1 files changed, 8289 insertions, 0 deletions

diff --git a/75960-0.txt b/75960-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..172fea2
--- /dev/null
+++ b/75960-0.txt
@@ -0,0 +1,8289 @@
+
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75960 ***
+
+
+OSSENDOWSKI
+
+ÁLLATOK, EMBEREK ÉS ISTENEK
+
+*
+
+BEASTS MEN AND GODS
+
+FORDÍTOTTA SAJÓ ALADÁR
+
+HARMADIK KIADÁS
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT KIADÁSA, BUDAPEST
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
+
+
+
+
+ELŐSZÓ.
+
+Ez a könyv az úgynevezett híres könyvek közé tartozik. Nagy lett a híre
+egy csapásra, amikor megjelent és az egész világon sokféle nyelvre
+lefordítva olvasgatják érdeklődéssel és élvezettel a lengyel
+Ossendowskinak eredetileg Amerikában angol nyelven megjelent művét. A
+lengyel tudós a bolsevikok elől menekült Krasznojarszkból és
+úttalan-utakon Mongolországon és Tibeten keresztül ezer veszedelem közt
+vágta át magát a Csöndes-Oceánhoz. Hihetetlen akaraterővel, csodálatra
+méltó kitartással, az állandóan eléje tornyosuló nehézségek láttára
+sokszor közel az elcsüggedéshez, de mindannyiszor új erőfeszítéssel
+járta végig szenvedéseinek útját, amelyen szerzett tapasztalatait
+örökítette meg könyvében.
+
+Híres lett tehát már megjelenésekor, de azóta még híresebb, mert
+körülötte nagy tudományos vita keletkezett és még nem is ért véget.
+Hedin Sven a világhírű kutató indította meg, aki kijelentette, hogy
+irodalmi tekintetben mesteri elbeszélés Ossendowski könyve, de földrajzi
+adatai, különösen Északkelet-Tibetről, hamisak és félrevezetik az
+olvasót. Azután jöttek mások, akik Mongolországban éltek évekig és
+mindenféle tévedést, tódítást olvastak Ossendowski fejére. A lengyel író
+barátja és könyvének amerikai kiadója, Lewis Stanton Palen
+megpróbálkozott az ez idő szerint Afrika belsejében időző Ossendowski
+igazolásával, de a harc még nem ült el. Erősen lövöldöznek innen is,
+túlnan is és közben egyre növekszik a híres könyv olvasóinak száma.
+
+Nekünk a pörbe nem lehet beleszólásunk. Akár jobbra dől el, akár balra,
+mindenképpen rendkívül érdekes olvasmány marad Ossendowski könyve és a
+tudományos szempontból kifogásolt részek leszámításával is tanulságos és
+érdekfeszítő az «Állatok, emberek és Istenek», amelynek magyar nyelvre
+fordításával, úgy hisszük, nem végeztünk fölösleges munkát.
+
+Budapest, 1924 november.
+
+_A fordító._
+
+
+
+
+ELSŐ RÉSZ.  ÉLET ÉS HALÁL KÖZT.
+
+
+ELSŐ FEJEZET.  Be az erdőségbe.
+
+Az 1920. év elején lakóhelyem véletlenül Krasznojarszk szibériai város
+volt, amely a Jenisszei partján terül el, ama fönséges folyamén,
+amelynek bölcsője Mongolország napsütötte hegyei közt van és fölmelegítő
+életével a Jeges-tengerbe szakad. Torkolatánál kétszer szállott partra
+Nansen, hogy megtalálja Európából Ázsia szívébe a legrövidebb
+kereskedelmi utat. A szibériai tél közepén ott kapott el hirtelenül
+annak az őrült forradalomnak forgószele, amely egész Oroszországban
+dühöngött és ebben a békés és gazdag országban a gyűlölet és bosszúszomj
+szakadékait tépte föl és borzasztó vérontást, számtalan meg nem torolt
+gonosztettet teremtett. Senki sem mondhatta meg akkor, mi vár reá.
+Napról-napra élt az ember. Senki sem tudta, hogy ha elhagyja lakását,
+visszatér-e oda vagy pedig elhurcolják az utcáról és ama
+torzkép-bíróságok, forradalmi bizottságok börtöneibe vetik, amelyek
+rettenetesebbek voltak és véresebbek a középkori inkvizició
+bíróságainál. Ez az üldözés nem kímélt bennünket sem, akik idegenek
+voltunk ebben a széttépett országban.
+
+Egy reggel, amikor egyik ismerősöm meglátogatására távoztam hazulról,
+hirtelen azt a hírt kaptam, hogy húsz vörös katona bekerítette a
+házamat, mert el akar fogni. Menekülnöm kellett. A leggyorsabban magamra
+kaptam ismerősömnek egyik régi vadászruháját, elláttam magamat pénzzel
+és a város mellékutcáin át, gyalogszerrel a nyílt országútra siettem.
+Ott fölfogadtam egy parasztot, aki kocsin négy óra alatt húsz
+mérföldnyire vitt el a várostól, hogy erdővel sűrűn benőtt vidék közepén
+tegyen le. Útközben fegyvert, háromszáz patront, fejszét, kést,
+báránybőrbundát, teát, sót, szárított kenyeret és üstöt vásároltam.
+
+Behatoltam az erdő belsejébe és félig leégett kunyhóhoz jutottam.
+
+Ettől kezdve igazi világkóborló lett belőlem, de nem is álmodtam, meddig
+kell majd ezt a szerepet játszanom. Másnap vadászni mentem és
+szerencsésen lelőttem két fajdkakast. Sok szarvascsapára akadtam. Ez
+biztosított, hogy itt nem fogok élelmiszer hiányában szűkölködni. De
+ezen a helyen nem sokáig időzhettem. Öt nap mulva, amikor vadászatról
+tértem vissza, észrevettem, hogy füst száll föl kunyhóm kéményéből.
+Lassan a házhoz lopódzkodtam és ott két fölnyergelt lovat láttam.
+Nyergeikre katonapuskák voltak erősítve. A kéretlen vendégek tehát künn
+hagyták fegyvereiket. Már pedig rám nézve, akinél fegyver volt, két
+fegyvertelen ember nem volt veszedelmes. Gyorsan átfutottam tehát a
+szabad téren és beléptem a kunyhóba. A benne levő padról két katona
+ugrott föl ijedten. Bolsevikok voltak. Nagy asztrakán-sapkájukon ott
+láttam a bolsevizmus vörös csillagát és zubbonyukon a piszkos-vörös
+bolsevista szalagokat.
+
+Üdvözöltük egymást és leültünk. A katonák teát főztek maguknak. Együtt
+ittuk ezt a mindig szívesen fogadott italt és beszélgettünk, miközben az
+egész időn át gyanakodva figyeltük egymást. Hogy az ő gyanakodásukat
+lefegyverezzem, azt mondtam, messzi vidékről való vadász vagyok és most
+azért lakom itt, mert úgy látom, hogy ez a vidék nagyon gazdag
+cobolyban. Ők viszont úgy mutatkoztak be, mint katonái egy
+különítménynek, amelyet a városból küldtek ki az erdőségbe, hogy gyanús
+népséget üldözzön.
+
+– Tudd meg pajtás, – szólt hozzám az egyik – mi ellenforradalmárokat
+hajszolunk, hogy agyonlőjjük őket.
+
+Ezt úgyis tudtam. Magatartásommal azt iparkodtam velük elhitetni, hogy
+egyszerű, paraszti vadász vagyok és semmi közöm az
+ellenforradalmárokhoz. Egyszersmind egyre azon járt az eszem, hogy
+kéretlen vendégeim eltávozása után hova mehetnék.
+
+Sötétedett és a sötétségben a két katona arca még kevésbbé látszott
+bizalomgerjesztőnek.
+
+Votkaüvegeket vettek ki a zsebükből és itták. Az alkohol hatása nagyon
+is észrevehetően nyilvánult. Állandó megszakítással, hangosan fecsegtek,
+azzal kérkedve, hogy Krasznojarszkban hány burzsit öltek már meg és hány
+kozákot dobtak a folyam jege alá. Később civakodni kezdtek, de nemsokára
+elfáradtak és lefekvéshez készülődtek.
+
+Ekkor hirtelenül messzire kitárult a kunyhó ajtaja. A fűtött helyiség
+gőze nagy felhő alakjában tódult ki a hidegre. Ebből a felhőből, amikor
+a gőz kissé lecsapódott, szellemként bukkant föl egy magas ösztövér
+parasztnak az alakja, akinek fején nagy asztrakán-sapka, testén nagy
+báránybőrbunda volt, ami csak erősítette alakjának masszív hatását.
+Fegyverével lövésre készen állott. Öve alatt ott volt az éles fejsze,
+amely nélkül a szibériai paraszt nem tud élni. Szeme gyors és szikrázó,
+mint a vadállaté, fölváltva tapadt valamennyiünkre. Egy pillanat múlva
+levette a sapkáját, keresztet vetett és azt kérdezte:
+
+– Ki itt a gazda?
+
+Felvilágosítottam.
+
+– Szabad az éjjelt itt töltenem?
+
+– Igen, – feleltem. – Elég a hely mindnyájunknak. Igyék egy csésze teát.
+Még forró.
+
+Az idegen levetette bundáját és fegyverét a sarokba támasztotta. Eközben
+szeme állandóan rajtunk függött és mindazon, ami a helyiségben volt.
+Régi bőrzubbonyt viselt, hasonló anyagból készült nadrággal, amely magas
+botosba volt behúzva. Fiatal, finom arcát gyönge gúny öntötte el. Fehér,
+éles foga villogott. Tekintete átható volt. Borzas fején szürke fürtöket
+láttam. Szája körül elkeseredés vonásai látszottak. Azt mutatták, hogy
+életének nagyon viharosnak és veszedelmekben gazdagnak kellett lennie.
+
+Fegyvere mellett foglalt helyet és fejszéjét maga mellé tette a földre.
+
+– Miért? Ez a feleséged? – kérdezte a fejszére mutatva az egyik részeg
+katona.
+
+A nagy paraszt tiszta szemével nyugodtan ránézett és éppen olyan
+nyugodtan felelt:
+
+– Manapság mindenféle népséggel összeakad az ember, sokkal biztosabb
+fejszével.
+
+Mohón kezdte inni a teát, miközben szeme, mintha élesen kérdezne,
+többször rám tekintett, azután végigröpült pillantása az egész
+helyiségen, mintha feleletet keresne kétségeskedésére. Minden kérdésre,
+melyet teaszürcsölgetés közt intéztek hozzája a katonák, nagyon lassan
+és óvatosan felelt. Végül, hogy megmutassa, hogy elkészült az ivással,
+megfordította a poharát, a megmaradt kis darab cukrot rátette a pohárra
+és így szólt a katonákhoz:
+
+– Kimegyek, hogy a lovam után nézzek és lenyergelem a ti lovaitokat is.
+
+– Jó lesz, – mondta a félálomban levő fiatalabb katona.
+
+– Hozd be a fegyvereinket is.
+
+A katonák a padokon feküdtek és nekünk csak a padlót hagyták. Az idegen
+nemsokára visszatért, elhozta a fegyvereket és a sötét sarokba
+állította. A nyeregtakarókat a padlóra dobta, rájuk ült és lehúzta a
+csizmáját.
+
+A katonák és a vendégem nemsokára hortyogtak. Én azonban nem aludtam,
+mert meg kellett fontolnom, hogy mi most a teendőm. Hajnalhasadtakor
+végre elszundikáltam és fényes nappal ébredtem föl. Az idegent nem
+láttam. Kimentem a kunyhóból és egy szép sárga mén fölnyergelésével
+találtam elfoglalva.
+
+– Elmegy? – kérdeztem.
+
+– Igen. De ezekkel a pajtásokkal szeretnék elmenni, – susogta. – Azután
+majd visszajövök.
+
+Többet nem kérdeztem tőle, csak annyit mondtam, hogy várni fogom.
+
+Levette a bőrtáskákat, amelyek a nyergén függtek és a kunyhó elégett
+sarkába tette úgy, hogy nem lehetett látni, megvizsgálta a kengyelt, a
+szárakat és elkészülvén a nyergeléssel, rám mosolyogva így szólt:
+
+– Most készen vagyok és fölkeltem pajtásaimat.
+
+Félórával a reggeli tea után három vendégem elbúcsúzott. Künn maradtam
+és fát hasogattam a kályhám számára. Egyszerre csak bizonyos távolból
+fegyverdörej hallatszott, először egy, majd egy második. Azután csönd
+lett. Azon a helyen, amelynek közelében a lövések eldördültek, egy
+csapat megijesztett császárfajd riadt föl és átröpült hozzám. Egyik
+magas fenyő csúcsáról szarkacsörgés hallatszott. Sokáig füleltem az
+erdőbe, hogy megtudjam, közeledik-e valaki a kunyhómhoz, de teljes volt
+a csönd.
+
+A Jenisszei alsó folyásán nagyon korán sötétedik. Tüzet raktam a
+kályhámban és megfőztem a levesemet, miközben állandóan figyeltem minden
+kívülről hozzám behallatszó zajra. Mert az egész idő alatt tisztában
+voltam azzal, hogy a halál áll mellettem és emberek, vadállatok
+beavatkozásával, hideggel, balesettel vagy betegséggel minden
+pillanatban elpusztíthat. Tudtam, hogy senki sem volt a közelemben, aki
+segíthetne és hogy egyedüli segítségem Isten keze, lábam és kezem ereje,
+pontos célzásom és hidegvérem.
+
+Figyelésem azonban nem használt. Észre sem vettem, amikor az idegen
+visszatért. Miként tegnap, most is egészen hirtelenül jelent meg a
+küszöbön. A gőzön át láttam nevető szemét és finom arcát. Belépett a
+kunyhóba és hangos csörömpöléssel három fegyvert lökött a sarokba.
+
+– Két ló, két fegyver, két nyereg, két skatulya szárított hús, féltégla
+tea, egy kis zsák só, ötven patron, két köpeny, két pár csizma. Mindezt
+nevetve sorolta elő. Valóban, – így folytatta – meglehetősen eredményes
+vadászatom volt ma.
+
+Meglepetve néztem reá.
+
+– Miért van meglepetve? – kérdezte nevetve, – Komu Nŭjny eti tovarisi?
+Mit kezdhet az ember ezekkel a fickókkal? Igyunk teát és feküdjünk le
+aludni. Holnap más, biztosabb helyre viszem önt, azután elutazom.
+
+
+MÁSODIK FEJEZET.  Útitársam titka.
+
+Virradatkor ébredtünk, hogy ezt az első menedékhelyemet csakhamar magunk
+mögött hagyjuk. Személyes birtokunkat becsomagoltuk a nyeregtáskákba,
+amelyeket az egyik nyergen erősítettünk meg.
+
+– Négy-ötszáz versztnyire kell utaznunk, – jelentette be kedélyesen az
+utitársam.
+
+Iván volt a neve, ami Oroszországban, ahol minden második embert így
+hívnak, rám nézve semmit sem jelentett.
+
+– Tehát nagyon sokáig fogunk utazni, – jegyeztem meg sajnálkozva.
+
+– Nem tovább egy hétnél, sőt talán addig sem, – felelte.
+
+Az első éjjelt az erdőben, szabad ég alatt töltöttük el. Vándorlásom
+másfél éve alatt hány hasonló éjjelt éltem át! Nappal kemény hideg volt.
+A megfagyott hó csikorgott a ló patkója alatt. A patkóról leváló
+hódarabok, amikor végiggurultak a megfagyott kérgen, mintha üveg tört
+volna el. Nyírfajdok röpültek föl lusta lomhasággal a fákról. Nyulak
+ugrottak le kényelmesen a folyók nyári ágyába. Éjjel a szél sóhajtozni
+és fütyülni kezdett, miközben fejünk fölött összehajlította a fák ágait.
+De a fák alatt szélcsend volt és nyugalom.
+
+Hatalmas fákkal körített szakadékban tartottunk pihenőt. Ott kidőlt
+fenyőkre akadtunk, amelyekből tuskókat vágtunk a tűzre. Miután teát
+főztünk, nekiláttunk az evésnek.
+
+Iván két fatörzset vonszolt helyünkre, fejszéjével egyik oldalukon
+símára ácsolta a törzseket és síma oldalukkal egymásra rakta őket.
+Azután két végükön nagy éket vert közéjük, amely két-három hüvelyknyire
+elválasztotta egymástól a törzseket. Ebbe a nyílásba faszenet raktunk és
+láttuk, hogy a tűz gyorsan végigfutott a símára csiszolt oldalak egész
+hosszában.
+
+– Így még reggel is lesz tüzünk, – mondta. – Ez az aranykeresők
+naida-ja. Mi aranykeresők, akik nyáron és télen az erdőkben vándorlunk,
+mindig naida mellett alszunk. Finom dolog. Majd meglátja.
+
+Fenyőágakat vágott le és lejtős tetőt készített belőlük, amelyet a
+naidával szemben két oszlopra erősített. Ágtetőnk és naidánk fölött a
+védő fenyőfák ágai terpeszkedtek. Még több ágat is hozott és a tető
+alatt levő hóra terítgette. Erre azután a nyeregtakarókat tettük. Ebben
+a fészekben Iván leheveredhetett és felsőruháját egészen a zubbonyáig
+levethette. Nemsokára észrevettem, hogy izzad a homloka és hogy homlokát
+is, tarkóját is ruhaujjával dörzsölgeti.
+
+– Most jó meleg van itt.
+
+Rövid idő mulva én is kénytelen voltam a köpenyemet levetni. Nemsokára
+minden takaró nélkül lefeküdtem aludni. Míg a fenyők és tetőnk ágain
+keresztül csillámlottak a hideg, tiszta csillagok és a naidán túl fájó
+hideg volt, addig mi itt kellemesen védve voltunk. Ez éjjel óta nem
+féltem többé a hidegtől. Ha nappal alaposan átfagytam a nyeregben, éjjel
+a barátságos naidával alaposan átmelegítettem magamat, nehéz felöltőm
+nélkül pihentem, csak zubbonyban ültem a fenyőfák alatt és iszogattam a
+mindig kedves teát.
+
+Napi vándorlásunkon Iván elbeszélte Transbajkália hegyeiben és erdőiben
+tett aranykereső útjának élményeit. Elbeszélése az érdekfeszítő
+kalandoknak, veszedelmeknek és harcoknak eleven sora volt. Iván típusa
+volt azoknak az aranykeresőknek, akik Oroszországban, de más országokban
+is a leggazdagabb aranybányákat fedezik föl és maguk mindamellett
+koldusok maradnak. Azt nem mondta meg, hogy miért hagyta el
+Transbajkáliát és jött el a Jenisszeihez. Magatartásából kiéreztem, hogy
+erről nem óhajt beszélni és nem is unszoltam. Titokzatos életének e
+részéről később egészen véletlenül mégis föllebbent kissé a fátyol.
+
+Közel értünk utunk céljához. Egész napon át csak nagy nehézséggel
+jutottunk előre egy-egy sűrű füzesen keresztül, mert közeledtünk a nagy
+Jenisszei jobboldali mellékfolyója, a Mana partjához. A bokrok közt élő
+nyulak keményre taposott nyomát láttuk mindenütt. Ezek a kis fehér
+erdőlakók keresztül-kasul futkostak előttünk. Máskor vörös farkát láttuk
+egy-egy rókának, amely a szikla mögött meglapulva egyszerre figyelt
+minket és a gyanútlan nyulakat.
+
+Iván sokáig szótlan volt, majd beszélni kezdett. Elmondta, hogy nem
+messzire tőlünk, a Mana egyik kis ágának torkolatánál kunyhó van.
+
+– Mit gondol? Elmenjünk odáig, vagy pedig ismét naida mellett töltsük az
+éjjelt?
+
+Azt indítványoztam, hogy menjünk egészen a kunyhóig, mert mosakodni
+óhajtottam és mert már nagyon szerettem volna igazi tető alatt meghálni.
+Iván összeráncolta szemöldökét, de engedett.
+
+Már sötétedett, amikor egy kunyhóhoz közeledtünk, amelyet sűrű erdő és
+málnabokrok vettek körül. Kicsiny ház volt két apró ablakkal és egy
+óriási orosz kályhával. Az épülethez egy pincével ellátott fészernek
+maradványa támaszkodott.
+
+Iván ivott a katonáktól örökölt üvegből és nemsokára meglehetősen
+beszédes lett. Szeme csillogott és kezével gyakran és gyorsan végigjárta
+hosszú fürtjeit. Elbeszélte egyik kalandjának történetét, de hirtelen
+elakadt a beszéde és a félelem kifejezésével az egyik sötét sarokba
+bámult.
+
+– Patkány van ott? – kérdeztem.
+
+Ismét szótlan lett és szemöldökét összehúzva gondolkodott. Mivel gyakran
+órák hosszáig szoktunk hallgatni, nem lepett meg magaviselete. Egyszerre
+csak felém hajolva ezt suttogta:
+
+– Egy régi történetet akarok önnek elmondani. Transbajkáliában volt egy
+barátom. Fegyenc. A neve Gavronsky. Sok erdőn és sok hegyen vándoroltunk
+együtt aranykereső utunkon. Megegyeztünk, hogy mindent egyforma részben
+megosztunk, de Gavronsky hirtelen a Jenisszei mellett elterülő szibériai
+őserdőbe ment és eltűnt. Öt év mulva hallottuk, hogy nagyon kiadós
+aranybányát talált és gazdag ember lett. Később aztán a feleségével
+együtt meggyilkolták…
+
+Egy pillanatig hallgatott, azután folytatta:
+
+– Ez itt az ő régi kunyhójuk. Itt élt a feleségével és valahol a folyó
+mellett találta az aranyat. Hogy hol, nem mondta meg senkinek. A
+környéken élő parasztok mind tudják, hogy sok aranya volt a bankban és
+hogy aranyat adott el a kormánynak. Itt ölték meg őket…
+
+Iván a kályhához lépett, égő fadarabot vett ki, megvilágította vele a
+padló egyik helyét és előre lépett.
+
+– Látja ezt a foltot a padlón és a falon? Az ő vérük. Gavronsky vére.
+Meghaltak, de nem árulták el az aranytelepet. Az aranyat a folyó partján
+vájt mély lyukból vették ki és a fészer alatt levő pincében rejtették
+el. De Gavronsky nem adott belőle semmit. Pedig, nagy Isten, mennyire
+megkínoztam! Tűzzel égettem őket, az ujjaikat hátra görbítettem,
+szemeiket az ujjammal kinyomtam. Gavronsky hallgatott és meghalt.
+
+Egy pillanatig gondolkozott, azután gyorsan ezt mondta:
+
+– Mindezt a parasztoktól hallottam.
+
+A fadarabot visszadobta a kályhába és leroskadt a padra.
+
+– Itt az alvás ideje, – mondá a szavakat szinte kilökve magából és
+elcsendesült.
+
+Sokáig hallgattam lélekzését és a magával folytatott suttogást, mialatt
+egyik oldaláról a másikra fordult és pipázott.
+
+Reggel elhagytuk a gonosz szenvedés és bűntett e tanyáját.
+
+Utazásunk hetedik napján sűrű cédruserdőhöz értünk, amely hosszú
+hegylánc előhegyein terült el.
+
+– A legközelebbi paraszttelep nyolcvan verstnyire van, – mondta Iván. –
+A nép idejár az erdőbe cédrustobozt gyűjteni. De csak ősszel. Ősz előtt
+tehát senkivel sem fog találkozni. Sok madarat és állatot, gazdag
+diókészletet fog itt találni úgy, hogy megélhet. Nézze ezt a folyót. Ha
+el akar jutni a parasztokhoz, a folyót kell követnie, elviszi hozzájuk.
+
+Iván segített nekem agyagkunyhót építeni. Nem valóságos agyagkunyhó volt
+ez, hanem úgy teremtődött meg, hogy egy nagy, valószínűleg vad vihartól
+kidöntött cédrus gyökérzetét kihúztuk a földből. Így mély nyílás támadt,
+házamnak ez lett a szobája és egyik oldalán agyagfal védte, amelyet a
+kicsavart gyökérzet támogatott. Egyes átcsüngő gyökérrészek állványzatot
+alkottak, amelybe botokat és ágakat dugdostunk. Így csináltunk tetőt,
+amelyet végül, hogy szilárdabb legyen, kövekkel és hideg ellen való
+védekezésül hóval födtünk be. A kunyhó homlokoldala nyitva maradt, de a
+naida állandóan védte.
+
+Ebben a hóval födött kunyhóban két hónapot töltöttem el, mintha nyár
+lett volna. Minden más emberi teremtmény látása nélkül és anélkül, hogy
+érintkezésbe jöttem volna a fontos eseményektől megrázott világgal, itt
+éltem e sírban, a kidöntött fa gyökere alatt a szabad természetben és
+állandó kísérőm a családom sorsa miatt való súlyos gond volt.
+
+Iván másnap elhagyott. Zsákban szárított kenyeret és kevés cukrot
+hagyott hátra számomra. Soha többé nem láttam.
+
+
+HARMADIK FEJEZET.  Küzdelem a létért.
+
+Most egyedül voltam. Körülöttem csak az örökzöld, hóval födött
+cédruserdő, a meztelen bokrok és a befagyott folyó. Ameddig a fák ágai
+és törzsei közt elláthattam, semmi más, csak a cédrusok és a hó nagy
+óceánja. Szibériai őserdő. Taiga! Meddig leszek kénytelen itt élni? Rám
+találnak itt a bolsevikok? Megtudják-e a barátaim, hol vagyok? Mi
+történik a családommal? Ezek a kérdések égették állandóan agyamat.
+
+Nemsokára megértettem, miért hozott Iván ily messzire. Utunkban nem egy
+magányos helyet érintettünk, ahol biztosságban magamra hagyhatott volna.
+De mindig azt mondta, hogy olyan helyre visz, ahol könnyebben lehet
+megélni. És ebben igaza volt. A cédrusfa és cédruserdőkkel borított
+hegyek különös bájt adtak magányos rejtekhelyemnek. A cédrus csodálatos,
+hatalmas fa, messzire szétterülő ágakkal, örökzöld sátor, amely
+védelmébe vesz mindenféle élő lényt. A cédrusok közt mindig élénk volt
+az élet. Amott egyre lármáztak az ágról-ágra ugráló mókusok. Emitt
+magtörő hollók kiáltoztak élesen. Egy csapat pirók, karminvörös mellel,
+mint a láng röpült el a fák között. Vérpintyek kis serege csapott alá és
+a fák amfiteátrumát megtöltötte énekével. Egy nyúl egyik fatörzstől a
+másikig ugrándozott. Mögötte a havon mászó menyét árnyéka ólálkodott. A
+keményre fagyott havon gondosan lépegetve, nemes szarvas közeledett. És
+végül a hegy csúcsáról meglátogatott a szibériai erdő királya, a barna
+medve is.
+
+Mindez szórakoztatott. Elűzte fekete gondolataimat és bátorságot adott a
+kitartásra. Jó, ámbár kissé nehéz időtöltésem volt az is, hogy
+fölmásztam az erdő közepéből kiemelkedő hegy csúcsára, ahonnan
+elláthattam egy, a szemhatáron elnyúló vörös sávig. Ez a Jenisszei túlsó
+partjának vörös szirtje volt. Ott terült el az ország, ott voltak a
+városok, az ellenségek és a barátok. Ott volt az a pont is, melyet
+családom lakóhelyéül állapíthattam meg. Ez volt az oka annak, miért Iván
+ide hozott.
+
+Minél inkább tűntek el magányosságomban a napok, annál fájdalmasabban
+éreztem kísérőm hiányát. Noha ez az ember Gavronsky gyilkosa volt, úgy
+gondoskodott rólam, mintha az apám lett volna, mindig fölnyergelte a
+lovamat, fölaprította helyettem a fát és mindent megtett, hogy
+kényelmessé tegye életemet.
+
+Olykor arra gondoltam, hogy ha e helyen kellene meghalnom, összeszedném
+végső erőmet és fölvonszolnám magamat a hegy csúcsára, hogy ott
+halhassak meg.
+
+A vad természetben való ez az élet azonban sok alkalmat adott az
+elmélkedésre is, de még többet testi foglalkozásra. Állandó kemény és
+komoly harc volt a létért. A legnehezebb munka a naida számára való nagy
+fatuskók előkészítése volt. A kidőlt fák törzsét mindig hó födte és oda
+volt fagyva a talajhoz. Tehát ki kellett ásnom és azután hosszú rúd
+segítségével mozdítottam tovább helyéről. Hogy ezt a munkát
+megkönnyítsem magamnak, fám megszerzésére a hegyet választottam,
+ahonnan, bár följutnom nehéz volt, könnyen leguríthattam a fatörzseket.
+Nemsokára pompás fölfedezést tettem: kunyhóm közelében nagyobb tömegű
+vörösfenyőre akadtam, az erdő e szép és mégis szomorú óriásaira,
+amelyeket valami hatalmas vihar döntött le. Törzseiket hó födte, de
+gyökereikkel még a földbe kapaszkodtak. Mikor fejszémmel belevágtam a
+gyökérbe, fejszém éle oly mélyen vágódott bele, hogy csak nagynehezen
+tudtam kiszabadítani. Ennek okát kutatva rájöttem, hogy a gyökér át van
+itatva gyantával. Csak egy szikra kellett, hogy a fa szilánkjai
+meggyulladjanak. Később is mindig volt készletem belőle, hogy a
+vadászatról való hazatérésemkor gyors tűzön megmelegíthessem a kezemet
+vagy teát főzhessek.
+
+Időm nagyobb részét vadászással töltöttem el. Világos volt, hogy minden
+napot munkában kell eltöltenem, mert csak így felejtem el szomorú
+gondolataimat. Reggeli teám után rendesen az erdőbe mentem, hogy
+nyírfajdot és császármadarat lőjjek. Miután egy-két madarat lelőttem,
+elkészítettem ebédemet, mely sohasem büszkélkedett gazdag ételsorral.
+Állandóan szárnyaslevest ettem, maroknyi szárított kenyérrel és utána
+vég nélkül teát ittam. Egyszer a madárvadászaton zajt hallottam a sűrű
+bokrok közt. Amikor figyelmesen nézegettem, szarvasaggancs hegyét
+pillantottam meg. A földre lapulva arrafelé csúsztam, de az éber állat
+meghallotta közeledésemet és hatalmas lármával eltűnt a bokrok közt.
+Miután körülbelül háromszáz lépésnyire futott, egészen világosan láttam,
+amint a hegy meredekénél megállott. Csodálatos állat volt. Sötétszürke
+volt a teste, a hátgerince csaknem fekete és akkora volt, mint egy kis
+tehén. Fegyveremet egy ágra fektettem és lőttem. Az állat óriásit
+ugrott, néhány lépésnyire futott és összeroskadt. Amilyen gyorsan csak
+tudtam, odasiettem, de a szarvas ismét fölugrott és fölvonszolta magát a
+hegyre. Egy második lövés leterítette. Így meleg szőnyegre és
+húskészletre tettem szert. Agancsa, melyet a falam ágaira erősítettem,
+szép kalapfogas lett.
+
+Sohasem fogom elfelejteni azt az érdekes, de vad látványt, amelynek
+egyszer kunyhómtól néhány kilométernyire voltam a tanuja. Ott kis
+süppedés volt, amelyet fű és vörös áfonya födött. Ott a császármadár és
+a fogoly bogyót szokott keresni. A bokrok mögött nesztelenül közeledtem
+e helyhez, ahol nagy csapat császármadarat láttam a hóban kapirgálva és
+bogyót csipegetve. El voltam merülve nézésükbe, amikor hirtelen nagyot
+ugrott az egyik császármadár. Erre az egész madársereg megijedve
+elröpült. Az első madár, meglepetésemre, csigavonalban, merőlegesen a
+magasba emelkedett, ahonnan egyszerre csak halva zuhant alá. Odasiettem,
+ahol lezuhant, de még nem jutottam el addig, amikor a megölt madár
+testéről egy mohó menyét ugrott le és elbújt egy kidőlt fa törzse
+mögött. A madár gégéje rettenetesen össze volt marcangolva. Tisztában
+voltam azzal, hogy a menyét megtámadta a császármadarat, beleharapta
+magát a torkába és mialatt a madár felrepült vele, gégéjéből kiszívta a
+vért és ez okozta a madár hirtelen lezuhanását. A menyét e
+léghajós-ügyességének köszönhettem, hogy egy patront megtakarítottam.
+
+Állandó harcban éltem a természettel. Bántó és keserű gondolatok egyre
+jobban megmérgezték a lelkemet.
+
+Múltak a napok és hetek. Melegebb szelek fuvallatát éreztem. A nyiltabb
+helyeken olvadni kezdett a hó. Itt-ott kisebb vízfolyások voltak
+láthatók. Nemsokára egy-egy legyet vagy pókot láthattam, amely fölébredt
+a kemény tél után. Láttam, hogy tavasszal lehetetlen lesz az erdőt
+elhagynom, mert akkor minden folyó kiárad. A süppedő lápon nem lehet
+átjutnom. Az állatoktól kitaposott minden út áradó víznek lesz az ágya.
+
+A tavasz nagyon gyorsan érvényesítette jogát. Az én hegyem nemsokára
+megtisztult a hótól és csak kövek, nyírek és nyárfák törzsei és magas
+hangyabolyok födték. A folyó helyenként áttörte jégtakaróját. Forrott és
+habzott.
+
+
+NEGYEDIK FEJEZET.  A halász.
+
+Egyszer, amikor vadászni voltam, a folyó partjához értem. Sok vöröshátú,
+nagyon nagy halat vettem észre. Mintha csak vérrel lettek volna
+megtöltve. A víz felületén úsztak és élvezték a napsugarat. Amikor a
+folyó egészen megtisztult a jégtől, ezek a halak hihetetlenül nagy
+tömegben jelentek meg. Csakhamar kisütöttem, hogy a folyón fölfelé
+iparkodnak, mert az ívás idejét a kisebb folyóágakban töltik el.
+Elhatároztam, hogy halászni fogok olyan rabló eljárással, aminő minden
+országban tilos. De minden ügyész és bíró bizonyára enyhébben ítéli meg
+annak az embernek a tettét, akinek egy kidöntött fa gyökere alatt kell
+élnie és aki ilyen viszonyok közt megszegi az ésszerű törvényeket.
+
+Sok vékony nyír- meg nyárfaágat szedtem össze és vízrekesztőt fontam
+belőlük, amelyen a halak nem hatolhatnak át. Hiába kísérelték meg, hogy
+átugorják. A part közelében körülbelül tizennyolc hüvelyknyi szélességű
+nyílást szabadon hagytam e gátban a víz színe alatt és a vízfolyással
+szemben levő oldalán puha, fűzfavesszőből font mély kosarat erősítettem
+rá. Ebbe jutottak a halak, ha átbújtak a lyukon. Én meg hideg
+kegyetlenséggel ott álltam és vastag bunkóval fejbe vertem őket.
+Többnyire harminc, néha több, egész nyolcvan fontnyi volt a zsákmányom.
+Taimen ennek a halnak a neve. A pisztrángok családjába tartozik és
+egyike a Jenisszei legjobb fajtájú halainak.
+
+Két hét mulva vége volt a halászásnak. Kosaram nem szállított már több
+kincset. Hát ismét vadászni kezdtem.
+
+
+ÖTÖDIK FEJEZET.  A veszedelmes szomszéd.
+
+Minél jobban életre keltette a tavasz a természetet, annál kiadósabb és
+élvezetesebb volt a vadászás. Reggel, napfölkeltekor, hangokkal volt az
+erdő tele, hangokkal, amelyek a város lakójának idegenek és amelyeket
+nehéz egymástól megkülönböztetni. Ekkor dürgött a fajdkakas és énekelte
+szerelmi dalát a cédrus hegyes ágain, miközben az alatta, a lehullott
+levelek közt kapirgáló szürke tyúkot bámulta. Ezt a tollas Carusót
+nagyon könnyen meg lehetett közelíteni és egy lövésre poétikus
+kötelességét inkább hasznos kötelességgel cserélte föl. Halála könnyű
+volt, hiszen szerelmes volt és süket. Künn a tisztáson a császárfajdok
+verekedtek szétterpesztett foltos farkkal, míg a tyúkok szorosan
+mellettük páváskodtak, a nyakukat nyujtogatták és egymással fecsegtek,
+valószínűleg valami pletykát harcoló kakasaikról. A távolból erős és
+mély, de mégis gyöngédséggel és szeretettel teli bőgés hallatszott, a
+szarvas szerelmi kiáltása, míg a fölötte levő szirten a hegyi kecske
+rövid, szaggatott hangja szólalt meg. A bokrok alján vidám nyulak
+huncutkodtak. Gyakran egészen a közelükben, a jó alkalmat lesve, egy
+vörös róka nyúlt el a hasán. Farkasról sohasem hallottam ott semmit;
+rendszerint nincs a szibériai hegy- és erdővidéken.
+
+Volt azonban egy másik állat, amely a szomszédom lett. Egyikünknek
+pusztulnia kellett. Egyszer, mikor egy nagy fajdkakassal tértem vissza a
+vadászatról, hirtelen valami fekete mozgó tömeget vettem észre a fák
+alatt. Megálltam. Medve volt. Hangyabolyban kotorászott. Amikor
+megneszelt, hevesen fújtatott és gyorsan elillant. Ügyetlen lábának
+gyorsasága szerfölött meglepett. Másnap reggel, amikor köpenyemmel
+betakarva még kunyhómban feküdtem, zaj vonta magára figyelmemet.
+Kémlelődve kinéztem és fölfedeztem a medvét. Hátsó lábán állt és
+lármásan szimatolgatott. Alighanem azt vizsgálgatta, miféle teremtmény
+lehet az, amely medve módjára, kidöntött fa törzse alatt tölti el a
+telet. Nagyot kiáltottam és a fejszével az üstre ütöttem. Korai
+látogatóm erre elfutott, ahogyan csak a lába bírta. De nem nagyon
+örültem a látogatásának. Kora tavasszal történt ez, amikor a medvének
+tulajdonképpen még nem kellett volna elhagynia telelő helyét. Az
+úgynevezett hangyászó medvék közé tartozott. Rendkívüli medvefajta,
+amely híjával van a medvetörzshöz tartozó családok minden etikettjének.
+
+Tudtam, hogy a hangyászó medve nagyon ingerlékeny és vakmerő. Hamarosan
+fölkészültem tehát úgy a védelemre, mint a támadásra is. Az előkészület
+rövid volt. Öt patronnak a hegyét ledörzsöltem és ezzel dum-dumot
+csináltam. Ilyen nem szívesen látott vendéggel szemben eléggé érthető
+argumentum lettek. Fölvettem a kabátomat és elmentem oda, ahol először
+találkoztam a medvével és ahol sok hangyaboly volt. Bejártam az egész
+hegyet, benéztem minden zugba, de sehol nem tudtam fölfedezni
+látogatómat. Megcsalódva és kifáradva közeledtem a kunyhómhoz,
+megfeledkezve minden óvatosságról. Ekkor hirtelen megláttam az erdő
+királyát, éppen amikor alacsony lakásomból kibújt és a bejáratot
+körülszaglászta. Lőttem. Ordított fájdalmában meg dühében és hátsó
+lábára állott. Amikor egy második golyó szétzúzta egyik lábát,
+leereszkedett, de mindjárt megtámadásomra indult, úgy, hogy megsebesült
+lábát maga után húzva, ismét fölállni iparkodott. Csak a harmadik golyó
+végzett vele, amely mellbe találta. Körülbelül 200–250 font volt a súlya
+és kitűnően ízlett. Legjobb volt kotelettnek elkészítve. De nagyon
+bevált, mint hamburgi szeletis, forró kövön puhítva és sütve, amikoris a
+hús nagy darabokra dagadt föl, de ezek a darabok olyan könnyűek voltak,
+mint a pétervári «Medved»-ben a legfinomabb omelette soufflée. Éléstáram
+e jókor jött meggazdagodása után addig éltem menedékhelyemen, míg a föld
+kiszáradt és a folyó is leapadt annyira, hogy partja mentén
+nekivághattam az útnak oda, ahová Iván utalt.
+
+A legnagyobb óvatossággal utaztam és gyalog tettem meg az utat a part
+mentén. Egész háztartásomat és birtokomat szarvasbőrzsákba csomagolva
+magammal cipeltem. Így megterhelve gázoltam át az utamba eső kisebb
+vizeken és mocsarakon. Körülbelül ötven mérföld után a Sifkova nevű
+területre érkeztem. Ott egy Tropov nevű parasztnak az erdőhöz
+legközelebb eső kunyhójára bukkantam. Egy ideig nála laktam.
+
+*
+
+Ha összefoglalom a szibériai őserdőben tett tapasztalatomat, ezekre a
+következtetésekre jutok: az alkalom korunk minden egészséges emberében
+újra felébreszti a primitív ember, vadász vagy harcos hajlandóságait és
+képessé teszi őt a természettel való küzdelemre. A művelt elméjű ember
+kedvezőbb helyzetben van, mint a műveletlen, mert ennek nincs elég
+tudása és akaratereje ahhoz, hogy keresztülverekedje magát. De a
+kultivált embernek azt az árat kell ezért fizetnie, hogy nem lehet
+számára semmi sem oly rettenetes, mint a föltétlen egyedüllét és annak
+tudata, hogy tökéletesen el van vágva az emberi társadalomtól, az
+élettől, a szellemi és esztétikai kultúrától. Egy lépés, a gyöngeségnek
+csak egy pillanata kell és teljes őrület keríti hatalmába ezt az embert,
+hogy elháríthatatlan pusztulásba rántsa. A hideggel és az éhséggel való
+harc irtózatos napjait éltem át. De még rettenetesebbek voltak azok a
+napok, amikor az akaratom küzködött a gyöngítő és összemorzsoló
+gondolatokkal. Még ma is reszket a szívem és a lelkem, ha ezekre a
+napokra emlékezem és ha most, tapasztalatom leírásakor, ismét életre
+keltem őket, újra visszasülyedek a félés és a kétségbeesés állapotába.
+
+Végül meg kell jegyeznem, hogy éppen a civilizált államokban nagyon is
+keveset törődnek az emberek kiképzésével arra, ami primitív viszonyok
+közt lehet a hasznukra, olyan viszonyok közt, amelyek a természettel
+való életküzdelemből származnak. Ennek megváltoztatása az egyedüli út,
+hogy új nemzedéket neveljünk, erős, egészséges, kitartó emberekből,
+akiknek egyszersmind a lelkük is kifejlődött.
+
+A természet megsemmisíti a gyöngét, de megsegíti az erőset; a lélek
+olyan indulatait ébreszti föl, amelyek a modern élet közönséges
+viszonyai közt alva maradnak.
+
+
+HATODIK FEJEZET.  Egy folyó erjedésben.
+
+A Sifkova-vidéken nem sokáig maradtam. De a rövid időt minden
+tekintetben kihasználtam. Először is egy embert, akiben megbízhattam, a
+városba küldtem barátaimhoz, akiktől ezen az úton fehérneműt, csizmát,
+pénzt kaptam és egy kis ládát az első segítségnyujtáshoz szükséges
+anyaggal és a legfontosabb orvosszerekkel. Megkaptam így azt is, ami a
+legfontosabb volt: útlevelet hamis névre, mert a bolsevikok számára
+természetesen halott voltam.
+
+E némileg kedvezőbb körülmények közt jövendő terveimről gondolkodtam.
+Sifkovában nemsokára híre járt, hogy egy bolsevista népbiztos fog
+odaérkezni, aki marhát rekvirál a vörös hadsereg számára. Veszedelmessé
+vált tehát az ottidőzés. Csak arra vártam, hogy a Jenisszei
+megszabaduljon a tömör jégtakarótól, amely jó sokáig elzárta még akkor
+is, amikor a kisebb folyóágak már szabadok voltak és a fák tavaszi
+lombot kaptak. Ezer rubelért fölfogadtam egy halászt, aki késznek
+nyilatkozott arra, hogy mihelyt a folyó teljesen megtisztul a jégtől, a
+folyón fölfelé, ötvenöt mérföldnyire elvisz egy elhagyott aranybányához.
+
+Egy reggelen fülsiketítő ropogást halottam. Mintha borzasztó ágyúlövés
+lett volna. Kifutottam és azt láttam, hogy a folyó hatalmas jégtömeget
+felemelt és azután áttörte, hogy darabokra tépje. A parthoz siettem,
+ahol félelmetes, de nagyszerű látványban volt részem. A folyó azt a nagy
+jégtömeget, amely délen levált, leúsztatta és északi irányban magával
+cipelte az itt őt még részben födő vastag jégréteg alatt. Ennek nyomása
+végül széttörte ezt az északi téli gátat és ezzel lehetővé tette az
+egész nagy tömeg utolsó rohamát a Jegestenger felé.
+
+A Jenisszei, «Jenisszei apó», «a hős Jenisszei», Ázsia leghosszabb
+folyóinak egyike. Mély és pompás, különösen középfolyásán, amelyet
+hegyláncok öveznek.
+
+Az irtózatos folyam óriási jégmezőket cipelt le, amelyeket a sellőkön és
+az itt-ott kinyúló sziklákon összetört. Haragos forgatagban táncoltatta
+a jeget és letépte azokat a táborhelyeket is, amelyeket a jégen
+rendeztek be a karavánok számára. Ezek a karavánok télen Minuszinszkból
+Krasznojarszkba menet, mindig a befagyott folyón járnak. Időről-időre
+megakadt a folyam szabad futása. Ilyenkor ropogó robaj támadt. A nagy
+jégmezők összenyomódtak és olykor harminc lábnyi magasságig egymásra
+torlaszolódtak. Ezzel gátat emeltek a mögöttük levő víz elé, amely
+gyorsan növekedett, az alacsonyabb partokon kiáradt és nagyobb
+jégtömegeket kidobott a szárazra. A megerősödött víz ereje végül mégis
+meghódította az útját elzáró jégtöltést és az összetörő üveg
+csörömpölésével darabokra tépte.
+
+A folyó kanyarodóinál és a nagy sziklákon ijesztő volt a kaosz. Rengeteg
+jégtömbök összetorlódva, vadul táncoltak, míg fölvetődtek a magasba, más
+jégtömbökbe ütköztek vagy szétzúzódtak a part szirtjein, ahonnan
+kőomladékot, földet és fát téptek ki. Nagy, tizenöt-húsz lábnyi falat
+halmozott föl az egész part hosszában mesés gyorsasággal ez a
+természetóriás. Ezt a falat a parasztok zaberega-nak nevezik és csak úgy
+juthatnak el azon keresztül a folyóhoz, hogy külön utat vágnak benne. Az
+óriásnak egy hihetetlen művét láttam. Sok lábnyi vastag és sok méter
+széles jégtömböt röpített ugyanis merőlegesen a magasba úgy, hogy a part
+szélétől több mint ötven lábnyira zuhant le a földre, ahol fiatal erdőt
+és kis fákat zúzott szét.
+
+Mialatt a jég e nagyszerű távozását figyeltem, szívem félelemmel és
+borzalommal lett tele, látván az irtózatos zsákmányt, amelyet a
+Jenisszei ez évenként megismétlődő visszavonulásán magával vonszolt. A
+zsákmány a kivégzett ellenforradalmárok holtteste volt – Kolcsak
+admirális, az antibolsevista Oroszország főkormányzója volt hadseregének
+tisztjei, katonái és kozákjai. Ez a minuszinszki Cseka véres munkájának
+volt az eredménye. Levágott fejjel és kézzel, megcsonkított arccal,
+félig elégett testtel és szétzúzott koponyával sok száz ilyen holttest
+úszott a víz színén és sírját keresve összekeveredett a jégtömbökkel;
+vagy pedig a dühöngő örvény forgataga szétmorzsolta őket a hegyes
+jégtömbök között és alaktalan tömeggé tépte szét, amelyet a folyó,
+megiszonyodva a rábízott föladattól, kihányt a szigetekre és zátonyokra.
+Végigmentem a Jenisszei egész középfolyása mentén és mindenütt állandóan
+rátaláltam a bolsevikok munkájának e rothadó, irtózatos nyomára. A folyó
+egyik helyén egy kanyarodóban nagy halom döglött lovat láttam. Az
+áramlat és a jég nem kevesebbet, mint háromszázat dobott oda. E helytől
+egy versztnyire más fölfedezést tettem, amelyet idegeim nem bírtak el.
+Ott ugyanis a parton fűzek hosszú sorát láttam, amelyek újjszerűen
+lecsüngő ágaikkal, mindenféle alakban és helyzetben, emberi holttesteket
+halásztak ki a meggyalázott folyóból és olyan természetes módon
+tartották fogva, hogy megterhelt lelkem ezt a benyomást sohasem tudja
+többé elfelejteni. Itt hetven holttest irtózatos csoportot alkotott.
+
+A sok jéghegy végre mind lecsúszott és kísérőjükként kidőlt fák törzsei,
+fatönkök és halottak, halottak, halottak. A halász és a fia kivájt
+nyírfatörzsből készült kis csónakba ültettek engemet a podgyászommal
+együtt és a part mentén rudakkal fölfelé toltak. Csónakot erős
+áramlásban rúddal víz ellen tolni nagyon kemény munka. Az élesebb
+hajlásokon kénytelenek voltunk evezni és izmainkkal kellett küzdenünk az
+áradás egész erejével szemben. Némely helyen a sziklába kellett
+kapaszkodnunk és csak úgy juthattunk előre, hogy a sziklát kézzel
+megragadva, lassan előre húztuk magunkat. Akárhányszor jó sokáig
+tartott, míg ilyen sellőkön öt-hat méternyire előbbre juthattunk.
+
+Két nap alatt elérkeztünk utunk céljához. Több napot egy aranybányában
+töltöttem el, amelyben egy őr élt a családjával. Mivel maguknak is kevés
+készletük volt, nekem semmit sem adhattak, úgy, hogy ismét a
+fegyveremnek kellett működnie, hogy élelmet szerezzek és gazdámat is
+élelmiszerhez segítsem.
+
+Itt egy napon fölbukkant egy geometer. Nem bújtam el előle, mert a télen
+át az erdőben akkora szakállam nőtt, hogy még az anyám sem ismert volna
+meg. De vendégünknek elég éles szeme volt ahhoz, hogy azonnal lássa, ki
+vagyok. Nem féltem tőle, mert észrevettem, hogy nem bolsevik. Rájöttünk,
+hogy közös ismerőseink vannak és hogy a jelen eseményeiről egyformák a
+nézeteink. Az aranybánya közelében, kis faluban lakott, ahol bizonyos
+közmunkákra kellett felügyelnie. Elhatároztuk, hogy együtt menekülünk
+Oroszországból. Én már régóta törtem ezen a fejemet. Most megérett a
+tervem. Mivel Szibériában való földrajzi helyemet jól ismertem, a
+legbiztosabb útnak ezt tartottam: Urianhaion át Mongolország északi
+részébe, amely a Jenisszei forrásvidékéhez tartozik és azután
+Mongolországon keresztben át a távoli Keletre és a Csöndes-Óceánhoz. A
+Kolcsak-kormány bukása előtt azt a megbízást kaptam, kutassam ki
+Urianhait és Nyugat-Mongolországot és ennek következtében akkor a
+legnagyobb pontossággal tanulmányoztam minden térképet és könyvet,
+amelyet e területről csak kaphattam. Vakmerő tervem megvalósítására
+legerősebben a biztosságom után való vágy unszolt.
+
+
+HETEDIK FEJEZET.  Szovjet-Szibérián keresztül.
+
+Néhány nap mulva útnak indultunk. A Jenisszei balpartján levő erdőségen
+át déli irányban haladtunk. Attól félve, hogy valami nyomot hagyunk
+magunk után, amennyire csak lehetett, elkerültük a falvakat. Ahol ezt
+nem tehettük meg, ott általában jól fogadtak a parasztok, akik
+inkognitónkon nem láttak keresztül. Megállapítottuk, hogy gyűlölték a
+bolsevikokat, akik sok falut elpusztítottak. Az egyik helyen azt
+ujságolták nekünk, hogy a fehérek üldözésére Minuszinszkből vörös
+különítményt küldtek ki. Ez a hír arra kényszerített bennünket, hogy
+messzire elkanyarodjunk a Jenisszei partjától és az erdőkben és
+hegyekben elbújjunk. Csaknem tizennégy napig maradtunk ott, mert ez idő
+alatt vörös katonák járták be a vidéket és rosszul öltözött,
+fegyvertelen tiszteket fogdostak össze, akik a bolsevikok kegyetlen
+bosszúja elől bújtak el. Véletlenül egy mocsárhoz érkeztünk, ahol fára
+fölakasztva huszonnyolc tiszt holttestét találtuk. Arcuk és testük meg
+volt csonkítva. Ennek láttára elhatároztuk, hogy sohasem kerülünk élve a
+bolsevikok kezébe. Erre szolgáltak fegyvereink és a nálunk levő
+ciankáli.
+
+Amikor egyszer a Jenisszei egyik mellékfolyóján átkeltünk, szűk, iszapos
+szoroshoz értünk, amelynek bejáratánál emberek és lovak feloszló testei
+hevertek. Kevéssé távolabb széttört szánkóra akadtunk kifosztott
+ládákkal és szétszórt papirossal. A közelben széttépett ruha és több más
+halott feküdt. Kik voltak ezek a szegény emberek? Miféle tragédia
+játszódott le ebben az erdőben? Megpróbáltuk a talány megfejtését.
+Megvizsgáltuk az okiratokat és papirokat. Pepelajev tábornok törzséhez
+intézett hivatalos iratok voltak. A Kolcsak-hadsereg visszavonulásakor a
+törzs egy része valószínűleg ezen az erdőn jött keresztül, hogy
+elrejtőzzék a mindenfelől előrenyomuló ellenség elől. Itt azonban a
+vörösök kezébe estek, akik megölték őket. Nem messze e helytől halva
+találtunk egy nőt, akinek állapota világosan bizonyította, hogy mi érte,
+míg egy szánakozó golyó megváltotta. A holttest egy melléktábor mellett
+feküdt, amely tele volt szétszórt üvegekkel és konzervdobozokkal és a
+gyilkosságot megelőző orgiáról beszélt.
+
+Minél messzebbre jutottunk délre, annál barátságosabban fogadott a nép
+és annál ellenségesebb indulattal volt a bolsevikok ellen. Végre
+kijutottunk az erdőségből és a minuszinszki irtózatos sivatagba
+kerültünk, amelyet a magas vörös Kizill-Kaja hegylánc szel keresztül és
+helyenként sóstavak födik. Ez a síroknak országa, sok ezer nagy és kicsi
+dolmennek, első birtokosai síremlékeinek országa, tíz méter magasságig
+terjedő kőpiramisok, amelyeket hódító útján Dsingisz khán és később a
+nyomorék Tamerlan-Timur állított emlékül. E dolmenek és kőpiramisok
+ezrei állanak végtelen sorban, északi irányban. Ezen a síkságon a
+tatárok élnek most. A bolsevikok kirabolták őket és ezért gyűlölik a
+bolsevikokat. Nyíltan megmondhattuk tehát nekik, hogy menekülő úton
+vagyunk. Ingyen adtak élelmiszert, elláttak vezetőkkel és
+fölvilágosítottak bennünket, hol pihenhetünk meg és veszedelem esetén
+hol kell elbújnunk.
+
+Több nap mulva a Jenisszei magas partjáról megláttuk az első gőzöst, az
+Oriolt, amely Krasznojarszkból Minuszinkszba vörös csapatokat
+szállított.
+
+Nemsokára a Tuba folyó torkolatáig értünk, amelyet élesen keleti
+irányban kellett követnünk, egészen a Szajan-hegységig, ahol Urianhai
+kezdődik. Az volt a nézetünk, hogy a Tuba és mellékfolyója, az Amyl
+mentén levő út lesz utazásunknak legveszedelmesebb része, mert e két
+folyó völgyeit sűrűn lakja olyan nép, amely Setinkin és Krafcseno ismert
+kommunista elvtársaknak sok katonát adott.
+
+Egy tatár bennünket és lovainkat kompon átvitt a Jenisszei jobb partjára
+és napkeltekor még néhány kozákot is küldött, aki elkísért egészen a
+Tuba torkolatáig. Ott egész napi pihenőt élveztünk. Vad fekete ribiszke
+és cseresznye volt az élelmünk.
+
+
+NYOLCADIK FEJEZET.  Három nap ellenségek közt.
+
+Hamis útleveleinkkel fölszerelve, előre haladtunk a Tuba völgyében.
+Minden tíz-tizenöt versztnyire száz-kétszáz házra terjedő faluhoz
+érkeztünk, amelyekben az egész közigazgatás a szovjetek kezében volt és
+ahol a kémek minden arramenőt gyanakodva megfigyeltek. Ezeket a falvakat
+két okból nem kerülhettük el. Először is ez a kísérlet, amikor a
+földeken állandóan találkoztunk parasztokkal, gyanút keltett volna és
+valami szovjethatóságot talán arra bírt volna, hogy bennünket elfogjon
+és Minuszinszkbe küldjön a Csekához, ahol aztán utóljára láttuk volna a
+napvilágot és másodszor az útitársamnak megengedte az útlevele, hogy
+útján a kormánypóstát használja. Arra voltunk tehát kényszerítve, hogy a
+falusi szovjeteket felkeressük és tőlük kérjük lovaink kicserélését. A
+kozákok kocsin vittek minket az első faluba, ahol négy póstalovat
+kaptunk. Ámbár a bolsevikok voltak az urak, mégis azt a fölfedezést
+tettük, hogy a parasztok, csekély kisebbség kivételével, ellenségei
+voltak a bolsevikoknak és szívesen támogattak bennünket. A kapott
+segítségért azzal kárpótoltam őket, hogy gyógyítottam betegeiket és
+utitársam praktikus tanácsokat adott nekik a gazdálkodásra nézve. Főként
+a régi disszidensek és a kozákok segítettek bennünket.
+
+Néha teljesen kommunista falvakba érkeztünk. Hamar megtanultuk, miről
+lehet ezeket megismerni. Ha csörgő lócsengőinkkel valamelyik faluba
+belovagolva azt láttuk, hogy a véletlenül a házak előtt ülő parasztok
+hajlandóságot mutattak arra, hogy homlokukat összeráncolva vagy haragos
+megjegyzésekkel fölkeljenek, abban a hitben tudniillik, hogy új vörös
+ördögök jöttek, akkor tudtuk, hogy ez a kommunistákkal ellenséges falu
+volt, ahol biztosságban megpihenhettünk. Ha azonban a parasztok közelebb
+jöttek, szívesen üdvözöltek bennünket és elvtársnak szólítottak,
+mindjárt tudtuk, hogy ellenséges helyen vagyunk és megfelelő óvatossági
+intézkedéseket kell tennünk. Az efajtájú falvakban nem a szabadságot
+szerető szibériai parasztok laktak, hanem Ukrainából való emigránsok,
+lusta és iszákos emberek, akik noha fekete és termékeny föld vette körül
+falvaikat, kicsiny, piszkos kunyhóban éltek. Nagyon veszedelmes, de
+egyszersmind kellemes pillanatokat töltöttünk el a nagy Karatuz faluban.
+Ez tulajdonképpen város. Itt 1912-ben két iskola nyílt meg. Lakóinak
+száma tizenötezer. Karatuz a déli Jenisszei kozákjainak fővárosa. Most
+azonban nagyon nehezen lehet erre a helyre ráismerni, mert a
+parasztemigránsok és a vörös hadsereg emberei az egész kozák lakosságot
+legyilkolták és a legtöbb házat fölgyujtották. A minuszinszki kerület
+keleti részében ez a város jelenleg a bolsevizmus középpontja. Amikor
+ott lócsere végett a szovjet épületébe léptünk, a Cseka éppen ülésezett.
+Azonnal körülfogtak bennünket és iratainkat kérték. Mivel
+lelkiismeretünk nem nagyon bízott abban, hogy útleveleink jó hatást
+fognak tenni, megkíséreltük e vizsgálat elkerülését. Útitársam később
+gyakran mondta nekem:
+
+– Nagy szerencse ránk nézve, hogy a bolsevisták közt aki tegnap még
+haszontalan suszter volt, ma kormányzó és hogy a tudomány embereinek
+kell az utcát söpörniök és a vörös lovasság istállóját tisztogatniok.
+Szóba állhatok a bolsevikokkal, mert nem tudnak különbséget a
+dezinfekció és difteritisz, az antracit és az appendicitisz közt. Ilyen
+módon addig fecseghetek nekik mindenfélét, míg eltérítem őket attól a
+szándékuktól, hogy golyót röpítsenek belém.
+
+A karatuzi Csekának is annyi mindenfélét fecsegtünk, hogy mindent
+megkaptunk, amit csak óhajtottunk. Kerületük jövendő fejlődésére
+vonatkozó nagyszerű tervet terjesztettünk elő, eléjük tartottuk, hogy
+utakat és hidakat építünk nekik, ami képessé teszi őket arra, hogy
+Urianhaiból fát, a Szajanok hegyeiből vasat és aranyat, Mongolországból
+marhát és bőröket exportáljanak. Mekkora dicsősége lesz ez a
+szovjetkormány teremteni akarásának! Körülbelül egy óra hosszáig tartott
+az óda, amelyet elénekeltünk nekik. És mire befejeztük, a Cseka tagjai
+teljesen megfeledkeztek iratainkról. Személyesen cserélték ki lovainkat,
+személyesen rakták föl málhánkat a kocsira és jó sikert kívántak nekünk.
+Oroszország határán ez volt az utolsó idegpróba.
+
+Amikor az Amyl völgyén haladtunk át, kegyes volt hozzánk a szerencse. A
+komp közelében a karatuzi milicia egyik tagját találtuk. Ennek a
+katonának a kocsiján több fegyver és automata pisztoly volt, többnyire
+Mauzer, egy expedició fölszerelésére szánva, amelynek néhány kozáktiszt
+fölkutatása végett be kellett járnia Urianhait. Ez óvatosságra intett,
+mert nagyon könnyen összetalálkozhattunk volna ezzel az expedicióval és
+nem voltunk bizonyosak abban, vajjon zengzetes frázisaink iránt éppen
+olyan megértést tanusítanak-e a katonák is, mint a Cseka tagjai. A
+katonához intézett kérdések révén megtudtuk, mi lesz az expedició útja.
+A legközelebbi faluban ezzel a katonával egyazon házban háltunk meg. Ki
+kellett nyitnom podgyászomat és mindjárt észrevettem, hogy a katonánk
+csodálkozva pillant útizsákomra.
+
+– Mi tetszik magának annyira?
+
+Ezt susogta:
+
+– Nadrág… nadrág…
+
+Városi polgártársaimtól vastag fekete posztóból való, egészen új lovagló
+nadrágot kaptam. Ez a nadrág vonta magára a milicember vágyakozó
+figyelmét.
+
+– Ha magának nincs más nadrágja… – jegyeztem meg, miközben megfontoltam
+új barátom ellen irányuló támadó tervemet.
+
+– Nincs, – felelte szomorúan. – A szovjet nem ad nadrágot. A
+szovjetemberek azt mondják, ők is nadrág nélkül járnak. És az én
+nadrágom már teljesen tönkrement. Nézzen csak ide.
+
+E szavakkal fölemelte köpenyének alsó részét. Odanéztem és valóban nem
+tudtam, hogyan volt képes ebben a nadrágban megmaradni, mert akkora
+lyukak voltak rajta, hogy inkább hálónak látszott, mint nadrágnak,
+hálónak, amelyen még egy kis cápa is átbújhatott volna.
+
+– Eladja? – kérdezte a katona.
+
+– Azt nem tehetem, mert nekem is szükségem van rája. – Feleltem
+határozottan.
+
+Pár percig gondolkodott. Majd odalépett hozzám és azt mondta:
+
+– Menjünk ki és beszéljünk a dologról. Itt nem igen lehet.
+
+Kimentünk és mindjárt elkezdte:
+
+– Nos, hogy vagyunk? Maguk Urianhaiba mennek. Ott a szovjetbankónak
+nincs értéke, úgy, hogy semmit sem tud majd vásárolni, pedig ott
+rengeteg coboly, rókabőr, hermelin és aranypor van, amit a lakosság
+fegyverért és patronért nagyon szívesen elcserél. Mindegyikünknek van
+fegyvere. Ha nekem adja a nadrágot, adok még egy fegyvert és száz
+patront.
+
+Mintha nem érteném, mit akar, ezt feleltem:
+
+– Nem kell nekünk fegyver. Bennünket megvédenek az irataink.
+
+– Nem is úgy értem, – szakított félbe, – hanem a fegyvert majd
+becserélheti prémre és aranyra. Azonnal odaadom a fegyvert.
+
+– Hja úgy, erről van szó. Igen ám, de ez nagyon kevés ezért a nadrágért.
+Maga most Oroszországban seholsem kaphat nadrágot. Egész Oroszország
+nadrág nélkül jár és a maga fegyveréért éppen csak egy cobolybőrt
+kapnék. De mit kezdjek egy darab bőrrel?
+
+Így értem el vágyam teljesülését. A milickatona megkapta a nadrágomat és
+én egy fegyvert kaptam száz patronnal és azonkívül még két automata
+pisztolyt, egyenként negyven patronnal. Most annyira föl voltunk
+fegyverkezve, hogy megvédhettük magunkat. Még arra is rábeszéltem a
+nadrágom szerencsés tulajdonosát, szerezzen nekünk a fegyverviselésre
+engedelmet. Ezzel aztán a törvény is, a hatalom is a mi oldalunkon volt.
+
+Egyik félreeső faluban három lovat vásároltunk, kettőt hátasnak, egyet
+málhásnak, vezetőt fogadtunk és elláttuk magunkat szárított kenyérrel,
+hússal, sóval, vajjal. Miután ott huszonnégy óráig pihentünk, megkezdtük
+az utat föl az Amylnak a Szajan-hegységbe, Urianhai határára. Reméltük,
+hogy ott már nem akadunk bolsevikokra.
+
+A Tuba torkolatától három napi útra, a mongol Urianhai terület határán,
+elhagytuk az utolsó orosz falut. E három napon törvényt nem ismerő
+néppel voltunk folytonos érintkezésben, állandó veszedelem környékezett
+bennünket és mindig hirtelen halál leselkedett reánk. Csak vas
+akaraterőnk, hidegvérünk és nem tágító makacsságunk segített keresztül
+minden veszedelmen és őrzött meg attól, hogy lezuhanjunk a mélységbe,
+amelynek fenekén oly sokan feküdtek, akiknek nem sikerült, mint nekünk,
+a szabadsághoz való kezdő lépést megtenniök. Talán nem volt elegendő
+kitartásuk és hidegvérük, talán nem rendelkeztek azzal a költői
+tehetséggel, hogy utakról, hidakról, aranybányákról ódát zengjenek, vagy
+talán nem volt fölösleges nadrágjuk.
+
+
+KILENCEDIK FEJEZET.  A Szajanok területén.
+
+Sűrű, fiatal erdő vett körül bennünket. A sokszínű lombozatukat már
+elvesztő bokrok és fák közt a magas, már sárguló fűben alig lehetett az
+útnyomot meglátni. Az Amyl régi, már elfeledett szorosán voltunk. Ezen
+szállították huszonöt évvel ezelőtt a készleteket, gépeket és munkásokat
+az Amylvölgy számos, most elhagyott aranybányája számára. Az út végig
+kanyarodott a gyorsan folyó Amyl mentén, azután mély erdőbe hatolt,
+miután mocsaras vidéken, amellyel tele van ez a veszedelmes szibériai
+láptalaj, sűrű bozótosokon, hegyeken és tágas réteken vitt keresztül.
+
+Vezetőnk, aki valószínűleg kitalálta, mi az igazi célunk,
+aggodalmaskodva a földre tekintett és így szólt:
+
+– Három lovas ment el erre patkolt lovon. Talán katonák.
+
+Aggodalma megszűnt, mikor felfedezte, hogy a nyomok oldalt elágaztak,
+azután ismét visszatértek az útra.
+
+– Nem lovagoltak tovább, – mondta ravaszul mosolyogva.
+
+– Kár, – feleltük. – Kellemesebb lett volna, ha társaságban utazhatunk.
+
+A paraszt megsímogatta a szakállát és nevetett. Kijelentésünk nyilván
+nem hatott rá.
