diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/68971-0.txt | 5370 | ||||
| -rw-r--r-- | old/68971-0.zip | bin | 115442 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68971-h.zip | bin | 122736 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68971-h/68971-h.htm | 5285 |
7 files changed, 17 insertions, 10655 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..c21e306 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #68971 (https://www.gutenberg.org/ebooks/68971) diff --git a/old/68971-0.txt b/old/68971-0.txt deleted file mode 100644 index b4efbde..0000000 --- a/old/68971-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5370 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Puder, by Gyula Krúdy - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Puder - Elbeszélések - -Author: Gyula Krúdy - -Release Date: September 11, 2022 [eBook #68971] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK PUDER *** - - -Krúdy Gyula Összegyüjtött Munkái - -Krúdy Gyula Összegyüjtött Munkái - -EDDIG MEGJELENT KÖTETEK - -1. A VÖRÖS POSTAKOCSI - -2. A FRANCIA KASTÉLY - -3. SZINDBAD UTAZÁSAI - -4. PALOTAI ÁLMOK - -5. PUDER - -6. ANDRÁSCSIK ÖRÖKÖSE - -7. A VÍG EMBER BÚS MESÉI - -8. A PODOLINI TAKÁCSNÉ - - - - - - -PUDER - -ELBESZÉLÉSEK - -IRTA - -KRÚDY GYULA - -BUDAPEST, 1914 SINGER ÉS WOLFNER KIADÁSA - -_Minden jogot fenntartunk._ - -BUDAPESTI HIRLAP NYOMDÁJA - - Mi sok báj volt a csendes éjben! - A kéj, öröm s lefolyt idő - Élénk színekben tünt elő, - Mint a rabnak, ki börtönében - Erdőt, mezőt álmodva lát, - S szabadnak véli önmagát. - -_Puskin_. - - - - - -Púder. - -Valahol a felvidéken utaztam, télen, szánon, mint a muszka regényhősök. -Reggeltől-estig a kocsisom zöldre fakult rongyos hátát néztem, a lovak -fülét és a csörgők szóltak, mint egy láthatatlan zenekar játéka, amely a -temetésemen vagy az esküvőmön kiséri lépteimet. Gyönyörű, rozzant vén -hidakon nyargaltunk keresztül, amelyek csaknem meghajoltak a hó terhe -alatt, lent a kanyargó folyó acélkéken tündöklik, néma kísértetként -sorakoznak hófehér hegyek, olykor egy behavazott kőszent integet az -útszélről: ne félj, nem vagy egyedül és egy kapaszkodó alatt, ahol a -fuvarosok megpihentetik lovaikat a ködös, vasrácsos ablakon át pirosan -tündökölt föl a tűzhely lángja, mint a zsoldos katona álmában, aki -Zsigmond király idejében megfagyott a határszéli országúton. A csengők -fáradhatatlanul zenéltek: násznagynak mentem egy kisasszony rokonom -esküvőjére. A nap déltájban néhány sugarat dobott az útszélre, ahol -nemrégen disznót öltek és a barna hónak, szalmahulladéknak kéményszaga -volt. Amott vértócsa barnult a havon, mintha egy vándorlót öltek volna -meg. Egy hóba temetett kis korcsma tájékán, amelyet mintha a svájci -kártyából vágtak volna ki, árva muzsikus pengette hangszerét, az orra -piros, mint a nürnbergi babáknak, kerek kalapja mellett fácán -elhullajtott tolla és a szakálla hegyes, mint a rablólovagoké: az -embernek igazán kedve volna megállni egy ital borra, egy dalra, egy kis -emlékezésre az ifjúságra és régi utazásokra, midőn a farkasbunda alatt -hölgy is ült a szánban és a piros ajkuk fölött fehér volt a fátyol, mint -a szívnek tiszta füstje. Kocsisom azonban konokul nógatja lovait, a -falvak fiatalos tornyai szinte álmélkodva maradoznak el az út mellett, – -mintha egy jókedvű vén játékcsináló tót rakta volna ki kosarából a -felvidéket, – cinóbervörös a templom tornya és a plébános orra, az -asszonyok tarka szoknyában sulykolják a ruhát a híd alatt, a gyerekek -apjuk csizmájában, zsebredugott kézzel ballagnak és a napszínszőrű lovak -szinte négyszögletesek, kis házak álldogálnak dombokon félig a -levegőben, mintha egy errejáró nagy gyermek ejtette volna a lehetetlen -helyre fenyőhéjdobozából a házikót. Régi kastély mögött bukik le a nap, -a kapu és a kerítés oly részegen állonganak helyükön, mint öreg katonák -egy régi csata évfordulóján, az unokának bocskora fölött hosszúujjú -mente lóg, amelyben tán a középkorban jártak utoljára, fekete -csontkeretes szemüvegű magános öreg úr támasztja homlokát az egyik -ablaknak, mint a kalendáriumbeli télapó; varjak ereszkednek a kert -megritkult, merev galyaira, mintha csupa öreg V betű zuhanna alá a -magasból, az angyalok nagy abécés könyvéből, amelyet fáradtan -leeresztenek. Egy róka vagy egy kutya üget a réten át, a csengők, mint -leereszkedett húru hegedűk tompán csilingelnek, hirtelen ködbe borul a -rudas feje és a kocsisom sapkája oly hegyes, mint egy kaukázusi kozáké. -A fák a havas távolságban átkarolják egymást, messziről hangzik az -útszéli kovács üllőjének csengése, – téli este van az országúton, óh, -már nem is nagyon érdemes élni, szürke fejjel, bágyadt térddel és kihült -szívvel, hiszen már tán rá sem tudnék beszélni egy nőt arra, hogy -szökjön át velem a határon, menjünk Lembergbe álnév alatt vagy -Velencébe, meghalni egy kis fogadóban, hajnalban, a tenger zölden -csillog alant, mint egy királyné ruhája… Az útszéli bormérő, aki -napközben olyan barátságosan fogadja az utazót, mintha az ő tulajdona -volna az egész felvidék és a csárda csak türelmi alapon füstölög, -gyanakvó, szúrós tekintettel fogadja kocsisomat: - -– Mi járatban vagy? – kérdezi tótul, tompa hangon. - -Vad, rossz-szándéku ebek egymáshátán törtetnek ki a falusi urilak -udvarából, hová kocsisom betérni készül, egy kis daróc-ruhás ember görbe -bottal zavarja a virtuskodó állatokat és valamely ismeretlen nyelven -káromkodik. Nagy ebédlőlámpásnak a fénykévéje vetődik ki a hóra, egy -nagyon mély férfihang a nevemet kiáltja, aztán a bundákból kihámozódva: -egy tündöklő arcú, barnahajú orosz szentképnek fogom meg a kezét, aki az -egyik szemével sírni, a másikkal nevetni tud és a vidám és búskomoly -hangjának orgonavirágszaga van: - -– Isten hozott, kedves bácsi. - -Ő az a kisasszony, aki holnap férjhez megy, – a kántor már harmadik -napja iszik, a fiatal luteránus pap új beszédet tanul az esküvőre, -mindenféle öreg, őszidér-szagú nagybácsik bujnak ki medvesüvegből, nagy -csókokat nyomnak a menyasszony szájára, megveregetik a hátát, -megsimogatják a haját és a rézvörös arcok fölpirulnak a leányka karcsú -bokája láttára. Mintha a felvidék minden nagyon öreg embere -összegyülekezett volna a kisasszony esküvőjére. Magános, zordon -agglegények jönnek messzi falvakból és a legtávolibb rokon, bizonyos -Kuminszky úr, akinek már csupán a fülén van a hajzat, napok óta üldögél -az ebédlőasztalnál, pálinkát, bort és sört fölváltva iszik, „hisz úgyis -elviszik a lányukat!“ zokogva mondja el pohárköszöntőit és a -zsellérgyerekek a sarokban úgy sírnak, mintha kisértetet látnának. - -– No, Mari lelkem, egy kis jeges sört hozass! – mondja a pohárköszöntő -után. - -– Kuminszky részeg ugyan, de neki van a legjobb szíve a családban! – -szólnak helyeslőleg a vendég nagybácsik, mire a falusi kurtanemes -telesírja az asztalkendőt. - -(Torokon és lakodalmakon megfizethetetlen emberek a Kuminszkyhez hasonló -emberek. Eltünt vagy halott családtagok hőstetteit pontosan tudják, tót -közmondákat kevernek a beszédbe és egy vén kopókutya láttára sírni -kezdenek, amelyet bizonyos Edmund bácsi szeretett egykoron.) - -A kisasszony, mint egy boldogtalan mártir járt-kelt csizmaszagu rokonai -között, akiktől életében irtózott dohányszagú, illetlen szájuk miatt. És -most Kuminszky bácsi gyakorta megszólal: - -– Gyere ide, szegény kis menyasszony, hadd csókoljalak meg utoljára! - -Holott azelőtt soha sem csókolta meg. - -A régi ház egyik sarkán valamikor torony volt. A nyolcszögletes szobában -olyan régi bútorok terpeszkedtek, mint a nagybácsik az ebédlőben. A -komótt szinte rádőlt a vendégre, a székek alattomosan gáncsot vetettek -lábaikkal, a Makart-csokorban fölemelkedett a pávatoll, – úgyis elmegy a -kisasszony a háztól. - -– Kedvesem, – mondtam a leánykának és megfogtam a kezét, – holnapig még -sok időnk van. Én szeretlek téged, szökjünk meg együtt az esküvő elől. - -A kisasszonyka megveregette az arcomat; minden félelem és meglepetés -nélkül nézett a szemembe. - -– Kuminszky bácsi is ezt mondta. - -– Én más vagyok, és különb vagyok mindenkinél, aki ebben a házban van. -Szerelmes vagyok beléd gyerekkorod óta, láttalak felnőni, ahogyan a kis -hársfa nő a kertszélén, – egyik tavaszon egyszerre virágokat kap és -beillatosítja a