Initial commitHEAD main

author: nfenwick <nfenwick@pglaf.org> 2025-03-15 21:21:05 -0700
committer: nfenwick <nfenwick@pglaf.org> 2025-03-15 21:21:05 -0700
commit: e45be301fc364ba5479d63d7e03fafe0d2c33d28 (patch)
tree: 62140cea32008a007b597e705bead3fed978f2d0 /75626-h
2 files changed, 4682 insertions, 0 deletions
diff --git a/75626-h/75626-h.htm b/75626-h/75626-h.htm
new file mode 100644
index 0000000..2b64b75
--- /dev/null
+++ b/75626-h/75626-h.htm
@@ -0,0 +1,4682 @@
+<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"
+    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">
+<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
+<head>
+<meta name="generator" content=
+"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />
+<meta http-equiv="Content-Type" content=
+"text/html; charset=utf-8" />
+<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
+<title>Böske, Erzsi, Erzsébet by Ferenc Herczeg | Project
+Gutenberg</title>
+
+<style type="text/css">
+/*<![CDATA[*/
+body {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+}
+
+h1,h2,h3,h4 {
+ text-align: center;
+ clear: both;
+ line-height: 200%;
+}
+
+h2,h3 {
+ margin-top: 2em;
+}
+
+h2 span.smaller {
+ font-size: 80%;
+}
+
+p {
+ margin-top: 0.75em;
+ margin-bottom: 0.75em;
+}
+
+body > p {
+ text-align: justify;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+p.i2 {
+ text-indent: 3em;
+}
+
+hr {
+ width: 33%;
+ margin-top: 2em;
+ margin-bottom: 2em;
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+ clear: both;
+}
+
+hr.chap {width: 65%}
+
+.pagenum {
+/*  visibility: hidden; */
+/*  display: none; */
+ position: absolute;
+ right: 2%;
+ color: gray;
+ font-size: smaller;
+ text-align: right;
+ text-indent:0;
+}
+
+.center {
+ text-align: center;
+ text-indent: 0;
+}
+
+.summary {
+ text-align: center;
+ text-indent: 0;
+ margin: auto;
+ font-size: 90%;
+}
+
+.right {
+ text-align: right;
+ margin-right: 1.5em;
+}
+
+.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
+
+.caption {font-weight: bold;}
+
+.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}
+
+ul.TOC {
+ list-style-type: none;
+ padding-left: 10%;
+/*  text-indent: 0; */
+ text-indent: -5%;
+ width: 70%;
+ text-align: justify;
+}
+
+ul.TOC li {
+ margin-top: 0.25em;
+}
+
+span.ralign {
+ position: absolute;
+ text-align: right;
+ right: 15%;
+ top: auto;
+}
+/*]]>*/
+</style>
+</head>
+<body>
+<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75626 ***</div>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p class="center"><span class="caption-large">HERCZEG
+FERENC</span></p>
+<h1>BÖSKE, ERZSI, ERZSÉBET</h1>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">Budapest</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">Singer és Wolfner
+kiadása</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">1905</span></p>
+<p class="center"><i>Minden jogot föntartunk</i></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">BUDAPESTI HIRLAP
+NYOMDÁJA.</span></p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id=
+"Page_5">-5-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Böske, Erzsi, Erzsébet</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_6" id=
+"Page_6">-6-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7"><br />
+-7-</a></span></p>
+<h3>Bözsi.</h3>
+<p>Az édes anyámat szerettem csak, az édes anyámat és Böskét, mást
+senkit a világon. A mostohaapámtól féltem, – nagy és komor ember
+volt, – a bátyám iránt mindig félénk tisztelettel viselkedtem. A
+bátyám, meg a vad cimborái megkergették a csikókat a cselédudvaron,
+vagy a béresfiúkkal házsártoskodtak, de engem gyávának és ostobának
+tartottak.</p>
+<p>Ő vele, Bözsivel, akkor barátkoztam csak meg, amikor a kis
+nénikém már meghalt torokgyíkban.</p>
+<p>A házunkból akkoriban egyszerre nagyon csendes ház lett. Hátul,
+az udvaron meg az istálló körül, akkor is zajongtak, fuskostak a
+bátyámék, de a tornácon csak lábujjhegyen mertek sompolyogni.
+Féltek háborgatni a feketeruhás asszonyt, édesanyámat, aki nesz
+nélkül járt-kelt az elfüggönyözött szobákban. Korán hajnaltól késő
+estig tévelygett a lakásban, elgondolkozva, ideges
+szórakozottságában nyugalmat nem lelve, mint az óra ingája.
+<span class="pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span>
+Mintha örökké keresne valamit vagy valakit. Néha sorra nyitogatta a
+szekrényeket, a ládákat. Ilyenkor apró ruhákat láttam a kezében és
+cipőcskéket, azokat rakosgatta, simogatta, azokat, meg a nénikém
+bábuit, ákombákomos irkáit.</p>
+<p>Velem nem törődött, – most jobb szerette a halottját valamennyi
+élőnél, – pedig egyre a sarkába kullogtam. Néha megfogtam a
+ruháját, vagy megsimogattam a karját, hogy észrevegyen. Ilyenkor
+közömbösen nézett rám az éjszakai sírástól fáradt szemével, vagy
+azt mondta:</p>
+<p>– Mit akarsz, Jankó? Adjak narancsot?</p>
+<p>Kinyitotta a pohárszék narancsos fiókját, hogy válogassak
+belőle, amennyit akarok. Pedig nem akartam narancsot, csak
+féltékeny voltam a nénikémre.</p>
+<p>Napjában tízszer is kiküldött Gyurkáékhoz játszani. Nem mentem a
+fiúkhoz, – azok úgyis csak gorombáskodtak volna velem, – hanem
+leültem a küszöbre és onnan hallgattam, mint roppan odabenn a padló
+édesanyám lába alatt.</p>
+<p>Ez a sötét nyugalom, a tompa közömbösség elrémített és
+emésztett. Ha a borongó keserűség, amely a házunkat árnyékba
+borította, könyzáporban olvad fel, nagy megkönnyebbüléssel sírtam
+volna bel a magam részét.</p>
+<p>Egy délután, iskola után, belibbent hozzánk Hartay Bözsi.
+<span class="pagenum"><a name="Page_9" id=
+"Page_9">-9-</a></span></p>
+<p>Úgy jött, mintha megint játszani jönne a nénikémhez: kurta,
+fehér szoknyában, pipacsos kalapjával a fején, kis kezén fekete
+selyemkeztyüt viselt, a nyakán pedig Mária-képet vékony láncon.
+Olyan karcsu és könnyü volt, olyan csinos, mint egy madár, vagy
+inkább, mint egy cica. A járása is olyan nesztelen és szerény volt,
+mint a dormogó cicáé, de hizelegni is úgy tudott.</p>
+<p>Az édesanyám elboruló arccal nézte a leánya játszótársát.</p>
+<p>– Bözsi! Hát eljöttél?</p>
+<p>Bözsi oda símult az anyámhoz, a keztyüs kezét meg a szőke kis
+arcát hizelegve odadörzsölte az anyám nyakához.</p>
+<p>– Eljöttem, néni, – suttogta szelid hangján, – eljöttem
+megnézni, mit csinálnak a Mariska szegény babái… Most egészen
+magukra vannak!</p>
+<p>A babák! A Mariska árvái szomorúan ültek a szoba sarkában és
+meglátszott rajtuk, hogy a hűtelen kis mamájuk elhagyta őket.
+Négyen voltak: Elvira kisasszony, – Juci és Panna, a két
+parasztbaba és Babette, a fitos-orru párisi, aki magától állni meg
+ülni tudott. A parasztbabák most szörnyen bolyhosak voltak, a
+kisasszonybaba a menyasszonyi ruháját viselte, de cipő nem volt a
+lábán, a szegény Babette pedig, akit nénikém legjobban becézett,
+egy ingben szégyenkezett.</p>
+<p>Bözsi leült az ablakfülkébe és ügyesen öltöztette, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> fésülte a
+négy árvát. Amint egymás után a térdére vette őket, az ember azt
+hihette, hogy a mostohamama gráciájából átömlik valami a babák
+lószőrtagjaiba is, mert merevségük engedni kezdett és oly ügyesen
+bókoltak és mozgatták a karjukat, mint a jónevelésü kisleányok.
+Amikor aztán gyöngéden homlokon csókolta őket, mint Mariska szokta
+lefekvés előtt, az a némaságban félelmetes keserűség, amit még
+egyre a szobában éreztem, zokogó hangot adott és könyárban olvadt
+szét.</p>
+<p>Az édesanyám sírt, hevesen és hosszan, mintha most sírna először
+életében és egy hosszu mulasztást akarna helyrehozni. Én előtte
+ültem a szőnyegen és vele sírtam, Bözsi pedig megszeppenve símult
+édesanyámhoz és könyes szemmel nézett hol reá, hol reám.</p>
+<p>Amikor haza készült, édesanyám azt mondta:</p>
+<p>– Gyere el máskor is, Bözsi… El kell jönnöd, mert most te vagy a
+babáink mostohája. Hanem az egyik babát vidd el magaddal, emlékül
+Mariskától…</p>
+<p>A leány egy ösztönszerü mozdulatot tett Babette felé, majd
+szerényen suttogta:</p>
+<p>– Amelyiket a jó nénike akarja…</p>
+<p>Aztán megcsókolta az édesanyám kezét, könnyü mosolylyal felém
+bólintott, – ami arcomba kergette a szégyenpírt, – és Babette-el a
+karján elment, <span class="pagenum"><a name="Page_11" id=
+"Page_11">-11-</a></span> nesztelen, ringó léptekkel, mint egy
+fényesszőrü kis macska.</p>
+<p>A másik két babát, Jucit és Pannát, a nénikém születésenapján
+kapta a Bözsi. Emlékszem: délután kimentem az édesanyámmal a
+temetőbe, én egy nehéz, nagy koszorút vittem a vállamon, csupa
+gyöngyvirágból. A templom előtt találkoztunk a Bözsivel, aki éppen
+az iskolából jött és engedelmet kért az anyámtól, hogy velünk
+tarthasson. Amikor a kriptára tettük a virágokat, búsan mondta:</p>
+<p>– Ma van a szegény Mariska születésenapja és én nem hoztam neki
+semmit!</p>
+<p>Majd eszébe jutott valami. A zsebében volt egy csomó citromos
+bonbon, amit a plébános adott neki a hittani órán. (Őt mindenki
+kényeztette.) A bonbonokat kétfelé osztotta, a kisebbik felét
+megtartotta magának, a nagyobbikat pedig odahintette a sírra,
+mintha virágokat szórna reá.</p>
+<p>A temetőből eljött hozzánk és mi hárman, a menyasszony-babával
+lakodalmat játszottunk. Úgy volt, hogy én leszek a baba vőlegénye.
+Bözsi pedig össze fog bennünket adni.</p>
+<p>– Nem lesz jobb, ha én leszek a maga menyasszonya? – kérdezte
+szerényen.</p>
+<p>– Persze, hogy jobb lesz… És a baba lesz a pap… De a baba nem
+tud papolni!</p>
+<p>– Hát akkor én leszek a baba vőlegénye és maga lesz a pap.
+<span class="pagenum"><a name="Page_12" id=
+"Page_12">-12-</a></span></p>
+<p>Sehogysem akarta, hogy a babával összekerüljek. Azt hiszem, egy
+kicsit féltékenykedett a babára.</p>
+<p>Aztán meghívta a Jucit és Pannát is a lakodalomra és ebédet
+főzött. Egy kis vizes cseresznyepálinkába citromos bonbonokat tett,
+meg narancshéjat meg kalácsmorzsát, ezt jól összekavarta és
+föltálalta nekem. Azt se tudtam, hogy megegyem-e, vagy megigyam, de
+lenyeltem.</p>
+<p>Amikor Bözsi elbúcsúzott tőlünk, az édesanyám odaadta neki
+Pannát.</p>
+<p>– Cserébe a citromos bonbonokért!</p>
+<p>Bözsi szabadkozott.</p>
+<p>– Nem, édes néni… Nem akarom az ikreket elválasztani, Pannát és
+Jucit…</p>
+<p>– Hát vidd el mind a kettőt!</p>
+<p>A leány halk kiáltással csókolta meg az édesanyám ruháját, aztán
+a két babával a karján kisurrant a szobából.</p>
+<p>Elvira most már egyedül ült a szoba sarkában, mereven,
+haragosvörös arccal és akkora nagy szemeket meresztve, mintha
+unalmában vagy bosszúságában mindjárt sírva fakadna.</p>
+<p>Egyszer megint magától jött hozzánk Böske. Egy parányi pár
+selyemharisnyát hozott, amit Elvirának, a menyasszonybabának
+kötött. (Elvira régi harisnyája már igazán rossz volt.) Édesanyám
+kissé elmosolyodott és az ölébe vonta a kis leányt. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span></p>
+<p>– Igen, Bözsim, ravasz kis Bözsim, neked adom a
+menyasszonybabát…</p>
+<p>Böske arca lángvörös lett, nem is tudott hamarjában köszönetet
+mondani, csak oda simult az anyámhoz, a finom kis macskakarmaival
+pedig hizelegve, kérlelve ölelte körül a nyakát.</p>
+<p>Alkonyatkor én vittem Bözsi után a nagy bábut. Folyton szemmel
+tartott és gyakran mondta:</p>
+<p>– Vigyázzon ám! El ne ejtse, kérem!</p>
+<p>A templom előtt nagy fekete kutyával találkoztunk. Bözsi azt
+kérdezte tőlem, hogy nem-e veszett a kutya? Arra mind a ketten
+megszeppentünk és futni kezdtünk, de Bözsi akkor is rám szólt, hogy
+vigyázzak…</p>
+<p>Egypár nap mulva, vagy talán egypár hét mulva, eszembe jutott
+megkérdezni édesanyámtól, hogy miért nem jár többet hozzánk Hartay
+Bözsi?</p>
+<p>Édesanyám mosolygott.</p>
+<p>– Nem fog már eljönni…</p>
+<p>Édesanyámnak igaza volt. Bözsi sokáig nem jött el hozzánk,
+miután elvitte a babáinkat. <span class="pagenum"><a name="Page_14"
+id="Page_14">-14-</a></span></p>
+<h3>Erzsi.</h3>
+<p>Midőn mint ujdonsült jogász először mentem haza a
+szülővárosomba, a pályaudvaron fogadott az édesanyám és még
+<i>valaki</i>.</p>
+<p>Ez a <i>valaki</i> talpig fehérben volt, fehér ruhában,
+nagykarimáju bébékalappal, fehér ernyővel a kezében. A fehér
+csipkefelhő pedig arra való volt, hogy érvényre emelje az övbe
+tűzött rózsa és a kalap alatt mosolygó keskeny leányarc egyenletes,
+gyönge rózsaszínét, a szűzies virulás színét. Amikor a hizelgő,
+alázatos szem reám pillantott a kalap alól, tüstént megneveztem a
+gazdáját.</p>
+<p>– Bözsi!</p>
+<p>– Nem Bözsi, hanem Erzsi nagysád! – utasított rendre az
+édesanyám.</p>
+<p>– Jankónak csak Erzsi, – suttogta a leány. Azzal felém nyujtotta
+a kezét, amelynek melegét a keztyűn is átéreztem.</p>
+<p>Az édesanyámmal kocsira szálltunk és Bözsi-Erzsi azt mondta:
+<span class="pagenum"><a name="Page_15" id=
+"Page_15">-15-</a></span></p>
+<p>– Láttam a fiatal urat, most megyek a kertünkbe…</p>
+<p>A kertjük ott volt valahol a pályaudvar mellett. Kezet csókolt
+az anyámnak, egy pillanatra az arcát mosolyogva odaszorította az
+anyám vállához, aztán könnyü macskalépteivel távozott.</p>
+<p>– Bájos gyermek! – mondta az édesanyám elragadtatással. Aztán
+megszólalt benne az anyai büszkeség:</p>
+<p>– Hohó, Jankó, nem is képzeled, hogy bókolnak most előttem a
+leányok, amióta tudják, hogy ekkora nagy jogászfiam van… Erzsi
+kisasszony is alighanem azért jár hozzám, – majd mindennap nálam
+van… Sokat beszél rólad, majd mindig rólad beszél… Meg kell
+engedni: édes, jó, okos gyermek… Úgy segít kezem mellett, mintha
+tulajdon leányom volna…</p>
+<p>Hanem Erzsi nem jött el másnap hozzánk, csak harmadnapon állt
+meg az ablakunk alatt. Egy csomó pompás rózsa volt a kezében, az
+édesanyámnak hozta. Amikor már odaadta, visszakoldult egy fehér kis
+bimbót, azt meg odanyújtotta nekem.</p>
+<p>– Kell?</p>
+<p>Hogy kell-e! Az édesanyám beszólította és ott tartotta
+vacsorára. Teánál a mostohabátyám, aki pedig meglehetős zárkózott
+ember volt és jobb szeretett az úri cimboráival kártyázni, mint
+velünk <span class="pagenum"><a name="Page_16" id=
+"Page_16">-16-</a></span> teázni, szintén átjött hozzánk. Erzsi nem
+igen törődött vele, csak az édesanyám körül forgolódott. Úgy
+ismerte a járást a pohárszék és a konyha körül, mintha ő volna a
+házikisasszony.</p>
+<p>– Nagyon elkényeztetsz, gyermek! – mondta az édesanyám.</p>
+<p>Erzsi, amikor már mindenki megkapta a maga csészéjét, egy
+zsámolyra telepedett az édesanyám lábához és éjfélig ott maradt
+ülve, némán, mosolyogva, félig lehunyt szemmel, arcával símogatva
+az anyám kezét.</p>
+<p>Amikor hazakísértem a holdvilágos utcán, szomorúnak
+látszott.</p>
+<p>– Mi baja, Erzsi?</p>
+<p>– Nincs bajom… De mindig szomorit valami, ha maguktól elmegyek…
+Talán az, hogy nekem nincs édesanyám…</p>
+<p>Aztán csendes rajongással mondta:</p>
+<p>– Lássa, Jankó, maga sem tudja ám, hogy milyen asszony az
+édesanyja… Mindenki szereti, – az asszonyok, a leányok, akik
+ismerik, mind tűzbe mennének érte…</p>
+<p>Egypár nap mulva majális volt az akácosban. Az édesanyám
+kijelentette, hogy ő is ott lesz azon a majálison. (Alkalmasint az
+én első sikereimben akart gyönyörködni.) Erzsit természetesen
+magunkkal vittük. A mostohabátyám, – aki újabb időben <span class=
+"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> különben
+is fölötte gyöngéden viselkedett az édesanyám iránt, – udvariasan a
+rendelkezésünkre bocsátotta a kocsiját. Elegáns kocsija volt,
+libériás inassal; Gyurka különben is úr volt, mert az édesatyja
+után nagy vagyon maradt reá. Az én apám szegény ember volt.</p>
+<p>Erzsi elragadó csinos és ennivaló kedves volt. Eleintén alig
+mertem hozzá közeledni, – a megyei urak és a huszárok elállották az
+útamat, – a második négyes előtt ő maga intett oda
+legyezőjével.</p>
+<p>– Jankó, hát nem is akar velem táncolni?</p>
+<p>– Hiszen annyi a táncosa!</p>
+<p>– A második négyest akarja?</p>
+<p>– Hogy akarom-e?</p>
+<p>– Hát a csárdást?</p>
+<p>– Azt is! Mindent!</p>
+<p>– Adja ide a karját!</p>
+<p>Azt hiszem, ha a fiatal urak meghallották volna ezt a
+párbeszédet, meggyilkoltak volna. Talán a mi Gyurkánk is, aki öt
+perccel előbb kérte a négyest, és kosarat kapott. Nem is táncolt
+többet egy tapodtat sem, hanem összefont karokkal állt a tánchely
+közepén és keresett magának egy huszárt, akibe fáklyafény mellett
+beleköthetne.</p>
+<p>Erzsi a csárdásnál azt mondta:</p>
+<p>– Édes Jankó, ha egy kicsit szeret, tegyen meg nekem egyet…
+Kérje meg a mamát, hogy menjünk <span class="pagenum"><a name=
+"Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> gyalog haza, és ne kocsin…
+Hiszen a mama megtesz magának mindent… Az éj oly szép!</p>
+<p>Gyanakodóvá lettem.</p>
+<p>– És – kivel akar menni?</p>
+<p>Rám nézett, mosolyogva, édesen, kicsit csintalan szemmel.</p>
+<p>– Csacsi! – suttogta alig hallhatóan.</p>
+<p>A cigány éppen a tolnai lakodalmat húzta. A táncolók úgy
+forogtak-rezegtek egy helyben, mint egy beszédes fűzfabokor,
+amelyen a jókedv orkánja tombol végig.</p>
+<p>Minden úgy lett, ahogy Erzsi akarta. Gyurka dühösen csapott a
+szürkéi közé és a sujtásos inasával elvágtatott az éjben, mi meg a
+többiekkel gyalogoltunk. Hátul a mamák, elül a fiatalok, legelül mi
+ketten, Erzsi meg én.</p>
+<p>Nem ittam egy csepp bort egész este és soha életemben nem voltam
+oly részeg, mint ez este. Óriás nyárfák alatt mentünk. A rét fehér
+volt a holdvilágtól, a szemhatár ezüstös ködbe olvadt.</p>
+<p>Mikor már a városba értünk, Erzsi, akinek a keze oly könnyen
+pihent a karomon, mint egy fátyoldarab, búsan mondta:</p>
+<p>– Holnapután Herkules-fürdőre megyünk… Nem szívesen megyek…
+Kinek fog akkor udvarolni?</p>
+<p>– Én? Erzsi! Senkinek! <span class="pagenum"><a name="Page_19"
+id="Page_19">-19-</a></span></p>
+<p>– Komolyan, senkinek?</p>
+<p>– Esküszöm!</p>
+<p>Halkan nevetett.</p>
+<p>– Már azt is eltanulta? És ugyan mire esküszik?</p>
+<p>Mondom: nagyon részeg voltam. Vakmerően mondtam:</p>
+<p>– Arra a csókra, amit adni fog…</p>
+<p>Meghökkent és levette a kezét a karomról. Azt hittem, hogy
+halálosan megsértettem, mikor halkan, alig hallhatóan mondta:</p>
+<p>– Úgy szeretem, mint a testvéremet… Miért ne csókoljam meg?</p>
+<p>Az ajkával könnyen megérintette a homlokomat, annyit éreztem,
+mintha egy virágszirom esnék az arcomba.</p>
+<p>– Itt jön az édesmama!</p>
+<p>Harmadnapra fürdőbe utazott az apjával. Négy hétre búcsúztunk
+el.</p>
+<p>A mostohabátyám egypár napig kedvetlenül járt-kelt a házban,
+aztán csomagoltatott és azt mondta, hogy Budapestre megy, új
+lószerszámot venni. A fővárosból talán valami fürdőbe is rándul, –
+útközben majd meggondolja magát, hogy melyikbe.</p>
+<p>Négy hét elmult. Gyurka egy este betoppant <span class=
+"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> hozzánk és
+udvariasan kezet csókolt édesanyámnak. Engem meg is csókolt, talán
+először életében.</p>
+<p>– Honnan jössz, Gyurka?</p>
+<p>– Herkules-fürdőről.</p>
+<p>– Mit csinálnak Erzsiék?</p>
+<p>– Együtt jöttünk haza.</p>
+<p>Jó ideig hallgatott, egyszerre azt mondta az édesanyámnak:</p>
+<p>– Mama eljegyeztem magamat Hartay Erzsivel…</p>
+<p>Az anyám néma meglepetéssel nézett reá. Gyurka is meg volt
+indulva, a hangja remegett, amikor azt mondta: – Régóta szeretjük
+már egymást!</p>
+<p>Aztán elment. Én némán, elálló lélekzettel, félelmetesen lüktető
+szívvel ültem a helyemen. Úgy éreztem, hogy most mindjárt reám
+szakad az égbolt, az egész mindenséget pedig elnyeli a
+sötétség.</p>
+<p>Az édesanyám mosolyogva tette kezét a vállamra.</p>
+<p>– Nagyon szerelmes vagy? Sebaj! Ilyen szerelmesnek még sokszor
+akarlak látni!</p>
+<p>Nem emlékszem már tisztán, hogy mennyit aludtam az éjjel, – azt
+hiszem, nagyon keveset. Hajnalban már ott ólálkodtam az Erzsiék
+kertje körül, amikor pedig a harmatos bokrok közt megvillant Erzsi
+fehér ruhája, kinyitottam a rácsos <span class="pagenum"><a name=
+"Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> kaput. Egy nagyon szép és
+nagyon férfias beszédet készítettem magamnak, amikor azonban
+szemben állottam vele, csak ennyit tudtam mondani:</p>
+<p>– Erzsi!</p>
+<p>Mosolyogva fogott velem kezet… A térdeim remegtek a
+felindulástól, le kellett ülnöm a kerti padra. Ő ott állott
+előttem, a fölkelő napban, jókora rózsabokrétát tartott a
+kezében.</p>
+<p>– Mi baja, Jankó?</p>
+<p>– Erzsi, – fúldokoltam, – mit csinált velem?</p>
+<p>Csodálkozva mért végig, a szemében valami maliciózus szikra
+villogott. Az arcához emelte a rózsáit és miközben halk hangon
+beszélt hozzám, bűnbánóan, szinte alázatosan nézett a szemembe.
+Közbe tegezett, amit pedig gyermekkorában nem tett…</p>
+<p>– Jankó, édes Jankóm, hát legyen eszed! Csak nem vagy komolyan
+szerelmes belém? Jankó, szegény Jankóm, hiszen egy egész évvel
+idősebb vagyok nálad… Vagy két évvel vagyok idősebb nálad, mert
+egyet mindig letagadtam… Mire te férfi leszel, én már öregasszony
+leszek… Nekem férjhez kell mennem, nincs egyéb hátra, – előtted meg
+nyitva áll az egész világ…</p>
+<p>– Erzsi, én magát nagyon szeretem! – zokokogott föl bennem a
+keserűség. <span class="pagenum"><a name="Page_22" id=
+"Page_22">-22-</a></span></p>
+<p>– Gyermek!</p>
+<p>A hűvös kezével végigsimított a fejemen, most már jóakaró
+hangon, bizonyos anyai fölénynyel beszélt hozzám. Azt tudott velem
+csinálni, amit akart. A fölényes hangjával imponált, nagyon
+boldogtalannak, de egyszercmind nagyon izléstelennek találtam
+magamat. Egyszerre érezni kezdtem, hogy igazán tacskó vagyok még és
+saját vakmerőségem, amelylyel reá mertem vetni a szememet erre az
+okos, nagy leányra, arcomba kergette a szégyen pírját.</p>
+<p>Hazamentem, a rózsákat magammal vittem. A rózsákat az
+édesanyámnak küldte, csak egy piros bimbót küldött a vőlegényének.
+Egy fehéret ő maga tűzött a kabátomra.</p>
+<p>A vakációm véget ért és én visszatértem az egyetemre. Jó sokáig
+nem jártam a hazámban, még a mostohabátyám lakodalmára se mentem
+el, bármennyire hívtak is. Az édesanyám leveleiben bőségesen
+beszámolt nekem a lakodalomról és a fiatal pár egyéb viselt
+dolgairól is. Tudtam, hogy megvették a Szirmay-kastélyt és hogy
+nagy házat visznek.</p>
+<p>– Gyurka gyakran látogat el hozzám, – írta egyizben az
+édesanyám, – de Erzsit csak ritkán látom. Nem is csodálom, egy
+ilyen fiatal menyecskének mindig sok a dolga. Már három hete, hogy
+nem láttam… <span class="pagenum"><a name="Page_23" id=
+"Page_23">-23-</a></span></p>
+<p>Én egy cseppet sem csodálkoztam ezen. Ismertem már az Erzsi
+szokását. Ha valami megtetszett neki a házunkban, eljött hozzánk,
+addig settenkedett, dormogott körülöttünk, bolondított bennünket,
+míg odaajándékoztuk neki amit akart.</p>
+<p>Akkor aztán nem jött el többet. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_24" id="Page_24">-24-</a></span></p>
+<h3>Erzsébet.</h3>
+<h4>I.</h4>
+<p class="i2">Édes jó anyám!</p>
+<p>Tegnapi leveléből, amelyben <i>nagyságos Jankó</i>jának szólít,
+látom, hogy már értesült a kinevezésemről. Igen, kineveztek királyi
+tanácsossá! Mint józanfejü ember nem adok sokat az ilyen cafrangra,
+de hazudnám is, ha azt mondanám, hogy megvetem az új címet.
+Harmincötéves korában az ember már elfárad egy kicsit a hivatalos
+lajtorján és a legmagasabb helyről érkező elismerést
+bátorítás-számba veszi.</p>
+<p>Kevésbbé fontos, de nem kevésbbé érdekes hír, hogy Gyurkáék
+Budapestre költöztek. Képzelje! Tegnapelőtt, – éppen a tanácsosi
+banket következményeit aludtam ki, – levelet kaptam Erzsitől, vagy
+mint most írja nevét: Erzsébet asszonytól. Nagyon szeretetreméltóan
+írt, gratulált a nagyságos címhez és meginvitált a szerdai
+zsúrjaira.</p>
+<p>Őszintén szólva csodálkoztam a meghíváson. Tudom, hogy Erzsiék
+sora rosszra fordult, amióta <span class="pagenum"><a name=
+"Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> sovány esztendők járnak a
+gazdaságukra és amióta Gyurkából nagy kártyás lett és ezért
+különösnek is találom, hogy a drága Budapesten házat akarnak vinni.
+Bevallom különben, hogy Erzsébet asszony levelének az elolvasása
+után elsőnek is azt kérdeztem magamtól: Vajjon mit akarhat tőlem ez
+az asszony? Biztosra veszem, hogy akar valamit. Nem vagyok még
+tisztában magammal, hogy menjek-e vagy nem. Igaz, hogy oly
+kedvesen, oly melegen és sürgetve írt, hogy nagy udvariatlanság
+volna tőlem, ha egyszerűen ignorálnám. Szeretném tudni, mi
+édesanyám véleménye ebben a dologban? Maradtam stb.</p>
+<p class="right"><i>Jankó.</i></p>
+<p><i>U. i.</i> Szerencse, hogy a királyi tanácsosság csak cím. Ha
+ő felségének eszébe jutna, hogy egyszer igazán kikérje a tanácsomat
+valami dologban, alkalmasint azt kellene mondanom: Felség, majd
+megkérdezzük az édesanyámat.</p>
+<h4>II.</h4>
+<p class="i2">Kedves jó anyám!</p>
+<p>A mult héten ott jártam Gyurkáéknál. Elegáns lakást tartanak.
+Azt hittem, nagy társaságot találok majd együtt, meglepetésemre az
+asszony egyedül fogadott. Pongyolában volt, igaz, hogy csipkés
+<span class="pagenum"><a name="Page_26" id=
+"Page_26">-26-</a></span> selyempongyolában. Csodálatos, hogy abban
+az asszonyban milyen kevés kárt tett az idő!</p>
+<p>Erzsébet nagyon örült a látogatásomnak, gyerek módjára örült, és
+én azt hiszem, hogy öröme őszinte volt. Kedvesnek találta, hogy nem
+vártam meg a zsúrt, hanem megleptem őket családi körükben.
+(Félreértés volt a dologban. Én azzal mentem oda, hogy a zsúrra
+megyek, mivel az asszony, tévedésből, csütörtök helyett szerdát írt
+a levélben.)</p>
+<p>Gyurka nem volt odahaza, – a kaszinóban vacsorázott, – és én
+egész estén át kedvem szerint pletykázhattam az asszonyokkal.
+Majdnem éjfélig marasztaltak. Meg kell engedni Erzsébetnek: az
+ember jól érzi magát nála. Sok művészi ízléssel és nagy kényelemmel
+rendezte be a lakását, a konyhája, a cselédsége példásan van
+idomítva. Ha az ember élete felét vendéglőkben tölti, mint jó
+magam, meg tudja becsülni az ilyen előnyöket.</p>
+<p>Most már azt is sejtem, <i>mit akar</i> tőlem Erzsébet. Gyurka
+keveset van velük és ők, szegények, ugyancsak unják magukat a
+fővárosban. Szükségük van valakire, aki elkíséri őket a színházba,
+hangversenyre, sétahelyre. És én szívesen vállalkozom a cicisbeo
+szerepére. Ez végre is kétoldalu szerződés, amelynél mindegyik fél
+nyer. Van benne egy csepp önzés mind a két fél részéről, de
+társadalmi szempontból is jogosult önzés. Erzsébet végre is olyan
+előkelő asszony, hogy az ember – már hiúságból <span class=
+"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> is –
+szívesen mutatkozik vele bárhol, a mellett igen okos asszony, aki
+mindenhez tud szólni és – ha jókedvében van – elragadóan kedves. Mi
+kell nekem egyéb? Éppen most kaptam tőle levelet, hogy jőjjek
+vacsorára. Lesz parasztos túrós csusza, – ennyi idő alatt nem
+felejtette el a kedves ételemet. Hanem most már elég is lesz a
+pletykából. Maradtam stb.</p>
+<p class="right"><i>Jankó.</i></p>
+<p><i>U. i.</i> Édesanyám nagyon elcsodálkoznék, ha látná, hogy
+Lizából, a Gyurka leányából, milyen nagy kisasszony lett már. Az én
+számításom szerint alig lehet több tizenhat-tizenhétnél, de olyan
+erős és nagy, mint egy huszéves leány. Nagyon hasonlít az
+édesanyjára, különösen a szeme meg a járása. Csak valamivel
+nagyobb. Mindenki testvéreknek nézi őket.</p>
+<h4>III.</h4>
+<p class="i2">Kedves anyám!</p>
+<p>Utolsó levelében volt egy tréfás kérdés, amelyből azonban
+kiéreztem a komolyt élt. Azt kérdezte tőlem, hogy nem udvarlok-e
+Erzsébet asszonynak? Nos, képzelje el, édesanyám, hogy előtte
+állok, erősen a szemébe nézek és pirúlás és habozás nélkül mondom:
+Nem! Most már elhiszi, hogy nem? Nem <span class="pagenum"><a name=
+"Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> olyan asszony Erzsébet, aki
+udvaroltatna magának. Józan, okos és tiszta, – ugyancsak rosszul
+járna, aki előtte holmi léhaságokkal hozakodnék elő.</p>
+<p>Ha ilyesmi volna köztünk, nem is akarna erőnek erejével
+megházasítani. Képzelje, édesanyám szövetségesre talált
+Erzsébetben, – ő is főkötő alá akar hozni.</p>
+<p>Amikor először szóba hozta előttem a házasságot, a szemébe
+nevettem. Hogy én már túl vagyok azokon az éveken…</p>
+<p>Azt mondta, a férfi annyi idős, amennyinek tud látszani. Maga
+(már mint én!) ez idő szerint harmincéves. Nem is okos dolog, ha az
+ember gyerekészszel nősül. (Azt hiszem, ez a vágás Gyurkának
+szólt.)</p>
+<p>Elmondtam, hogy édesanyám újévtől kezdve velem fog lakni
+Budapesten és hogy nem szeretném, ha valami kotnyeles kis asszonyka
+ki akarná nézni a házamból. (Azt úgyis hiába akarná.)</p>
+<p>Maga, úgylátszik, nem tudja, hogy összes tulajdonságai közül az
+édesanyja a legszeretetreméltóbb tulajdonsága? kérdezte Erzsébet
+asszony. Az édesanyja a hozománya, ami minden okos leány szemében
+jó partivá teszi…</p>
+<p>Nem mondom el a többit, de úgy vettem észre, hogy Erzsébet
+asszony ugyancsak ismeri édesanyámat.</p>
+<p>Mialatt ilyenekről beszélgettünk, Liza rendesen <span class=
+"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> ott ült a
+zsámolyon, az édesanyja lábánál és épp úgy hizeleg neki, simogatja
+a kezét és csókolja, mint Erzsébet asszony szokta
+Erzsi-korában.</p>
+<p>A szép sógornő különben egész komolyan nekilátott, hogy engem
+főkötő alá hozzon. Jó ideig nem tudtam hozzájuk menni, hogy egy-két
+csinos leányt ne találjak ott vendégségben. A Liza barátnőit.
+Erzsébet aztán elmondta beszédközben, hogy az egyik ennyi
+hozományra számíthat, a másik meg ennyire… Végre sejteni kezdtem,
+hogy ezeket a bemutatókat az én kedvemért rendezik és egy hétig
+kimaradtam a házukból. A finom Erzsébet azonnal megértett és a
+legközelebbi meghívójában hangsúlyozta, hogy <i>egyedül</i> fogom
+őket találni. Most megint jóbarátok vagyunk. Tudom ugyan, hogy
+Erzsébet az én érdekemet akarta ezzel szolgálni, de még ilyen
+alakjában is visszataszítónak találom a divatos férjvadászatot.</p>
+<p>Most hivatalba kell mennem. Maradtam stb.</p>
+<p class="right"><i>Jankó.</i></p>
+<h4>IV.</h4>
+<p class="i2">Édes jó anyám!</p>
+<p>Liza ma megindultan és boldogan mutatta nekem azt a kedves, szép
+levelet, amit édesanyámtól kapott. Meg is érdemelte a levelet, mert
+tanu <span class="pagenum"><a name="Page_30" id=
+"Page_30">-30-</a></span> vagyok reá, hogy az egész nagy szőnyeget
+az utolsó öltésig maga himezte. Hetek óta már beszélni se lehetett
+vele, egypárszor a színházból is elmaradt, – ahová pedig nagyon
+szeret járni! – csakhogy a szőnyeg még elkészüljön az édesanyám
+nevenapjára. Sietnem kell az írással, mert kikocsizunk a
+Városligetbe stb.</p>
+<p class="right"><i>Jankó.</i></p>
+<h4>V.</h4>
+<p class="i2">Kedves jó anyám!</p>
+<p>Amennyire emlékeim visszanyulnak a múltba, mindig önben ismertem
+legjobb barátomat és tanácsadómat és midőn most, meglett
+férfilétemre, egy életbevágó kérdésben kell határoznom, első
+gondolatom megint az volt, hogy édes szülőmhöz fordulok
+tanácsért.</p>
+<p>Kedves anyám! Arról van szó, hogy feleségül vegyem-e Lizát?
+Igaz, hogy mi ketten, Liza és én, már bevallottuk egymásnak
+szerelmünket, – Erzsébet asszony határozott kívánságára azonban
+csak úgy jegyezhetjük el egymást, ha édesnyám is kívánja.</p>
+<p>Anyám nem ismeri Lizát, de ismerem én. Ő reá nagyon illik a
+példaszó: <i>Nézd meg az anyját, és vedd el a lányát.</i> Szép,
+okos, nagyon okos, szerény, házias, takarékos, mint az anyja, igazi
+feleségnek való, mint az anyja. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_31" id="Page_31">-31-</a></span></p>
+<p>Talán csodálkozni fog hirtelen elhatározásomon, de ez
+elhatározás már régóta fogamzott meg bennem. Akkor, amikor Liza az
+apjával egyszer színház után nálam teázott. Erzsébet asszony nem
+jöhetett velünk és amikor hazamenet elhaladtunk a házam előtt, Liza
+nagy kedvet kapott megnézni a lakásomat.</p>
+<p>Nagyon különös érzés az, amikor egy szép, tiszta leány ruhájának
+illata vegyül bele legénylakásunk dohány- és bőrszagába! Ott
+járt-kelt a butoraim közt, kiváncsian megbámulta a képeimet, a
+könyveimet, egypár csipősséget mondott az inasomnak a hanyag
+porolás miatt, aztán elkészítette a teánkat, és letelepedett a
+hintaszékembe.</p>
+<p>Nagyon különösen éreztem magam, amikor félig tréfásan, félig
+komolyan azt mondtam neki:</p>
+<p>– Jó volna nekem, ha minden este itt ülne!</p>
+<p>Meghökkenve nézett reám, jó sokára lángvörös arccal, lesütött
+szemmel suttogta:</p>
+<p>– Kettőnkön áll!</p>
+<p>Az édesatyja nevetett és azt mondta nekem:</p>
+<p>– Ha parancsolod, mindjárt itt is hagyom neked.</p>
+<p>(Gyurkának néha igen léha ötletei vannak.)</p>
+<p>Azután nem történt semmi. Egyszer valami estély után azt mondtam
+neki:</p>
+<p>– Liza, ha egy kicsit szeret, ne táncoljon annyit Dezsényi
+úrral. <span class="pagenum"><a name="Page_32" id=
+"Page_32">-32-</a></span> Tudja olyan kiállhatatlanul hegyes,
+fölfelé hajló orra volt, hogy az ember dühbe jött, ha csak
+ránézett.</p>
+<p>Dezsényi urat ki nem állhattam az illetlen bizalmaskodásai
+miatt. Liza azt mondta:</p>
+<p>– Nem táncolok vele többet. Ha akarja, mással sem. Ha akarja,
+egyáltalán nem táncolok többet.</p>
+<p>Oly alázatosan mondta, hogy szinte megindultam. Jó ideig nem
+történt semmi. De ha náluk voltam, mindig olyan különösen nézett
+reám. Hizelegve, alázatosan, fájdalmasan. Mintha valami néma
+kérdést ismételgetne magában minduntalan, mintha valamit várna
+tőlem. Mintha azt mondaná:</p>
+<p>– Jó vagyok így? Vagy nem kellek így? Mit tegyek, hogy tessem
+neked? Szólj, parancsolj, – engedelmeskedni fogok…</p>
+<p>Egy nap az anyja szóba hozta előttem Lizát. Ez az asszony
+mindent lát, mindent tud, és mindent hall. Azt mondta:</p>
+<p>– Hallja, Jankó, nem engedem elbolondítani a kisleányomat! Mit
+bántja? Nem magának való az ilyen szegény leány!</p>
+<p>Most már beszélnem kellett és én beszéltem is.</p>
+<p>Édesanyám, nagyon kérem, írjon Lizának, csak ennyit:</p>
+<p>Erzsébet asszony függővé tette a beleegyezését az anyám
+beleegyezésétől, de meg attól is, hogy édesanyám velünk fog lakni.
