vér a félarcán sűrűn gyöngyözött.</p>
+<p>– Ki vagy öcsém? – ismételte a hadnagy.</p>
+<p>Az ifju kedvetlenül felelte:</p>
+<p>– Mekcsey István vagyok.</p>
+<p>– Én meg Dobó István, – mondotta a hadnagy. Hát mi bajod
+öcsém?</p>
+<p>– Megvágott egy török, – felelte az, a tenyerét a fejére
+tapasztva.</p>
+<p>– Török, – szólt Dobó megvillanó szemmel. A pogány mindenit
+annak a töröknek, nem lehet még messze. Hányan vannak? Hé fiuk!
+Kardra!</p>
+<p>Azzal kiugratott a vizből.</p>
+<p>– Ne fáradjanak, – szólt Mekcsey, – azt már nem ütik agyon.</p>
+<p>– Dehogynem a pogány tagadóját! Nem lehet még messze!</p>
+<p>– Itt van mögöttem – mondotta Mekcsey; – én már agyonvágtam.</p>
+<p>– Hol?</p>
+<p>– Itt van a füzesben mintegy ötven lépésnyire.</p>
+<p>Dobó leszólitotta a lóról a fegyverhordozóját:</p>
+<p>– Vedd elő a tarisznyát, – mondotta neki, – és lásd el az urfit
+tépéssel, kötéssel. <span class="pagenum"><a name="Page_247" id=
+"Page_247">-247-</a></span></p>
+<p>– Amoda feljebb vannak még, – szólt Mekcsey a tenyerét a fejére
+tapasztva.</p>
+<p>– Törökök?</p>
+<p>– Nem: egy öregúr meg a felesége.</p>
+<p>Aztán megint lehajolt, hogy a fejét mossa.</p>
+<p>Dobó a vizparton felszöktette a paripáját, s nehány lépésre egy
+másik embert talált.</p>
+<p>Ez is ingre vetkezve ült a patak partján. Ősz öreg ember volt.
+Egy kövér öreg asszony mosta sirva a fejét.</p>
+<p>– Adjon isten! – kiáltotta Dobó. Nagy-e a seb?</p>
+<p>Az öreg fölnézett, és vigan felelte:</p>
+<p>– Nem tud a török nagy sebet adni!</p>
+<p>Akkor látta Dobó, hogy az öregnek csak fél keze van.</p>
+<p>– Ejnye de ismerős! – mondotta a lováról leszállva.</p>
+<p>Az öreg ujból fölnézett:</p>
+<p>– Lehet, – mondotta, – hogy ismersz, én ugyan soh’se
+láttalak.</p>
+<p>– Dobó István vagyok.</p>
+<p>– Dobó? – szólt az öreg egy percig tünődve.</p>
+<p>Azután fölemelkedett és fölkiáltott:</p>
+<p>– Nini! Te vagy az Pista öcsém! Hát hogyne ismernél! Voltál is
+nálam, az öreg Ceceynél.</p>
+<p>S itt a két ember melegen kezet fogott.</p>
+<p>– Hát mi volt itt bátyám? Hogy kerülnek ide a pusztába?</p>
+<p>– Ej, szól az öreg újból átadva a fejét a feleségének, a kutya
+pogány megtámadta a kocsimat. Még az volt a szerencsém, hogy az az
+ifju éppen akkor ért utól bennünket, mikor a pogány nekünk esett.
+No derék legény! Úgy vágta a törököt, csakúgy dőltek tőle. De magam
+is közibök csapkodtam ám a kocsiról.</p>
+<p>– Hányan voltak?</p>
+<p>– Tizen a kutyák, hogy a gyehenna emészsze meg <span class=
+"pagenum"><a name="Page_248" id="Page_248">-248-</a></span> őket!
+Még szerencse, hogy meg nem birtak. Van vagy négyszáz arany nálam,
+ha nem több.</p>
+<p>S rácsörditett egyet az oldalára.</p>
+<p>– Nem halt meg az ifju? – kérdezte az asszony.</p>
+<p>– Nem egy cseppet se, – felelte Dobó. – Amoda alább mosakodik az
+is.</p>
+<p>Ezt mondva, a közelben pirosló török halottra pillantott.</p>
+<p>– Megnézem már, – mondotta – miféle néppel volt dolguk?</p>
+<p>És benyargalászta a patak és út mellékét.</p>
+<p>A füzesben hét holttestet talált: két magyart és öt törököt, az
+úton meg egy háromlovas hintószekeret, amely bele volt dőlve az
+árokba. Egy fiatal kocsisgyerek a ládák összerakásán
+fáradozott.</p>
+<p>– Ne vesződj öcsém, – mondotta neki, – mindjárt kapsz
+segitséget.</p>
+<p>Azzal visszatért Mekcseyhez.</p>
+<p>– Nem egy török van itt öcsém, – mondotta neki – hanem öt. Szép
+vágások! Becsületedre válik!</p>
+<p>– Még egynek kell lenni, – felelte Mekcsey. – Az talán a vizben
+van. Az én katonáimat megtalálta-e?</p>
+<p>– Meg szegényeket, – felelte Dobó. – Az egyiknek kétfelé esett a
+feje.</p>
+<p>– Csak hárman voltunk.</p>
+<p>– És a török?</p>
+<p>– Tizen voltak.</p>
+<p>– Négy elfutott?</p>
+<p>– El.</p>
+<p>– Igy szokott a török, – felelte Dobó nevetve.</p>
+<p>Azzal leszállott a lováról, és megnézte az ifjú fejsebét.</p>
+<p>– A vágás hosszú, de nem mély, – szólt a sebet összenyomva.
+<span class="pagenum"><a name="Page_249" id=
+"Page_249">-249-</a></span></p>
+<p>Maga rakott rá tépést, és maga kötötte be szorosan egy
+gyolcsfoszlánynyal.</p>
+<p>És eközben beszélgettek:</p>
+<p>– Hát hova mégy öcsém?</p>
+<p>– Debrecenbe.</p>
+<p>– Csak nem Törökékhez tán?</p>
+<p>– De éppen oda.</p>
+<p>– Ejnye öcsém, van ott nekem egy kedves emberem: Bornemissza
+Gergely. Gyerek lehet még. Ismered?</p>
+<p>– Éppen azért megyek. Levelet irt, hogy szeretne hozzám jönni a
+hadba.</p>
+<p>– Már akkora a fiu?</p>
+<p>– Tizennyolc éves.</p>
+<p>– Persze a Bálint úr népe elszéledt.</p>
+<p>– Biz azokat szétfújta a szél, mióta az úr nincs idehaza.</p>
+<p>– Tinódy is elment?</p>
+<p>– Ide-oda csavarog. De lehet, hogy most az is Debrecenben
+van.</p>
+<p>– Hát tisztelem, csókolom azt is, meg a két Török fiut.</p>
+<p>Mig igy beszélgettek, Dobó feltürte a zekéje ujját, és rongyot
+vett a kezébe. Az arcát, kezét mosta meg Mekcseynek, mig egy katona
+a ruháiról tisztogatta le a vérfoltokat.</p>
+<p>– Az öreg ott van? – kérdezte Mekcsey, Ceceyék felé intve.</p>
+<p>– Ott. Nincs nagy baja. Nem vagy éhes, öcsém? – Nem, csak
+szomjazom.</p>
+<p>Dobó a kulacsért intett, a többi katonát meg elküldte a hintó
+rendbeszedésére.</p>
+<p>Aztán Ceceyékhez mentek, akiket már a hintó mellett a gyepen
+találtak. <span class="pagenum"><a name="Page_250" id=
+"Page_250">-250-</a></span></p>
+<p>Az öreg is ivott, és egy pulykacombot tartott a kezében.</p>
+<p>– Tartsatok velünk! – kiáltotta vigan. – Csakhogy nem esett
+bajod, öcsém!</p>
+<p>A katonák összeszedték a zsákmányt: öt török lovat, ugyanannyi
+köpönyeget és mindenféle török fegyvert.</p>
+<p>Mekcsey egy pillantást vetett a lovakra, azután a földön heverő
+fegyverekre mutatott.</p>
+<p>– Válaszszon bátyám, – szólt Ceceynek. – A zsákmány közös.</p>
+<p>– Kell is nekem, – felelte az öreg nevetve. – Van énnekem elég
+lovam, elég fegyverem.</p>
+<p>– Hát akkor Dobó bátyámat kinálom meg egy fegyverrel.</p>
+<p>– Köszönöm, – felelte Dobó. – Már hogy választanék. Nem
+harcoltam érte, nincsen jussom hozzá.</p>
+<p>– De csak válaszszon.</p>
+<p>Dobó a fejét rázta.</p>
+<p>– A zsákmány a tied az utolsó gombig. Ajándékot meg hogy
+fogadnék el tőled?</p>
+<p>– Nem adom ingyen.</p>
+<p>– Az már más, – szólt Dobó vágyó pillantást vetve egy remek művü
+kardra. – Hát mi az ára?</p>
+<p>– Az, hogy ha várkapitány lesz kegyelmed, hát engem szólit
+magához, ha szorul a csizma.</p>
+<p>Dobó elnevette magát.</p>
+<p>– Igy nem veszünk.</p>
+<p>– Hát más árt szabok: jőjjön el velem Debrecenbe.</p>
+<p>– Az se lehet öcsém. Én királyi biztos vagyok most. Bitang
+birtokokon szedem a tizedet.</p>
+<p>– Hát válaszszon úgy, hogy ajándékozzon meg cserébe a
+barátságával.</p>
+<p>– Az már úgyis a tiéd. Hanem hogy meg ne haragudjál <span class=
+"pagenum"><a name="Page_251" id="Page_251">-251-</a></span> rám,
+elfogadok egyet, a jövendő ismeretségünk fejében.</p>
+<p>És a kardokat vizsgálva folytatta:</p>
+<p>– Ezek úri törökök voltak. Az egyik bég. Vajjon hova valók?</p>
+<p>– Azt hiszem, fejérváriak.</p>
+<p>Dobó fölvette a kardokat. Az egyik bársonytokos türkiszes volt;
+a markolata aranyozott kigyófej; a kigyófej két szeme két
+gyémánt.</p>
+<p>– No ez a tied öcsém, ezt nem választom, mert ez vagyont ér.</p>
+<p>Két kevésbé diszes, török pengéjü kard volt még ottan. Dobó
+fölvette az egyiket, s karikába hajtotta a pengéjét.</p>
+<p>– Ez aztán acél! – mondotta jókedvvel. – Hát ezt, ha nekem adod,
+megköszönöm.</p>
+<p>– Szivesen, – felelte Mekcsey.</p>
+<p>– De mármost, ha ezt nekem adod, tedd meg azt a szivességet,
+hogy vidd el magaddal Debrecenbe, és ha ott van Tinódy, mondd meg
+neki, hogy irjon rá valami igét. Amit akar. Van ott aranyműves, aki
+beleégeti a pengébe.</p>
+<p>– Szivesen, – felelte Mekcsey. – Magam is iratok vele erre a
+kigyós kardra.</p>
+<p>Egyet suhintott a görbe karddal, és felkötötte a másik mellé a
+jobb oldalára.</p>
+<p>– Találtatok-e pénzt a török tisztnél? – kérdezte a Dobó
+katonáit.</p>
+<p>– Még nem motoztuk meg.</p>
+<p>– Hát motozzátok meg.</p>
+<p>A legény néhány perc mulva magával hozta az egész törököt. Csak
+úgy a gallérjánál fogva húzta oda a gyepen.</p>
+<p>Ott motozta meg. <span class="pagenum"><a name="Page_252" id=
+"Page_252">-252-</a></span></p>
+<p>A vörös-bársony bugyogón nem volt zseb, hanem az övében találtak
+egy zacskó aranyat, meg mindenféle ezüstpénzt.</p>
+<p>– Ez jó lesz költségre, – szólt derülten Mekcsey. – Katona
+embernél mindig elkél.</p>
+<p>Még egy rubintos turbánforgó volt ott, meg egy aranylánc. Ezt a
+bég az ingen belül viselte, s kókuszforgácsra csavart pergamen
+talizmánt hordott rajta.</p>
+<p>Mekcsey a tenyerére tette a két aranymarhát és odakinálta
+Ceceynek:</p>
+<p>– Ebből már kell választania bátyám uram.</p>
+<p>– Tedd el öcsém azt is, – szólt az öreg a kezével legyintve. –
+Csak nem tüzök forgót vén létemre!</p>
+<p>– Vigyük el a lányunknak azt a láncot, – szólalt meg az asszony.
+– Van egy szép kisasszony-lányunk, – mondotta magyarázón, – a
+királyné udvarában.</p>
+<p>– Gyertek el öcsém a lakodalomba! – rikoltotta Cecey a lábát
+rázva. – Még egyszer kitáncolom magamat, mielőtt meghalnék.</p>
+<p>– Ki veszi el? – kérdezte Mekcsey a láncot az asszony tenyerébe
+eresztve.</p>
+<p>– A királyné hadnagya. Fürjes Ádám. Ismerik talán?</p>
+<p>Mekcsey nemet intett.</p>
+<p>– Derék ifjú, – mondotta az asszony. – A királyné házasitja ki a
+leányomat.</p>
+<p>– Isten éltesse őket, – mondotta Dobó.</p>
+<p>Mekcsey<a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href=
+"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> a katonákhoz fordult és a
+ruhákat meg a disztelen fegyvereket nekik ajándékozta. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_253" id="Page_253">-253-</a></span></p>
+<p>– Hát Dobó bátyám, – mondotta most már víg arccal, – csakugyan
+nem jöhet Debrecenbe?</p>
+<p>– Ha egy kis érkezésem szakadna, bizony örömest elmennék. Majd
+meglátom egy hét mulva. Ez a tizedszedés, – szólt a fejét rázva, –
+minden napomat gonddá teszi.</p>
+<p>– Nehéz munka.</p>
+<p>– Bizony nehéz ebben a fölfordult világban, mikor mindenki a
+máséban akar szüretelni.</p>
+<p>Dobó szolgája odahozta a Mekcsey köpönyegét és süvegét. Biz az
+mind a kettő kiment a formájából.</p>
+<p>Mekcsey boszankodva forgatta a kezében a süvegét. Végig volt
+hasitva.</p>
+<p>– Sohse boszankodjál, – szólt Cecey. – Ha nem volna meghasítva,
+nem férne most a fejedre.</p>
+<p>A ruhák még vizesek voltak, no de estig majd megszáritja a nap,
+meg a szellő.</p>
+<p>– Hát én most nem megyek el – mondotta Dobó, – hanem a
+katonáimból válaszsz egypárt, hogy elkisérjenek.</p>
+<p>– Nem tudom, együtt megyünk-e, – kérdezte Mekcsey Ceceyékhez
+fordulva. – Együtt megyünk tán?</p>
+<p>– Hova? – szólt az öreg.</p>
+<p>– Debrecenbe.</p>
+<p>– Együtt.</p>
+<p>– No Akkor három katonát elfogadunk a hadnagy urtól.</p>
+<p>– Amennyit akarsz, – felelte Dobó szivesen.</p>
+<p>Mig az öreg házaspár uzsonnázott, ők ketten bejárták a holtakat.
+A holtak közt egy harminc éves forma nagytestü török kezét-lábát
+szétvetve hanyatt feküdt. Kék posztó-bugyogó volt rajta. A szemén
+érte a vágás.</p>
+<p>– Ezt ismertem, – mondotta Dobó. Azt hiszem, egyszer verekedtem
+is vele. <span class="pagenum"><a name="Page_254" id=
+"Page_254">-254-</a></span></p>
+<p>A két magyar katona csunyán össze volt szabdalva; az egyiknek
+letakarták a fejét kendővel.</p>
+<p>A törököket gyomron szúrták, és belevetették a Dobó katonái a
+Berettyóba, a magyaroknak meg sirt ástak a parton egy vén fűzfa
+tövében, és kardostól belefektették őket.</p>
+<p>Szemfödőül rájuk teritették a köpönyegüket.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_255" id=
+"Page_255">-255-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>II.</h3>
+</div>
+<p>Konstantinápoly déli sarkán egy régi vár áll. Falai magasak.
+Belül két köpcös torony, ilyenforma rendben:</p>
+<div class="figcenter" style="width: 122px;"><a href=
+"images/i009hq.jpg"><img src="images/i009.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>A vár falát felében a Márványtenger mossa, felében faházak
+környezik.</p>
+<p>Ez a hires Jedikula, magyarul Héttorony. A hét toronyba van
+betömve a szultánnak minden kincse.</p>
+<p>A középső kettőben az arany és gyöngyös ékszerek. A tenger felől
+levőkben az ostromszerek, kézi fegyverek és ezüst kincsek. A másik
+kettőben a régi fegyverek és a régi okmányok, iratok, könyvek.</p>
+<p>Itt e hét torony között őrzik a fejedelmi rabokat is. Mindeniket
+másképpen. Némelyiket láncon és sötét kőlyukban, másikat olyan
+kényelemben, mintha otthon volna: járni engedik egész nap a
+várkertben, a zöldséges kertben, a tornyok erkélyén, a fürdőben;
+szolgát tarthat hármat is; leveleket irhat, látogatókat fogadhat,
+muzsikálhat, ehetik, ihatik, csak éppen ki nem mehet.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Egy tavaszi napon két ősz ember ült a Jedikula kertjében egy
+padon. Mind a kettőnek könnyűfajta bilincs kigyózta körül a lábát.
+<span class="pagenum"><a name="Page_256" id=
+"Page_256">-256-</a></span></p>
+<p>Az egyik előrehajolva a térdén könyökölt; a másik a pad karján
+széjjelvetett kézzel hátratámaszkodott, s a felhőket nézte.</p>
+<p>Ez, aki az eget nézte, őszebb volt, mint a másik. Szakálla a
+melle közepéig ért, a haja meg fehér sörényként lengte körül a
+fejét.</p>
+<p>Mind a kettőn magyar ruha. Haj, a magyar ruha sok rabon kopott
+itten.</p>
+<p>Ültek szótlanul.</p>
+<p>A tavaszi nap langyos melegséggel öntötte el a kertet. A
+ciprusok és a babérfák között virágzott már a liliom, tulipán, a
+pünkösdi rózsa. Fejük fölött egy vén pizáng öles levelei itták a
+napsugarat.</p>
+<p>A felhőket néző ember leemelte izmos karját a padról, és
+keresztbe fonta. Eközben a társára tekintett és igy szólt:</p>
+<p>– Min gondolkozol Majlád barátom?</p>
+<p>– Egy diófámon, – felelt az előrehajló. Fogarason van egy vén
+diófám.</p>
+<p>A két ember megint hallgatott, aztán egynehány perc mulva Majlád
+szólalt meg:</p>
+<p>– A külső ágai elfagytak. Kihajtott-e? Ezen tünődöm.</p>
+<p>– Kihajtott bizonyosan.</p>
+<p>Megint hallgattak egyet, aztán Majlád szólalt meg ismét:</p>
+<p>– Hát te Bálint, min gondolkozol?</p>
+<p>– Azon, – feleli búsan Török Bálint, hogy a kapi aga épp olyan
+gazember, mint a többi.</p>
+<p>– Ezen én sohse kételkedtem.</p>
+<p>– Azt mondták, hogy ravasz. Harmincezer aranyat küldött neki a
+feleségem, hogy ravaszkodja le ezt a láncot a lábamról. Ennek már
+három hónapja.</p>
+<p>Megint hallgattak egyet. Majlád lenyult egy pitypangért,
+<span class="pagenum"><a name="Page_257" id=
+"Page_257">-257-</a></span> amely kisárgállott a fű közül.
+Leszakitotta. Egy darabig morzsolgatta a kezében, aztán lehullatta
+a földre. És megint megszólalt:</p>
+<p>– Az éjjel arra gondoltam, hogy én még mindig nem tudom, miért
+ejtettek téged rabul?</p>
+<p>– Azt jóformán magam se tudom.</p>
+<p>– Te elvégre is megvoltál a magad fészkén: rólad nem mondhatták,
+hogy királyságra vagy fejedelemségre áhitozol.</p>
+<p>– Magam is sokszor tépelődtem ezen. A töröknek nem kell ugyan
+valami nagy ok, hanem hogy mégis a sok közül mi ártott nekem
+leginkább, azt magam is szeretném tudni.</p>
+<p>Az udvaron egy csapat kapudsi ment át dobszóval, azután ismét
+magukra maradtak.</p>
+<p>Bálint folytatta:</p>
+<p>– Azt gondolom mégis az az éjjeli beszélgetés volt a fő ok. A
+szultán azt kérdezte tőlem, hogy miért jelentettem meg a németnek
+az ő jövetelét. A németnek? – kérdeztem csodálkozva. Nem a németnek
+jelentettem én meg, hanem Perényinek. Az egy-kutya, – felelte a
+szultán; – Perényi a némettel tartott. És akkor a szultán dühösen
+szólt rám: Ha nem értesitetted volna őket, itt leptük volna a német
+tábort: minden urat elfogtunk volna és összetörtem volna Ferdinánd
+minden erejét. Hogy igy kiabált rám a ronda török, bennem is
+megmozdult a vér. Én tudod mindig úr voltam egész életemben és igy
+nem szoktam ahoz, hogy egyik gondolatomat a másikkal
+takargassam.</p>
+<p>– Neki ágaskodtál?</p>
+<p>– Nem voltam goromba, csak megmondtam neki, hogy éppen azért
+értesitettem őket a szultán jöveteléről, mert kimélni akartam a
+német táborban levő magyarokat. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_258" id="Page_258">-258-</a></span></p>
+<p>– Ez nagy hiba volt.</p>
+<p>– Még akkor szabad voltam.</p>
+<p>– Hát aztán mit szólt?</p>
+<p>– Semmit. Fel és alá járt előttem, aztán a basának azt mondta,
+hogy adjanak nekem egy jó sátort, ahol meghálhassak, mert holnap is
+beszélni akar velem.</p>
+<p>– És beszélt veled?</p>
+<p>– Soha többé. Egy nagy sátort adtak, de ki nem eresztettek.
+Ahányszor ki akartam lépni, tiz dárda állt a mellemnek.</p>
+<p>– És mikor vertek rád láncot?</p>
+<p>– Csak akkor, mikor visszafelé indult a szultán.</p>
+<p>– Nekem azonnal láncot tettek a lábamra, mikor elfogtak, és
+dühömben ugy sirtam, mint a gyermek.</p>
+<p>– Én nem tudok sirni. Nincsenek könnyeim. Nem sirtam soha, még
+az apám halálán se.</p>
+<p>– A gyermekeidet se sirattad?</p>
+<p>– Nem, – felelte elsápadva Török Bálint, – de valahányszor
+eszembe jutnak, ugy érzem, mintha kardot szurnának a mellembe.</p>
+<p>És fájdalmas sóhajtással tette a tenyerébe a homlokát.</p>
+<p>– Egy rab jut sokszor az eszembe, szólt bús elmélázással. Egy
+sovány rossz török, akit a Duna partján ejtettem fogságba. Évekig
+ott tartottam a várban. Az egyszer engem szemtől szembe
+megátkozott.</p>
+<p>Nem beszéltek többet.</p>
+<p>A távolból trombita-zene hangzott föl.</p>
+<p>Néha arra figyeltek, aztán megint elmélyedtek a
+gondolataikba.</p>
+<p>Mikor a nap már megvörösitette a felhőket, a várnagy végigment a
+kerten, és a rabok elé érve odaszólt nekik ugy oldalvást:</p>
+<p>– Uraim, kaput zárunk. <span class="pagenum"><a name="Page_259"
+id="Page_259">-259-</a></span></p>
+<p>Napnyugta előtt fél órával szokták a kaput bezárni, s akkor
+minden rabnak a maga szobájában volt a helye.</p>
+<p>Majlád utána szólt:</p>
+<p>– Kapudsi efendi, mi van ma, hogy úgy trombitálnak?</p>
+<p>– Tulipán ünnep, – felelte a várnagy. A szerájban az éjjel nem
+alszanak.</p>
+<p>Azzal odább lépett.</p>
+<p>A rabok tudták már mi az. Tavaly tavaszszal is volt ilyen
+ünnnep. Ilyenkor a szultán minden asszonya ott van a kertben.</p>
+<p>A szultán női sátorokat állíttat fel a tulipán-ágyak körül, és
+ezekben az alsó rangú háremi nőkkel mindenféle csecsebecsét,
+gyöngyöket, selyemszöveteket, keztyűt, harisnyát, cipőt, fátyolt és
+más efféléket árultat.</p>
+<p>Az ő egynehány száz asszonya sohase mehet ki a bazárba, hát
+esztendőben egyszer itt örülnek annak, hogy pénzt szórhatnak.</p>
+<p>A kert ilyenkor zsibong a jókedvtől. A palotából kihozott
+papagájok, rigók, fülemilék és kanári madarak kalitkástól fel
+vannak függesztve a fákra és bokrokra, s versenyt énekelnek a
+muzsikával.</p>
+<p>Este aztán kigyulladnak a Boszporus egy hajóján az illatos
+fáklyák és tarka papirlámpások, s az egész hárem zeneszóval hajókáz
+le a Márványtengerig.</p>
+<p>A két rab kezet fogott a Vértorony alján:</p>
+<p>– Jó éjszakát Majlád István.</p>
+<p>– Jó éjszakát Török Bálint.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_260" id=
+"Page_260">-260-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>III.</h3>
+</div>
+<p>– Mert nincs itt egyéb öröm, mint a jó éjszaka. Az alvó rab
+hazaálmodja magát.</p>
+<p>Azonban Török Bálint nem tudott aludni. Ebéd után szokása
+ellenére lefeküdt, és aludt egyet, hát most nem volt álmos. Kitárta
+az ablakát és odaült.</p>
+<p>Nézte a csillagos eget.</p>
+<p>A Márványtenger sarkán a Jedikula alatt állt a hajó. Az ég
+csillagos volt és holdvilágtalan. Ilyenkor a csillagok szinte
+lobogva ragyognak, s a tenger tükre második éggé változik. A
+lámpionokkal világló hajó itt állt a magasság és mélység csillagai
+között. Két magas kőfal takarta el a rab szemei elől. És szólt a
+zene. Pengett a török cimbalom: a kánun, és csattogott a réztányér.
+De ő bármennyire is akarta hallgatni, gondolatai másfelé
+barangoltak.</p>
+<p>Éjfél felé elcsöndesült a lármás zene. A nők maguk énekeltek.
+Mindig más és más hang, és más zeneszerszám.</p>
+<p>De Török Bálint ezekből se hallott sokat. Az eget nézte, amely
+most már el volt boritva lassan vándorló sötét és rongyos
+felhőkkel. A rongyokon áttünedeztek a csillagok.</p>
+<p>– Milyen más itt az ég is, gondolta. Török ég, török
+sötétség.</p>
+<p>Aztán, hogy egy hosszú szünet állt be a hajón, igy folytatta a
+gondolatait: <span class="pagenum"><a name="Page_261" id=
+"Page_261">-261-</a></span></p>
+<p>– Még a csöndesség is más itten: török csöndesség.</p>
+<p>Arra gondolt, hogy lefekszik, de olyan jól esett neki az az
+álmos zsibbadtság, hogy időt várt, mig a tagjai megmozdulnak. Azt
+várta, hogy az ő akarata nélkül mozduljon meg a teste, s igy menjen
+pihenni.</p>
+<p>Ekkor az éji csendben hárfa szólalt meg ujból, s a lombokon át
+ezek az akkordok szállottak szét a sötétlő török éjszakába:</p>
+<div class="figcenter" style="width: 333px;"><a href=
+"images/i010hq.jpg"><img src="images/i010.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Török Bálinton valami fájdalmas-édes borzongás ömlött végig a
+szivétől le a sarkáig.</p>
+<p>De nem mozdult.</p>
+<p>A hárfa elnémult egy percre, aztán ujra felszálltak a remegő
+akkordok, és halk zokogásként emelkedtek föl az éjszaka
+sötétségében:</p>
+<div class="figcenter" style="width: 313px;"><a href=
+"images/i011hq.jpg"><img src="images/i011.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Most már fölemelte a fejét. Igy emel fejet olykor a ketrecben
+őrzött rab oroszlán a szél susogására, és néz elmeredő szemmel maga
+elé.</p>
+<p>A hárfa akkordjai sóhajjá lágyultan enyésztek bele <span class=
+"pagenum"><a name="Page_262" id="Page_262">-262-</a></span> az
+éjjeli csöndességbe, aztán ujra összependültek a húrok, és egy
+vékony fájdalmas női hang dala hangzott föl tiszta magyar
+nyelven:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0"><i>Ki a Tisza vizét
+itta…</i><br /></span> <span class="i0"><i>Vágyik annak szive
+vissza…</i><br /></span> <span class="i0"><i>Hej! Én is ittam…
+belőle…</i><br /></span> <span class="i0"><i>Megfájdult a szivem
+tőle…</i><br /></span></div>
+</div>
+<p>Török Bálint még a lélekzetét is visszatartva, emelt fővel, merő
+szemekkel nézett e hangok felé.</p>
+<p>Ősz fürtei szinte szerte borzolódtak, arca szinte
+megmárványosodott.</p>
+<p>És amint a vén oroszlán igy megkövülve hallgatta a dalt,
+szeméből kigyöngyözött két könnycsepp, és lecsordult orcáján,
+szakállán.</p>
+<p>Sirt már Török Bálint, sirt. De még nem vette észre. Lelke úgy
+itta a régen nem hallott hazai dalt, mint a Hortobágy aszott mezeje
+az esőt, s mikor a dal megszünt, Török Bálint ráborult az ablak
+deszkájára. Ráborult és zokogott hosszan, keservesen.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_263" id=
+"Page_263">-263-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>IV.</h3>
+</div>
+<p>Éjjel tizenkét óra tájban egy inas zörgetett a Török urfiak
+ajtaján.</p>
+<p>– Gergely úrfi!</p>
+<p>– No mi kell, – szólt Gergely felülve az ágyában. Bejöhetsz.</p>
+<p>Nem aludt még. Gyertyánál olvasta Horáciust.</p>
+<p>A másik két ágyban is fölébredtek a Török fiuk.</p>
+<p>– A virrasztó küldött, – mondotta az inas. – Egy úrféle áll a
+kapun.</p>
+<p>– Hogy hivják?</p>
+<p>– Valami Kecske vagy micsoda.</p>
+<p>– Kecske? Ki a kutya lehet az a Kecske?</p>
+<p>– Győrből jött, és ide akar szállani.</p>
+<p>Gergely a Győr szót hallva, egyszerre kiugrott az ágyából.</p>
+<p>– Ki az te Gergely? – kérdezte Török Jancsi a paplan alól.</p>
+<p>– Mekcsey! – kiáltotta vigan Gergely. – Ereszszétek be tüstént a
+vitéz urat!</p>
+<p>Az inas elrobogott.</p>
+<p>Gergely bakancsot rántott, és köpönyeget kapott a vállára. A két
+fiu is kiszállt az ágyból. (Jancsi tizenhat éves, Feri tizennégy
+most már.) Kiváncsiak voltak a vendégre, akit csak névből
+ismertek.</p>
+<p>– Rendeljetek bort, meg ennivalót, – szólt vissza Gergely az
+ajtóból. <span class="pagenum"><a name="Page_264" id=
+"Page_264">-264-</a></span></p>
+<p>Azzal lerohant.</p>
+<p>Mikorra leért, már ott állt Mekcsey az udvaron; mellette
+lámpással a virrasztó meg a várnagy.</p>
+<p>Az emeletről is levillant egy lámpásnak a fénye; egy darabig
+ide-oda lengett az udvaron, aztán a jövevényen állt meg, aki éppen
+egy-egy tallérral bucsúzott a Dobó katonáitól.</p>
+<p>– Csakhogy megérkeztem, – mondotta Gergelyt megölelve, – már
+majd elaludtam a lovamon.</p>
+<p>– De Pista bátyám, mi van a fejeden?</p>
+<p>– Turbán az irgalmát! Nem látod, hogy törökké lettem.</p>
+<p>– Ne tréfálj bátyám! Véres az a kendő!</p>
+<p>– No hát csak adj öcsém szobát, meg mosdótálat, aztán majd
+elmondom, hogy milyen az út Győrtől Debrecenig.</p>
+<p>A lépcsőn egy asszonycseléd jelent meg, és kérdőn nézett a
+jövevényre.</p>
+<p>Gergely egyet legyintett a levegőbe, mire a cseléd eltünt.</p>
+<p>Gergely magyarázón fordult Mekcseyhez:</p>
+<p>– Az asszonyunk nem alszik éjjel soha. Mindig az urát várja,
+vagy levelet az urától.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_265" id=
+"Page_265">-265-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>V.</h3>
+</div>
+<p>Egy heti seblázat hevert végig Mekcsey a kastélyban. Ez idő
+alatt mindig ott voltak mellette a Törökfiuk meg Gergely. Itatták a
+vitézt veres borral, és nem győzték hallgatni az elbeszéléseit.</p>
+<p>Az asszony is minden nap meglátogatta. Mekcsey még azon betegen
+elmondta, hogy Gergelyért jött: viszi magával a király
+seregébe.</p>
+<p>A fiuk megdöbbenve néztek Gergelyre, az asszony szemrehányó bús
+arccal.</p>
+<p>– Hát el tudnál minket hagyni? Nem voltam én anyád helyett
+anyád? és a fiaim nem voltak-e testvéreid?</p>
+<p>Gergely lecsüggedt fővel felelte:</p>
+<p>– Már tizennyolc éves vagyok. Itt élősködjek-e, itt
+haszontalankodjak-e, mikor az országnak katona kell!</p>
+<p>– Te kellesz éppen? – szólt Törökné. – Nem várhatod-e meg az én
+fiaimat? Mindenki elfordul tőlünk, – szólt az asszony előtolongó
+könnyeit letörölve. – Ahonnan az Isten elfordult, elfordulnak az
+emberek is.</p>
+<p>Gergely letérdelt az asszony elé, és megcsókolta a kezét:</p>
+<p>– Édes jó anyám, ha igy érti az én elmenetelemet, akkor nem lesz
+belőle semmi.</p>
+<p>Tinódy is ott volt a szobában. Aznap érkezett meg Érsekujvárról.