házat. Tizenhét esztendős vagy és még nem tudsz semmi -mást azonkívül, amit a vőlegényed mondott délutánonkint. Elviszlek -messze, Párisba, vagy Nápolyba, expressz-vonaton utazunk s olyan bundát -veszek neked, mint az orosz nagyhercegnők bundája. Ismeretlen városokban -járunk ismeretlenül, gyönyörű képtárakban töltjük a nappalt, estve az -operaházba megyünk. Rózsaszínű selyemből estélyi ruhát veszek neked és a -cipőd oly finom lesz, mint a keztyűd. Ne menj férjhez, kedves. A -határszélen van egy állomás, ahol hajnalban jó vonatot találunk, amely -elvisz messze-messze… Sohasem látod többé Kuminszky bácsit és társait. - -– Ne beszélj bolondokat, bácsi. - -– Gazdag vagyok, aranybányáim vannak, fiatal vagyok és a pénzt szórni -fogom kedvedért. Mindig-mindig csak imádni foglak. Szép verseket mondok -a füledbe és paradicsom-madár tolla leng a kalapod mellett. Igy falusi -asszony leszel, papucsban jársz, tyukokat nevelsz, később kenyeret -dagasztasz és korán elhervadsz, ha nem jösz velem. Jer velem, elviszlek -– Londonba. - -– Ah, ne mondj rosszat vőlegényemről, mert nagyon szeretem. - -– Szeretnél színésznő lenni? Az leszel. Csupa diadal lesz az életed. Az -arcképeid az ujságban megjelennek és férfiak lövik agyon magukat az -ablakod alatt. Regény, szerelem, gazdagság: minden a tied. Szökjünk el -éjszaka, kedves. - -– Szerelmes vagyok, bácsi. - -– A lengyel király legjobb pajtásom. Krakóba megyünk, a Jagellók -palotájába és udvarhölgy leszel a jóságos királynő mellett. Én lovag és -a folyosókon őrködöm. Vadászni megyünk az udvarral, bölényekre, -Ukrainába… A kürt zeng és mindig a hátad mögött hallod a paripám -dobogását. - -– Félek a holnapi naptól. Sírni fogok az oltár előtt. Vagy a kántor -leissza magát s nem tudja nyomni az orgonát. - -– Hát legalább azt engedd meg, hogy hűséges szerelmemért -megcsókolhassalak, mint Kuminszky bácsi, vagy a többiek. Hisz napokig -utaztam, farkasordítás hallatszott az erdőből, a kocsisom titokban -gyilkosságot tervezett a fejében, de mindig egy kis csillag ragyogott a -Kárpát felett, a te csillagod. - -– Aztán bácsi, vigyázz, hogy el ne felejtsed: a templomba, az oltárig te -vezetsz karodon, a csokrot balkezedben tartod és ne lépj rá az -uszályomra. - -– Ah, mily jó szagod van! Csak az öreg urak tudják megbecsülni a női -szépséget. Én aranyba foglalnálak, gyémánttal telehintenélek, a -csillagszemü juhász furulyázna az ablakod alatt. Mért nem szeretsz -tehát? - -Kuminszky nagybácsi tántorogva bejött a sarokszobába, nagy pohár bor -volt a kezében, amelyet a menyasszony egészségére fenékig fölhajtott, -aztán széttörölte varjubajuszát. - -– Hopsza, egy csókot, galambocskám, holnap már úgysem szabad. - -S a szentképet fogatlan szájával köröskörül csemcsegve megcsókolta, mint -a töltöttkáposztát szokta enni. - -Később már vén emberek is kedvet kapogattak, bortól, ételtől, éjszakától -mámorosan elhagyták a mély karosszékeket és illetlenül megtapogatták a -kis rózsabimbót. - -– Mind lecsókolják az arcomról a pudert, pedig még takarékosan kell vele -bánni, – mondta félig vígan, félig szomoruan hozzámfordulva a hölgy, -akit utoljára életemben megszöktetni óhajtottam. - -Majd ismét helyet foglalt, a két kezemet a kezébe fogta, néha -összeütögette, amint rejtett boldogsággal, erősen a szemembe nézve, -beszélt: - -– A mirtuszkoszorút Bécsből rendelte a vőlegényem. Mondja, milyen most a -divat? Magosra tüzzem, vagy a homlokomra illesszem? - - - - -Az átszúrt szív szerenádja. - -Az utcán, éjféltájban, tompán, hosszasan üvöltött valaki, majd csendes -hörgés következett, mint mikor az oldalba lőtt farkas a vért hányja. A -kémények, tetők szüzi fehéren ácsorogtak a magasságokban, friss hó -hullott az éjszaka és éjféltájban a telihold vándorolt végig a téli -álommal behintett város fölött, egy régi háztetőn a szélkakas oly -mozdulatlanul, mereven tisztelgett a hold felé, mint a császárnak a vén -katona, az ablakpárkányokra itt-ott bévülről jövő lámpafények pirosló -prémeket varázsoltak és a máskor szomoru kapuboltozatban éppen egy -fehérköpenyeges dáma és egy lakktopános úr ölelkezett, szegények -elválnak, ki tudja, látják-e valaha egymást, messze az utca mélyében -diszkréten ragyogott egy fiáker havas fedele, – és a hörgés most már a -közelben hangzott. - -Szindbád, aki ezidőtájt madame Nagykeztyünél töltötte az éjszakát, vele -kártyázgatván, politizálván, feketekávézván, teázván, cigarettázván, -miután egyikük sem tudott aludni: olykor az ország és Buda erkölcseit is -megvitatták, – a madame szerint minden hölgy szárnnyal jött a világra és -azokat a nőket szükséges leginkább szeretni, akik elvesztik a -szárnyakat. Szindbád komoran nézett a barna füstbe, mint a tapasztalt -férfiak szoktak, „minden hölgy, aki harmincadik életévét betöltötte, -kihallgatás nélkül kerékbe törhető“, vélte, komolyan a barátnőjére -nézett, aki később megadással fölsóhajtott: „oh, hiszen magam is a -szegény elbukott nőket szeretem“, éjfélkor mindig fölhuzta a férfiu a -nagy, kerekszemü órát, amely a mirtus menyasszonyi koszorú – egykor -madame fején – és egy hosszu kék palást – amilyenben Angliában a babyket -sétálni viszik – társaságában függött a falon, távolabb egy tucat -fotográfia egy halott leánykáról, a kis koporsót minden oldalról -megörökítette a mester és a kisleány félig lehunyt szeme, széles arca, -homlokán a virágkoszorucska, nyakán a fehér fodrok sokáig arra -ösztönözték Szindbádot, hogy minden Ilkát így képzeljen el magában, -miután a kisleányt így hívták nagyon régen, madame rózsaszínü -pongyolája, magassarku cipője, antikgyürüje és hervatag, de sok -jószivüséget kifejező arca, bodros frizurája és francia kártyája már oly -ismerős volt Szindbád előtt, hogy könyv nélkül tudta, hogy mit mond a -madame pénteken este, midőn gyertyát gyujt, vagy vasárnap délben, midőn -mindenféle megkopott asztaltárgyakkal rakja meg az ebédlőasztalt, ódon -asztalkendők sárgálnak és a metszett poharak úgy csengenek, mint kis -harangok, midőn a római vallás szerint mondja madame az asztaláldást, -fekete selyemruhát ölt fel és a fővárosban észlelhető szegénységről -beszélget az asztal fölött, igéri, hogy délután pénzt oszt ki a -vizivárosi templom koldusai között – aranyakat, amelyeket egykor szép -gavalléroktól kapott egy virágért vagy egy csókért, – mert Szindbád a -pápa vallásában született, évek óta együtt ették a halat nagypénteken s -böjtöltek az izraelita ünnepeken, – – Szindbád az óra fölhúzása után -félrevonta az ablakról a nehéz bársonyfüggönyt, a behavazott utcára -nézett egy darabig, aztán keserüen intett a madamenak: - -– Könnyen lehetséges, hogy a megszurt ember itt vérzik el a kapunk előtt -a havon. - -A madame, aki eddig borzongva, őszintén sajnálkozva hallgatta az utcai -hörgést, most rövid káromkodást mormogott: - -– El is vitte az ördög a dolgát. Éppen farsang első napján történik -velünk ez a malőr. Tíz forintba került a fütés este óta, minden szobám -kivilágítva, a rengeteg jég a pezsgőkön és Klein, a házmester, aki -holnap rajtam követeli elmaradt borravalóit. - -Ezzel már talpra is állott madame és Szindbádot félretolva, saját -szemével győződött meg a dolgok mibenlétéről. - -Valóban, odalent az a télikabátnélküli, hajadonfős ember nem a legjobb -állapotban dülöngőzött a kapu elé. A két kezét az oldalára szorította és -minden lépésnél egy darabig a falnak vetette hátát. Lépteinek fehér -hónyoma ilyenkor barna vérrel telt meg, – az ember kiváncsian, ijedten, -erősen lehajtott fejjel nézte a nyomában maradó foltokat, mikor nem hitt -volna a szemének. - -– Biztosan elvérzik, – vélekedett Szindbád a madame háta mögött. – Ezen -a vidéken van egy kocsma, a Háromlábu nyul, ott igen jól forgatják a -kést a törzsvendégek. A rendőr egyedül bemenni nem mer, többnyire -szembeszurják az ellenséget, ám ha oldalvást találják, nem messzire -szabad járnia a pengének a szívburkolattól. Egyszer a hídig kergettek, -amikor madame kegyes volt kiadni az utam bizonyos nézeteltérés folytán, -hogy ne verje magát adósságba a hölgyek kalapjaiért, ruháiért, a hölgyek -rendesen megszöknek, midőn kinullázta őket… - -– Már mondtam, hogy maga ehhez nem ért uram. Elismerem, hogy kártyázni -jobban tud nálam, férfidolgokhoz is konyit, a nőkeresést csak bízza -reám, én már sok előkelő dámának vagyok a nevelőanyja, aki egykor -mezítláb