Initial commitHEADmain

1 files changed, 3017 insertions, 0 deletions

diff --git a/75798-0.txt b/75798-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..9e9914f
--- /dev/null
+++ b/75798-0.txt
@@ -0,0 +1,3017 @@
+
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75798 ***
+
+
+SZÉP ERNŐ
+
+KÉTFELŐL ANGYAL
+
+(UJ NOVELLÁK)
+
+UJ MODERN KÖNYVTÁR
+
+SZERKESZTI GÖMÖRI JENŐ
+
+KIADJA
+
+UJ MODERN KÖNYVTÁR KIADÓJA
+
+BÉCS, 1922
+
+Minden jog, a forditás joga is, fentartva
+
+Nyomatott Waldheim és Eberle nyomdájában, Bécsben,
+Ezerkilencszázhuszonkettőben
+
+
+
+
+Harmadik személy
+
+Nahát micsoda izetlen história, hallgassanak ide kérem. Egy uri forma
+fiatal ember, névszerint Iksz Ipszilon ott ült lassu nyári délután a
+Margitszigeten egy padon, de nem egyedül, hanem egy kalapos leány
+társaságában, akinek a neve Zé kisasszony. Ugy ültek ott azon a padon
+egymás combját nyomva, mint ahogy a zsufolt villamos padján ül két utas
+egymás mellett. Pedig ez a pad két méter hosszu volt és ezen a pár
+cseléden kivül senki más test nem foglalt helyet ottan, hát nem volt
+éppen muszáj nékik a pad közepén igy összeszorulni. Nagy-nagy platán
+állomásozott a mögött a pad mögött, az ott olyan a többi fák közt akár a
+kofaernyő a napernyők közt. Vasárnap volt aznap, vagy mondjuk csak hogy
+hétköznap, mindegy mert a körül a platán körül minden nap ünnep a
+Margitszigeten. Erre fele mindig csönd van, a sétálók ezen az utacskán
+szokták hozni emlékeiket és csodálkozásukat, mikor magánosan jönnek,
+ernyőjük vagy botjuk hegyét lépéseik előtt jártatva s nézésüket azokra a
+pontokra téve, melyeket a földön az ernyővel vagy bottal megszurtak.
+Családtagok és párosával kirándult sötét nénik az élet magasabb témáit
+sétáltatják, ugymint visszament parthiekról, tönkrement ismerősökről,
+temetésről és átélt nehéz operációkról beszélgetnek nyugalmasan,
+szórakozottan. Ur és urhölgy, akiknek a szivök a városban összeakadt,
+szokták errefelé hozni az ő dolgukat, csenddel és titokkal sétálván
+egymás oldalán a hangulatos alkonyat felé. Ez a két fiatal is a platán
+alatt, ezek is a szerelem képviseletében jelentek meg a Margitszigetnek
+ezen a halk tájékán. A délután el akar a melegségtől aludni. A fákról a
+leveleik ugy csüngenek moccanat nélkül, elfeledkezve magukról. A felhő
+lefekszik az aranyos mezőre aludni vagy csak álmodozni.
+
+Az ut, mint egy felállott árnyékot, ugy hoz egy könnyü fekete alakot a
+pad felé. Ott az előtt a pad előtt megállott az az árnyék alak és oly
+lassu melegséggel adott hangot, mintha maga a délután szólalt volna meg,
+hogy azt mondja:
+
+– Kérek én is egy csókot.
+
+A padon az a pár cseléd mintegy közös ájulatból kapta kétfelé a fejét.
+Képük vörös volt, mint a vörös narancs, ajkaik izzadtak és szemeikben
+részegség és vadság volt. A fiatal ember a padon egyet rázott a fején,
+mint akit álmából vertek fel és:
+
+– Mit akar! – ezen mód kiáltott a szeme közé ennek a fekete alaknak,
+fulladt rekedt szóval.
+
+– Tetőled semmit se, ettől a szép fiatal nőtől egy csókot.
+
+Ez a megjelent alak karcsu s rosszul táplált fiatal ember volt, paletot
+volt rajta, olyan, amilyenben az urak Párisban szinházba szoktak menni,
+csakhogy Párisban azokon az urakon nem ilyen ócska a paletot. Látni
+kérem furcsiusz alakokat az életben, akik forró nyáron is igy
+köpenyegesen járnak.
+
+Ez a hivatlan tanu felemelte jobb karját, a fekete paletot szárnya
+együtt emelkedett a karral:
+
+– Te szépség! te ifjuság! adj egy csókot nekem is. Avval eltünök,
+pusztulok. Adjatok a boldogságból nekem is! Egy csókot adj, egy csókot!
+Jut is marad is.
+
+Oda nyomta rájuk nehéz lágy tekintetét, a homlokukra. Félretette fejét
+és elnyitotta ajkait ferdén, panaszosan. Szárnyas karját kezdte
+lebocsájtani.
+
+Azok ott roppant meg voltak lepetve persze. Nem tudták feltalálni
+magukat. A félelem hidegét érezték. A fiatal nő ijedtében egy picit
+tovább huzta magát a gavallérjától, ahelyett hogy még szorosabban hozzá
+menekült volna.
+
+Ez a paletot-s ott állott előttük, fixálta őket, s ugy csuszkáltatta
+kényelmesen alsó ajkát a felső alatt, mint a tehén aki kérődzik. Keserü
+részegek is szoktak igy csinálni. Azután meg csámcsogott vagy kettőt és
+ugy csüngette a száját, mintha a nyála akarna elfolyni. Azt is észre
+lehetett az arcán venni, hogy az állkapcsait összenyomkodja bent a
+szájában. És aztán ujra megszólalt, nyálasan, nyavalyásan:
+
+– Szemtelenség, fuuj. A hajnal a boldogságot az égről leöntötte. Én
+elaludtam, én nem kaptam. A tiétek az? ti találtátok fel? Lopás!
+közönséges lopás! Szemtelenség. Szegények, szegények. Szegéhé-nyek! Azt
+hiszitek odaadom az én boldogtalanságomat a ti boldogságtokért? Óh de
+lenézlek benneteket. Utállak. Nem igaz! szeretlek. Szeretlek én titeket,
+ti élő gyermekek. A tengeren tulról hallom a hangom.
+
+E szavalás közben mind a két karját kinyitotta s a végin leengedte
+szemhéjait.
+
+A fiatal nő a kalapja alatt elröhögte magát. Magához térhetett és
+megjöhetett a bátorsága, mert olyan kacagásba csapott, mint egy
+temperamentumos iskolás leány. Felkapta az egyik térdét és rácsapott a
+combjára, olyan bolondos erőset kacagott. Egy hasas fekete rigó, ki
+gyalogsétát tett ott, közel egy fa alatt, az ijedtében fölrebbent a
+falomb közzé, rrrrr! A fiatal ember ott a padon, az egyet köhintett, a
+szeme elszántan és vigan pillantott a jövevényre, előre kapta hátát,
+aztán visszafeszitette a pad hátához, egyik lábát átkapta a másikon és a
+könyökével megütögette a fiatal nő karját, pssz!
+
+A fekete alak hátra emelte fejét és szemeit előkelően összehuzva, az
+egyik kezével kijelentő gesztust tett, ugy adta le véleményét:
+
+– Egy kicsi kis szerzet kóstolja azt a lázat, amely az örökkévalóság
+csillagát gyujtja ki homlokunkon. Egy makacs kis szövetség. Höh!
+
+Lesajnáló pillantást eresztett rájuk. Aztán sóhajt vett a szájába.
+Keresztbe kezdte csavarni fejét és mint egy rossz falusi pap, ugy
+kántált tovább:
+
+– És ti testvéreim, messze és messze és alacsonyan beteg füszálacskák,
+ti kik nem tudjátok és elhervadtok, óh kimondhatatlan soha, de soha,
+végtelen soha, ki mond ha tat lan!
+
+Megszitta az orrát s rezegtette pilláit, mint aki el akar pityeredni.
+Lehet, hogy egy néhány könycsepp rá is esett belül a hangjára, oly
+mártott hanggal prédikált tovább nékik:
+
+– Mit fogtok mesélni majd az örök havon, hogy itt voltatok a csoda csoda
+évszakban, az életben! Láttátok az árvákat, a többieket, a többieket! Le
+fogjátok tagadni? Boldogok vagytok? Nem értem. Boldogok.
+
+Leesett a feje s mintha emlékezni akarna, ugy bámult a földre. Halk
+lett:
+
+– Boldogok. Mint akiknél a rubint gyűrük vannak. Az élet. Élet.
+
+Felvette jobb kezét és egyet mángorolt a homlokán. Hirtelen
+összekapcsolta két kezét és ugy rázta feléjök, a hátát legörbesztette s
+valami cinkos hanggal esett nekik, hevesen:
+
+– Majmok, szerelmesek. Szeretnék a tüzes eperből. Mondjátok, hol
+édesebb, a nyelveteken vagy a sziveteken? mondjátok! Mondjátok meg
+nekem. Mondjatok mindent. Csohó csóhh. Adjatok cshókot. Óh, világ!
+Állatok vagytok, nem tudtok beszélni? Majmok vagytok, hülyék, állatok.
+Gyönyörü karcsu férgek vagytok. Melegek, minta napon az ablakok, simák
+vagytok, mint a selyemhernyó, édesek, mint a szirup, ragadósak! Jaj, ugy
+usztok, mint a lángok a tengeren. Dal, dal. Ugye jó csolnakázni a
+holdfényben, ugye hogy jó? Álmodni az ezüst tejuton, jaaj, elalúdni.
+Drága, drága csodáim, példányok, szivecskéim, égő tulipánt, édes kedves,
+é-éhdes.
+
+Lebukott féltérdre, hátravette fejét csukódó szemekkel és két karjával
+nyult, mint a vak, a fiatal nő alsó lábaszárát átölelni. Az egy könnyü
+sikolyt tett, bekapta a lábát a pad alá, aztán a fejét kacagásra kapta s
+magasat kacagott. A fiatalember a padon előre kapott, hogy elüsse a
+fekete alaknak a kezét, de az már vissza is huzta karjait, a szeme
+nyitva volt és ugy nézett rájok, mintha altatásból eszmélne. A fiatal
+ember keményedett képpel nézett rá és átkiáltott rajta:
+
+– Na most már takarodjon, barom.
+
+Az kényesen feltólta alsó ajkát és fitymáló grimaszt csinált. Felállott
+és karjait emelve lábujjhegyre állt és ugy maradt, mintha várná hogy még
+feljebb fog emelkedni, fel talán az égig is. Azután a szemeiből a földre
+célozva, még egynéhány sértődött és sértő grimaszt játszott el arcán és
+bal kezét bágyadtan lebbentve, azt mondta nekik:
+
+– Igen. Az élet chemiai reakció. Agyő. Az én istenem áldjon meg. A
+halál.
+
+Megnézte mégegyszer őket, figyelmetlenül és a fejét engedve kissé, nyilt
+tenyerét mélyen leadta, mint aki kegyesen elbocsájtja maga elől a
+könyörgők küldöttségét. Lassan és oldalogva távozott, felvett egy esett
+levelet a sétányról, akit a nyár megégetett és aki már őszt játszott a
+földön, azt a levelet a száránál fogva forgatta szeme előtt és mélyitett
+szinészhanggal azt szólta maga magának, hogy:
+
+  Non ti curar di lor
+
+mert, ugylátszik, nyelveket tudott és Dantéba is belé volt gabalyodva.
+
+
+
+
+Összeköttetések
+
+Egyszer egy rémisztő gazdag ismerőssel találkoztam Pesten a Bristol
+előtt. Hazámbeli volt, nekeresdi, nevét is megmondhatom ha akarom. Első
+virilista volt Nekeresden, az Uri Casino elnöke, földje Nekeresd körül
+annyi volt mint egy kis Eszterházynak, ott lakott a református templom
+mellett abban a kövér kuriában, amelynek a falai oszlopai mindig oly
+tiszta fehérben voltak mint az emberek csak vasárnap. Odaki szokott ülni
+ez a nagy gazdag ur az ámbituson olyan délutánokon mikor az orgona
+virágzik, előtte volt rózsaszin abroszon a dohányos szita s a szájába
+volt annak a hires nagy tajtékpipájának a szopókája, amelyiken a Zrinyi
+Miklós kirohanása volt dombormüvileg megörökitve, már mint a tajtékpipán
+nem a szopókán.
+
+A képe is olyan sötétveres volt akár az a tajtékpipa, tán olyan tüzes is
+volt az a fej, a nagy gazdag urnak a feje is olyan nagy kiadásu fej volt
+mint amilyen nagy pipa volt az a tajtékpipa. Kedvesapámat ismerte ez a
+nagy gazdag ur, mert kedvesapám is bemehetett az Uri Casinoba s egyszer
+a fülem hallatára kérdezte meg mikor gyalog volt a piacon, kedvesapámat:
+lessz-i eső tanitó ur? Engem magamat is észre vett személyesen egyszer
+mikor vakációban otthon billiárdoztam mint vendég az Uri Casino
+kártya-szobájában, igen, odaállott az asztalhoz és nézte egy kicsit a
+két diák lökéseit és megkérdezte kinek a fia is vagyok? és azután mikor
+egy rekuzém az isten különös kegyelméből sikerült, azt kiáltotta: bravó!
+s kijelentette, hogy csak rajta, prima billiárdista leszek ha kinő majd
+a pakombartom.
+
+Hát aztán a Bristolnál jön rám egyszer Pesten. Nem sokat fiatalodott a
+hazai idők óta, csak éppen a bajusszát kaszáltatta tövig, csak az az
+ezüstös száraz törek látszott az ajkai felett, aki a mezön is látszik ha
+lekaszálták. Az a nagy kemény veres fej éppen olyan volt, tán még
+duzzadtabb és simább volt, olyan volt akar az óriás paradicsom. Rögtön
+megismertem, olyan tisztelettel köszöntem néki mintha itt Pesten is első
+virilista volna s ő lenne a Nemzeti Casinoban is az elnök. Hogy hogy
+nem, az a nagy gazdag ur is rám ismert. – Szervusz kedves kisöcsém!-mel
+tisztelt meg és egészséges délelőtti kacagással emelgette magához a
+kezemet.
+
+Hát osztán érdeklődött, hogy hogy állunk az alapvizsgákkal? és én nagy
+nehezen kiköhögtem, hogy nem az egyetemen vagyok, hanem szerkesztőségben
+lopom a napot. Azt hittem nem fogadja jó szivvel a dolgot, de bizony
+olyan szépen nézett rám mint akinek imponál ez az eset és azt mondta
+hogy azt mondja:
+
+– A szép szinésznőket is ismeri már biztos kedves öcsém!
+
+És most is olyan friss hazai kacagást eresztett. Szóval kedves szives
+volt hozzám, elkisértette magát a szabóhoz a Dorottya-utcába, a kapu
+előtt kitervelte hogy menjünk el az Orfeumba estére. Ott találkozunk az
+előcsarnokban pont félkilencre. Odamentem öt perccel félkilenc előtt,
+egy perc mulva vagyis pont félkilenc előtt négy perccel megőrültem és
+vettem egy egész páholyt tiz forintért. Volt összesen vagy tizenegy
+forintom, mert még csak másodika vagy harmadika volt, még nem hágtam a
+nyakára a fizetésemnek. Megmondom kérem mit gondoltam, miután
+megőrültem. Ennek a nagy gazdag urnak imponálni fogok avval, hogy
+vendégemnek tekintem az orfeumban, sejttetem vele, hogy tiszteletbeli
+páholyt kaptam mint szerkesztő ur, de ha gyanitja hogy kifizettem a
+páholyt, annál jobb. Látja hogy uri ember vagyok. Ha osztán az éjszaka
+jobban összemelegszünk ő meg majd a maga részéről felajánl tizezer
+pengőt hogy éljem világomat mig fiatal vagyok. Huszonkettedik
+esztendőmet tapsoltam vagy hogy mondják. Az a nagy gazdag ur osztán
+megköszönte figyelmemet, tényleg igen imponáltam néki, előkelően
+megvacsoráztatott, a télikertben zenében és pezsgőben hajnalig
+elbeszélgettünk a szép szinésznőkről meg a nekeresdi dolgokról, azután
+hazakisértem azt a nagy gazdag urat a Bristolba s többet nem láttam
+életemben.
+
+*
+
+Hát egyszer meg egy fiatal báró esett a karomba a Váci-utcán és addig
+cipelt magával mig a legujabb csalódását el nem zokogta, de akkor nem
+eresztett el, nem, mert volt néki még egy ki nem hült csalódása a
+közelmultból, azt is töviről-hegyire el akarta regélni, a Gizella-téren
+fiakkerba ültünk hogy körüljárjuk a Városligetet mert oly szép május van
+és neki még annyi minden van a szivén. A Fővárosi Pavillon táján
+kijelentette hogy én vagyok az egyetlen megértő sziv a világon és ha egy
+ilyen sziv se volna a világon amelyet ő leönthet az ő
+boldogtalanságával, akkor agyonlőné magát mint a veszett kutyát.
+Gondoltam magamban proponálni fogom majd hogy menjünk el szépen Afrikába
+felejteni, majd segitek neki felejteni, a felét én felejtem. S ha
+Afrikában még nem felejtettünk el mindent, menjünk Kinába, menjünk
+Japánba s Bombayba s Monte-Carloba, csak felejtsünk felejtsünk! Ó mennyi
+szép felejtőhely van ezen a nagyon érdekes világon. Ő fizeti majd az én
+hajómat, az én hotelemet, mindet, hisz ő a báró nem én. Igen.
+Leszállottunk a fiakkerről valami hét órakor, a fiatal báró huzza kifele
+a cimeres bőrtárcát, felharapja a monokliját, rovancsol a tárcában,
+nincs csak százkoronása. A fiakkeres nem tud váltani. Én persze ugrok:
+kérlek ne fáraszd magad van nekem apróm.
+
+Vagyis volt, mert mikor a fiakkert kifizettem nem volt már sem apróm sem
+nagyom. A fiatal báró nem ment Afrikába felejteni, remélem itthon is
+elfelejtette az ő boldogtalanságát, én nem felejtettem el.
+
+*
+
+Jaj hát egyszer nemrégen a nagyvilágon egy eleven gróffal ebédeltem.
+Gróf és nábob, pazar világitás, legeszméletlenebb tango, szertelen
+pompa, végtelen! Egy legdrágább hotel előtt találkoztunk, ebédelni ment
+oda az étterembe, nem jövök én is? hát hogyne, a legmesésebb szerencse
+közönséges halandóságomra nézve. Az eleven gróf ur annyira eleven volt,
+hogy meg is volt hülve, a szeme fátyolosan nézett rám mint az őszi
+reggel, azzal a bizonyos bánattal amellyel az őszi reggel az elzónázott
+tündérek után mereng. Hangja meghatott, szenvedős, a férfihangnak a
+féminin kiadása az ilyen, még plebejus férfi is arisztokrata mikor
+nátás, mert lényénél annyira finomabb lény panaszkodik a hangja mögül.
+Külömben is Théophile Gautier az a francia az azt mondta hogy nem az az
+arisztokrata aki annak cimezi magát, hanem az akit ő Théophile Gautier
+arisztokratának érez. Én is grófot érezhetek a náthás férfiban, ha nem
+is mondok aztán semmit se. Igen, hát az az eleven gróf emlitette is hogy
+csunyán meghült és szivogatta eleven orrát mikor az asztalhoz sétáltunk,
+mikor aztán leültünk, eltüsszentette magát, az eleven grófot és rögtön
+nyult is a szivarzsebhez a zsebkendőért. De az a kilencágu zsebkendő nem
+fehérlett ott a zseb fölött. Nem is volt a zsebben. Ejnye bizony az
+elveszett. Ott maradt egy autóban, igaz, Kellemetlen.
+
+Hamar kaptam ki a zsebkendőmet, vegye magához gróf ur, én nem vagyok
+náthás. Hálás mosolylyal elkapta, az orrára tette s trombitaszóval
+üdvözölte. Majd hazaküldi tisztán, hol lakom? Az ebéd őrült drága volt,
+magam fizettem a magam menujét, szó se volt róla hogy meghivottnak
+tekintsem magam. Bagatelle! A grófnak eszébe jut egyszer majd unalmában
+a diplomácia, elmegy Londonba nagykövetnek, Londonban is igy
+összetalálkozunk, megörül, intim emlékei ébrednek, hiszen egy zsebkendőt
+fujtunk! meghiv a palotájába mikor estélyt ad, bemutat az udvarnak, az
+angol király kihallgat és megtesz udvari poétának, jelzem csak azért
+fogadom el mert érdekelnek az angol udvar hölgyei. Ugy fogok, egyik
+duchessről a másikra rágyujtani mint a cigarettről a cigarettre, nem
+fognak megsértődni mikor eldobom őket, tudják hogy mindnyájukat szeretem
+és engem mindnyájuknak szeretniök kell, velem szemben nem szabad
+korlátoltnak lenni. Boldogok lesznek hogy nem halnak meg ugy hogy velem
+nem koccintottak! és egész nap mulattatni fognak hogy meg ne unjam azt
+az udvart, az angol királyi koronát amely mellesleg India császári
+koronája is, ha akarom felpróbálhatom, rajongani fognak hogy hogy illik
+az nekem! én egy darabig melancholiával nézek rájok alóla, azután vidám
+grimaceokat vágok, olyanokat amilyenekkel a beteg gyermekeket szokta az
+ember mosolyogtatni. És aztán visszateszem a koronát az öreg V. György
+fejébe s fölemelkedem a trónon hajadonfővel és a legmagasabb rangu
+csillagokról fogok trónbeszédet tartani. Megigértem ezt a csillagoknak
+egy augusztusi éjszakán, és én nem feledkezem meg igéreteimről.
+
+A gróf bizony megfeledkezett a zsebkendőről. Nem küldte vissza. Egy
+tiszta vászon fehér zsebkendő monogrammal ma száz koronába fáj.
+
+*
+
+Hercegekre, fejedelmekre még idáig semmi kiadásom se volt. Ha valami
+előadná magát, majd beszámolok.
+
+
+
+
+Dicsőség
+
+Nevelő urnak igazi puska még soha se volt a kezébe. Volt már puskája
+több mint egy puska, nevelő urnak, az élet egymás után következő
+szakaszaiban, vagy mondjuk az élet egymás fölé rakódó rétegeiben.
+Ugymint volt egy puskaforma játékpuskája nevelő urnak, akit négy
+esztendős korában kapott szelidlelkü nagynénjétől. Ez volt az élet első
+puskája. Hitvány fenyőfa volt ez a fia-puska, téglaszinre volt mázolva s
+bádog volt a csöve s fakó forrasztott acél volt a kokasa. Ezt a kokast
+ha elrántotta nevelő ur mutatóujja, hát az történt hogy a mosolygó friss
+bádog cső végéből kiugrott az a fadugó aki abba a csőbe bele volt dugva
+s lecsüngött a levegőbe s ott hintált egy kis darabig, mert a dugót
+nemzeti szin fonásu spárga tartotta, az nem engedte, hogy a dugó leessen
+és a porban összepiszkolódjon.
+
+Ez volt az élet első puskája. Az élet második puskája bodzafa-puska
+volt, nevelő urnak saját gyártmánya, habár nem is saját kitalálása.