+Hirt hallani jött az uráról, de persze kérdést se mert tenni, mikor
+a kastélyt zászló nélkül, az asszonyt félgyászban találta.
+<span class="pagenum"><a name="Page_266" id=
+"Page_266">-266-</a></span></p>
+<p>Az ablaknál ült egy zöldre festett ládán, és kardpengére
+rajzolt.</p>
+<p>Gergely szavára abbahagyta a munkát, és igy szólt:</p>
+<p>Nagyságos asszonyom engedje meg, hogy beleszóljak ebbe a
+beszédbe.</p>
+<p>– Hát csak szóljon Sebők.</p>
+<p>– A madár mindig visszatér a fészkére, akárhova megyen is.
+Gergely is röpdösni akar egyet. Én azt mondom, hogy jó lenne, ha
+forogna a világban. Mert tetszik látni, a János urfi maholnap
+fölemberkedik, aztán neki is jobb, ha tanult katona lesz
+mellette.</p>
+<p>Nem volt semmi nevetni való ezeken a szavakon, de mégis
+mindnyájan nevettek. Ez a Sebők diák mindig tréfás, mikor nem
+énekel, s ha komolyan beszél, akkor is azt sejtik már, hogy
+vidámság lappang a szava alatt.</p>
+<p>– Hát majd meggondoljuk, – szólt mosolyogva az asszony.</p>
+<p>És hogy a diák munkájára fordult a figyelme, azt kérdezte
+tőle:</p>
+<p>– Hát megvan-e a vers?</p>
+<p>– Meg bizony. Nem tudom tetszik-e nagyságodnak?</p>
+<p>Azzal fölvette a kigyós kardot, és leolvasta róla:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0"><i>Aki bátor, az az
+erős.</i><br /></span> <span class="i0"><i>Aki erős, könnyen is
+győz.</i><br /></span> <span class="i0"><i>S aki győzve megy
+előre,</i><br /></span> <span class="i0"><i>A Halál is megfut
+tőle!</i><br /></span></div>
+</div>
+<p>– Ezt irja az én kardomra is, – szólt Török János.</p>
+<p>– Nem, – felelte a fejét rázva Tinódy, – arra mást fogunk
+irni.</p>
+<p>Mekcsey megszólalt az ágyban:</p>
+<p>– A Dobó kardjára a király nevét is rá kellene irni. Valami
+olyanfélét, hogy: Istenért, hazáért, királyért. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_267" id="Page_267">-267-</a></span></p>
+<p>– Az már sűrűn forgó mondás, – felelte Tinódy. Ha ő ezt akarta
+volna iratni a kardra, magával vitte volna és ráiratta volna ő
+maga.</p>
+<p>– Van eszemben valami, – szólt Gergely a homlokára téve az
+ujját. Mikor gyerek voltam, hallottam egy mondását. Azt kellene
+rámetszeni.</p>
+<p>– Mi az?</p>
+<p>– „Az a fő, hogy ne féljen az ember sohase.“</p>
+<p>– Ez jó, szólott Tinódy, de igy bizony mezitláb megy a gondolat.
+Megálljatok csak.</p>
+<p>Az állát a kezére támasztva nézett maga elé. A többiek
+hallgattak. Egy perc mulva felragyogott a szeme, és igy szólt:
+<i>Ha félsz, nem élsz!</i></p>
+<p>– Ez jó! – kiáltotta Gergely.</p>
+<p>Tinódy beleütötte a ludtollat az ablak szélén álló
+fakalamárisba, és felrajzolta a kardigét.</p>
+<p>Még egy kard volt ottan meztelen. A Dobóénak a párja. Azt
+Gergelynek adta Mekcsey.</p>
+<p>– Hát erre mit irjunk? kérdezte Tinódy. Jó lesz-e ez, hogy:
+„Bornemissza Gergely, szaporábban nyergelj!“</p>
+<p>– Nem, felelte Gergely a fejét rázva. Nekem nem kell vers, csak
+egy szó. Abban az egy szóban benne van minden vers és minden
+gondolat. Ezt irja rá Sebők bátyám: <i>A hazáért!</i></p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_268" id=
+"Page_268">-268-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>VI.</h3>
+</div>
+<p>Az ötödik napon betoppant Dobó. Nagy örömmel fogadták, s mióta a
+ház ura rabul esett, évek óta ez volt az első eset, hogy felrakták
+az asztalra az arany és ezüst edényeket. A házat valami szokatlan
+derültség sugározta be.</p>
+<p>Az asszony mindamellett félgyászban és ékszer nélkül jelent meg
+az asztalnál, és érdeklődéssel hallgatta a hireket, amiket Dobó
+Bécsből és az országban levő urakról tudott.</p>
+<p>Mert, hogy abban az időben nem voltak hirlapok, csak levelek
+utján meg egy-egy ilyen vendégtől lehetett megtudni, mi történik a
+politikai világban s az úri családok fáján melyik ág törött le,
+melyik hajtott bimbót.</p>
+<p>Csak egy ember neve nem fordult elő sokáig a beszélgetésben: a
+ház uráé. Nem lehetett az örökké vérző sebhez nyulni, mig maga az
+asszony nem kezdte meg.</p>
+<p>– Hát az én szerelmes uramról hallott-e valamit kegyelmed? –
+szólt végre az asszony, mikor a cselédség eltakarodott az
+ebédlőből.</p>
+<p>Oh hogy elnedvesedett a szeme! Oh milyen felleg ereszkedett
+ettől a kérdéstől a szobára!</p>
+<p>Dobó a fejét rázta:</p>
+<p>– Mig ez a szultán meg nem hal, azt hiszem nem szabadul ő
+haza.</p>
+<p>Nyers őszinteséggel volt ez kimondva, de abban az időben úgy
+mondták ki az emberek a gondolatukat, amint a fejökben
+megszületett. <span class="pagenum"><a name="Page_269" id=
+"Page_269">-269-</a></span></p>
+<p>Hogy erre az asszony arca elborult, Dobó boszusan szólott:</p>
+<p>– Dehát meddig akar élni? Az ilyen zsarnokok nem szoktak tisztes
+vénségben kimulni!</p>
+<p>És vigasztalón tette hozzá:</p>
+<p>– Ha valami basát rabul lehetne ejteni, kicserélnék érte.</p>
+<p>Az asszony tagadón ingatta a fejét.</p>
+<p>– Nem hiszem Dobó uram. Az én uramat nem kincstári
+szerzemény-képen tartják fogva, hanem mint az oroszlánt szokták:
+mert félnek tőle. Igértem én már érte mindent, – folytatta búsan, –
+azt mondtam: vegyék el minden birtokunkat, ami a Dunán tul van;
+vegyék el minden arany és ezüst marhánkat, s még ezen kivül
+odafizetjük minden évben adóul minden jövedelmünket. A basák
+zsebreteszik, ami pénzt küldök, a szultán meg nem is felel
+nekik.</p>
+<p>– Vagy hogy elő se mernek vele hozakodni</p>
+<p>– Nem lehet onnan másképen kiszabadulni? – kérdezte Mekcsey.</p>
+<p>Dobó felelt rá:</p>
+<p>– A Héttoronyból? Sohse hallottál a Héttoronyról öcsém?</p>
+<p>– Hallottam biz én, de azt is hallottam, hogy semmi se
+lehetetlen, ha az ember nagyon akarja.</p>
+<p>– Édes Mekcsey uram, – szólt az asszony, – gondolhatja-e, hogy
+az én uram, meg az ő árván maradt családja nem akarja nagyon? Nem
+jártam-e érte a királyasszonynál, a barátnál, a budai basánál? Nem
+csusztam-e föl térden még Ferdinánd királyhoz is? Meg se mertem
+irni ezt az én boldogtalan uramnak.</p>
+<p>S hogy erre az asszony sirva fakadt, kinos szünet állt be a
+teremben. <span class="pagenum"><a name="Page_270" id=
+"Page_270">-270-</a></span></p>
+<p>Azonban az asszony letörülte a könnyeit és Tinódyra nézett:</p>
+<p>– Sebők deák, – mondotta mosolyt erőltetve az arcára, könnyekkel
+vendégeljük-e a mi házunk barátait? Nosza vegye elő a lantot, és
+amiket az uram szeretett hallani, – szólt új könnyeket törülve le a
+szeméről, csak azokat Sebők deák. Behunyjuk a szemünket, mig
+kegyelmed énekel, és azt képzeljük: ő is közöttünk ül.</p>
+<p>Három év óta nem pendült meg itt ebben a házban a Sebők deák
+lantja. A fiuk már előre fölvidámultak az engedelemtől.</p>
+<p>Sebők deák kiment a szobájába, és elővette a gitárszerü
+hangszert.</p>
+<p>A Judit asszony históriáját mondta el csöndes elbeszélő hangon,
+miközben ujjaival a dallamot verte hozzá.</p>
+<p>Ez jó vigasztalás volt. Holofernesben mindenki a szultánt
+értette, de haj hol van Judit asszony, aki elpusztitaná őt a
+földszinéről.</p>
+<p>Azonban mikor az ének közepére ért, egyszercsak megváltozott a
+dallam az ujjai alatt, s ő mélyen búgó lágy hangon ilyen énekbe
+fogott:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0"><i>Sirva veszékel most szegény
+Magyarország</i><br /></span> <span class="i0"><i>Mert tőle távozék
+hangosság, vigasság</i><br /></span> <span class="i0"><i>Belőle
+kikele sok fényes gazdaság</i><br /></span> <span class="i0"><i>És
+fogságba esék sok fényes uraság.</i><br /></span></div>
+</div>
+<p>Az asztalnál ülőkön fájdalmas borzongás futott végig.</p>
+<p>Dobónak is kicsordult a könny a szeméből.</p>
+<p>– Folytathatom-e, kérdezte esdő hangon Tinódy.</p>
+<p>Az asszony a fejével beleegyezőn intett.</p>
+<p>Tinódy aztán elénekelte hogyan ejtette hálóba Bálint
+<span class="pagenum"><a name="Page_271" id=
+"Page_271">-271-</a></span> urat a török, hogyan vitte rabláncon
+magával először Nándorfehérvárra, azután Konstantinápolyba.</p>
+<p>A hangja fájdalmas suttogássá változott, mikor az ének végére
+ért:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0"><i>Fohászkodik mostan sok
+gyakor sirással</i><br /></span> <span class=
+"i0"><i>Asszony-feleségöd az két szép fiaddal.</i><br /></span>
+<span class="i0"><i>Mert ők élnek mostan az nagy
+árvasággal,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Sok szomorúsággal,
+gyámoltalansággal.</i><br /></span> <span class="i0"><i>Örömök
+sehol sincs te jó szolgáidnak,</i><br /></span> <span class=
+"i0"><i>Kik szivvel szeretnek, gyakran
+fohászkodnak,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Egynehány
+közülök tétova bujdosnak,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Ha
+megszabadulnál, mégis sokan várnak.</i><br /></span></div>
+</div>
+<p>Itt már maga a lantos is elfulladt a sirásban. Merthiszen ő volt
+az a tétova bujdosó szolga, aki legjobban siratta az ő urát.</p>
+<p>A két gyermek az anyjára borulva zokogott, s az anya mind a
+kettőt átölelve kiáltotta:</p>
+<p>– Nincs árvább, elhagyottabb nálunknál a földön!</p>
+<p>Egynéhány perc telt igy el a szomoru házban, aztán Dobó szólalt
+meg tompa keserű hangon:</p>
+<p>– Mért nem vagyok én szabad ember! Ha egy esztendőmbe kerülne
+is, lemennék oda abba a városba, legalább megnézném, hogy csakugyan
+olyan erős-e az a börtön?</p>
+<p>– Én szabad ember vagyok, szólt Mekcsey fölállva, és esküszöm a
+Mindenhatóra, hogy lemegyek! Le én! És, ha lehet az életem árán is
+kiszabaditom Török Bálintot!</p>
+<p>– Veled megyek! – szólt Gergely fölállva, – veled tartok minden
+veszedelmen át az én uramért, atyámért!</p>
+<p>– Anyám, – szólt megrázkódva az ifjú Török János. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_272" id="Page_272">-272-</a></span> Itthon
+maradjak-e, mikor van ember, aki az apám szabaditására indul?</p>
+<p>– Őrültség! – szólt sápadtan az özvegy.</p>
+<p>– Ha őrültség, ha nem őrültség! – felelt Mekcsey kitüzesedve, én
+amit mondtam, megteszem.</p>
+<p>– Én is veled megyek, – szólt röviden Tinódy. A karom béna, de
+talán az eszemmel használhatok.</p>
+<p>– Mit akartok, – beszélt újból az özvegy. Amit két király meg
+egy királyi vagyon nem tudott megtenni, ti megtehetitek-e?</p>
+<p>– Igaza van, asszonyunk őnagyságának, – szólt Dobó a
+nyugodtságát viszanyerve. Itt se pénz se mesterkedés nem használ,
+csak egyedül a szultán jóakarata oldhatja meg a bilincset.</p>
+<p>– De ha az a jóakarat sohase jön meg? – pattant vissza
+Mekcsey.</p>
+<p>Erre szomorú csend telepedett be a szobába.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_273" id=
+"Page_273">-273-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>VII</h3>
+</div>
+<p>Másnap Dobó tovább ment. Nem marasztották, mert tudták, hogy
+számba van véve minden ideje. Mekcsey még ott maradt.</p>
+<p>Behivta a szobájába Gergelyt és igy szólt:</p>
+<p>– Megvártam, hogy alszunk egyet erre a tegnapi beszélgetésünkre.
+Nem magamért, mert én akármennyit alszom is arra, amit gondoltam,
+én lemegyek a török földre.</p>
+<p>– Én meg veled tartok, – felelte Gergely határozottan.</p>
+<p>– Elvégre is itthon most nincs háboru, aztán ki tudja, nem
+találunk-e valami egérlyukat?</p>
+<p>– Ha felsülünk is a vállalattal, nem lesz okunk szégyelleni.</p>
+<p>– Tinódyt elvigyük?</p>
+<p>– Amint gondolod.</p>
+<p>– Hát a Jancsit?</p>
+<p>– Nem ereszti azt el az asszonyunk.</p>
+<p>– Hát akkor ketten megyünk. Tinódyt hagyjuk itthon. Az öreg nem
+birja a kardot, sem a lovaglást.</p>
+<p>– Amint gondolod.</p>
+<p>– Meg aztán mink a fejünkkel játszunk. Az öreget kár lenne a
+halál utjára vinni. Ő a legtöbbet érő emberek közül való most az
+országban. Az Isten is azt akarja, hogy ide-oda kóboroljon, és
+éleszsze a szivek kialvó tüzét. Ez az ember a nemzet lelkéből
+kizengő fájdalom. <span class="pagenum"><a name="Page_274" id=
+"Page_274">-274-</a></span></p>
+<p>Az ajtót Török Jancsi nyitotta rájok. Lovagló ostor volt a
+kezében, és szarvasbőr salavári sárgállott rajta. A fején széles
+karimáju debreceni posztósüveg. A lábán sárga csizma.</p>
+<p>Mekcsey mintha egy elbeszélést folytatna, csak éppen egy
+pilantást vetett Jancsira, aztán nevetve szólott:</p>
+<p>– Az ám: a vörös nyul házasodik!</p>
+<p>És Jancsira tekintve, magyarázón mondta:</p>
+<p>– Nem ismered akiről beszélünk, de talán Gergely már
+emlegette.</p>
+<p>– Kit? – kérdezte Jancsi érdeklődés nélkül való hangon.</p>
+<p>– Fürjes Ádámot.</p>
+<p>– És kit vesz el? – kérdezte Gergely mosolyogva.</p>
+<p>Egy fakezü vén embernek a leányát.</p>
+<p>Gergely arcából egyszerre elszállott minden pirosság.</p>
+<p>– Cecey Évát? – kérdezte csaknem kiáltva.</p>
+<p>– Azt azt. Ismered talán?</p>
+<p>Gergely elkövült arccal nézett Mekcseyre.</p>
+<p>– Ne komédiázzatok tovább, – szólalt meg Jancsi a lábaszárára
+csapva az ostorral. Nem erről beszéltetek ti mostan. Azt
+gondoljátok gyerek vagyok? Nem vagyok gyerek többé. Ezen az
+éjszakán nem aludtam. Van olyan gyümölcs, amelyik egy éjjel érik
+meg. Én az éjjel férfiúvá érlelődtem.</p>
+<p>– Hát elbocsát édesanyád? – kérdezte Mekcsey.</p>
+<p>– Nem szóltam neki, de az mindegy. Hunyadon igazitani valók
+vannak a várban. Azt mondom, hogy bizza énrám.</p>
+<p>– Ez jó gondolat! – szólt Mekcsey. Eszerint indulunk.</p>
+<p>– Akár még ma. Én arra öltöztem.</p>
+<p>– Megálljatok, – szólt Gergely még mindig halaványan,
+<span class="pagenum"><a name="Page_275" id=
+"Page_275">-275-</a></span> – te valamit emlitettél az imént Pista.
+Igaz-e az, vagy csak úgy hirtelen koholtad?</p>
+<p>– Amit Fürjesről mondtam?</p>
+<p>– Az.</p>
+<p>– Igaz. Maga az anyja dicsekedett vele, hogy a királyné
+hadnagyához adja feleségül.</p>
+<p>Gergely most már vörös volt mint a cékla. Az erek duzzadoztak a
+homlokán.</p>
+<p>– Mi lelt? – kérdezte Jancsi. Ismered talán?</p>
+<p>Gergely a szinéből kikelten járt föl és alá a szobában.</p>
+<p>– Hogyne ismerném, hiszen ő az én Évám!</p>
+<p>– A te Évádat veszik el? – kérdezte bámulva Jancsi.</p>
+<p>– Azt. De én nem hiszem.</p>
+<p>És Gergely dühösen szinte toporzékolva kiáltotta:</p>
+<p>– Megölöm a bitangot!</p>
+<p>Mekcsey a saját nyugalmával akarta csillapitani.</p>
+<p>– Megölöd. De hátha az a leány szereti?</p>
+<p>– Nem szereti!</p>
+<p>– Gondolod, hogy kényszeritik?</p>
+<p>– Bizonyosan!</p>
+<p>– És te szereted?</p>
+<p>– Kisgyerek-korom óta.</p>
+<p>– Akkor, mondotta Mekcsey, valamit kell tennünk.</p>
+<p>És az ablak párkányára könyökölve folytatta:</p>
+<p>– De ha teszünk is valamit, te nem veheted el. És hátha mégis
+összebarátkoztak?</p>
+<p>– Hogy gondolsz ilyet, – felelte Gergely.</p>
+<p>Mekcsey vállat vont.</p>
+<p>– Leveleztetek?</p>
+<p>– Hogy leveleztünk volna! Van énnekem szolgám, hogy ide-oda
+járassam?</p>
+<p>Mekcsey megint vállat vont.</p>
+<p>A tornácon szapora kopogás hallatszott. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_276" id="Page_276">-276-</a></span></p>
+<p>Török Jancsi az ajtóhoz ugrott, és megforditotta benne halkan a
+kulcsot.</p>
+<p>A következő percben lecsattant a kilincs.</p>
+<p>Jancsi csendet intett.</p>
+<p>Mert az öcscse volt a kopogó, s nem akarta, hogy az tudjon
+valamit az ő elhatározásáról.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_277" id=
+"Page_277">-277-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>VIII.</h3>
+</div>
+<p>Izabella királyné Gyaluban telelt, s még a tavasz is itt
+érte.</p>
+<p>A két ifju: Gergely és Mekcsey harmadnapra Gyaluban volt. Török
+Jancsi nem kisérte el őket, nehogy az anyja megsejtse az
+összebeszélést.</p>
+<p>Törökné mindössze annyit tudott, hogy Gergely elment Mekcseyvel
+a Ferdinánd hadába, és hogy ezt a nyarat a katonák közt tölti,
+Demeterkor pedig visszatér.</p>
+<p>Azonban az ifjak terve akkor már meg volt szőve. Abban
+állapodtak meg, hogy Gergely megtudja: szereti-e a leány vagy nem?
+Ha nem szereti, Gergely nem tehet egyebet mint hogy búcsut mond az
+álmainak; hapedig szereti, akkor Gergely, mintha ott se járt volna,
+eltünik, Mekcsey pedig csúffá teszi Fürjest, úgy hogy ne legyen
+Erdélyben leány, aki kedvet kapjon hozzámenni.</p>
+<p>Ha aztán Gyaluban végeztek, a három ifju Hunyadon találkozik, s
+indulnak Konstantinápolyba.</p>
+<p>A határig lóháton mennek. Jancsi magához veszi azt a pénzt, amit
+a vár tatarozására szántak, s még azonkivül is amennyit lehet, hogy
+ha kell, pénzzel is dolgozhassanak. Azután a határról vagy
+derviseknek, vagy kereskedőknek, vagy koldusoknak öltözve gyalog
+utaznak tovább, hogy a rablók és a kóbor török katonai csapatok
+ereje mellett elcsuszhassanak. Akár sikerül a Bálint úr
+kiszabaditása, akár nem, két hónap alatt megfordulnak, de talán
+<span class="pagenum"><a name="Page_278" id=
+"Page_278">-278-</a></span> előbb is, és Törökné nem fog
+nyugtalankodni a fia miatt.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>A két ifju este érkezett Gyaluba. Mindöszsze egy szolga kisérte
+őket, akit Mekcsey Debrecenben fogadott fel. Mátyásnak hívták ezt a
+legényt, s csikós volt azelőtt a Hortobágyon.</p>
+<p>Hát ez ment utánok egy kis deres török lovon, amelyet Mekcsey az
+utjában szerzett, s megtartott az öt közül.</p>
+<p>Mindjárt az első háznál megszólitottak egy parasztot, hogy nem
+adna-e szállást?</p>
+<p>A paraszt egy nagysüvegü oláh volt, de valami keveset tudott
+magyarul. Csodálkozva rázta a fejét, és a fejével együtt a nagy
+fekete süvegét:</p>
+<p>– Nem a lakadalomra jöttetek-e, hogy hozzám akartok szállni?</p>
+<p>– De éppen arra jöttünk, – felelték egyszerre mind a ketten.</p>
+<p>– Hát ha arra jöttetek, mondotta a paraszt, mért nem szálltok a
+kastélyba?</p>
+<p>A két ifju összenézett.</p>
+<p>– Én, mondotta Gergely, – nem szállok oda, mert megbetegedtem az
+uton.</p>
+<p>S valóban halavány volt, mint aki beteg.</p>
+<p>– Csak a társam száll oda, – folytatta – és ha az első szobád
+üres, megfizetem.</p>
+<p>A fizetés szóra megszünt az oláhban a csodálkozás: készséggel
+nyitott kaput a lovaknak.</p>
+<p>– Hát nem késtünk el a lakadalomból? – kérdezte Mekcsey.</p>
+<p>– Hogy késtetek volna el szép úrfiak, – felelte a paraszt, –
+avagy nem tudjátok-e, hogy holnapután lesz az esküvő? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_279" id="Page_279">-279-</a></span></p>
+<p>Mikor a két ifju magára maradt a szobában, Gergely elcsüggedten
+mondta:</p>
+<p>– Azt hiszem késön jöttünk.</p>
+<p>– Magam is azt gondolom. De talán mégis lesz egynapi időnk. Mit
+tegyünk?</p>
+<p>Gergely leült egy rossz szalmaszékre, és lecsüggesztette a
+fejét.</p>
+<p>Mekcsey az ablakhoz állott, és a földből kibuvó liliomlevelekre
+bámult.</p>
+<p>– Azt tartom, legjobb lesz, ha visszamegyünk, – szólt végre
+megfordulva. Egy álommal kevesebb, egy tapasztalással több.</p>
+<p>Gergely fölkelt.</p>
+<p>– Nem, – mondotta komoran. Az én üdvösségemet nem vetem ilyen
+könnyen a hátam mögé. Egy nap nagy idő. Arra gondoltam, hogy én itt
+maradok, te pedig fölmégy a kastélyba és ott leszel a vendégek
+között.</p>
+<p>– És ha kérdeznek?</p>
+<p>– Nem hivott-e meg Cecey? A fő az, hogy a leánynyal találkozzál,
+és megtudd, hogy a szive szerint választotta-e Fürjest? De ez
+lehetetlen, – szólt Gergely az izgalomtól kimerülten.</p>
+<p>– Hát jó, – felelte Mekcsey, én fölmegyek a kastélyba, és
+beszállok a Matyival együtt, ha ugyan elfogadnak.</p>
+<p>– Megmondod, hogy Cecey hítt. Az öregnek elvégre az életét
+mentetted meg.</p>
+<p>– Az bizonyos. Magam is azt gondolom, hogy akármilyen orcával
+fogad is, a vége az lesz, hogy beszállok a kastélyba, és szólok a
+leánynyal. Ha lehet még ma, ha nem lehet akkor holnap. De nem
+jöhetnél-e velem, mintha inasom vólnál?</p>
+<p>– Nem. Ha a leány azt mondja, hogy erőltették, akkor jobb, ha
+nem tudják, hogy itt vagyok. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_280" id="Page_280">-280-</a></span></p>
+<p>– Akkor én Fürjest felpofozom!</p>
+<p>– Addig ne tégy semmit, mig a leánynyal nem beszéltél. Akkor jer
+vissza azonnal, és majd meglátjuk mitévők legyünk.</p>
+<p>Az oláh asszony puha ágyat vetett Gergelynek, és orvossággal,
+vizes kendővel kinálta. Hanem biz a beteg se le nem feküdt, se
+virágfőzetet nem ivott, se kendőt nem tett a fejére, csak föl és
+alá toppogott a szobában, és nagyokat ütött az öklével a
+levegőbe.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Mekcsey reggel visszatért. Gergelyt az asztalnál ta lálta. A
+mécses égett előtte, s ő maga a karjaira borulva szendergett.</p>
+<p>– Mért nem feküdtél le? – kérdezte Mekcsey.</p>
+<p>– Azt hittem nem fogok aludni.</p>
+<p>– Hát a leánynyal beszéltem. Jól sejtetted, hogy nem szerelemből
+megy Fürjeshez.</p>
+<p>Gergely megrázkódott, mintha vizzel öntötték volna végig.</p>
+<p>– Mondtad, hogy itt vagyok?</p>
+<p>– Mondtam. Hozzád akart rohanni, de én tartottam vissza.</p>
+<p>– Minek tartottad vissza? – pattant fel Gergely.</p>
+<p>– Nono. Bizony még nekem ugrasz szép köszönetképpen.</p>
+<p>Gergely kérlelőn ölelte meg:</p>
+<p>– Ne haragudj. Nekem parázs van a lábam alatt.</p>
+<p>– Hát azért nem eresztettem hozzád, mert utána zúdult volna az
+egész udvar. Őneki szégyene kelt volna, nekünk meg bajunk.</p>
+<p>– Hát mit mondtál neki?</p>
+<p>– Azt hogy én megcsúfolom Fürjest, ő meg adja vissza a
+gyürüt.</p>
+<p>– Mit felelt? – kérdezte égő szemmel Gergely. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_281" id="Page_281">-281-</a></span></p>
+<p>– Azt, hogy őt a királyné kivánsága tette menyasszonynyá, és
+hogy nem tud szabadulni, mert a szülői is erőltetik. Szóval ez a
+vén királyné itt az ő nagy téli unalmában házasitásokkal mulatozik.
+Fürjes persze kap a lányon. A lány meg, hogy kedvében járjon a
+királynénak, tányérra teszi a szívét, és szép szüzi alázatossággal
+odanyujtja neki.</p>
+<p>– Hát a lány nem szereti, ez bizonyos.</p>
+<p>– Bizonyos.</p>
+<p>– És velem akar beszélni.</p>
+<p>– Azt mondtam neki, hogy ma este elviszlek.</p>
+<p>Gergely sebesen járt föl-alá a szobában, aztán megint csüggedten
+ült le a rossz szalmaszékre.</p>
+<p>– Mi haszna ha ki is vetjük a nyeregből Fürjest, akkor sem adnák
+nekem, ha elvehetném.</p>
+<p>És keserün folytatta:</p>
+<p>– Ki vagyok én? Senki. Mim van nekem? Semmim. Sem apám, sem
+anyám, sem egy kis házikóm. Törökék igaz, hogy úgy neveltek, mintha
+saját fiok volnék, de annyira sohase voltam fiok, hogy kérésre
+mertem volna nyitni a számat.</p>
+<p>Mekcsey összefont karokkal állt az ablaknál, és nyugodtan
+felelte:</p>
+<p>– Nem tudom mit beszélsz, de látom, hogy meg vagy zavarodva.
+Elvégre, ha a leányt el akarod venni, nem kell ahoz sem apa, sem
+anya, csak egy kis hajlék. Ha éppen akarod, van nekem egy kis
+viskóm Zemplénben. Üresen áll. Lakhatod akár tiz esztendeig.</p>
+<p>– A házba kemence is kell, a kemencébe kenyér.</p>
+<p>– Nem vagy-e tudós? Többet tudsz, mint akármelyik pap. Manapság
+keresve keresik a jó iródeákot.</p>
+<p>– Igazad van! – kiáltotta Gergely életre gyulladva.</p>
+<p>– A fő most az, – szólt Mekcsey, – hogy Éva ne <span class=
+"pagenum"><a name="Page_282" id="Page_282">-282-</a></span> menjen
+férjhez. Te a táborba jösz velem, és nem telik bele egy év, lesz
+annyi fizetésed, hogy eltarthatod őt.</p>
+<p>Gergely kapkodta magára a köpönyegét, kardját, süvegét.</p>
+<p>– Megyek, – mondotta, az apjához, anyjához, és megmondom nekik,
+hogy várjanak.</p>
+<p>Mekcsey lenyomta őt a szalmaszékre.</p>
+<p>– Mégy ám a tüzes pokolba, dehogy mégy. Szépen bezárnának valami
+dutyiba, mig az esküvő el nem mulik. Még az orrod hegyét se lássák,
+azt mondom!</p>
+<p>A ház előtt lovasok robogtak el. Jöttek már a vendégek
+Kolozsvárról.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_283" id=
+"Page_283">-283-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>IX.</h3>
+</div>
+<p>Mikor a völgyre leszállt az esti sötétség, Gergely is fölment
+Mekcseyvel a kastélyba.</p>
+<p>Nem kérdezte senki, hogy kicsoda. A kastély rajzott a vendégtől.
+Az összes ablakok világosak voltak. Az udvaron fáklyák égtek, a
+folyosókon viaszgyertyák. Sötétnek csak az éj volt sötét.</p>
+<p>A folyosón is jöttek, mentek, nyüzsögtek az emberek. Gergely
+kétségbe volt esve, hogy ennyi ember között hogyan beszélhet
+Évával?</p>
+<p>– Menjünk a konyhaudvarra, – szólt halkan Mekcsey.</p>
+<p>Az épület hátulsó részére kerültek. Itt még nagyobb volt a
+világosság: öles vasnyárson ökröt forgattak a bőrkötényes
+konyhaszolgák, s bent a konyhán sürgött-forgott a sok fehér-ruhás
+szakácsnép.</p>
+<p>– Várj itt, – mondotta Mekcsey, – én be fogok tévedni az
+asszonyok folyosójára, és megtudom Évától, hogy hol
+találkozhattok.</p>
+<p>Gergely abba a csoportba vegyült, amelyik az ökörsütést nézte.
+Többnyire kocsisnép volt biz az, de volt közte egynehány apród
+is.</p>
+<p>Ezeket a kiváncsiság vitte oda. A királyi konyháról nagyokat
+álmodik a nép, de a vidéki urak maguk is szivesen hallgatják, hogy
+mi hogyan készül az ország legnagyobb konyháján.</p>
+<p>Itt a kastély és a kert hátulja között állt a konyhaépület,
+<span class="pagenum"><a name="Page_284" id=
+"Page_284">-284-</a></span> s az ősz konyhamester rendeleteire
+tizenegy szakács, és husz szakácsinas forgolódott. Csak asszony,
+nem volt ott egyse.</p>
+<p>A konyha udvarán egy nagy hizott ökör forgott a nyárson, s jóizü
+illattal árasztotta el a levegőt.</p>
+<p>A sütő-mester csupán a botja intésével jelezte, hogy hol kell
+igazitani a tüzön, hogy egyenletes maradjon a melegség.</p>
+<p>E pokoli tüzben és hőségben mozsarak csengettek, apritó kések
+kattogtak, húsverő buzogányok duhogtak, s a szüneteket a
+kásarotyogás és pecsenyesistergés töltötte be.</p>
+<p>Egy nyulánk apród kiabálva magyarázott a többinek:</p>
+<p>– Én itt voltam elejétől, de még az ökröt sem úgy sütik itten
+mint máshol.</p>
+<p>A tűz forró lehelete elárasztotta a kis udvart és pirossá tette
+az arcokat. Gergely is csakhamar kipirulva állt a többi között, és
+más mulatság hiján hallgatta az apród elbeszélését:</p>
+<p>– Itt ám, – folytatta a fiu, – egy egész borjut varrtak az
+ökörbe, a borjuba egy hizott kanpulykát, a pulykába egy
+fogolymadarat tettek.</p>
+<p>– Hát a fogolyba? – kérdezte egy sárgaruhás bamba kis apród.</p>
+<p>– Abba, – felelte komolyan az előadó, – bagoly tojást. A
+legfiatalabb apródnak kell azt megenni.</p>
+<p>Félóra mulva csakugyan neki állt a sütőmester: kibontotta az
+ökröt, és kivett belőle egy félig sült pulykát.</p>
+<p>A majorannának illattengere áradt ettől a nézők közé, s étvágyra
+gerjesztette a nem éheseket is.</p>
+<p>Még nem sült meg. Visszatolták a parazsat az ökör alá, és tovább
+forgatták.</p>
+<p>A konyhákról hangzó mozsárcsengés, csattogás-kattogás,
+<span class="pagenum"><a name="Page_285" id=
+"Page_285">-285-</a></span> reszelés, húsdögönyözés lehetetlenné
+tette a beszélgetés folytatását.</p>
+<p>De Gergely nem is volt rá kiváncsi. Az urának nagyobb konyhája
+volt valamikor, s az ilyen ökörsütések gyakrabban estek Bálint úr
+váraiban, mint az erdélyi királyasszonynál.</p>
+<p>A konyhából egy hajdu friss meleg cipót emelt ki. Az apródok
+elkapták tőle, és darabokra tépték. A nyulánk ifju, aki az imént
+magyarázott, Gergelynek is nyujtott egy darabot. Gergely elfogadta.
