NormalizeHEAD main

author: nfenwick <nfenwick@pglaf.org> 2025-01-25 01:20:47 -0800
committer: nfenwick <nfenwick@pglaf.org> 2025-01-25 01:20:47 -0800
commit: 2a01437e0fd10476dc19874d4302bf0548fa36d5 (patch)
tree: dda51124135e72f636563ad812219660d8a300e1 /old/69155-h/69155-h.htm
parent: 9420722140aabf799a7263ce7c96cf8894bbbd80 (diff)
1 files changed, 0 insertions, 7627 deletions
diff --git a/old/69155-h/69155-h.htm b/old/69155-h/69155-h.htm
deleted file mode 100644
index 4fb5e0f..0000000
--- a/old/69155-h/69155-h.htm
+++ /dev/null
@@ -1,7627 +0,0 @@
-<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"
-    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">
-<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
-<head>
-<meta name="generator" content=
-"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />
-<meta http-equiv="Content-Type" content=
-"text/html; charset=utf-8" />
-<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
-<title>The Project Gutenberg eBook of Sárarany by Zsigmond
-Móricz</title>
-
-<style type="text/css">
-/*<![CDATA[*/
-body {
- margin-left: 10%;
- margin-right: 10%;
-}
-
-h1,h2,h3 {
- text-align: center;
- clear: both;
- line-height: 200%;
-}
-
-h2,h3 {
- margin-top: 2em;
-}
-
-p {
- margin-top: 0.75em;
- margin-bottom: 0.75em;
-}
-
-body > p {
- text-align: justify;
- text-indent: 1.5em;
-}
-
-hr {
- width: 33%;
- margin-top: 2em;
- margin-bottom: 2em;
- margin-left: auto;
- margin-right: auto;
- clear: both;
-}
-
-hr.chap {width: 65%}
-
-table {
- margin-left: auto;
- margin-right: auto;
-}
-
-td {
- padding-left: 1em;
- padding-right: 1em;
-}
-
-.pagenum {
-/*  visibility: hidden; */
-/*  display: none; */
- position: absolute;
- right: 2%;
- color: gray;
- font-size: smaller;
- text-align: right;
- text-indent:0;
-}
-
-.tdr {text-align: right;}
-
-.center {
- text-align: center;
- text-indent: 0;
-}
-
-em.gesperrt {
- font-style: normal;
- letter-spacing: 0.2em;
- padding-left: 0.2em;
-}
-
-.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
-
-.caption {font-weight: bold;}
-
-.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}
-
-.poem {
- font-size: 0.9em;
- display: table;
- margin: auto;
- text-align: left;
-}
-
-.poem .stanza {
- margin: 1em 0em 1em 0em;
-}
-
-.poem span.i0 {
- display: block;
- margin-left: 0em;
- padding-left: 3em;
- text-indent: -3em;
-}
-
-.transnote {
- background-color: #E6E6FA;
- color: black;
- padding: 0.5em;
- font-family: sans-serif, serif;
- font-size: 0.9em;
-}
-
-.transnote p {
- text-align: center;
- text-indent: 1.5em;
-}
-/*]]>*/
-</style>
-</head>
-<body>
-<div lang='en' xml:lang='en'>
-<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>Sárarany</span>, by Zsigmond Móricz</p>
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
-whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
-of the Project Gutenberg License included with this eBook or online
-at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you
-are not located in the United States, you will have to check the laws of the
-country where you are located before using this eBook.
-</div>
-</div>
-
-<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>Sárarany</span></p>
-<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Zsigmond Móricz</p>
-<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: October 14, 2022 [eBook #69155]</p>
-<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p>
-  <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</p>
-<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>SÁRARANY</span> ***</div>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p class="center"><span class="caption-150"><i>Móricz
-Zsigmond</i></span></p>
-<h1><i>Sárarany</i></h1>
-<p>&nbsp;</p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p class="center"><span class="caption"><i>Nyugat
-kiadása</i></span></p>
-<p class="center"><span class="caption"><i>Budapest •
-1911</i></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_4" id=
-"Page_4">-4-</a></span></p>
-<p class="center"><span class="caption-small">A cimlapot Falus Elek
-rajzolta.</span></p>
-<p class="center"><span class="caption-small">„Jókai“ könyvnyomdai
-műintézet Budapest, Thököly-ut 28.</span></p>
-<hr class="chap" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id=
-"Page_5">-5-</a></span></p>
-<h3>I.</h3>
-<p>Égető meleg nyár van. A sok eső után, amiben nem érhetett a
-buza, egyszerre borzasztó forróság lett, amely megaszalja a szemet.
-A kemény, meggondolt parasztok csak megingatják a fejüket, „az
-isten is kitanult már a mesterségiből“, de nem zugolódnak, nem
-ijedeznek, nem sápítoznak. Az idő ellen? Azt el kell fogadni, ahogy
-jön.</p>
-<p>Turi Dani a falu felől jött haza. Szép menyecskék utána
-bámulnak, észre sem veszi már. Gondban fő a feje, s néha
-rá-rábólint a gondolatára. Nagy terveket főz, a hamar meggazdagodó
-emberek módjára egyre nagyobb vállalatokba fog.</p>
-<p>Amint a kiskapun belép a tisztán tartott udvarra, fölemel egy
-eldobott kukoricakórót, mig beér a pitvarba, apróra töri s bent a
-szabad tüzhely elé veti a többi tüzelőhöz.</p>
-<p>A felesége a konyha előtt pirosodik. Ingvállából kiemelkedik
-gőzölgő fehér sovány válla, nyaka s a baboskék pendely-szoknya
-alól, fekete megkopott papucsban mezitlába.</p>
-<p>Ahogy az ura belép, visszaforditja az arcát feléje. Irigység és
-méreg futja el. Persze ezt az embert nem nyuzta le az öt esztendei
-házasság, meg a két gyerek. Neki mindenből csak a java jut. A
-barnapiros férfi szebb, mint legénykorában volt, mert ő kihizlalta.
-Bezzeg ő odavan, róla leszopták a hust a puják, meg a sok dolog,
-meg a sok méreg. <span class="pagenum"><a name="Page_6" id=
-"Page_6">-6-</a></span></p>
-<p>Dani hajnalban ment el hazulról, most déllére jár, érzi, hogy
-köszönni kén az asszonynak, vagy legalább szót vetni neki. Köszönni
-derogál; az asszony kötelessége, hogy köszönjön az embernek, aki
-aztán egy komoly fejbólintással elfogadja. Hanem Erzsi
-elmulasztotta a percet s Dani ahogy bámuló nagy fekete szemébe néz,
-ugy érzi, mintha adósa volna az asszonynak. Kipislant hát
-félszemmel az ajtón az égre, aztán odasandit félszemmel az
-asszonyra s azt mondja:</p>
-<p>– Hát ha esni akar, csak hagy essék!</p>
-<p>Elpödri szép bajuszát, amiről „nyalkabajszu Turinak“ is hivják;
-az asszony, akarata ellen is biccent a szempillájával, evvel
-rendben van a dolog.</p>
-<p>Dani befelé mozdul, az első házba. Ujra szólni készteti valami.
-Mintha nem volna minden rendben közte, meg a felesége között.</p>
-<p>– Hun az az én veres noteszem, – mondja.</p>
-<p>– Hun. ’Sz ott van a mándliba. A sifonyba.</p>
-<p>Dani bemegy. Ő is tudja, hogy ott van.</p>
-<p>A hűvös szoba levegője megcsapja; tele van az a fölmázolt föld
-szagával, a kissé dohos ágynemü, meg a tiszta szobában tartott
-ételnemüek, az avasodó vaj, savanyodó tej szagával. A sifon uras,
-annak az ajtaját kinyitja s kiveszi a kabátzsebből a veres noteszt.
-Leül az asztalhoz s a homályosra bezsaluzott, párologtatóan hűvös
-szobában hozzáfog számolni. Megnyalogatja a plajbász hegyét s
-gyerekes, iskolás nagy betükkel szókat, számokat ir egy tiszta
-oldalra.</p>
-<p>– Kitapodom a béledet, te kutya! – hallja egyszer a felesége
-hangját. – Hogy az isten vegyen el te, – hát nem felforditotta a
-tejes csuprot!</p>
-<p>Sipp, supp! hallatszik kivülről, ahogy az asszony csattogó
-tenyérrel rápaskolt a gyerek vastaghusára. A kis fiu csak egy jó
-perc mulva kezdett el rikoltani, de akkor aztán ugy, mint a malac,
-akit nyuznak.</p>
-<p>Dani egy kis ideig odaügyelt, aztán tovább folytatta
-<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> a
-dolgát. A gyerek az asszonyé, ahoz neki semmi köze; ha még a két
-gyerekével se volna szabad az asszony, akkor itt hagyná a
-házat.</p>
-<p>Kis idő mulva nyilik az ajtó, dühösen berohan az asszony s a fal
-mellett álló tejesköcsögökhöz áll és szemlét tart felettük.</p>
-<p>– Mi az istennyilát csináljak már, – zsémbel hangosan, de nem
-mintha valakitől tanácsot kérne, hanem mert nem birja magába
-fojtani a szót, – még vót egy messzely abba a csuporba, épen elég
-lett vóna. Most mán kezdhetek egy egész köcsögöt. Bajlódhatok, mig
-leszedem a tetejit…</p>
-<p>– Nem árt a vaj a bélesbe, – szólt oda Dani, gondterhes arccal,
-amelyen meglátszott, hogy föl sem veszi az asszony mérgét.</p>
-<p>Erzsi összeszoritotta a fogát s felkapott egy jókora
-tejescsuprot. De a nagy cserépedény már régen repedt volt, mindig
-várta vele Erzsi a drótost s hogy az nem jött, nagy félve mégis
-használta, hiszen olyan szükébe volt a kedvére való jó
-tejescsuproknak. Most izgatottságában elfeledkezett a csupor
-hibájáról, felkapta s ahogy kifordult vele a szoba felé, az abban a
-pillanatban kirepült a ház közepére, s ezer darabba tört.</p>
-<p>– Apróra! – szólt ujra Dani hidegvérrel; vagyis: ha van, legyen,
-ha törik, törjön! ugyse baj, nem kár…</p>
-<p>Erzsi fogta a csupor fülét, ami a kezében maradt s ugy odaszánta
-az ura fületövéhez, hogy ha az utolsó percben egy gondolattal
-vissza nem tartja, baj lett volna belőle. De hát az asszony nem tud
-ütni, csak magát emészti, ahelyett, hogy máson töltené
-bosszuját.</p>
-<p>Sarkon fordult, kiment, a cserepet a szemétbe lökte, elővette a
-seprüt, lapátot, meg egy nagy mázoló rongyot s bement feltakaritani
-a ház földjét.</p>
-<p>A szeméből könyek szivárogtak, olvadt, égő cseppek s bent
-feszült a vulkán az indulatoktól. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span></p>
-<p>Dani kedélyesen nézte; motoszkált ugyan valami benne, hogy kár
-most bizgatni az asszonyt, nem jó lesz, de ugy benne volt az
-uszitásban, hogy nem állotta. Szórakozottan tartotta vastag ujjai
-közt a vékony plajbászt s ugy nézett csendesen somolyogva a
-feleségére. Roppant mulatságos volt neki, hogy Erzsi minden dühe
-mellett is milyen szépen, szaporán, ügyesen dörzsölgeti a sáros
-földet.</p>
-<p>– Látod, – mondta neki jámboran, – most lesz szép. Mindig igy
-kék, tejjel surolni fel, de sajnálod…</p>
-<p>Az asszony megszédült, a nyelve megbénult a váratlan
-sértéstől.</p>
-<p>Ebben a percben robajló nagy sustorgás hallatszott a konyhából,
-a tüzhelyről.</p>
-<p>– Az a tej is kifutott! – kiáltott az asszony és kirohant.</p>
-<p>Dani felkacagott. A nyitva maradt ajtón csakugyan égett tejbűz
-áradt be.</p>
-<p>A következő pillanatban a tulsó szobából éles babasirás hangzott
-fel. A csecses baba felébredt és sírni kezdett.</p>
-<p>– Dögölj meg! – kiáltott be rá az anyja. – Ebkölyke. Most halj
-meg, ne legyen belőled olyan kutya, mint az apád.</p>
-<p>Dani nevetett magának.</p>
-<p>Az asszony kisvártatva folytatta:</p>
-<p>– Hun az a kis bitang! Te! – kiabált ki az udvarra, ahol a
-nagyobb fia még mindig bömbölészett, az eresz alatt a gerendán
-ülve. – Gyere be! Egy pissz ne legyen, mert a nyakadra hágok.
-Eregy, ringasd azt a másik kis nyavaját… De ki ne forditsd!</p>
-<p>Dani ujra nevetett: azért mégis van gondja rá. Ki ne forditsd!
-Asszony!</p>
-<p>A fiatal asszony a tüzhelyen rendbe hozott mindent, s ujra
-bement a házba, hogy kiseperje a cserepeket. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p>
-<p>– Szakadhatok én százfelé; szakadhatok én! – mohogta.</p>
-<p>– Nem árt az ugrálás! legalább frissülsz egy kicsit! – vetette
-oda Dani.</p>
-<p>– Hallgass! – rikácsolta az asszony, képéből kikelve. –
-Hallgass, mert mingyán itt döglök meg! Vagy itt ölöm ezt az egész
-frekvenciát.</p>
-<p>Lihegett, fujt.</p>
-<p>– Bitangok! Megétetni eccer! Mer az vón jó csak. Mind belőlem
-él. Ha százan vannak, mind nekem kell körültáncolni. Mindnek én
-vagyok a cselédje.</p>
-<p>– Minek vagy! – mondta kicsinylő bosszusággal Dani, – hány
-segitséget állitsak?</p>
-<p>– A kell nekem! – szólt undorral Erzsi, – a te segitőid, nyald
-ki mindnek a… Az csak neked való. Az én konyhámba nem teszi be a
-lábát egy dajnád se. Az én tiszta edényembe nem nyul egy
-asszonyszemély se a faluba.</p>
-<p>Dani fölkacagott, megkapóan tiszta csengésü, egészséges, jóízü
-kacagással.</p>
-<p>– Na, na! Van tán a faluban olyan is, akit nem pellengéreztél
-még ki velem.</p>
-<p>– Van. A nagyanyám, aki husz esztendeje a fődbe rothad. De más
-nincs.</p>
-<p>Dani ujra felkacagott. Szép egészséges, harapós fogai
-kicsillogtak. Erős bikanyakát hátraszegte s merész tekintetü piros
-arca férfiasan ragyogott. Barna haját, amely izzadt fehér homlokára
-csapzott, félre háritotta, hogy széles hullámot vetett a fürt, s
-szeme bizalmasan, gondtalanul sugárzott.</p>
-<p>Az asszony gyülölettel nézte ezt az embert, akiért valaha a
-kutba ugrott. Első gazdalány volt s nem akarták a zsellérfiuhoz
-adni. Nem is adták, mig a nyalka legény, aki már akkor is hires
-kapós volt az asszonynépnél, nemcsak a lányt, de az anyját is meg
-nem ölelgette. Későn tudta meg Erzsi, mikor <span class=
-"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> már nem
-volt mit tenni, mikor már a félfalu szeretője volt az urának s e
-miatt féltékenységében szinte megháborodott az anyja és maga
-világositotta fel asszonylányát. Erzsi fölundorodott s azóta rá sem
-tud nézni az anyjára. Hiszen csak legalább ha egy szeretője lett
-volna az urának, akkor összetörtek vón valahogy. De igy, mikor
-egyszerre tiz-husz lánnyal-menyecskével, de még vén asszonynyal is
-bizonyos-köze volt s jól tudja, hogy az édes anyja is ott van maig
-köztük, – igy nem lehetett hova lenni. Jobban undorodott a fiatal
-asszony attól, akit az urával meggyanusított, mint a hullától. S
-nem mehetett sehova, inkább itt maradt ezzel az emberrel, akiről
-még most is ugy érzi néha, hogy nem tudna nála nélkül megélni.</p>
-<p>A férfi csak nézte, nézte a szikrázó fekete szemü asszonyt, aki
-egészen belecsúnyult a haragjába. Olyan furcsán, olyan kétes
-érzéssel nézte az erős ivü fekete szemöldökök alól, a szép alaku
-hófehér homlok alól, a keményen kiszögellő arccsontok, éles vékony
-orr, epés metszésü száj keretéből kinéző nagy sötét szemek poklát,
-amely még sem tudott igazi hatást tenni rá… Most már értette, miért
-volt ő hüvös ehhez az asszonyhoz már elég régi idő óta, pedig maga
-is bámulta, milyen gerjedelmes mostanában a vére. Csuf ez az
-asszony, csuf. Imádkozásra, térdelésre és gyülölködésre termett,
-nem szerelemre. Pápista. Szivós és szenvedélyes, amit ő nem bir
-megérteni. Az ő jó kövér, hamar felgyuló, lecsendesedő, keveset
-haragvó, sokat káromkodó kálomista természete sok puhaságra s
-örökös jókedvre vágyakozik… És mégis izgatja, leköti ez az asszony,
-sokkal jobban, mint a világ minden asszonya. Nem cserélné el
-senkivel, de senkivel a világon. Tele van vele, örül a nagy
-tisztaságának, a testi-lelki-életbeli szeplőtlenségének. Nagyra van
-vele, mint olyan asszonynyal, akihez nincsen több <span class=
-"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span>
-hasonlatos. És mikor szabadon csatangol a kurta örömök virágos
-kertjében, mindig örvendve gondol az asszonyára, aki otthon van,
-neki őrzi meg tiszta virágkelyhét, s térden imádkozik a maga
-szigoru isteneihez, akik neki olyan idegenek s valójában olyan
-gyülöletesek.</p>
-<p>A husos, rózsásképü ember szeme lobbot vetett, balkézzel elkapta
-az asszony megfeszült kezeszárát s odarántotta őt magához. Az
-asszony másik kezében ott volt a teli szemétlapát; arról mind
-lerepült a cserép szanaszét a szobában. Dani jókedvvel kacagott
-rajta, mintegy megkönnyebbülve. Átölelte az asszonyát, leszoritva
-két karját s az izmos, szivós asszony érezte, hogy ereje a férjeé
-mellett semmi, mint az ő kezében a gyerekeé. Ugy bánt vele, ahogy
-akart. Oda szoritotta az ölébe, lefektette a vállára s megpaskolta
-a hátát.</p>
-<p>– Te bogár te! – mondta neki s aztán fogta, eltartotta két
-kézzel magától messzire, hogy jól az arcába nézhessen.</p>
-<p>Az asszony kezéből kihullott a vaslapát s csörömpölve állt meg a
-földön egy pár cserépen. S a nő eleresztette magát; összerokkanva
-hagyta, bármit tesz vele az ura.</p>
-<p>– Ó te hónapos rózsa! mi bajod? – mondta Dani s a győző kedvtelt
-érzésével nézett az asszonyra. – Hát van híjjod? Megkárositalak?
-Hiszen nem birod el, ha megcsókollak, te! Mindig kifog utána a a –
-betegség. Te üvegvirág. Hiszen sok vagyok neked, te harmat.
-Belehalsz, ha addig csókollak, mig <em class="gesperrt">nekem</em>
-elég.</p>
-<p>Kiterítette a két karján az asszonyt, mint egy vékony
-gyereklányt. Erzsi érezte, hogy fölrepül a levegőbe. Elveszett a
-lába alól s a lelkéből a biztos föld kisugárzó ereje; szédült és
-ájult és érezte, hogy az ura tenyerén van, de olyan biztos helyen,
-mintha az isten markában volna. Megvillant szük <span class=
-"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> kis
-agyában a gondolat, hogy ilyen erős ember nincs több a föld
-kerekségén, mint az ő ura, aztán elalélt s hagyta, hogy azt tegye
-vele, amit akar. Főhetett már, futhatott már odakint a tej, a
-rántás, pecsenye korommá.</p>
-<p>Dani odaboritotta a meleg asszonyi testet magára, mellére,
-vállára s gyengén átölelte. Alig volt ruha a forró testen, amelynek
-szine, a bőre érintése kezdett meghidegülni, saját magára lecsapódó
-gőzében, a fagyos szobában, és mégis olyan hőséget sugárzott ki a
-test, mint az olvadt vas…</p>
-<p>– Látod, látod, – mondta csendesen a férj, – olyan vagy, mint a
-sár. Mit kezdjek veled. Ha egy ujjal hozzád nyulok, véged.
-Affenébe, száz asszony is kicsi vón nekem!…</p>
-<p>Átölelte s magán tartotta a pihegő asszonyt; aztán ráncba szedte
-homlokát s elcsöndesedett. Eszébe jutott az üzlet, ami most az
-egész lelkét lefoglalta s az asszonnyal az ölében, pár pillanat
-mulva olyan tisztán és nyugodtan gondolt az imént félbeszakitott
-tervére, mintha csak a plajbász volna az ujja közt s nem egy
-szerelembe fuladt asszony, a tulajdon hites felesége.</p>
-<p>Az asszonyi test lassan odasimult hozzá. A két meztelen kar
-megölelte a férfinyakat, vállat; a szorgalmas, ügyes, tapintó ujjak
-megbizseregtek, amint a férfi puha, simuló gyolcsingén átérezték az
-üvegsima és ruganyos kemény hust, s elkezdtek játszani, tovább
-tapogatni s egyszerre lázasan görcsösen markoltak bele a husba;
-marokra fogva, gyurva, gyötörve, csókolva a váll alatt meggyürődő,
-egész tenyért betöltő husdomborulatot. Az asszony esze alázatos
-segitője lett, hirtelen fölviharzott testi gerjedelmének, s amig
-két megbarnult erős karjával átfonta a férjét, cserepesre szikkadt
-szomjas ajkával beletapadt a nyakára, ott, ahol az ingből
-kifehérlik s ekkor teljesen elfeledett minden bajt, keserüséget,
-szivfájást. <span class="pagenum"><a name="Page_13" id=
-"Page_13">-13-</a></span> Csak kivánta, áhitotta, odaadta magát a
-himjének.</p>
-<p>A férfi elmosolyodva ébredt fel komoly, szikár tépelődéséből.
-Megérezte, hogy az asszonnyal van valami, megtapogadta puha,
-lágyhusu, kidagadó csontu tagjait s nyugodt hangon, gondolatait
-folytatva igy szólt:</p>
-<p>– No ha ez a vállalat beüt, akkor se bú, se kár.</p>
-<p>Az asszony összerándult s görcsösen ölelte át az urát, mintha
-agyon akarta volna benne fojtani az idegen gondolatokat s a
-testétől könyörögne segitséget a lelke idegensége ellen.</p>
-<p>A férfi el akarta tolni, de nem bírt vele; az asszony szivósan
-és mégis kéjesen ölelte: arra elmosolyodott, ő már szinte el is
-felejtette, hogy került az ölébe az asszony.</p>
-<p>– Ha ezt a bérletet megkapom, ugy, ahogy szeretném, akkor osztán
-nem cserélek a vicispánnal se.</p>
-<p>Az asszony karjai lelankadtak. Mintha a délignyitót nap éri.
-Dani egész könnyen birt vele; mint szokta, eltartotta magától két
-tenyérrel s ugy nézett a felesége arcába.</p>
-<p>– Bizony még uri asszony lesz belőled! – szólt ragyogó
-örömmel.</p>
-<p>Az Erzsi arca olyan szomoru, olyan halálosan szomoru és ijedt
-volt, a szeme ugy könyörgött és remegett, könyek rezegtek a
-sarkában és az arcvonalai elbágyadtak. Sovány arca sóvár volt,
-ajkai izzóak, orrlikai tágultak s felső szemhéja leereszkedett a
-szembogarakig.</p>
-<p>De a férfi nem látott semmit nagy izgatottságától, ugy tele volt
-a terveivel. Ugy látszik már mindennel tisztában van, amin eddig
-töprengett.</p>
-<p>– A szatmári bótosok nem győznek annyi selymet lemérni, amennyi
-viganóra valót vehetsz!</p>
-<p>Az asszony szemei lecsukódtak, feje lebágyadt.</p>
-<p>– Kiveszem az egész Nagyszeget. Hallod!… <span class=
-"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> Már
-beszéltem az ispánnal. Az ur a zsidóra megharagudott, osztán az
-egész az Asszonytól függ ugyis. Felmegyek hozzá magam, nem esz meg.
-Egy asszonytól nem ijedek meg, láttam én már mást is. Ha még olyan
-kegyelmes asszony is, csak asszony!</p>
-<p>Erzsi, mintha vipera csipte volna meg, felugrott. Minden
-porcikája remegett. Most értette meg, mit beszél az ura.</p>
-<p>– Mmit! – szólt bukdácsoló nyelvvel, – mit mondasz? A kegyelmes
-grófné – Hát oda akarsz? Hát…</p>
-<p>– Nonono. Mondom, hogy csak nem esz meg! Mit féltesz?</p>
-<p>– Mmán azt is! – orditott fel rekedten az asszony s leugrott az
-ura térdéről. Összecsapta a két kezét, aztán igy összekulcsolva
-felemelte a feje fölé, meg ujra leeresztette; ugy rohant,
-száguldott összevissza a szobában, mintha kedves valakijének rögtön
-bekövetkezhető, kikerülhetetlen halálától félne, – már azt is, azt
-is! – ismételte.</p>
-<p>A férfi egy darabig nézte, értetlenül.</p>
-<p>– Hát beléd mi ütött?</p>
-<p>– Uristenisten! Keresztrefeszitettszentisten! Mikor lesz vége
-ennek az én kinkeserügyász életemnek. Ó menybéli szüzanyám!…</p>
-<p>– Ne bőgj! – rivalt rá az ura. – Ez kell nekem. Ez kell épen!
-Tyukeszü.</p>
-<p>Bosszusan dobta odább a ceruzát az asztalra.</p>
-<p>A helyett, hogy örülne, táncolna, – bolond! Igazán, hogy egy
-asszony alábbvaló a… Nem érted? ha sikerül, – mer még semmise
-biztos, – olyan kontraktust csinálok az urral, hogy belegebed. Ki
-fogom venni az egész Nagyszeget, az egész pusztát, a Tiszasarkon
-olyan káposztásfőd van, hogyha kiadom, nyócvan pengőt, százat adnak
-egy vékásért.</p>
-<p>– Ezret.</p>
-<p>A férfi elhallgatott. Ez már okos szó. Ez legalább <span class=
-"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> az üzletre
-vonatkozik. Az asszony mindig, mindenben a legrosszabbra számit,
-nem ugy, mint ő, akinek roppant rikitó minden terv, alig birja
-magát megállitani, ugy rohan a képzelete. S elégszer
-bebizonyosodott már, hogy az asszonyának igaza volt. Ezért nem
-vágja ketté az asszonybeszédet, hanem meghőköl rá s ujra
-meggondolja.</p>
-<p>Hozzáfogott hát és mint szokta, apróra elmondott a feleségének
-mindent. Ez csak állott a szoba közepén, lesütött szemmel,
-szórakozott pillantással, majd meggondolta magát, kiment a
-konyhába, eligazitott a tüzhelyen minden edényt, a kutyát
-kikergette, a félrácsajtót betette s ujra bement. Az ura felnézett
-a noteszéből s tovább folytatta a beszédét.</p>
-<p>– Ha tizenhat pulyád lesz, mindre maradhat elég. Hát nekem ne
-vágj ilyen fancsali képeket; nem tudnám miért.</p>
-<p>– Nekem nem kell a macáid zsirja.</p>
-<p>– Eh, – hehentett Dani bosszusan, – már megint eszi a…</p>
-<p>– Nem hát! inkább a nyakamba veszem a kölykeidet és megyek
-koldulni, de nekem nem kell piszkos pénz.</p>
-<p>– Milyen piszkos?</p>
-<p>– Bhhh, amiért osztozni kell – rajtad!</p>
-<p>Dani kedvetlenül ránditotta meg az arcát.</p>
-<p>Az asszony folytatta.</p>
-<p>– Persze! most már megy a méltóságos asszonyok után. Nem elég
-ami vót. Eredj, csak eredj, hogy kivetnek a disznók közé. Oh, csak
-az én istenem adná, hogy egyszer már ráakadna a bajára! Mer nagyon
-elhitte mán magát!…</p>
-<p>Dani kitágult szemekkel nézett az asszonyra; megértette a
-gyanusitó gondolatát és az szeget ütött a fejébe. Tán még igaza is
-van az asszonynak. Hisz az uri asszony is csak asszony!…
-<span class="pagenum"><a name="Page_16" id=
-"Page_16">-16-</a></span></p>
-<p>Összevonta a homlokát s az ablak felé fordult.</p>
-<p>Az Erzsi lába alatt megroppant egy cserép. Lehajlott érte s
-összeszedte a darabokat, aztán kitört:</p>
-<p>– Azt mondom neked, elég legyen a cudarságokból, mert ha egyszer
-elfog a keserüség, az isten legyen irgalmas-kegyelmes
-mindnyájunknak.</p>
-<p>Dani felállott. Villogó szemmel nézett az asszonyára.</p>
-<p>– Én meg azt mondom neked, – adta ki kemény hangon a parancsot,
-– hogy eredj a dolgodra, egyébre ne legyen gondod. Ott a konyhád,
-ott az udvarod, ott a gyerekeid. Az én bajomba ne piszkálj bele… Ha
-nem tudsz segiteni, ne állj keresztbe… Semmi bajod. Tudod, hogy
-szeretlek; érted élek; meg értetek, a gyerekekért. Az egész világot
-ide akarom hordani a kötődbe; még a mai napig egy bokor kendőt se
-adtam más asszonyszemélynek rajtad kivül. Mit sajnálsz? Lekopott a
-csókolóm? Nézze meg az ember. Mi közöd hozzá, hogy csinálom a magam
-seftyét, csak sikerüljön.</p>
-<p>Az asszony visszaszivta az orrába a könnyét, érezte, hogy most
-még csak csöndesen foly a szó, de hamar rossz vége is lehet.
-Elhallgatott a kemény hangra, mint a megszidott gyerek.</p>
-<p>Az ura is meghiggadt. Visszaaereszkedett a helyére s komor
-arccal hozzáfogott ujra rendezni a gondolatait.</p>
-<p>– Tudod te jól Dani, hogy nekem nem kell semmi, – szólalt meg
-szomoruan, csöndesen az asszony. – Eléltem vóna én veled az anyád
-kis házában is, kapás napszámos sorban is. De ha van annyink,
-amennyink, minek ide több? Minek a sok gyerek, meg a sok birtok, a
-sok gond? Nem jó nekünk ugy, ahogy apámék voltak? Csendesen,
-rendesen. Nem kell felfalni a világot, de elpotyázni se, ami van.
-Minek töröd te magadat, ha nem muszáj? Meglásd, meg,… rossz vége
-lesz egyszer! <span class="pagenum"><a name="Page_17" id=
-"Page_17">-17-</a></span></p>
-<p>– Az isten áldjon meg, – szólt a férje mutatott bosszusággal, –
-hallgass mán, ha mondom, hogy hallgass… Ne hasonlits engem az
-apádhoz, nem vagyok én <em class="gesperrt">Tövigszáraz</em>, mint
-ő.</p>
-<p>A fiatal asszony elvörösödött az apja gunynevének hallatára;
-szive egész szenvedélyével szerette és tisztelte az apját s
-gyülölködve nézett az urára.</p>
-<p>– Csak hagyj békét az apámnak! Jól vigyázz, mert te is megkapod
-a magad csufnevét, a viz se viszi le rólad!</p>
-<p>Dani meghorkanva, vizsga szemmel nézett a feleségére, nem tud-e
-már is valamit? Az utóbbi napokban többször észrevette, hogy
-utánanevetnek s valami szót suttognak, ha meglátják. Még nem jutott
-a fülébe, hogy mit, megkérdezni meg nem merte, félt, hogy még
-megmondják.</p>
-<p>– Az isten irgalmazzon annak! – morogta fenevad módjára, lapos
-pillantással, – aki rám ragaszt valamit!</p>
-<p>A beszéd egészen posvánnyá lett. Ugy indult egy félórával
-ezelőtt, mintha vihar készült volna belőle s ugy végződött, mint az
-őszi köd. Nyomott hangulat és nagy kedvetlenség maradt utána,
-amelynek a mélyén feszültséget éreztek mindaketten.</p>
-<p>Erzsi látta, hogy az ura nem szól többet, kifordult a konyhába,
-Dani meg mogorván belekönyökölt a tervezgetésébe.</p>
-<h3>II.</h3>
-<p>A falu csinos kis alföldi magyar falu. Alig száz házból áll.
-Rendesen kiszabott hosszu telkek; a kert mindenütt gyümölcsös és a
-falu közepén a pompásan megépült fatorony valóságos kis erdő kellő
-közepéről nyulik ég felé, mint egy dárda. A hegyében kakas
-berzenkedik s ez messze hirdeti, hogy itt református, tehát
-szinmagyar nép lakik. <span class="pagenum"><a name="Page_18" id=
-"Page_18">-18-</a></span></p>
-<p>A gróf Karay-család névadó birtoka ez a falu.</p>
-<p>A reformáció idején a Karayak áttértek s magukkal vitték számos
-birtokuk magyar népét is az uj hitre, az erdélyi fejedelmek hitére,
-nem lelki szükségből, nem is politikából, csak hogy bosszantsák a
-bécsi udvart. Mikor aztán Pázmán idejében megint divatba jött a
-katholizálás, a Karayak is visszatértek, de hiába akartak a
-császárnak kedveskedni vele, a nép nem váltott velük hitet. A
-magyarság nagyon hamar beleszokott abba a szabad, önálló egyházi
-életbe, amelyet uj hite biztositott neki. S az üldöztetések idején
-a tömeglélek megkeményedett s hősi kielégitést talált a hithez való
-ragaszkodásban.</p>
-<p>Még ebből az időből való a falu és a földesur ellenséges
-viszonya. A falu határa nyolcezer hold, ebből mintegy hatszáz hold
-a kisbirtokos gazdáké, a többi nyolcadfélezer a grófé.</p>
-<p>Ez a föld ősi idők óta történelmileg elévült törzsvagyona a
-Karayaknak. De épen olyan ősi eredetű a parasztság tulajdoni joga
-is. Ugyanaz a nép lakik itt rengeteg idők óta. Különös szerencse
-védte, hogy sem tatárdulás, sem törökvész nem pusztitotta el a
-népet; évszázadról-évszázadra bátorságban lakott itt s családi
-jobbágysága volt a Karayaknak. Közülök vált ki a földesurak
-személyi cselédsége s az urak meg az urnők szerelmi fölöslege
-századokon keresztül itt ömlött szét a hajdani kevésbé válogatós
-korokban. Volt is már valami fajbeli közösség-érzet az urak meg a
-parasztok között s Öreg-Karán báró Karay Pált a nagy honárulás után
-azzal a jussal utálták meg a karai parasztok, amivel az atyafit az
-atyafi. Ez a legádázabb gyülölet, ez engesztelhetetlen.</p>
-<p>Báró Karay Pál hiába eszelte ki az árulás jogi formáját simára
-és kerekre, a veséjébe látott minden parasztja. S mit ért, hogy a
-forradalom leigázása <span class="pagenum"><a name="Page_19" id=
-"Page_19">-19-</a></span> természetesnek és bölcsnek látszott a
-nagy szerződés szerint, ha a kibujdosott utolsó fejedelemtől végig
-az egész országon az utolsó karai béresig, mindenki lapos,
-gyülölködő pillantással mérte őt végig. S mit ért, hogy a
-kibujdosottak birtokát nem ajándékba kapta, hanem szerződésen vette
-meg, mikor mindenki tudta, hogy a százharmincezer hold földet
-százezer aranyért vette s abból a százezer aranyból a császári
-pénztár fizetett ki helyette ötvenezret, a másik ötvenezeret pedig
-elengedte a legkegyelmesebb királyné. És mindenki tudta, hogy csak
-akkor tette le a szegény magyar nép a fegyvert azon a hires sikon,
-mikor már ez a szerződés készen volt a tábornok tarsolyában…</p>
-<p>Báró Karay, amikor konok kurucfejével belevágott ebbe a
-vállalatba, előre leszámolt minden nemzeti gyülölettel s lerázta
-magáról a megvetést, mint a kutya a vizet. Mit, ő már ugyis vén
-ember, majd elfelejtik az unokáinak.</p>
-<p>De mikor visszavonult, haza, az öreg házba, villogó szemmel
-nézett vissza rá minden paraszt. Az öreg báró felhorkant,
-összecsikoritotta a fogát s megpróbálta megtörni a parasztjait. Nem
-ment. A magyar paraszt már ekkor egy szinen volt a kurta
-nemesekkel, csak épen a politikai jogok hiányoztak a számára. A
-kötelességek azok mind rajta sulyosodtak el.</p>
-<p>Felőle dul-fulhatott az ur. Nekik többet nem volt uruk a „gróf“.
-Makacs, kemény kálomista nyakak szegültek ellene a gróf
-méltóságának. S eddig se sok köszönet volt a robotjukban, de
-ezentul erős és rendithetetlen ellenszegüléssel rontottak
-mindenütt, ahol s amit lehetett.</p>
-<p>– Megálljatok, – rikoltott fel dühében gróf Karay Pál s ment
-Bécsbe, a királyné szine elé.</p>
-<p>Egy pár hónap mulva már kiverte egész vármegyét tevő
-uradalmairól, az áldott, kövér, kalászos <span class=
-"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> rögökről
-az ősi, ott termett magyarságot s a „kutya kálomista jobbágyság
-helyébe az mü szent religiónkban való szelid katholikus sváb
-nemzetséget plántált.“ Olyan nép kellett neki, aki ne fájdalmasan
-zokogó, kesergő dalokban buslakodjék a portája tövében, hanem szent
-zsolozsmát énekeljen égre forgatott szemmel s ne laposat köpjön a
-Karay név kimondása után: „honnak árulója“, hanem keresztet vessen:
-„svábság pátrónusa!“</p>
-<p>Nem is hallatszott soká magyar szó az ősmagyar földeken.
-Tizenhat falut és három mezővárost üritettek ki a vén gróf
-gazdatisztjei. A nép elbujdosott messze földre, más megyékbe, csak
-itt-ott fizettek ki egy-egy falut, igy Karát is valami kis,
-megszabott urbéres területtel. Az akasztófapusztát rendelte a gróf
-Kara lakosainak: odavalók, egyig! S a nép a szomoru őszön
-átköltözött az édes otthonból a semmibe; uj falut telepitett,
-nevezve Kiskarának…</p>
-<p>Egy télen át üresen állottak az elhagyott falvak házai. Hó
-behullotta, viz telefolyta, fagy szétrongálta. Ordas ütött tanyát a
-templomokban, s ha az ég megszánta a szomoruság képét, mennykő
-csapott egy-egy toronyba s arról tövig égett az egész faluhely.
-Néhol a kivertek gyujtották fel édes ősi lakukat, hogy ne jusson
-döghollók karmába a hajdan békés fészek.</p>
-<p>Mikor aztán megjöttek uj tavaszon az uj földfoglalók, tele lett
-idegen nyelvü vájákolással a levegő, hogy itt nincs minden olyan
-kész paradicsom, ahogy igérték. A kiehült, otthon éhnyavajába dült
-svábok kicsinylették, amit kaptak: a jó földet, az áldottat, a
-tehenet, lovat, szekeret, öt évi adó és robot elengedést, meg a
-házi macskát, amivel mind ellátta őket a kegyelmes gróf…</p>
-<p>A vén vak Karay, aki egy árva szót sem értett uj népe nyelvén, –
-vele esett meg, hogy huszonötezer főnyi táborával együtt sem tudott
-elolvasni <span class="pagenum"><a name="Page_21" id=
-"Page_21">-21-</a></span> egy elfogott német levelet, – ujra dühbe
-borult. Kergette volna már az ujon jötteket pokolba, de nem
-lehetett. Nebántsvirág lett a svábság a Tiszalaposon. A királyné
-csak erre a tettére békült meg az öreg kuruccal, akinek olyan volt
-a formája, hogyha megjelent a Burgban, az udvari frájlák
-összesugtak, hogy veszedelmes játék a királynétól, ha a medvét
-szabadon hagyja.</p>
-<p>A vén Karay azzal a dühödéssel jött meg ujra Bécsből, amivel a
-paraszt verte a szőlejét, mikor a jég esett: lássuk uramisten, ki
-csinálja jobban.</p>
-<p>Ha van már kellemetlen jövevény elég, hadd legyen még
-alacsonyabb, még rosszabb, bőséggel! Még alázatosabb, még éhesebb,
-piszkosabb faj kell. Itt az oláh!</p>
-<p>Ki vette addig észre, hogy ez is van a világon? Pedig itt
-vannak. Ugy huzódnak lefelé a tölgyes, bükkös hegyekből, mint
-némely nyáron a pockok a mezőkön. Az oláh? Az is ember? Hiszen
-igaz, hogy ahol már nem terem meg a buza, csak a makk, meg a
-boróka, ott megtalálni az oláhot, ahogy öt-hat kecskéjét legelteti,
-fáradtan, lomposan, vállig érő hajjal, rövidre nyirt bajusszal és
-éhes, örökké éhes hassal fujja a tilinkón a véghetetlen, unalmas,
-gyászos nótákat. Ugy nézték ezt idáig, mint a medvét az erdőben; a
-határtalan nagy erdőkben, ahol nincs az oláhnak egy talpalatnyi
-földje sem, épen mint a medvének. Olyan is, mint a mackó; hát nem
-egyformák, ha együtt lejönnek és vásárokon, faluhosszán táncolnak a
-bőrdob egyhangu dobogására, az oláh nyelv édesgyökér izü fanyar
-nótájára. Milyen elnézően, megbámulva, megborzongva nézik a jó
-buzakenyérrel jóllakott magyarok s a nótájára utánadanolják,
-hogy</p>
-<div class="poem">
-<div class="stanza"><span class="i0">Sose láttam az
-oláhnak<br /></span> <span class="i0">Egyéb
-virtusságát,<br /></span> <span class="i0">Ha kimengyen az
-erdőre<br /></span> <span class="i0">Felákásztjá
-mágát…<br /></span></div>
-</div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_22" id=
-"Page_22">-22-</a></span></p>
-<p>Ezt a félvad népet eresztette be a gróf azokba az alja falvakba,
-ahol nem volt kedve megtelepedni a svábnak. Valami husz községet
-nekik adott.</p>
-<p>Innen ered, hogy a kiskarai paraszt lelkében maig ott van az
-istenfélelem tőszomszédságában az uraság elleni gyülölet.
-Tehetetlen, századokra elraktározott, ma már nem is öntudatos
-érzés. Ki tudja már megmondani a gyerekének, mit vétett a gróf
-ellenük! De azt mindenki megtudja tenni, hogyha a gróf nevét
-kimondja, köpjön egyet. S ha módja vón rá, könnyen felingerüljön
-odáig, hogy leüssön belőlük egyet.</p>
-<h3>III.</h3>
-<p>Kiskarán csaknem két század óta élt a magyarság egyforma életet.
-Ősszel, tavasszal szántottak, vetettek, régen faekével, nem is
-olyan régóta egyszerü vascsoroszlyákkal. Sohasem hitte volna el
-senki, hogy ez a derék, fekete föld egyebet is megteremjen, mint
-buzát, buzát, buzát. A gabona olyan a szemesterményben, mint a tót
-az emberben. A kukoricából elég, ami a disznónak elég. Krumpli, az
-is sok, ami van. Mit teremjen még az istenadta föld? Egy pár szál
-cirkot seprünek, nehány sor napraforgót egy kis olajnak, répát a
-tehénnek, sütőtököt a gyereknek, egy vető kendert az asszonynak. A
-többibe aztán buzát, buzát.</p>
-<p>Olyan egyszerü, megszokott, változatosság nélküli ez az élet.
-Ahogy a hold ujul és fogy, szinte lesugárzik mindenfelé, mit kell
-tenni. Nyaratszaka folyik a kemény tülekedő munka a földdel, amely
-már nem is a termőföld megművelésének látszik, hanem a nagy
-közönyös, kiélt föld hátán egy árva, maroknyi, elkeseredett népség
-harcának a mindennapi kenyérért. És ez a harc igen keserves, a
-kiskarai <span class="pagenum"><a name="Page_23" id=
-"Page_23">-23-</a></span> ember nem ér öregkort; időnekelőtte
-megszakitja magát a munkával.</p>
-<p>De ezt a harcot is a századok alatt kifejlődött szokás diktálja.
-Az egyes embernek nem kell gondolkoznia; el sem is tudja képzelni
-senki, miről lehetne gondolkozni. A gazdaságról?…</p>
-<p>És ott él valamennyiük lelkében, öntudatlan hit gyanánt az ősi
-pogányság világnézete, a természetimádásnak valami különösen zsongó
-vallási áhitata, amely olyan örökre ott maradt, ahogy arról a
-tudósoknak sejtelmük sincs; ezer esztendő csak épen felöltöztette
-uj ruhába, a keresztyénség keresztekkel ékes csillogó öltözetébe;
-de a szivek legvalója pogány maradt. S a babonának nevezett
-vallásos tudásokban, a keresztyén isten templomát is eszköznek
-tekintik, a saját, néven nem szólitott, de örökkön ur istenük
-tiszteletére. S vén mesemondók, akik formában is a kirgiz puszták
-kemény tipusát őrzik, jól ismerik a király tizenkét lányát, a szent
-hold minden fordulásának összes jelentését s ha a kutból vizet
-huznak, visszaloccsantják a fölit, ki tudja már miért: a földben
-lakó örökisten tiszteletére.</p>
-<p>A jeges északra szakadt atyafiakra vall itt minden szó, tett; a
-nyugatra került faj őrzi itt a napkelet lelkivilágát.</p>
-<p>Állhatnak a kormány élén bárkicsodák, jöhet abszolutizmus és
-alkotmányos korszak, – ide ugy szürődik át valaminek a hire, mint
-valami távoli zsivajgásé. Ki törődik vele? Ha nyilnak a szép
-tavaszi napok, bele kell akasztani az ekét a földbe.</p>
-<p>És ebben a megrögzött világban, ahol az emberi koponyákban az
-agyvelő némelyeknél keményre száradt, másoknál megpenészedett,
-egyszerre csak különös forradalom ütött ki.</p>
-<p>Született, felnőtt, kiszolgálta három éves katonaságát s
-megházasodott egy ember. Mint a többi. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> Ott volt,
-aki volt, a keresztelőjén, a lakodalmán. Ki gondolta volna, hogy mi
-lesz belőle.</p>
-<p>Az lett, hogy mindjárt az első esztendőn, az apjokától kapott
-tiszaöntéses földbe repcét vetett.</p>
-<p>Már mikor hozta a magot a városból, csóválták az emberek a
-fejüket. Ki hallott olyat: uj veteményt találni ki! Nem szabad a
-földből komédiát csinálni!</p>
-<p>– Bolond ez a Turi Dani!… Nem bolond a, hanem tékozló.
-Elvesztegeti a földet!… Persze belecseppent a nagy módba, azt se
-tudja, mit csináljon, elvesztette a fejét.</p>
-<p>Szidták, szemtől-szembe megmondták neki. Ő csak nevetett. Mikor
-aztán szinte embernagyságra nőtt a kövér, husos levelű repce, mikor
-nagy, üde sárgaszín virágba borult a szép tábla, s kivált mikor
-jött az aratás, a bőséges, áldott aratás, amely egy holdnyi földről
-nyolcszáz forintot eresztett a Dani zsebeibe, akkor szörnyű
-elképedés lepte meg az embereket.</p>
-<p>Soha a világ teremtése óta nem volt esemény, amely ennyire
-felizgatta volna Kiskarát. Egész télen át a Dani repcéjéről
-beszéltek. Másik éven megint sikerült a repce. Harmadik éven már az
-egész Tiszapart sárgállott a repceföldektől.</p>
-<p>A lassu parasztok megcsóválták a fejüket s gyanakodva tapostak
-szét egy-egy rögöt a repceföld sarkában: sose nézték volna ki, hogy
-ez a föld egyebet is tud teremni, nemcsak amit szokott… Szerették
-volna kitölteni rajta a haragjukat, hogy eddig mind magának
-tartotta azt a sok jó pénzt…</p>
-<p>Következő évben még nagyobb és még váratlanabb győzelmet aratott
-a földön Turi Dani, ez a jókedvü, szépbajszu, asszonyszerető fiatal
-gazda, aki olyan könnyedén és vidáman él, hogy a parasztok, akik
-hozzá vannak szokva, hogy a meglett ember, a földturó gazda savanyu
-kedvü, mély, barnabarázdás arcu, közömbös, tempós mozgásu, nem
-tudnak mit mondani rá, csak azt, hogy <span class=
-"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span></p>
-<p>– Egye meg a fene ezt a Danit, ennek minden beüt…</p>
-<p>Káposztát ültetett Dani a Tiszaparton. Éppen abba a földbe, ahol
-első esztendőn olyan szép volt a repce. Kellett is, hogy olyan jól
-volt az asszonynéppel. Senki más azt a rengeteg földet meg nem
-birta volna munkáltatni rajta kivül. De ő még a faluvégi
-cigányasszonyokat is sorra csókolta, csak menjen neki napszámba
-káposztakapálni.</p>
-<p>Ha földrengés ütött volna be, nem okoz olyan rémületet, mint az,
-hogy háromezer forintnál többet kapott Dani egy olyan darab föld
-terméseért, ahol százötven, kétszáz forint ára buzánál több nem
-terem meg. Remek volt a káposzta, torzsátlan, tömött, sima levelü,
-mint a hártya. Ahova vitte, kapkodták a kiskarai káposztát.</p>
-<p>És most már, ezen a télen az egész faluasszonya odaadta neki
-magát, csak egy darab káposztás földet adjon neki a Tiszaöntésen.
-Bezzeg akkor nevettek, mikor az öreg Tövigszáraz az eddig
-használatlan lapospartot adta a vejének merő fösvénységből és nem a
-kitünő megmunkált buzaföldeket.</p>
-<p>Dani szétmesgyélte az egész nagy partot s kiadta bérbe, olyan
-árért, hogy egy kapavágás nélkül több haszna volt belőle, mintha
-megszakitja magát a munkával.</p>
-<p>Uj terveken, uj kisérletezésen törte a fejét. Nem minden
-sikerült, de rá sem fizetett semmire. Egy falu asszonynépe volt a
-vazallusa, a munkás-cselédje.</p>
-<p>Alig négy esztendős házas volt, mikor egyszerre csak szűk lett
-neki a kiskarai határ. Ott terült el mellettük a rengeteg uradalom.
-Mért ne lehetne onnan földet hóditani?</p>
-<p>Mikor fölvette a szót a télen, a többi nagygazdák szokásszerint
-komoran, szárazon legyintettek. Az a grófé. Ott a zsidó az ur. Mert
-bérbe volt adva az egész uradalom. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span></p>
-<p>Dani nem nyugodott. Egyre járta az uradalmat; mindenféle ürügyön
-bemerészkedett. Az egész cselédséggel megismerkedett s boszorkányos
-szerencséje az asszonyok körül, otthonossá tették a nagy mezőkön.
-Egy év mulva jobban ismerte a földet, mint a kasznár s a bérlet
-minden csinyját-binnyát, mint az ügyvéd. Két kisebb részlete volt
-az uradalomnak, amely független volt a fő bérleti testtől. A
-Nagyszeg, amely a bérletkötéskor még viz alatt volt, a Tisza egy
-hatalmas szögelletében és a Pallag, egy szép darab kétszáz holdas
-legelő. Dani azt is megtudta, hogy erre a két darab földre nem akar
-a gróf uj bérletet kötni, hanem eladja. Csakhogy a mostani ur,
-„Miska gróf“, szóba sem állott a parasztokkal; félt a sok
-huzavonától és nem bizott benne, hogy ezektől pénzt kap. A Pallagra
-már készen is volt az alku Lichtsteinnal, a bérlőjével, hogy
-olcsón, örökáron eladja neki. Dani már nem is gondolt rá, hogy
-ebben versenyre keljen „Liscsánnyal“, ahogy parasztnyelven hivták a
-fiatal bérlőt.</p>
-<p>Az elmult napokban azonban nevezetes dolog történt. Volt a gróf
-Karayaknak egy csinos vadászkastélyuk Kiskara végén, ahol
-ötvenesztendő óta nem volt senki a grófi családból. Most Miska
-grófnak a felesége asszonyszeszélyből lejött ide. Senki sem tudta,
-hoszabb időre-e, vagy csak pár napra; a kastélyt Pestről küldött
-mesteremberek gyorsan renoválták s Dani egyszer csak hallotta, hogy
-már itt is a kegyelmes grófné.</p>
-<p>– Beszélek vele! – hajtogatta magában – és már látta is, hogy
-akasztja az ekét a nagyszegi bérletbe. Háromszáz hold az! Mint a
-felehatáruk. Kétszer olyan darab föld egy tagban, mint az övé, meg
-az apósáé együtt véve. <span class="pagenum"><a name="Page_27" id=
-"Page_27">-27-</a></span></p>
-<h3>IV.</h3>
-<p>Egy percnyi nyugodalma nem volt. Láz gyötörte a testét; szive
-körül zsibongást érzett s áramlatok rohantak végig minden tagján,
-amelyek elvették az erejét és az okosságát. Ez a belső gyötrődés
-igen régi volt benne. Még abból az időből való, mikor megtanult
-nagy terveket csinálni és megérezte, hogy semmi külső, közönséges
-emberi lehetősége nincs, hogy azok valaha sikerüljenek is. Ma már
-haragudott magára, a szivére, ezért a hiábavaló kinlódásért s
-gyakran káromkodva bizonyitgatta magának, hogy semmi oka a félésre,
-hát mitől reszket?</p>
-<p>De most egyszerre olyan, szinte határtalanul nagy tervek
-rohanták meg, hogy csaknem elvesztette a fejét a kapzsiság
-izgatottságában. S az ő természetével lehetetlen volt nem látnia,
-hogy ezekhez a tervekhez ő olyan kicsi, de olyan nagyon kicsi
-ember, – még kisebb, mint mikor az alvégi kapás Turi Mihály fia a
-Takács lyányra vetette a szemét.</p>
-<p>Az erősitette meg öntudatát, hogy eleddig minden sikerült!</p>
-<p>Amint ott ült mereven, gondolkodva az asztal mellett a
-félhomályos szobában, olyan volt mint valami indus bálvány; tizezer
-esztendeig el birt volna ülni igy.</p>
-<p>A pillantása az asztalon fekvő kezére, öklére esett, amely a
-félsötétben egészen feketebarnának látszott.</p>
-<p>Most először látta meg életében a kezeit.</p>
-<p>Hogy lehet megölelni ezekkel a kezekkel egy uri asszonyt?</p>
-<p>Kirugódtak az ujjai, e vaskos, bárdolatlan, csorba körmü ujjak,
-amelyek olyan erősek s ugy hozzászoktak a kemény fogásokhoz, hogy
-nem is birnak puhán érinteni valamit. Az uri fehér hab asszonytest,
-ha nem vigyáz, ugy szétmállik ezek közt, mint a vajkép…
-<span class="pagenum"><a name="Page_28" id=
-"Page_28">-28-</a></span></p>
-<p>Eh, szamár beszéd. Olyan nincs, hogy őt megszeresse valami
-nagyságos, méltóságos asszony.</p>
-<p>Aztán egy kemény mozdulattal kivágta a karját, s vasöklével
-nagyot ütött az asztal közepére, karját acélmereven tartván egy
-percig abban a helyzetben s villogó szép szemeivel belenézve az
-élet nagy forgatagos sorába, igy szólt magában:</p>
-<p>Meglesz! Eh, mindegy. Akárhogy, de meglesz! Ha ez eddig megvolt,
-ez is meglesz!</p>
-<p>És már nem az az ember volt, aki az elébb, hanem más, a
-mozgékony, cselekvő, nem sokat gondolkodó, hanem odaütő férfi.</p>
-<p>Az ajtó kinyilt s a kis fia lépett be.</p>
-<p>– Édes apám! – mondta a gyerek szepegve, – gyüjjék mán enni.</p>
-<p>– Megyek fiam, megyek!</p>
-<p>S felállott az apa, odalépett a fiához, lehajlott hozzá,
-felkapta s két vasmarka közt fölemelte az égig.</p>
-<p>– Hej fattyam! még gróf lesz belőled!…</p>
-<p>S ettől a gondolattól, amely ebben a percben villámlott föl
-neki, olyan hirtelen fényesség csapott rá, mint a tölgyre, ha
-beleüt a mennykő.</p>
-<p>De ő nem hasadt százfelé a villámcsapástól, inkább
-összekeményedett. Nem gyult magát elemésztő lángra, csak átízzott,
-megtüzesedett.</p>
-<h3>V.</h3>
-<p>Az ebéd csöndesen folyt. Az ember, meg a gyerek egymással
-szemben ültek a fehér kis konyhai asztal két szélesebb oldalán. Az
-asszonynak a keskeny végén volt odatéve egy tányér, de nem ült le
-hozzá, hanem mikor tálalt a népének, maga felvette cseréptányérát
-és állva evett, gyorsan bekapkodva az ételt a tüzhely mellett.
-Aztán leguggolt egy kis székre s ölbe véve esztendős kis
-fiacskáját, annak is adott, megrágva neki, minden falatból, halkan
-gügyögve hozzá. <span class="pagenum"><a name="Page_29" id=
-"Page_29">-29-</a></span></p>
-<p>Dani gondolkodva nézte szembeülő kis fiát, akinek finom
-arcocskáján ott volt apjából, anyjából, ami szép. Nagy látó sötét
-szemeit az anyjától kapta, szép eszes, magas homlokát, fehér husát
-az apjától.</p>
-<p>– Ne szörböjj ugy! – szólt rá Dani a gyerekre, aki szórakozottan
-szürcsölte a levest a kanálból.</p>
-<p>A gyerek ránézett s megérezte, hogy enyhült a hangulat és az reá
-is átragadt.</p>
-<p>Dani nem ügyelt rá tovább, uj gondolat foglalta el.</p>
-<p>– Édes apám is szörcsöl! – szólt egy idő mulva komolyan a kis
-Béla.</p>
-<p>Dani összekapta a szemét.</p>
-<p>– Nekem lehet! – mondta sulyosan, – én csak paraszt vagyok!…</p>
-<p>És odanézett a fia gyenge, vékonyujju kis fehér kezére.</p>
-<p>Egy perc mulva hozzátette:</p>
-<p>– Mér nem mostad meg a kezed ebéd előtt… Az ilyen kis diákok
-kezének mindig tisztafejérnek kell lenni…</p>
-<p>A gyerek nem értette el s nem mozdult. Az apja rászólt:</p>
-<p>– Na!… Eregy rögtön mosd meg.</p>
-<p>És a gyerek leszállt a magas székről s nagy csudálkozással
-odament a korsóhoz, annak a csecsin vizet szitt a szájába, azzal
-megmosta a kezét, utána az arca közepét, ahogy reggel szokott
-mosdani. Ő ugyan még sose mosdott kétszer egy nap, de ha az apja
-parancsolja! Az ajtó sarkán lógott a törülköző; a jó vastag
-vászonnal pirosra dörzsölte az arcát és vidáman, fényes
-arcocskával, vizes hajjal ment vissza az asztalhoz.</p>
-<p>Az apja csendesen mosolygott. Uri gyerek sincs szebb ennél.</p>
-<p>Erzsi pedig elnézte, mi történik itt s felbiggyesztette a
-száját. Kitalálta az ura eszejárását. De most az egyszer nem
-haragudott érte. <span class="pagenum"><a name="Page_30" id=
-"Page_30">-30-</a></span></p>
-<p>Karjára vette a gyerekét s odament a fiuhoz; félre törülte
-homlokából a csapzott rövid fürtöket; a férfi ilyen kicsiséget nem
-lát meg. Ő fésülte szépre, oldalt választva el a haját, urasan.</p>
-<h3>VI.</h3>
-<p>Hogy megették az ételt, Dani felállott, megtörülte a száját és
-ment dolgára.</p>
-<p>Ugy ozsonnaidőig szénát forgatott, akkor bejött,
-megborotválkozott s felöltözött szépen vasárnapló ruhájába.</p>
-<p>Az asszony csak nézte, mit csinál, nem szóltak egymáshoz egy
-szót sem. Béla, a kis fiuk ott játszott a földön Sanyival, az
-öccsével és a szemével kisérte az apját.</p>
-<p>Mikor Dani készen volt s még a botot is kézbe vette, indult. A
-pitvar közepén megállt és kereste a szókat, mit mondjon
-köszönésül.</p>
-<p>– Hát… ha… – mondta, minden szó után egyet gondolva – ha begyün
-Pesta, mondd meg neki, hogy hónap itt legyenek mind a hatan.