kopogtatott be hozzám… Nézze csak, nem tud tovább menni. Talán -szólani kellene neki, hogy szedje össze meglevő erejét, legalább az -utcasarokig jusson. - -Szindbád legyintett. - -– A kocsmától idáig kifolyt minden vére. Majd mindjárt meglátja, -asszonyom, hogyan esik össze, mint a hólyag, amelyből kiment a levegő. - -– Ördögbe! – pattogott madame. – Minden nap eszik a konyhámon egy-két -környékbeli rendőr. Persze ilyenkor nem mutatkozik egy se. Be kell vinni -az ilyen embert, mért hagyják a kapum előtt meghalni! - -– Nagy rendetlenség! – helyeselt Szindbád. – No nézze, most -fölegyenesedett és az öklével fenyeget. - -– Csak összeszedné magát és visszamenne a kocsmába, azokhoz, akik -megkéselték, holnap ruhát vennék a házmester gyerekeinek. - -A holdvilág közömbösen szikrázott a havon, mintha az volna csupán a -célja, hogy jól megvilágítsa a véres havat és haldokló embert. A madame -ajkai hangtalanul mozogtak, talán imádkozott magában. (Csak gyermekkori -imádságokat tudott, amelyre még falun tanították. „És a riska tehenünket -is tartsd meg nékünk, ámen“ – mondta mindig nagyot sóhajtva.) - -E percben tompán robogott egy kétfogatu kocsi az utca vége felől. - -– Emerencia. Ő a legpontosabb! – szólt a madame. - -A szürke lovak kapálózva, fejüket emelgetve álltak meg a ház előtt. -Tündöklő báli toalettben, mint egy orosz hercegnő ugrott ki egy -kisasszony a hintó ajtaján, csak a prémmel szegett ruháját emelte kissé -szobalányosan, nyomában egy úr, aki selyemkalapját tolta előre. A -hercegnő megnyomta a csengő gombját. A haldokló ember ekkor fölemelte -véres két kezét és arcravágta magát a hóban, éppen az előkelő úr -lakktopános lábánál. Körülötte barna tócsává olvadt a hó. - -Az uriember megrettenve hátrált a kocsi ajtajáig – a házmester -kinyitotta a kaput, lámpása kivilágított az utca véres havára és -Emerenciára, akinek kék tollbokréta volt szőke hajában. - -A hintó elrobogott az uriemberrel, madame dühében csaknem beütötte -öklével az ablakot. - -– Maga férfi, – kiáltott Szindbádra, – mért nem tud segíteni ilyenkor? - -– Egy évig voltam ugyan orvosnövendék, de ez a tudomány kevés egy -emberélet megmentéséhez. Legföljebb puderkeveréket tudok receptre írni a -dámáknak, – felelt Szinbád és nyugodtan cigarettázott. - -– Senki sem lépi át a halottat a kapum előtt – siránkozott madame. – A -legmámorosabbak is kijózanodnak egy véres halottól. - -– Ez a malőr mindenkivel megeshet, – vélekedett a madame barátja. - -– Minek is költöztem én a fővárosba! – kiáltott föl az asszony. – -Maradtam volna meg falusi nőnek, férjhez mentem volna egy kocsmároshoz -vagy egy szűcshöz. Szűcsné asszony a nevem és semmi bajom nincs -világéletemben. De nem! Az ördög vinné el a céda fejemet. Pestre kellett -jönnöm, szeretőket tartani, öregségemre lányokat nevelni!… Ó, de -nyomorult is az én életem. - -Emerencia dühös sírása hallatszott a szomszédszobából, majd földhöz -vágott egy cserepet. - -– Véres embereket állít a kapu elé a nagysága! – kiáltozta a hercegnő. - -A madame erre talpraugrott. - -– Kuss! – felelt fenyegető hangon. - -Szindbádot karon ragadta és gyorsan vitte az előszobán át a grádicson. A -bezárt kapu előtt előparancsolta Kleint. - -– Maga sem éri meg, hogy a nap rásüssön, – mondta megvetőleg. – -Segítsenek ezt az embert fölemelni. - -S nyomban hóna alá nyult a haldoklónak. - -Még valami életecske volt a veresszeplős, vizenyős fejü legénykében, -csak a szája hajlott nagyon sírásra, mintha valamitől nagyon megijedt -volna. Erőtlenül mozgatta rövid csizmaszárait előre, amint a madame és -Szindbád a sarokig vitték, hátul Klein taposta be a vért a hóba. - -A sarkon egy bolt volt, annak lépcsőjére ültették az élettelen legényt. - -– Hát minek ittad le magad, te bolond? – kezdte a madame szigoruan és -kimerülten sóhajtva. - -A legény lehajtotta a fejét, egyet-egyet rándult, mint a megserétezett -vadmadár. - -A madame a legény havas hajára tette gyűrüs, kövér kezét. - -– Ha meghalnál, hát legyen nyugovásod csöndes, te szegény. - -Keresztet vetett magára, keresztet vetett a legényre, aki már nem -mozdult. - -Rózsaszínü pongyoláját fölkapva, magassarku selyem cipőjében -futólépésben ment vissza a ház felé. A flegmatikus Szindbád is elejtette -a szivarkáját sietségében. - -– A szerenádot elkergettük! – mondta később Szindbád. - - - - -A fehérkutyás dáma. - -Remzei, futár a déli hadseregnél, jóval a háború után vasárnaponkint egy -asszonysághoz járt ebédelni, akinek meglehetősen tilalmas foglalkozása -volt, széplábu lányokat nevelt táncosnőnek és a jó női tulajdonokat, -szemet, szájat, hajat értékesítette, a pesti rendőrség már az időtájt -sem pártfogolta a női kultura továbbfejlesztését és Olgának gyakran -szereztek kellemetlen meglepetést St.-Hermandad sbirrjei, amikor egy-egy -eltünt leányzó után fölkutatták az ujvilág-utcai lakást. Remzei – -hajdanában futár a déli hadseregnél – mindig talpraállott és mert -fiatalkorában vándorszínész volt, több-kevesebb sikerrel játszotta Olga -megsértett nagybátyját. Ősz-öreg ember volt a futár, a titkosrendőrség -előtt bőven emlegette a nagyfontosságu leveleket és egyéb küldeményeket, -amelyeket gyakran álruhában juttatott a címzetthez. Bizonyos érmet -viselt a kabátja alatt és öcsémuramnak szólította a rendőrkapitányt. -Vasárnaponként testhezálló fekete kabátban üldögélt az asztalfőn, ha -Olga hangulata megengedte, ünnepélyesen mondta el az asztali imádságot, -sőt a szárnyast is fölszeletelhette, miközben angliai bujdosásairól -mondhatott egyet-mást, sajátkezüleg nyitotta föl évfordulókon a francia -dombok borát és Páris nevét sóhajtotta, étkezés után elmondhatta, hogyan -készül a török kávé, de mindez csak olyankor szerepelt a programmon, ha -Olga kegyes hangulatban volt, egyébként szótlanul, komoran és gyorsan -folyt az ebédelés, mint egy hivatalos aktus, amelyen túlesni üdvös, az -asszony még a kezét sem engedte megcsókolni rendes körülmények között és -mint egy dühös farkas nézegette, ha Remzei finomkodó kézmozdulatokkal -állította össze a salátát. - -– Te, – te bankóhamisító! – mondta hideg gyülölettel, mert Olga asszony -többnyire olyan rosszkedvü volt, mint a barát a hajnali misén. Mindent -utált, megvetett, a férfiakat úgy ismerte, hogy már tudomásul sem vette -őket, a nők, – ezt a szót tudta a legnagyobb gyülölettel kiejteni, és az -élet, a halál, a végzet szinte elviselhetetlenül kellemetlennek tünt föl -előtte. Halálos dühhel gondolt születése napjára, olykori nevetéseiért, -önfeledt derüs perceiről, egy régen elmult szép délutánról, midőn a zöld -budai hegyek között papirosról uzsonnázott a fűben Remzeivel, egy éjjeli -kocsizásról, holdfénynél, a városerdőben, májusi utazásról a Dunán a -bécsi gőzhajóval, midőn zenekar mulattatta az utasokat és a kapitány -fehér kabátja fénylett, egy fiatal hajóstiszt megcsókolta a kezét és -keringőzni vitte, egy karácsonyi este, midőn a tűz előtt ült és Remzei -Romeot szavalta, egy szerenád (Remzei fiatalkorából), midőn a korhely -barátoknak káposztalevest főzött és egy séta elhagyott kis vidéki -temetőben, ahol szülei sírját kereste és Remzei órák hosszáig vitte -karján a koszorút: mindez rendes körülmények között ostoba, komolytalan -és utálatos dolognak tünt föl előtte. És ha szerelemről hallott, ah, a -városon! Akkor szinte megrútult egyébkor nyugodalmas, szinte apácásan -redőtlen, hervatag arca, amelyen néha az élettől való közöny finom, -ábrándos vonalacskákat is fölfestegetett, mint komor őszi tájra egy -furcsa kis hídat a sötét folyócska fölött, vagy egy messzi falu fehér -tornyát, amelyen megnyugszik a szentimentális utazó szeme. A szerelem, -mintegy maga a szó is, vörös posztó volt Olga asszony előtt, -dühösítette, ingerelte, lassan olyan dühbe borította, hogy a déli -hadtest futárját a két vállánál fogva hatalmasan megrázta: - -– Reiser, de kötnivaló vén huncut, te talán hiszel abban, hogy szerelem -is van? - -Az egykori színész, aki egész életét romantikus alapokra rendezte be, -több évtized óta vendégeskedvén Olga asztalánál, próbálta védelmezni -állását: - -– Kérlek, gyöngyvirágszál, már ismét a sötétebbik szemüveget tetted föl. -Szerelem van. Például, magam is… - -– Magáról ne beszéljen, Remzei úr, mert mi ismerjük egymást! – vágott -közbe Olga. – Arról van szó, hogy férfiak megbolondulnak nőkért, -perzselő szenvedélyek