+Éhes volt.</p>
+<p>A sütőmester látván az apródok falatozását, megállitotta a
+nyársat, és végighuzta az acélt az övén lógó láncos késen.
+Lekanyaritotta nekik az ökörnek a két fülét.</p>
+<p>Az apródok nagy vivátozással köszönték meg.</p>
+<p>Gergely jó étvággyal evett. Az oláhéknál bizony nem kapott délre
+egyebet, mint puliszkát.</p>
+<p>Egy kupa bort is keritettek az apródok. Gergely is ivott. Aztán
+kezet nyujtott az apródnak, aki ismeretlenül megvendégelte.</p>
+<p>– Bornemissza Gergely vagyok, – mondotta a bajuszkáját
+megtörülve.</p>
+<p>A másik is mondott valami nevet, de egyik sem értette a másikét.
+Eközben a kupa visszatért. Gergely szomjas volt még. Jót huzott
+belőle.</p>
+<p>Mikor leveszi a kupát a szájáról, Mekcseyt látja maga előtt.</p>
+<p>– Jer velem, – mondotta a fejének egy intésével.</p>
+<p>Lementek a kertbe. Itt sötétség volt. Az udvari zaj elhalkulva
+terjengett ide.</p>
+<p>– Hát beszéltem a lánynyal, mondotta Mekcsey egy bodzafa alatt
+megállva. A szeme ki van sirva. Könyörgött anyjának, apjának, hogy
+ne adják férjhez, hanem majd tehozzád. Azok persze el vannak
+vakulva a fénytől, a királyné jóságától meg a barát bőkezűségétől.
+Azzal <span class="pagenum"><a name="Page_286" id=
+"Page_286">-286-</a></span> vigasztalták a leányukat, hogy ők se
+szerelemből kerültek együvé, hanem megszokták egymást.</p>
+<p>Gergely elszorult lélekzettel hallgatott.</p>
+<p>– Hát ezért sirt a leány, – folytatta Mekcsey. Hogy csak téged
+szeret, az már bizonyos.</p>
+<p>– És Fürjeshez megy férjhez, – fakadt ki keserüen Gergely.</p>
+<p>– De nem megyen bizony. Azt mondja, hogy szólni akar veled, és
+szól majd a királynénak is.</p>
+<p>– Mért nem szólt neki előbb!</p>
+<p>– Nem kérdezték. Az ilyen királynéféle szokva van ahhoz, hogy
+amit ő jónak tart, arra senki nemet nem mond. Meg aztán te a
+füledet se billegetted feléje. Azt se tudta élsz-e, vagy
+meghaltál?</p>
+<p>– És ha a királyné nem enged?</p>
+<p>– Akkor holnap az oltárnál mond nemet. Mindenre nemet mond. Szép
+zavarodás lesz. De mindegy: akkor legalább megharagszik rá a
+királyné, és haza kerül Budára. Te pedig idővel elveszed.</p>
+<p>– Csakkogy akkor meg éppen nem adják hozzám.</p>
+<p>– Dehogynem. De most ne erről beszéljünk, ami négy esztendő
+mulva lesz. A leány, ha előbb nem, éjfélkor ide jön. Valami ház van
+itten, üvegház. Azt mondta, hogy abban várd meg. Addig nem fekszik
+le, mig veled nem beszélt.</p>
+<p>A homályos kertben csakugyan rátaláltak az üvegházra. Lámpás
+égett benne. Három kertész saláták és póré hagymák szedésével volt
+elfoglalva.</p>
+<p>Köszöntek nekik, de azok annyira siettek, hogy nem lehetett
+velök szóba állani.</p>
+<p>– Hát mindegy, mondotta Mekcsey, én itt hagylak. Mondd, hogy
+megbetegedtél, vagy tedd magad részegnek, aztán feküdj be valahová,
+és várd be a menyasszonyt. Azt hiszem én is vele jövök.
+<span class="pagenum"><a name="Page_287" id=
+"Page_287">-287-</a></span></p>
+<p>Ezzel elment.</p>
+<p>Gergely valóban ugy érezte magát, mint aki részeg. A bor
+szállott-e a fejébe vagy az indulat: forróságot érzett a szivében,
+fejében egyaránt; valami dühös forróságot, amely a kezet ökölbe
+szoritja.</p>
+<p>Végigment az üvegházban a citromfák, muzák, kaktuszok és fügefák
+között. Nyugtalanul és mindig sebesebben járt föl és alá.
+Egyszercsak kilódult az üvegházból. A kalapját a szemére húzta,
+kezét a kardjára szoritotta, és ment, rohant fel a kastélyba.</p>
+<p>– Az örömszülék szobája melyik? kérdezte a folyosókon.</p>
+<p>Az inasok eligazitották.</p>
+<p>Egy fehérajtós szoba volt az. Rajta mint minden ajtón fekete
+táblácska és azon a vendég neve krétairással.</p>
+<p>Gergely bekopogtatott.</p>
+<p>A fakezü öreg az asztal előtt ült ingújjban. A felesége éppen
+rozmarin olajat dörzsölt az ura ősz hajára.</p>
+<p>Gergely nem csókolt nekik kezet, csak éppen meghajolt, és
+kiállta a két öreg villámos tekintetét.</p>
+<p>– Uram-apám, – kezdte Gergely.</p>
+<p>Aztán, hogy az <i>apám</i> szót nem találta alkalomszerünek,
+ujra kezdte:</p>
+<p>– Tisztelt uram. Ne bosszankodjék, hogy itt vagyok. Nem a
+lakodalomra jöttem, és nem is fog belém botlani senki. Még csak
+azért se jöttem, hogy emlékeztessem kegyelmeteket egy régi
+igéretükre, mikor a kis Évát a törököktől kiszabaditottam.</p>
+<p>– Mit akarsz! – hörkent fel az öreg Cecey.</p>
+<p>– Csak azt akarom megkérdezni, – felelte Gergely rendületlenül,
+– tudják-e, hogy Vica nem szereti a vőlegényét? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_288" id="Page_288">-288-</a></span></p>
+<p>– Mi közöd benne! – fortyant rá az öreg. Mit beszélsz itt nekem!
+Takarodj innen!</p>
+<p>Gergely a karjait összefonva tartotta:</p>
+<p>– Boldogtalanná akarják-e tenni tulajdon édes leányukat?</p>
+<p>– Hogy mersz bennünket kérdőre vonni te, cenk, jobbágy kutya! –
+kiáltott az öreg szinéből kikelve.</p>
+<p>És az asztalon heverő fakezet ragadta fel, hogy Gergelyhez
+vágja.</p>
+<p>Az asszony azonban lefogta az öreget, és Gergelyhez fordulva
+szólott:</p>
+<p>– Menj fiam innen! Ne rontsd meg a lányunk szerencséjét. Ti
+gyerekésszel azt gondoljátok, hogy szeretitek egymást, de látod az
+a fiatal ember már hadnagy.</p>
+<p>– Én is az leszek, – szólt közbe Gergely.</p>
+<p>– Az már nem <i>lesz</i>, hanem most az. A királyné akarja ezt a
+házasságot. Menj innen az isten szerelmére kérlek!</p>
+<p>– Fürjes csak gyáva tányérnyaló, – mondotta elkeseredve Gergely,
+– és Vica engem szeret. Vica csak velem lehet boldog, – folytatta
+csaknem kiáltva. – Ne törjék össze a szivét! Várjanak rám, mig
+elvehetem. Esküszöm, hogy érdemes ember lesz belőlem!</p>
+<p>És könnyek csillogtak a szemében. Letérdelt a szülők elé.</p>
+<p>Az öreg dühében magánkivül orditott rá:</p>
+<p>– Takarodj, mig ki nem rúglak!</p>
+<p>Gergely fölállt. Megrázta a fejét, mint aki rossz álomból
+ébred.</p>
+<p>– Cecey uram, – szólott komoran. E pillanattól fogva nem ismerem
+kegyelmedet. Csak annyit fogok tudni, hogy azok az aranyok, amiken
+az anyám vére van, kegyelmednél vannak. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_289" id="Page_289">-289-</a></span></p>
+<p>– Háromzáz tizenöt, rikácsolta az öreg. Fizesd ki neki asszony.
+Ha semmise marad is, fizesd ki!</p>
+<p>Ezt mondva a derekához kapott. Előrántott onnan egy keskeny
+bőrövet, és kiöntötte az aranyokat Gergely elé.</p>
+<p>Az asszony kiolvasta belőlük a Gergely örökségét, jobban mondva:
+hadi szerzeményét. Gergely berakta a zsebeibe.</p>
+<p>Egy pillanatig még állt. Azon gondolkozott tán, hogy van-e
+valami köszönni valója? Hogy a pénzét őrizték? Nem neki őrizték,
+hanem a saját lányuknak.</p>
+<p>Meghajtotta magát és ott hagyta őket.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_290" id=
+"Page_290">-290-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>X.</h3>
+</div>
+<p>Sápadtan tántorgott végig a folyosón. Imitt-amott egy diszes
+öltözetü urba ütközött, majd a falhoz állott, hogy egy másodmagával
+jövő kövér úrnak utat adjon.</p>
+<p>Szeme eközben az átellenes ajtóra esett, s azon Mekcsey nevét
+olvasta.</p>
+<p>Benyitott. A szobában nem volt senki. Az asztalon gyertya
+égett.</p>
+<p>Gergely rávetette magát az ágyra és sirt. Miért sirt? Maga se
+tudta. A zsebe tele volt pénzzel. Urrá és független emberré tette
+ez az óra. És ő mégis árvának és elhagyottnak érezte magát. Mennyi
+sértést, mennyi megvetést kellett eltűrnie! Te pogány vén ember,
+fából van neked a szived is!</p>
+<p>Néhány perc mulva kürthang rázta meg a kastély falait. Jeladás
+volt ez arra, hogy gyülekezzenek a vacsorára.</p>
+<p>A folyosón mindenfelé nyiladoztak az ajtók, s egyik másik be is
+csapódott. A folyosó szőnyegén sok csizma kopogott végig.</p>
+<p>Aztán szünet lett, s ebben a szünetben benyillott a
+Mekcsey-szoba ajtaja.</p>
+<p>– Mekcsey, – szólt egy női hang.</p>
+<p>Gergely fölugrott.</p>
+<p>Éva állt előtte rózsaszinü selyemruhában.</p>
+<p>Egy kis megdöbbenés, egy halk sikoltás, aztán a két fiatal
+egymás karjaiba omlott.</p>
+<p>– Évicám! Évicám!</p>
+<p>– Gergely!</p>
+<p>– Eljössz velem Éva?</p>
+<p>– Veled megyek Gergely! <span class="pagenum"><a name="Page_291"
+id="Page_291">-291-</a></span></p>
+<div class="figcenter" style="width: 392px;"><a href=
+"images/i012hq.jpg"><img src="images/i012.jpg" alt="György barát."
+title="György barát." /></a>
+<p class="caption">György barát.</p>
+<p class="caption">(A barátnak ez a bajuszos képe az Eszterházy
+képtárból való.)</p>
+</div>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_292" id=
+"Page_292">-292-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XI.</h3>
+</div>
+<p>Körülbelől hetvenen ültek a vacsoraasztalnál. Ennek több mint
+fele udvari nép, a másik rész meghivott rokonai a vőlegénynek.</p>
+<p>A királyné a fiával együtt az asztalfőn. Mind a ketten zöld
+bársonyban. Mögöttük egy komor méltóságos szakálú fegyvertartó,
+akinek a karján a fejedelmi buzogány pihent. A királyné balján
+Fráter György, a kis király mellett a menyasszony s e mellett az
+örömanya.</p>
+<p>A menyasszonynyal szemben ült a vőlegény.</p>
+<p>A vacsora csöndesen kezdődött. Az emberek csak itt-ott suttogva
+beszéltek. A harmadik fogás után felállott György barát, és
+köszöntőt mondott az új házaspárra. A köszöntőben a királynét
+szerencsecsillagnak nevezte, a menyasszonyt liliomnak, a vőlegényt
+a szerencse kedveltjének. Ide is, oda is vetett egy virágot, egy
+cukrocskát a szavában, s még akik ellenségei voltak is, szivesen
+hallgatták.</p>
+<p>Ekkor már, hogy a java borok kerültek az asztalra, megindult a
+beszélgetés. Persze csak halkan beszélgettek, és kiki a maga
+szomszédjával.</p>
+<p>– Mért nevezik ezt sirató estének? – kérdezi az egyik.</p>
+<p>– A menyasszony siratja a leányságát.</p>
+<p>– De hiszen nem sír. Olyan jókedve van, mintha örülne, hogy vége
+a leányságának. <span class="pagenum"><a name="Page_293" id=
+"Page_293">-293-</a></span></p>
+<p>– Akkor csodálom, hogy elereszti a királyné.</p>
+<p>– Nem ereszti el. Csakhogy eddig palotás leány volt, ezután meg
+palotás asszony lesz.</p>
+<p>Vacsora után egy uj énekest mutattak be a társaságnak.
+Valahonnan Olaszországból jött, s a királynénak már bemutatta
+művészetét.</p>
+<p>Mig ez énekelt, a menyasszony odaszólt halkan az
+édesanyjának:</p>
+<p>– Anyám, mi lenne, ha én ma meghalnék!</p>
+<p>Az asszony megdöbbenve pillantott a leányára, de hogy ennek az
+arca mosolygott, csak feddéssel válaszolt:</p>
+<p>– Hogy beszélhetsz ilyent leányom!</p>
+<p>– De mégis.</p>
+<p>– Ugyan, ugyan.</p>
+<p>– Megsiratna?</p>
+<p>– Utánad halnék apáddal együtt.</p>
+<p>– De ha én egy hónap mulva feltámadnék, vagy talán kettő mulva,
+és betoppannék a budai házunkba?</p>
+<p>Az asszony bámulva nézett a leányára.</p>
+<p>Ez mosolyogva folytatta:</p>
+<p>– Hát lássa, akkor megbánnák a földben, hogy én meghaltam.</p>
+<p>Ezzel fölkelt és a királyné mögé került. A füléhez hajolt és
+valamit sugdosott belé.</p>
+<p>A királyné elmosolyodott, és bólintott a leány szavaira.</p>
+<p>Ekkor a leány kiment a szobából.</p>
+<p>Mindnyájan az énekesre figyeltek, csak az anya vette észre a
+leánya távozását, és mindig sápadtabban és nyugtalanabban forgatta
+elméjében a leánya szavait.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_294" id=
+"Page_294">-294-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XII.</h3>
+</div>
+<p>Mikor az énekes végzett, az ajtónálló elkiáltotta magát.</p>
+<p>– Új énekes. Névtelen.</p>
+<p>Minden szem az ajtóra fordult, de csak egy karcsú, tizenöt éves
+forma fiut láttak. Cseresznyeszinű atlasz ruhába volt öltözve, s a
+fejét lehajtva jött. Hosszú haja elfedte az arcát. A királyné előtt
+mélyen meghajolt.</p>
+<p>Azután fölemelkedett s megrázta a haját, hogy az arca
+kitessék.</p>
+<p>A vendégek fölkiáltottak meglepetésökben, mert az énekes maga a
+menyasszony volt.</p>
+<p>A királyné egy apródja hárfát nyujtott neki, s ő gyakorlott
+kézzel pengette végig.</p>
+<p>Aztán énekelt.</p>
+<p>A királyné iránt való figyelemből egy lengyel dalon kezdte, amit
+magától a királynétól tanult. Csodaszép ezüsthang! Még a lélekzet
+is elállt a hallgatókban.</p>
+<p>Felváltva énekelt azután magyar dalt, török nótát, oláh
+kesergőt, olasz, francia, horvát és szerb dalokat.</p>
+<p>A vendégek odavoltak álmélkodásukban, s nem győztek
+tapsolni.</p>
+<p>– Nagy ördög ez, – szólalt meg a Mekcsey szomszédja, egy udvari
+méltóság, – meglásd öcsém még táncolni is fog.</p>
+<p>– És mindig ilyen víg? – kérdezte Mekcsey.</p>
+<p>– Csak akkor, ha jó kedve van. De rendesen jókedvű. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_295" id="Page_295">-295-</a></span> A
+királyné régen halálra búsulta magát, ha ez nincs.</p>
+<p>– Jól jár vele az a… Fürjes.</p>
+<p>Azt akarta mondani: veres.</p>
+<p>A beszélő vállat vont:</p>
+<p>– Anyámasszony ember. Meglásd, hogy ez megy helyette még a hadba
+is. Mert ez még hadakozni is jobban tud.</p>
+<p>– Fegyverhez is ért?</p>
+<p>– Ért? Olasz vivókat győzött le a nyáron. Aztán hogy lő, hogy
+lovagol! Hét férfi kitelnék ebből, s még mindig maradna benne egy
+tüzes ördög.</p>
+<p>Az igy megdicsért menyasszony ismét magyar nótába kezdett,
+amelynek az volt mindig a végződése:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0"><i>Erigy legény
+szaporán</i><br /></span> <span class="i0"><i>Daruszőrü
+paripán</i><br /></span> <span class=
+"i0"><i>Kedvesedhez.</i><br /></span></div>
+</div>
+<p>A vendégek ismerték ezt a dalt, de a várt végződést igy
+hallották:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0"><i>Erigy legény
+szaporán</i><br /></span> <span class="i0"><i>Daruszőrü
+paripán</i><br /></span> <span class="i0"><i>A
+Gergelyhez.</i><br /></span></div>
+</div>
+<p>S mikor a menyasszony ezt énekelte, a tekintete végigsiklott a
+vendégsoron, és Mekcseyn állapodott meg.</p>
+<p>A vendégek fölkacagtak. Azt gondolták, hogy a <i>Gergelyhez</i>
+tréfás változtatás.</p>
+<p>Mekcseyn azonban meleg szél suhant végig. Mikor a menyasszony a
+második szakasz végén határozottan őrá pillantott, kihörpentette a
+borát, és elosont.</p>
+<p>Lefutott a lépcsőn, és bekiáltott az istállóba:</p>
+<p>– Matyi! Balogh Matyi! <span class="pagenum"><a name="Page_296"
+id="Page_296">-296-</a></span></p>
+<p>Egy lélek se felelt. Föl kellett keresnie a szolganép között a
+kocsisokat. Ittak azok fakupából, cserépkantából, de még kalapból
+is a konyha előtt való térségen.</p>
+<p>Valahogy ki tudta közülök választani a szolgáját, de haj! milyen
+állapotban! Matyi csak ember volt mig az asztalnál ült, de amint
+felállott, nem volt ember.</p>
+<p>Valami tizen hevertek már az asztal alatt s a fal mellett. Aki
+az asztal alatt hevert, azt csak hagyták, de aki kivül bukott a
+padon, azt keresztül kasul egy halomra fektették a fal mellé.</p>
+<p>Matyi felállt, azaz csak fel akart állni, amikor megismerte a
+gazdáját, de csakhamar vissza leült, mert érezte, hogy ő is átbukik
+a padon s odakerül a fal mellé.</p>
+<p>– Matyi, – orditott reá Mekcsey, – az apád rézcsákányát, hol a
+lovam?</p>
+<p>Matyi ujból felállott, és az asztalba kapaszkodva felelte:</p>
+<p>– Ott van.</p>
+<p>– De hol?</p>
+<p>– A lovak közt.</p>
+<p>És a szemehéját emelgetve folytatta:</p>
+<p>– Lónak lovak közt a helye.</p>
+<p>Mekcsey mellen ragadta az embert és megrázta:</p>
+<p>– Beszélj okosan, mert mindjárt kirázom a lelkedet!</p>
+<p>Rázhatta azt. Részeg volt annak a lelke is.</p>
+<p>Mekcsey odalökte őt a többi közé, azután az istállóba ment, hogy
+maga keresse meg a lovát.</p>
+<p>Az istállómester is részeg volt, Mekcsey akár valamennyi lovat
+elhozhatta volna tőle.</p>
+<p>Végigment hát a sötét istállón, és elkiáltotta magát:</p>
+<p>– Muszta!</p>
+<p>Az egyik sarokból nyerités felelt a szavára. Ott zabozott a
+sárga, s mellette a Matyi lova. Mekcsey egy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_297" id="Page_297">-297-</a></span>
+félrészeg szolga segitségével felnyergelte mind a kettőt, s
+eltávozott anélkül, hogy valaki kérdezte volna, miért megy el ilyen
+korán, a vacsora vége előtt.</p>
+<p>Gergely már az oláh-házban az udvaron várta. A lova
+fölnyergelten kapált a keritésnél.</p>
+<p>Az éj hűvös volt. A felhők állani látszottak. A hold azonban
+mint egy ketté vágott ezüst kenyér lassan szállt
+fellegről-fellegre, és halvány világossággal árasztotta el a
+fenyves tájékot.</p>
+<p>– Eljöttem, – mondotta Mekcsey, – mert úgy értettem, hogy ide
+rendelt a menyasszony.</p>
+<p>– Jól értetted, – felelte Gergely. Az éjjel megszökünk.</p>
+<p>Alig félóra mulva egy köpönyeges nyulánk alak jelent meg a ház
+előtt. Gyorsan feltárta az ajtót, és beugrott.</p>
+<p>Vica volt.</p>
+<p>Abban a cseresznye szinü atlaszruhában szökött el, amelyikben
+énekelt.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_298" id=
+"Page_298">-298-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XIII.</h3>
+</div>
+<p>A drinápolyi országut csakolyan poros, kerékvágásos országut,
+mint akár a gyöngyösi, akár a debreceni. Hanem, ha az a sok könny,
+amely erre az utra lecseppent, egy újfajta gyöngygyé változnék, de
+sok volna a világon ebből a gyöngyből! S neveznék talán magyar
+gyöngynek!</p>
+<p>A városok végén levő vendégfogadó egy-egy kis Bábel. A világ
+mindenféle nyelvén lehet benne beszélni, de hogy meg is értsék
+egymást, az már más kérdés. S főképpen azt nem értik meg, mikor
+egy-egy úri módhoz szokott ember kényelmet kiván.</p>
+<p>A fogadó, vagyis amint itt mondják: karaván-szeráj, egyforma a
+kelet összes helységeiben. Nagy ólmos tetejü épület; az udvarát
+magas kőfal keriti körül. A kőfal mellett belől egy másik kis
+alacsony és széles hátú falféle kőépitmény huzódik hosszúra.</p>
+<p>Azt mondanám róla, hogy ágy, de nem ágy, mert csak egy széles
+lapos fal; de ha meg azt mondom, hogy fal, akkor mégiscsak inkább
+ágy, mert az emberek erre huzódnak fel, hogy a béka bele ne
+ugráljon éjjel a zsebökbe.</p>
+<p>A töröknek azonban ilyen nyugvóhely kell. Ezen főzi meg a
+vacsoráját, ehhez köti a lovát, s ezen alszik. Ha éppen megesik,
+hogy a ló hozzáüti éjjel a fejét a gazdájához, hát az legfeljebb
+pofon vágja, aztán a másik oldalára fordul és alszik tovább.</p>
+<p>Egy májusi estén két fiatal lovas török érkezett <span class=
+"pagenum"><a name="Page_299" id="Page_299">-299-</a></span> a
+drinápolyi karaván-szerájba. Magyaros ruha: szük kék nadrág, kék
+attila, sárga kendőöv, s ebben handsárok; bő rozsdaszinü
+teveszőr-köpenyeg, amelynek csuklyája a fejükre van húzva. Első
+szempillantásra is látszik, hogy <i>delik</i>, akik csak háboruban
+szolgálják az igaz hit zászlóját, azontúl pedig rablásból
+élnek.</p>
+<p>De nem törődik itt velök senki. Legfeljebb a kocsijok érdemes a
+megnézésre, mert két szép fiatal rab ül benne, s két szép vezeték
+ló van hozzákötve.</p>
+<p>A kocsis is rab, és ez is fiatal. A rabok vagy magyarok, vagy
+horvátok, de hogy ketteje úr, az látszik az arcukon. No akárhol
+zsákmányolt az a két deli, jól fölpénzelheti magát a rabokból!</p>
+<p>A karavánszeráj udvara mindenféle néppel van tele. Török,
+bolgár, görög és oláh; asszonyok, gyerekek kereskedők és katonák,
+mind zajos kevergésben. Ez az egy országút olyan, mint a Duna:
+minden ebbe ömlik. Nem csoda hát, hogy az ilyen szállóhelyek minden
+este és minden reggel a bábeli nyüzsgés és nyelvkavarodás képét
+mutatják.</p>
+<p>A nap már leszállóban. Az emberek itatnak. Ki lovat, ki tevét
+itat. A kőfalon is mindenki siet biztositani a maga helyét. Akinek
+van, gyékényt vagy szőnyeget terit rá, akinek meg nincs ilyen
+holmija, szénát szalmát nyalábol oda, hogy a kő fel ne törje a
+derekát.</p>
+<p>Ahogy a két deli megállapodik az udvaron, az egyik – egy alig
+tizennyolc éves bátortekintetü ifju, – a vendéglősért kiált:</p>
+<p>– Mejhanedsi!</p>
+<p>Egy köpcös turbános ember lépett ki a szóra a tornác alól, s
+kérdezte, hogy mivel szolgálhat?</p>
+<p>– Van-e szobád mejhanedsi? Megfizetem.</p>
+<p>– Ezelőtt egy órával foglalták el, – felelt a vendéglős.
+<span class="pagenum"><a name="Page_300" id=
+"Page_300">-300-</a></span></p>
+<p>– Ki foglalta el? Megfizetem azt is, ha lemond róla.</p>
+<p>– Azt bajos lesz megfizetni, – felelte a korcsmáros. – A jeles
+Altin aga szállt belé!</p>
+<p>És tisztelettel intett a tornác padja felé, amelyen egy
+hollóképü koromfekete török guggolt.</p>
+<p>Az öltözetéről látszott, hogy csakugyan úr. A turbánján két
+fehér structoll, mellette egy szolga, aki legyezi, egy másik szolga
+meg, aki italt kever neki. Az udvaron forgott még valami húsz ilyen
+fél-vörös fél-kék szolga. Ittak, főztek. Egyik az aga fehérnemüjét
+mosta a kutnál, másik az ágynak való szőnyeget bontotta le a teve
+hátáról. Vastag és drága gyapjuszőnyeg.</p>
+<p>No ettől csakugyan nem lehet a szobát megkapni.</p>
+<p>A két deli kedvetlenül fordult a kocsi felé. A kocsis csakhamar
+leszerszámozott. A rabok kezéről leoldta a kötelet. A lovakat
+megitatta. Azután ő is mint a többi, tüzet rakott a kőfal tetején,
+és kondért vett elő, hogy vacsorát főzzön.</p>
+<p>A két ifju rabon nem látszik semmi szomoruság. Az igaz, hogy a
+két török meg is becsüli. Ott esznek együtt a bográcsból, s egy
+kobakból is isznak. No ezek előkelő rabok lehetnek.</p>
+<p>Az aga is vacsorázik már. A rizskásás ürüt ezüsttálban tette
+eléje a szőnyegre a szakácsa. Csak az ujjával eszik, mert hát
+késsel és villával enni fölösleges is, illetlen is; csak a
+tisztátalan kutyahitü gyaurok esznek szerszámmal és asztalról.</p>
+<p>A két deli mellé egy félszemü mezitlábas kócos dervis telepedik.
+Semmi más ruha nincs rajta, mint egy bokáig érő rozsdaszinü
+szőr-köpönyeg. Az madzaggal van körülkötve a derekán, s a madzagon
+egy olvasó és egy kopott kókuszdiócsésze lóg. A fején nincs süveg.
+Hosszu kócos haján egy csomót kötött. Az a süveg. A <span class=
+"pagenum"><a name="Page_301" id="Page_301">-301-</a></span> kezében
+rézholdas hosszú bot. A ruhája szürke az útiportól.</p>
+<p>A dervis odakutyorodik a falra, s végignéz a mellette vacsorázó
+társaságon.</p>
+<p>– Nem vagytok-e a próféta hivei? – kérdi komoran a deliktől.</p>
+<p>Azok bosszúsan pillantanak reá.</p>
+<p>– Talán jobban, mint te, – feleli a fiatalabbik. – Mert elég sok
+az olyan csavargó dervis, amelyik csak a hasával tiszteli a
+prófétát.</p>
+<p>– Azért kérdem, – feleli a dervis az apadt szemét dörzsölgetve,
+– mert együtt esztek a tisztátalanokkal.</p>
+<p>– Már ezek is igazhitüek, janicsár, – válaszolja félvállról a
+deli.</p>
+<p>A dervis rábámul a delire és hosszúra nőtt tizenháromszál
+szakállát végiggereblyézi az öt ujjával.</p>
+<p>– Honnan ismersz engem?</p>
+<p>– Honnan ismerlek, – feleli nevetve az ifju. Vitéz korodból
+ismerlek, mikor még a padisah fegyverét viselted.</p>
+<p>– Hát olyan régen forogsz te a táborban?</p>
+<p>– Öt év óta.</p>
+<p>– Nem emlékszem rád.</p>
+<p>– Dehát mért hagytad ott a dicsőség zászlóját?</p>
+<p>Mielőtt a dervis felelhetett volna, éktelen nagy rikoltás
+hangzott a tornác felől, de olyan, hogy a lovak bokrot ugrottak
+tőle, s majd elszakitották a kötőféket.</p>
+<p>Az aga volt a rikoltó. Az ifjak odanéztek, hogy mi lelte, de nem
+láttak egyebet, mint azt, hogy az aga a rikoltástól ki van
+veresedve és iszik.</p>
+<p>– Mi lelte ezt az embert? – kérdezi a deli a dervist.</p>
+<p>A dervis megvetőn int a kezével: <span class="pagenum"><a name=
+"Page_302" id="Page_302">-302-</a></span></p>
+<p>– Nem tudod-e, – mondja, – hogy bort iszik.</p>
+<p>– Honnan tudnám, – feleli a kérdező, – hiszen csutorából
+iszsza.</p>
+<p>– Te talán nem vagy született muzulmán?</p>
+<p>– Bizony barátom én dalmátnak születtem és csak ezelőtt öt évvel
+ismertem meg az igazhitet.</p>
+<p>– Igy már értem, – feleli nyugodtan a dervis. – Hát tudd meg,
+hogy az aga azért rikolt, hogy a lélek lezavarodjék a fejéből a
+lábába, amig iszik. Mert a lélek a fejben lakik és a másvilágra
+megy, mikor meghalunk. Ott pedig tudod, hogy a borivásért
+megbüntetik az igazhitü ember lelkét.</p>
+<p>– De ha nem bünös a lélek.</p>
+<p>– Hát ez is azt gondolja, hogy a lelkének nem lesz része a
+bünben, ha elriasztja egy percre, de már én csak azt gondolom, hogy
+nem jó ilyen fogásokkal élni.</p>
+<p>Azután egyet sóhajtva, folytatta:</p>
+<p>– Az imént azt kérdezted tőlem, hogy miért hagytam oda a szent
+zászlót?</p>
+<p>– Azt ám, merthiszen te vitéz katona voltál, és hát fiatal is
+vagy még, harmincöt éves legfeljebb.</p>
+<p>A dervisnek láthatólag jólesett ez a dicséret, mert a szeme
+egyet lobbant, de aztán még búsabb lett tőle.</p>
+<p>– A vitézség, – mondotta, – nem ér a szerencse nélkül semmit. Én
+mindaddig vitéz voltam, mig megvolt az amuletem. Egy haldokló öreg
+bégtől kaptam én azt, csatatéren. Egy hős lelke van benne. Az a hős
+a próféta mellett harcolt, de a lelke most is harcol azzal, akinél
+a gyürüje van. Azután rabul estem és egy pap elvette tőlem. Mig az
+velem volt, nem fogott engem se golyó, se kard. Amint az nem volt
+velem, egyik seb a másik után ért; a tisztjeim utáltak; az apám a
+hires Jaja-Oglu Mohamed budai pasa elkergetett, a bátyám, a hires
+Arszlán bég összeveszett velem; a társaim megloptak; <span class=
+"pagenum"><a name="Page_303" id="Page_303">-303-</a></span>
+rabságba is kerültem egypárszor, szóval: elhagyott engem minden
+szerencse.</p>
+<p>A deli a dervis balkezére nézett, amelyen nagy sebforradás volt
+látható.</p>
+<p>– A kezeden is van forradás.</p>
+<p>– Van, – mondotta a dervis. – Egy évig nem tudtam mozgatni, mig
+végre egy szent dervis azt ajánlotta, hogy forduljak meg Mekkában
+háromszor. Hát lásd, már az első fordulásnál meggyógyult.</p>
+<p>– Eszerint dervis maradsz.</p>
+<p>– Nem tudom. Azt hiszem, visszatérőben van a szerencsém, s ha
+még kétszer megjárom a szent utat, ismét beállhatok a seregbe. De
+haj, – szólt sóhajtva, – mig az amuletemet meg nem találom, nem
+vesz engem tenyerére a földi szerencse.</p>
+<p>– Hát reményled, hogy megtalálod?</p>
+<p>– Ha kitöltöttem az ezer-egy napot, minden lehetséges.</p>
+<p>– Hát ezer-egy napig vezekelsz?</p>
+<p>– Addig.</p>
+<p>– És a mecseteket járod.</p>
+<p>– Nem, csak az utat Pécstől Mekkáig, s mindennap elmondom az
+olvasót, s ezeregyszer az Allah nevét.</p>
+<p>– Bámulatos, hogy ilyen okos ember, mint te vagy…</p>
+<p>– Alláhval szemben senki sem okos. Férgek vagyunk.</p>
+<p>A dervisnek már ekkor a kezében volt a hosszú, kilencvenkilenc
+szemü olvasó. Imádkozásba fogott. A kocsis eltakaritotta a
+vacsorát, és szőnyegeket szedett elő. Kettőt a falra teritett. A
+harmadikkal a kocsiboritót takarta be. A legfiatalabb rab foglalta
+el ágynak a kocsit. A kocsi rudját felvonták a falra. Az egyik deli
+odafeküdt a rud mellé, s vánkosul nyerget tett a feje alá.
