diff options
Diffstat (limited to '75286-h/75286-h.htm')
| -rw-r--r-- | 75286-h/75286-h.htm | 5846 |
1 files changed, 5846 insertions, 0 deletions
diff --git a/75286-h/75286-h.htm b/75286-h/75286-h.htm new file mode 100644 index 0000000..1ac3f44 --- /dev/null +++ b/75286-h/75286-h.htm @@ -0,0 +1,5846 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>Szerelmesek mesék by Ferenc Herczeg | Project +Gutenberg</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2,h3 { + text-align: center; + clear: both; + line-height: 200%; +} + +h2,h3 { + margin-top: 2em; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +p.i2 { + text-indent: 3em; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} + +.pagenum { + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} + +.blockquot { + margin-left: 10%; + margin-right: 0%; + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.right { + text-align: right; + margin-right: 1.5em; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} + +.figcenter { + margin: auto; + text-align: center; +} + +.figcenter, .figcenter img { + max-width: 100%; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> +<div style='text-align:center'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75286 ***</div> +<hr class="chap" /> +<div class="chapter"></div> +<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= +"" /></div> +<hr class="chap" /> +<p class="center"><span class="caption-large">HERCZEG +FERENC</span></p> +<h1>SZERELMESEK</h1> +<p> </p> +<p> </p> +<div class="figcenter" style="width: 78px;"><img src= +"images/i001.png" alt="Magyart a magyarnak" title= +"Magyart a magyarnak" /></div> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1909</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">SINGER ÉS WOLFNER +KIADÁSA</span></p> +<p class="center"><i>Minden jogot fenntartunk.</i></p> +<p class="center"><span class="caption-small">BUDAPESTI HIRLAP +NYOMDÁJA</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= +"Page_3">-3-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>FÉRFISZIV</h2> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_4" id= +"Page_4">-4-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5"><br /> +-5-</a></span></p> +<h3>I.</h3> +<p>Este hét óra van.</p> +<p>Herbertéknek ma van a páros szerdájuk és a budai lakásuk tele +van emberekkel. Herberték előkelő és gazdag polgáremberek. A +vendégeik között sok a tisztviselő és a magasrangu birói család. Nő +természetesen kétszer annyi van, mint férfi. A közömbös ismerősök a +nagy fogadószobában teáznak, a ház bizalmasabb barátai +megszállották a kis szalont és a dohányzót.</p> +<p>A vendégek nem igen tudnak fölmelegedni ebben a házban. Valami +különös, ünnepies merevség jellemzi a budai szerdákat. Herberték +nagybefolyásu emberek, azért mindenki töri magát a meghívásuk után, +de Herberték egyszersmind igen hűvös és szertartásos modoru emberek +is, azért senki sem érzi jól magát a körükben.</p> +<p>A házigazda valaha városi tisztviselő volt és feleségének, +Budavár leggazdagabb leányának milliói révén lett nagy úrrá. Őszülő +fővel is daliás, szép ember <span class="pagenum"><a name="Page_6" +id="Page_6">-6-</a></span> még. A mosolya csupa leereszkedés, a +tekintete állandó ellenőrzés. Amint ott jár-kel a fiatalok között, +folyton arra látszik ügyelni, hogy elég méltósággal és +illendőséggel viselkednek-e? Egy gyöngyökkel teleaggatott, nagyon +jelentéktelen és alázatos kis felesége van, aki tömérdek pénzen +vásárolta meg a boldogságot, hogy Herbert úr alázatos szolgálója +lehessen. A két Herbert-lány testileg-lelkileg szakasztott olyan +jelentéktelen, mint az édesanyjuk. Nagyszabásu édesapjuktól csak a +gőgöt örökölték, amely hűvös és komor viselkedésükben nyilatkozik +meg.</p> +<p>Pontban hét órakor bekövetkezett az, ami nélkül nem múlt el még +egyetlen páros szerda sem: Herbertéknek alkalmuk nyílt, hogy +megbánják vendégszeretetüket. A közömbös ismerősök sorába tartozó +fiatal leányok rávettek egy ifjút, hogy táncolja el a nagy +szalonban azt a négertáncot, amelyet nemrégiben valami műkedvelői +társaságban produkált. Az ifju – egy kicsi termetü, angolosan +borotválkozó, megdöbbentően vakmerő arcu emberke – kötélnek állott +és zongorakíséret mellett ellejtette fantasztikus táncát. A +társaságot valósággal megrémítette hóbortos ötlete. Különösen az +öregebb urakon, a bírák és miniszteri tanácsosok hosszúra nyuló +arcán meglátszott, hogy botrányosan izléstelennek találják a +borotvált ifju viselkedését. Herbert úr úgy viselkedett, mint egy +fejedelem, aki ellen merényletet követtek el. Volt benne annyi +férfiasság, hogy bátorító pillantásokat vethetett <span class= +"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> feleségére és +leányaira. A lelkében azonban e pillanatban már gyökeret vert az +elhatározás, hogy a páros szerdákat végleg és visszavonhatatlanul +be fogja szüntetni.</p> +<p>A borotváltarcu bűnös maga is észbe kapott és megrémült tettének +következményeitől. El is tünt hamarosan és nyom nélkül, mint a +kámfor. Fölbujtói pedig a zongora mellé lapultak és lélegzetet is +alig mertek venni mindaddig, amíg édesanyjuk védőszárnyai alatt el +nem menekülhettek a házból.</p> +<p>Negyednyolc felé még egy elkésett vendég lépett a nagy szalonba. +Egy barnára sült képü úr volt. Miután a háziaknak köszönt, biztos +ösztönnel a dohányzó-szobába ment. Benfentes ember volt és tudta, +hogy ott találja meg a társaság érdekesebb részét.</p> +<p>A kandalló mellett kezet csókolt egy fiatalos elegánciával +öltözött, szép öregasszonynak.</p> +<p>– Hát maga hol sült le ennyire télvíz idején? – kérdezte az +asszony.</p> +<p>– Ma jöttem meg Sziciliából, ahol egypár hetet töltöttem.</p> +<p>– Találkozott magyarokkal?</p> +<p>– Nápolyban beszéltem Arady Sándorral… Egy nagyon szép asszony +is van lenn, Éder báróné… A Vesuvióban laknak mind a ketten…</p> +<p>Egy fiatal hölgy, aki háttal állott a beszélőknek, e pillanatban +megtántorodott és jajszó nélkül összerogyott. <span class= +"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> A homlokát +beleütötte a kandalló párkányába és hosszában elterült a szőnyegen. +Elájult.</p> +<p>A dohányzóban kis pánik támadt. Egy zömök kis ember fölemelte az +ájult hölgyet és bevitte a háziasszony szobájába. A Herbert-leányok +és a zömök ember, aki egyébként egyetemi orvostanár volt, odabenn +ápolás alá vették. A házigazda az ájulást majdnem olyan rossz néven +vette, mint az imént a négertáncot; úgy érezte, hogy az esetet +házának jó hírneve érdekében el kell simítani. Ő egyáltalában nem +akarta, hogy az ő szalonjában efféle föltünő dolgokat +műveljenek.</p> +<p>– Nem ájult el, szó sincs róla, – mondotta, – Csak elszédült egy +kissé…</p> +<p>– Talán a hőségtől? – vélekedett valaki.</p> +<p>Ez a megjegyzés nem tetszett Herbert úrnak.</p> +<p>– Én eddig azt hittem, hogy a lakásom jól van szellőztetve, – +mondotta nem minden él nélkül.</p> +<p>– Nagyon be lehetett fűzve? – vélekedett másvalaki.</p> +<p>A fiatalosan öltözködő öreg hölgy hevesen ellentmondott.</p> +<p>– Hogy is ne! Annak az asszonynak életében se volt fűző a +testén!</p> +<p>Herbert úr kedvetlen ráncokba vonta jupiteri homlokát. +Tapintatlannak találta, hogy az ő szalonjában ilyen intím +ruhadarabokat emlegetnek.</p> +<p>Odabenn, a háziasszony szobájában, a beteg időközben kinyitotta +a szemét. Egyelőre gyönge volt még <span class="pagenum"><a name= +"Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> és úgy kellett megitatni. +Láthatólag nagyon szégyelte a feltünést és a zavart, melynek +okozója volt. A szeme könnyes volt, amint halkan és zavartan +mentegette magát.</p> +<p>Fiatal özvegyasszony volt, huszonnégy, legfölebb huszonhat +esztendős. A neve Ágh Sándorné, született Szepessy Klotild. Három +esztendeje, mióta özvegységre jutott, édesanyjával együtt a +fővárosban lakott. Nem volt sem nagyon szép, sem feltünően elegáns, +sem szikrázóan elmés asszony, de kellemes külsejü, jól öltözködő és +értelmes volt. És volt egész lényében valami, ami a tisztaság és +édesség benyomását keltette és ami meghódította neki az emberek +rokonszenvét.</p> +<p>Félóra mulva Klotild asszony annyira összeszedte magát, hogy +talpra állhatott. Nem akarta magát többet a társaság előtt mutatni +és hazakivánkozott. Székely doktor, a barna zömök kis ember, aki az +első segítséget nyujtotta neki, magára vállalta, hogy hazaviszi a +fogatján. Az asszony a Múzeum-körúton lakott. A ház kapuja még +nyitva volt és Székely fölkísérte Klotildot a lépcsőn is.</p> +<p>Egész úton egy szót sem beszéltek. A lakás ajtaja előtt +megszólalt az orvos.</p> +<p>– Ha megengedi, bemegyek magához egy percre.</p> +<p>A lakás négy kis szobából állott. Fogadóból, ebédlőből és két +hálószobából, melyeknek egyike Klotild édesanyjáé volt. Az öreg +Szepessyné egyébként nem <span class="pagenum"><a name="Page_10" +id="Page_10">-10-</a></span> volt otthon; ha leánya társaságba +ment, akkor ő az estét rendesen a házas fiánál töltötte, unokái +körében.</p> +<p>Klotild leültette vendégét a kis szalonban és meghagyta a +szobaleánynak, hogy készítsen teát. Azután lehúzta hosszu keztyűit, +fehér köpenyegét azonban a vállán tartotta, mivel kissé fázott. +Nagyon halvány volt, a szája mellett pedig két szomoru redő +látszott.</p> +<p>Jó ideig hallgatagon ültek mind a ketten, azután megszólalt az +asszony:</p> +<p>– Igazán nem tudom, hogy mi lelt engem ma…</p> +<p>Az orvos csendesen mosolygott.</p> +<p>– Ön igen jól tudja, édes Klotild, hogy mi lelte. És én is +tudom.</p> +<p>Az asszony meghökkenve pillantott reá, de nem merte tőle számon +kérni megjegyzését. Székely azonban kéretlenül is beszélt.</p> +<p>– Magának az baja, hogy Arady Sándor megcsalja. Két héttel +ezelőtt azt mondta magának, hogy orvosi rendeletre Mentonebe kell +mennie, pedig Nápolyba ment, hogy ott Édernével találkozzék.</p> +<p>Klotild arca szinte eltorzult a meglepetéstől és a rémülettől. +Nem tudott mit válaszolni. Majd kezébe rejtette arcát és keserves +sírásra fakadt.</p> +<p>Székely megindultan szemlélte. Ez a kis, köpcös ember egyébként +nagyon rokonszenves és szinte imponáló benyomást tett mindenkire. +Elmés arcu, férfias modoru, a mellett gyöngéd és finom érzésü ember +volt. A mélyen csengő hangjában is volt valami megnyerő. +<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= +"Page_11">-11-</a></span></p> +<p>Most fölállott és arccal az ajtónak fordulva, Klotild széke +mellé állott.</p> +<p>– Törülje meg a szemét, – mondta halkan, – és hallgassa meg azt, +amit mondani fogok. Mindenek előtt meg akarom nyugtatni. A +társaságban, ahol voltunk, senki sem sejti, hogy mi okozta a maga +ájulását. Egyedül magam értettem meg a dolgok összefüggését, mert +én jobban ismerem magát, mint bárki más és megszoktam már, hogy +figyelemmel kisérjem minden mozdulatát… Egyebekben is +megnyugtathatom. Rajtam kivül Budapesten senki sem tudja, hogy maga +Arady kedvese…</p> +<p>Az asszony lassan fölemelte a fejét és Székely szeme közé +nézett. A bátor, szelid és végtelenül szomoru tekintete oly különös +hatással volt a tanárra, hogy most ő fordította el a fejét.</p> +<p>– Ne értsen félre, – mondotta kissé zavartan. – Én mindent +tudok, anélkül, hogy valaha is kémkedtem volna ön után. Semleges +helyen, közömbös társalgásban kellett csak együtt látnom önt +Aradyval, hogy megértsem a valót… Eszemben sincs, hogy elítéljem +magát, édes barátnőm. Maga az én szememben ugyanaz az asszony, aki +azelőtt volt. Az a tiszta, nemes és jó asszony, aki volt. A +fájdalma még tiszteletreméltóbbá és talán kedvesebbé is teszi +nekem.</p> +<p>Klotild összekulcsolta a két kezét és kétségbeesetten nézett +maga elé.</p> +<p>– Miért mondja nekem ezt? Mire való ez? <span class= +"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p> +<p>– Emlékezzék meg róla, hogy soha egyetlen célzással sem +avatkoztam bele szívbeli ügyébe… Még boldognak tudtam, addig +hallgattam. Most beszélek, mert előre látom, hogy magára nézve +megkezdődött a fájdalom és a lealázások időszaka. Szeretném magát +megvédeni, mindenek előtt a maga kétségbeesése ellen. Maga büszke +és becsületes lélek. Szeretném, ha mostani helyzetében is hű +maradna önmagához és büszkén és becsületesen viselkednék…</p> +<p>Nem folytatták a beszélgetést, mert a szobaleány behozta a teát. +A leány még a szobában volt, amikor odakünn csengetés hallatszott. +Szepessyné jött haza. Az öregasszony igen jó kedvében volt, mint +mindig, ha az unokái köréből tért meg. Szepessyné, miként legtöbb +anya, nem ismerte a leányát, akit vakon imádott és nem is tudott +olvasni a Klotild arcán. Mialatt a fiatal asszony sötét +gondolataival vívódott, az öregasszony unokáinak apró-cseprő viselt +dolgairól beszélt. Ezek a kis elbeszélések ragyogó világításba +helyezték a Szepessy-csemeték testi és lelki kiválóságait.</p> +<p>Székely búcsút mondott az asszonyoknak. Klotild kissé fogva +tartotta a kezét.</p> +<p>– Jöjjön el holnap! – mondta halkan. <span class= +"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span></p> +<h3>II.</h3> +<p>Klotild nem húnyta le az éjjel a szemét.</p> +<p>Székely józan és jóakaró szavai mély hatással voltak reá. +Érezte, hogy nem szabad magát átengednie a zavaros és kétségbeejtő +fájdalomnak, amelyet kedvesének hűtlensége hozott reá. Mindenek +előtt rendbe akarta szedni kuszált gondolatait és azért újból +átgondolta mindazt, ami közte és Arady között történt.</p> +<p>Ez az ember végzete volt eddigi életének.</p> +<p>Talán valami élettani föltételeken múlhatott, amelyeket ő nem +értett meg, hogy kisleány kora óta szenvedélyes vonzalommal +viselkedett Arady iránt. Egy vidékről valók voltak, távoli +atyafiság kötötte össze őket. Klotild még iskolás leány volt, +amikor első ízben látta az akkori jogászt, aki természetesen, még +ügyet sem vetett reá.</p> +<p>Arady Sándorhoz való vonzalma együtt nőtt a kisleánynyal. Az ő +szemében Sándor fölötte állott minden bírálatnak. Mindennek, ami +rajta és benne van, valami különös, mély értéke van. Amit tesz, az +mindig nemes és jó, amit mond, az mindig érdekes és fontos. +Röviden: Sándor a férfiak férfia. A kisleány lelki világában <i>a +férfi</i>.</p> +<p>Később szétváltak útjaik. A nagyralátó ifju a diplomáciai +pályára vágyakozott és a bécsi keleti akadémia <span class= +"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> növendéke +lett. Midőn a kitünő tanulót kinevezték attasénak, oly magasra +emelkedett Klotild szemében, hogy szinte már el is tünt a falusi +szemhatára fölött, akár az elszabadult léggömb. Klotild meg volt +róla győződve, hogy az ő bálványa maholnap Európa sorsát fogja +intézni. A szerelme csodálattá változott át.</p> +<p>Nem is követett el hűtlenséget, midőn néhány esztendő multán +annak rendje, módja szerint feleségül ment egy Ágh nevü derék +vidéki uriemberhez. Egy istenhez egyébként nem mehet nőül a leány, +különösen akkor nem, ha a szóban forgó isten nagykövetek leányaival +tenniszezik.</p> +<p>Klotild egy darabig olyasmit képzelt, hogy ő boldog is lehetne a +házasságában. Később meggyőződött róla, hogy a boldogság nem +föltétlen életszükséglet és megelégedett annak szurrogátumával, a +nyugalommal. Alkalmasint épp oly kötelességtudó, mint igénytelen +falusi asszonyként végezte volna földi pályafutását, ha egy gonosz +véletlen ki nem zökkenti a sinekből. Az ura egy szerencsétlenség +áldozata lett. Egyik legbizalmasabb barátja véletlenségéből +agyonlőtte vadászaton.</p> +<p>Klotild illően elsiratta és meggyászolta, azután édesanyjával a +fővárosba ment lakni. Az édesanyja akarta így, hogy Budapesten élő +fia és unokái közelében lehessen.</p> +<p>Abban az időben lett fővárosi lakossá Arady Sándor is, miután a +diplomáciai pályája hirtelen ketté szakadt. Sándor hamarosan +belátta, hogy nem született <span class="pagenum"><a name="Page_15" +id="Page_15">-15-</a></span> hivatalnoknak. Nagytehetségü, de +egyszersmind féktelenül önérzetes ember volt és egyik hivatali +főnökének kellemetlenkedése éppen elég ok volt neki arra, hogy egy +gőgös gesztussal örökre búcsút mondjon pályájának. Elhatározását +persze megkönnyítette az a körülmény, hogy csinos vagyon ura +volt.</p> +<p>Azzal az elhatározással tért meg hazájába, hogy politikát fog +csinálni. Ehhez ő is, mint minden magyar ember, kiváló +hivatottságot érzett magában.</p> +<p>Azzal kezdte, hogy könyvet írt, amelynek az lett volna a +feladata, hogy reá irányítsa a nyilvánosság figyelmét. A könyv a +közös külképviselet bírálatával foglalkozott és bár Sándor +írásközben meg volt győződve, hogy kíméletlenül éles hangot +használt, utólag mégis kitünt, hogy könyve hazai fogalmak szerint +annyira tárgyilagos és higgadt, hogy már szinte unalmas. Senki sem +olvasta és senki sem emlegette.</p> +<p>A véletlen akkoriban összehozta Sándort Klotilddal. Az utcán +látták meg egymást elsőízben. Másnap Arady már meglátogatta az +asszonyokat. Ennek a nagy sietségnek megvolt a maga oka: +találkozásuk alkalmával a fiatal özvegy szinte szenzációs hatást +tett az attaséra. Ő süldőleány korában látta utolsó izben. Azóta +külsőleg, belsőleg megérett. A termete megtelt, szeméből asszonyi +gyöngédség ragyogott. Sándor elragadónak találta. Ő mostanában +egyébként is nagy honvágyat érzett saját ifjukorának gyöngéd +emlékei után. Egy idő óta valósággal szentimentális volt +<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= +"Page_16">-16-</a></span> a kedélyállapota. A balsikerei lealázták, +azonkívül egy keletkező szívbaj szimptomáit vélte magán +megfigyelni, ami ugyancsak leverte. Szinte epekedett egy kis +bensőség és melegség után.</p> +<p>Félesztendővel később Klotild már kedvese volt Sándornak. Az +első szerelmes csók után habozás és gondolkozás nélkül +odaajándékozta magát neki. Soha asszony kevesebbre nem tartotta +magát, mint ő.</p> +<p>Hogy gondolt-e házasságra? Egyébre sem, csak arra. Úgy +vélekedett azonban, hogy ennek a „külső formaságnak“ – ő csak annak +tekintette – minden részét Sándorra kell bíznia.</p> +<p>Arady eleinte maga is úgy vélekedett, hogy jobb hitvest ennél a +csendes, szerény és melegszívü asszonynál hét országban keresve sem +találhatna. Később azonban kiverte fejéből a házasság gondolatát. +Az egészsége időközben megint helyreállott és ezzel megjött a régi +büszke életkedve is. Többet járt társaságba és a szó szoros +értelmében divatba jött a fővárosi szalonokban. Az élet megint +ragyogva és csábítóan mosolygott rá; a jövendő megint sokat igért +neki. És még valami különös dolog történt. A budapesti asszonyok, a +legszebbek és legbüszkébbek, úgy viselkedtek az érdekes attaséval +szemben, mintha fogadást kötöttek volna, hogy melyikük hódítja meg +előbb. Sándor olyanformán érezhette magát köztük, mint a mohamedán +ember az éden kertjében: minden bokorból mosolygott feléje a +szépség és az élvezet. Valószinü, hogy a külföldről ideszakadt +<span class="pagenum"><a name="Page_17" id= +"Page_17">-17-</a></span> fiatalember erősen félreértette és +túlbecsülte a fővárosi nők fesztelen kacérságát, de bizonyos, hogy +Tildát – így nevezte ő barátnőjét – napról-napra +jelentéktelenebbnek látta és bizonyos, hogy a házasság gondolata +nem volt kedvesebb előtte az életfogytiglan tartó rabság +gondolatánál.</p> +<p>Akkoriban lépett a szinre Éder báróné. Egy osztrák katonatiszt +elvált felesége, eredetére nézve lengyel nemzetség. Pompás és +érdekes nő, az úgynevezett veszedelmes asszonyok fajtájából. Csupa +temperamentum, telve szikrázó elmésséggel és művészi ösztönökkel. +Ez az asszony körülbelül olyan életet folytat a fővárosban, mint +egy előkelő legényember.</p> +<p>Ebben vakmerően következetes. Láthatólag nem törődik senkivel és +nem fél semmitől. Az arisztokrácia, amelyhez születésénél fogva +tartozott, nem igen akar róla tudni, de ő nem is tesz kisérletet, +hogy elfogadtassa magát a nagyúri házakban. Jobban szereti a +művészek társaságát. Furcsa egyébként, hogy ezt az asszonyt, aki +jóformán az utcán él, bizonyos homály födi. Mialatt száz botrányos +dolgot beszélnek róla az emberek, bevallani kénytelenek, hogy +bizonyítani nem tudnának ellene semmit. Egyesek – még pedig nem a +legtapasztalatlanabbak – azt állítják, hogy Éderné inkább +szabadszáju, mint szabaderkölcsü és hogy a híres temperamentuma a +szemében lobog csak, a vére azonban hűvös, vagy legjobb esetben is +langyos.</p> +<p>Klotild annyiban is igen kellemes természetü asszony +<span class="pagenum"><a name="Page_18" id= +"Page_18">-18-</a></span> volt, hogy nem ismerte a féltékenységet. +A barátja úgynevezett társadalmi sikerei nem nyugtalanították, +inkább büszkévé tették. Éderné azonban első találkozásuk alkalmával +ellenszenvvel és félelemmel töltötte el. Asszonyi sejtőképessége +megérezte a báróné hóbortos könnyelműsége mögött a hideg számítást. +Sohasem merte volna barátját arra kérni, hogy kerülje ezt az +asszonyt, titokban azonban könnyeket ontott a nagy érdeklődés +miatt, amelyet Sándor a különös asszony iránt mutatott.</p> +<p>Néhány héttel ezelőtt Arady, orvosi rendeletre, amint mondta, +Mentoneba utazott. Klotild, bár gyanúját egy szóval sem árulta el, +biztosan tudta, hogy barátja nem az egészsége miatt utazik a +Rivierára. Más ok készti az útra; olyan ok, amelyet bevallani nem +akar. Néhány rövid és meglehetősen hűvös levél érkezett Mentoneból. +Ezek a levelek valósággal megtörték Klotildot. Most már rettegve +sejtette, hogy a barátja elfordult tőle.</p> +<p>A valóságot Herberték szalonjában tudta meg, egy idegen ember +szájából, aki Nápolyban együtt látta Aradyt Édernével.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Klotild a Herberték estéjét követő éjszakán végiggondolta +szerelmének bús és együgyü történetét. Úgy érezte, hogy a +szakadást, amely elválasztotta Sándortól, többé nem temetheti be +semmi. A barátja hazudott <span class="pagenum"><a name="Page_19" +id="Page_19">-19-</a></span> neki. Ő meg tudta volna a hazugságot +bocsátani, de tudta, hogy Sándor hiúsága sohasem fogja neki +megbocsájtani a tettenérést. Ami volt, az nem lesz többé. A boldog +álmok, az édes ábrándok világa elpusztult. Köröskörül csupa rom. A +jövendő ege kétségbeejtően szürke. Hogyan lehet majd elbírni ezt a +vígasztalan életet?</p> +<p>Az asszonynak eszébe jutott valami, amire eddigelé még sohasem +gondolt: hogy ő tulajdonképpen „bukott nő“. Eddig az az érzése +volt, hogy Sándornak adta oda a becsületét. A becsülete elveszett +abban a pillanatban, amikor a kedvese eldobta magától.</p> +<h3>III.</h3> +<p>A Rákóczi-úton bérkocsi állott meg egyik ház előtt. Egy +vadászruhás inas várakozott a kapu alatt; ő fogadta a kocsiból +kiszálló urat és szedte le a bakról a podgyászt.</p> +<p>Az úriember, aki láthatólag hosszabb útról érkezett, karcsu, +szőke ember volt. Igen szabályos metszésü, föltünően halvány +arcának a hegyesre nyírott, aranysárga szakáll némi külföldies +kifejezést adott. Az ember azt hitte volna, hogy előkelő és +nagymódban élő művész. Ezt a benyomást megerősítette szürke, szép +szemének parancsoló tekintete és egész modorának <span class= +"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> határozott +és büszke volta. Ez az ember volt Arady Sándor, az attasé.</p> +<p>Néhány kérdést intézett legényéhez, közben fölment a második +emeleten lévő lakására. Dolgozószobájában, az íróasztalon, a +fölbontatlan ujságlapok és levelek egész halmaza várakozott reá. +Kalappal a fején, utiköpenyeggel a vállán, sorra nézte a leveleket. +Klotildtól nem volt levele, pedig éppen azt kereste.</p> +<p>– Nincs semmi üzenet a nagyságos asszonytól? – kérdezte +legényétől.</p> +<p>(Nagyságos asszony: Klotild.)</p> +<p>– Semmi, – válaszolt az inas.</p> +<p>– Nem is járt itt?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>Annál jobb! – gondolta magában Sándor. És azzal átöltözött. +Kissé nyugtalanította a Klotilddal való találkozás gondolata. +Biztosra vette, hogy az asszony előbb-utóbb mégis csak hírét fogja +venni az ő nápolyi kirándulásának. Tulajdonképpen ügyetlenség volt +tőle, hogy eltitkolta előtte útját. Ezzel fölébresztette Klotild +gyanúját. Pedig ő, Sándor, semmitől sem irtózott annyira, mint az +effajta kicsinyességektől. Nem is akarta megbántani ezt az +alapjában véve derék, jellemes és ragaszkodó teremtést. Biztosra +vette, hogy az asszony nem élné túl a válást.</p> +<p>Az egész nápolyi kirándulás egyébként ostobaság volt, amelyet +már meg is bánt. Éderné fölébresztette a kiváncsiságát, rövid ideig +tartó lázba is ejtette, alapjában <span class="pagenum"><a name= +"Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> véve azonban hidegen hagyta +a szívét. A bárónénak egy elmés és vakmerően kötekedő levele +csábította a nápolyi útra. Sándor olyasmit képzelt, hogy Nápoly kék +ege alatt fantasztikus és költői kaland várakozik reá. Nagy +meglepetésére a Vezuvió-szállóban egy igen józan, irónikusan +fölényes asszonyt talált, aki képzőművészeti és művelődéstörténeti +témákról akart vele beszélgetni és közben mélabús célzásokat tett +egy emberre, az eljövendő, igazi férfira, aki meg tudná őt érteni. +Sándornak egyszerre az a benyomása lett, hogy a báróné talán +feleségül akarja magát vele vétetni és ez a gondolat hirtelen +megfagyasztotta a vérét. Most már megállapította magában, hogy +Éderné nem is az ő genre-ja. Néhány napi kínos feszengés után +összecsomagolta a holmiját és kurta búcsú után hazautazott, egy +fölösleges fölsülés lealázó érzetével a lelkében.</p> +<p>Budapestre érkezvén, Sándor igen csodálatosnak találta, hogy +Tilda nem jelentkezik nála. Máskor, ha megtért valami útjáról, +mindig az asszony szeliden és félénken mosolygó szőke arca +köszöntötte. Másnap sem adott magáról hírt, pedig bizonyos, hogy a +fővárosban van. Most már nyilvánvaló, hogy Klotild mindent tud. +Estefelé Sándor meg akarta látogatni, de mivel előre is untatta és +fárasztotta a sejtelem, hogy Klotild könnyes szemmel lép majd +eléje, egy vidéki rokonának látogatását ürügyül használta arra, +hogy újból elhalassza az elkerülhetetlen látogatást.</p> +<p>Harmadnapra levelet vett a barátnőjétől. Az <span class= +"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> attasé +éppen reggelinél ült, amikor hozták. Nem bontotta föl mindjárt, +hanem maga elé tette és tovább evett. Végül mégis megemberelte +magát és elolvasta.</p> +<p>A levél így szólt:</p> +<div class="blockquot"> +<p class="i2">Kedves barátom!</p> +<p>Szerettem volna minél előbb látni, hogy megbeszéljek önnel egy +fontos dolgot. Mivel azonban nem mutatja magát, levélben írom meg a +mondanivalómat. Az ön hosszu távolléte alkalmat adott nekem, hogy +megtegyem azt, amit régen meg kellett volna tennem: gondolkoztam a +kettőnk helyzetén. Elmélkedésem eredményeképpen ma már belátom, +amit ugyancsak előbb kellett volna belátnom: nem élhetek tovább +úgy, ahogyan eddig éltem. Nem bántam meg semmit, amit a multban +tettem és hálát érzek ön iránt, hogy gyakran jónak és gyöngédnek +mutatta magát. A jövőben azonban megint az akarok lenni, aki +évekkel ezelőtt voltam: az ön igénytelen, jó kis barátnője. +Szerelemről ne legyen többet szó közöttünk. Tudom, hogy ön megért +és nem is fog tőlem magyarázatot kérni. Ha látni akar, keressen föl +bármelyik napon délután, amikor az édesanyám is otthon van. Mindig +nagy örömmel fogja megszorítani baráti kezét:</p> +<p class="right">Klotild.</p> +</div> +<p>Sándor eleintén nem mert hinni a szemének. Tilda ír neki ilyen +levelet? Tilda?!</p> +<p>Az édes, diadalmas öröm érzése járta át minden <span class= +"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> +porcikáját. Az az öröm, amelyet akkor érez az ember, ha valóvá +válik valami féltve titkolt, kedves álma. Most már nyiltan +bevallotta magának, hogy az utóbbi időben már nagyon únta a +viszonyt. A derék asszonyka a szerető szerepében is annyira +tisztességes, házias és nyárspolgárias volt, hogy örökké és +kizárólag a törvényes hitves hatását tette. A szívós érdeklődés, +amelyet Sándor legényháztartásának részletei iránt tanusított, a +magasztos odaadás, amellyel az inas ténykedéseit ellenőrizte és a +boldog buzgalom, amellyel alkalomadtán Sándor ruhaszekrényeiben +rendezgetett, csak fokozták ezt a hatást. Klotild kezdettől fogva +az ő feleségének tekintette magát és idő kérdése volt csak, hogy +mikor fogják frigyüket nyilvánossá és törvényessé tenni. Ez a +gondolat az utóbbi időben ólomsúllyal nehezedett Sándor mellére. +Belátta, hogy egy életbevágó, nagy és többé jóvá nem tehető +ostobaságot követett el. Az asszonyka annyira kedves, odaadó, +tisztességes és amellett annyira érzékeny volt, hogy jellemes férfi +létére nem is mert gondolni a szakításra. És most csoda történt! +Klotild megértette kedvesének titkos vágyát és visszaadta neki +szabadságát. Magára vette a szakítás ódiumát és fölajánlotta neki +tiszta barátságát. Képzelhető-e ennél világosabb és gyöngédebb +eljárás?</p> +<p>Sándor, amint mondottam, nagyon boldog volt. Nagy, őszinte hálát +érzett a páratlan asszony iránt. Úgy találta, hogy az élet +tulajdonképpen szép és egyszerü <span class="pagenum"><a name= +"Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> valami, ha okos és +becsületes emberek segítik egymást elviselésében.</p> +<p>Ezt a napot úgy töltötte, mint valami ünnepnapot. Nagy gonddal +öltözködött és délig sétált a városban. Bement egy műkereskedésbe +és keresett valami emléktárgyat, amelyre ráfoghatná, hogy +Olaszországból hozta. Sokáig válogatott, végül megvett egy +zöldpatinás bronzszobrot, amely egy nimfát elragadó centaurt +ábrázolt. A szobrot elküldte Klotildnak egy levél kíséretében, +abban bejelentette délutáni látogatását. Azután megebédelt. Ünneplő +kedvében megivott egy kis üveg burgundit és rágyújtott egy drága +szivarra. Türelmetlenül várta a négy órát. Nagyon kíváncsi volt, +hogy minő arccal fogadja majd a barátnője.</p> +<p>Klotild kalappal a fején állott a kis szalonban. Éppen a +keztyűjét gombolgatta.</p> +<p>– Jó, hogy jött, – mondotta, – mert tovább már nem várhattam +volna. A bátyám legkisebbik fiának láza van és édesmamának nincs +nyugta, amíg hírt nem hozok neki a gyerekről… A mama maga nem mehet +oda, mert ő is meghült és Székely doktor nem ereszti ki a házból… A +doktor odabenn van nála…</p> +<p>Klotild mindezt gyorsan, erőltetett élénkséggel mondotta. +Beszédközben zavartan mosolygott és kerülte a barátja tekintetét. +Az arca kissé halványabb volt, mint máskor.</p> +<p>– Nem tudsz te komédiázni! – gondolta magában Sándor. +<span class="pagenum"><a name="Page_25" id= +"Page_25">-25-</a></span></p> +<p>Az asszony megköszönte az ajándékot, amely láthatólag igen +megtetszett neki. Ekkor belépett hozzájuk Székely.</p> +<p>A férfiasképü és katonás járásu kis tanár megszorította Sándor +kezét. Azt mondta, hogy Szepessyné baja nem komoly. Azzal ajánlotta +magát, hogy neki még több betegét kell meglátogatnia. Az ajtóban +visszafordult:</p> +<p>– Félnyolc előtt visszajövök és elviszem a filharmonikusokhoz, – +mondotta Klotildnak.</p> +<p>Sándor zsebében ott volt a jegy, amelyet az operettszínház mai +előadására váltott magának, de azért meglepőnek találta, hogy +Klotildnak kedve van ma zenét hallgatni. A szakítás napján!</p> +<p>– Nekem most mennem kell, – szólt az asszony. – Ha ráér, +elkísérhetne.</p> +<p>Sándor persze ráért. Az asszony föltünően csinos volt új +kosztümjében és a kísérője észrevehette, hogy sok férfi utánuk +fordul az utcán. Közömbös dolgokról próbáltak beszélni, de a beszéd +fonala meg-megszakadt. Azt, amivel teli volt a fejük meg a szívük, +egyikük sem merte szóba hozni.</p> +<p>Szepessyék kapuja előtt kezet fogtak. Sándor ekkor, az ég tudná, +hogy miféle eszmetársulás folytán, a kis professzorra gondolt.</p> +<p>– Mondja, Tilda, – kérdezte kedélyes mosolylyal, – nem udvarol +magának az a Székely tanár?</p> +<p>– Nem, nem! – kiáltotta Tilda szinte ijedten. <span class= +"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span></p> +<p>Aztán mintha egyszerre ellágyult volna egy pillanatra. Erősen +megszorította a barátja kezét és puha, édes hangon suttogta:</p> +<p>– Ugy-e, Sándor, mi mindig jó barátok maradunk? Mindig?</p> +<p>– Mindig! – válaszolt Sándor.</p> +<p>– Igazán kedves teremtés! – mondotta később magában, miközben a +lakása felé ment.</p> +<p>Aztán megint Székely tanárra gondolt. Ej, nem is volna rossz +dolog, ha a kis doktor feleségül venné Tildát. Vagyonos, jónevü és +nem kellemetlen ember. Klotild nem él valami fényes anyagi +viszonyok között. A magányos élet egyébként sem neki való. Neki +háztartás kellene, ahol süthet, főzhet, takaríthat. De a kis doktor +is jól járna vele.</p> +<p>Sándornak nagyon megtetszett ez az ötlete. Miközben tovább +űzte-fűzte, jószívűen és ravaszul mosolygott. Valami apai +gyöngédséget érzett e pillanatban Tildája iránt és nagy +rokonszenvvel gondolt a derék doktorra is.</p> +<h3>IV.</h3> +<p>Az operett első fölvonása után a színház földszintjén minden +látcső egy emeleti páholy felé fordult. Egy óriás fehér kalap +lebegett a páholy bíborbársony keretében. A kalap alatt egy igen +szép, vidám és merész <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= +"Page_27">-27-</a></span> mosolyu hölgy trónolt. Sándor is feléje +fordította látcsövét és megismerte Édernét. A báróné észrevette és +fölemelte legyezőjét. Ez azt jelentette, hogy jőjjön fel a +páholyba. Az attasé nem igen térhetett ki a fesztelen és nyilvános +meghívás elől, bár tudjuk, hogy lelkesedése a szép asszony iránt +már nagyon megcsappant.</p> +<p>A báróné a páholy ajtajában fogadta.</p> +<p>– Nos, József úr, hogy van? Örül, hogy megmentette erényét a +gonosz Putifárné elől?</p> +<p>Éderné nemcsak gyönyörü asszony, de pompás ember-példány is +volt, ami nem egészen ugyanaz. Egész lényéből csak úgy sugárzott és +ragyogott az üde erő, az energia és az élet. Magas, délceg termete, +szabályos és tömör profilja, bőrének frissesége és hajának ragyogó +szőkesége, nemkülönben tartásának és mozgásának nyugodt +határozottsága angolszász benyomást tett, bár a báróné a Visztula +mellett született. Egyik főszépsége a haja volt. Ennek a dús és +ragyogó hajnak jóformán minden szála más színü volt; lenszínü és +rókavörös fürtök közé tiszta aranyfényü szálak vegyültek. Az egész +tarkán ragyogó sörény a hullámzó élet benyomását tette. Lengyel +csak a beszédes szeme és a kicsi, fehér és puha keze volt.</p> +<p>Sándor valami hűvös banalitást mondott az asszonynak, jelezvén, +hogy nem szándékozik többet fölülni a kacérságának. Az asszony +azonban egyetlen rohammal visszafoglalta a már elvesztett +poziciót.</p> +<p>– Édes barátom, maga rosszul bánik velem. Nekem <span class= +"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> ezért +haragudnom kellene, de bevallom, képtelen vagyok reá. Úgy látszik, +nekem valami különös gyöngém van maga iránt… Két ilyen embernek, +mint mi vagyunk, meg kellene egymást értenie… Az arcán látom, hogy +most sem hisz az őszinteségemben? Jól van, hát ne higyjen! Azonban +tegyen nekem egy szívességet… Nagy kedvem volna, hogy egy +ostobaságot kövessek el… Ne kérdje, hogy miért, hanem legyen a +segítségemre… Jőjjön velem a Rigóba vacsorázni. Eljön? +Különszobában leszünk, megiszunk együtt egy üveg Roederert és ha +nem találok rá módot, hogy megbékítsem magát, akkor megérdemlem, +hogy Budapest legunalmasabb asszonyának tartson…</p> +<p>Sándor egy kissé elsápadt a kellemes meglepetéstől. Úgy látszik, +hogy a régi módszere, a kiböjtölés taktikája megint bevált +egyszer.</p> +<p>A második fölvonás után megvárta a bárónét az előcsarnokban és +kocsiba ült vele.</p> +<p>A Rigó egy előkelő, de a mellett meglehetősen rosszhírü vendéglő +volt. Mikor ketten beléptek a villamos fényben ragyogó +kapubejáraton, egy gyalogos pár haladt el mellettük az utcán. +Klotild volt, aki Székely és a tanár hugának társaságában a +hangversenyből ment haza. Sándor nem vett róluk tudomást, hanem +sietve követte a hosszu, fehérprémes kabátjában tovasuhanó +bárónét.</p> +<p>A Rigó különszobájában egyébként kellemetlen meglepetés érte. +Három fiatal úr és egy vénkisasszony <span class="pagenum"><a name= +"Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> várták őket. Valamennyit +Éderné rendelte oda. A kisasszony félig barátnője, félig +társalkodónője volt a bárónénak, afféle jónevü, koldusszegény +élősdi, aki különféle szolgálatokat végzett Éderné személye körül +és alkalomadtán a vak és süket erényőr tisztét is ellátta. Mert a +szép báróné egészbenvéve bámulatos könnyedséggel szökdelt át a +társadalmi korlátokon, bizonyos végső határokon azonban sohasem +ment túl, legalább a nyilvánosság szeme előtt nem. A fiatal urak az +imádók gárdájához tartoztak. Megjegyzendő egyébként, hogy ebben a +gárdában csak igen fiatal urak maradtak meg hosszabb ideig. Afféle +szerényebb igényü legények, akiket egy kedvetlen, vagy egy +humorosan anyai gesztussal rögtön el lehetett távolítani, ha +alkalmatlan közelségbe találtak furakodni. Ők valamennyien önzetlen +jó fiúk voltak, egyébként egy-egy valószínűtlen véletlenre +számítván, úgy leselkedtek a báróné körül, mint a konstantinápolyi +kutyák a mészárszék előtt, egyelőre pedig megelégedtek azzal, hogy +naivabb emberek szemében kompromittálhatják a szép asszonyt.</p> +<p>Az ifjak savanyu ábrázattal köszöntötték Sándort. A báróné olyan +formában hívta meg őket, hogy egyikük sem tudott a többiről. Az +attasé pedig alig bírta leplezni haragját. A szép asszony játszott +vele és ő lépre ment neki, akár ezek a tacskók. <span class= +"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p> +<h3>V.</h3> +<p>Hetek multán a következő bizalmas párbeszéd folyt le Klotild és +Székely tanár között:</p> +<p>– Ön azt mondja, hogy nagyon jól érzi magát, édes barátnőm, +amellett szemmel láthatólag fogy. Ön mosolyog és a szeme ki van +sírva. Ön tavaszi szövetmintákat válogat, amellett a halálra +gondol. Ez nem okos és nem is egészen becsületes dolog. Az embernek +kötelességei vannak önmagával és másokkal szemben és ön jól tenné, +ha kötelességeire gondolna.</p> +<p>Klotildon, aki a kis szobájában ülve tényleg azzal foglalkozott, +hogy ruhamintákat nézegetett, egyszerre nagy gyöngeség vett erőt. +Ölébe ejtette a papirra ragasztott tarka szövetdarabokat és +kétségbeesetten tekintett Székelyre.</p> +<p>Az pedig nyugodtan és szelid hangon folytatta a korholást.</p> +<p>– Ön tudja, hogy a multja meghalt. Legyen hát annyi ereje, hogy +végleg hátat is fordítson a holttestnek és mentsen meg az életéből +annyit, amennyi még megmenthető.</p> +<p>Klotild egy erőtlen mozdulatot tett a kezével.</p> +<p>– Mit tegyek? – kérdezte.</p> +<p>A doktor kissé habozott a válaszszal, de azután kimondotta, +egyszerűen és becsületesen: <span class="pagenum"><a name="Page_31" +id="Page_31">-31-</a></span></p> +<p>– Én az ön helyében feleségül mennék Székely tanárhoz. Jól +tudja, hogy ez csak öntől függ.</p> +<p>Az asszony régóta várt már ilyenféle vallomást. Most mégis +megrémült és elszomorodott a tanár szavaitól. Székely pedig, mint +aki jól meggondolta a maga dolgát, tovább fűzte a szót.</p> +<p>– Tudom, hogy mi jár most a fejében! Ön azt gondolja magában: +Hiszen nem szeretem! – Ez azonban nem akadály. Megnyugtatom azzal, +hogy én sem szeretem a szó regényírói értelmében. Akarja tudni, +hogy mit érzek maga iránt? Elmondom, ha nem is érdekli túlságosan. +Igen nagy, mély és meleg apai gyöngédséget érzek. Amellett valami +nagy, mondhatnám művészi gyönyörűségem telik az ön finom, kecses és +tiszta lényében. Szeretnék sokat, lehetőleg mindig a társaságában +lenni, szeretnék az ön bizalmas barátja lenni, szeretnék önről +gondoskodni és szeretném önt egy kissé kényeztetni, oltalmazni és +vezetni. Ennyi az egész. Azt is megmondom, hogy ön mit érez +irántam. Egy kis rokonszenvet, amely némileg hasonlít a gyermeki +szeretethez. Az én társaságom a biztosság és a nyugalom érzését +kelti föl önben és ön ezért kedveli a társaságomat. Tudom, hogy mit +gondol most. „Elég ennyi a házassághoz?“ Válaszolok a néma +kérdésére. Szerintem ennyi éppen elég ahhoz a szövetséghez, amelyet +én képzelek. Lássa, én közel járok az ötven esztendőhöz. Egész +eddigi életem munkában telt el. Mindig a más emberek nyomorúságával +voltam elfoglalva és magammal <span class="pagenum"><a name= +"Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> nem igen értem rá törődni. +Szeretnék most már magamnak is élni egypár esztendőt. Fölhagyok +orvosi gyakorlatommal, lakóhelyemet átteszem valahová a főváros +környékére és azzal foglalkozom, amihez kedvem van. Egy kis +művészet, egy kis irodalom, két-három jóravaló ember barátsága és +gyakori utazások. Ez az, amire vágyódom. Mindezt azonban csak egy +okos és melegszívü asszony segítségével valósíthatom meg. Láthatja, +hogy józan vagyok, sőt egy kissé számító is. Úgy hiszem, hogyha ön +is ilyen szemmel nézi mostani helyzetét, akkor elfogadja a kezet, +amelyet ön felé nyujtok. Nem valami szép kacsó, de erős, meleg és +becsületes.</p> +<p>– De hiszen ez lehetetlen! – szólt Klotild. – Jól tudja, hogy +lehetetlen és azt is tudja, hogy miért az!</p> +<p>A tanár vállat vont.