+Második elemista korban készitette nevelő ur a bodzafa-puskát,
+kivánkozom mondani hogy testületileg, igen, mert körülbelül az egész
+második osztály egyszerre csinált bodzafa-puskát, kiki magának, a május
+édes kedves meleg napjaiban. Ha nevelő ur a mellére szoritotta két
+kézzel a bodzafa-puska agyát és huzta visszafelé erővel a bodzafa-puska
+csövét, akkor a csőbe behatoló puskavessző előre ugrasztotta a cső
+mellső végébe dugott nyálas pici rongygolyót, ez a rongygolyó osztán
+kiugrasztotta a cső külső végébe szoritott második nyálas
+rongygolyóbist. Amely keményen nekirepült egy másik kis fiu mellének,
+mert az előzőleg önként jelentkezett és nyitott szemmel, a hencegés
+mosolyától nyitott szájjal és a kiváncsiságtól dobogó szivvel várta a
+halált.
+
+Ez volt az élet második puskája. Az élet harmadik puskája gummipuska
+volt, ezt nevelő ur első gimnazista korban épitette, és pedig azért
+ilyen későn, mert mint szegénysorsu, csak a középiskola évadának
+kezdetén engedhette meg magának hogy a szószedetre s a rajzpapirra
+kicsalt pénzből annyit félretehessen, amennyi a legszerényebb egyágu
+gummipuska kiépitésére futja. Voltak kevésbbé szegény sorsuak, kik
+kétágu gummipuskával képviselték magukat, voltak aztán gazdag sorsuak
+sőt nábob sorsuak, azok három meg négy águ gummipuskával szerepeltek.
+Igen kérem méltóztathatnak emlékezni azokra az arisztokrata
+gummipuskákra, melyeknek nem is fából volt a nyelük, hanem sötétkék
+acéldrótból, azokat a gummipuskanyeleket a helybeli nagy
+vaskereskedésben készen árulták, csak pénz kelletett hozzá. A verebek, a
+kis csirkék meg az ablakok szörnyet haltak ha megfelelő nagyságu kavics
+találta őket. Az idegen kutyák és az ellenséges gyerekek, azok is
+megemlegették, ha kaptak egy lövedéket a gummipuskából, pláne azokból a
+három- és négyáguakból!
+
+Az élet negyedik puskája, igen, hát vegyük puskának, hiszen más nevét
+nem is tudom, csak hogy puska volt. Vergiliushoz, Sallustiushoz,
+Ovidiushoz, Cicerohoz, Horatiushoz. És azután Homeroshoz. Pardon, hát
+Cornelius Neposhoz! Persze, negyedikben lőtte legelőször a latin
+tudományt nevelő ur is a latin puskából. Ez a puska, az élet negyedik
+puskája, két puska volt, ugymint latin és görög puska.
+
+Az élet ötödik puskája, jog szerint a Flaubert-puska lenne, de azt
+hiszem, már kijelentettem, hogy nevelő ur szegénysorsu volt, és hát a
+szegénysors a Flaubert-puskát kiütötte kezéből, akarom mondani
+ábrándjaiból, igen, a Flaubert-puska urfi-puska, a galambok bizonyára
+adnak arra valamit, hogy őket tekintetes urfiak lövöldözik, fogadni
+mernék fájna nékik, ha szegénysorsu tanuló ifjak is lelőnék őket a
+magtár tetejéről.
+
+Ugorjuk hát át a legitim Flaubert-puskát mint az élet ötödik puskáját, s
+ugorjuk át ha már benne vagyunk, az érettségit is, az érettségiből egy
+ugrásra ott vagyunk aztán Patkányos-pusztán, ahol nevelő ur mint első
+éves tanárjelölt az intéző ur csemetéi mellett nevelősködik. Az élet
+ötödik puskáját, az igazi srétes puskát a gazdasági irnok ur adta kezébe
+nevelő urnak, félmeleg őszi délután, mikor intéző ur, irnok ur meg
+nevelő ur kisétáltak a répaföldre nyulra, fogolyra. Intéző ur nagy
+hosszu alak, csizmás, Vevey-szivar a szájában, szivarnak oly hosszu mint
+intéző ur intézőnek amilyen hosszu. Lancaster-puska lóg intéző ur
+nyakában, vagyis a mellén lóg lefele térdig, a szijj a nyakába simul
+intéző urnak. Irnok urnak a lábszárán bőrgamásni urizál, ha lovagol, ha
+biciklizik, ha vadászik. A vállán nehezedik a Lefosé, a puskaszijj
+derékszögü háromszögben feszül, igen mert irnok ur ugy sétál, hogy a
+puskacsőre könyököl, a puskacső hátra néz és a puskaagy elől feljebb van
+mint a puskacső vége hátul. Irnok urnak az ajkáról cigaretli próbál
+leesni, saját töltés, Kir és Purzicsan barna. Irnok ur nem olyan magos
+mint intéző ur. De magosabb nevelő urnál. Nevelő ur ott hosszitja
+lépteit irnok ur mellett, szélen megy, ugy hogy a három alak kicsi,
+nagyobb, leg-nagyobb. Nevelő ur cipőben van, azt az egycsövü
+nemtudommiféle puskát, akit orvvadásztól szedtek el egypár éve, azt ugy
+viszi, ahogy egy illusztrációs Krudy-féle regénykönyvben látta volt egy
+magányosan andalgó vadásztól, vagyis lezser a jobb vállon a szijj, a
+puska hátul a földnek irányzott csővel, mindakét kéz hátul a puska
+csövén, szórakozottan. Nevelő ur szájában szintén saját töltés, hetes
+tizenhármassal, és a slukkerek közben az első vadászat mély drukkal és
+magas emelkedettséggel telt sóhajai. Nincs titkom, kiárulom hogy mikor
+az intéző ur azt kérdezte nevelő urtól: hát volt-e már vadászaton
+életében? nevelő ur műméltóságot vett a képire s ugy felelt, hogy: c,
+hogyne kérem szépen!
+
+Intéző ur irnok urral az őszi munka felől témáztak, közben irnok ur
+perceket hallgatott, megelőzőleg bizonyosan indulatos leckéket nyervén
+intéző urtól. Intéző ur egyszer másszor lehajolt, répát, krumplit,
+pipakupakot, szeget mit vett fel a földről, azután behajitotta a
+táblába. Irnok ur ugy tett mintha rendet tartana az uton és a cipője
+orrával el és felrugott lécdarabot, fél patkót, rothadt répát,
+ganéjdarabot miegymást. Nevelő urnak nem volt beosztása, dunsztja sem
+volt a gazdaság felől, ő ilyenkor a szeme elé tenyerelt és oroszlánt
+tigrist jegesmedvét és cethalat kutatott a láthatáron.
+
+Hát azután egyszer csak intéző ur a füléhez kapta a puskát és
+odadörditett egy rettentőt arra a hagymaházi torony fele. Csakugyan,
+arra osztán látszott hogy egy korpulens öreg nyul mint valami hazai
+kenguru elkezd vágtázni lustán hangtalan, mintha menni akarna
+összeszedni az intéző ur kilőtt sörétjeit. Egyszer csak egy másik ilyen
+nehéz szürke kenguru vagy lajhár is felébredt a föld alól és az is
+elkezdett zónázni valamerre egy szántás fele, de egészen más irányban.
+
+Akkor intéző ur irnok urral rapid haditanácsot tartott diszkrét hangon,
+hogy a vadállatok meg ne hallják és azután ott hagyták nevelő urat a
+répaföld szélén, intéző ur a szántás fele ment előre, irnok ur meg
+ügetett a répaföld távolába befelé. Nevelő ur levette nyakából a puskát.
+Ott állott a hervadt göröngyekben, azt hitte köröskörül háboru dörög, s
+ő abból egy hangot se tud hallani, oly szemtelen hangosan dobog a szive.
+Nézte merre jár az irnok ur. Irnok ur megállott, állott, a puska a
+kezében volt, lebocsájtotta a puska dupla csövét, mindakét csőbe
+belekukucskált lekonyitott fővel és közbe gyorsfelhőket cigaretlizett.
+Aztán látszott egy ember, messzi császkált a répaföldön tul, igen kicsi
+volt, irnok ur felcsapta a puska csövét, azután lassan emelte a puskát
+és odacélzott a felé az ember felé. Nevelő ur is magasra vette a puskát.
+A puskakedvelő nagyközönség meg fogja bocsájtani nevelő urnak azt a
+csacsi föltevését, hogy irnok ur netalán most rá fog lőni arra az
+emberre. A puskakedvelő nagyközönség az irnok ur felől tisztában lehet,
+hogy az igen jól tudja hogy a vadászengedély emberlövésre nem
+vonatkozik, viszont rokonszenvesnek találhatja a puskakedvelő
+nagyközönség az irnok ur sportszerü ábrándját, amelylyel mérlegelte hogy
+vajon ilyen távolságból el tudná-e találni azt az embert aki amoda
+megyen? Azután nevelő ur, mint aki még igen messze van az emberlövéstől,
+hiszen még galambot se lőtt eddigi pályáján, mondom nevelő ur annyira
+ment csak élő cél hijján, hogy fölvette a puskát az orra mellé jobbfelől
+és egy helyes kis vadrózsaszin felhőt kezdett célba venni. Az a felhő
+magában vendégszerepelt azon a berlini-kék egen, kis kiváncsi s elég
+alkalmas volt arra hogy nevelő urban kedvező impressziót tegyen az ő
+célzó tehetsége felől.
+
+– Brumm brumm! – vagy hogy imitáljam az intéző ur dupla lövését, amelyet
+megint valami nyulak kedvéért tett, akik talán várták ezt a jeladást,
+mert addig nem látszottak seholse, intéző ur tüzelése után
+szolgálatkészen kezdtek egymás mögött egy bizonyos irányba hömpölyögni.
+Jó messzire voltak, nevelő urnak kinyilt a szája mikor utánuk bámult,
+müveletlenül eszmélt a birtok eseményei közepett, de persze helyén
+valónak találta hogy a nyulak igy tudják az ő teendőjüket, hisz azok már
+régebben élnek itt a birtokon.
+
+Igen ám, az intéző ur lövései után, valami husz lépéssel nevelő ur előtt
+egész váratlanul frr! egy tiztizenkét főből álló vagyis repülő
+fogolycsapat emelkedett a szabad levegőbe. Én már nem tudom hogy találta
+fel magát nevelő ur oly hirtelen, s hogy hogy vitte véghez a puska kellő
+fektetésének, a célzásnak és az elsütésnek összetett müveletét, elég az
+hozzá hogy ugy belelőtt abba a fogolycsapatba mint egy Bársony István.
+Igen, azt sejtette a durranás alatt hogy valakit rettentően pofonvágtak
+itt valahol, és látni nem látott semmit, kivéve hogy irnok ur erre
+fordul, még azt is mintha látta volna, hogy megelőzőleg irnok ur tágasat
+ásitott és háromszor megcsapta a tenyerével a száját. Aztán mint a
+bolond megszaladt nevelő ur arrafelé amerre a foglyok elrepültek.
+Gondolata nem aludt, nem, ébren volt, és az a gondolat számon tartotta,
+hogy itt most valaki puskával a kezében bukdosik a lyukas puha földben,
+lélegzik mint kutya a kánikulában és meg akar kapni valamit ami esik
+lefele az égből, aminek le kell onnan esni, igen, ennek a sötét gyors
+függőleges foltnak, ami ugy kápráztat az átlátszó világos levegőben.
+Valami lapda esett föl, annak le kell hullani. A napnak le kell bukni
+alkonyat után. De hát hol, hol, hol van? A foglyokat elnyelte az ég,
+mintha a föld nyelte volna el! Az a felhő fog talán leesni! Meg se
+moccan. Egy kicsit bágyadt lett a szive, tán a puskaportól. Irnok ur
+kiabált valamit, a fejét kapkodja, kérdez. Mindjárt, rögtön, csak keres
+valamit nevelő ur, megkeres valamit. Az elveszett, elsülyedt. Macera!
+Hallatlan valami! Hát hol vergődik az a lelőtt fogoly? A lábával, a
+puskaagygyal hiába szántja nevelő ur a rongyos répaföldet. Nincs és
+nincs. Nincs.
+
+Vége lett a vadászatnak. Intéző ur hoz egy nyuszit, csüng a feje, vért
+köp minden lógázásnál. Borzasztó ránézni szegény nyuszira. Talán meg is
+halt már.
+
+Irnok urnak nem volt szerencséje.
+
+– Hát nevelő ur mire sütötte ki puskáját?
+
+– Én, kérem szépen, lőttem egy foglyot.
+
+– Ugyan!
+
+– Igenis. A két szememmel láttam hogy leesett. Nem tudtam meglelni. Ugy
+szeretném még megkeresni.
+
+– Majd holnap reggel. Hát biztos az a fogoly?
+
+– Biztos kérem, intéző ur. Becsületistenemre!
+
+– Nahát jól van.
+
+Következő vasárnap délután intéző ur, irnok ur, nevelő ur a sárga
+féderes kocsin bekocogtak a laposladányi kaszinóba. Intéző ur bemutatta
+nevelő urat a laposladányi intelligenciának. Számtartó urnak, doktor
+urnak, bérlő urnak, jegyző urnak, patikusnak, otthon lődörgő jogoncnak,
+mindenkinek. Hát mindjárt el is dicsekedett intéző ur avval is hogy már
+vadászaton is volt nevelő ur, lőtt is egy foglyot. Kerestük másnap, nem
+leltük meg, biztos bement az a fogoly a váradi kórházba, majd visszajön
+ha lábra áll. Fő a dicsőség. Ezennel fel lehet szentelni nevelő urat.
+
+Vagyis azonnal lekapták a négy lábáról nevelő urat, felhasaltatták a
+billiárdasztalra, az egész intelligencia, ahányan voltak, mind csupasz
+tenyérrel meg dákóval meg pipaszárral felszentelték nevelő urat, a
+vadászt. Szentelték vagy öt percig. Sok, Sándorkám.
+
+Neked meséltem Sándor, mert Terád találtam gondolni mikor leültem
+mesélni (nem veszed rossz néven?) és kérlek ha nem volnék profi (sajnos
+hogy az vagyok) akinek meg kell enni a tárcairó törvényeket, kedvem
+volna minden komoly szabályhoz illetlenül felnyögni s elnevetni magam:
+Te, én voltam a nevelő ur, barátom, olyanokat csaptak rám, hogy mikor
+leszállottam a billiárdasztalról, nem tudtam oda nyulni egy óráig, mert
+égett! Addig is mig egy kicsit lehült, az arcomat simogattam ott azok
+közt a kedves falusi karakterek közt, mialatt ismerkedtünk és röhögtünk,
+mert az arcom is fájt még a puskától.
+
+
+
+
+Györgyi, később Kamilla
+
+Kezet nyujtok a manicure-kisasszonynak, anélkül hogy valaki bemutatna
+néki. A manicure-kisasszony felad egy pillantást a képemre, s aztán
+elfogadja az elébe nyujtott idegen jobbkezet, sőt két kézzel veszi el,
+mint valami ritka kedves baráti kezet. Igen és elfekteti maga előtt az
+összehajtogatott serviette-en, mint egy keztyüt. Nem is tudom mit nézett
+meg az arcomon mielőtt kezelésbe vett, hiszen a fejjel néki semmi dolga
+nincs, a fej a frizőr-szakmára tartozik. Ez a reflex, ez hogy a
+manicure-kisasszony felnéz a vendég képébe, aki a patáját hozza
+szépiteni, hogy ez az illemé-e vagy a kiváncsiságé, azt nem birom most
+hirtelen megállapitani, sőt talán órákig tartó elmélyedéssel se tudnám
+kisütni. Kijelentem hogy nem reflektálok arra hogy a manicure-ös
+kisasszony érdeklődjék a cifferblattom iránt mikor odaülök a kis
+asztalhoz. Nem mintha nem volnék afelől meggyőződve hogy nekem van a
+legszellemesebb és a legingerlőbb férfiarcom, mert hiszen arról mélyen
+meg vagyok győződve. A dámáknak ha megpillantanak az Operában meg a
+lóversenyen, majd kiugrik az üveg a látcsövükből: istenem ki lehet ez az
+érdekes fiu, ez a gyönyörű! De mondom ezt a sikert a manicure-kisasszony
+előtt szivesen elengedném. Az a pillanat, amit az arcomra pillant a
+manicure-kisasszony, az kérdés is, amely rám kiált ezen szóval: ki vagy
+te, mi vagy te véletlen fizikum, aki megjelensz előttem, mit akarsz
+velem? Igy kérdez engem. Nem tudom ki vagyok mi vagyok, mi jogon
+követelem ilyen egy gázszin arcu, agerathum-kék szemü szőke tetemtől
+hogy munkára galvanizálja magát értem néma szájjal, vad idegen szivvel.
+Azt érzem, hogy nem ember vagyok, hanem az a tizenöt korona, akiért a
+manicure-kisasszony fölvette most a körömvágó ollócskát. Mondhatom igen
+kevésnek érzem magam. A világ, az más, álom az amit nem tudok
+megfejteni, de én, vagyis az a hasztalan alak, akit megszoktam én
+gyanánt kezelni, én ébren vagyok, én például nem tudom mit hasalnék ha
+ez a lebuktatott fejü manicure-kisasszony vallatni kezdene hogy uri
+dolognak tartom-e hogy nővel takarittatom mancsomat? Azok szerint a
+képzetek szerint, amelyekből az uriember vagy mondjuk a gavallér igéje
+nevelődött, azok szerint talán inkább nekem kellene most e gyöngébb
+teremtés kezét elővennem és gyöngéd bókok között ápolnom, vagy le
+kellene buknom a cipője orráról a port ellehelni. Hallgatok, hallgatnom
+kell egy bün felől, amit nem követtem el, csak képviselek: az élő élet
+büne ez. Hallgatok, mikor elébe ülök a manicure-kisasszonynak, de még
+azt is számon kell kérnem magamtól, hogy jól teszem-e, hogy hallgatok:
+meg kell gusztálnom a manicure-kisasszony arcát, a karakterét ki kell
+hamarosan nyomozni. Némelyik kisasszonyon meglátni, hogy homloka nehéz,
+el van foglalva szive, cipője vagy gyermeke gondjával. Más kisasszony
+fáradt, vérszegény és egész éjjel fogfájása volt. Egyéb kisasszonyok
+akadnak, akik csalódottak, ostobácskák és intrikusok, névtelen, gyülölet
+gummiját rágják begombolt, eltakart fogsoruk közt. Vannak kisasszonyok,
+jobbadán vastag karuak és mellesek, ezek mögött valahol egy him sétál,
+ezeknek a kisasszonyoknak három-négy aranyfoguk van, ezek a
+munkaasztalnál közömbösek, vak és siket egoisták, frizurájukban nem
+bolyong ábránd és szivélyesség, ételek ize játssza mély szonátáját
+gyomrukban. Az eféle kisasszonyokkal jobban teszi az ember, ha nem kezd
+diskurzust. Vannak azután kisasszonyok, á la mode táncosok, kacérak,
+cigarette-et gyüjtők, meg vannak gorombán frivolak, követelők, halk
+adomát kivánók, kacagósak, szolgálhatok továbbá kérem büszke szépekkel,
+akik az urak kezét közel veszik magukhoz, de lábát távol parancsolják,
+kik tartózkodóak és kihivóak, másfajta szépek is vannak raktáramon,
+olyanok, hogy Pest kedvessége csorog pillájukról és ajkukról, még egy
+főhadnagyot se vesznek komolyan, de meg tudnak szeretni egy cirkuszi
+szolgát is, oly ismerősök, mintha száz éve élnének s oly frissek, hogy
+sohase fognak meghalni, övék a leghosszabb röhögések és a legkurtább
+sóhajok. Mutathatok kezdő kisasszonyokat, csunyácskákat, kik mindig
+bevágnak és ugy vannak öltözve, mint az árvák. Emlékeztetni szeretnék
+idősekre, kik most tanultak ki, sikertelen arcok és életek ezek,
+szerények, betegesek, jegygyürüjök és mellük elpusztitott férjről és
+meghagyott gyermekekről tartanak előadást. Láthatni jó szemü, jó hangu,
+mosolyra járó száju, urias, tiszta kisasszonyokat, akik ugy hallgatnak,
+mintha magokban regényfolytatást olvasnának, felnyilt ajkukkal kérdést
+várnak, akire felelni jól esik. Vannak türelmetlen bolondosak, hizással
+fenyegetők, akik mozizni készülnek. Vannak, vannak. Ezekkel minddel
+lehet vagy muszáj vagy nem árt diskurálni.
+
+De mielőtt ezt a hosszadalmat firkantottam volna, a jelen szőke
+kisasszony megkérdezett, hogy:
+
+– A körmöket rövidebbre, kérem?
+
+A kézhez szólott, csak a kezet nézte, a körömvágó ollócska már
+beléhatolt a köröm sarkába s várt mig felelek. Azután müködésbe jött a
+kisasszony, szabadon tekinthettem homlokát, négy ránc volt ott, elég
+hosszuak és elég párhuzamosak. Oly közel és olyan hirtelen ráncok voltak
+hogy szinte fujtam egyet hogy elfujjam őket. Egy fodrászmühely kapcsolt
+része ez a kis manicure-szoba, két asztalka áll benne. A másik asztalka
+el van hagyva. Dél van. A fodrászmühely ajtajából beszól egy idős hasas
+ur, a feje törülközőbe van szoritva:
+
+– Hány perc Györgyi?
+
+– Még egy előjegyzés van igazgató ur.
+
+– Hát majd délután. Félnégykor jövök.
+
+– Igenis direktor ur, fenntartom.
+
+A bekötött fejü direktor ur eltünik, a kisasszony a fejem fölött a falra
+néz. Visszaengedi fejét, melynek csekély kilengésü rezgését észlelem mig
+reszeli a kisasszony a körmöket, s hallom hogy igen vigyázatosan
+sóhajtott a kisasszony, nem publikum számára. Fekete crépe bluza van, a
+décolletage-ban felcsap a slingelt ingnek egy hulláma. A kisasszony arca
+aféle mint az élesztő, feje rezgése közben az orcáin és homlokán
+csuszkál egy bizonyos fényesség, mert az üzletben gáz világit. A
+kisasszony ujjai kurták, karja füves, ez a szőke fü szintelenebb mint a
+haja. Fülei ki vannak furva, fülbevalója nincsen. Van egy hitványka
+gyürüje málnaszörp szinü kővel, a zálogházban kaphatna rá egy
+gorombaságot. Nem tudom a gázfénytől az arcán vagy a keze meleg
+korrespondenciájától, nem tudom, szorulást kapok az ugynevezett sziven
+és hátul a sziv mögött vagy hátul az üzlet fala mögött valahol mintha
+méla gongütést hallottam volna. Evvel a kisasszonynyal tán jobban teszem
+ha beszélek.
+
+– A másik kisasszony ebédelni van?
+
+– Igen, az elmegy ilyenkor ebédelni.
+
+– Maga később megy ebédelni?
+
+– Én itt ebédelek az üzletben. Csak a nővéremet várom.
+
+– A nővére hoz ebédet?
+
+– Nem kérem, ő is üzletben van, idejön hozzám, ide hozatunk a
+bormérésből mindennap ebédet. Már itt lehetne.
+
+Megint a falra néz a fejem fölött.
+
+– Nem tetszik tudni hány óra? Én nem tudom ez a mi óránk vagy késik egy
+félórát vagy siet egy félórát, sose pontos.
+
+– Háromnegyed mult öt perccel.
+
+– Köszönöm. Azt hittem késik a nővérem.
+
+Olyféle lágy hangja van, mint a pamut. Sárgás pamut. Álmos. Mintha
+nehezére esne a szó.
+
+– Nem fáradt még ilyenkor, mondja?
+
+– Én? Nem. Már mint a kezektől nem.