+<span class="pagenum"><a name="Page_304" id=
+"Page_304">-304-</a></span></p>
+<p>Ez úgylátszik őrködni fog, mig a többi aluszik.</p>
+<p>A hold szinte nappali világossággal árasztotta el a
+karavánszerájt. Látni lehetett, mint fekszenek az emberek
+keresztül-kasul a falon, s mint készülnek az éjjeli
+nyugováshoz.</p>
+<p>Ekkor egy vöröshajtókás szolga lépett a nyugodni készülő
+delihez, és igy szólt:</p>
+<p>– Az aga hivat. Szólni akar veled.</p>
+<p>A másik deli nyugtalanul emelkedett fel az ágyáról, s hogy emez
+szótlanul engedett az aga hivásának, utána nézett, és felkötötte a
+kardját, amely eddig leoldottan hevert mellette.</p>
+<p>Az aga még mindig ott ült a tornácon. De már nem rikoltozott.
+Vörös orcával bámult a holdvilágba.</p>
+<p>A deli meghajtotta előtte magát.</p>
+<p>– Honnan jösz fiam? – kérdezte az aga.</p>
+<p>– Budáról uram, – felelte a deli. A pasának ezidőszerint nincs
+reám szüksége.</p>
+<p>– Olyan gyönyörü lovakat hoztál, hogy nem győztem nézni.
+Eladod?</p>
+<p>– Nem uram.</p>
+<p>Az aga dühös pillantást vetett az ifjura.</p>
+<p>– Láttad az én lovaimat?</p>
+<p>– Nem néztem uram.</p>
+<p>– Hát holnap nézd meg. Ha valamelyik megtetszenék, talán
+cserélhetünk.</p>
+<p>– Lehet uram. Parancsolsz még valamit?</p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>És az aga összevont szemöldökkel nézett a deli után.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_305" id=
+"Page_305">-305-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XIV.</h3>
+</div>
+<p>Már mindenki aludt. Az aga is a szobájába tért, és lefeküdt a
+fehérfátyolos ablakok mögé. A fogadó udvarát emberhorkolás és lovak
+zabropogtatása töltötte be. Minden percben hallatszott egy
+lódobbanás, de mindez nem zavarta az alvókat. Az emberek fáradtan
+térnek be ide és úgy alszanak, mintha csendben és selyem ágyban
+aludnának.</p>
+<p>Az idősebbik deli ekkor fölemelte a fejét, és körülnézett. A rab
+ifju is fölmozdult.</p>
+<p>És összedugták mind a hárman a fejöket.</p>
+<p>– Mit akart az aga? – kérdezte magyarul az idősebbik deli.</p>
+<p>– A lovaink tetszettek meg neki. Megakarja venni.</p>
+<p>– És te mit mondtál?</p>
+<p>– Azt, hogy nem eladó.</p>
+<p>– Persze, hogy nem eladó, – szólt boszusan az idősebbik.</p>
+<p>– Aztán abban maradtunk, hogy holnap cserélünk valamelyik
+lóval.</p>
+<p>A kocsi szőnyege szétvált, és a legfiatalabb rab szépmetszetü
+arca hajolt ki belőle:</p>
+<p>– Gergely, – suttogta, az ujját az ajkára téve.</p>
+<p>– Pszt, – felelt a harmadik deli. Mit akarsz Vicuskám? Nincs
+semmi baj. Aludjál.</p>
+<p>– Mit akart az aga?</p>
+<p>– Csak a lovunkat kérdezte. Aludjál kedves. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_306" id="Page_306">-306-</a></span></p>
+<p>És ahogy közel volt a két arc, halk csókban érintkezett.</p>
+<p>Azután a három ifju még egypár szót váltott.</p>
+<p>– Nincs mit félnünk, – mondotta Gergely. Mihelyt virrad, tovább
+indulunk, és itt hagyjuk az agát a lovaival együtt.</p>
+<p>– Hanem én holnap nem leszek rab, – szólt Török Jancsi. Legyen
+Mekcsey holnap a rab. Unalmas igy összekötött kézzel kocsikázni
+egész nap. Aztán ez a sok arany rettenetesen nyom. Mégis okosabb
+volna a kocsiba rejteni.</p>
+<p>– Jó, jó, – felelte Gergely, – hát leszek én holnap rab
+szivesen, de mikor öltözzünk át? Az éjjel nem lehet, mert hátha az
+aga mégis korábban ébred.</p>
+<p>– Hát akkor holnap Gergely, majd az úton, valami alkalmas
+helyen. Ördög vigye el ezt az agát!</p>
+<p>– Nekem se tetszik, – szólt Mekcsey. Az ilyen urak nincsenek
+ahoz szokva, hogy holmi rongyos deli megtagadja a kivánságukat.</p>
+<p>– Csak arra vigyázzatok – mondotta Gergely, – hogy ha valaki
+közelünkben van, magyarul ne beszéljetek. Ez a dervis is tud
+magyarul.</p>
+<p>A dervis mellettük feküdt.</p>
+<p>Össze volt guborodva, mint a sündisznó.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_307" id=
+"Page_307">-307-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XV.</h3>
+</div>
+<p>Reggel, mikor a nap éppen kelőben volt, az aga kilépett az
+ajtón, és egy óriási ásitásban eresztette ki a maradék álmot a
+fejéből.</p>
+<p>– Bandsal, – szólt az előtte hajlongó szolgának, – hol az a két
+deli?</p>
+<p>A szolga kereső pillantással fordult az udvar felé.</p>
+<p>Az ajtó mellett ott guggolt a dervis. Az aga szavára fölállott a
+helyről, és igy szólt:</p>
+<p>– Elmentek uram.</p>
+<p>– Elmentek? – hördült fel az aga. Elmentek? – ismételte
+csodálkozva.</p>
+<p>– El.</p>
+<p>– Hogy mertek elmenni?</p>
+<p>– Éppen azért várlak uram, – szólt a dervis, mert ez a két deli
+nem rendes járatu ember.</p>
+<p>– Honnan tudod?</p>
+<p>– Az éjjel kihallgattam őket.</p>
+<p>– Mit beszéltek?</p>
+<p>– Mindent össze-vissza, de főképen azt, hogy a magadfajta
+emberrel nem jó találkozni.</p>
+<p>– Akkor el kell venni tőlük a lovakat, a rabokat, a kocsit,
+mindent.</p>
+<p>És ahogy ezt mondta, hangja minden szónál emelkedett. Az utolsó
+szót már orditotta.</p>
+<p>– Azt hiszem pénzök is van, folytatta a dervis. Az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_308" id="Page_308">-308-</a></span> egyik
+rab azt mondta, hogy az aranyat nem birja cipelni.</p>
+<p>– Arany? Hé szipáhik! Lóra valamennyien! Utána a két delinek!
+Ide hozzátok akár holtan, akár elevenen! De főképpen a
+kocsijokat.</p>
+<p>A következő öt percben huszonkét lovas szipáhi vágtatott ki a
+szeráj kapuján.</p>
+<p>Az aga utánuk nézett, és igy szólt a dervisnek:</p>
+<p>– Mit beszélt még?</p>
+<p>– Nem értettem mindent, mert halkan beszéltek. Annyi bizonyos,
+hogy magyarul beszéltek, és hogy az egyik rab nő.</p>
+<p>– Nő? Azt nem is láttam.</p>
+<p>– Férfi ruhába öltöztették, hogy fel ne tünjön.</p>
+<p>– És szép!</p>
+<p>– Bübájos.</p>
+<p>Az aga szeme forgásnak indult.</p>
+<p>– A zsákmányból megkapod a magad részét, – mondotta.</p>
+<p>S befelé indult.</p>
+<p>– Uram, kiáltotta utána a dervis, én janicsár voltam. Nem
+engednéd-e meg, hogy lóra üljek?</p>
+<p>– De magam is megyek, – szólt a feltüzesedett aga. Hát csak
+nyergelj nekem is.</p>
+<p>S azzal befutott a kardjáért, és lóra pattant.</p>
+<p>A konstantinápolyi országúton csakhamar utolérték a huszonkét
+fegyveres szolgát. Azok észrevették, hogy az urok utánok vágtat.
+Visszatekintgettek. Az aga intett nekik, hogy csak menjenek
+tovább.</p>
+<p>És porzott az országút a lovak patkója alatt.</p>
+<p>Két óra nem telt belé, a csapat ujjongó orditása jelezte az
+agának, hogy a szolgái látják már a kocsit.</p>
+<p>A szolgák ekkor magaslaton voltak, s hogy az országút lejtőre
+hajlott, eltüntek az aga szeme elől. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_309" id="Page_309">-309-</a></span></p>
+<p>Az aga alig várta, hogy ő is felérjen az országút púpjára.</p>
+<p>Megsarkantyuzta a lovát, és a dús zsákmány érzetétől lobogva
+vágtatott. Mögötte a dervis, mint valami szőrös ördög ült a lovon.
+Szoritotta és verte. A haja kibomlott a csomóból és kócos pemetté
+változtatta a fejét. Az agától a hirtelenében kapott kardot nem is
+volt még ideje felkötni, csak a kezében tartotta, s azzal ütötte a
+lovat hol elől, hol hátul.</p>
+<p>A magaslaton aztán látta az aga, hogy az üldözöttek még jó távol
+vannak, de már észrevették a veszedelmet.</p>
+<p>Ime a két rab is lóra pattan, s fegyvert kap elő a saroglyából.
+A kocsis holmi apróságot kapkod ki a kocsiból: szétosztja a lovasok
+között. Azok a nyeregkápába és elejébe rakodnak. Azután
+lekutyorodik a kocsis a kocsi alá. A kocsi alól fehér füst száll
+fel. Akkor a kocsis is lóra kap, és elvágtat a négy lovas után.</p>
+<p>Az aga nem tud hova lenni ámulatában.</p>
+<p>– Micsoda rabok ezek? – kiáltja hátra a dervisnek, – hogy nem
+akarnak kiszabadulni!</p>
+<p>– Mondtam, hogy kutyák! – üvölti a dervis.</p>
+<p>A tüz már belekap a kocsiba. A katonák zavartan állnak
+körülötte.</p>
+<p>– Oltsátok! – kiáltja az aga. Verjétek szét a kocsit!</p>
+<p>Aztán ismét kiált:</p>
+<p>– Csak három maradjon. A többi menjen az ebek után.</p>
+<p>Ebben a pillanatban lánghegygyé válik a kocsi, és irtózatos
+dördüléssel lobban fel.</p>
+<p>Nem marad a téren se kocsi se ember, csak az egy borzas dervis,
+aki a levegő rugásától és robbanástól megsiketülve áll, mint a
+boszorkánymacska a kémény tetején.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_310" id=
+"Page_310">-310-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XVI.</h3>
+</div>
+<p>– Mi volt ez? – bődült fel az aga az országút porában, ahova a
+lova levetette.</p>
+<p>A dervis le akart szállni a lováról, azonban az ő lova is meg
+volt zavarodva. Hátrafelé táncolt, s két lábra állt.</p>
+<p>Majd őrült iramodással vágtatott neki a mezőnek, s a dervist a
+levegőbe dobálva ugrott árkon bokron át, miközben fehér tajtékot
+szórt a szájából.</p>
+<p>Az aga feltápászkodott. Kiköpte a port, és pogány káromkodásban
+adott szárnyat a mérgének.</p>
+<p>Körülnézett. Az országút mint a csatatér: vonagló lovak és
+heverő szipáhik; a kocsi helyén egy nagy semmi; az égen egy nagy
+trágya szinü felhő, amely az imént a kocsi volt.</p>
+<p>Az aga lova is elszaladt. A hollóképü úr azt se tudta mihez
+kapjon.</p>
+<p>Végre is megindult sántikálva a katonáihoz.</p>
+<p>Hát biz azokat szétvetette a robbanás. Kinek a feje, kinek a
+lába hevert a porban; aki meg egészben maradt, arra se volt jó
+ránézni.</p>
+<p>Az aga látta, hogy egyik se mozdul, hát leült az árokpartra, és
+nézett bután maga elé. Talán azt hallgatta, hogy hol és miért
+harangoznak olyan nagy zúgással; pedighát nem harangoztak sehol,
+csak a füle zúgott.</p>
+<p>Ebben az állapotban találta őt egy óra mulva is a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_311" id="Page_311">-311-</a></span> dervis,
+aki a maga vad paripáját csurgó vizesre nyargalva visszatért.</p>
+<p>Odakötötte a reszkető paripát egy bükkfához; és az agához
+sietett.</p>
+<p>– Nem esett bajod uram?</p>
+<p>Az aga a fejét rázta:</p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>– De valamidet csak megütötted!</p>
+<p>– A tomporomat.</p>
+<p>– Áldott legyen Allah, aki megszabaditott ebből a
+veszedelemből.</p>
+<p>– Legyen áldott, – ismételte az aga.</p>
+<p>A dervis sorra járta az úton és út mellett heverő lovakat, hogy
+nem lehetne-e még valamelyiket lábra állitani? No nem. Amelyik élt
+is, úgy meg volt nyomorodva, hogy csak a hollók becsülhették még
+valamire.</p>
+<p>Visszatért az agához.</p>
+<p>– Uram, mondotta. Vissza tudsz-e jönni a magad lábán, vagy
+feltegyelek erre a lóra!</p>
+<p>– Ezt meg kell boszulni, – felelte az aga a lábaszárát
+dörzsölve. De honnan vegyek lovat és katonát?</p>
+<p>És bután nézett a dervisre, mint az ázott tyuk.</p>
+<p>– Azok az átkozottak bizonyosan Sztambulba mentek. Ott
+megtalálhatjuk őket – felelte a dervis.</p>
+<p>– Hát jer, – szólt nyögve az aga, – segits föl a lóra, és vezess
+vissza a fogadóba. Szegődj mellém szolgának, mert te kitünő lovas
+is vagy.</p>
+<p>– Szolgának? – kérdezte megütődve a dervis.</p>
+<p>De aztán alázatosan lehajtotta a fejét és igy szólt:</p>
+<p>– Amint parancsolod.</p>
+<p>– Mi a neved?</p>
+<p>– Jumurdsák, – felelte a dervis.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_312" id=
+"Page_312">-312-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XVII.</h3>
+</div>
+<p>Az öt magyar lovas ezalatt nagy szárnyasan szállt tovább a
+konstantinápolyi országúton.</p>
+<p>A robbanás az ő lovaikat is megvaditotta, de biz ők nem nagyon
+bánták. Annál jobban repültek. Egyik a másikat előzgetve
+száguldott, s az utonjárók már messziről kitértek nekik: el nem
+tudták gondolni, hogy ezek a fiatal katonák versenyt futnak-e, vagy
+hogy üldözik őket?</p>
+<p>De hogyan került közéjük Cecey Éva?</p>
+<p>Azon az ünnepi estén, amint Gergelylyel találkozott, fölébredt
+benne az első szerelem hatalma. Gergelyt mindig szerette ő, de hogy
+innen is onnan is kényszeritették, nem tudott szabadulni.
+Gergelynek se birtoka, se önállósága, ő maga is a Török család
+gyámsága alatt. Levelezniök lehetetlen. Kezdte magát megadni a
+sorsának.</p>
+<p>De a Gergely megjelenése minden más erőt lerontott. A nő
+csodálatos alkotása az Istennek. Az érzésével gondolkozik. Évának
+azt mondta az érzése: Ez a te párod! Ha az egész világ ellene
+beszél is, neki vagy teremtve!</p>
+<p>És ő kitépte magát az okosk odásokból, és követte azt a belső
+szót, amely hatalmasabb volt, mint a királyné szava, és
+hatalmasabb, mint az anya szava.</p>
+<p>A gyalui havasokon mentek át, s a reggeli napfény már az Aranyos
+vize mellett találta őket. <span class="pagenum"><a name="Page_313"
+id="Page_313">-313-</a></span></p>
+<p>Az erdő új lombok halvány zöldjében pompázott. Mindenfelé az
+ibolya nyilt, s a völgyben a gólyavirág, a pitypang és kikirics
+virága sárgált mindenfelé. A levegő telt az erdő balzsamával.</p>
+<p>– Most értem, miért nevezik ezt a patakot Aranyosnak, – mondotta
+Gergely. Nézd Éva, mintha aranynyal volna behintve a partja
+mindenfelé. De te gondolkozol: nem bántad meg úgy-e, hogy velem
+jöttél?</p>
+<p>– Nem, – felelte Éva, – de valami bánt.</p>
+<p>S fiatal üde arca bús volt. Szemei komolyak.</p>
+<p>– Az, – folytatta, – hogy én mégis csak leány vagyok, és azt
+gondolom, erkölcstelen az én cselekedetem. Te ma örülsz annak, hogy
+szivem sugallatát követtem, de talán évek mulva, talán
+öregségünkben eszedbe jut, hogy nem a templomból vezettél ki engem,
+hanem egy vacsorázó szobából.</p>
+<p>Mekcsey elől ment az oláh paraszttal, aki kalauzolta őket a
+hegyi úton. Ők ketten egymás mellett lovagoltak.</p>
+<p>– Te fiatal vagy, – folytatta Éva, – s nincs pap a világon, aki
+bennünket összeesketne.</p>
+<p>– Éva, – mondotta Gergely szemrehányó hangon. – Nem tartottál-e
+engem mindig testvérednek? Nem úgy érzed-e magad most is mellettem?
+Idegen vagyok én neked? És ha téged a pap hiányzása bánt, nem
+bízol-e bennem, hogy addig, mig megesküdhetünk, úgy oltalmazlak,
+hogy édes anyád se jobban. Ha te akarod, én a kezedet se fogom meg,
+én az arcodat se csókolom meg, amig a pap el nem mondja ránk a
+szent áldást.</p>
+<p>– Fogd meg a kezemet; a tiéd. Csókold meg az arcomat; a tiéd! –
+felelte a leány. És ahogy ott lovagoltak egymás mellett,
+odanyujtotta a kezét, és odanyujtotta az arcát.</p>
+<p>– A katekizmus beszélt belőled az imént, – mondta <span class=
+"pagenum"><a name="Page_314" id="Page_314">-314-</a></span> Gergely
+megkönnyebbülten. Látod én is pápista vagyok, de az én
+tanitómesterem nem a katekizmusból tanitott engem az Istenre, hanem
+az ég csillagaiból.</p>
+<p>– Gábor pap?</p>
+<p>– Az. Lutheránus volt, de sohasem akart senkit lutheránussá
+tenni. Ő azt mondta nekem: Nem az az igazi Isten, akiről a képek és
+irások beszélnek. Nem az a szakállas, mindenkit fenyegető
+hiszterikus vén zsidó. Az igazi Isten alakjáról nekünk gondolatunk
+nem lehet, csak az értelmét és a szeretetét láthatjuk. Az igazi
+Isten velünk van, Éva. Az igazi Isten nem haragszik senkire. Nincs
+haragja. Ha te fölemeled a tekintetedet az égre, s azt mondod:
+Istenem Atyám, én ezt a Gergelyt élettársamnak választom; és ha én
+is ezt mondom a te neveddel, akkor édes Évám, mi már házastársak
+vagyunk.</p>
+<p>Éva boldogan nézett Gergelyre, mig az halkan, félig magába
+merülten beszélt. Oh az árvaságban nőtt gyermek korán érik
+komolylyá!</p>
+<p>A fiu folytatta:</p>
+<p>– A papi cerimonia Éva, az már csak a világ számára való.
+Dokumentálni kell a világnak, hogy lelkünk és szivünk szándéka
+szerint keltünk egybe, s nem ötletszerüen és nem időre, alkalomra,
+mint az állatok. A házasság édes lelkem miköztünk már meg van
+kötve, azt hiszem.</p>
+<p>Mekcsey egy gyepes dombra ért. Megállt és visszafordult.
+Megvárta őket.</p>
+<p>– Egy kis pihenés nem ártana, – mondotta.</p>
+<p>– Jól van, – felelte Gergely. Szálljunk le. Látom, amoda lent
+viz is van. Az oláh itassa meg a lovakat.</p>
+<p>Leugrott a lóról, és lesegitette Évát.</p>
+<p>Leteritette a köpönyegét a fűre, s leheveredtek.</p>
+<p>Mekcsey kibontotta az iszákot. Kenyeret és sót vett <span class=
+"pagenum"><a name="Page_315" id="Page_315">-315-</a></span> elő.
+Levágta a kenyér szárazát, és odakinálta a kenyeret elsőben
+Évának.</p>
+<p>– Várjunk egy kicsit, – mondotta Gergely.</p>
+<p>És Évához fordult.</p>
+<p>– Mielőtt egy kenyéren lennénk, – mondotta, – ne kössük-e meg
+Éva a mi szövetségünket szóval is az Isten szine előtt?</p>
+<p>Éva felállt.</p>
+<p>Arca áhitatosan komoly volt, és üde és angyali. Odanyujtotta a
+kezét Gergelynek.</p>
+<p>És amint ott álltak egymás mellett, egymás kezét fogva, Gergely
+levette a süvegét, és az égre nézve, szólt áhitattól remegő
+hangon:</p>
+<p>– Istenünk, Atyánk. A te templomodban vagyunk; nem kőből rakott
+emberi épületben, hanem a te eged alatt, a te fáid között. Az
+erdőből a te leheleted árad felénk, a hegyekről a te napod süt
+reánk, és a magasból a te szemed néz bennünket. Ez a leány kicsi
+koromtól fogva kedves volt nekem, legkedvesebb a föld minden
+leányai között. Csak őt szerettem, csak őt fogom szeretni, siromig,
+siromon túl is. Az emberek akarata nem engedte, hogy a szokott
+módon keljünk össze, engedd, hogy legyen a feleségem a te
+akaratoddal.</p>
+<p>És a leányra forditva nedves szemeit, folytatta:</p>
+<p>– Leány, én ezennel az Isten színe előtt feleségemnek
+nyilvánitalak!</p>
+<p>Éva könnyes szemmel rebegte:</p>
+<p>– A tied vagyok.</p>
+<p>Gergely fölemelte az ujját:</p>
+<p>– Esküszöm, hogy szeretlek! Esküszöm, hogy soha el nem hagylak,
+semmi bajodban, semmi nyomorúságodban! Holtodig. Holtomig. Isten
+engem úgy segéljen!</p>
+<p>Éva is föltartotta a kezét: <span class="pagenum"><a name=
+"Page_316" id="Page_316">-316-</a></span></p>
+<p>– Esküszöm, amire te esküdtél. Holtodig. Holtomig. Isten úgy
+segéljen!</p>
+<p>S azzal összeölelkeztek, és megcsókolták egymást olyan
+áhitattal, mintha Isten áldó kezét éreznék a fejükön.</p>
+<p>Mekcsey visszaült a kenyér mellé, és a szemeit törölgette.</p>
+<p>– No, azt mondja, én ilyen házasságot még soh’se láttam; de azt
+érzem, hogy ez szentebb és erősebb házasságkötés, mint az lett
+volna, amit Gyaluban kötött volna kilenc pap előtt a tekintetes
+asszony.</p>
+<p>Erre mindnyájan elmosolyodtak. Leültek, és hozzáláttak a
+falatozáshoz.</p>
+<p>Este Hunyad várába érkeztek. Jancsi vacsorával várta őket.
+(Mindennap várta őket, hol ebéddel, hol vacsorával.)</p>
+<p>Az utasok átöltözködtek. Évának női ruhát szedtek össze. Azután
+vacsorához ültek.</p>
+<p>A vacsorán ott volt a vár papja is, egy beteges öreg úr, aki itt
+vénhedett meg a vár csöndességében, mint a hársfák.</p>
+<p>– A tisztelendő urat azért hivattam be, – mondotta Török Jancsi,
+– hogy összeeskessen benneteket.</p>
+<p>– Mi már azon túl vagyunk, – felelte Gergely. – Fölvettük a
+házasság szentségét az Isten szine előtt.</p>
+<p>– Micsoda szertartás szerint? – kérdezte a pap.</p>
+<p>– Ugy, ahogy Ádám és Éva. Talán biz az nem volt törvényes
+házasság?</p>
+<p>A pap a fejét rázta.</p>
+<p>– Micsoda? – szólt Mekcsey felhörkenve. Az Istennek nincs
+szüksége papra, ha valakit meg akar áldani!</p>
+<p>A pap erre gúnyosan vállat vont.</p>
+<p>– Lehet, – mondotta, – de az Isten nem ad ám házassági
+bizonyitványt. <span class="pagenum"><a name="Page_317" id=
+"Page_317">-317-</a></span></p>
+<p>– Tudjuk mi bizonyitvány nélkül is, hogy házasok vagyunk, –
+felelte Gergely.</p>
+<p>– Az is igaz, – dünnyögte a pap, – de majd az <i>unokáitok</i>
+nem tudják.</p>
+<p>Erre mindnyájan elhallgattak. Éva elpirult.</p>
+<p>Egy kis csend támadt a teremben. Gergely Évára nézett, aztán a
+paphoz fordult:</p>
+<p>– Hát összeeskethet bennünket tisztelendő úr?</p>
+<p>– Össze.</p>
+<p>– Szülői engedelem nélkül?</p>
+<p>– Anélkül is. Elvégre a bibliában nincs benne, hogy szülői
+engedelem kell a házasságra.</p>
+<p>– Hát akkor, – mondotta Gergely, – tegyük meg Éva a
+<i>bizonyitványért</i>.</p>
+<p>– Amint akarod, – felelte Éva egyszerüen.</p>
+<p>Átmentek a kápolnába, s egynehány perc alatt meg volt az esküvő.
+A pap beirta a nevüket az egyházi könyvbe. Tanuknak odairatta a
+Török János meg a Mekcsey nevét.</p>
+<p>– A szülőknek megküldöm az irást, – mondotta aztán a pap, mikor
+visszaültek az asztalhoz. – Ki kell békülni velök.</p>
+<p>– Azt akarjuk is, – felelte Éva, – de kell egy-két hónap, hogy a
+haragjuk megcsillapodjék.</p>
+<p>És Gergelyhez fordult:</p>
+<p>– Hol töltjük azt a két hónapot?</p>
+<p>– Hát édes angyalom te itt Hunyadon, én meg valahol másutt.</p>
+<p>Ezt mondva a társaira nézett.</p>
+<p>– Megmondhatjuk neki, – szólott Török János, – elvégre is egyek
+vagytok s nincs titok ezentúl köztetek. A papunk is jobb ha tudja,
+legalább ha valami baj ér bennünket, hát hirül adja két hónap mulva
+édesanyám asszonynak is. <span class="pagenum"><a name="Page_318"
+id="Page_318">-318-</a></span></p>
+<p>– Hát akkor tudd meg édes ifjú párom, – szólott Gergely, – hogy
+mink már indulóban voltunk Konstantinápolyba, mikor meghallottam,
+hogy te menyasszony vagy. Mink hárman fogadást tettünk, hogy
+kiszabaditjuk Bálint urat, ami nagyságos apánkat.</p>
+<p>– Ha lehet, – tette hozzá Török Jancsi.</p>
+<p>A menyasszony komolyan és figyelemmel hallgatta az urát, aztán
+igy szólt:</p>
+<p>– Bezzeg megjárta velem kegyelmed, édes uram. (Hol tegezte, hol
+magázta Gergelyt, mióta megesküdtek.) Mert én ugyan szivesen
+elhűselnék itt két hónapig is ebben a gyönyörü várban, de nem azt
+fogadtam-e ma két helyen is, hogy soha kegyelmedet el nem
+hagyom?</p>
+<p>– Csak nem akarsz tán velünk jönni?</p>
+<p>– Nem tudok-e úgy lovagolni, mint akármelyikök?</p>
+<p>– De ez nemcsak lovaglás lesz angyalom, hanem veszedelmek útja
+is.</p>
+<p>– Vívni tudok. Olasz mestertől tanultam. Nyillal lelövöm a
+nyulat. Puskával akár a fecskét is.</p>
+<p>– Isteni asszony! – kiáltott Mekcsey a poharát felkapva. –
+Irigyed vagyok Gergely.</p>
+<p>– Jó jó, – szólt Gergely aggodalmasan, – dehát az ilyen
+asszonyféle csipkés ágyban szokott ám aludni.</p>
+<p>– Az úton nem leszek asszony, – felelte Éva. – Ide is
+férfiruhában jöttem, oda is férfiruhában megyek. De hamar megbánta
+kegyelmed, hogy elvett! Tisztelendő atyánk, válaszszon széjjel
+bennünket üstöllést, mert bizony csúffá tesz ez az ember: elhagy
+mindjárt az első napon!</p>
+<p>A pap azonban inkább a kappan-mellet iparkodott a csontról
+leválasztani.</p>
+<p>– Dehát te törökül se tudsz, – szólt utolsó ellenvetésképpen
+Gergely.</p>
+<p>– Majd megtanulok az úton. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_319" id="Page_319">-319-</a></span></p>
+<p>– Igaza van, – szólt Jancsi. – Én is tanítom, meg aztán nem is
+olyan nehéz az.</p>
+<p>– Mondjon egy pár szót, – szólt az ujdonsült menyecske.</p>
+<p>– Hát például: <i>elma</i> annyit tesz, hogy <i>alma</i>;
+<i>benim, eynim; baba, papa; pabucs, papucs; sarampo, sorompó;
+daduk, duda; csagana…</i></p>
+<p>– Csákány! – kiáltotta Éva tapsolva. – Nem is gondoltam, hogy én
+tudok törökül is!</p>
+<p>Az inas, aki felszolgált nekik, azt mondja halkan Mekcseynek,
+hogy egy ember akar mindenáron bejönni.</p>
+<p>– Micsoda ember?</p>
+<p>– Azt mondja: Mátyás.</p>
+<p>– Mátyás? Micsoda Mátyás?</p>
+<p>– Más nevet nem mondott.</p>
+<p>– Úr, vagy paraszt?</p>
+<p>– Olyan szolgaféle.</p>
+<p>Erre mindnyájan elnevették magukat.</p>
+<p>– Matyi az, hogy az ördög vigye el, – szólt Mekcsey. – Hát csak
+ereszd be: mit akar.</p>
+<p>A megmátyásodott Matyi rákvörös képpel állitott be és Mekcseyre
+pillantva szólott.</p>
+<p>– Csak azt akarom mondani, hogy itt vagyok hadnagy uram.</p>
+<p>– Azt látom; de hol voltál az este?</p>
+<p>– Az este is rendben voltam én mindjárt, de olyan hamar el
+tetszett jönni, hogy nem értem utól.</p>
+<p>– De hiszen részeg voltál, mint a csap!</p>
+<p>– Nem voltam nagyon, instálom.</p>
+<p>– És hát hogyan jöttél el? Hiszen én elhoztam a lovadat.</p>
+<p>Matyi egy kicsit megemelgette a vállát, szemöldökét, aztán
+dünnyögve felelte:</p>
+<p>– Volt ott ló elég. <span class="pagenum"><a name="Page_320" id=
+"Page_320">-320-</a></span></p>
+<p>– Eszerint loptál.</p>
+<p>– Nem én. Csak ahogy az úrfi elment, feltétettem magamat egy
+lóra. A lovásztársaim tettek fel, mert magam nem bírtam felülni.
+Hát tehetek én arról, ha nem a magam lovára tettek.</p>
+<p>Hogy a társaság ezen felvidámodott, Matyi teljes bocsánatban
+részesült, s ez a részegen történt elszökése, éppen ez tetszett meg
+Gergelynek.</p>
+<p>– Hova való vagy te Matyi? – kérdezte nevetve.</p>
+<p>– Keresztesre, – felelte a legény.</p>
+<p>– Hol a pokolban van az a Keresztes?</p>
+<p>Milyen furcsa volna, ha most a kocsis igy felelne a kérdésre:
+Hej szegény Gergely úrfi, majd megtudja egyszer te-kegyelmed, hogy
+hol van az a Keresztes. Majd mikor szép szakállas ember lesz
+kegyelmed, majd mikor nagyságos úr lesz te-kegyelmed, ott ejti
+tőrbe a gonosz török, ott verik majd a vasat kezére lábára!</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Három nap mulva útban voltak. Matyi volt a kocsis. Ők négyen
+felváltva rabok és delik. A kocsi egyúttal Évának szolgált éjjeli
+alvóhelyül.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_321" id=
+"Page_321">-321-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XVIII.</h3>
+</div>
+<p>Mi az ott az erdőn? Tábor-e, vagy falu? Rablótanya-e, vagy
+bélpoklosok községe? Temetés van-e benne vagy lakodalom?</p>
+<p>Hát biz az se nem tábor, se nem falu, se nem rablótanya, sem
+bélpoklosok községe, hanem egy nagy cigánykaraván.</p>
+<p>A sziklák árnyékán, a fák között rongyos sátorok barnállanak.
