diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-04-05 14:21:02 -0700 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-04-05 14:21:02 -0700 |
| commit | 6b21a3e679118b4ee8f266c725e465f546fa4e47 (patch) | |
| tree | c4aca305d67135661ab82a831f3837c007fb26b0 /75798-h | |
Diffstat (limited to '75798-h')
| -rw-r--r-- | 75798-h/75798-h.htm | 2831 |
1 files changed, 2831 insertions, 0 deletions
diff --git a/75798-h/75798-h.htm b/75798-h/75798-h.htm new file mode 100644 index 0000000..28180ac --- /dev/null +++ b/75798-h/75798-h.htm @@ -0,0 +1,2831 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>Kétfelől angyal by Ernő Szép | Project Gutenberg</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2 { + text-align: center; + clear: both; + line-height: 200%; +} + +h2 { + margin-top: 2em; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +p.i0 { + text-indent: 0; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} + +.pagenum { +/* visibility: hidden; */ +/* display: none; */ + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.right { + text-align: right; + margin-right: 1.5em; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +.poem { +/* margin-left: 1.5em; */ +/* width: 90%; */ + font-size: 0.9em; + display: table; + margin: auto; + text-align: left; +} + +.poem .stanza { + margin: 1em 0em 1em 0em; +} + +.poem span.i0 { + display: block; + margin-left: 0em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> +<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75798 ***</div> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<p class="center"><span class="caption-150">SZÉP ERNŐ</span></p> +<h1>KÉTFELŐL ANGYAL</h1> +<p class="center"><span class="caption">(UJ NOVELLÁK)</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">UJ MODERN +KÖNYVTÁR</span></p> +<p class="center"><span class="caption">SZERKESZTI GÖMÖRI +JENŐ</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">KIADJA</span></p> +<p class="center"><span class="caption">UJ MODERN KÖNYVTÁR +KIADÓJA</span></p> +<p class="center"><span class="caption">BÉCS, 1922</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">Minden jog, a +forditás joga is, fentartva</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">Nyomatott Waldheim és +Eberle nyomdájában, Bécsben, +Ezerkilencszázhuszonkettőben</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= +"Page_3">-3-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>Harmadik személy</h2> +</div> +<p>Nahát micsoda izetlen história, hallgassanak ide kérem. Egy uri +forma fiatal ember, névszerint Iksz Ipszilon ott ült lassu nyári +délután a Margitszigeten egy padon, de nem egyedül, hanem egy +kalapos leány társaságában, akinek a neve Zé kisasszony. Ugy ültek +ott azon a padon egymás combját nyomva, mint ahogy a zsufolt +villamos padján ül két utas egymás mellett. Pedig ez a pad két +méter hosszu volt és ezen a pár cseléden kivül senki más test nem +foglalt helyet ottan, hát nem volt éppen muszáj nékik a pad közepén +igy összeszorulni. Nagy-nagy platán állomásozott a mögött a pad +mögött, az ott olyan a többi fák közt akár a kofaernyő a napernyők +közt. Vasárnap volt aznap, vagy mondjuk csak hogy hétköznap, +mindegy mert a körül a platán körül minden nap ünnep a +Margitszigeten. Erre fele mindig csönd van, a sétálók ezen az +utacskán szokták hozni emlékeiket és csodálkozásukat, mikor +magánosan jönnek, ernyőjük vagy botjuk hegyét lépéseik előtt +jártatva s nézésüket azokra a pontokra téve, melyeket a földön az +ernyővel vagy bottal megszurtak. Családtagok és párosával kirándult +sötét nénik az élet magasabb témáit sétáltatják, ugymint visszament +parthiekról, tönkrement ismerősökről, temetésről és átélt nehéz +operációkról beszélgetnek nyugalmasan, szórakozottan. Ur és +urhölgy, akiknek a szivök a városban összeakadt, szokták errefelé +hozni az ő dolgukat, csenddel és titokkal sétálván egymás oldalán a +hangulatos alkonyat felé. Ez a két fiatal is a platán alatt, ezek +is a szerelem képviseletében jelentek meg a Margitszigetnek ezen a +halk tájékán. A délután el akar a melegségtől aludni. A fákról a +leveleik ugy csüngenek moccanat nélkül, <span class= +"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> elfeledkezve +magukról. A felhő lefekszik az aranyos mezőre aludni vagy csak +álmodozni.</p> +<p>Az ut, mint egy felállott árnyékot, ugy hoz egy könnyü fekete +alakot a pad felé. Ott az előtt a pad előtt megállott az az árnyék +alak és oly lassu melegséggel adott hangot, mintha maga a délután +szólalt volna meg, hogy azt mondja:</p> +<p>– Kérek én is egy csókot.</p> +<p>A padon az a pár cseléd mintegy közös ájulatból kapta kétfelé a +fejét. Képük vörös volt, mint a vörös narancs, ajkaik izzadtak és +szemeikben részegség és vadság volt. A fiatal ember a padon egyet +rázott a fején, mint akit álmából vertek fel és:</p> +<p>– Mit akar! – ezen mód kiáltott a szeme közé ennek a fekete +alaknak, fulladt rekedt szóval.</p> +<p>– Tetőled semmit se, ettől a szép fiatal nőtől egy csókot.</p> +<p>Ez a megjelent alak karcsu s rosszul táplált fiatal ember volt, +paletot volt rajta, olyan, amilyenben az urak Párisban szinházba +szoktak menni, csakhogy Párisban azokon az urakon nem ilyen ócska a +paletot. Látni kérem furcsiusz alakokat az életben, akik forró +nyáron is igy köpenyegesen járnak.</p> +<p>Ez a hivatlan tanu felemelte jobb karját, a fekete paletot +szárnya együtt emelkedett a karral:</p> +<p>– Te szépség! te ifjuság! adj egy csókot nekem is. Avval +eltünök, pusztulok. Adjatok a boldogságból nekem is! Egy csókot +adj, egy csókot! Jut is marad is.</p> +<p>Oda nyomta rájuk nehéz lágy tekintetét, a homlokukra. Félretette +fejét és elnyitotta ajkait ferdén, panaszosan. Szárnyas karját +kezdte lebocsájtani.</p> +<p>Azok ott roppant meg voltak lepetve persze. Nem tudták +feltalálni magukat. A félelem hidegét érezték. A fiatal nő +ijedtében egy picit tovább huzta magát a gavallérjától, ahelyett +hogy még szorosabban hozzá menekült volna.</p> +<p>Ez a paletot-s ott állott előttük, fixálta őket, s ugy +csuszkáltatta kényelmesen alsó ajkát a felső alatt, mint a tehén +aki kérődzik. Keserü részegek is szoktak igy csinálni. <span class= +"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> Azután meg +csámcsogott vagy kettőt és ugy csüngette a száját, mintha a nyála +akarna elfolyni. Azt is észre lehetett az arcán venni, hogy az +állkapcsait összenyomkodja bent a szájában. És aztán ujra +megszólalt, nyálasan, nyavalyásan:</p> +<p>– Szemtelenség, fuuj. A hajnal a boldogságot az égről leöntötte. +Én elaludtam, én nem kaptam. A tiétek az? ti találtátok fel? Lopás! +közönséges lopás! Szemtelenség. Szegények, szegények. Szegéhé-nyek! +Azt hiszitek odaadom az én boldogtalanságomat a ti boldogságtokért? +Óh de lenézlek benneteket. Utállak. Nem igaz! szeretlek. Szeretlek +én titeket, ti élő gyermekek. A tengeren tulról hallom a +hangom.</p> +<p>E szavalás közben mind a két karját kinyitotta s a végin +leengedte szemhéjait.</p> +<p>A fiatal nő a kalapja alatt elröhögte magát. Magához térhetett +és megjöhetett a bátorsága, mert olyan kacagásba csapott, mint egy +temperamentumos iskolás leány. Felkapta az egyik térdét és +rácsapott a combjára, olyan bolondos erőset kacagott. Egy hasas +fekete rigó, ki gyalogsétát tett ott, közel egy fa alatt, az +ijedtében fölrebbent a falomb közzé, rrrrr! A fiatal ember ott a +padon, az egyet köhintett, a szeme elszántan és vigan pillantott a +jövevényre, előre kapta hátát, aztán visszafeszitette a pad +hátához, egyik lábát átkapta a másikon és a könyökével megütögette +a fiatal nő karját, pssz!</p> +<p>A fekete alak hátra emelte fejét és szemeit előkelően +összehuzva, az egyik kezével kijelentő gesztust tett, ugy adta le +véleményét:</p> +<p>– Egy kicsi kis szerzet kóstolja azt a lázat, amely az +örökkévalóság csillagát gyujtja ki homlokunkon. Egy makacs kis +szövetség. Höh!</p> +<p>Lesajnáló pillantást eresztett rájuk. Aztán sóhajt vett a +szájába. Keresztbe kezdte csavarni fejét és mint egy rossz falusi +pap, ugy kántált tovább:</p> +<p>– És ti testvéreim, messze és messze és alacsonyan beteg +füszálacskák, ti kik nem tudjátok és elhervadtok, óh kimondhatatlan +soha, de soha, végtelen soha, ki mond ha tat lan! <span class= +"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span></p> +<p>Megszitta az orrát s rezegtette pilláit, mint aki el akar +pityeredni. Lehet, hogy egy néhány könycsepp rá is esett belül a +hangjára, oly mártott hanggal prédikált tovább nékik:</p> +<p>– Mit fogtok mesélni majd az örök havon, hogy itt voltatok a +csoda csoda évszakban, az életben! Láttátok az árvákat, a +többieket, a többieket! Le fogjátok tagadni? Boldogok vagytok? Nem +értem. Boldogok.</p> +<p>Leesett a feje s mintha emlékezni akarna, ugy bámult a földre. +Halk lett:</p> +<p>– Boldogok. Mint akiknél a rubint gyűrük vannak. Az élet. +Élet.</p> +<p>Felvette jobb kezét és egyet mángorolt a homlokán. Hirtelen +összekapcsolta két kezét és ugy rázta feléjök, a hátát +legörbesztette s valami cinkos hanggal esett nekik, hevesen:</p> +<p>– Majmok, szerelmesek. Szeretnék a tüzes eperből. Mondjátok, hol +édesebb, a nyelveteken vagy a sziveteken? mondjátok! Mondjátok meg +nekem. Mondjatok mindent. Csohó csóhh. Adjatok cshókot. Óh, világ! +Állatok vagytok, nem tudtok beszélni? Majmok vagytok, hülyék, +állatok. Gyönyörü karcsu férgek vagytok. Melegek, minta napon az +ablakok, simák vagytok, mint a selyemhernyó, édesek, mint a szirup, +ragadósak! Jaj, ugy usztok, mint a lángok a tengeren. Dal, dal. +Ugye jó csolnakázni a holdfényben, ugye hogy jó? Álmodni az ezüst +tejuton, jaaj, elalúdni. Drága, drága csodáim, példányok, +szivecskéim, égő tulipánt, édes kedves, é-éhdes.</p> +<p>Lebukott féltérdre, hátravette fejét csukódó szemekkel és két +karjával nyult, mint a vak, a fiatal nő alsó lábaszárát átölelni. +Az egy könnyü sikolyt tett, bekapta a lábát a pad alá, aztán a +fejét kacagásra kapta s magasat kacagott. A fiatalember a padon +előre kapott, hogy elüsse a fekete alaknak a kezét, de az már +vissza is huzta karjait, a szeme nyitva volt és ugy nézett rájok, +mintha altatásból eszmélne. A fiatal ember keményedett képpel +nézett rá és átkiáltott rajta:</p> +<p>– Na most már takarodjon, barom. <span class="pagenum"><a name= +"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span></p> +<p>Az kényesen feltólta alsó ajkát és fitymáló grimaszt csinált. +Felállott és karjait emelve lábujjhegyre állt és ugy maradt, mintha +várná hogy még feljebb fog emelkedni, fel talán az égig is. Azután +a szemeiből a földre célozva, még egynéhány sértődött és sértő +grimaszt játszott el arcán és bal kezét bágyadtan lebbentve, azt +mondta nekik:</p> +<p>– Igen. Az élet chemiai reakció. Agyő. Az én istenem áldjon meg. +A halál.</p> +<p>Megnézte mégegyszer őket, figyelmetlenül és a fejét engedve +kissé, nyilt tenyerét mélyen leadta, mint aki kegyesen elbocsájtja +maga elől a könyörgők küldöttségét. Lassan és oldalogva távozott, +felvett egy esett levelet a sétányról, akit a nyár megégetett és +aki már őszt játszott a földön, azt a levelet a száránál fogva +forgatta szeme előtt és mélyitett szinészhanggal azt szólta maga +magának, hogy:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Non ti curar di +lor<br /></span></div> +</div> +<p class="i0">mert, ugylátszik, nyelveket tudott és Dantéba is belé +volt gabalyodva.</p> +<div class="chapter"> +<h2>Összeköttetések</h2> +</div> +<p>Egyszer egy rémisztő gazdag ismerőssel találkoztam Pesten a +Bristol előtt. Hazámbeli volt, nekeresdi, nevét is megmondhatom ha +akarom. Első virilista volt Nekeresden, az Uri Casino elnöke, +földje Nekeresd körül annyi volt mint egy kis Eszterházynak, ott +lakott a református templom mellett abban a kövér kuriában, +amelynek a falai oszlopai mindig oly tiszta fehérben voltak mint az +emberek csak vasárnap. Odaki szokott ülni ez a nagy gazdag ur az +ámbituson olyan délutánokon mikor az orgona virágzik, előtte volt +rózsaszin abroszon a dohányos szita s a szájába volt annak a hires +nagy tajtékpipájának a szopókája, amelyiken <span class= +"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> a Zrinyi +Miklós kirohanása volt dombormüvileg megörökitve, már mint a +tajtékpipán nem a szopókán.</p> +<p>A képe is olyan sötétveres volt akár az a tajtékpipa, tán olyan +tüzes is volt az a fej, a nagy gazdag urnak a feje is olyan nagy +kiadásu fej volt mint amilyen nagy pipa volt az a tajtékpipa. +Kedvesapámat ismerte ez a nagy gazdag ur, mert kedvesapám is +bemehetett az Uri Casinoba s egyszer a fülem hallatára kérdezte meg +mikor gyalog volt a piacon, kedvesapámat: lessz-i eső tanitó ur? +Engem magamat is észre vett személyesen egyszer mikor vakációban +otthon billiárdoztam mint vendég az Uri Casino kártya-szobájában, +igen, odaállott az asztalhoz és nézte egy kicsit a két diák +lökéseit és megkérdezte kinek a fia is vagyok? és azután mikor egy +rekuzém az isten különös kegyelméből sikerült, azt kiáltotta: +bravó! s kijelentette, hogy csak rajta, prima billiárdista leszek +ha kinő majd a pakombartom.</p> +<p>Hát aztán a Bristolnál jön rám egyszer Pesten. Nem sokat +fiatalodott a hazai idők óta, csak éppen a bajusszát kaszáltatta +tövig, csak az az ezüstös száraz törek látszott az ajkai felett, +aki a mezön is látszik ha lekaszálták. Az a nagy kemény veres fej +éppen olyan volt, tán még duzzadtabb és simább volt, olyan volt +akar az óriás paradicsom. Rögtön megismertem, olyan tisztelettel +köszöntem néki mintha itt Pesten is első virilista volna s ő lenne +a Nemzeti Casinoban is az elnök. Hogy hogy nem, az a nagy gazdag ur +is rám ismert. – Szervusz kedves kisöcsém!-mel tisztelt meg és +egészséges délelőtti kacagással emelgette magához a kezemet.</p> +<p>Hát osztán érdeklődött, hogy hogy állunk az alapvizsgákkal? és +én nagy nehezen kiköhögtem, hogy nem az egyetemen vagyok, hanem +szerkesztőségben lopom a napot. Azt hittem nem fogadja jó szivvel a +dolgot, de bizony olyan szépen nézett rám mint akinek imponál ez az +eset és azt mondta hogy azt mondja:</p> +<p>– A szép szinésznőket is ismeri már biztos kedves öcsém!</p> +<p>És most is olyan friss hazai kacagást eresztett. Szóval +<span class="pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> +kedves szives volt hozzám, elkisértette magát a szabóhoz a +Dorottya-utcába, a kapu előtt kitervelte hogy menjünk el az +Orfeumba estére. Ott találkozunk az előcsarnokban pont félkilencre. +Odamentem öt perccel félkilenc előtt, egy perc mulva vagyis pont +félkilenc előtt négy perccel megőrültem és vettem egy egész páholyt +tiz forintért. Volt összesen vagy tizenegy forintom, mert még csak +másodika vagy harmadika volt, még nem hágtam a nyakára a +fizetésemnek. Megmondom kérem mit gondoltam, miután megőrültem. +Ennek a nagy gazdag urnak imponálni fogok avval, hogy vendégemnek +tekintem az orfeumban, sejttetem vele, hogy tiszteletbeli páholyt +kaptam mint szerkesztő ur, de ha gyanitja hogy kifizettem a +páholyt, annál jobb. Látja hogy uri ember vagyok. Ha osztán az +éjszaka jobban összemelegszünk ő meg majd a maga részéről felajánl +tizezer pengőt hogy éljem világomat mig fiatal vagyok. +Huszonkettedik esztendőmet tapsoltam vagy hogy mondják. Az a nagy +gazdag ur osztán megköszönte figyelmemet, tényleg igen imponáltam +néki, előkelően megvacsoráztatott, a télikertben zenében és +pezsgőben hajnalig elbeszélgettünk a szép szinésznőkről meg a +nekeresdi dolgokról, azután hazakisértem azt a nagy gazdag urat a +Bristolba s többet nem láttam életemben.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Hát egyszer meg egy fiatal báró esett a karomba a Váci-utcán és +addig cipelt magával mig a legujabb csalódását el nem zokogta, de +akkor nem eresztett el, nem, mert volt néki még egy ki nem hült +csalódása a közelmultból, azt is töviről-hegyire el akarta regélni, +a Gizella-téren fiakkerba ültünk hogy körüljárjuk a Városligetet +mert oly szép május van és neki még annyi minden van a szivén. A +Fővárosi Pavillon táján kijelentette hogy én vagyok az egyetlen +megértő sziv a világon és ha egy ilyen sziv se volna a világon +amelyet ő leönthet az ő boldogtalanságával, akkor agyonlőné magát +mint a veszett kutyát. Gondoltam magamban proponálni fogom majd +hogy menjünk el szépen Afrikába felejteni, majd segitek neki +<span class="pagenum"><a name="Page_10" id= +"Page_10">-10-</a></span> felejteni, a felét én felejtem. S ha +Afrikában még nem felejtettünk el mindent, menjünk Kinába, menjünk +Japánba s Bombayba s Monte-Carloba, csak felejtsünk felejtsünk! Ó +mennyi szép felejtőhely van ezen a nagyon érdekes világon. Ő fizeti +majd az én hajómat, az én hotelemet, mindet, hisz ő a báró nem én. +Igen. Leszállottunk a fiakkerről valami hét órakor, a fiatal báró +huzza kifele a cimeres bőrtárcát, felharapja a monokliját, +rovancsol a tárcában, nincs csak százkoronása. A fiakkeres nem tud +váltani. Én persze ugrok: kérlek ne fáraszd magad van nekem +apróm.</p> +<p>Vagyis volt, mert mikor a fiakkert kifizettem nem volt már sem +apróm sem nagyom. A fiatal báró nem ment Afrikába felejteni, +remélem itthon is elfelejtette az ő boldogtalanságát, én nem +felejtettem el.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Jaj hát egyszer nemrégen a nagyvilágon egy eleven gróffal +ebédeltem. Gróf és nábob, pazar világitás, legeszméletlenebb tango, +szertelen pompa, végtelen! Egy legdrágább hotel előtt találkoztunk, +ebédelni ment oda az étterembe, nem jövök én is? hát hogyne, a +legmesésebb szerencse közönséges halandóságomra nézve. Az eleven +gróf ur annyira eleven volt, hogy meg is volt hülve, a szeme +fátyolosan nézett rám mint az őszi reggel, azzal a bizonyos +bánattal amellyel az őszi reggel az elzónázott tündérek után +mereng. Hangja meghatott, szenvedős, a férfihangnak a féminin +kiadása az ilyen, még plebejus férfi is arisztokrata mikor nátás, +mert lényénél annyira finomabb lény panaszkodik a hangja mögül. +Külömben is Théophile Gautier az a francia az azt mondta hogy nem +az az arisztokrata aki annak cimezi magát, hanem az akit ő +Théophile Gautier arisztokratának érez. Én is grófot érezhetek a +náthás férfiban, ha nem is mondok aztán semmit se. Igen, hát az az +eleven gróf emlitette is hogy csunyán meghült és szivogatta eleven +orrát mikor az asztalhoz sétáltunk, mikor aztán leültünk, +eltüsszentette magát, az eleven grófot és rögtön nyult is a +szivarzsebhez a zsebkendőért. De az a kilencágu zsebkendő nem +fehérlett <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= +"Page_11">-11-</a></span> ott a zseb fölött. Nem is volt a zsebben. +Ejnye bizony az elveszett. Ott maradt egy autóban, igaz, +Kellemetlen.</p> +<p>Hamar kaptam ki a zsebkendőmet, vegye magához gróf ur, én nem +vagyok náthás. Hálás mosolylyal elkapta, az orrára tette s +trombitaszóval üdvözölte. Majd hazaküldi tisztán, hol lakom? Az +ebéd őrült drága volt, magam fizettem a magam menujét, szó se volt +róla hogy meghivottnak tekintsem magam. Bagatelle! A grófnak eszébe +jut egyszer majd unalmában a diplomácia, elmegy Londonba +nagykövetnek, Londonban is igy összetalálkozunk, megörül, intim +emlékei ébrednek, hiszen egy zsebkendőt fujtunk! meghiv a +palotájába mikor estélyt ad, bemutat az udvarnak, az angol király +kihallgat és megtesz udvari poétának, jelzem csak azért fogadom el +mert érdekelnek az angol udvar hölgyei. Ugy fogok, egyik duchessről +a másikra rágyujtani mint a cigarettről a cigarettre, nem fognak +megsértődni mikor eldobom őket, tudják hogy mindnyájukat szeretem +és engem mindnyájuknak szeretniök kell, velem szemben nem szabad +korlátoltnak lenni. Boldogok lesznek hogy nem halnak meg ugy hogy +velem nem koccintottak! és egész nap mulattatni fognak hogy meg ne +unjam azt az udvart, az angol királyi koronát amely mellesleg India +császári koronája is, ha akarom felpróbálhatom, rajongani fognak +hogy hogy illik az nekem! én egy darabig melancholiával nézek rájok +alóla, azután vidám grimaceokat vágok, olyanokat amilyenekkel a +beteg gyermekeket szokta az ember mosolyogtatni. És aztán +visszateszem a koronát az öreg V. György fejébe s fölemelkedem a +trónon hajadonfővel és a legmagasabb rangu csillagokról fogok +trónbeszédet tartani. Megigértem ezt a csillagoknak egy augusztusi +éjszakán, és én nem feledkezem meg igéreteimről.