+
+– Hány kezet csinált ma délelőtt?
+
+– Hányat? Hányat is? Az önével kilencedik. Nem, tizedik. Ettől nem
+volnék fáradt, csak rosszul aludtam. Tessék betenni a másik kezet a
+vizbe.
+
+– Mért nem aludt jól?
+
+Hallgat. Mosolyog. Hallgat.
+
+– Ne kérdezzem?
+
+– Vendégek voltak nálunk.
+
+– Szóval mulattak.
+
+– Hogyne. Ahogy a Katicabogarakkal el lehet mulatni.
+
+– Hogy-hogy Katicabogarakkal?
+
+– Azok voltak a vendégek. Minden éjszaka Katicabogarakkal mulatunk.
+
+– Poloska?
+
+– Az, még a nevétől is beteg vagyok.
+
+– Hö. Borzasztó.
+
+– Az ágy szélén ülök fél éjszaka, nem merek belefeküdni. Mit lehet
+csinálni az embernek, sehol nem tudunk más szobát kapni.
+
+– Nem lehet azokat elpusztitani?
+
+– Az isten verje meg, amilyen házigazdánk van. Őtőlök jön a piszok.
+Szegény nővérem egész éjszaka szedi a Katicabogarat, rakja a vizbe.
+
+– A vizbe rakja?
+
+– Egy csupor vizbe teszi. Én meg se merem fogni. A nyavalya kitörne.
+Nővérem se meri megölni, csak a vizbe teszi.
+
+– Nem pestiek maguk?
+
+– Nem kérem, mink erdélyiek vagyunk.
+
+Nem igen merek tudakozódni. Szemlét tartok a köröm- és bőrollók, letoló
+fácskák, szarvasbőr-simitó, lakk, nagolin, kyx miegymás fölött a kicsi
+asztalon. Chloe mind ennek a portékának hirét se hallotta. Daphnis nem
+uriember volt, aki manicure-ért kereste Chloet, hanem sipolva sétált
+guruló birkái mögött és találkozván, egymástól tanulták meg a csókot,
+mert tapasztalatlanok és édesek voltak.
+
+Egy órára megjött a nővér, az, aki a Katicabogarakat a csupor vizbe
+teszi. Idősebb mint a kisasszony, akit Györgyinek hivott az igazgató ur,
+szőke, nagykezü, pici, hervadt fogu, neki is ilyen élesztőorcái vannak.
+Roppant szomoru, őszinte nagy cipőt emel a két lábán.
+
+– Szervusz kicsi Györgyim.
+
+Megnézi a vendég kezét, a vendég arcának egy óvatos főhajtással köszön.
+Györgyit megcsókolja homlokán.
+
+– Szervusz Kamillám. Foglalj helyet, kérlek. Itt van Sándor? Sándor!
+Sándor?
+
+– Biztos elküldték. Majd jön mindjárt. Mit hozassunk, Györgyim.
+
+– Mondd meg te, Kamillám.
+
+– Jaj, egy hölgy félkettőre bemondta magát. Hogy kell sietni! Györgyim,
+tésztát nem hozatunk. Kijelentem, tegnap is főzelék tészta negyven
+korona.
+
+Megint a vendég kezére pillant Kamilla. Szemei mint a világoskék
+márványgolyók, oly bámészak és a hangja, mint az ágendás kis leányoké,
+oly gyermekhang, olyan nyulós, siralmas.
+
+Lloyd George, hogy birod a neved a homlokodon viselni, hogy tudsz élni,
+hogy fogsz tudni meghalni, mondd, hogy fogsz tudni meghalni.
+
+
+
+
+Emlék
+
+Éppen nagykoru lettem, soha boldogtalanabb évadom nem volt. Lent voltam
+T. Valentin barátom birtokán, cséplés idején. Jókor reggel lóháton
+kimentünk a «hegybe», ahol a cséplés zugott, Valentin ott lógott délig a
+masina körül a bikacsekkel pihenés nélkül csapkodva lágy csizmaszárát.
+Ezt hallgattam egy messzebb kazal alatt hevertemben, meg a vakon bugó
+gőzgépet meg az izgága rostát meg azt a sóhajtozást amivel a keresztek a
+rostába hajoltak. A pitypalattyot és a tücsköt tán nem is hallottam,
+mert csak szomoru hangokat kivántam hallgatni. Be volt a szemem téve, a
+lángoló levegőt, meg az őrült szalmafényt nem tudtam elszenvedni. Ott
+hevertem délig, egy-két tucat szalmaszálat végig harapdálva, mig émelyt
+nem kaptam a szalma izétől. Délben usztunk egyet a Tiszán, mert a Tisza
+partján volt ez a föld. Azután visszaügettünk a község alá, az
+ugynevezett kastélyba. Ebédig rendesen egy kis nyomorék fia-szarvassal
+barátkoztam, aki az istállóban lakott a lovakkal, ennek a szegénykének a
+bal hátulsó lába meg volt törve, elmaradt fejlődésében a többi három láb
+mellett, ezt az árva lábacskát fölhuzta a szép kis állat és lógatta, mig
+három lábán bánatosan sétált az udvarban vagy, néha, futni próbált. Ugy
+hitták: Albert. Az állatorvos kezelte, de nem ment vele semmire. Igy élt
+Albert fogságban, szeretetből és irgalomból.
+
+Délutánonként az erdőre sétálunk egy-egy angol puskával őzlesre.
+Egyszer-másszor láttam az állatot keresztuton vagy fák közt átinalni
+mint valami álmot. Egyetlenegyszer kiséreltem meg a merényletet egy őz
+élete ellen; nem találtam, de azt a pofont akit akkor a fegyvertől
+kaptam, azt megérdemeltem. Este rendesen két uhlánus tiszt vendégünk
+volt. Azok biciklin szerettek járni. Az egyik fiu mindig elhozta
+felolvasni az aznap érkezett postáját. Harminc darab nővel levelezett,
+mindet apróhirdetéssel fogta. Nagy nevetés volt a levelek fölött, magam
+is nevettem pedig boldogtalan voltam. A szerelmes levekhez jó hideg bort
+ittunk.
+
+Egyszer ebéd után Valentin a kocsist elküldte Pepiért. Pepi abban a
+községben szerző volt, különben pedig felesége volt a második banda
+cimbalmosának. Félóra mulva Pepi ott állott előttünk a tornácon. A
+hencseren hevertem a vadszőllős árnyékban. Pepi megnézett, magam is
+megnéztem Pepit, emlékszem az ajkán egy sötétkék gubó volt. Valami
+hatvan esztendős testes ember volt, piros pamut botos volt a lábán és
+hangos papucs. Valentin ott ült a karszékben, egyik lába a másiknak a
+térden. Nem engedte Pepit kezet csókolni, magam is ellenállottam Pepi
+kisérletének. Valentin elkezdte a kihallgatást:
+
+– Hát mi van Pepi?
+
+– Hát vóna kezitcsókolom a suszterné, a Kunffy nagyságos urék uj
+szobalánya, a doktorék szakácsnéja, különben azt ma estére már az
+ulánkaszárnyába igértem, vóna még urfi kérem a Csordás ügyvéd urék
+nevelőnéje, most jött ide négy napja. Német.
+
+– Hogy néz ki?
+
+– C, gyönyörü szép szőke. Olyan dereka van akar a hegedünek. Igaz. Az
+uristen vegye ki a két szememet. Ide hozom legelőször is magoknak
+urfikám. Jaj de büszke nő, egyem a száját. Nem is mondom senkinek mig
+ide nem hoztam el. Öt forint dukál érte az én három pengőmön kivül.
+Micsoda szép piros szája van. Arany foga is van, itt ni. Nahát ezt meg
+fogja köszönni az urfi. Igaz.
+
+– Hát más nincs?
+
+– Hát kit adjak ha ez se jó az urfinak? A Kunffyféle szobalány nem kell?
+A szép kövér suszterné se jó már? Talán magának tekintetes urfikám,
+olyan fehér az a szép suszterné mint a zsemlye. Most voltam nála,
+alszik. Ha kell felköltöm, hozom.
+
+– Hagyja csak aludni.
+
+– Hát semmi más nincs? – azt mondja neki Valentin – hát szüzed nincs egy
+se?
+
+– Jaj volna egy ártatlan gyenge jószágom, most kezdtem gondját viselni,
+c, nyalom a szeme bogarát, de szeretem a kis ártatlan szivecskémet. Ott
+van az is a Kunffy-konyhán.
+
+– Ki az apja?
+
+– Nincs annak mert kis árva. Nincs annak senkije csak a jó isten. Ó be
+hamis kis szeme van, egyem meg. Tizenöt esztendős, urfikám, ó mit
+mondok, most jár tizennégybe. Ilyen két kicsi szilvája van ni.
+
+Pepi föltette a két öklét az ő felszakadt keblei fölé a mellére, hogy
+ott van az a két kicsi szilva.
+
+– Hozd el vacsora után. Megfüröszd, mert kihajitalak benneteket.
+
+– Meg, megfürösztöm az árvámat. Hat forint lesz urfikám, három magamnak,
+három a kis ártatlan bogaramnak. Jaj nem adnám sehova, csak magának
+aranyos urfikám. Egy kis rágott szivar lesz a cimbalmosnak kezit
+csókolom?
+
+Kapott szivarvéget egy tucatot, elment. Valentin fölvilágositott, hogy
+ez a bestia soha nem ad a cimbalmosnak a szivarvégből, mind maga eszi
+meg.
+
+Este tiz óra felé beadta Pepi a szüzecskét. Az átvételnél nem voltam
+jelen, odabent a vendégszobában olvastam. Egyszer csak tereli befele
+Valentin a kis áldozatot maga előtt. Még a gangról a nyitott ablakon át
+bebucsuzott Pepi s a hangján hallani lehetett, hogy a szájában van a
+bagó. Nagy jóakarattal ajánlotta hogy csendbe legyünk és vigyázattal
+küldjük haza a kis ártatlant, mert ő fél a csendőrségtől, a mult
+hónapban is befogták egyszer a csendőrök és megpofozták. Valentin
+rácsukta az ablakot a Pepi hosszas suttogásaira.
+
+Én mikor a kis leányt megláttam, elkacagtam magam. Megállott, nem mert
+sehova nézni, a kék paraszt rokolyája térden alig ért alul, ellenben a
+fehér pendelye bokáig volt leesve. Sovány gyermek volt, tizenöt éves
+forma. Se nem szép, se nem csunya, én már nem tudom, milyen. Egy kis
+árva. Mezitláb volt, piros és kék volt a lába még a friss lábmosástól.
+Sárga keszkenő volt a fejében, homlokára huzva öregesen és egy kezében
+összepréselt zsebkendőt tartott, mint mikor vasárnap kimennek a
+parasztleánykák. Valentin is elnevette magát a hosszu pendelyt
+meggusztálva.
+
+– Na hékás, tebelőled meg miféle maskurát csinált ez a gazember Pepi?
+
+A kis lány lesütötte a fejét, különben ugyis le volt már az sütve.
+Elkezdett a siráshoz készülődni. A válla már egyet-kettőt ugrott és a
+zsebkendős kezének a mutatóujjával a másik sötét kezének ujjacskáit
+pattintotta.
+
+Valentin franciául megmagyarázta, hogy ezt a pendelyt Pepi adta a kis
+leányra, mert bizonyosan nem találta elég finomnak a kis lány ingét. Ezt
+a pendelyt Pepi ilyen célra tartja, ebben a városi ingben szokta beadni
+az uraknak a nép egyszerü gyermekeit. Mielőtt az urakhoz mennének, sötét
+este először Pepihez kell menniök pendelyt cserélni.
+
+Hát aztán Valentin elkezdte kinozni a kis lányt, hogy hány esztendős
+vagy, hogy hinak, gyere közelebb stb. A kis leányból egy szó se tudott
+kijönni, meg volt ijedve s a sirás szinte már hallatszott, mielőtt
+rákezdett volna. Néztem, azt vártam hogy a válla fölött kétfelől a két
+szárnya is kibuvik, olyan szinüek, mint a pendelye s fel fog emelkedni
+vadságában, félelmében, butaságában szegényke s áttörve nesztelen a
+mennyezetet, a sötét égbe fog menekülni.
+
+Valentin leült a diványra:
+
+– Gyere hát ide hozzám – azt mondja a kis lánynak.
+
+Akkor aztán robbant a kis lány. Egy hosszu sóhajt szippantott, a sóhaj
+felhuzta a fejét, avval máris a közepében volt a bőgésnek. De ugy
+bőgött, mintha nagy verést kapott volna.
+
+– Pssz. Pssz. Nem hallgatsz! Mit orditol itt! Tee. Hogy hivnak. Hallgass
+hát, mi lelt. Tee. Ni csak. Mit akarsz? Bántott valaki? Cs sss! Fogod be
+a szádat rögtön! Nem hallottad?
+
+Ezek közt a kérdések közt a kis ismeretlen folyton hápogott, kapkodta a
+fejét, szédülve lépett jobbra meg balra, a zsebkendőt a homlokára meg a
+fülére kapkodta fel a szeme helyett, csunyán nyivákolt, huzta meg
+harapta a sirását éz közbe mindig: jahahaj! és azt is ki akarta mondani:
+istenem, de nem sikerült néki.
+
+Valentin felállott, odament érte, a kis lány a kályhához esett
+menekülésében. Valentin fölszedte s odahuzta a diványhoz. Visszaült, a
+két térde közé fogta a kis leányt, lehuzta a kezét a siró szeméről és
+megrángatta egy kicsit. Dühös volt:
+
+– Hát mi lelt te taknyos. Megraklak ha lármát csinálsz itt. Hallgatsz
+el?
+
+A kis lány csak az orrán sirt.
+
+– Hát mi kell? Mért jöttél ide?
+
+– Se he he.
+
+– Ide nézz a szemembe. No! Ide nézz. Vedd fel a fejed. Igy. Jaj de
+csunya vagy. Mért jöttél ide? Nem tudod?
+
+– Ne he he.
+
+– Mit mondott neked Pepi? Nyisd ki már a szádat!
+
+Megint bőgni kezdett.
+
+– Sss. Hát nem tudod mért hozott ide Pepi? Hogy mertél eljönni? Nem
+tudsz beszélni?
+
+Nem tudott beszélni. Csak rini tudott, a száját tudta reszkettetni, meg
+a vállát, meg az orrát tudta szini. Valentin megtapogatta térdig, aztán
+kiengedte a két csizmaszára közül.
+
+– Mondjad, te pondró, még nem voltál senkivel?
+
+– E he he. – Lehet azt akarta beszélni hogy: nem.
+
+– Miféle szemtelenség hogy el mertél jönni Pepivel. Nem sül ki a szemed?
+Hol van édesanyád? Ne félj, megmondjuk neki, hogy az urakhoz jársz
+Pepivel.
+
+Kacagott egyet Valentin a kis lány feje fölött és lehuzta a sárga vasalt
+keszkenőt az orrára. Olyan lett mint egy nagyfejü sárgaszáju fia-veréb.
+
+No s aztán Valentin Englert gyömöszölt a szájába, meg is rakta bonbonnal
+a kis árva szoknyája zsebét és aztán becsöngette a szolgáló legényt és
+átadta neki a névtelen gyermeket, hogy kisérje el a Kunffy-portáig.
+Azután szomoruságba esett és megmutatta annak a nőnek a fényképét akibe
+szerelmes volt és akibe most is szerelmes és akibe halála után is
+szerelmes lesz, mint ahogy kifejezte magát. És elmesélte a történetét.
+
+Igaz. Másnap Valentin szegény kis Albertünket kihozta az udvarba,
+lefotografálta s aztán mert azt mondja nem lehet rajta segiteni, a
+vadászfegyver agyát a jobb füléhez illesztette s meglőtte Albertet.
+
+
+
+
+A sánta fiatal ember naplója
+
+Egy kicsit nehéz levelet kaptam. Rá volt ragasztva rézsút a keskeny kis
+postai cédula, hogy Ajánlott. A borítékban a levél mellett összehajtott
+papirszeleteket találtam, ugyanebből a levélpapirfajtából. A levélben
+gyakorlott férfiírás volt, de nőneműen vékony betükből. Azt mondja a
+levél, bocsássak meg ezért a merényletért, de ő, aki nekem ezt a levelet
+írja, a mai világban egy megértő lelket keres, amely mint egy fölvevő
+állomás fölveszi az ő sóhaját. Ő, azt mondja, civil, sánta és
+bankhivatalnok. Fiatal és magános ember. Van egy szépen bekötött üres
+könyve, abba egy-egy este, mikor nagyon nehéz a szíve, beleírja az ő
+életét. Ebből az ő naplójából másolt le nekem annyit, amennyivel
+gondolja talán nem fáraszt el túlságosan s kér, hogy olvassam el. Az a
+tudat, hogy elolvasom, amit ő írt, nagyon jól esik neki. Választ nem
+vár, vissza nem kéri, semmit nem akar egyebet, azt mondja, csak éppen
+hogy kegyeskedjek elolvasni. A nevét nem írta a levél alá. Csak azt
+írta: Budapest, 1916 május 24. – N. N.
+
+Elolvastam a levélpapirra leírt naplódarabokat. Én nem tudom kiféle
+vagyok e földön, költő vagy szerző, vagy iró, vagy munkatárs, vagy
+tudósító, én nem tudom. Ember vagyok, kaptam valamit, odaadom a többi
+embernek. Kirakom ezeket a fél levélpapirokat, tessék, úgy ahogy jönnek
+egymás után.
+
+*
+
+Ma letettem a monoklit, többet nem teszem föl. Délben a váltóosztályról
+átjött egy fiú traccsolni, rám nézett és elvigyorogta magát: «Mi az, már
+a szemedre is sánta vagy?» Az egész terem elkezdett röhögni, a
+dictaphonkisasszony is kacagott. Az első pillanatban neki akartam ugrani
+a fiúnak, hogy felpofozom. Aztán csak azt nyögtem: hülye! De azt hiszem
+senki se hallotta. Lehajtottam a fejem és úgy csináltam, mintha
+dolgoznék. Két hónap óta hordok monoklit, egy kicsit imponáltam is vele.
+Hetekig készítettem elő a társaságot, hunyorítottam, nyomkodtam és
+törölgettem a balszememet, azt mondtam, érzem hogy meggyengült. Valaki
+még mondta is: vegyél monoklit, jól is fog állni neked. Az orrom mellett
+egy piros bevágás van a monoklitól. Remélem, egy pár nap alatt elmúlik.
+
+*
+
+Herkély és Gross bejöttek ma búcsúzni a tartalékos hadnagyi ruhájukban.
+Iszonyú rosszúl éreztem magam. Megvetést és szánalmat éreztem magam
+iránt a szemükből. Nem is néztek rám olyan melegen, mint a többire, úgy
+láttam. A kezüket is úgy adták ide, csak éppen hogy belelógatták a
+kezembe és elkapták. Lehet, hogy nem is gondoltak rám semmit, észre se
+vettek izgalmukban s ez fáj legjobban. Ez azt teszi: te nem is élsz, te
+féreg, neked semmi közöd az egészhez. Ezt a két kollegát titokban
+lenéztem mindig, mert teljesen műveletlenek voltak, nem tudtam velük
+semmiről sem beszélni. Most hősök lesznek és mit ér az, hogy én az
+Operába jártam és nyelveket tudok? Szegény fiúk, mi lesz velük?
+
+*
+
+Oly petroleum-ízü napjaim vannak! Soha nem éreztem így a nyomorékságot,
+mint most. Az élet mindig be volt zárva előttem és a halál is olyan,
+mint egy ünnepély, ahova nem hívtak meg. Mindennek elveszett az értéke.
+Szégyellek a háborúról beszélni, szégyellek izgulni érte, szégyellem
+mondani, hogy borzadok tőle, szégyellem mondani, hogy lenézem mint
+kulturember. Mindig csak a földre nézek és látom a jobblábamon a
+vastagtalpú és magassarkú cipőmet, ezt az örök cipőt, ezt a drága és
+undok és hiú orthopéd-munkát.
+
+*
+
+Gross hősi halált halt.
+
+*
+
+Nem tudok szórakozott lenni, az intelligencia a fejemben minden lépésnél
+eszméleten van, en suite szenvedek. Minden lélekzetem: én, én, én. Nem
+mehetek a tömegekkel. Úgy szeretnék valakire felnézni haldokolva, azt
+mondani: isten veled testvér! És úgy meghalni. A háború éppúgy, ahogy az
+államok bajainak, úgy sok nyomorúlt és boldogtalan egyénnek is egy
+borzasztó megoldás, de biztos megoldás. Nekem? Itt sétálhatok ezüstfejű
+botommal és gondolkozhatom. Ezelőtt sokszor jól esett a gondolkozás,
+mostanában útálok gondolkozni.
+
+*
+
+Ma délután zárás után olyan gyerekességet csináltam. A Szabadságtéren
+mentem és úgy mentem, hogy a jobblábam a járda szélén volt, a ballábam
+lenn az úttesten. Végigmentem így a járdán és a botom folyton forgattam
+a levegőben. Még fütyörésztem is. Teljesen úgy jártam, mint akiknek
+korrekt lábuk van. Aztán megúntam és leültem egy padra. Nevelőnők
+stikkeltek a padokon, a virágágyak közt kis pubik és babyk karikát
+hajtottak, labdáztak, hancuroztak. Egy babynak a labdája elébem gördült,
+a vastag kis baby szaladt utána, lehajoltam, hogy föladjam neki, a baby
+éppen a lábam előtt bukott fel, behúnyta a szemeit és úgy sírt, mintha
+el akarna ájulni, hirtelen kinyitotta a szemét és felnézett a cipőmre és
+elhallgatott és bámulta. Oly szerencsétlen vagyok és még azzal is
+kínozom magam, hogy ilyen eseményeket feljegyzek magamnak. Viszont
+mindig jól esik magamról írni, erre rájöttem.
+
+*
+
+Ha egyenruhában járhatnék legalább, míg háború van. Ha vennék egy
+tisztított tiszti ruhát a Teleki téren és felvarratnék rá két csillagot,
+mint főhadnagy és vennék a hadfelszerelési üzletben egy Signum Laudist
+és sétálnék olyan helyen, ahol abszolute nem találkozhatom ismerősökkel,
+a Ferencvárosban vagy Újpesten. Sajnálnának és imponálnék és akad nő,
+aki belemenne egy kalandba velem. Nem, hiszen az igazi tiszteket, akik
+sántikálnak, szintén nem sajnálják, vagy ha igen, az is mit ér? A nőknek
+nem érdekes. És azok a szegény sánta tisztek, akikkel velük érzek, nem
+éreznek velem. Ők katonák. Csak a lábuk sántit, én a lelkemben is
+sántitok. Még a közkatonák, akik a háborúban megsántultak, még azok se
+néznek úgy vissza rám, mint barátjukra vagy sorstársukra.
+
+*
+
+Milyen modern műlábak vannak. Apró keresztvassal ellátott vaskarikák,
+mint a shi-rudak talpa. A katonák szinte vigan látszanak menni. Vannak
+egész és fél műlábak, német találmány, igen praktikus és könnyed dolgok.
+Talán egy fél műlábbal én is jobban járhatnék s nem volna ilyen feltünő.