</p> +<p>– Tudom, hogy miféle akadályokra gondol ön. De nekem arra +vonatkozólag megvan a magam különvéleményem. A nőkről is van +különvéleményem. Huszonöt esztendő óta nőorvos vagyok, ennyi idő +alatt megtanultam, hogy a nőben is az embert lássam. A nőket jó és +rossz emberekre osztom. A rosszak sem gonoszak, hanem vagy betegek, +vagy ostobák, vagy csak boldogtalanok. Ön jó ember, édes Klotild, +körülbelül a legjobb, akit ismerek. Ismerek nőket, akik soha, talán +még álmukban sem vétettek az ellen, amit a női tisztességnek szokás +nevezni. Ezeknek sorában vannak oly jellemtelen teremtések, akiket +a világ minden gazdagságáért sem tennék feleségemmé. Önre vak +bizalommal ruháznám <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= +"Page_33">-33-</a></span> az én becsületes nevemet, mert tudom, +hogy feleségnek született, a szó legjobb értelmében annak és azt is +tudom, hogy ön példás felesége lenne mindenkinek, akinek hűséget +fogad. Beszéljünk őszintén, Klotild! Ha a feleségemmé lesz, akkor +egy gonosz emléket hoz magával a házasságba. Ezzel szemben én is +hozok valamit: az én ötven esztendőmet. Az ön emlékét meg lehet +gyógyítani, akár a betegséget. Az én ötven esztendőmet, sajnos, nem +lehet meggyógyítani. Ön attól fél, hogy az az ember, Arady – igazán +nem látom be, hogy miért ne ejtsem ki a nevét? – ellenséges +árnyékként fog kettőnk között állani. Biztosítom és elvállalom érte +a felelősséget, hogy a félelme alaptalan. Egy-két esztendő mulva +maga Arady be fogja látni, hogy hármunk közül egyedül ő a vesztes. +Ebben bizonyos vagyok.</p> +<p>Székely fölkelt e szavak után.</p> +<p>– Nem akarom, hogy válaszoljon nekem. Gondolkozzék azon, amit +mondtam. Nem fogom a dolgot többet szóba hozni. Ha azt akarja, hogy +megint beszéljünk róla, akkor önnek kell kezdenie. Lesz rá gondom, +hogy mindig a kezeügyében legyek…</p> +<p class="center">*</p> +<p>Egy hét sem mult el e beszélgetés után, midőn Arady Sándor a +következő levelet kapta:</p> +<div class="blockquot"> +<p class="i2">Kedves Sándor!</p> +<p>Egy, a jövendőmre nézve nagyfontosságu lépésemről kell önt +értesítenem. Régi barátom, Székely tanár, megkérte a kezemet. Úgy +határoztam, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= +"Page_34">-34-</a></span> elfogadom ajánlatát. Azt akarom, hogy ön +legyen az első, aki erről értesül. Szívéből köszönti</p> +<p class="right">Klotild.</p> +</div> +<p>Midőn a fiatal asszony papirra vetette e sorokat, maga Székely +még mit sem tudott elhatározásáról. Klotild tulajdonképpen nem is +határozott még véglegesen. Ez csak afféle ártatlan asszonyi furfang +volt, egy utolsó, erőtlen és kétségbeesett kísérlet, hogy +visszahódítsa magának szerelmesét. Hogy mi lesz azután, ha nem +válik be kísérlete, arra egyelőre még gondolni sem mert.</p> +<p>A kísérlet nem vált be. Sándor egy órával később már megjelent +az asszonynál, kifogástalan szabásu kabátban, fehérkeztyűsen. +Meglátszott rajta, hogy meg van hatva egy kissé és hogy némileg +szégyenli is magát, egyébként azonban csak úgy sugárzott szeméből +az öröm. Volt azonban annyi jóízlése, hogy a mélabús önzetlenség +álarca alá rejtse örömét.</p> +<p>Hódolattal kezet csókolt Klotildnak és megindultan mondotta:</p> +<p>– Ha valaki megérdemli, hogy boldog legyen, akkor maga +megérdemli, édes Klotild…</p> +<p>Klotild is volt annyira asszony, hogy mosolyogva meg tudta +szorítani a barátja kezét. Azután zavart arccal banalitásokat +beszéltek. Majd elhallgattak mind a ketten. Sándor egyszerre +elkomolyodott.</p> +<p>– Szóba kell hoznom még egy dolgot, – mondta lovagias zavarában +hebegve. – Vannak leveleim… Ha akarja, megsemmisíthetem azokat… Ha +azonban <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= +"Page_35">-35-</a></span> jobban megnyugtatja magát, akkor még ma +visszahozom valamennyit…</p> +<p>Klotild fölemelte fejét és nyiltan a szemébe tekintett.</p> +<p>– A leveleket ne hozza vissza, – mondta. – Tegyen velük amit +jónak lát… De most már nekem is szóba kell hoznom egy dolgot. +Székely mindenről tud, ami köztünk történt…</p> +<p>Sándor felpattant a székről.</p> +<p>– Mindent tud? Székely –?</p> +<p>Klotild nyugodtan bólintott a fejével.</p> +<p>– Természetesen. Ön nem hiszi rólam, hogy egy hazugság árán +leszek a nejévé?</p> +<p>Az attasé nem igen tudott erre mit mondani. Ő ezt a dolgot +érthetetlennek és szokatlannak találta. Ilyesmit nem szokás +elmondani. Soha sem hallotta még, hogy egy úriasszony ilyesmit +bevallott volna…</p> +<p>Klotild tovább beszélt.</p> +<p>– Ezek után természetesnek fogja találni, ha arra kérem, intézze +úgy a dolgát, hogy ne találkozzunk a közel jövőben… Ön majd fog +erre ürügyet találni… Én hamarosan meg fogok esküdni, azután +elhagyjuk Budapestet…</p> +<p>Az asszony fölkelt helyéről és kezet nyújtott Sándornak.</p> +<p>– Isten áldja meg, Sándor!</p> +<p>A fiatalember bánatos arccal kezet csókolt neki.</p> +<p>– Legyen boldog, Klotild! <span class="pagenum"><a name= +"Page_36" id="Page_36">-36-</a></span></p> +<p>Kissé kedvetlenül ment haza. Úgy találta, hogy neki különös, +szinte megalázó szerep jutott. Azzal az elhatározással jött +Klotildhoz, hogy lovagias, nagylelkü és gyöngéd lesz a boldogtalan +asszonnyal szemben. Itt azonban nem kértek sem a lovagiasságából, +sem a nagylelkü gyöngédségéből. Sőt Klotild nem is látszott nagyon +boldogtalannak.</p> +<p>Székely tanár estefelé meglátogatta barátnőjét. Klotild +bevezette a hálószobájába, ott az ablakhoz lépett vele és így szólt +hozzá:</p> +<p>– Én elfogadom ajánlatát. És igérem, hogy engedelmes, hűséges, +hálás felesége leszek. Kérem, vezessen el innen, védjen meg önmagam +ellen, gondolkozzék helyettem, gyógyítson meg és bánjék jól +velem.</p> +<p>A kis ember nem válaszolt, hanem meghatottan végigsimított +Klotild tiszta homlokán. Ez a gyöngéd érintés olyan hatással volt +az asszonyra, hogy egyszerre gyermekes gyöngeséggel Székely vállára +hajtotta fejét.</p> +<p>Nagyon sokáig maradtak így. A tanár később kissé megborzongott, +midőn valami meleget érzett a nyakán. Klotild sírt.</p> +<p>A szobaleány belépett, hogy meggyújtsa a lámpákat.</p> +<p>– Juci vagy Klári, – mondta Székely, – nem kaphatnánk egy csésze +teát?</p> +<p>Klotild furcsának találta, hogy a tanár ma sem tudja még a +szobaleány nevét és önkéntelenül is elmosolyodott egy kissé. +<span class="pagenum"><a name="Page_37" id= +"Page_37">-37-</a></span></p> +<p>Ez volt az eljegyzésük.</p> +<p>Másnap a tanár azzal a vallomással lepte meg Klotildot, hogy a +ház, „valahol Budapest környékén“, ahová esküvőjük után elvonulni +fognak, jó ideje megvan már és az ő telekkönyvi tulajdona. Egyik +szomszédos városka határában fekszik, nagy kert közepén. Székely +eddigelé nem említette még ezt a házat, pedig két hónappal ezelőtt +vette. Most már bevallotta azt is, hogy Klotild számára szerezte. A +fiatalasszony csodálkozva tapasztalta, hogy a tanár milyen biztos +kézzel intézi az ő sorsát. Ez a tapasztalás azonban nem bántotta a +hiúságát, inkább jól esett neki.</p> +<p>Eljegyzésük első ideje nem a szerelem, hanem a bútoripar +jegyében telt el. Hosszu és alapos tanácskozásokat folytattak +jövendő lakásuk berendezése dolgában és Székely valósággal +elárasztotta Klotildot árjegyzékekkel és tervrajzokkal. A +fiatalasszony egyszerre azon vette észre magát, hogy száz komissió +szakadt a nyakába. Asztalosokkal alkudozik, lámparaktárakban kutat +és ha Székely alkonyatkor bekopogtat hozzá, diadalmas arccal +lobogtat feléje valami sikerült kárpitmintát. Ez a foglalkozás +egyébként nagyon az inyére való volt, mint minden igazi +asszonynak.</p> +<h3>VI.</h3> +<p>Arady Sándor abban az időben betegeskedni kezdett. A szívét +fájlalta megint. Egyízben már érezte ezt a fájdalmat, amelyet egy +keletkező szívbaj szimptomájának <span class="pagenum"><a name= +"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> tartott. Akkor is mélységes +levertség és unottság kísérte a bajt.</p> +<p>Az orvos, akit elhívatott, ezúttal sem talált semmi hibát a +szervezetében. Azt mondta, egy kis ideges kimerültség az egész. +Porokat rendelt neki, amelyeket azonban Sándor nem akart +beszedni.</p> +<p>Egy hétig otthon maradt. Nem volt kedve dolgozni, bár +kimondhatatlanul unta magát és nem akart embereket látni, bár +rettenetesen elhagyottnak érezte magát. Szakadatlanul sötét +gondolataival viaskodott. Úgy találta, hogy a jövője reménytelen és +az élete céltalan. Miként a hipohondrikus emberek általában, ő is +kétféle életet élt. Ha egészséges volt, akkor telve volt +önbizalommal, színes reményekkel, kíméletlen harci vággyal. A +betegség lehellete azonban elég erős volt arra, hogy hirtelen +derékon törje egész életkedvét. Ilyenkor az élete hasonlatos volt a +palotához, amelyet tűzvész pusztított ki. Ami tegnap még ragyogó +pompa volt, az ma már üszök, pernye, értéktelen szemét. A palota +ura maga koldusszegényen és reménytelenül didereg a kormos falak +között és egy kis emberi részvét után epekedik.</p> +<p>Az elmúlt esztendőben is volt ilyenféle hipohondrikus rohama. +Akkor azonban Klotild volt az oldalán. Bizonyos, hogy soha még +önmagával meghasonlott férfinak nem volt jobb társa, mint akkor +neki. Az asszony csupa szerény áldozatkészség, csupa meleg +gyöngédség volt. A mellett boldog és büszke volt, hogy hasznára +<span class="pagenum"><a name="Page_39" id= +"Page_39">-39-</a></span> lehet Sándornak. Mint afféle minden +ízében nőies nő, aki születésétől fogva félig irgalmas nővér, félig +kis anya, meg tudta érteni és gyógyítani a képzelt szenvedést +is.</p> +<p>Mostani szomoru magányában Sándornak eszébe jutottak Klotild +levelei. Az asszony két esztendő óta sokat írt neki és ő ezeket a +halványkék lapokat, futólagos elolvasás után, egy régi, faragott +tölgyfaládába szokta dobni. Most előkereste és keltük szerint +rendezte őket. Apró-cseprő emlékek is voltak a ládában, egy +fantasztikus és titokzatos kultusz tárgyai, amelyekkel a szerelmes +asszony babonája állandó és közvetlen összeköttetést akar teremteni +a maga és szerelmese érzékei között.</p> +<p>Sándor most újból végigolvasta az összes leveleket. És a +messziségből egyszerre meg tudta mérni Klotild szerelmének egész +nagyságát. Minő hangon beszélt hozzá az az asszony? A koldusleány +beszél így a királyfihoz. A rabnő, álmainak istenéhez. Az asszony +boldog, szenvedélyes és föltétlen meghódolásában rejlő tűz szinte +félelmetes volt. A szerelme tulajdonképpen csak a leveleiben +nyilatkozott meg egész leplezetlen nyiltságában és erejében. Ha +szemtől-szembe állottak egymással, akkor mindig valami szemérmetes +és fájdalmas tartózkodás bénította meg Klotildot. A leveleiben +azonban egészen megismertette és odaadta magát. E levelekben – +melyeknek megírásában különös, nagy gyönyörűsége telhetett – +csodálatosan merész és költői <span class="pagenum"><a name= +"Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> lendületet vett az egyébként +oly jelentéktelen és szerény asszony szerelme. Minden levelének egy +volt a refrénje: Hálát adok Istenemnek, hogy megteremtett, mert én +vagyok a világ legboldogabb, én vagyok a világ egyetlen boldog +asszonya.</p> +<p>Sándor valamikor elnézően mosolyogva, olykor kissé unottan is +futotta át a végtelen hosszu írásokat. Most azonban nem tudott +betelni az olvasásukkal és valósággal megmámorosodott tőlük. +Növekedő tisztelettel és csodálattal szemlélte Klotildot, akinek +értékét és szépségét valami különös és érthetetlen félreértés +következtében, most ismerte csak föl.</p> +<p>A feje, a szíve, a vére megint telisteli volt Klotilddal. A +lakásának minden zuga megtelt Klotilddal. Abban a karosszékben +szokott ülni, miközben keresztbe vetett lábait a kandalló rácsára +tette… Annak az órának a zengő ütését szerette hallgatni… Ennek a +képnek túlmodern rajzát nevette meg egyízben. Egyszer – az még a +barátságuk legelején történt – ijedten lapult meg a fekete +bőrkereveten, mialatt odakünn haragosan szólott a csengetyü… +Olyasmit képzelt, hogy a bátyja jön érte, bosszut lihegve… Pedig +csak a levélhordó volt… Sándor oly boldog volt, mintha megtalálta +volna Attila kincsét, midőn egy nap egy teknősbéke-hajtűt halászott +ki a karosszék párnája alól. Klotild hajtűje. És a szeme +megnedvesedett a meghatottságtól, mikor a hálószoba ablakán egy +gyémánttal belekarmolt szót fedezett fel: Te! <span class= +"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span></p> +<p>Most már tisztában volt két dologgal. Az egyik az, hogy őt soha +senki sem szerette, csak az egy Klotild. A másik az, hogy ő egész +életében mindig, mindig egyedül érezte magát, csak akkor nem, ha +Klotild volt mellette…</p> +<p>Újból és újból elolvasta a levelet. Éjnek idején is fölkelt +ágyából és világot gyújtott, hogy megkeressen egy-egy, Klotildra +nézve kiválóan jellemző mondatot, amelynek szavai elvesztek +emlékéből. Közbe pedig rettenetesen elhagyottnak érezte magát. Az a +szomoru érzése támadt, hogy ő most már egész életén át egy halott +emlékei között fog élni. A levelek is egy halott levelei. A +faragott láda a koporsójuk. Szinte el sem tudta magával hitetni, +hogy Klotild él, Budapesten van, eszik, iszik, jár, kel, mint +annakelőtte.</p> +<p>Amidőn a gyöngélkedése óta elsőízben elhagyta megint a lakását, +csak egy gondolata volt: látnia kell Klotildot. Látogatást nem +tehetett nála, tehát mintegy véletlenül akart vele találkozni az +utcán. Félnapon át járt föl-alá a Körut aszfaltján, akár egy +szerelmes iskolásfiu, Klotild azonban nem mutatkozott. Már +alkonyodott, amidőn Székelyt látta belépni a jól ismert kapun. A +tanár udvarias közömbösséggel emelte meg előtte a kalapját. Sándor +ekkor elszégyelte magát és hazament.</p> +<p>Másnap meglátogatta Szepessyt, Klotild bátyját. A sógornő +látható örömmel fogadta és meg is rótta, hogy oly ritkán mutatja +magát. Jó ideig fecsegtek már <span class="pagenum"><a name= +"Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> a szalonban, Klotildról +azonban egyikük sem tett említést. Egyszerre belépett ő. A szomszéd +szobából jött, kalap nélkül. A legkisebbik unokahugát, aki még +karonülő baba volt, hozta magával. Minden zavar és meglepetés +nélkül nyujtotta szabad balkezét a vendég felé. A karján ficánkoló +gyermek láthatólag lekötötte egész figyelmét. A gyermekek gügyögő +beszédét utánozván, szólt hozzá:</p> +<p>– Köszönj szépen a bácsinak!</p> +<p>A sógornő titokzatos mosollyal fordult Klotildhoz:</p> +<p>– Tudja már Sándor – azt?</p> +<p>Klotild a fejével bólintott:</p> +<p>– Hogyne! Ő volt az első, akinek megmondtam.</p> +<p>– Csodálkozott, ugye?</p> +<p>Az eljegyzésről beszéltek.</p> +<p>Sándor nem tudta levenni szemét Klotildról. Telhetetlenül, +gyöngéd kegyelettel nézte. A fehér kezén egy behegedt kis karmolást +látott, az szinte meghatotta. Az ajka kissé cserepes volt; talán +kifújta a szél. Közben egyre várta azt a bizonyos önkéntelen +mozdulatot vagy pillantást, amely a multra emlékeztette volna. Az +asszony azonban meglepően nyugodt, biztos és derült volt.</p> +<p>Közömbös dolgokról beszélgettek, Klotild aztán azt mondta, hogy +uzsonnát ad a gyermekeknek és kis kedvencével a karján, kiment. +Neki valóságos szenvedélye <span class="pagenum"><a name="Page_43" +id="Page_43">-43-</a></span> volt a gyermekápolás és ha a sógornője +házában volt, akkor egész idejét a gyermekszobában töltötte.</p> +<p>Sándor még tíz percig ott ült a szalonban, mivel azonban Klotild +nem jött többet vissza, elbúcsúzott a háziasszonytól és elment. A +kapu alatt összetalálkozott Székelylyel, aki éppen a házba lépett. +Sándor érezte, hogy fülig elpirul és ez utólag nagyon +bosszantotta.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Most már nem áltatta magát többet, hanem bevallotta magának, +hogy szereti Klotildot. Szereti oly halálosan komoly, nagy, mély és +egész lényét betöltő szerelemmel, amelynek lehetőségéről azelőtt +sejtelme sem volt. Klotild maga az ő élete. Ha elveszti, akkor vége +mindennek. És rögtön tisztában volt azzal is, hogy mindig így +szerette. Csakhogy a szerelme észrevétlenül lappangott benne, mint +a vér az egészséges ember ereiben. A szerelem mintegy magától +értetődött, de azért betöltötte egész valóját. Tudomást akkor vesz +az ember a véréről, amikor elfolyik.</p> +<p>Beismerte azonban, hogy botorul viselkedett Klotilddal szemben. +Úgylátszik, a nő megkívánja, hogy a tulajdonosa megvédje benne a +tulajdonát. Ő pedig mindig oly biztos volt Klotildban, hogy +fölöslegesnek tartott minden védekezést.</p> +<p>Hirtelen az az ötlete támadt Sándornak, hogy legbölcsebben +cselekszik, ha elutazik egy időre Budapestről. A dolgok mai állása +szerint tartozik ezzel Klotildnak, de önmagának is. Nem +nyugtalaníthatja tovább <span class="pagenum"><a name="Page_44" id= +"Page_44">-44-</a></span> az asszonyt, de nem is alázhatja meg +magát előtte.</p> +<p>Az éjjeli vonattal Abbáziába utazott.</p> +<p>A vasuton nem tudott aludni. Mialatt a vonat sisteregve és +pöfékelve mászta meg a Karszt lejtőit, ő valósággal megmámorosodott +a mult boldog emlékeitől. Ez a mámor nagyszerü és fájdalmas volt. +Jóformán el sem tudta többet hinni, hogy Klotild az övé volt, +annyira az övé. A gondolataiban állandóan ott térdepelt az asszony +lábai előtt és bocsánatot kért tőle, hogy hűvös közönbösség mögé +tudta rejteni ujjongó boldogságát.</p> +<p>Abbáziában kellemetlen meglepetés érte: ott találta Éder bárónét +a bécsi naplopókból összetoborzott törzskarával. Sándor most már +egyszerüen gyűlöletesnek találta az asszonyt, aki oly léha módon +beletolakodott az életébe. Már a szépségében és az elegánciájában +sem hitt. Hiszen ez nem is nő, hanem egy furcsán fölcicomázott, +keményizmu, fehérfogu, szőkehaju semleges lény. A cinikus önzése, a +hóbortja, amelylyel bizonyos divatos külsőségek után veti magát, a +mániákus mulatni vágyása szinte ijesztővé teszik ezt a különös +teremtést.</p> +<p>Kurtán, már szinte gorombán lerázta magáról a kötekedő asszonyt +és a nap nagy részét a lovranai úton bolyongva töltötte. A +magányban veszedelmes kísérője akadt: Klotild. Tavaly ilyenkor két +napig itt voltak és most minden reá emlékeztette Sándort. Talán +ennél a <span class="pagenum"><a name="Page_45" id= +"Page_45">-45-</a></span> fordulónál volt, hogy az egyébként oly +szemérmetes Klotild hirtelen megrohanta és erővel a szájához +tapasztotta ajkát. Most a bájos kaland emléke rohanta meg Sándort. +A szeme nedves lett, a lélegzete elállott… A lelke homályából pedig +tűzoszlopként egy merész és dacos elhatározás csapott föl. Szó +sincs róla, ő nem mond le Klotildról! Honnan is kúszott a lelkébe +ez a nevetséges ötlet? Klotild az övé és az is marad örökre! Elmegy +érte, elviszi magának. Akár akarja az asszony, akár nem. Elviszi +erőszakkal. Ha kell, embert öl érte. Ha kell, meghal vele. De +Klotild nem lehet a másé!</p> +<p>Az acélkemény elhatározás átjárta egész valóját. Most már nem +töprenkedett többet, nem szenvedett és nem félt semmitől. A +fájdalmas nyomás megenyhült a szivén. Szinte jókedvü lett.</p> +<p>A postára ment és a következő táviratot küldte Klotild +címére:</p> +<div class="blockquot"> +<p>„Beszélnem kell önnel. Kérem, küldjön értesítést a budapesti +lakásomra, hogy mikor kereshetem föl a holnapi nap folyamán.“</p> +</div> +<p>Később a parkban összetalálkozott megint a bárónéval.</p> +<p>– Nos, gőgös lovag, velünk vacsorázik? – kérdezte Éderné.</p> +<p>– Nem lehet. Az éjjeli vonattal Budapestre kell utaznom.</p> +<p>– Mi dolga ott? <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= +"Page_46">-46-</a></span></p> +<p>– Megteszem azt, amit régen meg kellett volna már tennem és +feleségül veszem azt a nőt, akit szeretek.</p> +<p>Klotild első dolga volt, hogy megmutassa a táviratot +vőlegényének.</p> +<p>– Vajjon mit akar tőlem?</p> +<p>Székely megmagyarázta neki.</p> +<p>– Tegnap hirtelen elutazott. Ez azt jelentette, hogy lemond +magáról és félre áll az útjából. Ma hirtelen visszajött megint. Ez +azt jelenti, hogy nem tud maga nélkül élni.</p> +<p>Klotild megszeppenve nézett a tanár szemébe.</p> +<p>– De hiszen, – ő nem szeret, – mondta naiv jóhiszeműséggel.</p> +<p>Székely elmosolyodott, de nem válaszolt. Nem akart cinikusnak +látszani, különben azt mondhatta volna, hogy az Aradyhoz hasonló +férfiak szerelme olyan, mint a mesebeli erdei rém. Ha szólongatják, +akkor nincs sehol. Ha nem gondolnak vele, akkor váratlanul +megjelenik, óriássá növekedvén.</p> +<p>– Beszéljek vele? – kérdezte az asszony.</p> +<p>– Azt hiszem, ezt nem tagadhatja meg tőle, – vélekedett a +tanár.</p> +<p>Több szó nem is esett köztük erről a dologról. Székely kissé +szófukarnak látszott az este és akkor derült csak föl, mikor +Klotild az ebédlőjük berendezéséről kezdett beszélni.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Délután négy órakor Sándor benyitott Klotildhoz. <span class= +"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> Kissé +sápadt volt és zavartnak látszott, bár mosolyogni próbált. Az +asszony néma intésére leült és beszélni kezdett. Igy szólt:</p> +<p>– Én napok óta készülök már arra, amit mondani akarok… De amint +most beléptem ebbe a szobába, már tisztában voltam vele, hogy az +előre betanult beszédem kárba veszett… Legjobb volna, ha +kinyithatnám a mellemet és megmutathatnám magának a szívemet… +Klotild, én nagyon beteg vagyok! Eddig nem tudtam, hogy mi a +szenvedés… Most reám jött az élet nagy fájdalma. Kérem, legyen +irgalmas és elnéző, értsen meg és legyen a segítségemre, hogy +megértessem magamat!</p> +<p>Klotild mozdulatlanul ült vele szemben. Mikor Sándor oly +meggyőző hangsúlyozással beszélt a szenvedéseiről, könnycsepp +jelent meg a szemében. Ez a könnycsepp olyan hatással volt a fiatal +úrra, hogy egyszerre neki is nedves lett a pillája. Elfojtott +hangon folytatta:</p> +<p>– Én botorul, kegyetlenül és háládatlanul viselkedtem önnel +szemben. Azt tudom. Elvesztettem a jogot, hogy még egyszer az +útjába álljak. Azt is tudom. Mégis el kellett jönnöm, hogy +megmondjam önnek az igazságot.</p> +<p>Az igazság az, hogy ön nélkül nincs élet. Én semmit sem hiszek +és senkiben nem bízom, önmagamban sem. Tartalmat ön adhat csak az +életemnek, mert ön a jóság, a tisztaság, az ideál. Ha önt +elveszítem, akkor <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= +"Page_48">-48-</a></span> örök és reménytelen sötétség vesz körül. +Összetett kezekkel, magamat porig alázva, kérem, térjen vissza +hozzám, Klotild! Ez nem szerelem, hanem több annál, vagy más egyéb: +egy kétségbeesett ember imádsága…</p> +<p>Sándor térdre vetette magát a szőnyegen és átkarolta Klotildot a +székkel együtt, amelyen ült. Az asszony szíve teli volt félelemmel +és szánakozással. Az utóbbi érzése erőt vett a félelmén és halkan +mondta:</p> +<p>– Édes barátom, miért izgatja föl magát ennyire?</p> +<p>Ez a banális mondása meglepte Sándort, akinek lelkében úgy +zúgtak a nagy érzések, mint a harangkongás és az orgonaszó felséges +hangja. Szinte elkeseredetten szorította magához Klotildot.</p> +<p>– Az Istenre kérlek, Klotild, érts meg! Te nem tudod, hogy ki +vagyok… Eddig magam sem tudtam… Most azonban megismertem magamat és +te is meg fogsz ismerni… A szerelem szól hozzád, az ifjúság, a +boldogság… Ha nem hallgatsz reám, akkor tönkre teszed mindakettőnk +életét… Te az én tulajdonom vagy… Nem eresztelek ki többet a +karjaimból…</p> +<p>Klotild egy mozdulatot tett, hogy kiszabadítsa magát az +ölelésből. Ez azonban nem sikerült neki. Ekkor aztán mondott +valamit, aminek hallatára Sándor egyszerre szabadon bocsájtotta. +Nem is szavainak értelme, inkább a hangsúlyozásuk volt rá ilyen +hatással. Józanul, türelmetlenül, kissé szárazon, inkább +bosszankodva, mint szenvedélyesen mondta: <span class= +"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span></p> +<p>– Ugyan – eresszen, kérem!</p> +<p>Lángoló arccal a tükörhöz lépett és ösztönszerüen megigazította +a haját. Sándor ott állott mögötte, összekulcsolva remegő ujjait és +szinte megrettenve nézte. Ki ez a nő? Klotild? Az a különös és +lesujtó ötlete támadt, hogy ő egy szörnyü és fantasztikus tévedés +áldozata. Az igazi Klotild régen meghalt vagy elbujdosott és most +egy idegen asszony bitorolja annak külső alakját.</p> +<p>És ebben némileg igaza is volt. Klotild nem volt már az az +asszony, aki néhány hónappal ezelőtt. Lágy és könnyen mintázható +egyénisége mindig annak vonásait viselte, aki rajta tartotta +modelláló kezét. Néhány hónappal ezelőtt még egészen Sándor +művésziesen színes és érzékies lelkének kreatúrája volt. Ujabban +azonban nagy befolyást, nagyobbat, mint maga is hitte, nyert reá +Székely kemény, nyugodt, józan és becsületes akaratereje.</p> +<p>Sándor még egy kísérletet tett.</p> +<p>– Klotild, – mondta, – én tudom, hogy maga lekötötte magát +Székelynek… Ennek is én vagyok az oka! De egy dacosan kimondott szó +kedveért nem teheti tönkre az életünket…</p> +<p>Nem folytathatta azonban, mert kívül megszólalt az előszoba +csengetyűje. Hazajött Klotild édesanyja. Az öregasszony +természetesen nem volt beavatva leányának szívbeli ügyeibe, valamit +azonban mégis sejtett és mostanában minden rokonszenvével Székely +tanár <span class="pagenum"><a name="Page_50" id= +"Page_50">-50-</a></span> pártján állott. Egy ijedt pillantást +vetett Sándorra és Klotildra, azután letelepedett a szalonban. +Ösztönszerüen megérezte, hogy az ő jelenléte hatalmas segítsége +Klotildnak.</p> +<p>Sándor néhány percig még ott ült, azután elbúcsúzott a nőktől. +Az előszobában fogva tartotta Klotild kezét. Valamit akart még +kérdezni, de nem jött ki szó a torkán. Az asszony végül +megsajnálta.</p> +<p>– Sándor, majd írok magának… Talán holnap… Igen, holnap +írok!</p> +<p>A tanár az este tíz perccel korábban érkezett, mint máskor. Egy +pillantást vetett csak Klotild arcára és már tudta, hogy itt minden +rendben van. Egy szóval sem emlékezett meg Arady látogatásáról és a +szándékos hallgatása lezárta Klotild ajkát is.</p> +<p>Jó ideig hallgatagon ültek egymás mellett. Az asszony aztán egy +ösztönszerü és heves mozdulattal egyszerre Székely vállára hajtotta +fejét. Úgy találta, hogy ezen az erős vállon jól esik a pihenés. A +tanár ekkor nekibátorodott és kérdezett valamit. Halk, a +megindultságtól kissé remegő hangon kérdezte:</p> +<p>– Mit gondol, édes Klotild, mikor tartsuk meg az esküvőnket?</p> +<p>– Amilyen gyorsan csak lehet, – válaszolt Klotild.</p> +<p>– Megtettem az összes szükséges előkészületeket. Minden dolgunk +rendben van. A diszpenzációkat is <span class="pagenum"><a name= +"Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> megszereztem. Akár holnap, +vagy holnapután is elmehetünk az anyakönyvvezetőhöz…</p> +<p>Klotild hirtelen fölemelte a fejét és maga elé nézett.</p> +<p>– De a lakásunk még nem kész…</p> +<p>– Nem baj! Ha megesküdtünk, elviszem magát utazni. Mire +visszajövünk, az édesanyja felügyelete alatt rendbe jött +minden…</p> +<p>Klotild hirtelen fölemelkedett.</p> +<p>– Holnapután! – mondta.</p> +<p>– Holnapután, – hagyta rá a tanár.</p> +<p>Másnap Sándor hiába várta Klotild levelét. Pedig hogy várta! +Egyebet se tett, csak várt.</p> +<p>Harmadnapra megjött a levél. Sándor jó ideig nem merte +fölbontani. Végül abban állapodott meg, hogy a levél csak kedvező +hírt hozhat neki. Klotild habozása a legrosszabb esetben is azt +bizonyítja, hogy küzködik magában. És egy asszony, aki +küzködik…</p> +<p>A levél így szólt:</p> +<div class="blockquot"> +<p class="i2">Kedves barátom!</p> +<p>Értesítem, hogy ma délelőtt tizenegykor megesküdtem Székellyel +és hogy a déli vonattal külföldre utaztam urammal. Köszönti:</p> +<p class="right"><i>Klotild</i>.</p> +</div> +<p>Arady Sándor összegyűrte kezében a levelet és hosszában +elvágódott a szobája padlóján. Esés közben beleütötte fejét egy +szék sarkába. <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= +"Page_52">-52-</a></span></p> +<p>A legénye ágyba fektette, Sándor azonban megtiltotta neki, hogy +orvost hívasson. Másnap reggelig mozdulatlanul és álom nélkül +feküdt ágyában. Mindig a padmaly cirádáit nézte. A szíve alig vert, +a keze-lába jéghideg volt. Olykor összeszedte minden energiáját és +keresett valamit, amire érdemes volna gondolnia. De nem talált +semmit. Csak egy gondolat vonzotta némileg: a megsemmisülés +gondolata. Meghalni jó lesz. De ami addig van, az százszorta +rosszabb a halálnál.</p> +<h3>VII.</h3> +<p>A kötelességtudásnak valami homályos és bágyadt érzése tartotta +vissza attól, hogy rögtönösen végezzen magával. Holmi leveleket és +emlékeket kellene még előbb megsemmisítenie és egy-két dolgát +kellene rendbe hoznia. Tudta ugyan, hogy ez babona, de azért mégis +undorodott a gondolattól, hogy hideg szívü és tisztátalan kezü +emberek turkáljanak majdan életének dokumentumai között. Ha már +meghal, véglegesen és mindenestül akar meghalni. Mint azok a keleti +zsarnokok, akik máglyát építettek maguknak a kincseikből és az +asszonyaik testéből.</p> +<p>Egyelőre azonban nem volt annyi lelki ereje, hogy kinyissa a +leveles ládáját és hogy hivatalos emberekkel beszéljen.</p> +<p>Egy hetet töltött el így, tétlenül, fásultan, remény +<span class="pagenum"><a name="Page_53" id= +"Page_53">-53-</a></span> és vágy nélkül, mintha már az elmúlás +előcsarnokában várakoznék. A leveleit nem bontotta fel és +látogatókat sem fogadott. Éder báróné, aki megint a fővárosban volt +és akit mód felett izgatott udvarlójának hideg viselkedése, egy nap +meg akarta látogatni. Sándor azonban őt sem bocsájtotta be. Mit +akar tőle az az asszony, akire csak émelyítő ellenszenvvel tudott +gondolni?</p> +<p>Egy héttel Klotild esküvője után annyira megemberelte magát, +hogy végrendeletet akart csinálni. Felöltözött és inasának nagy +csodálkozására elhagyta a lakását. A közjegyzőt, akit fölkeresett, +nem találta otthon és ekkor lement a Dunapartra sétálni. Lassu +léptekkel ment, egyre attól remegve, hogy valami ismerősével +találkozhatnék. A verőfény vakítóan ragyogott, ő mégis szürkének +látta a világot, mintha mocskos üvegkorong borulna a Duna fölé.</p> +<p>Egy óra múlva haza kívánkozott megint. Mikor fölment a homályos +lépcsőn, egy nő jött vele szemben. Fiatal, szegényesen öltözött +leány volt. Elhaladtak egymás mellett és Sándor már az +előszobájában volt, mikor tudatára ébredt annak, hogy valami édes, +meleg izgalom hevíti a szívét. A fiatal leány, akivel a lépcsőn +találkozott, Klotildra emlékeztette…</p> +<p>A szobájába lépett és ekkor megszólalt odakünn az előszoba +csengetyűje. Röviden, félénken, szakasztott úgy, ahogyan Klotild +szokott csöngetni. Azután az inas feleselő hangja hallatszott.</p> +<p>– Nem lehet, ha mondom! Nem fogad senkit! <span class= +"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span></p> +<p>Sándor sietve kinyitotta az előszoba ajtaját. Nem tévedett, +tényleg az a fiatal leány állott künn.</p> +<p>– Engem keres? Jöjjön be, kérem…</p> +<p>Nesztelen léptekkel, alázatosan lehajtott fejjel lépett be. +Tizennyolc, legföljebb húsz esztendős leány lehetett. A ruhája +eléggé elárulta, hogy szegény és hogy vidékről jött. Egy pillantás +meggyőzhette Sándort, hogy semmiképpen nem hasonlít Klotildhoz. +Szénfekete haja van és sötétkék szeme, amely az első pillanatban +ugyancsak feketét mutat. Amellett valamivel nagyobb és erősebb is, +mint Klotild. És mégis van benne valami, ami Klotildot juttatja +eszébe. A mozdulatai. És talán a modora is. Ugyanaz a finom, kecses +lágyság, ugyanaz a habozó, félénk nőiesség.</p> +<p>Még meg sem szólalt és Sándor már is a szívébe fogadta a csinos +és kissé ügyefogyottnak látszó gyermeket. Tudta, hogy az kérni fog +tőle valamit és azt is tudta, hogy ő nem fog tőle megtagadni +semmit.</p> +<p>– Üljön le és mondja meg, hogy mi hozta ide.</p> +<p>A leány elmondta, hogy Arady szülőfalujából való. Tehát +földikéje. A neve Kovács Ilona. Az édesapja irnok volt, – Kovács +Bertalan, – talán tetszett ismerni? Félesztendővel ezelőtt meghalt +és háromszáz koronát hagyott a leányára. Valaki, akinek személyes +köze volt Kovács Ilonához, – egy Huszár nevü ügyvéd, – talán +tetszik ismerni? – megmagyarázta a leánynak, hogy kenyérkereset +után kell néznie és hogy Budapesten könnyüszerrel juthat majd +munkához. <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= +"Page_55">-55-</a></span> Levonva örökségéből bizonyos +levonandókat, fölküldte Budapestre, ahol Kovács Ilona szállást +talált egy Hászné nevü zsidóasszonynál, – talán tetszik ismerni? +Úgy látszik, hogy Budapesten be vannak már töltve az összes +állások, mert Kovács Ilona nem tudott keresethez jutni. Igaz, hogy +egy kis főzésen és varráson kivül nem is igen értett semmihez. +Cselédnek ugyan elmehetett volna, de Ilona nem felejtette el, hogy +édesapja irnok volt és nem tudott szabadulni bizonyos +arisztokratikus előitéletektől… A pénzecskéje időközben elfogyott. +Egy hónap óta már a szállását sem tudta megfizetni. Hászné derék +asszonyság volt, magánál is tartotta Ilonát egy jobb jövő +reményében, de enni nem igen adhatott neki a maga szegénységből. És +így Kovács Ilona négy hét óta abból a mindennapi bögre kávéból élt, +amit egy jólelkü szomszédasszony hitelezett neki… Nagy +nyomoruságában fölkereste Arady urat, – akit makacsul méltóságos +úrnak nevezett, – hátha ő, mint földije, kenyérkeresethez +juttatná…</p> +<p>Amikor ennyire jutott elbeszélésében, a zokogás már elfojtotta a +hangját.</p> +<p>Sándor néhány kérdést intézett a leányhoz. Megtudta, hogy annak +semmiféle élő rokona nincs és hogy Budapesten senkit sem ismer a +szállásadóin kívül. A szép gyermek némi tájszólással beszélt, +félénk és panaszosan, vontatott hangon. Egyszerü, jóságos és +némileg ügyefogyott leány benyomását tette. Teljes elhagyatottsága +<span class="pagenum"><a name="Page_56" id= +"Page_56">-56-</a></span> részvéttel töltötte el Aradyt, de azért +kellemesen is érintette.</p> +<p>Mindenekelőtt pénzt adott neki, hogy kifizethesse adósságait +Hászné asszonynál. Meghagyta neki, hogy keresse fel harmadnapra +újból és megígérte neki, hogy addig is gondolkozni fog, hogy mit +tehetne érdekében.</p> +<p>Kovács Ilona könnyek közt mosolygott. A mosolya széppé és +verőfényessé tette egész arcát. Hirtelen megragadta Sándor kezét, +megcsókolta és kisietett a szobából. Ebben a csókban benne volt a +fogadalma, hogy leteszi sorsát Sándor kezébe.</p> +<p>Sándor még jó ideig érezte kezén a fiatal leány ajkának melegét. +Ez a jóleső melegség lassanként általszivárgott egész testén és +édesen megdobbantotta szívét. Maga is elcsodálkozott a különös +változáson, mely rajta végbement. Hogyan is tehetett reá ilyen mély +benyomást a jelentéktelen és hétköznapi kis kaland?</p> +<p>A dolog magyarázata egyszerü volt. Ő olyanformán járt, mint a +magányos rab, akit kis egérke látogat meg tömlöcében. Rettenetes +elhagyottsága véget ért és börtönének hideg homályába beköltözött +az élet szimbóluma. Úgy érezte, életkérdés reá nézve, hogy magához +szoktassa a kis egeret. Ha lesz valakije, akivel gyöngédségét +éreztetheti, akkor lesz miért élnie. Egész lelke most egyetlen +nyitott seb volt, mely fájdalmasan áhitozott a szeretet meleg +balzsama után. A szeretet megjelent előtte, egy bájos, ügyefogyott +gyermekleány képében. A gondolat, hogy a leány életének +legkritikusabb <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= +"Page_57">-57-</a></span> pillanatában lépett eléje, szinte +babonássá tette és hálával töltötte el a sors iránt. Most már nem +gondolt többet a halálra.</p> +<p>Ebéd után elment hazulról és nagy sétát tett a budai hegyekben. +Midőn késő délután visszatért, nagy meglepetésére ott találta +Kovács Ilonát a háza előtt. A szemben levő gyalogjárón állott és +láthatólag az ő lakásának ablakaira figyelt.</p> +<p>– Mit csinál itt, kis leány? – kérdezte melléje lépve.</p> +<p>Ilona arca vérvörös lett, mint a tilos dologban tetten ért +gyermeké. Hebegve bevallotta, hogy neki tulajdonképpen nincs is +nappali lakása. Ő csak afféle ágyrajáró Hásznénál. Nem tud magával +mit kezdeni és mivel különben is mindegy, hogy hol tölti el idejét, +tehát dél óta itt lebzselt az utcán. Úgy tett, mint a gazdátlan kis +eb, mely fölkeresi a házat, ahol egyszer egy csontocskát dobtak +neki. Most azonban haza fog menni, mert ilyenkor már elfoglalhatja +helyét a szállásán… S azzal sietve el is ment.</p> +<p>Sándor is fölment a lakására. Ott egyszerre bánni kezdte, hogy +szó nélkül útjára eresztette a leányt. A gyermek, akire ő oly +végtelen, meghatott gyöngédséggel gondol, most egyedül búsúl valami +mocskos konyhazúgban, idegen, durva emberek között. Ennek igazán +nincs semmi értelme. Szerencsére emlékében tartotta Hászné +lakásának címét. Kocsit hozatott és odahajtatott. <span class= +"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> Meg fogja +nézni Ilona szállását. Meg fog róla győződni, hogy tisztességes +asszony-e Hászné.</p> +<p>Hásznét megtalálta a külső Ferencváros egyik nagyon mocskos +házának udvari lakásában. Az asszonyság a konyhában álló mosóteknő +fölé hajolva dolgozott, közbe förtelmes németséggel veszekedett +valami láthatatlan ellenségével, aki rekedt basszushangon válaszolt +neki egy zöld függöny mögül. Arady megjelenése egy cseppet sem +feszélyezte, látogatását határozott bizalmatlansággal fogadta.</p> +<p>– Itt nem lakik semmiféle leány, – mondta. – Három gázgyári +munkásom van, de Kovács Ilonkát nem ismerek. Én tisztességes +asszony vagyok…</p> +<p>E szavaknál egy korhelyképü, fekete ember lépett ki a függöny +mögül. Dagadt pilláju szemével ellenségesen mérte végig a +látogatót. Sándor ekkor egy kis bankjegyet tett le az asztal +szélére. Ez a néma argumentum nagy hatással volt a fekete +emberre.</p> +<p>– Azt a leányt, aki a múlt héten itt lakott, nem hivták azt +Ilonának? – kérdezte az asszonytól.</p> +<p>Hászné azonban úgy emlékezett, hogy az inkább Matild volt… Ennél +többet nem is lehetett belőlük kivenni. Sándor elkedvetlenedve +hajtatott haza. Bizonyosra vette, hogy az ő kis barátnőjének oka +van rá, hogy eltitkolja előtte a lakását.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Másnap délután beállított hozzá a fiatal leány. Szakasztott +olyan arccal jött, mint aminővel tegnapelőtt távozott: <span class= +"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> +alázatosan, mosolyogva és meghatottan. Az ő naiv és kedvesen +fontoskodó modorában elmondta, hogy mit csinált a rábízott pénzzel. +Kifizette minden adósságát, cipőcskét vett magának, meg egy pár +olcsó keztyüt. Még maradt is tizenkét forintja, amiből, az ő +számítása szerint, két hétig meg tud élni.</p> +<p>Sándor szórakozottan hallgatta. Majd így szólt hozzá:</p> +<p>– Tudja-e, hogy tegnap este ott jártam Hásznénál?</p> +<p>– Oh! De hisz én már nem lakom ott! És én ezt elfelejtettem +megmondani! És a méltóságos úr hiába fáradozott!</p> +<p>– Ott egyáltalában nem ismerik magát.</p> +<p>Ilona megrettenve nézett Sándorra. A rideg hang, melyen az hozzá +szólott, láthatólag megijesztette és elszomorította.</p> +<p>– Azt mondták, hogy nem ismernek? Ezt bosszúból tehették! Mikor +megtudták, hogy pénzem van, azt akarták, hogy adjam nekik kölcsön… +Nem mertem odaadni, mert tudom, hogy az úr milyen részeges ember… +Akkor nekem estek, összeszidtak és megfenyegettek… Azzal +gyanusítottak, hogy Isten tudja, minő módon szereztem a pénzt… +Elszégyeltem magamat, féltem is tőlük és azért elmentem máshová +lakni…</p> +<p>– Hová?</p> +<p>– Hászné sógornőjéhez, egy Winterné nevü asszonysághoz, +<span class="pagenum"><a name="Page_60" id= +"Page_60">-60-</a></span> aki a gázgyár mellett lakik… Nála háltam +az éjjel, de ott sem maradhatok…</p> +<p>– És miért nem? – faggatta Sándor.</p> +<p>Ilona kissé húzódozott a válasszal. Az arca lángvörös volt. +Végül mégis csak kimondta:</p> +<p>– Azt hittem, hogy Winterné jóravaló özvegyasszony… De – nem az… +Mindenféle urak járnak hozzá. Azt mondta nekem, hogy ne legyek +bolond… De én –</p> +<p>Nem folytathatta tovább, mert görcsös zokogásra fakadt. +Fuldokolva ismételgette:</p> +<p>– Nem, nem, oda nem megyek többet…</p> +<p>Sándor részvéttel szemlélte a gyermeket, akinek alkalmasint már +förtelmesebb megpróbáltatásokban volt része, mint bevallani merte. +Megsimogatta könnyektől nedves kis arcát és gyöngéd érintése olyan +hatással volt Ilonára, hogy az egyszerre megragadta a kezét és +karjához szorította arcát.</p> +<p>– Mentsen meg! – zokogta. – Én nem akarok <i>olyan</i> lenni… +Megesküdtem édesapámnak a halálos ágyán, hogy tisztességes leány +maradok… De mindig a nyomomban vannak, üldöznek, hajtanak… Nekem +nincs senkim, csak ön… Ha ön is elhagy, akkor, – óh, akkor –</p> +<p>A kitörése sokkal szenvedélyesebb volt, semhogy hazug lehetett +volna. Sándor mégis kételkedve fogadta. Azzal máris tisztában volt, +hogy ez az együgyünek látszó <span class="pagenum"><a name= +"Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> gyermek sok mindent rejteget +a lelke mélyén, amiről neki nem szabad tudnia.</p> +<p>– Légy nyugodt, kis leány, nem foglak elhagyni, – szólt. – Az a +kérdés, hogyan lehetne téged hamarosan tisztességes helyre, +jóravaló emberek közé hozni?</p> +<p>Ilona elmosolyodott. Nagyon jól esett neki, hogy Sándor +tegezi.</p> +<p>– Tetszik ismerni Kupánét? – kérdezte.</p> +<p>Kupáné a falujabeli tanító özvegye. A fővárosban él, jobban +mondva: nyomorog. Ilona éppen ma találkozott vele… Kupáné +gyermekkora óta ismeri Ilonát. Szivesen adna neki szállást, +említette is, de mostanában ő maga is nagy bajban van, nem tudja +megfizetni a lakását és attól fél, hogy reggelre kiteszik az +utcára…</p> +<p>Sándor kivette pénztárcáját és egy százas bankót tett a leány +elé.</p> +<p>– Itt van. Menjen Kupánéhoz. Fizessék ki a lakást.