+<span class="pagenum"><a name="Page_33" id=
+"Page_33">-33-</a></span></p>
+<p>– Mert, – mondja a jövendőbeli anyósom, – nem merlek titeket
+egymásra bízni, nagyon elkényeztetének egymást. Kell a házba egy
+okos asszony, aki kordában tart titeket.</p>
+<p>Édesanyám, nagyon kérem, írjon Lizának, olyan kedves, szép
+levelet, aminőt csak ön tud írni, hogy végre megtarthassuk az
+eljegyzést. Maradtam stb.</p>
+<p class="right"><i>Jankó.</i></p>
+<h4>VI.</h4>
+<p>E levélre a következő válasz érkezett:</p>
+<p class="i2">Jó Jankóm!</p>
+<p>Most már tudom, hogy <i>mit akart</i> Böske megint tőlünk.
+Megtetszettél neki és téged akart. El is vitt már. Ezúttal azonban
+nem fog elmaradni a házunktól, mint eddig szokta, – egy igazi
+anyóstól ez nem telik ki. Tudom különben, hogy ebből a fajtából jó
+asszonyok kerülnek ki, azért a hét végén személyesen hozom nektek
+az áldásomat. Maradtam stb.</p>
+<p class="right">szerető <i>anyád</i>. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span>
+<span class="pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35"><br />
+-35-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Jankó jó útra tér</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_36" id=
+"Page_36">-36-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37"><br />
+-37-</a></span></p>
+<p>Jankó igen rossz bizonyítványt hozott haza az iskolából. Olyan
+rosszat, hogy a keresztapjának meg se merték mutatni. A családban
+nagy gyászt és megbotránkozást szült ez az esemény. Az édesapja még
+arra se méltatta Jankót, hogy pofonüsse. Azt mondta a feleségének:
+Vidd a fiadat, vidd, hogy ne is lássam többet!</p>
+<p>A fiadat! Az asszonyt halálosan megsebezte ez a kifejezés. Lám,
+az ura őt akarja felelőssé tenni Jankó bukásáért!</p>
+<p>– Hát mit csináljak vele? – kérdezte keserüen.</p>
+<p>– Nem akarom többet látni! – dörögte az apa, akit egyébként
+kisdeák korában két iskolából csaptak ki.</p>
+<p>A boldogtalan anya fejgörcsöt kapott. Mit is kaphatott volna
+egyebet? Jankó később azt mondta Palinak és Esztinek, hogy menjenek
+vele rablósdit játszani a szérüskertbe. Hiszen ha az ember meg is
+bukik latinból és magyar nyelvtanból, azért csak játszhatik
+rablósdit – nem igaz? A testvérei azonban gőgösen hátat fordítottak
+neki. Az ő szívüket mennyei boldogsággal töltötte el Jankó
+balsorsa; híres <span class="pagenum"><a name="Page_38" id=
+"Page_38">-38-</a></span> kis magolók voltak mind a ketten és az ő
+tiszta jeles bizonyítványuk most már éppen vakító fényben
+tündöklött a Jankó szekundáinak bús éjjelében.</p>
+<p>Pali később előkereste a latin gyakorló könyvét és tüntetve
+kiült a pitar elé olvasgatni. Azt mondta a szakácsnénak, hogy ő
+sokkal jobban szeret latinból magyarra fordítani, mint játszani. A
+szakácsné ezért elismeréssel adózott neki és megjövendölte, hogy
+még nagy ember lesz belőle. Pali ezen aljas viselkedése, amelyben
+határozottan volt valami sértő célzatosság, annyira fölháborította
+Jankót, hogy egy pálcával megütötte öcscsét. Pali meg se szisszent
+az ütésre, estig nem is panaszkodott senkinek, vacsoránál azonban
+hirtelen elkezdett keservesen zokogni. Az édesapja megkérdezte,
+hogy mi lelte és Pali bevallotta, hogy nagyon fáj a melle. Jankó
+megütötte egy nagy rúddal, mert nem akart rablósdit játszani, hanem
+inkább latint olvasott…</p>
+<p>Apa nem verte meg Jankót, hanem erősen a szeme közé nézett és a
+gyilkos haragtól megindult hangon így szólt hozzá: – Te, ha még
+egyszer bántani mered ezt a fiút, agyonlőlek, mint a kutyát!</p>
+<p>Palika és a szende Eszti ekkor szolgálatkészen a falon függő
+puskára néztek, mintha csak azt akarnák mondani: Elhozzam,
+édespapa?</p>
+<p>Szó ami szó, Jankónak kutya sora lett. Mikor édesapja másnap
+befogatott, hogy a szőlőbe hajtson, Jankó is föl akart mászni a
+bricskára. Hiszen ha <span class="pagenum"><a name="Page_39" id=
+"Page_39">-39-</a></span> az ember meg is bukik a latinból és
+magyar nyelvtanból, azért csak kimehet a szőlőbe. Esztike azonban
+tettetett csodálkozással kérdezte: – Apa, hát Jankó is velünk
+jön?</p>
+<p>– Jankó itthon marad és tanulni fog! – mondta az apa. Azzal a
+lovak közé vágott.</p>
+<p>Jankó otthon maradt, de könyvet se vett a kezébe. Egész délután
+ott ült az udvar sarkában és nézte a kaparászó csibéket, a szíve
+pedig nagyon fájt. Úgy érezte, hogy valami hallatlan
+igazságtalanság történt vele.</p>
+<p>Estére megjöttek a kirándulók és vacsorára cseresznyés rétest
+kaptak. Palikának ekkor aggodalmai támadtak, hogy jár-e cseresznyés
+rétes az olyan fiúnak, aki két tantárgyból megbukott…</p>
+<p>– Apa, – kérdezte, – Jankó is kap a rétesből?</p>
+<p>Apa nem válaszolt, anya pedig egy haragos pillantást vetett a
+kis cselszövőre. Jankó azonban egyszerre valami nagy nyomást érzett
+a szívén. Ettől a nyomástól talán megszabadulhatott volna, ha
+kétszer-háromszor fölpofozhatta volna kedves fivérét, de mivel erre
+gondolni se lehetett, szó nélkül fölkelt és bement a hálóba. Az
+édesanyja utána ment és egy nagy darab rétest vitt neki, jóval
+nagyobbat, mint amekkorát Pali kapott. Jankó azonban ellökte
+magától az édesanyja kezét.</p>
+<p>– Nem kell! Nem kell!</p>
+<p>Az édesanyja nem korholta meg a neveletlenségeért. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> Talán úgy
+gondolta, hogy hiábavaló volna. Nagyot sóhajtott csak.</p>
+<p>– Ennek a fiúnak nincs szíve! – mondta magában.</p>
+<p>Tanulnia kellett volna, de nem tanult. Azért se tanult. Egypár
+napig reggeltől estig a cselédház tájékán ődöngött és
+összebarátkozott a béresgyerekkel. Ezek nem bánták, hogy megbukott
+két tantárgyból. Bús végzete azonban még tovább is üldözte. A
+parasztgyerekektől elkapott valami viszketős bőrkiütést. Három
+napig mindig vakaródzott, ekkor aztán kitudódott a dolog. Nem tudni
+miért, de az apja ebben Jankó erkölcsi züllésének egy újabb jelét
+látta. A testvérei affektált undorodással kerülték és ő maga is úgy
+érezte magát, mint a bélpoklos ember. Az édesanyja nagy gonddal
+ápolgatta, – három nap alatt ki is gyógyította szerencsésen, – de
+az örökös fájdalmas szemrehányás, amelyet Jankó az édesanyja
+becézgetéséből kiérzett, végre elvadította. Mindjobban
+rásúlyosodott ifju lelkére a tudat, hogy ő családjának nem olyan
+kedves gyermeke, mint a másik kettő és az elnyomatás érzése gonosz
+rabszolga-ösztönöket érlelt meg benne. Mindenkit meggyűlölt, már az
+édesanyját se szerette úgy, mint annakelőtte. A testvérei iránt
+körülbelül azt érezte, amit a farkaskölyök érezhet a házieb iránt.
+Folyton alattomos csinyeken törte a fejét, amelyekkel
+meggyötörhetné őket és a sok panasznak, vallatásnak és büntetésnek
+<span class="pagenum"><a name="Page_41" id=
+"Page_41">-41-</a></span> vége-hossza se lett. Azelőtt nagyon
+őszinte fiu volt, most azzal lepte meg a családját, hogy vakmerő
+hidegvérrel hazudozott.</p>
+<p>A szülőket komoly aggodalom fogta el a Jankó jövőjére nézve.
+Olyasmit képzeltek, hogy a fiu az iskolában valami rossz társaságba
+került, mely megrontotta a jellemét. Az apa a javítóintézettel
+kezdett példálózgatni, az anya pedig sokat sírt titokban.</p>
+<p>Akkor történt, hogy Jankó egyszerre jó útra tért.</p>
+<p>A grófi kert fala körül őgyelgett, a község végében. A vakolatát
+hullató régi fal tetejében egy kisleányt látott meg.</p>
+<p>Piszeorru, ravaszarcu, rőthaju, de egészben véve csinos kisleány
+volt, aki merészen ott lovagolt a magas fal tetején. Az arca vörös
+volt a sírástól és komolyan elmélázva tekintett maga elé; a
+szakértő szeme meglátja rajta, hogy nagyon megverték a
+kisleányt.</p>
+<p>– Jankó! – mondta halkan.</p>
+<p>– Mit akarsz? – kérdezte a fiu, miközben egy követ keresett,
+amelylyel szükség esetén megdobhatná a leányt.</p>
+<p>– Ugy-e, te két tantárgyból megbuktál?</p>
+<p>– Mi közöd hozzá?</p>
+<p>– Az öcsédtől tudom, Palitól. Ki nem állhattam Palit, mert
+árulkodó és nyafogó. Ha megint erre jön, ráuszítom a nagy
+kutyánkat. <span class="pagenum"><a name="Page_42" id=
+"Page_42">-42-</a></span></p>
+<p>Jankó e perctől fogva némi rokonszenvet érzett a leány
+iránt.</p>
+<p>– Ugy-e, te Mariska vagy, apád a grófi kertész?</p>
+<p>– Főkertész! – javította ki a kisleány.</p>
+<p>– Az én apám ügyvéd és az ügyvéd több, mint a főkertész.</p>
+<p>Mariska nem mondott ellent és a társalgást ezzel be is lehetett
+volna fejezni. Jankó elindult, de aztán megint visszafordult.</p>
+<p>– Mit csinálsz te ott? – kérdezte.</p>
+<p>– Megvertek, – válaszolt a kisleány.</p>
+<p>Ez a kijelentés meglepte Jankót. Ő is úgy képzelte, hogy a
+leányokat egyáltalában nem szokták komolyan megverni, legfölebb
+csak sarokba állítják őket. Fölébredt tehát benne a gyanu, hogy
+Mariska csak henceg.</p>
+<p>– Mivel vertek meg? – kérdezte gúnyosan. – Talán törölgető
+rongygyal?</p>
+<p>A kisleányt láthatólag sértette ez a gyanusítás.</p>
+<p>– Bottal! – mondta önérzetesen.</p>
+<p>Azzal feltürte karján a ruhát, – a vékony karján sötétkék folt
+látszott.</p>
+<p>– No ez már valami! – gondolta Jankó és e pillanatban az egész
+női nem, amelyről eddig nem sokat tartott, nagyot nőtt a
+becsülésében.</p>
+<p>– Akarod, hogy én is fölmásszak a falra? – kérdezte.
+<span class="pagenum"><a name="Page_43" id=
+"Page_43">-43-</a></span></p>
+<p>– A sarkon fölmászhatsz, én is ott szoktam ki-bejárni.</p>
+<p>Néhány perc mulva a két gyermek már együtt volt a grófi kertben.
+Mariska elvezette új barátját a gyümölcsösbe, ahol erősen
+megdézsmálták az éretlen gyümölcsöt. A fiu azt mondta, hogy ő csak
+addig szereti a barackot, amíg magvastul ketté lehet harapni.</p>
+<p>– Ha akarod, – mondta később Mariska, – most fölviszlek a
+kastély padlására. Ott senki se jár és sok holmi van, amivel
+játszani lehet.</p>
+<p>A kastély egyik hátsó kijárásán át fölértek az emeletre és mivel
+senkivel se találkoztak, besurrantak a nyitott padlásajtón. A régi
+háznak aránytalanul magas barok-teteje volt és a két gyermek a
+poros gerendák egész erdejében találta magát. A kisleány megmutatta
+Jankónak a padlás nevezetességeit, a nagy víztartót, amely a grófi
+fürdőszokákat szolgálta és a vászonvödröket, melyeket talán a
+tűzvész esetére tartottak ott. Az egyik kémény mellett jókora
+szalmarakást találtak. Itt megtelepedtek a gyermekek. Jankó egy
+csomag gyujót vett ki a zsebéből és azt mondta, hogy most
+tűzijátékot fognak játszani. Meggyujtott egy szalmaszálat és
+kacskaringós ábrákat rajzolt a levegőben, ami a homályban igen
+szépen festett.</p>
+<p>– Most nézzünk ki a padlásablakon! – indítványozta Mariska.
+<span class="pagenum"><a name="Page_44" id=
+"Page_44">-44-</a></span></p>
+<p>Az ablakból igen érdekes kilátás nyílott, még a Jankóék
+szőlőjéig is el lehetett látni. Mire behúzták megint a fejüket az
+ablakból, nagy fényesség világította meg a padlást: a szalmarakás
+lobogó lánggal égett.</p>
+<p>Mariska nagyon megszeppent.</p>
+<p>– Szaladjunk, mert verést kapunk! – kiáltotta.</p>
+<p>– Nem, – mondta Jankó, – játszunk inkább tűzoltósdit. Te majd
+mered a vizet, én meg oltom a tüzet.</p>
+<p>A víztartó szerencsére telve volt, így hát nekiláthattak az
+oltásnak. Az első vödör víz, amit beleöntöttek az égő szalmába, azt
+eredményezte, hogy a láng még magasabbra csapott és hogy sűrű
+füstfelhő gomolygott a szemükbe. Jankó azonban nem volt az a fiu,
+aki egyhamar abbahagy valamit, ha belekezdett. A ruhája szikrát
+fogott, azt is végig kellett locsolnia, a keze is fájt, amint
+megcsapta a láng, de azért dühös buzgalommal hordta tovább a vizet.
+Isten tudná hogyan, végül valóban eloltotta a tüzet. A szalma már
+akkor mind pernyévé égett. Még az izzó gerendákat is végigöntözte.
+Most már el akartak menni, de a rettenetes füstben, amely betölötte
+a padlást, nem találták meg egyhamar a lejárást. Egymás kezét
+fogva, ide-oda tipegtek. Jankó egyszerre úgy érezte, hogy valami
+nagyon kalapál a fejében és úgy tapasztalta, hogy nem lát semmit.
+Aztán megbotlott egy gerendában. Elesett. Elájult. Aléltságában is
+úgy <span class="pagenum"><a name="Page_45" id=
+"Page_45">-45-</a></span> rémlett neki, mintha lármát hallana maga
+körül, majd úgy érezte, mintha valaki fölemelné és vinné.</p>
+<p>Mikor később újra magához tért és kinyitotta a szemét,
+aranyozott padmalyra esett a tekintete. Idegen helyen volt. Puha,
+nagy diványon feküdt, a két kezén pedig valami kötést érzett. A
+keze igen fájt. Az édesanyja ott térdepelt mellette, azonkívül egy
+öreg asszonyság is ott volt a szobában.</p>
+<p>Jankónak eszébe jutott mindaz, ami történt és ekkor hirtelen
+lehunyta megint a szemét és azon gondolkozott, hogy miféle
+füllentéssel vághatná ki magát a bajból. A szomszéd szobából
+behallatszott két indulatosan beszélgető férfi hangja. Az egyik az
+édesapjáé volt, a másik valami idegen emberé.</p>
+<p>– Hihetetlen! – kiáltotta az idegen férfi. – Hogy egy tízéves
+fiucska ilyenre képes legyen! A kertész leánya mindent elmondott… A
+gyermekek ott játszottak a kertben, amikor észrevették, hogy a
+kastély padlásablakából füst száll ki… Figyelmeztetni akarták a
+cselédséget, de mivel a folyosón nem találtak senkit, fölszaladtak
+a padlásra… A padlás már akkor egy tűz volt… A bátor fiu rögtön
+nekilátott az oltásnak… Mennyi hősiesség, mennyi szívósság egy kis
+fiúban! Sok férfi példát vehetne rajta. A ruhája kiégett, a keze
+megsebesült, de ő még nem hagyta abba, míg urává nem lett a
+veszedelemnek… Most már tudjuk a tűz okát is: egyik gerenda bele
+van építve a kéménybe, az fogott szikrát… <span class=
+"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span></p>
+<p>– Mariska okos leány, – gondolta Jankó magában, – most már
+tudom, hogy mit kell vallanom.</p>
+<p>Azzal fölült a diványon és ránevetett az édesanyjára. Az anyja
+zokogva csókolta végig a fájó kezét…</p>
+<p>Az apja bejött és vele az idegen úr is, akivel beszélgetett.</p>
+<p>– Íme fiam, – mondta az apa bizonyos szertartásos gyöngédséggel,
+– ez az úr itt a méltóságos gróf úr, aki úgy találja, hogy igen
+derekasan viselkedtél.</p>
+<p>– Kedves ifju barátom, – mondta a gróf, – adja ide a kis kezét.
+Meg akarom szorítani a kezét, nem mint egy jó kis fiúét szokás,
+hanem mint egy emberét, akit nagyrabecsülünk. Mert én magát
+nagyrabecsülöm.</p>
+<p>– Fiam, – mondta az apa, – sohase feledd el azt, amit a
+méltóságos gróf úr mondott most neked. Erre büszke lehetsz egész
+életeden át, mert ilyet még aligha mondtak tízéves fiúnak.</p>
+<p>Az apa ekkor megcsókolta Jankót. Igen boldognak és büszkének
+látszott. Az édesanyja is megcsókolta, a grófné is. Aztán
+hazavitték a fiút. Aznap az ágyat kellett őriznie, de másnap már
+kiengedték a szobából. A keze be volt még kötve és ezt a bepólyált
+gyerekkezet áhitattal és meghatottan szemlélték az emberek. Maga
+Jankó is bizonyos tisztelettel nézegette a kezét. Az apja még a
+hivatalos útjain is magával <span class="pagenum"><a name="Page_47"
+id="Page_47">-47-</a></span> akarta vinni a fiút. Azzal az
+ürügygyel tette, hogy maga akar vigyázni a beteg kezére, igazában
+azonban csak parádézni akart vele. Az emberek úton-útfélen
+megállították őket és mindenki azt hitte, hogy föltétlenül meg kell
+simogatnia a Jankó arcát. Az apátplébános úr egész kis beszédet
+intézett hozzá, miközben köny szivárgott a szemébe. A szőlőbe is
+elvitték Jankót és ha nem fájt volna a keze, apa talán megengedte
+volna neki azt is, hogy ő hajtsa a lovakat.</p>
+<p>Negyednapra eljött a gróf. Egy pónifogatot hozott ajándékba. Ez
+a nagyúr egészen belebolondult Jankóba. Ő egész életét a férfiasság
+kultuszának szentelte és boldog volt, hogy e tulajdonságokat,
+amelyekre oly sokat tartott, megtalálta egy gyermek lelkében. Azt
+mondta, hogy ilyenre csak magyar fiu képes és hogy ez a magyarság
+jövőjének egyik garanciája… Beszédközben a Jankó tanulmányai után
+tudakozódott. Az apa ekkor zavart mosolylyal bevallotta, hogy a fiu
+megbukott két tantárgyból és hogy ismételnie kell az osztályt. A
+grófot a Jankó két szekundája láthatólag nagyon fölvidította.</p>
+<p>– Nagyszerü fiu! – mondta. – Persze, az ilyen erős jellemü és
+önálló gondolkodásu gyerek sehogy sem illik bele az iskola
+kicsinyes keretébe.</p>
+<p>Aztán elmondta, hogy valaha ő is megbukott a Teréziánumban. Az
+apa ráduplázott azzal a jókedvü vallomással, hogy őt meg két
+iskolából kicsapták. <span class="pagenum"><a name="Page_48" id=
+"Page_48">-48-</a></span> Ezek után megegyeztek abban, hogy az
+életrevaló és derék fiúk többnyire rossz tanulók, az első eminensek
+pedig kevés kivétellel alamuszi és jellemtelen fráterek.</p>
+<p>Jankó egy csapásssal meghódította a környezete szívét és a meleg
+szeretettől, amely feléje áradt, megnyílott az ő szíve is. Az
+elnyomott kis proletárból szabad ember lett. A Napoleon gárdistája,
+ha a fejébe nyomták a medvebőrös süveget, elhitte, hogy ő a világ
+legvitézebb katonája; Jankó szívében is valami gárda-erényt nevelt
+a jóakarat, amely körülvette. Egyébként maga is elhitte, hogy
+valami szép és nemes dolgot művelt a grófi padláson.</p>
+<p>Hogy ő maga volt a gyujtogató, azt titkolnia se kellett; a
+gyermek fantáziájában ezt a kis epizódot teljesen elhomályosította
+az, ami következett. A testvéreivel hamarosan megbékült, a
+pónifogata egyébként is ellenállhatatlan erővel feléje vonzotta
+Pali és Eszti rokonszenvét. Jankó bizonyos fölényes gyöngédséget
+tanusított irántuk és a kicsinyek természetes védőjének tekintette
+magát.</p>
+<p>Alkalmasint a gróf befolyásán fordult, hogy pótvizsgára
+eresztették, de az már az ő érdeme volt, hogy karácsonykor jó
+bizonyítványt hozott haza. A bizonyítványra egyébként azt mondta az
+édesapja:</p>
+<p>– Furcsa emberek is azok a professzorok! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A svadron apja</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_50" id=
+"Page_50">-50-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51"><br />
+-51-</a></span></p>
+<p>A kis történetet Szarka báró hadapród-őrmester mondta el egy
+három asszonyból álló társaságnak. Az ifju harcos egy nagy
+karosszékben ült, amelybe egészen belesüppedt, széles huszárkardját
+a két térde közé fogta és habostortát evett egy kis tányérról.
+Meglehetős zavarban volt, kissé hebegett és elvörösödött, de azért
+mégis igen merész pillantásokat vetett a szép háziasszony felé. Már
+hetek óta mindennapos volt ebben a házban, őszinte sajnálatára
+azonban sehogy sem akarták hírbe hozni az asszonynyal. A kis huszár
+csinos, szőke fiu volt és ujabban valósággal divatcikké lett a
+kisváros unatkozó hölgyei közt. Az általános figyelem azon a napon
+kezdett feléje fordulni, amikor egyszer bosztont akart táncolni
+Szigfrid gyászindulójára. Valami német kisasszony zongorázott és
+amikor az Istenek alkonyából játszott, Szarka báró, aki a hallgatók
+közt volt, sugárzó arccal lecsatolta a kardját és azt mondta egyik
+fiatal leánynak: Tini nagysád, tetszik egy forduló?</p>
+<p>Akik aztán többet foglalkoztak a kadéttal, azok úgy találták,
+hogy a lelke valóságos kincsesbányája a sületlennél sületlenebb
+ötleteknek. Nyiltan hirdette, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> hogy neki két híres ember az
+ideálja: egy ismert versenyistálló tulajdonos és Zrinyi Miklós.
+Paripákon milliókat nyerni és a hazáért meghalni, ez volt szerinte
+az élet koronája. Ilyenféle mondásai bizonyos népszerűséget
+szereztek neki, különösen asszonyok körében. Akadtak azonban
+emberek, akik azt állították róla, hogy nem is annyira naiv, mint
+inkább furfangos kópé. Csak szimulálja a tudatlanságot. Az
+ilyenekre aztán szörnyen haragudott.</p>
+<p>Szarka báró tehát habos tortát evett és egy kis történetet
+mondott el a három asszonynak. Átadom neki a szót és csak azt a
+jogot tartom fönn magamnak, hogy elbeszéléséből kihagyjam az
+<i>állapot</i> szót, amelyet ő okkal és ok nélkül, de igen sűrűen
+alkalmazott.</p>
+<p>– A hölgyek azt hiszik, hogy a katonaság olyan könnyü állapot,
+én azonban, aki most már majdnem hat hónapja vagyok a csapatnál,
+mondhatom, hogy nagyságtok tévedésben vannak. Egy héttel ezelőtt
+példának okáért agyon akartam magamat lőni. A pisztoly már meg volt
+töltve, a búcsúzó levelek már meg voltak írva… Már hogy én
+boldogtalan szerelemből akartam volna meghalni? Nem, kérem, –
+szolgálati ügyből kifolyólag… A nők nem érdemlik meg, hogy az ember
+meghaljon értük, – mert semmit sem vesznek komolyan… Bocsánatot
+kérek, én nem említettem nevet és a jelenlevők mindig kivételek.
+<span class="pagenum"><a name="Page_53" id=
+"Page_53">-53-</a></span></p>
+<p>Mondom: egészen komolyan agyon akartam magamat lőni és
+öngyilkosságom oka Krall kapitány volt, a svadron előbbi
+parancsnoka. Krall igazi vadállat, sőt mondhatnám: igen különös
+ember. Sajnálom, hogy olyan hirtelen elutazott, mert megmondtam
+volna neki a véleményemet. Hogy mit mondanék neki, ha most belépne
+a szobába? Azt, hogy igen különös ember…</p>
+<p>A neve Krall von Geyerkrall. Látásból nagyságtok is ismerték…
+Micsoda? Hogy csinos ember lett volna? Már bocsánatot kérek, hiszen
+szemüveget viselt! Aki pedig rövidlátó, az legyen doktor, de ne
+huszár, ezt mondta már Napoleon is. Olyan volt az orra, mintha
+mindig rossz szagot érezne. A legnagyobb baja az volt, hogy
+magyarul is tudott… Hogy baj-e, ha egy huszártiszt magyarul tud?
+Német tisztnél igenis nagy baj. Mert a németek mind úgy beszélnek
+magyarul, hogy senkisem érti meg őket. Mivel egy kapitánynak nem
+mondhatja az ember, hogy beszéljen értelmesebben, ennélfogva soha
+sem tudja senki, hogy mit akar tulajdonképpen és a legénység
+mindent fordítva csinál… Aki nem tud magyarul, az lefordíttat
+mindent a legénységnek és akkor nincs is baj… Krall kapitány úr
+valami amsterdami tájszólással beszélt és mivel csak minden tizedik
+szavát tudtuk megérteni, tehát azt hitte, hogy az egész svadron
+csupa hülyéből áll, akik nem értik meg a tulajdon anyanyelvüket
+<span class="pagenum"><a name="Page_54" id=
+"Page_54">-54-</a></span> és úgyis bánt velünk, mintha mindannyian
+trottlik volnánk…</p>
+<p>Én ezt a vadállatot már azért is gyűlöltem, mert mindig valami
+fehér port kevert az ivóvizébe, nem tudom mi lehetett, bort pedig
+sohasem ivott. Egyszer a tiszti asztalnál ebédelt Ipeghy gróf és
+azt kérdezte Kralltól, hogy milyen nemzetiségü? Tudják mit mondott
+a kapitány? Nagyon csodálkozott és azt mondta, hogy ő nem érti a
+kérdést. Ő semmiféle nemzetiség, hanem császári és királyi katona.
+Milanóban született, amikor ott még osztrák garnizon volt és a
+regemenc-káplán keresztelte meg. Az édesapja az olmüci kaszárnyában
+született, azt is a regement papja könyvelte el.</p>
+<p>Ha a kapitány valami miatt haragudott, pedig mindig haragudott,
+akkor azt mondta: Sie Kerl! – Hanem hogy mondta azt! Az arcát
+odatolta a bűnös arcához, a zöld szemével majd átdöfte, a Kerl-t
+pedig Khaerl-nek ejtette. Megjegyzem, ő a legényeket sem tegezte,
+neki mindenki Sie volt…</p>
+<p>Hogy beszéljek már az öngyilkosságomról? Jól van kérem. Már
+ötödfél hónapja szolgáltam a svadronban, anélkül, hogy Krall
+kapitány úrral másról szóltam volna, mint szolgálati ügyekről.
+Ebédnél ugyan mindig egy asztalnál ültünk, de a kapitány sohasem
+szólt hozzám és különben is olyan gyorsan tálaltatott, hogy az
+embernek a nyeléshez is alig maradt ideje. Engem nagyon bántott
+<span class="pagenum"><a name="Page_55" id=
+"Page_55">-55-</a></span> ez a furcsa viszony, mert szeretek
+mindenkivel barátságban élni, különösen a fölebbvalóimmal.</p>
+<p>Két héttel ezelőtt volt a kapitány nevenapja és ekkor
+elhatároztam, hogy törik-szakad, de most már lefülelem az öreget. A
+tiszteknek nem szóltam semmit, de az altisztekkel elhatároztuk,
+hogy vacsora után szerenádot hozunk a kapitánynak. Az első cugban
+vannak a nótás legények – pacsirta-cúgnak is szokták nevezni, –
+azokkal összepróbálunk egypár szép dalt, aztán elénekeljük Krall
+ablaka alatt. Az öreg nyolc órakor már otthon szokott lenni,
+takarodó előtt tehát már vége lehet a parádénak. Eleintén minden
+jól folyt. A kiállított strázsa jelentette, hogy a kapitány otthon
+van és mi vagy tizenöten énekesek és vagy negyvenen lampionvívő
+huszárok odavonultunk a lakása elé, amely a községi bikaistálló
+szomszédságában volt. A fiúk igazán gyönyörűen fújták, nem hiába
+tartottunk annyi próbát. A szerenád hatása azonban furcsa volt. A
+kapitány kinyitotta az ablakát és a dühtől eltorzult arccal a
+következő szónoklatot intézte hozzánk:</p>
+<p>– Ihr Kerle! Maul halten! Morgen alle zum Rapport!</p>
+<p>Elszontyolodva vonultunk a kaszárnya felé. A strázsamester meg
+velem szemtelenkedett, azt mondta, én biztattam föl a legénységet,
+pedig nekem tudnom kellett volna, hogy mi lesz a dolog vége.
+<span class="pagenum"><a name="Page_56" id=
+"Page_56">-56-</a></span></p>
+<p>Másnap nagy vizsgálat folyt a pacsirták közt. A kapitány a
+fejébe vette, hogy valami csúfot akartunk rajta elkövetni és ez a
+gyanúja gyilkos dühbe hozta. Végül meggyőződhetett arról, hogy az ő
+fölfogása szerint sem vagyunk annyira gonoszak, mint inkább ostobák
+és azért meglehetősen mérsékelt bűntetéssel szabadultunk. Én
+egynapi szobaáristomot kaptam. Amikor kitöltöttem, elhatároztam,
+hogy nem hagyom ennyiben a dolgot. Roppantul bántott a gondolat,
+hogy Krall azt hiszi, mi meg akartuk csúfolni, pedig örömben és
+tisztességben akartuk részesíteni. Sajnáltam az egész féleértést,
+sajnáltam a legénységet, de magát Krallt is sajnáltam. Miféle élete
+lehet olyan embernek, aki természetesnek találja, hogy őt mindenki
+gyűlöli? Parádéba öltöztem tehát és elmentem a lakására. Egy szép
+és szívhez szóló beszédet készítettem magamnak, amelyben meggyőzően
+kifejtem, hogy bennünket csak a svadronparancsnok iránt való
+gyermeki ragaszkodásunk vezetett és ha ügyetlen formában fejeztük
+is ki, azért nem akartuk megbántani… Nem tagadom, szorongó szívvel
+léptem a kapitány lakásába. Megkérdezte, hogy mit akarok és némán
+hallgatott végig. Mikor befejeztem, így szólt hozzám:</p>
+<p>– Sie Kerl, sind Sie verrückt? Morgen zum Rapport! Jetzt
+marsch!</p>
+<p>Ez a dolog aztán rettenetesen elkeserített. Hazamentem,
+<span class="pagenum"><a name="Page_57" id=
+"Page_57">-57-</a></span> nem is ettem az nap, este pedig
+elhatároztam, hogy főbe lövöm magamat. Nekem ne mondja többet,
+hogy: Sie Kerl!</p>
+<p>Este se ettem semmit, hanem búcsúzó leveleket írtam, aztán
+megtöltöttem a pisztolyomat és megittam egy üveg bort.</p>
+<p>Éjfélkor akartam magamat agyonlőni, de tíz óra felé nagyon
+elálmosodtam és el is aludtam. A nagy keserűségem következtében
+igen mélyen aludtam és amikor fölébredtem, odakünn már világos
+nappal volt. Nagyon éhes voltam és elhatároztam, hogy mielőtt
+végeznék magammal, előbb még megreggelizem. Éppen a legényemet
+kerestem, amikor nagy zsibongás hallatszott be az utcáról. Annyi
+piros huszársapka nyüzsgött künn, mintha pipacsos rétté változott
+volna az utca. Az ablakon át kiszóltam Gulyás káplárnak, hogy mi
+történik?</p>
+<p>– Hát nem hallotta a kadét úr? A régi svadronosunk, Sujtár
+kapitány úr visszajött a törzstiszti iskolából és megint átvette a
+kommandót. A hajnali vonattal érkezett meg és a legénység mind
+kiment a vasútra.</p>
+<p>– És mi lesz Krall kapitánynyal?</p>
+<p>– Hát ő visszamegy a régi svadronjához, második kapitánynak.</p>
+<p>– És milyen volt a fogadás a vasuton?</p>
+<p>– Nagyszerü! Mikor Sujtár kapitány úr kiszállt a kocsiból, a
+legények mind elkezdtek kurjongatni <span class="pagenum"><a name=
+"Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> meg éljenezni, aztán sokan
+nekiestek a kuffereknek, hogy bevigyék a városba, sokan meg
+nekiestek a kapitánynak, hogy a vállukon hozzák a kaszárnyába.</p>
+<p>– És mit mondott a kapitány?</p>
+<p>– Azt mondta: fiúk, én nem vagyok Jézus Krisztus, hogy
+szamárháton lovagoljak a városba, azért eresszetek el, mert úgy
+váglak pofon, hogy a fogatok doppelreihebe marsiroz ki a szátokon.
+A trombitást, aki sehogysem akarta elereszteni, a lábát fogta,
+pofon is vágta.</p>
+<p>– Nagyszerü ember lehet az a Sujtár kapitány? – kiáltottam.</p>
+<p>– Meghiszem azt! – mondta a káplár. – A kadét úr nem ismeri még,
+de majd meglátja, hogy milyen fain úriember. A svadron apja!</p>
+<p>Jól van, – gondoltam magamban, – mielőtt agyonlőném magamat,
+megnézem a svadron apját!</p>
+<p>Fölvettem az atillámat és elmentem a kaszárnyába. Azt hittem,
+Sujtár talán ott lesz. A kapitány nem volt ott, az udvaron azonban
+fura dolgot láttam. A legénység ugyanis egészen pucéran a nagy kút
+körül sorakozott, ott vizet mertek egymás nyakába és szalmával
+végigcsutakolták egymást. Megtudtam, hogy ez az új kapitány
+parancsára történik. Künn a pályaudvaron észrevette, hogy egyik
+legény nem a legtisztább és azért parancsot adott, hogy csutakolják
+meg az egész svadront. <span class="pagenum"><a name="Page_59" id=
+"Page_59">-59-</a></span></p>
+<p>Azonnal siettem a lakására. Az inasa azt mondta, hogy a
+kapitány, aki egy szuszra utazott le Bécsből, lefeküdt egy órát
+aludni, de Sujtár meghallotta a hangomat és az ajtón keresztül azt
+kérdezte, hogy ki az a barom, aki ilyenkor alkalmatlankodik az
+embereknek? Mikor megtudta, hogy a kadét, azt mondta: Bujjon
+be!</p>
+<p>Ágyában fogadott. Első pillanatban megijedtem a tüskés
+bajuszától, meg a mély basszusától. Haptákba vágtam magamat és azt
+mondtam: Herr rittmeiszter melde gehorzamszt – és többi…</p>
+<p>– Teremtőm, micsoda német marhával vert meg megint az Isten! –
+sóhajtotta Sujtár.</p>
+<p>– Bocsánat, nem vagyok német, hanem magyar! – mondtam.</p>
+<p>– Hát akkor beszélj emberi nyelven, te nyavalyás. Ott a pálinka
+meg a cigaretta, tölts nekem is.</p>
+<p>Miután elszívtam egy cigarettát, Sujtár így szólt hozzám:</p>
+<p>– Most lódulj a kaszárnyába és jegyezd meg, hogy ezentúl mindig
+ott kell lenned a hajnali abrakoltatásnál. A lustálkodásnak
+egyáltalában vége lesz most már! A svadron egészen elzüllött,
+olyan, mint a csürhe… De hiszen majd megemlegetitek azt a napot,
+amikor visszajöttem! Igaz, hogy el ne felejtsem: délben legyen
+szerencsém ebédre! És miféle kanárizsinórt viselsz az atilládon?