-Megkezdjük a gyűtést. Még renden ázik az a széna.</p>
-<p>Ezzel billentett a fejével és elment.</p>
-<p>Az udvaron megcsóválta a fejét.</p>
-<p>– Ej beh állhatatos! Nem kérdezte meg hová megyek. Hejjaj, nagy
-baj e, ha az asszony nem igazi segitő társa az urának… Mán én nekem
-mindent az asszony ellenire kell megcsinálnom. Nem csak hogy nem
-segit, de még ü nem hisz benne, még ü nem akarja…</p>
-<p>Kedvetlenül haladt ki az utcára. Nem gondolt uj gondolatot, csak
-az érzése volt nyomott.</p>
-<p>Az utca üres volt, csak itt-ott ácsorgott egy-egy gyerek. Mezőn
-van most minden épkézláb ember.</p>
-<p>A falu derekán ingvállban, repülő piros, virágos szoknyában egy
-elég takaros lány jött szembe rá, szaladva. Dani abban a percben az
-asszonynyal <span class="pagenum"><a name="Page_31" id=
-"Page_31">-31-</a></span> játszó emberré lett s a hogy elnevetett
-arccal el akart mellette szaladni a lány, annak a kötője közepéhez
-döfött egy hüvelykujjal.</p>
-<p>A lány visszakapta magát és hátra pattant egy lépést.</p>
-<p>– Ooó… mondta.</p>
-<p>Dani elibe állott.</p>
-<p>– Hova hé?</p>
-<p>A lányt kergette a sietés és jobbra-balra pillantott, merre
-szaladhatna el a férfitől, de ez kissé kitárta a karját, hogy
-akármerre elcsiphesse. Hát aztán megállt a lány.</p>
-<p>– Ó mán ne tartson fel, mikor ugy sietek…</p>
-<p>– Akkor állj meg, ha sietsz.</p>
-<p>– Eresszen.</p>
-<p>– Hová mégy? Mi baj?</p>
-<p>– Ó nagy baj van.</p>
-<p>– No.</p>
-<p>– De aszonták meg ne mongyam senkinek.</p>
-<p>– Hát <em class="gesperrt">senkinek</em> ne mondd meg; azt nem
-mondták, hogy <em class="gesperrt">valakinek</em> se mondd meg.</p>
-<p>A lány egy kicsit fölnevetett.</p>
-<p>– Kámpec mán a fiatal urnak.</p>
-<p>– Mi?</p>
-<p>– A mezőrül gyütt hazafele a Csillagon, osztán a lú megijedt a
-kaputul, oszt kirugott, oszt az ur leesett, oszt abba a szentséges
-minutumba kitörte a nyakát.</p>
-<p>Daninak olyat villant az arca, mint téli villámláskor az ég.</p>
-<p>– Meghalt? – kérdezte szilaj arccal.</p>
-<p>– Meg, – mondta íjedten a lány s kerekre nyilt szemmel nézett
-rá.</p>
-<p>– Bizonyistenedre?!</p>
-<p>– Meg hát! iszen mondom, hogy meghalt – és ijedten esküdözött a
-lány.</p>
-<p>– Jó, eregy dolgodra. <span class="pagenum"><a name="Page_32"
-id="Page_32">-32-</a></span></p>
-<p>És eleresztette a lányt, akit ugy nem látott tovább, mint azt a
-tőkét, amely a szomszéd kapu tövébe volt letéve.</p>
-<p>Egy percig ott állott kőmereven, akkor fölkapta a fejét,
-körülnézett s egyenesen bement a baloldalt eső nagy portára, hol a
-sógora, Takács Gyuri négy lovat itatott a válunál.</p>
-<p>– Gyuri, add ide a Ráródat. Az én lovaim mind kinn vannak a
-ménesbe máma…</p>
-<p>– Hová mégy?</p>
-<p>– Hónap megtudod.</p>
-<p>– Nagyon kihajtod?</p>
-<p>– Sose busujj, ha beledöglik se, megéri.</p>
-<p>– Hát… vidd inkább a Csillagot.</p>
-<p>– A Rárót mondtam! – szólt keményen Dani.</p>
-<p>Gyuri fürkészve nézte a sógorát, nem felelt, ismerte, tudta
-milyen ember.</p>
-<p>– Hé, – kiáltotta a kiskocsisra, – hozd ki azt a lúpokrócot…
-Vagy nyerget?</p>
-<p>– Eh, elég a pokróc is.</p>
-<p>Ráteritették a ló hátára, Dani a válura lépett s fölvetette
-magát a lóra, a kurtakantárt kézbe vette s biccentett a
-fejével.</p>
-<p>Aztán nyugodt, egyenletes lépésben meginditotta a lovat.</p>
-<p>Pár perc mulva kint volt a faluból s csendes ügetéssel, nagy
-gondolatokkal haladt előre, puha porfelhőt hagyva maga után.</p>
-<h3>VII.</h3>
-<p>Alkonyattájon Takács Gyuri lerázta magáról a port,
-szénatörmeléket s átment Erzsihez, az unokatestvéréhez.</p>
-<p>A Turi porta a faluvégén volt s szembenézett az utcára. Magas uj
-deszkapalánk vette körül s tekintélyes épület volt a különben apró
-vert falu házak között. Pénzen vette Dani, mikor házasodott
-<span class="pagenum"><a name="Page_33" id=
-"Page_33">-33-</a></span> és szokott szerencséjével nagyon olcsón
-jutott hozzá; ma legalább négyszer, ötször annyit ért, mint
-amennyit ő adott érte.</p>
-<p>– Jóestét! – köszönt be Gyuri.</p>
-<p>A fiatalasszony kórót tördelt s épen tüzet akart rakni, hogy
-vacsorát melegitsen.</p>
-<p>– Jóestét Gyuri, – mondta szivesen.</p>
-<p>Az ember megállt az ajtóban, egészen sötét lett odabent
-tőle.</p>
-<p>Erzsi derülten vetette fel a szemét.</p>
-<p>– Hova ment az urad? – kérdezte Gyuri.</p>
-<p>Az asszony gondolkozva nézett rá.</p>
-<p>– Elment?</p>
-<p>– Elkérte tőlem a Rárót, – felelt Gyuri s könnyedén megmozdult,
-beljebb lépett, aztán odatámasztotta a vállát a szobaajtófélfához.
-– Elment vele. Még aszonta, hogy „asse baj, ha beledöglik a lú.“
-Hát hova ment?</p>
-<p>Erzsi habozva megingatta a fejét.</p>
-<p>– Nem tudom. Nem kérdtem.</p>
-<p>Hallgattak.</p>
-<p>– Hát te mindig sütsz-főzsz?</p>
-<p>Erzsi ledobta a kórót.</p>
-<p>– Eh, olyan kényes ez az ember… Ugy megkivánja, mintha valami
-pap vóna.</p>
-<p>– Nagyon elkényeztették otthon! – mondta maró parasztgunnyal
-Gyuri.</p>
-<p>Erzsi elszégyellte magát az uráért. Restellte, hogy Gyuri igy
-„magunk közt“ még mindig annyira lenézi a kapás napszámos fiát.
-Élesen vágott vissza.</p>
-<p>– Hát bizony pedig űtet nem szoptatta az anyja negyvenesztendős
-koráig.</p>
-<p>A Gyuri arca elsötétedett. Most ő hallgatott el. Róla beszélik a
-falusiak tréfásan, hogy még most is szoptatja az anyja, azért nem
-házasodik meg.</p>
-<p>A férfi vastag bajsza megreszketett, szólni akart, meg lenyelte
-s csak nézte az asszonyt, aki biggyedt <span class=
-"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> arccal
-forditotta el sértődötten róla a szemét. Az urát ne bántsák
-előtte!</p>
-<p>– Ha én hozzászokok egy asszonyhoz, – szólt aztán, – hóttommal
-hagyom el… Máshoz is tudtam vón én hűséges lenni. De persze nem
-akárkihez. Nem teszek az anyám mellé akárkit…</p>
-<p>Az Erzsi arca lángbaborult.</p>
-<p>Ezelőtt hat esztendővel megkérte őt Gyuri; de ő csak a szemébe
-nevetett; hogy szerethesse, ha rokona? És nem sokkal azután kutba
-ugrott Daniért.</p>
-<p>Soha Gyuri azóta egyetlenegyszer sem hozta fel; ő is már azt
-hitte elfelejtette. Mintha el lehetne felejteni az ilyet.</p>
-<p>Nagyot hallgattak. Erzsi elrakta a tálasra a tiszta edényt. A
-férfi apró barna szemével olyan nyugodtan követte a mozgását, mint
-a fekvő komondor szokta.</p>
-<p>– Bizony! Szép ján vótál Erzsus…</p>
-<p>Az asszony válla, teste megvonaglott, ahogy a gyerekjánykori
-neve a fülébe suhant.</p>
-<p>A gyerekeket átvitték a nagyanyjukhoz, magukban voltak; dolga
-sem volt tovább az asszonynak a tiszta rendes konyhában, mégis ugy
-kereste mihez nyuljon, mit csináljon, csakhogy meg ne kelljen
-állania. Gyuri jól látta ezt.</p>
-<p>– Ha még egyszer oda visszamehetnénk! – mondta a férfi.</p>
-<p>Erzsi hallgatott.</p>
-<p>– Mi? Erzsus?</p>
-<p>– Hagyj nekem békét… Ne kisértsd az Istent.</p>
-<p>– Hát bizony Annak is több dóga van minthogy velünk törődjön…
-Legfeljebb ha megharagszik, akkor…</p>
-<p>Erzsi igen kedvetlen lett.</p>
-<p>– Te is csak olyan pogány vagy, mint a többi.</p>
-<p>– Nem is vagyok angyal… Akkor szivelnél.</p>
-<p>– Nem szivellek?… <span class="pagenum"><a name="Page_35" id=
-"Page_35">-35-</a></span></p>
-<p>A vastag erős férfiarcon apró rángások futottak át. A szeme égni
-kezdett. Sóhajtani szeretett volna, de nem tette, hadd feszitse
-belőlről a léh.</p>
-<p>Végre szót eresztett.</p>
-<p>– Hej be is nehéz egybeforrasztani, ami elszakadt.</p>
-<p>– Kivált ha sohase is volt egybe… – mondta az asszony.</p>
-<p>– Persze, persze! – hagyta rá a férfi.</p>
-<p>Olyan szomoru volt a hangja rezgése, hogy az asszony
-odapillantott unokabátyjára s e pillantás alatt tisztán megérezte,
-megértette annak sivár, szomoru, reménytelen életét.</p>
-<p>– Másnak is van baja, Gyuri,… Gyurika… – mondta halkan,
-gyöngéden, szomoruan.</p>
-<p>A férfi felvetette a fejét, hogy a bubját az ajtófa élibe
-vágta.</p>
-<p>– Annyi nincs, mint nekem, senkinek.</p>
-<p>Az asszony sokára felelt, könyes halkan:</p>
-<p>– Jó lélek!… Mi bajod?… Mit tudsz te másról?</p>
-<p>– Sokat! – hördült fel hirtelen, váratlan a férfi s előbb lépett
-egyet. – Mindent! Hallod! Takácsfaj vagyok!… Látom az életed! Te
-boldogtalan asszony! Minden jajjt veled nyögök!… Hej csak ez ne
-vóna! – hörögte magából kikelve – csak ez ne vóna! egy bajom se
-vóna!</p>
-<p>Erzsi megdermedve állott. Fájdalmasan és mégis boldogan hatott
-rá, hogy van e földön lélek, ki osztozik szörnyü lelki
-gyötrelmeiben.</p>
-<p>– Utálod ugye! – mondta szemébe a férfi.</p>
-<p>Az asszony olyan érzésetlen arccal bámult rá, mint a fal.</p>
-<p>– Gyülölöd! Nem szereted! Hála legyen az istennek! Ne félj,
-leszámolok vele: Teéretted!…</p>
-<p>– Mit akarsz! – rémült el Erzsi.</p>
-<p>– Vérit veszem, – lihegte kidülledt szemmel a férfi.
-<span class="pagenum"><a name="Page_36" id=
-"Page_36">-36-</a></span></p>
-<p>– Takarodj innen! – rivalt rá az asszony. – Pusztulj a
-szememből. Szűz Mária anyám! Eszed ment?!</p>
-<p>– Vérit veszem, – ujrázta konokul a férfi.</p>
-<p>– Isten a tanum, hogy én is neked, csak egy ujjal merj az uram
-ellen tenni. Az <em class="gesperrt">uram</em> ellen!…</p>
-<p>A férfi vissza lefojtotta magába az indulatát, de nem eresztette
-el.</p>
-<p>Lassan megindult; az ajtóban megállt.</p>
-<p>– Erzsi! – mondta rekedten, – a mék napon kimondod, hogy mán nem
-szereted: olyan vége lesz Turi Daninak, – – mint ennek a
-póknak.</p>
-<p>És dühvel lapított szét egy pókot az ajtón, hogy csak egy kis
-nedves folt maradt a helyén.</p>
-<p>Az asszony kevélyen, lenézően, szinte boldogan visszavágott:</p>
-<p>– Ott lesz az én uram akkor!</p>
-<p>S önérzettel nézett utána a köszönés nélkül elmenő komor
-férfinak a sürü alkonyatban.</p>
-<p>És amint utána nézett és látta az unokabátyját, amint
-lehorgasztott fejjel, nehézkesen ment előre, valami sejtelem
-ereszkedett rá a lelkére, mint a köd:</p>
-<p>– Egy Takács, az tud szenvedni, de nem tud ölni. Tud dolgozni,
-takarékoskodni, türni, halni… Hiszen ha tenni is erős volna, akkor
-ő most Takács Gyuriné lenne!…</p>
-<h3>VIII.</h3>
-<p>Erősen sötétedett, mikor Dani beért a városba. Fülledt, poros
-volt a levegő, vastag, harapni lehetett. Dani megtörölte a homlokát
-s megvetően mordult:</p>
-<p>– Egye meg a fene ezt a svábszagu port.</p>
-<p>Mint minden paraszt, idegen volt a városban, bár sokat járt be
-oda. Mégis csak a maga kis falujában volt ő egész ember. Itt
-másfalubeli volt, aki nem élni, hanem nyerni, vagy veszteni jön;
-ezért amint beért a város légkörébe, már összehuzta a szemét s
-valami olyan érzés zsongult meg benne, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> hogy
-harcrakészen kell állania. Ezek a házak is, a széles utca két
-oldalán ugy megbujnak a palánk mögött a sürü homályban, mint
-leselkedők. És jól ismerte a bennük lakókat, a svábokat is; azokkal
-másképen kell alkudni, mint a maga fajtájabeliekkel. Ha annak el
-akar adni valamit, eszénél legyen az ember és még mikor tulajdon
-szemével látja, hogy jó vásárt csinált, akkor is biztos lehet, hogy
-a sváb nyert és ő veszitett valahol.</p>
-<p>Régesrégen megszokta a szomszédságot. Beleszületett s nem
-haragudott rájuk, természetes, valóságos, meglevő helyzetnek, tehát
-az egyetlen lehetségesnek ismerte, hogy minden ugy legyen, ahogy
-van. De nem érezte jól magát köztük. Parolázott velük, s nem huzta
-hozzájuk a belső érzés, inkább taszitotta, elválasztotta tőlük.</p>
-<p>Pedig ez az utca még egész falusias, mintha otthon járna, ugy is
-hivják, hogy karai-ut. Innen befordult a másikra, ahol már nem volt
-palánk az utca során, hanem a házak véggel, homlokkal álltak ki az
-utcára, s malter-oszlopokkal, vörös téglakockázással volt cifrázva
-a ház eleje; az ablakok felé háromszögek voltak rakva, amiknek a
-mirevalóságát sose találta ki a magyar ész, de a pallér azt mondta:
-igy uras! Amint a piac-utcára ért, szembefordult a nagy utra; a
-bágyadt égre felrajzolva állt előtte az óriás torony, amely mint
-szörnyű nagy intőjel áll templom nélkül s az ősidők népének
-rengeteg arányu lelkességére figyelmeztet. A mai soványlelkü kis
-polgár város restaurálni sem birta az ősök monumentális alkotásának
-maradványát. Az ország jött nagyvégül segitségre s most fák között
-áll a stilszerüen helyreállitott torony; csipkés uj teteje szépen
-szegi be a csucsát.</p>
-<p>– Ménkű torony! – mondta magában Dani. – Hány szekér kű van
-ebbe! Elég vón a félmegyének, fuvarnak, egy télre… Oszt ez is a
-miénk vót… <span class="pagenum"><a name="Page_38" id=
-"Page_38">-38-</a></span></p>
-<p>Elrántotta a száját s tovább poroszkált, befelé a piacra.
-Félpillantást vetett föl jobbkézről a zárdára, baloldalt a
-háromtornyu plébánia-templomra, amelyben ma is minden második
-vasárnap németül predikálnak. És még jobban, ellenségesen vonta
-össze szemöldökét s a keze ökölbe szorult. Ma is él még nagyapai
-öreg bátyja, aki mindent tud a régi időkből és sokat mesél a
-városról is, milyen volt <em class="gesperrt">azelőtt</em>, mikor a
-„nagy torony“ még a „magyaroké“ volt. De elvették, pedig „az Isten
-se javasolta“. Mihelyt feltették a keresztet a hegyibe, másik nap
-beleütött az égi tüz, s leégett a torony is, a templom is. A
-templom beszakadt, sose épitették ujra. A kálomisták kérték a
-kövét, hogy uj templomot épithessenek belőle maguknak, ott ahol
-kijelölték nekik, tul a hidon, kivül a fővároson, az
-ispotály-zugban. De nem kapták meg, később a plébános istállóját
-épitették meg a faragott kövekből.</p>
-<p>Ugy hallgatják ezt már, legyint hozzá az is, aki mondja, az is,
-aki hallja.</p>
-<p>– Régen vót, tán igaz se vót… Nem érdemes mindig azt az egy
-nótát fujni… Mit ér a, ha urak vótunk is valaha, de ha most nincsen
-falatunk se…</p>
-<p>Dani azonban más szivvel hallotta. Ő, ha olyan szegény is az
-apja, a régi nagy karai családokból való. A grófi család belső
-jobbágyai közül. Sokszor eszébe jutott az öregapjának egy
-megjegyzése: „iszen benned is van annyi Karay vér, mint némelyik
-grófba“… De többet sose magyarázta ki, hogy gondolta. Azt tudja,
-hogy valaha jómódba voltak a Turiak. Csak elszegényedtek. De a
-gőgöt s a felkapaszkodás vágyát örökül kapták. S egyuttal a
-forrongó haragot is, amelyet e kelletlen szegénység kelt. Ha ez
-eszébe jut, mindig kivágja az öklét s szeretne ütni.</p>
-<p>Most eszmél rá, hogy ami tervet kifőzött az <span class=
-"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> uton,
-annak a mélyén ott ez az érzés. Összecsikoritja a fogát és merően,
-elszántan néz előre. Ugy érzi mintha nagy csata előtt állana s
-mintha háta mögött egész sereg várna.</p>
-<p>Földet akar szerezni, hóditani; földet nemcsak magának, hanem
-földetlen, éhes soknépü falujának.</p>
-<p>És egyszerre ugy megfeszül a mellén a sokgombbal begombolt
-lajbi, majd szétpattan.</p>
-<p>– Megálljatok kutyák! – mondja magában s nem a szegény, kis,
-kidarabolt földeken kinlódó, nyomoruságban-testvér sváb és oláh
-felebarátaira gondol, hanem a gond és dolog nélkül élő urakra, a
-nagyurakra s épen a grófra, akinek magastornyu várkastélya szemébe
-tünik a piac tulsó oldalán, ahol gőgösen, téresen terpeszkedik
-hatalmas parkjával, diszfáival, sulyos láncos, vasgolyós
-vaskeritésével. – Megálljatok, a véreteket is kiszijjuk, mint ti a
-mienket!</p>
-<h3>IX.</h3>
-<p>Egy nagy kapu előtt állitotta meg a lovát s leugrott róla.</p>
-<p>Hogy belső izgatottságát legyőzze, nagyot nyujtózott s nagyot
-ásitott. Aztán kissé elmosolyodott, megcsóválta a fejét.</p>
-<p>– Maj meglássuk, – mondta, – hány zsákkal telik. Még semmi sincs
-az iszákba!</p>
-<p>Bevezette a lovát maga után a kis kapun s odabent a szép virágos
-udvaron, ahol üveggömbök csillantak meg a gyorsan leszállt esti
-sötétben, megkötötte a kiskeritéshez. Azzal maga fölment a lépcsőn
-az üveges, világos, vadszőllő befutta tornácra.</p>
-<p>Sötét volt ott s nem mert lépni, ismerte a lakást, tudta, hogy
-telesteli van csecse butorral. Nem szeretett volna valamit
-fellökni.</p>
-<p>– Jóestét! – kiáltott be hangosan s levette a köszönéshez a
-kalapját. <span class="pagenum"><a name="Page_40" id=
-"Page_40">-40-</a></span></p>
-<p>Egy perc mulva lámpa világitott ki a belső szobából a pitvarba,
-onnan a tornácra. És Dani meglátta, hogy egy szőnyeges hintaszék
-előtt áll. Örült, hogy még egyet nem lépett, mert biztosan felrugja
-ezt s véle a kis asztalt…</p>
-<p>Szolgálólány hozta a lámpát, utána a szép fiatal asszony jött
-ki.</p>
-<p>Dani rögtön kihuzta magát és elfelejtett minden gondolatot, amin
-eddig evődött, csak gyönyörüséggel nézett a szép
-zsidóasszonyra.</p>
-<p>– Jóestét kivánok! – ismételte meg a köszönést derült
-nyugodtsággal. – Itthon van a tekintetes ur?</p>
-<p>– A kaszinóban van! – felelt a fiatal hölgy s nagy kiváncsi
-szemeket vetett a szép parasztra. – Miért keresi?</p>
-<p>– Dolgom vóna vele, – billentette oldalra a fejét elmosolyodva
-Dani.</p>
-<p>– Nem kiskarai maga? – kérdezte a nő.</p>
-<p>– A vónék én.</p>
-<p>– Hiszen Turi Dani, ugye?</p>
-<p>– Azt se tagadom, hogy a vagyok.</p>
-<p>– Akkor jóestét! Üljön le. Jön az uram mindjárt… Most fektettem
-le a médikét.</p>
-<p>Leültek a tornácon. Az asszony a hintaszékbe süppedt, Dani egy
-karszékre ült a szemközti nagy ebédlőasztal mellett.</p>
-<p>A nagy lámpa éles, sárgásfehér világa roppant előnyösen szinezte
-az asszonyka bőrét. Dani szinte meglepetve nézte. Voltaképpen ma
-először vetette szemét igaz figyelemmel uriasszonyra. Ez eddig
-olyan idegen és messzelevő volt neki, hogy fölöslegesnek tartotta a
-kiváncsiságot is. De most, hogy megütötte az orrát az erős parfüm,
-a heliotróp ismeretlen illata, valami szokatlan testi izgalom
-gerjedt föl benne. Biztosan ilyenféle asszony a grófné is, de
-persze, hogy ezerszer szebb!… <span class="pagenum"><a name=
-"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span></p>
-<p>A hölgy megérezte a parasztember megilletődését s nem vette
-rossz néven.</p>
-<p>– Mi ujság maguknál, Dániel gazda? – kérdezte tőle s egy kissé
-zavarban volt, mert nem tudta, miről fog beszélni ezzel az
-emberrel. Ismerte Danit, tudta, hogy gazdag és hogy értelmesebb a
-többinél, de azért fogalma sem volt róla, micsoda témát vethetne
-föl neki.</p>
-<p>Dani nem sietett válaszolni, gyöngén vállat és szemöldököt vont
-s ujra elmosolyodott. Jól állott a mosolyos kifejezés erős vonásu,
-telt férfias szép arcán. Bizalmas nézésü kifejezésteljes kék szeme
-csillogva legelészett az asszonyon s néha szinte beleöklelt,
-átfurta a dus, csipkés pongyolát. Az asszony már szinte zavarba
-jött. Nagy sötét szemeit, amelyekben az ifjuság gyermekded
-önkéntelensége s a nagy intelligencia megértő okossága vegyült,
-fölvetette a plafondra s ezzel egészen kiszolgáltatta magát,
-duzzadó, fiatal csókos száju, májpuha s finom bársonyarcu, omló
-vonalu szépségét a nézőjének. Dani az első percben szinte
-megütközéssel leste; valahogy nem tetszett neki, természetellenes
-volt előtte ez a finomság; de a fehérbőrü, feketehaju ügyvédné oly
-tiszta volt, oly kevéssé mesterkélt, hogy asszonyértő szeme rögtön
-beletanult, hogy kell nézni az idegen kincset: az uri nőt.</p>
-<p>S gyorsan kigyuló vére egy perc mulva már szinte rohanvást
-zuhogóhoz ért. Im itt előtte, egy karhosszra az a nő, akire ma
-gondolt s mégis olyan távol, hogy lehetetlen elérnie. Megsejtette
-azt az undorodást, amely elfogná ezt az asszonyt, ha ő hozzáérne
-kézzel…</p>
-<p>El kellett forditani is a szemét, körülnézett a pazar tárgyakon,
-amelyekkel nem is volt tisztában.</p>
-<p>A szép hölgy megtalálta a témát.</p>
-<p>– Hallja! – kiáltott fel, megörülve a gondolatnak, hogy van
-miről beszélni, – haragszom ám magára. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span></p>
-<p>– Rám? – mosolyodott Dani.</p>
-<p>– Magára bizony. Szépeket hallottam róla.</p>
-<p>– Rólam?</p>
-<p>– Mondtam is mindjárt, hogy csak kerüljön elibem a Dani, majd
-adok én.</p>
-<p>– Itt vagyok! – szólt Dani s derüsen várt; az asszonyka
-fölényesen, magasról leereszkedően beszélt, ahogy a komoly idegen
-gyereket, a parasztot szokás leckéztetni.</p>
-<p>Dani nem volt többé izgatott. Megkezdődött az asszonnyal való
-összetüzés. És ez neki gyönyörüség volt, mint mikor a komondor
-játszik a cicával.</p>
-<p>– Szép! Hát maga gyülöli a zsidót? – szólt a hölgy.</p>
-<p>– Én? – mondta Dani megütődve, mert eszeágában sem volt effélére
-gondolni valaha. De aztán eszébe jutott, hogy biztosan Farkas
-Danival téveszti össze az urnő. Nem tiltakozott a vád ellen, nem
-lett vón férfias, fölvette a heccet.</p>
-<p>– Azt mondták magáról, haragszik a zsidóra, – folytatta a
-hölgy.</p>
-<p>– Nem jól mondták azt, – mosolygott Dani, azzal a közvetlen
-felsőbbséggel, amire a férfierő emeli az okos embert a nővel
-szemben s amely játékká teszi előtte a vitát.</p>
-<p>– Hát nem? Nem haragszik rájuk?</p>
-<p>Daninak hamiskodó ráncok gyürődtek a szeme sarkában.</p>
-<p>– Nem mindre!… Csak minden másodikra.</p>
-<p>– No ja, – szólt az asszonyka bájos okossággal – nem mindre,
-ugye? A jókra nem, csak a svindlerekre?</p>
-<p>Dani vidám szemmel ingatta meg a fejét.</p>
-<p>– Nem ugy válogatom én azt.</p>
-<p>– Hát hogy?</p>
-<p>– Hát… – s eltörülte szép gesztenyeszin nyalka bajuszát, –
-aszerint, hogy a mék csipkés nadrágba jár, arra nem haragszok.
-<span class="pagenum"><a name="Page_43" id=
-"Page_43">-43-</a></span></p>
-<p>A hölgy először nem értette. Álmodni se mert volna ilyen
-tiszteletlen célzást.</p>
-<p>– Csipkés… milyen csipkés? – mondta.</p>
-<p>Danyi sunyin mosolygott.</p>
-<p>– Ahoz már nem értek, mék a szebb, a horgolt, vagy a
-kröplizett.</p>
-<p>Az asszony arca lángvörös lett.</p>
-<p>Elértette a szemtelen tréfát s egy pillanatig álmélkodott a
-paraszt előtt. De a másik percben ellenállhatatlan kacagás fogta
-el, ugy hogy alig birt magával. Két szép gömbölyü fehér karját
-kitárta, hogy a csipkelebbeny visszahullott róla, hanyatt dőlt és
-kacagott. Dani az éhfarkas mohóságával nézte, faldosta a rengő,
-játszó, gyönyörüséges idomok habzását.</p>
-<p>A hölgy kétszer-háromszor ujra kezdte a kacagást. Szép, fehér,
-szabályos fogai kicsillogtak, kékesfekete haja kissé meglazult,
-fehér homlokába hullott, nagy pilláin egy-egy könycsepp rezgett,
-mikor végre szembenézett a férfival.</p>
-<p>– Hát Dani uram, maga szereti a zsidóasszonyokat?</p>
-<p>– A szépeket.</p>
-<p>– Engem is!</p>
-<p>– Magát?… Magáér, nagyságos asszony, elcsüngenék kötelen egy
-hétig.</p>
-<p>Az asszonykából ujra kitört a csiklandós, harsonás kacaj.</p>
-<p>– De azér nem lenne a kedvemér zsidó?</p>
-<p>– Lennék én még Krisztus is!</p>
-<p>– Mi? Az olyan nagy áldozat volna magának?</p>
-<p>– Hát iszen a zsidók feszitették meg a Krisztust, nem a Krisztus
-a zsidókat.</p>
-<p>Erre ujra kitört a kacagás az asszonyból.</p>
-<p>– Jaj Dani gazda, Dani gazda – mondta végre, – hogy találja ki
-maga az ilyeneket. No hallja, maga jobban udvarol, mint az urak.
-<span class="pagenum"><a name="Page_44" id=
-"Page_44">-44-</a></span></p>
-<p>Ebben a percben megjelent a férje a tornácon.</p>
-<p>– Mi az, mi az! – kiáltotta, – mi van itt?</p>
-<p>– Na hát ilyen ember nem létezik több, – ugrott fel az asszony s
-hozzá szaladt, – mint ez a Dani bácsi.</p>
-<p>– Igazán?… Áh, Turi uram?… Prima ember!</p>
-<p>Dani felállott s odább taszitotta parasztosan a széket. Aztán
-elnézte az asszonyt, meg az urát, amint puhán, könnyedén átölelték
-egymást. Olyan könnyü mozdulattal pihent az asszony fehér keze az
-ura vállán, mintha egy fehér rózsa esett volna oda. S olyan lágyan
-lehelt rá a vöröses bajszu, husos arcu férfi egy kis csókot arra a
-kézre, mintha nem is érintette volna. És mikor épp ilyen könnyedén,
-lepkeszárny módra csókolták meg egymást, Dani tisztán megérezte, mi
-az az elérhetetlen valami, ami hiányzik az ő asszonyaiból, az ő
-szeretkezéseiből: ez a ruganyos puhaság, ez a lágy érintkezés. A
-tüz legyezése, a test testetlensége.</p>
-<p>Nem is hallott semmit a beszédből.</p>
-<h3>X.</h3>
-<p>– Hát mivel szolgálhatok Turi uram? – kérdezte az ügyvéd,
-hamarosan bevezetve a parasztot az irodába. Nem szerette, ha ezek a
-bizalmaskodó emberek magukhoz huzzák le az urat. Egyáltalában nem
-szerette a parasztot, csak baj van velük, az értelmetlenségük,
-kicsinyességük, ravaszságuk miatt. De kénytelen volt velük
-tárgyalni s valójában hasznos is.</p>
-<p>– Tessék rágyujtani.</p>
-<p>Dani kivett egy szivart, megropogtatta és zsebretette.</p>
-<p>– Majd otthon gyútok rá. Most nem zavarom magam. Beszélni
-akarok.</p>
-<p>– Tessék.</p>
-<p>– Meghalt Lichtstein ur. A fiatal. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span></p>
-<p>– Mit beszél? – pattant fel az ügyvéd.</p>
-<p>– Ma délután hazafelé jött a mezőről, a lova megugrott,
-levetette. A kapufához vágta, rögtön meghalt.</p>
-<p>Az ügyvéd felugrott s nagy léptekkel kezdett járkálni a
-szobában. Le s fel. Az arca elszomorodott ugy jött-ment, sokáig
-ügyet sem vetett Danira.</p>
-<p>Ez nem bánta. Nyugodtan várt.</p>
-<p>Egyszer csak meggondolta magát. Odanyult az asztalon a
-szivardobozhoz s kivett egy szivart. Megropogtatta, a végét
-leharapta, a csutkát kiköpte s a foga közé vette a szivart.
-Elővette a gyufatartót s aprólékos gonddal rágyujtott. Két-három
-apró füstgomolyt fujt ki, s egyetlen gondja a szivarja volt. Mikor
-rendbe jött vele, a szájába szoritotta s hátrább ült. Jól tudta,
-hogy nem illik neki a szokatlan szerszám, de egy jó haszna mégis
-volt belőle. Az, hogy most már uras önérzettel, rátartibban nézte
-az ügyvédet, aki nagy izgalommal járkált.</p>
-<p>– Hát mit akar Turi uram? – fordult hozzá végre az ügyvéd, mikor
-valamennyire lecsillapult az izgatottsága s nagyjából átgondolta a
-helyzetet.</p>
-<p>– Én? – szólt Dani s hallgatott.</p>
-<p>– Na. Csak ki vele. Na.</p>
-<p>– Hát… csak meg akartam ezt mondani!… – és ujra bevette a
-szivart a szájába.</p>
-<p>Az ügyvéd bosszusan sarkon fordult és tovább sétált. Ez dühiti
-agyon a parasztokkal. Ez a kutya modor. Ez a ravasz, piszkos
-alattomosság. Már sejti, mit akar a paraszt. Valamit át akar venni
-a bérlő szerződéseiből. Magától el is mondta volna, de most, hogy ő
-kérdi, hallgat. Egy káromkodást morzsolt el gondolatban a foga
-közt. Nem mondta hangosan, mert tudta, hogy Dani jómódu, élelmes,
-szerencsés ember s a falujában ő a kolompos. Szóval, lehet valamit
-kezdeni vele. Tán sokat is!…</p>
-<p>– Hát ügyvéd ur! – szólalt meg végre Dani s két ujja közé vette
-a szivart. <span class="pagenum"><a name="Page_46" id=
-"Page_46">-46-</a></span></p>
-<p>– Tessék, – szólt akaratlan üzleti szolgálatkészséggel az
-ügyvéd.</p>
-<p>– Hogy áll ez a… izé.</p>
-<p>– Mizé?</p>
-<p>– Ez a… – eregette a szót meggondolva Dani, – ez a
-szerződés.</p>
-<p>– Melyik?</p>
-<p>– Hát a Pallagrul való.</p>
-<p>Az ügyvéd szeme fölcsillant. Már értette, mit akar a paraszt. A
-legelőt, amelynek készen van az alkuja s a napokban kellett volna
-aláirni a szerződést.</p>
-<p>– Az rendben van, – felelt rá.</p>
-<p>– Akkor jó… Nem nagy istória amit akarok. Annyi az egész, hogy
-ha a fiatal úr meghótt, én beállanék helyette…</p>
-<p>Fölvetette a fejét s nagyot nézett az ügyvédre, mintha valami
-merészet mondott volna.</p>
-<p>– Ha elfogadja a gróf – szólt az ügyvéd.</p>
-<p>– Az legkisebb! mondta Dani. – Hónap bemengyek a grófnéhoz,
-nálunk van most. Majd megmondom neki.</p>
-<p>Az ügyvéd mereven nézett az emberre.</p>
-<p>Aztán ujra járkálni kezdett.</p>
-<p>Jó idő mulva megállott az ujra nyugodtan szivarozó ember
-előtt.</p>
-<p>– Nézze, Turi Dániel uram. Mondok én magának valamit…</p>
-<p>Dani hallgatott, ki se vette a szivart a szájából. A mögül, mint
-valami fegyver mögül lesett ki óvakodva az ügyvédre.</p>
-<p>– Hát nézze, azt mondom én magának, vegye át az egész
-bérletet…</p>
-<p>Daninak a szeme sem hunyoritott, egy arcizma sem mozdult meg a
-nagy szóra. Mintha semmiség volna, amit hallott.</p>
-<p>– Látja barátom, – kezdte az ügyvéd hevesen, – ilyen kedvező
-alkalom nem volt erre soha. Ezer <span class="pagenum"><a name=
-"Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> szerencséje, hogy <em class=
-"gesperrt">éppen</em> ma jött be hozzám… Tudja, nekem régi elvem a
-parcellázás… Maga a falujával vállalkozik a bérletre, aztán majd
-megcsináljuk a dolgot. Mit szól hozzá?</p>
-<p>Dani jó ideig hallgatott, végre ezt mondta:</p>
-<p>– Be rossz szivart tart ügyvéd úr… Az embernek csak köphetnékje
-van tüle.</p>
-<p>Az ügyvéd megcsóválta a fejét. Paraszt a paraszt.</p>
-<p>– Van nekem jobb szivarom is.</p>
-<p>Kinyitotta a könyvszekrény üvegajtaját s kivett egy dobozt.</p>
-<p>Elébe tartotta a vastag szivarokat Daninak.</p>
-<p>Ez pedig mosolygós szemmel nézte a szivart, meg az ügyvéd puha,
-nőies, hófehér kezét s amint hajlithatatlan vasujjaival
-gyámoltalanul belenyult a skatulyába, ezt gondolta magában.</p>
-<p>– Iszen csak volna nekem egy órára egyszer olyan kezem mint
-neked!…</p>
-<h3>XI.</h3>
-<p>Erzsi csak akkor eszmélt rá, mit mondott tulajdonkép az
-unokabátyja, mikor az már eltünt a kapun túl, el az utca során.
-Előbb csak azt értette, hogy fenyegeti az urát és a szinte állati
-megszokás, a feleség gépies veleérzése tört ki belőle, amely
-mindenkivel szemben egy testül, egy lélekül mutatja, hazudja a
-házaspárokat. De aztán lassan kivilágosodott benne a Gyuri
-gondolata. És megint szégyenkezni kellett az uráért ez előtt a
-férfi előtt. Mert ennek nagy állhatatossága közös volt az ő
-lelkével. Nem hitte, hogy legyen idő, mikor Gyuri áll bosszút ő
-érette, mikor már nincs más hátra, de jóérzés, hogy van akkorra
-mentség.</p>
-<p>Ha ő egyszer kimondja, hogy utálja az urát!…</p>
-<p>Uristen, mi mindennek kell még elkövetkezni, ha még most sem
-tudja kimondani. Hiszen már <span class="pagenum"><a name="Page_48"
-id="Page_48">-48-</a></span> végig járta az egész kálváriát. Van
-még hátra stáció? Vagy most jön még a legsúlyosabb?</p>
-<p>Megremegett; eszébe jutott a grófné. Ha az az ember megpróbálja,
-hogy még ahhoz is hozzá férkőzzék.</p>
-<p>Mije neki hát ez az ember? Mi az övé belőle. Hiszen ha a lábát
-kihúzza, már másé, minden asszonyé, akit a szemével lát; ha meg
-itthon van, szólani se lehet hozzá, tele van a feje gonddal.</p>
-<p>Keserves sirásra fakadt.</p>
-<p>Meggyujtotta a lámpát.</p>
-<p>Épen hozták a gyerekeket. Kovácsné hozta, aki az apjáéknál mióta
-ő emlékszik, mindig egyforma hűséges bejáró volt. Ugyis
-ragaszkodott hozzá Erzsi, mintha ez is anyja volna. Az ő apja körül
-minden ily állandó, az élet, a napirend, az emberek, még az
-anyjával való örökös huzalkodás is. Erzsi ebben az uj életben, ahol
-naponként széditően gyarapodnak valamivel s minden percben
-fájdalmasan vesztenek valamit, nem tudott meglenni. Hiszen ő azt
-akarta, hogy tökéletessé teszi, ami otthon csak gyarlón volt meg.
-Az apja vérét örökölte s örült, hogy a maga gazdasszonya lett, most
-már lesz alkalma rá, hogy azt az abszolut rendet és tisztaságot
-megteremtse, ami az anyja mellett lehetetlen volt. De még
-rosszabbat kapott. Csak kicsiségekben valósithatta meg az ura
-mellett amire vágyott; a nagy dolgok ugy zajlottak el fölötte, mint
-a vihar. S otthon épen az alapja volt rendben az életüknek!…</p>
-<p>A vén asszony sok mizserálással tette le öléből a már alvó
-kisebbik fiut és ő maga fektette szépen a bölcsőbe. A nagyobbik
-rögtön meglátta s megérezte, hogy anyjának baja van s vidám
-arcocskája elszomorodott, nagy, sötét szemei tágra nyiltak, azzal
-nesztelenül a fal melletti kis székre ült s öregesen megtelepedve,
-lóbázta a fejét, mint a nagyapja szokta, igen, igen. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span></p>
-<p>Erzsi ugy járkált, mint az alvajáró, nem is tudta mi
-történik.</p>
-<p>– Jajh, be elfáradtam eccer, – nyögött fel a vén asszony.</p>
-<p>– Mit dolgozott Mari néném?</p>
-<p>– Én ugyan semmit, de az a legnagyobb dolog hogy nem lehet
-máskép előre menni, csak ha az ember egyik lábát a másik után
-rakogatja. Ebbe fáradok én el legjobban…</p>
-<p>Erzsi álmodva nézett rá, alig értette a tréfát.</p>
-<p>– Mi ujság otthon?</p>
-<p>– Óh jaj, ott ugyan kevés jó. De hol van mán jó ezen a világon?
-Mán még az is kiment a divatból, mint a nevetés. Én legalább van
-esztendeje, hogy nem huztam el a számat.</p>
-<p>Mari néninek az ilyen mondásain nevetni szoktak, pedig ő tiszta
-szivéből komolykodik. Erzsi nem nevetett. Busan kérdezte, a torkát
-fojtogató szomoruságtól alig birván egy-egy szót ereszteni:</p>
-<p>– Mi történt?</p>
-<p>– Összekaptak eccer.</p>
-<p>– Kik? – rémült meg Erzsi, azt hitte az apja, meg az anyja.</p>
-<p>– Arra járt ez a vén Turi.</p>
-<p>Erzsiben elfult a szó. Egy pillanat alatt, mintha meggyujtják a
-kazlat, lángralobbant benne a halommá felgyült düh az ura családja
-ellen.</p>
-<p>– Mit mondott?</p>
-<p>– Azt, hogy köszönje meg az a tetves Tövigszáraz, hogy
-nagyasszonyt csinált az ő fia a lányábul.</p>
-<p>Erzsi szédülést, a gutaütés rohamát érezte a dühtől.</p>
-<p>Szólani nem birt, csak kinyitotta, meg becsukta a száját.</p>
-<p>Egy ideig kinos csend volt, akkor a vén asszony megbánta amit
-tett. Nem birta volna ugyan <span class="pagenum"><a name="Page_50"
-id="Page_50">-50-</a></span> magában tartani a szót s nagyon
-megkönnyebbült, hogy ilyen hamar kiadta; de most aztán restelte is,
-sajnálta is, hogy megtette.</p>
-<p>– Hát ugy vót a, – kezdte kis idő mulva, magyarázva, békitve, –
-hogy arra járt a vén Turi, ott ment el a kapu előtt, osztán az
-anyád kikiáltott neki, hogy álljon meg. A miatt a nyavajás tető
-miatt van ez mind, akit olyan rosszul csinált meg nektek a vén
-fuser apósod. A vén Turi megállt. Oszt aszondja az anyád: „hajja-e
-nászuram, megint csorog az a tető.“ A meg gorombán szólt: „Hogy
-csorogna, mikor eső sincs? Bár csorogna, mintha vederbül öntenék,
-mert kék a kukoricára.“ „Azér kell most csinálni meg, aszongya az
-anyád, mig itt nincs az eső. Mer akkor oszt mit csináljunk, ha
-befoly?“ „Tegyenek alá dézsát, meg tekenőt. Ha nincs elég, kérjenek
-a lyányuktul. Van ott. Mer az nagy-asszony…“ Akkor gyütt ki az
-apád. Nagyon mérges lett, mert mégis cudarság, hogy ez a vén kutya
-Turi, ha mán zsupkötő mesternek adja ki magát, olyan rondán
-csinálta meg azt a fedelet, száradjon el a keze. Oszt aszondja az
-apád: „Hallod-é nászom! Vagy tudsz valamit, vagy nem. Vagy csináld
-meg, vagy rádbecsültetem!“ Nahát lett akkor ott égiháboru. Az a
-csufszáju vén! nohát olyat emberfia nem hallott, amit az tett. Óh
-Uramisten még annak is el kell kárhozni, aki meghallgatta. Jajjaj,
-csak aztat az egyet sajnállottam, hogy csak eccer vót e világra
-kénköves esső. Most kellett vóna, ha mindjárt engem magamat is
-odatemetett vóna. Akkor mondta a vén gazember, hogy „köszönje meg
-azt egy tetves Tövigszáraz, ha az ü fia nagyasszonyt csinált a
-lyányábul“.</p>
-<p>Erzsi kóválygó fejjel hallgatta el a beszédet.</p>
-<p>– Hát mit mondasz erre Erzsus? Mit mondasz erre? Hogy egy ilyen
-ember, egy kapási ember, aki a két keze után él; egy ilyen ember,
-akinek <span class="pagenum"><a name="Page_51" id=
-"Page_51">-51-</a></span> faltányija nincsen az apja után, ez
-merjen szájat tátani egy jó gazdára!… Mit szólasz ehhez!…</p>
-<p>A fiatal asszony összébb huzódott, mint akit a hideg lel s
-megrántotta a vállát.</p>
-<p>– Maga is jobban tenné, ha elfelejtené már a beszédet, minthogy
-ilyeneket hord egy háztul a máshoz.</p>
-<p>Az öreg asszony meghökkent. A kendőjét beljebb huzta az arcába s
-az mély árnyékba takarta vonásait.</p>
-<p>Kis ideig csöndesen ültek s a gyerek ott a fal melletti kis
-széken öregesen bólogatott fényes, tiszta, szép, kerek fejével.</p>
-<p>Aztán felállt a vén asszony.</p>
-<p>– Jajh, de menjünk mán… Egész éccaka lett eccer. Még a nap is
-elfáradt mán, elbujt a vackába. Hát egy ilyen rosseb vén asszon
-hogyne törődne el… Jóéccakát Erzsus!…</p>
-<p>– Isten áldja.</p>
-<p>S a vén asszony, mint egy vén boszorkány bujt ki a
-lámpavilágról, bele az odakinti sötétségbe.</p>
-<h3>XII.</h3>
-<p>– Eszel?</p>
-<p>– Nem kérek.</p>
-<p>– Akkor feküdj le.</p>
-<p>A gyerek gyorsan felállt s hozzáfogott vetkezni Levetette
-magáról a fekete kis kabátot és kihuzta a gatyakorcából az ingét.
-Akkor bement a hátulsó házba és várt, mig az anyja megbontotta a
-nagy ágyat. Ott hál az anyja ágyában, lábtól.</p>
-<p>Az ágyban felült, összekulcsolta az ujjait s az anyja
-segitségével elmondta az imádságokat. Aztán gyorsan bebujt a lepedő
-alá, nem fázott, csak el akart bujni; elvackolódott s kis idő mulva
-szabályosan lélekzve elaludt. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p>
-<p>Az anyja elnézte egy darabig; majd a másikhoz lépett s azt
-igazgatta el a bölcsőben.</p>
-<p>Könnyet törült ki a szeméből s leült az asztal mellé, amelyen
-ott állott a kislángu, magastalpu petroleumlámpa.</p>
-<p>Egy ideig bus arccal bámult maga elé, aztán egyet gondolt,
-felállt, a komóthoz lépett és kihuzva az alsó fiókot, kiszedett
-belőle holmi foltozni való fehér ruhát.</p>
-<p>Varrogatva várt s hallgatta a falon függő rózsás óra
-kattogását.</p>
-<p>Éjfélre járt az idő, mikor lódobogást hallott. Megjött az
-ura.</p>
-<p>Mig a férfi a lovat bekötötte az ólba, ő nagyokat sóhajtva
-melegitette meg gyors csutkatüzön a vacsorát.</p>
-<p>– Jóestét! – köszönt be vidáman a férfi.</p>
-<p>Erzsi rávetette nagy komoly szemét, aztán elforditotta.
-Bántotta, hogy az urának ilyen ragyogó az arca, mikor az ő lelke a
-halál szomoruságával van tele.</p>
-<p>Dani mintha jeges vizbe bukott volna hőtestével.</p>
-<p>Hát még most is igy van? – mondta magában s roppant
-elkedvetlenedett. Nehéz, nyomott érzés telepedett a mellére s amint
-leült a fehér asztalhoz, türhetlennek érezte ezt az állapotot. Ő
-odakinn régen elfelejtette, mi volt idehaza. A jövés-menés-mozgás,
-az emberekkel való találkozás, a pillanatok uj, meg uj benyomásai,
-a tervek, az ésszel való munka mind elvonták a figyelmét arról az
-egy dologról, amely neki a változatos, forgalmas élet közepett
-egynek tetszett a sok közül, de idehaza az asszonynak egyetlen
-volt: az egész élet volt.</p>
-<p>Dani visszaidézte az emlékébe, hogy is ment el ma hazulról és
-megérezte azt a szótlan feszültséget, ahogy elváltak. És ime most
-ugyanabba toppant bele.</p>
-<p>Valóságos düh fogta el, az asszony ellen, ezért <span class=
-"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> a
-rettenetes szivósságáért. Hát soha sincs vége a házi haragnak? Hát
-sohase akar már megbocsátani, elnézni valamit ez az asszony. A
-könnyen fellobbanó, könnyen felejtő férfi dühös keserü szemeket
-vetett a fagyos, rideg asszonyra. Szeretett volna patáliát csapni,
-földhöz verni valamit, szerette volna megmarkolni s megrázni
-dühében az asszonyt. Valami retteneteset csinálni. Csak segitene.
-De a belső érzése azt diktálta, birja le magát s szelidséggel
-próbálja az asszonyt megbékéltetni. Ám ahhoz sem volt ereje, hát
-tehetetlen haragja gyötrő szomoruságba csapott át.</p>
-<p>Hunyorgó szemmel bámult a lámpa lángjába s ahogy eléje tette az
-asszony a tányér ételt, szórakozottan falatozott belőle s
-megrágatlanul nyelt el egy-egy husdarabot.</p>
-<p>Egyik sem szólt semmit.</p>
-<p>Bementek a szobába. Az asszony elfujta a lámpát, a sötétben
-levetkezett, lefeküdt.</p>
-<p>Dani ott állt a szoba közepén s olyan keserves zsibbadtság fogta
-el, hogy mozdulni sem birt. Ugy érezte, elvesztette az erejét;
-lankadt volt és rettenetes fáradt minden tagja.</p>
-<p>Végre megmozdult. Leült az ágya szélére, lehuzta a csizmát.
-Egészen levetkezett.</p>
-<p>Akkor átment a feleségéhez. Esténként gyakran hozzáfeküdt
-egy-egy kicsit, csak ép hogy hozzásimuljon, hogy megcsókolja, a
-melegét érezze. Mert ugy szerette ezt az asszonyt, nem tudott nála
-nélkül élni. El sem tudta képzelni, mi volna, ha nem volna vele. Ő
-volt neki az az egészséges, erős lelki talaj, amelyben bizott,
-amelyen állott, amelytől az erejének mindennapi fölfrissülését
-kapta.</p>
-<p>Az asszony, mintha kigyó ért volna hozzá, összerándult s
-felugrott, felült.</p>
-<p>– Menjen, menjen! – lihegte gyülölettel. – Menjen az ágyára.
-<span class="pagenum"><a name="Page_54" id=
-"Page_54">-54-</a></span></p>
-<p>A férfi megbénult. Lehetetlen legyőznie ezt a makacsságot? Vér
-tolult az agyába s ökleit befogva, kivágta karját.</p>
-<p>– Erzsi, vigyázz! – mondta rekedten. – Vigyázz. Baj lesz.</p>
-<p>Az asszony mereven ült.</p>
-<p>A férfi erőszakosan levetette magát mellé s elnyujtózkodott az
-ágyban, hogy az majd leszakadt.</p>
-<p>Az asszony reszketett a haragtól, a gyülölettől.</p>
-<p>Dani félkarral átölelte s az asszony hiába próbálta ezt
-lefesziteni magáról.</p>
-<p>– Piszok! – mondta az asszony.</p>
-<p>Dani egyet nyelt.</p>
-<p>– Mint az egész fajtája! – lihegte ujra az asszony.</p>
-<p>A férfi végig összerándult.</p>
-<p>– Az a komisz, fecsegő apja!</p>
-<p>A Dani karja kinyilt a megijedéstől s ő maga szinte megdermedve
-várt. A szive nagy sebére csapott az asszony.</p>
-<p>– Az mer valakit tetvesnek mondani?… A ronda. A gazember. A
-piszok. Annak tetves az én apám?</p>
-<p>Dani megsejtette, hogy az apja már megint mondott valamit keserü
-mérgében, amin <em class="gesperrt">ezek</em> ujra elrágódnak egy
-esztendeig.</p>
-<p>Az asszony gyönyörüséggel érezte, hogy most a szivét marcangolja
-az urának s lihegve, gyülölködve folytatta.</p>
-<p>– Egy házfedelet nem tud megcsinálni, a kontár? Piszkolódni
-tud?</p>
-<p>– Hagyj békét, Erzsi. Már megint az a házfedél?</p>
-<p>– A nyomorult!… Tetves az apám?</p>
-<p>– Az hát! – vágta oda Dani s a sötétben szinte világitott a
-szeme.</p>
-<p>Az asszony elhallgatott. <span class="pagenum"><a name="Page_55"
-id="Page_55">-55-</a></span></p>
-<p>Dani leszállott az ágyról. Ott állott meg előtte mezitláb a jó
-hüvös, tapasztott földön.</p>
-<p>A homloka majd szétcsattant.</p>
-<p>– Nyomorult élet, nyomorult élet! – tört ki az asszony s arcára
-tapasztott kézzel hangos, jajjos sirásra fakadt.</p>
-<p>– Nyomorult fajzat!… Óh Uristen, oh szent szűz! Mi lett belőlem,
-mi lett belőlem! Ó én boldogtalan ezen a világon. Mikor nem voltam
-kéntelen vele! Rajtam minden átok, mert magam választottam
-magamnak. Lehettem volna olyan ember társa, aki isten-ember előtt
-erős. Ott boldog, ott egyetlen lettem vóna. Földi menyország lett
-vón az életem, földi paradicsom. De mi lett belőlem, jajjajjaj mi
-lett már én belőlem. Egy futóbolond lábakapcája, egy piszokfajzat
-cégére.</p>
-<p>Dani ugy érezte az ujjaiban, hogy rögtön meg fogja fojtani ezt
-az asszonyt.</p>
-<p>– Ó én esendő, veszendő. Farkasok közé került áldozati bárány.
-Akire készen tartják minden percben a kést, hogy szivibe
-mártsák…</p>
-<p>A Dani karja ismét lelankadt.</p>
-<p>– Te! – kiáltott rá aztán a felesége természetesebb hangon,
-közönségesebb dühvel. – Mondd meg az apádnak, hogy fogja meg a
-nyelvét, mert baj lesz.</p>
-<p>– Erzsi!</p>
-<p>– Utálatos vén dög.</p>
-<p>– Hogy nem is bir már a főd alá bujni! – hördült fel a férfi, az
-asszony szemébe vágva a szüle-átkot.</p>
-<p>Erzsi elhallgatott. Befelé fordult.</p>
-<p>Sokáig voltak igy siri csöndben. A férfi kimeredten állt a
-fekete-sötétben. Az asszony elbágyadt, hogy kiadta az
-indulatát.</p>
-<p>Jó negyedóra mulva az asszony elhanyatlott s hideglelősen
-huzódott össze. Meztelen karjára felhuzta a lepedőtakarót.
-<span class="pagenum"><a name="Page_56" id=
-"Page_56">-56-</a></span></p>
-<p>– Én fogom kitapodni belőle a lelket! – üvöltött fel egyszerre,
-váratlanul a férfi, akiben most érett meg kitörésre az indulat. –
-Meg az anyámból! abból a vén szipirtyóból. Minek szült, minek
-nevelt fel erre az átkozott életre?… Élet ez? Pfuj! Köpedelem,
-undorodás. Élet ez? A réti farkasnak is öröm, ha hazamegy a
-vackába, a párjához. Nekem ez a kinhalál. Nekem itthon kell
-elszenvednem minden poklot.</p>
-<p>Az asszony megint megkeményedett. Összeszoritotta a fogát,
-összevonta erős szemöldökét s jegesen hallgatta a káromkodást.</p>
-<p>– Óh én megátkozott! – hörögte a férfi, hogy majd belecsattant a
-torka. – Óh én átokalatti! De én vagyok az oka! Nem vagyok férfi,
-nem vagyok ember. Ha az volnék, nem kellene asszonybeszéddel
-kinlódnom, akkor egy szó nélkül is tisztelne mindenki. Legjobban a
-feleségem. De rongy vagyok, sár vagyok.</p>
-<p>S két ököllel retteneteset ütött a fejére.</p>
-<p>És mint bunkócsapásokkal kezdte verni, döngetni a
-koponyáját.</p>
-<p>– Bolond! Bolond! – kiáltott fel, ugrott fel a felesége s
-lefogta a karját.</p>
-<p>Az ember szédelegve hagyta magát s üregeiből szinte kiugró
-szemekkel meredt el a sötétben.</p>
-<p>Az asszony teste iszonyuan reszketett.</p>
-<p>Hangos zokogásra fakadt.</p>
-<p>– Istenem, Istenem! – Micsoda élet! Milyen iszonyu élet! Igy
-kell nekem, ilyen emberrel kell nekem élni!</p>
-<p>Arcára tette a kezét s odaroskadt az ura válláról az ágy szélére
-és sürü könyhullatással sirta ki magát.</p>
-<p>A férfi támolyogva állott és várt, ész nélkül.</p>
-<p>Végre odaroskadt a felesége elé, odatérdelt elejbe, s ölébe
-tette a fejét, azzal maga is könyekre fakadt. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span></p>
-<p>– Mért nem lehet egy szóval megölni magát az embernek… Be
-örömest adnám ezt a rongy dög testet a férgeknek…</p>
-<p>Az asszony a fejére hullatta sürü könyeit s az urának rettenetes
-fájdalmu szavaira fel-felnyilamlott a sirása.</p>
-<p>Végre megenyhült, megszánta vivódó urát. A fejére tette a kezét
-s hosszu szünetek után tovább-tovább simitotta két tenyérrel a
-fejét.</p>
-<p>– Ilyen élet. Ilyen élet!… susogta.</p>
-<p>– Azér van, – kapta fel a fejét az ember, – mert szeretjük mink
-egymást Erzsi. Mert majd meghalunk mi egymásért. Ha nem
-szeretnélek, bánnám én, ha akármit is szenvedsz?… Bánnál te engem,
-ha nem szeretnél?…</p>
-<p>Az asszony ujra sirt.</p>
-<p>Az ura hirtelen átölelte a derekát s olyan szenvedélyesen ölelte
-magához, majd elmállasztotta. De már az asszony nem bánta,
-elvesztette öntudatát.</p>
-<p>Amint átölelkezve lefeküdtek, a gyerek az ágy lábában keserves
-sirással hirtelen kitört. Fájdalmas, zokogó, megcsukló sirással
-ijesztett rájuk.</p>
-<p>És a szülők rettenve, benyilalló ijedtséggel figyeltek rá. S a
-lelkiismeretük robbanva támadt fel. És halálig szégyelték magukat a
-gyerek előtt, akinek mindezt végig kellett hallgatnia.</p>
-<p>És ráadásul tisztán tudták, hogy nincs olyan jól elintézve a
-nagy pör közöttük, mint régebben, az ilyen viharos összetüzések
-után. Kigyógyithatatlanul eves már a mély seb, amit annyi fajtáju
-kín vérez. S csak egy kevés elzsibbadást éreztek, de szomoru szivük
-megrángott, a másiknak gyötrő sajgását sejditve. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span></p>
-<h3>XIII.</h3>
-<p>A gyerek ujra felzokogó sirására az anyja hirtelen felült az
-ágyban. Fölemelte a fiacskáját s az ágy lábjából odavette maga
-mellé, kettőjük közé.</p>
-<p>– Fiacskám, gyermekem, drága kedves kis fiam. Szegény kis
-gyöngyöm, lelkem kis virágom. Rossz apád van, rossz anyád van,
-bántanak! – gyügyögött hozzá, mint az ölbeli babához. – Bántanak
-fiam. Lelkem kis bárányom…</p>
-<p>Odaszorította a komoly fejecskét a mellére s a gyermek ugy turta
-bele arcocskáját az anyja keblébe, mintha csecsemőkorbeli érzései
-ujultak volna fel. Lassabban pisszegett s csitulva hallotta az
-anyja dunnyogó becézését. Aztán a meleg, illatos álom nemsokára
-megzavarta, megszéditette szegény fejecskéjét s egyszerre
-elaludt.</p>
-<p>Erzsi tovább zsizsegett hozzá, de a szava átfordult a másikra,
-az urára, aki elnyulva, lankadtan feküdt tul a fiun.</p>
-<p>– Jajaj fiam, milyen apád van!… Nincs is apád, árva fiam… Mikor
-szólt hozzád? Mikor ültetett a térgyére? Játszott veled valaha?…
-Kis fiam, árva vagy, mint az anyád, ez a te szegény árva anyád.</p>
-<p>Danival megfordult az ágy, lelkében örvénylő szédülést érzett.
-Sziven találta a feleségének minden szava. Az asszony várból
-célozott rá, a fiának bástyája mögül s ő védtelenül kapta a
-nyilakat.</p>
-<p>– Haj, keserü, keserü élet – folytatta az asszony – siralmas
-élet. Hogy el kell nekem nézni istenem, ahogy elragadozza tőlem az
-egész világ az uramat. Mindenkinek több jut belőle, mint nekem.
-Azért élek én csak, hogy ütet másnak hizlaljam… Érdemes élet ez,
-érdemes… Nem is lesz jó vége, nem lesz soha. Nem embernek való ez
-az élet. Angyal se birná ki. Jajaj… <span class="pagenum"><a name=
-"Page_59" id="Page_59">-59-</a></span></p>
-<p>A férfi csöndesen feküdt, várta az ujabb sujtásokat.</p>
-<p>Az asszony egyideig hallgatott. Nem igen tudta szive keserüségét
-igy kiereszteni, ellenmondásra, vitára volt szüksége, hogy a teli
-tömlőt fölfakassza s a gyötrelmek árját kiereszthesse magából.</p>
-<p>– Alszik az apád fiacskám! – mondta, magához szoritva alvó fiát.
-– Alszik, jó lelkiismerettel alszik.</p>
-<p>Az ember végigreszketett, nem moccant.</p>
-<p>Az asszony egy idő mulva rászólt.</p>
-<p>– Alszol?</p>
-<p>Dani türelmetlen mozdulatot tett s nagyot sóhajtott.</p>
-<p>Erzsi ujra hallgatott jó ideig.</p>
-<p>– Egy az, akár alszik, akár se. Csak hallgat. Nem szól. Nincs
-szava egy se. Nem vetne egy igét megnyugtatásul: no te eb vagy
-kutya, hát ne bucsálódj: igy van.</p>
-<p>Dani ujra sóhajtott.</p>
-<p>– Ugy jön már ide haza, mint a pokolba. Jókedve van az egész
-világon, mindenkire ugy néz, mint a nap, de ha a kapun belép, vége.
-Ha a házamba beteszi a lábát, akkor már olyan, mint a gyász. Ilyen
-kedves vagyok én neki.</p>
-<p>– De az Isten áldjon meg, – fakadt ki csendes hangon a férfi, –
-hogy legyek jókedvü, mikor ugy nézel rám mindig, mintha apádanyád
-gyilkosa volnék.</p>
-<p>– Hát nem olyan vagy? Hát nézhetek rád jóképpel? Hát sziveled az
-apámat, az én fajtámat? Nem megfojtanád egy kanál vizben őket?</p>
-<p>– Fojtsa meg az Isten! – gondolta magában haragra lobbanva Dani,
-de nem mondta ki, csak beleharapott a szájaszélébe.</p>
-<p>– Teszel valaha kedvemre, mongyad? Teszel? Csak gondold fel
-egyszer, mi jót kapok én tülled? <span class="pagenum"><a name=
-"Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> Pedig rám nem mondhatsz
-semmit. Nem bizony Dani. Nem látlak el az utolsó gondolatodig? Van
-valami hijjod? No csak mondd meg, van?</p>
-<p>Az ember keserves mozdulatára tovább ment:</p>
-<p>– Vagy ha igy vagyunk apádékkal, nem fáj az nekem, azt hiszed?
-Én vagyok az oka? Nem ők vaditottak el maguktul? Hiszen első
-esztendőbe, mintha lyányuk lettem volna, ugy voltam velük. Nem? De
-mi mindennel bántottak meg? Sok irás kén ahhoz, azt mind papirra
-tenni. Én vagyok valaminek oka Dani?… Én?… Szójj no.</p>
-<p>– Nem! – sóhajtott fel az ura.</p>
-<p>– No ládd, – kapott a szón Erzsi, – hát azt, a legnagyobbat!…
-Vetettem szemet valakire öt esztendő alatt? Mit csinálnál te
-énvelem, ha más embert tartanék magamnak?…</p>
-<p>– Megfojtanálak! – gondolta magában vad dühvel a férfi s nem
-szólt, csak ökölbe szorult a keze.</p>
-<p>Az asszony sóhajtott.</p>
-<p>– De te! Te mit teszel nekem?! Ugyi sose vagy velem? Nem
-állhatsz bennünket! Oszt hogy vagy te az egész világ asszonyával?
