summaryrefslogtreecommitdiff
path: root/75798-h
diff options
context:
space:
mode:
Diffstat (limited to '75798-h')
-rw-r--r--75798-h/75798-h.htm2831
1 files changed, 2831 insertions, 0 deletions
diff --git a/75798-h/75798-h.htm b/75798-h/75798-h.htm
new file mode 100644
index 0000000..28180ac
--- /dev/null
+++ b/75798-h/75798-h.htm
@@ -0,0 +1,2831 @@
+<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"
+ "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">
+<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
+<head>
+<meta name="generator" content=
+"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />
+<meta http-equiv="Content-Type" content=
+"text/html; charset=utf-8" />
+<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
+<title>Kétfelől angyal by Ernő Szép | Project Gutenberg</title>
+
+<style type="text/css">
+/*<![CDATA[*/
+body {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+}
+
+h1,h2 {
+ text-align: center;
+ clear: both;
+ line-height: 200%;
+}
+
+h2 {
+ margin-top: 2em;
+}
+
+p {
+ margin-top: 0.75em;
+ margin-bottom: 0.75em;
+}
+
+body > p {
+ text-align: justify;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+p.i0 {
+ text-indent: 0;
+}
+
+hr {
+ width: 33%;
+ margin-top: 2em;
+ margin-bottom: 2em;
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+ clear: both;
+}
+
+hr.chap {width: 65%}
+
+.pagenum {
+/* visibility: hidden; */
+/* display: none; */
+ position: absolute;
+ right: 2%;
+ color: gray;
+ font-size: smaller;
+ text-align: right;
+ text-indent:0;
+}
+
+.center {
+ text-align: center;
+ text-indent: 0;
+}
+
+.right {
+ text-align: right;
+ margin-right: 1.5em;
+}
+
+.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
+
+.caption {font-weight: bold;}
+
+.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}
+
+.poem {
+/* margin-left: 1.5em; */
+/* width: 90%; */
+ font-size: 0.9em;
+ display: table;
+ margin: auto;
+ text-align: left;
+}
+
+.poem .stanza {
+ margin: 1em 0em 1em 0em;
+}
+
+.poem span.i0 {
+ display: block;
+ margin-left: 0em;
+ padding-left: 3em;
+ text-indent: -3em;
+}
+/*]]>*/
+</style>
+</head>
+<body>
+<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75798 ***</div>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p class="center"><span class="caption-150">SZÉP ERNŐ</span></p>
+<h1>KÉTFELŐL ANGYAL</h1>
+<p class="center"><span class="caption">(UJ NOVELLÁK)</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">UJ MODERN
+KÖNYVTÁR</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">SZERKESZTI GÖMÖRI
+JENŐ</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">KIADJA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">UJ MODERN KÖNYVTÁR
+KIADÓJA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">BÉCS, 1922</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">Minden jog, a
+forditás joga is, fentartva</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">Nyomatott Waldheim és
+Eberle nyomdájában, Bécsben,
+Ezerkilencszázhuszonkettőben</span></p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id=
+"Page_3">-3-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Harmadik személy</h2>
+</div>
+<p>Nahát micsoda izetlen história, hallgassanak ide kérem. Egy uri
+forma fiatal ember, névszerint Iksz Ipszilon ott ült lassu nyári
+délután a Margitszigeten egy padon, de nem egyedül, hanem egy
+kalapos leány társaságában, akinek a neve Zé kisasszony. Ugy ültek
+ott azon a padon egymás combját nyomva, mint ahogy a zsufolt
+villamos padján ül két utas egymás mellett. Pedig ez a pad két
+méter hosszu volt és ezen a pár cseléden kivül senki más test nem
+foglalt helyet ottan, hát nem volt éppen muszáj nékik a pad közepén
+igy összeszorulni. Nagy-nagy platán állomásozott a mögött a pad
+mögött, az ott olyan a többi fák közt akár a kofaernyő a napernyők
+közt. Vasárnap volt aznap, vagy mondjuk csak hogy hétköznap,
+mindegy mert a körül a platán körül minden nap ünnep a
+Margitszigeten. Erre fele mindig csönd van, a sétálók ezen az
+utacskán szokták hozni emlékeiket és csodálkozásukat, mikor
+magánosan jönnek, ernyőjük vagy botjuk hegyét lépéseik előtt
+jártatva s nézésüket azokra a pontokra téve, melyeket a földön az
+ernyővel vagy bottal megszurtak. Családtagok és párosával kirándult
+sötét nénik az élet magasabb témáit sétáltatják, ugymint visszament
+parthiekról, tönkrement ismerősökről, temetésről és átélt nehéz
+operációkról beszélgetnek nyugalmasan, szórakozottan. Ur és
+urhölgy, akiknek a szivök a városban összeakadt, szokták errefelé
+hozni az ő dolgukat, csenddel és titokkal sétálván egymás oldalán a
+hangulatos alkonyat felé. Ez a két fiatal is a platán alatt, ezek
+is a szerelem képviseletében jelentek meg a Margitszigetnek ezen a
+halk tájékán. A délután el akar a melegségtől aludni. A fákról a
+leveleik ugy csüngenek moccanat nélkül, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> elfeledkezve
+magukról. A felhő lefekszik az aranyos mezőre aludni vagy csak
+álmodozni.</p>
+<p>Az ut, mint egy felállott árnyékot, ugy hoz egy könnyü fekete
+alakot a pad felé. Ott az előtt a pad előtt megállott az az árnyék
+alak és oly lassu melegséggel adott hangot, mintha maga a délután
+szólalt volna meg, hogy azt mondja:</p>
+<p>– Kérek én is egy csókot.</p>
+<p>A padon az a pár cseléd mintegy közös ájulatból kapta kétfelé a
+fejét. Képük vörös volt, mint a vörös narancs, ajkaik izzadtak és
+szemeikben részegség és vadság volt. A fiatal ember a padon egyet
+rázott a fején, mint akit álmából vertek fel és:</p>
+<p>– Mit akar! – ezen mód kiáltott a szeme közé ennek a fekete
+alaknak, fulladt rekedt szóval.</p>
+<p>– Tetőled semmit se, ettől a szép fiatal nőtől egy csókot.</p>
+<p>Ez a megjelent alak karcsu s rosszul táplált fiatal ember volt,
+paletot volt rajta, olyan, amilyenben az urak Párisban szinházba
+szoktak menni, csakhogy Párisban azokon az urakon nem ilyen ócska a
+paletot. Látni kérem furcsiusz alakokat az életben, akik forró
+nyáron is igy köpenyegesen járnak.</p>
+<p>Ez a hivatlan tanu felemelte jobb karját, a fekete paletot
+szárnya együtt emelkedett a karral:</p>
+<p>– Te szépség! te ifjuság! adj egy csókot nekem is. Avval
+eltünök, pusztulok. Adjatok a boldogságból nekem is! Egy csókot
+adj, egy csókot! Jut is marad is.</p>
+<p>Oda nyomta rájuk nehéz lágy tekintetét, a homlokukra. Félretette
+fejét és elnyitotta ajkait ferdén, panaszosan. Szárnyas karját
+kezdte lebocsájtani.</p>
+<p>Azok ott roppant meg voltak lepetve persze. Nem tudták
+feltalálni magukat. A félelem hidegét érezték. A fiatal nő
+ijedtében egy picit tovább huzta magát a gavallérjától, ahelyett
+hogy még szorosabban hozzá menekült volna.</p>
+<p>Ez a paletot-s ott állott előttük, fixálta őket, s ugy
+csuszkáltatta kényelmesen alsó ajkát a felső alatt, mint a tehén
+aki kérődzik. Keserü részegek is szoktak igy csinálni. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> Azután meg
+csámcsogott vagy kettőt és ugy csüngette a száját, mintha a nyála
+akarna elfolyni. Azt is észre lehetett az arcán venni, hogy az
+állkapcsait összenyomkodja bent a szájában. És aztán ujra
+megszólalt, nyálasan, nyavalyásan:</p>
+<p>– Szemtelenség, fuuj. A hajnal a boldogságot az égről leöntötte.
+Én elaludtam, én nem kaptam. A tiétek az? ti találtátok fel? Lopás!
+közönséges lopás! Szemtelenség. Szegények, szegények. Szegéhé-nyek!
+Azt hiszitek odaadom az én boldogtalanságomat a ti boldogságtokért?
+Óh de lenézlek benneteket. Utállak. Nem igaz! szeretlek. Szeretlek
+én titeket, ti élő gyermekek. A tengeren tulról hallom a
+hangom.</p>
+<p>E szavalás közben mind a két karját kinyitotta s a végin
+leengedte szemhéjait.</p>
+<p>A fiatal nő a kalapja alatt elröhögte magát. Magához térhetett
+és megjöhetett a bátorsága, mert olyan kacagásba csapott, mint egy
+temperamentumos iskolás leány. Felkapta az egyik térdét és
+rácsapott a combjára, olyan bolondos erőset kacagott. Egy hasas
+fekete rigó, ki gyalogsétát tett ott, közel egy fa alatt, az
+ijedtében fölrebbent a falomb közzé, rrrrr! A fiatal ember ott a
+padon, az egyet köhintett, a szeme elszántan és vigan pillantott a
+jövevényre, előre kapta hátát, aztán visszafeszitette a pad
+hátához, egyik lábát átkapta a másikon és a könyökével megütögette
+a fiatal nő karját, pssz!</p>
+<p>A fekete alak hátra emelte fejét és szemeit előkelően
+összehuzva, az egyik kezével kijelentő gesztust tett, ugy adta le
+véleményét:</p>
+<p>– Egy kicsi kis szerzet kóstolja azt a lázat, amely az
+örökkévalóság csillagát gyujtja ki homlokunkon. Egy makacs kis
+szövetség. Höh!</p>
+<p>Lesajnáló pillantást eresztett rájuk. Aztán sóhajt vett a
+szájába. Keresztbe kezdte csavarni fejét és mint egy rossz falusi
+pap, ugy kántált tovább:</p>
+<p>– És ti testvéreim, messze és messze és alacsonyan beteg
+füszálacskák, ti kik nem tudjátok és elhervadtok, óh kimondhatatlan
+soha, de soha, végtelen soha, ki mond ha tat lan! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span></p>
+<p>Megszitta az orrát s rezegtette pilláit, mint aki el akar
+pityeredni. Lehet, hogy egy néhány könycsepp rá is esett belül a
+hangjára, oly mártott hanggal prédikált tovább nékik:</p>
+<p>– Mit fogtok mesélni majd az örök havon, hogy itt voltatok a
+csoda csoda évszakban, az életben! Láttátok az árvákat, a
+többieket, a többieket! Le fogjátok tagadni? Boldogok vagytok? Nem
+értem. Boldogok.</p>
+<p>Leesett a feje s mintha emlékezni akarna, ugy bámult a földre.
+Halk lett:</p>
+<p>– Boldogok. Mint akiknél a rubint gyűrük vannak. Az élet.
+Élet.</p>
+<p>Felvette jobb kezét és egyet mángorolt a homlokán. Hirtelen
+összekapcsolta két kezét és ugy rázta feléjök, a hátát
+legörbesztette s valami cinkos hanggal esett nekik, hevesen:</p>
+<p>– Majmok, szerelmesek. Szeretnék a tüzes eperből. Mondjátok, hol
+édesebb, a nyelveteken vagy a sziveteken? mondjátok! Mondjátok meg
+nekem. Mondjatok mindent. Csohó csóhh. Adjatok cshókot. Óh, világ!
+Állatok vagytok, nem tudtok beszélni? Majmok vagytok, hülyék,
+állatok. Gyönyörü karcsu férgek vagytok. Melegek, minta napon az
+ablakok, simák vagytok, mint a selyemhernyó, édesek, mint a szirup,
+ragadósak! Jaj, ugy usztok, mint a lángok a tengeren. Dal, dal.
+Ugye jó csolnakázni a holdfényben, ugye hogy jó? Álmodni az ezüst
+tejuton, jaaj, elalúdni. Drága, drága csodáim, példányok,
+szivecskéim, égő tulipánt, édes kedves, é-éhdes.</p>
+<p>Lebukott féltérdre, hátravette fejét csukódó szemekkel és két
+karjával nyult, mint a vak, a fiatal nő alsó lábaszárát átölelni.
+Az egy könnyü sikolyt tett, bekapta a lábát a pad alá, aztán a
+fejét kacagásra kapta s magasat kacagott. A fiatalember a padon
+előre kapott, hogy elüsse a fekete alaknak a kezét, de az már
+vissza is huzta karjait, a szeme nyitva volt és ugy nézett rájok,
+mintha altatásból eszmélne. A fiatal ember keményedett képpel
+nézett rá és átkiáltott rajta:</p>
+<p>– Na most már takarodjon, barom. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span></p>
+<p>Az kényesen feltólta alsó ajkát és fitymáló grimaszt csinált.
+Felállott és karjait emelve lábujjhegyre állt és ugy maradt, mintha
+várná hogy még feljebb fog emelkedni, fel talán az égig is. Azután
+a szemeiből a földre célozva, még egynéhány sértődött és sértő
+grimaszt játszott el arcán és bal kezét bágyadtan lebbentve, azt
+mondta nekik:</p>
+<p>– Igen. Az élet chemiai reakció. Agyő. Az én istenem áldjon meg.
+A halál.</p>
+<p>Megnézte mégegyszer őket, figyelmetlenül és a fejét engedve
+kissé, nyilt tenyerét mélyen leadta, mint aki kegyesen elbocsájtja
+maga elől a könyörgők küldöttségét. Lassan és oldalogva távozott,
+felvett egy esett levelet a sétányról, akit a nyár megégetett és
+aki már őszt játszott a földön, azt a levelet a száránál fogva
+forgatta szeme előtt és mélyitett szinészhanggal azt szólta maga
+magának, hogy:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Non ti curar di
+lor<br /></span></div>
+</div>
+<p class="i0">mert, ugylátszik, nyelveket tudott és Dantéba is belé
+volt gabalyodva.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Összeköttetések</h2>
+</div>
+<p>Egyszer egy rémisztő gazdag ismerőssel találkoztam Pesten a
+Bristol előtt. Hazámbeli volt, nekeresdi, nevét is megmondhatom ha
+akarom. Első virilista volt Nekeresden, az Uri Casino elnöke,
+földje Nekeresd körül annyi volt mint egy kis Eszterházynak, ott
+lakott a református templom mellett abban a kövér kuriában,
+amelynek a falai oszlopai mindig oly tiszta fehérben voltak mint az
+emberek csak vasárnap. Odaki szokott ülni ez a nagy gazdag ur az
+ámbituson olyan délutánokon mikor az orgona virágzik, előtte volt
+rózsaszin abroszon a dohányos szita s a szájába volt annak a hires
+nagy tajtékpipájának a szopókája, amelyiken <span class=
+"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> a Zrinyi
+Miklós kirohanása volt dombormüvileg megörökitve, már mint a
+tajtékpipán nem a szopókán.</p>
+<p>A képe is olyan sötétveres volt akár az a tajtékpipa, tán olyan
+tüzes is volt az a fej, a nagy gazdag urnak a feje is olyan nagy
+kiadásu fej volt mint amilyen nagy pipa volt az a tajtékpipa.
+Kedvesapámat ismerte ez a nagy gazdag ur, mert kedvesapám is
+bemehetett az Uri Casinoba s egyszer a fülem hallatára kérdezte meg
+mikor gyalog volt a piacon, kedvesapámat: lessz-i eső tanitó ur?
+Engem magamat is észre vett személyesen egyszer mikor vakációban
+otthon billiárdoztam mint vendég az Uri Casino kártya-szobájában,
+igen, odaállott az asztalhoz és nézte egy kicsit a két diák
+lökéseit és megkérdezte kinek a fia is vagyok? és azután mikor egy
+rekuzém az isten különös kegyelméből sikerült, azt kiáltotta:
+bravó! s kijelentette, hogy csak rajta, prima billiárdista leszek
+ha kinő majd a pakombartom.</p>
+<p>Hát aztán a Bristolnál jön rám egyszer Pesten. Nem sokat
+fiatalodott a hazai idők óta, csak éppen a bajusszát kaszáltatta
+tövig, csak az az ezüstös száraz törek látszott az ajkai felett,
+aki a mezön is látszik ha lekaszálták. Az a nagy kemény veres fej
+éppen olyan volt, tán még duzzadtabb és simább volt, olyan volt
+akar az óriás paradicsom. Rögtön megismertem, olyan tisztelettel
+köszöntem néki mintha itt Pesten is első virilista volna s ő lenne
+a Nemzeti Casinoban is az elnök. Hogy hogy nem, az a nagy gazdag ur
+is rám ismert. – Szervusz kedves kisöcsém!-mel tisztelt meg és
+egészséges délelőtti kacagással emelgette magához a kezemet.</p>
+<p>Hát osztán érdeklődött, hogy hogy állunk az alapvizsgákkal? és
+én nagy nehezen kiköhögtem, hogy nem az egyetemen vagyok, hanem
+szerkesztőségben lopom a napot. Azt hittem nem fogadja jó szivvel a
+dolgot, de bizony olyan szépen nézett rám mint akinek imponál ez az
+eset és azt mondta hogy azt mondja:</p>
+<p>– A szép szinésznőket is ismeri már biztos kedves öcsém!</p>
+<p>És most is olyan friss hazai kacagást eresztett. Szóval
+<span class="pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span>
+kedves szives volt hozzám, elkisértette magát a szabóhoz a
+Dorottya-utcába, a kapu előtt kitervelte hogy menjünk el az
+Orfeumba estére. Ott találkozunk az előcsarnokban pont félkilencre.
+Odamentem öt perccel félkilenc előtt, egy perc mulva vagyis pont
+félkilenc előtt négy perccel megőrültem és vettem egy egész páholyt
+tiz forintért. Volt összesen vagy tizenegy forintom, mert még csak
+másodika vagy harmadika volt, még nem hágtam a nyakára a
+fizetésemnek. Megmondom kérem mit gondoltam, miután megőrültem.
+Ennek a nagy gazdag urnak imponálni fogok avval, hogy vendégemnek
+tekintem az orfeumban, sejttetem vele, hogy tiszteletbeli páholyt
+kaptam mint szerkesztő ur, de ha gyanitja hogy kifizettem a
+páholyt, annál jobb. Látja hogy uri ember vagyok. Ha osztán az
+éjszaka jobban összemelegszünk ő meg majd a maga részéről felajánl
+tizezer pengőt hogy éljem világomat mig fiatal vagyok.
+Huszonkettedik esztendőmet tapsoltam vagy hogy mondják. Az a nagy
+gazdag ur osztán megköszönte figyelmemet, tényleg igen imponáltam
+néki, előkelően megvacsoráztatott, a télikertben zenében és
+pezsgőben hajnalig elbeszélgettünk a szép szinésznőkről meg a
+nekeresdi dolgokról, azután hazakisértem azt a nagy gazdag urat a
+Bristolba s többet nem láttam életemben.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Hát egyszer meg egy fiatal báró esett a karomba a Váci-utcán és
+addig cipelt magával mig a legujabb csalódását el nem zokogta, de
+akkor nem eresztett el, nem, mert volt néki még egy ki nem hült
+csalódása a közelmultból, azt is töviről-hegyire el akarta regélni,
+a Gizella-téren fiakkerba ültünk hogy körüljárjuk a Városligetet
+mert oly szép május van és neki még annyi minden van a szivén. A
+Fővárosi Pavillon táján kijelentette hogy én vagyok az egyetlen
+megértő sziv a világon és ha egy ilyen sziv se volna a világon
+amelyet ő leönthet az ő boldogtalanságával, akkor agyonlőné magát
+mint a veszett kutyát. Gondoltam magamban proponálni fogom majd
+hogy menjünk el szépen Afrikába felejteni, majd segitek neki
+<span class="pagenum"><a name="Page_10" id=
+"Page_10">-10-</a></span> felejteni, a felét én felejtem. S ha
+Afrikában még nem felejtettünk el mindent, menjünk Kinába, menjünk
+Japánba s Bombayba s Monte-Carloba, csak felejtsünk felejtsünk! Ó
+mennyi szép felejtőhely van ezen a nagyon érdekes világon. Ő fizeti
+majd az én hajómat, az én hotelemet, mindet, hisz ő a báró nem én.
+Igen. Leszállottunk a fiakkerről valami hét órakor, a fiatal báró
+huzza kifele a cimeres bőrtárcát, felharapja a monokliját,
+rovancsol a tárcában, nincs csak százkoronása. A fiakkeres nem tud
+váltani. Én persze ugrok: kérlek ne fáraszd magad van nekem
+apróm.</p>
+<p>Vagyis volt, mert mikor a fiakkert kifizettem nem volt már sem
+apróm sem nagyom. A fiatal báró nem ment Afrikába felejteni,
+remélem itthon is elfelejtette az ő boldogtalanságát, én nem
+felejtettem el.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Jaj hát egyszer nemrégen a nagyvilágon egy eleven gróffal
+ebédeltem. Gróf és nábob, pazar világitás, legeszméletlenebb tango,
+szertelen pompa, végtelen! Egy legdrágább hotel előtt találkoztunk,
+ebédelni ment oda az étterembe, nem jövök én is? hát hogyne, a
+legmesésebb szerencse közönséges halandóságomra nézve. Az eleven
+gróf ur annyira eleven volt, hogy meg is volt hülve, a szeme
+fátyolosan nézett rám mint az őszi reggel, azzal a bizonyos
+bánattal amellyel az őszi reggel az elzónázott tündérek után
+mereng. Hangja meghatott, szenvedős, a férfihangnak a féminin
+kiadása az ilyen, még plebejus férfi is arisztokrata mikor nátás,
+mert lényénél annyira finomabb lény panaszkodik a hangja mögül.
+Külömben is Théophile Gautier az a francia az azt mondta hogy nem
+az az arisztokrata aki annak cimezi magát, hanem az akit ő
+Théophile Gautier arisztokratának érez. Én is grófot érezhetek a
+náthás férfiban, ha nem is mondok aztán semmit se. Igen, hát az az
+eleven gróf emlitette is hogy csunyán meghült és szivogatta eleven
+orrát mikor az asztalhoz sétáltunk, mikor aztán leültünk,
+eltüsszentette magát, az eleven grófot és rögtön nyult is a
+szivarzsebhez a zsebkendőért. De az a kilencágu zsebkendő nem
+fehérlett <span class="pagenum"><a name="Page_11" id=
+"Page_11">-11-</a></span> ott a zseb fölött. Nem is volt a zsebben.
+Ejnye bizony az elveszett. Ott maradt egy autóban, igaz,
+Kellemetlen.</p>
+<p>Hamar kaptam ki a zsebkendőmet, vegye magához gróf ur, én nem
+vagyok náthás. Hálás mosolylyal elkapta, az orrára tette s
+trombitaszóval üdvözölte. Majd hazaküldi tisztán, hol lakom? Az
+ebéd őrült drága volt, magam fizettem a magam menujét, szó se volt
+róla hogy meghivottnak tekintsem magam. Bagatelle! A grófnak eszébe
+jut egyszer majd unalmában a diplomácia, elmegy Londonba
+nagykövetnek, Londonban is igy összetalálkozunk, megörül, intim
+emlékei ébrednek, hiszen egy zsebkendőt fujtunk! meghiv a
+palotájába mikor estélyt ad, bemutat az udvarnak, az angol király
+kihallgat és megtesz udvari poétának, jelzem csak azért fogadom el
+mert érdekelnek az angol udvar hölgyei. Ugy fogok, egyik duchessről
+a másikra rágyujtani mint a cigarettről a cigarettre, nem fognak
+megsértődni mikor eldobom őket, tudják hogy mindnyájukat szeretem
+és engem mindnyájuknak szeretniök kell, velem szemben nem szabad
+korlátoltnak lenni. Boldogok lesznek hogy nem halnak meg ugy hogy
+velem nem koccintottak! és egész nap mulattatni fognak hogy meg ne
+unjam azt az udvart, az angol királyi koronát amely mellesleg India
+császári koronája is, ha akarom felpróbálhatom, rajongani fognak
+hogy hogy illik az nekem! én egy darabig melancholiával nézek rájok
+alóla, azután vidám grimaceokat vágok, olyanokat amilyenekkel a
+beteg gyermekeket szokta az ember mosolyogtatni. És aztán
+visszateszem a koronát az öreg V. György fejébe s fölemelkedem a
+trónon hajadonfővel és a legmagasabb rangu csillagokról fogok
+trónbeszédet tartani. Megigértem ezt a csillagoknak egy augusztusi
+éjszakán, és én nem feledkezem meg igéreteimről.</p>
+<p>A gróf bizony megfeledkezett a zsebkendőről. Nem küldte vissza.