+Hatórai <span class="pagenum"><a name="Page_60" id=
+"Page_60">-60-</a></span> dunkli! Este majd elkísérhetsz
+Ipeghyékhez, bált adnak és szóltam nekik, hogy téged is hívjanak
+meg. Szervusz!</p>
+<p>Boldogan siettem a kaszárnyába. Már nem kell magamat agyonlőnöm,
+mert olyan fölebbvalóm van, aki alatt öröm szolgálni. Most azonban
+csókolom a kezüket, el kell mennem. Puskavizit lesz és ha nem
+vagyok ott, Sujtár megnyúz elevenen… <span class="pagenum"><a name=
+"Page_61" id="Page_61">-61-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Ulászló király pajzsa</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_62" id=
+"Page_62">-62-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63"><br />
+-63-</a></span></p>
+<p>Poprády báró, akinek kortársai már régebben (és valljuk meg,
+hogy joggal) a bolond előnevet adományozták, egy nap négy kutyája
+kiséretében a szentgyörgyi nagyutcán sétált, amikor hangos asszonyi
+sikoltozás ütötte meg a fülét. A bolond báró ekkor egy
+párduc-agárral átrepült a legközelebbi kerítésen és esze nélkül
+berobogott az udvarra, ahonnan a sikoltozás hallatszott. Neki
+ugyanis sportszerü szenvedélye volt a mentés. Ott volt csak igazán
+elemében, ahol árvíz pusztított és tűzvész dühöngött, ahol
+megvadult lovakkal és veszett ebekkel lehetett szembeszállani.</p>
+<p>Ezúttal tényleg nagy veszedelemnek lett szemtanúja: egy szegény
+özvegyasszony udvarán licitáltak, néhány száz forint és járulékai
+erejéig. Most éppen a tehénkéjét vezették ki az istállóból és az
+árverést szenvedő kétségbeesett siránkozással ölelte át az
+okosszemü riska hattyufehér nyakát. A porontyai meg – voltak vagy
+négyen – szepegve kapaszkodtak az édesanyjuk szoknyájába.</p>
+<p>– Negyven forint! Ki ad többet? – kérdezte rendületlen
+nyugalommal a végrehajtó. <span class="pagenum"><a name="Page_64"
+id="Page_64">-64-</a></span></p>
+<p>A bárót, akinek egyébként már elég dolga akadt végrehajtókkal,
+nagyon fölháborította ez a jelenet.</p>
+<p>Özvegyasszonyt licitálni, micsoda lovagiatlanság? Ilyet nem
+szabad eltűrni! Azonnal takarodjék a végrehajtó, mert lelövi, mint
+az izét… Lelövöm, mint az izét, vagy pedig leizélem, mint a kutyát,
+ez volt a bolond báró kedves szólása.</p>
+<p>Egy kicsit ordítozott még az ügyvéddel, aztán hirtelen
+elpárolgott a haragja és hideg főúri gőg hangján kezdett
+beszélni.</p>
+<p>– Mennyire rúg az egész potomság? Megfizetem!</p>
+<p>– Háromszázharminc forint mindössze…</p>
+<p>Poprády kotorászni kezdett a zsebében és talált is vagy harminc
+forintot. Az ügyvéd elfogadta a részletfizetést és megigérte, hogy
+az árverést elhalasztja két hétre.</p>
+<p>– De mi lesz velem két hét mulva? – jajgatott az asszony.</p>
+<p>– Fogja be a száját! – szólt Poprády nyersen. – Mondtam már,
+hogy megfizetem azt a potomságot!</p>
+<p>Azzal elment a négy kutyájával…</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Háromszáz forint ugyan potomság olyan úr szemében, aki már
+elköltött háromszázezret is, de azért a bolond bárónak még sem volt
+háromszáz forintja. Már jó régen nem látott annyi pénzt a
+tárcájában <span class="pagenum"><a name="Page_65" id=
+"Page_65">-65-</a></span> és örökös pillanatnyi pénzzavara már
+szinte közmondásossá lett.</p>
+<p>Poprády egy esztendő óta hatalmas rokonának, Szentgyörgyi
+grófnak kenyerén élt. A nagy úr, akinek évi jövedelmét félmillióra
+becsülték, vagy féltucat rokonát tartotta magánál, csupa letört
+urat, miként mondta, versenyistállójának szolgálatképtelenné lett
+paripáihoz hasonlítván őket. Adott nekik lakást a kastélyban és
+szabad asztalt, az inasait és a fogatait is szívesen bocsátotta a
+rendelkezésükre, de pénzt nem adott nekik egy krajcárt sem. Ha
+kértek tőle, kurtán mondta: nincs! Ha gorombáskodtak vele (és
+Poprády néha nagyon gorombáskodott vele), akkor az öreg kegyelmes
+úr a megpukkadásig kacagott, de pénzt nem adott.</p>
+<p>Most is kurtán utasította el Poprádyt.</p>
+<p>– Háromszáz forint kéne? Nekem is kéne!</p>
+<p>– Nem magamnak akarom, hanem egy szegény özvegyasszonynak…</p>
+<p>– Az én pénzemen akarsz asszonyokat kitartani?</p>
+<p>– Nem szép az egy cseppet sem, csak földhözragadt szegény.
+Csunya öreg parasztasszony…</p>
+<p>– Akkor meg éppen szamárság volna annyi pénzt rákölteni.</p>
+<p>Nem törődött többet Poprádyval, hanem a pesti építőmesterrel
+kezdett beszélni, akivel új istállót akar <span class=
+"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> építtetni
+a telivérei számára kétszázezer forint költséggel. Valódi lópalota
+lesz az!</p>
+<p>Poprády elsápadt dühében… Hej, egyszer még le fogja lőni a
+grófot, mint az izét!</p>
+<p>A bolond báró aztán gondolt egyet és a grófi főkomornyikhoz
+fordult.</p>
+<p>– Georges, nem szerezhetne nekem háromszáz forintot egypár
+napra? Pillanatnyi pénzzavarban vagyok…</p>
+<p>A komornyik majdnem sírva fakadt.</p>
+<p>– Honnan vegyek annyi pénzt, kezét csókolom? Szegény cseléd
+vagyok, kezét csókolom…</p>
+<p>Poprády pedig jól tudta, hogy Georgesnek harmincezer forintja
+van a bankban. Adott is kölcsön uzsorakamatra, de nem Poprádyhoz
+hasonló uraknak.</p>
+<p>Egy szerencsés véletlen folytán a bolond báró mégis megkapta a
+pénzt. Áldozócsütörtökön az öreg kegyelmes a templomba ment, hogy
+fölvegye az úrvacsoráját és útközben összetalálkozott Poprádyval.
+Az öreg úr ezen az egy napon mindig nagyon békülékeny és nagylelkü
+volt.</p>
+<p>– Megszerezted már a pénzt, Poprády?</p>
+<p>– Dehogy?</p>
+<p>– Kell még?</p>
+<p>– Hogyne!</p>
+<p>– Georges, háromszáz forintot!</p>
+<p>A komornyik kivette duzzadt nagy tárcáját és három ropogós
+százast olvasott le a Poprády kezébe. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span></p>
+<p>Másnapra volt kitűzve az árverés folytatása a parasztasszony
+házában és Poprády maga akarta elvinni az asszonynak a pénzt. Előbb
+azonban benézett még a kastélyba, hogy magával szólítsa a kutyáit.
+Odabenn aztán igen kellemetlen meglepetés várakozott rá: a lakásán
+találta Spitzer urat, a végrehajtó társaságában.</p>
+<p>Spitzer volt a Poprády legkellemetlenebb hitelezője. A báró
+bukása után potom áron összevásárolta annak régi váltóit és
+kisebb-nagyobb időközökben meg-megjelent nála, a végrehajtó
+kiséretében, szerencsét próbálni, mint maga mondta. Valami
+csodálatos hatodik érzéke volt Spitzer úrnak, amelynek segítségével
+nagy távolságból is megszimatolta, hogy mikor van pénz a báró
+zsebében. Egy félévig sem mutatta magát Spitzer úr, néha egy évig
+sem, aztán váratlanul betoppant, mindig olyankor, mikor Poprády
+kártyán nyert, vagy valami rokonának nagylelküsége által pénzhez
+jutott… Távoli fürdőhelyekre is elutazott a báró után, sőt egyízben
+külföldre is. Spitzer úr egyébként nagyon nyájas és alázatos
+emberke volt. Sohasem fenyegetődzött és nem is erőszakoskodott: az
+ő fegyvere a rábeszélés volt. Szívhez szólóan tudott beszélni, meg
+tudta indítani Poprádyt, ki tudta könyörögni a zsebe mélyében rejlő
+utolsó bankjegyet is.</p>
+<p>Különös, de igaz, hogy Poprády bizonyos rokonszenvet érzett
+Spitzer úr iránt. Rendesen gorombaságokkal <span class=
+"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> fogadta
+ugyan, de a gorombaságának némi kedélyes zamatja volt. Spitzer úr
+végre is oly udvariasan és szerényen viselkedett, hogy az ember nem
+lőhette le, mint a kutyát, még csak ki sem dobhatta…</p>
+<p>– Mi az ördögöt akar már megint?</p>
+<p>– Egy kis váltócskát bátorkodtam elhozni… A régiek közül való…
+Semmiség az egész. Kétszáz forint… Egy hamburgi szivarárus bízott
+meg az inkasszóval…</p>
+<p>– Hát az a másik mit akar?</p>
+<p>– A végrehajtó úr… Méltóztatik tudni, formaság az gész…</p>
+<p>– Pénzem nincs, foglalni pedig nem lehet itt, mert én vendég
+vagyok és minden bútor a grófé… Menjenek a pokolba.</p>
+<p>– Ez talán mégsem a gróf úr őméltóságáé?</p>
+<p>A vércseszemével meglátta a Poprády egyetlen féltett kincsét,
+amelyet annyi hajótörésből sikerült megmentenie: Ulászló király
+paizsát. Ősrégi ezüstpaizs volt, a Poprádyak zománcos cimerével. A
+családi hagyomány szerint valamelyik Ulászló király adományozta a
+nemességszerető Poprádynak a paizsot, nem tudni már, miféle érdeme
+elismeréseül… Tény, hogy a család bizonyos babonás tisztelettel
+ragaszkodott a régi fegyverhez, amelyben hajdani fényüknek tanuját
+látták. És maga a bolond báró is, miután könnyelmüen megvált
+uradalmától és kastélyától, <span class="pagenum"><a name="Page_69"
+id="Page_69">-69-</a></span> nélkülözések árán is ragaszkodott a
+családi ereklyéhez…</p>
+<p>– Hozzá ne nyuljon, – mondta most Spitzernek, – mert…</p>
+<p>Spitzer mosolygott.</p>
+<p>– Könyörgöm alássan, csak formaság az egész… A végrehajtó úr
+lefoglalja a pajzsot és bírói letétbe helyezi… Ha azonban a
+méltóságos úr megfizeti a kétszáz forintot, akkor készségesen
+lemondok a foglalásról.</p>
+<p>– Mondtam, hogy nincs pénzem!</p>
+<p>– Ó, az olyan nagy úrnak, mint a méltóságos úrnak, ha nincs is
+pénze, kétszáz forintja mindig van…</p>
+<p>E pillanatban halk kaparászás hallatszott az ajtón. A paraszt
+özvegyasszony állt künn a folyosón. A félelem hajtotta ide; meg
+akart róla győződni, hogy nem feledkezett-e meg a báró róla és a
+riskájáról…</p>
+<p>– Jókor jön, – mondta Poprády. Azzal kivette a tárcát és odaadta
+az asszonynak a három százast.</p>
+<p>Az asszony sírva kapkodott a keze után, hogy megcsókolja,
+Poprády azonban gorombán kiutasította.</p>
+<p>– Menjen a pokolba! Nekem ne orgonáljon itt!</p>
+<p>Spitzer sóbálványnyá váltan állott a szobában.</p>
+<p>– A méltóságos úrnak nincsen pénze és százasokat osztogat a
+parasztoknak? <span class="pagenum"><a name="Page_70" id=
+"Page_70">-70-</a></span></p>
+<p>– Nincs pénzem!</p>
+<p>– Akkor kénytelen leszek a paizsot bírói letétbe helyezni, –
+mondta a végrehajtó.</p>
+<p>Poprády haragja már elpárolgott. Fagyos hangon mondta:</p>
+<p>– Tessék!</p>
+<p>Aztán kevélyen hátat fordított nekik. Pedig sejtette, hogy nem
+fogja többet viszontlátni Ulászló király paizsát, melyhez – nem
+tudni, hogy hány száz esztendő óta – babonás tisztelettel
+ragaszkodtak a Poprádyak. <span class="pagenum"><a name="Page_71"
+id="Page_71">-71-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A bátor ember</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_72" id=
+"Page_72">-72-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73"><br />
+-73-</a></span></p>
+<p>Tavaly nagyon kellemetlen volt Puszta-Tatárin a nyár. Az
+időjárás ugyan szép volt és dinnyénk is volt bőven, de én megbuktam
+a németből és számtanból, és ezért úgy bántak velem a kedves
+szüleim, mintha én feszítettem volna keresztre a Jézust. Az
+édesanyám, ahányszor csak rám nézett, mindig úgy megsajnált, hogy
+sírva fakadt, az édesapám pedig mindig meg akart ölni, mert
+megbecstelenítettem a családot. Mikor pedig első napon megettem
+három kis dinnyét és hozzáfogtam a negyedikhez, megint pofon akart
+ütni. Én ezért többnyire az istállóban tartózkodtam a kocsisoknál.
+Hanem ebből is baj lett. Az édesanyám ugyanis minden szombaton maga
+fésült meg a sűrű fésüvel. Addig fésült, míg aztán egyszer hangosan
+elsikította magát és azt mondta, hogy most már végleg elzüllöttem
+és az édesapám beszaladt és megnézte a fésüt és megint meg akart
+ölni.</p>
+<p>Akkor jött a házunkba Dusa. Dusa a nagybátyám leánya, a Pista
+bácsié, aki Eszéken lakik és másképp veti a keresztet mint mi, mert
+ő szerb. Azért küldték hozzánk, mert az édesanyja összeveszett
+<span class="pagenum"><a name="Page_74" id=
+"Page_74">-74-</a></span> az édesapjával és hirtelen elcsapta a
+nevelőnőt. Erről nekünk gyerekeknek nem szóltak semmit, de azért mi
+rögtön tudtuk.</p>
+<p>Dusa szintén tizenkét esztedős volt, de nagyobb volt mint én,
+olyan szép volt, mint egy angyal, a szeme pedig olyan volt, mint a
+fekete macskáé. Mindjárt az első nap meg akartam cibálni a hosszu
+haját – a hugaim haját mindig meg szoktam cibálni! – de ő olyan
+kemény pofont adott nekem, hogy szikrát hányt tőle a szemem. Ezen
+én nagyon csodálkoztam és dühbe jöttem, mert nálunk a leányok nem
+mernek visszaütni, hanem pityeregni szoktak, ha megverem őket és
+ennél fogva nekimentem Dusának, hogy földhöz vágjam. Ekkor egy
+ökölcsapást kaptam tőle a karomra, úgy hogy a karom egészen
+elzsibbadt, aztán egy másikat a gyomromra, úgy, hogy émelyegni
+kezdett, egy harmadikat pedig az orromra kaptam, úgy, hogy megeredt
+az orrom vére, én még akkor hozzá se tudtam nyúlni. Ezt pedig
+boxolásnak nevezik. Én nem sejthettem, hogy egy fehérruhás kisleány
+boxolni is tud. Dusa azonban tudott, sőt vívni is tudott, meg
+lovagolni, mert Pista bácsi, aki egy kicsit fuzsitus ember,
+megtanította mindenre, mert nagyon fájt neki, hogy Dusa nem lett
+fiu, hanem leány.</p>
+<p>Én tehát a kúthoz mentem és megmostam a véres orromat, Dusa meg
+bement a házba, a szeme <span class="pagenum"><a name="Page_75" id=
+"Page_75">-75-</a></span> pedig igazán úgy fénylett, mint a fekete
+macskánké. Én aztán egy hegyes vasdarabot tettem a zsebembe és
+elhatároztam, hogy betöröm a Dusa fejét, mert ha annyiban hagynám a
+dolgot, az szégyen volna az egész osztályunkra. Nem bánom, ha
+édesapa megint agyon is üt érte, legfölebb megszököm hazulról:
+különben is régi tervem egyszer megszökni.</p>
+<p>Délután elmentem halászni. Nálunk nem szokás horoggal vagy
+hálóval halászni, mert nálunk csak a Pece-árok van. Az ember leveti
+a csizmáját és fölgyűri a nadrágját, aztán térdig gázol a vízben és
+keresgél a kimosott part alatt. A halat, ha ugyan fog az ember, a
+nadrágja zsebébe teszi az ember. Hát amint megyek a vízben, hát
+egyszerre a másik oldalon szembejön velem Dusa. Ő is mezitláb volt
+s ruháját feltűrte térdig és ő is halászott. Én nem fogtam még
+semmit, de ő egy igen szép csíkhalat fogott.</p>
+<p>Kivettem a zsebemből a hegyes vasdarabot és azt mondtam neki:
+No, most meghalsz!</p>
+<p>Dusa azonban nem ijedt meg, hanem kidobta a halat a partra,
+aztán fölkapott egy nagy kerek követ és azt mondta: Legyen
+szerencsém!</p>
+<p>Nem akartam megtámadni, mert tudtam, hogy ez a szerb nő mindenre
+képes, azért cselhez folyamodtam, amint az indusvadak szokták és
+zsebretettem megint a fegyveremet és nevetve mondtam, hogy hiszen
+én csak tréfálok! <span class="pagenum"><a name="Page_76" id=
+"Page_76">-76-</a></span></p>
+<p>Erre ő is nevetett és eldobta a nagy követ és ilyképpen szólt
+hozzám:</p>
+<p>– Ha akarod, kössünk békét, mert én nem szeretek verekedni, ha
+nem muszáj. Nekem talán egy hónapig is nálatok kell maradnom, mert
+ahányszor a guvernánt vagy a szobaleány miatt baj volt, mindig
+egyhónapig tartott otthon a harag és azt már látom, hogy a
+hugaiddal nem lehet semmit se kezdeni, mert azok nyafka libák. De
+mi ketten jó pajtások lehetnénk és sok mulatságos dolgot
+követhetnénk el, ha nem árulkodnál rám.</p>
+<p>– Jól van, – mondtam, – kössünk békét.</p>
+<p>– Isten téged úgy segéljen? – kérdezte.</p>
+<p>– Isten engem úgy segéljen! – mondtam.</p>
+<p>– Hát akkor ezentúl jóbarátok vagyunk, – szólt Dusa.</p>
+<p>Azzal hozzám lépett és kétszer megcsókolt. Így történt, hogy mi
+ketten élet-halálra szóló barátságot kötöttünk, aztán együtt
+halásztunk a Pece-árokban, de a szép csík mellé csak egy hitvány
+kis cigányhalat foghattunk még.</p>
+<p>A Dusa még nálunk volt, amikor hozzánk jött vadászatra Kempelen
+bácsi. Kempelen bácsinak furcsa tüskés szemöldöke van, a bajusza
+pedig hosszan lelóg, mint a tengeri rozmáré a Payer-expedició
+képein, a járása pedig olyan ünnepélyes, mnit a miséző papé.
+Kempelen bácsi semmit se beszél és mindig olyan arcot csinál,
+mintha dühös volna. Ez <span class="pagenum"><a name="Page_77" id=
+"Page_77">-77-</a></span> azért van, mert ő igen bátor ember.
+Egypár esztendővel ezelőtt pisztolyduellumban agyonlőtte Suskovics
+bácsit, aki az édesanyám távoli rokona volt és akkor Suskovics néni
+úgy megijedt, hogy ő is szörnyet halt. Pedig nem is ő rá lőttek, de
+hát ilyen ijedős az asszonynép. Azóta nálunk mindenki nagyra
+becsüli Kempelen bácsit, örülnek, ha eljön, mindig a főhelyre
+ültetik az édesmama mellé, az urak gyufát adnak neki, ha szivarra
+akar gyújtani, a nők pedig azt mondják, hogy érdekes ember.</p>
+<p>Apa egyszer azt mondta, hogy kár, hogy nincsenek már nálunk
+török háborúk, mert akkor az olyan bátor ember, mint Kempelen
+bácsi, nagyon kitüntetné magát. Való igaz, hogy mindig nagyon bátor
+arcot csinál. Egyszer láttam, mikor borotválkozott, az álla
+szappanos volt, de akkor is szigorúan összeráncolta a homlokát.
+Mikor pedig egyszer egy tűzhányó hegyről beszéltek, amely tüzet
+hányt sok ezer emberre, Kempelen bácsi azt mondta: Sajnálom, hogy
+ilyenkor nem lehetek ott! Az egyszerü tűzvészeket és árvizeket is
+nagyon szereti és mindig sajnálja, hogy nem lehet ott, hogy
+bebizonyítsa a bátorságát. Ha pedig más ember valami bátor tettet
+követ el, akkor gúnyosan mosolyog. Ha meg iszik egy kicsit, – mert
+nálunk vadászat után mindig isznak, – akkor még haragosabb lesz és
+mindig körülnéz, hogy elég bátornak tartja-e mindenki az asztalnál.
+Ilyenkor az urak nagyon szoktak vigyázni, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> hogy
+véletlenül olyat ne mondjanak, amit rossz néven vehetne Kempelen
+bácsi. És azt is mondják, hogy mindig töltött revolver van a
+zsebében.</p>
+<p>Én egyszer Dusának mindent elmondtam, amit Kempelen bácsiról
+tudtam, hogy agyonlőtte Suskovics bácsit és hogy Suskovics néni is
+meghalt és hogy milyen bátor ember, – ebédnél aztán Dusa mindig
+csak Kempelen bácsit nézte. Nem igen evett, hanem a két
+macskaszemével mindig nézte. Végül Kempelen bácsinak is feltünt,
+hogy Dusa le nem veszi róla a szemét és így szólt hozzá:</p>
+<p>– Tetszem magának, kisleány?</p>
+<p>Dusa mindig meg szokta mondani, amit gondol és így felelt:</p>
+<p>– Bizony nem tetszik nekem.</p>
+<p>És ekkor kiköpött.</p>
+<p>– Hát akkor miért néz folyton?</p>
+<p>– Mert szeretnék magától valamit kérdezni.</p>
+<p>Édesmama már akkor rosszat sejtett, apa pedig vasvillaszemmel
+nézett Dusára. Kempelen bácsi azonban biztatta Dusát, hogy csak
+kérdezzen tőle akármit, ő válaszolni fog. Dusa ekkor összeráncolta
+a fekete szemöldökét és a fénylő macskaszemével olyan erősen nézett
+a rozmárbajuszu bácsira, hogy magam is megijedtem. Csendesen és
+vakmerően mondta:</p>
+<p>– Megjelent magának már álmában Suskovics néni? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p>
+<p>Erre nagy ijedtség támadt a szobában és én azt hittem, Kempelen
+bácsi mindjárt kiveszi a töltött revolvert és agyonlövi Dusát.
+Édesmama azonban kivezette Dusát és büntetésül nem adott neki
+gyümölcsöt, pedig Dusa vendégünk volt. Engem is kikergetett apa, de
+ez nagy igazságtalanság volt, mert én meg se mukkantam, sőt aznap
+véletlenül igen jól viseltem magamat. Dusa azonban igen dühös volt,
+hogy nem kapott gyümölcsöt és egyre mondta nekem, hogy ezt nem
+viszi el szárazon Kempelen bácsi. Két napig mindig dühös volt, mert
+nem eresztették az ebédlőbe, hanem külön terítettek neki a
+gyerekszobában, akkor aztán kész volt a bosszúállás terve. Estére
+végre is hajtotta és én segítettem neki, bár nagyon féltem és
+ellenkeztem, mégis segítettem neki, mert amit ő akart, azt már
+akkor mindig megtettem.</p>
+<p>Az urak egész estig vadásztak és künn a tarlókon
+zsiványpecsenyét sütöttek, úgy hogy mikor hétkor hazajöttek, majd
+leragadt a szemük a nagy fáradtságtól meg a bortól és tüstént ágyba
+feküdtek. Édesmama akkor a hugaimmal odaát volt Szombathyéknál
+teán, de Dusát és engem nem mertek magukkal vinni, nehogy megint
+valamit elkövessünk Szombathyéknál. És ekkor hajtottuk végre a
+tervünket. Dusa kibontotta a haját, az arcát befehérítette
+lisztporral és korommal nagy fekete karikát csinált a szeme köré,
+aztán egy fehér lepedőt vett <span class="pagenum"><a name=
+"Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> magára, mint a kisértetek
+szokták. A fekete kandurt bepólyálta egy gyerekpólyába, de a farkát
+künnhagyta, hogy megfoghassa a kezével. És pedig magamhoz vettem a
+varázslámpámat, melyet laterna magica-nak hívnak s amelyet az édes
+Jézuska hozott nekem Kertész Tódortól 4 forint 50 krajcárért, mert
+karácsonykor elég jó bizonyítványom volt és akkor még senki sem
+merte volna remélni, hogy év végén megbukom két tantárgyból. Én
+sem.</p>
+<p>Mikor a vendégszoba előtt hallgatództunk, Kempelen bácsi már úgy
+hortyogott, mint az inárcsi fürészmalom, amely gőzerőre van
+berendezve. Óvatosan benyitottunk a sötét szobába. Dusa
+szembeállott az ágygyal, magam pedig a divány mellé állottam és a
+fogam borzasztóan vacogott a félelemtől, de azért még sem szaladtam
+el. Ekkor a laternából kék fényt vetettem a falra és Dusa odaállott
+a fényes tányérba és a szemét forgatta. A fekete macskát pedig a
+karján tartotta, mintha pólyás gyerek volna. Ámbár tudtam, hogy ez
+a Dusa, mégis olyan iszonyu és kisérteties volt, hogy halálra
+megijedtem és a laterna reszketett a kezemben és a kék fény is
+táncolt. De azért mégsem szaladtam el.</p>
+<p>És Dusa ekkor üvölteni kezdett.</p>
+<p>– Kempelen! Kempelen! – üvöltötte. – Kempelen!</p>
+<p>Hanem a bácsi igen mélyen aludt és csak akkor ébredt föl, amikor
+Dusa már sokszor üvöltött. Ekkor <span class="pagenum"><a name=
+"Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> egyszerre felült az ágyában
+és mereven nézte a reszkető fényt.</p>
+<p>– Ismersz, Kempelen? – üvöltötte Dusa.</p>
+<p>– Ki az? Mi az? – ordította a bácsi.</p>
+<p>– Suskovicsné vagyok, akinek meggyilkoltad az urát. A
+gyerekemnek nincs sem apja, sem anya, elhoztam neked, nesze, neveld
+föl!</p>
+<p>Azzal a farkánál fogva oda dobta a macskát az ágyra. A macska
+ijedt nyekkenéssel ráesett Kempelen mellére, onnan fölugrott az
+almáriom tetejére, mint egy fekete ördög.</p>
+<p>Kempelen bácsi nem szólt semmit, hanem visszafeküdt a párnára.
+Én pedig hirtelen elfújtam a laterna gyertyáját, aztán kiszaladtunk
+az ajtón, miközben jól összeütöttük a fejünket. A macska a lábunk
+alatt rohant ki. Azt hittük, hogy Kempelen bácsi föl fogja lármázni
+az egész házat, de biz az meg se moccant a szobájában. Dusa aztán
+megmosakodott, anélkül, hogy valaki észrevette volna a cselédek
+közül s mire édesmamáék visszajöttek Szombathyéktól, akkor már mi
+ketten mélyen aludtunk, kiki a maga szobájában.</p>
+<p>Amikor reggel fölébredtem, igen örültem a sikerült tréfának, de
+apa rosszkedvü volt reggelinél és azt mondta, hogy Kempelen bácsit
+haldokolva találták a szobájában. Erre már én se örültem. Kempelen
+bácsit a nyavalya törte s félrebeszélt és édesanya azt mondta,
+nagyon kellemetlen, hogy éppen a mi <span class="pagenum"><a name=
+"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> házunkban lett beteg. Később
+Dusával ketten kimentünk az ököristálló mögé és ott ünnepélyesen
+megesküdtünk, hogy ezt nem fogjuk elmondani senkinek. Meg is
+tartottam az esküt, csak két jóbarátomnak mondtam el, de ők viszont
+esküt tettek, hogy a kínpadon se vallják be az igazgató úrnak.
+(Mind a kettő igen elszánt ismétlő.)</p>
+<p>Kempelen bácsi még öt napig feküdt nálunk, de nem halt meg,
+hanem hazavitték tragacson. Még akkor se tudta, hogy fiu-e vagy
+leány. Azóta elmult egy esztendő és most már egészen jól van, csak
+cukkol egy kicsit.</p>
+<p>A vakáció, fájdalom, igen gyorsan röppent el, mint rendesen és
+Dusa igen sajnálta, mikor a kedves szülei három hét mulva már
+kibékültek és őt hazavitték. Ámbár csak leány, mégis be kell
+vallanom, hogy nem ismertem még fiut, aki olyan lett volna, mint ő.
+Mert akárhogyan fájt is valamije, azért sohasem sírt, még akkor
+sem, amikor megrúgta a Fánni. (Fánni egy csikó.) És nem is
+árulkodott soha. Most is sokat gondolunk még egymásra és gyakran
+igen szép képes levelezőlapokat kapok tőle. Ha nagy leszek, talán
+feleségül veszem, mert ő ezt igen óhajtja, de előbb meg kell
+tanulnom a boxolást, különben mindig neki lenne igaza, ami lealázó
+volna reám nézve. <span class="pagenum"><a name="Page_83" id=
+"Page_83">-83-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Kleopátra királynő lovagja</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_84" id=
+"Page_84">-84-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85"><br />
+-85-</a></span></p>
+<p>– Mondok neked egy furcsa történetet… Fogadjunk, hogy nevetni
+fogsz rajta. Látod arcomon ezt a két kardvágást? Mindegyik
+pofacsontomon egy. Olyan egyforma a kettő, mintha cirkalommal
+mérték volna ki. Igaz, hogy ugyanegy kéztől kaptam, háromesztendei
+időközben. Mind a két ízben Kleopátra királynőért verekedtem.
+Először azért állítottak kard elé, mert megvédtem, másodszor meg
+azért, mert megsértettem. Hát nem bolond az élet?</p>
+<p>Ezt feketekávézás közben mondta egy igen kövér fiatal úr. Az
+arca olyan rózsás fényben virított, mint a yorkshirei malacoké, a
+tekintete meg tiszta és szelíd volt, mint egy óriási pólyásbabáé. A
+természet valami furcsa rajzolási hibája következtében vastag,
+tüskés szemöldök ült a szeme fölött. A szemöldökén állandóan
+harcias fenyegetés cikázott, amelyet azonban ártatlan és gyermekes
+arca sehogy sem tudott beváltani.</p>
+<p>A kövér ifju, akinek különben Kanizsay volt a neve, tovább akart
+beszélni, de ez nem volt könnyü dolog. Az öreg bárónak is volt
+mondanivalója. A báró volt a vármegye legtudósabb elméje. Minden
+<span class="pagenum"><a name="Page_86" id=
+"Page_86">-86-</a></span> este elolvasott a lexikonban egy cikket,
+másnap ravaszul ráterelte a szót arra, amit olvasott és
+elkápráztatta az embereket iszonytató tudományával. Tegnap
+különösen megrakodott bölcsességgel, mert hajnalig fájt a foga és
+kínjában elolvasta a Közép-Magyal-kötetben a Madárvonulás
+(migratio) egész cikkét. Természetes, hogy most nem érdeklődött
+párbajok és asszonyok után, hanem a madarak vonulásáról óhajtott
+eszmecserébe bocsátkozni.</p>
+<p>– Ma reggel két füstifecskét láttam, – mondta. – Ha elgondolja
+az ember, hogy minő nagy utat tesznek meg a kis állatok…</p>
+<p>Kanizsay egyébként udvarias ember volt, de most belebetegedett
+volna, ha nem mondhatja végig a maga történetét. Harsogó hangon
+közéjük vágott a füstifecskéknek.</p>
+<p>– Mondom, három esztendei időközben kaptam e két kardvágást!
+Négy esztendővel ezelőtt Budapesten jártam és Tihanyi Ferkó, a
+híres szobrász, elvitt a művészek álarcos-báljára. Tihanyi
+megyémbeli úriember. Nagy híre van a szobrászok közt, nem a
+szobrai, hanem a vívása miatt. Minden amatőr-dijat ő szokott
+elnyerni…</p>
+<p>Amint egyedül sétálok a Vigadó nagytermében, egyszerre karon fog
+egy nagyon helyes maszk. Azt hittem, hogy egyiptomi múmiának van
+öltözve, de ő fölvilágosított, hogy Kleopátra királynő. Az álarcát
+már levetette, azt mondta, hogy az urak úgyis <span class=
+"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> mind
+megismerték a válla után. A válla igazán nevezetes volt, gömbölyü
+és hófehér…</p>
+<p>E pillanatban hirtelen megszakadt Kanizsay elbeszélése. A báró
+ugyanis egy váratlan orvtámadással magához akarta ragadni a
+szót…</p>
+<p>– Kleopátrát méltóztatott említeni? Erről eszembe jut a kevesek
+által ismert tény, hogy gázlómadaraink közül némelyek az egyiptomi
+gulák tövében szoktak telelni. Így példának okáért a magyar nép
+kedves házibarátja is, a kelepelő gólya…</p>
+<p>Kanizsay időközben fölocsudott meglepetéséből. Egy ellenséges
+pillantást vetett a barátjára, aztán ő is beszélni kezdett. És
+mivel neki harsogó trombitahangja volt, a bárónak megszégyenülten
+el kellett hallgatnia. Meg is tette, de hűvös, gúnyos mosolylyal az
+ajkán és azzal a meggyőződéssel, hogy a barátja tulajdonképpen igen
+hiányos nevelésben részesült. A kövér ember pedig diadalmasan
+folytatta:</p>
+<p>– Kétszer megkerültem már hölgyemmel a termet és Kleopátra mind
+bizalmasabb lett. Azt is elmondta, hogy még nem vacsorázott. Ekkor
+szembe jött velem Tihanyi, a szobrász, akitől már a bál kezdetén
+elszakadtam.</p>
+<p>– No, csakhogy megvagy! – kiáltotta. – Gyere vacsorázni, nagyon
+mulatságos társaság verődött össze odabenn…</p>
+<p>– De mi lesz Kleopátra királynővel? – kérdeztem. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span></p>
+<p>– Senki sem méltatja jobban őfelsége érdemeit, mint magam, de
+vacsorázni nem vihetjük. Abba a társaságba legalább nem, mert
+lipótvárosi szép asszonyokkal leszünk együtt… Majd adunk
+őfelségének öt forintot, abból megvacsorázhatik.</p>
+<p>– Ez alávalóság, – mondta hidegen a királyné.</p>
+<p>– Nem kell az öt forint? – csodálkozott Tihanyi. – Ezt az esetet
+külön obeliszkre fogom vésetni a Nilus partján: Kleopátra
+visszautasított öt forintot!</p>
+<p>– Tihanyi úr, ön fajankó! – szólt a királyné.</p>
+<p>Mivel úgy találtam, hogy a barátom valóban nagyon cinikus, magam
+is azt mondtam:</p>
+<p>– Tihanyi, te fajankó vagy!</p>
+<p>Nem mondtam egészen komolyan, de ő komolyan vette. Jó fiu, de
+kissé feketevérü és ha egyszer bomlani kezd, akkor sehogy sem érti
+meg az okos szót. Sarkon fordult és otthagyott. Tíz perc mulva két
+hosszusörényü művészt küldött a nyakamra, azok elégtételt kértek a
+fajankóért. Ezzel alaposan el is rontották az estémet, mert tudtam,
+hogy Tihanyi úgy bánik a karddal, mint egy olasz vívómester. Nem
+kellett nekem most már se vacsora, se Kleopátra. Haza mentem.
+Másnap ki kellett állanom. Akkor kaptam a vágást a bal arcomon.
+Bepólyált fejjel kimentem a vasútra és a pusztámra utaztam. Három
+esztendeig nem is látott viszont a főváros… <span class=
+"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span></p>
+<p>Kanizsay elhallgatott és a báró azt hitte, hogy ezzel be is
+fejezte az elbeszélést. Köhintett tehát egyet és nyájas arccal így
+szólt:</p>
+<p>– A te pusztád Szerémmegyében van és ott tudtommal nincsenek
+vadludak. Az én pusztámon sűrün fordulnak meg az érdekes éjszaki
+vándorok és tavaly példának okáért ismételten megfigyelhettem
+őket…</p>
+<p>Nem folytathatta, mert Kanizsay erélyesen a szavába vágott.</p>
+<p>– Ez még csak az első vágás volt. Most elmondom a másodikat is.
+Tavaly valami dolgom akadt Budapesten és mivel a lapokból
+megtudtam, hogy megnyilt már a tavaszi műkiállítás, mindjárt első
+nap kimentem a városligeti csarnokba. Képzelheted meglepetésemet,
+amikor az első nő, akit a nagyteremben megpillantottam, Kleopátra
+királynő volt. Ezúttal persze nem viselt jelmezt. De nagyon jól
+festett a szürke tavaszi ruhájában is. Egy idősebb asszonyság volt
+vele, akivel a képeket nézegették. Udvariasan megemeltem a
+kalapomat, de őfelsége oly hűvösen biccentett a fejével, mintha
+sohasem védtem volna meg karddal a kezemben. Lehet, hogy nem ismert
+rám.</p>
+<p>A terem tulsó végében egy csapat brigantikalapos,
+malaclopó-köpönyeges művész állott. Köztük volt Tihanyi Ferkó is.
+<span class="pagenum"><a name="Page_90" id=
+"Page_90">-90-</a></span></p>
+<p>– Ni, – mondtam magamban, – ez furcsa összetalálkozás! Akár a
+regényekben.</p>
+<p>És még egyebet is gondoltam. Ami megtörtént, az megtörtént. Egy
+hölgy, aki nem ismeri meg a védőjét, nem érdemli meg, hogy miatta
+haragot tartsak egy régi jó cimborámmal.</p>
+<p>Odaléptem a szobrászhoz és vállon ütöttem.</p>
+<p>– Jó napot, öregem!</p>
+<p>Ő nevetve nyujtott kezet.</p>
+<p>– Isten hozott. Hát nem haragszol már rám?</p>
+<p>Magam is nevettem és rámutattam Kleopátrára, aki éppen elhaladt
+mellettünk.</p>
+<p>– A nílusi kígyóért? Van eszemben! Szívesen beismerem, hogy nem
+volt igazam, amikor ilyen kis rongyért megsértettelek!</p>
+<p>Nagy meglepetésemre a Tihanyi arca krétafehér lett.</p>
+<p>– A feleségem! – hörögte.</p>
+<p>Hát tudhattam én, hogy időközben feleségül vette Kleopátrát?
+Másnap megint karddal a kezünkben néztünk farkasszemet egymással.
+Akkor kaptam a vágást jobbik arcomra. Mert Tihanyi most még jobban
+vívott, mint annakelőtte. A párbaj után mindjárt hazautaztam és
+azóta se látott hazám szép fővárosa…</p>
+<p>Kanizsay szünetet tartott, hogy egy kissé gondolkozzék. Ez volt
+a veszte. Nem mondhatta el már történetének morálját, amit pedig
+nagyon szeretett <span class="pagenum"><a name="Page_91" id=
+"Page_91">-91-</a></span> volna, mert a báró most már, minden
+leplezgetés nélkül, elkeseredett nyíltsággal tért rá a madarak
+vándorlására.</p>
+<p>– A madárvonulásról akartam beszélni, – mondta erélyes hangon. –
+A madárvilág egy részének általánosan ismert és az évszakok
+váltakozásával kapcsolatos, periodikus mozgalma ez… <span class=
+"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span>
+<span class="pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93"><br />
+-93-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Lóri nénit férjhez adjuk</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_94" id=
+"Page_94">-94-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95"><br />
+-95-</a></span></p>
+<p>Eszéken meghalt a szegény jó Grószika és mi mind nagyon
+gyászoltunk. Nekem fekete szallagot varrtak a szalmakalapomra.