ébrendnek s mindenféle hóbortos dolgok -elkövettetnek. Erre feleljen, hogy miként áll ez a dolog, maga -börtöntöltelék. - -A futár kissé megszeppent a kemény hangtól. - -– Nőkért nem merném tűzbe tenni a kezem, – felelt bizonytalanul, – de -férfiak már követtek el esztelenséget nők miatt. - -Olga a kanapé közepébe ült, a két sarkát a szőnyegnek vetette és úgy -kiabált, hogy a madár kalitjában összerázkódott: - -– Férfiak, nők… Hát hol vannak? Vannak gyönge, jellemtelen, -sajnálatraméltó, nadrágot viselő lények, akiket férfiaknak hívnak és -vannak kegyetlen, gonosz, sűrüvérü asszony-személyek. A tollak a -kalapnál, a francia sarok a cipőn, kivágott ruhák és a betanult -mosolyok, szívhangok, titkos jelek és torokból jövő hangok mindazért -vannak, hogy a férfiakat, ez üres bábokat megbolondítsák a nők. A -szemeknek villanása, a kezeknek fogása, séták néma fasorokban és -ajándékba adott ölelések, lopva kapott csókok, meg az egész szerelmi -mindenség nem ér egy hajítófát. Én még nem láttam olyan szívet, amely -megrepedt volna a boldogtalanságtól, hogy csapna bele a tüzes -istennyila. - -Remzei védekezett: - -– A férfiak golyót küldenek a szívükbe a városerdő elhagyott részein, -hurkot kötnek a nyakukba és éjjelente mindig sétál át a Lánchídon -egy-két csöndes férfi, aki azt méregeti, hol legmélyebb a Duna. Azok a -vízre tapadó pillantások, az éjjeli-szekrényre készített pisztolyok és -álomtalan éjjelen a párnákba nyomott fejek, takaró alatti zokogások -vajjon miért vannak, ha nem a nőkért? - -Olga csapkodott a két kezével: - -– Minden férfi gazember, aki nő után búsul. Jőjjenek ide hozzám, majd én -megmondom, milyenek a nők. Ismerem őket, – a portékát! – tette hozzá, a -foga között szürve a szót. - -Erős csengetés hallatszott a házban. Öklök döngették az előszoba -ajtaját. - -– A rendőrség! – jelentette egy barázdásarcu szobaleány. - -– És a kutyás-leány éppen a szalónban ül! – riadt föl Olga. – Remzei, -dugd el a kutyás-leányt, holnap megy vágyai mennyországába, Moszkvába. - -Remzei, aki előtt egyébkor tárva voltak a lakás szalónjai, – -illedelmesen meghajolt egy feketehaju, igen finom és tündöklő arcu hölgy -előtt, akinek lábánál göndörszőrü fehér kutyácska szolgált. - -– Kisasszony, a rendőrség alkalmatlankodik, el kell önt bujtatnom. -Nevem: Remzei, futár. - -– Istenem, a vőlegényem kerestet! – felelt sápadtan az urhölgy. – Bár -meghalnék. - -– Azt nem, úrnőm. Ellenben méltóztassék a ruhás-szekrénybe fáradni. - -A szomszéd szobában terjedelmes szekrény állott, ahová két-három nőt -lehetett eldugni. A fehér kutyácska úrnője után ugrott, Remzei -ünnepélyesen húzta le a kulcsot. - -– Nos, uramöcsém! – fordult a benyomuló rendőrkapitányhoz. - -A rendőrség legényei ismerősen járták be a lakást. A velencei tükör -előtt egy nagybajuszu titkosrendőr kedvtelve megállott. - -Egy dúltarcu, halálsápadt fiatalember megragadta Olga asszony kezét: - -– Asszonyom, ha volt önnek édesanyja, annak emlékére kérem, adja vissza -menyasszonyomat. - -Olga fölbiggyesztette a száját. - -– Én nem ismerem az urat. - -– Asszonyom, szerencsétlen, szerelmes férfi vagyok, öngyilkos leszek az -éjszaka, ha azt a leányt, akit a legjobban szerettem, ön nekem vissza -nem adja. - -– Biztosan nem érdemli meg az a nő, hogy ennyire eseng utána. Talál majd -érdemesebbet, – felelt hidegen Olga. - -Remzei a nadrágszárban csörgette a kulcsokat. - -– Nem érdemes egy nőért, fiatalember, – szólt közbe atyai hangon. - -A fiatalember nem hagyta magát: - -– Az a nő nekem mindenem volt. A jövőm, az életem, az álmom, a -nyugovásom, a boldog ébredésem, hogy őt újra láthatom. Mielőtt -megismertem volna, iszákos, verekedő, föld terhe, elhagyatott szegény -legény voltam. Kocsmahős, szoknyakergető, bicskarántogató. És az ő -kedvéért – már egy esztendeje – megjavultam, dolgos, szorgalmas férfiu -lettem… - -– Mi az ön foglalkozása, szegény fiatalember? – kérdi Olga. - -– Térképrajzoló vagyok. - -– Lássa, nem érdemes egy nőért még csak élni sem, nemhogy szokásokon -változtatni. - -A fiatalember lehajtotta a fejét: - -– Éjszakára meghalok. - -A rendőrök a bajuszukat pedergették, a kapitány vállat vont, Remzei az -ajtó felé tologatta a társaságot és Olga asszony megsimogatta a -fiatalember hátát: - -– Ugy-e bár, kis fehér kutyája volt a hölgynek? Már régen túl van a -határon, elszökött táncosnőnek, fiam. Igyon egy pohárral a -szerencséjére! - -Olga asszony elfoglalta helyét a kanapé közepén, Remzeit maga elé -állította, mint a tanulót a tanító. - -– Remzei úr e kis jelenetből is okulhat, hogy milyen szomoru szamár a -férfi. - -Az egykori futár engedelemkérő pillantás után a likőrös-üveget -megbuktatta: - -– Csak én egyedül, – mondta, – én vagyok az igazi. - - - - - -Kisvárosi álmok hőse. - -A cukrász ablakában délutánonkint egy fiatalember fürtös, ezüstös feje -megjelent, mint egy álomkép és a méla szemek órák hosszáig bámulták a -felvidéki város háztetőit, amelyeken alkonyat felé világoskék volt a hó. - -Ah, sötét arca volt a fiatalembernek és halálfej volt vastag -selyemnyakkendőjébe tűzve. Nagyon fehér zsebkendőjével néha megtörölte a -homlokát és szikvízzel itta a lengyel pálinkát. Trudainak hívták és az -öreg asszonyságok véleménye szerint felejteni jött a városkába, ahová -téli időben még a kereskedelmi utazók sem tértek be. A bányatanácsosék – -két szép öreg ember, akik a legtisztább házban laktak és az udvaron -szalmába bundázott rózsafák voltak láthatók, a tükörfényes ablakon krém -függönyök és kanári sárgaréz kalitkája, déli növénynek széles levele és -az esőcsatorna rézből ragyogott, – rokonuknak vallották Trudait és a -kerti házat jelölték szállásául, ahol nyaranta pesti vendégek -tartózkodnak és tömérdek gyereket nevelnek. Trudai, mint egy elátkozott -herceg üldögélt a kerti házban, többnyire az óra ingáját bámulta, míg -lehanyatló kezében könyvet tartott. Csak verseket olvasott és mikor egy -sorhoz ért, amely szívéig hatott, az óra nyomban hallhatólag tiktakkolt -a falon, ahonnan még egy Garibaldi-inges öreg úr is vigyázott az ódon -almáriumra. - -Trudai már két hete lakott a városban, anélkül, hogy valakivel -megismerkedett volna. Csupán a cukrász-kisasszonynak dobott néha egy-egy -szót ajándékképpen, akiért pedig Léván a fiatal rajztanár a mellébe lőtt -pisztollyal. A városka hölgyei, akik délutánonkint a cukrász előtt -kötelességszerüleg elhaladtak, röpke, gúnyos pillantást vetettek a -magányos fiatalemberre, mert a vidéki nők az ismeretlen férfiakat mindig -megvetik és mindenféle hibákkal megterhelve képzelik. Igy például a jó -Trudairól nyilván azt gondolták, hogy női szíveket szurkálni jött a -felvidéki városkába a romlott és utálatos Budapestről, mélyen kivágott -kék kabátja, fehérszegélyes mellénye és gombos lakkcipője a festett hajú -Bertalannénak szól, aki démon volt és az ujonnan érkezett gyalogsági -tiszteket a görög katolikus templom környékére vitte sétálni. - -Az utolsó öngyilkosságot Ráma Pál követte el, aki boros fővel a -mestergerendára hurkolta magát. Szerencsére tűz támadt a szomszédban és -a tűzoltófőparancsnok sajátkezüleg metszette le az elkeseredett -csizmadiát. Tehát e szép gondolat, – hogy a vézna s hosszúkás -fiatalember majd öngyilkos lesz a városkában, – nem sokáig kacérkodott a -kisvárosi nők fantáziájával. - -Bertalanné szűk szoknyájában már járni sem igen tudott s a cukrásztól -még mindig a háztetőket nézte Trudai. A részeges vaskereskedő minden nap -megkérdezte a segédet, eladott-e forgópisztolyt? A cukrászkisasszony – -istenem, szőke volt, párisi szőke, – egész nap a száját biggyesztgette. -És esténkint, midőn a városka lefüggönyözött ablakai mögött a nők a régi -képes ujságokat nézegetik, vagy minden ok nélkül kezdenek a fehér -kályhák piros mélyébe hosszan nézni, midőn elgondolkozva, önkéntelen -mozdulattal tépik le a szobanövények elszáradt leveleit és tenyerükben -összemorzsolják, vagy hirtelen keresgélni kezdenek régi fiókokban, -mintának maradt ruhaszövet-darabkák, elszáradt viráglevelek és -eldugdosott levelek között, amelyeket összeráncolt homlokkal ismét -elolvasnak, mintha arról óhajtanának meggyőződni, hogy egyetlen betű sem -veszett el valahol az elmult években, az ablak alatt már dörg a sánta -Sári bácsi nagy cipője, miután legmesszebb lakván a Juráss-féle -kocsmától, legelsőnek indul el