</p> +<p>Most már biztosra vette, hogy a kis egér csak azért keresi föl +börtöne homályában, azért cincog, táncol és kellemeskedik, hogy +apró kenyérmorzsákat hurcoljon el tőle. Mindegy! A dolog inkább +unalmas, mint bosszantó…</p> +<p>A kis leány hálálkodva elsietett és Sándor az ablakhoz lépett. +Odalenn egy kopott ember állott. Láthatólag várt valakit. Úgy +festett, mint valami züllött művész. Vézna termetü, hosszu haju, +borotvált arcu <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= +"Page_62">-62-</a></span> és igen rossz képü legény volt. Széles +karimáju, puha kalapot viselt és galléros köpenyeget. A köpenyege +valamikor barna lehetett, de már rókavörösre kopott.</p> +<p>Ilona most kilépett a kapun és a borotvált arcu hozzá sietett. A +leány egy ijedt pillantást vetett föl az ablakokra, de nem látta +meg Sándort, aki a függöny mögött állott. A türelmetlen mozdulatain +meglátszott, hogy szemrehányásokat tesz az ifjúnak, miért jött ide. +A borotvált arcu is fölnézett az ablakra, aztán kicsinylőleg +legyintett a kezével…</p> +<p>– Tehát ennek a kamasznak kell az én pénzem! – dörmögte Sándor +keserü mosollyal.</p> +<p>Azután ő is kicsinylőleg legyintett. Ezzel a legyintéssel +kitörölte emlékezetéből az egérkét, szövevényes és kicsi +hazudozásaival együtt és kitörülte azokat a beteges és fantasztikus +reményeket is, amelyeket a kis egér váratlan megjelenéséhez +fűzött.</p> +<p class="center">*</p> +<p>A véletlen úgy akarta, hogy még aznap viszont lássa Ilonát. +Este, a gázlámpák már égtek az Andrássy-úton, szembe jött vele a +leány. Ezúttal is a borotvált arcu ifju kísérte. Ilona igen nagy, a +szegényes kék ruhájához semmiképpen sem illő, tollas kalapot viselt +a fején. Amidőn megismerte Sándort, krétafehér lett az arca. +Lehajtott fejjel, lesütött szemmel, visszafojtott lélegzettel ment +el mellette, mint a turpisságon ért iskolás gyermek a tanítója +mellett. A kísérője, akinek arcán meglátszott, hogy jól tudja, ki +legyen a <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= +"Page_63">-63-</a></span> szemközt jövő úr, szemérmetlenül a Sándor +arcába nézett. Volt a pillantásában valami a győzedelmes +versenytárs gúnyos részvétéből.</p> +<p>A sors vagy a véletlen alkalmasint meg akarta tréfálni Sándort, +mert másnap megint megmutatta neki a leány arcát. Ezúttal egy +műkereskedés kirakatában ismert rá, egy jónevü festő képén. A +tanulmányfej név alatt kiállított kép Ilona kitünő arcképe volt. A +modell válla és melle egyébiránt meztelen volt a képen.</p> +<p>Sándornak eszébe jutott, hogy a kép révén megtudhatná, hogy +kicsoda tulajdonképpen Kovács Ilona. Bement a boltba és mivel elég +olcsóra tartották, a lakására küldette a képet. Délután magához +hivatott egy magándetektivet, akinek címét ujsághirdetésekből +ismerte és megbízta, hogy szerezzen neki fölvilágosítást a leányra +vonatkozólag. A detektiv megnézte a képet, följegyezte a festő +nevét, megigérte, hogy diszkrétül fog eljárni és elment.</p> +<p>Két nappal későbben Arady Sándor már megtudott mindent, amit +tudni akart.</p> +<p>Kovács Ilonának Schmidel Ilona volt a neve. Árva volt és tényleg +Arady falujában született. Az apja nem volt irnok, hanem +lakatos-mester. Tíz hónap óta lakott a fővárosban. Egy ideig abból +élt, hogy mint modell járogatott festők és szobrászok műtermébe. +Szinésziskolában is tanult, de csak rövid ideig, mivel nem volt +semmiféle tehetsége. Elmult télen egyik operett-színházban +<span class="pagenum"><a name="Page_64" id= +"Page_64">-64-</a></span> statisztált, onnan elvitte egy vén +bankár. A bankárral azonban két-három nap mulva már +összekülönbözött. Azóta egy Garai Alfréd nevü emberrel élt közös +háztartásban. Egy hónapos szobában laktak, ugyanabban a +ferencvárosi házban, ahol a több ízben említett Hászné is lakott. A +szóban forgó Garai Alfréd hirlapírónak mondta magát, bár sohasem +dolgozott lapnál. Egyébként rovott előéletü ember volt, akit +állandóan szemmel tartott a rendőrség, mint veszedelmes zsarolót. A +tudósítás arról is megemlékezett, hogy Ilona és a kedvese nem éltek +valami jó egyetértésben. Kétízben már el is váltak egymástól és +nevezetes, hogy mindig Garai hagyta ott a leányt. Később azonban +megint csak összekerültek valahogyan.</p> +<p>Ennyiben volt az irott jelentés. Sándor végig olvasta, azután +darabokra tépte és a papirkosárba dobta. A tanulmányfejet azonban, +mint egy furcsa és némileg tanulságos kis kaland emlékét, a +dolgozószobája falára akasztotta. A kép egyébként határozottan jó +volt.</p> +<h3>VIII.</h3> +<p>Biztosra vette, hogy nem fogja többet látni a kis egeret. Az +megriadt lábának toppanásától és mostanában más éléstárt kerülget, +kecses szemérmetlenséggel. Annál többet szemlélgette azonban a +dolgozószobájában függő arcképét. A portrait annyira jó volt, hogy +<span class="pagenum"><a name="Page_65" id= +"Page_65">-65-</a></span> szinte megmagyarázta neki a különös leány +egyéniségét, jobban, mint maga az élet. A művész jól lehetett +diszponálva, amikor vászonra vetette és a leány, a hosszu ülések +alatt elfásulva, leejtette arcáról az álarcot. Finom metszésü ajka +körül ott ült a ravaszság vonása. Az alázatos furfang, amely a +gyönge és sokat üldözött állatok fegyvere. A megható leányos +alattomosság, amely megjelenik Hamupipőke arcán, mihelyt hátat +fordít neki a gonosz mostoha. Arcának ezt a vonását megmagyarázta +és enyhítette szemének kifejezése. Szép és értelmetlen szemében ott +vibrált a rémület, amellyel az élet brutalitása az egyűgyü +gyermeket eltöltötte. És Sándor – miközben a képet szemlélte – úgy +érezte, hogy se joga, se oka nincs neheztelni a leányra. Az olyan +volt, amilyenné nevelték. Nevelője volt a társadalom, a férfiak +társadalma. Ahány férfit megismer az ilyen gyermek, az mind a +zsarolók tipusához tartozik. Az egyik, akit szeret, pénzt zsarol +tőle; a másik, a vén bankár, akit gyűlöl, élvezetet. Ő maga is, +Arady Sándor, meg akarta zsarolni. A gyöngédségét akarta. Hiszen ha +valóban számító volna ez a szép leány, akkor nem volna egy züllött +kalandor cselédje, hanem selyemben, csipkében járna.</p> +<p>Igy beszélt Sándorhoz a tanulmányfej. Egy-két hét mulva megszűnt +beszélni. Akkor már az attasé legénylakásának megszokott és +közömbös színfoltjává lett, amely épp oly néma volt, mint a többi +kép, szőnyeg, bútor, amely a szobákat megtöltötte. <span class= +"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span></p> +<p>Ekkor, egy verőfényes reggelen, váratlanul megjelent nála a kép +eredetije. Az inas, aki ismerte, tapintatos akart lenni és szó +nélkül beeresztette a fogadószobába. Ilona megállott az ajtó +mellett. Mosolygott, de a szeme könyes volt. Meglátszott rajta, +hogy örül is, hogy itt lehet, de fél is.</p> +<p>Sándor derült fölénynyel lépett eléje.</p> +<p>– Nos, kisleány, – kérdezte, – Garai urnak pénzre van +szüksége?</p> +<p>A leány nem válaszolt, de nem is lepődött meg Garai nevének +hallatára.</p> +<p>Sándor kivette a pénztárcáját.</p> +<p>– Mennyi kell? Szóljon bátran! Adok, ha nem kér nagyon +sokat.</p> +<p>Ilona ekkor kinyitotta a kis bőrtáskát, amelyet a kezében +tartott és kivett belőle egy levélborítékot. A boritékban jókora +csomó összegyűrt bankjegy volt. Azt megmutatta Sándornak.</p> +<p>– Nem azért jöttem, – mondotta. – Nekem van pénzem.</p> +<p>– Hát miért jött?</p> +<p>A leány lehajtotta a fejét.</p> +<p>– Látni akartam…</p> +<p>Úgylátszik, ezúttal valami nagyobbszabásu tervet eszelt ki, – +gondolta Sándor magában. Majd fönnszóval kérdezte:</p> +<p>– Mit csinál Garai úr? <span class="pagenum"><a name="Page_67" +id="Page_67">-67-</a></span></p> +<p>A leány a bankjegyeit simogatta, miközben makacsul +lecsüggesztette a fejét.</p> +<p>– A mult héten érte jött két titkos rendőr, – mormogta halkan. – +Azóta nem jött többet haza.</p> +<p>– Kellemetlen kaland, – mondotta Sándor, aki mindenképpen meg +akarta őrizni cinikus jókedvét. – És vajjon miért különbözött össze +Garai úr az államrendőrséggel?</p> +<p>Ilona most fölemelte a fejét és egyenesen a Sándor szeme közé +tekintett.</p> +<p>– Zsaroló levelet írt az öreg Berger úrnak… Berger azelőtt +kitartott engem… Garai azzal fenyegette meg, hogy kiteszi az +ujságba és megírja a feleségének, ha nem küld pénzt… Ezért csukták +be… Nekem aztán Berger úr elküldte ezt a pénzt…</p> +<p>Ezt nyugodtan, száraz hangon mondotta. Sándor egy kis undorodást +érzett. Sarkon fordult, az ablakig ment, majd újból visszajött és +megállott a leány előtt.</p> +<p>Most vette észre első ízben, hogy Ilona fiatal homlokán, a két +szemöldök között, különös, ferde redő vonul el. Olyan szánalmas +volt ez a korai redő, mint a repedés a drága sèvresi műremeken.</p> +<p>– Mondja, Ilona, miért jött tulajdonképpen hozzám? – +kérdezte.</p> +<p>A leány makacsul hallgatott.</p> +<p>– Azt akarja, hogy szabadítsam ki kedvesét a börtönből? Ugy-e, +nagyon szereti azt az embert?</p> +<p>– Nem szeretem és sohasem szerettem… Akkor <span class= +"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> volna jó +dolgom, ha sohasem szabadulna ki többet…</p> +<p>Sándor csodálkozva mérte végig a leányt.</p> +<p>– Nem szereti? Hát akkor miért volt a kedvese?</p> +<p>Ilona vállat vont, de nem válaszolt. Sándor az órát nézte.</p> +<p>– Nézze, Ilona, nekem most sürgős dolgom van…</p> +<p>– Igen, megyek, – mormogta a leány. Majd hozzátette: – Ugy-e, ne +jöjjek ide többet?</p> +<p>– Ne jöjjön. Ha szüksége lesz valamire, ha pénzt akar, írjon +bátran…</p> +<p>A leány némán bólintott a fejével. Az ajtóig ment, ott ráhajolt +a kilincsre, majd térdre esett és fuldokolva zokogni kezdett.</p> +<p>Sándor nem sietett hozzá, hanem cigarettára gyujtott és +nyugodtan várta, amíg véget ér a roham. Nem volt benne egészen +bizonyos, hogy komédiázik-e a kis egér, vagy őszinte könnyeket +hullat-e.</p> +<p>– Miért sír? – kérdezte később. – Hiszen nem bántja senki?</p> +<p>– Nem, – válaszolt Ilona a síró gyermekek szepegő hangján, – +nem, ön nem bántott. Ön az első ember, aki mindig jó volt hozzám… +Ha önre gondolok, akkor mindig napfény esik a lelkemre… És mégis +csalom önt, hazudozok önnek… És kiért teszem? Egy emberért, akitől +úgy irtózom, mint a vadállattól… Ha jókedve van, akkor kigúnyol… Ha +<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= +"Page_69">-69-</a></span> rosszkedvü, akkor bottal ver… Első naptól +fogva mindig fájt a szívem, ha önre gondoltam… Szerettem volna +eljönni, letérdepelni a küszöbén és mindent elmondani, aztán +elmenni, meghalni a Dunában… De nem tettem meg… És most is úgy fáj +a szívem! Nem tudom, mi van velem. Szeretném, ha eltiporna…</p> +<p>Mialatt beszélt, a térdein odakúszott Sándorhoz és odasímult +lábához. Alázatosan, szenvedélyesen és forrón. Ez az odatapadása +ékesebben szóló és meggyőzőbb volt, mint a beszédje.</p> +<p>Valahogyan megtalálta Sándor kezét, azt magához ragadta és +beletemette nedves kis arcát. Mivel Arady nem vonta vissza a kezét, +a leány nekibátorodott és így szólt:</p> +<p>– Most mindent elmondok!</p> +<p>– Mit akar elmondani?</p> +<p>– Mindent!</p> +<p>Mélységes csend lett a szobában. Jó ideig tartott, míg meg mert +szólalni. Sándor kezét fogva, arcát elrejtve, az izgalomtól +rekedtes hangon beszélt. Megérzett a hangján, hogy egy nagy és mély +érzés kényszere alatt beszél. Rövid életének történetét mondta el. +Szárazon, szinte rideg objektivitással. A fehér egérke története +volt, amely csatornák iszapján átsurranva cseni össze eleségét. +Ennek a csatornának rettenetes, sötét és fantasztikus kiágazásai +vannak. Olykor valami halvány világosság dereng a szomoru +homályban. A fehér egérke azt hiszi, hogy rést talált a verőfényes +és tiszta <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= +"Page_70">-70-</a></span> világba. De odafenn egy-egy goromba +cipősarok dobbantása újból és újból visszakergeti. Az egérkének +nincs helye a napfényben.</p> +<p>Elhallgatott. Homlokát most már a szőnyeghez szorította. +Hangosan és nehezen lihegett.</p> +<p>Komédia ez, vagy igazság? Lehet, hogy egyik sem. Lehet, hogy a +zavaros lelke mélyén megmozdult valami, ami fölött neki magának +sincs hatalma. Ez a valami talán a leány tudtán kívül és akarata +ellenére tör Sándor felé. Ezt a valamit, ami tiszta maradt +iszapágyában is, egykor, kisleány korában, az édesanyja csókolta a +lelkébe.</p> +<p>Mi a jóság, mi a gonoszság? A puhalelkü gyermekleánynál külső +sugallat eredménye. Ha rongyemberek akarata állati sorba tudta +sülyeszteni, miért nem emelhetné föl emberi sorba a tiszta és erős +akarat?</p> +<p>Most, hogy Sándor nem látta az arcát, szinte megdöbbentően +emlékeztette megint Klotildra. Lágy és forró odaadása, amellyel +beletemetkezik egy nagy érzésbe, minden hangja és mozdulata a +Klotildé. Valami különös, szomoru ötlete támadt Sándornak. Ennek a +gyermeknek a testében Klotild lelki ikertestvére él. A gyöngytiszta +lelket az élet brutális szeszélye száműzte a tisztátalan testbe. +Most ráismert a maga mesterére és kétségbeesetten kiáltozik hozzá +segítségért. Vajjon elhagyhatja-e?</p> +<p>Forró szánalom szállotta meg szívét. Kezébe vette a leány állát +és gyöngéden fölemelte arcát. <span class="pagenum"><a name= +"Page_71" id="Page_71">-71-</a></span></p> +<p>– Hallgass reám, Ilona. Akarod a kezembe tenni a sorsodat?</p> +<p>A leány hirtelen térdre emelkedett. Homlokáról eltünt a félszeg +redő. Egész arca csupa édes verőfény volt.</p> +<p>– Jegyezd meg jól, amit mondok, – folytatta Sándor halkan. – Nem +tartalak sem jónak, sem rossznak. Annak tartalak, ami vagy: oktalan +és boldogtalan gyermeknek. Ha kezembe adod sorsodat, akkor emberhez +méltó életet biztosítok neked. Nem akarok tőled semmit, sem most, +sem a jövőben. Csak egyet kívánok: soha, semmi körülmények között +nem szabad hazudnod…</p> +<p>Ilona válasz helyett megcsókolta Sándor kezét.</p> +<p>– Most kelj föl, ülj oda és hallgass reám, – folytatta Sándor. – +Meg kell egyet-mást beszélnünk…</p> +<p>Mialatt a közeljövőre vonatkozó terveit közölte vele, a leány +szemben ült vele és egy pillanatra sem vette le róla tekintetét. A +szeme teli volt mosolygó verőfénynyel, túláradó gyöngédséggel, +fanatikus rajongással.</p> +<h3>IX.</h3> +<p>Amit Ilona egyik látogatása alkalmával Kupánéról, a falujabeli +tanító özvegyéről mondott, az történetesen igaz volt. Az asszony a +fővárosban élt, természetesen nagy nyomorúságban. Egy vakmerő +álomkép <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= +"Page_72">-72-</a></span> csábította Budapestre: szobaurakat akart +tartani és főzni akart. Kitünt azonban, hogy ilyenféle vállalkozás +is csak tőkepénzeseknek való. Kupánénak soha életében nem volt +annyi pénze, amennyibe egy többszobás lakás negyedévi házbére +kerül. Igy tehát méltán hihette, hogy az Ur meghallgatta az ő hő +imáit és csodát művelt, midőn Arady Sándor urat arra ösztönözte, +hogy béreljen csinos utcai lakást a Ferencvárosban, rendezze be az +utolsó szögig és ültesse be oda az öregasszonyt és Ilonát. A ház +többi lakói első naptól fogva tisztában voltak vele, hogy Ilona +Arady kedvese. Kupáné erre vonatkozólag nem alkotott magának +véleményt. A sok nyomorúság, amelyben már része volt, sokkal +símulékonyabbá tette a derék asszonyt, semhogy megengedte volna +magának az önálló gondolkozás fényűzését.</p> +<p>Sándor akkoriban szakított összes fővárosi ismerőseivel és így +maradt fölös ideje, hogy Ilonával foglalkozzék.</p> +<p>Az volt a terve, hogy mindenekelőtt ki fogja építeni Ilona +nagyon is hiányos nevelését. Azután valami gyakorlati mesterségre +fogja taníttatni – talán a gépírásra, vagy a könyvelésre, – hogy +megkereshesse a maga kenyerét. Később talán férjhez is fogja adni, +egy tisztességes szegény emberhez. A tisztességes ember alatt +valami kishivatalnokot értett, aki elég jellemtelen arra, hogy a +hozománya kedvéért feleségül vegye, de másrészről elég jellemes +arra, hogy a házasságában megbecsülje Ilonát. <span class= +"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p> +<p>Egyelőre egész kis tantervet dolgozott ki a leány számára. A +tanításra ő maga vállalkozott. A nevelési programjával azonban +hamar megakadt. A leány értelmesnek látszott, sőt teli volt játszi +elmésséggel, a lelki önfegyelmezéshez azonban nem volt tehetsége és +a rendszeres munka elfárasztotta és elszomorította. Miután egy +ideig megható buzgalommal küzdött a saját szórakozottsága ellen, +egyszerre csak kibujt az iga alól. Sándor azon vette észre magát, +hogy a leckeórákból társalgási órák lettek. Ez órák alatt a +növendék fecsegett, a tanár pedig hallgatta, még pedig nagy +élvezettel. Valamihez azonban mégis volt kedve a leánynak: a +zenéhez. A lelke teli volt harmóniákkal és a nótázás veleszületett +képessége volt. Meglepő gyorsan tanult meg zongorázni és midőn +Sándor egyszer egy gitárt küldött neki ajándékba, néhány nap mulva +már úgy megbarátkozott ezzel a hangszerrel is, hogy elpengethette +rajta nótáihoz a kíséretet.</p> +<p>Sándor akkoriban valóságos csömörrel gondolt az időre, melyet a +fővárosi szalonokban töltött. Maga sem értette, hogyan lelhette +kedvét az úgynevezett jó társaság üres és hazug szórakozásaiban. +Most az ideje javát a könyvei között töltötte és jóformán nem is +érintkezett mással, csak kis védencével. Ez az életmódja nagyon is +inyére való volt. Ő tulajdonképpen nem volt társas lény, csak +diplomáciai foglalkozása kényszerítette bele a banális forgatagba. +Most végül magának élhetett. Ilona mindennap délelőtt bekopogtatott +<span class="pagenum"><a name="Page_74" id= +"Page_74">-74-</a></span> hozzá. Sándor le akarta erről szoktatni, +de a leány szép szerével kifogott rajta. Eleintén mindig azzal +állított be, hogy még egyszer és utóljára jön. Azután mindennapos +lett és Sándor most már nélkülözte volna, ha elmarad. Délután +viszont a fiatal úr kereste föl.</p> +<p>A vak is láthatta, Sándor pedig ilyen dolgokban nem volt vak, +hogy a fiatal leány szereti pártfogóját. A szeméből, minden +pórusából árad feléje a gyöngéd tűz. A női szemérmetesség, melyet +eddigelé nem igen ismert és amely Sándor hatása alatt fejlődött ki +benne, tartja vissza attól, hogy a nyakába, vagy a lába elé vesse +magát. Az állandó édes martirium, melyet magára kényszerít, +meleggé, széppé és szinte leányossá teszi. Igaznak kell lenni, hogy +a nő minden szerelmében újjá születik és visszanyeri lelke +érintetlenségét. Ilonát egyébként nem érdekli semmi, ami nincs +összefüggésben Sándorral. És hihetetlen sejtőképessége van, ha +arról van szó, hogy kitalálja Sándor gondolatait. A modorán, sőt a +külsején is nagy, a fiatal úrra nézve igen kellemes változás megy +végbe. Tudja, hogy pártfogója szakértő a női öltözködés terén, +szakít régebbi izlésével és feltünő egyszerűen, de egyéni +stilusérzékkel és körmönfont elegánciával kezd öltözködni.</p> +<p>Akkoriban esett, hogy a véletlen megint összehozta Sándort +Klotilddal. Az attasénak valami hivatalos dolgában Bécsbe kellett +mennie és a vasuti kocsiban találkoztak össze. Az asszony kísérő +nélkül utazott. Két idegen ember volt rajtuk kívül a kocsiban. +<span class="pagenum"><a name="Page_75" id= +"Page_75">-75-</a></span></p> +<p>Klotild minden elfogódás nélkül nyujtott neki kezet. Azt mondta, +hogy ő most vidéken lakik, a második vasuti állomáson Budapesttől. +Az édesanyját volt meglátogatni és most hazamegy az urához. +Egyébként gyakran szoktak berándulni a fővárosba.</p> +<p>Klotild már le is szállott megint a vonatról, mikor Sándor +számot adhatott magának a benyomásról, melyet az asszony rá tett. +Ez a benyomás nem volt sem mély, sem fájdalmas. Úgy találta, hogy +Klotild megváltozott, úgy külsejében, mint lényegében. Valami +vidékies, kissé közönséges nyugalom és bátorság jellemezte. +Meglátszott az asszonyon, hogy gondok és szenvedélyek nélkül él és +hogy ambiciója anyagi dolgok felé fordult. Bizonyos, hogy jeles +háziasszony. Szinte érthetetlen és némileg kómikus volt előtte a +gondolat, hogy nemrégiben meg akarta magát ölni ezért a derék és +jelentéktelen asszonyért. Vajjon mit is szeretett rajta? Még nem +érte el Bécset és már úgy vélekedett, hogy megtalálta a választ +erre a kérdésre.</p> +<p>Ő Klotildban nem annak egyéniségét, hanem azt a női ideált +szerette, melyet ő maga konstruált meg magának, a szerelmes férfi +alkotó erejével. Ezt az ideált, saját egyéniségének női +kiegészítőjét, ő mintegy rákényszerítette Klotildra, elhitette +vele. A szerelmes asszony puha és könnyen formálható lelke pedig +magába fogadta és tőle telhetőleg alkalmazkodott hozzá. Amint +eltávoztak egymástól és megszünt a kölcsönös sugalló erő, a Klotild +lelkébe ültetett ideál elvesztette <span class="pagenum"><a name= +"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> támasztékát, szétolvadt és +elformátlanodott, mint napfényben a hóember. A katasztrófa, mely +kis híján Sándor életébe került, nem volt egyéb, mint az ideál +pusztulása okozta gyász és rémület. Az ideál azonban elpusztult és +Klotild elvesztette azt, ami őt Sándor szemében értékessé tette. Ma +már nem is volt az az asszony, akit Sándor valamikor szeretett, +csak annak külső maszkját viselte. A kis Kovács Ilona tényleg +jobban hasonlított a régi Klotildhoz, mint maga a mai Klotild. +Sándor, érzelmi életének titokzatos alkotó erejével a leány +egyéniségében modellálta újra az ő ideálját, férfi mivoltának +asszonyi kiegészítőjét. És ma már csak Kovács Ilona vonzotta és +érdekelte őt testileg és lelkileg.</p> +<p>Bécsben, a Graben-en, Sándor összetalálkozott Éder bárónéval. A +szép asszony egy igen arisztokratikus külsejü dragonyoskapitány +kíséretében volt. A báróné megállította Sándort. Ez az ember, +hosszu szalon-gyakorlatában talán az első, akivel nem tudott +tisztába jönni, állandóan érdekelte és izgatta. Olykor már-már +azzal is gyanúsította magát, hogy szerelmes az attaséba. Kezet +fogott vele és félig gúnyosan, félig gyöngéden mosolygott reá.</p> +<p>– Mikor lesz az esküvője? Vagy megvolt már? – kérdezte.</p> +<p>Sándort szerfölött meglepte a furcsa kérdés.</p> +<p>– Az én esküvőm? Hát én meg fogok házasodni?</p> +<p>– Egész Budapest erről beszél! <span class="pagenum"><a name= +"Page_77" id="Page_77">-77-</a></span></p> +<p>– És kivel házasít össze egész Budapest?</p> +<p>– Azzal a leánnyal, a nem tudom hogy hívják Ilonával… Szóval, az +ön kis kedvesével!</p> +<p>Sándor igen izléstelennek találta az ötletet.</p> +<p>– A báróné bizonyára tréfál. Örülök a jókedvének és ajánlom +magamat.</p> +<p>Éderné fogva tartott Sándor kezét, bár a dragonyosa, aki +tüntetve távol tartotta magát, meglehetősen fanyar arcot +vágott.</p> +<p>– Nem akartam megsérteni, – szólt Éderné. – Én csak azt +ismétlem, amit Budapesten beszélnek. Lehet, hogy pletyka az egész, +vallja be azonban, hogy az ön mostani életmódja valószínűvé teszi a +pletykát.</p> +<p>Sándor mosolygott, a budapesti naplopók fantáziája azonban +jobban bosszantotta, mint maga is be akarta magának vallani.</p> +<h3>X.</h3> +<p>A szép báróné csípős megjegyzésének az lett az eredménye, hogy +Sándor gondolkozóba esett. Belátta, hogy változtatni kell az +életmódján. A kis leány valóban nagyobb helyet foglalt el életében, +mint amekkora a józanság törvényei szerint megillethette. Ilyenféle +gondolatai azonban nem akadályozták meg abban, hogy Budapestre +érkezvén, sürgősen föl ne keresse Ilonát. A leányt nem találta +otthon. Kupáné azt mondta, hogy <span class="pagenum"><a name= +"Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> a templomba ment, de néhány +perc mulva itthon lesz megint. Mialatt Sándor a kis nappaliban +várakozott, amely fogadószoba és ebédlő is volt, unalmában játszani +kezdett az asztalon álló kis mahagoni dobozzal. Néhányszor +megfordította a kis zárban a kulcsot, majd kinyitotta a doboz +födelét. A dobozban fölbontott levél feküdt. Férfi-írás. +Elolvasta.</p> +<div class="blockquot"> +<p class="i2">Kedves Ilonkám!</p> +<p>Holnap délelőtt tizenegy órakor megvárlak a Ferenciek bazárjának +udvarán. Hozd oda azt, amit igértél. Biztosan elvár:</p> +<p class="right"><i>Alfréd</i>.</p> +</div> +<p>Alfréd: Garai Alfréd. Ilona hajdani kedvese…</p> +<p>Sándor felszökött helyéről, mintha fejbe ütötték volna. Mi ez? A +régi mocsok kitör a csatornából és beleömlik az ő életébe? Harag és +undorodás fogta el.</p> +<p>Két perc mulva megjött Ilona. Jókedvü és bájos volt, mint +mindig. Midőn megpillantotta pártfogóját, boldogan felsikoltott és +hozzá szaladt.</p> +<p>– Óh, csakhogy megjött! Csakhogy megjött! – ismételgette, +miközben rózsás arcát Sándor karjához szorítota.</p> +<p>– Hogy telt el az idő, míg oda voltam? – kérdezte Sándor.</p> +<p>– Sehogy sem! Nem csináltam semmit, csak vártam, vártam…</p> +<p>– És most honnan jösz? – faggatta Sándor mosolygó szájjal, de +dühösen lüktető szívvel.</p> +<p>– A templomban voltam. Imádkoztam. Tegnap <span class= +"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> azt +olvastam, hogy vasuti baleset volt valahol és gyerekes félelem +fogott el…</p> +<p>Ezt verőfényes mosolylyal mondta.</p> +<p>– Megállj csak! – szólt Sándor. – Én az imént a Ferenciek bazára +mellett hajtattam el és úgy rémlett, mintha láttalak volna belépni +a kapun…</p> +<p>Ilona egy pillanatra sem vesztette el mosolygó nyugalmát.</p> +<p>– Jó látta! Mise után bementem a bazárba, hogy a varrónővel +beszéljek. Találtam egy új varrónőt, nagyon ügyes és egy cseppet +sem drága…</p> +<p>A leány megfogta a kezét, hogy arcához vonja. Sándornak azonban +hirtelen a fejébe szökött a vére. Szó nélkül ellökte magától Ilona +kezét. A leány arca elfehéredett. A rémülettől tágra nyitott +szemmel nézett a pártfogójára.</p> +<p>– Mi történt? Valami rosszat beszéltek rólam? Talán Kupáné? – +hebegte zavartan.</p> +<p>Sándor nem válaszolt, hanem sarkon fordult és elment. A haragja +hamarosan elmult, de aztán nagy levertség vett rajta erőt. Úgy +érezte, hogy romba dőlt minden, amit hónapokon át épített. +Ingoványra épített. Ostobaság volt. De mi lesz ezután? Erre a +kérdésre hiába kereste a választ.</p> +<p>Alkonyatkor tépelődve ott feküdt még dolgozószobája nagy +kerevetén. Akkor végül meghallotta a halk neszt, amelyre a második +énje (az, amely nem törődött első énjének elhatározásaival) már +régóta hegyezett <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= +"Page_80">-80-</a></span> fülekkel leselkedett. Valaki belépett az +előszobába és miután suttogó hangon néhány szót váltott a +legényével, bejött a lakásba. Most lábujjhegyen közeledett hozzá. +Most letérdepelt a kerevet mellé, majd lefeküdt a padló szőnyegére. +Csendesen és alázatosan, egy ellenállhatatlan vonzerőnek +engedelmeskedve, mint a kutya, amely tudja, hogy a gazdája meg +fogja büntetni és mégis odakullog a lábaihoz.</p> +<p>Egyikük sem beszélt egy szót sem. Nem is látták egymást, de +hallották egymás lélekzetét.</p> +<p>Már egészen beesteledett, mikor Sándor hirtelen fölült a +kereveten.</p> +<p>– Mit csináljak most már veled? – kérdezte.</p> +<p>A leány megmozdult, közelebb kúszott és odatapadt a +kerevethez.</p> +<p>– Amit akar, – mondta.</p> +<p>Aztán hirtelen és szinte jókedvü élénkséggel kiáltotta:</p> +<p>– Verjen meg! Igen, verjen meg!</p> +<p>Sándor kedvetlenül intett neki, hogy hallgasson, Ilonából +azonban csak úgy dőlt a szó.</p> +<p>– Megérdemlem, hogy megüssön, mert megint hazudtam. Azt hiszem, +a hazudozás már benne van a véremben és én soha sem fogok róla +letenni… Már gyermekkoromban is boldog voltam, ha félrevezethettem +az embereket… Önnek is sokszor hazudtam már. Pedig olyankor úgy +érzem, hogy nem is önt bántom, hanem magamat, mert fáj a szívem, de +azért mégis <span class="pagenum"><a name="Page_81" id= +"Page_81">-81-</a></span> megteszem… Jó volna, ha megütne, bottal +ütne és a hajamnál fogva vonszolna… Megérdemlem, ön nem is hiszi, +mennyire megérdemlem!</p> +<p>Furcsa, de való, hogy mindezt valami boldog extázisban mondta. A +szeme szinte világított a homályban. Volt is oka örülni, mert női +éleslátásával megértette Sándor viselkedéséből, hogy az jobban +ragaszkodik hozzá, mint eddigelé remélni merte volna.</p> +<p>– Mi van hát azzal a fickóval? – kérdezte Sándor nyers +hangon.</p> +<p>Ilona vállat vont. Az egész dolog láthatólag nem okozott neki +sok gondot.</p> +<p>– Semmi! Utálom, de félek tőle. Pénzt akart és ma is odaadtam +neki, ami volt. Ha nem verik agyon valahol vagy nem csukják el, +mindenemet el fogja vinni, mert én nem tudok vele ellenkezni.</p> +<p>– Félek tőle! – ismételgette.</p> +<p>Többet nem tudott mondani.</p> +<p>Időközben sikerült arcát Sándor arcához szorítania. A forró +szája megkereste, megtalálta és szomjasan a birtokába vette Sándor +ajkát. És annak nem volt annyi ereje, hogy elhárítsa magától a +mámoros, tisztátalan és fájdalmas csókot.</p> +<p>– Nem haragszik már, ugy-e? – kérdezte később könnyedén és +mosolyogva a leány.</p> +<p>Sándor nem haragudott már reá. De önmagát egy kissé megvetette. +<span class="pagenum"><a name="Page_82" id= +"Page_82">-82-</a></span></p> +<h3>XI.</h3> +<p>Ilona önként és erősen megfogadta ugyan, hogy semmi körülmények +között nem fog többet szóba állani Garaival, de azért a rosszképü +legény állandóan ott keringett a lakása körül, mint a fülesbagoly a +galambduc körül. Láthatólag nem igen félt Sándortól. Ha véletlenül +összetalálkozott vele a ház előtt, kihívóan és gúnyosan szegezte +reá ragadozómadár szemét.</p> +<p>A láthatatlan ívek, amelyeket a makacs ellenség körülöttük vont, +végre is nagyon idegessé tették Sándort. Sokkal gőgösebb volt, +semhogy bevallotta volna magának az igazságot, de azért mégis csak +Garai hatása alatt határozta el, hogy külföldi útra indul a +kedvesével.</p> +<p>Ilonát boldog mámorba ejtette az utazás gondolata. Ő persze +sohasem járt még külföldön és roppantul vágyott megismerni a +világot. Midőn megtudta, hogy Olaszországba fognak menni, trillázni +kezdett örömében, mint a pacsirta. Olaszország mint az örök tavasz +boldog hazája élt az ő gyermekes fantáziájában és valóságos mignoni +epedést érzett narancsligetei után. Az utazási láza hamarosan +átragadt Sándorra is. Meg volt róla győződve, hogy Ilona naiv és +fogékony lelkén keresztül újból fogja élvezni Itália minden +szépségét.</p> +<p>Az utazás azonban mind a kettőjükre nézve csalódással +<span class="pagenum"><a name="Page_83" id= +"Page_83">-83-</a></span> járt. Olaszország nem tudta beváltani +azt, amit Ilonának igért és a szennyes valóság kiábrándította +aranyos álmaiból. Jókedvűen, de a szívében hűvös közömbösséggel +vitette magát városról városra. Semmi sem lepte meg és semmin sem +csodálkozott. A városok mind egyformák voltak az ő szemében és a +képtárak és szoborgyüjtemények fárasztották. Velencére azt mondta, +hogy nagyon furcsa hely. A palotákon csak a korhadást látta és a +lagunák melanchóliája elkedvetlenítette. Az ő lelke csak erős és +primitiv hatásokra reagált. A naplementét, ha bíborosra festette az +eget, szépnek találta és népünnepek lármás fölvonulásában +gyönyörködött. A lagunák finom aranyszíneit azonban nem látta meg +és a Giudecca gyöngyszínü párájából hangzó méla gondolás-kiáltást +nem hallotta meg. És nem is tudta követni Sándort, aki a bákháns +szent mámorával támolygott a tenger arájának csipkés uszálya +nyomában.</p> +<p>Sándor nagy ellenszenvvel viselkedett az obligát szerenádok +iránt, amelyek esténkint fölverik a Canal grande palotáinak +visszhangját. Úgy találta, hogy hol émelyítően édeskés, hol meg +ostoba módon duhaj énekprodukciók a titokzatos holdfényben fürdő +Venezia álomhangulatainak nagyon is kezdetleges, nyers és +meghamisított kommentárjai. Az ő kényesebb izlése nem szorult a +barbár és rikoltó magyarázatra. Az éjjeli Venezia harmóniáit ő +megtalálta a zegzugos csatornák fantasztikus homályában, ahol a víz +kristálygyűrűi <span class="pagenum"><a name="Page_84" id= +"Page_84">-84-</a></span> halkan ütődnek az évszázados falakhoz. És +megtalálta künn, a holt lagunában, ahol parányi mécses pislog a +magános Madonna-kép alatt. Ilona persze szerette a szerenádokat és +unta a magányos éjjeli kalandozásokat.</p> +<p>Egy nap aztán mégis fölragyogott az érdeklődés szikrája a leány +közömbös szemében. Estebéd idején volt. Ők a fogadójuk +ebédlőtermében ültek. Sándor egyszerre azon vette észre magát, hogy +Ilona arcát meleg pir önti el, a szeme fénylik és mosolyog. Olyan +változás ment végbe rajta, mint az ekébe fogott huszárparipán, +amikor meghallja a távolból a trombitajelet.</p> +<p>A nevezetes változás előidézője egy fiatalember volt, aki a +szomszéd asztalhoz telepedett, Sándor háta mögött. Első pillantásra +meglátszott rajta, hogy angol. Húsz, legfölebb huszonkét esztendős +fiu. Hat láb magas, pompás atléta termete van; finom és szinte +bájos metszésü arca valóságos apród-arc, amelynek kifejezése a +szendeség és az arcátlanság mulatságos vegyüléke. Fizikum dolgában +az egész legény az emberi telivértenyésztés pompás produktuma. A +ruházkodásán meglátszik, hogy jó házból való fiu. A modora pedig +alkalmas arra, hogy súlyosan kompromittálja a babonákat, amelyek az +angol jónevelést illetőleg világszerte forgalomban vannak. Sándor +legalább úgy találta, hogy a csinos siheder fesztelen a +szemérmetlenségig. <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= +"Page_85">-85-</a></span></p> +<p>Amint a fiu fölfedezte Ilonát, valósággal megrohanta a +pillantásaival, mint a dongó a lépesmézet. Egész vacsora alatt le +nem vette róla a szemét. Minden mozdulata és minden szava, amit a +pincérnek mondott, Ilonának szólt, minden pohár borát némán +ráköszöntötte. Ilonát láthatólag fölvillanyozta a fiu naiv és +merész hódolata. Az arcán ugyan ott ült a megbotránkozás +kifejezése, a megbotránkozása azonban annyira derült volt, hogy +bátorítás számba is mehetett.</p> +<p>Sándor valósággal szenvedett ez izetlenség láttára. Sokkal +büszkébb és óvatosabb volt, semhogy hivatalosan tudomást vett volna +az angolról, de azért siettette az étkezést. Este, mikor a zenekar +hangjai mellett a piazzettán sétáltak, viszontlátták az angolt. +Most már üldözőbe vette őket és ügyet sem vetve Sándorra, +igyekezett Ilona közelébe furakodni. Azontúl mindennap látták, +egyre a sarkukban volt, a Lidón, a téren, a Mercerián, bárhol +jártak is. A különös az volt a dologban, hogy soha egyikük sem tett +róla említést. Sándor büszkeségből hallgatott, a leány talán +óvatosságból. Sándor, mielőtt még meglátta volna a sihedert az +utcai tolongásban, Ilona arckifejezéséből tudta meg, hogy +közelükben van. Bár egy percig sem hagyta magára a leányt, egypár +nap múlva mégis az a benyomása lett, hogy azok ketten titokban +egyetértenek egymással. Ez a gyanúja lealázta és fölháborította. Ő, +aki szerelmi intrikákban eddigelé mindig a lelkiismeretlenül támadó +és kíméletlenül hódító harmadiknak szerepét <span class= +"pagenum"><a name="Page_86" id="Page_86">-86-</a></span> játszotta, +most egyszerre az óvatosan védekező fél nehéz és szánalmas +szerepére fanyalodott. Eddig mindig csak udvarló volt, most férjnek +érezhette magát.</p> +<p>Egypár nap mulva kifogyott a türelméből és azzal lepte meg +Ilonát, hogy a reggeli vonattal Firenzébe fognak utazni. A leány +ellentmondás nélkül, közömbös jókedvvel látott csomagolásnak. +Firenzében néhány kellemes és nyugodt napot töltöttek. Ottlétük +harmadik napján Sándornak leveleket kellett írnia, Ilona azalatt +egyedül nekiindult a városnak. Sándor hamarosan abbahagyta az írást +és kiment, hogy megkeresse a leányt. Meg is találta az Arno +partján. De nem egyedül. Az angol fiu társaságában sétált. Nevetve, +hevesen gesztikulálva jártak egymás oldalán, mintha régi jó barátok +volnának. Háttal voltak Sándornak fordulva és az befordulhatott a +Trinita felé, anélkül, hogy meglátták volna. Sándor egyenesen a +fogadóba sietett. Ott bezárkózott a szobájába és leheveredett a +kerevetre. Valóságos fizikai rosszullétet érzett. Most már +tisztában volt vele, hogy annak a leánynak nincs lelke. Még csak +esze sincsen. Egy ostobán önző kis állat, mely a csatornából bújt +elő és előbb-utóbb vissza fog megint térni a csatornába.</p> +<p>Egy kis negyedóra mulva rákopogtatott Ilona. Jókedvü volt és +csinos.</p> +<p>– Hol jártál? – kérdezte Sándor, erőltetett közömbösséggel. +<span class="pagenum"><a name="Page_87" id= +"Page_87">-87-</a></span></p> +<p>– Isten tudja! Csoda, hogy visszataláltam a fogadóba… Ez nagyon +csinos hely ám!</p> +<p>– Nem történt semmi különös?</p> +<p>– Semmi! Mi történhetett volna?</p> +<p>Sándor egy szóval sem emlékezett meg az angolról. Minek is? Ha +tovább vallatja, ujabb hazugságokba szorítja bele a leányt. Azután +jön a nagy jelenet, a könnyzápor és végül marad minden a régiben. +Estebédnél pezsgőt hozatott és ekkor cinikus jókedve vett rajta +erőt. Ő végre sem veszthet a vásáron. Ilona az ő fizetett +szeretője. Addig tartja, amíg jól esik. Ha ráunt, vagy ha a leány +kirug a hámból, akkor a kezébe nyom egy csomó bankót és szélnek +ereszti. Menjen oda, ahonnan jött. Egyelőre azonban nem unt még reá +és azért szemmel fogja tartani.</p> +<p>Két nap múlva tovább mentek Rómába. Onnan Nápolyba. Bárhol +jártak is, az angol mindig a sarkukban volt. Angol-szász +szívóssággal és norman arcátlansággal követte őket. Sándorban +állandóan forrt a mé reg. Kimondhatatlanul jól esett volna neki, ha +néhány kardcsapással vagy golyóváltással könnyíthetett volna magán. +Mivel azonban az angol ifjúság nem áll ki isten itéletre, +kénytelen-kelletlen türtőztetnie kellett magát.</p> +<p>Végleg akkor szakadt csak el tőlük, midőn Anconában hajóra +szálltak, hogy visszatérjenek Fiuméba.</p> +<p>A könnyzáporral súlyosbított jelenetet, melytől Sándor annyira +félt, mégsem kerülhette el. A nagy jelenet a budapesti gyorsvonat +kocsijában szakadt reá. Ilona <span class="pagenum"><a name= +"Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> a kézitáskájában keresgélt +és egy papirdarabot halászott ki, melyet aztán darabokra +tépett.</p> +<p>– Miféle levél az? – kérdezte Sándor könnyedén.</p> +<p>– Semmi. Mosócédula, – válaszolt épp olyan hangon a leány.</p> +<p>Pedig biztos volt, hogy levél. Sándornak a fejébe szökött a +vére.</p> +<p>– Megint hazudsz! Mindig hazudsz!</p> +<p>Ilona sírva fakadt. Kevés idő mulva megszólalt. Halk, szakgatott +hangon.</p> +<p>– Óh, miért bánt engem? Éppen most, mikor megérdemelném, hogy +szeressen egy kissé! Maga nem is tudja, hogy milyen jól viseltem +magamat… Nem akartam eddig szólni, mert féltem, hogy baj lesz +belőle, de most megmondom… Az az angol – hiszen emlékszik reá? – az +a fiu nagyon belém szeretett… Kétszer beszéltem vele, egyszer +Velencében és egyszer Rómában…</p> +<p>– És egyszer Firenzében!</p> +<p>– Igaz, Firenzében is beszéltem vele… Először azt kérdezte +tőlem, hogy a felesége vagyok-e magának… Becsületesen bevallottam, +hogy csak a szeretője vagyok… Akkor levelet írt – a szállodai +szobaleány hozta – németül írt, hogy hagyjam ott magát és menjek +vele a Rivierára és Párisba és ad nekem ötezer fontot…</p> +<p>– Válaszoltál neki? – kérdezte Sándor.</p> +<p>– Igen, de csak egy szót. Ennyit, hogy: Schafskopf! <span class= +"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> Ezen ő két +napig úgy nevetett, hogy majd megszakadt. Azután megint írt és +tízezer fontot igért, ha három hónapig vele utazom… Megkérdeztem a +d’Angleterre portásától, hogy mennyi tízezer font és megtudtam, +hogy egész vagyon… Nem is tudtam, hogy van ember, aki annyit fizet +egy nőért… De én azt válaszoltam neki, hogy hagyjon békében, mert +én sohasem fogom magát elhagyni, míg el nem küld magától… Pedig +csinos fiu volt, kissé szemtelen, de nagyon kedves és mi tagadás +benne, nekem tetszett is… Ha nem hisz nekem, ha azt gondolja, hogy +megint hazudtam, olvassa el a levelét… Ebben ajánlja az ötezer +fontot… A bankházat is megnevezi, ahol a pénze van… Olvassa el, +kérem!</p> +<p>Ilona feléje nyujtotta a tenyerét, mely teli volt apró +papirszeletekkel. Nagy fáradtsággal talán össze lehetett volna még +rakni a körömnyi darabokat. Sándor azonban nem volt az az ember, +aki ilyesmire vállalkozik.</p> +<p>– Dobd el! – mondta.</p> +<p>Ilona sietve kiment a kocsi folyosójára, ott kinyitotta az +ablakot és kiszórta a szeleteket. Azután visszajött és szerelmesen +Sándor nyakába fonta a két karját.</p> +<p>– Ugy-e, hisz nekem? – kérdezte esdeklő hangon.</p> +<p>Sándor nem mondott nemet és bár nem volt tisztában az +igazsággal, Ilona kimagyarázása mégis nagyon jól esett neki.</p> +<p>Este Budapesten voltak. <span class="pagenum"><a name="Page_90" +id="Page_90">-90-</a></span></p> +<h3>XII.</h3> +<p>Olaszországi útjuk óta Sándor állandóan gyanakodott a +barátnőjére. Olybá vette a leányt, mint valami félig megszelidített +kis állatot, amelyet egy pillanatra sem volna szabad magára +hagynia, mert kárt vagy botrányt csinálhatna, vagy meg találna +szökni unalmában. A bizalmatlanság kicsinyes és tisztátalan érzése +egészen ellepte a lelkét, mint a zöld penész. Egyszersmind azonban +hozzájárult ahhoz is, hogy a nagy fizikai vonzalom, amelylyel Ilona +iránt viselkedett, szenvedélyes, fájdalmas és szinte kétségbeesett +szerelemmé növekedjék. Mert bizonyos, hogy a Sándorhoz hasonló +férfiak szerelme nem egyéb, mint akadályok leküzdésének +eredménye.</p> +<p>Klotildot azért nem szerette igazán, mert az asszony lelkében +nem talált gátakra a szenvedélye. Annak szerelme oly nyilt, +egyszerü, föltétlen és érdektelen volt, mint a napfényben fürdő +rónaság. Ilona ködös lelke azonban teli volt szakadásokkal, +vermekkel, ingoványokkal és sűrűségekkel. Sándor örökös félelem és +izgalom közepett járta be birtokát. Az átlagos férfi is azt a +tulajdonát szereti legjobban, amelyet legnehezebben tud +megvédeni.