+Legjobban azonban édesapa gyászolt, mert dühös volt, hogy a szegény
+jó Grószika kitagadott bennünket és mindenét Lóri néninek
+hagyta.</p>
+<p>Azután leveleket írogattak egymásnak édesmama és Lóri néni, a
+vége pedig az lett, hogy a néni eljött a mi házunkba lakni. Mi mind
+a pitvaron vártuk és mikor Lóri néni leugrott a kocsiról, nagyon
+sírt és azt mondta:</p>
+<p>– Ugy-e, adtok egy kis zugot a házatokban?</p>
+<p>Édesmama azt felelte: Adunk. És édesapa is azt mondta:
+Adunk!</p>
+<p>Lóri néni ekkor mindenkit megcsókolt és amikor rám került a sor,
+így szólt hozzám: Én leszek a te kismamád!</p>
+<p>Azt mondtam:</p>
+<p>– Elég nekem egy mama is.</p>
+<p>Ekkor mind megharagudtak rám, hogy szívtelen fiu vagyok, édesapa
+meg úgy nézett rám, hogy biztosan pofon üt, ha bizalmas családi
+körben vagyunk. <span class="pagenum"><a name="Page_96" id=
+"Page_96">-96-</a></span> Pedig és nem tehetek róla, hogy édesmama
+kedvesebb Lóri néninél. Mert édesmama valóban nagyon kedves,
+különösen ha vendégeink vannak, akkor befűzi magát és mosolyog.</p>
+<p>Lóri néni mindjárt első nap azt mondta, hogy ő a mama jobb keze
+és hogy édesmama ne is fárassza magát, majd ő megfőzi az ebédet. Az
+ebéd azonban nem sikerült, bár könyvből főzte, senki sem evett
+belőle és amikor odaadtam Bodrinak, Bodri csak megszagolta és a
+hátsó két lábával homokot kapart rá. Lóri néni azt mondta, hogy a
+művészet az ő egyetlen vigasztalója és elkezdett igen erősen
+zongorázni, sőt énekelni is. Mindig egy német nótát énekelt: Küssen
+auf die Lippen…</p>
+<p>Másnap nem főzött, hanem elment bevásárolni, miközben
+megbarátkozott a mészárosnéval. Annak elmondta, hogy mi csak azért
+fogadtuk őt a házunkba, mivel örökölni akarunk utána, de ő túl fog
+élni bennünket, mivel édesmama heptikás, mi gyerekek pedig mind
+krofulásak vagyunk. (A krofulát a halzsirtól kapják a gyerekek, de
+mi soha sem ittunk olyat, mert nem jó.)</p>
+<p>A mészárosné mindjárt elmondta Julcsának, Julcsa pedig mindjárt
+elmondta édesmamának, édesmama meg mindjárt bement Lórihoz, aztán
+mind a ketten egyszerre beszéltek és egyszerre sírva fakadtak. A
+vége az lett, hogy Julcsának fölmondtunk, a hust pedig az új
+mészárszékből hozattuk. Este Lóri <span class="pagenum"><a name=
+"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> néni megint erősen énekelte:
+Küssen auf die Lippen… Apa azalatt mindig fel-alájárt a gangon és a
+tíz ujjával a haját fésülgette.</p>
+<p>Akkoriban igen nagy igaztalanság történt velem az iskolában,
+amelyet most el fogok mondani. Az igazgató úr ugyanis levelet írt
+édesapának, pedig megmondhatná az egész osztály, hogy nem én
+kezdtem a verekedést, hanem Ábelesz Hugó, én csak védtem a
+vallásunkat. Ábelesz a tornaóra után a vallásunkat gúnyolta. Azt
+mondta a folyosón, hogy a Jézust nem a zsidók ölték meg, hanem a
+rómaiak, ami azonban nem igaz. Mivel édesmama és a hugaim rómaiak,
+sőt katolikusok is (apa meg én ev. ref. vallásuak vagyunk!), tehát
+megvédtem a nők vallását egy szénlapáttal, néhány mérsékelt ütést
+mérvén Ábelesz hátára. Erre ő engem átnyalábolt s bár én őt
+eleresztésre fölhivtam, mégis oly erősen fogott, hogy mindaketten
+legurultunk a lépcsőn. Az igazgató úr, aki éppen akkor feljött az
+emeletre, nem vigyázott, és szintén elesett. Ekkor nekem is,
+Ábelesznek is egy-egy pofont adott, ami pedig a miniszteri rendelet
+szerint szigoruan tilos, aztán jegyzőkönyvet vett föl a
+legurulásról és levelet írt az édesapámnak is, az Ábeleszénak is.
+Ábelesz azt mondta, hogy ő otthon nem kapott semmit, de én jól
+láttam, hogy mindig csak a féloldalán tudott ülni. Én pedig azt
+kaptam, hogy nem kaptam ebédet.</p>
+<p>Mivel vasárnap délben koplalnom kellett, édesmama <span class=
+"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> már reggel
+egy nagy darab kalácsot adott a kávé mellé. Délelőtt kimentem a
+kertbe és óvatosságból megettem vagy harminc-negyven szilvát. A
+majorosné, aki nagyon sajnált, adott egy köcsög aludttejet. Aztán a
+kaszárnyaréten bogarásztam és akkor a Julcsa káplárja, aki nagyon
+jó barátom, szintén nagyon megsajnált és bevitt az istállóba és
+adott prófuntot meg szalonnát, amit igen szeretek és egy kis
+pálinkát is adott, de csak keveset. Délben Julcsa bevitt a konyhába
+és ott titokban mindenből adott, amiből odabenn ettek. Mivel senki
+sem vigyázott a tányéromra, többet is ebédeltem, mint máskor.
+Később azt kérdezte tőlem Lóri néni, hogy éhes vagyok-e? Azt
+hittem, hogy talán pénzt fog adni és azért azt mondtam, egészen
+gyönge vagyok már az éhségtől. A néni azonban nem adott pénzt,
+hanem elvitt a specerájoshoz és ott megettem egy akkora darab
+szalámit, mint a kis Duduka combja, amikor fürösztik. Lóri néni
+pedig megbarátkozott a specerájossal és elmondta neki, hogy a
+kedves szüleink takarékosságból éheztetik gyermekeiket, ami pedig
+igen káros a zsenge szervezetnek és azért szerencse, hogy ő néha a
+maga pénzén vehet nekünk ennivalót.</p>
+<p>Este igen rosszul lettem. Ilyen rosszul csak egyszer voltam
+életemben, amikor a nagy vásáron egyfolytában elördöghintáztam
+hatvan krajcárt két órától este kilenc óráig és minden fiu bámult
+és irigyelt. Édesmama azt hitte, hogy a koplalástól vagyok beteg
+<span class="pagenum"><a name="Page_99" id=
+"Page_99">-99-</a></span> és sonkát meg tojást etetett velem, de
+aztán egyszerre minden kisült és az igazán borzasztó volt. A
+specerájos is elmondott mindent Julcsának. Megint sokat beszéltek
+és sírtak, a vége pedig az lett, hogy megint fölmondtunk Julcsának
+és hogy most az új specerájostól hozatunk. Lóri néni este megint
+énekelte: Küssen auf die Lippen… Apa azonban nem járkált már a
+gangon, hanem elment a kaszinóba és csak reggel jött haza két
+kucséber-skatulyával, amiért is édesmamának úgy megfájdult a feje,
+hogy ágyba kellett feküdnie.</p>
+<p>Akkoriban történt, hogy hosszu idő mulva megint eljött hozzánk
+Lupi bácsi. Én nagyon szeretem, édesmama azonban nem kedveli, mert
+mindig alá akar valamit iratni apával, gondolom váltókat. Lupi
+bácsi monoklit visel, mert ő báró, de csak az egyik szemén, a bőre
+pedig olyan ráncos, hogy elférne benne még egy báró. Régente
+huszártiszt volt, de a király nem akarta kifizetni adósságait, bár
+Lupi bácsi személyesen kérte erre. Mindenki azt mondja, hogy Lupi
+bácsi léha ember, de én ezt nem találom, sőt mondhatom, hogy
+kitünően tudja utánozni az állathangokat, különösen a mérges
+pujkakakasét és a rekedt macskáét. Lupi bácsi akkoriban pénztáros
+volt Récskán, ahol Manci néniék laknak. (Egyszer meglátogattuk
+édesapával Récskán, akkor egy ketrecben ült, ciggarettázott és tíz
+forintot kért kölcsön apától.)</p>
+<p>Mikor most hozzánk jött, éppen apa szobájában <span class=
+"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> voltam
+és egy papucscsal a tücsköt lestem, amely miatt apa nem tudott
+aludni.</p>
+<p>– Küldd ki a gyereket, – mondta a bácsi, – fontos beszédem van
+veled.</p>
+<p>– Bátran beszélhetsz előtte, – válaszolt az apa, – a kis mulya
+nem ért meg semmit.</p>
+<p>– A pénztáramból hiányzik kétezer forint, – folytatta a bácsi. –
+Agyon kell magamat lőnöm.</p>
+<p>– Tessék, – mondta édesapa, – szolgálhatok egy kitünő
+revolverrel.</p>
+<p>Egy pisztolyt adott Lupi bácsinak és én ekkor igen örültem, hogy
+a szobában hagytak. Lupi bácsi azonban nem lőtt, hanem rágyujtott
+egy szivarra és azt mondta:</p>
+<p>– Öregem, még csak egyszer segíts rajtam!</p>
+<p>Egyszerre fölugrott apa és elkiáltotta magát:</p>
+<p>– Lupi, van egy ötletem: vedd feleségül Lórit!</p>
+<p>Hogy mit beszéltek aztán, azt nem tudom, mert apa kiküldött a
+szobából és konyakot hozatott Lupi bácsinak. Másnap a bácsi megint
+eljött Récskáról. És ekkor minden új volt rajta, a ruhája is, a
+kalapján még rajta volt a kalapos cédulája, fehér keztyűt viselt és
+a zsebéből szép piros selyemkendő kandikált ki. Lóri néni is szépen
+kiöltözködött és a zongoránál ült. Azt énekelte, hogy: Küssen auf
+die Lippen… Lupi bácsi megállott az ajtóban, jól megnézte Lóri
+nénit, aztán hirtelen sarkon fordult és szó nélkül elment. Én
+azonal sejtettem, hogy veszedelem <span class="pagenum"><a name=
+"Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> van és leszaladtam apához
+a pincébe, mert éppen ott volt. Apa letette a kulcsokat és
+kisietett a ház elé. Még láttuk Lupi bácsit, amint gyorsan
+befordult a Vas-utcába. Olyan gyorsan ment, hogy csak a
+pályaudvaron tudtuk elfogni.</p>
+<p>– Mi lesz? – kérdezte apa.</p>
+<p>– Hát barátom, – mondta Lupi bácsi, – meggondoltam a dolgot és
+mégis inkább agyonlövöm magamat.</p>
+<p>Édesapa ekkor nagyon szigoru lett és megfenyegette a bácsit,
+hogy telegrafálni fog Récskára és hogy Lupi bácsit be fogják
+csukni, ha nem jön vissza ebédre. Később azonban szépen kezdett
+vele beszélni, megfogta a kezét és a bácsi akkor nem is ellenkezett
+olyan nagyon. Apa aztán hazaküldött engem, mondjam meg, hogy Lupi
+bácsi csak elszédült egy kicsit az idegeitől, de már jobban van és
+nálunk fog ebédelni.</p>
+<p>Az ebéd igen jó volt, pezsgő is volt és apa folyton töltött a
+bácsinak. Ettől aztán jó kedve lett és állathangokat kezdett
+utánozni, még pedig olyan pompásan, hogy Lóri néni azt mondta,
+sohasem látott még szellemesebb embert. És azt is mondta, hogy ez
+egy tökéletes gavallér. Feketekávénál apa leült édesmamával a
+diványra és nekem apa térdén kellett lovagolnom, a hugaim pedig
+mama ölébe ültek, bár igen meleg volt. És apa azt mondta: Látod,
+Lupi, csak egy igazi boldogság van: a szép családi <span class=
+"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> élet.
+Lóri néni pedig összecsücsörítette a száját és sóhajtott.</p>
+<p>Ebéd után Lóri néni és Lupi bácsi a kertbe mentek sétálni. Mivel
+attól féltem, hogy megtalálják a körtéket, amelyekről még senki sem
+tudott, csak én, utánuk mentem és meglestem őket az uborkaágyaknál.
+A bácsi ijedt arccal állott az uborkák közt, a néni pedig erősen a
+nyakába kapaszkodott.</p>
+<p>Tüstént beszaladtam apához és azt mondtam neki: Fogja már!</p>
+<p>Édesmama ekkor rámpirított, hogy durva fiu vagyok, egészen
+olyan, mint az apám, apa azonban megfogta a mamát és táncolni
+kezdett vele a szobában és mi gyerekek is táncoltunk és odakünn a
+Julcsának is nagyon jó kedve lett és mind azt énekeltük: Küssen auf
+die Lippen.</p>
+<p>Így adtuk férjhez Lóri nénit.</p>
+<p>A lakodalom nagyon szép lett volna, ha nem lett volna olyan
+szemtelen nyoszolyóleányom, a Visky Erzsi. Ez az elbizakodott nő
+egy darab fagylaltot tett a nyakamba, úgy, hogy végigcsúszott az
+egész hátamon, mélyen sértve az önérzetemet. Midőn viszont
+tortahabot tettem a hajába, ami pedig nem is fáj, édesapa
+megfeledkezett magáról az összes vendégek előtt és olyat tett, de
+olyat, hogy nem is akarok róla beszélni. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Miss Daisy</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_104" id=
+"Page_104">-104-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105"><br />
+-105-</a></span></p>
+<p>– Tom! To-om!</p>
+<p>– Hő?!</p>
+<p>– Alszol, Tom? Ébredj fel!</p>
+<p>– Ki az? Mi az?</p>
+<p>– Én vagyok, a te Finn barátod.</p>
+<p>– Segítség! Gyilkos!</p>
+<p>– Ne ordíts, fiam! Nincsen semmi veszedelem. Azért jöttem, hogy
+barátságosan elbeszélgessek veled. Törüld ki szemedből az álmot!
+Igen, te Tom vagy… Otthon vagy, a jerikói farmodon… Az ágyadban
+fekszel és most éjjeli tizenegy óra van… Én pedig, aki az ágyad
+szélén ülök, én a te Finn barátod vagyok, akit már egy esztendeje
+nem láttál… Ne bámulj rám olyan furcsán! Akarod, hogy meggyújtsam a
+gyertyát? Azt hiszem, fölösleges. A holdfény olyan szépen süt be az
+ablakon, akár a villamos reflektor és nem is szeretném, ha kivülről
+észre vennének valamit… Kérlek, Tom, ne kaparássz az éjjeli
+szekrényeden! Nem fogod megtalálni a revolveredet, mert azt zsebre
+tettem…</p>
+<p>– Hogyan jutottál be ide? <span class="pagenum"><a name=
+"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span></p>
+<p>– Elégedj meg azzal, hogy itt vagyok, bár tíz véreb őrzi az
+udvarodat.</p>
+<p>– Mit akarsz tőlem?</p>
+<p>– Beszélni akarok veled. De ne nézz rám olyan dúlt arccal, hanem
+add ide a kezedet és fülelj szépen… Hogy tisztába jőjjünk
+egymással, vissza kell térnem arra a kínos epizódra, amely egy
+esztendővel ezelőtt adta elő magát. Mi akkor párbajt vívtunk
+egymással. Reménylem, bokros teendőid közepett nem feledkeztél meg
+erről?</p>
+<p>– Az imént is arról álmodtam!</p>
+<p>– A párbajra egy nő adott okot, akit mind a ketten imádtunk.</p>
+<p>– Miss Daisy!</p>
+<p>– Milyen fájdalmasan sóhajtottál most, szegény Tom! Igen, miss
+Daisy volt a mi végzetünk. A bájos, az ellenállhatatlan, az isteni
+Daisy kellett hozzá, hogy Texas két legkülönb legényét halálos
+ellenségekké tegye… Pisztolylyal, késsel talán nem is lehetett
+volna ketté vágni a mi tragikus csomónkat, azért a sorsra bíztuk a
+döntést. Abban állapodtunk meg, hogy aki a fekete golyót huzza, az
+vakon megteszi azt, amit szerencsés ellenfele parancsol. Te húztad
+a fekete golyót, Tom és ma éjfélkor lejár a határidő…</p>
+<p>– Tehát?</p>
+<p>– Ne keresgélj a párnád alatt, Tom, mert a késedet is elvettem…
+Tehát a sorsod a kezemben <span class="pagenum"><a name="Page_107"
+id="Page_107">-107-</a></span> van. Ha azt mondom neked, hogy lődd
+főbe magadat, akkor egy negyedóra mulva főbelövöd magadat, mert
+hiszen te vagy Amerika egyik legkifogástalanabb gentlemanje… És ha
+azt mondanám, hogy pörköltesd meg magadat lassu tűzön, akkor sem
+haboznál, hogy beváltsad a szavadat, mert hiszen te vagy az Unia
+egyik legbátrabb fickója…</p>
+<p>– Beszélj már, mit kívánsz tőlem?</p>
+<p>– Megmondom, előbb azonban válaszolj egy kérdésemre. Még mindig
+szereted az isteni Daisyt?</p>
+<p>– Ah!</p>
+<p>– Elég, Tom! Ez a sóhajtás mindent megmond! Szegény fiú, a te
+szíved valóságos vulkán! Nos, most már nincs okom a kertelésre… Én
+azt kívánom tőled, hogy vedd feleségül Daisyt!</p>
+<p>– Mit beszélsz?</p>
+<p>– Csodálkozol ugy-e? Persze, te azt hitted, hogy a véredet
+szomjazom? Látod, mennyire félreismertél! Én altruista vagyok és
+azt akarom, hogy légy boldog, szegény fiu.</p>
+<p>– Furcsa!</p>
+<p>– Mért nem örülsz a boldogságodnak, Tom? Most már megengedem,
+hogy ugorj ki az ágyadból! Táncolj, dalolj, ha akarod, ölelj meg
+engem. Mért nem örülsz, Tom?</p>
+<p>– Te lemondasz miss Daisyról!</p>
+<p>– Persze, hogy le! A te kedvedért!</p>
+<p>– Nagyon furcsa! <span class="pagenum"><a name="Page_108" id=
+"Page_108">-108-</a></span></p>
+<p>– Én csak a te viselkedésedet találom furcsának! Végre is, neked
+mint gentlemannek ellenvetés nélkül meg kell tenned azt, amit
+akarok. Ha azt modom, hogy vedd feleségül miss Daisyt, akkor meg
+kell tenned. Nincs egyéb választásod!</p>
+<p>– Hogyne volna! Előttem két lehetőség van: vagy megteszem a
+kívánságodat, vagy főbe lövöm magamat. Ha az utóbbit teszem, akkor
+is rendben van a számadásunk. Mindenesetre meg fogom fontolni, hogy
+melyik utat válaszszam…</p>
+<p>– Megőrültél, Tom? Csak nem fogsz a halálra gondolni? Hiszen te
+fiatal és tehetséges ember vagy… Előtted még szép jövő áll… Daisy
+pedig bájos, mint a hajnali csillag!</p>
+<p>– Semmi frázis, Finn! Beszéljünk okosan! Mért mondasz te le
+Daisyről?</p>
+<p>– Én altruista vagyok!</p>
+<p>– Ajaj!</p>
+<p>– Jól van, akkor hát másképpen beszélek veled! Tom úr, kérdem
+öntől, mint gentlemantől, eleget akar-e tenni becsületbeli
+kötelességének, igen vagy nem?</p>
+<p>– Persze! Az időm lejárt, add ide a revolveremet, hadd végezzek
+magammal.</p>
+<p>– Boldogtalan, hát nem fog rajtad az okos szó?</p>
+<p>– Tudni akarom, hogy mért mondasz le a missről! Zsákban nem
+veszek macskát. <span class="pagenum"><a name="Page_109" id=
+"Page_109">-109-</a></span></p>
+<p>– Csak nem fogod gyanusítani? Fuj, Tom!</p>
+<p>– Isten ments! Sokkal gőgösebb és okosabb hölgy, semhogy egy
+ilyen fickóval…</p>
+<p>– Kérlek, ne sértegess! Ha éppen megkötöd magadat, elmondom az
+igazságot. Miss Daisy a legregényesebb és a legmagasztosabb jellemü
+nő, aki az amerikai Unióban él, de – hogy is mondjam csak? – nagyon
+is nehezen kezelhető… Én végre is közönséges halandó vagyok és a
+miss tökéletessége folyton talál rá okot, hogy megbotránkozzék
+rajtam. Ez engem kétségbeejt! Ő tagja az anti-alkoholista ligának
+és sehogysem tűri a dohányfüstöt. Roppant művelt és velem, aki
+kissé hiányos nevelést kaptam, oly szánakozó lenézéssel bánik,
+mintha vadember volnék. A lelke nagyon is érzékeny és a hét hat
+napját rendesen azzal kell eltöltenem, hogy jóvá tegyek valami
+hibát, amelyet vasárnapon elkövettem. Szóval: nem nekem való
+feleség! Nem és ezerszer nem!</p>
+<p>– Hát akkor mért nem bontod fel az eljegyzésedet?</p>
+<p>– Az nem megy olyan könnyen…</p>
+<p>– Értem! Írásbeli házassági igéretet adtál neki? Attól félsz,
+hogy bepöröl?</p>
+<p>– Roppantul éleseszü ember vagy!</p>
+<p>– De hiszen te gazdag vagy? Vagy – akkora bánatpénzt kötött
+ki?</p>
+<p>– Jobban szeretném, ha másról beszélnénk!</p>
+<p>– És azt hiszed, hogy hozzám jönne? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span></p>
+<p>– Biztos vagyok benne! Velem csak azért jegyezte el magát, mert
+bosszantotta, hogy egy esztendő óta kerülöd a társaságát. De alig
+múlik el nap, hogy rámnézve megszégyenítő párhuzamot ne vonna
+kettőnk között.</p>
+<p>– Elég a fecsegésből! Éjfél van. Az időm letelt. Add ide a
+pisztolyomat.</p>
+<p>– Boldogtalan! Mért nem akarod elvenni az isteni Daisyt? Látod,
+te merő maliciából makacskodol… Hát szép ez tőled?</p>
+<p>– Barátom, én nagyon is szegény ember vagyok ahhoz, hogy
+elvegyek egy ilyen kényes kiskirálynét! A farmomat húszezer dollár
+adósság terheli…</p>
+<p>– Ilyen erős fickó, akinek két ép karja és bátor szíve van,
+sohasem szegény!</p>
+<p>– Ajaj!</p>
+<p>– De talán lehetne is rajtad valahogyan könnyíteni?</p>
+<p>– Ha megfizetnéd a húszezer dollárt…</p>
+<p>– Tom úr, ön zsaroló!</p>
+<p>– Én akarom elvenni miss Daisyt, vagy te akarod a nyakamba
+sózni?</p>
+<p>– Nos, ne heveskedjünk! Ötezer dollárt áldoznék, hogy boldognak
+lássalak titeket.</p>
+<p>– Ötezer dollárt? Sértegetsz! Kérem a pisztolyomat!</p>
+<p>– Tom, kedves Tom, ne élj vissza a helyzetemmel! Nyolcat adok,
+de egy centtel sem többet! <span class="pagenum"><a name="Page_111"
+id="Page_111">-111-</a></span></p>
+<p>– Jó is volna! Ilyen potomsággal akarsz szabadulni a kártérítési
+pör alól?</p>
+<p>– Kell tízezer?</p>
+<p>– Kérem a revolveremet!</p>
+<p>– Tizenkétezer? De egy dollárral sem több!</p>
+<p>– Hagyj békében! Gentleman vagyok és jó keresztény. Add ide a
+revolveremet, aztán hadd mondom el utolsó imádságomat!</p>
+<p>– Tom, te szörnyen visszaélsz a szorultságommal!</p>
+<p>– Miatyánk, ki vagy a mennyekben…</p>
+<p>– Adok tizenötöt, te zsivány! Becsületszavamra mondom, hogy
+többet nem adok.</p>
+<p>– Nos, mert te vagy, hát megteszem. Írd meg a csekket!</p>
+<p>– Készen van, csak az összeget kell kitöltenem… Fizetendő a miss
+Daisyvel való esküvőd napján.</p>
+<p>– Helyes!</p>
+<p>– Itt a csekk! Holnap tehát meglátogatod miss Daisyt és megkéred
+a kezét?</p>
+<p>– Jó, jó! Ne kísérjelek ki a kutyák miatt?</p>
+<p>– Felesleges! Jó éjt, Tom. És áldásom reád!</p>
+<p>– Köszönöm, Finn. <span class="pagenum"><a name="Page_112" id=
+"Page_112">-112-</a></span> <span class="pagenum"><a name=
+"Page_113" id="Page_113"><br />
+-113-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A kék folt</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_114" id=
+"Page_114">-114-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115"><br />
+-115-</a></span></p>
+<p>Juliska hugom meglehetősen bátor leány, azért szeretem is, de
+néha igen jellemtelen és kedden is árulkodott rám, hogy francia
+forradalmat játszottam és lenyakaztam a menyasszony-babáját. Pedig
+olyan csepp gilotinnal nem is lehet más nagyobb állatot nyakazni.
+Nem óhajtottam aznap édesapával találkozni és azért azt mondtam,
+hogy korrepetálnom kell és egy órakor már elmentem az iskolába.
+(Otthon a nők nem tudják, hogy mi a korrepetálás és ha el akarok
+menni, mindig azt mondom nekik.)</p>
+<p>Az osztályban csak Visky Pista volt, ugyanaz a jóbarátom, akinek
+tavaly a football-próbán nyilvánosan kirugtam a fogát. Visky mindig
+későn szokott érkezni az iskolába és ezuttal is csak tévedésből
+volt itt, mert az órájuk rosszul jár otthon és kettőt mutatott egy
+helyett.</p>
+<p>Már nem is tudom, hogy melyikünk kezdte, de mivel körülbelől
+egyformán erősek vagyunk, bár Pista két esztendővel idősebb, sokáig
+eredmény nélkül birkóztunk. Végül Visky tilos csellel élt és
+szántszándékkal úgy odavetett a pad szélének, hogy most
+<span class="pagenum"><a name="Page_116" id=
+"Page_116">-116-</a></span> is fáj még a hátam, ha valaki megüt és
+olyan kék, hogy nem is merek tanúk előtt vetkőzni. Ekkor én
+méltatlankodásból fölkaptam egy tárgyat és odavágtam Visky fejéhez.
+Szerencsétlenségünkre ő lebukott, úgy, hogy nem találtam a fejét és
+a tárgy Magyarország nagy fali térképének repült. A tárgy egy dupla
+üveg kék tenta volt, amelyet édesapja megbizásából vett Visky,
+mivel az ügyvédek otthon kék tentával szoktak írni. Nógrád- és
+Gömörmegye határába esett, de Hontnak és Borsodnak is jutott
+belőle. Az egész kék tenger aztán végighönpölygött a nagy Alföldön,
+számos téntafolyó pedig lefutott Szerbiába, sőt Boszniába is. Mi
+ezen annyira megijedtünk, hogy sietve összecsomagoltuk a
+könyveinket és kiszaladtunk az utcára, hogy eloszlassunk minden
+félreértést. Viskynek csuklása lett a nagy rémülettől és azt
+mondta, hogy bár inkább a fejét találtam volna, mert azt meg lehet
+mosni citrommal, de Magyarországot már többet nem. Aztán
+becsületszóval megfogadtuk, hogy mindent le fogunk tagadni, még a
+kínpadon is.</p>
+<p>Az igazgató úr ablaka alatt van egy kis lóca, amelyen soha
+senkisem szokott ülni, mivel az ismétlők azt állítják, hogy azt
+csalogatónak csinálták oda, hogy a gimnazisták ráüljenek és az
+igazgató úr kihallgathassa a beszélgetésüket. Mi tehát most
+szándékosan odaültünk és mivel az ablak nyitva volt, hangosan
+beszélgetni kezdtünk. <span class="pagenum"><a name="Page_117" id=
+"Page_117">-117-</a></span></p>
+<p>Én: Mondd meg, kedves barátom, melyik tantárgyat szereted te
+legjobban?</p>
+<p>Visky: A magyar történelmet.</p>
+<p>Én: Magam is úgy vagyok vele. Azelőtt ki nem állhattam, de most
+szívesen venném, bár éjjel-nappal mindig magyar történelem
+volna.</p>
+<p>Visky: És miért szereted annyira a történelmet?</p>
+<p>Én: Mivel az igazgató úr tanítja és ő úgy tud beszélni, mintha
+csupa gyönyörü mesét mondana. Az ember szinte látja a vitézeket és
+paripákat, amint száguldanak és az ellenséggel csatáznak.</p>
+<p>Visky: Melyik királyt szereted te legjobban?</p>
+<p>Én: Nagyon szeretem Szent Lászlót, mivel mindig szekercével
+harcolt, de Szent Istvánt is szeretem, mivel az igazgató úr azt
+mondta, hogy bölcs törvényeket hozott.</p>
+<p>Az aranybulláról is akartunk beszélni, de ez nem sikerült, azért
+megrúgtam Pistát a lóca alatt és inkább Kinizsire meg Toldira
+tereltük a szót, mivel azoknál nem kell évszám. Akkor már régen ott
+szuszogott az igazgató úr a fejünk fölött. Aztán egyszerre
+megzörgette az ablakot, mintha most jönne csak és mi tüstént
+fölugrottunk a lócáról és igen megijedtünk és lesütöttük a
+szemünket és lekaptuk a sapkánkat.</p>
+<p>Az igazgató úr arca haragos volt, mint rendesen, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> de
+azért nem haragudott igazán, hanem azt mondta, jó lesz már órára
+menni, mert kettő elmult.</p>
+<p>Mikor az osztályba léptünk, Huszárka tanár úr már javában
+vallatta a fiúkat, hogy ki mocskolta be Magyarországot. A fiúk
+azonban konokul tagadtak és azért négy óra után ott kellett
+maradnia az egész osztálynak. Ekkor bejött az igazgató úr is, meg
+több tanár, aki nem minket tanít és mind olyan szomorúan álltak a
+mappa körül, mintha temetésen volnának.</p>
+<p>Az igazgató úr aztán egy igen lelkes beszédet intézett a
+osztályhoz. A körülmények világossá teszik, – mondta, – hogy itt
+egy előre megfontolt és hideg számítással végrehajtott merénylettel
+állunk szemben. A merénylet nem is annyira Magyarország térképének
+szól, mint inkább az osztály becsületének, amelyre sötét árnyékot
+vet. A társadalom becsülését csak úgy nyerhetjük vissza, ha
+haladéktalanul megnevezzük a tettest. Ha ezt megtenni
+elmulasztanók, akkor az igazgató úr kénytelen volna a legsúlyosabb
+megtorló eszközhöz nyúlni, amelylyel hosszu tanári pályáján
+eddigelé még sohasem élt: ugyanis fölterjesztést tenni a
+miniszternek. A következményekért nem mer felelősséget vállalni, de
+bizonyos, hogy az egész osztály konok hazugsága folytán az erkölcsi
+züllés oly lejtőre sodortatnék, ahonnan nincs többé visszatérés és
+amely <span class="pagenum"><a name="Page_119" id=
+"Page_119">-119-</a></span> egy elhibázott élet alkonyán a
+fegyházban, vagy talán még rosszabb helyen érne véget.</p>
+<p>Az igazgató úr aztán tíz percnyi időt adott az osztálynak, hogy
+puhatolja ki a gonosztevőt és kiment a tanárokkal a teremből. Visky
+és én neki estünk a fiuknak és azt mondtuk, hogy most már nem
+használ semmi, aki tette, az vallja be. Mivel senki sem akart
+vallani, én kimentem a tanári szobába és jelentést tettem erről.
+Ekkor mind bejöttek megint és az igazgató úr azt mondta, hogy most
+már a végső eszközhöz nyúl és jegyzőkönyvet fog fölvenni. Mivel
+Viskynek jó irása van, ő írta, az igazgató úr pedig föl-alájárt és
+tollba mondta neki, hogy mit írjon. Huszárka tanár úr megmérte a
+téntafolt hosszát és szélességét, aztán a táblán kiszámította a
+teriméjét, de olyan izgatott volt, hogy kétszer is elhibázta.</p>
+<p>Ezt is jegyzőkönyvbe vették. Később a tanár azt mondta, hogy egy
+kis logikával hamar ki lehet puhatolni a tettest. A merényletet kék
+tentával követték el, amelyet a tanulóknak nem szabad használni; be
+kell tehát kérni a magyar és a számtani irkákat, és meg kell nézni,
+hogy kinek van kék téntája. Erre valamennyien nevettek és
+bólintgattak. Huszárka tanár úr pedig nagyon büszkének látszott és
+maga szaladt a tanári szobába az irkákért. Kitudódott, hogy csak
+egy tanuló szokott többszöri megrovás után is kék téntával írni:
+Bényei Zoltán. <span class="pagenum"><a name="Page_120" id=
+"Page_120">-120-</a></span></p>
+<p>– Rögtön tudtam, hogy ő volt! – kiáltotta az igazgató úr.</p>
+<p>A tanár úr pedig azt mondta, hogy ő is tudta, más nem is
+lehetett, mint Bényei. Hol van Bényei? Kitünt azonban, hogy Bényei
+már két hete nem járt iskolába, mivel bárányhimlőben feküdt. Ekkor
+az igazgató úr olyan arcot csinált, mintha savanyu almába harapott
+volna, a többiek is mind olyan arcot csináltak, Huszárka tanár úr
+pedig lehajtotta a fejét és sokáig nem szólt közbe többet. A
+jegyzőkönyvet eltépték és az igazgató úr elülről diktálta az
+egészet.</p>
+<p>Most azt kezdte kutatni, hogy ki lépett be délután elsőnek az
+osztályba. Koczó Mihály és Simonyi Péter bevallották, hogy ők
+voltak az elsők. A szerb templom előtt találkoztak és együtt
+jöttek.</p>
+<p>– Megvolt már akkor a folt? – kérdezte az igazgató úr.</p>
+<p>Koczó azt mondta, hogy igen, Simonyi azt állította, hogy nem.
+Abban azonban megegyeztek mindaketten, hogy a belépésükkor nem
+vették mindjárt észre.</p>
+<p>Most már egyenként vallatta őket. Simonyi úgy adta elő az
+esetet, hogy amint beléptek az osztályba, ő mindjárt az ablakhoz
+futott, mivel künn két nagy kutya verekedett. Koczó azalatt a
+teremben volt, közel a térképhez. Hogy mit csinált, azt Simonyi nem
+<span class="pagenum"><a name="Page_121" id=
+"Page_121">-121-</a></span> láthatta, de úgy rémlett neki, mintha
+valami gyanús neszt hallott volna.</p>
+<p>Az igazgató úr ekkor mennydörgő hangon fordult Koczóhoz.</p>
+<p>– Te voltál, nyomorult!</p>
+<p>Koczó sírva fakadt és mindent tagadott, az igazgató úr azonban
+jegyzőkönyvbe vétette, hogy Koczó volt az illető és rögtön tollba
+is mondta Viskynek az itéletet. Elzárásra, másodfoku erkölcsi
+megrovásra és a kár megtérítésére itélte.</p>
+<p>Huszárka tanár úr, aki minden vasárnap vadászni szokott a Koczó
+édesapjával, azt mondta, hogy nem ártana talán kihallgatni az
+iskolaszolgát, hogy megvolt-e már a folt a déli szellőztetés
+alkalmával? Az igazgató úr megint savanyu arcot vágott és azt
+mondta:</p>
+<p>– Ha a tanár úr minden áron megköti magát, kihallgathatjuk a
+szolgát is, bár én a magam részéről ezt teljesen fölöslegesnek
+tartom, mivel Koczó zavart magaviselete minden pedagógust eléggé
+meggyőzhet bűnös voltáról.</p>
+<p>A tanár úr arca vérvörös lett és azt mondta, hogy ő a világért
+sem köti magát senkihez, csak ötletképpen említette. Az igazgató úr
+azonban most már nem tágított és leszaladt a szolgáért. Az öreg
+Csámpor azt mondta, hogy ő egynegyed kettőkor krétát hozott az
+osztályba és akkor a folt már megvolt <span class=
+"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> a
+mappán. Koczót és Simonyit pedig félkettőkor látta belépni az
+épületbe…</p>
+<p>Az igazgató most nagyon megharagudott. Azt mondta a két fiunak,
+hogy takarodjanak a helyükre, aztán megint eltépte a jegyzőkönyvet
+és újból kezdte diktálni az egészet.</p>
+<p>– Akkor tehát a délelőtti előadás után történt a merénylet!</p>
+<p>Hosszu faggatás után kitudódott, hogy Ábelesz Hugó hagyta el
+utolsónak az osztálytermet.</p>
+<p>– Lépj elő, te jómadár! – kiáltott az igazgató úr. – Mered
+tagadni, hogy te voltál?</p>
+<p>– Igenis merem! – kiáltotta Ábelesz oly szemtelen hangon, hogy
+az egész osztály megbotránkozott rajta.</p>
+<p>– Hallgass! – mennydörögte az igazgató úr. – Rád kell csak
+néznem és mint pedagógus nem is kételhedhetem bűnös voltodban.</p>
+<p>Az igazgató úr ekkor tollba mondta az itéletet. Ábeleszt kétnapi
+elzárásra, elsőfoku erkölcsi megrovásra és a kár megtérítésére
+itélte. Mikor fölolvasta az itéletet, Ábelesz egyszerre ficánkolni
+kezdett és így szólt:</p>
+<p>– Kérem, igazgató úr, nem is én voltam az utolsó az osztályban!
+Mikor elmentem, Huszárka tanár úr még benn maradt levelet írni!</p>
+<p>Ekkor mindenki a tanár úrra nézett és Huszárka, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> aki
+szigoru, de igazságos ember, azt mondta, hogy ez igaz, ő előadás
+után még egy félóráig egyedül maradt a teremben. Az igazgató úr
+ekkor még sokkal savanyúbb arcot csinált, mint máskor és úgy nézett
+a tanár úrra, mintha azt hinné, hogy az kente be a mappát. Huszárka
+tanár úr arca vérvörös lett és nem tudta, mit mondjon. Az igazgató
+úr eltépte megint a jegyzőkönyvet és újat diktált Viskynek. Aztán
+kihirdette az itéletet. Az egész osztályt erkölcsi megrovásra, a
+kárnak együttes megfizetésére és a minisztériumhoz való
+fölterjesztésre itélte. Engem és Viskyt azonban jegyzőkönyvileg
+kivett a büntetés alól, mivel az igazgató úr személyes tapasztalása
+igazolta, hogy a büntett elkövetésének idején nem lehettünk a tett
+színhelyén.</p>
+<p>Mikor aztán hazamentünk Viskyvel, azon gondolkoztunk, hogyan
+számoljon be édesapjának az eltört téntás üveggel. Erre is
+találkozott mód.</p>
+<p>Visky jól meghempergett az utca porában, aztán én egy
+tégladarabbal meghorzsoltam az arcát és a kezét. Mikor Viskyék
+kapujába értünk, Pista elkezdett borzasztóan ordítani, hogy
+összeszaladt az egész háznépe. Elmondta, hogy egy megvadult kocsi
+elgázolta az utcán. Engem is majdnem elgázolt, amikor meg akartam
+menteni a Pistát. (Ezt én mondtam.) Visky bácsi erre nagyon
+megrémült, végigtapogatta Pista kezét-lábát és tízszer is kérdezte
+tőle, <span class="pagenum"><a name="Page_124" id=
+"Page_124">-124-</a></span> hogy nem fáj-e valamije? A barátom azt
+mondta, hogy nem fáj semmije, de a téntásüveg eltörött.</p>
+<p>– Ördög vigye az ostoba üveget, – mondta a bácsi.</p>
+<p>Így sikerült ezt a dolgot jól elintéznünk.</p>
+<p>Nekem Visky néni egy nagy darab kalácsot is adott és
+hazakisértetett a szobaleánynyal, hogy el ne gázoljon valami kocsi.
+<span class="pagenum"><a name="Page_125" id=
+"Page_125">-125-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Jónás kalandja</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_126" id=
+"Page_126">-126-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127"><br />
+-127-</a></span></p>
+<p>Néhány esztendővel ezelőtt a Tengerszem partján álló
+Zerge-fogadó egész emeletét egy grófi házaspár bírta bérben.
+Gácsországi nagy urak voltak, akik egy tavaszi kirándulás
+alkalmával ismerték meg és szerették meg a regényes vidék komor
+csöndjét. A gróf – akinek nevét nem szándékozom megmondani – atléta
+termetü, de e mellett fölötte előkelő külsejü és megnyerő modoru
+férfi volt, a sok vihart látott, negyvenesztendős férfiak ama
+fajtájából, amelyet a nők érdekesnek szoktak nevezni. Ámbár
+formaszerinti ismeretséget senkivel sem kötött, érdeklődni látszott
+a kis fürdőhely minden egyes lakójának személye iránt. A férfiaknak
+már messziről köszöngetett, a nőket a tapasztalt ember
+szakértelmével és fesztelenségével vette szemügyre, a tó partján
+játszadozó gyermekekkel pedig szívesen enyelgett.</p>
+<p>Egészen másképpen viselkedett a grófné. Nemcsak hogy szóba sem
+állott senkivel, de láthatólag tudomással sem bírt arról, hogy az
+urán meg a cselédein kívül más ember is van a világon. A szép
+asszony egyébként délig szokott aludni, aztán a lakásán
+<span class="pagenum"><a name="Page_128" id=
+"Page_128">-128-</a></span> ebédelt, délután pedig nagy sétát tett
+az ura társaságában, amely sétájáról fáradtan és álmosan jött meg.