+Egy tiszta vászon fehér zsebkendő monogrammal ma száz koronába
+fáj.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Hercegekre, fejedelmekre még idáig semmi kiadásom se volt. Ha
+valami előadná magát, majd beszámolok. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Dicsőség</h2>
+</div>
+<p>Nevelő urnak igazi puska még soha se volt a kezébe. Volt már
+puskája több mint egy puska, nevelő urnak, az élet egymás után
+következő szakaszaiban, vagy mondjuk az élet egymás fölé rakódó
+rétegeiben. Ugymint volt egy puskaforma játékpuskája nevelő urnak,
+akit négy esztendős korában kapott szelidlelkü nagynénjétől. Ez
+volt az élet első puskája. Hitvány fenyőfa volt ez a fia-puska,
+téglaszinre volt mázolva s bádog volt a csöve s fakó forrasztott
+acél volt a kokasa. Ezt a kokast ha elrántotta nevelő ur
+mutatóujja, hát az történt hogy a mosolygó friss bádog cső végéből
+kiugrott az a fadugó aki abba a csőbe bele volt dugva s lecsüngött
+a levegőbe s ott hintált egy kis darabig, mert a dugót nemzeti szin
+fonásu spárga tartotta, az nem engedte, hogy a dugó leessen és a
+porban összepiszkolódjon.</p>
+<p>Ez volt az élet első puskája. Az élet második puskája
+bodzafa-puska volt, nevelő urnak saját gyártmánya, habár nem is
+saját kitalálása. Második elemista korban készitette nevelő ur a
+bodzafa-puskát, kivánkozom mondani hogy testületileg, igen, mert
+körülbelül az egész második osztály egyszerre csinált
+bodzafa-puskát, kiki magának, a május édes kedves meleg napjaiban.
+Ha nevelő ur a mellére szoritotta két kézzel a bodzafa-puska agyát
+és huzta visszafelé erővel a bodzafa-puska csövét, akkor a csőbe
+behatoló puskavessző előre ugrasztotta a cső mellső végébe dugott
+nyálas pici rongygolyót, ez a rongygolyó osztán kiugrasztotta a cső
+külső végébe szoritott második nyálas rongygolyóbist. Amely
+keményen nekirepült egy másik kis fiu mellének, mert az előzőleg
+önként jelentkezett és nyitott szemmel, a hencegés mosolyától
+nyitott szájjal és a kiváncsiságtól dobogó szivvel várta a
+halált.</p>
+<p>Ez volt az élet második puskája. Az élet harmadik puskája
+gummipuska volt, ezt nevelő ur első gimnazista korban <span class=
+"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> épitette,
+és pedig azért ilyen későn, mert mint szegénysorsu, csak a
+középiskola évadának kezdetén engedhette meg magának hogy a
+szószedetre s a rajzpapirra kicsalt pénzből annyit félretehessen,
+amennyi a legszerényebb egyágu gummipuska kiépitésére futja. Voltak
+kevésbbé szegény sorsuak, kik kétágu gummipuskával képviselték
+magukat, voltak aztán gazdag sorsuak sőt nábob sorsuak, azok három
+meg négy águ gummipuskával szerepeltek. Igen kérem méltóztathatnak
+emlékezni azokra az arisztokrata gummipuskákra, melyeknek nem is
+fából volt a nyelük, hanem sötétkék acéldrótból, azokat a
+gummipuskanyeleket a helybeli nagy vaskereskedésben készen árulták,
+csak pénz kelletett hozzá. A verebek, a kis csirkék meg az ablakok
+szörnyet haltak ha megfelelő nagyságu kavics találta őket. Az
+idegen kutyák és az ellenséges gyerekek, azok is megemlegették, ha
+kaptak egy lövedéket a gummipuskából, pláne azokból a három- és
+négyáguakból!</p>
+<p>Az élet negyedik puskája, igen, hát vegyük puskának, hiszen más
+nevét nem is tudom, csak hogy puska volt. Vergiliushoz,
+Sallustiushoz, Ovidiushoz, Cicerohoz, Horatiushoz. És azután
+Homeroshoz. Pardon, hát Cornelius Neposhoz! Persze, negyedikben
+lőtte legelőször a latin tudományt nevelő ur is a latin puskából.
+Ez a puska, az élet negyedik puskája, két puska volt, ugymint latin
+és görög puska.</p>
+<p>Az élet ötödik puskája, jog szerint a Flaubert-puska lenne, de
+azt hiszem, már kijelentettem, hogy nevelő ur szegénysorsu volt, és
+hát a szegénysors a Flaubert-puskát kiütötte kezéből, akarom
+mondani ábrándjaiból, igen, a Flaubert-puska urfi-puska, a galambok
+bizonyára adnak arra valamit, hogy őket tekintetes urfiak
+lövöldözik, fogadni mernék fájna nékik, ha szegénysorsu tanuló
+ifjak is lelőnék őket a magtár tetejéről.</p>
+<p>Ugorjuk hát át a legitim Flaubert-puskát mint az élet ötödik
+puskáját, s ugorjuk át ha már benne vagyunk, az érettségit is, az
+érettségiből egy ugrásra ott vagyunk aztán Patkányos-pusztán, ahol
+nevelő ur mint első éves tanárjelölt az intéző ur csemetéi mellett
+nevelősködik. Az élet ötödik puskáját, az igazi srétes puskát a
+gazdasági irnok ur adta <span class="pagenum"><a name="Page_14" id=
+"Page_14">-14-</a></span> kezébe nevelő urnak, félmeleg őszi
+délután, mikor intéző ur, irnok ur meg nevelő ur kisétáltak a
+répaföldre nyulra, fogolyra. Intéző ur nagy hosszu alak, csizmás,
+Vevey-szivar a szájában, szivarnak oly hosszu mint intéző ur
+intézőnek amilyen hosszu. Lancaster-puska lóg intéző ur nyakában,
+vagyis a mellén lóg lefele térdig, a szijj a nyakába simul intéző
+urnak. Irnok urnak a lábszárán bőrgamásni urizál, ha lovagol, ha
+biciklizik, ha vadászik. A vállán nehezedik a Lefosé, a puskaszijj
+derékszögü háromszögben feszül, igen mert irnok ur ugy sétál, hogy
+a puskacsőre könyököl, a puskacső hátra néz és a puskaagy elől
+feljebb van mint a puskacső vége hátul. Irnok urnak az ajkáról
+cigaretli próbál leesni, saját töltés, Kir és Purzicsan barna.
+Irnok ur nem olyan magos mint intéző ur. De magosabb nevelő urnál.
+Nevelő ur ott hosszitja lépteit irnok ur mellett, szélen megy, ugy
+hogy a három alak kicsi, nagyobb, leg-nagyobb. Nevelő ur cipőben
+van, azt az egycsövü nemtudommiféle puskát, akit orvvadásztól
+szedtek el egypár éve, azt ugy viszi, ahogy egy illusztrációs
+Krudy-féle regénykönyvben látta volt egy magányosan andalgó
+vadásztól, vagyis lezser a jobb vállon a szijj, a puska hátul a
+földnek irányzott csővel, mindakét kéz hátul a puska csövén,
+szórakozottan. Nevelő ur szájában szintén saját töltés, hetes
+tizenhármassal, és a slukkerek közben az első vadászat mély drukkal
+és magas emelkedettséggel telt sóhajai. Nincs titkom, kiárulom hogy
+mikor az intéző ur azt kérdezte nevelő urtól: hát volt-e már
+vadászaton életében? nevelő ur műméltóságot vett a képire s ugy
+felelt, hogy: c, hogyne kérem szépen!</p>
+<p>Intéző ur irnok urral az őszi munka felől témáztak, közben irnok
+ur perceket hallgatott, megelőzőleg bizonyosan indulatos leckéket
+nyervén intéző urtól. Intéző ur egyszer másszor lehajolt, répát,
+krumplit, pipakupakot, szeget mit vett fel a földről, azután
+behajitotta a táblába. Irnok ur ugy tett mintha rendet tartana az
+uton és a cipője orrával el és felrugott lécdarabot, fél patkót,
+rothadt répát, ganéjdarabot miegymást. Nevelő urnak nem volt
+beosztása, dunsztja sem volt a gazdaság felől, ő ilyenkor a szeme
+elé <span class="pagenum"><a name="Page_15" id=
+"Page_15">-15-</a></span> tenyerelt és oroszlánt tigrist
+jegesmedvét és cethalat kutatott a láthatáron.</p>
+<p>Hát azután egyszer csak intéző ur a füléhez kapta a puskát és
+odadörditett egy rettentőt arra a hagymaházi torony fele.
+Csakugyan, arra osztán látszott hogy egy korpulens öreg nyul mint
+valami hazai kenguru elkezd vágtázni lustán hangtalan, mintha menni
+akarna összeszedni az intéző ur kilőtt sörétjeit. Egyszer csak egy
+másik ilyen nehéz szürke kenguru vagy lajhár is felébredt a föld
+alól és az is elkezdett zónázni valamerre egy szántás fele, de
+egészen más irányban.</p>
+<p>Akkor intéző ur irnok urral rapid haditanácsot tartott diszkrét
+hangon, hogy a vadállatok meg ne hallják és azután ott hagyták
+nevelő urat a répaföld szélén, intéző ur a szántás fele ment előre,
+irnok ur meg ügetett a répaföld távolába befelé. Nevelő ur levette
+nyakából a puskát. Ott állott a hervadt göröngyekben, azt hitte
+köröskörül háboru dörög, s ő abból egy hangot se tud hallani, oly
+szemtelen hangosan dobog a szive. Nézte merre jár az irnok ur.
+Irnok ur megállott, állott, a puska a kezében volt, lebocsájtotta a
+puska dupla csövét, mindakét csőbe belekukucskált lekonyitott fővel
+és közbe gyorsfelhőket cigaretlizett. Aztán látszott egy ember,
+messzi császkált a répaföldön tul, igen kicsi volt, irnok ur
+felcsapta a puska csövét, azután lassan emelte a puskát és
+odacélzott a felé az ember felé. Nevelő ur is magasra vette a
+puskát. A puskakedvelő nagyközönség meg fogja bocsájtani nevelő
+urnak azt a csacsi föltevését, hogy irnok ur netalán most rá fog
+lőni arra az emberre. A puskakedvelő nagyközönség az irnok ur felől
+tisztában lehet, hogy az igen jól tudja hogy a vadászengedély
+emberlövésre nem vonatkozik, viszont rokonszenvesnek találhatja a
+puskakedvelő nagyközönség az irnok ur sportszerü ábrándját,
+amelylyel mérlegelte hogy vajon ilyen távolságból el tudná-e
+találni azt az embert aki amoda megyen? Azután nevelő ur, mint aki
+még igen messze van az emberlövéstől, hiszen még galambot se lőtt
+eddigi pályáján, mondom nevelő ur annyira ment csak élő cél hijján,
+hogy fölvette a puskát az orra <span class="pagenum"><a name=
+"Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> mellé jobbfelől és egy
+helyes kis vadrózsaszin felhőt kezdett célba venni. Az a felhő
+magában vendégszerepelt azon a berlini-kék egen, kis kiváncsi s
+elég alkalmas volt arra hogy nevelő urban kedvező impressziót
+tegyen az ő célzó tehetsége felől.</p>
+<p>– Brumm brumm! – vagy hogy imitáljam az intéző ur dupla lövését,
+amelyet megint valami nyulak kedvéért tett, akik talán várták ezt a
+jeladást, mert addig nem látszottak seholse, intéző ur tüzelése
+után szolgálatkészen kezdtek egymás mögött egy bizonyos irányba
+hömpölyögni. Jó messzire voltak, nevelő urnak kinyilt a szája mikor
+utánuk bámult, müveletlenül eszmélt a birtok eseményei közepett, de
+persze helyén valónak találta hogy a nyulak igy tudják az ő
+teendőjüket, hisz azok már régebben élnek itt a birtokon.</p>
+<p>Igen ám, az intéző ur lövései után, valami husz lépéssel nevelő
+ur előtt egész váratlanul frr! egy tiztizenkét főből álló vagyis
+repülő fogolycsapat emelkedett a szabad levegőbe. Én már nem tudom
+hogy találta fel magát nevelő ur oly hirtelen, s hogy hogy vitte
+véghez a puska kellő fektetésének, a célzásnak és az elsütésnek
+összetett müveletét, elég az hozzá hogy ugy belelőtt abba a
+fogolycsapatba mint egy Bársony István. Igen, azt sejtette a
+durranás alatt hogy valakit rettentően pofonvágtak itt valahol, és
+látni nem látott semmit, kivéve hogy irnok ur erre fordul, még azt
+is mintha látta volna, hogy megelőzőleg irnok ur tágasat ásitott és
+háromszor megcsapta a tenyerével a száját. Aztán mint a bolond
+megszaladt nevelő ur arrafelé amerre a foglyok elrepültek.
+Gondolata nem aludt, nem, ébren volt, és az a gondolat számon
+tartotta, hogy itt most valaki puskával a kezében bukdosik a lyukas
+puha földben, lélegzik mint kutya a kánikulában és meg akar kapni
+valamit ami esik lefele az égből, aminek le kell onnan esni, igen,
+ennek a sötét gyors függőleges foltnak, ami ugy kápráztat az
+átlátszó világos levegőben. Valami lapda esett föl, annak le kell
+hullani. A napnak le kell bukni alkonyat után. De hát hol, hol, hol
+van? A foglyokat elnyelte az ég, mintha a föld nyelte volna el! Az
+a felhő <span class="pagenum"><a name="Page_17" id=
+"Page_17">-17-</a></span> fog talán leesni! Meg se moccan. Egy
+kicsit bágyadt lett a szive, tán a puskaportól. Irnok ur kiabált
+valamit, a fejét kapkodja, kérdez. Mindjárt, rögtön, csak keres
+valamit nevelő ur, megkeres valamit. Az elveszett, elsülyedt.
+Macera! Hallatlan valami! Hát hol vergődik az a lelőtt fogoly? A
+lábával, a puskaagygyal hiába szántja nevelő ur a rongyos
+répaföldet. Nincs és nincs. Nincs.</p>
+<p>Vége lett a vadászatnak. Intéző ur hoz egy nyuszit, csüng a
+feje, vért köp minden lógázásnál. Borzasztó ránézni szegény
+nyuszira. Talán meg is halt már.</p>
+<p>Irnok urnak nem volt szerencséje.</p>
+<p>– Hát nevelő ur mire sütötte ki puskáját?</p>
+<p>– Én, kérem szépen, lőttem egy foglyot.</p>
+<p>– Ugyan!</p>
+<p>– Igenis. A két szememmel láttam hogy leesett. Nem tudtam
+meglelni. Ugy szeretném még megkeresni.</p>
+<p>– Majd holnap reggel. Hát biztos az a fogoly?</p>
+<p>– Biztos kérem, intéző ur. Becsületistenemre!</p>
+<p>– Nahát jól van.</p>
+<p>Következő vasárnap délután intéző ur, irnok ur, nevelő ur a
+sárga féderes kocsin bekocogtak a laposladányi kaszinóba. Intéző ur
+bemutatta nevelő urat a laposladányi intelligenciának. Számtartó
+urnak, doktor urnak, bérlő urnak, jegyző urnak, patikusnak, otthon
+lődörgő jogoncnak, mindenkinek. Hát mindjárt el is dicsekedett
+intéző ur avval is hogy már vadászaton is volt nevelő ur, lőtt is
+egy foglyot. Kerestük másnap, nem leltük meg, biztos bement az a
+fogoly a váradi kórházba, majd visszajön ha lábra áll. Fő a
+dicsőség. Ezennel fel lehet szentelni nevelő urat.</p>
+<p>Vagyis azonnal lekapták a négy lábáról nevelő urat,
+felhasaltatták a billiárdasztalra, az egész intelligencia, ahányan
+voltak, mind csupasz tenyérrel meg dákóval meg pipaszárral
+felszentelték nevelő urat, a vadászt. Szentelték vagy öt percig.
+Sok, Sándorkám.</p>
+<p>Neked meséltem Sándor, mert Terád találtam gondolni mikor
+leültem mesélni (nem veszed rossz néven?) és kérlek ha nem volnék
+profi (sajnos hogy az vagyok) akinek meg <span class=
+"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> kell enni
+a tárcairó törvényeket, kedvem volna minden komoly szabályhoz
+illetlenül felnyögni s elnevetni magam: Te, én voltam a nevelő ur,
+barátom, olyanokat csaptak rám, hogy mikor leszállottam a
+billiárdasztalról, nem tudtam oda nyulni egy óráig, mert égett!
+Addig is mig egy kicsit lehült, az arcomat simogattam ott azok közt
+a kedves falusi karakterek közt, mialatt ismerkedtünk és röhögtünk,
+mert az arcom is fájt még a puskától.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Györgyi, később Kamilla</h2>
+</div>
+<p>Kezet nyujtok a manicure-kisasszonynak, anélkül hogy valaki
+bemutatna néki. A manicure-kisasszony felad egy pillantást a
+képemre, s aztán elfogadja az elébe nyujtott idegen jobbkezet, sőt
+két kézzel veszi el, mint valami ritka kedves baráti kezet. Igen és
+elfekteti maga előtt az összehajtogatott serviette-en, mint egy
+keztyüt. Nem is tudom mit nézett meg az arcomon mielőtt kezelésbe
+vett, hiszen a fejjel néki semmi dolga nincs, a fej a
+frizőr-szakmára tartozik. Ez a reflex, ez hogy a
+manicure-kisasszony felnéz a vendég képébe, aki a patáját hozza
+szépiteni, hogy ez az illemé-e vagy a kiváncsiságé, azt nem birom
+most hirtelen megállapitani, sőt talán órákig tartó elmélyedéssel
+se tudnám kisütni. Kijelentem hogy nem reflektálok arra hogy a
+manicure-ös kisasszony érdeklődjék a cifferblattom iránt mikor
+odaülök a kis asztalhoz. Nem mintha nem volnék afelől meggyőződve
+hogy nekem van a legszellemesebb és a legingerlőbb férfiarcom, mert
+hiszen arról mélyen meg vagyok győződve. A dámáknak ha
+megpillantanak az Operában meg a lóversenyen, majd kiugrik az üveg
+a látcsövükből: istenem ki lehet ez az érdekes fiu, ez a gyönyörű!
+De mondom ezt a sikert a manicure-kisasszony előtt szivesen
+elengedném. Az a pillanat, amit az arcomra pillant a
+manicure-kisasszony, az kérdés is, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> amely rám kiált ezen szóval:
+ki vagy te, mi vagy te véletlen fizikum, aki megjelensz előttem,
+mit akarsz velem? Igy kérdez engem. Nem tudom ki vagyok mi vagyok,
+mi jogon követelem ilyen egy gázszin arcu, agerathum-kék szemü
+szőke tetemtől hogy munkára galvanizálja magát értem néma szájjal,
+vad idegen szivvel. Azt érzem, hogy nem ember vagyok, hanem az a
+tizenöt korona, akiért a manicure-kisasszony fölvette most a
+körömvágó ollócskát. Mondhatom igen kevésnek érzem magam. A világ,
+az más, álom az amit nem tudok megfejteni, de én, vagyis az a
+hasztalan alak, akit megszoktam én gyanánt kezelni, én ébren
+vagyok, én például nem tudom mit hasalnék ha ez a lebuktatott fejü
+manicure-kisasszony vallatni kezdene hogy uri dolognak tartom-e
+hogy nővel takarittatom mancsomat? Azok szerint a képzetek szerint,
+amelyekből az uriember vagy mondjuk a gavallér igéje nevelődött,
+azok szerint talán inkább nekem kellene most e gyöngébb teremtés
+kezét elővennem és gyöngéd bókok között ápolnom, vagy le kellene
+buknom a cipője orráról a port ellehelni. Hallgatok, hallgatnom
+kell egy bün felől, amit nem követtem el, csak képviselek: az élő
+élet büne ez. Hallgatok, mikor elébe ülök a manicure-kisasszonynak,
+de még azt is számon kell kérnem magamtól, hogy jól teszem-e, hogy
+hallgatok: meg kell gusztálnom a manicure-kisasszony arcát, a
+karakterét ki kell hamarosan nyomozni. Némelyik kisasszonyon
+meglátni, hogy homloka nehéz, el van foglalva szive, cipője vagy
+gyermeke gondjával. Más kisasszony fáradt, vérszegény és egész
+éjjel fogfájása volt. Egyéb kisasszonyok akadnak, akik csalódottak,
+ostobácskák és intrikusok, névtelen, gyülölet gummiját rágják
+begombolt, eltakart fogsoruk közt. Vannak kisasszonyok, jobbadán
+vastag karuak és mellesek, ezek mögött valahol egy him sétál,
+ezeknek a kisasszonyoknak három-négy aranyfoguk van, ezek a
+munkaasztalnál közömbösek, vak és siket egoisták, frizurájukban nem
+bolyong ábránd és szivélyesség, ételek ize játssza mély szonátáját
+gyomrukban. Az eféle kisasszonyokkal jobban teszi az ember, ha nem
+kezd diskurzust. Vannak azután kisasszonyok, á la mode táncosok,
+kacérak, cigarette-et <span class="pagenum"><a name="Page_20" id=
+"Page_20">-20-</a></span> gyüjtők, meg vannak gorombán frivolak,
+követelők, halk adomát kivánók, kacagósak, szolgálhatok továbbá
+kérem büszke szépekkel, akik az urak kezét közel veszik magukhoz,
+de lábát távol parancsolják, kik tartózkodóak és kihivóak, másfajta
+szépek is vannak raktáramon, olyanok, hogy Pest kedvessége csorog
+pillájukról és ajkukról, még egy főhadnagyot se vesznek komolyan,
+de meg tudnak szeretni egy cirkuszi szolgát is, oly ismerősök,
+mintha száz éve élnének s oly frissek, hogy sohase fognak meghalni,
+övék a leghosszabb röhögések és a legkurtább sóhajok. Mutathatok
+kezdő kisasszonyokat, csunyácskákat, kik mindig bevágnak és ugy
+vannak öltözve, mint az árvák. Emlékeztetni szeretnék idősekre, kik
+most tanultak ki, sikertelen arcok és életek ezek, szerények,
+betegesek, jegygyürüjök és mellük elpusztitott férjről és
+meghagyott gyermekekről tartanak előadást. Láthatni jó szemü, jó
+hangu, mosolyra járó száju, urias, tiszta kisasszonyokat, akik ugy
+hallgatnak, mintha magokban regényfolytatást olvasnának, felnyilt
+ajkukkal kérdést várnak, akire felelni jól esik. Vannak türelmetlen
+bolondosak, hizással fenyegetők, akik mozizni készülnek. Vannak,
+vannak. Ezekkel minddel lehet vagy muszáj vagy nem árt
+diskurálni.</p>
+<p>De mielőtt ezt a hosszadalmat firkantottam volna, a jelen szőke
+kisasszony megkérdezett, hogy:</p>
+<p>– A körmöket rövidebbre, kérem?</p>
+<p>A kézhez szólott, csak a kezet nézte, a körömvágó ollócska már
+beléhatolt a köröm sarkába s várt mig felelek. Azután müködésbe
+jött a kisasszony, szabadon tekinthettem homlokát, négy ránc volt
+ott, elég hosszuak és elég párhuzamosak. Oly közel és olyan
+hirtelen ráncok voltak hogy szinte fujtam egyet hogy elfujjam őket.
+Egy fodrászmühely kapcsolt része ez a kis manicure-szoba, két
+asztalka áll benne. A másik asztalka el van hagyva. Dél van. A
+fodrászmühely ajtajából beszól egy idős hasas ur, a feje
+törülközőbe van szoritva:</p>
+<p>– Hány perc Györgyi?</p>
+<p>– Még egy előjegyzés van igazgató ur.</p>
+<p>– Hát majd délután. Félnégykor jövök. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span></p>
+<p>– Igenis direktor ur, fenntartom.</p>
+<p>A bekötött fejü direktor ur eltünik, a kisasszony a fejem fölött
+a falra néz. Visszaengedi fejét, melynek csekély kilengésü rezgését
+észlelem mig reszeli a kisasszony a körmöket, s hallom hogy igen
+vigyázatosan sóhajtott a kisasszony, nem publikum számára. Fekete
+crépe bluza van, a décolletage-ban felcsap a slingelt ingnek egy
+hulláma. A kisasszony arca aféle mint az élesztő, feje rezgése
+közben az orcáin és homlokán csuszkál egy bizonyos fényesség, mert
+az üzletben gáz világit. A kisasszony ujjai kurták, karja füves, ez
+a szőke fü szintelenebb mint a haja. Fülei ki vannak furva,
+fülbevalója nincsen. Van egy hitványka gyürüje málnaszörp szinü
+kővel, a zálogházban kaphatna rá egy gorombaságot. Nem tudom a
+gázfénytől az arcán vagy a keze meleg korrespondenciájától, nem
+tudom, szorulást kapok az ugynevezett sziven és hátul a sziv mögött
+vagy hátul az üzlet fala mögött valahol mintha méla gongütést
+hallottam volna. Evvel a kisasszonynyal tán jobban teszem ha
+beszélek.</p>
+<p>– A másik kisasszony ebédelni van?</p>
+<p>– Igen, az elmegy ilyenkor ebédelni.</p>
+<p>– Maga később megy ebédelni?</p>
+<p>– Én itt ebédelek az üzletben. Csak a nővéremet várom.</p>
+<p>– A nővére hoz ebédet?</p>
+<p>– Nem kérem, ő is üzletben van, idejön hozzám, ide hozatunk a
+bormérésből mindennap ebédet. Már itt lehetne.</p>
+<p>Megint a falra néz a fejem fölött.</p>
+<p>– Nem tetszik tudni hány óra? Én nem tudom ez a mi óránk vagy
+késik egy félórát vagy siet egy félórát, sose pontos.</p>
+<p>– Háromnegyed mult öt perccel.</p>
+<p>– Köszönöm. Azt hittem késik a nővérem.</p>
+<p>Olyféle lágy hangja van, mint a pamut. Sárgás pamut. Álmos.