-Osztán ne sirjak én reggeltül estig?</p>
-<p>Az asszony hangja olyan szeliden, csöndesen, fájdalmasan
-zuborgott, ahogy még sose beszélt. Eddig, ha ezek a panaszok
-előkerültek, mindig az indulat viharzását keltette föl bennük, de
-most olyan egyszerüen, tisztán s oly mélységes fájdalommal sorolta
-el őket, hogy a férfinak elfacsarodott a szive és teljesen
-átértette az asszony egész vigasztalan, reménytelen életét.</p>
-<p>– Mit akarsz Erzsi, hát mit tegyek?</p>
-<p>– Mit Dani? Mit? Semmit Dani. Olyan kicsi, amit én akarok!…
-Legyél az enyém Dani.</p>
-<p>Harmatos könycseppek csillogtak meg a hangon s a férfi szent
-esküvel érzett fel rá. <span class="pagenum"><a name="Page_61" id=
-"Page_61">-61-</a></span></p>
-<p>– Mit kivánnék én tőled Dani? Semmit, csak azt, amit én teszek
-neked… Ládd én egész életemben ugy élek, hogy akármit is teszek,
-mindig rád gondolok; hogy ha te látnád, mit mondanál rá. Jónak
-látnád-e tőlem? Örülnél-e neki? Meg volnál-e vélem elégedve?… Ezt
-tedd meg nekem Dani te is.</p>
-<p>Nagy csönd lett a szóra.</p>
-<p>S a férfi lelkében lassan áradt föl valami szinte templomi
-áhitat. Az asszonynak, ennek az ő szentlelkü asszonyának a lelki
-nagyságát átszítta, átömlesztette magába s végre kimondta.</p>
-<p>– Megpróbálom Erzsi!</p>
-<p>Azzal meg akarta ölelni, de a gyerek utban volt. Egyet gondolt,
-felállott s az alvó fiucskát szépen ölbe vette, átvitte a maga
-ágyára.</p>
-<p>Ő pedig visszasimult a feleségéhez, akit olyan puhán, egészen s
-szivszakadva ölelt meg, hogy annak vér öntötte el tőle az
-agyát.</p>
-<h3>XIV.</h3>
-<p>Alig aludtak egy-két órányit, kopogtak az ablakon.</p>
-<p>– Gazduram, itt vónánk.</p>
-<p>A Dani szemhéjai fölpattantak. Zugó, zavaros, kedvetlen érzés
-volt a fejében.</p>
-<p>Lomhán leszállott, csizmát huzott.</p>
-<p>– Te csak aludj, – mondta a feleségének, aki álmosan nyujtózott
-s kiment.</p>
-<p>Ugy tanulta ugyan az apjától, hogy aki három óra alatt ki nem
-alussza magát, az sose, de azért most ugy érezte, hogy szörnyü
-kábultsága egy heti alvással se mulna el.</p>
-<p>Kint friss volt a levegő, s keleten már erősen derengett a
-hajnal.</p>
-<p>Négy ember volt az udvaron, villa és gereblye a vállukon, vagy
-lábhoz állitva a kezükben. <span class="pagenum"><a name="Page_62"
-id="Page_62">-62-</a></span></p>
-<p>– Ti vagytok, Pesta?</p>
-<p>– Mi vónánk gazduram, hát gyerünk…</p>
-<p>– Várjatok, egy porció pájinkát, osztán mehettek.</p>
-<p>– Maga nem gyün?</p>
-<p>– Én?… Más dógom van.</p>
-<p>Az emberek megitták a pálinkát.</p>
-<p>– Dani? – szólt visszafordulva egy vén ember köztük, aki már
-igen töpörödött volt s a villát szinte a hátán vitte, – beteg
-vagy?</p>
-<p>– Én? – szólt megvetően Dani, aki mint a vasegészségü emberek,
-utálta s lenézte a beteget, – beteg a betegség, de nem én.</p>
-<p>– Hm, hm, – mondta az öreg s bólogatott.</p>
-<p>Dani elfordult s egy szó nélkül otthagyta a vén embert. Tudta,
-hogy az belelát. Leolvassa sötétben is róla, hogy boldogtalan az
-asszonnyal.</p>
-<p>Sóhajtva ment az ól felé, felverte a kocsist, aki egészségesen,
-mélyen aludt s most katonásan, riadva ugrott talpra. Egy-két szóval
-rendeleteket adott neki. A Rárót tenyérrel meglapogatta s kiadta a
-parancsot, hogy haza kell vinni, aztán kiment az udvarra.</p>
-<p>Nagyon különösen érezte magát. Soha még igy. Nem volt kedve a
-munkához.</p>
-<p>A szép madárcsirippes hajnalon ugy érezte magát, mintha vén
-ember vón, öregestén. Zugott a feje s nyomott volt a szive. Eszébe
-jutott az esti nagytervü lázas töprengése s gondolatban tette meg
-még a legyintést is:</p>
-<p>– Mit ér, ha az asszonynak nincsen hozzá kedve. Mit dolgozzak,
-ha az asszonynak nem kell a dolgom. Minek éljek, ha nem élve kellek
-neki, hanem dögül. Akkor meg vón velem, ha itthon hevernék és
-mindig ott nyalnám. Akkor jó vónék. Eh, az asszony mind csak arra
-való, hogy rugd fel, hagyd ott… De mit ér! Mégis nála van az
-életem!…</p>
-<p>Lassan, cammogva, szinte öntudatlanul vissza <span class=
-"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> bement a
-házba. A szoba közepén megállt. Az ablakon át egy kis világosság
-szürődött be; meglátta a feleségét az ágyon.</p>
-<p>Erzsi félálmosan, jókedvvel mosolygott rá s beljebb huzódott a
-falhoz, helyet hagyott.</p>
-<p>Dani leült az ágy szélére, föléje hajolt, csendesen megcsókolta.
-Az asszony hevesen adta vissza.</p>
-<p>Erre ő lelökte a csizmát s lefeküdt.</p>
-<p>Az asszony mohón, szerelmesen bujt hozzá.</p>
-<h3>XV.</h3>
-<p>Egészen világos volt, mikor felébredt. Szinte féldélre járt az
-idő.</p>
-<p>Első gondolata az volt, hogy felugrik, menni kell dologra, de
-aztán csak ott maradt heverve az ágyon.</p>
-<p>Kifigyelt a világba. Az ablak nyitva volt s a mályvalevelek közt
-besütött a nap a szoba közepéig. Kivülről a fia hangját hallotta. A
-gyerek a tornácon a kisöccsével játszott s a csöppséggel ugy
-beszélt, mintha az épen olyan okos ember volna, mint ő maga.</p>
-<p>– Jó lesz Sanyika, jó lesz? Jól fontam meg? Jó ostor lesz?
-Jó?</p>
-<p>– U-u-u, – mondta a csöppség.</p>
-<p>– Ugy, ugy, ugy? Édes anyám! Sanyika azt mondta ugy! Ugy
-Sanyika? ugy? Jó kis ostort csináltam, ni hogy csördit, ni!</p>
-<p>És csapott vele.</p>
-<p>A gyerek ujra gőgicsélt:</p>
-<p>– U, u, u!</p>
-<p>Dani behunyta a szemét, ugy hallgatott. Elgondolta a
-mosolyodást, de nem rándult meg az arca.</p>
-<p>Egyszerre nóta csendült be az ablakon. Halkan, álmodozva.
-<span class="pagenum"><a name="Page_64" id=
-"Page_64">-64-</a></span></p>
-<div class="poem">
-<div class="stanza"><span class="i0">A karai árkoson,
-árkoson<br /></span> <span class="i0">Rózsa nyilik bokroson,
-bokroson…<br /></span></div>
-</div>
-<p>Daninak belesajgott a szivébe. Ez volt az ő nótája, mikor Erzsi
-után járt. Az asszony évek óta nem dalolt. Tiszta csengésü kis
-hangja szivbe bizsergett s Daninak elfult a torka, mikor a második
-vers még elevenebben fölcsengett.</p>
-<div class="poem">
-<div class="stanza"><span class="i0">Göndörödik a cseresznye
-levele,<br /></span> <span class="i0">Be szép kis lány nevekedik
-kedvemre,<br /></span> <span class="i0">De szeretném édes anyját
-napamnak,<br /></span> <span class="i0">Kökényszemü barna lányát
-magamnak.<br /></span></div>
-</div>
-<p>Az asszonykának elcsuklott a hangja, az utolsó sor már gépiesen
-hangzott el, felujult a szivében a keserüség, ami a napam szóról
-eszébe jutott. Hogy elűzze a kedvetlen érzést, frissebb nótába
-csapott át.</p>
-<div class="poem">
-<div class="stanza"><span class="i0">Ráncos száru kis csizmámra
-sárga patkót veretek,<br /></span> <span class="i0">Ihaj, tyuhaj
-már ezután árva kis lányt szeretek,<br /></span> <span class=
-"i0">Árva kis lány tud igazán séhaj, szeretni,<br /></span>
-<span class="i0">Sem az apja, sem az anyja nem fog érte
-átkozni.<br /></span></div>
-</div>
-<p>Ez is az ő nótája volt. S az a sóhaj is az övé, ami behallik a
-nóta után. Bizony, ha mindaketten árvák volnának! Sok bajtól lettek
-vón mentesek.</p>
-<p>Tovább hallatszott egy ujabb lelkes nóta. Mintha legénykorának
-boldog ideje támadt volna fel.</p>
-<div class="poem">
-<div class="stanza"><span class="i0">Azért hogy én a kis utcán
-lakom,<br /></span> <span class="i0">A nagy utcán lakik a
-galambom,<br /></span> <span class="i0">Nézek is én, nézek
-arrafele,<br /></span> <span class="i0">Mikor délbe, mikor este
-fele.<br /></span></div>
-</div>
-<p>Ezt ő helyette dalolta az asszonya, de a másik verset
-magáért:</p>
-<div class="poem">
-<div class="stanza"><span class="i0">Azért hogy én az ókutba
-estem,<br /></span> <span class="i0">Édes rózsám te ne vess meg
-engem,<br /></span> <span class="i0">Azér hogy én tehozzád nem
-szóltam,<br /></span> <span class="i0">Csak a vagyok, aki eddig
-voltam.<br /></span></div>
-<div class="stanza"><span class="i0">Kis kertembe van egy bokor
-zsálya,<br /></span> <span class="i0">Az alá jár a rózsám
-hálásra,<br /></span> <span class="i0">Estétől hajnalig nem megyen
-el,<br /></span> <span class="i0">Még sem telünk mi be
-szerelemmel.<br /></span></div>
-</div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_65" id=
-"Page_65">-65-</a></span></p>
-<p>Dani nagyot, nagyot sóhajtott. Neki szólt ez a nóta mind. Neki
-dalolja, szivből-szivbe danolja a párja. Hát még ami most csattan
-fel:</p>
-<div class="poem">
-<div class="stanza"><span class="i0">Elmégy rózsám
-utazni!<br /></span> <span class="i0">Jőjj be hozzám
-bucsuzni!<br /></span> <span class="i0">Adok olyan pár
-csókot,<br /></span> <span class="i0">Megér ezer
-forintot.<br /></span></div>
-<div class="stanza"><span class="i0">Óh ne menj el, ne menj
-el,<br /></span> <span class="i0">Nem birok a
-szivemmel,<br /></span> <span class="i0">Nem birok a
-szivemmel,<br /></span> <span class="i0">Háljál itt még az
-éjjel!…<br /></span></div>
-</div>
-<p>– Erzsi! – kiáltott Dani.</p>
-<p>Az asszony odakint elhallgatott, megállt a kezében a munka is,
-amivel csörömpölt, aztán egyszerre csak felugrott s hevesen
-feltépve az ajtót, berontott. Az arca piros volt, mint a láng.</p>
-<p>Az ura csillogó szemmel nézett rá s ő odaborult a szerelmes
-urára és lányos szépség öntötte el az arcát, amint belenézett a
-férje szemébe.</p>
-<p>Sokáig csókolóztak, mintha fiatal, ujházasok volnának. Az
-asszony olyan friss volt, olyan vidám, amilyennek csak az első
-esztendőben ismerte Dani. Ugy is nézett rá folyton, mintha
-álmodnék, ugy nézett rá, mintha keresztül nézne a bőrén, a testén,
-be valahova mélyre, a gondolatai forrásába. Mert minden csók,
-minden mosoly, minden édes szó mögött ott érezte a vásárt.</p>
-<p>– Ezzel akarsz kifizetni a munkáért, az életért! – mondogatta
-magában.</p>
-<p>De egy szóval sem rontotta volna el az asszony hangulatát. Sőt a
-magáét sem, mert kezdte észrevenni, mintha más ember lett volna
-belőle. Nem, nem vágyott többet a munkára, a nagy tervekre, ugy
-emlékezett rájuk, mint az álomra s amint egész délelőtt ott
-topogott a kis családja közt a gyönyörü napfényes időben, szerette
-volna, ha égig érő sövény nő a portája körül, hogy ne is lásson
-többet senkit, semmit a kapuntuli világból. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span></p>
-<p>És pedig hiába fogadkozott hangos, lármás gondolatokkal, hogy ez
-igy van rendén, ez a boldogság, ez az igazi családi élet, mégis ott
-szoritotta a lelke mélyén valami gyülölködő érzés, amely alattomos
-gondolatokkal szólt közbe s délben megkeseritette minden falatját,
-amit vigan vett a foga közé.</p>
-<p>Délután lomhán babrált az istálló körül. Egyszerre csak
-ellenállhatatlan erő állitotta föl s rögtön elindult be a házba:
-hiszen neki mennie kell a grófnéhoz!</p>
-<p>Amint az ajtóhoz ért, már erőt vett rajta a habozás: de hiszen
-ezzel s csak egyetlen szóval is, ami erre a tervre vonatkozik,
-tönkreteszi ezt a hirtelen kivirult boldog családi kis kertet…</p>
-<p>A felesége egészen megszépülve, sugárzó arccal állott a bölcső
-felett, amiből a csókkal csiklandozott gyermek kacagása hallatszott
-ki.</p>
-<p>– Tudja mit csinált ez az én gyönyörü szép, ez az én aranyos kis
-fiam! – kiáltott az urára.</p>
-<p>– Mit? – mosolygott fel csöndesen Dani.</p>
-<p>– Mit? Olyan gyönyörüszép sárgát kakált, mint az olvadt arany! –
-csengett az Erzsi kacajos hangja.</p>
-<p>Dani melegen mosolygott s hunyoritó szeme szivesen játszott az
-asszonyon.</p>
-<p>– De tudja mit csinált ez a maga büdös, rongyos, piszkos
-kölyke?</p>
-<p>– Mit? – szólt Dani s megmutatta fehér fogait.</p>
-<p>– Az egész bőcsőt, dunnát, párnát, ruhát, még az orrahegyét is
-összeronditotta. A ronda!</p>
-<p>Dani felkacagott és már tudta, hogy nem megy el a grófnőhöz.</p>
-<p>Ma nem.</p>
-<p>Talán sohasem.</p>
-<p>Ezt a boldog világot, ezt elgázolni, isten ellen való vétek
-volna…</p>
-<p>Másnap reggel maga is meghökkent, mikor <span class=
-"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> megérezte,
-hogy egy cseppet sem változott a kedvetlensége. Fáradt volt,
-petyhüdt, mintha kiszapulták volna. Mikor a munkásokat elküldte,
-visszacsámborgott a házba. A felesége aggódva, gyanakodva
-nézte.</p>
-<p>– Dani, nem mégy dologra?</p>
-<p>Dani vállat vont.</p>
-<p>– Nem baj, pihenj, – szólt az asszony.</p>
-<p>A férfi még arra is rest volt, hogy megmondja, amit rá gondolt:
-minél többet alszik az ember, annál álmosabb. Lefeküdt s aludt
-délig.</p>
-<p>Erzsi ma már nem volt olyan friss jókedvü, mint tegnap; őt is
-leverte az ura kedvetlensége. Nem értette, mit akar az ember.
-Estefelé meg is kérdezte Danitól, aki ugy lógott előre-hátra a
-házban, mint a lábbadozó:</p>
-<p>– Beteg vagy?</p>
-<p>– Én?!</p>
-<p>– Hát truccolsz?</p>
-<p>– Eh, fenét.</p>
-<p>– Mér nem dolgozol?</p>
-<p>– Mit?… Minek?</p>
-<p>– Igen! eccer majd felveti a sok munka, azután meg az ujját se
-mozdítja.</p>
-<p>Dani tunyán ült, bámult maga elé s elgondolkozott.</p>
-<p>– Biz ugy az Erzsi. Mán én ilyen vagyok. Vagy mindent, vagy
-semmit.</p>
-<p>Erzsi megijedt.</p>
-<p>– Hát akkor csak inkább semmit, édes uram… Igy is jobb, mint
-ugy.</p>
-<p>Napok teltek ilyen bágyadottan. Az asszony minden erejét
-összeszedte, hogy fölelevenitse az urát. De lassan kikopott a naiv,
-gyermekes tréfakedvből, csak a boldogságban terem az meg s itt már
-megint nem viritott az öröm. Erzsi csak harcolt, küzdött,
-erőlködött, végre sirva fakadt. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span></p>
-<p>– Jobb ha ugy él a hogy tetszik; jobb ha dolgozik, akkor
-legalább jó kedve van.</p>
-<p>Dani meghökkenve hallotta, de bágyadtan legyintett. Nem szólt.
-Azt gondolta, hogy tul van már ő azon örökre. Csak azon
-csodálkozott, hogy tud élni, ha ennyire megroppant benne a
-lélek?</p>
-<p>Ámde élt s az ebédnél, vacsoránál maga bosszuságára jó
-étvágygyal vett részt s néha megérezte, hogy hizik. Kövér, zsiros
-érzések zsibbadtak, totyogtak a testében s ez még sulyosabbá tette
-lehangoltságát.</p>
-<p>Pedig erős idők kezdődtek, az aratás. Csütörtökre, Péterpálra
-volt téve a napja, hogy buzába álljanak, de ő álmos szemmel s
-türelmetlen lankadtsággal utasitotta el magától az aratógazdát.
-Hagyjanak neki békét. Az aratást elhalasztották hétfőre.</p>
-<p>Erzsi roppant nyugtalanságot szenvedett el. Nem tudta elképzelni
-mi történt az urával. Asszony ösztöne tisztán megérezte, hogy azért
-van igy, mert ő nem elégiti ki az urát. Szüksége van annak
-mindenre, mindenre s a sok minden közt ő reá is. De ő csak egy kis
-rész a nagy sokban! És ez rettenetesen elkeseritette s lassan olyan
-hangulat telepedett a kis családra, mintha mély gyász borult volna
-rájuk. Csak sóhajtoztak, de annyi energia sem volt bennük, hogy
-valamelyik egy-egy hangos szóba tudott volna kitörni.</p>
-<p>Már szombatot értek s mikor másnál a munkáshét végén utolsó
-erőmegfeszitéssel fejezték be mindenfelé a kitervelt munkát, náluk
-téli tunyaságba, öregemberes maznaságba fáradtak bele.</p>
-<p>Szombat délután egyszerre csak arra riadt fel az asszony, hogy
-az ura bent az első szobában énekelni kezd:</p>
-<div class="poem">
-<div class="stanza"><span class="i0">Haragodnak nagy
-voltában<br /></span> <span class="i0">Megindulván,<br /></span>
-<span class="i0">Ne feddj meg uram engem,<br /></span> <span class=
-"i0">Busult gerjedezésedben<br /></span> <span class="i0">Rám
-tekintvén,<br /></span> <span class="i0">Ne büntess meg
-istenem.<br /></span></div>
-</div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_69" id=
-"Page_69">-69-</a></span></p>
-<p>Erzsi keresztet vetett és felsóhajtott. Idegen volt neki az ura
-erős, komor éneke, de valahogy érezte, hogy maga az ének már valami
-belső fordulatot jelent. S mig az éneklést elhallgatta, benne is
-felbuzdult az áhitat, az imasóhaj. Vágyva vágyott rá, hogy egyszer
-már ez életben együtt fohászkodjék az Istenhez az urával. Ebben a
-legbelsőbb szolgaságban olyan igen-igen távol voltak egymástól.
-Külön paphoz, külön templomba jártak, külön lenézték egymás hitét s
-éveken át kibirták, hogy gyöngédségből nem is említették a vallást
-odahaza és nem imádkoztak, ha a másik a közelben volt, hogy ne
-botránkoztassák imacselekedetükkel.</p>
-<p>De most az asszonyt elfogta a vágyakozás. Együtt akart lenni,
-egy akart lenni az urával a templommá szentült szobában.</p>
-<p>És benyitott, bement.</p>
-<p>Az ura ott ült az asztal előtt és tenyerébe hajtott fővel
-énekelt. Meg sem mozdult az asszony beléptére, tovább énekelt, bár
-nem esett olyan jól már szive szerint. Elvárta, míg a felesége
-valamit motoz a háta mögött a komót fiában, várta, hogy kimegy.</p>
-<p>De az asszony igen elcsöndesedett s ő nem győzte kivárni. Hát
-visszafordult hozzá.</p>
-<p>S megdöbbenve látta mi van mögötte. Az asszony ott térdelt a
-földön s a komót szélére állított kis oltárféle előtt, a feszület,
-a bálvány előtt imádkozik; összesimitott tenyérrel, félre hajtott
-fővel.</p>
-<p>Daniban felfordult az ész, meghibbant a szív, kiömlött az
-epe.</p>
-<p>Felállt, hogy hirtelen dühében ököllel leüsse, összetörje a
-festett istent.</p>
-<p>Ám a másik percben lenyelte dühét és nem az asszony felé lépett,
-hanem az ajtó felé.</p>
-<p>Kiment a szobából. <span class="pagenum"><a name="Page_70" id=
-"Page_70">-70-</a></span></p>
-<p>Tovább nem birt a tető alatt maradni. Azt hitte rászakad.</p>
-<p>A szabadban fellélegzett.</p>
-<p>– Haj Uramisten, – mondta – be sárrá nyomoritottál!</p>
-<p>Ettől kezdve szakadatlanul, szinte önkivületben volt. Minden
-kínozta, mint az eleven sebet. S ugy érezte, mintha börtönben
-volna, ahonnan többé nincs menekülés, még a bitóra sem, bár még az
-is megkönnyebbülés volna már neki.</p>
-<p>És huszonnégy órát töltött ilyen állapotban.</p>
-<p>A felesége másnap délután templomba ment. Akkor könnyült meg egy
-kicsit. Ugy nézett körül, mint az elkinozott kuvasz, ha az őrzője
-elmegy. Nincs-e rés, ahol kirághassa magát.</p>
-<p>És ekkor egy lány fordult be hozzá az utcáról.</p>
-<p>– Dani bácsi!… Azt izente a grófné, menjen el hozzá.</p>
-<p>– A grófné! – s szinte szélütés érte a férfi nyelvét. –
-Elmenjek! – mondta magánkivül, fakósápadt arccal.</p>
-<p>– El, el, azt izente. Hónap délután… Mikor a gróf kilovagol…
-mingyán.</p>
-<p>És a lány nem szólt egyebet semmit, elsietett.</p>
-<p>Dani pedig ott maradt, mint villámsujtott fa.</p>
-<p>Egy pillanat mulva az erő, a vágy, az élet sistergős, tüzes
-lángja csapott fel benne.</p>
-<p>Csoda történt. A megszenesedett fatörzs uj zöld lombba
-szökött.</p>
-<h3>XVI.</h3>
-<p>A fiatal grófné ugy érezte magát a kis faluban, mintha a művelt
-modern élet közepéből egyszerre valami ősvilágba került volna
-vissza. Kellemes volt ez a különösség, mert semmi bajjal és
-kényelmetlenséggel nem járt. Volt egy csinos kis kastély,
-<span class="pagenum"><a name="Page_71" id=
-"Page_71">-71-</a></span> amely frissen tapétázva, butorozva,
-szépen kitakaritva, mintha csak valami bűvös sziget lett volna az
-őserdő mélyén, a modern élet minden szükséges cikkével fölszerelve.
-S a vadak nem voltak emberevők, hanem igen csinos, formás, jókedvü
-emberek, akiknek nagyon jól állott eredeti primitivségük. Amellett
-jó nevelésüek voltak, nem kiváncsiskodtak és nem tolakodtak s a
-szép grófné, aki titkos szerelmének áldozni bujt el a világ szeme
-elől, valóban ugy érezte, hogy a láthatatlanság fátyola övezi.</p>
-<p>Nem is engedte, hogy tulságosan megbontsák azt a rendet, amit a
-kastély üresen állása alatt megszoktak itt. Az uradalmi intézők
-meglehetősen bevonták a kis kastélyt a gazdaság körébe. Elől ugyan
-meghagyták a díszkertet, amelyben hamar megmohosodott fenyőfák
-állottak, nem igen díszlő, inkább gyászosan lecsüngő ágakkal, de a
-kastély mögött veteményes kertet rendeztek be a virágágyak helyett
-s a kocsi-udvart gazdasági célokra használták. Itt szokták a
-kendert tilólni, a kukoricát fosztani az asszonyok. Most is már be
-volt hordva a sok kender az udvarba, mikor a grófné megjött s a
-fejvesztett sietségben ott felejtették a száradó kis kévesátorokat.
-A grófnő nem találta kellemetlennek a kender átható szagát s
-kivánta, hogy az asszonyok ott dolgozzanak az éjszaki ablak alatt,
-épen olyan fesztelenül, mintha ő itt sem volna.</p>
-<p>Leskelődni akart utánuk. Kiváncsi volt az emberi titkokra.
-Zárdai neveltetése alatt ép oly távol állott az emberektől, mint
-később, mikor a társas életben rendkivül belevegyült az élet lázas,
-zajos forgatagába, most midőn a magányt meglopni jött le
-szerelmesével, megnyilt az érdeklődése az emberi sziv titkai
-iránt.</p>
-<p>Vakmerő tette, hogy engedett sógora rábeszélésének s először
-életében szinte nyiltan szökött le a sima, egyenes utról, lázba
-hozta a vérét és lelki <span class="pagenum"><a name="Page_72" id=
-"Page_72">-72-</a></span> örvényekbe széditette őt. Huszonhat éves
-volt s hat évi házasságából szinte egy napot sem töltött még sem
-magában, sem egy igazi férfivel. Miska gróf, az ura, csak a lovai s
-a szinésznők után érdeklődött. Hélène grófnő, végre több évi plátói
-barátság után forró szerelemre gyult a sógora, László gróf iránt,
-aki az egyetlen mélyebb tartalmu, bár sok tekintetben excentrikus
-észjárásu férfi volt a közelében.</p>
-<p>A parasztasszonyok után való leselkedés egész váratlanul egy
-eddig saját maga előtt is titkos tulajdonságát boritotta vérvörös
-virágzásba: az érzékiségét. Ha egyedül maradt, most azonnal lement
-az éjszaki kis szalonba, ahova az udvarról minden szó behallatszott
-s a folyton kacagó, fecsegő, pletykáló s egymással szemérmetlenül
-ingerkedő asszonyok és lányok beszéde ugy hatott rá, hogy minden
-egyes rettentő szó ujabb és ujabb vérrakétát robbantot föl benne.
-Szerette volna biztatni őket, de félt, hogy elijeszti a szabadszáju
-fecsegőket s szégyelte volna is, hogy ilyen alantas örömön kapják
-rajta.</p>
-<p>Legjobban titkolta épen a sógora előtt, aki pedig tulajdonképeni
-oka volt, hogy lelke megérett erre a titkos bünözésre. Azonnal s
-örökre szakitott volna a sógorával, ha az rajtakapja azon a
-társalgáson, amiben nemsokára bő része lett.</p>
-<p>Volt a kendertörők között különösen egy érdekes lány, akiben
-annyi szemérem nem volt mint egy csirkében. A grófnő behivatta. A
-lány egy csöppet sem volt elfogódott. Simán és természetesen járt a
-fény és pompa s a megfélemlitő idegen környezet között. A grófnő
-szolgálatába fogadta s meséltetett vele magáról, a falujáról, a
-világáról. A lány, Kis Bora, valóságos iskola, életiskola lett
-neki. A grófnő eddig sohasem vette észre, hogy a körülötte élő
-személyzet emberi anyagból van, s most sem vette volna észre, de
-ebben a vad lányban egy önmagával <span class="pagenum"><a name=
-"Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> közös nagy tulajdonságot
-talált: a kielégithetetlen érzékiséget.</p>
-<p>Forró délutánokon és olyan éjjeleken, mikor magában maradt,
-behivatta magához Borát s a legkülönösebb társalgás folyt zárt
-ajtók mögött köztük, ami valaha grófi hölgy és cselédlány között
-folyhatott. Bora nyiltan és a szeméremnek sejtelme nélkül beszélt
-mindenről, ami őt érdekelte. S mindent elcsarált, ami el nem
-mondható csak történt valaha kis falujokban. S különösen sokat
-beszélt arról az emberről, aki istene volt, aki mint az ő
-beszédéből kitetszett, az egész falu minden nőjének főfő, izgató,
-vérforraló bálványa volt.</p>
-<p>A grófnő érezte, hogy életében most először forrt föl benne az a
-vad, érzéki, oktalan és céltalan buja gerjedelem, amely elfogja és
-megrázza az emberi testet és sarkaiból kiveti a lelket. És néha
-szinte megrémült már attól, mi lesz, ha csakugyan hatalma alá kerül
-a paraszt Don Yuannak.</p>
-<p>Izgalmak futkostak keresztül-kasul rajta s mikor parancsot adott
-Borának, hogy találkára hivja neki a paraszt hőst, akkor már attól
-rettegett, hogy elveszti az egyszerü, primitiv ember előtte a
-nimbuszt. S fokról-fokra szállitotta le vele szemben az igényeit, a
-követelését, a várakozását s hagyta, hogy visszafejlődjön ő maga a
-Bora nivójára, s bámulta a parasztlányt és irigyelte, hogy az
-szabadon forrongó érzékiséggel ugy tud beszélni a hőséről, mintha
-épen az ölében ülne a kéjek tetőpontján.</p>
-<p>Minden csöpp vére felforrt; ha ő idáig tudna emelkedni a nemi
-szerelem intenzivitásában!</p>
-<h3>XVII.</h3>
-<p>Hétfőn délután az emeleti nagy teremben voltak. A terem ablakai
-a homlokzatra nyiltak s a kisded park fái között a falu felé
-lehetett látni. <span class="pagenum"><a name="Page_74" id=
-"Page_74">-74-</a></span></p>
-<p>A grófnő a zongora előtt ült s egy Chopin-darabot játszott. Volt
-némi eredeti zene-érzéke s nagyuri nembánomsággal holmi
-változatokat csinált. Jobban tetszett neki a rögtönzése, mint maga
-a szerző s belepirulva a kis erőmegfeszitésbe, szinte ugy érezte,
-mintha valamit alkotott volna.</p>
-<p>A sógora, a Laci gróf mosolyogva hallgatta.</p>
-<p>– Brávó! – mondta, mikor a hölgy a maga ingoványos
-kirándulásából visszaért a költő szeliden ringó hullámaira.</p>
-<p>A grófnő nevetve nézett vissza s valami kis büszkeséggel
-szólt:</p>
-<p>– Jöjjön játszani.</p>
-<p>A férfi megingatta a fejét. Olyan jól ült, félig eldőlve a
-chaise longueon s oly kellemesen szivarozgatott, hogy nem volt
-kedve mozdulni. Meglehetősen hizásnak indult már s az a teliség
-sugárzott belőle, ami a lomhaság boldogait jellemzi. Fehér fogai
-csillogtak, vastag sötétszőke bajusza volt s gesztenyeszin szakálla
-hegyesre volt vágva.</p>
-<p>– Önben egy mintapolgár veszett el, – mondta a grófnő s
-elfordult tőle, skálában futtatta végig az ujjait a
-billentyükön.</p>
-<p>A gróf felállott, ötletek és beszédgondolatok támadtak benne s
-ez megmozditotta.</p>
-<p>– Mégis csak különös, – mondta lassan, kényelmesen s mégis kissé
-idegesen tagolva a szókat – hogy azért szeretünk egy asszonyt,
-azért mutatjuk meg magunkat neki, még a legtitkosabb érzéseinket
-is, hogy a végén igy félreismerjen, mintha soha sem beszélt volna
-velünk.</p>
-<p>A hölgy gunyosan elmosolyodott s egyet nyujtózott. A karjai
-formája csodálatos szép volt. Különben nem volt valami tökéletes
-szépség. Szőke haja polgárasszonyosan volt feltéve, az arca friss
-vizben tisztára mosva, kendőzés nélkül is piros volt. A szemei
-kicsinyek voltak és szürkék, de elevenek s nedvesen <span class=
-"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> csillogók.
-A szája nagy volt, okos száj, de ha nagyon gunyosan biggyesztette
-le, már is két mély ránc gyürődött két oldalt a sarka mögött.
-Karcsu volt és lányos termetü, mint a meddő asszonyok, de hizás
-tagadhatatlan jelei látszottak már rajta s félő volt, hogy
-nemsokára egészen szétmegy ez a csinos test. A gróf megállott s
-élvezettel nézte végig az izmok játékát. A hölgy nagyon lengén volt
-öltözve. Rendkivül mély kivágásu ruháját egészen ugy viselte,
-mintha emancipálta volna magát a ruhaviselés alapelvei alól.</p>
-<p>– Azt jól tudom, hogy ön erénynek nevezi ki a hibáját.</p>
-<p>– Hiba. Erény. Micsoda frazeologia ez. Te vagy a kis
-polgárasszony ma chérie!</p>
-<p>Az asszony megránditotta az ajkát s zongorázni kezdett.</p>
-<p>Egyszerre csak hirtelen abba hagyta.</p>
-<p>– Meddig akar Ön itt maradni. Örökké?</p>
-<p>– Örökké! Hol lehetünk örökké!… Nem mindegy az, itt, vagy
-másutt!</p>
-<p>– Csak kell valami foglalkozás.</p>
-<p>– Kell! Miért kell?</p>
-<p>– Mert igy meghalok az unalomtól. Ha magam nem gondolnék
-magamra, már meg is haltam volna.</p>
-<p>A gróf megállott s figyelve, gondolkodva nézett a hölgyre.</p>
-<p>– Mit csinál itt az a kis parasztlány? – kérdezte:</p>
-<p>– Micsoda parasztlány?</p>
-<p>– Tudom, hogy Ön egész délutánokat tölt vele.</p>
-<p>A grófnő lehajlott a billentyükre s végigfutott a fehér
-csontlapocskákon, mintha valamelyiket keresné. Az ujjával kétszer
-is végig siklott rajtuk, végre megállt. Egy kis mosolyt fojtott
-el.</p>
-<p>– Meséltetek magamnak. Mert nagyon unom magamat. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span></p>
-<p>– És érdekeseket mesél?</p>
-<p>– Érdekeseket.</p>
-<p>A gróf elkezdett sétálni s ugy látszott, mintha valami roppant
-mélységes dolgon gondolkoznék. A grófnő lopva, rejtélyesen
-mosolygott s akkordokat ütött meg.</p>
-<p>Pár percig tartott ez a furcsa hangtalanság. A hölgy
-gyönyörködött a kezében. A keze csakugyan felséges volt. De az is
-párnásodni kezdett, az ideges kék erek kezdtek már besüppedni a
-sima szőrtelen fehér bőr alá. Az asszony fölemelte a kezét s
-közelről megnézte. Elhatározta, hogyha innen elmennek, föltétlenül
-kurát fog használni. Fájt a szive a szép kezéért.</p>
-<p>– Mondja barátom, – szólalt meg, felrezzentve a grófot, hogy
-lehet az, hogy ön ezekkel a képességekkel nem lépett közpályára.
-Nem volna érdekesebb miniszter lenni, mint negyvenéves korában itt
-velem veszekedni.</p>
-<p>– Persze, hogy nem volna, – mondta kelletlenűl a férfi s hozzá
-lépett. – Ha már veszekedni kell, inkább egy szép asszonnyal
-veszekszem, mint a politikával.</p>
-<p>Felemelte a hölgy kezét s megcsókolta. Aztán megnézte és ujra
-megcsókolta.</p>
-<p>– És ha intrikákkal kell bajoskodni, inkább az én szép asszonyom
-intrikái miatt szenvedjek, mint otromba politikusok ostoba fogásai
-miatt.</p>
-<p>A grófnő amint visszakapta a kezét, leeresztette azt, hátra,
-mintha féltené s egybekapcsolta. Aztán mosolyogva nézett fel a gróf
-arcába. Guny, kicsinylés, epéskedés, szerelem, jóakarat, minden
-volt az arcában, mikor azt mondta:</p>
-<p>– Mégis csak nem értem, hogy lehet egy férfinak, egy gróf Karay
-Lászlónak ilyen kevés tettvágy a lelkében. Nem fél, hogy
-megrozsdásodik. <span class="pagenum"><a name="Page_77" id=
-"Page_77">-77-</a></span> Elég ennyi munka egy férfinak! hogy az
-idegei rendben legyenek.</p>
-<p>A gróf mosolygott.</p>
-<p>– Hát persze, hogy elég. Nem tudja, hogy a grófok nem vasból
-vannak, hanem valami ritka nemes fémből. Nekünk nem munka kell,
-hogy fényesek legyünk tőle, hanem légmentes elzárkozottság és méltó
-keret.</p>
-<p>Megcsókolta a hölgy száját s elkezdett járkálni.</p>
-<p>– Azt a kis parasztlányt ki fogom tiltani. Maga nagyon, nagyon
-rossz iskolán megy keresztül, ha megszokja, hogy mi épen olyan
-emberi lények vagyunk, mint például a parasztok. Mi nem azok
-vagyunk. Egészen mások. Nekünk nem az az ételünk, az italunk, a
-levegőnk. Nekünk nem életfeltétel az, ami nekik az. És nekünk nem
-élet az, ami nekik az. Nem öröm, ami nekik az, nem gyönyör, ami
-nekik az. Mi a másik véglet vagyunk, minekünk semmi közünk ahhoz az
-alacsonyabb állati rendhez, amit közönségesen embernek
-neveznek.</p>
-<p>– Mi istenek vagyunk. Mi az Olimpuson élünk s nektárt
-iszunk…</p>
-<p>– Természetesen, – mondta igen komolyan a gróf.</p>
-<p>A grófnő szája mögött megjelentek a gunyos ráncok.</p>
-<p>– Látja grófnő, itt egy századok alatt kifejlődött helyzettel,
-állapottal, valósággal vagyunk szemben. Egy tényről van szó, aminek
-a helyességén, vagy helytelenségén lehet vitatkozni, de az mégis
-tény s nem lehet változtatni rajta. Ha valaki változtatni akar, a
-végzettel száll szembe. Tragikai vétséget követ el. Lehet harcolnia
-s el lehet buknia. Nagy dolog ez, de a látszat könnyen megtéveszti
-az ember szemét s a felületes nézőnek ugy tetszik, mintha semmiség
-volna, amin könnyü változtatni. Hiszen mi nem élünk reális életet.
-Mi voltaképen <span class="pagenum"><a name="Page_78" id=
-"Page_78">-78-</a></span> csak vegetálunk!… És én magát most
-halálra untatom, de ha már belefogtam, ki is fejtem rögtön azt az
-elméletet, amely ebben a percben jut ilyen napfénytisztaságban az
-eszembe, de szentül meg vagyok győződve felőle, hogy arany
-igazság!… Az az ősapánk, aki örökre biztositotta a legmagasabb
-polcot, amit a mai emberi viszonyok között a társadalomban el lehet
-érni: egyszersmind kivonta a létünkből a valóságos élethez tapadó
-gyökereket. Mi megszüntünk egyének lenni s nagyon okosan ugy is
-nevelnek bennünket, hogy ne is lehessünk soha egyénekké. Mi egy
-rend vagyunk, egy kaszt, amely egyetemlegesen él, senkinek sincs
-meg az egyéni magasabb cselekvési szabadsága, mert az egyes
-embernek nem szabad kockáztatni a jövő generációkat. Az az ősapánk,
-aki akármiféle utón-módon, de biztositotta a mi létünket: azt a
-szellemi lekötöttséget hagyta ránk, hogy nekünk ehhez a léthez nem
-szabad hozzányulnunk. Ő a jövendőnek gyüjtött tőkét a semmiből, mi
-azt a tőkét nem szórhatjuk szét a jövő generációk elől a semmibe.
-Ezért nem mehetünk mi bele az élet harcába. Ezért nem terem a magas
-arisztokráciából sem Napoleon, sem Goethe. Hol van már valami
-előny, amiért mi harcolhatunk? Mi csak veszthetünk! Még a nyereség
-is tiszta veszteséggé válik a mi kezünkben, mert kihivja a
-rettenetes nagy és rettenetes szegény áradatok irigy ellenszenvét.
-S ki mer belemenni az élet harcába azzal a ballaszttal, hogy
-irtózatos nagy érdekeket kockáztat semmiért.</p>
-<p>Elhallgatott. A grófnő okosan figyelt, de amikor a gróf
-elfordult, hogy szivarja hamvát leüsse a kis japán tálcába,
-elmosolyodott. A gróf szakadatlanul ugyanazt az egy gesztust
-használta, valami furcsa félszeg vizszintes kézmozdulatot.</p>
-<p>– Ezek a naiv fiuk, akik kiállanak a piacra és azt hiszik,
-valamit csinálnak, mikor képviselők, <span class="pagenum"><a name=
-"Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> miniszterek lesznek,
-mozgalmak vezérei, sportférfiak, oroszlánvadászok; mikor istállót
-tartanak, kulturát, irodalmat, maitresseket becéznek, ezek egészen
-öntudatlanul, filozófia nélkül teszik, amit tenniök kell. Élvezik
-az életet, amely oly föltétlenül biztos a számukra. Fickándoznak a
-bő, jó, egészséges vizben, mint a halak. Ha valamelyiket baleset
-éri, kicsit megkoppasztják a bőrét, vagy akár ha odavész is az
-oroszlán, vagy a politika torkában, mit tesz az! Mindenkinek joga
-van saját magát elveszteni, a közöst, az elvet, a kasztot nem
-veszélyezteti… És nekem ez nem passzió, mert nem vagyok annyira
-naiv, mint ők, hogy át ne lássam, hogy akármibe kezdek, semmi sem
-merészebb és komolyabb játék, mintha a szobában játszom
-fakatonákkal, hát nekem nem okoz örömet, hogy a szoba falain kivül
-játszam! Hát inkább engedem elveszni, elsorvadni, elpárologni a
-bennem szunnyadó erőket s meg sem kisértem, hogy teremtsek, vagy
-elveszitsek valamit.</p>
-<p>– De ez nagyon unalmas.</p>
-<p>– Lehet. Nekem nem nagyon.</p>
-<p>– Nem önnek! nekem!</p>
-<p>A gróf elmosolyodott.</p>
-<p>– Igazán?</p>
-<p>– Persze.</p>
-<p>– Miért?</p>
-<p>– Mert nagyon unalmas… Csak érdekesebb tán a küzdő és erős
-férfit látni, mint a lustát, akinek mosolyogni sincs kedve.</p>
-<p>– Lehet.</p>
-<p>– Bizonyos. Sőt biztositom önt – s a grófnő frissen felállott a
-helyéről, – hogy sokkal jobban izgat és érdekel most a
-legprimitivebb ember, aki erős és kemény és valamit produkáló, mint
-a legfinomabb élvező, aki elterül és olyan puha, mint egy gombolyag
-selyem. <span class="pagenum"><a name="Page_80" id=
-"Page_80">-80-</a></span></p>
-<p>A gróf összevonta a szemét s gondolkodva nézett el az asszony
-mellett.</p>
-<p>Ez pedig kifeszitette szépséges karjait, amelyről visszahullott
-a selyem lepel s kacéran mondta:</p>
-<p>– Vigyázzon barátom, mert későn találja észrevenni, hogy az
-asszonyok szivesebben türik el a szilaj ölelést egy erős
-paraszttól, mint a legbölcsebb filozofálást egy tehetetlen
-gróftól.</p>
-<p>Nevetett és csókra nyujtotta az arcát.</p>
-<p>Aztán megfordult s elsietett. Az ajtóból még visszanézett s
-fehér fogaival rákacagott a férfira, aki valami keserves
-megütődéssel nézett utána. S mikor a hölgy eltünt az ajtón,
-mogorván nézett ki az ablakon át a falu felé.</p>
-<h3>XVIII.</h3>
-<p>A gróf minden délután haza lovagolt a saját kastélyába, a
-szomszéd faluba Vezekénybe. Ott nagy gazdasági átalakitások folytak
-s ugy tett, mintha annak a kedvéért volna idehaza, bár ép oly
-kevéssé érdeklődött irántuk, mint a világ többi dolga iránt.</p>
-<p>Mig oda volt, azalatt a grófnő fürdeni s aztán aludni
-szokott.</p>
-<p>Mire a gróf kilovagolt, a hölgy már élvezte a hüvös vizet.</p>
-<p>Bora ült mellette. Leguggolva a kád mellé. Barna, kemény kis
-kezeivel simogatta, locsolgatta a grófnő habfehér testét s
-szerelmesen nézett rá.</p>
-<p>A grófnő nevetett rajta.</p>
-<p>– Nos, – mondta – nos!</p>
-<p>De Bora csak nézett nagy dióbarna szemeivel s nyitva felejtette
-haragosvörös ajkait, melyek mintha szét akartak volna csattanni a
-tulságos vérbőségtől.</p>
-<p>– Mi az, Bora – szólt rá a grófnő, akit szinte <span class=
-"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span>
-feszélyezett már a lány heves nézése és szótlansága. Mióta itt van
-mellette, még egy szót sem szólt.</p>
-<p>– Be szép maga gyönyörüm! – mondta a lány s begörbitett mutató-
-és kinyujtott hüvelykujjával parasztos naivsággal megcsipte a szép
-hölgy állát.</p>
-<p>Az urnő elmosolyodott s kutatva, titkosan nézett a lány
-szemébe.</p>
-<p>– Nos, mi ujság! – sürgette.</p>
-<p>A lány odahajlott a füléhez s valami igen nagy titkot sugott
-bele:</p>
-<p>– El fog jönni!</p>
-<p>A grófnő megcsóválta a fejét s kissé bosszus lett. Ez a lány ugy
-sugta, mintha valami nagy kitüntetésről volna szó. S ugy is néz
-reá, mintha az arcáról azt akarná leolvasni, hogy ő most mindjárt
-elájul a boldogságtól. Mégis sok ez a jóból. Nagyon is
-leereszkedett a parasztok szinvonalára s ez kellemetlen, megrázta a
-fejét s hidegen pillantott végig a lányon.</p>
-<p>– Mondjad csak Borcsa, – szólt – téged még soha sem ölelgetett
-meg az a Turi?</p>
-<p>A lány ártatlanul nézett rá.</p>
-<p>– Én nem hagynám magam.</p>
-<p>– Ugyan!</p>
-<p>– Én szegény lány vagyok.</p>
-<p>– Hát aztán.</p>
-<p>– Engem ingyen nem lehet…</p>
-<p>A grófnő rábámult, nem értette.</p>
-<p>– Dani bácsi pedig nem fizet senkinek. Inkább neki fizetnek, –
-tette hozzá dicsekedve. – Az asszonyok meg a lányok mind mennek
-neki kapálni, meg mindent csinálni, csak egy csókot kapjanak tőle.
-Mer ő tőle nem kap ingyen csókot akárki.</p>
-<p>A grófnőnek nagyon furcsa és kellemetlen volt ez a paraszt
-logika. A megfizetett férfi.</p>
-<p>– Hát akkor téged azért nem ölel meg, mert te nem tudsz neki mit
-fizetni. <span class="pagenum"><a name="Page_82" id=
-"Page_82">-82-</a></span></p>
-<p>A lány kedvetlenül nézett vissza rá s megrántotta a vállát.</p>
-<p>– Én is tudok kapálni! De ő nem fizetne nekem! Hát maga azt nem
-tudja, hogyha az ilyen szegény lány, szép lány, akkor nem hálhat
-emberrel, csak ha jól megfizetik. Nekem szerencsét kell csinálni.
-Megmondta azt nekem az anyám, még kisiskolás koromban, hogy ha
-vigyázok a szépségemre, akkor még nagy szerencsét csinálhatok.</p>
-<p>– Milyen szerencsét?</p>
-<p>– Vagy elvesz valaki, vagy annyit ád, hogy azután nem kell
-busulni.</p>
-<p>– De azután majd nem vesz el senki feleségül!</p>
-<p>– Nem! Bizony nem. Akkor már elveszik az embert, ha van
-valamije. De az én apám zsellérember, hát a zsellérlányt csak
-valami rossz béres veszi el.</p>
-<p>Valami idegen, exotikus, büzlehelletü életnek az áramlata
-csapott feléje. S mikor ujra végignézett a lányon, zavarosan érteni
-kezdte micsoda nyilt vásár folyik itt, ebben az emberi világban,
-ahol a szép lányok is, a szép férfiak is tisztán és nyersen
-kamatoztatják a szépségüket.</p>
-<p>– Hát Turi Daninak sem adnád oda magadat ingyen?</p>
-<p>– Én szegény lány vagyok – mondta egyszerüen Borcsa.</p>
-<p>A grófné egyet gondolt.</p>
-<p>– És Turi Dani senkit se ölel meg ingyen?… Tán még egy grófnét
-se! Mi?</p>
-<p>S a szeme sarkából nézett a lány tiszta szemeibe.</p>
-<p>– Turi Dani ember! ü azt teszi, amit akar. Ü nem kér. Mit bánja
-ü. De az asszonyok járnak a kedvibe. Azok odaadnák még az életüket
-is, csak rájuk nézne egyszer. Nincsen olyan fejércseléd, aki
-szivesen ne adná oda még az életét is, hogy Dani bácsi a derekához
-nyuljon!… <span class="pagenum"><a name="Page_83" id=
-"Page_83">-83-</a></span></p>
-<p>A grófnő megint hallgatott s lassan csapkodta a vizet.</p>
-<p>– De te nem adnád oda.</p>
-<p>A lány vállat vont.</p>
-<p>– Én szegény lány vagyok, nekem szerencsét kell csinálni –
-ismételte csökönyösen.</p>
-<p>– Ah, az a te Turi Danid is csak olyan ember, mint a többi.
-Paraszt.</p>
-<p>– Dani bácsi csak egy van! Csak ü.</p>
-<p>– Annak nincs csufneve?</p>
-<p>– Van a.</p>
-<p>– Igazán! Mi az?</p>
-<p>A lány összehuzta az arcát s lesütötte a szemét.</p>
-<p>– Azt nem lehet kimondani!</p>
-<p>A grófnő elámult.</p>
-<p>– Mit! Olyan csunya!</p>
-<p>– Meg aztán aki élő ember azt kimondja, azt megölné Turi
-Dani.</p>
-<p>– Nincs itt, mondd ki csak.</p>
-<p>– Jöjjön, a filibe sugom.</p>
-<p>A grófnő kiváncsian oda tartotta a fülét.</p>
-<p>A lány valamit sugott bele.</p>
-<p>– Mit jelent ez? Hisz ez semmi! Hogy hol szép Turi Dani?</p>
-<p>A lány hatalmasan elkezdett kacagni.</p>
-<p>– Az a! Na hát hun szép? Hát nem érti? Hát hun szép?… Mije!</p>
-<p>A grófnő elkezdett pirulni, mintha a vizből áradt volna felfelé
-a hőség.</p>
-<p>A lány hirtelen nyers mozdulattal átkapta a nyakát és magához
-huzta. Azzal belesugta a szót az asszony fülébe.</p>
-<p>– Aszongyák, tette hozzá, azért szeretik annyira a
-fejércselédek, mert ott igen-igen szép… – s lesütötte a fejét a kád
-megé.</p>
-<p>A grófné behunyta a szemét s valami kis undorodó <span class=
-"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> kéjes
-megreszketést érzett. A vére pezsgett, az agyát vérhullám öntötte
-el…</p>
-<p>Valahogy rettenetesen leegyszerüsödött előtte a szerelem, mióta
-Borától vett leckéket.</p>
-<h3>XIX.</h3>
-<p>A gróf páratlanul finom élvező volt. Heléne grófnővel való
-viszonyában éppen az volt a legfőbb gyönyörüsége, hogy méltó párra
-talált benne. Ugy tetszett neki, hogy ő már régen tul van azon a
-koron, mikor naivul és ábrándosan tud szerelmes lenni a férfi. Neki
-mulhatatlanul szüksége volt a komplikált helyzetekre, a raffinált
-gyönyörökre s mindenekfölött az érzések gazdag differenciáltságára.
-A grófnő neki egyszerre felesége, szeretője s a szerelem kéjeiben
-felfedező társa volt.</p>
-<p>Tudta, hogy a faj, a vér, a társadalmi helyzet s az
-intelligencia legmagasabb fokának köszöni azt a képzelhetetlen
-idillt, amelyben most része van.</p>
-<p>S most rájött, hogy a hölgy betelt a mértékkel. Tulnőtt ő rajta
-s tovább akar haladni azon az uton, amelyen ő meginditotta.</p>
-<p>Mindennap vágtatva tette meg az utat Vezekénybe és vissza, most
-lassan, lépésben haladt s kissé letargiára hajló hangulatban
-boncolgatta az eléje került helyzet tartalmát.</p>
-<p>A szerelemben nincs állandóság. S ha ő elveszitette a
-vonzóerejét, mint him, hogy lehet ellenállani annak az uj árnak,
-amely elragadja tőle az asszonyt.</p>
-<p>Az asszony még nagyon fiatal. Nagyon tele van életnedvvel.
-Nagyon kihasználatlan. Nem birja soká a csöndet, a puhaságot, az
-elzárkozottságot… Most kezdett előtte kibontakozni a mai
-beszélgetés igazi értelme. Milyen keveset szólt az asszony s milyen
-sokat beszélt ő, és mégis minden szócskának, amit <span class=
-"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> a grófnő
-kiejtett, több sulya van, mint az egész filozófiának, amivel ő
-fárasztotta. Mit beszélt ő, henye eszmefuttatást, amellyel
-takargatja mihasznaságát és tehetetlenségét s mit mondott a nő!
-világot romba döntő szót: több az asszony szemében az erős paraszt,
-mint a tehetetlen gróf.</p>
-<p>Vér tolult a fejébe.</p>
-<p>Honnan jut ez az asszony eszébe. Nem elméletből. Egy tény
-bukkant ki abban a szóban. Valami valóság, amely nyersen tünt fel a
-nő előtt. Biztos, biztos, hogy van egy paraszt valahol, akit
-látott, akiről hallott, de aki ezt a gondolatot a maga valóságával
-ébresztette fel benne.</p>
-<p>Ködös lett a szeme. S megszédülve, maznán esett el a nyeregben.
-Félelem és lemondás lepte el. Érezte tönkrement, energiátlan,
-férfiatlan gyöngeségét s érezte, tudta, hogy nem lesz ereje szembe
-szállani az asszonnyal.</p>
-<p>Csak szivszorulással tudott arra gondolni, hogy lesz idő, amikor
-kisiklik az öléből az asszony. Látta előre azokat a gyötrelmeket,
-amelyek mindig agyon kinozzák minden szakitásnál s félt tőlük.</p>
-<p>Egy percig sem gondolt a hosszu uton arra, mit kell tennie, hogy
-elkerülje a kellemetlen jövőt, folyvást önmagával foglalkozott s
-magát elemezte. Miért van, honnan van, hogy ő, aki olyan szivósan
-ragaszkodik az asszonyaihoz, mégis oly gyakran kénytelen válni.
-Belenyult a legbelsejébe s látta, hogy az a gyöngédség, amellyel az
-utolsó percig viseli magát a kedveseivel szemben s az a makacs
-féltő ragaszkodás, nem szerelem, de valami kellemetlen emberi
-érzelem. Nem tud szakitani. Mindig neki kell megérni, hogy a másik
-fél teljesen elhüljön és az vágja ketté a viszonyt. A lomha férj
-ragaszkodik igy a feleségéhez, akivel szemben egy életre vállalt
-kötelezettséget s ezért becsületből hazudja a szerelmet, mikor már
-csak az üres formája <span class="pagenum"><a name="Page_86" id=
-"Page_86">-86-</a></span> él annak a lelkében; s akit fél
-elveszteni az életrend változásától való rettegésében. De mi szüli
-az uj, meg uj rémületet, amely a szakitás gondolatára őt elfogja!
-Ő, aki ugy tud unatkozni a régi viszonyban, miért keresi fel
-makacsul és kilendithetetlen pontossággal a rendes találkozásokat,
-miért félti a napok programmjának megzavarását s hogy lehet az,
-hogy mégis, mikor már visszavonhatatlanul vége a viszonynak, uj
-lelki frisseséggel tud uj érzelemre gyulni. Szánalmasnak és
-nevetségesnek érezte az asszonyokkal szemben való helyzetét: mindig
-neki kell a gyöngébb félnek lennie, mindig neki kell a pirulást
-elszenvedni. Előre sejti, hogy jellemének ez a fonák vonása most is
-meghozza a rendes véget, s mégis bánatnak s keserüségnek adja át
-magát. Ma már nem is csak azért, mert fél ettől a gyalázatos
-befejezéstől, hanem azért is, mert haragszik önmagára.</p>
-<p>Kedvetlenül ért be a kastélyába s szórakozottan beszélt azzal,
-aki utjába állott. Épitettek. Szomoruan nézte el a munkásokat,
-amint lomha mozdulatokkal mozogtak a falon s meglepetve figyelte
-meg, hogy az egész kép mégis valami lázas sürgés-forgást mutat. Ha
-messziről nézi valaki, nagy távlatból az ő életét, valószinüleg,
-igen változatosnak és gyors eseménytermőnek látja azt is, pedig ő
-épp olyan habozva tesz egy téglát a másikhoz, mint a kőmives, aki
-minden oldalról megnézi s itt letör belőle, ott hozzá tesz s közben
-pipát töm.</p>
-<p>Egyszerre összehunyoritotta a szemét.</p>
-<p>Ezek a munkások volnának tehát azok az ősállatok, akik a maguk
-nyers, vad erejükkel jogos ellenfelei lehetnek az intelligencia
-elpuhitotta uraknak!</p>
-<p>Ellenszenvvel s mégis tárgyilagosan figyelte meg egyenként az
-embereket. Sorban mindet. S meglepő felfedezést tett. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span></p>
-<p>Az uradalmi intéző lépett oda hozzá. A grófban megindult a
-filozóf s a beszédkedv.</p>
-<p>– Hát hol van itt az ember! Ez mind degenerált tipus! Nyomorult
-alakok. Rokkant termetek, beesett arcok, alkoholos szemek,
-formátlanság. Hisz ez mind nyomorék, szánalomra méltó
-szerencsétlen. Mindig azt mondják, hogy a magasabb osztályok
-elvesztették, éppen a magasabb kultura miatt a testi qualitásaikat.
-Hát hol vannak akkor a testi qualitások! Itt van vagy harminc
-ember, hol van csak egy is köztük, amelyik normális fejlődöttségü
-lenne! Mind olyan, mintha a kloakából bujt volna ki. Éhesen,
-elgyötörve, elsatnyulva.</p>
-<p>Az intéző, csinos, erőteljes fiatal férfi szintén elnézte a
-munkásokat.</p>
-<p>– Nagyon rosszul élnek ezek, kegyelmes uram – mondta. – A falusi
-mesterember a legalja az emberiségnek. Iszonyu sok pálinkát isznak,
-rossz lakásuk van, rossz a kosztjuk, erkölcstelen az életük. Aztán
-ezek nem is az igazi primitiv emberek. Aj, ezek kegyelmes uram mind
-az intelligenciához tartoznak már. Azért ilyen satnyák, mert
-derogál nekik, hogy becsületesen éljenek, nagyon cudar viszonyok
-vannak itt, korhely, gazember ez valamennyi, nagyképü, tudatlan,
-megbizhatatlan szamár. Ne adj Isten, hogy egy olyan mesterembert
-találjak az egész vidéken, aki csak egy terminust is betartana.
-Hazug gazemberek, megérdemlik, hogy mind nyomorult legyen, a
-gyereke mindnek már részegen születik. Az egész iparososztály már
-születésétől fogva halálra van itélve nálunk, de meg is érdemlik,
-mert nincs köztük egy becsületes. Ha van valahol egy munkás,
-amelyik dolgozni tud, na hát az meg éppen akasztófára való
-korhely.</p>
-<p>A gróf kelletlenül hallgatta az intézőt, aki kizavarta őt a
-saját eszmemenetéből és a maga anyagi érdekei szempontjából vette
-számba az embereket. <span class="pagenum"><a name="Page_88" id=
-"Page_88">-88-</a></span></p>
-<p>– Hát a parasztság. Hisz a napszámosok nem iparosok, de ezek még
-rosszabbak, még satnyábbak s még ostobábbak.</p>
-<p>– A napszámosok! – mondta az intéző – azok mán igazán lejebb
-vannak az állatnál. Azokról nem is érdemes beszélni, azok ugy
-élnek, mint a disznók. Ha kegyelmes uram ugy ismerné őket, mint
-én!</p>
-<p>– Hát egyáltalán van a népnek olyan osztálya, amely különb
-ezeknél, akik itt dolgoznak?</p>
-<p>– Hát bizony a jó falusi gazda, az nem ilyen.</p>
-<p>– Kik azok? – kérdezte a gróf összevont szemöldökkel.</p>
-<p>– Azok a gazdák kegyelmes uram, akik itt a falukban laknak, a
-java. Ott annyi sok szép lány van, hogy mese. Ha kegyelmes uram
-akarná…</p>
-<p>A gróf félbe szakitotta.</p>
-<p>– A férfiak is szépek? Asszonyoknak…</p>
-<p>– Hát van itt a szomszéd faluban egy parasztgazda, Turi Dani, ha
-egy kis iskolája volna, beillene az akármilyen uri társaságba.
-Annyi esze van, hogy egy egész falunak nincs annyi. Zsellérfiu, de
-ma a legnagyobb gazda a falujába. De ez semmi! Az asszonyok ugy
-bomlanak érte, hogy olyant még nem is hallottam. Olyan történeteket
-tudnék róla mondani kegyelmes uram, hogy…</p>
-<p>Elhallgatott és a kezében levő vesszővel a csizmaszárát kezdte
-veregetni. Az intéző igen jó gentricsaládból való volt és nem ok
-nélkül szokott azzal dicsekedni, hogy Vezekényben ő a gróf.</p>
-<p>A gróf azonban inkább rendes tehetetlensége miatt türte a
-fesztelen modort, mint megbecsülésből s most egy mozdulattal végét
-vetette az előadásnak.</p>
-<p>– Nagyon érdekes, – mondta s azzal elfordult és tovább ment. Ugy
-tett, mintha valami érdekelné az épület kialakuló formáján.