+A Leipzigerben láttam fotografiákat hadiműlábakról, csoda. Olyan mintha
+divat lenne, vagy sport, vagy gyerekjáték. Láttam egy német
+uhlánus-kapitányt műlábbal lóháton. Hogy beleélték magukat az emberek a
+bajukba, legalább úgy látszik. Mennyien vagyunk már Európában. Mintha az
+én kedvemért történt volna az egész dolog, hogy vigasztalódjak és ne
+érezzem magam oly elhagyatottnak ebben a csapásban. De én nem örülök a
+mások balsorsának és a mások helyzetébe nem tudom magamat beleélni. Néha
+úgy érzem, hogy nem is igaz, hogy mások is bénák, és csak a magam életén
+töprengek. Mintha most is csak én egyedül lennék ilyen. És mindig
+szenvedek és azt hiszem azzal, hogy szenvedek, előkelőbb vagyok ezeknél
+és a legtöbb ép embernél is.
+
+*
+
+A mai szomorú este. Przemysl elesett és az egész Budapest milyen sivár
+és csüggedt volt. A Pilseniben vacsoráztam, kevesen voltak, alig
+beszéltek, mindenkinek a szemében benne volt Przemysl. Még a hölgyek is
+komolyak voltak. Az üres székeken mintha halottak ültek volna. Az utcán
+hideg volt és a villamosok oly borzalmasan csikartak a sineken.
+Elmehettem volna alsózni a fiuk közé, de úgy rám jött, hogy magamban
+bolyongjak a Duna-parton és hazajöjjek. Lekönyököltem a korlátra és
+néztem a Dunát. A vizet úgy csavarta a szél. A közhangulatra gondoltam
+és az ország sorsára, hogy mi jöhet ezután. Hirtelen észrevettem, hogy
+csak szédítem magam és ez úgy fájt. A szemem megmelegedett és könnyeztem
+egy kicsit, ami körülbelül két év óta nem fordult elő. Mit érek a
+legnagyobb szerencsétlenséggel is, ha az enyém még nagyobb. Láttam, hogy
+akármi történhetik a világon, én a sirig sántikálok és belesántikálok a
+sírba. Úgy kivántam meghalni. Olyan helyen, ahol nem ismertek s ahol a
+temetőben az idegenek nem tudják, hogy sánta volt az, aki itt fekszik.
+Képzelődtem, hogy egy fényes vezérkar előtt állok és diplomaták ülnek
+köröskörül. Kérdezték a véleményemet és én azt mondtam, hogy mondják meg
+nekem, miért lettem én sánta és ezen segítsenek, mert én ezt nem értem
+és én hibátlan akarok lenni, elsősorban ez érdekel, azután majd
+beszélünk a külpolitikáról és a stratégiai helyzetről. Kivezettek és
+letaszítottak a lépcsőkön. Lebukdácsoltam, mindenem fájt és
+kimondhatatlan önutálat vett elő. És közben mintha egy gyermekhang
+vergődött volna a szivemben: Énmiattam van az egész világ, én boldog
+akarok lenni!
+
+*
+
+Sabinával ültem mult éjjel a Palais de Danseban. Hercig kis nő, s oly jó
+leány, órákig elült velem az éjjel is diskurálni. Három koronáért
+virágot vettem neki, de csak két-két pohár malagát ittunk. Igénytelen
+velem szemben és igazán szimpatizál. Bizalmasabban beszél velem, mint a
+titkárral és szereti nekem mesélni az életét. Nácit, a parkettáncost
+utálja, de oly élvezettel táncol vele. Talán azért vonzódik hozzám,
+öntudatlanul is mert sejti, hogy aki maga is szerencsétlen, annak több
+szive van az ő élete iránt. Elérhetném, hogy a barátnőm legyen. De
+érezhet valaha irántam olyan szerelmet, amit én szerelemnek nevezek?
+Éjszaka három óra van most is, fenn vagyok a naplómba firkálni, majd
+leragad a szemem. Mi vonz, hogy szerencsétlenségemről mindig firkáljak?
+Olyan határozatlan hivatást érzek sokszor, mintha nem is magamnak irnám,
+mintha jelentést irnék saját életemről valakinek, aki várja ezt és
+mintha az én nyomorult naplómat is biztosan felfedeznék majd, mint a
+gyönyörű Baschkirtsheff Máriáét és az egész művelt világ sóhajtozna
+rajta.
+
+*
+
+Ma megint majd megőrültem, minden ok nélkül, úgy rám jött minden. Miért
+vagyok a világon? Fáj mindenkinek a halála, a megsebesülése, a
+gyászruhák és a lapok, rettenetes. Pedig már senkise beszél a háborúról.
+A korzón ültem egy kicsit délben és nem akartam hinni, hogy tényleg
+örülnek, akik ott fel- és alá udvaroltak, vicceltek, röhögtek. Úgy
+csodálkoztam a közönségen és úgy undorodtam mindenkitől. A nap is úgy
+sütött és a fáknak mintha zöld kontyuk lett volna. Szemtelenség,
+gondoltam. Csunya roham jött rám hirtelen, élni! élni!! Élni!!!
+Felugrani egy hadiözvegy után az elrohanó villamosra. Tenniszezni!!
+Táncolni egy majálison!! Menyasszonyomat délcegen vezetni az orgona
+harsogásában az oltár elé!! Jaj istenem. Ha költő lennék, vagy nagy
+irótalentumom volna, hogy leirjam, hogy mi nekem az élet és a világ.
+Senki nem kiváncsi rá, hogy mi van az én fejemben és lelkemben. Pedig én
+is ember vagyok és néha lefekvéskor ha eltünődök alvás előtt, úgy
+vehetem, mintha egyedül én élnék a világon. Ha ezt ki tudnám fejezni,
+mint a költők! Csak azt irnám talán: én sánta vagyok, én sánta vagyok,
+én sánta vagyok, én sánta vagyok, ezerszer vagy egy milliószor
+egymásután irnám le, mert mit mondhatok egyebet?! Mi lenne ha a világra
+jönne egy nagy költő, olyan mint Dante vagy Shakespeare és egy tragédiát
+irna énrólam, miután kis koromban ilyen végzetes malheur történt velem.
+Az irodalmat nagyon szeretem, megint sokat olvasok, ami pénzem ebben a
+drágaságban jut, könyvekre megy. F. hóban 32.50 koronát adtam ki
+könyvre. Most lettem kész az Absturz-cal Gontsarofftól, holnap elülről
+kezdem. A szemem, érzem, romlik. Napról-napra érzem, hogy finomabb ember
+vagyok és napról-napra reménytelenebb leszek. Nincs kivel beszélnem
+magamról, csak magammal. És a könyveimmel. Rájöttem lassan, hogy az
+irodalom nem a gondtalan arisztokraták luxuscikke, hanem a nyomorultak
+szövetségese. Mi értjük, mindenféle szenvedők és olvasottságunkkal nem
+leszünk előbbkelőek, csak finomabbak és idegenebbek az emberek közt.
+Pláne én!
+
+*
+
+Estefelé elvittem a ligetbe egy fiakkeren Sabinát. Egy óráig
+kocsikáztunk, mindenféle bolondságokat mondott el a Casino nőiről, egy
+kicsit mulattam rajta. Eperfagylaltszínü selyemharisnyája volt, egyik
+lábát áttette a másikon, szinte térdig feltakarta magát és úgy ült,
+dacára hogy kértem, hogy ne csináljon feltünést. Azt mondta: fütyölök az
+egész tisztességes bandára! – és úgy maradt. Be akart menni a
+Gerbeaudba, vagy a Kolegerszkybe, én nem akartam kiszállni, én csak
+kocsizni akartam, csak kocsiban ülnöm esik jól. Mérges lett és ordináré
+volt hozzám, hazavittem. Nem birom már a társaságát. A mulatóhelyektől
+is irtózom már. Azt hiszem huszonöt évvel megvénültem.
+
+*
+
+Egy ránc van a homlokomon, végérvényes ránc, ma figyeltem meg a
+kávéházban a tükörben. A közepén megy, vizszintesen, jobbfelé elhajlik
+és lefelé halad. Körülbelül annak a folytonos gondolatomnak a nyoma ez,
+hogy béna vagyok. Oly élénken és végzetesen éreztem ma egész életemet.
+Kinéztem az utcára és láttam egy pár zászlót, azután nem láttam semmit,
+csak életemet, mintha egyetlenegy nagyon hosszú és csüggedt nap lenne,
+az élet és a végén elsötétedik.
+
+*
+
+Tele vagyunk már nőkkel. Nem érdekelnek, félek és unok rájuk nézni.
+Hedvig kisasszony, aki két hete jött, mindennap észrevesz, megtámad,
+erőszakolja az ismeretséget. Tulfess leány, energikus, kemény arca van,
+makacs szemei vannak, nem szép. Különben el nem mozdul a Standardtól,
+egész nap veri, őrült ambicióval és dühvel dolgozik. Vastag aranygyűrű
+van az ujján, azt mondja vőlegénye volt, de elesett. Azt hiszem spekulál
+velem, szegény.
+
+
+
+
+Első föllépésem
+
+Még az első föllépés lázában irom e sorokat. Fölléptem.
+
+Régen szerettem volna már föllépni. Dehát tudja a szösz, az ember csak
+röstelli magát. Pesten sose mertem föllépni. Ott ahol az embernek annyi
+ismerőse van, a szemérem legyőzi a vágyat. Bécsben is gyáva voltam. Hisz
+itt is annyi a magyar. Bécs ugy fest mintha magyar megszállás alatt
+lenne. Sokszor biztattam magam a föllépésre. Az ugynevezett társadalom
+két véglete nem lép föl, grófnők és napszámosok nem szoktak föllépni. De
+rajtuk kivül annyi minden népet láttam föllépni. Gentryt, nagyságos
+asszonyt, magasrangu hivatalnokot, kereskedő urat, közkatonát és
+ezredest, tanitónőt, fináncot, iparossegédet, csizmás gazdát, iskolás
+leányt, bolti kisasszonyt, zenetanárt, hivatásos táncost sőt szinésznőt
+is láttam már föllépni az egész világ szeme előtt, egy csöppet se
+szégyelve magát. Hát mondom, végre megembereltem magam és fölléptem. A
+cipőm éppen elég poros volt ma is, mint már évek óta, mióta abbahagyták
+a város locsolását, mert a mezőt kellett locsolni, vérrel. A jobb
+cipőmmel léptem föl először a zsámolyra. Közvetlenűl elöttem egy zöld
+gunyába s piros bajuszba öltözött stájer férfi állott a közönség előtt,
+két Góliát-cipőjével tündökölve távozott az Opera irányába. Szegény
+rokkant azt hiszem három pasasra való suvikszot és időt kent ennek a
+stájernek a lábára. Igen, ott léptem föl Bécs legforgalmasabb pontján, a
+Gyürü- és a Karinthy-utca sarkán (az utak nevét már magyarositják), a
+Bristol közelében. Valami harminc főnyi publikum előtt léptem föl
+jobblábbal a rokkant cipőfénynök zsámolyára. Két lépéssel odébb a
+nevezetes arab müködik, annál száz koronába jön a cipőfényesités,
+körülötte legalább száz főből álló közönség szorong, annál várni kell
+sokáig, mig az ember sorra kerül, s ilyen nagy közönség előtt föllépni
+bevallom nem is lett volna elég lélekjelenlétem. Ez a rokkant nemrégen
+ütötte fel a zsámolyát itt az arab árnyékában, ő harminc koronáért
+dolgozik és azokból él akik sokallják az arab taksát és akik nem győznek
+várni mig az arab fogadja őket. Ez a rokkant fiatal a plakátoszlop
+tövében él, feje fölött magasan sápadt városi szilfa tartja
+lombtenyereit, hogy árnyékot adjon néki munkája közben. A plakátoszlop
+és a szilfa közt még egy egszisztencia állomásoz, egy középkoru
+kutyakereskedő, igen választékosan öltözőtt férfi, nadrágja fekete,
+mellénye kék, kabátja világos sárga, nyakkendője piros, inge
+sötétszürke, kalapja krémszin bársony, óralánca sárgaréz. Kezdő vizslát
+árul a fehér és barna vizsla a földön ül, kis könnyes szemeit
+hunyorgatja a napon.
+
+Amint fölléptem a zsámolyra, a rokkant cipőfénynök először is ruhakefét
+vett elő, lekefélte nadrágom alját és felgyürte köröskörül, aztán
+letette a ruhakefét, subickoskefét vett fel és azzal a cipőmet kefélte
+meg. Azután letette a subickoskefét és fölvett egy hosszu pemzlit, azt
+bemártotta egy bádogedénybe, mely szinültig volt sárga lével. A sárga
+leveses edény mellett még vagy féltucat kisebb nagyobb bádogedény áll,
+fekete, fehér, vörös és sárga festékekkel, melyek mind szenvedve
+ragyognak a tüzes nap alatt. Jobbfelől is, balfelől is ilyen csapat
+festékes edény áll a rokkant fénynök mellett, azonkivül kefék és
+törlőrongyok és bársonydarabok halmaza festői rendben várakozik a
+fénynök lába előtt.
+
+Hát nagy darab elő kezével, mely olyan mint a fekete kenyér, elkezdi
+pemzlizni a rokkant a jobb cipőmet. A cipőm elsápad és nedves lesz.
+Érzem a cipő bőrén belül a lábamon a hideget és érzem a rokkant kezének
+izmos huzásait. Körülnézek, mondom vagy harmincfőnyi hallgatóság áll
+köröskörül, senki egy betüt nem szól, sem a közönség, sem a fénynök, sem
+magam, sem a kis vizsla, mert az is idenéz. Megvallom dobog a szivem,
+most először lépek föl és nem tudom a lámpalázat leküzdeni. A plakátra
+meredek, mert röstellek a hallgatóság arcába nézni. A plakátról Szőke
+Szakáll mosolyog rám cvikkeresen, oly gunyos! mintha azt mondaná:
+megcsiptelek, mindenkinek elmesélem! Lesütöm a fejem. A fénynök kezét
+figyelem. A keze ki van fényesitve barnával, sárgával, fehérrel és mégis
+fekete. A cipője nincs kifényesitve. Egy cipője van csak,
+katonabakkancs, a párját ott felejtette az északkeleti harctéren vagy a
+délnyugatin. Igen a jobblába csak térdig tart, be van varrva abba a zöld
+csalánszövetnadrágba, s rázódik, rezeg a kurta lábszár, amint a rokkant
+keze surolja a cipőmet, ugy ahogy a manicure-ös lányoknak meg a keblök
+szokott rezegni munkájok közben. Az ezüst vitézségi érem is jobbrabalra
+inog a rokkant bluzán, a nagy ezüst, akire rá van irva: Für Tapferkeit.
+A lábomat megigazitja a zsámolyon, mert a lábom az erős dörzsölés alatt
+elmozdul a helyéből. A lábom egy talpforma kis fatalapzatra kellett
+tennem, amely a zsámolyra fel van szegezve. Már háromszor megigazitotta
+a rokkant a lábomat. Röstellem magam, ügyetlen vagyok, mondom még sose
+léptem föl. Már letette az első pemzlit a rokkant, másikkal dolgozik,
+kisebbel, ezzel pirosabb sárga festéket huz a cipőmre. Aztán két kezével
+két kefére kap, s előre-hátra rángatja a két nagy kefével a cipőt, a két
+kefe ellenkező irányban szaladgál. A haját is látom hogy rezeg és reng a
+rokkant fején. Nagy erős piszkos szürke haja van, vizes kefével volt
+reggel megagyusztálva, de már felbomlott és szabadon rosszalkodik. Ezek
+a rokkantak, ezek a fiatal bénák, ezek szeretik a frizurát, annyit
+vettem már észre cigaretli kereskedőt, cipőzsinórost, gyufást, meg ilyen
+cipőfényistát, hogy a frizurájukkal élnek, urizálnak, hencegnek,
+dalolnak, szerelmet vallanak.
+
+A Bristol előtt jön-megy, ácsorog, forog az idegen világ. Autók
+sisteregnek, farolnak, indulnak. Jaj csak az a makacs hercegnő meg ne
+lásson most, aki belébomlott hirnevembe s jár utánam a világon, csak ne
+most szálljon ki az autójából, meg ne lássa, hogy éppen cipőt
+tisztittatok, micsoda nem illő találkozas lenne ez! Majom fővel a
+cipőket nézem én is, amint az én publikumom az én cipőmet nézi. Az
+aszfalton csusznak, usznak a gazdag cipők, női s férfi gazdagokéi
+sárgák, fehérek, arany, barna antilop, sőt kék antilop. Sok poros és
+kopott sárga cipőt veszek észre. Ezek mért nem jönnek ide fényesittetni?
+Hát emezek, ezek itt ni, a hallgatóság cipői! Micsoda cipők! Micsoda
+szörnyetegek, micsoda korcsok, micsoda nyomorékok! Kik ezek, akik itt
+állanak, akik hallgatnak, egyet-egyet köpnek, a kezökkel néha légy után
+kapnak, vagy dohányport kaparnak a mellényzsebből a cigaretlipapirosra.
+Min merengenek ezek? Szeretnének az én helyemben állani, cipőt
+fényeztetni vagy a rokkant helyében ülni, cipőt kenni, rokkantnak lenni,
+engedélyt kapni, pénzt keresni, ilyen nyilvánosan élni, ilyen müvésznek
+lenni!
+
+A vizslácska idemászott, szaglássza a rokkant tarisznyáját, mert egy
+tarisznya is oda van rogyva a rokkant mellé. A rokkant ideges lesz,
+hátrakiabál a kutyakereskedőnek. A kutyakereskedő a szijjánál fogva
+visszahuzza a kutyát és utálattal néz a rokkant fényes hajára. A
+rokkantnak a feje sürün rezeg keresztbe, ugy dolgozik, olyan
+erőszakosan, olyan önfeledten, olyan mámorosan.
+
+A másik cipőm most lép föl. A jobbcipőm aranyosan, kábitóan fénylik,
+szemtelenül. Kómikus. Már egy esztendeje állok itt, ugy érzem. Meg
+vagyok fogva. Ez a közönség, ez a kis emberiség nem tágit, a cipőmet
+nézik, az öltözetemet nézik, nézik, hogy teszem a fogam közé a
+cigarette-et, nézik a botomat, a szememet, nézik, hogy valjon hova
+nézek, mit gondolok, ki vagyok én, honnan jöttem, hova megyek, honnan
+van pénzem a cipőm fényesittetni? Mintha száz légy járna az arcomon s
+nem birom elhajtani őket, ugy szenvedek! Bárcsak vége volna már. Még
+hátra van a második festés, a két kefe, a rongy és még egy kefe s aztán
+még a bársony, az utolsó hatalmas, dicsőséges, végérvényes simitás, a
+fényes végső győzelem.
+
+A gyermekvizsla megint itt van, az orrát beledugta egy festékes bádogba.
+A rokkant a kefével arra csap, a vizsla visszavonul, a kutyakereskedő
+megráncigálja a szijjat, a vizsla nyiszog, a kutyakereskedő mond valami
+németet, olyasmit, hogy az ő kutyája nem festékkel él, nem kell félni! s
+a publikumból egyenketten elröhentik magukat. Rémes csend van
+körülöttem, most engem rögtön elővesznek, hangot kell adnom e rongyos
+ácsorgók előtt, nyilatkoznom kell! Igen, beszámolót kérnek tőlem ezek a
+véletlenül születettek, e be nem osztott számfelettiek, ezek akiket az
+isten elejtett és akiket semmi politika föl nem vesz, ezek akiknek nincs
+naptárjuk, nincs órájuk, ezek, akiket Einstein nem érdekel, ezek akik
+csak a Halál góthai almanachjába vannak bevezetve, ezek előtt szint kell
+vallanom végre, nem bujkálhatok tovább, s szivemet mely gyáván
+bezárkózott a mellembe, ki kell vennem és oda kell tartanom a szemük elé
+hogy nézzék meg a próbát rajta, hogy nem hamis-e? Meg kell rögtön
+szólalnom és meg fogok fulladni, mielőtt egy szó kijönne a számon.
+
+Vége. Kész. Harminc K. A két cipőm meleg. Ugy ragyognak, mint a szalma,
+mint a vér, mint az indián csókolózás. Majd megvakulok. Az egész világ
+az én lábamat nézi, a forgalom megáll, tüzoltótrombiták harsannak
+ragyogva felém, a nap eltakarja a képét, a föld alá sülyedek és elnyel a
+tűz. Csak nézem hogy megőrült cipőim merre indulnak velem?
+
+(1921)
+
+
+
+
+Szabócska
+
+Szeretném én ezt az én szabócskámat felhozni, csakis azért mert él. Hogy
+szalad itt ezen a világon. Mint az egér, úgy szalad. Pedig teli van neki
+a jobb karja nadrágokkal, kabátokkal, még vesztli is van a jobb karján.
+A jobb karjából derékszöget csinál Szabócska ugy visz a jobb karján
+mindent, meg pelcet is láttam már hogy viszen. Az nehéz lehet neki.
+Mégis ugy szalad. A fejecskéje az meg spekulál, mig a karja visz és a
+két saját nadrágszára szalad Pesten. Szerzsen, gombokon, cérnán,
+portoricó szivaron, szilvóriumon, kokszon, mehlspeizon spekuléroz. Jó
+kis dolgokon.
+
+Tizenhatban, nyáron Bethmann-Holwegh legnagyobbik beszéde után forditott
+ki nekem egy öltözet ruhát. Egy jó barátom ajánlotta Szabócskát, hogy
+nagyon olcsón fordit angolból. Akkor még angol öltönyeink voltak.
+Nyolcvan koronáért forditotta szép kék zakkómat. Öt napra hazahozta,
+mert ugy szalad a munkával is, mint a járással. Feltette a cvikkert,
+mikor vizsgáltam a ruhát, hogy én jobban lássam, milyen anstendig munkát
+adott. Cvikkere van neki fekete pertlin, mint a szülésznőknek. Akkor
+kapott vasalni valót, stoppolni valót, tisztitani valót is. Ugy örült.
+Ugy mustrált mindent. Felhányta a többi portékára, amit már felszedett a
+karjára. Mert más uriemberekhez is visz haza mindenfélit mindig. Vagy
+hoz máshonnan vasalni, reparálni valót. Mindig egy féltucat utja van. A
+háboruban terjedt el Szabócska a kuncsaftok közt ugy mint egy kis
+járvány.
+
+Szeretném fölemelni mint egy mutatványos, megmutatni Kegyeteknek, ni
+Szabócska, méltóztasson megtekinteni. Van neki ez a kemény kalapja,
+ajaj, ismerem én ezt! ez egy rafinált kemény kalap ugy ül hátul neki,
+mint valami kópé, ezt ő vette a Teleki-téren, ezt nem létezik, hogy
+kikeféljek, ez nem bán semmit, ennek a selyem bélése már a
+mennyországban van, ennek itt már mindegy. Ez nevet, mikor köszön vele
+Szabócska, ez a kemény kalap. Van neki egy hetes lump gallérja,
+begombolatlan ingmelle, egy lecsuszott nyakkendője, az már el van
+pártolva mindentől e világon, legjobban a nikli vendéggombtól, aki a
+Szabócska gallérját tartja elől. Szabócskán legkivül egy bohó vén pelc
+van, a fekete szőrmézet a nyakán úgy fel van borzolva, mint egy kandur,
+a pelcben a bélésben olyan tisztások vannak kimarva, mint a Karsztban.