+
+Utunkban elhaladtunk egy aranybánya mellett, amelyet egykoron
+nagyszerűen berendeztek, most azonban elhagyatva, épületeit feldúlva
+találtuk. A bolsevikok minden gépet, készletet, sőt az épületek egyes
+részeit is elvitték. Közelében sötét, mogorva templom volt, összetört
+ablakokkal, letépett kereszttel és elégett toronnyal, a mai Oroszország
+szomorú, de jellegzetes ismertetője. Az őr éhező családja állandó
+veszedelemben élt a bányában. Elmondták nekünk, hogy ezen az erdővidéken
+egy vörös banda kóborolt, amely elrabolt mindent, ami még megmaradt a
+bánya területén, fosztogatta a bánya leggazdagabb részét és az így nyert
+aranyat távoli falvakban megitta és eljátszta. E falvakban a parasztok
+bogyókból és burgonyából készítik a tiltott votkát és aranysúlyáért
+szokták eladni. Ha ezzel a bandával összeakadunk, ez a halálunkat
+jelentette volna.
+
+Három nap mulva átléptük a Szajan-hegység északi gerincét, átlovagoltunk
+az Algiak határfolyón és e naptól kezdve Oroszországon kívül voltunk,
+Urianhai területén.
+
+Ebben a csodálatos, a legkülönbözőbb természeti kincsekben gazdag
+országban a mongol törzsek egyik, ma csak hatezer lélekre terjedő és
+lassanként kihaló ága lakik. Nyelve teljesen elüt a mongolok többi
+tájnyelvétől és életideálja az «örök béke» elve. Urianhaiban az oroszok,
+a mongolok és a kínaiak már régóta kísérleteztek a közigazgatással.
+Mindannyian maguknak követelték a szuverénitást ezen a területen,
+amelynek szerencsétlen lakói, a szojotok, éppen ezért mindhárom
+parancsolónak kénytelenek voltak adót fizetni. Ennek következtében ez az
+ország számunkra nem volt teljesen biztos menedékhely. Milickatonáktól
+már hallottunk arról az expedicióról, amely az Urianhaiba való
+előnyomulásra készülődött. Most a parasztunktól megtudtuk, hogy a
+Kis-Jenisszei mellett levő falvakban és a messzebb délre levő
+helységekben vörös különítmények alakultak, amelyek mindenkit, aki a
+kezük közé került, kiraboltak és megöltek. Legutóbb megöltek hatvankét
+tisztet, aki Urianhaion át Mongolországba akart jutni; kiraboltak és
+megöltek egy kínai kereskedő-karavánt és megöltek néhány német
+hadifoglyot, aki megszökött a szovjetparadicsomból.
+
+A negyedik napon mocsaras völgybe érkeztünk, ahol nyílt erdők közt
+magányos orosz ház állott. Itt elbúcsúztunk vezetőnktől, aki sietett,
+hogy hazaérhessen, még mielőtt a hó elzárja előle az utat a Szajanokon
+át. A ház tulajdonosa vállalta, hogy tízezer szovjetrubelért elvezet
+minket a Szeybi folyóhoz. Mivel fáradt lovainkat pihentetnünk kellett,
+elhatároztuk, hogy huszonnégy órát itt töltünk.
+
+Éppen teáztunk, amikor házigazdánk leánya ezt kiáltotta: jönnek a
+szojotok! És hirtelen négy fölfegyverzett szojot hatolt a szobába. A
+fejükön hegyes kalap volt és ránk vigyorogva mondták:
+
+– Mendé! (Jó napot!)
+
+Azután rögvest, minden ceremónia nélkül, kikutattak bennünket. Átható
+tekintetüket egész fölszerelésünk egyetlen gombja, egyetlen szegélye sem
+kerülte el. Egyikük, aki mintha a helység merinje (rendőrfő) vagy
+kormányzója lett volna, politikai fölfogásunkat kezdte tudakolni.
+Láthatólag tetszett neki, hogy a bolsevikokat bírálgattuk, mert nyíltan
+kezdett velünk beszélni.
+
+– Maguk jó emberek. Nem szeretik a bolsevikokat. Mi segítségükre
+leszünk.
+
+Megköszöntem és neki ajándékoztam a vastag ezüstzsinórt, melyet az
+övemen hordtam.
+
+Mielőtt beköszöntött az est, elhagytak bennünket azzal, hogy reggel
+visszatérnek. Sötétedett. Kimentünk, hogy kimerült legelő lovaink után
+nézzünk. Azután visszamentünk a házba. Vidáman beszélgettünk
+vendégszerető gazdánkkal, amikor az udvarról egyszerre patkócsattogás és
+durva hang hallatszott. A következő percben öt, puskával és karddal
+fölfegyverzett vörös katona lépett be. Megborzongtam. A szívem
+hevesebben kezdett dobogni. Tudtuk, hogy a vörösök ellenségeink voltak.
+Asztrakán sapkájukon ott volt a vörös csillag és karjukon a vörös
+háromszög. Ahhoz a különítményhez tartoztak, amely a kozáktiszteket
+hajszolta.
+
+Sandán nézve bennünket, levetették köpenyeiket és leültek. Mi kezdtük
+meg a beszélgetést azzal, hogy utunk célja hídak, utak és aranybányák
+vizsgálgatása. Tőlük aztán megtudtuk, hogy nemsokára megérkezik a
+parancsnokuk még hét emberrel és hogy a gazdánkat akarják vezetőnek a
+Szeybi folyóhoz, ahol véleményük szerint a kozáktisztek rejtőzködnek.
+
+– Ez éppen jó, – mondtam, – legalább együtt utazhatunk.
+
+Az egyik katona azt felelte, hogy ez a tiszt-elvtárstól függ.
+
+Beszélgetésünk közben belépett a szojot kormányzó. Tetőtől-talpig
+végigmustrálta az újonnan érkezetteket és azt kérdezte tőlük:
+
+– Miért vettétek el a szojotok jó lovait és a rosszakat hagytátok itt
+nekünk?
+
+A katonák kinevették.
+
+– Jusson eszetekbe, hogy idegen országban vagytok, – válaszolta a
+nevetésre fenyegetőző hangon a szojot.
+
+– Vigyen el az ördög! – kiáltott az egyik katona.
+
+De a szojot nyugodtan az asztalhoz ült és átvette a csésze teát, amelyet
+a háziasszony töltött neki. A beszélgetés megszűnt. A szojot megitta a
+teát, elszítta hosszú pipáját, azután fölállott.
+
+– Ha holnap reggelig a lovak vissza nem kerülnek gazdáikhoz, – mondta –
+akkor majd elmegyünk értük.
+
+E szavakkal megfordult és kiment.
+
+A katonák arcán látható volt az aggodalom. Nemsokára egyikük mint
+küldönc eltávozott, míg a többi lehorgasztva fejét, szótlanul ült. Késő
+este megjött a tiszt többi hét emberével. Amikor jelentést kapott a
+szojotról, összeráncolta a homlokát és ezt mondta:
+
+– Ez baj. A mocsaras területen kell átmennünk, ahol minden domb mögött
+egy szojot fog reánk leskelődni.
+
+Úgy látszott, hogy igazán nagyon aggódik. Izgatottsága következtében
+szerencsére nem sokat törődött velünk. Megnyugtattam és megigértem, hogy
+ezt az ügyet holnap rendbe hozom a szojottal. A tiszt durva marha és
+ostoba fickó volt, akinek csak az volt a vágya, hogy jutalmul a
+kozáktisztek elfogatásáért előléptessék és attól félt, hogy a szojot
+megakadályozhatja a Szeybihez való eljutását.
+
+Napkeltekor a vörös különítménnyel együtt útnak indultunk. Miután már
+körülbelül tizenöt kilométert megtettünk, messzi a bokrok között két
+lovast láttunk. Szojotok voltak. A hátukon puska.
+
+– Várjon egy pillanatig, – mondtam a tisztnek. – Majd tárgyalok velük.
+
+Amilyen gyorsan csak bírta a lovam, elvágtattam. A lovasok egyike a
+szojot-kormányzó volt, aki így szólt hozzám:
+
+– Maradjon a különítmény mögött és segítsen nekünk.
+
+– Jól van, – feleltem. – De beszélgessünk kissé, hadd higyjék azok az
+emberek, hogy tárgyalunk.
+
+Kis idő mulva kezet fogtam a szojottal és visszatértem a katonákhoz.
+
+– Minden rendben van, – kiáltottam. – Folytathatjuk utunkat. A szojotok
+nem fogják utunkat zavarni.
+
+Tovább indultunk. Amikor egy nagy réten mentünk át, nagy távolságban két
+szojotot pillantottunk meg, aki teljes vágtatással egy hegyre lovagolt
+föl.
+
+Szépen, fokozatosan véghezvittem a szükséges manővert, azaz útitársammal
+együtt a különítmény mögé kerültem. A mi hátunk mögött már csak egy
+katona maradt, akinek baromi külseje volt és irántunk nyilvánvalóan
+nagyon ellenséges indulattal viseltetett. Alkalmam nyílt, hogy
+kísérőmnek csak ezt az egy szót súghattam: «Mauzer» és már láttam, hogy
+nagygondosan kigombolta nyeregtáskáját és kissé kihúzta belőle
+pisztolyának agyát.
+
+Csakhamar megértettem, miért nem kísérelték meg a katonák, noha
+tapasztalt erdei emberek voltak, hogy vezető nélkül jussanak a
+Szeybihez. Az Algiak és a Szeybi közt az egész terület csupa hegylánc,
+melyet mély, mocsaras völgyek szakítanak meg. Átkozott és veszedelmes
+vidék. Gyakran térdükig elsülyedtek a lovak, megbotlottak és lábuk
+beleragadt a lápi haraszt gyökerébe. Gyakran elestek úgy, hogy mi alájuk
+kerültünk, nyeregrészek összetörtek és elszakadt a kantárszár. Sőt néha
+annyira besüppedtünk, hogy a lovasok térdéig ért a föld. Az én lovam
+egyszer egész mellével és fejével a vörös folyós iszapba sülyedt. Utána
+elesett a tisztnek a lova és a tiszt fejét egy kő megsebesítette.
+Kísérőm térdét egy fa sebesítette meg. Néhány katona is lezuhant és
+megsérült.
+
+A lovak nagyokat fújtattak. Valahonnan rekedt és nyugtalanító
+varjúkárogás hallatszott. És az út még csak rosszabb lett. A nyom
+továbbra is a mocsáron vitt át, de az utat kidőlt fák tuskói elzárták.
+Ha a lovak átugrották a tuskókat, gyakran mély lyukakba szorultak bele.
+Mi és a katonák tele voltunk vérrel és iszappal és nagyon féltünk, hogy
+lovaink teljesen ki fognak merülni. Az út egy nagy részén le kellett
+szállnunk és vezetnünk kellett a lovakat. Végül széles mocsárhoz
+érkeztünk, amelyet haraszt födött és sziklatuskók körítették. Itt
+nemcsak a lovak, hanem a lovasok is féltestükkel sülyedtek a látszólag
+feneketlen posványba. A mocsár egész felülete vékony tőzegtelep volt,
+amely fekete rothadó vízzel telt tavat fedett be. Amikor végre beláttuk,
+hogy csak úgy haladhatunk előre, ha egymástól nagyobb távolságban,
+egyenként megyünk, akkor valóban a felszínen tudtuk magunkat tartani, de
+a léptek alatt hajladozott minden, mint a vékony jég. Helyenként
+valósággal hullámzott a talaj.
+
+Hirtelen három lövés hallatszott. Hangjuk nem volt erősebb, mint a
+Flóbert-fegyveré, de igazi lövések voltak, mert a tiszt és két katona a
+földre bukott. A többi katona fegyvert ragadott és megrettenve az
+ellenséget kereste. Hamarosan még négy ember került ki a nyeregből.
+Ekkor észrevettem, hogy a mi utóvéd katonánk fölemeli fegyverét és éppen
+engem vesz célba. De az én Mauzerem gyorsabb volt az ő fegyverénél és
+ezért folytathatom most elbeszélésemet.
+
+– Rajta! – kiáltottam a barátomnak. Most mi is részt vettünk a
+lövöldözésben. Nemsokára seregestől jelentek meg a mocsáron a szojotok.
+Levetkőztették az elesetteket, a zsákmányon megosztoztak és ismét
+birtokukba vették lovaikat.
+
+Egy órai nagyon nehéz út után meredeken kellett felkapaszkodnunk és
+nemsokára fákkal födött fensíkra értünk. A kormányzóhoz közeledve így
+szóltam:
+
+– A szojotok tulajdonképpen nem is olyan nagyon békés emberek.
+
+Keményen rám nézett és ezt válaszolta:
+
+– Nem szojotok voltak, akik öltek.
+
+Igaza volt, mert abekan-tatárok voltak szojot ruhában, akik a
+bolsevikokat megölték. Ezek a tatárok úton voltak, hogy gulyáikat és
+méneseiket Urianhaion át Oroszországból Mongolországba hajtsák.
+Vezetőjük és közbenjárójuk egy kalmuk láma volt.
+
+Másnap reggel kis orosz telephez érkeztünk és néhány lovast vettünk
+észre, aki az erdőből kémlelődött. Fiatal és bátor tatáraink egyike a
+leggyorsabb vágtában feléjük tartott, de csakhamar megfordult és
+megnyugtató mosolygással tért vissza.
+
+– Minden rendben van, – kiáltotta nevetve. – Csak tovább előre!
+
+Jó széles úton, egy magas fakerítés mentén haladtunk tovább, amely rétet
+határolt. Ezen sok vapiti vagy ahogyan még másként mondják izubr legelt,
+amely állatot az oroszok a szarváért tenyésztik. Mert ezt a szarvat,
+amíg fiatal, nagy áron megvásárolják a tibeti és kínai
+gyógyszerkereskedők. Megfőzve és megszárítva panti a neve és nagyon
+drágán adják el a kínaiaknak.
+
+A telepesek nagy félelemmel fogadtak bennünket.
+
+– Hála Istennek, – mondta új háziasszonyunk. – Azt hittük…
+
+Elnyelte a mondanivalóját és férjére nézett.
+
+
+TIZEDIK FEJEZET.  Csata a Szeybi mellett.
+
+Folytonos veszedelem kifejleszti az ember éberségét és ítélőképességét.
+Amilyen fáradtak voltunk, nem vetköződtünk le és lovainkat se nyergeltük
+le. Mauzer-pisztolyomat a kabátomba dugtam és szemügyre vettem az
+embereket. Az első, amit észrevettem, egy puskának az agya volt a nagy
+ágy – parasztoknál szokásos – vánkoshegye alatt. Azután észrevettem,
+hogy vendéglátónk alkalmazottai állandóan be-kijárnak, hogy tőle
+parancsokat vegyenek át. Bár hosszú volt a szakálluk és a ruhájuk nagyon
+piszkos, mégsem látszottak egyszerű parasztoknak. Nagyon figyelmesen
+néztek bennünket és engemet, meg barátomat sohasem hagytak egyedül a ház
+urával. Egyáltalán nem értettük a dolgot. De bejött a szojot kormányzó
+és látván a feszélyezett helyzetet, a szojotok nyelvén elmondott
+házigazdánknak mindent, amit rólunk tudott.
+
+– Bocsássanak meg kérem, – mondta a telepes, – de hiszen tudják, hogy
+manapság tízezer gyilkos és rabló közt csak egy becsületes ember akad.
+
+Ezután egészen nyiltan beszélt. Vendéglátó gazdánk megtudta, hogy egy
+bolsevik banda kozáktiszteket keresve, akik az ő házában élnek, meg
+fogja támadni az ő birtokát. Egy különítmény teljes megsemmisítéséről
+már hallott. A mi elbeszélésünk azonban nem tudta teljesen megnyugtatni
+az öreg embert, mert füléhez jutott, hogy a vörösök egy nagy
+különítménye közeledik Uszinszki kerület határa felől, mert üldözi
+azokat a tatárokat, akik marháikkal déli irányban Mongolországba akarnak
+kiszabadulni.
+
+– A legnagyobb aggodalommal várjuk őket minden percben, – mondta nekem a
+házigazdánk. – Szojotom éppen most jött meg és jelentette, hogy a
+vörösök már átkeltek a Szeybin és a tatárok harcra készülődnek.
+
+Azonnal kimentünk, hogy nyergeinket és málhatáskáinkat megvizsgáljuk.
+Azután száron vezetve lovainkat, elbújtattuk őket az ott levő
+cserjésben. Fegyvereinket és pisztolyainkat készenlétben tartottuk és
+állást foglaltunk a kerítés mellett, hogy bevárjuk közös ellenségünket.
+Egy óra telt el izgató várással. Ekkor az erdőből hozzánk futott az
+egyik munkás és azt súgta:
+
+– Átjönnek a mi mocsarunkon… Az ütközet megkezdődött.
+
+És szavainak igazolásául az erdőn keresztül valóban egyetlenegy
+puskalövés hallatszott. Nemsokára különböző fajtájú fegyverek egyre
+élesebb ropogása kezdődött. A lárma a ház felé közeledett. Majd
+patkócsattogást és a katonák durva kiáltását hallottuk. Hirtelen három
+vörös ugrott be a házba az útról, ahol most két irányból lövöldöztek
+rájuk a tatárok. Vadul káromkodtak. Egyikük a házigazdánkra lőtt, aki
+összerogyott és térdre bukott, amikor a vánkos alatt levő fegyvert
+akarta megragadni.
+
+– Ti kik vagytok? – kiáltotta durván az egyik katona felénk fordulva és
+fegyverét felemelve. Mauzereinkkel feleltünk és pedig olyan
+eredményesen, hogy csak egy katona, aki hátrább maradt az ajtó
+közelében, tudott megmenekülni, de az udvaron egyik munkás kezébe
+jutott, aki megfojtotta. Állt a harc. A vörösök az út mellett elfutó
+árokban a háztól háromszáz lépésnyire lefeküdtek és viszonozták az őket
+bekerítő tatárok tüzelését. Néhány katona a házhoz futott, hogy
+pajtásainak segítsen. De íme most házigazdánk munkásainak szabályszerű
+sortüzét hallottuk. Nyugodtan és pontosan lőttek, akárcsak
+hadgyakorlaton. Öt vörös katona az úton elesett, a többiek pedig az
+árokban kerestek födözéket. Kis idő mulva megállapítottuk, hogy az
+ároknak ama végéhez másztak, amely legközelebb volt az erdőhöz, ahol
+lovaikat hátrahagyták. A fegyverropogás mindegyre távolodott. Nemsokára
+láttuk, hogy ötven-hatvan tatár a réten át üldözi a vörösöket.
+
+Két napig pihentünk itt a Szeybi mellett. Kiderült, hogy házigazdánk
+munkásai, számszerint nyolcan, tisztek voltak, akik a bolsevikok elől
+elrejtőztek. Engedelmet kértek, hogy elkísérhessenek bennünket, amibe
+beleegyeztünk.
+
+Így tehát, amikor utunkat folytattuk, nyolc fölfegyverzett tiszt volt a
+födözetünk és három málháslovunk volt. Áthaladtunk a Szeybi és Ute
+folyók közt elterülő szép völgyön. Mindenütt pompás legelőket találtunk
+sok nyájjal. De abban a két-három házban, amely az út mellett volt,
+egyetlen élő embert sem tudtunk találni. Félelmében elbújt mindenki,
+amikor a vörösökkel való harc híre ide érkezett. Másnap megmásztuk a
+Daban nevű magas hegyláncot. Azután tág, leégett erdőterületen haladtunk
+át, ahol kidőlt fák mellett vitt az utunk. Majd újra völgybe szálltunk
+le, amelynek fenekét hullámos partvidék elrejtette előlünk. E hullámok
+mögött folyt a Kis-Jenisszei, az utolsó nagy folyó mielőtt az igazi
+Mongolországba jut az ember.
+
+A folyótól mintegy tíz kilométernyire az erdőből fölszálló füstoszlopot
+vettünk észre. Két tiszt előre ment kémszemlére. Sokáig nem adtak
+életjelt és mivel attól féltünk, hogy valami baj érte őket, harcra
+fölkészülve, óvatosan a füst felé tartottunk. Mikor a közelébe értünk,
+sok ember hangját hallottuk, közöttünk a mi tisztjeink hangos nevetését
+is.
+
+Egy rét közepén nagy sátort láttunk, ágakból készült két fekvőhellyel és
+körülötte körülbelül ötven-hatvan férfit. Mihelyt kijutottunk az
+erdőből, felénk futottak és nagy örömmel üdvözöltek. Orosz tisztek és
+katonák nagy táborához jutottunk, akik Szibériából való menekülésük után
+az urianhai orosz telepesek és gazdag parasztok házaiban éltek.
+
+– Mit csinálnak itt? – kérdeztük meglepetve.
+
+– Ohó, hát semmit sem tudnak arról, ami történt? – felelt egy
+meglehetősen öreg ember, aki Osztrovszky ezredesnek mondta magát.
+Urianhaiban a katonai népbiztos megparancsolta, hogy a huszonnyolc évnél
+idősebb férfiakat mind mozgósítani kell. Ezekből az elvtársakból alakult
+különítmények most mindenfelől közelednek Belocarszk város felé.
+Kirabolják a telepeseket és a parasztokat és mindenkit megölnek, aki a
+kezükbe kerül. Itt rejtőztünk el előlük!
+
+Az egész tábornak csak tizenhat fegyvere és három bombája volt. Az
+utóbbinak a tulajdonosa egy tatár ember volt, aki kalmuk vezetőjével
+Mongolország nyugati részében levő nyájaihoz iparkodott. Elmondtuk utunk
+célját és azt a szándékunkat, hogy Mongolországon keresztül a
+Csöndes-Óceán legközelebbi kikötőjéig hatoljunk. A tisztek arra kértek,
+vigyem őket magammal. Beleegyeztem.
+
+További utunkon megállapították hírszerzőink, hogy ama paraszt házának
+közelében, akinek bennünket kompon a Kis-Jenisszei folyón kellett
+átszállítania, nincsenek elvtársak. Siettünk, amennyire csak lehetett,
+hogy lehetőleg hamar elhagyhassuk a Jenisszei veszedelmes zónáját és
+eltűnhessünk a túlsó parton levő erdőségben. Havazott. De a hó mindjárt
+el is olvadt. Esti szürkület előtt hideg északi szél kerekedett, amely
+vékony ködöt hozott magával.
+
+Késő este érkezett társaságunk a folyóhoz. Az ott lakó telepes szívesen
+fogadott bennünket és noha még jég úszkált a folyón, mindjárt
+ajánlkozott, hogy átvisz bennünket, a lovainkat pedig átúsztatja.
+Tárgyalásunkat végighallgatta a telepes egyik munkása, egy vörös hajú,
+kancsal fickó. Az egész idő alatt föl s alá futkosott. Hirtelen eltűnt.
+Gazdánk, mikor ezt észrevette, hangjában a félelem kifejezésével, ezt
+mondta:
+
+– A faluba futott és idehozza az elvtársakat. Rögtön át kell kelnünk a
+folyón.
+
+Utamnak legrettenetesebb éjjele kezdődött most. A telepesnek azt
+ajánlottuk, hogy csak készletünket és municiónkat vegye a tutajába, mi
+pedig a lovainkkal átúsztatunk. Így el akartuk kerülni, hogy többször
+kelljen az utat ide-oda megtennie. Ezen a helyen a Jenisszei körülbelül
+háromszáz méter széles. Nagyon erős sodrú és partja hirtelen szakad le a
+víz egész mélységéig. A szél éles fütyüléssel kergette szemünkbe a havat
+és fájón vagdosta az arcunkat. Előttünk folyt a fekete, sebes víz, amely
+vékony, táncoló, körbeforgó jégtömböket vitt magával.
+
+Lovam sokáig nem akart a magas partról leugrani. Prüszkölt és
+ágaskodott. Teljes erőmből végigvágtam a korbáccsal a nyakán, míg végre
+szánalmat keltő nyögéssel belevetette magát a hideg folyamba. Mindketten
+teljesen elmerültünk úgy, hogy alig tudtam magamat a nyeregben tartani.
+Hamar néhány méternyire jutottam a parttól. Lovam erőfeszítése közben
+fejét és nyakát messzire előre nyujtotta és szakadatlanul prüszkölt.
+Éreztem minden mozdulatát a vízben és testének reszketését. Végre a
+folyam közepére értünk, ahol rendkívül sebes volt a víz. Kezdtünk
+elmerülni. A borzasztó sötétségben kísérőim kiáltását és a lovak
+félelmének és szenvedésének nyögését hallottam. Mellemig voltam a jeges
+vízben. Néhányszor jégtömbökbe ütköztem. Olykor-olykor a hullámok
+összecsaptak a fejem fölött. Nem volt időm arra, hogy körülnézzek és a
+hideget érezzem. Teljesen hatalmába kerített az élet után való állati
+vágy. Csak az járt a fejemben, hogy menthetetlenül elpusztulok, ha az
+áramlattal való küzdelemben a lovam ereje alul marad. Ennek
+következtében minden figyelmem lovam erőfeszítésére és remegő félelmére
+irányult. Hirtelen nagyot nyögött. Észrevettem, hogy kezd elmerülni. A
+víz nyilván már orrlyukán felül terjedt, mert időnként hosszabb közökben
+hallatszott ijedt horkolása. Egy nagy jégtuskó nekiment a koponyájának,
+mire a ló megfordult úgy, hogy most az árral úszott. Csak nagynehezen
+tudtam ismét a part irányába terelni, de éreztem, hogy vége felé jár az
+ereje. A feje többször eltűnt a víz kavargó felszíne alatt. Most már nem
+válogathattam. Lecsúsztam a nyeregből és úszni kezdtem. Bal kezemmel a
+lóba kapaszkodtam, jobbommal pedig tempóztam és közben hangos nógatással
+bátorítgattam az állatot. Egy ideig szétnyitott ajakkal és erősen
+összeszorított foggal úszott. Tágra nyitott szeme leírhatatlan félelmet
+árult el. Mihelyt kiszálltam a nyeregből, a vízben fölemelkedett és
+nyugodtabban, meg gyorsabban úszott.
+
+Végre hallottam, hogy kimerült lovam patkója kőgörgetegbe ütközik. És
+mint én, társaim is egymásután partot értek. A jól begyakorolt lovak
+valamennyien teljes épségben áthozták lovasaikat. Sokkal lejjebb ért
+partot telepesünk a készletekkel. Pillanatnyi vesztegelés nélkül a
+lovakra raktuk cókmókjainkat és folytattuk utunkat.
+
+A szél erősebb és hidegebb lett. Napfelkeltével rendkívül metsző lett a
+hideg. Átázott ruhánk megfagyott és kemény lett, mint a bőr. Vacogott a
+fogunk. Szemünkben a láz vörös tüze égett. De csak előbbre törekedtünk,
+hogy minél nagyobb legyen a távolság köztünk és az elvtársak közt.
+Miután mintegy tizenöt kilométert tettünk meg az erdőben, nyílt völgybe
+jutottunk, ahonnan megláttuk a Jenisszei túlsó partját. Reggel nyolc óra
+lehetett. A túlsó parton levő úton lovasoknak és kocsiknak fekete,
+kígyószerű vonala tekergőzött. Vörös katonák csapata volt a málhával.
+Ezért leszálltunk és hogy figyelmüket magunkra ne vonjuk, elbújtunk a
+bokrok közt.
+
+Egész napon át folytattuk utunkat. A hőmérő zérus fokot mutatott. Csak
+este állottunk meg egy hegységben, amelyet vörösfenyőerdő borított. Ott
+nagy tüzet raktunk, megszárítottuk ruháinkat és alaposan megmelegedtünk.
+Éhes lovaink nem távoztak a tűztől, hanem közvetetlenül mögöttünk állva,
+lehorgasztott fejjel aludtak. Másnap korán reggel szojotok jöttek a
+táborunkhoz.
+
+– Ulan? (vörös?) – kérdezte az egyik.
+
+– Nem, nem, – kiáltotta az egész társaság.
+
+– Tzagan? (fehér?) – volt a következő kérdés.
+
+– Igen, igen, – felelte a tatárunk. – Mindnyájan fehérek.
+
+– Mendé! Mendé! – Ez volt most a válasz és miután teát ittak, rendkívül
+fontos dolgokat kezdtek elmondani.
+
+Előadásuk szerint a vörös elvtársak a Tannu-Ola-hegységből előrehatoltak
+és az egész mongol határ mentén előőrsöket állítottak föl, hogy elfogják
+azokat a parasztokat és szojotokat, akik megkísérelték marhájuk
+elhajtását. Ilyenformán lehetetlennek látszott a Tannu-Ola hegységen
+való átkelés.
+
+Csak egy kivezető utat láttam: Buret Hei mocsaras völgyében kell előre
+hatolnunk, hogy eljussunk a Koszogol-tó déli partjára, amely már az
+igazi Mongolország területén van.
+
+A szojotok hírei valóban nagyon kellemetlenek voltak. A Szangaltaiban
+levő első mongol állomás a mi táborunktól nem volt messzebbre hatvan
+mérföldnél, ellenben Koszogolig a legrövidebb út is kétszázhetvenöt
+mérföldet tett ki. Ekkora erőfeszítést aligha várhattunk azoktól a
+lovaktól, amelyeken a barátom és én lovagoltunk, hiszen rossz úton,
+igazi élelem és pihenés nélkül már hatszáz mérföldnél többet tettek meg.
+De átgondolván a helyzetet és többi útitársam állapotát is megfontolván,
+elhatároztam, hogy nem kísérlem meg a Tannu-Ola-hegységen való átkelést.
+Tisztjeim ugyanis ideges, erkölcsileg megfogyatkozott férfiak voltak,
+rosszul öltözve és rosszul fölfegyverezve. Sőt legtöbbjének egyáltalán
+nem volt fegyvere. Tudom, hogy ütközetben a legnagyobb veszedelmet a
+fegyvertelen emberek okozzák. Könnyen pánik áldozataivá lesznek,
+elvesztik a fejüket és megmételyezik a többieket is. Barátaimmal tehát
+tanácsot ültem, amelynek eredményeként elhatároztuk, hogy a Koszogolhoz
+megyünk. Társaságunk beleegyezett, hogy követ bennünket.
+
+Ebéd után – leves, nagy húsdarabokkal, száraz kenyér és tea –
+elindultunk. Körülbelül két órakor kezdtek előttünk a hegyek emelkedni.
+Északkeleti nyúlványai voltak a Tannu-Ola hegységnek, amely mögött volt
+Buret Hei völgye.
+
+
+TIZENEGYEDIK FEJEZET.  A vörös elvtársak sorompója.
+
+Két meredek hegyhát közt levő völgyben yak- és szarvasmarha-gulyát
+láttunk, amelyet tíz szojot lóháton gyorsított tempóban hajtott észak
+felé. Fáradtan érkeztek a szojotok hozzánk és kisvártatva elmondták,
+hogy Todji noyonjának (fejedelmének) parancsára a gulyát a Buret Hei
+mentén Mongolországba hajtják, mert a noyon attól tart, hogy máskülönben
+elrabolják a vörös elvtársak. A parancs szerint cselekedtek, de szojot
+vadászoktól megtudták, hogy a Tannu-Ola-hegység e részét Vladimirovkából
+való elvtársak szállták meg. Ennek következtében kénytelenek voltak
+megfordulni. Ez előörsök helyét és a Mongolországba vivő hegyszorost
+megszálló elvtársak számát tudakoltuk tőlük. Azután a tatárunkat és a
+kalmukot elküldtük hírszerzésre, mi többiek pedig a további
+előnyomulásra készülődtünk: ingeinkbe csavartuk a lovak lábát és kendőt
+meg kötéldarabokat kötöttünk az orruk köré, hogy ne nyeríthessenek.
+
+Már sötétedett, amikor visszatért hírszerzőink jelentették, hogy
+körülbelül harminc elvtárs tőlünk mintegy tíz kilométernyire tábort
+ütött és pedig szojotok jurtáiban (nemezből készült mongol sátor). A
+szorosnál két előörs áll, az egyik két, a másik három katona. Az
+előörsöktől a távolság a táborig csak valamivel több egy mérföldnél.
+
+A mi utunk két előörs közt volt. A hegy csúcsáról egészen világosan
+láttuk és le is puffanthattuk volna őket.
+
+Amikor a szoros közelébe érkeztünk, a társaságunkat hátrahagytam és
+barátomat, a tatárt, a kalmukot és két fiatal tisztet magammal vittem.
+Előttem ötszáz méternyire két tábortüzet láttam a hegyről. Mindeniküknél
+egy katona ült fegyverrel. A többi aludt. Az elvtársakkal tulajdonképpen
+nem óhajtottam harcba keveredni, de ha egyáltalán át akartunk jutni a
+szoroson, akkor végeznünk kellett az előörsökkel és pedig lövés nélkül.
+Az volt a nézetem, hogy később már nem kutathatnak bennünket az
+elvtársak, mert az egész út sűrűn tele volt ló- és szarvasmarhanyommal.
+
+– Azzal a kettővel én számolok le, – súgta a barátom a bal előörsre
+mutatva.
+
+Nekünk többieknek a másik előörssel kellett végeznünk. A bokrokon át
+barátom után másztam, hogy szükség esetén a segítségére lehessek. Be
+kell azonban vallanom, hogy miatta a legkevésbbé sem aggódtam.
+Körülbelül hét láb magas ember volt és akkora volt az ereje, hogy ha
+például valamelyik ló nem akarta a zablát a foga közé venni, karját a ló
+nyaka köré fonta, alulról pedig megrúgta a ló mellső lábát, úgy, hogy az
+állat elesett és a földön könnyűszerrel föl lehetett kantározni.
+
+Amikor száz lépésnyire közeledtünk, hátramaradtam a bokrok mögött és
+figyeltem. Egészen tisztán láttam a tüzet és a bóbiskoló őrt. Fegyvere a
+térdén nyugodott. Mellette alvó társa meg se mozdult.
+
+Egy ideig nem láttam a barátomat. A tábortűznél nyugalom volt. Hirtelen
+néhány elnyomott kiáltás hallatszott a másik előörsről. Azután ismét
+teljes csend lett. A mi őrünk lustán felemelte a fejét. Éppen ebben a
+pillanatban fölmagasodott barátom óriási alakja, közém és a tűz közé
+lépett és már a következő pillanatban a levegőben kalimpált az őr lába,
+mert társam gégén fogta és átdobta a bokrozatba, ahol mindketten
+eltűntek. Egy pillanat mulva a barátom ismét fölbukkant. Áldozatának
+fegyverét megforgatta annak feje fölött. Egy tompa ütés hallatszott,
+amit föltétlen nyugalom követett. Barátom visszajött hozzám; zavartan
+mosolyogva mondta:
+
+– Ennek vége. Vigye el az ördög! Gyermekkoromban az anyám papot akart
+belőlem csinálni. Amikor felnőttem, agronom lettem, hogy – embereket
+fojtogassak és betörjem a koponyájukat. Rettenetesen bolond dolog a
+forradalom.
+
+Haragosan és utálattal kiköpött és pipára gyujtott.
+
+A másik előörsnél is mindennek vége volt.
+
+Még az éjjel elértük a Tannu-Ola-hegység legmagasabb hátát, hogy azután
+sűrű bokrozatú völgybe szálljunk le és kis folyók, meg más víztömegek
+valóságos hálóján evickéltünk át. Elérkeztünk a Buret Hei
+forrásvidékéhez. Körülbelül egy órakor megállottunk, hogy megetessük
+lovainkat, mert éppen ezen a helyen nagyon jó volt a fű.
+
+Azt hittük, hogy itt biztosságban vagyunk. Nem egy megnyugtató jelet
+láttunk. A hegyeken legelésző yak-nyájak voltak láthatók és hozzánk jövő
+szojotok megerősítették föltevésünket. Itt a Tannu-Ola mögött még nem
+láttak a szojotok vörös katonát. Ezeknek a szojotoknak egy tégla teát
+ajándékoztunk és boldogan, ama biztos tudatban távoztak tőlünk, hogy mi
+tzaganok jó emberek vagyunk.
+
+Míg lovaink pihenve a jó füvön legelésztek, mi a tűz mellett
+meghánytuk-vetettük további útitervünket. Ez alkalommal éles
+nézeteltérés támadt társaságunk két csoportja közt. Az egyiknek szónoka
+egy ezredes volt, akire négy másik tiszttel együtt olyan nagy hatást
+tett az, hogy a Tannu-Ola-hegység déli részén nem voltak vörösök, hogy
+ezek elhatározták a Kobdoig való előnyomulást, ahonnan az Emil folyónál
+levő táborig akartak hatolni, ahol a kínai hatóságok Bakics tábornok
+seregéből hatezer embert internáltak. Barátom és én azonban tizenhat
+tiszttel együtt jobbnak tartottuk előbbi tervünk megvalósítását,
+nevezetesen azt, hogy iparkodjunk a Koszogol-tó partját elérni, hogy
+onnan a távoli keletre jussunk. Mivel egyik csoport sem tudta a másikat
+meggyőzni, társaságunk szétvált.
+
+Másnap délben elbúcsúztunk egymástól. A mi tizennyolc emberre terjedő
+csoportunk útközben sok harcot állott ki és sok nehézséget kellett
+leküzdenie, ami hat bajtársunk életébe került. De mi többiek a hűség oly
+erős kötelékével összefűzve értük el utunk célját, hogy még azután is
+megőriztük egymás iránt a legbarátságosabb érzelmeket. A másik csoport,
+amelynek vezetője Jukoff ezredes volt, tönkre ment. Erős vörös
+lovas-különítménnyel akadt össze, amely két ütközetben megverte. Csak
+két tiszt menekült meg. Ezek mondták el nekem a szomorú hírt és a harcok
+részleteit később, amikor négy hónap mulva Urgaban találkoztam velük.
+
+Tizennyolc lovasból és öt málháslóból álló csoportunk fölfelé követte a
+Buret Hei völgyét. Mocsarakon vergődtünk keresztül, átkeltünk sok
+piszkos folyón, hideg szelek jártak át bennünket és megkínzott a hó meg
+jég. A tatárunk teljesen megbízhatóan vezetett bennünket azon az úton,
+amely az Urianhaiból Mongolországba hajtott sok marha lábnyomán
+világosan fölismerhető volt.
+
+
+TIZENKETTEDIK FEJEZET.  Az örök béke országában.
+
+A szojotok, Urianhai lakói büszkék arra, hogy valódi buddhisták, akik
+tisztán őrizték meg a szent Rama tanait és Sakia-muni mély bölcseségét.
+Örök időktől ellenségei a háborúnak és minden vérontásnak. Régen, a
+tizenharmadik században inkább elhagyták hazájukat és inkább északon
+kerestek menedéket, mintsem hogy harcoltak volna vagy alattvalóivá
+lettek volna Dzsingisz khánnak, a véres császárnak, aki pedig szerette
+volna ezeket a csodálatos lovasokat és ügyes nyilazókat hadseregébe
+besorozni. Hogy a harcot elkerüljék, történetük folyamán háromszor
+vándoroltak így északi irányban és a mai napig sem állíthatja senki,
+hogy szojotnak a kezén emberi vér nyomát látta volna. Békeszeretetükkel
+diadalt arattak a szojotok a háborún. A béke ez országában még a szigorú
+kínai közigazgatási tisztviselők sem tudtak a hajthatatlan törvényeknek
+teljes érvényt szerezni. Éppen így viselkedtek a szojotok az oroszokkal
+szemben, akik vért és bűntettet szomjazva, behurcolták országukba a
+forradalom pestisét. Állandóan kerülték a vörös csapatokkal és az
+elvtársakkal való összeütközést, úgy, hogy családostól és marhájukkal
+együtt a messzi Kamcsik és Szoldjak fejedelemségekbe tértek ki előlük.
+Ennek az elvándorló folyamnak keleti ága Buret Hei völgyén ment
+keresztül. Ennélfogva ott minduntalan szojotokat értünk utól marháikkal
+és nyájaikkal.
+
+A kanyargó Buret Hei-úton hamar jutottunk előre és már két nap mulva
+megkezdtük a kapaszkodást a Buret Hei és Kharga völgyei közt levő
+hegyszoros felé. Az út nem volt nagyon meredek, de itt is mindenütt
+kidőlt vörösfenyők hevertek és bármily hihetetlen, itt is sok mocsaras
+hely volt, amelyeken csak nehezen tudtak a lovak áthatolni. Nemsokára
+ismét veszedelmessé vált az út. Kavics és kőgörgeteg borította, amely a
+lovak lába alatt lecsúszott az út mellett tátongó mélységbe. Lovaink
+hamar kifáradtak ezeken a morénákon, amelyeket nyilván a hajdankor
+gleccserei vetettek a hegyoldalra. Néhányszor szorosan a meredek szélén
+vitt el az utunk és lovaink nagy tömegű követ és homokot rúgtak le a
+mélységbe. Emlékszem, hogy egy egész hegyen kellett átmennünk, amelyet
+ilyen mozgó homok borított. Ezen a hegyen le kellett szállnunk a
+nyeregből és száron kellett vezetnünk lovainkat, hogy körülbelül egy
+mérföldet gyalog botorkáljunk e csúszós talajon. E közben többször
+térdig süppedtünk be és a homoktömeggel együtt a szakadék felé
+csúsztunk. Egyetlen ügyetlen mozdulat és lezuhanunk a mélységbe. Egyik
+lovunkat ez a sors érte. A hasa mélyen beszorult ilyen mozgó csapdába és
+nem tudott kiszabadulni. A homokkal együtt lecsúszott és legurult a
+meredeken. Halálútján csak ágak törését hallottuk. Csak nagynehezen
+tudtunk hozzája lemászni, hogy legalább a nyerget és a nyeregtáskákat
+megmenthessük.
+
+Följebb a hegynek le kellett mondanunk egyik málháslovunkról, amely
+Urianhai északi határától kezdve szolgált bennünket. Terhe levételével
+próbáltunk rajta segíteni, de hasztalan, nem lehetett előbbre hajtani.
+Fejét lelógatva megállt és olyan kimerültnek látszott, hogy biztosra
+vettük kimúlását. Néhány szojot megvizsgálta, megtapogatta lábainak
+izmait, megfogta a fejét, ide-oda mozgatta, azután így szólt:
+
+– Ez a ló nem tud tovább menni. Kiszáradt az agyveleje.
+
+Hát otthagytuk.
+
+Ugyane napon este, amikor egy magaslatra érve széles, vörösfenyőkkel
+borított fensíkon voltunk, a vidék gyönyörű változásában
+gyönyörködhettünk. Néhány szojot vadász jurtáit találtuk itt, amelyek
+fakéregből készültek és nem, mint közönségesen, nemezből. A sátrakból
+tíz fegyveres ember ugrott elő. Tudtunkra adták, hogy Szoldjak fejedelme
+senkinek sem engedi meg a továbbhaladást, mert attól tart, hogy
+gyilkosok és rablók juthatnak be országába. Aggodalmas pillantással ezt
+kiáltották:
+
+– Menjetek vissza, ahonnan jöttetek!
+
+Magam nem feleltem és megakadályoztam, hogy e dolog miatt egy öreg
+szojot és tisztjeim egyike civakodni kezdjen. A völgyben levő folyóra
+mutatva, megkérdeztem, mi a neve.
+
+– Oina, – felelte a szojot. – Ez fejedelemségünk határa. Azon tilos
+átmenni.
+
+– Rendben van, – feleltem. – De azt csak megengeditek, hogy kissé
+melegedjünk és kipihenjük magunkat?
+
+– Igen, igen, – mondták a vendégszerető szojotok és táborukba vezettek.
+
+Odamenet az öreg szojotnak cigarettát, egy másiknak egy skatulya gyujtót
+adtam. Egy sorban mentünk mindannyian egy szojot kivételével, aki lassan
+bicegett mögöttünk és kezével az orrát fogta.
+
+– Beteg? – kérdeztem.
+
+– Igen, – felelte szomorúan az öreg szojot. – A fiam. Két nap óta az
+orra vérzik és már egészen legyöngült.
+
+Megálltam és magamhoz hívtam a fiatal embert.
+
+– Gombold ki a kabátodat. Tedd csupasszá nyakadat, melledet és fejedet
+hajtsd hátra annyira, amennyire csak tudod.
+
+Mialatt ezt megtette, néhány percig leszorítottam fejének mindkét
+oldalán az ütőereket. Azután így szóltam hozzá:
+
+– Most már nem fog az orrod vérezni. Menj a sátradba és feküdjél le
+kicsit.
+
+Ujjam «titokzatos» munkája nagy hatással volt a szojotokra. Az öreg
+szojot félénken és nagy tisztelettel suttogta:
+
+– Ta Lama, Ta Lama! (Nagy orvos!)
+
+A jurtában teával kínált meg bennünket az öreg szojot. Maga mélyen
+elgondolkodott, majd társaival tanácskozott és végül így szólt:
+
+– A fejedelmünk feleségének valami szembaja van és azt hiszem, a
+fejedelem örülni fog, ha elviszem hozzája a «Ta Lama»-t. Ezért nem fog
+megbüntetni, hiszen csak azt parancsolta meg, hogy rossz embert ne
+engedjünk át a határon. Ez a parancs azonban nem akadályozhatja meg a jó
+embereket, hogy hozzája eljuthassanak.
+
+Meglehetősen közömbösen ezt feleltem:
+
+– Tegyétek azt, amit a legjobbnak tartotok. Az igaz, hogy értek a
+szembaj gyógyításához, de ha kívánjátok, visszafordulok.
+
+Az öreg ember megijedve mondta:
+
+– Nem. Én magam fogom tovább vezetni.
+
+A tűz mellett ülve tűzkővel pipára gyújtott, a csutoráját kabátja újján
+végigdörzsölte, azután a bennszülöttek igazi vendégszeretete szerint
+odakínálta nekem. Comme il faut viselkedtem és pipáztam. Azután tovább
+adtam a pipát társaságunk többi tagjainak is, akik mindannyian vagy
+cigarettát vagy kevés dohányt, avagy néhány gyujtót adtak. Így
+megpecsételtük barátságunkat. Nemsokára sokan tolultak be jurtánkba,
+férfiak, nők, gyermekek, de kutyák is. Mozdulni sem lehetett. A tömegből
+osztályának lebegő vörös ruhájában, símára borotvált, rövidhajú láma
+lépett elő. Ruházata és arcának kifejezése egészen más hatást tett, mint
+a piszkos szojotok hajfonataikkal és hegyükön mókusfarkkal díszített
+nemezsapkáikkal. A láma nagyon barátságos volt hozzánk és vágyakozva
+nézte arany gyűrűinket és óráinkat. Elhatároztam, hogy hasznomra
+fordítom Buddha szolgájának e vágyakozását. Teát és szárított kenyeret
+nyújtva neki, azt mondtam, hogy lovakat kell vásárolnom.
+
+– Nekem van egy lovam. Meg akarja venni? – kérdezte. – De orosz
+bankjegyért nem adom. Majd elcseréljük valamiért.
+
+Sokáig kellett vele alkudoznom. Arany jegygyűrűmért végre egy esőköpenyt
+és egy bőrnyerget, egy szép szojot lovat, amelynek az elvesztett
+málháslovat kellett pótolnia, és még egy fiatal kecskét kaptam.
+
+Az éjszakát itt töltöttük. Vacsorára kövér ürühúst kaptunk.
+
+Másnap reggel az öreg szojot vezetésével elindultunk azon az úton, amely
+az Oina hegytől és mocsártól mentes völgyében vitt előre. Tudtuk, hogy a
+barátom lova, az én lovam, továbbá még három állat, sokkal jobban ki
+volt merülve, semhogy a Koszogolig eljuthatott volna. Ezért
+elhatároztuk, hogy Szoldjákban még néhány lovat próbálunk vásárolni.
+Nemsokára szojot-jurták kisebb csoportjaira akadtunk, amelyeket gulyák
+és ménesek vettek körül. A fejedelem mozgó fővárosához közeledtünk.
+
+Vezetőnk előre lovagolt, hogy a törzsfővel tanácskozzék. Mielőtt ezt
+megtette, ismételten biztosított bennünket, hogy a fejedelem nagyon fog
+örülni, ha a Ta Lamat üdvözölheti, de amikor ezt mondta, meglehetősen
+ijedtnek és aggódónak látszott. Rövid idő mulva alacsony bokrokkal
+födött nagy síkságra érkeztünk. Lenn a folyó partján nagy jurtákat
+láttunk, amelyeken sárga és kék zászlókat lengetett a szél. Könnyen
+kitaláltuk, hogy ez a kormány székhelye.
+
+Vezetőnk nemsokára visszajött hozzánk. Arca sugárzott az örömtől. A
+kezével integetett és ezt kiáltotta:
+
+– A noyon (fejedelem) kéreti önöket! Nagyon örül!
+
+Harcosból diplomatává kellett változnom. Amikor a fejedelem jurtájához
+közeledtünk, két tisztviselő jött elénk, pávatollal hegyben végződő
+mongol sapkájukon. Nagy tisztelettel arra kérték az idegen «noyont»,
+hogy lépjen be a jurtába. Barátom, a tatár és én mentünk be. A drága
+selyemmel gazdagon feldíszített jurtában beteges külsejű, töpörödött,
+öreg emberkét találtunk. Az arca símára volt beretválva, a haja rövidre
+volt nyírva. A fején szintén hegyes hódbőrsapka volt, vörös
+selyembojttal, amelyre sötétvörös mandarinfej volt erősítve, alula
+kikívánkozó hosszú pávatollakkal. Orrán nagy kínai szemüveg. Alacsony
+pamlagon ült és újjai idegesen babráltak olvasójának gyöngyeivel. Ez
+volt Ta Láma, Szoldjak fejedelme és a buddhista templom főpapja.
+
+A legszívesebben üdvözölt és fölkért, foglaljunk helyet a rézserpenyőben
+égő tűz mellett. Meglepően szép felesége teát és kínai süteményt tett
+elénk. Pipáztunk, bár ebben a fejedelem, mint láma, nem tartott velünk.
+De kötelességét, mint házigazda, mégis teljesítette, amennyiben az
+általunk fölkínált pipát az ajkáig emelte, nekünk pedig zöld nefritből
+készült burnótüvegcséjét nyujtotta. Így eleget tévén az etikett
+követelményeinek, megvártuk, mi mondanivalója lesz a fejedelemnek.
+Megkérdezte, szerencsés volt-e az utunk és mik a terveink. Egész nyíltan
+beszéltem vele és vendégszeretetét kértem társaságunk többi tagjai és
+lovaink számára. Erre rögtön megparancsolta, hogy számunkra négy jurtát
+állítsanak föl.
+
+– Azt hallom, hogy az idegen noyon jó orvos, – mondta a fejedelem.
+
+– Igen, értek néhány betegség gyógyításához és van is nálam egy-két
+orvosság, – volt a feleletem. – De nem vagyok orvos. A tudomány más
+ágait tanulmányoztam.
+
+Ezt azonban nem értette meg a fejedelem. Az ő egyszerű fölfogása szerint
+annak az embernek, aki betegséget gyógyítani tud, orvosnak kellett
+lennie.
+
+– A feleségemnek két hónap óta minduntalan a szemével van baja. Segítsen
+rajta.
+
+Megkértem a fejedelemnét, mutassa meg a szemét. Tipikus gyulladása volt,
+amit a jurtában levő állandó füst és az általános tisztátalanság
+okozott. A tatár előhozta orvosságos ládámat. Bórvízzel megmostam a
+szemét, kevés kokaint és cinkszulfát gyönge oldatát csöpögtettem beléje.
+
+– Kérem, gyógyítson meg, – könyörgött a fejedelemné. – Ne menjen el
+innen addig, míg meg nem gyógyított. Magának és társainak juhokat, tejet
+és lisztet adunk. Gyakran sírok most, mert azelőtt nagyon csinos szemem
+volt és férjem azt szokta volt mondani, hogy mint a csillag, úgy ragyog.
+Most azonban egészen vörös. Ezt nem tudom elviselni! Ezt nem tudom
+elviselni!
+
+Szeszélyesen dobbantott a lábával és kacéran rám mosolyogva ezt
+kérdezte:
+
+– Meg akar engem gyógyítani? Meg akar?
+
+A bájos nők jelleme és magaviselete mindenütt egyforma: a fényes
+Broadway-n, a hatalmas Temze mellett, a vidám Páris élénk bulvárjain és
+a szojot fejedelem selyemmel díszített jurtájában, a vörösfenyővel
+födött Tannu-Ola hegység mögött.
+
+– Mindenesetre megkísérlem – felelte az új szemorvos.
+
+Tíz napot töltöttünk itt és ez idő alatt mindig élveztük az egész
+fejedelmi család jóságát és barátságát. A fejedelemné szeme, amely nyolc
+évvel ezelőtt csábította el a már öreg fejedelem-lámát, ismét rendbe
+jött. Alig tudott hová lenni örömében és ritkán távozott a tükörtől.
+
+A fejedelem öt, meglehetősen jó lovat adott nekem, tíz juhot és négy
+zsák lisztet, amelyet mindjárt kenyérré változtattunk. Barátom Romanov
+ötszáz-rubeles bankjegyet ajándékozott neki Nagy Péter arcképével. Én
+egy darab aranyat adtam neki, amelyet egy folyóágyban találtam. Az egyik
+szojotnak megparancsolta a fejedelem, hogy vezessen bennünket a
+Koszogolhoz. A fejedelem egész családja elkísért bennünket a kolostorig,
+amely tíz kilométernyire volt a «fővárostól». A kolostort magát nem
+látogattuk meg, ellenben megálltunk a «dugun»-nál, az ott lévő kínai
+kereskedelmi telepnél. A kínai kereskedők ellenséges pillantásokat
+vetettek reánk, bárha ezzel együtt mindenféle portékát kínálgattak.
+Különösen azon iparkodtak, hogy néhány kerek üveg maygolot vagy ánizsból
+készült édes pálinkát sózzanak ránk. Mivel nem volt sem veretlen
+ezüstünk, sem kínai dollárunk, csak vágyakozva néztük ezeket a vonzó
+üvegeket, míg a fejedelem segítségünkre jött és megparancsolta a
+kínaiaknak, hogy öt üveget csomagoljanak nyeregtáskáinkba.
+
+
+TIZENHARMADIK FEJEZET.  Miszteriumok, csodák és új ütközet.
+
+E napon este a Teri Nor szent tóhoz érkeztünk, iszapos és sárga, nyolc
+kilométernyi vízfölülethez, amelynek a partja sem volt csábító. A tó
+közepén egy lassanként eltűnő szigetnek maradványai voltak, amelyen
+kevés fa és néhány régi rom állott. Vezetőnk elmagyarázta nekünk, hogy a
+tó két évszázaddal ezelőtt még nem létezett és helyét nagyon erős kínai
+vár foglalta el. A vár egyik kínai parancsnoka megsértett egy öreg
+lámát, aki erre elátkozta a helyet és megjósolta, hogy teljes pusztulás
+vár rá. Már másnap víz hatolt föl a talajból, elpusztította a várat és
+elnyelte a kínai katonákat. Ha vihar száguld végig a vízen, a hullámok
+még ma is partra vetik a vízben elpusztult emberek és lovak csontjait.
+
+A Teri Nor évről-évre nagyobbodik és egyre jobban közeledik a
+hegységhez. A tó keleti partjának mentén megkezdtük egy hóval födött
+hegyhát megmászását. Kezdetben jó volt az út, de vezetőnk előre
+megmondta, hogy előttünk van még az út legnehezebb része. Két nap mulva
+jutottunk el ehhez a legnehezebb részhez. Meredek hegy várt ott ránk,
+amelyet sűrű erdő és hó borított. E hegyen túl volt az örök hó birodalma
+– láncok, amelyeknek a tiszta napsütésben fénylő fehér köpenyéből sötét
+sziklatömbök meredtek ki. Ez volt a Tannu-Ola-hegység legkeletibb,
+legmagasabb része.
+
+Az erdőben töltöttük az éjjelt és másnap reggel megkezdtük a hegység
+megmászását. Délben zegzugos úton, össze-vissza hurcolt a vezetőnk.
+Utunkat mindenütt mély szakadékok, széles mocsarak, kidőlt fák és
+sziklatömbök zárták el, amelyek a hegy csúcsáról való vad zuhantukban
+itt fönnakadtak. Néhány óra hosszáig előre küzdöttük magunkat,
+kifárasztottuk lovainkat és hirtelen ugyanarra a helyre érkeztünk, ahol
+legutoljára megállottunk. Világos, hogy szojotunk eltévesztette az utat.
+Arca félelmet árult el.
+
+– Az elátkozott erdő régi ördögei, – suttogta reszkető ajakkal, – nem
+akarják megengedni, hogy átjuthassunk. Ez nagyon rossz jel. Vissza kell
+térnünk Khargába a noyonhoz.
+
+Én azonban megfenyegettem, mire nyilván reménytelenül, ismét átvette a
+vezetést. Embereink egyike, egy vadász Urianhaiból szerencsére
+észrevette a fákon azokat a jeleket, amelyek a vezetőnktől eltévesztett
+utat mutatták. E jeleket követve, átjutottunk az erdőn és egy leégett
+vörösfenyő erdőövön. Azután ismét egy kis erdőbe kerültünk, amely az
+örök hóval födött hegység szélén volt.
+
+Sötét lett. Az éjjelt tehát itt kellett eltöltenünk. Erős szél
+kerekedett, amely sűrű, fehér havat hozott magával Semmit sem láthattunk
+és táborhelyünket magas hó borította el. Lovaink mint fehér szellemek
+álldogáltak, nem akartak enni és a tűztől sem akartak elmenni. A szél
+fölborzolta sörényüket és farkukat. Üvöltött és fütyült a
+hegyszakadékokon. Valahonnan elhalóan farkasfalka lármája hallatszott és
+ha szélroham hozta felénk, éles ugatássá növekedett. A tűznél feküdtünk,
+amikor hozzám jött a szojot és így szólt:
+
+– Noyon, jöjjön velem az obohoz (a Mongolország veszedelmes útrészein
+levő szent jel), mutatok valamit.
+
+Odamentünk és fölmásztunk a hegyre. Egy nagyon meredek hegyeresz lábánál
+nagy rakás kő és fatönk volt, amely körülbelül három méternyi magaslatot
+alkotott. Ez volt az obo. Az obok a lamaisták szent jelei, veszedelmes
+útrészeken a rossz szellemeknek, e helyek uralkodóinak oltárai.
+Mellettük elhaladó szojotok és mongolok a szellemeknek adót fizetnek: az
+obo faágaira hatykot, azaz hosszú kék selyemszalagot vagy a ruha
+béléséből kitépett darabot kötnek, avagy egyszerűen a lovak sörényéből
+való hajfonatot kötnek rá. Néha húsdarabokat és sót, vagy teával telt
+csészéket is tesznek a kőre.
+
+– Nézzen ide, – mondta a szojot. – A hatykok leszakadtak. Ezért dühösek
+a démonok és nem fogják nekünk megengedni az átjutást. Noyon…
+
+Megragadta a kezemet és esdekelve mondta:
+
+– Noyon, forduljunk vissza, kérem, nagyon kérem! A szellemek nem
+akarják, hogy áthágjuk hegyeiket. Húsz év óta senki sem merte az istenek
+akarata ellen átlépni e hegyeket és azok a vakmerő emberek, akik
+megkísérelték, ott mind elpusztultak. Hóviharban és fagyban rohanták meg
+őket a démonok. Lássa! Már kezdődik… Menjen vissza a mi noyonunkhoz.
+Várjon, míg melegebb idő köszönt be, akkor…
+
+Nem hallgattam tovább a szojotot, hanem visszamentem a tűzhöz, amelyet a
+sűrű hóban alig tudtam meglátni. Mivel attól tartottam, hogy vezetőnk
+megszökik, megparancsoltam az őrnek, hogy maradjon mellette. Késő éjjel
+fölkeltett az őr.
+
+– Lehet, hogy tévedek, – úgymond – de azt hiszem, fegyverdörejt
+hallottam.
+
+Mit mondhattam? Lehetséges volt, hogy kóborló emberek elszakadt
+társaiknak lövéssel akarták jelezni a helyüket. Vagy talán az őr
+tévedésből egy lehulló sziklának, jég- vagy hódarabnak a zaját gondolta
+lövésnek. Nemsokára újra elaludtam. Álmomban tiszta látomásom volt. Künn
+a hóban mélyen elmerült síkon lovasok vonala mozgott. Láttam
+málháslovainkat, kalmukunkat és a komikus lovat a római orral. Láttam,
+amint erről a hósíkról a hegység egyik kies völgyébe szállnak le. Itt
+néhány vörösfenyő nőtt, közelükben kicsi, be nem fagyott hegyi folyó
+gurgulázott. Majd a fák közt égő tüzet vettem észre. Azután fölébredtem.
+
+Világos volt. Fölráztam a többieket és felszólítottam őket, hogy a
+lehető leggyorsabban készüljenek föl, mert nincs veszteni való időnk.
+Vihar dühöngött. A hó elvette a szemünk világát és betemetett minden
+útnyomot. A hidegség metszőbb lett. Végre nyeregben voltunk. A szojot
+elől lovagolt és az utat iparkodott megtalálni. Minél magasabbra
+jutottunk, annál ritkábban vesztette el a nyomot. Gyakran mély
+hógödrökbe buktunk bele. Jégsíma sziklákat kellett megmásznunk. A szojot
+végre megfordította a lovát, odajött hozzám és nagyon határozottan
+mondta:
+
+– Nem akarok magával meghalni és nem megyek tovább.
+
+Első mozdulatom az volt, hogy végigvágok rajta a korbácsommal. Oly közel
+voltam Mongolország «áldott földjéhez», hogy a kívánságaim
+teljesülésének útjába álló ez a szojot leggonoszabb ellenségemnek tűnt
+föl. De fölemelt karomat leeresztettem. Fejemben egészen őrült gondolat
+villant meg.
+
+– Ide hallgass! Ha megfordulsz, golyót kapsz a hátadba és nem a hegy
+csúcsán, hanem a lábánál halsz meg. De megmondom, mi lesz velünk.
+Mihelyt elérjük ott fönn a sziklákat, megszűnik a vihar és a hó. Kisüt a
+nap, mialatt a hósíkon haladunk át, azután völgybe jutunk, amelyben
+vörösfenyők nőnek és egy be nem fagyott hegyi folyó folyik. Ott gyújtunk
+majd tábortüzet és ott töltjük el az éjjelt.
+
+A szojot bámulva kérdezte:
+
+– A noyon már átment a Darkhat Ola-hegységen?
+
+– Nem, – felelém. – De tegnap éjjel látomásom volt, ezért tudom, hogy a
+hegy gerincét magunk mögött hagyjuk.
+
+– Vezetni fogom, – mondta a szojot.
+
+Megkorbácsolta a lovát és a meredek kapaszkodón fölvezetett bennünket a
+hegyhát csúcsára, az örök hó körletébe. Oda érkezvén, az üvöltő viharban
+ezt kiáltotta:
+
+– Itt a havon végighúztak egy ostorszíjat. Nem szojotok voltak.
+
+A talány azonnal megfejtődött. Sortűz dördült el. Kísérőim egyike
+fölkiáltott és jobb vállához kapott. Az egyik málhásló, amelyet golyó
+talált a füle mögött, élettelenül esett össze. Gyorsan leugrottunk a
+nyeregből, a sziklák mögött födözéket kerestünk és megvizsgáltuk a
+helyzetet. Körülbelül ezer lépés szélességű kis völgy választott el
+bennünket egy párhuzamos hegyvonaltól. Ott mintegy harminc lovast
+födöztünk föl, akik lovaikról leszállva, ránk lőttek. Az ellenség
+váratlanul támadott meg bennünket, megparancsoltam tehát társaságomnak,
+hogy viszonozzuk a tüzelést.
+
+– A lovakra célozzatok, – kiáltott Osztrovszky ezredes.
+
+Azután megparancsolta a tatároknak és a szojotoknak, hogy saját
+lovainkat helyezzék biztosságba. Az ellenfél lovai közül hatot lelőttünk
+és valószínűleg még többet megsebesítettünk, mert megvadultak.
+Fegyvereink azonkívül alapos emlékeztetőt adtak minden egyes
+ellenségünknek, aki fejét elég vakmerően kidugta a szikla mögül.
+Állásunkat egyre élénkebben lövöldöző vörös katonák dühös kiáltását és
+átkozódását hallottuk.
+
+Egyszerre csak észrevettem, hogy a szojot rúgással talpra állította
+három lovunkat, egyiknek a nyergébe pattant és egy másikat maga után
+húzott. Utána a tatár és a kalmuk ugrott nyeregbe. Már célba vettem a
+szojotot, de amikor a tatárt és a kalmukot mögötte láttam szép lovaikon,
+lebocsátottam a fegyvert. Mert most már tudtam, hogy minden rendben van.
+A vörösök sortüzet adtak hármukra, de megmenekültek és eltűntek a
+sziklák mögött. A tűzharc egyre hevesebb lett. Nem tudtam, mit kell
+tennünk. Mi ritkán lőttünk, hogy kíméljük a municiót.
+
+Mialatt az ellenséget figyelmesen szemmel kísértem, magasan a vörösök
+fölött két sötét pontot vettem észre a hóban. Lassan közeledtek
+ellenségeinkhez, akik elől néhány kiugró szikla elrejtette őket. Amikor
+ezek mögül kiléptek egy áthajló szirt peremén állottak, amelynek lábánál
+a vörösök fedezéket kerestek. Most már nem kételkedtem abban, hogy a két
+sötét pont két embernek a feje volt. Hirtelen megláttam, hogy ez a két
+ember fölugrott, valamit meglóbált és ledobott. Erre fülsiketítő ropogás
+hallatszott, amelyre a völgyben többszörös viszhang felelt.
+Közvetetlenül ezután újabb robbanás hallatszott, amit a vörösöknél vad
+kiáltozás és rendetlen lövöldözés követett. Az ellenségnek nehány lova a
+meredeken legurult a hóba. Lövéseinktől üldözve a katonák, amilyen
+gyorsan csak lehetett, elfutottak a völgybe, amelyből mi kijöttünk.
+
+A tatár később elmondta nekem, hogy a szojot indítványára a kalmukkal
+együtt megkerülték a vörösök állását és bombával hátba kapták az
+ellenséget.
+
+Bekötöztem a megsebesült tiszt vállát, levettem a terhet a megölt
+málháslóról, azután folytattuk utunkat. Nehéz volt a helyzetünk. Semmi
+kétségünk sem volt aziránt, hogy a vörös különítmény Mongolországból
+jött. E szerint hát Mongolországban vörös csapatok voltak? Mekkorák? Hol
+találkozunk velük? Tehát Mongolország már nem az áldott ország?
+Rendkívül szomorú gondolatok kerítettek bennünket hatalmukba.
+
+De a természet kegyes volt hozzánk. A szél lassanként vesztett erejéből.
+Megszűnt a vihar. A nap egyre jobban áttört a fellegeken. Magas, hóval
+fedett fennsíkon haladtunk, amelynek egyik felén a szél egészen
+elsöpörte a havat, a másikon pedig akkora hóhalmokat fújt össze, hogy
+megrekedtek a lovaink. Le kellett szállnunk és derékig gázoltunk a
+hóban. Gyakran ló és lovas elsülyedt, úgy kellett őket kiszabadítani.
+
+Végre megkezdődött az út lefelé. Napnyugtakor megállapodtunk a kis
+vörösfenyőerdőben, fák alatt, tűz mellett töltöttük el az éjjelt és teát
+ittunk, amelyet a nyílt kis hegyi folyóból merített vízzel készítettünk.
+Több ízben ráakadtunk legutóbbi ellenségünk nyomára.
+
+Tehát maga a természet is és Darkhat Ola haragos démonjai segítettek
+nekünk. Mégsem voltunk jókedvűek, mert gonosz bizonytalanság új és talán
+pusztító veszedelmekkel fenyegetődzött.
+
+
+TIZENNEGYEDIK FEJEZET.  Az ördögfolyó.
+
+Ulan Taiga mögöttünk volt Darkhat Olával. Most nagyon gyorsan haladtunk
+előre, mert itt kezdődött a minden hegytől mentes szabad mongol lapály.
+Nagy legelők terpeszkedtek mindenfelé. Egy-két helyen vörösfenyőerdő
+volt. Néhány nagyon sebes vizű folyón keltünk át. Vizük azonban nem volt
+mély és az ágyuk is kemény volt. A Darkhat-síkon való két napi menetelés
+után szojotokkal találkoztunk, akik északnyugati irányba, az Orgarkha
+Ola hegységébe hajtották nagysietve marháikat. Ezektől a szojotoktól
+nagyon gonosz híreket hallottunk.