-<span class="pagenum"><a name="Page_89" id=
-"Page_89">-89-</a></span></p>
-<p>Az intéző utána nézett s gentri fesztelenséggel mondta
-magában:</p>
-<p>– Egy-gyen meg a fene, vónék csak én a gróf, én is ott hagynálak
-a faképnél, akármelyik percben.</p>
-<p>Azzal tultette magát a kis incidensen és vigan ment tovább, hogy
-azért a közelben maradjon, hátha szükség lesz rá.</p>
-<p>A gróf pedig el kezdte magában mondogatni azt a nevet, amit az
-intéző beledobott a lelkébe.</p>
-<p>– Turi Dani, Turi Dani!… Ez volna hát az igazi! Turi Dani!</p>
-<p>Egyszerre egyet gondolt, megfordult, intett az intézőnek, kérte
-a lovát s pár perc mulva már visszafelé vágtatott; az asszonya
-felé.</p>
-<p>Az asszonya felé, aki egy szál liberty selyempongyolában várta a
-sarokteremben a parasztot. S éppen azt a nevet mondogatta magában,
-amit a gróf:</p>
-<p>– Turi Dani, Turi Dani!</p>
-<p>Bora ott állt a háttérben s egy oldalajtófélfának támaszkodva
-nézte, nézte a grófnőt, aki az ablakban állott.</p>
-<p>Az ablakon át beözönlött a sürü napfény s a grófnő egy szál
-libertyselyem zöld pongyolájában ugy állt a mély ablaknyilásban, a
-kemény fényességü napon, mintha zöld tengerködben állana Diána.</p>
-<p>– Bora egy pohár vizet.</p>
-<p>A lány elszaladt, nesztelen léptekkel, mint a macska s a grófnő
-jól eső érzéssel állott az ablak világosságában s egyre mondogatta
-magában, mintha kabalisztikus értelmét akarná venni e névnek:</p>
-<p>– Turi Dani! Turi Dani!</p>
-<p>Percek teltek. Az ablakon át meleg levegő tolul be s körülveszi
-egész testét és körülömleszti poros illattal, nappal,
-kenderszaggal, és primitiv skáláju parasztnótával. Máskor a grófot
-várta igy; az ő iskolájának <span class="pagenum"><a name="Page_90"
-id="Page_90">-90-</a></span> perverz levegőjében szokta meg a
-kéjelgés természetességét.</p>
-<p>És jól esik neki, hogy az alkonyodó nap vörös meleg fényével
-átsüssön a testén és szinte fényes párát izzon ki elefántcsont
-fehérségü testéből.</p>
-<p>S a háta mögött padlócsikordulást hall. És szót hall, elfulladt,
-lihegő szót:</p>
-<p>– Itt van…</p>
-<p>Visszafordul.</p>
-<p>Bora áll előtte képéből kikelve, lángoló arccal, és boldogan és
-büszkén és izgatottan. És visszamutat a szoba hátterébe, ahol a
-grófnő káprázó szeme előtt a sötétben egy férfialak áll, egy fehér
-gatyás, vikszelt csizmás paraszt áll.</p>
-<p>A grófnő első pillanatban félre akar lépni az ablakból, de
-rögtön parancsol magának, haragra gyul, hogy ilyen szemtelenül
-tolakodtak be a parasztok. Mit képzelnek ezek magukról! S megvető
-bosszusággal megsokallja a merészséget s ki akarja utasitani őket.
-De csak áll egy-két pillanatig.</p>
-<p>Aztán lassan előre lép. Istennői gőggel, a tiszta átsütő
-napfényen. Egy teljes lépést a fények sugárözönében. Aztán elsuhan
-az árnyékba és sulyos plasztikát ölt a ruhája.</p>
-<p>Nem találja meg a legjobb szót, hogy adja legkönnyebben tudtukra
-haragját, megvetését, a kiutasitást. És mégis visszatartja valami,
-hogy a legegyszerübb és az egyetlen becsületes kifejezést
-használja, azt az egy szót, ami az ajkán van:</p>
-<p>– Takarodjatok innen!</p>
-<p>Asszony. Ravaszkodik. Sujtani és becézni akar. Megalázni s
-megtartani. Térdre roskasztani és ezzel felemelni. Istennő akar
-lenni, aki nimbust őriz és egyforma távol s egyforma közel van a
-halandótól.</p>
-<p>Végre egyetlen pillantásba csoportositja mindezt s ránéz az
-emberre.</p>
-<p>Egy pár acélos szem pillantásával találkozik, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> amely
-nincs megzavarodva, hideg és erős és bátor, biztos, mint a vivókard
-s a maga fölényességével meghökkent.</p>
-<p>A következő pillanatban már megriadt szaladással fut körül a
-pillantása az ember arcán s ekkor olyan meglepetés éri, amely
-elveszi a nyugalmát.</p>
-<p>Ámulattal, csaknem ijedtséggel fedezi fel az arc titkát,
-pillanatok telnek el és ő áll lenyügözve, gondolkozva s már eszébe
-sem jut, hogy ki akarta kergetni az imént a parasztot.</p>
-<p>A kinos csöndben hirtelen rémesebb zaj hallatszik. A szomszéd
-termekben erős férfiléptek alatt csikorog a deszka.</p>
-<p>S belép László gróf. Kikelt arccal, kidülledt szemmel, dühét
-alig birva palástolni.</p>
-<p>És a hölgy, amint egymás mellett látja a két arcot, ujjongva jön
-rá, hogy igaza volt. Szinte összecsapja a kezét örömében.</p>
-<p>A két férfi ugy hasonlit egymáshoz, mintha testvérek
-volnának.</p>
-<p>Csak épen magasabb, kövérebb, puhább a gróf. És szakállas. És
-indulata vesztett. Es gyámoltalanabb…</p>
-<p>A gróf, miután egy-két másodpercig illetlenül állott az ajtóban,
-beljebb lépett s gyorsan, indulatosan, jóval gyöngédebb
-hangsullyal, mint szóval, kiáltott fel:</p>
-<p>– Quelle folle! Sans doute tout cela est delicieux, mais… Mais
-ma chérie, tu es une réveuse, et tu manques de sens social et
-d’idées generales…</p>
-<p>– Je ne sais pas… – szólt gunyosan a grófnő s hirtelen hamisan
-hozzátette: – Je suis une femme, voila tout!…</p>
-<p>Elnevette magát s ezzel egészen megoldódott a hangulat.</p>
-<p>A gróf megérezte, hogy még nem érett tragikai <span class=
-"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span>
-fejlettségre a dolog s megkönnyebbült. Nyilván kiváncsiság az
-egész. Hisz ő is épen azon törte a fejét, hogy felhivatja valamiért
-a parasztot, hadd lássa. Mennyivel természetesebb, hogy a grófnő,
-az asszony ugyanezt tette. Ráismert az ajtó mögött a parasztlányra,
-a közvetitőre, lesujtó pillantást vetett felé, aztán a paraszthoz
-fordult.</p>
-<p>Örült neki, hogy ő volt fölényben egy homlokmagassággal s
-termetbeli arányaival.</p>
-<p>– Mit akarsz fiam, – szólitotta meg a parasztot olyan kegyes
-pártfogói hangon, amely a grófnő szemében kellett, hogy teljesen
-megalázza az alacsony rangu férfit.</p>
-<p>A grófnő belesüppedt egy fotelbe. Jól is esett, mert már fáradt
-volt az izgatottságtól. Csakugyan tetszett neki a gróf fellépése s
-kiváncsian várta, mi lesz. Biztosra vette, hogy a paraszt bambán
-hebegni fog és vagy elárulja őt, amikor is semmi kiméletet nem
-érdemel, vagy nagylelkü gavallérsággal őrzi meg a titkát, s az
-nagyon mulatságos lesz.</p>
-<p>Turi Dani azonban nem sütötte le a szemét, hanem komolyan és
-ünnepélyesen mondta:</p>
-<p>– Alázatos könyörgéssel járulok a falu nevében a mi kegyelmes
-grófnőnk elé.</p>
-<p>– Hát ki vagy te fiam? – kérdezte atyáskodva a gróf.</p>
-<p>– Kiskara község egyik szegény gazdája vagyok, Turi Dániel.</p>
-<p>A gróf szeme megrebbent. Elcsodálkozott rajta, mért vette ő
-egészen bizonyosra, hogy az a paraszt, akit itt talál, csak Turi
-Dani lehet, s aztán megütődött azon, hogy Turi Dániel csakugyan itt
-van.</p>
-<p>– Beszéljen Turi Dániel gazda, – mondta a gróf. Egy percig
-mintha hallgatott volna, aztán hátat forditott a parasztnak s
-mintha nem is törődne azzal, amit beszél, közelebb lépett a
-grófnőhöz. <span class="pagenum"><a name="Page_93" id=
-"Page_93">-93-</a></span></p>
-<p>– Az a mi alázatos könyörgésünk a mi kegyelmes grófnőnkhöz, –
-mondta Turi Dani egyszerüen, minden tulságos jobbágymegalázkodás
-nélkül, – az a mi könyörgésünk, hogy részt kapjunk az uradalomból.
-Bérletet!</p>
-<p>Ezt az utolsó szót egészen váratlanul hangosan, a tompa némaságu
-szobához képest tulhangosan, sivitóan kiáltotta el. Mintha bombát
-vetett volna. Mintha csatakiáltással támadt volna rá az urra. Aki
-addig közönyösen hallgatta s abban a pillanatban hátat forditott
-neki.</p>
-<p>A gróf, mintha vipera csipte volna meg, visszafordult s
-megvillámodó szemmel nézett rá.</p>
-<p>Valóságos pokoli gyülölet csapott rá a paraszt szeméből.</p>
-<p>Turi Daniból abban a pillanatban, mikor a nagyur ásitó unalommal
-közönyösödött el vele szemben s ugy forditott neki hátat, ahogy
-csak az instánciázó parasztnak tudnak hátat forditani a nagyurak,
-kirobbant a gyülölet, amelynek parázsa kétszáz esztendő óta gyült
-rakásba a lelkében.</p>
-<p>S a gróf Karayban is fellobbant a gőg, a grófi gyülölet, a Karay
-lelkiismeret. S bár László gróf a saját elvei szerint ebben a
-kérdésben mindig a parasztok pártján volt, most nyers indulatban
-tört ki.</p>
-<p>Lebirta magát, elfordult s magyarul szólt Heléne grófnőnek.</p>
-<p>– Kedves sógorasszony, mondjon neki valami sottiset s kegyesen
-bocsássa el.</p>
-<p>De a grófnő elleste a pillanatot s maga is ideges tüzre gyult
-tőle. Fogalma sem volt, mi történt a két férfi közt, de
-asszonyidegei teljes erősségükben fogták fel a kigyult elektromos
-áramlatot.</p>
-<p>– Beszéljen, – mondta merészen a parasztnak, – mi baja van
-velünk!</p>
-<p>– Nekem, kegyelmes asszonyom! – szólt Turi Dani győzelmesen,
-mosolyosan, csillogó szemmel <span class="pagenum"><a name=
-"Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> s ebben a tüzmosolyban igen
-széppé vált szép férfias arccal, – nekünk mai parasztoknak semmi
-bajunk a mi urainkkal. Az apáinknak volt. A mi bajunk csak az,
-kegyelmes asszonyom, hogy még a mai urak sem igyekeznek jóvá tenni,
-amit a régi urak a mi öregapáink ellen tettek</p>
-<p>– Mit! – kiáltott fel a gróf, – hová fajult a világ! Hová
-jutottunk. Mit mer ez a paraszt a szemembe vetni!</p>
-<p>– Az igazságot gróf ur! – mondta keményen a paraszt. S az
-igazság ép olyan előnyössé vált az arckifejezésének, amennyire
-ellapositotta, megcsufitotta a mindig nyugodt, derült, szenvtelen
-kifejezésre termett arcot, a grófét.</p>
-<p>A grófnő tetszéssel vette észre, hogy nem a paraszt van
-hátrányban az összecsapásnál.</p>
-<p>Mig a gróf tétovázott, merje-e kikergetni a parasztot a hölgy
-jelenlétében, ebben a ránézve erkölcsileg kedvezőtlen pillanatban,
-amaz bátran s az igazság erejével folytatta:</p>
-<p>– Tudjuk azt mi, nem felejtettük még mi el, hogy kergették ki a
-régi öregapáinkat az ősi földről, a Kánaán földjéről az
-Akasztófa-pusztára.</p>
-<p>– Egy szó se!</p>
-<p>– Tudja azt a gróf ur is. Látom, hogy haragszik. Szégyelli.</p>
-<p>A gróf már szinte magánkivül volt dühében. Soha, mióta él, ilyen
-izgatottságot nem érzett. Azon a határon állt, mikor ökölre kél az
-ember, mert nincs más hátra. S megzsibbadva, megbénulva érezte
-magát. Talán, ha egyedül van, már ráorditott volna a parasztra,
-kikergette, felpofozta volna, a lovászért csenget, de a hölgy előtt
-lehetetlen volt neki effélét tenni. Lenyügözte őt s a vad és
-szemérmetlen állattal szemben tehetetlenné tette a saját
-intelligenciabeli, uri nevelésbeli felsőbbsége. Nem nyulhatott
-nemtelen eszközhöz s látta, hogy védtelenné <span class=
-"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> tette őt a
-végzet. S dühének tetőpontján, <em class="gesperrt">belátta</em>,
-hogy a parasztnak igaza van és joga van és emberileg, a maga
-szempontjából kötelessége, hogy azt tegye amit tesz.</p>
-<p>Ugy állott, hogy kín volt ránézni. Az erei majd kicsattantak s
-minden feszültsége maga ellen fordult.</p>
-<p>A grófnő, amint rápillantott, megijedt. A gróf arca kék volt s a
-gutaütés kerülgette.</p>
-<p>Abban a pillanatban felállott, védelmére kelt.</p>
-<p>Szembe szállott a paraszttal s rárivallt:</p>
-<p>– Mit akar?</p>
-<p>A paraszt meghökkent. Elvesztette egy pillanatra
-egyensulyát.</p>
-<p>Aztán merészen vissza vágott:</p>
-<p>– Azt kegyelmes asszony, hogy ezt az imádságos szép szemét hadd
-lássuk mi néha szegény parasztjai. Mert ha az ránk ragyog, tudom az
-egy Istenem! nem lesz többet bajunk.</p>
-<p>A grófnő is megzavarodott. Meg kellett éreznie, hogy nem magánál
-alacsonyabb rendü lénnyel áll szemben. Meg kellett éreznie, hogy ez
-a férfi férfi vele szemben. Férfi, aki csupán asszonynak tudja őt.
-Aki bókot mer neki mondani, aki nem méltatja őt arra, hogy
-érdemleges vitába szálljon vele.</p>
-<p>Nem akarta, nem merte folytatni a dolgot. Félt, hogy neki kell
-parasztsággal alázni meg magát. Sokallta azt is, hogy eddig
-engedték a dolgot s éles szeme megzavarodott, mint a viz tükre a
-szélben, a férfiszem belevágó sugárzásától.</p>
-<p>Turi Dani látta a két ember megtorpadtságát egymaga előtt s nagy
-lőn szivének kevély kövérsége. Nem bánta már, ha örökre odavész is
-az egész birtok, az egész bérlet. Ezért a pillanatért érdemes ár
-minden pénzveszteség.</p>
-<p>A kinosan hosszu csönd, amelyben a két nagyur nem talált szót,
-hogy azzal ki tudják korbácsolni a sértőt, neki élete legfőbb
-diadala volt. <span class="pagenum"><a name="Page_96" id=
-"Page_96">-96-</a></span></p>
-<p>És ő szólalt meg utána. Csinált alázattal, mint mikor koncban
-dob a tolvaj mérget a kutyának, megszólalt.</p>
-<p>– Kegyelmes asszonyom, irásban adjuk be az instanciát. Tessék
-ugy itélni, ahogy a szive huzza. Az isten annya a legszebb, azért a
-legjobb. De a kegyelmes grófné még annál is szebb, sokkalta szebb!…
-hát jobb is. Mindenben megbizunk az akaratában.</p>
-<p>Feltette a süvegét, megbiccentette a fejét, sarkon fordult,
-elment.</p>
-<p>Ugy haladt el a csikorgó parketten, vaspatkós csizmájával
-felvágva a drága szőnyegeket, mint egy őspogány, mint Árpád daliái
-közül egy. S nem az utolsó. A törzsfőnök, aki valahonnan messze
-napkeletről hozza még a lelkében, hogy ünnepélyes pillanatban,
-szobában, asztal mellett, templomban tedd fel a süveged.</p>
-<p>A gróf és a grófnő elámulva, szinte megsemmisülve néztek utána.
-A férfi feketevörös volt a vértolulástól, a hölgy sáppadt és
-pirult, remegett a szive. Sirni és kacagni tudott volna. Ugy
-remegett a lelkében ez a lefolyt pillanat, hogy egykor valami
-nagyszerüséggé nőheti ki magát az emlékezet, a szivindulat
-melegágyában.</p>
-<p>Bora ott állott egy függöny megett, félig belerejtezkedve.</p>
-<p>A grófnő intett neki a szemével, mint a kutyának. S Bora ugy
-igyekezett kifelé a fal mentén, lesunyva, iszkolva mint az eb az
-ostor elől.</p>
-<h3>XX.</h3>
-<p>Kegyetlen nagy öröm fogta el Danit, mikor látta a grófnő
-szineváltozását. Gőgös érzéssel nem sajnálta, nem szánta volna, ha
-rögtön ledobban is. A melle feszült, a szeme szikrázott, az arca
-állatias, <span class="pagenum"><a name="Page_97" id=
-"Page_97">-97-</a></span> vad megelégültségtől fénylett. Igy kell!
-Ez az, amire vágyott. Sarka alatt gázolni az asszonyt! Mi neki egy
-asszonyi állat, ha grófnő is! Asszony! Semmi! Kirepül belőle a
-lélek, ha az igazi férfi jól a szemébe néz. Hát még ha megfogná.
-Összekapja az ujjait s érzi bennük az erőt, a kivánságot; hogy le
-tudná róla tépni egy rántással a ruhát!…</p>
-<p>Mikor a lépcsőházból kilépett a szabadba, valaki a nevét
-suttogta.</p>
-<p>– Dani!</p>
-<p>Visszapillantott félszemmel. Bora volt. Az ajtófélfához
-támaszkodva, azt átölelve, belekapaszkodva, a pillantásával repült
-utána Turi Daninak.</p>
-<p>A szép paraszt félszájaszögletibe egy kis mosoly rezdült meg.
-Tetszett neki, hogy volt valaki a maga népéből, ha csak egy semmi
-jány is, aki ott volt, látta a győzelmét.</p>
-<p>Azzal ügyet sem vetett többet rá, elment.</p>
-<p>Bora pedig ugy ölelte az ajtót, mintha vissza akarná tartani
-magát testi kötelékekkel, hogy a lelki vágy, a kivánság utána ne
-röpitse a mágnesének.</p>
-<p>A kapu előtt, az utcán megállott a paraszt, jobbra menjen-e,
-vagy balra; be a faluba, haza, vagy ki a mezőre.</p>
-<p>Egy percnyi öntudatlan habozás után, erősen megfordult, ki a
-mezőnek.</p>
-<p>Sulyos és mégis szinte szökellő lépésekkel haladt a porban. Majd
-letért a mezei ut szélére, tul a begyöpösödött árkon s a kiszáradt
-pocsétákat kerülgető gyaloguton haladt előre. Egyszer aztán
-befordult a poros utilapuk és szikkadt száru garádicskórók közt
-siető utról egy mesgyeösvényen a kukoricások és buzatáblák közé.
-Elmaradt mögötte az ut poros levegője, friss szél csapott az
-arcába, démutkák és kakukfüvek illata vette körül s a kukorica
-fejlődő levele zsibongó sustorgással zajlott körülötte. Lecsipett
-egy hatalmas cickóróról egy szem ragyogó <span class=
-"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> sárga
-virágot s balra kanyarodott a nap elől, amely már lent volt a
-vetések fölött s vörösödő arccal bámult utána.</p>
-<p>Jól esett neki, hogy kijárhatja magát az isten szabad földjén. S
-csak ugy süvöltött belőle a kieresztett energia, mint a gépből a
-gőz, szinte fütyölt. Egy jó félórai kemény dobogás után
-csöndesedett, megereszkedett, rendes tempót vett föl. Közeledett a
-maga földjéhez, ahol ma állottak a buzába az aratók.</p>
-<p>Jó kedvvel fogadták.</p>
-<p>Vidáman köszönt vissza nekik; letört egy kalászt, szétdörzsölte
-a markában, kifujta a pelyvát s örült, mikor látta a szép, piros,
-érett szemeket. Csak ugy dagadt mindenik a kövérségtől, sehol egy
-aszott szem; nem is ártott hát annyira a mult hetek esője, hősége,
-mint féltek tőle. Mária anyánk, az istenanya képe ott mosolygott
-minden szem boldogabbik végén.</p>
-<p>– Hát mi lesz, gazduram! – kiáltotta egy legény és sunyin
-odaintett a másiknak.</p>
-<p>Dani értette a szót. A szegény ember szavát, aki alattomos
-formában szüntelen ott kerülgeti az isten kegyeltjeit ingyen
-ajándékért.</p>
-<p>– Áldomás lesz, Péter, áldomás! – felelt.</p>
-<p>– Akkor jó, – lélekzett fel mindenki.</p>
-<p>Éppen végére értek a rendnek és sorban kiállottak kaszát
-fenni.</p>
-<p>– Hát emberek, asszonyok, fattyak, jányok, ki fáradt?</p>
-<p>Ugyan ki volna az, szent aratás első napján?</p>
-<p>– Ki lát máma holdvilágon aratni?</p>
-<p>Mindenki.</p>
-<p>– Na hát akkor Péter, accide a kaszádat, ülj fel a lógósra, oszt
-ott a pájinkás csobojó, ugorj haza, hozd tele. Addig innen haza nem
-megyünk, míg le nem szedjük ezt a kis táblát. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span></p>
-<p>Végig mutatott a hatalmas buzatáblán. Mindenki örült neki. Jól
-esik dolgozni, ha a gazda vezet. Kivált ha Turi Dani ez a
-gazda.</p>
-<p>Dani végigfuttatta szemét a kasza élin.</p>
-<p>– Jó kaszád van.</p>
-<p>– Mer jó kézbe jár!…</p>
-<p>Dani intett rá, elismerően.</p>
-<p>A legény már fenn ült a lovon, mögötte a pálinkának való
-hordócska, onnan szólt le még egyszer.</p>
-<p>– Másnak nem is adnám a kezibe: isten az atyám!</p>
-<p>– Hozd ki az enyimet is! – kiáltott utána Dani, – oszt mond meg
-asszonyodnak…</p>
-<p>– Mit?</p>
-<p>– Sose mongy semmit!… No jányok, hát csak gyúccsatok rá arra a
-nótára.</p>
-<p>Egy derék marokkötő lány a szemébe nevetett s nem kérette magát,
-magas sikító hangon rázendített:</p>
-<div class="poem">
-<div class="stanza"><span class="i0">Nem vótam én addig
-beteg,<br /></span> <span class="i0">Mig téged nem
-szerettelek,<br /></span> <span class="i0">Azóta vagyok
-halálos,<br /></span> <span class="i0">Véled nem lehetek
-páros.<br /></span></div>
-</div>
-<p>– Fenét! – mondta a nótára Dani. – Ha abba akarsz belehalni,
-hétszer kell vizbefojtani, mint a macskát.</p>
-<p>– Maga beszélhet, – mondta a nótás lány és letette az öléből a
-kévekötő guzscsomót. – Könnyü magának. Mindig csak olyanokkal vót
-dóga…</p>
-<p>– Milyenekkel, te?</p>
-<p>– Akik veszkődtek magáér.</p>
-<p>Dani átkapta a lányt derékon.</p>
-<p>– Hát te nem veszkődsz értem?</p>
-<p>– Én? Haggyon békén, jobb lesz.</p>
-<p>Dulakodtak. A férfin látszott, hogy nem sokat törődik a lánnyal,
-csak nyomorgatja. Ugy is végződött <span class="pagenum"><a name=
-"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> az egész, sután, a lány
-kibujt a keze közül, bár maga se akarta s ő eleresztette, mert más
-valami jutott az eszébe. A fénkővel néhányszor végigszaladt a kasza
-élén, azzal előre ment és rendbe állott. Az emberek sorra
-következtek utána. Mögötte egy ludnyaku, vörös arcu, szótlan,
-sovány ember jött, aztán egy másik savanyu paraszt, majd az a kis
-görbe vén ember, aki a minap reggel leckéztette, s igy tovább,
-nyolcan.</p>
-<p>Dani boldog érzéssel eresztette ki a kaszát. Pompásan suhant az
-s egy nyisszanással leszelte a mereven elébe bókoló kalászsort.
-Kemény férfikarja jól érezte a munka erejét s hamar lefoglalta
-minden gondolatát a kasza. Válogatva, minden göringyet mellőzve,
-felverődött bodzahajtást, tüskerózsa gazzát kikerülve, művészi
-biztossággal s gépi taktussal haladt előre a renden. Valamivel
-gyorsabb volt a tempója, mint a többieknek, ugy hogy messze haladt
-s a ludnyaku paraszt megerőltette magát, hogy nyomába érjen.
-Szaporán és ügyesen járt sarkában a kévekötő lány, csöndesen
-dudolva a nótákat, melyeket a többiek éles hangon daloltak. Senki
-sem gondolt egy igére sem a nóták értelméből, csak fujták, ahogy
-jött, egymás után. Édeses illata volt a nótának, mint a lekaszált
-buza torzsája közt a sarjadó kakukfűnek.</p>
-<p>Dani csak haladt, haladt előre, suhogott a kaszája, s oly
-gyorsan aratta a búzaszárat, mint feje a gondolatot. A gyorsan
-beálló alkonyatban erősen elmaradtak mögötte a többiek.</p>
-<p>– No isten álgya, gazduram! – kurjantott valaki utána. – Mán mi
-nem érjük utól, ha igy befogott!</p>
-<p>Dani elmosolyodott s hozzáfogott kaszát fenni. A többiek is
-sorba kiállottak és nyolc kasza csisszenő-nyisszenő csengése messze
-hallatszott a síkon. Aratók mentek hazafelé a tábla tulsó végén
-szaladó <span class="pagenum"><a name="Page_101" id=
-"Page_101">-101-</a></span> uton, s bekiáltottak egy-egy szót a
-sürüsödő esti levegőn át.</p>
-<p>– Hónap is nap lesz!</p>
-<p>– Aki megéri! – feleseltek vissza innen.</p>
-<p>– Jó gazdátok van, egy napból kettőt csinál.</p>
-<p>– Jaj bizony Turi Dani az ű neve!</p>
-<p>Nevettek. Becsületesen, jókedvvel, vidáman, semmiségen.</p>
-<p>A hazamenő munkások elhaladtak, a vállukon lengő kasza még
-idecsillant, a lányok gereblyéje az égre rajzolódott, aztán
-mindnyájan beolvadtak a szomszéd kukoricatábla sűrüjébe.</p>
-<p>Ujra megharsant a kasza és Dani nemsokára kiért a föld végére.
-Egy percig gondolkozott, bevárja-e a többieket, aztán rápillantott
-a gyors munkában kipirult kévekötő lányra, aki fölegyenesedett s
-tüzes szemekkel nézett rá, mintha mondta volna:</p>
-<p>– E jó kis hajtás vót.</p>
-<p>Aztán gyorsan elszánta magát és kilépte az uj rendben a maga
-helyét, azzal nekieredt. Jó széles rendet fogott, hogy a buzának
-legyen hova dülni, a lánynak helye dolgozni, s ugy haladt előre,
-mint az árnyék. Mintha szárnyat kapott volna a kaszája, sulyja se
-lett volna, magától suhogott, csak lépni kellett a nyomán. Fürj
-szava seritett a buza közt, élesszavu tücskök cirpeltek, s fenn az
-égen egy csoport vad lud krugatott. Az aratók, akik most értek a
-maguk rendjének végére, nagy ujjongással kurjogattak az égi madarak
-után, majd legények, lányok csintalanul egymásba csiptek s nyáréji
-viháncolás csatározott. Dani kinyitotta mind a két fülét, úgy
-szelte a hangot, orrával az illatot, szemével a violasötét égalját,
-a sürün hunyorgó csillagokat s a tele képpel mosolygó holdat
-futotta körül. Melege volt, a mellényt is lelökte magáról, karján
-feljebb tűrte az ingujjat s a teste kövér párát bocsátott. A lány
-halkan duruzsolt mögötte egy <span class="pagenum"><a name=
-"Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> nótát. Már elfogyott a
-kévekötő gyékénye, ideje nem volt buzaszárból ujat tekerni, hát
-csak kévébe fogta a lekaszált vetést, majd felkötik holnap. Igy is
-alig győz együtt tartani a gazdával.</p>
-<p>Nemsokára megjött Péter is a lovon. Hozott pálinkát bőven, meg
-kenyeret, szalonnát, száraz kolbászt, száraz oldalast. Ellátta a
-gazdasszonya bőven, legyen elesége a népnek az éjjeli munkához.
-Nagy riadallal fogadták, s rögtön neki is ültek a jó vacsorának.
-Csak a gazda nem hederitett rájuk. Sem étel, sem ital nem kellett
-neki.</p>
-<p>– Erigy Julcsa te is, enni.</p>
-<p>– Minek?</p>
-<p>– Ha éhes vagy.</p>
-<p>– Ha nem vagyok!</p>
-<p>– Mér ne vónál?</p>
-<p>– Maga mellett?</p>
-<p>– Én nem lakatlak jól!</p>
-<p>– Óh!… dünnyögött csendesen felvihogva Julcsa.</p>
-<p>– Gyere hé! – kiáltottak neki csintalanul a vacsorálók is. –
-Kolbászt kapsz!</p>
-<p>– Nem kell nékem, – mondta a lány és csendesen hozzátette, – még
-ha gazduram adná!… Dani gyorsan odapillantott. Közvetlen mellette
-állott a lány; nagy, erős, vaskos lány; kemény inge csak ugy
-duzzadt, erős karjait széttárva eresztette le, feltürt szoknyája
-terjedelmessé tette csipőben, s az arca tüzelt, még igy holdvilágon
-is szinte sütött. És a homály leple alatt olyan nyiltan, durván,
-szemérmetlenül kinálta oda magát a buza közt, hogy csak egy ujjal
-kellett volna hozzányulni…</p>
-<p>És Daniban, először életében undorodó düh ingerült fel s
-szeretett volna belerugni.</p>
-<p>De csak elfordult, nem szólt, kieresztette a kaszát s oly
-gyorsan kezdett dolgozni, mintha menekülni akarna az üldözőjétől.
-Egy ideig valóságos verseny <span class="pagenum"><a name=
-"Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> volt, ami köztük
-kifejlődött. Ki bir több munkát, a kaszás-e vagy a kéverakó lány.
-Két renden haladtak végig s Dani dühösen érezte a sarkában a lány
-lihegését.</p>
-<p>– Vigyázz! – fakadt ki végre, – ugy dógozz, hogy én mezgerelek
-utánad hónap.</p>
-<p>– Én utánam lehet!</p>
-<p>Dani dühösen hitte el neki, hogy jól végzi a munkáját s tovább
-kaszált. Egyre nőtt a haragja. Szidta magát a lustaságaért. Szidta
-a kaszáját. Eszébe jutott, hogy nem a maga jószágával dolgozik. Át
-is rikoltott nagy hangon a többiekhez, akik a vacsora után most
-készülődtek fel, hogy munkába álljanak.</p>
-<p>– Péter! Hun az én kaszám?</p>
-<p>– Itt van-e!</p>
-<p>– Hozd hát ide…</p>
-<p>Lihegve várta be, mig a legény, aki áttört a buzán, elhozta a
-kaszát s visszaadta neki a másikat.</p>
-<p>A legény megnézte a szerszámát.</p>
-<p>– Ejnye gazduram! fakadt ki. – Mi az áldást csinált evvel a
-kaszával?</p>
-<p>– Kaszáltam vele.</p>
-<p>– Beretválkozni lehetett vón evvel, mikor odaadtam, no nem jó
-mán a vasas zsidónak se. Énnye. Isz e nem kasza mán, ha fürész…</p>
-<p>A legény kétségbeesve hagyta ott a gazdáját s reggelig mohogott
-az agyon csorbult kaszáján. Dani meg ujra neki állott s a pompás
-kaszával ugy haladt előre, mint az álom. Vidáman, örömmel érezte,
-hogy a leány elmarad mögötte. Minden suhintással tért nyert s
-szabadult a nőstény izgató, undoritó közeléből.</p>
-<p>Eszébe jutott a grófnő. Ujra elismételt magában minden
-pillanatot, amit előtte töltött. Kirepült a gondolata, mint
-fészkiről a sas és nőtt, dagadt benne az érzés. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span></p>
-<p>Uj rendet kezdett ismét. Már nem vágtatott annyira, lendülettel,
-könnyen, de szinte szórakozottan haladt. Vaditotta a szivét,
-birizgelte érzéseit a nyári éjszaka, az illatos meleg, a buzatábla
-termékeny szaga, a madarak, bogarak zenéje, a távoli tóból idezengő
-békariongás és meg-megállott, behunyt szemmel szivta be a buja
-levegőt, térde meg-megroggyant és egyet-egyet nyujtózott, hogy
-pattant a csontja kötése. S ezalatt beérte a lány, amely ugy rohant
-utána, vakon, vadul, lihegve.</p>
-<p>Már nem is bánta a gazda. Megállott, visszafordult s kaszáját
-leeresztve sarkára, várta.</p>
-<p>Mikor az utolsó kévét is egyberakta a lány, még guzst csavart az
-ép buzaszárakból s szabályosan átkötötte. Akkor felállt.
-Szembenézett a férfival, aki egy tenyérnyire volt tőle.</p>
-<p>És Dani átkapta félkarral, vad kegyetlenül átölelte, levágta a
-kéve buzára. Csókkal, mindkettőjüknek irtózatosan kéjes csókkal
-törte agyon.</p>
-<p>Mikor magához tért, fölemelte a fejét s ködkönnyes szemmel
-körülnézett.</p>
-<p>Meghült benne a vér s mint kigyó elől kapta vissza szemét. Egy
-hajszálnyira állott a kasza hegye a szemétől. Az Isten őrizte meg,
-hogy régen keresztül nem szaladt rajta.</p>
-<p>Kijózanódott, megjuházott, felállt. A lány ott hevert a földön.
-Erőt vett magán, ujra dolgozni próbált. Madárcsipogást hallott,
-lehajolt, figyelt s látta, hogy fürjfészek van előtte. Egy
-kaszavágás már szétszelte volna a fészket. Megesett a szive,
-megszánta a boldogtalan kis családot. Kapta magát, gondosan
-körülkaszálta a szent helyet, aztán nagyot lélekzett. Nem volt
-többé semmi ize a munkához.</p>
-<p>Hirtelen elhatározással vállra vetette a kaszát s vissza, lement
-a szekérutra.</p>
-<p>Hazafelé indult.</p>
-<p>Vissza sem nézett, oda sem pillantott a lányra, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> aki ott
-feküdt rendetlen ruhával a kévén, mint egy szétmállott élet.</p>
-<p>Lehaladt az uton s nemsokára elmaradt mögötte az aratócsoport
-friss zaja. Csak a kifogyhatatlan nóta kisérte messzire. Harmat
-kezdett gyöngyözni a fűben s Dani csöndesen tiporta a lucskos
-pástot csizmájával. Vállán himbálózott a kasza s ő álmatagon ment,
-ment a falu felé.</p>
-<p>A békés, csöndes éjszakán lazára szállottak idegei s meseszépen
-káprázott szemébe a grófnő képe. Lelankasztotta fejét, mint a
-napszurta virág s elsóhajtotta: Hej ha ezt megölelném csak
-egyszer!</p>
-<p>Be lágyan, be puhán, be máskép tudná, mint ahogy asszonyt
-szokott ölelni. Olyan érezhetetlenül, alig birizgelné a szinét,
-olyan könnyen, alig emelintené meg a sulyját. Tenyere bőrében,
-ujjai hegyén zsenge zsibongást érez. Megérzi az éjszakai szellőt s
-keményre borzolódik tőle kezén, karján a sok apró szőrtüsök. Szinte
-felolvad acélos izmainak kemény felülete s híggá lesz, megérzi a
-semmi hatását.</p>
-<p>Engedi, hogy lábai egyenletes tempóban vigyék előre, de nem
-akarja s nem cselekszi. Mássá lesz, mint aki volt és uj
-képességeket érez meg magában. És minden illat olyan erős, olyan
-átható. A lucerna nyers gazszaga és a kukoricalevél szurós, édeses
-párája; a szagos füvek csakugy égetnek, a mezei istenfa, meg a
-fehér üröm, a kakukfű s a kellemesen büdös tüskerózsa mind buján
-gőzölgi ki a lelkét, amely belopódzik az ember minden
-bőrlikacsán.</p>
-<p>Dani kábulást, részegülést érez miattuk, feszül az agya és ugy
-érzi, mintha nemsokára fel tudna szállani a levegőbe.</p>
-<p>Végre itt a falu. Az akácfák alatt beballag. Egy-két kutya
-megvakkan itt-ott, de megérezve a falubeli ember szagát, ujra
-elhallgatnak. <span class="pagenum"><a name="Page_106" id=
-"Page_106">-106-</a></span></p>
-<p>Hazaér. Felakasztja a kaszát az ereszbe s az ablak alá lép,
-benéz. Felesége még fönn van, virraszt, várja. Varrás van előtte,
-de nem dolgozik, ölébe ejtette s a lámpába bámul. Daninak ez mind
-olyan különös ma. Megérzi a felesége igaz lényét, megkapja,
-meghatja a gyöngeség, ami a sötétszemü, törékeny formáju,
-fehérnyaku asszonyból szinte lesir. Eddig idegen és kellemetlen
-volt neki, most megfogja a lelkét s jósággal tölti el szivét.</p>
-<p>Bemegy a házba, a sötét konyhából benyit a szobába. Az asszony
-alig mozdul meg, csak sötét nagy szemeit veti rá kérdően. Dani
-bólint köszönésül, aztán közellép, elmegy a felesége mellett, hogy
-egy másik székre leüljön és közben ujjai hegyével alig érintve
-megsimitja az asszonya meztelen hátát, amely az ingvállból
-kiemelkedik.</p>
-<p>Erzsi végigborzong a hőségtől s idegenkedve, összevont szemmel
-néz az urára.</p>
-<p>Dani leül s gyöngéden, melegen néz az asszony szemébe, ahogy
-sosem szokott.</p>
-<p>– Éhes vagy? – kérdi csöndesen Erzsi.</p>
-<p>Dani megingatja a fejét.</p>
-<p>– Semmisem kell?</p>
-<p>– Nem.</p>
-<p>Erzsi sóhajt, feláll, nem szól, mozdulatot tesz, mintha vetkezni
-akarna, de abbahagyja.</p>
-<p>Dani olyan lágyan néz rá, szinte könnyes lesz a szeme.</p>
-<p>– Mi bajod? – szólt halkan az asszony.</p>
-<p>– Szeretlek Erzsi.</p>
-<p>Erzsi hideglelős émelygést érez.</p>
-<p>Dani feláll, hozzálép, gyöngén megöleli s a szemébe néz.</p>
-<p>– Ugyan ne izetlenkedj nekem.</p>
-<p>De az ura nem hagyja. Ugy öleli meg az asszonyt, ahogy az
-ügyvédtől látta. Ugy ahogy most a szive diktálja. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span></p>
-<p>– Nem tom mi jött rád, – szól a felesége s elforditja a
-fejét.</p>
-<p>Dani gyöngéden mosolyog.</p>
-<p>– Igazán nem eszel?</p>
-<p>A férfi nemet int.</p>
-<p>– Akkor feküdni.</p>
-<p>A lámpához lépett s elfujta.</p>
-<p>Egy perc mulva már ágyban volt. Az ura odaült mellé, ráhajolt,
-ugy csókolta. Megcsókolta a homlokát, a szemét, ujra a szemét, az
-arcát, az állát, szemét s puhán, mint a leánygyermekéét, az
-ajkát.</p>
-<p>Az asszonyt végig-végig bizseregte a sok, szinte érzéketlenül
-gyönge csók. Elkábult a feje, mert erre vágyott ő, mindig erre, nem
-a durva, vad, nyers ölelésre. És lassan belesimult az ura ölelő
-karjába.</p>
-<p>De egyszerre csak megdermedt. Jéggé fagyott minden teste.
-Megértette a férfit.</p>
-<p>Hisz ez nem őt öleli! Nem őt szereti.</p>
-<p>A grófnét!</p>
-<p>Arra készül, azt próbálja, ahoz gyakorolja magát.</p>
-<p>És undor, düh, soha, soha nem érzett ellenszegülő idegenség
-fogta el. Fölugrott és kitépte, kiszakgatta magát a férfi
-szerelméből.</p>
-<p>– Coki! Coki! – kiáltotta tele torokkal. – Coki kutya! Ereggy a
-grófnédhoz, ereggy a grófnédhoz!</p>
-<p>És hörgött és sikitó hangokat vetett ki a torka.</p>
-<p>– Eriggy innen, hagyj itt, hagyj itt, eriggy a grófnédhoz!</p>
-<p>Dani megdermedt, találva érezte magát.</p>
-<p>Percekig állottak a koromsötétben szemben egymással, mint
-villamos áramot fogva fel egymás jelenlétét.</p>
-<p>Dani keményen kinyujtotta a kezét s találomra torkon ragadta az
-asszonyt.</p>
-<p>– Coki! – hörögte az asszony, – coki! <span class=
-"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span></p>
-<p>A férfinak elmult minden szerelemhősége, a megalázott,
-meggyalázott férfiassága robbant fel.</p>
-<p>– Parancsolom! morogta a foga közt.</p>
-<p>– A kutyádnak parancsolsz, kutya. Soha! Ha én nem akarom!
-Soha!</p>
-<p>Dani félkézzel vállon ragadta az asszonyt, megrázta, falhoz
-verdeste és messze kihajitotta az ágyból a szoba közepére.</p>
-<h3>XXI.</h3>
-<p>Jajjos nyögéssel eszmélt föl Erzsi. Összerázkódott, fájást,
-fájdalmat érzett. Összeszoritotta a fogát, a szeme égett, a
-halántéka lüktetett. Vállcsontja mintha el lett volna törve, gyomra
-fájt; a második gyermeke óta örökös hátfájása volt s most mintha
-megszakadt volna benne valami.</p>
-<p>A szeme majd kipattant üregéből, mig lábra állt. Odament a
-bölcsőhöz s karjára vette kis babáját. Aztán fölrázta a fiát, aki
-betegen nyöszörögve, ébren kuporgott az ágy végiben s most anyjának
-egy kézmozdulatára engedelmesen mozdult, felült, leszállt.</p>
-<p>Nem adtak semmi hangot. Az asszony a lélekzetét is szinte
-megakasztotta kemény akaratával, karon ülő csemetéje aludt, a másik
-meg kisérteteket látott s lábujjhegyen járt.</p>
-<p>Ki, ki innen. Minél előbb.</p>
-<p>A csikordulás, amint ajtót nyitottak, beléjük hasitott. Mintha
-rájuk orditott volna az ajtó s ijedten, rettenve, sikoltva kérdi
-meg, mit akarnak. Erzsi nem merte betenni, nyitva hagyta, hogy ujra
-hangját ne hallja. Még igy is sokáig ott hasitott a fülében, háta
-gerincében, az ajtósarok félelmes, siró hangja. Szeretett volna
-visszanézni rá a sötétben, de nem mert. Reszkető kézzel tapogatott
-a külső ajtó kilincse után. Nem volt bezárva s örült neki, hogy
-könnyen nyilt. <span class="pagenum"><a name="Page_109" id=
-"Page_109">-109-</a></span></p>
-<p>Végig az udvaron! Mezitlába alatt hűvösen, nedvesen engedett a
-por; kicsinyét ölében puhán tartotta, fia apró léptekkel szaladt a
-nyomán és egy szál szoknyájába kapaszkodott. A jó, világos,
-csillagos nyári éjszakában a boldogtalanok.</p>
-<p>Isten szeme tisztán látta minden lépésüket.</p>
-<p>Reszketése elmult, egy érzésbe fult egész valósága: rohanni,
-rohanni a megszabadulás felé.</p>
-<p>Átok üldi, áldás várja őket. Minden lépés elszakitja őket a
-nyomoruságból és közelebb ragadja a boldog üdvösségbe. Minden
-léptével mintha visszafelé szaladna a jelen gyötrelmeiből, a mult
-örömei közé. Ez a kinos éjjeli futás őt, a szerencsétlen asszonyt
-ujra gondtalan gyermekkorába juttatja vissza. Átok a házon, honnan
-távozik, áldás ahová megy. Átok a kinos, keserü nagyemberi életére,
-áldás az öntudatlan gyermekkorra. Egy lépés, tiz, száz lépés még s
-örökre elfeledheti azt a sok rosszat ami vele történt. Nem lesz már
-egyéb semmi, csak megint ujralett gyermeki kora. Ölében viszi,
-lágyan mint az élet harmatát, csöpp kicsi magvát. Gyermek lesz
-vele, velük, köztük, három kis megfáradott gyermeket visz haza.
-Apjának, anyjának ölébe.</p>
-<p>Gazdag szeretettel néz előre a házuk felé. Ugy felzsonganak,
-rajjal rebbennek föl benne az érzések. Mintha messze utról,
-idegenből, esőből, fagyból, szidalomból, sárból s utálságból
-rohanna ki, mig hazafelé szalad. Sirni megyen haza a szülei házba,
-kisirni magát. Még nem is tudja, mi lesz, nem gondol külön apjára,
-külön anyjára, csak arra, hogy jó otthon, még a kuckó is jó, meleg,
-bizalmas, az ajtósarkában is jó sirni, a törülköző mögé takart
-gyerekarccal zokogni. És egy-gyereknek érzi magát a két kicsinyével
-és szalad a porban, amely puha, nehezen szálló nedves lepellel
-borul meztelen lába fejére.</p>
-<p>Fáj a szive. <span class="pagenum"><a name="Page_110" id=
-"Page_110">-110-</a></span></p>
-<p>Ámulva néz utána egy férfi a tanitó keritése mögül. Takács
-Gyuri. Mintha kisértetet látna, ugy nézi. Megrémült tőle, földbe
-gyökerezik a lába s nem bir hangot adni. Akkor érez
-megkönnyebbülést; mikor az asszony betér egy kapun. Az apja
-kapuján. Sokáig áll még a keritésnél, végre megfordul s bemegy a
-házba, ahol a késő éjjelen folyik a kártya. Hárman vannak, a
-tanitó, egy szomszéd falubeli félparaszt-félur, meg Takács
-Gyuri.</p>
-<p>Jeges hidegség fut végig az Erzsi gerincén, mikor ujja hegye az
-ablaküveghez ér s a hüvös sima lapot megkoccantja.</p>
-<p>A szobában rögtön megmozdul valaki.</p>
-<p>Szikrázik egy szál gyufa s meggyujtják a mécsest. Aztán szapora
-léptekkel kisiet az ajtóba az anya. Álmélkodva nézi a holdvilágos
-tornácon a lányát.</p>
-<p>– Itt vagyok édes anyám, – suttogja Erzsi.</p>
-<p>– Vajon aztán miért?</p>
-<p>– Engedjen be.</p>
-<p>Megáll az anya, mintha utját állaná, de Erzsi gyorsan, furakodva
-megy befelé s maga után vonja a fiát. Az anyja tétovázva beteszi a
-külső ajtót, egyet gondol, be is riglizi, aztán utána megy a
-szobába.</p>
-<p>Már az ura is fenn van, ott ül az ágya szélén s meghökkent
-csodálkozással nézi a lányát.</p>
-<p>– Mi a bajod? – mondta az anyja.</p>
-<p>– Meghalok édes anyám! – mondja fájó arccal Erzsi s nem tud
-sirva fakadni, mert érzékeny szive az apja arcán épen úgy a
-rosszaló bámulást fedezi föl, mint az anyjáén.</p>
-<p>Eddig nem is gondolt magára, de most, hogy leteszi a babáját a
-falócára a párnák tetejébe, ugy érzi, szétszakad a teste. Amint
-kiegyenesedett, a háta iszonyuan fájni kezdett, a fejét végig
-simitotta s két nagy daganatot érzett meg, egyet a homlokán,
-másikat a hajban, a feje tetején. A karját nem <span class=
-"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> birta
-emelni, majd letört. És amit a lelki részvét híjja elfojtott,
-kiszakadt belőle a zokogás a testi fájdalomtól. Oly keservesen és
-gyötrelmesen, mintha a rettentő feszültség egy elfojtott lyukon
-bugyogna ki rémes erőlködéssel.</p>
-<p>Apja, anyja álmélkodva nézték sokáig. Nem szóltak, egymásra sem
-néztek, mint a szeretetlen pároknál szokás, csak magukban gondolták
-el a gondolatukat.</p>
-<p>Mikor jól kisirta magát Erzsi, s lecsendesedett, megszólalt
-közönyös hangon az anyja.</p>
-<p>– Na hát mi baj van?</p>
-<p>Erzsi kedvtelenül s restelkedve vállat vont. Lehült a vére.</p>
-<p>– Mi? Micsoda? – kérdezte élesen az anyja.</p>
-<p>– Semmi, – mondta Erzsi s sirós ajkai megrándultak a belső
-fájdalomtól.</p>
-<p>Az apja csak nézte, nézte őt, fáradtan, fásultan, szomoruan.</p>
-<p>– Jajhaj! – sóhajtott az anya és kövér, meztelen karjait
-végigtapogatta keresztben a tenyereivel. – Igazad van jányom,
-minden férfi disznó, kutya. Galád, becstelen.</p>
-<p>Erzsinek összerándult a szemöldöke, egész arca. Igen-igen
-rosszul kezdte érezni magát. Nem otthon van, hanem idegenben, még
-az idegennél is rosszabb helyen.</p>
-<p>– Azt hiszed, nem tudom mi a bajod? – folytatta az anyja s egyre
-gyurta hájas kövér felső karjait. – Igazad van jányom. Elég mán két
-gyerek. Egye meg a fene a marha férfiakat.</p>
-<p>Erzsi ijedten rápillantott az anyjára, aztán lesütötte a szemét.
-Ökröndözés buffant fel a torkán, hányás ingerelte. S majd elsülyedt
-a szégyentől.</p>
-<p>– Azt hiszed engem nem vert el apád? – folytatta az asszony
-kicsinylő szájrántással. Amint a mély kivágásu, ingvállban
-összeszoritott karjaival <span class="pagenum"><a name="Page_112"
-id="Page_112">-112-</a></span> feltolta hatalmas melleit, fehér
-bőre fiatalos ruganyossággal dagadt. Egész teste megőrizte asszonyi
-szépségeit, csak az arca volt öreg, mély, sötét ráncos, sürü
-barázdák eredtek szemei körül, s oly gyürött és petyhüdt volt barna
-arca, mint a szerelmi izgalom csatatere. De a teste kemény volt,
-hogy a bolhát meg lehetett volna pattantani a bőrén s meglátszott
-friss, temperamentumos mozgásán, hogy ma sem ijedne meg hét
-férfitől.</p>
-<p>– Ajajh, de még hányszor elvert, – mondta tovább. – De mit
-csináljak? Mégis mindig az lett, amit én akartam. Először én is
-hazaszaladtam az anyámhoz, de nekem olyan anyám volt, hogy be se
-eresztett az ajtón, haha, „lódulj innen, azt mondja. Ott az urad,
-nem bánom, ha tizenkettőbe hasit se“. Az én anyám az asszony vót!
-Hajajh.</p>
-<p>Derülten, vidáman nézett maga elé. Csak saját magának beszélt.
-Az urának nem, hét számra nem szoktak ők szót váltani. A lányának
-sem beszélt, attól is egész világ választotta el. De ő azért egész
-jól megvolt magában s ha idegen ember került közelébe, mindig olyan
-friss, talpraesett és kellemes volt, hogy az egész világ az
-„aranyos Takácsnénak“ hivta. Senki sem értette a vén szamár
-„tövigszárazt“, hogy nem tud meglenni evvel a szép és kedves
-feleségével?</p>
-<p>A száraz paraszt, aki fekete csontjaival, mogorva arccal ült az
-ágya szélén s komoly, barna szemével hosszan elnézte a lányát,
-köpött. Oda pillantott a feleségére s utálattal látta, hogy
-vakarózik, hogy tapogatja magát, hogy nyujtózik, tekergeti
-szemtelenül a derekát.</p>
-<p>– Csak még egyszer vinne el a fene innen, – gondolta magában, –
-az én ajtómon se jönnél be többet!</p>
-<p>Azzal tovább szítta egy rossz fogát s hallgatott.</p>
-<p>Mindhárman elhallgattak. A kis fiu ott kuporgott <span class=
-"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> az
-anyja mellett s álmosan meresztgette nagy szemeit szegényke.</p>
-<p>Kietlen csönd volt.</p>
-<p>– Most mit akarsz? – kérdezte az anya.</p>
-<p>Erzsi kinosan vállat vont.</p>
-<p>Mit akar? Ő? Istenem, hát mit akarhat? Ha halált lehetne idézni
-a saját fejére, azt akarná. Maga mellett érzi a csecsemőjét, másik
-oldalon meg-megroggyanó térdü kis fiát, kezével védően vonzza őket
-magához s ellenségesen áll szemben az idegen két lénynyel, aki
-szemben van itt vele. Tisztán, teljesen érzi, hogy az anyjával nem
-virradhat meg egy fedél alatt s hogy az apja senki az ő számára,
-erejefogyott vén ember, aki konok közönyösségbe fojtja bánatát. És
-még ő néz szánakozva, résztvevően az öreg ember felé, akit az élet
-ugy lebirt, ugy semmivé aszalt.</p>
-<p>Körüljártatta a szemét a házon. Az éjszakai ágyvetés miatt
-rendetlenség volt a szobában. Ő roppant gondosan, pontosan rak
-helyére mindent, az anyja oly gondatlanul, felületesen,
-haszontalanul dob ide is egy párnát, oda is. Minden széken ruha,
-ágytakaró, egyik csizmája a szoba közepén, a másik az ágy alatt,
-mindenik piszkos, sáros, pedig hetek óta nincs eső. Az asztalon ott
-az ételmaradékos tányér, piszkos villa, kés, kanál, felborult
-sótartó. Falon félrebillent a légyköpte tükör; az asztal fölött
-függő lámpát tavasz óta nem tisztitották, az üveget
-alólról-felülről kitörülte valaha olyan darabon, ameddig az ujja
-beért, a többi része fekete füstös…</p>
-<p>Jajaj. Itt élni! Lehet-e itt élni? Semmi sem változott, minden
-ugy van, mint régen.</p>
-<p>– Az isten áldja meg a dolgodat, – mondta az anyja, – ilyen
-semmiségért felverni az embert a legédesebb álmából. No, hát az
-olyan nagy baj? Minek van eszed, ha nem azért, hogy élj vele. Na. –
-És ásitott. – Hát pedig a te uraddal ki lehetne jönni! Kevés
-asszonynak van olyan ura. <span class="pagenum"><a name="Page_114"
-id="Page_114">-114-</a></span></p>
-<p>Erzsi fölállott. Szédülést érzett. Minden lelki rongy, minden
-erkölcsi piszok bűzzé vált, orrába szállt, ami az anyját és az urát
-egy dézsában boritotta előtte. És neki, neki kell megérnie, hogy ez
-az asszony ő előtte védje, neki, az ő számára, az urát!</p>
-<p>Undor, halálos undor.</p>
-<p>Tévedezve, szédelegve néz körül. Élet ez? Élet? Hát Uristen, mi
-jön még? Honnan jön ennyi, ennyi csapás?! Mi van még hátra? Van,
-még mindig van valami? Isten látja a lelkét, olyan kevés kell neki;
-sem étel, sem ital, sem gazdagság, sem egészség nem kell neki.
-Olyan kis helyen meg tudna élni, olyan szegénységben, olyan undok
-nyavalyákban, amilyen csak elért valaha valakit, ha becsület! ha
-szívbeli tisztaság! ha erkölcsi egészség volna körülötte! Mivel
-érdemelte ki az égtől ezt a szomoru sorsot, minden bajok
-legszomorubbját, ami özönnel hull rá.</p>
-<p>Az anya közelebb lépett hozzá s a fülébe suttogta:</p>
-<p>– Osztán nem kell olyan nagyon megijedni. Hát mért nem szólsz
-nekem? Én tizenegy gyereket hajtottam el!…</p>
-<p>Irtózatos utálat vonaglik az Erzsi arcán.</p>
-<p>– Ooáh! – orditja, üvölti az utálattól s mint a tébolyodott
-bámul üveges szemmel az anyja képébe.</p>
-<p>Aztán magához tér és reszkető kézzel kapja ölbe kicsinyét; mint
-a farkasnőstény ragadja meg másik szegény kölykét s ki innen! Ki
-amig rá nem szakad a ház. Ki, amig meg nem fojtja ez a rothadt
-levegő.</p>
-<p>Ki, ki, kirohan. Az anya kitárogatja két keze szárát s ugy
-csodálkozik, az apja törött, rongy teste kimered, ugy néz utána, de
-nem kél fel, nem szólal meg. Erzsi az ajtóból még visszapillant rá
-s <span class="pagenum"><a name="Page_115" id=
-"Page_115">-115-</a></span> meglátja a vigasztalan tehetetlenség
-gyászát kiülve az apja arcán s megtorpad e képtől. És rögtön
-megérzi, hogy ezzé fog válni ő is. Igy jár, akit megtőr az
-élet!</p>
-<p>És most hová?</p>
-<p>Bezáródott mögötte ez az ajtó is: a szülei házé!</p>
-<p>Örökre.</p>
-<p>Ujra kint van az utcán. A semmiben. A rettenetes
-világürességben.</p>
-<p>És most hova.</p>
-<p>Tévetegül, roskadozva viszi a lába vissza, arra, ahonnan jött. S
-oly gyorsan száll alá lelki feszültsége, mintha legombolyitják a
-kifeszitett kötelet. Már alig bir lépni, alig birja cipelni
-gyerekét.</p>
-<p>– Meg fogok halni, – mondja magában – elevenen fogok meghalni,
-mint az apám. Az erős, a szent, az igazi emberapám. Ha az idáig
-jutott, én még lejebb, Le, le, le, le. Földig, föld alá.
-Leroskadok. Kereszt alatt, mint a Krisztus. Óh édes Jézus. Óh
-megváltó Jézus. Óh szenvedő Jézus. Óh adj erőt bünös lányodnak
-Jézusom. Válts meg uram Jézus…</p>
-<p>Mig az imás szókat suttogta, egyre erősebb és nyugodtabb lett
-önérzése. Mint az áldozati bárány, tisztába jövén sorsával, kész
-volt elviselni azt. Megszakadt valami a lelkében. Az életvágy
-szakadt meg. Most már csak a szomoruságra vágyódott a lelke. S
-örült, érezve, hogy inai aligség birják, örült, hogy testi
-szenvedés sulyosbitja lelki baját. Félt, hogy enélkül nem is birná
-ki amazt. Ha karjait kiszakadóban nem érezné, ha háta, válla,
-bordái a beszakadás fájását nem sajognák, nem birna most ily
-rettenetes megnyugvással vágyni a lelki szenvedésre, a
-megaláztatásra, az ostorozásra, a mártiromságra.</p>
-<p>Már készen volt a lelke halálnak halálára. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span></p>
-<p>Egyszerre csak erős, de fojtott s ijesztően ijedt hang kiáltott
-rá, hogy majd összerogyott tőle.</p>
-<p>– Erzsus!</p>
-<p>Erzsi megállott s remegve ölelte magához nyugtalanul alvó
-babáját. A másik percben mögötte volt Takács Gyuri.</p>
-<p>– Már az elébb is láttam, mikor erre szaladtál, – mi baj van?
-Mi? Nem birtam nyugodni, valami kihuzott… Vártalak.</p>
-<p>Erzsi halottfakó arccal meredt rá s nem tudott szólani.</p>
-<p>– Mi? No mi baj no.</p>
-<p>Az asszony megingatta a fejét s el akart szaladni.</p>
-<p>– Állj meg… s megkapta a karját.</p>
-<p>Erzsi sikoltani akart, de a torkán nem jött ki a hang. Iszonyu
-fájást érzett összetörött testében s megállott remegve, mint a
-kihajszolt paripa.</p>
-<p>– Beszélj az isten áldjon meg, ne bolondits meg, – könyörgött
-rekedt, hergő hangon Gyuri. – Igy csak nem eresztelek el. Szólj
-hát.</p>
-<p>– Hagyj el, – mondta gyors, fuldokló hangon Erzsi.</p>
-<p>– Nem én, mig nem beszélsz. Bajod van ugy-e.</p>
-<p>Az asszony intett.</p>
-<p>– Az uraddal… Tudom én! Nekem akarsz hazudni. Hazudj annak, aki
-nem szeret. Az uradnak, ne nekem.</p>
-<p>Az asszonynak türhetetlen volt a férfi sok beszéde. Ez maga is
-megérezte.</p>
-<p>– Megvert!?</p>
-<p>Erzsi meredt arccal bámult.</p>
-<p>– Haza szaladtál!… Az anyád kiszekirozott! Az apád, – eh, az mit
-tegyen? Elkergesse a lányáért a feleségit?</p>
-<p>Erzsi rémülten hallotta mindezt.</p>
-<p>– Most mit csinálsz?</p>
-<p>Hallgattak s egymásra néztek ijedt, kimeredt <span class=
-"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span>
-szemekkel. Mindenik attól félt, hogy a másik kitalálja a
-gondolatát.</p>
-<p>– Erzsi!</p>
-<p>Az asszony gyülölködően rántotta össze a szemét a teli bizalmu
-hangra.</p>
-<p>– Szereted még az uradat?</p>
-<p>Erzsi dacosan, lenézően rántotta el magát.</p>
-<p>– Szereted?</p>
-<p>Hogy az asszony nem felelt, ujra kezdte:</p>
-<p>– Megcsalt: kutya. Megvert: nyomorult. Elhagyott menni: utolsó
-szemét!… Szereted?</p>
-<p>Semmi szó.</p>
-<p>– Visszamégy hozzá? Elfelejted neki? Hogy holnap ujra
-kezdje?</p>
-<p>Erzsi összeszoritotta a fogát s kimeredt a szeme.</p>
-<p>– Szereted?</p>
-<p>– Mi közöd hozzá! – sziszegte az asszony.</p>
-<p>A férfi, aki azt hitte már győzött, visszahőkölt.</p>
-<p>– Mi közöm? Ó te istenadta! Nekem mi közöm? Jaj te boldogtalan!…
-Szeretlek. Az a közöm.</p>
-<p>– Akkor hagyj békén.</p>
-<p>– Hát elment az eszed! Hogy hagyjalak! Gyerek vagy te, hogy
-beszéljek veled! Éccaka van! Senkise lát!… Hej a kutyaistenit! –
-orditott fel hirtelen hörögve, hogy végigbugott a falun.</p>
-<p>Erzsiben megállott a szivdobogás.</p>
-<p>– Hallgass! – szólott erősen.</p>
-<p>– Gyere hozzám! Megvédelek az egész világtól!</p>
-<p>– Soha!</p>
-<p>– Gyere…</p>
-<p>– Soha! – kiáltott rá az asszony teljes erejéből.</p>
-<p>A férfi megbénult ettől a kiáltástól, amelyben benne volt az
-örökös, teljes elutasitás. Lelankadt a karja s egyszerüen engedte,
-hogy az asszony elmenjen. Látta, hogy siet előre az utcán, a porban
-<span class="pagenum"><a name="Page_118" id=
-"Page_118">-118-</a></span> meg-megcsukló inakkal s hogy huzza
-magával az álmosan, már szinte önkivületben tipegő kis fiát.