</p> +<p>A gróf bizony megfeledkezett a zsebkendőről. Nem küldte vissza. +Egy tiszta vászon fehér zsebkendő monogrammal ma száz koronába +fáj.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Hercegekre, fejedelmekre még idáig semmi kiadásom se volt. Ha +valami előadná magát, majd beszámolok. <span class= +"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>Dicsőség</h2> +</div> +<p>Nevelő urnak igazi puska még soha se volt a kezébe. Volt már +puskája több mint egy puska, nevelő urnak, az élet egymás után +következő szakaszaiban, vagy mondjuk az élet egymás fölé rakódó +rétegeiben. Ugymint volt egy puskaforma játékpuskája nevelő urnak, +akit négy esztendős korában kapott szelidlelkü nagynénjétől. Ez +volt az élet első puskája. Hitvány fenyőfa volt ez a fia-puska, +téglaszinre volt mázolva s bádog volt a csöve s fakó forrasztott +acél volt a kokasa. Ezt a kokast ha elrántotta nevelő ur +mutatóujja, hát az történt hogy a mosolygó friss bádog cső végéből +kiugrott az a fadugó aki abba a csőbe bele volt dugva s lecsüngött +a levegőbe s ott hintált egy kis darabig, mert a dugót nemzeti szin +fonásu spárga tartotta, az nem engedte, hogy a dugó leessen és a +porban összepiszkolódjon.</p> +<p>Ez volt az élet első puskája. Az élet második puskája +bodzafa-puska volt, nevelő urnak saját gyártmánya, habár nem is +saját kitalálása. Második elemista korban készitette nevelő ur a +bodzafa-puskát, kivánkozom mondani hogy testületileg, igen, mert +körülbelül az egész második osztály egyszerre csinált +bodzafa-puskát, kiki magának, a május édes kedves meleg napjaiban. +Ha nevelő ur a mellére szoritotta két kézzel a bodzafa-puska agyát +és huzta visszafelé erővel a bodzafa-puska csövét, akkor a csőbe +behatoló puskavessző előre ugrasztotta a cső mellső végébe dugott +nyálas pici rongygolyót, ez a rongygolyó osztán kiugrasztotta a cső +külső végébe szoritott második nyálas rongygolyóbist. Amely +keményen nekirepült egy másik kis fiu mellének, mert az előzőleg +önként jelentkezett és nyitott szemmel, a hencegés mosolyától +nyitott szájjal és a kiváncsiságtól dobogó szivvel várta a +halált.</p> +<p>Ez volt az élet második puskája. Az élet harmadik puskája +gummipuska volt, ezt nevelő ur első gimnazista korban <span class= +"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> épitette, +és pedig azért ilyen későn, mert mint szegénysorsu, csak a +középiskola évadának kezdetén engedhette meg magának hogy a +szószedetre s a rajzpapirra kicsalt pénzből annyit félretehessen, +amennyi a legszerényebb egyágu gummipuska kiépitésére futja. Voltak +kevésbbé szegény sorsuak, kik kétágu gummipuskával képviselték +magukat, voltak aztán gazdag sorsuak sőt nábob sorsuak, azok három +meg négy águ gummipuskával szerepeltek. Igen kérem méltóztathatnak +emlékezni azokra az arisztokrata gummipuskákra, melyeknek nem is +fából volt a nyelük, hanem sötétkék acéldrótból, azokat a +gummipuskanyeleket a helybeli nagy vaskereskedésben készen árulták, +csak pénz kelletett hozzá. A verebek, a kis csirkék meg az ablakok +szörnyet haltak ha megfelelő nagyságu kavics találta őket. Az +idegen kutyák és az ellenséges gyerekek, azok is megemlegették, ha +kaptak egy lövedéket a gummipuskából, pláne azokból a három- és +négyáguakból!</p> +<p>Az élet negyedik puskája, igen, hát vegyük puskának, hiszen más +nevét nem is tudom, csak hogy puska volt. Vergiliushoz, +Sallustiushoz, Ovidiushoz, Cicerohoz, Horatiushoz. És azután +Homeroshoz. Pardon, hát Cornelius Neposhoz! Persze, negyedikben +lőtte legelőször a latin tudományt nevelő ur is a latin puskából. +Ez a puska, az élet negyedik puskája, két puska volt, ugymint latin +és görög puska.</p> +<p>Az élet ötödik puskája, jog szerint a Flaubert-puska lenne, de +azt hiszem, már kijelentettem, hogy nevelő ur szegénysorsu volt, és +hát a szegénysors a Flaubert-puskát kiütötte kezéből, akarom +mondani ábrándjaiból, igen, a Flaubert-puska urfi-puska, a galambok +bizonyára adnak arra valamit, hogy őket tekintetes urfiak +lövöldözik, fogadni mernék fájna nékik, ha szegénysorsu tanuló +ifjak is lelőnék őket a magtár tetejéről.</p> +<p>Ugorjuk hát át a legitim Flaubert-puskát mint az élet ötödik +puskáját, s ugorjuk át ha már benne vagyunk, az érettségit is, az +érettségiből egy ugrásra ott vagyunk aztán Patkányos-pusztán, ahol +nevelő ur mint első éves tanárjelölt az intéző ur csemetéi mellett +nevelősködik. Az élet ötödik puskáját, az igazi srétes puskát a +gazdasági irnok ur adta <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= +"Page_14">-14-</a></span> kezébe nevelő urnak, félmeleg őszi +délután, mikor intéző ur, irnok ur meg nevelő ur kisétáltak a +répaföldre nyulra, fogolyra. Intéző ur nagy hosszu alak, csizmás, +Vevey-szivar a szájában, szivarnak oly hosszu mint intéző ur +intézőnek amilyen hosszu. Lancaster-puska lóg intéző ur nyakában, +vagyis a mellén lóg lefele térdig, a szijj a nyakába simul intéző +urnak. Irnok urnak a lábszárán bőrgamásni urizál, ha lovagol, ha +biciklizik, ha vadászik. A vállán nehezedik a Lefosé, a puskaszijj +derékszögü háromszögben feszül, igen mert irnok ur ugy sétál, hogy +a puskacsőre könyököl, a puskacső hátra néz és a puskaagy elől +feljebb van mint a puskacső vége hátul. Irnok urnak az ajkáról +cigaretli próbál leesni, saját töltés, Kir és Purzicsan barna. +Irnok ur nem olyan magos mint intéző ur. De magosabb nevelő urnál. +Nevelő ur ott hosszitja lépteit irnok ur mellett, szélen megy, ugy +hogy a három alak kicsi, nagyobb, leg-nagyobb. Nevelő ur cipőben +van, azt az egycsövü nemtudommiféle puskát, akit orvvadásztól +szedtek el egypár éve, azt ugy viszi, ahogy egy illusztrációs +Krudy-féle regénykönyvben látta volt egy magányosan andalgó +vadásztól, vagyis lezser a jobb vállon a szijj, a puska hátul a +földnek irányzott csővel, mindakét kéz hátul a puska csövén, +szórakozottan. Nevelő ur szájában szintén saját töltés, hetes +tizenhármassal, és a slukkerek közben az első vadászat mély drukkal +és magas emelkedettséggel telt sóhajai. Nincs titkom, kiárulom hogy +mikor az intéző ur azt kérdezte nevelő urtól: hát volt-e már +vadászaton életében? nevelő ur műméltóságot vett a képire s ugy +felelt, hogy: c, hogyne kérem szépen!</p> +<p>Intéző ur irnok urral az őszi munka felől témáztak, közben irnok +ur perceket hallgatott, megelőzőleg bizonyosan indulatos leckéket +nyervén intéző urtól. Intéző ur egyszer másszor lehajolt, répát, +krumplit, pipakupakot, szeget mit vett fel a földről, azután +behajitotta a táblába. Irnok ur ugy tett mintha rendet tartana az +uton és a cipője orrával el és felrugott lécdarabot, fél patkót, +rothadt répát, ganéjdarabot miegymást. Nevelő urnak nem volt +beosztása, dunsztja sem volt a gazdaság felől, ő ilyenkor a szeme +elé <span class="pagenum"><a name="Page_15" id= +"Page_15">-15-</a></span> tenyerelt és oroszlánt tigrist +jegesmedvét és cethalat kutatott a láthatáron.</p> +<p>Hát azután egyszer csak intéző ur a füléhez kapta a puskát és +odadörditett egy rettentőt arra a hagymaházi torony fele. +Csakugyan, arra osztán látszott hogy egy korpulens öreg nyul mint +valami hazai kenguru elkezd vágtázni lustán hangtalan, mintha menni +akarna összeszedni az intéző ur kilőtt sörétjeit. Egyszer csak egy +másik ilyen nehéz szürke kenguru vagy lajhár is felébredt a föld +alól és az is elkezdett zónázni valamerre egy szántás fele, de +egészen más irányban.</p> +<p>Akkor intéző ur irnok urral rapid haditanácsot tartott diszkrét +hangon, hogy a vadállatok meg ne hallják és azután ott hagyták +nevelő urat a répaföld szélén, intéző ur a szántás fele ment előre, +irnok ur meg ügetett a répaföld távolába befelé. Nevelő ur levette +nyakából a puskát. Ott állott a hervadt göröngyekben, azt hitte +köröskörül háboru dörög, s ő abból egy hangot se tud hallani, oly +szemtelen hangosan dobog a szive. Nézte merre jár az irnok ur. +Irnok ur megállott, állott, a puska a kezében volt, lebocsájtotta a +puska dupla csövét, mindakét csőbe belekukucskált lekonyitott fővel +és közbe gyorsfelhőket cigaretlizett. Aztán látszott egy ember, +messzi császkált a répaföldön tul, igen kicsi volt, irnok ur +felcsapta a puska csövét, azután lassan emelte a puskát és +odacélzott a felé az ember felé. Nevelő ur is magasra vette a +puskát. A puskakedvelő nagyközönség meg fogja bocsájtani nevelő +urnak azt a csacsi föltevését, hogy irnok ur netalán most rá fog +lőni arra az emberre. A puskakedvelő nagyközönség az irnok ur felől +tisztában lehet, hogy az igen jól tudja hogy a vadászengedély +emberlövésre nem vonatkozik, viszont rokonszenvesnek találhatja a +puskakedvelő nagyközönség az irnok ur sportszerü ábrándját, +amelylyel mérlegelte hogy vajon ilyen távolságból el tudná-e +találni azt az embert aki amoda megyen? Azután nevelő ur, mint aki +még igen messze van az emberlövéstől, hiszen még galambot se lőtt +eddigi pályáján, mondom nevelő ur annyira ment csak élő cél hijján, +hogy fölvette a puskát az orra <span class="pagenum"><a name= +"Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> mellé jobbfelől és egy +helyes kis vadrózsaszin felhőt kezdett célba venni. Az a felhő +magában vendégszerepelt azon a berlini-kék egen, kis kiváncsi s +elég alkalmas volt arra hogy nevelő urban kedvező impressziót +tegyen az ő célzó tehetsége felől.</p> +<p>– Brumm brumm! – vagy hogy imitáljam az intéző ur dupla lövését, +amelyet megint valami nyulak kedvéért tett, akik talán várták ezt a +jeladást, mert addig nem látszottak seholse, intéző ur tüzelése +után szolgálatkészen kezdtek egymás mögött egy bizonyos irányba +hömpölyögni. Jó messzire voltak, nevelő urnak kinyilt a szája mikor +utánuk bámult, müveletlenül eszmélt a birtok eseményei közepett, de +persze helyén valónak találta hogy a nyulak igy tudják az ő +teendőjüket, hisz azok már régebben élnek itt a birtokon.</p> +<p>Igen ám, az intéző ur lövései után, valami husz lépéssel nevelő +ur előtt egész váratlanul frr! egy tiztizenkét főből álló vagyis +repülő fogolycsapat emelkedett a szabad levegőbe. Én már nem tudom +hogy találta fel magát nevelő ur oly hirtelen, s hogy hogy vitte +véghez a puska kellő fektetésének, a célzásnak és az elsütésnek +összetett müveletét, elég az hozzá hogy ugy belelőtt abba a +fogolycsapatba mint egy Bársony István. Igen, azt sejtette a +durranás alatt hogy valakit rettentően pofonvágtak itt valahol, és +látni nem látott semmit, kivéve hogy irnok ur erre fordul, még azt +is mintha látta volna, hogy megelőzőleg irnok ur tágasat ásitott és +háromszor megcsapta a tenyerével a száját. Aztán mint a bolond +megszaladt nevelő ur arrafelé amerre a foglyok elrepültek. +Gondolata nem aludt, nem, ébren volt, és az a gondolat számon +tartotta, hogy itt most valaki puskával a kezében bukdosik a lyukas +puha földben, lélegzik mint kutya a kánikulában és meg akar kapni +valamit ami esik lefele az égből, aminek le kell onnan esni, igen, +ennek a sötét gyors függőleges foltnak, ami ugy kápráztat az +átlátszó világos levegőben. Valami lapda esett föl, annak le kell +hullani. A napnak le kell bukni alkonyat után. De hát hol, hol, hol +van? A foglyokat elnyelte az ég, mintha a föld nyelte volna el! Az +a felhő <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= +"Page_17">-17-</a></span> fog talán leesni! Meg se moccan. Egy +kicsit bágyadt lett a szive, tán a puskaportól. Irnok ur kiabált +valamit, a fejét kapkodja, kérdez. Mindjárt, rögtön, csak keres +valamit nevelő ur, megkeres valamit. Az elveszett, elsülyedt. +Macera! Hallatlan valami! Hát hol vergődik az a lelőtt fogoly? A +lábával, a puskaagygyal hiába szántja nevelő ur a rongyos +répaföldet. Nincs és nincs. Nincs.</p> +<p>Vége lett a vadászatnak. Intéző ur hoz egy nyuszit, csüng a +feje, vért köp minden lógázásnál. Borzasztó ránézni szegény +nyuszira. Talán meg is halt már.</p> +<p>Irnok urnak nem volt szerencséje.</p> +<p>– Hát nevelő ur mire sütötte ki puskáját?</p> +<p>– Én, kérem szépen, lőttem egy foglyot.</p> +<p>– Ugyan!</p> +<p>– Igenis. A két szememmel láttam hogy leesett. Nem tudtam +meglelni. Ugy szeretném még megkeresni.</p> +<p>– Majd holnap reggel. Hát biztos az a fogoly?</p> +<p>– Biztos kérem, intéző ur. Becsületistenemre!</p> +<p>– Nahát jól van.</p> +<p>Következő vasárnap délután intéző ur, irnok ur, nevelő ur a +sárga féderes kocsin bekocogtak a laposladányi kaszinóba. Intéző ur +bemutatta nevelő urat a laposladányi intelligenciának. Számtartó +urnak, doktor urnak, bérlő urnak, jegyző urnak, patikusnak, otthon +lődörgő jogoncnak, mindenkinek. Hát mindjárt el is dicsekedett +intéző ur avval is hogy már vadászaton is volt nevelő ur, lőtt is +egy foglyot. Kerestük másnap, nem leltük meg, biztos bement az a +fogoly a váradi kórházba, majd visszajön ha lábra áll. Fő a +dicsőség. Ezennel fel lehet szentelni nevelő urat.</p> +<p>Vagyis azonnal lekapták a négy lábáról nevelő urat, +felhasaltatták a billiárdasztalra, az egész intelligencia, ahányan +voltak, mind csupasz tenyérrel meg dákóval meg pipaszárral +felszentelték nevelő urat, a vadászt. Szentelték vagy öt percig. +Sok, Sándorkám.</p> +<p>Neked meséltem Sándor, mert Terád találtam gondolni mikor +leültem mesélni (nem veszed rossz néven?) és kérlek ha nem volnék +profi (sajnos hogy az vagyok) akinek meg <span class= +"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> kell enni +a tárcairó törvényeket, kedvem volna minden komoly szabályhoz +illetlenül felnyögni s elnevetni magam: Te, én voltam a nevelő ur, +barátom, olyanokat csaptak rám, hogy mikor leszállottam a +billiárdasztalról, nem tudtam oda nyulni egy óráig, mert égett! +Addig is mig egy kicsit lehült, az arcomat simogattam ott azok közt +a kedves falusi karakterek közt, mialatt ismerkedtünk és röhögtünk, +mert az arcom is fájt még a puskától.</p> +<div class="chapter"> +<h2>Györgyi, később Kamilla</h2> +</div> +<p>Kezet nyujtok a manicure-kisasszonynak, anélkül hogy valaki +bemutatna néki. A manicure-kisasszony felad egy pillantást a +képemre, s aztán elfogadja az elébe nyujtott idegen jobbkezet, sőt +két kézzel veszi el, mint valami ritka kedves baráti kezet. Igen és +elfekteti maga előtt az összehajtogatott serviette-en, mint egy +keztyüt. Nem is tudom mit nézett meg az arcomon mielőtt kezelésbe +vett, hiszen a fejjel néki semmi dolga nincs, a fej a +frizőr-szakmára tartozik. Ez a reflex, ez hogy a +manicure-kisasszony felnéz a vendég képébe, aki a patáját hozza +szépiteni, hogy ez az illemé-e vagy a kiváncsiságé, azt nem birom +most hirtelen megállapitani, sőt talán órákig tartó elmélyedéssel +se tudnám kisütni. Kijelentem hogy nem reflektálok arra hogy a +manicure-ös kisasszony érdeklődjék a cifferblattom iránt mikor +odaülök a kis asztalhoz. Nem mintha nem volnék afelől meggyőződve +hogy nekem van a legszellemesebb és a legingerlőbb férfiarcom, mert +hiszen arról mélyen meg vagyok győződve. A dámáknak ha +megpillantanak az Operában meg a lóversenyen, majd kiugrik az üveg +a látcsövükből: istenem ki lehet ez az érdekes fiu, ez a gyönyörű! +De mondom ezt a sikert a manicure-kisasszony előtt szivesen +elengedném. Az a pillanat, amit az arcomra pillant a +manicure-kisasszony, az kérdés is, <span class="pagenum"><a name= +"Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> amely rám kiált ezen szóval: +ki vagy te, mi vagy te véletlen fizikum, aki megjelensz előttem, +mit akarsz velem? Igy kérdez engem. Nem tudom ki vagyok mi vagyok, +mi jogon követelem ilyen egy gázszin arcu, agerathum-kék szemü +szőke tetemtől hogy munkára galvanizálja magát értem néma szájjal, +vad idegen szivvel. Azt érzem, hogy nem ember vagyok, hanem az a +tizenöt korona, akiért a manicure-kisasszony fölvette most a +körömvágó ollócskát. Mondhatom igen kevésnek érzem magam. A világ, +az más, álom az amit nem tudok megfejteni, de én, vagyis az a +hasztalan alak, akit megszoktam én gyanánt kezelni, én ébren +vagyok, én például nem tudom mit hasalnék ha ez a lebuktatott fejü +manicure-kisasszony vallatni kezdene hogy uri dolognak tartom-e +hogy nővel takarittatom mancsomat? Azok szerint a képzetek szerint, +amelyekből az uriember vagy mondjuk a gavallér igéje nevelődött, +azok szerint talán inkább nekem kellene most e gyöngébb teremtés +kezét elővennem és gyöngéd bókok között ápolnom, vagy le kellene +buknom a cipője orráról a port ellehelni. Hallgatok, hallgatnom +kell egy bün felől, amit nem követtem el, csak képviselek: az élő +élet büne ez. Hallgatok, mikor elébe ülök a manicure-kisasszonynak, +de még azt is számon kell kérnem magamtól, hogy jól teszem-e, hogy +hallgatok: meg kell gusztálnom a manicure-kisasszony arcát, a +karakterét ki kell hamarosan nyomozni. Némelyik kisasszonyon +meglátni, hogy homloka nehéz, el van foglalva szive, cipője vagy +gyermeke gondjával. Más kisasszony fáradt, vérszegény és egész +éjjel fogfájása volt. Egyéb kisasszonyok akadnak, akik csalódottak, +ostobácskák és intrikusok, névtelen, gyülölet gummiját rágják +begombolt, eltakart fogsoruk közt. Vannak kisasszonyok, jobbadán +vastag karuak és mellesek, ezek mögött valahol egy him sétál, +ezeknek a kisasszonyoknak három-négy aranyfoguk van, ezek a +munkaasztalnál közömbösek, vak és siket egoisták, frizurájukban nem +bolyong ábránd és szivélyesség, ételek ize játssza mély szonátáját +gyomrukban. Az eféle kisasszonyokkal jobban teszi az ember, ha nem +kezd diskurzust. Vannak azután kisasszonyok, á la mode táncosok, +kacérak, cigarette-et <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= +"Page_20">-20-</a></span> gyüjtők, meg vannak gorombán frivolak, +követelők, halk adomát kivánók, kacagósak, szolgálhatok továbbá +kérem büszke szépekkel, akik az urak kezét közel veszik magukhoz, +de lábát távol parancsolják, kik tartózkodóak és kihivóak, másfajta +szépek is vannak raktáramon, olyanok, hogy Pest kedvessége csorog +pillájukról és ajkukról, még egy főhadnagyot se vesznek komolyan, +de meg tudnak szeretni egy cirkuszi szolgát is, oly ismerősök, +mintha száz éve élnének s oly frissek, hogy sohase fognak meghalni, +övék a leghosszabb röhögések és a legkurtább sóhajok. Mutathatok +kezdő kisasszonyokat, csunyácskákat, kik mindig bevágnak és ugy +vannak öltözve, mint az árvák. Emlékeztetni szeretnék idősekre, kik +most tanultak ki, sikertelen arcok és életek ezek, szerények, +betegesek, jegygyürüjök és mellük elpusztitott férjről és +meghagyott gyermekekről tartanak előadást. Láthatni jó szemü, jó +hangu, mosolyra járó száju, urias, tiszta kisasszonyokat, akik ugy +hallgatnak, mintha magokban regényfolytatást olvasnának, felnyilt +ajkukkal kérdést várnak, akire felelni jól esik. Vannak türelmetlen +bolondosak, hizással fenyegetők, akik mozizni készülnek. Vannak, +vannak. Ezekkel minddel lehet vagy muszáj vagy nem árt +diskurálni.</p> +<p>De mielőtt ezt a hosszadalmat firkantottam volna, a jelen szőke +kisasszony megkérdezett, hogy:</p> +<p>– A körmöket rövidebbre, kérem?</p> +<p>A kézhez szólott, csak a kezet nézte, a körömvágó ollócska már +beléhatolt a köröm sarkába s várt mig felelek. Azután müködésbe +jött a kisasszony, szabadon tekinthettem homlokát, négy ránc volt +ott, elég hosszuak és elég párhuzamosak. Oly közel és olyan +hirtelen ráncok voltak hogy szinte fujtam egyet hogy elfujjam őket. +Egy fodrászmühely kapcsolt része ez a kis manicure-szoba, két +asztalka áll benne. A másik asztalka el van hagyva. Dél van. A +fodrászmühely ajtajából beszól egy idős hasas ur, a feje +törülközőbe van szoritva:</p> +<p>– Hány perc Györgyi?</p> +<p>– Még egy előjegyzés van igazgató ur.</p> +<p>– Hát majd délután. Félnégykor jövök. <span class= +"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span></p> +<p>– Igenis direktor ur, fenntartom.