+
+Az irkucki kerület bolsevikjai átlépték a mongol határt, a Koszogol-tó
+déli partján elfoglalták Khathyl orosz telepítvényt és délnek fordultak
+Muren Kure orosz telep ellen, amely a Koszogoltól délre hatvan
+mérföldnyire van egy nagy lama kolostor mellett. A mongolok ezzel
+szemben azt mondták nekünk, hogy Khathyl és Muren Kure közt nincsenek
+vörös katonák. Elhatároztuk tehát, hogy e két hely közt hatolunk előre
+és így iparkodunk a távolabb keletnek eső Van Kureba eljutni.
+
+Elbocsátottuk szojot vezetőnket és három hírszerzőt küldve előre,
+elindultunk. A Koszogolt körülzáró hegyekről e széles alpesi tó pompás
+fekvésében gyönyörködhettünk. Kedves sötét erdőrészekkel födött
+dombjaival mintha régi aranyba foglalt zafir lett volna. Este
+eljutottunk Khathyl közelébe, amelyet óvatosan közelítettünk meg. A
+Koszogolból kifolyó Jarga vagy Egingol folyó partján állottunk meg. Ott
+egy mongol embert találtunk, aki kész volt arra, hogy átvisz a befagyott
+folyó tulsó partjára és Khathyl meg Muren Kure közt elhaladó biztos utat
+mutat nekünk. A folyó partján mindenütt nagy obokat és a folyami
+szellemeknek állított kis áldozati köveket találtunk. Megkérdeztük a
+mongolt:
+
+– Miért van itt ennyi obo?
+
+– Ez az ördögfolyó, veszedelmes és alattomos. Két napja kocsisor ment át
+a jégen. Három kocsi belepusztult és öt katona megfulladt.
+
+Megkezdtük az átkelést. A folyó felülete, amelyen nem volt hó, olyan
+volt, mint egy nagy tükör. Lovaink nagyon óvatosan lépkedtek, de
+nehányuk mégis elbukott. Száron kellett tehát őket vezetnünk.
+Lehorgasztott fejjel és reszketve bámulták ijedt szemmel a lábuknál
+elterülő jeget. Lenéztem én is és megértettem félelmüket. Az egy lábnyi
+vastagságú, átlátszó jégtakarón át tisztán lehetett látni a folyó
+fenekét. Bár tíz méter, sőt több volt a mélysége, a hold világánál mégis
+minden követ, lyukat, sőt egyes növényeket is a legalaposabban meg
+lehetett különböztetni. A jég alatt rohanó gyorsasággal áramlott a
+Jarga. Tajtékzott és árjának útját habnak és buboréknak hosszú vonala
+mutatta. Hirtelen összerezzentem és mintha a jégre szögeztek volna,
+megállottam. A jég fölött ágyúlövés hallatszott, amelyet egy második és
+egy harmadik lövés követett.
+
+– Gyorsabban, gyorsabban! – kiáltotta a mongolunk és a kezével
+integetett.
+
+Egy újabbi ágyúlövés után közvetetlen közelünkben végigrepedt a jég. A
+lovak fölágaskodtak és elvágták magukat. Sokan alaposan összeverték
+magukat a jégen. Rövid idő alatt két lábnyira tágult a repedés, amelyet
+most már egész hosszában láthattam. A víz a hasadáson át azonnal
+elárasztotta a jeget.
+
+– Előre! Előre! – kiáltotta a vezető.
+
+Nagy fáradságunkba került, míg a lovakat arra kényszeríthettük, hogy
+átugorjanak a jégen és tovább haladjanak. Reszkettek és nem akartak
+engedelmeskedni. Csak erős ostorcsapásainkra felejtették el a pánikszerű
+félelmet.
+
+Amikor a másik parton az erdőben biztosságban voltunk, a mongol
+elmondta, hogy ilyen titokzatos módon többször megnyílik a folyó és nagy
+víztömegeket szabaddá tesz. Minden ember és állat elpusztul, ha ilyenkor
+a jégen van. A hideg víz vad árja a jég alá ragadja őket. Néha
+megtörtént, hogy éppen a ló lába alatt repedt meg a jég és amikor az
+állat mellső lábával beleesett, a repedés ismét összeállott és levágta a
+lábát.
+
+A Koszogol völgye kialudt tűzhányó kráterje. A tó magas nyugati
+partjáról láthatók körvonalai. A vulkáni erő még ma is érvényesül és
+arra kényszeríti a mongolokat, hogy az ördög dicsőítésére obokat
+építsenek és oltárain áldozzanak.
+
+Egész éjjel és másnap is azon iparkodtunk, hogy keleti irányban előre
+jussunk, mert így akartuk elkerülni a vörösöket és jó legelőt akartunk
+találni a lovainknak. Körülbelül este kilenc órakor tűz fényét láttuk a
+távolban. Barátom és én előrementünk a tűz irányában, abban a hitben,
+hogy bizonyára mongol jurtáról van szó, ahol biztosságban táborozhatunk.
+Egy mérföldet kellett megtennünk, amíg fölismerhettük egy jurtacsoport
+körvonalait. De a jurtákból senki sem jött elénk, sőt nem üdvözölt
+bennünket, mint máskor, a fekete mongol kutyák vad ugatása sem. Bizonyos
+volt azonban, hogy messziről tüzet láttunk. Mégis kellett tehát
+valakinek itt lennie.
+
+Leszálltunk a lóról és gyalog közeledtünk a jurtákhoz. Ezek egyikéből
+hirtelenül két orosz katona rohant ki és egyikük pisztolyával rám lőtt,
+de nem talált, a lovamat azonban a nyergen keresztül megsebesítette a
+hátán. Mauzer pisztolyommal lelőttem a támadót. A másikat puskája
+agyának egyetlen ütésével a barátom ölte meg. Átkutattuk a zsebeiket és
+iratokat találtunk bennük, amelyekről kiderült, hogy a belsőszibériai
+kommunista védelmi hadtest második svadronjának a katonái voltak.
+
+Ezekben a jurtákban töltöttük el az éjjelt. Tulajdonosaik alighanem
+elmenekültek, mert a vörös katonák a mongolok tulajdonát összeszedték és
+belerakták a nyeregtáskáikba. Valószínűleg éppen tovább akartak menni,
+mert teljesen föl voltak öltözve. Ezzel az összeütközéssel két újabb
+lovat szereztünk, amelyekre a bokrok közt találtunk rá, két fegyvert és
+két automata pisztolyt patronokkal. Azonkívül a nyeregtáskákban teát,
+dohányt, gyujtót és patronokat találtunk, csupa rendkívül becses dolgot
+életünk fenntartására.
+
+Amikor két nappal később az Uri folyó partjának közelébe érkeztünk, két
+orosz lovassal találkoztunk, akik bizonyos Szutunin nevű ataman (kozák
+törzsfő) kozákjai voltak, aki a Szelenga völgyében a bolsevikok ellen
+harcolt. Ezek a kozákok Szutunintól üzenetet vittek Kaigorodoffnak, az
+Altai területén levő bolsevikellenes csapatok vezérének. Elmondták
+nekünk, hogy az egész orosz-mongol határ mentén bolsevik csapatok
+állanak és hogy Kiachtába, Ulankomba és Kobdoba kommunista agitátorok
+hatoltak be és ott rábírták a kínai hatóságokat, hogy mindenkit, aki
+Oroszországból menekült, kiadjanak. Azt is megtudtuk, hogy Urga és Van
+Kure környékén kínai csapatok és a külső Mongolország függetlenségeért
+harcoló Ungern-Sternberg báró, orosz bolsevikellenes tábornok és
+Kazagrandi ezredes különítményei közt harcok voltak. Ungern bárót már
+kétszer vereség érte, amiért Urgaban a kínaiak nagyon fönhéjázóan
+viselkedtek és minden külföldit azzal gyanusítottak, hogy
+összeköttetésben van az orosz tábornokkal.
+
+Beláttuk, hogy ilyenformán alaposan megváltozott a helyzet. A
+Csöndes-oceánhoz el volt zárva az utunk.
+
+Alaposan megfontolva mindent, arra az eredményre jutottam, hogy csak egy
+kivezető út lehetséges: minden mongol várost, amelyben kínai
+közigazgatás van, el kell kerülnünk, északról délnek át kell haladnunk
+Mongolországon, majd a Jasszaktu khán fejedelemségének déli részében
+levő sivatagon be kell mennünk a belső Mongolország nyugati részén levő
+Gobiba, amilyen gyorsan csak lehetséges, át kell jutnunk a Kanszu
+tartományban erre következő hatvan mérföldnyi kínai területen és azután
+Tibetbe kell benyomulnunk. Azt reméltem, hogy ott majd csak találok
+valahol egy angol konzult, akinek segítségével eljuthatok Indiába,
+valamelyik angol kikötőbe. Tisztában voltam azzal, mekkora nehézségekkel
+jár ez a vállalkozás, de nem volt más választásom. Bele kellett vágnom
+ebbe az őrült kísérletbe, vagy kétségtelenül elpusztulok bolsevik
+kéztől, avagy valamelyik börtönben sorvad el az életem.
+
+Amikor társaimmal közöltem az új tervet, anélkül, hogy óriási
+nehézségeit és eszeveszettségét eltitkoltam volna, habozás nélkül azt
+mondták:
+
+– Vezessen bennünket! Követni fogjuk!
+
+Határozottan kedvezett nekünk az az egy körülmény, hogy nem kellett
+éhségtől félnünk, mert el voltunk látva teával, dohánnyal, gyujtóval és
+bőségben volt lovunk, nyergünk, fegyverünk, köpenyünk és csizmánk, csupa
+kitűnő fizetőeszköz ezen a vidéken. Mindjárt hozzá is láttunk új
+expediciós tervünk megvalósításához. Föladatunk az volt, hogy déli
+irányban előrenyomuljunk és eközben Uliasszutai várost jobbra hagyjuk,
+az irányt Zaganluk felé vegyük, azután áthaladjunk a Jasszaktu khán
+fejedelemségében levő Balia kerület kietlen vidékein, átlovagoljunk a
+Naron Khuhu Gobin és tovább haladjunk a Boro-hegységbe. Itt azután
+hosszabb ideig tartózkodhatunk, hogy mi is, lovaink is kipihenhessük
+magunkat. Utunk második része lesz belső Mongolország, a kis Gobi, a
+torgutok földje, a Kahra-hegység és Kanszu egy sarkának átszelése, ahol
+Szucsau kínai várostól nyugatra haladnánk el. Onnan azután Kokunorba,
+majd délre a Jangtsze folyam forrásvidékéhez kell magunkat átküzdenünk.
+Hogy ezenfelül még mit kell tennünk, az meglehetősen homályos volt
+előttem. De e tekintetben segített Ázsiának az egyik tisztem birtokában
+levő térképe. Erről azt láttam, hogy a Jangtsze forrásvidékének nyugati
+részén levő hegyláncok ezt a folyamrendszert elválasztják a Brahmaputra
+folyammedencéjétől Tibetben, ahol mint reméltem, majd angol segítséget
+kapok.
+
+
+TIZENÖTÖDIK FEJEZET.  Kísértetek útja.
+
+Nem adhatok más címet, amikor az Ero folyótól Tibet határáig terjedő
+utamat írom meg. Ezt az ezerszáz mérföldet behavazott hegyeken és
+pusztaságon át negyvennyolc nap alatt tettük meg. Utunkon minden más
+emberrel való találkozást kerülni iparkodtunk, csak nagyon rövid
+pihenőket tartottunk teljesen elhagyatott helyeken és heteken át csupán
+nyers, fagyott húst ettünk, hogy tábortűzzel fel ne keltsük az emberek
+figyelmét. Ha egy-egy juh vagy birka vásárlása már nagyon szükséges
+volt, két fegyvertelen embert küldtünk el, akik azt mesélték a
+bennszülötteknek, hogy orosz telepesek munkásai. Még a lövéstől is
+óvakodtunk, pedig például egyszer ötezer főnyi nagy antilopnyájjal
+találkoztunk. Balia mögött, Jasszaktu khán láma területén, aki úgy
+került a trónra, hogy testvérét az urgai Élő Buddha parancsára
+megmérgezték, vándorló orosz tatárokkal találkoztunk, akik nyájaikat az
+Altaitól és Abakantól egészen idáig hajtották. Ezek az emberek a
+legbarátságosabbak voltak irántunk, ökrökkel és harminchat tégla teával
+láttak el bennünket. Azonkívül megóvtak az elkerülhetetlen pusztulástól,
+mert fölvilágosítottak bennünket, hogy ebben az évszakban lovakkal nem
+lehet a Gobin átmenni, mert ott ilyenkor egyáltalán nincs fű. Tevéket
+kell szereznünk lovaink és minden fölösleges készletünk kicserélésével.
+Az egyik tatár másnap egy gazdag mongolt hozott a táborukba, akivel
+megkötötte az üzletet. A mongol tizenkilenc tevét adott nekünk, de ezért
+elvette valamennyi lovunkat, egy fegyvert, egy pisztolyt és a legjobb
+kozák nyerget. Azt tanácsolta, hogy Narabancsiban föltétlenül látogassuk
+meg a szent kolostort, amely a mongol-tibeti úton a legutolsó
+láma-kolostor. Azt mondta, hogy a szent Hutuktu, akiben Buddha újra
+született (a legnagyobb papi rang, megtestesült Isten), nagyon
+megsértődnék, ha nem keresnők föl a kolostort és az áldások híres
+áldozati szekrényét, amelynél minden Tibetbe tartó utas áldozni szokott.
+Kalmuk lámánk megerősítette a mongolok szavait. Elhatároztam tehát, hogy
+a kalmukkal odamegyek. A tatárok néhány nagy selyem hatykot adtak
+ajándékul és négy pompás lovat kölcsönöztek. Ámbár táborhelyünktől
+ötvenöt mérföldnyire volt ez a kolostor, aznap este kilenc órakor
+beléptem e szent Hutuktu jurtájába.
+
+A Hutuktu középkorú, kicsi, símára beretvált emberke volt. A neve Jelyp
+Djamszrap Hutuktu. Barátságosan fogadott, nagyon örült a
+hatyk-ajándéknak, valamint a mongol etiketkérdésekben való
+jártasságomnak, amire a tatárom oktatott ki régóta nagy kitartással.
+Nagyon figyelmesen hallgatta elbeszélésemet és az útirányra vonatkozólag
+értékes tanácsot adott. Ajándékunk viszonzásául egy gyűrűt adott, amely
+azóta minden láma-kolostor ajtaját megnyitotta előttem. Ennek a
+Hutuktunak a nevét nemcsak egész Mongolországban, hanem Tibetben is és
+Kína láma-világában nagyon tisztelik. Pompás jurtájában töltöttük az
+éjszakát és másnap reggel fölkerestük az áldozati szekrényt, ahol gong,
+tamtam és fütyülő zenei kíséretével éppen ünnepi istentisztelet volt. A
+lámák mély hangjukon mondták el az imádságokat, az alsóbbrendű papok
+pedig mindig ugyanazzal a refrénnel feleltek. Szüntelenül ismételték a
+szent mondatot: «Om! Mani padme Hom!» (Üdv, nagy láma a lótuszvirágban).
+
+A Hutuktu szerencsés utat kívánt, nagy sárga hatykot ajándékozott nekünk
+és a kolostor kapujáig kísért. Amikor már a nyeregben ültünk, így szólt:
+
+– Ne feledjék, hogy itt mindig szívesen látott vendégek lesznek. Az élet
+nagyon kúszált és minden fordulat lehetséges. A jövőben talán még
+kénytelenek lesznek a mi félreeső Mongolországunkat fölkeresni. Akkor
+azután, kérem, ne mulasszák el Narabancsi Kure fölkeresését.
+
+Ugyanaz éjjel visszatértünk a tatárok táborhelyéhez, hogy másnap reggel
+folytassuk utunkat. Mivel fáradt voltam, nagyon kapóra jöttek a teve
+lassú és kényelmes mozdulatai. Egész napon át bóbiskoltam és néha-néha
+el is aludtam. Ez végzetemmé vált. Mikor egyszer a tevém egy meredek
+folyóparton ment fölfelé, álmomban leestem róla és úgy belevágtam a
+fejem egy kőbe, hogy elvesztettem az eszméletemet és amikor ismét
+magamhoz tértem, véres volt a felöltőm. Barátaim ijedten állottak
+körülöttem. Bekötözték a fejemet. Azután tovább mentünk. Jóval később
+tudtam meg egy orvostól, aki megvizsgált, hogy a sziesztámat
+koponyatöréssel fizettem meg.
+
+Átkeltünk az Altai és a Karlik Tag legkeletibb hegysorain, amelyek a
+Tien San hegyrendszernek Gobi irányában előretolt legszélsőbb előörsei.
+Azután északról délnek átlovagoltunk az egész Khuhu Gobin. Ez idő alatt
+a legkeményebb hideg volt, de a megfagyott homok szerencsénkre gyorsabb
+menetelést tett lehetővé. Mielőtt átkeltünk a Khara-hegyláncon,
+tevéinket ismét lovakra cseréltük be, amely üzletben a torgutok még a
+bőrünket is lehúzták.
+
+E hegyek peremét követve, Kanszu tartományba érkeztünk. Ez nagyon
+veszedelmes lépés volt, mert a kínaiak minden menekültet elfogtak, úgy
+hogy aggódnom kellett orosz tiszttársaim miatt. Nappal szakadékokban,
+erdőkben és bokrok közt bujtunk el, hogy éjjel erőtetett meneteket
+végezzünk. Az a néhány kínai paraszt, akivel találkoztunk, békés
+embernek látszott és nagyon vendégszerető volt. Határozott rokonérzéssel
+érdeklődtek a kalmuk iránt, aki valami keveset tudott kínai nyelven és
+orvosságos ládám iránt. Mindenütt találtunk beteg embereket, akiknek
+főként szemgyulladás, reuma és bőrbetegség volt a bajuk. Újra és újra a
+segítségemet kérték.
+
+Amikor a Nam Sanhoz, az Altyn Tag északkeleti ágához közeledtünk (amely
+viszont a Pamir és Karakorum-rendszer keleti előfutárja), egy nagy kínai
+kereskedő-karavánt értünk utól, amelyhez csatlakoztunk. Három napon
+keresztül végtelen, szorosszerű völgyeken tekergőztünk át. Majd magas
+hágókra kapaszkodtunk. Itt megállapítottuk, hogy a kínaiak ezen a
+nehezen járható vidéken jól megtudják találni a legkönnyebb
+karavánutakat.
+
+Félig ájultan tettem meg ezt az egész nagy utat ama mocsaras tavak nagy
+csoportjáig, amelyek a Koko Nort és nagy folyók egész hálózatát
+táplálják. Fáradtság és állandó idegfeszültség következtében, amiben
+alighanem része volt annak, hogy a fejemre zuhantam, heves lázrohamok
+gyötörtek. Egyszer valósággal égtem, utána pedig annyira vacogott a
+fogam, hogy a lovam ijedtében elragadott és néhányszor kivetett a
+nyeregből. Dühöngtem, kiabáltam, sőt néha sírtam. A családomat
+szólítgattam és megmondtam neki, hogyan juthat el hozzám.
+
+Mintha álmodnám, úgy emlékszem rá, hogy egy napon társaim leemeltek a
+nyeregből, a földre fektettek és kínai pálinkával erősítgettek és amikor
+kissé magamhoz tértem, azt mondták:
+
+– A kínai kereskedők nyugatnak fordulnak, nekünk azonban déli irányban
+kell haladnunk.
+
+– Nem! Északi irányban! – feleltem élesen.
+
+– De nem, déliben, – próbáltak meggyőzni a társaim.
+
+Bosszúsan kiáltottam:
+
+– Az ördögbe is! Éppen most úsztunk át a Kis-Jenisszein és Algiak
+északra van!
+
+Társaim ellentmondtak:
+
+– Tibetben vagyunk. A Brahmaputrához kell eljutnunk.
+
+Brahmaputra… Brahmaputra. Ez a szó belevájt égő agyamba, rettentő zajt
+és borzasztó mozgást idézett elő benne. De hirtelen visszaemlékeztem
+mindenre és kinyitottam a szememet. Alig tudtam az ajkamat megmozgatni
+és csakhamar ismét elvesztettem öntudatomat. Társaim a
+Sharkhe-kolostorba szállítottak, ahol a láma-doktor fatil (a kínaiak és
+tibetiek előtt nagy orvosi értékű ritka gyökér) vagy kínai ginszeng
+oldatával ismét helyrehozott. Amikor megvitatta velünk úti terveinket,
+nagyon kétségeskedett, keresztül tudunk-e jutni Tibeten. De
+kétségeskedésének okát nem akarta megmondani.
+
+
+TIZENHATODIK FEJEZET.  A titokzatos Tibetben.
+
+Sharkheból meglehetősen széles út vitt át a hegyeken. A kolostortól déli
+irányban menő kétheti út ötödik napján beléptünk abba a nagy
+hegykatlanba, amelynek közepén a nagy Koko-Nor-tó terül el. Ha
+Finnország megérdemli, hogy a «tízezer tó országá»-nak nevezzék, akkor a
+Koko-Nor terület bizonyára éppen olyan jól mondható a millió tó
+országának.
+
+E tó nyugati széle és Doulan Kitt közt haladtunk előre, miközben sok
+mocsár, tó, meg kicsiny, mély és piszkos folyó közt zegzugos úton
+mentünk. Itt nem födte jég a vizet. Csak a hegycsúcsokon éreztük
+kellemetlenül a hideg szelet. Benszülöttekkel ritkán találkoztunk.
+Kalmukunk csak nagynehezen tudakolhatta meg az utat juhászoktól, akikkel
+véletlenül összetalálkoztunk. A Tasszoun-tó keleti partjáról átküzködtük
+magunkat egy a másik parton levő klastromba. Ott kis pihenőt tartottunk.
+Kívülünk még néhány vendég volt e szent helyen. Tibetiek voltak, akik
+rendkívül szemtelenül viselkedtek velünk szemben. Nem akartak velünk
+szóbaállni. Mindannyian föl voltak fegyverkezve, többnyire katonai
+fegyverrel, mindenikükön két vállszíj volt tele patronnal, övükből pedig
+két-három pisztoly és még munició kandikált ki. Nagyon behatóan
+foglalkoztak velünk. Világos volt, hogy azt mérlegelték, mekkora erővel
+lehetünk. Ugyanaz nap elhagytak bennünket és ekkor megparancsoltam a
+kalmuknak, tudja meg a templom főpapjától, miféle emberek voltak ezek. A
+szerzetes sokáig kitérő választ adott, de közlékenyebb lett, mihelyt
+megmutattam neki Narabancsi Hutuktu gyűrűjét és nagy sárga hatykot
+ajándékoztam neki. Ezt mondta:
+
+– Azok gonosz emberek. Óvakodjatok tőlük.
+
+A nevüket azonban nem akarta megmondani. Vonakodását a buddhista
+törvényre való hivatkozással okolta meg, amely megtiltja, hogy valaki
+apjának, tanítójának vagy vezetőjének nevét kiejtse.
+
+Később kitaláltam, hogy itt Észak-Tibetben ugyanarról a szokásról van
+szó, mint Észak-Kínában. Itt is, mint ott, hunghuc-bandák (északkínai
+rablók) csavarognak. Ezek időnként megjelennek a nagy kereskedői
+társaságok főhadiszállásán és a kolostorokban, ott adót követelnek és
+ezt behajtván, a kerület védőivé válnak. Ez a rablóbanda nyilván éppen
+ilyen módon e tibeti kolostor védőjévé volt.
+
+Amikor utunkat folytattuk, nagy messzeségben, gyakran a távoli
+szemhatáron ismételten láttunk egyes lovasokat, akik mintha a mi
+mozdulatainkat figyelték volna. Minden kísérletünk, hogy közelükbe
+juthassunk és beszédbe elegyedhessünk velük, kudarcot vallott. Gyors kis
+lovaikon úgy eltűntek, mint az árnyék.
+
+Amikor a Ham-San hegység meredek és nehéz szorosát elértük s éppen
+éjszakai szállásra készülődtünk, a fejünk fölött egy magas hegykúpon
+hirtelen negyven lovas jelent meg hófehér lovakon és minden
+figyelmeztetés nélkül egész golyózáporral árasztott el bennünket.
+Tisztjeink közül ketten jajgatva összerogytak. Egyikük szörnyet halt, a
+másik pedig még csak néhány percig élt.
+
+Nem engedtem meg embereimnek, hogy a tüzelést viszonozzák, hanem fehér
+zászlóval a kezemben a kalmuk kíséretében előre mentem, hogy az
+ellenséggel tárgyaljak. Kétszer ránk lőttek, de azután abbahagyták a
+tüzelést és a kúpról több lovast küldtek le hozzánk.
+
+Tárgyalni kezdtünk. A tibetiek kijelentették, hogy a Ham-San szent hely,
+ahol nem szabad az éjjelt eltölteni. Azt tanácsolták, menjünk tovább,
+akkor biztosságban leszünk. Megkérdezték, honnan jövünk, hová megyünk és
+utunk okát megtudván, azt mondták, hogy ők ismerik a bolsevikokat, akik
+Ázsia népeit kiszabadítják a fehér faj jármából. Mivel nem óhajtottam
+velük politikai vitába keveredni, visszamentem kísérőimhez. El voltam rá
+készülve, hogy visszamenet rögtön golyót kapok a hátamba, de tibeti
+hunghucaink nem lőttek.
+
+Két bajtársunk holttestét, mint szomorú útadót, hátrahagyva, tovább
+indultunk. Egész éjjel lovagoltunk. Kimerült lovaink minduntalan meg
+akartak állni és le akartak heveredni, de mi mindannyiszor továbbmenésre
+kényszerítettük őket.
+
+A zeniten állt már a nap, amikor végre megállottunk. Lovainkat anélkül,
+hogy lenyergeltük volna őket, kissé pihentettük. Előttünk széles,
+mocsaras síkság terült el, ahol nyilván a Ma-Csu folyó forrásai voltak.
+Nem messze tőle volt az Aroung-Nor-tó.
+
+Marhaganéjjal tüzet raktunk és vizet készítettünk teához. De itt is
+minden figyelmeztetés nélkül minden irányból golyók röpültek ránk.
+Sziklák mögött azonnal fedezéket kerestünk, de a tűz egyre hevesebb lett
+és közeledett. A támadók közben körülfogtak bennünket és a golyózápor
+mindegyre sűrűsödött.
+
+Csapdába kerültünk. Egészen tisztán láttuk, hogy úgy látszik, el kell
+pusztulnunk.
+
+Megint megkíséreltem a tárgyalást, de amikor fehér zászlómmal
+fölemelkedtem, az egyetlen felelet még erősebb golyózápor lett. Az egyik
+golyó, szikláról lepattanva, ballábamon talált és benne maradt.
+Ugyanekkor egyik útitársam meghalt.
+
+Nem maradt más hátra a számunkra: harcolnunk kellett. Az ütközet
+körülbelül két óra hosszáig tartott. Rajtam kívül még hárman sebesültek
+meg könnyebben. Ellenálltunk, ameddig csak tudtunk.
+
+A hunghucok közeledtével kétségbeejtő lett a helyzetünk. Társaim egyike,
+egy nagyon tapasztalt ezredes, így szólt:
+
+– Nincs más választásunk, lóra kell ülnünk és lovagolnunk kell az
+életünkért… valahová.
+
+Valahová… Rettenetes volt ez a szó. De csak egy pillanatig
+tanácskoztunk. Nyilvánvaló volt, hogy minél messzebb hatolunk be Tibetbe
+ezzel a gyilkos bandával a nyomunkban, annál kevesebb a kilátás életünk
+megmentésére.
+
+Elhatároztuk, hogy visszatérünk Mongolországba. De hogyan?
+
+Ezt nem tudtuk. Megkezdtük visszavonulásunkat. Folytonos lövöldözés
+közben lovainkon a leggyorsabban észak felé ügettünk. Ismét elesett
+három társam, egyik a másik után. Elesett a tatárom, akinek a nyakát
+fúrta keresztül a golyó. Utána halálkiáltással két fiatal, erős tiszt
+bukott le a nyeregből, míg lovaik vad félelemben elvágtattak a síkságon
+át.
+
+Ezek a veszteségeink felbátorították a tibetieket. Egy golyó jobb
+bokavédőm csatjába ütközött és a csatot bőr- és posztódarabkákkal együtt
+a bokám fölött belekergette a húsba. Régi kipróbált barátom, az agronom,
+fölkiáltott és kezével a vállához kapott. Láttam, hogy amint éppen
+lehetett, megtörölte és bekötözte vérző homlokát. Egy pillanattal később
+kétszer lőtték keresztül kalmukunknak ugyanazt a kezét, amely teljesen
+összeroncsolódott.
+
+Ugyanekkor huszonöt hunghuc rohamra indult ellenünk. Ezredesünk ezt
+vezényelte:
+
+– Adjatok rájuk sortüzet!
+
+Hat rabló a földre bukott. Két másik támadó leszédült a nyeregből és
+ahogyan csak tudtak, futottak most már visszavonuló társaik után. Néhány
+perccel később megszűnt ellenségeink tüzelése és most ők lobogtattak
+fehér zászlót.
+
+Két lovas közeledett hozzánk. Tárgyalás közben kiderült, hogy a
+vezérüket egy golyó mellen találta. Orvosi segítséget kértek tőlünk a
+számára.
+
+Ekkor azonnal reménysugarat láttam. Magamhoz vettem orvosságos ládámat
+és megsebesült kalmukommal, aki nyögött és káromkodott, elindultam.
+
+– Adjon annak az ördögnek egy adag ciankálit, – kívánták társaim.
+
+Nekem azonban más volt a tervem.
+
+A megsebesült vezérhez vezettek bennünket. Sziklák közt, nyeregtakarókon
+feküdt. Nekünk azt mondták, hogy tibeti ember, de arcvonásaiból mindjárt
+észrevettem, hogy szárt vagy turkomán lehet, valószínűleg Turkesztán
+déli részéből. Kérő, ijedt szemmel nézett rám. Megvizsgáltam és
+megállapítottam, hogy a golyó balról jobbra áthatolt a mellén, hogy sok
+vért vesztett és nagyon gyönge.
+
+Gondosan megtettem mindent, amit csak megtehettem. Minden orvosságot,
+még a jodoformot is, amelyet fölhasználtam, megérintettem a nyelvemmel,
+hogy megmutassam, nincs bennük méreg.
+
+Jóddal megtisztítottam a sebet, jodoformmal megfecskendeztem, majd
+bekötöztem. Ezután elrendeltem, hogy a megsebesült embert nem szabad
+megérinteni, sem pedig megmozdítani, hanem feküdni kell őt hagyni ott,
+ahol most van. Az egyik tibetinek megmutattam, hogyan kell a kötést
+kicserélni és vattát, kötőszert, meg kevés jodoformot hagytam neki
+hátra. A betegnek, akiben már dolgozott a láz, egy adag aszpirint adtam,
+azonkívül még több tabletta kinint hagytam ott.
+
+Mindezek után kalmukom közvetítésével a következő ünnepi beszédet
+intéztem a körülállókhoz:
+
+– A seb meglehetősen veszedelmes, de nagyon erős orvosságot adtam a
+vezéreteknek. Remélem, hogy fölgyógyul. Azonban csak egy föltétellel:
+azok a gonosz szellemek, amelyek büntetésül beléje bújtak, mert
+bennünket, ártatlan utasokat jogtalanul megtámadtatok, azonnal megölik
+őt, mihelyt még csak egyet is lőttök. Fegyvereitekben nem szabad
+egyetlen golyónak sem maradnia.
+
+E szavak után megparancsoltam a kalmuknak, hogy ürítse ki a fegyverét,
+ugyanekkor én is kivettem Mauzer pisztolyomból a patronokat.
+
+A tibetiek alázatosan követték a példámat.
+
+– Ne feledjétek el, amit mondtam, tizenegy nap és tizenegy éjjel ne
+mozduljatok el erről a helyről és ne töltsétek meg fegyvereiteket.
+Máskülönben elviszi vezéreteket a halál démona, benneteket pedig üldözni
+fog.
+
+E szavak után, fejük fölé emelve Narabancsi Hutuktu gyűrűjét, ünnepiesen
+távoztam.
+
+Visszatértem társaimhoz, akiket iparkodtam megnyugtatni. Azt mondtam
+nekik, hogy újabb támadástól nem kell tartanunk és most a szerencsében
+bízva kell megkísérelnünk a Mongolországba vivő út megtalálását. De
+lovaink nagyon ki voltak merülve és olyan soványak voltak, hogy akár a
+bordáikra akaszthattuk volna köpenyeinket.
+
+Még két napig maradtunk megtámadtatásunk helyén. Ezt az időt arra
+használtam föl, hogy páciensemet ismételten fölkeressem. Ez a pihenő
+lehetővé tette azt is, hogy a mi, szerencsére könnyebb sebeinket
+bekötözgessük és kissé magunkhoz térjünk. A golyónak lábikrámból való
+kivágására, szerencsétlenségemre, csak zsebkéssel rendelkeztem.
+
+Megtudakolván a rablóktól a karavánutakat, nagyon könnyen rátaláltunk a
+főutak egyikére. Ott szerencsénkre találkoztunk Pounzig fiatal mongol
+herceg karavánjával, aki szent küldetésben járt, mert az urgai Élő
+Buddhától vitt üzenetet a lasszai Dalai Lámának. A herceg segítségünkre
+volt a lovak, tehenek és élelmiszer vásárlásában.
+
+Mivel fegyvereinket és készleteinket elcseréltük volt állatokért és
+élelmiszerért, teljesen kifosztva tértünk vissza a
+Narabancsi-kolostorba, ahol a Hutuktu szívesen fogadott.
+
+– Tudtam, hogy vissza fogtok jönni, – mondta. – Az istenek elárulták
+nekem.
+
+Délre való hatolásunk örök útadójaként hat emberünk Tibetben maradt.
+Csak tizenketten kerültünk vissza a kolostorba.
+
+Két hétig maradtunk a kolostorban, hogy rendbe szedjük magunkat és
+kitaláljuk, hogy a sors hullámzó tengerén milyen irányba terelnek
+bennünket az események.
+
+A tisztek beléptek egy különítménybe, amely akkor Mongolországban a
+bolsevikok, Oroszország tönkretevői ellen alakult. Eredeti kísérőm
+azonban és én, a mongol síkságon át való útra készülődtünk, nem riadva
+vissza a kalandoktól és veszedelmektől, amelyekkel menedékhely után
+kutatva ott is találkozhatunk.
+
+És most, a tönkretevő, örökké emlékezetemben maradó út e jelenetei után
+ezeket a fejezeteket régi kipróbált barátomnak, az agronómnak, orosz
+útitársaimnak és különösen ama kísérőim megszentelt emlékezetének
+ajánlom, akik ott nyugosznak Tibet hegyeinek lábánál: Osztrovszki
+ezredesnek, Zuboff és Turoff kapitányoknak, Pisarjevszky hadnagynak, a
+kozák Vernigorának és a tatár Mahomed Szpirinnek. E helyen is kifejezem
+nagy köszönetemet a segítségért és a barátságért, amelyben
+részesítettek, Szoldjak fejedelmének, a noyonnak és Ta Lámának, valamint
+a Narabancsi-kolostor Kampo Gelongjának, a tiszteletreméltó Jelyb
+Djamszrap Hutuktunak.
+
+
+
+
+MÁSODIK RÉSZ.  A DÉMONOK ORSZÁGA.
+
+
+TIZENHETEDIK FEJEZET.  A titokzatos Mongolország.
+
+Ázsia szívében van a nagy, titokzatos, gazdag Mongolország. A Tien San
+havas legelőitől és a nyugati Zungaria forró homoksivatagjaitól
+Közép-Ázsia írtózatosan nagy részén terül el, egészen a Szajan-hegység
+erdős magaslatáig és Kína nagy faláig.
+
+A népek bölcsője, történelmi korszakoknak eredő helye, legendák veszik
+körül. Szülőhelye vérszomjas hódítóknak, akiknek fővárosai ma a Gobi
+homokja alatt vannak eltemetve, de akiknek titokzatos vonatkozásai és
+régi nomád törvényei máig élve maradtak; országa szerzeteseknek és
+rosszakaratú ördögöknek, hazája vándorló törzseknek, amelyeket Dzsingisz
+khán és Kublai khán leszármazottjai, a fiatalabb ágak khánjai és
+hercegei kormányoznak.
+
+Titokzatos országa a Rama, Sakia-muni, Djonkapa és Paspa kultuszának,
+amelyet az Élő Buddha – Bogdo Gheghen Ta Kureban vagy Urgában –
+képvisel, aki a lámai vallásnak ujjászületett Buddha harmadik legnagyobb
+méltósága; országa titokzatos orvosoknak, prófétáknak, varázslóknak,
+jósoknak és boszorkányoknak, országa a Svasztikának, az az ország, amely
+még mindig nem felejtette el a régen meghalt, Ázsia és Európa felének
+uralkodóivá lett nagy hatalmasságok gondolatait.
+
+Országa csupasz hegyeknek és kopár síkságoknak, amelyeket a nap
+elégetett és a hideg megölt, országa beteg barmoknak és beteg
+embereknek, a pestis, förtelmes bőrbajok és a himlő fészke. Országa
+gőzölgő hőforrásoknak és veszedelmes hegyszorosoknak, amelyeken gonosz
+szellemek laknak, országa szent halban gazdag tavaknak, országa
+farkasoknak, ritka szarvasfajoknak és hegyi kecskéknek, országa
+számtalan mormotának, vad lónak, vad szamárnak és vad tevének, amelyek
+sohasem láttak féket, országa dühös kutyáknak és mohó ragadozó
+madaraknak, amelyek fölfalják a síkra kitett halottakat.
+
+Az az ország, melynek kihaló, kezdetleges népe nagy atyáknak a síkságok
+porában és homokjában fehéredő csontjaira tekint, ahol kipusztul egy
+nép, amely azelőtt egyszer meghódította Kínát, Sziámot, Észak-Indiát és
+Oroszországot, de melynek harcosait később, akkor az egész keresztény
+világot a vad Ázsia betörése ellen védő lengyel lovagok dárdái
+tartóztatták föl.
+
+Az az ország, amelynek földje a megrepedésig gazdag kincsekben, de nem
+teremt elő semmit, amelynek mindene hiányzik, inségeskedik és amelyre
+súlyosan ránehezedik a világ mostani végzete.
+
+A sors úgy akarta, hogy miután teljesülhetetlennek bizonyult az a
+tervem, hogy Tibeten át elérjem a Csendes-oceánt, az életemért küzdve és
+biztosságra törekedve, fél évet töltöttem el ebben az országban.
+
+Régi hű barátomat és engemet elkapott a rendkívül fontos és veszedelmes
+események forgószele, amely 1921-ben végigsöpört Mongolországon.
+
+Mégis ennek a körülménynek köszönhetem, hogy megismerhettem a csöndes,
+jószívű és becsületes mongol népet. A lelkében olvashattam, láttam
+szenvedéseit és reményeit. Tanuja voltam a szorongás és félelem
+rettenetes állapotának, amelyen a misztérium borong ebben az országban,
+ahol a misztérium betölti az egész életet. Megfigyeltem, amikor folyamok
+tompa dörgéssel széttörték a nagy téli hidegben jégláncaikat, láttam,
+amikor tavak emberi csontokat dobtak ki partjaikra, hallottam, amikor
+vad hangok szólaltak meg a hegyszakadékokban, sírszerű pusztaságokon
+tűzlángokat állapítottam meg, megpillantottam égő tavakat, fölnéztem
+hegyekre, amelyeknek csúcsai megmászhatatlanok, tekergőző, gödrökben
+áttelelő kígyók nagy rakásaira bukkantam, eljutottam folyamokhoz,
+amelyek örökké be vannak fagyva, találtam sziklákat, amelyek mintha
+megkövesedett tevék, lovasok és karavánok lettek volna és mindenütt a
+csupasz, csupasz hegyeket pillantottam meg, amelyeknek ráncai a sátánnak
+a lenyugvó nap sugarában vérbe mártott köpenyéhez hasonlítanak.
+
+– Nézzen oda, – mondta egy öreg pásztor, az elátkozott Zagasztai
+lejtőjére mutatva. – Ez nem hegy, ez Ő, aki vörös köpenyben fekszik ott
+és várja a napot, amikor ismét fölkel, hogy megint harcra keljen a jó
+szellemekkel.
+
+A pásztor szavaira Vroubelnek, az ismert festőnek misztikus képe jutott
+az eszembe. Ugyanezeket a csupasz hegyeket mutatja a sátánnak lila- és
+bíborszínű ruhájával, akinek arcát egy közeledő szürke felhő félig
+elfödi.
+
+Mongolország a misztérium és a démonok rettentő országa. Nem csodálható
+tehát, hogy itt a vándorló nomád törzsek ősrégi életrendjének minden
+megsértése vörös vérpatakokban és iszonyatban végződik.
+
+Miután a Koko-Nor kerületből visszatértünk Mongolországba és néhány
+napig kipihentük magunkat a Narabancsi kolostorban, egy ideig
+Uliasszutaiban, Külső Mongolország nyugati részének fővárosában éltünk.
+Nyugaton Uliasszutai a legutolsó tisztán mongol város. Mongolországban
+csak három tisztán mongol város van: Urga, Uliasszutai és Ulankom. A
+negyedik város, Kobdo, határozottan kínai jellegű, mert e kerület Kína
+közigazgatásának a középpontja. Ebben a kerületben ide-oda vándorló és
+Peking meg Urga uralmát csak névleg elismerő törzsek laknak.
+Uliasszutaiban és Ulankomban a jogellenesen jelenlevő kínai biztosokon
+és csapatokon kívül mongol kormányzók vagy szaitok voltak, akiket az Élő
+Buddha nevezett ki.
+
+Alighogy a városba érkeztünk, mindjárt politikai szenvedélyek háborgó
+tengerén találtuk magunkat. A mongolok az ő országukban folytatott kínai
+politikának szenvedélyes izgatottsággal ellenszegültek. A kínaiak
+dühöngtek és adófizetést követeltek a mongoloktól az egész időre, amióta
+Kínától kicsikarták Mongolország autonómiájának elismerését. Az orosz
+telepesek, akik a város közelében, a nagy kolostorok szomszédságában és
+az ide-oda vándorló törzsek közt szálltak meg, egymással civakodó
+politikai csoportokra szakadtak. Urgából híre jött, hogy
+Ungern-Sternberg báró orosz tábornok vezérletével harc folyik Külső
+Mongolország függetlenségének fönntartásáért. Az orosz tisztek és
+menekültek különítményekbe állottak össze, amelyeket a kínaiak nem
+tűrtek meg, a mongolok ellenben szívesen láttak. A bolsevikok, akiknek
+gondot okozott, hogy Mongolországban fehér harci csapatok alakulnak, a
+mongol határra küldték csapataikat. Irkutszk és Csita, Uliasszutai és
+Urga közt hírhordók jártak, akik a bolsevikoktól minden elképzelhető
+ajánlatokat hoztak a kínai biztosoknak. A Mongolországban levő kínai
+hatóságok fokozatosan növekvő titkos összeköttetésekbe léptek a
+bolsevikokkal és Kiachtában és Ulankomban a nemzetközi jog megsértésével
+kiadták nekik az orosz menekülteket. Urgában orosz kommunista községet
+rendeztek be a bolsevikok. A törvényes orosz konzulok nem tettek semmit.
+A Koszogol és a Szelenga-völgy vidékén levő vörös csapatok harcba
+keveredtek bolsevikellenes tisztek csoportjaival. A kínai hatóságok a
+mongol városokban helyőrségeket létesítettek és büntető expediciókat
+küldtek az országba. És hogy a kavarodás még tökéletesebb legyen, a
+kínai csapatok házkutatásokat végeztek, amikoris fosztogattak és loptak.
+
+Micsoda atmoszférába jutottunk a Jenisszei mellett, Urianhaion,
+Mongolországon, a turgutok földjén, Kanszun és Koko Noron át tett nehéz
+és veszedelmes utunk után.
+
+– Higyje el, – mondta öreg barátom, – inkább fojtanék meg elvtársakat és
+harcolnék hunghucok ellen, mint hogy itt hírekre és egyre rosszabb
+hírekre várjak!
+
+Igaza volt, mert a mi helyzetünkben az volt a legrosszabb, hogy a
+tények, a hírek és a fecsegések e zűrzavarában a vörösök ellenállás
+nélkül közeledhettek volna Uliasszutaihoz és puszta kézzel megfojthattak
+volna mindenkit.
+
+Szívesen elhagytuk volna a bizonytalanságok e városát, de nem tudtuk,
+hová mehetnénk. Északon ellenséges párthívek és vörös csapatok voltak.
+Délen már elvesztettük néhány társunkat és magunk is megsebesültünk.
+Nyugaton a kínai közigazgatási tisztviselők és csapataik dühöngtek és
+keleten háború tört ki, amelyről a kínai hatóságoknak mindent eltitkoló
+kísérletével szemben is hírek szivárogtak át és nagyon komolynak
+tüntették föl a helyzetet Külső Mongolország e részében. Nem maradt
+tehát számunkra más, mint hogy Uliasszutaiban maradjunk. Kívülem itt
+lakott még több lengyel katona, aki oroszországi hadifogolytáborból
+szökött meg, két lengyel család és két amerikai cég. Mindannyian olyan
+helyzetben voltak, mint mi. Összetartottunk és megszerveztük saját
+hírszolgálatunkat, amelynek az volt a föladata, hogy a leggondosabban
+figyelje meg az események kifejlődését. A kínai biztossal és a mongol
+kormányzóval sikerült jó viszonyba jutnunk, ami tájékozódásunkra nagyon
+is hasznos volt.
+
+Mi volt a magyarázata mindezeknek a mongolországi eseményeknek?
+Uliasszutai nagyon intelligens mongol kormányzója a következő
+felvilágosítással szolgált:
+
+– A Mongolország, Kína és Oroszország közt 1912 október 21-én, 1913
+október 23-án és 1915 június 7-én kötött szerződésnek megfelelően
+megadták a függetlenséget Külső-Mongolországnak és vallásunk erkölcsi
+vezetőjének ismerték el. A Kahlkhaban és Külső-Mongolországban élő
+mongol népeknek Bogdo Djebtszung Damba Hutuktu Khán címmel ő szentsége,
+az Élő Buddha lett a szuzerénje. Amíg Oroszország erős volt és Ázsiában
+érvényt tudott szerezni a politikájának, a pekingi kormány tiszteletben
+tartotta a szerződést. Mikor azonban Oroszország a Németországgal való
+háború kezdete után kénytelen volt csapatait Szibériából kivonni, Peking
+Mongolországban elvesztett jogainak helyreállítását kezdte követelni. Ez
+okból az 1912 és 1913. évi szerződéseket kiegészítették az 1915. évi
+konvencióval. De amikor 1916-ban Oroszország minden hadi erejét
+lekötötte a sikertelen háború és amikor később, 1917 februárjában kitört
+az orosz forradalom, a kínai kormány nyíltan ismét visszavette
+Mongolországot. Mindenütt új mongol minisztereket és kormányzókat
+nevezett ki, olyan egyéneket, akik barátságos érzelemmel voltak Kína
+iránt. A mongol függetlenségi mozgalom sok hívét elfogatta és Pekingben
+börtönbe vettette. Urgában és más mongol városokban kínai igazgatást
+rendezett be és ő szentségét, a Bogdo khánt megfosztotta az igazgatás
+minden jogától, amennyiben kínai dekrétumok puszta aláíró gépjévé tette.
+Végül még csapatokat is küldött Mongolországba. E pillanattól kezdve
+sűrűn jöttek kínai kereskedők és kulik. A kínaiak adók és illetékek
+fizetését követelték 1912-től kezdve. Ennek következtében a mongol
+lakosság csakhamar mindenét elvesztette úgy, hogy most városaink és
+kolostoraink szomszédságában koldussá lett, földlyukakban lakó mongolok
+egész telepei láthatók. A mongol arzenálokat és kincstárakat
+lefoglalták, a kolostorokat adófizetésre kényszerítették és minden
+mongolt üldöztek, aki síkra szállt hazája szabadságáért. Kínai ezüsttel,
+kitüntetésekkel és címekkel vesztegetve, a szegényebb mongol
+fejedelmeket maguknak nyerték meg a kínaiak. Így azután könnyen
+megérthető, hogy az uralkodó osztály, ő szentsége, a khánok, a hercegek
+és az előkelő lámák, de a tönkretett és sanyargatott nép is,
+határozottan ellenséges érzelemmel vannak az így föllépő kínai
+közigazgatási tisztviselők iránt, mert nem feledték el, hogy egykoron
+mongol uralkodók kormányozták Pekinget és Kínát és uralmuk idején
+Ázsiában Kínának juttatták az első helyet. Szembeszállnunk azonban nem
+lehetett. Nem volt fegyverünk. Vezéreink mind őrizet alatt voltak és a
+fegyveres ellenállás minden mozdulatára ugyanazokban a pekingi
+börtönökben fejezték volna be életüket, amelyekben éhséggel és
+kínszenvedéssel nemeseink, fejedelmeink és lámáink közül már nyolcvanan
+pusztultak el. Rendkívül hatalmas lökés kellett, hogy a nép cselekedjék.
+Ezt a lökést megadták Cseng Y tábornok és Csu Tekihsziang tábornok kínai
+adminisztrátorok. Ezek kihirdették, hogy ő szentsége a Bogdo khán fogoly
+a saját palotájában és figyelmeztették őt arra, hogy a pekingi kormány
+egyik korábbi határozata értelmében – amelyet azonban a mongolok
+jogtalannak tartanak – ő szentsége az utolsó Élő Buddha. Ez már több
+volt a soknál. A nép és Élő Istenük közt azonnal titkos összeköttetések
+szövődtek és terveket dolgoztak ki ő szentsége megszabadítására, meg a
+szabadságharcra. Segítségünkre volt Djam Bolon, a burjétok nagy
+fejedelme, aki tárgyalni kezdett a bolsevikok ellen akkor
+Transbajkáliában harcoló Ungern tábornokkal és fölszólította, vonuljon
+be Mongolországba és segítsen harcunkban a kínaiak ellen. Így kezdődött
+a szabadságharcunk.
+
+Így magyarázta meg nekem a helyzetet Uliasszutai kormányzója. Később
+azután ez történt. Miután Ungern báró beleegyezett abba, hogy
+Mongolország szabadságáért küzdjön, elrendelte az északi kerületekben
+lakó mongolok mozgósítását és megígérte, hogy saját kicsiny
+különítményével a Kerulen folyó mentén eljön Mongolországba.
+Összeköttetésbe lépett a Mongolországban levő másik különítménnyel,
+Kazagrandi ezredes csapatával és a mozgósított mongol lovasok
+támogatásával megkezdte a támadást Urga ellen. Kétszer vereséget
+szenvedett, de 1921 február 3-án sikerült a várost elfoglalnia és az Élő
+Buddhát ismét a khánok trónjára ültette.
+
+Március vége felé azonban Uliasszutaiban még ismeretlenek voltak
+mindezek az események. Nem tudtunk sem Urga elestéről, sem arról, hogy a
+közel 15,000 főnyi kínai sereg a maimaicsengi csatákban, a Tola partján
+és az urga-udei úton elpusztult. A kínaiak minden erejükkel a valóság
+elleplezésén fáradoztak, amennyiben mindenkit megakadályoztak abban,
+hogy Urgatól nyugatra juthasson el. De a hírek ott voltak a levegőben és
+mindenkit fölizgattak. Egyre feszültebb lett a helyzet és a viszony a
+kínaiak közt az egyik, a mongolok és az oroszok közt a másik részen
+naponta élesebb lett.
+
+Uliasszutaiban ebben az időben Wang Tszao-tszun volt a kínai biztos,
+tanácsadója Fu Hsziang. Fiatal és tapasztalatlan ember volt mindkettő.
+
+A kínai hatóságok barátomat, Uliasszutai kormányzóját, a kiváló mongol
+hazafit, Chultun Beyle herceget elbocsátották és helyét egy kínaibarát
+láma-fejedelemmel, Urga volt vicehadügyminiszterével töltötték be.
+
+Az elnyomás még gonoszabb lett. Most itt is megkezdődtek a házkutatások
+az orosz tisztek és telepesek lakásain és nyílt összeköttetések
+kezdődtek a bolsevikokkal. Napirenden volt a letartóztatás és a
+verekedés. Az orosz tisztek hatvan főnyi titkos különítményt alkottak,
+úgy, hogy most már védelmezhették magukat. De ebben a különítményben
+véleményeltérés támadt M. M. Michailoff alezredes és néhány tisztje
+közt. Világos volt, hogy a különítmény a döntő pillanatban széthull.
+
+Mi nem oroszok elhatároztuk, hogy alaposan kikémleljük, nem kell-e vörös
+csapatok megérkezésétől tartanunk. Régi barátom és én ajánlkoztunk a
+hírszerző szerepére. Chultun Beyle herceg nagyon jó vezetőt adott
+nekünk, egy Tzeren nevű öreg mongol embert, aki folyékonyan beszélt és
+írt oroszul. Ez a vezető nagyon érdekes személyiség volt, mert már
+tolmácsként szerepelt úgy a mongol hatóságoknál, mint alkalomadtán a
+kínai biztosnál is. Nem nagyon régen mint külön hírnököt nagyon fontos
+táviratokkal Pekingbe küldték. A fölülmúlhatatlan lovas az Uliasszutai
+és Peking közt elterülő utat, 1800 mérföldnyi távolságot, bármily
+hihetetlenül hangzik is, kilenc nap alatt tette meg. Úgy készült föl az
+útra, hogy testét, mellét, lábaszárát, karját erős gyapjúkötéssel
+csavarta körül. Ilyen módon védekezett ily hosszú lovaglás fáradalma
+ellen. A sapkáján három sastoll volt annak jeléül, hogy a kapott parancs
+szerint a madár gyorsaságával repülhet. Tzara nevű különleges okirat
+jogot adott neki arra, hogy minden postaállomáson a legjobb lovakat
+követelje, egyet hátasnak és egy teljesen fölnyergeltet váltásnak,
+valamint, hogy két oulatch vagy őr kísérje őt fedezetül és a lovak
+visszavezetése végett. Így fölszerelve az ourtonnak nevezett
+postaállomások közt vágtatva tette meg a 15–30 mérföldet és mindenik
+állomáson csak éppen annyi időt töltött, amennyi a lovak és az őrök
+kicserélésére kellett. Egy őr mindig előre lovagolt, úgy hogy a
+legközelebbi állomáson mindig előre tudtak érkezéséről. Minden őr három
+lovat vitt magával, ami lehetségessé tette, hogy egyik nyeregből a
+másikba pattanjanak és kifáradt lovukat visszatértükig hátrahagyják. A
+táviratvivő minden harmadik állomáson megivott egy csésze forró zöld
+teát és mindjárt folytatta a rohanást délnek. Napi tizenhét-tizennyolc
+órai ilyen lovaglás után az éj hátralevő részét valamelyik állomáson
+töltötte el, ahol lefekvés előtt elnyelt egy főtt ürücombot. Így utazott
+kilenc napon át.
+
+Ezzel az emberrel a szolgálatomban egy hideg téli reggelen elindultunk
+Kobdo irányába. Onnan azt a nyugtalanító hírt kaptuk, hogy vörös
+csapatok vonultak be Ulankomba, ahol a kínai hatóságok valamennyi
+európait kiszolgáltatták nekik. Utunkba esett a Dzafin folyó, amelyet
+jég borított. Rettenetes víz. Ágya futóhomok, mely nyáron sok tevét,
+lovat és embert ragad le a mélybe.
+
+Amikor a kobdói út felét megtettük, a kis Baga Nor-tó partján egy
+pásztor jurtájához értünk. Az est beköszöntése és sűrű havat hozó
+forgószél arra kényszerített bennünket, hogy ott éjjelezzünk. A jurta
+mellett pompás fakó állott, ezüsttel és korallokkal gazdagon díszített
+nyereggel.
+
+A jurtához való közeledésünkre két mongol sietett ki belőle. Egyikük
+gyorsan a nyeregbe ugrott és hamarosan eltűnt a síkság havas dombjai
+mögött. Annyit észrevettünk, hogy nagy felöltője alatt sárga ruhát
+viselt és hogy nagy, zöld bőrhüvelybe dugott kés volt nála, amelynek
+nyele szaruból és elefántcsontból készült. A másik ember, a jurta
+tulajdonosa, az ottlakó Novontziran herceg pásztora volt.
+
+Örült, amikor meglátott bennünket és befogadott a jurtájába.
+
+– Ki volt az a lovas azon a fakón? – kérdeztük tőle.
+
+Lesütötte a szemét és hallgatott.
+
+– Mondd meg. Ha nem mondod meg a nevét, ez azt mutatja, hogy rossz
+emberekkel barátkozol.
+
+Kezével hadonászva tiltakozott.
+
+– Nem, nem! Jó ember, nagy ember, de a törvény tiltja, hogy a nevét
+kiejtsem.
+
+Megértettük, hogy az eltávozott vagy a pásztornak a gazdája, vagy pedig
+valami előkelő láma volt. Ezért nem is követelődztünk tovább, hanem
+alváshoz készülődtünk. Vendéglátónk három ürücomb főzéséhez fogott hozzá
+és nagy késével ügyesen kivágta belőle a csontokat. Beszélgettünk vele
+és megtudtuk, hogy itt senkisem látott vörös csapatokat. Ellenben
+Kobdoban és Ulankomban kínai katonák sanyargatták a lakosokat és
+bambuszbottal halálra verték azokat a férfiakat, akik feleségeiket
+védték e szörnyetegekkel szemben. Ezért a mongolok közül néhányan a
+hegyekbe menekültek, hogy ott beálljanak Kaigordoffnak, egy Altaiból
+való tatár tisztnek a különítményébe, aki fegyvert adott nekik.
+
+
+TIZENNYOLCADIK FEJEZET.  A titokzatos bosszuló láma.
+
+A két napi út után, amelyen hóban és metsző hidegben 170 mérföldnél
+többet tettünk meg, örültünk a pihenésnek a jurtában és szabadon,
+gondtalanul beszélgettünk a leveses ürühús-vacsoránál, amikor egyszerre
+mély, rekedt hangot hallottunk:
+
+– Szayn! – jó estét!
+
+A szénserpenyőtől az ajtó felé fordultunk, ahol középmagas, nagyon zömök
+mongol embert láttunk, aki szarvasbőrköpenyt és oldalhajtókákkal
+ellátott sapkát viselt. Övében ugyanaz a zöld hüvelyű nagy kés volt,
+amelyet az elsiető lovason láttunk.
+
+– Amourszayn! – feleltük.
+
+Gyorsan fölgombolta az övét és letette a felöltőjét. Sárga selyemből
+készült pompás ruhában állt most előttünk, amely fénylett, mint a nap.
+Símára beretvált arca, megnyírt haja, balkezén a vörös korallokból való
+olvasója és sárga ruhája világosan bizonyították, hogy előkelő lámapap
+állt előttünk, – lámapap nagy gyilokkal, amely kék vállszalagja alá volt
+dugva. Ránéztem házigazdánkra és mongol vezetőmre, Tzerenre és
+mindkettőnek az arcán félelmet és tiszteletet láttam. Az idegen odajött
+a szénserpenyőhöz és leült.
+
+Egy darab húst vett a szájába és így szólt:
+
+– Beszéljünk oroszul.
+
+Beszélgetni kezdtünk. Az idegennek némi kifogásolnivalója volt az urgai
+Élő Buddha kormányzásán.
+
+– Odaát felszabadítják Mongolországot, meghódítják Urgát, megverik a
+kínai hadsereget és itt nyugaton minderről nem hallunk semmit. Itt,
+mialatt a kínaiak agyonverik és meglopják népünket, nem történik semmi.
+Az én nézetem szerint Bogdo khánnak értesítéseket kellett volna ide
+küldenie. Miért tudnak a kínaiak Urgából és Kiachtából Kobdóba
+hírvivőket küldeni, akik segítséget kérnek számukra és miért nem tudja
+ezt a mongol kormány megtenni? Miért?
+
+– Küldenek-e a kínaiak segítő csapatokat Urgába? – kérdeztem.
+
+Rekedt nevetéssel ezt válaszolta a vendégünk:
+
+– Valamennyi hírvivőt elfogtam, leveleiket elvettem és őket magukat
+vissza… a sírba küldtem.
+
+Újra nevetett és különös fényű szemével körülnézett. Csak most vettem
+észre, hogy pofacsontjai és szeme olyan vonalakat mutatnak, aminőket
+Közép-Ázsia mongoljainál rendszerint nem lehet látni. Inkább tatárnak
+vagy kirgiznek tetszett.
+
+Hallgattunk és pipáztunk.
+
+– Mikor indul el a csahar-különítmény Uliasszutaiból? – kérdezte.
+
+Azt feleltük, hogy erről még nem hallottunk semmit, mire vendégünk
+kijelentette, hogy a kínai hatóságok Mongolország belsejében
+mozgósították a harcias csaharok egy erős különítményét, egy olyan
+törzset, amelynek vándorhelye nincs messze a nagy faltól. A különítmény
+feje egy ismert hunghuc, akinek a kínai kormány kapitányi rangot adott
+azért az ígéretéért, hogy a kínai hatóságoknak meghódítja a kobdói és
+urianhai kerületekben levő valamennyi törzset.
+
+Mikor vendégünk megtudta, mi utunknak a célja, azt mondta, hogy a
+legpontosabb hírekkel szolgálhat és így fölöslegessé válik
+továbbutazásunk. Hozzáfűzte még:
+
+– Különben nagyon veszedelmes is, mert Kobdo népét le fogják gyilkolni
+és a várost fölgyujtják. Ezt egészen határozottan tudom.
+
+Nagy figyelemmel és rokonérzéssel fülelt, amikor Tibeten való
+átnyomulásunk szerencsétlen kísérletéről hallott.
+
+– Egyedül csak én lehettem volna segítségükre, de sohasem a Narabancsi
+Hutuktu. Az én laissez-passer levelemmel Tibetben bárhová elmehettek
+volna. Én Tushegoun láma vagyok.
+
+Tushegoun láma. Mennyi rendkívüli elbeszélést hallottam már erről az
+emberről. Orosz kalmuk ember, akinek a cár uralkodása idején a
+propaganda miatt, amelyet a kalmuk nép függetlensége érdekében
+folytatott, sok orosz börtönnel kellett megismerkednie és akit
+ugyanebből az okból a bolsevikok üldöztek. Mongolországba menekült és
+itt a mongolok közt azonnal nagy befolyásra tett szert. Ez nem is volt
+csoda, mert ő a potalai (Lassza) Dalai Láma belső barátja és tanítványa
+és a legképzettebb a lámak közt, híres gyógyász és doktor. Az Élő
+Buddhához való viszonyában csaknem független állást foglalt el.
+Nyugat-Mongolország és Zungaria valamennyi nomád törzsének vezére lett,
+sőt egész Turkesztánig terjedt a befolyása. Hatalmának alapja, ahogyan
+magát kifejezte, a misztérium dolgaiban való nagy jártassága volt, de
+mint nekem elbeszélték, alapja volt nagyrészben az is, hogy pánikszerű
+félelemben tudta tartani a mongolokat. Aki nem teljesítette a parancsát,
+meghalt. Az engedetlenkedő sohasem tudhatta, mely napon és órában bukkan
+föl a büntető láma, a Dalai Láma különös és hatalmas barátja. A
+csodatevő nem sokat teketóriázott: egy késszúrás, egy golyó, vagy egy
+szorítás a gégén és megvolt a büntetés.
+
+Künn a szél üvöltött és a megfagyott havat odacsapta a jurta kifeszített
+nemezfalához. A szél ordításán át több hangnak a lármája, kiabálás,
+nevetgélés hallatszott be hozzánk. Éreztem, hogy ebben a környezetben
+valami vándorló nomádot könnyen rá lehetne venni arra, hogy csodában
+higyjen, hiszen maga a természet is segít ebben. Alighogy ez a
+gondolatom támadt, a Tushegoun láma hirtelen fölkapta a fejét, keményen
+rám nézett és így szólt:
+
+– Nem egy dolog van a természetben, amit nem ismerünk és az a képesség,
+hogy az ismeretlent föl tudjuk használni, teremti meg a csodát. Csakhogy
+ezzel a képességgel nagyon kevesen rendelkeznek. Be fogom ezt
+bizonyítani, azután majd mondja meg, látta-e már azt, amit én mutatok.
+
+Fölállt, a karján feltűrte sárga ruháját és a juhpásztor felé indult,
+akire rászólt:
+
+– Misik, kelj föl!
+
+A pásztor fölkelt, mire a láma gyorsan kigombolta a pásztor ruháját és
+meztelenre kitakarta a mellét. Még nem is sejthettem, hogy mit akar,
+amikor a Tushegoun minden erejével a pásztor mellébe döfte a kését. A
+mongol, akinek egész teste vérrel volt borítva, a földre zuhant. A láma
+sárga selyemruháján odacsöppent vért vettem észre. Fölkiáltottam:
+
+– Mit csinált?
+
+– Pszt, csönd, – súgta felém fordítva egészen fehérré vált arcát.
+
+Néhány metszéssel megnyitotta a mongol mellét. Láttam a pásztor lassan
+lélekző tüdejét és szívének mozdulatait. A láma újjával megérintette
+ezeket a szerveket, de mintha nem folyt volna már több vér és a pásztor
+arca is teljesen nyugodt volt. Amikor a láma nekikészülődött a pásztor
+testének megnyitásához, a félelemtől és iszonyattól lecsuktam a
+szememet. Mikor nemsokára ismét fölpillantottam kissé, még jobban
+bámultam, mert láttam, hogy a pásztor még mindig nyitott kabáttal, de
+sértetlen mellel feküdt és csendesen aludt, mig a Tushgoun láma a tűz
+mellett ült, pipázott és mélyen elgondolkozva a lángokba bámult.
+
+– Ez csodálatos, – mondám. – Ilyet még sohasem láttam.
+
+– Miről beszél? – kérdezte a kalmuk.
+
+– A csodájáról, aminek maga mondja, – feleltem.
+
+– Én sohasem mondtam annak, – rovott meg hideg hangon a kalmuk.
+
+– Maga látta? – kérdeztem kísérőmet.
+
+– Mit? – kérdezte álmosan.
+
+Megértettem, hogy Tushegoun láma hipnotikus erejének lettem áldozatává.
+Ez azonban inkább volt kedvemre, mint hogy egy ártatlan mongolt meghalni
+lássak. Azt ugyanis nem hittem, hogy Tushegoun láma áldozatainak testét
+éppen olyan gyorsan össze tudja foltozni, mint ahogyan bizonyára szét
+tudja vágni.
+
+Másnap elbúcsúztunk vendéglátóinktól, mivel küldetésünket befejeztük,
+elhatároztuk, hogy visszatérünk.
+
+Tushegoun láma azt mondta nekünk, hogy ő ott van mindenütt. Egész
+Mongolországot összevándorolja és egyszer a pásztor és a vadász
+magábanálló, egyszerű jurtájában lakik, máskor a hercegek és törzsfők
+pompás sátrában.
+
+Ez a kalmuk boszorkánymester ravaszul mosolyogva ezt mondta, amikor
+elvált tőlünk:
+
+– A kínai hatóságoknak ne beszéljen rólam semmit.
+
+Azután hozzáfűzte:
+
+– Amit tegnap este átélt, csak futólagos demonstráció volt. Ti európaiak
+nem akarjátok beismerni, hogy mi, föl nem világosult nomádok, a titkos
+tudomány erejével rendelkezünk. Bizonyára másként gondolkodnék, ha csak
+egyszer láthatná a legszentebb Tashi Láma csodáit és hatalmát, akinek
+parancsára például Buddha régi szobra előtt meggyulladnak a lámpák és
+mécsek. De van még egy hatalmasabb és szentebb ember…
+
+– A Világ Királya Aghartiban? – vetettem közbe.
+
+Nagycsodálkozva rámbámult, homlokát gondolkozva összeráncolta és azt
+kérdezte:
+
+– Hallott róla?
+
+Pár pillanat mulva folytatta:
+
+– Csak egy ember ismeri az ő szent nevét, csak egy most élő ember volt
+valaha Aghartiban. Az én vagyok. És ez a magyarázata annak, miért
+tüntetett ki a legszentebb Dalai Láma és miért fél tőlem az urgai Élő
+Buddha. Én azonban sohasem fogok a lasszai legfőbb pap szent trónján
+ülni és azt a méltóságot sem fogom elérni, amelyet Dzsingisz khán, a
+sárga tan feje hagyott hátra. Én nem vagyok szerzetes, én harcos vagyok
+és bosszúálló.