-Iszonyatos keserüség lepte meg a szivét. Csikoritott egyet a fogán
-majd beletört mind, azzal sarkon fordult s ment vissza,
-kártyázni.</p>
-<p>És Erzsi szaladt előre, maga sem tudta, hogy miért, hova.
-Szaladt a vérpadra. Szaladt a halálba, a máglyára. Rohant erényével
-szenvedni s kinjaival vezekelni az apjáért, anyjáért, magáért, a
-gyermekeiért, ezért a bünös világért, amely tele van rosszasággal,
-bünnel, átokkal. Mert csak annyit érzett, hogy neki kell jóvá
-tenni, amit más vétett; csak annyira vágyott most, hogy a tisztaság
-lilioma maradjon ő s áhitozott száz kisértés után, hogy bizonyságot
-tegyen erényiről, áhitozott ezer kin után, hogy próbáját adja
-állhatatosságának.</p>
-<p>– Óh Uram Jézus, Szüz Mária anyám! Mi az én szenvedésem a
-tietekhez! Könyörögj érettem…</p>
-<p>Meg volt gyalázva, porig alázva. Soha föl nem éberedik
-tönkregyávult lelke, soha nem érzi többet magát asszonynak,
-embernek, isten büszke valakijének, áldozati bárány! megöldösött
-lény, mindeneknek utolsója.</p>
-<p>Igy ment be a házba, az ura házába. Megtérve a Kálvária hét
-kőképe elől maga is kész volt keresztre feküdni.</p>
-<p>Az urát ugy találta, ahogy ott hagyta. Végignyujtózva az ágyon,
-ébren. Dani szégyenülten látta, hogy megtért az asszony. Ő is
-kitalálta, mi az oka: otthon még keserübb gyalázat érte, mint itt…
-És ökölbe csapódott minden ujja, szerette volna szétdulni a vének
-házát s az üszkei közé dobni őket, amiért az ő <em class=
-"gesperrt">feleségével</em> igy bántak! Már pedig ő maga is egészen
-belegyőződött, belenyugodott, hogy elválik tőle az asszony. Jobb is
-igy, mondta magában. Hiába, ha nem összevalók, az isten se
-párositja már össze őket. Utálta magát, az életét s <span class=
-"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> keserü
-szájizzel vetette meg magát, amért egy asszonynak nem tud bálványa
-lenni.</p>
-<p>De most mi lesz?</p>
-<p>Erzsi egy szó nélkül fektette le a meggyötört kicsinyeket. Még
-jó szerencse, hogy olyan egészségesek. A parányit a bölcsőbe
-fektette, a másikat a maga ágyára, felfelé fejjel a nagy párnára, ő
-maga pedig eléje térdelt és imádkozott.</p>
-<p>Dani el-elszunditott, de untalan fölébredt. Erzsi egy percre sem
-érzett álmosságot. Pedig gondolkozni sem tudott, csak mondta
-magában a litániát:</p>
-<p>Asszonyunk, Szüz Mária könyörögj érettünk…</p>
-<p>Mikor a pirkadó hajnal bevilágitott az ablakon, Dani fölkelt,
-felöltözködött. Szomoru volt és csüggedt.</p>
-<p>Egy percre megállott s a sötétben elnézte az Erzsi alakját.
-Meghatva, elbágyadtan bámulta a nőt, akinek embertelen erőt adott
-valami ő előtte ismeretlen érzelem. Immár órák óta térdelt ott,
-mint a templomban, a sötét templomok titokzatos homályában
-térdelnek fáradatlan asszonyok, fölemelve összesimitott kezüket,
-oldalra hajtva fejüket, mint Szüz Mária s halk szájmozgással
-rebegve a csudálatos, gépi szókat, amelyek mindig ugyanazok, mint a
-vizesés csöppjei s mindig bőséges uj érzéssel tudják eltölteni a
-hivő lelkét, mint a fáradtakét a vizzuhogás.</p>
-<p>Daninak kitágult a szeme s féltékenység fogta el a szivét. Vad
-düh kezdett benne megáradni. Látta, hogy ő nem teheti tönkre ezt az
-asszonyt. Az ő ereje semmi ahhoz az erőhöz, amely titokzatosan
-belenyul annak a belsejébe. Tudta, hogyha most ő engedne hirtelen
-gyülöletének s széttiporná az imádkozó asszonyt, annak minden tagja
-külön az ég felé emelkednék s a testi bántás a lelkét már nem
-érintené.</p>
-<p>Sóhajtott s részvétet érzett iránta.</p>
-<p>Dehogy bántaná szegényt. Dehogy is bántaná <span class=
-"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> többet!
-Nincs is rá joga! Senki már neki ez az asszony. És ha ezer
-esztendeig élnek együtt, akkor is idegen lesz örökkön örökké…</p>
-<p>Megmozdult s csöndesen, nehézkesen kiment.</p>
-<p>Odakint az a szép nyári reggel volt, amely mostanában olyan
-szivet-lelket élesztően derül föl napról-napra.</p>
-<p>De az ő lelke szomoruság ónos szárnyától volt csapzott.</p>
-<p>Lehajtott fejjel nézett körülkomor szempillái alól.</p>
-<p>Itt-ott egy-egy tinó bőgése, kakas kukoritása, emberi száj
-istenkáromlása hallatszott a friss, áldott reggelen.</p>
-<p>És Dani kedvetlenül érezte, hogy itt a munka, a törekvés
-semmiért, a harc ok nélkül valókért, az égedelem, amely mindent
-hamuvá tesz. Itt az uj nap.</p>
-<p>Hintórobogást hallott.</p>
-<p>Kemény pillantással nézett ki az utra.</p>
-<p>És rettenetes szédüléssel ismerte meg, hogy a grófi hintóban ott
-ül a grófi pár s nagy utitáska hirdeti, hogy a vasutra mennek.</p>
-<p>Tompa rémület ütött a fejébe, szivébe.</p>
-<p>És utána bámult az elrobogó hintónak.</p>
-<p>S amint az eltünt szeme elől, fanyar nyál futott össze inye
-közt.</p>
-<p>Mi maradt itt neki?</p>
-<p>Ez a rongy falu, rongy nép, rongy élet.</p>
-<p>Még azt is utálta, hogy leköpje.</p>
-<p>Mi ez? Ez az élet!</p>
-<p>Sár!</p>
-<p>És megint összekapta a szemét, ökölbe ránditotta öklét s vadul
-megdagadt érzéssel lihegett körül.</p>
-<p>– Legyen sár! Sár! De még legalább szétgázolok benne!</p>
-<p>S veszettül nézett a falura, a házára s fenyegetően utána az
-eltünt uri népnek! <span class="pagenum"><a name="Page_121" id=
-"Page_121">-121-</a></span></p>
-<div class="chapter">
-<h2>II. KÖTET</h2>
-</div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_122" id=
-"Page_122">-122-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_123" id=
-"Page_123">-123-</a></span></p>
-<h3>I.</h3>
-<p>Hamar beállott a tél. Már november elején vastag hó boritotta a
-földet. Még itt sem volt az igazi tél s a szegény emberek, akik
-olyan könnyen élnek, mint a madár s minthogy kicsivel beérik,
-semmit sem gyüjtenek, – már is lopkodták a nagy gazdák napraforgó
-kóróját tüzelőnek.</p>
-<p>Turi Dani, a nyár óta megszokott szótlan, mogorva módján hajtott
-végig a falun. Nem nézett jobbra-balra, csak a két ló közé a rud
-végire. A vastagtalpu parasztszán keményen zötyögött a ridegre
-fagyott hótalan uton. A lovak patkója csattogott a rögökön.</p>
-<p>– Hát a csengő, Dani! – kiabált rá egy menyecske, aki nyakig
-felgyürkőzve szaladt ki egy dézsa mosóvizzel, hogy kiöntse s a
-lázas, gőzös munkától friss volt, jókedvü, – hol a pergő Dani?
-Szégyelli magát a lovad!…</p>
-<p>Dani nem felelt. A homloka egy árnyalattal komorabbra huzódott;
-ugy ült a szekér elején az ócska fekete gubában, benyomott
-báránybőr süvegében, mintha nem látna, se hallana; csak bámult
-mereven maga elejbe, a ló lába elé szaladó rögökre, a szemetes,
-ganajos utra, amelyen minden olyan keményre volt fagyva, mint az ő
-lelkében.</p>
-<p>Nem látta két oldalt az utcasort, sem az embereket, akik
-pipavégről diskuráltak egy-egy kapuban, sem az asszonyokat, akik
-még most is utána néztek azért Turi Daninak.</p>
-<p>– Há má mégis hát mi a fene baja van ennek? <span class=
-"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> –
-kérdezte egy gazda szószaporitó komáitól, akikkel jól begubázva
-szidták a hideget, a telet, nyarat, kormányt, meg az istent.</p>
-<p>– Ajjé, nagy annak a baja. Nem nyelheti le eccere a kiskarai
-tornyot. Az a baja.</p>
-<p>Dani a nyár óta valóban hihetetlen kapzsi lett gyüjtésben,
-munkában, vagyona szaporitásában. Azzal a fáradhatatlan
-szenvedéllyel, amivel, mint a tüz tudta mindig megemészteni, amibe
-belefogott, most tiz emberre valót dolgozott. Nem törődött már sem
-a feleségével, sem a gyerekeivel, sem az asszonynéppel, csak a
-pénzszerzéssel. A nyáron minden nap bent volt az ügyvédnél, még se
-birta megkapni a meghalt bérlő örökét. A gróf elutazott Afrikába, a
-grófné hallani sem akart többet a kiskarai uradalomról; László
-gróf, a sógora meg nyiltan kijelentette, hogy ellene van a
-parasztoknak. Mégsem történt semmi. Egyelőre nem is volt sürgős,
-ujévre kellett meglenni a döntésnek.</p>
-<p>Ahogy közeledett a falu végéhez, a kastélyhoz, Daninak is eszébe
-jutott ujra a dolog.</p>
-<p>Egyszerre csak önkéntelenül felpillantott s jobbra lenézett az
-utcára. Bora állott egy kapuban. Be akart menni, de a Dani kedveért
-kilincsre tett kézzel visszafordult. Dani szórakozottan jártatta a
-szemét a szép lányon, akiről vastag szürke nagykendőjében is
-megérzett, hogy karcsu, ideges teremtés. Csak épen egymásra néztek.
-Nem történt semmi. Nem szóltak semmit. Még csak nem is köszöntek
-egymásnak a szemükkel sem. Csupán csak megnézték egymást. Bora a
-maga ideges, érzékies, odameredő nagy nézésével, Dani komoly,
-férfias, vizsga tekintetével. S Danival elszaladt a szán; fejét sem
-forditotta vissza a lány után. Előre nézett ujra, le a földre. Bora
-pedig benyitotta a deszka kisajtót s ropogós, friss, halk neszü
-léptekkel ment el a tornác előtt be a házba. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span></p>
-<p>Éles szél csapott a Dani szemébe; lejebb huzta a süveget a
-szemöldökéig, lesütötte a fejét s gyorsabban hajtott neki a
-szélnek. A fákat vastag zuz boritotta, fehér volt az egész világ s
-az akácok vastag fehér lombjáról a szél hóport rázott le. A lovak
-gőzölögtek s dér fagyott a szőrük szálahegyire; nagy fekete varjak
-tanyáztak itt-ott valami hulladékon s lomhán reppentek föl a ló
-elől.</p>
-<p>Dani felpillantott, végignézett a fasoron, amely közt siklott a
-szánja. Csuda kép ez, a dusan bezuzmarázott ut, fehér cukorfák
-ezernyi ezer foka. Megfagyott tündérország, amely holtában uj
-gyönyörüség. Dani hunyoritott, megpihentette szemét, aztán ujra a
-lovaira nézett s érezte az arcába vágó szél szurdosásait.</p>
-<p>Az árok hidjánál gyors fordulással kitért az országutról a
-mezőre, az uttalan utra, ahol nyoma sem volt a dülőut csapásának a
-hó alatt. Repült, farolt a szán a sima havon, amely keményre volt
-fagyva, hogy a gyors lovak patája nem szakadt bele.</p>
-<p>Nagy, nagy magánosság közepébe csöppentek. Csak a szél csendes
-suhogását érezte a fülében, meg a szán csikaritó éles surlóhangját,
-a lovak egyenletes taktusát, fuvását, de a nagy sik mezőn sehol
-semmi más nesz nem kelt szárnyra. Kékesen villogott a hómező
-nyugatra, bántóan szurós, sárga fénnyel keletre. A reggeli nap
-áttört a laza opálos égen, amely köröskörül ép olyan egyforma,
-bágyadtan világitó volt, mint a hó.</p>
-<p>Dani szórakozottan figyelt rá a nyul csapására; tapsifüles járt
-erre, még a friss hóban, a mély hóban s hasig dagasztott benne.</p>
-<p>A két jó ló repült előre, gondolomra, találomra. Itt-ott egy-egy
-kukoricaszár állott ki s leszakadt szárnyakkal cipelte a rácsapzott
-havat. Egy távoli tanyáról kutyaugatás hallatszott különösen,
-idegenül, de mély csendüléssel. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_126" id="Page_126">-126-</a></span></p>
-<p>Jó félóráig rohantak igy. A két ló, mintha ki akarta volna rugni
-az istállói zsibbadtságot csülkeiből, nyargalt mint a szél. Daninak
-kipirult az arcéle s egyre fogyott kedvetlen maznasága.
-Egyenesebbre ült a deszkán s a guba alatt nyujtóztatva derekát,
-megropogtatta gerinccsontjait. Magára érzett s szilajul rántotta
-össze a szemét. „Gyi te ló!“ Porzik a hószine. Jól esik a szél.
-Feljebb tolja sipkáját, hogy telibben érje a levegő s gyorsabbra
-ránditja a gyeplő szárát. „Gyi, gyi, kutyaló!“ Mit törődni az
-élettel. Mit a bajjal. Ki mit árthat? Ki mit ér? Kire mi gondja az
-embernek! Sima az ut, szalad a szán, álljon elébe aki mer.
-Elébb-utóbb mindent elérünk, ha élünk. És mért ne élnénk, mikor
-élni jó, élni szép, élni mégis érdemes! Ez az egy öröme van az
-embernek, hogy él és tesz, és repül! „Gyi te ló! Kutyák igyák
-véreteket. Gyi te hát! Gyi hé! Gyi hé! Gyi hé!“</p>
-<p>Végre szemébe tünik a nagy körtefa s erről eszébe jut, hol jár,
-mit akar. Meglepetve néz körül. Puszta a föld, az ő földje. Sehol
-nyoma sincs a kórókazalnak; azért jött ki most, hogy hazahordja mig
-el nem lopják s ime csak a moncsalékját, a maszatos, hóba taposott,
-hóba fagyott helyét hagyták meg a gazdának.</p>
-<p>Dani éktelen haragba tör ki s a magas egekig hasit a káromkodás,
-amellyel a tolvajt körülteremti. De hiába, a kóró nincs meg.
-Nyilvánvaló, hogy nem régen hordták el; most, mióta felfagyott a
-hó. Ma! itt a friss csizmanyom; a szántalp gyürte hó olyan friss,
-mintha ebb a percben járt volna itt a tolvaj.</p>
-<p>Körülnéz s a távolban nagy sötét foltot, egy futó boglyát lát
-meg. Az ő. A tolvaj.</p>
-<p>Utána.</p>
-<p>Előveszi az ostort s közé vág a lónak. A két tüzes állat
-idegesen kirug. Még egyszer végigvág rajtuk. És még egyszer.
-Kitölti dühét; a véknyába, <span class="pagenum"><a name="Page_127"
-id="Page_127">-127-</a></span> a hasa alá ereszti az ostorhegyét,
-hogy a lovakat majd megeszi a fene.</p>
-<p>Aztán megereszti a gyeplőt s repül a két állat, mint a fütyülő
-szél. Dani bedugja az ostort a helyére a szánódalba s ereszti őket.
-Utána a tolvajnak. Szakadékon röpülnek át, le a vájásba, fel
-belőle. Néha olyanokat ugrik a szán, majd átpattan a lovak felett,
-néha olyat farol, majd felboritja a kocsist. De csak előre. Semmit
-sem kerülnek ki.</p>
-<p>Ma jól esik épen ez a harc, ez a futás. Dani a süveget a bubjára
-taszitja s villogó szemmel kémli az üldözött szánat. Az nem sejt
-semmit. Nyugodtan, egyenletesen poroszkál s a távolság rohamosan
-fogy köztük. Dani reméli, hogy mig a fasorba, az országutra beérne
-a zsivány, rajtaüt akkorra. De jaj keserves lesz. Ha az öregisten
-vón, se irgalmazna neki. Hátranéz s megbirálja a vasvillát
-félszemmel. Lesz annak dolga. Mikor csakugyan közelre éri, vissza
-is fordul s kezébe veszi a villát. Olyan jólesően fogja a markába,
-hogy érzi minden inában a férfiui erőt. Egészen más ember már, mint
-akinek elindult hazulról. Már nem fáradt és kiállhatatlan, nem
-közömbös, mit se bánó. Felpezsdült benne a vér.</p>
-<p>Szótlanul folyik a verseny. Nem is verseny, csak üldözés. Az
-első szán nagy rakodásával nyugodtan halad, tudomást sem vesz
-arról, hogy nyomában a gazda. Gondosan, csöndesen döcög a szántalp
-s óvatosan billen a kóróboglya. Minden akadályt kikerül s a
-hófuvásra sem ereszkedik, hogy be ne szakadjon. Danit szörnyen
-bosszantja, sérti ez a nyugalom. Nem is kiált utána a zsiványnak,
-akiből mit sem lát, még a lovait sem, csak tartogatja az
-indulatját. Mikor már beérte, megcsöndesiti a lovait s melléje
-hajtja a kórótolvajnak, rákiált:</p>
-<p>– Állj meg, hé!</p>
-<p>Amaz visszafogja lovait, megáll. Dani leugrik a szánkájáról s
-vasvillával kezében, odalép. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p>
-<p>A következő pillanatban megszégyenülve hőköl vissza.</p>
-<p>Az apja néz rá a szánról.</p>
-<p>Egy ideig hallgattak s Dani elfelejtve minden haragját arra
-gondolt, hogy megvénült az apja. Az arca elborult s mély ráncok
-verődtek rajta. Kopott, lapos szemöldöke alól kék szeme élesen néz
-s az egész emberből epés keserüség árad.</p>
-<p>Dani, mint az apja előtt mindig, megjuházva néz félre, kikerülve
-szemét, mintha bünösnek érezné magát előtte. Pedig egyetlen bűne az
-volt, hogy ő gazdag lett s a szülei ma is még a régi nyomorban
-éltek. Kárára nem volt a családjának, inkább sokkal segitette őket,
-régebben pénzzel is, vissza nem kapható kölcsönökkel, ujabban,
-mióta gazdagabb s jobban megbecsüli a pénzt, már csak amolyan
-erkölcsi támogatással. De mindig érzi, hogy adósuk s ezért, hogy ne
-kelljen látni az inséget, elkerüli őket. Az öreg Turinak
-szavajárása volt, hogy „képen váglak, ha a bajuszodat a füledre
-tekered is!“ De bizony mégis kinőttek a keze alól a fiai, csak ő
-maradt meg a régi kapás nyomoruságban, pedig isten tudja hol
-szedte, hanem nagyon uri hajlamai voltak. Nem is szeretett
-dolgozni, inkább spekulált, jött, ment s apró seftekre költötte,
-amit össze tudott keresni, vagy a fiaitól ki tudott préselni.</p>
-<p>Megérezte az öreg, hogy fölibe kerekedett a fiának s akarattal
-fokozott keserüséggel ripakodott rá.</p>
-<p>– Nem restelled magad a kutyától…</p>
-<p>Dani gyorsan ráomlott közönyösséggel vont vállat.</p>
-<p>– Szégyen, gyalázat. Az ember felneveli űket, de azért, ha mán
-kikerül a házból, egy se nyit rá ajtót többet. Ott fagyhatunk
-rakásra. Bánod te? Egy szeker napraforgót nem hoz: nesztek!… Az
-anyád dögösködik, tudsz róla? Ej… <span class="pagenum"><a name=
-"Page_129" id="Page_129">-129-</a></span></p>
-<p>Közé vágott a lovaknak, azok örültek, hogy pihentek egy kicsit s
-óvatosan tovább vitték a szánat, a tüzrevaló
-napraforgó-kóróval.</p>
-<p>Dani ott maradt, utána nézett az apjának, egyet sóhajtott,
-felült a szánba s egy kis révedezés után ujra visszaforditotta a
-lovakat a mezőnek. Örült, hogy nem vesztette el teljesen a kedvét,
-inkább valami csintalanság forgott az eszében, ami egészen
-felvillanyozta.</p>
-<p>– Majd bolond vagyok, – gondolta magában, – hogy kóró nélkül
-megyek haza. Csak kint van még valakié.</p>
-<p>Nagyon megörült neki, hogy nemsokára napraforgó-csomók sátrait
-látta; s még jobban földerült, mikor kiszámitotta, hogy a Takács
-Gyuri kóróját fogja most ellopni. Vidáman neki állt s fölrakodott
-erősen, lekötötte jól a terhet a rudalló kötéllel s gondtalanul
-indult hazafelé.</p>
-<p>Már nem mulik el, nem már a vidámitó érzés, amely a pusztai szél
-danájára lopózkodott be a szivébe. Valami ugy feszitette belülről,
-olyan jólesően, ahogy már régen nem érezte magát. Nyujtózkodni
-szeretett volna s egyre mosolygott, hogy ő most meglopta a Gyuri
-sógort. A nyár óta titkos, egyre jobban feszülő vetélkedés volt
-köztük s nem botlott elő olyan apróság, amivel ki ne igyekezett
-volna egymást forgatni a két ember a béketürésből.</p>
-<p>És eszébe jutott Daninak Bora, akiről tudta, hogy Takács Gyuri
-utána vetette magát. Elmosolyodott, neki csak egyet kén szólani,
-csak a kis ujját kén mozditani, csak egyet kacsintani s a lány
-rögtön esze nélkül rohanna utána…</p>
-<p>És eszébe jutott, hogy a felesége után is igy járt valaha Gyuri.
-S érte ugrott kutba az Erzsi.</p>
-<p>És eszébe jutott a csufneve, amit mégis a fülébe hozott a szél.
-Tudta, hogy a sógora ragasztotta rá s annyi volt az elégtétele e
-percben, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_130" id=
-"Page_130">-130-</a></span> az a szó őneki mégis minden szerelmi
-sikerét s Gyurinak minden irigységét kifejezi.</p>
-<p>És más egyéb is jutott eszébe, mind csupa olyan dolog, s mind
-csupán azért, hogy lenézhesse érte Gyurit, aki semmi ember,
-rongyember, sár: egy Turi Dani mellett!</p>
-<p>És mégis, az a hur, amit a felesége emlékének puszta
-felbukkanása megpenditett benne, – tovább rezgett s fájdalmas,
-keserü és gyötrelmes érzéseket ébresztett föl.</p>
-<p>Mit ér, ha még százszor olyad nagyra lát is ő maga, Turi Dani
-létére; mit ér, ha nincs hatalma az asszonyon. Az Erzsi, az asszony
-ott sorvad el a szeme láttára, lefogy, mint a hold, leolvad a
-csontjáról a hus, bőre alól a puhaság, már is olyan, mint a
-lábonjáró halott… Nincs mód, hogy valaha visszatérjen a régi élet,
-a régi érzés. Csak lehetne legalább gyorsabban végeznie az élettel.
-De igy, együtt élni egy tetemmel, ez több, mint amit egy férfi el
-bir viselni. Daninak a hideg fut végig a hátán, ahányszor a
-feleségére pillant s ha rágondol… Hát meghal. Haljon meg. Ha nem
-akar élni, jobb is. De igy élni, hogy minden percben meghal valami
-benne… Igy hogy magával viszi a sirba az eleven, erős urának az
-erejét és kedvét, ez borzasztó. Ez a borzasztó. Ha kétségbeesésében
-a nyáron elemészti magát, s kibuvik ebből a világból, azóta
-elsiratták, elfelejtették volna. Rendben volna. A gyerekeknek uj
-anyát keresne… S eszébe ötlik Bora, amint ott állott ma is a kis
-kapuban, hogy nézett férfibámuló szerelmes nézéssel.</p>
-<p>Nagyot sóhajtott.</p>
-<p>A lovak csöndesen, taktusban vitték előre a szánat. Nemsokára
-itt volt a fasor s bekanyarodtak az országutra. Megint ott
-szaladtak előre a pompás fehér álomuton.</p>
-<p>Dani konokul ránditotta meg a szemöldökét. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> Ej mit,
-még ma fölrakja a csengőket a lovakra. Nem ér ez a gyászos élet
-semmit.</p>
-<p>Magára erőltetett hetykeséggel nézett előre s egy-két szót
-dudolt valami farsangi nótából.</p>
-<p>Egy toprongyos alak ügetett előtte s félreállott már jómesszire
-a szán utjából a hóra. Egy vén házaló zsidó volt.</p>
-<p>Daninak ötlete támadt.</p>
-<p>– Halt! – kiáltott a zsidóra.</p>
-<p>Ez bámulva s kissé megszeppenve nézett álltából a parasztra, aki
-megállitotta lovait s a nagy gubából fenyegetően pillantott
-felé.</p>
-<p>– Hát mi van a batyuba Mojse? – rivallt rá Dani.</p>
-<p>– Amit parancsol kérem alássan.</p>
-<p>– No egy kettő, ki vele.</p>
-<p>– Dehát…</p>
-<p>– Szaporán, mert a nyakadba sózom ezt az ostort.</p>
-<p>Az öregnek piszkos, szürke szakálla mozgott, de szó nem jött ki
-a száján. Nem ismerte még ezt a vidéket, nem tudta kivel van dolga,
-mire lehet számitani. Igen apró kis ember volt, füles
-posztósapkájából ugy pislogott ki vereslő szemü vércse arcával,
-mint a megfogott madár. Horgas, piszkos, remegő ujjaival szaporán s
-mégis sikertelenül bontogatta a kockás nagy vászonabroszt. Közben
-okosan leselkedett a paraszt arcába, kémlelve, mifajta emberrel van
-dolga. Még ma is olyan gyáva volt szegény öreg, mint mikor
-gyerekkorában szabták ki a nadrágját a parasztok kutyái. De azért
-vakmerően vágott neki jó emelet batyujával a világnak, hogy minden
-bokor zörrenésétől megijedjen, nem farkas és nem rabló bukkan-é ki
-mögüle. Mindig külön hálát adott az istennek, ha hazaért a családja
-közé s alig pihent meg otthon egy kicsit az uri fiai és nagyuri
-menyei közt, megint csak nyakába vette az országot s tovább házalt
-az üvegkalárisokkal, garasos zsebtükrökkel és olcsó
-selyemkendőkkel. <span class="pagenum"><a name="Page_132" id=
-"Page_132">-132-</a></span></p>
-<p>– Siess mán atyus!</p>
-<p>– No majd nem sietek? Épen neked nem sietek. Még majd táncolok
-is. Mi?</p>
-<p>Dani nevetett s kikönyökölve a kóróhegy elől, amely felfogta a
-hátulról jövő éles szelet, vidáman nézte, hogy huhukkolja az öreg a
-körmét, amely kékre gémberedett, mig a batyu kötését tartotta vele.
-Különben ki volt melegedve az öreg és sovány, vékonybőrü arcélén
-vörös foltok ütöttek ki.</p>
-<p>A paraszt végig mutogattatta magának az egész raktárt s egy
-messzeviritó selyemkendőn akadt meg a szeme.</p>
-<p>Az öreg fölnézett, várva, hogy választ-e valamit a paraszt. Igen
-rosszkedvü volt, nem tudta biztosan, nem csak komiszkodik-e.</p>
-<p>– Valami selyemkendő kék nekem… – szólt Dani, mintha pénzért
-adná a szót, – ojan jó nagy, nyakbavaló, jánynak való…</p>
-<p>Az öreg megértette s mohón, remegő ujjakkal válogatta a
-holmiját. Egyet kivett.</p>
-<p>– Ez fájn lesz.</p>
-<p>– Ez nem szép! – habozott Dani, aki még sohasem avatkozott
-effélébe.</p>
-<p>– Ha én mondom akkor szép.</p>
-<p>Dani nem mert ellene mondani az öreg, határozott, fölényes
-kijelentésének. Forgatta, tapogatta, nézte a kezében a kendőt.</p>
-<p>– Osztán mit kóstálna ez?</p>
-<p>– Tizenöt forint.</p>
-<p>– Ejha! Van lelke ennyit kimondani?</p>
-<p>Az öreg végignézte és várt. Dani alkudni próbált. Leintette.</p>
-<p>– Adja csak vissza barátom, magának nem szép kendő kell, magának
-olcsó kendő kell.</p>
-<p>Dani szinte elvörösödött.</p>
-<p>– Nekem bizony szép kendő kell, de ez tiz pengőnél többet nem
-ér. <span class="pagenum"><a name="Page_133" id=
-"Page_133">-133-</a></span></p>
-<p>– Tessék menni üzletbe, kérni ilyet, tudni fogja mi az ára, ha
-olcsóbban kapja, mint tizenkettő, köphet nékem szembe.</p>
-<p>Odaadta tizenegyért. Daninál mindig volt pénz. Egy tizest, meg
-egy ötöst adott oda. A vén ember apró pénzt adott vissza.
-Meggondolva számolgatta a hatosokat, „tévedés kizárva.“</p>
-<p>– Nyolc meg kettő, az husz…</p>
-<p>– H</p>
-<p>– Azaz tiz…</p>
-<p>Dani nagyon dühös lett a csalási szándékért, azért mordult
-közbe. De mikor megolvasta a visszakapott pénzt s látta, hogy semmi
-sem hiányzik belőle, egy hatost odalökött az öregnek.</p>
-<p>– Ezzel meg akartál csalni, nesze legyen a tied.</p>
-<p>Az öreg megvetően rugta félre a pénzt a hóba.</p>
-<p>– Nekem nem kell tüled az ajándék. Add apádnak, hogy éhen ne
-haljon.</p>
-<p>Dani iszonyu dühbe gurult. Majd hozzávágta a vasvillát a vén
-zsidóhoz, aki közönyösen csomagolta össze a butyrát. De csak
-lenyelte a haragját, guba alá vette a selyemkendőt s a lovak közé
-csapott. A két ló már dideregni kezdett s vigan ugrott ki, egy perc
-mulva messze elhagyták az öreg zsidót, aki pontosan, rendesen
-rakosgatta csomóba sok dib-dáb holmiját.</p>
-<p>Fütyörészve, mosolyogva nézett maga elé Dani. Nem volt benne
-biztos, mit csinál a selyemkendővel. Már feltünt a falu vége s a
-kastély havas tornya kilátszott a fák lombja fölött.</p>
-<p>A faluszéli kutyák unalmukban egyet-egyet vakkantottak, ásitva
-vonitottak, Dani megcsendesitette a lovakat és lépésben haladt
-előre a kerékvágásos utca zökögőjén.</p>
-<p>Egyszerre csak látta, hogy Bora kilép azon a kapun, ahol bemenni
-látta volt. Ez a lány ő rá várt, mert sietve jött le az udvaron.
-Biztosan az <span class="pagenum"><a name="Page_134" id=
-"Page_134">-134-</a></span> ablakon leste őt s abban a percben jött
-ki, mikor épp a kapu elé ért a szán. Megint olyan álmélkodva,
-ábrándosan bámult felé, ahogy meg szokta tenni mindig, ha Danit
-meglátta; egész lelke mintha bele lett volna téve ebbe a
-nézésbe.</p>
-<p>Dani megállitotta a szánat.</p>
-<p>– Bora!</p>
-<p>– Mi.</p>
-<p>– Gyere csak.</p>
-<p>A lány készségesen odalibegett elébe.</p>
-<p>Daninak megrémlett, milyen vakmerőséget akar. Nem fogja
-elfogadni a lány a kendőt. Az egész falu szemeláttára! Már nézője
-is van a harmadik szomszédból. Egy óra mulva az egész falu tudni
-fogja. Izgatottság gyült fel benne s szinte ködös lett tőle a
-szeme. Egy percig belenézett a Bora mély dióbarna szemébe, amely
-gyujtogató hőséggel volt ráfüggesztve, aztán elszánta magát, egy
-szó nélkül kivette a selyemkendőt s a lány kezébe adta.</p>
-<p>– Nesze.</p>
-<p>Bora elvette. Egy szóval sem tiltakozott ellene.</p>
-<p>Dani nagyon meglepődött ezen s összevonva szemét fürkészve
-nézett a lány arcába. Nem talált abban semmi különöset; sem
-csodálkozást, sem zavart, meglepetést, tiltakozást. Bora,
-nyugodtan, természetesen vette az ajándékot s ajándéknak vette.
-Csak ép nagy változás történt a kifejezésében. Az ábrándosság tünt
-el az arcáról, a pokoli mélység mintha összehuzódott volna a
-szemében s rövidmélyü tisztasággá vált volna. Az izgató, titokzatos
-odaadás helyett rövid, egyszerü megértés tünt fel rajta. Az
-alázatosság helyett fölényesség, a rabszolgaság nyomában a
-parancsoló nő önérzete. De mind az egész csak egy árnyalat, amit a
-hirtelen vérszerelembe bomlott férfi nem látott, nem is érzett meg.
-Danit valami zavarta s ez önmagából <span class="pagenum"><a name=
-"Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> eredt, a saját tettének s
-helyzetének szokatlan voltából. Fonák volt neki a perc, amelyben
-mindenki megbámulta. Fonák a tett, amely mintha kiforditotta volna
-eddigi életrendjéből.</p>
-<p>Megérezte, hogy nagy hibát követett el. Szinte meglepetve bámult
-a lány arcába s ráemlékezett, hogy ezt még sohasem csipte, nem
-csókolta meg. Ehez a lányhoz eddig egy ujjal sem ért, meg sem
-érintette. És a rövid pillanat alatt, amit szemébe függesztett
-tekintettel, merev, félszájra vonuló mosollyal átélt vele szemben,
-szinte megbénult öntudattal, akarattal, biztosan tudta, hogy
-rosszat tőn magának, amikor nem pofonnal kezdte a dolgot, – hanem
-ajándékkal.</p>
-<p>Szeretett volna rákiáltani, de restelt. Ugy érezte, hogy a lány
-okos, ravasz szeme, – milyen más ez most, mint az elébb, – átlát
-rajta.</p>
-<p>Megrántotta a gyeplüszárat s a lovak megindultak.</p>
-<p>És rettenetes izgatottság gyult ki benne, amint eltávolodott a
-lánytól; vissza akart nézni, mit csinál az a cafra. Sorra mutogatja
-a kendőt? Tán már a vállára is teritette… Az utca tulsó során
-gyalog jött szembe rá Takács Gyuri. Hm. Ez is látni fogja egy perc
-mulva…</p>
-<p>Megint mogorván bámult a rud végére, a ló lába elé odaguruló
-havas, piszkos rögekre s a lelkében egész földindulás reszketett.
-Nagy akarások és fölgerjedt érzések háborogtak benne; restellte
-magát s a szivét szoritotta valami megalázottság; érezte
-férfiatlanságát s jóvá akarta tenni. Dühödött volt, Borára
-dühöngött, utálta, leköpte, legyurni, sárba taposni kivánta. S
-forrott mint a megbomlott föld mélye és tüzet vágyott okádni.</p>
-<p>A falubeliek, amint elnézték őt komoran ülve a nagy gubában,
-szemére nyomott süvegben, nem is gondolták volna, hogy ez a Turi
-Dani egészen más ember, mint az, aki reggel kihajtott a mezőre.
-<span class="pagenum"><a name="Page_136" id=
-"Page_136">-136-</a></span></p>
-<h3>II.</h3>
-<p>Takács Gyuri utána nézett a Dani szekerének.</p>
-<p>– Mit néz Gyuri bácsi, – vetette oda neki a Bora, amint
-elszaladt mellette. Kötelességből szólott hozzá s állott meg egy
-percre a lány, letérve a nagy férfi elől az árokpartig, hogy
-furcsát ne gondoljon róla.</p>
-<p>– Nézem, milyen kórója van ennek a sógornak.</p>
-<p>– Bizony, magának sincs különb.</p>
-<p>– No az enyimbe még több az ágaboga… Iszen te ott voltál, te.
-Emlékszel mennyit csufolkodtatok velem, hogy minden napraforgóm
-hetet fiadzott.</p>
-<p>– Hát, ráfér Gyuri bácsira. Ha máskép nem tudja szaporitani a
-fajtáját.</p>
-<p>A lány ideiglenes mozdulattal állott meg s már szaladt volna
-tovább.</p>
-<p>– Te! – szólt utána Gyuri. – Mi van a kendő alatt?</p>
-<p>– Kis malac, nem hallja, hogy visit?</p>
-<p>– Nem kis malac az, hanem kis bárány, kilóg az egyik lába.</p>
-<p>Bora ijedten kapott oda s följebb emelte a kendő csücskét.
-Kivörösödött az arca s elfordult.</p>
-<p>– Vigyázz, mert párt kell azér adni. Megfogják a feketeszőrü kis
-bárányodat.</p>
-<p>A lány a szeme sarkából felgerjedt nézéssel, odaengedő
-lánysággal pillantott vissza rá.</p>
-<p>– Hadd fogják. Ócsón nem fogják meg.</p>
-<p>És szemérmetesen elpirult.</p>
-<p>– Ó te gyalázatos… Én is neked adom érte ezt a gubát. Ne.</p>
-<p>A lány szeme már ködbe volt borulva, belső izgatottságától a
-hang is alig jött ki a torkán s ugy nézett a vásártevő férfira,
-mintha már érezné, hogy el is adta magát neki. De az esze azért a
-helyén maradt. <span class="pagenum"><a name="Page_137" id=
-"Page_137">-137-</a></span></p>
-<p>– Ó nem kell olyan fenn kezdeni, mer osztán mi lesz tovább?</p>
-<p>– Elég előre egy selyem pruszlik is. Mi?</p>
-<p>– Hát.</p>
-<p>Még egyszer odavágott olvadékonyan a Gyuri szemébe, hogy a
-férfinek kigyult a csókadója, mint a fekély, azzal elszaladt,
-kacéran riszálva magát, sok ráncu vékony ingerlő szoknyáit.</p>
-<p>Gyuri utána nézett mohón, keményen s megszijta a szája sarkát,
-aztán tovább ment,</p>
-<p>– Megállj szép ..... Turi, most azért az enyém lesz a jány.</p>
-<h3>III.</h3>
-<p>Dani behajtott a nyitott kapun. A lovak megállottak s ő
-körülnézett a kiskocsis után. A nagy udvar üres volt, senki sem
-szaladt a gazda, az apa elébe. Daninak keserü nyál gyült a
-szájába.</p>
-<p>Egy percig állt és várt, mielőtt lekászmálódott vón az ülésből.
-Olyan nehezen mozdult most.</p>
-<p>Nagy kacározást hallott az ól sarkán tul; a kis kocsis, suttyó
-legényke a szomszédasszony lányával, az Irénnel havazkodik. Dani
-közönyös, bosszus, érdeklődő szemmel nézett oda. A lány sovány,
-csirkehusu volt, de fürge, harsonásan kacagó, s torka szakadtából
-sikoltozva tépázta a fiut. Alig tizennégy esztendős gyereklány, a
-fiu se sokkal idősebb. Nagy viháncolásuk közben észre sem vették
-Dani bácsit. A legényke havat gyömöszkölt a lány nyakába és ez
-olyan pofonokat adott neki, amilyen egy lánytól kitelik, kapkodó,
-karmoló, suta mozdulattal. A hangja, az édes, üde, megcsikkanó
-sikkantása szivig hasitott.</p>
-<p>Dani ahelyett, hogy leugrott volna a szekérről, még jobban
-behuzta magát a gubába s tünődve nézte a gyerekeket. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p>
-<p>Irigység harapott a szivébe, a májába.</p>
-<p>És nem haraggal, de elkeseredéssel, kétségbeeséssel érezte meg,
-hogy mennyire megvénült.</p>
-<p>A minap egy csomó havat csapott ennek a lánynak a nyaka közé, de
-milyen más volt az. Ő, a bácsi, tréfált a gyerekkel, aki játékosan,
-kissé kacéran, de gyerekengedelmességgel türte s szaladt előle.
-Most bezzeg tud a kisjérce a kiskakassal, mint maga párjával
-játszani.</p>
-<p>A lány anyja ezelőtt 16–18 esztendővel épen ilyen gyermekpajtása
-volt neki. Később, asszonykorában, szeretője.</p>
-<p>Hát már csak ezek az ő párjai, a megvénült, kiszikkadt
-bordájuak, akik jajgatnak ölelés közben, hogy fáj az oldaluk,
-hátuk, csontjuk?</p>
-<p>Daninak iszonyu keserüség, az élet nagy keserüsége gyüremlett
-föl a lelkében.</p>
-<p>Hát elszaladt már előle az élet, a fiatalság. Hát százával nőnek
-körülötte a lányok, s lesz idő, mikor egyiknek sem dobban meg a
-szive, a kivánó szive, ha meglátja őt… Lesz idő?… Itt is van
-már!…</p>
-<p>Hiszen ő olyan vén ember már, akit nem lehet magáért szeretni.
-Ajándékot ád ő már a fiatal lányoknak, hogy azok erőszakot tegyenek
-az igazi érzésükön.</p>
-<p>És elnézte a két gyereket, akik olyan nagyon civakodtak, hogy
-alig birtak elválni egymástól.</p>
-<p>A másik házból kijött a lány anyja s nagyot kiáltott!</p>
-<p>– Irén!</p>
-<p>A lány ugrott és szaladt és még egyszer visszakacagott a fiu
-felé:</p>
-<p>– Megájj büdös!</p>
-<p>És csucsoritotta a száját s nagy huncut fekete szeme
-kacagott.</p>
-<p>Az anyja megkapta a karját s megrázta, mint <span class=
-"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> a
-gyereket szokás. Olyan utálatos vén bestia volt igy a Dani
-szemében.</p>
-<p>Elfordult tőle.</p>
-<p>S a másik oldalon, a maga házából a felesége lépett ki a
-pitvarajtón. Az arca fakó volt, gyürött, sápadt. Mintha örökké
-pincében lakna, még hunyorit is a szemével a hóvilág miatt. A
-ruhája lóg, semmi melle, teste, mint jól-rosszul összeálló darabok
-lógnak a karjai, lábszára. Ez az a hires lány, a Takács Erzsi? aki
-után járt, akire vágyott? Mikor egy este, késő őszszel, azt mondta,
-hogy de jó vón egy kis szilva, – ennek vitt ő egy akkora ágat a
-gróf szilvásából, mint egy ház?…</p>
-<p>Megmozdult, elfordult s ujra áttévedt a szeme a szomszéd
-udvarba, ahol Irén frissen, üdén szaladt be a kutról egy csupor
-vizzel. Milyen könnyü a bokája, mint az őzé; milyen formás, fejlő,
-mint a kihasadó bimbó.</p>
-<p>Dani nagyot sóhajtott.</p>
-<h3>IV.</h3>
-<p>A kórót is lerakták s körülnézett valami munka után.</p>
-<p>Dél volt. Ebédelni hivta a kis fia.</p>
-<p>Dani az ölébe vette a gyereket. A fiu odahajolt, odasimult
-hozzá. Az apát meghatotta ez a gyöngédség, magához szoritotta a
-testét, de nem szólott egy szót sem.</p>
-<p>Bement vele a házba.</p>
-<p>A szoba tulságosan meleg volt. A bölcső mellett állott a másik
-kis fia; egészen pucér volt a gyerek s hátra volt kötve az inge,
-ugy csuszkált a szoba földjén. Sáros volt, maszatos a füléig.
-Valahogy felállott az ingó bölcső végébe kapaszkodva s most meg se
-mert mozdulni, mert mindjárt meglódult a rengő bölcső is. Várt
-valami segitségre. <span class="pagenum"><a name="Page_140" id=
-"Page_140">-140-</a></span></p>
-<p>Nagy bámész szemeket vetett az apjára. Feléje nyujtotta az egyik
-kezét s azt mondta günnyögő szóval:</p>
-<p>– Hej tte! Hej tte!</p>
-<p>Daninak gyöngéd érzés támadt a szivében. Lehajolt s felvette a
-csöppséget a másik karjára.</p>
-<p>Ugy állott ott az asztal sarkánál. A felesége a tűzhelyről épen
-hozta a tál levest s egy szomoru mosoly lopta be magát az arcára;
-mintha a régi, a remélt, a hiányzó családi boldogság lehelletét
-érezte volna meg.</p>
-<p>Dani maga is megsejtette, hogy ez volna rendén, ez volna az
-igazi élet. Felsóhajtott, két hallgatag gyerekét megölelte erősen s
-valami imaféle óhajtás kelt a szive mélyéről. Ha most igy
-mindnyájukat agyonütné egy lesujtó villám, ó be jót tenne
-mindannyiukkal. Be sok szenvedéstől mentené meg őket. Ki lát a
-jövőbe?</p>
-<p>Egy bizonyos. Jó nem jöhet többet.</p>
-<p>– Na. Helyre boci! Helyre!</p>
-<p>Leültette mindenik gyereket a székére, ő maga is beült az asztal
-belső oldalán a karos lócára. Az asszony már hónapok óta nem ült le
-az asztalhoz, most idehozta a tányérát ő is.</p>
-<p>Dani elmélázott. Hogy is volt az, hogy veszett ki ilyen nagyon
-az életükből a boldogság? Ahányszor a családja meleg körét
-megérezte, mindig valami sajátságos lankadtság vett erőt rajta.
-Örökös harcot, lappangó, titkos küzdelmet érzett maga és a családi
-élet között. Olyan ellentétet, amely sosem került szóba, de egy
-percre sem szünt meg. Ugy rémlett neki, hogy a család a hinárnak,
-valami kényelmes, jóleső, boldogitó hinárnak ezernyi szálával
-igyekszik őt körülfogni, lehuzni az iszapba, a lágy, meleg
-latyakba, ahol heverni kell és hizni lassan röfögve, mint a
-disznónak, mig eljön az idő, a disznóölés napja. És benne valami
-érthetetlen <span class="pagenum"><a name="Page_141" id=
-"Page_141">-141-</a></span> törekvés dagadozott. Nem engedte magát,
-ki, ki akart rohanni, szabadulni ebből a csudálatos zsirszagu
-kényelemből. Ha szárnya van, bizonyosan régen elrepül világtalan
-világokig. És a legnagyobb baja mégis az volt, hogy nem birt
-keményen tenni valamit. Nem birt szakitani. Nem birta otthagyni ezt
-a kiállhatatlan asszonyt, a gyerekeket, a házát, a földjeit, a
-vagyonát, a népek előtt való tekintélyét s a biztos jövőt, ami
-ebből a mából ki fog itt fejlődni. Utált mindent, más életet,
-magasabbat, merészebbet, tevékenyebbet óhajtott, de nem birt neki
-vágni a semminek, hogy ujra kezdje a harcot idegenben, ereje
-frisseségének megfogytával, ruganyos ábrándjainak sok kipukkant
-hólyagját elveszitve. És élt s csak sorvadt, érezvén szomoru
-legyávulását s érezvén erőinek pazarló elpárolgását. Hogy telnek
-ezek az utálatos napok, gondolta számtalanszor magában és istenem,
-mit tudnék én csinálni! csak alkalmam volna rá! Hozzáfogott
-kukoricát morzsolni s óraszámra nézte, hogy peregnek ujjai alól, a
-kisszék kése alól a kukoricaszemek. Ez vagyok én, – gondolta, – ez
-a kisszék, a mék itt áll a sarokba egész éven át, csak rozsdásodik
-a szélibe vert penge. És birná, hogy éjjel-nappal egész éven át,
-morzsolja a kukoricát. Uristen, mennyit lehetne vele lehántani.
-Mennyi munkát tudnék én elvégezni!… De csak telt ez a nap is, mint
-a többi s ő szomoruan, savanyuan számlálta elveszett napját a
-többihez. Ha még a reménység sem volna meg, hogy egyszer majd csak
-elhozza az idő magától a cselekvés idejét, amikor kipótolhatja a
-hosszu tespedést, akkor igazán tönkrement volna magától, megőrölte
-volna a szu belülről, mint az öreg hombárt, amelynek kidült az
-oldala, hogy megtöltötték a lemorzsolt uj tengerivel.</p>
-<p>És Erzsi, aki szintén reménykedett, hogy talán mégis jó az Isten
-s az urát csak hozzátöri egyszer <span class="pagenum"><a name=
-"Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> a családjához, ha
-kiforrta, kitombolta magát, szomoruan látta, hogy mióta Dani az
-egész világtól elvadul, azóta ugy jár-kél, mint akiben nincs lélek.
-Néha szinte szánni tudta ezt a nagy erős embert, amint fejetlenül
-bolyongott a házában heteken át. Jól tudta, hogy ő az oka, s nem
-egyszer számotvetett a lelkével, nem másként kellene-e ő neki
-viselkednie az urával szemben? De Uristen, hogy? Ugy hogy ő segitse
-tán elő az urának családon kivüli vágyait? Élt hát, abban a
-meggyőződésben, hogy ugy sem tart már soká.</p>
-<p>Mikor az ebédet megették, Dani hátraült s ejtőzött.</p>
-<p>– No öcskös, – mondta a fiának, – megyünk estére.</p>
-<p>– Hová édes apám? – szólt gyorsan, nagy bámész szemmel a
-fiu.</p>
-<p>– A Zugba, nagyanyádékhoz. Megyünk mindnyájan. Beteg a nyanya.
-Megyünk hozzá.</p>
-<p>A feleségének szólott a kijelentés. Az asszony már egy éve nem
-volt a napáéknél.</p>
-<p>Erzsi nem szólt.</p>
-<p>Ő már rég szeretett volna elmenni, de nem akart magában, s nem
-akarta figyelmeztetni az urát. Nem akart megalázkodónak
-látszani.</p>
-<h3>V.</h3>
-<p>Délután Dani szokása szerint kint keresett munkát az udvaron, az
-ólban; a nyár óta csak enni s aludni ment be a házba. Erzsi azonban
-ki sem nézett a szobából, gyorsan rendbeszedte a konyhát, tett a
-tüzre s a vastüzhelyen, amely melegitette is a szobát, csendesen
-sustorogva főtt egy fazék kukorica, amelynek édes szaga betöltötte
-az egész szobát. A gyerekek a földön játszottak a csutkával, a
-kisebbiknek fel volt kötve az inge hátulról <span class=
-"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> és
-maszatosan csuszkált a magacsinálta sárfoltokon keresztül.</p>
-<p>Mindaketten, Dani is, Erzsi is ugyanarról gondolkoztak, a maguk
-régi, szomoru, unalmas és egy percre is feledhetetlen dolgáról:
-mért nem teszi őket boldoggá családi életük.</p>
-<p>Dani elfeledkezett Boráról, el minden más asszonyról, folyvást a
-feleségével foglalkozott.</p>
-<p>– Én nem vagyok oka! – mondta félhangosan. – Az isten az
-oka!</p>
-<p>Még egyszer össze akart szedni magában minden érzést, ami az
-asszonyhoz huzza; hátha jóvá lehetne tenni mindent.</p>
-<p>– Az igaz, – gondolta el, – egy asszony se örülne, ha az ura más
-asszonyokat is megfogdos…</p>
-<p>Kissé elmosolyodott, az ő férfi érzése nem birta ezt ugy venni,
-asszonyszivvel. Valahonnan az gyökerezett belé, hogy a férfinak
-szabad! Minden szabad! S ha az asszony olyan volna, amilyennek ő
-szeretné, vele nevetne ugy szemérmesen, félszájjal,
-félbosszusággal, még meg is pofozná érte őt, az urát, mert ez meg
-az asszonynak szabad. De ilyen halálosan venni! Igy elidegenülni!
-Ez nem szabad! Az asszony esze ugy járjon, hogy mindig az ura
-kedvére forduljon. Azt tegye a szerelemben, amit a parancsolója
-akar, kiván. Az asszony valami élő melegágya legyen a férje minden
-képességének, amelyben megpihen az ember s uj erőre kap. Ha ilyen
-volna! Akkor mit nem tenne meg érette!</p>
-<p>Hiszen tudja is ő, mit kiván, csak annyit érez, hogy az asszony
-<em class="gesperrt">nem olyan, amilyennek ő szeretné</em>.</p>
-<p>Ő az asszonyi természetet oly türelmes, lágy, béketermő
-valaminek szerette volna elképzelni, amely mindig olyan, amilyennek
-az ura kivánja el. Mikor legelőször hallotta tőle azt a szót, hogy
-„bizony nem szakitom meg magamat érted“, nem <span class=
-"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> akart
-hinni a fülének. Mikor először észrevette, hogy az asszony rá
-akarja kényszeriteni az akaratát ő reá, olyan hihetetlennek tünt
-fel neki, amire nem számitott soha. Mikor tisztán belátta, hogy az
-asszony és ő két külön akaratu, önálló lény, amely csak akkor tud
-megélni, ha kölcsönösen, szinte alkudozva egyezik meg valamiben,
-oly utálatosnak, és kitürhetetlennek érezte az egész világot, hogy
-szeretett volna szétrobbanni, világgá szaladni belőle.</p>
-<p>Ez már nem neki való sors. Ő elég embernek tudta magát ahhoz,
-hogy gondot viseljen egy asszonyra s akár egy tucat gyerekre.</p>
-<p>Egészen fel volt háborodva s kifordulva magából, eszeveszett
-módjára dühöngött eleinte s naponként ujabb csalódással
-gazdagodott, mikor látta, hogy az asszony ép oly konokul őrzi a
-maga akaratát, amilyen dühödötten akarja rádiktálni ő a
-sajátját.</p>
-<p>Különösen egy nagy s minden percüket megrontó sérelmes pont volt
-közöttük: az életük berendezése. Dani a napszámos szegénységből
-nőtt ki urrá, Erzsi a szükös uraság garasmegtartó tudományát hozta
-magával. Daniéknál sohasem kellett takarékoskodni, ugy sem volt
-miben s azok az apró spórolások, amiket megtehettek volna, ugy sem
-nőhettek volna vagyonná. Erzsiéknél a foghoz vert krajcárok
-mentették meg egyik nemzedékről a másikra a kis vagyont, amelyet a
-falusi élet szükös viszonyai között gyarapitani nem lehetett. S
-mikor Dani oly hihetetlenül ügyes pénzkovácscsá lett, akinek az
-ölébe csak ugy dültek az ezrek, mindaketten kifordultak magukból, a
-férfi még türelmetlenebbül követelte a „jóélést“, a házat, az
-asszonyt, az életet az urak módja szerint s idegessé tette a
-spórolásnak még a neve is, bár hiszen másoknak ő sem adott s nem
-engedett át ingyen egy fillért sem, – tizszeres haszon nélkül.
-Erzsi viszont érezte, hogy tovább már nincs rendjén <span class=
-"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> az ő
-régi krajcároskodó életmódja és ha az ura olyan lett volna hozzá,
-mint amilyennek lennie kellett volna, meg is tette vón az
-átmenetet. De igy ahelyett, hogy uj életfelfogásra rendezkedett
-volna be, nem tudta, mi lesz tovább. Elvesztette a lába alól a
-talajt. Folyvást azzal izgatta magát, hogy épen ugy utálja az ura
-pénzét, mint az életet s várta, várta, mikor vész el ebül az ebül
-gyült vagyon. S Dani lassanként azt vette észre, hogy a nagy
-gazdalány, aki épen azzal vonzotta őt, hogy magasabb rangba s
-társadalmi életmódba tartozott mint ő, most makacs, szivós,
-következetes munkával olyan életre akarja őt szoritani, ami csak az
-apjának, a <em class="gesperrt">Tövigszáraznak</em> való.</p>
-<p>Nem, ez igy nem emberi élet. Mindaketten tudták. S egész délután
-mindaketten az estét várták; Dani is, Erzsi is az öreg Turiék
-otthonában, a hires jó családi életben akartak számot vetni
-magukkal, milyennek kellene hát lenni annak a boldog családnak,
-amely le tudja kötni a házhoz azt a férfilelket.</p>
-<p>És Dani, önkéntelenül visszariadva attól az őrült lépéstől, amit
-ma tett, Borától és a nagy veszedelmektől, amiknek a kóválygását
-érezte agyában, még egyszer meg akarta próbálni az élete
-rendbeszedését.</p>
-<p>De ha nem lehet! ha igy akar ez folyni a világ végéig! akkor
-roggyon össze még ma.</p>
-<p>Véres és rettenetes indulatok forrását érezte magában, a keze
-ökölbe, ütésre szorult s ott reszketett benne a titok. Ha az kitör,
-szétrugja, kimélet nélkül, irgalmatlan gázolja szerteszét azt az
-életet az embereivel együtt, mint a hangyabolyt. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span></p>
-<h3>VI.</h3>
-<p>A gyerekek fel voltak öltöztetve. A nagyobbik a karjára vette a
-hófehér kosárkendőbe kötött batyut, amelyben egy szál kolbász s más
-husféle volt; Erzsi becsomagolta nagy kendőjébe a gyereket, aki
-ebben a percben rugdosódni s erősen nyafogni kezdett. Muszáj volt
-kibontani s száraz ruhába tenni a kis lucskost.</p>
-<p>Dani türelmesen várt. A guba már a vállán volt, a kalap a fején
-s szórakozottan nézte a családját. Nem volt semmi határozott
-gondolata, bizonytalan hangulat kóválygott benne. Szomoru volt és
-lehangolt; félt a szülei otthontól, félt a nyomoruságtól, amit ott
-látni fog, a szemrehányástól; félt önmagától, félt az egész
-élettől. Csak állt és várt, amig a felesége jól bepakolja ujra a
-kicsit, megszidogatja, amért „ilyen nagy legény“ léttére „nem tud
-szólani még most se“ s ölbe veszi nagy kendője alá, félkarra, a
-másik kezében meg egy nagy csupor tejet cipel, amit kasornyában
-emel.</p>
-<p>Behuzták maguk után a ház ajtaját. Dani odakiáltott a kis
-kocsisnak, hogy vigyázzon mindenre s tünődő léptekkel ment az
-asszonya s a gyereke után, akik előtte haladtak ki az utcára.
-Lesütötte a fejét s erőseket lépett, mintha minden egyes lépésnél
-külön kellene előre lóditania magát.</p>
-<p>Gondolt erre is, arra is, de már belefáradt, beleunt a feje a
-gazdasági terveibe, elhessegette magától a gondolatot. De hát akkor
-mire gondoljon. Belecsömörlött a pénzcsinálás munkájába; a családja
-csak fárasztó, lehangoló érzésekkel tölti el; a nyár óta alig volt
-együtt emberekkel, nem iszik, nem kártyázik, nem dohányoz, nem
-szerelmeskedik. Danin olyan általános megutáltság vett erőt, hogy
-legjobban szerette volna felkötni magát.</p>
-<p>Erzsi hasonló lelki állapotban volt, de őt mégis <span class=
-"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> ébren
-tartották a gyerekei. Félszeme folyvást ott volt a kis fián, akit
-sokat megszólitott, hogy vigyázzon, fel ne bukjon, láb alá nézzen,
-meg hogy nehéz-e a pakk, nem huzza a karját, ne cserélje meg neki?
-A gyerek csillogó, barna szemével nevetően nézett fel az anyjára,
-hogy ez minden gondját elfelejtette tőle. Hirtelen meglátta Takács
-Gyurit, aki az utca közepén valakivel beszélt s erről eszébe
-jutott, hogy a nyár óta nem ment végig ezen az utcán, s egyszerre
-fölémelyedett benne az az egész halálkeserüség, ami akkor
-eltöltötte.</p>
-<p>Rápillantott az urára, mintegy kérdve, lesz-e hát valaha
-máskép?… és megütődve élesedett meg bágyadt tekintete. A férje
-arcán gyorsan felgyult indulatot, szemében kemény szikrázást, arca
-élén vörös folt kigyuladását látta. A férfi öntudatlanul előbbre
-lépett s elhagyta az asszonyt valamivel; az asszony jobban oda
-nézett s látta, hogy Takács Gyuri egy lánynyal, a Kis Pál, a Güzü
-Kis Pál lányával beszél.</p>
-<p>Asszonyi szivébe rögtön belenyilalt, amit a férje érzéséből
-megsejtett. És ő is szinte remegni kezdett valami kipattant
-haragtól. A nyár óta nem vette észre az urán azt a szoknyatébolyt,
-ami addig annyit undoritotta. És minden nagy keserüségük, lelki
-eltávolodásuk, növekvő idegenségük mellett is megnyugasztalva
-hatott reá, hogy az ura akármilyen is, most csak az övé. Ha rossz
-is, ha beteg, ha szenvedő, csak ő miatta az. Néha szinte örömmel és
-megelégedéssel töltötte el, hogy ő mégis ennyire valakije az
-urának. Jól ismerte a Dani változó, gyorsan lobbanó s feledő
-természetét és mély hatással volt rá, hogy ez a férfi, aki olyan
-könnyen tudta eldobni a szeretőit, ő iránta ilyen hosszantartó,
-mélységes és erős érzéssel van oda füzve. Hónapok teltek s nem
-változott az ura sziveállapota s Erzsi néha hálákat adott érte az
-Istennek. <span class="pagenum"><a name="Page_148" id=
-"Page_148">-148-</a></span></p>
-<p>Most aztán föltámadt benne a fájdalom féltékenysége. Rettegett
-és iszonyodott a sejtelemtől, hogy az ura megváltozott, hogy már
-megint nem a régi, megszokott, szinte megszeretett csendes bolond ő
-körülötte, – hogy már ujra kilépett, mint a varázskörből s idegen
-istenek bolondja lesz.</p>
-<p>Nem, nem csalódott. Jól látta ő az ura arcán a szenvedély
-lihegését. Jól látta az elszánt gyülöletet, a vad, féktelen
-megdühödést a másik férfi ellen. És biztos volt benne, hogy többé
-nem ő érte feni fogát Turi Dani Takács Gyurira, hanem másért. Azért
-a lányért, épen azért, aki most van közéjük vetve.</p>
-<p>Takács Gyuri meglátta őket, meglátta őt s elrestellte magát. Egy
-szóval kiadta az utját a lánynak, aki feléjük pillantott s aztán
-lányosan, könnyü, libegő léptekkel elsietett. Távolról még egyszer
-visszanézett Gyuri felé s Erzsi látta, hogy az ura ezt a
-pillantását észrevette és olyan kemény, komor lett utána, mint egy
-kőbálvány. És Erzsi az urával érzett s csudálatosképen ugy vette
-észre, hogy ő fel van háborodva, amért az a taknyos lány a két
-férfi közül nem az urának a bolondja.</p>
-<p>Takács Gyuri odaköszönt nekik, de egyikük sem fogadta. Dani
-elnézett maga elé, mintha levegő volna neki a versenytársa. Erzsi
-pedig ugy intézte, hogy abban a percben lehajolt a kis fiához s
-aztán ugy ment tovább, hogy nem is láthatott oda Gyurira.</p>
-<p>Ez mind a kettőt megértette. Ugy gondolta, hogy Dani a Bora
-miatt. Erzsi saját maga miatt nem köszön; nehezellik, amit láttak!