</p> +<p>A bekötött fejü direktor ur eltünik, a kisasszony a fejem fölött +a falra néz. Visszaengedi fejét, melynek csekély kilengésü rezgését +észlelem mig reszeli a kisasszony a körmöket, s hallom hogy igen +vigyázatosan sóhajtott a kisasszony, nem publikum számára. Fekete +crépe bluza van, a décolletage-ban felcsap a slingelt ingnek egy +hulláma. A kisasszony arca aféle mint az élesztő, feje rezgése +közben az orcáin és homlokán csuszkál egy bizonyos fényesség, mert +az üzletben gáz világit. A kisasszony ujjai kurták, karja füves, ez +a szőke fü szintelenebb mint a haja. Fülei ki vannak furva, +fülbevalója nincsen. Van egy hitványka gyürüje málnaszörp szinü +kővel, a zálogházban kaphatna rá egy gorombaságot. Nem tudom a +gázfénytől az arcán vagy a keze meleg korrespondenciájától, nem +tudom, szorulást kapok az ugynevezett sziven és hátul a sziv mögött +vagy hátul az üzlet fala mögött valahol mintha méla gongütést +hallottam volna. Evvel a kisasszonynyal tán jobban teszem ha +beszélek.</p> +<p>– A másik kisasszony ebédelni van?</p> +<p>– Igen, az elmegy ilyenkor ebédelni.</p> +<p>– Maga később megy ebédelni?</p> +<p>– Én itt ebédelek az üzletben. Csak a nővéremet várom.</p> +<p>– A nővére hoz ebédet?</p> +<p>– Nem kérem, ő is üzletben van, idejön hozzám, ide hozatunk a +bormérésből mindennap ebédet. Már itt lehetne.</p> +<p>Megint a falra néz a fejem fölött.</p> +<p>– Nem tetszik tudni hány óra? Én nem tudom ez a mi óránk vagy +késik egy félórát vagy siet egy félórát, sose pontos.</p> +<p>– Háromnegyed mult öt perccel.</p> +<p>– Köszönöm. Azt hittem késik a nővérem.</p> +<p>Olyféle lágy hangja van, mint a pamut. Sárgás pamut. Álmos. +Mintha nehezére esne a szó.</p> +<p>– Nem fáradt még ilyenkor, mondja?</p> +<p>– Én? Nem. Már mint a kezektől nem.</p> +<p>– Hány kezet csinált ma délelőtt? <span class="pagenum"><a name= +"Page_22" id="Page_22">-22-</a></span></p> +<p>– Hányat? Hányat is? Az önével kilencedik. Nem, tizedik. Ettől +nem volnék fáradt, csak rosszul aludtam. Tessék betenni a másik +kezet a vizbe.</p> +<p>– Mért nem aludt jól?</p> +<p>Hallgat. Mosolyog. Hallgat.</p> +<p>– Ne kérdezzem?</p> +<p>– Vendégek voltak nálunk.</p> +<p>– Szóval mulattak.</p> +<p>– Hogyne. Ahogy a Katicabogarakkal el lehet mulatni.</p> +<p>– Hogy-hogy Katicabogarakkal?</p> +<p>– Azok voltak a vendégek. Minden éjszaka Katicabogarakkal +mulatunk.</p> +<p>– Poloska?</p> +<p>– Az, még a nevétől is beteg vagyok.</p> +<p>– Hö. Borzasztó.</p> +<p>– Az ágy szélén ülök fél éjszaka, nem merek belefeküdni. Mit +lehet csinálni az embernek, sehol nem tudunk más szobát kapni.</p> +<p>– Nem lehet azokat elpusztitani?</p> +<p>– Az isten verje meg, amilyen házigazdánk van. Őtőlök jön a +piszok. Szegény nővérem egész éjszaka szedi a Katicabogarat, rakja +a vizbe.</p> +<p>– A vizbe rakja?</p> +<p>– Egy csupor vizbe teszi. Én meg se merem fogni. A nyavalya +kitörne. Nővérem se meri megölni, csak a vizbe teszi.</p> +<p>– Nem pestiek maguk?</p> +<p>– Nem kérem, mink erdélyiek vagyunk.</p> +<p>Nem igen merek tudakozódni. Szemlét tartok a köröm- és bőrollók, +letoló fácskák, szarvasbőr-simitó, lakk, nagolin, kyx miegymás +fölött a kicsi asztalon. Chloe mind ennek a portékának hirét se +hallotta. Daphnis nem uriember volt, aki manicure-ért kereste +Chloet, hanem sipolva sétált guruló birkái mögött és találkozván, +egymástól tanulták meg a csókot, mert tapasztalatlanok és édesek +voltak.</p> +<p>Egy órára megjött a nővér, az, aki a Katicabogarakat a csupor +vizbe teszi. Idősebb mint a kisasszony, akit Györgyinek hivott az +igazgató ur, szőke, nagykezü, pici, <span class="pagenum"><a name= +"Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> hervadt fogu, neki is ilyen +élesztőorcái vannak. Roppant szomoru, őszinte nagy cipőt emel a két +lábán.</p> +<p>– Szervusz kicsi Györgyim.</p> +<p>Megnézi a vendég kezét, a vendég arcának egy óvatos főhajtással +köszön. Györgyit megcsókolja homlokán.</p> +<p>– Szervusz Kamillám. Foglalj helyet, kérlek. Itt van Sándor? +Sándor! Sándor?</p> +<p>– Biztos elküldték. Majd jön mindjárt. Mit hozassunk, +Györgyim.</p> +<p>– Mondd meg te, Kamillám.</p> +<p>– Jaj, egy hölgy félkettőre bemondta magát. Hogy kell sietni! +Györgyim, tésztát nem hozatunk. Kijelentem, tegnap is főzelék +tészta negyven korona.</p> +<p>Megint a vendég kezére pillant Kamilla. Szemei mint a világoskék +márványgolyók, oly bámészak és a hangja, mint az ágendás kis +leányoké, oly gyermekhang, olyan nyulós, siralmas.</p> +<p>Lloyd George, hogy birod a neved a homlokodon viselni, hogy +tudsz élni, hogy fogsz tudni meghalni, mondd, hogy fogsz tudni +meghalni.</p> +<div class="chapter"> +<h2>Emlék</h2> +</div> +<p>Éppen nagykoru lettem, soha boldogtalanabb évadom nem volt. Lent +voltam T. Valentin barátom birtokán, cséplés idején. Jókor reggel +lóháton kimentünk a «hegybe», ahol a cséplés zugott, Valentin ott +lógott délig a masina körül a bikacsekkel pihenés nélkül csapkodva +lágy csizmaszárát. Ezt hallgattam egy messzebb kazal alatt +hevertemben, meg a vakon bugó gőzgépet meg az izgága rostát meg azt +a sóhajtozást amivel a keresztek a rostába hajoltak. A +pitypalattyot és a tücsköt tán nem is hallottam, mert csak szomoru +hangokat kivántam hallgatni. Be volt a szemem téve, a lángoló +levegőt, meg az őrült szalmafényt <span class="pagenum"><a name= +"Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> nem tudtam elszenvedni. Ott +hevertem délig, egy-két tucat szalmaszálat végig harapdálva, mig +émelyt nem kaptam a szalma izétől. Délben usztunk egyet a Tiszán, +mert a Tisza partján volt ez a föld. Azután visszaügettünk a község +alá, az ugynevezett kastélyba. Ebédig rendesen egy kis nyomorék +fia-szarvassal barátkoztam, aki az istállóban lakott a lovakkal, +ennek a szegénykének a bal hátulsó lába meg volt törve, elmaradt +fejlődésében a többi három láb mellett, ezt az árva lábacskát +fölhuzta a szép kis állat és lógatta, mig három lábán bánatosan +sétált az udvarban vagy, néha, futni próbált. Ugy hitták: Albert. +Az állatorvos kezelte, de nem ment vele semmire. Igy élt Albert +fogságban, szeretetből és irgalomból.</p> +<p>Délutánonként az erdőre sétálunk egy-egy angol puskával őzlesre. +Egyszer-másszor láttam az állatot keresztuton vagy fák közt +átinalni mint valami álmot. Egyetlenegyszer kiséreltem meg a +merényletet egy őz élete ellen; nem találtam, de azt a pofont akit +akkor a fegyvertől kaptam, azt megérdemeltem. Este rendesen két +uhlánus tiszt vendégünk volt. Azok biciklin szerettek járni. Az +egyik fiu mindig elhozta felolvasni az aznap érkezett postáját. +Harminc darab nővel levelezett, mindet apróhirdetéssel fogta. Nagy +nevetés volt a levelek fölött, magam is nevettem pedig boldogtalan +voltam. A szerelmes levekhez jó hideg bort ittunk.</p> +<p>Egyszer ebéd után Valentin a kocsist elküldte Pepiért. Pepi +abban a községben szerző volt, különben pedig felesége volt a +második banda cimbalmosának. Félóra mulva Pepi ott állott előttünk +a tornácon. A hencseren hevertem a vadszőllős árnyékban. Pepi +megnézett, magam is megnéztem Pepit, emlékszem az ajkán egy +sötétkék gubó volt. Valami hatvan esztendős testes ember volt, +piros pamut botos volt a lábán és hangos papucs. Valentin ott ült a +karszékben, egyik lába a másiknak a térden. Nem engedte Pepit kezet +csókolni, magam is ellenállottam Pepi kisérletének. Valentin +elkezdte a kihallgatást:</p> +<p>– Hát mi van Pepi?</p> +<p>– Hát vóna kezitcsókolom a suszterné, a Kunffy nagyságos +<span class="pagenum"><a name="Page_25" id= +"Page_25">-25-</a></span> urék uj szobalánya, a doktorék +szakácsnéja, különben azt ma estére már az ulánkaszárnyába igértem, +vóna még urfi kérem a Csordás ügyvéd urék nevelőnéje, most jött ide +négy napja. Német.</p> +<p>– Hogy néz ki?</p> +<p>– C, gyönyörü szép szőke. Olyan dereka van akar a hegedünek. +Igaz. Az uristen vegye ki a két szememet. Ide hozom legelőször is +magoknak urfikám. Jaj de büszke nő, egyem a száját. Nem is mondom +senkinek mig ide nem hoztam el. Öt forint dukál érte az én három +pengőmön kivül. Micsoda szép piros szája van. Arany foga is van, +itt ni. Nahát ezt meg fogja köszönni az urfi. Igaz.</p> +<p>– Hát más nincs?</p> +<p>– Hát kit adjak ha ez se jó az urfinak? A Kunffyféle szobalány +nem kell? A szép kövér suszterné se jó már? Talán magának +tekintetes urfikám, olyan fehér az a szép suszterné mint a zsemlye. +Most voltam nála, alszik. Ha kell felköltöm, hozom.</p> +<p>– Hagyja csak aludni.</p> +<p>– Hát semmi más nincs? – azt mondja neki Valentin – hát szüzed +nincs egy se?</p> +<p>– Jaj volna egy ártatlan gyenge jószágom, most kezdtem gondját +viselni, c, nyalom a szeme bogarát, de szeretem a kis ártatlan +szivecskémet. Ott van az is a Kunffy-konyhán.</p> +<p>– Ki az apja?</p> +<p>– Nincs annak mert kis árva. Nincs annak senkije csak a jó +isten. Ó be hamis kis szeme van, egyem meg. Tizenöt esztendős, +urfikám, ó mit mondok, most jár tizennégybe. Ilyen két kicsi +szilvája van ni.</p> +<p>Pepi föltette a két öklét az ő felszakadt keblei fölé a mellére, +hogy ott van az a két kicsi szilva.</p> +<p>– Hozd el vacsora után. Megfüröszd, mert kihajitalak +benneteket.</p> +<p>– Meg, megfürösztöm az árvámat. Hat forint lesz urfikám, három +magamnak, három a kis ártatlan bogaramnak. Jaj nem adnám sehova, +csak magának aranyos urfikám. Egy kis rágott szivar lesz a +cimbalmosnak kezit csókolom? <span class="pagenum"><a name= +"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span></p> +<p>Kapott szivarvéget egy tucatot, elment. Valentin +fölvilágositott, hogy ez a bestia soha nem ad a cimbalmosnak a +szivarvégből, mind maga eszi meg.</p> +<p>Este tiz óra felé beadta Pepi a szüzecskét. Az átvételnél nem +voltam jelen, odabent a vendégszobában olvastam. Egyszer csak +tereli befele Valentin a kis áldozatot maga előtt. Még a gangról a +nyitott ablakon át bebucsuzott Pepi s a hangján hallani lehetett, +hogy a szájában van a bagó. Nagy jóakarattal ajánlotta hogy csendbe +legyünk és vigyázattal küldjük haza a kis ártatlant, mert ő fél a +csendőrségtől, a mult hónapban is befogták egyszer a csendőrök és +megpofozták. Valentin rácsukta az ablakot a Pepi hosszas +suttogásaira.</p> +<p>Én mikor a kis leányt megláttam, elkacagtam magam. Megállott, +nem mert sehova nézni, a kék paraszt rokolyája térden alig ért +alul, ellenben a fehér pendelye bokáig volt leesve. Sovány gyermek +volt, tizenöt éves forma. Se nem szép, se nem csunya, én már nem +tudom, milyen. Egy kis árva. Mezitláb volt, piros és kék volt a +lába még a friss lábmosástól. Sárga keszkenő volt a fejében, +homlokára huzva öregesen és egy kezében összepréselt zsebkendőt +tartott, mint mikor vasárnap kimennek a parasztleánykák. Valentin +is elnevette magát a hosszu pendelyt meggusztálva.</p> +<p>– Na hékás, tebelőled meg miféle maskurát csinált ez a gazember +Pepi?</p> +<p>A kis lány lesütötte a fejét, különben ugyis le volt már az +sütve. Elkezdett a siráshoz készülődni. A válla már egyet-kettőt +ugrott és a zsebkendős kezének a mutatóujjával a másik sötét +kezének ujjacskáit pattintotta.</p> +<p>Valentin franciául megmagyarázta, hogy ezt a pendelyt Pepi adta +a kis leányra, mert bizonyosan nem találta elég finomnak a kis lány +ingét. Ezt a pendelyt Pepi ilyen célra tartja, ebben a városi +ingben szokta beadni az uraknak a nép egyszerü gyermekeit. Mielőtt +az urakhoz mennének, sötét este először Pepihez kell menniök +pendelyt cserélni.</p> +<p>Hát aztán Valentin elkezdte kinozni a kis lányt, hogy hány +esztendős vagy, hogy hinak, gyere közelebb stb. <span class= +"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> A kis +leányból egy szó se tudott kijönni, meg volt ijedve s a sirás +szinte már hallatszott, mielőtt rákezdett volna. Néztem, azt vártam +hogy a válla fölött kétfelől a két szárnya is kibuvik, olyan +szinüek, mint a pendelye s fel fog emelkedni vadságában, +félelmében, butaságában szegényke s áttörve nesztelen a +mennyezetet, a sötét égbe fog menekülni.</p> +<p>Valentin leült a diványra:</p> +<p>– Gyere hát ide hozzám – azt mondja a kis lánynak.</p> +<p>Akkor aztán robbant a kis lány. Egy hosszu sóhajt szippantott, a +sóhaj felhuzta a fejét, avval máris a közepében volt a bőgésnek. De +ugy bőgött, mintha nagy verést kapott volna.</p> +<p>– Pssz. Pssz. Nem hallgatsz! Mit orditol itt! Tee. Hogy hivnak. +Hallgass hát, mi lelt. Tee. Ni csak. Mit akarsz? Bántott valaki? Cs +sss! Fogod be a szádat rögtön! Nem hallottad?</p> +<p>Ezek közt a kérdések közt a kis ismeretlen folyton hápogott, +kapkodta a fejét, szédülve lépett jobbra meg balra, a zsebkendőt a +homlokára meg a fülére kapkodta fel a szeme helyett, csunyán +nyivákolt, huzta meg harapta a sirását éz közbe mindig: jahahaj! és +azt is ki akarta mondani: istenem, de nem sikerült néki.</p> +<p>Valentin felállott, odament érte, a kis lány a kályhához esett +menekülésében. Valentin fölszedte s odahuzta a diványhoz. +Visszaült, a két térde közé fogta a kis leányt, lehuzta a kezét a +siró szeméről és megrángatta egy kicsit. Dühös volt:</p> +<p>– Hát mi lelt te taknyos. Megraklak ha lármát csinálsz itt. +Hallgatsz el?</p> +<p>A kis lány csak az orrán sirt.</p> +<p>– Hát mi kell? Mért jöttél ide?</p> +<p>– Se he he.</p> +<p>– Ide nézz a szemembe. No! Ide nézz. Vedd fel a fejed. Igy. Jaj +de csunya vagy. Mért jöttél ide? Nem tudod?</p> +<p>– Ne he he.</p> +<p>– Mit mondott neked Pepi? Nyisd ki már a szádat! <span class= +"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span></p> +<p>Megint bőgni kezdett.</p> +<p>– Sss. Hát nem tudod mért hozott ide Pepi? Hogy mertél eljönni? +Nem tudsz beszélni?</p> +<p>Nem tudott beszélni. Csak rini tudott, a száját tudta +reszkettetni, meg a vállát, meg az orrát tudta szini. Valentin +megtapogatta térdig, aztán kiengedte a két csizmaszára közül.</p> +<p>– Mondjad, te pondró, még nem voltál senkivel?</p> +<p>– E he he. – Lehet azt akarta beszélni hogy: nem.</p> +<p>– Miféle szemtelenség hogy el mertél jönni Pepivel. Nem sül ki a +szemed? Hol van édesanyád? Ne félj, megmondjuk neki, hogy az +urakhoz jársz Pepivel.</p> +<p>Kacagott egyet Valentin a kis lány feje fölött és lehuzta a +sárga vasalt keszkenőt az orrára. Olyan lett mint egy nagyfejü +sárgaszáju fia-veréb.</p> +<p>No s aztán Valentin Englert gyömöszölt a szájába, meg is rakta +bonbonnal a kis árva szoknyája zsebét és aztán becsöngette a +szolgáló legényt és átadta neki a névtelen gyermeket, hogy kisérje +el a Kunffy-portáig. Azután szomoruságba esett és megmutatta annak +a nőnek a fényképét akibe szerelmes volt és akibe most is szerelmes +és akibe halála után is szerelmes lesz, mint ahogy kifejezte magát. +És elmesélte a történetét.</p> +<p>Igaz. Másnap Valentin szegény kis Albertünket kihozta az +udvarba, lefotografálta s aztán mert azt mondja nem lehet rajta +segiteni, a vadászfegyver agyát a jobb füléhez illesztette s +meglőtte Albertet.</p> +<div class="chapter"> +<h2>A sánta fiatal ember naplója</h2> +</div> +<p>Egy kicsit nehéz levelet kaptam. Rá volt ragasztva rézsút a +keskeny kis postai cédula, hogy Ajánlott. A borítékban a levél +mellett összehajtott papirszeleteket találtam, ugyanebből a +levélpapirfajtából. A levélben gyakorlott <span class= +"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> férfiírás +volt, de nőneműen vékony betükből. Azt mondja a levél, bocsássak +meg ezért a merényletért, de ő, aki nekem ezt a levelet írja, a mai +világban egy megértő lelket keres, amely mint egy fölvevő állomás +fölveszi az ő sóhaját. Ő, azt mondja, civil, sánta és +bankhivatalnok. Fiatal és magános ember. Van egy szépen bekötött +üres könyve, abba egy-egy este, mikor nagyon nehéz a szíve, +beleírja az ő életét. Ebből az ő naplójából másolt le nekem annyit, +amennyivel gondolja talán nem fáraszt el túlságosan s kér, hogy +olvassam el. Az a tudat, hogy elolvasom, amit ő írt, nagyon jól +esik neki. Választ nem vár, vissza nem kéri, semmit nem akar +egyebet, azt mondja, csak éppen hogy kegyeskedjek elolvasni. A +nevét nem írta a levél alá. Csak azt írta: Budapest, 1916 május 24. +– N. N.</p> +<p>Elolvastam a levélpapirra leírt naplódarabokat. Én nem tudom +kiféle vagyok e földön, költő vagy szerző, vagy iró, vagy +munkatárs, vagy tudósító, én nem tudom. Ember vagyok, kaptam +valamit, odaadom a többi embernek. Kirakom ezeket a fél +levélpapirokat, tessék, úgy ahogy jönnek egymás után.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Ma letettem a monoklit, többet nem teszem föl. Délben a +váltóosztályról átjött egy fiú traccsolni, rám nézett és +elvigyorogta magát: «Mi az, már a szemedre is sánta vagy?» Az egész +terem elkezdett röhögni, a dictaphonkisasszony is kacagott. Az első +pillanatban neki akartam ugrani a fiúnak, hogy felpofozom. Aztán +csak azt nyögtem: hülye! De azt hiszem senki se hallotta. +Lehajtottam a fejem és úgy csináltam, mintha dolgoznék. Két hónap +óta hordok monoklit, egy kicsit imponáltam is vele. Hetekig +készítettem elő a társaságot, hunyorítottam, nyomkodtam és +törölgettem a balszememet, azt mondtam, érzem hogy meggyengült. +Valaki még mondta is: vegyél monoklit, jól is fog állni neked. Az +orrom mellett egy piros bevágás van a monoklitól. Remélem, egy pár +nap alatt elmúlik.</p> +<p class="center">*</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_30" id= +"Page_30">-30-</a></span></p> +<p>Herkély és Gross bejöttek ma búcsúzni a tartalékos hadnagyi +ruhájukban. Iszonyú rosszúl éreztem magam. Megvetést és szánalmat +éreztem magam iránt a szemükből. Nem is néztek rám olyan melegen, +mint a többire, úgy láttam. A kezüket is úgy adták ide, csak éppen +hogy belelógatták a kezembe és elkapták. Lehet, hogy nem is +gondoltak rám semmit, észre se vettek izgalmukban s ez fáj +legjobban. Ez azt teszi: te nem is élsz, te féreg, neked semmi +közöd az egészhez. Ezt a két kollegát titokban lenéztem mindig, +mert teljesen műveletlenek voltak, nem tudtam velük semmiről sem +beszélni. Most hősök lesznek és mit ér az, hogy én az Operába +jártam és nyelveket tudok? Szegény fiúk, mi lesz velük?</p> +<p class="center">*</p> +<p>Oly petroleum-ízü napjaim vannak! Soha nem éreztem így a +nyomorékságot, mint most. Az élet mindig be volt zárva előttem és a +halál is olyan, mint egy ünnepély, ahova nem hívtak meg. Mindennek +elveszett az értéke. Szégyellek a háborúról beszélni, szégyellek +izgulni érte, szégyellem mondani, hogy borzadok tőle, szégyellem +mondani, hogy lenézem mint kulturember. Mindig csak a földre nézek +és látom a jobblábamon a vastagtalpú és magassarkú cipőmet, ezt az +örök cipőt, ezt a drága és undok és hiú orthopéd-munkát.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Gross hősi halált halt.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Nem tudok szórakozott lenni, az intelligencia a fejemben minden +lépésnél eszméleten van, en suite szenvedek. Minden lélekzetem: én, +én, én. Nem mehetek a tömegekkel. Úgy szeretnék valakire felnézni +haldokolva, azt mondani: isten veled testvér! És úgy meghalni. A +háború éppúgy, ahogy az államok bajainak, úgy sok nyomorúlt és +boldogtalan egyénnek is egy borzasztó megoldás, de biztos megoldás. +Nekem? Itt sétálhatok ezüstfejű botommal <span class= +"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> és +gondolkozhatom. Ezelőtt sokszor jól esett a gondolkozás, mostanában +útálok gondolkozni.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Ma délután zárás után olyan gyerekességet csináltam. A +Szabadságtéren mentem és úgy mentem, hogy a jobblábam a járda +szélén volt, a ballábam lenn az úttesten. Végigmentem így a járdán +és a botom folyton forgattam a levegőben. Még fütyörésztem is. +Teljesen úgy jártam, mint akiknek korrekt lábuk van. Aztán megúntam +és leültem egy padra. Nevelőnők stikkeltek a padokon, a virágágyak +közt kis pubik és babyk karikát hajtottak, labdáztak, hancuroztak. +Egy babynak a labdája elébem gördült, a vastag kis baby szaladt +utána, lehajoltam, hogy föladjam neki, a baby éppen a lábam előtt +bukott fel, behúnyta a szemeit és úgy sírt, mintha el akarna +ájulni, hirtelen kinyitotta a szemét és felnézett a cipőmre és +elhallgatott és bámulta. Oly szerencsétlen vagyok és még azzal is +kínozom magam, hogy ilyen eseményeket feljegyzek magamnak. Viszont +mindig jól esik magamról írni, erre rájöttem.