</p> +<p>A leány egyébként ujabban testileg-lelkileg pompás fejlődésnek +indult. A jómód széppé tette, a Sándor befolyása alatt megjavult +izlése pedig elegánssá. Bár <span class="pagenum"><a name="Page_91" +id="Page_91">-91-</a></span> nem kedvelte a rendszeres tanulást, a +Sándorral való állandó együttlét hatása alatt mégis nagyon +művelődött. Utólag kitünt, hogy az olasz út is volt reá hatással. A +lelke akkoriban olyan volt, mint az ugar, amelynek göröngyét finom +és színes virágszőnyeggel vonja be a tavasz. Olykor valósággal +meglepte Sándort fantáziájának merész szárnyalásával, bájos és +gyöngéd ötleteivel.</p> +<p>Az attasé úgy gondolta, hogy mostani tétlen életmódját nem bírná +el sokáig és a jövőjéről kezdett elmélkedni. A tervei egyelőre +meglehetősen ködösek voltak. Egyetlen szilárd magjuk Ilona alakja +maradt. Saját életét úgy képzelte el, hogy annak lesz egy titkos, +földalatti barlang-kastélya. Abban tanyázik a leány. Ha ő, az élet +banálitásaitól fáradt férfi, a lábával dobbant, akkor megnyilik +alatta a csapóajtó és elnyeli a boldogság barlangja. Tulajdonképpen +ez a parfümös, selymes, forró levegőjü földalatti kastély adta +volna meg életének igazi tartalmát és becsét. Csak hiúságból nem +vallotta be magának, hogy minden, ami azon felül és kívül van, +mellékes járuléka az életnek.</p> +<p>Ábrándjaiból fölverte valami brutális hangzavar. Megint történt +valami. Egy hitványság. A rosszul idomított kis állat nekilódult és +összetört mindent, ami törékeny volt Sándor lelkében.</p> +<p>Délben elment a leány lakására. Ilona nem volt otthon. Később +megjött, kipirulva, mosolyogva, az édes izgalomtól tüzelő szemmel +és szájjal. A gyanu egyszerre <span class="pagenum"><a name= +"Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> felütötte a fejét Sándor +szívében. Találkozója volt! – mondta.</p> +<p>– Hol jártál? – kérdezte később.</p> +<p>– A városban sétáltam…</p> +<p>– Találkoztál ismerőssel?</p> +<p>– Én?!</p> +<p>Az elnyujtott kérdés és a kis szünet, amelyet utána tartott, +arra való volt, hogy időt nyerjen a gondolkodásra. A vizsga +tekintet, amelyet Sándorra vetett, megnyugtatta. Az nem tud +semmit.</p> +<p>– Nem találkoztam senkivel… Hiszen nekem alig van ismerősöm +Pesten…</p> +<p>– Szép ibolyáid vannak, – szólt Sándor.</p> +<p>– Nagyon szépek. Egy sváb kofától vettem, négy krajcárért…</p> +<p>Biztos, hogy hazudik. Az ibolyái aranyzsineggel vannak átkötve. +Virágkereskedésből kerültek, nem kofától…</p> +<p>Sándor nem folytatta a faggatást. Kimondhatatlanul szégyelte +magát. A leány maga volt a ragyogó jókedv és csodálatosképpen nem +vett tudomást a barátja rosszkedvéről.</p> +<p>Két nappal később Sándor váratlanul belépett Ilona szobájába. A +leány a nyitott ablakban állott és nem vette észre, hogy nyilik az +ajtó. Színházi látcsővel a kezében állott és figyelmesen nézte a +szemben levő bérház egyik abakát. Ott valaki egy nagy, fehér +papirlapot <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= +"Page_93">-93-</a></span> tartott a kezében, amelyre fekete +vonásokkal volt rámázolva néhány számjegy és egy kérdőjel ½12?</p> +<p>Sándor szó nélkül kivette Ilona kezéből a látcsövet és megnézte, +hogy ki legyen a drót nélkül táviratozó ember. Természetesen +fiatalember volt. Egy ingujjra vetkőzött nagy kamasz, a feje +közepén elválasztott zsemlyeszőke hajjal, a yorkshirei malacok +bőrére emlékeztető rózsaszínü arccal és a fölsütött, vastag bajusza +alatt fehérlő nagy fogakkal… Cserepártisztnek vagy német +kereskedelmi ügynöknek nézhette volna az ember. A szőke ifjú +időközben észrevette Sándort és a plakátjával együtt hirtelen +eltünt az ablakból. Ilona azalatt már odavetette magát a kis +kerevetre és valóságos nevető görcsök között vergődött. Láthatólag +roppantul mulatságosnak találta a helyzetet.</p> +<p>– Ki az az ember? – kérdezte Sándor az indulattól hófehér +arccal.</p> +<p>– Az?! Egy tökfilkó! Egy képzelődő szamár! Minden áron ki akar +velem kezdeni! Két hét óta bolondítom már… A multkor is tőle kaptam +az ibolyát… Holnap is elmentem volna a budai kioszkhoz, ha maga meg +nem csíp… Igazán kár, mert isteni mulatság az ő ostobaságait +hallgatni!</p> +<p>Ez a leány, az ő kacagó cinizmusával, végtelen fölényben volt az +előtte álló férfi fölött, akinek homlokán hideg verejték +gyöngyözött. Sándor ezt érezte is és mélységes megalázásának tudata +őrjöngő dühbe hozta. Lelkének sötét mélységeiből egy förtelmes +szörnyeteg <span class="pagenum"><a name="Page_94" id= +"Page_94">-94-</a></span> bukkant föl. A petét, amelyből a torz +fenevad fejlődött, valamikor Ilona szórhatta el gondtalan kézzel. +Sándor eddigelé maga sem tudott róla, hogy az ő bensejének ilyen +lakója van. Most fölbukott iszapos rejtekhelyéből, fölkorbácsolta +Sándor lelkének tükrét és bömbölve vágta entestébe tépő fogait.</p> +<p>Az attasé nem tudta, hogyan került haza a lakására. Föl-alájárt +a szobájában, az undortól hörögve, öklével a homlokát kalapálva. +Egy szégyenletes kép égett kitörölhetetlenül az agyában: egy +dühöngő férfi képe, aki két ököllel üt egy kacagó nőt. Ha száz +esztendeig él is, sohasem fogja magának megbocsájtani ezt az +ocsmányságot!</p> +<p>Később becsöngette a legényét.</p> +<p>– Senkinek sem vagyok itthon… Senkinek!</p> +<p>– S ha a kisasszony jönne?</p> +<p>– Neki sem! Érted?</p> +<p>A kisasszony nem jött, de jelentkezett Kupáné asszonyság. Sándor +nem eresztette maga elé. Menjen a pokolba!</p> +<p>– Ez a züllés! Ez a züllés! – ismételgette magában +kétségbeesetten. – Ki voltam én? Mivé lettem?</p> +<p>Már alkonyodott, mikor leült az íróasztal mellé. Egy lapot +tépett ki a csekkönyvéből s azt kitöltötte egy nagyobb összegre +szóló utalványnyal. Azután levélpapirt keresett és rávetett néhány +sort.</p> +<p>„A pénz az öné. A kamataiból tisztességgel megélhet. Nem akarom +többet látni.“ <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= +"Page_95">-95-</a></span></p> +<p>A levelet az utalvánnyal együtt borítékba tette és elküldte +Ilonának. A legényének azt mondta, hogy ne fogadjon el választ.</p> +<p>Majd elővette a vasúti menetrendet. Párisba fog utazni. Holnap, +a hajnali expresszel. Néhány hétig odamarad. Hogy mi lesz azután, +az majd elválik. De menekülnie kell, menekülnie minden áron. Ha +most, az egyszer, gyöngének mutatja magát, akkor vége a +becsületének, vége a férfiasságának, vége az életének.</p> +<p>Másnap reggel megint jelentkezett Kupáné. Ezúttal az előszobában +találta Sándort, a székekre rakott ruhák és úti bőröndök között. Az +asszonyság nagyon meg volt rémülve. Azt ujságolta, hogy Ilona az +este elment hazulról. Azzal búcsúzott el, hogy nem fog többet +visszajönni, mert a méltóságos úr elkergette.</p> +<p>Sándor vállat vont. Bánja is ő!</p> +<p>Mivel azonban nem hallgattatta el az öregasszonyt, az leült egy +nagy úti láda szélére és bőbeszédűen elmondott mindent, ami Sándor +távozása után a lakásukon történt. Ilona igen megszeppent, mikor az +az eset történt (így fejezte ki magát Kupáné!), de azért +legkevésbbé sem buslakodott. Sőt ellenkezőleg! Patyolat jókedv vett +erőt rajta, boldogan megölelte Kupánét és dicsekedve mondta: +Képzelje, ő engem megvert! (Zárjel között legyen mondva: Kupáné is +olyan komoly, szinte meghatott lojalitással emlékezett meg a +verésről, amit Ilona kapott, mintha az valami legális, sőt +tiszteletreméltó dolog volna.) Estefelé Ilona kicsípte magát +<span class="pagenum"><a name="Page_96" id= +"Page_96">-96-</a></span> és azt mondta, hogy elmegy a méltóságos +úrhoz bocsánatot kérni. Akkor érkezett meg Sándor levele. Hogy mi +volt a borítékban, azt Kupáné nem tudja, mert Ilona nem akarta neki +megmondani. Annyit tud csak, hogy a leány nagyon elbúsúlta magát. +Miután jó ideig elsirdogált, levetette a szép ruháját és magára +vette ingbluzos kis kosztümjét, aztán megölelte Kupánét és elment. +Semmit sem vitt magával. Egy szál ruhában jöttem, – mondta, – így +is kell elmennem. Ennyit tudott Kupáné. Sándor aztán némi pénzt +adott az asszonyságnak és hazaküldte.</p> +<p>Nem igen törődött azzal, hogy hová lett Ilona. Valószínűnek +tartotta, hogy elment egyik régi vagy újabb kedveséhez. Talán +Garaihoz. Vagy a szőkebajuszuhoz. Mindegy. Pénze van, tehát nem +kell félteni.</p> +<p>Az egykedvűség, amellyel ezeket az eshetőségeket hánytorgatta, +örömmel töltötte el. Ime tehát már gyógyulófélben van!</p> +<p>A reggeli postával levele érkezett. A borítékon megismerte Ilona +írását. Egy pillanatig arra gondolt, hogy olvasatlanul +megsemmisíti, de aztán miért, miért nem, mégis csak fölbontotta. A +vére egyszerre a fejébe szökött, midőn megpillantotta a csekket, +amelyet tegnap küldött a leánynak… A papir ketté volt tépve… Egy +sor írás nem volt mellette…</p> +<p>Mi ez? Hát mégis valaki az a leány? Mégis van lelke? És súlyt +vet rá, hogy Sándor ezt megtudja? <span class="pagenum"><a name= +"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> Annyi bizonyos, hogy több +méltósággal nem válaszolhatott volna neki, mint tette.</p> +<p>Valami kellemetlen érzés kezdte nyomni a szívét. Ha az +elkeseredett és minden hóbortra kész gyermek egy többé jóvá nem +tehető lépésre vetemedett volna?! Ettől a gondolattól nem tudott +többet szabadulni.</p> +<p>Este a legénye megkérdezte, hogy melyik vonathoz rendeljen +kocsit.</p> +<p>– Holnap utazom, nem ma, – válaszolt Sándor. – Valami híradást +kell megvárnom…</p> +<p class="center">*</p> +<p>Másnap reggel névjegyet hoztak be Sándornak. Garai Alfréd úr van +az előszobában. Azt mondja, hogy igen fontos ügyben kell jelentést +tennie.</p> +<p>Sándor biztosra vette, hogy hírt fog hallani Ilonáról. Azért el +is fogadta Garait. Hamarosan meggyőződött azonban, hogy Garai úr +semmit sem tud a leányról. Egészen más dologban fő a feje.</p> +<p>– Amerikába szeretnék menni, – mondta gőgös meghunyászkodással +Garai, – és kérem, segítsen meg, hogy elutazhassak. Valami kevés +pénzem van és mivel mint fedélközi utas megyek, nem sok az, amire +szükségem lesz… Az a gondolat bátorított föl erre a kérésre, hogy +ön talán szívesen venné, ha elhagynám Budapestet…</p> +<p>– Föltéve, hogy szívesen venném, – válaszolt Sándor, – mi +biztosít arról, hogy ön a pénzzel, amit tőlem kér, tényleg el is +utazik? <span class="pagenum"><a name="Page_98" id= +"Page_98">-98-</a></span></p> +<p>– Erről igen könnyen meggyőzhetem, – szólt nyugodtan Garai.</p> +<p>Azzal egy krajcáros ujságlapot nyujtott át Sándornak. Az ujság +megírta, hogy egy külvárosi csapszékben hamiskártyások kifosztottak +több vidéki embert. A csalók feje, akit buzgón keres a rendőrség, +Garai Alfréd.</p> +<p>– Nekem még ma utaznom kell, – mondta cinikus hidegvérrel Garai. +– Holnap az arcképem benne lesz a rendőrség lapjában. Ha ezúttal +elcsípnek, nem menekülök néhány esztendőn alól, mert egyéb is van a +rovásomon.</p> +<p>– Akkor hát olcsóbban is szabadulhatok öntől, – vélekedett +Sándor. – Egyszerűen csak intenem kell a rendőrnek, aki ott áll az +utca közepén…</p> +<p>Garai sötéten mosolygott.</p> +<p>– Ha ezt meg méltóztatik tenni, – mondta, miközben a mellső +zsebéhez nyúlt, – akkor én itt, az ön szalonjában főbelövöm +magamat… Egyébként is megelégeltem már az örökös hajszát! Úgy +képzelem, hogy ez a dolog nem érne meg önnek néhány forintot.</p> +<p>– Igaza van, nem érné meg, – szólt Sándor.</p> +<p>Azzal átadta Garainak a kívánt összeget. Garai már az ajtóban +volt, amikor Sándor utána szólt.</p> +<p>– Egyedül utazik? – kérdezte.</p> +<p>– Egyedül. Miért?</p> +<p>– Csak úgy – eszembe jutott…</p> +<p>Hirtelen az a gyanúja támadt, hogy a legény talán <span class= +"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> magával +viszi Ilonát. De aztán hamar belátta, hogy a gyanúja alaptalan. Ha +együtt utaznak, akkor Garai nem elégszik meg ilyen szerény +sarccal.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Estefelé zárt levelezőlap érkezett. Ilona írta. A levél teljesen +megnyugtathatta volna Sándort, ha aggódott volna a leány sorsáért. +A furcsa kis írás így szólt:</p> +<div class="blockquot"> +<p class="i2">Édes jó gazdám!</p> +<p>Azért írok, hogy megnyugtassam. Nincs semmi bajom, tisztességes +helyen vagyok és nem fogok bolondot tenni. Jobban szeretem önt, +mint valaha. De azért sohasem fogja önt többet látni</p> +<p class="right">szegény <i>Ilonája</i>.</p> +</div> +<p>Sándornak föltünt a levél megszólítása. Gazdájának azelőtt +sohasem nevezte a leány.</p> +<p>Párisi útját egyelőre elhalasztotta. Biztosra vette, hogy +elzavart énekesmadara, ha megéhezik, visszakívánkozik megint +kalitkájába és nem akarta, hogy zárt ajtóra találjon. Egy hét is +elmult azonban, anélkül, hogy a szökevény jelentkezett volna. +Kupáné sem hallott Ilonáról semmit. Sándor végül keresésére küldte +a detektivet, akinek szolgálatát egyízben már igénybe vette. +Röstelkedve tette, de mégis megtette.</p> +<p>A lelkiürességből, amelyet mostanában érzett, tudta csak meg, +hogy milyen nagy helyet foglalt el életében a leány. Magányos élete +újabban minden szokásával hozzákapcsolódott, hozzáalkalmazkodott és +körülötte <span class="pagenum"><a name="Page_100" id= +"Page_100">-100-</a></span> forgott. Ilona melegen lüktető ifjusága +volt életének hajtó ereje. Kecses és szeszélyes lénye adott +lendületet szellemének. A levegő körülötte most is Ilona egyéni +parfümjével van telítve. Szívében most is lángolnak még szépségének +vonalai. A bájos erő hatása azonban megszűnt és Sándor élete +hidegen és mozdulatlanul vesztegel, mint a gép, amelyből kiszedték +a tranzmisszió fogaskerekét.</p> +<p>Egy nap megjelent nála a titkosrendőr, hogy beszámoljon +küldetésének eredményével. Semmi okos dolgot nem tudott mondani. +Szerinte biztos volt, hogy a leány elhagyta a fővárost. A rendőr +megtudta, hogy Garai Amerikába ment és valószínünek tartotta, hogy +Ilona vele utazott. A föltevésének ugyan ellentmondott a leány +utolsó levele, amelyet Sándornak írt, hihető volt azonban, hogy +Ilona levelének megírása után találkozott csak Garaival és +határozta el magát az utazásra.</p> +<p>Sándornak a rendőr látogatása után rossz éjszakája volt. Megint +megrohanta és letiporta a nagy elhagyatottság érzése. Az +apokalipszis rémét nyomon követi az élettől való páni félelem. Az +érzékiség aranyköde, amely a szemére borult, egyszerre szétfoszlik +és ő a maga sívár valóságában látja az életet. Hajnalig nyugtalanul +jár-kel a lakásán és idegen szemmel nézi mindennapi életének +környezetét. Mirevaló a sok kép és szőnyeg, amelyeket fásult szeme +heteken át meg nem lát? Mirevalók a polcokon sorakozó foliánsok, +<span class="pagenum"><a name="Page_101" id= +"Page_101">-101-</a></span> amelyeknek nagy részét éveken át a +kezébe sem veszi? Mirevaló az egész furcsa, nehézkes és +indokolatlan apparátus, amelyet a kultur-ember szükségesnek tart az +életéhez? Szellemének jól elrendezett fiókjai, amelyekben a művelt +ember tudását és tapasztalatait őrzi, egyszerre megnyílnak és ami +bennök érték és haszontalanság van, kihull és összekeveredik. Az +olasz nyelv rendhagyó igéi és a tízparancsolat, a szatmári béke +pontjai és a párisi Louvre műkincsei… Hogy a halat villával kell +enni, hogy a látogató-jegy sarkát behajtani szokás és hogy a Derbyt +Epsomban futtatják… Azután egy rikoltó színü Böcklin-kép vette +üldözőbe. Valósággal fudoklik a sok szellemi lim-lom között és +kétségbeejtően fárasztónak találja a gondolatot, hogy mindezt +rendben kell tartania és az élete végéig magával kell +hurcolnia…</p> +<p>Hajnalban ágyba feküdt, de álom nem jött a szemére. Megint az a +félelmetes érzése volt, hogy a szíve megállott a mellében. És a +beteg ember fanatikus és reménytelen vágyakozásával gondolt az +egyetlen gyógyszerre, amelytől fölépülhetett volna. Ha most egy +lágy, hűvös női kéz simogatná végig a mellét, akkor egyszerre +megenyhülne a szörnyü nyomás. És ő maga kergette világgá azt, aki +neki az élete volt! Valami vásottsága vagy ízléstelenséeg miatt, – +jóformán már nem is tudta, hogy miért. A férfias önérzete +sugallatára kellett így cselekednie. De mi az önérzet? A leány az ő +tulajdona, az ő teremtménye volt. Midőn dühöngve támadt +<span class="pagenum"><a name="Page_102" id= +"Page_102">-102-</a></span> reá, önmaga ellen támadt. Úgy tett, +mint az eszelős fazekas, aki összetöri a bögréket, amelyeket +rosszul csinált meg.</p> +<p>Amikor ennyire jutott kúszált okoskodásában, akkor már ott is +feküdt Ilona lába előtt, alázatosan, esdekelve, telve forró +szánakozással a leány és önmaga iránt. Önérzet, férfiasság, +becsület és minden, amiért nappal meghal az ember, hitvány +semmiséggé lesz az éj leple alatt.</p> +<p>Reggel megijedt a saját lelkiállapotától. Hogy rendbeszedje +magát, nagy sétára indult a budai hegyek közé. Vesztére indult, +mert ott fönn, a verőfényes hegyiutakon, a magányos emberek nagy +ellensége leselkedett reá: az ősz.</p> +<p>A biborvörös és aranysárga erdők fölött úgy lengedezett az őszi +szellő, mint a haldokló természet utolsó sóhajtása. A sétáló ember +vízcsöppnyi fájdalma belefolyt és megsemmisült a bánat grandiózus +tengerében. Valami ünnepies hangulat fogta el. Úgy érezte, hogy ez +a nagy búcsú pillanata. Végső Istenhozzádot mond mindennek, ami +meleg, szép és mély volt életében. Életének ifjúsága és költészete +örökre elvált tőle és most ott úszik a fehér felhőfoszlányokkal +délnek, a vándormadarak nyomában. <span class="pagenum"><a name= +"Page_103" id="Page_103">-103-</a></span></p> +<h3>XIII.</h3> +<p>Édes csoda történt.</p> +<p>A hegyekből visszatérve, Sándor a Belvároson ment át és egy +keztyűsbolt üvegajtajában meglátta őt. Ilonát.</p> +<p>Kalap nélkül állott az üveg mögött és mosolyogva nézett a +szemébe.</p> +<p>Sándor belépett a boltba. Mosolyogva bólintott a leányra és még +csak kezet sem adott neki. Magát is meglepte nagy önuralma. Egy +sárgaarcu, hegyesorru, aggszűzies hölgy megkérdezte tőle, hogy mi +tetszik.</p> +<p>– Fehér keztyűt kérek.</p> +<p>– Hét és feles szám, – mondotta Ilona, aki láthatólag örült, +hogy tudja Sándor keztyűszámát.</p> +<p>Egy dobozt tett eléje, amely telve volt selyempapirba csavart +keztyüvel. Mindez oly egyszerü és természetes volt. Sándor ott +állott, a leány pedig a kezére húzta a keztyüt, miközben egyenként +végigsimogatta minden ujját. Mindakettőnek remegett a keze, ezt +megérezték s ez boldoggá tette őket. Ilona arcán verőfényes, +meghatott mosoly ragyogott. A tekintetük elmerült egymásban. Végül +már nem láttak egyebet, csak egy-egy gyöngéden fénylő, mély +szempárt.</p> +<p>A vén kisasszony fölnyalábolt egy csomó skatulyát és bement a +benyilóba.</p> +<p>– Hol voltál? – kérdezte Sándor. <span class="pagenum"><a name= +"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span></p> +<p>– Mindig Budapesten, – válaszolt a leány, anélkül, hogy levette +volna róla tekintetét. – Először virágkereskedésben voltam, de nem +győztem a fárasztó munkát… Azután egy specerájos pénztárában ültem, +de nem vehették hasznomat, mert rossz számoló vagyok… Négy napja, +hogy itt vagyok és itt jól bánnak velem…</p> +<p>A vénkisasszony bejött és Sándor megfizette tartozását. Ilona az +ajtóig kísérte a barátját. A boltosnő jelenléte feszélyezte őket, +pedig mindaketten érezték, hogy tisztába kell még jönniök +valamivel.</p> +<p>– Nem jösz többet hozzám? – dünnyögte Sándor a fogai között.</p> +<p>– De igen… Ma este…</p> +<p class="center">*</p> +<p>Az utca villamos fényárban úszott… Hetyke járásu, vidám, csinos +nők siettek el Sándor mellett, kellemes illatot hagyva maguk után. +Mindegyik reánézett és ő magával vitte a tekintetüket, mint valami +gyöngéd simogatás emlékét. Egy kocsis rákiáltott és ez is úgy +hangzott, mint az örömrikoltás. Mindenki oly jókedvünek látszik, +mintha az enyhe őszi levegő mámorossá tette volna az egész +várost.</p> +<p>Most már nem volt semmi baja. A kiállott szenvedésekre úgy +emlékezett vissza, mint egy árnyékra, amely keresztül siklott az +útján. Szinte mosolygott önmagán, hogy úgy neki tudott keseredni és +utólag kétségbe is vonta fájdalmának komoly voltát. Megint +egészséges <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= +"Page_105">-105-</a></span> volt. Telve bátorsággal, vággyal és +reménységgel. Az élet verőfényben fürdő, virágos kertként feküdt +előtte, lombos ligeteiben márványoszlopos, aranykupolás csodavárat +épített a fantáziája.</p> +<p>Fölemelt fejjel, kipirult arccal, ruganyos léptekkel ment +haza.</p> +<p class="center">*</p> +<p>Ilona belépett a jól ismert legénylakásba. A dolgozószobában nem +égett lámpa, csak a kandalló világított vörös fénnyel. A leány a +homályban is rögtön megtalálta Sándort. Ott ült mozdulatlanul és +némán a kandalló előtt levő nagy karosszékben. Ilona nem szólt +hozzá, hanem levetette a kalapját meg a keztyüjét és odatette a +kandalló párkányára. Azután hozzálépett, könnyedén és kecsesen +térdre ereszkedett és odahajtotta fejét Sándor mellére. Nagyon +sokáig maradt így mozdulatlanul. Közbe hallgatta Sándor szívének +kalapálását.</p> +<p>Végül megszólalt. Halk, fátyolozott és nagyon határozott hangon +mondta, mintha a lüktető férfiszív egy kérdésére akarna +válaszolni:</p> +<p>– De többet nem megyek el innen soha!</p> +<h3>XIV.</h3> +<p>Klotild a fivérével és a sógornőjével az operettszínház egyik +földszintes páholyában ült. Az ura nem volt a színházban, de +megigérte, hogy az előadás végén <span class="pagenum"><a name= +"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> érte jön. Székelyék +ujabban mind ritkábban rándultak be a fővárosba. Ha azonban +bejöttek, akkor Klotild az estét mindig színházban töltötte. A +tanár maga unta a színházat és esténként inkább az anyósával +kártyázott.</p> +<p>A játék már javában folyt, midőn valaki belépett a szomszéd +páholyba. Egy szép asszony volt; nagy selyemsuhogás közepett és +erős ideál-illatot terjesztve, leült a főhelyre és megérintette +Klotild könyökét. Éder báróné volt. Székelyné sohasem szenvedhette +a szép asszonyt és most is hüvös fejbólintással fogadta annak +szíves köszöntését.</p> +<p>Felvonás közben a báróné megszólította Klotildot. Oly bizalmasan +beszélt hozzá, mintha régóta testi-lelki jó barátnők volnának. Még +tegezte is. A báróné szemmel láthatólag valami nagy, kellemes +izgalom hatása alatt állott.</p> +<p>– Hallottad már a nagy ujságot? Közös jóbarátunk tegnap +megházasodott.</p> +<p>– Nem tudom, kiről van szó, – válaszolt Klotild szárazon, +szándékosan kerülve az egyenes megszólítást.</p> +<p>– Arady Sándor, az attasé…</p> +<p>A jég egyszerre megtört. Most már Klotild is tegezte a +szomszédnőjét.</p> +<p>– Megházasodott? Biztosan tudod?</p> +<p>– Egészen biztosan! Az egyik tanújától tudom.</p> +<p>– És kit vett el? <span class="pagenum"><a name="Page_107" id= +"Page_107">-107-</a></span></p> +<p>– A kedvesét. Valami Kovács Ilona nevü leányt, akit tavaly úgy +szedett föl az utcán.</p> +<p>Arról a leányról már Klotild is hallott egyetmást… A báróné +láthatólag boldog volt, hogy túladhatott a nagy ujságon. +Részletekkel is szolgált.</p> +<p>– Tegnap volt a polgári esküvő… Az előkészületek nagy titokban +folytak… A tanúk az utolsó órában tudták csak meg, hogy miért +kérette őket magához Arady… Persze, nincs is mivel dicsekednie… Azt +is hallottam, hogy Arady vidékre megy lakni… Okosan is teszi, +Pesten úgy sem fogadná őket senki…</p> +<p>Éderné egy kis szünetet tartott, majd újból Klotildhoz +fordult.</p> +<p>– Nos, mit szólsz ehhez, édesem?</p> +<p>– Nagyon különös dolog, – válaszolt Klotild kitérően.</p> +<p>– A legnagyobb botrány, amely évek óta történt! Egy Arady +feleségül vesz egy utcai leányt! Az az ember egyébként mindig +különc volt… Nők dolgában valami beteges, rossz izlése volt +mindig…</p> +<p>A báróné hirtelen elhallgatott, mert eszébe jutott, hogy Arady +valamikor Klotildnak is udvarolt.</p> +<p>Klotild azonban meg sem hallotta a báróné elszólását. Amit +hallott, egy kissé megzavarta. Úgylátszik tehát mégis igaz, amit +annyiszor emlegetnek a tapasztalt asszonyságok: hogy a férfi átlag +igen naiv teremtménye a jó Istennek. Ha nem úgy volna, akkor nem +ugratná be magát annyi okos ember haszontalan kis nők <span class= +"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> által. +És úgylátszik, hogy a férfiak becsapásához csak a gonosz nők +értenek, a tisztességesek nem… Az egészséges pletykázó szenvedély, +amely ott szunnyadozik minden nő lelkében, hamar felülkerekedett +Klotildban is. A páholy hátterébe szólította a sógornőt és ott +elmondta neki a nagy ujságot. A fiatal asszony persze majd elájult +nagy meglepetésében. Aztán mindaketten lángoló türelmetlenséggel +várták az előadás végét, hogy elmondhassák a dolgot Székelynek, az +édes mamának és mindenkinek.</p> +<p>És Székelyné nem sejtette, ha megmondja neki valaki, el sem +hiszi, hogy Arady Sándor tulajdonképpen csak azért vette feleségül +a kis utcai leányt, mert annak mozdulatai és beszédmodora némileg +emlékeztették őt Klotildra, arra a nőre, akit nem akart feleségül +venni.</p> +<p class="center">Vége <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= +"Page_109">-109-</a></span></p> +<div class="chapter"> +<h2>HUSZTI HUSZT</h2> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_110" id= +"Page_110">-110-</a></span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111"><br /> +-111-</a></span></p> +<h3><i>Az író előszava.</i></h3> +<p>Tavaly Görögországban jártam. A trieszt-konstantinápolyi +gőzhajóval mentem és Fiuméban szálltam hajóra. Az első osztályon +mindössze csak hat utast találtam. Három utazó kereskedőt, egy +montenegrói vajdát, egy trieszti görög asszonyt és egy katolikus +papot. Az első négyről nincs mit mondanom. A görög asszony fekete +szemére azonban ma is emlékezem. A két szeme úgy égett és +világított, mint a mécsespár, az asszony vértelen arca és törékeny +termete pedig azt a benyomást keltette, hogy a két mécses kiszívott +a testéből minden nedvet. A pap, egy szép és imponáló bibliai alak, +a jerichói érsek volt. Irországból jött, ahol tulajdonképpeni +hazája volt és egyelőre Konstantinápoly felé igyekezett. Alig +lehetett még ötven esztendős. Magas, izmos termetü, energikus fejü +és parancsoló tekintetü férfi volt. A keleten élő katolikus papok +szokása szerint hosszu szakállt eresztett, amelynek barna selymébe +ezüstsávok vegyültek. <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= +"Page_112">-112-</a></span></p> +<p>Az érsek nem sokat törődött utitársaival, pedig a görög asszony +ugyancsak villogtatta reá a szemeit. Napközben rendesen a kapitányi +hidon ült és a breviárumát olvasgatta. Étkezés előtt és után állva +mondotta az asztali áldást. Németül csak törve beszélt, angolul és +franciául azonban kitünően tudott.</p> +<p>Utazásunk második napján ostoba dolog esett velem. A görög +asszonysággal évődtem és közbe, – nem tudom már, hogy miért és +hogyan – szóba került a halál. Azt találtam az asszonynak +indítványozni, hogy aki kettőnk közül előbb meghal, az küldjön a +másiknak képes levelezőlapot a túlvilágról. Ez ebédnél történt. Az +érsek ekkor szó nélkül fölkelt, összekulcsolta a két kezét és +lehajtott fővel fölment a födélzetre. Világos volt, hogy +megbotránkozott az én léha megjegyzésemen. Most már az egész +utastársaság megorrolt reám. Még a német kereskedők is, akik az +imént még mekegve nevettek a rossz élcemen.</p> +<p>A kapitány később komoly arccal tudtomra adta, hogy ő +eminenciája bejelentette, hogy ezentúl a másodosztályu utasok +asztalánál óhajt étkezni. Nem akart velem többet találkozni. Én +természetesen nem hagyhattam annyiban a dolgot. Fölkerestem az +érseket a parancsnoki hidon és a kapitány jelenlétében töredelmesen +megkövettem. Megmondottam neki, hogy egyébként nem vagyok romlott +ember, de legtöbb honfitársammal együtt megvan az a rossz szokásom, +hogy nem igen ügyelek a nyelvemre. Ő eminenciája kezet nyujtott. +<span class="pagenum"><a name="Page_113" id= +"Page_113">-113-</a></span> Szelid és fájdalmas mosollyal mondotta, +hogy nem akart engem megalázni. Ő az élete javát hitetlenek közt +töltötte, ahol sok káromló és durva beszédet kellett meghallgatnia, +éppen azért a keresztény katolikus hivőkkel szemben talán kissé +érzékenyebb, mint kellene lennie. Végül megigérte nekem, hogy a +kedvemért továbbra is asztaltársam marad. Bevallom, kissé meghatott +a jelenet és kezet akartam neki csókolni; ő azonban szeliden +elvonta férfias szép kezét és megölelt.</p> +<p>Igy aztán szent lett közöttünk a béke.</p> +<p>Harmadnapra elértük Cattaro-t, az utolsó osztrák megállóhelyet +és ott oly föllázító dolog történt velem, hogy ma is remeg még +kezemben a toll, ha visszagondolok rá. Az öbölben egy egyenruhás +tisztviselőkkel és fegyveres csendőrökkel megrakott csónak várta a +hajónkat. Megtiltották a kapitányunknak, hogy kikössön, aztán a +leeresztett hajóhágcsón fölmásztak a födélzetünkre.</p> +<p>Nagy zűrzavar, futkosás és vallatás kezdődött.</p> +<p>Kitünt, hogy a budapesti főkapitányság megkeresésére egy Huszti +vagy Huszt nevü magyar embert kutattak, aki többrendbeli büntetendő +cselekmény elkövetése után megszökött. Sok jel arra mutatott, hogy +az Adriának vette útját.</p> +<p>A cattarói kerületi főnök, aki személyesen vezette a kutatást, +először maga elé rendelte a födélzetköz utasait. Azok mind derék +dalmáciai és albániai parasztok <span class="pagenum"><a name= +"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> voltak, amit +könnyüszerrel meg lehetett állapítani. Később egyenként vallatóra +fogta a másodosztályuakat. Ezek közt se akadt ember, akire ráillett +volna Huszti vagy Huszt uram személyleírása. Miután a +hajószemélyzettel is végzett, a főnök úr hivatalos udvariassággal +maga elé kérette az elsőosztályuakat. Nekem is oda kellett mennem. +A főnök úr egy padon ült, a hajó kapitánya és az érsek között, akik +némán nézték végig az egész procedurát.</p> +<p>A német utasok előmutatták útlevelüket. Nemkülönben a +montenegrói vajda is, akit egyébként a kapitány személyesen is +ismert. Jöttem én.</p> +<p>– Ön magyar ember?</p> +<p>– Az vagyok.</p> +<p>– Mi a neve?</p> +<p>Megmondtam.</p> +<p>– Van valami legitimációja?</p> +<p>– Biz az nincs. Úgy tudom, hogy a görög határon nem kérnek +útlevelet az embertől…</p> +<p>– Hm!</p> +<p>A főnök úr újból átfutotta a Budapestről érkezett táviratot. +Körülbelül harminc esztendős, magas, szőke, – különös ismertetőjele +nincs…</p> +<p>A kutató pillantása idegessé tett. A pénztárcámban volt néhány +névjegyem és levelem. Azt megmutattam neki. A kerületi főnök vállat +vont.</p> +<p>– Adja ide, kérem, a zsebkendőjét.</p> +<p>– Minek az? <span class="pagenum"><a name="Page_115" id= +"Page_115">-115-</a></span></p> +<p>– H. F. van belehimezve. Ez lehetne Huszti is.</p> +<p>– De kérem, hiszen a kapitány jól ismer engem!</p> +<p>– Ez az úr már többször utazott a hajómon, – mondotta a +kapitány, – de a nevét nem tudom. Én annyit tudok csak, hogy magyar +embernek és írónak szokta magát mondani.</p> +<p>A kapitány határozottan gyanakodott reám. Az érsek komor arccal +ült a főnök mellett és szürke szemét oly erősen rám szegezte, +mintha bele akarna látni a lelkem fenekére. A görög asszony +szemében már ott lobogott a rémült vád: Igen, te vagy az, +nyomorult!</p> +<p>A tisztviselők összesúgtak. Végül megszólalt a főnök:</p> +<p>– Be fogja látni, hogy ezek után nem engedhetem önt tovább +utazni.</p> +<p>Vessünk fátyolt arra, ami a következő két órában történt. Én +természetesen megtettem mindazt, amit megtesz a magyar ember, ha +külső országban injuria éri. A cattarói városházán mindenekelőtt +rövid, de velős bírálatot mondottam az osztrák közigazgatásról +általában és a rendészetről különösen. Azután megigértem, hogy el +fogom csapatni az egész kompániát, a kerületi főnöktől kezdve a +csendőrőrsvezetőig. Végül táviratokat írtam. A magyar +miniszterelnöknek, a belügyminiszternek, az osztrák +miniszterelnöknek, s ugyancsak a belügyminiszternek, továbbá a +közös külügyminiszternek, aztán a zárai kormányzónak és a csendőr +főparancsnokhoz, végül a budapesti irodalmi és <span class= +"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> +ujságírói egyesületek elnökeihez és több képviselő barátomhoz.</p> +<p>Másnap reggel tudomásomra adta egy tisztviselő, hogy szabad +vagyok.</p> +<p>– Úgylátszik, mégis tévedés volt, – mondotta.</p> +<p>A hajóm természetesen akkor már a jóniai tenger kék habjait +szelte és nekem négy napig kellett várnom, míg utamat +folytathattam. Egyelőre azonban nem is akartam utamat folytatni. +Kijelentettem, hogy nem megyek el addig Cattaróból, míg példás +elégtételt nem kapok. Az alantas közegeknek hajlandó lettem volna +megkegyelmezni, de abban megkötöttem magamat, hogy a főnököt +elcsapatom. Négy napig úgy jártam-keltem a város szűk utcáin, mint +az állatseregletből kiszabadult oroszlán. Ahány császári +tisztviselő volt, az ijedten lapult meg körülöttem. A negyedik +napon, amikor a patraszi gőzös ott sistergett a kikötőben, +elpárolgott a haragom és én gyors elhatározással a hajóra vitettem +a podgyászomat és folytattam az utazásomat. Közvetetlenül a gőzös +indulása előtt megszólított a jegyeket ellenőrző Lloyd-ügynök:</p> +<p>– Önnel nem esett volna meg ez a kellemetlenség, ha ő +eminenciája az érsek önre nem tereli a kerületi főnök gyanuját.</p> +<p>– A jerichói érsek?</p> +<p>– Ő mondta a főnöknek, hogy megfigyelte, amikor ön éjnek idején +írásokat és ruhadarabokat dobott a hajóról a tengerbe. <span class= +"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span></p> +<p>– De hiszen ez hazugság!</p> +<p>– Nem hihető, hogy az érsek hazudott volna. Valószínü, hogy +tévedett.</p> +<p>Ez a fordulat meglepett és zavarba ejtett. Miért áskálódott +volna ellenem a szent férfiu? Büntetés akart ez lenni a túlvilági +képes levelezőlapért? Ez lehetetlen.</p> +<p>Folytattam utamat és tovább törtem fejemet furcsa kalandomon. +Egypár nap mulva már az athénei Hermesz-utcában levő d’Angleterre +fogadó szép ebédlőjében villásreggeliztem. Az Akropolisz tövében +végleg megbékültem sorsommal.</p> +<p>A legközelebbi vasárnapon kimentem a pireuszi helyi vonattal a +phaleroni fürdőbe. Az egész délutánt ott töltöttem és az utolsó +vonat indulása előtt a tengeröbölre néző nagyfogadó terraszán +estebédet rendeltem. A parton katonazene játszott és a villamos +reflektorok fényében nagy tömeg sétált fel-alá, a rakétákat +nézegetve, amelyeket az öbölben macskázó görög hadihajók +eregettek.</p> +<p>Magamban voltam és azzal mulattam, hogy a vacsorázó közönséget +szemléltem. A szomszéd asztalnál kicsi, de nagyon jókedvü társaság +ült, egy fiatal angol – én legalább annak néztem – és két csinos +hölgyecske, kiket külsejük után a keleten sűrűn képviselt francia +„művésznők“ válfajához soroztam. Az angol körülbelül harminc +esztendős, pompásan megtermett, rokonszenves és energikus képü +ember volt. Az arca símára volt borotválva. Fehér flanell-ruhát, +fehér cipőt <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= +"Page_118">-118-</a></span> és panama-kalapot viselt. Szemében +monokli csillogott. Bizonyára nem volt a londoni city-ből való +kereskedő, hanem vagy sportember, vagy katonatiszt. Mulatságos +dolgokat mondhatott a hölgyeinek, mert azok valósággal pukkadoztak +a kacagástól; a gavallér arca azonban komoly és nyugodt maradt. (Ez +az oxfordi nevelés hatása.) Szomszédaim már az ebéd végén voltak, +de azért még egyre hozatták a francia pezsgőt.</p> +<p>A fehér flanell-ruhás ember most rágyujtott egy igen vastag +havannára, közbe felém fordította arcát. A tüzes és erős tekintetü, +szürke szeme egy pillanatig megpihent rajtam. Nekem úgy rémlett, +hogy az angol egy könnyü mosolyt harap el… Hol láttam én ezt az +embert? Mert bizonyos, hogy láttam már, még pedig mostanában… +Valami különös eszmetársulás révén a jerichói érsekre kellett +gondolnom…</p> +<p>A monoklis gentleman nem törődött velem többet, hanem erősen +itatta a hölgyeit, én azonban nem tudtam többet levenni róla a +szememet. Hol láttam ezt a férfias és rokonszenves koponyát? Mert +bizonyos, hogy láttam.</p> +<p>Az utolsó vonattal be kellett mennem Athénbe. Az angol nem volt +a vonaton és ebből azt következtettem, hogy künn lakik +Phaleronban.</p> +<p>Másnap délelőtt a nemzeti múzeumot jártam. Mikor villásreggeli +idején a szállásomra mentem, a fogadó svájcija egy névjegyet adott +át nekem.</p> +<p>– Ez az úr várja önt a társalgó-teremben. <span class= +"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span></p> +<p>A névjegyen ez állott:</p> +<p class="center"><i>le baron F. Huszt de Huszt</i></p> +<p>Huszti Huszt!? Egyszerre Cattaróra, a kerületi főnökre és a +jerichói érsekre gondoltam…</p> +<p>A férfi, aki a társalgóban várt, a phaleroni angol volt. Ezúttal +nem volt rajta a fehér ruhája, hanem kitünő szabásu fekete kabát. +Fehérkeztyüs kezében fényesre vasalt köcsögkalapot tartott. A +monoklija barátságosan csillogott felém.</p> +<p>– Bocsásson meg, hogy újabb alkalmatlanságot szerzek önnek, – +szólt hozzám magyar nyelven.</p> +<p>Ez a hang –! A szeme közé néztem. Most már tudtam, hogy +kicsoda.</p> +<p>– Ön a jerichói érsek?!</p> +<p>Kissé meghajtotta magát.</p> +<p>– Voltam, de már nyugalomba vonultam.</p> +<p>– Magyarázza meg nekem –</p> +<p>– Mindent megmagyarázok, – szólt nyugodtan. – Hiszen azért +jöttem.</p> +<p>Leültünk egymással szemben. A báró egy elegáns cigarettadobozt +vett ki a zsebéből és elémbe tartotta.</p> +<p>– Érsek koromból úgy emlékszem, hogy szereti a könnyü +cigarettát, – mondta. – Szolgálhatok egy jakkával?</p> +<p>Tüzet is adott, maga is rágyújtott, aztán rátért a dologra.</p> +<p>– Mindenekelőtt bocsánatot kérek az alkalmatlanságért, +<span class="pagenum"><a name="Page_120" id= +"Page_120">-120-</a></span> amit önnek Cattaróban szereztem. +Kénytelen voltam vele. Azt hiszem, ön most már érti az +összefüggést…</p> +<p>– Nem egészen!</p> +<p>– Pedig a dolog fölötte egyszerü. Én Budapestről jöttem és mivel +tudtam, hogy a fővárosi rendőrség néhány semmiség miatt fel akar +tartóztatni az utamon, a jerichói érsek inkognitójában utaztam. Az +inkognitóm ugyan mély volt, de mivel az osztrák rendőrtisztekkel +már korábbi időkben is kellemetlen tapasztalatokat szereztem, +kiszolgáltattam nekik önt, hogy elejét vegyem a további +kíváncsiskodásoknak. Reménylem, hogy tisztességesen bántak +önnel?</p> +<p>– Köszönöm szíves érdeklődését, de most már ne beszéljünk +erről.</p> +<p>– Amint parancsolja.</p> +<p>A cigarettája elaludt s ő újból rágyújtott. Én akkor hirtelen a +következő kérdéssel támadtam rá:</p> +<p>– Mondja, kérem, kicsoda ön tulajdonképpen?</p> +<p>– Nem adta át a kapus a névjegyemet?</p> +<p>– Azon Huszt báró neve van. Az öné ez a név?</p> +<p>– Az enyém, mert magam csináltam.</p> +<p>Erre nem lehetett mit válaszolni.</p> +<p>Úgy éreztem, hogy fontos fölvilágosításokat kell még kérnem +Huszti Huszt úrtól, de azért az első kérdések, amelyeket hozzá +intéztem, mégis csak jelentéktelen külsőségekre vonatkoztak. +<span class="pagenum"><a name="Page_121" id= +"Page_121">-121-</a></span></p> +<p>– A szép szakáll, amelyet ön jerichói érsek korában viselt, +álszakáll volt?</p> +<p>– Természetesen. Én elvből mindig símára borotvált arccal +szoktam dolgozni és szakállas arccal utazni. Ha sima arcu embert +köröztetnek, akkor a rendőrség ügyet sem vet a szakállasakra. A +szakállragasztásnak az a tökéletes módja, amely önnek is feltünt, +saját találmányom. Kissé hosszadalmas eljárás, de a szakáll hetekig +is eltart és tévedésbe ejti a szakembert is.</p> +<p>– Szakember alatt rendőrt ért?</p> +<p>A báró megvetően legyintett a kezével.</p> +<p>– A rendőr nem szakértő, csak a borbély.</p> +<p>– És ha már sürgősen el kellett hagynia Magyarországot, miért +vette útját éppen Görögország és miért nem Amerika felé, hová az ön +kartársai, – ha szabad ezt a kifejezést használnom, – rendszerint +utazni szoktak?</p> +<p>– Ahol mindenki jár, ott nem tanácsos járni, – válaszolt nyugodt +mosollyal a báró úr. – Ön alkalmasint nem tudja, hogy Görögország +engem épp oly kevéssé szolgáltat ki, mint Amerika?</p> +<p>– Nem tudtam.</p> +<p>– Sejtettem. Otthon erről egyáltalában kevés embernek van +tudomása, ami némileg iskolai oktatásunk bűne. Ez a derék kis +ország megérdemelné, hogy feléje forduljon figyelmünk. Közel esik +és az idevezető útat a világ legnaivabb rendőrsége őrzi. +<span class="pagenum"><a name="Page_122" id= +"Page_122">-122-</a></span></p> +<p>Újabb cigarettára gyujtott és én ekkor a következő kérdéssel +támadtam rá:</p> +<p>– Tulajdonképpen minek köszönhetem a szerencsét? Én úgy +képzelem, hogy ilyen gyakorlatias gondolkodásu férfi, aminőnek a +báró urat tartom, nem inkommodálja magát puszta udvariassági +formaságok kedvéért.</p> +<p>– Elég jól ítél meg engem, – válaszolt mosolyogva. – Engem +tényleg a vágy vezetett ide, hogy ne csak szavakban, de tettekben +is meggyőzzem önt rokonszenvemről és hálámról.</p> +<p>– Ugyan?!</p> +<p>– Ön író, – folytatta bizonyos hévvel a báró, – és kitünő +elbeszélései sok élvezetes órát szereztek már nekem…</p> +<p>Itt a szavába kellett vágnom.</p> +<p>– Kérem, báró úr, ne felejtse, hogy én a szerény írók válfajához +tartozom…</p> +<p>Huszti kissé meghajtotta magát.</p> +<p>– Akkor hát el kell hallgatnom mindazt, amit az ön kiváló +tehetségéről gondolok. Nem hallgathatom azonban el, hogy míg +egyrészről az ön előadási művészetével igen meg vagyok elégedve, +addig sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy ön nem mindig +szerencsés a témái megválasztásában…</p> +<p>– Szemérmetlen fráter! – gondoltam magamban. De szólni nem +szóltam semmit. A báró pedig a művelt mecenás hangján beszélt +tovább. <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= +"Page_123">-123-</a></span></p> +<p>– Önök írók nagyon is távol élnek a való élettől és ez bizony +meglátszik a dolgozataikon is. Ha már az életkörülményeik nem +engedik meg, hogy aktiv életet éljenek, legalább keresniök kellene +oly emberek társaságát, akik otthon érzik magukat a világ +forgatagában.