-s mosolygott. Pedig csalódott. Erzsi Bora miatt indult föl ellene,
-magára nem is gondolt, hisz az csak természetes, hogy neki nem
-tartozik semmivel, igy jó, épen igy. Dani viszont a felesége miatt
-bőszült föl. Ismerte Gyurinak Erzsi iránti régi érzéseit s ő
-követelte azt, hogy hűséges legyen az az ember, azzal a titkos,
-rendithetetlen hűséggel, amit évek óta szeretett és szinte tisztelt
-benne. Már <span class="pagenum"><a name="Page_149" id=
-"Page_149">-149-</a></span> eddig is bántotta valami, a lelke
-mélyén, valami rendellenes a Gyuri viselkedésében, de csak most
-jött rá tisztán, mi az. Ez a cudar megszegte azt a hűséget, amit az
-ő feleségének kellett, hogy tartson. És Dani Takács Gyurinak nem
-engedte meg, hogy épen ugy megcsalhassa az ő feleségét, mint ő.</p>
-<h3>VII.</h3>
-<p>Csak mikor jól elhaladtak, akkor csöndesült ez a fölszines
-érzése s akkor nőtt ki alóla az igazi, a Boráért való féltékenység.
-Ebben már nem Takács Gyuri ellen volt kifogása; a Bora
-viselkedésében vett észre rendkivűli és érthetetlen változást. Hol
-van az az áhitatos, rajongó csodálat, ami a lány egész valóságából
-ugy sugárzott még tegnap, meg a mult héten, meg a nyáron, mikor a
-grófnőnél voltak együtt, mikor a grófi kapuból utána nézett s mikor
-ma reggel ájuldozott a szekere után? Mi történt ezzel a lánynyal?
-Megveti őt az ajándék óta? Az ajándékért megutálta? Visszanéz és
-milyen szemtelenül néz vissza Takács Gyurira s ő rá csak egy
-közönyös, vagy tán épen csufondáros pillantást vet? Hiszen ha a
-kezébe kapja, összetöri a nyavalyást!</p>
-<p>Beharapta a szájaszélit.</p>
-<p>Befordultak a Zugba; a sikátor végén laktak a szülei, épen
-szemben az utcával. Az ő kapujok zárta be a zugutcát.</p>
-<p>Ahogy Dani kinyitotta a vesszőből font kiskaput, amely
-guzstengelyén csak ugy fordult, ha egészen fölemelték s beléptek,
-az anyjuk, aki az udvaron volt, felkiáltott:</p>
-<p>– Óh Istenem, Istenem!</p>
-<p>– Összecsapta a kezét s ott hagyta a napraforgókórót, amit a
-tüzre tördelt és elébük jött.</p>
-<p>Már egészen sötét volt. Dani kutatva nézett az anyja arcába s
-kedvetlenül látta, hogy még öregebb, <span class="pagenum"><a name=
-"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> szegényebb, mézeskedőbb,
-mint tavaly. Az öreg asszony szája már egészen beesett, a
-fogatlanság jobban megvénitette, mint az idő. Barna, zsiros,
-füstszagu bőre, amint rátapasztotta fonnyadt száját a fia kövér,
-duzzadó kemény ajakára, a férfiben kétségbeesett érzést
-keltett.</p>
-<p>Az öreg asszony, mintha megérezte volna a fia elkedvetlenedését,
-félve simogatta meg a vállán a gubát.</p>
-<p>– Óh fiam, óh fiam! – és sóhajtott.</p>
-<p>A menyével egy kis ideig egymásra néztek, aztán Erzsi odahajolt
-hozzá s erősen megcsókolták egymás száját.</p>
-<p>A gyerek kezet csókolt a nagyanyjának, aki lehajolt hozzá s
-össze-vissza csókolgatta. A fiu félrehuzódott és a kabátja ujjával
-törülgette le a csókok helyét.</p>
-<p>– Óh drágaságaim! – kiáltott a nagyanya s a kisebbik gyereket
-átvette az ölébe; majd megfojtotta boldogságában. De a gyerek egy
-kis ideig szepegve, ijedten hallgatott, aztán rákezdte az orditást,
-az anyjának vissza kellett vennie, hogy elhallgattassa.</p>
-<p>– Óh te, hát félsz nagyanyádtól? Persze, ritkán lát… még csak
-egyszer látott a szentem.</p>
-<p>Mindnyájan érezték a fájdalmat a szóban; hallgattak. Erzsi az
-anyóka kezébe adta a fazék tejet, hogy a gyerekkel
-foglalkozhasson.</p>
-<p>– Egy kis édes tej! – mondta. Az öreg asszony kicsinylően,
-nembánóan biggyesztette meg a száját. Erzsi elrestelte magát az
-ajándéka miatt s még kedvetlenebb lett.</p>
-<p>– No de gyerünk be, gyerünk csak be! no apátok fog örülni! Az
-fog.</p>
-<p>Bementek a sötét pitvarba s az öreg asszony előre furakodva,
-fürgén nyitotta ki az ajtót, madzaghuzójánál fogva. Az alacsony
-szobából erős savanyu <span class="pagenum"><a name="Page_151" id=
-"Page_151">-151-</a></span> káposztaszag tódult ki; az asztal
-mellett ott ült az öreg Turi s valami könyvet olvasott, igen messze
-tartva azt magától. Feléjük nézett s leeresztette a könyvet. Nem
-kiáltott fel, mint régen szokott, nagy hűhóval, komolyan felállt s
-megrázta elébb a fia kezét, azután a menyéét.</p>
-<p>– Látod, eljöttek! – mondta édeskedve az urának az öreg
-asszony.</p>
-<p>– Felőlem otthon is maradhattak vón. Három esztendeje nem
-jöttek, ma se vót muszáj. Mit nézik az én busulásomat.</p>
-<p>– Én is busulok eleget! – mondta komoran Dani.</p>
-<p>A felesége ránézett s azt gondolta magában:</p>
-<p>– Ugy, ugy, csak panaszkodj, hogy nem tesz boldoggá az
-asszonyod! Az kell itt csak! Azt szivesen hallják!</p>
-<p>Mindnyájan nagyon, nagyon rosszul érezték magukat. Lepakolóztak,
-leültek az asztal körül.</p>
-<p>– Mit olvas? – kérdezte Erzsi.</p>
-<p>Az öreg megránditotta a száját.</p>
-<p>– Tudja a fene. Minden bolondságot kitalálnak. Én meg csak
-olvasom, nincs más dógom… Ha még soká tart ez a tél, meg kell
-bolondulni.</p>
-<p>– Csinálhatna kend nekem egy szánat! – mondta a fia.</p>
-<p>– Lehet! felelt az öreg és mindjárt megélénkült a
-kifejezése.</p>
-<p>– Hát a fiuk? – kérdezte Erzsi.</p>
-<p>– Aj, egyik olyan mint a másik! – mondta az öreg Turi. – Mindet
-a szoknya után eszi a fene.</p>
-<p>Nevetett rajta s végig simitotta az arcát.</p>
-<p>– Még az a nyavalyatörős is oda van valahon, a Béni.</p>
-<p>– Annyit féltem, – szólt bele az anyjok, – egyszer valami baj
-éri.</p>
-<p>– Bár kitörné a nyakát, akkor járna jól. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span></p>
-<p>– Óh ugyan, hogy mondhatsz ilyet, – szólt rá nyávogósan a
-felesége. – Ne légy olyan pogány.</p>
-<p>– Hát nincs igazam? Hát élet az? Még az egészségesé se élet.</p>
-<p>– Hát Miskáék? – kérdezte Dani, fiatal házas öccsére célozva,
-akik itt laktak a szomszédban.</p>
-<p>– Bolondok, hát bolondok, – mondta az apja. – Marakodnak mint a
-görény. Kiverik egymás szemit. Hun az asszony karmolja össze az
-urát, hun az ember a feleségit. Meg kén fogni őket, aztán fejjel
-mártogatni meg a Tiszába, a lék alá. Akkor nem vónának ilyen
-tüzesek.</p>
-<p>Nevettek mindnyájan, de zavartan, kinosan. Nem tudtak mit
-szólani. Ha nincsen dicsekedni valója az embernek, jobb ha nem is
-látja egymást.</p>
-<p>Dani tapintatosan visszatért a szánra.</p>
-<p>– Elhozhatnám azt a tőkét, négy szántalp is kikerülne
-belőle.</p>
-<p>– Aki a kapu előtt van?</p>
-<p>– Azt!</p>
-<p>– Jó.</p>
-<p>– De akkor min ültök a nyáron, – mondta tréfálva az anyjuk.</p>
-<p>– Ennek mindig az ülésen az esze. Köpj egyet, ülj rá! – vetette
-oda neki goromba tréfával a vén Turi s ezen ujra nevettek.</p>
-<p>– Gyere hozzám kis fiam, – szólt a nagyanya az Erzsi ölében nagy
-szemeket meresztve üldögélő gyerekhez. De ez rögtön kézzel-lábbal
-kapálva, ijedten bujt az anyja kebelébe.</p>
-<p>– Áh nem megy az hozzád, mert nincs fogad – kiáltotta a vén
-Turi, aki már egész visszakapta régi hangját, – csak én hozzám.
-Gyere hozzám te! Gyere ide te betyárkölyök te!</p>
-<p>Elvette az anyjától s a gyerek engedte magát; csakugyan egész
-otthon volt a nagyapja ölében; kapkodott az asztalon levő könyv
-felé. <span class="pagenum"><a name="Page_153" id=
-"Page_153">-153-</a></span></p>
-<p>– Diák lesz ebbül! – kiáltott az öreg! – Fiskális legyél te
-büdös, osztán nyuzd meg az egész világot!</p>
-<p>Tiszta szivükből nevettek rajta, egy percre el is felejtették a
-nehéz hangulatot.</p>
-<p>Ez kell hát a boldog családi élethez, – gondolta Erzsi, – hogy
-az ember ne vegyen komolyan semmit. Tán az öregek nem gyilkolhatták
-volna egymást rakásra már százszor. De fel se veszik egymástól a
-megbántást. Élnek. Az ember kiveszekedi, az asszony kisirja magát s
-megvan. Elnézte a napát, lánykorában csudaszép volt. De nagyon
-szegény lány; ott a kis tulipántos láda a kemence mellett, az is
-csak félig volt a menyasszony holmijával. Ma már nagyon elhagyta
-magát, az egész falunak Borcza nénije; tud ráolvasást a
-kigyómarásra s tanácsot ad mindenféle bajban. Jól van mindenkivel,
-csak a menyével nincs. Féltucat gyereket nevelt föl s agyon
-dolgozta magát értük. Erzsi látta egyszer, mikor a nagy lánya ott
-ült kényesen az asztalnál és ő seperte a szobát; ő mosott rájuk, ő
-szaladt, fázott, betegeskedett, szenvedett értük. A gyerekei, ez
-volt az ő világa s nem bánta ha a föld alól, vagy a templom
-perselyéből került is ki, de mindennek meg kellett lenni, amire
-azoknak szükségük volt. Mind a kettőjükben volt jó csomó
-könnyelmüség, különösen a pénzzel szemben. De az ura
-tulajdonságaira mégis ráismert bennük Erzsi, vegyesen.</p>
-<p>Dani odatekintett a feleségére s látta, milyen gondolkozó éles
-szemmel nézegeti ez a szüleit. Ő is elkomolyodott, eszébe jutottak
-délutáni gondolatai s mig az öreg pár, az apja meg az anyja, az ő
-gyerekével játszottak, elgondolta, hogy is volna, ha ő még egyszer
-gyerek vón idehaza?</p>
-<p>Hirtelen nagy izgatottság fogta el. Szeretett volna felugrani s
-kiszaladni a világból. Türelmetlenség lepte <span class=
-"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> meg.
-Haragudott a szüleire, akik sokban okai voltak, hogy a feleségével
-idáig jutott, mert számtalan éket vertek közéjük. Amilyen mindent
-megbocsátók voltak egymással szemben a család keretében, olyan
-követelők, türhetetlenek voltak a gyerekekkel szemben, mikor ezek
-kiszakadtak közülök. Mindent kapni, semmit sem adni, ez volt a
-felfogásuk s ezzel halálig elkeseritették a menyeiket és vejeiket.
-Számtalan összetüzés. Pénzbajok. A harácsoló öregek, akik a
-gyerekeiket ugy akarták kiélni, mint a méhet, mindjárt kiszedni, ha
-valami gyült a köpübe. S az ingerült feleség, akinek a kotlós
-módjára kellett megvédeni a magáét, a csirkéiét.</p>
-<p>– Nincsen okos apám, okos anyám – gondolta Dani – akik
-tapintatosan el tudtak volna valaha valamit simitani, pedig sokat
-segithettek volna rajtam egy kis jósággal…</p>
-<p>És megint ugy érzett a feleségével szemben, mint régen, mikor
-még szerelmét semmi sem renditette meg. Mindent megbocsátott neki s
-mindent megértett nála. Szigoru volt az anyjához miatta s
-kárhoztatta az egész világot érette. Az a férji sziv áradt meg
-benne, amely az egyéniséget megkettősiti s a fontosabb részévé az
-asszonyt teszi, akit oltározva tart előtérben, a saját lelkét
-áldozó papjának állitva s az egész világtól bálványozó hódolatot
-követelve számára. Most még egyszer tisztán érezte ezt. Épen a
-szülei, a régi családja ellenére. Mert a régi bálványt ledöntötte
-volt magában s az uj számára attól is ugyanazt az imádatot
-követelte, ami ő benne volt, vagy még többet, sokkal többet. És
-megérezte magában Dani még fokozottabb mértékben azt az érzést, ami
-ma este Takács Gyurival szemben elfogta. Ő tehet a feleségével
-akárhogy, akármit, de mástól megköveteli, hogy ugy tiszteljék,
-ahogy ő kivánja. És a szüleitől legjobban!</p>
-<p>Szigoru szemmel, emelkedett arccal nézett körül. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> Senki
-sem ügyelt rá, a két gyermek mindenkit lefoglalt.</p>
-<p>És elhitette magával, hogy az akaraton mulik minden, az ő
-akaratán, meg a feleségeén, meg a szüleién, meg a világén, és
-minden ugy lesz, ahogy volt; jobban! ahogy <em class=
-"gesperrt">kell</em> lennie.</p>
-<p>S ugy tetszett neki, hogy ezt most csak ki kellene mondania s
-meg is valósulna!</p>
-<p>És ez a hit egyszerre boldog békességet idézett a lelkébe.
-Régen, nagyon régen nem érezte magát ilyen nyugodtnak,
-reménykedőnek, mint ma este.</p>
-<p>Itt, ennyied magával nem tud szólani. De ha haza mennek, szólani
-fog. Megmondja, kiönti a szivét. És már látta, hogy borul a keblére
-a felesége s meleg pillantásokkal simogatta meg az asszonyát, aki a
-tulfütött szobában kipirult s a gyerekei vidámságától régi lányos,
-nyájas kedvességéből kapott vissza valamit.</p>
-<h3>VIII.</h3>
-<p>Később átjött a báró, a szomszéd paraszt, aki egy Báró nevü
-kutyájáról kapta a nevét. Az öreg Turi közösen vállalt vele
-nádvágást s most alaposan hozzáfogtak megbeszélni, mennyi lehet
-azon az éren, ahol a napokban kezdik meg az aratást.</p>
-<p>A báró hallgatag fekete paraszt volt. Magánosan élt, mert a
-feleségét vagy husz évvel ezelőtt elkergette magától a gyerekeivel
-együtt. Az öreg Turi mindig kötekedett vele, heccelte, de csak
-szőrmentiben, mert a báró nagyon kemény volt s igen goromba tudott
-lenni, ha megbántották. Különben is nem értett tréfát. A nevéhez
-már hozzászokott ugyan, de azt sem akárkitől fogadta el.</p>
-<p>– No báró, hun van az unokád? – kérdezte tőle Turi, a saját
-unokájával kevélykedve.</p>
-<p>A vén ember egyet mordult s megrántotta a vállát. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span></p>
-<p>– Látod! ezt a kis kölyköt nem adnám az egész életedért. Élet
-az, ugy élni, mint a kutya.</p>
-<p>– Dugd az orrod a magadéba! – mordult rá a vad paraszt, aki nem
-válogatta a szót.</p>
-<p>Az öreg Turi nagyot kacagott.</p>
-<p>– Hej báró. Irigykedsz.</p>
-<p>– No, van mit. Nem tom hányszor fog még a tetves nagyapja ölébe
-ülni, mig él.</p>
-<p>A durva vágás, amely mindnyájuknak a sebét véresre tépte fel,
-kinos csöndet idézett elő.</p>
-<p>– Ugy füstöl ez a vizes kóró, – mondta az öreg Turiné.</p>
-<p>– Hadd füstöljön. Inkább itt füstöljön, mint másutt – szólt az
-ura, hogy kedvetlenségét egy odavetett tréfával leplezze. De csak
-ketten értették, ő meg a fia.</p>
-<p>– Nem vagy álmos? – kérdezte Erzsi a kis fiától, lehajolva
-hozzá.</p>
-<p>Dani felállott.</p>
-<p>– Jó lesz, ha indulunk.</p>
-<p>– Ha sietős, bizony jó lesz, – mondta az apja.</p>
-<p>Az öreg asszony, aki a padkán gubbaszkodott, megszólalt,
-csititva.</p>
-<p>– No, kártyázzatok egyet. Hová sietnétek. Mán az étel is
-meleg…</p>
-<p>De Erzsi türhetetlennek érezte a levegőt s határozottan készült.
-Öltöztette a gyereket.</p>
-<p>Dani is rosszul érezte magát, szabadra vágyott már…</p>
-<p>Keserves hangulattal mentek ki. Az anyjuk ugyan váltig biztatta
-őket, hogy a gyerekek is jönnek már haza a fonóból, de csak
-elmentek.</p>
-<p>Ahogy kiértek az utcára, Dani komoran kopogott előre.
-Elgondolta, hogy most hazamennek, lefeküsznek. Átalusszák ezt a
-hosszu éjszakát. Reggelre megfájul a feje a sok alvástól, holnap
-jön az uj nap, uj semmittevés. Elkezdett az esze járni, hol
-frissithetné <span class="pagenum"><a name="Page_157" id=
-"Page_157">-157-</a></span> meg magát egy kicsit. Emberek közé
-vágyott. Ásitott egyet s eszébe jutott, miket gondolt egy órával
-ezelőtt a feleségével való kibékülésről. Már nem volt szájize ehez
-sem. Nem megy az ugy!</p>
-<p>– Bemegyek a tanitóhoz egy kicsit, – mondta és ujra ásitott.</p>
-<p>Erzsi nem szólt, de igen rosszul esett neki. Ő is ugy várt
-valamit, maga sem tudta mit. Azt, hogy valami isteni csoda fog
-közbe jönni. Valami el fog köztük mulni s ma már minden ugy lesz,
-ahogy volt. Ugy érezte, az ura az ő kedvéért huzódott most el a
-szüleitől, a folytatását várta… Mint valami leszakadt eső, ugy
-fáztatta végig az ura szava. De mit tegyen. Nem szólt. Hátha a
-halált váltaná meg egy szava!</p>
-<p>De mikor az ura csakugyan elvált tőlük s átment a másik oldalra,
-a tanitó háza felé, csaknem keserves zokogásba tört ki. Ugy fájt a
-szive, mint azon a nyári éjszakán, mikor félmeztelenül szaladt itt
-a két gyerekével.</p>
-<h3>IX.</h3>
-<p>– Bora!</p>
-<p>A lány megállt.</p>
-<p>Turi Daninak hőség csapott a fejébe. A nyelve elakadt a
-hangokban.</p>
-<p>– Hát te mindig az utcán vagy?</p>
-<p>– Én? Ó! Minek vónék?</p>
-<p>– Minden percben találkozni kell veled?</p>
-<p>– Hát csak innen jövök! Papéknál fontunk.</p>
-<p>El akart menni.</p>
-<p>– Várj csak!</p>
-<p>A lány féllábára nehezedve, megállt.</p>
-<p>– Mi bajod van? – kérdezte Dani.</p>
-<p>– Nekem?</p>
-<p>– Na. <span class="pagenum"><a name="Page_158" id=
-"Page_158">-158-</a></span></p>
-<p>– Nekem? Semmi, – s kuncogva nevetett. – Mér vóna?</p>
-<p>Dani sohasem érezte ezt a fojtó, tikkadt hőséget. Meg akarta
-fogni a lányt s reszketett a keze. Az meg olyan fel sem vevően
-nézett rá. Nem tudta mit mondjon neki. Szégyelte bevallani az
-érzést, a gyerekes reszketését. Tudta, hogy csak egy szó, s
-elveszti a lány előtt örökre a tekintélyét.</p>
-<p>– Nagyon különös vagy mámma, – mormogta.</p>
-<p>– Én?</p>
-<p>Dani nagyot lélegzett.</p>
-<p>Egy percig szótlanul állottak. Dani érezte, hogy vörös az arca.
-Ugy van evvel a gyerekjánnyal, mintha ő is gyereklegény volna.
-Pirult miatta.</p>
-<p>– Te.</p>
-<p>– Tessék.</p>
-<p>Dani egyet nyelt s a torkán reszketve, rendetlenül tolakodtak
-fel a hangok.</p>
-<p>– Mondd meg az apádnak, jöjjön el holnap hozzám. Neki adom a
-tiszafarki káposztást.</p>
-<p>A lány egész közel hajtotta hozzá az arcát és a szemébe nézett,
-mintha egyenesen csókot akart vón neki kinálni a nagy
-ajándékért.</p>
-<p>– Köszönöm Dani bácsi, édes!</p>
-<p>Mire a Dani kóválygó esze odáig tisztult, hogy átkapja a lányt,
-ez már el is szaladt. Olyan boldogan szaladt, repült, mint a madár.
-Soha sem hitte volna, hogy ilyen <em class=
-"gesperrt">szerencsét</em> csináljon! Soha ilyet. Hogy Dani bácsi
-fizesse meg! Istenem, jó most okos lenni!</p>
-<p>És Turi Dani csak állott, állott, a vére lüktetett, pezsgett,
-forrt. Azt hitte mindjárt elszédül és felbukik. De csak állott s
-utána nézett a havas ut fehér homályába hersegő cipővel elszaladó
-lánynak.</p>
-<p>A szive elszorult és szégyelte magát halálosan. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span></p>
-<h3>X.</h3>
-<p>Mikor benyitott a tanitóhoz, még akkor is reszketett; a szive
-szorult, szédülése volt s titkos lányravágyakozás gerjedezett
-benne.</p>
-<p>A tanitó ott volt a gyerekektől lármás első szobában s
-kihallatszott a sötét konyhába, amint a gyerekekre kiabált,
-tréfásan ingerkedve velük; az volt a passziója, hogy folyton egymás
-ellen uszitotta őket.</p>
-<p>Ahogy Dani benyitotta az ajtót, a nagy sovány ember, borzasztóan
-piszkos, ócska szalonkabátjában meglepő fürgeséggel ugrott fel s
-nagy lármával sietett a vendég elé.</p>
-<p>– Isten hozott! Isten hozott kedves bratyesz! – kiáltotta neki;
-a szakálla, vagy inkább borostás álla tele volt dohányporral, ami
-ráhullott a cigarettából, amelyet épen most nyálazott össze.
-Tegeződött az első parasztgazdákkal, mert ez kölcsönös
-megtiszteltetés volt mindkettőjükre. – Hohó, hát még nem kezdett ki
-a rozsda! Haha, én már azt hittem, hogy már legalább is alispán
-lettél, vagy megyei huszár, hogy igy kerülöd a szegény ember házát!
-Pusztuljatok! – kiáltott a lánykáira, akik ott sereglettek
-körülöttük s bámészkodva nézték Danit. Az apjuk szavára meg se
-mozdultak, de ez nagyot kurjantott: – Hol a pipaszár! A meggyfa
-pipaszár!</p>
-<p>Nem törődött tovább velük, mintha nem is volnának s hosszu
-lábaival átlépte őket, ha beleakadt valamelyikbe.</p>
-<p>Dani mindig ugy nézett rá, mikor találkozott vele, mintha azt
-kérdezné a szemével: Nem vagy bolond tulajdonképen?</p>
-<p>Nem volt bolond a tanitó, s nagy hahotái, szórakozott, kapkodó
-modora, erőltetett közvetlensége mind csak csinált takarói voltak
-rettenetes életnyomorának. <span class="pagenum"><a name="Page_160"
-id="Page_160">-160-</a></span></p>
-<p>Előjött a mellékszobából a felesége is.</p>
-<p>– Jaj, de odavan, komámasszony! – mondta neki Dani.</p>
-<p>A sovány, petyhüdt bőrü asszony ugy járt-kelt, mintha a sirból
-lépett volna ki, a hangja is olyan gyomorhang volt, mintha mindig
-éhes volna s nem birna beszélni, nagy sötét szemei szórakozottan
-csapódtak ide-oda. Kissé mosolygott a Dani szavára, aztán a
-gyerekeinek szólt, hogy menjenek odébb a vendég mellől, de azok
-neki ép ugy nem fogadtak szót, mint az apjuknak.</p>
-<p>Daninak megesett rajtuk a szive; körülnézett a lánykák csapatán.
-Öten voltak; csupa nagy szemü, sápadt és szemtelen kis teremtés,
-feltünően hasonlitottak az apjukhoz, egyikük gyönyörü szép volt, ez
-volt a Dani keresztlánya; ölébe is kapta az ötéves lánykát, ahogy
-székre ült s magához ölelte. A lányka hajából, amely a válláig
-lógott, valami illatos olaj szaga érzett s Dani érezte, hogy már
-most is lány ez, vékony testecskéje, sápadt arcocskája s tüzes
-fekete szemei már most is valami férfiveszejtő titkot őriznek.
-Szinte beleszédült ebbe az érzésbe, kissé megölelte a gyermeket,
-aztán átfogta két tenyérrel a bordáin s letette az öléből.</p>
-<p>Ekkor jött be a legnagyobb lány; ez már tizennégy-tizenöt éves
-volt s amint rögtön kitünt, rokkant apja-anyja helyett ő tartotta
-már a kezében a házirend gyeplőjét.</p>
-<p>– Mars kifelé! – kiáltott a hugaira. Azok nyelvet nyujtottak rá,
-de ő egyiket hajánál fogva cibálta meg, másikat hátba csapta s
-hamarosan valamennyit kipofozta a szobából, át a benyilóba.</p>
-<p>– Hahaha! – kacagott nagyokat a tanitó, – hej ez a Mariska, jó
-feleség lesz, megálljatok, ez még megtáncoltatja az urát.</p>
-<p>Rágyujtott a vékony cigarettára s nehány óriás szippantással
-elszijta, addig nem is szólott s ujra <span class=
-"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> egészen
-elfelejtkezett a gyerekeiről. Az asszony ott ült a kemence padkáján
-s kétségbeesetten, beteg szomorusággal nézett rájuk.</p>
-<p>Dani, aki már elszokott innen, nem tudta elgondolni, hogy lehet
-ez a szomoru, ez a nagyon gyászos ház a korhelység vidám tanyája!…
-Mert hisz itt minden este folyt a dáridó, meg a kártya.</p>
-<p>A tanitó nem szólott mig a cigarettájával nem végzett; a füstöt
-folyton az orrán bocsátotta ki. Dani szólalt meg.</p>
-<p>– Hogy vannak, komámasszony?</p>
-<p>– Megvagyunk.</p>
-<p>Dani bólogatott szórakozottan, mintha igent intett volna vagy
-egy tucatszor egymásután.</p>
-<p>– Hát jobb lesz már az uj házban ugye? Szépen épül az uj
-iskola!</p>
-<p>Az asszony kétségbeesetten legyintett.</p>
-<p>– Az uj ház! – hahotázott fel a tanitó. – Annak lűttek. Megvan
-az első vallási sérelem. Barátom, tudod, hogy kinevezték az
-első-tanitót, a főtanitót! Mi?</p>
-<p>– Nem tudom.</p>
-<p>– Nem? – hunyoritott vidám-nevetve a tanitó, mint aki jó viccet
-akar mondani: – és pedig pápistát!</p>
-<p>Dani összekapta a szemét s az arca elvörösödött a dühtől. Ugy
-állott a dolog, hogy az iskolát államositották, eddig a református
-felekezet tartotta fenn egy tanitóval, aki százhusz gyereket
-tanitott. Most átvette az állam azzal az igérettel, hogy a két
-tanitó közül az első mindig református lesz és pedig kántora lesz
-az egyháznak. Ugy gondolták, hogy a mostanit átveszi az állam, ez
-természetes volt s az egész falu örült, hogy a szerencsétlen,
-sorsüldözött család végre révbe jut. Ámde a kormánynak ősi,
-nemzedékről nemzedékre szálló politikája, amely a vallási
-erőszakosságokkal és tapintatlanságokkal <span class=
-"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span>
-századok óta bőven táplálja a jogos érzékenykedések keserüségét,
-most ismét elkövetett egy durva merényletet.</p>
-<p>Dani dühösen hallgatta, majd káromkodott s fenyegetődzött, de a
-tanitó hangosan kacagott, mintha mit se törődne a dologgal, bár a
-szemében köny csillogott, amely véres, eres, véraláfutásos, gyürött
-szemealját is elöntötte.</p>
-<p>– Megyünk a Dunántulra. Már be is adtam a pályázatomat.</p>
-<p>– Mégy a fenébe, – mondta Dani.</p>
-<p>– Mit! én? aki megcsináltam nektek az egész dolgot! aki hat
-esztendeje predikálom, hogy ne kinlódjatok, adjátok át az államnak
-az iskolát, akkor legalább én is kapok emberi lakást és kondiciót,
-én legyek most egy <em class="gesperrt">főtanitó</em> urnak a
-lábakapcája! Egye meg a fene, valahon egy paraszt van a világon,
-egy se ütteti az magát agyon értem! Megyünk a Dunántulra, nektek
-meg lesz két pápista tanitó uratok! Slussz!</p>
-<p>Fütyölni kezdett, ujra cigarettát sodort s mig el nem szivta,
-megint nem beszélt.</p>
-<p>A szobában nyomott hangulat volt, csönd, csak a másik szobából
-hallatszott a gyerekek pokoli lármája s mindannyit tulhasitotta a
-Mariska sivitása, aki csendet igyekezett csinálni.</p>
-<p>Egyszer kinyilt az ajtó, mire még telibben rohant be a lárma s
-annak közepette egy parányi, harmadféléves kis fiucska.</p>
-<p>A tanitó, ahogy meglátta a kis fiut, nagyot hahotázott s
-rákiáltott:</p>
-<p>– Hó, te kölyök! gyere csak te babszem! Gyere fiam, egyem meg a
-lelked!</p>
-<p>Felállott, lehajolt érte, felemelte a padlásig. Kabátjának
-fényes könyöke gyászosan csillogott a füstölgő lámpa világán.</p>
-<p>– Hány fiu vagy? <span class="pagenum"><a name="Page_163" id=
-"Page_163">-163-</a></span></p>
-<p>– Hat! – kiáltotta odafenn a mestergerendáról a csöppség;
-tudniillik ő a <em class="gesperrt">hatodik</em> gyerek, a fiu.</p>
-<p>– Hány lesz még?</p>
-<p>– Hat! – kiáltotta ujra a gyerek.</p>
-<p>– Akkor jó! – harsogott rekedt, elivott hangján a tanitó s az
-asztal közepére állitotta a fiát. Aztán kacagott neki.</p>
-<p>– Hat? Mind olyan legyen, mint apátok! Mind hagyja ott a
-theologiát az utolsó vizsga előtt, házasodjon meg, rugassa ki magát
-minden faluból végig Magyarországon, csináljon hat gyereket, oszt
-dögöljön meg az árokba!</p>
-<p>Dani ránézett a tanitóra, aki ugy hahotázott, ahogy birt, hogy
-elfojtsa a zokogását.</p>
-<h3>XI.</h3>
-<p>– No sebaj, – mondta később a tanitó, – mért él az ember?
-Megérdemel egy rongyos emberélet annyi munkát, amennyit az ember
-dolgozni tud? Mi vagyok én? hernyó, hogy csak a magam bendőjének
-dolgozzak! Nem azért teremtett az isten két lábra, egyenes
-gerinccel, fölemelt fővel, égre tekintő szemekkel, hogy ne
-magamnak, hanem másnak szenteljem a szellememet! No hát én másoknak
-szenteltem, én gondoskodtam százakról, nekem jó hely jut odafenn,
-ott majd én leszek a főtanitó! Ott majd én pofozok vissza papot,
-parasztot, minisztert! Aj de nehezen is várom.</p>
-<p>Egy percre mintha kimerült volna, aztán borzas szőke haját
-hátrasurolta, rendetlen, rágott bajuszát szétdörzsölte tenyerével,
-amelybe belefektette eldurvult bőrü arcát, s Danira nézett.</p>
-<p>– A te dolgodat is ugy megcsináltam komám, hogy fel se éred
-ököllel: hogy! Ugy megirtam <span class="pagenum"><a name=
-"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> én azt a folyamodványt a
-grófnéhoz, hogy ha annyi szive van, mint egy tyuknak, – pedig az
-ilyen perverzus grófnéknak van ám, nem ugy, mint az egészséges,
-naiv, falusi asszonyságoknak, – hát akkor biztos, hogy nem a
-zsidónak adja el a Karay birtokot, hanem nektek! Csakhát persze
-jusson a kezébe az irás! Már azt osztán nem tudom meglesz-é!</p>
-<p>Dani ezért jött be épen. De oly régen ment el az a folyamodvány,
-hogy már egészen letett a reménységről is, hogy valami sikere
-legyen. Nem volt kedve szólani a tanitó beszédére, bár felizgatta
-őt s uj reménykedésre ösztönözte.</p>
-<p>Az ablak alatt kopogás volt, nagy csizmák tappogtak a fagyon.
-Várták ki jön. Nemsokára nyilt az ajtó s gubában jöttek Takács
-Gyuri, meg Vinczellér, egy másik nagy gazda.</p>
-<p>Erős hűhó kezdődött, kemény kézfogások, nagy lármáju beszéd.</p>
-<p>Takács Gyuri, aki vakmerő csipkelődésekkel szokta bosszantani az
-embereket, azt mondta a tanitónak.</p>
-<p>– Még csak szent Mihály van, nem szent Pál, hát mit csalogatod
-ki a medvét?</p>
-<p>– Kigyün a magától is, – mondta bámulatosan rekedt hangon
-Vinczellér s vastag fekete mutatóujjával, amin meglátszott, hogy
-nem mosta meg a trágyahányás után, szétigazitotta egyforma kurtára
-kopott, kifakult végü, barnacsutkáju bajuszát. – Ugye Turi?</p>
-<p>Daninak semmi íze sem volt a tréfához. Nagyot nyujtózott s ugy
-tett, mintha nem törődne velük, akármit beszélnek.</p>
-<p>A kis szobában valamelyik gyerek elkezdett visitani, mintha
-nyúznák. A tanitóné, aki ülve fogott kezet az emberekkel, most
-felállott, bement oda, de a megjelenése semmivel sem csititotta a
-lármát. <span class="pagenum"><a name="Page_165" id=
-"Page_165">-165-</a></span></p>
-<p>– Na, üljetek le, oszt ne povedáljatok, bratyekovszkik, – mondta
-a tanitó.</p>
-<p>Lelökték a gubát s leültek. Mindjárt utánuk jött még két
-paraszt, egy Kása nevü szótalan, röhögő fiatal gazda, meg egy Kis
-nevü öreg ember, aki a szemét is kiszuratná egy kis italért.</p>
-<p>Beszélgettek, hol ez, hol az vetett fel valamit; a tanitó, aki
-iszonyuan unta őket, végre fölkiáltott, hahotázó módján
-gorombáskodva velük.</p>
-<p>– No mi lesz? Hun az a pájinkás üveg?</p>
-<p>Felállott, a rozoga lábu sublódhoz ment, amely téglával volt
-feltámasztva, s felvett róla egy zöld üveget, megkotyogtatta.</p>
-<p>– Üres! – mondta.</p>
-<p>Nagyobb biztosság okáért kivette a papiros-dugóját, megszagolta
-s felhajtotta azt a kicsit, ami még benne volt.</p>
-<p>– Mondom, hogy üres.</p>
-<p>– Egyen meg a fene, ha megiszod, hogyne vón üres! – mondta
-Takács Gyuri.</p>
-<p>– Egyen meg benneteket, mért nem ütitek agyon a zsidót, ha nem
-ád a főtanitó urnak mán hitelbe. Ilyen koszos falu, ahun a
-főtanitónak sincs hitele.</p>
-<p>– Főtanitó! – röhögött a repedt hangu Vinczellér.</p>
-<p>– Hát biz annak befütött a miniszter! – mondta Takács Gyuri. –
-Neked is jobb vóna rektor, ha mán eccer magadnak kaparnál ki
-valamit a tűzből.</p>
-<p>– No ne karatyoljatok, egyen meg benneteket a fene, komisz,
-büdös parasztok, – lármázott könnyes, részeg szemmel a tanitó, –
-hát mi lesz? Mék vájja ki a fenekibül azt a pengőt egy kulacs
-borra?</p>
-<p>– Borra! – mondta Takács Gyuri. – Bundapájinka <span class=
-"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> nem jó
-hascsikarástul, abba a rossz bendődbe?</p>
-<p>Turi Dani ma nagyon rosszul érezte itt magát. A belső zsebéből
-kivette a katonakori bugyellárist és abból egy ötöst; odaadta a
-tanitónak.</p>
-<p>A tanitó elvette. Dani most látta, hogy a keze állandóan ugy
-reszket, mintha a hideg lelné.</p>
-<p>– Mariska! Mariska! Gyere csak. Szaladj át a zsidóhoz, hozd tele
-az üveget borral… Te! hozzál egy kenyeret is, érted, meg egy fél
-kiló szalonnát.</p>
-<p>– Há, a kánya, hogy kap a pénzen! – röhögött Vinczellér.</p>
-<p>– Ne egy félkilót! – mondta heccelve Takács Gyuri, hozzál
-legalább egy féloldal szalonnát.</p>
-<p>A lányka nevetett, az ő érzéke is el volt tompulva a cudar
-életben.</p>
-<p>– Hozzál, hozzál lányom az egészér kenyeret meg szalonnát; nesze
-itt a borra még egy forint, – mondta Dani.</p>
-<p>– Hej a kutya Turi Daniját! – kiáltotta Takács Gyuri, – mán
-ilyen kis lányokat is megfizet!</p>
-<p>Daninak az arcába szökött a vér. Tudta, hogy Borára céloz a
-sógora. De nem szólt. Egyáltalán ma oly fásult s kedvetlen volt,
-hogy nem birt szólani, pedig máskor könnyen állott nála a felelet s
-az ütés. Megzavarta az élet nyomorusága, amely ebben a házban
-meglepte minden piszkával, lármájával, becstelenségével és savanyu
-szagával.</p>
-<p>A hat forintos ajándék a többi parasztot valósággal föllázitotta
-s még a szótalan Kása sem birta megállani, hogy szót ne
-vesztegessen rá.</p>
-<p>– No ha annyi pénzed van, sógor, – mondta Takács Gyuri, aki
-egészen neki szilajodott s minél csöndesebb maradt Dani, annál
-kihivóbb és kötekedőbb lett vele szemben, – hát akkor lássunk
-dologhoz. Rektor, hol a biblia? <span class="pagenum"><a name=
-"Page_167" id="Page_167">-167-</a></span></p>
-<p>A rektor gyomrából hahotázva vette elő a piszkos, zsiros kártyát
-az asztalfiából, kenyérhulladékok és tisztátalan, csorba
-evőeszközök közül.</p>
-<p>– Huszonegy, vagy harmincegy, – mondta.</p>
-<p>– Huszonegy! – kiáltott Gyuri s felkönyökölt az asztalra. – Az
-az igazi. Semmi teketória. Egy, kettő, – nyertem.</p>
-<p>Ridegen hahotáztak.</p>
-<p>Az alacsony, tágas, kevés butoru, rosszul meszelt, alig
-megvilágitott szobában egyszerre valami bünbarlangszerü hangulat
-áradt szét. Ott ült az asztalfőn Takács Gyuri, az arcán lázas,
-kapzsi feszültség volt, a szeme villogott; a többiek is mohón
-vetették bele magukat a kártya örvényébe. Már is alig várták, hogy
-sor kerüljön rá. Minden este össze szoktak ők itt gyülni, hogy
-éjfélekig, néha félhajnalig elüljenek a legprimitivebb játék ostoba
-szeszélyeit lesve. Rendesen kis tételekben játszottak, csak a
-tanitó hazardirozott, mert ő szabadon tehette, ugy sem fizetett
-senkinek, csak adós maradt s azzal adott elégtételt, hogy megitta a
-parasztok borát s részegen engedte, hogy akár szántsanak a
-hátán.</p>
-<p>Dani kedvetlenül nézte a többieket. Szeretett volna elmenni, de
-lenyügözte a közhangulat s még sem akart kártyához nyulni.</p>
-<p>– Nem értek én ahhoz! – mondta.</p>
-<p>– Há iszen nagy tudomány! – szólt a sógora. – Aki ért hozzá,
-hordóba sózhatják a fejit… Mit teszel rá sógor?</p>
-<p>Dani immel-ámmal fölvette a lapját. Disznó volt, tökász.</p>
-<p>– Egy koronát! – mondta.</p>
-<p>– Ohó, – szörnyedtek el a többiek, akik krajcáros tételekkel
-reggelig piszmogtak, – az nem járja! Koronával kezdeni! Még ilyen
-nem vót! Végezni is sok avval!</p>
-<p>– Nem baj, tartom a bankot! – mondta Takács <span class=
-"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> Gyuri.
-– Ugy is ritkán jut hozzá az ember egy kis friss zsirhoz, most
-olvasszuk a hájat.</p>
-<p>Kiosztotta a másik kártyát. Dani fölvette s mellé tette a
-másiknak, ez is ász volt.</p>
-<p>Takács Gyuri magának is vett, – egy lapot, kettőt, hármat, –
-akkor habozott s merészen még egyet vett. Felragyogott az arca s
-elkiáltotta magát:</p>
-<p>– Huszonegy, sógor!</p>
-<p>– Ez még több! – mondotta Dani s kiteritette a két kártyát,
-amely mindennél erősebb.</p>
-<p>Borzasztó volt az elszörnyedés. Mindenki érezte, hogy ma este
-vészes felhők jelentek meg fölöttük.</p>
-<p>Takács Gyuri magános, rideg életében, amelynek semmi igazi célja
-és alapja nem volt, ép olyan szenvedélyesen vetette magát neki a
-kártyázásnak, mint a tanitó, aki páratlanul peches volt ebben is,
-mint minden egyébben az életén át.</p>
-<p>Jött Mariska a borral. Töltöttek, koccintottak, fenékig
-itták.</p>
-<p>Aztán neki dültek a kártyázásnak. Dani az első szerencse után
-óvatos volt s egy óráig is elhuzták az időt, hogy csak gyakorolták
-az idegeiket és nézegették, próbálták a szerencse járását. A
-második órában, már közel az éjfélhez, Dani egyre merészebb lett s
-mikor ugy érezte, hogy most végleg hozzá szegődött a szerencse,
-mind szilajabban, keményebben nézett bele a Takács Gyuri szemébe,
-aki már meglehetősen be is volt borozva s a ragadós apró lapokkal
-kezükben veszett párbajba kezdtek, amelyből a többiek, akiknek nem
-volt okuk, hogy elveszitsék a fejüket, hirtelen kimaradtak.</p>
-<p>Nehéz lett a lélekzet és sóvár az arckifejezés és rohanva nőttek
-a tétek, mint a lavina. Ezek a parasztok, akik nehéz, keserves
-munkával keresik a garast, most dühöngve és agyfájditóan vágták az
-asztalra a nekik szokatlan nagy summákat. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span></p>
-<p>– Irjad rektor! – kiáltotta Gyuri, mikor elfogyott a pénze. –
-Tartom a bankot!</p>
-<p>A bankban épen benne volt az egész summa, amit valamennyien
-magukkal hoztak, hetvennégy forint.</p>
-<p>Veszitett.</p>
-<p>Ujra tartom.</p>
-<p>Ujra veszitett.</p>
-<p>Ujra az egészet.</p>
-<p>Nyert.</p>
-<p>Dani sápadt lett s a keze megreszketett. A szokatlan izgalomtól
-iszonyuan megfájult a feje. Áttolta a pénzt s Gyuri átvette a
-bankot, a kártyát s elkeverte.</p>
-<p>Dani gőgösen, vadul nézett a sógora szemébe. Mindakettőnek ki
-volt kelve az arca és izzadtságcsöppek folytak a homlokukról. Dani
-jobban lihegett, mint a nyári kaszáláskor, de kipirult arca
-megszépült és valami hősiesség volt rajta. Gyuri vad volt és durva,
-nyakrafőre dobálta az ocsmány szókat s válogatatlan trágárságokat
-csapkodott ki. Szerencse, hogy a másik szobában aludtak már a
-lánygyerekek. A lámpa már egészen kormos volt s alig világitotta
-meg az asztal lapját. Senki se szólt tovább, a bor ott állott a
-poharakban s meleg volt és utálatos a rossz lőre; csak az ivott,
-aki meg akarta nedvesiteni kiszáradt torkát.</p>
-<p>Dani érezte, hogy a hátán forró hullámok futnak végig s
-olyanforma kéjes, gyötrő izgatottságot érez, mint az este, mikor
-Borával beszélt.</p>
-<p>Végre elült a tagok mozgolódása, a testek remegése.</p>
-<p>– Mi a bank? – mondta Dani s fölvette az első kártyát.
-Meghallotta, hogy a hangja fulladt.</p>
-<p>– Ezer forint, – szólt Takács Gyuri.</p>
-<p>– Tartom.</p>
-<p>Gyuri ujra kinosan összeszoritott foggal szedegette <span class=
-"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> a
-kártyát. Dani még mindig a naiv játékos maradt, aki egyszerüen
-felboritja a lapokat, nem öregbiti izgalmát azzal, hogy lassan
-csusztassa ki egyiket a másik mögül, amit a paraszt kártyás sohasem
-mulaszt el, hogy teljesen átreszkesse az izgatottságot.</p>
-<p>Gyuri ujra gőgös lett s előre kivágta a huszonegyét, bár nem
-volt köteles vele.</p>
-<p>Dani lecsapta rá a maga két lapját: ujra két ász!</p>
-<p>Nyert. Az emberek szeme szinte kiugrott.</p>
-<p>Dani vissza akarta venni a bankot.</p>
-<p>– Nem adom! – kiáltott Gyuri, – disznó, kutya! – utálatosan
-szitkozódott. – Tartom tovább! s ujra keverte a kártyát.</p>
-<p>– Mi a bank?</p>
-<p>– Ezer forint!</p>
-<p>– Tartom.</p>
-<p>A harmadik kártyájánál, bár a lapok összege csak tizenhét volt,
-Dani megállott.</p>
-<p>Gyuri a szemébe nézett, de lihegő izgatottságában semmit sem
-tudott kiolvasni belőle. Kapkodta a kártyát s mikor tizennyolc volt
-a kezében, még egyet vett.</p>
-<p>– Pász! – mondta fakón, rekedten s mikor meglátta, hogy Daninak
-csak tizenhete van, csaknem megütötte a guta.</p>
-<p>– Még egy bank! – orditotta, hogy a másik szobában felsirt
-valamelyik gyerek.</p>
-<p>– Mi a bank?</p>
-<p>– Az apai jussom!</p>
-<p>Dani megtorpadt s ránézett.</p>
-<p>– Ne bolondozz Gyuri, – mondta neki.</p>
-<p>– Gyáva paraszt, pfi, leköplek! Meghátrálsz, te sár, te sár!</p>
-<p>Dani hallgatott.</p>
-<p>– Az apai jussom; minden főd ami az apámról <span class=
-"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> maradt.
-A Malomalján, a Rekettyésen, a nádas, a tiszafarki káposztás, a
-Hatöles föld.</p>
-<p>– Tartom.</p>
-<p>Amint fölvette s megnézte a kártyát, valami sejtelem lepte meg.
-Ász volt! Ez ma az ő szerencsekártyája.</p>
-<p>– Takács Gyuri! – mondta s az ajka remegett, a keze is, benne a
-kártyalap. De azért kimondta: – ne mondd, hogy semmi ember vagyok,
-felteszem az apai jussod ellen mindenféle vagyonomat, amim csak van
-az anyaszült meztelen testemen kivül.</p>
-<p>Gyurinak ömlött az arcáról a tajték s a melle fujt, mint a
-kovácsfujtató. Irtózatos volt és utálatos.</p>
-<p>Dani felvette a kiosztott második kártyát.</p>
-<p>Ránézett, felsóhajtott s az ég felé pillantott.</p>
-<p>Aztán ujra jóság és békesség és nagy nyugalom volt a
-szivében.</p>
-<p>Ismét ászt kapott. Két ász volt a kezében, azt le nem veri
-semmi, csak ha a másiknál is az van.</p>
-<p>De annál nincs, mert uj kártyát vesz, harmadikat, aztán
-negyediket, ötödiket, hatodikat és mégis összesen megint tizennyolc
-a kártyái értéke.</p>
-<p>Iszonyatosan gyötrődik. Látja a Dani arcán a nyugalmat és ekkor
-ugy érzi, hogy elveszi az isten az eszét s még egy hetedik kártyát
-vesz fel. IX-es volt, kilencet érő.</p>
-<p>– Pász.</p>
-<p>Kiejti a kezéből a kártyát.</p>
-<p>S aztán, mikor meglátja a Dani csudáját, a két ászt, azt hiszi,
-rögtön megtébolyul s a nyála megered száraz inye közt az
-elbágyadástól s lefolyik az állára, mint a haldoklóé.</p>
-<p>Csönd van egy darabig.</p>
-<p>Dani feláll, hogy elmenjen.</p>
-<p>– Megállj csak hé! – ordit utána Takács Gyuri s a részeg
-tehetetlenségével felállva, ütőeszköz után kapkod réveteg kezeivel.
-– Szöksz tolvaj! Elszöksz <span class="pagenum"><a name="Page_172"
-id="Page_172">-172-</a></span> zsivány! Utonálló, pribék, bujnyik.
-Elszöknél. Hát a reváncs! Hé!</p>
-<p>Dani megáll s ránéz.</p>
-<p>Nyugodtan, csöndesen mondja.</p>
-<p>– Mi legyen a bank?</p>
-<p>Felveszi a kártyacsomót s elkeveri.</p>
-<p>– Mi? Mi? Megmondom! Megmondom kutya. Az ami a legbecstelenebb a
-házadban, ami a legkisebb előtted…</p>
-<p>– Mi az? – mondja Dani feszülten.</p>
-<p>– A feleséged!</p>
-<p>Dani megszédül, mint a bunkócsapástól.</p>
-<p>– És mit teszel ellene Takács? – szól fakóan, hörögve.</p>
-<p>– Azt ami a legkivánatosabb neked ezen a világon.</p>
-<p>– Mi vón a?</p>
-<p>– Bora!</p>
-<p>Dani ugy áll, mint a szélütött.</p>
-<p>Aztán dermedt kezeiből kiejti a kártyát s az széthull a
-földre.</p>
-<p>– Nincs bank! – mondja.</p>
-<p>Nem tudja, mikor tér magához, mintha álomban hallaná a saját
-hangját, megfigyeli, hogy a szája mozog:</p>
-<p>– Tanitó ur, vegyen csak elő két árkus papirt. Irjon.</p>
-<p>A foga összekattan, mint valami géprész. S mikor ködlő szemén át
-ugy látja, hogy a tanitó irásra készen vár, diktál.</p>
-<p>– Én, alantisirott Turi Dániel, az alantirott tanuk előtt
-elnyertem Takács György sógoromtól kétezer forintot, amit örökös
-ajándékul adok a Vásárhelyi Pál tanitó gyermekeinek, azzal a
-kikötéssel, hogy a pénzt az árvaszék kezelje.</p>
-<p>Takács Gyuri leült a székre, leesett és zordonan hallgatott.
-<span class="pagenum"><a name="Page_173" id=
-"Page_173">-173-</a></span></p>
-<p>Az irást aláirta Dani s látta, hogy a keze, ez az idegen
-szerszám nem reszket, hanem a rendes ismert kacskaringós T betüt
-irja.</p>
-<p>Mikor a két tanu is aláirta, Dani ujra diktált. Egy csöppet sem
-ocsudott lázas önkivületéből.</p>
-<p>– Én alantisirott Turi Dániel, az alantirott tanuk előtt
-elnyertem Takács György sógoromtól az apai örökségét, vagyis a
-Malomalján tizenhat köblös földjét, a Rekettyésen harminc holdját,
-négy hold nádas illetőségét, a hat köblös tiszafarki káposztását,
-meg a Hatöles földet, amely tizenhét hold. Ezt az egész vagyont,
-józanésszel ajándékozom örökösen azokért a szivességekért, amiket
-nekem tett –</p>
-<p>Megállott, hogy bevárja, amig a tanitó befejezi a szókat.</p>
-<p>Akkor kimondta a rettenetes süvöltő igét:</p>
-<p>– Ajándékozom Kis Borának, a Kis Pál uram hajadon lányának.</p>
-<p>Mindenki ugy érezte magát, mintha rettenetes dolgoknak,
-világpusztulásnak lenne tanuja.</p>
-<p>Takács Gyuri nem szólott, ült megsemmisülve. És Dani mégegyszer
-látta, hogy irja le gyilkos keze a <em class="gesperrt">Turi
-Dániel</em> gazda becsületes nevét.</p>
-<p>Akkor ezt az irást magához vette; a másikat a tanitónak adta;
-szédelegve fölvette a gubáját s elment.</p>
-<p>Senki sem szólt hozzá egy szót sem, csak néztek utána s még
-mikor elment is, ugy bámultak egymásra, reszketve, mint a
-szélütöttek, mint a földrengés rémeinek tanui.</p>
-<p>Dani pedig nyugodtan figyelte meg magát, ahogy kiment, kivitte a
-lába a kis kapun. S aztán odakint nem balra fordult, az uton, amely
-hazavitte volna, hanem jobbra. És egyszer csak ott találta magát a
-Kis Pál, a Güzű Kis Pál udvarán. Látta, hogy a keze megzörgette az
-ablakot. A lányt látta, aki mezitláb ajtót nyitott és reszketett a
-hidegben. És ő a kezébe adta az irást és tisztán, értelmesen,
-<span class="pagenum"><a name="Page_174" id=
-"Page_174">-174-</a></span> csak néha dadogva elmondta, hogy mi van
-benne.</p>
-<p>És a leány a nyakába ugrott, a guba alá bujt s ott állva,
-mezitláb, a hidegtől reszketve ölelte át és csókolta őt.</p>
-<p>És behuzta a házba, a sötét meleg szobába s aztán ott járt-kelt
-és valakinek suttogott és a fekete sötétben valakik fölkeltek és
-kimentek. Az ólba ment aludni Güzü Kis Pál, meg a felesége,
-merthogy nem volt több szobájuk.</p>
-<p>És neki valaki levette a gubát a válláról. Lehuzta a csizmát a
-lábáról. És ő tudta ki teszi azt.</p>
-<p>És mikor a meleg ágyban feküdt s magához ölelte a szüz asszonyi
-testet, tudta, hogy nem a feleségét öleli.</p>
-<p>És a szive ugy fájt, ugy fájt, azt hitte, rögtön megszakad.</p>
-<h3>XII.</h3>
-<p>Alig ment ki Dani a kapun, Takács Gyuri felugrott, kapta a
-gubáját s utána sietett. A másik két paraszt (a harmadik, az öreg
-Kis már elment) abban a percben, ahogy a két nagygazda nem ült az
-asztalnál, az ott felejtettek kényelmetlenségével feszengett a
-székén. Gyerünk, no gyerünk mi is, – noszogatták egymást.</p>
-<p>– Ereggyetek hát, – szólt a tanitó, – nem látjátok, hogy ez
-késelni akar!</p>
-<p>– A lehet! – nevetett ráncos tokájába Vincellér, – azt jó lesz
-látni!</p>
-<p>– Azt jó! – mondta a másik is, és elmentek.</p>
-<p>– Forduljatok fel mindnyájan reggelre, – morogta magában a
-tanitó, aki torkig volt a parasztokkal, a parasztságokkal,
-megutálta az utálatot, s valami emelkedett hangulatot érzett
-magában. Valami szokatlant, szépet, nagyot akart tenni. Körülnézett
-bágyadt fényü szemével, piszkos körmével belekapart <span class=
-"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> a
-szakállába s átérezte a helyzete fonákságát, át azt a
-lehetetlenséget, hogy ő itt valaha valahogyan hozzájusson emberi
-méltóságához illő egyetlen mozdulathoz. Füst volt ott és borbüz, és
-köpések és kimondott trágárságok undora, amely szinte beleévedt a
-rozoga butorokba s vastaggá tette a levegőt. A lógó lábu lámpa azt
-izzadja ki üvegén, attól növeszti a hamvát, még ennek is az
-fogyasztja el a lángját. Hát az ember, az isten képére teremtett,
-az élet, a társadalom, az öröklött és szerzett és rátukmált
-gyarlóságok embere, akit az alkohol vitt félre utra s aki az
-alkoholtól várta a szabadulást, hiába, – ez a gyarlandó ember
-hogyne állana szédülve remegő inain s hogyne izzadná itt a
-jótehetetlenség elernyesztő csöppjeit.</p>
-<p>És egyszerre fellobban benne az isteni szikra, az ész, az emberi
-dicsőség. S csaknem felbukik álltában, amint hirtelen tettre
-lóditja az ötlet, a szép és jó és nagy tett ötlete:</p>
-<p><em class="gesperrt">Kinyitja az ablakot.</em></p>
-<p>S amint betódul a tiszta, éles, szabad levegő, amint berohan s
-körülszalad az első jeges szélroham, a lámpa rémületében nagyot
-lobban, elalszik, az ember pedig összerázkódik s vékony ruhájában
-reszket. De nem omlik össze és nem teszi be az ablakot, hanem örül
-az isteni szikrának, amely még ott pislog az agyában és állva a
-hideg, a fagyasztóan tiszta éjszakában, rezegni, sugárzani kezdenek
-a csillagok a szem nedves tükrén s egyszerre csak ujabb nagy és
-szép és jó tettre tör ki egész lénye:</p>
-<p><em class="gesperrt">Zokogni kezd.</em></p>
-<h3>XIII.</h3>
-<p>Takács Gyuri a kapuban állott s lefelé nézett a falun. Ahogy a
-két ember utolérte, megfordult s igy szólt: <span class=
-"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span></p>
-<p>– Látjátok ezt a bitangot? Megyen a jányhoz, – kis idő mulva
-ismételte, – a jányhoz megy!</p>
-<p>– Hát te meg eriggy az asszonyhoz! – mondta neki egy kis
-röhejjel Vincellér.</p>
-<p>Gyurit igen kellemetlenül érintette, hogy lassan forró
-gondolatát ilyen nyilvánosan dobták a szemébe.</p>
-<p>– El is megyek! – morogta.</p>
-<p>– El hát. Ü a jányhoz megy, te meg eriggy az asszonyhoz.</p>
-<p>– Az a! – mondta a másik is. – Ugy dukál.</p>
-<p>Takács Gyuri mogorván fordult meg s elnézett a Dani háza
-irányában. Egészen elvette a kedvét s lehütötte őt ez a
-megszégyenitő tanácsolgatás. Magától ha rájött volna, ha ugy tör ki
-belőle az elhatározás, önként, akkor hősiességet érez s
-tüzzel-vassal meg is teszi. Igy pedig csak állott mogorva
-konoksággal.</p>
-<p>Vincellér, a fakóhangu paraszt, azt hitte, hogy noszogatnia
-kell, s egyre ismételte:</p>
-<p>– Eriggy az asszonyhoz. Ü el mert menni a jányhoz, te is menj el
-az asszonyhoz.</p>
-<p>A kisebbik paraszt azt hitte, kitalálja a Gyuri habozásának az
-okát.</p>
-<p>– De hátha visszagyün Dani, hogy hát csak odaadja a jánynak az
-irást, oszt ü visszagyün.</p>
-<p>– Ha visszagyünne! – kiáltott Gyuri s a hangjában benne volt,
-hogy azt szeretné, állana elébe.</p>
-<p>– Gyün fenét, – morogta Vincellér, – dehogy is gyün. Tán bolond.