+Egyikből másikból füst kigyózik az égnek. Egy tisztáson meg szól a
+hegedü és döbög a dob: táncolnak a leányok.</p>
+<p>Egy cigányasszony tanitja őket. Ismeretlen nyelven rikácsol
+egyikre, másikra. Kikapja a kezéből a tamburint és vén tagjait a
+tizenöt éves leány bájos lejtéseivel mozgatva mutatja, hogyan kell
+kéznek és lábnak lengő könnyüvé változnia a tánc művészetében.</p>
+<p>A cigánylányok már a természettől megkapják ezt a művészetet, de
+köztük is akad azért szögletes, aki vagy nagyobb lábat vagy lustább
+vért kapott a születésében és hát az ilyenre senki se néz
+szivesen.</p>
+<p>A táncosok különben mind fátyolos ruhába vannak öltözve. A
+fátyol kell a tánchoz. Lengései meghosszabbítják a tagok kerek
+mozdulatait; s a táncban az a fő, hogy a testnek semmi nehézsége ne
+lássék.</p>
+<p>A cigányok egyrésze a táncolók körül ült. A gyerekek meg azon
+meztelenen utánozták a forgásokat. Még a két-három esztendős kis
+purdék is füstös angyalkákként <span class="pagenum"><a name=
+"Page_322" id="Page_322">-322-</a></span> forogtak és lejtettek a
+fűben; tamburin helyett kókuszhéjat vertek és fátyol helyett
+pókhálót lengettek a karjukon.</p>
+<p>Egyszerre mint a bokorról felburranó verébsereg, úgy riadt fel
+valamennyi gyerek és rohant az erdő egy nyilása felé.</p>
+<p>A mi öt lovasunk jött ott fáradtan, a lovat kantáron vezetve. A
+purdésereg éktelen nagy csicsergéssel rajozta őket körül, s
+baksisért nyujtotta apró tenyerét.</p>
+<p>– Hol a vajda? – kérdezte Gergely törökül. Kaptok baksist
+mindnyájan, de csak a vajdának adom oda.</p>
+<p>Azok bizony nem szaladtak a vajdáért, hanem tovább is ott
+tolakodtak és visitoztak a lovagok körül.</p>
+<p>Éva már benyult a zsebébe, hogy egy marok rézpénzt vessen nekik,
+azonban Gergely intett neki, hogy ne tegye.</p>
+<p>– Hájde! – kiáltott rájok a kardját fölemelve, mire a verebek
+ijedten röppentek széjjel.</p>
+<p>De az idős cigányok is megrémültek. Ki a sátorba futott, ki a
+bokrok közé. Csak a nők maradtak ott várakozón bámulva az
+idegenekre.</p>
+<p>– Ne féljetek, mondotta Gergely törökül, nem bántunk benneteket,
+csak épp a gyerekeket riasztottam szét, hogy ne visitozzanak. Hol a
+vajda?</p>
+<p>Az egyik sátorból egy vén, de erős testalkatu cigány lépett elő.
+Török kaftán volt rajta és magas persa süveg. A dolmányán nagy
+ezüst gombok. A nyakában aranylánc. A kezében a vajdai nagybot.</p>
+<p>– Mi nyelven beszélsz? – kérdezte Gergely törökül.</p>
+<p>– Hát, felelt a vajda, törökül főképpen, de ha szolgálatotokra
+lehetek, tudok oláhul, persául, görögül, bosnyákul, rácul,
+horvátul, olaszul, magyarul, németül, csehül, franciául és
+spanyolul. Muszkául is beszélek egy keveset. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_323" id="Page_323">-323-</a></span></p>
+<p>– Hát egyelőre csak beszéljünk törökül. Mitől rémült meg annyira
+a néped?</p>
+<p>– Egy görög rablóbanda garázdálkodik erre. Azt mondják ötvenen
+vannak. A mult héten ebben az erdőben öltek meg egy kereskedőt.</p>
+<p>– Mi nem vagyunk rablók, – felelte Gergely, csak eltévedt
+utasok. Turkesztánból jövünk. Mi is hallottuk azt a rabló
+történetet, s éppen azért tértünk le az országútról. Hát csak azt
+akarjuk, hogy adj nekünk egy vezetőt, aki elkisérjen bennünket
+Stambulba, és néhány napig velünk maradjon.</p>
+<p>– Akár tizet is, – felelte a vajda. Hiszen nincs messze.</p>
+<p>– Nekünk csak egy kell. Egy olyanféle embert, aki ismeri a
+járást a fővárosban; fegyvert igazitani és lovat gyógyitani
+tud.</p>
+<p>A vajda gondolkozva nézett maga elé, aztán egy füstös sátor felé
+fordult, és kiáltott:</p>
+<p>– Sárközi!</p>
+<p>Az öt lovag szinte megrezzent e magyar szó hallatára.</p>
+<p>A sátorból egy körülbelül negyvenöt esztendős szurtos cigány
+bujt elő. Oláh nadrág volt rajta és kék ing. Az oláh nadrág térde
+vörös posztóval volt foltozva. A hóna alatt magyar dolmány.
+Jöttében öltötte magára. Mikorra a vajdához ért, már be is
+gonbolta, a port is leverte a nadrágjáról, meg meg is fésülködött a
+tiz ujjával. Ragyás volt.</p>
+<p>– Elkiséred a vitéz urakat a városba, és szolgálsz ott
+nekik.</p>
+<p>Gergely egy ezüstpénzt nyujtott a vajdának.</p>
+<p>– Oszd szét a purdék között, – mondotta. – Köszönöm a
+szivességedet. <span class="pagenum"><a name="Page_324" id=
+"Page_324">-324-</a></span></p>
+<p>– Mit hozzak magammal? – kérdezte Sárközi törökül s
+alázatosan.</p>
+<p>– Csak egy pár szerszámot puska, vagy ijj-igazitásra, meg ha van
+valami sebre való jó íred embernek és lónak való.</p>
+<p>– Igenis, uraim.</p>
+<p>Azzal visszafutott a sátorába.</p>
+<p>– Nem vagytok-e fáradtak ifjú uraim? – kérdezte a vajda. Jertek
+beljebb és pihenjetek le. Ettetek-e ma?</p>
+<p>– Mit tudsz adni? Ha adhatsz valamit, megfizetjük.</p>
+<p>– Hát akad valami, – felelte a vajda.</p>
+<p>És megindult az idegenek előtt a saját sátora felé, amely egy
+terebélyes bükkfa alatt vöröslött ki a többi közül.</p>
+<p>A vajdáné három kis sárga szőnyeget teritett a fűre. A leánya
+azon fátyolosan, amint táncolt, segitségül szegődött az
+anyjához.</p>
+<p>– Hát van túrónk, tojásunk, rizsünk, vajunk, kenyerünk, – szólt
+az asszony. Csirkét is süthetek, ha megvárjátok szép ifjú
+vitézek.</p>
+<p>– Megvárjuk, – felelte Gergely. – Őszintén szólva mindnyájan
+éhesek vagyunk, és az útunk nem éppen sietős.</p>
+<p>A cigánynép körülsokadozta őket. Minden asszony jövendőt akart
+mondani. Némelyik már oda is guggolt, és rázta a tarka babot a
+rostában.</p>
+<p>– Nincs időnk, – szólt Gergely a vajdának. – Kérlek rezzentsd
+szét őket.</p>
+<p>A vajda fölemelte a botját, s rákurjantott a népére.</p>
+<p>A botot tisztelték-e jobban vagy a vajdát, nincs kideritve a
+történelemben, de az bizonyos, hogy elég gyorsan szétoszlottak, s
+az öt vándor nyugodtan üdithette föl magát a sokféle ennivalóból,
+amit a vajdáné eléjök rakott. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_325" id="Page_325">-325-</a></span></p>
+<p>– Ti hát vigan éltek, szólt Gergely a vajdának, miközben nagyot
+húzott a vizes kancsóból. Ünnep van ma, vagy mindig igy táncolnak a
+leányok?</p>
+<p>– Holnap péntek van, felelte a vajda. Valamennyi leány ott van
+az Édesvizeknél.</p>
+<p>Gergely hasznára igyekezett forditani minden szót.</p>
+<p>– Mi még sohasem jártunk Konstantinápolyban, – mondotta. Most
+azért megyünk, hogy beálljunk a hadseregbe. Mi az az Édesviz?</p>
+<p>– A törökök mulatóhelye, az Aranyszarv-öböl végén. Pénteken ott
+hűsel minden török család. A gyepen meg a fák alatt van az egész
+Stambul. Ilyenkor cseppen a cigánynak is egynéhány piaszter.</p>
+<p>– Hát a leányaitok táncolnak?</p>
+<p>– A lányok táncolnak. A vénasszonyok jövendőt mondanak.</p>
+<p>– És nem féltitek a szép leányokat?</p>
+<p>– Mitől? Ha rabul ejtenék is őket, csak visszaszöknének a szabad
+életbe. Annyira nem félnek, hogy bejárnak olykor a háremek udvarába
+is. Most is azért táncolnak együttesen, mert be akarnak kéredzeni a
+szerájba.</p>
+<p>Mig ezek beszélgettek, Éva odaszólt Gergelynek:</p>
+<p>– Hogy van törökül <i>viz</i>?</p>
+<p>– <i>Szú</i>, lelkem.</p>
+<p>Éva bement a sátorba és ezzel az egy szóval vizet kért, hogy az
+arcát és kezeit megmoshassa.</p>
+<p>A cigányleány félrevonta a sátor hátulsó lepedőjét. Tágas és
+mély barlang volt ottan. A falból viz szivárgott és cseppekben
+hullt alá. Ezek a cseppek régen hullhatnak itt, mert medencét
+vájtak a sziklában.</p>
+<p>– Fürödj meg, ha akarsz, jelezte a cigányleány.</p>
+<p>És egy négyszögletes kis agyagdarabot nyujtott át Évának szappan
+gyanánt. <span class="pagenum"><a name="Page_326" id=
+"Page_326">-326-</a></span></p>
+<p>Éva ránézett. A cigányleány félig lehunyt szemmel nézte vissza.
+A nézése ezt mondta:</p>
+<p>– Te fiu, de szép vagy!</p>
+<p>Éva elmosolyodott és megsimogatta a leány arcát. Az arc sima
+volt és forró. A cigányleány elkapta a kezét, és megcsókolta. Aztán
+kifutott.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_327" id=
+"Page_327">-327-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XIX.</h3>
+</div>
+<p>Mikor már jól behaladtak az erdőbe, Gergely megszólitotta a
+cigánykovácsot.</p>
+<p>– Sárközi barátom, volt-e már valaha tiz aranyad?</p>
+<p>A cigány meglepődve nézett föl a magyar szóra.</p>
+<p>– Volt már tebb is, de csak álmomban.</p>
+<p>– Hát valóságban?</p>
+<p>– Valóságban kettő volt egyszer. Azs egyiket két estendeig
+tartogattam. Egy kisgyereknek akartam adni. Azstán lovat vettem
+rajta. A ló megdeglett. Most se ló, se arany.</p>
+<p>– Hát ha nekünk hiven szolgálsz, egynéhány nap alatt tiz aranyat
+kereshetsz.</p>
+<p>A cigány csaknem egész testében ragyogott.</p>
+<p>Gergely tovább kérdezte:</p>
+<p>– Mért jöttél Törökországba?</p>
+<p>– Hogy olyan erős voltam, mindenáron katonát akartak belőlem
+csinálni.</p>
+<p>– Sohse voltál te erős.</p>
+<p>– Hát nem is a termetemre mondom, csókolom kezsit-lábát, hanem a
+pikulázsásra volt nagy erőm. Mert pikulás voltam én, meg lakatos
+csókolom kezsit-lábát, astán minduntalan megfogott a terek.
+Lehozstak ide és műhelybe állitottak De biz én megsektem.</p>
+<p>– Van-e feleséged?</p>
+<p>– Lehetne, ha éppen akarnám. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_328" id="Page_328">-328-</a></span></p>
+<p>– Eszerint nincsen.</p>
+<p>– Most nincs. Ebben a karavánban nincsen.</p>
+<p>– Hát aztán, ha akarsz, haza is jöhetsz velünk.</p>
+<p>– Minek menjek én haza instálom? Azs én jó gazsdámat ugy se
+találom meg tebbet. Otthon meg megint csak elfog a terek.</p>
+<p>– Hát szolgáltál valakinél?</p>
+<p>– Bizsony salgáltam. Nagy úrnál salgáltam én. Minden nap
+pecsenyével tartott, aztán csak úgy barátságosan besélt velem, hogy
+ast mondja: Csináld meg est a puskát te fistes!</p>
+<p>– És ki volt az az úr?</p>
+<p>– Ki volt volna más, mint a nagyságos Bálint úr.</p>
+<p>– Melyik Bálint? – Kérdezte Török Jancsi.</p>
+<p>– Melyik Bálint? Hát a Terek Bálint nagyságos ur.</p>
+<p>Gergely sietett megelőzni Jancsit a kérdésekben.</p>
+<p>– Mit tudsz róla?</p>
+<p>S intett Jancsinak, hogy óvatos legyen.</p>
+<p>A cigány vállat vont.</p>
+<p>– Nem levelezsek senkivel.</p>
+<p>– Valamit csak tudsz róla?</p>
+<p>– Csak ast, hogy rabul esett. Él-e vagy meghalt, nem tudom.
+Bizsonyosan meghalt, mert hallottam volna hírit.</p>
+<p>– Melyik házánál dolgoztál?</p>
+<p>– Sigetváron.</p>
+<p>A két fiu összenézett. Egyik sem emlékezett a cigányra. Az igaz,
+hogy ők nem is sokat tartózkodtak Szigetvárott, hanem hol itt, hol
+ott a Bálint úr birtokain, s a tömérdek cselédei közül ha sokat
+ismertek is, valamennyit nem is ismerhették.</p>
+<p>Gergely figyelemmel nézett a cigány arcára, aztán
+elmosolyodott:</p>
+<p>– Emlékszem ám reád Most már emlékszem Jumurdsáknak <span class=
+"pagenum"><a name="Page_329" id="Page_329">-329-</a></span> voltál
+te egyszer a rabja és Dobó szabaditott meg tőle.</p>
+<p>A cigány nagyot nézett, aztán a fejét rázva felelte:</p>
+<p>– Nem Dobó. Egy kis hét éves gyerek. Valami Gergely.</p>
+<p>És egyet sóhajtva, mély érzékenyüléssel folytatta:</p>
+<p>– Áldja meg az Isten, ahol van, azt a gyereket. Annak
+tartogattam az aranyamat.</p>
+<p>– Hátha én vagyok az a kisgyerek?</p>
+<p>A cigány hitetlenül nézett Gergelyre.</p>
+<p>– Én vagyok pedig, – mondotta Gergely. Még arra is emlékszem,
+hogy megházasodtál aznap, és hogy kocsit lovat kaptál Dobótól.</p>
+<p>A cigány felszökött örömében, és összecsapta a levegőben a
+bokáját, azután Gergely elé vetette magát; átfogta a lábát és
+megcsókolta, miközben minden cigányáldást elmondott, ami csak
+eszébe jutott.</p>
+<p>– Az isten hozott össze bennünket, – mondotta Gergely. Most már
+bízom benne, hogy nem jöttünk hiába.</p>
+<p>Átadta a lova kantárát Matyinak és a fűbe heveredett. A többiek
+követték a példáját.</p>
+<p>Gergely itt elmondta a cigánynak, hogy mért jöttek, s
+megkérdezte tőle, hogy mit gondol, hogyan juthatnának Bálint
+urhoz?</p>
+<p>A cigány hol ragyogó szemmel, hol elcsüggedten hallgatta
+Gergelyt. Jancsinak kezet csókolt. Aztán igy szólt:</p>
+<p>– Bejutni csak be lehet Stambulba is, talán a Héttoronyba is, de
+a nagyságos urat nem vizsipuskával őrzsík, mint a magamfajta
+csigányt.</p>
+<p>És a fejét a kezében ringatva jajongott:</p>
+<p>– Hogy itt van a segény Bálint nagyságos úr! Jaj, ha tudtam
+volna, bekiáltottam volna azs ablakon is, hogy jónapot kivánok,
+csókolom kezsit-lábát. <span class="pagenum"><a name="Page_330" id=
+"Page_330">-330-</a></span></p>
+<p>Gergelyék megvárták, mig a cigány képzelete elhányta a maga
+cigánykerekeit, aztán komoly gondolkozásra fogták őkegyelmét.</p>
+<p>– Hát a városba csak be lehet menni, mondotta a cigány, máma
+különösen. Mert ma van a perzsa gyászünnep és ilyenkor annyi itt a
+búcsújáró, mint otthon aratás után. Hanem a Héttoronyba, oda még a
+madár se mer berepülni.</p>
+<p>– Mindegy, – tüzeskedett Jancsi, – csak egyszer a városba
+bejussunk. Ott aztán majd meglátjuk.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_331" id=
+"Page_331">-331-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XX.</h3>
+</div>
+<p>Az aranyszarv olyanforma széles viz, mint a Duna. Öble ez a
+tengernek, s kürt alakjában nyulik fel Konstantinápoly közepén, meg
+túl is rajta az erdőkig.</p>
+<p>Utasainkat egy rozzant halászcsónak hozta végig ezen az öblön. A
+csónak orrán Gergely ült, akinek legtörökebb volt a ruhája, közepén
+Mekcsey, akiről szintén piroslott a törökség; a többi a csónak
+belsejében foglalt helyet.</p>
+<p>A lenyugvó napfényben aranyoszlopokként tüntek fel a minarék
+tornyai, s aranygolyókként a templomok kupolái. A tengerben mindez
+vísszatükröződött, s a bámulat kiáltásaira fakasztotta a mi
+ifjainkat.</p>
+<p>– Alomvilág ez! – szólt Éva, amint ott ült a Gergely
+lábánál.</p>
+<p>– Álomnál is szebb, – felelte Gergely, – de olyan ez lelkem,
+mint a mesebeli kastély: kivül pompás, belül szörnyetegek és
+elátkozottak lakják.</p>
+<p>– Tündérváros! – szólalt meg Mekcsey is</p>
+<p>Csak Jancsi ült csendesbúsan a csónakban. Szinte jól esett a
+szemének, hogy az épületek e rengeteg pompája között valami
+feketeséget is láthat.</p>
+<p>– Micsoda erdő az ott? – kérdezte a cigányt, balfelé mutatva.
+Ugynézem csupajegenyefa. De milyen feketék erre a jegenyefák! No
+jól megnőttek.</p>
+<p>– Nem jegenyefák azok, – felelte a cigány, – <span class=
+"pagenum"><a name="Page_332" id="Page_332">-332-</a></span>
+<span class="pagenum"><a name="Page_333" id="Page_333"><br />
+-333-</a></span> hanem csiprusok. Nem erdő azs ott, hanem temető. A
+pérai törökök feksenek benne.</p>
+<div class="figcenter" style="width: 598px;"><a href=
+"images/i013hq.jpg"><img src="images/i013.jpg" alt=
+"Konstantinápoly." title="Konstantinápoly." /></a>
+<p class="caption">Konstantinápoly.</p>
+<p class="caption">(Török Bálint idejéből. Ma is ugyanilyenek a
+főépületek, de a tornyok száma sokkal kevesebb.)</p>
+</div>
+<p>Jancsi összerázkódott. Arra gondolt, hogy hátha az ő apja is ott
+fekszik már valamelyik ciprus alatt.</p>
+<p>Gergely észrevette ezt, és hogy másfelé terelje a Jancsi
+gondolatait, igy szólt:</p>
+<p>– Olyan város ez, mint Buda a Duna partján, csakhogy itt két
+Buda van, vagy inkább három.</p>
+<p>– Én se gondoltam, hogy ilyen dombos város ez, – felelte rá
+Mekcsey. Azt gondoltam olyan sík mint Szeged, vagy Debrecen.</p>
+<p>– Könnyü volt ezeknek ilyen szép várost épiteni, – szólt Éva is.
+Rablóváros Összerabolták ezt a várost a világ minden részéből.
+Vajon a mi királynénk butorai melyik házban vannak?</p>
+<p>– A Mátyás királyét akartad mondani lelkem, – felelt rá
+Gergely.</p>
+<p>Mert nem szerette ezt a királynét; s igaza is volt, hogy azok a
+butorok, amelyek Buda várában voltak, nem Lengyelországból kerültek
+oda.</p>
+<p>A nap már leszállt, mikor a hidhoz érkeztek. A hidon lehetett
+látni, hogy nagy a tolongás.</p>
+<p>– Ma sokan lesznek a gyászünnepen, – szólt a kaikos.</p>
+<p>Amire Gergely azt mondta:</p>
+<p>– Mi is arra jöttünk.</p>
+<p>Jancsi erre újra megborzongott, és sápadtan nézte a kavargó
+embertömeget, amely a hidon át Stambulba nyomakodott.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_334" id=
+"Page_334">-334-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXI.</h3>
+</div>
+<p>Ez a tolongás segitette be őket is.</p>
+<p>A hidon álló őrök nem néztek senkit se és a stambuli utcákba
+belesodorta őket a nép.</p>
+<p>Maguk se tudták hova mennek, csak úsztak az áradattal. Az áradat
+pedig fölfelé menőleg nyomult valami három utcán át. Akkor megállt.
+A tömeget katonák nyomták széjjel. Utat csináltak a persa
+bucsújáróknak.</p>
+<p>Gergely magához szoritotta Évát. A többiek egy másik épület
+falához szorultak. Csupán szemmel vigyázták egymást.</p>
+<p>Egyszercsak kivilágosodott az utca vége, s előtünt egy óriás
+nagy fáklya, aminőt a mieink sohasem láttak.</p>
+<p>Mert nem aféle viaszfáklya volt az, aminővel Magyarországon
+kisérik a halottakat, hanem egy nagy vaskosár. Rúd végén tartotta a
+kosarat egy erős perzsa, s a kosárban kar nagyságu fahasábok
+lángoltak.</p>
+<p>Ez az egy fáklya bevilágitotta az egész utcát.</p>
+<p>Elől jött valami tiz gyászruhás barna ember. Rövidre nyirt
+bodros szakálluk és hátramaradt kis álluk mutatta, hogy
+perzsák.</p>
+<p>Mögöttük egy fehér ló; a hátán fehér lepedő, a lepedőn nyereg; a
+lepedőn két x alakban keresztbe tett kard, s két fehér eleven
+galamb.</p>
+<p>A két galamb lába oda volt kötve a nyereghez.</p>
+<p>És a ló, galamb, kard, lepedő mind be volt hintve vérrel.
+<span class="pagenum"><a name="Page_335" id=
+"Page_335">-335-</a></span></p>
+<p>A ló után megint egy csomó gyászruhás ember. Valami keserves
+litániát énekeltek, amelynek minden sora ez a két szó:</p>
+<p><i>Husszein! Hasszan!</i> és egy <i>hu!</i> kiáltás, amely
+sajátságos dübörgő ropogással elegyedett.</p>
+<p>A menet haladtával nyilvánossá vált, hogy ez a ropogás honnan
+ered.</p>
+<p>Kétsorjában meztelen mellü perzsák következtek. Fekete ing volt
+rajtok sarkig érő; a fejük bekötve fekete kendővel, amelynek a
+sarka hátul a nyakukon lebegett. Csak mondom: a mellök volt
+meztelen.</p>
+<p>És amint oldalt lépkedve jöttek, a Husszein-Hasszan szóra
+meglóbálják a jobb kezüket, a <i>hu!</i> kiáltásra pedig a mellökre
+csaptak ököllel, a szivök tájékán.</p>
+<p>Ez volt az a dübörgő ropogás.</p>
+<p>A kék-veres folt a mellükön mutatta, hogy nem pápista módon
+veregetik a mellöket.</p>
+<p>A mellverő perzsák lehettek körülbelől háromszázan. Oldalt
+állottak és csak a mellütés után tettek két három lépést.</p>
+<p>Közöttük különféle szinü háromszögletes zászlók, többnyire
+zöldek, de van köztük fekete, sárga és vörös is.</p>
+<p>A zászlók nyelén és itt-ott a perzsa gyermekek süvegén egy-egy
+ezüstkéz. Az Abbas martir kezét jelzi ez. Levágták ezt a kezet,
+mert inni nyujtott Husszeinnak, mikor a kerbelai csata után
+elfogták.</p>
+<p>S mindig növekvő erővel hangzott az ének:</p>
+<div class="figcenter" style="width: 309px;"><a href=
+"images/i014hq.jpg"><img src="images/i014.jpg" alt="" title=
+"" /></a></div>
+<p>Hasz-szán! Hu-szein! Hasszán! Hu!<a name="FNanchor_2" id=
+"FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a>
+<span class="pagenum"><a name="Page_336" id=
+"Page_336">-336-</a></span></p>
+<p>A fáklyák új fekete csoportot világitanak meg, amely egy zöld
+lepedővel leboritott tevét környez. A teve hátán egy kis zöld
+sátor, s abban egy gyermek, akinek csak az arca látható, meg olykor
+a keze, amint a sátor nyilásán egy-egy marok fürészporfélét vet ki
+a gyászruhás emberekre.</p>
+<p>De e csoport után valami különös zörgés és csörömpölés
+hallatszik időnkint.</p>
+<p>Egy-két perc mulva feltünik a menet folytatása. Ezek is oldalt
+lépkedve jönnek, s gyászingbe vannak öltözve. De ezeknél az ing a
+hátukon van nyitva. A kezökben ujjnyi vastag láncokból való
+korbács. Oly nehéz, hogy két kézre fogják. Az éneksorok
+végződésénél hol a jobb vállukon át, hol a bal vállukon át a
+meztelen hátukra csapnak vele.</p>
+<p>– Elájulok! – szólt Éva, mikor meglátta, hogy az emberek háta
+véres és hólyagos.</p>
+<p>– Pedig még ennél rettenetesebb is következik, – felelte
+Gergely. Egy török rab beszélt nekem erről a gyászünnepről, de én
+nem hittem el, hogy az emberek véresre verjék magukat, mikor nem
+szükséges.</p>
+<p>– Azt a gyermeket csak nem ölik meg tán?</p>
+<p>– Dehogy ölik. Az a két galamb meg az a gyermek az mind csak
+jelkép. Éjfélkor a két galamb lábáról levágják a zsineget. A két
+galamb Hasszan és Husszein lelke. Nagy orditás kiséri az
+égbeszállásukat.</p>
+<p>– És a gyermek?</p>
+<p>– Az az árván maradt perzsa népet jelképezi.</p>
+<p>– Mi következik még?</p>
+<p>– Kardos emberek, akik a fejöket vagdalják.</p>
+<p>És csakugyan egy véres menet következett, egy kép, aminőt csak a
+pokol-rémes álom fordithat az ember szeme elé.</p>
+<p>Ezek már fehérbe voltak öltözve. A feje valamennyinek
+<span class="pagenum"><a name="Page_337" id=
+"Page_337">-337-</a></span> leborotvált. A jobb kezökben handsár.
+Balkézzel mindegyik a másiknak az övébe ragaszkodik, hogy részint
+magát tartsa, részint a mellette levő társát.</p>
+<p>És ezek is oldalt lépkedve jönnek. A litánia-szerü ének itt már
+üvöltéssé erősödik, és az éneksorok végén minden handsár megvillan
+a fáklyafénynél, és megérinti mindenki a saját kopasz fejét.</p>
+<p>Ezek már fürdenek a vérben.</p>
+<p>Némelyiknek az orra és füle mellett patakban csurog a vér, és
+pirosra festi a rajta lévő lepedőt. A fáklyák sercegve égnek a
+szellő fuvásától, s olykor esőnkint hull a szikra a véres
+fejekre.</p>
+<p>És a levegőt a vér párája neheziti meg.</p>
+<p>Éva behúnyta a szemét, és Gergely mellére borult.</p>
+<p>– Bajod van? – kérdezte Gergely aggodalmasan.</p>
+<p>– Iszonyodom, – felelte Eva.</p>
+<p>– Mondtam úgy-e, hogy maradj otthon. Nem nőnek való az ilyen út.
+Húnyd be a szemedet báránykám!</p>
+<p>Éva megrázta a fejét, és kinyitotta a szemét:</p>
+<p>– Hát csak azért is nézem!</p>
+<p>És bár sápadtan, de keményen nézte végig az iszonyú menetet.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Gergely nyugodtabb volt. Ő még gyermek korában megszokta a vér
+látását. Nem fáj az valami nagyon. Inkább az itt a megdöbbentő,
+hogy ezek az emberek nem sajnálják a véröket. És ilyen emberek
+ellen küzd a magyar több mint száz esztendeje szakadatlanul!</p>
+<p>Eközben átpillant a véres tömegen az utca tulsó felére. Milyen
+különös az, hogy az ember észreveszi, ha valahonnan erősen
+nézik!</p>
+<p>És őt nézte valaki. <span class="pagenum"><a name="Page_338" id=
+"Page_338">-338-</a></span></p>
+<p>A fáklyák fényénél látta, hogy két ember szeme mered reá.</p>
+<p>Az egyik egy örmény, a hollófekete aga volt az, akinek a
+katonáit a levegőbe röpitette.</p>
+<p>A másik Jumurdsák.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_339" id=
+"Page_339">-339-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXII.</h3>
+</div>
+<p>A mult esztendő nyarán egy reggel azzal köszöntötte Maylád Török
+Bálintot, hogy az éjjel uj rabok érkeztek.</p>
+<p>– Magyarok? – kérdezte Bálint megrezzenve, mint akit vizzel
+öntenek végig.</p>
+<p>– Nem tudom még, – felelte Maylád. Csak annyit hallottam, hogy
+reggel, mikor kinyitották a kaput, végigcsörgött a lánca az
+udvaron. Ismerem minden rabnak a lánca hangját. Mikor az ágyamban
+fekszem, mindig tudom ki megy el az ajtóm előtt.</p>
+<p>– Én is.</p>
+<p>– Reggel új lánccsörgést hallottam. De nem egy ember jött.
+Kettő, három, talán négy is. Végigmentek az udvaron, de talán csak
+nem a Tas-csukuruba vezették őket!</p>
+<p>Ez a Tas-csukura barlangféle börtön volt a Héttoronyban. Ez volt
+a siralomház a vértorony alján. Aki idekerült, az hamar
+megismerkedett a földöntúli élet titkaival.</p>
+<p>Leballagtak a kertbe, ahol rendesen üldögélni szoktak. De ma nem
+vizsgálták sem a bokrok növését, sem az égen járó felhőket.
+Nyugtalanul várták, hogy az uj rabokat láthassák.</p>
+<p>Lánc már nem volt a lábukon. Az a tömérdek arany, amit Törökné a
+szultánnak és a basáknak küldött, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_340" id="Page_340">-340-</a></span> nem nyitotta meg a kaput,
+de megoldotta legalább a láncot.</p>
+<p>A két ember különben is öreg volt már, s a várat kétszázötven
+családos katona őrizte. Nem szökött még onnan meg soha senki.</p>
+<p>A belső őrséget uj váltotta fel. Egy potrohos bég jelent meg az
+udvaron, hogy a távozóknak parancsot adjon.</p>
+<p>– Három a malomba menjen, – mondotta a homlokát törölgetve.</p>
+<p>Mert mindig melege volt ennek a kövér embernek.</p>
+<p>– Három a malomba menjen és követ vágjatok.</p>
+<p>Megnevezte ki legyen az a három.</p>
+<p>Aztán két alacsony emberkéhez fordult:</p>
+<p>– Ti egy óra mulva visszajöttök. A fegyvertárt fogjuk
+takaritani.</p>
+<p>Török Bálint alig várta, hogy a bég végezzen. Eléje sétált és
+megszólitotta:</p>
+<p>– Jó reggelt Veli bég! Hogy aludtál?</p>
+<p>– Elég rosszul, felelte a török. Ma reggel korán felzavartak,
+három uj rab jött Magyarországból.</p>
+<p>– Csak nem a <i>barátot</i> hozták tán ide?</p>
+<p>– Nem a barát. Valami erőszakos ur ez. De nem is ur tán, hanem
+koldus. Inge sincs becsületes. Azt irják, hogy megrabolta a budai
+basát. Vele hozták a két fiát is.</p>
+<p>– Mi a neve?</p>
+<p>– Én bizony felirtam, de nem tudom. Nektek mind olyan különös
+nevetek van, hogy az ördög se tudja észben tartani.</p>
+<p>Azzal anélkül, hogy köszönt volna, megfordult és valószinüleg
+egyenesen az ágyába sétált vissza.</p>
+<p>Bálint ur megzavarodva ült le Maylád mellé.</p>
+<p>– Megrabolta a budai basát? – szólt eltünődve. Ki lehet ez?