</p> +<p>– Mindenekelőtt a szélhámosokét és kalandorokét? – kérdeztem +kíméletlenül.</p> +<p>A báró úr hűvösen mosolygott.</p> +<p>– Nem tudom, hogy kit nevez szélhámosnak es kalandornak? Az +emberek részben a társadalom aszisztenciájával, részben a +társadalom nélkül és ellenére intézik életüket. Ha kalandorok alatt +azokat érti, akik a társadalom ellenére is mernek és tudnak élni, +akkor igenis ajánlom, hogy keresse fel az ő társaságukat, mert ők a +bátrak, az erősek és az őszinték.</p> +<p>Huszti Huszt úr e szavaknál kivett a zsebéből egy vastag +papircsomót, amelyben az én gyakorlott szemem azonnal megismerte a +kéziratot. Nem tagadom, a kézirat látása első pillanatban +kellemetlenül érintett. Ha valakivel beszélgetek és ő minden +bevezetés nélkül kéziratot vesz ki a zsebéből, akkor mindig +kellemetlen érzés fog el.</p> +<p>– Mi az? – kérdeztem naiv hangon.</p> +<p>– A naplóm. Önnek szeretném ajándékozni. Ha elolvassa, bizonyára +meríthet belőle inspirációt.</p> +<p>Kezembe vettem a kéziratot. Első lapján szép, hideg rondírással, +a cím állott: <i>Mr. Hudson élete.</i> Alcím: <i>A kalandor +naplója.</i> <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= +"Page_124">-124-</a></span></p> +<p>– Ön a napló hőse? – kérdeztem.</p> +<p>– Én.</p> +<p>– Hát önt nem Huszti Husztnak hívják?</p> +<p>– Amerikában Frank Hudson a nevem.</p> +<p>– Nos, báró, illetőleg Hudson úr, köszönöm az ajándékot. Nagy +figyelemmel el fogom olvasni és ha közölhetőnek bizonyul…</p> +<p>A báró kivette kezemből a csomagot.</p> +<p>– Valóban boldoggá tesz, hogy elfogadja igénytelen ajándékomat. +Jósága fölbátorít egy másik kérésre is. Én sürgősen Amerikába +szeretnék utazni.</p> +<p>– Mit keres Amerikában?</p> +<p>– Az Egyesült Államok polgára vagyok! – mondotta némi +gőggel.</p> +<p>– Hát nem magyar ember?</p> +<p>– Az egyik nem zárja ki a másikat. Görögországban különben sem +maradhatnék, mert ez a vendégszerető ország sokkal kisebb és +szegényebb, semhogy a magamfajta nagyigényü ember itt hosszabb +ideig jól érezhetné magát… Amerikai hazámban éppen politikai +pályára készültem, amikor egy bizonyos vállalat kedvéért hazajöttem +Magyarországba. A vállalatom nem sikerült és most megint a +politikára akarom magamat vetni.</p> +<p>– Nem vonom kétségbe, hogy sikereket fog elérni azon a pályán. +De miért mondja el nekem mindezeket?</p> +<p>– A pénztárcámban mostanában gyászos apály <span class= +"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> +következett be és körülbelül százötven magyar forintra volna +szükségem, hogy társadalmi állásomhoz méltóan utazhassam.</p> +<p>– Százötven forint? Majdnem négyszáz drachma és +megszámlálhatatlan sok lepta.</p> +<p>– A kéziratom háromszáz lap.</p> +<p>– A kézirata bizonyára aranyat ér, de nem bizonyos, hogy én +hasznát tudom-e venni?</p> +<p>– Nem árulok zsákban macskát. Holnapig itthagyom a könyvemet. +Lapozgasson benne. Holnap megint eljövök és akkor ön megmondja, +hogy megveszi-e vagy sem.</p> +<p>Olyan előkelő ajánlat volt, hogy nem utasíthattam vissza.</p> +<p>A báró úr magamra hagyott és én szobámba vonultam és olvasgatni +kezdtem. Nem volt könnyü föladat, mert rondbetűkkel csak a címét +írta, maga a kézirat annyira geniálisan volt papirosra vetve, hogy +csak nehezen tudtam kibetűzni az értelmét. A szerzőnek azonkívül +megvolt az a rossz szokása, hogy igen sűrűn rótta egymás alá a +sorokat, olykor a mondat végét keresztbe írta a már teleirott íven +és mindenféle törlésekkel és titokzatos írásjelekkel tarkította a +papirt. Félórai betüzgetés után már megfájdult a szemem.</p> +<p>Amit el tudtam olvasni, az dühbe hozott és megkacagtatott. Ime a +bevezetés: <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= +"Page_126">-126-</a></span></p> +<div class="blockquot"> +<p>Huszonkilenc esztendővel ezelőtt, Szilveszter estéjén történt. +Az E. grófok ősi várkastélyának toronyórája mély kongással jelezte, +hogy megint egy esztendő perdült le az elmulás végtelen örvényébe. +A kastély tornyai körül süvöltő északi szél fölkapta az érces +hangokat, és elvitte őket magával, messzire, messzire a behavazott +síkság fölött. Az emberek aggódva és reménykedve tekintettek +egymásra. Mit hoz vajjon az új esztendő? Az öröm vagy a bánat +esztendeje lesz ez? A két esztendő határmesgyéjén születtem én. A +sors talán ezzel is jelezni akarta, hogy nem mindennapi életet +szánt nekem. Bölcsőm az E. grófok ősi várkastélyában ringott, a +kőcímerrel ékes bástyatornyok árnyékában. Édesapám a gróf +főszakácsa volt, édesanyám pedig a grófné első komornája. Igen szép +és erős gyermek lehettem, mert édesanyám gyakran beszélte, hogy +úrnője, amikor elsőízben megpillantott, önkéntelenül is így +kiáltott föl: „Prachtkerl!“</p> +</div> +<p>Mondom, a naplónak ez a banális és édeskés hangja dühbe hozott +és meg is nevettetett. Hiszen régi tapasztalás, hogy a cselekvés +emberei mind ilyenformán írnak. A legeredetibb gondolkodásu, +legféktelenebb vérü emberek pedáns nyárspolgárokká lesznek, mihelyt +írótollat vesznek a kezükbe. A Julius Cézárok írásai csak +arravalók, hogy iskolásgyerekek tanulják belőlük a simára nyalt +stilust.</p> +<p>Eldobtam a kéziratot, hogy nem rontom vele többet <span class= +"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> a +szememet. Lefekvéskor azonban megint csak a kezembe vettem. +Átfutottam a szerző tanulóéveiről szóló fejezetet. Igy kezdődött, +persze: „Már kora ifjuságomban erős kötelességérzet uralkodott +rajtam, mellyel mindenkor ki tudtam vívni szüleim és jóakaróim +megelégedését.“ (Még azt is – ?!) A grófné megengedte a szerzőnek, +hogy tulajdon fiával, a „sajnos, oly korán elhunyt Géza gróffal“ +tanulhasson… Tovább lapoztam. Egy későbbi fejezet címe: +„Szerencsétlenségem története.“ Olvasóimra való tekintettel +telegrammstilusban mondom el azt, aminek leírásához Huszti-Hudson +úrnak tizenhárom lapra volt szüksége.</p> +<p>Ime: H. H. államköltséges baka-önkéntes. – Civil barátaival +megvacsorázik a Koronaőr-vendéglőben. – Kossuth-nótát éneklik. – +Főhadnagy bejön és azt mondja: Schweinehund! (Bocsánatot kérek, de +ő mondotta.) – Önkéntes válasza: Selber einer! – Főhadnagy kardot +húz. – H. H. a panganétjával védekezik. – Vendégek, pincérek +lefegyverezik főhadnagyot. Főhadnagy el. – H. H. elmélkedése: +felségsértés, szubordináció-sértés, fegyveres ellenállás = golyó +általi halál. – A barátai civilruhát és pénzt szereznek H. H.-nak, +aki Amerikába szökik.</p> +<p>A következő fejezeteket, amelyeket Amerikában írt a szerző, +gyorsan átlapoztam. Egynéhány fejezet címe megmaradt az +emlékezetemben. „Fogorvos leszek, de nincsenek betegeim“; „Szinész +leszek, de kifütyülnek“; „Nagy szerencse virrad reám“. A nagy +szerencse <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= +"Page_128">-128-</a></span> az volt, hogy Huszti Huszt urat +pincérnek szerződtették az Astor-fogadóba. A következő fejezet +címe: „Mr. Huszti titkára leszek“.</p> +<p>Tovább nem olvastam. A szemem megfájdult és elálmosodtam.</p> +<p>Másnap fölkeresett a báró úr.</p> +<p>– Nos? – kérdezte.</p> +<p>A vállamat vonogattam.</p> +<p>– Ön nem tud írni, tisztelt uram.</p> +<p>Most már ő vonogatta a vállát.</p> +<p>– Hiszen, ha írni tudnék, akkor nem fordultam volna öhöz. Én +csak arra vállalkoztam, hogy témát adok. Hanem mondok valamit. +Tegyünk egy nagy sétát és útközben elmondom azt, amit közölni +szeretnék önnel. Lehet, hogy az előadásom jobban megnyeri a +tetszését, mint az írásom.</p> +<p>– Nem bánom!</p> +<p>Elmentünk az Olimpieion felé, majd a Hadrián-kapun áthaladva, +megkerültük az Akropoliszt. Azután megmásztuk a Nimfák-hegyét és +ott letelepedtünk egy ledöntött oszlopra. A báró útközben +folytonosan beszélt és én növekedő érdeklődéssel hallgattam. Pompás +csevegő volt. És amit mondott, azt fölötte érdekesnek találtam. +Amire visszaérkeztünk a d’Angleterre-hez, alkudozás nélkül +megfizettem neki a kívánt összeget. Lehetséges azonban, hogy így is +becsapódtam.</p> +<p>Az alantiakban megírom azt, amit tőle hallottam. <span class= +"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> +Sajnálom, hogy nem adhatom vissza közvetlen és érdekes előadási +modorát.</p> +<p>Megjegyzem egyébként, hogy a báró harmadnapra egy olasz gőzösön +útrakelt Amerika felé. Azóta se láttam.</p> +<h3>I.</h3> +<p>Három esztendővel ezelőtt történt, a nyugatamerikai Sacramento +városában, hogy egy odavaló gazdag konzervgyáros. Mr. Huszt-Hudson, +a lapokban hirdetést közölt, amelyben egy a magyar nyelvet írásban +és szóban egyaránt jól bíró titkárt keresett. A hirdetés +megjelenését követő napon reggeli szürkületkor, egy vékony kabátban +didergő ember állott a nyaralószerűen épült Hudson-ház kerti kapuja +előtt. Amikor a néger háziszolga később kinyitotta az ajtót, hogy +beeressze a tejárust, a várakozó ember hozzálépett.</p> +<p>– Kérem, jelentsen be Mr. Huszt-Hudsonnak.</p> +<p>– Reggeli négy órakor? Ön megbolondult!</p> +<p>– Mr. Huszt-Hudson nyolcvanesztendős ember és ilyenkor bizonyára +már ébren van. Az öreg emberek rendesen álmatlanságban +szenvednek.</p> +<p>– Az meglehet, de azért még sem jelentem be.</p> +<p>– A házigazga titkárt keres és én ajánlkozni akarok az állásra. +Sem Mr. Huszt-Hudson, sem ön nem követelheti tőlem, hogy a +kedvükért egy fél munkanapot veszítsek. <span class= +"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span></p> +<p>A néger szó nélkül be akarta csapni az ajtót, a vékonykabátos +ember azonban megakadályozta ebben és gyorsan belépett a kertbe. A +fekete ekkor galléron ragadta a titkár-jelöltet, hogy kidobja az +utcára, a titkár-jelölt azonban ügyes és izmos legény volt és rövid +dulakodás után úgy a virágágy közepére teremtette a kapuőrt, hogy a +kaliforniai rózsabokrok összecsaptak fölötte, mint a tenger +hullámai.</p> +<p>A földszinten megnyilt egy tolóablak. Egy fehérhaju öreg ember +kidugta rajta a fejét.</p> +<p>– Hé, mi az odakünn?</p> +<p>Az idegen nem válaszolt, hanem fölsietett a lépcsőn, kinyitotta +az ajtót és az előszobán át belépett a társalgóba. Ott szemben +találta magát az öreggel, aki hosszúszáru magyar tajtékpipából +füstölt.</p> +<p>– Mr. Huszt-Hudsonhoz van szerencsém?</p> +<p>– Az vagyok.</p> +<p>– Ön titkárt keres?</p> +<p>– Igen, de nem reggeli négykor.</p> +<p>– Sietnem kellett, hogy megelőzzem versenytársaimat.</p> +<p>Az öreg tetőtől-talpig végigmérte vendégét.</p> +<p>– Ön olyan rongyos, mint egy csavargó, – mondotta azután.</p> +<p>A fiatalember vállat vont.</p> +<p>– Ha pénzem volna, akkor nem ajánlkoznám önhöz titkárnak. +<span class="pagenum"><a name="Page_131" id= +"Page_131">-131-</a></span></p> +<p>– Tud ön magyarul?</p> +<p>– Magyar ember vagyok.</p> +<p>– Az nem bizonyít. Én is magyar vagyok, de elfelejtettem a +magyar nyelvet. Igaz, hogy ötven esztendő óta élek már Amerikában. +Mivel foglalkozott ön eddig?</p> +<p>– Megpróbálkoztam mindennel. Voltam fogorvos, szinész, +táncmester és utoljára pincér a newyorki Astor-fogadóban.</p> +<p>– Mért hagyta ott a fogadót?</p> +<p>– Miss Ketty, a hoteligazgató leánya belémszeretett és a szülei +nem akarták hozzám adni.</p> +<p>Az öreg úr kevés gondolkozás után az íróasztalra mutatott:</p> +<p>– Üljön le oda. Angolul fogok önnek diktálni, ön pedig leírja +magyarul. Ha erre képes, akkor szerződtetem.</p> +<p>Huszt-Hudson úr diktálni kezdett, – szerencsére elég lassan, – a +fiatalember pedig írt. Az öreg úr azután kivette kezéből a teleírt +ívet és átfutotta.</p> +<p>– Azt hiszem, ön tud magyarul, – mondotta. – Holnaptól fogva +jőjjön el mindennap, pontosan délutáni háromkor. Estebédig együtt +fogunk dolgozni. Ön kap egy napra harmadfél dollárt. Ha +tisztességes ruhája lesz, akkor velem ebédelhet.</p> +<p>– Estig lesz ruhám, – mondotta az újonnan kinevezett titkár. +<span class="pagenum"><a name="Page_132" id= +"Page_132">-132-</a></span></p> +<p>– Most elmehet.</p> +<p>– Előleget nem kapok?</p> +<p>– Nem.</p> +<p>A titkár meghajolt és elment.</p> +<p>A kertben már várta a néger, egy éles baltával a kezében. A +titkárnak éppen csak annyi ideje maradt, hogy fölkapjon a földről +egy kerti-kereblyét, azzal ügyesen kivédte a baltacsapást, azután +egy villámgyors szekond-vágással fültövön, egy cseles kvarttal +pedig úgy gyomron vágta ellenfelét, hogy az kiejtette kezéből a +baltát.</p> +<p>Az öreg úr nyugodtan nézte az ablakból a tülekedést.</p> +<p>– Úgy látszik, katona is volt, – mondotta a pipája mellől.</p> +<p>Amikor a titkár már eltünt a kertből, Huszt-Hudson úr kinyitotta +a tolóablakot és kiszólt a négernek:</p> +<p>– Jim, az összetiport virágágyért öt dollárt fogok levonni az ön +béréből.</p> +<p>– Igenis, uram! – mondotta Jim.</p> +<p>Azzal a vízvezetékhez ment, megeresztette a vizet és alája +tartotta a fülét. Délután pontosan megérkezett a titkár. A néger +ezúttal megemelte előtte a sapkáját, amit a titkár barátságos +kézintéssel viszonzott. Az öreg Huszt-Hudson végigmérte titkárát. +Azon jószabásu fekete ruha volt.</p> +<p>– Honnan vette ezt a ruhát?</p> +<p>– A Douglas-cégtől, napi egy dollárért. <span class= +"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span></p> +<p>– Érdemes ennyit adni egy rend ruháért?</p> +<p>– Érdemes, mert az estebéd, amelyet itt kapok, alkalmasint megér +másfél dollárt is.</p> +<p>– És ki tette le önért a biztosítékot a ruháért? Mert azt +bajosan hiszem, hogy biztosíték nélkül rábízták volna önre a +ruhát.</p> +<p>– Miss Maud, a skót pap házvezetőnője kezességet vállalt értem +Douglaséknál.</p> +<p>Az öreg úr nem kérdezett többet, hanem leültette titkárát az +íróasztalhoz és diktálni kezdett neki. Angol nyelven beszélt, a +titkárnak pedig magyarul kellett írnia. Az emlékiratait mondta neki +tollba. Mr. Huszt-Hudson úr nagy időket látott ember volt. Ősnemes, +magyar családból eredt. Eredetileg Avarffy Ferenc volt a neve. Mint +fiatal lovastiszt végigharcolta az 1848–49-iki szabadságharcot és +Komárom kapitulációja után külföldre ment. Mivel nem igen bízott a +császári hatóságok salvus conductusában, elutazása előtt +nagykiterjedésü huszti birtokát az akkori időkben szokásos szinlelt +adás-vevési szerződéssel átruházta Sándor nevü öccsére, akinek, +mint afféle békés természetü embernek és rendületlen pecsovicsnak, +nem kellett félnie a hatósági zaklatásoktól. A két testvér abban +állapodott meg, hogy Sándor hűséges sáfárja lesz a rábízott +vagyonnak és hogy azt békésebb idők felvirradásakor, érintetlenül +vissza fogja adni bátyjának. Az öccs erről „a rend kedvéért“ írást +is akart adni bátyjának, Ferenc úr azonban sokkal nobilisebb +gondolkozásu <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= +"Page_134">-134-</a></span> ember volt, semhogy elfogadott volna +ilyenféle irka-firkát. Avarffy Ferenc azután Kossuthék társaságában +Amerikába került. Itt elvált bujdosó társaitól és kalandos ösztöne +parancsának engedve, az akkori aranyországba ment, Kaliforniába. Az +aranyásónak azonban nem volt szerencséje. Hét évig rettenetes +nyomorban élt. Egy Magyarországba utazó földijével akkoriban +levelet menesztett Sándor öccsének, akit arra kért, hogy küldje el +neki birtoka után a járandóságot. Az akkori kezdetleges közlekedési +viszonyok mellett jó ideig kellett várnia a válaszra. Sándor úr +válasza nagyon különös volt. Mindenekelőtt arra figyelmeztette +bátyját, hogy járandóságokról ne beszéljen, mert neki nem jár tőle +semmi. Ő örök áron megvette a huszti birtokot, a vételárt le is +fizette Ferenc kezéhez az utolsó krajcárig, amiről a kezei között +levő szerződés és a nyugták tanuskodnak. Levelében szelíden, de +komoly hangon megrótta bátyját féktelen pazarlása miatt.</p> +<p>„Szép pénzt fizettem a birtokodért és te már is a nyakára hágtál +az egésznek? Mi lesz veled, te boldogtalan?!“</p> +<p>Hogy tanujelét adja testvéri szeretetének, ötszáz forintot +küldött Ferenc úrnak. Ez azonban nem járandóság, hanem ajándék. +Végül figyelmeztette bátyját, hogy ez az utolsó áldozat, amit érte +hozhat. „Rossz idők járnak szegény hazánkra és a tavasszal is +elfagyott a repcém. Ha rajtam állana, én megosztanám veled az +utolsó falat kenyeremet is. De ma már nem tehetem. <span class= +"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> +Családos ember vagyok – tavaly feleségül vettem Nyiry Katalin +grófnőt és az ég megáldotta frigyünket egy szép fiúmagzattal…“</p> +<p>Ferenc úr, miután elolvasta ezt a levelet, boritékba tette az +öccse által küldött ötszáz forintot és szó nélkül visszaküldte +Avarffy Sándornak. (Pedig akkoriban már vagy hat hete besózott +halon élt.) Azután megszerezte az amerikai polgárjogot, letette az +Avarffy nevet és az elveszett birtoka után Husztnak nevezte magát. +Magyar voltát nem emlegette azóta és ha véletlenül magyar emberrel +találkozott, letagadta azt is, hogy magyarul ért.</p> +<p>Néhány évi nyomorgás után a szerencse szárnyára kapta a +bujdosót. Egy Hudson nevü gazdag farmer leánya, akit lovagolni +tanított Huszt, belészeretett és feleségül ment hozzá. Huszt az +apósa halála után, a neve mellé ragasztotta annak nevét és így lett +belőle Huszt-Hudson. Gyermekei nem voltak Huszt-Hudsonnak. Húsz +esztendei házasság után meghalt a felesége is és az özvegy ember +ekkor eladta farmját és Sacramento városába ment lakni. Mivel nem +tudta megszokni a henye életet, konzerv-gyárat alapított. A +vállalata jól beütött és Huszt-Hudson vagyonát több millió dollárra +becsülték.</p> +<p>Elbeszélésünk kezdetén már nyolcvan esztendős ember volt. +Egyedül élt vén gazdasszonyával és néhány cselédjével. A délelőttöt +még mindig a gyárában töltötte, délután pedig az emlékiratait +diktálta a titkárának. <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= +"Page_136">-136-</a></span> A gazság, amelyet hűtelen testvére +rajta elkövetett, még mindig keserítette és az emlékirataival +bosszút akart állani a fivére családján. Úgy tervezte, hogy a +könyvet elküldi Magyarországba és ott kinyomatja sok ezer +példányban. Örök időkre meg akarta bélyegezni az Avarffy nevet.</p> +<p>Vagy három hónapig dolgoztak együtt az emlékiratokon, +Huszt-Hudson úr és a titkára. Akkoriban történt, hogy egyszer korán +reggel a néger kapus fölverte a titkárt az ötödik avenue-ben levő +hetedik emeleti lakásán.</p> +<p>– Hamar, titkár úr! Mr. Huszt-Hudson beszélni akar önnel! +Öltözzék föl és jőjjön velem!</p> +<p>– Mi baja az öregnek?</p> +<p>– Ma hajnalban megütötte a guta. Nem tud már járni és a nyelve +is csak nehezen mozog.</p> +<p>A titkár sietve felöltözött, azután Jimmel együtt bérkocsiba +szállott és elhajtatott a Hudson-házhoz. Az öreg ágyban fogadta. +Valóban igen rosszul volt. Intett a titkárnak, hogy üljön le +melléje, azután kiküldte a cselédeket a szobából.</p> +<p>– Én a végét járom, – mondta gyönge hangon. – Ez nem nagy baj, +mert eleget éltem és volt időm rendbehozni az ügyeimet. Egész +vagyonomat a metódista-egyháznak hagyom. Én ugyan nem vagyok +metódista és a metódistákról is csak annyit tudok, hogy templomuk +van a tizenkettedik avenuen, ahol vasárnap <span class= +"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> +délutánonkint igen unalmas dalokat szoktak énekelni, de azért mégis +nekik testáltam mindenemet.</p> +<p>– Miért éppen a metódistáknak? – kérdezte szelid szemrehányással +a titkár.</p> +<p>– Mert városunkban ők a leghatalmasabb felekezet és ha egyszer +ráteszik kezüket a vagyonomra, akkor magyarországi rokonaim, a +derék Avarffyak, harapófogóval sem fognak belőlük kihúzni egy +centet sem.</p> +<p>– Vagy úgy!</p> +<p>– Különben senkinek sem hagytam semmit. A cselédjeimnek sem, +mert azok annyit loptak tőlem, hogy például Jimnek tizenötezer +dolláros folyószámlája van a Nevada-bankban.</p> +<p>– Van az ön szolgái között olyan ember is, akinek nincs +folyószámlája a bankban, – mondotta szerényen a titkár.</p> +<p>– Tudom. Ön az. Nos hát beszéljünk önről.</p> +<p>A titkár szíve hevesen kezdett lüktetni.</p> +<p>– Ön tudja, hogy mi volt a tervem az emlékirataimmal, – +folytatta Huszt-Hudson. – Magam nem végezhetem már be a munkámat. +Ön azonban megteheti. Ön annyira be van már avatva tervembe, hogy +egyedül is megírhatja a könyv befejezését.</p> +<p>– Óh igen, – mondotta a titkár.</p> +<p>– A kész kézirattal el fog utazni Magyarországba. Ott kinyomatja +tízezer példányban. A tízezer példányt ingyen szétküldi annak a +tízezer embernek, <span class="pagenum"><a name="Page_138" id= +"Page_138">-138-</a></span> aki ma Magyarország előkelő társaságát +alkotja. A költségek fedezésére és az ön fáradsága jutalmául adok +önnek kétszázezer dollárt. Elfogadja a megbízást?</p> +<p>– El!</p> +<p>Az öreg úr jó ideig hallgatásba merült, majd újból +megszólalt.</p> +<p>– Ha éppen akarja, meg is csalhat engem. Én ebben nem +akadályozhatom meg és mivel nem vagyok vallásos ember, még a +túlvilági büntetéssel sem fenyegethetem. Ha ön azonban okos ember, +akkor nem fog megcsalni. A tízezer könyv kinyomatása és terjesztése +az én fölületes számításom szerint legföljebb tízezer dollárba fog +kerülni. Önnek marad tehát elég pénze, hogy tisztességesen +megélhessen belőle. Ha megcsalna engem, akkor mégis csak valami +kellemetlen emléke maradna és ez a kellemetlenség nem éri meg önnek +a tízezer dollárt.</p> +<p>– Nem fogom megcsalni! – mondotta a titkár.</p> +<p>– Hiszek önnek. Most menjen az ébenfa-szekrényhez és nyissa ki a +felső fiókját. Ott fogja találni a kéziratot és a kétszázezer +dolláros bankutalványt. Vegye magához mind a kettőt és menjen a +dolgára. Nem szükséges, hogy ma délután eljőjjön, mert akkor én már +halott leszek.</p> +<p>A titkár zsebre tette a papircsomót és az utalványt, azután +ismét az ágyhoz közeledett, hogy búcsút mondjon a betegnek. +<span class="pagenum"><a name="Page_139" id= +"Page_139">-139-</a></span></p> +<p>– Elmehet! – mondotta Huszt-Hudson úr.</p> +<p>– Jó napot!</p> +<p>– Jó napot! Küldje be Bettyt!</p> +<p>A titkár elment. Első látogatása a Nevada-banknak szólt. Ott az +utalványt becserélte egy csekk-könyvért és mindjárt kifizettetett +magának ezer dollárt. Azután elment egy árúházba és tetőtől-talpig +fölruháztatta magát. Miután még aranyórát is szerzett, útközben +néhány havanna-szivart vett és elment egy előkelő ebédlőbe +reggelizni. Reggeli után elsétált a Hudson-ház felé. A fekete Jim +künn állott a kapu előtt.</p> +<p>– Mi van a gazdával, Jim úr?</p> +<p>– Meghalt! – válaszolta a fekete.</p> +<p>A kertben egész csapat feketekabátos, köcsögkalapos, borotvált +bajszu, Kossuth-szakállas ember állott. Furcsa ájtatos és gőgös +arcuk volt. Ezek mind metódista papok voltak.</p> +<p>A titkár még két napig maradt Sacramento városában, hogy +résztvehessen jóltevője temetésén. Azután New-Yorkba utazott. +Eleintén az volt a terve, hogy New-Yorkban fogja megírni az +emlékiratok befejezését. De azután eszébe jutott, hogy ezt a munkát +elvégezhetné az Európába induló hajón is. Egy napot azzal töltött, +hogy fölszerelte magát mindennel, amire egy hosszu útra készülő +gentlemannek szüksége lehet. Azután megváltotta elsőosztályu jegyét +Hamburgig és hajóra szállt. <span class="pagenum"><a name= +"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span></p> +<h3>II.</h3> +<p>A bécs-budapesti délutáni gyorsvonat éppen indulófélben volt a +pozsonyi állomásról, midőn az utolsó pillanatban még két úri hölgy +kapaszkodott föl egyik elsőosztályu kocsira. Körülbelül egy korban +lehettek; az egyik fiatal asszony, a másik nem éppen fiatal leány. +Az asszony kicsi és tömzsi volt, de azért karcsu és elegáns. +Kedvesen impertinens fitos orra volt és beszédes, szinte már +bőbeszédü szeme. Valódi szubrett-alak, melynek szikrázó +mozgékonyságával különös, de nem kellemetlen ellentétben volt az a +kis arisztokratikus tartózkodás, amelyet állandóan magára +erőltetett. A leány magas és vékony volt. Meglátszott rajta, hogy +egy-két esztendővel ezelőtt még úgynevezett szenzációs +szépségszámba mehetett. Most már valamivel öntudatosabb, blazirtabb +és soványabb volt a kelleténél. A két hölgy kitünő szabásu és +mindenesetre igen drága utiruhát viselt. A hordárjuk két pompás +utiböröndöt tett a jászolba. Ez a gőgös két börönd igen +megrémülhetett, midőn egyszerre egy még gőgösebb börönd mellé +került. Ők afféle pompás londoni bőrtáskák voltak, a harmadik +koffer azonban, amely a jászol-hálóban feszített, már nem is +pompás, hanem valósággal monumentális börönd volt. Ilyen +podgyásszal már az angol lord sem utazik, <span class= +"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> csak az +amerikai milliárdos könnyelmü fia. A két hölgy szeme rögtön +megakadt az amerikai bőripar remekén.</p> +<p>– Nézd, nézd! – mondotta a leány és olyan tisztelettel szemlélte +a böröndöt, mintha Leonardo da Vinci egyik képe előtt állana.</p> +<p>A menyecske, miután előbb meggyőződött, hogy senki se jár a +kocsi folyosóján, fölkapaszkodott az ülésre és megnézte a három +reklám-cédulát, amely a böröndön virított. „Waldorff-Astor – +New-York“; „Hôtel Cecil – London“, „Palace-Hôtel – Nice“. A világ +három legdrágább vendégfogadója.</p> +<p>A két nő összenézett.</p> +<p>– Te, – mondotta aztán a menyecske, – én azt hiszem, megjött az +amerikai milliárdos, akit olyan régóta vársz…</p> +<p>– Egy csúzos, vén petroleum-kereskedő lesz, – mondotta a leány. +De aztán lojálisan hozzátette: – Én ugyan azt se bánom, ha +milliárdos!</p> +<p>Abba kellett hagyni a beszélgetést, mert a monumentális koffer +tulajdonosa, aki eddig az ebédlő-kocsiban mulatott, belépett a +fülkébe. Egy angolszász pillantást vetett a hölgyekre, – egy +pillantást, amely semmit se mond és mindent meglát – és leült a +maga helyére. Később kivette a New-York Herald párisi kiadásának +egyik számát és olvasásba merült.</p> +<p>Mi már ismerjük ezt az urat. Mr. Huszt-Hudson egykori titkára +volt, akivel már mint jerichói érsekkel <span class= +"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> és +Huszti báróval is találkoztunk. (Most jut eszembe, hogy az igazi +nevét nem mondtam meg tisztelt olvasóimnak. A hajdani grófi szakács +és a grófi komorna fiát Hudelkának, mások szerint azonban +Hodelkának hívták. Ő nem igen élt ezzel a névvel, bár ez törvényes +tulajdona volt.)</p> +<p>A hölgyek hideg közömbösséggel tekintettek maguk elé, de azért +az érdekes utitárs külsejének egyetlen részlete sem kerülte el a +figyelmüket. Miután biztosra vehették, hogy az amerikai egy kukkot +sem ért magyarul, fenszóval közölték egymással megfigyeléseiket. +Közömbös arccal, blazirt hangon beszélgettek, mintha csak az +időjárás forogna szóban.</p> +<p>– Te, – mondotta az asszony, – nekem őrülten tetszik a te +milliárdosod. Fogd meg jól, mert különben elhalászom előled.</p> +<p>– Lehet, hogy petroleummal kereskedik, – válaszolt a leány, +miközben a karperecén levő kis órát nézte, – de akkor bizonyos, +hogy az amerikai petroleum-kereskedők arisztokratikusabbak a mi +hitbizományosainknál.</p> +<p>– Nem lehet kereskedő, – vélekedett az asszony, – csak nézd meg +a cipőjét meg a keztyüjét. Ilyesmit nem vesz pénzért az ember, +ilyesmi veleszületik…</p> +<p>(A szép asszony ezt alkalmasint nem értette szószerint.) +<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= +"Page_143">-143-</a></span></p> +<p>– Szép lába van, – jegyezte meg később a leány.</p> +<p>– Te mindig csak a lábakat nézed, – korholta az asszony. – Pedig +a szeme se kutya.</p> +<p>– A profilja olyan, mintha vasból kovácsolták volna. Kemény, +energikus, szemtelen, de azért mégis elmés és finom. Én roppantul +szeretem az ilyen férfiarcokat.</p> +<p>Az utitárs azalatt nyugodtan böngészett a lapjában. A következő +megállóhelyen a leány egy budapesti ujságot szerzett és ugyancsak +olvasni kezdett. Egyszerre odaadta a nyitott lapot az +asszonynak.</p> +<p>– Az uradról írnak itt.</p> +<p>– Párbaj? – kérdezte nyugodtan az asszony.</p> +<p>– Azt írják, hogy négyszázezer forintot nyert kártyán.</p> +<p>– Bár igaz volna! – sóhajtotta a menyecske.</p> +<p>Később bejött a vasúti ellenőr és a jegyeket kérte.</p> +<p>Az amerikai egy Cook-féle sárga füzetet nyujtott oda.</p> +<p>– Budapestre tetszik utazni? – kérdezte magyarul az ellenőr.</p> +<p>– Oda! – mondta ugyancsak magyarul a milliárdos.</p> +<p>A hölgyek rémülten tekintettek össze. Ez az ember tud magyarul! +Megértett mindent, amit róla beszéltek! A leány az ajtóra +tekintett, az asszony pedig a vészfékre… <span class= +"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span></p> +<p>Most megszólalt az amerikai. Megint magyarul. Kissé akadozva és +erős angolos kiejtéssel.</p> +<p>– Bocsánat, hölgyeim, nem akartam önöket zavarba hozni, csak +szórakozottságomban szólaltam meg magyarul. Mivel már elkövettem +ezt az ügyetlenséget, ki kell jelentenem, hogy nincs okuk +restelkedni a tréfás megjegyzéseik miatt. Nem vagyok sem érzékeny, +sem képzelődő ember és két jókedvüen unatkozó hölgy csevegését nem +veszem komolyabban, mint illik…</p> +<p>Az amerikai kissé meghajtotta magát és tovább olvasott, jelezve +ezzel, hogy nem akarja reájuk erőszakolni az ismeretséget. A két nő +tanakodva nézett össze. Nevethetnékjük is volt, de bosszankodtak +is. Végül megszólalt a menyecske.</p> +<p>– Mi bizony amerikainak néztük.</p> +<p>Az utitárs most félretette lapját.</p> +<p>– Jól itéltek meg, mert amerikai vagyok.</p> +<p>– És mégis tud magyarul? Ez különös.</p> +<p>– Magyar vér folyik ereimben. Az édesapám magyar emigráns volt. +A szabadságharc után menekült ki és amerikai asszonyt vett el. De +azért nagy súlyt vetett reá, hogy elsajátítsam őseinek +anyanyelvét.</p> +<p>– Ez szép! – mondta néminemü hazafias megindulással a szép +asszony.</p> +<p>(Mr. Huszt-Hudson, egy pillanatnyi inspirációjának engedve, +apjának fogadta néhai volt gazdáját. Neki gyakran voltak ilyenféle +inspirációi.) <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= +"Page_145">-145-</a></span></p> +<p>– Most van elsőízben Magyarországon? – kérdezte a fiatal +leány.</p> +<p>– Most.</p> +<p>– Bizonyára vannak itthon rokonai is, akiket még nem látott?</p> +<p>– Talán vannak, – mondta titokzatos mosolylyal az amerikai. – +Attól függ, hogy akarnak-e reám emlékezni.</p> +<p>Az amerikai valami kellemes melegséget érzett a szíve tájékán. +Tíz esztendő óta, amióta Amerikába szökött, nem beszélt magyar +asszonnyal. Ez a meleghangu, bársonyos tekintetü, puha mozgásu +asszonyi fajta mégis sokkal különb minden anglikán Kettynél és +metódista Maudnál. Éppen csak azt nem tudta, hogy tulajdonképpen +melyik tetszik neki jobban a két útitársa közül, az asszony-e, vagy +a leány. Igen szerette volna tudni, hogy kicsodák a hölgyek. +Kérdést azonban nem intézhetett hozzájuk, mert ezzel véglegesen +kompromittálta volna amerikai voltát. De aztán eszébe jutott, hogy +kérdés nélkül is könnyüszerrel kielégítheti kíváncsiságát.</p> +<p>A leány, alkalmasint csak azért, hogy fitogtassa előtte angol +tudományát, kölcsön kérte tőle a Heraldot. Erre ő kölcsönkérte a +magyar lapot. Abban megkereste a hírt, amely a négyszázezer +forintos kártyanyereségről szólt. Nagy meglepetésére az ujsághír +így kezdődött: huszti Avarffy, az ismert sportember…</p> +<p>Avarffy? Hiszen ez az én emberem, akinek megnyomorítására +<span class="pagenum"><a name="Page_146" id= +"Page_146">-146-</a></span> Európába jöttem, – mondta magában az +amerikai. – Ha ez tudná, hogy miféle papirokat hordok én a +kofferemben.</p> +<p>Azzal tisztában volt, hogy a szép asszony ura nem lehet az ő +volt gazdájának hűtelen öccse. Az, ha ma még él, legalább is +hetvennyolc esztendős; hetvennyolcesztendős emberek pedig még +Magyarországon se kártyáznak százezrekbe. De azt is tudta az +amerikai, hogy Mr. Huszt-Hudson menekülése után csak egy huszti +Avarffy maradt az országban. A kártyás Avarffy tehát föltétlenül +egyenes leszármazója a pecsovics öccsnek.</p> +<p>Hamar elérték Budapestet. A pályaudvaron libériás inas várta a +hölgyeket. Az amerikai megemelte előttük a kalapját, aztán kocsiba +szállott és a legelőkelőbb vendégfogadóba hajtatott. Az úton jó +ideig egy másik kocsi ügetett párhuzamosan az övével. Az ablakon át +egy halvány leányarcot látott, amely előre hajolva, mereven +tekintett reá.</p> +<p>– Ez a szép leány attól fél, hogy nem fog többet látni, – +gondolta az amerikai. – Pedig téved, mert nemsokára megint +szerencséje lesz hozzám.</p> +<p>Egy igen jó estebéd után, miután megivott egy kis üveg Goulet-t, +az amerikai – vastag havannával a fogai között, – rákönyökölt a +vendéglő asztalára és a cigányzene hangjai mellett morfondirozni +kezdett.</p> +<p>– Tulajdonképpen infámis ötlet volt az öreg Huszt-Hudsontól, +hogy egy poszthumus pamflettel <span class="pagenum"><a name= +"Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> akart bosszút állani az +igazságtalanságért, amely rajta esett… Bosszúból embert ölni, azt +értem, mert férfias dolog. De pletykákat terjeszteni, az +vénasszonyos tempó… Mindazonáltal meg fogom tenni azt, amit az öreg +rám bízott. Sietnem azonban nem kell. Mr. Huszt-Hudson ma már +különben is ráér várni… Az utolsó pár fejezete a könyvnek még nem +is kész… A hajón akartam megírni, de ott annyi mulatságos asszony +volt, hogy nem értem rá semmire… Majd megírom Budapesten. Közbe +azonban meg fogok ismerkedni Avarffyékkal. Magyarországon az +ilyesmit könnyen nyélbe lehet ütni. Különben elég szerencsés ötlet +volt tőlem, hogy a vasuton apámmá fogadtam az öreg Huszt-Hudson-t +és hogy a fogadóban Mr. Frank Huszt-Hudsonnak mondtam magamat. +Ennél az ötletnél meg fogok maradni… Jól ismerem az Avarffy-család +történetét és ha a személyazonosságom igazolása céljából okmányokra +lesz szükségem, nem fogok zavarba jönni. Ezennel kijelentem, hogy a +nevem mától fogva holtomiglan Frank Huszt-Hudson marad. Azaz ne +hamarkodjuk el a dolgot! Hiszen meglehet, hogy idők multával újból +fölveszem tiszteletreméltó őseim, a huszti Avarffyak nevét… Ha az +én Sándor kuzénom, aki tegnap állítólag négyszázezer forintot nyert +kártyán, tisztességes gentleman, akkor meg fogok vele barátkozni. +Mert én nem vagyok annyira bosszúálló természetü, mint boldogult jó +apám, aki – ezt bevallhatjuk őszintén – élete alkonyán már kissé +gyöngeelméjü <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= +"Page_148">-148-</a></span> volt… Talán feleségül veszem azt az +érdekes leányt, de mindenesetre udvarolni fogok a szép asszonynak. +Ha boldogult apám erről tudomást vesz a túlvilágon, akkor esetleg +még örülni fog, mert hiszen az én bosszúm sokkal nagyobbszabásu és +mélyebbreható, mint az ő együgyü irkafirkája… Most azonban gyerünk +aludni!</p> +<p>Mikor megfizette a vacsoráját, különös meglepetés érte. A +főpincér az ő anyai nagybátyja volt. Muki bácsi, aki E. gróféknál +valamikor második komornyik volt. Az öreg természetesen nem ismerte +meg az előkelő külföldi úrban az ő öccsét. Mély meghajlással tette +zsebre a forintot, amelyet a nagylelkü idegen borravalóul adott +neki.</p> +<p>Az amerikai másnap elment egy kis nyomdaüzletbe és miután sokáig +válogatott a betűben és a papirban, névjegyeket rendelt +magának.</p> +<p class="center"><i>Frank Huszt-Hudson</i></p> +<p class="right"><i>Sacramento</i>,<br /> +<i>Nevada U. S.</i></p> +<p>Azután elment egy másik nyomdába és miután ott is sokáig +válogatott betűben, papirban egyaránt, másféle névjegyet is +nyomatott, a <i>W. G. Hamy</i> névre. Ezt a látszólagos pazarlást +megértheti és megbocsáthatja a szíves olvasó, ha megtudja azt, amit +a nyomdász nem is sejtett, hogy W. G. Hamy akkoriban az +Egyesült-Államok külügyi államtitkára és állandó elnökjelöltje +volt. <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= +"Page_149">-149-</a></span></p> +<p>Huszt úr, – a rövidség okáért adjuk meg neki a nevet, amelyhez +szemmel láthatólag nagyon vonzódott, – harmadnapra meglátogatta a +budapesti amerikai főkonzult. Amikor belépett a főkonzulátusi +hivatalba, ott rögtön tisztában voltak vele, hogy hamisítatlan és +előkelő yankee-val van dolguk. Huszt ugyanis kalappal a fején, +zsebretett kézzel lépett be, nem köszönt senkinek, hanem mereven a +titkár arcába nézett és éneklő hangsúlyozással mondotta ki a +főkonzul nevét.</p> +<p>– A főkonzul vadászaton van, Erdélyben, de én vagyok a +helyettese, – mondotta a titkár.</p> +<p>Huszt erre az iratai közt kezdett keresgélni. Egy hitel-levelet +nyujtott át a titkárnak. A titkár belepillantott.</p> +<p>– Látom, hogy önt Huszt-Hudsonnak hívják és hogy egy millió +koronányi hitele van az Angol-Magyar-nál.</p> +<p>Huszt ekkor szó nélkül odaadott neki egy névjegyet. M. G. Hamy +névjegye volt. Arra egy írástudó kéz már előbb ráírta a következő +sorokat: „Kedves főkonzul, Huszt-Hudson nekem jó barátom; tegyen +érte, amit tehet. Üdvözli: Hamy.“</p> +<p>A hatalmas ember ajánlata mindenekelőtt arra indította a tikárt, +hogy egy nádszéket toljon Huszt alá. Azután kinyitotta a nagy +Arnheim-szekrényt, ahol különböző diplomáciai titkok közt +havanna-szivarokat és egy üveg A. D. G. scoth whisky-t őrzött. +Miután <span class="pagenum"><a name="Page_150" id= +"Page_150">-150-</a></span> szivarra gyujtottak, társalgás indult +meg köztük, amely angolszász fogalmak szerint bizalmasnak volt +nevezhető.</p> +<p>– Ön fia a konzerv-Hudson-nek? – kérdezte a titkár.</p> +<p>Huszt bólintott a fejével. Annak.</p> +<p>– Nem tudtam, hogy az öregnek fia van.</p> +<p>– Egypár hónappal ezelőtt magam sem tudtam.</p> +<p>– És mindenét önre hagyta?</p> +<p>– Egypár milliót a metódistáknak juttatott.</p> +<p>(A titkár hamarosan kiszámította, hogy ha az egypár tíz milliót +jelent is, Huszt úrnak akkor is juthatott még vagy ötven millió +dollár…)</p> +<p>– Üzleti ügyben jött ide? – kérdezte tovább a titkár.</p> +<p>– Nem. Csak meg akarom ismerni az országot, mert az édesapám +innen szakadt ki Amerikába.</p> +<p>– Jól van. Akkor tehát társaságba akar járni. Az emberek itt nem +vendégszeretők, – bár ők maguk meg vannak győződve az ellenkezőről, +– de ha nem kerül pénzükbe és fáradságukba, akkor szívesen maguk +közé eresztik a külföldi embert. Önnek azonban választania kell, +hogy melyik társasággal akar érintkezni. A földbirtokosokkal, vagy +a kereskedőkkel?</p> +<p>– Kik itt az előbbkelőbbek? – kérdezte Huszt.</p> +<p>– Azt bajos volna eldönteni. A kereskedők, ha csak tehetik, +földbirtokot szereznek, a földbirtokosok pedig szívesen veszik ki +részüket a kereskedelmi vállalatok <span class="pagenum"><a name= +"Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> hasznából. Egészben véve +mégis inkább a földbirtokosok társaságát ajánlanám önnek, mert +onnan mindig átmehet a kereskedők közé.</p> +<p>– Helyes.</p> +<p>– A főnököm most nincs itt és én nem mutathatom önt be. De majd +telefonálok a német főkonzulnak. Neki jó összeköttetései vannak itt +és ő örül, ha szívességet tehet nekünk.</p> +<p>– Amint gondolja.</p> +<p>A titkár összeköttette magát a császári főkonzulátussal.</p> +<p>– Halló, kedves gróf… Ön az? Van itt egy amerikai úriember… a +konzerv-Hudson fia… ötven millió dollár és sajátkezü ajánlat az +államtitkártól… Meg szeretné ismerni a magyar társaságot… Igen? +Köszönöm! Akkor majd önhöz küldöm!</p> +<p>A titkár megint Huszthoz fordult.</p> +<p>– A dolog rendben van. A német elvállalja az ön bemutatását. Azt +mondja, könnyü föladat, mert a magyar előkelő társaságban +mostanában a gazdag angolnak és amerikainak arisztokratikus +poziciója van… Menjen mindjárt hozzá és tegye azt, amit ő mond.</p> +<p>Huszt kezet fogott a titkárral.</p> +<p>– Köszönöm.</p> +<p>Amikor már az ajtóban volt, a tisztviselő még utána szólt:</p> +<p>– Ön most jött át első ízben a nagy vizen?</p> +<p>– Most. <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= +"Page_152">-152-</a></span></p> +<p>– Akkor figyelmeztetem, hogy itt vannak emberek, akiket nem +szoktak a nevükön szólítani.</p> +<p>– Hanem? – csodálkozott Huszt.</p> +<p>– Hanem valami címükön, amely őket örökség jogán megilleti. A +német főkonzul például gróf úr. De vannak bárók is és hercegek.</p> +<p>– Óh, erről már hallottam! – szólott mosolyogva Huszt.</p> +<p>Még az este Huszt a császári főkonzul társaságában megjelent +egyik előkelő klub alapító lakomáján. A daliás termete, amelyen ő +brit felsége londoni szabójának remekbe szabott frakkja feszült, +általános föltünést keltett, a száraz és nyugodt modora pedig +kellemesen érintette az embereket. A főkonzul bemutatta őt néhány +tucat gentleman-nek, azután asztalhoz vezette. A hivatalos +pohárköszöntők elhangzása után az asztalfőn szólásra emelkedett egy +öreg úr. Ő volt az egyetlen a társaságban, aki fekete magyar ruhát +viselt. Piros arca, tüskés szemöldöke és melléig érő, hófehér +szakálla volt. A szép öreg azt mondta, hogy ahol annyi magyar ember +van együtt, ott poharat illik emelni a hazára is. Majd a +szabadságharcról kezdett beszélni. Komárom ostromának egyik hősies +epizódját beszélte el, amelynek ő szemtanuja és szereplője +volt.</p> +<p>A fiatalabbak mosolyogva néztek össze.</p> +<p>– Az öreg ezt ma már ötvenedszer meséli!</p> +<p>A császári főkonzul odahajolt Huszt füléhez.