+Mintha nehezére esne a szó.</p>
+<p>– Nem fáradt még ilyenkor, mondja?</p>
+<p>– Én? Nem. Már mint a kezektől nem.</p>
+<p>– Hány kezet csinált ma délelőtt? <span class="pagenum"><a name=
+"Page_22" id="Page_22">-22-</a></span></p>
+<p>– Hányat? Hányat is? Az önével kilencedik. Nem, tizedik. Ettől
+nem volnék fáradt, csak rosszul aludtam. Tessék betenni a másik
+kezet a vizbe.</p>
+<p>– Mért nem aludt jól?</p>
+<p>Hallgat. Mosolyog. Hallgat.</p>
+<p>– Ne kérdezzem?</p>
+<p>– Vendégek voltak nálunk.</p>
+<p>– Szóval mulattak.</p>
+<p>– Hogyne. Ahogy a Katicabogarakkal el lehet mulatni.</p>
+<p>– Hogy-hogy Katicabogarakkal?</p>
+<p>– Azok voltak a vendégek. Minden éjszaka Katicabogarakkal
+mulatunk.</p>
+<p>– Poloska?</p>
+<p>– Az, még a nevétől is beteg vagyok.</p>
+<p>– Hö. Borzasztó.</p>
+<p>– Az ágy szélén ülök fél éjszaka, nem merek belefeküdni. Mit
+lehet csinálni az embernek, sehol nem tudunk más szobát kapni.</p>
+<p>– Nem lehet azokat elpusztitani?</p>
+<p>– Az isten verje meg, amilyen házigazdánk van. Őtőlök jön a
+piszok. Szegény nővérem egész éjszaka szedi a Katicabogarat, rakja
+a vizbe.</p>
+<p>– A vizbe rakja?</p>
+<p>– Egy csupor vizbe teszi. Én meg se merem fogni. A nyavalya
+kitörne. Nővérem se meri megölni, csak a vizbe teszi.</p>
+<p>– Nem pestiek maguk?</p>
+<p>– Nem kérem, mink erdélyiek vagyunk.</p>
+<p>Nem igen merek tudakozódni. Szemlét tartok a köröm- és bőrollók,
+letoló fácskák, szarvasbőr-simitó, lakk, nagolin, kyx miegymás
+fölött a kicsi asztalon. Chloe mind ennek a portékának hirét se
+hallotta. Daphnis nem uriember volt, aki manicure-ért kereste
+Chloet, hanem sipolva sétált guruló birkái mögött és találkozván,
+egymástól tanulták meg a csókot, mert tapasztalatlanok és édesek
+voltak.</p>
+<p>Egy órára megjött a nővér, az, aki a Katicabogarakat a csupor
+vizbe teszi. Idősebb mint a kisasszony, akit Györgyinek hivott az
+igazgató ur, szőke, nagykezü, pici, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> hervadt fogu, neki is ilyen
+élesztőorcái vannak. Roppant szomoru, őszinte nagy cipőt emel a két
+lábán.</p>
+<p>– Szervusz kicsi Györgyim.</p>
+<p>Megnézi a vendég kezét, a vendég arcának egy óvatos főhajtással
+köszön. Györgyit megcsókolja homlokán.</p>
+<p>– Szervusz Kamillám. Foglalj helyet, kérlek. Itt van Sándor?
+Sándor! Sándor?</p>
+<p>– Biztos elküldték. Majd jön mindjárt. Mit hozassunk,
+Györgyim.</p>
+<p>– Mondd meg te, Kamillám.</p>
+<p>– Jaj, egy hölgy félkettőre bemondta magát. Hogy kell sietni!
+Györgyim, tésztát nem hozatunk. Kijelentem, tegnap is főzelék
+tészta negyven korona.</p>
+<p>Megint a vendég kezére pillant Kamilla. Szemei mint a világoskék
+márványgolyók, oly bámészak és a hangja, mint az ágendás kis
+leányoké, oly gyermekhang, olyan nyulós, siralmas.</p>
+<p>Lloyd George, hogy birod a neved a homlokodon viselni, hogy
+tudsz élni, hogy fogsz tudni meghalni, mondd, hogy fogsz tudni
+meghalni.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Emlék</h2>
+</div>
+<p>Éppen nagykoru lettem, soha boldogtalanabb évadom nem volt. Lent
+voltam T. Valentin barátom birtokán, cséplés idején. Jókor reggel
+lóháton kimentünk a «hegybe», ahol a cséplés zugott, Valentin ott
+lógott délig a masina körül a bikacsekkel pihenés nélkül csapkodva
+lágy csizmaszárát. Ezt hallgattam egy messzebb kazal alatt
+hevertemben, meg a vakon bugó gőzgépet meg az izgága rostát meg azt
+a sóhajtozást amivel a keresztek a rostába hajoltak. A
+pitypalattyot és a tücsköt tán nem is hallottam, mert csak szomoru
+hangokat kivántam hallgatni. Be volt a szemem téve, a lángoló
+levegőt, meg az őrült szalmafényt <span class="pagenum"><a name=
+"Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> nem tudtam elszenvedni. Ott
+hevertem délig, egy-két tucat szalmaszálat végig harapdálva, mig
+émelyt nem kaptam a szalma izétől. Délben usztunk egyet a Tiszán,
+mert a Tisza partján volt ez a föld. Azután visszaügettünk a község
+alá, az ugynevezett kastélyba. Ebédig rendesen egy kis nyomorék
+fia-szarvassal barátkoztam, aki az istállóban lakott a lovakkal,
+ennek a szegénykének a bal hátulsó lába meg volt törve, elmaradt
+fejlődésében a többi három láb mellett, ezt az árva lábacskát
+fölhuzta a szép kis állat és lógatta, mig három lábán bánatosan
+sétált az udvarban vagy, néha, futni próbált. Ugy hitták: Albert.
+Az állatorvos kezelte, de nem ment vele semmire. Igy élt Albert
+fogságban, szeretetből és irgalomból.</p>
+<p>Délutánonként az erdőre sétálunk egy-egy angol puskával őzlesre.
+Egyszer-másszor láttam az állatot keresztuton vagy fák közt
+átinalni mint valami álmot. Egyetlenegyszer kiséreltem meg a
+merényletet egy őz élete ellen; nem találtam, de azt a pofont akit
+akkor a fegyvertől kaptam, azt megérdemeltem. Este rendesen két
+uhlánus tiszt vendégünk volt. Azok biciklin szerettek járni. Az
+egyik fiu mindig elhozta felolvasni az aznap érkezett postáját.
+Harminc darab nővel levelezett, mindet apróhirdetéssel fogta. Nagy
+nevetés volt a levelek fölött, magam is nevettem pedig boldogtalan
+voltam. A szerelmes levekhez jó hideg bort ittunk.</p>
+<p>Egyszer ebéd után Valentin a kocsist elküldte Pepiért. Pepi
+abban a községben szerző volt, különben pedig felesége volt a
+második banda cimbalmosának. Félóra mulva Pepi ott állott előttünk
+a tornácon. A hencseren hevertem a vadszőllős árnyékban. Pepi
+megnézett, magam is megnéztem Pepit, emlékszem az ajkán egy
+sötétkék gubó volt. Valami hatvan esztendős testes ember volt,
+piros pamut botos volt a lábán és hangos papucs. Valentin ott ült a
+karszékben, egyik lába a másiknak a térden. Nem engedte Pepit kezet
+csókolni, magam is ellenállottam Pepi kisérletének. Valentin
+elkezdte a kihallgatást:</p>
+<p>– Hát mi van Pepi?</p>
+<p>– Hát vóna kezitcsókolom a suszterné, a Kunffy nagyságos
+<span class="pagenum"><a name="Page_25" id=
+"Page_25">-25-</a></span> urék uj szobalánya, a doktorék
+szakácsnéja, különben azt ma estére már az ulánkaszárnyába igértem,
+vóna még urfi kérem a Csordás ügyvéd urék nevelőnéje, most jött ide
+négy napja. Német.</p>
+<p>– Hogy néz ki?</p>
+<p>– C, gyönyörü szép szőke. Olyan dereka van akar a hegedünek.
+Igaz. Az uristen vegye ki a két szememet. Ide hozom legelőször is
+magoknak urfikám. Jaj de büszke nő, egyem a száját. Nem is mondom
+senkinek mig ide nem hoztam el. Öt forint dukál érte az én három
+pengőmön kivül. Micsoda szép piros szája van. Arany foga is van,
+itt ni. Nahát ezt meg fogja köszönni az urfi. Igaz.</p>
+<p>– Hát más nincs?</p>
+<p>– Hát kit adjak ha ez se jó az urfinak? A Kunffyféle szobalány
+nem kell? A szép kövér suszterné se jó már? Talán magának
+tekintetes urfikám, olyan fehér az a szép suszterné mint a zsemlye.
+Most voltam nála, alszik. Ha kell felköltöm, hozom.</p>
+<p>– Hagyja csak aludni.</p>
+<p>– Hát semmi más nincs? – azt mondja neki Valentin – hát szüzed
+nincs egy se?</p>
+<p>– Jaj volna egy ártatlan gyenge jószágom, most kezdtem gondját
+viselni, c, nyalom a szeme bogarát, de szeretem a kis ártatlan
+szivecskémet. Ott van az is a Kunffy-konyhán.</p>
+<p>– Ki az apja?</p>
+<p>– Nincs annak mert kis árva. Nincs annak senkije csak a jó
+isten. Ó be hamis kis szeme van, egyem meg. Tizenöt esztendős,
+urfikám, ó mit mondok, most jár tizennégybe. Ilyen két kicsi
+szilvája van ni.</p>
+<p>Pepi föltette a két öklét az ő felszakadt keblei fölé a mellére,
+hogy ott van az a két kicsi szilva.</p>
+<p>– Hozd el vacsora után. Megfüröszd, mert kihajitalak
+benneteket.</p>
+<p>– Meg, megfürösztöm az árvámat. Hat forint lesz urfikám, három
+magamnak, három a kis ártatlan bogaramnak. Jaj nem adnám sehova,
+csak magának aranyos urfikám. Egy kis rágott szivar lesz a
+cimbalmosnak kezit csókolom? <span class="pagenum"><a name=
+"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span></p>
+<p>Kapott szivarvéget egy tucatot, elment. Valentin
+fölvilágositott, hogy ez a bestia soha nem ad a cimbalmosnak a
+szivarvégből, mind maga eszi meg.</p>
+<p>Este tiz óra felé beadta Pepi a szüzecskét. Az átvételnél nem
+voltam jelen, odabent a vendégszobában olvastam. Egyszer csak
+tereli befele Valentin a kis áldozatot maga előtt. Még a gangról a
+nyitott ablakon át bebucsuzott Pepi s a hangján hallani lehetett,
+hogy a szájában van a bagó. Nagy jóakarattal ajánlotta hogy csendbe
+legyünk és vigyázattal küldjük haza a kis ártatlant, mert ő fél a
+csendőrségtől, a mult hónapban is befogták egyszer a csendőrök és
+megpofozták. Valentin rácsukta az ablakot a Pepi hosszas
+suttogásaira.</p>
+<p>Én mikor a kis leányt megláttam, elkacagtam magam. Megállott,
+nem mert sehova nézni, a kék paraszt rokolyája térden alig ért
+alul, ellenben a fehér pendelye bokáig volt leesve. Sovány gyermek
+volt, tizenöt éves forma. Se nem szép, se nem csunya, én már nem
+tudom, milyen. Egy kis árva. Mezitláb volt, piros és kék volt a
+lába még a friss lábmosástól. Sárga keszkenő volt a fejében,
+homlokára huzva öregesen és egy kezében összepréselt zsebkendőt
+tartott, mint mikor vasárnap kimennek a parasztleánykák. Valentin
+is elnevette magát a hosszu pendelyt meggusztálva.</p>
+<p>– Na hékás, tebelőled meg miféle maskurát csinált ez a gazember
+Pepi?</p>
+<p>A kis lány lesütötte a fejét, különben ugyis le volt már az
+sütve. Elkezdett a siráshoz készülődni. A válla már egyet-kettőt
+ugrott és a zsebkendős kezének a mutatóujjával a másik sötét
+kezének ujjacskáit pattintotta.</p>
+<p>Valentin franciául megmagyarázta, hogy ezt a pendelyt Pepi adta
+a kis leányra, mert bizonyosan nem találta elég finomnak a kis lány
+ingét. Ezt a pendelyt Pepi ilyen célra tartja, ebben a városi
+ingben szokta beadni az uraknak a nép egyszerü gyermekeit. Mielőtt
+az urakhoz mennének, sötét este először Pepihez kell menniök
+pendelyt cserélni.</p>
+<p>Hát aztán Valentin elkezdte kinozni a kis lányt, hogy hány
+esztendős vagy, hogy hinak, gyere közelebb stb. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> A kis
+leányból egy szó se tudott kijönni, meg volt ijedve s a sirás
+szinte már hallatszott, mielőtt rákezdett volna. Néztem, azt vártam
+hogy a válla fölött kétfelől a két szárnya is kibuvik, olyan
+szinüek, mint a pendelye s fel fog emelkedni vadságában,
+félelmében, butaságában szegényke s áttörve nesztelen a
+mennyezetet, a sötét égbe fog menekülni.</p>
+<p>Valentin leült a diványra:</p>
+<p>– Gyere hát ide hozzám – azt mondja a kis lánynak.</p>
+<p>Akkor aztán robbant a kis lány. Egy hosszu sóhajt szippantott, a
+sóhaj felhuzta a fejét, avval máris a közepében volt a bőgésnek. De
+ugy bőgött, mintha nagy verést kapott volna.</p>
+<p>– Pssz. Pssz. Nem hallgatsz! Mit orditol itt! Tee. Hogy hivnak.
+Hallgass hát, mi lelt. Tee. Ni csak. Mit akarsz? Bántott valaki? Cs
+sss! Fogod be a szádat rögtön! Nem hallottad?</p>
+<p>Ezek közt a kérdések közt a kis ismeretlen folyton hápogott,
+kapkodta a fejét, szédülve lépett jobbra meg balra, a zsebkendőt a
+homlokára meg a fülére kapkodta fel a szeme helyett, csunyán
+nyivákolt, huzta meg harapta a sirását éz közbe mindig: jahahaj! és
+azt is ki akarta mondani: istenem, de nem sikerült néki.</p>
+<p>Valentin felállott, odament érte, a kis lány a kályhához esett
+menekülésében. Valentin fölszedte s odahuzta a diványhoz.
+Visszaült, a két térde közé fogta a kis leányt, lehuzta a kezét a
+siró szeméről és megrángatta egy kicsit. Dühös volt:</p>
+<p>– Hát mi lelt te taknyos. Megraklak ha lármát csinálsz itt.
+Hallgatsz el?</p>
+<p>A kis lány csak az orrán sirt.</p>
+<p>– Hát mi kell? Mért jöttél ide?</p>
+<p>– Se he he.</p>
+<p>– Ide nézz a szemembe. No! Ide nézz. Vedd fel a fejed. Igy. Jaj
+de csunya vagy. Mért jöttél ide? Nem tudod?</p>
+<p>– Ne he he.</p>
+<p>– Mit mondott neked Pepi? Nyisd ki már a szádat! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span></p>
+<p>Megint bőgni kezdett.</p>
+<p>– Sss. Hát nem tudod mért hozott ide Pepi? Hogy mertél eljönni?
+Nem tudsz beszélni?</p>
+<p>Nem tudott beszélni. Csak rini tudott, a száját tudta
+reszkettetni, meg a vállát, meg az orrát tudta szini. Valentin
+megtapogatta térdig, aztán kiengedte a két csizmaszára közül.</p>
+<p>– Mondjad, te pondró, még nem voltál senkivel?</p>
+<p>– E he he. – Lehet azt akarta beszélni hogy: nem.</p>
+<p>– Miféle szemtelenség hogy el mertél jönni Pepivel. Nem sül ki a
+szemed? Hol van édesanyád? Ne félj, megmondjuk neki, hogy az
+urakhoz jársz Pepivel.</p>
+<p>Kacagott egyet Valentin a kis lány feje fölött és lehuzta a
+sárga vasalt keszkenőt az orrára. Olyan lett mint egy nagyfejü
+sárgaszáju fia-veréb.</p>
+<p>No s aztán Valentin Englert gyömöszölt a szájába, meg is rakta
+bonbonnal a kis árva szoknyája zsebét és aztán becsöngette a
+szolgáló legényt és átadta neki a névtelen gyermeket, hogy kisérje
+el a Kunffy-portáig. Azután szomoruságba esett és megmutatta annak
+a nőnek a fényképét akibe szerelmes volt és akibe most is szerelmes
+és akibe halála után is szerelmes lesz, mint ahogy kifejezte magát.
+És elmesélte a történetét.</p>
+<p>Igaz. Másnap Valentin szegény kis Albertünket kihozta az
+udvarba, lefotografálta s aztán mert azt mondja nem lehet rajta
+segiteni, a vadászfegyver agyát a jobb füléhez illesztette s
+meglőtte Albertet.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A sánta fiatal ember naplója</h2>
+</div>
+<p>Egy kicsit nehéz levelet kaptam. Rá volt ragasztva rézsút a
+keskeny kis postai cédula, hogy Ajánlott. A borítékban a levél
+mellett összehajtott papirszeleteket találtam, ugyanebből a
+levélpapirfajtából. A levélben gyakorlott <span class=
+"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> férfiírás
+volt, de nőneműen vékony betükből. Azt mondja a levél, bocsássak
+meg ezért a merényletért, de ő, aki nekem ezt a levelet írja, a mai
+világban egy megértő lelket keres, amely mint egy fölvevő állomás
+fölveszi az ő sóhaját. Ő, azt mondja, civil, sánta és
+bankhivatalnok. Fiatal és magános ember. Van egy szépen bekötött
+üres könyve, abba egy-egy este, mikor nagyon nehéz a szíve,
+beleírja az ő életét. Ebből az ő naplójából másolt le nekem annyit,
+amennyivel gondolja talán nem fáraszt el túlságosan s kér, hogy
+olvassam el. Az a tudat, hogy elolvasom, amit ő írt, nagyon jól
+esik neki. Választ nem vár, vissza nem kéri, semmit nem akar
+egyebet, azt mondja, csak éppen hogy kegyeskedjek elolvasni. A
+nevét nem írta a levél alá. Csak azt írta: Budapest, 1916 május 24.
+– N. N.</p>
+<p>Elolvastam a levélpapirra leírt naplódarabokat. Én nem tudom
+kiféle vagyok e földön, költő vagy szerző, vagy iró, vagy
+munkatárs, vagy tudósító, én nem tudom. Ember vagyok, kaptam
+valamit, odaadom a többi embernek. Kirakom ezeket a fél
+levélpapirokat, tessék, úgy ahogy jönnek egymás után.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Ma letettem a monoklit, többet nem teszem föl. Délben a
+váltóosztályról átjött egy fiú traccsolni, rám nézett és
+elvigyorogta magát: «Mi az, már a szemedre is sánta vagy?» Az egész
+terem elkezdett röhögni, a dictaphonkisasszony is kacagott. Az első
+pillanatban neki akartam ugrani a fiúnak, hogy felpofozom. Aztán
+csak azt nyögtem: hülye! De azt hiszem senki se hallotta.
+Lehajtottam a fejem és úgy csináltam, mintha dolgoznék. Két hónap
+óta hordok monoklit, egy kicsit imponáltam is vele. Hetekig
+készítettem elő a társaságot, hunyorítottam, nyomkodtam és
+törölgettem a balszememet, azt mondtam, érzem hogy meggyengült.
+Valaki még mondta is: vegyél monoklit, jól is fog állni neked. Az
+orrom mellett egy piros bevágás van a monoklitól. Remélem, egy pár
+nap alatt elmúlik.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_30" id=
+"Page_30">-30-</a></span></p>
+<p>Herkély és Gross bejöttek ma búcsúzni a tartalékos hadnagyi
+ruhájukban. Iszonyú rosszúl éreztem magam. Megvetést és szánalmat
+éreztem magam iránt a szemükből. Nem is néztek rám olyan melegen,
+mint a többire, úgy láttam. A kezüket is úgy adták ide, csak éppen
+hogy belelógatták a kezembe és elkapták. Lehet, hogy nem is
+gondoltak rám semmit, észre se vettek izgalmukban s ez fáj
+legjobban. Ez azt teszi: te nem is élsz, te féreg, neked semmi
+közöd az egészhez. Ezt a két kollegát titokban lenéztem mindig,
+mert teljesen műveletlenek voltak, nem tudtam velük semmiről sem
+beszélni. Most hősök lesznek és mit ér az, hogy én az Operába
+jártam és nyelveket tudok? Szegény fiúk, mi lesz velük?</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Oly petroleum-ízü napjaim vannak! Soha nem éreztem így a
+nyomorékságot, mint most. Az élet mindig be volt zárva előttem és a
+halál is olyan, mint egy ünnepély, ahova nem hívtak meg. Mindennek
+elveszett az értéke. Szégyellek a háborúról beszélni, szégyellek
+izgulni érte, szégyellem mondani, hogy borzadok tőle, szégyellem
+mondani, hogy lenézem mint kulturember. Mindig csak a földre nézek
+és látom a jobblábamon a vastagtalpú és magassarkú cipőmet, ezt az
+örök cipőt, ezt a drága és undok és hiú orthopéd-munkát.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Gross hősi halált halt.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Nem tudok szórakozott lenni, az intelligencia a fejemben minden
+lépésnél eszméleten van, en suite szenvedek. Minden lélekzetem: én,
+én, én. Nem mehetek a tömegekkel. Úgy szeretnék valakire felnézni
+haldokolva, azt mondani: isten veled testvér! És úgy meghalni. A
+háború éppúgy, ahogy az államok bajainak, úgy sok nyomorúlt és
+boldogtalan egyénnek is egy borzasztó megoldás, de biztos megoldás.
+Nekem? Itt sétálhatok ezüstfejű botommal <span class=
+"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> és
+gondolkozhatom. Ezelőtt sokszor jól esett a gondolkozás, mostanában
+útálok gondolkozni.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Ma délután zárás után olyan gyerekességet csináltam. A
+Szabadságtéren mentem és úgy mentem, hogy a jobblábam a járda
+szélén volt, a ballábam lenn az úttesten. Végigmentem így a járdán
+és a botom folyton forgattam a levegőben. Még fütyörésztem is.
+Teljesen úgy jártam, mint akiknek korrekt lábuk van. Aztán megúntam
+és leültem egy padra. Nevelőnők stikkeltek a padokon, a virágágyak
+közt kis pubik és babyk karikát hajtottak, labdáztak, hancuroztak.
+Egy babynak a labdája elébem gördült, a vastag kis baby szaladt
+utána, lehajoltam, hogy föladjam neki, a baby éppen a lábam előtt
+bukott fel, behúnyta a szemeit és úgy sírt, mintha el akarna
+ájulni, hirtelen kinyitotta a szemét és felnézett a cipőmre és
+elhallgatott és bámulta. Oly szerencsétlen vagyok és még azzal is
+kínozom magam, hogy ilyen eseményeket feljegyzek magamnak. Viszont
+mindig jól esik magamról írni, erre rájöttem.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Ha egyenruhában járhatnék legalább, míg háború van. Ha vennék
+egy tisztított tiszti ruhát a Teleki téren és felvarratnék rá két
+csillagot, mint főhadnagy és vennék a hadfelszerelési üzletben egy
+Signum Laudist és sétálnék olyan helyen, ahol abszolute nem
+találkozhatom ismerősökkel, a Ferencvárosban vagy Újpesten.
+Sajnálnának és imponálnék és akad nő, aki belemenne egy kalandba
+velem. Nem, hiszen az igazi tiszteket, akik sántikálnak, szintén
+nem sajnálják, vagy ha igen, az is mit ér? A nőknek nem érdekes. És
+azok a szegény sánta tisztek, akikkel velük érzek, nem éreznek
+velem. Ők katonák. Csak a lábuk sántit, én a lelkemben is sántitok.