+<span class="pagenum"><a name="Page_341" id=
+"Page_341">-341-</a></span></p>
+<p>– Koldus? – folytatta a tünődést Maylád. Ha koldus volna, nem
+hozták volna ide.</p>
+<p>– Akárki, szólott Török Bálint, az első dolgom lesz, hogy ruhát
+adok neki.</p>
+<p>Az egész délelőtt tünődtek, töprenkedtek, elsorolván vagy ezer
+magyarországi és erdélyi nevet, de egyikben sem tudtak
+megállapodni.</p>
+<p>Végre délben megjelent az uj rab a közös asztalnál, amelyet a
+belső udvar árnyékos felén teritettek.</p>
+<p>Nézik mind a ketten. Nem ismerik. Látják rajta, hogy alacsony,
+kis ősz barna ember, s felében kopasz is. Magyar vászonruhába van
+öltözve, s rongyos. Mellette két ifju. Husz-huszonöt évesek.
+Látszik a vonásaikon, hogy testvérek, s hogy az öregnek a fiai.</p>
+<p>Az öreg lábaira ugyanazt a könnyü acél-láncot tették, amelyet
+Török Bálint viselt vagy két esztendeig. Fényes volt az a lánc a
+viseléstől mint az ezüst.</p>
+<p>Maylád eléje sietett a rabnak. Nem tudta kicsoda, csak azt
+látta, hogy magyar. Bálint is mély megindulással állt az asztalnál,
+s merően nézett az öregre.</p>
+<p>Maylád nem tudott szólni semmit, csak megölelte az öreget.
+Bálint azonban az izgalomtól szinte reszketve kiáltott rája:</p>
+<p>– Ki vagy?</p>
+<p>– Móré László – felelte az öreg a fejét lehajtva.</p>
+<p>Bálintot, mintha megütötték volna. Elfordult és leült.</p>
+<p>Mayládnak is leestek az öregről a kezei.</p>
+<p>A két ifju búsan állt az apja mögött.</p>
+<p>– Itt esztek urak, – szólt a kövér Veli bég az asztal azon
+sarkára mutatva, amelyik szemben volt a Török Bálint helyével.</p>
+<p>– No ha azok ott esznek, akkor én meg nem eszek itten – mordult
+fel Török Bálint.</p>
+<p>És a háta mögött álló szolgához fordult: <span class=
+"pagenum"><a name="Page_342" id="Page_342">-342-</a></span></p>
+<p>– Hozd fel a tányéromat a szobámba.</p>
+<p>Maylád egy darabig habozva állott, azután ő is odaszólt a
+szolgájának:</p>
+<p>– Hozd az én tányéromat is.</p>
+<p>És megindult Bálint úr után.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Veli bég vállat vont, de aztán mégsem állhatta meg szó nélkül.
+Azt mondja Mórénak:</p>
+<p>– Miért utálnak ezek tégedet?</p>
+<p>Móré haragosan nézett a két úr után és igy felelt:</p>
+<p>– Mert magyarok.</p>
+<p>– Nem vagy-e te is magyar?</p>
+<p>– Épen azért. Két magyar csak megfér együtt, de három soha.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Török Bálint két hétig nem mozdult ki a szobájából, nem ment le
+az udvarra, s Maylád, aki árnyékává lett, szintén nem. Hallgatta a
+Bálint úr prédikációit az uj hitről, amelyet ama hires Calvinus
+János és Luther Márton terjesztett, s amely ugytetszik igazabban a
+régi Jézusi hit, mint a latin nyelvü római. Meg is irta levélben az
+ő Gábor fiának, hogy ő ezt a hitet vette fel a börtönben s hogy ő
+is ezt tartsa otthon.</p>
+<p>Végtére is megunták a szoba négy falát, s Bálint úr egy napon
+igy szólott:</p>
+<p>– Ne menjünk-e le a kertbe?</p>
+<p>– Ott van a haramia.</p>
+<p>– Hátha nincs is ottan?</p>
+<p>– De hátha ott van.</p>
+<p>– Ha ott van, ne szóljunk hozzá. Csakannyi a jogunk ott sétálni,
+mint neki.</p>
+<p>– Csakannyi.</p>
+<p>– Még több is. Mióta vagyunk mink rabok? Hiszen az csak két hete
+jött. <span class="pagenum"><a name="Page_343" id=
+"Page_343">-343-</a></span></p>
+<p>És lementek a kertbe.</p>
+<p>Egy perzsa herceg volt ottan, az is régóta rab mint ők, meg egy
+másik ázsiai fejedelem, aki zöldre penészedett már itt a búbánatban
+meg az unalomban. Ezek sakkoztak. Reggeltől estig sakkoztak
+esztendők óta, és soha nem szóltak egymáshoz semmit.</p>
+<p>Bálinték úgy ismerték már ezt a két sakkozó alakot, mint akár a
+márványkaput, amely a vértorony és az aranytorony között fal
+gyanánt szolgál; vagy akár azt az óriás termetü vén kurd
+méltóságot, aki a császár szidásáért a mázsás bilincset viselte, s
+a vas terhétől lankadottan ült vagy feküdt egésznap a Vértorony
+rácsos tömlöcében. Csak a szeme fordult arra, amerre a rabok
+sétáltak a bokrok között.</p>
+<p>Hát a sakkozókra nem is néztek volna, hanem hogy egy uj alak ült
+mögöttük, és nézte a játékukat, ez feltünt nekik.</p>
+<p>Ki a manó lehet ez a sárgakaftános kis vénember?</p>
+<p>A lépéseikre megfordult.</p>
+<p>Móré volt.</p>
+<p>Fölkelt és ott hagyta a sakkozókat. Arcáról eltünt már az a
+bágyadtság, amely az első napon szinte betegnek mutatta. Apró
+fekete szemei élénkek voltak, s a járása is erős.</p>
+<p>Elébe ment a két főurnak, és kihivó hangon szóllott:</p>
+<p>– Miért gyülöltök engem? Mivel vagytok különbek mint én?
+Gazdagabbak vagytok? Itt nem gazdag senki. Nemesebbek vagytok? Van
+olyan régi a nemességem, mint akármelyiteké.</p>
+<p>– Rabló voltál, – mordult rá Török Bálint.</p>
+<p>– Hát ti nem voltatok rablók? Nem ott szereztétek-e a
+vagyonotokat, ahova a markotok elért? Nem harcoltatok-e egymás
+ellen is? Nem fordultatok-e hetvenhétszer <span class=
+"pagenum"><a name="Page_344" id="Page_344">-344-</a></span> hol a
+Zápolya arca felé, hol a Ferdinándé felé? Annak a nótáját
+fütyültétek, aki többet adott.</p>
+<p>– Menjünk innen, – szólt Maylád kipirosodva, – hagyjuk itt ezt
+az embert!</p>
+<p>– Dehogy megyek, – felelte Török Bálint. Soha életemben nem
+hátráltam.</p>
+<p>S leült a padra. Nyugalmat parancsolt a haragjára, mert látta,
+hogy a kapu felől Veli bég jön egy török pappal, meg a két Móré
+fiuval. A két fiu is török ruhába volt már öltözve, de a fejükön
+még nem volt turbán. Hajadon fővel voltak, mint az apjok.</p>
+<p>Maylád is leült Török Bálint mellé.</p>
+<p>Móré szétvetett lábbal, egyik kezét csipőre téve állott előttük,
+és tovább hetvenkedett:</p>
+<p>– Én ott voltam abban a harcban, a hol Dózsa Györgyöt levertük.
+Én voltam a mohácsi csatában, ahol huszonnégy ezer magyar vére
+ömlött ki a hazáért.</p>
+<p>– Én is ott voltam, – szólt Maylád a mellére csapva.</p>
+<p>– Hát ha ott voltál abban a vérkeresztségben, tudnod kellene,
+hogy akik onnan megmenekültek, testvéreknek nevezik egymást.</p>
+<p>– Már engem pedig, az ilyen országuti haramia, nem fog nevezni
+testvérének, – szólt a haragtól kivörösödve Maylád. Én tudom, hogy
+mért rontották le Palota várát</p>
+<p>– Azt lehet, hogy tudod, de azt nem tudod, hogy Nánát mért
+rontották le? Azt nem tudod, hogy a budai basa lába előtt hasal az
+egész magyar nemzet, és én Móré László, én voltam az egyedüli, aki
+azt kiáltottam neki: Eb ura kontyos! Évekig harcoltam az én kis
+csapatommal a török ellen. Nem Ferdinánd, se nem a magyar nemzet,
+hanem én Móré László, én vertem szét tavaly is az ő Belgrádba menő
+seregét; én Móré László, akit ti rablónak és haramiának neveztek.
+<span class="pagenum"><a name="Page_345" id=
+"Page_345">-345-</a></span></p>
+<p>Egyet fujt, aztán az öklével hadonászva folytatta:</p>
+<p>– Lett volna annyi pénzem, mint Maylád Istvánnak valaha, lett
+volna annyi birtokom, váram és cselédem, mint Török Bálintnak, vagy
+annyi katonám, mint annak, aki a koronát csak ékességül hordja,
+akkor ma Móré László nevét a nemzet felszabaditójaként ünnepelnék.
+De mert nem volt, beszoritott a pogány Nánába, és földig lerontotta
+a váramat az átkozott.</p>
+<p>Veli bég oda érkezett az imámmal, és igy szólt:</p>
+<p>– Nem tudom miről vitatkoztok, de Szelimnek van igaza, mert ő
+közelebb áll az igazsághoz, mint ti hitetlenek.</p>
+<p>– Micsoda Szelimnek? – kérdezte Török Bálint.</p>
+<p>– Szelimnek, – felelte Veli bég, – akit ezelőtt egynehány nappal
+Móré Lászlónak neveztek a hitetlenek nyelvén.</p>
+<p>Török Bálint keserűn fölkacagott:</p>
+<p>– Szelim! És ez prédikál nekünk a hazafiságról! Coki pogány, az
+apád dicsőségét!</p>
+<p>Bizony megüti, ha Veli bég közibük nem veti magát.</p>
+<p>– Hitetlen disznó! – bődült a bég Bálint úrra. Mindjárt láncba
+veretlek!</p>
+<p>Bálint úr felkapta a fejét, mint az orron ütött paripa. A szeme
+lángot vetett. Isten tudja mi történik, ha Maylád el nem vonszolja
+onnan!</p>
+<p>A bég megvetően nézett utánok; bizonyára a zsebére is gondolt,
+hogy nem folytatta a Bálint úr szidását. E helyett Móréhoz fordult
+és olyan hangosan, hogy amazok is hallják, így szólott:</p>
+<p>– A kegyelmes szultán örömmel értesült arról, hogy az igazhivők
+seregébe lépsz. Elküldte ezt a tiszteletreméltó papot, hogy
+megismerd a világosságot a prófétában, kinek áldott a neve
+mindörökké.</p>
+<p>– Menjünk vissza a szobába, – mondotta Török <span class=
+"pagenum"><a name="Page_346" id="Page_346">-346-</a></span> Bálint.
+Menjünk vissza jó Maylád barátom. Azt hiszem a hideg lel engem.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Néhány nap mulva kiszabadult a két Móré fiú. Valami tisztséget
+kapott mind a kettő Konstantinápolyban.</p>
+<p>Csak az öreg Móré maradt a falak között.</p>
+<p>Törökék nem szóltak többé vele, de azt sokszor hallották, hogy ő
+is sürgette a szabadságot.</p>
+<p>Veli bég egyszer igy felelt neki:</p>
+<p>– Jártam az ügyedben megint a fényes portán. Megjött már
+Magyarországból a levél. A budai pasa szépen lepingált mondhatom.
+Azt irja többek között, hogy mikor Nánát ostromolták, pénzt szórtál
+a törökök közé, ezzel akartál elmenekülni.</p>
+<p>És a fejét csóválva, nevetve folytatta:</p>
+<p>– Öreg, öreg, te nagy róka vagy!</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>A töröké volt már Székesfejérvár és Esztergom is. A szultán maga
+járt ide, hogy a Dunántúlnak ezt a két bástyáját ledöntse. Csak
+mikor hazatért, télen értesült arról, hogy egy magyar úr a két
+fiával együtt áttért a Héttoronyban.</p>
+<p>Magához hivatta Török Bálintot.</p>
+<p>Bálint úr diszruhába öltözött. Ugyanabba a virágos kék atlaszba,
+amelyikben elfogták. Azóta se volt az a ruha rajta, de várta az
+Istentől, hogy még egyszer magára veheti. Csak a kard hiányzott az
+oldaláról.</p>
+<p>Hintóban vitték. Mellette Veli bég ült. Mögötte két lándzsás őr
+lovagolt. Bekanyarodtak a szeráj kapuján, s a janicsár-udvaron át
+gyalog mentek a palotába.</p>
+<p>Sok lépcső, de mind fehér márvány; sok délceg testőr, de mind
+szolga; nagy márvány oszlopok, puha szőnyegek, aranyozások, a
+keleti művészet minden filigran remeke lépten-nyomon. De Török
+Bálint mindebből <span class="pagenum"><a name="Page_347" id=
+"Page_347">-347-</a></span> nem látott mást, csak az előtte menő
+fehér kaftános szolga háta közepét, meg itt-ott egy vastag
+selyem-kárpittal beakasztott ajtót, amelyről azt gyanitotta, hogy a
+szultán ajtaja.</p>
+<p>Egy kis terembe vezették, ahol nem volt egyéb, mint egy szőnyeg,
+s azon egy vánkos. A vánkos mellett meg óriás vizmedence,
+hasonlatos a budai templom sárgarézből való keresztelő
+medencéjéhez, csakhogy nem volt alatta oszlop, hanem egy
+márványlap, s benne víz helyett égő parázs.</p>
+<p>Török Bálint ismerte már ezt a butort. Mangálnak hivják. Ez a
+kályha télen a török földön.</p>
+<p>A szobában nem volt senki, csak a három ajtón a három szerecsen
+ajtónálló. Szoborként tartották a nagy fényes alabárdot. Mellettök
+Veli bég.</p>
+<p>Bálint az ablakra nézett. Lelátott a zölden-hullámzó tengerre, s
+a tengeren túl Skutariba, mintha csak a budai palota ablakából
+nézne le Pest városára.</p>
+<p>Talán ötpercig állott igy, mikor az ajtó kárpitja föllebbent és
+belépett rajta a szultán.</p>
+<p>Kiséret sem előtte, sem utána, csak egy tizenhat éves, sovány,
+szerecsen fiú, aki megállt az őr mellett az ajtónál.</p>
+<p>A bég hasra borult a szőnyegen. Bálint összetette a bokáját és
+meghajolt. Mikor fölemelte a fejét, a szultán ott állt a mangál
+mellett, és föléje tartotta a két tenyerét. Egy percig igy álltak
+szótlanul. A szultán akkor ránézett a bégre, és igy szólt:</p>
+<p>– Menj!</p>
+<p>A bég kiment.</p>
+<p>– Régen nem láttalak, – kezdte a szultán. Nem változtál semmit.
+Mindössze egy kicsit megőszültél.</p>
+<p>Gondolta Bálint: Hiszen te se fiatalodtál Szolimán. Mert
+megsoványodott a szultán, mióta nem látta, s nagy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_348" id="Page_348">-348-</a></span>
+birkaszemei beljebb húzódtak, meg az orra mintha meghosszabbodott
+volna. Az arca éktelenül ki volt pirositva.</p>
+<p>De nem szólt Bálint semmit, csak várta, hogy mi lesz.</p>
+<p>A szultán keresztbe fonta a karjait, és igy folytatta:</p>
+<p>– Tudod talán, hogy Magyarország nincs többé. Az az egynehány
+akol, ami még hátra van, csak időben van hátra. Ebben az évben az
+is meglesz. Hát nekem Budára egy jóravaló pasa kell. Olyan pasa,
+aki nem idegen a magyarnak, de nekem se. Te jeles ember vagy. A
+birtokaidat én visszaadnám. Mindent.</p>
+<p>Bálintnak megmozdult az ajka, de hogy még se mondott semmit, a
+szultán folytatta:</p>
+<p>– Érted mit beszélek? Hiszen te tudsz törökül.</p>
+<p>– Evet, – felelt Bálint. Ami annyit tesz: igen.</p>
+<p>– Hát én téged tennélek meg budai basának.</p>
+<p>Bálinton alig észrevehető rezzenés. Arca komoly és bús marad.
+Tekintete lesiklik a szultánról a mangálra, amelynek arabeszkjein
+átpiroslik a parázs.</p>
+<p>A szultán egy percre elhallgatott. Talán azt várta, hogy Bálint
+török módra a lábaihoz borul; talán azt, hogy magyar módon kezet
+csókol, vagy legalább is, hogy felel valamit.</p>
+<p>De Bálint csak állott. S mintha nem is szultán előtt állott
+volna, összefonta ő is a karjait.</p>
+<p>A szultán elkomorodott. Fel és alá ment vagy kétszer a szobában.
+Aztán megint megállt és türelmetlenül kérdezte:</p>
+<p>– Hát nem akarsz szabad lenni?</p>
+<p>Bálint fölocsudott.</p>
+<p>Mert hol volt az ő lelke e szünet alatt. Bejárta az összes
+várait, birtokait, erdőit, mezőit, ölelte az ő feleségét,
+gyermekeit, ült a kedves paripáin, szivta a szabadság levegőjét.
+<span class="pagenum"><a name="Page_349" id=
+"Page_349">-349-</a></span></p>
+<p>Hát felocsudott a hangra, mint az álomból ébredő.</p>
+<p>– Kegyelmes császár, – szólt mély megindulással, – ha jól értem
+a szavadat, a Verbőczi helyére akarsz engem tenni.</p>
+<p>– Nem. Verbőczi meghalt, még abban az évben, és a helyét nem
+töltjük be többé. Én téged rendes pasának akarlak, a legnagyobb
+pasaságot adom neked, és a legteljesebb szabadságot.</p>
+<p>– És hogy törökké legyek?</p>
+<p>– Természetes.</p>
+<p>– És a nélkül nem lehet?</p>
+<p>– Nem.</p>
+<p>Török Bálint nagyot sóhajtott. Végig nézett a szultánon és igy
+felelt:</p>
+<p>– Felséges úr. Tudom, hogy nem vagy hozzászokva az őszinte
+szóhoz, de már én abban vénültem meg, hogy nem tudok mást mondani,
+mint amit gondolok.</p>
+<p>– Hát mit gondolsz? – szólt fagyosan a szultán.</p>
+<p>Bálint úr sápadtan, de nyugodt, határozott hangon felelte:</p>
+<p>– Azt, hogy ha az egész ország a tied is, meg ha minden
+magyarból török lesz is, hát akkor én maradok egyedül, az
+utolsónak.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_350" id=
+"Page_350">-350-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXIII.</h3>
+</div>
+<p>Veli bég elszörnyüködve hallotta az úton visszatérőben, hogy mi
+volt a titkos párbeszéd.</p>
+<p>– Te meg vagy bolondulva! – mondotta Bálint úrnak. A nyakamat
+teszem rá, hogy az éjjel már bent hálsz a vértoronyban.</p>
+<p>S egész éjjel ott járt az udvaron, várta a szultán itéletét.</p>
+<p>Azonban az itélet sem azon éjjel, sem a következő napon nem
+érkezett meg. E helyett egy hét mulva az öreg sejk-ül-iszlam, a
+törökök hercegprimása jelent meg a Héttoronyban.</p>
+<p>– Valami nevezetes gyaur van itt, – mondotta a bégnek. Török
+Bálint a neve.</p>
+<p>– Igen, – felelt a bég hajladozva.</p>
+<p>– A padisahnak, (Allah nyújtsa hosszúra életét), kedves
+gondolata az, hogy ezt az embert Magyar tartományunk kormányzójává
+tegye, s nem akar áttérni a hitetlen eb.</p>
+<p>– Kutya.</p>
+<p>– Arra kértem őt (Allah nyújtsa hosszúra életét), hogy hadd
+nézzem meg a foglyot, talán tehetek valamit. Tudod fiam, öreg és
+tapasztalt ember vagyok.</p>
+<p>– Bölcsek bölcse vagy sejk, korunk Salamona.</p>
+<p>– Én is azt gondolom, hogy egy kis türelemmel minden csomónak
+meg lehet találni az oldóját. Hátha meghatja az, hogy én magam
+hozom el neki a próféta <span class="pagenum"><a name="Page_351"
+id="Page_351">-351-</a></span> világosságát. Először csak figyelni
+fog rám, aztán maga se veszi észre, hogyan cseppenik szivébe az
+igaz hit első magvacskája.</p>
+<p>– Elég értelmes ember.</p>
+<p>– Aztán látod fiam, ha megforditjuk ezt a gonosz hitetlent, nagy
+örömet teszünk vele a padisahnak.</p>
+<p>S egyszerre mondották utána:</p>
+<p>– Allah nyujtsa hosszura életét!</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_352" id=
+"Page_352">-352-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXIV.</h3>
+</div>
+<p>Délutáni nyolc órakor, vagyis a mi időszámitásunk szerint: két
+órakor Bálint úr a szobájában aludt, mikor az ajtót rányitotta a
+bég és betessékelte a főmuftit.</p>
+<p>Bálint úr fölült az ágyában és zavarodottan dörzsölt egyet a
+szemén.</p>
+<p>Nézte a nagyszakállu papot, akit sohasem látott, de akinek papi
+mivoltát a fekete kaftánról és fehér turbánról egyszerre
+megösmerte.</p>
+<p>– Ébredj Bálint úr, – szólt rá a bég. Nagy becsület ér téged.
+Maga a sejk-ül-izlam őméltósága jött el hogy téged oktasson.
+Hallgasd őt figyelemmel.</p>
+<p>Ezzel a bég lekapta a falról az ágymögi szőnyeget s a szoba
+közepére teritette, azután a saját kaftánját vetette le, hogy azt
+meg a szőnyegre teritse, de már ezt az öreg nem fogadta el. Leült
+és keresztbe tette a lábait. Szakálla épen a szőnyegig ért. Ravasz
+öreg szeme vizsgálódva járta végig Bálint urat, azután a koránban,
+– egy pergamenbe kötött tenyérnyi kis vaskos könyvben lapozott.</p>
+<p>– Nem tudom mit akartok velem, – szólt Bálint úr, a dolmányát
+magára öltve, – hiszen én megmondtam a császárnak, hogy nem akarok
+törökké lenni.</p>
+<p>A bég nem felelt. A főmuftira nézett. A főmufti felelet helyett
+szivéhez, homlokához és ajkához emelte a könyvet, aztán igy
+szólott:</p>
+<p>– Allahnak, az irgalmasnak és könyörületesnek <span class=
+"pagenum"><a name="Page_353" id="Page_353">-353-</a></span>
+nevében. Abul Kazem Mahamed, Abdallah fia, aki Abd el Motalleb fia:
+aki Hazem fia, aki Abd Menaf fia, aki Kaszi fia, aki Kelab fia, aki
+Morra fia, aki Kaab fia, aki Lova fia, aki Galeb fia.</p>
+<p>Bálint úr már kábulni érezte a fejét. Leült az öreggel szemben a
+székre, s várta, hogy mi lesz ebből?</p>
+<p>Az öreg nyugodtan folytatta:</p>
+<p>– Aki Fer fia, aki Malek fia, aki Madar fia, aki Kenana fia, aki
+Kazima fia…</p>
+<p>Bálint úr ásitott.</p>
+<p>Az öreg folytatta:</p>
+<p>– Aki Modreka fia, aki Eliás fia, aki Modar fia, aki Názár fia,
+aki Moád fia…</p>
+<p>S a nevek tengerét sorolta még el, mignem visszakerült Mahamedre
+és a születésére.</p>
+<p>A bég már ekkor nem volt a szobában. Észrevétlenül kiosont, hogy
+a dolgait folytassa. A folyosón Mayláddal találkozott, aki szintén
+aludt, s most Bálint úrhoz ment volna, hogy felköltse.</p>
+<p>– Ne zavard őt, – mondotta a bég. – Pap van nála. Az igaz
+vallásból nyer oktatást.</p>
+<p>– A török vallásból?</p>
+<p>– Abból, – felelte mosolyogva a bég.</p>
+<p>És tovább sietett.</p>
+<p>Maylád kővé változva bámult utána.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_354" id=
+"Page_354">-354-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXV.</h3>
+</div>
+<p>Még a persa gyászmenet el se vonult, Gergely megfogta Évának a
+kezét, és megindult. Belefurakodott a tömegbe. Útközben szólt a
+cigánynak meg Mekcseynek:</p>
+<p>– Jertek! Baj van!</p>
+<p>Akkor aztán Mekcsey vette át a vezérletet. Széles vállaival utat
+tört magának a sürün álló népcsoporton. Amazok odaát nem
+nyomakodhattak a szent meneten keresztül. Egyrészt a rendtartó
+katonák nem engedték volna őket, másrészt az a sok handsár, amelyet
+ma a vallási düh villogtatott, mind ellenök fordult volna.</p>
+<p>A mahomedánusok meg a sziiták különben is gyülölik egymást. A
+sziiták azt tartják, hogy Mohamed csak bitorolja a prófétaságot. A
+törökök meg azt tartják, hogy a persa nép eretnek és becsület
+nélkül való.</p>
+<p>Végre sok nyomakodás és lökdösődés után kibontakoztak a
+néptömegből, s egy mellékutcába érkeztek, amely sötét volt.</p>
+<p>– Fussunk! – szólt Gergely. – Az agát láttam meg
+Jumurdsákot.</p>
+<p>És megindultak a sötétben. Futottak. Legelől a cigány futott,
+pedig azt se tudta, hogy miért kell futni. Végre is egy alvó
+kutyacsoportba szaladt bele, s felbukott. Egy kutya felsivalkodott,
+a többi ijedten robbant széjjel.</p>
+<p>Mert tudni kell, hogy Konstantinápoly a kutyák paradicsoma. Itt
+vagy nincsenek udvarok, vagy ha vannak <span class=
+"pagenum"><a name="Page_355" id="Page_355">-355-</a></span> a házak
+tetején vannak; hát a kutya nem fér el sehova. Ezek a vörös-szőrü
+rókaformáju ebek százával lepik néhol az utcákat. A török nem
+bántja őket, sőt mikor egyik-másik kutya kölykezőben van, a kapuja
+mellé vet egy rongyot vagy gyékény-darabot, hogy segitsen rajta.
+Ezek az ebek tartják tisztán Konstantinápolyt. Még a mi időnkben
+is, – magam láttam, – hogy a négyszöglete s bádog szeméttartókat
+minden török a kapuja mellé üriti. A szemetet a kutyák megeszik.
+Mindent megesznek, ami nem vas és nem üveg. És nem is rútak, nem is
+vadak ezek az ebek. Akármelyiknek pattint az ember, hálásan és
+örömmel csóv álja a farkát. Nincs olyan köztük, amelyiket meg ne
+lehetne simogatni.</p>
+<p>A cigány elesésére megállt az egész társaság, és Gergely
+elnevette magát.</p>
+<p>– Ördög vigye el magát Sárközi, – mondotta, – minek fut ilyen
+bolondul?</p>
+<p>– Ha kergetnek, – felelte a cigány feltápászkodva.</p>
+<p>– Nem kerget itt már senki. Hallgatózzunk.</p>
+<p>Az utca csendes volt. Csak a távolból hallatszott még a perzsák
+vad üvöltése.</p>
+<p>Egynehány percig csendesen voltak. Várták, hogy jönnek-e a
+nyomukban?</p>
+<p>– Én már nem futok tovább, – szólt Mekcsey elszántan. – Ha
+valaki rámtámad, beleszúrom a dákosomat.</p>
+<p>De nem jött senki.</p>
+<p>– Nyomunkat vesztették, – szólt Gergely. Hát cigány barátom, hol
+hálunk?</p>
+<p>– A hold mindjárt felkel, – szólt a cigány. Nekem van egy
+ismerősöm, akinél meghálhatunk. Hanem az egy kicsit messze van még:
+a Jedikula mögött.</p>
+<p>– A Jedikula mellett megyünk el? – kérdezte Jancsi. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_356" id="Page_356">-356-</a></span></p>
+<div class="figcenter" style="width: 624px;"><a href=
+"images/i015hq.jpg"><img src="images/i015.jpg" alt=
+"A Jedikula Konstantinápolyban." title=
+"A Jedikula Konstantinápolyban." /></a>
+<p class="caption">A Jedikula Konstantinápolyban.</p>
+<p class="caption">(Török Bálint idejében.)</p>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_357" id=
+"Page_357">-357-</a></span></p>
+<div class="figcenter" style="width: 584px;"><a href=
+"images/i016hq.jpg"><img src="images/i016.jpg" alt=
+"A Jedikula ma ilyen." title="A Jedikula ma ilyen." /></a>
+<p class="caption">A Jedikula ma ilyen.</p>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_358" id=
+"Page_358">-358-</a></span></p>
+<p>– Ott, – felelte a cigány. Egy nyillövésnyire van az a
+kocsma.</p>
+<p>– És azt mondod: kisüt a holdvilág.</p>
+<p>– Kisüt. Sietnünk kell. Az a kocsmáros görög. Az a mi orgazdánk.
+Jópénzért ruhát is ad.</p>
+<p>– Nem lehetne-e körülnéznünk a Jedikulát? – kérdezte remegő
+hangon Jancsi.</p>
+<p>– Az éjjel?</p>
+<p>– Az éjjel.</p>
+<p>– Lehet, ha éppen olyan sietős, – felelte a cigány. – Csak le ne
+füleljenek bennünket.</p>
+<p>Azzal megindult a fiuk előtt. Ovatosan átlépte a heverő
+kutyákat, s hogy a hold kisütött, mindenütt azon az oldalon ment,
+amelyik árnyékban volt.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_359" id=
+"Page_359">-359-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXVI.</h3>
+</div>
+<p>Alvó házak és alvó utcák. Csak a kutyák csaholnak időnkint.
+Séhol egy emberi lélek.</p>
+<p>A hold apró faházakat világit meg. Mind egyforma ház.
+Egyemeletes. Két rostélyos ablak az emeleten, de csak farostélyos.
+Ezek a hárem-ablakok. Aztán közben egy-egy kőház és megint a
+faházak végtelen sora.</p>
+<p>Egy háznál megáll a cigány, és int, hogy csendesen legyenek. A
+házban gyermek sir és férfi hang hallatszik. Aztán egy női hang.
+Persze az ablakon nincs sehol üveg. S kihallatszik, ahogy a nő
+kiáltja:</p>
+<p>– Csitt adta fattya! Hunyadi jön! (<i>Hunyadi gelijor</i>!)</p>
+<p>A gyerek abban a szempillantásban elhallgat. Utasaink sietve
+haladnak tovább.</p>
+<p>Még nincs éjfél, mikor a holdvilágos csillagos tenger ragyog fel
+egy kanyarulatnál a szemök előtt.</p>
+<p>A cigány ismét hallgatózik, azután igy szól:</p>
+<p>– Itt csónakba kell ülnünk, ha ugyan találunk csónakot, s
+megkerüljük a Jedikulát. Mert a Jedikula tulsó részén van az a
+kocsma.</p>
+<p>– Hát itt is iszik a török? – kérdezte Gergely.</p>
+<p>– Abban a kocsmában iszik, – felelte a cigány. – Van egy belső
+szoba, ahol csupa török iszik.</p>
+<p>Ide oda járkált a homokos parton, végre egy cölöp mellett
+csónakot talált.</p>
+<p>Ebben a pillanatban egy kis barnaruhás női alak <span class=
+"pagenum"><a name="Page_360" id="Page_360">-360-</a></span>
+denevérként suhant ki egy utcából, le a parton a cigányhoz.</p>
+<p>A cigány meglepetten néz rá.</p>
+<p>– Te vagy Cserhán?</p>
+<p>A vajda leánya volt.</p>
+<p>– Hol vannak a delik? – kérdezte lihegve.</p>
+<p>A cigány a házsor árnyékára mutatott, ahol Gergelyék hallgatózva
+állottak.</p>
+<p>A leány odafutott. Megragadta Éva kezét és igy szólt:</p>
+<p>– Veszedelemben vagytok! Egy hollóképű aga jár a nyomotokban
+húsz katonával.</p>
+<p>Éva Gergelyre nézett. Nem értette, amit a leány beszél.</p>
+<p>– Folytasd, mondotta Gergely a leánynak.</p>
+<p>– Nálunk volt az aga, – folytatta a leány, – alig hogy ti
+elmentetek. Összevissza kutatták az összes sátorokat, és karddal
+ütötték az apámat, hogy mondja meg hol vagytok? A barlangba is
+bementek.</p>
+<p>– És ti a nyomunkba vezettétek őket?</p>
+<p>A leány a fejét rázta:</p>
+<p>– Két okból nem. Az egyiket nem mondom meg. (És itt Évára
+nézett.) A másik ok az volt, hogy Sárközi veletek jött, s talán
+megölték volna.</p>
+<p>– Elég őszinte vagy, – szólt Gergely nevetve, – mink már
+találkoztunk velök.</p>
+<p>– De jönnek! A nyomotokban vannak! Jertek hamar! Fussatok!</p>
+<p>– Üljetek a csónakba, – mondotta Sárközi.</p>
+<p>– A tengert a hold süti, – felelte a leány.</p>
+<p>– Mindegy, – felelte Gergely. – Több csónak itt nincs. Ha meg is
+látnak, idő telik belé, mig csónakot keritenek.</p>
+<p>Ezt mondva, megindult a csónak felé. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_361" id="Page_361">-361-</a></span></p>
+<p>A hold megvilágitotta a tengert, s a magas bástyafalat, amelynek
+közepén négy torony négy hegyeskalapu csipkésgalléru vastag
+óriásként sötétlett bele az éjjeli világosságba.</p>
+<p>Mikor a csónakhoz értek, fegyvercsörgés hallatszott az
+utcából.</p>
+<p>– Jönnek! – szólt megriadva a leány.</p>
+<p>A békák nem ugrálnak gyorsabban a vizbe, mint a mi utasaink a
+csónakba,</p>
+<p>– A csónak szük! – kiáltja Gergely.</p>
+<p>De a szava beleveszett abba az üvöltésbe, amely a parton
+felhangzott.</p>
+<p>A leány is a csónakba ugrott. Mekcsey elkapta a cigánytól a két
+evezőt, s egyetlen roppantással leszakitotta róluk a szijjakat.</p>
+<p>– Üljetek le, – mondotta hátrafordulva.</p>
+<p>– Taszítsd el a csónakot! – kiáltotta Gergely.</p>
+<p>Mert a csónak mellel a parton feküdt.</p>
+<p>– Még nem, – felelte Mekcsey.</p>
+<p>S fölemelt lapáttal várta a törököt, aki a társait száz lépéssel
+is megelőzve nyargalt feléjök.</p>
+<p>– Gyere csak dervis! – mondotta dühösen Mekcsey, – gyere!</p>
+<p>Jumurdsák azonban látva a fölemelt lapátot, visszahökölt. Csak a
+leeresztett handsár villogott a kezében.</p>
+<p>– Gyere no! – kiáltott rá ujból Mekcsey.</p>
+<p>S nemhogy eltaszitotta volna a csónakot, hanem még kiugrott
+belőle, és neki szaladt a lapáttal Jumurdsáknak.</p>
+<p>A dervis visszafutott.</p>
+<p>– Siess! – kiáltotta Gergely.</p>
+<p>Mekcsey nyugodtan ballagva ment vissza a csónakhoz, s egyetlen
+lökéssel elválasztotta a parttól. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_362" id="Page_362">-362-</a></span></p>
+<p>Eközben odaérkezett még valami tiz török, s bősz üvöltésük
+kisérte a csónak lengedezését.</p>
+<p>De csakugyan nagy volt a teher. A csónak széle alig arasznyira
+állt ki a vizből. Mozdulatlanul kellett ülniök, hogy a csónak ne
+himbálódzék.</p>
+<p>Amazok a parton eszeveszetten futkostak, hogy csónakot
+keritsenek.</p>
+<p>– Hova menjünk? – kérdezte Mekcsey a cigányt.</p>
+<p>A cigány a csónak túlsó farán kuporgott, s annyira vacogott a
+foga, hogy alig birt felelni.</p>
+<p>– Kerüljük meg a várat, – mondotta.</p>
+<p>– Mi van a váron túl?</p>
+<p>– Semmi.</p>
+<p>– Erdő, mező?</p>
+<p>– Kertek. Bokros helyek.</p>
+<p>A cigányleány felsikoltott:</p>
+<p>– Csónakot találtak!</p>
+<p>Csakugyan csónak indult el a partról. A csónak tele volt
+katonával. Hatan ültek benne, de csak két evezőjük volt nekik
+is.</p>
+<p>A többi török ugylátszik szétfutott, hogy másik csónakot is
+keritsen.</p>
+<p>– Hányan vagyunk? – kérdezte Mekcsey.</p>
+<p>– Nyolcan, – felelte hamar a cigány.</p>
+<p>Ő már akkor számot vetett a mennyiséggel.</p>
+<p>– Csak hatan, – felelte Mekcsey, – mert te meg a leány nem
+vagytok harcosok.</p>
+<p>Jancsi kivonta a kardját; Éva is, Matyi is. Csak Gergely
+motozott a zsebében.</p>
+<p>– Elegen vagyunk, – felelte Mekcsey, – én majd az evezővel
+dolgozok.</p>
+<p>– Nem harcolhatunk, – szólott Gergely. – Ha utólérnek bennünket,
+mind a két csónak felfordul. Azt ajánlom, evezz Szkutari felé.