</p> +<p>– Látja a karneolgombos öreget? Egyike a legkülönösebb +<span class="pagenum"><a name="Page_153" id= +"Page_153">-153-</a></span> embereknek, akit ismerek. Valahányszor +alkalma van szónokolni, mindig a hazaszeretet evangéliumát hirdeti +és átkozza az árulókat és a közömbös szivüeket. Pedig száz +szavahihető tanu állítja, hogy a szabadságharc idején muszkavezető +volt és hogy később förtelmes odaadással szolgálta a császári +reakciót…</p> +<p>– Tehát szélhámos? – kérdezte Huszt.</p> +<p>– Dehogy az! Ő annyiszor hirdette a szabadság hitvallását, hogy +most már maga is hisz benne. És azt is elhiszi, hogy ő valamikor +karddal harcolt az osztrák zsarnokság ellen. A kézen fekvő hazugság +örökös ismételgetésével sikerült elnyomnia a valóságot. Senki sem +merne ma tiszteletlenül beszélni az öreg multjáról, még az a +félkezü másik öreg sem, aki a váci csatában vesztette el a jobb +karját és aki talán éppen a karneolgombos öreg denunciációja +folytán töltött néhány esztendőt az olmützi kazematákban…</p> +<p>– Mi a neve a magyarruhás öregnek? – kérdezte Huszt.</p> +<p>– Avarffy Sándor…</p> +<p>– Lám, hát él még az öreg? – csodálkozott Huszt.</p> +<p>– Ismeri a nevét? – kérdezte a főkonzul.</p> +<p>– A vasúton két hölggyel utaztam, megtudtam, hogy az egyik +Avarffyné volt…</p> +<p>– Avarffy Guidóné lehetett; az öreg úr menye.</p> +<p>– Egy fiatal hölgy volt vele… <span class="pagenum"><a name= +"Page_154" id="Page_154">-154-</a></span></p> +<p>– Avarffy Pálma, az öreg úr leánya. Érdekes fiatal hölgy!</p> +<p>– Az öreg úr nagyon későn nősülhetett?</p> +<p>– Ezek a második házasságából való gyerekei. Első házasságából +is van egy fia, Imre, ő már meglett ember…</p> +<p>A főkonzul körülnézett a teremben.</p> +<p>– A fiatal Avarffyak közül egyik sincs itt.</p> +<p>Asztalbontás után a főkonzul bevezette Husztot a kártyaszobába. +Bakkarát játszottak. Ezt a játékot az amerikai is ismerte és így +részt vehetett benne.</p> +<p>Osztás közben egyik fiatal úr szeme megakadt Huszt kezén.</p> +<p>– Ön nagy sportember lehet, mr. Huszt, – mondotta.</p> +<p>– A kezemet nem a sport durvította el, hanem a munka, – +válaszolt egykedvűen az amerikai. – Én hét évig vashámorban +dolgoztam.</p> +<p>– Kolosszális! – kiáltotta az ifju. – Passzióból tette ezt?</p> +<p>– Nem, – válaszolt mosolyogva Huszt. – Mi amerikaiak se vagyunk +olyan bolondok, hogy passzióból végezzünk állati munkát. Szükségből +dolgoztam.</p> +<p>Miután nagy hidegvérrel elvesztett ezer koronát, újból +megszólalt.</p> +<p>– Az édesanyám és én lelkes hívei voltunk a nők politikai +egyenjogúsításának. Az apám, aki európai eredetü ember volt, az +ellenpárthoz tartozott. Az édesanyám <span class="pagenum"><a name= +"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> ezért elvált az apámtól +és hogy megélhessünk, a hámorba kellett mennem.</p> +<p>– De kedves apjaura mégis megbékült önnel a halálos ágyán?</p> +<p>– Én békültem meg vele, – mondotta Huszt, – miután tanúk előtt +beismerte, hogy igazságtalan volt velem szemben.</p> +<p>Huszt sok ízléssel elvesztett néhány ezer koronát, azután +hazament a szállására. A főkonzul, amikor másnap visszaadta neki a +látogatást, azt mondotta neki:</p> +<p>– Ön nagyon megnyerte az embereket.</p> +<h3>III.</h3> +<p>Az öreg Avarffy Sándorról, – a magyarruhás hazafiról – azt +beszélték, hogy az ország egyik leggazdagabb embere. Mikoriban ő +átvette a huszti családi birtokokat, a földek kilenctizedrésze +ingovány volt, hol sáson és piócán kívül még csak csíkhal és +hideglelés termett. Idővel azonban lecsapolódtak a vadvizek és +Avarffy uram óriás kiterjedésü, elsőosztályu buzaföldek urává lett. +Az öreg úrnak az volt a híre, hogy jeles gazda. Gazdálkodó módszere +egyébként fölötte egyszerü volt: ami neki járt, azt lehetőleg +duplán megvette, amit pedig tőle követeltek, azt elvből nem adta +meg. Módszeréhez szívós következetességgel ragaszkodott. +<span class="pagenum"><a name="Page_156" id= +"Page_156">-156-</a></span> A háztartása szükségleteit is mindig +hitelbe vásárolta. Számlát nem fizetett. A kereskedő vagy várt, +vagy perelt. Ha perelt, akkor egy szívós, gőgös, nagybefolyásu, a +törvénycsavarás minden fogásában járatos, tagadásra, esküre, +fölebbezésre és perújításra kész ellenféllel találta magát szemben, +aki akkor nyult csak a zsebébe, ha már semmiképpen sem kerülhette +el az árverést. Tíz kereskedő közül nyolc egyáltalában nem perelt. +Úgy okoskodtak, hogy egyszer, – ha előbb nem, hát Avarffy uram +halála után – csak megkerül a pénzük. Bebizonyított dolog, hogy a +nagy vagyon erkölcsi kamatokat is hajt, amelyek után az ügyes ember +megélhet, anélkül, hogy hozzá kellene nyulnia a valódi kamatokhoz. +És különös, hogy Avarffy uram, bár apró piszkosságairól mindenki +tudott, nem volt rosszhírü ember. Csak különc volt.</p> +<p>Az öreg úr az esztendő egy részét a budai palotájában töltötte. +Az emeleten ő maga lakott Pálma leányával, a földszinten Imre fia, +a második emeleten pedig Avarffy Guidó. Mindakét fiu házas ember +volt, gyermeke azonban egyiknek se volt. Imre úr egyik északi +vármegyének főispánja volt. Nem lehettek valami bokros teendői a +megyéjében, mert csak elvétve hagyta el a fővárost. A felesége egy +szegény, de fényesnevü, feltünően rút és istenfélő osztrák grófné +volt. Az asszony befolyásának tulajdonítható, hogy Imre úr teljesen +elosztrákosodott, nem ugyan politikai meggyőződése dolgában, hanem +fizikailag. A külseje, <span class="pagenum"><a name="Page_157" id= +"Page_157">-157-</a></span> a modora és az életszokásai olyanok +lettek, mint egy Metternich iskolájában nevelkedett császári +diplomatáé. Igen méltóságos külsejü, óvatos és megfontolt úriember +benyomását tette. Ostobaságot sohasem mondott, nem is cselekedett, +de elmés mondást se hallott még senki a szájából. Élete célja +szemmelláthatólag az volt, hogy a jóízlésnek bizonyos előre +megállapított szabályai szerint unatkozzék. Mivel az öreg Avarffy +mindent adott Imre fiának, csak éppen pénzt nem, a főispán úr +meglehetős szegénységben élt. Felesége, a grófnő nagy +önfeláldozással viselte el a cifra, de olykor kegyetlen nyomorúság +terheit.</p> +<p>Guidó úr még alig volt harminc esztendős. Hogy valami +foglalkozása legyen, képviselői mandátumot szerzett. Eleven eszü, +ötletes és könnyüvérü ember volt. Néhány esztendővel ezelőtt, – a +feudális érzelmü Imre őszinte megbotránkozására, – egy csinos +örmény leányt vezetett oltárhoz. Az asszonynak volt vagyona is, de +az nagyon hamar eluszott Guidó úr kezén.</p> +<p>Azóta Guidó úrnak tulajdonképpeni foglalkozása kölcsönök +szerzése volt. (A laikus nem is hinné, mennyi időbe és munkába +kerül egy-egy jól záródó vasszekrény megostromlása.) Az asszonyka +teljes ellentétje volt a földszinti grófnőnek, akivel egyébként a +képzelhető legrosszabb lábon élt; míg ugyanis Imréné egészen a maga +képére formálta a főispánt, addig Guidóné szakított pénzszerző +őseinek minden hagyományaival <span class="pagenum"><a name= +"Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> és szakasztott olyan +vidám és könnyelmü lett, mint volt a képviselő úr.</p> +<p>Lássuk azonban, hogy mi történik az Avarffy-palotában. Guidó +éppen e pillanatban érkezett haza. Az első emeleten, édesapjának +ajtaja előtt, összetalálkozott a feleségével, akin nagy és kellemes +fölindulás nyomai látszottak.</p> +<p>– Guidó, – kiáltotta suttogó hangon az asszony (mert bizonyos, +hogy suttogva is lehet kiáltani), – apa elesett a lépcsőn… Azt +beszélik, hogy szélhüdés érte…</p> +<p>– Az nem lehet igaz! – válaszolta kétkedően Guidó, akiben +esztendők óta megerősödött már a hit, hogy az öreg Avarffy +halhatatlan.</p> +<p>De azért dobogó szível lépett be a felesége után az öreg úr +lakásába. Édesapja ott ült a nappalijában, pipával a szájában. Az +asztalán egy üveg tokaji bor állott. Épnek és erősnek látszott, +mint egy százesztendős tölgyfa.</p> +<p>– Hogy van, kedves apa? – kérdezte a szép asszony.</p> +<p>– Nagyon jól. Az imént elcsúsztam a lépcsőn, de annak az +átkozott szőnyeg az oka.</p> +<p>– Hál’ Istennek, hogy így van, – mondotta Guidó, miközben +leroskadt egy székre.</p> +<p>A főispán és a grófnő is ott voltak a szobában. Imre úr az ő +rendes, ostobán-titokzatos szfinksz-arcát csinálta és mélységesen +hallgatott. A felesége pedig <span class="pagenum"><a name= +"Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> úgy volt öltöztetve, mint +egy jobb angol házban szolgáló szakácsnő.</p> +<p>– Olvasom, hogy neked gratulálni lehet, – szólott Guidóhoz az +öreg úr.</p> +<p>– Nekem?</p> +<p>– A lapok azt írják, hogy négyszázezer forintot nyertél +kártyán.</p> +<p>Guidó dühösen fölkacagott.</p> +<p>– Legfőbb ideje, hogy behozzák a botbüntetést az ujságírók +számára. Négyszáz forintot vesztettem pókeren és a nyavalyások azt +írják, hogy ezer annyit nyertem. Se éjjelem, se nappalom azóta a +hitelezőimtől.</p> +<p>– Igy is gratulálok neked, hogy van veszteni való négyszáz +forintod, – elméskedett az öreg.</p> +<p>E pillanatban Pálma lépett be. Egy nagyon fantasztikus és kissé +asszonyos pongyola volt rajta. Hidegen bólintott a grófnő felé, +akit ő sem állhatott ki, Guidónénak pedig azt mondta, hogy: +szervusz. Egy névjegyet tett az asztalra.</p> +<p>– Ezt Mihály hozta. Ez az úr künn van a folyosón és beszélni +akar apával.</p> +<p>Az öreg megnézte a névjegyet.</p> +<p>– Ez az úr menjen a pokolba. Én nem veszek gazdasági +gépeket.</p> +<p>– Gépügynök? – kérdezte Pálma.</p> +<p>Most nézte csak meg a névjegyet: <i>Frank Huszt-Hudson</i>. +<span class="pagenum"><a name="Page_160" id= +"Page_160">-160-</a></span></p> +<p>Mihály, egy kiéhezett öreg cseléd, aki valami érthetetlen okból +ragaszkodott Avarffyékhoz, belépett.</p> +<p>– Kérem, az az úr odakünn azt mondja, hogy levelet hozott +Lándory gróf őnagyméltóságától…</p> +<p>– Akkor jőjjön be.</p> +<p>Guidóné elpirult, Pálma arca pedig elfehéredett, midőn belépett +az, akire éppen gondoltak: az ő vasuti milliárdosuk.</p> +<p>A milliárdos remekbe szabott fekete kabátot viselt és ragyogó +köcsögkalapot tartott a hártyavékonyságu, fehér keztyűbe bujtatott +kezében. A bal szemében keretnélküli monokli csillogott.</p> +<p>– Avarffy Sándor úr?! – kérdezte.</p> +<p>– Én vagyok, – jelentkezett az öreg.</p> +<p>Az amerikai disztingváltan közömbös arcán széles mosoly futott +végig. Kivette szeméből a monokliját, megtörülte a kendőjével, +azután odalépett Sándor úrhoz, szó nélkül megölelte és +jobbról-balról megcsókolta. Az öreg úr erre kimondhatatlan furcsa +arcot vágott.</p> +<p>– Jó napot, Sándor bácsi! – mondotta Huszt.</p> +<p>– Mi az? Mi tetszik?</p> +<p>Az amerikai meghatottan mosolygott körbe.</p> +<p>– Frank Huszt-Hudson vagyok, a konzerv-Hudson fia.</p> +<p>– Mi közöm nekem a konzerv-Hudsonhoz? – csodálkozott az +öreg.</p> +<p>– A konzerv-Hudson huszti Avarffy Ferenc volt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> A mult +hónapban halt meg. Ő küldött, hogy látogassam meg magyarországi +rokonaimat.</p> +<p>Avarffy Sándor visszahanyatlott a székére. A két fia egyenesen +állott, mint a cövek és kidülledt szemmel nézte az amerikait. Ha +látni és hallani lehetne a gondolatokat, akkor rémült +sirálycsapatként kergetőztek volna a szoba padmalya alatt.</p> +<p>Az elzüllött Avarffy Ferencnek fia van… A fiu megjött +Amerikából… Egy nagy, erős, szemtelen kamasz… Vissza fogja +követelni apja vagyonát, itt fog élni a nyakunkon, pénzt fog kérni, +pörrel fog fenyegetőzni, botrányt fog csapni… Kapni ugyan nem fog +kapni egy árva fillért sem, – ez a gránitszilárdságu bizonyosság +azonnal kibukkant az első rémület káoszából, – de a lapok, hej a +lapok!</p> +<p>Az öreg úr volt az első, aki lélegzethez és szóhoz jutott. Az +imént úgy összelapult a meglepetés súlya alatt, mint a +palacsinta-kalap; de most fölpattant, kiegyenesedett és dühbe +jött.</p> +<p>– Miféle ízetlen tréfa ez?! Azt hiszi az úr, Huszton vagy Hudson +úr, hogy engem be lehet csapni? Semmi közöm az apjához, sem az apja +fiához! Ha százszor be tudja bizonyítani, hogy Avarffy Ferenc fia, +én akkor sem ismerem az urat! Volt nekem egy testvérem, – egy léha, +pazarló ember, – levettem róla a kezemet és nem akarok tudni sem +róla, sem semmi ijáról-fijáról… Most menjen az úr, mert policájt +hivatok! <span class="pagenum"><a name="Page_162" id= +"Page_162">-162-</a></span></p> +<p>Az amerikai nyugodt arccal hallgatta végig az öreget. Nem ijedt +meg, de haragos sem lett, inkább valami férfias meghatottság +tükröződött vissza a vonásain. Azután Pálmához fordult és +csodálatos puha hangon mondotta:</p> +<p>– Igy kell hát viszontlátnom szegény jó nagybátyámat? Óh, ha +sejtettem volna, hogy az egészsége ilyen szomoru állapotban van, +akkor nem izgattam volna föl…</p> +<p>Láthatólag gyöngeelméjűnek tartotta Sándor urat.</p> +<p>– De édesapa, talán megnézné a kegyelmes úr levelét, – szólott +Pálma oly szerény hangon, amely sehogysem illett gőgös arcához.</p> +<p>Guidó fölvette a levelet az asztalról, hová az amerikai tette, +fölbontotta és átfutotta.</p> +<p>– A kegyelmes azt írja, hogy a német gróf mutatta be neki ezt az +urat, és hogy ennek az úrnak kitünő ajánlatai vannak az amerikai +külügyi hivataltól.</p> +<p>Megint fülledt csöndesség támadt a szobában. A gondolatsirályok +megint szálldosni kezdtek. Most már így víjogtak:</p> +<p>– Ez tehát nem amolyan ágrólszakadt, akit el lehet toloncoltatni +a rendőrséggel… Pártfogói, nagyúri barátjai vannak… Baj, nagy baj, +de kapni azért nem fog egy megveszekedett garast sem…</p> +<p>Az amerikai szakította meg elsőnek a csendet. <span class= +"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> Kissé +meghajtotta magát, az angolszászok esetlen, de előkelő +férfiasságával, majd így szólott:</p> +<p>– Úgy látom, hogy nem kellett volna idejönnöm. De én csak azért +jöttem, mert édesapám parancsolta meg halálos ágyán. Azt mondotta: +„Keresd föl Sándor öcsémet, ha még él, vagy keresd föl gyermekeit, +ha maradtak utána és mondd meg nekik, hogy Ferenc bátyjuk megbocsát +nekik.“ Én nem tudom, hogy volt-e édesapámnak valami megbocsátani +valója, – mert ő sohasem beszélt velem ilyenekről, – én csak +megteszem azt, amit meghagyott nekem. És még valamit mondott nekem +édesapám. Azt mondotta: „Én neked hatvan millió dollárt hagyok +fiam. Ez elég arra, hogy segíts európai rokonaidon, ha netán +szükséget szenvednének.“</p> +<p>Hatvan millió dollár… Százötven millió forint… Háromszáz millió +korona… Éppen ötven millióval több a negyed milliárdnál – pedig +ötven millió is sok pénz… Rettenetesen sok pénz… Szemérmetlenül +sok…</p> +<p>Most lett csak igazán csönd a szobában. Nagy távolságból mintha +ünnepi harangkongás és orgonazúgás hallatszott volna. A +szemétdombon aranyszemecskét keresgélő baromfi egyszer abbahagyta a +kaparászást, midőn egy óriási aranyhegy emelkedett föl a szemük +előtt…</p> +<p>Akadt az Avarffy-családban egy érzelmes szívü férfi, aki nem +tűrhette tovább az öreg úr zsarnokságát <span class= +"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> és +nyíltan a rokonszenves idegen pártjára állott. E férfi Guidó úr +volt. Odalépett Huszt elé és így szólt hozzá:</p> +<p>– Eddig hallgatásra kényszerített a fiúi tisztelet, de most +beszélnem kell! Nyiltan kimondom, hogy nem értek egyet édesapámmal. +Én fölismerem önben a kedves rokont és ha mindenki megtagadja, +énreám számíthat. Szervusz!</p> +<p>Azzal megrázta az amerikai kezét.</p> +<p>Imre úr, aki lassubb fejgondolkozásu férfi volt, egy pillantást +váltott a grófnővel, azután ugyancsak odalépett Huszthoz és némán, +de igen ünnepélyesen megrázta jobbját.</p> +<p>Az amerikai egy pillantást vetett az öregre és ekkor észrevette, +hogy annak arca eltorzult, mint a pityergő gyereké. Sándor úr +siránkozó hangon mondotta:</p> +<p>– Ihol ni, most mind elfordulnak tőlem és úgy bánnak velem, +magammal tehetetlen emberrel, mintha én loptam volna el a Szent +István palástját… Pedig én mindig nagyon szerettem szegény jó +Ferenc bátyámat és sohasem bántottam meg egy szóval sem… De valami +ellenségem megrágalmazott előtte és ő nem akart rólam többet tudni +és visszaküldte a pénzt is, amit utána menesztettem… Énnekem pedig +– mi tagadás benne – nagyon érzékeny szívem van… Ha azonban szegény +jó bátyám szeretettel emlékezett <span class="pagenum"><a name= +"Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> meg rólam a halálos ágyán +és ha elküldi hozzám a fiát, akkor kőszívűnek kellene lennem…</p> +<p>Az öreg úr nem fejezhette be a mondatát, mert fuldokló zokogás +vett rajta erőt. A fiai borzongva néztek reá. Szivettépő hatással +lehetett Sándor úrra az amerikai aranyhegy, ha sírni tudott, ő, aki +még az Istenben boldogult felesége temetését is hűvös nyugalommal +nézte végig.</p> +<p>Az öreg azután fölkelt, odalépett Huszthoz, sokáig a szemébe +nézett, majd így szólott:</p> +<p>– Igen, igen, te Avarffy Ferenc fia vagy! Negyvennyolcban, +amikor együtt vonultunk Klapka táborába, szakasztott ilyen volt, +mint te most!</p> +<p>Azzal két kezét gyöngéden rátette Huszt simára fésült fejére, +mintha meg akarná áldani. Az amerikain meglátszott, hogy furcsának +találja az érzelgős bőbeszédűséget, de azért jóizléssel viselte el +kényes helyzetét.</p> +<p>Később leültették és Sándor úr az ő szegény jó Ferenc bátyja +után kérdezősködött. Huszt pompásan megállotta helyét a +keresztkérdések záporában. Az Avarffy-rokonság labirintusában +járatosabb volt, mint teszem Guidó úr. Pálma egy miniatür-képet +hozott elő, amely egy fiatal honvédtisztet ábrázolt.</p> +<p>– Itt van az édesapja arcképe. Ön semmit sem hasonlít hozzá.</p> +<p>Guidóné egy röpke pillantást vetett az arcképre és egy igen +hosszut az amerikaira. <span class="pagenum"><a name="Page_166" id= +"Page_166">-166-</a></span></p> +<p>– Nem hasonlít, de az nem baj, sőt ellenkezőleg, – mondotta. És +elpirult a haja tövéig.</p> +<h3>IV.</h3> +<p>Aznap este, amikor Huszt éppen kilépett a fogadója kapuján, egy +gummikerekes kocsi állott meg a gyalogjáró mellett. A kocsiban +Guidó úr ült a feleségével és a hugával. A hölgyek kicsipték +magukat és igen csinosak voltak.</p> +<p>– Halló, yankee, hozzád jöttünk! – kedélyeskedett Guidó. – +Megszöktünk a budai bagolyvárból és ha nincs jobb dolgod, veled +töltjük az estét.</p> +<p>Az amerikai azt mondotta, hogy nagy kitüntetésnek veszi +őnagyságáék látogatását.</p> +<p>– No, csak nem nagyságolod a kuzinjaidat? – támadt rá Guidó úr. +– Nálunk az a regula, hogy a jó rokonok tegeződjenek.</p> +<p>Együtt vacsoráztak és a mulatságuk eltartott éjfélig. Még az +éjjel furcsa és botrányos kalandja volt Husztnak a kaszinóban, +ahová Guidóval ketten elmentek, miután hazaszállították hölgyeiket. +Az amerikai éppen Lándory gróffal és a német főkonzullal +beszélgetett, amikor egyszerre a vállára ütött egy szőke, +hórihorgas úriember.</p> +<p>– Fránci, – mondotta a szőke ember, – hát te mit csinálsz +itt?</p> +<p>Az amerikai egy csodálkozó pillantást vetett két <span class= +"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> úri +barátjára, mintha azt akarná mondani: Kérem, nemzeti szokás ez itt? +– majd nyugodtan szólott a hosszu emberhez:</p> +<p>– Nem ismerem önt, sir!</p> +<p>A másik azonban tovább kellemetlenkedett.</p> +<p>– Ugyan, ugyan! Hiszen te a nagynéném komornájának a fia vagy… +Az apád meg szakács volt a nagybátyám házában…</p> +<p>– Részeg a gentleman? – kérdezte Huszt.</p> +<p>A grófi főkonzul arca elfehéredett a fölindulástól.</p> +<p>– Ez mégis hallatlan! Az ember azt hihetné, hogy ilyen előkelő +helyre elhozhat egy disztingvált idegent…</p> +<p>A többit az óvatos diplomata már elharapta. Ami bennerekedt, az +alkalmasint tömör, de éles kritikája volt a magyar társadalmi +viszonyoknak.</p> +<p>Az öreg Lándory gróf pedig, aki rokona volt a kötekedő ifjúnak, +erélyesen ráripakodott:</p> +<p>– Eredj és aludd ki magadat! Tökrészeg vagy!</p> +<p>A hórihorgas szőke ifju Kelemenffy báró volt. Évekkel ezelőtt, +ha E. gróf kastélyában töltötte a vakációt, Huszt-Hudson mint groom +forgolódott körülötte. Igaz azonban, hogy a báró, amikor +megszólította az amerikait, tényleg annyira részeg volt, hogy alig +tudott állani a lábán.</p> +<p>Huszt nem törődött többet a kalandjával, hanem angolszász +flegmájába burkolódzva szívta szivarját, Guidó úr azonban, aki +éppen végszóra jelent meg a <span class="pagenum"><a name= +"Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> kártyaszoba ajtajában, +lovagias lelkének egész hevével tette a magáévá kuzénjának ügyét. +Tíz perc alatt sikerült is dühbe hoznia az egész klubbot. Hogy ez a +Kelemenffy lehetetlen ember. Részeges, mint egy tót napszámos, +ripők modoru és – ami legsúlyosabban esett latba – fűnek-fának +adósa. Ha volna a klubban két garas ára önérzet, akkor – báró ide, +báró oda – kurtán kilöknék. Kelemenffynek időközben nekiestek a +barátai és annyi gorombaságot vágtak a fejéhez, hogy a részeg báró +végül már azt sem tudta, hogy fiú-e vagy leány. Rávették, hogy +kérjen bocsánatot az amerikaitól. Meg is tette. Mialatt elhebegte +mondókáját, a szürke, nagy halszeme kétségbeesetten kereste Huszt +tekintetét, mintha azt akarná mondani: Fránci, kérlek, valld be, +hogy te vagy a szakács fia!</p> +<p>Guidó úr később odatelepedett Huszt mellé.</p> +<p>– A dolog el van intézve. Ez a fráter jó ideig nem fogja magát +mutatni a klubban. Szó ami szó, barátom, mi félig barbárok vagyunk… +de azért reménylem, hogy ilyen apró izetlenkedések nem útáltatják +meg veled társaságunkat…</p> +<p>Huszt azt mondotta, hogy nem érdemes több szót vesztegetni a +semmiségre. Guidó úr vissza akart menni a kártyaszobába, de azután +hirtelen a homlokára koppintott és könnyed mosollyal szólott az +amerikaihoz:</p> +<p>– Igaz… nem adhatnál nekem holnap ötezer forintot?</p> +<p>– Akár rögtön is! <span class="pagenum"><a name="Page_169" id= +"Page_169">-169-</a></span></p> +<p>Huszt kivette zsebéből a csekk-könyvét, kitöltött egy lapot és +odaadta Guidónak. A kuzén zsebretette a papirt, miközben a szíve +valósággal megmámorosodott a rokoni szeretettől.</p> +<p>– Azt a Kelemenffyt mégis ki kellene dobni a klubból! – mormogta +magában.</p> +<h3>V.</h3> +<p>Az amerikai mindennapos vendége lett a budai palotának. Ha +egyszer véletlenül elmaradt, akkor biztosan elment érte Guidó. Az +egész Avarffy-család igen megszerette, de leginkább a család feje, +az öreg Sándor úr.</p> +<p>– Egész ember! – mondotta. – Meg tudott élni az apja nélkül +is.</p> +<p>Ez persze a két Avarffy-fiúnak szólt, ennek az élhetetlen két +embernek, akik siheder-koruk óta egyebet sem tettek, mit ébren-alva +furfangos terveket szőttek, hogyan törhetnének be az édesapjuk +jólzáró pénzesszekrényébe.</p> +<p>Hamarosan beköszöntött a szép idő és az öreg úr ekkor +kijelentette, hogy nem birja tovább a városi életet és kimegy lakni +a huszti kastélyába. Husztnak meg kellett igérnie, hogy vendége +lesz. Az öreg úr ekkor elérkezettnek látta a pillanatot, hogy némi +betekintést engedjen neki egy kedves tervébe, amely néhány nap óta +sokat foglalkoztatta. <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= +"Page_170">-170-</a></span></p> +<p>– Huszt körül sok a közbirtokossági erdő… Azokat most olcsó +pénzen mind meg lehetne venni… Egy okos ember, aki tud beszélni a +paraszt nyelvén, néhány millióval úrrá lehetne az egész vármegye +fölött… Vasutat kellene azután építeni a hegyekbe és akkor +ugyancsak szépen fiadzana a pénz…</p> +<p>Az amerikai nem vette magára a dolgot.</p> +<p>– Nem volna kedved az üzlethez? – kérdezte félvállról az +öreg.</p> +<p>– Nem értek az ilyen üzlethez…</p> +<p>Most egyszerre megnyiltak az öreg úr bőbeszédűségének zsilipjei. +Nem is szükséges, hogy kedves öccse kezébe vegye a dolog végét. +Elég, ha társául szegődik Avarffynak, esetleg csöndes társává. Ő +maga, aki megvénült a parasztmunkában, mindent eligazítana…</p> +<p>– Be akar csapni! – mondotta magában Huszt. Majd hangosan szólt: +– Nem tudom okos dolgot művelnék-e, ha a vagyonom egy részét +lekötném olyan országban, ahol egyelőre csak vendég vagyok…</p> +<p>Pálma őnagysága az este pénzt kért az öregtől, valami +divatszámla kifizetésére. Egyébként ő volt az egyetlen tagja +Avarffy háznépének, aki néhanapján hozzá tudott férkőzni az öreg úr +rozsdás záru erszényéhez. Erkölcsi leckéztetés nélkül persze +sohasem ment a dolog.</p> +<p>– Már megint pénz? Azt hiszem, te most már abban a korban vagy, +hogy nem apáddal, hanem uraddal illenék megfizettetni a puccodat. +<span class="pagenum"><a name="Page_171" id= +"Page_171">-171-</a></span></p> +<p>Erre az volt a Pálma rendes válasza:</p> +<p>– Ki az ördög mer engem feleségül venni, amikor ország-világ +tudja, hogy édesapám tisztességes kelengyét se fog nekem venni.</p> +<p>Valahányszor idáig jutottak, az apa vagy fizetett, vagy nem +fizetett, de mindenesetre elhallgatott. Mert elve ellenére volt, +hogy a kelengyére vonatkozólag vérmes reményeket ébresszen föl +leánya szívében.</p> +<p>Ezúttal azonban nem hallgatott az öreg. Egy merész fordulattal +nekitámadt Pálmának:</p> +<p>– Hogy máig is pártában vagy még, annak nem az én +takarékosságom, hanem a te élhetetlenséged az oka. Miféle +emberekkel barátkozol te? Nagyzoló mágnásokkal, eladósodott +képviselőkkel és széllel bélelt katonatisztekkel. Ha eszed volna, +akkor találhatnál valami komoly embert, aki nem a pénzedet nézi, +hanem téged szeret…</p> +<p>Pálma keskeny ajka szélén könnyü mosoly jelent meg.</p> +<p>– Mit ért, édesapám, komoly ember alatt?</p> +<p>– Hát olyat, akinek magának is elég a pénze…</p> +<p>A leány most már gúnyosan mosolygott. Ni, az öreg úr nagy +furfangosan olyan útra akarja őt terelni, amelyen ő már hetek óta +dobogó szívvel és visszafojtott lélegzettel sompolyog előre.</p> +<p>– A komoly emberek is szívesen látják ám a párisi kalapokat és a +selyemharisnyákat, – jegyezte meg. <span class="pagenum"><a name= +"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span></p> +<p>– Mennyi pénz kell? – kérdezte kurtán Avarffy.</p> +<p>– Most csak háromszáz korona.</p> +<p>Az öreg kinyitotta a pénzszekrényét és jó ideig elgondolkozva +simogatta a patriárka-szakállát. Azután egyszerre három ezresbankót +adott a leányának.</p> +<p>– Ne, vegyél magadnak párisi kalapot meg selyemharisnyát.</p> +<p>Pálmát szinte megrémítette az édesapja bőkezűsége. Ez már komoly +dolog volt.</p> +<p>Guidóné, amikor meghallotta, hogy az öreg Husztra akar menni, +kereken kijelentette, hogy a tavaszi éved vége előtt ő bizony senki +kedvéért nem megy el faluzni. Másnap azonban hirtelen +megváltoztatta szándékát. Azt mondta, hogy egész éjszaka ideges +főfájása volt és hogy nem birja tovább a városi zajt és port. +Persze, ő is hírét vette már, hogy az amerikai ott lesz a huszti +kastélyban.</p> +<p>Pálmát megijesztette és fölbosszantotta szép sógornőjének +pálfordulása. Ők ketten oly jóbarátságban éltek egyébként, +valahányszor azonban valamirevaló férfival ismerkedtek meg, +rendszerint meghidegült köztük a viszony. Pálma úgy találta, hogy +sógornője olykor – merő játékos vadászszenvedélyből – megzavarja az +ő legkomolyabb kombinációit. Derék asszonyka egyébként, de annyi +lelkiereje sohasem volt, hogy ne kacérkodjék Pálma udvarlóival. +Neki valahogyan, talán a tüzes szeme, a mozgékonysága, és a kecses +fölületessége révén, az a híre kerekedett, hogy <span class= +"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> +forróvérü asszony és való igaz, hogy az ő jelenléte nem vált +előnyére a fagyos viselkedésü, de éppen nem fagyos vérmérsékletü +leánynak.</p> +<p>Pálma, mondom, megszeppent, de azért nem vesztette el a szívét. +Tudta, hogy meg kell küzdeni a szép sógornővel, de azt is tudta, +hogy le fogja győzni az ugrifüles asszonyt, ha nem sajnálja +fegyvertárának élesebb fegyvereit. És ezúttal nem fog sajnálni +semmit.</p> +<p>Mint lelkiismeretes krónikásnak, föl kell jegyeznem a tényt, +hogy Avarffyék elutazásának előestéjén Imre úr, a főispán, +meglátogatta az amerikait a fogadójában. Valahogyan megneszelte +édesapjának erdővásárlási terveit és most kötelességének tartotta, +hogy Huszt figyelmét egy hasonló, de mindenképpen reálisabb tervre +irányozza. Felesége, a grófnő családjának volt Morvaországban egy +birtoka, ahol első minőségü komló és kitünő cukorrépa termett. Ez a +birtok csak névleg volt a grófi családé, mert minden göröngyére +külön jelzálog-adósság jutott. A főispán, illetőleg felesége a +grófnő, úgy vélekedett, hogy Huszt gyümölcsözően helyezhetné el +tőkéinek egy részét, ha tisztázná a birtokot.</p> +<p>Huszt nyugodtan hallgatta végig a főispán előadását, de nem +adott határozott választ. Azt mondta, hogy alkalmilag foglalkozni +fog az üggyel. <span class="pagenum"><a name="Page_174" id= +"Page_174">-174-</a></span></p> +<h3>VI.</h3> +<p>A huszti kastély – ha szabad a kastély szót egy rideg, +négyszögletü és kopárfalu kőhombárra alkalmazni – a déli homlokával +beláthatatlan szántóföldekre nézett. E fekete göröngyü földek +helyén volt valamikor a százezer vizimadártól hangos nagy nádas. +Északon, néhány kilométernyire a kert mögött, erdős hegyek +emelkedtek. Ott voltak a közbirtokossági erdőségek, amelyekre +Avarffy Sándor foga fájt. A kastélyban hatalmas, de hiányosan és +mindenféle ócska limlommal berendezett szobák sorakoztak egymás +mellé. Az épület hosszán széles folyosó vonult végig. A fehérre +meszelt folyosót valamikor nyolcszögletü vörös téglákkal rakták ki, +amelyeket már az ötödik Avarffy-nemzetség lába koptatott. Ha valaki +végigmet a folyosón, kongó visszhang támadt léptei nyomán.</p> +<p>Volt azonban a sivár vidéknek egy igen szép része: a kastély +régi kertje. Az öreg Avarffy már negyven esztendővel ezelőtt +elcsapta utolsó kertészét és azóta pompás vadon burjánzott az +ingoványos fekete talajból. A kertet hosszu és széles hársfasor +szelte át és a kétszázéves lombos faóriások közt csendes birkanyáj +legelte ruganyos szmirna-szőnyeggé a gyöpöt. A fasoron túl levő +ligetben embermagasságra nőtt meg a viruló gaz egy-egy kidőlt, +korhadó fatörzs körül. Az eliszaposodott nagy tó fenekén ezerszámra +termett <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= +"Page_175">-175-</a></span> a vizililiom, a lejtős partot pedig +rikitó mezei virágok borították.</p> +<p>Az amerikai, aki a francia komornyikja kíséretében érkezett +Husztra, a kertre nyíló földszintes sarokszobát kapta lakásul. Az +első nap reggelét azzal töltötte, hogy Pálma társaságában bejárta a +vidéket. A szép sógornőt, aki későn kelő asszony volt, csak ebédnél +látta. Pálmára láthatólag igen jó hatással volt a vidéki levegő; +egyszerűvé, kedvessé és közvetlenné tette. Ha éppen akart, tudott +jó pajtás is lenni.</p> +<p>Amikor a nagy fasor végébe értek, a Huszt-patak zárta el +útjokat. Odaát pompás fenyves sötétlett.</p> +<p>– Ha át tudnánk menni, mutatnék neked egy szép kis +kolostor-romot, – mondta Pálma.</p> +<p>– Nincs itt a közelben híd?</p> +<p>– Két mérföldnyire sincs.</p> +<p>– Akkor hogyan megy át az ember?</p> +<p>– Leveti a cipőjét és átgázol a patakon.</p> +<p>– Átvihetlek, ha akarod, – mondta az amerikai.</p> +<p>– Köszönöm, nem játszom Pál és Virginiát.</p> +<p>Pálma leült egy kőre és szó nélkül levetette a cipőjét meg a +harisnyát, azután átgázolt a tulsó partra. A lába tökéletesen szép +volt, akár egy görög szoboré; ha nem ilyen lett volna, bizonyára +nem mutogatta volna olyan könnyüszerrel, mert a szemérmetesség +védőpajzsa tudvalevőleg a rútság. A tulsó oldalra érve, jó ideig a +part mentén a puha homokban gázoltak. Azután fölvették a cipőjüket +és hamarosan elérték a kis <span class="pagenum"><a name="Page_176" +id="Page_176">-176-</a></span> romot. Azon ugyan nem volt sok +látnivaló. Az amerikai titokban azzal gyanusította hölgyét, hogy az +nem is az ócska falakat, hanem a fiatal lábait akarta neki +megmutatni. Huszt ügyesen megmászta az egyik bolthajtást.</p> +<p>– Vigyázz, leesel, – kiáltotta Pálma.</p> +<p>Huszt úr ekkor zsebretette a két kezét, fejjel a levegőbe +vetette magát és egy tökéletes salto mortáléval talpraesett. A +kalapja a fején volt, a monoklija pedig a szemében, amikor +megállott Pálma előtt. A leány elsikoltotta magát, majd kacagva +tapsolni kezdett.</p> +<p>– De hiszen te nagyszerü ember vagy! – kiáltotta.</p> +<p>– Semmiség! – szerénykedett Huszt. – A Washington-College-ban +egyebeket is tanultunk.</p> +<p>– Példának okáért?</p> +<p>– A galoppozó ló nyergében fölállani. A villámhárítón a +hatemeletes ház tetejére fölmászni.</p> +<p>(Az amerikai ezeket és hasonló dolgokat nem a főiskolában, hanem +a Barnum-féle cirkuszban tanulta, ahol két éven át mint akrobata, +majd mint Dummer Auguszt működött.)</p> +<p>Amikor estebédhez öltöztek, Huszt megborotváltatta magát a +franciájával. A borotválkozás méla hangulatát rendesen arra szokta +használni, hogy gondolkozzék. Újabban, amióta módjában volt, hogy +mindennap megborotváltassa magát, jóval intenzivebb lelki +<span class="pagenum"><a name="Page_177" id= +"Page_177">-177-</a></span> életet is élt, mint annakelőtte. +Ezúttal ilyenféle gondolatok fordultak meg a fejében.</p> +<p>– Ennek a leánynak igen szép lába van… Hogy nem ok nélkül +irányította figyelmemet a lábára, az bizonyos… Ő sokkal eszesebb +leány, semhogy komoly ok nélkül levesse a cipőjét és a harisnyáját… +Pálma őnagysága tetszeni óhajt nekem és el akarja magát velem +vétetni… Azt hiszem, meg fogom neki tenni ezt a szívességet… +Határozottan előkelő megjelenésü leány és ha szörnyü módon rossz +nevelési is, bizonyos jelekből azt merem következtetni, hogy egy +gyöngéd, de erélyes kezü férj még jó útra vezethetné… Nem szabad +megfeledkeznünk arról sem, hogy kitünő családból való és vagyonos… +Az öreg többszörös milliomos és végre sem örökéletü… Ha egyszer +elvettem a leányt, akkor ki fog sülni, hogy a hatvan millió +dollárom, – gondolom, annyit vallottam be? – nincs sehol. Egyebek +is ki fognak még sülni. De ez nem az én bajom, hanem Avarffyék +baja. Lesz rá gondom, hogy a dolognak meglegyen a maga formája… +Nekem ma tényleg lehetne odaát hatvan millióm… Tegyük föl, hogy a +vagyonom a konzervtröszt papirjaiba van elhelyezve… Tehetek én +arról, ha a tröszt egy félesztendő mulva csődöt mond és ha én +elvesztem a pénzemet? Nem, én arról nem tehetek. Az öreg Avarffy +prüszkölni fog, de a feleségem akkor már imádni fog és híven ki fog +mellettem tartani… Ha pedig egyéb dolgok is kisülnének, akkor se +lesz <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= +"Page_178">-178-</a></span> belőle baj. Avarffyéknak inkább van +érdekükben, hogy le ne leplezzenek nyilvánosan, mint nekem… Tehát +el fogom venni Pálmát, akinek csinos lábában a boldog házasság +biztosítékát látom…</p> +<p>Huszt azzal a meggyőződéssel lépett a szalonba, hogy ő máris +fülig szerelmes Pálmába. A gyöngéd mosoly, amellyel a leány +fogadta, kissé meg is dobbantotta szívét. Estebédnél azonban +váratlan dolog történt. Huszt, aki Pálma és Guidóné között ült, az +asztal alatt egy könnyü lábacska érintését érezte. Még pedig a bal, +tehát az asszony oldalán. Ez lehet félig véletlenség, de lehetne +félig szándékosság is. Az amerikai nem volt az a férfi, aki +könnyelműen elsiklik ilyen kérdés fölött. Öt perc mulva már +tisztában volt vele, hogy a szép sógornő, ha nem is kereste vele a +titkos érintkezést, másrészről nem is kerüli. Az asszony vidáman +fecsegett Pálmával és tudomást sem vett Huszt tekintetéről, amely +jó ideig az arcán függött. Ez a finommetszésü, kissé merész, de +bájos profil meg is érdemelte, hogy megnézze az ember. Pálma +észrevette Huszt pillantását és elkedvetlenedett. Sejtette-e +vajjon, hogy az ő lábának emlékét egy pillanatra elhomályosította a +sógornő lába?</p> +<p>Az éjjel, amikor Guidóné már ágyában feküdt és elalvás előtt +gyertyafény mellett olvasott, megnyilt szobájának ajtaja és +belépett hozzá Pálma. A két nő szobája közel esett egymáshoz az +emeleti folyosón és a <span class="pagenum"><a name="Page_179" id= +"Page_179">-179-</a></span> leány éjjeli pongyolában, papuccsal a +lábán és cigarettával a szájában tehette meg látogatását.</p> +<p>– Nini, a huszti fehér asszony! – csodálkozott Guidóné.</p> +<p>Pálma letette gyertyáját az éjjeli szekrényre és odakuporodott a +sógornője ágyára.</p> +<p>– Beszédem van veled, Zsezse, – mondotta komoly arccal.</p> +<p>– Parancsolj velem, édesem!</p> +<p>Pálma nagy füstfelhőt fujt a padmaly felé, azután szárazon +szólt:</p> +<p>– Mondd, Zsezse, tudnál te egyszer az én kedvemért öt percig +igazat beszélni?</p> +<p>– Megpróbálhatom, édesem. A te kedvedért semmi áldozattól nem +riadok vissza.</p> +<p>– Mondd meg, tulajdonképpen mi a szándékod az amerikaival?</p> +<p>– Semmi, galambom; a világon semmi szándékom sincs vele. Sem +elcsábítani nem akarom, sem megszöktetni nem fogom.</p> +<p>– Rendben van, – mondotta Pálma, – és én köszönettel tudomásul +veszem a kijelentésedet. Én is őszinte leszek és megmondom, hogy +nekem igenis vannak szándékaim. El akarom magamat vétetni az +amerikaival.</p> +<p>– Fogadd szerencsekívánatomat, – szólott Zsezse. – Mert ha te +akarod, akkor hamarosan meg is lesz a lakodalom. Az amerikai sokkal +jobbízlésü ember, <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= +"Page_180">-180-</a></span> semhogy szemet hunyjon a te testi és +lelki bájaid előtt.</p> +<p>Megjegyzendő, hogy a két nő egyébként őszinte jóbarátságban élt +egymással. Ha azonban férfi állott kettőjük között, akkor egyszerre +idegenek lettek egymáshoz, ellenségeskedést éreztek egymás iránt és +diadalt, ha megbánthatták egymást. Most pedig férfi állott +közöttük.</p> +<p>Pálma szándékosan nem akart tudomást venni a sógornő szavaiban +rejlő gúnyról.</p> +<p>– Attól még nagyon messzi tartok, hogy elfogadhassam a +gratulációdat. Tulajdonképpen még sehol sem tartok. De úgy +képzelem, hogy a dolog rendbe jöhetne, ha te nem állanál kettőnk +közé.</p> +<p>– Én?! Hát olyannak tartasz? – kérdezte érzelmes hangon +Zsezse.</p> +<p>– Nem tartalak rossznak, – jegyezte meg nyugodtan a leány, – +csak tudom, hogy léhaságod alkalomadtán perfiddé és kegyetlenné is +tesz. Kétrendbeli kombinációimat alaposan megrontottad már. Neked +nem volt belőle hasznod, de nekem kellemetlenséget okoztál.</p> +<p>A szép asszony lehunyta a szemét és mosolyogva nyujtózott a +párnái között.</p> +<p>– Szívem Pálmája, te igazságtalan vagy, amikor a saját +<i>pechedért</i> engem teszesz felelőssé. Mert a te peched, hogy +nem tudod lekötni a gavallérjaidat és <span class= +"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> hogy +kétheti udvarlás után mindegyiknek sürgős dolga akad Európa másik +végében.</p> +<p>Pálma rettenetes gyűlölettel nézett az ágyban fekvő asszonyra. +Azzal a gyűlölettel, amelyet csak egy sovány és hidegszemü leány +féltékenysége érezhet egy gömbölyütagu és tüzesszemü menyecske +iránt. Erőt vett azonban magán és halkan mondotta:</p> +<p>– Lehet, hogy a saját ügyetlenségemmel rontottam el két +kombinációmat. A mostanit azonban nem akarom elrontani. Azért +beszélek veled ilyen őszintén. Szeretném, hogy mint jó rokon a +segítségemre légy…</p> +<p>Zsezse igen előkelő arcot vágott.</p> +<p>– Szívem, te sokat kívánsz tőlem. Én elvből nem avatkozom +ilyenféle dolgokba…</p> +<p>Pálmát most már végleg elhagyta önuralma. Gőgös arccal fölkelt +és a gyertyája után nyult.</p> +<p>– Értem! A nyomorult kis izgalmat, amelyet a flirt neked nyujt, +többre becsülöd az én egész jövendőmnél. Tégy tehát, amit jónak +látsz. Kezd meg újból perfid kis játékaidat. Nem félek tőled. +Szembe szállok veled. Jó éjszakát.</p> +<p>Kiment a szobából és magára csapta az ajtót. Zsezse fölült a +párnái között, mint a nyulfiók a vetésben és kissé megszeppenve +tekintett utána. De azután valóságos nevetőgörcs vett rajta +erőt.</p> +<p>– No nézd, a gőgös amazon-királynőt! Ő nem fél tőlem! Ő szembe +száll velem! Ilyen halszemmel és ilyen sovány vállpereccel? Pedig +én eddig nem is vettem <span class="pagenum"><a name="Page_182" id= +"Page_182">-182-</a></span> komolyan az amerikánust. Holnaptól +fogva azonban komolyan fogom venni.</p> +<p>A két nő hajnalig se tudott elaludni. A nyilt hadüzenet, amelyet +váltottak, sorompóba szólította a női hiúságukat és szárnyára +eresztette a fantáziájukat. Hajnalig vakmerő, alattomos és +kegyetlen cselvetéseken törték a fejüket.</p> +<p>Másnap már megindultak az ellenségeskedések. A háborus felek +egyelőre még nem vettek tudomást egymásról, de lázas sietséggel +igyekeztek lábukat a sztratégiailag fontos ponton, az amerikai +szívében megvetni. Mosolygó arccal, kecsesen és bájosan törtettek +előre, a puzdrájukban azonban mérgezett nyilak zörögtek. +Mindegyiknek persze más volt a harcmodora. Pálmának, a +feleségjelöltnek, tisztának, szelídnek, egyszerűnek és +becsületesnek kellett magát mutatnia. Ellenben Zsezsének a +forróvérü démont kellett megjátszania. A Pálma szavai úgy hullottak +az amerikaira, mint valami fehér virágeső. Zsezsének minden +mozdulata az epedő odaadás gesztusa volt.</p> +<p>Az Avarffy urak persze tudomást sem vettek mindarról, ami a +fejük fölött történik. Akár az erdőben legelésző tulkok a +fakoronákon röpködő madarakról. A nők meg óvakodtak attól, hogy +beavassák terveikbe a férfiakat. Ilyenféle háborúkat maguk közt +szoktak végigküzdeni az asszonyok. Husztnak nagyon ínyére való volt +e bájos és izgalmas játék. Úgy érezte <span class= +"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> magát, +mint a ligetben éjszakázó pásztor, akit szerelmes +holdvilág-tündérek rohannak meg.