hazafelé: és még mindig nem lehet mitsem -tudni a bányatanácsosék vendégéről, aki körülbelül harminc esztendős, de -olykor fáradt pillantása, amellyel a korzó hölgyeit szórakozottan -végignézi, aggastyán-tekintet. Jácinthanak hívják keresztnevén, hozták -egy napon a hírt a cselédek a piacról. - -A bányatanácsos már tavaly nyugalomba vonult és régi könyveket -kötögetett virágos selyembe, a mesteremberes bőrkötény egész nap a -derekán volt. A hófehér álomka – a felesége – csak a városvégi -szegényeket látogatta. Az öreg cseléd a piacon gőgösen cipelte fehér -kosarát, mint legelőkelőbb a többi cselédek között. (Lehet, hogy valami -nagy bűn nyomja a Jácinth lelkiismeretét, hogy nem állt szóba -Bertalannéval, aki téli délután kis fekete legyezőt vitt a kezében, hogy -a cukrász előtt elejthesse. Tán része volt a legutóbbi postarablásban!) -Csikorgó télben vándorszínészek érkeztek a városkába. A férfiak, mintha -a Jókai élclapjából vágták volna ki, a nők, – oh, szegények, -boldogtalanok, vándorszínésznők! Egyetlen strucctolla volt a társaságnak -és azt a naiva viselte kalapjánál. A démoni Bertalanné olyan -tollbrokrétával robogott el a Hósig-féle cukrászda előtt, mint egy -temetési paripa. És horgolt keztyűje volt csupán Temesváry Lillának. Az -igazgató, egy kedves, öreg uracska, kétségbeesetten szaladgált a -városban, a kaputnyitó szakácsnéknak kezet csókolt, előre köszönt a -diákoknak és Trudait méltóságos úrnak nevezte. Trudai ekkor -fölemelkedett helyéről, a bús toronytetők megfigyelő-állomásáról és egy -párti muszka billiárdot játszott a társulat kómikusával. A -cukrászkisasszony szerint az öngyilkosjelölt meglehetős ügyességgel -forgatta a dákót és estére az „Arany oroszlán“-ban hármasban -vacsoráztak, a naiva, a kómikus és Jácinth. - -Tömérdeket ittak, – mondá másnap a hírharang. A kómikust alig lehetett -visszatartani attól, hogy a befagyott folyóba ölje magát, szerencsére -nem találta meg a vízmerítő léket és a tollas hölgy a tekeasztalon -táncolt a kávéházban. Szemérmetlen, muzsikás és visszataszító mulatság -volt ez, a helyőrség tisztjei még sohasem próbáltak hasonlót. A nő még -az utcán is énekelt hazafelé menet és részegség ürügye alatt nemcsak a -kómikus, de Trudai karjába is belecsimpaszkodott, többször kijelentvén, -hogy legjobban a Jácinth hátán szeretné megtenni az útat hazáig. - -– A zsák megtalálta foltját, – mondták a kisváros házikóiban, estenden, -amikor még nem is olyan régen, ily időben a kályhatűz duruzsolásában -bizonyosan a Trudai gordonkahangja hallatszott, amint bánatos, első -szerelmét, csalódását meséli egy helybeli hölgynek, – bármelyiknek, a -görög templom mögött, vagy az elhagyott sétányon… Szép, szomorú fáradt -szemét illedelmesen szegezi a földre és csendesen sejteti, hogy már úgy -sem él soká, finom lakktopánja keskeny nyomokat hagy a hóban és a -cigarettájának füstje oly jószagú, mint a teásdoboz illata, amidőn -fölnyitják és a piros kinai betűk közül tevék karavánja frissen tünik -elő. Igen, egy koncerten ismerte meg bizonyosan azt a bizonyos nőt, -Csajkovszkytól játszott a hosszúhajú művész és a hölgy nyakán -igazgyöngyök fehérlettek, mint a távoli felhős, nyugati égen eltünő -kócsagmadarak. A finom, kékes kézen gyémántok tüze, mint messzi hercegi -paloták piros ablakai fölött a hó préme. A kis lábon a cipő álom. És a -felvidéki kisváros elhagyott sétányán újra elhangzanak a drága szavak, -amelyek egykor a hangversenyen hangzottak, de most már egy helybeli -hölgy fülébe suttogva. - -– Hajnalban hagymás halat ettek a kávéházban, egy tányérról, – -jelentette az előbbi posta. – A színésznő folyton nevetett. - -Nem, a tűz estefelé többé nem mondhat semmi kellemeset a kisvároskában -és a kottatartóból egy régi keringő hangjegyei kerülnek elő, amelyet -valóban játszottak a helybeli bányász-majálison. - - - - -Szentanyám. - -Anyám az őszt szerette. - -Tavasszal, télen és nyáron szinte egykedvüen élte napjait, csak félig -olvasta el a regényeket és Rosenberg bácsi, a zsidó tanitó francia nyelv -helyett bízvást taníthatott a héberek történetére, anyám unottan, -szórakozottan üldögélt a lugas közelében ahol tanultunk, és sohasem -javította ki a francia szavakat. Általában úgy viselkedett, mintha -véletlenül került volna a hosszu sárga házba, ahol anyósa parancsolt és -a kulcsárné latin szavakat tudott az öreg asszonyság tiszteletére. -Valamely nagy pör volt akkoriban, ügyvédek jártak a házhoz, akik -ábrándos képü segédeiket az ámbituson várakoztatták és hajukat, -bajuszukat csak félig festették, mig nagyanyámmal hosszan tárgyaltak -délután és szenvedélyesen beszéltek, irásaikat rázogatva, amelyekről -ilyenkor lehullott a porzó. Anyám hideg közönnyel üldögélt szobájában, -Tompa Mihály virágregéiben lapozgatott, vagy a falba épített üveges -szekrényben megigazította az altwien figurákat. És a zöldhaju ügyvédek -eltávozása után nem volt kiváncsi a tárgyalásokra, holott éppen az ő -jussáért folyt valamely régi hosszu pör. Az ezüstpénzből csak az ujonnan -verettet szerette erszényében tartani és a vadonatuj bankjegyeket -gondosan összehajlította, mint a fehérnemüt, mielőtt szekrényébe zárta -volna. Borravalót oly könnyed kézmozdulattal adott, mint egy kártyás és -olykor erején felül megajándékozta a szegényeket, akik alkonyattal -belopózkodtak hozzá. Rosszkedvében ráhuzatott a nagyanyám udvarosára a -révésszel és a kerülővel, és a méltatlankodó öreg asszonyságnak azt -vágta oda, hogy a pisztollyal olyan jól tud bánni, mint egy férfi, tehát -ne ingerelje tovább. - -– Ti pénzért mindent megtesztek! – mondta és megvetéssel, büszkeséggel -fordított hátat nagyanyámnak, atyámnak, Rosenberg bácsinak, akit pedig -bölcs, drága öreg embernek tartott egyébként, mert olyan szegény volt, -mint a templom egere. - -Ah, nagylelkünek lenni, megbocsátani, büszkeségből és kiválóságból -nemesnek és jónak lenni és mindenkit megvetni: ezt csaknem úgy szerette -anyám, mint az őszi időt. Szinte örvendezett magában, ha az ügyetlen -szobaleány drága vázát eltört, hogy megbocsáthassa, – és az esőt -áhitatosan hallgatta alkonyattal, mint valamely gyászmisét, amelyet a -legkedvesebb halottért mond egy szentéletü pap. Csodálatos indiai kendői -voltak, amelyek az őszi este hüvössége ellen megvédelmezték, karosszéke -volt, amelyben egykor egy apáca fejedelemasszony üldögélt, a szalmába -bujtatott rózsafák és buskomor orgonák fölött az eső hulldogált és az -ambituson Turgenjev regényeit olvasta. Sokszor úgy tünik föl nekem a -gyermekkor álmaiból, mintha egy drága, finom, idegen urhölgy érkezett -volna őszidőben házunkhoz, aki regényes, hosszu léptekkel, hátrafont -kézzel, a gondolatoktól hófehérre válott homlokkal és félig lehunyt -szemmel menne végig a fehér futószőnyegen, amely az ámbitus piros -kelméjén mindig üdén és tisztán huzódott végig, mint egy régi, -szemérmetes Lavotta-dal öreg gavallérok szivében, amely dalt feketeszemü -anyám odavetőleg, szinte ajándékozva néha elénekelt a fuvola kisérete -mellett. Nagyon fehér és kicsiny két kezét töprengve kulcsolta össze -ölében és hüvös, rejtegetett pillantást vetett a szomorú esőben buskodó -öreg fákra, a távoli mezőkön bolyongó ködre, mintha véletlenül azzal -találkozik az ember, akit egyedül, igazán szeretett éltében, de a -szerelemnek csendet kellett parancsolnia. - -Ah, ősz, nyirségi csöndes ősz, – Rosenberg bácsi életbevágó fontossággal -magyarázta Lafontaine nyelve helyett a héber vallás észszerűségét, kis, -fehér, bozontos feje átszellemült, mint egy hittérítőe, Julia, – így -nevezte nagyanyám anyámat – piros lovaglókeztyűt hozatott Londonból, -zöld férfikalapot Grácból és egy gyermekké válott öreg ponnit, amely már -csak vizet hordott, Szaturnusznak nevezett, de sem a keztyűt, sem -Szaturnuszt nem használta. Csodálatos, boldogtalan, égből földre tévedt -angyal szomorúságával nézegette a nagy fákat, amelyeken a levelek úgy -piroslottak, mint a Petőfi verseiben, sétabottal kezében ment a -folyópartra sétálni és a révészt hideg szóval felelősségre vonta az öreg -csónak hiányossága miatt, bár sohasem szokott csónakázni. A határban egy -félkezü szent szobra állongott, minden ősszel elhatározta, hogy tavaszra -kijavíttatja a szobrot; hüvös érdeklődéssel hallgatta az agarászatból -hazafelé kocogó szomszéd öregurak hőstetteit, amint hosszú, szinte -kimért