+Még a közkatonák, akik a háborúban megsántultak, még azok se néznek
+úgy vissza rám, mint barátjukra vagy sorstársukra.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_32" id=
+"Page_32">-32-</a></span></p>
+<p>Milyen modern műlábak vannak. Apró keresztvassal ellátott
+vaskarikák, mint a shi-rudak talpa. A katonák szinte vigan
+látszanak menni. Vannak egész és fél műlábak, német találmány, igen
+praktikus és könnyed dolgok. Talán egy fél műlábbal én is jobban
+járhatnék s nem volna ilyen feltünő. A Leipzigerben láttam
+fotografiákat hadiműlábakról, csoda. Olyan mintha divat lenne, vagy
+sport, vagy gyerekjáték. Láttam egy német uhlánus-kapitányt
+műlábbal lóháton. Hogy beleélték magukat az emberek a bajukba,
+legalább úgy látszik. Mennyien vagyunk már Európában. Mintha az én
+kedvemért történt volna az egész dolog, hogy vigasztalódjak és ne
+érezzem magam oly elhagyatottnak ebben a csapásban. De én nem
+örülök a mások balsorsának és a mások helyzetébe nem tudom magamat
+beleélni. Néha úgy érzem, hogy nem is igaz, hogy mások is bénák, és
+csak a magam életén töprengek. Mintha most is csak én egyedül
+lennék ilyen. És mindig szenvedek és azt hiszem azzal, hogy
+szenvedek, előkelőbb vagyok ezeknél és a legtöbb ép embernél
+is.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>A mai szomorú este. Przemysl elesett és az egész Budapest milyen
+sivár és csüggedt volt. A Pilseniben vacsoráztam, kevesen voltak,
+alig beszéltek, mindenkinek a szemében benne volt Przemysl. Még a
+hölgyek is komolyak voltak. Az üres székeken mintha halottak ültek
+volna. Az utcán hideg volt és a villamosok oly borzalmasan
+csikartak a sineken. Elmehettem volna alsózni a fiuk közé, de úgy
+rám jött, hogy magamban bolyongjak a Duna-parton és hazajöjjek.
+Lekönyököltem a korlátra és néztem a Dunát. A vizet úgy csavarta a
+szél. A közhangulatra gondoltam és az ország sorsára, hogy mi jöhet
+ezután. Hirtelen észrevettem, hogy csak szédítem magam és ez úgy
+fájt. A szemem megmelegedett és könnyeztem egy kicsit, ami
+körülbelül két év óta nem fordult elő. Mit érek a legnagyobb
+szerencsétlenséggel is, ha az enyém még nagyobb. Láttam, hogy
+akármi történhetik a világon, én a sirig sántikálok és
+belesántikálok a sírba. Úgy kivántam <span class="pagenum"><a name=
+"Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> meghalni. Olyan helyen, ahol
+nem ismertek s ahol a temetőben az idegenek nem tudják, hogy sánta
+volt az, aki itt fekszik. Képzelődtem, hogy egy fényes vezérkar
+előtt állok és diplomaták ülnek köröskörül. Kérdezték a
+véleményemet és én azt mondtam, hogy mondják meg nekem, miért
+lettem én sánta és ezen segítsenek, mert én ezt nem értem és én
+hibátlan akarok lenni, elsősorban ez érdekel, azután majd beszélünk
+a külpolitikáról és a stratégiai helyzetről. Kivezettek és
+letaszítottak a lépcsőkön. Lebukdácsoltam, mindenem fájt és
+kimondhatatlan önutálat vett elő. És közben mintha egy gyermekhang
+vergődött volna a szivemben: Énmiattam van az egész világ, én
+boldog akarok lenni!</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Sabinával ültem mult éjjel a Palais de Danseban. Hercig kis nő,
+s oly jó leány, órákig elült velem az éjjel is diskurálni. Három
+koronáért virágot vettem neki, de csak két-két pohár malagát
+ittunk. Igénytelen velem szemben és igazán szimpatizál.
+Bizalmasabban beszél velem, mint a titkárral és szereti nekem
+mesélni az életét. Nácit, a parkettáncost utálja, de oly élvezettel
+táncol vele. Talán azért vonzódik hozzám, öntudatlanul is mert
+sejti, hogy aki maga is szerencsétlen, annak több szive van az ő
+élete iránt. Elérhetném, hogy a barátnőm legyen. De érezhet valaha
+irántam olyan szerelmet, amit én szerelemnek nevezek? Éjszaka három
+óra van most is, fenn vagyok a naplómba firkálni, majd leragad a
+szemem. Mi vonz, hogy szerencsétlenségemről mindig firkáljak? Olyan
+határozatlan hivatást érzek sokszor, mintha nem is magamnak irnám,
+mintha jelentést irnék saját életemről valakinek, aki várja ezt és
+mintha az én nyomorult naplómat is biztosan felfedeznék majd, mint
+a gyönyörű Baschkirtsheff Máriáét és az egész művelt világ
+sóhajtozna rajta.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Ma megint majd megőrültem, minden ok nélkül, úgy rám jött
+minden. Miért vagyok a világon? Fáj mindenkinek <span class=
+"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> a halála,
+a megsebesülése, a gyászruhák és a lapok, rettenetes. Pedig már
+senkise beszél a háborúról. A korzón ültem egy kicsit délben és nem
+akartam hinni, hogy tényleg örülnek, akik ott fel- és alá
+udvaroltak, vicceltek, röhögtek. Úgy csodálkoztam a közönségen és
+úgy undorodtam mindenkitől. A nap is úgy sütött és a fáknak mintha
+zöld kontyuk lett volna. Szemtelenség, gondoltam. Csunya roham jött
+rám hirtelen, élni! élni!! Élni!!! Felugrani egy hadiözvegy után az
+elrohanó villamosra. Tenniszezni!! Táncolni egy majálison!!
+Menyasszonyomat délcegen vezetni az orgona harsogásában az oltár
+elé!! Jaj istenem. Ha költő lennék, vagy nagy irótalentumom volna,
+hogy leirjam, hogy mi nekem az élet és a világ. Senki nem kiváncsi
+rá, hogy mi van az én fejemben és lelkemben. Pedig én is ember
+vagyok és néha lefekvéskor ha eltünődök alvás előtt, úgy vehetem,
+mintha egyedül én élnék a világon. Ha ezt ki tudnám fejezni, mint a
+költők! Csak azt irnám talán: én sánta vagyok, én sánta vagyok, én
+sánta vagyok, én sánta vagyok, ezerszer vagy egy milliószor
+egymásután irnám le, mert mit mondhatok egyebet?! Mi lenne ha a
+világra jönne egy nagy költő, olyan mint Dante vagy Shakespeare és
+egy tragédiát irna énrólam, miután kis koromban ilyen végzetes
+malheur történt velem. Az irodalmat nagyon szeretem, megint sokat
+olvasok, ami pénzem ebben a drágaságban jut, könyvekre megy. F.
+hóban 32.50 koronát adtam ki könyvre. Most lettem kész az
+Absturz-cal Gontsarofftól, holnap elülről kezdem. A szemem, érzem,
+romlik. Napról-napra érzem, hogy finomabb ember vagyok és
+napról-napra reménytelenebb leszek. Nincs kivel beszélnem magamról,
+csak magammal. És a könyveimmel. Rájöttem lassan, hogy az irodalom
+nem a gondtalan arisztokraták luxuscikke, hanem a nyomorultak
+szövetségese. Mi értjük, mindenféle szenvedők és olvasottságunkkal
+nem leszünk előbbkelőek, csak finomabbak és idegenebbek az emberek
+közt. Pláne én!</p>
+<p class="center">*</p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_35" id=
+"Page_35">-35-</a></span></p>
+<p>Estefelé elvittem a ligetbe egy fiakkeren Sabinát. Egy óráig
+kocsikáztunk, mindenféle bolondságokat mondott el a Casino nőiről,
+egy kicsit mulattam rajta. Eperfagylaltszínü selyemharisnyája volt,
+egyik lábát áttette a másikon, szinte térdig feltakarta magát és
+úgy ült, dacára hogy kértem, hogy ne csináljon feltünést. Azt
+mondta: fütyölök az egész tisztességes bandára! – és úgy maradt. Be
+akart menni a Gerbeaudba, vagy a Kolegerszkybe, én nem akartam
+kiszállni, én csak kocsizni akartam, csak kocsiban ülnöm esik jól.
+Mérges lett és ordináré volt hozzám, hazavittem. Nem birom már a
+társaságát. A mulatóhelyektől is irtózom már. Azt hiszem huszonöt
+évvel megvénültem.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Egy ránc van a homlokomon, végérvényes ránc, ma figyeltem meg a
+kávéházban a tükörben. A közepén megy, vizszintesen, jobbfelé
+elhajlik és lefelé halad. Körülbelül annak a folytonos
+gondolatomnak a nyoma ez, hogy béna vagyok. Oly élénken és
+végzetesen éreztem ma egész életemet. Kinéztem az utcára és láttam
+egy pár zászlót, azután nem láttam semmit, csak életemet, mintha
+egyetlenegy nagyon hosszú és csüggedt nap lenne, az élet és a végén
+elsötétedik.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Tele vagyunk már nőkkel. Nem érdekelnek, félek és unok rájuk
+nézni. Hedvig kisasszony, aki két hete jött, mindennap észrevesz,
+megtámad, erőszakolja az ismeretséget. Tulfess leány, energikus,
+kemény arca van, makacs szemei vannak, nem szép. Különben el nem
+mozdul a Standardtól, egész nap veri, őrült ambicióval és dühvel
+dolgozik. Vastag aranygyűrű van az ujján, azt mondja vőlegénye
+volt, de elesett. Azt hiszem spekulál velem, szegény. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Első föllépésem</h2>
+</div>
+<p>Még az első föllépés lázában irom e sorokat. Fölléptem.</p>
+<p>Régen szerettem volna már föllépni. Dehát tudja a szösz, az
+ember csak röstelli magát. Pesten sose mertem föllépni. Ott ahol az
+embernek annyi ismerőse van, a szemérem legyőzi a vágyat. Bécsben
+is gyáva voltam. Hisz itt is annyi a magyar. Bécs ugy fest mintha
+magyar megszállás alatt lenne. Sokszor biztattam magam a
+föllépésre. Az ugynevezett társadalom két véglete nem lép föl,
+grófnők és napszámosok nem szoktak föllépni. De rajtuk kivül annyi
+minden népet láttam föllépni. Gentryt, nagyságos asszonyt,
+magasrangu hivatalnokot, kereskedő urat, közkatonát és ezredest,
+tanitónőt, fináncot, iparossegédet, csizmás gazdát, iskolás leányt,
+bolti kisasszonyt, zenetanárt, hivatásos táncost sőt szinésznőt is
+láttam már föllépni az egész világ szeme előtt, egy csöppet se
+szégyelve magát. Hát mondom, végre megembereltem magam és
+fölléptem. A cipőm éppen elég poros volt ma is, mint már évek óta,
+mióta abbahagyták a város locsolását, mert a mezőt kellett
+locsolni, vérrel. A jobb cipőmmel léptem föl először a zsámolyra.
+Közvetlenűl elöttem egy zöld gunyába s piros bajuszba öltözött
+stájer férfi állott a közönség előtt, két Góliát-cipőjével
+tündökölve távozott az Opera irányába. Szegény rokkant azt hiszem
+három pasasra való suvikszot és időt kent ennek a stájernek a
+lábára. Igen, ott léptem föl Bécs legforgalmasabb pontján, a Gyürü-
+és a Karinthy-utca sarkán (az utak nevét már magyarositják), a
+Bristol közelében. Valami harminc főnyi publikum előtt léptem föl
+jobblábbal a rokkant cipőfénynök zsámolyára. Két lépéssel odébb a
+nevezetes arab müködik, annál száz koronába jön a cipőfényesités,
+körülötte legalább száz főből álló közönség szorong, annál várni
+kell sokáig, mig <span class="pagenum"><a name="Page_37" id=
+"Page_37">-37-</a></span> az ember sorra kerül, s ilyen nagy
+közönség előtt föllépni bevallom nem is lett volna elég
+lélekjelenlétem. Ez a rokkant nemrégen ütötte fel a zsámolyát itt
+az arab árnyékában, ő harminc koronáért dolgozik és azokból él akik
+sokallják az arab taksát és akik nem győznek várni mig az arab
+fogadja őket. Ez a rokkant fiatal a plakátoszlop tövében él, feje
+fölött magasan sápadt városi szilfa tartja lombtenyereit, hogy
+árnyékot adjon néki munkája közben. A plakátoszlop és a szilfa közt
+még egy egszisztencia állomásoz, egy középkoru kutyakereskedő, igen
+választékosan öltözőtt férfi, nadrágja fekete, mellénye kék,
+kabátja világos sárga, nyakkendője piros, inge sötétszürke, kalapja
+krémszin bársony, óralánca sárgaréz. Kezdő vizslát árul a fehér és
+barna vizsla a földön ül, kis könnyes szemeit hunyorgatja a
+napon.</p>
+<p>Amint fölléptem a zsámolyra, a rokkant cipőfénynök először is
+ruhakefét vett elő, lekefélte nadrágom alját és felgyürte
+köröskörül, aztán letette a ruhakefét, subickoskefét vett fel és
+azzal a cipőmet kefélte meg. Azután letette a subickoskefét és
+fölvett egy hosszu pemzlit, azt bemártotta egy bádogedénybe, mely
+szinültig volt sárga lével. A sárga leveses edény mellett még vagy
+féltucat kisebb nagyobb bádogedény áll, fekete, fehér, vörös és
+sárga festékekkel, melyek mind szenvedve ragyognak a tüzes nap
+alatt. Jobbfelől is, balfelől is ilyen csapat festékes edény áll a
+rokkant fénynök mellett, azonkivül kefék és törlőrongyok és
+bársonydarabok halmaza festői rendben várakozik a fénynök lába
+előtt.</p>
+<p>Hát nagy darab elő kezével, mely olyan mint a fekete kenyér,
+elkezdi pemzlizni a rokkant a jobb cipőmet. A cipőm elsápad és
+nedves lesz. Érzem a cipő bőrén belül a lábamon a hideget és érzem
+a rokkant kezének izmos huzásait. Körülnézek, mondom vagy
+harmincfőnyi hallgatóság áll köröskörül, senki egy betüt nem szól,
+sem a közönség, sem a fénynök, sem magam, sem a kis vizsla, mert az
+is idenéz. Megvallom dobog a szivem, most először lépek föl és nem
+tudom a lámpalázat leküzdeni. A plakátra meredek, mert röstellek a
+hallgatóság arcába <span class="pagenum"><a name="Page_38" id=
+"Page_38">-38-</a></span> nézni. A plakátról Szőke Szakáll mosolyog
+rám cvikkeresen, oly gunyos! mintha azt mondaná: megcsiptelek,
+mindenkinek elmesélem! Lesütöm a fejem. A fénynök kezét figyelem. A
+keze ki van fényesitve barnával, sárgával, fehérrel és mégis
+fekete. A cipője nincs kifényesitve. Egy cipője van csak,
+katonabakkancs, a párját ott felejtette az északkeleti harctéren
+vagy a délnyugatin. Igen a jobblába csak térdig tart, be van varrva
+abba a zöld csalánszövetnadrágba, s rázódik, rezeg a kurta lábszár,
+amint a rokkant keze surolja a cipőmet, ugy ahogy a manicure-ös
+lányoknak meg a keblök szokott rezegni munkájok közben. Az ezüst
+vitézségi érem is jobbrabalra inog a rokkant bluzán, a nagy ezüst,
+akire rá van irva: Für Tapferkeit. A lábomat megigazitja a
+zsámolyon, mert a lábom az erős dörzsölés alatt elmozdul a
+helyéből. A lábom egy talpforma kis fatalapzatra kellett tennem,
+amely a zsámolyra fel van szegezve. Már háromszor megigazitotta a
+rokkant a lábomat. Röstellem magam, ügyetlen vagyok, mondom még
+sose léptem föl. Már letette az első pemzlit a rokkant, másikkal
+dolgozik, kisebbel, ezzel pirosabb sárga festéket huz a cipőmre.
+Aztán két kezével két kefére kap, s előre-hátra rángatja a két nagy
+kefével a cipőt, a két kefe ellenkező irányban szaladgál. A haját
+is látom hogy rezeg és reng a rokkant fején. Nagy erős piszkos
+szürke haja van, vizes kefével volt reggel megagyusztálva, de már
+felbomlott és szabadon rosszalkodik. Ezek a rokkantak, ezek a
+fiatal bénák, ezek szeretik a frizurát, annyit vettem már észre
+cigaretli kereskedőt, cipőzsinórost, gyufást, meg ilyen
+cipőfényistát, hogy a frizurájukkal élnek, urizálnak, hencegnek,
+dalolnak, szerelmet vallanak.</p>
+<p>A Bristol előtt jön-megy, ácsorog, forog az idegen világ. Autók
+sisteregnek, farolnak, indulnak. Jaj csak az a makacs hercegnő meg
+ne lásson most, aki belébomlott hirnevembe s jár utánam a világon,
+csak ne most szálljon ki az autójából, meg ne lássa, hogy éppen
+cipőt tisztittatok, micsoda nem illő találkozas lenne ez! Majom
+fővel a cipőket nézem én is, amint az én publikumom az én cipőmet
+nézi. Az aszfalton csusznak, usznak a gazdag <span class=
+"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> cipők, női
+s férfi gazdagokéi sárgák, fehérek, arany, barna antilop, sőt kék
+antilop. Sok poros és kopott sárga cipőt veszek észre. Ezek mért
+nem jönnek ide fényesittetni? Hát emezek, ezek itt ni, a
+hallgatóság cipői! Micsoda cipők! Micsoda szörnyetegek, micsoda
+korcsok, micsoda nyomorékok! Kik ezek, akik itt állanak, akik
+hallgatnak, egyet-egyet köpnek, a kezökkel néha légy után kapnak,
+vagy dohányport kaparnak a mellényzsebből a cigaretlipapirosra. Min
+merengenek ezek? Szeretnének az én helyemben állani, cipőt
+fényeztetni vagy a rokkant helyében ülni, cipőt kenni, rokkantnak
+lenni, engedélyt kapni, pénzt keresni, ilyen nyilvánosan élni,
+ilyen müvésznek lenni!</p>
+<p>A vizslácska idemászott, szaglássza a rokkant tarisznyáját, mert
+egy tarisznya is oda van rogyva a rokkant mellé. A rokkant ideges
+lesz, hátrakiabál a kutyakereskedőnek. A kutyakereskedő a szijjánál
+fogva visszahuzza a kutyát és utálattal néz a rokkant fényes
+hajára. A rokkantnak a feje sürün rezeg keresztbe, ugy dolgozik,
+olyan erőszakosan, olyan önfeledten, olyan mámorosan.</p>
+<p>A másik cipőm most lép föl. A jobbcipőm aranyosan, kábitóan
+fénylik, szemtelenül. Kómikus. Már egy esztendeje állok itt, ugy
+érzem. Meg vagyok fogva. Ez a közönség, ez a kis emberiség nem
+tágit, a cipőmet nézik, az öltözetemet nézik, nézik, hogy teszem a
+fogam közé a cigarette-et, nézik a botomat, a szememet, nézik, hogy
+valjon hova nézek, mit gondolok, ki vagyok én, honnan jöttem, hova
+megyek, honnan van pénzem a cipőm fényesittetni? Mintha száz légy
+járna az arcomon s nem birom elhajtani őket, ugy szenvedek! Bárcsak
+vége volna már. Még hátra van a második festés, a két kefe, a rongy
+és még egy kefe s aztán még a bársony, az utolsó hatalmas,
+dicsőséges, végérvényes simitás, a fényes végső győzelem.</p>
+<p>A gyermekvizsla megint itt van, az orrát beledugta egy festékes
+bádogba. A rokkant a kefével arra csap, a vizsla visszavonul, a
+kutyakereskedő megráncigálja a szijjat, a vizsla nyiszog, a
+kutyakereskedő mond valami németet, olyasmit, hogy az ő kutyája nem
+festékkel él, nem kell félni! s a publikumból egyenketten
+elröhentik magukat. <span class="pagenum"><a name="Page_40" id=
+"Page_40">-40-</a></span> Rémes csend van körülöttem, most engem
+rögtön elővesznek, hangot kell adnom e rongyos ácsorgók előtt,
+nyilatkoznom kell! Igen, beszámolót kérnek tőlem ezek a véletlenül
+születettek, e be nem osztott számfelettiek, ezek akiket az isten
+elejtett és akiket semmi politika föl nem vesz, ezek akiknek nincs
+naptárjuk, nincs órájuk, ezek, akiket Einstein nem érdekel, ezek
+akik csak a Halál góthai almanachjába vannak bevezetve, ezek előtt
+szint kell vallanom végre, nem bujkálhatok tovább, s szivemet mely
+gyáván bezárkózott a mellembe, ki kell vennem és oda kell tartanom
+a szemük elé hogy nézzék meg a próbát rajta, hogy nem hamis-e? Meg
+kell rögtön szólalnom és meg fogok fulladni, mielőtt egy szó
+kijönne a számon.</p>
+<p>Vége. Kész. Harminc K. A két cipőm meleg. Ugy ragyognak, mint a
+szalma, mint a vér, mint az indián csókolózás. Majd megvakulok. Az
+egész világ az én lábamat nézi, a forgalom megáll, tüzoltótrombiták
+harsannak ragyogva felém, a nap eltakarja a képét, a föld alá
+sülyedek és elnyel a tűz. Csak nézem hogy megőrült cipőim merre
+indulnak velem?</p>
+<p class="right">(1921)</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Szabócska</h2>
+</div>
+<p>Szeretném én ezt az én szabócskámat felhozni, csakis azért mert
+él. Hogy szalad itt ezen a világon. Mint az egér, úgy szalad. Pedig
+teli van neki a jobb karja nadrágokkal, kabátokkal, még vesztli is
+van a jobb karján. A jobb karjából derékszöget csinál Szabócska ugy
+visz a jobb karján mindent, meg pelcet is láttam már hogy viszen.
+Az nehéz lehet neki. Mégis ugy szalad. A fejecskéje az meg
+spekulál, mig a karja visz és a két saját nadrágszára szalad
+Pesten. Szerzsen, gombokon, cérnán, portoricó szivaron,
+szilvóriumon, kokszon, mehlspeizon spekuléroz. Jó kis dolgokon.
+<span class="pagenum"><a name="Page_41" id=
+"Page_41">-41-</a></span></p>
+<p>Tizenhatban, nyáron Bethmann-Holwegh legnagyobbik beszéde után
+forditott ki nekem egy öltözet ruhát. Egy jó barátom ajánlotta
+Szabócskát, hogy nagyon olcsón fordit angolból. Akkor még angol
+öltönyeink voltak. Nyolcvan koronáért forditotta szép kék zakkómat.
+Öt napra hazahozta, mert ugy szalad a munkával is, mint a járással.
+Feltette a cvikkert, mikor vizsgáltam a ruhát, hogy én jobban
+lássam, milyen anstendig munkát adott. Cvikkere van neki fekete
+pertlin, mint a szülésznőknek. Akkor kapott vasalni valót,
+stoppolni valót, tisztitani valót is. Ugy örült. Ugy mustrált
+mindent. Felhányta a többi portékára, amit már felszedett a
+karjára. Mert más uriemberekhez is visz haza mindenfélit mindig.
+Vagy hoz máshonnan vasalni, reparálni valót. Mindig egy féltucat
+utja van. A háboruban terjedt el Szabócska a kuncsaftok közt ugy
+mint egy kis járvány.</p>
+<p>Szeretném fölemelni mint egy mutatványos, megmutatni
+Kegyeteknek, ni Szabócska, méltóztasson megtekinteni. Van neki ez a
+kemény kalapja, ajaj, ismerem én ezt! ez egy rafinált kemény kalap
+ugy ül hátul neki, mint valami kópé, ezt ő vette a Teleki-téren,
+ezt nem létezik, hogy kikeféljek, ez nem bán semmit, ennek a selyem
+bélése már a mennyországban van, ennek itt már mindegy. Ez nevet,
+mikor köszön vele Szabócska, ez a kemény kalap. Van neki egy hetes
+lump gallérja, begombolatlan ingmelle, egy lecsuszott nyakkendője,
+az már el van pártolva mindentől e világon, legjobban a nikli
+vendéggombtól, aki a Szabócska gallérját tartja elől. Szabócskán
+legkivül egy bohó vén pelc van, a fekete szőrmézet a nyakán úgy fel
+van borzolva, mint egy kandur, a pelcben a bélésben olyan tisztások
+vannak kimarva, mint a Karsztban. Mindig belátni oda, mert
+Szabócska nem szokta levetni a pelcet, ha nálam van, azután meg be
+sincs neki gombolva soha a pelce. A kis kabátja sincsen begombolva.
+A lajbliján is sokat mondok, ha két gomb gombolva van. Siet
+Szabócska a kuncsaftokhoz. A nadrágja se igen van begombolva, de
+hát azt nem nézi az ember. A ruháját nem ő rá szabták volt, a
+pelcet <span class="pagenum"><a name="Page_42" id=
+"Page_42">-42-</a></span> pláne nem! Át sem alakitott magának
+semmit Szabócska, mert ő csak a kuncsaftoknak alakit át. A
+pecséteket se veszi ki Szabócska magából, ő csak az ő
+kuncsaftjainak veszi ki a pecséteket. Vasalni is csak a világnak!