+
+Ügyesen nyeregbe ugrott, végig vágott a lován és elröpült, miután a
+szokásos mongol búcsúszavakat mondtan:
+
+– Szayn! Szayn! – bayna!
+
+Visszatérőben Tzeren sok száz legendát beszélt el, amely Tushegoun láma
+személyéhez fűződik. Az egyikre különösen emlékszem. A mongolok 1911-ben
+vagy 1912-ben fegyveres kézzel próbálták szabadságukat a kínaiaktól
+kiküzdeni. Nyugat-Mongolország kínai főhadiszállása Kobdóban volt, ahol
+a legjobb kínai tisztek vezérletével körülbelül tízezer kínai katona
+állomásozott. Hun Baldon, egy egyszerű pásztor, aki a kínaiakkal vívott
+harcokban kitüntette magát és akinek az Élő Buddha a Hun herceg címet
+adta, kapott parancsot Kobdo bevételére. Baldon, aki óriási erejű ember
+volt, rosszul fölfegyverzett mongoljait vad, rettenthetetlen
+elszántsággal vezette többszöri rohamra. Mindannyiszor kénytelen volt
+visszavonulni, mert géppuskatűz nagy veszteséget okozott neki.
+Váratlanul megjelent Tushegoun láma, aki maga köré gyűjtötte a mongol
+katonákat és a következő beszédet intézte hozzájuk:
+
+– Nem kell a haláltól félnetek és nem szabad hátrálnotok.
+Mongolországért harcoltok és haltok meg, amelynek az Istenek nagy jövőt
+rendeltek. Nézzétek, mi lesz Mongolország sorsa.
+
+Kezével a távolba mutatott. A katonák látták, hogy körülöttük az egész
+vidék csupa gazdag jurta és legelő, amelyen sok ló és szarvasmarha
+legelt. A síkságon lovasok tűntek föl drága nyergű paripákon. Az
+asszonyokon a legpompásabb selyemruhák voltak, füleikben tömör
+ezüstkarikák és hajukban drága ékszer. Kínai kereskedők végtelen
+karavánt tereltek egy előkelő külsejű mongol kormányzó elé, akit cifrán
+öltözött katonák vettek körül és büszkén tárgyalt a kereskedőkkel az árú
+megvétele végett.
+
+Röviddel ezután eltűnt a látomás. Tushegoun újra beszélt:
+
+– Ne féljetek a haláltól. Megvált bennünket a földi fáradalmaktól és az
+örök boldogsághoz visz. Nézzetek keletre. Látjátok-e előbbi csatákban
+elesett testvéreiteket és barátaitokat?
+
+– Igen, látjuk, látjuk, – kiáltották a legnagyobb elragadtatással a
+mongol harcosok.
+
+Most nagy csoport lakást pillantottak meg, amelyek jurták vagy meleg és
+barátságos fénybe merült templomcsarnokok lehettek. Vörös és sárga
+selyem födte e lakásokat, az oszlopok és a falak mindenütt arany fényben
+csillogtak. A nagy vörös oltáron arany kandeláberekben áldozati gyertyák
+égtek. A földön puha párnákon pihentek azok a mongolok, akik Kobdo
+korábbi megrohanásaiban elestek. Előttük alacsony lakk-asztalok
+állottak, tele gőzölgő húsételekkel, borral és teával megtöltött magas
+edényekkel, szárított sajttal, datolyával, mazsolával és dióval. Az
+elesett katonák arany pipából füstöltek és jókedvűen beszélgettek.
+
+Ez a látomás is eltűnt. A levegőbe bámuló mongolok előtt fölemelt kézzel
+már csak a titokzatos kalmuk állott.
+
+– Előre csatára és győzelem nélkül nincs visszatérés! A harcban nálatok
+vagyok!
+
+A roham megkezdődött. A mongolok veszett bátorsággal harcoltak, százával
+elestek, de elfoglalták Kobdót. Akkor azután megismétlődött a már régóta
+nem látott esemény: tatár hordák földúltak egy igazi várost. Hun Baldon
+megadta a fosztogatásra a hagyományos jelet: feje fölött piramis alakban
+összetéve három, vörös szalagokkal díszített lándzsát vitetett. Ezzel
+három napra kiszolgáltatta a várost a katonáknak. Megkezdődött a
+gyilkolás és a fosztogatás. Minden kínai meghalt. A várost fölgyújtották
+és a vár falait földig lerombolták. Hun Baldon azután Uliasszutaiba
+ment, hogy ott is elpusztítsa a kínai várat. Ennek az eseménynek
+tanuiként láthatók ma Uliasszutaiban a romok, a szétzúzott falak és
+tornyok, a csupaszon a levegőbe nyúló kapuk és az elégett kínai
+hivatalok és kaszárnyák maradványai.
+
+
+TIZENKILENCEDIK FEJEZET.  A vad csaharok.
+
+Uliasszutaiba való visszatérésünk után azt hallottuk, hogy a mongol
+kormányzó nyugtalanító híreket kapott Muren Kureból. Levélben közölték
+vele, hogy a Koszogol-tó környékén Kazagrandi ezredest vörös csapatok
+visszaszorították. A kormányzó attól félt, hogy a vörösök Uliasszutai
+ellen vonulnak. Ezért a két amerikai cég feloszlatta az üzletét,
+aminthogy többi barátaink is gyors távozásra készülődtek, ámbár haboztak
+a város elhagyásával, mert attól féltek, hogy éppen nekimehetnek a
+keletről küldött csahar-különítménynek.
+
+Elhatároztuk, hogy megvárjuk e különítmény megérkezését, mert ez az
+egész helyzetet megváltoztathatja. Néhány nap mulva meg is érkezett.
+Kétszáz harcias csahar rabló egy kínai hunghuc parancsnoksága alatt. Az
+utóbbi nagy, csupa csont és bőr ember volt, akinek a keze csaknem a
+térdéig ért. Szél és nap megbarnította az arcát. A homlokán és a pofáján
+két széles sebhely volt, az egyik ferdén az üres szemüregen át.
+
+A különítmény a szétrombolt várban tanyázott egy kínai épület közelében,
+amely a mongolok rohamában elkerülte az általános pusztulást és most a
+kínai biztosnak volt a főhadiszállása. A csaharok már megérkezésük
+napján kifosztottak egy kínai dugunt, azaz kereskedelmi telepet, amely
+alig félmérföldnyire volt a várostól. Megsértették a kínai biztos
+feleségét is, akit árulónak mondtak. A csaharok ezzel nem is állítottak
+valótlant, mert Wang-Tszao-tszun kínai biztos, amikor Uliasszutaiba
+érkezett, a gyarmatokon élő kínaiak szokása szerint mongol ágyastársat
+követelt, mire a szolgalelkű új kormányzó megparancsolta, hogy adjanak
+neki egy szép mongol leányt.
+
+Napirenden volt a rablótámadás, a veszekedés és a részeg csaharok
+orgiája és ezért Wang-Tszao-tszun azon fáradozott, hogy a különítményt a
+leggyorsabban tovább vonultassa nyugati irányban Kobdóba és tovább
+Urianhaiba.
+
+Egy hideg téli reggelen Uliasszutai lakói különös látványnak voltak a
+tanui. A város főútján a csahar csapat haladt végig. A harcosok hármas
+sorokban, kicsi sovány ponikon lovagoltak. Testüket meleg kék ruha és
+báránybőrfelöltő födte, fejükön a szabályszerű medvebőr-sapka és állig
+föl voltak fegyverkezve. Vad lármával és kiáltással lovagoltak, miközben
+mohó szemmel vizsgálgatták a kínai üzleteket és az orosz telepesek
+házait. Élükön a hunghucfőnök lovagolt, mögötte három fehérfelöltős
+lovas, aki lengő zászlókat tartott és kagylókon művelt valamit, amit
+bizonyára zenélésnek gondolt.
+
+A csaharok egyike nem tudott ellenállni a kísértésnek. Leugrott a lóról
+és berohant az egyik kínai boltba. A házból mindjárt kihallatszott a
+kínai kereskedők ijedt kiáltása. Erre a hunghuc megfordította a lovát és
+meglátván a csahar lovát a boltajtó előtt, tudta, hogy mi történt.
+Szigorú hangon kiparancsolta a csahart és amikor kijött, korbácsával
+teljes erővel az arcába vágott. A csahar arcát elöntötte a vér, de már a
+következő pillanatban zúgolódás nélkül a nyeregben ült és
+visszavágtatott a helyére.
+
+A csaharok ez elvonulásakor mindenki elbújt a házában. Csak az ajtórésen
+és az ablaksarkon merték az emberek a távozó harcosokat félve
+vizsgálgatni. Kivéve azonban ezt az egy esetet, békességben történt az
+elvonulás. Csak akkor tört ki a vad harcosokkal veleszületett
+szenvedély, amikor a várostól mintegy hat mérföldnyire egy kínai
+borkaravánnal találkoztak. Kifosztották a karavánt és több hordót
+kiürítettek. Hargama közelében azután csapdába jutottak, amelyet
+Tushegoun láma készített nekik és itt úgy elbántak velük, hogy a
+csaharok legelőterületei nem fognak megörülni, ha majd hazatérnek ezek a
+harcosok, akiket a Tuba szojot utódainak legyőzésére küldtek.
+
+Azon a napon, amelyen a csapat elhagyta Uliasszutait, sűrűn hullott a hó
+és az utak hamarosan járhatatlanokká lettek. Nem lehetett tehát mongolt
+találni, hogy akár ökörrel vagy yakkal útra keljen. Ilyen időjárásban
+csak a teve vált be, de Uliasszutaiban csak kevés teve volt és ezeknek a
+hajcsárjai is azt hitték, hogy nem lehet eljutni a legközelebbi vasúti
+állomásig, a körülbelül 1400 mérföldnyire levő Kuku-Hotoig. Úgy látszott
+tehát, hogy további várakozára kényszerülünk. De mire várjunk? A halálra
+vagy a megmenekülésre? Csak a magunk ereje segíthetett. Ezért barátom és
+én elhatároztuk, hogy mégis elindulunk és sátorral, kályhával és
+élelemmel láttuk el magunkat.
+
+A Koszogol-tó partját akartuk kikémlelni, ahonnan a mongol kormányzó
+vörös csapatok érkezését várta.
+
+
+HUSZADIK FEJEZET.  Jagisztai démona.
+
+Kis oszlopunk, négy hátas és egy málhás teve, északi irányban a Boyagol
+folyó völgyében haladt a Tarbagatai hegy felé. Köves volt az út és mély
+hó borította. Tevéink nagyon óvatosan lépkedtek és a tevehajcsár
+«ok-ok»-kiáltására nagyokat fújva keresték az utat. Miután elhagytuk a
+várat és a kínai dugunt, egy domb háta mögött elkanyarodtunk és miután
+többször is át kellett kelnünk egy jégmentes folyón, egy hegygerincre
+kezdtünk fölkapaszkodni. Itt nagyon nehézzé és veszedelmessé lett az
+előrehaladás. Tevéink roppant óvatosak voltak és ahogyan ilyen
+helyzetben szokták, állandóan a fülüket mozgatták. Az út zeg-zugban,
+hegyszakadékokban vitt fölfelé, hegyhátakon keresztül, azután ismét
+völgyekbe szálltunk le, amelyek azonban nem voltak annyira mélyek, úgy
+hogy mindig magasabbra jutottunk. Egyik helyen a hegyháton terpeszkedő
+szürke felhő alatt fekete foltokat pillantottunk meg magunk fölött a
+fehér hóban.
+
+– Ezek obok, e szoros gonosz szellemeinek oltárai, – magyarázta a
+vezető. – A szorosnak Jagisztai a neve. Sok nagyon régi történet kering
+róla még ma is. Ezek a történetek éppen olyan régiek, mint a hegyek.
+
+Fölszólítottuk, hogy mondjon el egyet-mást. A mongol nyugtalanul
+körülnézett és elkezdett beszélni:
+
+– Régen történt, nagyon régen… Dzsingisz Khán unokája ült a kínai trónon
+és uralkodott Ázsián. A kínaiak megölték a khánjukat és egész családját
+ki akarták irtani. De egy öreg szent láma megmentette a császár
+feleségét és kis fiát, akiket gyors tevéken elvitt a nagy falon túlra,
+ahonnan idekerültek a mi sivatagjainkra. A kínaiak sokáig keresték a
+menekülők nyomát és végül is kitudták, hogy hová mentek. Gyors lovakon
+erős kínai csapatot küldtek ki az elfogásukra. A kínaiak már-már
+utólérték a menekülő trónörököst, de a láma könyörgésére olyan sűrű
+havazás kerekedett, hogy csak tevék tudtak a havon haladni, de lovak
+nem. Az a láma egy félreeső kolostorból való volt. Mi magunk is eljutunk
+oda. Hogy odaérhessünk, át kell kelnünk a Jagisztaion. Az öreg láma
+éppen itt, ezen a helyen, hirtelenül megbetegedett és holtan bukott le a
+nyeregből. Ta Szin Lo, a nagy khán özvegye könnyekre fakadt. Látván a
+kínai lovasokat ott lenn a völgyben közeledni, mégis folytatni akarta
+útját a szoros felé. De a fáradt tevék minden pillanatban megálltak. Az
+asszony nem tudta, hogyan kell őket továbbhaladásra bírni. A kínai
+lovasok egyre közeledtek. Már örömkiáltásuk is hallható volt, mert azt
+hitték, hogy a markukban van a díj, amelyet a mandarinok a trónörökös
+elfogására kitűztek. Az anya és fia fejét majd visszaviszik Pekingbe,
+hogy ott a nép a Tchien-Menen kigúnyolhassa. A megrémült anya égnek
+emelve fiát, így kiáltott föl:
+
+– Mongolország földje és istenei, tekintsetek annak a férfiúnak a
+sarjadékára, aki híressé tette a mongol nevet a világ egyik végétől a
+másikig! Ne engedjétek meg, hogy Dzsingisz Khan húsa elpusztuljon.
+
+Ebben a pillanatban meglátott egy fehér egeret, amely egyik közeli
+sziklán ült. Az egér a térdére ugrott és így szólt:
+
+– Ide küldtek, hogy megmentselek. Menj nyugodtan tovább és ne félj, azok
+az emberek, akik téged és fiadat, titeket, akikre dicső élet vár,
+üldöznek, elérték életük végét.
+
+Ta Szin Lo nem értette, hogyan tud egy kis egér háromszáz embert
+föltartóztatni. Az egér visszaugrott a földre és így folytatta:
+
+– Én Jagisztai vagyok, a Tarbagatai démona, hatalmas vagyok és az
+Istenek kedvelnek. De mivel kétségbe vontad a csodát teremtő egér
+hatalmát, mától kezdve a Jagisztaion veszedelemben lesznek úgy a jók,
+mint a gonoszok.
+
+Az özvegy és fia megmenekült. Jagisztai azonban ma sem ismer kegyelmet.
+Résen kell lennie az embernek, ha ezen a szoroson megy keresztül, mert a
+hegy démonja mindig készen áll arra, hogy az utast tőrbe csalja.
+
+A Tarbagatai gerincének minden magaslatán sok obo van. Egy helyen
+valóságos torony volt kövekből. Úgy látszott, hogy a démon várt
+bennünket.
+
+Amikor megkezdtük a kapaszkodást a főgerincre, az arcunkba éles, hideg
+szelet fújt, amely ott fütyült és üvöltött körülöttünk, azután a
+fölöttünk levő lejtőkről letépett egész hótömegeket dobott reánk. Semmit
+sem ismertünk meg körülöttünk, sőt az előttünk levő legközelebbi tevét
+sem láthattuk.
+
+Hirtelen lökést éreztem. Körülnéztem. Semmi különöset sem láttam.
+Kényelmesen ültem hússal és kenyérrel megtöltött két nyeregtáskám közt,
+de… nem láttam tevémnek a fejét. A teve eltűnt. Úgy látszik, megcsúszott
+és valami szűk szakadékba zuhant, míg a nagy nyeregtáskák egy sziklán
+fönnakadtak. Jagisztai démonja ezúttal csak tréfált, de úgy látszott,
+hogy ezzel a tréfával nem éri be, mert csakhamar egyre növekvő haragot
+mutatott.
+
+Dühös szélrohamokkal le akart tépni bennünket és podgyászunkat a
+tevékről, állatainkat földre akarta teríteni és megfagyott hódarabokkal
+el akarta venni a levegőnket és a szemünk világát. A mély hóban órák
+hosszat csak nagyon lassan vonszoltuk magunkat előre. Végre kis völgybe
+érkeztünk, amelyben a szél ezerhangú erővel fütyült és üvöltött.
+Besötétedett. A mongol ide-oda futkosva az utat kereste. Végre
+visszatért, a karjaival hadonászott és ezt mondta:
+
+– Eltévedtünk. Itt kell tehát éjjeleznünk. Ez nagy baj, mert itt nincs
+fa a kályha számára, a hidegség pedig még nagyobb lesz.
+
+Összefagyott kezeinkkel nagynehezen sátrat vertünk a szélben és
+beleállítottuk az itt használhatatlan kályhát. A sátrat hóval födtük be,
+az összefútt hótömegekbe hosszú lyukakat ástunk és tevéinket a
+letérdelés «dzuk, dzuk» parancsszavával arra kényszerítettük, hogy e
+lyukakba feküdjenek. Azután a podgyászunkat bevittük a sátorba.
+
+Társam sehogysem tudott belenyugodni abba, hogy föl nem használt kályha
+mellett fagyoskodva töltse el az éjjelt.
+
+– Kimegyek tüzelőfáért, – mondta határozottan.
+
+Fejszét ragadott és kiment. Egy óra mulva nagy darab távirópóznával jött
+vissza. Megfagyott ujjait dörzsölgetve így szólt:
+
+– Tudjátok meg ti Dzsingisz Khánok, ha fejszét fogtok és arra kissé
+balra fölfelé mentek, kidöntött távírópóznákat találtok. Megismerkedtem
+a jó Jagisztaial, aki megmutatta nekem a póznákat.
+
+Nem messzire tőlünk volt az orosz távíróvonal, amely a bolsevikok napjai
+előtt Irkutszkot Uliasszutaival kötötte össze, de a mongolok a kínaiak
+parancsára kidöntötték és a drótot elrabolták. A póznák tehát most a
+szorosan átkelő utasok megmentőivé lettek. Nekik köszönhettük, hogy
+meleg sátorban tölthettük az éjjelt és meleg vacsorát, forró húslevest
+metélttel, ehettünk a haragos Jagisztai uralmi területének középpontján.
+
+Másnap korán reggel ismét rátaláltunk az útra. Két-háromszáz lépésnyire
+lehetett a sátrunktól. Tovább folytattuk az utat a Tarbagatai hegyláncán
+át.
+
+Az Adair folyó völgyének kezdetén sok karminpiros csőrű mongol varjút
+láttunk a sziklák körül keringeni. Arrafelé mentünk és egy lónak meg
+lovasának holttestére bukkantunk. Csak nem régen pusztulhattak el.
+Hogyan, nehéz volt kitalálni. Szorosan egymás mellett feküdtek, a
+kantárszár a férfi jobbkezére volt csavarva. Szúrt seb vagy lövés helye
+nem volt látható. A férfi arcvonásait nem lehetett felismerni. Felöltője
+mongolos volt, ellenben nadrágja és kabátja nem volt mongol szabású.
+Azon tépelődtünk, mi érhette a lovast és lovát. Mongolunk lehorgasztotta
+a fejét és súgva, de határozottan ezt mondta:
+
+– Ez Jagisztai bosszúja. A lovas a déli obon nem mutatott be áldozatot
+és ezért őt is, lovát is megfojtotta a démon.
+
+Túl voltunk végre a Tarbagatai hegyláncon. Lábunknál az Adair völgye
+terült el. Ez szűk, zeg-zugos sík terület, amely követi a hegyláncokkal
+bekeretezett folyót és kövér fű fedi. A szétrombolt távíróvonal két
+részre osztotta a völgyet. Az uliasszutai-irkutzki táviróvonal
+szétrombolását Kínának Mongolországban követett aggressziv politikája
+tette szükségessé.
+
+Nemsokára nagy juhnyájakkal kezdtünk találkozni, amelyek a hó alatt a
+nagyon tápláló füvet keresték. Egyes helyeken yakok mutatkoztak és a
+hegyek magasabb ereszkedőin ökrök. Pásztort azonban csak egyetlenegyszer
+láttunk, mert az ország lakói szemlátomást kerülték az átutazókat. Sőt
+még jurtát sem lehetett az úton találni. A nomádok nagyon ügyesen tudják
+kiválasztani a téli szállásnak való helyet. Gyakran kerestem föl télen
+mongol jurtákat, amelyek olyan védett helyen voltak, hogy én, aki a
+szeles lapályról jöttem, úgy éreztem, mintha melegházban lennék.
+
+Amikor útközben egy nagyobb juhnyájhoz közeledtünk, a nyáj nagyobb része
+azonnal elvonult. Amikor még közelebb mentünk, a kisebbik részből is
+eltávozott harminc vagy negyven állat és fölugrott a hegymeredeken.
+Messzelátómmal azután a következő felfedezést tettem: a nyájnak ama
+részében, amely még most is ott állott, csupa közönséges juh volt. A
+nagyobbik részben, amely a lapályon át vonult el, mongol antilopok
+(gazella gutturosa) voltak, míg azok az állatok, amelyek fölmásztak a
+hegyre, argálik (ovis Argali) voltak. Az egész társaság, az argálikkal
+együtt, az Adair-völgy lapályán legelészett. A völgy nyilván jó legelő
+volt még most télen is. A folyó sok helyen nem volt befagyva és itt-ott
+nagy gőzfelhőt láttam a nyílt víz fölszínén. Nehány antilop és argáli
+felénk nézdegélt.
+
+– Most majd megkísérlik utunk keresztezését, – mondotta a mongol
+nevetve. – Az antilopok nagyon mulatságos állatok. Néha mérföldekre
+elfutnak, hogy a lovakat megelőzve, előttük az utat keresztezhessék és
+ha ez megtörtént, ismét nyugodtan legelnek.
+
+Én már ismertem az antilopok e sztratégiáját és elhatároztam, hogy
+vadászat céljára kihasználom. A vadászatot a következő módon szerveztük
+meg: egy mongolt a málhás tevével ugyanabban az irányban tovább hagytunk
+menni. Mi hárman többiek legyezőalakban szétváltunk és az úttól jobbra a
+nyáj felé tartottunk. A nyáj azonnal meglepetve bámult, mert az ő
+etikettjük azt kívánta, hogy egyidőben kell keresztezniök az utat mind a
+négy lovas előtt. Körülbelül háromezer állat lehetett együtt és ez az
+egész hadsereg céltalanul futkosott egyik oldalról a másikra. Tökéletes
+volt a kavarodás. Öt állat két sorban ama pont felé rohant, ahol én
+voltam. Nagyot kiáltottam és lőttem. Az állatok azonnal megállottak és e
+közben, részben egymást átugorva, rakásra buktak. Ijedtségüket drágán
+kellett megfizetniök, mert alkalmat adott nekem arra, hogy négyszer
+lőhettem és két pompás állatot leteríthettem. A barátom még nálamnál is
+szerencsésebb volt, mert csak egyszer lőtt bele a vele párhuzamosan
+rohanó nyájba és egy lövéssel két állatot lőtt le.
+
+Az argálik időközben még magasabbra másztak föl a hegyre és ott, mint a
+katonák, sorban állottak föl. Élesen figyeltek bennünket. Még e nagy
+távolságból is világosan fölismerhettem izmos testüket, hatalmas fejüket
+és erős szarvukat.
+
+Zsákmányunk összeszedése után az előre lovagolt mongol után
+rugaszkodtunk, hogy folytassuk utunkat. Sok helyen juh-tetemet láttunk,
+a nyakuk föl volt tépve és lágyékukról le volt rágva a hús.
+
+– Ez farkasok munkája, – mondta a mongol. – Ezen a vidéken mindig sok a
+farkas.
+
+Még több antilopnyájjal találkoztunk és mindannyiszor addig vágtattak
+mellettünk, míg előttünk átugorhattak az út másik oldalára. Mihelyt ez
+sikerült, szép csöndesen megálltak és békességben tovább legeltek.
+Egyszer, hogy az antilopokat elbolondítsam, a tevémet az ellenkező
+irányba fordítottam. Az egész nyáj azonnal elfogadta a kihívást, új
+útirányommal párhuzamosan kezdett vágtatni, amíg csak előttem
+kényelmesen át nem juthatott az út túlsó felére. Azután ismét
+visszafordítottam a tevémet, mire az állatok is belefogtak az előbbi
+manőverbe és így azután visszakerültek első legelőhelyükre. Másik
+alkalommal ugyanegy nyájjal szemben háromszor ismételtettem meg ezt a
+fogást és nagyon jól mulattam ezeknek az állatoknak ostoba szokásán.
+
+Nagyon kellemetlen éjjelt kellett ebben a völgyben eltöltenünk.
+Megállapodtunk a befagyott folyó partjának olyan helyén, ahol magas,
+előreugró szirt megvédett bennünket a szél ellen. Tűz égett a
+kályhánkban, az üstben forró víz volt, tehát a sátrunk is meleg volt és
+kellemes. Éppen pihenni akartunk és már örültünk a vacsorának, amikor
+közvetetlenül a sátor mellett hirtelenül pokoli vonítást és nevetést
+hallottunk, amire a völgy másik oldaláról hosszúra elnyújtott, siralmas
+üvöltés felelt.
+
+– Farkasok, – mondta a legnagyobb nyugalommal a mongol, mialatt fogta a
+revolverét és kiment. Hosszabb ideig nem jött vissza. Végre lövést
+hallottunk és kisvártatva belépett a sátorba a mongol.
+
+– Kissé megijesztettem őket. Az Adair partján egy teve hullája közül
+gyűltek össze.
+
+– Remélhetőleg nem a mi tevéinket támadták meg?
+
+– Majd tüzet rakunk a sátoron kívül, akkor békében hagynak bennünket.
+
+Vacsora után aludni tértünk. Sokáig ébren feküdtem és hallgattam a
+tűzben égő fa ropogását, a tevék mélyen sóhajtó lélekzését és a
+farkascsordák távoli üvöltését. Végezetül mégis csak elaludtam. Nem
+tudtam, meddig aludtam, amikor egy oldalamat érő erős lökés
+fölébresztett. Szorosan a sátor szélénél feküdtem és kívülről a
+legcsekélyebb ceremónia nélkül keményen nekiment valami az oldalamnak.
+Azt hittem, talán valamelyik teve volt, amely a sátor nemezfalát
+rágdosta. Mauzerommal nagyot ütöttem a fal felé. Éles ordítás
+hallatszott, amit gyorsan elfutó lábak zaja követett.
+
+Reggel farkasnyomokat találtunk a sátor közvetetlen közelében.
+Odamerészkedtek és a sátorfal alatt kapargatni kezdtek. A rablók egyike
+bizonyára daganattal a fején volt kénytelen visszavonulni. A mongol
+nagykomolyan ezt mondta:
+
+– A farkasok és a sasok Jagisztai szolgái.
+
+Ez azonban nem akadályozza meg a mongolokat abban, hogy farkasra
+vadásszanak. Baylei herceg táborában tanuja voltam egykor ilyen
+vadászatnak. A mongol lovasok legjobb lovaikon utólérték a síkon a
+farkasokat és súlyos bambuszfütykössel, aminek tashur a neve,
+agyonverték. Egy orosz állatorvos megtanította a mongolokat arra, hogyan
+lehet a farkasokat sztrichninnel megmérgezni, de ezt az eljárást
+csakhamar abbahagyták a mongolok, mert féltették a kutyáikat, a nomádok
+hű barátját és szövetségesét. A sast és az ölyvet azonban sohasem
+bántják a mongolok, sőt még etetik is. Ha állatot ölnek, mint ahogyan mi
+a kutyának vetünk oda élelmet, ők a levegőbe dobnak húsdarabokat,
+amelyeket a sasok és ölyvek röptükben kapnak el. A sasokat és ölyveket
+nagyra becsülik azért, mert elriasztják a varjakat és szarkákat, amelyek
+veszedelmesek a marhára és a lóra nézve, mert az állatok hátán levő
+sebeket fölkaparják és összevagdossák.
+
+
+HUSZONEGYEDIK FEJEZET.  A halál helye.
+
+Tevéink lassan és egyenletesen ballagtak északi irányban. Naponta
+huszonöt-harminc mérföldet tettünk meg. Egy kis kolostor közelébe
+jutottunk, amely az úttól balra volt. A kolostor épületei négyszöget
+alkottak és vastag oszlopokból készült vastag kerítés vette körül. A
+kerítés mindenik oldalának közepén nyílás volt, amely az épületnégyszög
+középpontján levő templom négy ajtajához szolgált. A templom kínai
+stílusban épült, vörösre lakkozott oszlopokkal és hajlított tetővel és
+jóval túlmagaslott a lámák körülötte levő alacsony lakóházain. Az út
+másik oldalán volt valami, ami kínai erődnek látszott, a valóságban
+azonban kereskedelmi telep (dugun) volt. A kínaiak ugyanis telepeiket
+mindig erődszerűen építik, kettős, egymástól néhány lépésnyire levő
+fallal. Minden eshetőségre készen rendesen húsz-harminc teljesen
+felfegyverzett emberük van ott benn. Ezeket a dugunokat veszedelem
+esetén erődként használják föl és hosszabb megszállást is ki tudnak
+benne tartani.
+
+A dugun és a kolostor közt, az úthoz valamivel közelebb, néhány nomádnak
+a tábora volt. Lovaikat és marháikat seholsem lehetett látni. Ezek a
+mongolok bizonyára már hosszabb idő óta voltak itt és marháikat a
+hegyekben hagyták. Több jurtán sokszínű, háromszögletű zászló
+lengedezett, annak jeléül, hogy ott betegek vannak. Néhány jurta
+közelében magas oszlopok voltak, hegyükön mongol sipkával, ami azt
+hirdette, hogy az illető jurták gazdái meghaltak. A lapályon kóborgó
+kutyafalkák elárulták, hogy a holttestek a közelben, vagy a
+szakadékokban, vagy pedig a folyóparton feküdtek.
+
+Táborukhoz közeledve, veszett dobolást, fuvola melankólikus hangját és
+éles, őrült kiáltást hallottunk. Mongolunk, aki előre ment, hogy hírt
+szerezzen, azt, jelentette hogy néhány mongol család jött ide a
+kolostorba, mert Jahanszti Hutuktutól vár segítséget, akinek az a híre,
+hogy csodálatos gyógyító ereje van. Bélpoklosság és fekete himlő támadta
+meg ezeket az embereket, akik nagy útról jöttek, de a Hutuktu nem volt a
+kolostorban, hanem Urgába ment az Élő Buddhához. Kénytelenek voltak
+tehát varázsló orvosok segítségét kérni.
+
+A betegek egymásután meghaltak. A megérkezésünket megelőző napon a
+huszonhetedik halottat tették ki a síkságra.
+
+Még beszélgettünk az esetről, amikor a jurták egyikéből egy varázsló
+orvos lépett ki. Öreg ember volt, félszemén hályog, arca himlőhelyes.
+Rongyokba volt öltözve. Csípőjéről több színes rongy lógott le. Dob és
+fuvola volt nála. Kék ajkán habot, szemében őrületet láttunk. Hirtelen
+forgolódni és hosszú lábának ezerszeres kificamításával, vállának
+ezerszeres rángatásával táncolni kezdett, miközben verte a dobot,
+fuvolázott, nagyokat kiáltott, őrjöngött, magát mindig gyorsabb
+mozdulatokra erőszakolta, míg végre halványan és véres szemmel a hóra
+zuhant, ahol tagjai tovább reszkettek és továbbra is összefüggéstelenül
+kiáltozott. Ilyen módon gyógyította a doktor betegeit. Őrültségével meg
+akarta ijeszteni a gonosz szellemeket, a betegség okozóit.
+
+Egy másik varázsló orvos piszkos, iszapos vizet adott inni betegeinek.
+Ez a víz, mint nekem elmondták, az Élő Buddha fürdővize volt, aki ebben
+mosta meg «isteni», a szent lótuszvirágból született testét.
+
+– «Om, om!» – kiabálta szakadatlanul a két varázsló.
+
+Mialatt a doktorok az ördöggel viaskodtak, a beteg emberek magukra
+voltak hagyatva. Nagy lázban feküdtek báránybőrbundák és köpenyek egész
+halmaza alatt, félrebeszéltek, dühöngtek és ide-oda hánykolódtak. A
+szénserpenyő mellett még egészséges felnőttek és gyermekek egykedvűen
+beszélgettek, teáztak és pipáztak. A szenvedők és halottak közt annyi
+ijesztő nyomort láttam ezekben a jurtákban, hogy nem tudom leírni.
+
+Erre gondoltam: Ó, nagy Dzsingisz khán, aki olyan jól megértetted Ázsia
+és Európa sorsát, aki életedet a mongol név dicsőségének szentelted,
+miért nem világosítottad föl saját népedet, amely még mindig megőrizte
+régi erkölcsét, becsületességét és békés szokásait, hogy védve legyen
+ilyen halál ellen? A karakorumi mauzoleumban évszázadok folyamán
+szétporladt csontjaidnak szembe kellene szállaniok egykoron nagy, a fél
+civilizált világtól rettegett néped gyors kihalásával!
+
+Ez járt a fejemben, amikor a biztos halált várók táborát láttam és
+hallottam a haldokló férfiak, nők és gyermekek nyögését, kiáltozását és
+dühöngését. Valahol messze éhes kutyák vonítottak és egyhangúan szólt a
+kifáradt varázsló dobja.
+
+Előre! Nem tudtam tovább nézni az iszonyat e képét. Amikor megint úton
+voltunk, az az érzés nehezedett reánk, mintha a borzasztó helyről valami
+ijesztő, láthatatlan szellem követne bennünket. A betegségek ördögei?
+Vagy csak az iszonyat képei? Vagy éppen azoknak a lelke, akiket ott a
+mongol sötétség oltárán áldoznak föl? Megmagyarázhatatlan félelem fogott
+el bennünket. Csak miután letértünk az útról és egy erdős hegyháton át
+egy katlanba léptünk, ahonnan nem volt látható sem a Jahantszi Kure
+kolostor, sem a dugun, sem a haldokló mongolok sírja, csak akkor
+lélekzettünk ismét szabadabban.
+
+Nagy tóhoz érkeztünk. A Tiszingol volt. Partján nagy orosz ház állott, a
+távíróállomás Koszogol és Uliasszutai közt.
+
+
+HUSZONKETTEDIK FEJEZET.  Gyilkosok közt.
+
+Amikor a távíróállomáshoz közeledtünk, egy szőke fiatal ember, az
+állomás Kanine nevű hivatalnoka jött elénk. Némi zavarral éjszakai
+szállást ajánlott föl a házában. Belépésünkkor egy magas, szikár férfi
+állt föl az asztal mellől és határozatlan magatartással felénk tartott,
+de amellett nagyon is figyelmesen vizsgálgatott bennünket.
+
+– Vendégek, – mondta nekik Kanin, – Khathylba utaznak, magánszemélyek,
+idegenek, külföldiek…
+
+– Aha, – mondta a másik nyugodtan, mintha megértette volna.
+
+Amikor övünket megoldottuk és nagykeservesen kibújtunk a nehéz mongol
+köpenyből, a magas férfi nagyon buzgón sugdolódzott a gazdánkkal.
+Hallottam, hogy amikor az asztalhoz közeledtünk, ezt mondta neki:
+
+– Tehát kénytelenek vagyunk elhalasztani.
+
+Kanine csak biccentett egyet a fejével.
+
+Az asztalnál még mások is ültek, köztük Kanine segédje, fehér arcú,
+magas szőke ember, aki mindenféléről fecsegett. Félig bolond volt. Ott
+volt Kanine felesége is, sápadt, fiatal, kimerültnek látszó, ijedtszemű
+teremtés, akinek arca elárulta, hogy félelem kínozza. Mellette egy
+körülbelül tizenöt éves, fiatal, rövidhajú leány ült, aki férfi módjára
+volt öltözve. Még Kanine két kis fia is ott volt a szobában.
+
+Valamennyivel megismerkedtünk. A nagy idegen Gorokoff néven mutatkozott
+be és Szamgaltaiból való telepesnek mondta magát. A rövidhajú leányt
+testvéreként mutatta be.
+
+Kanine felesége észrevehető félelemmel nézett bennünket és nem szólt
+semmit. Nyilvánvaló volt, hogy kínos neki a jelenlétünk. Mi azonban,
+akik nem válogathattunk szállásban, teázni kezdtünk és kenyeret meg
+hideg húst ettünk.
+
+Kanine elmondta, hogy családja a táviróvonal szétrombolása óta
+nyomorgott. A bolsevikok Irkutszkból nem küldtek neki fizetést, úgy
+kellett tehát megélnie, ahogy éppen lehetett. Családjával együtt szénát
+csinált, amit eladtak az orosz telepeseknek, Khatylból Uliasszutaiba és
+Szamgaltaiba magánközleményeket és árúkat továbbítottak, szarvasmarhával
+kereskedtek, vadásztak és ilyen módon tengették életüket.
+
+Gorokoff kijelentette, hogy kereskedelmi ügyei következtében Khathylba
+kénytelen utazni. Ő és testvére nagyon örülnének tehát, ha a mi
+karavánunkhoz csatlakozhatnának. Színtelen szeme, amely mindig kerülte
+másnak a tekintetét, éppenséggel nem tette vonzóvá az arcát.
+
+Beszélgetés közben azt kérdeztük Kaninetól, hogy vannak-e a közelben
+orosz telepesek. Ráncbaszedett homlokkal és haragosan nézve ezt felelte:
+
+– Körülbelül egy versztnyire az állomástól még egy Bobroff nevű gazdag
+öreg ember lakik. De nem ajánlom, hogy fölkeresse, mert haszontalan, nem
+vendégszerető, vén fickó.
+
+Kanine felesége férjének e szavaira lesütötte a szemét és a vállát
+összehúzta, mintha borzongás járná át. Gorokoff és testvére tovább is
+egykedvűen pöfékelt. Mindez, Kanine beszédének ellenséges hangja,
+feleségének zavarodottsága és Gorokoffék mesterkélt közönbössége,
+föltűnt nekem. Ezért elhatároztam, hogy megnézem azt az öreg telepest,
+akiről Kanine oly kedvezőtlen leírást adott. Uliasszutaiban két Bobroff
+nevű embert ismertem. Kaninenak azt mondtam, hogy fölkérésre személyesen
+kell Bobroffnak egy levelet átadnom, magamra vettem felöltőmet és
+távoztam.
+
+Bobroff háza mélyedésben épült és magas kerítés vette körül, amelyen
+átkukucskáltak a házak alacsony födelei. Az egyik ablakból világosság
+szűrődött ki. A kapun kopogtam. Dühös kutyaugatás volt a felelet. A
+kerítés hasadékain át négy óriási fekete mongol kutyát pillantottam meg,
+amelyek fogaikat csattogtatva és különösen vonítva, a kapunak rontottak.
+Az udvaron kinyílt a ház ajtaja és valaki ezt kérdezte:
+
+– Ki az?
+
+Azt feleltem, hogy utas vagyok Uliasszutaiból. Mindenekelőtt megkötözték
+a kutyákat. Azután bebocsátott egy ember, aki tetőtől talpig
+vizsgálgatott engem. Zsebéből revolvernek az agya látszott. Miután az,
+amit látott, valamint elbeszélésem, hogy ismertem a rokonait,
+megnyugtatta, melegen üdvözölt, meghívott a házába és bemutatott a
+feleségének, egy tiszteletreméltó öreg hölgynek és gyönyörű ötéves kis
+fogadott leányának. Ezt a leánykát a pusztában találta az anyja
+holtteste mellett, aki a bolsevikok elől menekülve, kimerültség
+következtében vesztette az életét.
+
+Bobroff elmondta, hogy Kazagrandi orosz különítménye Koszogolból elűzte
+a vörös csapatokat. Khathylba tehát veszedelem nélkül folytathattuk az
+utunkat. Az öreg ember ezt kérdezte:
+
+– Miért nem inkább nálam tölti az éjszakát, mint odaát azoknál a
+rablóknál?
+
+Bővebb fölvilágosítást kértem és nagyon fontos dolgokat tudtam meg. Úgy
+látszott, hogy Kanine bolsevik, az irkutszki szovjet ügynöke és azért
+küldték ide, hogy mindent megfigyeljen. De most ártalmatlanná lett,
+vélte Bobroff, mert az állomása és Irkutszk között megszakadt az
+összeköttetés. Ellenben Biiszkből, az Altai-területről éppen most egy
+nagyon hatalmas biztos érkezett.
+
+– Gorokoff?
+
+– Ő így nevezi magát, de én is Biiszkből jövök, ahol mindenkit ismerek.
+Pouzikoff az igazi neve és a kíséretében levő rövidhajú leány a
+szeretője. Ő a Cseka megbízottja, a leány pedig ennek a hatóságnak az
+ügynöke. Ezek ketten a mult augusztusban a Kolcsak-féle hadsereg hetven
+megkötözött tisztjét lőtték agyon revolverrel. Gaz, gyáva gyilkosok!
+Most idejönnek, hogy az országot kikémleljék. Az én házamban akartak
+éjjelre megszállni, de én nagyon jól ismerem őket és megtagadtam a
+vendégszeretetet.
+
+Visszaemlékezve az állomáson az asztalnál hallott többféle gyanús szóra
+és a gyanús pillantásokra, ezt kérdeztem:
+
+– És nem fél tőlük?
+
+– Nem, – felelte az öreg ember. – Magamat és családomat meg tudom
+védeni. És védelmezőm is van, – a fiam. Egész Mongolországban nem talál
+még egy olyan lövőt, lovast és harcost, mint ő. Sajnálom, hogy nem
+ismerkedhetik meg vele. Elment, hogy a nyájak után nézzen és csak holnap
+tér vissza.
+
+Barátságosan elbúcsúztunk. Meg kellett ígérnem, hogy visszatérőben nála
+fogunk lakni. Kanine és Gorokoff ezzel a kérdéssel fogadott:
+
+– Nos, mit fecsegett rólunk Bobroff?
+
+– Magukról semmit, – feleltem. – Amikor megtudta, hogy itt lakom,
+egyáltalán nem akart velem beszélni. Hát mi történt köztetek? –
+kérdeztem nagy meglepetést színlelve.
+
+– Régi viszály, – mormogta Gorokoff.
+
+– Gonoszlelkü vén bűnös, – mondta Kanine.
+
+Eközben azonban Kanine feleségének ijedt szeme valódi rémületet árult
+el, mintha arra lett volna elkészülve, hogy a következő pillanatban
+halálos csapás éri.
+
+Gorokoff összecsomagolta a holmiját, hogy másnap reggel készen legyen az
+útra. Mi egyszerű ágyainkat a mellékhelyiségben állítottuk föl és
+lefekvéshez készülődtünk. Előbb azonban odasúgtam a barátomnak, hogy a
+revolverét minden eshetőségre tartsa készen. Barátom mosolygott, mialatt
+revolverét elővette és fejszéjét a vánkosa alá tette. Súgva mondta:
+
+– Ezek az emberek kezdettől fogva gyanúsak voltak nekem. Valami rosszban
+törik a fejüket. Holnap Gorokoff mögött lovagolok és egy csinos kis
+dumdum-golyót tartok készen a számára.
+
+A mongolok az éjjelt a maguk sátrában, a nyílt udvaron a tevék mellett
+töltötték; az állatok közelében akartak lenni, hogy takarmányozhassák
+őket.
+
+Reggel hét óra felé útnak indultunk. Barátom, mint karavánunk utóvédje
+foglalt helyet és ilyen módon mindig Gorokoff mögött maradt, aki, mint
+testvére is, – mindkettő tetőtől-talpig föl volt fegyverkezve, – pompás
+lovon ült. Megkérdeztem:
+
+– Hogyan tudták a lovaikat ilyen jó állapotban tartani, amikor pedig már
+megtették a nagy utat Szamgaltaitól idáig?
+
+Amikor Gorokoff azt felelte, hogy a lovak Kanine tulajdona, világosan
+láttam, hogy ez nem lehet olyan szegény, mint aminőnek magát
+föltüntette. Mert e pompás lovak egyikéért is minden gazdag mongol annyi
+juhot adott volna neki, hogy egész háztartása egy évig el lett volna
+látva juhhússal.
+
+Nemsokára nagy mocsárhoz érkeztünk, amelyet sűrű bokrok vettek körül.
+Rendkívül meglepett, hogy ott sok száz fehér kuropatkát vagy foglyot
+láttam. Közeledtünkre kacsák szálltak föl a vízről. Télen, a legélesebb
+szélben és hóban vadkacsa! A mongol ezt így magyarázta meg:
+
+– Ez a mocsár mindig meleg marad és sohasem fagy be. Itt egész éven át
+élnek vadkacsák, úgyszintén kuropatkák is, amelyek a puha, meleg földben
+elegendő táplálékot találnak.
+
+Míg a mongollal beszéltem, a mocsár fölött vörösessárga lángot láttam.
+Ide-oda lobogott, de azonnal eltűnt. Ám a túlsó szélen nemsokára két
+újabb lángnyelv tűnt föl. Megértettem, hogy itt igazi lidércekről van
+szó, lidércekről, amelyeket mindenütt a legendák ezrei vesznek körül, de
+a vegyi tudomány teljesen természetesen úgy magyaráz meg, hogy
+meggyullad az a mocsárgáz, amely a növényanyagoknak a meleg, nedves
+földben való elrothadása folytán képződött. A mongol ezt mondta:
+
+– Adair démonjai laknak itt, akik állandó harcban vannak Muren
+szellemeivel.
+
+– Valóban, – gondolám, – ha még a prózai Európában is és ma is azt
+hiszik a falusiak, hogy a lángnyelvek gonosz varázslat szülöttei, akkor
+a misztérium országában legalább is két szomszédos folyó démonjainak
+háborús jelenségei kell, hogy legyenek.
+
+Mögöttünk hagyván a mocsárt, messzi előttünk nagy kolostort láttunk. Bár
+fél mérföldnyire oldalt esett az úttól, Gorokoffék mégis azt mondták,
+hogy oda kell lovagolniok, mert a kínai üzletekben egyet-mást be akarnak
+vásárolni. Gyorsan ellovagoltak és megígérték, hogy nemsokára utólérnek.
+De jó sokáig nem láttuk őket ismét. Később teljesen váratlan körülmények
+közt, amelyek rájuk nézve nagyon tragikus jelentőségűek voltak,
+találkoztunk velük. Ami bennünket illet, mi egészen meg voltunk
+elégedve, hogy ilyen hamar megszabadultunk tőlük. Most azután
+részletesen elmondhattam a barátomnak mindent, amit Bobroff beszélt
+róluk.
+
+
+HUSZONHARMADIK FEJEZET.  Vulkánon.
+
+Másnap este Khathylba érkeztünk. Ez kis orosz telep tíz szétszórt
+épülettel, az Egingol vagy Jaga völgyében, amely fél mérföldnyire a falu
+fölött lép ki a Koszogolból. A Koszogol óriási alpesi tó. Mély, hideg,
+hossza nyolcvanöt, szélessége tíz-harminc mérföld. Nyugati partján a
+darkhat-szojotok laknak, akik Hubszugulnak nevezik. Koszogol a mongol
+neve.
+
+A szojotok is, a mongolok is rettenetes, szent víznek tekintik. Ez az
+előítélet könnyen megérthető, mert a tó még most is vulkánikus
+működésben levő területen van. Nyáron, teljesen csöndes napokon néha
+magas hullámok csapdossák fölületét, amelyek veszedelmesek nemcsak a
+bennszülöttek halászcsónakjainak, hanem a tavon közlekedő nagy orosz
+személyszállító gőzösöknek is. Télen pedig egészen váratlanul darabokra
+töri jégtakaróját és a törések helyén gőzfelhők szállnak a magasba. A tó
+fenekén nyilván szórványosan forró források kezdenek működni, vagy talán
+lávaömlésről van szó. Hogy ezek a természeti jelenségek valamiféle
+földalatti konvulzióra vezetendők vissza, bizonyítja a nagytömegű
+döglött hal, amely a sekélyebb helyeken olykor elzárja a kifolyást.
+
+A tó rendkívül gazdag halban. Főként pisztráng- és lazacfajtában.
+Híressé tették csodálatos «fehér halai», amelyeket azelőtt egész
+Szibériában, sőt Mongolországban egész Mukdenig szétküldözgettek. A
+«fehér hal» kövér, nagyon finom és jó kaviárt ad. A tónak egy másik
+halfaja a fehér khayrusz vagy pisztráng, amely a vándorlás idején, a
+legtöbb hal szokásával ellentétben, vízmentében vonul a Jagaba ahol az
+egymás mellett hemzsegő halak olykor-olykor egyik parttól a másikig az
+egész folyót elborítják. Ezt a halfajtát azonban nem halásszák, mert
+tele van féreggel és táplálékul nem alkalmas. Sőt még a macska és a
+kutya sem nyúl hozzá a khayruszhoz. Nagyon érdekes jelenség ez, amelyet
+Dorogosztaiszky irkutszki egyetemi tanár vizsgálgatott, míg a bolsevikok
+meg nem zavarták munkájában.
+
+Khathylban pánik volt. Kazagrandi ezredes orosz különítménye hirtelen
+harcképtelenné lett és miután a bolsevikokat kétszer megverte és
+Irkutszk ellen jól haladt előre, tisztjei viszálykodása következtében
+széthullott. A bolsevikok kihasználták ezt a helyzetet, ezer főre
+erősítették meg csapataikat és előre indultak, hogy az elvesztett
+területet visszaszerezzék, míg a Kazagrandi-felé különítmény maradványa
+Khathylba vonult vissza, ahol egy utolsó kísérletet akart tenni az
+ellenállásra a vörösökkel szemben.
+
+Khathyl lakói minden ingó jószágukat kocsira rakva elmenekültek a
+városból. Marháikat és lovaikat ott hagyták. Az egyik részük azt
+tervezte, hogy a nem messzi fenyőerdőkben és hegyzugokban bújik el, míg
+másik részük déli irányba indult Muren Kure és Uliasszutai felé.
+
+A megérkezésünket követő napon a mongol községi hivatalnok azt a hírt
+kapta, hogy a vörös csapatok megkerülték Kazagrandi ezredes embereit és
+most valóban Khathyl ellen közelednek. A mongol hivatalos képviselő erre
+okiratait és szolgáit azonnal tizenegy tevére rakatta és otthagyta a
+yament. Vele együtt szó nélkül eltűntek a mi mongol vezetőink és
+magukkal vitték a tevéinket.
+
+A helyzetünk kétségbeejtőnek látszott. A még el nem menekült
+telepesekhez siettünk, hogy tevéket próbáljunk tőlük vásárolni. Ezek
+azonban, az eseményeket várva, állataikat Mongolország félreeső helyeire
+küldték és ezért nem tehettek szolgálatunkra. Erre elmentünk Gay V. G.
+doktorhoz, egy a városban élő állatorvoshoz, akit a marhapestis ellen
+folytatott harca egész Mongolországban híressé tett. Családjával együtt
+lakott itt és miután kényszerítve látta magát az állami szolgálat
+elhagyására, marhakereskedő lett belőle. Rendkívül érdekes, ügyes és
+erélyes személyiség volt. A cári uralom alatt az volt a megbizatása,
+hogy a német fronton levő orosz hadsereg számára Mongolországból az
+egész hússzállítást végezze. Ilyen módon rengeteg vállalatnak lett a
+megszervezője. Amikor a bolsevikok 1917-ben hatalomra jutottak, nekik is
+rendelkezésükre állott. Később, amikor Kolcsak csapatai elkergették a
+bolsevikokat Szibériából, elfogták és bíróság elé állították. De
+szabadon engedték, mert belátták, hogy ő az egyetlen ember, aki ezt a
+nagy mongol vállalkozást intézheti. Így azután Kolcsak admirálisnak a
+hússzállítója lett. A legutóbbi időben Gay Kazagrandi csapatainak fő
+szervezője és szállítója volt.
+
+Nekünk mindjárt azt mondta, hogy nem tehetünk mást, mint hogy beérjük
+néhány nyomorult, letört lóval, amely elvihetne bennünket hatvan
+mérföldnyire Muren Kureba, ahol majd találunk tevét az Uliasszutaiba
+való visszatérésre. De még ezek a lovak is bizonyos távolságra vannak a
+várostól, úgy, hogy az éjjelt itt kell töltenünk, azt az éjjelt, amelyen
+a vörös csapatokat várják.
+
+Csodálkozva láttuk, hogy családjával együtt Gay is maradni akar a
+vörösök megérkezéseig. Különben csak néhány kozák maradt vissza a
+városban azzal a megbizatással, hogy figyeljék meg a vörös csapatok
+mozdulatait.
+
+Leszállt az éj. Barátom és én készek voltunk harcolni vagy, a legvégső
+esetben, öngyilkosságot elkövetni. A Jaga közelében, egy kis házban
+tartózkodtunk, amelyben néhány munkás lakott és nem tartotta
+szükségesnek a távozást. A munkások fölmentek egy dombra, ahol egészen
+addig a hegyláncig, amely mögül a vörös különítménynek föl kellett
+bukkannia, át lehetett tekinteni az egész vidéket. Az erdőben levő e
+figyelőhelyről hirtelen kiáltozva futott vissza az egyik munkás.
+
+– Jaj, jaj, jönnek a vörösök. Egy lovas, ahogy csak tud, vágtat az erdei
+úton. Rákiáltottam, de nem felelt. Sötét volt, de fölismertem, hogy a ló
+idegen állat.
+
+– Ne fecsegj ostobaságot, – mondta egy másik munkás. – Valószínűleg
+valami mongol lovagolt el arra, akit te vörösnek néztél.
+
+– Nem, nem volt mongol, – válaszolta az első munkás. – A ló meg volt
+patkolva. Egészen tisztán hallottam a patkócsattogást. Jaj nekünk!
+
+– Szép dolog, – mondta a barátom. – Úgy látszik, ez a végünk. Ostoba
+dolog, hogy így kelljen elpusztulnunk.
+
+Igaza volt.
+
+Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón. A mongol volt, aki elhozta nekünk
+a három lovat a menekülésre. Azonnal nyergeltünk és a harmadik lóra
+fölraktuk sátrunkat és az élelmiszert. Mindjárt el is lovagoltunk, hogy
+még Gaytól elbúcsúzzunk.
+
+Gay házában egész haditanácsot találtunk. A hegyekről két-három telepes
+és néhány kozák vágtatott le és azt jelentette, hogy a vörös különítmény
+közeledik Khathylhoz, de az éjjel az erdőben marad, ahol már tábortüzet
+rak. A ház ablakán át valóban tűzfényt lehetett látni. Igazán nagyon
+különös volt, hogy az ellenség ott az erdőben akarta megvárni a reggelt,
+amikor pedig zavartalanul lovagolhatott volna a faluig, amelyet el akart
+foglalni.
+
+Egy fölfegyverkezett kozák lépett be és jelentette, hogy a különítmény
+két fegyveres embere a házhoz közeledik. A szobában levők mindannyian
+füleltek. Kívülről több ló patkócsattogását és emberek hangját
+hallottuk. Azután kopogtak.
+
+– Szabad, – mondta Gay.
+
+Két fiatal ember lépett be. Szakálluk egészen fehér volt és arcuk a nagy
+hidegtől lángolóan vörös. Közönséges szibériai felöltő volt rajtuk és a
+fejükön nagy asztrakán sapka. De fegyver nem volt náluk.
+
+Azonnal kikérdeztük őket. Kiderült, hogy a szóban forgó különítmény az
+irkutszki és a yakutszki kerületekből való fehér parasztok csapata volt,
+amely a bolsevikok ellen harcolt. Irkutszk közelében vereség érte őket
+és most Kazagrandival próbáltak összeköttetést teremteni. E csapat
+vezére egy szocialista volt, Wasszilieff kapitány, akinek szocialista
+hajlandóságai miatt a cár alatt sokat kellett szenvednie.
+
+Veszedelmen kívül voltunk tehát. Mégis, mivel mindent megtudtunk, ami
+kívánatos és sürgős volt, hogy jelentést tegyünk, elhatároztuk, hogy
+azonnal elindulunk Muren Kureba.
+
+Az úton utólértünk három kozákot, aki vissza akarta hozni a délnek
+menekülő telepeseket. Hozzájuk csatlakoztunk. Gyalogosan átvezettük a
+lovakat a folyó jegén. A Jaga meg volt veszve. A föld alatti erők a jég
+alatt fölfelé törekvő nagy hullámokat teremtettek, amelyek hangos
+ordítással nagy jégdarabokat téptek le, kis darabokra törték össze és a
+víz mentében levő, még el nem tört jégmező alá szívták. Kígyókhoz
+hasonló repedések terjedtek különböző irányban a jég fölületén. Az egyik
+kozák belebukott a repedések egyikébe. Csak éppen hogy még kihúzhattuk.
+A jéghideg fürdő miatt vissza kellett térnie Khathylba. Lovaink
+ismételten megcsúsztak és elestek. Ember és állat a halál jelenlétét
+érezte.
+
+Végre elértük a túlsó partot és déli irányban folytathattuk utunkat. Tíz
+mérföld után találkoztunk az első menekülő csoporttal. A menekülők nagy
+sátort ütöttek, tüzet raktak benne és megtöltötték meleggel, de füsttel
+is. Táboruk egy kínai kereskedelmi telep mellett volt, amelynek
+tulajdonosai azonban nem engedték meg a telepeseknek, hogy tágas
+házaikba léphessenek be, jóllehet gyermekek, nők és betegek is voltak a
+menekülők közt. Csak félórát töltöttünk itt el.
+
+Amikor utazásunkat folytattuk, kivéve azokat a helyeket, ahol vastagon
+feküdt a hó, jó volt az út.
+
+Átkeltünk az Egingol és Muren folyók meglehetősen magas vízválasztóján.
+A szoros közelében teljesen váratlan dolog történt velünk. Éppen egy
+meglehetősen széles völgyön haladtunk át, amelynek felső részét sűrű
+erdő borította. Az erdő közelében két lovast vettünk észre, aki nyilván
+figyelt bennünket. Az a mód, ahogy a nyeregben ültek és lovaiknak a
+fajtája azt mutatta, hogy nem lehetnek mongolok. Odakiáltottunk nekik és
+integettünk. De nem feleltek. Az erdőből kijött egy harmadik lovas, aki
+szintén megállott, hogy szemügyre vegyen bennünket. Elhatároztuk, hogy
+kikérdezzük őket. Feléjük vágtattunk. Amikor mintegy ezer méternyire
+voltunk tőlük, leszálltak a lóról és tartós tüzet indítottak ellenünk.
+Szerencsére nyitott sorban lovagoltunk, tehát rossz célpont voltunk. Mi
+is leugrottunk, lehasaltunk a földre és elkészültünk a harcra. De nem
+lőttünk, mert azt hittük, hogy talán tévedésből vörösöknek néztek
+bennünket. Röviddel azután eltűntek. Európai fegyverrel lőttek, ami
+újabb bizonyítékául szolgált annak, hogy nem voltak mongolok. Vártunk,
+amíg semmit sem láthattunk már az erdőben, akkor előre mentünk, hogy
+megvizsgáljuk a nyomukat, amely, mint megállapítottuk, patkolt lovaktól
+származott, ami világosan igazolta, hogy nem mongolokkal volt dolgunk.
+Vajjon kik lehettek ezek az emberek? Sohasem tudtuk megállapítani.
+
+A szoroson való átkelés után Teternikoff D. A. murenkurei orosz
+telepessel találkoztunk, aki meghívott, hogy Muren Kureban lakjunk az ő
+házában és megígérte, hogy ott a lámáktól tevéket szerez nekünk.
+
+Nagyon metsző hideg volt és az éles szél még érezhetőbbé tette. Nappal
+csontig fagytunk, hogy éjjel sátorkályhánk mellett kellemesen
+fölmelegedjünk.
+
+Két nap mulva elértük a Muren völgyét és messziről megláttuk Kure
+négyszögét, kínai tetőivel és nagy vörös templomaival. A közelben egy
+másik négyszög volt: a kínai és orosz telepítvény. További két óra alatt
+eljutottunk vendégszerető kísérőnk és szeretetreméltó fiatal felesége
+házához. Az újonnan szerzett barátok pompás löncsöt adtak nekünk, nagyon
+ízletes fogásokkal.
+
+Öt napot töltöttünk Kureban, a bérbeveendő tevéket várva. Ez idő alatt
+sok menekült érkezett Khathylból, mert Kazagrandi ezredes lassanként a
+Koszogol déli partjára vonult vissza. A megérkezettek közt két ezredes
+is volt, Plavako és Maklakoff, ugyanazok, akik Kazagrandi csapatainak
+föloszlását okozták. Alig jelentek meg a menekülők Muren Kureban, a
+mongol hivatalnokok közölték, hogy a kínai hatóságok parancsára minden
+orosz menekültet el kell távolítaniok. Az inséges menekülők ezt
+kérdezték:
+
+– Hová menjünk mi hajléktalanok most télen, az asszonyokkal és
+gyermekekkel?
+
+– Ahhoz semmi közünk, – felelték a mongol hivatalnokok. – A kínai
+hatóságok haragszanak és megparancsolták nekünk, hogy kergessünk el
+titeket. Nem segíthetünk rajtatok.
+
+A menekülőknek el kellett hagyniok Muren Kuret és nem messzire a
+várostól, a szabad ég alatt ütötték föl sátraikat. Plavako és Maklakoff
+lovat szerzett és elindult Van Kure felé. Később megtudtam, hogy kínaiak
+útközben agyonverték őket.
+
+Mi három tevét szereztünk és egy nagy csapat kínai kereskedővel és orosz
+menekülővel útnak indultunk Uliasszutai irányába. Útunkon a barátságos
+vendéglátóinkra, Teternikoffékra való kellemes visszaemlékezés kísért.
+
+Tevéinkért 33 liang veretlen ezüst nagyon drága bérösszeget kellett
+fizetnünk, amit egy Uliasszutaiban levő amerikai cég adott nekünk. Ez az
+összeg körülbelül 2·7 font fehér fémmel ér föl.
+
+
+HUSZONNEGYEDIK FEJEZET.  Rettenetes bűntett.
+
+Nemsokára eljutottunk arra az útra, amelyen északi irányban utaztunk és
+ismét láttuk a kidöntött távíróoszlopok sorát, amelyek egyszer már oly
+barátságosan melegítő védelmet adtak nekünk. A Tiszingol völgyének
+északi részében levő erdős dombokhoz érkeztünk, amikor sötétedni
+kezdett. Ezért elhatároztuk, hogy Bobroff házában töltjük az éjjelt, míg
+kísérőink azt tervezték, hogy a távíróállomáson Kanine vendégszeretetét
+kérik.
+
+Az állomás kapujánál fegyveres katonát találtunk, aki alaposan
+kikérdezett bennünket és miután feleleteink kielégítették, fütyült, mire
+egy fiatal tiszt jött ki a házból.
+
+– Ivanoff hadnagy, – mutatkozott be a tiszt. – Fehér párthívekből való
+szakaszommal szálltam itt meg.
+
+Tíz főnyi kíséretével Irkutszk vidékéről jött és összeköttetésbe lépett
+az Uliasszutaiban levő Michailoff alezredessel, aki megparancsolta, hogy
+szállja meg ezt a gerendavárat.
+
+– Jöjjenek kérem közelebb – mondta udvariasan.
+
+Megmondtam, hogy Bobrofféknál akarok lakni, mire kezével a kétségbeesés
+mozdulatát téve, így szólt:
+
+– Ne fáradjon, Bobroffékat agyonverték és házukat fölgyújtották.
+
+Az iszonyat kiáltását nem tudtam elnyomni. A hadnagy folytatta:
+
+– Kanine és Pouzikoffék megölték őket, birtokukat kifosztották, azután a
+házat a benne levő holttestekkel fölgyújtották. Meg akar róla győződni?
+
+Barátom és én a hadnaggyal odamentünk és megnéztük az iszonyat helyét.
+Elégett gerendák és deszkák alatt megfeketedett oszlopok állottak, az
+asztali fölszerelés és a vasfazekak szanaszét hevertek. Kissé oldalt,
+egy nemezdarab alatt pihent az, ami a szerencsétlenekből megmaradt.
+Elsőnek a tiszt szólalt meg.
+
+– Az esetről jelentést küldtem Uliasszutaiba és onnan azt az értesítést
+kaptam, hogy a meghaltak rokonai két tiszttel ide fognak jönni, hogy
+megvizsgálják az ügyet. Ezért nem temethetem el a halottakat.
+
+A szomorú látványtól lesújtva kérdeztük:
+
+– Hogyan történt ez?
+
+– A következőképpen. Tíz katonámmal éjjel érkeztem ide. Mivel attól
+tartottam, hogy itt vörösök lehetnek, lopózkodva jöttünk ide az
+állomáshoz és előbb az ablakon pillantottunk be. Láttuk, hogy Pouzikoff,
+Kanine és a rövidhajú leány ruhát és más tárgyakat osztogat szét és
+ezüstdarabokat mér le. Nem értettem meg mindjárt ennek a jelentőségét,
+de éreztem, hogy jó lesz, ha továbbra is résen leszünk. Ezért az egyik
+katonámnak megparancsoltam, hogy másszon át a kerítésen és nyissa ki a
+kaput. Berohantunk az udvarba. Az első személy, aki a ház előtt nekünk
+futott, Kanine felesége volt. Kezét tördelte és borzasztó félelemmel
+kiáltotta: «Tudtam, hogy szerencsétlenséget fog hozni!» Azután elájult.
+A férfiak egyike egy mellékajtón egy fafészerhez rohant és ott a
+kerítésen át próbált menekülni. Magam nem vettem észre. De katonáim
+egyike elfogta. Az ajtónál Kanine lépett elénk, aki sápadt volt és
+reszketett. Ekkor már láttam, hogy valami fontos dolognak kellett
+történnie és valamennyiüknek megmondtam, hogy letartóztatom őket. A
+férfiakat megkötöztük és a legszigorúbb őrizet alá helyeztük.
+Kérdéseinkre eleinte nem feleltek, kivéve Kanine feleségét, aki azt
+kiáltozta: «Szánjátok meg a gyermekeket, azok ártatlanok!» Térdre
+hullott és könyörögve tördelte a kezét. A rövidhajú leány ezalatt
+szemtelenül nevetett és teli szájjal arcomba fújta a füstöt. Kénytelen
+voltam megfenyegetni és így szóltam:
+
+– Tudom, hogy valami bűntettet követtetek el, de még nem akarjátok
+beismerni. Ha nem fogtok vallani, a férfiakat agyonlövetem, a nőket
+pedig Uliasszutaiba vitetem a bírósághoz.
+
+Határozottan beszéltem, mert nagyon dühös voltam. Elsőnek, nagy
+meglepetésemre, a rövidhajú leány szólalt meg.
+
+– Mindent elmondok önnek.
+
+Tentát, tollat, papírost hozattam. Katonáim voltak a tanuk. Azután
+jegyzőkönyvbe foglaltam Pouzikoff asszonyának a vallomását. Véres
+elbeszélése így hangzott:
+
+– Férjem és én bolsevik biztosok vagyunk. Azért küldtek ki bennünket,
+hogy megtudjuk, hány fehér tiszt bújt el Mongolországban. De Bobroff, a
+vén fickó ismert bennünket. Tulajdonképpen tovább akartunk utazni,
+Kanine azonban visszatartott bennünket azzal, hogy Bobroff gazdag és ő,
+Kanine, már régen megölését és birtokának kifosztását tervezi. A fiatal
+Bobroffot kártyázásra csábítottuk. Amikor a fiatal Bobroff hazament, az
+uram utána lopódzott és lelőtte. Ezután mindannyian Bobroff házához
+mentünk. Fölmásztam a kerítésre és a kutyáknak megmérgezett húst
+vetettem, úgy hogy pár perc mulva megdöglöttek. Erre mindnyájan
+átmásztunk a kerítésen. Az első személy, aki a házból kilépett, Bobroff
+felesége volt. Pouzikoff, aki elbújt az ajtó mögött, fejszével
+agyonütötte. Az öreg fickót álmában vertük agyon fejszével. A kis leány
+a lármára befutott a szobába. Kanine golyót röpített a fejébe. Azután
+kifosztottuk a házat, fölgyujtottuk és ekkor veszni hagytuk a lovakat és
+a marhákat is. Később minden tökéletesen elégett volna úgy, hogy semmi
+nyom sem maradt volna. De ekkor maguk hirtelen megérkeztek és ezek az
+ostoba fickók mindjárt elárultak bennünket.