léptekkel rótta az út mellett a gyalogösvényt és fölvetette a -fejét, mint egy csendbiztos, ha valamely rendetlenséget tapasztalt a -határban. - -– Ötven évvel ezelőtt megbotoztattalak volna, – mondta a kerülőnek, -midőn puskás embert látott végigmenni az agarászatra szánt mezőn. - -A présház körül valamely hiba történt, midőn is Cserépi nyugalmazott -megyei pandurt hozatta el anyám, hogy beszéljen a csősz fejével, ki -fiatal korában futóbetyár volt. Cserépi lóháton a régi egyenruhájában -jelent meg a hivásra és a vén csőszt guzsba kötötte. - -És aztán oly lágy volt anyám, mint a párisi keztyű. Csak halkan, -szenvedély nélkül, – intette Rosenberg bácsit, ha a tanulószobában -belejött a hittérítésbe, – a falusi szobalányoknak mezítelen lábbal -kellett belépni a szobájába és nagyon boldog volt, ha tűzkárosult tótok -érkeztek vándorútjukban házunkhoz. A nagyfejü házőrző ebeknek -megveregette a fejét és a hervadó fákról lehullott leveleket nem engedte -összesöpörni. Az ámbitus virágairól délutánonkint letépegette a száraz -hajtásokat és vasárnaponkint a folyó tulsó oldaláról áthangzó -harangszóra fölnyitotta hosszupillájú szemét. - -– Templomba megy a föld népe, – mondta komolyan és talán helyeslően -bólintott. - -Aztán egyszer elfogott egy levelet, amelyet bizonyos hölgynek bizonyos -alkalommal titkon irtam… A tanitó-kisasszony volt, akiért csaknem -meghaltam ez időtájt. - -Megsimogatta a fejem és jobbról-balról figyelmesen megnézett, mintha -nagyon régen nem látott volna. A kezét az állam alá tette és hosszasan -arcomba tekintett. - -– Tehát szerelmes vagy? – kérdezte kétszer egymásután. - -Elgondolkozva, meglepetten, kicsit csodálkozva nézte lesütött fejemet. A -keze lágyan járt a hajamban, mint az álom. Lassan megcsókolta -homlokomat: - -– Hidd el, fiam, nem érdemes… - -Könnyedén sóhajtott, Rosenberg bácsit munkakedvre intette, de másnap, -ebédnél azt vettem észre, hogy újszerű hajviselete van anyámnak, egy -csomó, eddig nem látott ősz haj tündöklik homlokában, mint az új hó a -faleveleken. Könnyes, megbocsájtó szemmel nézett rám. - -– Kedves nagy fiam!… – mondta visszafojtott boldogsággal. - - - - -A hóember szeretője. - -Abban a felvidéki városban, ahol egy darabig gyerekeskedtem, Zsigmond -király látogatása óta csupán egyetlen följegyzésre méltó esemény fordult -elő a városka életében, ez pedig a tüzoltóság szervezése volt. A -krónikaírók századok mulva is emlegetik majd az izgalmas napokat, amikor -a pirosra festett szivattyu és a főparancsnoki sisak megérkezett a -fővárosból. De bizzuk ezen dolgoknak a megírását a háboruk és más nagy -események íróinak tollára, én az elhagyott ligetben szeretek járni, a -csendes domboldalban meghuzódó vadrózsa a kedves virágom, tengelyen -szeretnék utazni Párisba és a felvidéki háborus eseményekből leginkább a -Stánczy Pista alakjára emlékszem, egy hatalmas termetü, kövér, zsiros -hangu férfiura, aki a helybeli költő volt és a városnál irnokoskodott. -Talán már írtam is róla valahol, mert szerettem őt. Ma arról -mesélgetünk, mily nevezetes dolgokat követett el Stánczy Pista a -tüzoltóság szervezésekor. - -Volt egy hegynek kanyargó utcácska a városban, amilyen bizonyára a -legtöbb felvidéki városban felfedezhető, de Stánczy Pista véleménye -szerint ez volt a földkerekség legszebb utcája. Nem is lakott benne, -éjszaka járt rajta keresztül, világosságban csupán nyári hajnalon -láthatta, amikor a hegyoldali polgári lövöldéből hazaballagott -(természetesen ismét egy jólsikerült majális valceros, dalos, ábrándos -emlékével a szivében) és mégis többnyire azon törte a fejét, hogy miféle -nevet kellene adni a kedves utcácskának, amelyet egyébként Kutyaszorító -néven ismertek a városban. Éjjelente, midőn Stánczy Pista a város -különböző korcsmáiból hazalépkedett, a Kutyaszorítóba érve, dalolni -kezdett. Bámulatos, mély, döngő hangon dalolt, többnyire saját -szerzeményeit különböző barna vagy szőke leányokról, akikkel képzeletben -szerelmi ismeretsége volt. Nem tehetett arról, hogy dalolt Belső -kényszer volt az éneklése, amely nyomban elmulott, amint a -Kutyaszorítóból kiért és bortól, fölhevüléstől gőzölgő fejéről levéve a -kalapot, megfürösztötte homlokát a csillagsugáros éjszakában. A hegy -fölött ragyogóbbak voltak a csillagok és az ég sötét kárpitja lilaszinü -volt. Fent, a régi vár beomlott falai között tüzet gyujtottak a -kisértetek vagy a vándorok. - -Olykor Rozmaring-utcának, máskor Csillag-utcának, egyszer meg Barna -Kislány-utcának nevezte Stánczy Pista a Kutyaszorítót a Zöld-vadásznál -vagy a Vörös békánál, ahol barátaival érintkezni szokott. A Makk-alsó -vendégei (itt a kugli állott délután) bizonyosra vették, hogy Stánczy -Pista szerelmes valakibe a Kutyaszorító lakosai közül. De nem: nem -lakott szerelemre való teremtés a Kutyaszorító ódon házaiban, ahol tán -Zsigmond király idejében üldögélt ablakánál az utolsó fiatal asszony. -Igen hosszu életü öregemberek és asszonyok laktak a mohos házakban, -amelyek elsötétülő vagy világos ablakocskáikkal olyanformájuak voltak, -mint a bábszinház hátterében meghúzódó gyermek-házak. Az öregemberek -sohasem haltak meg, mert haláluk után többnyire kisértetnek szegődtek el -a várba, a régi házak pedig bizonyosan azt szerették volna, hogy örökké -tél lenne, midőn fogyatékos külsejükre szép fehér bundaprémet varrt az -időjárás. Az utca végén hóembereket építettek a gyerekek, mert a -növekedő hógolyót könnyü volt lefelé gurítani a hegyoldalból. Stánczy -Pista megállott és botjával magyarázatokat tartott a hóbálványoknak, -majd szokott éneklésbe kezdett, hogy a Kutyaszorító álmatlan öregnépei -pontosan megtudhassák, most van éjfél, mert a Zöld-vadászból kivetették -Stánczy Pistát. - -Egy szép éjszakán a megszokottnál nagyobb társaság tanyázott a „Vadász“ -kormos bolthajtásai alatt, ahol a falakon Stánczy Pista ifjukorából -számos rovás látható, amikor még hitel volt Magyarországon. A -„jóbarátok“ asztalánál izgatott vitatkozás folyt, vén családos emberek, -sárkány-feleséget tartó férfiak is megjelentek e napon s vígan -éjszakáztak, mert a vizipuska s vele a tüzoltó egyenruha első példányai -megérkeztek a fővárosból. Valaki magával hozta a tüzoltói vörös sapkát, -az kézről-kézre járt, megsimogatták, megitatták, keshedt öreg urak -fölcsillanó szemmel nyomták fejükbe a kackiás föveget. Ej, haj, ujra -kezdődik a fiatalság. - -Stánczy Pista szokása szerint komoran, szótlanul üldögélt az asztal -végén és két hatalmas tenyerébe támasztotta borostás állát. Az egész -tüzoltói mozgalom csak annyiban érdekelte, hogy a szokottnál nagyobb -mennyiségü bor került elfogyasztásra, a bolthajtás alatt sűrűbb volt a -füst, a „Vadász“ vendéglőse már este nyolc órára berugott, Anton, a vén -csoszogó pincér titkon nagyokat huzott a boros palackokból és tavasszal, -a dalárdisták majálisa után tüzoltó-majálist is lehet tartani odafent a -gyepes várudvaron. Pistának nem jutott eszébe, hogy felcsapjon -tüzoltónak, talán nem is tartotta elég méltónak e foglalkozást egy -költőhöz, a zajban, lármában mégis csak kezeügyébe került egyszer az -ünnepelt piros sapka. Megfogta és a fejébe nyomta. - -– Nézzétek a legelegánsabb önkéntes tüzoltót! – kiáltott föl Nieszer, a -kéményseprőmester. - -A társaság megéljenezte Pistát, jobbról-balról bort öntöttek, az öreg -Anton a legkarcsubb virzsinia szivarjából kedveskedett, majd tovább -ittak, vitatkoztak, a vörös sapka pedig ott maradt Stánczy Pista fején, -hetykén félrecsapva, mintha ő is tudta volna, hogy „a legelegánsabb -önkéntes tüzoltó“ fején van szerencséje helyet foglalni. - -Bár éjfél elmulott, a korcsmárosnak a történelmi nap mámorában eszébe -sem jutott vendégeit kizavarni a havas téli éjbe, de Stánczy Pista -önkéntelenül fölemelkedett, mert husz év óta mindennap ilyenkor szokott -fölemelkedni a „Vadász“-nál. Az asztal közepén egy csomó kiürítetlen -palack foglalt helyet, Pista megingott, visszaült helyére, bár belülről -valamely belső nyugtalanság kezdte gyötörni. Olyanféle volt ez a -nyugtalanság, amelynek nincs neve, az ember mégis azt hiszi róla, hogy -azt jelenti: öreg édesanyja haldoklik, szeretője megcsalja, barátja -elhagyja, vagy reggelre meghal ok nélkül. Miután azonban Stánczy -Pistának senkije sem volt e kerek világon, a halálról pedig verset -szokott írni, növekvő belső nyugtalanságának sehogy