+Rendesen tizennégy órát aludt egy huzamban, néha tizenhatot is. Ha
+ébren kellett lennie, ha a lakásuk erkélyén állott, vagy az erdőben
+sétált, láthatólag nagyon unta magát.</p>
+<p>Az asszony nagyon szép volt. Olyanféle hatalmas szépség,
+amelyhez foghatót én addig még nem láttam. Győzelmes, királyi,
+mondhatnám: megdöbbentő szépség. Megjegyzem, hogy szenzációs
+hatással csak a férfiakra volt, de kivétel nélkül minden férfira; a
+nők – még olyanok is, akik különben szívesen elismerik más asszony
+szépségét – nem tudtak érte lelkesülni. Szőke volt, de olyan szőke,
+mintha eredetileg barnának indult volna; az olaszos arcbőre, a
+koromfekete szemöldöke, a sötétszürke szeme és az althangja is a
+barna asszonyé volt. Pompásan öltözködött, nagyon feltünően, de sok
+egyéni izléssel. Azok a plédszövetek, a piros selyem porköpeny, a
+fehér lakkcipők, ha más asszony merte volna magára venni:
+csődületet okoztak volna a fürdőparkban. Az ő különös szépségét
+azonban szinte kiegészítette a fantasztikus színkeverék.</p>
+<p>Szebben és jobban összeillő emberpárt még sohasem láttam. Ha
+együtt láttam őket, mindig egy oroszlánpárra kellett gondolnom.
+Mindakettőben határozottan volt valami a királyi ragadozó
+természetéből; hatalmas termetük, a férfi komor tekintete és
+<span class="pagenum"><a name="Page_129" id=
+"Page_129">-129-</a></span> síma elegánciája, a nő szőke
+hajkoronája és fölséges lustasága: mindez kiegészítette a
+hasonlatot.</p>
+<p>Nem hallgathatom el, hogy a tengerszem környékén azt beszélték
+akkoriban, hogy a szép asszony nem igazi grófné, nem felesége a
+grófnak. Magam nem tartottam szükségesnek, hogy erre vonatkozólag
+véleményt alkossak magamnak. Annyi azonban bizonyos volt előttem,
+hogy a szép asszony semmiesetre sem lengyel születésü, mert a
+cselédeivel mindig csak franciául beszélt, magyarul vagy németül
+pedig egy kukkot sem tudott.</p>
+<p>Én, Jónás István, gimnáziumi óradíjas tanár, a tüdőhurutom
+gyógyítása végett mentem a fenyvesek közé. Az évad végén érkeztem a
+fürdőbe; ilyenkor ugyan hétfőtől vasárnapig szakad az eső, az árak
+azonban már jóval olcsóbbak. Mikor elfoglaltam kis szobámat a
+Zerge-fogadó földszintjén, akkor a nyaraló vendégek nagyrésze már
+elutazott és az ebédlőben azt beszélték, hogy a lengyel gróf is
+indulófélben van már.</p>
+<p>A gróf azonban még egy hétnél tovább maradt a fürdőben és ennyi
+idő éppen elegendő volt nekem arra, hogy halálosan beleszeressek az
+asszonyba… Igenis beleszerettem, én, a helyettes tanár,
+beleszerettem a szép grófnéba. Nincs okom a pirulásra, mert
+akaratomon kívül szerettem bele és mikor már megtörtént, akkor se
+reméltem semmit.</p>
+<p>Egyszer összetalálkoztam vele az erdőben. Rám <span class=
+"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> se
+nézett, hanem tovább ment, de azért magával vitte az eszemet és a
+szívemet. Teremtő Istenem, hát ilyen asszony is van a világon?
+Szédülést éreztem, irigység és vágy fogott el, szóval beleszerettem
+az oroszlán nőstényébe… Sohasem hittem volna, hogy ilyesmi
+megtörténhessék egy rendes életü, józan emberrel, aki azonkivül
+félig-meddig jegyben is jár az igazgatója leányával. De megtörtént
+és megesett az is, hogy kilestem a szép asszony útjait, hogy ott
+strázsáltam az ablaka alatt, hogy verseket írtam, hogy úgy
+viselkedtem, mintha nem is gimnáziumi professzor, hanem szerelmes
+gimnazista volnék…</p>
+<p>Fürdőzésem hetedik napján történt a különös eset, amelyet el
+akarok mondani.</p>
+<p>Reggeltől estig esett az eső. A fürdőhely ilyenkor szomoru és
+kellemetlen. A borongó felhők a földet söprik, az ember tíz
+lépésnyire sem lát, a sziklafalak száz nyílásából pedig száz
+vízesés zuhog elé. A sok víztől nyirkos lesz az ember kedve is, a
+lelke meg didereg.</p>
+<p>Vacsora után a szobámba vonultam és a fürdőkönyvtárból kivett
+regény olvasásába fogtam. Nem mulattatott azonban az olvasás, mert
+sohasem szerettem a regényeket. Tíz óra felé valami zajra kezdtem
+figyelni; a fejem fölött ajtócsapkodás meg futkosás hallatszott. –
+A cselédek! gondoltam magamban. Az ajtómhoz mentem, hogy éjjelre
+bezárjam… E percben megzörrent a kilincs… Kinyitottam az
+<span class="pagenum"><a name="Page_131" id=
+"Page_131">-131-</a></span> ajtót: odakünn a folyosón magas női
+alak állott. Ő volt. A grófné…</p>
+<p>Habozás nélkül belépett a szobámba.</p>
+<p>– Egyedül van? – kérdezte mélyen csengő, az indulattól remegő
+hangon.</p>
+<p>– Egyedül…</p>
+<p>– Zárja be az ajtót… Fordítsa rá a kulcsot… Jól van!</p>
+<p>Két lépést tett előre, aztán nagyot lélegzett. Én pedig azon
+gondolkoztam, hogy vajjon álmodom-e vagy komolyan megbolondultam
+már?</p>
+<p>– Gondolja, hogy keresni fognak önnél? – kérdezte az asszony
+aggódva.</p>
+<p>– Nem hiszem… De ha keresnék is, az ön engedelme nélkül senki
+sem fog ide belépni…</p>
+<p>Ez a határozott hang megnyugtatta egy kissé.</p>
+<p>Most vettem csak észre, hogy a köpenye – hermelinprémes kék
+bársonyköpeny volt – csúrom víz, a szegélye pedig sáros, mintha
+maga után vonszolta volna a földön. Az asszony haja is vizes volt,
+meg borzas.</p>
+<p>– Majd tüzet rakok, – mondtam, – hamarabb megszárad a
+ruhája.</p>
+<p>Szerencsére volt még elég fa a kosárban, azzal begyujtottam a
+kályhába. A grófné most figyelmesen kezdte szemügyre venni a
+szobámat. Miután a kiváncsisága kielégítést nyert, felém fordította
+tekintetét, <span class="pagenum"><a name="Page_132" id=
+"Page_132">-132-</a></span> feszült figyelemmel kisérve minden
+mozdulatomat.</p>
+<p>Mikor a tűz már pattogott a kályhában, egyetlen karosszékemet
+odatoltam a sarokba, helyet ajánlva vendégemnek. Szó nélkül leült s
+anélkül, hogy a csudálkozó pillantását csak egy percre is levette
+volna rólam, lecsúsztatta válláról a vizes köpenyt. Most láttam
+csak, hogy pongyolában van alatta. Afféle egyszerü, bőráncu köntös
+volt rajta, minőkben az arkangyalokat szokták ábrázolni, azzal a
+különbséggel mégis, hogy nem volt fehér, hanem sárga nyers selyem.
+Cipő sem volt a lábán, hanem sárga papucs.</p>
+<p>A szép asszony megszólalt.</p>
+<p>– Ön engem bolondnak fog tartani, mert nem érti a
+viselkedésemet…</p>
+<p>A szavába vágtam:</p>
+<p>– Nem kérdeztem semmit és nem is fogok kérdezni…</p>
+<p>A szemembe nézett, aztán elgondolkozott egy kissé.</p>
+<p>– Akartam, hogy tudja meg az igazságot… Megszöktem hazulról,
+mert ő megvert… A tóhoz siettem, hogy belevessem magamat, a víz
+azonban olyan fekete és hideg, hogy megborzadtam tőle…</p>
+<p>Azzal fölemelte a jobbkarját, lerázva róla a ruha végighasított
+ujját, – a felső karján néhány sötétvörös és kék sáv látszott.
+<span class="pagenum"><a name="Page_133" id=
+"Page_133">-133-</a></span></p>
+<p>– Miféle vadállat az, aki önre kezet tud emelni? Önre!</p>
+<p>Megrázta a sörényét és sötéten a szemembe nézett. Fél fejjel
+magasabb volt nálam, szélles vállu, erős és bátor… Azt gondoltam
+magamban: Miféle ember az, aki erre a nőre kezet mer emelni?</p>
+<p>Kivülről zaj hallatszott, az ablak alatt pedig fáklyafény
+lobogott.</p>
+<p>– Mi az? – kérdezte az asszony.</p>
+<p>– Önt keresik. Alkalmasint bejárják az erdőt és fölkutatják a tó
+partját…</p>
+<p>– A tó partján meg fogják találni a kendőmet… Egy selyemkendő
+volt a nyakamon, azt elvesztettem… Azt fogják hinni, hogy a vízbe
+ugrottam… Senki sem fog itt keresni!</p>
+<p>Ennek a gondolatnak láthatólag megörült. – Amint a szobát
+kellemes melegség kezdte átjárni, az én szép vendégem is jól kezdte
+magát érezni.</p>
+<p>– Mi az ott a szekrényen? – kérdezte.</p>
+<p>– Teaforraló…</p>
+<p>– Van teája is?</p>
+<p>– Van… Parancsol?</p>
+<p>– Nagyon jó lesz…</p>
+<p>Teát főztem neki, ő pedig arról panaszkodott, hogy a haja nem
+tud megszáradni, aztán habozás nélkül kibontotta aranyszőke
+hatalmas sörényét. Kiváncsian járt-kelt a szobában, majd újra
+szembeült velem. <span class="pagenum"><a name="Page_134" id=
+"Page_134">-134-</a></span></p>
+<p>– Szabad itt dohányozni?</p>
+<p>– Mindent szabad, de nincs cigarettám.</p>
+<p>(A hurutom miatt fölhagytam a dohányzással.)</p>
+<p>– Van nekem…</p>
+<p>A ruhája széles övéből kis aranydobozt vett elő, amely telve
+volt vékony orosz cigarettával. Azt mondta, hogy negyvenet is
+elfüstöl egy nap.</p>
+<p>Miután megitta a teáját, jóideig elgondolkozott, aztán egyszerre
+odanyujtotta nekem a kezét.</p>
+<p>– Ön jóember, – mondta.</p>
+<p>– Nem tudom, hogy általánosságban jóember vagyok-e, de annyi
+bizonyos, hogy önnek nincs jobb embere nálam…</p>
+<p>– Elhiszem, – mondta. – Ön jó szívvel van hozzám, önre rá merném
+bízni mindenemet és tudom, hogy nem csalódnám… De beszéljen
+valamit! Mondja el, hogy kicsoda? Mi a foglalkozása? Hogyan él? Mit
+remél a jövőtől?</p>
+<p>Röviden elmondtam neki egyszerü élettörténetemet; bevallom
+azonban azt a gyöngeségemet, hogy az igazgató leányáról nem
+emlékeztem meg. Mikor az elbeszélésem végére értem, észrevettem,
+hogy a grófné elszunnyadt. A következő pillanatban már fölriadt
+megint.</p>
+<p>– Meghalok az álmosságtól, – mondta, miközben mosolyogva
+dörzsölte a szemét.</p>
+<p>– Feküdjék le…</p>
+<p>A diványomra feküdt, takarónak pedig a bundáját <span class=
+"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> kérte.
+Később azonban mégis megengedte, hogy ágyamból egy párnát hozzak
+neki, sőt a papucsát is leejtette a lábáról.</p>
+<p>Rögtön elaludt, tíz perc mulva azonban újból fölébredt.</p>
+<p>– Mondja csak, mi a maga neve?</p>
+<p>Megmondtam neki a nevemet.</p>
+<p>– István úr, elvisz maga engem innen holnap?</p>
+<p>– Elviszem… De hová?</p>
+<p>– Nem bánom akárhová… Gazdag vagyok és független… Nekem csak az
+parancsolhat, akit szeretek, őt pedig gyűlölöm…</p>
+<p>– Milyen csinos keze van, – mondta, – olyan, mint egy
+kisleányé…</p>
+<p>Azzal megint elaludt. Én pedig odaültem melléje és néztem az
+alvó arcát. Öt percenként föl-fölriadtam – álom ez, vagy valóság? A
+világ legszebb asszonya itt alszik a szobámban, pongyolában,
+fölbontott hajjal… Én pedig őrzöm az álmát és lelkemre mondom,
+tisztább szívvel virrasztok, mintha testvérhugom mellett
+virrasztanék…</p>
+<p>Reggel hat óra volt már, amikor a szép asszony fölébredt
+álmából. Idegen szemmel nézett rám, aztán ámulva tekintett körül.
+Jó ideig tartott, míg megértette a helyzetét, akkor zavarodottan
+mosolyodott el.</p>
+<p>– Éhes? – kérdeztem.</p>
+<p>– De nagyon! <span class="pagenum"><a name="Page_136" id=
+"Page_136">-136-</a></span></p>
+<p>– Átküldök a vendéglőbe és hozatok valamit… Vagy jobb lesz, ha
+magam megyek?</p>
+<p>– Amint gondolja…</p>
+<p>– Ha el akar utazni, két óráig még ráér…</p>
+<p>– Igen?</p>
+<p>Megkérem még, hogy zárja be utánam az ajtót, aztán átsiettem a
+vendéglőbe. Jóideig tartott, míg megkaptam mindent, amit kértem,
+azután visszasiettem a szobámba. Nagy meglepetésemre üresen
+találtam a szobámat. A szép asszonynak sehol semmi nyoma…
+Megszökött, vagy elhurcolták? A kereveten ott feküdt a párna,
+amelyen meglátszott még fejének helye. Különben semmi. Sehol egy
+elhullajtott hajszál, sehogy egy gombostű.</p>
+<p>Két nap mulva láttam csak viszont, mikor a gróffal az erdőben
+sétált. Viruló színben volt, egy erdei gizgazból kötött nagy
+bokrétát tartott a kezében, a másik kezével pedig gyöngéden
+támaszkodott a gróf vállára. Igazán szép pár ember volt, olyan,
+mint egy magasabb faj képviselői.</p>
+<p>Mikor közel értem hozzájok, az asszony egy rövidke szót sugott a
+grófnak, aki kellemes mosolylyal mért végig. Éreztem, hogy
+elpirulok a fülemig… A polyák azonban megbillentette a kalapját és
+nyugodtan sétált tovább az erdőben, míg az asszony elállotta az
+utamat.</p>
+<p>– Kedves izé úr, jó napot! Bocsánat, – mi is a neve.
+<span class="pagenum"><a name="Page_137" id=
+"Page_137">-137-</a></span></p>
+<p>– Jónás a nevem…</p>
+<p>– Kedves Jónás úr, köszönöm a multkori vendéglátást… Nem tudom,
+hogy miként gondolkozik ön felőlem, de biztosíthatom, hogy az egész
+egy kis félreértés volt csak, amelynek én voltam az oka… Reggel,
+mikor ön a vendéglőbe ment, már meg is bántam…</p>
+<p>Jó kedve, egész viselkedése, de különösen a megszólítás módja
+valósággal fölháborított. Meghajoltam és fagyosan mondtam:</p>
+<p>– Ne mentegesse magát asszonyom… akkor nem kérdeztem öntől, hogy
+miért jött hozzám és most nem is kérdezem, hogy miért ment el…</p>
+<p>A szép asszony meglepetten, némi szelid gúnynyal, bizonyos
+fölényes gyöngédséggel mért végig.</p>
+<p>– Nini, ön haragszik? Azt rosszul teszi!</p>
+<p>Körülnézett, aztán hirtelen elkomolyodva, fojtott hangon
+mondta:</p>
+<p>– Szegény fiu, adjon hálát Istenének, hogy ez így történt…</p>
+<p>Félig lehunyt pillái alól egy fenyegető macskapillantás
+villámlott felém, az asszony aztán elfordult és különös mosolylyal
+az ajkán, elment.</p>
+<p>Azóta se láttam többet. Minden esetre elfelejtette megint a
+nevemet. Én nem felejtettem el őt, annyira nem, hogy az igazgatóm
+leánya még mindig hiába várja a pártából való megmenekülését.
+<span class="pagenum"><a name="Page_138" id=
+"Page_138">-138-</a></span> <span class="pagenum"><a name=
+"Page_139" id="Page_139"><br />
+-139-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Bandi megbukott</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_140" id=
+"Page_140">-140-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141"><br />
+-141-</a></span></p>
+<p>Az idén rossz esztendeje volt kedves apámnak, mert a termést
+elverte a jég és magam is megbuktam magyar történelemből. Sohasem
+szerettem a magyar történelmet, mivel Bénicska tanár úr tanítja és
+a magyar rendek úgy sem csináltak egyebet, mint belvillongásokat, a
+helyett, hogy a törökkel verekedtek volna. És különben is azt
+hiszem, ideje volna már eltörülni a magyar történelmet éppen úgy,
+mint a görög nyelvet, mert holt tudomány és csupa meghalt emberről
+van benne szó.</p>
+<p>Hogy megbuktam, annak az én Mancika néném az oka. Mancika otthon
+a legnagyobbik, ő már tizennyolc esztendős, míg a kisebbek
+többnyire fiatalabbak. Igen szeretem, bár pénzt nagyon ritkán kapok
+tőle, pedig ő mindig vesz magának édesapa éjjeliszekrényéről.</p>
+<p>A diákmajálison, amely juniusban volt, Manci volt a legszebb
+leány. Nagyon kedves volt hozzám, mint mindig, ha nem vagyunk
+otthon. Mikor a zsákversenyen elsőnek értem a bírói páholy elé, meg
+is csókolt és egy rózsát tűzött a kalapomra, mert <span class=
+"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> büszke
+volt rám. Később húsz fillért igért, ha sétálok vele és Csanády
+bácsival az erdőben. (Csanády bácsi főszolgabíró, igen művelt
+ember, négy fakóval jár és tud cigánykíséret mellett fütyülni.)</p>
+<p>Bénicska tanár úr is táncolt Mancikával, de csak polkát, ő nem
+tud bosztont. Olyan furcsán táncol, mintha el akarná hullatni a
+kezét meg a lábát és az egész osztályunk úgy mulatott ezen, hogy
+hemperegtünk a fűben. A tanár úr azonban semmit sem vett észre,
+mindig csak Mancikát nézte és mosolygott, pedig roppant sok rossz
+foga van.</p>
+<p>Mancika azt mondta nekem, hogy Bénicska egy unalmas tót és hogy
+nem tud táncolni. Én azonban megkértem, hogy járjon vele még egy
+négyest, mert akkor talán jobb osztályzatot érhetek el magyar
+történelemből. Mancika nevetett és meg is tette a kedvemért, mert
+jó leány, én pedig hálából nem mondtam meg édesmamának, hogy
+Csanády bácsi az erdőben megcsókolta a Mancika kezét.</p>
+<p>Szerdán Bénicska tanár úr kiszólított Dózsa Györgyből, amelyet
+véletlenül nem tudtam, mivel otthon a konyhaórát kellett reparálnom
+egész délután, ami azonban nem sikerült. A tanár ekkor igazán
+szépen viselkedett, megsimogatta a fejemet és azt mondta:</p>
+<p>– Sebaj, fiacskám, majd megtanulja máskor!</p>
+<p>(Ő az egyetlen tanárunk, aki az algimnáziumban is önöz.)
+<span class="pagenum"><a name="Page_143" id=
+"Page_143">-143-</a></span></p>
+<p>Az egész osztály csodálkozott és magam is csodálkoztam mert
+amikor Szent Istvánt nem tudtam, akkor még egy tentás üveget akart
+a fejemhez vágni.</p>
+<p>Délután a tanár úr meglátott a promonádén és magához szólított
+és megkérdezte, hogyan mulatott kedves nővérem a majálison. Meg
+akartam jutalmazni Dózsa Györgyért és azt mondtam, hogy Mancika
+mindig csak a majálisról beszél. Azt mondja, hogy Bénicska tanár úr
+a legjobb táncos a városban és hogy szívesen táncolna vele akár
+hajnalig…</p>
+<p>A tanár úr nem válaszolt semmit, de láttam, hogy a füle egészen
+piros lett. Vasárnap, mikor Manciék a templomban voltak, nálam volt
+Visky Pista és mi papirsárkányt ragasztottunk a szalónban. Visky
+egyszerre kinéz a függöny mögül az utcára és azt mondja:</p>
+<p>– Te, Bénicska tanár úr már egy órája künn ténfereg az ablak
+alatt.</p>
+<p>Tovább dolgoztunk a sárkányon, de a hányszor kinéztünk az
+ablakon, mindig künn láttuk Bénicska tanár urat. Délfelé egy piros
+szegfűvirágot dobtam ki a függöny mögül. Ő mindjárt fölvette és a
+füle megint piros lett, én pedig azt mondtam Pistának:</p>
+<p>– Azt hiszem, hogy mégsem bukom meg történelemből! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span></p>
+<p>Visky pedig azt mondta, hogy most már kaphatok elégségest.</p>
+<p>Hétfőn a tanár úr megszólított óra után és azt kérdezte tőlem,
+hogy szereti-e Mancika a verseket. Nagyon szereti, mondtam, pedig a
+nénikém csak a tenniszt meg a bosztont szereti. A tanár úr ekkor
+egy piros téntával írt verset adott nekem, hogy mutassam meg
+Mancikának. Ezt ugyan nem tettem meg, de mi ketten Viskyvel
+elolvastuk a fáskamrában.</p>
+<p>Nagyon szép vers volt, hátulról mind összepászoltak a rímek.
+Szép hölgy – erős tölgy, – gyenge folyondár – üdvre vár… Kádárnak
+és Ábelesznek is tetszett.</p>
+<p>Másnap azt mondtam a tanár úrnak, hogy Manci még több verset is
+szeretne olvasni és azon a héten kaptam is még ötöt, melyeket
+megmutattam Viskynek, meg hat-hét más jóbarátomnak. Akkoriban már
+abban is reménykedtem, hogy jót kapok magyar történelemből.</p>
+<p>A hányszor verset adott, mindig egy rózsát vittem neki a
+kertünkből. Azt mondtam, hogy Mancika küldi neki. Ezektől aztán
+igen vastag lett a tanár úr jegyzőkönyve, mert mind lepréselte és
+selyempapirban tartotta a rózsákat. A tanár úr egyszer azt mondta
+nekem, hogy éppen olyan szemem van, mint Mancikának és azontúl, ha
+azt akartam, hogy ne szólítson ki felelni, mindig úgy néztem rá,
+<span class="pagenum"><a name="Page_145" id=
+"Page_145">-145-</a></span> mint a hogyan Mancika szokott a
+szolgabírájára és nem is feleltem többet a vizsgáig.</p>
+<p>Már abban is reménykedtem, hogy kitünőt kapok a magyar
+történelemből, de két nappal a vizsga előtt nagy bajt csinált
+Mancika. Megint húsz fillért igért, hogy menjek vele sétálni és
+mivel zsinór kellett a sárkányhoz, hát megtettem neki a
+szivességet. Persze a görög templom felé mentünk és én mindjárt
+tudtam, hogy találkozni fogunk Csanády bácsival. Ekkor azonban
+szemben jött velünk Bénicska tanár úr. Mancika nagyon megijedt és
+azt mondta:</p>
+<p>– Reménylem, hogy nem fog megszólítani az unalmas tót?</p>
+<p>– Bénicska tanár úr nem tót, hanem jászkún, – magyaráztam neki,
+bár magam sem óhajtottam, hogy megszólítson minket.</p>
+<p>Ő azonban megszólított és abból lett a baj. Első kérdése az
+volt, hogyan tetszett az utolsó verse. Bár erősen telegrafáltam
+Mancikának a könyökömmel, ő mégis azt mondta, nem tudja miféle
+versről van szó.</p>
+<p>– Hát a versek, amelyeket bátor voltam Bandikával nagyságodnak
+küldeni?</p>
+<p>– Lehet, hogy a tanár úr verseket adott az öcsémnek, de akkor
+kérdezze meg tőle, hogyan tetszettek neki, mert biztosítom, hogy én
+egyet se láttam. <span class="pagenum"><a name="Page_146" id=
+"Page_146">-146-</a></span></p>
+<p>– De hát a rózsák, amelyeket nagysád szíves volt nekem
+küldeni?</p>
+<p>Erre aztán dühbe jött Mancika.</p>
+<p>– Én sohasem küldtem rózsákat, sem magának, sem másnak!</p>
+<p>(Ez azonban nem igaz, mert Csanády bácsinak igenis küldött.)</p>
+<p>Én már akkor nagyon rosszul éreztem magamat. Ilyen rosszul csak
+egyszer voltam életemben, mikor fogadásból megettem negyven éretlen
+barackot. El is szaladtam volna, ha Mancika nem fogja erősen
+karomat. Azt hiszem, a tanár úr is rosszul érezte magát, mert
+olyasmit hebegett, hogy itt valami félreértés van, aztán úgy nézett
+rám, mint akkor, mikor azt mondtam, hogy Szent István lengyel vajda
+volt, és gyorsan elment…</p>
+<p>Mikor hazaértünk, Mancika az udvaron a napernyőjével a hátamon
+inzultált. Nem ütöttem vissza, mert ő védtelen nő, de nem is lehet
+vele birkózni, mert nagyon erős és mindjárt rúg a lábával.
+Megvetően elszaladtam tehát. Manci mindent el akart mondani
+édesapának, de mivel ezt semmiképpen sem óhajtottam, tehát
+megfenyegettem, hogy én is mindent elmondok Csanády bácsiról és így
+egyikünk sem árulkodott.</p>
+<p>Másnap összetalálkoztam Bénicska úrral az iskola folyosóján és ő
+azt mondta nekem:</p>
+<p>– Majd veszem egy botot és magát elverek. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span></p>
+<p>Ekkor kiderült, hogy mégsem jászkún, hanem tót. Nem helyeseltem
+azonban Mancika eljárását, meg kellett volna gondolnia, hogy
+Bénicska mégis az én történelmi tanárom.</p>
+<p>Az osztályvizsgán Dózsa Györgyöt kérdezte tőlem, pedig azt nem
+tanulhattam meg az órareperálás miatt. Hiába néztem rá úgy a
+szememmel, mint Manci szokott, nem használt, mégis
+megbuktatott.</p>
+<p>Mikor édesapa meglátta a bizonyítványomat, teljesen
+megfeledkezett magáról. Azt mondta:</p>
+<p>– A vetésemet elverte a jég és most ez a bandita is gyalázatot
+hoz reám!</p>
+<p>Nagyon bántott, hogy a jégverést is rám akarja fogni, azért azt
+mondtam:</p>
+<p>– Nem tehetek róla, hogy édesapa nem asszekurált!</p>
+<p>Ekkor még jobban megfeledkezett magáról és a pipatartóhoz
+rohant, ahol a csibukszárak vannak. Szerencsére jelen volt
+édesanyám is, aki sokkal igazságosabb és higgadtabb nő. Rögtön az
+ablakhoz sietett és segítségért kiáltott, harsány női hangon azt
+kiáltva, hogy édesapa meg akarja gyilkolni gyermekeit és hogy
+rögtön el akar tőle válni, mert nem maradhat egy gyermekgyilkos
+házában mint feleség és a többi.</p>
+<p>Erre beszaladtak a cselédek és az öreg Miska ki akarta csavarni
+édesapa kezéből a csibukot, mert <span class="pagenum"><a name=
+"Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> azt hitte, hogy töltött
+karabély, miként később mondta. Én azalatt kimásztam az ablakon a
+fáskamra tetejére és ott teljesen biztosságban éreztem magamat,
+mert a vörös macskán kivül a családból senki sem tud oda követni.
+Nem is jöttem le előbb, míg édesapa becsületszavát nem adta
+édesmamának, hogy nem bánt és hogy vacsorát is kapok.</p>
+<p>Édesanyám később egy koronát ajándékozott nekem kárpótlás
+fejében, Mancika pedig nekem adta ifjúkori képes
+levelezőlapgyüjteményét, amelyet már régen igérgetett nekem. Így
+véget ért a félreértés. Most már édesapára sem neheztelek. Ő jó
+ember és én nagyon szeretem, bár nem helyeselhetem, hogy miattam
+gyakran bánatot okoz szegény édesanyámnak. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_149" id="Page_149">-149-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>A sárga boa vagy az isteni Lia</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_150" id=
+"Page_150">-150-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151"><br />
+-151-</a></span></p>
+<p>Talán ismeritek az északi mesét a bűvös csaláningről? Ha rávetik
+a vadhattyu nyakára, akkor szép leány lesz belőle. Én tudok egy
+másik mesét a bűvös boáról. Mikor rávetették egy pelyhes kis liba
+nyakára, fejedelmi hattyu lett belőle. A kis liba a Juliska névre
+hallgatott. Hattyu korában Juliává komolyodott a neve, melyet aztán
+Liára kurtított. Ámuló és tapsoló kortársai később az isteni
+előnevet adományozták neki, amelyet ma is jó egészségben visel még,
+ha ugyan azóta feleségül nem vette valami gróf…</p>
+<p>Jer, óh rövidlélegzetü múzsája a tárcarajznak és segítsd
+megénekelnem az istenit!</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Az első felvonás végén Lia, aki egy mellbeteg koldusleány
+megható szerepét játszotta, betétként eltáncolta a <i>cachucha</i>
+nevü spanyol táncot. Hatszor egymásután járta el. Úgy táncolt, mint
+egy megbolondult nősténytigris. A hatás leírhatatlan volt, azért
+nem is kisértem meg leírni.</p>
+<p>Gyurka barátom, akinek a páholyában ültem, diadalmasan tekintett
+rám. <span class="pagenum"><a name="Page_152" id=
+"Page_152">-152-</a></span></p>
+<p>– No ugy-e? Ugy-e? Ilyet még nem láttál! Ez az igazi művészet!
+Meglátod, egy esztendő mulva lefőzi az összes budapesti vén
+primadonnákat…</p>
+<p>Ez az ó-budai műszinkörben történt, természetesen a
+szalmaözvegyek hónapjában, augusztusban. Az isteni Lia már akkor
+asztagokba rakta vidéki babérait és azzal a harcias szándékkal jött
+a fővárosba, hogy megadja a kegyelemdöfést a budapesti művésznőknek
+és mellesleg ujjáteremti a magyar színművészetet. Hogy küldetését a
+fővárosi színművészet ó-budai előcsarnokában kellett megkezdenie,
+az talán a fentisztelt dívák áskálódásainak eredménye volt.</p>
+<p>A helybeli színibizottság elnöke, aki a rövidség okáért
+intendáns úrnak szokta magát neveztetni, udvariasan bekalauzolt
+bennünket Lia öltözőjébe. Az isteni éppen egy pohár sört ivott és
+nevetve nyujtott nekünk kezet, mi pedig szerencsét kivántunk a
+példátlan sikerhez. Mikor az intendáns megmondta neki a nevemet,
+letette a söröspoharat és egy rémült pillantást vetett rám…</p>
+<p>Ohó! Ezt a keményfogásu kis kezet már érintettem valaha… Mintha
+akkor egy forint borravalót csúsztattam volna bele…</p>
+<p>– Mondja, isteni Lia, nem találkoztunk mi már valahol?</p>
+<p>A művésznő elhalványult a festék alatt, aztán a fülemhez hajolt
+és halkan súgta: <span class="pagenum"><a name="Page_153" id=
+"Page_153">-153-</a></span></p>
+<p>– Ha lovagias ember, akkor hallgatni fog!</p>
+<p>Rendben van! Én lovagias ember vagyok, az isteni Lia pedig
+Virághék szobaleánya volt.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>A második felvonást megint a páholyunkból néztük végig. Azaz,
+hogy a Gyurka páholyából, mert az ilyen színművészeti
+kirándulásokon mindig a szalmaözvegy fizet. Engem különben is csak
+azért szokott magával vinni, hogy alkalomadtán az alibijét
+igazoljam a fürdőző felesége előtt. Nem tudom, hogy miért, de nekem
+az asszonyok tényleg sokat elhisznek.</p>
+<p>A barátom egy pillanatra sem adta ki kezéből a gukkert és pedig
+a második felvonás alatt emlékembe idéztem mindazt, amit az isteni
+Lia Juliska korából tudtam. Akkor jutott eszembe a sárga boa
+is.</p>
+<p>A sárga boát egy Virágh Miklós nevü országgyülési képviselő
+vette a feleségének. Mint delegátus Bécsben járt, ott aztán (nem
+tudom, miféle lelkiismereti furdalások hatása alatt) megvette az
+asszonynak a szóbanforgó tollas kigyót. A Kanári-szigeteknek
+legalább kétszáz kis dalosát kellett megkoppasztani érte.</p>
+<p>Mikor Virághné megpillantotta a szörnyü ruhadarabot, amelyhez
+hasonlót a Csendes-óceán szépei viselnek, sírógörcsöt kapott. Mikor
+jobban megnézte, nevetőgörcsbe csapott át. Arról persze
+<span class="pagenum"><a name="Page_154" id=
+"Page_154">-154-</a></span> szó sem lehetett, hogy viselje.
+Megmutatta minden barátnőjének, akik ugyancsak nevetőgörcsöt kaptak
+tőle, aztán betette egy skatulyába és elzárta a szekrényébe.</p>
+<p>Egyelőre pihenjen ott békében, mi pedig beszéljünk most az
+isteni Liáról, akit akkor még csak Juliskának hívtak.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Egy csődbe jutott vidéki asztalosmester istenfélő leánya volt és
+mint szobaleány került Virághné ő nagysága szolgálatába. Ott jól
+érezte magát és jól is viselte magát. Csinos, jókedvü, szerény és
+dolgos leányzó volt. Asszonya azt mondta: A szobaleányok
+gyöngye!</p>
+<p>Otthon fekete ruhában kellett járnia, bóbítás fehér főkötővel és
+nagy köténynyel. Igen jól festett. Vasárnapi használatra volt egy
+bordószínü zubbonya, azt a fekete szoknyához hordta. Napernyője
+volt, de kalapja nem, mert azon a vidéken, ahol ő született,
+hajadonfőtt járnak a tisztességes polgárleányok. Ha a szigoru
+erkölcsü szakácsné társaságában olykor kiment a Városligetbe, egy
+olcsó kis selyemkendőt is kötött a nyakára.</p>
+<p>Virághné egy nap a szekrényeit rendezgette és Juliska segített
+neki. Ekkor meglátta a sárga boát.</p>
+<p>– Juj, de szép! – kiáltotta őszinte elragadtatás hangján.</p>
+<p>– Tetszik neked, fiam? <span class="pagenum"><a name="Page_155"
+id="Page_155">-155-</a></span></p>
+<p>– Nagyon tetszik!</p>
+<p>– Akkor nesze, neked adom!</p>
+<p>Azzal Juliska nyakába akasztotta a boát…</p>
+<p>A leány elhalaványodott a túlnagy boldogságtól… A mellében
+valami félelmetes kalapálást érzett, a füle dobja pedig úgy zúgott,
+mintha trombita harsogás remegtetetné meg. Vajjon mi kalapált a
+Juliska mellében? A lenyügözött ambició, amely eget kért. És mi
+harsogott a fülében? A művészet géniuszának trombitája, amely
+tudtára adta a világnak, hogy egy alkotó lángelme megindult útján a
+dicsőség felé.</p>
+<p>Minderről persze Juliska akkor még nem tudott semmit.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>A sárga kigyó, amely puhán és melegen csavarodott a nyakára,
+falánk hüllőnek bizonyult. Először is hat forintot követelt
+kalapra. Mert boát csak nem lehet hajadonfővel viselni? A következő
+havi bére ráment egy pár lakkcipőre. Kész szerencse, hogy asszonya
+szép harisnyát ajándékozott Juliskának, különben azt is kellett
+volna vennie.</p>
+<p>Juliska akkoriban már nem járt a szakácsnővel, nem is ment már a
+Városligetbe, inkább az Erzsébet-téren sétált. A ruháját épp úgy
+föl tudta már fogni, mint a nagysága, akinek a viseltes fehér
+keztyűje is jól illett a kezére.</p>
+<p>Akkoriban történt, hogy egyszer egy rokonszenves <span class=
+"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> és
+szemtelen idegen azt kérdezte tőle, hogy melyik színházban játszik?
+Ő szerényen válaszolta, hogy nem művésznő, hanem Virághné ő
+nagysága – társalkodónője…</p>
+<p>Bizonyára a sárga boa volt oka annak is, hogy Juliskán valami
+furcsa szórakozottság vett erőt. A szórakozottság pedig nagy baj,
+különösen annak, akire törékeny üveg- és porcellán-tárgyak vannak
+bízva. Egy drága meiszeni kávéskészlet volt oka annak, hogy
+Virághné egy napon kurtán elcsapta Juliskát.</p>
+<p>– Mehetsz! – mondta. – Ilyen szecessziós dámára nincs
+szükségem!</p>
+<p>(Elfelejtettem megmondani, hogy Juliska tényleg
+<i>szecessziós</i> frizurát csinált magának.)</p>
+<p>Mikor a sárga boával a nyakán elhagyta a házat, keservesen
+zokogott.</p>
+<p>Az őrangyala azonban csak mosolygott. Azt mondta:</p>
+<p>– Kis liba, hát nem tudod, hogy a dicsőséghez vezető út mindig
+felmondással és elcsapással kezdődik?</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Hogy merre sodorta aztán a sárga kigyó Juliskát? Bizony nem
+tudom. Arra emlékszem csak, hogy Virághné jó idő mulva nevetve
+megemlékezett róla. Azt mondta, hogy valamelyik színházban
+<span class="pagenum"><a name="Page_157" id=
+"Page_157">-157-</a></span> látta, a boával a vállán. Úgy nézett
+ki, mint valami színésznövendék, a feje geniálisan bolyhos
+volt.</p>
+<p>A sors úgy akarta, hogy én, aki tanuja voltam Juliska
+megaláztatásának, most tanúja legyek az isteni Lia ó-budai
+fölemeltetésének.</p>
+<p>Előadás után két szalmaözvegy társaságában elmentem a <i>Zöld
+hordócská</i>-ba vacsorára. Mocskos abroszszal leterített asztal
+körül ültünk, savanyu bort ittunk, egy harmónikás ember pedig
+szörnyü muzsikát művelt. A barátaim azt mondták, hogy ez igen
+kedélyes hely. Kedves meglepetésünkre odajött később az isteni Lia
+is, féltucat tisztelője társaságában. Egy mágnásfiu és három
+ujságíró volt köztük. Malomkeréknyi fehér kalapot viselt a bolyhos
+fején, karcsu termetén fehér ruhát, a vállán sárga boát. (Nem
+tudom, a Virághné boája volt-e még, vagy talán már ujabb
+szerzemény.) Roppant jól festett. Olyan kedves leereszkedéssel
+lépett be, mint egy királyné a népkonyhába. Mikor megpillantott,
+hozzám lépett és mosolyogva nyujtott kezet.</p>
+<p>– Kedves íróm, – mondta, – szeretnék magától tanácsot kérni egy
+művészi kérdésben… Én most egy új szerepet tanulok, amelyben ez a
+kifejezés fordul elő: <i>steple chase</i>. A direktorom azt
+állítja, hogy <i>stápl csiz</i>-nek kell ejteni, én azonban úgy
+tudom, hogy <i>stipl-csáz</i>-nak. Döntse el maga a vitánkat!