+Mindig belátni oda, mert Szabócska nem szokta levetni a pelcet, ha nálam
+van, azután meg be sincs neki gombolva soha a pelce. A kis kabátja
+sincsen begombolva. A lajbliján is sokat mondok, ha két gomb gombolva
+van. Siet Szabócska a kuncsaftokhoz. A nadrágja se igen van begombolva,
+de hát azt nem nézi az ember. A ruháját nem ő rá szabták volt, a pelcet
+pláne nem! Át sem alakitott magának semmit Szabócska, mert ő csak a
+kuncsaftoknak alakit át. A pecséteket se veszi ki Szabócska magából, ő
+csak az ő kuncsaftjainak veszi ki a pecséteket. Vasalni is csak a
+világnak! Ilyen önzetlen Szabócska. Cipője egy kuncsaftól van egy nagyon
+uri embertől. Az én lábommal is összemérte már a lábát. Mellé kellett
+állni. Nem jó az én cipőm neki.
+
+Alig várom, hogy jöjjön. Nagyon szeretem. Kopogtat. Ki az?
+
+– Szabócska ur van itt.
+
+Az ő saját nevét mondja. Persze nem irom ki. Urnak titulálja maga magát.
+A második nevét megmondom: Béla. Szeretném a héber nevét is tudni, azt,
+akit kapott a rabbitól valaha, az van néki legbelül a lelkében. Majd
+megkérdem. Ki hijja Szabócskát Bélának? Szegény felesége biztosan. Jaj,
+mikor vőlegény menyasszony voltak! Béla édes! Most már régen a klinikán
+van Szabócskáné. Szabócska lamentál, hogy milyen szerencsétlen ő szegény
+beteg feleségével. Kér is egy pohár snapszot. Odafigyelget a snapszos
+üvegre a kis kredencre.
+
+– Olyan jót fog tenni nekem egy kis pohár snapsz. Olyan beteg szegény
+feleségem.
+
+A kis szabók sokat használják az én szivemet. Spekuláltam életök felől.
+Néztem a kis szabókat, nézegettem. Mindig férc van nékik a kabátjuk
+ujján. Frizurájuk van, de nincs kivasalva a frizurájok. Ha levetkeznek a
+Kazinczy-fürdőben, a sorozáson, a poliklinikán, hát oly völgy mellük van
+nekik. Olyan száraz, fehér testszinök van, olyan, mint a
+szárazteknőknek. Köhögni szoktak. Fütyölni tudnak fog közt és zummogni
+ismeretlen dalárdai ábrándokat. Nagy cigarettások. Az ingujjuk nincsen
+begombolva, ugy lóg ki. Vérszegény, szőrös kezük van. Ádámcsutkások.
+Sokan sánták köztük, össze vannak barátkozva egy kurta bottal egy
+életre. Ez, az én Szabócskám, ez nem lett sánta. Neki gégesorvadása van.
+Olyan krétapor hanggal szól hozzám. Sovány Szabócska, mint a tél. És
+olyan halottas orra van neki, mint szokott lenni régi morva vagy cseh
+nyugalmazott kapitányoknak.
+
+Kicsi kis szemei ugy örülnek mindig. A szivarnak is örülnek. Eine
+portoricó-cigáre? Trabukót kap, mindig van az embernek egy repedt
+trabukója. Tudja a betyár, hogy trabukó jön, mégis csak portorikót jelez
+mindig. Á daz iz fájn. Cigarettapapirral befáslizza a trabukót. Rá is
+gyujt. Akkor hochdeutsch beszél mindig, ha szivarozik: Mein Kompliment.
+Feiner Herrschaft. Díze revolucioon. Skándál.
+
+Igy kérem. Azért nevet! Mindig szivesen nevet. Meg lehet csiklandozni a
+hónalját barátságból. Örül. Biztosan magában is szokott nevetni,
+akármilyen szerencsétlen legyen bár. Kis manó kuporoghat Szabócskának a
+lelkébe lent, mint erdőben meséskönyvben az a manó, mindig csak nevet
+valami dolgon, mindig.
+
+Van ilyen matéria a szegénység közt, van ilyen szerény, vig, virgonc,
+kedves. Angyalfajták ezek a fajta szegénysorsuak a földön.
+
+Igaz. Nem valami jól fog a felfogása Szabócskának. Ha sok magyarázni
+valóm van vasalás, felvarrás, pecsétkivevés, minden, akkor felteszi a
+cvikkert. Igy több esze van, ha néz az emberre. Já. Já. Já. Ráncolja
+homlokocskáját. Egyszer tulsokat biztam rá, akkor figyelt és elkezdett
+ereszkedni, a száját is kitátotta közben, egész leguggolt, le, ugy
+hallgatott végig. De megjegyzett magának mindent.
+
+Elmegy. Most Budára kell neki szaladni egy nadrággal. A szájában van a
+sebesült trabukó. Ágyé. Ráteszem az ajtót Szabócskára. Az ablakból utána
+nézek, hogy lássam még egy kicsit. Fut. Azt várom, hogy egyszer csak
+négy lábra esik és mint egy kis egér szalad majd tovább, a nadrág meg
+ott marad az uton.
+
+
+
+
+Jancsi
+
+Ifjuságom barátja, Jancsi nevü, annak idején egyszer behatolt a
+kávéházba ahol a mindennapi kenyérért harcoltam a kártyaasztalnál. Nem
+igen volt több mint három óra éjfél után.
+
+Egyenesen nekem, mint egy lövés, és
+
+– Hogy kereslek! – azt kiabálja már messziről, mintha az életemet
+rohanna megmenteni.
+
+Tudtam hogy egy krajcárja sincs, mert különben az artistanők közt
+tanyázna. Odaparancsoltam az ablakba, tanulja az illusztrált lapokat és
+várjon. Egy óra mulva vége volt a kenyérkeresetnek, husz forintomból
+tizet elvesztettem. Jancsi lerajzolt a márványasztalra egy lump
+családot, elfogyasztotta az illusztrált lapokat meg egy üveg pilseni
+sört. A sör kifizetését átengedte nekem.
+
+Mikor az ajtón a hüvös kék városba kiléptünk, akkor Jancsi tudomásomra
+hozta, hogy nálam fog aludni, mert megint levették a kilincsét. Az
+Altessehotelben rezideált Jancsi, ott gyüjtötte a szobafőpincérnél a
+hetiszámláit, mikor a hetiszámlak bizonyos mennyiségre növekedtek, akkor
+Jancsinak a szobáját lezárták Wertheim-kulccsal és a kilincset is
+leszerelték az ajtóról, ugy hogy mikor Jancsinak el kellett a szobától
+válni, bucsuzásnál kezet se tudtak fogni.
+
+Kocsin mentünk haza, mert Jancsi csak esőben szeretett gyalog járni,
+most pedig gyönyörü tavaszi hajnal volt. Jancsi egy darabig az
+esthajnalcsillagot fixirozta, egyszer csak felállott a kocsiban, az égre
+vetette két karját, ugy jajgatott:
+
+– Ilyen zseniális ember mint én, egy vas nélkül!
+
+A szép esthajnalcsillag még halványan lenézte Jancsit és befordult az
+égbe. Jancsi leesett az ülésre, felnyomta két lábát a bakra, a
+nadrágzsebbe küldte a két öklét.
+
+– Haszontalan gazember – mondok szeliden – nem akarsz dolgozni. Én
+legalább kártyázom. Látod milyen ronda emberekkel játszom a pénzért.
+Mért nem mégy kártyázni. Hány szegény piktor ül reggelig a bac mellett.
+
+– Lusta vagyok.
+
+– Hát akkor legalább dolgoznál.
+
+– Igen, dolgozzam? Tudod mit csinált velem a mult héten Bisof bácsi?
+Vittem két egész oldal aktrajzot a Bün szerkesztőségébe. Kaptam tizenöt
+koronát. Bisof bácsi látni akarta a rajzokat mikor az utalványt bevittem
+neki. Behozom a rajzokat, azt mondja, hol vannak a bimbók? Előveszi a
+tintaceruzáját, megnyálazza, mind a két aktomnak odanyomja a
+mellbimbókat. Ő pikáns lapot ad ki, neki tessék annak a rajznak
+pikánsnak lenni. Hát szabad dolgozni barátom?
+
+– Jól van – mondom – ne beszélj, álmos vagyok.
+
+Betettem a szemem. Nem engedett szunnyadni.
+
+– Sanyikám – azt nyögi – csak pénzkérdés az egész élet. Ha vásznat
+festéket vehetnék, barátom, ilyen zseniális ember, tudod hogy szaladnak
+utánam a mükereskedők? Egy félév alatt nagy ember vagyok, azt hiszed
+nem? Jövőre Párisba lesz mütermem, mit gondolsz, hogy itt hagyom az
+egészet? Azt meghiszem. Ha pénzem volna, holnap uj életet kezdhetnék.
+
+Nagylelküen és álmosan felajánlottam Jancsinak, hogy majdnem tiz
+forintra rugó vagyonomból öt forintot átengedek neki, hogy uj életet
+kezdhessen. Elég lesz?
+
+– Ha nincs több. Három korona vászon, öt korona festék, még két koronám
+kosztra, cigarettára is marad. Délután már dolgozom a Tyúk Zsiga
+mütermében.
+
+– Jó. Délben ha felkelünk megkapod a tiz koronát. Ha holnap nem kezdel
+uj életet, többet ne kerülj a szemem elé.
+
+Lehajtotta a fejét kezet csókolni, cigarettlit kért, gyufát adatott a
+kocsissal, hátrarakta a fejét és az angolna-szinü felhők alatt a
+cigaretta mellől vagy tizenöt kecskeméti huszárnótát eldanolt hazáig.
+
+Otthon megette, ami teasüteményem volt, kapott egy pohárkával a Créme
+d’Yvette-emből, még egy cigarette-et harácsolt, levetkőzött, megmosdott,
+egy marék Eau de Cologne Imperiale Russe-t csapott az arcára, fölvette
+hálóingemet és lefeküdt a diványra ugynevezett dolgozószobámban.
+
+Magam a hálószobában befejezve az egy percnyi regényolvasást, eloltottam
+a lámpát és csukott szemekkel nézni kezdtem egy Dunát, az élet Dunáját,
+amely felfelé folyt lassan mint valami lépcsőház, csupa sürü emberfej,
+gyermekek nők fiuk aggok fejei, az emberiség, némán hullámozva fel a
+végtelen magasságba.
+
+– Koty koty koty. – Kinyitom a szemem, hallgatom. – Koty koty koty. –
+Jancsi egy pohárka Créme d’Yvette-et tölt. – Ááh. – Megitta.
+
+– Te zsivány – mondom – iszod azt a drága pálinkát? Azt hiszed neked
+tartom én azt?
+
+Lekoccintja a poharat a tálcára, röhög, azt mondja:
+
+– Sanyikám ne haragudj.
+
+– Nem haragszom – mondok – de lehuzom ezt a pohár Créme d’Yvette-et a
+tiz koronából. Egy korona egy ilyen pohár pálinka. Kilenc koronát kapsz,
+ha felkelünk az uj élethez.
+
+– Ne viccelj.
+
+– Nem is. Majd meglátod. Szervusz.
+
+– Szervusz Sanyikám. Ne haragudj. Olyan jó ital. Te, hol kapni ezt?
+
+Nem méltattam válaszra. Lebocsátottam pilláimat és egy szép szép vidékre
+érkeztem, ahol nagy nagy hegyek voltak. Fent kék kék ég volt, erőnek
+erejével fel akartam a legmagasabb oromra lépni hogy onnan majd kiugrom
+az égen keresztül a világból. Hát amint legjobban lépek, megszólit
+valaki:
+
+– Sanyi.
+
+Kinyitom a szemem. Mit akar ez a haramia? Megint, halkan:
+
+– Sanyi?
+
+Nem feleltem. Hallom hogy gyöngén roppan a divány, Jancsi felkel,
+odamezitlábal az iróasztalhoz a dugó egy édes nyögést ad és
+
+– Koty koty koty.
+
+Aztán:
+
+– Ááh.
+
+Beszóltam neki:
+
+– Egy korona, köszönöm. Marad nyolc az uj élethez.
+
+Leejtette a pohárkát és kacagott vagy öt percig és azt hajtotta közben:
+
+– Milyen pechem van, milyen pechem van.
+
+– Dögölj le már. Mikor alszunk?
+
+Visszafeküdt, a diványon még sokáig vihogott magába. Szemhéjaim
+összeestek, hallottam hogy odakint egy fán a rigó furulyint egyet,
+azután japán ködbe merengtem, az a köd fényes volt mint a selyem, abban
+szelid vizhordók közlekedtek vizszintes tökfedők alatt, egy sápadt
+gyöngyfüggönyös házból kijött a coeur-királynő kis cseresznyefáit
+meglocsolni, a Szerkesztők Barlangjának elnöke is felbukkant a ködben
+redingot-jában, mezitláb, fehér szakállával, mintha megboldogult volna s
+a mennyországban ödöngne. Köhögtek és kinyilt a szemem.
+
+– Ehö. Hö.
+
+Jancsi köhögöt. Szegény, csak nem hült meg? Még a japán ködbe próbáltam
+visszatekinteni, mert olyan bájos volt. Jancsi hegyesebbet köhintett:
+
+– Ehe! – S átszólt, igen óvatosan:
+
+– Alszol?
+
+Igen, alszom. Nézzük mit akar megint ez a hóhér. Hát megint fölkel,
+odatapos az ivóasztalhoz, dugó, kis pohár:
+
+– Koty koty koty.
+
+Iszik.
+
+– Marad hét korona – mondom száraz üzleti hanggal.
+
+Elbődült mint a szarvas.
+
+– Hát nem aludtál! Boorzasztó! – S mit csináljon szegény feje
+szégyenében, röhög mint a mennydörgés és csapkodja hozzá a combját a két
+tenyerével.
+
+Végre csendesül és akkor azt mondja:
+
+– Sanyikám hány korona van még?
+
+– Hét. Csak igyál kérlek.
+
+– Csak nem huzod le igazán?
+
+– Le én. Még hét pohárra van pénzed. Hiteled nincs, azt kijelentem
+előre.
+
+Taposgat odabent, sóhajtozik, vihog, aztán jön ki hozzám az üveggel, meg
+két kis pohárral.
+
+– Sanyikám – azt mondja – ne haragudj, én ilyen jót még nem ittam
+életemben.
+
+Leteszi az ágy szélire a tálcát. Odaül hozzám, elkezd tölteni.
+
+– Hét koronából ugyse tudok már uj életet kezdeni. First class ital. Azt
+hiszed érdemes uj életet kezdeni? Igyál te is Sanyikám. Vendégem vagy.
+Szervusz.
+
+– Szervusz.
+
+
+
+
+Szemlész ur
+
+Nem tudom miről jutott eszembe máma? Az emlék ugylátszik magától jön
+akár az álom. Lehet láttam a flaszteren szőke férfit olyant, akinek
+hasonló komótos egyenes menése volt és éppen olyan meredek magos háta
+volt és olyas református bajussza mint amilyen Arany János urnak is volt
+meg amilyen Móricz Zsigmond ur ajkát is oltalmazza. Lehet valami rokon
+kék szemeket vettem észre ma, kékeket, amelyek mindig pihenni látszanak
+mint a hegységben lakó tavak, oly teljes kék szemeket amilyenek jobbadán
+csak vidéken kaphatók. Lehet hogy csak aféle kék pillantást csentem el
+ma a Rákóczi-uton egy homlok alól, afélét amilyen szemlész uré volt, oly
+szelidet szándéktalant, hogy az csak a messziről zörgő szekér elé megyen
+vagy alvatag gondolkozás közben felfelé sétál az ákácfa lombjába?
+
+Igen, a járdán jutott eszembe szemlész ur estefele körülbelül
+tizenkilenc órakor és az elesett villamosjegyek, sebesült
+levélboritékok, rokkant ujságpapir-foszlányok meg a csalódott
+szilfalevélkék akik életük nyarán levetették magukat a magas ágakról,
+azok mind egy könyvnek szerteszéjjel zavart lapjai voltak, melyek Nebánd
+községről szóltak ahol a gyermekség esztendeit szolgáltam. Mert szemlész
+ur Nebánd községben élt és reá gondolva leengedtem a fejem emlékezni s a
+járda szemetjét néztem. Kérdem, mennyi köze van vajon az embernek egy
+valakihez akit husz huszonkét éve nem látott, egy kedves jó bácsihoz,
+akinek három ezüst csillagja volt két oldalt azon a kemény zöld posztó
+parolin? Ha most estefelé tizenkilenc órakor ott jön rám szembe szemlész
+ur a Rákóczi-uton, engem bizony fel nem ismert volna s én is inkább nem
+ismertem volna meg mint igen. Mégis meleget kaptam szivemre hogy
+szemlész urra találtam gondolni s hangulatom elmosolyodott mint a Rókus
+fala is elmosolyodik a délelőtti napfénytől.
+
+Drága szőke szemlész ur! Hányszor csinált hottentottát belőlem, avval
+hogy befogta a képem a jobbkezébe a mutató ujjával lelapitotta az
+orromat, egyidejüleg a hüvelyk és közép ujját belényomta két orcámba s
+ajkaim ugy szorultak és ugy fel és le duzzadtak, hogy a legjobb
+akarattal sem voltam képes kacagni. S kivette a bluza katonazsebéből a
+kis tükröt, hogy azt mondja:
+
+– Láttál már hottentottát?
+
+És mikor kiengedett az ujjai közzül, mindig láttam még abban a kis
+tükörben hogy azon a három helyen, ahol az ujját éreztem, olyan sápadt
+vagyok mint a zöld alma. Aztán meg a tenyerére szokott ültetni,
+némelykor kettőnket egy-egy tenyerére, P. Barnát meg engemet és felemelt
+jó magosra s elkiabálta magát:
+
+– Leugrani ájn cváj!
+
+Higyjék meg elszántság és ügyesség kellett ilyen két kis elemistának
+mondjuk másfél méter magasból simán talpra esni. Értéktárgyakkal
+halmozott el kettőnket, P. Barnát meg engemet ez az erős, hires,
+hatalmas és oly szelid, oly huncut és oly jóságos férfi, kit mink akkor
+szemlész bácsinak hivtunk. Úgymint zöld kardbojtokat, siphoz való
+zsinórokat meg egyszer sipot és finánc kabátra való katonagombokat,
+sapkarózsákat és lakk szijjdarabokat adott nekünk, meg sokszor adott
+vastag uj árjegyzékeket, azoknak minden lapja teli volt pisztolyok,
+kardok, puskák, tőrök és tőrös botok meg katonasipkák meg érdemrendek
+ábráival, mondhatom jobban izgattak ezek az árjegyzékek mint Az Én
+Ujságom. Egyszer emlékszem a tanyákról töviskes disznót hozott a
+zsebkendőjében, hogy mink játsszunk vele vagyis hogy szekirozhassuk ott
+a fináncok udvarában. Abban a hüvös füves udvarban szemlész ur az
+orgonafa alatt a kis lócán hátratett sipkával, kigombolt bluzzal, mérges
+kicsi tajtékpipáját füstöltetve ó de sokat elbabrált a mi elszakadt
+gumipuskánkkal, meg zsebkésünkkel, meg piros papirt robbantó
+pisztolyunkkal ha elromlottak. A fináncok érdekes udvarát, ahol hinta is
+állott, bárány is legelt, meg igazi nagy puskák voltak sokszor a falhoz
+támasztva, s szemlész ur sok szép ajándékát és legmagasabb védnökségét
+tudom csak Neked köszönhetem P. Barna, hü kis cimborám, mert Te voltál
+szemlész ur kedvence s magam csak mint a Te legjobb barátod jutottam
+olyan szerencséhez, hogy a fináncok udvarában otthon lehettem, igen ezt
+meg is köszönöm Neked P. Barna, mert azt hiszem annak idején
+elmulasztottam a köszönet szavát.
+
+Hallod-e szervuszemet, fel tudod-e venni egy dobbanását a multba esett
+szivemnek, P. Barna, megvagy-e még? Nem estél el mellbajban,
+szerelemben, lovagias ügyben, becsületbeli adósságban, világháboruban,
+spanyolban, osztályharcban? Otthon vagy-e vajon most is Nebándon, élsz
+mint ugynevezett P. Barna, járásbiróságnál vagy, vagy állomásfőnök,
+utánozod magad tegnapról holnapra, aféle őszes pakombartot tartasz a
+füled előtt amilyeneket akkor tartott volt a szőkés intelligencia
+Nebándon? Hogy csudálkoztam én magamban kérlek azon, hogy Tégedet
+Barnának hinak, pedig Te szőke gyerek vagy! Azóta is minden csak azért
+van a világon hogy én csudálkozzak.
+
+Kedvesanyád kedvesapád élnek-é még, nem is merném megkérdezni. Az a
+nehéz szagos bolt, a P. János-féle füszer- és vegyeskereskedés, ahonnét
+annyi aszalt szilvát, meg olasz mogyorót meg hordós fügét loptál nekem
+meg saját magad részére is, Te nagy jellem, aki sohase lobbantottál rám
+mint szegény sorsu tanitó gyerekére hogy én nem tudom magam
+revanchirozni csak hasadt nádpálcával, meg vizsgai próbalapokkal, mert
+minálunk egyebet nem volt mit lopni. Ó, de kedves volna, Te, benézni
+abba a boltba, de éppen abba ami akkor volt, s látni kedvesapádat ott
+hátul a jó hüvös homályban a kis hordókat ládákat a baltával vallomásra
+kényszeriteni meg kedvesanyádat a lisztes zsákba avval a tündöklő bádog
+lisztmerővel lenyulni. Kedvesanyád rékliujja is fel volt gyürve s a
+lisztes zsák is fel volt gyürve s a két fehérség közt oly csurom igazán
+látom most csillanni azt a merő bádogot. Látnám ujra az ajtóban
+beszalutálni szemlész urat is, kétszer háromszor elő rugtatva fejét,
+hogy azt mondja:
+
+– Jó estéket kivánok!
+
+pedig világos délután van még, csakhogy szemlész ur már megjárta a
+messzi árendás világot és már otthon is volt mert tiszta a cipője, pedig
+a kusmit, a mészáros meg a zsandárok kik azt a külföldet járják, azok
+mind torkig poros csizmákban közlekednek alkonyattal a piactéren. Azután
+látnám féloldalt felbillenni a pultra szemlész urat és azt a néma
+emmentháli sajtot csemegézni az ő rettentő erős rugásu penecilussával.
+Vagy kint állani a boltajtóban, oda dülve az ostornyelek mellé s
+nézegetni kifelé a piacra komótosan egy helyben, s köszöngetni
+szivességgel a gazda helyett a csattogó papucsokon járó kaskás
+asszonyoknak, azon a meleg izü Hölgy-füstös hangján, s mindet
+megkérdezni: hova hova kedves lelkem? mintha egyéb feleletet is várhatna
+egyszer is, mint hogy: haza haza.
+
+Haza, haza fele megy Nebándon estefelé mindenki, szemlész ur is haza
+megy az urias fináncházba, bolt előtt, mühely előtt aki kint áll,
+ablakból aki kitekint, padon aki kint ül, mind egy zamatos szóra
+lefogja, benőtt száju kinőtt orru vénasszonyok is utána szoktak egyet
+tekinteni, szép derék ember!
+
+Apának takarékoskodni kell a petroleummal, nyolc krajcár egy liter.
+Nyáron ráérünk avval a lámpagyujtással kilenc óráig is. Apa most jött
+haza a hegedütanitásból, most ér rá elővenni a dohányvágó deszkát az ágy
+alól, megvágni a leveleket. Odamegy az ablakba vele, az ablakban nagyobb
+a világosság, ott vágja apa a dohányt az ablak deszkáján. Szemlész ur
+erre lakik, elmegy az ablakunk előtt minden estefelé. Ha apa mutatkozik
+az ablakban, szemlész ur mindig beköszön, megáll egy kis politikára.