+
+– Gazemberség volt, – mondta a hadnagy, amikor visszamentünk az
+állomáshoz. – Égnek állott a hajam, amikor ennek a fiatal asszonynak,
+tulajdonképpen még gyermeknek, nyugodt elbeszélését hallottam. Csak
+ekkor értettem meg, hogy a bolsevizmus a hit, istenfélelem és
+lelkiismeret megsemmisítésével mily mélyre taszította le az embereket.
+Csak ekkor ébredtem annak tudatára, hogy az emberiség e
+legveszedelmesebb ellenségeivel szemben minden becsületes embernek
+kíméletlen harcot kell folytatnia.
+
+Az állomásra visszamenet az út oldalán fekete foltot vettem észre, amely
+magára vonta figyelmemet. A foltra mutatva megkérdeztem, hogy mi az?
+
+– Ez a gyilkos Pouzikoff, akit agyonlőttem, – felelte a hadnagy. –
+Kaninet és Pouzikoff feleségét is agyonlőttem volna, de sajnáltam Kanine
+feleségét és gyermekeit. Még nem tanultam meg, hogyan kell nőket
+agyonlőni. Ezeket az embereket most magukkal együtt katonáim őrizete
+alatt Uliasszutaiba fogom küldeni. Így is meg fogják találni a halált,
+mert a mongolok, akiknek bírósága elé kerülnek, gyilkosság miatt
+bizonyosan kivégzik őket.
+
+Ez történt Tiszingolnál, amelynek partjain lidércek járnak hangtalanul a
+mocsarak fölött.
+
+Utunk Tiszingolból Uliasszutaig ezeknek a gonosztevőknek a kíséretében
+nagyon kellemetlen volt. Barátom és én teljesen elvesztettük szokott
+lelkierőnket. Kanine állandóan dacos gondolatokba mélyedt, a szemtelen
+nő ellenben nevetett, dohányzott és a katonákkal, meg több kísérőnkkel
+durva tréfát űzött. Végül átkeltünk a Jagisztaion és néhány óra mulva
+megláttuk előbb a várat, majd a síkon szétszórt házakat, amelyekről
+tudtuk, hogy az már Uliasszutai.
+
+
+HUSZONÖTÖDIK FEJEZET.  Nyugtalan napok.
+
+Megint az események forgószelébe jutottunk. Azalatt a két hét alatt,
+amíg távol voltunk Uliasszutaitól, sok minden történt. Wang-Tszao-tszun
+mindössze kilenc kísérőt küldött Urgába, de egyetlen egy sem tért
+vissza. A helyzet Mongolországban egyáltalán nem volt tisztázva. Az
+Uliasszutaiban alakult orosz különítmény a telepesek megjöttével
+megerősödött és bár a kínaiak kiterjedt kémrendszerükkel tudomást
+szereztek róla, jogtalanul, de tovább is fönnállott. A városban orosz
+ember és egyáltalán külföldi ember nem mert a házából távozni.
+Fölfegyverkezve mindenki otthon maradt. Éjjel minden telepesházban őrök
+vigyáztak. Ezekre az óvatossági intézkedésekre a kínaiak adtak okot. A
+kínai kereskedők a rendelkezésükre álló fegyverkészlettel biztosaik
+parancsára fölfegyverezték alkalmazottaikat és a megmaradt fegyvereket a
+hivatalnokoknak adták át, akik kétszáz kulit szereltek föl velük. A
+kínaiak a mongol arzenált is elfoglalták és az ott talált fegyvereket a
+kínai zöldségtenyésztők közt osztották szét a Nagan Huszhunban, a kínai
+telepesek bekerített telepítvényén, ahol a legalsóbb munkásosztályból
+való kínai nép lakott. Kínának e söpredéke most hatalmasnak érezte
+magát. Ezek a fickók most izgatott gyűléseket tartottak és nyilván
+összeütközésre készültek föl. Éjjente a kulik sok patronos ládát vittek
+a kínai boltokból a Nagan Huszhunba. A kínai csőcselék tűrhetetlenül
+arcátlan módon viselkedett. Ezek a kulik szemtelenül megállították és
+kikutatták az utcán a járókelőket. Mindenképpen azon voltak, hogy
+összeütközést idézzenek elő, amely alkalmat adna nekik a zsákmányolásra
+és meggazdagodásra. Bizonyos kínai körökből kapott titkos hírek révén
+megtudtuk, hogy a kínaiak pogromra készülődnek az Uliasszutaiban lakó
+oroszok és mongolok ellen. Tudtuk, hogy csak egyetlenegy házat kell
+meggyujtani a város megfelelő helyén és egy lángtenger lesz a faházakból
+épült egész telep. Az oroszok és a mongolok megtették a védelemre
+szükséges intézkedéseket. Megerősítették az őröket, a város kerületei
+részére vezetőket neveztek ki, külön tűzoltóságot szerveztek és hirtelen
+menekülés esetére lovakat, kocsikat és élelmiszert tartottak készen. Még
+rosszabbra fordult a helyzet, amikor Kobdóból az a hír érkezett, hogy
+ott a kínaiak pogromot rendeztek, több lakost megöltek és fosztogatás
+vad orgiája után az egész várost fölgyujtották. Sokan a hegyi erdőkben
+kerestek menedéket, de mert meleg ruhával és élelmiszerrel nem voltak
+kellőképpen ellátva, a Kobdo környékén levő hegyek már a legközelebbi
+napokban a menekültek jajveszékelésétől viszhangzottak. A mongol tél
+szabad ege alatt a kemény hideg és az éhség elpusztította a nőket és a
+gyermekeket. A kínaiak Uliasszutaiban csakhamar megtudták mindezeket a
+híreket. Gúnyosan nevettek és Nagan Huszhunban nagy gyűlést szerveztek,
+amelyen arról tanácskoztak, hogy a csőcseléket nekieresztik a városnak.
+
+Ezeket a terveket egy fiatal kínaitól tudtuk meg, aki az egyik telepes
+szakácsának volt a fia. Elhatároztuk, hogy azonnal utána járunk a
+dolognak. Egy orosz tiszt, a barátom és én összeállottunk, hogy a fiatal
+kínai vezetésével a város peremére menjünk. Úgy tettünk, mintha csak
+sétára indulnánk. A város végén azonban megállított bennünket egy kínai
+őr, aki szemtelenül kijelentette, hogy a várost senkinek sem szabad
+elhagynia. Mialatt a kulival beszéltem, megállapítottam, hogy a város és
+a Nagan Huszhun közt az út egész mentén kínai őrök állottak és hogy ebbe
+az irányba csak úgy özönlött a kínaiak tömege. Beláttuk tehát, hogy
+innen teljességgel lehetetlen a gyűlés helyét elérnünk. Hát más utat
+választottunk.
+
+Keleti irányban hagytuk el a várost és a kínai kizsákmányolás
+következtében koldussá lett mongolok tábora mentén haladtunk. Úgy
+látszott, hogy a mongol táborban is aggódva várták a bekövetkezendőket,
+mert noha jó későre járt már az idő, senki sem feküdt le aludni. Azután
+a folyó jegén át, kerülő utakon lopódzkodtunk a Nagan Huszhunhoz. A
+városon kívül, födözéket keresve ahol csak lehetett, a földön másztunk.
+Revolverekkel és kézigránátokkal voltunk fölfegyverezve. A városban
+barátaink egy kis csapata készenlétben volt, hogy szükség esetén
+segítségünkre jöjjön. Négyünk közül a fiatal kínai mászott elől. Őt,
+mintha csak az árnyéka lett volna, a barátom követte, aki egyre
+figyelmeztette a kínait, hogy megfojtja, mint egy patkányt, ha a
+legcsekélyebb mozdulatot teszi, amely elárulhatna bennünket. Attól
+tartok, hogy a fiatal vezető nem találta nagyon kellemesnek ezt a sétát.
+
+Végre megláttuk a Nagan Huszhun kerítését. Most már csak nyílt terület
+volt köztünk és az összeesküvők közt úgy, hogy könnyen fölfödözhették
+volna csoportunkat. Elhatároztuk tehát, hogy egyenkint mászunk át a
+szabad téren, de azzal a kivétellel, hogy a kínai a barátom társaságában
+maradt. Szerencsénkre sok megfagyott szemétdomb volt a síkon és ezek
+födözéket adtak nekünk.
+
+A kerítés árnyékában csúsztunk az udvar felé, ahonnan izgatott tömeg
+hangjai csalogattak bennünket. Mivel a sötétségben jó megfigyelő helyet
+választottunk, közvetetlen szomszédságunkban rendkívüli dologról
+győződhettünk meg.
+
+Egy másik láthatatlan vendég volt jelen a kínaiak gyülekezetén. A földön
+feküdt fejével egy lyukban, amelyet kutyák ástak ki a kerítés alatt. Meg
+sem moccant és nyilván nem hallotta meg a mi odaérkezésünket. A közelben
+egy földmélyedésben egy fehér ló feküdt, amelynek orrlyuka be volt
+kötve. Kevéssel odább a kerítéshez kötve egy másik fölnyergelt ló
+állott.
+
+Az udvaron nagy volt a lárma. Körülbelül kétezer ember kiabált ott
+össze-vissza. Vitatkoztak és vadul hadonásztak a karjaikkal. Csaknem
+mindannyian el voltak látva puskával, revolverrel, karddal és baltával.
+Fiatal legények szaladgáltak a tömegben, akik állandóan biztatgatták az
+embereket, iratokat osztogattak és mindenféle nyilatkozatot tettek.
+Végre egy nagy, szélesvállú kínai a kút kávájára állott. Megforgatta
+fegyverét a feje fölött és hangosan, élesen beszélni kezdett.
+
+– Azt mondja az embereknek, – magyarázta meg a tolmácsunk, – hogy azt
+kell tenniök, amit Kobdóban már megtettek a kínaiak. A biztostól
+határozott igéretet kell szerezniök arra, hogy meg fogja parancsolni az
+őrségnek, ne álljon terveik megvalósításának útjába. A biztosnak
+azonfelül el kell vennie az oroszoktól minden fegyvert. Akkor azután
+megbosszuljuk az oroszokon Blagovescsenszkben elkövetett bűntettüket,
+amellyel 1900-ban háromezer kínait a vízbe fojtottak. Ti most itt
+maradtok, én pedig a biztoshoz megyek, hogy beszéljek vele.
+
+A szónok leugrott a kútról és a város felé szolgáló kapuhoz sietett.
+Ekkor észrevettem, hogy a fejével a kerítés alatt fekvő férfi kimászott
+a lyukából, fölrántotta a fehér lovat a mélyedésből, odafutott, ahol a
+másik ló megkötve állott és ezt a lovat a mi oldalunkra vezette, amely a
+várostól jobbra oldalt esett. A második lovat otthagyta, maga pedig
+elbújt a kerítés sarkánál. A kínaiak szónoka kilépett a kapun. Amikor
+lovát a kerítés másik oldalán látta, a hátára vetette fegyverét és
+odament az állathoz. Körülbelül az út felét tette meg, amikor az idegen
+hirtelen elővágtatott a kerítés sarkánál levő búvóhelyéből és ezt az
+embert a földről villámgyorsan fölrántotta a nyergébe, ahol a már félig
+megfojtott kínainak bekötötte a száját. Az idegen azután a várostól
+nyugati irányba száguldott el.
+
+– Mit gondol, ki volt ez? – kérdeztem a barátomat, aki azonnal azt
+felelte:
+
+– Bizonyára Tushegoun láma.
+
+Az egész látomány engemet is nagyon emlékeztetett a titokzatos bosszuló
+lámára.
+
+Késő éjjel megtudtuk, hogy kevéssel a kínaiak szónokának eltávozása
+után, aki a biztos segítségét akarta megszerezni a tervezett
+vállalkozásnak, a várakozó gyűlés kellő közepébe hajították be a fejét
+és hogy hasonló módon nyolc fiatal legény tűnt el nyomtalanul a
+Huszhuntól a városba vivő úton. Ez annyira terrorizálta a kínaiakat,
+hogy fölhevült lelküket hideg zuhany érte.
+
+Másnap váratlan segítséget kaptunk. Urgából egy fiatal mongol vágtatott
+be a városba. Felöltője össze volt tépve, haja teljesen összekócolva,
+övéből revolver nyúlt ki. A piacra robogva, ahol a mongolok össze
+szoktak gyülekezni, a nyeregből ezt kiáltotta:
+
+– Urgát a mi mongoljaink és Ungern báró dchiang dchün (tábornok kínai
+címe) meghódították! Bogdo Hutuktu ismét a khánunk! Mongolok, üssétek
+agyon a kínaiakat és fosszátok ki boltjaikat! Vége a türelmünknek!
+
+A tömeg nagyon izgatott lett. A lovast körülfogták az emberek, akik
+kérdésekkel ostromolták. A kínaiak által elbocsátott öreg mongol
+kormányzót, Chultun Beylit azonnal értesítették a helyzetről. A hírhozót
+magához rendelte. Miután kikérdezte, a tömeg föllázítása miatt
+elfogatta, de nem akarta őt kiadni a kínai hatóságoknak. Amikor ez
+történt, magam is a kormányzónál voltam és tanuja voltam
+állásfoglalásának. Amikor Wang-Tszao-tszun, a kínai biztos azzal
+fenyegette meg a kormányzót, hogy engedetlenség miatt felelősségre
+vonja, az öreg ember csak az olvasójához nyúlt és így szólt:
+
+– Azt hiszem, hogy ennek a mongolnak minden szava igazat mond és attól
+tartok, hogy mostani viszonyunk hamarosan az ellenkezőjére fordul.
+
+Az volt az érzésem, hogy Wang-Tszao-tszun is belátta a mongol
+jelentésének helyességét, mert nem ragaszkodott a követeléséhez.
+
+E pillanattól kezdve eltűntek a kínaiak Uliasszutai utcáiról. Helyüket
+orosz tisztek őrjáratai és a mi külföldi telepünk emberei foglalták el.
+A kínaiak körében keletkezett pánikot még csak növelte egy levél, amely
+azt a hírt hozta, hogy a mongolok és az altai-tatárok Kaigorodoff tatár
+tiszt vezetésével megkezdték azoknak a kobdói kínaiaknak az üldözését,
+akik a város kifosztásakor szerzett zsákmánnyal szökni iparkodtak, hogy
+az üldözők utólérték és Szinkiang határán megsemmisítették a
+fosztogatókat. A levél szerint továbbá Bakics tábornokot és azt a
+hatezer embert, akit a kínai hatóságok vele együtt az Amyl folyónál
+internáltak, fölfegyverezték és ezek most a Kuldjában internálva volt
+Annenkoff atamánnal fognak egyesülni, hogy azután Ungern báróval
+próbáljanak egyesülni. A levél e második része helytelennek bizonyult,
+mert se Bakics, se Annenkoff nem foglalkozott hasonló tervvel. Sőt
+Annenkoffot a kínaiak mélyen Turkesztán belsejébe száműzték. E hírek
+azonban mindenesetre a legnagyobb megdöbbenést okozták a kínaiak közt.
+
+Éppen ebben az időben a bolsevikok három ügynöke érkezett Irkutszkból
+Bourdokoff orosz bolsevik telepes házába. Szaltikoff, Freimann és Novak
+volt a nevük. A három ügynök mindjárt azon kezdett dolgozni, hogy a
+kínai hatóságokat az orosz tisztek lefegyverzésére és a vörösöknek való
+kiszolgáltatására bírja. Rábeszélték az ügynökök a kínai kereskedelmi
+kamarát, hogy az irkutszki szovjettől kérje egy vörös különítménynek
+Uliasszutaiba való küldését, amely megvédje a kínaiakat a fehér
+különítményekkel szemben. Freimann mongol nyelven írt kommunista
+röpiratokat hozott és azonkívül utasítást az Irkutszkba szolgáló távíró
+vonal ujjáépítésére.
+
+Ennek a kvartettnek a politikája nagy sikerrel járt. Wang-Tszao-tszun
+nemsokára együtt dolgozott az ügynökökkel. Így azután hamar visszatértek
+azok a napok, amikor pogromot várhattunk Uliasszutaiban. Az orosz
+tisztek attól féltek, hogy lefogják őket. Az amerikai cégek egyikének
+képviselője velem a kínai biztoshoz ment, hogy tárgyalást kezdjen.
+Megmagyaráztuk neki, hogy cselekedetei törvénytelenek, mert kormánya nem
+hatalmazta föl, hogy összeköttetésbe lépjen a bolsevikokkal és Peking
+még nem is ismerte el a szovjetkormányt. Wang-Tszao-tszun és
+tanácsadója, Fu-Sziang nagy zavarba jöttek, amikor ilyen módon
+megtudták, hogy mi ismertük a bolsevik ügynökökkel való titkos
+összejöveteleiket. A kommiszárius arról biztosított bennünket, hogy
+őrcsapata elég erős a pogrom megakadályozására.
+
+Ez valóban nagyon derék csapat volt, csupa jól begyakorolt és
+fegyelmezett katona, akinek vezetője egy komoly és jól nevelt tiszt
+volt. De mit tehetett nyolcvan katona háromezer kuli, ezer
+fölfegyverzett kereskedő és kétszáz fiatal legény csőcselékseregével
+szemben?
+
+Nagyon erősen hangoztattuk az aggodalmunkat és rámutatva arra, hogy a
+külföldi és az orosz lakosság el van határozva a végsőkig való
+védekezésre, lelkére beszéltünk a biztosnak, hogy akadályozzon meg
+minden vérontást.
+
+Wang azonnal elrendelte, hogy erős őrjáratok járják be a várost. Ennek
+nemsokára az a rendkívül különös látvány lett a következménye, hogy a
+város minden részében ugyanegy időben orosz, külföldi és kínai őrjáratok
+vonultak végig. Akkor még nem tudtuk, hogy további háromszáz ember
+állott őrségen, tudniillik Tushegoun láma emberei, akik a hegyek közt
+húzták meg magukat.
+
+Nemsokára új, alapos és hirtelen fordulat állott be. A mongol kormányzó
+a legközelebbi kolostor lámái révén azt a hírt kapta, hogy Kazagrandi
+ezredes irreguláris kínai bandákkal való ütközet után elfoglalta Van
+Kuret, ott három orosz-mongol lovasdandárt alkotott és egyáltalán
+mozgósította a mongolokat az Élő Buddha, az oroszokat pedig Ungern báró
+parancsára. Néhány óra mulva ismeretessé vált, hogy kínai katonák a
+dzaini nagy kolostorban meggyilkolták Barszky orosz kapitányt és hogy
+ezért Kazagrandi csapatainak egy része megtámadta és elkergette az
+odavaló kínaiakat.
+
+Van Kure bevételekor az oroszok foglyul ejtettek egy koreai kommunistát,
+aki arannyal és propagandairatokkal ellátva, Moszkvából úton volt Korea
+és Amerika megdolgozására. Kazagrandi ezredes ezt a koreait aranyával
+együtt tovább küldte Ungern báróhoz.
+
+Miután e hírek Uliasszutaiba érkeztek, városunk orosz különítményének
+vezetője letartóztatott minden bolsevista ügynököt és valamennyit,
+Bobroff gyilkosaival együtt, haditörvényszék elé állította. Kaninet,
+Pouzikoffnét és Freimannt agyonlőtték. Szaltikoff és Novak dolgában némi
+kétség támadt. Szaltikoffnak különben is sikerült megszöknie, míg
+Novakot Michailoff alezredes parancsára eltoloncolták nyugat felé.
+
+Uliasszutai orosz különítményének vezetője az orosz telepeseket
+mozgósította és nyiltan a maga védelmébe vette a várost, amibe a mongol
+hatóságok hallgatólagosan beleegyeztek.
+
+Chultun Beyli mongol kormányzó a szomszédos mongol fejedelmeket
+tanácskozásra hívta össze, amelynek lelke Hun Jap láma, az ismert mongol
+hazafi lett. A fejedelmek azonnal összeállították a kínaiakhoz intézendő
+követelményeket, amelyek abban csúcsosodtak ki, hogy teljesen ki kell
+üríteniök a Chultun Beyli alá tartozó területet. Ebből a követelésből a
+különféle kínai és mongol elemek közt tárgyalások, fenyegetődzések és
+súrlódások keletkeztek. Wang-Tszao-tszun a rendezésre nézve külön
+tervvel állott elő, amelyet néhány mongol fejedelem elfogadott. Jap láma
+azonban a döntő pillanatban a földre dobta a kínai okiratot, kihúzta a
+kését és megesküdött, hogy inkább öngyilkos lesz, semhogy pecsétjét
+ráüsse ilyen áruló megegyezésre. Ennek következtében visszautasították a
+kínai ajánlatokat és az ellenfelek most harcra készülődtek. Jasszaktu
+khán, Szain-Noion khán és Jahantszi láma területeiről minden fegyveres
+mongolt behívtak. A kínai hatóságok elhelyezték négy géppuskájukat és a
+vár védelmére fegyverkeztek.
+
+Úgy a kínaiak, mint a mongolok is állandóan tanácskoztak. Végül eljött
+hozzám, mint közvetetlenül nem érdekelt idegenhez, régi barátunk, Tzeren
+és átadta nekem Wang-Tszao-tszun és Chultun Beyli egyidejű kérését, hogy
+kíséreljem meg, nem lehetne-e a két elem közt békét teremteni és illő
+megegyezést létesíteni. Hasonló kérelmet adtak át egy amerikai cég
+képviselőjének is.
+
+A döntőbírák és a kínai meg mongol képviselők a következő este tartották
+meg első gyűlésüket. Ez annyira szenvedélyes és viharos volt, hogy mi
+külföldiek kétségbe vontuk küldetésünk sikerét. Amikor éjfél felé a
+szónokok kifáradtak, mi két pontra nézve mégis megegyezést tudtunk
+teremteni: a mongolok kijelentették, hogy nem óhajtanak háborúskodni és
+hogy az egész ügyet oly módon akarják szabályozni, amely továbbra is
+megtartaná számukra a nagy kínai nép barátságát, viszont a kínai biztos
+beismerte, hogy Kína vétett ama szerződések ellen, amelyek törvényes
+módon teljes függetlenséget biztosítottak Mongolországnak.
+
+Ez a két pont volt a legközelebbi gyűlésen a mi munkánk alapja és ebből
+indultunk ki, hogy kibékülésre szorítsuk a feleket. Három napig tartott
+a tanácskozás és végül úgy fejlődött ki, hogy mi külföldiek
+indítványokkal állhattunk elő a szabályozásra nézve. Indítványaink
+főpontjaival oda lyukadtunk ki, hogy a kínaiak lemondanak az
+adminisztrativ hatalomról, visszaadják a mongoloknak fegyvereiket,
+lefegyverzik a kétszáz legényt és elhagyják az országot, a mongolok
+pedig a maguk részéről a kínai biztosnak és nyolcvan főnyi fegyveres
+őrségének az országból való szabad és tisztességes távozást
+biztosítanak. Ezt az uliasszutai kínai-mongol szerződést aláírták és
+megpecsételték Wang-Tszao-tszun és Fu-Hsziang kínai biztosok, a két
+mongol kormányzó, Hun Jap láma és más fejedelmek, továbbá az orosz és
+kínai kereskedelmi kamarák elnökei és mi, mint döntőbírák.
+
+A kínai hivatalnokok és kísérőik mindjárt csomagolni kezdtek és az
+elvonulásra készülődtek. A kínai kereskedők Uliasszutaiban maradtak,
+mert Chultun Beyli kormányzó, aki most teljesen hatalmában tartotta a
+várost, jótállt biztosságukért.
+
+Megjött Wang-Tszao-tszun expediciója elutazásának napja. A megterhelt
+tevék már ellepték a yamen udvarát és az emberek már csak a lovak
+megérkezését várták a pusztáról. Hirtelen az a hír terjedt el, hogy az
+illető lovakat az éjjel ellopták és déli irányban elhajtották. A két
+katona közül, akit azért küldtek ki, hogy kövesse a lovak nyomát, csak
+az egyik jött vissza azzal a jelentéssel, hogy a másikat megölték.
+
+Az egész városban nagy volt a megdöbbenés. A kínaiak közt pánik
+keletkezett, amely még csak növekedett, amikor keletről, egy félreeső
+ourtonról (mongol postaállomás, ahol lócsere van) néhány mongol jött és
+azt jelentette, hogy az Urgába vivő postaút különböző helyén tizenkét
+olyan katona holtteste fekszik, akit Wang-Tszao-tszun küldött levéllel
+Urgába. A titoknak, amely ezeket az eseményeket körülvette, nemsokára
+meglesz a magyarázata.
+
+Az orosz különítmény parancsnoka levelet kapott Domojiroff V. N. kozák
+ezredestől, aki megparancsolta, hogy azonnal fegyverezze le a kínai
+helyőrséget, fogjon el minden kínai hivatalnokot, küldje őket Ungern
+báróhoz Urgába, Uliasszutait foglalja el, ha kell, erőszakkal is és
+állítsa helyre az összeköttetést az ő különítményével. Ugyanebben az
+időben bevágtatott a városba egy hírhordó Narabancsi Hutuktu levelével,
+amely azt jelentette, hogy egy orosz különítmény Hun Boldon és
+Domojiroff urgai ezredes vezetésével néhány kínai üzletházat kifosztott
+és a kereskedőket megölte, hogy ugyanez a különítmény azután a
+kolostorhoz jött és lovakat, élelmiszert és szállást kért. A Hutuktu
+segítséget kért, mert az a veszedelem fenyegeti, hogy Hun Boldon, Kobdo
+vad meghódítója, kifosztja a félreeső, védetlen kolostort.
+
+Nyomatékosan arra unszoltuk Michailoff alezredest, hogy a megpecsételt
+szerződést ne sértse meg, mert ezzel meghazudtolná mindazokat a
+külföldieket és oroszokat, akiknek részük volt a szerződés megkötésében.
+Ez pedig csak utánzása lenne annak a bolsevik módszernek, amely szerint
+állami ügyekben mindenkit meg kell téveszteni.
+
+Komoly figyelmeztetésünk megtette a hatását Michailoffra, mert
+Domojiroffnak azt felelte, hogy Uliasszutai harc nélkül már az ő kezében
+van, a volt orosz konzulátus épületén az orosz birodalom lobogója leng,
+a kínai legényeket lefegyverezték, a többi parancsot azonban nem
+teljesítheti, mert megsértené az éppen Uliasszutaiban aláírt
+kínai-mongol szerződést.
+
+Narabancsi Hutuktutól naponta több hírvivő ment Uliasszutaiba. A hírek
+egyre nyugtalanítóbbak lettek. A Hutuktu jelentette, hogy Hun Boldon
+mozgósítja, fölfegyverzi és katonailag kiképezi a mongol koldusokat és
+lótolvajokat, hogy a katonák elveszik a kolostor juhait, hogy Domojiroff
+«noyon» állandóan részeg és hogy a Hutuktu minden tiltakozására csak
+kigúnyolás és szidalom a felelet.
+
+A hírhozók nem tudtak pontos adatokkal szolgálni annak a különítménynek
+a nagyságáról. Néhányan azt mondták, hogy körülbelül harminc ember,
+mások ismét azt állították, hogy Domojiroff parancsnoksága alatt
+nyolcszáz főnyi csapat van. Sehogysem értettük a helyzetet és pedig
+annál kevésbbé, mert nemsokára egyáltalán nem jött hírhordó. A kormányzó
+valamennyi levele válasz nélkül maradt és az általa kiküldött hírvivők
+nem jöttek vissza. Kétségtelennek látszott, hogy ezeket az embereket
+vagy megölték, vagy pedig fogságba jutottak.
+
+Chultun Beyli herceg elhatározta, hogy maga megy el oda. Magával vitte
+az orosz és kínai kamarák elnökeit, valamint két mongol tisztet. Múltak
+a napok, anélkül, hogy bármit is hallottunk volna róla. A mongolok
+nyugtalankodni kezdtek.
+
+A kínai biztos és Hun Jap láma külföldi csoportunkat arra kérte,
+küldjünk valakit Narabancsiba, hogy megszüntesse az ott kitört viszályt
+és vegye rá Domojiroffot a szerződés elismerésére. Csoportunk engem kért
+meg, hogy a közjó érdekében vállaljam ezt a küldetést. Tolmácsul egy
+nagyon derék orosz telepest adtak mellém, a megölt Bobroff unokaöccsét,
+aki kitűnő lovas és hidegvérű, bátor ember volt. Michailoff alezredes
+azonfölül még egyik tisztjét is kísérőmül adta.
+
+Expressz-tzarával a póstalovak számára és egy vezetővel ellátva öreg
+barátomhoz, Jelib Djamszraphoz Narabancsi Hutuktujához nagy gyorsasággal
+tettük meg az általam jól ismert utat. Bár némely helyen nagy volt a hó,
+naponta száz-százötven mérföldet tettünk meg.
+
+
+HUSZONHATODIK FEJEZET.  Fehér hunghucok bandája.
+
+Utazásunk harmadik napján késő este érkeztünk meg Narabancsiba. A
+kolostorhoz közeledve, több lovast vettünk észre, akik mihelyt megláttak
+bennünket, visszavágtattak a kolostorhoz. Sokáig nézdegéltünk az orosz
+különítmény tábora után, de nem találtuk meg. Mongolok a kolostorba
+kísértek bennünket, ahol a Hutuktu azonnal fogadott. Chultun Beyli a
+jurtájában ült. Hatykokat ajándékozott nekem és ezt mondta:
+
+– A jó Isten küldte ide éppen ezekben a súlyos pillanatokban.
+
+Kiderült, hogy Domojiroff mindkét kereskedelmi kamarai elnököt
+letartóztatta és Chultun herceget agyonlövéssel fenyegette meg. Mivel
+sem Domojiroff, sem Hun Boldon nem rendelkezett olyan okirattal, amely
+cselekedeteikre fölhatalmazta volna őket, ezért Chultun Beyli
+elhatározta, hogy harcba száll velük.
+
+Kértem, hogy vezessenek Domojiroffhoz. A sötétben négy nagy jurtát
+láttam és két mongol őrt, orosz fegyverrel. Beléptünk az orosz «noyon»
+sátrába. Itt egészen különös látvány tárult a szemünk elé. A jurta
+közepén a serpenyőben tűz égett. Azon a helyen, ahol máskor az oltár
+áll, most trónus volt és ezen ült a magas, vékony, őszhajú Domojiroff
+ezredes. Csak alsóruha és harisnya volt rajta, kissé be volt csípve és
+úgy látszott, hogy történeteket beszélt el. A tűzserpenyő körül
+különböző festői helyzetben tizenkét fiatal ember hevert.
+
+Az engemet kísérő tiszt Domojiroffnak jelentést tett az Uliasszutaiban
+történtekről. Az ezt követő beszélgetés folyamán megkérdeztem
+Domojiroffot, hol van különítményének a tábora. Nevetett, amikor egy
+kézmozdulattal ezt felelte:
+
+– Ez itt a különítményem.
+
+Rámutattam arra, hogy Uliasszutaiba küldött parancsainak formájából
+következtetve azt hittük, hogy nagy csapat áll a parancsnoksága alatt.
+Azután elmondtam neki, hogy Michailoff alezredes összeütközésre
+készülődik egy Uliasszutai ellen vonuló vörös sereggel.
+
+– Micsoda? – kérdezte félénken és zavartan. – Jönnek a vörösök?
+
+Az éjjelt a jurtájában töltöttük. Amikor lefeküdni készültem, a tisztem
+a fülembe súgta:
+
+– Vigyázzon, tartsa készen a revolverét.
+
+Nevetve feleltem:
+
+– De hiszen fehér különítmény közepette vagyunk és ezért teljes a
+biztonságunk.
+
+– Huhu, – válaszolta a tisztem és a félszemével hunyorgatott.
+
+Másnap fölszólítottam Domojiroffot, hogy jöjjön velem sétálni a
+pusztaságba. Ezt az alkalmat fölhasználtam, hogy teljesen nyiltan
+beszéljek vele az eseményekről. Neki és Hun Boldonnak csak azt
+parancsolta meg Ungern báró, hogy lépjenek összeköttetésbe Bakics
+tábornokkal. De ehelyett kifosztották az útjukba eső kínai üzletházakat
+és ő maga elhatározta, hogy nagy hódító lesz. Útközben több tiszttel
+találkozott, aki megszökött Kazagrandi csapatától és most ezek voltak az
+ő külön bandája. Rábeszéltem Domojiroffot, hogy rendezze el békésen a
+Chultun Beylivel való viszályt és ne vétsen a szerződés ellen.
+
+Domojiroff erre még előttem rögtön a kolostorba sietett. Visszamenet egy
+vad arcú nagy mongollal találkoztam, akin kék selyemruha volt – Hun
+Boldon. Bemutatkozott és oroszul beszélt.
+
+Amikor a mongol rablóvezérrel való e rövid találkozás után Domojiroff
+sátrába érkeztem és csak éppen hogy a köpenyemet letettem, berohant egy
+mongol és fölszólított, hogy menjek Hun Boldon jurtájába. A rablóvezér
+pompás kék jurtában éppen mellettünk lakott. Ismervén a mongol szokást,
+nyeregbe pattantam és lóháton tettem meg sátráig a tíz lépésnyi utat.
+
+Hun Boldon hidegen és büszkén fogadott. Ujjával rám mutatva ezt kérdezte
+a tolmácstól:
+
+– Ki ez?
+
+Láttam, hogy meg akar sérteni. Én is így válaszoltam. Rámutattam az
+ujjammal és még barátságtalanabb hangon ugyanazt a kérdést intéztem a
+tolmácshoz:
+
+– Ki ez? Előkelő fejedelem, harcos, pásztor vagy faragatlan ember?
+
+Boldon megzavarodott. Reszkető hanggal és idegesen rámtámadt, hogy nem
+engedi meg az ő ügyeibe való beavatkozásomat és mindenkit agyon fog
+lőni, aki parancsaival ellenkezni merészkedik. Öklével az asztalra
+csapott. Azután fölkelt és elővette revolverét. De én, aki már sokat
+utaztam a nomádok közt, mindannyiukat – a fejedelmeket, lámákat,
+pásztorokat és rablókat – alaposan tanulmányoztam. Megfogtam
+korbácsomat, minden erőmmel az asztalra ütöttem vele és így szóltam a
+tolmácshoz:
+
+– Mondjad meg neki, hogy se mongollal, se orosszal nem beszélt, hanem az
+a megtiszteltetés érte, hogy egy külföldi emberrel, egy nagy és szabad
+állam polgárával beszélhetett. Mondjad meg, hogy előbb tanuljon meg
+férfinak lenni. Majd csak azután látogathat meg és majd csak azután
+beszélhetünk egymással.
+
+Megfordultam és kimentem. Tíz perc mulva belépett a jurtámba Hun Boldon
+és bocsánatot kért. Rábeszéltem, hogy tárgyaljon Chultun Beylivel és ne
+sértse meg magatartásával a szabad mongol népet. Még az éjjel minden
+rendbe jött. Hun Boldon elbocsátotta mongoljait és elutazott Kobdóba,
+míg Domojiroff a bandájával elindult Jasszaktu khán országába, hogy ott
+a mongolokat mozgósítsa. Chultun Beyli beleegyezésével
+Wang-Tszao-tszunhoz levelet intézett, amelyben a kínai őrség
+lefegyverezését követelte, mert Urgában is így tettek valamennyi kínai
+csapattal. Ez a levél azonban már csak akkor jutott el Uliasszutaiba,
+amikor Wang, aki az ellopott lovak helyére tevéket vásárolt, már úton
+volt a határ felé. Erre Michailoff alezredes ötven embert küldött ki
+Sztrigine hadnagy vezetésével, hogy érje úton Wangot és vegye át
+őrségének fegyvereit.
+
+
+HUSZONHETEDIK FEJEZET.  Misztérium egy kis templomban.
+
+Chultun Beyli és én készen voltunk Narabancsi Kure elhagyására. Amíg a
+Hutuktu az áldások templomában istentiszteletet tartott a kormányzóért,
+addig én a különféle lámai fokok, a Gelongok (pap, akinek joga van, hogy
+áldozzon), a Getulok (a láma-szerzetesek harmadik foka), a Chaidjek
+(nagyrangú pap, de nem inkarnált isten) és a Rabdjampák házainak falai
+közt levő szűk utakon vándorolgattam és az iskolák közt, ahol a
+Marambá-nak nevezett tudós teológia-doktorok együtt tanítanak az
+orvos-doktorokkal, vagy Ta Lámákkal, a tanulók vagy Bandi-k lakóházai, a
+raktárhelyiségek, az irattári épületek és a könyvtárak közt sétálgattam.
+Amikor visszatértem a Hutuktu jurtájába, ő maga ott volt. Nagy hatykot
+nyujtott át nekem és azt ajánlotta, hogy járjunk egyet a kolostor körül.
+Nagyon elgondolkodónak látszott, miből azt következtettem, hogy valamit
+meg akar nekem magyarázni. Amikor a jurtából kiléptünk, hozzánk
+csatlakozott az orosz kereskedelmi kamara immár megszabadult elnöke és
+egy orosz tiszt. A Hutuktu egy kis épülethez vezetett bennünket, amely
+fénylően sárga kőfal mögött volt.
+
+– Ebben az épületben lakott egyszer a Dalai Láma és Bogdo khán. Azoknak
+az épületeknek, amelyekben az a szent személyiség tartózkodott, mindig
+sárga színt adunk. Lépjenek be.
+
+Az épület belseje ragyogó volt. Földszint az étterem, amely gazdag
+faragású, nehéz kínai fenyőfaasztalokkal és porcellánnal, meg bronzokkal
+teli szekrénykékkel volt berendezve. Fölötte két szoba volt. Az egyik
+nehéz, sárga selyemfüggönyökkel eltakart hálószoba, amelynek faragott
+mennyezetéről bronzláncon értékes színes kövekkel ékesített nagy kínai
+lámpa lógott le. Ebben a helyiségben nagy négyszögletes ágy volt, selyem
+vánkosokkal, derékaljakkal és kendőkkel. Az ágy állványa szintén kínai
+fenyőfából készült és különösen a lábai, amelyeken tetőszerű fölépítmény
+nyugodott, gazdag faragásokban mutatták a napot elnyelő sárkány ismert
+mintáját. Az ágy mellett szekrény állott, amelyet teljesen befödött a
+vallásos képeket ábrázoló faragás. Négy kényelmes karosszék és a
+háttérben alacsony keleti trónus egészítette ki a szoba bútorzatát.
+
+– Látja ezt a trónust? – kérdezte a Hutuktu. – Egy téli estén több lovas
+érkezett a kolostorba. Azt kívánták, hogy a Gelongok és Getulok a
+Hutuktuval és a Kantóval (a kolostor apátja) együtt gyülekezzenek össze
+ebben a szobában. Azután az idegenek egyike elfoglalta a trónust és
+levette a baslykját, a sapkaszerű fövegét. A lámák mindannyian
+térdrehullottak, mert fölismerték a Tashi Lámát és Bogdo khánt, azt az
+embert, akit régen leírtak a Dalai Láma szent bullái. Az az ember volt
+ez, akié az egész világ és aki behatolt a természet minden
+misztériumába. A Tashi Láma rövid tibeti imádságot mondott, megáldotta a
+jelenlevőket, aztán a legközelebbi fél évszázadra jósolgatott. Ez
+harminc évvel ezelőtt történt. És időközben minden, amit megjósolt,
+beteljesedett. Mialatt a következő szobában levő kis imaszekrény előtt
+imádkozott, az ajtó magától kinyílt, az oltár előtt maguktól
+kigyulladtak a gyertyák és a szent tűzserpenyőkből, bár nem volt bennük
+szén, tömjéngőz áramlott ki, amely betöltötte az egész helyiséget. Akkor
+azután a Világ Királya a társaival együtt eltűnt körünkből. Semmi nyoma
+sem maradt, kivéve a selyem tróntakaró ráncait, amelyek azonban
+lassanként ismét kisimultak és a trónus csakhamar ismét olyan volt,
+mintha egyáltalán senki sem ült volna rajta.
+
+A Hutuktu odament az imaszekrényhez, letérdelt, szemét elfödte és
+imádkozni kezdett. Az arany Buddha nyugodt, közömbös arcára tekintettem,
+amelyre ide-oda imbolygó árnyat vetettek a lobogó lámpák, majd a trónus
+mellett levő helyre néztem. Csodálatos és alig hihető, de igazán egy
+komoly, kifejezésteljes arcú, erős, izmos férfit láttam ott, akinek nagy
+reliefet adott szemének fénye. Fehér ruhába öltözött, átlátszó testén
+keresztül megláttam a trónus székhátán levő tibeti fölírásokat.
+Lecsuktam szememet, majd ismét kinyitottam. Nem volt ott senki; de a
+selyem tróntakaró mozogni látszott.
+
+Idegesség, – gondoltam, – a szokatlan környezet és a nagy erőfeszítés
+következtében beállott rendellenes, túlzott érzékenység.
+
+A Hutuktu hozzám fordult és ezt mondta:
+
+– Adja ide a hatykját. Az az érzésem, hogy ön aggódik azoknak az
+embereknek a sorsán, akiket szeret. Imádkozni akarok értük. És önnek is
+imádkoznia kell. Fohászkodjék az Istenhez és lelki szemét függessze a
+Világ Királyára, aki itt volt és megszentelte ezt a helyet.
+
+A Hutuktu a hatykot Buddha vállára tette és leborulva az oltár előtt
+levő szőnyegre, imát suttogott. Majd fölemelte a kezét és csöndes
+mozdulattal intett nekem.
+
+– Tekintsen a Buddha szobra mögött levő sötét térbe. Ott meg fogom
+mutatni szeretteit.
+
+Engedelmeskedtem a mély hangon adott parancsnak és a Buddha szobra
+mögött levő sötét fülkébe néztem. A sötétségből nemsokára füst és
+átlátszó fonalak áramlottak ki. A levegőben lebegtek, egyre sűrűsödtek
+és szaporodtak, míg végül több személynek a testét és különböző tárgyak
+körvonalait mutatták. Egy előttem ismeretlen szobát láttam, amelyben a
+családom ült. Nehány ember volt velük, akiket ismertem és mások, akiket
+nem ismertem. Ráismertem még a ruhára is, amely a feleségemen volt.
+Kedves arcának minden vonása felismerhető volt. A látomás fokonkint
+elhomályosult. Füstté és átlátszó fonalakká bomlott szét és eltűnt. Az
+arany Buddha mögött nem volt más mint a sötétség.
+
+A Hutuktu fölemelkedett, hatykomat levette Buddha válláról és e
+szavakkal adta vissza:
+
+– A szerencse mindig önnel és családjával lesz. Isten jósága nem fogja
+elhagyni.
+
+Kiléptünk az ismeretlen Világ Királya épületéből, amelyben ez az egész
+emberiségért imádkozott és megjósolta a népek és államok sorsát. Nagyon
+meglepett, hogy kísérőim szintén látták a víziómat. A legaprólékosabban
+leírták azoknak a személyeknek az alakját és ruháját, akiket Buddha feje
+mögött a sötét fülkében láttam.[1]
+
+A mongol tiszt elbeszélte, hogy Chultun Beyli előző napon arra kérte a
+Hutuktut, mondja meg életének e fontos fordulatában és hazájának e
+válságában a sorsát. De a Hutuktu a félelem kifejezésével csak a kezével
+intett és nem akart beszélni. Amikor én vonakodásának oka után
+kérdezősködtem és azt mondtam, hogy a kérés teljesítése megnyugtathatná
+Chultun Beylit, mint ahogy engemet megerősített szeretteim látása, a
+Hutuktu ráncba szedte homlokát és így felelt:
+
+– Nem! A látomás nem tetszenék neki. Fekete a sorsa. Tegnap háromszor
+kutattam a sorsát elégett lapockacsontokon és juhok beleiben, de
+mindannyiszor ugyanaz az ijesztő eredmény mutatkozott…
+
+Nem fejezte be beszédét, hanem arcát teli félelemmel elfödte a kezével.
+Úgy látszott, meg volt győződve arról, hogy Chultun Beyli sorsa fekete,
+mint az éjszaka.
+
+Chultun Beyli és én útra keltünk. Egy óra mulva az alacsony dombok
+mögött voltunk, amelyek Narabancsi Kuret elfödték előttünk.
+
+
+HUSZONNYOLCADIK FEJEZET.  Közel a halálhoz.
+
+Azon a napon érkeztünk vissza Uliasszutaiba, amikor visszatért a
+Wang-Tszao-tszun őrségének lefegyverzésére kiküldött különítmény. Ez a
+különítmény összetalálkozott Domojiroff ezredessel, aki megparancsolta,
+hogy ne érjék be a kíséret lefegyverzésével, hanem fosszák is ki.
+Sajnos, a különítmény vezetője, Sztrigine hadnagy teljesítette ezt a
+jogtalan parancsot. Szégyen volt látni az orosz katonákat és tiszteket,
+a kínai ruhákkal, cipőkkel és karkötőórákkal, amit a kínai
+hivatalnokoktól és a födözettől vettek el. A zsákmányból valamennyinek
+jutott ezüst és arany. Wang-Tszao-tszun mongol felesége és a fivére a
+különítménnyel együtt visszajött és panaszt tett, hogy az oroszok
+kirabolták őket. A kínai hivatalnokok és kíséretük éhségnek és
+hidegségnek kitéve, csak a legnagyobb fáradsággal érték el a kínai
+határt, mert kirablásuk után minden készlet nélkül kellett tovább
+menniök.
+
+Mi idegenek elálmélkodva láttuk, hogy Michailoff alezredes katonai
+tisztelettel fogadta Sztrigine hadnagyot. De hamar megértettük, amikor
+megtudtuk, hogy a kínai ezüst egy részét Michailoff, Fu-Sziang szépen
+díszített nyergét pedig a felesége kapta meg. Chultun Beyli követelte,
+hogy a kínaiaktól elvett minden fegyvert és minden tőlük ellopott
+jószágot neki szolgáltassanak ki, mert később majd vissza kell mindent
+adnia a kínai hatóságoknak. De Michailoff visszautasította ezt a
+kívánságot. Ezért mi idegenek az orosz különítménnyel megszakítottunk
+minden érintkezést. Az oroszok és a mongolok közt is nagyon feszült lett
+a viszony. Több orosz tiszt tiltakozott Michailoff és Sztrigine
+cselekedetei ellen. Így azután mindig gyakoribb és komolyabb lett a
+viszálykodás.
+
+Ebben az időben egy reggelen fegyveres lovasok különös csapata érkezett
+Uliasszutaiba. A bolsevista Bourdukoff házában szálltak meg, aki mint
+hallottuk, nagy tömegű ezüstöt adott át nekik. Ezek az emberek, akik azt
+mondták, hogy ők a császári gárda volt tisztjei, a következők voltak:
+Poletika, Philipoff N. N. ezredesek és az utóbbinak három testvére.
+Kijelentették, hogy össze akarják vonni a Mongolországban és Kínában
+levő fehér tiszteket és katonákat, akikkel Urianhaiba mennek, hogy
+szembe szálljanak a bolsevikokkal. Szükséges azonban, hogy előbb
+megsemmisítsék Ungernt és Mongolországot visszaadják Kínának. Az
+oroszországi Fehérek Központi Szervezete képviselőinek mondták magukat.
+
+Az Uliasszutaiban levő orosz tisztek egyesülése az újonnan érkezetteket
+gyűlésre hívta meg, megvizsgálta irataikat és kihallgatta őket.
+Kiderült, hogy ezeknek a tiszteknek régebbi összeköttetéseikre vonatkozó
+állításai teljesen hamisak, hogy Poletika a bolsevikok hadügyi
+biztosságában foglalt el fontos állást, hogy az egyik Philipoff segédje
+volt Kameneffnek, amikor ez először kísérelte meg, hogy Angolországba
+jusson, hogy Oroszországban egyáltalán nem létezett Fehérek Központi
+Szervezete, hogy az Urianhaiban megindítandó harc indítványozása csak
+csapda volt a fehér tiszteknek és hogy az újonnan érkezettek szoros
+politikai összeköttetésben voltak a bolsevik Bourdukoffal.
+
+E világos bizonyítékok ellenére is éles vita támadt a tisztek közt, hogy
+mit csináljanak ezekkel az emberekkel. Ez a vita két pártra szakította a
+különítményt. Michailoff alezredes több tiszttel belépett Poletika
+csoportjába. Éppen ebben az időben érkezett különítményével
+Uliasszutaiba Domojiroff ezredes, aki mindkét párttal azonnal
+érintkezésbe lépett, tájékozódott a politikai helyzet iránt, aztán
+Poletikát Uliasszutai parancsnokává nevezte ki és ezzel egyidőben az
+uliasszutai eseményekről részletes jelentést küldött Ungern bárónak. Ez
+a jelentés nagyon sokat foglalkozott velem. Azzal vádolt meg, hogy
+akadályozom Domojiroff parancsainak teljesítését.
+
+Ettől kezdve állandóan szemmel tartottak az irántam ellenséges indulatú
+ezredes tisztjei. Több oldalról figyelmeztettek, hogy legyek résen. Ez a
+banda és vezérük nyiltan fölvetette azt a kérdést, mi joga van
+tulajdonképpen ennek az idegennek a Mongolország ügyeibe való
+beavatkozásra. Sőt Domojiroff egyik tisztje az egyik gyűlésen egyenesen
+felelősségre vont. Nagyon nyugodt hangon ezt feleltem:
+
+– És milyen jogon avatkoznak a mongol ügyekbe orosz menekültek, akik sem
+hazájukban, sem külföldön semmiféle jogot nem élveznek?
+
+A tiszt nem felelt, de szeméből kiolvashattam a válaszát. Óriási alakú
+barátom, aki mellettem ült, szintén észrevette ezt, odament hozzája,
+föléje hajolva kinyújtotta kezét és karját, mintha éppen álomból ébredt
+volna föl és ezt mondta:
+
+– Szeretnék már egy kicsit boxolni.
+
+Egy alkalommal hajszálon mult, hogy Domojiroff embereinek kezébe nem
+kerültem. Külföldi csoportunk ébersége mentett meg. A várba mentem, hogy
+a külföldiek elutazása dolgában a mongol kormányzóval tárgyaljak.
+Chultun Beyli jó ideig ott tartott, úgy, hogy csak este kilenc órakor
+tudtam ismét visszatérni. Lovam lépést ment. Fél mérfölddel a város
+előtt egy gödörből három férfi ugrott ki és felém futott. Korbácsommal
+nekiszalajtottam a lovamat, de ebben a pillanatban észrevettem, hogy egy
+másik gödörből még több ember ugrott elő és ezek látszólag el akarták
+vágni az utamat. De csalódtam, mert ez a második csoport megrohanta és
+elfogta az előbbi három embert. Egyik külföldi ember hangját hallottam,
+aki oda szólított.
+
+Az illető helyen lengyel katonák és más külföldiek kezében Domojiroff
+három tisztjét találtam. Derék barátom volt a vezetőjük, aki éppen a
+tisztek kezét kötözgette össze úgy, hogy a csontjuk ropogott. E munkáját
+bevégezvén, komoly arccal, örök pipájával a szájában ezt mondta a
+barátom:
+
+– Azt hiszem, a legjobb lesz, ha a folyóba dobjuk őket.
+
+Az ő komolyságán és Domojiroff tisztjeinek félelmén nevetve,
+megkérdeztem a támadókat, miért törtek reám. Lesütötték a szemüket és
+hallgattak. Hallgatásuk hangosan beszélt. Nagyon is jól tudtuk, mi volt
+a szándékuk: revolver volt náluk.
+
+– Rendben van, – mondtam. – Világos minden, mint a nap. Szabadon
+bocsátom magukat. De jelentsék annak az embernek, aki magukat kiküldte,
+hogy a legközelebbi alkalommal nem fog örülni a maguk visszatérésének.
+Fegyvereiket Uliasszutai parancsnokának fogom átadni.
+
+Barátom föloldotta kötelékeiket. Ekkor is ugyanazzal a félelmetes
+gondossággal járt el és egyre ismételte:
+
+– Én bizony a folyóban a halakat tápláltam volna veletek!
+
+Azután visszatértünk a városba és magukra hagytuk a gonosztevőket.
+
+Domojiroff továbbra is hírvivőket küldött Ungern báróhoz. Egyszer arra
+kérte, hogy adjon neki teljhatalmat és jelentést tett Michailoffról,
+Chultun Beyliről, Poletikáról, Philipoffról és rólam. De ázsiai
+ravaszsággal jó viszonyt tartott fönn ugyanakkor mindazokkal, akiknek
+halált szánt a szigorú harcos, Ungern báró kezéből, aki ilyenformán
+mindarról, ami Uliasszutaiban történt, teljesen egyoldalú jelentéseket
+kapott. Egész telepünk nagyon izgatott volt. Nemcsak a tisztek oszlottak
+szét különböző pártokra, hanem a katonák is csoportokba álltak és
+vezetőiket bírálgatva, meghányták-vetették a napi eseményeket.
+Domojiroff néhány emberének a befolyása alatt fegyelemellenes
+megjegyzések jártak szájról-szájra. Így például a következő
+rosszindulatú tréfát adták tovább egymásnak a közönséges katonák:
+
+– Most hét ezredesünk van, aki mind magának követeli a főparancsnokságot
+és civakodik egymással. Valamennyit jól el kellene verni és aki közülök
+a legtöbb verést bírja ki, azt válasszuk meg vezérünknek.
+
+Ez a rossz vicc mutatta, hogy milyen állapotban volt az orosz
+különítmény.
+
+– Úgy látszik, – mondta egyszer a barátom, – nemsokára abban a
+kellemetességben részesülünk, hogy itt Uliasszutaiban is
+katonatanácsokat láthatunk. Vigye el az ördög! Egy dolog nagyon
+kellemetlen itt: nincsenek mély erdők, amelyekben jó keresztények
+elbujhatnak, hogy megszabaduljanak mindezektől az átkozott szovjetektől.
+Ez a nyomorult Mongolország csupasz, rettenetesen csupasz és nem ad
+nekünk rejtekhelyet.
+
+Katonaszovjet fölállításának veszedelme valóban nagyon közel volt. A
+katonák egy alkalommal hatalmukba kerítették az arzenál fegyvereit,
+amelyeket a kínaiak adtak át és elhurcolták a táborukba. Terjedt az
+iszákosság, a játék és a viszálykodás. Mi külföldiek nagy figyelemmel
+kísértük az eseményeket és végre, mivel katasztrófa kitörésétől kellett
+tartanunk, elhatároztuk, hogy Uliasszutait, a civakodás és denunciálás e
+fészkét elhagyjuk. Hallottuk, hogy Poletika csoportja is készülődik,
+hogy nehány nap mulva útnak induljon.
+
+Mi külföldiek két csoportra oszoltunk. Az egyik a régi karavánutat
+választotta, amely a Gobin visz keresztül, messzire délre Urgától
+Kuku-Hortóba vagy Kveihuacsengbe és Kalganba. A második csoport, én, a
+barátom és két lengyel katona, Urgába igyekezett Zain Szabin át, ahol
+Kazagrandi ezredes, mint nem régen megírta, találkozni akart velem.
+Elhagytuk tehát Uliasszutait, ahol annyi izgatottságban volt részünk.
+
+Az eltávozásunkat követő hatodik napon a burjét Vandaloff és Bezrodnoff
+orosz kapitány parancsnoksága alatt mongol-burjét különítmény érkezett
+Uliasszutaiba. Ezzel a különítménnyel később Zain Szabiban találkoztam.
+Urgából küldte ki Ungern báró, hogy rendet teremtsen Uliasszutaiban,
+azután menjen Kobdóba. Zain Szabiból jövet Bezrodnoff találkozott
+Poletika és Michailoff csoportjával. Átkutatta őket és podgyászukban
+különféle gyanús iratokat talált, azonfölül pedig Michailoffnak és
+feleségének podgyászában a kínaiaktól elvett ezüstöt és más jószágot.
+Ebből a tizenhat főnyi csoportból Philipoffot elküldte Ungern báróhoz,
+három embert szabadon bocsátott és a többi tizenkettőt agyonlövette. Így
+ért véget Zain Szabiban az uliasszutaii menekültek egyik pártjának élete
+és Poletika tevékenysége. Uliasszutaiba érkezvén Beznodroff, a
+kínaiakkal kötött szerződés megsértése miatt agyonlövette Chultun Beylit
+és ugyanezt a sorsot juttatta még nehány bolsevista orosz telepesnek.
+Domojiroffot elfogta és Urgába szállíttatta. Így csinált rendet. A
+Chultun Beyliről szóló jóslat beteljesedett!
+
+Tudtam, mit jelentett rólam Domojiroff. Mégis elhatároztam, hogy nem
+kerülöm el Urgát, mint ahogyan Poletika akarta tenni, amikor Bezrodnoff
+elfogta. Hozzászoktam ahhoz, hogy szemébe nézzek a veszedelemnek és
+eltökéltem, hogy fölkeresem a rettenetes «véres bárót». Senki sem
+döntheti el a maga sorsát. Tudtam, hogy igazam volt és a félelem érzése
+már régóta idegen nekem. Azt a hírt, hogy Zain Szabiban halál érte
+ismerőseinket, útközben egy mongol lovastól kaptuk, aki velem töltötte
+az éjjelt egy ourton jurtájában és jelentéséhez fűzve a következő
+halotti legendát beszélte el:
+
+– Régen történt, akkor tudniillik, amikor Kínán a mongolok uralkodtak.
+Uliasszutai fejedelme, Beltisz Van, őrült volt. Kénye-kedve szerint
+mindenkit kivégeztetett és ezért nem merte senki Uliasszutait útjába
+ejteni. Valamennyi többi fejedelem és a gazdag mongolok körülzárták a
+várost, amelyben Beltisz dühöngött, az összeköttetést mindenfelé
+elvágták és senkinek nem engedték meg, hogy ki- vagy bemenjen. A
+városban éhinség keletkezett. Az ökröket, juhokat és lovakat már mind
+elfogyasztották. Beltisz Van végre elhatározta, hogy katonáival nyugati
+irányban kirohan, mert el akar jutni törzsei egyikének, az oroszoknak
+földjére. De a harcban embereivel együtt ő is elesett. A fejedelmek
+Buyantu Hutuktu tanácsára az uliasszutai hegyek meredekein elásták a
+halottakat. Vallásos énekek éneklése közben és a varázslati szokások
+követésével ásták el a halottakat, hogy megakadályozzák a halált az
+ország újabb fölkeresésében. A sírokat kövekkel födték be és a Hutuktu
+kinyilatkoztatta, hogy az erőszakos halál gonosz démona csak akkor
+hagyja el ismét a földet, ha emberi vér fogja öntözni a sírköveket. Ez a
+legenda most megvalósult. Az oroszok három bolsevikot és a kínaiak két
+mongolt lőttek agyon a sírhelyen. Beltisz Van gonosz szelleme kitört a
+nehéz sírkő alól és most sarlójával levágja a népet. A nemes Chultun
+Beyli életét vesztette, Michailoff orosz noyon elesett és a halál
+Uliasszutaiból el fogja árasztani a mi nagy síkságainkat. Ki lenne képes
+most még föltartóztatni? Kinek lenne elég ereje, hogy most még
+összekötözze vad kezét? Rossz idő jár az istenekre és a jó szellemekre.
+A gonosz démonok hadat üzentek a jó szellemeknek. Mit tehet hát az
+ember? Csak elpusztulhat, csak elpusztulhat…
+
+
+
+
+HARMADIK RÉSZ.  ÁZSIA VONAGLÓ SZÍVE.
+
+
+HUSZONKILENCEDIK FEJEZET.  A nagy hódítók országútján.
+
+Dzsingisz khán, a nagy hódító, a szomorú, komoly, szigorú Mongolország
+fia, a régi mongol legenda szerint fölment a Karaszu-Togol hegy csúcsára
+és sasszemével nyugatra és keletre tekintett. Nyugaton emberi vérnek
+egész tengerét látta és fölötte a szemhatárt elfödő véres köd lebegett.
+Ott tehát nem láthatta meg, mi a végzete. És mégis azt parancsolták neki
+az istenek, hogy nyugatra menjen és oda vezesse minden harcosát és a
+mongol törzseket. Keleten azonban gazdag városokat, fényes templomokat,
+szerencsés népnek nagy tömegét, kövér földű kerteket és mezőket látott,
+ami igen tetszett a nagy mongolnak. Így szólt fiaihoz:
+
+– Ott nyugaton tűz, kard, szétromboló és bosszuló sors leszek. Keletre
+pedig mint kegyes, nagy építő fogok jönni, aki boldogságot hoz a népnek
+és az országnak.
+
+Ezt mondja a legenda. Sok igazságot találtam benne. Dzsingisz khán
+nyugatra irányuló útjának nagy részét bejártam és mindenütt sírokkal meg
+kőemlékekkel láttam megjelölve. Láttam a hős keleti útjának egyik részét
+is, azét az útét, amelyen Kínába ment. Ott egészen más kép tárult a
+szemem elé.
+
+Amikor társaságunk Uliasszutaiból elindult, az volt az első gondunk,
+hogy kényelmesen utazzunk. Naponta csak harmincöt-ötven mérföldet
+tettünk meg, míg körülbelül hatvan mérföldnyire voltunk Zain Szabitól.
+Itt elváltam a többiektől, hogy elmenjek erre a helyre, hiszen
+Kazagrandi ezredessel akartam ott találkozni. A nap éppen fölkelt,
+amikor egyetlen mongol vezetőm és én nekiindultunk az alacsony, erdős
+hegyhátnak, amelynek tetejéről még egyszer láttam kísérőimet lenn a
+völgyben. Sejtelmem sem volt a sok és csaknem végzetes veszedelemről,
+amelynek ki voltam téve ezen a kiránduláson, amely sokkal tovább
+tartott, mint ahogyan számítottam.
+
+Amikor átmentünk egy homokos partú kis folyón, mongol vezetőm
+elbeszélte, hogyan járnak el a mongolok, ha nyáron a lámák tilalma
+ellenére aranyat akarnak mosni a folyóból. A munka módja nagyon
+kezdetleges, de eredménye mutatja, mennyi arany van itt a homokban. Az
+aranyat mosó mongol hasra fekszik, tollal oldalt söpri a homokot és
+beléfú az így támadt gödröcskébe. Időről-időre megnedvesíti egyik újját
+és ezzel a nedves újjal kis aranyszemet vagy göröngyöcskét emel föl,
+amelyet az álla alatt függő zacskóba ejt. Az aranykeresők egy nap alatt
+ilyen módon egy uncia aranynak körülbelül egy ötödét szedik össze.
+
+Elhatároztam, hogy az egész utat Zain Szabiba egy nap alatt teszem meg.
+Az ourtonokon a lovak befogását és nyergelését, amennyire csak lehetett,
+siettettem. Ez állomások egyikén a mongolok vad lovat, nagy erős szürke
+csődört adtak nekem. Amikor nyeregbe akartam szállni és a lábam már a
+kengyelben volt, a ló megrúgta azt a lábamat, amely a tibeti harcban
+megsebesült. Egyszeriben megdagadt és nagyon fájt.
+
+Napnyugtakor láttam meg Zain Szabi első orosz és kínai házait, majd
+magát a kolostort is. Leszálltunk egy, a hegy lejtőjén csörgedező kis
+folyó völgyébe. E hegy csúcsán a fehér sziklák olyan különleges alakúak,
+hogy egy tibeti imádság szavait mutatják. A hegy lábánál lámák temetkező
+helye volt, azaz csontrakások voltak ott és egy kutyafalka. Végre
+közvetetlenül előttünk volt a kolostor, közönséges négyszög, melyet
+fakerítés vett körül. Közepén Mongolország többi templomépületeitől
+nagyon elütő nagy templom állott. Nem kínai, hanem tibeti stílusban
+épült fehér ház, merőleges falakkal, fekete keretű ablakok szabályos
+soraival és fekete cseréppel födött tetővel. Egy másik kisebb
+épület-négyszög valamivel odább, keletre volt. Ezek orosz lakóházak
+voltak, amelyeket a kolostorral – telefon kötött össze.
+
+– Ez a zaini Élő Isten háza, – mondta a mongol a kisebb négyszögre
+mutatva. – Szereti az orosz szokásokat és életmódot.
+
+A kolostor északi részén kúpalakú dombon torony van, amely a babiloniai
+Zikkuratra emlékeztet. Ebben a templomban őrzik a régi könyveket és
+kéziratokat, a régi templomi dísztárgyakat, a vallásos szertartásoknál
+használt tárgyakat és a meghalt Hutuktuk ruháit. E múzeum mögött meredek
+szikla nyúlik a magasba, amelyet nem lehet megmászni. A sziklafalba
+különösebb rend nélkül lámai istenek képei vannak bevésve. Mindenik kép
+vagy félméternyi. A szerzetesek éjjel lámpákat szoktak előttük
+meggyújtani, úgy, hogy messziről láthatók az istenek és istennők képei.
+
+Beléptünk a kereskedelmi telepre. Az utcák elhagyottak. Az ablakokon
+csak nők és gyermekek tekintettek ki. Egy orosz cégnél szálltam meg,
+amelynek fiókjait ismertem az ország más részeiben.
+
+Meglepetésemre, mint ismerőst üdvözöltek Zain Szabiban. Narabancsi
+Hutuktuja ugyanis utasított minden kolostort, hogy bárhová jövök,
+legyenek a segítségemre, mert megmentettem a Narabancsi-kolostort és
+mint világos isteni kinyilatkoztatások mutatták, Buddhának az istenek
+által kedvelt inkarnációja vagyok. Az irántam oly kegyes hajlandóságú
+Hutuktunak körlevele nagy hasznomra volt. Sőt még jobban kellene
+dícsérnem, mert arra volt rendelve, hogy megmentse az életemet.
+
+Az itt élvezett vendégszeretet nagyon jókor jött, mert megsérült lábam
+erősen megdagadt és nagy fájdalmat okozott. Amikor a csizmámat lehúztam,
+láttam, hogy egész lábam egy vér, mert a régi seb a lórúgás
+következtében újra megnyílt. Bekötözték úgy, hogy három nap mulva ismét
+járni tudtam.
+
+Kazagrandi ezredest már nem találtam Zain Szabiban. Miután itt
+megsemmisítette a kínai irreguláris csapatokat, visszatért Van Kureba. A
+parancsnok, akit hátrahagyott, átadta nekem az ezredes levelét, amelyben
+meghívott, hogy mihelyt kissé kipihentem magamat Zainban, látogassam
+meg. A levélhez mongol okirat volt csatolva, amely följogosított, hogy
+egyik nyájtól a másikig az urgával, amit később fogok leírni, lovakat és
+szekereket szerezzek. Ez a további kétszáz mérföldnyi út nagyon
+kellemetlen föladat volt számomra; de Kazagrandinak, akivel eladdig még
+nem találkoztam, alapos okai lehettek, hogy a velem való találkozást
+kívánja.
+
+A megérkezésemet követő napon déli egy órakor meglátogatott a helység
+«Istene», akinek Gheghen Pandita Hutuktu volt a neve. Egy istennek
+eredetibb és különösebb megjelenését sohasem képzelhettem volna el.
+Kicsiny, sovány, huszonkét éves fiatal ember volt, gyors, ideges
+mozdulatokkal és kifejezésteljes arccal, amely, mint minden mongol
+istené, nagy, megrémült szemet uralt. Kék selyem orosz katonakabát volt
+rajta, sárga vállrojtokkal, amelyek a Pandita Hutuktu szent jelét
+mutatták, kék selyem nadrág és magasszárú csizma, a fejét pedig sárga
+hegyben végződő fehér asztrakán sapka födte. Övébe revolver és kard volt
+dugva. Nem tudtam, hogy mit gondoljak erről az álruhába öltözött
+istenről. Házigazdámtól elfogadott egy csésze teát, azután mongollal
+kevert orosz nyelven beszélni kezdett.