sem tudta -magyarázatát találni. Még nagyobbat hallgatott, még többet ivott és a -máskor nyugodalmasan szivogatott virzsina szivarból pazarló módjára vén -füstmacskákat vetett a ködös mennyezet felé, mintha ezentúl mindennapra -esne egy tűzoltó-ünnepély a Zöld vadászban. - -Senki sem csodálkozhatik tehát, hogy Stánczy Pista soha az életben nem -tudja meg, hogyan került egyszerre a Kutyaszorító-utca környékére, -szemben három hóemberrel, amelyek közül az egyiknek rongyos asszonykendő -volt a fejére kötve, míg a másik kettő törött cseréppipát tartott a -szájában. A kedvenc utcát másfél méteres hó borította, a vén házak -megannyi nyugodalmas sirboltok a régi katolikus temetőn, hová az előkelő -embereket szokták eltemetni. Mélységes csend mindenfelé. A hold útja nem -lehetne úgy megolajozva, hogy e nagy csendben ne hangzana léptének zaja, -a csillagok, mint kíváncsi angyalszemek, gyermekes jókedvvel pillongtak -alá a szegény Stánczy Pistára. - -– Szép sapkád van, Pista, – mondta a nagy csendben az asszonykendős -hóbálvány. - -Pista nyomban megállott, a fejéhez kapott. Valóban a tüzoltósapka maradt -a fején. Hogy fog holnap a hivatalba menni! - -Aztán körüljárta a hóbálványt, a botjával belészúrt. - -– Ne bánts, Pista, – hangzott ismét kellemetes asszonyhangon, – hisz én -téged szeretlek. - -Stánczy Pista megrázkódott. - -– Engem nem szeret senki, – mormogta félhalkan. – Pedig én vagyok az -egyetlen költő Szekercén. A pomádés patikárus, a fiatal tanító és a -többiek elszeretnek előlem minden leányt, asszonyt. Ordináré népek -laknak errefelé. A kutyának kell a költő. - -– Én vagyok a te szerelmed! – felelt ismét a hóasszony. – Nem emlékszel -már reám az álmaidból? És a verseidet nem nekem írtad? „Arca hó és hó a -kebele: Hótisztaságú az ő szerelme!“ Kihez irtad e verset, ha nem -hozzám? Én vagyok a hóasszony. Gyere karjaimba. - -– Igazán szeretsz? – kérdezte Stánczy Pista és már lassan kibontakozott -előtte a hóasszony szőkésbarna feje, nyugodalmas, tiszta, jóságos -asszonyarca, kerek válla, gömbölyü nyaka. - -– Már nagyon régen szeretlek. Mindig hallgatom az éneked éjszaka, mert -tudom, hogy én hozzám énekelsz. Tavasszal és nyáron a kertekben lakom. -Ősszel az esőcsatornában zsörtölődöm, hogy minek az a sok víz. Télen -azonban eléd állok és megmutatom magam. Tetszel nekem a -tűzoltó-sapkában. - -– Tetszem? – mormogta Stánczy Pista. - -Sohasem érzett melegség, bűbájos öröm ömlött befelé a szívébe valamely -láthatatlan nyiláson, mint az aranyszínű bor zuhog a pincékben. A -hóasszony két fehér, telt és üde karját kinyujtotta feléje. Pistának, -mintha csak a kötelesség jutott volna eszébe, egy fél strófára valót -eldalolt verséből, a Rozmaring-utca felé fordulva, bámulatosan mély -hangja döngve szálldosott a prémes háztetők között, aztán csendesen -lepihent a hóasszony lábához. - - - - - -Mitskei és Matskási. - -A gyertya lángja hirtelen elaludt és valami zizegő süvítés hangzott a -levegőben, majd a vakolat porzott le a falról. Matskási fölemelte a -fejét az asztalról, ahol levelet írt és a nyitott ablakra pillantott. -Kora őszi alkonyat volt, az udvarház előtti nagy térségen szinte lengett -a falusi csendesség, mint egy jó asszony lehelete álmában, – ötven -lépésnyire szemben egy másik udvarház állott, annak kiugró ablakában -állott Mitskei, a pisztoly még kezében füstölgött, amellyel a -gyertyalángot ellőtte. - -Matskási letette az írótollat, a sarokból előkereste a kalapját és a -szomszédhoz ballagott. - -– Mit akarsz már megint? – kérdezte egykedvüen. - -– Unatkozom, – felelt Mitskei. – Rettenetesen unatkozom. És te egész nap -leveleket írsz. - -Matskási kissé elpirult. - -– A gazdasági számadások, – mormogta bizonytalanul. - -Mitskei a szobába hajította a pisztolyt. - -– Ördögöt! Megint annak az asszonynak irogatsz, hogy sohase küldd el a -levelet. Mire való ez? Egy év mult el azóta. A regényekben sem szeretnek -tovább az emberek kilenc hónapnál. - -Matskási a tintás ujját nézegette: - -– Miért kilenc hónap? - -– Tudom is én. Az öreganyám mondogatta, hogy amelyik szerelembe kilenc -hónap alatt nem hal bele az ember, akkor már elmulott a nehezebbje. - -Matskási szórakozottan bólintott, mintha nem is hallotta volna a barátja -szavait. - -– Jól hord a pisztolyod, Mitskei. Ha véletlenül fölemelem a fejem, -homlokon találsz. - -– Eh, elég volt már a levélírásból. Szakállas, bajuszos ember vagy, a -halántékodon ezüstösödik a hajad. Nem is méltó hozzád, hogy leveleket -komponálsz. - -Matskási nem felelt, megszokta a barátja korholását, talán még jól is -esett neki, hisz a szenvedést is megunja az ember. - -– Gyerünk sétálni, – mormogta enyhén, békítőleg. – Szép az este. - -– Füreden szebbek voltak az esték, ugy-e? – felelt Mitskei és keményet -káromkodott. - -Körülbelül egykorú férfiak voltak, gyermekkoruk óta egymás mellett -voltak itt a nyirségi faluban, „Punin és Baburin“-nak nevezte őket a -vörhenyes Ilonka asszony, aki a postát is bérelte s ezen a réven -irodalmi hölgy volt, a székvárosban a sörházba mindig akkor lépett be -Mitskei, amikor Matskási először figyelt föl a hangászok nótázására, -viszont Matskási babonás biztossággal termett a helyszinén, midőn a -Betyár-kávéházban széket emelt Mitskei a katonatisztekre. Testvérebbek -voltak a testvéreknél, egyforma véleményük volt az élet -haszontalanságáról, a halál semmibevételéről és a nőkről. Ugyanazokat a -könyveket olvasták téli délutánokon és egyik nap Mitskei lőtte el a -gyertya lángját a szemben lévő udvarház szobájában, másnap Matskási -cselekedte ugyanazt. Már az őseik kezdték a barátságot, amely egykor -Magyarországon szentebb volt a szerelemnél. - -És az elmult nyáron Füredre utazván, ugyanabba a nőbe szerettek bele, az -észbontó Fruzsinkába, akiről a régi krónikák jót és rosszat vegyesen -följegyeztek. Kacér volt és ábrándos volt, mint a holdas éjjel. Bűbájos -volt, mint a keleti mese, a szemében lidérclángok és ajkán csábító -mosoly, mint hajdanában a nők, akik még George Sand-t olvasták és -Lavottától dudoltak a zongora fölött. - -A barátok a folyóparton sétáltak. Szótlanul, elgondolkozva mendegéltek -egymás mellett, mintha egyik sem akarná megzavarni a másik gondolatait. -Harminc esztendősek voltak és általában megvetették a nőket, csupán az -egyetlen Fruzsinkát nem. Miért? Hogy történt? Messzi külföldi -városokból, – egyszer Veronából, máskor Bécsből, majd meg Pestről jött -olykor egy rövid üzenet, egyformán melegen intézve mind a két úrhoz, – -aztán nem történt semmi. És a folyó kanyarulatai, a füzesek csendje, a -mezők némasága tavaly óta más lett: mintha az egész vidék megváltozott -volna. Az öreg fűzfa, amely hajdanában leskelődő betyárhoz hasonlított, -aki rövid karabélyt rejteget a rongyos szűre alatt, mostanság gyakran -vette föl egy mélázó hölgynek az alakját, aki az esti folyópart fölött -elmereng. A félig rombadőlt csárdából, a messziségből mindig muzsikaszót -hozott az esti szellő. Mintha fehérfejű, pirosnadrágos cigányok busuló -magyar nótákat muzsikálnának nagyon csendesen, egy elgondolkozó úrnőnek -a tiszteletére, aki véletlenül e tájon átutazott. Mire a csárda közelébe -értek, a gáton elcsendesedett, csak egy vadkacsa kotyogott a nádban, a -kísérteties hangászok elrepültek a hideg kéményen át, a ködbeborult gát -kanyargásaiban mintha elveszőben volna egy bőrfedeles utazó-hintó képe, -de lehet, hogy csak falusi szekér volt az istenadta. A fehérlevelü -nyírfák tavaly óta ismeretlen új nótákat fütyültek a szélben, a ritkás -berekben volt egy öreg fatörzs, amelyre leülve, világosan lehetett -hallani, hogy odafent a magasban, a lombkoronák fölött valaki, tán egy -szellem, mint a habzugás énekel… Mitskei és Matskási délutánonként -fölváltva üldögéltek a fatörzsön. - -– Hallod? – kérdezték egymástól visszafojtott hangon és nyugodt, -földszínű, kemény arcukon belülről fehérség szüremlett át, mint a hajnal -teheneinek a teje a messze sötétlő dombokon. - -Egy búbánatos kőszent állongott a határban, mindketten köszöngettek -tavaly óta e szentnek, aki fogadta köszönésüket. Ha ő – a drága nő – -egyszer erre jönne, legyen jóakarattal iránta az országút hűséges -fölvigyázója. - -Reggelenként a dércsipte országúton olykor friss kocsinyomokat fedeztek -föl, amely az udvarházak előtt elvonult. A keréknyom fölött -elgondolkozva