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Ha egyenruhában járhatnék legalább, míg háború van. Ha vennék +egy tisztított tiszti ruhát a Teleki téren és felvarratnék rá két +csillagot, mint főhadnagy és vennék a hadfelszerelési üzletben egy +Signum Laudist és sétálnék olyan helyen, ahol abszolute nem +találkozhatom ismerősökkel, a Ferencvárosban vagy Újpesten. +Sajnálnának és imponálnék és akad nő, aki belemenne egy kalandba +velem. Nem, hiszen az igazi tiszteket, akik sántikálnak, szintén +nem sajnálják, vagy ha igen, az is mit ér? A nőknek nem érdekes. És +azok a szegény sánta tisztek, akikkel velük érzek, nem éreznek +velem. Ők katonák. Csak a lábuk sántit, én a lelkemben is sántitok. +Még a közkatonák, akik a háborúban megsántultak, még azok se néznek +úgy vissza rám, mint barátjukra vagy sorstársukra.</p> +<p class="center">*</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_32" id= +"Page_32">-32-</a></span></p> +<p>Milyen modern műlábak vannak. Apró keresztvassal ellátott +vaskarikák, mint a shi-rudak talpa. A katonák szinte vigan +látszanak menni. Vannak egész és fél műlábak, német találmány, igen +praktikus és könnyed dolgok. Talán egy fél műlábbal én is jobban +járhatnék s nem volna ilyen feltünő. A Leipzigerben láttam +fotografiákat hadiműlábakról, csoda. Olyan mintha divat lenne, vagy +sport, vagy gyerekjáték. Láttam egy német uhlánus-kapitányt +műlábbal lóháton. Hogy beleélték magukat az emberek a bajukba, +legalább úgy látszik. Mennyien vagyunk már Európában. Mintha az én +kedvemért történt volna az egész dolog, hogy vigasztalódjak és ne +érezzem magam oly elhagyatottnak ebben a csapásban. De én nem +örülök a mások balsorsának és a mások helyzetébe nem tudom magamat +beleélni. Néha úgy érzem, hogy nem is igaz, hogy mások is bénák, és +csak a magam életén töprengek. Mintha most is csak én egyedül +lennék ilyen. És mindig szenvedek és azt hiszem azzal, hogy +szenvedek, előkelőbb vagyok ezeknél és a legtöbb ép embernél +is.</p> +<p class="center">*</p> +<p>A mai szomorú este. Przemysl elesett és az egész Budapest milyen +sivár és csüggedt volt. A Pilseniben vacsoráztam, kevesen voltak, +alig beszéltek, mindenkinek a szemében benne volt Przemysl. Még a +hölgyek is komolyak voltak. Az üres székeken mintha halottak ültek +volna. Az utcán hideg volt és a villamosok oly borzalmasan +csikartak a sineken. Elmehettem volna alsózni a fiuk közé, de úgy +rám jött, hogy magamban bolyongjak a Duna-parton és hazajöjjek. +Lekönyököltem a korlátra és néztem a Dunát. A vizet úgy csavarta a +szél. A közhangulatra gondoltam és az ország sorsára, hogy mi jöhet +ezután. Hirtelen észrevettem, hogy csak szédítem magam és ez úgy +fájt. A szemem megmelegedett és könnyeztem egy kicsit, ami +körülbelül két év óta nem fordult elő. Mit érek a legnagyobb +szerencsétlenséggel is, ha az enyém még nagyobb. Láttam, hogy +akármi történhetik a világon, én a sirig sántikálok és +belesántikálok a sírba. Úgy kivántam <span class="pagenum"><a name= +"Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> meghalni. Olyan helyen, ahol +nem ismertek s ahol a temetőben az idegenek nem tudják, hogy sánta +volt az, aki itt fekszik. Képzelődtem, hogy egy fényes vezérkar +előtt állok és diplomaták ülnek köröskörül. Kérdezték a +véleményemet és én azt mondtam, hogy mondják meg nekem, miért +lettem én sánta és ezen segítsenek, mert én ezt nem értem és én +hibátlan akarok lenni, elsősorban ez érdekel, azután majd beszélünk +a külpolitikáról és a stratégiai helyzetről. Kivezettek és +letaszítottak a lépcsőkön. Lebukdácsoltam, mindenem fájt és +kimondhatatlan önutálat vett elő. És közben mintha egy gyermekhang +vergődött volna a szivemben: Énmiattam van az egész világ, én +boldog akarok lenni!</p> +<p class="center">*</p> +<p>Sabinával ültem mult éjjel a Palais de Danseban. Hercig kis nő, +s oly jó leány, órákig elült velem az éjjel is diskurálni. Három +koronáért virágot vettem neki, de csak két-két pohár malagát +ittunk. Igénytelen velem szemben és igazán szimpatizál. +Bizalmasabban beszél velem, mint a titkárral és szereti nekem +mesélni az életét. Nácit, a parkettáncost utálja, de oly élvezettel +táncol vele. Talán azért vonzódik hozzám, öntudatlanul is mert +sejti, hogy aki maga is szerencsétlen, annak több szive van az ő +élete iránt. Elérhetném, hogy a barátnőm legyen. De érezhet valaha +irántam olyan szerelmet, amit én szerelemnek nevezek? Éjszaka három +óra van most is, fenn vagyok a naplómba firkálni, majd leragad a +szemem. Mi vonz, hogy szerencsétlenségemről mindig firkáljak? Olyan +határozatlan hivatást érzek sokszor, mintha nem is magamnak irnám, +mintha jelentést irnék saját életemről valakinek, aki várja ezt és +mintha az én nyomorult naplómat is biztosan felfedeznék majd, mint +a gyönyörű Baschkirtsheff Máriáét és az egész művelt világ +sóhajtozna rajta.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Ma megint majd megőrültem, minden ok nélkül, úgy rám jött +minden. Miért vagyok a világon? Fáj mindenkinek <span class= +"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> a halála, +a megsebesülése, a gyászruhák és a lapok, rettenetes. Pedig már +senkise beszél a háborúról. A korzón ültem egy kicsit délben és nem +akartam hinni, hogy tényleg örülnek, akik ott fel- és alá +udvaroltak, vicceltek, röhögtek. Úgy csodálkoztam a közönségen és +úgy undorodtam mindenkitől. A nap is úgy sütött és a fáknak mintha +zöld kontyuk lett volna. Szemtelenség, gondoltam. Csunya roham jött +rám hirtelen, élni! élni!! Élni!!! Felugrani egy hadiözvegy után az +elrohanó villamosra. Tenniszezni!! Táncolni egy majálison!! +Menyasszonyomat délcegen vezetni az orgona harsogásában az oltár +elé!! Jaj istenem. Ha költő lennék, vagy nagy irótalentumom volna, +hogy leirjam, hogy mi nekem az élet és a világ. Senki nem kiváncsi +rá, hogy mi van az én fejemben és lelkemben. Pedig én is ember +vagyok és néha lefekvéskor ha eltünődök alvás előtt, úgy vehetem, +mintha egyedül én élnék a világon. Ha ezt ki tudnám fejezni, mint a +költők! Csak azt irnám talán: én sánta vagyok, én sánta vagyok, én +sánta vagyok, én sánta vagyok, ezerszer vagy egy milliószor +egymásután irnám le, mert mit mondhatok egyebet?! Mi lenne ha a +világra jönne egy nagy költő, olyan mint Dante vagy Shakespeare és +egy tragédiát irna énrólam, miután kis koromban ilyen végzetes +malheur történt velem. Az irodalmat nagyon szeretem, megint sokat +olvasok, ami pénzem ebben a drágaságban jut, könyvekre megy. F. +hóban 32.50 koronát adtam ki könyvre. Most lettem kész az +Absturz-cal Gontsarofftól, holnap elülről kezdem. A szemem, érzem, +romlik. Napról-napra érzem, hogy finomabb ember vagyok és +napról-napra reménytelenebb leszek. Nincs kivel beszélnem magamról, +csak magammal. És a könyveimmel. Rájöttem lassan, hogy az irodalom +nem a gondtalan arisztokraták luxuscikke, hanem a nyomorultak +szövetségese. Mi értjük, mindenféle szenvedők és olvasottságunkkal +nem leszünk előbbkelőek, csak finomabbak és idegenebbek az emberek +közt. Pláne én!</p> +<p class="center">*</p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_35" id= +"Page_35">-35-</a></span></p> +<p>Estefelé elvittem a ligetbe egy fiakkeren Sabinát. Egy óráig +kocsikáztunk, mindenféle bolondságokat mondott el a Casino nőiről, +egy kicsit mulattam rajta. Eperfagylaltszínü selyemharisnyája volt, +egyik lábát áttette a másikon, szinte térdig feltakarta magát és +úgy ült, dacára hogy kértem, hogy ne csináljon feltünést. Azt +mondta: fütyölök az egész tisztességes bandára! – és úgy maradt. Be +akart menni a Gerbeaudba, vagy a Kolegerszkybe, én nem akartam +kiszállni, én csak kocsizni akartam, csak kocsiban ülnöm esik jól. +Mérges lett és ordináré volt hozzám, hazavittem. Nem birom már a +társaságát. A mulatóhelyektől is irtózom már. Azt hiszem huszonöt +évvel megvénültem.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Egy ránc van a homlokomon, végérvényes ránc, ma figyeltem meg a +kávéházban a tükörben. A közepén megy, vizszintesen, jobbfelé +elhajlik és lefelé halad. Körülbelül annak a folytonos +gondolatomnak a nyoma ez, hogy béna vagyok. Oly élénken és +végzetesen éreztem ma egész életemet. Kinéztem az utcára és láttam +egy pár zászlót, azután nem láttam semmit, csak életemet, mintha +egyetlenegy nagyon hosszú és csüggedt nap lenne, az élet és a végén +elsötétedik.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Tele vagyunk már nőkkel. Nem érdekelnek, félek és unok rájuk +nézni. Hedvig kisasszony, aki két hete jött, mindennap észrevesz, +megtámad, erőszakolja az ismeretséget. Tulfess leány, energikus, +kemény arca van, makacs szemei vannak, nem szép. Különben el nem +mozdul a Standardtól, egész nap veri, őrült ambicióval és dühvel +dolgozik. Vastag aranygyűrű van az ujján, azt mondja vőlegénye +volt, de elesett. Azt hiszem spekulál velem, szegény. <span class= +"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>Első föllépésem</h2> +</div> +<p>Még az első föllépés lázában irom e sorokat. Fölléptem.</p> +<p>Régen szerettem volna már föllépni. Dehát tudja a szösz, az +ember csak röstelli magát. Pesten sose mertem föllépni. Ott ahol az +embernek annyi ismerőse van, a szemérem legyőzi a vágyat. Bécsben +is gyáva voltam. Hisz itt is annyi a magyar. Bécs ugy fest mintha +magyar megszállás alatt lenne. Sokszor biztattam magam a +föllépésre. Az ugynevezett társadalom két véglete nem lép föl, +grófnők és napszámosok nem szoktak föllépni. De rajtuk kivül annyi +minden népet láttam föllépni. Gentryt, nagyságos asszonyt, +magasrangu hivatalnokot, kereskedő urat, közkatonát és ezredest, +tanitónőt, fináncot, iparossegédet, csizmás gazdát, iskolás leányt, +bolti kisasszonyt, zenetanárt, hivatásos táncost sőt szinésznőt is +láttam már föllépni az egész világ szeme előtt, egy csöppet se +szégyelve magát. Hát mondom, végre megembereltem magam és +fölléptem. A cipőm éppen elég poros volt ma is, mint már évek óta, +mióta abbahagyták a város locsolását, mert a mezőt kellett +locsolni, vérrel. A jobb cipőmmel léptem föl először a zsámolyra. +Közvetlenűl elöttem egy zöld gunyába s piros bajuszba öltözött +stájer férfi állott a közönség előtt, két Góliát-cipőjével +tündökölve távozott az Opera irányába. Szegény rokkant azt hiszem +három pasasra való suvikszot és időt kent ennek a stájernek a +lábára. Igen, ott léptem föl Bécs legforgalmasabb pontján, a Gyürü- +és a Karinthy-utca sarkán (az utak nevét már magyarositják), a +Bristol közelében. Valami harminc főnyi publikum előtt léptem föl +jobblábbal a rokkant cipőfénynök zsámolyára. Két lépéssel odébb a +nevezetes arab müködik, annál száz koronába jön a cipőfényesités, +körülötte legalább száz főből álló közönség szorong, annál várni +kell sokáig, mig <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span> az ember sorra kerül, s ilyen nagy +közönség előtt föllépni bevallom nem is lett volna elég +lélekjelenlétem. Ez a rokkant nemrégen ütötte fel a zsámolyát itt +az arab árnyékában, ő harminc koronáért dolgozik és azokból él akik +sokallják az arab taksát és akik nem győznek várni mig az arab +fogadja őket. Ez a rokkant fiatal a plakátoszlop tövében él, feje +fölött magasan sápadt városi szilfa tartja lombtenyereit, hogy +árnyékot adjon néki munkája közben. A plakátoszlop és a szilfa közt +még egy egszisztencia állomásoz, egy középkoru kutyakereskedő, igen +választékosan öltözőtt férfi, nadrágja fekete, mellénye kék, +kabátja világos sárga, nyakkendője piros, inge sötétszürke, kalapja +krémszin bársony, óralánca sárgaréz. Kezdő vizslát árul a fehér és +barna vizsla a földön ül, kis könnyes szemeit hunyorgatja a +napon.</p> +<p>Amint fölléptem a zsámolyra, a rokkant cipőfénynök először is +ruhakefét vett elő, lekefélte nadrágom alját és felgyürte +köröskörül, aztán letette a ruhakefét, subickoskefét vett fel és +azzal a cipőmet kefélte meg. Azután letette a subickoskefét és +fölvett egy hosszu pemzlit, azt bemártotta egy bádogedénybe, mely +szinültig volt sárga lével. A sárga leveses edény mellett még vagy +féltucat kisebb nagyobb bádogedény áll, fekete, fehér, vörös és +sárga festékekkel, melyek mind szenvedve ragyognak a tüzes nap +alatt. Jobbfelől is, balfelől is ilyen csapat festékes edény áll a +rokkant fénynök mellett, azonkivül kefék és törlőrongyok és +bársonydarabok halmaza festői rendben várakozik a fénynök lába +előtt.</p> +<p>Hát nagy darab elő kezével, mely olyan mint a fekete kenyér, +elkezdi pemzlizni a rokkant a jobb cipőmet. A cipőm elsápad és +nedves lesz. Érzem a cipő bőrén belül a lábamon a hideget és érzem +a rokkant kezének izmos huzásait. Körülnézek, mondom vagy +harmincfőnyi hallgatóság áll köröskörül, senki egy betüt nem szól, +sem a közönség, sem a fénynök, sem magam, sem a kis vizsla, mert az +is idenéz. Megvallom dobog a szivem, most először lépek föl és nem +tudom a lámpalázat leküzdeni. A plakátra meredek, mert röstellek a +hallgatóság arcába <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= +"Page_38">-38-</a></span> nézni. A plakátról Szőke Szakáll mosolyog +rám cvikkeresen, oly gunyos! mintha azt mondaná: megcsiptelek, +mindenkinek elmesélem! Lesütöm a fejem. A fénynök kezét figyelem. A +keze ki van fényesitve barnával, sárgával, fehérrel és mégis +fekete. A cipője nincs kifényesitve. Egy cipője van csak, +katonabakkancs, a párját ott felejtette az északkeleti harctéren +vagy a délnyugatin. Igen a jobblába csak térdig tart, be van varrva +abba a zöld csalánszövetnadrágba, s rázódik, rezeg a kurta lábszár, +amint a rokkant keze surolja a cipőmet, ugy ahogy a manicure-ös +lányoknak meg a keblök szokott rezegni munkájok közben. Az ezüst +vitézségi érem is jobbrabalra inog a rokkant bluzán, a nagy ezüst, +akire rá van irva: Für Tapferkeit. A lábomat megigazitja a +zsámolyon, mert a lábom az erős dörzsölés alatt elmozdul a +helyéből. A lábom egy talpforma kis fatalapzatra kellett tennem, +amely a zsámolyra fel van szegezve. Már háromszor megigazitotta a +rokkant a lábomat. Röstellem magam, ügyetlen vagyok, mondom még +sose léptem föl. Már letette az első pemzlit a rokkant, másikkal +dolgozik, kisebbel, ezzel pirosabb sárga festéket huz a cipőmre. +Aztán két kezével két kefére kap, s előre-hátra rángatja a két nagy +kefével a cipőt, a két kefe ellenkező irányban szaladgál. A haját +is látom hogy rezeg és reng a rokkant fején. Nagy erős piszkos +szürke haja van, vizes kefével volt reggel megagyusztálva, de már +felbomlott és szabadon rosszalkodik. Ezek a rokkantak, ezek a +fiatal bénák, ezek szeretik a frizurát, annyit vettem már észre +cigaretli kereskedőt, cipőzsinórost, gyufást, meg ilyen +cipőfényistát, hogy a frizurájukkal élnek, urizálnak, hencegnek, +dalolnak, szerelmet vallanak.</p> +<p>A Bristol előtt jön-megy, ácsorog, forog az idegen világ. Autók +sisteregnek, farolnak, indulnak. Jaj csak az a makacs hercegnő meg +ne lásson most, aki belébomlott hirnevembe s jár utánam a világon, +csak ne most szálljon ki az autójából, meg ne lássa, hogy éppen +cipőt tisztittatok, micsoda nem illő találkozas lenne ez! Majom +fővel a cipőket nézem én is, amint az én publikumom az én cipőmet +nézi. Az aszfalton csusznak, usznak a gazdag <span class= +"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> cipők, női +s férfi gazdagokéi sárgák, fehérek, arany, barna antilop, sőt kék +antilop. Sok poros és kopott sárga cipőt veszek észre. Ezek mért +nem jönnek ide fényesittetni? Hát emezek, ezek itt ni, a +hallgatóság cipői! Micsoda cipők! Micsoda szörnyetegek, micsoda +korcsok, micsoda nyomorékok! Kik ezek, akik itt állanak, akik +hallgatnak, egyet-egyet köpnek, a kezökkel néha légy után kapnak, +vagy dohányport kaparnak a mellényzsebből a cigaretlipapirosra. Min +merengenek ezek? Szeretnének az én helyemben állani, cipőt +fényeztetni vagy a rokkant helyében ülni, cipőt kenni, rokkantnak +lenni, engedélyt kapni, pénzt keresni, ilyen nyilvánosan élni, +ilyen müvésznek lenni!</p> +<p>A vizslácska idemászott, szaglássza a rokkant tarisznyáját, mert +egy tarisznya is oda van rogyva a rokkant mellé. A rokkant ideges +lesz, hátrakiabál a kutyakereskedőnek. A kutyakereskedő a szijjánál +fogva visszahuzza a kutyát és utálattal néz a rokkant fényes +hajára. A rokkantnak a feje sürün rezeg keresztbe, ugy dolgozik, +olyan erőszakosan, olyan önfeledten, olyan mámorosan.</p> +<p>A másik cipőm most lép föl. A jobbcipőm aranyosan, kábitóan +fénylik, szemtelenül. Kómikus. Már egy esztendeje állok itt, ugy +érzem. Meg vagyok fogva. Ez a közönség, ez a kis emberiség nem +tágit, a cipőmet nézik, az öltözetemet nézik, nézik, hogy teszem a +fogam közé a cigarette-et, nézik a botomat, a szememet, nézik, hogy +valjon hova nézek, mit gondolok, ki vagyok én, honnan jöttem, hova +megyek, honnan van pénzem a cipőm fényesittetni? Mintha száz légy +járna az arcomon s nem birom elhajtani őket, ugy szenvedek! Bárcsak +vége volna már. Még hátra van a második festés, a két kefe, a rongy +és még egy kefe s aztán még a bársony, az utolsó hatalmas, +dicsőséges, végérvényes simitás, a fényes végső győzelem.</p> +<p>A gyermekvizsla megint itt van, az orrát beledugta egy festékes +bádogba. A rokkant a kefével arra csap, a vizsla visszavonul, a +kutyakereskedő megráncigálja a szijjat, a vizsla nyiszog, a +kutyakereskedő mond valami németet, olyasmit, hogy az ő kutyája nem +festékkel él, nem kell félni! s a publikumból egyenketten +elröhentik magukat. <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= +"Page_40">-40-</a></span> Rémes csend van körülöttem, most engem +rögtön elővesznek, hangot kell adnom e rongyos ácsorgók előtt, +nyilatkoznom kell! Igen, beszámolót kérnek tőlem ezek a véletlenül +születettek, e be nem osztott számfelettiek, ezek akiket az isten +elejtett és akiket semmi politika föl nem vesz, ezek akiknek nincs +naptárjuk, nincs órájuk, ezek, akiket Einstein nem érdekel, ezek +akik csak a Halál góthai almanachjába vannak bevezetve, ezek előtt +szint kell vallanom végre, nem bujkálhatok tovább, s szivemet mely +gyáván bezárkózott a mellembe, ki kell vennem és oda kell tartanom +a szemük elé hogy nézzék meg a próbát rajta, hogy nem hamis-e? Meg +kell rögtön szólalnom és meg fogok fulladni, mielőtt egy szó +kijönne a számon.</p> +<p>Vége. Kész. Harminc K. A két cipőm meleg. Ugy ragyognak, mint a +szalma, mint a vér, mint az indián csókolózás. Majd megvakulok. Az +egész világ az én lábamat nézi, a forgalom megáll, tüzoltótrombiták +harsannak ragyogva felém, a nap eltakarja a képét, a föld alá +sülyedek és elnyel a tűz. Csak nézem hogy megőrült cipőim merre +indulnak velem?</p> +<p class="right">(1921)</p> +<div class="chapter"> +<h2>Szabócska</h2> +</div> +<p>Szeretném én ezt az én szabócskámat felhozni, csakis azért mert +él. Hogy szalad itt ezen a világon. Mint az egér, úgy szalad. Pedig +teli van neki a jobb karja nadrágokkal, kabátokkal, még vesztli is +van a jobb karján. A jobb karjából derékszöget csinál Szabócska ugy +visz a jobb karján mindent, meg pelcet is láttam már hogy viszen. +Az nehéz lehet neki. Mégis ugy szalad. A fejecskéje az meg +spekulál, mig a karja visz és a két saját nadrágszára szalad +Pesten. Szerzsen, gombokon, cérnán, portoricó szivaron, +szilvóriumon, kokszon, mehlspeizon spekuléroz. Jó kis dolgokon. +<span class="pagenum"><a name="Page_41" id= +"Page_41">-41-</a></span></p> +<p>Tizenhatban, nyáron Bethmann-Holwegh legnagyobbik beszéde után +forditott ki nekem egy öltözet ruhát. Egy jó barátom ajánlotta +Szabócskát, hogy nagyon olcsón fordit angolból. Akkor még angol +öltönyeink voltak. Nyolcvan koronáért forditotta szép kék zakkómat. +Öt napra hazahozta, mert ugy szalad a munkával is, mint a járással. +Feltette a cvikkert, mikor vizsgáltam a ruhát, hogy én jobban +lássam, milyen anstendig munkát adott. Cvikkere van neki fekete +pertlin, mint a szülésznőknek. Akkor kapott vasalni valót, +stoppolni valót, tisztitani valót is. Ugy örült. Ugy mustrált +mindent. Felhányta a többi portékára, amit már felszedett a +karjára. Mert más uriemberekhez is visz haza mindenfélit mindig. +Vagy hoz máshonnan vasalni, reparálni valót. Mindig egy féltucat +utja van. A háboruban terjedt el Szabócska a kuncsaftok közt ugy +mint egy kis járvány.