+
+– Nem messze Kuretól van a régi Erdeni Dzu kolostor, amely Karakorum,
+Dzsingisz khán egykori fővárosa romjainak helyén épült. Később Kublai
+khán gyakran odament, hogy az isteneknek áldozzon és fáradalmait mint
+Kína, India, Perzsia, Afganisztán, Mongolország és fél Európa császárja
+kipihenje. Most már csak romok és sírok mutatják az egykori «szerencsét
+hozó napok kertjé»-nek helyét. Baroun Kure jámbor szerzetesei a romok
+alapzatában kéziratokat találtak, amelyek sokkal régiebbek, mint maga
+Erdeni Dzu. Meetchik-Atak, az én Marambám (a theologia doktora) ott egy
+okiratot talált, amely megjósolta, hogy Zain Hutuktuja nemsokára
+megkapja a Pandita címet, csak huszonegy éves lesz, Dzsingisz khán
+országainak szívéből fog származni és mellén a Szvasztika természetes
+jelét fogja viselni. Ez a Hutuktu, akit egy nagy háború és nagy
+nyugtalanság napjaiban igen tisztelni fog a nép, megkezdi majd a harcot
+a «Vörös Veszedelem» szolgáival szemben. Le fogja őket győzni, rendet
+fog teremteni a világon, hogy azután ezt a szerencsés napot a fehér
+templomok és a tízezer harang énekének városában megünnepelje. Én
+Pandita Hutuktu vagyok. A jelek és szimbólumok rám vallanak. Én fogom
+megsemmisíteni a bolsevikokat, a «Vörös Veszedelem» orosz szolgáit és
+Moszkvában fogom magam dicsőséges és nagy munkám után kipihenni. Ezért
+megkértem Kazagrandi ezredest, vegyen föl engem Ungern báró csapatai
+közé és adjon nekem alkalmat a harcra. A lámák meg akarják akadályozni
+eltávozásomat. De ki itt az isten?
+
+Erélyesen dobbantott a lábával, míg a lámák és az őt kísérő őrség tagjai
+tiszteletteljesen fejet hajtottak.
+
+Amikor eltávozott tőlem, egy hatykkal ajándékozott meg. Nyeregtáskámban
+kutatva, egyetlen tárgyat találtam, amely egy Hutuktuhoz méltó
+ajándéknak tetszett nekem, tudniillik egy kis üveg osmiridiumot, a
+platinának e ritka, természetes kísérő elemét.
+
+– Ez a legszilárdabb és legkeményebb fém, – mondám. – Legyen, Hutuktu,
+az ön dicsőségének és erejének jele!
+
+A Pandita megköszönte és fölszólított, hogy látogassam meg.
+
+Miután megsebesülésemet némiképpen kihevertem, európai módon fölszerelt
+házához mentem: villamos világítás, villamos csengő és telefon. Bort meg
+édességet tett elém és két nagyon érdekes személyiséggel ismertetett
+meg. Az egyik egy öreg tibeti orvos volt, himlőhellyel mélyen átszántott
+arccal, erős, vastag orral és kancsal szemmel. Különös orvos volt. Az
+volt a kötelessége, hogy Hutuktukat kezeljen és meggyógyítson, ha
+betegek és hogy… megmérgezze őket, ha nagyon függetlenekké vagy
+különködőkké lettek vagy ha politikájuk nem vágott össze az Élő Buddha
+lámái tanácsának avagy a Dalai Lámának kívánságaival. Azóta a Pandita
+Hutuktu valószínűleg már örök békességben nyugszik valamely szent hegy
+csúcsán, ahová bizonyára rendkívüli udvari orvosának gondossága küldte.
+A lámák tanácsa ugyanis nem szívesen látta a Pandita Hutuktu harcias
+hajlandóságát.
+
+Pandita szerette a bort és a kártyát. Egy napon, amikor oroszok
+társaságában időzött és európai ruha volt rajta, lámák jöttek rohanva és
+jelentették, hogy az istentisztelet már megkezdődött és az «Élő
+Isten»-nek el kell foglalnia helyét a trónuson, hogy imádhassák őt. A
+legcsekélyebb zavar nélkül az európai ruhára és hosszú szürke nadrágjára
+ráterítette vörös hutuktu-köpenyét és a lámák gyaloghintón úgy vitték el
+«Istenüket».
+
+Az orvosi méregkeverőn kívül még egy tizenhárom éves fiút találtam a
+Hutuktu lakásán, akinek fiatalsága, vörös ruhája és kurtára nyírott haja
+azt gyaníttatta, hogy Bandi vagy pedig a Hutuktu lakásán szolgáló
+tanuló. Kiderült azonban, hogy más állása volt. Ez a fiú volt az első
+Hubilgan, szintén Buddha egyik inkarnációja, tapasztalt jós és a Pandita
+Hutuktu utóda. Állandóan részeg volt, szenvedélyes kártyás és szeretett
+rosz élceket faragni, amin a lámák nagyon megütköztek.
+
+Ugyanaz este megismertem a második Hubilgant, aki meglátogatott. Ő volt
+igazi gondozója Zain Szabinak, amely az Élő Buddhának közvetetlenül
+alárendelt, független terület. Ez a Hubilgan komoly, harminckét éves
+aszkéta férfi volt, aki jó nevelésben részesült és nagyon jártas volt a
+mongol népélet tudományában. Ismerte az orosz nyelvet, amelyen sokat
+olvasott. Különösen érdeklődött más népek élete és története iránt.
+Főként az amerikai nép teremtő zsenijét becsülte nagyra. Nekem ezt
+mondta:
+
+– Ha Amerikába megy, kérje meg az amerikaiakat, hogy jöjjenek el hozzánk
+és vezessenek ki bennünket a minket körülvevő sötétségből. A kínaiak és
+az oroszok csak pusztulást hoznak közénk. Csak az amerikaiak menthetnek
+meg bennünket.
+
+Miután a lábam kellőképpen helyreállott, a Hutuktu meghívott, utazzam
+vele Erdeni Dzuba, amire szívesen ráálltam. Az indulás reggelén könnyű
+és kényelmes kocsit hoztak a számomra. Utunk öt napig tartott.
+Fölkerestük Erdeni Dzut, Karakorumot, Hoto-Zaidamot és Khara Balgaszunt.
+Mindezeken a helyeken romjai láthatók kolostoroknak és városoknak,
+amelyeket Dzsingisz khán és utódai, Ugadai és Kublai építettek a
+tizenharmadik században. Most már csak falak és tornyok maradványát,
+nehány nagy sírt és a romok alatt könyveket lehetett találni régi
+legendákkal és történetekkel.
+
+– Nézze ezeket a sírokat, – mondta a Hutuktu. – Itt temették el Uyuk
+khán fiát. Ezt a fiatal herceget a kínaiak megvesztegetéssel rávették
+arra, hogy ölje meg az apját. De ezt megakadályozta saját nővére, aki
+öreg apjáért, a császárért és khánért való aggodalmában őt ölte meg. Ott
+van Mangu khán szeretett feleségének, Tszinillanak a sírja. Elhagyta
+Kína fővárosát, hogy Khara Bolgaszunba menjen, ahol beleszeretett
+Dameharenbe, a bátor juhpásztorba, aki olyan gyorsan tudott lovagolni,
+hogy utólérte a szelet és vad yakokkat meg vad lovakat puszta kézzel
+fogott el. A dühös khán megfojtatta hűtlen feleségét, de később császári
+pompával eltemettette és gyakran jött ide a sírjához, hogy megsirassa
+elvesztett szerelmét.
+
+Tudni akartam, hogy mi történt Dameharennel. Maga a Hutuktu nem tudott
+fölvilágosítást adni, de öreg szolgája, valóságos irattárosa a
+legendáknak, ezt felelte:
+
+– Vad csahar-rablók segítségével sokáig Kína ellen harcolt. Azt azonban
+senki sem tudja, hogyan halt meg.
+
+A szerzetesek a romok helyén meghatározott időben imádkoznak, azután
+szent könyveket és tárgyakat kutatgatnak, amelyek a romok alatt vannak
+elrejtve. Nem régen két kínai fegyvert, két aranygyűrűt találtak itt és
+két tekercs régi kéziratot, amelyek bőrzsinórral voltak összekötözve.
+
+Fölvetettem magamban ezt a kérdést:
+
+– Miért vonzotta ez a vidék azokat a hatalmas császárokat és khánokat,
+akik a Csöndes-Óceántól az Adriai tengerig uralkodtak? A vonzóerőt
+bizonyára nem ezek a fenyővel és nyárfával borított hegyek és völgyek,
+nem is a messzi homokterületek, a visszahúzódó tavak és sziklák adták.
+
+Azt hiszem mégis, hogy kérdésemre megtaláltam a feleletet. A nagy
+császárok, akik emlékeztek Dzsingisz khán látomására, itt új
+megnyilatkozásokat és jövendöléseket kerestek az ő csodálatos, fönséges
+sorsára vonatkozólag, amelyet egyforma nagy mértékben isteni tisztelet,
+engedelmesség és gyűlölet vett körül. De hol érintkezhettek volna az
+istenekkel, a jó és gonosz szellemekkel, ha nem ezen a helyen? Zain
+területe régi romjaival kiválóan alkalmas erre.
+
+– Azt a hegyet csak az az ember tudja megmászni, – magyarázta a Pandita,
+– aki Dzsingisz khán egyenes leszármazottja. A közönséges ember feleúton
+megfullad, ha tovább merészel menni. Mongol vadászok nemrégen
+farkascsordát kergettek ezen a hegyen. De amikor a hegy kapaszkodójának
+ama bizonyos helyére jutottak, mindannyian életüket vesztették. Ott a
+hegy meredekén sasok, nagyszarvú juhok és kabarga-antilopok csontjai
+hevernek, amely állatok könnyűek és gyorsak, mint a szél, mégis el
+kellett pusztulniok. Ott lakozik a gonosz démon, akinek birtokában van
+az emberi sorsok könyve.
+
+– Ez az a felelet, amelyet keresek, – gondoltam.
+
+A Kaukázus nyugati részében Szoukhoum Kale és Tuopszei közt egy hegyet
+láttam, amelyen farkasok, sasok és vad kecskék hasonlóképen elpusztulnak
+és amelyen emberek is életüket vesztenék, ha nem tennék meg az útnak e
+részét mindig lóháton. Ott ugyanis széngáz áramlik ki a földből úgy,
+hogy körülbelül fél méternyi magasságig ülepszik le ez a mérges gáz. Aki
+lovon ül, e réteg fölött van és ezért nem éri veszedelem. A lovak
+fejüket mindig magasra vetik és félve fújtatnak, míg el nem hagyták a
+veszedelem zónáját. Itt, e hegy csúcsán, ahol a gonosz démon az emberi
+sorsok könyvében lapozgat, ugyanerről a jelenségről van szó. Megértettem
+azt a vallásos félelmet, amelyet ez a hely a mongolokban keltett,
+valamint a vonzóerőt is, amelyet ez a vidék Dzsingisz khán nagyranőtt,
+csaknem gigászi utódaira gyakorolt. Fejük átmagaslott a mérges gáz
+rétegén úgy, hogy föl tudtak jutni e titokzatos és félelmetes hegy
+csúcsára. Ezt a természeti jelenséget geológiai alapon is meg lehet
+magyarázni, mert ez a vidék széntelepeknek déli széle, amelyekből
+gyakran szén- és mocsárgáz áramlik ki.
+
+A romoktól nem messze Hun Dopcsin Djamtszo országában kis tó van,
+melynek fölülete olykor-olykor vörös lánggal ég és nagy rémülettel tölti
+el a mongolokat, meg a méneseket. Természetes, hogy ennek a tónak is
+gazdag a legendaköre. Itt valamikor meteor hullott le és mélyen
+belefúródott a földbe. Az így keletkezett lyukban keletkezett a tó. A
+mongolok fölfogása szerint földalatti barlangok lakói, akik félig
+emberek, félig démonok, az «ég kövét» mély ágyából ki akarják húzni. Ha
+a követ fölemelték, meggyullad a víz, mire a kő minden fáradozás
+ellenére mindannyiszor visszazuhan. Magam nem láttam ezt a tavat, de egy
+orosz telepes azt mondta nekem, hogy talán petróleum van a vízen és vagy
+a parton rakott tábortűztől vagy a nap perzselő sugaraitól meggyullad.
+
+Mindenesetre nagyon érthető, miért vonzódtak ide a nagy mongol
+hatalmasságok. A legnagyobb hatással Karakorum volt reám, az a hely,
+ahol a kegyetlen és bölcs Dzsingisz khán lakott és szőtte gigászi
+terveit, amelyek az egész Nyugatnak vérrel való meghódítását és Keletnek
+még soha nem látott dicsőséggel való megajándékozását célozták.
+Dzsingisz khán két Karakorumot épített, az egyiket itt, Tatsza Gol
+közelében, a karavánút mellett, a másikat Pamírban, ahol gyászoló
+katonái az emberi hódítók legnagyobbját abban a mauzoleumban temették
+el, amelyet ötszáz fogoly épített és munkájuk befejeztével valamennyit
+föláldozták az elhúnyt szellemének.
+
+A harcias Pandita Hutuktu imádkozott a romoknál, ahol a fél világon
+uralkodó e hatalmasság árnyai járnak-kelnek. Itt imádkozott a Hutuktu,
+akinek lelke kalandosan elképzelt tetteket és Dzsingisz khán meg
+Tamerlan dicsőségét szomjazta.
+
+Visszatérőben, Zaintól nem messze, meghívott magához egy nagyon gazdag
+mongol, aki fejedelmi személyek fogadására alkalmas, drága szőnyegekkel
+és selyemdrapériákkal díszített jurtákkal rendelkezett. A Hutuktu
+elfogadta a meghívást. A jurtában leheveredtünk a puha vánkosokra,
+mialatt a Hutuktu a mongolt megáldotta úgy, hogy szent kezével
+megérintette a fejét és átvette a hatykokat. A házigazda azután egy
+egész juhot hozatott be, amelyet rengeteg nagy edényben megfőztek. A
+hutuktu levágta a juh egyik hátsó lábát és átnyujtotta nekem, míg a
+másik hátsó lábát magának foglalta le. Azután nagy darab húst adott a
+házigazda legkisebb fiának, ami annak volt a jele, hogy a Pandita
+Hutuktu a lakoma megkezdésére szólította föl a jelenvoltakat. A juh egy
+pillanat alatt szétvágva és széttépve a banketten résztvevők kezében
+volt. Amikor a Hutuktu a juhláb fehér csontját, amelyen már egy parányi
+hús sem volt, odadobta a tűzserpenyő mellé, a házigazda letérdelve, egy
+darab juhbőrt húzott ki a tűzből és mindkét kezével szertartásosan
+fölkínálta a Hutuktunak. A Pandita késével lekaparta róla a gyapjút és a
+hamut, keskeny szalagokra vágta szét és mindjárt nekilátott ehhez a
+valóban nagyon ízletes fogáshoz. Az illető bőrdarab annak a bőrnek egy
+része, amely a mellcsont fölött van. Mongolországban tarach vagy «nyil»
+a neve. Ha a juhot lenyúzzák, ezt a kis bőrrészt kivágják, forró szénre
+teszik, ahol lassan megsül. Így elkészítve, a legpompásabb ínyesfalat és
+mindig a legelőkelőbb vendégnek nyujtják át. A szokás és hagyomány
+szerint sohasem szabad szétosztani.
+
+Evés után azt indítványozta a házigazdánk, hogy menjünk vastagszarvúakra
+vadászni, amely állatoknak nagy nyája, mint tudva volt, alig
+félmérföldnyire a jurtáktól a hegyekben legelészett. Gazdagon díszített
+nyergekkel és kantárokkal díszített lovakat vezettek elő. A Hutuktu
+lovának kantárzatát vörös és sárga rongyok ékesítették, hogy megmutassák
+a lovas rangját. Mögöttünk körülbelül ötven mongol lovas vágtatott.
+Amikor célhoz érve, leszálltunk a nyeregből, sziklák mögött állítottak
+föl bennünket, amelyek mintegy háromszáz lépésnyire lehettek egymástól.
+A mongol hajtók megkezdték a hegy körül a bekerítő mozdulatot.
+Körülbelül félóra mulva észrevettem, hogy fönn a sziklák közt valami
+elsurrant és nemsokára megállapítottam, hogy ott egy szép vastagszarvú
+ugrott óriási léptekkel szikláról-sziklára, mögötte pedig villámgyorsan
+több, mint húsz darabból álló nyáj rohant. Nagyon bosszankodtam, amikor
+úgy láttam, hogy a mongolok elrontották a hajtóvadászatot, mert a teljes
+bekerítés megtörténte előtt oldalt kiengedték a nyájat. Szerencsére
+tévedtem. Éppen a nyáj előtt levő szikla mögül ugyanis fölugrott egy, a
+karjával hadonászó mongol. Csak a nagy vezérállat nem hagyta magát
+elijeszteni, hanem elrohant a fegyvertelen mongol mellett. A nyáj
+azonban hirtelen elkanyarodott és a lejtőn lefelé éppen felém rohant.
+Lőttem és két állatot leterítettem. A Hutuktu is lelőtt egy
+vastagszarvút és egy mósusz-antilopot, amely váratlanul bújt elő az
+egyik szikla mögül. Az elejtett állatok legnagyobb szarvainak párja
+körülbelül harminc fontot nyomott. De ez fiatal állaté volt.
+
+A Zain Szabiba való visszatérésünket követő napon, mivel teljesen
+meggyógyultnak éreztem magamat, elhatároztam, hogy most már útnak
+indulok Van Kureba. A Hutuktu, amikor elbúcsúztam tőle, nagy hatykot
+adott nekem, egyszersmind a legmelegebben megköszönte azt az ajándékot,
+amelyet ismeretségünk első napján adtam neki.
+
+– Gyönyörű ajándék, mondá. Kirándulásunk után teljesen kimerültnek
+éreztem magamat. Bevettem az ön orvosságát és tökéletesen visszaadta
+ifjúi erőmet. Köszönöm, nagyon köszönöm!
+
+A szerencsétlen flótás lenyelte az osmiridiumot. Bizonyára nem árthatott
+neki. De különös, hogy hasznára volt. Nyugat orvosai talán ezek után
+szintén alkalmazni óhajtják ezt az új, ártatlan és nagyon olcsó szert,
+amelyből az egész világon csak nyolc font van. Arra kérem azonban őket,
+hogy cserébe Mongolország, Barga, Szinkiang, Kokonor és Közép-Ázsia
+minden más országa részére hagyják meg nekem a szabadalmi jogot.
+
+Egy öreg orosz telepes kísért, mint vezető. Nagy, de könnyű és kényelmes
+kocsit kaptam, amelyet egészen különös módon húztak tovább. Négy méter
+hosszú, egyenes rudat keresztben a kocsira erősítettek. Ezt a rudat két
+lovas a nyeregkápára vette és így vágtattak velem a síkságon át.
+Mögöttünk négy másik lovas vágtatott négy külön lóval.
+
+
+HARMINCADIK FEJEZET.  Elfogva!
+
+Zaintól körülbelül tizenkét mérföldnyire egy hegyhátról lovasoknak
+kígyószerű vonalát láttuk a völgyben haladni. Félórával később mély,
+mocsaras folyó partján találkoztunk ezzel a különítménnyel. Mongolok,
+burjétok és tibetiek voltak, valamennyien orosz fegyverrel. Az oszlop
+élén két férfi lovagolt. Egyikük, akin óriási fekete asztrakán sapka
+volt, vörös, kaukázusi, a vállra lelógó kámzsával, elállta az utamat és
+durva, rekedt hangon kérdezte:
+
+– Kicsoda maga? Honnan jön és hová megy?
+
+A feleletem éppen ilyen lakonikus volt. Erre a vezér azt mondta, hogy a
+különítménye Ungern báró csapatainak Vandaloff kapitány parancsnoksága
+alatt álló egyik szakasza.
+
+– Én Bezrodnoff kapitány vagyok, a hadbíró.
+
+Hirtelen hangosan nevetett. Szemtelen, ostoba arca nem tetszett nekem.
+Meghajolva a többi tiszt előtt, megparancsoltam lovasaimnak a
+továbblovaglást.
+
+– Ezt már nem! – kiáltotta Bezrodnoff kapitány, aki megint elállta az
+utamat. – Nem engedhetem meg a továbbutazást. Hosszan és komolyan kell
+önnel beszélnem és azért vissza kell velem jönnie Zainba.
+
+Tiltakoztam és Kazagrandi ezredes levelére hivatkoztam. De Bezrodnoff
+fagyosan ezt felelte:
+
+– Ez a levél Kazagrandi ezredes dolga. Az én dolgom az, hogy
+visszaszállítsam Zainba és beszéljek önnel. Adja ide a fegyverét.
+
+Ezt a követelést nem akartam teljesíteni még akkor sem, ha halál
+fenyegetett volna. Ezt feleltem:
+
+– Hallja, mondja meg őszintén, igazán a bolsevikok ellen harcol ez a
+különítmény vagy talán vörös csapat?
+
+– Nem, biztosítom, hogy nem vörös csapat – vetette közbe a felém
+közeledő Vandaloff burjét tiszt. – Már három év óta harcolunk a
+bolsevikokkal.
+
+– Akkor nem adhatom át a fegyveremet, – feleltem nyugodtan. –
+Szovjetszibériából hoztam magammal. Sok harcot vívtam e hű fegyverrel és
+most fehér tisztek fegyverezzenek le? Ezt a szégyent nem viselhetem el.
+
+E szavakkal a folyóba dobtam puskámat és revolveremet. A tisztek zavarba
+jöttek. Bezrodnoff dühében elvörösödött. Így szóltam hozzá:
+
+– Megaláztatástól kíméltem meg önt és magamat.
+
+Bezrodnoff szótlanul megfordította a lovát. Háromszáz főnyi egész
+különítménye azonnal elém állott. Csak a két utolsó lovas maradt állva
+és megparancsolta a mongolnak, hogy fordítsa meg a kocsimat. Azután kis
+csoportom mögé álltak. Fogoly voltam! A mögöttem levő lovasok egyike
+orosz ember volt, aki elmondta, hogy Bezrodnoff sok halálítéletet visz
+magával. Bizonyosra vettem, hogy köztük lesz az enyém is.
+
+Ostoba, nagyon ostoba dolog! Mi célja volt annak, hogy vörös
+különítményeken vágtam magamat keresztül, hogy fagy és éhség kínjait
+állottam ki és hogy Tibetben csaknem elpusztultam, ha most Bezrodnoff
+egyik mongoljának golyójától kell meghalnom? Ez az élvezet nem érte meg
+azt a sokáig tartó és oly hosszú utazást! Ilyen véget a legnagyobb
+örömmel megadott volna nekem minden szibériai Cseka.
+
+Zain Szabiba érkezvén, átvizsgálták a podgyászomat. Bezrodnoff a
+legaprólékosabban kikérdezett az uliasszutai eseményekről. Körülbelül
+három óra hosszáig beszéltünk egymással. Megpróbáltam az uliasszutai
+tisztek védelmezését hangoztatva, hogy az embernek nem szabad magát
+csupán Domojiroff jelentésére rábíznia. Beszélgetésünk végeztével a
+kapitány fölállott és bocsánatot kért, amiért föltartóztatott. Azután
+egy szép, fogóján ezüst veretű revolvert ajándékozott nekem és ezt
+mondta:
+
+– Büszkesége rendkívül tetszett nekem. Kérem, fogadja el tőlem emlékül
+ezt a fegyvert.
+
+Másnap reggel ismét útra keltem Zain Szabiból. Most azonban a zsebemben
+volt Bezrodnoff mentslevele.
+
+
+HARMINCEGYEDIK FEJEZET.  Az urga.
+
+Megint elhaladtunk a nekem már ismerős helyek mellett, a hegyen, ahonnan
+Bezrodnoff különítményét megláttam és a folyó mellett, amelybe
+beledobtam a fegyveremet. Csakhamar elhagytunk mindent. Az első
+ourtonon, kellemetlen meglepetésünkre, nem találtunk lovat. A jurtákban
+csak egy mongol volt két fiával. A mongol, amikor megmutattam neki az
+okiratomat, ezt mondta:
+
+– A noyonnak joga van urgára. Nemsokára itt lesznek a lovak.
+
+Lóra pattant és magával vitte két mongolomat. Ezeket és magát is négy-öt
+méter hosszú, vékony rúddal látta el, amelyeknek a végén kötélhurok
+volt. Mindhárman elvágtattak. Kocsim utánuk indult. Elhagytuk az utat és
+egy óra hosszáig haladtunk keresztül-kasul a pusztaságon, míg végre nagy
+legelésző méneshez érkeztünk. A mongol a rúdjával befogta a nekünk
+szükséges lovakat, amikor a hegyből hirtelen odavágtattak a ménes
+tulajdonosai. Mihelyt az öreg mongol megmutatta nekik irataimat,
+mindjárt alázatosan belenyugodtak a dologba és az engem idáig kísért
+mongolok fölváltására négy embert bocsátottak rendelkezésünkre. Az urgát
+használó mongolok ilyen módon nem az ourton – vagy állomásúton utaznak,
+hanem közvetetlenül egyik ménestől a másikig. Minden mongol, aki urgára
+kötelezett, amily gyorsan csak lehet, végezni akar a föladatával. Mint
+az őrültek vágtatnak toronyiránt a legközelebbi ménesig, hogy ott a
+szomszédnak adják tovább föladatukat. Minden utas, akinek urgára joga
+van, maga foghatja el a szükséges lovakat és ha nincs ott a tulajdonos,
+akkor az előbbi tulajdonosokat kényszerítheti, hogy tovább lovagoljanak
+vele és a lovakat visszahagyják a legközelebbi ménesnél, ahol új lovakat
+szereznek. De erre csak ritkán van eset, mert a mongol nem szereti a
+maga lovait másnak a méneséből kikeresni, mivel ez civódásra ad
+alkalmat.
+
+Az utazás e módjáról adták az idegenek – így szól egy magyarázat, – Urga
+városnak a nevét. A mongolok mindig Ta Kure, a nagy kolostor néven
+nevezik. A burjétok és az oroszok, akik elsőknek utazták be ezeket a
+vidékeket, azért adták a városnak az Urga nevet, mert főcélja volt
+mindama kereskedelmi expedicióknak, amelyek az utazás e régi módján
+szelték keresztül a pusztaságot. Egy másik magyarázat szerint a város
+hurokban épült, amelyeknek oldalait három hegygerinc alkotja és egyikük
+mentén folyik a Tola folyó, éppen mint az urga rúdja.
+
+Ennek a maga nemében páratlan urga-menetjegynek a segítségével
+körülbelül kétszáz mérföldet jártam be Mongolországnak eddig még
+ismeretlen vidékein. E közben kedvező alkalmam nyílt ez országrész
+állatvilágának megfigyelésére. Sok nagy, öt-hatezer darabból álló mongol
+antilopnyájat láttam és vastagszarvúak, vapitik és kabarga-antilopok sok
+csoportja került a szemem elé. Olykor gyorsan, mint valami látomás, vad
+lovak és szamarak kis csapata suhant el a szemhatáron.
+
+Az egyik helyen marmoták nagy telepét figyelhettem meg. Több
+négyszögmérföldnyi területen szétszórva láthatók voltak a dombjaik,
+amelyeknek bejáró nyílásai az állatok folyosóihoz és lakásaihoz visznek.
+E dombok közt ide-oda futkostak a különböző nagyságú szürkesárgás és
+barna állatok. A legnagyobb akkora volt, mint egy középnagyságú kutya.
+Mozdulataik nehézkesek voltak. Kövér testükön mozgott a bőr, mintha bő
+lenne. A marmoták kitűnően ásnak. Amikor mély gödreiket kiássák, a
+köveket mindig földobják a föld színére. Sok helyen láttam
+marmota-dombokat rézércdarabokból. Tovább északra gyakran akadtam
+dombokra ásványanyagokkal, amelyek vanadiumot tartalmaztak. Ha a marmota
+lyukának bejáratánál tartózkodik, fölegyenesedve ül a hátsó lábán és
+olyan, mint valami fadarab vagy kőtömeg. Mihelyt lovast pillant meg a
+távolban, nagy kíváncsisággal figyelgeti és élesen fütyül. A marmota e
+kíváncsiságát hasznukra fordítják a vadászok, akik rúdra erősített,
+ide-oda lebegő posztórongyokkal közelednek a lyukakhoz. Ilyenkor a kis
+állat minden figyelme ezekre a rongyokra irányul és csak az életét
+kioltó golyó magyarázza meg a neki eddig ismeretlen tárgy jelentőségét.
+
+Nagyon izgató látványnak voltam a tanuja, amikor az Orkhon folyó
+közelében haladtam át ilyen marmota-telepen. Sok ezer lyuk volt ott,
+úgy, hogy mongoljaimnak nagyon óvatosaknak kellett lenniök, hogy a lovak
+ki ne törjék a lábukat. Fölöttünk sas keringett. Hirtelen, mint egy
+darab kő, lezuhant az egyik dombra, ahol sziklaként megmeredve,
+mozdulatlanul ülve maradt. Nehány perc mulva a marmota, amelynek ebben a
+dombban volt a lakása, kibújt a lyukon, hogy egyik szomszédjához menjen.
+A sas erre leugrott a domb tetejéről és fél szárnyával eltakarta a
+bejáratot. A marmota meghallván az így keletkezett zajt, megfordult és
+azonnal támadni kezdett, hogy lakásába visszajuthasson, mert alighanem
+családja volt benne. Megkezdődött a harc. A sas a szabad szárnyával, fél
+lábával és a csőrével küzdött, de a bejáratot nem tette szabaddá. A
+marmota nagy vakmerőséggel támadta meg a ragadozó madarat, de egy ütés,
+amelyet a fejére kapott, leterítette. A sas csak most bocsátotta le
+szárnyát a domb bejáratáról és miután megölte a marmotát, karmaival
+belékapaszkodva, nagynehezen elszállt vele a hegyekbe.
+
+Kopárabb helyeken, ahol csak elvétve lát az ember fűszálat, egy másik
+rágcsáló lakik: az imouran. Akkora körülbelül, mint a mókus. Bundájának
+színe a sivatagéhoz hasonlít. Kígyószerűen ide-odatekeregve mozog.
+Összegyüjti a széltől hordott magvakat és parányi lakásába viszi. Az
+imouran hű barátja a pusztai pacsirta, amelynek a háta és a feje barna.
+A madár, ha az imourant futni látja, ráül a hátára, szárnycsapásokkal
+egyensúlyozza magát és így sétalovaglást rendez, míg az imouran hosszú,
+bozontos farkát jókedvűen ide-oda csóválja. A pacsirta lovaglás közben
+nagyon ügyesen és meglepően gyorsan összefogdossa az élősdieket, amelyek
+barátjának a hátán élnek és e munkában való örömét rövid, víg énekkel
+árulja el. A mongolok ezért «a vidám pacsirta lová»-nak nevezik az
+imourant. A pacsirta figyelmezteti az imourant, ha sas vagy héja
+közeledik. Mihelyt a levegő rablóit meglátja, háromszor éleset füttyent.
+Azután maga is menedéket keres valami kő mögött vagy valami kis lyukban.
+Az imouran, ha ezt a jelet meghallotta, nem mutatkozik többé, míg a
+veszedelem el nem mult. A vidám pacsirta és lova így élnek
+szeretetreméltó szomszédokként.
+
+Mongolország más részeiben, ahol sok a fű, még egy másik fajtájú
+rágcsálóra is bukkantam, amellyel egyszer már Urianhaiban találkoztam,
+nevezetesen egy óriási, fekete rövidfarkú patkányra, amely társaságban,
+néha kétszáz állatra terjedő telepeken él. Érdekes állat és egyedüli a
+maga nemében, mert téli takarmányának elkészítése tekintetében a
+legügyesebb mezőgazda az állatok közt. Azokban a hetekben, amelyekben a
+fű nedvben a legdúsabb, fejének gyors rántásával lekaszálja úgy, hogy
+éles, hosszú előfogával egyetlen ütéssel húsz-harminc fűszálat vág le. A
+füvet azután megszárítja és az így készített szénát később valóban
+tudományos módon rétegenkint halomra gyűjti. Először is körülbelül
+lábnyi magas dombot készít. Ezen keresztül négy rézsutos pálcát ver be a
+földbe. A pálcák a domb közepe alatt összefutnak. Felső végüket a széna
+felületén hosszú fűszálakkal köti meg, amelyeknek vége kellőképpen
+kinyúlik. Ekkor újabb lábnyi magas réteget terít rája és ennek fölületét
+az előbbi módon ismét megerősíti. Ezzel az eljárással megvédi a
+szénarakást attól, hogy a szél elfújhassa. A szénarakást mindig
+közvetetlenül lakásának az ajtaja előtt készíti el, tehát télen nem kell
+sokat mászkálnia a takarmányért. A lovak és a tevék nagyon szeretik e
+kis mezőgazda szénáját, mert a legtáplálóbb fűből készül. De a
+szénadombok olyan erősen össze vannak kötözve, hogy csak nagy
+fáradsággal lehet széttaposni.
+
+Mongolországban párjával, vagy nagyobb csapatban mindenütt ráakadtam a
+szürkesárga pusztai tyúkra, amelyet szalgának vagy fecskefogolynak
+neveznek és pedig azért, mert mint a fecskének, hosszú és hegyes a farka
+és röpülése is nagyon hasonlít a fecskééhez. Ez a madár szelíd és nem
+bizalmatlan. Tíz-tizenöt lépésnyire magához ereszti az embert. De ha
+fölijed, nagyon magasra röpül és messze utat megtesz, miközben az egész
+idő alatt éppen úgy csicsereg, mint a fecske. Általában szürke és sárga
+színezetűek, de a hím madárnak a hátán és a szárnyán szép csokoládészínű
+foltja van, a lábaszárán és a lábán pedig sűrű tollruhát hord.
+
+Ezekre a megfigyelésekre akkor nyílt alkalmam, amikor az urgával kevéssé
+látogatott vidékeken utaztam. De az utazás e módjának megvolt a
+kellemetlensége is. A mongolok mindig toronyiránt és nagyon gyorsan
+szállítottak rendeltetésem helyére és nagy megelégedéssel fogadták a
+kínai dollárokat, amelyekkel őket megjutalmaztam. Mivel azonban ez előtt
+az utazás előtt már ötezer mérföldet tettem meg kozák nyergemben, amely
+most porral belepve, használatlanul feküdt mögöttem a kocsiban, magamban
+föllázadtam az ellen, hogy most a kíméletlenül futó szekér, amelyet vad
+lovak és éppen olyan vad lovasok kövön, dombon és lyukakon húztak
+keresztül, kerékbetörjön és darabokra tépjen. Minden csontom fájni
+kezdett. Már nyögtem minden lélekzésnél. Megsebesült lábamat heves
+köszvényroham kínozta. Következő éjjel nem tudtam aludni, sem feküdni,
+sőt az ülés is nehezemre esett. Egész éjjel föl s alá sétáltam és
+hallgattam a jurtalakók hangos hortyogását. Közben védekeznem kellett
+két nekemtámadó nagy fekete kutya ellen. Másnap a folytonos rázást csak
+délig bírtam ki. Kénytelen voltam megállani és lefeküdni. Fájdalmam
+elviselhetetlen volt. Nem tudtam megmozdítani se a lábamat, se a
+hátamat. Végül nagy láz fogott el. Elfogyasztottam egész aszpirin- és
+kinin-készletemet, de nem éreztem megkönnyebbülést. Újabb álmatlan éjjel
+várt tehát reám. Ezt szörnyű volt még elgondolni is. Szállásunk egy
+kolostor mellett levő vendég-jurtában volt. Mongoljaim elhivatták a
+lámadoktort, aki két nagyon keserű port adott be nekem és biztosított,
+hogy másnap reggel már folytathatom az utamat. Nemsokára a szívműködés
+élénkülését éreztem, de utána a fájdalom csak növekedett. Még egy éjjelt
+töltöttem el álmatlanul. De napkeltével megszűnt a fájdalom. Egy óra
+mulva lovat nyergeltettem magamnak. A szekérre nem akartam többé
+fölülni.
+
+Mialatt a mongolok összefogdosták a lovakat, a sátramhoz jött Philipoff
+ezredes. Elbeszélte, hogy mindazokat a vádakat, amelyek szerint ő, a
+testvére és Poletika bolsevikok, tagadta és Bezrodnoff megengedte neki a
+Van Kureba való utazást, hogy ott Ungern báróval találkozzék, akit Van
+Kureba vártak. De Philipoff nem tudta, hogy mongol vezetője bombával
+fölszerelve és egy másik mongol Ungern bárónak szóló levéllel már úton
+volt. Azt sem tudta, hogy testvéreit és Poletikát Zain Szabiban
+agyonlőtték.
+
+Philipoff sietett; még aznap el akart jutni Van Kureba. Én egy órával
+később indultam el.
+
+
+HARMINCKETTEDIK FEJEZET.  Egy öreg jövendőmondó.
+
+Most ismét az ourtonúton mentünk tovább. Azokon a vidékeken, amelyeken
+keresztülhaladtunk, a mongoloknak nagyon gyönge és kimerült lovaik
+voltak, mert a jurtalakóknak Daicsin Van és Kazagrandi sok hírvivője
+számára állandóan lovakat kellett kiállítaniok. Az éjjelt a Van Kuret
+megelőző utolsó ourtonon kellett eltöltenünk, ahol egy kövér öreg mongol
+és a fia volt a póstaállomás vezetője. Az öreg mongol vacsora után
+kezébe vette egy juh lapockacsontját, gondosan eltávolított róla minden
+húsmaradékot és rám pillantva, a tűzbe tette. Valami varázsige mormolása
+után így szólt hozzám:
+
+– Megmondom magának a jövőt. Az én jóslataim mind beteljesednek.
+
+Amikor a csont egészen megfeketedett, kivette a tűzből, lefújta róla a
+hamut, nagyon pontosan megvizsgálta a külsejét és a csonton át a parázst
+nézegette. Egy ideig folytatta ezt a vizsgálódást, azután arcán félelem
+kifejezésével visszatette a csontot a szénre.
+
+– Mit látott? – kérdeztem nevetve.
+
+– Hallgasson! – susogta. – Ijesztő jeleket találtam.
+
+Megint kivette a csontot a tűzből, újra megvizsgálta minden oldalról,
+miközben imákat mormolt és különös mozdulatokat végzett. Azután
+ünnepies, nyugodt hangon ezt jósolta:
+
+– Magas, vöröshajú fehér ember alakjában a halál fog maga mögött állni
+és közvetetlen közelből figyelni fogja. De a halál elkerüli… Egy másik
+fehér ember a barátja lesz… A negyedik nap letelte előtt elveszti
+ismerőseit. Hosszú kés adja meg nekik a halált. Már látom, miként falják
+föl őket a kutyák. Óvakodjék a nyeregfejű embertől. Az életére fog
+törni.
+
+E jóslás után dohányozva és teázva még egy ideig együtt ültünk. De az
+öreg ember mindig a félelem kifejezésével tekintett reám. Nem tudtam
+szabadulni attól a gondolattól, hogy csak fogolytársak nézhetnek így
+arra, akit halálra ítéltek.
+
+Másnap még napkelte előtt elhagytuk a jövendőmondót. Körülbelül tizenöt
+mérföldnyi út után föltűnt Van Kure.
+
+Kazagrandi ezredest a főhadiszállásán találtam. Jó családból származott,
+tapasztalt mérnök és derék tiszt, aki a háborúban a keletitengeri Moon
+sziget védelmében és később a Volga mellett a bolsevikok ellen harcolva
+kitűnt. Kazagrandi ezredes fürdőt ajánlott föl nekem, igazi fürdőkádban,
+amely a kereskedelmi kamara elnökének a házában volt. Amíg ebben a
+házban időztem, belépett egy magas, fiatal kapitány. Hosszú, fürtös,
+vörös haja volt és az arca szokatlanul fehér. Szeme nagy és hideg, mint
+az acél, ajka szép, vékony, csaknem leányos. De szemében annyi kemény
+kegyetlenség volt, hogy kellemetlenné vált e különben szép arcnak a
+látása. Amikor eltávozott, házigazdámtól megtudtam, hogy ez a tiszt
+Veszelovszky kapitány volt, segédtisztje Rezukhin tábornoknak, aki
+Mongolország északi részében küzdött a bolsevikok ellen. A tábornok
+segédtisztjével együtt éppen ma érkezett meg Van Kureba, hogy Ungern
+báróval tanácskozzék.
+
+Ebéd után Kazagrandi ezredes fölszólított, hogy menjek a jurtájába. Ott
+elmagyarázta a nyugatmongolországi helyzetet, amely nagyon feszültté
+vált.
+
+– Ismeri Gay doktort? – kérdezte. – Ön tudja, hogy különítményem
+megszervezésében a segítségemre volt, de Urga azzal vádolja, hogy a
+szovjet ügynöke.
+
+Amennyire csak lehetett, védelmeztem Gayt, hiszen a segítségemre volt,
+de különben is Kolcsak fölmentette minden vád alól.
+
+– Igen, igen, Gay igazolására én is előállottam ezzel, – mondta az
+ezredes, – de Rezukhin leveleket fogott el, amelyeket Gay a
+bolsevikoknak írt. Ungern báró parancsára Gayt ma a családjával együtt
+Rezukhin főhadiszállására küldték és attól félek, hogy nem érkeznek meg
+oda.
+
+– Miért?
+
+– Útközben ki fogják őket végezni, – felelte az ezredes.
+
+– Mit tegyek, hogy ezt megakadályozzam? Gay nem lehet bolsevik. Sokkal
+jobban nevelt és sokkal okosabb ember.
+
+– Nem tudom, nem tudom, – mormogta elcsüggedésre valló mozdulattal
+Kazagrandi ezredes. – Próbáljon meg Rezukhinnel beszélni.
+
+Elhatároztam, hogy azonnal fölkeresem Rezukhint. Éppen ebben a
+pillanatban belépett Philipoff ezredes, aki a katonák kiképzése körül
+elkövetett hibákról kezdett beszélni. Már amikor rajtam volt a köpenyem,
+még egy tiszt jött a jurtába. Kis ember volt, régi zöld ellenzős kozák
+sapkával és összeszakadt szürke mongol köpennyel. Jobb karja föl volt
+kötve. Ez volt Rezukhin tábornok, akinek rögtön bemutattak. Beszélgetés
+közben a tábornok nagyon udvariasan és nagyon ügyesen megtudakolta, hogy
+Philipoff és én milyen életet éltünk a legutolsó három évben. Közben
+tréfálkozott és diszkréten, szerényen nevetett. Elbúcsúzását
+fölhasználva, vele együtt kimentem. Ellenvetéseimet nagyon figyelmesen
+és udvariasan meghallgatta, azután nyugodt hangján ezt mondta:
+
+– Gay dr. a szovjet ügynöke, aki csak azért mondja magát fehérnek, mert
+ilyen módon mindent jobban akar látni, hallani és tapasztalni. Bennünket
+mindenütt ellenség vesz körül. Az orosz nép demoralizálva van. Az orosz
+pénzért minden árulásra kész. Ilyen ember Gay. De különben sincs már
+semmi célja, hogy az ügyét megvitassuk. Ő és családja már nem él.
+Embereim ma innen öt kilométernyire fölkoncolták őket.
+
+Megrémülve néztem ennek a kicsiny, mozgékony embernek az arcába, akinek
+oly lágy volt a hangja és a magatartása oly udvarias. És most annyi
+gyűlöletet és elhatározottságot olvastam ki a szeméből, hogy egyszerre
+megértettem azt a reszkető félelmet, amely a tiszteket az ő jelenlétében
+elfogja. Később Urgában többet tudtam meg Rezukhinról, aki egyformán
+volt híres föltétlen vitézségéről és határtalan kegyetlenségéről. Ungern
+báró házőrzője volt, mindig kész arra, hogy vezéréért tűzbe menjen vagy
+hogy torkon ragadja azt, akire az ura ráuszítja.
+
+Még négy nap sem telt el és «ismerőseimnek hosszú kés adta meg a
+halált». Az öreg mongol póstaállomás-vezető jóslatának egyik része már
+megvalósult. Most rajtam volt a sor, hogy szemébe nézzek a halálos
+veszedelemnek. Nem kellett sokáig várnom. Ungern-Sternberg báró, az
+ázsiai lovashadosztály parancsnoka két nap mulva Van Kureba érkezett.
+
+
+HARMINCHARMADIK FEJEZET.  «Fehér ember alakjában a halál fog maga mögött
+állni.»
+
+«A rettenetes tábornok, a báró» teljesen észrevétlenül jött át
+Kazagrandi ezredes őrszemein. Kazagrandival való beszélgetés után
+Philipoff ezredest és engem fölszólított a báró, hogy menjünk el
+hozzája. Kazagrandi ezredes adta át nekem ezt az üzenetet. Azonnal menni
+akartam, de az ezredes vagy egy fél óráig visszatartott. Azután e
+szavakkal bocsátott útnak:
+
+– Most segítse meg önt az Isten! Menjen!
+
+Ez a különös búcsúztató bizony nem volt vígasztaló és rendkívül
+titokzatosan hangzott. Magammal vittem revolveremet és zsebembe
+rejtettem a ciankálimat.
+
+A báró a katonaorvos jurtájában szállt meg. Amikor az előtérbe léptem,
+elém jött Veszelovszky kapitány. Kozákkard volt az oldalára kötve és
+övében revolver volt tok nélkül. Bement a jurtába, hogy bejelentse
+megérkezésemet. Amikor ismét kijött a sátorból, azt mondta:
+
+– Lépjen közelebb.
+
+A jurta bejáratánál vértócsa ötlött a szemembe, amelyet a föld még nem
+tudott beinni – rosszat jelentő üdvözlet valakitől, aki előttem volt
+itt. Kopogtam. Magas tenor azt felelte:
+
+– Szabad!
+
+Alig hogy átléptem a küszöböt, mint egy tigris, felém ugrott egy vörös
+mongol selyemköpenybe burkolt alak, megrázta a kezemet, azután egész
+hosszában végigterült a sátor oldalfalánál levő ágyon. Szemét rám
+tapasztva, hisztérikus hangon kiabálta:
+
+– Mondja meg, kicsoda ön? Itt mindenütt sok a kém és az izgató.
+
+Egy pillanat elegendő volt, hogy fölismerjem megjelenését és
+pszihológiáját. Kis fej széles vállon; szőke, rendetlen haj; vöröses,
+bozontos bajusz és sovány, fáradt arc, hasonló a bizánci ikonok
+képeihez. De mindezt elnyomta az acélszem fölött levő nagy kidudorodó
+homlok. Ez a szem rám meredt, mint a ketrecbe zárt vadállat szeme.
+Megfigyelésem csak egy pillanatig tartott, de mindjárt tisztában voltam
+azzal, hogy nagyon veszedelmes ember volt velem szemben, aki mindenkor
+képes valami jóvá nem tehető dolgot elkövetni. Ámbár bizonyára nagy
+veszedelemben voltam, súlyosan megsértve éreztem magamat.
+
+– Üljön le!
+
+Rám kiáltott sziszegő hangon. Egy székre mutatott és türelmetlenül
+rángatta a bajuszát. Éreztem, hogy elönt a harag és állva ezt feleltem
+neki:
+
+– Megengedte magának báró, hogy engem megsértsen. Az én nevem annyira
+ismert, hogy nem lett volna szabad magát ilyen sértésre elragadtatnia.
+Tehet velem, amit akar, mert a hatalom az ön oldalán van. De arra nem
+kényszeríthet, hogy szóba álljak valakivel, aki engem megsértett.
+
+Alighogy ezt kimondtam, Ungern báró leugrott az ágyról és szemmellátható
+meglepődéssel mustrált engem végig, miközben visszafojtotta a lélekzetét
+és még mindig a bajuszát rángatta. Külsőleg megőriztem a nyugalmamat és
+közömbösen szétnéztem a jurtában. Csak akkor vettem észre, hogy Rezukhin
+tábornok is ott volt. Meghajlással üdvözöltem őt és viszonozta
+köszönésemet. Azután ismét a bárót figyeltem, aki lehorgasztott fővel és
+csukott szemmel ült, időnként a szemöldökét dörzsölte és magában
+mormogott. Hirtelen fölállott és mellettem elnézve, ezt mondta:
+
+– Kimehet! Már nincs arra szükségem…
+
+Hátrafordultam és csak most láttam meg Veszelovszky kapitányt fehér,
+hideg arcával. Nem hallottam, mikor bejött. Megfordult és kiment.
+
+«Fehér ember alakjában a halál» állott mögöttem, gondolám. De vajjon
+teljesen elkerült-e már?
+
+A báró egy ideig elgondolkozva állott, azután rapszodikus, be nem
+fejezett mondatokban beszélni kezdett:
+
+– Bocsánatot kérek… Meg kell értenie a dolgot… annyi az áruló! A
+becsületes emberek eltűntek. Senkiben sem bízhatom. Minden név vagy
+hamis, vagy álnév. Okiratokat hamisítanak. Csal a szem és a szó. Minden
+demoralizálva van és mindent megfertőzött a bolsevizmus. Éppen az imént
+adtam ki a parancsot, hogy kaszabolják le Philipoff ezredest, aki az
+orosz Fehér Szervezet képviselőjének mondta magát. Ruhájának bélésében
+két bolsevista titkos jelírást találtak… Amikor a tisztem lesújtott rá,
+még akkor is azt kiáltotta: «miért öl meg, elvtárs?» Senkiben sem
+bízhatom.
+
+Azután hallgatott. Én is hallgattam.
+
+– Bocsánatot kérek, – kezdte újra. – Megsértettem önt, de hiszen nemcsak
+ember vagyok, hanem nagy seregek vezére is és a fejemben sok a gond és
+aggodalom!
+
+Hangjából egyszerre kétségbeesés és őszinteség csendült ki. Barátságosan
+kezét nyujtotta. Ismét csönd. Végre így feleltem:
+
+– Mit parancsol most, hogy velem tegyenek? Mert nekem nincsenek se
+hamis, se valódi okirataim. De tisztjei közül sokan ismernek és Urgában
+akárhányan vannak, akik bizonyíthatják, hogy én nem lennék képes se
+agitátor, se…
+
+– Szükségtelen, szükségtelen… – szakított félbe a báró. – Tiszta a
+dolog! Behatoltam az ön lelkébe és mindent tudok. Amit a Narabancsi
+Hutuktu önről írt, igaz. Mit tehetek önért?
+
+Elmondtam neki, hogy barátom és én miként menekültünk el
+Szovjet-Oroszországból, hogy hazánkba térjünk és miként csatlakozott
+hozzánk egy csoport lengyel katona, abban a reménységben, hogy megint
+elérheti Lengyelországot. Arra kértem, nyujtson segítséget, hogy
+eljuthassak a legközelebbi kikötőbe.
+
+– Szívesen, szívesen… Minden tekintetben a segítségére leszek, – felelte
+izgatottan. – Automobilomon elviszem önt Urgába. Holnap elindulunk és
+majd Urgában meghányjuk-vetjük a továbbiakat.
+
+Elbúcsúztam és távoztam a jurtából. Szállásomra érkezve, Kazagrandi
+ezredest nagy aggodalomban találtam. Keresztet vetve ezt mondta:
+
+– Hála Istennek!
+
+Megható volt az öröme; mégis azt gondoltam, hogy az ezredes, ha akart
+volna, sokkal többet tehetett volna vendégének a megmentéséért.
+
+Ennek a napnak az izgalma kifárasztott és mintha évekkel megöregedtem
+volna. A tükörbe pillantva, úgy rémlett, hogy őszebb lettem. Éjjel nem
+tudtam aludni. Egyre Philipoff ezredes fiatal, csinos arcára, a
+vértócsára, Veszelovszky kapitány hideg szemére kellett gondolnom és
+Ungern bárónak a kétségbeesés és a gond hangján folyó beszédére. Végre
+mélyen elaludtam.
+
+Ungern báró keltett föl. Eljött, hogy kimentse magát, mert nem vihet
+magával az automobilján, mivel Daicsin Vant kénytelen elvinni. De
+megparancsolta, úgymond, hogy fehér tevéjét hátasnak és két kozákot
+födözetnek bocsássanak rendelkezésemre. E közlése után olyan gyorsan
+távozott a szobából, hogy a köszönetre sem maradt időm.
+
+Most már teljesen elkerült az álom. Fölöltözködtem és egyik pipát a
+másik után szívtam el. E közben azt gondoltam:
+
+– Mennyivel könnyebb mégis a bolsevikokat a Szeybi mocsarain legyőzni és
+átkelni Ulan Taiga havas csúcsain, ahol a gonosz démonok minden utast
+agyonvernek! Ott minden egyszerű volt és érthető. Itt azonban őrült
+lidércnyomás, sötét, visszataszító forgatag minden!
+
+Éreztem, hogy valami tragédia, valami irtóztató dolog volt Ungern báró
+minden mozdulatában, aki mögött az a csöndes, fehérarcú Veszelovszky és
+a halál lépkedett.
+
+
+HARMINCNEGYEDIK FEJEZET.  A háború borzalmai.
+
+Másnap virradatkor elhozták Ungern báró pompás fehér tevéjét.
+Elindultunk. A társaságomban két kozák, két mongol katona és egy láma
+volt. Két málhás tevével is rendelkeztem. Ezek a sátrat és az
+élelmiszerkészletet vitték.
+
+Még mindig féltem, hogy a báró talán ezen az úton akar megöletni, nehogy
+Van Kureban, barátaim szemeláttára kelljen velem végeznie. Egy golyó a
+hátamba és végem van. Ennek következtében készen voltam arra, hogy
+bármely pillanatban előránthassam revolveremet és védhessem magamat.
+Ügyeltem arra is, hogy a kozákok mindig előttem vagy mellettem
+haladjanak.
+
+Déltájban messziről automobil tülkölését hallottuk és nemsokára Ungern
+bárót láttuk teljes gyorsasággal utánunk robogni. Kíséretében két
+segédtiszt és Daicsin Van herceg volt. A báró nagyon szeretetreméltóan
+üdvözölt és azt kiáltotta:
+
+– Urgában viszontlátom önt!
+
+– Ó, – gondoltam, – tehát mégis azt akarja, hogy eljussak Urgába. Nos,
+akkor az úton nem kell aggódnom, Urgában pedig sok barátom lesz.
+
+A báróval való találkozás után a két kozák nagyon figyelmes lett irántam
+és azon voltak, hogy elbeszélésekkel szórakoztassanak. Részleteket
+mondtak el a Transbajkáliában a bolsevikokkal vívott súlyos harcokról és
+a kínaiakkal Urga közelében folytatott csatáról; leírták, hogy több
+kínai katonánál miként akadtak kommunista útlevélre; nagyon dícsérték
+Ungern bárót a bátorságáért, aki dohányozva és teázva a tűzvonalban a
+tábortűznél szokott ülni, anélkül, hogy csak egyszer is megsebesült
+volna; példának fölhozták, hogy egyik ütközetben hetvennégy golyó
+fúródott a köpenyébe, a nyergébe és a nyeregtáskákba, anélkül, hogy
+megsebesült volna és azt mondták, hogy ez egyik oka nagy befolyásának a
+mongolokra; elbeszélték továbbá, hogy Ungern báró az urgai csata előtt
+lovas-őrjáraton volt és visszajövet bambuszbotjával (taszhur) ölt meg
+egy kínai tisztet és két katonát; elismeréssel szóltak arról, hogy a
+tábornoknak nincs más fölszerelése, mint két fehérneműkészlete és két
+pár csizmája; jellemzésére pedig azt mondták, hogy ütközetben mindig
+nyugodt és kedves, a béke ritka napjaiban pedig szigorú és rosszkedvű.
+
+Én viszont Szibériából való elmenekülésemről mondtam el egyetmást a
+kozákoknak. Beszélgetés közben nagyon gyorsan telt el a nap. Tevéink
+állandóan ügettek úgy, hogy a szokásos napi tizennyolc–húsz mérföld
+helyett csaknem ötven mérföldet tettem meg. Az én állatom gyorsabb volt
+a többinél. Rendkívül nagy fehér teve volt, pompás vastag sörénnyel.
+Belső-Mongolország egyik fejedelme ajándékozta Ungern bárónak.
+
+Az Orkhon folyó tulsó partján láttuk meg az első halott kínai katonát.
+Az út közepén feküdt, arccal fölfelé, széttárt karral. Átkelvén a
+Burgut-hegyen, a Tola folyó völgyébe jutottunk. E folyó mellett tovább
+fölfelé van Urga. Az út most tele volt a menekülő kínaiaktól eldobott
+köpennyel, inggel, csizmával és üsttel és sok halott feküdt mindenfelé.
+Azután mocsáron keltünk át, amelynek mindkét oldalán valóságos heggyé
+tornyosult a sok halott ember, a kimúlt ló és teve, az összetört szekér
+és mindenféle katonai fölszerelés romja. Ungern báró tibetijei itt
+vágták el a menekülő kínai fölszerelési oszlop útját.
+
+Különös és megrázó volt látni az ellentétet a rakáson fekvő halottak és
+a tavasz csírázó, újra ébredő élete közt. Minden pocsolyában különféle
+fajtájú vadkacsák úszkáltak. A magas fűben darvak táncolták sajátságos
+szerelmi táncukat. A tavakon hattyúk és libák nagy serege mozgott. A
+mocsarakat a mindig párosával mutatkozó szurpánok vagy «lámalibák»
+élénkítették, a mongolok e szent madarai, amelyek fényesen színes
+ruhájukkal mintha elsurranó fényfoltok lettek volna. A magasabb,
+szárazabb helyeken vadpulykák ugrándoztak és élelmüket keresve, harcra
+keltek egymással. Szalgafoglyok nagy csapatai repültek el előttünk. És a
+hegyek lejtőin, nem messze a tavasz visszatértének örülő állatoktól,
+ugató és a napfényben nyújtózkodó farkasok feküdtek, amelyek játszó
+kutyákhoz hasonlítottak.
+
+A természet csak az életet ismeri. Neki a halál csak epizód, amelynek
+nyomát eltörli homokkal, hóval és kövér fű és színesen csillogó bokrok
+meg virágok díszével. Mit törődik azzal a természet, ha Csifuban vagy a
+Jangtsze partján egy anya egy csésze rízst áldoz vagy tömjént éget el az
+áldozati szekrény előtt, hogy imádkozzék fia hazatéréseért, aki örökre
+ismeretlenül elesett a pusztában a Tola folyó mellett, ahol csontjait
+kiszárítják a természet pazarló tüzének sugarai és a szelek szétszórják
+a puszta homokján? Nagyszerű a természetnek közömbössége a halállal
+szemben és mohósága az élet után.
+
+Negyedik napon az est beköszöntése után a Tola folyó partjához értünk. A
+rendes gázlót nem tudtuk megtalálni. Tevémet tehát belekényszerítettem a
+folyóba, hogy a szerencsében bízva átjussak. Épségben át is kerültünk,
+mert sekély, bár kissé iszapos helyre akadtunk. És ezért hálás lehettem,
+mert ha a tevének mély a víz és a nedves elem a nyakáig ér, akkor nem
+úgy úszik, mint a ló, hanem rendszerint az oldalára fekszik, hogy az
+árammal vitesse magát, ami lovasára nézve nagyon kellemetlen.
+
+A folyó partján sátort ütöttünk.
+
+Újabb tizenöt mérföld után másnap csatatéren mentünk keresztül, amelyen
+a harmadik nagy csatát vívták meg Mongolország függetlenségéért. Ungern
+báró csapata itt hatezer kínaival ütközött össze, akik Kiachtából
+siettek ide, hogy urgai földieiknek segítségére legyenek. A kínaiakat
+tökéletesen megverték, négyezer ember fogságba esett, de azok, akik
+megadták magukat, a következő éjjel szökni próbáltak. Ungern báró a
+transbajkáli kozákokat és tibetieit küldte ki üldözésükre és az ő
+munkájuk eredményét láttuk most a halálnak e mezején. Még körülbelül
+ezerötszáz holttest hevert itt temetetlenül. Kozákjaim előadása szerint
+még sokkal több halottat már eltemettek. A halottakon kardokozta
+irtózatos sebek voltak láthatók. Nagy összevisszaságban mindenfelé
+fölszerelési tárgyak hevertek. A mongolok elhagyták az iszonyat e
+vidékét. Helyüket farkasok foglalták el; ott feküdtek minden kő mögött
+és minden gödörben. Kutyafalkák, elvadult bestiák marakodtak a
+farkasokkal a zsákmányért.
+
+Végül mögöttük volt az átkozott hadistennek hozott tömegáldozat helye.
+Nemsokára egy sekély, gyorssodrú folyó közelébe érkeztünk. A mongolok
+itt leszálltak tevéikről. Sapkáikból itták a folyó vizét. A szent víz
+volt ez, amely elfolyik az Élő Buddha lakóhelye mellett.
+
+A kanyargó völgyből hirtelen egy másik mélyedésbe jutottunk, ahol nagy,
+sötét, sűrű fenyőerdővel borított hegy emelkedett föl előttünk.
+
+– Szent Bogdo-Ol! – kiáltotta a láma. – Székhelye az isteneknek, akik a
+mi Élő Buddhánkat oltalmazzák!
+
+Bogdo-Ol az irtózatos csomó, amely három hegyláncot köt össze egymással.
+Délnyugaton a Gegyl, délen a Gangyn és északon a Huntu. A fiatal erdővel
+borított hegy az Élő Buddha tulajdona. Az erdőben a Mongolországban
+föltalálható valamennyi állatfaj otthonos. A vadászat azonban tilos. A
+törvény ellen vétő mongolt halálra ítélik, külföldinek pedig száműzés a
+büntetése. Még a Bogdo-Olon való egyszerű átkelés is tilos halálbüntetés
+terhe mellett. Ezt a tilalmat csupán egy ember szegte meg, Ungern báró,
+aki ötven kozákkal átkelt a hegyen, előrenyomult az Élő Buddha
+palotájáig, ahol a kínaiak fogságban tartották Urga főpapját és ellopta
+az Élő Buddhát.
+
+
+HARMINCÖTÖDIK FEJEZET.  Az élő istenek, a harmincezer Buddha és a
+hatvanezer szerzetes városában.
+
+Végre tehát előttem volt az Élő Buddha székhelye. A Bogdo-Ol lábánál
+fehér tibeti épület emelkedik, amely a napfényben csillámló zöldeskék
+cseréppel van födve. Facsoportok közepette pompás látványt nyujt az
+áldozati szekrények és kis paloták fantasztikus teteje mellett. A
+hegytől elfordult oldalán a Tola folyón átvivő hosszú híd köti össze a
+szerzetesek városával, amelyet egész Keleten Ta Kure néven szentnek
+ismernek. Itt seregestől laknak másodrangú csodatevők, próféták,
+varázslók és gyógyításhoz értő orvosok. Mindezek az emberek isteni
+eredetűek és élő istenekként tisztelik őket. Balra, lapos magaslaton,
+öreg kolostor van, rengeteg magas, sötétvörös toronnyal. Ez a kolostor
+mint «Láma városának temploma» ismert. Benne Buddhának óriási aranyozott
+bronzszobra van, amely aranyozott lótuszvirágon ül. Sok kisebb templom,
+áldozati szekrény, obo, nyílt oltár, csillagászati célokat szolgáló
+torony, a lámáknak szürke, egyenletes házakból és jurtákból álló
+városrésze, amelyben mintegy hatvanezer mindenféle korú és rangfokozatú
+szerzetes lakik, iskolák, szent irattári épületek és könyvtárak, a
+Bandik (buddhista hittaniskolák növendékei) házai és a Kínából,
+Tibetből, valamint a burjétok és kalmukok földjéről való tisztelt
+vendégeknek szolgáló fogadók alkotják az igazi mongol várost.
+
+A kolostor alatt van a külföldiek telepe, ahol az orosz, a külföldi és a
+leggazdagabb kínai kereskedők laknak és ahol a színdús keleti bazár
+mutatja lüktető életét. Egy kilométerrel lejjebb a maimaicsengi sánc
+elkeríti a többi kínai kereskedelmi telepet és még messzebbre a völgyben
+orosz magánházaknak hosszú sora, egy kórház, egy templom és végre az
+ügyetlenül épített, négyszögletes vörös téglaépület is látható, amely
+azelőtt az orosz konzuli hivatal volt.
+
+Már a kolostor közelében voltunk, amikor egy a közelben levő mély út
+bejáratánál több mongol katonát vettem észre. Három holttestet
+vonszoltak oda be.
+
+– Mit csinálnak ezek az emberek? – kérdeztem.
+
+A kozákok csak mosolyogtak, de nem feleltek. Hirtelen katonás köszönésre
+húzták ki magukat.
+
+A mély útból kis mongol poni jött ki, amelyen tömzsi férfi ült. Amikor
+elhaladt mellettünk, vállrojtján az ezredesi rangjelzést vettem észre.
+Sűrű szemöldök alatt fekvő hideg, színtelen szemével végigmustrált.
+Sapkáját levette a fejéről és csupasz koponyájáról letörölte az
+izzadságot. Föltűntek nekem koponyájának különös hullámzó vonalai. Ez
+volt a «nyeregfejű ember», akitől a Van Kuret megelőző utolsó
+póstaállomáson az öreg jövendőmondó óvott.
+
+– Ki ez a tiszt? – kérdeztem.
+
+Bár már meglehetősen távol volt, a kozákok mégis csak suttogni merték:
+
+– Szepailoff ezredes, Urga parancsnoka.
+
+Szepailoff ezredes a legsötétebb alak a mongol események nagy tömegében.
+Valamikor technikus volt, majd csendőr és a cár uralma alatt gyorsan
+jutott előre. Mint teljesen rendellenes jelenséget ismerték. A teste
+mindig idegesen mozgott és rángatódzott. Ha beszédjének árja elindult,
+kevés kellemes hang jött ki a gégéjéből, de az ajka nyállal és habbal
+lett tele. Arcát mindig rángatódzás éktelenítette el. Szepailoff őrült
+volt. Ungern báró kétszer is megvizsgáltatta orvosi bizottsággal és
+megparancsolta neki, hogy pihenjen egy ideig. Remélte, hogy így majd
+megszabadulhat tőle, gonosz géniuszától. De hasztalan volt minden.
+Szepailoff kétségtelenül szadista volt. Később hallottam, hogy az
+elitélteket ő maga végezte ki és hogy e munka közben nevetni és énekelni
+szokott. Urgában rettenetes dolgokat beszéltek róla. Valóságos véreb
+volt, aki a halál karmaival kapaszkodott bele áldozataiba. Ungern báró
+kegyetlenségének híre és dicsősége őt illeti. Ungern báró elmondta
+nekem, hogy Szepailoff az útjában van és őt is bármikor megöletheti. A
+báró félt Szepailofftól, nem mint embertől, hanem a babona
+következtében, mert az őrült ezredes Transbajkáliában egy varázsdoktort
+talált, aki azt jósolta, hogy a báró meghal, ha Szepailoffot elbocsátja
+szolgálatából. Szepailoff nem adott pardont bolseviknak, vagy olyan
+embernek, aki bolsevikkal valamiféle összeköttetésben volt.
+Bosszúszomjának az volt az oka, hogy a bolsevikok a börtönben
+megkínozták és szökése után egész családját megölték.
+
+Egy orosz cégnél szálltam meg, ahol Uliaszutaiból való útitársaim
+azonnal fölkerestek. Nagy örömmel üdvözöltek, mert a Van Kureban és Zain
+Szabiban történtek miatt nagyon aggódtak értem.
+
+Miután fürödtem és némileg rendbehoztam magamat, barátaimmal az utcára
+mentem. Beléptünk a bazárba. Az egész piacon nagy volt a tolongás. A
+vásárló, eladó és árúikat dícsérő emberek csoportjainak ünnepi külsőt
+adtak a kínai szövetből való pompás szalagok, a gyöngysorok, fülbevalók
+és karkötők, amit mindenütt megvételre kínáltak. Emitt a vásárlók
+juhokat tapogattak végig, hogy megtudják, kövérek-e vagy soványak, amott
+pedig a mészáros nagy húsdarabokat vágott le a fölaggatott állati
+testekről. Bárhová nézett az ember, mindenütt a puszta nevető és
+tréfálkozó fiait látta. Mongol asszonyok magasra fésült hajjal és
+fejükön fölfordított csészealjhoz hasonlító nehéz ezüst sapkával az
+eladásra kirakott selyemszalagokat és hosszú gyöngyláncokat bámulták.