-Épen Turi Dani az a bolond, aki szüzen hagyja ott a jányt.</p>
-<p>– Lehet a! – mondta a kis paraszt.</p>
-<p>A szavuk, ritkán, fojtott hangon elejtegetett szavuk a hideg,
-fagyos téli éjszakában titkosan, fázósan, kisértetiesen
-hangzott.</p>
-<p>Gyuri lassan megindult. Nem szólt.</p>
-<p>A másik kettő vele mozdult. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span></p>
-<p>A hó sercegve csikorgott a lábuk alatt, süvegüket szemükbe
-nyomva, nehéz léptekkel mentek előre. Nem tudták, mi lesz még
-ma.</p>
-<p>– Ami igasság, az az igasság, – mondogatta Vincellér, – ha ű a
-jányhoz megy, te erigy az asszonyhoz.</p>
-<p>– Szakaggyon rá az ég… – morogta Gyuri s komor keserüséggel
-hozzátette – meg egy darab Isten!</p>
-<p>Tovább mentek, de akármilyen csendesen lépkedtek is, nem sokára
-odaértek a Daniék kapujába. Közel ahhoz megállottak az utca
-közepén. Elől állott Gyuri s rögtön mögötte a két ember.</p>
-<p>– Eriggy csak be bátran, – mondta Vincellér a maga módján, – te
-csak eriggy be. Ha ű elment a jányhoz, neked itt a helyed.</p>
-<p>– De mit mond a menyecske! – bökte ki a kisebbik paraszt azt a
-gondolatot, ami mindnyájukat szoritotta.</p>
-<p>– Mit mondana, – dünnyögte Vincellér, – nem igen haragusznak az
-asszonyok azért, ha olyankor megy látogatóba hozzájuk valaki, mikor
-nincs otthon az uruk… Osztán, ha valamit mond, meg kell neki
-felelni. Azér van az embernek nyelve, hogy az asszonynak meg tudjon
-felelni. Osztán, ha a se elég, nem sokat kell teketóriázni,
-hanem…</p>
-<p>Gyuri habozó lépést tett, menjen-e vagy se. Visszanézett az
-uton, mintha azon töprenkedne, eljön-e Dani?</p>
-<p>– Nem jön az el onnan reggelig, – mondta a kis paraszt, – a nem
-jön el, nem kell attól félni!</p>
-<p>Gyurit szörnyen megbántotta ez a megjegyzés. Nem félt, vágyott,
-kegyetlenül vágyott a veszedelemre, csak ugy feszitette az izmait a
-harcvágy.</p>
-<p>Hirtelen megmozdult s egyetlen szó nélkül ott hagyta a két
-embert, bement a kis kapun. A parasztok a helyükön maradtak s utána
-néztek. <span class="pagenum"><a name="Page_178" id=
-"Page_178">-178-</a></span></p>
-<p>– Bemegy! – mondta a kis paraszt, – egye meg a fene a kis bürit,
-bemegy.</p>
-<p>A másik csak rábólintott fejjel.</p>
-<p>– Hej hogy fog onnan repülni kifele, de rögvest, – nevetett
-kuncogva a kis ember.</p>
-<p>Vártak, de nem volt semmi nesz. A feszült várakozásban roppant
-hosszunak tetszett minden pillanat.</p>
-<p>– Má nem lesz baj!</p>
-<p>– Minek lenne? – mondta vállatvonva a másik, – nem kell űket
-félteni, jól ismerik űk egymást. Már legénykorában is nagyon
-körülte volt ez a Gyuri annak a jánynak. Ki tudja, mi alszik a hamu
-alatt!</p>
-<p>Ezzel félre huzódtak a kerités tövére és onnan várták, mi
-lesz.</p>
-<p>Pár percig vártak, aztán megnyugodva elmentek.</p>
-<h3>XIV.</h3>
-<p>Erzsi nem feküdt le, mikor haza jött, hanem hozzáfogott varrni,
-mihelyt a gyereket elaltatta. Amint telt az idő és Dani csak nem
-jött, sirdogálni kezdett. Sorra elismételte magában minden
-keserüségét és szive szerint kisirta magát. Szinte megkönnyebbült a
-zokogástól és visszaemlékezett arra a fogadalmára, hogy bármit is
-mér rá a sors, zugolódás nélkül fogja elviselni. Még vigasztalást
-is talált magának a bajban. Istenem, hiszen olyan régen nem volt
-már semmi igazi szenvedése, nem lehet büntetlenül maradnia azért,
-hogy ezeket a békés napokat is olyan bünös könnyelmüséggel engedte
-elmulni. Csak most látta, milyen hiábavalóan szalasztotta el azokat
-a perceket, amelyekben az ura szivéhez közel férkőzhetett volna.
-Hiszen itt volt előtte az ember, puhán, jószivvel és erős
-bizonyságát adta annak, hogy igazán szereti a feleségét.
-Félesztendeje sehova sem ment, semmi olyat <span class=
-"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> nem
-tett, ami ellen valami kifogása lehetett volna. De ő pogány volt
-hozzá, s nem hajolt, nem hajolt, pedig mégis csak az asszonynak
-kell a gyöngébbnek, a békülőnek lenni…</p>
-<p>Erzsi most, hogy nem volt a szeme előtt az ura, annyi, de annyi
-mentséget tudott a védelmére, amennyi kifogása volt ellene, mihelyt
-meglátta.</p>
-<p>Amint patakzó könnyeit kissé felszáritotta, letette a varrást,
-amely ugyis hiába hevert az ölében és erősebb munkát talált,
-hirtelen elhatározással hozzáfogott kovászolni, reggel kenyeret
-süt…</p>
-<p>Éjfélig eltöltötte az időt, akkor megijedt. Hol maradhat ilyen
-sokáig az ura.</p>
-<p>Ujra csak megvigasztalta magát. Olyan régen nem volt kinn az
-ember a házból, hogy akár a komákhoz ment, akár a tanitóhoz, nem
-eresztik el.</p>
-<p>Majd haza jön reggelre! S hozzá fogott egy kis kalácsnak való
-tésztát keverni a gyerekeknek. A nagy fatál tele volt hig
-tésztával. Erzsi meghintette a tetjét liszttel, keresztet vetett
-rá, aztán megmosta a kezét, lerakta maga elől a kötényt,
-rendbeszedte magát, a tüzhelyen egy kis tüzet is rakott, mert igen
-hideg kezdett lenni, pedig meleg kell a tésztának s a
-gyerekeknek.</p>
-<p>Ezt is elvégezte; mikor készen volt vele, ujra felfakadt a
-szemében a könny, s ujra átengedte magát a keserüségnek.</p>
-<p>Ki tudja mióta sirt, sirdogált igy, mikor csak hallja, hogy
-nyilik a kis kapu, nemsokára rá az ajtó s idegen léptek
-hallatszanak a pitvarban.</p>
-<p>Fölegyenesedett ültében. Az első pillanatban zagyva ijedtség ült
-ki a szemébe, a következőben már tiszta volt előtte, hogy az urával
-történt valami.</p>
-<p>A vér mind alá futott a szivébe.</p>
-<p>Amire ma egész este nem gondolt, most egy szemrebbenés idő alatt
-tiszta bizonyossággal rémedt fel a lelkében. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span></p>
-<p>Az ura összeakadt Gyurival s baj lett belőle, <em class=
-"gesperrt">amiatt a jány miatt</em>.</p>
-<p>Még egy átok sem nőhetett ki a nyelvén, mikor nyilt az ajtó és
-előtte állott Gyuri.</p>
-<p>Egy percig ugy néztek egymásra. Egyik sem tudott szót szólni.
-Egymásra néztek mint kisértetnézők. Mindeniknek rettentően el volt
-fulva a torka.</p>
-<p>Végre Gyuri erőre kapott s elébb lépett. Ez a mozdulat magához
-téritette Erzsit.</p>
-<p>– Mit akarsz itt? – kiáltott rá a férfira s felállott.</p>
-<p>– Mit? Veled akarok hálni!</p>
-<p>Erzsi ugy megrémült, majd összeesett.</p>
-<p>Gyuri előrelépett egy tapodtányit, de ott megállott s kidudorodó
-szemekkel nézett az asszonyra.</p>
-<p>– Azt hát! – kiáltotta ujra, – meg akarom már én is próbálni,
-hogy milyen az urad mestersége!… Hát csak Turi Daninak szabad
-minden? Hát csak ű gázolhat keresztül mindenkinek az asszonyán?
-Hadd tanulja meg ű is, mi a!</p>
-<p>– Megbolondultál?</p>
-<p>– Dehogy bolondultam! Inkább most jött meg az eszem!…
-Elnyertelek kártyán az uradtul, hát az enyém vagy.</p>
-<p>– Hazudsz! – kiáltotta Erzsi.</p>
-<p>– Én?</p>
-<p>– Te hát! Akkor nem is jönnél a szemem elibe, mint egy bujnyik!
-Az nem igaz, az én uram nem tett fel engem egy kártyára!</p>
-<p>– Hogy ismeri! – mondta Gyuri, – hogy ismeri! Jól van, nem tett
-fel a kártyára. Hanem mikor elnyerte mindenemet, az apai jussomat,
-a pénzemet, mikor kódussá tett, akkor megszökött!</p>
-<p>– Asse igaz ám!</p>
-<p>– Aszontam neki, hun a reváncs! De megszökött!</p>
-<p>– Hazudsz! <span class="pagenum"><a name="Page_181" id=
-"Page_181">-181-</a></span></p>
-<p>– Aszontam neki, tegye fel ami a legkisebb, a legbecstelenebb a
-házába! – téged! – én meg felteszem neki, ami a legkivánatosabb a
-bünös lelkének, – azt a jányt!</p>
-<p>Erzsi sápadozva hallgatott.</p>
-<p>– Hát osztán, hát osztán!</p>
-<p>– Megszökött a bitang! Nincs bank! asszongya, nincs bank!</p>
-<p>Erzsi leült és keresztet vetett.</p>
-<p>– Mária, szűz anyám!…</p>
-<p>– Csak imádkozz, jól imádkoztál! Hun az urad? Ha szeret, itthon
-a helye! Mi! Hun az urad? Ha szeret, itthon a helye! Mi! Hun az
-urad? Jól megbecsül… No! Minek vagyok én itt? Hogy kerülök én ide?
-Én vagyok az urad?</p>
-<p>Erzsi hallgatott, de szilárd lélekkel, már nem mondhatott neki
-rosszat ez az ember az uráról. Olyan méltóságos érzéssel volt
-eltelve, hogy az élet minden megváltását elfeledte azért az egy
-szóért, hogy <em class="gesperrt">nincs bank</em>!</p>
-<p>– De az enyém leszel ma! – folytatta lihegve az ember és erősen
-nézte az asszonyt, aki gunyosan méregette végig őt.</p>
-<p>Hallgattak, gyötrelmes csöndben.</p>
-<p>– Hun az urad jó asszony? – kezdte ujra Takács Gyuri és szinte
-ugy komiszkodott vele, mintha rajta akarna bosszut állani az
-uráért, azért a nagy hitért, amit az urára tékozolt, azért a nagy
-eltaszitásért, amivel az ő hosszutürő szerelmét fogadta. – Mondd
-meg na, hun a hires! Há, ha tudnád! Megmondanád, ha tudnád! – És
-cudarkodva nézett a szegény asszonyra.</p>
-<p>Erzsi konokul, szilajon nézett maga elé.</p>
-<p>– Jó is vóna, azt tudni egy asszonynak, egy hűséges asszonynak,
-hogy hun jár az ura éjfél után két órakor. Ugyi nem tudod?</p>
-<p>– De tudom! – kiáltotta Erzsi. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p>
-<p>– No ki vele, ha tudod! Csak halljuk, hogyha tudod! Mondd ki
-csak no, ne félj, megmondom, jót gondolsz-e!</p>
-<p>– Ott van a hun te szeretnél lenni, Isten gyávája. Azért jösz
-ide nekem fecsegni, mert tele van a májad irigységgel. Szégyen,
-hogy egy Takács Gyuri egy olyan lánnyal se bir el. Fi, sirni jösz a
-kötőm mellé, panaszkodni, hogy az uram, ember léttére kedvesebb a
-lányoknál, mint egy ilyen vén legény. No hiszen majd megpirongatom
-az uramat, hogy máskor a kis öcsém lekváros kenyerét ne vegye el.
-Szégyelld magad, ilyen maflaszent, jobb lesz, ha mégy az anyádhoz
-szopni, mit neked jányok után járni! Hát van olyan jány, aki a te
-szódra füleljen!</p>
-<p>Gyuri hunyoritva hallgatta a huga beszédét. Érezte a Takács
-fajta éles nyelvét s szinte tetszett neki. Nem haragudott meg érte,
-csaknem vidáman felelt rá.</p>
-<p>– Elmehetek én már szopni az anyámhoz. Abba igazad van, ugy
-sincs más nekem a világon. Leszedte előlem Turi Dani a virágot, az
-én pénzemért vette meg, ne félj! A Takács-vagyonból telik ki neki
-az a csók, amit most nyal fel… Tudod-e, hogy azt az egész birtokot,
-amit tőlem elnyert, az apai jussomat, odaprezentelte az én
-truccomra Kis Borának, a Kis Pál jányának!</p>
-<p>– Mit beszélsz? Megőrültél! – sikoltott fel Erzsi. – A
-Takács-földeket merted elkártyázni!</p>
-<p>– Te is csak most veszed észbe, mikor azt hallod, hogy nem a
-tied, hanem a másé…</p>
-<p>– Persze hogy most! – nekem csak van tán jussom hozzá.</p>
-<p>Gyuri elmosolyodva legyintett.</p>
-<p>De az asszony szörnyen elkeseredett s könnyel csukló hangon
-veszekedett.</p>
-<p>– Bitang vagy, kutya vagy, még te mertél rám <span class=
-"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> szemet
-vetni, te senki, te semmi. Te Istengyávája, te idétlen szülött. Te
-rontottad meg az életemet, mert te nélküled sose jutott volna az
-uramnak eszébe amit tett máma. Ó te boldogtalan nyomorék, te világ
-zsiványa te!…</p>
-<p>Gyuri elkomorodott és bosszus mogorván vetett rá szigoru
-pillantásokat.</p>
-<p>– Elhallgass már szerencsétlen. Ahelyett hogy a maga bajára
-gondolna, itt hiábavalóskodik! Én rám haragudsz?! az uradra, aki
-most más jány ágyába hever, arra nem?</p>
-<p>– Semmi közöd hozzá! A magad dolgával gondolj! Én elvégzem a
-magamét.</p>
-<p>– Na hát én is el a magamét! – kiáltotta Gyuri s hirtelen előre
-lépett, a gubát hátra vetette s az lecsuszott a válláról, ő pedig
-körülölelte Erzsit.</p>
-<p>– Coki! – kiáltotta fojtva az asszony s minden erejét
-összeszedte, hogy kiszabaditsa magát.</p>
-<p>– Ezért jöttem, – lihegte a férfi s rettenetesen ölelte,
-szorongatta az asszonyt és csókolta az arcát, a vállát, a ruháját,
-ahol érte.</p>
-<p>Olyan hirtelen, olyan váratlan jött ez a rárohanás, hogy Erzsi
-elvesztette a fejét a meglepetéstől. Tehetetlennek érezte magát az
-erős férfi karja közt s az agyát elöntötte a vér a birokban.</p>
-<p>– Majd megtanitalak én, – lihegte Gyuri – majd én segitek
-rajtad, ha a te szamár eszed nem engedi, hogy egyszer boldog légy
-az életben. Te őrült asszony, te marha asszony, az urad esztendőkön
-keresztül mindennap megcsal, te egyszer se űtet! Csak szenvedsz itt
-nekem, eszed magad? Hiszen lerothadt már a csontodról a hus,
-leszopta a bánat, a keserüség! Azt hiszed nem tudom, mennyit
-szenvedsz? mennyit sirsz, te boldogtalan, mi lett belőled? Mit
-csinált veled a gazember? De még ő is megfizet érte, mert nem hal
-meg szépen, azt az egyet tudom, hogy nem viszi el ezt a kutya
-életet szárazon! Én ontom ki a bélit, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> én. De
-csak érted! Nem ma kellett volna ezt tennem veled, hanem régen,
-legalább három esztendeje… Minek adta az Uristen, hogy szeresselek,
-ha nem azért, hogy azt tegyem veled, amit azzal kell tenni, akit
-szeretünk. Ugy sincs már semmi keresni valóm ezen a világon, még
-annyit megteszek, hogy ma téged megszeretlek, holnap meg az uradat
-agyon verem. Mindakettőt megadja nekem az én istenem, de csak
-egymás után. Az enyém leszel Erzsi egyszer ebbe az életbe. Csak
-rugódozz, csak rajta! Tudod, az a természetem, hogy annál tüzesebb
-vagyok, minél jobban ellenkezik az asszony. Ha nem igy vóna, hogy
-tudtam vón ennyi ideig utánad esenkedni? Mi!</p>
-<p>Erzsi borzadozva hallgatott s jeges hullámok szaladgáltak végig,
-végig a testén. Valami ölő szerszám után keresett gondolatban, de
-emlékezett rá, hogy minden kést berakott este az asztal fiába. Ha
-most a kezébe kerül egy, megtenné.</p>
-<p>– Haha, – sustorogta Gyuri tovább az asszony fülébe, – elébb
-kellett vóna, mikor még szebb asszony voltál…</p>
-<p>– Sssz! – szisszent fel az asszony és egyebet nem tehetve,
-teljes erővel beleharapott a férfi arcába, ahol érte, épen az
-ajkához nyomta az a száját s Erzsi szinte elharapta a fél alsó
-ajkát.</p>
-<p>Gyuri a fájdalomtól felorditott s teljes erővel ellökte az
-asszonyt, hogy az hanyatt esett egy széken keresztül.</p>
-<p>Ebben a percben velőtrázó sikoltást hallottak.</p>
-<p>Erzsi felugrott, olyan szivósan, mint egy macska. A fia ott
-állott az ágyon s az őrület rettegésével, egész testében rázkódva,
-iszonyatosan nézett az anyja gyilkolására.</p>
-<p>Gyuri egy mozdulatot tett, hogy azért is, ha az egész világ
-összeomlik is, megteszi azt, amit akar, de Erzsi fürgébb volt,
-felkapta az asztalról a kis <span class="pagenum"><a name=
-"Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> fateknőt s egy sikeres
-lendülettel bevágta a tésztát a férfi arcába.</p>
-<p>A tészta mint valami maszk boritotta be az ember arcát, hogy az
-lélekzethez sem tudott jutni, mig le nem vájta magáról a ragacsot.
-A teknő leesett a földre, az ember pedig némi tétova után halálos
-elkeseredéssel és szégyennel, tapogatva kereste s amint megtalálta
-az ajtót, kitámolygott rajta.</p>
-<p>Erzsi utána se nézett, rohant a fiához, de ez nem volt eszénél
-többé. Hanyatt bukott az ágyon s a teste vitustáncban rángatózott,
-a szeme felfordult s nemsokára egy kis hab bugyogott ki szegény
-eltorzult szájaszélén.</p>
-<p>– Mennybéli Uristen! – sikoltott az egekig az anya hangja, –
-fiam! fiam! fiam!</p>
-<h3>XV.</h3>
-<p>Bora virradat előtt kiment az ólba, odadta az apjának az
-ajándékozásról való irást és megmondta neki, hogy menjen vele
-rögtön a városba, az ügyvédhez. A szeplős Güzü megértette a lányát
-s ugy iszkolt a papirossal, mint a kutya a lopott csonttal.</p>
-<p>Akkor bement a lány. A szobában egészen sötét volt s amint Bora
-belépett, mégis megérezte, hogy itt a férfi. Itt volt a szaga, a
-melege, itt az emléke. És Bora, elintézvén ennek a szokatlan
-esetnek az üzleti részét, a lelkiismeretét olyan nyugodtnak, olyan
-tisztának és olyan melegnek érezte, mint a fiatal asszonyok az első
-reggelen.</p>
-<p>Oda ült az ura ágyának a szélére és sokáig hallgatta a férfi
-lélegzetét. Az arca ellágyult, a szemébe nedvesség szivárgott s
-nagyon jól esett neki maga mellett érezni azt a hires, nagy embert,
-akit annyi sokat bámult, mint gyereklány, s aki valóban jobban
-bűvölte őt, mint az Isten. Most, hogy ime teljesen be volt fejezve
-a dolog, lágyan elmosolyodott, <span class="pagenum"><a name=
-"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> amint elgondolta, hogy a
-nyáron milyen reménykedéssel, mennyi gerjedelemes vágygyal, milyen
-forró fejjel marta, törte magát számtalan éjszakán, egyre csak rá
-gondolva, gondolatban mindenfélekép odaadva magát neki. Lágyan,
-becézve simitotta meg a férfi haját, oly szeliden, nem is érintve,
-mint a szellő, mint a virágszirom hullása, hogy meg ne érezze a
-férfi, hogy fel ne érezzen rá.</p>
-<p>Aztán lelökte a csizmát s felkuporodott mellé az ágy melegébe. A
-férfi megmozdult álmában s helyet csinált, mint a feleségének. A
-lány szivét nagy boldogság töltötte be és ugy maradt ülve, mélázva,
-félkönyökre dülve, karjával a férfia fejét övezve, a másikat
-szeliden nyugtatva annak a mellén, a takaró felett.</p>
-<p>Sokáig ült már igy s már nem is gondolkozott, csak engedte, hogy
-a szive dobogjon, rebegjen s ebben a csendes érzéktelen odaadásban
-sokkal jobban bevette a lelke lelkébe a férfit, mint a lázas őrület
-tombolásában. Olyan nagyon asszonynak érezte magát! anyának a férfi
-fölött; mintha máris a gyermeke bölcsője felett virrasztana. Eszébe
-jutott, ugy futó, suhanó gondolatképen, hogy hiszen ő valójában
-becstelen személy, aki eladta magát és elmosolyodott ezen a
-gondolaton. Semmi ez, szófiabeszéd! Ujra megsimitotta a férfi
-fejét, gyöngéden, csak ugy gondolatban, nem is érintve s ellagymadt
-ajakkal sóhajtotta, hogy hiszen szereti! Hát akkor nem adta volna
-el magát, ha feleségül megy hozzá? Akkor tán jobban szeretné? vagy
-ha ingyen adja oda magát, szamárul, cédául, egy perc miatt? Akkor
-külömb volna? Nem jobb igy mindkettőjüknek? Neki is, aki
-gondoskodott magáról, meg a gyermekéről, meg a férfinak is, akinek
-nem kell, hogy többet gondja legyen reá, az ő hűségére, mert biztos
-lehet felőle, hiszen most már olyan örökre párja ő Turi Daninak,
-mint a felesége; csak még jobb <span class="pagenum"><a name=
-"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> mindakettőjüknek, nem
-követel tőle többet semmit… És ha elmegy a férfi, tud reá várni,
-tud türni, tud imádkozni, tud gyereket nevelni… Ha nem lesz semmi
-gondja, meg tudja neki őrizni a hűségét, a tisztaságát, a
-nevét…</p>
-<p>Jóleső boldogsággal ült ott magának. Összekuporodva, mint egy
-macska s dorombolva is.</p>
-<p>Hiszen ennyire nem lett volna senki másé, mert igy nem szeret
-senki mást e világon… Hiszen ha nem Danitól kapja meg ezt a
-vagyont, hanem a másiktól, a Gyuritól, akkor, Istenem, akkor milyen
-pokol lenne az élete, micsoda szívfájás lenne egy párnán feküdni
-azzal, akit nem szeret… És bár elmult a keserü pohár a szájától,
-mégis megborzongva, megiszonyodva remegett össze rá, ha ugy esett
-volna! Óh milyen jó az Isten, aki meghallgatta egy szegény lány
-szive vágyakozását s nem tette halállá az életét.</p>
-<p>– Én jól imádkoztam!… – mondja magában félhangon.</p>
-<p>Akkor arra gondol, micsoda nagyot tett ő vele ez a férfi, az ő
-Danija. Mit adott neki azért a semmiségért, amit ő adhatott és
-adhat ennek az embernek. Olyan valamit, amit akármelyik házban,
-akármelyik asszonyszemélytől megkapott Turi Dani, ha rászomjazott,
-csak intenie kellett s kinálva vitték neki a kantát… Hát mivel
-érdemelte meg ő, hogy épen ő az a kiválasztott, akinek ilyen jóval
-hálálta meg…</p>
-<p>És olyan jó kis lánynak érzi magát, amilyen sohasem volt még
-életében. S hirtelen szenvedély önti el a szívét s ráomlik, ráborul
-a férfi arcára, a szájára és mohón, mohón, odaadással szijja,
-szijja, csókolja asszonyosan, feleség csókjával csókolgatja.</p>
-<p>Dani borzasztóan kábult. Felébred, felriad, türi, hagyja. Lassan
-tisztázódik a fejében, mi történik vele, rájön, hogy hol van s
-ijjedelemmel vegyes, <span class="pagenum"><a name="Page_188" id=
-"Page_188">-188-</a></span> kéjjel feles háborgás indul meg a
-szivéből. A lány csókján valami idegent érez meg, valami puhát,
-odatapadót, mintha a felesége volna mellette, a régi, a hajdankori
-felesége, aki olyan régen semmilyen se már hozzá, és kikoplalt
-férfiszive megélemedik s elveszi, elfogadja, leszakitja a ráhulló
-örömet…</p>
-<p>Aztán, aztán annál nagyobb fáradtság, lankadtság vesz erőt
-rajta. Nem alszik el többé, bár még egészen sötét van. Ébren marad
-s a lekókkadt virágként elomló asszonyi testet eltaszitja magától s
-a hideg falnak veti a hátát.</p>
-<p>Jól esik neki a hideg, fagyos, jeges érzés, amely keresztül
-szaladgál a testén. Ez magához tériti.</p>
-<p>Minden átmenet nélkül a feleségére gondol. Tudja, hogy az
-asszony nem feküdt le egész éjjel. Tudja, hogy az ablakot
-befüggönyözte, hogy senki se lássa meg, hogy virraszt. Mert tudja,
-hogy az ő felesége a legkülömb asszony minden asszonyok között.
-Mert olyan asszony nincs több. Azért is lehet megtenni vele ezt a
-komisszságot, meg a többit, amit tett, meg amit még tenni fog…</p>
-<p>Dani az idegen ágyban egyszerre ugy érezte magát, mintha az
-istálló alatt feküdne a meleg trágyalében. Undor fogta el. Utálat.
-Hányni tudott volna, ökröndőzni. A feje fájt, szédült, az esti
-rossz bor sajgatta. Testi és lelki nyomoruság vett erőt rajta.</p>
-<p>Sokáig alig tudott gondolatra ébredni, csak érezte milyen
-alacsony és becstelen. Egyet, egyet mozdult az a személy, s néha
-feléje nyujtotta félálomban nedves tapintásu kezét, amely elől ép
-oly borzadva huzódott el, mintha valami utálatos állat érintette
-volna meg. Aztán elaludt, ő pedig átkozta önmagát, amért nem birt
-fölkelni s elrohanni valahova, megtisztálkodni mielőtt a felesége
-szeme elé kerül. <span class="pagenum"><a name="Page_189" id=
-"Page_189">-189-</a></span></p>
-<p>Komorra vont szemöldöke mögött egyre vadabbul hánykódtak a
-gondolatai.</p>
-<p>– Köpedelem!… – morogta. – Fi, mi lett belőlem!</p>
-<p>Mennyivel külömb nála a felesége! Hát lehet azt olyan helyzetben
-elképzelni, mint más asszonyt? Hát lehet más asszonyt maga mellé
-képzelnie, aki annyit és ugy türt volna neki, mint ez az asszony?
-Mindenben, mindenben! Az egész életben. Uristen, hová jutott az
-életük, e néhány esztendő alatt, amit együtt töltöttek. És
-mindennek ő az oka. Egyedül csak ő. Idegen nem láthatja, más meg
-nem értheti ki az ő felesége, mi az ő asszonya.</p>
-<p>Mintha az Isten számolószéke elé készülne, ugy gondolta át egész
-életét ezen a helyen, amelynél büdösebb pocsolyában még nem volt
-soha!</p>
-<p>Hogy el van bizakodva az ember a maga életének bőségében,
-mennyire nem gondol a rossz napokra, mikor azoknak a magvát elveti…
-Bünös vagyok én, – gondolta Dani, – nem csak szerencsétlen? Ki
-szalasztja el a jót, ami magától kinálkozik az ember szájának?</p>
-<p>Eszébe jutott az esküvője, a nagy lakzi meg az első éjszaka. És
-most nem nevetett annak az éjszakának az emlékére, hanem elbusult.
-Erzsi semmit sem tudott mi vár rá. Azt hitte, a csókkal ki van
-fizetve az egész életre, azonkivül nincsen már semmi gyönyörüség. A
-jó isten tudja, tán még az sem tudja, hogy nőhetett fel egy olyan
-asszonynak ilyen leánya. Hogy szerethetett bele épen egy ilyen
-leány, ő belé, éppen ő belé. Dani emlékszik milyen harsogva
-kacagott a lányon, lány-feleségén, akkor. S milyen halálos rémület
-fogta azt el, mikor megtudta az utálatot, mi fenyegeti. Hogy
-vonaglott és hogy elhalt. Hogy védekezett minden érintés ellen. És
-az éjjeli harc, amely elválással fenyegette!… s mély meghatottság
-fogta el, mikor eszébe jutott, micsoda <span class=
-"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> apró
-ravaszságokkal, apró hazugságokkal téritette el az asszonyt a lány
-észjárás egyenes utjáról… Pedig akkor sem a vérénél fogta meg,
-hanem a szivénél s nem a gyönyörvágy adta kezébe a szüzi testet,
-hanem a jó és könyörületes sziv, amely megesett a gyötrődő és
-kinjában tobzódó, majd kétségbeesetten lelankadó férjen… Olyan
-asszony nem volt soha más a magyar falukon!… Olyan szent asszony az
-égben sincs, amilyen az volt. Az ő felesége.</p>
-<p>De mit! ő nem volt szent, nem is akart az lenni. Ki tehet róla,
-ha nem telt az asszonynak öröme a szerelemben, s nem birta el az
-ura csókját! Jól emlékezett az első hűtlenségére, az is olyan
-ocsmány volt, mint ez a mai. Harmadnapos házas volt… S a felesége
-rögtön rajta kapta…</p>
-<p>Ne bocsátott volna meg! Tanitotta volna becsületre, törte volna
-meg őt… De hogy? Olyan ember ő, akit becsületre lehet tanitani? Mi
-lett volna abból? Gyilkolás! Más nem is.</p>
-<p>Csak most látta először tisztán a felesége nagyszerü lelkét.
-Eddig csak vádaskodni tudott rá a hidegségeért, s ráháritotta
-minden vétkét, mint okozóra, ha büntelen okozóra is. Ebben a
-percben azonban olyan büntudat fogta el, amelynek erejét még nem
-érezte. Sajnálta ami történt és szánta, nem magát, hanem az
-asszonyt!</p>
-<p>S valahol a lelke mélyén valami különös, szinte érthetetlen
-sejtelem élt, hogy ma már betelt a mérték, ma már nincs többé
-jóvátétel, nincs semmi vigasztalás, semmi jövő… Nem tudta, hogy fog
-a felesége szeme elé kerülni, mert soha ilyen tisztának az asszony
-tekintetét nem érezte és soha ekkora bünt ellene a maga lelkén nem
-viselt.</p>
-<p>S gondolataiba mintegy zuhanva hullott bele gyermekei emléke. S
-ez még feneketlenebbé tette az örvényt. Mi lesz mikor vége van a
-világnak? Mi lesz, ha már egyszer nem birja tovább az asszony?
-<span class="pagenum"><a name="Page_191" id=
-"Page_191">-191-</a></span> Ha csakugyan el kell válni? Ha nem lesz
-meg az a tiszta oltár a házában, amelyhez ugy hozzászokott.
-Amelynek elvesztétől s amelynek becstelen elmultától soha még
-ennyire nem félt.</p>
-<p>A feje csontjai majdnem szétpattantak.</p>
-<p>A szive szorult, mintha mázsás teher volna rajta.</p>
-<p>Fel akart ugrani és kirohanni, de nem birt, hanem elgondolta,
-hogy milyen rettenetesen messze van a lépés a gondolattól.</p>
-<p>Ott maradt, amint volt s megint nem birt gondolkozni, hanem
-valami esztelen kétségbeesés fogta el s attól rezgett a nyakán a
-vastag ér, mintha a bitófára vinnék…</p>
-<p>Minden, minden ellene esküdött, egész életében, hogy ne is
-lehessen boldog. Mi boldogság az, amit a sok percnyi-siker adott,
-asszonyok ölén, meg a pénzszerzésben, ha hiányzik az egészséges,
-csendes jó boldogság. Mit kap az otthonától és mit teremt az
-asszonyának?… Van-e annak a szegény asszonynak a két gyermekén
-kivül valakije, akivel csak szót is válthasson? És ki az oka?
-Erzsi? Hát ő nem tudott volna ugy élni, hogy mindenki tisztelje és
-irigyelje? Hiszen Erzsiben azt szerette, hogy még ilyen állapotban
-is, ahogy ő mellette élt, nem lett köznevetség, mint más asszony
-lett volna, nem sopánkodtak felette, nem gunyolták ki, hanem
-megbecsülték s azt mondták, a saját füle hallatára, hogy derék
-asszony! Nem érdemli meg az a komisz Turi. Az ebfaj Turi!</p>
-<p>És erről eszébe jutottak a szülei, meg az asszonya szülei; az
-egész zavaros láp, amely az életük mögött terjengett.</p>
-<p>Igaza van, igaza szegénynek, – döntötte el a pört, amely a
-felesége és az anyja között kezdettől fogva folyt, – nem tehetett
-máskép… Eszébe jutott, hogy eleinte olyan szeretettel, olyan
-lelkesen <span class="pagenum"><a name="Page_192" id=
-"Page_192">-192-</a></span> járt a felesége az ő anyjához, mintha
-igazi lánya volna; hogy megrémült, mikor először hallotta, hogy
-nincsen ennivaló a házuknál, hogy vitt neki, hogy adott, lisztet
-vitt és zsirt, meg pénzt adott, meg a gyermekeknek ruhára, meg a
-zsidónak adósságot is fizetett értük… És kölcsön adott, és nem
-kapta meg… Dani akkor csak nevetett a kölcsönön. Kivált meg olyan
-nagy kölcsönön. Tiz forint! Hogy azt ők megadják! Ekkor meg akkor!
-Egy summában megadni tiz forintot! Azt nem teszi meg a magyar
-napszámos paraszt. Azt csak az a jó gazda teszi meg, akin be lehet
-hajtani s aki ád valamit a becsületre. De a szegény ember? „Hát
-hiszen megadná, ha vóna, de ha nincs!“ És soha sincs. Még akkor
-sem, ha van. Mert nincs benne a lelkében az, hogy van. Mert nincs
-biztos jövője, nem tudja mi lesz holnap? S mert abba nőtt bele
-mióta él, hogy ő szegény ember, akire minden ráfér s aki ugy
-szerez, ahogy tud. Emlékszik a felesége szelid méltatlankodására,
-azokon csak nevetett, aztán a haragos kifakadásokra, amiken ő dühbe
-jött. S azokra az apró sértésekre, amelyek mint a raj következtek
-el egymásután. Az adós ember megharagszik arra, akinek tartozik.
-Még ha meg nem kéri, akkor is nehezen tudja elfelejteni neki a
-kölcsönt, de hát még ha nem engedi el! Akkor valósággal meggyülöli
-s türelmetlenül sértegeti. Hát még ha a menyével kerül ilyen
-viszonyba. Itt is vége lett hamar minden jó viszonynak s Dani
-elemlegette, mint számtalanszor: nincs okos apám, anyám! a helyett,
-hogy segitettek volna a házasság nehéz dolgában rajtam; rontottak,
-de mennyit rontottak benne!</p>
-<p>Hideg verejték ütött ki a homlokán.</p>
-<p>Elvetette magát s várt, mintha a világ végét várná. Nem jó
-ezeken gondolkozni!</p>
-<p>És elaludt.</p>
-<p>Mikor felébredt, már világos volt. Bora tett-vett <span class=
-"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> a
-szobában s gyöngéden és örömmel köszöntötte, mint anya a gyerekét.
-Édesgetve, babusgatva szólt hozzá, de Dani mogorva volt és
-elforditotta a szemét.</p>
-<p>Csaknem a guta ütötte, mikor látta, hogy nappal van s most már
-fel kell kelni, fel kell öltözni, ki kell menni a szobából, ki az
-utcára, az emberek szeme elé, a világ szeme elé, hogy levonja a
-tanuságot és álljon azért, amit tett.</p>
-<p>Bizony vétek volt, hogy nem kelt föl idején, sötétben s nem
-lopta ki magát, mint a tolvaj, mig be volt hunyva a világ szeme.
-Most már szökhet a szégyenével, messze fog az kiabálni, előre süvit
-a merre jár, hogy a gyerekek is azt viszik az utcáról az
-iskolába.</p>
-<p>Egyelőre nem is törődött egyébbel, csak ennyivel s mig nagy
-mogorván felült s lábát lelógatta az ágyról és álmos szemekkel
-meredve nézett körül a csizmája után, egy percre megállott.</p>
-<p>És Bora ebben a percben nagy szerelmétől elragadtatva leborult
-eléje s ráhajolt a lábára, hófehérbőrü, szép formáju lábafejére,
-amely soha sem volt mezitláb, mint más parasztoké és megcsókolta,
-átölelte és sürün csókolta.</p>
-<p>– Hagyj békét – mondta Dani s dühösen rugta el a lányt, hogy
-hanyatt bukott s a kemence lábáig esett s a ruhája szemérmetlenül
-borult fel. Dani a hogy veszett medve módra utána nézett, meglátta,
-mielőtt a lány összekaphatta volna magát s odaköpött rá. Leköpte,
-beleköpött.</p>
-<p>Bora halálosan megrettenve kuporodott össze a földön, a sarokban
-és egész testében reszketve, lángban égő arccal leskelt fel a
-gazdájára, mint a megkorbácsolt eb, aki még sem álmodik
-hütlenségről, bosszuról a gazdájával szemben; annak minden
-szabad!</p>
-<p>Dani elforditotta a szemét róla s nem gondolt <span class=
-"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> rá,
-mintha nem is volna. Szijta a fogát és szerette volna magát
-főbeverni az ostobaságáért, hogy reggel ujra elaludt.</p>
-<p>Felöltözött; mikor mosdásra került a sor, Bora felállott és
-levette a falról a legszebb tálat, vizet öntött bele az asztal
-alatt levő korsóból s egy székre tette. Szegény teremtés, ugy félt,
-hogy nem fogja elfogadni a szolgálatát a férfi. Boldog lett, mikor
-Dani egy szó nélkül hozzáfogott nagy erővel mosdani. Előkészitett
-tiszta törülközővel várta. Dani olyan közömbösen vette el a kendőt,
-mintha a fogasról akasztaná le.</p>
-<p>Kissé felfrissült a hideg viztől.</p>
-<p>Bora elővette a maga fésüjét s mig ő törülközött, megtörülgette.
-Aztán gyáván, félve odakinálta neki, s szepegve meg is mondta:</p>
-<p>– Az én fűsűm…</p>
-<p>Dani elvette. A lánynak köny szökött a szemébe a
-meghatottságtól, hogy hát még sem utálja.</p>
-<p>Már készen volt a férfi, indulni akart. De megállott s elővette
-a pipát, kikotorta, megtömte, töltötte az időt, csak hogy várjon;
-nem tudta, mit csináljon.</p>
-<p>Bora fájó szivvel nézte. Nem mert közeledni hozzá. Félt tőle és
-féltette. Tudta, mi történik az ember lelkében, tudta, hogy az
-megutálta őt és soha többet nem lesz találkozásuk. És nem birta
-elviselni ennek a gondolatát, nem tudta, mit kell tennie, hogy csak
-egy percig megállásra birja, hogy még egyszer egy szót kapjon tőle
-ebben az életben.</p>
-<p>Hirtelen nagy öröm érte. Valami jutott eszébe. De hogy is
-feledkezhetett meg erről!</p>
-<p>– Dani! – szólalt meg s maga is meghökkent a bizalmas hangtól. A
-férfiba is beleütött a szó.</p>
-<p>Hallgattak. Az ember tömködte a pipáját s nem látszott rajta
-semmi érdeklődés. <span class="pagenum"><a name="Page_195" id=
-"Page_195">-195-</a></span></p>
-<p>– Emlékszik-e, hogy az este valamit igértem… mondta csendesen, a
-szókat tördelve Bora, mert nem tudta, mit hogy mondjon neki.</p>
-<p>A férfi ugy nem szólt rá semmit, mint a kő.</p>
-<p>– Valamit igértem… kelmednek…</p>
-<p>Kinyögte a szót s nem magázta, mint idegen korában, hanem
-kelmednek mondta, mintha felesége volna s ellenállhatatlan vágyat
-érzett, hogy tegezze, mint az éjszaka…</p>
-<p>– Azt megmondanám most… – folytatta kinos zavarral s roppant
-leverte, hogy az ember olyan bálványképpel hallgatja.</p>
-<p>Jó ideig hallgattak.</p>
-<p>Kivülről kiáltás hallatszott. Majd ökörbőgés, a szomszédban
-kutgém nyikorgott, az ablakot megrázta valami szél. És ők ott
-állottak s egyik sem szólott sokáig. De mindeniküket valami titok
-szoritotta: a ki nem mondott szó mélységében lappangó titkos
-sorsfordulat.</p>
-<p>Csönd volt, még az ember motozó ujja is megállott.</p>
-<p>Akkor megszólalt Bora.</p>
-<p>– Itt van a grófné…</p>
-<p>Mintha villám csapott volna le mellette, Dani ugy fordult
-feléje. Az arca kikelt magából s elmeredt, háborodott lett, rémült,
-indulattalan.</p>
-<p>– Hogy tudod? – kérdezte, kifakadt, száradt hangon.</p>
-<p>Bora tudta, hogy most már meghalt reá, de nem bánta. Örült, hogy
-ő mondhatja meg az emberének; mintha cinkostársa volna ennek az
-embernek, minden bünre kész vele és érte. Lopni ment volna neki és
-ölni és tömlöcöt ülni, csak kelljen neki.</p>
-<p>– Azt nem tudja más, – suttogta, – csak én. Mert nekem megizente
-tegnap, levelet hozott nekem a kasznár, akibe minden benne van…</p>
-<p>– Hol az a levél? – lihegte az ember. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p>
-<p>De a lány maga akarta elmondani, nem akarta elveszteni a
-szerencséjét s gyorsan tovább mondta:</p>
-<p>– Benne vót a levélbe, hogy a grófné máma itt lesz, oszt hogy én
-mondjam meg kendnek, hogy máma okvetlen ott legyen a kastélyban a
-főd miatt, mer hogy a fődeket oda fogja adni kendnek a grófné, hát
-hogy a miatt…</p>
-<p>– Hun a levél?</p>
-<p>– De nem a miatt kell ott lenni kendnek, nem a miatt, – zuhogott
-a szó a lány szájából, – hanem a grófné miatt, a grófné asszony
-miatt, mer a veszkődik kendért, mert azt a nyavaja töri kendér,
-azt…</p>
-<p>– Hun a levél! – s az ember ugy megragadta a lányt, hogy majdnem
-a markába szakadt ennek az egész karja. – Hun a levél, te szajha,
-te ringyó, te!</p>
-<p>– Itt van, itt van, – nyögte a lány s a homlokán, az arcán
-verejték verődött ki. – Itt van <em class="gesperrt">édes uram,
-édes uram</em>…</p>
-<p>Az ágy sarkából huzta ki, ahol háltak.</p>
-<p>Dani elkapta tőle s elolvasta és ujra elolvasta és olvasás alatt
-az arca megnyugodott és megkeményedett.</p>
-<p>Azután a zsebébe tette az összehajtogatott levelet, gyufát vett
-elő a lajbija zsebéből, meggyujtotta s mig a kénes gyujtó lassan
-sustorogva lángra kapta a vesszőt, a foga közé vette a pipacsutorát
-s teljes nyugalommal rágyujtott.</p>
-<p>Csak a szeme volt összehuzódva kicsire s amint elment,
-nyugodtan, biztos léptekkel, egyenesen ki az utcára, az emberek
-szeme láttára, az asszonyok bámészkodása közben, vissza sem nézve,
-soha többet ez életben vissza sem gondolva ide: a lány, az
-asszonylány nem mert egyetlen szót vetni feléje, utána, az utjába,
-mert tudta, hogy szétgázolná, mint a pondrót… <span class=
-"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span></p>
-<p>S csak hadd menjen, ha őt semmivé tette, hadd tegyen más
-asszonyt is, hadd a grófnét… Hadd tanulják meg a kegyelmes
-asszonyok, mi az… És csak hadd éljen, hadd örüljön, hadd gázoljon
-térdig a virágban ez az ember, az ő embere, az ő édes ura!</p>
-<p>Ugy nézett utána könnyes szemmel, zagyva szomoru, örvendező,
-lesujtott, felemelt, beteg és ujjongóan egészséges szivvel.</p>
-<h3>XVI.</h3>
-<p>Dani belevágott a vasárnapló faluba, mintha a Tiszába vágtatott
-volna bele a lovával. Szinte hallotta, hogy csapódik szerteszét a
-kiváncsiság vize, s az arcába freccsent a szemek éles sugara.</p>
-<p>De ő oly keményen és kevélyen haladt előre, senkire sem nézve,
-semmire sem ügyelve, mintha pocsolyában gázolna. Az arca hideg
-volt, elszánt és lelkesült és meglátszott rajta, hogy nagy
-eltökélés lett urrá benne. Egyformán kész volt arra, hogy teljes
-erővel evezzen s arra is, hogy vitesse magát az árral.</p>
-<p>Emberek, asszonyok, gyerekek ácsorogtak mindenfelé az udvarokon
-és a kapuk előtt, mindenki tudta, honnan jön, mi történt s Dani nem
-gondolta, hogy még többet is tudnak, mint ő, hogy pletykát már
-nemcsak róla fujnak, hanem ellene is.</p>
-<p>Senki sem merte megszólitani, senki sem mert utjába állani,
-mintha mindenki érezte volna azt a rettenetes kitörésre, dühöngésre
-megérett lelkiállapotot, amely csaknem szétrobbantotta.</p>
-<p>Bátran, keményen ment be a kapun. Fel az udvaron. Be az ajtón,
-be a tiszta szobába.</p>
-<p>Hideg volt ott, de meg sem érezte. Előszedte a borotválkozó
-készüléket, megfente a borotvát a nadrágszijjához, amelyet az ablak
-forditójára akasztott, <span class="pagenum"><a name="Page_198" id=
-"Page_198">-198-</a></span> azután vizet öntött egy tálba a
-korsóból; nekivetkezett, habot vert s tisztára aratta az arcát.</p>
-<p>Mikor a gégéje felett járt a késsel, azt gondolta magában, jobb
-volna, ha kettévágná a torkát, minthogy szépiti magát. Most, mikor
-már olyan ruttá lőn, mint a fekély.</p>
-<p>Öntelten elmosolyodott s mig ujra megfente a kést a karján, hogy
-még élesebb legyen, hátra szegte a fejét, félig lehunyta a
-szempilláját s ugy tetszett neki, mintha a szeme előtt valami ködös
-képben feltünt volna a grófnő, ahogy a nyáron látta. Amint az
-ablakban állt s átvilágitott rajta a napfény.</p>
-<p>A szeme nagyot lobbant, a kép eltünt s ő nyugodtan tovább
-sikárolta az arca másik felét.</p>
-<p>– No, – mondta magában, – vagy voltál valaha valaki, vagy se, ma
-nyalka legénynek huzd ki magad.</p>
-<p>Olyan biztos volt a dolgában, hogy komédiázni tudott a lelke
-mélyén.</p>
-<p>A ruhája, a fehérnemüje mind ott állott abban a szobában, mig
-előkereste, felhányta értük a két siffont, eszébe sem jutott a
-felesége, sem ellenségeskedést, sem ragaszkodó gyöngédséget nem
-érzett iránta. Mintha a legidegenebb asszony, egy cseléd volna a
-másik szobában, akihez semmi köze, akinek a szivéhez nincs köze. Ha
-halottan feküdne, sem tudna most elfogulást érezni, nem érhetné
-olyan csapás, hogy könnyet ejtsen érette.</p>
-<p>Tele van a grófnéval, minden porcikája tele szivta magát annak a
-vágyával s csordultig van vele, mint a vizbevetett spongya. Nincs
-már a számára sem élet, sem halál, nincsen a faluja, az ismerősei,
-a felesége, a szülei, az eddigi élete, az ezentuli boldogsága,
-nincs neki e világon több cél, csak egy: menni, menni, utána
-rohanni s megkapni, ölbe kapni… Aztán talán ott hagyni, mert azután
-jön és felőle bizvást jöhet is az özönviz. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span></p>
-<p>Nem siet, nem kapkod, pontosan, rendesen végzi a dolgát. Nem fog
-elkésni s nem fog hamarább helybe érni, mint kell. Ragyogóra
-tisztitja a ráncosszáru csizmáját, ahogy katona korában tanulta. S
-mikor fel van öltözve patyolatfehér ingbe, gatyába, azt
-gondolja:</p>
-<p>– Igy nem tud mosni egy asszony se a faluban, mint ez az én
-göthös feleségem.</p>
-<p>Soká habozva forgatja a kezében a szük magyar nadrágot, valami
-azt diktálja neki, hogy ne vegye fel. Tél van, hideg van, senki sem
-jár egy gatyaszárban és mégis ott hagyja, nem veszi fel. Igy látta
-őt a nyáron is a grófnő. Hát ha paraszt, legyen paraszt. Sürün
-gombolja apró kötött gombu lajbliját, s panyókára veti nyalka
-szabásu mentéjét.</p>
-<p>Készen van. Leakasztja, vállára veti a drága, százötven pengős
-fürtösgubát, megrázza magán s most tudja, hogy nincsen nála különb
-legény hetedhét vármegyén.</p>
-<p>Aztán kézbe veszi, meg ujra leteszi a botját. Neki nem kell bot,
-semmi segitség. Puszta kézzel, maga erejével kell járnia, akárhová
-megy, akármi eset elé kerül is.</p>
-<p>Most habozik egy pillanatig, kalapot tegye-e, vagy süveget.
-Aztán erélyesen félreháritja a lapos posztókalapot s a finomszőrü,
-szépformáju báránybőr süveget nyomja a fejébe. Ugy illik neki,
-Árpád daliái közt most vón helyén igazán!</p>
-<p>Megindul, mint a hegy. S most már fel nem tartóztatja utjában
-senki, semmi.</p>
-<p>Ahogy kilép az első szobából, nyilik a másik szoba ajtaja is. A
-felesége jön ki.</p>
-<p>Dani rávet egy nyugodt, fagyott, természetes pillantást s mikor
-meglátja az asszony halálos sápadt arcát, nem ébred büntudatra s ma
-nem haragszik meg érte. Ebben a percben olyan idegennek érzi
-magához, mintha ezer mérföldre lenne tőle. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span></p>
-<p>Erzsi megáll félig az ajtóban. Szólani akart, de hogy igy látta
-meg az urát, elvesztette a lélekjelenlétét, a szó benn rekedt a
-mellében a fájdalmas, keserü felindulástól s egy pillanatig
-csodálkozva és csodálva bámult rá. A következő pillanatban már
-minden elkésett, Dani elment, fényesen, hidegen, vészt hordva
-magával s lélekkápráztatóan, mint az üstökös, akit csak egyszer lát
-az életben az ember.</p>
-<h3>XVII.</h3>
-<p>A grófné már teljesen készen volt a toilettejével s a tulfütött
-szobában az ablaknál ült.</p>
-<p>Már nem volt olyan szép, mint a nyáron. Arcáról lefogyott a
-gyöngéd puhaság, a harmatos teliség, időközben testi-lelki
-betegségen ment keresztül. Aranyosszőke hajkoronája alatt
-tulságosan fehér, szinte sápadt volt az arca. A szőke nők kora
-megvénülésének nyomai látszottak rajta. Kék szemei beestek s a bőr
-megpetyhüdött alatta, megjelentek azok a finom ráncok, amelyek
-jobban kétségbe ejtették, mint maga a halál.</p>
-<p>Kinézett az ablakon s elgondolkozva feledkezett magáról.</p>
-<p>Kinn nagy fák állottak az ablak alatt s vastagon boritotta
-minden águkat a hó, a zuzmara. A nap opálos fénynyel csillogott
-rajtuk s a kis szellőre meg-megrezgő hókristályok szivárványos
-fényt szikráztak a szemébe.</p>
-<p>Bent nagy volt a hőség, mert a grófné csodálatosan könnyü
-ruhában volt. Ugyanabban a zöld liberty selyem pongyolában,
-amelyben a nyáron látta a paraszt s ugyanugy.</p>
-<p>Összeomolva ült, mintha elvesztette volna az akaratát. Félig
-nyitott szeme meg-megrebbent s maga sem tudta eléggé elgondolni,
-hogy került ide. Volt valami több, mint emberileg érthető ebben
-<span class="pagenum"><a name="Page_201" id=
-"Page_201">-201-</a></span> az egész dologban. S amint parányi,
-lesoványodott, fehér kezével végigsimitotta homlokát, láz és
-keserüség fogta el. Egy percig restelte magát és hideglelés
-borzongatta meg; arra gondolt, ha teljesen ki fog ábrándulni!
-Összébb huzódott és betegnek érezte magát. Szeretett volna ágyban
-feküdni, pehelyvánkos alá bujni, szeretett volna keserü orvosságot
-szedni, émelyitő orvosságot, mint gyerek korában. Szerette volna,
-ha valaki az ágya mellé ül, valaki akit szeret, akit jól esik
-látni, hallani… Ugy félt most minden idegentől és ismerőstől.</p>
-<p>S elomolva a puha nagy székben, az ablakon át beszivárgó
-hidegtől megborzongva, elernyedten hunyta le szemét s Danira
-gondolt.</p>
-<p>Oly sokat foglalkozott vele azóta.</p>
-<p>Nem emlékezett rá tisztán, hiszen csak pár pillanaton át látta s
-akkor is elveszett előtte az ember, aki szines, nagyszerü fantommá
-bomlott. Óh, mennyit táplálkozott azóta abból a pár pillanatból a
-lelke. Van valahol egy férfi, aki a maga primitivségében megőrizte
-ősi emberi nagy erejét, a legszüzibb és leghatalmasabb lelki
-kapacitást. A csömör, a társaságba, az emberekbe, a világba, az
-életbe való belecsömörlés hozta ide. Ugy torkig van mindennel,
-olyan halálosan beleunt mindenbe, ugy megvágyta a vad, a nyers, a
-brutális embert. Ugy szeretné, ha valaki durva volna hozzá, egy
-olyan valaki, akinek illik az, akinek szabad az, aki arra való. S
-mig erre vágyott, sokszorosan érezte a legkisebb gyöngédtelenséget
-s fájt az élet legparányibb durvasága neki és legjobban fájt a
-László gróf sebkimélő gyöngédsége, amely már türhetetlenül vette
-körül, mint a beteget a rászakadó levegő.</p>
-<p>Hirtelen elhatározás volt, mikor elszánta magát erre a vakmerő
-utra, de nagyon lassan érett meg az a perc és rengeteg sok motivum
-készitette elő. <span class="pagenum"><a name="Page_202" id=
-"Page_202">-202-</a></span> A nyár óta nem is élt normális emberi
-életet. Egyik tulzásból a másikba szédült, mig aztán a végletekig
-volt feszitve a hur s a grófnő közel jutott a kétségbeeséshez az
-üres, oktalan és céltalan élettől elgyötörve. Ekkor kapta
-véletlenül kézbe a Turi Dani folyamodványát, azt, amelyet a tanitó
-irt. A különös irás ideális módon vágta ki benne a becsülésnek a
-leggyökerét azokkal szemben, akiket jobban gyülölt és lenézett,
-mint bárkit a világon; a férje s egész családja voltak ezek.
-Hihetetlenül felizgatta és fellelkesitette ez az ügy. A
-komornájával keritett magának egy fiatal plebejust, akivel utána
-járatott a történelemben a Karay-család multjának s boldog volt,
-hogy a fiatal diákot aki naiv, hazafias gyülölettel tárgyalta az
-összes Karayak történetét, nőies, olcsó eszközökkel még nagyobb s
-még lelkesebb gyülölködésre izgatta. A fiatalember az ifjuság
-lángolásával szentet látott benne s honleányi tettre sarkalta:
-vigye ki a grófnál, hogy adja vissza a parasztoknak a földjeiket,
-nem ingyen, ajándékba, vagy expiálásul, hanem pénzért,
-parcelláztatva. A grófnő beszélt az ügyészével, aki
-fölvilágositotta, hogy nem lehet a földbirtokhoz nyulni, mert
-hitbizomány. Lassan mégis rájöttek, hogy épen a Turi Dani esetében
-kivételt lehet tenni, mert ezek a földek ki vannak véve az egész
-vagyontömegből. A grófnő erre megcsináltatta a szerződést, amely
-szerint egyik birtokot, a Pallagot Turi Dani veszi meg készpénzért,
-a másikat a község egyetemlegesen; ez a szerződés is ugy volt
-szerkesztve, hogy Turi Daninak kellett egyedül aláirni a község
-nevében.</p>
-<p>Ki volt téve az irás az asztalra s a grófnő, amint bágyadtan ott
-ült az ablakban, rápillantott.</p>
-<p>Elmosolyodott.</p>
-<p>Sohasem gondolta volna, hogy ő igy fizesse meg a paraszt Don
-Juánt, akit megszoktak fizetni az asszonyok. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span></p>
-<p>Nagyon is tisztában volt a parasztjával, az első percben tudta,
-mit várhat és mit kaphat tőle és ez az utolsóig sem bővült és nem
-gazdagodott.</p>
-<p>A szerelmi társ, a távolban, egzotikus körülmények közt élő,
-csodálatos férfi csak ugy élt a tudatában, mint egy teljesen tiszta
-és megoldott kérdés: egy rettenetes nagy és kemény és iszonyatos
-ölelés, amely olyan borzasztó gyönyört igér, hogy bele lehet
-pusztulni s amelyért érdemes élni és meghalni.</p>
-<p>Az a paraszt valaki, valami! Asszonyokat tudott megbolonditani,
-sok, sok asszonyt, amellett senkiből valakivé lett, elsővé a maga
-alacsony szintü világában!</p>
-<p>És őt ugy sziven döfte a puszta megjelenésével, olyan bomlást,
-erjedést inditott benne, amely hónapokon át forrt a vérében, mig
-teljesen megérlelte a szerelem lázborát.</p>
-<p>És már rég a paraszt hatalmában érezte magát. Az ismeretlen
-parasztéban, aki talán nem is gondol azóta rá, aki oly nyugodtan s
-idegenül él a maga világában, mint azelőtt.</p>
-<p>A grófnő kipillantott erre a világra, amely ott terül el a
-gyönyörü fehér fák mögött, az apró viskókban.</p>
-<p>Valami sejtelmes, vágyteli meggyőződés derengett benne, hogy ő
-sem lehetett közönyös a parasztnak, a férfinak, s tüzlobbanásképpen
-felömlött benne a láz, a férfi emlékére.</p>
-<p>Lehunyta a szemét s engedte, hogy a szive végigrezegje a kis
-lázat. Akkor a kézi tükörért nyult. Belepillantott s biráló szemmel
-nézte magát. Vonásról-vonásra látta, hogy az arca elveszitette az
-üdeségét s koránál sokkal öregebb lett. De pirosság égett most az
-arcán és bőre finom volt, haja dus és aranyszinü. Kell, hogy
-ugyanaz a mese szépség maradjon a paraszt előtt, aki a nyáron volt,
-ott az ablakban. <span class="pagenum"><a name="Page_204" id=
-"Page_204">-204-</a></span></p>
-<p>És összekuporodott a székben s titokzatosan, elszántan,
-cinikusan mosolygott bele a tükörbe.</p>
-<p>Abban a pillanatban kimondott egy rövid kis mondatot. Nem
-hallucinált, nem vizionált, egyszerüen, váratlanul kimondott
-gondolatban egy kicsi kis mondatot, tisztán, hanggal, hangsulylyal.
-Idegen hanggal és idegen hanglejtéssel. A Boráéval.</p>
-<p>Kimondotta azt az ártatlan kis mondást, amit a nyáron Bora
-sugott a fülébe. És elmosolygott és meghökkent és bizsergés futott
-végig, erkölcsi izgalom a lelkén és testi gerjedelem a testén.</p>
-<p>Lassan, ki-kirohanó izgalmakkal ébresztette fel ez a szoba
-mindazt a gyalázatos, édes, kinos, elpiritó vérverődést, amin
-keresztül ment a nyáron.</p>
-<p>És nevetve, összeszoritott foggal, buján, cudarul mondta ki ujra
-a paraszt Don Juan gunynevét, az ocsmány ötletü, ronda paraszt
-fantázia termette gunynevet.</p>
-<p>– Hun szép Turi Dani?</p>
-<p>Eldobta a tükröt a szőnyegre s két tenyerébe temette az arcát.
-És kacagott nyögő vihogással, befelé, hangtalanul, magának. És
-reszketett az egész teste erre a váratlan, képtelen ötletre.</p>
-<p>– Hun szép Turi Dani?</p>
-<p>És látja azt a különös becstelen lányt, aki maga is meredt
-ihogással s durva bájjal mondta ki a kérdésre a feleletet.</p>
-<p>– Szép a…</p>
-<p>Hirtelen elkapta a szót, felkapta a tükröt, maga elé tartotta,
-belenézett szégyentől, gyönyörérzéstől, büntől, aljasságtól égő
-arcába s szemérmetlenül szoritotta gyönyörü fehér felső fogait
-élveteg, piros, kéjes alsó ajkához és kifujta a leggyalázatosabb
-mássalhangzót a magyar nyelvben.</p>
-<p>Pillanatokig tartotta igy fogacskáit, az ajkát amely görcsösen
-ugy maradt s közben tisztán elgondolta, hogy most utolsóbb a
-legutolsó asszonyi <span class="pagenum"><a name="Page_205" id=
-"Page_205">-205-</a></span> állatnál s hogy most megérett a
-gyehennára, az egyházi kiközösitésre, a minden poklokra.</p>
-<p>És ujra kimondta azt a szót.</p>
-<p>Amint fölnézett, előtte állott a belépő Turi Dani.</p>
-<h3>XVIII.</h3>
-<p>A nagyuri nőben lehült a hőség a paraszt láttára, mint a higany,
-ha jeges vizzel loccsantják le.</p>
-<p>Egy pillanat alatt kiábrándult.</p>
-<p>Nyugodt lett s fesztelen tartással ült tovább. Hideg lett a
-pillantása s gunyosan nézett az emberre, aki mint valami nagyon
-közönséges, szeliditett medve állott előtte nagy szőrgubájában.</p>
-<p>Megbosszantotta a neveletlensége s régi, rossz érzést idézett
-fel, hogy a süvegét most sem vette le.</p>
-<p>Hallgatott, várt; várta, hogy megszólaljon a paraszt és esetlen
-szava teljesen kirázza előbbi borzasztó emlékü izgatottságának
-utolsó maradványából is.</p>
-<p>Teljes közönségességében akarta látni a parasztot, hogy ezzel
-megbüntesse magát. Akarta, hogy olyannak lássa, mint a suta
-félállatot, aki semmi, semmi és egy pillantást sem érdemel.</p>
-<p>És kicsinyelve, nem is gyülölve, nem is utálva, közönyösen nézte
-a szőrsüveget, a szőrgubát, a csizmát. Mikor erre nézett, megakadt
-a szeme rajta. A csizma nagyon szép formáju volt, karcsu, hegyes,
-fényes.</p>
-<p>Elmosolyodott s az arcára nézett. Az sem volt csunya. Ismét
-feltünt neki, mennyire hasonlit László grófhoz.</p>
-<p>– Ez hát az egész – mondta magában s csufondárosan huzta el a
-száját egy árnyalatnyira.</p>
-<p>A paraszt állott; könnyedén és biztosan állott. Nem szólt.</p>
-<p>Feltünő sokáig tartott ez igy. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_206" id="Page_206">-206-</a></span></p>
-<p>A grófnő végül ugy vette észre, hogy már nem nézi le a parasztot
-s nem is közönyös, nem is jóakaratu iránta. Ugy rémlett neki,
-mintha valami tréfáról volna szó, valami tréfáról önmagával
-szemben.</p>
-<p>Oly nyugodt volt már, olyan magaura s olyan fölényes, mintha a
-leégett templomra kéregető parasztot látná.</p>
-<p>Megjött a hangja s könnyedén szólalt meg s a hangja oly
-fesztelen volt, olyan természetes, mint a szél susogása a
-gazban.</p>
-<p>– Megkaptam a kérvényüket…</p>
-<p>De a paraszt nem szólott. Ugy állott, mint a szobor. Az arca meg
-se mozdult. Pillája sem rezdült. Nyugodtan állott s a süveg a
-fején.</p>
-<p>A grófnőt boszantotta a paraszt parasztsága.</p>
-<p>Kellemetlenebb lett a hangja.</p>
-<p>– Elintéztem a kérésüket. Ott van az asztalon a két szerződés. A
-gróf mindeniket aláirta…</p>
-<p>A paraszt nem szólalt meg, nem mozdult meg. Állott.</p>
-<p>A grófnőt felháboritotta ez a butaság.</p>
-<p>– Ott van a tinta, toll az asztalon, irja alá.</p>
-<p>Várta mi lesz.</p>
-<p>A paraszt a nyakát hátraszegte. Örülni kezdett a grófnő, hogy
-uriasság tör ki belőle s visszadobja az ajánlatot.</p>
-<p>De nem. A paraszt félvállra vetette a gubát s az asztalhoz
-lépett.</p>
-<p>Felvette az egyik szerződést és a tiszta gépirást hamar
-végigfutotta. Olyan éles volt az esze, mint az acélpenge. Soha
-frissebb.</p>
-<p>A községnek szóló szerződés volt. Azok a föltételek, amiket ők
-ajánlottak.</p>
-<p>Fogta a tollat s ráhajolva a papirosra, aláirta.</p>
-<p>Felvette a másik ivet.</p>
-<p>Olvasás közben megütődött. A Pallagról szóló szerződés volt. Az
-ő neki eladandó birtokról. Azon <span class="pagenum"><a name=
-"Page_207" id="Page_207">-207-</a></span> hökkent meg, hogy a
-vételár felényire volt szabva, mint amit ő ajánlott, viszont a
-részletek helyett rögtöni fizetésről szólott az irás.</p>
-<p>Egy percig, csak egy jó másodpercig habozott, akkor a szeme
-kigyult s egy könnyü mozdulattal hátrább tolta a süvegét, hogy egy
-fürthaj kiborult a homlokára, lehajolt s ezt is aláirta. Kap ő
-pénzt arra a birtokra!</p>
-<p>A grófnő olyan tisztán olvasta az arcát, mint a könyvet, csak az
-utolsó gondolatát nem sejtette.</p>
-<p>Kis ideig elnézte a parasztot, aki most festői szép pózban állt
-előtte. Tetszett neki. Mint egy kuriózum, mint egy kép.</p>
-<p>A paraszt letette az irást s oldalra forditva fejét, szótlanul
-odanézett a grófnéra.</p>
-<p>Ez pedig fölállott s megindult, hogy megtegye, amit oly bünös
-lélekkel tervezett. Hogy megtegye a maga büntetésére. Vezeklésül.