+<span class="pagenum"><a name="Page_158" id=
+"Page_158">-158-</a></span></p>
+<p>– <i>Stópl cséz</i>, – válaszoltam tudós ráncokba szedve
+homlokomat.</p>
+<p>Az isteni Lia hálásan megszorította a kezemet.</p>
+<p>– Fog rólam írni? – kérdezte elbűvölő mosolylyal.</p>
+<p>– Hogyne!</p>
+<p>(Ezennel be is váltom igéretemet.)</p>
+<p>Az isteni aztán kecsesen megfenyegetett az ujjával.</p>
+<p>– Maga veszedelmes ember! – mondta. – Magától félek!</p>
+<p>Nem tagadom, hogy ez nagyon jól esett nekem, főleg a mágnásfiura
+és az ujságírókra való tekintettel…</p>
+<p><i>U. i.</i> Meg kell még említenem, hogy tegnap a Virághné
+gömbölyü vállán szakasztott olyan sárga boát láttam, mint az isteni
+Lián. Hóbortos divat, de nagyon kedves és este jól fest, különösen
+fehér ruhához. <span class="pagenum"><a name="Page_159" id=
+"Page_159">-159-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Bekvártélyozás</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_160" id=
+"Page_160">-160-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161"><br />
+-161-</a></span></p>
+<p class="summary">Kellékek: asztal, szék, – az asztalon: tiszti
+sapka, tiszti keztyü, könnyü lovaglópálca és katonai bőrtáska. – A
+táskában: zsebtükör, bajuszkefe, selyempapirba hajtott préselt
+virág, két női arckép, levél nyitott borítékban.</p>
+<p>BORIS <i>(bedugja a fejét az ajtón)</i>. Bemenjek? Ne menjek?
+<i>(Belép.)</i> Bemegyek! Végre is: én itthon vagyok.
+<i>(Kiváncsian néz körül, a levegőben szaglász.)</i> Cigarettafüst!
+Jó cigarettákat szí a főhadnagy… A kövér kapitány, aki a szomszéd
+szobában lakik, virzsiniákat szí – buh! <i>(Megpillantja az
+asztalon fekvő táskát.)</i> Nini, Tibor főhadnagy ma itthon hagyta
+a táskáját. Vajjon mit őriz benne? <i>(Az asztalra
+támaszkodik.)</i> Ő azt mondja: fontos sztratégiai jegyzeteket…
+Megnézzem? <i>(Fölkel, előkelően.)</i> Nem, – az nem volna
+gavalléros dolog… Ámbár – én tulajdonképpen nem vagyok gavallér, –
+hanem asszony! Lássuk a sztratégiai jegyzeteket… <i>(Kis zsebtükröt
+és bajuszkefét vesz ki a táskából.)</i> Lám, lám! <i>(A
+nézőkhöz.)</i> Hölgyeim és uraim, ime a történeti nevezetességü
+kefe, amelylyel Tibor főhadnagy úr a bajuszát szokta kefélni.
+<i>(Leteszi a két tárgyat az asztalra, mialatt tovább kotorász a
+táskában, félvállról a nézők felé.)</i> <span class=
+"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> Nálunk
+ugyanis bekvártélyozás van. Egy tábornokot és négy tisztet kaptunk
+– a tisztek között van a történeti nevezetességü bajusz tulajdonosa
+is: Tibor főhadnagy úr… <i>(Hirtelen lecsapja a táskát, előrelép,
+igen komolyan.)</i> Tudják önök, hogy mi a bekvártélyozás
+faluhelyen? Hosszu szárazságra negyvennapos eső. Azelőtt az volt a
+bajunk, hogy sohasem láttunk katonát – most pedig katonai
+túltengésben szenvedünk. Minden vendégszobánk teli van katonával –
+a szénapadlás is teli van katonával – sőt a szobaleányom feje is
+teli van katonával… <i>(Az asztalhoz közeledik, kezébe veszi a
+táskát.)</i> Ez a hadgyakorlatok miatt van… <i>(Hirtelen leteszi a
+táskát, megint előre jön.)</i> Tudják kérem, hogy mi a
+hadgyakorlat? A tábornok azt mondja: „A hadgyakorlat a katonaság
+harcképességének tűzpróbája“. No hát bocsánatot kérek, ez nem úgy
+van. „A hadgyakorlat a háziasszonyok harcképességének a
+tűzpróbája!“ Mit tud ehhez a hadügyminiszter? <i>(Az asztalhoz
+megy, szórakozottan a kezébe veszi a pálcát.)</i> Az idei
+hadgyakorlat mindjárt komoly ütközettel kezdődött. A mi
+szakácsnénk, a jeles Ágnes asszony, ellenségeskedésbe keveredett a
+cs. és kir. hadsereggel. A tábornok ugyanis magával hozta a
+szakácsát és a két kuktáskodó bakáját, hogy azok főzzenek a
+tisztikarnak. Amikor a kincstári szakács be akart vonulni a
+konyhánkba, Ágnes asszony útját állotta a gőgös hódítónak.
+<span class="pagenum"><a name="Page_163" id=
+"Page_163">-163-</a></span></p>
+<p>– Mit akar itt kend azokkal az idegen tepsikkel?</p>
+<p>– Főzni!</p>
+<p>– Az én konyhámban? És kinek?</p>
+<p>– A kegyelmes úrnak!</p>
+<p>– Tudja-e, hogy én a csanádi püspök szakácsnéja voltam, az pedig
+hintón jár és négy lóval, nem úgy mint a maga gazdája, aki egy
+lovon ül.</p>
+<p>– Parancs, parancs! – mondta a szakács.</p>
+<p>Ágnes asszony azonban fölfegyverkezett egy főzőkanállal és
+kiállott a konyhaajtóba.</p>
+<p>– Hát jöjjön be az a katona, aki mer!</p>
+<p><i>(Mutatja, leeresztve a pálcát.)</i> Hazafias bánattal
+jelentem, hogy a hadsereg ezúttal gyászos vereséget szenvedett. A
+szakács, aki saját állítása szerint már Stolác ostrománál is főzte
+a puliszkát, két tepsi hátrahagyásával visszavonult.</p>
+<p><i>(Leül a székre.)</i> Tulajdonképpen nagyon fárasztó dolog a
+hadgyakorlat – különösen, ha egy egész brigád udvarol az embernek…
+Nekünk csak öt szállóvendégünk van, de vacsorára ideszokott a fél
+hadtest. A törzstisztek az édesapám kedvéért járnak ide – apa
+tudniillik a vármegye első tarokkozója, – az alantas tisztek meg az
+én kedvemért jönnek – én vagyok ugyanis a vármegye első
+keringőtáncosnője… Hja’ mi nagyon tehetséges család vagyunk.
+<span class="pagenum"><a name="Page_164" id=
+"Page_164">-164-</a></span></p>
+<p>Az éjjel is táncoltunk… Körülbelül harminc kitünő táncosom volt
+és a tábornok kiszámította, hogy éppen húsz kilométer valcert
+táncoltam… Húsz kilométert! Mit nem tesz az ember a katonaság és a
+polgárság közötti jó egyetértés kedvéért. Amikor reggel ágyba
+dültem, hogy kipihenjem magamat, uháciuszt állítottak a szérűskert
+végébe és a majdáni homokbuckákat kezdték ágyúzni… Ha még egy hétig
+eltart a háboru, én leszek az egyetlen halottja, akkor ráírhatják a
+fejfámra: „Itt nyugszik Boronkay Boris, egy nemeslelkü
+özvegyasszony. Élte virágjában megölte a bekvártélyozás. Vándor,
+szentelj egy könyet a cs. és kir. véderő emez áldozatának.“</p>
+<p><i>(Fölkel.)</i> A tábornok kiszámította, hogy húsz kilométert
+táncoltam – a statisztikája azonban hiányos! <i>(A pálcával
+megkopogtatja a sapkát.)</i> Ez az úr, Tibor főhadnagy úr, egyetlen
+tourt nem táncolt velem! Egész este ott állott egy sarokban –
+nézett, folyton nézett… <i>(Mutatja; összefont karokkal, lehajtott
+fővel, sötéten néz.)</i> Ha meg összetalálkozott a szemünk:
+elfordult – – Így! <i>(Blazirt arccal mutatja.)</i> Engem akar
+becsapni az az úr? <i>(Szánakozva.)</i> Ugyan – no! Mintha nem
+tudnám, hogy szerelmes belém… <i>(A sapkához.)</i> Igen, főhadnagy
+uram, ön fülig szerelmes belém! Ezért nem illetem szemrehányással.
+Ez önnek legszentebb emberi joga… De bosszant az affektált
+hidegsége! Sért <span class="pagenum"><a name="Page_165" id=
+"Page_165">-165-</a></span> és idegessé tesz… Ha férfi volnék,
+ezért bele tudnék önbe kötni.</p>
+<p><i>(A nézőkhöz.)</i> Különben eléggé megbosszantottam a
+főhadnagyot: élet-halálra udvaroltattam magamnak Krall báróval. A
+báró nagyszerü médium. Kamarás – ő így mondja: kámárás – és
+monoklit visel, de csak olyankor, ha a tábornok nem látja. A
+tábornok azt tartja, hogy a monokli csökkenti a hadsereg
+harcképességét… Krall hadnagy nagyon kiváló tiszt – a bajtársai azt
+mondják, ő a hadsereg első szecessziós huszárja… Lágyan ringó
+léptekkel jár, a két karját meg így tartja <i>(kifeszíti a két
+könyökét, összeüti a bokáját és meghajlik)</i>. Lieutenant Otto
+Krall, Freiherr von Tiger-Krall. És a tánca – tiszta szecesszió!
+<i>(Mutatja.)</i></p>
+<p>Éjfélig mulattam Krallal, akkor aztán magamhoz szólítottam Tibor
+főhadnagyot. <i>(Igen szerényen.)</i> Nem szóltam neki, nem is
+intettem neki – csak egy úgynevezett horgas pillantást vetettem
+feléje… A horgas pillantás az én specialitásom… Odajött és elkérte
+a második négyesemet.</p>
+<p>– Bocsásson meg, hogy ilyen későn kérem csak táncra, – mondta az
+ő hideg előkelőségével.</p>
+<p>No, gondoltam, – ha impertinencia kell, szolgálhatok vele!</p>
+<p><i>(Igen nyájasan.)</i> – Miért mondja, hogy későn, kedves
+főhadnagy úr? Nem önnel nyitottam meg a bált? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span></p>
+<p>– Velem? – csodálkozott a főhadnagy. – Egy lépést se táncolt még
+velem…</p>
+<p><i>(Hanyagul.)</i> Úgy? Akkor összetévesztettem önt más
+valakivel… Önök tulajdonképpen olyan egyformák az
+egyenruhájukban…</p>
+<p>Az imént még parfait volt a főhadnagyom, most fagylalttá
+hült.</p>
+<p>– Mivel ilyen egyformák vagyunk az egyenruhánkban, attól kell
+tartanom, hogy a nagyságos asszony rám sem ismer majd, ha
+jelentkezem a négyesemhez és azért talán jobb lesz…</p>
+<p><i>(Ijedten.)</i> Jézusom, ezt már nem akartam! Hogy
+megbékítsem, egy virágot adtam neki a bokrétámból…</p>
+<p><i>(Halkan, kedvesen.)</i> Fogja ezt a virágot, főhadnagy úr,
+erről majd rá fogok ismerni!</p>
+<p><i>(Hirtelen eszébe kapva.)</i> Teremtőm, egészen megfeledkeztem
+a stratégiai jegyzetekről! <i>(Kiveszi a papirba göngyölt
+virágot.)</i> Hát ez mi? Virág. Préselt virág. Szegfü. Lássuk csak…
+<i>(Gondolkozva nézi a virágot.)</i> Különös! Ez a virág
+<i>(határozottan)</i> az én virágom! És ő eltette! Megőrizte!
+<i>(Meghatottan.)</i> Ez igazán kedves tőle… <i>(Föl-alá jár a
+színpadon, a virágot kinyujtott kezében tartja.)</i> Lássa,
+főhadnagy úr, ez nagyon jól esik nekem, nagyon, nagyon jól esik…
+<i>(Megáll az asztalnál, más hangon.)</i> Fülig szerelmes belém!
+<i>(A zsebtükörben nézi magát.)</i> A dolog nem valószinütlen,
+szinte természetes… <span class="pagenum"><a name="Page_167" id=
+"Page_167">-167-</a></span> De ha szeret, miért nem szól?
+<i>(Hűvösen.)</i> Persze, fél, hogy kikosarazom… Vajjon
+kikosaraznám-e? <i>(Mosolyogva vállat von, majd elkomolyodik.)</i>
+Istenem, csak ne transzferálnák annyit a házas tiszteket! Ma
+Tarnopolban van az ember, holnap Szerajevóban, holnapután
+Nagy-Szebenben.</p>
+<p>Örökké Tauszky-kocsiban lakni – az se kellemes. Aztán háboru
+lesz és agyonlövik. Mit kezdek én egy agyonlőtt férjjel?
+<i>(Kedvetlenül dörzsöli a homlokát. Majd belenyúl a táskába,
+kivesz egy női arcképet.)</i> Hát ez mi? Arckép! Női arckép!
+<i>(Csodálkozva, majd növekedő haraggal.)</i> No nézd, no nézd –
+egy női arckép! Egy női arckép! Nagyszerü – mondhatom! Krall von
+Tigerkrall erre azt mondaná: kolosszális! Egy női arckép… Tehát így
+vagyunk? Az egyiknek a virágát préseljük – a másiknak az arcképét
+őrizzük? Ez pompás! Ezt jó tudni! <i>(Újból nézi az arcképet.)</i>
+És ez tetszik neki! Milyen közönséges – milyen affektált –
+izléstelen – cicomázott… Fogadni mernék, hogy festi a haját…
+Hogyne! Hiszen látszik! Alkalmasint a foga is hamis… Biztos, hogy
+hamis! <i>(Elolvassa a kép hátára írt nevet.)</i> Anna!
+<i>(Nevet.)</i> Anna! Milyen keresett, affektált név… Milyen
+tisztességtelen név! <i>(Az asztalra dobja a képet.)</i> Ostobák a
+férfiak, hogy befonatják magukat ilyen asszonyok által! Sajnálom
+ezt a szegény embert…</p>
+<p><i>(Megint belenyúl a táskába, még egy női arcképet <span class=
+"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> vesz
+elő. Megnézi, ijedten keresztet vet magára.)</i> Még egy asszony!
+<i>(Az asztalra veti a képet, előre jön, ijedten néz az asztal
+felé.)</i> No ilyet –! <i>(Szünet után méltatlankodva.)</i> És az
+ilyen embert nem állítják haditörvényszék elé? Engem, szegény
+tapasztalatlan özvegyasszonyt így hiteget! Második négyest táncol
+velem – megpréseli a virágomat. – És aki teszi, az katona, tiszt és
+gavallér! Ha ez nem gyávaság, akkor nem tudom, hogy mi a gyávaság!
+Igenis, főhadnagy úr ez gyávaság volt! <i>(Az utóbbi szavaknál
+elérzékenyedett. Lassan a kijáró felé megy. Az ajtónak támasztja a
+fejét.)</i> Nagyon boldogtalan vagyok… <i>(Szünet után megfordul,
+erélyesen.)</i> Most azért is megnézem, hogy mi van még a
+táskájában. <i>(A táskába nyul.)</i> Ez az ember nem érdemel
+kiméletet!</p>
+<p><i>(Kiveszi a levelet, amely nyitott borítékban van.)</i> Levél!
+<i>női</i> irás! Tibor György főhadnagy úrnak… El fogom olvasni –
+jogom van hozzá! <i>(Megnézi a levelet.)</i> Édes Gyurkám! Vajjon
+kitől van? <i>(Megnézi az aláirást.)</i> Sokszor csókol Annád…
+<i>(Szól.)</i> Gondolhattam volna: hogy a hamisfogu Anna…
+Természetesen Budapestről ír – ah, azok a pesti asszonyok! Sokszor
+csókolja – pedig biztos, hogy nem is gondol vele, a képmutató!
+<i>(Olvassa a levelet.)</i> Édes Gyurkám, Apa megbizásából írok
+neked. Azt mondja, örül, hogy kezd megjönni az eszed és házasságra
+gondolsz. <i>(Szól.)</i> Mi ez? <span class="pagenum"><a name=
+"Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> <i>(Olvassa:)</i> Azt
+üzeni neked, hogy nem ismer a fiára. Te, aki különben az ördögtől
+sem félsz, most megszeppentél egy csinos özvegyasszonykától…
+<i>(Találva érzi magát.)</i> Egy csinos özvegyasszonykától?
+<i>(Olvas.)</i> Apa ismeri a Boronkay-családot és nagyra becsüli
+minden tagját, ezek között a te gőgős Brünhildedet is… Ha tisztába
+jöttél vele, küld el nekünk az arcképét, mert nagyon kiváncsiak
+vagyunk a jövendő sógornőnkre… Itt küldöm a magamét és Mici
+hugodét…</p>
+<p><i>(Szól.)</i> Jézus Mária! Milyen kedves – milyen rokonszenves!
+Annusnak hívják! – és én azt hittem – én azt hittem – – <i>(a
+szájára üt)</i> te féltékeny bolond! <i>(Lehanyatlik a székre, a
+következő pillanatban megint talpra szökik, mindegyik kezében
+egy-egy arcképet tartva.)</i> Bocsánatot kérek – mindent
+visszavonok – minden elégtételre kész vagyok… <i>(A képeket
+megcsókolja, majd minden holmit sietve bedob a táskába.
+Dudolva.)</i> Akit imádok az egy tüzér… <i>(Hirtelen elhallgat,
+ijedten jobbra fülel, fojtott hangon.)</i> Istenem, valaki jár a
+kapitány szobájában – sarkantyupengés –! Ha kihallgattak volna, ha
+megtudják a tisztek, hogy kicsufoltam őket – mi lesz aztán? <i>(A
+nézőkhöz.)</i> Ej, – majd azt mondom nekik: Pardon, tiszt uram –
+most már tudom, hogy mire jó a bekvártélyozás! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span>
+<span class="pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171"><br />
+-171-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Huszty báró ur utikalandja</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_172" id=
+"Page_172">-172-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173"><br />
+-173-</a></span></p>
+<h3>I.</h3>
+<p>Éjfélkor az ősz házigazda megállott a táncterem nagy
+üvegcsillára alatt és így szólt:</p>
+<p>– Szép hölgyeim, melyikük járná el most egy öreg ember kedvéért
+a paraszt-forlánát?</p>
+<p>A hölgyek nevetve huzódoztak, végül valamennyien egy karcsu
+pásztorleány felé fordultak.</p>
+<p>– Ancilla! Az isteni Ancilla!</p>
+<p>A pásztorleány úgy elpirult, hogy még a gömbölyü válla is
+kirózsásodott. Megszeppenve nézett körül, hogy merre menekülhetne
+ostromlói elől, végül azonban csak megadta magát. A hosszu
+pásztor-botját egy lézengő abbé kezébe nyomta, aztán levette
+puderes fejéről a széleskarimáju kalapot, megigazította
+selyemkeztyűit és nagyon kecsesen meghajolt a körben álló társaság
+előtt.</p>
+<p>A hegedük valami bolondosan ficánkodó paraszt-táncot játszottak,
+Ancilla pedig a pillangós cipője sarkával könnyedén a padlóra
+ütött, jelezve, hogy megkezdi a táncot. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span></p>
+<p>A paraszt-forlána, amelyet akkoriban nagyon felkaptak a velencei
+báltermekben, tulajdonképpen táncparódia volt. Aki jól akarta
+eljárni, annak egyesítenie kellett az esetlenséget a kecsességgel,
+a nehézkességet a habkönnyűséggel, a parasztos naivságot a
+körmönfont merészséggel. Ezt a táncot akkor a farsang
+metropolisában, a szilaj táncosok hazájában, senki sem tudta annyi
+sziporkázó jókedvvel lejteni, mint Ancilla, az isteni Ancilla,
+akibe a rettenetes tízek tanácsának tagjai éppen annyira
+szerelmesek voltak, mit a Piazetta mezitlábos naplopói.</p>
+<p>A nézők közt volt Mária Terézia királynak egy fiatal gárdistája
+is, névszerint Huszty Farkas báró. Három hónappal ezelőtt a
+lotharingiai kishercegek fényes kiséretével Rómába utazott, onnan a
+vatikáni nagy parádé után hazaküldték Bécsbe. Mivel azonban már
+Itáliában volt, egy kis vargabetüvel bekukkantott a lagunák csudás
+városába is.</p>
+<p>Aranysujtásos piros dolmányban ott állott néhány biborpalástos
+szenátor társaságában és megittasodva nézte Ancilla ifju testének
+acélos izomjátékát. A székely havasok fiatal fenyőfáira gondolt,
+amelyek a téli nemere-széllel viaskodnak. Úgy találta, hogy ez a
+látványosság túltesz nagyszerűség dolgában a római kolosszeum
+téglahegyein és a vatikáni szoborerdőn és képtengeren.</p>
+<p>A tánc véget ért és a házigazda megkérte szép <span class=
+"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span>
+vendégét, hogy újrázza meg. De ekkor valami hórihorgas, komor
+ábrázatu úr lépett elő a tömegből és egy kimért, gőgös mozdulattal
+karját nyujtotta Ancillának. A leány arca hirtlen elkomolyodott és
+szó nélkül kivezettette magát a teremből. A hosszu embernek, aki
+túl lehetett már az ötvenen, valóságos imperátori arca volt. Fekete
+selyemruhát viselt, a gombjain, a két óraláncán és a cipője
+csattján is gyémántok csillogtak.</p>
+<p>– Ki volt a szép táncosnő? – kérdezte Huszty a mellette álló
+biborpalástos öregtől.</p>
+<p>Miként a legtöbb gárdista, ő is jól bírta a francia nyelvet. Az
+excellenza is kitünő párisi kiejtéssel válaszolt.</p>
+<p>– Ön nem ismeri Ancillát? Az isteni Ancillát? Bocsásson meg, de
+nem hittem volna, hogy valaki ennyire idegen lehet. Ancilla eddig
+büszkesége volt a mi operánknak. Most – sajnos – egy kötnivaló
+imprezárió élhetetlensége következtében Torinóba szerződött és mi
+nem fogunk már sokáig gyönyörködni benne. Pedig, ha megszavaztatnák
+San-Marco népét, szívesebben adná oda a köztársaság legszebb
+szigetét, mint Ancillát!</p>
+<p>– Táncosnő?</p>
+<p>– Isten bocsássa meg önnek nagy bűnét, katonatiszt uram! Ancilla
+énekesnő. Ma az ő szép torkában csattog Itália legédesebb
+mezzoszopránja. <span class="pagenum"><a name="Page_176" id=
+"Page_176">-176-</a></span> Ezt az ön felséges császárnéja is tudja
+és egész diplomáciai akciót indított már meg, hogy megnyerje
+Ancillát a bécsi operának…</p>
+<p>– És ki az a fekte úr, aki magával vitte?</p>
+<p>– Valami szlavón nemes ember, Spalatino gróf.</p>
+<p>– Gróf? – kérdezte csudálkozva Huszty, aki inkább utazó
+csodadoktornak nézte a gyémántos embert.</p>
+<p>A szenátor különösen mosolygott.</p>
+<p>– Mit akar, uram? Ő azt állítja, hogy gróf és nekünk nincs
+érdekünkben, hogy kételkedjünk benne… Némelyek azt állítják ugyan,
+hogy grófsága a kulisszák birodalmában van, ahol egykor Arlekinó
+szerepkörében remekelt, de nekünk az is mindegy. Spalatino gróf
+mostanában faraobankot tart egyik muranói kaszinóban és ha ön
+biztosan el akarja veszíteni a pénzét, akkor ajánlhatom, hogy
+játszszon a bankjában…</p>
+<p>– A gróf kedvese Ancillának? – kérdezte tovább a gárdista.</p>
+<p>Az öreg úr megint elmosolyodott.</p>
+<p>– Húsz esztendővel ezelőtt bizonyára engem is nagyon érdekelt
+volna a kérdés, de most már, sajnos, nem igen értek az ilyenekhez…
+Sokan azt állítják, hogy a szlavon nem szereti, csak úgy tartja,
+mint valami hasznos kis háziállatot. Évekkel ezelőtt, amikor
+Ancilla még a torcellói utcai suhancokkal hancurozott, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span>
+Spalatino fölismerte a torkában rejlő nagy kincset és készpénzért
+megvette a kis leányt a szüleitől… Igen, készpénzért!</p>
+<p>A gárdista becsületes arca eltorzult az undorodástól. Amióta itt
+mulatott a lagunák miazmás levegőjében, azt tapasztalta, hogy a
+velencei urak közömbös udvariasság hangján tudnak beszélni olyan
+förtelmes dolgokról is, amelyektől más jóravaló ember vére
+ugyancsak felforr…</p>
+<p>Később a galéria oszlopai alatt megint meglátta Ancillát. Ott
+ült a fali kereveten és kis csipkekendőjével legyezgette kipirult
+arcát. A hosszu grófja most is mellette állott, prémes nagy női
+köpönyeggel a karján. A gyémántoktól csillogó zsebóráját nézte
+éppen türelmetlenkedve.</p>
+<p>Amint a báró másodszor meglátta Ancilla arcát, a legbájosabb és
+legmeghatóbb női arcot, amelybe valaha nézett, a gyönyörűségbe
+valóságos rémület vegyült, mintha meglátta volna a maga végzetét.
+Éppen nem volt tapasztalatlan ember, – a bécsi dámák a
+megmondhatói, hogy nem! – de most az a babonás és áhítatos érzés
+ingatta meg, amely valaha térdre kényszerítette az ősembert, amikor
+a pálmásvadon árnyékában megpillantotta az első asszonyt. Úgy
+érezte, hogy oda kell sietnie Ancillához… Itt vagyok, én, aki
+mindig kerestelek és akit te mindig vártál! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span></p>
+<p>Ezt a tüzesvérü erdélyi úrfi súgta neki, a bécsi udvari gárdista
+azonban megelégedett azzal, hogy szikrázó szemmel bámulja a leányt…
+Most összetalálkozott a pillantásuk! Ancilla barna szemében is
+mintha fölcsillant volna a boldog meglepetés, a fölismerés, az édes
+öröm tüze…</p>
+<p>A gyémántos gróf ekkor parancsoló hangon odaszólt Ancillának,
+ráadta köpönyegét és elvezette a palotából. A kapuban, ahová Huszty
+önfeledten követte, a leány még egyszer visszafordult. Úgy
+látszott, mintha szólni, vagy inteni akarna… A gróf azonban magával
+vonszolta és a gondolájuk csakhamar eltünt az éjszakában…</p>
+<p>Mindez az 1772-ik esztendő farsangján történt, a
+Bernardino-csatornában levő kisebbik Mocenigo-palotában.</p>
+<p>Az éjjel kétszáz palotában volt ilyen mulatság. Senkit sem
+hívtak meg; a vendégek vidám csapatokban rohanták meg a házat,
+később búcsu nélkül elszállingóztak megint. Künn enyhe nyári
+éjszaka volt és a kis kanálisokból egész gitározó és világító
+flotillák eveztek a Canalazzo felé, ahová vendéglátó nagyurak
+palotáinak óriás tüzes ablakai hívogatták őket… <span class=
+"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span></p>
+<h3>II.</h3>
+<p>Másnap Huszty már útra kelt Bécs felé. A szabadsága lejáróban
+volt és ugyancsak sietnie kellett, ha idejében haza akart érni.</p>
+<p>Mestreig bárkán vitette magát, ott várta az útihintaja, amelyet
+Bécsből hozott magával. Amikor felszállott a kocsira, amely elé
+négy postalovat fogtak, még egyszer visszanézett a nagy lagunára. A
+messziségben gyöngyszínü foltként lapult meg a tengerek királynéja.
+Oly sötét, hideg és reménytelen somorúság fogta el a gárdistát,
+mintha a lagunában hagyott volna mindent, ami becsessé teheti az
+ember életét.</p>
+<p>A jobbik országút Pádován vezetett át. Délfelé már odaértek, de
+akkor kitünt, hogy a hintónak valami baja esett és a kovács csak
+másnap hajnalra vállalta a javítást. Mivel a postafogadóban kevés
+volt a hely, a bárónak két angol úrral kellett osztoznia a
+szobán.</p>
+<p>Az éjjel aztán csodálatosan élénk álma volt. Úgy látta, hogy
+ágyában fekszik. Ancilla pedig ott áll előtte és figyelmesen nézi
+az arcát. Feléje nyujtotta a kezét és a leány engedelmesen
+közeledett hozzá és leült az ágya szélére.</p>
+<p>– Beteg vagy, hogy ágyban fekszel? – kérdezte tőle. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span></p>
+<p>– Halálos beteg vagyok. De ha megcsókolsz, akkor
+meggyógyultam.</p>
+<p>Ancilla ajkához emelte ujját és a horkoló angolok felé intett.
+És megcsókolta a gárdistát. Az meg érezte, mint peregnek arcára a
+leány forró könyei, amelyeket boldogságában sírt.</p>
+<p>– Te nem örülsz nekem eléggé, – mondta gyöngéd szemrehányással
+Ancilla.</p>
+<p>– Hogy örülnék, amikor tudom, hogy mindez csak álom? Te most
+talán nem is tudsz róla, hogy veled álmodom?</p>
+<p>– Hisz én most magam is veled álmodom!</p>
+<p>– Ha fölébredsz, el fogod felejteni az álmunkat?</p>
+<p>– Soha életemben! Engem még álmomban sem csókolt senki úgy, mint
+te most.</p>
+<p>– Ha legalább valami jelt adhatnál, egy zálogot, hogy rám fogsz
+emlékezni…</p>
+<p>Ancilla egy csipkeszegélyü kis keszkenőt adott Huszty kezébe. A
+kendőből édes rezeda-illat áradt.</p>
+<p>Később nesz támadt a szobában. Már megvirradt és a háziszolga
+bejött a ruháért. Mivel látta, hogy a magyar úr nyitott szemmel
+fekszik ágyában, megkérdezte tőle, hogy hány órára fogasson.</p>
+<p>– Hétre! – mormogta álomittasan a gárdista.</p>
+<p>Körülnézett a szobában. Ancilla persze nem volt sehol. De aztán
+egyszerre viharosan dobogni kezdett <span class="pagenum"><a name=
+"Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> a szíve, amikor a mellén
+pihenő jobbkezében megpillantotta a csipkekendőt. Pedig ébren van!
+Ez csoda! A szerelem csodája! A boldogságtól szédülve hunyta le
+szemét…</p>
+<p>Később megint fölébredt. Az angolok már öltözködtek. Az egyik jó
+reggelt is kivánt neki és udvariasan tudakozódott az éjjeli
+nyugalma után. Ő pedig még akkor is érezte kezében a csipkekendőt!
+Amikor az angolok kimentek a szobából, megnézte kincsét. Megvan! De
+most lassanként fakulni, kisebbedni és fogyni kezd, mintha
+láthatatlan láng emésztené… Már csak egy fehér kis folt marad a
+tenyerében… Végül semmi! Csak a rezeda-illatot érezte még jó
+ideig…</p>
+<p>A báró leverten kelt ki ágyából. Tehát a szerelem sem művel már
+csodát!</p>
+<h3>III.</h3>
+<p>Lenn, a posta udvarán díszes nagy berlinát tisztogattak a
+legények. Hat lóra való, fejedelmi kényelmü nagy hintó volt, amely
+az éjjel érkezett Mestre felől. Huszty azalatt az ebédlő ablakában
+állott és elgondolkozva nézett le az udvarra. Most fogták az ő
+kocsiját is. Ha rajta állott volna, hejh, de visszasietett volna
+Velencébe! De a bécsi nagyasszony ilyenekben nem érti a tréfát.</p>
+<p>Mialatt leszámolt a postamesterrel, aki egyszersmind
+<span class="pagenum"><a name="Page_182" id=
+"Page_182">-182-</a></span> vendéglős is volt, hangos beszédet
+hallott a szomszéd szoba ajtaján keresztül.</p>
+<p>– Egy velencei nagyúr van ott valami nővel, – magyarázta a
+postamester. – Az éjjel jöttek és Torino felé mennek…</p>
+<p>A gárdista figyelmessé lett a nő hangjára, mely oly bágyadtan és
+édesen csengett, mint az arany. Velencei tájszólással beszéltek
+meglehetősen sebesen, Huszty mégis megértett annyit, hogy
+színházról van szó, a torinói és a bécsi operáról.</p>
+<p>Az aranyhangot most elhallgattatta egy mélycsengésü
+férfihang.</p>
+<p>– Ostoba szeszély, – mondta, – Bécsbe kívánkozol? Hiszen tudod,
+hogy a császárné engem kitiltott onnan… Torinóban pedig már várnak,
+a lakás is készen vár… Torinóba fogunk menni!</p>
+<p>– Én mégis Bécsbe szeretnék menni, – mondta csendesen és
+makacsul az aranyhang.</p>
+<p>A férfi indulatba jött.</p>
+<p>– Tegnap még hallani sem akartál Bécsről és most egyszerre?
+Miféle hóbort ez? Talán az a kikent-kifent bécsi ficsúr jár az
+eszedben? Vigyázz magadra! Tudod, hogy ki vagyok!</p>
+<p>Az aranyhang megint mondott valamit, amire a férfi szitkokkal
+válaszolt. Erre aztán csendesség lett odaát.</p>
+<p>– Kedvem volna átmenni és az ipszét pofonütni, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> –
+elmélkedett magában Huszty. Persze nem tette meg.</p>
+<p>Már másodszor jelentették neki, hogy a hintó készen áll. Oly
+nehezen szakadt el a szobától, amelyhez a fantasztikus álom emlékei
+fűzték, mintha magától Ancillától kellene elbúcsúznia.</p>
+<p>Lement az udvarra és gépiesen beszállt a kocsijába. Ekkor halk,
+harmónikus kis sikoltás hallatszott az emeletről… A boltíves
+folyosón egy nő könyökölt. A gárdista kihajolt a kocsiból és
+ugyanabba a gyöngéd és mámoros tekintetü barna szempárba tekintett,
+amely éjjeli álmában világított neki. Ancilla! Ő volt, az egyetlen,
+a páratlan, az isteni!</p>
+<p>Huszty elhalványodva nézte a bájos csodát és észrevette, hogy a
+leány arca is elfehéredik. Ki akart ugrani a kocsijából, ujongva
+akart felrohanni a lépcsőn, hogy karjaiba ölelje a leányt… Ezt
+azonban megint csak a tüzesvérü erdélyi úrfi tervelte így; a bécsi
+gárdista azalatt mozdulatlanul ült meg helyén. A hintó pedig
+megindult…</p>
+<p>Ancilla most fölegyenesedett és kiejtett valamit a kezéből. A
+csipkés keszkenője volt, amely libbenve, mint a pillangó,
+ereszkedett le az udvarra. Ugyanaz a kendő, amelyet az éjjel
+Husztynak ajándékozott!</p>
+<p>– Megállj! – rikoltotta oda a gárdista a lovásznak.</p>
+<p>Kiugrott a hintóból és amikor fölvette a rezedaszagu
+<span class="pagenum"><a name="Page_184" id=
+"Page_184">-184-</a></span> kis kendőt, odafönn zaj hallatszott az
+emeleten. A cselédek mind fölnéztek. A hosszu fekete ember, akit
+Huszty ismeretlenül is úgy gyülölt, mint a betegséget, ott termett
+Ancilla mellett, karonragadta a leányt és betaszította a szoba
+ajtaján. Az ajtó becsapódott, de így is hallatszott a gróf dühös
+ordítozása.</p>
+<p>A gárdista négy szökéssel fönn termett az emeleten. Habozás
+nélkül benyitott a szobába. Odabenn Ancilla könyek közt kuporodott
+a padlón, a fekete ember pedig előtte állott, a haragtól eltorzult
+arccal. Senki sem mondta neki, Huszty mégis biztosan tudta, hogy ez
+az ember megütötte a leányt, Ancillát!</p>
+<p>A forró vére mind a fejébe szökött… Esze nélkül húzta ki a
+kardját, hogy keresztülgázoljon a talián lelkén. De Ancillát
+találta maga előtt. A gróf az asztal mögé menekült és gyilkost
+kiáltott. Valaki aztán átölelte a gárdistát… Az idősebbik angol
+volt. A másik meg okos szóval kérlelte.</p>
+<p>– Ha baja van a gróffal, elintézheti vele, de nem itt és nem
+most… A gróf úr fegyvertelen… ha akarja, mi szívesen leszünk a
+tanui…</p>
+<p>– Igen, – mondta Spalatino, – én helyt állok a tiszt úrnak.
+Várjanak meg a ház mögött levő gesztenyefák alatt, két perc mulva
+magam is ott leszek!</p>
+<p>– Reménylem, kardosan? – morogta Huszty.</p>
+<p>Most megszólalt Ancilla is. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_185" id="Page_185">-185-</a></span></p>
+<p>– A Krisztus öt sebére kérem, – mondta a gárdistának, – ne
+vívjon meg értem, mert meg fogja önt ölni. Biztosan tudom, hogy meg
+fogja ölni!</p>
+<p>A gárdista nem válaszolt. Ha verekedni megy a magyar, akkor nem
+ismer asszonyt.</p>
+<p>Az idősebbik angol levezette a gesztenyefákhoz, nemsokára
+megjött a gróf is, hosszu gyíklesővel oldalán. Miután ünnepies
+méltósággal megemelte kalapját, így szólt:</p>
+<p>– Én úgy hiszem, hogy a katona urat valami félreértés
+haragította meg. Ha férfiasan kijelentem, hogy nem akartam
+megsérteni…</p>
+<p>Huszty kihúzta a kardját.</p>
+<p>– Megütötted őt, te kutya, azért elpusztítalak a föld szinéről!
+Kard ki kard!</p>
+<p>A gróf kissé meghátrált.</p>
+<p>– Bocsánat, az az én magánügyem és én nem látom be…</p>
+<p>A gárdista ekkor a lapos pengéjével végigsuhintott a fekete
+ember ábrázatán.</p>
+<p>– Arlekinó, húzd ki a kardodat.</p>
+<p>A fekete ember azonban az urak nagy meglepetésére megfordult és
+gyors szarvasugrásokkal eliramodott. Mikor már vagy ötven
+lépésnyire volt tőlük, megfordult és dühösen kiáltotta:</p>
+<p>– Ezt megkeserüli! Van még borghelo, aki el tud bánni az ilyen
+útonállókkal! <span class="pagenum"><a name="Page_186" id=
+"Page_186">-186-</a></span></p>
+<p>Huszty kissé megszégyenülve tette vissza hüvelyébe a
+kardját.</p>
+<p>– Hogyan is gondolhattam, hogy ez a komédiás kard alá
+megyen?</p>
+<p>Az angolok majd megpukkadtak a nevetéstől. (A vidám Albion fiai
+akkoriban még nem voltak ellenségei a lovagias mérkőzésnek, sőt
+őket tartották Európa legszenvedelmesebb verekedőinek.)</p>
+<p>Mikor visszatértek a posta udvarára, Ancilla ott állott a hintó
+mellett.</p>
+<p>– A gróf úr a rendőrséghez szaladt panaszt tenni, – mondta
+nevetve az egyik angol.</p>
+<p>– Az baj, – vélekedett a postamester, – mert a mi borghellónk
+nem érti a tréfát ilyen dolgokban…</p>
+<p>– Potomság, – mondta az angol, – a tiszt úr a császárné
+útlevelével utazik és végig kardlapozhatja egész Pádovát!</p>
+<p>– Induljunk, uram, induljunk! – türelmetlenkedett nyergében a
+postakocsis.</p>
+<p>Huszty habozva nézett Ancillára. A leány ekkor hozzálépett.</p>
+<p>– Ön Bécsbe utazik… Akar engem magával vinni?</p>
+<p>A gárdista nem tudott mit válaszolni, de a két izmos karjával
+fölemelte Ancillát és könnyedén betette a hintóba.</p>
+<p>A szolgák sietve hozták a művésznő útiládáit. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span></p>
+<p>Egy szót sem beszéltek egymással, meg sem mozdultak a kocsiban,
+míg a villafrancai kapuhoz nem értek. Ott egy hosszu fekete alak
+ácsorgott az utcán: Spalatino gróf úr. Ancillában ekkor hirtelen
+fölébredt a torcellói suhancvezér, kissé kihajolt a kocsiból és
+mosolyogva intett neki a kezével, mint a vérbeli hercegnő az
+útszéli koldusnak…</p>
+<h3>IV.</h3>
+<p>Óh, ti szép görci szőlőhegyek, soha még utasemberek oly keveset
+nem törődtek veletek, mint azok, akik most váltott lovakkal
+repültek végig a lábatoknál kanyargó országúton!</p>
+<p>– Tudom, hogy megint csak álom, – mondta Huszty, – de ha
+holtomig eltart az álom, akkor nem bánom!</p>
+<p>Ancilla csendes mosolylyal tűrte, hogy a gárdista fogva tartsa a
+keztyüs kezét. Aztán egyszerre ő is szükségét érezte annak, hogy
+szíve szerint beszéljen.</p>
+<p>– Amikor önt először megláttam a Mocenigo-palotában már kész
+lettem volna arra, hogy kövessem… Pedig a nevét sem tudtam, sőt
+most jut eszembe, hogy e pillanatban sem tudom még… Egy szót
+kellett volna csak szólnia és én követtem volna… Miért is nem
+szólt? Az éjjel és a rákövetkező <span class="pagenum"><a name=
+"Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> éjjel is a kocsiban önről
+álmodtam… Tudtam, hogy ön is velem van gondolataiban…</p>
+<p>Később szóba került köztük a fekete ember is.</p>
+<p>– Ő tanított meg a zenére és az énekre… Nem tartozom neki már
+semmivel, mert amit öt esztendő óta kerestem, a pénzt mind
+megtartotta magának. Pedig a velencei operánál sokat kerestem.</p>
+<p>– És miért nem hagyta ott régen?</p>
+<p>– Féltem tőle. Nemcsak én, de mindenki félt tőle… Oly
+irtóztatóan fenyegetett… Tudtam, hogy rossz ember, de azt nem
+tudtam, hogy gyáva is… Aztán el is tudta velem hitetni, hogy csak
+addig lesznek sikereim a művészetben, amíg ő mellettem van…</p>
+<p>– És egyebet nem kívánt öntől soha, csak pénzt? – kérdezte a
+gárdista.</p>
+<p>Ancilla mosolyogva mondta: Nem. Azután eszébe juthatott valami,
+mert meghökkenve és vérvörös arccal ismételte: Nem! Egy kis szünet
+után erősen és hosszan a Huszty szeme közé nézett és komoly, szinte
+ünnepies hangon mondta: Nem!</p>
+<h3>V.</h3>
+<p>A csikfalvi Huszty-család leveles-ládájában, amelyből a mese
+anyaga került, megvan még Huszty Farkas báró házassági folyamodása
+is. A fenséges Bellicum ezzel a két szóval intézte el a gárdista
+folyamondását: <span class="pagenum"><a name="Page_189" id=
+"Page_189">-189-</a></span> „<i>ausnahmsweise erlaubt</i>“.