+Ilyen önzetlen Szabócska. Cipője egy kuncsaftól van egy nagyon uri
+embertől. Az én lábommal is összemérte már a lábát. Mellé kellett
+állni. Nem jó az én cipőm neki.</p>
+<p>Alig várom, hogy jöjjön. Nagyon szeretem. Kopogtat. Ki az?</p>
+<p>– Szabócska ur van itt.</p>
+<p>Az ő saját nevét mondja. Persze nem irom ki. Urnak titulálja
+maga magát. A második nevét megmondom: Béla. Szeretném a héber
+nevét is tudni, azt, akit kapott a rabbitól valaha, az van néki
+legbelül a lelkében. Majd megkérdem. Ki hijja Szabócskát Bélának?
+Szegény felesége biztosan. Jaj, mikor vőlegény menyasszony voltak!
+Béla édes! Most már régen a klinikán van Szabócskáné. Szabócska
+lamentál, hogy milyen szerencsétlen ő szegény beteg feleségével.
+Kér is egy pohár snapszot. Odafigyelget a snapszos üvegre a kis
+kredencre.</p>
+<p>– Olyan jót fog tenni nekem egy kis pohár snapsz. Olyan beteg
+szegény feleségem.</p>
+<p>A kis szabók sokat használják az én szivemet. Spekuláltam életök
+felől. Néztem a kis szabókat, nézegettem. Mindig férc van nékik a
+kabátjuk ujján. Frizurájuk van, de nincs kivasalva a frizurájok. Ha
+levetkeznek a Kazinczy-fürdőben, a sorozáson, a poliklinikán, hát
+oly völgy mellük van nekik. Olyan száraz, fehér testszinök van,
+olyan, mint a szárazteknőknek. Köhögni szoktak. Fütyölni tudnak fog
+közt és zummogni ismeretlen dalárdai ábrándokat. Nagy cigarettások.
+Az ingujjuk nincsen begombolva, ugy lóg ki. Vérszegény, szőrös
+kezük van. Ádámcsutkások. Sokan sánták köztük, össze vannak
+barátkozva egy kurta bottal egy életre. Ez, az én Szabócskám, ez
+nem lett sánta. Neki gégesorvadása van. Olyan krétapor hanggal szól
+hozzám. Sovány Szabócska, mint a tél. És olyan halottas orra van
+neki, mint szokott lenni régi morva vagy cseh nyugalmazott
+kapitányoknak. <span class="pagenum"><a name="Page_43" id=
+"Page_43">-43-</a></span></p>
+<p>Kicsi kis szemei ugy örülnek mindig. A szivarnak is örülnek.
+Eine portoricó-cigáre? Trabukót kap, mindig van az embernek egy
+repedt trabukója. Tudja a betyár, hogy trabukó jön, mégis csak
+portorikót jelez mindig. Á daz iz fájn. Cigarettapapirral
+befáslizza a trabukót. Rá is gyujt. Akkor hochdeutsch beszél
+mindig, ha szivarozik: Mein Kompliment. Feiner Herrschaft. Díze
+revolucioon. Skándál.</p>
+<p>Igy kérem. Azért nevet! Mindig szivesen nevet. Meg lehet
+csiklandozni a hónalját barátságból. Örül. Biztosan magában is
+szokott nevetni, akármilyen szerencsétlen legyen bár. Kis manó
+kuporoghat Szabócskának a lelkébe lent, mint erdőben meséskönyvben
+az a manó, mindig csak nevet valami dolgon, mindig.</p>
+<p>Van ilyen matéria a szegénység közt, van ilyen szerény, vig,
+virgonc, kedves. Angyalfajták ezek a fajta szegénysorsuak a
+földön.</p>
+<p>Igaz. Nem valami jól fog a felfogása Szabócskának. Ha sok
+magyarázni valóm van vasalás, felvarrás, pecsétkivevés, minden,
+akkor felteszi a cvikkert. Igy több esze van, ha néz az emberre.
+Já. Já. Já. Ráncolja homlokocskáját. Egyszer tulsokat biztam rá,
+akkor figyelt és elkezdett ereszkedni, a száját is kitátotta
+közben, egész leguggolt, le, ugy hallgatott végig. De megjegyzett
+magának mindent.</p>
+<p>Elmegy. Most Budára kell neki szaladni egy nadrággal. A szájában
+van a sebesült trabukó. Ágyé. Ráteszem az ajtót Szabócskára. Az
+ablakból utána nézek, hogy lássam még egy kicsit. Fut. Azt várom,
+hogy egyszer csak négy lábra esik és mint egy kis egér szalad majd
+tovább, a nadrág meg ott marad az uton.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Jancsi</h2>
+</div>
+<p>Ifjuságom barátja, Jancsi nevü, annak idején egyszer behatolt a
+kávéházba ahol a mindennapi kenyérért harcoltam <span class=
+"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> a
+kártyaasztalnál. Nem igen volt több mint három óra éjfél után.</p>
+<p>Egyenesen nekem, mint egy lövés, és</p>
+<p>– Hogy kereslek! – azt kiabálja már messziről, mintha az
+életemet rohanna megmenteni.</p>
+<p>Tudtam hogy egy krajcárja sincs, mert különben az artistanők
+közt tanyázna. Odaparancsoltam az ablakba, tanulja az illusztrált
+lapokat és várjon. Egy óra mulva vége volt a kenyérkeresetnek, husz
+forintomból tizet elvesztettem. Jancsi lerajzolt a márványasztalra
+egy lump családot, elfogyasztotta az illusztrált lapokat meg egy
+üveg pilseni sört. A sör kifizetését átengedte nekem.</p>
+<p>Mikor az ajtón a hüvös kék városba kiléptünk, akkor Jancsi
+tudomásomra hozta, hogy nálam fog aludni, mert megint levették a
+kilincsét. Az Altessehotelben rezideált Jancsi, ott gyüjtötte a
+szobafőpincérnél a hetiszámláit, mikor a hetiszámlak bizonyos
+mennyiségre növekedtek, akkor Jancsinak a szobáját lezárták
+Wertheim-kulccsal és a kilincset is leszerelték az ajtóról, ugy
+hogy mikor Jancsinak el kellett a szobától válni, bucsuzásnál kezet
+se tudtak fogni.</p>
+<p>Kocsin mentünk haza, mert Jancsi csak esőben szeretett gyalog
+járni, most pedig gyönyörü tavaszi hajnal volt. Jancsi egy darabig
+az esthajnalcsillagot fixirozta, egyszer csak felállott a kocsiban,
+az égre vetette két karját, ugy jajgatott:</p>
+<p>– Ilyen zseniális ember mint én, egy vas nélkül!</p>
+<p>A szép esthajnalcsillag még halványan lenézte Jancsit és
+befordult az égbe. Jancsi leesett az ülésre, felnyomta két lábát a
+bakra, a nadrágzsebbe küldte a két öklét.</p>
+<p>– Haszontalan gazember – mondok szeliden – nem akarsz dolgozni.
+Én legalább kártyázom. Látod milyen ronda emberekkel játszom a
+pénzért. Mért nem mégy kártyázni. Hány szegény piktor ül reggelig a
+bac mellett.</p>
+<p>– Lusta vagyok.</p>
+<p>– Hát akkor legalább dolgoznál.</p>
+<p>– Igen, dolgozzam? Tudod mit csinált velem a mult héten Bisof
+bácsi? Vittem két egész oldal aktrajzot a Bün <span class=
+"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span>
+szerkesztőségébe. Kaptam tizenöt koronát. Bisof bácsi látni akarta
+a rajzokat mikor az utalványt bevittem neki. Behozom a rajzokat,
+azt mondja, hol vannak a bimbók? Előveszi a tintaceruzáját,
+megnyálazza, mind a két aktomnak odanyomja a mellbimbókat. Ő pikáns
+lapot ad ki, neki tessék annak a rajznak pikánsnak lenni. Hát
+szabad dolgozni barátom?</p>
+<p>– Jól van – mondom – ne beszélj, álmos vagyok.</p>
+<p>Betettem a szemem. Nem engedett szunnyadni.</p>
+<p>– Sanyikám – azt nyögi – csak pénzkérdés az egész élet. Ha
+vásznat festéket vehetnék, barátom, ilyen zseniális ember, tudod
+hogy szaladnak utánam a mükereskedők? Egy félév alatt nagy ember
+vagyok, azt hiszed nem? Jövőre Párisba lesz mütermem, mit gondolsz,
+hogy itt hagyom az egészet? Azt meghiszem. Ha pénzem volna, holnap
+uj életet kezdhetnék.</p>
+<p>Nagylelküen és álmosan felajánlottam Jancsinak, hogy majdnem tiz
+forintra rugó vagyonomból öt forintot átengedek neki, hogy uj
+életet kezdhessen. Elég lesz?</p>
+<p>– Ha nincs több. Három korona vászon, öt korona festék, még két
+koronám kosztra, cigarettára is marad. Délután már dolgozom a Tyúk
+Zsiga mütermében.</p>
+<p>– Jó. Délben ha felkelünk megkapod a tiz koronát. Ha holnap nem
+kezdel uj életet, többet ne kerülj a szemem elé.</p>
+<p>Lehajtotta a fejét kezet csókolni, cigarettlit kért, gyufát
+adatott a kocsissal, hátrarakta a fejét és az angolna-szinü felhők
+alatt a cigaretta mellől vagy tizenöt kecskeméti huszárnótát
+eldanolt hazáig.</p>
+<p>Otthon megette, ami teasüteményem volt, kapott egy pohárkával a
+Créme d’Yvette-emből, még egy cigarette-et harácsolt, levetkőzött,
+megmosdott, egy marék Eau de Cologne Imperiale Russe-t csapott az
+arcára, fölvette hálóingemet és lefeküdt a diványra ugynevezett
+dolgozószobámban.</p>
+<p>Magam a hálószobában befejezve az egy percnyi regényolvasást,
+eloltottam a lámpát és csukott szemekkel nézni kezdtem egy Dunát,
+az élet Dunáját, amely felfelé folyt lassan mint valami lépcsőház,
+csupa sürü emberfej, <span class="pagenum"><a name="Page_46" id=
+"Page_46">-46-</a></span> gyermekek nők fiuk aggok fejei, az
+emberiség, némán hullámozva fel a végtelen magasságba.</p>
+<p>– Koty koty koty. – Kinyitom a szemem, hallgatom. – Koty koty
+koty. – Jancsi egy pohárka Créme d’Yvette-et tölt. – Ááh. –
+Megitta.</p>
+<p>– Te zsivány – mondom – iszod azt a drága pálinkát? Azt hiszed
+neked tartom én azt?</p>
+<p>Lekoccintja a poharat a tálcára, röhög, azt mondja:</p>
+<p>– Sanyikám ne haragudj.</p>
+<p>– Nem haragszom – mondok – de lehuzom ezt a pohár Créme
+d’Yvette-et a tiz koronából. Egy korona egy ilyen pohár pálinka.
+Kilenc koronát kapsz, ha felkelünk az uj élethez.</p>
+<p>– Ne viccelj.</p>
+<p>– Nem is. Majd meglátod. Szervusz.</p>
+<p>– Szervusz Sanyikám. Ne haragudj. Olyan jó ital. Te, hol kapni
+ezt?</p>
+<p>Nem méltattam válaszra. Lebocsátottam pilláimat és egy szép szép
+vidékre érkeztem, ahol nagy nagy hegyek voltak. Fent kék kék ég
+volt, erőnek erejével fel akartam a legmagasabb oromra lépni hogy
+onnan majd kiugrom az égen keresztül a világból. Hát amint
+legjobban lépek, megszólit valaki:</p>
+<p>– Sanyi.</p>
+<p>Kinyitom a szemem. Mit akar ez a haramia? Megint, halkan:</p>
+<p>– Sanyi?</p>
+<p>Nem feleltem. Hallom hogy gyöngén roppan a divány, Jancsi
+felkel, odamezitlábal az iróasztalhoz a dugó egy édes nyögést ad
+és</p>
+<p>– Koty koty koty.</p>
+<p>Aztán:</p>
+<p>– Ááh.</p>
+<p>Beszóltam neki:</p>
+<p>– Egy korona, köszönöm. Marad nyolc az uj élethez.</p>
+<p>Leejtette a pohárkát és kacagott vagy öt percig és azt hajtotta
+közben:</p>
+<p>– Milyen pechem van, milyen pechem van. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span></p>
+<p>– Dögölj le már. Mikor alszunk?</p>
+<p>Visszafeküdt, a diványon még sokáig vihogott magába. Szemhéjaim
+összeestek, hallottam hogy odakint egy fán a rigó furulyint egyet,
+azután japán ködbe merengtem, az a köd fényes volt mint a selyem,
+abban szelid vizhordók közlekedtek vizszintes tökfedők alatt, egy
+sápadt gyöngyfüggönyös házból kijött a coeur-királynő kis
+cseresznyefáit meglocsolni, a Szerkesztők Barlangjának elnöke is
+felbukkant a ködben redingot-jában, mezitláb, fehér szakállával,
+mintha megboldogult volna s a mennyországban ödöngne. Köhögtek és
+kinyilt a szemem.</p>
+<p>– Ehö. Hö.</p>
+<p>Jancsi köhögöt. Szegény, csak nem hült meg? Még a japán ködbe
+próbáltam visszatekinteni, mert olyan bájos volt. Jancsi
+hegyesebbet köhintett:</p>
+<p>– Ehe! – S átszólt, igen óvatosan:</p>
+<p>– Alszol?</p>
+<p>Igen, alszom. Nézzük mit akar megint ez a hóhér. Hát megint
+fölkel, odatapos az ivóasztalhoz, dugó, kis pohár:</p>
+<p>– Koty koty koty.</p>
+<p>Iszik.</p>
+<p>– Marad hét korona – mondom száraz üzleti hanggal.</p>
+<p>Elbődült mint a szarvas.</p>
+<p>– Hát nem aludtál! Boorzasztó! – S mit csináljon szegény feje
+szégyenében, röhög mint a mennydörgés és csapkodja hozzá a combját
+a két tenyerével.</p>
+<p>Végre csendesül és akkor azt mondja:</p>
+<p>– Sanyikám hány korona van még?</p>
+<p>– Hét. Csak igyál kérlek.</p>
+<p>– Csak nem huzod le igazán?</p>
+<p>– Le én. Még hét pohárra van pénzed. Hiteled nincs, azt
+kijelentem előre.</p>
+<p>Taposgat odabent, sóhajtozik, vihog, aztán jön ki hozzám az
+üveggel, meg két kis pohárral.</p>
+<p>– Sanyikám – azt mondja – ne haragudj, én ilyen jót még nem
+ittam életemben.</p>
+<p>Leteszi az ágy szélire a tálcát. Odaül hozzám, elkezd tölteni.
+<span class="pagenum"><a name="Page_48" id=
+"Page_48">-48-</a></span></p>
+<p>– Hét koronából ugyse tudok már uj életet kezdeni. First class
+ital. Azt hiszed érdemes uj életet kezdeni? Igyál te is Sanyikám.
+Vendégem vagy. Szervusz.</p>
+<p>– Szervusz.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Szemlész ur</h2>
+</div>
+<p>Nem tudom miről jutott eszembe máma? Az emlék ugylátszik magától
+jön akár az álom. Lehet láttam a flaszteren szőke férfit olyant,
+akinek hasonló komótos egyenes menése volt és éppen olyan meredek
+magos háta volt és olyas református bajussza mint amilyen Arany
+János urnak is volt meg amilyen Móricz Zsigmond ur ajkát is
+oltalmazza. Lehet valami rokon kék szemeket vettem észre ma,
+kékeket, amelyek mindig pihenni látszanak mint a hegységben lakó
+tavak, oly teljes kék szemeket amilyenek jobbadán csak vidéken
+kaphatók. Lehet hogy csak aféle kék pillantást csentem el ma a
+Rákóczi-uton egy homlok alól, afélét amilyen szemlész uré volt, oly
+szelidet szándéktalant, hogy az csak a messziről zörgő szekér elé
+megyen vagy alvatag gondolkozás közben felfelé sétál az ákácfa
+lombjába?</p>
+<p>Igen, a járdán jutott eszembe szemlész ur estefele körülbelül
+tizenkilenc órakor és az elesett villamosjegyek, sebesült
+levélboritékok, rokkant ujságpapir-foszlányok meg a csalódott
+szilfalevélkék akik életük nyarán levetették magukat a magas
+ágakról, azok mind egy könyvnek szerteszéjjel zavart lapjai voltak,
+melyek Nebánd községről szóltak ahol a gyermekség esztendeit
+szolgáltam. Mert szemlész ur Nebánd községben élt és reá gondolva
+leengedtem a fejem emlékezni s a járda szemetjét néztem. Kérdem,
+mennyi köze van vajon az embernek egy valakihez akit husz huszonkét
+éve nem látott, egy kedves jó bácsihoz, akinek három ezüst
+csillagja volt két oldalt azon a kemény <span class=
+"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> zöld
+posztó parolin? Ha most estefelé tizenkilenc órakor ott jön rám
+szembe szemlész ur a Rákóczi-uton, engem bizony fel nem ismert
+volna s én is inkább nem ismertem volna meg mint igen. Mégis
+meleget kaptam szivemre hogy szemlész urra találtam gondolni s
+hangulatom elmosolyodott mint a Rókus fala is elmosolyodik a
+délelőtti napfénytől.</p>
+<p>Drága szőke szemlész ur! Hányszor csinált hottentottát belőlem,
+avval hogy befogta a képem a jobbkezébe a mutató ujjával
+lelapitotta az orromat, egyidejüleg a hüvelyk és közép ujját
+belényomta két orcámba s ajkaim ugy szorultak és ugy fel és le
+duzzadtak, hogy a legjobb akarattal sem voltam képes kacagni. S
+kivette a bluza katonazsebéből a kis tükröt, hogy azt mondja:</p>
+<p>– Láttál már hottentottát?</p>
+<p>És mikor kiengedett az ujjai közzül, mindig láttam még abban a
+kis tükörben hogy azon a három helyen, ahol az ujját éreztem, olyan
+sápadt vagyok mint a zöld alma. Aztán meg a tenyerére szokott
+ültetni, némelykor kettőnket egy-egy tenyerére, P. Barnát meg
+engemet és felemelt jó magosra s elkiabálta magát:</p>
+<p>– Leugrani ájn cváj!</p>
+<p>Higyjék meg elszántság és ügyesség kellett ilyen két kis
+elemistának mondjuk másfél méter magasból simán talpra esni.
+Értéktárgyakkal halmozott el kettőnket, P. Barnát meg engemet ez az
+erős, hires, hatalmas és oly szelid, oly huncut és oly jóságos
+férfi, kit mink akkor szemlész bácsinak hivtunk. Úgymint zöld
+kardbojtokat, siphoz való zsinórokat meg egyszer sipot és finánc
+kabátra való katonagombokat, sapkarózsákat és lakk szijjdarabokat
+adott nekünk, meg sokszor adott vastag uj árjegyzékeket, azoknak
+minden lapja teli volt pisztolyok, kardok, puskák, tőrök és tőrös
+botok meg katonasipkák meg érdemrendek ábráival, mondhatom jobban
+izgattak ezek az árjegyzékek mint Az Én Ujságom. Egyszer emlékszem
+a tanyákról töviskes disznót hozott a zsebkendőjében, hogy mink
+játsszunk vele vagyis hogy szekirozhassuk ott a fináncok udvarában.
+Abban a hüvös füves udvarban szemlész ur az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> orgonafa
+alatt a kis lócán hátratett sipkával, kigombolt bluzzal, mérges
+kicsi tajtékpipáját füstöltetve ó de sokat elbabrált a mi elszakadt
+gumipuskánkkal, meg zsebkésünkkel, meg piros papirt robbantó
+pisztolyunkkal ha elromlottak. A fináncok érdekes udvarát, ahol
+hinta is állott, bárány is legelt, meg igazi nagy puskák voltak
+sokszor a falhoz támasztva, s szemlész ur sok szép ajándékát és
+legmagasabb védnökségét tudom csak Neked köszönhetem P. Barna, hü
+kis cimborám, mert Te voltál szemlész ur kedvence s magam csak mint
+a Te legjobb barátod jutottam olyan szerencséhez, hogy a fináncok
+udvarában otthon lehettem, igen ezt meg is köszönöm Neked P. Barna,
+mert azt hiszem annak idején elmulasztottam a köszönet szavát.</p>
+<p>Hallod-e szervuszemet, fel tudod-e venni egy dobbanását a multba
+esett szivemnek, P. Barna, megvagy-e még? Nem estél el mellbajban,
+szerelemben, lovagias ügyben, becsületbeli adósságban,
+világháboruban, spanyolban, osztályharcban? Otthon vagy-e vajon
+most is Nebándon, élsz mint ugynevezett P. Barna, járásbiróságnál
+vagy, vagy állomásfőnök, utánozod magad tegnapról holnapra, aféle
+őszes pakombartot tartasz a füled előtt amilyeneket akkor tartott
+volt a szőkés intelligencia Nebándon? Hogy csudálkoztam én magamban
+kérlek azon, hogy Tégedet Barnának hinak, pedig Te szőke gyerek
+vagy! Azóta is minden csak azért van a világon hogy én
+csudálkozzak.</p>
+<p>Kedvesanyád kedvesapád élnek-é még, nem is merném megkérdezni.