</p> +<p>Szeretném fölemelni mint egy mutatványos, megmutatni +Kegyeteknek, ni Szabócska, méltóztasson megtekinteni. Van neki ez a +kemény kalapja, ajaj, ismerem én ezt! ez egy rafinált kemény kalap +ugy ül hátul neki, mint valami kópé, ezt ő vette a Teleki-téren, +ezt nem létezik, hogy kikeféljek, ez nem bán semmit, ennek a selyem +bélése már a mennyországban van, ennek itt már mindegy. Ez nevet, +mikor köszön vele Szabócska, ez a kemény kalap. Van neki egy hetes +lump gallérja, begombolatlan ingmelle, egy lecsuszott nyakkendője, +az már el van pártolva mindentől e világon, legjobban a nikli +vendéggombtól, aki a Szabócska gallérját tartja elől. Szabócskán +legkivül egy bohó vén pelc van, a fekete szőrmézet a nyakán úgy fel +van borzolva, mint egy kandur, a pelcben a bélésben olyan tisztások +vannak kimarva, mint a Karsztban. Mindig belátni oda, mert +Szabócska nem szokta levetni a pelcet, ha nálam van, azután meg be +sincs neki gombolva soha a pelce. A kis kabátja sincsen begombolva. +A lajbliján is sokat mondok, ha két gomb gombolva van. Siet +Szabócska a kuncsaftokhoz. A nadrágja se igen van begombolva, de +hát azt nem nézi az ember. A ruháját nem ő rá szabták volt, a +pelcet <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= +"Page_42">-42-</a></span> pláne nem! Át sem alakitott magának +semmit Szabócska, mert ő csak a kuncsaftoknak alakit át. A +pecséteket se veszi ki Szabócska magából, ő csak az ő +kuncsaftjainak veszi ki a pecséteket. Vasalni is csak a világnak! +Ilyen önzetlen Szabócska. Cipője egy kuncsaftól van egy nagyon uri +embertől. Az én lábommal is összemérte már a lábát. Mellé kellett +állni. Nem jó az én cipőm neki.</p> +<p>Alig várom, hogy jöjjön. Nagyon szeretem. Kopogtat. Ki az?</p> +<p>– Szabócska ur van itt.</p> +<p>Az ő saját nevét mondja. Persze nem irom ki. Urnak titulálja +maga magát. A második nevét megmondom: Béla. Szeretném a héber +nevét is tudni, azt, akit kapott a rabbitól valaha, az van néki +legbelül a lelkében. Majd megkérdem. Ki hijja Szabócskát Bélának? +Szegény felesége biztosan. Jaj, mikor vőlegény menyasszony voltak! +Béla édes! Most már régen a klinikán van Szabócskáné. Szabócska +lamentál, hogy milyen szerencsétlen ő szegény beteg feleségével. +Kér is egy pohár snapszot. Odafigyelget a snapszos üvegre a kis +kredencre.</p> +<p>– Olyan jót fog tenni nekem egy kis pohár snapsz. Olyan beteg +szegény feleségem.</p> +<p>A kis szabók sokat használják az én szivemet. Spekuláltam életök +felől. Néztem a kis szabókat, nézegettem. Mindig férc van nékik a +kabátjuk ujján. Frizurájuk van, de nincs kivasalva a frizurájok. Ha +levetkeznek a Kazinczy-fürdőben, a sorozáson, a poliklinikán, hát +oly völgy mellük van nekik. Olyan száraz, fehér testszinök van, +olyan, mint a szárazteknőknek. Köhögni szoktak. Fütyölni tudnak fog +közt és zummogni ismeretlen dalárdai ábrándokat. Nagy cigarettások. +Az ingujjuk nincsen begombolva, ugy lóg ki. Vérszegény, szőrös +kezük van. Ádámcsutkások. Sokan sánták köztük, össze vannak +barátkozva egy kurta bottal egy életre. Ez, az én Szabócskám, ez +nem lett sánta. Neki gégesorvadása van. Olyan krétapor hanggal szól +hozzám. Sovány Szabócska, mint a tél. És olyan halottas orra van +neki, mint szokott lenni régi morva vagy cseh nyugalmazott +kapitányoknak. <span class="pagenum"><a name="Page_43" id= +"Page_43">-43-</a></span></p> +<p>Kicsi kis szemei ugy örülnek mindig. A szivarnak is örülnek. +Eine portoricó-cigáre? Trabukót kap, mindig van az embernek egy +repedt trabukója. Tudja a betyár, hogy trabukó jön, mégis csak +portorikót jelez mindig. Á daz iz fájn. Cigarettapapirral +befáslizza a trabukót. Rá is gyujt. Akkor hochdeutsch beszél +mindig, ha szivarozik: Mein Kompliment. Feiner Herrschaft. Díze +revolucioon. Skándál.</p> +<p>Igy kérem. Azért nevet! Mindig szivesen nevet. Meg lehet +csiklandozni a hónalját barátságból. Örül. Biztosan magában is +szokott nevetni, akármilyen szerencsétlen legyen bár. Kis manó +kuporoghat Szabócskának a lelkébe lent, mint erdőben meséskönyvben +az a manó, mindig csak nevet valami dolgon, mindig.</p> +<p>Van ilyen matéria a szegénység közt, van ilyen szerény, vig, +virgonc, kedves. Angyalfajták ezek a fajta szegénysorsuak a +földön.</p> +<p>Igaz. Nem valami jól fog a felfogása Szabócskának. Ha sok +magyarázni valóm van vasalás, felvarrás, pecsétkivevés, minden, +akkor felteszi a cvikkert. Igy több esze van, ha néz az emberre. +Já. Já. Já. Ráncolja homlokocskáját. Egyszer tulsokat biztam rá, +akkor figyelt és elkezdett ereszkedni, a száját is kitátotta +közben, egész leguggolt, le, ugy hallgatott végig. De megjegyzett +magának mindent.</p> +<p>Elmegy. Most Budára kell neki szaladni egy nadrággal. A szájában +van a sebesült trabukó. Ágyé. Ráteszem az ajtót Szabócskára. Az +ablakból utána nézek, hogy lássam még egy kicsit. Fut. Azt várom, +hogy egyszer csak négy lábra esik és mint egy kis egér szalad majd +tovább, a nadrág meg ott marad az uton.</p> +<div class="chapter"> +<h2>Jancsi</h2> +</div> +<p>Ifjuságom barátja, Jancsi nevü, annak idején egyszer behatolt a +kávéházba ahol a mindennapi kenyérért harcoltam <span class= +"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> a +kártyaasztalnál. Nem igen volt több mint három óra éjfél után.</p> +<p>Egyenesen nekem, mint egy lövés, és</p> +<p>– Hogy kereslek! – azt kiabálja már messziről, mintha az +életemet rohanna megmenteni.</p> +<p>Tudtam hogy egy krajcárja sincs, mert különben az artistanők +közt tanyázna. Odaparancsoltam az ablakba, tanulja az illusztrált +lapokat és várjon. Egy óra mulva vége volt a kenyérkeresetnek, husz +forintomból tizet elvesztettem. Jancsi lerajzolt a márványasztalra +egy lump családot, elfogyasztotta az illusztrált lapokat meg egy +üveg pilseni sört. A sör kifizetését átengedte nekem.</p> +<p>Mikor az ajtón a hüvös kék városba kiléptünk, akkor Jancsi +tudomásomra hozta, hogy nálam fog aludni, mert megint levették a +kilincsét. Az Altessehotelben rezideált Jancsi, ott gyüjtötte a +szobafőpincérnél a hetiszámláit, mikor a hetiszámlak bizonyos +mennyiségre növekedtek, akkor Jancsinak a szobáját lezárták +Wertheim-kulccsal és a kilincset is leszerelték az ajtóról, ugy +hogy mikor Jancsinak el kellett a szobától válni, bucsuzásnál kezet +se tudtak fogni.</p> +<p>Kocsin mentünk haza, mert Jancsi csak esőben szeretett gyalog +járni, most pedig gyönyörü tavaszi hajnal volt. Jancsi egy darabig +az esthajnalcsillagot fixirozta, egyszer csak felállott a kocsiban, +az égre vetette két karját, ugy jajgatott:</p> +<p>– Ilyen zseniális ember mint én, egy vas nélkül!</p> +<p>A szép esthajnalcsillag még halványan lenézte Jancsit és +befordult az égbe. Jancsi leesett az ülésre, felnyomta két lábát a +bakra, a nadrágzsebbe küldte a két öklét.</p> +<p>– Haszontalan gazember – mondok szeliden – nem akarsz dolgozni. +Én legalább kártyázom. Látod milyen ronda emberekkel játszom a +pénzért. Mért nem mégy kártyázni. Hány szegény piktor ül reggelig a +bac mellett.</p> +<p>– Lusta vagyok.</p> +<p>– Hát akkor legalább dolgoznál.</p> +<p>– Igen, dolgozzam? Tudod mit csinált velem a mult héten Bisof +bácsi? Vittem két egész oldal aktrajzot a Bün <span class= +"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> +szerkesztőségébe. Kaptam tizenöt koronát. Bisof bácsi látni akarta +a rajzokat mikor az utalványt bevittem neki. Behozom a rajzokat, +azt mondja, hol vannak a bimbók? Előveszi a tintaceruzáját, +megnyálazza, mind a két aktomnak odanyomja a mellbimbókat. Ő pikáns +lapot ad ki, neki tessék annak a rajznak pikánsnak lenni. Hát +szabad dolgozni barátom?</p> +<p>– Jól van – mondom – ne beszélj, álmos vagyok.</p> +<p>Betettem a szemem. Nem engedett szunnyadni.</p> +<p>– Sanyikám – azt nyögi – csak pénzkérdés az egész élet. Ha +vásznat festéket vehetnék, barátom, ilyen zseniális ember, tudod +hogy szaladnak utánam a mükereskedők? Egy félév alatt nagy ember +vagyok, azt hiszed nem? Jövőre Párisba lesz mütermem, mit gondolsz, +hogy itt hagyom az egészet? Azt meghiszem. Ha pénzem volna, holnap +uj életet kezdhetnék.</p> +<p>Nagylelküen és álmosan felajánlottam Jancsinak, hogy majdnem tiz +forintra rugó vagyonomból öt forintot átengedek neki, hogy uj +életet kezdhessen. Elég lesz?</p> +<p>– Ha nincs több. Három korona vászon, öt korona festék, még két +koronám kosztra, cigarettára is marad. Délután már dolgozom a Tyúk +Zsiga mütermében.</p> +<p>– Jó. Délben ha felkelünk megkapod a tiz koronát. Ha holnap nem +kezdel uj életet, többet ne kerülj a szemem elé.</p> +<p>Lehajtotta a fejét kezet csókolni, cigarettlit kért, gyufát +adatott a kocsissal, hátrarakta a fejét és az angolna-szinü felhők +alatt a cigaretta mellől vagy tizenöt kecskeméti huszárnótát +eldanolt hazáig.</p> +<p>Otthon megette, ami teasüteményem volt, kapott egy pohárkával a +Créme d’Yvette-emből, még egy cigarette-et harácsolt, levetkőzött, +megmosdott, egy marék Eau de Cologne Imperiale Russe-t csapott az +arcára, fölvette hálóingemet és lefeküdt a diványra ugynevezett +dolgozószobámban.</p> +<p>Magam a hálószobában befejezve az egy percnyi regényolvasást, +eloltottam a lámpát és csukott szemekkel nézni kezdtem egy Dunát, +az élet Dunáját, amely felfelé folyt lassan mint valami lépcsőház, +csupa sürü emberfej, <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= +"Page_46">-46-</a></span> gyermekek nők fiuk aggok fejei, az +emberiség, némán hullámozva fel a végtelen magasságba.</p> +<p>– Koty koty koty. – Kinyitom a szemem, hallgatom. – Koty koty +koty. – Jancsi egy pohárka Créme d’Yvette-et tölt. – Ááh. – +Megitta.</p> +<p>– Te zsivány – mondom – iszod azt a drága pálinkát? Azt hiszed +neked tartom én azt?</p> +<p>Lekoccintja a poharat a tálcára, röhög, azt mondja:</p> +<p>– Sanyikám ne haragudj.</p> +<p>– Nem haragszom – mondok – de lehuzom ezt a pohár Créme +d’Yvette-et a tiz koronából. Egy korona egy ilyen pohár pálinka. +Kilenc koronát kapsz, ha felkelünk az uj élethez.</p> +<p>– Ne viccelj.</p> +<p>– Nem is. Majd meglátod. Szervusz.</p> +<p>– Szervusz Sanyikám. Ne haragudj. Olyan jó ital. Te, hol kapni +ezt?</p> +<p>Nem méltattam válaszra. Lebocsátottam pilláimat és egy szép szép +vidékre érkeztem, ahol nagy nagy hegyek voltak. Fent kék kék ég +volt, erőnek erejével fel akartam a legmagasabb oromra lépni hogy +onnan majd kiugrom az égen keresztül a világból. Hát amint +legjobban lépek, megszólit valaki:</p> +<p>– Sanyi.</p> +<p>Kinyitom a szemem. Mit akar ez a haramia? Megint, halkan:</p> +<p>– Sanyi?</p> +<p>Nem feleltem. Hallom hogy gyöngén roppan a divány, Jancsi +felkel, odamezitlábal az iróasztalhoz a dugó egy édes nyögést ad +és</p> +<p>– Koty koty koty.</p> +<p>Aztán:</p> +<p>– Ááh.</p> +<p>Beszóltam neki:</p> +<p>– Egy korona, köszönöm. Marad nyolc az uj élethez.</p> +<p>Leejtette a pohárkát és kacagott vagy öt percig és azt hajtotta +közben:</p> +<p>– Milyen pechem van, milyen pechem van. <span class= +"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span></p> +<p>– Dögölj le már. Mikor alszunk?</p> +<p>Visszafeküdt, a diványon még sokáig vihogott magába. Szemhéjaim +összeestek, hallottam hogy odakint egy fán a rigó furulyint egyet, +azután japán ködbe merengtem, az a köd fényes volt mint a selyem, +abban szelid vizhordók közlekedtek vizszintes tökfedők alatt, egy +sápadt gyöngyfüggönyös házból kijött a coeur-királynő kis +cseresznyefáit meglocsolni, a Szerkesztők Barlangjának elnöke is +felbukkant a ködben redingot-jában, mezitláb, fehér szakállával, +mintha megboldogult volna s a mennyországban ödöngne. Köhögtek és +kinyilt a szemem.</p> +<p>– Ehö. Hö.</p> +<p>Jancsi köhögöt. Szegény, csak nem hült meg? Még a japán ködbe +próbáltam visszatekinteni, mert olyan bájos volt. Jancsi +hegyesebbet köhintett:</p> +<p>– Ehe! – S átszólt, igen óvatosan:</p> +<p>– Alszol?</p> +<p>Igen, alszom. Nézzük mit akar megint ez a hóhér. Hát megint +fölkel, odatapos az ivóasztalhoz, dugó, kis pohár:</p> +<p>– Koty koty koty.</p> +<p>Iszik.</p> +<p>– Marad hét korona – mondom száraz üzleti hanggal.</p> +<p>Elbődült mint a szarvas.</p> +<p>– Hát nem aludtál! Boorzasztó! – S mit csináljon szegény feje +szégyenében, röhög mint a mennydörgés és csapkodja hozzá a combját +a két tenyerével.</p> +<p>Végre csendesül és akkor azt mondja:</p> +<p>– Sanyikám hány korona van még?</p> +<p>– Hét. Csak igyál kérlek.</p> +<p>– Csak nem huzod le igazán?</p> +<p>– Le én. Még hét pohárra van pénzed. Hiteled nincs, azt +kijelentem előre.</p> +<p>Taposgat odabent, sóhajtozik, vihog, aztán jön ki hozzám az +üveggel, meg két kis pohárral.</p> +<p>– Sanyikám – azt mondja – ne haragudj, én ilyen jót még nem +ittam életemben.</p> +<p>Leteszi az ágy szélire a tálcát. Odaül hozzám, elkezd tölteni. +<span class="pagenum"><a name="Page_48" id= +"Page_48">-48-</a></span></p> +<p>– Hét koronából ugyse tudok már uj életet kezdeni. First class +ital. Azt hiszed érdemes uj életet kezdeni? Igyál te is Sanyikám. +Vendégem vagy. Szervusz.</p> +<p>– Szervusz.</p> +<div class="chapter"> +<h2>Szemlész ur</h2> +</div> +<p>Nem tudom miről jutott eszembe máma? Az emlék ugylátszik magától +jön akár az álom. Lehet láttam a flaszteren szőke férfit olyant, +akinek hasonló komótos egyenes menése volt és éppen olyan meredek +magos háta volt és olyas református bajussza mint amilyen Arany +János urnak is volt meg amilyen Móricz Zsigmond ur ajkát is +oltalmazza. Lehet valami rokon kék szemeket vettem észre ma, +kékeket, amelyek mindig pihenni látszanak mint a hegységben lakó +tavak, oly teljes kék szemeket amilyenek jobbadán csak vidéken +kaphatók. Lehet hogy csak aféle kék pillantást csentem el ma a +Rákóczi-uton egy homlok alól, afélét amilyen szemlész uré volt, oly +szelidet szándéktalant, hogy az csak a messziről zörgő szekér elé +megyen vagy alvatag gondolkozás közben felfelé sétál az ákácfa +lombjába?</p> +<p>Igen, a járdán jutott eszembe szemlész ur estefele körülbelül +tizenkilenc órakor és az elesett villamosjegyek, sebesült +levélboritékok, rokkant ujságpapir-foszlányok meg a csalódott +szilfalevélkék akik életük nyarán levetették magukat a magas +ágakról, azok mind egy könyvnek szerteszéjjel zavart lapjai voltak, +melyek Nebánd községről szóltak ahol a gyermekség esztendeit +szolgáltam. Mert szemlész ur Nebánd községben élt és reá gondolva +leengedtem a fejem emlékezni s a járda szemetjét néztem. Kérdem, +mennyi köze van vajon az embernek egy valakihez akit husz huszonkét +éve nem látott, egy kedves jó bácsihoz, akinek három ezüst +csillagja volt két oldalt azon a kemény <span class= +"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> zöld +posztó parolin? Ha most estefelé tizenkilenc órakor ott jön rám +szembe szemlész ur a Rákóczi-uton, engem bizony fel nem ismert +volna s én is inkább nem ismertem volna meg mint igen. Mégis +meleget kaptam szivemre hogy szemlész urra találtam gondolni s +hangulatom elmosolyodott mint a Rókus fala is elmosolyodik a +délelőtti napfénytől.</p> +<p>Drága szőke szemlész ur! Hányszor csinált hottentottát belőlem, +avval hogy befogta a képem a jobbkezébe a mutató ujjával +lelapitotta az orromat, egyidejüleg a hüvelyk és közép ujját +belényomta két orcámba s ajkaim ugy szorultak és ugy fel és le +duzzadtak, hogy a legjobb akarattal sem voltam képes kacagni. S +kivette a bluza katonazsebéből a kis tükröt, hogy azt mondja:</p> +<p>– Láttál már hottentottát?</p> +<p>És mikor kiengedett az ujjai közzül, mindig láttam még abban a +kis tükörben hogy azon a három helyen, ahol az ujját éreztem, olyan +sápadt vagyok mint a zöld alma. Aztán meg a tenyerére szokott +ültetni, némelykor kettőnket egy-egy tenyerére, P. Barnát meg +engemet és felemelt jó magosra s elkiabálta magát:</p> +<p>– Leugrani ájn cváj!</p> +<p>Higyjék meg elszántság és ügyesség kellett ilyen két kis +elemistának mondjuk másfél méter magasból simán talpra esni. +Értéktárgyakkal halmozott el kettőnket, P. Barnát meg engemet ez az +erős, hires, hatalmas és oly szelid, oly huncut és oly jóságos +férfi, kit mink akkor szemlész bácsinak hivtunk. Úgymint zöld +kardbojtokat, siphoz való zsinórokat meg egyszer sipot és finánc +kabátra való katonagombokat, sapkarózsákat és lakk szijjdarabokat +adott nekünk, meg sokszor adott vastag uj árjegyzékeket, azoknak +minden lapja teli volt pisztolyok, kardok, puskák, tőrök és tőrös +botok meg katonasipkák meg érdemrendek ábráival, mondhatom jobban +izgattak ezek az árjegyzékek mint Az Én Ujságom. Egyszer emlékszem +a tanyákról töviskes disznót hozott a zsebkendőjében, hogy mink +játsszunk vele vagyis hogy szekirozhassuk ott a fináncok udvarában. +Abban a hüvös füves udvarban szemlész ur az <span class= +"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> orgonafa +alatt a kis lócán hátratett sipkával, kigombolt bluzzal, mérges +kicsi tajtékpipáját füstöltetve ó de sokat elbabrált a mi elszakadt +gumipuskánkkal, meg zsebkésünkkel, meg piros papirt robbantó +pisztolyunkkal ha elromlottak. A fináncok érdekes udvarát, ahol +hinta is állott, bárány is legelt, meg igazi nagy puskák voltak +sokszor a falhoz támasztva, s szemlész ur sok szép ajándékát és +legmagasabb védnökségét tudom csak Neked köszönhetem P. Barna, hü +kis cimborám, mert Te voltál szemlész ur kedvence s magam csak mint +a Te legjobb barátod jutottam olyan szerencséhez, hogy a fináncok +udvarában otthon lehettem, igen ezt meg is köszönöm Neked P. Barna, +mert azt hiszem annak idején elmulasztottam a köszönet szavát.</p> +<p>Hallod-e szervuszemet, fel tudod-e venni egy dobbanását a multba +esett szivemnek, P. Barna, megvagy-e még? Nem estél el mellbajban, +szerelemben, lovagias ügyben, becsületbeli adósságban, +világháboruban, spanyolban, osztályharcban? Otthon vagy-e vajon +most is Nebándon, élsz mint ugynevezett P. Barna, járásbiróságnál +vagy, vagy állomásfőnök, utánozod magad tegnapról holnapra, aféle +őszes pakombartot tartasz a füled előtt amilyeneket akkor tartott +volt a szőkés intelligencia Nebándon? Hogy csudálkoztam én magamban +kérlek azon, hogy Tégedet Barnának hinak, pedig Te szőke gyerek +vagy! Azóta is minden csak azért van a világon hogy én +csudálkozzak.</p> +<p>Kedvesanyád kedvesapád élnek-é még, nem is merném megkérdezni. +Az a nehéz szagos bolt, a P. János-féle füszer- és +vegyeskereskedés, ahonnét annyi aszalt szilvát, meg olasz mogyorót +meg hordós fügét loptál nekem meg saját magad részére is, Te nagy +jellem, aki sohase lobbantottál rám mint szegény sorsu tanitó +gyerekére hogy én nem tudom magam revanchirozni csak hasadt +nádpálcával, meg vizsgai próbalapokkal, mert minálunk egyebet nem +volt mit lopni. Ó, de kedves volna, Te, benézni abba a boltba, de +éppen abba ami akkor volt, s látni kedvesapádat ott hátul a jó +hüvös homályban a kis hordókat ládákat a baltával vallomásra +kényszeriteni meg kedvesanyádat a lisztes zsákba avval a tündöklő +bádog lisztmerővel lenyulni. Kedvesanyád <span class= +"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> rékliujja +is fel volt gyürve s a lisztes zsák is fel volt gyürve s a két +fehérség közt oly csurom igazán látom most csillanni azt a merő +bádogot. Látnám ujra az ajtóban beszalutálni szemlész urat is, +kétszer háromszor elő rugtatva fejét, hogy azt mondja:</p> +<p>– Jó estéket kivánok!</p> +<p class="i0">pedig világos délután van még, csakhogy szemlész ur +már megjárta a messzi árendás világot és már otthon is volt mert +tiszta a cipője, pedig a kusmit, a mészáros meg a zsandárok kik azt +a külföldet járják, azok mind torkig poros csizmákban közlekednek +alkonyattal a piactéren. Azután látnám féloldalt felbillenni a +pultra szemlész urat és azt a néma emmentháli sajtot csemegézni az +ő rettentő erős rugásu penecilussával. Vagy kint állani a +boltajtóban, oda dülve az ostornyelek mellé s nézegetni kifelé a +piacra komótosan egy helyben, s köszöngetni szivességgel a gazda +helyett a csattogó papucsokon járó kaskás asszonyoknak, azon a +meleg izü Hölgy-füstös hangján, s mindet megkérdezni: hova hova +kedves lelkem? mintha egyéb feleletet is várhatna egyszer is, mint +hogy: haza haza.</p> +<p>Haza, haza fele megy Nebándon estefelé mindenki, szemlész ur is +haza megy az urias fináncházba, bolt előtt, mühely előtt aki kint +áll, ablakból aki kitekint, padon aki kint ül, mind egy zamatos +szóra lefogja, benőtt száju kinőtt orru vénasszonyok is utána +szoktak egyet tekinteni, szép derék ember!