+<span class="pagenum"><a name="Page_363" id=
+"Page_363">-363-</a></span></p>
+<p>– Hát ki nem tud úszni.?</p>
+<p>– Én nagyságos úr, – felelte reszketve a cigány.</p>
+<p>– Hát kapaszkodjál a csónak orrába, ha éppen felfordul.</p>
+<p>– Nem úgy lesz az Pista, – szólt Gergely nyugodtan. – Csak evezz
+te a túlsó part felé, hogy ahol már derékig érő viz van,
+megvethessük a lábunkat.</p>
+<p>– Hát aztán.</p>
+<p>– Nézd én összecsomóztam itt két font puskaport. Ezt
+megvizesitem, és meggyujtom. Mihelyest közel érnek, odavetem
+közéjök. Akkor aztán ugorj ki a csónakból. Utánad én, aztán a
+Jancsi, aztán a Matyi. A törökök olyan zavartak lesznek, hogy
+könnyen elbánhatunk velök.</p>
+<p>S odanyujtotta a cigánynak a taplót meg az acélt:</p>
+<p>– Csiholj cigány!</p>
+<p>Mekcsey szó nélkül kanyarodott az ázsiai part felé. De messze
+voltak még: egy óránál is tovább kellett evezniök. Csendesen ültek
+a csónakban. Mekcsey Matyival fölváltva evezett. Olykor-olykor
+lebocsátotta az evezőt és a vizet mérte, azonban itt még mély volt
+a viz, sehol sem érte el az evezőlapát.</p>
+<p>A törökök ezalatt folyton kiáltozva jöttek utánok.</p>
+<p>– Perzevenk dinini szikeim! – kiáltotta az egyik.</p>
+<p>– Perzevenk batakdsi! – kiáltotta a másik.</p>
+<p>Amire Gergely is visszakiáltott:</p>
+<p>– Perzevenk kenef óglu! Hersziz aga! Batakdsi aga!</p>
+<p>Belenyult a tengerbe, és a térdén ujjnyi vastagságú fekete
+tésztává gyúrta a puskaport.</p>
+<p>– No most Évám, a közepébe egy kis szárazat.</p>
+<p>Éva kicsavarta a portartó szaru dugóját, és száraz puskaport
+öntött a lepény közepébe.</p>
+<p>Gergely behajtotta a lepényt, s golyóvá formálta, belecsavarta a
+kendőjébe; csak egy nyilást hagyott, hogy a puskapornak tüzet
+adhasson. <span class="pagenum"><a name="Page_364" id=
+"Page_364">-364-</a></span></p>
+<p>– Föld, – mondotta Mekcsey a tenger közepén, ahogy lebocsátotta
+az evezőjét.</p>
+<p>Jól dolgozott a fiu. Az a távolság, amely a törökök indulásakor
+közöttük volt, alig kisebbedett. S a törökök csónakja annyira
+lehetett, mint amennyire egy erőskaru ember el tudja dobni a lapos
+követ.</p>
+<p>– Ég-e a tapló? – kérdezte Gergely.</p>
+<p>– Ég, – felelte a cigány.</p>
+<p>– No csak tartsd. Te meg Mekcsey evezz most lassabban, s úgy
+forditsd a csónakot, hogy oldalt kerülj.</p>
+<p>Csak arra vigyázz, hogy belénk ne ütközzenek, hanem inkább
+mellettünk rohanjanak el, ha éppen nagyon nekünk jönnek.</p>
+<p>– Majd kitérek, ne félj.</p>
+<p>– Mikor már csak tiz lépésnyire leszünk, a cigány csuszszék le a
+csónak orráról a vizbe, a cigányleány is. Te is talán Éva, de csak
+abban a pillanatban, amint én a tüzet átdobtam. Nekik nem szabad
+észrevenniök, hogy itt csak derékig ér a viz. Hadd uszszanak!</p>
+<p>Egyet szoritott még a kendőn s a fogaival is huzott rajta. Aztán
+folytatta:</p>
+<p>– Ha a tűz kiveti őket a csónakból, te Mekcsey mégis maradj itt
+a csónakban az evező lapáttal. Mink ketten Jancsival a vizbe
+ugrunk, és az úszókat beretváljuk. Ha nagy lesz a zavar, akkor te
+Matyi a csónakjukat iparkodjál megragadni, s amelyik
+belekapaszkodik, azt vágd.</p>
+<p>– Hát én? – kérdezte a cigány.</p>
+<p>– Ti hárman a csónakunkat tartsátok, hogy Mekcsey föl ne
+düljön.</p>
+<p>Aztán Éva füléhez hajolt, és belesugta:</p>
+<p>– Te a csónak túlsó oldalán ereszkedj a vizbe, s bukj alá,
+nehogy a puskapor megüsse az arcodat. Azután kapd <span class=
+"pagenum"><a name="Page_365" id="Page_365">-365-</a></span> el a
+másik evezőt, és azzal üsd a törököt, amelyik közeledbe ér. Az
+evező mégis csak hosszabb, mint a kard.</p>
+<p>A törökök észrevették, hogy a két csónak köze fogy.
+Diadalüvöltésük jelezte, hogy bizonyosra fogják a győzelmet.</p>
+<p>Mikor már csak harminc lépésnyi volt köztük a távolság, Mekcsey
+ledugta a lapátot.</p>
+<p>– Derékig ér a viz, – mondotta.</p>
+<p>– Hát akkor álljunk meg, felelte Gergely.</p>
+<p>S fölállott.</p>
+<p>– Add ide a taplót, – mondotta a cigánynak.</p>
+<p>Azzal átkiáltott a törököknek:</p>
+<p>– Mit akartok?</p>
+<p>– Majd megtudod! – felelték ezek farkasnevetéssel.</p>
+<p>Gergely odaadta a taplót és kendőt Évának, s fölvette a csónak
+zsámolyát. Feléjök dobta.</p>
+<p>A zsámoly nagy loccsanással esett a csónak elé. Az evező török,
+hogy viz loccsant hátulról a nyakába, abba hagyta az evezést, és
+visszanézett, hogy mi loccsant?</p>
+<p>A csónak magától jött közelebb.</p>
+<p>Mikor már alig tizenöt lépésnyire volt, Gergely odaérintette a
+puskaporhoz a taplót. A por vörös izzással sistergett.</p>
+<p>Gergely csak egy pillanatig várt vele. Egy jól irányzott
+mozdulattal beledobta a török csónakba.</p>
+<p>– A törökök már kivont karddal állottak ekkor, de hogy ez a
+tüzes sárkány átrepült, szétmozdultak. A következő pillanatban
+mintha tüzi szökőkuttá változott volna a csónak, aztán meg
+háromöles láng csapott fel nagy puffanással közöttük.</p>
+<p>A török csónak felfordult.</p>
+<p>A hat török hatfelé kapva loccsant bele a tengerbe.</p>
+<p>– Rajta! kiáltotta Gergely.</p>
+<p>Azonban a szemük káprázott az elvillant fénytől. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_366" id="Page_366">-366-</a></span></p>
+<p>Egyik se látott semmit. Egy perc is bele telt, mig Gergely
+megpillantotta az első törököt, amelyik a csónakjukba kapott, s egy
+nagy rántással Mekcseyt kilóditotta.</p>
+<p>Gergely rácsapott a karddal, s érezte, hogy a kardja keményet
+ért.</p>
+<p>– Üssétek őket! – kiáltotta</p>
+<p>De azok is csak félvakon dolgoztak.</p>
+<p>Mikorra megjött a szemök ereje, Mekcseyt látták erős birkozásban
+egy vállas törökkel.</p>
+<p>Gergely erre is rávágott és fejen találta. A török erre neki
+fordult, és az öklével ugy vállon ütötte Gergelyt, hogy a fiu majd
+elesett. De ekkor meg Mekcsey kapaszkodott a törökbe. Megragadta
+hátulról a nyakát, és belenyomta a vizbe. Tartotta mig csak
+bugyborékolt.</p>
+<p>Ezalatt Jancsi is megtette a magáét: neki esett annak a
+töröknek, aki már egyet kapott Gergelytől. Addig vagdosta,
+döfködte, mignem a török a vizbe dőlt. Matyi meg egymaga két
+törököt szúrt agyon a vizben.</p>
+<p>A hatból kettőnek sikerült elusznia a veszedelemből. Az egyik
+Szkutari felé vitte az életét. Olyan volt a vizen, mint valami
+sárgadinnye. A másik a zsámolyt a hasa alá fogva úszott nagy
+igyekezettel vissza Stambul felé, s ez meg olyan volt, mint valami
+úszó kutya.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_367" id=
+"Page_367">-367-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXVII.</h3>
+</div>
+<p>Egy májusi délután három sárgaruhás olasz ifju, s két
+rövidszoknyás olasz leány jelent meg a Héttorony kapujánál. Az
+egyik ifjunál koboz volt, az egyik leánynál is. A másik leány
+tamburint tartott a hóna alatt.</p>
+<p>Az őr az árnyékon félálmosan, pötyögősen állt, s talán el is
+aludt volna álltában, ha időnkint katonák nem járnak a kapu
+alatt.</p>
+<p>Hogy az idegeneket meglátta, eléjök tartotta a lándsáját.</p>
+<p>– Mit akartok?</p>
+<p>– Olasz énekesek vagyunk, – felelte az egyik. – A várnagygyal
+szeretnénk beszélni.</p>
+<p>– Nem lehet.</p>
+<p>– De nekünk kell.</p>
+<p>– Nem lehet!</p>
+<p>– Mért nem lehet?</p>
+<p>– Meghagyta, hogy idegent ne bocsássak hozzá mert sok a dolga.
+Hurcolkodik.</p>
+<p>Valami hat katona állt és guggolt a fal árnyékában. Egy öreg
+cigányasszony jósolt ott nekik rostán rázott tarka babból.</p>
+<p>Az egyik leány, a kisebbik, bátran odament a katonák közé, és
+megszólitotta a cigányasszonyt:</p>
+<p>– Láláká. Az őr nem akar beereszteni. Küldj be valakit Veli
+béghez, hogy ajándékot hoztunk.</p>
+<p>A cigányasszony éppen valami érdekes jóslatnál <span class=
+"pagenum"><a name="Page_368" id="Page_368">-368-</a></span>
+tartott. Öt csoportba osztotta a babot, és igy szólt a
+katonának:</p>
+<p>– Most pedig nem folytatom addig tovább, mig be nem mégy a
+béghez, és meg nem jelented neki, hogy olaszok vannak itt, akik
+ajándékot hoztak.</p>
+<p>A katonák felröhögtek. A megszólitottnak már vörös volt a képe
+az izgatottságtól. Egyet vakarintott a tarkóján, aztán fölkelt és
+besietett.</p>
+<p>Nem telt belé tiz perc, ujra megjelent a kapuban, és intett az
+olaszoknak:</p>
+<p>– Kövessetek.</p>
+<p>Azzal megindult az olaszok előtt. Átvezette őket egynehány
+folyosón, majd egy kerten a malom mellett, majd ujból egy másik
+kerten, amely óriáslevelü salátával volt tele.</p>
+<p>Ebből a katona leszakitott egy fejet, s azon nyersen levelezni
+kezdte. Megkinálta vele a leányokat is:</p>
+<p>– Egyetek maruját.</p>
+<p>A cigányleány elfogadott egy levelet, s odakinálta a
+társának.</p>
+<p>– Nem kell, köszönöm Cserhán.</p>
+<p>– De egyél mert ez jó.</p>
+<p>– Tudom, hogy jó, de mink nem igy szoktuk.</p>
+<p>– Hát hogyan? Sóval?</p>
+<p>– Sóval, de főképpen kirántott csirkével.</p>
+<p>Az egyik olasz tolmácsolta mindig a beszédüket, – s mivel hogy a
+két leány mindig beszélgetett, s néhányszor a tolmács elfordult, a
+leány mindig megszólitotta:</p>
+<p>– Gergely, mit mond a Cserhán?</p>
+<p>Két óriás fal között volt ez a kert.</p>
+<p>Kettős vár. A hét torony a közepén külön fallal van
+összekötve.</p>
+<p>– A tornyok is ilyen kettősek, – magyarázta Gergelynek a leány.
+– Egy katona beszélte egyszer a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_369" id="Page_369">-369-</a></span> kocsmában, ahol az éjjel
+háltunk, hogy ezek a tornyok tömve vannak aranynyal, ezüsttel. Ő
+már söpört ottan, s benézett a kulcslyukon.</p>
+<p>– Azért őrzi ezt annyi katona, – felelte búsan Jancsi.</p>
+<p>Elérték a bég hajlékát. Nem is volt több ház belől a fal mentén,
+csak a sok vastag ágyú; minden ötven lépésre egy; mellette a
+rozsdás golyók gúlába rakottan.</p>
+<p>A bég udvara tele volt ládával, meg egy vörös vászonból való
+sátor részeivel. Fegyverek, tábori butorok és szőnyegek hevertek
+szanaszéjjel a kavicson meg a virágágyakon. Aki innen elmegy,
+úgylátszik, nem fog találkozni azzal aki utána jön.</p>
+<p>Tiz-tizenöt katona rakodott a ládákba.</p>
+<p>A bég ott állt közöttük, és szintén salátát evett.</p>
+<p>Félrehivta az olaszokat a bástyafal mentén, s egy kifelé néző
+vastag ágyú kerekére ülve, folytatta a salátázást.</p>
+<p>– No mit akartok? – kérdezte jókedvüen.</p>
+<p>Gergely előállt, és a kalapját a kezében tartva, szólott:</p>
+<p>– Uram, mink olasz énekesek vagyunk, s az éjjel itt halásztunk a
+vár alatt. Tudod uram, szegények vagyunk, hát esténkint halásznunk
+kell. Hanem az éjjel nemcsak halat fogtunk. Ahogy kihuzzuk a hálót,
+valami megcsillanik benne. Nézzük micsoda, hát egy gyönyörü
+aranytányér.</p>
+<p>– Mi a manó!</p>
+<p>– Az uram. Nézd itt van, láttál-e ennél szebbet?</p>
+<p>Ezt mondva a zsebébe nyult, és egy kis aranytányérat vett elő,
+amelynek a közepén remekül kivert görög istenalakok
+domborodtak.</p>
+<p>– Masallah! – kiáltott a bég a tányérat forgatva.</p>
+<p>S a szeme a gyönyörüségtől elmeredt. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_370" id="Page_370">-370-</a></span></p>
+<p>– Magunk se láttunk ehez hasonlót, – folytatta Gergely. – Azon
+gondolkoztunk, hogy mit tegyünk vele? Ha eladjuk, ránk fogják, hogy
+loptuk, s Isten tudja, micsoda bajba kerülünk. Ha nem adjuk el, mit
+ér annak a tányér, akinek nincs mit ennie?</p>
+<p>A bég ide-oda forgatta a tányért, s meg is emelgette.</p>
+<p>– No, és mért hoztátok éppen nekem?</p>
+<p>– Éppen azt akarom elmondani nagyságos uram. Ahogy ott
+tünődtünk, eszünkbe jut, hogy van itt a Héttoronyban egy jótevőnk,
+valami magyar úr. Kicsi koromban én az öcsémmel együtt rabja voltam
+ennek az úrnak.</p>
+<p>– És jól bánt veletek?</p>
+<p>– Tanittatott bennünket, és úgy szeretett mint saját fiait. Hát
+arra gondoltunk, hogy megkérünk téged engedd meg, hogy danolhassunk
+neki egyet.</p>
+<p>– Hát ezért hoztátok nekem a tányérat?</p>
+<p>– Ezért.</p>
+<p>– És jól tudtok danolni? Hát danoljatok egyet.</p>
+<p>Az öt olasz mindjárt körbe áll. Ketten megpenditik a kobozt, s
+egyszeriben rákezdik:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0"><i>Mamma</i>,<br /></span>
+<span class="i0"><i>Mamma</i>,<br /></span> <span class="i0"><i>Ora
+muoio,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Ora
+muoio!</i><br /></span> <span class="i0"><i>Desio tal
+cosa,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Che all orto ci
+sta.</i><br /></span></div>
+</div>
+<p>A két leány dala mint két hegedühang. Gergelyé, Jancsié, mint
+két fuvola. Mekcseyé, mint egy kisbőgő.</p>
+<p>A bég abbahagyta a salátaevést is, tányérbámulást is, szinte
+lehetett látni, hogy nő a füle. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_371" id="Page_371">-371-</a></span></p>
+<p>– Angyalok vagytok tik, vagy dsinek! – kiáltotta bámulva.</p>
+<p>Az énekesek felelet helyett vig táncdalba kezdtek. A cigányleány
+kiperdült a középre, és a tamburint zörgetve irgett-forgott a bég
+előtt.</p>
+<p>A bég fölkelt.</p>
+<p>– Elnéznélek bennteket három nap, három éjjel, – mondotta, – de
+nekem holnap reggel Magyarországba kell mennem. Csatlakozzatok
+hozzám. Akár itt csatlakoztok hozzám, akár az úton, én amig velem
+lesztek, mindennap egy aranyat adok nektek.</p>
+<p>Az öt olasz kérdőn pillantott össze.</p>
+<p>– Uram, – szólt Gergely előlépve, – ha megengeded, amit
+kértünk…</p>
+<p>– Szivesen. De kihez is akartok ti menni.</p>
+<p>– Török Bálint urhoz.</p>
+<p>A bég kedvetlenül terjesztette az öt ujját maga elé.</p>
+<p>– Törökhöz? Ez egy kicsit bajos. Ő most a <i>mázsásban</i>
+van.</p>
+<p>– Micsoda mázsásban? – kérdezte Gergely.</p>
+<p>– Hát, – felelte bosszusan a bég, – gorombán bánt a
+főmuftival.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_372" id=
+"Page_372">-372-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXVIII.</h3>
+</div>
+<p>A bég mindazonáltal megtette az olaszok kedvét. Rábizta őket egy
+katonájára, s megparancsolta a katonának, hogy Bálint urat, – ha
+van kedve, ha nincs, – ki kell tenni az udvarra, mert az olaszok
+dalolni akarnak neki.</p>
+<p>A belső vár kapuja is megnyilt. Annak az udvara már alig
+nagyobb, mint a pesti Erzsébet-tér. A két sakkozó most is ott ült
+egy fügefa alatt. Móré most is ott nézte a játékosokat; sőt most
+Maylád is odaszegődött, és a herceg boszuságára bele-beleszólt a
+játékba.</p>
+<p>Csak éppen a mázsás bilincs cserélt gazdát.</p>
+<p>Az öt olaszt megállitották a kapuban, mig Bálint urat
+elővezetik. Kihozták a ketrecből. Két katona a bilincsét emelte,
+hogy járhasson. Kitettek egy kemény faszéket az udvar közepére,
+arra ültették Bálint urat. Még szép, hogy az árnyékba tették. Igy
+aztán megülhetett az öreg. De nem is tudott volna megmozdulni a
+karvastagságu vasláncban.</p>
+<p>Hát ült. Nem tudta mért ültették oda? A nyári kendervászon
+ruhája volt rajta. A fején nem volt süveg, csak sörénynyé nőtt
+fehér haja. Két kezét a bilincs lehuzta a szék két oldalára. Ötven
+fontot nyomott ez a két bilincs. Erőtlen öreg karjai nem birták
+emelni.</p>
+<p>– Jöhettek, – mondja a katona az énekeseknek.</p>
+<p>Azok elő is jönnek a kapuból. Megállnak sorjában egymás mellett,
+alig öt lépésnyire Bálint úr előtt. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_373" id="Page_373">-373-</a></span></p>
+<p>A sakkozók is abbahagyják a játékot. Mi lesz itt? Hiszen ez
+pompás mulatság: olasz énekesek a Héttoronyban! Oda sorakoznak
+Bálint úr mögé, és várják a dalt, s különösen a két leány
+táncát.</p>
+<p>– A fiatalabbik nem olasz, – jegyzi meg a herceg.</p>
+<p>– Száz közül is megismerni, hogy cigány, – feleli Maylád.</p>
+<p>– Hanem a többi, kitünő olasz tipus.</p>
+<p>Véletlenül csakugyan barnák voltak valamennyien. Mekcsey a
+legvállasabb, Gergely a legnyulánkabb, Jancsi a legfeketébb szemü.
+Éva dióolajjal volt megbarnitva. A haját frigiai piros sapka
+takarta, mint valamennyiét.</p>
+<p>Az öt olasz csak állt.</p>
+<p>– No énekeljetek hát, – mondotta a katona.</p>
+<p>Hanem biz azok csak álltak, merőn és halaványan.</p>
+<p>A legfiatalabb olasz arcán végigcsordult a könny. A másikén
+is.</p>
+<p>– Daloljatok hát ebatta komédiásai! – szólt rájok a török.</p>
+<p>A legfiatalabb erre hangosan felzokogott. Oda tántorgott a
+láncokban ülő rabhoz, és a lábához vetette magát.</p>
+<p>– Apám! Édes apám! –</p>
+<p>És a könyjeiben fuldokolva ölelte át az öreget.</p>
+<p>– Jancsi! Fiam! – rebegte elképedve az öreg.</p>
+<p>S a félmázsás bilincs megcsördült a kezén. Magához ölelte a
+fiát, mintha egészen a szivébe akarta volna szoritani.</p>
+<p>A fiu elfeledte, hogy énekes. Az apa elfeledte, hogy rab. Csak
+egymás arcát nem feledte el egyik se.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>És Török Bálint ekkor sirt életében másodszor.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_374" id=
+"Page_374">-374-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXIX.</h3>
+</div>
+<p>A Jedikulától egy nyillövésnyire az örmény kórház mögött egy kis
+napszámos-kocsma állt egymagában.</p>
+<p>Kerti lakás lehetett az valamikor, valami szép márvány nyaraló
+még abban az időben, mikor Konstantinápolyt Bizancznak hivták. De
+haj az idő meg a földrengés meglazitja a márványkockákat is,
+letördeli a terasszok alabástrom balüsztréit, az ablakok
+kővirágait; kimozditja a lépcsőket, és dudvát ültet az oszlopok
+hasadékába. Lett a nyaralóból kurta-kocsma.</p>
+<p>Járt ide mindenféle nép, s a gazda, akinek Milciades volt a
+keresztneve mellékesen, orgazdasággal is foglalkozott.</p>
+<p>Ehhez vezette a cigány a mi fiatalainkat, s ez adott nekik
+szállást, olasz ruhát, aranytányérat, persze jópénzért.</p>
+<p>Hogy im a Héttoronyban nem úgy sikerült az énekelőadás, amint
+szerették volna, a mi fiatalaink csaknem bajba kerültek.</p>
+<p>A katona rögtön jelentést tett a bégnek, hogy az olaszok, valami
+rokonfélék, mert nagyon sirnak a rab körül, azonban a bég nem sokat
+törődött már a Jedikulával. Egy szép kerület Magyarországon, ahol ő
+lehet az úr, kellemesebb kép volt neki, mint a Jedikula, ahol ő is
+csak rab volt, mert bent kellett laknia a falak között, s évenkint
+csupán egyszer léphetett ki rajta, hogy imádkozzék az Aja Sofia
+templomában.</p>
+<p>– Szamár vagy, – bődült a katonára. Azok az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_375" id="Page_375">-375-</a></span> olaszok
+rabjai voltak annak az urnak, most pedig az én rabjaim.</p>
+<p>Éppen a kalamárisát akarta ládába tenni. Kivont az oldalából egy
+nádtollat, és a tintás spongyába nyomta. Egy tenyérni kis pergamen
+darabra egynéhány szót irt, s odaadta a hüledező katonának.</p>
+<p>– Nesze. Add oda az olaszoknak, és kisérd ki őket a kapun. Semmi
+bántódásuk ne legyen!</p>
+<p>Gergely tudott annyira törökül, hogy elolvasta az irást azonnal
+amint a markába nyomták.</p>
+<p>Ez volt benne:</p>
+<p><i>Ez az öt olasz énekes az én seregemhez tartozik. Ezt a
+temesszüköt adtam nekik, hogy senki őket ne bántsa, mikor mellettem
+nincsenek. Veli Bég.</i></p>
+<p>Gergely eltette ezt gondosan.</p>
+<p>Ránéz a katonára. Visszaemlékezik, hogy ezt a bagoly arcot látta
+már valahol. De hol?</p>
+<p>Hát bizony ott ivott őkegyelme tegnap a görögnél, a mindenféle
+napszámos és hajós között. Látszik is az orra pirosságán, hogy
+bajban lesz, ha majdan Mohamed elé kerül.</p>
+<p>– Eljösz-e te is a béggel? – kérdezi amint kifelé mennek a
+kapun.</p>
+<p>S egy ezüst tallért nyom a markába.</p>
+<p>– Nem, – feleli a katona a tallértól felvidámultan. A bég csak
+aknafúrókat visz, meg deliket. Az én uram holnaptól fogva Izmail
+bég.</p>
+<p>– De ő még nem lakik itt.</p>
+<p>– Nem; amott lakik abban a vadszőlős házban.</p>
+<p>S egy vadszőlővel befuttatott házra mutatott, amely háttal
+nekiépült a régi Bizantz várfalának. Talán annak a köveiből is
+csinálták.</p>
+<p>Estére ott itta már a bagoly az ezüsttallért a görögnél.
+<span class="pagenum"><a name="Page_376" id=
+"Page_376">-376-</a></span></p>
+<p>Ami ifjaink egy csinos kis márványszobában vacsoráztak. Riskásás
+ürühust ettek, s közben azon tanácskoztak, hogy a béggel térjenek-e
+vissza a hazájukba, vagy csak magukban.</p>
+<p>Mert hogy Török Bálintot ki nem lehet szabaditani, azzal már
+számot vetettek.</p>
+<p>– A béggel kell visszatérnünk, – mondotta Gergely. Ez a
+legkényelmesebb.</p>
+<p>– Én nem danolok neki, – felelte Mekcsey. Danoljon neki a tüzes
+istennyila!</p>
+<p>– Hát akkor rekedtnek teszed magadat, – felelte Gergely. Mért ne
+danoljak neki? Nem azt mondja-e a magyar közmondás is, hogy akinek
+a szekerén ülsz, annak a nótáját fujjad.</p>
+<p>– Ha ezt megtudják odahaza, hogy mink egy törököt
+mulattattunk…</p>
+<p>– Miért ne? Itten danolunk neki, otthon meg majd
+táncoltatjuk.</p>
+<p>Jancsi nem vett részt a beszélgetésben. Maga elé nézett s
+ki-kigyöngyöztek a könnyei.</p>
+<p>– Ne sirj Jancsikám, – mondotta Gergely, a Jancsi térdére téve
+kezét. Hiszen az a nagy lánc nem örökös. Meglehet holnap leveszik
+róla.</p>
+<p>– Nem is beszélhettem apámmal, – felelte Jancsi sirva, – csak
+épen hogy a Ferkót kérdezte, arra feleltem. Azt mondtam neki:
+Otthon maradt, hogy ha én elpusztulok az úton, maradjon egy
+gyermeke az anyámnak.</p>
+<p>Erre mindnyájan elhallgattak.</p>
+<p>A cigányleány fogta a tálat és kivitte. A szobába besütött a
+hold, és elhalaványitotta a mécses világát.</p>
+<p>– Még egy próbát kellene tenni, – szólalt meg Gergely. Még
+ugyszólván minden pénzünk megvan. Nálad van Jancsi ezer arany,
+énnálam háromszáz. Mekcseynél van annyi, amennyivel hazajuthatunk.
+<span class="pagenum"><a name="Page_377" id=
+"Page_377">-377-</a></span></p>
+<p>A cigányleány visszatért, s azt mondja Gergelynek:</p>
+<p>– Nem nézitek-e meg a bagoly törököt? Olyan részeg már, hogy
+lefordult a székről. Sárközi a török költségén iszik, de ő még nem
+részeg. Matyival kockáznak.</p>
+<p>Azonban, hogy ezen csak maga nevetett, ő is abbahagyta. Leült a
+gyékényre a többi közé, és az állát a könyökére támasztva, Évát
+bámulta.</p>
+<p>– Az új bég, – mondotta Gergely, – kétségtelenül kap a pénzen.
+Csakúgy kap, mint a többi. Hátha ez tehetne valamit?</p>
+<p>– Én mindent odaadok, ami nálam van, – felelte Jancsi. Az
+életemet is odadnám.</p>
+<p>– Hát akkor tegyünk egy utolsó próbát.</p>
+<p>– Igen, de hogyan juthatsz be éjjel a béghez?</p>
+<p>– Felöltözöm török katonának.</p>
+<p>Jancsi megragadta a Gergely kezét:</p>
+<p>– Megtennéd Gergely? Megtennéd?</p>
+<p>– Már teszem is, – felelte Gergely.</p>
+<p>Azzal fölkelt, és beszólitotta Milciades gazdát.</p>
+<p>– Gazda, – mondotta, – nekem egy török katona ruha kellene.
+Olyan, amilyent a Héttorony katonái viselnek.</p>
+<p>A görög végigdörzsölte szénfekete bokros szakállát. Megszokta
+már, hogy ezek a vendégei álöltözeteket hordanak, de azt is
+megszokta, hogy mindennap két-három arany csendül tőlük. Ördög
+vigye őket, ha rablók, ha tolvajok, a fő az, hogy jól fizetnek.
+Ajánlotta is már nekik, hogy lakjanak a föld alatt levő
+teremben.</p>
+<p>– Hát ilyen ruhám nincsen, – mondotta elvillantva a szeme
+fehérét, – de itt van egy részeg török, arról le lehet venni a
+turbánt meg a köpönyeget.</p>
+<p>– Az is jó lesz, – felelte Gergely. De nekem szakál is kellene.