+(Kivételesen megengedhető.)</p>
+<p>Mária Terézia király, akinek jóváhagyása alá terjesztették az
+aktát, okos nagy gazdasszonyi írásával és abszolutisztikus hajlamu
+ortográfiájával ráírta még a következőket:</p>
+<p>„Mivel az a Forkasch Huszt és Ancilla egy károsszban kucsiroztak
+Velencétől Bécsig, stante pede meg kell őket kopulálni.“
+<span class="pagenum"><a name="Page_190" id=
+"Page_190">-190-</a></span> <span class="pagenum"><a name=
+"Page_191" id="Page_191"><br />
+-191-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Akinek szerencséje van</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_192" id=
+"Page_192">-192-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193"><br />
+-193-</a></span></p>
+<p>Kelemen magára vette a szmokingját, virágot tűzött a kabátjára,
+aztán becsöngette a legényét és ilyképpen szólt hozzá:</p>
+<p>– Most elmégy a Gellérthegy-fogadóba, ott megkeresed
+főtisztelendő és nagyságos Ricska Floridor urat, a szemendriai
+apátot, az én nagybátyámat. A második emeleten lakik, gondolom
+hetvenhat alatt… Átadod neki tiszteletemet és azt mondod,
+végtelenül sajnálom, hogy a mai estét nem tölthetem az ő
+társaságában, de távirati úton Bécsbe rendeltek… A
+külügyminisztériumban van dolgom, igen fontos hivatalos dolgom…
+Holnap estére azonban már itthon leszek megint és igen fogok
+örülni, ha az apát úr akkor megtisztel a látogatásával… Ha
+elvégezted a dolgodat, elmehetsz mulatni… Holnap reggelig
+szabadságot adok…</p>
+<p>A legény sietve ajánlotta magát, Kelemen pedig bement a
+legénylakása szalonjába.</p>
+<p>A kandalló előtt kétterítékes asztalka állott és hogy a második
+teríték nem szólott főtisztelendő és nagyságos Ricska Floridor
+úrnak, azt az előzményekből <span class="pagenum"><a name=
+"Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> már tudjuk, de a terítés
+módja is elárulta. Virág is volt az asztalon, csupa gyöngyvirág meg
+sokkaru gyertyatartó. A lakásnak volt ugyan villamosvilágítása,
+Kelemen azonban bizonyos rendkívüli alkalmakkor szerette a
+viaszgyertya meleg és eleven fényét. A pohárszékké átalakítot
+dohányzó-asztalon voltak a hideg ételek: egy óriás bajuszu piros
+homár, egy gyönyörü, barnára sült kappan, vadpástétom, saláta,
+gyümölcs és édesség, sok édesség. Kisebb asztalkán állott a
+kávéforraló, a likőrös-készlet és a dohányzó alkalmatosság, vastag
+havannaszivarok mellett ezüstvégü, vékony egyiptomi cigaretták, a
+minőket a nők szeretnek. A hűtőben pedig különböző alaku boros
+üvegek szorongtak.</p>
+<p>Kelemen meggyujtotta a pirosellenzős gyertyákat. A nagy tükör
+egyszerre tündökölni kezdett, a szőnyegekre szelid fény vetődött; a
+lakás most igazán kedves fészek benyomását tette. Egy kissé mintha
+dohányszagu lett volna a szoba? Hamar kölni vizet a butorokra meg a
+szőnyegekre!</p>
+<p>Tíz perc múlva nyolc óra… Kelemen fel-alá kezdett járni a
+szobában. Most – igen, most megszólalt az előszoba csengetyűje!
+Elragadó pontosság! Sietve rohant ki. A mosóné állott előtte, nagy
+kosárral a fején.</p>
+<p>– Elhoztam a fehérneműt, kérem…</p>
+<p>Valahogyan rá tudta venni, hogy tegye le mindenestül a kosarát
+és menjen Isten hírével. Aztán <span class="pagenum"><a name=
+"Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> újból kezdte a
+várakozást. Most már ott maradt az előszobában és fejét az ajtónak
+támasztva, fülelt a lépcsőházba.</p>
+<p>Csitt! Valami nesz hallatszik odakünn… Könnyü léptek és siető
+ruhasuhogás… Kelemen szíve egyszerre vadul elkezd dobogni. Kitekint
+az ajtórésen és egy óriás kalapot meg egy fehérprémes gallért lát
+felbukkanni a lépcső karfája mögött. Hirtelen kinyitja az ajtót:
+egy idegen hölgy áll előtte. Meghökkenve végigmérik egymást, a
+hölgy aztán sietve megy fel a második emeletre.</p>
+<p>Megint egy félórát kell várakoznia. Felháborító pontatlanság!
+Közbe elszítt három cigarettát és háromszor kiöblítette a száját
+odollal. Csöngetés! A táviratkihordó áll az ajtó előtt… Kelemen
+dúlt arccal bontja ki a táviratot: vidéki cimboráinak egy becsípett
+társasága értesíti, hogy az egészségére ittak és hogy fájdalmasan
+nélkülözik körükben.</p>
+<p>Most kocsi áll meg a ház előtt. Ez ő! Persze, csak nem jön
+gyalog! Nemsokára megszólal a csöngetyü; a hangjából is kiérzik,
+hogy remegő kéz nyomta meg a gombját. Ez ő!</p>
+<p>Kelemen ajtót nyit, aztán megsemmisülten tántorodik vissza. Egy
+mosolygó arcu, ölestermetü ősz pap áll előtte.</p>
+<p>– Szervusz fiam, Kelemenke!</p>
+<p>Nagyságos és főtisztelendő Ricska Floridor, a szemendriai apát!
+<span class="pagenum"><a name="Page_196" id=
+"Page_196">-196-</a></span></p>
+<p>– Hát nem beszélt az inasommal? – kérdi a fiatal úr.</p>
+<p>– Nem én, fiam, mert egyenesen a budapesti rendházból jövök, hol
+ebéd óta voltam. De most elmondhatod nekem, amit a legényeddel
+üzentél…</p>
+<p>A rettenetes pap azzal leveti a felöltőjét és bemegy a szalonba,
+mintha ez volna a világon a legtermészetesebb dolog. Ha most azt
+ordítanám: Tűz van! Tűz van! – és elkezdenék szaladni, akkor talán
+az apát is megijedne? – tanakodik magában Kelemen. – Vagy ha azt
+mondanám, hogy súlyos beteg vagyok és elvágódnám a szőnyegen és
+hörögnék?</p>
+<p>Az apát mosolyogva áll a terített asztal előtt. Összekulcsolta a
+két szép fehér kezét, amelylyel annyi áldást osztott már életében
+és meghatottan mondta:</p>
+<p>– Ez igazán kedves dolog, hogy vacsorát készítettél! Még pedig
+hideget! Úgy is nagyon erősen beebédeltem a rendházban… Nagyon jól
+fog esni a hideg holmi!</p>
+<p>Azzal szakértően szemügyre vette a pohárszéket. A gyűrűs ujjával
+tréfásan megkopogatta a nagybajuszu homár páncélját. És egy
+szerelmes pillantást vetett a barna kappan felé…</p>
+<p>– Ha azt mondanám, hogy más valakit várok vacsorára, – talán a
+külügyminisztert, akivel fontos státustitkot kell megvitatnom? –
+tanakodott magában Kelemen. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_197" id="Page_197">-197-</a></span></p>
+<p>Az apát úr szemlét tartott az üvegek fölött is, némelyiket kissé
+kiemelte a hütőből, hogy elolvassa a vignettáját, aztán
+megveregette Kelemen vállát.</p>
+<p>– Ugyancsak jól éltek, ti pestiek, mondhatom, jól éltek!</p>
+<p>A fiatal úr egy elkeseredett mozdulatot tett a kezével.
+Ajaj!</p>
+<p>– Nono, – mondta a pap, – tudom, fiam, hogy egyébként takarékos
+vagy és hogy csak az én kedvemért verted magadat költségbe… Annál
+többre veszem a figyelmességedet!</p>
+<p>Leült, a térdére terítette az abroszt, egy pohárka fehér bort
+töltött magának és azt mondta:</p>
+<p>– Kezdhetjük, fiam!</p>
+<p>Ennek már a fele se volt tréfa.</p>
+<p>Kelemen a falra tekintett. Különböző ősi fegyverek közt egy
+tüskésfejü vasbuzogány függött ott. – Ha én most hirtelen
+megőrülnék – mondta magában – és buzogánynyal megölném az apátot,
+aztán a nagy kufferbe tenném a holttestét és holnap senki sem
+keresné…</p>
+<p>De aztán nem a buzogány, hanem a homár után nyúlt és sóhajtva
+odatette az asztalra. Ő maga nem igen evett, az apát azonban kitünő
+étvágyu úr volt és játszva végzett az óriás rákkal. Ettől aztán
+megjött az étvágya és derekasan nekilátott a vadpástétomnak. Éppen
+a kappant kedte nagy szakértelemmel <span class="pagenum"><a name=
+"Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> szeletelni, mikor gyorsan
+ügető gummikerekes állott meg hirtelen az ablak alatt. Kelemen és a
+pap összenéztek. Odakünn megint megszólalt az előszoba csöngetyüje.
+Egy hosszu és egy rövid csöngetés; olyan, mint a felkiáltójel. A
+fiatal úr kirohant az előszobába. Ruhasuhogás, suttogás, aztán
+becsapódik az ajtó… Kelemen bágyadt, de nyugodt arccal tér vissza.
+Odalenn az utcán bevágódik a kocsi ajtaja, aztán hirtelen
+megcsattan a lovak patkója az aszfaltos utcán… Mindennek vége!</p>
+<p>– Ki volt itt? – kérdi az apát, miközben egy kis borsot hintett
+a salátára.</p>
+<p>– A miniszterem hívatott, nagyon fontos ügyben! – mondja
+Kelemen, bágyadtan lehunyva a szemét.</p>
+<p>– Micsoda, hát már éjnek idején sincs nyugtod? – méltatlankodik
+a pap. – De hát a kötelesség az első! Eredj fiam és ha elvégezted a
+dolgodat, gyere vissza, én majd megvárlak itt.</p>
+<p>Kelemen egy orgyilkos mozdulattal a kés után nyúlt. De aztán
+letette az asztalra és bágyadtan mondta:</p>
+<p>– Nem olyan sürgős a dolog, ráér holnap reggel is…</p>
+<p>– Kóstoljuk meg most a pezsgőt, – indítványozza az apát. – Magam
+ugyan jobban szeretem az óbort, de ha már az én kedvemért költségbe
+verted magadat… <span class="pagenum"><a name="Page_199" id=
+"Page_199">-199-</a></span></p>
+<p>Egy üveggel megittak. Kelemen aztán meggyujtotta a
+kávémasinát.</p>
+<p>Most már úgyis minden mindegy.</p>
+<p>– Igazán felségesen érzem magamat! – szól a pap.</p>
+<p>Megint vinnyogni kezd odakünn a villamos csengő… Az ördögbe is,
+nem lesz már ennek sohasem vége? Ezúttal hosszan, fenyegetően szól.
+Kelemen kimegy az előszobába, szalvétával a kezében szivarral a
+fogai közt.</p>
+<p>A mint kinyitja az ajtót, visszatántorodik; egy feketeszakállas,
+sápadt arcu férfi áll előtte, köcsögkalappal a fején… A késői
+vendég gyorsan belép és az izgalomtól rekedt hangon hörgi: – Én
+vagyok!…</p>
+<p>Kelemen maga is elhalványodott.</p>
+<p>– Marci?</p>
+<p>– Igen, én vagyok. Nem vártál ugy-e?</p>
+<p>A fekete ember arca eltorzul a dühös gúnytól. Meghajolva áll
+Kelemen előtt, mint az ugráshoz készülő tigris.</p>
+<p>– Engedj meg, én igazán nem tudom…</p>
+<p>A fekete ember egy hangos és gőgös mozdulatot tesz a
+kezével.</p>
+<p>– Ne komédiázzunk! Mindent tudok! A házmester megmondta, hogy ő
+itt van! Odabenn van!</p>
+<p>Azzal szó nélkül berohant a szalonba. A köcsögkalapja még akkor
+is a fején volt. <span class="pagenum"><a name="Page_200" id=
+"Page_200">-200-</a></span></p>
+<p>Kelemen betette az előszoba ajtaját és maga is a barátja után
+ment.</p>
+<p>– Kedves bácsi, bemutatom magának egy nagyon kedves régi
+barátomat, akit hiréből bizonyára jól ismer már… Úgy látom, valami
+kellemetlensége volt, azért olyan izgatott… De hát egy régi
+cimborától ezt nem szabad rossz néven venni… Ülj le Marci és ha úgy
+tetszik, mondd el, hogy mi bánt…</p>
+<p>A fekete ember zavartan tette le a kalapját.</p>
+<p>– Igazán, valami nagy kellemetlenségem volt, – motyogta
+zavartan. – Azaz, úgy látszik, hogy tévedtem, az ember néha
+téved…</p>
+<p>Közbe zavartan nézett a szoba sarkába.</p>
+<p>Kelemen egyszerre nagyon jókedvü lett. Csak úgy szikrázott a
+szeretetreméltóságtól és a szellemtől.</p>
+<p>– Igyék, bácsi, neked is jó lesz egy pohár Roederer, Marci…
+Látod, öregem, így mulatunk mi ketten, a bácsikám meg én…
+Gyerekkorom óta mindig boldog voltam, ha vele lehettem, sajnos,
+hogy mostanában olyan keveset látom… Isten hozta, Floridor bácsi!
+Büszke vagyok, hogy megtisztelte szerény hajlékomat!</p>
+<p>Az apátnak nagyon jól esett a meleg szeretet, mely öcscsének
+minden szavából feléje sugárzott. Pohárral a kezében emelkedett fel
+és a férfias meghattságtól puhán csengő hangon gyönyörü
+pohárköszöntőt mondott. Ő mestere volt a szónak és az intimus
+<span class="pagenum"><a name="Page_201" id=
+"Page_201">-201-</a></span> alkalomhoz mérten sok izléssel
+válogatta meg a kifejezéseit.</p>
+<p>A fekete ember arca is lassanként földerült. Valami nagy teher
+esett le a szívéről és most megint szépnek és könnyünek találta az
+életet.</p>
+<p>Jó ideig csendesen iszogatott, de aztán belőle is kikívánkozott
+a szó.</p>
+<p>– Az ember mindig tanul! A mai napon egy értékes tanulsággal
+gazdagodtam. Megtanultam, hogy az ember sohase kételkedjék azokban,
+akiket szeret… Én ma nagyot vétettem ellened, Kelemen és még valaki
+ellen. Férfiasan bevallom, hogy nagyot vétettem. Hogy miben
+vétettem, azt sohasem fogod megtudni, de ha szeretsz, akkor nyujts
+férfiasan kezet…</p>
+<p>– Nyujts neki férfiasan kezet, Kelemen! – biztatta az apát.</p>
+<p>A vendégek csak éjfél után búcsuzkodtak. Marci jó darab úton
+elkísérte még az apátot.</p>
+<p>– Ez a Kelemen tulajdonképpen végtelenül derék fiu, – vélekedett
+az öreg úr. – Csupa gyöngédség és jóság, ami pedig ritka dolog a
+mai világban…</p>
+<p>– Aranyszíve van, – mondta ellentmondást nem tűrő
+határozottsággal a fekete ember. – Azt mi tudjuk legjobban, én meg
+a feleségem…</p>
+<p>– Barátom uram feleséges ember? – kérdezte a pap. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span></p>
+<p>– Négy esztendő óta… Elmondhatom Horáciusz-szal, hogy engem
+szeretnek az istenek, mert megajándékoztak egy jó asszonynyal és
+egy jó baráttal… A feleségem annyira nemesen gondolkozó lélek, hogy
+ma éjjelre példának okáért egy beteg barátnőjét ment ápolni…</p>
+<p>A sarkon elváltak az urak, miután szívesen megrázták egymás
+kezét. <span class="pagenum"><a name="Page_203" id=
+"Page_203">-203-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Gyurinak igaza volt</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_204" id=
+"Page_204">-204-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205"><br />
+-205-</a></span></p>
+<p>Öt házas ember ült együtt a Tiszára kirugó kerti lugasban, jégbe
+hűtött homoki mellett. Szép asszonyokról beszélgettek, kivételesen
+azonban nem a szomszédéról, hanem kiki a magáéról. Mivel ebéd óta
+iddogáltak, hát alkonyatkor már nagyon okosnak és fontosnak
+találtak mindent, amit mondtak. Afféle házassági politika szűrődött
+össze a fejtegetéseikből: a feleséggel való célirányos bánásmód
+elmélete. Az elméletük persze abban a tételben csucsosodott ki,
+hogy könnyü volna jó férjnek lenni, ha az asszony mindig azt tenné,
+amit az ura kíván.</p>
+<p>A hölgyek azalatt semmi rosszat nem sejtve, mulattak a
+kastélyban. A háziasszony éléskamráját bámulták éppen. Ez a kamra
+arra volt berendezve, hogy a háziak tíz-tizenkét vendéggel együtt
+zavarba ne jöjjenek, ha valami előre nem látható természeti
+katasztrófa netán elsülyesztené a világ összes vegyeskereskedéseit,
+cukrász- és hentesboltjait.</p>
+<p>Most odakünn a kertben egy merész bajszu fiatal férj vette át a
+szót.</p>
+<p>– Fődolog, hogy az asszony megértse a különbséget, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> amely a
+nő és a férfi becsülete közt van… Ezt úgy értem, hogyha én példának
+okáért reggelig pezsgőztetem a bajnai színésznőket, abból nem lesz
+kára a feleségem becsületének… Talán haszna is lesz, mert meglehet,
+hogy veszek neki egy selyemruhát…</p>
+<p>– Fődolog, – vágott közbe egy kövér és jóképü úr, – hogy az
+asszonynak mindig jókedve legyen. Én utálom a könyeket és a
+jeleneteket… A feleségembe beleszerettem, mielőtt még láttam volna,
+csak a nevetését hallottam egy nyitott ablakon keresztül… Az
+asszony azért van a világon, hogy nevessen…</p>
+<p>Most belekeveredett a vitába egy sovány arcu, ádámcsutkás ember
+is.</p>
+<p>– Minden azon fordul, hogy az asszony ne feleljen vissza.
+Gondolhat magában, amit akar, csak ne feleljen vissza, mert minden
+baj abból származik, ha hirtelenharagu a férje… Pedig minden
+uriember hirtelenharagu…</p>
+<p>Végre megszólalt Gyura, a házigazda. A nemes csajkások közt neki
+volt a legszebb birtoka és a legnyalkább négyese. A vadászpuskával
+senki sem tudott úgy bánni, mint ő, de inni is igen szépen tudott.
+Természetes tehát, hogy asszonyok dolgában is őt illette meg a
+döntő szó.</p>
+<p>– Fődolog, – mondta, hogy a férj mindig megőrizze tekintélyét az
+asszonynyal szemben. Ezt <span class="pagenum"><a name="Page_207"
+id="Page_207">-207-</a></span> persze sem gorombáskodással, sem
+meglapulással nem lehet elérni, hanem csak úgy, ha mindig igaza
+van. Az asszony, még a legharapósabb is, előbb-utóbb csak meghajlik
+erkölcsi fölénye előtt… Itt van példának okáért az én Dusám!
+Szerémségi leány és azoknak ugyancsak puskaporos a vérük. Mindjárt
+hat héttel a lakodalmunk után bokkolni kezdett… Ha akkor
+túlkeményen fogom a gyeplőt, vagy odaengedem neki, hát biztosan
+árokba jutunk… Én azonban nem vesztettem el a fejemet, hanem
+türelemmel és kitartással odavittem a dolgot, hogy végül Dusa maga
+is igazat adott nekem és azóta szent köztünk a béke… Szóval:
+kiültem a bokkolását!</p>
+<p>– Hogy csináltad? – kérdezte az ádámcsutkás uriember.</p>
+<p>– Hat héttel az esküvőnk után az asszonykának kedve szottyant,
+hogy átszalad a Szerémségbe és meglepi az édesanyját… Jól van,
+mondom, mehetsz, a lovaim most ráérnek. Úgy mondta, hogy éjszakára
+marad csak odaát, kedden délben itthon lesz megint. Mielőtt kocsiba
+szállt volna, a nyakamba kapaszkodott és így szólt hozzám:</p>
+<p>– Úgy-e, Gyura, nem fogsz éjszakázni a legénykori
+lump-cimboráiddal? Halálra szégyelném magamat, ha a kötnivalók
+eldicsekednének vele, hogy hat heti házasélet után már
+visszakívánkoztál megint hozzájuk… <span class="pagenum"><a name=
+"Page_208" id="Page_208">-208-</a></span></p>
+<p>– Nyugodt lehetsz, – mondtam, – korán megvacsorázom az Arany
+Csillag-ban, tízkor már ágyban leszek.</p>
+<p>– A becsületszavadra igéred? – kérdezte.</p>
+<p>– Ha éppen akarod, hát legyen!</p>
+<p>Erre jókedvüen elhajtatott.</p>
+<p>Este szép szolidan megvacsoráztam a Csillagban. Három deci bort
+ittam parádival, szavamra mondom, nem többet. De mit tesz az ördög?
+Mikor éppen indulóban vagyok, becsörtetnek a bajnai huszárok,
+akiknél tartalékos főhadnagy vagyok. A csáktornyai nagy
+gyakorlatokra mentek és két napi pihenőt tartottak a városunkban…
+Az egyik is mond valamit, a másik is. Az is hozat egy üveg
+Pommeryt, magam is hozatok egyet. Nyáron nem szeretek inni, mert a
+harmadik butéliánál már rávirrad az emberre… Szó ami szó: mikor
+hazamentem, – szökve mentem – az utcán már iskolásgyerekek jártak.
+Hét óra lehetett.</p>
+<p>Az udvaromon két mosónét látok. Azt mondom nekik: Hallják, maguk
+asszonyok, délben megjön a feleségem, de ha maguk azt mondják neki,
+hogy láttak engem reggel hazajönni, akkor agyonlövöm magukat!</p>
+<p>A hálószobában ott találom a szobaleányt Nagy szemeket mereszt
+rám. Te! – mondom neki – ha kérdi a feleségem, hogy mikor jöttem
+haza, <span class="pagenum"><a name="Page_209" id=
+"Page_209">-209-</a></span> hát azt mondod neki, hogy hétfőn este
+háromegyed tízkor. Ha mást mondasz, akkor téged is agyonlőlek…</p>
+<p>Ekkor megmozdul valami a nagy ágyban és az én Dusám ott fekszik
+a kékpántlikás paplan alatt.</p>
+<p>(Egy héttel később tudtam csak meg, hogyan került a paplan alá
+olyan váratlanul. Hétfő délben már ott volt az édesanyja portáján.
+A mámi nem volt otthon, hanem a karlócai leányát békítgette éppen
+az urával. Dusa tehát tüstént fogatott és váltott lovakkal
+hazarepült hozzám. Hétfőn este tizenegykor már ágyban feküdt a
+lelkem.)</p>
+<p>– Jézus Mária, Szent Száva, – kiáltotta most olyan hangon, hogy
+meghallhatták a nagypiacon is, – miféle pogány emberhez adott engem
+az én szegény jó anyám? Nem elég, hogy megszegi a becsületszavát és
+világos reggelig iszákoskodik holmi rongyon szedett csavargókkal,
+most még föllázítja ellenem a tulajdon cselédeimet is? No de úgy
+kell nekem, hiszen tudhattam volna, ha iszákos emberhez megyek,
+hogy sírás-rívás lesz a sorsom! Az egész világ óvott tőle, mondták,
+hogy kutyából nem lesz szalonna, botból nem lesz beretva, de én nem
+hallgattam rájuk! Pedig hozzámehettem volna egy táblai bíróhoz, aki
+két esztendő mulva már kuriai bíró lesz. Méltóságos asszony
+lehetnék és tisztességben élhetnék. És te ember, hogy állsz most
+előttem? A te becsületszavad csak annyi, mint a háromnapos
+<span class="pagenum"><a name="Page_210" id=
+"Page_210">-210-</a></span> perec? Nem sül le arcodról a bőr? Hát
+férfi vagy te? Uriember vagy te?</p>
+<p>Ennek az elmondásához neki persze félannyi idő sem kellett, mint
+nekem. Még egy negyedóráig beszélt. Mondhatom, alaposan ellátott.
+Annyi becsületet sem hagyott rajtam, mint a hajóhuzó lovon.</p>
+<p>Én azalatt így okoskodtam magamban: No, Gyura, most fordul meg a
+te sorsod! Ha rajtad szárad, hogy megszegted a becsületszavadat,
+akkor holtodig mindig az asszonyé az utolsó szó!</p>
+<p>Nyugodt, de erélyes hangon így szóltam tehát:</p>
+<p>– Bolondokat beszélsz, asszony! Én tegnap este háromnegyed
+tízkor hazajöttem és azóta egy tapodtat sem modultam a házból!</p>
+<p>– Te? Már mint te? – visította Dusa. – És hol aludtál, ha itthon
+voltál?</p>
+<p>– Ott ni! – mondtam, az ágyra mutatva.</p>
+<p>Dusa haragosan paskolta tenyerével az érintetlen párnát.</p>
+<p>– Jancsi! Miska! – kiáltotta, – kötözzétek meg a nagyságos urat,
+mert megháborodott és mindjárt vért fog ontani!</p>
+<p>Ezt persze nem félemében, hanem mérgében mondta.</p>
+<p>– Édes galambom, – mondtam, – eljön az idő, amikor belátod majd,
+hogy igazat beszéltem és akkor önként bocsánatot fogsz tőlem kérni!
+<span class="pagenum"><a name="Page_211" id=
+"Page_211">-211-</a></span></p>
+<p>Azzal megfordultam a sarkomon és visszamentem az Arany
+Csillagba.</p>
+<p>A tiszti kompánia még együtt volt, kapitánytól lefelé; észre se
+vették, hogy megszöktem. Tízig iddogáltunk még, aztán kihajtattunk
+a révi csárdába, villásreggelihez. Aki álmos volt, az alhatott a
+frissen kaszállt szénán, a többiek halászlét főztek és a zsidó
+csárdás két kisasszony-lányával mulattak. Estig nagyon jól
+megvoltunk, akkor már megszaporodott a kompániánk a vármegyei
+korhelyekkel, kik úgy jöttek a bor szagára, mint a muslicalégy.
+Lampionokat gyujtottunk és parasztbált rendeztünk. Arrafelé nagyon
+ügyesek a parasztleányok… A második négyest rendeztem éppen, amikor
+valaki azt mondja nekem, hogy menjek a pajta mögé, két asszony akar
+velem beszélni. Ott találtam a bricskámat a szürkékkel, rajta a
+feleségem meg a szobaleánya.</p>
+<p>– Gyura, – mondja az asszony, – tüstént gyere haza!</p>
+<p>– Szívesen, – mondom én, – de csak egy föltétel mellett.
+Kijelented a becsületszavadra, hogy én hétfőn este háromnegyed
+tízkor hazamentem és azóta ki sem mozdultam a házból.</p>
+<p>– Megbolondultál? – pattog Dusa. – Az én becsületszavam nem
+háromnapos perec.</p>
+<p>– Másképp nem megyek! <span class="pagenum"><a name="Page_212"
+id="Page_212">-212-</a></span></p>
+<p>– Nohát, akkor utóljára is láttál ebben az életben!</p>
+<p>Azzal elhajtatott. Én pedig tovább rendeztem a négyest. A
+kisebbik csárdásleánynyal táncoltam, akit megtettünk lady
+patroness-nek. Reggel a tiszt uraknak el kellett búcsúzniok, még
+aznap átkeltek a Dunán. Az összeverődött cibilkompánia azonban
+csapatosan megrohanta Rucskay Bandi házát, ahol újból kezdődött a
+dáridó. A cigány már kidőlt, fogtunk azonban egy tamburás-bandát és
+azzal muzsikáltattuk magunkat.</p>
+<p>Szerdán este eljött a feleségem szobaleánya és jelentette, hogy
+Dusa befogatott és hazament az édesanyjához. Hogy jöjjek most már
+haza, úgy se fogom többet látni a feleségemet.</p>
+<p>– Ha nincs otthon az asszony, akkor semmi célja, hogy
+abbahagyjam a mulatságot! Eredj, fiam és vigyázzatok a házra!</p>
+<p>Péntek este már kiittuk és kiettük az egész Rucskay-portát,
+akkor valakinek az a gondolata támadt, hogy menjünk be az Arany
+Csillagba és főzessünk korhelylevest. Igaz, hogy a korhelylevest
+sehol a világon nem tudják úgy megfőzni, mint a Csillagban. Ott
+találtuk a horvát dzsidások két svadronját. Ők is Csáktornyára
+készültek. Egypár jó barátunk volt köztük, így hát elülről
+kezdhettük a mulatságot. A tamburások is kidőltek már akkor,
+találkozott azonban egy sváb trombitás banda. Valamit <span class=
+"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> aludtam
+megint a fogadóban, azután átöltöztem Simovics Pistánál. Abban
+állapodtunk meg, hogy kiviszszük a dzsidásokat is a révi csárdába,
+halászlére. Akkor már szombat reggel volt. Éppen kocsira akartam
+szállani a Csillag előtt, – a sváb banda már elhelyezkedett egy
+szénás-szekéren, – amikor valaki megfogja a karomat. A feleségem
+volt.</p>
+<p>– Akarok neked valamit mondani, Gyura!</p>
+<p>– Mi az, édes lelkem?</p>
+<p>– Te hétfőn este háromnegyed tízkor jöttél haza, azóta nem is
+mozdultál el mellőlem.</p>
+<p>– Igazán?</p>
+<p>– A becsületszavamra mondom!</p>
+<p>– Akkor gyerünk innen, Dusa.</p>
+<p>A dzsidások nem akartak elereszteni. Egy kapitányuk kardot
+huzott rám, egy kadétjuk pedig letérdelt és sírva kért, hogy főzzek
+nekik halászlét. A cibilkorhelyek meg azzal ijesztgettek, hogy örök
+időkre diszkvalifikálom magamat, ha most hűtlenül elhagyom a
+fölbiztatott kompániát. Én azonban mégis hazamentem. Le is dőltem
+mindjárt, hogy egy kicsit szunyókáljak és amikor fölébredtem,
+megtudtam Dusától, hogy már megint hétfő van.</p>
+<p>– No látod! – mondtam.</p>
+<p>Több ilyen potomság nem is adta elő magát köztünk. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span>
+<span class="pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215"><br />
+-215-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Mai gyerekek</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_216" id=
+"Page_216">-216-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217"><br />
+-217-</a></span></p>
+<p>Ott kezdem, amikor Béni szíve még vérzett a sebtől, amelyet
+Malvin kuzinjának árulása ütött rajta.</p>
+<p>Béni édesanyjának valamennyi testvérét olyan nagyszámu családdal
+áldotta meg a gondviselés, hogy a fiu nem szorult arra, hogy
+idegenben szerelmeskedjék és verekedjék. Ideál, akiért lángolt, –
+versenytárs, akit gyülölt, – jó barát, akinek elpanaszolta bánatát,
+– közvélemény, amely itéletet mondott tetteiről: mindez kitelt
+unokahugai és unokafivérei sorából.</p>
+<p>Malvin volt akkoriban a legcsinosabb leány valamennyi közt, de ő
+volt egyszersmind a legcsapodárabb kuzin is. Perfid kis szíve két
+hétig dobogott Béniért. Malvin megesküdött, hogy várni fog tíz
+esztendeig – felületes számítás szerint, az előrelátható bukásokat
+és ismétléseket figyelmen kivül hagyva, Béninek körülbelül ennyi
+időre volt még szüksége, hogy a maga ura legyen – a második hét
+végén Malvin megunta a várakozást, és beleszeretett Laci kuzinjába,
+aki akkor jött haza a temesvári kadétiskolából. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span></p>
+<p>A kadét már a távolban is bizonyos hírnévre tett szert
+fantasztikus és vakmerő levelei által, amelyeknek segítségével néha
+hozzá akart férkőzni egyik-másik bácsi pénzes tárcájához. Egyszer
+egyik hadnagya elvesztett tizenöt forintot a reá bízott pénzből és
+főbe akarta magát lőni, ha Laci nagylelkü nagybátyja nem segít
+rajta. Másszor meg Laci beleugrott a folyóba, egy fuldokló kisded
+után, közbe meg tönkretette az új nadrágját. A nadrág ára tizenkét
+forint volt…</p>
+<p>Malvinban Laci megérkezése után rögtön megérlelődött a
+meggyőződés, hogy ő sohasem lehet boldog egy civilista kuzén
+oldalán. Ezt tudtára is adta Béninek, oly hozzáadással, hogy őt
+tartja a világ legjellemesebb férfiának. (Béni azóta se szereti, ha
+a kuzinjai jellemes férfinak nevezik.)</p>
+<p>A fiúk sehogy sem akarták megérteni, hogy szeretheti Malvin a
+kadétot. A kadét csupa mellkas volt, mellkas és semmi egyéb. Úgy
+látszik, hogy a katonai iskolákban különös súlyt helyeznek e fontos
+testrészre, – Laci legalább egész nap kidüllesztett mellel
+járt-kelt, a pukkadásig visszaszívott lélegzettel, mint a cirkuszi
+tornász, amikor a pávatollat táncoltatja az orra hegyén. Ehez a
+harciasan domborodó törzshöz marciális arc illett volna, – Laci
+arca azonban kerek és napfoltos volt, alig nagyobb egy vidéki
+császárzsemlyénél.</p>
+<p>Malvin hűtlenségének többféle következménye <span class=
+"pagenum"><a name="Page_219" id="Page_219">-219-</a></span> lett.
+Laci egy délután hadtudományi vitába elegyedett Bénivel a
+Horváth-fiúk kocsiszinjében, Béni ekkor a kadétot felelőssé tette a
+königrätzi szégyenletes futásért, amire Laci <i>szamár
+civilistának</i> nevezte unokatestvérét, aki viszont a szinben
+száradó nagy spongyát dobta a katona arcába. A fiúk majd
+megpukkadtak a nevetéstől, Laci azonban haragtól elvörösödve,
+kirántotta a szuronyát és azt kiáltotta, hogy most vérnek kell
+folynia. (Ő ezt így tanulta a kadétiskolában.) Szerencsére ott volt
+a Horváthék kocsisa, az lefoga a fiatal urat és megfenyegette, hogy
+megfüröszti az itatóvályuban, ha nem marad békességben.</p>
+<p>Béni másnap két följelentést írt, az egyiket elküldte a
+kadétiskola parancsnokságához, a másikat a hadügyminiszterhez. Mind
+a kettőben mély alázattal esedezett, hogy méltóztassanak Kovács
+László kadétiskolai növendéket, a rajta ejtett tettleges
+inzultusért, becsületbírósági úton rangjától megfosztani és a
+kadéiskolából legkegyelmesebben kidobni… A két hatóság ugyan máig
+sem intézkedett még ez ügyben. Béni édesanyja azonban még aznap
+intézkedett: kocsira pakkolta a fiát és kiküldte a gecsei pusztára,
+Tóni bátyjához, a grófi kasznárhoz.</p>
+<p>A beláthatatlan rónaság kellő közepén, néhány óriás nyárfa, a
+nyárfák hűvös árnyékában a hajdani urilak, amelyben ma a kasznár
+lakik: ez Gecse. A fák alatt napközben néha vércsevijongás és a
+baromfi <span class="pagenum"><a name="Page_220" id=
+"Page_220">-220-</a></span> ijedt hápogása hallatszik. Itt lakott
+Tóni bácsi a Liza leányával. A leány vagy tizennégy éves lehetett
+és még gyászt viselt az édesanyja után.</p>
+<p>Béni úgy jött Gencsére, mint egy számüzött királyfi: büszkén
+titkolta a szívén rágódó búbánatot. Különben fölötte érdekesnek
+találta helyzetét és elhatározta, hogy a csendes pusztán, távol a
+világ gyűlöletes zajától, egészen el fogja felejteni a hűtelen
+Malvint. A kis Liza nem méltatta érdekes kuzénját eléggé. Józan,
+komoly kis leány volt, aki szeretett a kamarakulcsokkal csörömpölni
+és a konyhában fontoskodni; a kolostorból, a hol egypár iskolát
+végezett, mélységes megvetést hozott magával a világi örömök iránt;
+ő sohasem fog bálokra eljárni és sohasem fog férjhezmenni. Béni
+iránt, aki az ő szemében a szó legléhább értelmében vett
+anyagiságot képviselte, kevély ellenségeskedést érzett.</p>
+<p>Már egy hét óta együtt voltak és a gyermekek még alig beszéltek
+egymással egy szót. Ekkor történt, hogy egy délután, amikor Tóni
+bácsi künn járt valahol a határban, távirat érkezett a gróftól.</p>
+<p>– Elviszem apa után, – mondta Liza és azzal a fejére tette nagy
+szalmakalapját.</p>
+<p>– Én meg elkísérem, – mondta Béni.</p>
+<p>Liza elfogadta ezt az ajánlatot, mert egyedül félt a
+juhászkutyáktól. Apát megtalálták a cséplőknél, félóráig vele
+maradtak, aztán visszaindultak a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_221" id="Page_221">-221-</a></span> ház felé. Mikor a füzes
+töltésen jártak, egyszerre különös nyöszörgés ütötte meg a fülüket:
+egyik szénaboglya tövében egy elhagyott kis baba feküdt vörös
+párnán. A baba halkan sírt, köröskörül ameddig a szem ellátott,
+sehol egy emberi lélek. Liza hozzá szaladt és letérdepelt melléje a
+fübe.</p>
+<p>– Szegény kis árva, – hogy kerülsz te ide?</p>
+<p>– Valami szívtelen anya kitette, hogy megszabaduljon tőle, –
+mondta a tapasztalt Béni.</p>
+<p>– Jézus Mária, – mi lesz most a gyerekkel?</p>
+<p>– Ha itt hagyjuk, éhen hal az éjjel…</p>
+<p>– Akkor magunkkal fogjuk vinni!</p>
+<p>Liza karjára kapta a gyereket, Béni pedig a párnát hozta utána.