+Az a nehéz szagos bolt, a P. János-féle füszer- és
+vegyeskereskedés, ahonnét annyi aszalt szilvát, meg olasz mogyorót
+meg hordós fügét loptál nekem meg saját magad részére is, Te nagy
+jellem, aki sohase lobbantottál rám mint szegény sorsu tanitó
+gyerekére hogy én nem tudom magam revanchirozni csak hasadt
+nádpálcával, meg vizsgai próbalapokkal, mert minálunk egyebet nem
+volt mit lopni. Ó, de kedves volna, Te, benézni abba a boltba, de
+éppen abba ami akkor volt, s látni kedvesapádat ott hátul a jó
+hüvös homályban a kis hordókat ládákat a baltával vallomásra
+kényszeriteni meg kedvesanyádat a lisztes zsákba avval a tündöklő
+bádog lisztmerővel lenyulni. Kedvesanyád <span class=
+"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> rékliujja
+is fel volt gyürve s a lisztes zsák is fel volt gyürve s a két
+fehérség közt oly csurom igazán látom most csillanni azt a merő
+bádogot. Látnám ujra az ajtóban beszalutálni szemlész urat is,
+kétszer háromszor elő rugtatva fejét, hogy azt mondja:</p>
+<p>– Jó estéket kivánok!</p>
+<p class="i0">pedig világos délután van még, csakhogy szemlész ur
+már megjárta a messzi árendás világot és már otthon is volt mert
+tiszta a cipője, pedig a kusmit, a mészáros meg a zsandárok kik azt
+a külföldet járják, azok mind torkig poros csizmákban közlekednek
+alkonyattal a piactéren. Azután látnám féloldalt felbillenni a
+pultra szemlész urat és azt a néma emmentháli sajtot csemegézni az
+ő rettentő erős rugásu penecilussával. Vagy kint állani a
+boltajtóban, oda dülve az ostornyelek mellé s nézegetni kifelé a
+piacra komótosan egy helyben, s köszöngetni szivességgel a gazda
+helyett a csattogó papucsokon járó kaskás asszonyoknak, azon a
+meleg izü Hölgy-füstös hangján, s mindet megkérdezni: hova hova
+kedves lelkem? mintha egyéb feleletet is várhatna egyszer is, mint
+hogy: haza haza.</p>
+<p>Haza, haza fele megy Nebándon estefelé mindenki, szemlész ur is
+haza megy az urias fináncházba, bolt előtt, mühely előtt aki kint
+áll, ablakból aki kitekint, padon aki kint ül, mind egy zamatos
+szóra lefogja, benőtt száju kinőtt orru vénasszonyok is utána
+szoktak egyet tekinteni, szép derék ember!</p>
+<p>Apának takarékoskodni kell a petroleummal, nyolc krajcár egy
+liter. Nyáron ráérünk avval a lámpagyujtással kilenc óráig is. Apa
+most jött haza a hegedütanitásból, most ér rá elővenni a dohányvágó
+deszkát az ágy alól, megvágni a leveleket. Odamegy az ablakba vele,
+az ablakban nagyobb a világosság, ott vágja apa a dohányt az ablak
+deszkáján. Szemlész ur erre lakik, elmegy az ablakunk előtt minden
+estefelé. Ha apa mutatkozik az ablakban, szemlész ur mindig
+beköszön, megáll egy kis politikára.</p>
+<p>– Jó estéket kivánok, tanitó ur.</p>
+<p>– Jó estét szemlész uram. Hazafelé?</p>
+<p>– Mit dolgozik kedves tanitó ur? <span class="pagenum"><a name=
+"Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p>
+<p>– Ezt a kis dohányomat vágom megfele.</p>
+<p>Szemlész ur elsimogatja a szüzdohányt, lehajol, szagolgatja,
+hiszen ő is csak szakértő.</p>
+<p>– Honnan való, tanitó ur?</p>
+<p>– Kismérges tanyáról. Az ispán ur prezentelt meg.</p>
+<p>– Jó dohány. Ismerem. Magam is pipálom.</p>
+<p>Felszed az ujja közzé szemlész ur a vágott dohányból, morzsolja,
+gusztálja:</p>
+<p>– Egy kicsit szikkadhatott vón még.</p>
+<p>Apa nem tudom mit mond rá, tán nem is szól, nem is hallotta
+meglehet, hajbókol a feje, figyel a deszkára szemeiből, de esze
+messze vitorlázik néha, messze a tanitósors Fekete tengerén. A
+dohányvágó kés esik és esik, apa könyöke járva jár. Ilyen
+szórakozottan nyiszálhatta az elitélteket Samson hóhér
+Fouquier-Tinville időszaka alatt. Szemlész ur nézi a szüzdohányt
+amint levélből boglya lesz munka közben, hallgat egy sort ő is,
+azután a politikába esik. Kezdi például:</p>
+<p>– Olvastam mán reggel az Egyetértésben a Kossuth Ferenc
+beszédjét. Nahát azt mondom nagy magyar ember.</p>
+<p>Apa szava mintha mosolyogna:</p>
+<p>– Nahát azt mondom, az apja még nagyobb magyar ember vót.</p>
+<p>Szemlész ur egyet nevet, mintha estére harangozna.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Kétfelől angyal</h2>
+</div>
+<p>Igen, egyszer egy hosszu napot e közt a két angyal közt
+csücsültem átal. Egy harmadik osztályos vagon lépcsőjén. Nem volt
+hely a kocsiban, de bizony jegyem se volt, de vasuti jegyem nem
+volt, se hálókocsiszámom, hordárom se volt, podgyászom se volt. Ami
+holmim volt, azt a hátizsákomban hoztam magam még előtte
+<span class="pagenum"><a name="Page_53" id=
+"Page_53">-53-</a></span> való nap, de éjszaka egy harcos az erdőn
+kihuzta a fejem alól a hátizsákot. Jól tette, mert én jobban alszom
+ha alacsonyan van a fejem. Ennek a dolognak harmadik éve lesz most
+vagy háromszázadik, nem tudom. Az olasz frontról való visszautazás
+alatt volt, 1918 novemberben. Sétáltam vagy négy napot
+többedmagammal a zöld Tirolon, Bozenen tul valahol a sinen ott
+rostokolt egy végtelen bolond vonat, volt vagy kétszáz vagon és nem
+tudom hány ezeren ültek rajta. A mozdonyon huszonhét vitézt
+olvastam meg. A mozdony alatt is feküdt két utas oda szerelt
+deszkákon. Az egyik uti pajtás, egy huszárkapitány, az azért még
+fel tudott férkőzni a mozdonyra, azt mondta ő lovasságnál szolgál,
+majd csak megüli a mozdonyt is. Magamat egy kis fiatal honvéd
+invitált meg a lépcsőre, hogy majd csak csinálunk még itt egy
+helyet azt mondja. Mellette ült egy őszes népfelkelő ember, olyan
+hegyes képe volt mint a szarkának. Hát aztán széjjel huzódtak, a
+kis fiatal honvéd az ölébe rakta a cókmókját, és ugy elfértem
+köztük. Ez a vonat nem tudom mért állott ott és nem tudom mért
+indult meg azután. Sem állomás nem volt ott, se vasutast nem
+láttunk, se menetrendet nem tudtunk, hanem egyszer csak a muszkák
+felkapkodták a félig megsült polentákat a sinek mellől és usgyé fel
+a kötélhágcsókon a vonat tetejére, Ruszlandba! A vonat tetején volt
+Ruszland, oda voltak utasitva a muszkák. Ezek a szakácskodó muszkák
+ezek az olasz front mögött dolgoztak és a visszavonulás hozta haza
+őket is a magyarokkal együtt. Hosszut sipolt a mozdony a friss
+hegyek közt és elindultunk szép lassan. Nagy danolás, harmonikázás
+hallatszott a vonatról közelről, messziről. Hát aztán ott ültem
+zsibbadt térdeim fölött, jobbról ült mellettem a szomoruság
+angyala, balról meg a vidámság angyala. Az a szarka fejü öreg
+népfelkelő, az volt a szomoruság angyala. Mikor oda szereltem magam
+közibük a lépcsőre, akkor az öreg felfelé veszekedett éppen egy
+subickos bajszu vitéz ellen, az az ablakon volt kihajolva s csak
+nevette az öreget. Mikor a vonat elindult és ott <span class=
+"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> kucorogtam
+már köztük, ismerkedési ünnepet tartottunk. Először az öreggel
+ismerkedtem meg:</p>
+<p>– Oszt kérem aláson most se káplár se zsák. – Ezen mód
+mutatkozott be az öreg. És folytatta, hogy azt mondja:</p>
+<p>– Tolvaj disztó nép.</p>
+<p>– Kicsoda? – kérdem.</p>
+<p>– Mind ez az ember. Az. Nagy zsiványok, mind ez az ember. Az.
+Egye ki a fene a zsirját.</p>
+<p>– Kivel van baja öreg?</p>
+<p>Az öreg nem is nekem felelt, nem is hozzám szólott, elnézett az
+orrom előtt Tirolba, azt se látta, csak egy zsákot vagy egy káplárt
+látott ott a hegyoldal őszi gobelinjén.</p>
+<p>– Csikófutó tolvaj nép! Az. A másét elvenni. Csunya
+zsiványok.</p>
+<p>– Mijét vették el öreg?</p>
+<p>– Mindenem oda van. Mindenem. Elvették a zsákot. A tüz égesse
+meg. Az.</p>
+<p>– Mije volt a zsákban?</p>
+<p>– Hát az a hires beretvám aki az apámról maradt, azut két pár
+fehér ruhám, zsebbe való keszkenőm kettő, szép kék, de azt nem
+sajnálom, azut két darab szappanyom hazai, konzervám négy meg cibak
+vagy két kilóra való. Kapcám is volt egy pár tiszta. A szeme essen
+ki aki elvitte. Az.</p>
+<p>Az öregnek az a szálkás bajusza olyan fehér volt mintha fázna.
+Az orra meg kék volt mintha fázna az is. Pedig szép napos idő volt.
+A szeme ki volt dülve s ugy pislantott mint a madár. Hangja sovány
+vén kofaasszony hang volt, nem férfihang. A bluza felső zsebét egy
+skatulya III. Sorte cigarette szorongatta. Az ujja közt volt egy
+cigarette, de ki volt aludva.</p>
+<p>– Adjak gyufát öregem?</p>
+<p>– Affene egye le nem jó e.</p>
+<p>Elhajitotta a cigaretlijét, utána köpött.</p>
+<p>– Pipám is elvették. Mert az is a zsákba volt, mert éppen bele
+tettem. Az a káplár, az a hibás, az aki odabe <span class=
+"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> volt a
+kupéba. Annak mondtam volt hogy vigyázzon rá oszt ha kimegyen
+szóljon nekem. Mert a kávémat főztem a muszkákkal a sinen. Kávém is
+oda van. Mert a többi kávém is ott volt a zsákba. Cukorom is
+elvették. Cukorom is a többi aki vót, az is a zsákba vót. Az. Mire
+visszamengyek, nincs ott a káplár, se a zsák nincsen.</p>
+<p>Jelzem a balfelőli szomszédom, az a kis fiatal honvéd, az
+folyton röhögött mig az öreg mesélt. Kérdeztem is egyszer mit
+röhög? Csak egy kacsintással célzott hogy az öregen röhög, azután
+megsugta hogy már harmadnapja jajgat az öreg, mert még tegnapelőtt
+vitték el a zsákját. Ennek a kis fiatal honvédnak elől nem volt
+foga, észrevettem mert ugy mosolygott s szuszkán beszélt azt is
+hallottam. Még most az öreg hadd folytassa:</p>
+<p>– Pipám se bánnám pedig kár érte, megvan már hetedfél
+esztendeje. Beretvám azt sajnálom legjobban, olyan patent beretva
+vót. Hire vót annak. Apámé vót. Olyan patent beretva vót. Apám
+vette harmincnyolcba.</p>
+<p>– Harmincnyolcba vette az apám. Tizennyolcba született apám.</p>
+<p>Tudni illik ezernyolcszáztizennyolcba.</p>
+<p>– Tolvaj nép. Az. Az isten büntesse meg. Büdös tolvajok.
+Mindenem oda van. Tessék meghinni nem tudok én annak se örűlni hogy
+elveszett a háború.</p>
+<p>Azok a gazdátlan vitézek a kupéban danoltak, fütyörésztek
+unalmukban. Az öreg nagyon de nagyon szomoru volt, tovább lamentált
+de mindig egyformán, ugy hallgattam mint a gőzös kerekét.</p>
+<p>Azután avval a kis fiatal honvéddal ismerkedtem meg. Első
+kérdésem volt hogy hol szerezte ezt a szép lábszárvédőt. Mert
+vadonat sárga lábszárvédő volt a hervadt nadrágja felett.</p>
+<p>– Monte Roveren a magazinba – azt mondja – s megmutatta megint
+hogy kiestek a felső fogai elől. Olyan kedves kis arca volt mint
+egy hét éves gyereknek. És azt mondja:</p>
+<p>– Kérem csak ezt loptam meg czokoládét, de azt eladtam
+kenyérért. Tesszék megnézni az öreget, ő szok <span class=
+"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> cukrot ész
+kávét lopott Trientbe ész lopott egy tiszti huszárdolmányt isz ész
+lopott egy pár bakanczot ész egy rakász cigarettát ész szvetert isz
+lopott ész ezt a téli szapkáját isz moszt lopta Monte Roveren, ami
+a fejébe van czak tesszék ránézni. De a zákot ellopták tőle, én
+czak nevetek rajta. S a kis fiatal honvéd elkacagta magát.</p>
+<p>– Hát a fogad hova lett?</p>
+<p>Elnevette magát és:</p>
+<p>– A fogam? – azt mondja – az ott maradt a cukrásziparban.</p>
+<p>– Hány éves vagy te kis cukrász?</p>
+<p>– Én? Tizenkilenc. – Ezen is nevetett, hogy ő tizenkilenc
+éves.</p>
+<p>– És hát hogy esett ki ott a fogad, mitől.</p>
+<p>– Czókoládétól, forró habtól, tejtől, cukroktól. Mindig
+kósztolni kellett. Abba ment ki a fogam itt elől tetszik látni?</p>
+<p>Olyan teljeset mosolygott, hogy az egész száját átnézhettem.</p>
+<p>– De piszkosz meszterszég, jaj de utáltam! – De csak nevet ezen
+is, mert mindenen nevet. Olyan kék szeme van mint a szegények
+párnaciháján azok az olcsó kis kék porcellán gombok. Még közléseket
+tett.</p>
+<p>– Én nem isz eszek majd szosze cukrászszüteményt sze dortát a
+vendéglőben. Szokszor olyan piszkosz volt a kezem mikor
+nekiállottunk a tésztát gyurni!</p>
+<p>– Hát mért nem mostad meg?</p>
+<p>– Minek kérem, mikor a tésztát meggyurjuk ugyisz tiszta lesz. De
+tesszék elhinni nem lennék többet cukrász ha meghalnék sze.</p>
+<p>– Hát mi leszel most?</p>
+<p>– Kéményszeprő. Papám isz kéményszeprő Peszten. Kéményszeprő
+Peszten. Azt mondom neki:</p>
+<p>– Mondd utánam: ezt a tiszta tálat
+elkáposztásitalanitottátok.</p>
+<p>Elkezdi:</p>
+<p>– Ezt a tiszta tálat el-ká-po-sztász-posz-ti <span class=
+"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span></p>
+<p>Nem tudta, mert egy kicsit hadarós is volt. Ahányszor próbálta
+mindig elnevette. Hát én vajon megbocsáthatok-e magamnak, mert
+elveszett hazám, világom, életem halálom, és mégis magam is nevetni
+tudtam.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Két kezdő bohóc</h2>
+</div>
+<p>A ligeten keresztül vitt az utam ma délután, ott kellett
+ellépnem, ahol a vurstli nyilik. Önök előtt nem titok, hogy már nem
+vagyok afféle szabad kamasz ember aki napjait a flangérozásnak adja
+s óráját soha meg nem nézve mászkál, fejében álmos szerelmekkel és
+sziesztáló öngyilkossági tervekkel a bohó sokadalmak között.
+Mondom, dolgom volt arrafelé, csak egy percre állottam oda azt a
+két friss bohócot hallgatni. Lócán állottak az ut szélin a Csudák
+Birodalmához cimzett gipszbódé előtt. A lóca elébe volt csődülve
+vagy egy tucat gyerek és a gyerekek háta mögött két darab idős
+asszony és vagy négy férfi, kiket könnyü gyüjtőnévvel szegény
+embereknek emlithetek. Hopp, egyet fölkapok, tessék idenézni:
+zsakettben van, ezen a kutya juliusi napon, fekete zsakettben és
+kemény kalapban, ennek a kemény kalapnak a karimája széles és egész
+vizszintes. Az egyik cipőjében világos madzagból van a pertli.
+Imádom ezt a borotválatlan, foszlott ingü, nickel óraláncu
+zsakettes férfit. Ennek az egész élete egy folytonos ünnepélyes
+alkalom, mert ez mindig zsakettben van. Ismerik az ilyen zsakettes
+szegény embert? Én ismerem, én imádója vagyok, mondom, két gombot
+csókolok a zsakettjére hátul, mert hiányzik róla ez a két gomb s
+most gyöngéden leteszem megint a földre a gyerekek mögé, nézzük
+együtt a két kis bohócot.</p>
+<p>Az egyik bohóc a kettő közül éppen azt kajabálja:</p>
+<p>– Kettő-ő-ő! – és egy nagy fene bádog csatabárdot emel. Másik
+bohóc a kettő közül le van hajolva, a bárd <span class=
+"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> éppen a
+nyaka fölött áll a levegőben. Az első bohóc megint hangzik:</p>
+<p>– Há-á – és a bárd kezd lejönni.</p>
+<p>A lehajolt bohóc föláll egyenesre:</p>
+<p>– Nézze tisztelt hóhér ur, – azt mondja, – várjon csak még egy
+picit.</p>
+<p>A gyerekek karban röhögnek. Az a két idős asszony ugy áll egymás
+mellett, mind a kettőnek az ölében csüng összekapcsolva a két keze,
+ezek itt engedelmes, figyelmes iskolás leányok. A szegényemberek
+mosolyognak, vagy legalább is nem szomoru most a képük.</p>
+<p>Az egyik bohóc, a bárdos, mondjuk a hóhér:</p>
+<p>– Hát mit akar kérem?</p>
+<p>A másik bohóc, az elitélt, odaforditja az orrát a hóhér orrához,
+huzva, éneklősen kérdezi meg:</p>
+<p>– Háány óraaa?</p>
+<p>A közönség röhög.</p>
+<p>A hóhér:</p>
+<p>– Miért érdekli az magát?</p>
+<p>– Mert tudni akarom pontosan mikor haltam meg magamat.</p>
+<p>Az elitéltnek két vastag, fekete ránc van a homlokára festve, a
+füle lilaszinü, a szemhéja be van meszelve s az orra is, csak az
+orra hegyére van egy piros poloska pingálva, hosszu lábakkal. A
+bajusza helye s az álla is el van meszelve s telirakva zöld
+pontokkal. Fiatal gyerek husz esztendőre taksálom. Bőséges pepita
+frakkban van, a térdénél van egy óriási piros posztógombbal
+összegombolva. Nadrágja civil nadrág, cipője tornacipő. A hóhéron
+sincs semmi különös, ő is a tradiciók szerint öltözött föl, piros
+spencer van rajta, fehér mellénye a hasnál kezdődik s nem ér lejebb
+a bokánál, mellén nyilik a Petőfi-gallér, a gallér alatt
+összekötözött vörös zsebkendő. Katonai bőr lábszárvédője az
+egyetlen szabálytalanság rajta. Képe szintén zöld, piros és fehér.
+Van a fejében egy karima kalap nélkül. A bárdot emelve tartja s a
+nagyérdemü közönséghez fordul:</p>
+<p>– Mennyi baja van ennek, – ezt mondja –, most <span class=
+"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> azt akarja
+tudni, hány óra. Kérem, az én órám internálva van a zaciba. Mondják
+meg neki, tisztelt közönség, hány óra, ha már olyan nagyon
+kiváncsi.</p>
+<p>Egy gyerek fölszól:</p>
+<p>– Félöt.</p>
+<p>A hóhér leveszi a karimát, pukedlit csinál a gyerek felé:</p>
+<p>– Köszönöm, fiatal ur, – és két ujján megbuktatja a karimát, ugy
+teszi vissza a fejébe. – Nahát, most már mindent tud – azt mondja
+szeliden az elitéltnek, – legyen szives ismét lehajolni.</p>
+<p>Az elitélt:</p>
+<p>– Jaj mamám, hát mégis meg kell halni magamat. – Lehajol, a két
+könyökét a két combjára s az állát a két öklére rakja. Grimace-ol a
+gyerekek felé.</p>
+<p>A hóhér magasra emeli a bárdot s nagy hangon kezdi:</p>
+<p>– E-e-gy…</p>
+<p>A elitélt a mutató ujjával odahí egy kis fiut:</p>
+<p>– Viszket az orrom. Legyen olyan szives fiatal ur, vakarja meg.
+– A két idős asszony nevet legjobb izüt. Az illető kicsi fiu
+mezitlábas, odaugrik, meg akarja vakarni az elitélt orrát. Az
+elitélt egy hangos cham!-mal bekapja a gyerek ujját. Nagy
+derültség.</p>
+<p>A két bohóc mögött a Csudák Birodalmának előcsarnokában egy
+közömbös nehéz férfi járkál hátratett szalmakalappal a fejében, a
+kasszánál egy nagyon kicsi kis kisasszony ül, olajfalevél orcával,
+reménytelenül spekuláló fekete, cipőgomb-szemekkel. Használt,
+virágos piros satin ruhában van, nem a Vogues ábrái után. Fonnyadt
+ujjacskái dobolnak maguknak a kassza asztalán. A bordó függöny
+mögül félrehajolva kibukkan egy Seherezad, nagy, molett hölgy,
+csupa fátyol, aranypénz és gyöngyhim, egy fájdalmas álom a
+napfényben. Odasétál a közömbös nehéz férfihez. A Csudák
+Birodalmának szultánája ő, a lejárt vászonfestésen, a gipszbódé
+falán elül, itt látni fejét, amely vértől csöpögve ül egy tálon és
+merev ábránddal tekint a földalatti villamos végállomása felé.
+<span class="pagenum"><a name="Page_60" id=
+"Page_60">-60-</a></span></p>
+<p>A hóhér:</p>
+<p>– Nézze kérem ez már szemtelenség hogy magának még itten kedve
+van játszadozni az utolsó percében.</p>
+<p>Az elitélt, miután kieresztette fogai közül a kis fiu ujját:</p>
+<p>– Ne beszéljen hozzám, magával haragba vagyok.</p>
+<p>– Hallja ne cicázzon itt velem, majd kap egy pofont, ha nem
+hagyja nyugodtan levágni a fejét. Kettő-ő-ő…</p>
+<p>Az elitélt, lengetve kezét az ut felé:</p>
+<p>– Á, jónapot, szervusz, anyuskám.</p>
+<p>A hóhér:</p>
+<p>– Mi az, kinek köszön maga?</p>
+<p>– A feleségem.</p>
+<p>Tessék mindig idegondolni kérem, hogy a publikum minden szavukon
+jól mulat. Ők maguk is elnevették egy párszor már a beszédet,
+kezdők még. Fiuk. Jókedv van bennük.</p>
+<p>– Maga házasságszélhámos, ez nem lehet a maga felesége, a maga
+felesége be van zárva Mária-Nosztrán.</p>
+<p>– Az a maga felesége. Ne sértegesse az én feleségemet, az csak
+itt van bezárva Pesten.</p>
+<p>– Na, most már fogja be a száját és imádkozzon. Há-á…</p>
+<p>A rom előtt az elitélt föláll, emeli a mutatóujját s a hóhérhoz
+fordul:</p>
+<p>– Maga ugy látszik nem ismeri a feleségemet.</p>
+<p>– Elég ha maga ismeri. Nekem elég a magamét ismerni. Bár azt se
+ismerném. Hajtsa le ezt a csunya kinövést a nyakán, hadd vágjam már
+le.</p>
+<p>Az elitélt:</p>
+<p>– Jaj de unalmas mindig meghalni magamat.</p>
+<p>Lehajtja a fejét.</p>
+<p>A hóhér:</p>
+<p>– Háá-rom!</p>
+<p>Lesujt a bárddal oly erővel, hogy ő maga is leejti a fejét egész
+az elitéltnek az ülepéig, igen, mert az elitélt a bárd sujtása
+közben hátrafordult egész testével és a bárd simán lecsuszott az
+ülepe mentén és a hóhér bámész <span class="pagenum"><a name=
+"Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> feje ott marad az ülep
+előtt, odaszagol és rosszalólag huzgálja az orrát, ugy néz a
+közönségre:</p>
+<p>– Ez egy teknősbéka, frász törje ki. Behuzta a fejit a
+nyakába.</p>
+<p>Tessék besétálni a Csudák Birodalmába. Előadás minden percben
+kezdődik. Csak öt korona bármely boldog és boldogtalannak.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Bözsi kisasszony</h2>
+</div>
+<p>Egy szép őszi délután három óra felé ment egy Bözsi kisasszony a
+körúton. A köruton. Ez a Bözsi kisasszony az irodába ment. Az iroda
+az Aradi-utcában volt. Ügyvédi iroda volt. Ott kellett lenni Bözsi
+kisasszonynak délelőtt kilenctől egyig és délután háromtól fél
+hétig. Bözsi kisasszony ment szivesen, csak minden harmadik
+lépésnél meg kellett állani neki, mert a harisnyáját kellett neki
+megigazitani. A szoknyán keresztül fel kellett neki kaparászni a
+harisnyát a két térdéről, mert a harisnya mindig csuszott lefele,
+mert a harisnyakötő nem tudta szoritani a harisnyát, mert a
+harisnyakötő gumija ki volt tágulva. Bözsi kisasszony grimaszt vett
+az arcára mindig a hányszor le kellett nyulni a harisnyakötőhöz. C,
+jaj.</p>
+<p>Tegnap már észrevette Bözsi kisasszony hogy tágul a gumi s két
+szantimetterrel szükebbre varrta még az este. És megint engedni
+kezd már. Bözsi kisasszony kapkodott menés közben a térdéhez és ugy
+nézett körül, mintha panaszkodni szeretne valakinek, hogy az egész
+fizetése száztiz korona s azt mind haza kell adni a beszerzéshez és
+négy korona nyolcvanat kérnek hatvan szantimetter gumiért, egy
+ilyen rongy gumiért és most tessék megint vehet másikat.</p>
+<p>Az utcán 1917 volt. A hirdetőoszlop mellett egy suhanc
+<span class="pagenum"><a name="Page_62" id=
+"Page_62">-62-</a></span> állott, egy pár skatulya cigarettet
+tartott ki s azt mondta Bözsi kisasszonyak:</p>
+<p>– Elfte ármé. Elfte ármé.</p>
+<p>Bözsi kisasszony egyszer csak érezte hogy az egyik harisnya
+szalad a lábán lefele. Megkapta a lábaszárát és bebujt egy kapu
+alá. Lehajolt, a szoknyát felrántotta, visszahuzta a térdére a
+harisnyáját. A gumi leesett a bokájára. Jaj ez a vacak. Bözsi
+kisasszony felhuzta a gumit a térde fölé, jó magosra hogy a husa
+megtartsa. Egy ur jött lefele a lépcsőházban. Észrevette mivel van
+elfoglalva Bözsi kisasszony. Megállott. Bözsi kisasszony elengedte
+a szoknyáját a térdéről és fölegyenesedett. Az ur szembe nézett
+Bözsi kisasszonnyal. Bözsi kisasszony elpirult. Az urnak kinyilt a
+szája:</p>
+<p>– De szép lába van nagysád.</p>
+<p>Bözsi kisasszony már kivül is volt a kapun. Az ur vagy micsoda
+utána ment. Azt mondta a Bözsi kisasszony hátának:</p>
+<p>– Becsületszavamra gyönyörü lába van nagysád.</p>
+<p>Bözsi kisasszony nem birt jobban sietni mint a hogy sietett,
+mert a gumi megint fészkelődött. Az ur köhögött a háta mögött,
+mintha gégekatarrhusa lenne neki. Pedig kutya baja volt az urnak.