</p> +<p>A szép Guidónénak hátrányára vált, hogy a reggelt át kellett +engednie Pálmának. Zsezse ugyanis képtelen volt arra, hogy +tizenkettő előtt fölkeljen. Délig ő egyáltalában nem volt sem +kacér, sem hiu, sem cselszövő, sem semmi egyéb; addig ő csak +szörnyen fáradt és álmos volt. Rózsaszínü, pihegő holttestként +feküdt ágyában és ha történetesen tűz ütött volna ki a szobájában, +biztosan benn égett volna, mert nem lett volna annyi energiája, +hogy kimásszon a paplan alól.</p> +<p>Pálma sietett kiaknázni a nagy előnyt, amelyet sógornőjének +véghetetlen lustasága neki nyujtott. Talált az istállóban két, még +végleg el nem vénhedett lovat, azokat megnyergeltette, hogy az +amerikai társaságában bekalandozhassa a környéket. Valami híres +lovasnő nem volt a leány, de tudta, hogy lóháton pompásan +érvényesül az ő acélpenge-karcsuságu amazontermete. Huszt, aki +mindenhez értett, úgy lovagolt, mint maga Buffalo Jim.</p> +<p>Egyszer egy szép tavaszi reggelen a monostori romon túl levő +fiatal erdőben jártak. Az amerikai vagy két lépésnyi távolságban +követte Pálma paripáját a keskeny gyalogösvényen. A vékony és +egyenes fenyőtörzsek közt úgy játszadozott a tavaszi verőfény, mint +egy rostély rúdjai közt.</p> +<p>Beszélgettek és Pálma filozófált, persze, a maga módja szerint. +<span class="pagenum"><a name="Page_184" id= +"Page_184">-184-</a></span></p> +<p>– Mindenki szereti a tavaszt, de nekem, úgy látom, nem jó +barátom ez az évszak. Engem szomorúva tesz. Ne nevess ki, – +lelkemre mondom: nem affektálok, csak megállapítom a száraz tényt, +hogy nagyon szeretnék meghalni. A haláltól, mint fizikai +processzustól, természetesen, irtózom. De ha módomban volna, hogy +egy pillanat alatt felhővé vagy földdé változzam át, akkor nagyon +boldoggá tenne a megsemmisülés gondolata.</p> +<p>– Mi csábít arra, hogy kitérj az élet elől? – kérdezte +Huszt.</p> +<p>– Nem ismerem az életet, nem várok tőle semmi jót és félek tőle. +Attól is tartok, hogy hiányzik belőlem az akaraterőnek rugalmassága +és szívóssága, amely – úgy hiszem – szükséges az élethez.</p> +<p>(Pálma azért erőltette megint a mélabús lemondást, mivel úgy +tudta, hogy az erélyes jellemü és gyakorlatias észjárásu férfiakat +vonzza az álmadozó lágyság és félénkség.)</p> +<p>– Az igazi nő számára az élet a szerelem, – vélekedett Huszt. – +Élni fogsz, ha szeretni fogsz.</p> +<p>– De hiszen éppen ez az, ami nyugtalanná tesz. A leány számára a +szerelem a házasság. De úgy veszem észre, hogy a házasság nem +mindig a szerelem. A mi társadalmi törvényeink passziv szerepre +kényszerítik a nőt éppen életének legválságosabb időszakában. A +leány alig járulhat hozzá életének irányításához. <span class= +"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> Az ő +kötelessége a hallgatás, a várakozás és a reménykedés.</p> +<p>Az amerikai elnevette magát.</p> +<p>– Én nem ismerem eléggé a ti szokásaitokat. Ha azonban rossznak +tartanék egy szokást, akkor túltenném magamat rajta.</p> +<p>Pálma is nevetett.</p> +<p>– Ha te leány volnál és szeretnél egy férfit, megmondanád +neki?</p> +<p>– Minden bizonnyal. És nem is félnék attól, hogy veszítek +valamit női méltóságomból. Amerikában, ahol a nők jobban ismerik +emberi jogaikat, mint nálatok, erre számtalan példa volt már. A +házasság végre is kétoldalu szerződés. Nem látom be, hogy miért +illesse a kezdeményezés joga éppen csak az egyik szerződő +felet.</p> +<p>Meg fogom vele kéretni a kezemet, – mondotta magában Huszt. – +Nem fogom ugyan kikosarazni, de akarom, hogy a kettőnk között levő +egész útat ő maga tegye meg. Mindenesetre jó lesz, ha valamikor így +szólhatok hozzá: Te akartad! – Okos ember előre gondoskodik az +enyhítő körülményekről.</p> +<p>A leány, akit kissé megszédített a lovaglás izgalma és a tavaszi +szellő, tényleg valami vakmerő elhatározáson törhette a fejét, mert +az arca egészen elváltozott. De aztán váratlanul beleavatkozott a +dolgok folyásába egy túlideges mókus. A szóban forgó állat megriadt +a lovasoktól és egy fa tetejére menekült. <span class= +"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> Pálma +lova erre azt hitte, hogy neki is a cselekvés terére illik lépnie +és ágaskodni kezdett. Huszt melléje ugratott, hogy megfékezze a +neveletlenkedő táltost és mivel a megijedt Pálma a fejével együtt +elvesztette a gyeplőt és a kengyelt is, az amerikai derékon fogta a +nyeregből lesikló amazont és maga elé ültette. A romantikus iskola +szabályai szerint most már símán elintézhették volna a dolgukat. A +megszeppent hölgy feje ott pihent a lovag vállán és a félig nyitott +szája delejes erővel vonzotta az amerikait. Huszt azonban – nem +tudni, hogy szándékosan-e, vagy véletlenül, – elmulasztotta a +kedvező alkalmat. Dühös volt a Pálma lovára. Miután hölgyét a +gyöpre állította, elfogta az elszabadult paripát és néhány kemény +botütéssel megmagyarázta neki, hogy viselkedése nem illik tisztes +korához.</p> +<p>Az érdem azonban nem marad jutalom nélkül. A csókot, amelyről a +lovagias amerikai oly nagylelküen lemondott az erdőben, még az este +megkapta a kastély lépcsőjén. Csakhogy nem Pálmától, hanem +Zsezsétől. Ez pedig a következőképpen esett. Az ebédhez hívó harang +kongására az amerikai fölsietett az emeletre. A lépcső fordulójánál +hirtelen egy illatos selyemfátyolt csaptak az arcára.</p> +<p>– Ki az? – kérdezte Huszt.</p> +<p>– Találja el! – suttogta valaki.</p> +<p>– Mit kapok, ha eltalálom? – enyelgett a yankee. <span class= +"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span></p> +<p>– Amit akar és azon felül egy piros szegfüvirágot.</p> +<p>– Zsezse!</p> +<p>– Nos, mit akar?</p> +<p>Nagy parasztnak kellett volna lennie, ha nem azt akarja, amivel +a szép asszony piros ajka megkínálta. És Huszt, miként tudjuk, nem +volt paraszt. Zsezse – alkalmasint csak a forma kedvéért – +elsikoltotta magát: – Jézus Mária!</p> +<p>– Mi bajod? – hallatszott Guidó úr hangja a folyosóról.</p> +<p>– Egy nagy éjjeli pillangó csapódott az arcomhoz, – válaszolt az +asszony.</p> +<p>– Kellemetlen! – mondotta Guidó, csakhogy mondjon valamit.</p> +<p>– Nem is olyan kellemetlen, – válaszolt halkabban az +asszony.</p> +<p>– Ha nem kellemetlen, akkor miért kiabál?</p> +<p>Az asszony meghajolt hitestársának vaslogikája előtt.</p> +<p>– Igaza van, Guidó és máskor nem is fogok kiabálni.</p> +<p>Azzal az amerikai karja alá füzte kezét és az ebédlőbe +vezettette magát. <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= +"Page_188">-188-</a></span></p> +<h3>VII.</h3> +<p>Lándory gróf ő nagyméltósága birtokos szomszédja volt Avarffynak +és egy nap látogatóba érkezett Husztra. Régi ismerős volt Sándor +úrral, de azért nem szokták egymást látogatni. Ha a gróf általjött +a Huszt patakon, akkor mindig akart valamit. Vagy fajtyúkokat akart +venni Avarffytól, vagy tenyészbikát akart neki eladni. Az öreg +Avarffy most is így fogadta:</p> +<p>– Mivel szolgálhatok?</p> +<p>Ezúttal azonban a gróf nem tudta megmondani látogatásának +célját. Azt mondta, hogy csak meg akarta nézni a szomszédságot, de +ezt senki sem hitte el neki. Két perc mulva már Huszt úr után +tudakozódott.</p> +<p>Szólnom kell itt a gróf családi viszonyairól. Igen gazdag ember +volt és az ég csak két gyermekkel áldotta meg. Egy fiúval és egy +leánnyal. A fiatal Lándory grófot, korának egyik legszebb férfiát, +országszerte ismerték. Legutóbb egy érdekes fogadása révén került +forgalomba a neve. Egy spanyol táncosnővel arra fogadott, hogy le +tudja-e bökni cipője hegyével egy hat láb magas ember fejéről a +kalapot. A táncosnő megnyerte a fogadást és az ifju gróf egy +tízezer forintos ékszert nyujtott át neki elismerése jeléül. Ennyit +a fiúról. Ami a gróf leányát illeti, róla elég lesz <span class= +"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> +megjegyeznünk annyit, hogy hét napi járó földön ő volt a legrútabb +nő.</p> +<p>Mikor az öreg kegyelmes tudomást szerzett fiának fogadásáról, +gondolkozóba esett örökösének jövendője felől. Belátta, hogy az +ifjúnak, aki életében bizonyára még több spanyol táncosnővel is fog +összetalálkozni, kevés lesz az apai öröksége. Azért kivánatosnak +tetszett előtte a gondolat, hogy a leányát kitagadja és annak +vagyonát is a fiának hagyja. A grófnő egyébként is annyira +igénytelen és takarékos volt, hogy nem kellett őt félteni a jövendő +eshetőségeitől. Mialatt a gróf ilyen apai gondokkal vívódott, +hirtelen azon ötlete támadt, hogy a leányát össze fogja házasítani +az amerikaival. Uriember nem vesz el hozomány nélkül csunya leányt, +az ilyen amerikai konzerv-mágnás azonban boldog, ha +összeházasodhatik az ó-világ nagy familiáival. Korántse higyjük, +hogy ő nagyméltóságának büszkesége küzdelem nélkül megadta volna +magát. Óh nem! Eleintén fölháborodással utasította vissza a +természetellenes összeköttetés gondolatát. Azt mondta: ha ez a +fráter meg merné kérni a leányom kezét, kidobatnám a házamból! +Később azonban enyhébben itélte meg a helyzetet. Keresett és talált +érveket, amelyek az amerikai mellett szóltak. Hosszu vívódás után +végleg meggyőzte magát és sóhajtva bár, de mégis csak ráadta +előlegezett áldását a megkötendő frigyre.</p> +<p>Lenke grófnő – ez volt Lándory leányának a <span class= +"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> neve – +egy egész éjszakán át keserü könnyeivel itatta párnáját, mikor +megtudta édesapjától, hogy feleségül kell mennie a parvenü +milliárdoshoz. A szegény grófnő nagyon rút volt, minélfogva fölötte +gőgös is volt. Mert figyelemre méltó tény, hogy a szép külsejü +mágnásivadék nem annyira büszke főrangu eredetére, mint a csúnya. +Azt merném mondani, hogy a szépség mennyisége fordított arányban +áll a gőg mennyiségéhez. És ez természetes is. A szépség tudja +magáról, hogy a világnak joga van hozzá és a szép asszony, akár +mágnásnő, akár mosónő, esztétikai viszonyban él minden jóízlésü +férfival. Ez a viszony a szépség diadala és a szépség többre +becsüli diadalát a nemesi koronájánál.</p> +<p>Mondom, a szegény grófnő keservesen sírt. Végül azonban mégis +belenyugodott apjának akaratába, mert ő egyébként is a +martiromságra hajló nők fajtájához tartozott. Megkönnyítette +martiromságát az a tudat, hogy a yankee tulajdonképpen régi nemesi +család sarjadéka és hogy mi sem áll útjában, hogy újból fölvegye az +Avarffy nevet.</p> +<p>A kegyelmes, mikor Huszton járt, megmondta az amerikainak, hogy +látogatása tulajdonképpen neki szól és Huszt néhány nap mulva +vissza is adta a vizitet. Pálma és Zsezse, bár megsejtették a gróf +szándékát, nem féltették a gavallérjukat. A szegény Lenke oly +példátlanul csúnya volt, hogy erről az oldalról nem fenyegette őket +veszedelem. <span class="pagenum"><a name="Page_191" id= +"Page_191">-191-</a></span></p> +<p>Az amerikai azonban nagyon megbánta látogatását. A lándorfalvi +grófi kastélyban a kellemetlen kalandok egész sorozata érte. Az +első kellemetlenséget egy hórihorgas, szőke ember képviselte, aki a +kastély udvarán fogadta a vendéget. Ama bizonyos Kelemenffy báró +volt, aki a budapesti klubban fölismerte a yankee személyében a +szakács s a komorna fiát. A báró rokona volt a kegyelmesnek és mint +afféle tönkrement úr, félesztendőre bekvártélyozta magát a +kastélyba, ahol – ha éppen józan volt – igyekezett Lenke grófnő +körül kellemkedni. Ő úgy találta, hogy a grófnő „nem is olyan +nagyon csúnya“ és ez „elegendő ok volt neki arra, hogy a kezére +áhítozzék.</p> +<p>A báró ezúttal józan volt, azért nem is inzultálta az amerikait, +hanem megelégedett azzal, hogy folyton a sarkában legyen és hogy +kérdően rámeressze hideg, nagy halszemét. Ebédközben azonban már +alaposan berúgott – két pohár bor elég volt neki e célra – és +estig, valahányszor elcsíphette Husztot, suttogó és könyörgő hangon +ismételgette: „Úgy-e, te vagy, Fránci?“</p> +<p>A másik kellemetlenséget a szíves házigazda okozta vendégének. Ő +ugyanis a tartózkodást, melyet az amerikai a grófnővel szemben +tanusított, Huszt túlságos félénkségével akarta megmagyarázni. Hogy +kicsalja a madarat a bokorból, vaskos célzásokkal kezdte bombázni. +Huszt végül már csak úgy tudott <span class="pagenum"><a name= +"Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> védekezni az +örömapa-jelölt ellen, hogy elővette legfagyosabb yankee-arcát és a +hülyét játszotta.</p> +<p>Az este, mikor Huszt búcsút akart mondani a lándorfalviaknak, +megnyiltak az ég csatornái és zuhogó zápor söpört végig a vidéken. +A gróf ilyen körülmények közt semmiképpen sem akarta útnak +ereszteni vendégét. Husztnak tehát meg kellett hálnia a kastélyban. +Mikor estebéd után a vendégszobájába vonult, egy tisztes öreg +asszonyságot talált ott, aki német nyelven utasításokat adott a +vendég szolgálatára rendelt lakájnak. A kastély kulcsárnőjének +látszott. Az asszonyság mély bókot csapott az amerikai előtt; azt +mondta: Kisztihand euer Gnáden! – és sietve kivonult. Huszt +cigarettára gyújtott és így szólt magában:</p> +<p>– Tehát még él a jó öreg!</p> +<p>A kulcsárnő ugyanis az édesanyja volt.</p> +<p>Mikor ágyba feküdt, odakészítette a töltött Browning-ját az +éjjeli szekrényre. Mert olvasott egyszer egy történetet egy +kegyetlen nagyúrról, aki éjnek idején megrohanta semmi rosszat nem +sejtő vendégét a csatlósaival és a várkápolnában összeeskette a +leányával.</p> +<p>Az éj azonban baj nélkül elmúlt. Másnap reggel az amerikai esze +nélkül visszasietett Avarffyékhoz.</p> +<p>Mikor elbúcsúzott Lándory gróftól, az egy kis szolgálatot kért +tőle.</p> +<p>– Az öreg Avarffy meg én igazgatósági tagjai szeretnénk lenni a +Nagybirtokosok Bankjának… <span class="pagenum"><a name="Page_193" +id="Page_193">-193-</a></span> Manap nem szabad már megvetni az +ilyen morzsákat sem… Hogy befolyásra tegyünk szert a banknál, én +is, meg Avarffy is néhány százezer forintot helyeztünk el a +papirjaiban… Persze a rokonaink és a barátaink felesleg pénzét is +oda dirigáljuk… Előkelő, gazdag intézet, melyről bizonyára +hallottál már. Szeretném, ha te is odatelepítenéd a +folyószámládat…</p> +<p>– A te kedvedért mindent, kegyelmes uram! – mondta Huszt. +(Magában hozzátette: Csak <i>egyet</i> nem!)</p> +<p>Huszton az öreg Avarffy is szóba hozta a Nagybirtokosok bankját. +Azt mondta, hogy a magyar pénzpiac legszolidabb vállalkozása. Neki +már azért is rokonszenves, mert Guidó a bank révén valahára nagyobb +keresethez jutott.</p> +<h3>VIII.</h3> +<p>– Értesz te igazgyöngyökhöz? – kérdezte egy nap Huszttól Zsezse +őnagysága.</p> +<p>– Nem igen, – válaszolt az amerikai.</p> +<p>– Sebaj, azért mégis meg kell nézned Báthory Erzsébet +smukját.</p> +<p>– Ki az a Báthory Erzsébet?</p> +<p>Az asszony elnevette magát.</p> +<p>– Ma már por és hamu, de valaha híres dáma volt Csejthe vár +úrnője, ha nem is tudnak róla a Washington-College-ben. Neki volt +az országban a <span class="pagenum"><a name="Page_194" id= +"Page_194">-194-</a></span> legszebb gyöngysora. Úgy látszik, +nagyon szerette a bágyadt fényü kis gömböket, valamint Borgia +Lukrécia is szerette. A híres ékszert egyik unokája eladta vagy +elzálogosította egyik nagyapánknak.</p> +<p>– S ma is megvan még? – kérdezte az amerikai.</p> +<p>– Megvan apa vasszekrényében.</p> +<p>Az öreg úr savanyu arcot vágott és hümmögni kezdett. Nincs annak +semmi értelme, hogy az ilyesmit a nagyharangra akasszák! Végül +azonban Zsezse és Pálma biztatására mégis előhozta titkos +rejtekhelyéről a vasláda kulcsát. A ládát persze a hálószobájában +őrizte. Nem volt modern pénzszekrény, hanem afféle Rákóczi-korabeli +vasszekrény, várkapu-zárral és fogaskerekeken furfangosan +szétszaladó, karvastagságu reteszekkel.</p> +<p>Az ékszer, egy mogyorónyi gyöngyszemekből készült torokpajzs, +valóban gyönyörü volt. Zsezse a mezítelen nyakára kapcsolta.</p> +<p>– Kezdenek megint vakulni a gyöngyök, – mondta. – Ilyenkor az a +kúrájuk, hogy Pálma vagy én néhány hétig a nyakunkon viseljük. Én +azonban nem kérek többet az élvezetből, mert ilyenkor apa +szobájában kell aludnunk.</p> +<p>– Mennyit érhet az ékszer? – kérdezte az amerikai.</p> +<p>– Háromszázezret megér, – vélekedett az öreg. – A gaz bécsiek +azonban csak kétszázezret akarnak <span class="pagenum"><a name= +"Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> érte adni. Ha megfizetnék +az árát, mindjárt eladnám, mert borzasztó kamatot vesztek +rajta.</p> +<p>– Apa már negyven esztendő óta alkudozik a bécsi ékszerészekkel, +– nevetett Zsezse.</p> +<p>– Ez a vasláda zára olyan kezdetleges, hogy egy görbe szöggel +meg egy harapófogóval tíz perc alatt kinyitom, – mondta az +amerikai.</p> +<p>Hangsúlyoznom kell azonban, hogy ezt nem fenszóval mondta, hanem +csak magában. Fenszóval ennyit mondott csak:</p> +<p>– Nekem van egy nyakkendőre való gyöngyöm, mely valamivel kisebb +ezeknél, de reám nézve azért érdekes, mert jelen voltam, mikor a +maláji gyöngyhalász fölhozta a tenger fenekéről.</p> +<p>Félórával később Huszt összetalálkozott az alsó folyosón +Guidónéval.</p> +<p>– Guidónak hirtelen Pestre kellett utaznia, a többiek meg mind a +délutáni álmukat alusszák, – mondta mosolyogva az asszony.</p> +<p>– S te miért nem alszol?</p> +<p>– Félek a hízástól, – volt az őszinte felelet. Mosolyogva, de +kissé sápadtan nézett Huszt szemébe. – Szeretném látni a +gyöngyszemet, melyet előtted halásztak ki a tengerből…</p> +<p>Az amerikai kinyitotta a szobája ajtaját és az asszony beosont +hozzá. Huszt kikereste ékszerdobozát és egy nagy gyöngyöt nyújtott +Zsezse felé. Ez az. (Egy antwerpeni zsidótól vette.) <span class= +"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p> +<p>– Ha elfogadja, magának adom.</p> +<p>– Köszönöm! – mondta Zsezse egyszerűen és nyakán a pongyolája +bélésébe tűzte.</p> +<p>Az amerikai átölelte az asszonyt és meg akarta csókolni. Az +azonban ijedten védekezett. Véletlen találkozásuk alkalmával a +folyosó fordulóján vagy a kertben nem volt ennyire tartózkodó. Most +történt azonban első ízben, hogy négyszemközt volt Huszttal és a +szíve az inába szállott.</p> +<p>– Zsezse! hol vagy? – kérdezte valaki a folyosón.</p> +<p>Pálma hangja volt. Zsezse összekulcsolta a két kezét és az ég +felé tekintett.</p> +<p>– Ebből szép slamasztika lehet!</p> +<p>Kopogtattak az ajtón.</p> +<p>– Yankee, odabenn vagy?</p> +<p>– Rögtön, – válaszolt Huszt, – csak magamra kapom a +kabátomat…</p> +<p>A szobának csak egy kijárata volt, az ablakokat pedig vasrács +zárta el… Mialatt Pálma a téglakövezeten kongó léptekkel járt +föl-alá az ajtó előtt, az amerikai egy kérdő pillantást vetett +Zsezsére.</p> +<p>– Mi lesz most?</p> +<p>– Rejtsen el! – suttogta az asszony.</p> +<p>Csak egyetlen búvóhely volt a szobában, a Regélő régi +divatképeivel teliragasztott spanyolfal, amely Huszt ágya mellett +állott. A képek krinolinos, hosszunyaku hölgyeket ábrázoltak. +Zsezse a spanyolfal mögé <span class="pagenum"><a name="Page_197" +id="Page_197">-197-</a></span> vonult, az amerikai pedig kinyitotta +az ajtót. Pálma belépett és kissé sápadtan tekintett körül. Az +orrcimpája idegesen remegett, mint az erdei ragadozóé, amikor +ellenséget szimatol. Meglehet, hogy öntudatlanul megérezte a Zsezse +pongyolájából áradó, gyűlölt ámbraillatot.</p> +<p>– Beszédem van veled, kezdte a leány.</p> +<p>– Sétáljunk egyet a kertben? – indítványozta a megszeppent +gavallér.</p> +<p>– Nem, yankee; a kertben összetalálkozhatnánk Zsezsével, és amit +mondani akarok, arról neki nem szabad tudnia.</p> +<p>Szépen vagyunk! – gondolta Huszt. És szinte hallotta a Zsezse +türelmetlen és kíváncsi ficánkolását a papirfal mögött…</p> +<p>Pálma arca nagyon sápadt volt. Az ablak vasrácsa mögött +bólongató lombra szegezte tekintetét, miközben halálos +elszántsággal szólt:</p> +<p>– Te nemrégiben, amikor a házasságról beszélgettünk, azt mondtad +nekem: Nem látom be, hogy miért illesse a kezdeményezés joga éppen +csak az egyik felet, a férfit… Lehet, hogy ez hülyeség, de akkor +magadra vess, ha én most hülyeséget teszek. Én napok óta különben +sem tudok gondolkozni. Én egy rögeszme hatása alatt állok.</p> +<p>– De Pálma, kérlek…</p> +<p>A leány szinte haragosan vágott a szavába.</p> +<p>– Ne szólj, amíg végig nem hallgattál. Én most <span class= +"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> +megteszem azt, amit hozzám hasonló leány talán még soha sem tett. +Bevallom neked, hogy szeretlek, és kérlek, hogy légy az urammá. Ha +visszautasítasz, nem fogok bánatomban meghalni. De ha elfogadod +ajánlatomat, akkor hű és jó feleséged, mindenekelőtt pedig nagyon +boldog feleséged lennék.</p> +<p>Huszt a rémülettől némán szemlélte a leányt.</p> +<p>Az pedig kis szünet után így folytatta:</p> +<p>– Nem szántam volna el magamat e vakmerő lépésre, ha nem tett +volna beszámíthatatlanná a féltékenység, amelyet Zsezsével szemben +érzek. Féltékenység talán nem is jó szó; félelmet kellett volna +mondanom. Ő tud a szerelmemről és kétségbeesett erőlködéssel el +akar tőlem csábítani. Ha másképp nem lehet, a szeretőddé is lesz, +csakhogy elválasszon tőlem. Pedig nem szeret. Nem is tud szeretni. +Egész valóját betölti a hiúsága, az önzése és a telhetetlensége. +Mert Zsezse egy bestia.</p> +<p>A spanyolfal kissé megbillent…</p> +<p>– Nos, – szólt Pálma, – mit válaszolsz?</p> +<p>Soha életében még yankee olyan ostoba arcot nem csinált, mint +Huszt-Hudson e pillanatban. Kissé megköszörülte a torkát, aztán +komoly meghatottság hangján mondta:</p> +<p>– Édes Pálmám, te tudod, mennyire rokonszenvezem veled… Nemes +nyiltságod csak fokozza nagyrabecsülésemet…</p> +<p>Nem folytathatta ünnepi szónoklatát, mert e pillanatban +<span class="pagenum"><a name="Page_199" id= +"Page_199">-199-</a></span> felborult a spanyolfal. Zsezse +őnagyságta rúgta fel. A szép asszony nevetőgörcsöt kapott, és ott +fetrengett Huszt ágyán. Sikoltozva kacagott, közbe levegő után +kapkodott. A könnyei peregtek.</p> +<p>– Ezt nem lehet kibírni! – kiáltotta fuldokolva. – Nyolc napi +gondolkodási időt fog kérni! Esküszöm, hogy nyolc napi gondolkodási +időt fog kérni!</p> +<p>Pálma hófehér arccal bámult az ágyra.</p> +<p>– A szeretője! – hebegte. – A szeretője!</p> +<p>Aztán kifutott a szobából, végigrohant a folyosón, föl az +emeletre és bezárkózott a szobájába. Zsezse néhány percig még +emberfeletti erővel védekezett viharos jókedve ellen, aztán ő is +fölkelt és szó nélkül elhagyta a szobát. Bágyadtan, támolygó +léptekkel ment föl az emeletre. A lépcső közepén újabb kacagó roham +vett rajta erőt. Le kellett ülnie a garádicsra.</p> +<p>Huszt a maga részéről azzal töltötte az egész délutánt, hogy +fel-alájárt a szobájában. Valahányszor az ablakhoz ért, mindig a +homlokára ütött. Az ajtónál pedig mindig azt mondta, hogy: uff!</p> +<p>Mikor elsőt harangoztak estebédhez, felöltözött; második +harangszóra belépett az ebédlő mellett lévő dohányzóba. El volt rá +készülve, hogy Guidó úr, – akinek Pálma bizonyára már mindent +elmondott, – meg fogja rohanni, mint az éhes tigris. Az öreg +Avarffy pedig ki fogja utasítani a házából. Guidó azonban nem +rohanhatta meg, ő nem is volt Huszton, hanem e pillanatban éppen a +budapesti Népszínház egy gömbölyü <span class="pagenum"><a name= +"Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> karhölgyét látcsövezte +kaszinói zsölléjéről. Az öreg úr pedig ily szavakkal fogadta az +amerikait:</p> +<p>– Kell egy pohár jó szilvórium?</p> +<p>Pálma jókedvünek és nyugodtnak látszott. Zsezse azonban bágyadt +és rosszkedvü volt. A szép asszony fájlalta a mellét. És még valami +fájt neki. Öt perccel az első harangszó után Pálma ugyanis +megjelent a sógornője szobájában és szeretetreméltó mosollyal az +ajkán így szólt:</p> +<p>– Te, Zsezse, én meggondoltam a dolgot, és elhatároztam, hogy +nem haragszom reád. A yankeera sem. Jó gyerek vagyok és nem veszem +túlságosan komolyan, hogy az ideálom szeretője vagy. Sőt ha majd az +uram lesz, akkor sem fogom eltiltani ilyen apró +szórakozásoktól.</p> +<p>Zsezsének ekkor elmult a nevető kedve. Hogy mégis némi ürmöt +öntsön Pálma poharába, száraz hangon ennyit mondott csak:</p> +<p>– Te okos vagy, drágám, és ez mindhármunkra nézve igen +kényelmes…</p> +<h3>IX.</h3> +<p>Huszt a falusi postahivatalhoz ment, levelek után nézni. Ő +napokkal ezelőtt egy csekket küldött Budapestre, a Nagybirtokosok +Bankjához, ahol újabban a tőkéjét kamatoztatta, de bár táviratot is +menesztett már a bankhoz, eddigelé sem pénzt, sem levelet nem +<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= +"Page_201">-201-</a></span> kapott. Levelet ugyan most sem talált, +de a postahivatal előtt meglátta Lándory ő excellenciájának négyes +fogatát. A nagyúr feltünő hüvösen fogadta az amerikai üdvözlését. +Huszt tehát a faképnél hagyta a grófot és újabb táviratot írt a +bankjának. A távirótiszt olvashatatlannak találta a yanke +írását.</p> +<p>– Nagybirtokosok bankja? – kérdezte.</p> +<p>– Igen!</p> +<p>Ekkor megszólalt a kegyelmes úr, aki a füstös szoba túlsó végén +sajátkezüleg pecsételt le egy csomagot.</p> +<p>– Hjah, igaz! Rossz információkat kaptam Avarffy Guidó +bankjáról… Meg is szakítottam velük minden összeköttetést…</p> +<p>– Azt hiszed, kegyelmes uram, hogy veszedelemben van a +pénzünk?</p> +<p>– Nekem nincs ott pénzem, – válaszolt nyugodtan az öreg úr.</p> +<p>– De hiszen azt mondtad, hogy néhány százezer forintot helyeztél +el a banknál?</p> +<p>– Csak akartam! Csak akartam! – mondta a kegyelmes.</p> +<p>Azzal könnyedén megbillentette a kalapját és elment. Husztot +rémület szállotta meg… Minden pénze e banknál volt!</p> +<p>Mikor kilépett az utcára, dübörgést hallott a közeli +pályaudvarról. Megnézte az óráját: a budapesti <span class= +"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> +gyorsvonat két perc mulva indul. Még jókor érkezett, hogy +fölkapaszkodjék az indulófélben lévő vonatra.</p> +<p>Budapestre érkezvén, mindenek előtt a bankjához hajtatott. A +magyar pénzpiac legszolidabb vállalkozása – így nevezte a bankot az +öreg Avarffy – egy újonnan épült, de máris bámulatosan mocskos +külvárosi ház második emeletén székelt. A keskeny és meredek +lépcsőn és fenn a folyosón, egy csapat búsképü ember ődöngött. Az +ajtó előtt rendőr posztolt, odabenn pedig mérgesképü urak +lapozgattak a halomra hordott üzleti könyvekben. Valami hivatalos +vizsgálat folyt ott éppen.</p> +<p>Egy feketeruhás úr, akinek olyan szakálla volt, mint az asszir +királyoknak, dühösen hadonászott esernyőjével a pénztár-szoba +ketrece előtt. A hivatalos emberek nagynehezen kitessékelték a +folyosóra, és akkor ott kezdett szónokolni, a belső fölindulástól +rikácsoló hangon.</p> +<p>– Betörés, amit itt műveltek! Minden igazgató annyi pénzt vett +ki a bankból, amennyit be tudott fizettetni a balekjaival… Avarffy +Guidó százezer forinttal terhelte meg a folyószámláját… A fedezete +pedig egy fületlen gomb… Ez az úr most is szabadon jár még!</p> +<p>Huszt úgy gondolta, hogy eleget tud már. Sietett Guidó +szállására. Ott azt mondották neki, hogy a képviselő úr a +gőzfürdőben van. Hogy elcsípje, maga is jegyet váltott, levetkőzött +és keresni kezdte barátját <span class="pagenum"><a name="Page_203" +id="Page_203">-203-</a></span> a zuhanyos és medencés termekben. +Végre megtalálta a gőzkamrában. Guidó hosszában a fapadon feküdt és +egy herkulesi termetü fürdőszolgával dögönyöztette magát. Azt +mondta éppen:</p> +<p>– A lapockámat is, Muki! Úgy, úgy!</p> +<p>Megpillantotta Husztot és vidáman elkurjantotta magát:</p> +<p>– Szervusz, yankee! Hát te hogy kerülsz ide?</p> +<p>Az amerikai leült a szomszédos padra.</p> +<p>– A Nagybirtokosok Bankja dolgában jöttem, – mondotta.</p> +<p>– Biz’ az csúnyául befuccsolt! – konstatálta Guidó. Majd a +fürdőszolgának mondta: – Muki, a gerincemet is paskolhatja egy +kicsit! – Aztán megint Huszthoz fordult: – Tudod, mindennek az a +fránya Kotzinger az oka! Én persze semmit sem értek a banküzlethez, +hittem Kotzingernek, aki azt mondta, hogy jól állunk, nagyon jól +állunk, míg aztán a mult héten egyszerre eltünt, mint a kámfor… +Alkalmasint Amerikába ment. Az öregek a hibásak, Lándory meg az +apám, mert az utolsó pillanatban megtorpadtak és megszaladtak a +pénzükkel… Ha közibénk állanak, akkor van pénzünk és hitelünk +bőven… No most egy dézsa hideg vizet!</p> +<p>Az utolsó mondása Mukinak szólt.</p> +<p>– Megmenthetünk valamit a pénzünkből? – kérdeze az amerikai. +<span class="pagenum"><a name="Page_204" id= +"Page_204">-204-</a></span></p> +<p>– Nem igen hinném, – mondotta Guidó úr őszintén. – Hanem most +gyere a zuhany alá!</p> +<p>Együtt mentek a szomszéd terembe. Guidó, aki fürdő-inyenc volt, +sorra vette a különböző hőfoku és erejü vízsugarakat. Közben +beszélt és szavait olykor furcsa hörgő és röfögő hangokkal +szakította meg.</p> +<p>– Nem is hinnéd, mennyi bosszúságot okoz nekem az a buta bank… +Két nap óta úton-útfélen megrohannak mindenféle gyanús firmák, hogy +fizessem meg a betétjüket… Rongyos húsz-harminc pengőért fölvernek +reggeli álmomból és utánam tolakodnak a kaszinóba… És hogy a +fiskálisok milyen szemtelenek, – na!</p> +<p>Mikor már rájuk adták a lepedőt, Guidó megveregette Huszt +hátát.</p> +<p>– Te könnyen nevetsz, öregem! Akinek egy negyedmilliárdja van, +annak meg se kottyan az a pár garas!</p> +<p>– A veszteség nem nagy, – vélekedett Huszt, – de minden +veszteség kellemetlen. Megyek és táviratot küldök az angol banknak, +hogy nyisson nekem újabb hitelt.</p> +<p>– Hol ebédelsz? – kérdezte Guidó.</p> +<p>– A pályaudvaron. A déli vonattal vissza akarok menni +Husztra.</p> +<p>– Kár, hogy annyira sietsz. Magammal vittelek volna egy jó kis +nyári korcsmába, ahol felséges halászlét főznek. <span class= +"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span></p> +<p>Husztnak azonban ezúttal nem volt olyan jó étvágya, mint Guidó +úrnak és azért otthagyta barátját és kisietett a vasútra. Egész +vagyona most néhány száz forint készpénzből és körülbelül ezer +forint értékü ékszerből állott… Közel kétszázezer forintja veszett +oda Guidó bankjában. A vasúti kocsiban szivarra gyújtott és +elmélkedni kezdett. Elmélkedésének eredménye a következő volt:</p> +<p>– A kétszázezer forintomat megfizettetem az öreg Avarffyval… Ha +lenyeli is minden pénzét, én viviszekciót csinálok rajta és +kiveszem belőle… Előbb azonban feleségül kell vennem Pálmát… Holnap +meglesz az eljegyzés, két hét múlva a lakodalom… Most már nem +tréfálunk többet…</p> +<p>A kedvező véletlen úgy akarta, hogy az eljegyzés még az este +végbemenjen. Huszt kissé korábban ment estebédhez és a kis +szalonban egyedül találta a leányt.</p> +<p>– Pesten járt? – kérdezte Pálma, miközben kezet nyújtott +neki.</p> +<p>– Ott.</p> +<p>– Rossz híreket vett talán?</p> +<p>– Annyiban rosszak, hogy Londonba kell utaznom, sőt talán +Amerikába is.</p> +<p>A leány meghökkenve tekintett reá.</p> +<p>– És mikor akar elutazni?</p> +<p>– Egy-két héten belül.</p> +<p>– És meddig akar odamaradni?</p> +<p>– Bizonytalan időig. Nem tőlem függ. <span class= +"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span></p> +<p>Pálma a mellére hajtotta a fejét. Ha akarta volna, akkor se +tudta volna leplezni nagy levertségét. Most már mindennek vége.</p> +<p>Az amerikai hozzálépett, megfogta a kezét és szelid hangon +mondotta:</p> +<p>– Szeretném, Pálma, ha maga velem jöhetne.</p> +<p>A leány arca egyszerre vérvörös lett. A szeme tüzelt.</p> +<p>– Én… magával?</p> +<p>– Mint a feleségem. Lehetséges?</p> +<p>– Hogy lehetséges-e? Édes barátom, hiszen én egyebet se +kívánok!</p> +<p>Többet nem beszéltek erről, mert bejött az öreg meg Zsezse. Az +estebédet mélységes csendben költötték el. Zsezse azonban valami +gyanút foghatott, mert figyelmesen vizsgálgatta hol a sógornője, +hol az amerikai arcát. Asztalbontásnál azonban Pálma nem bírt +tovább magával.</p> +<p>– Apa, ujságot mondok. A yankee megkérte a kezemet és én igent +mondtam.</p> +<p>Az öregnek beszélt, de Zsezsére tekintett.</p> +<p>Avarffy úgy érezte, hogy neki most valami szép és lehetőleg +megható dolgot kellene mondania. De mivel az ő ékesszólása csak a +honszerelemre volt berendezkedve, nem is jutott eszébe semmi, ami a +helyzethez illett volna. Csak dörzsölte a kezét, nevetett és azt +mondta: – No, ez nagy meglepetés! – Zsezsének pedig – csak azért +is! – egyszerre széles jókedve <span class="pagenum"><a name= +"Page_207" id="Page_207">-207-</a></span> lett. Azt mondta: +Pezsgőt! Pezsgőt! – Avarffy Sándor pincéjében azonban nem tartottak +ilyenféle italt.</p> +<p>– Hallom, – mondotta később az amerikainak Avarffy, – hallom, +hogy jól megkoppasztottak abban a fránya bankban?</p> +<p>– Potomság, – nyugtatta meg Huszt. – Nem is az az egypár garas +bosszant, amit elemeltek tőlem, hanem a tulajdon ügyetlenségem. +Azért eshetett meg velem, mert nem ismertem eléggé a nyomorúságos +magyar viszonyokat.</p> +<p>Husztnak egyébként nemcsak fájt vagyonának elvesztése, de nagy +erkölcsi fölháborodást is okozott neki. Ő az amerikaivá lett +észjárásával igen jól megértette azt, hogy egyik ember alkalomadtán +kifosztja a másikat. A kifosztás műveletének vannak azonban +kötelező előföltételei és formaságai. Én példának okáért a vasúti +kocsiban pisztolyt tarthatok az útitársaim orra alá és azt +mondhatom nekik: Hölgyeim és uraim, kérem a pénztárcájukat! – Ekkor +oly üzleti vállalkozásba megyek bele, amelyen szépen nyerhetek, de +el is veszíthetek mindent. Mert akadhat az útitársak között olyan +is, aki a tárcája helyett ugyancsak a pisztolyát húzza ki és +fejbelő. Az is megeshetik, hogy utólag még elcsípnek és +meglincselnek. Kifoszthatom embertársaimat úgy is, hogy aranyércet +találok Oregonban és részvénytársaságot alapítok. Aki egy esztendő +alatt húszezer dollárt akar nyerni ezren, az el lehet reá készülve, +hogy otthagyja az ingét. Bank létemre azonban <span class= +"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> semmi +körülmények közt sem tehetem meg azt, hogy ellopjam valakinek a +csekkszámláját. Ez olyan hitványság, mintha a kincstár kiürítené a +pénzesleveleket, melyeket postára adnak. Vagy mintha az orvos +elvágná a narkózisban levő beteg torkát. Nemcsak hitványság, de +páratlan ostobaság is. Mindenkinek azt kell tennie, amiből él. Az +utonálló és a spekuláns a rablásból él. A bank, a posta és a doktor +azonban a becsületességéből él.</p> +<p>Ilyen gondolatokkal emésztette magát az amerikai. Azonban a +csapás, amely érte, inkább fölvillanyozta, mint megtörte, mert az ő +életfölfogása szilárd erkölcsi alapon nyugodott. Ő ismerte magát és +tudta, hogy az Avarffy-család, ha leül vele hamisan kártyázni, +végül is bele fog bukni a játékba.</p> +<p>Egyelőre arra szorítkozott, hogy mosolyogva beszélt a +potomságról, amelyet Guidó bankjában elvesztett, amellett elbüvölő +szeretetreméltósággal bánt jövendőbeli apósával és nagyon siettette +a lakodalmat. Neki üzleti ügyekben sürgősen Angliába és Amerikába +kell mennie és szeretné, ha Pálma vele utazhatna. Ez lesz az ő +nászútjuk. Az öreg úrnak tetszett a sietség. Legalább minden +költséges parádé nélkül esnek túl az esküvőn. Meg is tette a +lépéseket, hogy megkapja a szükséges diszpenzációkat.</p> +<p>Pálma igen boldog menyasszony volt. Boldogságát fokozta Zsezse +állandó rosszkedve, amelyet a fiatal asszony már titkolni se +tudott. Nászajándékul az amerikai <span class="pagenum"><a name= +"Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> egy ezerkétszáz tonnás +gőzyachtot ajándékozott a mátkájának. A yacht, melynek Butterfly +volt a neve, jelenleg a san-franciskói kikötőben vesztegelt, de +Huszt távirati parancsot küldött a kapitányának, hogy a Horn-fok +megkerülésével siessen haladéktalanul Nizzába.</p> +<h3>X.</h3> +<p>A napokban történt, hogy Lándory Lenke grófnő, aki egy +templomszőnyegen dolgozott, kifogyott a sárga himzőpamutból. +Kelemenffy báró lovagiasan fölajánlotta, hogy átlovagol +Husztegyházára és hoz a Rosenberg boltjából. Be is váltotta +ígéretét. Szerencsétlenségére azonban Rosenberg nemcsak +himzőpamutot, hanem borovicskát is árult, amely italt a báró igen +nagyon kedvelte. Ennek az lett a következménye, hogy Kelemenffy, +mikor újból nyeregbe akart szállani, hirtelen és szó nélkül +lefordult a csodálkozó táltos jobbik oldalán. Egy ócska batár +közeledett éppen a posta felől; a batárban Lándoryék kulcsárnője +ült, néhány csomag és egy fikusztő társaságában. A kötelességtudó +kulcsárnő megállíttatta a batárt, fölrakatta a bárót, a paripáját +meg odaköttette a saroglyához, azután megindult Lándorfalva felé. +Kelemenffy, aki még részeg állapotában is békés hajlamu úr volt, +annyit mondott csak, hogy: sem nem semmi baj nincs! Később fogai +közé vette a szipkáját és rá akart <span class="pagenum"><a name= +"Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> gyújtani. Vagy harminc +gyújtót égetett el, – a szipka, melybe elfelejtett szivart tenni, +sehogy sem akart füstölni, – azután kidobta a kocsiból a szipkát +is, a tüzelő szerszámát is és megint azt mondta: semmi baj nincs +sem nem!</p> +<p>Mikor a batár elhaladt az Avarffy-kastély kertje mellett, a báró +szeme megakadt egy fehér flanell-ruhás férfin, aki éppen egy +vizslát tanított apportirozni. Kelemenffy ekkor kalapjával hátba +ütötte a kocsist, hogy álljon meg és az örömtől sugárzó arccal +kiabálni kezdett: Fránci! Fránci!</p> +<p>A yankee megismerte a bárót és mosolyogva lépett a kocsihoz. +Akkor látta csak meg az öregasszonyt.</p> +<p>– Fránci, – mondá a báró, – itt van az édesanyád!</p> +<p>Majd az asszonyhoz fordult:</p> +<p>– Látja, ez a Fráncija!</p> +<p>A kulcsárnő mereven nézte az amerikait, majd elsikoltotta +magát:</p> +<p>– Jézus Mária, Fránci, hát igazán te vagy?!</p> +<p>Huszt a szemébe nyomta monokliját és nyugodt fölénnyel +válaszolt:</p> +<p>– Édes asszonyság, én nagyon szeretném, ha ilyen kedves és derék +anyám volna, de sajnos, az én édesanyám régen nem él már. Hanem jó +lesz, ha ügyel a báróra, mert ki fog fordulni a kocsiból…</p> +<p>Huszt, akit láthatólag nem érdekelt tovább a dolog, elfordult és +a kutyájának füttyentett. <span class="pagenum"><a name="Page_211" +id="Page_211">-211-</a></span></p> +<p>– Brit such Apport!</p> +<p>A batár tovább döcögött. Az asszonyság egy szót se beszélt +többet. A báró azonban úgy elérzékenyedett, hogy megeredtek a +könnyei.</p> +<p>– Fránci nem akar ránk ismerni! – mondta. – Ő nem szeret +minket!</p> +<p>Otthon, Lándorfalván, valahogyan szóba került a dolog. Az öreg +gróf, aki két héttel azelőtt még hozzá akarta adni a leányát az +amerikaihoz, most diadalmasan a homlokára ütött. – Ugy-e +mondtam?</p> +<p>Aztán szigoru vallatás alá vette a kulcsárnőt. A szegény asszony +nagyon meg volt rémülve. Azt mondta, hogy neki tényleg van egy fia, +aki évekkel ezelőtt Amerikába szökött és aki olyanféle ember, mint +a husztegyházai nagyságos úr, de erről ő igazán nem tehet.</p> +<p>– Ő az! – mondta ellentmondást nem tűrő határozottsággal a +kegyelmes úr. – Nekem első pillanattól fogva gyanús volt a fráter… +Tagadhatatlan, hogy komornyik-pofája van…</p> +<p>Azzal leült és hosszu levelet írt a budapesti német főkonzulnak, +aki annak idején bemutatta neki Husztot. Közölte a főkonzullal +gyanúokait és arra kérte, hogy érdeklődjék Huszt amerikai múltja +után, ha már bevezette a klubba… És mivel benne volt az +levélírásban, írt az öreg Avarffynak is. A gróf szinte remegett a +vágytól, hogy leleplezze a nyomorultat, aki nem akarta elvenni +Lenke ő méltóságát. <span class="pagenum"><a name="Page_212" id= +"Page_212">-212-</a></span></p> +<p>Sándor úr, alig, hogy megkapta szomszédja levelét, lesietett a +yankee szobájába.</p> +<p>– Minden jól megy! – mondta sugárzó arccal. – Egypár nap mulva +megjön a diszpenzáció és akkor hamarosan lakzit csapunk… Kérdés +azonban, hogy rendben vannak-e a te írásaid is? Mert azok nélkül +nem esketnek össze.</p> +<p>Huszt egy pillantást vetett csak Avarffy arcára és rögtön tudta, +hogy az öreg valami gyanút fogott. A böröndjéből elővette +acélkazettáját és kinyitotta.</p> +<p>– Tessék!</p> +<p>Az írásai ideális rendben voltak. Soha még amerikai embernek +annyi igazoló okmánya nem volt, mint neki. Ezen nem szabad +csodálkoznunk, hiszen ismerjük kalligrafikus tehetségét.</p> +<p>Mialatt az öreg úr ártatlan arccal lapozgatott a jövendőbeli +veje papirjaiban, Huszt egy vastag kéziratcsomót vett ki a +szekrénykéből.</p> +<p>– Van itt még valami, ami érdekelni fog! Az édesapám +emlékiratai, amelyeket halála előtt nekem mondott tollba…</p> +<p>Avarffy pápaszeme lecsúszott az orra hegyéig, a tüskés +szemöldöke pedig felszaladt a homlok közepéig. Hirtelen letette +kezéből az írásokat és a kézirat után nyúlt. Lapozni kezdett benne +és mivel észrevette, hogy az egyes fejezetek évszámokkal vannak +megjelölve, megkereste az ezernyolcszáznegyvenkilencedik évet. Húsz +sort olvasott és ekkor ibolyaszínü lett a rézvörös <span class= +"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> arca. +Huszt mosolyogva kivette kezéből a könyvet és visszatette a +kazettába.</p> +<p>– Fölösleges, – mondta, – hogy fölizgasd magadat ezzel az +olvasmánnyal… Én ismerem az emlékirat minden sorát, de nem vettem +magamnak annyi fáradságot, hogy meggyőződjem, igaz-e, nem-e, amit +az öregem elmondott… És mivel néhány nap mulva már az apósom +leszesz, alkalmasint nem is fogok magamnak soha annyi fáradságot +venni…</p> +<p>Avarffy válasza így hangzott:</p> +<p>– Jövő héten megtartjuk az esküvőt.</p> +<p>Mikor elhagyta a szobát, a kis ércszekrényre szakasztott olyan +pillantást vetett, a minővel nemrégiben Huszt szemlélte a Báthory +Erzsébet gyöngyékszerét rejtő vasládát.