+A leány néha elfáradt, ilyenkor leült a töltés szélére, de a
+gyermeket nem adta oda kuzénjának, bármennyire kérte is az. Végre
+elérkeztek a házhoz.</p>
+<p>A gyereket a kertbe vitték, Liza a nagy bodzafa alatt tudott egy
+árnyékos kis fészket, ott hárman megtelepedtek. Megindultan nézték
+a babát, akit megmentettek a biztos haláltól, – a baba pedig
+komolyan és figyelmesen nézte őket, közbe meg hol az egyik, hol a
+másik lábacskáját akarta a szájába dugni. A rendkivüli esemény
+összehozta a fiatalokat, egyszerre nagyon bizalmasan kezdtek
+beszélgetni.</p>
+<p>– Mi lesz ezzel a gyerekkel? – kérdezte Béni.</p>
+<p>– Én megtartom és fölnevelem, – mondta Liza komolyan.
+<span class="pagenum"><a name="Page_222" id=
+"Page_222">-222-</a></span></p>
+<p>– Ez nagyon nemes elhatározás, de egyedül nem tudja majd
+fölnevelni.</p>
+<p>– Miért nem? Sok özvegyasszonynak van gyereke.</p>
+<p>– Mégis jobb, ha a gyereknek van apja is. Tudja mit, Liza, –
+neveljük föl ketten.</p>
+<p>Liza a fejét csóválta.</p>
+<p>– Maga? Maga szívesebben udvarol Malvinnak…</p>
+<p>– Pedig én tudnék dolgozni és komoly lenni, ha volna kiért. Ha
+akarja, Liza, fogadjuk ketten örökbe a gyereket.</p>
+<p>Liza másra terelte a szót.</p>
+<p>– Micsoda nevet adjunk a gyereknek?</p>
+<p>– Nevezze el valaki után.</p>
+<p>– Hát legyen a neve Béni!</p>
+<p>A gyerek később sírni kezdett és Liza azt mondta, hogy bizonyára
+éhes. Odaadta Béninek a kulcsokat, hogy hozzon a kamrából tejet a
+gyereknek és almát meg kenyeret nekik, mert ők is megéheztek a nagy
+gyaloglástól. Béni szolgálatkészen fölugrott és a házba szaladt.
+Mikor a konyhában járt, az ablak alatt lódobogást hallott, a kocsis
+egy fölnyergelt lovat tartott az udvaron.</p>
+<p>– Fiatal úr, megjött az új nyeregszerszám a városból. Most már
+lehet lovagolni.</p>
+<p>Az új nyeregszerszám? Ezt meg kellett néznie… Leszaladt az
+udvarra, a kocsis nyeregbe segítette. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> Föl-alá
+ügetett az udvaron, aztán átugratott az itatóvályun.</p>
+<p>– A fiatal úr kilovagolhatna a nagyságos úr után, hadd lássa ő
+is a nyerget, – vélekedett a kocsis.</p>
+<p>Két perc mulva Béni már végigügetett a dülőúton, amikor pedig a
+tarlókhoz ért, a ló magától vágtatni kezdett.</p>
+<p>Már bealkonyodott, amikor Tóni bácsival visszajött a cséplőktől.
+Alig hogy a nyeregből leszállt, egyszerre eszébe jutott Liza és a
+gyerek… Jézus Mária! A családja ott éhezik a kertben, ő meg a
+zsebében hordja a kamarakulcsot.</p>
+<p>Rémülten és megszégyenülten szaladt a kertbe. Liza valóban ott
+ült még a gyerekkel a bodzafa alatt, sápadtan és könyes szemmel. A
+szegény Liza maga is nagyon éhes volt és idegei megfeszítésével,
+gyötrő türelmetlenséggel várt, percről-percre, óráról-órára. Valami
+keserü makacsság vett rajta erőt és elhatározta, hogy nem mozdul a
+fa alól, inkább éhen hal, ha az, akinek kötelessége róla és a
+gyerekről gondoskodni, megfeledkezett róluk… A gyerek hát éhezett
+és sírt és Liza is éhezett és sírt.</p>
+<p>Később a béresgazda jelentette, hogy a kukorica-csősz felesége
+sírva járja be a tanyákat: délután, amikor vízért járt, egy
+szénaboglya alól ellopták a gyermekét. Béni megkönnyebbülten
+lélegzett föl, amikor az asszony elvitte a fiát, – érezte, hogy
+neki nincs tehetsége a családapa szerepéhez. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span>
+<span class="pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225"><br />
+-225-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Karácsonyi levelek</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_226" id=
+"Page_226">-226-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227"><br />
+-227-</a></span></p>
+<p>Csendesen uszkáló, ezüstperemü bárányfelhőn rózsás kis angyal
+hasalt. Egy csomó levélke volt előtte, azokat nagy élvezettel
+olvasta. Írástudó angyal volt, mert mielőtt szárnyai nőttek volna,
+odalenn a földön elvégzett harmadfél elemi osztályt. Volt a levelei
+közt olyan, amelyet durva papirra írtak, girbe-görbe gyerekbetükkel
+és fogyatékos helyesírással. De volt köztük elegáns, címeres kártya
+is. Az egyik levélkén nagyot nevetett az angyal: a vérpiros
+borítékból erős ibolya-illat áradt, a helyesírása pedig oly
+kezdetleges volt, hogy egy harmadfél elemit végzett angyal is
+mulathatott rajta.</p>
+<p>Az angyal egyszerre összerezzent és föltekintett…</p>
+<p>– Hát ez mi? A felhő túlsó szélén furcsa kis jószág ült. Valami
+angyalféle lehetett ő is… Akkora volt, mint az írástudó angyal, de
+nálánál jóval izmosabb és barnább. Hattyuszárny helyett
+denevérszárnyacskát viselt a vállán, formás kis testét pedig finom
+selyempehely borította. Szénfekete, göndör haja volt, a szép szeme
+pedig úgy csillogott, mint az eleven parázs. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span></p>
+<p>Az idegen szellem vásottan lógatta a lábát a semmiségbe, közbe
+pedig jobb ügyhöz méltó odaadással szopogatta a hüvelykujját.</p>
+<p>– Nem illik az ujjadat szopogatni! – rivalt rá az angyal.</p>
+<p>A denevérszárnyu kikapta az ujját a szájából, de csak azért,
+hogy kiölthesse a piros, hegyes kis nyelvét.</p>
+<p>– No hiszen te derék legény vagy! – szörnyüködött az angyal. –
+Mit akarsz itt?</p>
+<p>– Semmit!</p>
+<p>– Mi a neved?</p>
+<p>– Izé.</p>
+<p>– Izé? De furcsa név! Engem Idisznek hívnak. Hogyan kerültél
+ide?</p>
+<p>– Az északi szél hozott magával. Egy gólyafészekben aludtam, de
+a szél kivetett és magával sodort. Még tovább is vitt volna, ha meg
+nem kapaszkodom a felhőkben.</p>
+<p>– Angyal vagy te, Izé?</p>
+<p>– Nem tudom. Senki sem mondta még, hogy mi vagyok, de nem is
+vagyok rá kiváncsi.</p>
+<p>– Hát mi a mesterséged?</p>
+<p>– Sok mesterséghez értek. Nappal az erdőben bogarászó gyerekeket
+ijesztgetem, holdfényben pedig versenyt énekelek a kandurral a
+háztetőn. Vadászni is szoktam, békára és gyíkra és néha
+megnyergelem <span class="pagenum"><a name="Page_229" id=
+"Page_229">-229-</a></span> a füles bagolyt. A tulajdonképpeni
+mesterségem az, hogy konkolyt vetek el a búzaföldön.</p>
+<p>Idisz ámulva hallgatta új ismerősét. Mi tagadás benne: tetszett
+neki a kis haszontalan, mert hisz’ a jóságot mindig vonzza a
+gonoszság.</p>
+<p>– Hát te mit csinálsz? – kérdezte Izé.</p>
+<p>– Karácsonyi leveleket olvasok. Szokás a kis és a nagy gyermekek
+között, hogy karácsony előtt megírják a Jézuskának, miféle
+ajándékot szeretnének. Sokan a cipőjükbe teszik a levelet, sokan
+meg az ablakba. Az arkangyalok összeszedik az egész postát és
+fölhozzák a mennyországba.</p>
+<p>– Hát hisznek még a földi gyerekek a Jézuskában?</p>
+<p>– Karácsony táján nagyon sokan hisznek. Vannak olyanok is, akik
+nem hisznek, de tettetik magukat, mintha hinnének… Ezt a hét
+levelet az arkangyaltól kaptam jutalmul, hogy az elmult esztendőben
+mindig jó voltam. Tehetük velük, amit akarok.</p>
+<p>– És mit akarsz velük tenni?</p>
+<p>– Először is szépen megszámozom valamennyit, hogy tévedés ne
+essék. Aztán borítékba teszem és ráírom a címet… Aztán az arkangyal
+az Úr lábai elé teszi a leveleket és az Úr megáldja valamennyit.
+Akkor aztán teljesülni fog az, amit a gyerekek kértek. Akarod, hogy
+elolvassam neked a leveleket? Nagyon mulatságosak ám! <span class=
+"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span></p>
+<p>1. Édes Jézuskám! Nekem nem kell játék, mert az úgy is eltörik,
+nem is kell új ruha, mert az elszakad. Aztán, ha kell is, úgy se
+kapok. Hanem szeretném, ha Edgar úrfinak, a nagyságos háziúr fiának
+sok pofont adhatnék, mert szemtelen és finnyás. És szeretnék egy
+huszárt, nem megenni valót, hanem játszani valót. De azt úgyse
+kapok.</p>
+<p class="right"><i>Fancsal Jancsika</i>.<br />
+a házmester fia.</p>
+<p>2. Édes Jézusom! Én már tizenegyesztendős leány vagyok és nem
+játszom bábuval, mint az ostoba gyermekek. Egy kérésem azonban
+mégis volna. Mindenki azt mondja, hogy nagyon szép vagyok és az
+utcán utánam is fordul minden ember. Nagy örömöm telnék benne, ha a
+jó tata, aki most olyan sok pénzt nyert a kefegyári részvényeken,
+lefestetne valami híres festővel és kiállíttatná a képemet a
+Műcsarnokban, hogy mindenki láthassa. Kérésemet megújítva, maradtam
+a jó tata szerető leánya</p>
+<p class="right"><i>Röderer Zelma</i>.</p>
+<p>3. Édes Jézusom, nekem annyi csukamájolajat és más orvosságot
+kell innom, kérlek szépen, tedd meg, hogy kigyógyuljak karácsonyra
+a bajomból.</p>
+<p class="right"><i>Pistike</i>.</p>
+<p>4. A legszebb karácsonyi ajándék, amiről szívem álmodik: egy
+csók Tőle, aki engem legjobban szeret…</p>
+<p class="right"><i>Janka</i>. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_231" id="Page_231">-231-</a></span></p>
+<p>5. Édes Jézuskám! Nekem most gyermek-bálba kell mennem, azért
+nem érek rá hosszasan írni. Mit kérjek? Annyi a játékom és a ruhám,
+hogy nem jut eszembe semmi. Jó volna azonban, ha végigjárnál
+Budapesten és elhoznád nekem azt, ami a legdrágább. Annak bizonyára
+nagyon fogok örülni.</p>
+<p class="right"><i>Elvira</i>.</p>
+<p>6. Édes szent Jézus! Én kérek két babát, egy szőkét és egy
+barnát, olyat, amely becsukja a szemét, ha lefekszik és azt tudja
+mondani: mama!</p>
+<p class="right"><i>Böske</i>.</p>
+<p>7. Édes Jézuskám! A piros balett-cipőmbe teszem ezt a levelet,
+mert tudom, hogy az én angyali Zsigám meg fogja ott találni. Hogy
+mit kivánok magamnak karácsonyra? Semmi drága limlomot, semmi cifra
+haszontalanságot – csak 10 db. kefegyári részvényt. Ebből láthatod,
+Zsigám – akarom mondani: édes Jézuskám, mennyire megkomolyodott</p>
+<p class="right"><i>Lolód</i>.</p>
+<p>(Ez volt a vérpiros, ibolyaszagu, hibásan írt levél, amelyen az
+angyal annyit kacagott.)</p>
+<p>Idisz elolvasta a leveleket (meglátszott rajta, hogy magának is
+öröme telik a folyékony olvasásában), Izé pedig nagy érdeklődéssel
+hallgatta.</p>
+<p>– Most beteszem a leveleket a borítékokba, – mondta az
+angyal.</p>
+<p>– Óh engedd meg, hogy én tegyem! – szólt <span class=
+"pagenum"><a name="Page_232" id="Page_232">-232-</a></span>
+könyörgő hangon Izé. – Most látom csak, milyen jó dolog jót tenni
+az emberekkel. Szeretném, ha nekem is némi részem lehetne a
+munkádban!</p>
+<p>Idiszt meghatotta ez a kivánság.</p>
+<p>– Ez szép tőled, Izé. Úgy látom, hogy alapjában véve jó szíved
+van. Végezz hát hamar, én ezalatt felröppenek a mennyországba és
+megtudom, mikor kezdődik a nagy áldás.</p>
+<p>Idisz elröpült, mint a pillangó, Izé pedig kaján mosolylyal az
+ajkár ragasztgatta a leveleket.</p>
+<p>A munkájában nem volt köszönet. Mert a kis nyomorult készakarva
+fölcserélte a borítékokat. Az első számu levél a második számu
+borítékba, a második levél a harmadik borítékba, a harmadik a
+negyedikbe került és így tovább. A hetedik levél megin az első
+borítékba került.</p>
+<p>– Nagyszerü lesz! – vihogott Izé. – Mindegyik gyerek mást kap,
+mint – amit kívánt.</p>
+<p>Alig hogy elkészült a munkájával, már megjelent Idisz.</p>
+<p>– Hamar, hamar a leveleket! – kiáltotta.</p>
+<p>Az arkangyal az Úr lába elé tette a leveleket. Az Úr mosolygott
+és megáldotta azokat. Az áldás a végzet áldása volt.</p>
+<p class="center">*</p>
+<p>Furcsa dolog történt odalenn a földön…</p>
+<p>Röderer Zelma, aki azt kérte a Jézuskától, hogy festesse le
+valami híres mesterrel és állíttassa ki a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span> képét a
+Műcsarnokban, Röderer Zelmát nem festették le, hanem feleségül
+adták Edgárhoz, a nagyságos háziúr fiához. És Zelma sok pofont
+adott Edgárnak, mert az szemtelen volt és finnyás. És a huszárt is
+megkapta Zelma, akit Fancsal Jancsika kívánt magának és a huszár
+nem volt megenni való, hanem játszani való.</p>
+<p>Pistikét pedig, aki annyi csukamájolajat ivott és aki annyira
+szeretett volna meggyógyulni, Pistikét lefestette egy híres mester.
+A képnek az volt a címe: A kis halott, – a Műcsarnokban mindenki
+megbámulta.</p>
+<p>Janka kigyógyult a bajából és belátta, hogy Ő, akitől egy csókot
+szeretett volna karácsonyi ajándékul, fajankó, aki nem érdemli meg,
+hogy szeressék.</p>
+<p>Elvirán, aki a legdrágábbat kívánta magának, ami Pesten
+található, beteljesült a Janka végzete: karácsonyi ajándékul egy
+csókot kapott attól, aki legjobban szerette: a papájától. Egyebet
+nem kapott. Mert a papája részvényese volt a kefegyárnak, a
+kefegyár pedig megbukott.</p>
+<p>Böske két babát kért magának. Ehelyett azt kapta, amit Elvira
+kért: a legdrágább ajándékot, ami Pesten található. Az édesatyja
+évek multán egy bárót hozott neki, aki feleségül is vette. A báró
+az esküvőt követő napon félmillió adósságot vallott be.
+<span class="pagenum"><a name="Page_234" id=
+"Page_234">-234-</a></span></p>
+<p>Loló, a ballerina, aki tíz kefegyári részvényt kért a
+Jézuskától, két babát kapott. Az egyik szőke volt, a másik barna.
+Azt tudták mondani, hogy mama! A papájukat nem emlegették, mert az
+Amerikában volt.</p>
+<p>A Loló tíz kefegyári részvényét megkapta Fancsal Jancsika, a
+házmester fia. Az apja egynap egy csomó cifra papirost hozott neki
+a gyárból és azt mondta: Csinálj sárkányt belőle.</p>
+<p>Mikor a dolog kiderült, a szegény kis Idisz majd kisírta a két
+szemét.</p>
+<p>– Óh, csak tudnám, hogy hol van az a betyár Izé!</p>
+<p>A tapasztaltabb angyalok azonban vigasztalgatták, hogy a
+gyerekek karácsony után már úgy sem hisznek a Jézuskában.
+<span class="pagenum"><a name="Page_235" id=
+"Page_235">-235-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>Virággal üsd a nőt!<br />
+<span class="smaller">vagy</span><br />
+Katinka és Katus</h2>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_236" id=
+"Page_236">-236-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237"><br />
+-237-</a></span></p>
+<p>– A kaszinóban?</p>
+<p>– Ott.</p>
+<p>– Kilenckor?</p>
+<p>– Kilenckor. Kérlek légy pontos, mert tudod, hogy a tábornok
+milyen nagyképü…</p>
+<p>– Ki lesz vele?</p>
+<p>– Úgy tudom, hogy Simon Miksa… Különben mondok neked valamit: én
+most elmegyek valahová, ahol vacsorával várnak és kimentem magamat,
+aztán visszajövök megint és magammal viszlek a kaszinóba.</p>
+<p>– Jó lesz.</p>
+<p>– Ég veled és a gyöngyharmat! – Igaz! Egy ember vár künn az
+előszobában… Azt hiszem, hogy ujságíró?</p>
+<p>– Olyanféle, – mondta a házigazda, az asztalán fekvő névjegyre
+tekintve.</p>
+<p>– Vigyázz, kérlek, ha beszélsz vele, ki ne kotytyants valamit.
+Tudod, hogy a tábornok milyen nagyképü!</p>
+<p>– Légy nyugodt, öregem.</p>
+<p>– Tehát viszontlátásra! <span class="pagenum"><a name="Page_238"
+id="Page_238">-238-</a></span></p>
+<p>A gróf ezzel elsietett, a házigazda pedig, a báró, magára
+maradt.</p>
+<p>– Kezét csókolom, méltóságos uram, az az ember még mindig künn
+vár.</p>
+<p>– Mi az ördögöt akar tőlem? Mondd neki, – azaz hadd jőjjön hát
+be! Mondd neki, hogy kéretem…</p>
+<p>Egy nagyon fiatal és nagyon udvarias ember jött be a szobába.
+Kicsi ember volt, valósággal gyereknek látszott, hozzá még
+hajlottan is járt. Úgynevezett smokingkabátot és puha selyeminget
+viselt.</p>
+<p>– Mivel szolgálhatok?</p>
+<p>– Mindenekelőtt köszönöm a báró úrnak, hogy teendői közepett is
+talált rá időt, hogy engem elfogadjon. Egy pillanatra fogom csak
+igénybe venni a szivességét…</p>
+<p>– Mivel szolgálhatok? – kérdezte újból, fagyosan a báró.</p>
+<p>– A Kuoráth-botrány ügyében jöttem.</p>
+<p>A báró megbotránykozottan mosolygott. A kis ember azonban nem
+jött ki a sodrából, hanem szintén elnevette magát.</p>
+<p>– Kérem, kérem, – mondta egyszerre nagyon bizalmasan, – én jól
+tudom, hogy gavallér-ember, ha becsületbíró egy ügyben, nem tehet
+nyilatkozatot, mielőtt a dolog befejezést nem nyer. Különösen
+ujságíró előtt nem tehet.</p>
+<p>– Akkor hát minek köszönhetem a szerencsét? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_239" id="Page_239">-239-</a></span></p>
+<p>– Nem azért jöttem, hogy megtudjak valamit méltóságodtól, hanem
+azért, hogy elmondjak valamit. Az esti lapok bőven tárgyalták a
+Kuoráth-esetet. Tudom, hogy mit akar mondani méltóságod: nem volt
+benne köszönet! Elferdítették, kiszínezték, sőt meglehetősen durva
+tapintatlanságokat is követtek el…</p>
+<p>– Mint rendesen, – vetette közbe a báró.</p>
+<p>– Bocsánatot kérek: ezúttal a rendesnél is felületesebbek és
+lelkiösmeretlenebbek voltak. A mi lapunk, amely konzervativ irányu
+és ellentétben áll a sajtó nagyrészével, nem akar hasonló hibába
+esni… Mi eredetileg úgy határoztuk, hogy egyáltalában nem is
+foglalkozunk az esettel. Ezt – fájdalom! – nem tehetjük a vidéki
+előfizetőinkre tekintettel. Hogy azonban akaratlanul is valami
+indiszkréciót ne kövessünk el, a szerkesztő megbízott, hogy hozzam
+el a holnapi cikkünk kefelevonatát…</p>
+<p>– De mi közöm nekem önökhöz? – kérdezte kedvetlenül a báró.</p>
+<p>– Méltóságodnak semmi köze hozzánk, nekünk azonban igen sok
+közünk van méltóságodhoz. Mi, mint konzervativ lap, a báró úrban a
+– sajna kiveszőben lévő – igazi lovagiasság megszemélyesítőjét
+tiszteljük. Én arra kérem méltóságodat, engedje meg, hogy
+fölolvassam a cikkemet. Ha van benne olyan dolog, amely nincs
+inyére a báró úrnak, azt szó nélkül törülni fogom. Ennyi az egész!
+<span class="pagenum"><a name="Page_240" id=
+"Page_240">-240-</a></span></p>
+<p>A báró kissé elgondolkozott…</p>
+<p>– De a nevemet nem fogják említeni a lapjukban?</p>
+<p>– Szavamat adom rá, hogy nem!</p>
+<p>A házigazda ekkor leültette a vendégét, sőt cigarettát is adott
+neki. Az ujságíró rágyujtott és olvasni kezdett.</p>
+<p class="center"><i>Botrány az előkelő társaságban.</i></p>
+<p>– A főváros előkelő köreit napok óta kínos botrány
+foglalkoztatja. Megtörtént a sajnálatos és nálunk eddigelé
+példátlan eset, hogy egy fényes nevü ősrégi családból eredő
+úriember, Kuoráth Agnor, az ismert sportember –</p>
+<p>(A báró itt közbeszólt: – No, no, ön úgylátszik nem tudja, hogy
+Kuoráth úr örményember és hogy a társaság túlnyomó része sohasem
+vette be?)</p>
+<p>– Tehát: Kuoráth Agnor, aki eddig számottartott a gavallér
+névre, a nyilvánosság előtt súlyosan inzultált egy fényes nevü,
+ősrégi családból való úrihölgyet, az előkelő társaság egyik
+bálványozott szépségét.</p>
+<p>(Az ujságíró egy kutató pillantást vetett a báró arcára, de az
+az arc ezuttal mozdulatlan és márványhideg maradt.)</p>
+<p>– Mi eddig nem akartunk a dologgal foglalkozni, mivel úgy
+vélekedtünk, hogy magánügyek nem a nyilvánosság elé valók.
+Sajnálatos, hogy egynémely laptársunk nem tartotta magára nézve
+kötelezőnek <span class="pagenum"><a name="Page_241" id=
+"Page_241">-241-</a></span> ezt a fölfogást. A mai napon azonban az
+ügy oly stádiumba lépett, hogy föloldottnak érezzük magunkat a
+diszkréció kötelessége alól és az eset részleteiről a következőkben
+számolunk be olvasóinknak: Elmult szombaton nagy bál volt X. báró
+ferencvárosi palotájában, amely alkalommal a vendégszerető főúr
+magánál látta a fővárosi társaság színe-javát. Kuoráth úr is a
+vendégek között volt. Már vacsora előtt is föltünt, hogy szófukar
+és kedvetlen. A táncban nem vett részt –</p>
+<p>(A báró közbeszólt: – Dehogy tünt föl! Nem igen szoktak Kuoráth
+úrral törődni.)</p>
+<p>– A táncban nem vett részt. Vacsora után R. P. Katinka
+úrasszony, az ünnepelt szépség, mosolyogva lépett Kuoráth úrhoz és
+könnyed enyelgés hangján kérdezte: Hogy van ön, Tannhäuser
+lovag?</p>
+<p>(A báró: – Bocsánatot, ön ezt nem jól tudja. A mi társaságunkban
+sohasem mondják, hogy ön.)</p>
+<p>– Tehát: Hogy van maga, Tannhäuser lovag? – Ekkor történt a
+váratlan és hihetetlen durvaság. Egy országban, ahol törvény a
+lovagiasság és ahol szabály, hogy nőt csak virággal szabad megütni,
+akadt férfi, aki azt mondta egy ifjú, szép és elmés nőnek:
+<i>Rongy!</i> R. T. Katinka úrhölgy e szörnyü sértés hallatára
+elájult –</p>
+<p>– (Dehogy ájult!) <span class="pagenum"><a name="Page_242" id=
+"Page_242">-242-</a></span></p>
+<p>– Sírva fakadt –</p>
+<p>(Nem sírt!)</p>
+<p>– Elsápadt –</p>
+<p>(Az meglehet.)</p>
+<p>– A mulatság természetesen rögtön véget ért –</p>
+<p>(Nem ért véget, mert hiszen senkise tudott a dologról, a
+megsértett dáma maga mondta el később a házigazdának…)</p>
+<p>– Tehát R. P. Katinka úriasszony e szörnyü sértés hallatára
+elsápadt, de bámulatos lelkierővel leküzdötte fájdalmát és
+fölháborodását, úgy hogy a vendégek mit sem sejtettek a
+történtekről. A házigazda azonban egész csendben példás elégtételt
+szolgáltatott megsértett vendégének, midőn egy inasával kurtán
+eltávolíttatta Kouráth urat a palotából. A dolognak természetesen
+még folytatása lett. Kouráth vasárnap reggel segédeket küldött X.
+báróhoz, hogy fegyveresen elégtételt kérjen tőle. A báró azonban
+kijelentette, hogy ő csak úriembernek tartozik lovagias
+elégtétellel, K. úr azonban R. P. Katinka úrnővel szemben
+tanúsított magaviseletével eljátszotta a jogot, hogy őt valaki
+úriembernek tekintse. X. báró még aznap sorra látogatta a bálon
+jelenvolt összes vendégeit, bocsánatot kérve tőlük, hogy olyan
+embert hivott a társaságukba, minő Kourath urat. Kourath úr, mint
+halljuk, nem nyugodott bele a dologba, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> hanem
+becsületbíróságot kért. A becsületbíróság ma délután ülésezett.
+–</p>
+<p>(A báró bosszusan közbeszólt: Honnan veszik az ilyeneket? Ebből
+egy szó sem igaz! A bíróság ma este fog ülésezni, kilenckor.)</p>
+<p>– A bíróság döntéséről most még természetesen mit sem tudunk. A
+mérvadó körök véleménye meglehetősen megoszlik. Vannak, akik
+meglehetősen enyhén itélik meg Kouráth úr viselkedését, úgy
+vélekedvén, hogy pillanatnyi elmezavarban vagy talán boros
+állapotban cselekedett.</p>
+<p>(Ugyan kérem! Olyan józan volt, mint ön vagy én!)</p>
+<p>– Vannak, akik azt állítják, hogy Kouráth úrnak bizonyos jogai
+voltak R. P. Katinka úrhölgygyel szemben.</p>
+<p>(A báró dühbe jött. – Bocsánat, – mondta, – ez szamárság! Egy
+úrhölgygyel szemben az embernek soha sincsenek jogai! Aki ilyen
+jogokkal akarna védekezni a bíróság előtt, az diszkvalifikálná
+magát, még ha egyebekben tisztességes ember volna is…)</p>
+<p>– Akkor hát a cikk végét egészen törlöm! – mondta szerényen az
+ujságíró.</p>
+<p>Azzal fölkelt és udvarias hálálkodások között elbúcsuzott. A
+báró elkisérte az ajtóig.</p>
+<p>– Ez jó fiúnak látszik, – mondta magában.</p>
+<p>Az ujságíró elvágtatott a szerkesztőségbe s ott <span class=
+"pagenum"><a name="Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> újból
+megírta az egész cikkét. Most már mindent tudott. Még a
+becsületbíróság itéletét is megírta előre és a becsületbíróság
+majdnem szóról-szóra úgy ítélt, ahogyan ő megírta. Kouráth úr
+erkölcsi halott – lőjje magát főbe vagy menjen Amerikába.</p>
+<p>A tolla már javában sercegett, amikor a báró még egyre a
+barátját várta, aki el akarta vinni a kaszinóba. A báró fel s alá
+járt a szobájában, aztán egyszerre megállott egy kép előtt… Nini,
+hiszen ez Kouráth! Ketten voltak a képen, a báró és az örmény! egy
+közös sportkirándulás alkalmával vétették le magukat. Hiszen az
+kellene csak, hogy valaki meglássa ezt a képet!</p>
+<p>Kivette a képet a bőrrámából és a kandallóba… Aztán eszébe
+jutott, hogy van valahol még egy csomó ilyenféle képe. Mint egyéves
+önkéntesek egy ezredben szolgáltak és akkoriban, valahányszor jól
+mulattak, katonaszokás szerint mindig lefotografáltatták
+magukat.</p>
+<p>A szalon egyik asztalán bőrszekrényke állott. A báró kinyitotta
+a szekrényt és kirakosgatta a régi fotografiáit. Sok ócska képet
+talált köztük s most némi érdeklődéssel nézegette őket. Régen nem
+keresgélt a szekrényben.</p>
+<p>Ez itt Kouráth – ez is… Tűzbe vele!</p>
+<p>Lám, Katinka asszony! Kicsit elavult kép, – a nagyon divatos
+képek oly hamar elavulnak, – de <span class="pagenum"><a name=
+"Page_245" id="Page_245">-245-</a></span> azért csinos a mélyen
+kivágott fekete ruhájával és a szertelen nagy tollas legyezőjével.
+A gonosz, vidám és hideg tekintetén is látszik, hogy nem közönséges
+asszony. Némelyek hóbortosnak mondják, mások nagyon is okosnak. Hol
+az igazság? Az urak azt mondják róla: négyes szamár-fogaton szokott
+hajtani. A barátnői – mert vannak nagyon tisztességes barátnői! –
+néha megszólják, de ezt mindig bizonyos jóakarattal teszik. Úgy
+beszélnek róla, mint egy derék, rokonszenves férfiról szokás,
+akinek rút gyöngéje az iszákosság. Kár érte! Leányos házakba nem
+igen hivják, de egyébként eljár a legelőbbkelő családokhoz. Akár
+bolond, akár okos: annyi bizonyos, hogy mindenképpen veszedelmes.
+És különös, de való, ő maga is akarja, hogy veszedelmesnek tartsák.
+A báró jól ismerte ezt a sajátságát; volt alkalma kitanulni,
+jóideig ő is tagja volt a Katinka-féle négyesnek, ő is, mi is. Ki
+nem? Aki nem volt, arra is ráfogták, hogy volt és Katinka asszony
+láthatólag nem igen bánta.</p>
+<p>Sokan bomlottak utána, – igaz, némelyek csak a disz kedveért
+legyeskedtek körülötte, – de előbb-utóbb mindenki megadta az árát.
+Mert Katinka asszonynak – aki maga is igen gazdag volt – megvolt az
+a különös tulajdonsága, hogy szerette a gavallérjait őrült
+költekezésekre ösztökélni. Mivel maga is gazdag volt, ezt se vette
+nagyon tragikusan a világ. <span class="pagenum"><a name="Page_246"
+id="Page_246">-246-</a></span></p>
+<p>– Ez a csinos fotográfia körülbelül százezer forintomba van, –
+mormogta magában a báró.</p>
+<p>Azután elmosolyodott, amiből azt lehetne következtetni, hogy nem
+igen sajnálta a százezer forintját.</p>
+<p>Tovább rakosgatta a fotográfiákat s ekkor egy megfakult kép
+akadt a kezébe. Valami rissz-rossz vidéki fotográfus vette le ezt a
+családi csoportot. A kerti padon ül az Istenben boldogult öreg
+báróné, körülötte a gyermekei és unokái. A báróné mellett áll az
+ifju báró, mint önkéntesi egyenruhába bújtatott leányképü kamasz. A
+társaság minden tagja láthatólag át van hatva a pillanat
+fontosságától – akkor még nem fotografáltak annyit, mint manapság –
+és mindannyian ünnepélyes arcot vágnak.</p>
+<p>A családtagok háta mögött tenyeres-talpas cselédleány áll, a kis
+Eszti baronesszel a karján. A kis leány sehogysem akart megülni
+édesanyja ölében és azért kellett oda állítani Katust is. Mert
+Katus volt a parasztleány neve. Csinos, gömbölyü parasztleány volt,
+de a képen nevetségesen csunyán festett. Az arca olyan volt, mint a
+holdvilág, a két csontos, nagy keze pedig feketének látszott.</p>
+<p>A nagycsontu Katus valaha nagyon szerelmes volt az ifju báróba.
+Nem is lehetett ezt más szerelemnek nevezni: rajongás volt,
+imádat.</p>
+<p>A báró akkoriban mint egyéves önkéntes szolgált és csak nagyobb
+időközökben látogatott haza. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_247" id="Page_247">-247-</a></span> Többnyire olyankor, ha
+pénzre volt szüksége. Az öreg báróné régiszabásu uriasszony volt, a
+fanatikus takarékossága határos volt a fukarsággal s így az ifju
+báró akkoriban gyakran keserves gondokkal küzködött. Sok álmatlan
+éjszakát okozott neki az édesanyja fukarsága, sőt egyízben egész
+komolyan az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott.</p>
+<p>Egy nagyon, nagyon kellemetlen emléke is maradt abból az időből…
+Kártyán vesztett és a kés a torkán volt. Az édesanyjától nem mert
+már pénzt kérni. Akkor történt, hogy egész komolyan agyon akarta
+magát lőni. A haláltól megmentette egy gyémánt, egy nagy és értékes
+gyémánt, amelyet az édesanyja fiókjában talált. Ezt a követ
+elcsente és eladta. Hiszen alig volt akkoriban még huszonkétéves! A
+gyémánt árából kifizethette az adósságait. Sohasem derült ki, hogy
+ki vitte el a gyémántot. Mai napig sem. Az öreg báróné gyanúja, –
+miért, miért nem? – Katuskára esett. Különben sem kedvelte a
+leányt, amióta gyanúba fogta, hogy van valami köze a fiához. Az
+ilyen leány sok mindenre képes! A csendbiztos, akit a báróné
+beavatott a dologba, magával vitte Katust, hogy majd ő kivallatja.
+Tíz napig tartotta fogva, közbe a leány hol vallott, hol meg
+mindent letagadott, végre is a báróné kívánságára szélnek
+eresztették. Akkor eljött a kastélyba, a holmijáért. Nem szólt
+szegény semmit, nem is sírt, bár az inge egy vér volt, a teste
+pedig telve volt <span class="pagenum"><a name="Page_248" id=
+"Page_248">-248-</a></span> rettenetes foltokkal. A pandurok tíz
+napig bikacsökkel vallatták…</p>
+<p>A báróné alapjában véve jószívü asszonyság volt és nagyon
+megharagudott a csendbiztosra. Ha ő ezt tudta volna – inkább ne is
+lássa többet azt a gyémántot! Annyira megsajnálta Katust, hogy még
+tíz forintot is adott neki, amikor eltoloncolták a tót hazájába.
+Katus ekkor kezetcsókolt a méltóságos asszonynak, aztán odaszólt a
+rája várakozó pandurnak:</p>
+<p>– Hát gyüjjék kend!</p>
+<p>A kis báró pedig némán és sápadt arccal nézett a távozó leány
+után…</p>
+<p>Az előszobában most csöngetés hallatszott.</p>
+<p>Jött a báró barátja, a másik becsületbíró.</p>
+<p>A báró visszatette a családi képet a szekrénybe és kezetfogott a
+vendégével.</p>
+<p>– Mehetünk?</p>
+<p>– Rögtön, csak magamra veszem a felöltőmet. Azt hiszem, gyorsan
+végezhetünk?</p>
+<p>– Hogyne! A fráter oly hihetetlen komiszul viselte magát, hogy
+ki kell törni a nyakát.</p>
+<p>– De mi is juthatott eszébe a nyomorultnak?</p>
+<p>– Tisztára megbolondulhatott abban a pillanatban. Hiszen ismered
+Katinkát: őneki mániája, hogy ugrassa az embereket. Biztos, hogy a
+szamár szerelmes volt beléje és komolyan vette a Katinka
+<span class="pagenum"><a name="Page_249" id=
+"Page_249">-249-</a></span> mókáit… Sok előzménye lehetett a
+dolognak, de ehhez nekünk semmi közünk.</p>
+<p>– Én is azt tartom: vagy úr valaki, vagy kucséber. Az örmény úgy
+viselkedett, mint egy részeg kucséber. Pusztuljon hát a
+társaságunkból! Akárhogyan ugratta is Katinka: ő végre is nő és nőt
+csak virággal szabad megütni.</p>
+<p>A báró ezt mély meggyőződés hangján mondta és – tegyük hozzá –
+egész jóhiszemüséggel.</p>
+<hr class="chap" />
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_250" id=
+"Page_250">-250-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_251" id="Page_251"><br />
+-251-</a></span></p>
+<div class="chapter">
+<h2>TARTALOM.</h2>
+</div>
+<ul class="TOC">
+<li>Böske, Erzsi, Erzsébet <span class="ralign"><a href=
+"#Page_5">5</a></span></li>
+<li>Jankó jó útra tér <span class="ralign"><a href=
+"#Page_35">35</a></span></li>
+<li>A svadron apja <span class="ralign"><a href=
+"#Page_49">49</a></span></li>
+<li>Ulászló király paizsa <span class="ralign"><a href=
+"#Page_61">61</a></span></li>
+<li>A bátor ember <span class="ralign"><a href=
+"#Page_71">71</a></span></li>
+<li>Kleopátra királynő lovagja <span class="ralign"><a href=
+"#Page_83">83</a></span></li>
+<li>Lóri nénit férjhez adjuk <span class="ralign"><a href=
+"#Page_93">93</a></span></li>
+<li>Miss Daisy <span class="ralign"><a href=
+"#Page_103">103</a></span></li>
+<li>A kék folt <span class="ralign"><a href=
+"#Page_113">113</a></span></li>
+<li>Jónás kalandja <span class="ralign"><a href=
+"#Page_125">125</a></span></li>
+<li>Bandi megbukott <span class="ralign"><a href=
+"#Page_139">139</a></span></li>
+<li>A sárga boa vagy az isteni Lia <span class="ralign"><a href=
+"#Page_149">149</a></span></li>
+<li>Bekvártélyozás <span class="ralign"><a href=
+"#Page_159">159</a></span></li>
+<li>Huszty báró uti kalandja <span class="ralign"><a href=
+"#Page_171">171</a></span></li>
+<li>Kinek szerencséje van <span class="ralign"><a href=
+"#Page_191">191</a></span></li>
+<li>Gyurinak igaza volt <span class="ralign"><a href=
+"#Page_203">203</a></span></li>
+<li>Mai gyerekek <span class="ralign"><a href=
+"#Page_215">215</a></span></li>
+<li>Karácsonyi levelek <span class="ralign"><a href=
+"#Page_225">225</a></span></li>
+<li>Virággal üsd a nőt <span class="ralign"><a href=
+"#Page_235">235</a></span></li>
+</ul>
+<hr class="chap" />
+<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75626 ***</div>
+</body>
+</html>
+
diff --git a/75626-h/images/cover.jpg b/75626-h/images/cover.jpg
new file mode 100644
index 0000000..d14b2ff
--- /dev/null
+++ b/75626-h/images/cover.jpg
author	nfenwick <nfenwick@pglaf.org>	2025-03-15 21:21:05 -0700
committer	nfenwick <nfenwick@pglaf.org>	2025-03-15 21:21:05 -0700
commit	e45be301fc364ba5479d63d7e03fafe0d2c33d28 (patch)
tree	62140cea32008a007b597e705bead3fed978f2d0 /75626-h