+
+– Jó estéket kivánok, tanitó ur.
+
+– Jó estét szemlész uram. Hazafelé?
+
+– Mit dolgozik kedves tanitó ur?
+
+– Ezt a kis dohányomat vágom megfele.
+
+Szemlész ur elsimogatja a szüzdohányt, lehajol, szagolgatja, hiszen ő is
+csak szakértő.
+
+– Honnan való, tanitó ur?
+
+– Kismérges tanyáról. Az ispán ur prezentelt meg.
+
+– Jó dohány. Ismerem. Magam is pipálom.
+
+Felszed az ujja közzé szemlész ur a vágott dohányból, morzsolja,
+gusztálja:
+
+– Egy kicsit szikkadhatott vón még.
+
+Apa nem tudom mit mond rá, tán nem is szól, nem is hallotta meglehet,
+hajbókol a feje, figyel a deszkára szemeiből, de esze messze vitorlázik
+néha, messze a tanitósors Fekete tengerén. A dohányvágó kés esik és
+esik, apa könyöke járva jár. Ilyen szórakozottan nyiszálhatta az
+elitélteket Samson hóhér Fouquier-Tinville időszaka alatt. Szemlész ur
+nézi a szüzdohányt amint levélből boglya lesz munka közben, hallgat egy
+sort ő is, azután a politikába esik. Kezdi például:
+
+– Olvastam mán reggel az Egyetértésben a Kossuth Ferenc beszédjét. Nahát
+azt mondom nagy magyar ember.
+
+Apa szava mintha mosolyogna:
+
+– Nahát azt mondom, az apja még nagyobb magyar ember vót.
+
+Szemlész ur egyet nevet, mintha estére harangozna.
+
+
+
+
+Kétfelől angyal
+
+Igen, egyszer egy hosszu napot e közt a két angyal közt csücsültem átal.
+Egy harmadik osztályos vagon lépcsőjén. Nem volt hely a kocsiban, de
+bizony jegyem se volt, de vasuti jegyem nem volt, se hálókocsiszámom,
+hordárom se volt, podgyászom se volt. Ami holmim volt, azt a
+hátizsákomban hoztam magam még előtte való nap, de éjszaka egy harcos az
+erdőn kihuzta a fejem alól a hátizsákot. Jól tette, mert én jobban
+alszom ha alacsonyan van a fejem. Ennek a dolognak harmadik éve lesz
+most vagy háromszázadik, nem tudom. Az olasz frontról való visszautazás
+alatt volt, 1918 novemberben. Sétáltam vagy négy napot többedmagammal a
+zöld Tirolon, Bozenen tul valahol a sinen ott rostokolt egy végtelen
+bolond vonat, volt vagy kétszáz vagon és nem tudom hány ezeren ültek
+rajta. A mozdonyon huszonhét vitézt olvastam meg. A mozdony alatt is
+feküdt két utas oda szerelt deszkákon. Az egyik uti pajtás, egy
+huszárkapitány, az azért még fel tudott férkőzni a mozdonyra, azt mondta
+ő lovasságnál szolgál, majd csak megüli a mozdonyt is. Magamat egy kis
+fiatal honvéd invitált meg a lépcsőre, hogy majd csak csinálunk még itt
+egy helyet azt mondja. Mellette ült egy őszes népfelkelő ember, olyan
+hegyes képe volt mint a szarkának. Hát aztán széjjel huzódtak, a kis
+fiatal honvéd az ölébe rakta a cókmókját, és ugy elfértem köztük. Ez a
+vonat nem tudom mért állott ott és nem tudom mért indult meg azután. Sem
+állomás nem volt ott, se vasutast nem láttunk, se menetrendet nem
+tudtunk, hanem egyszer csak a muszkák felkapkodták a félig megsült
+polentákat a sinek mellől és usgyé fel a kötélhágcsókon a vonat
+tetejére, Ruszlandba! A vonat tetején volt Ruszland, oda voltak utasitva
+a muszkák. Ezek a szakácskodó muszkák ezek az olasz front mögött
+dolgoztak és a visszavonulás hozta haza őket is a magyarokkal együtt.
+Hosszut sipolt a mozdony a friss hegyek közt és elindultunk szép lassan.
+Nagy danolás, harmonikázás hallatszott a vonatról közelről, messziről.
+Hát aztán ott ültem zsibbadt térdeim fölött, jobbról ült mellettem a
+szomoruság angyala, balról meg a vidámság angyala. Az a szarka fejü öreg
+népfelkelő, az volt a szomoruság angyala. Mikor oda szereltem magam
+közibük a lépcsőre, akkor az öreg felfelé veszekedett éppen egy subickos
+bajszu vitéz ellen, az az ablakon volt kihajolva s csak nevette az
+öreget. Mikor a vonat elindult és ott kucorogtam már köztük, ismerkedési
+ünnepet tartottunk. Először az öreggel ismerkedtem meg:
+
+– Oszt kérem aláson most se káplár se zsák. – Ezen mód mutatkozott be az
+öreg. És folytatta, hogy azt mondja:
+
+– Tolvaj disztó nép.
+
+– Kicsoda? – kérdem.
+
+– Mind ez az ember. Az. Nagy zsiványok, mind ez az ember. Az. Egye ki a
+fene a zsirját.
+
+– Kivel van baja öreg?
+
+Az öreg nem is nekem felelt, nem is hozzám szólott, elnézett az orrom
+előtt Tirolba, azt se látta, csak egy zsákot vagy egy káplárt látott ott
+a hegyoldal őszi gobelinjén.
+
+– Csikófutó tolvaj nép! Az. A másét elvenni. Csunya zsiványok.
+
+– Mijét vették el öreg?
+
+– Mindenem oda van. Mindenem. Elvették a zsákot. A tüz égesse meg. Az.
+
+– Mije volt a zsákban?
+
+– Hát az a hires beretvám aki az apámról maradt, azut két pár fehér
+ruhám, zsebbe való keszkenőm kettő, szép kék, de azt nem sajnálom, azut
+két darab szappanyom hazai, konzervám négy meg cibak vagy két kilóra
+való. Kapcám is volt egy pár tiszta. A szeme essen ki aki elvitte. Az.
+
+Az öregnek az a szálkás bajusza olyan fehér volt mintha fázna. Az orra
+meg kék volt mintha fázna az is. Pedig szép napos idő volt. A szeme ki
+volt dülve s ugy pislantott mint a madár. Hangja sovány vén kofaasszony
+hang volt, nem férfihang. A bluza felső zsebét egy skatulya III. Sorte
+cigarette szorongatta. Az ujja közt volt egy cigarette, de ki volt
+aludva.
+
+– Adjak gyufát öregem?
+
+– Affene egye le nem jó e.
+
+Elhajitotta a cigaretlijét, utána köpött.
+
+– Pipám is elvették. Mert az is a zsákba volt, mert éppen bele tettem.
+Az a káplár, az a hibás, az aki odabe volt a kupéba. Annak mondtam volt
+hogy vigyázzon rá oszt ha kimegyen szóljon nekem. Mert a kávémat főztem
+a muszkákkal a sinen. Kávém is oda van. Mert a többi kávém is ott volt a
+zsákba. Cukorom is elvették. Cukorom is a többi aki vót, az is a zsákba
+vót. Az. Mire visszamengyek, nincs ott a káplár, se a zsák nincsen.
+
+Jelzem a balfelőli szomszédom, az a kis fiatal honvéd, az folyton
+röhögött mig az öreg mesélt. Kérdeztem is egyszer mit röhög? Csak egy
+kacsintással célzott hogy az öregen röhög, azután megsugta hogy már
+harmadnapja jajgat az öreg, mert még tegnapelőtt vitték el a zsákját.
+Ennek a kis fiatal honvédnak elől nem volt foga, észrevettem mert ugy
+mosolygott s szuszkán beszélt azt is hallottam. Még most az öreg hadd
+folytassa:
+
+– Pipám se bánnám pedig kár érte, megvan már hetedfél esztendeje.
+Beretvám azt sajnálom legjobban, olyan patent beretva vót. Hire vót
+annak. Apámé vót. Olyan patent beretva vót. Apám vette harmincnyolcba.
+
+– Harmincnyolcba vette az apám. Tizennyolcba született apám.
+
+Tudni illik ezernyolcszáztizennyolcba.
+
+– Tolvaj nép. Az. Az isten büntesse meg. Büdös tolvajok. Mindenem oda
+van. Tessék meghinni nem tudok én annak se örűlni hogy elveszett a
+háború.
+
+Azok a gazdátlan vitézek a kupéban danoltak, fütyörésztek unalmukban. Az
+öreg nagyon de nagyon szomoru volt, tovább lamentált de mindig
+egyformán, ugy hallgattam mint a gőzös kerekét.
+
+Azután avval a kis fiatal honvéddal ismerkedtem meg. Első kérdésem volt
+hogy hol szerezte ezt a szép lábszárvédőt. Mert vadonat sárga
+lábszárvédő volt a hervadt nadrágja felett.
+
+– Monte Roveren a magazinba – azt mondja – s megmutatta megint hogy
+kiestek a felső fogai elől. Olyan kedves kis arca volt mint egy hét éves
+gyereknek. És azt mondja:
+
+– Kérem csak ezt loptam meg czokoládét, de azt eladtam kenyérért.
+Tesszék megnézni az öreget, ő szok cukrot ész kávét lopott Trientbe ész
+lopott egy tiszti huszárdolmányt isz ész lopott egy pár bakanczot ész
+egy rakász cigarettát ész szvetert isz lopott ész ezt a téli szapkáját
+isz moszt lopta Monte Roveren, ami a fejébe van czak tesszék ránézni. De
+a zákot ellopták tőle, én czak nevetek rajta. S a kis fiatal honvéd
+elkacagta magát.
+
+– Hát a fogad hova lett?
+
+Elnevette magát és:
+
+– A fogam? – azt mondja – az ott maradt a cukrásziparban.
+
+– Hány éves vagy te kis cukrász?
+
+– Én? Tizenkilenc. – Ezen is nevetett, hogy ő tizenkilenc éves.
+
+– És hát hogy esett ki ott a fogad, mitől.
+
+– Czókoládétól, forró habtól, tejtől, cukroktól. Mindig kósztolni
+kellett. Abba ment ki a fogam itt elől tetszik látni?
+
+Olyan teljeset mosolygott, hogy az egész száját átnézhettem.
+
+– De piszkosz meszterszég, jaj de utáltam! – De csak nevet ezen is, mert
+mindenen nevet. Olyan kék szeme van mint a szegények párnaciháján azok
+az olcsó kis kék porcellán gombok. Még közléseket tett.
+
+– Én nem isz eszek majd szosze cukrászszüteményt sze dortát a
+vendéglőben. Szokszor olyan piszkosz volt a kezem mikor nekiállottunk a
+tésztát gyurni!
+
+– Hát mért nem mostad meg?
+
+– Minek kérem, mikor a tésztát meggyurjuk ugyisz tiszta lesz. De tesszék
+elhinni nem lennék többet cukrász ha meghalnék sze.
+
+– Hát mi leszel most?
+
+– Kéményszeprő. Papám isz kéményszeprő Peszten. Kéményszeprő Peszten.
+Azt mondom neki:
+
+– Mondd utánam: ezt a tiszta tálat elkáposztásitalanitottátok.
+
+Elkezdi:
+
+– Ezt a tiszta tálat el-ká-po-sztász-posz-ti
+
+Nem tudta, mert egy kicsit hadarós is volt. Ahányszor próbálta mindig
+elnevette. Hát én vajon megbocsáthatok-e magamnak, mert elveszett hazám,
+világom, életem halálom, és mégis magam is nevetni tudtam.
+
+
+
+
+Két kezdő bohóc
+
+A ligeten keresztül vitt az utam ma délután, ott kellett ellépnem, ahol
+a vurstli nyilik. Önök előtt nem titok, hogy már nem vagyok afféle
+szabad kamasz ember aki napjait a flangérozásnak adja s óráját soha meg
+nem nézve mászkál, fejében álmos szerelmekkel és sziesztáló
+öngyilkossági tervekkel a bohó sokadalmak között. Mondom, dolgom volt
+arrafelé, csak egy percre állottam oda azt a két friss bohócot
+hallgatni. Lócán állottak az ut szélin a Csudák Birodalmához cimzett
+gipszbódé előtt. A lóca elébe volt csődülve vagy egy tucat gyerek és a
+gyerekek háta mögött két darab idős asszony és vagy négy férfi, kiket
+könnyü gyüjtőnévvel szegény embereknek emlithetek. Hopp, egyet fölkapok,
+tessék idenézni: zsakettben van, ezen a kutya juliusi napon, fekete
+zsakettben és kemény kalapban, ennek a kemény kalapnak a karimája széles
+és egész vizszintes. Az egyik cipőjében világos madzagból van a pertli.
+Imádom ezt a borotválatlan, foszlott ingü, nickel óraláncu zsakettes
+férfit. Ennek az egész élete egy folytonos ünnepélyes alkalom, mert ez
+mindig zsakettben van. Ismerik az ilyen zsakettes szegény embert? Én
+ismerem, én imádója vagyok, mondom, két gombot csókolok a zsakettjére
+hátul, mert hiányzik róla ez a két gomb s most gyöngéden leteszem megint
+a földre a gyerekek mögé, nézzük együtt a két kis bohócot.
+
+Az egyik bohóc a kettő közül éppen azt kajabálja:
+
+– Kettő-ő-ő! – és egy nagy fene bádog csatabárdot emel. Másik bohóc a
+kettő közül le van hajolva, a bárd éppen a nyaka fölött áll a levegőben.
+Az első bohóc megint hangzik:
+
+– Há-á – és a bárd kezd lejönni.
+
+A lehajolt bohóc föláll egyenesre:
+
+– Nézze tisztelt hóhér ur, – azt mondja, – várjon csak még egy picit.
+
+A gyerekek karban röhögnek. Az a két idős asszony ugy áll egymás
+mellett, mind a kettőnek az ölében csüng összekapcsolva a két keze, ezek
+itt engedelmes, figyelmes iskolás leányok. A szegényemberek mosolyognak,
+vagy legalább is nem szomoru most a képük.
+
+Az egyik bohóc, a bárdos, mondjuk a hóhér:
+
+– Hát mit akar kérem?
+
+A másik bohóc, az elitélt, odaforditja az orrát a hóhér orrához, huzva,
+éneklősen kérdezi meg:
+
+– Háány óraaa?
+
+A közönség röhög.
+
+A hóhér:
+
+– Miért érdekli az magát?
+
+– Mert tudni akarom pontosan mikor haltam meg magamat.
+
+Az elitéltnek két vastag, fekete ránc van a homlokára festve, a füle
+lilaszinü, a szemhéja be van meszelve s az orra is, csak az orra hegyére
+van egy piros poloska pingálva, hosszu lábakkal. A bajusza helye s az
+álla is el van meszelve s telirakva zöld pontokkal. Fiatal gyerek husz
+esztendőre taksálom. Bőséges pepita frakkban van, a térdénél van egy
+óriási piros posztógombbal összegombolva. Nadrágja civil nadrág, cipője
+tornacipő. A hóhéron sincs semmi különös, ő is a tradiciók szerint
+öltözött föl, piros spencer van rajta, fehér mellénye a hasnál kezdődik
+s nem ér lejebb a bokánál, mellén nyilik a Petőfi-gallér, a gallér alatt
+összekötözött vörös zsebkendő. Katonai bőr lábszárvédője az egyetlen
+szabálytalanság rajta. Képe szintén zöld, piros és fehér. Van a fejében
+egy karima kalap nélkül. A bárdot emelve tartja s a nagyérdemü
+közönséghez fordul:
+
+– Mennyi baja van ennek, – ezt mondja –, most azt akarja tudni, hány
+óra. Kérem, az én órám internálva van a zaciba. Mondják meg neki,
+tisztelt közönség, hány óra, ha már olyan nagyon kiváncsi.
+
+Egy gyerek fölszól:
+
+– Félöt.
+
+A hóhér leveszi a karimát, pukedlit csinál a gyerek felé:
+
+– Köszönöm, fiatal ur, – és két ujján megbuktatja a karimát, ugy teszi
+vissza a fejébe. – Nahát, most már mindent tud – azt mondja szeliden az
+elitéltnek, – legyen szives ismét lehajolni.
+
+Az elitélt:
+
+– Jaj mamám, hát mégis meg kell halni magamat. – Lehajol, a két könyökét
+a két combjára s az állát a két öklére rakja. Grimace-ol a gyerekek
+felé.
+
+A hóhér magasra emeli a bárdot s nagy hangon kezdi:
+
+– E-e-gy…
+
+A elitélt a mutató ujjával odahí egy kis fiut:
+
+– Viszket az orrom. Legyen olyan szives fiatal ur, vakarja meg. – A két
+idős asszony nevet legjobb izüt. Az illető kicsi fiu mezitlábas,
+odaugrik, meg akarja vakarni az elitélt orrát. Az elitélt egy hangos
+cham!-mal bekapja a gyerek ujját. Nagy derültség.
+
+A két bohóc mögött a Csudák Birodalmának előcsarnokában egy közömbös
+nehéz férfi járkál hátratett szalmakalappal a fejében, a kasszánál egy
+nagyon kicsi kis kisasszony ül, olajfalevél orcával, reménytelenül
+spekuláló fekete, cipőgomb-szemekkel. Használt, virágos piros satin
+ruhában van, nem a Vogues ábrái után. Fonnyadt ujjacskái dobolnak
+maguknak a kassza asztalán. A bordó függöny mögül félrehajolva kibukkan
+egy Seherezad, nagy, molett hölgy, csupa fátyol, aranypénz és gyöngyhim,
+egy fájdalmas álom a napfényben. Odasétál a közömbös nehéz férfihez. A
+Csudák Birodalmának szultánája ő, a lejárt vászonfestésen, a gipszbódé
+falán elül, itt látni fejét, amely vértől csöpögve ül egy tálon és merev
+ábránddal tekint a földalatti villamos végállomása felé.
+
+A hóhér:
+
+– Nézze kérem ez már szemtelenség hogy magának még itten kedve van
+játszadozni az utolsó percében.
+
+Az elitélt, miután kieresztette fogai közül a kis fiu ujját:
+
+– Ne beszéljen hozzám, magával haragba vagyok.
+
+– Hallja ne cicázzon itt velem, majd kap egy pofont, ha nem hagyja
+nyugodtan levágni a fejét. Kettő-ő-ő…
+
+Az elitélt, lengetve kezét az ut felé:
+
+– Á, jónapot, szervusz, anyuskám.
+
+A hóhér:
+
+– Mi az, kinek köszön maga?
+
+– A feleségem.
+
+Tessék mindig idegondolni kérem, hogy a publikum minden szavukon jól
+mulat. Ők maguk is elnevették egy párszor már a beszédet, kezdők még.
+Fiuk. Jókedv van bennük.
+
+– Maga házasságszélhámos, ez nem lehet a maga felesége, a maga felesége
+be van zárva Mária-Nosztrán.
+
+– Az a maga felesége. Ne sértegesse az én feleségemet, az csak itt van
+bezárva Pesten.
+
+– Na, most már fogja be a száját és imádkozzon. Há-á…
+
+A rom előtt az elitélt föláll, emeli a mutatóujját s a hóhérhoz fordul:
+
+– Maga ugy látszik nem ismeri a feleségemet.
+
+– Elég ha maga ismeri. Nekem elég a magamét ismerni. Bár azt se
+ismerném. Hajtsa le ezt a csunya kinövést a nyakán, hadd vágjam már le.
+
+Az elitélt:
+
+– Jaj de unalmas mindig meghalni magamat.
+
+Lehajtja a fejét.
+
+A hóhér:
+
+– Háá-rom!
+
+Lesujt a bárddal oly erővel, hogy ő maga is leejti a fejét egész az
+elitéltnek az ülepéig, igen, mert az elitélt a bárd sujtása közben
+hátrafordult egész testével és a bárd simán lecsuszott az ülepe mentén
+és a hóhér bámész feje ott marad az ülep előtt, odaszagol és rosszalólag
+huzgálja az orrát, ugy néz a közönségre:
+
+– Ez egy teknősbéka, frász törje ki. Behuzta a fejit a nyakába.
+
+Tessék besétálni a Csudák Birodalmába. Előadás minden percben kezdődik.
+Csak öt korona bármely boldog és boldogtalannak.
+
+
+
+
+Bözsi kisasszony
+
+Egy szép őszi délután három óra felé ment egy Bözsi kisasszony a
+körúton. A köruton. Ez a Bözsi kisasszony az irodába ment. Az iroda az
+Aradi-utcában volt. Ügyvédi iroda volt. Ott kellett lenni Bözsi
+kisasszonynak délelőtt kilenctől egyig és délután háromtól fél hétig.
+Bözsi kisasszony ment szivesen, csak minden harmadik lépésnél meg
+kellett állani neki, mert a harisnyáját kellett neki megigazitani. A
+szoknyán keresztül fel kellett neki kaparászni a harisnyát a két
+térdéről, mert a harisnya mindig csuszott lefele, mert a harisnyakötő
+nem tudta szoritani a harisnyát, mert a harisnyakötő gumija ki volt
+tágulva. Bözsi kisasszony grimaszt vett az arcára mindig a hányszor le
+kellett nyulni a harisnyakötőhöz. C, jaj.
+
+Tegnap már észrevette Bözsi kisasszony hogy tágul a gumi s két
+szantimetterrel szükebbre varrta még az este. És megint engedni kezd
+már. Bözsi kisasszony kapkodott menés közben a térdéhez és ugy nézett
+körül, mintha panaszkodni szeretne valakinek, hogy az egész fizetése
+száztiz korona s azt mind haza kell adni a beszerzéshez és négy korona
+nyolcvanat kérnek hatvan szantimetter gumiért, egy ilyen rongy gumiért
+és most tessék megint vehet másikat.
+
+Az utcán 1917 volt. A hirdetőoszlop mellett egy suhanc állott, egy pár
+skatulya cigarettet tartott ki s azt mondta Bözsi kisasszonyak:
+
+– Elfte ármé. Elfte ármé.
+
+Bözsi kisasszony egyszer csak érezte hogy az egyik harisnya szalad a
+lábán lefele. Megkapta a lábaszárát és bebujt egy kapu alá. Lehajolt, a
+szoknyát felrántotta, visszahuzta a térdére a harisnyáját. A gumi
+leesett a bokájára. Jaj ez a vacak. Bözsi kisasszony felhuzta a gumit a
+térde fölé, jó magosra hogy a husa megtartsa. Egy ur jött lefele a
+lépcsőházban. Észrevette mivel van elfoglalva Bözsi kisasszony.
+Megállott. Bözsi kisasszony elengedte a szoknyáját a térdéről és
+fölegyenesedett. Az ur szembe nézett Bözsi kisasszonnyal. Bözsi
+kisasszony elpirult. Az urnak kinyilt a szája:
+
+– De szép lába van nagysád.
+
+Bözsi kisasszony már kivül is volt a kapun. Az ur vagy micsoda utána
+ment. Azt mondta a Bözsi kisasszony hátának:
+
+– Becsületszavamra gyönyörü lába van nagysád.
+
+Bözsi kisasszony nem birt jobban sietni mint a hogy sietett, mert a gumi
+megint fészkelődött. Az ur köhögött a háta mögött, mintha gégekatarrhusa
+lenne neki. Pedig kutya baja volt az urnak. Jó husba volt, vad uj ruha
+volt a testén, háromszáz koronás boxcipő a lábán, erőszakos brilliáns a
+kisujjában. Bözsi kisasszony nem tudta hogy kell neki most viselkedni.