+Jó husba volt, vad uj ruha volt a testén, háromszáz koronás boxcipő
+a lábán, erőszakos brilliáns a kisujjában. Bözsi kisasszony nem
+tudta hogy kell neki most viselkedni. Az egész olyan ujság volt
+neki. Hátra kell fordulni: kikérem magamnak? Némán tovább kell
+menni? A rendőrnek kell szólni? Jaj borzasztó. Megint a
+harisnyakötőjéhez kellett kapni. Bözsi kisasszony megszédült egy
+picikét, csak mintha egy gyüszü tokajit ivott volna. A meztelen
+lábára gondolt. Látták. Szép lába van. Szép lába van. Az ur jött,
+köhögött, morgott.</p>
+<p>Bözsi kisasszonyak meleg volt a feje s a szive felcsuszott és
+szúrósan vert. Bözsi kisasszony összevissza gongolkozott ott a
+kőruton 1917-ben. Gondolt a cipőjére, melynek a talpára bőrdarabok
+voltak verve. Az irodára, hol gázszag van. Haza, hol egész nap
+veszekednek. 1914-re, mikor a vőlegénye kiütéses tifuszban elesett.
+A császárokra, <span class="pagenum"><a name="Page_63" id=
+"Page_63">-63-</a></span> Kerenszkire s a kezetlen-lábatlan
+emberekre s a füszerkereskedésekre s az irógépre, az összes
+irógépekre az egész világon, a melyek egymás mellett kelepelnek
+végtelen, őrület! Az urra, ki a háta mögött lélegzett. S az egész
+életre s az egész halálra. Egyszer csak egy millióra gondolt, ugy a
+hogy a sorsjegyhirdetésen van azon a kerek zacskón körbe nyomtatva:
+100,000.000. Az ur nem maradt el a háta mögül. Én nem tudom meddig
+követte. Én nem tudom hogy végződött, vagy hogy hogy kezdődött. Én
+nem felelek semmiért. Rossz volt a gumi. Minden rossz volt akkor. A
+gumi is rossz volt.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Fascination</h2>
+</div>
+<p>A zöld füvön mentem én előre. Ha az államnak olyan fogdmegjei is
+volnának, akik elébe toppannak az embernek: hová megy? – én nem
+tudtam volna felelni nekik. Az államnak vagy a katonaságnak, vagy
+micsodának, azt nem lehet mondanom, hogy néha napján rám száll még
+a boldogtalanság és út és irány nélkül járni kell nekem magamban az
+ég alatt, fasorok folyosóin, virágágyak vidékén vagy iskolázatlan
+dudva között, földön, szabadban, csendben és szépségben és
+bánatosságban. Mentem, mondom, kivül a városon, völgyben és a
+zsebemben egy papirosfedelü vékony könyvet vittem, amilyen könyvet
+veszek az utcán és magamnál hordom, mint a pyramidont a
+vérszegények, akiknek megszokott a fejök fájdulni. Nekem arra kell
+a zsebregény, hogy kinyissam a villamoson, vagy a padon a ligetben,
+mikor nem birom el magamat.</p>
+<p>Ki vagyok téve minden utamon a halál bódító suttogásainak, aki
+már régen követ engemet, mert a magáévá óhajt tenni. Zsebemben
+könyv volt és ajkamon vittem lélekzetemet és amellett a Fascination
+kéjes sötét melódiáját. <span class="pagenum"><a name="Page_64" id=
+"Page_64">-64-</a></span> Fütyöltem lusta ajkkal, azt a fakó
+fütyölést üztem, amit az ember csak maga hall egyedül. Más valaki
+csak úgy hallhatta volna, hogy mit fütyölgetek én, ha odatartotta
+volna fülét a szám elé. A botommal keresztbe húzgáltam magam előtt
+a fű felett, mert lassan mentem és nem emlékszem, hogy egy fűszál
+is komolyabb sérülést szenvedett volna botomtól. És a Fascinationt
+úgy hallottam belül magamban, mintha pálmák paravánja mögött
+játszaná spanyol arcu zenekar párisi ozsonnázó helyen, ahol
+andalodott kioszk körül drága társaságok ülnek mint kinőtt
+virágzatok, óh illatozott szépségek, akiknek keblén a gyöngysor
+jegesült könycseppjeikből lett és ünneplő urak, karcsuak, sötétlők
+és lankadtak, kiknek tükrös cilinderén gyászt mutat az aludt fekete
+kalapszallag, szivökért viselnek gyászt, szivökért, mert
+elvesztették gyermekkorukban. Kegyetlen kéj az élet, az éj és a
+délután. Az alkonyat a kényes és halk bánaté,
+traahalalall–phaalla–haa… felvonaglik a vonó s leszáll kényelmesen
+és gyöngén és alélva távozik el az ősz felé a csóknak és halálnak
+dallama, oly halavány halkkal, mint a fátyolnak egy merengő
+lebbenése.</p>
+<p>Magamban mentem és a zene pirosas gyászszal, távolról zongott és
+szivemre súlyos hideg fájdalom tevődött le, mint márvány
+levélnyomó. És két régi szemem magyarázatot és irgalmat várva
+nézett eszméletlen álló szép fák felé s perzsa szövésü
+domboldalakra s filigrán sárga, kékes és viola virágokra, kik a fű
+közt meglepve állottak, mint eltévedt kirándulók. Egyedül mentem s
+tudtam, hogy egyedül vagyok. És tudtam, hogy miért. Az ifjuságot
+elveszítettem, mint egy arany ceruzát, úgy elveszítettem. Nem lehet
+elhinni. Tegnap még megvolt. Most odakapok a mellényzsebemhez a
+szivem fölé, hisz ott volt! Tapogatom és ütögeti a zsebet az öklöm.
+Hogy van az, hogy egyedül marad az ember? Igen. Fáradt vagyok.
+Eluntam őket. Dolgom van, mindig dolgom van. Elveszett az arany
+ceruzám. Nincs meg. És egyedül vagyok, mint a hideg halott. Igy
+gondolkoztam és a fejem lehajlott. A jobb kezemet kitartottam magam
+mellé, csak <span class="pagenum"><a name="Page_65" id=
+"Page_65">-65-</a></span> úgy, mint aki kiváncsi, hogy az eső nem
+szemel-e, vagy úgy, mint akinek a szeme be van csukva s hozzá akar
+érni valakihez, aki sétál mellette. A levegő volt mellettem, az az
+üres semmi levegő. Hát szabad, szabad egy leány nélkül a mezőn
+átmenni? Az állatnak is van párja, istenem, az állat se megy el az
+ég alatt igy magában, te jó isten!</p>
+<p>És borultan és melegen feljött a zene, ujra kezdődve s a primás,
+az aki dobogón állott, a fejét ide fordította s a hegedü ájult
+fejecskéjét arcához húzta s fényes csokor haja rendült és lendült
+és olyan volt, mint édes vad jajgatás. Trahaalla–lahaa… és kin és
+epedés játszott azon a spanyol fehér arcon és szerelmes
+kecskeszakálla úgy látszott, úgy, mintha zöld derengés osonna az
+éjfél selymén. Fenn zengett a zene, fenn a kioszk és az élet
+fölött, mint a tűz, amely lángol a tetőn és játszott a rémült
+zokogással, amit alulról lángjai közé felkapott. Hajtogatta s
+csavarta, reszkettette a jajokat egymással és mintha lentről
+feldobált vérző sziveket nyujtogatna szivalakból madárszárnyak
+alakjaiba s fujdogálná s eregetné a sziveket följebb, mámorral
+ingadozó füstnek az est alá. A hegedük melle piros volt és mind úgy
+sirtak magasan és boldogan a vak cello körül.</p>
+<p>Egyszer csak kacagást hallottam és olyan csend lett, hogy
+elsáppadtam. Körülnéztem. Az a nagy bokor, amelyikkel szembe
+mentem, megrázkódott és egy mezitelen szép kar elnyomta félre az
+ágakat a bokron. És valami szót hallottam valahonnét, hangot. És a
+bokor kinyilt és egy fehér ruhás fiatal szőke leány futott elő s
+karjával odamutatott énrám és szaladni kezdett oda felém és ő utána
+rögtön futottak a többi fehér ruhás lányok, s mind nyujtogatták
+szabad karjaikat és nagy szemmel és felhasadt szájjal kacagtak,
+kacagtak és kacagtag, világos, fényes fiatal kacagással. Én csak
+állottam, mert nem tudtam olyan egyszerre elhinni, hogy a szerelem
+megjelent nekem az isten tiszta mezején, hogy kitört csakugyan a
+boldogság, amit már álmodni rég elfáradtam… és a szivem majd betört
+a mezei nymphák <span class="pagenum"><a name="Page_66" id=
+"Page_66">-66-</a></span> szüz nevetésének nagy erejétől. Már ki
+kellett volna pedig nyitni két karomat és elébök nyargalni!</p>
+<p>– Loosz! – azt mondta ez a hang, amelyik oldalról jött,
+messzibbről. Emberhang volt, s most másodszor már olyat kiabált,
+hogy fölrezzentem. Arra kaptam a fejemet. Hajadonfőtt állott egy
+borotvált alak és szivar volt az egyik kezében. Ott állott mellette
+a mozigép. A gép háta mögött az operateur terpesztete két lábát és
+buktatta fejét a fekete kendő alá s csavarta sebesen azt a kis
+kereket. A rendező a combjára csapott, megint elkiabálta magát:</p>
+<p>– Szétszaladni, gyorsan, hát mi lesz!</p>
+<p>És tündérek, a boldogságnak fehér leányai szerte széjjel
+szaladtak kacagásukkal.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>A dedósné</h2>
+</div>
+<p>Én emlékszem a dedósnéra. Ti hazámbeli fiuk ti nem emlékeztek
+már a dedósnéra? Mit tudtok felőle? Én semmit se tudok a dedósné
+felől. Csak láttam őtet mindig az ablakba kikönyökölve. Lehet hogy
+meg is halt azóta már, hisz az olyan régen volt, hogy gyermekek
+voltunk és láttuk a dedósnét az ablakon kinézni s istenem annyi
+sokszor hallhattuk a mi vidékünkről valakiről a ki akkor ott
+szerepet játszott, hogy meghalt már szegény. És aztán olyan sápadt
+volt az a dedósné s oly csendes volt, csakugyan, mint a kinek ugy
+is valami összebeszélése van a halállal.</p>
+<p>A mi utcánkon volt a dedó, a Vasut-utcán. Én már iskolás voltam
+akkor, mikor a fiatal dedósné odakerült. Én a dedósnéval életemben
+nem is beszéltem, én csak láttam őtet mindig az ablakban. Egy
+tiszta sárga ház volt a dedó, négy nagy ablakja volt az utcára. A
+szélső ablak, az a melyik mifelénk volt, az volt a dedósné
+<span class="pagenum"><a name="Page_67" id=
+"Page_67">-67-</a></span> szobájának az ablakja. A többi három
+ablaknak zöld rolettája volt, ha a gyermekeket délután
+kieresztették a dedókapun, akkor lementek azok a zöld roletták.
+Annak a szélső ablaknak fehér firhangja volt. Meg egy könyöklőpárna
+volt abba az ablakba odatéve, egy fehér slingelt könyöklőpárna. Meg
+virág is állott abban az ablakban. Két cserép virág volt kétfelől a
+dedósné vállai mellett, mikor estefelé kikönyökölt az ablakjába.
+Nézett egy kicsit a szétmenő kicsi fiuk meg kicsi lányok után,
+osztán az egyforma Vasut-utcába nézett lefelé az ablakból ugy mint
+egy pingált kép néz a rámájából. Tavaszon, nyáron meg őszön ki volt
+az ablak két táblája támasztva. Emlékszem milyen tiszta volt mindig
+a dedón mind az ablaküveg és hogy hogy ragyogtak a dedósné
+kikapcsolt ablakjai a napon. Igaz, kis madár is volt a dedósné
+szobájában. Ha elment a dedó előtt az ember, hallani lehetett, hogy
+zörög és fütyölget a dedósné háta megett a borult szobában odabenn.
+Tengelic lehetett vagy rigó.</p>
+<p>A dedóval átelellenben a Pappék kertjének a nagy hosszu kőfala
+volt. Azon a kőfalon nem tudom micsoda nézni való lehetett, azt nem
+nézegette más csak a dedósné. A Pappék kertjének a kőfala érdekes
+volt akkor mert a dedósné annyit nézi az ablakból. De biztos a
+szekereket is megnézte ha elkocogtak a Vasut-utcán meg a teheneket
+is megmustrálhatta kik alkonyattal nagy porral végig lábaltak a
+szekéruton. Ugy emlékszem ilyenkor a dedósné be is huzta az ablakot
+és mikor a por leült, akkor megint kikapcsolta az ablakot és tovább
+ott könyökölt.</p>
+<p>Én a hangját soha se hallottam. Kisasszony volt és biztosan édes
+könnyü hangja volt néki. Volt egy rendőralkapitány a városházán, az
+estefelé arra szokott sétálni s oda szokott volt állani diskurálni
+a dedósnénak az ablaka alá, de ha el is mentem ott, emlékszem csak
+az alkapitányt hallottam beszélni. A dedósné hallgatott. Csak az a
+madár hangicsált a szobájában. Nekem nagyon imponált az alkapitány
+mert a bikacsekjének ezüst kutyafej <span class="pagenum"><a name=
+"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> volt a fogója. S érdekes
+pakombartja volt az alkapitánynak a két füle mellett, olyan volt
+mint két török kard. A bikacseket a két karjával a hátára szoritva
+tartotta, ugy nézett felfele a dedósnéra s az egyik cipőjét sokszor
+feltette a házfalon arra a keskeny párkányra, a milyen a vidéki
+házak falán alacsonyan végig megyen. Én nem tudom az ilyen párkány
+különben mire való. Azután meg emlékszem az alkapitány mindig
+cigarettázott az ablak alatt. Egy tucat elszivott Hölgy volt a
+járdán késő este a dedósné ablakja alatt.</p>
+<p>Emlékszem szép fehér arca volt a dedósnénak és a fülében korall
+volt és szőke frufruja volt néki, mert szőke haja volt. A mai
+világban nem igen látni ezt a frufrut a fiatal nők homlokán. És
+aztán nyáron egy szál piros szegfüt vagy egy szál rózsát tartott,
+egy keze le volt engedve az ablakból, avval forgatta a virágot
+mikor az alkapitánynyal diskuráltak. De nem emlékszem a virágra
+hogy a kezében lett volna mikor már az alkapitányt nem lehetett az
+ablak alatt látni. Elmentem más városba gimnáziumba s hazajártam
+vakációra s a dedósné mindig éppen ugy nézett a Vasut-utcába kifelé
+mint azelőtt. Nekem feltünt hogy az alkapitány már nem jön oda az
+ablak alá. Pedig nem ment el a városból, ott láttam az urakkal a
+patika előtt kaszinózni estefelé s cigarettázni s a bikacsekkel
+suhogtatni a kutyáknak a kik mindig a piacra szemtelenkednek.</p>
+<p>Mennél nehezebb osztályokat jártam, annál fehérebb lett a
+dedósné képe vakációra. Egy nyáron emlékszem észrevettem hogy a
+dedósnénak az arca ki van puderezve. S még a haja is puderes volt
+talán, oly sápadt szőke szine lett a hajának. Késő este egy valami
+gyenge zördülést lehetett hallani mindig azon az elaludt
+Vasut-utcán. Tudtam hogy akkor emeli fel magát a dedósné s teszi be
+az ablakot éccakára. <span class="pagenum"><a name="Page_69" id=
+"Page_69">-69-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A Szakáll gyerek</h2>
+</div>
+<p>Ó nem tudod mi az hogyha valakit üldöz a szerencse. Ha a Szakáll
+gyereket ismerted volna. Az, az aztán klasszikus. Én még az életben
+nem láttam senkinél hogy olyan buta disznója legyen mindennel mint
+annak a gyereknek a milyen volt. Legelőször is kérlek szerették a
+tanárok. Miért? Se prima tanuló nem volt, se valami különös nagy
+esze nem volt, se valami olyan szelid viselkedésü nem volt mintha
+egy bárány vagy liliom ülne ott köztünk az osztályban. A
+Segélyzőtől megkapta mind a könyveket és egésztandijmentes volt,
+dacára annak hogy az édesapjának földje is volt. Csuda a szerencse.
+A Szakáll gyerek magával hozta a tolltartóban vagy hol mikor tiz
+éves korában az intézetbe beiratták. Mi az a szerencse? Az hogy
+Magi tanár ur bejön órára, felhág a katedrára, de mikor le akar
+ülni, odacsap a homlokára:</p>
+<p>– Az ördög vinné el, otthon hagytam a füzeteket.</p>
+<p>Álmosan és boszusággal kinéz az ablakon, a nadrágzsebében zörög,
+kivesz egy kis kulcsot. Lejön a kathedráról:</p>
+<p>– Valaki – azt mondja és nézi a fiukat – valaki lesz szives a
+füzeteket elhozni. Talán menjen el maga Szakáll, tudja hol lakom?
+Az iróasztalomban vannak a bal fiókban.</p>
+<p>Mért éppen Szakállt küldte? Szakáll elhozza a füzeteket:
+Köszönöm kedves fiam. Persze két hétig nem felel latinból és
+egyáltalában kegyenc lesz Magi előtt. Másodikban egyszer a kályhára
+gumit tettünk. Láng tanár ur majd megőrült a dühtől:</p>
+<p>– Majd elbánok én evvel az osztálylyal. Majd megkinozlak én
+benneteket. Ezt meg fogjátok emlegetni. Szakáll, nyisd ki az
+ablakokat. <span class="pagenum"><a name="Page_70" id=
+"Page_70">-70-</a></span></p>
+<p>Jelzem Szakáll benne volt a tanácsban, mikor el lett határozva
+hogy a kályhára gumit kell tenni. Hát az nem végtelen szerencse, az
+hogy algebra-órán magyaráznak egy uj dolgot és a tábla teli van
+mindenféle butasággal és a tanár ur a krétával erre fordul:</p>
+<p>– Na és most mit kell behelyettesitenem. Ki mondja meg?</p>
+<p>Zugnak a jó tanulók, nekikönyökölnek, nézik a táblát dagadt
+szemekkel, felgörbülnek a padban, mutogatnak, mozognak, a tanár ur
+vár és mindig csak mondja: na? na?</p>
+<p>– Iksz plusz er!</p>
+<p>Ki volt ez? Szakáll. Azt hiszed érti az algebrát? Á. Mikor óra
+után kérdeztük hogy tudta, röhögött és azt mondta:</p>
+<p>– Girigáré.</p>
+<p>Mert már akkor, negyedikben, billiárdozni jártunk a vasuti
+vendéglőbe.</p>
+<p>De a Szakáll gyereket se a vendéglőben soha meg nem csipték, se
+semmi csavargáson, se verekedésben, se dohányzásban. Egyszer
+pálcával ment este a piacon és cigarettázott. Jön Kövér tanár ur,
+az osztályfőnök, a ki az egész országban hires volt hogy milyen
+kegyetlen ember. A Szakáll gyerek megijed, köszön. Kérlek semmi
+baja se lett. Kövér nem vette észre. Olyan csodálatosan szórakozott
+volt akkor hogy elnézte a cigarettát is, a pálcát is. A
+Szakáll-gyerek maga mesélte nekünk hogy biztosra vette a konzilium
+abeundit.</p>
+<p>Hallatlan szerencséje volt mindig, hallatlan. Emlékszem milyen
+szemtelenül ugrott és szaladt a kathedrára, mikor kiszólitották.
+Mintha teli volna a feje tudománynyal. Olyan disznaja volt hogy
+rendesen a tanárok feleltek helyette. Olyankor jött rájok hogy
+elkezdjenek belemagyarázni a felelésbe s végre csak ők beszéltek és
+a Szakáll-gyerek ott állott megmentve s grimaszokkal mulattatta az
+osztályt.</p>
+<p>De csak ezt hallgasd meg kérlek. Ekkor ötödikbe jártunk. Azon a
+télen azt a divatot hoztuk be hogy a ki <span class=
+"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> reggel
+tizenharmadiknak érkezett, azt agyonvertük. Mikor tizenketten
+együtt voltunk, az ajtóhoz állottunk félkörbe, vártunk. Egypár fiu
+a télikabátját tartotta két kézzel, rögtön a fejébe dobni annak a
+ki benyit, aztán huztuk fel a pasast a padra s léniával, könyvvel,
+rajztáblával meg puszta kézzel agyonvertük. Képzelheted kérlek hogy
+vigyázott mindenki hogy tizenharmadik ne legyen. Sokszor sétált és
+bujkált az ember a folyosón tiz percig is mert olyan gyanus csend
+volt odabent, mikor az ember az ajtóra tette a fülét óvatosan.
+Mégis beleestem háromszor vagy négyszer hogy tizenharmadiknak
+mentem be. Rettenetes, mennyire agyonverték olyankor az embert.</p>
+<p>Egy reggel is ugy állottunk már tizenketten az ajtónál és
+vérszomjasan lestük az áldozatot. Hát bátran kinyilik az ajtó s az
+igazgató ur áll előttünk. Nohát az isten őrzött hogy hirtelen nem
+dobtunk egy pár télirokkot a fejébe s hogy valamelyik mohó már rá
+nem huzott egyet a szögletes léniával. Emlékszem ugrottunk mikor az
+ajtó nyilt, de csak egy kicsit, az örvény széléig. Hát nagyon kinos
+ügy volt kimagyarázni mit állunk igy az ajtónál. Az igazgató ur
+igen szigoruan szemlélt bennünket. Valahogy kezdtük bevallani,
+miben sántikáltunk. Hogy képzelje az ember hogy ilyenkor egyszer az
+igazgató ur nézzen be az osztályba! S hát tessék, roppant finoman
+nyilik az igazgató ur mögött megint az ajtó s ki dugja be más azt a
+huncut szőke fejét, mint a Szakáll gyerek!</p>
+<p>No akkor az igazgató ur is megmondta:</p>
+<p>– Maga fiam igazán szerencsés gyerek. Bezzeg jajgatna most ha én
+itt nem volnék.</p>
+<p>A Szakáll gyerek röhögött. Mind röhögtünk. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Büszke Biki</h2>
+</div>
+<p>Ejnye, hadd meséljem el már egyszer, amit tudok Büszke Biki
+felől. Ott, abban a jó kis földszintes városban, ahol az élet első
+esztendeit szolgáltam, abban sétált Büszke Biki. Ez igy nem klappol
+kérem, hogy sétált. Sétálni kérem, a pincér sétál, mikor facér. A
+gazda-ember, az meg kérem, ballag. A szegény rongy emberek azok
+császkálnak, mászkálnak. A levélhordó kocog, nem igaz? A zsandár
+pedig trappol. A doktor ur, az siet, a népbanki könyvvezető ur meg
+ugy megyen, hogy arra azt illik mondani, hogy sasiroz. Ez kérem,
+mind közel se jöhet a Büszke Biki járásának a büszkeségéhez. Mert
+Büszke Biki jártatta magát egyenesen előre, igenis, ezzel mégis a
+legközelébb bátorkodhatok a Büszke Biki menésének a méltó
+kifejezéséhez.</p>
+<p>A sárgaház felé jártatta magát, mert a járásbiróságnál volt
+dijnok Büszke Biki. Előtte ment a tajték pipa, igaz, mintha az a
+kis pipa is a büszkeségtől lett volna oly piros és olyan
+felfuvalkodott! Annak a pipának a nyakát fogta fél kézzel Büszke
+Biki s ugy tartotta előre s ugy ment nagy grandezzával ő maga
+Büszke Biki a tajtékpipa után. A két cuggos cipője ki volt
+vikszolva, egyik szebben, mint a másik és azoknak a cipőknek dupla
+talpuk volt. A nadrágja, meg a kabátja sárga posztó volt a mellénye
+meg kötött barna pruszlik volt és azon az egyik zsebből a másik
+zsebbe átment egy tág fehér ezüst óralánc és annak az egyik végén
+lecsüngött egy nagy ezüst lófej, meg egy nehéz arany gyürü vörös
+kővel. Kockás, csinált nyakkendő feküdt a nyakában, olyan, amilyen
+az iparosoknak szokott lenni, meg a tanitó uraknak, csakhogy a
+Büszke Biki nyakkendőjéből egy szerecseny kaszirnő feje bujt ki,
+két kis piros szemmel meg piros korall fogsorral. A nyakán a
+gallér, egy alacsony kaucsuk <span class="pagenum"><a name=
+"Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> gallér volt. Ugy szorult az
+azon a nyakon! A két manzsettája meg kék is volt, zöld is volt, de
+a manzsettája is olyan erősen tudott ragyogni, mert az is kaucsuk
+volt. Emlékszem, két kis tepsi-forma vas manzsettagombja volt. A
+fejében pedig egy lekopaszodott veres szőrsipka volt télen, az le
+volt legényesen huzva a fél szemöldökére s egy kemény barna
+télirokkja volt Büszke Bikinek, mióta az eszemet tudom, de az is
+veresebb volt, mint amilyen barna volt és annak a nyakán a bársony
+is olyan veres volt, mintha mindig kánikula szikkasztotta
+volna.</p>
+<p>Más, ilyen kis köpcös, aki nem büszke, kettőt lépne azzal a
+vaskos két lábbal, mig egyet lép Büszke Biki. Dehát éppen ez az
+hogy ő Büszke Biki, kérem! Az arca teli van verve néki, lyukakkal,
+mint a záporeső után a por, az ilyen himlőhelyes arcon aztán nem
+venni ki, hogy vénül meg hogy haragszik, meg hogy gondol valamit.