</p> +<p>Apának takarékoskodni kell a petroleummal, nyolc krajcár egy +liter. Nyáron ráérünk avval a lámpagyujtással kilenc óráig is. Apa +most jött haza a hegedütanitásból, most ér rá elővenni a dohányvágó +deszkát az ágy alól, megvágni a leveleket. Odamegy az ablakba vele, +az ablakban nagyobb a világosság, ott vágja apa a dohányt az ablak +deszkáján. Szemlész ur erre lakik, elmegy az ablakunk előtt minden +estefelé. Ha apa mutatkozik az ablakban, szemlész ur mindig +beköszön, megáll egy kis politikára.</p> +<p>– Jó estéket kivánok, tanitó ur.</p> +<p>– Jó estét szemlész uram. Hazafelé?</p> +<p>– Mit dolgozik kedves tanitó ur? <span class="pagenum"><a name= +"Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p> +<p>– Ezt a kis dohányomat vágom megfele.</p> +<p>Szemlész ur elsimogatja a szüzdohányt, lehajol, szagolgatja, +hiszen ő is csak szakértő.</p> +<p>– Honnan való, tanitó ur?</p> +<p>– Kismérges tanyáról. Az ispán ur prezentelt meg.</p> +<p>– Jó dohány. Ismerem. Magam is pipálom.</p> +<p>Felszed az ujja közzé szemlész ur a vágott dohányból, morzsolja, +gusztálja:</p> +<p>– Egy kicsit szikkadhatott vón még.</p> +<p>Apa nem tudom mit mond rá, tán nem is szól, nem is hallotta +meglehet, hajbókol a feje, figyel a deszkára szemeiből, de esze +messze vitorlázik néha, messze a tanitósors Fekete tengerén. A +dohányvágó kés esik és esik, apa könyöke járva jár. Ilyen +szórakozottan nyiszálhatta az elitélteket Samson hóhér +Fouquier-Tinville időszaka alatt. Szemlész ur nézi a szüzdohányt +amint levélből boglya lesz munka közben, hallgat egy sort ő is, +azután a politikába esik. Kezdi például:</p> +<p>– Olvastam mán reggel az Egyetértésben a Kossuth Ferenc +beszédjét. Nahát azt mondom nagy magyar ember.</p> +<p>Apa szava mintha mosolyogna:</p> +<p>– Nahát azt mondom, az apja még nagyobb magyar ember vót.</p> +<p>Szemlész ur egyet nevet, mintha estére harangozna.</p> +<div class="chapter"> +<h2>Kétfelől angyal</h2> +</div> +<p>Igen, egyszer egy hosszu napot e közt a két angyal közt +csücsültem átal. Egy harmadik osztályos vagon lépcsőjén. Nem volt +hely a kocsiban, de bizony jegyem se volt, de vasuti jegyem nem +volt, se hálókocsiszámom, hordárom se volt, podgyászom se volt. Ami +holmim volt, azt a hátizsákomban hoztam magam még előtte +<span class="pagenum"><a name="Page_53" id= +"Page_53">-53-</a></span> való nap, de éjszaka egy harcos az erdőn +kihuzta a fejem alól a hátizsákot. Jól tette, mert én jobban alszom +ha alacsonyan van a fejem. Ennek a dolognak harmadik éve lesz most +vagy háromszázadik, nem tudom. Az olasz frontról való visszautazás +alatt volt, 1918 novemberben. Sétáltam vagy négy napot +többedmagammal a zöld Tirolon, Bozenen tul valahol a sinen ott +rostokolt egy végtelen bolond vonat, volt vagy kétszáz vagon és nem +tudom hány ezeren ültek rajta. A mozdonyon huszonhét vitézt +olvastam meg. A mozdony alatt is feküdt két utas oda szerelt +deszkákon. Az egyik uti pajtás, egy huszárkapitány, az azért még +fel tudott férkőzni a mozdonyra, azt mondta ő lovasságnál szolgál, +majd csak megüli a mozdonyt is. Magamat egy kis fiatal honvéd +invitált meg a lépcsőre, hogy majd csak csinálunk még itt egy +helyet azt mondja. Mellette ült egy őszes népfelkelő ember, olyan +hegyes képe volt mint a szarkának. Hát aztán széjjel huzódtak, a +kis fiatal honvéd az ölébe rakta a cókmókját, és ugy elfértem +köztük. Ez a vonat nem tudom mért állott ott és nem tudom mért +indult meg azután. Sem állomás nem volt ott, se vasutast nem +láttunk, se menetrendet nem tudtunk, hanem egyszer csak a muszkák +felkapkodták a félig megsült polentákat a sinek mellől és usgyé fel +a kötélhágcsókon a vonat tetejére, Ruszlandba! A vonat tetején volt +Ruszland, oda voltak utasitva a muszkák. Ezek a szakácskodó muszkák +ezek az olasz front mögött dolgoztak és a visszavonulás hozta haza +őket is a magyarokkal együtt. Hosszut sipolt a mozdony a friss +hegyek közt és elindultunk szép lassan. Nagy danolás, harmonikázás +hallatszott a vonatról közelről, messziről. Hát aztán ott ültem +zsibbadt térdeim fölött, jobbról ült mellettem a szomoruság +angyala, balról meg a vidámság angyala. Az a szarka fejü öreg +népfelkelő, az volt a szomoruság angyala. Mikor oda szereltem magam +közibük a lépcsőre, akkor az öreg felfelé veszekedett éppen egy +subickos bajszu vitéz ellen, az az ablakon volt kihajolva s csak +nevette az öreget. Mikor a vonat elindult és ott <span class= +"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> kucorogtam +már köztük, ismerkedési ünnepet tartottunk. Először az öreggel +ismerkedtem meg:</p> +<p>– Oszt kérem aláson most se káplár se zsák. – Ezen mód +mutatkozott be az öreg. És folytatta, hogy azt mondja:</p> +<p>– Tolvaj disztó nép.</p> +<p>– Kicsoda? – kérdem.</p> +<p>– Mind ez az ember. Az. Nagy zsiványok, mind ez az ember. Az. +Egye ki a fene a zsirját.</p> +<p>– Kivel van baja öreg?</p> +<p>Az öreg nem is nekem felelt, nem is hozzám szólott, elnézett az +orrom előtt Tirolba, azt se látta, csak egy zsákot vagy egy káplárt +látott ott a hegyoldal őszi gobelinjén.</p> +<p>– Csikófutó tolvaj nép! Az. A másét elvenni. Csunya +zsiványok.</p> +<p>– Mijét vették el öreg?</p> +<p>– Mindenem oda van. Mindenem. Elvették a zsákot. A tüz égesse +meg. Az.</p> +<p>– Mije volt a zsákban?</p> +<p>– Hát az a hires beretvám aki az apámról maradt, azut két pár +fehér ruhám, zsebbe való keszkenőm kettő, szép kék, de azt nem +sajnálom, azut két darab szappanyom hazai, konzervám négy meg cibak +vagy két kilóra való. Kapcám is volt egy pár tiszta. A szeme essen +ki aki elvitte. Az.</p> +<p>Az öregnek az a szálkás bajusza olyan fehér volt mintha fázna. +Az orra meg kék volt mintha fázna az is. Pedig szép napos idő volt. +A szeme ki volt dülve s ugy pislantott mint a madár. Hangja sovány +vén kofaasszony hang volt, nem férfihang. A bluza felső zsebét egy +skatulya III. Sorte cigarette szorongatta. Az ujja közt volt egy +cigarette, de ki volt aludva.</p> +<p>– Adjak gyufát öregem?</p> +<p>– Affene egye le nem jó e.</p> +<p>Elhajitotta a cigaretlijét, utána köpött.</p> +<p>– Pipám is elvették. Mert az is a zsákba volt, mert éppen bele +tettem. Az a káplár, az a hibás, az aki odabe <span class= +"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> volt a +kupéba. Annak mondtam volt hogy vigyázzon rá oszt ha kimegyen +szóljon nekem. Mert a kávémat főztem a muszkákkal a sinen. Kávém is +oda van. Mert a többi kávém is ott volt a zsákba. Cukorom is +elvették. Cukorom is a többi aki vót, az is a zsákba vót. Az. Mire +visszamengyek, nincs ott a káplár, se a zsák nincsen.</p> +<p>Jelzem a balfelőli szomszédom, az a kis fiatal honvéd, az +folyton röhögött mig az öreg mesélt. Kérdeztem is egyszer mit +röhög? Csak egy kacsintással célzott hogy az öregen röhög, azután +megsugta hogy már harmadnapja jajgat az öreg, mert még tegnapelőtt +vitték el a zsákját. Ennek a kis fiatal honvédnak elől nem volt +foga, észrevettem mert ugy mosolygott s szuszkán beszélt azt is +hallottam. Még most az öreg hadd folytassa:</p> +<p>– Pipám se bánnám pedig kár érte, megvan már hetedfél +esztendeje. Beretvám azt sajnálom legjobban, olyan patent beretva +vót. Hire vót annak. Apámé vót. Olyan patent beretva vót. Apám +vette harmincnyolcba.</p> +<p>– Harmincnyolcba vette az apám. Tizennyolcba született apám.</p> +<p>Tudni illik ezernyolcszáztizennyolcba.</p> +<p>– Tolvaj nép. Az. Az isten büntesse meg. Büdös tolvajok. +Mindenem oda van. Tessék meghinni nem tudok én annak se örűlni hogy +elveszett a háború.</p> +<p>Azok a gazdátlan vitézek a kupéban danoltak, fütyörésztek +unalmukban. Az öreg nagyon de nagyon szomoru volt, tovább lamentált +de mindig egyformán, ugy hallgattam mint a gőzös kerekét.</p> +<p>Azután avval a kis fiatal honvéddal ismerkedtem meg. Első +kérdésem volt hogy hol szerezte ezt a szép lábszárvédőt. Mert +vadonat sárga lábszárvédő volt a hervadt nadrágja felett.</p> +<p>– Monte Roveren a magazinba – azt mondja – s megmutatta megint +hogy kiestek a felső fogai elől. Olyan kedves kis arca volt mint +egy hét éves gyereknek. És azt mondja:</p> +<p>– Kérem csak ezt loptam meg czokoládét, de azt eladtam +kenyérért. Tesszék megnézni az öreget, ő szok <span class= +"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> cukrot ész +kávét lopott Trientbe ész lopott egy tiszti huszárdolmányt isz ész +lopott egy pár bakanczot ész egy rakász cigarettát ész szvetert isz +lopott ész ezt a téli szapkáját isz moszt lopta Monte Roveren, ami +a fejébe van czak tesszék ránézni. De a zákot ellopták tőle, én +czak nevetek rajta. S a kis fiatal honvéd elkacagta magát.</p> +<p>– Hát a fogad hova lett?</p> +<p>Elnevette magát és:</p> +<p>– A fogam? – azt mondja – az ott maradt a cukrásziparban.</p> +<p>– Hány éves vagy te kis cukrász?</p> +<p>– Én? Tizenkilenc. – Ezen is nevetett, hogy ő tizenkilenc +éves.</p> +<p>– És hát hogy esett ki ott a fogad, mitől.</p> +<p>– Czókoládétól, forró habtól, tejtől, cukroktól. Mindig +kósztolni kellett. Abba ment ki a fogam itt elől tetszik látni?</p> +<p>Olyan teljeset mosolygott, hogy az egész száját átnézhettem.</p> +<p>– De piszkosz meszterszég, jaj de utáltam! – De csak nevet ezen +is, mert mindenen nevet. Olyan kék szeme van mint a szegények +párnaciháján azok az olcsó kis kék porcellán gombok. Még közléseket +tett.</p> +<p>– Én nem isz eszek majd szosze cukrászszüteményt sze dortát a +vendéglőben. Szokszor olyan piszkosz volt a kezem mikor +nekiállottunk a tésztát gyurni!</p> +<p>– Hát mért nem mostad meg?</p> +<p>– Minek kérem, mikor a tésztát meggyurjuk ugyisz tiszta lesz. De +tesszék elhinni nem lennék többet cukrász ha meghalnék sze.</p> +<p>– Hát mi leszel most?</p> +<p>– Kéményszeprő. Papám isz kéményszeprő Peszten. Kéményszeprő +Peszten. Azt mondom neki:</p> +<p>– Mondd utánam: ezt a tiszta tálat +elkáposztásitalanitottátok.</p> +<p>Elkezdi:</p> +<p>– Ezt a tiszta tálat el-ká-po-sztász-posz-ti <span class= +"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span></p> +<p>Nem tudta, mert egy kicsit hadarós is volt. Ahányszor próbálta +mindig elnevette. Hát én vajon megbocsáthatok-e magamnak, mert +elveszett hazám, világom, életem halálom, és mégis magam is nevetni +tudtam.</p> +<div class="chapter"> +<h2>Két kezdő bohóc</h2> +</div> +<p>A ligeten keresztül vitt az utam ma délután, ott kellett +ellépnem, ahol a vurstli nyilik. Önök előtt nem titok, hogy már nem +vagyok afféle szabad kamasz ember aki napjait a flangérozásnak adja +s óráját soha meg nem nézve mászkál, fejében álmos szerelmekkel és +sziesztáló öngyilkossági tervekkel a bohó sokadalmak között. +Mondom, dolgom volt arrafelé, csak egy percre állottam oda azt a +két friss bohócot hallgatni. Lócán állottak az ut szélin a Csudák +Birodalmához cimzett gipszbódé előtt. A lóca elébe volt csődülve +vagy egy tucat gyerek és a gyerekek háta mögött két darab idős +asszony és vagy négy férfi, kiket könnyü gyüjtőnévvel szegény +embereknek emlithetek. Hopp, egyet fölkapok, tessék idenézni: +zsakettben van, ezen a kutya juliusi napon, fekete zsakettben és +kemény kalapban, ennek a kemény kalapnak a karimája széles és egész +vizszintes. Az egyik cipőjében világos madzagból van a pertli. +Imádom ezt a borotválatlan, foszlott ingü, nickel óraláncu +zsakettes férfit. Ennek az egész élete egy folytonos ünnepélyes +alkalom, mert ez mindig zsakettben van. Ismerik az ilyen zsakettes +szegény embert? Én ismerem, én imádója vagyok, mondom, két gombot +csókolok a zsakettjére hátul, mert hiányzik róla ez a két gomb s +most gyöngéden leteszem megint a földre a gyerekek mögé, nézzük +együtt a két kis bohócot.</p> +<p>Az egyik bohóc a kettő közül éppen azt kajabálja:</p> +<p>– Kettő-ő-ő! – és egy nagy fene bádog csatabárdot emel. Másik +bohóc a kettő közül le van hajolva, a bárd <span class= +"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> éppen a +nyaka fölött áll a levegőben. Az első bohóc megint hangzik:</p> +<p>– Há-á – és a bárd kezd lejönni.</p> +<p>A lehajolt bohóc föláll egyenesre:</p> +<p>– Nézze tisztelt hóhér ur, – azt mondja, – várjon csak még egy +picit.</p> +<p>A gyerekek karban röhögnek. Az a két idős asszony ugy áll egymás +mellett, mind a kettőnek az ölében csüng összekapcsolva a két keze, +ezek itt engedelmes, figyelmes iskolás leányok. A szegényemberek +mosolyognak, vagy legalább is nem szomoru most a képük.</p> +<p>Az egyik bohóc, a bárdos, mondjuk a hóhér:</p> +<p>– Hát mit akar kérem?</p> +<p>A másik bohóc, az elitélt, odaforditja az orrát a hóhér orrához, +huzva, éneklősen kérdezi meg:</p> +<p>– Háány óraaa?</p> +<p>A közönség röhög.</p> +<p>A hóhér:</p> +<p>– Miért érdekli az magát?</p> +<p>– Mert tudni akarom pontosan mikor haltam meg magamat.</p> +<p>Az elitéltnek két vastag, fekete ránc van a homlokára festve, a +füle lilaszinü, a szemhéja be van meszelve s az orra is, csak az +orra hegyére van egy piros poloska pingálva, hosszu lábakkal. A +bajusza helye s az álla is el van meszelve s telirakva zöld +pontokkal. Fiatal gyerek husz esztendőre taksálom. Bőséges pepita +frakkban van, a térdénél van egy óriási piros posztógombbal +összegombolva. Nadrágja civil nadrág, cipője tornacipő. A hóhéron +sincs semmi különös, ő is a tradiciók szerint öltözött föl, piros +spencer van rajta, fehér mellénye a hasnál kezdődik s nem ér lejebb +a bokánál, mellén nyilik a Petőfi-gallér, a gallér alatt +összekötözött vörös zsebkendő. Katonai bőr lábszárvédője az +egyetlen szabálytalanság rajta. Képe szintén zöld, piros és fehér. +Van a fejében egy karima kalap nélkül. A bárdot emelve tartja s a +nagyérdemü közönséghez fordul:</p> +<p>– Mennyi baja van ennek, – ezt mondja –, most <span class= +"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> azt akarja +tudni, hány óra. Kérem, az én órám internálva van a zaciba. Mondják +meg neki, tisztelt közönség, hány óra, ha már olyan nagyon +kiváncsi.</p> +<p>Egy gyerek fölszól:</p> +<p>– Félöt.</p> +<p>A hóhér leveszi a karimát, pukedlit csinál a gyerek felé:</p> +<p>– Köszönöm, fiatal ur, – és két ujján megbuktatja a karimát, ugy +teszi vissza a fejébe. – Nahát, most már mindent tud – azt mondja +szeliden az elitéltnek, – legyen szives ismét lehajolni.</p> +<p>Az elitélt:</p> +<p>– Jaj mamám, hát mégis meg kell halni magamat. – Lehajol, a két +könyökét a két combjára s az állát a két öklére rakja. Grimace-ol a +gyerekek felé.</p> +<p>A hóhér magasra emeli a bárdot s nagy hangon kezdi:</p> +<p>– E-e-gy…</p> +<p>A elitélt a mutató ujjával odahí egy kis fiut:</p> +<p>– Viszket az orrom. Legyen olyan szives fiatal ur, vakarja meg. +– A két idős asszony nevet legjobb izüt. Az illető kicsi fiu +mezitlábas, odaugrik, meg akarja vakarni az elitélt orrát. Az +elitélt egy hangos cham!-mal bekapja a gyerek ujját. Nagy +derültség.</p> +<p>A két bohóc mögött a Csudák Birodalmának előcsarnokában egy +közömbös nehéz férfi járkál hátratett szalmakalappal a fejében, a +kasszánál egy nagyon kicsi kis kisasszony ül, olajfalevél orcával, +reménytelenül spekuláló fekete, cipőgomb-szemekkel. Használt, +virágos piros satin ruhában van, nem a Vogues ábrái után. Fonnyadt +ujjacskái dobolnak maguknak a kassza asztalán. A bordó függöny +mögül félrehajolva kibukkan egy Seherezad, nagy, molett hölgy, +csupa fátyol, aranypénz és gyöngyhim, egy fájdalmas álom a +napfényben. Odasétál a közömbös nehéz férfihez. A Csudák +Birodalmának szultánája ő, a lejárt vászonfestésen, a gipszbódé +falán elül, itt látni fejét, amely vértől csöpögve ül egy tálon és +merev ábránddal tekint a földalatti villamos végállomása felé. +<span class="pagenum"><a name="Page_60" id= +"Page_60">-60-</a></span></p> +<p>A hóhér:</p> +<p>– Nézze kérem ez már szemtelenség hogy magának még itten kedve +van játszadozni az utolsó percében.</p> +<p>Az elitélt, miután kieresztette fogai közül a kis fiu ujját:</p> +<p>– Ne beszéljen hozzám, magával haragba vagyok.</p> +<p>– Hallja ne cicázzon itt velem, majd kap egy pofont, ha nem +hagyja nyugodtan levágni a fejét. Kettő-ő-ő…</p> +<p>Az elitélt, lengetve kezét az ut felé:</p> +<p>– Á, jónapot, szervusz, anyuskám.</p> +<p>A hóhér:</p> +<p>– Mi az, kinek köszön maga?</p> +<p>– A feleségem.</p> +<p>Tessék mindig idegondolni kérem, hogy a publikum minden szavukon +jól mulat. Ők maguk is elnevették egy párszor már a beszédet, +kezdők még. Fiuk. Jókedv van bennük.</p> +<p>– Maga házasságszélhámos, ez nem lehet a maga felesége, a maga +felesége be van zárva Mária-Nosztrán.</p> +<p>– Az a maga felesége. Ne sértegesse az én feleségemet, az csak +itt van bezárva Pesten.</p> +<p>– Na, most már fogja be a száját és imádkozzon. Há-á…</p> +<p>A rom előtt az elitélt föláll, emeli a mutatóujját s a hóhérhoz +fordul:</p> +<p>– Maga ugy látszik nem ismeri a feleségemet.</p> +<p>– Elég ha maga ismeri. Nekem elég a magamét ismerni. Bár azt se +ismerném. Hajtsa le ezt a csunya kinövést a nyakán, hadd vágjam már +le.</p> +<p>Az elitélt:</p> +<p>– Jaj de unalmas mindig meghalni magamat.</p> +<p>Lehajtja a fejét.</p> +<p>A hóhér:</p> +<p>– Háá-rom!</p> +<p>Lesujt a bárddal oly erővel, hogy ő maga is leejti a fejét egész +az elitéltnek az ülepéig, igen, mert az elitélt a bárd sujtása +közben hátrafordult egész testével és a bárd simán lecsuszott az +ülepe mentén és a hóhér bámész <span class="pagenum"><a name= +"Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> feje ott marad az ülep +előtt, odaszagol és rosszalólag huzgálja az orrát, ugy néz a +közönségre:</p> +<p>– Ez egy teknősbéka, frász törje ki. Behuzta a fejit a +nyakába.</p> +<p>Tessék besétálni a Csudák Birodalmába. Előadás minden percben +kezdődik. Csak öt korona bármely boldog és boldogtalannak.</p> +<div class="chapter"> +<h2>Bözsi kisasszony</h2> +</div> +<p>Egy szép őszi délután három óra felé ment egy Bözsi kisasszony a +körúton. A köruton. Ez a Bözsi kisasszony az irodába ment. Az iroda +az Aradi-utcában volt. Ügyvédi iroda volt. Ott kellett lenni Bözsi +kisasszonynak délelőtt kilenctől egyig és délután háromtól fél +hétig. Bözsi kisasszony ment szivesen, csak minden harmadik +lépésnél meg kellett állani neki, mert a harisnyáját kellett neki +megigazitani. A szoknyán keresztül fel kellett neki kaparászni a +harisnyát a két térdéről, mert a harisnya mindig csuszott lefele, +mert a harisnyakötő nem tudta szoritani a harisnyát, mert a +harisnyakötő gumija ki volt tágulva. Bözsi kisasszony grimaszt vett +az arcára mindig a hányszor le kellett nyulni a harisnyakötőhöz. C, +jaj.</p> +<p>Tegnap már észrevette Bözsi kisasszony hogy tágul a gumi s két +szantimetterrel szükebbre varrta még az este. És megint engedni +kezd már. Bözsi kisasszony kapkodott menés közben a térdéhez és ugy +nézett körül, mintha panaszkodni szeretne valakinek, hogy az egész +fizetése száztiz korona s azt mind haza kell adni a beszerzéshez és +négy korona nyolcvanat kérnek hatvan szantimetter gumiért, egy +ilyen rongy gumiért és most tessék megint vehet másikat.</p> +<p>Az utcán 1917 volt. A hirdetőoszlop mellett egy suhanc +<span class="pagenum"><a name="Page_62" id= +"Page_62">-62-</a></span> állott, egy pár skatulya cigarettet +tartott ki s azt mondta Bözsi kisasszonyak:</p> +<p>– Elfte ármé. Elfte ármé.</p> +<p>Bözsi kisasszony egyszer csak érezte hogy az egyik harisnya +szalad a lábán lefele. Megkapta a lábaszárát és bebujt egy kapu +alá. Lehajolt, a szoknyát felrántotta, visszahuzta a térdére a +harisnyáját. A gumi leesett a bokájára. Jaj ez a vacak. Bözsi +kisasszony felhuzta a gumit a térde fölé, jó magosra hogy a husa +megtartsa. Egy ur jött lefele a lépcsőházban. Észrevette mivel van +elfoglalva Bözsi kisasszony. Megállott. Bözsi kisasszony elengedte +a szoknyáját a térdéről és fölegyenesedett. Az ur szembe nézett +Bözsi kisasszonnyal. Bözsi kisasszony elpirult. Az urnak kinyilt a +szája:</p> +<p>– De szép lába van nagysád.</p> +<p>Bözsi kisasszony már kivül is volt a kapun. Az ur vagy micsoda +utána ment. Azt mondta a Bözsi kisasszony hátának:</p> +<p>– Becsületszavamra gyönyörü lába van nagysád.