</p> +<p>A yankee hirtelen elhatározta, hogy a délutáni vonattal +Budapestre utazik. Azt mondta, hogy dolga van az amerikai +főkonzullal. A valóságban azonban csak tisztába akart jönni a +helyzetével. Avarffy viselkedéséből azt következtette, hogy +valahonnan valami veszedelem fenyegeti. Nem volt az az ember, aki +meglepeti magát az eseményekkel, inkább szembeszállt velük. Meg +kellett tudnia, hogy vélekedik róla a főkonzul. Amíg az kitart +mellette, addig bátran szembeszállhat vésszel, zivatarral. Ha +azonban a főkonzul netán híreket kapott volna hazulról, – akkor, +nos, akkor ki kell valamit eszelni.</p> +<p>Budapestre érkezvén, első útja a klubnak szólt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> A +dohányzóban több úr társaságában ott találta a német főkonzult, aki +valaha bevezette ide. A német egy meglepett pillantással mérte +végig Husztot, majd elfordította fejét.</p> +<p>– Ő is tud már valamit! – konstatálta az amerikai.</p> +<p>Azzal elővette legegyügyűbb yankee-arcát és a főkonzulhoz +lépett.</p> +<p>– Jó napot, kedves gróf!</p> +<p>A német valamit dünnyögött és zsebretette a két kezét.</p> +<p>– Ön talán rosszul van, sir? – kérdezte Huszt, miközben föltette +monokliját.</p> +<p>A német gróf volt és (ami az ő szemében még több volt) +tartalékos tiszt.</p> +<p>– Nem vagyok rosszul, – mondta, – de egy órával ezelőtt nagyon +különös híreket hallottam önről.</p> +<p>– Lesz szíves közölni velem a híreit? Engem érdekel a dolog.</p> +<p>– Az amerikai főkonzul-kollégám értesítést vett hazulról, hogy a +metodista egyház szobrot készül állítani az ön édes atyjának, a +híres konzerv-Hudsonnak.</p> +<p>– És ennek talán fáj, hogy a metodisták nem önnek állítanak +szobrot?</p> +<p>– Másról van itt szó, sir. A metodisták azért állítanak szobrot +a boldogult Hudson úrnak, mert kitagadta minden rokonát és összes +vagyonát nekik hagyta. <span class="pagenum"><a name="Page_215" id= +"Page_215">-215-</a></span> Ön tehát nem örökölhetett a +konzerv-Hudson után egy centet sem.</p> +<p>– És Németországban, ugyebár, nem fognak kezet olyan emberrel, +akinek apja hitközségeknek ajándékozza vagyonát?</p> +<p>– Németországban nem fognak kezet olyan emberrel, aki hamis +nevet visel. Hallottam, hogy a konzerv-Hudsonak sohasem volt +gyermeke.</p> +<p>– Ezt is az amerikai kollégájától hallotta?</p> +<p>– Tőle! Ha többet akar tudni, akkor forduljon egyenesen +hozzá.</p> +<p>Huszt kiegyenesedett.</p> +<p>– Nem fogok vele szóba állani, de tudomására hozom a gróf úrnak, +hogy el fogom csapatni amerikai kollégáját. Ön mosolyog? Várjon +néhány napig. Az éjjel felutazom Bécsbe és kérdést intézek a +nagykövetünkhöz, aki egyébként személyes jóbarátom, vajjon az Unió +azért fizeti-e hivatalnokait, hogy azok ostoba és gonosz pletykákat +terjesszenek a védelmükbe ajánlott amerikai polgárokról…</p> +<p>– Azt megteheti, – válaszolt fagyosan a német gróf.</p> +<p>– De önön is elégtételt fogok magamnak venni, gróf úr! Nem +olyat, minőt ön gondolja. Bécsből Berlinbe utazom, a dolog megéri +nekem a kis fáradtságot, és meglátogatom az ön császárát, aki +egyízben már kitüntetett azzal, hogy meghítt ebédre. A császár +úrhoz is lesz egy kérdésem. <span class="pagenum"><a name= +"Page_216" id="Page_216">-216-</a></span></p> +<p>A telivér yankeenak szédítő magasságban trónoló önérzete +csengett ki Huszt hangjából.</p> +<p>A gróf kissé meghökkent. Ő ismeri a császárt és tudja, hogy az +különös előszeretettel viselkedik az amerikaiak iránt. Egy +óceánontúli konzerv-báró könnyebben beférkőzhetik a +dolgozószobájába, mint egy brandenburgi gróf. Ha az amerikai +főkonzul értesülése véletlenül téves volna? Ebből rettenetes +izetlenség kerekedhetik. A császár nem érti a tréfát…</p> +<p>– Mr. Huszt, – mondta a gróf, – én azt hiszem, hogy mi mind a +ketten ok nélkül izgulunk. Az én amerikai kollégám maga bevallotta +nekem, hogy eddig csak magánértesüléseket vett önről. Sacramentoban +van egy nővére, az írt neki. Önnek talán igaza van, de ha úgy +vélekedik, hogy egy diplomatának nem szabad ilyenféle +ellenőrizhetetlen híreknek túlságos fontosságot tulajdonítania. Bár +másrészről tagadhatatlan, hogy a bizalmatlanság bizonyos fokig +hivatalos kötelessége a diplomatának. Én egyébként abban a +szerencsés helyzetben vagyok, hogy megnyugtathatom önt. Holnap kell +Hamburgba érkeznie a new-yorki postahajónak és három nap mulva már +megkapja az amerikai főkonzul hivatalos értesüléseit, amelyeket +kormányától kért. Bizonyosra veszem, hogy az értesüléseik önre +nézve kedvezők lesznek és ismerve amerikai kollégámat, meg vagyok +győződve, hogy ő a maga jószántából fog önnek elégtételt adni. Ami +engem illet, semmi sem akadályoz abban, hogy már most <span class= +"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> is +kijelentsem, hogy én önt kifogástalan gentlemannak tartom.</p> +<p>A gróf ezt olyan loyális arccal mondta, aminő csak egy porosz +királyi tartalékos tiszttől telik. Huszt azonban nem tudott neki +megbocsátani. Most már ő tette zsebre a két kezét, miközben hátat +fordított a főkonzulnak és elhagyta a termet.</p> +<p>Huszt észrevette, hogy a klubtagok bizonyos diszkrét +tartózkodást tanusítanak vele szemben. Ezek az ingatag magyarok +néhány héttel ezelőtt valósággal ünnepelték, bár erre nem volt +semmi különös okuk; most sem tudnak róla semmi rosszat, de azért +mégis elfordították a fejüket. A kártyaszobában azonban nagyon +szívesen fogadták. A kártyások jó fiúk és keresztényi elnézéssel +vannak minden embertársuk iránt, akinél pénzt szimatolnak. Csak egy +ember volt a kártyások közt, aki nem alkudott meg az elveivel. +Guidó úr.</p> +<p>– Szervusz, Guidó! – kiáltott rá az amerikai.</p> +<p>– Szervusz! – dünnyögte fagyosan a képviselő úr és azzal +kijátszott egy treff-tizest.</p> +<p>A yankee leült játszani, nyert is vagy ezer forintot, azután +hazament a fogadójába.</p> +<p>– Rossz szél kezd fújni az óceánról, – mondta magában. – Három +nap mulva, ha megjön az amerikai posta, lecsap a menykő. Ha +optimista volnék, akkor abban reménykedném, hogy a postagőzös +hajótörést szenvedett. Az Észak-német Lloyd steamerjeit azonban +sajnálatos módon ritkán éri ilyen sors. Tehát három <span class= +"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> napom +van még. Ezt a három napot nem fogom átaludni, hanem elkészülök a +jövő eshetőségeire.</p> +<p>Hogy méltó módon elkészüljön a jövendő eshetőségeire, +mindenekelőtt tiszti egyenruhát és papiköntöst akart magának +szerezni.</p> +<p>A következő nap reggeli óráit bevásárlásokkal töltötte az +amerikai. Egy katonai egyenruhaszállítónál járt és egy papi +szabónál; végül gyalogszerrel kisétált a távoli külvárosba és +miután jó ideig nézelődött az ócskavaskereskedők tájékán, szóba +állott egy ilyen emberrel, aki azután bevezette a boltja hátsó +kamrájába. Legyünk azonban diszkrétek és ne kövessük hősünket ezen +az útján, mert úgy lehet, hogy társaságunk zavarba ejtené.</p> +<p>A tizenegy órai gyorsvonattal hazautazott megint, egy újonnan +szerzett fekete bőrönddel fölszerelve. Mikor a vonatja beért a +matyóvári pályaudvarra, hol az államvasút síneit a déli vasút +keresztezi, éppen szembe jött vele a husztegyházai vonat. Ekkor az +egyik ablakban megpillantotta Avarffy Sándor arcát. Egy másodperc +tizedrészéig meglepetten néztek farkasszemet az üvegen keresztül. +Egy vastag gőzfelhő csapódott aztán közéjük és mire a felhő +szétfoszlott, a két vonat már messzire járt egymástól.</p> +<p>– Az öreg rossz híreket kapott Guidótól, – kombinálta a yankee, +– s most Budapestre megy, hogy tisztázza a helyzetet. Negyvennyolc +óráig azonban várnia kell még, míg megérkezik a newyorki posta. +<span class="pagenum"><a name="Page_219" id= +"Page_219">-219-</a></span></p> +<p>A tudat, hogy negyvennyolc óráig nyugodtan alhatik, jókedvüvé +tette. Egy négernótát kezdett fütyölni és kibontotta az ujságot, +melyet a pályaudvaron vett. Mialatt a híreket böngészte, a szeme +megakadt egy hamburgi táviraton, mely az Északnémet Lloyd új +turbinás gőzöséről, a Munichiá-ról szólt. Ez a hajó új világrekorot +teremtett az óceáni szolgálatban, amennyiben egy nappal előbb +érkezett Amerikából Európába, mint az eddigi leggyorsabb +gőzösök.</p> +<p>– Nagyszerü gyerekek a németek! – mondta elismerés hangján +Huszt.</p> +<p>De aztán egyszerre kiesett szeméből a monokli.</p> +<p>– Hogy pukkadt volna meg a kazánja! Hiszen ez a Munichia az én +postámat hozza! Tehát már csak huszonnégy órám van!</p> +<p>Pálma a kastély kapujában fogadta vőlegényét. Zavart és kissé +félénk mosoly ült ajkán. Tegnap este levelet vettek Guidó úr +kezétől, melyben azt írta, hogy a yankee alighanem szélhámos és +Pálma elkészült már arra is, hogy soha sem fogja többet +viszontlátni Husztot.</p> +<p>– Hol járt ilyen sokáig? – kérdezte a leány.</p> +<p>Válasz helyett az amerikai kivette zsebéből az ujságot és kis +cikket tartott Pálma szeme elé. Abban meg volt írva, hogy a francia +kormány három millióért árúba akarja bocsátani a hyeresi híres +kastélyt, melyet valaha egyik provencei gróf építtetett kedvesének +a kies tengerparton. <span class="pagenum"><a name="Page_220" id= +"Page_220">-220-</a></span></p> +<p>– Tegnap este távirati úton megbíztam párisi ügyvivőmet, hogy +lépjen alkudozásokra a francia kormánnyal. Ma reggel végre +értesítettek, hogy a kormány elfogadta ajánlatomat. A kastélyt +magának ajándékozom, Pálma.</p> +<p>– Igazán nagyon kedves! – mondotta meghatottan a leány.</p> +<p>És azzal csókra nyujtotta Husztnak a homlokát. Most már inkább +hajlandó volt elhinni, hogy az öreg Lándory és Guidó +sületlenségeket írtak és hogy az édesapja rémeket látott.</p> +<p>Pálma csókja eszébe juttatott valamit a yankeenak. Azt, hogy jó +dolog volna, ha a menyasszonyát hirtelen úgy magába tudná +bolondítani, hogy a leány megbocsássa neki mindazt, amit holnap +hallani fog felőle. Regényekben az ilyesmit igen valószínü módon +szokták megírni. És van egy daljáték is, – talán a Koldusdiák? – +ahol ilyen esetről van szó.</p> +<p>Huszt a délután folyamán tényleg úgy viselkedett, mint egy +boldogtalan, akinek eszét megzavarta a szerelem. Ő, aki eddigelé +mindig meg tudta őrizni a yankee halvérét, most egyszerre lobogó +lánggal égett. Hamarosan kitünt azonban, hogy a jegyespár szerepet +cserélt. Pálma, aki néhány nappal ezelőtt még maga volt a forró +odaadás, most hűvös, nyugodt és józan maradt. A szegény leány +ugyanis sehogy sem tudta kiverni fejéből Guidó úr levelének egyik +mondatát: „Az amerikai főkonzul úton-útfélen meséli, hogy a +konzerv-Hudson <span class="pagenum"><a name="Page_221" id= +"Page_221">-221-</a></span> vagyonának utolsó centjét is a +metodistáknak testálta.“</p> +<p>Huszt végül megszégyenülten vallotta be magának, hogy semmi +hatalma nincs e hófehér jéghegy fölött. Otthagyta Pálmát a kis +szalonban, cigarettára gyujtott és kiment a kertbe. Éppen jókor +érkezett, hogy elcsípje a postaszolgát.</p> +<p>– Táviratot hoz?</p> +<p>– Pálma kisasszonynak…</p> +<p>– Csak ide vele!</p> +<p>Habozás nélkül – de a ragasztó bélyeget kímélve, – fölbontotta. +Kitünt, hogy mennyire célszerü, ha az ember olykor érdeklődik a +mások táviratai iránt.</p> +<p>„Holnap reggelig maradok, akkor biztos híreket kapok. Addig +készülj a legrosszabbra, de ne tégy döntő lépést semmi irányban. +Ügyelj magadra és a házra.“</p> +<p>Ezt az öreg telegrafálta Budapestről.</p> +<p>Huszt azonnal beszólította francia komornyikját. Ez az elegáns +naplopó unalmában a kastélytól egy ágyúlövésnyire már minden +hajadonnak házasságot igért.</p> +<p>– Gontran úr, – mondta a yankee, – olyan távirati hírt vettem +hazulról, hogy holnapután útra kell kelnünk.</p> +<p>– Hála Istennek! – sóhajtott a francia.</p> +<p>– Megvárjuk Avarffy urat, elbúcsúzunk tőle és elutazunk. +<span class="pagenum"><a name="Page_222" id= +"Page_222">-222-</a></span></p> +<p>– Hová?</p> +<p>– Hamburgba s onnan New-Yorkba. Hogy azonban megkönnyítsem +magamnak a búcsúzást, a háziaknak azt fogjuk mondani, hogy egyelőre +Budapestre megyünk. Megértett?</p> +<p>– Tökéletesen, uram. Én is tudok itt olyan nőket, akik igen +rossz néven vennék, ha megtudnák, hogy Amerikába utazom.</p> +<p>– Ön tehát holnap csomagolni fog. A kocsisnak mondja meg, hogy +reggeli tízkor átmegyek Lándorfalvára a grófhoz, hogy átadjam neki +a ládát a porcellánholmival, melyet Budapestről rendelt.</p> +<p>Az amerikai a két hölgy társaságában költötte el estebédjét. +Zsezse őnagysága ezúttal igen szeretetreméltó volt és valószínü, +hogy jókedvének a Pálma rossz kedve volt az okozója. Amióta a +fiatal leány azt gyanította, hogy valami hiba van a vőlegénye +milliói körül, azóta állandóan attól rettegett, hogy Zsezse neszét +vehetné a dolognak. Ezt az örömet pedig nem akarta megszerezni szép +sógornőjének. Zsezse nem is tudott semmit, de azért a mátkapár +nyomott kedve fölötte jó hatással volt reá.</p> +<p>A kis társaság hamarosan szétoszlott. Tíz óra felé már mélységes +csend borult a kastélyra. Ekkor nesz nélkül megnyilt a földszintes +sarokszoba ajtaja és az amerikai kiosont a kertbe. Szürke +sportruhában volt, selyem hálóingben, a fején úti sapkát viselt, a +lábán pedig gummitalpu tennisz-cipőt… <span class= +"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span></p> +<p>Mielőtt nyomon követnők hősünket kalandos éjjeli útján, +állapodjunk meg egy pillanatra, mert, úgy érzem, hogy egy őszinte +vallomással tartozom türelmes olvasóimnak. Bevallom, eredetileg az +volt a tervem, hogy hallgatással fogom mellőzni az éj történetét. +Ez azonban, sajnos, lehetetlen a mese folytonossága szempontjából. +Arra határoztam tehát magamat, hogy mindent híven el fogok mondani. +Előrelátható, hogy a becsülés, mellyel olvasóim elbeszélésem hőse +iránt viseltetnek, tetemesen meg fog csorbulni. Nem szándékom őt +megvédelmezni, az emberszeretet azonban arra indít, hogy olvasóimat +emlékeztessem bizonyos enyhítő körülményekre, melyek latba vehetők. +A büntetlen előéletet, mely a bírósági eljárásban nagy szerepet +visz, nem feszegetem. Rámutatok azonban Huszt-Hudson ifju korára és +arra a körülményre, hogy a Guidó-féle bank bukása nagyon fölizgatta +és némileg talán meg is zavarta itélőképességét.</p> +<p>Ezek után siessünk hősünk után, aki már a sötét kertben áll, egy +bokor árnyékában és mereven szemléli a kastély felső emeletét, hol +Avarffy Sándor hálószobája van és ahol – mint tudjuk – Báthory +Erzsébetnek vagyont érő gyöngyékszerét őrizték egy régi vasláda +fenekén. A yankee oda akart feljutni.</p> +<p>Hogy miért nem ment föl egyszerüen az emeleti lépcsőn? Mindjárt +kitudódik, ha egy röpke pillantást vetünk a ház helyrajzára. A +család tudvalevőleg az emeleti szobákat lakta. Az öreg úr szobájába +két ajtón <span class="pagenum"><a name="Page_224" id= +"Page_224">-224-</a></span> tett, a másik egy kisebb kamrába, +melyet fürdőszobáát lehetett bejutni. Az egyik ajtó a nagy +folyosóra vezenak használtak. A kamrából egy kárpitos ajtó Pálma +szobájába vezetett, Pálma szobájának a főbejárata megint a nagy +folyosóra szolgált. Aki a folyosó felől hozzá akart férkőzni a +kincses ládához, annak vagy az Avarffy, vagy a Pálma ajtaján +kellett bemenni. A két ajtó még a régi jó zsiványidőkben készült, +mikor az ajtókat vastag tölgyfadorongokból faragták és belülről +kampóra járó vasrudakkal torlaszolták el. Huszt tudta, hogy Avarffy +elutazása előtt alaposan elzárta a maga ajtaját. Ezt csak +dinamittal vagy faltörő kossal lehetne kinyitni. Hátra volt még a +Pálma ajtaja. Ez azonban szintén nem jöhetett kombinációba. A +szobába tehát az ablakon át kellett bemenni.</p> +<p>Nem volt az ablakon vasrács? – kérdi a szíves olvasó.</p> +<p>Volt. Karnyi vastagságu rudakból kovácsolt és tüskés +arabeszkekkel átfont rács volt minden ablakon. A fürdőszobának volt +azonban egy két arasznyi átmérőjü kerek szelelő-lyuka, azon nem +volt rács. Tudvalevő dolog, hogy a régi jó időkben, mikor a huszti +kastély épült, még nem igen ismerték a fürdőszoba intézményét. +Avarffy Sándor húsz esztendővel ezelőtt, sóhajtva bár, de +meghajolva a haladó kor követelményei előtt, tetemes költségen +fürdőszobává alakította át a lakása mellett levő sötét kamrát és +ekkor törette ki a szóbanforgó szelelő-lyukat. <span class= +"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span></p> +<p>Lássuk azonban, hogy mihez kezd Huszt. Egy ideig csendben +hallgatja egy csalogány méla énekét, azután a pitvar utolsó oszlopa +mellé oson és ott néhány ügyes fogással gyorsan felkúszik a +villámhárítón az emeletig. Az emeleti ablak alatt egy arasznyi +szélességü kiugrása van a falnak. Arcát a falnak fordítva, +kiterjesztett karokkal lépked a kiugráson. Két becsukott ablak +előtt halad el: ezek Zsezse ő nagysága ablakai. Azután meg kell +kerülnie a sarokoszlopot, mely az oldalszárnyat a főépülettől +elválasztja. Megint két ablak, ez a kis szalón; három ablak az +ebédlő; két ablak a Sándor úr szobája. Most ott van a kerek +szelelő-lyuk előtt. Megpróbálja, hogy kinyissa az ablakot, de +belülről be van reteszelve. Rámástól be akarja nyomni, de az +lehetetlen. Ekkor egy ökölnyi darab viaszt vesz ki a zsebéből, azt +odaragasztja az üveghez és a gyémánt gyűrűjével egy tenyérnyi lapot +kivág az üvegből. A viasszal azért fogja az üvegdarabot, hogy annak +lehulló cserepei zajt ne csináljanak. A lyukon át benyúl a +karjával, megkeresi az ablak reteszét és kinyitja. A szelelő-lyuk +igen szűk, de az ilyen jótermetü legény be tud férkőzni minden +résen, ahová be tudta szorítani a két vállát.</p> +<p>A fürdőszobában van. Balra van Pálma, jobbra Avarffy úr ajtaja. +A jobboldali ajtó be van zárva, de a kulcs a zárban van. Nesz +nélkül kinyitja, aztán kiveszi a kulcsot a zárból és beoson az öreg +hálószobájába. Egy kis lámpás villan meg a kezében. Miután +<span class="pagenum"><a name="Page_226" id= +"Page_226">-226-</a></span> meggyőződött, hogy tényleg egyedül van +a szobában, kulccsal bezárja az ajtót, azután egy karosszékbe ül és +cigarettára gyújt. Eddig jól ment minden.</p> +<p>Miután elszívta a cigarettáját, már kipihente a fáradtságát is. +Most letette egy székre zseblámpását és annak fénye mellett +szemügyre vette a ládát. A padlóba hatalmas kőlap volt beépítve, +annak testébe fúródtak be vasgyökerekként a láda csavarjai. Emelő +darúkkal se lehetett volna kimozdítani helyéből. Erre azonban Huszt +nézete szerint nem is volt semmi szükség. Ő egy selyemkendőt vett +ki a mellső zsebéből és abból különféle acélszerszámokat csomagolt +ki, mely szerszámok némileg orvosi műszerekhez hasonlítottak. A +vasláda, mely talán azt várta, hogy kalapáccsal és vésővel fognak +nekiesni, gúnyosan összecsúcsorította a kulcslyukát, mintha azt +akarná kérdezni: – Hát ez meg mi? – A láda öreg volt és naiv és nem +ismerte a modern technika vívmányait… Huszt néhány vékony +acélpálcát szorított egymás mellé és beleillesztette a kulcslyukba. +Jó ideig tologatta és illesztgette a pálcákat. A vén láda e +provokációra azzal felelt, hogy zordon daccal összeszorította +bordáit. No velem ugyan megjárja az úr! – gondolhatta magában. – A +következő pillanatban – krics! – már megnyílt a zár. Ha érezni +tudott volna a láda, akkor olyanformán érezhette volna magát, mint +egykor az első páncélos lovag, akit oldalba lőttek az első +puskával.</p> +<p>A yankee kinyitotta a láda födelét és keresgélni <span class= +"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> kezdett +benne. Először is egy papirlapon akadt meg a szeme. Kezébe vette és +megnézte. A saját írása volt: az öreg konzerv-Hudson emlékiratainak +borítéklapja… Hogyan került ez ide? Hiszen ő a kéziratot az +acélkazettájában tartotta!</p> +<p>– Alávalóság! Megloptak! – dörmögte dühösen.</p> +<p>A kézirat maga nem volt sehol. Azt alkalmasint már elégette az, +aki ellopta.</p> +<p>Bőrtokot talált a láda fenekén. A kezébe vette és kinyitotta. A +fekete bársonyon szelid fénnyel ragyogtak Báthory Erzsébet +mogyorónyi gyöngyei. A yanke megkönnyebbülten sóhajtott föl. Már +attól tartott, hogy a furfangos öreg magával vitte az ékszert. +Miután zsebre tette a kincset, tovább keresgélt a ládában. Reá +nézve értéktelen írásokon kívül csak néhány antik érmet és egy +zápfogat talált. A fogat azért őrizte meg Avarffy, mivel arannyal +volt plombozva.</p> +<p>Sokáig kellett vesződnie, míg újból be tudta zárni a ládát. +Azután a rend kedvéért néhány vasszilánkot nyomott be a zárba. Ez +arra való, hogy Avarffy ne tudja kinyitni. Míg tudós lakatost +kerít, eltelik bele egy fél nap.</p> +<p>Az amerikai megnézte az óráját. Még éjfél se volt. Ugyancsak jól +kihasználta az idejét. Elhagyta a szobát és bezárta maga után az +ajtót. De ekkor gikszert adott. Érthetetlen, hogyan követhetett el +ilyet, de bizonyos, hogy megcselekedte. A sötétségben rálépett egy +pléh mosdótál szélére, mely a padlón állott. A tál ágaskodva +<span class="pagenum"><a name="Page_228" id= +"Page_228">-228-</a></span> fölpattant, körülszaladt a szobában és +haragosan nekivágódott Pálma ajtajának. Azután búgva körbe forgott, +míg végül elült.</p> +<p>– Ta barom! – sziszegte a yankee.</p> +<p>Máig se bizonyos, hogy kinek mondta, a tálnak-e, vagy önmagának. +Azután sietve fölmászott a fürdőkád szélére, hogy elérje a +szelelő-lyukat. De e pillanatban megnyílt a tulsó ajtó, a szobába +világosság áradt. Pálma állott előtte, égő gyertyával a +kezében.</p> +<p>– Jézus Mária, ki az!?</p> +<p>Az amerikai leugrott a kádról és térdre vetette magát a leány +előtt.</p> +<p>– Én vagyok, Pálma!</p> +<p>– Te? Az istenért, mit akarsz itt?</p> +<p>– Őrült vagyok, bűnös vagyok, beismerem… Te tettél ilyenné, +Pálma! Oly hidegen és ellenségesen viselkedtél egész nap, hogy +elvetted eszemet… Nem tudtam aludni, nem tudtam gondolkozni… +Éreztem, hogy nem élem túl az éjszakát, ha nem látlak, ha nem +nyerek tőled egy jó szót… Te nem szeretsz, Pálma! Óh, te nem +szeretsz!</p> +<p>– Kelj föl, szegény barátom és nyugodjál meg, – szólt Pálma.</p> +<p>A yankee fölemelkedett és halálos szomorúsággal tekintett +Pálmára. Aztán egyszerre szikrázni kezdett a szeme.</p> +<p>– Óh, Pálma! – kiáltotta szenvedélyesen.</p> +<p>– Huszt! – szólt parancsoló hangon a leány. – <span class= +"pagenum"><a name="Page_229" id="Page_229">-229-</a></span> Ne +feledd, hogy mivel tartozol nekem s e háznak. Hogyan tudtál ide +bejutni?</p> +<p>– A szelelő-lyukon át… A kertben bolyongtam az imént, mert a te +kegyetlenséged elvette az álmomat, és azon tanakodtam, nem volna-e +jobb, ha kurtán végeznék magammal egy pisztolylövéssel… Akkor +megláttam az ablakodból kiáradó gyertyafényt… Ha még egyszer +láthatnám! Csak még egyszer! – villant át az agyamon. Feljöttem a +villámhárítón és most itt vagyok.</p> +<p>– Őrült vagy! – szörnyűködött a leány. – S ha meglátott volna +valaki?</p> +<p>– A haldoklót nem érdeklik etikett-kérdések, – vetette oda sötét +daccal Huszt.</p> +<p>– És mit akarsz most itt?</p> +<p>– Tudni akarom, hogy mi szándékod velem. Te nem vagy már az, aki +voltál, Pálma. Te megváltoztál. Mi történt veled?</p> +<p>– Ugyan, yankee, legyen hát eszed! Mire való így félreverni a +harangokat? Nem változtam meg, de a szerelmesedből a menyasszonyod +lettem. Most már a női okosságom is azt parancsolja, hogy másképp +viselkedjem veled szemben, mint annak előtte.</p> +<p>Az amerikai ábrázata kiszélesedett.</p> +<p>– Hihetek neked, Pálma? Nem igaz tehát, hogy kiábrándultál +belőlem?</p> +<p>– Megesküdjem?</p> +<p>– Óh, ha adnál egy csókot… <span class="pagenum"><a name= +"Page_230" id="Page_230">-230-</a></span></p> +<p>Pálma megcsóválta a fejét.</p> +<p>– Ma egyet sem. Holnap este annyit, amennyit akarsz!</p> +<p>– Az amerikai postától teszi függővé a csókjait! – gondolta +magában Huszt. Azután hangosan mondotta:</p> +<p>– Mért éppen holnap?</p> +<p>A kérdés nem ejtette zavarba Pálmát.</p> +<p>– A mai nap reám nézve igen szomoru… Évfordulója a szegény +nagyanyám halálának… Neki ósdi és igen szigoru nevelési elvei +voltak… Ilyen napon… beláthatod…</p> +<p>– De hiszen éjfél már elmult! – mondta arcátlan naivitással +Huszt.</p> +<p>Pálma azonban nem alkudozott tovább.</p> +<p>– Szót se többet, ha szeretsz! Eredj!</p> +<p>A yankee sóhajtva föl akart mászni a fürdőkádra. A leány azonban +visszaparancsolta.</p> +<p>– Az ajtón át eredj.</p> +<p>A hálószobáján átvezette vőlegényét és miután előbb kissé +hallgatódzott az ajtón, kieresztette a folyosóra…</p> +<p>– Majd holnap! Holnap! – súgta utána.</p> +<p>A yankee a szívéhez kapott és igen jól esett neki, mikor ujjai +alatt megroppant Csejthevár asszonyának ékszere… Igy aztán nem is +fájt neki túlságosan, amikor meghallotta, hogy az okos Pálma +kétszer megfordítja az ajtó kulcsát. <span class="pagenum"><a name= +"Page_231" id="Page_231">-231-</a></span></p> +<p>Az éj viszontagságai ezzel még nem értek véget. Húsz lépést se +tett még a lépcső irányában a sötét folyosón, amikor hirtelen +becsapódott mellette egy ajtó s az ajtó mögött egy halálra rémült +női hang kiáltozni kezdett:</p> +<p>– Segítség! Rablók! Gyilkosok!</p> +<p>Az ajtó Zsezse ő nagysága szobájának ajtaja volt, a hang pedig +Zsezse ő nagysága hangja. A yankee habozás nélkül megnyomta a +kilincset. Az ajtó nem volt elzárva. Zsezse, teljesen +felöltözötten, a szoba közepén állott, gyertyával az egyik és +revolverrel a másik kezében. A két karja úgy remegett, hogy a +gyertya és a pisztoly összeverődtek.</p> +<p>– Mi baj? – kérdezte az amerikai.</p> +<p>Jó ideig tartott, míg az asszony megismerte.</p> +<p>– Te vagy az, Huszt? No, hála Istennek!</p> +<p>– Mi történt itt? Ki ijesztett meg?</p> +<p>– Borzasztó dolgok történtek! Képzeld csak: jó egy órával +ezelőtt történt – én már az ágyamban feküdtem, – hogy egy emberi +alak surrant el az ablakom előtt…</p> +<p>– Az emeleten? Hiszen az lehetetlen!</p> +<p>– Láttam! Teljesen ébren voltam… Amikor az első ablak előtt +elhaladt, magam is azt hittem, hogy talán a szemem káprázott… +Fölültem az ágyamban és a második ablakra figyeltem… Ott újból +fölbukkant… Láttam az árnyékát is, amit a szoba padlóján vetett… +<span class="pagenum"><a name="Page_232" id= +"Page_232">-232-</a></span></p> +<p>– Ez nagyon különös dolog! – konstatálta a yankee.</p> +<p>– Rögtön fölkeltem, – folytatta az asszony, – és +fölfegyverkeztem… Egy óra óta ülök itt, pisztollyal a kezemben és +egyebet se teszek, mint félni… Most végül megembereltem magamat és +elhatároztam, hogy átmegyek Pálmához… Éppen kinyitottam az ajtót, +amikor egy sötét alak jött velem szemben… Nem tudtam, hogy te vagy +és elkezdtem kiabálni…</p> +<p>Ő nagysága leült egy székre. A nagy félelme kezdett már +oszladozni.</p> +<p>– Mit kerestél te az emeleten? – kérdezte később.</p> +<p>– Én is valami különös neszt hallottam a fejem fölött és +feljöttem, mert eszembe jutott, hogy itt védtelen nők vannak… +Bejártam azonban az egész házat és nem találtam semmi gyanúsat. No, +de most megyek.</p> +<p>– Beszéltél már Pálmával? – kérdezte az asszony.</p> +<p>– Nem. És nem is akarok vele beszélni.</p> +<p>– Ah? És miért nem?</p> +<p>– Pálma néhány nap óta igen furcsán bánik velem.</p> +<p>– Magam is észrevettem. De mi ennek az oka?</p> +<p>– Hát nem tudod?</p> +<p>– Sejtelmem sincs róla. Hiszen előttem mindent eltitkolnak. +<span class="pagenum"><a name="Page_233" id= +"Page_233">-233-</a></span></p> +<p>– Akkor megmondom. A menyasszonyom féltékeny reád.</p> +<p>– Reám?</p> +<p>– Annyira féltékeny, hogy három nappal ezelőtt el akart tiltani +attól is, hogy beszéljek veled. Azt mondta, ha még egy szót szólok +hozzád, akkor felbontja az eljegyzésünket.</p> +<p>Guidóné haragosan nevetett.</p> +<p>– Pálma kígyó, – mondta mély meggyőződés hangján, – te pedig +szamár vagy, kedves barátom.</p> +<p>– Miért volnék szamár? – csodálkozott az amerikai.</p> +<p>– Többek között azért is, mert amerikai vagy és mert minden +amerikánus szamár. Ha volna egy csepp eszed, akkor szó nélkül +faképnél hagynád az elbizakodott leányt. Még ő mer példálózgatni, +hogy fölbontja az eljegyzést? És mihez kezd aztán? Egész Európában +nincs férfi, aki elvenné, mert a legtöbb európai ember már jegyben +járt vele egyszer. Egy ilyen bivaly-naivságu yankeenak kellett +átúsznia az óceánon, hogy főkötő alá hozza ő nagyságát… És +ahelyett, hogy térden csúszva zarándokolna el a radnai +Boldogasszonyhoz, ahelyett még ő mer föltételeket szabni? Nos, +yankee, én csak azt mondom neked: megérdemled a sorsodat!</p> +<p>Huszt elgondolkozva nézte Zsezsét.</p> +<p>– Őszintén szólva, magam is furcsálom ezt az egész dolgot, – +mondta mélán. – Amerikában egészen <span class="pagenum"><a name= +"Page_234" id="Page_234">-234-</a></span> másképp volt. Az öreg +Carnegie fölajánlotta nekem a leánya kezét és Van der Gould ma is +haragosom még, hogy nem vettem el az ő Ketty hugát… Itt Európában +azonban úgy bánnak velem, mint az ágról szakadttal.</p> +<p>– Ennek magad vagy az oka!</p> +<p>– Tanácsolj, Zsezse, mit tegyek?</p> +<p>– Köszönöm, de én már nem ártom magamat a dologba. Úgy is tudom, +hogy reggel megint bocsánatot fogsz kérni ő nagyságától és ebédnél +reám se mered emelni a szemedet. Huszt, te gyáva vagy!</p> +<p>– Félreismersz, Zsezse! Tudod, hogy mi jár már napok óta a +fejemben?</p> +<p>– Nos?… Jár egyáltalában valami a fejedben?</p> +<p>– Itthagyom Pálmát és búcsú nélkül visszautazom Amerikába.</p> +<p>– Ezt az őrangyalod tanácsolta neked. Nem hiszem azonban, hogy +megfogadd.</p> +<p>– Ha akarod, holnap reggel utazom. Erre a becsületszavamat +adom.</p> +<p>– Amerikai szavadat?</p> +<p>– Észak- és délamerikai szavamat.</p> +<p>Zsezsén valóságos örömmámor vett erőt. Most már nem félt többet +a zsiványoktól. Semmitől sem félt már.</p> +<p>– Yankee, ha ezt megtennéd! Felséges volna! Isteni volna! +<span class="pagenum"><a name="Page_235" id= +"Page_235">-235-</a></span></p> +<p>– Megteszem, egy föltétel alatt. Nem látok egészen tisztán a +dologban. Nem tudom, hogy a Pálma iránt érzett ellenszenved vagy a +hozzámvaló jóindulatod szól-e hozzám… A gyűlölet szavára ne +hallgasson a keresztény ember…</p> +<p>– No, de édes barátom, hiszen én nem gyűlölöm Pálmát! Én csak +igazságos vagyok vele szemben. Ami pedig a hozzád való +jóindulatomat illeti, nagy mamlasznak kellene lenned, ha +kételkednél benne… Te különben tényleg nagy mamlasz vagy, drága +barátom. Ne vedd rossz néven az őszinteségemet és eredj aludni.</p> +<p>Huszt ekkor leült Zsezse mellé a kerevetre és azt mondta:</p> +<p>– Köszönöm, egy cseppet sem vagyok álmos. Az a kérdés, akarod-e, +hogy holnap fölbontsam az eljegyzésemet?</p> +<p>– Akarom, akarom, ezerszer is akarom! – válaszolt Zsezse.</p> +<h3>XI.</h3> +<p>Reggeli tízkor előállott a kocsi, hogy átvigye Husztot +Lándorfalvára. Tudjuk, hogy porcellánholmit akart vinni a grófnak. +A fekete bőröndöt föltették a bakra és a francia komornyik rárakta +a sárgát is. Zsezse ekkor megcselekedte azt, amit asszony kora óta +még nem tett meg, tízkor ugyanis már teljesen felöltözötten +<span class="pagenum"><a name="Page_236" id= +"Page_236">-236-</a></span> megjelent a parkban. Azt mondta, hogy ő +is át akar menni Lándorfalvára, mert vissza kell adnia a grófnő +látogatását. Pálmának láthatólag nem volt inyére a dolog, de +elkisérni nem akarta őket. Neki meg kellett várnia édesapját, akit +a déli vonattal várt haza.</p> +<p>Alighogy a kocsi kiért az országútra, Zsezse ráparancsolt a +kocsisra, hogy hajtson a vasút felé.</p> +<p>– Maga most elutazik, – mondta Husztnak franciául, hogy a kocsis +meg ne értse. – Budapestre utazik és meg sem áll New-Yorkig. Ezt az +amerikai becsületszavával fogadta nekem, tehát meg is kell tennie. +Magam pedig, hogy a kocsis otthon ne fecseghessen, tényleg átmegyek +Lándorfalvára és estig ott maradok… Vacsoránál majd megmondom Pálma +ő nagyságának, hogy a vőlegénye túl van már ungon-berken… És ezt az +élvezetet nem adom semmiért a világon…</p> +<p>Huszt valóban megváltotta a jegyét és beszállt a vonatba. Azt +mondta a kalauznak, hogy Budapestig aludni szeretne és jó +borravalót adott neki. Zsezse csak akkor szállt megint kocsiba, +mikor a vonat már elindult. A szép asszony a pályaudvartól +Lándorfalváig, kevés megszakítással, egyre kacagott. Ha olykor +abbahagyta a nevetést, kissé elmélázott a közelmúlt különös +eseményein, de aztán Pálma sógornéjára kellett csak gondolnia, hogy +újból erőt vegyen rajta a viharos jókedve. A tisztes vén kocsis már +nagyon restelte, hogy az úton járó parasztemberek mind utánuk +fordulnak. <span class="pagenum"><a name="Page_237" id= +"Page_237">-237-</a></span></p> +<p>Mikor Huszt vonatja beért a matyóvári stációra, egyik kocsiból +egy fehérköpönyeges, hosszu gárdatiszt ugrott le a perronra. Csinos +ember volt és tömött, rőt bajuszt viselt. A gárdista megkérdezte +egy vasúti tiszttől, hogy mikor indul a trieszti vonat. Azt a +fölvilágosítást nyerte, hogy egy félóra mulva. A tiszt föl-alá +kezdett járni a perronon. Később egy öreg generálist vett észre, +aki a sínek közt sétált és ekkor hozzálépet és a mágnás-katonák +hanyag feszességével összeütve a sarkantyúit, valami német nevet +morgott. A tábornok kezet fogott vele.</p> +<p>– Hová utazik, kapitány úr?</p> +<p>– Triesztbe, illetőleg Miramarébe.</p> +<p>– Mi dolga ott?</p> +<p>A gárdista kissé elmosolyodott.</p> +<p>– Legfelsőbb szolgálatban utazom…</p> +<p>– Pardon! – mondta az öregúr.</p> +<p>És többet nem is kérdezett tőle, hanem az időjárásról kezdett +beszélgetni. Időközben megérkezett a gyorsvonat Budapest felől. A +gárdista, – akiben a szíves olvasó talán fölismerte már +Huszt-Hudson urat, – egyik kocsi ablakában megpillantotta Avarffy +Sándor, Guidó és Imre fejét. Az öreg arca szinte lilaszínü +volt.</p> +<p>– No, ezek szép dolgokat hallhattak az amerikai főkonzultól, +hogy mindjárt csoportosan készülnek rámrohanni! – gondolta magában +a yankee.</p> +<p>Mikor a trieszti vonat előállott, a tábornok fölszólította +<span class="pagenum"><a name="Page_238" id= +"Page_238">-238-</a></span> a gárdistát, hogy szálljon vele egy +fülkébe, mert ő is Triesztbe megy. A kocsiban azután kedélyes +társalgásba merültek.</p> +<p>– Mi is a kapitány neve? – kérdezte az öreg. – Az imént nem +értettem meg jól.</p> +<p>– Lobkovicz, – felelte egykedvüen Huszt.</p> +<p>– Lobkovicz? – csodálkozott az öreg, – de hiszen akkor mi +rokonok vagyunk, mert nekem minden Lobkovicz atyámfia.</p> +<p>– Tessék! – szólt magában az amerikai, – millió név között +választottam és éppen a Lobkovicz nevet kellett választanom! Ha ez +nem pech…</p> +<p>Azután hangosan mondta:</p> +<p>– Tartok tőle, hogy nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, +hogy excellenciád rokona legyek… Én ugyanis báró Lobkovicz vagyok +és a hercegek nem rokonaink…</p> +<p>– Ah úgy! – mondta elnézően az öreg úr és azzal a kézi +böröndjében kezdett keresgélni.</p> +<p>– Szeretem a katonákat, – jegyezte meg magában az amerikai, – +mert nem kiváncsi emberek.</p> +<p>A következő pillanatban azonban már megváltoztatta előnyös +véleményét, mikor egy vastag kis könyvet látott a kegyelmes úr +kezében. A gótai almanach volt.</p> +<p>– Miféle izetlen podgyásszal utazik a vén krampusz? – dühöngött +magában az amerikai gárdista.</p> +<p>A tábornok az L betüt kereste. <span class="pagenum"><a name= +"Page_239" id="Page_239">-239-</a></span></p> +<p>– Hallja, – mondta végül, – én itt egy mákszemnyi Lobkovicz +bárót se találok.</p> +<p>– Azt meghiszem, – válaszolt nevetve a kapitány, – az én nevem +nem is Lobkovicz.</p> +<p>A tábornok redőkbe vonta a homlokát.</p> +<p>– Mit jelent ez, kapitány úr?</p> +<p>– Azt jelenti, hogy inkognitóban óhajtok utazni. S ha ön, kedves +tábornok úr, nem respektálja az inkognitómat, akkor ám nézzen meg +jól és talán eszébe fog jutni, hogy ki fia vagyok. Ha pedig nem jut +eszébe, az az ön baja, mert illenék, hogy eszébe jusson…</p> +<p>A tábornok kiejtette kezéből a könyvet és majd megdermedt a nagy +csodálkozástól. Aztán egyszerre úgy rémlett neki, hogy tényleg +látta már a fiatal tiszt arcát. Talán egy udvari bálon, vagy egy +családi arcképen, melynek rámáját császári korona ékesítette… +Persze, a névre nem emlékezett így hirtelenében. Nem is lehet +kivánni egy öreg katonától, hogy negyven-ötven fenséges nevet +betéve tudjon.</p> +<p>– Bocsánat! – hebegte loyális zavarában.</p> +<p>A fiatal tiszt nevetve nyújtott neki kezet.</p> +<p>– Semmi bocsánat! Nem is képzeli, hogy az én unalmas életemben +mennyi kedves derűt hoznak az ilyen apró kalandok!</p> +<p>Egy nagyobb állomáson csendőrök járták végig a vonatot. Valami +szökőfélben levő gonosztevőt kerestek. <span class= +"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> Egy +goromba kéz felrántotta a két katonatiszt fülkéjének ajtaját.</p> +<p>– So ein Rindvich! – morogta a tábornok.</p> +<p>S azzal becsapta megint az ajtót.</p> +<p>Triesztben sisakos csendőrök fogadták az utasokat. Mikor +meglátták Husztot, aki a tábornok jobbján hagyta el a perront, +kihúzták magukat és mereven tisztelegtek…</p> +<p>Az amerikai gárdista még az este megjelent a Görögországba +induló hajó födélzetén és előhivatta a kapitányt.</p> +<p>– Mikor indul a hajója?</p> +<p>– Éjfélkor pontban.</p> +<p>– A jerichói érsek önnel fog utazni. Magas megbízásból kérem +önt, hogy viselkedjék iránta a legnagyobb előzékenységgel, mert +Bécsben nagy kegyben áll ő eminenciája. Ön talán tudja, hogy az +érsek a keleten az osztrák befolyás egyik legerősebb támasza.</p> +<p>Kevés idővel éjfél előtt ő eminenciája megjelent a hajón. +Cselédek nélkül utazott. Egy hordár két böröndöt hozott utána; egy +feketét és egy sárgát. Mikor ő eminenciája suhogó selyemköntösében, +övig érő szép szakállával áthaladt a hajó hídján, a kapitány, aki +jó katolikus volt, eléje lépett és megcsókolta a kezét.</p> +<p>Fiuméig jó útja volt az érseknek. Hogy mi történt Fiume és +Görögország között, azt elmondtam már elbeszélésem elején. +<span class="pagenum"><a name="Page_241" id= +"Page_241">-241-</a></span></p> +<h3><i>Az író zárószava.</i></h3> +<p>A türelmes olvasó talán emlékszik még, hogy ezt a történetet +maga Huszti Huszt mondta el nekem, miközben az athéni Olimpieontól +a Nimfák hegyéig sétáltunk. Még az este kifizettem a négyszáz +drachmát, melyet föltételesen odaigértem neki. Éppen zsebre akarta +tenni a pénzt, mikor eszembe jutott valami.</p> +<p>– Az ön elbeszélésében van néhány homályos pont. Ön, ugyebár, +azt mondja, hogy nagy szüksége van a pénzre?</p> +<p>– Nagy szükségem van rá, mert Amerikába akarok menni, hogy +föllépjek a küszöbön álló választásoknál.</p> +<p>– Képviselő akar lenni? Milyen programmal lép föl?</p> +<p>– A konzerv-trust programjával.</p> +<p>– És mire kell önnek az én pénzem? Választási költségre?</p> +<p>– Ne nevettesse ki magát, kedves uram! A választási költségeimet +a trust fogja előlegezni. Az ön pénze azért kell nekem, mert nem +szeretek második osztályon utazni az oceánon.</p> +<p>– De hiszen ön magával hozta Báthory Erzsébet nyakékét?</p> +<p>– Kérem, ne is juttassa eszembe az átkozott ékszert! Mikor +ideérkeztem, első dolgom volt, hogy megbecsültessem <span class= +"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> egy +hozzáértővel. Tudja, hogy mennyit akart érte adni?</p> +<p>– Kiváncsivá tesz!</p> +<p>– Háromezer frankot!</p> +<p>– De hiszen Avarffy Sándor háromszázezer forintra becsülte?</p> +<p>– Ebből láthatja, hogy az öreg megcsalt. A gyöngyök hamisak. +Avarffy régóta eladta az igaziakat – bizonyára sajnálta a tőkéjét +kamat nélkül hevertetni – és műgyöngyöket tett a helyükbe, hogy +elbolondítsa az embereket. Mindössze harminc-negyven kisebbfajtáju +igazgyöngy van az ékszerben, ezek azonban oly ügyesen vannak +elhelyezve, hogy megtévesztik a felületes szemlélőt…</p> +<p>– De hiszen e szerint ön nagyon ráfizetett az európai +kirándulására?</p> +<p>– Nem elég, hogy Avarffy Sándor eltulajdonította édesapám +birtokait…</p> +<p>– No, erről inkább ne beszéljünk!</p> +<p>– Pardon – én tényleg úgy beleéltem magamat a konzerv-Hudson +fiának szerepébe, hogy ilyen kis botlások megesnek velem… De azért +való igaz, hogy mindenki becsapott! Guidó elszedte a pénzemet, az +öreg ellopta vagyont érő kéziratomat, a konzerv-Hudson +emlékiratait, Pálma pedig – no, de róla inkább ne is +beszéljünk!</p> +<p>– De Zsezse?</p> +<p>– Zsezse igen derekasan viselkedett velem szemben. <span class= +"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> Igaz, +hogy csak Pálma iránt érzett gyűlöletből tette, de ezt meg tudom +neki bocsátani. Én egyébként nem vagyok szentimentális ember, de +most, bevallom, alig várom már, hogy viszontlássam Amerikát. Odaát +őszintébbek és könnyebben áttekinthetők a viszonyok. Ott a +becsületes ember becsületes, a kalandor pedig kalandor. Önöknél +tömegesen vannak leplezett kalandorok, akik a becsületes és előkelő +ember kiváltságait élvezik s így nagy fölényben vannak a hivatásos +kalandor fölött. Ez azonban nem tiszta játék. Mit szól ön például +ahhoz, hogy azoknak, akik engem kifosztottak, módjukban van, hogy +csendőrökkel üldöztessenek? Nos?…</p> +<p>Nem válaszoltam a kérdésére. Huszt aztán maga is vállat vont és +így szólt:</p> +<p>– Sebaj! Legalább jól mulattam a pénzemen! Tanultam is +egyetmást. Amerikában a milliárdos kisasszonyok nagyon szeretik az +európai arisztokratákat… Ha Európában el tudtam játszani a +konzerv-báró szerepét, Amerikában rátérhetek még a feudális nagyúr +szerepére is… Ez attól függ, hogy milyenek a politikai +kilátásaim.</p> +<p>Huszt úr kezet fogott velem és elbúcsúzott tőlem.</p> +<p>Azóta se láttam. Szeretném azonban, ha túl az óceánon kegyeibe +fogadná a sors.</p> +<p class="center">Vége.</p> +<hr class="chap" /> +<div style='text-align:center'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 75286 ***</div> +</body> +</html> + |