+Egy imponálóan nagy mongol férfi pompás lovak kis csoportját
+vizsgálgatta és alkuba bocsátkozott a mongol zahachineval, a lovak
+tulajdonosával. Egy csontos, fürge, napsütötte tibeti, aki talán azért
+jött Urgába, hogy az Élő Buddhát imádja, vagy talán titkos üzenetet
+hozott Lasszából, a másik «istentől», egyre fecsegett és alkudozott,
+hogy egy achátból kifaragott lótusz Buddha-szoborhoz hozzájuthasson. Más
+helyen nagy csapat mongol és burjét egy kínai kereskedőt állott körül,
+aki üvegből, kristályból, porcellánból, ametisztből, achátból és
+nefritből készült burnótüvegcséket kínált megvételre és a venni
+szándékozó mongoloktól tíz fiatal ökröt kért az egyik darabért, amely
+barna erezetű, zöldes-habos nefritből volt kimetszve. És mindenütt ott
+voltak láthatók a burjétok hosszú, vörös ruhában, meg vörös aranyhimzésű
+sapkájukkal és színes ellentétül a tatárok fekete köpenyben, fejükön
+kifordított fekete bársonysapkával. Igazi keleti kép volt ez az
+összevisszaság.
+
+A lámák adták meg e kép hátterét. Sárga és vörös ruhában sétálgattak
+mindenfelé, festőileg a vállukra vetett sapkával. E legkülönbözőbb alakú
+sapkák közül az egyik sárga gombához, a másik vörös frigiai sapkához,
+vagy régi vörösszínű görög sisakhoz hasonlított. A tömeg közé
+keveredtek, ünnepiesen csacsogtak, az olvasót morzsolgatták és aki
+kíváncsi volt rá, annak megjósolták a jövendőt, de persze e célra főként
+a gazdag mongolokat keresték ki maguknak. Ezen a vásáron nem egy
+politikai és vallási kémkedés is folyt. Azt a sok mongolt, aki
+Mongolország különböző részéből jött ebben az időben Urgába, állandóan
+figyelő lámák hálója vette körül.
+
+Az épületeken orosz, kínai és mongol lobogó lengett. Egyetlen csillagos
+lobogót a piac egyik kis bolthelyisége fölött lehetett látni. A közelben
+levő sátrak és jurták is gazdag zászlódíszben pompáztak. Voltak ott
+négyszögek és körök, amelyek hercegek vagy magánszemélyek lakását
+jelezték, de háromszögű zászlók is, amelyek azt hirdették, hogy ott
+himlős és bélpoklos emberek szenvedtek és haldokoltak. A napsütésben
+mindennek rendkívül színpompás hatása volt. Imitt-amott Ungern báró
+katonái feszítettek, az oroszok hosszú, kék ruhában, a mongolok és
+tibetiek vörös ruhában és sárga vállrojttal, amelyen Dzsingisz khán
+szvasztikája és az Élő Buddha iniciáléja volt látható és a mongol
+hadsereg kínai különítményének kínai katonái. A kínai hadsereg
+megsemmisülése után ugyanis kétezer kínai harcos azt az előjogot kérte
+az Élő Buddhától, hogy az ő légiójába sorozzák őket és hűséget, meg
+engedelmességet fogadtak neki. Kívánságuk teljesült. Most két ezredet
+alkottak, amelyeknek katonái a sapkán és a vállrojton a régi kínai ezüst
+sárkányt viselték.
+
+Az egyik sarkon nagy automobil jött velünk szembe. Ungern báró ült
+benne, akin sárga selyem mongol kabát volt kék övvel. Automobilja teljes
+gyorsasággal haladt, de a báró mégis megismert. A kocsiját azonnal
+megállíttatta, kiszállt belőle és fölszólított, hogy kísérjem el a
+jurtájába.
+
+A báró kicsiny, egyszerűen berendezett jurtában lakott, amely egy kínai
+hong (kereskedelmi cég) udvarán volt fölállítva. Főhadiszállása két
+közeli jurtában volt, míg szolgaszemélyzete egy kínai fang-tzuban volt
+elhelyezve. Amikor figyelmeztettem igéretére, hogy segíteni fog egy
+tengeri kikötőhöz való eljuthatásomban, a tábornok világos szemével rám
+nézett és francia nyelven ezt mondta:
+
+– Itt vége felé közeledik a munkám. Kilenc nap mulva megkezdem a háborút
+a bolsevikok ellen és bevonulok Transbajkáliába. Kérem, hogy addig még
+maradjon itt. Sok év óta nem érintkezhettem civilizált emberrel. Mindig
+egyedül vagyok a gondolataimmal. Szeretném önnek gondolataimat
+elmondani. Szeretnék önnel elbeszélgetni úgy, hogy ne a «véres őrült
+bárót», ahogyan barátaim neveznek, ne is a «szigorú nagypapát», így
+neveznek tisztjeim és katonáim, lássa bennem, hanem csak egy közönséges
+embert, aki sokat kutatott és még többet szenvedett.
+
+A báró néhány percig elgondolkodott. Azután folytatta:
+
+– Megfontoltam a továbbutazását és mindent előkészítek az ön számára. De
+arra kérem, hogy kilenc napig maradjon itt.
+
+Mit tehettem? A báró hálásan kezet fogott velem és teát hozatott.
+
+
+HARMINCHATODIK FEJEZET.  A keresztes vitézek és tengeri rablók fia.
+
+– Beszéljen magáról és utazásáról – unszolt a báró.
+
+Elmondtam neki mindent, amiről azt hittem, hogy érdekli. Elbeszélésem
+mintha alaposan fölizgatta volna.
+
+– Most én fogok önnek magamról beszélni és el fogom mondani, hogy ki és
+mi vagyok! Nevemet annyi gyűlölet és félelem veszi körül, hogy senki sem
+tudhatja, mi a valóság és mi a hamisság, mi a megtörtént dolog és mi a
+legenda. Ha jegyzeteket csinál mongolországi útjáról és a «véres
+tábornok» jurtájában való tartózkodásáról, akkor talán egyszer írni fog
+róla.
+
+Ungern báró behúnyta a szemét és dohányzott. Beszéd közben nem fejezte
+be mondatait, mintha valaki megakadályozta volna azok helyes
+fölépítésében
+
+– Az Ungern-Sternberg család régi család, németeknek magyarokkal és
+Attila-korabeli húnokkal való keveréke. Harcias eleim minden európai
+háborúban résztvettek. Ott voltak a keresztes-hadjáratokban. Egy
+Ungernt, aki Oroszlánszívű Richárd alatt harcolt, Jeruzsálem falainak
+tövében öltek meg. Még a tragikus gyermek-kereszteshadjáratban is életét
+vesztette egy Ungern, a tizenegy éves Ungern Ralf. Amikor a
+tizenkettedik században az ország legvakmerőbb harcosait a szlávok ellen
+a német császári birodalom keleti határára küldték, köztük volt elődöm,
+Halsa Ungern-Sternberg Artúr báró. Ott a határon a lovagok megalkották a
+német lovagrendet, amely tűzzel-vassal terjesztette a keresztény tant a
+litvánok, esztek, lettek és szlávok közt. Amikor a grünwaldi csatában
+lengyel és litván csapatok megsemmisítették a német rendet, ugyanott két
+Ungern-Sternberg bárót is megöltek. Családom mindig harcias volt és
+hajlott a miszticizmusra és aszkétaságra.
+
+– A XVI. és XVII. században több Ungern bárónak vára volt Lettországban
+és Esztországban. Nem egy legenda és elbeszélés fűződik hozzájuk.
+Ungern-Sternberg Henrik, akit a «bárd»-nak neveztek, vándorló lovag
+volt. A franciaországi, angolországi, spanyolországi és olaszországi
+lovagi tornákon annyira ismerték nevét és dárdáját, hogy ellenfelei
+féltek tőle. Spanyolországban, Cadiz mellett esett el egy lovag
+kardjától, aki kettéhasította a sisakját és a koponyáját. Ungern Ralf
+báró rablólovag volt, aki Riga és Reval közt garázdálkodott. Ungern
+Péter bárónak vára volt Dagö szigetén, a Keleti tengeren, ahol abban az
+időben, mint rablólovag, a tengeri kereskedelemnek az ura volt.
+
+– A XVIII. század elején élt az ismert Ungern Vilmos báró, aki
+alchimista volt és akit a «sátán testvéré»-nek neveztek. Nagyapám az
+Indiai Óceánon volt tengeri rabló, aki adót követelt az angol
+kereskedőktől és a brit hadihajók éveken át nem tudták elfogni. De végre
+mégis csak elfogták, kiszolgáltatták az orosz konzulnak, aki
+Oroszországba küldte, ahol Transbajkáliába való száműzésre ítélték. Én
+is tengerésztiszt vagyok, de az orosz-japán háború arra kényszerített,
+hogy elhagyjam igazi hivatásomat és a zabajkal-kozákok csapatába lépjek.
+Egész életemet a háborúnak és a buddhizmus tanulmányozásának szenteltem.
+A nagyapám hozta el nekünk magával a buddhizmust Indiából. Atyám és én
+ennek következtében e tan követői lettünk. Transbajkáliában
+megkíséreltem, hogy a forradalom aljassága ellen való kíméletlen harcra
+megalkossam a katonai buddhisták rendjét.
+
+Amikor a báró idáig jutott, elhallgatott és idegesen egyik csésze teát
+itta a másik után. Teája olyan erős és fekete volt, mint a kávé.
+
+– A forradalom aljassága!… Gondolkodott-e erről valaha valaki más is,
+mint Bergson, a francia filozófus és a tudós tibeti Tashi Láma?
+
+A tengeri rabló fia tovább beszélt, miközben tudományos elméleteket,
+műveket, a tudomány és irodalom embereinek neveit, a szentírást és
+buddhista könyveket idézte és fölváltva franciául, németül, oroszul és
+angolul beszélt.
+
+– A buddhista és a régi keresztény könyvekben arról az időről olvastunk,
+amikor ki fog törni a háború a jó és gonosz szellemek közt. Akkor el
+kell jönnie az ismeretlen «átok»-nak, amely meghódítja a világot,
+elpusztítja a kultúrát, megöli az erkölcsöt és mindenkit megsemmisít.
+Fegyvere a forradalom. Minden forradalomban a rombolónak durva erőszaka
+fog a tapasztalatban megérett intellektuális teremtő helyére lépni és a
+legalacsonyabb ösztönöket és kívánságokat fogja homloktérbe tolni. Az
+emberiség még jobban el fog távolodni az istenségtől és lelkivilágtól. A
+nagy háború bebizonyította, hogy az emberiségnek fölsőbb ideálokhoz kell
+fölemelkednie. De akkor megjelent ez az «átok», amelyet előre látott
+Krisztus, János apostol, Buddha, az első keresztény vértanúk, Dante,
+Leonardo da Vinci, Goethe és Dosztojevszky. Megjelent, megakasztotta az
+emberiség előrehaladását és elzárta utunkat az istenséghez. A forradalom
+fertőző betegség. Amikor Európa szerződést kötött Moszkvával, megcsalta
+magát és a világ többi részeit is. A nagy szellem életünk küszöbére
+Karmát (a buddhista Nemezis megszemélyesítője) állította, aki nem ismer
+se haragot, se kegyelmet. Le fog számolni az emberiséggel és ez a
+leszámolás az éhséget, a rombolást, a kultúra, a dicsőség, a becsület és
+szellem elpusztulását, az államok megsemmisülését és az emberiség
+megsemmisülését fogja jelenteni. Már látom e borzalmakat, az emberiség
+sötét, őrült pusztulását.
+
+Hirtelen fölpattant a jurta ajtaja. Egy segédtiszt lépett be és feszesen
+megállott.
+
+– Miért jön erőszakosan a szobába? – kérdezte haragosan a tábornok.
+
+– Excellenciás uram, a határon levő előörsök elfogtak és elhoztak egy
+bolsevista őrjáratot.
+
+A báró fölkelt. A szeme villámlott, arca rángatódzott.
+
+– Hozza ide a jurtám elé!
+
+Minden feledve volt; az ihletett beszédet, a meggyőző hangot, mindent
+elnyomott a szigorú vezér parancsa. A báró fejére tette a sapkáját,
+fogta a bambusztaszhurt, amit mindig magával vitt és kirohant a
+jurtából. Követtem. A jurta előtt kozákok közepette hat vörös katona
+állott.
+
+A báró a foglyok elé állott és néhány percig mereven nézte őket. Arca
+elárulta, hogy agyát súlyos gondolatok járják át. Azután a foglyoktól
+elfordulva, leült az egyik kínai ház küszöbére és gondolataiba
+elmélyedve, kis ideig ott maradt. Egyszerre csak fölállott, odament a
+foglyokhoz, határozott mozdulattal mindeniket külön-külön vállán
+érintette a taszhurjával és ezt mondta:
+
+– Te balra állj, te jobbra állj!
+
+Ilyen módon két részre osztotta az elfogott őrjáratot: jobbra négy és
+balra két ember jutott. Ezután ezt a parancsot adta ki:
+
+– Kutassátok ki ezt a kettőt! Ezek alighanem biztosok!
+
+Azután a másik négyhez fordulva ezt kérdezte:
+
+– A bolsevikok által mozgósított parasztok vagytok?
+
+– Igenis, excellenciád, – felelték a megrémült katonák.
+
+– Menjetek a parancsnokhoz és mondjátok meg neki, hogy az én
+rendeletemre sorozzon be titeket az én csapatomba.
+
+A balra állóknál útleveleket találtak, amelyekből kiderült, hogy a
+kommunista politikai szakosztály biztosai. A tábornok összeráncolta a
+homlokát és lassan kimondta az ítéletet:
+
+– Fütykössel verjétek őket agyon!
+
+Megfordult és ismét bement a jurtába. Beszélgetésünket most már
+sehogysem tudtuk folytatni. Magára hagytam tehát a bárót.
+
+A nekem szállást adó orosz cégnél eltöltött vacsora után Ungern néhány
+tisztje jött oda. Élénken beszélgettünk, amikor egyszerre automobil
+tülkölését hallottuk. A tisztek erre rögtön elnémultak. Egyikük
+föltűnően megváltozott hangon megjegyezte:
+
+– A tábornok hajtat itt valahol a közelben.
+
+A megszakadt beszélgetést csakhamar folytattuk. De nem sokáig. A cég
+segédje berohant a szobába és jelentette:
+
+– A báró!
+
+A báró jött és a küszöbön mozdulatlanul megállott. A lámpák még nem
+égtek, ámbár benn a szobában már sötétedni kezdett. A báró mégis azonnal
+megismert mindenikünket. Odament a ház asszonyához, kezet csókolt neki,
+mindenikünket külön-külön üdvözölt, azután az asztalhoz ült és elfogadta
+a neki fölajánlott teát. Nemsokára beszélni kezdett. A ház asszonyának
+ezt mondta:
+
+– El akarom lopni a vendégét.
+
+Azután tőlem kérdezte:
+
+– Nem jönne el velem automobilsétára? Megmutatom a várost és környékét.
+
+A köpenyemet magamra vévén, szokásom szerint zsebrevágtam a
+revolveremet, mire a báró fölnevetett.
+
+– Hagyja itt azt a jószágot! Ön itt teljes biztosságban van. De különben
+is gondoljon Narabancsi Hutuktujának jóslatára, hogy a szerencse mindig
+önnel lesz.
+
+– Igaz, – feleltem és szintén nevettem. – Jól emlékszem arra a jóslatra.
+De nem tudom, hogy az én esetemben mit ért a Hutuktu szerencse alatt.
+Lehet, hogy a szerencsével a halált gondolja.
+
+Kimentünk. A kapunál, messzire világító lámpásával ott állott a nagy
+Fiat-kocsi. A soffőri szolgálatot teljesítő tiszt szoborként megmeredve
+ült a kormánynál és meg sem mozdult, mialatt mi a kocsiba szálltunk és
+leültünk. A báró kiadta a parancsot:
+
+– A dróttalan állomáshoz!
+
+Valósággal röpültünk. A városban még ébren volt a keleti élet. A kép,
+amelyet most nyujtott, még különösebb és csodálatosabb volt. A tömegben
+mindenütt fürge mongol, burjét és tibeti lovasokat lehetett látni. A
+karavánok tevéi ünnepiesen fölemelték a fejüket, amikor elrohantunk
+mellettük. A mongol szekerek fakerekei szívettépően nyikorogtak. Pompás
+nagy ívlámpák fénye sugárzott be mindent. Az a villamos telep adta nekik
+az áramot, amelyet a báró mindjárt Urga elfoglalása után egy
+telefonteleppel és dróttalan állomással együtt létesített. Parancsára az
+utcákat is megtisztították és dezinficiálták, ami bizonyára nem történt
+meg velük Dzsingiszkhán óta. Auto-omnibuszjáratot is rendszeresített a
+város egyes részei közt, hidakat épített a Tola és Orkhon folyókon át,
+életet adott egy ujságnak, laboratóriumot teremtett állatorvosok
+részére, kórházakat és iskolákat nyitott meg és intézkedéseket tett a
+kereskedelem védelmére, amennyiben kímélet nélkül fölköttetett minden
+orosz és mongol katonát, akit kínai cég kifosztásán kaptak rajta. Így
+egyszer elfogtak két kozákot és egy mongol katonát, mert pálinkát loptak
+egy kínai boltból. Amikor a bűnösöket a báró elé állították, földobatta
+őket az automobiljába és az illető bolthoz hajtatott. Ott visszaadta az
+ellopott pálinkát és ráparancsolt az elfogott mongolra, hogy orosz
+társainak egyikét kösse föl a ház nagy kapujára. Amikor ez megtörtént,
+rászólt:
+
+– Most akaszd föl a másikat is!
+
+Miután ezzel is végzett a mongol, a három katona parancsnokának hagyta
+meg, hogy akassza föl a mongolt. Ez bizonyára gyors és igazságos eljárás
+volt. De a kínai boltos nagyszorongva a báróhoz sietett:
+
+– Generális báró! Generális báró! Kérem távolíttassa el ezeket a
+kapumról, különben senkisem lép a boltomba!
+
+Miután a kereskedelmi negyed elröpült a szemünk előtt, az orosz telepre
+érkeztünk. Egy hídnál, amelyen át kellett haladnunk, több orosz katona
+és négy rendes külsejű mongol asszony állott. A katonák keményen
+tisztelegtek, úgy álltak, mint a cövek és parancsnokuk szigorú arcára
+függesztették szemüket. Az asszonyok eleinte el akartak futni, de azután
+rájuk is átragadt a fegyelem, kezüket köszöntésül ők is a fejükhöz
+rántották föl és éppen olyan mozdulatlanul állottak, mint északról való
+udvarlóik. A báró rám nézett és nevetett.
+
+– Lássa ezt a fegyelmet! Még a mongol asszonyok is köszönnek nekem!
+
+Nemsokára a pusztaságon voltunk. Az automobil röpült, mint a nyíl,
+fülünk mellett fütyült a szél és köpenyünk ráncait meg sapkánkat
+rángatta. De Ungern báró nem volt megelégedve. Csukott szemmel ülve,
+egyre ismételgette:
+
+– Gyorsabban! Gyorsabban!
+
+Sokáig hallgattunk. Végre megszólalt:
+
+– Tegnap megcsapattam a segédtisztemet, mert berohant a jurtába és
+félbeszakította az elbeszélésemet.
+
+– Legyen szíves és fejezze be most, – feleltem.
+
+– Nem úntatja a történetem? Már nem maradt sok mondanivalóm. Elmondtam
+már, hogy Oroszországban katonai buddhisták rendjét akartam
+megteremteni. Minek? Az emberiség fokozatos fejlődésének védelmére és
+harcra a forradalom ellen. Mert bizonyos vagyok abban, hogy az evolució
+az istenséghez, a revolució az állatiassághoz visz. Nekem azonban
+Oroszországban kellett dolgoznom! Oroszországban, ahol a paraszt durva,
+kiskorú, vad és mindig rosszkedvű, ahol gyűlöl mindenkit és mindent,
+anélkül, hogy tudná, miért. A paraszt gyanakvó, anyagiasan gondolkozó és
+nincs semmiféle szent ideálja. Az orosz értelmiségbeliek pedig képzeleti
+ideáloknak élnek, amelyeknek nincs semmi reális alapjuk. Erősen
+hajlandók mindent megbírálni, de teremtő erejük nincs. Akaratuk sincs és
+nem tudnak mást, mint beszélni, beszélni, beszélni. Mint a paraszt, ők
+sem tudnak senkit és semmit szeretni. Szeretetük és érzelmük csak
+képzelt. Gondolatuk és hangulatuk jön és megy, mint a röpke szó és semmi
+nyoma sem marad. Ez okozta, hogy társaim csakhamar véteni kezdtek a
+rendi határozatok ellen. Erre elrendeltem a cölibátust, a nő, a kényelem
+és a fölösleges teljes megtagadását, ahogyan a sárga tan kívánja. És
+hogy az orosznak lehetővé tegyem fizikai természetének a legyőzését,
+megengedtem az alkohol, a hasis és az ópium korlátlan élvezetét. Most
+alkoholélvezetért felköttetem a tisztjeimet és katonáimat. Akkor azonban
+ittunk a «fehér láz»-ig, a delirium tremenszig. A rendet nem
+szervezhettem meg. De háromszáz rendkívül vakmerő és vad férfit
+gyűjtöttem magam köré. A Németország ellen való háborúban és később a
+bolsevikok ellen való harcokban is hősökké fejlődtek. Most már csak
+kevesen vannak közülük.
+
+– Excellenciás uram, a dróttalan táviróállomás! – jelentette a soffőr.
+
+– Hajtson oda! – parancsolta a tábornok.
+
+Lapos dombon volt a nagy, hatalmas rádió-állomás, amelyet a visszavonuló
+kínaiak részben elpusztítottak, de Ungern báró mérnökei ismét rendbe
+hoztak. A tábornok gyorsan átolvasta a beérkezett táviratokat és nekem
+adta át. Moszkvából, Csitából, Vladivosztokból és Pekingből jöttek.
+Külön sárga papiroslapon voltak a jelírásos jelentések. Ezeket a báró a
+zsebébe csúsztatta és így szólt hozzám:
+
+– Ezeket a jelentéseket ügynökeim küldik, akik Csitában, Irkutszkban,
+Karbinban és Vladivosztokban állomásoznak. Valamennyi ügynök zsidó,
+csupa ügyes és vakmerő ember és mindannyi a barátom. Van egy zsidó
+tisztem is, Vulfovics, aki jobb szárnyam parancsnoka. Vad, mint az ördög
+és a mellett okos és bátor… De most menjünk vissza!
+
+Visszarohantunk a hosszú úton és belemerültünk az éjjel sötétjébe. Vad
+hajsza volt. A kocsi kis köveken és gödrökön, sőt kis patakokon is
+átugrott. Mialatt a pusztaságon átrepültünk, többször láttam fölvillanó
+kis fénypontokat, amelyek azonban csak egy pillanatig voltak láthatók.
+
+– Farkasok szeme, – magyarázta a kísérőm. – Jóllakatjuk őket a húsunkkal
+és ellenségeink húsával.
+
+Azután visszatért vallomásához.
+
+– A háború folyamán fölismertük az orosz hadsereg fokozatos romlását és
+előre láttuk Oroszországnak szövetségeseivel szemben való árulását,
+valamint a forradalom veszedelmét is. Ez utóbbinak megelőzésére tervet
+dolgoztunk ki, amely szerint minden mongol népnek, amely még nem
+felejtette régi tanait és erkölcseit, egy ázsiai állammá kell
+egyesülnie. Ez az állam autonóm törzsegységekből alakult volna és a
+legnagyobb és legrégibb kultúra országának, Kínának erkölcsi és
+törvényhozói vezetésének vetette volna alá magát. Hozzája tartoztak
+volna a kínaiak, a mongolok, a tibetiek, az afgánok, Turkesztán mongol
+törzsei, a tatárok, a burjétok, a kirgizek és a kalmukok. Azt akartuk,
+hogy az állam fizikailag és erkölcsileg erős legyen és saját lelkének,
+saját filozófiájának és saját egyéni politikájának gondos megőrzésével
+védelmet nyujtson a forradalom ellen. Ha a megőrült és megromlott
+emberiség továbbra is fenyegetni fogja az emberi nemben az isteni
+szellemet, továbbra is vért fog ontani és akadályozni fogja az erkölcsi
+fejlődést, akkor ez az ázsiai állam határozottan véget vet ennek a
+mozgalomnak és tartós, szilárd békét teremt. Propagandánknak a háború
+alatt pompás sikere volt a turkománok, kirgizek, burjétok és mongolok
+közt… Álljon meg! – kiáltotta hirtelen a báró.
+
+Az automobil erős lökéssel megállott. A tábornok kiugrott a kocsiból és
+fölszólított, hogy kövessem. A pusztaságba mentünk. A báró, mintha
+valamit keresne, az egész idő alatt lehajtotta a fejét. Végre azt
+mormogta:
+
+– Ah, elment innen…
+
+Meglepetve pillantottam rá.
+
+– Azelőtt egy gazdag mongolnak volt itt a jurtája. Noszkoff orosz
+kereskedőnek volt a szállítója. Noszkoff vad ember volt, amit a
+mongoloktól neki adott «sátán» név bizonyít. Mongol adósait a kínai
+hatóságokkal megverette és börtönbe vettette. Ezt a mongolt is
+tönkretette. Mindenét elvesztette és innen harminc mérföldnyire levő
+helyre menekült. De Noszkoff rátalált, ami marhája és nyája még
+megmaradt, elvette és családjával együtt éhhalálnak tette ki. Amikor
+Urgát elfoglaltam, megjelent nálam ez a mongol még harminc családdal,
+amelyet szintén Noszkoff tett tönkre. A halálát kívánták… Hát
+fölakasztattam a «sátán»-t…
+
+Az automobil nagy ívben kanyarodva ismét tovább rohant az éjben és
+Ungern báró éles, ideges hangon ismét egész Ázsia körül való
+gondolatairól beszélt.
+
+– Oroszország elárulta Franciaországot, Angolországot és Amerikát.
+Aláírta a breszt-litovszki szerződést és a kaoszban elmerült. Ekkor
+elhatároztuk, hogy Ázsiát mozgósítjuk Németország ellen. Hírvivőink
+előrehatoltak Mongolországba, Tibetbe, Turkesztánba és Kínába. De ebben
+az időben a bolsevikok megkezdték az orosz tisztek megölését.
+Kénytelenek voltunk tehát polgárháborút kezdeni ellenük és le kellett
+mondanunk nagyázsiai terveinkről. De reméljük, hogy később még
+fölrázhatjuk egész Ázsiát és a segítségével visszahozhatjuk a békét és
+az Istent a földre. Úgy érzem, hogy Mongolország fölszabadításával
+segítségére voltam ennek az eszmének.
+
+A báró egy pillanatig elgondolkodott. Majd szomorúan folytatta:
+
+– A mozgalomban résztvevő néhány társam azonban nem szeret engem
+kegyetlenségem és szigorúságom miatt. Még nem értik meg, hogy nem
+politikai pártot, hanem az egész jelenkori kultúra gyilkosainak
+szektáját kell legyőznünk. Miért végzik ki az olaszok a «Fekete kéz»
+tagjait? Az amerikaiak miért ölik meg villamos úton az anarhista
+bombavetőket? És nekem ne legyen megengedve, hogy megmentsem a világot
+azoktól, akik a nép lelkét akarják megölni? Nekem, a németnek,
+kereszteslovagok és rablólovagok utódjának? Gyilkosoknak csak halált
+szánok… Forduljon meg! – parancsolta a soffőrnek.
+
+Másfél óra mulva megpillantottuk Urga villamos lámpáit.
+
+
+HARMINCHETEDIK FEJEZET.  Ungern báró tisztjei közt.
+
+A város bejáratának közelében automobil állott egy kis ház előtt.
+
+– Mit jelent ez? – szólt a báró. – Hajtson oda!
+
+Kocsink a másik automobil mellé állott. A kapu fölpattant. Több tiszt
+kirohant és el akart bújni.
+
+– Vigyázz! – vezényelte a tábornok. – Vissza a házba!
+
+A tisztek engedelmeskedtek. A báró taszhurjára támaszkodva utánuk ment.
+Mivel a kapu nyitva maradt, mindent láthattam és hallhattam, ami
+történt.
+
+– Jaj nekik! – súgta a soffőr. – A tisztek tudták, hogy a báró velem
+elhagyta a várost, ami mindig nagy utat jelent. Ezért elhatározták, hogy
+vidáman töltik el az estét. Meg fogja parancsolni, hogy halálra botozzák
+őket.
+
+Láttam, hogy az asztal egyik vége tele volt üveggel és konzervdobozzal.
+Két fiatal asszony ült az asztalnál. A tábornok beléptére fölugrottak.
+Hallottam, hogy a báró érdes hangján röviden, élesen, keményen beszélt.
+
+– Elpusztul a hazájuk… gyalázat valamennyi oroszra és ők nem értik meg…
+nem érzik… bor és asszony kell nekik… Gazemberek! Elvetemültek!…
+Százötven taszhurt kap mindegyiktek!
+
+Azután suttogóra vált a hangja.
+
+– És maguknak hölgyeim, nincs semmi érzékük népük romlása iránt? Nincs?
+Maguknak mindegy. És nem gondolnak a fronton levő férjeikre, akiket
+talán éppen most ölnek meg? Maguk nem nők!… Ide hallgassanak hölgyeim.
+Még egyszer és fölköttetem magukat…
+
+Visszajött a kocsihoz és többször megszólaltatta az automobil-tülköt.
+Azonnal mongol lovasok vágtattak oda.
+
+– Vigyétek ezeket az embereket a parancsnokhoz! Majd később kiadom a
+parancsot, mi történjék velük.
+
+A báró jurtájáig terjedő úton hallgattunk. Izgatott volt, nehezen
+lélekzett, egyik cigarettáról a másikra gyújtott rá és egy-két
+szippantás után eldobta.
+
+– Vacsorázzék velem, – mondta.
+
+Meghívta még törzskari főnökét is, egy nagyon tartózkodó, szomorú, de
+rendkívül jól nevelt embert. A szolgák forró kínai ételt tálaltak föl,
+amit hideg hús és kompót követett. A nélkülözhetetlen tea persze nem
+hiányozhatott. Pálcikákkal ettünk. A báró nagyon szórakozott volt.
+
+Óvatosan a magukról megfeledkezett tisztekről kezdtem beszélni és
+megpróbáltam, hogy a rendkívül súlyos viszonyokra utalva, amelyek közt
+élnek, kimentsem viselkedésüket.
+
+– Testestől-lelkestől rosszak, demoralizáltak és a mélységek mélységére
+sülyedtek, – mormogta a báró.
+
+A törzskarnak a főnöke segítségemre volt és a báró végre is arra
+utasította, telefonozza meg a parancsnoknak, hogy bocsássa szabadon a
+tiszteket.
+
+Másnap a barátaimmal voltam együtt, akikkel az utcákon kóboroltam és
+megfigyeltem az élénk életet. A báró nagy energiája nem engedett
+pihenést sem magának, sem pedig környezetének. Mindenütt ott volt és
+mindent látott, de sohase avatkozott be alantasainak munkájába.
+Mindenkinek dolgoznia kellett.
+
+Estére a törzskar főnöke hívott meg a szállására, ahol sok intelligens
+tisztet találtam. Megint el kellett mondanom utazásom történetét.
+Élénken beszélgettünk, egyszerre csak belépett Szepailoff ezredes.
+Magában dúdolgatott. A jelenlevők azonnal elhallgattak és egyik a másik
+után valami ürüggyel távozni iparkodott. Szepailoff nehány iratot adott
+át a házigazdánknak, azután hozzám fordult.:
+
+– Pompás halpástétomot és forró paradicsomlevest küldök majd önnek
+vacsorára.
+
+Távozása után a házigazda kétségbeesve tördelte a kezét és ezt mondta:
+
+– Ez után a forradalom után most ezzel a söpredékkel vagyunk kénytelenek
+dolgozni!
+
+Néhány perc mulva egy katona Szepailofftól halpástétomot és leveses
+tálban levest hozott. Mikor a katona az asztal fölé hajolt, hogy letegye
+az edényt, a törzskar főnöke a szemével intett nekem és ezt mondta:
+
+– Nézze meg ezt az arcot.
+
+Eltávozta után a törzskar főnöke fülelt, míg léptei egészen
+elhangzottak.
+
+– Ez Szepailoff hóhérja. Ez akasztja föl és fojtja meg azokat a
+szerencsétleneket, akiket elitéltek.
+
+Azután nagy meglepetésemre a levest kiöntötte a szénserpenyő mellé, majd
+kiment és a halpástétomot átdobta a kerítésen.
+
+– Szapailoff főztje és bár bizonyára nagyon ízletes, méreg lehet benne.
+Szepailoff házában nagyon veszedelmes bármit enni és inni.
+
+Ez események következtében nagyon nyomott kedvben tértem vissza a
+házamhoz. Házigazdám még nem aludt, hanem ijedt szemmel az ajtóig elém
+jött. A barátaim is ott voltak. Mindnyájan ezt mondták:
+
+– Hála Istennek! Nem érte semmi baj?
+
+– De hát mi történt? – kérdeztem.
+
+– Ide hallgasson, – mondta a házigazdám. – Alighogy ön eltávozott,
+Szepailofftól egy katona jött ide azzal, hogy adjuk át a podgyászát,
+mert önnek szüksége van rá. De mi tudtuk, hogy mit jelent ez – hogy
+először átkutatják, azután…
+
+Mindjárt megértettem a veszedelmet. Szepailoff azt tehette volna be a
+podgyászomba, amit akart és azután bevádolhatott volna.
+
+Régi barátom, az agronóm és én rögtön elmentünk Szepailoff szállására.
+Barátomat künn hagytam az ajtó előtt.
+
+Amikor beléptem, ugyanaz a katona jött elém, aki a vacsoránkat hozta.
+Szepailoff azonnal fogadott. Tiltakozásomra azt felelte, hogy tévedés
+történt és arra kért, hogy várjak egy pillanatig. Kiment. Vártam öt,
+tíz, tizenöt percig. Nem jött senki. Az ajtón kopogtam, de nem kaptam
+feleletet. Ekkor elhatároztam, hogy fölkeresem Ungern bárót. De amikor a
+kijárathoz mentem, zárva találtam az ajtót. Megpróbálkoztam a másik
+ajtónál; az is zárva volt. Kelepcébe estem! Már fütyülni akartam a
+barátomnak, amikor a falon telefont pillantottam meg. Fölszólítottam
+Ungern bárót. Néhány perc mulva megjelent Szepailoffal együtt.
+
+– Mit jelent ez?
+
+Ezt kérdezte Szepailofftól szigorú, fenyegetődző hangon és feleletet sem
+várva, taszhurjával akkorát ütött rá, hogy Szepailoff a földre zuhant.
+
+Kimentünk. A tábornok kihozatta podgyászomat. Azután a maga jurtájába
+vitt el.
+
+– Itt fog lakni! Nagyon örülök, hogy ez megtörtént, – tette hozzá
+mosolyogva, – mert most mindent elmondhatok önnek, amit elmondani
+szeretnék.
+
+Erre megkérdeztem:
+
+– És le is szabad írnom mindazt, amit itt hallottam és láttam?
+
+Egy pillanatig gondolkozott, azután ezt felelte:
+
+– Adja ide a jegyzőkönyvét.
+
+Odaadtam az albumot, amelyben útivázlataim voltak. Ezt írta bele:
+
+– A halálom után. Ungern báró.
+
+Ezt az ellenvetést kockáztattam meg:
+
+– De hiszen én öregebb vagyok, mint ön és hamarább fogok meghalni.
+
+Szemét lezárta, fejét lehorgasztotta és ezt suttogta:
+
+– Ó nem. Még százharminc nap, azután vége lesz; azután… Nirvána!
+Mennyire belefáradtam gondjaimba, aggodalmaimba és gyűlöletembe.
+
+Sokáig hallgattunk. Éreztem, hogy most Szepailoff halálos ellenségemmé
+lett és Urgát a lehető leggyorsabban el kell hagynom. Éjfél után kettőre
+járt az idő. Ungern báró hirtelen fölállott.
+
+– Menjünk a nagy és jó Buddhához.
+
+Elgondolkozva és ragyogó szemmel mondta ezt, míg egész arcán egyetlen
+szomorú, keserű mosoly vonult át.
+
+Előparancsolta az automobilt.
+
+
+HARMINCNYOLCADIK FEJEZET.  Buddha előtt.
+
+A kolostorhoz érve, elhagytuk az automobilt és szűk utcák labirintusában
+merültünk el, míg végre Urga legnagyobb temploma előtt álltunk, amelynek
+tibeti fala és ablaka, de hivalkodó kínai teteje volt. Egyetlen lámpás
+égett a bejáratnál. A bronz- és vasveretű nehéz kapu zárva volt. Amikor
+a tábornok ráütött a nagy sárgaréz gongra, amely a kapu mellett függött,
+minden irányból megijedt szerzetesek futottak felénk. Meglátván a
+«tábornok bárót», a földre borultak, mert tiszteletből nem akartak a
+nagy emberre nézni.
+
+– Keljetek föl, – mondta a báró – és bocsássatok be a templomba.
+
+A belseje olyan volt, mint a legtöbb láma-templomé, ugyanazok a sokszínű
+zászlók, imákkal, szimbolikus jelekkel és szentek képeivel, ugyanazok a
+boltozatról lelógó nagy selyemszalagok és isteneknek meg istennőknek
+ugyanama képei. Az oltár mindkét oldalán alacsony vörös padok voltak a
+lámák és a kórus számára. Kis lámpások vetették fényüket az oltáron álló
+arany és ezüst edényekre és gyertyatartókra. Az oltár mögött nehéz,
+sárga selyemfüggöny csüngött tibeti fölírásokkal.
+
+A lámák félrevonták a függönyt. A mögötte levő térben, a lobogó lámpások
+félhomályában az arany lótuszvirágon ülő Buddha aranyozott szobra lett
+látható. Az arca közömbös volt és nyugodt. Gyönge fénysugár adott neki
+némi életet. A szobor mindkét oldalán sok ezer kisebb Buddha, jámbor
+templomlátogatók áldozati ajándéka állott. A báró a gongra ütött, hogy a
+nagy Buddha figyelmét a maga imádságára terelje és egy marék pénzt
+dobott egy nagy bronz-csészébe. Azután a keresztes vitézek e sarjadéka,
+aki a Nyugat minden filozófusát olvasta, lecsukta a szemét, kezével
+eltakarta az arcát és imádkozott. Bal csuklóján fekete olvasót vettem
+észre. Körülbelül tíz percig imádkozott. Azután a kolostor második
+végéhez vezetett. Odamenet ezt mondta:
+
+– Ezt a templomot nem szeretem. Új és akkor építették, amikor az Élő
+Buddha megvakult. Az arany Buddha arcán nem látok se könnyüt, se
+reményt, se gondot, se a nép háláját. Még nem mult el elegendő idő, hogy
+ilyen nyomokat hagyott volna az isten arcán. Most a jóslások régi
+szobájához fogunk menni.
+
+Ez kicsiny, a kortól megfeketedett épület volt, hasonló egy lapos, kerek
+tetejű toronyhoz. Az ajtók ki voltak tárva. Az ajtótól kétoldalt
+forgatható imakerekek voltak elhelyezve, Az ajtó fölött vörösrézlap volt
+látható az állatöv jegyeivel. A szobában két szerzetes volt, aki
+szutrákat énekelt. Nem tekintettek föl, amikor beléptünk. A tábornok
+odalépett hozzájuk és így szólt:
+
+– Vessetek kockát, hogy meglássam napjaim számát.
+
+A szerzetesek két csészét hoztak, amelyekben sok kocka volt. A kockákat
+egy alacsony asztalra vetették ki. A báró végignézte ezt a műveletüket
+és velük együtt számította ki az eredményt, azután ezt mondta:
+
+– Százharminc! Megint százharminc!
+
+Az oltárhoz lépve, amelyen Buddhának Indiából idehozott régi kőszobra
+állott, újra imádkozni kezdett.
+
+Virradatkor még más templomokat és imahelyeket is fölkerestünk,
+meglátogattuk az orvosi iskola múzeumát, a csillagászati célokat
+szolgáló tornyot és az udvart is, ahol a bandik és a fiatal lámák napi
+reggeli birkózó gyakorlataikat végezték. Más helyen a lámák nyilazásban
+gyakorolták magukat. Néhány előkelőbb láma meleg ürühúst, teát és vad
+hagymát szolgált föl nekünk.
+
+A jurtába visszatérvén, hasztalan próbáltam aludni. Sok mindenféle
+kérdés járta át a fejemet.
+
+– Hol vagyok? Mely korszakban élek?
+
+Tudtam, hogy homályosan érzem valami nagy eszme, valami óriási terv,
+valami leírhatatlan emberi fájdalom láthatatlan érintését.
+
+Ebéd után a tábornok azt mondta, hogy be fog mutatni az Élő Buddhának.
+Mivel az Élő Buddhától nagyon nehezen lehet kihallgatást kapni, nagyon
+megörültem ennek a kínálkozó alkalomnak. Automobilunk nemsokára
+megállott az isten palotáját körülvevő vörös-fehér csíkos fal kapuja
+előtt. Kétszáz láma rohant elő sárga és vörös ruhában, hogy a Dchiang
+Dchünt, a tábornokot üdvözölje ezzel az elfojtott tiszteletteljes
+suttogással: «Khán! Hadisten!» Tágas csarnokon vezettek keresztül
+bennünket, amelynek kemény vonalait a félhomály enyhítette. Nehéz
+faragott ajtók szolgáltak a palota belső részébe. A csarnok mélyében
+daisz állott, sárga selyem vánkossal befödött trónussal. A trónus
+támlája vörös volt, arany szegéllyel. Két oldalán sárga selyemből
+készült faliernyők voltak, kínai fenyőből készült cifra keretben. A
+trónus mellett üvegszekrények állottak, tele Kínából, Japánból, Indiából
+és Oroszországból származó műtárgyakkal. A trónus előtt levő hosszú,
+alacsony asztal mellett nyolc mongol nemes ült. Elnökük nagyon
+tiszteletreméltó, okos, energikus arcú és nagy, átható szemű öreg ember
+volt. Megjelenése buddhista szenteknek drágakő-szemmel ellátott ama
+faszobraira emlékeztetett, amelyeket a tokiói múzeum buddhizmusnak
+szentelt részében láttam, ahol a japánok Amida, Daunichi-Buddha, Kvanon
+istennő és a jókedvű öreg Hotei régi szobrait mutogatják.
+
+Ez az ember Jahantszi Hutuktu volt, a mongol minisztertanács elnöke,
+akit messzi Mongolország határán túl is tiszteltek. A többi jelenlevők
+miniszterek, khánok és Khalkha legfőbb fejedelmei voltak. Jahantszi
+Hutuktu fölszólította Ungern bárót, hogy az ő oldalán foglaljon helyet.
+Számomra európai széket hoztak. Ungern báró tolmács segítségével tudtára
+adta a minisztertanácsnak, hogy nehány nap mulva eltávozik
+Mongolországból és figyelmeztette a minisztereket, védjék meg a
+Dzsingisz khán utódai számára kivívott szabadságot, mert a nagy császár
+lelke még él és azt követeli a mongoloktól, hogy újra hatalmas nép
+legyenek és hogy mindazokat az ázsiai királyságokat, amelyeken egykor ő
+uralkodott, egyetlen nagy középázsiai állammá egyesítsék.
+
+A tábornok fölemelkedett. A többiek mind követték példáját. Mindeniktől
+külön-külön komolyan elbúcsúzott. Jahantszi láma előtt mélyen meghajolt.
+Jahantszi Hutuktu kezét a báró fejére tette és megáldotta őt.
+
+A tanácskozó teremből mindjárt ahhoz az orosz stílusban épült házhoz
+mentünk, amely az Élő Buddha személyes lakóhelye. A házat vörös és sárga
+lámák, szolgák, a Bogdo tanácsosai, hivatalnokok, jövendőmondók,
+doktorok és kegyeltek serege teljesen körülvette. E ház kapujától a
+palota külső faláig hosszú, vörös kötél húzódott, amelynek vége künn a
+falon át lelógott. A zarándokok letérdelve egy ott álló szerzetesnek
+selyem hatykot vagy egy darab ezüstöt szoktak adni. Ha valaki megérinti
+a kötél végét, amelynek belső vége a Bogdo kezében van, akkor
+közvetetlen összeköttetésbe jut a szent, ujjászületett Élő Istennel. Azt
+hiszik, hogy a teveszőrből és lószőrből készült kötélen át áldás áramlik
+ki az imádkozókhoz. Minden mongol aki megérintette a misztikus kötelet,
+zarándokútjának jeléül vörös szalagot visel a nyaka körül.
+
+Nagyon sokat hallottam a Bogdo khánról, mielőtt alkalmam nyílt, hogy
+megláthattam. Hallottam, hogy nagyon hajlik az alkoholélvezetre és ebbe
+is vakult bele, hallottam, hogy külsőleg mennyire szereti a nyugati
+kultúrát és hogy feleségével együtt, aki az ő nevében sok küldöttséget
+és hírhozót fogad, mélyen a kancsó fenekére szokott nézni.
+
+Abban a szobában, amelyet a Bogdo magán-dolgozószobául használt, két
+láma-titkár volt. Ezeknek éjjel-nappal őrizniök kellett az ott levő
+ládát, amelyekbe nagy pecsétjei voltak rejtve. Az egész terem a lehető
+legegyszerűbb volt. Egy alacsony kínai lakkasztalkán a Bogdo
+írószerszáma feküdt és egy sárga selyembe burkolt skatulya kis
+pecsétekkel, amelyeket a kínai kormány és a Dalai Láma adott neki.
+Mellette alacsony karosszék volt és egy bronz szénserpenyő vas
+kályhacsővel. A falakon a Szvasztika jelei és tibeti meg mongol
+föliratok voltak láthatók. A karosszék mögött kis oltár állott arany
+Buddha-szoborral, amely előtt két faggyúgyertya égett. A padlót vastag,
+sárga szőnyeg födte.
+
+Amikor beléptünk, az Élő Buddha a szomszédos szobában levő kis
+magán-imaszekrénynél volt. Ebbe a szobába senkinek sem szabad belépnie,
+kivéve magát a Bogdo khánt és a Kanpo-Gelongot (a gelongok legfőbb
+rangja), akinek az a föladata, hogy a templomi szertartásokat rendezze
+és az Élő Buddhának magányos imáiban segédkezzék. Az egyik titkár azt
+mondta, hogy a Bogdo ma reggel nagyon izgatott volt. Délben ment az
+imaszekrényhez.
+
+A sárga tan komolyan imádkozó főnökének hangját sokáig hallottuk. Azután
+egy másik ismeretlen hang szólalt meg. A szekrénynél a föld Buddhája az
+ég Buddhájával beszélgetett – legalább ezt mondták a lámák.
+
+– Várjunk kissé, – indítványozta a báró. – Talán nemsokára kijön.
+
+Várakozás közben a tábornok Jahantszi lámáról beszélt. Elmondta, hogy ha
+Jahantszi nyugodt, éppen olyan, mint más ember, ellenben ha meg van
+hatva és mélyen elgondolkozik, akkor dicsfény látható a feje körül.
+
+Félóra mulva a láma-titkárok egyszerre csak nagy félelmet mutattak. A
+szekrényhez való bejárat mellett hallgatództak. Azután arccal a földre
+borultak. Az ajtó lassan kinyílt és belépett Mongolország császárja, az
+Élő Buddha, ő szentsége Bogdo Djebtszung Damba Hutuktu, külső
+Mongolország khánja. Kövér, öreg ember volt. Komoly, símára beretvált
+arca a katolikus egyház bíborosaira emlékeztetett. Sárga selyemből
+készült, fekete szegélyű mongol kabát volt rajta. A vak ember szeme
+tágra meredt. Nehézkesen a karosszékbe roskadt és ezt susogta:
+
+– Írjátok!
+
+Az egyik titkár mindjárt papirost és kínai íróecsetet vett elő. A Bogdo
+lediktálta iménti látomását és amit mondott, meglehetősen zavart volt és
+éppenséggel nem hangzott érthetően. A következő szavakkal végződött:
+
+– Ezt láttam én, a Bogdo Hutuktu Khán, amikor a nagy, bölcs Buddhával
+beszéltem, akit a jó és a gonosz szellemek vettek körül. Bölcs lámák,
+Hutuktuk, Kanpok, Marambak és szent Gheghenek adjatok feleletet
+látomásomra!
+
+Befejezvén diktátumát, letörölte homlokáról az izzadságot és
+megkérdezte, ki van jelen. A titkárok egyike letérdelve ezt felelte:
+
+– Ungern báró khán Dchiang Dchün és egy idegen.
+
+A tábornok bemutatott a Bogdónak, aki üdvözlete jeléül fejet hajtott. A
+tábornok és a Bogdo halkan beszélgetett egymással. A nyitott ajtón át
+megláttam az imaszoba egy részét. Láttam egy nagy asztalt több könyvvel,
+amelyek közül nehány nyitva volt, nehány pedig a földön feküdt, egy
+szénserpenyőt vörösen izzó faszénnel és egy kosarat, amelyben egy juhnak
+a jóslásra szolgáló lapockacsontja és bele volt. A báró nemsokára
+fölkelt és meghajolt a Bogdo előtt. A tibeti a báró fejére tette a kezét
+és e közben imát mormolt. Azután a maga nyakáról levett egy ikont és a
+báró nyakába akasztotta.
+
+– Ön nem fog meghalni, hanem az élő lények legfőbb alakjában újra fog
+születni. Gondoljon erre ujjászületett hadisten, a hálás Mongolország
+khánja.
+
+Nyilvánvaló volt, hogy az Élő Buddha megáldotta a «véres tábornokot» a
+halála előtt.
+
+A következő két napon háromszor nyílt alkalmam arra, hogy az Élő Buddhát
+a Bogdo egyik barátjával, Djam Bolon burjét fejedelemmel
+meglátogathattam. Ezeket a látogatásokat könyvem negyedik részében fogom
+leírni.
+
+Ungern báró számomra és kíséretem számára megszervezte a továbbutazást a
+Csöndes-Óceánhoz. Úgy volt, hogy Mandzsuország északi részéig teveháton
+utazunk. Mivel Uliasszutaiból levelet küldtem a pekingi francia
+követségnek és nálam volt Uliasszutai kínai kereskedelmi kamarájának
+levele, amely megköszöni, hogy a várost megóvtam a pogromtól, ezért azt
+terveztem, hogy előrehatolok a keletkínai vasút legközelebbi állomásáig
+és onnan Pekingbe megyek. Útitársamul szegődött Olufszen E. V. dán
+kereskedő és egy tudós turgut láma, aki szintén Pekingbe igyekezett.
+
+Sohasem fogom elfelejteni az 1921 május 19-től 20-ra forduló éjszakát.
+Vacsora után Ungern báró azt indítványozta, hogy menjünk el Djam Bolon
+jurtájába, akivel az Urgába való megérkezésemet követő első napon
+ismerkedtem meg. Djam Bolon jurtája fából készült, magas, lapos síkon
+volt fölállítva az orosz telepítvény mögött. A bejáratnál két burjét
+tiszt fogadott és kísért be a jurtába. Djam Bolon középkorú, magas,
+vékony ember volt és az arca szokatlanul hosszú. A világháború előtt
+egyszerű juhpásztor volt és Ungern báróval együtt harcolt előbb a német
+fronton, majd a bolsevikok ellen. A burjétok nagyfejedelme volt, utódja
+egykori burjét királyoknak, akiket az orosz kormány megfosztott
+trónjuktól, mert megkísérelték a burjét nép függetlenségének
+megteremtését.
+
+A szolgák dióval, mazsolával, fügével és sajttal teli tálakat hoztak és
+teát szolgáltak föl.
+
+– Ez az utolsó éjjel, Djam Bolon! Ön megigérte…
+
+– Nem feledtem el, – válaszolta a burjét. – Minden készen van.
+
+Amikor az óra éjfélt mutatott, Djam Bolon fölkelt és kiment a jurtából.
+Ungern báró, mintha igazolni akarná magát előttem, így szólt hozzám:
+
+– Azt akarom, hogy még egyszer jósolják meg a sorsomat. Ügyünk érdekében
+még nagyon korán lenne meghalnom…
+
+Djam Bolon egy kicsi, középkorú asszony kíséretében jött vissza, aki
+keleti módra lekuporodott a szénserpenyő mellé, mélyen meghajolt és
+rámeresztette a szemét Ungern báróra. Arca fehérebb, keskenyebb és
+soványabb volt, mint aminő a mongol asszonyoké szokott lenni. Szeme
+fekete volt és éles. Ruhája a cigányasszonyok öltözetéhez hasonlított.
+Később megtudtam, hogy a burjét népnek egyik híres jövendőmondója és
+jósnője, cigánynő és burjét férfi leánya volt.
+
+Övéből lassan kis zacskót húzott ki és néhány kis madárcsontot meg egy
+maroknyi szárított füvet vett ki belőle. Azután szaggatott, érthetetlen
+szavakat kezdett suttogni és időről-időre füvet dobott a tűzbe. A sátrat
+lassanként jó illat járta át. Éreztem szívem dobogását és ködös lett a
+fejem. Miután minden füvét elégette, a madárcsontokat a szénserpenyőre
+rakta és kis bronzfogóval újra meg újra megforgatta. Amikor a csontok
+megfeketedtek, megvizsgálta és ekkor félelem és fájdalom kezdett kiülni
+az arcára. Idegesen letépte fejkendőjét, rángatózni kezdett és rövid,
+éles mondatokat kiáltott.
+
+– Látok… Látom a hadistent… Élete vége felé jár… rettenetes… utána
+árnyék… fekete, mint az éjszaka… árnyék… Még százharminc lépés marad…
+azon túl sötétség… semmi… semmit sem látok… A hadisten eltűnt…
+
+Ungern báró lehorgasztotta a fejét. Az asszony kitárt karral a hátára
+zuhant. Elájult, de mintha csukott szempillája alatt fénylő pupillát
+láttam volna. Két burjét kivitte az élettelen alakot. Erre sokáig mély
+csönd lett a burjét fejedelem jurtájában. Végre Ungern báró fölkelt és
+magában beszélgetve, körüljárogatta a szénserpenyőt. Majd megállt és
+nagyon gyorsan ezt mondta:
+
+– Meg fogok halni! Meg fogok halni!… De ez nem tesz semmit, nem tesz
+semmit. Az ügy már mozgásban van és nem fog meghalni… Ismerem az utat,
+amelyen ez az ügy haladni fog. Dzsingisz khán utódainak törzsei
+fölébredtek. A mongolok szívében senki sem fogja a tüzet eloltani.
+Ázsiában a Csöndes- és az Indiai-Óceántól egészen a Volga partjáig egy
+nagy állam lesz. Buddha bölcs vallása el fog terjedni északra és
+nyugatra. Ez a szellem győzelme lesz. Támad majd hódító és vezér,
+erősebb és vakmerőbb, mint Dzsingisz khán és Ugadai. Okosabb lesz és
+kegyesebb lesz, mint Baber szultán és kezében tartja majd a hatalmat
+addig a szerencsés napig, amelyen a Világ Királya földalatti fővárosából
+a napvilágra lép. Miért, miért nem leszek én a buddhizmus harcosainak
+legelső sorában? Karma miért rendelte ezt így? De így kell lennie!
+Oroszországnak előbb meg kell tisztulnia a forradalom gyalázatától,
+vérrel és elpusztulással kell megtisztulnia és mindenkinek, aki a
+kommunizmus híve, családjával együtt kell tönkremennie, hogy utódjai
+kiirtassanak.
+
+A báró feje fölé emelte a kezét és úgy mozgatta, mintha valami
+ismeretlen személynek parancsokat és rendeleteket adott volna.
+
+Virradni kezdett.
+
+– Megjött az én időm! – mondta a tábornok. – Rövidesen elmegyek Urgából.
+
+Gyorsan és keményen kezet fogott velünk:
+
+– Isten önnel mindörökre. Rettenetes halállal fogok meghalni. De a világ
+még sohasem látott olyan terrort és olyan vértengert, aminőt most fog
+látni…
+
+A jurta ajtaja becsapódott. Eltűnt. Sohasem láttam őt többé.
+
+– Nekem is távoznom kell, mert én is ma utazom el Urgából.
+
+– Tudom, – felelte a fejedelem. – A báró bizonyos okból hagyta önt itt.
+Negyedik kísérőül maga mellé adom a mongol hadügyminisztert. Ez önre
+nézve szükséges…
+
+Ezt az utolsó mondatot minden egyes szót megnyomva mondta Djam Bolon.
+Nem kérdeztem az okát, mert megszoktam a misztériumok ez országának
+misztériumát és a jó és rossz szellemeket.
+
+
+HARMINCKILENCEDIK FEJEZET.  A nyeregfejű ember.
+
+Miután Djam Bolon jurtájában teát ittam, gyorsan visszalovagoltam
+szállásomhoz, hogy kevés cókmókomat összecsomagoljam. A turgut-láma már
+ott volt.
+
+– A hadügyminiszter velünk fog utazni. Ez szükséges.
+
+– Jól van, – feleltem.
+
+Ezzel Olufszen házához lovagoltam, ezért az én dán útitársamért. De
+Olufszen váratlanul kijelentette, hogy kénytelen még néhány napot
+Urgában eltölteni. Ez végzetes elhatározás volt a részéről, mert egy
+hónap mulva azt jelentették róla, hogy megölte Szepailoff aki Ungern
+báró eltávozása után mint városparancsnok Urgában maradt.
+
+A hadügyminiszter, tömzsi, fiatal mongol, csatlakozott karavánunkhoz.
+Körülbelül hat mérföldet lovagolhattunk, amikor automobilt láttunk
+mögöttünk közeledni. A láma félősen beburkolódzott a köpenyébe. Éreztem,
+– ez az érzésem sohasem csalt meg – hogy veszedelem közeleg. Kinyitottam
+tehát revolverem tokját és elfordítottam a revolver zárócsapját.
+Nemsokára megállott mellettünk az automobil. Szepailoff ült benne
+mosolygó arccal és mellette két hóhérja, Chesztiakoff és Idanoff.
+Szepailoff rendkívül barátságosan köszöntött bennünket és ezt kérdezte:
+
+– Önök Khazahudukban váltanak lovat? Azon a szoroson át, amelyik ott
+elől van, visz oda az út? Nem ismerem az utat és utól kell érnem egy
+hírvivőt, aki oda ment.
+
+A hadügyminiszter azt felelte, hogy aznap este Khazahudukban leszünk és
+megmagyarázta Szepailoffnak az utat. Az automobil tovarohant. Amikor
+eltűnt a szoros túlsó felén, a hadügyminiszter megparancsolta egy
+mongolnak, hogy vágtasson előre és nézze meg, nem állott-e meg az
+automobil valahol a szoros túlsó felén. A mongol nekiindította a lovát
+és elrúgtatott. Lassan követtük.
+
+– Mi a baj? – kérdeztem. – Kérem, adjon felvilágosítást.
+
+A miniszter elbeszélése szerint Djam Bolon tegnap megtudta, hogy
+Szepailoff útközben utól akar érni, hogy megöljön, mert azzal gyanusít,
+hogy a bárót fölingereltem ellene. Djam Bolon ezt bejelentette a
+bárónak, aki azután az én biztosságomra rendelte el ezeket az
+intézkedéseket.
+
+Az előre lovagolt mongol visszajött és jelentette, hogy az automobilt
+nem látni sehol.
+
+– Mi most más útra térünk, – mondta a miniszter, – úgy, hogy az ezredes
+hiába fog bennünket várni Khazahudukban.
+
+Undur Doboban északnak fordultunk és este egy fejedelem táborához
+érkeztünk. Itt elbúcsúztunk a minisztertől, pompás friss lovakat kaptunk
+és a legnagyobb gyorsasággal folytattuk utunkat kelet felé és így messzi
+magunk mögött hagytuk a nyeregfejű embert, akitől Van Kure közelében
+annyira óvott az öreg jövendőmondó.
+
+Tizenkét nap mulva, amely idő alatt nem volt több kalandom, elérkeztünk
+a keletkínai vasút első állomásához. Onnan, nekem hihetetlennek tetsző
+kényelemben, Pekingbe utaztam.
+
+*
+
+A pompás szállóbeli élet kényelmének közepette sem tudtam szabadulni
+attól a hatástól, amelyet az Urgában eltöltött kilenc nap gyakorolt rám,
+amikor naponta láttam Ungern bárót, az «újraszületett hadistent». Az
+újságok jelentéseket közöltek a bárónak Transbajkálián át való véres
+előnyomulásáról. Ezek a jelentések fölélesítették emlékeimet. Sőt most,
+több mint hét hónap elteltével sem tudom elfeledni az őrület, az
+ihlettség és a gyűlölet amaz éjszakáit.
+
+A jóslat teljesült. Körülbelül százharminc nappal azok után az események
+után, Ungern báró, tisztjeinek árulása következtében a bolsevikok kezébe
+került, akik, mint jelentették, szeptember vége felé kivégezték.
+
+Ungern-Sternberg báró… Mint a bosszúálló Karma véres viharja száguldott
+végig Közép-Ázsián. Mit hagyott hátra? A katonáinak szóló, Szent János
+kinyilatkoztatásával végződő szigorú parancsot:
+
+– Ne álljon senki az orosz nép lelkét megrontók és megölők
+megbosszulásának útjába. A forradalmat ki kell irtani a világból. Tőle
+óvott bennünket Szent János látomása: «És az asszony fel volt öltözve
+bíborba és bársonyba és fölékesítve arannyal és drágakővel és
+gyöngyökkel, kezében tartva egy arany poharat, telve undoksággal és az ő
+paráznaságának tisztátalanságával. És homlokára e név vala írva: Titok.
+A nagy Babilon, a paráznaságok és föld undokságainak anyja. És láttam ez
+asszonyt megrészegedve a szentek vérétől és Jézus vértanuinak vérétől.»
+
+Emberi dokumentum ez, dokumentuma az orosz tragédiának, talán
+dokumentuma a világ tragédiájának.
+
+De a mongol jurtákban és a burjétok, mongolok, kirgizek, kalmukok és
+tibetiek tábortüzeinél a juhpásztorok tovább fogják mesélni a
+keresztesvitézek és tengeri rablók e fiának legendáját.
+
+– Egy fehér harcos jött északról. Fölszólította a mongolokat, hogy
+tépjék szét rabláncaikat, amelyek le is hullottak a fölszabadított
+földre. Ez a fehér harcos az újraszületett Dzsingisz khán volt.
+Megjósolta valamennyi mongol legnagyobbikának eljövetelét, aki el fogja
+terjeszteni Buddha nemes tanát és Dzsingisz khán, Ugadai és Kublai khán
+utódainak hatalmát. Így lesz!
+
+Ázsia fölébredt és fiai most merészen beszélnek.
+
+A világ békéjére jó lesz, ha mint a bölcs építők, Ugadai és Baber
+szultán tanítványai, nem pedig mint «a pusztító Tamerlan gonosz
+démonjainak» képviselői fognak föllépni.
+
+
+
+
+NEGYEDIK RÉSZ.  AZ ÉLŐ BUDDHA.
+
+
+NEGYVENEDIK FEJEZET.  Az ezer örömök szerencsét adó kertjében.
+
+Mongolországban, a csodák és misztériumok országában lakik mindannak a
+megőrzője, ami titokzatos és ismeretlen, az Élő Buddha, ő szentsége
+Djebtszung Damba Hutuktu Khán vagy Bogdo Gheghen, Ta Kure főpapja. A
+soha meg nem haló Buddha inkarnációja ő, képviselője a szellemi
+császárok szakadatlan, titokzatosan folytatódó ágának, akik 1670 óta
+uralkodnak és Buddha-Amitabha nemesítő szellemét egyesítik magukban
+Chan-ra-zival vagy a «hegyek szánalmas szellemével». Minden benne
+gyökerezik, a napmitosz, a Himalája titokteljes hegycsúcsainak varázsa,
+az indiai pagodáról szóló elbeszélések, a mongol császároknak – egész
+Ázsia császárjainak – fanyar fensége, a kínai bölcsek régi, ködös
+legendái, a brahminok gondolataiba való behatolás, az «erényes rend»
+szerzeteseinek szigorú életszabályai, az örökké vándorló harcosok, az
+oletok khánjaikkal, Batur Hun Taigi és Guszhi bosszúja, Dzsingisz khán
+és Kublai khán büszke hagyománya, a lámák klerikális-reakciós
+pszihológiája és a tibeti királyok misztériuma, akiknek sorát
+Szrong-Tszang-Gampa nyitotta meg és Paszpa sárga szektájának
+kegyelmetlensége. Ázsiának, Mongolországnak, Pamirnak, a Himalájának,
+Mezopotámiának, Perzsiának és Kínának egész összefolyó története
+körülveszi az urgai Élő Istent. Nem csoda, hogy a Volga mellett,
+Szibériában, Arábiában, az Eufrát és a Tigris közt, Indokínában és a
+Jegestenger partján tisztelik a nevét.
+
+Urgában való időzésem alatt többször fölkerestem az Élő Buddha
+lakóhelyét, beszéltem vele és megfigyeltem életmódját. A tudós Marambák
+közt levő kegyeltjei sokat beszéltek nekem róla. Láttam, amikor
+horoszkópokat olvas le, hallottam jóslásait, alkalmam nyílt, hogy
+könyveinek és kéziratainak régi archivumába tekinthettem, amelyek
+valamennyi Bogdo khán életének leírását és jóslását tartalmazzák. A
+lámák nagyon nyíltszívüek voltak velem szemben, mert Narabancsi
+Hutuktujának levele megnyerte számomra a bizalmukat.
+
+Az Élő Buddhának, mint a lámaizmusban mindennek, kettős személyisége
+van. Okos, éleselméjű és energikus, de egyszersmind iszákos, ami
+megvakulását okozta. Amikor megvakult, a lámák kétségbeestek.
+Néhányuknak az volt a véleménye, hogy a Bogdo khánt meg kell mérgezni és
+Buddha egy másik inkarnációjának kell a helyét elfoglalni. Mások
+ellenben rámutattak azokra a nagy érdemekre, amelyeket a főpap a
+mongolok és a sárga tan követői szerint szerzett. Elhatározták tehát,
+hogy az isteneket óriási Buddha-szoborral ellátott nagy templommal
+fogják kiengesztelni. Ez azonban nem segített a Bogdo szemevilágán. De
+az eset alkalmat adott neki arra, hogy azoknak a lámáknak, akik a
+probléma megoldására nézve a nagyon radikális módszert pártolták,
+segítségére legyen, hogy hamarább léphessenek át a fölsőbb életbe.
+
+A Bogdo khán állandóan az egyház és Mongolország sorsán töpreng. De
+ugyanekkor haszontalan játékokat űz. Nagyon tetszik neki a tüzérség. Egy
+volt orosz tiszt két öreg ágyút ajándékozott neki, amiért a Tumbaiir Hun
+címet kapta, ami azt jelenti, hogy «szívemhez közelálló fejedelem». Ezt
+a két ágyút ünnepnapokon a vak ember nagy gyönyörűségére elsütik.
+Automobil, gramofon, telefon, kristály, porcellán, kép, illatszer,
+hangszer, ritka állat és ritka madár, elefánt, a Himalájából való medve,
+majom, indiai kígyó és papagály, mindezt ott lehet találni az «Isten»
+palotájában, de mindenről hamar megfeledkeztek.
+
+Urgába az egész lámai és buddhista világból jönnek zarándokok és
+ajándékok. A palota kincstárosa, a tiszteletreméltó Balma Dorji, egyszer
+elvitt magával abba a nagy csarnokba, amelyben az ajándékokat őrzik.
+Drága tárgyak páratlan múzeuma ez. Vannak ott olyan ritka dolgok,
+amelyeket Európa múzeumaiban nem is ismernek. A kincstáros, amikor egy
+ezüst lakattal elzárt szekrényt nyitott ki, így szólt:
+
+– Itt a Bei Kem folyóból való tiszta aranyrögök, Kemchickből származó
+fekete cobolyprémek és csodatévő szarvasagancsok vannak. Ebben a
+skatulyában, amelyet az orochonok küldtek, drága ginszeng-gyökér és
+jószagú mósusz van. Ez itt a «befagyott tenger» partjáról való
+borostyán, amelynek súlya százhuszonnégy liang (körülbelül tíz font).