</p> +<p>Bözsi kisasszony nem birt jobban sietni mint a hogy sietett, +mert a gumi megint fészkelődött. Az ur köhögött a háta mögött, +mintha gégekatarrhusa lenne neki. Pedig kutya baja volt az urnak. +Jó husba volt, vad uj ruha volt a testén, háromszáz koronás boxcipő +a lábán, erőszakos brilliáns a kisujjában. Bözsi kisasszony nem +tudta hogy kell neki most viselkedni. Az egész olyan ujság volt +neki. Hátra kell fordulni: kikérem magamnak? Némán tovább kell +menni? A rendőrnek kell szólni? Jaj borzasztó. Megint a +harisnyakötőjéhez kellett kapni. Bözsi kisasszony megszédült egy +picikét, csak mintha egy gyüszü tokajit ivott volna. A meztelen +lábára gondolt. Látták. Szép lába van. Szép lába van. Az ur jött, +köhögött, morgott.</p> +<p>Bözsi kisasszonyak meleg volt a feje s a szive felcsuszott és +szúrósan vert. Bözsi kisasszony összevissza gongolkozott ott a +kőruton 1917-ben. Gondolt a cipőjére, melynek a talpára bőrdarabok +voltak verve. Az irodára, hol gázszag van. Haza, hol egész nap +veszekednek. 1914-re, mikor a vőlegénye kiütéses tifuszban elesett. +A császárokra, <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= +"Page_63">-63-</a></span> Kerenszkire s a kezetlen-lábatlan +emberekre s a füszerkereskedésekre s az irógépre, az összes +irógépekre az egész világon, a melyek egymás mellett kelepelnek +végtelen, őrület! Az urra, ki a háta mögött lélegzett. S az egész +életre s az egész halálra. Egyszer csak egy millióra gondolt, ugy a +hogy a sorsjegyhirdetésen van azon a kerek zacskón körbe nyomtatva: +100,000.000. Az ur nem maradt el a háta mögül. Én nem tudom meddig +követte. Én nem tudom hogy végződött, vagy hogy hogy kezdődött. Én +nem felelek semmiért. Rossz volt a gumi. Minden rossz volt akkor. A +gumi is rossz volt.</p> +<div class="chapter"> +<h2>Fascination</h2> +</div> +<p>A zöld füvön mentem én előre. Ha az államnak olyan fogdmegjei is +volnának, akik elébe toppannak az embernek: hová megy? – én nem +tudtam volna felelni nekik. Az államnak vagy a katonaságnak, vagy +micsodának, azt nem lehet mondanom, hogy néha napján rám száll még +a boldogtalanság és út és irány nélkül járni kell nekem magamban az +ég alatt, fasorok folyosóin, virágágyak vidékén vagy iskolázatlan +dudva között, földön, szabadban, csendben és szépségben és +bánatosságban. Mentem, mondom, kivül a városon, völgyben és a +zsebemben egy papirosfedelü vékony könyvet vittem, amilyen könyvet +veszek az utcán és magamnál hordom, mint a pyramidont a +vérszegények, akiknek megszokott a fejök fájdulni. Nekem arra kell +a zsebregény, hogy kinyissam a villamoson, vagy a padon a ligetben, +mikor nem birom el magamat.</p> +<p>Ki vagyok téve minden utamon a halál bódító suttogásainak, aki +már régen követ engemet, mert a magáévá óhajt tenni. Zsebemben +könyv volt és ajkamon vittem lélekzetemet és amellett a Fascination +kéjes sötét melódiáját. <span class="pagenum"><a name="Page_64" id= +"Page_64">-64-</a></span> Fütyöltem lusta ajkkal, azt a fakó +fütyölést üztem, amit az ember csak maga hall egyedül. Más valaki +csak úgy hallhatta volna, hogy mit fütyölgetek én, ha odatartotta +volna fülét a szám elé. A botommal keresztbe húzgáltam magam előtt +a fű felett, mert lassan mentem és nem emlékszem, hogy egy fűszál +is komolyabb sérülést szenvedett volna botomtól. És a Fascinationt +úgy hallottam belül magamban, mintha pálmák paravánja mögött +játszaná spanyol arcu zenekar párisi ozsonnázó helyen, ahol +andalodott kioszk körül drága társaságok ülnek mint kinőtt +virágzatok, óh illatozott szépségek, akiknek keblén a gyöngysor +jegesült könycseppjeikből lett és ünneplő urak, karcsuak, sötétlők +és lankadtak, kiknek tükrös cilinderén gyászt mutat az aludt fekete +kalapszallag, szivökért viselnek gyászt, szivökért, mert +elvesztették gyermekkorukban. Kegyetlen kéj az élet, az éj és a +délután. Az alkonyat a kényes és halk bánaté, +traahalalall–phaalla–haa… felvonaglik a vonó s leszáll kényelmesen +és gyöngén és alélva távozik el az ősz felé a csóknak és halálnak +dallama, oly halavány halkkal, mint a fátyolnak egy merengő +lebbenése.</p> +<p>Magamban mentem és a zene pirosas gyászszal, távolról zongott és +szivemre súlyos hideg fájdalom tevődött le, mint márvány +levélnyomó. És két régi szemem magyarázatot és irgalmat várva +nézett eszméletlen álló szép fák felé s perzsa szövésü +domboldalakra s filigrán sárga, kékes és viola virágokra, kik a fű +közt meglepve állottak, mint eltévedt kirándulók. Egyedül mentem s +tudtam, hogy egyedül vagyok. És tudtam, hogy miért. Az ifjuságot +elveszítettem, mint egy arany ceruzát, úgy elveszítettem. Nem lehet +elhinni. Tegnap még megvolt. Most odakapok a mellényzsebemhez a +szivem fölé, hisz ott volt! Tapogatom és ütögeti a zsebet az öklöm. +Hogy van az, hogy egyedül marad az ember? Igen. Fáradt vagyok. +Eluntam őket. Dolgom van, mindig dolgom van. Elveszett az arany +ceruzám. Nincs meg. És egyedül vagyok, mint a hideg halott. Igy +gondolkoztam és a fejem lehajlott. A jobb kezemet kitartottam magam +mellé, csak <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= +"Page_65">-65-</a></span> úgy, mint aki kiváncsi, hogy az eső nem +szemel-e, vagy úgy, mint akinek a szeme be van csukva s hozzá akar +érni valakihez, aki sétál mellette. A levegő volt mellettem, az az +üres semmi levegő. Hát szabad, szabad egy leány nélkül a mezőn +átmenni? Az állatnak is van párja, istenem, az állat se megy el az +ég alatt igy magában, te jó isten!</p> +<p>És borultan és melegen feljött a zene, ujra kezdődve s a primás, +az aki dobogón állott, a fejét ide fordította s a hegedü ájult +fejecskéjét arcához húzta s fényes csokor haja rendült és lendült +és olyan volt, mint édes vad jajgatás. Trahaalla–lahaa… és kin és +epedés játszott azon a spanyol fehér arcon és szerelmes +kecskeszakálla úgy látszott, úgy, mintha zöld derengés osonna az +éjfél selymén. Fenn zengett a zene, fenn a kioszk és az élet +fölött, mint a tűz, amely lángol a tetőn és játszott a rémült +zokogással, amit alulról lángjai közé felkapott. Hajtogatta s +csavarta, reszkettette a jajokat egymással és mintha lentről +feldobált vérző sziveket nyujtogatna szivalakból madárszárnyak +alakjaiba s fujdogálná s eregetné a sziveket följebb, mámorral +ingadozó füstnek az est alá. A hegedük melle piros volt és mind úgy +sirtak magasan és boldogan a vak cello körül.</p> +<p>Egyszer csak kacagást hallottam és olyan csend lett, hogy +elsáppadtam. Körülnéztem. Az a nagy bokor, amelyikkel szembe +mentem, megrázkódott és egy mezitelen szép kar elnyomta félre az +ágakat a bokron. És valami szót hallottam valahonnét, hangot. És a +bokor kinyilt és egy fehér ruhás fiatal szőke leány futott elő s +karjával odamutatott énrám és szaladni kezdett oda felém és ő utána +rögtön futottak a többi fehér ruhás lányok, s mind nyujtogatták +szabad karjaikat és nagy szemmel és felhasadt szájjal kacagtak, +kacagtak és kacagtag, világos, fényes fiatal kacagással. Én csak +állottam, mert nem tudtam olyan egyszerre elhinni, hogy a szerelem +megjelent nekem az isten tiszta mezején, hogy kitört csakugyan a +boldogság, amit már álmodni rég elfáradtam… és a szivem majd betört +a mezei nymphák <span class="pagenum"><a name="Page_66" id= +"Page_66">-66-</a></span> szüz nevetésének nagy erejétől. Már ki +kellett volna pedig nyitni két karomat és elébök nyargalni!</p> +<p>– Loosz! – azt mondta ez a hang, amelyik oldalról jött, +messzibbről. Emberhang volt, s most másodszor már olyat kiabált, +hogy fölrezzentem. Arra kaptam a fejemet. Hajadonfőtt állott egy +borotvált alak és szivar volt az egyik kezében. Ott állott mellette +a mozigép. A gép háta mögött az operateur terpesztete két lábát és +buktatta fejét a fekete kendő alá s csavarta sebesen azt a kis +kereket. A rendező a combjára csapott, megint elkiabálta magát:</p> +<p>– Szétszaladni, gyorsan, hát mi lesz!</p> +<p>És tündérek, a boldogságnak fehér leányai szerte széjjel +szaladtak kacagásukkal.</p> +<div class="chapter"> +<h2>A dedósné</h2> +</div> +<p>Én emlékszem a dedósnéra. Ti hazámbeli fiuk ti nem emlékeztek +már a dedósnéra? Mit tudtok felőle? Én semmit se tudok a dedósné +felől. Csak láttam őtet mindig az ablakba kikönyökölve. Lehet hogy +meg is halt azóta már, hisz az olyan régen volt, hogy gyermekek +voltunk és láttuk a dedósnét az ablakon kinézni s istenem annyi +sokszor hallhattuk a mi vidékünkről valakiről a ki akkor ott +szerepet játszott, hogy meghalt már szegény. És aztán olyan sápadt +volt az a dedósné s oly csendes volt, csakugyan, mint a kinek ugy +is valami összebeszélése van a halállal.</p> +<p>A mi utcánkon volt a dedó, a Vasut-utcán. Én már iskolás voltam +akkor, mikor a fiatal dedósné odakerült. Én a dedósnéval életemben +nem is beszéltem, én csak láttam őtet mindig az ablakban. Egy +tiszta sárga ház volt a dedó, négy nagy ablakja volt az utcára. A +szélső ablak, az a melyik mifelénk volt, az volt a dedósné +<span class="pagenum"><a name="Page_67" id= +"Page_67">-67-</a></span> szobájának az ablakja. A többi három +ablaknak zöld rolettája volt, ha a gyermekeket délután +kieresztették a dedókapun, akkor lementek azok a zöld roletták. +Annak a szélső ablaknak fehér firhangja volt. Meg egy könyöklőpárna +volt abba az ablakba odatéve, egy fehér slingelt könyöklőpárna. Meg +virág is állott abban az ablakban. Két cserép virág volt kétfelől a +dedósné vállai mellett, mikor estefelé kikönyökölt az ablakjába. +Nézett egy kicsit a szétmenő kicsi fiuk meg kicsi lányok után, +osztán az egyforma Vasut-utcába nézett lefelé az ablakból ugy mint +egy pingált kép néz a rámájából. Tavaszon, nyáron meg őszön ki volt +az ablak két táblája támasztva. Emlékszem milyen tiszta volt mindig +a dedón mind az ablaküveg és hogy hogy ragyogtak a dedósné +kikapcsolt ablakjai a napon. Igaz, kis madár is volt a dedósné +szobájában. Ha elment a dedó előtt az ember, hallani lehetett, hogy +zörög és fütyölget a dedósné háta megett a borult szobában odabenn. +Tengelic lehetett vagy rigó.</p> +<p>A dedóval átelellenben a Pappék kertjének a nagy hosszu kőfala +volt. Azon a kőfalon nem tudom micsoda nézni való lehetett, azt nem +nézegette más csak a dedósné. A Pappék kertjének a kőfala érdekes +volt akkor mert a dedósné annyit nézi az ablakból. De biztos a +szekereket is megnézte ha elkocogtak a Vasut-utcán meg a teheneket +is megmustrálhatta kik alkonyattal nagy porral végig lábaltak a +szekéruton. Ugy emlékszem ilyenkor a dedósné be is huzta az ablakot +és mikor a por leült, akkor megint kikapcsolta az ablakot és tovább +ott könyökölt.</p> +<p>Én a hangját soha se hallottam. Kisasszony volt és biztosan édes +könnyü hangja volt néki. Volt egy rendőralkapitány a városházán, az +estefelé arra szokott sétálni s oda szokott volt állani diskurálni +a dedósnénak az ablaka alá, de ha el is mentem ott, emlékszem csak +az alkapitányt hallottam beszélni. A dedósné hallgatott. Csak az a +madár hangicsált a szobájában. Nekem nagyon imponált az alkapitány +mert a bikacsekjének ezüst kutyafej <span class="pagenum"><a name= +"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> volt a fogója. S érdekes +pakombartja volt az alkapitánynak a két füle mellett, olyan volt +mint két török kard. A bikacseket a két karjával a hátára szoritva +tartotta, ugy nézett felfele a dedósnéra s az egyik cipőjét sokszor +feltette a házfalon arra a keskeny párkányra, a milyen a vidéki +házak falán alacsonyan végig megyen. Én nem tudom az ilyen párkány +különben mire való. Azután meg emlékszem az alkapitány mindig +cigarettázott az ablak alatt. Egy tucat elszivott Hölgy volt a +járdán késő este a dedósné ablakja alatt.</p> +<p>Emlékszem szép fehér arca volt a dedósnénak és a fülében korall +volt és szőke frufruja volt néki, mert szőke haja volt. A mai +világban nem igen látni ezt a frufrut a fiatal nők homlokán. És +aztán nyáron egy szál piros szegfüt vagy egy szál rózsát tartott, +egy keze le volt engedve az ablakból, avval forgatta a virágot +mikor az alkapitánynyal diskuráltak. De nem emlékszem a virágra +hogy a kezében lett volna mikor már az alkapitányt nem lehetett az +ablak alatt látni. Elmentem más városba gimnáziumba s hazajártam +vakációra s a dedósné mindig éppen ugy nézett a Vasut-utcába kifelé +mint azelőtt. Nekem feltünt hogy az alkapitány már nem jön oda az +ablak alá. Pedig nem ment el a városból, ott láttam az urakkal a +patika előtt kaszinózni estefelé s cigarettázni s a bikacsekkel +suhogtatni a kutyáknak a kik mindig a piacra szemtelenkednek.</p> +<p>Mennél nehezebb osztályokat jártam, annál fehérebb lett a +dedósné képe vakációra. Egy nyáron emlékszem észrevettem hogy a +dedósnénak az arca ki van puderezve. S még a haja is puderes volt +talán, oly sápadt szőke szine lett a hajának. Késő este egy valami +gyenge zördülést lehetett hallani mindig azon az elaludt +Vasut-utcán. Tudtam hogy akkor emeli fel magát a dedósné s teszi be +az ablakot éccakára. <span class="pagenum"><a name="Page_69" id= +"Page_69">-69-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>A Szakáll gyerek</h2> +</div> +<p>Ó nem tudod mi az hogyha valakit üldöz a szerencse. Ha a Szakáll +gyereket ismerted volna. Az, az aztán klasszikus. Én még az életben +nem láttam senkinél hogy olyan buta disznója legyen mindennel mint +annak a gyereknek a milyen volt. Legelőször is kérlek szerették a +tanárok. Miért? Se prima tanuló nem volt, se valami különös nagy +esze nem volt, se valami olyan szelid viselkedésü nem volt mintha +egy bárány vagy liliom ülne ott köztünk az osztályban. A +Segélyzőtől megkapta mind a könyveket és egésztandijmentes volt, +dacára annak hogy az édesapjának földje is volt. Csuda a szerencse. +A Szakáll gyerek magával hozta a tolltartóban vagy hol mikor tiz +éves korában az intézetbe beiratták. Mi az a szerencse? Az hogy +Magi tanár ur bejön órára, felhág a katedrára, de mikor le akar +ülni, odacsap a homlokára:</p> +<p>– Az ördög vinné el, otthon hagytam a füzeteket.</p> +<p>Álmosan és boszusággal kinéz az ablakon, a nadrágzsebében zörög, +kivesz egy kis kulcsot. Lejön a kathedráról:</p> +<p>– Valaki – azt mondja és nézi a fiukat – valaki lesz szives a +füzeteket elhozni. Talán menjen el maga Szakáll, tudja hol lakom? +Az iróasztalomban vannak a bal fiókban.</p> +<p>Mért éppen Szakállt küldte? Szakáll elhozza a füzeteket: +Köszönöm kedves fiam. Persze két hétig nem felel latinból és +egyáltalában kegyenc lesz Magi előtt. Másodikban egyszer a kályhára +gumit tettünk. Láng tanár ur majd megőrült a dühtől:</p> +<p>– Majd elbánok én evvel az osztálylyal. Majd megkinozlak én +benneteket. Ezt meg fogjátok emlegetni. Szakáll, nyisd ki az +ablakokat. <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= +"Page_70">-70-</a></span></p> +<p>Jelzem Szakáll benne volt a tanácsban, mikor el lett határozva +hogy a kályhára gumit kell tenni. Hát az nem végtelen szerencse, az +hogy algebra-órán magyaráznak egy uj dolgot és a tábla teli van +mindenféle butasággal és a tanár ur a krétával erre fordul:</p> +<p>– Na és most mit kell behelyettesitenem. Ki mondja meg?</p> +<p>Zugnak a jó tanulók, nekikönyökölnek, nézik a táblát dagadt +szemekkel, felgörbülnek a padban, mutogatnak, mozognak, a tanár ur +vár és mindig csak mondja: na? na?</p> +<p>– Iksz plusz er!</p> +<p>Ki volt ez? Szakáll. Azt hiszed érti az algebrát? Á. Mikor óra +után kérdeztük hogy tudta, röhögött és azt mondta:</p> +<p>– Girigáré.</p> +<p>Mert már akkor, negyedikben, billiárdozni jártunk a vasuti +vendéglőbe.</p> +<p>De a Szakáll gyereket se a vendéglőben soha meg nem csipték, se +semmi csavargáson, se verekedésben, se dohányzásban. Egyszer +pálcával ment este a piacon és cigarettázott. Jön Kövér tanár ur, +az osztályfőnök, a ki az egész országban hires volt hogy milyen +kegyetlen ember. A Szakáll gyerek megijed, köszön. Kérlek semmi +baja se lett. Kövér nem vette észre. Olyan csodálatosan szórakozott +volt akkor hogy elnézte a cigarettát is, a pálcát is. A +Szakáll-gyerek maga mesélte nekünk hogy biztosra vette a konzilium +abeundit.</p> +<p>Hallatlan szerencséje volt mindig, hallatlan. Emlékszem milyen +szemtelenül ugrott és szaladt a kathedrára, mikor kiszólitották. +Mintha teli volna a feje tudománynyal. Olyan disznaja volt hogy +rendesen a tanárok feleltek helyette. Olyankor jött rájok hogy +elkezdjenek belemagyarázni a felelésbe s végre csak ők beszéltek és +a Szakáll-gyerek ott állott megmentve s grimaszokkal mulattatta az +osztályt.</p> +<p>De csak ezt hallgasd meg kérlek. Ekkor ötödikbe jártunk. Azon a +télen azt a divatot hoztuk be hogy a ki <span class= +"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> reggel +tizenharmadiknak érkezett, azt agyonvertük. Mikor tizenketten +együtt voltunk, az ajtóhoz állottunk félkörbe, vártunk. Egypár fiu +a télikabátját tartotta két kézzel, rögtön a fejébe dobni annak a +ki benyit, aztán huztuk fel a pasast a padra s léniával, könyvvel, +rajztáblával meg puszta kézzel agyonvertük. Képzelheted kérlek hogy +vigyázott mindenki hogy tizenharmadik ne legyen. Sokszor sétált és +bujkált az ember a folyosón tiz percig is mert olyan gyanus csend +volt odabent, mikor az ember az ajtóra tette a fülét óvatosan. +Mégis beleestem háromszor vagy négyszer hogy tizenharmadiknak +mentem be. Rettenetes, mennyire agyonverték olyankor az embert.</p> +<p>Egy reggel is ugy állottunk már tizenketten az ajtónál és +vérszomjasan lestük az áldozatot. Hát bátran kinyilik az ajtó s az +igazgató ur áll előttünk. Nohát az isten őrzött hogy hirtelen nem +dobtunk egy pár télirokkot a fejébe s hogy valamelyik mohó már rá +nem huzott egyet a szögletes léniával. Emlékszem ugrottunk mikor az +ajtó nyilt, de csak egy kicsit, az örvény széléig. Hát nagyon kinos +ügy volt kimagyarázni mit állunk igy az ajtónál. Az igazgató ur +igen szigoruan szemlélt bennünket. Valahogy kezdtük bevallani, +miben sántikáltunk. Hogy képzelje az ember hogy ilyenkor egyszer az +igazgató ur nézzen be az osztályba! S hát tessék, roppant finoman +nyilik az igazgató ur mögött megint az ajtó s ki dugja be más azt a +huncut szőke fejét, mint a Szakáll gyerek!</p> +<p>No akkor az igazgató ur is megmondta:</p> +<p>– Maga fiam igazán szerencsés gyerek. Bezzeg jajgatna most ha én +itt nem volnék.</p> +<p>A Szakáll gyerek röhögött. Mind röhögtünk. <span class= +"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>Büszke Biki</h2> +</div> +<p>Ejnye, hadd meséljem el már egyszer, amit tudok Büszke Biki +felől. Ott, abban a jó kis földszintes városban, ahol az élet első +esztendeit szolgáltam, abban sétált Büszke Biki. Ez igy nem klappol +kérem, hogy sétált. Sétálni kérem, a pincér sétál, mikor facér. A +gazda-ember, az meg kérem, ballag. A szegény rongy emberek azok +császkálnak, mászkálnak. A levélhordó kocog, nem igaz? A zsandár +pedig trappol. A doktor ur, az siet, a népbanki könyvvezető ur meg +ugy megyen, hogy arra azt illik mondani, hogy sasiroz. Ez kérem, +mind közel se jöhet a Büszke Biki járásának a büszkeségéhez. Mert +Büszke Biki jártatta magát egyenesen előre, igenis, ezzel mégis a +legközelébb bátorkodhatok a Büszke Biki menésének a méltó +kifejezéséhez.</p> +<p>A sárgaház felé jártatta magát, mert a járásbiróságnál volt +dijnok Büszke Biki. Előtte ment a tajték pipa, igaz, mintha az a +kis pipa is a büszkeségtől lett volna oly piros és olyan +felfuvalkodott! Annak a pipának a nyakát fogta fél kézzel Büszke +Biki s ugy tartotta előre s ugy ment nagy grandezzával ő maga +Büszke Biki a tajtékpipa után. A két cuggos cipője ki volt +vikszolva, egyik szebben, mint a másik és azoknak a cipőknek dupla +talpuk volt. A nadrágja, meg a kabátja sárga posztó volt a mellénye +meg kötött barna pruszlik volt és azon az egyik zsebből a másik +zsebbe átment egy tág fehér ezüst óralánc és annak az egyik végén +lecsüngött egy nagy ezüst lófej, meg egy nehéz arany gyürü vörös +kővel. Kockás, csinált nyakkendő feküdt a nyakában, olyan, amilyen +az iparosoknak szokott lenni, meg a tanitó uraknak, csakhogy a +Büszke Biki nyakkendőjéből egy szerecseny kaszirnő feje bujt ki, +két kis piros szemmel meg piros korall fogsorral. A nyakán a +gallér, egy alacsony kaucsuk <span class="pagenum"><a name= +"Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> gallér volt. Ugy szorult az +azon a nyakon! A két manzsettája meg kék is volt, zöld is volt, de +a manzsettája is olyan erősen tudott ragyogni, mert az is kaucsuk +volt. Emlékszem, két kis tepsi-forma vas manzsettagombja volt. A +fejében pedig egy lekopaszodott veres szőrsipka volt télen, az le +volt legényesen huzva a fél szemöldökére s egy kemény barna +télirokkja volt Büszke Bikinek, mióta az eszemet tudom, de az is +veresebb volt, mint amilyen barna volt és annak a nyakán a bársony +is olyan veres volt, mintha mindig kánikula szikkasztotta +volna.