+Az egész olyan ujság volt neki. Hátra kell fordulni: kikérem magamnak?
+Némán tovább kell menni? A rendőrnek kell szólni? Jaj borzasztó. Megint
+a harisnyakötőjéhez kellett kapni. Bözsi kisasszony megszédült egy
+picikét, csak mintha egy gyüszü tokajit ivott volna. A meztelen lábára
+gondolt. Látták. Szép lába van. Szép lába van. Az ur jött, köhögött,
+morgott.
+
+Bözsi kisasszonyak meleg volt a feje s a szive felcsuszott és szúrósan
+vert. Bözsi kisasszony összevissza gongolkozott ott a kőruton 1917-ben.
+Gondolt a cipőjére, melynek a talpára bőrdarabok voltak verve. Az
+irodára, hol gázszag van. Haza, hol egész nap veszekednek. 1914-re,
+mikor a vőlegénye kiütéses tifuszban elesett. A császárokra, Kerenszkire
+s a kezetlen-lábatlan emberekre s a füszerkereskedésekre s az irógépre,
+az összes irógépekre az egész világon, a melyek egymás mellett
+kelepelnek végtelen, őrület! Az urra, ki a háta mögött lélegzett. S az
+egész életre s az egész halálra. Egyszer csak egy millióra gondolt, ugy
+a hogy a sorsjegyhirdetésen van azon a kerek zacskón körbe nyomtatva:
+100,000.000. Az ur nem maradt el a háta mögül. Én nem tudom meddig
+követte. Én nem tudom hogy végződött, vagy hogy hogy kezdődött. Én nem
+felelek semmiért. Rossz volt a gumi. Minden rossz volt akkor. A gumi is
+rossz volt.
+
+
+
+
+Fascination
+
+A zöld füvön mentem én előre. Ha az államnak olyan fogdmegjei is
+volnának, akik elébe toppannak az embernek: hová megy? – én nem tudtam
+volna felelni nekik. Az államnak vagy a katonaságnak, vagy micsodának,
+azt nem lehet mondanom, hogy néha napján rám száll még a boldogtalanság
+és út és irány nélkül járni kell nekem magamban az ég alatt, fasorok
+folyosóin, virágágyak vidékén vagy iskolázatlan dudva között, földön,
+szabadban, csendben és szépségben és bánatosságban. Mentem, mondom,
+kivül a városon, völgyben és a zsebemben egy papirosfedelü vékony
+könyvet vittem, amilyen könyvet veszek az utcán és magamnál hordom, mint
+a pyramidont a vérszegények, akiknek megszokott a fejök fájdulni. Nekem
+arra kell a zsebregény, hogy kinyissam a villamoson, vagy a padon a
+ligetben, mikor nem birom el magamat.
+
+Ki vagyok téve minden utamon a halál bódító suttogásainak, aki már régen
+követ engemet, mert a magáévá óhajt tenni. Zsebemben könyv volt és
+ajkamon vittem lélekzetemet és amellett a Fascination kéjes sötét
+melódiáját. Fütyöltem lusta ajkkal, azt a fakó fütyölést üztem, amit az
+ember csak maga hall egyedül. Más valaki csak úgy hallhatta volna, hogy
+mit fütyölgetek én, ha odatartotta volna fülét a szám elé. A botommal
+keresztbe húzgáltam magam előtt a fű felett, mert lassan mentem és nem
+emlékszem, hogy egy fűszál is komolyabb sérülést szenvedett volna
+botomtól. És a Fascinationt úgy hallottam belül magamban, mintha pálmák
+paravánja mögött játszaná spanyol arcu zenekar párisi ozsonnázó helyen,
+ahol andalodott kioszk körül drága társaságok ülnek mint kinőtt
+virágzatok, óh illatozott szépségek, akiknek keblén a gyöngysor jegesült
+könycseppjeikből lett és ünneplő urak, karcsuak, sötétlők és lankadtak,
+kiknek tükrös cilinderén gyászt mutat az aludt fekete kalapszallag,
+szivökért viselnek gyászt, szivökért, mert elvesztették gyermekkorukban.
+Kegyetlen kéj az élet, az éj és a délután. Az alkonyat a kényes és halk
+bánaté, traahalalall–phaalla–haa… felvonaglik a vonó s leszáll
+kényelmesen és gyöngén és alélva távozik el az ősz felé a csóknak és
+halálnak dallama, oly halavány halkkal, mint a fátyolnak egy merengő
+lebbenése.
+
+Magamban mentem és a zene pirosas gyászszal, távolról zongott és
+szivemre súlyos hideg fájdalom tevődött le, mint márvány levélnyomó. És
+két régi szemem magyarázatot és irgalmat várva nézett eszméletlen álló
+szép fák felé s perzsa szövésü domboldalakra s filigrán sárga, kékes és
+viola virágokra, kik a fű közt meglepve állottak, mint eltévedt
+kirándulók. Egyedül mentem s tudtam, hogy egyedül vagyok. És tudtam,
+hogy miért. Az ifjuságot elveszítettem, mint egy arany ceruzát, úgy
+elveszítettem. Nem lehet elhinni. Tegnap még megvolt. Most odakapok a
+mellényzsebemhez a szivem fölé, hisz ott volt! Tapogatom és ütögeti a
+zsebet az öklöm. Hogy van az, hogy egyedül marad az ember? Igen. Fáradt
+vagyok. Eluntam őket. Dolgom van, mindig dolgom van. Elveszett az arany
+ceruzám. Nincs meg. És egyedül vagyok, mint a hideg halott. Igy
+gondolkoztam és a fejem lehajlott. A jobb kezemet kitartottam magam
+mellé, csak úgy, mint aki kiváncsi, hogy az eső nem szemel-e, vagy úgy,
+mint akinek a szeme be van csukva s hozzá akar érni valakihez, aki sétál
+mellette. A levegő volt mellettem, az az üres semmi levegő. Hát szabad,
+szabad egy leány nélkül a mezőn átmenni? Az állatnak is van párja,
+istenem, az állat se megy el az ég alatt igy magában, te jó isten!
+
+És borultan és melegen feljött a zene, ujra kezdődve s a primás, az aki
+dobogón állott, a fejét ide fordította s a hegedü ájult fejecskéjét
+arcához húzta s fényes csokor haja rendült és lendült és olyan volt,
+mint édes vad jajgatás. Trahaalla–lahaa… és kin és epedés játszott azon
+a spanyol fehér arcon és szerelmes kecskeszakálla úgy látszott, úgy,
+mintha zöld derengés osonna az éjfél selymén. Fenn zengett a zene, fenn
+a kioszk és az élet fölött, mint a tűz, amely lángol a tetőn és játszott
+a rémült zokogással, amit alulról lángjai közé felkapott. Hajtogatta s
+csavarta, reszkettette a jajokat egymással és mintha lentről feldobált
+vérző sziveket nyujtogatna szivalakból madárszárnyak alakjaiba s
+fujdogálná s eregetné a sziveket följebb, mámorral ingadozó füstnek az
+est alá. A hegedük melle piros volt és mind úgy sirtak magasan és
+boldogan a vak cello körül.
+
+Egyszer csak kacagást hallottam és olyan csend lett, hogy elsáppadtam.
+Körülnéztem. Az a nagy bokor, amelyikkel szembe mentem, megrázkódott és
+egy mezitelen szép kar elnyomta félre az ágakat a bokron. És valami szót
+hallottam valahonnét, hangot. És a bokor kinyilt és egy fehér ruhás
+fiatal szőke leány futott elő s karjával odamutatott énrám és szaladni
+kezdett oda felém és ő utána rögtön futottak a többi fehér ruhás lányok,
+s mind nyujtogatták szabad karjaikat és nagy szemmel és felhasadt
+szájjal kacagtak, kacagtak és kacagtag, világos, fényes fiatal
+kacagással. Én csak állottam, mert nem tudtam olyan egyszerre elhinni,
+hogy a szerelem megjelent nekem az isten tiszta mezején, hogy kitört
+csakugyan a boldogság, amit már álmodni rég elfáradtam… és a szivem majd
+betört a mezei nymphák szüz nevetésének nagy erejétől. Már ki kellett
+volna pedig nyitni két karomat és elébök nyargalni!
+
+– Loosz! – azt mondta ez a hang, amelyik oldalról jött, messzibbről.
+Emberhang volt, s most másodszor már olyat kiabált, hogy fölrezzentem.
+Arra kaptam a fejemet. Hajadonfőtt állott egy borotvált alak és szivar
+volt az egyik kezében. Ott állott mellette a mozigép. A gép háta mögött
+az operateur terpesztete két lábát és buktatta fejét a fekete kendő alá
+s csavarta sebesen azt a kis kereket. A rendező a combjára csapott,
+megint elkiabálta magát:
+
+– Szétszaladni, gyorsan, hát mi lesz!
+
+És tündérek, a boldogságnak fehér leányai szerte széjjel szaladtak
+kacagásukkal.
+
+
+
+
+A dedósné
+
+Én emlékszem a dedósnéra. Ti hazámbeli fiuk ti nem emlékeztek már a
+dedósnéra? Mit tudtok felőle? Én semmit se tudok a dedósné felől. Csak
+láttam őtet mindig az ablakba kikönyökölve. Lehet hogy meg is halt azóta
+már, hisz az olyan régen volt, hogy gyermekek voltunk és láttuk a
+dedósnét az ablakon kinézni s istenem annyi sokszor hallhattuk a mi
+vidékünkről valakiről a ki akkor ott szerepet játszott, hogy meghalt már
+szegény. És aztán olyan sápadt volt az a dedósné s oly csendes volt,
+csakugyan, mint a kinek ugy is valami összebeszélése van a halállal.
+
+A mi utcánkon volt a dedó, a Vasut-utcán. Én már iskolás voltam akkor,
+mikor a fiatal dedósné odakerült. Én a dedósnéval életemben nem is
+beszéltem, én csak láttam őtet mindig az ablakban. Egy tiszta sárga ház
+volt a dedó, négy nagy ablakja volt az utcára. A szélső ablak, az a
+melyik mifelénk volt, az volt a dedósné szobájának az ablakja. A többi
+három ablaknak zöld rolettája volt, ha a gyermekeket délután
+kieresztették a dedókapun, akkor lementek azok a zöld roletták. Annak a
+szélső ablaknak fehér firhangja volt. Meg egy könyöklőpárna volt abba az
+ablakba odatéve, egy fehér slingelt könyöklőpárna. Meg virág is állott
+abban az ablakban. Két cserép virág volt kétfelől a dedósné vállai
+mellett, mikor estefelé kikönyökölt az ablakjába. Nézett egy kicsit a
+szétmenő kicsi fiuk meg kicsi lányok után, osztán az egyforma
+Vasut-utcába nézett lefelé az ablakból ugy mint egy pingált kép néz a
+rámájából. Tavaszon, nyáron meg őszön ki volt az ablak két táblája
+támasztva. Emlékszem milyen tiszta volt mindig a dedón mind az ablaküveg
+és hogy hogy ragyogtak a dedósné kikapcsolt ablakjai a napon. Igaz, kis
+madár is volt a dedósné szobájában. Ha elment a dedó előtt az ember,
+hallani lehetett, hogy zörög és fütyölget a dedósné háta megett a borult
+szobában odabenn. Tengelic lehetett vagy rigó.
+
+A dedóval átelellenben a Pappék kertjének a nagy hosszu kőfala volt.
+Azon a kőfalon nem tudom micsoda nézni való lehetett, azt nem nézegette
+más csak a dedósné. A Pappék kertjének a kőfala érdekes volt akkor mert
+a dedósné annyit nézi az ablakból. De biztos a szekereket is megnézte ha
+elkocogtak a Vasut-utcán meg a teheneket is megmustrálhatta kik
+alkonyattal nagy porral végig lábaltak a szekéruton. Ugy emlékszem
+ilyenkor a dedósné be is huzta az ablakot és mikor a por leült, akkor
+megint kikapcsolta az ablakot és tovább ott könyökölt.
+
+Én a hangját soha se hallottam. Kisasszony volt és biztosan édes könnyü
+hangja volt néki. Volt egy rendőralkapitány a városházán, az estefelé
+arra szokott sétálni s oda szokott volt állani diskurálni a dedósnénak
+az ablaka alá, de ha el is mentem ott, emlékszem csak az alkapitányt
+hallottam beszélni. A dedósné hallgatott. Csak az a madár hangicsált a
+szobájában. Nekem nagyon imponált az alkapitány mert a bikacsekjének
+ezüst kutyafej volt a fogója. S érdekes pakombartja volt az
+alkapitánynak a két füle mellett, olyan volt mint két török kard. A
+bikacseket a két karjával a hátára szoritva tartotta, ugy nézett felfele
+a dedósnéra s az egyik cipőjét sokszor feltette a házfalon arra a
+keskeny párkányra, a milyen a vidéki házak falán alacsonyan végig
+megyen. Én nem tudom az ilyen párkány különben mire való. Azután meg
+emlékszem az alkapitány mindig cigarettázott az ablak alatt. Egy tucat
+elszivott Hölgy volt a járdán késő este a dedósné ablakja alatt.
+
+Emlékszem szép fehér arca volt a dedósnénak és a fülében korall volt és
+szőke frufruja volt néki, mert szőke haja volt. A mai világban nem igen
+látni ezt a frufrut a fiatal nők homlokán. És aztán nyáron egy szál
+piros szegfüt vagy egy szál rózsát tartott, egy keze le volt engedve az
+ablakból, avval forgatta a virágot mikor az alkapitánynyal diskuráltak.
+De nem emlékszem a virágra hogy a kezében lett volna mikor már az
+alkapitányt nem lehetett az ablak alatt látni. Elmentem más városba
+gimnáziumba s hazajártam vakációra s a dedósné mindig éppen ugy nézett a
+Vasut-utcába kifelé mint azelőtt. Nekem feltünt hogy az alkapitány már
+nem jön oda az ablak alá. Pedig nem ment el a városból, ott láttam az
+urakkal a patika előtt kaszinózni estefelé s cigarettázni s a
+bikacsekkel suhogtatni a kutyáknak a kik mindig a piacra
+szemtelenkednek.
+
+Mennél nehezebb osztályokat jártam, annál fehérebb lett a dedósné képe
+vakációra. Egy nyáron emlékszem észrevettem hogy a dedósnénak az arca ki
+van puderezve. S még a haja is puderes volt talán, oly sápadt szőke
+szine lett a hajának. Késő este egy valami gyenge zördülést lehetett
+hallani mindig azon az elaludt Vasut-utcán. Tudtam hogy akkor emeli fel
+magát a dedósné s teszi be az ablakot éccakára.
+
+
+
+
+A Szakáll gyerek
+
+Ó nem tudod mi az hogyha valakit üldöz a szerencse. Ha a Szakáll
+gyereket ismerted volna. Az, az aztán klasszikus. Én még az életben nem
+láttam senkinél hogy olyan buta disznója legyen mindennel mint annak a
+gyereknek a milyen volt. Legelőször is kérlek szerették a tanárok.
+Miért? Se prima tanuló nem volt, se valami különös nagy esze nem volt,
+se valami olyan szelid viselkedésü nem volt mintha egy bárány vagy
+liliom ülne ott köztünk az osztályban. A Segélyzőtől megkapta mind a
+könyveket és egésztandijmentes volt, dacára annak hogy az édesapjának
+földje is volt. Csuda a szerencse. A Szakáll gyerek magával hozta a
+tolltartóban vagy hol mikor tiz éves korában az intézetbe beiratták. Mi
+az a szerencse? Az hogy Magi tanár ur bejön órára, felhág a katedrára,
+de mikor le akar ülni, odacsap a homlokára:
+
+– Az ördög vinné el, otthon hagytam a füzeteket.
+
+Álmosan és boszusággal kinéz az ablakon, a nadrágzsebében zörög, kivesz
+egy kis kulcsot. Lejön a kathedráról:
+
+– Valaki – azt mondja és nézi a fiukat – valaki lesz szives a füzeteket
+elhozni. Talán menjen el maga Szakáll, tudja hol lakom? Az
+iróasztalomban vannak a bal fiókban.
+
+Mért éppen Szakállt küldte? Szakáll elhozza a füzeteket: Köszönöm kedves
+fiam. Persze két hétig nem felel latinból és egyáltalában kegyenc lesz
+Magi előtt. Másodikban egyszer a kályhára gumit tettünk. Láng tanár ur
+majd megőrült a dühtől:
+
+– Majd elbánok én evvel az osztálylyal. Majd megkinozlak én benneteket.
+Ezt meg fogjátok emlegetni. Szakáll, nyisd ki az ablakokat.
+
+Jelzem Szakáll benne volt a tanácsban, mikor el lett határozva hogy a
+kályhára gumit kell tenni. Hát az nem végtelen szerencse, az hogy
+algebra-órán magyaráznak egy uj dolgot és a tábla teli van mindenféle
+butasággal és a tanár ur a krétával erre fordul:
+
+– Na és most mit kell behelyettesitenem. Ki mondja meg?
+
+Zugnak a jó tanulók, nekikönyökölnek, nézik a táblát dagadt szemekkel,
+felgörbülnek a padban, mutogatnak, mozognak, a tanár ur vár és mindig
+csak mondja: na? na?
+
+– Iksz plusz er!
+
+Ki volt ez? Szakáll. Azt hiszed érti az algebrát? Á. Mikor óra után
+kérdeztük hogy tudta, röhögött és azt mondta:
+
+– Girigáré.
+
+Mert már akkor, negyedikben, billiárdozni jártunk a vasuti vendéglőbe.
+
+De a Szakáll gyereket se a vendéglőben soha meg nem csipték, se semmi
+csavargáson, se verekedésben, se dohányzásban. Egyszer pálcával ment
+este a piacon és cigarettázott. Jön Kövér tanár ur, az osztályfőnök, a
+ki az egész országban hires volt hogy milyen kegyetlen ember. A Szakáll
+gyerek megijed, köszön. Kérlek semmi baja se lett. Kövér nem vette
+észre. Olyan csodálatosan szórakozott volt akkor hogy elnézte a
+cigarettát is, a pálcát is. A Szakáll-gyerek maga mesélte nekünk hogy
+biztosra vette a konzilium abeundit.
+
+Hallatlan szerencséje volt mindig, hallatlan. Emlékszem milyen
+szemtelenül ugrott és szaladt a kathedrára, mikor kiszólitották. Mintha
+teli volna a feje tudománynyal. Olyan disznaja volt hogy rendesen a
+tanárok feleltek helyette. Olyankor jött rájok hogy elkezdjenek
+belemagyarázni a felelésbe s végre csak ők beszéltek és a Szakáll-gyerek
+ott állott megmentve s grimaszokkal mulattatta az osztályt.
+
+De csak ezt hallgasd meg kérlek. Ekkor ötödikbe jártunk. Azon a télen
+azt a divatot hoztuk be hogy a ki reggel tizenharmadiknak érkezett, azt
+agyonvertük. Mikor tizenketten együtt voltunk, az ajtóhoz állottunk
+félkörbe, vártunk. Egypár fiu a télikabátját tartotta két kézzel, rögtön
+a fejébe dobni annak a ki benyit, aztán huztuk fel a pasast a padra s
+léniával, könyvvel, rajztáblával meg puszta kézzel agyonvertük.
+Képzelheted kérlek hogy vigyázott mindenki hogy tizenharmadik ne legyen.
+Sokszor sétált és bujkált az ember a folyosón tiz percig is mert olyan
+gyanus csend volt odabent, mikor az ember az ajtóra tette a fülét
+óvatosan. Mégis beleestem háromszor vagy négyszer hogy tizenharmadiknak
+mentem be. Rettenetes, mennyire agyonverték olyankor az embert.
+
+Egy reggel is ugy állottunk már tizenketten az ajtónál és vérszomjasan
+lestük az áldozatot. Hát bátran kinyilik az ajtó s az igazgató ur áll
+előttünk. Nohát az isten őrzött hogy hirtelen nem dobtunk egy pár
+télirokkot a fejébe s hogy valamelyik mohó már rá nem huzott egyet a
+szögletes léniával. Emlékszem ugrottunk mikor az ajtó nyilt, de csak egy
+kicsit, az örvény széléig. Hát nagyon kinos ügy volt kimagyarázni mit
+állunk igy az ajtónál. Az igazgató ur igen szigoruan szemlélt bennünket.
+Valahogy kezdtük bevallani, miben sántikáltunk. Hogy képzelje az ember
+hogy ilyenkor egyszer az igazgató ur nézzen be az osztályba! S hát
+tessék, roppant finoman nyilik az igazgató ur mögött megint az ajtó s ki
+dugja be más azt a huncut szőke fejét, mint a Szakáll gyerek!
+
+No akkor az igazgató ur is megmondta:
+
+– Maga fiam igazán szerencsés gyerek. Bezzeg jajgatna most ha én itt nem
+volnék.
+
+A Szakáll gyerek röhögött. Mind röhögtünk.
+
+
+
+
+Büszke Biki
+
+Ejnye, hadd meséljem el már egyszer, amit tudok Büszke Biki felől. Ott,
+abban a jó kis földszintes városban, ahol az élet első esztendeit
+szolgáltam, abban sétált Büszke Biki. Ez igy nem klappol kérem, hogy
+sétált. Sétálni kérem, a pincér sétál, mikor facér. A gazda-ember, az
+meg kérem, ballag. A szegény rongy emberek azok császkálnak, mászkálnak.
+A levélhordó kocog, nem igaz? A zsandár pedig trappol. A doktor ur, az
+siet, a népbanki könyvvezető ur meg ugy megyen, hogy arra azt illik
+mondani, hogy sasiroz. Ez kérem, mind közel se jöhet a Büszke Biki
+járásának a büszkeségéhez. Mert Büszke Biki jártatta magát egyenesen
+előre, igenis, ezzel mégis a legközelébb bátorkodhatok a Büszke Biki
+menésének a méltó kifejezéséhez.
+
+A sárgaház felé jártatta magát, mert a járásbiróságnál volt dijnok
+Büszke Biki. Előtte ment a tajték pipa, igaz, mintha az a kis pipa is a
+büszkeségtől lett volna oly piros és olyan felfuvalkodott! Annak a
+pipának a nyakát fogta fél kézzel Büszke Biki s ugy tartotta előre s ugy
+ment nagy grandezzával ő maga Büszke Biki a tajtékpipa után. A két
+cuggos cipője ki volt vikszolva, egyik szebben, mint a másik és azoknak
+a cipőknek dupla talpuk volt. A nadrágja, meg a kabátja sárga posztó
+volt a mellénye meg kötött barna pruszlik volt és azon az egyik zsebből
+a másik zsebbe átment egy tág fehér ezüst óralánc és annak az egyik
+végén lecsüngött egy nagy ezüst lófej, meg egy nehéz arany gyürü vörös
+kővel. Kockás, csinált nyakkendő feküdt a nyakában, olyan, amilyen az
+iparosoknak szokott lenni, meg a tanitó uraknak, csakhogy a Büszke Biki
+nyakkendőjéből egy szerecseny kaszirnő feje bujt ki, két kis piros
+szemmel meg piros korall fogsorral. A nyakán a gallér, egy alacsony
+kaucsuk gallér volt. Ugy szorult az azon a nyakon! A két manzsettája meg
+kék is volt, zöld is volt, de a manzsettája is olyan erősen tudott
+ragyogni, mert az is kaucsuk volt. Emlékszem, két kis tepsi-forma vas
+manzsettagombja volt. A fejében pedig egy lekopaszodott veres szőrsipka
+volt télen, az le volt legényesen huzva a fél szemöldökére s egy kemény
+barna télirokkja volt Büszke Bikinek, mióta az eszemet tudom, de az is
+veresebb volt, mint amilyen barna volt és annak a nyakán a bársony is
+olyan veres volt, mintha mindig kánikula szikkasztotta volna.