+Itt indiai drágaköveket, szagos zebetet és Kínából való faragott
+elefántcsontot lát.
+
+Sokáig beszélt a kiállított tárgyakról és valóban csodálatos volt, amit
+láttam. A szemem előtt hevertek: ritka prémek csomagjai; fehér bíber,
+fekete coboly, fehér, kék és fekete róka és fekete párduc;
+teknősbékacsontból való kicsiny, szépen faragott skatulyák, amelyekben
+tíz-tizenöt méter hosszú, indiai selyemből szőtt, pókháló finomságú
+hatykok voltak; kicsiny, arany fonalakból készült táskák, tele
+gyöngyökkel, indiai ráják ajándékával; drága gyűrűk zafirokkal és
+rubinokkal Kínából és Indiából; nagy, csiszolatlan gyémántdarabok;
+rozmárfogak, amelyeket a Behring-szoros partjának primitív művészei
+faragtak ki; és még sok minden, amit nem is tudok leírni. Egy másik
+szobában szekrények voltak csupa Buddha-szoborral, amelyek aranyból,
+ezüstből, bronzból, elefántcsontból, korallból, gyöngyházból és jószagú,
+ritka színű fából készültek.
+
+– Bizonyára tudja, hogy ha hódítók törnek be olyan országba, amely
+tiszteli az isteneket, akkor a hódítók széttörik és ledöntik a
+szobrokat. Így történt több mint háromszáz esztendeje, amikor a kalmukok
+rohanták meg Tibetet és megismétlődött ez Pekingben, amikor 1900-ban
+európai csapatok kifosztották a palotát. Vegye csak elő valamelyik
+szobrot és nézze meg jól.
+
+Fölemeltem a hozzám legközelebb levő fa-Buddhát és megvizsgáltam. Valami
+mozgott és zörgött a belsejében.
+
+– Hallja? – kérdezte a láma. – Ez csupa drágakő és aranydarab, az isten
+belső része. Ezért törik szét a hódítók az istenek szobrát. Indiában,
+Babilonban és Kínában már sok híres drágakő került ki az istenek
+belsejéből.
+
+A palota több szobáját a könyvtár foglalja le, amelyeknek polcait
+különböző koroknak különböző nyelvű és a legkülönbözőbb tárgyról szóló
+kéziratai és könyvei töltik be. E régi okiratok közül néhány idővel
+eltaplósodik és elporlad. Most azonban a lámák valami oldattal kenik be,
+amely bizonyos fokig ismét megszilárdítja őket, hogy így megvédjék a
+levegő behatása ellen. Agyagtáblák is vannak itt ékírással, amelyek
+nyilván Babilonból származnak. Kínai, indiai és tibeti könyvek állanak
+Mongolország könyvei mellett. A régi, tiszta buddhizmus művei, a «vörös
+kámzsák», a megrontott buddhizmus könyvei, a «sárga» vagy lámai
+buddhizmus könyvei, a hagyományok, legendák és parabolák könyvei, mindez
+együtt van itt. Egész sereg láma dolgozik mindig ezeken a műveken,
+tanulmányozzák és leírják, hogy elődeik régi bölcseségét ilyen módon
+megtartsák az utókornak és segítsék elterjedését.
+
+Külön osztályban vannak a varázslatról szóló titokzatos könyvek, a
+harmincegy Élő Buddha történeti életéről és munkájáról való följegyzések
+és a Dalai Lámának, Tashi Lumpo főpapjának, a kínai Utai Hutuktujának, a
+belső Mongolországban levő Dolonor Pandita Gheghenjének és a száz kínai
+bölcsnek bullái. Csak a Bogdo Hutuktu és a Maramba Ta-Rimpo-Cha léphet
+be ebbe a titokzatos helyiségbe. Kulcsa az Élő Buddha pecsétjeivel és
+Dzsingisz khánnak a Szvasztika jelével ékesített rubingyűrűjével abban a
+ládában pihen, amely a Bogdo magándolgozószobájában van.
+
+Ő szentsége személyét ötezer láma veszi körül. Ezeket négy rangosztályba
+sorozzák, az egyszerű szolgáktól egészen «Isten tanácsosai»-ig, akik a
+tulajdonképpen való kormányt alkotják. A tanácsosok közé tartozik
+Mongolországnak mind a négy khánja és az öt legelőkelőbb fejedelem.
+
+A lámaosztályok közt három, különös figyelmet érdemlő rangfok van.
+Ezekről maga az Élő Buddha mondott el egyetmást, amikor Djam Bolonnal
+fölkerestem.
+
+Az «Istent» nagyon elszomorítja a lámák demoralizált és dőzsölő élete,
+mert ennek következtében gyorsan megcsökken a jósok és a jövőbe látó
+papok száma.
+
+– Ha Jahantszi és Narabancsi kolostorai nem éltek volna a szigorú
+szabályok szerint, akkor Ta Kure nemsokára próféta és jós nélkül lenne.
+Barun Abaga Nar, Dorchiul-Jurdok és a többi szent láma, akiknek meg volt
+az a hatalmuk, hogy láthatták mindazt, ami a közönséges nép előtt el van
+rejtve, az istenek áldásával távoztak tőlünk.
+
+A jövendőmondók osztálya nagyon fontos, mert ha valami jelentékeny
+személyiség keresi föl Urga kolostorait, akkor előbb, anélkül, hogy a
+látogató tudná, bemutatják Tzuren lámának. A Tzuren (méregdoktor)
+kikutatja az illető sorsát, az eredményt közlik a Bogdo Hutuktuval úgy,
+hogy ez most már tudja, hogyan kell a vendégével bánnia és milyen
+politikát kell vele szemben követnie. A Tzurenek többnyire öreg emberek,
+szikár, kimerült és szigorú aszkéták. De láttam nehányat, aki fiatal,
+csaknem gyerek volt. Ezek Hubilgánok, «újraszületett istenek» voltak, a
+különböző mongol kolostorok jövendőbeli Hutuktujai és Gheghenjei.
+
+A második rangfok a doktorok vagy «Ta Láma» osztálya. Föladatuk az, hogy
+megfigyeljék a növények és bizonyos állati termékek befolyását az
+emberre, megőrizzék a tibeti orvosságokat és gyógyító eljárásokat és
+anatómiát tanuljanak, anélkül azonban, hogy fölhasználják az
+élveboncolást. Ezek ügyesen helyre tudják rántani a kificamodott
+tagokat, jó masszőrök és alapos ismerői a hipnotizmusnak és állati
+magnetizmusnak.
+
+A harmadik osztály a doktorok legfőbb rangja. Ezek méregkeverők, akik
+többnyire tibeti és kalmuk származásúak: «A politikai gyógyászat
+orvosainak» lehet őket mondani. Társaiktól elkülönítve élnek és az Élő
+Buddha kezében ők a hallgatag fegyver. Láttam egy ilyen doktort,
+ugyanazt az embert, aki megölte a kínai orvost, amelyik Pekingből jött
+Kína császárjának parancsára, hogy «likvidálja» az Élő Buddhát. Kicsiny,
+fehér, öreg fickó volt, csupa ránc arccal, kis, fehér kecskeszakállal és
+élénk, mindig kutatgatva körültekintő szemmel. Ha valamelyik kolostorban
+fölbukkan, akkor az odavaló «Isten» e mongol méregkeverőtől való
+félelmében abbahagyja az evést és az ivást. De még ez sem mentheti meg
+az elítéltet, mert egy megmérgezett sapka, megmérgezett ing,
+megmérgezett csizma, megmérgezett olvasó, megmérgezett kantár,
+megmérgezett könyv vagy megmérgezett vallási tárgy bizonyára eléri azt,
+amit a Bogdo khán akar.
+
+A vak főpapot legmélyebb tisztelet és legmélyebb vallásos hit övezi.
+Előtte mindenki térdre rogy. Még Khánok és Hutuktuk is csak térdelve
+közelednek hozzája. Körülötte sötét minden, tele keleti régiséggel. De a
+részeg öreg ember, aki a gramofon banális áriáit hallgatja és szolgáit
+dinamo segítségével villamozza, az álnok öreg fiú, aki megmérgezi
+politikai ellenfeleit, a láma, aki lelki sötétségben tartja népét és
+jóslással meg jövendőmondással megcsalja, ez a férfi mégsem egészen
+közönséges ember.
+
+Egy napon a Bogdo szobájában ültünk. Djam Bolon lefordította neki a nagy
+háborúról szóló történetemet. Az öreg ember nagyon figyelmesen
+hallgatta. Hirtelen tágra meresztette a szemét és kívülről a szobába
+ható hangokra figyelt. Arca áhítatos, könyörgő és ijedt lett. Ezt
+susogta:
+
+– Az istenek szólítanak.
+
+És lassan magánszobája felé ment. Mozdulatlanul térdelve, mint egy
+szobor, körülbelül két óra hosszáig imádkozott ott. Imádsága a
+láthatatlan istenekkel való társalgás volt, akinek kérdéseire felelt.
+Sápadtan és kimerülve, de megelégedetten és boldogan jött vissza a
+szobából. Ez az ő személyes imádkozása volt.
+
+A közönséges templomi szolgálat alatt nem vesz részt az imában, mert
+ekkor «Isten». Trónusán ülve az oltárra helyezik és ott a lámák meg a
+nép imádja. Ő csak fogadja a nép imáját, reményét, könyét, fájdalmát és
+kétségbeesését, miközben éles és fénylő, de vak szeme állandóan a
+levegőbe mered. Az alkalom szerint különféleképpen öltöztetik őt a
+lámák, sárga és vörös színekkel változó ruhát adnak rá és a sapkáját is
+változtatják. A templomi szolgálat mindig abban a pillanatban ér véget,
+amikor az Élő Buddha, fején a tiarával, főpapi áldását osztja a népnek
+úgy, hogy arcát mind a négy égtáj felé fordítja, azután karját kinyujtja
+északnyugat felé, azaz Európa irányába, ahová a sárga tan nézete szerint
+a bölcs Buddha hitének el kell terjednie.
+
+Komoly imádkozás és hosszú templomi szolgálat után mindig nagyon
+megrendítő benyomást tesz a főpap. Ilyenkor titkárait szólítja és
+lediktálja nekik látomásait és jóslásait, amelyek mindig nagyon
+zavarosak és magyarázattal sohasem egészíti ki őket.
+
+Olykor-olykor e szavakkal: «lelkeik megnyilvánulnak», fehér ruháját ölti
+magára és a szobájába megy imádkozni. Ilyenkor a palota valamennyi
+kapuját bezárják. Valamennyi lámát ünnepiesen misztikus félelem fogja
+el. Valamennyi imádkozik, olvasóját morzsolgatja, a szent «Om! Mani
+padme Hom!» mondást ismételgeti és imádság meg varázslat közben az
+imakereket forgatja. A jósok a horoszkópokat vizsgálják, a jövőbe látó
+papok leírják látomásaikat és a Marambák régi könyvekben az Élő Buddha
+szavainak magyarázatát keresik.
+
+
+NEGYVENEGYEDIK FEJEZET.  Évszázadok pora.
+
+Láttak-e már Olaszország, Franciaország vagy Angolország valamelyik régi
+kastélyának pincéjében poros pókhálókat és törmelékeket? Ez az
+évszázadok pora. Valamikor talán egy római Augusztusznak, Szent
+Lajosnak, az inkvizitornak vagy Richárd királynak arcát, sisakját és
+kardját érintette. Önkéntelenül összeszorul az ember szíve és mély
+tiszteletet érez a régen elmult idők e tanuinak láttára. Ugyanezt
+éreztem én Ta Kureban, de talán még mélyebben és igazabban. Itt csaknem
+éppen olyan az élet ma, mint nyolc évszázadon keresztül volt. Itt csak a
+multban él az ember. Ami a mai korhoz tartozik, csak komplikálja és
+akadályozza a normális életet.
+
+– Ma nagy nap van, – mondta egyszer az Élő Buddha. – A buddhizmus
+győzelmének napja minden más valláson. Régen történt, hogy ezen a napon
+Kublai khán valamennyi vallás lámáit magához rendelte és megparancsolta
+nekik, hogy magyarázzák meg, miben hisznek és min alapszik a hitük. Ezen
+az összejövetelen a különféle vallások lámái a maguk isteneit és a maguk
+Hutuktuit dícsérték; magyarázkodások és vitatkozások kezdődtek; csak egy
+láma hallgatott. Végre gúnyosan mosolygott és így szólt:
+
+– Nagy császár, parancsold meg a jelenlevők mindenikének, hogy
+isteneinek hatalmát valami csoda bemutatásával bizonyítsa be. Azokból
+ítélj és válassz.
+
+Kublai khán így tett és megparancsolta a lámáknak, hogy tegyenek csodát.
+De valamennyien hallgattak, olyan zavartak és tehetetlenek voltak.
+
+– Nos, – mondta a császár annak a lámának, aki az indítványt tette, –
+most neked kell bebizonyítanod a te isteneid hatalmát!
+
+A láma sokáig szótlanul a császárra nézett, azután megfordult és hasonló
+módon nézett a gyülekezetre. Azután csöndesen a jelenlevők felé
+nyujtotta ki a kezét. Ebben a pillanatban a császár aranyserlege, a
+nélkül, hogy látható kéz hozzányúlt volna, fölemelkedett az asztalról és
+megérintette a khán ajkát. A császár érezte, hogy pompás bor
+nedvesítette meg a száját. Mindenki a legnagyobb mértékben meg volt
+lepve. A császár szólt:
+
+– A te isteneidhez fogok imádkozni és a te isteneidhez kell imádkozniok
+mindazoknak a népeknek, amelyek alattvalóim. Mi a vallásodnak a neve? Ki
+vagy te és honnan jösz?
+
+– A bölcs Buddha vallása az én tanom. Én Turjo Gamba Pandita láma vagyok
+a félreeső és híres tibeti Szakkia kolostorból, ahol Buddha lelke,
+bölcsesége és hatalma egy emberi testben inkarnálva él. Tudd meg, ó
+császár, hogy azok a népek, amelyeknek ez a hitük, birtokukban tartják
+az egész nyugati világot és nyolcszáztizenegy éven belül Buddha tanát el
+fogják terjeszteni az egész világon.
+
+Ez a mai napon történt sok száz évvel ezelőtt. Turjo Gamba láma nem ment
+vissza Tibetbe, hanem ettől kezdve Ta Kureban lakott, ahol akkor csak
+egy kis templom volt. Innen a császárhoz utazott Karakorumba és később
+vele Kína fővárosába is, hogy a hitben megerősítse, jövőjét megjósolja
+és az istenek akarata szerint kellőképpen fölvilágosítsa.
+
+Az Élő Buddha kis ideig hallgatott, majd egy ima elsuttogása után
+folytatta:
+
+– Urga, a buddhizmus régi fészke… Dzsingisz khánnal az európai
+hódítóútra elmentek az oletok és a kalmukok. Csaknem négy évszázadig
+maradtak idegenben, ahol Oroszország pusztaságain éltek. Azután
+visszatértek Mongolországba, mert a sárga lámák a népet elnyomó tibeti
+királyok és a vörös kámzsa lámái ellen harcra szólították őket. A
+kalmukok nagy szolgálatot tettek a sárga tannak. Fölismerték azt, hogy
+Lassza a világ többi részéhez viszonyítva nagyon kiesik az útból, tehát
+onnan nem lehet vallásunkat az egész földön elterjeszteni. Ennek
+következtében a kalmuk Guszhi khán Tibetből egy szent lámát, Undur
+Gheghent hozta el magával, aki meglátogatta volt a Világ Királyát. E
+naptól fogva a Bogdo Gheghen szakadatlanul Urgában élt, mint
+Mongolország szabadságának és a mongol eredetű kínai császároknak az
+oltalmazója. A mongolok országában Undur Gheghen volt az első Élő
+Buddha. Ránk, utódaira hagyta Dzsingisz khán gyűrűjét, amelyet a Turjo
+Gamba Láma által mutatott csoda elismeréseül Kublai khán a Dalai Lámának
+küldött. Ránk hagyta továbbá egy fekete, titokzatos indiai csodatevőnek
+a koponyáját, amelyből Sztrongtszan, Tibet egyik királya ezerhatszáz
+évvel ezelőtt a templomi szertartások alkalmával ivott, valamint
+Buddhának egy régi kőszobrát, amelyet Paszpa, a sárga tan megalapítója
+hozott magával Delhiből.
+
+A Bogdo tapsolt, mire titkárainak egyike egy vörös kendőből nagy ezüst
+kulcsot vett elő. Ezzel az Élő Buddha kinyitotta a pecsétes ládát.
+Benyúlt a ládába és kis, faragott elefántcsont skatulyát húzott ki
+belőle, amelyből pompás, a Szvasztika jelét viselő rubinnal ékesített
+nagy aranygyűrűt vett elő.
+
+– Ezt a gyűrűt – mondta a Bogdo, – Dzsingisz khán és Kublai khán viselte
+mindig a jobbkezén.
+
+Miután a titkár a ládát ismét elzárta, a Bogdo elhivatta kedvelt
+Marambáját, akivel egy régi, az asztalon fekvő könyvből fölolvastatott
+néhány oldalt. A láma monoton hangon olvasta:
+
+– Amikor Guszhi khán, minden olet feje, befejezte a háborút a vörös
+kámzsásokkal, magával hozta a csodatevő «fekete követ», amelyet a Dalai
+Láma a Világ Királyának küldött volt. Guszhi khán Mongolország nyugati
+részében akarta megteremteni a sárga tan fővárosát. De az oletok akkor a
+kínai császári trón miatt háborút viseltek a Mandzsu-császárokkal és
+vereség vereségre érte őket. Amurszana, az oletok utolsó khánja
+Oroszországba menekült, de menekülése előtt ide, Urgába küldte a «fekete
+követ». Ameddig ez a kő Urgában maradt és az Élő Buddha megáldhatta vele
+a népet, addig a mongolokat és marháikat elkerülte a betegség és
+szerencsétlenség. De száz évvel ezelőtt ellopták a fekete követ. Azóta a
+buddhisták hasztalan keresték az egész világon. Eltűnte óta fokozatosan
+pusztul a mongol nép.
+
+– Elég, – mondta a Bogdo Gheghen. – Szomszédaink megvetnek bennünket.
+Feledik, hogy egykor az uraik voltunk. De mi megőrizzük szent
+hagyományainkat és tudjuk, hogy eljön a mongol törzsek és a sárga tan
+diadalának a napja. Hitünk védelmezői a burjétok. Dzsingisz khán
+hagyományának ők a leghűbb őrzői.
+
+Ezt mondta az Élő Buddha és így mondták a régi könyvek!
+
+
+NEGYVENKETTEDIK FEJEZET.  A csodák könyve.
+
+Djam Bolon fejedelem megkért egy Marambát, hogy mutassa meg nekünk az
+Élő Buddha könyvtárát. Ez a könyvtár nagy helyiség, amelyben a sok írnok
+földolgozza a régi műveket és följegyzi az Élő Buddha csodatételeit.
+Undur Gheghennel kezdik és a különböző jelenkori mongol kolostorok
+Gheghenjeivel és Hutuktujaival végzik. Ezeket a könyveket azután
+szétosztják a lámakolostorok és templomok, valamint a Bandik iskolái
+közt. A följegyzésekből a Maramba fölolvasta nekünk a következő két
+részt:
+
+– A boldogult Bogdo Gheghen rálehelt egy tükörre, mire ködszerűen egy
+völgy képe tűnt föl, amelyben sok ezer harcos küzdött egymással…
+
+– A bölcs és az istenek által kegyelt Élő Buddha tömjént égetett el és
+az istenekhez imádkozott, hogy megmutassák neki a fejedelmek sorsát. A
+kék füstben mindenki sötét tömlöcöt látott és a halott fejedelmek
+halvány, megkínzott testeit…
+
+Külön könyv foglalkozik a mostani Élő Buddha csodáival. Ebből a könyvből
+már sok ezer példány készült. Djam Bolon fejedelem elmondott egyet-mást
+e könyv tartalmából.
+
+– Van egy régi Buddha-szobor fából. A szeme nyitva van. Indiából hozták
+ide. A Bogdo Gheghen az oltárra állította és imádkozni kezdett. Mikor a
+Bogdo kijött az imaszekrényből, a Buddha-szobrot is kihozatta. Mindenki
+nagyon meglepődött, mert az isten szeme le volt csukva és köny hullott
+belőle. Fa-testén zöld rügyek látszottak. A Bogdo így szólt: Fájdalom és
+öröm vár reám. Én meg fogok vakulni, de Mongolország szabad lesz.
+
+Ez a jóslat beteljesedett. Máskor az Élő Buddha, amikor egy napon nagyon
+izgatott volt, vízzel telt medencét hozatott és az oltár elé tette. Maga
+köré gyűjtötte a lámákat és imádkozni kezdett. Egyszerre csak az oltár
+gyertyái és lámpái maguktól meggyulladtak és a medencében levő víz a
+szivárvány színeiben csillámlott.
+
+Elmondta a fejedelem azt is, hogyan olvassa ki a Bogdo khán friss vérből
+a jövőt, mert a vér fölszínén csak neki láthatóan szavak és képek
+jelennek meg, vagy juhok és kecskék beleiből, amelyeknek minőségéből
+fölismeri a fejedelmek sorsát és eltalálja gondolataikat, vagy kövekből
+és csontokból, amelyek a legnagyobb pontossággal megmutatják az Élő
+Buddhának minden ember sorsát és a csillagokból, amelyek egymáshoz való
+állásának figyelembevételével készíti a Bogdo a golyók és betegségek
+ellen megvédő amuletteket.
+
+– Régebbi Bogdo khánok csak a «fekete kő» segítségével jósolták meg a
+jövőt, – mondta a Maramba. – A kő külsején ugyanis tibeti fölírások
+jelentek meg, amelyekből a Bogdók egész nemzetek sorsát megtudták.
+
+Amikor a Maramba a fekete kőről beszélt, amelyen állítólag tibeti
+legendák jelentek meg, arra gondoltam, hogy volt valami ebben az
+elbeszélésben, amire természetes magyarázatot lehet találni. Urianhai
+délkeleti részében, Ulan Taigában jártam olyan helyen, ahol oszlásnak
+induló pala volt. E pala egyes darabjait különös fehér fonadék födte,
+amely rendkívül komplikált mintázatú volt és velencei csipkemintára vagy
+titokzatos rúnákra emlékeztetett. Ha a pala nedves volt, e jelek
+eltűntek, de ismét láthatókká lettek, mihelyt a pala megszáradt.
+
+Senkinek sincs joga ahhoz, hogy az Élő Buddhát jósolásra kérje. A Bogdo
+csak akkor jósol, amikor erre megihlettnek érzi magát vagy ha megfelelő
+kéréssel a Dalai Láma vagy Tashi Láma külön küldöttje jön hozzá. Amikor
+I. Sándor cár Krüdener bárónénak és túlzó miszticizmusának befolyása alá
+került, külön követet küldött az Élő Buddhához, hogy sorsát megtudja. Az
+akkori Bogdo khán, aki egészen fiatal ember volt, a fekete kőről jósolt
+és megjövendölte, hogy a fehér cár gondterhesen vándorolva, mindenkinek
+ismeretlenül és mindenütt üldözve fogja életét befejezni. Oroszországban
+még ma is azt hiszi a nép, hogy I. Sándor életének utolsó napjait
+európai Oroszországban és Szibériában Kuzmics Feodor álnéven vándorolva
+töltötte el, miközben foglyokat, koldusokat és más szenvedő embereket
+megsegített és vígasztalt, de maga üldöztetve börtönbe vettetett és
+végül a szibériai Tomszkban halt meg, ahol még ma is mutogatják a
+lakóházát és a sírját, zarándoklások és csodák helyét, szentnek tartják.
+A Romanov-dinasztia nagyon érdeklődött Kuzmics Feodor életrajza iránt,
+ami megerősíti azt a véleményt, hogy Kuzmics valóban I. Sándor volt, aki
+ezt a nehéz vezeklést magára vette.
+
+
+NEGYVENHARMADIK FEJEZET.  Az Élő Buddha születése.
+
+Az Élő Buddha nem hal meg. Lelke néha olyan gyermek testébe megy át, aki
+az ő halála napján születik, néha pedig, még a Buddha életében, valami
+más lény testébe. Buddha megszentelt lelkének ezt az új halandó
+lakóhelyét csaknem mindig valami szegény tibeti vagy mongol család
+jurtájában találják meg. Ezt politikai okok ajánlják. Ha a Buddha
+valamely gazdag fejedelem családjában lépne föl, akkor az esetleg olyan
+családot tenne naggyá, amely nem lenne hajlandó a klérusnak
+engedelmeskedni. (Erre a multban valóban volt is eset.) Ha ellenben
+szegény, ismeretlen család jut Dzsingisz khán trónjára és ilyen módon
+meggazdagszik, akkor nagy általánosságban kész lesz arra, hogy alávesse
+magát a lámák akaratának. Eddig csak három vagy négy Élő Buddha volt
+tisztán mongol eredetű. A többi mind tibeti volt.
+
+Jasszaktu láma-khán, az Élő Buddha egyik tanácsosa, beszélte el nekem a
+következőket:
+
+– Lassza és Taszhi Lumpo kolostorait Urgából érkező levelek állandóan
+tájékoztatják az Élő Buddha egészségi állapotáról. Mihelyt megöregedett
+a Bogdo emberi teste és Buddha lelke arra törekszik, hogy vándorolni
+menjen, a tibeti templomokban külön templomi szolgálatok kezdődnek,
+amelyeken asztrológiai eszközökkel megkísérlik a jövő meghatározását.
+Ezek a ritusok megjelölik azokat a különösen jámbor lámákat, akik
+fölfödözhetik, hol óhajt Buddha lelke újra inkarnálódni. Az így
+megtalált jámbor lámáknak az a feladatuk, hogy az egész országot
+beutazzák és figyelgessenek. Gyakran maga az Isten adja meg nekik a
+szükséges jelt. Néha fehér farkas jelenik meg valamelyik szegény
+juhpásztor jurtájának a közelében, vagy kétfejű bárány születik avagy
+meteor hull le az égből. Vannak lámák, akik a szent Tangri Nor-tóból
+halakat fognak ki és ezeknek pikkelyeiről olvassák le az új Bogdo khán
+nevét. Mások kövek repedéseiből tudják meg, hol kell az új Buddhát
+keresniök. Ismét mások szűk hegyszorulatok magányába vonulnak vissza,
+hogy a hegyi szellemek hangjára figyeljenek, akik megmondják nekik az
+istenektől újonnan kiválasztottnak a nevét. Ha az új Bogdót megtalálták,
+családjáról titokban minden tudnivalót összegyűjtenek és a tudós Tashi
+Láma elé terjesztik, akinek Erdeni, «a tudás nagy drágaköve» a neve és
+aki Rama rúnái szerint fölülvizsgálja a választást. Ha jóváhagyja, akkor
+titkos levelet küld a Dalai Lámának, aki «a hegyek szellemének»
+templomában külön áldozatot mutat be és nagy pecsétjét ráütve a Tashi
+Láma levelére, megerősíti a választást.
+
+– Ha az öreg Élő Buddha még életben van, akkor utódjának nevét szigorú
+titokban tartják. Ha ellenben Buddha lelke már elhagyta Bogdo khán
+testét, akkor Tibetből külön követség jelenik meg az új Élő Buddhával.
+Ugyanez az eljárás Mongolország valamennyi lámai kolostorának Gheghenjei
+és Hutuktui választásánál is. Ebben az esetben azonban a választás
+megerősítésének joga az Élő Buddhát illeti meg. A választásról minden
+alakiság elintézése után csak jelentést küldenek Lasszába.
+
+
+NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET.  A mostani Élő Buddha életéből.
+
+Külső Mongolország mostani Bogdo khánja tibeti ember. Szegény családból
+származik, amely Szakkia Kure közelében, nyugati Tibetben él. Kora
+ifjúságában viharos, voltaképpen teljesen lelketlen természetűnek
+mutatkozott. Mindig Mongolország és Dzsingisz khán utódai
+függetlenségének és dicsőségének gondolata lelkesítette. Ez kezdettől
+fogva nagy befolyást biztosított neki Mongolország lámáira, fejedelmeire
+és khánjaira, de az orosz kormányra is, amely állandóan magának
+iparkodott őt megnyerni. Nem félt a kínai Mandzsu-dinasztia ellen való
+föllépéstől és ebben mindig segítették Oroszország, Tibet, a burjétok és
+a kirgizek, akik pénzt, fegyvert, katonát és diplomáciai segítséget
+adtak neki. A kínai császárok az Élő Istennel nem óhajtottak nyílt
+háborút, mert el akarták kerülni a kínai buddhisták tiltakozásának
+kihívását. Egyszer Bogdo khánhoz doktort küldtek, aki ügyes méregkeverő
+volt. Az Élő Buddha azonban rögtön megértette, hogy mit jelent ez a
+gyógyászati figyelem és mert ismerte az ázsiai mérgek erejét, azonnal
+körútra indult a mongol kolostorokba és Tibetbe. Képviselőjéül egy
+Hubilgánt hagyott hátra, aki megbarátkozott a kínai doktorral és
+megtudta tőle odajövetelének igazi célját. Kevéssel ezután a kínai
+valami ismeretlen ok következtében meghalt. Az Élő Buddha tehát
+visszatérhetett fővárosába.
+
+Egy másik alkalommal is veszedelemben volt az Élő Isten. Akkor volt ez,
+amikor Lassza úgy látta, hogy Bogdo khán Tibettől nagyon is független
+politikát folytat. A Dalai Láma tárgyalni kezdett több khánnal és
+fejedelemmel, akiket meg is nyert annak a tervnek, hogy siettetni kell
+Buddha lelkének egy más emberi alakba való átköltözését. Az illető
+fejedelmek Urgába jöttek, ahol a Bogdo khán tisztelettel és nagy örömmel
+fogadta őket. Nagy lakomát rendezett számukra és az összeesküvők már azt
+hitték, hogy teljesíthetik a Dalai Láma parancsát. De a lakoma
+végeztével egészen mást éreztek. Már a következő éjjel meghaltak.
+Holttesteiket az Élő Buddha nagy dísszel és tisztelettel elküldette
+családjaiknak.
+
+A Bogdo khán a fejedelmek és khánok minden gondolatát, minden mozdulatát
+ismeri és ismer minden ellene tervezett összeesküvést is. Az ellenséget
+rendszerint a legbarátságosabban meghívják Urgába, ahonnan sohasem tér
+többé vissza a lakóhelyére.
+
+A kínai kormány egykor elhatározta, hogy az Élő Buddhák szakadatlan
+sorának meg kell szűnnie. Az urgai főpappal megszakítván a nyílt
+viszályt, céljának elérésére ezt eszelte ki: Peking fölszólította Dolo
+Nor Pandita Gheghenjét és Utai Hutuktuját, a kínai lamaisták fejét,
+akiknek egyike sem ismeri el az Élő Buddha fennhatóságát, hogy jőjjenek
+a fővárosba. Ezek azután régi buddhista könyvek áttanulmányozása után
+kisütötték, hogy a mostani Bogdo khán az utolsó Élő Buddha, mert Buddha
+lelkének ama része, amely a Bogdo khánban lakozik, csak harmincegyszer
+születhetik újra emberi testben. Undur Gheghen ideje óta pedig a mostani
+Bogdo khán a harmincegyedik inkarnált Buddha. Vele tehát tulajdonképpen
+ki kell halnia az urgai főpapok dinasztiájának. A Bogdo khán értesülvén
+e döntésről, régi tibeti kéziratokból kiderítette, hogy a tibeti főpapok
+egyike nős volt, fia ennek következtében természetesen inkarnált Buddha
+volt. A Bogdo khán tehát megnősült és most fia van, aki nagyon derék és
+energikus fiatal ember. Dzsingisz khán vallási trónja tehát az ő
+elhúnytával nem marad árván. A kínai császárok dinasztiája letűnt a
+politikai színpadról, de az Élő Buddha továbbra is a pánázsiai gondolat
+középpontja marad.
+
+Az új kínai kormány 1920-ban a saját palotájában fogságban tartotta az
+Élő Buddhát. De 1921 elején Ungern báró átkelt a szent Bogdo-Olon és
+hátba kapta a palotát. Tibeti lovasok lenyilazták a kínai őröket. Azután
+a mongolok behatoltak a palotába és ellopták az «Istenüket», aki erre
+azonnal kiáltványt intézett egész Mongolországhoz és az ázsiai népek és
+törzsek reménységeit életre keltette.
+
+A Bogdo khán palotájában egy láma drága szőnyeggel letakart kosarat
+mutatott nekem, amelyben a Dalai Láma és a Tashi Láma bulláit,
+Oroszország és Kína császárjainak dekrétumait és Mongolország,
+Oroszország, Kína és Tibet szerződéseit őrzik. Ugyanabban a kosárban egy
+vörösrézlap van a Világ Királyának titokzatos jeleivel, valamint az Élő
+Buddha legutolsó látomásának följegyzése.
+
+
+NEGYVENÖTÖDIK FEJEZET.  Az Élő Buddha látomása 1921. május 17-én.
+
+«Imádkoztam és láttam, ami a nép szeme előtt el van rejtve. Hegyekkel
+körített tágas síkság terült el előttem. Egy öreg láma nehéz kövekkel
+megtöltött kosarat vitt. Alig tudott egyet lépni. Ekkor északról fehér
+ruhába öltözött lovas jelent meg fehér lovon. Odalovagolt a lámához és
+így szólt hozzá:
+
+– Add ide a kosaradat. Segítek majd Kureba elvinni.
+
+A láma átadta neki súlyos terhét, de a lovas nem tudta fölemelni a
+nyergébe, úgy, hogy megint az öreg lámának kellett a vállára vennie és a
+nagy súly alatt meggörnyedve kellett folytatnia az útját. Ekkor egy
+második lovas jött északról. Ennek fekete volt a ruhája és fekete lovon
+ült. Ő is odament a lámához és ezt mondta:
+
+– De ostoba vagy! Minek cipeled ezeket a köveket, mikor pedig szanaszét
+hevernek mindenfelé?
+
+E szavakkal lovának szügyével ellökte a lámát úgy, hogy a sok kő mind a
+földre hullott. A kő a földet érintvén, gyémánt lett. Erre mindhárman
+rárohantak, hogy ismét fölszedjék, de egyikük sem tudta a földtől
+elmozdítani. Az öreg láma kétségbeesve kiáltozta:
+
+– Ó istenek! Egész életemben cipeltem ezt a súlyos terhet és most,
+amikor már csak csekély utam volt hátra, elvesztettem. Segítsetek nagy,
+jó istenek!
+
+Hirtelen egy reszkető öreg ember bukkant föl. Minden nehézség nélkül
+valamennyi gyémántot visszatette a kosárba, letörölte róluk a port,
+vállára vette a terhet és útnak indult, miközben így szólt a lámához:
+
+– Pihend ki magadat kissé. Én éppen most értem célhoz a terhemmel és
+örülök, hogy neked a tiéddel segíthetek,
+
+Ketten tovább mentek és nemsokára eltűntek a szem elől. Ezalatt a
+lovasok harcolni kezdtek egymással. Egész nap és utána egész éjjel
+harcoltak. Amikor a nap fölkelt, nem volt ott egyikük sem, se élve, se
+halva. Semmi nyomuk sem maradt.
+
+Ezt láttam én, a Bogdo Hutuktu khán a nagy és bölcs Buddhával
+beszélgetve, akit a jó és gonosz démonok vettek körül! Bölcs Lámák,
+Hutuktuk, Kampok, Marambák, szent Gheghenek adjatok feleletet
+látomásomra!»
+
+Ezt az én jelenlétemben 1921 május 17-én írták le az Élő Buddha
+diktálása szerint. Nem tudom, mit feleltek a Hutuktuk és Gheghenek, az
+igazmondók, a bűvészek és a jövőbe látó papok. De nem nyilvánvaló-e a
+felelet, ha az ember elgondolkozik Ázsia jelenlegi helyzetén?
+
+Az ébredő Ázsia tele van talánnyal, de tele van felelettel is a
+kérdésekre, amelyeket az emberiség sorsa vet föl. A titokzatos
+főpapoknak, élő isteneknek, Mahatmáknak és Karma borzasztó könyve
+olvasóinak e nagy kontinense fölébred és sok százmillió emberi élet
+oceánját óriási hullámok csapkodják.
+
+
+
+
+ÖTÖDIK RÉSZ.  A MISZTÉRIUMOK MISZTÉRIUMA. A VILÁG KIRÁLYA.
+
+
+NEGYVENHATODIK FEJEZET.  A földalatti királyság.
+
+– Álljon meg! – mondta öreg mongol vezetőm, amikor egyszer a Tzagan Luk
+közelében levő pusztaságon mentünk át. – Álljon meg!
+
+Lecsúszott a tevéjéről, amely lefeküdt anélkül, hogy gazdája ezt
+megkívánta volna. A mongol a kezét imára arca elé tette és egyre a szent
+mondást ismételgette: Om! Mani padme Hom! A többi mongol is azonnal
+megállította a tevéjét és imádkozni kezdett.
+
+– Mi történt?
+
+Ezen gondolkodtam, amikor a gyönge, zöld fűről föltekintettem a
+felhőtlen égre és a lenyugvó nap álmodozó, lágy sugaraira. A mongolok jó
+ideig imádkoztak, azután csöndesen beszélgettek egymással, szorosabbra
+húzták a málhástevék szíját és folytatták az utat.
+
+– Látta, – kérdezte a mongol, – hogy tevéink milyen ijedten mozgatták a
+fülüket? Hogy a pusztán a ménes milyen figyelmesen hallgatódzott és hogy
+a juhok és a marhák mennyire összekuporodva feküdtek a földön?
+Észrevette, hogy a madarak abbahagyták a repülést, a marmoták lefeküdtek
+ott, ahol éppen voltak és a kutyák nem ugattak többé? Gyönge szél fújt
+és messziről ének zenéjét hozta magával, amely az emberek, állatok és
+madarak szívébe hatolt. A föld és az ég megszűnt lélekzeni. Elállt a
+szél és megállt a nap. Ilyen pillanatban a farkas, amely a juhot
+kerülgeti, fekve marad ott, ahol van, a fölriasztott antilopnyáj
+hirtelen abbahagyja rohanó futását, a juhpásztor kezéből kihull a kés,
+amellyel el akarta vágni a juh gégéjét és a vérszomjas menyét abbahagyja
+a gyanútlan szalga belopását. Minden élőlényt önkéntelenül imahangulat
+fog el és végzetét várja. Éppen ebben a pillanatban is így volt. Ez
+történik mindig, ha a Világ Királya földalatti palotájában imádkozik és
+a föld népeinek sorsát kutatja.
+
+Így szólt hozzám az öreg mongol, egy egyszerű, darabos juhpásztor.
+
+Mongolország csupasz és rettenetes hegyeivel, meg határtalan
+pusztaságaival, amelyeket a mongol nemzetség eleinek csontjai födnek,
+szülte a misztériumot. Népe, amelyet a természet viharos szenvedélyei
+megrémítenek vagy halálszerű békéje elaltat, érzi a misztériumot. Vörös
+és sárga lámái megőrzik a misztériumot és mesékkel díszítik. Lassza és
+Urga főpapjai a misztérium birtokában vannak.
+
+Közép-Ázsián való keresztülutazásomkor hallottam először a «misztériumok
+misztériumáról». Nem adhatok neki más nevet. Eleinte nem sokat törődtem
+vele és nem tartottam olyan fontosnak, mint később, amikor a létezésére
+valló nem egy szórványos ködszerű és gyakran ellentmondó utalást
+elemeztem és gyűjtöttem.
+
+Az Amyl folyó partján beszélték nekem öreg emberek, hogy egy régi
+legenda szerint bizonyos mongol törzs, hogy ne kelljen Dzsingisz khán
+követeléseit teljesítenie, a földalatti országba menekült. Egy szojot,
+aki a Nogan Kul tó környékéről származott, megmutatta nekem a füstölő
+kaput, amely állítólag Agharti királyság egyik bejárata. Ezen a kapun át
+régente egy vadász jutott be a királyságba. Visszatérvén, mesélni
+kezdte, amit ott látott. Erre a lámák kivágták a nyelvét, hogy
+megakadályozzák őt a misztériumok misztériumának elárulásában. Amikor
+megöregedett, visszament a barlang bejáratához és a régi emlékektől
+vonzva, eltűnt a földalatti királyságban.
+
+Erről a kérdésről tisztább fölvilágosítást kaptam Jelyb Djamszraptól,
+Narabancsi Kure Hutuktujától. A világ hatalmas királyának a földalatti
+királyságból inkább világi módon fölfogott eljövetele történetét mondta
+el nekem, beszélt a megjelenéséről, a csodáiról és jóslásairól. Csak
+akkor kezdtem megérteni, hogy ebben a legendában, akár hipnózis, akár
+tömegvízió, nem csak misztérium van elrejtve, hanem reális és hatalmas
+erő is, amely Ázsia politikai életének fejlődését befolyásolni képes.
+Ettől kezdve kérdezősködni kezdtem.
+
+Hultun Beyli fejedelem legkedvesebb Gelongja és a fejedelem maga
+egyet-mást elmondtak nekem a földalatti királyságról.
+
+– Minden a világon – mondta a Gelong, – állandó változás és átmenet
+állapotában van – a népek, a tudomány, a vallások, a törvények és az
+erkölcsök. Hány nagy császárság és fényes kultúra pusztult már el! Az,
+ami egyedül változatlan marad, a gonoszság, a gonosz szellemek
+szerszáma. Több, mint hatvanezer évvel ezelőtt egy szent egész
+embertörzzsel eltűnt a föld alatt, hogy sohase mutatkozzék többé a föld
+felületén. De azóta sokan fölkeresték ezt a királyságot, Szakkia Mouni,
+Undur Gheghen, Paszpa, Baber khán és mások; de senkisem tudja, hol van
+az a királyság. Némelyek azt mondják, hogy Afganisztánban, mások hogy
+Indiában. Ott védve van a nép a gonosztól. Határain belül nincs bűntett.
+Ott a tudomány nyugodtan fejlődött, semmit sem fenyeget ott rombolás. A
+földalatti nép elérte a legnagyobb tudást. A földalatti ország most nagy
+királyság. Sok milliónyi ember tartozik hozzája. Uralkodója a Világ
+Királya. Ez ismeri a világ minden erejét és olvasni tud az emberiség
+lelkében, meg sorsának nagy könyvében. Láthatatlanul kormányozza azt a
+nyolcszáz millió embert, aki a föld felületén lakik. Alá vannak vetve
+minden parancsának.
+
+Hultun Beyli fejedelem hozzáfűzte:
+
+– Ez a királyság Agharti. Kiterjed a világ valamennyi földalatti útjára.
+Hallottam, amikor egy Kínából való tudós láma elmondta a Bogdo khánnak,
+hogy Amerika földalatti barlangjaiban e kontinens egykori népe lakik. A
+földalatti népeket és a föld alatt levő helyiségeket olyan uralkodók
+kormányozzák, akik alattvalói a Világ Királyának. Ebben nincs semmi
+nagyon megcsodálni való. Hiszen tudja, hogy azelőtt a Kelet és a Nyugat
+két legnagyobb Óceánjában két kontinens volt és mindkettő eltűnt a víz
+alatt. Ezeknek népe most a földalatti királysághoz tartozik. A
+földalatti barlangokban különös fény van és ennek köszönhető, hogy ott
+megterem a búza és mindenféle növény és az emberek betegségtől mentes,
+hosszú életet élhetnek. Sok különböző nép és törzs van ott. És öreg
+buddhista brahmán Nepálból, teljesítve az istenek akaratát, fölkereste
+Dzsingisz khán egyik régi királyságát, Sziámot. Ott egy halásszal
+találkozott, aki megparancsolta neki, hogy üljön a csónakjára és evezzen
+vele ki a tengerre. Harmadnap szigethez értek, amelyen a brahmán olyan
+embereket talált, akiknek két nyelvük volt és ezért két különböző
+nyelven tudtak beszélni. Ezek az emberek egész különös állatokat
+mutattak neki: egyszemű, tizenhat lábú teknősbékát, óriási kígyót, igen
+ízletes hússal, madarat, amelynek foga volt, úgy, hogy halat tudott
+fogni a sziget lakóinak. Ezek az emberek elmondták neki, hogy a
+földalatti királyságból jöttek föl, amelynek egyes részeit le is írták
+neki.
+
+A turgut-láma, aki Urgából velem utazott Pekingbe, újabb részletekkel
+szolgált.
+
+– Agharti fővárosát városok veszik körül, amelyekben főpapok és a
+tudomány emberei laknak. Ezek a városok Lasszára emlékeztetnek, ahol a
+Dalai Láma palotája, a Potala, egy templomokkal és kolostorokkal teli
+hegynek a csúcsa. A Világ Királyának trónusát sok millió inkarnált isten
+veszi körül. Ezek a szent Panditák. Magát a palotát a Gorok palotái
+szegélyezik, akik urai a föld, a pokol és az ég minden látható és
+láthatatlan erejének és mindent meg tudnak tenni az ember életéért és
+haláláért. Ha a mi őrült emberiségünk háborút indítana a földalatti
+királyság ellen, ez planétánk egész fölületét a levegőbe tudná röpíteni
+és kietlen pusztasággá tudná változtatni. Agharti lakói tengereket
+kiszáríthatnak, kontinenseket tengerré változtathatnak és hegyeket
+pusztai homokká morzsolhatnak szét. A Világ Királyának parancsára fű és
+bokor nő, öreg és gyönge emberek ismét fiatalokká és erősekké lesznek és
+életre kelnek a halottak. A földalatti királyság lakói nekünk idegen
+kocsikon rohannak át a mi planétánk belsejének szűk hasadékain. Nehány
+indiai brahman és tibeti Dalai Láma ama fárasztó kísérletben, hogy olyan
+hegycsúcsokon jusson föl, amelyeket ember lába még nem érintett,
+fölírásokat talált a sziklákon és a hóban láb- és kocsinyomot fedezett
+fel. Az áldott Szakkia Mouni egy hegycsúcson kőtáblákat talált és a
+rajta levő szavakat csak aggkorában tudta megérteni. Erre azután
+előrehatolt Agharti királyságba, ahonnan magával hozta a világra a szent
+tudás egyes töredékeit, amelyek megmaradtak az emlékezetében. Aghartiban
+csodálatos kristályokból épült palotákban laknak a jámbor emberek
+láthatatlan uralkodói, a Világ Királya vagy Brahytma, aki beszélni tud
+Istennel, ahogyan én beszélek most önnel és két segédje, Mahytma, aki
+ismeri minden jövőbeli esemény célját és Mahynga, aki uralkodik az
+események okain.
+
+A szent Panditák a világot és erejét tanulmányozzák. Közülök a
+legtudósabbak néha összejönnek és futárokat küldenek olyan helyekre,
+ahová emberi szem még nem hatolt. Ezt az eljárást leírta egy Tashi Láma,
+aki nyolcszázötven évvel ezelőtt élt. Az eljárás a következő: A
+legelőkelőbb Panditák félkézzel befödik a szemüket, a másikat fiatal
+emberek koponyájára teszik, akiket így mélyen elaltatnak. Azután az
+alvók testét fű főzetjével megmossák, minden fájdalom iránt érzéketlenné
+és az acélnál keményebbé teszik, mágikus kendőkbe csavarják és
+összekötözik őket. Ezután a nagy Istenhez imádkoznak. A megkövesedett
+ifjak nyílt és éber szemmel feküsznek. Mindent, ami körülöttük történik
+látnak, hallanak és megtartanak emlékezetükben. Most egy Goro lép
+hozzájuk, aki hosszan, erősen nézi őket. Testük erre lassan fölemelkedik
+a földről és eltűnik a levegőben. A Goro ülve marad és mereven abba az
+irányba néz, amelybe a futárokat elküldte. Láthatatlan fonalak kötik
+össze velük az akaratát. Közülök nehányan a csillagok alatt mozognak és
+megfigyelik az ottani eseményeket, a csillagvilág ismeretlen lakósságát,
+életét és törvényeit. Hallják, hogy mit beszélnek a csillagemberek,
+olvassák könyveiket, megértik sorsukat és bajukat, erényeiket és
+bűneiket, jámborságukat és rosszaságukat. Más futárok a lángokkal
+érintkeznek és látják, hogy támad-e vad láng, amely örökké harcol, a
+planéták mélyén megolvasztja és szétzúzza az ércet, fölforralja a
+gejzerok és meleg források vizét, sziklákat tör össze és a hegyek
+lyukain át lávafolyamokat önt a földre. Ismét mások a végtelenül
+kicsiny, átlátszó levegő teremtményekkel rohannak tova és behatolnak
+létük misztériumába és életük céljába. Vannak, akik a tengerek mélyére
+merülnek és megfigyelik a fehér vízlények királyságát, amelyek kellemes
+meleget terjesztenek az egész földön és uralkodnak a szeleken, a
+hullámokon és a viharokon… Erdeni Dzuban volt egyszer egy Pandita
+Hutuktu, aki Aghartiból jött. Amikor haldoklott, arról az időről
+beszélt, amikor a Goro akarata szerint Keleten egy vörös csillagon élt,
+a jégfödte oceánon kóborolt és a föld mélyében viharos tüzek közt
+lebegett.
+
+Ezeket az elbeszéléseket hallottam a fejedelmek mongol jurtáiban és a
+lámai kolostorokban. Mindezt ünnepies hangon mondták el, olyan hangon,
+amely lehetetlenné tette az ellenvetést.
+
+Misztérium!
+
+
+NEGYVENHETEDIK FEJEZET.  A Világ Királya az Isten színe előtt.
+
+Urgában tartózkodásom alatt is azon voltam, hogy megkaphassam a Világ
+Királyáról szóló legenda megfejtését. Természetes, hogy erről az Élő
+Buddha mondhatott volna legtöbbet. Megkíséreltem tehát, hogy tőle tudjak
+meg valamit. Egyszer beszélgetés közben megemlítettem a Világ Királya
+nevet. Erre az öreg főpap élesen felém fordította a fejét és mozdulatlan
+vak szemét rám irányította. Akaratom ellenére elhallgattam. Sokáig
+hallgattunk. Majd olyan módon folytatta a társalgást a főpap, hogy
+megértettem, hogy erről a dologról nem óhajt beszélni. Szavaim
+hatásaként bámulat és félelem ült a jelenlevők arcára. Különösen állt ez
+Bogdo khán könyvtárának őrére. Mindenki érthetőnek fogja találni, hogy
+ez csak fokozhatta buzgalmamat.
+
+A Bogdo Hutuktu dolgozószobájából távozván, a könyvtárossal találkoztam,
+aki előttem ment el. Megkértem, mutassa meg az Élő Buddha könyvtárát,
+ami nagyon közönséges fogásra adott alkalmat.
+
+– Kedves láma, – mondám, – egyszer éppen abban az órában lovagoltam át a
+pusztaságon, amikor a Világ Királya az Istennel beszélt. Éreztem e
+pillanatnak mély hatású fenségességét.
+
+Az öreg láma, csodálkozásomra, nagyon nyugodtan így felelt:
+
+– Nincs rendjén, hogy a buddhisták és a mi sárga tanunk ezt rejtegeti.
+Bűnös szívünknek és romlott életünknek akkora vigasz a tudat a
+legszentebb és leghatalmasabb emberről, az áldott királyságról és a
+szent tudomány nagy templomáról, hogy bűn eltitkolása az emberiség
+előtt… Hallgassa meg, amit mondok. A Világ Királya egész éven át Agharti
+Panditáinak és Goroinak munkáját intézi. Csak néha megy el abba a
+barlangtemplomba, ahol fekete kőkoporsóban elődjének bebalzsamozott
+teste fekszik. Ez a barlang mindig sötét. Ha azonban belép a Világ
+Királya, akkor falain lángsávok jelennek meg és a koporsó födeléből
+lángnyelvek csapnak ki. A legöregebb Goro födött fővel és letakart
+arccal, kezét a mellén összefonva, áll a Világ Királya előtt. Ez a Goro
+sohasem leplezi le az arcát, mert feje csak csupasz koponya, élő szemmel
+és beszélő nyelvvel. Összeköttetésben van minden meghalt ember lelkével.
+
+– A Világ Királya egyideig imádkozik. Azután odamegy a koporsóhoz és
+kinyujtja a karját. A lángok erre még nagyobb fénnyel égnek. A falon a
+tűzsávok eltűnnek, meg visszajönnek. Ezek a megszakítások a
+vatannan-ábécé (a Világ Királya földalatti birodalmának nyelve)
+titokzatos jegyeit mutatják. A koporsóból alig fölismerhető fénysugár
+átlátszó szalagjai áramlanak ki, amelyeket a Világ Királya elődjének
+gondolatai teremtenek meg. A Világ Királya ilyen módon nemsokára
+fényárban úszik. A falakra tüzes betűk leírják Isten kívánságait és
+parancsait. A Világ Királya ebben a pillanatban érintkezésben van
+mindazoknak a férfiaknak a gondolataival, akik az emberiség sorsát és
+életét befolyásolják, a királyokkal, cárokkal, khánokkal, harcos
+vezérekkel, főpapokkal, a tudomány embereivel és más jelentékeny
+személyiségekkel. Megismeri gondolataikat és terveiket. Ha ezek az
+Istennek tetszenek, akkor a Világ Királya támogatja, ha azonban nem
+tetszenek az Istennek, akkor a király meghiúsítja azokat. Ezt a hatalmat
+Agharti az Om titokzatos tudományától kapta, amellyel mindannyian
+imádságunkat kezdjük. Om egy régi szentnek, az első Goronak a neve, aki
+háromszázharmincezer évvel ezelőtt élt. Ő volt az első ember, aki Istent
+ismerte és aki az emberiséget megtanította a hitre, a reménységre és a
+harcra a gonosz ellen. Erre az Isten hatalmat adott neki mindazokon az
+erőkön, amelyek a látható világon uralkodnak.
+
+– Elődjével való e társalgás után a Világ Királya összehívja az Isten
+nagy tanácsát, megítéli a nagy emberek cselekedeteit és gondolatait és
+támogatja vagy megsemmisíti. Mahytma és Mahynga meg tudják állapítani e
+cselekedeteknek és gondolatoknak az okait, amelyek a világon uralkodnak.
+Erre a Világ Királya elmegy a nagy templomba, ahol egymagában imádkozik.
+Az oltáron tűz jelenik meg, amely fokozatosan elterjed a közelben levő
+oltárokhoz. Az égő lángokon át Isten arca válik láthatóvá. A Világ
+Királya Istennek mély tisztelettel jelentést tesz az Isten tanácsának
+döntéseiről és határozatairól és átveszi a Mindenható isteni parancsait.
+Amikor a Világ Királya a templomból kilép, isteni fényben sugárzik az
+arca.
+
+
+NEGYVENNYOLCADIK FEJEZET.  Valóság vagy vallási képzelet?
+
+– Látta már valaki a Világ Királyát? – kérdeztem.
+
+– Ó igen, – felelte a láma. – Sziámban és Indiában a régi buddhizmus
+szent ünnepein ötször jelent meg a Világ Királya. Fehér elefántoktól
+vont pompás kocsiban ült, amely arannyal, drágakövekkel és a legfinomabb
+remekművekkel volt ékesítve. Fehér köpeny volt rajta és vörös tiarát
+viselt, lelógó gyémántfonalakkal, amelyek elfödték az arcát. Arany
+almával, amelyen egy bárány alakja pihent, megáldotta a népet, mire a
+vakok ismét láttak, a némák beszéltek, a süketek hallottak, a nyomorékok
+szabadon mozogtak és ahová a Világ Királyának szeme tekintett, ott új
+életre keltek a halottak. Erdeni Dzuban is megjelent a Világ Királya
+ötszáznegyven évvel ezelőtt. Volt továbbá a régi Szakkia kolostorban is
+és Narabancsi Kureban.
+
+Az Élő Buddhák és a Tashi Lámák egyike egyszer üzenetet kapott tőle,
+amely ismeretlen jelekkel arany táblára volt írva. E jeleket senki sem
+tudta elolvasni. Erre a Tashi Láma bement a templomba, fejére tette az
+arany táblát és imádkozni kezdett. Ilyen módon elérte azt, hogy a világ
+királyának gondolatai behatoltak az ő agyába és a Tashi Láma, anélkül,
+hogy elolvasta volna a titokzatos fölírást, megértette és teljesíthette
+a király üzenetét.
+
+– Hány ember járhatott már Aghartiban? – kérdeztem a lámát.
+
+– Nagyon sok, – volt a felelet. – De mindannyi titokban tartotta, amit
+látott. Az oletok földúlván Lasszát, egyik csapatukkal a délnyugati
+hegyek közt Agharti határterületére nyomultak. Itt az oletok megismertek
+néhány csekélyebb jelentőségű titokzatos tudományt és elhozták magukkal
+a föld felszínére. Ez az alapja annak, hogy az oletok és kalmukok oly
+ügyes varázslók és jósok. A keleti területekről is behatolt néhány
+fekete törzs Aghartiba és több évszázadon keresztül ott lakott. Később
+kiutasították őket a királyságból és visszatértek a földre. Ekkor már
+ismerték azt a titkot, hogyan lehet kártyából, füvekből és a kéz
+vonalaiból jósolni. Ezek az emberek a cigányok… Valahol Ázsia északi
+részében van egy most kihaló törzs, amely szintén Aghartiból jött.
+Különösen ahhoz ért, hogyan lehet a halottak lelkeit visszahívni, amikor
+a levegőben lebegnek.
+
+A láma hallgatott, majd mintha csak a gondolatomra akart volna felelni,
+így folytatta:
+
+– Aghartiban a tudós Panditák kőtáblákra leírják a mi planétánk és a
+többi világok minden tudományát. Ezt a tudós kínai buddhisták tudják.
+Ezeknek a tudománya a legfejlettebb és a legtisztább. Kínának száz
+bölcse minden száz évben egyszer a tengerpart egy titkos helyén
+találkozik. A tenger mélyéről száz örökké élő teknősbéka jön elő és a
+kínaiak ezeknek páncéljára ráírják, hogyan fejlődött az isteni tudomány
+a száz év alatt.
+
+E sorok leírása közben, önkéntelenül eszembe jut az, amit egykor Peking
+égi templomában beszélt el nekem egy öreg kínai. Azt mondta, hogy a
+teknősbéka élelem és levegő nélkül háromezer évnél tovább tud élni és
+hogy ezért az ég kék templomának oszlopai teknősbékákon nyugszanak, mert
+ez megvédi a fát a rothadás ellen.
+
+– Lassza és Urga főpapjai többször küldtek követeket a Világ Királyához,
+– mondta a láma-könyvtáros, – de ezek nem tudtak rátalálni. Csak egy
+bizonyos tibeti vezér akadt az oletokkal vívott csata után egy
+barlangra, amelyen ez a fölírás volt: «Ez Agharti kapuja». A barlangból
+jó külsejű ember lépett ki, aki titokzatos fölírással ellátott
+aranytáblát adott át a tibetinek és ezt mondta: «Ha eljön az ideje, a
+Világ Királya minden népnek megjelenik, hogy a világ jó embereit a
+rosszak ellen vezesse. De ez az idő még nincs itt. A legrosszabb emberek
+még nem születtek meg».
+
+Ungern báró Dchiang Dchün kétszer kiküldte Poulzig herceget, hogy
+keresse föl a Világ Királyát. Az első útról a herceg a lasszai Dalai
+Láma levelével tért vissza. Amikor a báró másodszor is kiküldte, nem
+tért vissza.
+
+
+NEGYVENKILENCEDIK FEJEZET.  A Világ Királyának jóslata 1890-ben.
+
+Narabancsi Hutuktuja, amikor 1921 elején a kolostorában fölkerestem, ezt
+beszélte el nekem:
+
+– A Világ Királya, amikor harminc évvel ezelőtt a mi kolostorunkban
+megjelent, az Istentől kegyelt lámák előtt, a következő fél évszázadra
+ezt jósolta:
+
+«Az emberek egyre jobban meg fognak feledkezni a lelkükről és inkább
+testi jóvoltukkal fognak törődni. A földön a legnagyobb bűn és
+romlottság fog uralkodni. Az ember olyan lesz, mint a vadállat és
+testvérének vérét és életét fogja szomjazni. Elhomályosodik a Félhold és
+követői szegénységben és végtelen háborúban el fognak sülyedni.
+Meghódítóit napszúrás éri és nem tudnak előbbre jutni. Kétszer éri őket
+a legsúlyosabb balsiker, ami a többi nép szemében gyalázatuk lesz.
+Királyoknak, nagyoknak és kicsinyeknek, koronái lehullanak… Egy, kettő,
+három, négy, öt, hat, hét, nyolc… Rettenetes csata lesz valamennyi nép
+közt. Vértől vörös lesz a tenger… A földet és a tengerfenéket csontok
+fogják befödni… Királyságok föloszlanak… Egész népek kihalnak… És előbb
+soha nem látott éhség, betegség és bűn fog uralkodni. Istennek és az
+ember isteni lelkének ellenségei fognak föllépni. Aki másnak a kezét
+megfogja, elpusztul. Föl fognak kelni az elfeledettek és üldözöttek és
+az egész világ figyelmét magukra fogják terelni. Köd lesz és vihar.
+Csupasz hegyeket hirtelen erdők fognak beborítani. Földrengések lesznek…
+Rabszolgaláncukat és megaláztatásukat éhséggel, betegséggel és halállal
+fogják milliók fölcserélni. A régi utakat egyik helyről a másikra
+vándorló tömegek fogják ellepni. Tűz pusztítja el a legnagyobb és
+legszebb városokat… Egy, kettő, három… Az apa a fia, a testvér a
+testvére, az anya a leánya ellen fog támadni. Nyomában bűn, gonosztett
+és testnek, léleknek pusztulása fog járni… Családok széttépődnek… Hit és
+szeretet eltűnik… Tízezer ember közül csak egy marad meg, aki meztelen
+lesz és eszeveszett és erőtlen és nem fogja tudni, hogyan építsen házat
+és hogyan szerezzen élelmet… Üvölteni fog, mint a dühöngő farkas,
+halottakat fog felfalni, a saját húsába fog harapni és harcra fogja
+kihívni az Istent… Kiürül az egész föld. Isten elfordul tőle és éjjel és
+halál lesz rajta. Akkor majd egy népet, egy most ismeretlen népet
+küldök, amely erős kézzel kitépi az őrület és bűn dudváját és harcra
+vezeti a gonoszok ellen azokat, akik hűek maradtak az emberiség
+szelleméhez. Ez a nép a nemzetek halálával megtisztult földön új életet
+fog alapítani. Az ötvenedik évben három nagy királyság fog feltűnni és
+hetvenegy évig fog szerencsésen fönnállani. Utána tizennyolc évig háború
+és rombolás lesz. Aztán Agharti népei földalatti üregeikből a föld
+fölszínére jönnek…»
+
+*
+
+Amikor később Kelet-Mongolországon át Pekingbe utaztam, gyakran ezt
+gondoltam:
+
+– És mi lesz, ha? Mi lesz, ha különböző színű, hitű és törzsű egész
+népek megkezdik a vándorlást nyugat felé?
+
+Most, mialatt e zárósorokat leírom, szemem önkéntelenül Ázsia szíve felé
+tekint, amely köré vándorlásaim nyomai fonódnak. A Gobi kavargó haván és
+röpülő homokfelhőin át visszatér Narabancsi Hutuktujának arcához, aki
+finom kezével a szemhatárra mutatva, nyugodt hangon így vallotta be
+legbensőbb gondolatait:
+
+– Karakorum közelében és Ubsza Nor partján óriási, sokszínű tábort,
+méneseket meg gulyákat és a vezetők kék jurtáit látom. Fölöttük
+Dzsingisz khánnak, Tibet, Sziám, Afganisztán királyainak és indiai
+fejedelmeknek régi lobogóit, valamennyi lámai főpap szent jelvényét, az
+oletok khánjainak ismert és az észak-mongol törzsek egyszerű jeleit
+látom. Nem hallom az izgatott tömeg lármáját. Az énekesek nem éneklik a
+hegyek, síkságok és puszták egyhangú dalait. A fiatal lovasok nem
+mulatnak gyors lovaik versenyfutásán… Itt öreg embereknek, nőknek és
+gyermekeknek számtalan tömege áll és túlnan, északon és nyugaton,
+ameddig csak ellát a szem, vörös az ég, mint a láng. Ott a tűz pattogása
+és ropogása és vad harci lárma hallható. Ki vezeti ezeket a harcosokat,
+akik a pirosló ég alatt a maguk és mások vérét ontják? Ki vezeti a
+fegyvertelen öreg embereket és nők e tömegeit? Szigorú rendet, a célok
+mély, vallásos megértését, nyugalmat és kitartást látok… A népek új nagy
+vándorlását látom, a mongolok utolsó hadmenetét…
+
+Karma a történelem új lapjára fordíthatott!
+
+És mi történnék, ha a Világ Királya velük lenne?
+
+De a misztériumok e legnagyobb misztériuma mély hallgatásba burkolódzik.
+
+
+
+
+Lábjegyzetek.
+
+[Footnote 1: Hogy e rendkívüli, mély hatású látomásról másoktól is
+legyen bizonyítványom, az illető urakat megkértem, foglalják
+jegyzőkönyvbe és igazol ják a látottakat. Ezt megtették és nyilatkozatuk
+a birtokomban van.]
+
+
+
+
+TARTALOM.
+
+ELSŐ RÉSZ. =Élet és halál közt.=
+
+  I.  Be az erdőségbe  7
+  II.  Útitársam titka  11
+  III.  Küzdelem a létért  16
+  IV.  A halász  19
+  V.  A veszedelmes szomszéd  20
+  VI.  Egy folyó erjedésben  23
+  VII.  Szovjet-Szibérián keresztül  26
+  VIII.  Három nap ellenségek közt  28
+  IX.  A Szajanok területén  33
+  X.  Csata a Szeybi mellett  39
+  XI.  A vörös elvtársak sorompója  45
+  XII.  Az örök béke országában  49
+  XIII.  Miszteriumok, csodák és új ütközet  55
+  XIV.  Az ördögfolyó  61
+  XV.  Kísértetek útja  65
+  XVI.  A titokzatos Tibetben  69
+
+MÁSODIK RÉSZ. =A démonok országa.=
+
+  XVII.  A titokzatos Mongolország  79
+  XVIII.  A titokzatos bosszuló láma  88
+  XIX.  A vad csaharok  94
+  XX.  Jagisztai démona  96
+  XXI.  A halál helye  104
+  XXII.  Gyilkosok közt  106
+  XXIII.  Vulkánon  111
+  XXIV.  Rettenetes bűntett  118
+  XXV.  Nyugtalan napok  121
+  XXVI.  Fehér hunghucok bandája  132
+  XXVII.  Misztérium egy kis templomban  135
+  XXVIII.  Közel a halálhoz  138
+
+HARMADIK RÉSZ. =Ázsia vonagló szíve.=
+
+  XXIX.  A nagy hódítók országútján  147
+  XXX.  Elfogva!  157
+  XXXI.  Az urga  159
+  XXXII.  Egy öreg jövendőmondó  165
+  XXXIII.  «Fehér ember alakjában a halál fog maga mögött állni»  168
+  XXXIV.  A háború borzalmai  172
+  XXXV.  Az élő istenek, a harmincezer Buddha és a hatvanezer szerzetes
+    városában  175
+  XXXVI.  A keresztes vitézek és tengeri rablók fia  180
+  XXXVII.  Ungern báró tisztjei közt  189
+  XXXVIII.  Buddha előtt  193
+  XXXIX.  A nyeregfejű ember  201
+
+NEGYEDIK RÉSZ. =Az élő Buddha.=
+
+  XL.  Az ezer örömök szerencsét adó kertjében  207
+  XLI.  Évszázadok pora  213
+  XLII.  A csodák könyve  216
+  XLIII.  Az Élő Buddha születése  218
+  XLIV.  A mostani Élő Buddha életéből  220
+  XLV.  Az Élő Buddha látomása 1921 május 17-én  222
+
+ÖTÖDIK RÉSZ. =A misztériumok misztériuma. A világ királya.=
+
+  XLVI.  A földalatti királyság  227
+  XLVII.  A Világ Királya az Isten színe előtt  232
+  XLVIII.  Valóság vagy vallási képzelet?  234
+  XLIX.  A Világ Királyának jóslata 1890-ben  236
+
+[Illustration]
+
+
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75960 ***