+Egynéhány szál szurós bajusza van, mint némelyik kutyának. Belé
+próbálok a két szemébe lesni, hogy hát mi lehet ebben a Büszke
+Bikiben az a fene nagy büszkeség, de nem néz visza, kérem, az
+emberre, a fél szeme összébb van huzva s ugy néz srégen,
+hátraszegett fejjel előre, a sárgaház felé. De feljebb néz, mint
+ahogy egy ház felé nézni szoktak. Az egyik szeme, aki jobban nyitva
+van, az is olyan kicsi és mindig pislog s az is olyan hátra fekszik
+és olyan messzi van már ismét. Már csak a levegőbe spekulálhatok.
+Büszke Biki felől azt tudja mindenki, hogy ő megjárta Boszniát
+hetvennyolcba. Ő még ötvenötbeli kérem, vagy legfeljebb
+ötvenhétbeli! Azt is tudják itt, hogy ő zupás őrmester volt a
+katonaságnál, ugy jött asztán ide a járásbirósághoz. A jubileumi
+medáliát, azt láthatták rajta, nem is egyszer már.</p>
+<p>Ő a Polgári Olvasóegyletbe van beiratkozva. Ettől van talán a
+nagy büszkeség? Vagy attól, hogy állami hivatala van, hogy ő
+királyi ember? Lehet hogy a Teremtő adta belé még azon a másvilágon
+a büszkeséget, ugy mint a gelencsér egy korsóba zörgőt teszen, hogy
+az osztán zörögjön! Meglehet kérem, hogy a Teremtőnek <span class=
+"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> tetszett
+ugy, hogy ez a test, a Büszke Biki teste képviselje a földön a
+büszkeséget.</p>
+<p>Hát instálom, egyszer csak mi történt? Az, hogy Büszke Biki
+télen egy reggel, mikor jeges volt a kövezet ott a piac-soron, az
+emberek szeme láttára, meg az asszonyok szeme láttára, j-a-a-aj,
+kérem, megállott a népség és egy olyan nagy kacagás lett ottan,
+hogy a harangozás alig hallatszott attól! Kiszaladt az ajtóba a
+rőfös- meg a patikás-segéd, meg a füszerájos, meg a müasztalos és
+koporsós. Büszke Biki le volt egyszerre zsupsz, le talált a járdára
+ülni. A tajtékpipát csak ugy előre tartotta, csak a szopóka ugrott
+ki a szájából. Ott ült. Az iskolás gyerekek oda szaladtak:</p>
+<p>– Ni, Büszke Biki, ni!</p>
+<p>Büszke Biki még hátrébb rakta a fejét. Felnézett az égbe. Egyet
+kapott a fejével, mintha legyet akarna bekapni. Aztán elővette azt
+a kegyetlen smirgli hangot, akit vitt a hivatalba. Azt
+kajabálta:</p>
+<p>– Te jó isten! Most oszt gyere le. Emelj fel.</p>
+<p>Mentek oda, hogy segitsenek felállani néki. De Büszke Biki a
+pipaszárral az embertársakat elparancsolta.</p>
+<p>– Gyere hát, te jó isten, hadd birkózzak meg veled! Mér nem
+vigyázol rám, ha megteremtettél! Nem emelsz fel innét? Nem?</p>
+<p>Nem. Büszke Bikinek magának kellett felállani. Attól a naptól
+fogva, mintha haragot tartott volna a jó istennel, mert leengedett
+fejjel ment minden reggel lassan a sárgaházba, egy pillantásra sem
+méltatta a mennyboltozatot és az a tajtékpipa nem állott ki ugy a
+hasa előtt, hanem le volt a hasa mentén csuszva s mindig
+odaverődött a térdéhez Büszke Bikinek. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Fred</h2>
+</div>
+<p>Brioni szigetén őszöltem egyszer. Volt ott egy csimpánz, a kit
+délben meg estefelé mindig lehetett látni biciklizni a strandon meg
+a park utjain. Ugy hitták: Fred. Freddel érintkezni lehetett. A
+fürdővendégek rákiáltottak: hallo Fred! és a csimpánz lekapta a
+fejéről a tengerészsipkát mint a ki visszaköszön. A gyermekek olyan
+jóba voltak vele hogy Fred versenyt biciklizett a gyermekekkel a
+déli napsütésben a strandon fel és alá. Megmagyarázom Fred
+jelenlétét Brioni vendégei közt. A szigeten állatkert volt. Ugy
+hallottam hogy Hagenbeck ur sokszor jön oda állatokért. Hogy onnét
+szerzi a pótlást mikor a hamburgi menazsériának veszteségei vannak.
+Brioni állatkertjében sok majom volt meg medve, meg farkasok és
+rókák éltek ottan és madarak nagyon sokan, kőházban meg kalickában
+meg szabadon tanyáztak sasfélék fákon és csinált sziklákon és
+strucok meg kazuárok járkáltak sokan külön telepen drótkerités
+mögött mint a hadifoglyok. Aztán volt ott abban a boldogtalan
+kertben egy jó nagy faketrec. Egész órákig figyeltem az előtt a
+ketrec előtt hogy egy nagyon német férfi hogy képzi ki Fredet a
+ketrecben. Frednek fát kellett vágni. Fred hegedülni tanult.
+Frednek magától kellett felöltözni s levetkezni s ágyba menni s
+mosdani s borotválkozni tükör előtt. Frednek mindig kézbe kellett
+venni egy fehér porcellán edényt. Fred sokáig nem akart erre az
+edényre leülni. A német férfinál acélostor volt. Fred, mig ott
+mulattam Brioni szigetén, azt is megtanulta hogy rá kell ülni a
+porcellán edényre. Fred mikor hegedült, vicsoritva nézett fel
+mindig a német férfi képébe s a hegedülését ugy hallgattam mintha
+az a Fred kinozott lelkének a nyöszörgése volna. Fredet
+attrakciónak készitették elő a cirkuszba.</p>
+<p>Egyszer egy alkonyat mulásának néma s borult negyedórájában
+<span class="pagenum"><a name="Page_76" id=
+"Page_76">-76-</a></span> biciklin inaltam a parkon átal a hotel
+felé. Nekem is volt bérelt biciklim mert ott mindenki bérelt
+biciklit. Elárulom magamat kérem, kijártam minden délután a sziget
+legmesszibb végébe, ott le szoktam volt ülni a tenger első
+sziklájára s jegyezgettem noteszba hogy milyen formák a felhők
+naplementével a tenger felett. Mert ott a legtisztább a levegő s
+nem vesz el a felhők eredeti szineiből és alakulataiból.
+Akkortájban azon spekuláltam hogy ha majd nem kell a lapokba
+dolgozni, irni kezdek és le fogom irni majd azt is hogy az égen
+milyen felhőket láttam szolgálati időm alatt.</p>
+<p>Egy körbe hajló szük ösvényen suhantam a biciklivel. Egyszer
+csak az ösvény hajlatából szembe szalad velem Fred a biciklin.
+Majdnem egymásba futottunk, oly sebesen mentünk és olyan közel
+voltunk egymáshoz. Ez az egész egy pár másodperc volt, hogy
+mesélhetem el? A szivem olyan nagyot lökött hogy majd kiütődött a
+mellemből. A két kezem kihült a meglepetéstől, éreztem. A fejemben
+rohamos dekompozició lett az egész élet. Az ösvényen kitérni nem
+lehetett. Kétfelől rémes fekete örökzöld-fal hallgatott. A csimpánz
+rám futott. Én nem tudom hogy nézett az én két szemem a csimpánzra.
+A csimpánz a hogy visszaemlékszem, olyan fajta zavarral nézett mint
+én. Mindaketten ingadoztatni kezdtük magunk alatt a gépet jobbra
+balra. Én nem találtam ki, csak ösztönöm után csináltam hogy jobbra
+bedülök a majom elől a bokorba s iramoltam jobbkéz felé. Az
+lehetett a szándékom hogy az örökzöld-falon át menekülök majd
+előle. A majom éppen akkor balra fordult. Ő is igy akart énelőlem
+kitérni. Nem estem neki az örökzöldnek, azon vettem magam észre
+hogy tovafutottam mert a csimpánz elég helyet engedett.
+Visszakaptam a fejem. Láttam hogy a csimpánz felborult a géppel,
+belédült az örökzöldbe. Neki sikerült a gyávaság. A szivem
+helyrejött és azután gyászos émely jött rám. Ugy leutáltam Fredet
+mintha ő is csak ember volna mint én. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Mozart mama</h2>
+</div>
+<p>Kérem bocsássanak meg ezért az izléstelenségért, mikor láttam a
+kis szentemet magamba mindig csak igy neveztem: Mozart mama. Ott
+állott a Mozart-Restaurant előtt Bécsben, ott állomásozott ez a kis
+kegyelmes asszony, ki oly leereszkedő, hogy minden ronda jótékony
+alaktól átveszi a leggyüröttebb legszakadtabb legpiszkosabb
+papirhúszfillérest a maga drága kis kezébe, mely oly gyönge s oly
+érzékeny világos, mint a legfinomabb őszi falevél. Mozart mama
+lehet testvérek közt is nyolcvan esztendős, szóval még egészen
+gyermek, egész uj gyermek, most lett megint gyermek. Foga nincsen,
+járni is alig tud, botot tart a kezecskéjében és oly gyöngécske
+hogy háttal oda támaszkodik a Mozart-Restaurant zöld rácsos
+keritésének különben talán megszédülne s orra esne. Felnőtt korában
+se lehetett valami erős személyiség Mozart mama s nem lehetett
+sokkal magasabb mint most gyermekkorában. Olyan alak mint egy nyolc
+esztendős leányka. S lapos mint a plakát, igen, úgy van odaragadva
+ahoz a keritéshez. Igazán kevés helyet foglal el ezen a világon.
+Csak akkor zavarja a levegőt mikor jobb karját könyökből
+derékszögben előnyujtja hogy a jóságos közönségtől az összegeket
+bekasszirozza. Mindig azt mondja: tank sén gné Hee, vagy azt
+mondja: tank sé gnéé Fraa. Mert Mozart mama az osztrák nyelv
+területére van beosztva azt a csodálatos türelmes missziót végezni,
+hogy a pénzre járó emberiséggel egy-egy minimális pénzegység árán a
+jóság megváltó izét kóstoltassa.</p>
+<p>Oda van egész nap ahoz a keritéshez ragadva Mozart mama. Egyszer
+nyáron ott ebédeltem a Mozart-Restaurantban és kijövet miután egy
+adag jóságot vásároltam Mozart mamánál, hát unalmamban
+megszólitottam. Természetesen egy ilyen bájos tiszta gyermeket, egy
+ilyen hópehelyből <span class="pagenum"><a name="Page_78" id=
+"Page_78">-78-</a></span> kikelt tündérkét nem szólithattam durván
+nagyságos asszonyomnak, hát illendően és áhitattal tegezve
+kérdeztem meg hogy:</p>
+<p>– Hogy vagy kicsikém? – de persze osztrák szóval.</p>
+<p>Azt mondta: tank sé gnéé Hee. Mozart mama nem szokott a
+közönséges halandókkal társalgást folytatni, hát meg volt lepve,
+mikor ott maradtam előtte s tolakodó módra tovább firtattam, hogy
+hogy érzi magát, nem fáradt-e, ebédelt-e már, nincs-e melege
+etcaetera. Alig tudtam a szót kicsalni ajkatlan fehér szájából,
+mert az csak a tank sé-ra van berendezve. Mosolygott rám két
+szeméből, szemei kékek picik, mint azok az olcsó kék fülbevaló
+kövecskék, amelyeket a bazárban a szegények vesznek
+leánygyermekeiknek. Nagynehezen ki tudtam venni belőle azt a
+nyilatkozatot, hogy hát melege van. Jelzem embertelen melegség is
+volt aznap! Arany fényt csapott a nap a Mozart mama homlokára,
+mintha tudná az a nap hogy a Mozart mama homlokát ilyen világitó
+tündöklés illeti.</p>
+<p>– Nem jó itt neked nyáron ugye?</p>
+<p>– Nem nagyságos úr, nem jó nyáron.</p>
+<p>Fölemelte jobb kezét, akivel a jótékonyságot gyakorolja,
+homlokára mutatott, azt mondja mosolyogva:</p>
+<p>– Fáj a fejem.</p>
+<p>– Szegénykém! Hát a tavaszt szereted?</p>
+<p>– Ná, ná.</p>
+<p>– Nem? Mért nem szereted a tavaszt?</p>
+<p>– Fúj a szél. El akar vinni mindig a szél. Nem jó.</p>
+<p>Nevetett, nem volt foga annyi se mint a csecsemőknek. Cuclin
+kéne neki tejecskét adni.</p>
+<p>– Hát télen jó néked drágaságom?</p>
+<p>– Oh nem. A tél nagyon rossz. Ugy fázik a kezem.</p>
+<p>– Hát mért nem húzol keztyűt?</p>
+<p>Erre is nevetett. Mozart mama tudja azt, mért nevet ki engem.
+Naiv volt az én kérdésem, vagyis buta. Nem tud ő keztyűben a
+pénzzel bánni. Nem is szabad neki télen keztyűt húzni, hogy
+meztelen kezével a hidegben könnyebben hozzá tudjon érni a
+szivekhez. Bizonyára a <span class="pagenum"><a name="Page_79" id=
+"Page_79">-79-</a></span> jóság nemtőjének rendelete szerint van,
+hogy ne húzzon keztyűt a hidegben. Ez az előirás.</p>
+<p>– Hát – mondom – őszszel jó legalább?</p>
+<p>– Ná, ná, őszszel se jó. Nem szeretem.</p>
+<p>– Miért rosz neked az ősz?</p>
+<p>– Esik az eső. Jaj hogy esik mindig őszszel!</p>
+<p>– Nem használsz esernyőt?</p>
+<p>– Nem, nem kell nekem esernyő.</p>
+<p>– Miért nem?</p>
+<p>– Nem látnak meg engem az esernyő alatt.</p>
+<p>Igaz!</p>
+<p>– Hát szóval babuskám nem kell neked se a tavasz, se az ősz, se
+a nyár, se a tél.</p>
+<p>– Ná ná. Egyiket se szeretem.</p>
+<p>– Hát mit szeretsz te?</p>
+<p>– Semmit.</p>
+<p>Megint nevet, már ahogy tud az ő néhai hangján, az ő hústalan
+kis képével. Nem hagytam békével:</p>
+<p>– Az ebédet csak szereted, a husikát?</p>
+<p>– Ja, ja. Azt szeretem.</p>
+<p>– A kávécskát is szereted, nem?</p>
+<p>Örült. Bólintott rá:</p>
+<p>– Ja, ja. Azt is.</p>
+<p>– Mondd kis szivem, hát az embereket szereted?</p>
+<p>Mosolygott türelemmel, nem értette mit akarok tőle. Nem is
+akartam én semmit, csak járt a szám:</p>
+<p>– Az embereket, a sok sok sok sánta, rongyos, gyenge, éhes
+embert. Nem szereted őket? Mondjad gyermekem.</p>
+<p>Erőlködve nézett rám, előkaparta figyelmét, figyelt, egy árny
+felhőt láttam, hogy zavarja csókolnivaló ártatlan kis kékes
+szemeit. Tovább kinoztam Mozart mamát, mert gyönge, s mert nekem
+semmit se vétett:</p>
+<p>– Mondjad te szivtelen boszorkány, mondjad csak, hát nem látod
+menyi nyomorúlt szerencsétlen emberek megy el előtted egész nap?
+Nem látod a mezitlábas kis csontváz gyermekeket? Nem látod azokat a
+lassú szomorú szegény asszonyokat? Miért nem adsz nekik soha pénzt!
+Te, néztelek, láttam hogy soha se nyulsz a zsebedbe mikor a
+<span class="pagenum"><a name="Page_80" id=
+"Page_80">-80-</a></span> szegények elmennek itt előtted! Ugy
+teszel te, te kis hamis, mintha nem volna pénz a zsebedben. Te, te
+rosz gyermek.</p>
+<p>Megfenyegettem a mutató ujjommal. Azután nevetős képet csináltam
+és megsimogattam azt a kis szikkadt arcáját. De nem tudott még
+magához térni, a mosoly elszökött a szájacskájáról, igen nagyon
+megzavarva bámúlt rám buti szemeiből. És aztán észrevettem hogy
+gyáván utánam forditja fejét és lesi, merre megyek. Talán még
+gondolkozott is szegényke.</p>
+<div class="chapter">
+<h2>Nyolcéves kis leány</h2>
+</div>
+<p>Azelőtt vagyis ezelőtt a koldusság immobil volt. A fekete ruháju
+koldusasszony oda volt a templom falára meg a Rókus falára tapadva
+mint a szénrajz. Ugy állott ott a falnál. A vak koldus a
+városligeti tó partján ült a padon, nyitogatta a harmónikát. A
+többi beosztott koldusok is ott állottak a kapu alatt, meg a
+sarkokon. Meg aztán a bénák ott ültek a járda partján és a
+kerekeken járó lábatlanok meg a kefeforma talpakon négykézláb
+csuszómászók is mind a maguk helyén tartózkodtak, a maguk
+körletében merengtek, forogtak, nyivákoltak. Ezek mind engedélyesek
+voltak. Voltak azután az utcai suttogók, nékik nem volt engedélyük,
+ők éppen csak meghaltak itt az életben és koldusok lettek. Ők
+derékszögben fordultak a sürü járdán az uriemberhez és suttogtak.
+Bevezetését suttogták egy biografiának, azt az autobiografiát azt
+hiszem soha egy uriember végig nem hallgatta. Ezek a suttogók
+tulnyomóan vén emberek voltak. Tulnyomólag. Vagy tulnyomóan?
+Mondjuk tulnyomóan, szerintem igy kényelmesebben hangzik, azok akik
+mint magam is, lusták beszélni, könnyebben kimondhatják. Ezek a
+koldusok ugyebár a legitim koldusok. De ma nem ezeké a világ. Ma
+kérem: <span class="pagenum"><a name="Page_81" id=
+"Page_81">-81-</a></span></p>
+<p>Megy az uriember a Váci-utcán, és ha a zsebében a valuta rendben
+van, hát a nőket szemrevételezi. És oldalról megtorpédózza az
+uriembert egy nyolc éves leánygyermek, hogy azt mondja:</p>
+<p>– Naagyságos úr leegyen szives egy kis pénzt adni, ootthon
+ééhezik kis testvéreem.</p>
+<p>Az uriember a nők után sorvad, már észrevételezett is egy
+denevérszoknyistát, az elliftelt az imént mellette, rouge volt a
+száján, a szeme meg be volt rámázva szénnel, hn ehn, igen, ott megy
+ni! az uriember orra magosat ugrik és a cipőjén a hajlam sarkantyui
+pengenek. Az a kis leány, az a pucsista, három lépést tett az
+uriember mellett, és ismétel, mint a diseuse ha tapsoltak neki:</p>
+<p>– Naagyságos ur leegyen szives egy kis pénzt adni, ootthon
+ééhezik kis testvéreem.</p>
+<p>Az uriember utol érte a denevért, tudniillik a denevér megállott
+a Roth Margit kalapkirakatjánál, és veszteg néz a kirakatba. Az
+uriember is megáll egy félméterre, ő is belecsodálkozik a
+kirakatba. A nyolc éves harmadszor is rágyujt:</p>
+<p>– Naagyságos úr leegyen szives egy kis pénzt adni, ootthon
+ééhezik kis testvéreem.</p>
+<p>A denevér mintha erre fordult volna az uriember felé. Az
+uriember azt a daganatot aki a gallérjából kinőtt, lassu tempóval
+arra forditja a denevér felé. Igen, ha már benne van a kalapokban,
+megnézi a denevér kalapját is.</p>
+<p>A denevér ugy csinál az ilyen pillanatokban mintha grófnő volna,
+az uriember ugy adja hogy ő gróf dehát azért mulatságosnak tud
+találni itt-ott egy demimondainet. Persze a gróf nem teheti hogy a
+grófnő jelenlétében egy mocskos kis leánynak egy mocskos kis papirt
+adjon. S lehet hogy süket is az uriember, hiszen ugy veri a
+dobhártyáját kétfelől a rajta-rajta, és lehet hogy vak is mert a
+két szeme előtt a csókok ugrálnak mint julius reggel a naprózsák. A
+kis leány a nagyságos úr hasa előtt áll:</p>
+<p>– Naagyságos úr leegyen szives egy kis pénzt adni, ootthon
+ééhezik kis tetvéreem. <span class="pagenum"><a name="Page_82" id=
+"Page_82">-82-</a></span></p>
+<p>A kis leány majd elmegy onnan, ha az ember nem reagál. Igen, igy
+volt a legitim világban.</p>
+<p>A denevér közt meg az uriember közt nem vettem észre, történt-e
+pillantás, rövidlátó vagyok. Annyi szent, hogy a denevér mikor
+tovább megy, az uriember mellette megy, egyszer csak mintegy jobbra
+nézz!-re nekifordul a denevér arcának az a daganat, aki feldagadt
+az uriember gallérjából. A daganatnak szája is van, szájnyilása,
+azon át adja ki egy uriember gondolatait. Az uriember szája jár,
+elkezd gondolatainak hangot adni. Sietnek. Mindahárman sietnek.</p>
+<p>– Naagyságos ur leegyen szives egy kis pénzt adni, oothon
+ééhezik kis testvéreem.</p>
+<p>Az uriember észre veszi a kis leányt, mert majd felbukott benne.
+Gépiesen a gyufazsebbe nyul, nem talál ott semmit véletlenül,
+gépiesen. Ellegyinti a kis leányt, gépiesen.</p>
+<p>– Naagyságos ur leegyen szives egy kis pénzt adni, otthon
+ééhezik kis testvéreem. Naagyságos ur leegyen szives egy kis
+pénzt.</p>
+<p>– Nincs apróm, hagyj már békét.</p>
+<p>– Naagyságos ur legyen szives egy kis pénzt adni, oothon ééhezik
+kis testvéreem. Naagyságos</p>
+<p>– Nem takarodsz? Takarodj már innen!</p>
+<p>Ott járnak a Lloyd-palotánál. A kis leány háttal szalad előttük,
+szembe fordulva velük, de nem nézi őket, nem, őt nem érdeklik a
+kuncsaftok, őt nem izgatja az emberiség, ő részvétlen, ő szivtelen.
+Nem is ember. Gép:</p>
+<p>– Naagyságos ur legyen szives egy kis pénzt adni, ootthon
+ééhezik a kis testvéreem.</p>
+<p>Az uriember elneveti magát:</p>
+<p>– Hát esz hallatlan ez a esz esz esz.</p>
+<p>– Naagyságos ur legyen szives egy kis pénzt.</p>
+<p>A denevér megáll végre, a reticule-t kinyitja, fölemeli,
+mindahárman állanak. A denevér:</p>
+<p>– Nekem sincs apróm. Nincs nálam apró. Eredj már innen te kis
+szemtelen.</p>
+<p>– Naagyságos úr legyen szives egy kis pénzt adni, ootthon
+ééhezik. <span class="pagenum"><a name="Page_83" id=
+"Page_83">-83-</a></span></p>
+<p>Az uriember a pálcájával el akarja locsolni onnan a kis leányt,
+mint a tüzoltó a csővel. A kis leány hangosan mondja a szerepet,
+cikcakban hátrál előttük; aztán le kell neki menekülni a járdáról,
+hogy el ne gázolja az uriember se hátulról ne demolálják. Az
+uriember meg a denevér sietnek a Lánchid felé, a kis leány ott siet
+mellettük, a feje oda van srófolva a nagyságos úr felé:</p>
+<p>– Naagyságos úr legyen szives egy kis pénzt adni, ootthon
+ééhezik kis testvéreem. Naagyságos úr legyen szives egy kis pénzt
+adni, ootthon ééhezik kis testvérem.</p>
+<p>A Lánchidig, át a Dunán, a Dunán túl, a demarkáción túl, túl a
+kis entente-on, túl Közép-Európán, a nagy-entente-on, Svédországon,
+Amerikán, a jegen és az északi fényen túl, át az egyenlitőn, a téli
+időszámitáson tul, a holdakon és nimbusokon tul, örökkön
+örökké.</p>
+<p>– Naagyságos ur legyen szives egy kis pénzt adni, ootthon
+ééhezik kis testvéreem.</p>
+<p>Ámen.</p>
+<hr class="chap" />
+<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75798 ***</div>
+</body>
+</html>
+