+
+Más, ilyen kis köpcös, aki nem büszke, kettőt lépne azzal a vaskos két
+lábbal, mig egyet lép Büszke Biki. Dehát éppen ez az hogy ő Büszke Biki,
+kérem! Az arca teli van verve néki, lyukakkal, mint a záporeső után a
+por, az ilyen himlőhelyes arcon aztán nem venni ki, hogy vénül meg hogy
+haragszik, meg hogy gondol valamit. Egynéhány szál szurós bajusza van,
+mint némelyik kutyának. Belé próbálok a két szemébe lesni, hogy hát mi
+lehet ebben a Büszke Bikiben az a fene nagy büszkeség, de nem néz visza,
+kérem, az emberre, a fél szeme összébb van huzva s ugy néz srégen,
+hátraszegett fejjel előre, a sárgaház felé. De feljebb néz, mint ahogy
+egy ház felé nézni szoktak. Az egyik szeme, aki jobban nyitva van, az is
+olyan kicsi és mindig pislog s az is olyan hátra fekszik és olyan messzi
+van már ismét. Már csak a levegőbe spekulálhatok. Büszke Biki felől azt
+tudja mindenki, hogy ő megjárta Boszniát hetvennyolcba. Ő még
+ötvenötbeli kérem, vagy legfeljebb ötvenhétbeli! Azt is tudják itt, hogy
+ő zupás őrmester volt a katonaságnál, ugy jött asztán ide a
+járásbirósághoz. A jubileumi medáliát, azt láthatták rajta, nem is
+egyszer már.
+
+Ő a Polgári Olvasóegyletbe van beiratkozva. Ettől van talán a nagy
+büszkeség? Vagy attól, hogy állami hivatala van, hogy ő királyi ember?
+Lehet hogy a Teremtő adta belé még azon a másvilágon a büszkeséget, ugy
+mint a gelencsér egy korsóba zörgőt teszen, hogy az osztán zörögjön!
+Meglehet kérem, hogy a Teremtőnek tetszett ugy, hogy ez a test, a Büszke
+Biki teste képviselje a földön a büszkeséget.
+
+Hát instálom, egyszer csak mi történt? Az, hogy Büszke Biki télen egy
+reggel, mikor jeges volt a kövezet ott a piac-soron, az emberek szeme
+láttára, meg az asszonyok szeme láttára, j-a-a-aj, kérem, megállott a
+népség és egy olyan nagy kacagás lett ottan, hogy a harangozás alig
+hallatszott attól! Kiszaladt az ajtóba a rőfös- meg a patikás-segéd, meg
+a füszerájos, meg a müasztalos és koporsós. Büszke Biki le volt
+egyszerre zsupsz, le talált a járdára ülni. A tajtékpipát csak ugy előre
+tartotta, csak a szopóka ugrott ki a szájából. Ott ült. Az iskolás
+gyerekek oda szaladtak:
+
+– Ni, Büszke Biki, ni!
+
+Büszke Biki még hátrébb rakta a fejét. Felnézett az égbe. Egyet kapott a
+fejével, mintha legyet akarna bekapni. Aztán elővette azt a kegyetlen
+smirgli hangot, akit vitt a hivatalba. Azt kajabálta:
+
+– Te jó isten! Most oszt gyere le. Emelj fel.
+
+Mentek oda, hogy segitsenek felállani néki. De Büszke Biki a pipaszárral
+az embertársakat elparancsolta.
+
+– Gyere hát, te jó isten, hadd birkózzak meg veled! Mér nem vigyázol
+rám, ha megteremtettél! Nem emelsz fel innét? Nem?
+
+Nem. Büszke Bikinek magának kellett felállani. Attól a naptól fogva,
+mintha haragot tartott volna a jó istennel, mert leengedett fejjel ment
+minden reggel lassan a sárgaházba, egy pillantásra sem méltatta a
+mennyboltozatot és az a tajtékpipa nem állott ki ugy a hasa előtt, hanem
+le volt a hasa mentén csuszva s mindig odaverődött a térdéhez Büszke
+Bikinek.
+
+
+
+
+Fred
+
+Brioni szigetén őszöltem egyszer. Volt ott egy csimpánz, a kit délben
+meg estefelé mindig lehetett látni biciklizni a strandon meg a park
+utjain. Ugy hitták: Fred. Freddel érintkezni lehetett. A fürdővendégek
+rákiáltottak: hallo Fred! és a csimpánz lekapta a fejéről a
+tengerészsipkát mint a ki visszaköszön. A gyermekek olyan jóba voltak
+vele hogy Fred versenyt biciklizett a gyermekekkel a déli napsütésben a
+strandon fel és alá. Megmagyarázom Fred jelenlétét Brioni vendégei közt.
+A szigeten állatkert volt. Ugy hallottam hogy Hagenbeck ur sokszor jön
+oda állatokért. Hogy onnét szerzi a pótlást mikor a hamburgi
+menazsériának veszteségei vannak. Brioni állatkertjében sok majom volt
+meg medve, meg farkasok és rókák éltek ottan és madarak nagyon sokan,
+kőházban meg kalickában meg szabadon tanyáztak sasfélék fákon és csinált
+sziklákon és strucok meg kazuárok járkáltak sokan külön telepen
+drótkerités mögött mint a hadifoglyok. Aztán volt ott abban a
+boldogtalan kertben egy jó nagy faketrec. Egész órákig figyeltem az
+előtt a ketrec előtt hogy egy nagyon német férfi hogy képzi ki Fredet a
+ketrecben. Frednek fát kellett vágni. Fred hegedülni tanult. Frednek
+magától kellett felöltözni s levetkezni s ágyba menni s mosdani s
+borotválkozni tükör előtt. Frednek mindig kézbe kellett venni egy fehér
+porcellán edényt. Fred sokáig nem akart erre az edényre leülni. A német
+férfinál acélostor volt. Fred, mig ott mulattam Brioni szigetén, azt is
+megtanulta hogy rá kell ülni a porcellán edényre. Fred mikor hegedült,
+vicsoritva nézett fel mindig a német férfi képébe s a hegedülését ugy
+hallgattam mintha az a Fred kinozott lelkének a nyöszörgése volna.
+Fredet attrakciónak készitették elő a cirkuszba.
+
+Egyszer egy alkonyat mulásának néma s borult negyedórájában biciklin
+inaltam a parkon átal a hotel felé. Nekem is volt bérelt biciklim mert
+ott mindenki bérelt biciklit. Elárulom magamat kérem, kijártam minden
+délután a sziget legmesszibb végébe, ott le szoktam volt ülni a tenger
+első sziklájára s jegyezgettem noteszba hogy milyen formák a felhők
+naplementével a tenger felett. Mert ott a legtisztább a levegő s nem
+vesz el a felhők eredeti szineiből és alakulataiból. Akkortájban azon
+spekuláltam hogy ha majd nem kell a lapokba dolgozni, irni kezdek és le
+fogom irni majd azt is hogy az égen milyen felhőket láttam szolgálati
+időm alatt.
+
+Egy körbe hajló szük ösvényen suhantam a biciklivel. Egyszer csak az
+ösvény hajlatából szembe szalad velem Fred a biciklin. Majdnem egymásba
+futottunk, oly sebesen mentünk és olyan közel voltunk egymáshoz. Ez az
+egész egy pár másodperc volt, hogy mesélhetem el? A szivem olyan nagyot
+lökött hogy majd kiütődött a mellemből. A két kezem kihült a
+meglepetéstől, éreztem. A fejemben rohamos dekompozició lett az egész
+élet. Az ösvényen kitérni nem lehetett. Kétfelől rémes fekete
+örökzöld-fal hallgatott. A csimpánz rám futott. Én nem tudom hogy nézett
+az én két szemem a csimpánzra. A csimpánz a hogy visszaemlékszem, olyan
+fajta zavarral nézett mint én. Mindaketten ingadoztatni kezdtük magunk
+alatt a gépet jobbra balra. Én nem találtam ki, csak ösztönöm után
+csináltam hogy jobbra bedülök a majom elől a bokorba s iramoltam jobbkéz
+felé. Az lehetett a szándékom hogy az örökzöld-falon át menekülök majd
+előle. A majom éppen akkor balra fordult. Ő is igy akart énelőlem
+kitérni. Nem estem neki az örökzöldnek, azon vettem magam észre hogy
+tovafutottam mert a csimpánz elég helyet engedett. Visszakaptam a fejem.
+Láttam hogy a csimpánz felborult a géppel, belédült az örökzöldbe. Neki
+sikerült a gyávaság. A szivem helyrejött és azután gyászos émely jött
+rám. Ugy leutáltam Fredet mintha ő is csak ember volna mint én.
+
+
+
+
+Mozart mama
+
+Kérem bocsássanak meg ezért az izléstelenségért, mikor láttam a kis
+szentemet magamba mindig csak igy neveztem: Mozart mama. Ott állott a
+Mozart-Restaurant előtt Bécsben, ott állomásozott ez a kis kegyelmes
+asszony, ki oly leereszkedő, hogy minden ronda jótékony alaktól átveszi
+a leggyüröttebb legszakadtabb legpiszkosabb papirhúszfillérest a maga
+drága kis kezébe, mely oly gyönge s oly érzékeny világos, mint a
+legfinomabb őszi falevél. Mozart mama lehet testvérek közt is nyolcvan
+esztendős, szóval még egészen gyermek, egész uj gyermek, most lett
+megint gyermek. Foga nincsen, járni is alig tud, botot tart a
+kezecskéjében és oly gyöngécske hogy háttal oda támaszkodik a
+Mozart-Restaurant zöld rácsos keritésének különben talán megszédülne s
+orra esne. Felnőtt korában se lehetett valami erős személyiség Mozart
+mama s nem lehetett sokkal magasabb mint most gyermekkorában. Olyan alak
+mint egy nyolc esztendős leányka. S lapos mint a plakát, igen, úgy van
+odaragadva ahoz a keritéshez. Igazán kevés helyet foglal el ezen a
+világon. Csak akkor zavarja a levegőt mikor jobb karját könyökből
+derékszögben előnyujtja hogy a jóságos közönségtől az összegeket
+bekasszirozza. Mindig azt mondja: tank sén gné Hee, vagy azt mondja:
+tank sé gnéé Fraa. Mert Mozart mama az osztrák nyelv területére van
+beosztva azt a csodálatos türelmes missziót végezni, hogy a pénzre járó
+emberiséggel egy-egy minimális pénzegység árán a jóság megváltó izét
+kóstoltassa.
+
+Oda van egész nap ahoz a keritéshez ragadva Mozart mama. Egyszer nyáron
+ott ebédeltem a Mozart-Restaurantban és kijövet miután egy adag jóságot
+vásároltam Mozart mamánál, hát unalmamban megszólitottam. Természetesen
+egy ilyen bájos tiszta gyermeket, egy ilyen hópehelyből kikelt tündérkét
+nem szólithattam durván nagyságos asszonyomnak, hát illendően és
+áhitattal tegezve kérdeztem meg hogy:
+
+– Hogy vagy kicsikém? – de persze osztrák szóval.
+
+Azt mondta: tank sé gnéé Hee. Mozart mama nem szokott a közönséges
+halandókkal társalgást folytatni, hát meg volt lepve, mikor ott maradtam
+előtte s tolakodó módra tovább firtattam, hogy hogy érzi magát, nem
+fáradt-e, ebédelt-e már, nincs-e melege etcaetera. Alig tudtam a szót
+kicsalni ajkatlan fehér szájából, mert az csak a tank sé-ra van
+berendezve. Mosolygott rám két szeméből, szemei kékek picik, mint azok
+az olcsó kék fülbevaló kövecskék, amelyeket a bazárban a szegények
+vesznek leánygyermekeiknek. Nagynehezen ki tudtam venni belőle azt a
+nyilatkozatot, hogy hát melege van. Jelzem embertelen melegség is volt
+aznap! Arany fényt csapott a nap a Mozart mama homlokára, mintha tudná
+az a nap hogy a Mozart mama homlokát ilyen világitó tündöklés illeti.
+
+– Nem jó itt neked nyáron ugye?
+
+– Nem nagyságos úr, nem jó nyáron.
+
+Fölemelte jobb kezét, akivel a jótékonyságot gyakorolja, homlokára
+mutatott, azt mondja mosolyogva:
+
+– Fáj a fejem.
+
+– Szegénykém! Hát a tavaszt szereted?
+
+– Ná, ná.
+
+– Nem? Mért nem szereted a tavaszt?
+
+– Fúj a szél. El akar vinni mindig a szél. Nem jó.
+
+Nevetett, nem volt foga annyi se mint a csecsemőknek. Cuclin kéne neki
+tejecskét adni.
+
+– Hát télen jó néked drágaságom?
+
+– Oh nem. A tél nagyon rossz. Ugy fázik a kezem.
+
+– Hát mért nem húzol keztyűt?
+
+Erre is nevetett. Mozart mama tudja azt, mért nevet ki engem. Naiv volt
+az én kérdésem, vagyis buta. Nem tud ő keztyűben a pénzzel bánni. Nem is
+szabad neki télen keztyűt húzni, hogy meztelen kezével a hidegben
+könnyebben hozzá tudjon érni a szivekhez. Bizonyára a jóság nemtőjének
+rendelete szerint van, hogy ne húzzon keztyűt a hidegben. Ez az előirás.
+
+– Hát – mondom – őszszel jó legalább?
+
+– Ná, ná, őszszel se jó. Nem szeretem.
+
+– Miért rosz neked az ősz?
+
+– Esik az eső. Jaj hogy esik mindig őszszel!
+
+– Nem használsz esernyőt?
+
+– Nem, nem kell nekem esernyő.
+
+– Miért nem?
+
+– Nem látnak meg engem az esernyő alatt.
+
+Igaz!
+
+– Hát szóval babuskám nem kell neked se a tavasz, se az ősz, se a nyár,
+se a tél.
+
+– Ná ná. Egyiket se szeretem.
+
+– Hát mit szeretsz te?
+
+– Semmit.
+
+Megint nevet, már ahogy tud az ő néhai hangján, az ő hústalan kis
+képével. Nem hagytam békével:
+
+– Az ebédet csak szereted, a husikát?
+
+– Ja, ja. Azt szeretem.
+
+– A kávécskát is szereted, nem?
+
+Örült. Bólintott rá:
+
+– Ja, ja. Azt is.
+
+– Mondd kis szivem, hát az embereket szereted?
+
+Mosolygott türelemmel, nem értette mit akarok tőle. Nem is akartam én
+semmit, csak járt a szám:
+
+– Az embereket, a sok sok sok sánta, rongyos, gyenge, éhes embert. Nem
+szereted őket? Mondjad gyermekem.
+
+Erőlködve nézett rám, előkaparta figyelmét, figyelt, egy árny felhőt
+láttam, hogy zavarja csókolnivaló ártatlan kis kékes szemeit. Tovább
+kinoztam Mozart mamát, mert gyönge, s mert nekem semmit se vétett:
+
+– Mondjad te szivtelen boszorkány, mondjad csak, hát nem látod menyi
+nyomorúlt szerencsétlen emberek megy el előtted egész nap? Nem látod a
+mezitlábas kis csontváz gyermekeket? Nem látod azokat a lassú szomorú
+szegény asszonyokat? Miért nem adsz nekik soha pénzt! Te, néztelek,
+láttam hogy soha se nyulsz a zsebedbe mikor a szegények elmennek itt
+előtted! Ugy teszel te, te kis hamis, mintha nem volna pénz a zsebedben.
+Te, te rosz gyermek.
+
+Megfenyegettem a mutató ujjommal. Azután nevetős képet csináltam és
+megsimogattam azt a kis szikkadt arcáját. De nem tudott még magához
+térni, a mosoly elszökött a szájacskájáról, igen nagyon megzavarva
+bámúlt rám buti szemeiből. És aztán észrevettem hogy gyáván utánam
+forditja fejét és lesi, merre megyek. Talán még gondolkozott is
+szegényke.
+
+
+
+
+Nyolcéves kis leány
+
+Azelőtt vagyis ezelőtt a koldusság immobil volt. A fekete ruháju
+koldusasszony oda volt a templom falára meg a Rókus falára tapadva mint
+a szénrajz. Ugy állott ott a falnál. A vak koldus a városligeti tó
+partján ült a padon, nyitogatta a harmónikát. A többi beosztott koldusok
+is ott állottak a kapu alatt, meg a sarkokon. Meg aztán a bénák ott
+ültek a járda partján és a kerekeken járó lábatlanok meg a kefeforma
+talpakon négykézláb csuszómászók is mind a maguk helyén tartózkodtak, a
+maguk körletében merengtek, forogtak, nyivákoltak. Ezek mind
+engedélyesek voltak. Voltak azután az utcai suttogók, nékik nem volt
+engedélyük, ők éppen csak meghaltak itt az életben és koldusok lettek.
+Ők derékszögben fordultak a sürü járdán az uriemberhez és suttogtak.
+Bevezetését suttogták egy biografiának, azt az autobiografiát azt hiszem
+soha egy uriember végig nem hallgatta. Ezek a suttogók tulnyomóan vén
+emberek voltak. Tulnyomólag. Vagy tulnyomóan? Mondjuk tulnyomóan,
+szerintem igy kényelmesebben hangzik, azok akik mint magam is, lusták
+beszélni, könnyebben kimondhatják. Ezek a koldusok ugyebár a legitim
+koldusok. De ma nem ezeké a világ. Ma kérem:
+
+Megy az uriember a Váci-utcán, és ha a zsebében a valuta rendben van,
+hát a nőket szemrevételezi. És oldalról megtorpédózza az uriembert egy
+nyolc éves leánygyermek, hogy azt mondja:
+
+– Naagyságos úr leegyen szives egy kis pénzt adni, ootthon ééhezik kis
+testvéreem.
+
+Az uriember a nők után sorvad, már észrevételezett is egy
+denevérszoknyistát, az elliftelt az imént mellette, rouge volt a száján,
+a szeme meg be volt rámázva szénnel, hn ehn, igen, ott megy ni! az
+uriember orra magosat ugrik és a cipőjén a hajlam sarkantyui pengenek.
+Az a kis leány, az a pucsista, három lépést tett az uriember mellett, és
+ismétel, mint a diseuse ha tapsoltak neki:
+
+– Naagyságos ur leegyen szives egy kis pénzt adni, ootthon ééhezik kis
+testvéreem.
+
+Az uriember utol érte a denevért, tudniillik a denevér megállott a Roth
+Margit kalapkirakatjánál, és veszteg néz a kirakatba. Az uriember is
+megáll egy félméterre, ő is belecsodálkozik a kirakatba. A nyolc éves
+harmadszor is rágyujt:
+
+– Naagyságos úr leegyen szives egy kis pénzt adni, ootthon ééhezik kis
+testvéreem.
+
+A denevér mintha erre fordult volna az uriember felé. Az uriember azt a
+daganatot aki a gallérjából kinőtt, lassu tempóval arra forditja a
+denevér felé. Igen, ha már benne van a kalapokban, megnézi a denevér
+kalapját is.
+
+A denevér ugy csinál az ilyen pillanatokban mintha grófnő volna, az
+uriember ugy adja hogy ő gróf dehát azért mulatságosnak tud találni
+itt-ott egy demimondainet. Persze a gróf nem teheti hogy a grófnő
+jelenlétében egy mocskos kis leánynak egy mocskos kis papirt adjon. S
+lehet hogy süket is az uriember, hiszen ugy veri a dobhártyáját kétfelől
+a rajta-rajta, és lehet hogy vak is mert a két szeme előtt a csókok
+ugrálnak mint julius reggel a naprózsák. A kis leány a nagyságos úr hasa
+előtt áll:
+
+– Naagyságos úr leegyen szives egy kis pénzt adni, ootthon ééhezik kis
+tetvéreem.
+
+A kis leány majd elmegy onnan, ha az ember nem reagál. Igen, igy volt a
+legitim világban.
+
+A denevér közt meg az uriember közt nem vettem észre, történt-e
+pillantás, rövidlátó vagyok. Annyi szent, hogy a denevér mikor tovább
+megy, az uriember mellette megy, egyszer csak mintegy jobbra nézz!-re
+nekifordul a denevér arcának az a daganat, aki feldagadt az uriember
+gallérjából. A daganatnak szája is van, szájnyilása, azon át adja ki egy
+uriember gondolatait. Az uriember szája jár, elkezd gondolatainak hangot
+adni. Sietnek. Mindahárman sietnek.
+
+– Naagyságos ur leegyen szives egy kis pénzt adni, oothon ééhezik kis
+testvéreem.
+
+Az uriember észre veszi a kis leányt, mert majd felbukott benne.
+Gépiesen a gyufazsebbe nyul, nem talál ott semmit véletlenül, gépiesen.
+Ellegyinti a kis leányt, gépiesen.
+
+– Naagyságos ur leegyen szives egy kis pénzt adni, otthon ééhezik kis
+testvéreem. Naagyságos ur leegyen szives egy kis pénzt.
+
+– Nincs apróm, hagyj már békét.
+
+– Naagyságos ur legyen szives egy kis pénzt adni, oothon ééhezik kis
+testvéreem. Naagyságos
+
+– Nem takarodsz? Takarodj már innen!
+
+Ott járnak a Lloyd-palotánál. A kis leány háttal szalad előttük, szembe
+fordulva velük, de nem nézi őket, nem, őt nem érdeklik a kuncsaftok, őt
+nem izgatja az emberiség, ő részvétlen, ő szivtelen. Nem is ember. Gép:
+
+– Naagyságos ur legyen szives egy kis pénzt adni, ootthon ééhezik a kis
+testvéreem.
+
+Az uriember elneveti magát:
+
+– Hát esz hallatlan ez a esz esz esz.
+
+– Naagyságos ur legyen szives egy kis pénzt.
+
+A denevér megáll végre, a reticule-t kinyitja, fölemeli, mindahárman
+állanak. A denevér:
+
+– Nekem sincs apróm. Nincs nálam apró. Eredj már innen te kis szemtelen.
+
+– Naagyságos úr legyen szives egy kis pénzt adni, ootthon ééhezik.
+
+Az uriember a pálcájával el akarja locsolni onnan a kis leányt, mint a
+tüzoltó a csővel. A kis leány hangosan mondja a szerepet, cikcakban
+hátrál előttük; aztán le kell neki menekülni a járdáról, hogy el ne
+gázolja az uriember se hátulról ne demolálják. Az uriember meg a denevér
+sietnek a Lánchid felé, a kis leány ott siet mellettük, a feje oda van
+srófolva a nagyságos úr felé:
+
+– Naagyságos úr legyen szives egy kis pénzt adni, ootthon ééhezik kis
+testvéreem. Naagyságos úr legyen szives egy kis pénzt adni, ootthon
+ééhezik kis testvérem.
+
+A Lánchidig, át a Dunán, a Dunán túl, a demarkáción túl, túl a kis
+entente-on, túl Közép-Európán, a nagy-entente-on, Svédországon,
+Amerikán, a jegen és az északi fényen túl, át az egyenlitőn, a téli
+időszámitáson tul, a holdakon és nimbusokon tul, örökkön örökké.
+
+– Naagyságos ur legyen szives egy kis pénzt adni, ootthon ééhezik kis
+testvéreem.
+
+Ámen.
+
+
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75798 ***