-Önmagának megszégyenitéseül. Hogy teljesen befejezze; hogy
-kellemetlen emlékké változtassa, ami egy életet megérő bünbeesésnek
-indult.</p>
-<p>Fölvette a tollat, tintába mártotta és sietve odairta a
-szerződés végére, a Turi Dániel gyatra, nevetséges betüi alá,
-hogy:</p>
-<p>„Az egész összeget átvettem.“ És a nevét.</p>
-<p>Turi Dániel nem látta, mit ir a grófnő, mert egyebet látott.</p>
-<p>A lehajló asszony teljes magamegfeledkezésében állt előtte s
-amint a pongyola résén akaratlan bepillantott, meglátta az egész
-asszonyt.</p>
-<p>Minden vér a fejébe tódult, ugy hogy fekete lett az arca a
-vérömléstől. S pillanatonként ujabb vérhullámok szökelltek fel s
-tökéletesen elvették minden öntudatát.</p>
-<p>Megértette az asszony titkát. Lehet már a hangja akármilyen;
-megértette mit szánt neki, mit várt tőle a nőstény. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span></p>
-<p>Pedig a grófnő gunyosan, megvetéssel szólt:</p>
-<p>– No, Turi Dániel!… A kiskaraiaknak nem lehet többet panaszuk a
-hazaárulóra!…</p>
-<p>Felsóhajtott.</p>
-<p>Milyen máskép remélte ő ezt a jelenetet!</p>
-<p>Letette a boritékot az asztalon, s rápillantott a férfi
-arcára.</p>
-<p>És megrémült.</p>
-<p>A paraszt olyan szemmel nézett rá, hogy ilyen irtóztató nem
-lehet a vérebé, a téli farkasé…</p>
-<p>Az asszony megdermedve állott. Ruhájához akart kapni, hogy
-összefogja; megérezte, egész testében érezte a megbőszült him
-felfaló szemizzását.</p>
-<p>De nem birta fölemelni a kezét, ott állott védtelenül,
-kiszolgáltatva a tajtékzó kannak.</p>
-<p>És ez fölemelte a karját, kinyujtotta, torkon ragadta őt, a
-ruháját s egyetlen moccanással lábujjhegyig szakasztotta rajta a
-zöld selyemleplet.</p>
-<h3>XIX.</h3>
-<p>Valami távoli dörrenésre, kettős dörrenésre felpattantak a
-szempillái. A hosszu pillák alól bágyadtan, megtört fénnyel
-csillant ki az okos két szem. Aztán ugy maradt nyitva, sokáig nem
-domborodott ki a vánnyadt szaruhártyákon az élet ruganyos
-csilláma.</p>
-<p>Végre öntudat verődött az agyvelő belsejében.</p>
-<p>S rájött a grófnő, hogy hihetetlenül gyönge…</p>
-<p>Nincs semmi fájdalma, de nem birja megemelni kezét… Lába lecsüng
-a divánról… jobb lába valahol messze lóg az ürben s nincs hatalom,
-hogy közelebb vonja magához. Milyen jó, hogy a karja nem esett le,
-milyen jó, hogy az legalább itt fekszik mellette a pamlag puha
-bársonyán.</p>
-<p>Az öntudat uj szünete. <span class="pagenum"><a name="Page_209"
-id="Page_209">-209-</a></span></p>
-<p>Aztán valami apró nesz, valami egyhangu, egyenletes nesz…</p>
-<p>Csöpp, csöpp, csöpp.</p>
-<p>Nagyon jó igy elterülni, ily kényelmesen, ilyen teljesen.</p>
-<p>Csak a jobb lába fejét huzza valami suly… Szeretné elereszteni,
-térdizületben elbocsátani, hadd essen le, ahová kivánkozik…</p>
-<p>Az ember még a saját testének sem ura. Mért nem lehet
-lebocsátani azt a lábat. Mért van az odanőve térdben. Ha csak fel
-volna csatolva. Milyen jó annak, akinek falába van. Az
-lecsatolhatja, mikor igy lóg le az ürbe…</p>
-<p>Elmosolyodik,… Azt hiszi elmosolyodott erre a naiv gondolatra.
-Tréfál,… azt hiszi tréfál önmagával… Milyen jó, milyen nagyon jó
-lenne, ha sehol sem függenének össze oly nagyon a tagjai. Csak ugy
-feküdnének egymás mellett.</p>
-<p>Az volna a tökéletes boldogság…</p>
-<p>Aztán sokáig, egy ezredévig, két ezredévig némán fekszik, mit
-sem tud önmagáról.</p>
-<p>Majd egész tisztán felvillan előtte, hogy ő ruhátlanul hever a
-divánon.</p>
-<p>Aztán mindent tud.</p>
-<p>Elmered az arca s elmosolyodik. Azt hiszi elmosolyodott, pedig
-merev az arca…</p>
-<p>S ujabb ezredévek jönnek, mennek… Milyen soká él az ember.</p>
-<p>Valami uj nesz.</p>
-<p>Csöpp, csöpp, csöpp…</p>
-<p>Milyen boldog volt ma… Most. Milyen nagyon, nagyon boldog.</p>
-<p>Ez jó volt. Ezért érdemes meghalni. Ez jó volt…</p>
-<p>Valami megszakadt benne s most elfolyik a vére. Nem baj… Jó.</p>
-<p>Honnan tudja, hogy az ő vére csöpög?</p>
-<p>Csöpp, csöpp, csöpp… <span class="pagenum"><a name="Page_210"
-id="Page_210">-210-</a></span></p>
-<p>Ezért érdemes meghalni. Ez jó volt. Ez jó volt.</p>
-<p>Ki mondta meg, hogy az ő vére csöpög?</p>
-<p>Nincs semmi fájdalma. Olyan kellemesen gyönge; nagyon jó
-gyöngének, ilyen nagyon gyöngének lenni.</p>
-<p>Nagyon jó ilyen puhán feküdni. Meleg folyadékban feküdni;
-nagyon, nagyon jó a saját vérében feküdni.</p>
-<p>Ki mondta meg, hogy a saját vére csöpög?</p>
-<p>A komornának nem szabad bejönni, mig nem csenget. Milyen jó,
-hogy annak nem szabad bejönni, mig ő meg nem hal. Ez nagyon jó,
-nagyon helyes.</p>
-<p>Szegény paraszt… Szegényke…</p>
-<p>Borzasztó suly van rárakva az ember testére.</p>
-<p>Miért csöpög az embernek a vére.</p>
-<p>Szegény paraszt. Szép… Erős!… Szerelem! Szerelem!… Ez a
-szerelem…</p>
-<p>Istenem Uram… legyen áldott a te neved… nagyon jó igy feküdni…
-Istenem, de jó…</p>
-<p>Csöpp, csöpp, csöpp…</p>
-<h3>XX.</h3>
-<p>A süvege kissé félre volt csapva, a guba könnyen, félvállán
-lógott s az arcán nagy, torkigjóllakott érzés tündöklött. Fulásig
-volt a megelégedéssel s olyan elteltnek érezte gyomrát, száját,
-szivét, hogy nem vágyott többet semmire. Mit neki már
-étel-ital-asszony! Mi jöhet az után, ami volt!</p>
-<p>Megállott a lépcső felső fokán s körülnézett a kápráztatóan
-fehér világon. Nem is hunyoritott, inkább kitágult a szeme a déli
-napsütéses fehér fehérségtől. Vakuljon meg, aki nem akar többet
-látni.</p>
-<p>Megrázta a fejét, mint a ló a tavaszi bogárzáskor s ökölbe
-szoritva kivágta a karját.</p>
-<p>Szeretett volna odaütni. De ugy, hogy törjön, szakadjon utána.
-<span class="pagenum"><a name="Page_211" id=
-"Page_211">-211-</a></span></p>
-<p>Hogy mint egy isten roskassza meg ezt a világot.</p>
-<p>Aztán megindult s lement a lépcsőn. Könnyü léptekkel, mégis
-méltósággal. Határozottan és mégis tétován.</p>
-<p>Ment, mert nem maradhatott. Mennie kellett. De hová? Miért?
-Miért?</p>
-<p>Olyan semminek látszott előtte az élet, olyan üresnek. Mit
-csináljon ő már ezután? Egyszerre kicsi lett előtte a falu,
-hóbafult szemétdomb. És ő maga olyan nagy lett, hatalmas, erős,
-szerencsés, kevély. Nem tudta megérezni, mi lesz belőle itt
-tovább.</p>
-<p>Ugy ment előre a hersegő havon, mintha most vágna neki isten
-igazában a vak sorsnak.</p>
-<p>S bizony a Végzet roppant elébe.</p>
-<p>Amint a vasveretü nagy kapu elé ért, nyilt a belesarkalt kisajtó
-s László gróf állott szembe vele.</p>
-<p>Mindaketten borzasztóan meghökkentek.</p>
-<p>A gróf a puskájához kapott s az első pillanatban lövésre emelte.
-Belesajgott a lelkébe a tiszta megértés, hogy a paraszt arcáról
-teljes bizonyossággal lerikolt minden amitől fél, ami ellen
-torlásra indult.</p>
-<p>De az elcivilizált ember nem engedett az állati ösztönnek s
-megállott az ujja a fegyver ravaszán.</p>
-<p>Szembe néztek s szeme nem birta követni, részleteiben meglátni a
-képtelen átalakulást, amelyen a másik ember arca e pillanat kis
-része alatt átment. Csak egy szemrándulás és egy egészen uj ember
-állott előtte. Egy hazug őszinte arc torpadt a szeme előtt, amely
-minden psychologiai igazságot megcsufolt.</p>
-<p>Az átélt hősiesség, vagy gazság, vagy szerencse gyönyörétől
-sugárzott előbb a paraszt ábrázata.</p>
-<p>Ijedtségnek, megriadásnak, a büntudat verejtékverő sápadtságának
-kellett volna kigyürődni rajta a rettegett gróf szeme s
-fegyvercsöve előtt.</p>
-<p>És lett belőle egy közönséges, ravasz, kicsinyes <span class=
-"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span>
-parasztpofa, amely elbámészkodik a ráemelt puskán s aki nem érti,
-mit akar vele az ur s aki bárgyuan kiváncsi, nem bolond-é ez, aki
-kikezd vele.</p>
-<p>A gróf már nem tudta, nem káprázik-e a szeme. S ugy lomhult,
-ernyedt, lethargiába sorvadt hirtelen kilobbant indulata, hogy
-megremegett kezében a fegyver, mint a nádszál s szégyenkezés kezdte
-környékezni.</p>
-<p>Ez a paraszt! Ez a bárgyu! Ez a barom!</p>
-<p>És pirult a grófnő helyett és a grófnőért.</p>
-<p>Ha igazán találkoztak, jóisten, micsoda kiábrándulás érhette azt
-a szegény asszonyt. Hiszen ő benne is nagyra nőtt a távolban, az
-események hatása alatt, az asszony lelkének suggestiójára ez a
-paraszt. Tulnőtt a paraszton, el az emberig, tul az emberen, fel a
-ködökig.</p>
-<p>S itt van előtte egy kicsinyes, ravasz, komisz kutya.</p>
-<p>Fegyvert erre? Medveölő, vadkanölő fegyvert?</p>
-<p>Korbácsot! Lovaglóostort! Valami suhogó vesszőt! Végigvágni a
-képén. Pofonütni kétszer és kirugatni a huszárral.</p>
-<p>Leeresztette a fegyvert. Lábig konyult a cső. És megvető
-haraggal, arisztokrata gőggel, az intelligentia felháborodásával
-kiáltott rá.</p>
-<p>– Mit akarsz itt?</p>
-<p>És a paraszt lenyelte a hangsulyt, mint nagyapja, a neki jussal
-kijáró huszonötöt a deresen.</p>
-<p>Meglökte a vállán a gubát s jól látszott, hogy ugy tesz, nem
-bánja, lesz ami lesz, de visszafelesel.</p>
-<p>– Instállom, – mondta alázatosan és hányivetien – a fődek felől
-szerettem vón a kegyelmes asszonynak könyörögni. De hát –</p>
-<p>Elhallgatott s legyintett.</p>
-<p>– Mit de hát! – rivalt rá a gróf.</p>
-<p>– Hát, – azt izente ki a kegyelmes grófné, hogy délután
-gyüjjek!… <span class="pagenum"><a name="Page_213" id=
-"Page_213">-213-</a></span></p>
-<p>A gróf föllélekzett s egész megenyhült az arca. Föloldódott
-minden feszültség a szivében. És már bizonyos volt, hogy csak vak
-rémületétől káprázott a szeme, mikor olyan érzést látott a
-paraszton, ami nem lehetett ott.</p>
-<p>Pillanatokig hallgatott s érezte, élvezte a megkönnyebbülés
-gyönyörüségét.</p>
-<p>Aztán ridegen kiáltott rá a parasztra:</p>
-<p>– Mars!</p>
-<p>Tudta, hogy tuloz a keménységgel, a megalázással, hogy
-felháboritja benne az emberi önérzetet, de most az egyszer nem
-sajnálta azt, aki tudtán kivül okozott neki embertelen fájdalmat.
-Gyülölte és szét tudta volna tapodni, miként a kigyótojást,
-amelyről még mindig nem bizonyos, nem halált érlel-e?</p>
-<p>A fegyvert leeresztve tartotta, de fenyegetően, nem gondolt
-többé arra, hogy használja, de jelezte, hogy kész volna rá s a
-szemével kisérte a parasztot, aki előtte került el, hogy a nyitva
-maradt kiskapun kisomfordáljon, mint a kiutasitott kuvasz.</p>
-<p>A gróf már csak külsőleg volt haragos, csak a vonásai
-fenyegettek, a lelke szórakozott volt és szeretett volna rohanni az
-asszonyához és rettegetten gondolt rá, hogy rögtön látni fogja.</p>
-<p>Ebben a pillanatban, mikor szórakozottabb volt, mint valaha, ugy
-tünt föl neki, mintha szörnyet villámlott volna. Sötéten és
-zöldesen villámlott meg a másik ember szeme s ugyanakkor leütött a
-menykő is.</p>
-<p>Turi Dani, mint az éhfarkas ragadta őt torkon s letiporta a
-hóba.</p>
-<p>Arccal vágta le az ösztönösen visszarugó testet és arccal gyurta
-bele a hóba és vasmarokkal szoritotta a torkát, mint a hidráét és a
-boldogtalan tetemet hagyta, hogy gyászosan vonagoljon, rugdosson,
-vergődjön, kinyuljon. És irtózatosan rövid <span class=
-"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> volt a
-küzdelem. A büszke emberállat, a hosszu időre való életerőtől
-duzzadó gazdag test épen olyan rövid ideig tombolt az abszolut erő
-markában, mint egy tyuk a gazdasszony kezében. S a paraszt, aki a
-vértolulásos szenvedély irgalmatlanságában is tisztán figyelte a
-nagy test vonaglását, türelmetlenségében már meglazitotta ujjai
-kapcsát. S ahogy ujra megmozdult és ujra kapálni kezdett sarkával
-az égre, eleresztette a jobb tenyérrel, hogy a balba fogja a
-nyakát, a jól megfogható gégéjét és a jobb öklével üthesse-vághassa
-és ütötte-vágta, ütötte-vágta.</p>
-<p>És olyan volt, mintha megbomlottak volna az izmai és szabályosan
-kezdett sujtani a csontos bunkóval a puha, szakállas és véres és
-szétlapitott fejre és ütötte-vágta és cafatokban verte le róla a
-hust és mállasztotta le a lógó porcogóst. És ütötte-vágta és mikor
-ez is kevés volt, felugrott, két karba kapta a lábszáraknál fogva
-és ugy csapta a kapubálványhoz a fejét, hogy az szétment és ujra
-kanyarintott a nyomorult tetemmel és paskolta vele a kőfalat,
-mintha az volna a legyőzhetetlen ellenség, amit egy hitvány
-hus-ostorral, nyavalyás szétfolyó hus-oszloppal kellett volna
-szétvernie.</p>
-<p>És mikor már rongy volt, alaktalan, haszontalan tömeg volt csak
-a kezében és mikor eldobta a hóban, hát keveselte a munkáját,
-ökölbe szoritotta az öklét és fujt és toporzékolt és nem birta
-kilihegni a vad tüzet.</p>
-<p>Felkapta a puskát s kezébe szoritotta a csövét s haptákba
-állott, mint a katona és őrt állott meredetten, mint egy véres
-akasztófa.</p>
-<p>A karja ki volt rugva, mint egy acélrud, és az arca dermedt volt
-és isteni dühödés tüzében égett.</p>
-<p>És most érezte a legfőbb gyönyört, amit ember érezhet. Egyszerre
-érezte minden erejének tüzokádását. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_215" id="Page_215">-215-</a></span></p>
-<p>Megbánás, szánalom, emberi erkölcs holmi párája, mint a kohó
-ércfolyamára szórt vizsugár láthatatlan hamar sisteregtek el a
-levegőbe.</p>
-<p>Égett, messzelövellő hősugarakkal szinte felolvasztotta a hóba
-fagyott világot.</p>
-<p>Átment a legfelsőbb emberi izzáson:</p>
-<p>Gyilkolt.</p>
-<p>És százszorosan érezte azt az emberin fölüli lelkiállapotot,
-amely már ott a lépcső csucsán elfogta.</p>
-<p>Mi keresni valója van még ezen a földön?</p>
-<p>S agyában oly tisztán szikrázott ki a gondolat, mint az isteni
-kijelentés a Horeb hegyén.</p>
-<p>– Faltam, öleltem, öltem!</p>
-<p>S azzal a gőggel mosolygott, amivel a földön csak neki volt joga
-elnézni az élet és az emberek és önmaga fölött. Csak neki, aki
-annyit rabolt az élettől, amennyit embereknek ezrei nem is álmodnak
-meg.</p>
-<p>És amint ott állott a nyitott kapuban, mint az örökitélet
-kielégitetlen, új pokolra szomjazó, vérivó árkangyala, egy szegény,
-lihegve rohanó ember támadt eléje. A sógor, Gyuri sógor, aki egész
-nap az ő lépteit leste és tudta, hogy a grófnénál van, a magános
-grófnénál és meghallotta, hogy jött a gróf s rögtön szaladt, hogy
-ott legyen, hogy a sógor ellen tegyen, a grófnak ha kell segéljen,
-a kiváncsiságát, bosszuját, maga érdekét kielégitse.</p>
-<p>És amint szembe került a megfagyasztó jelenettel, a véres emberi
-roncson, vérbeborultan őrtálló, izgalomra szaglászó bőszült
-fenevaddal, megállt, visszatorpadt, halotti sápadtság és szintelen
-verejték öntötte el az egész testét.</p>
-<p>Turi Dani nyugodtan nézte.</p>
-<p>Elnézte s nem mozdult. Nem mozdult, de mint a tenger vihara
-háborodott fel a lelke mélyén, fel a lenyugodott burok belsejében a
-vér és a szenvedély és a titáni cudarság gyönyöre. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_216" id="Page_216">-216-</a></span></p>
-<p>A másik ugy meg volt dermedve a tekintete előtt, mint a madár,
-ha kigyó szemébe néz.</p>
-<p>És Turi Dani fölemelte a fegyverét. Szabályosan, katonamódra a
-katonafegyvert.</p>
-<p>Lőtt.</p>
-<p>S a boldogtalan kettészakadt gerinccel csuklott össze, meg sem
-lassitva a messzesüvöltő golyót puha akadállyal.</p>
-<p>És Turi Dani ujra lövésre kapta a fegyvert.</p>
-<p>És ujra lőtt. Vakon, rögtön, mert le kellett lőnie még valamit,
-valami életet kellett még elpusztitania. Boldog életet, nyugodt
-létet, amihez semmi köze, ami utjában áll tuláradt egyetlen önös
-életérzésének, az istent megtipró erejének.</p>
-<p>S egy lassu keringéssel arra szálló fekete varju szinte pukkanva
-ment szét a levegőben.</p>
-<p>A fekete tollak keringve szállottak, rezegve hullottak
-lefelé.</p>
-<h3>XXI.</h3>
-<p>Pillanatok szüntek el, de mintha végtelenségek multak volna.</p>
-<p>Valahonnan a mélyről, mint a fenékről felszálló tengeráramlást,
-megérezte a helyzet szokatlanságát. Percenetekre meg-megszakadt az
-öntudata s csak állott egy helyben, mint előbbi valójának üres
-jelszobra.</p>
-<p>Hirtelen, átfutóan, mint mikor vihar előtt egy szemhunyásig
-sebes szélforgó jelenik meg, elkapta a rémület, hogy valami
-kegyetlen veszély fenyegeti.</p>
-<p>Nem tudta, tul van-e, innen van-e valamin s a szeme
-megüvegesedett s révetegen járt körül a levegőégen.</p>
-<p>Akkor teljesen visszatért az öntudata. Tudta, hogy megölte a
-grófot, pokolian pusztitva el, s tudta, hogy lelőtte a sógorát. És
-még a lehullott madárról is tudott. Mindent tudott és semmit sem
-<span class="pagenum"><a name="Page_217" id=
-"Page_217">-217-</a></span> bánt, mindennek meg volt az oka, s
-kimondta az okot: <em class="gesperrt">dühömbe</em>!… S megrántotta
-a száját, semmit sem sajnált, azt se ha felakasztják érte…</p>
-<p>Ebben a percben fölemelte a kezét; idegen érzést érzett rajta s
-akaratlan megnézte.</p>
-<p>Elsápadt tőle, a szeme összehuzódott kicsire s ellenségesen,
-riadtan nézett a kezére; az orrából hánytató inger folyt vissza le
-a gyomrába s olyan undorodás és kétségbeesés fogta el, hogy azt
-hitte ledobban.</p>
-<p>A keze csupa vér volt.</p>
-<p>Friss vér. Embervér.</p>
-<p>Sohasem látott még vért. Halálosan megrémült tőle.</p>
-<p>Pedig tisztán tudta, hogy nem bánja, nem sajnálja, örül neki,
-bánná ha meg nem tette volna, amit tett, de azért elkezdett
-reszketni és minden porcikája külön reszketett s nem volt annyi
-önuralma, hogy idébb, vagy odébb birta volna mozditani kezét. Ott
-tartotta azt a szeme előtt és látta, hogy reszket, mintha
-villanyáram rázná a kaszárnyai fürdőben. S félt, rettegett,
-iszonyodott. Oda volt. Ha valaki meglátta! ha egyszerre csak
-rábukkan itt valaki. Ha egy gyermek meglátná s árulója lenne.</p>
-<p>Elkezdett vele forogni a föld, érezte, hogy rögtön felbukik
-álltában s mintha le volna ragadva a lába az agyagos sárba, nem
-birja kihuzni a meredt oszlopokat.</p>
-<p>Behunyta a szemét, a sötétben felfordult, előrebukott s a
-térdeire könyökölt, úgy maradt leguggolva, reszketve, két talpán
-inogva. Nagy részegség fogta el; agyát, testét elárasztotta az
-ijedtség mámora, amely rácsapott, mintha a levegővel lélekzette
-volna be.</p>
-<p>Káromkodást próbált kinyögni, az istent szidta, de csak
-keservesen birta vacogó fogait összeszoritani. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span></p>
-<p>Kétszer-háromszor rájött rohamban a buta és jótehetetlen
-reszketés. Sápadt volt, mint a viaszk s a szive úgy szorult, hogy
-néha fel kellett tátani a száját, hogy lélekzetet kapjon, mintha
-vízbe fulna.</p>
-<p>Hosszú időnek kellett eltelnie, mig a teste keresztül ment az
-első vadrémület lázán. Hideg verejték verte ki a homlokát, a testét
-s nem volt mozdultányi ereje.</p>
-<p>Mikor végre annyira birt, hogy gondolatok verődtek az agyában;
-percről-percre rémítőbb ötletei támadtak: ha meghallotta valaki a
-lövést! ha utánna jönnek Gyurinak! ha ez eljött, más is jöhet! ha
-valaki elmegy az uton s benéz! legalább a kapu volna becsukva! a
-testeket eltakaritani!… Menekülni, menekülni innen! rohanni neki a
-mezőnek, hajadonfővel neki a hónak, át a vizen, át a világon!
-Másutt uj életet lehet kezdeni! De itt minden perc halál!
-Amerikába!</p>
-<p>Valami idegen, ismeretlen, gyáva szellem költözött belé, az
-beszélt belőlről kifelé s a rendes okos, erős, magabizó lelke ott
-gubbasztott a felső rácsokon s megkötözve, de gúnyosan figyelt arra
-ami körülötte történik odabent az emberi burok kalickájában.</p>
-<p>Megint érezte azt a kettős lelket, amely benne tanyáz, de most
-ez az idegen lélek még váratlanabbul támadt rá, mint a tegnapesti.
-S megint uj volt és erős, de csak ő rajta, mert őt tönkretette, s
-minden erejét elvette másokkal szemben. Gyávábbá tette a
-gyermeknél, s alacsonyabbá a földöncsuszó féregnél.</p>
-<p>És hirtelen fölforrt benne az indulat. Mért nem jött előbb ez a
-buta gyávaság? Honnan került elő a pokolból, hogy tönkretegye azt,
-akihez semmi köze, aki soha nem ismerte az életben.
-Ökölbeszoritotta a kezét s habozott egy percig, hova vágjon magán,
-hol fészkel ez a bitang idegen? Aztán teljes <span class=
-"pagenum"><a name="Page_219" id="Page_219">-219-</a></span> erővel
-megfeszítve izmait, csak ép megrázta magát.</p>
-<p>Nagyot lélekzett utána, kétszer-háromszor mélyet, teli a tüdőt.
-S úgy tetszett neki, hogy csakugyan emberebbnek érzi magát. Most
-már legalább van benne dac és szembe mer szállani a fenyegető
-sorssal.</p>
-<p>Felhasználta a percnyi erélyt, felkapta a gubát a hóból s vállra
-vetette, fel a süveget, amit mélyen benyomott a homlokába s gyilkos
-nekibuzdulással, vissza sem nézve, kiment az udvarról.</p>
-<p>Komor volt, elszánt és bizonyos kevélység fojtogatta, hogy
-magamagát le tudta győzni. Ámbár érezte, hogyha megállana,
-összerogyna, ha magára maradna, megsemmisülne, ha nem vivna ilyen
-kemény harcot, végigmenvén vérbeborulva, végig a nyílt utcán,
-vonaglana a földön és még sirni sem volna ereje.</p>
-<p>Csak ment előre s minden lelkierejét lefoglalta, hogy embernek
-látsszék s emberi módra viselje magát. Egy gyerek állott a legelső
-kapuban, szótlanul bámult rá s utána fordult. Dani rápillantott s
-majdnem összerogyott a rémülettől. A gyermek nézésében ott látta a
-<em class="gesperrt">véres csizmán</em> való nagy csodálkozást. És
-a lábát ettől kezdve mintha valami meleg, kövér kellemetlen lében
-tartotta volna. Kapkodta, hogy kivonja belőle, de lehetetlen volt.
-Sőt egyre jobban melegedett a lábán a kapca, mintha az égő csizma
-befelé perzselne. S ugyanakkor a lelkét még jobban perzselte annak
-a kis gyereknek elkapott pillantása. Rettenetesnek, birójának
-ismerte el a gyermeket, akinek joga van rábámulni, megcsodálni őt
-és elitélni és aki előtt neki föld alá kell sülyedni a
-rémülettől.</p>
-<p>Rezzenve nézett körül, mint az üldözött vad. Rést keresett a
-szeme, ahol kimeneküljön a világból és szükölni tudott vón, mint a
-kutya a bot előtt. <span class="pagenum"><a name="Page_220" id=
-"Page_220">-220-</a></span></p>
-<p>De csak állati vad rémülete árulta el igy az embert, akinek esze
-élt és okoskodott:</p>
-<p>– Hát hova akkor? Ha ilyen gyáva, cudar vagyok? Akkor mi lesz?
-Mit akarok? Hova megyek?</p>
-<p>És csak ment, ment. S a szeme előtt megvillant annak a
-gyermeknek a csodálkozó pillantása, s végigsajgott benne.</p>
-<p>Az ő fia is igy fog nézni?</p>
-<p>Rettenetes vágy, mohó áhitás fogta el: haza! Otthon nincs semmi
-baj! S meggyorsitotta lépteit, rémülten, rettegve, üldözéstől
-irtózva s behuzta a derekát és a farkcsigolyáit s kinos bizserélést
-érzett bennük, amely üldözte, előrekergette, mintha ostorcsapás
-érte volna. Egyre jobban nyers, primitiv állattá lett; az agyában
-megszünt az ész működése s előre nézve, se jobbra, se balra nem
-ügyelve, mintha szemellenző volna a vakszemén, mint a lónak, ugy
-igyekezett, gépies menéssel előre; mint a falu végén megriasztott
-állat, amely hanyatthomlok rohan haza.</p>
-<p>Oda, oda akart menni, haza. Haza. Bebujni a vacokba, amelyről
-már azt sem tudja ebben a percben, biztos hely-e, vagy sem, csak
-annyit tud, hogy <em class="gesperrt">ott a helye</em>. Oda el kell
-jutni. Ott otthon van. Ott majd számot tud vetni magával s onnan
-bátran kiugat majd az üldözőkre.</p>
-<p>Egy-egy pillanatra mégis tiszta eszmélet berzen föl agyában.
-Hisz olyan hosszu, olyan hihetetlenül, pogányul hosszu a falu rövid
-utcája… Észreveszi, hogy nagyon rohan. Ez gyanut kelthet s
-meglassitja lépéseit. Később megijed, hogy nagyon is kétségbeesett
-az arca, aki ránéz, rögtön kitalál valamit! S derültebbre,
-mosolygóra vonja az ábrázatát, de merev, farkasnevetésre torzul el
-az akarat. Nemsokára eszébe jut, hogy aki nevetni látja most,
-később majd elemlegeti, hogy kacagott, mikor a gyilkosságról jött.
-Erre ijedtté és halálosan csüggedtté <span class="pagenum"><a name=
-"Page_221" id="Page_221">-221-</a></span> válik az arca kifejezése
-s megint nincs több vágya tovább, csak menni, menni, hazaérni,
-elbujni! Elbujni és elereszteni magát s reszketni, mint az imént
-ott… S már előre érzi a reszketést az inaiban s hihetetlen
-gyötrelmet szenved el.</p>
-<p>Mindenféle emberek, asszonyok ácsorognak, kapuban, utcaközépen,
-minden szem rá van forditva és ő halálraváltan rettegi, hogy
-megszólitsák. Tudja, hogy csak egy hang szóljon hozzá, szét kell
-omlania porrá, mint a mesében az életreboszorkányozott
-halottnak.</p>
-<p>Az állkapcsai megmerednek és elernyednek, a szemei
-megüvegesednek és a szive rendetlenül ver, irtózatos gyötrelmei
-vannak s vastagon izzadja ki a jéghideg verejtéket.</p>
-<p>Az élet minden büneért megvezekel ezen a rövid uton s
-hallatlanabb kinjai vannak, mint amit a Dante poklának összes
-bünhödői átélnek; azok lélek léttükre testi szenvedésekben főnek, ő
-testét lelki tüzökön érzi szerteszét olvadni.</p>
-<p>Már látja a kapuját, már csak száz lépés, már csak husz s minél
-közelebb éri, annál elérhetetlenebb távolságban látja.</p>
-<p>Félhalottan bukik be rajta. Lábát nem birja fölemelni; előre
-tudja és valóban meg is botlik a küszöbben. Alig-alig őrzi meg,
-hogy el nem vágódik. Ha felbukna, nem birna többé fölemelkedni! S
-hátulról érzi, hogy erős markok nyulnak utána, hogy megfogják.</p>
-<p>Mikor bejut a pitvar küszöbén, végre megáll s hátával beteszi az
-ajtót, aztán nekidül és eleresztve magát, teljes erővel kitör rajta
-a hideglelős reszketés. Egy ízén nem bir többé uralkodni s ugy
-rázkódik kidagadt erekkel, kimeredt szemmel, hogy az ajtó zörög a
-sarkán és a kilincsén.</p>
-<p>És ő hallja ezt a zörgést, amely olyan, mint a messziről
-közeledő, majd elhaló s ujra közeledő <span class=
-"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span>
-kocsizörgés,… láncok csörömpölése jut róla eszébe.</p>
-<p>Oly gyengének és nyomorultnak érzi magát, mintha halálos beteg
-volna. A belei kóvályognak és vonaglanak, mint a kigyóboly s
-gilisztanyál fakad fel a szájában. A feje szédül s nehéz, mint egy
-dézsa; nem is birja a nyakán megtartani; lebillen, mint a hervadt
-száron a tök.</p>
-<p>Hallja, hogy a felesége feláll odabenn. Megnyikordul a szék. A
-hallása ijesztően éles és azt is hallja, hogy valahol messze
-<em class="gesperrt">orditás</em> van! Egyszerre figyel oda ki,
-ahol nincs semmi s be a szobába, ahol az élet egyszerü ártatlan
-mozgása lármáz. Mindakettő egyformán ijeszti.</p>
-<p>Az ajtó megnyilik s kilép a felesége. A konyhaablak
-világosságában jelenik meg. Amint meglátja őt Dani, mintha üde szél
-fujná el a ködöt, egészen elmulik a láza reszketése, lelki
-szorongása. Soha sem látta ilyennek az asszonyát. Sápadt arcából
-nem gyülölködve parázslik ki a nagy fekete szeme, hanem bánatosan,
-megtörten. Szomoruan néz, olyan szomoruan, mint aki beletörődött a
-sors haragjába, mint aki temetett s már csak csüggedtségével
-gyászolja a halottat. A férfi kitágult szemmel néz rá s beszijja
-ezt a szomoruságot, mint a mező a csöndes esőt s föllélekzik és
-elpárolog a forróság tikkadtsága.</p>
-<p>Egymás szemébe néznek hosszan.</p>
-<p>Erzsi látja, hogy az ura meg van rokkanva, megérzi, hogy a
-szeméből könyörgés száll feléje. Nem tudja miért, de sejti, hogy
-nagy és mély bünbánat szállotta meg az urát. És ő már kisirta
-magát, kis betege mellett könnyekben adta ki az indulatát, nincs
-tovább haragja, csak fájdalma. Teli van nagy bánatával, el sem tud
-egyebet képzelni s az abban való részvételt olvassa le az ura
-szeméből. S tompán beveszi őt a maga fájdalmának sáncába, hiszen
-ebben az egyben közös az érzésük joga. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span></p>
-<p>Hosszu csönd van, amely mégis mintha élettel volna tele,
-tartalommal. A férfinak jól esik a felesége angyali szomorusága, az
-asszonynak a férfi megtörtsége.</p>
-<p>És ettől kezdve valami uj szint vesz föl a köztük levő viszony;
-a szomoruság szépsége árad és borong bennük.</p>
-<p>Az asszony fáradtan, de nem idegenül, valami megadó
-bizalmassággal int az urának. Int a szemével, de kiséri egész
-testével a mozdulatot, maga után hivja s a férfi megy; nyugodt,
-fáradt, nem kinos léptekkel.</p>
-<p>Bemegy a szobába.</p>
-<p>Az asszony az ágy elé áll, amely meg van bontva s ott fekszik
-benne egy kis test. A fia.</p>
-<p>Első percben azt hiszi, halott. Megijed, de nem az előbbi
-féktelen rémülettel; van az ijedelmében valami öröm; meghalni jó!
-Csak ez jó!</p>
-<p>A gyermek fehér, de lélekzik. Kis teste megmozdul. Csak a lába
-van könnyü lepedővel letakarva. Olyan furcsa és szomoru ez az apró
-emberke, nagyemberes ingecskéjével, gatyájával. Amint ránéz, magán
-ijed meg. Ha ő igy fekhetne halálos ágyon! Gyermekül, <em class=
-"gesperrt">ártatlanul</em>, betegen! Örökre elérhetetlen boldog
-állapot!</p>
-<p>Kérdően néz a feleségére.</p>
-<p>Erzsi már beleélte magát, hogy az ura mindent tud. Megütődik
-kérdő pillantásán. Látja, hogy semmit sem hallott az ember. És nem
-ez bántja; asszonyi, megenyhült szivében valami uj aggodalom kél:
-mi baja akkor az urának? Rögtön leinti önmagát: nem bánja! az az ő
-baja, maga kereste magának!</p>
-<p>Csöndesen leül az ágy szélére. Lankadtan hajtja oldalra a fejét
-s hosszan nézi pihegő kis fiát. A másiknak szabályos lélekzése
-hallik a bölcsőből. Az is alszik. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p>
-<p>– Nem voltál itthon az éjszaka, – szólal meg az asszony s oly
-szomoru a hangja, olyan lemondásteli, lágy s haragtalanul
-szemrehányó, – rabló tört rám. A gyerek megijedt. Kifogta a frász.
-Vagy tizszer rájött. Most alszik.</p>
-<p>Daninak eszébe villant, ki járt itt. Kinek kellett itt
-járni.</p>
-<p>Leereszkedik egy székre s megszólal. Csöndesen, nyugodtan,
-komolyan.</p>
-<p>– Megöltem Takács Gyurit.</p>
-<p>Az asszony mintha golyót kapott volna a testébe, még jobban
-elfehéredik, alélás kerülgeti s reszketni kezd.</p>
-<p>És a férfi ujra megszólal.</p>
-<p>– A grófot is megöltem. A Karay grófot.</p>
-<p>Nincs kegyetlenség a szavában és mégis valami belső fásultság
-van abban, ridegség, szivtelenség. Tudja, hogy megijeszti a
-feleségét, de éppen akarja is azt. Mintha magán könnyitene vele.
-Pedig fáj neki, soha életében igy nem fájt a szivének, ha a gyöngét
-bántotta.</p>
-<p>Megvillan a fejében, hogy szemrehányást tesz az asszonynak, mert
-voltaképpen miatta volt, minden miatta, az egész elromlott élet
-miatta volt. Valami ingerült kegyetlenség rángatta meg a száját,
-hogy erőset mondjon, keserüt, szivszakajtót. De nem szólt, csak
-szétnyitotta a gubát s megmutatta véres ruháját.</p>
-<p>Aztán örült neki, keservesen, sirósan örült, hogy igy átragadt
-az ő reszketése az asszonyra.</p>
-<p>Soká ültek némán.</p>
-<p>Az asszony lassan sirni kezdett. Csak megeredtek a könnyei. Nagy
-fájdalomnak kellett lenni, ami még könnyet tudott kihozni agyonsirt
-szeméből.</p>
-<p>A férfi komoran, egyre komorabban ült. Egyszerre csak tompán
-fölkiáltott:</p>
-<p>– Felakasztanak! <span class="pagenum"><a name="Page_225" id=
-"Page_225">-225-</a></span></p>
-<p>A hangja iszonyatos volt. Érctelen és elfeledhetetlenül ijedt.
-Ebben a pillanatban tünt föl neki először teljes rémületességében a
-sorsa. Olyan lett az arca, hogy meg volt rajta kövülve a
-halálirtózatnak egész borzalma. Az ajka a hang után lepittyedve
-maradt, a nyelve a fogai közé dagadt, szeme kidülledt, lélekzete
-elállott s üvegesülten szürkére hályogosodott a szemtükre.</p>
-<p>Erzsi olyan rémülettel nézett bele ebbe az arcba, mintha máris
-az akasztófán látná.</p>
-<p>És ebben a percben elfelejtett neki mindent. Az egész életre
-való szenvedést, a sok méltatlanságot, megbántást, durvaságot,
-kegyetlenséget, az emberi bünöket, mindent, mindent. Mi az ő
-szenvedése ehez! Mi az ő bünhödése ehez! És ha még százszorta
-nagyobb volna is a szenvedése, mint a milyen: ő a szerelmeért
-szenved! Méltatlanul! S ez magában hordja a belső feloldozás és
-vigasztalás csiráit. De ez a férfi a büneiért bünhödik! S a lélek a
-legszigorubb birája! Önmaga előtt nem állhat meg!</p>
-<p>S olyan véghetetlen szánalom fogta el, hogy leborult elébe
-térdre s összekulcsolta a kezét s nem iszonyodott véres ruhájától
-és asszonyi genialitással hazudott vigaszt s adott bátoritó
-szót!</p>
-<p>– Édes uram! Ne hagyd el magad! Ne hagyd el magad!</p>
-<p>És odaborult a véres kézre.</p>
-<p>– Okod volt rá! – kiáltotta s a könny elfojtotta hangját.</p>
-<p>– Elitélnek! De kiszabadulsz! Haza jösz nekem! És akkor elbujunk
-egy sarokba! Békességbe! Istenhez békülsz. Boldogan élünk!…</p>
-<p>Valami krisztusi hit és szeretet kiáltott ki a szavaiból s a
-férfi magához tért tőle. A mentő szalmaszál teljes önuralmára
-szolgált. Egy villanásra tisztán állott előtte az igazság. Az az
-igazság, ami a felesége gondolatában volt. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span></p>
-<p>Nem fogják halálra itélni: <em class="gesperrt">oka</em> volt!
-És a börtönből kiszabadul! És akkorra lehül a tüzes vére. És meg
-fogja váltani a büneiből ez az asszony.</p>
-<p>És ugy tünt föl neki most ez az asszony, mint egy szent.</p>
-<p>S valami nagy, nagy meghódolásra tört össze s levágta magát a
-földre, az asszony lába elé s megcsókolta előtte a földet. A másik
-pillanatban már csak azt érezte, hogy kimerült, fáradt fejét jól
-esik a hideg földre tenni. Megszédült vele a szilárd föld s egy
-pillanat alatt el tudott volna aludni.</p>
-<p>Erzsi azonban csupán tiszta, nemes meghatottságot érzett.
-Rátette a kezét a férje fejére s édes könnyek peregtek rá az
-arcáról. Ő olyan teljes igazán bizott abban a jövőben, mint a
-tulvilági üdvösségben.</p>
-<p>Dani egyszerre rettenve kapta fel a fejét. Ideges érzékei zajt
-hallottak. Fülelt, mint a vadat álló kopó.</p>
-<p>Csakugyan lépések odakinn. Az ajtó nyilik s mielőtt a férfi
-felugorhatna, vasvillás emberek jönnek be.</p>
-<p>– Ne félj! – sikoltja Erzsi.</p>
-<p>Átkarolja megreszkető férjének a fejét s erősen megcsókolja.</p>
-<p>– Ne félj! – suttogja a fülébe. – Ha bátor vagy, megmenekülsz.
-Haza jösz. Boldogok leszünk!</p>
-<p>És Dani nem fél.</p>
-<p>Olyan nyugodt, olyan fölényes, gyönyörüség látni. Gyönyörüség
-egy asszonynak tudni, hogy az erős férfinek ő ad erőt. Őt magát is
-megerősiti ez.</p>
-<p>Turi Dani nyugodtan, méltóságosan, a jövőben bizva állt a
-vasvillások közé.</p>
-<p>És amint az ajtóból még egyszer visszanézett rá, szinte várva,
-hogy az asszony utána rohanjon, látta, hogy a beteg gyermek az
-ágyon összevonaglott. És Erzsi egy pillanatig habozva állt, az ura
-után vesse-e magát, vagy a fia elé. És csakugyan ezt <span class=
-"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> tette.
-Leomlott az ágy elébe s remegő, simogató tenyerével ráborulva a
-kinlódó gyermekre, könnyaláfutott arcát az ura után forditotta:
-elköszönve, fájdalmasan; visszahivta, igéretesen.</p>
-<p>S a férfi megértette.</p>
-<p>S megtudta, hogy az Isten akarata volt, hogy beteget adott a
-gyönge asszonynak: erőt adott a várakozásra!</p>
-<p>Teljesen tiszta volt az esze, csak a szive szorult odalent.</p>
-<p>De mi ez a semmi szorongás, ahhoz a boldogsághoz, hogy tudja, ma
-tudja először, mi vár rá a jövendőben. Meg van elégedve az isten
-akaratával.</p>
-<p>Vétkezett, özön vétekkel. Bünhödni kell és bünhödni fog
-érte.</p>
-<p>Kifizeti az adósságot.</p>
-<p>Aztán uj életet kezd. Lehiggadt vérrel, amely nem viszi ujra
-bünbe… S boldog lesz az asszonyával. Az ő édes, szent, vékony,
-imádságos szemü asszonyával!</p>
-<p>S olyan boldogan lépked a falu szájatáti népe között, mintha nem
-veszteni, hanem felmagasztalni vinnék.</p>
-<p>De egyszer csak váratlan eset állitja meg a menetet.</p>
-<p>Velőtrázó sikoltással rohan ki Bora s odaveti magát a Dani
-nyakába.</p>
-<p>A lány nem volt kint a szobából és mit sem hallott a hirtelen
-szétfutott hirből. Csak azt látta, hogy Danit kisérik, mint
-rabot.</p>
-<p>Magából kikelve sivitott.</p>
-<p>Egy pillanatra látta a Dani véres kezét, véres ruháját.</p>
-<p>– Én, én! – sikoltotta s kitárva a karját, utját állotta az
-embereknek.</p>
-<p>– Mit te! – mordult rá egyik ember. – Lódulj. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span></p>
-<p>– Én küldtem oda! Én uszitottam rá!</p>
-<p>– Fogjátok meg.</p>
-<p>Dani szeliden nézett a lányra.</p>
-<p>– Ó a bolond! – mondta gyöngéden.</p>
-<p>Valaki megragadta a lányt.</p>
-<p>– Hagyjátok, – intett neki. – Mit tud ez? Hát kérdezd meg tőle,
-mi történt! Kit öltem meg?</p>
-<p>– Tudom, tudom! – rikoltott a lány eszelősen és hátra feszitve
-két könyökét, toporzékolt és rázta az öklét. – Én miattam van. Én
-vagyok a ringyó. Én vagyok a ringyó. Engem vigyenek el. Én vagyok a
-szajha. Engem akasszanak fel. Én uszitottam fel. Az éccaka nállam
-hált, velem hált az éccaka. Akkor csináltam ki. Én béreltem fel. Én
-vagyok a szajha!</p>
-<p>– Lódulj a fenébe te szajha! – orditott rá egy vasvillás és
-nyakon vágta a lányt.</p>
-<p>Dani abban a percben mint a megveszett farkas ugrott rá.
-Orrtövön vágta, hogy felbukott; rávetette magát s állkapcson
-csapta, hogy kifitult a szája. Torkon ragadta.</p>
-<p>De ekkor hatalmas ütést kapott a feje hátuljára. A vasvillások
-neki estek és ott ütötték-vágták, ahol érték.</p>
-<p>A lány orditott és földhöz verte magát és neki ment az
-embereknek, mig őt is le nem verték vasvillával.</p>
-<p>Az anyja rohant ki érte, jajszóval átkozva a gyilkosokat és Turi
-Danit.</p>
-<p>Saroglyán vitték a községházára Danit. Belökték a fáskamarába,
-rázárták az ajtót s két embert állitottak elébe. Csendőrökért
-küldtek.</p>
-<p>Besötétedett mikor Dani eszméletre tért.</p>
-<p>Lassan tisztult ki előtte, hol van, mi történt?</p>
-<p>Nem volt többé a lelkében semmi indulat. Fájdalom volt,
-szomoruság, életutálat.</p>
-<p>A két asszonyra gondolt. Arra a drága, imádnivaló szentre, aki
-meg tudta volna váltani őt s arra <span class="pagenum"><a name=
-"Page_229" id="Page_229">-229-</a></span> a szegény boldogtalan
-bünösre, aki fel tudta volna áldozni magát érte.</p>
-<p>És tudta, hogy mindakettő hiába pazarolja már ő reá a lelkét.
-Neki nem lesz többé segitségére asszonyi sziv. Valami csudát,
-valami félelmes igazságot sejtett meg:</p>
-<p>Egy asszony! ha csak egy igaz asszony élt volna az életében:
-boldoggá tette volna! De kettő, három, tiz, száz… százszorosan
-elveszejtik őt.</p>
-<p>Bevégezve látta a sorsát.</p>
-<p>Az imént még bizott a jövőben, a szép, nyugodt, boldog
-egy-asszonyos jövendőben. Most már nem bizik.</p>
-<p>– Ha ezerszer föltámadnék, tizezerszer felfalnának az
-asszonyok!</p>
-<p>Soká, soká hevert erőtlenül.</p>
-<p>Kábult fejét csak egy gondolat nyugtatta meg.</p>
-<p>Ő megtette a magáét mindenkiért.</p>
-<p>A többi nem az ő dolga.</p>
-<p>Magasabb hatalmak kezében van immár a sorsa. Az emberi
-igazságszolgáltatáséban.</p>
-<p>És teljesen megnyugtatta, hogy az örök itélet kezében van immár
-a fáklya, amely arra való volt, hogy világitson s lőn
-gyujtogatóvá…</p>
-<p>– Minek éltem? – mondta. – Hát ugyan minek lettem erre a
-világra!</p>
-<p>Mi az élet?</p>
-<p>Sár.</p>
-<p>És az ember benne?</p>
-<p>Arany a sárban.</p>
-<p>Ki hát a bünös, ha ebből az aranyból semmi sem lett?</p>
-<p>– Ki?</p>
-<p>Az Isten, aki nem csinált belőle semmit.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="transnote">
-<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p>
-<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p>
-<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p>
-<table summary="Javítások">
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_98">98</a></td>
-<td>ül fel a</td>
-<td>ülj fel a</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_115">115</a></td>
-<td>megőrt az élet</td>
-<td>megtőr az élet</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_119">119</a></td>
-<td>mindig ugynnazok</td>
-<td>mindig ugyanazok</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_127">127</a></td>
-<td>vasvillával kezébén</td>
-<td>vasvillával kezében</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_145">145</a></td>
-<td>világ végéíg</td>
-<td>világ végéig</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_174">174</a></td>
-<td>faleségét öleli</td>
-<td>feleségét öleli</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_179">179</a></td>
-<td>voít vele</td>
-<td>volt vele</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_195">195</a></td>
-<td>megszólaft Bora</td>
-<td>megszólalt Bora</td>
-</tr>
-</table>
-</div>
-<div lang='en' xml:lang='en'>
-<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>SÁRARANY</span> ***</div>
-<div style='text-align:left'>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Updated editions will replace the previous one&#8212;the old editions will
-be renamed.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
-law means that no one owns a United States copyright in these works,
-so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United
-States without permission and without paying copyright
-royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
-of this license, apply to copying and distributing Project
-Gutenberg&#8482; electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG&#8482;
-concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
-and may not be used if you charge for an eBook, except by following
-the terms of the trademark license, including paying royalties for use
-of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
-copies of this eBook, complying with the trademark license is very
-easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
-of derivative works, reports, performances and research. Project
-Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away&#8212;you may
-do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
-by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
-license, especially commercial redistribution.
-</div>
-
-<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div>
-<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div>
-<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-To protect the Project Gutenberg&#8482; mission of promoting the free
-distribution of electronic works, by using or distributing this work
-(or any other work associated in any way with the phrase &#8220;Project
-Gutenberg&#8221;), you agree to comply with all the terms of the Full
-Project Gutenberg&#8482; License available with this file or online at
-www.gutenberg.org/license.
-</div>
-
-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
-Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg&#8482; electronic works
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg&#8482;
-electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
-and accept all the terms of this license and intellectual property
-(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
-the terms of this agreement, you must cease using and return or
-destroy all copies of Project Gutenberg&#8482; electronic works in your
-possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
-Project Gutenberg&#8482; electronic work and you do not agree to be bound
-by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person
-or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.B. &#8220;Project Gutenberg&#8221; is a registered trademark. It may only be
-used on or associated in any way with an electronic work by people who
-agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
-things that you can do with most Project Gutenberg&#8482; electronic works
-even without complying with the full terms of this agreement. See
-paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
-Gutenberg&#8482; electronic works if you follow the terms of this
-agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg&#8482;
-electronic works. See paragraph 1.E below.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (&#8220;the
-Foundation&#8221; or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
-of Project Gutenberg&#8482; electronic works. Nearly all the individual
-works in the collection are in the public domain in the United
-States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
-United States and you are located in the United States, we do not
-claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
-displaying or creating derivative works based on the work as long as
-all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
-that you will support the Project Gutenberg&#8482; mission of promoting
-free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg&#8482;
-works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
-Project Gutenberg&#8482; name associated with the work. You can easily
-comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
-same format with its attached full Project Gutenberg&#8482; License when
-you share it without charge with others.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
-what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
-in a constant state of change. If you are outside the United States,
-check the laws of your country in addition to the terms of this
-agreement before downloading, copying, displaying, performing,
-distributing or creating derivative works based on this work or any
-other Project Gutenberg&#8482; work. The Foundation makes no
-representations concerning the copyright status of any work in any
-country other than the United States.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
-immediate access to, the full Project Gutenberg&#8482; License must appear
-prominently whenever any copy of a Project Gutenberg&#8482; work (any work
-on which the phrase &#8220;Project Gutenberg&#8221; appears, or with which the
-phrase &#8220;Project Gutenberg&#8221; is associated) is accessed, displayed,
-performed, viewed, copied or distributed:
-</div>
-
-<blockquote>
-  <div style='display:block; margin:1em 0'>
-    This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most
-    other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
-    whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
-    of the Project Gutenberg License included with this eBook or online
-    at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you
-    are not located in the United States, you will have to check the laws
-    of the country where you are located before using this eBook.
-  </div>
-</blockquote>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.2. If an individual Project Gutenberg&#8482; electronic work is
-derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
-contain a notice indicating that it is posted with permission of the
-copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
-the United States without paying any fees or charges. If you are
-redistributing or providing access to a work with the phrase &#8220;Project
-Gutenberg&#8221; associated with or appearing on the work, you must comply
-either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
-obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg&#8482;
-trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.3. If an individual Project Gutenberg&#8482; electronic work is posted
-with the permission of the copyright holder, your use and distribution
-must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
-additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
-will be linked to the Project Gutenberg&#8482; License for all works
-posted with the permission of the copyright holder found at the
-beginning of this work.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg&#8482;
-License terms from this work, or any files containing a part of this
-work or any other work associated with Project Gutenberg&#8482;.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
-electronic work, or any part of this electronic work, without
-prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
-active links or immediate access to the full terms of the Project
-Gutenberg&#8482; License.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
-compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
-any word processing or hypertext form. However, if you provide access
-to or distribute copies of a Project Gutenberg&#8482; work in a format
-other than &#8220;Plain Vanilla ASCII&#8221; or other format used in the official
-version posted on the official Project Gutenberg&#8482; website
-(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
-to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
-of obtaining a copy upon request, of the work in its original &#8220;Plain
-Vanilla ASCII&#8221; or other form. Any alternate format must include the
-full Project Gutenberg&#8482; License as specified in paragraph 1.E.1.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
-performing, copying or distributing any Project Gutenberg&#8482; works
-unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
-access to or distributing Project Gutenberg&#8482; electronic works
-provided that:
-</div>
-
-<div style='margin-left:0.7em;'>
-    <div style='text-indent:-0.7em'>
-        &#8226; You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
-        the use of Project Gutenberg&#8482; works calculated using the method
-        you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
-        to the owner of the Project Gutenberg&#8482; trademark, but he has
-        agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
-        Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
-        within 60 days following each date on which you prepare (or are
-        legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
-        payments should be clearly marked as such and sent to the Project
-        Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
-        Section 4, &#8220;Information about donations to the Project Gutenberg
-        Literary Archive Foundation.&#8221;
-    </div>
-
-    <div style='text-indent:-0.7em'>
-        &#8226; You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
-        you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
-        does not agree to the terms of the full Project Gutenberg&#8482;
-        License. You must require such a user to return or destroy all
-        copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
-        all use of and all access to other copies of Project Gutenberg&#8482;
-        works.
-    </div>
-
-    <div style='text-indent:-0.7em'>
-        &#8226; You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
-        any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
-        electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
-        receipt of the work.
-    </div>
-
-    <div style='text-indent:-0.7em'>
-        &#8226; You comply with all other terms of this agreement for free
-        distribution of Project Gutenberg&#8482; works.
-    </div>
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
-Gutenberg&#8482; electronic work or group of works on different terms than
-are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
-from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
-the Project Gutenberg&#8482; trademark. Contact the Foundation as set
-forth in Section 3 below.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
-effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
-works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
-Gutenberg&#8482; collection. Despite these efforts, Project Gutenberg&#8482;
-electronic works, and the medium on which they may be stored, may
-contain &#8220;Defects,&#8221; such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
-or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
-intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
-other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
-cannot be read by your equipment.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the &#8220;Right
-of Replacement or Refund&#8221; described in paragraph 1.F.3, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
-Gutenberg&#8482; trademark, and any other party distributing a Project
-Gutenberg&#8482; electronic work under this agreement, disclaim all
-liability to you for damages, costs and expenses, including legal
-fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
-LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
-PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
-TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
-LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
-INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
-DAMAGE.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
-defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
-receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
-written explanation to the person you received the work from. If you
-received the work on a physical medium, you must return the medium
-with your written explanation. The person or entity that provided you
-with the defective work may elect to provide a replacement copy in
-lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
-or entity providing it to you may choose to give you a second
-opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
-the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
-without further opportunities to fix the problem.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
-in paragraph 1.F.3, this work is provided to you &#8216;AS-IS&#8217;, WITH NO
-OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
-LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
-warranties or the exclusion or limitation of certain types of
-damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
-violates the law of the state applicable to this agreement, the
-agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
-limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
-unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
-remaining provisions.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
-trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
-providing copies of Project Gutenberg&#8482; electronic works in
-accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
-production, promotion and distribution of Project Gutenberg&#8482;
-electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
-including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
-the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
-or any Project Gutenberg&#8482; work, (b) alteration, modification, or
-additions or deletions to any Project Gutenberg&#8482; work, and (c) any
-Defect you cause.
-</div>
-
-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
-Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg&#8482;
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Project Gutenberg&#8482; is synonymous with the free distribution of
-electronic works in formats readable by the widest variety of
-computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
-exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
-from people in all walks of life.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Volunteers and financial support to provide volunteers with the
-assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg&#8482;&#8217;s
-goals and ensuring that the Project Gutenberg&#8482; collection will
-remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
-and permanent future for Project Gutenberg&#8482; and future
-generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
-Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.
-</div>
-
-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
-Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
-501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
-state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
-Revenue Service. The Foundation&#8217;s EIN or federal tax identification
-number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
-U.S. federal laws and your state&#8217;s laws.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-The Foundation&#8217;s business office is located at 809 North 1500 West,
-Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
-to date contact information can be found at the Foundation&#8217;s website
-and official page at www.gutenberg.org/contact
-</div>
-
-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
-Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Project Gutenberg&#8482; depends upon and cannot survive without widespread
-public support and donations to carry out its mission of
-increasing the number of public domain and licensed works that can be
-freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
-array of equipment including outdated equipment. Many small donations
-($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
-status with the IRS.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-The Foundation is committed to complying with the laws regulating
-charities and charitable donations in all 50 states of the United
-States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
-considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
-with these requirements. We do not solicit donations in locations
-where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
-DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state
-visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-While we cannot and do not solicit contributions from states where we
-have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
-against accepting unsolicited donations from donors in such states who
-approach us with offers to donate.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-International donations are gratefully accepted, but we cannot make
-any statements concerning tax treatment of donations received from
-outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
-methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
-ways including checks, online payments and credit card donations. To
-donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
-</div>
-
-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
-Section 5. General Information About Project Gutenberg&#8482; electronic works
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
-Gutenberg&#8482; concept of a library of electronic works that could be
-freely shared with anyone. For forty years, he produced and
-distributed Project Gutenberg&#8482; eBooks with only a loose network of
-volunteer support.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Project Gutenberg&#8482; eBooks are often created from several printed
-editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
-the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
-necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
-edition.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Most people start at our website which has the main PG search
-facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-This website includes information about Project Gutenberg&#8482;,
-including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
-subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.
-</div>
-
-</div>
-</div>
-</body>
-</html>
author	nfenwick <nfenwick@pglaf.org>	2025-01-25 01:20:47 -0800
committer	nfenwick <nfenwick@pglaf.org>	2025-01-25 01:20:47 -0800
commit	2a01437e0fd10476dc19874d4302bf0548fa36d5 (patch)
tree	dda51124135e72f636563ad812219660d8a300e1 /old/69155-h/69155-h.htm
parent	9420722140aabf799a7263ce7c96cf8894bbbd80 (diff)