</p> +<p>Más, ilyen kis köpcös, aki nem büszke, kettőt lépne azzal a +vaskos két lábbal, mig egyet lép Büszke Biki. Dehát éppen ez az +hogy ő Büszke Biki, kérem! Az arca teli van verve néki, lyukakkal, +mint a záporeső után a por, az ilyen himlőhelyes arcon aztán nem +venni ki, hogy vénül meg hogy haragszik, meg hogy gondol valamit. +Egynéhány szál szurós bajusza van, mint némelyik kutyának. Belé +próbálok a két szemébe lesni, hogy hát mi lehet ebben a Büszke +Bikiben az a fene nagy büszkeség, de nem néz visza, kérem, az +emberre, a fél szeme összébb van huzva s ugy néz srégen, +hátraszegett fejjel előre, a sárgaház felé. De feljebb néz, mint +ahogy egy ház felé nézni szoktak. Az egyik szeme, aki jobban nyitva +van, az is olyan kicsi és mindig pislog s az is olyan hátra fekszik +és olyan messzi van már ismét. Már csak a levegőbe spekulálhatok. +Büszke Biki felől azt tudja mindenki, hogy ő megjárta Boszniát +hetvennyolcba. Ő még ötvenötbeli kérem, vagy legfeljebb +ötvenhétbeli! Azt is tudják itt, hogy ő zupás őrmester volt a +katonaságnál, ugy jött asztán ide a járásbirósághoz. A jubileumi +medáliát, azt láthatták rajta, nem is egyszer már.</p> +<p>Ő a Polgári Olvasóegyletbe van beiratkozva. Ettől van talán a +nagy büszkeség? Vagy attól, hogy állami hivatala van, hogy ő +királyi ember? Lehet hogy a Teremtő adta belé még azon a másvilágon +a büszkeséget, ugy mint a gelencsér egy korsóba zörgőt teszen, hogy +az osztán zörögjön! Meglehet kérem, hogy a Teremtőnek <span class= +"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> tetszett +ugy, hogy ez a test, a Büszke Biki teste képviselje a földön a +büszkeséget.</p> +<p>Hát instálom, egyszer csak mi történt? Az, hogy Büszke Biki +télen egy reggel, mikor jeges volt a kövezet ott a piac-soron, az +emberek szeme láttára, meg az asszonyok szeme láttára, j-a-a-aj, +kérem, megállott a népség és egy olyan nagy kacagás lett ottan, +hogy a harangozás alig hallatszott attól! Kiszaladt az ajtóba a +rőfös- meg a patikás-segéd, meg a füszerájos, meg a müasztalos és +koporsós. Büszke Biki le volt egyszerre zsupsz, le talált a járdára +ülni. A tajtékpipát csak ugy előre tartotta, csak a szopóka ugrott +ki a szájából. Ott ült. Az iskolás gyerekek oda szaladtak:</p> +<p>– Ni, Büszke Biki, ni!</p> +<p>Büszke Biki még hátrébb rakta a fejét. Felnézett az égbe. Egyet +kapott a fejével, mintha legyet akarna bekapni. Aztán elővette azt +a kegyetlen smirgli hangot, akit vitt a hivatalba. Azt +kajabálta:</p> +<p>– Te jó isten! Most oszt gyere le. Emelj fel.</p> +<p>Mentek oda, hogy segitsenek felállani néki. De Büszke Biki a +pipaszárral az embertársakat elparancsolta.</p> +<p>– Gyere hát, te jó isten, hadd birkózzak meg veled! Mér nem +vigyázol rám, ha megteremtettél! Nem emelsz fel innét? Nem?</p> +<p>Nem. Büszke Bikinek magának kellett felállani. Attól a naptól +fogva, mintha haragot tartott volna a jó istennel, mert leengedett +fejjel ment minden reggel lassan a sárgaházba, egy pillantásra sem +méltatta a mennyboltozatot és az a tajtékpipa nem állott ki ugy a +hasa előtt, hanem le volt a hasa mentén csuszva s mindig +odaverődött a térdéhez Büszke Bikinek. <span class= +"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>Fred</h2> +</div> +<p>Brioni szigetén őszöltem egyszer. Volt ott egy csimpánz, a kit +délben meg estefelé mindig lehetett látni biciklizni a strandon meg +a park utjain. Ugy hitták: Fred. Freddel érintkezni lehetett. A +fürdővendégek rákiáltottak: hallo Fred! és a csimpánz lekapta a +fejéről a tengerészsipkát mint a ki visszaköszön. A gyermekek olyan +jóba voltak vele hogy Fred versenyt biciklizett a gyermekekkel a +déli napsütésben a strandon fel és alá. Megmagyarázom Fred +jelenlétét Brioni vendégei közt. A szigeten állatkert volt. Ugy +hallottam hogy Hagenbeck ur sokszor jön oda állatokért. Hogy onnét +szerzi a pótlást mikor a hamburgi menazsériának veszteségei vannak. +Brioni állatkertjében sok majom volt meg medve, meg farkasok és +rókák éltek ottan és madarak nagyon sokan, kőházban meg kalickában +meg szabadon tanyáztak sasfélék fákon és csinált sziklákon és +strucok meg kazuárok járkáltak sokan külön telepen drótkerités +mögött mint a hadifoglyok. Aztán volt ott abban a boldogtalan +kertben egy jó nagy faketrec. Egész órákig figyeltem az előtt a +ketrec előtt hogy egy nagyon német férfi hogy képzi ki Fredet a +ketrecben. Frednek fát kellett vágni. Fred hegedülni tanult. +Frednek magától kellett felöltözni s levetkezni s ágyba menni s +mosdani s borotválkozni tükör előtt. Frednek mindig kézbe kellett +venni egy fehér porcellán edényt. Fred sokáig nem akart erre az +edényre leülni. A német férfinál acélostor volt. Fred, mig ott +mulattam Brioni szigetén, azt is megtanulta hogy rá kell ülni a +porcellán edényre. Fred mikor hegedült, vicsoritva nézett fel +mindig a német férfi képébe s a hegedülését ugy hallgattam mintha +az a Fred kinozott lelkének a nyöszörgése volna. Fredet +attrakciónak készitették elő a cirkuszba.</p> +<p>Egyszer egy alkonyat mulásának néma s borult negyedórájában +<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= +"Page_76">-76-</a></span> biciklin inaltam a parkon átal a hotel +felé. Nekem is volt bérelt biciklim mert ott mindenki bérelt +biciklit. Elárulom magamat kérem, kijártam minden délután a sziget +legmesszibb végébe, ott le szoktam volt ülni a tenger első +sziklájára s jegyezgettem noteszba hogy milyen formák a felhők +naplementével a tenger felett. Mert ott a legtisztább a levegő s +nem vesz el a felhők eredeti szineiből és alakulataiból. +Akkortájban azon spekuláltam hogy ha majd nem kell a lapokba +dolgozni, irni kezdek és le fogom irni majd azt is hogy az égen +milyen felhőket láttam szolgálati időm alatt.</p> +<p>Egy körbe hajló szük ösvényen suhantam a biciklivel. Egyszer +csak az ösvény hajlatából szembe szalad velem Fred a biciklin. +Majdnem egymásba futottunk, oly sebesen mentünk és olyan közel +voltunk egymáshoz. Ez az egész egy pár másodperc volt, hogy +mesélhetem el? A szivem olyan nagyot lökött hogy majd kiütődött a +mellemből. A két kezem kihült a meglepetéstől, éreztem. A fejemben +rohamos dekompozició lett az egész élet. Az ösvényen kitérni nem +lehetett. Kétfelől rémes fekete örökzöld-fal hallgatott. A csimpánz +rám futott. Én nem tudom hogy nézett az én két szemem a csimpánzra. +A csimpánz a hogy visszaemlékszem, olyan fajta zavarral nézett mint +én. Mindaketten ingadoztatni kezdtük magunk alatt a gépet jobbra +balra. Én nem találtam ki, csak ösztönöm után csináltam hogy jobbra +bedülök a majom elől a bokorba s iramoltam jobbkéz felé. Az +lehetett a szándékom hogy az örökzöld-falon át menekülök majd +előle. A majom éppen akkor balra fordult. Ő is igy akart énelőlem +kitérni. Nem estem neki az örökzöldnek, azon vettem magam észre +hogy tovafutottam mert a csimpánz elég helyet engedett. +Visszakaptam a fejem. Láttam hogy a csimpánz felborult a géppel, +belédült az örökzöldbe. Neki sikerült a gyávaság. A szivem +helyrejött és azután gyászos émely jött rám. Ugy leutáltam Fredet +mintha ő is csak ember volna mint én. <span class= +"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>Mozart mama</h2> +</div> +<p>Kérem bocsássanak meg ezért az izléstelenségért, mikor láttam a +kis szentemet magamba mindig csak igy neveztem: Mozart mama. Ott +állott a Mozart-Restaurant előtt Bécsben, ott állomásozott ez a kis +kegyelmes asszony, ki oly leereszkedő, hogy minden ronda jótékony +alaktól átveszi a leggyüröttebb legszakadtabb legpiszkosabb +papirhúszfillérest a maga drága kis kezébe, mely oly gyönge s oly +érzékeny világos, mint a legfinomabb őszi falevél. Mozart mama +lehet testvérek közt is nyolcvan esztendős, szóval még egészen +gyermek, egész uj gyermek, most lett megint gyermek. Foga nincsen, +járni is alig tud, botot tart a kezecskéjében és oly gyöngécske +hogy háttal oda támaszkodik a Mozart-Restaurant zöld rácsos +keritésének különben talán megszédülne s orra esne. Felnőtt korában +se lehetett valami erős személyiség Mozart mama s nem lehetett +sokkal magasabb mint most gyermekkorában. Olyan alak mint egy nyolc +esztendős leányka. S lapos mint a plakát, igen, úgy van odaragadva +ahoz a keritéshez. Igazán kevés helyet foglal el ezen a világon. +Csak akkor zavarja a levegőt mikor jobb karját könyökből +derékszögben előnyujtja hogy a jóságos közönségtől az összegeket +bekasszirozza. Mindig azt mondja: tank sén gné Hee, vagy azt +mondja: tank sé gnéé Fraa. Mert Mozart mama az osztrák nyelv +területére van beosztva azt a csodálatos türelmes missziót végezni, +hogy a pénzre járó emberiséggel egy-egy minimális pénzegység árán a +jóság megváltó izét kóstoltassa.</p> +<p>Oda van egész nap ahoz a keritéshez ragadva Mozart mama. Egyszer +nyáron ott ebédeltem a Mozart-Restaurantban és kijövet miután egy +adag jóságot vásároltam Mozart mamánál, hát unalmamban +megszólitottam. Természetesen egy ilyen bájos tiszta gyermeket, egy +ilyen hópehelyből <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= +"Page_78">-78-</a></span> kikelt tündérkét nem szólithattam durván +nagyságos asszonyomnak, hát illendően és áhitattal tegezve +kérdeztem meg hogy:</p> +<p>– Hogy vagy kicsikém? – de persze osztrák szóval.</p> +<p>Azt mondta: tank sé gnéé Hee. Mozart mama nem szokott a +közönséges halandókkal társalgást folytatni, hát meg volt lepve, +mikor ott maradtam előtte s tolakodó módra tovább firtattam, hogy +hogy érzi magát, nem fáradt-e, ebédelt-e már, nincs-e melege +etcaetera. Alig tudtam a szót kicsalni ajkatlan fehér szájából, +mert az csak a tank sé-ra van berendezve. Mosolygott rám két +szeméből, szemei kékek picik, mint azok az olcsó kék fülbevaló +kövecskék, amelyeket a bazárban a szegények vesznek +leánygyermekeiknek. Nagynehezen ki tudtam venni belőle azt a +nyilatkozatot, hogy hát melege van. Jelzem embertelen melegség is +volt aznap! Arany fényt csapott a nap a Mozart mama homlokára, +mintha tudná az a nap hogy a Mozart mama homlokát ilyen világitó +tündöklés illeti.</p> +<p>– Nem jó itt neked nyáron ugye?</p> +<p>– Nem nagyságos úr, nem jó nyáron.</p> +<p>Fölemelte jobb kezét, akivel a jótékonyságot gyakorolja, +homlokára mutatott, azt mondja mosolyogva:</p> +<p>– Fáj a fejem.</p> +<p>– Szegénykém! Hát a tavaszt szereted?</p> +<p>– Ná, ná.</p> +<p>– Nem? Mért nem szereted a tavaszt?</p> +<p>– Fúj a szél. El akar vinni mindig a szél. Nem jó.</p> +<p>Nevetett, nem volt foga annyi se mint a csecsemőknek. Cuclin +kéne neki tejecskét adni.</p> +<p>– Hát télen jó néked drágaságom?</p> +<p>– Oh nem. A tél nagyon rossz. Ugy fázik a kezem.</p> +<p>– Hát mért nem húzol keztyűt?</p> +<p>Erre is nevetett. Mozart mama tudja azt, mért nevet ki engem. +Naiv volt az én kérdésem, vagyis buta. Nem tud ő keztyűben a +pénzzel bánni. Nem is szabad neki télen keztyűt húzni, hogy +meztelen kezével a hidegben könnyebben hozzá tudjon érni a +szivekhez. Bizonyára a <span class="pagenum"><a name="Page_79" id= +"Page_79">-79-</a></span> jóság nemtőjének rendelete szerint van, +hogy ne húzzon keztyűt a hidegben. Ez az előirás.</p> +<p>– Hát – mondom – őszszel jó legalább?</p> +<p>– Ná, ná, őszszel se jó. Nem szeretem.</p> +<p>– Miért rosz neked az ősz?</p> +<p>– Esik az eső. Jaj hogy esik mindig őszszel!</p> +<p>– Nem használsz esernyőt?</p> +<p>– Nem, nem kell nekem esernyő.</p> +<p>– Miért nem?</p> +<p>– Nem látnak meg engem az esernyő alatt.</p> +<p>Igaz!</p> +<p>– Hát szóval babuskám nem kell neked se a tavasz, se az ősz, se +a nyár, se a tél.</p> +<p>– Ná ná. Egyiket se szeretem.</p> +<p>– Hát mit szeretsz te?</p> +<p>– Semmit.</p> +<p>Megint nevet, már ahogy tud az ő néhai hangján, az ő hústalan +kis képével. Nem hagytam békével:</p> +<p>– Az ebédet csak szereted, a husikát?</p> +<p>– Ja, ja. Azt szeretem.</p> +<p>– A kávécskát is szereted, nem?</p> +<p>Örült. Bólintott rá:</p> +<p>– Ja, ja. Azt is.</p> +<p>– Mondd kis szivem, hát az embereket szereted?</p> +<p>Mosolygott türelemmel, nem értette mit akarok tőle. Nem is +akartam én semmit, csak járt a szám:</p> +<p>– Az embereket, a sok sok sok sánta, rongyos, gyenge, éhes +embert. Nem szereted őket? Mondjad gyermekem.</p> +<p>Erőlködve nézett rám, előkaparta figyelmét, figyelt, egy árny +felhőt láttam, hogy zavarja csókolnivaló ártatlan kis kékes +szemeit. Tovább kinoztam Mozart mamát, mert gyönge, s mert nekem +semmit se vétett:</p> +<p>– Mondjad te szivtelen boszorkány, mondjad csak, hát nem látod +menyi nyomorúlt szerencsétlen emberek megy el előtted egész nap? +Nem látod a mezitlábas kis csontváz gyermekeket? Nem látod azokat a +lassú szomorú szegény asszonyokat? Miért nem adsz nekik soha pénzt! +Te, néztelek, láttam hogy soha se nyulsz a zsebedbe mikor a +<span class="pagenum"><a name="Page_80" id= +"Page_80">-80-</a></span> szegények elmennek itt előtted! Ugy +teszel te, te kis hamis, mintha nem volna pénz a zsebedben. Te, te +rosz gyermek.</p> +<p>Megfenyegettem a mutató ujjommal. Azután nevetős képet csináltam +és megsimogattam azt a kis szikkadt arcáját. De nem tudott még +magához térni, a mosoly elszökött a szájacskájáról, igen nagyon +megzavarva bámúlt rám buti szemeiből. És aztán észrevettem hogy +gyáván utánam forditja fejét és lesi, merre megyek. Talán még +gondolkozott is szegényke.</p> +<div class="chapter"> +<h2>Nyolcéves kis leány</h2> +</div> +<p>Azelőtt vagyis ezelőtt a koldusság immobil volt. A fekete ruháju +koldusasszony oda volt a templom falára meg a Rókus falára tapadva +mint a szénrajz. Ugy állott ott a falnál. A vak koldus a +városligeti tó partján ült a padon, nyitogatta a harmónikát. A +többi beosztott koldusok is ott állottak a kapu alatt, meg a +sarkokon. Meg aztán a bénák ott ültek a járda partján és a +kerekeken járó lábatlanok meg a kefeforma talpakon négykézláb +csuszómászók is mind a maguk helyén tartózkodtak, a maguk +körletében merengtek, forogtak, nyivákoltak. Ezek mind engedélyesek +voltak. Voltak azután az utcai suttogók, nékik nem volt engedélyük, +ők éppen csak meghaltak itt az életben és koldusok lettek. Ők +derékszögben fordultak a sürü járdán az uriemberhez és suttogtak. +Bevezetését suttogták egy biografiának, azt az autobiografiát azt +hiszem soha egy uriember végig nem hallgatta. Ezek a suttogók +tulnyomóan vén emberek voltak. Tulnyomólag. Vagy tulnyomóan? +Mondjuk tulnyomóan, szerintem igy kényelmesebben hangzik, azok akik +mint magam is, lusták beszélni, könnyebben kimondhatják. Ezek a +koldusok ugyebár a legitim koldusok. De ma nem ezeké a világ. Ma +kérem: <span class="pagenum"><a name="Page_81" id= +"Page_81">-81-</a></span></p> +<p>Megy az uriember a Váci-utcán, és ha a zsebében a valuta rendben +van, hát a nőket szemrevételezi. És oldalról megtorpédózza az +uriembert egy nyolc éves leánygyermek, hogy azt mondja:</p> +<p>– Naagyságos úr leegyen szives egy kis pénzt adni, ootthon +ééhezik kis testvéreem.</p> +<p>Az uriember a nők után sorvad, már észrevételezett is egy +denevérszoknyistát, az elliftelt az imént mellette, rouge volt a +száján, a szeme meg be volt rámázva szénnel, hn ehn, igen, ott megy +ni! az uriember orra magosat ugrik és a cipőjén a hajlam sarkantyui +pengenek. Az a kis leány, az a pucsista, három lépést tett az +uriember mellett, és ismétel, mint a diseuse ha tapsoltak neki:</p> +<p>– Naagyságos ur leegyen szives egy kis pénzt adni, ootthon +ééhezik kis testvéreem.</p> +<p>Az uriember utol érte a denevért, tudniillik a denevér megállott +a Roth Margit kalapkirakatjánál, és veszteg néz a kirakatba. Az +uriember is megáll egy félméterre, ő is belecsodálkozik a +kirakatba. A nyolc éves harmadszor is rágyujt:</p> +<p>– Naagyságos úr leegyen szives egy kis pénzt adni, ootthon +ééhezik kis testvéreem.</p> +<p>A denevér mintha erre fordult volna az uriember felé. Az +uriember azt a daganatot aki a gallérjából kinőtt, lassu tempóval +arra forditja a denevér felé. Igen, ha már benne van a kalapokban, +megnézi a denevér kalapját is.</p> +<p>A denevér ugy csinál az ilyen pillanatokban mintha grófnő volna, +az uriember ugy adja hogy ő gróf dehát azért mulatságosnak tud +találni itt-ott egy demimondainet. Persze a gróf nem teheti hogy a +grófnő jelenlétében egy mocskos kis leánynak egy mocskos kis papirt +adjon. S lehet hogy süket is az uriember, hiszen ugy veri a +dobhártyáját kétfelől a rajta-rajta, és lehet hogy vak is mert a +két szeme előtt a csókok ugrálnak mint julius reggel a naprózsák. A +kis leány a nagyságos úr hasa előtt áll:</p> +<p>– Naagyságos úr leegyen szives egy kis pénzt adni, ootthon +ééhezik kis tetvéreem. <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= +"Page_82">-82-</a></span></p> +<p>A kis leány majd elmegy onnan, ha az ember nem reagál. Igen, igy +volt a legitim világban.</p> +<p>A denevér közt meg az uriember közt nem vettem észre, történt-e +pillantás, rövidlátó vagyok. Annyi szent, hogy a denevér mikor +tovább megy, az uriember mellette megy, egyszer csak mintegy jobbra +nézz!-re nekifordul a denevér arcának az a daganat, aki feldagadt +az uriember gallérjából. A daganatnak szája is van, szájnyilása, +azon át adja ki egy uriember gondolatait. Az uriember szája jár, +elkezd gondolatainak hangot adni. Sietnek. Mindahárman sietnek.</p> +<p>– Naagyságos ur leegyen szives egy kis pénzt adni, oothon +ééhezik kis testvéreem.</p> +<p>Az uriember észre veszi a kis leányt, mert majd felbukott benne. +Gépiesen a gyufazsebbe nyul, nem talál ott semmit véletlenül, +gépiesen. Ellegyinti a kis leányt, gépiesen.</p> +<p>– Naagyságos ur leegyen szives egy kis pénzt adni, otthon +ééhezik kis testvéreem. Naagyságos ur leegyen szives egy kis +pénzt.</p> +<p>– Nincs apróm, hagyj már békét.</p> +<p>– Naagyságos ur legyen szives egy kis pénzt adni, oothon ééhezik +kis testvéreem. Naagyságos</p> +<p>– Nem takarodsz? Takarodj már innen!</p> +<p>Ott járnak a Lloyd-palotánál. A kis leány háttal szalad előttük, +szembe fordulva velük, de nem nézi őket, nem, őt nem érdeklik a +kuncsaftok, őt nem izgatja az emberiség, ő részvétlen, ő szivtelen. +Nem is ember. Gép:</p> +<p>– Naagyságos ur legyen szives egy kis pénzt adni, ootthon +ééhezik a kis testvéreem.</p> +<p>Az uriember elneveti magát:</p> +<p>– Hát esz hallatlan ez a esz esz esz.</p> +<p>– Naagyságos ur legyen szives egy kis pénzt.</p> +<p>A denevér megáll végre, a reticule-t kinyitja, fölemeli, +mindahárman állanak. A denevér:</p> +<p>– Nekem sincs apróm. Nincs nálam apró. Eredj már innen te kis +szemtelen.</p> +<p>– Naagyságos úr legyen szives egy kis pénzt adni, ootthon +ééhezik. <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= +"Page_83">-83-</a></span></p> +<p>Az uriember a pálcájával el akarja locsolni onnan a kis leányt, +mint a tüzoltó a csővel. A kis leány hangosan mondja a szerepet, +cikcakban hátrál előttük; aztán le kell neki menekülni a járdáról, +hogy el ne gázolja az uriember se hátulról ne demolálják. Az +uriember meg a denevér sietnek a Lánchid felé, a kis leány ott siet +mellettük, a feje oda van srófolva a nagyságos úr felé:</p> +<p>– Naagyságos úr legyen szives egy kis pénzt adni, ootthon +ééhezik kis testvéreem. Naagyságos úr legyen szives egy kis pénzt +adni, ootthon ééhezik kis testvérem.</p> +<p>A Lánchidig, át a Dunán, a Dunán túl, a demarkáción túl, túl a +kis entente-on, túl Közép-Európán, a nagy-entente-on, Svédországon, +Amerikán, a jegen és az északi fényen túl, át az egyenlitőn, a téli +időszámitáson tul, a holdakon és nimbusokon tul, örökkön +örökké.</p> +<p>– Naagyságos ur legyen szives egy kis pénzt adni, ootthon +ééhezik kis testvéreem.</p> +<p>Ámen.</p> +<hr class="chap" /> +<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75798 ***</div> +</body> +</html> + |