+<span class="pagenum"><a name="Page_378" id=
+"Page_378">-378-</a></span></p>
+<p>– Van bőven, – felelte Milciades.</p>
+<p>– De nekem éppen olyan szakál kell, mint azé a katonáé.</p>
+<p>– Akad olyan is.</p>
+<p>Azzal egyet fordult, s alig öt perc mulva mindenféle kész
+szakállal, fekete szőrrel és ragasztóval tért vissza.</p>
+<p>– Felragasszam?</p>
+<p>– Ragaszd fel. Olyanféle képet csinálj nekem, mint azé a
+töröké.</p>
+<p>És eközben beszélgettek.</p>
+<p>– Ismered az uj béget, aki a Héttoronyba kerül?</p>
+<p>– Hogyne ismerném, – felelte a görög. Topcsi volt. Oly
+neveletlen, hogy irni se tud.</p>
+<p>– A többi tiszt se tud. Legfeljebb olvasni tudnak.</p>
+<p>– De ez úgy hányja-veti magát, mint a szultán lova, noha az is
+többet tud nálánál. Hanem bezzeg mikor egy magánál nagyobb fát lát,
+hajlong, mint a kender szélfuváskor.</p>
+<p>– Volt már hadban?</p>
+<p>– Tavaly vele volt a császárral. Esztergom alatt meg is
+botozták.</p>
+<p>– Eszerint gyáva?</p>
+<p>– Gyáva és ostoba.</p>
+<p>Gergely a ragasztótól jobbra és balra fintorgatta az
+orcáját.</p>
+<p>De ekkor már úgy el volt változva, hogy Mekcsey majd felfordult
+nevettében.</p>
+<p>A görög behozta a turbánt, a handsárt meg a köpönyeget.</p>
+<p>– Allaha emanet olun, – mondotta Gergely tréfásan hajlongva.</p>
+<p>Azzal kilépett.</p>
+<p>A többi el akarta kisérni, de ő csak Jancsit meg <span class=
+"pagenum"><a name="Page_379" id="Page_379">-379-</a></span>
+Mekcseyt engedte maga mellé. Ahogy Jancsi útközben átadta az
+aranyait, ezt is visszaküldte. Csak Mekcsey maradt vele. Ez
+körülbelül ötven lépésnyire kisérte csendesen.</p>
+<p>Félóra nem telt belé, ott állott a bég háza előtt.</p>
+<p>Megzörditette a kapu réztányérát, s hogy erre egy vén kappan
+arca jelent meg a kapu nézőjén, igy szólott hozzá:</p>
+<p>– Küld azonnal a béget a Héttoronyba. Baj van.</p>
+<p>A kappan eltünt. Gergely visszavonult. Tudta, hogy a kappan
+megint meg fog jelenni, de azt is tudta, hogy, ha senkit se talál
+az ajtóban, senkinek se adhatja át a bég kérdéseit. Kénytelen lesz
+visszatérni a béghez, s megmondani, hogy a katona már eltünt. A bég
+majd egydarabig forgolódik morgolódik, végre is ki fog jönni, s
+megy a Héttoronyba.</p>
+<p>Gergely ezt bölcsen kieszelvén, megindult szépen a Héttorony
+felé s a Drinápolyi kapunál – igy nevezték a Héttorony északi
+kapuját, – megállott.</p>
+<p>A kapu zárva volt. Az őr a kapukövön guggolva aludt. A feje
+fölött hitvány olajlámpás égett a falból kinyuló vasrudon.</p>
+<p>Köröskörül csöndesség.</p>
+<p>Mekcsey husz harminc lépésnyire követte Gergelyt s hogy ez
+megállott, ő is megállt. Talán azért is állott Gergely a lámpás
+világkörébe, hogy Mekcsey láthassa.</p>
+<p>A percek lassan multak, s Gergely magában szidta a török időt,
+hogy milyen lomhán jár.</p>
+<p>S mivelhogy ember és bogár mind csak a fényességet nézi a
+sötétben, Gergely is az olajlámpásra forditotta a szemét.</p>
+<p>– No megőszülök, mikorra kimászik az a bég, – mormogta
+magában.</p>
+<p>Szegény jó dalia, te kedves szép csillaga a magyar <span class=
+"pagenum"><a name="Page_380" id="Page_380">-380-</a></span>
+dicsőségnek, nem fogsz te megőszülni soha! Vajjon milyen arccal
+néznél a jövendő tükörébe, ha most előtted föllebbentené valami égi
+kéz, s te látnád magadat rabbilincsben, ugyanezen a helyen; s
+látnád a török hóhért, amint azon a rozsdás lámpavason neked
+bokrozza a kötelet!</p>
+<p>Az utca csöndjében kapudörrenés hallatszott.</p>
+<p>Gergely megrezzent. Elindult sebesen a dörrenés irányába.</p>
+<p>A bég jött.</p>
+<p>Egyedül jött. Köpönyegébe volt burkolózva, s a fején magasra
+kalácsozott turbán fehérlett.</p>
+<p>Gergely megállt egy percre, és hallgatózott, hogy jön-e valaki a
+béggel?</p>
+<p>Nem jött senki.</p>
+<p>Ekkor eléje lépett a bégnek.</p>
+<p>– Uram, – szólott török katonai szalutálással, – nem Veli bég
+hivat téged. Én csaltalak ki egy igen fontos ügyben.</p>
+<p>A bég visszahőkölt.</p>
+<p>– Ki vagy te? – szólt a kardjához kapva.</p>
+<p>Gergely is a kardjához nyult. Kivonta és markolattal nyujtotta
+oda a bégnek:</p>
+<p>– Vedd, ha azt gondolod, hogy tartanod kell tőlem.</p>
+<p>A bég visszataszitotta a kardját a hüvelybe.</p>
+<p>Gergely is.</p>
+<p>– Több jót hozok neked, mint gondolnád, – szólt Gergely egy
+pénzes zacskót emelve ki a köpönyeg belső zsebéből.</p>
+<p>S megcsörditette az aranyakat.</p>
+<p>– Fogadd bevezetésül.</p>
+<p>A bég a tenyerébe vette a súlyos zacskót, de aztán
+visszaadta.</p>
+<p>– Előbb tudnom kell: ki vagy, és mit akarsz? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_381" id="Page_381">-381-</a></span></p>
+<p>Ezzel ő is a ház árnyékába lépett. Kőpad volt ottan. Arra ült,
+és figyelmesen nézett a Gergely arcába.</p>
+<p>Gergely szintén a padra ült. Összefonta a karjait, és időnként a
+csipős álszakált vakargatva beszélt halkan és óvatosan:</p>
+<p>– Az én nevem <i>Százezer Arany</i>. Azt hiszem, elég
+jóhangzásunak találod a nevemet.</p>
+<p>– De nem álnév-e ez? – kérdezte a bég hunyoritva.</p>
+<p>– Hamar kipróbálhatod. A te neved azonban: <i>Szegény Ember</i>,
+bár az kétségtelen, hogy jeles vitéz vagy, és hogy Magyarországon
+is részt vettél a diadalmas hadjáratban, mindenki tudja.</p>
+<p>– Látom hogy ismersz.</p>
+<p>– Hát, hogy röviden végezzünk: te holnap reggeltől kezdve
+várnagy vagy a Jedikulában, másszóval tekintélyes rab leszel te is.
+Évenkint egyszer kimehetsz a városba, s ha Allah hosszúra nyujtja
+az életedet, hát életedben összesen huszszor-harminczszor láthatod
+még Konstantinápolyt.</p>
+<p>– Tovább.</p>
+<p>– Tőled függ, hogy nagyobb és függetlenebb útat válaszsz
+magadnak. A Jedikulában van egy rab, egy dúsgazdag magyar úr: Török
+Bálint.</p>
+<p>– Azt akarod kiszabaditani?</p>
+<p>– Te mondod. Hát tegyük fel, hogy azt akarom. Veled egynéhány új
+katona is jön; ha más nem: a szolgáid. Mi történnék, ha te holnap
+este kihoznád például Bálint urat, mintha a szultán hivatná.</p>
+<p>– Naplemente után nem jöhet ki a várnagy se.</p>
+<p>– A szultán parancsára kijöhet; dehát mondjuk nappal jön ki,
+veled és két katonával. Az utcák erre már néptelenek. Te a két
+katonát visszaküldöd, s ballagtok ketten Bálint úrral tovább. De
+talán ahelyett hogy a szerájba mennétek, a nevezett rabot egy
+hajóra vezeted; egy <span class="pagenum"><a name="Page_382" id=
+"Page_382">-382-</a></span> hajóra, mely a parton áll, és sárga
+zászlót lenget. Lehet az a hajó gabonaszállitó hajó is, egyszerü
+csónak is. Nincs olyan sok erre felé. Hát mondom: legfeljebb ruhát
+köpönyeget változtattok és lekanyarodtok ketten a hajóra.</p>
+<p>– Ilyen egyszerüen!</p>
+<p>– Nem éppen. A hajón, mihelyt elindul, háromszáz arany olvasódik
+a markodba, törökül szólva háromezer gurus, vagyis piaszter. Azután
+akár a vizen, akár a szárazon Tekirdagba megyünk. Ott egy emberünk
+jó lovakkal s ötszáz aranynyal vár téged. Az ismét ötezer gurus.
+Lemegyünk Athenbe, s onnan Olaszországba. Amint az olasz partra
+lépünk, ott ismét ötszáz arany hull a markodba.</p>
+<p>– Ezerháromszáz…</p>
+<p>– Eddig. Azt hiszem tiz évi fizetésed. Gondolhatod, hogy az az
+ember, aki Debrecent, Szigetvárt és Vajda-Hunyad várát mondja a
+magáénak, s aki ezeken kivül ura egy királyi birtoknak, csaknem az
+egész Dunántúlnak, az bizony könnyen kifizeti neked még azt a
+kilenczvenkilenc ezer aranyat is, ha mindjárt a fele vagyonától
+kell is megválnia.</p>
+<p>– És ha nem kapom meg az első ezret se?</p>
+<p>– Ha akarod már most is odaadom.</p>
+<p>A bég gondolkozva nézett maga elé.</p>
+<p>Gergely fölállt:</p>
+<p>– Ha azt látnád, hogy megcsalunk, – pedig olyan magyart még nem
+láttál, aki csalna, hát akkor mindig van időd ráfogni Török
+Bálintra, hogy megszökött, s hogy te utána mentél egymagad és a
+hajón fogtad el. Akár a hajóról hozod vissza, akár a szárazföldről,
+neked fognak hinni, mert visszahoztad.</p>
+<p>– Hát jól van, – szólt a bég is fölállva. – Holnap alkonyat
+előtt egy órával legyen az a sárga zászlós hajó <span class=
+"pagenum"><a name="Page_383" id="Page_383">-383-</a></span> egy
+nyillövésnyire a Héttoronytól. De már a parton várj. Miről ismerlek
+meg?</p>
+<p>– Ha az arcomról meg nem ismernél, a turbánom szintén sárga
+lesz, kénsárga. Erről megismerhetsz.</p>
+<p>– Egy órával naplemente előtt.</p>
+<p>– Pont tizenegy órakor, – felelte Gergely.</p>
+<p>Mert a török időszámitás szerint napnyugtakor van tizenkét
+óra.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_384" id=
+"Page_384">-384-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXX.</h3>
+</div>
+<p>Éjfél volt, mikor Gergely visszatért.</p>
+<p>– Itt van e még a bagolyképü török? – kérdezte, amint a
+korcsmába belépett.</p>
+<p>– Alszik, – felelte Milciades.</p>
+<p>– Megteheted, hogy holnap tizenegy óráig aludjék?</p>
+<p>– Meg, – felelte a kocsmáros.</p>
+<p>Azzal poharat vett elő. Vizet töltött bele, és valami port
+kevert el benne. A por elolvadt, mint a só.</p>
+<p>Azután felrázta a törököt.</p>
+<p>– Hé Bajguk! nem akarsz-e haza menni?</p>
+<p>A török fölemelte a fejét, és zavaros szemekkel nézett maga
+elé.</p>
+<p>– No idd meg ezt az egy pohár vizet, aztán menj haza.</p>
+<p>A török rá se nézett a pohárra, csak kinyujtotta a kezét. Azután
+fölhajtotta. Ismét maga elé nézett. Egy mozdulatot tett, hogy
+föltápászkodjék, de megint csak visszahanyatlott.</p>
+<p>Gergely öt aranyat nyomott a korcsmáros markába.</p>
+<p>– Légy nyugodt, – szólt Milciades. – Ez innen el nem mozdul
+holnap estig egy tapottat se.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_385" id=
+"Page_385">-385-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXXI.</h3>
+</div>
+<p>A hajót könnyü volt kibérelni. Egy négyevezős göröghajót
+kiválasztottak az Aranykürtben s megfogadták Tekirdagig, amely
+Konstantinápolytól egy napi út. Adtak neki sárga zászlót és két
+arany foglalót. Délután jókor ott állt már a hajó, ahova Gergely
+vezette s napenyészet előtt két órával felvonta a sárga
+zászlót.</p>
+<p>Gergely ezután sietve a korcsmába ment. Felzavarták az álmából a
+törököt s azt mondták neki, hogy az aga a sárga zászlós hajó elé
+rendelte. Álljon ott a parton.</p>
+<p>A török még mindig részeg volt Sárközinek kellett vezetnie. Ment
+a jámbor, ment a sárga turbánban. Azt se tudta, reggel van-e, este
+van-e, csak annyit jegyzett meg, hogy a bég odarendelte a partra
+valami hajó elé.</p>
+<p>Gergelyék szanaszét szóródva csöndesen lappangva mentek
+utána.</p>
+<p>Ha elfogadta a bég az ajánlatot, akkor amint a hajóra lép, ők is
+azonnal ott teremnek. Ha pedig a bég nem mer vagy nem tud
+cselekedni, akkor ám ő lássa, hogyan értik meg egymást a
+sárgaturbános atyafival.</p>
+<p>Az első kérdés az volt, hogy hozza-e a bég Török Bálintot?</p>
+<p>Ezt Cserhánra bizták. Nem közölték vele, hogy Bálint úr szökésre
+indul, csak azt, hogy a szultánhoz vezetődik, s mégegyszer látni
+akarják. A jel az volt, hogy ha megpillantja a béget, a két katonát
+és Bálint urat, <span class="pagenum"><a name="Page_386" id=
+"Page_386">-386-</a></span> fölnyullászkodik az utcasarkon a
+vadszőlőre, mintha egy levelet akarna szakitani. Ezt Mekcsey
+körülbelől ezer lépésnyiről megláthatja, s inthet a társainak.</p>
+<p>Ők megint ezer lépésnyire járkáltak a part felé. Gergely
+dervisnek volt öltözve, Éva cigányleánynak, Jancsi persa
+kereskedőnek, Matyi kurd perecárusnak. Mekcsey halárusnak.</p>
+<p>Éva ott guggolt Matyi mellett, és perecet evett.</p>
+<p>Pontosan a kitüzött időben fölemelte Mekcsey a halas fatálat a
+fejére, és megindult a part felé.</p>
+<p>Ez volt a jel.</p>
+<p>Jancsi elsápadt. Gergely kipirult. Talán mindnyájan
+reszkettek.</p>
+<p>S megindultak egymástól száz-kétszáz lépésnyire a part felé.</p>
+<p>A hajó ott állott A szél erősen lobogtatta a kénsárga zászlót. A
+hajó tulajdonosa egy fiatal görög hagymakereskedő a hajó
+kormányrudjánál olvasgatta a napi bevételét.</p>
+<p>És a hajó előtt ott állott bután a török, a bagoly képü. A fején
+sárga turbán. Mögötte ott ült a parton Sárközi és mosta a lábát a
+zöld tenger-vizben.</p>
+<p>– Jön, – mondotta Jancsi Gergely mellett elmenve. – Istenem
+segits.</p>
+<p>Gergely visszapillantott. Látta a béget, amint gyalog sétálva
+jött a fehérfejü magyar urral. Mögöttük két dárdás, fehérturbános
+katona.</p>
+<p>A bég visszafordult és valamit mondott a katonáknak, mire ezek
+megfordultak.</p>
+<p>Jancsi megindult sebes lépésekkel a hajó felé, de amint Gergely
+mellett el akart menni, ez megragadta a köpönyegét:</p>
+<p>– Várj!</p>
+<p>A bég meg Bálint úr ment lefelé békén. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_387" id="Page_387">-387-</a></span></p>
+<p>Elmentek a kurd pereces mellett anélkül, hogy akár erre, akár a
+mellette ülő cigányleányra egy pillantást vetettek volna.</p>
+<p>Bálint uron látszott, hogy ámul és bámul. A bég vidám volt.
+Egyre fecsegett.</p>
+<p>Amint leértek a parton, a sárgaturbános török haptákba vágta
+magát.</p>
+<p>A bég ebben a pillanatban visszafordult. A kardja elővillant.
+Visszafelé intett vele. Azután vércsemódon rohanta meg a
+sárgaturbános katonát.</p>
+<p>Az már attól lerogyott a jámbor, hogy a bég a vállára csapott.
+Nem is védekezett.</p>
+<p>Amint a bég leteperte a földre, körülbelül ötven katona rohant
+elő a bokrokból és házakból.</p>
+<p>Először is a turbános katonát kötözték meg, aztán a cigányt.
+Majd a hajóra ugráltak fel, s lekapták a lábáról a fiatal görögöt
+is.</p>
+<p>Mindenkit megkötöztek, aki csak a hajón volt.</p>
+<p>Cserhán a nagy dübörgés és lárma közepette ott termett és
+sikoltozva könyörgött Sárköziért. Őt is megfogták és kötelet
+vetettek a kezére.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>A nap éppen leereszkedett a keresztény városrész mögött, mikor
+Gergely a Konstantinoszlop mellett visszafordult. A hivei mind ott
+jöttek a nyomában. Porosak voltak és lihegtek.</p>
+<p>Gergely megtörölte izzadó homlokát, és azt mondta Jancsinak:</p>
+<p>– No úgy-e, hogy nem jó sietni!</p>
+<p>Azzal elvegyültek az utcai néptömegben.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_388" id=
+"Page_388">-388-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h3>XXXII.</h3>
+</div>
+<p>Junius közepe táján Veli bég Mohácsra ért az ő szilidárjaival és
+ötven aknászával.</p>
+<p>Valahányszor török sereg ment Budára vagy a Dunántúlra, Mohács
+mezeje mindig a főállomás volt. Maga Szulejman is itt pihent mindig
+legnagyobbat. Arra a dombra huzatta fel a sátorát, ahol azon az
+emlékezetes napon állott.</p>
+<p>Mekkán kivül nem volt a töröknek ennél kedvesebb helye.</p>
+<p>A bég sátora már készen állott, mikor a sereg estefelé nagy
+fáradtan ide érkezett.</p>
+<p>A bég először is megfürdött a Dunában, azután kappant vágatott,
+és mikor a nap leereszkedett, kiült a sátora elé.</p>
+<p>A mező még fehérlett a tömérdek lócsonttól. A katonák is egy-egy
+lófejre tették a fatálat, úgy ettek. S mindnyájan a török szerencse
+mezején érezték magukat.</p>
+<p>Az agák valami tizenöten körülállták a béget, és elmondták a
+napi jelentésüket. Azután amelyik elvégezte a mondókáját, leült a
+bég mellé a gyékény-szőnyegre. Együtt szokott vacsorázni Mohácson a
+tisztikar, s itt még a haragosok is kibékültek.</p>
+<p>A bég elé egy lovas posta jött ezen az estén. Hirül adta, hogy
+Visegrád immár a törököké. Nem is harc utján jutottak hozzá, hanem
+hogy a várbeliek vizvezetékét elrontották. Kiszomjaztatták a várat.
+A benlevők Ferdinándtól <span class="pagenum"><a name="Page_389"
+id="Page_389">-389-</a></span> vártak segitséget, de bizony az
+olyan magyar király volt, hogy az Istenre bizta a várait. Amade
+tehát megadta magát. Csak azt kötötte ki, hogy békésen
+elvonulhasson. A budai pasa esküt adott rá, hogy nem lesz
+bántódásuk. De bezzeg a népe nem esküdött meg. Amint a magyarok
+lerakták a fegyvert a vár közepén, s megindultak fegyvertelenül
+kifelé, a törökök rájok rohantak és lekoncolták őket.</p>
+<p>– No akkor itt pihenünk két napig, mondotta Veli bég az agáknak.
+Máma alszunk, holnap mulatunk. Holnapután indulunk Nógrádba.</p>
+<p>Mert Visegrád után az volt kijelölve a foglalásra.</p>
+<p>A török posta folytatta az útját Konstantinápoly felé, Veli bég
+serege meg nagy alvásra dőlt.</p>
+<p>Másnap délben egyetlenegy parancsot adott a bég a
+tisztjeinek:</p>
+<p>– Estére mindenitek nálam lesz vacsorán. Van bor, de jó. Az
+olaszok fognak énekelni.</p>
+<p>Vig ember volt ez a bég. Szeretett enni, inni. S valahányszor a
+török magyar földre lépett, rögtön elfelejtette a Mohamed próféta
+bortilalmát.</p>
+<p>Azt mondja erre az egyik aga:</p>
+<p>– Egy közembernek valami titkos jelenteni valója van,
+meghallgatod-e?</p>
+<p>– Hát csak jőjjön, – felelte a bég jókedvüen.</p>
+<p>Egy alacsony rókaszemü szilidár lépett elő. A ruhája rongyos,
+mint valamennyié. A turbánja alig nagyobb, mint egy
+gyermekzsebkendő.</p>
+<p>– Az olaszokról van jelenteni valója a te szolgádnak, –
+mondotta.</p>
+<p>– Hallgatom, – felelte a bég.</p>
+<p>– Régóta gyanus a te lábad porának az az öt ember. Az első
+gyanum akkor ébredt, mikor láttam, hogy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_390" id="Page_390">-390-</a></span> az
+egyik olasz papirosdarabokkal tisztitotta a többinek a kardját.</p>
+<p>– Szamár vagy, – felelte a bég. – Tudhatod, hogy azok gyaurok.
+Mink felszedjük a papirost, mert lehet, hogy Allah neve van
+valamelyik szeleten, de azok a disznók Allah nélkül élnek, sötét
+eszüek és alábbvalók az állatnál.</p>
+<p>A szilidár rendületlenül állt a helyén, és folytatta:</p>
+<p>– A második gyanum Szófia táján támadt. Emlékezhetel rá,
+nagyságos bég, hogy zsákmányhozó szekerekkel találkoztunk, s az
+egyik szekér ott feküdt feldőlve az út mellett.</p>
+<p>– Emlékezem.</p>
+<p>– A csirkés ketrec széttörött, és a csirkék szétfutottak. Egy
+vén asszony egyre hivta őket, hogy: <i>polátyi-polátyi</i>! nem
+hallgattak rá sem a csirkék, sem a tyukok. Ez görög asszony volt.
+Egy török segiteni akar és szintén kiabál: <i>gak-gak-gak</i>! A
+baromfi erre se fut össze. Akkor az egyik fiatal olasz, az a
+leányképü elveszi tőle a búzás kosarat, és azt kiáltja a
+baromfiaknak: <i>pi-pi-pi</i>! <i>pitye-pitye-pitye</i>
+<i>pityikéim! pityikéim!</i> Erre minden baromfi őhozzá futott. Még
+meg is fogott egy tyúkot és összecsókolta.</p>
+<p>– Hát mi van ebben?</p>
+<p>– Az uram, hogy a tyúk meg a csirke értett magyarul. De az is
+ám, aki hivta őket!</p>
+<p>A bég egyet hümmentett!</p>
+<p>– Hátha olaszul is <i>pipi</i> a csirke? Tudsz te olaszul?</p>
+<p>– Olaszul? Nem.</p>
+<p>– Hát akkor ne beszélj te teve!</p>
+<p>A szilidár alázatos meghajlással fogadta a teve cimet, azután
+rendületlen kitartással folytatta:</p>
+<p>– Hát mikor Belgrád mellett egy csikót cserélt az egyik
+szilidár? – Kereledse a neve. Valami paraszt adta <span class=
+"pagenum"><a name="Page_391" id="Page_391">-391-</a></span> el neki
+és tiz aspert fizetett rá a te katonád. A csikó azonban olyan vad
+volt, hogy senki se tudta megülni. Akkor az a legvállasabb olasz
+ráugrott, mint a párduc és megnyargalta. A csikó majd összeesett.
+Hát honnan tud az ilyen olasz énekes lovagolni?</p>
+<p>A bég vállat vont:</p>
+<p>– Nem a torkával lovagol.</p>
+<p>– Engedd, hogy folytassam.</p>
+<p>– Hát csak folytasd.</p>
+<p>– Az este egy aga jött hozzánk, a legnagyobb termetü aga, akit
+életemben láttam.</p>
+<p>– Manda aga</p>
+<p>– Az. Ahogy elmegy az olaszok mellett, megáll a nyulánk előtt és
+azt mondja neki:</p>
+<p>– Nini, te Bornemissza vagy! Amaz összerendül és azt feleli rá:
+Nem vagyok az. De isten engem az vagy te, – mondja az aga; –
+Bornemissza Gergely. És tovább beszél hozzá: Hát nem ismersz engem?
+Megvan-e még a szép gyürüd? Használt ám a tanács, amit adtál. Látod
+már aga vagyok. Csakhogy nem Hajván a nevem, hanem Manda. Nem fog a
+golyó.</p>
+<p>– És mit felelt az olasz?</p>
+<p>– Azt felelte: Nem tudom mit beszélsz, de azt tudom, hogy van
+egy ember, aki hasonlit hozzám. Honnan ismered annak a magyarnak
+nevét? Budán tudtam meg, – felelte az aga, mikor Török Bálintot
+elfogták, az ő kiséretében volt. Ejnye, hogy nem te vagy az. Nagyon
+hasonlitasz rá. Tiz aranyat vesztettél vele, hogy nem te vagy.</p>
+<p>– No hát úgy-e, hogy nem magyar, te elefánt! – szólt megvetőn a
+bég.</p>
+<p>– És mégis az, – felelte a szilidár diadalmasan. Az este
+meggyőződtem arról, hogy nemcsak ő magyar, hanem valamennyi. Amint
+a vacsorához üstöt állitottak <span class="pagenum"><a name=
+"Page_392" id="Page_392">-392-</a></span> fel, az egyik belemarkolt
+a bürökbe, és kihúzta gyökerestől, hogy a tűznek helyet csináljon.
+A gyökerekkel egy koponya is kifordult a földből. Mind az öten azt
+nézték és tanakodtak rajta, hogy török-e, vagy magyar? A te szolgád
+ott feküdt mellettök és aludni látszott. A te szolgád tud
+magyarul.</p>
+<p>– Hát magyarul beszéltek? Mit beszéltek a kutyák? – szólt most
+már mérgesen a bég.</p>
+<p>– Azt mondja az a fiatal nyulánk: bizonyosan magyar volt ez,
+mert a török eltemette a maga halottait. Akkor a másik a kezébe
+vette a koponyát és igy szólt: Akárki voltál életedben, a hazáért
+haltál meg: szent vagy énnekem! És megcsókolta a koponyát. Igy
+ásták el ismét a földbe.</p>
+<p>– Jaramaz gyaur kutyák! – szólt a bég dühösen a kardjára csapva.
+Dehát mért nem jelentetted ezt azonnal, te vizi ökör!</p>
+<p>– Már aludtál uram.</p>
+<p>– Láncot rájok és hozzátok ide!</p>
+<p>A szilidár örömtől ragyogó arccal rohant el. A bég komoran nézte
+a dombról, hogyan futkosnak a szilidárok mindenfelé a sátorok
+között.</p>
+<p>Két óra is beletelt, mig a szilidár visszakerült. A homlokáról
+csurgott a verejték. Olyan volt, mint az ázott eb. A vállát
+vonogatva jelentette:</p>
+<p>– Uram az olaszok…</p>
+<p>– Nincsenek? – hördült fel a bég.</p>
+<p>– Az éjjel megszöktek!</p>
+<p class="center">Vége a harmadik résznek.</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="footnotes">
+<h2>Lábjegyzetek.</h2>
+<div class="footnote">
+<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href=
+"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Nehogy valaki azt
+gondolja, hogy hibásan irom ezt a nevet. A történetirók irták
+hibásan Tinódytól Horváth Istvánig. Az országos levéltárban ott van
+az a levél, amelyet a királyhoz küldtek, mikor az egri vár
+fölszabadult. Az aláirások közt tisztán olvasható: <i>Mekcsey</i>.
+Tehát nem <i>Mecskey</i>.</p>
+<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href=
+"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Ezt a dallamot
+magam jegyeztem le Stambulban, ahol ennek a lehető leghívebben
+leirt szertartásnak szemtanuja voltam 1899. május 19-én.</p>
+</div>
+</div>
+<hr class="chap" />
+<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 76235 ***</div>
+</body>
+</html>
+
diff --git a/76235-h/images/cover.jpg b/76235-h/images/cover.jpg
new file mode 100644
index 0000000..9694e07
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/cover.jpg
diff --git a/76235-h/images/i001.jpg b/76235-h/images/i001.jpg
new file mode 100644
index 0000000..c06942f
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i001.jpg
diff --git a/76235-h/images/i001hq.jpg b/76235-h/images/i001hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..7a91587
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i001hq.jpg
diff --git a/76235-h/images/i002.jpg b/76235-h/images/i002.jpg
new file mode 100644
index 0000000..57e4ef7
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i002.jpg
diff --git a/76235-h/images/i002hq.jpg b/76235-h/images/i002hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..e568df2
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i002hq.jpg
diff --git a/76235-h/images/i003.jpg b/76235-h/images/i003.jpg
new file mode 100644
index 0000000..b34c6e0
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i003.jpg
diff --git a/76235-h/images/i003hq.jpg b/76235-h/images/i003hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..4d39aaa
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i003hq.jpg
diff --git a/76235-h/images/i004.jpg b/76235-h/images/i004.jpg
new file mode 100644
index 0000000..2eb156a
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i004.jpg
diff --git a/76235-h/images/i004hq.jpg b/76235-h/images/i004hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..43d361f
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i004hq.jpg
diff --git a/76235-h/images/i005.jpg b/76235-h/images/i005.jpg
new file mode 100644
index 0000000..914aef1
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i005.jpg
diff --git a/76235-h/images/i005hq.jpg b/76235-h/images/i005hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..afe0ac8
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i005hq.jpg
diff --git a/76235-h/images/i006.jpg b/76235-h/images/i006.jpg
new file mode 100644
index 0000000..4393542
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i006.jpg
diff --git a/76235-h/images/i006hq.jpg b/76235-h/images/i006hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..7a2066e
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i006hq.jpg
diff --git a/76235-h/images/i007.jpg b/76235-h/images/i007.jpg
new file mode 100644
index 0000000..75e360f
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i007.jpg
diff --git a/76235-h/images/i007hq.jpg b/76235-h/images/i007hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..0083e61
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i007hq.jpg
diff --git a/76235-h/images/i008.jpg b/76235-h/images/i008.jpg
new file mode 100644
index 0000000..7c1b3a5
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i008.jpg
diff --git a/76235-h/images/i008hq.jpg b/76235-h/images/i008hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..29340ad
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i008hq.jpg
diff --git a/76235-h/images/i009.jpg b/76235-h/images/i009.jpg
new file mode 100644
index 0000000..08a6669
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i009.jpg
diff --git a/76235-h/images/i009hq.jpg b/76235-h/images/i009hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..640335f
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i009hq.jpg
diff --git a/76235-h/images/i010.jpg b/76235-h/images/i010.jpg
new file mode 100644
index 0000000..1e4f156
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i010.jpg
diff --git a/76235-h/images/i010hq.jpg b/76235-h/images/i010hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..6c19dcb
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i010hq.jpg
diff --git a/76235-h/images/i011.jpg b/76235-h/images/i011.jpg
new file mode 100644
index 0000000..5890406
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i011.jpg
diff --git a/76235-h/images/i011hq.jpg b/76235-h/images/i011hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..94e4364
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i011hq.jpg
diff --git a/76235-h/images/i012.jpg b/76235-h/images/i012.jpg
new file mode 100644
index 0000000..026bbf2
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i012.jpg
diff --git a/76235-h/images/i012hq.jpg b/76235-h/images/i012hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..6d69d11
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i012hq.jpg
diff --git a/76235-h/images/i013.jpg b/76235-h/images/i013.jpg
new file mode 100644
index 0000000..2dd7a11
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i013.jpg
diff --git a/76235-h/images/i013hq.jpg b/76235-h/images/i013hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..f30edbb
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i013hq.jpg
diff --git a/76235-h/images/i014.jpg b/76235-h/images/i014.jpg
new file mode 100644
index 0000000..df3dbb9
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i014.jpg
diff --git a/76235-h/images/i014hq.jpg b/76235-h/images/i014hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..f8c3dd9
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i014hq.jpg
diff --git a/76235-h/images/i015.jpg b/76235-h/images/i015.jpg
new file mode 100644
index 0000000..40d7400
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i015.jpg
diff --git a/76235-h/images/i015hq.jpg b/76235-h/images/i015hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..35af4a2
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i015hq.jpg
diff --git a/76235-h/images/i016.jpg b/76235-h/images/i016.jpg
new file mode 100644
index 0000000..6ad93f0
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i016.jpg
diff --git a/76235-h/images/i016hq.jpg b/76235-h/images/i016hq.jpg
new file mode 100644
index 0000000..6455411
--- /dev/null
+++ b/76235-h/images/i016hq.jpg
diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt
new file mode 100644
index 0000000..b5dba15
--- /dev/null
+++ b/LICENSE.txt
@@ -0,0 +1,11 @@
+This book, including all associated images, markup, improvements,
+metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be
+in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES.
+
+Procedures for determining public domain status are described in
+the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org.
+
+No investigation has been made concerning possible copyrights in
+jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize
+this book outside of the United States should confirm copyright
+status under the laws that apply to them.
diff --git a/README.md b/README.md
new file mode 100644
index 0000000..7f71409
--- /dev/null
+++ b/README.md
@@ -0,0 +1,2 @@
+Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for
+book #76235 (https://www.gutenberg.org/ebooks/76235)