megállottak. Hátha erre járt a drága, éjszaka hintójával, -hisz megigérte, hogy egyszer meglátogatja barátait a messzi nyirségi -faluban. - -Még a harangszó is másképpen hangzott a folyó másik partjáról, mint -azelőtt. Fruzsinka istenfélő volt, esti harangszóra mindig keresztet -vetett – régen, valaha Füreden. A két komor nyirt gavallér elrugta -csizmájával a hizelkedő agarakat és szégyenkezés nélkül megemelte -kalapját, midőn túl a Tiszán meglódult a harang. - -Az alkony, az este öreg vándorként ballagott mind közelebb a gáton. A -fűzfa a távolban köpenyegébe burkolózott és fátylat eresztett -kalapkájára. - -– Ha eljönne… – mondta Micskei. - -– Nem jön az el soha, – felelt titkos reménykedéssel Matskási. – Hisz -annyit utazik mindenfelé. - -– Holnap mégis elküldöm a levelet! – szólott búcsúzásnál. - -Mitskei megcsóválta a fejét. - -– Habár kinevet a postásné. - -Aztán este lett. Ki-ki lefeküdt a maga házában a bőrkanapéra. A -láthatatlan falak szétnyíltak, még az óra ketyegése sem hallatszott és -hangosan mondták: - -– Fruzsina! - -Mintha gyönyörködtek volna benne. - - - - -Reggeli imádság. - -Alvinczi Eduard de genere Gut-Keled, R. et Imp. Chambellan a bécsi -Sacher-fogadóban ült, délelőtt féltíz óra volt, vörös Garibaldi-inge -fölött keleties szabású virágos mellény, lábán papucs, amelyet harminc -esztendő előtt vett egy török paptól, amelyben Mekkát megjárta, és a -szerencsenadrág. A szerencsenadrág bő, barna, bugyogószerű posztóholmi -volt, folt folt hátán és Alvinczi negyven esztendeje mindig benne -sétálgatott odahaza. A gombok leszakadtak, nem engedte fölvarrni, az -egyik zsebben ugyanazon ezüst és réz pénzdarabok foglaltak helyet, mint -akkor, midőn a nadrágot fölvette. Ha gondolkozott, vagy látogatóival -csevegett, a pénzdarabokat szórakozottan csörgette. A pénzek beszéltek -hozzá. Olykor tanácsot adtak. Volt ott egy olasz lira, amelyet Milano és -Velence között talált az országúton, midőn ifjú korában postakocsin arra -utazott. Akkor volt szerelmes először és utoljára életében, a római -nagykövetségen volt attasé és a marchesa elutazott a városból. Alvinczi -követte nyomait és a postakocsiról leszállott útközben, hogy a sárga -porban fénylő fehér pénzdarabot fölvegye. Ez a percnyi késedelem okozta, -hogy Velencében lemaradt az Ausztriába induló gyorsvonatról és a -marchesának csupán zöld utazófátyolát láthatta. Ah, a szegény marchesa -később szomorú sorsra jutott, miután három-négy férfiut a másvilágra -küldött kalandos életében! Alvinczi az országúti lirát csörgetve, néha -elgondolta magában, hogy e pénzdarab nélkül bízvást lefekhetett volna -egykoron egy erdei tisztásra, ahol esetleg kis patak szalad csevegve, -mint régi költők verseiben, sárguló tölgyek hullatják makkjaikat egy -feketeruhás fiatalember tetemére, akinek kezében pisztoly, mellén -megalvadt vér. Ha a vonatot el nem kési. - -Egy ezüst rubel mindig Moszkváról beszélt a mély zsebben, mint egy kis -harang a száztornyú város husvéti muzsikájában. Moszkva, Moszkova: -pengett a pénzdarab, amely egykor sodrott csövü pisztolynak ólommagját -volt hivatva föltartóztatni. Párbaj volt a francia táncosnő miatt és a -muszka gróf hosszadalmasan célba vette Alvinczi urat, midőn az ottani -követségnél szolgálta az osztrák uralkodóházat. - -Viktória angol királynő és indiai császárnő arcképével díszesített -sovereigne Anglia déli mezőin szálló napsugaras szelet és egy László -Fülöp-képet juttatott az uraság emlékezetébe, amely festmény után -többször lovagolt vörös frakkban a falka mögött. A sövényeken és mély -árkokon a nehéz vadászparipa gummilabda módjára szökkent át, a szárat -ügyesen fogta egy ifjú lady, akinek hajszíne olyan volt, mint az érett -rozsé. - -Török pénzecske napkeletet, a nagy bazárt, öreg bégeket és egy nagyon -veszedelmesnek igérkező kalandot hozott a hatvan esztendős férfiu -emlékképei közé, midőn valamely hárem környékén leselkedett messzi -ifjúságában és görbe késekkel kergették fehérszakállu papucskészítők az -angol követség sarkáig, a kapu alól előlépett a tengerészőrség és az -uraság mentve volt. - -A szerencsenadrág mély zsebében különféle pénzdarabok alakjában -élt-éldegélt Alvinczi élettörténete. Babonás szerencsejátékos volt, aki -az egész életét csupán egy nagyon fontos kocka-játszmának tekintette, -amely játékot téli alkonyaton játszik egy határszéli fogadóban, a -nyitott tűzhely fölött bor forralódik a bográcsban és a középkori -zsoldosnak utolsó vagyona, rövid, meztelen kardja van föltéve a -kockavetésre. Ha rosszul dob és a kocka vakot mutat, a vándorkatona -visszanyeri a kardját, amelyet késedelem nélkül a torkába ver Alvinczi -urnak. Mindenféle földöntúli dolgokhoz kell tehát fordulni, hogy a kocka -ne vakot, hanem hatot vessen, ugyanezért egy indiai isten-szobrocskát is -elhelyezett ágya mellett a rózsafüzérek és ezüstfeszület társaságában, -amely szent dolgokat tiszta életü apácafejedelemasszonyok csókja, -imádsága tisztított meg minden földi salaktól. De hát, te jó Istenem, ki -tudná bizonyosan, hogy nem Buddhának van-e igaza a messzi Indiákon? -Ápoljuk a vele való barátságot is. - -Alvinczi úr milliókat nyert és veszített kártyán, lóversenyjátékon, de -mégis inkább nyert, mert mindig ballábával lépte át a küszöböt. Mint egy -középkori alchimista, mindenféle babonákkal, szinte büvkörökkel vette -magát körül, hogy szerencsétlenség közbe ne léphessen az -aranycsinálásnál. Megtartotta az emlékezetes évfordulókat, a rossz -ómeneket följegyezte, hitt az álmokban, a nők szívében és a megverő -szemekben. Néha napokig nem mozdult ki szobájából, mert valamely érzés -azt sugallta, hogy szerencsétlenség érné az utcán. Ha emberekkel kezet -fogott, gyorsan a mosdótálhoz lépett: ki tudja, nem hozott-e rá -szerencsétlenséget a kézszorítás? Öreg hölgyismerőseinek virágot, -édességet, pénzt küldött, mert véleménye szerint csupán az öregasszonyok -tudnak igazán és szívből imádkozni, akiket már nem zavar az áhitatban a -szerelem és az ima közben való ábrándozás. Még a lélekzetet is úgy -vette, amint erre nagy pénzért egy sok világot bejárt tengerészkapitány -ismerőse megtanította. A tengerész a szent fakiroktól sajátította el a -lélekzetvételt, akik elevenen eltemettetik magukat éber angol katonák -őrizete alatt a brit korona tartományában és harminc nap mulva teljes -egészségben szállnak ki sirjukból. - -A halált borzongva félte, mint egy veszedelmes orgyilkost, aki éjjel -odalent áll az utcasarkon, vagy a kertek bokraiban és megbizatása -értelmében tőrt ver a lovagok harmadik és negyedik bordája közé, mint a -régi Velencében. Nők sikoltanak valahol a messziségben, gyermekek -felülnek ágyacskájukban és siró szemüket dörgölik öklöcskéjükkel, egy -szerelmes asszony lidércnyomást érez álmában, riadtan fölnyitja a szemét -és gyorsan elmondja a Miatyánkot: valahol megölt valakit a halál egy -elhagyott bástyasétányon, vagy a kártyaasztal mellett, miután előbb a -figurák, francia Lajosok, ábrándos királynők és kandi filkók a -fölismerhetetlenségig elhomályosutak arcképeiken. - -És a szerelem, amelyet igazán sohasem érzett, s amely soha el nem -hagyta, százezrekbe menő játszmái közepette, átsuhant az agyvelő -boltozata alatt, mint egy álomszerü kócsagmadár az alkonyati égen, -kártyánál a gyertyalángok szinte keresztrefeszített mozdulatlansággal -nyujtóznak jobbra és balra, a kézben néha megroppan egy csont: a zöld -gyepen, lovak futásánál, midőn a győzedelmes lovas szinte gombóccá -gömbölyödve repül el a célkarika mellett, mint a középkori képen a -tornász alakja, amint a nap és a félhold között a láthatatlan nyujtón -fonott kaláccsá görbül és odalent a sötét országúton elnyujtott testtel, -levegőben libegő lábakkal, megritkult sörénnyel és farokkal, szinte a -hüllők sajátságos testi mozgásával fut egy paripa, a futár hirt visz a -király meggyilkolásáról és rongyos köpönyegü koldusok, nyomorékok -hosszú, szürke botokkal, négyesével mennek jobbra, míg balra kifestett -arcú, fehérvállu, gömbölyded, viháncoló nők ülnek kövér lovaktól vont -hintóban, jobbra-balra dőlnek kéjes nevetéssel, mint a husos tulipánok, -ha nyári esőzés után a napsugár fölragyog, – rongyos zenészek, -veszedelmes vándorlók, göthös öreg emberek mendegélnek még a -szerencsétlenség szürke országútján, míg odafent a magosban, a nap és a -félhold között tornászik a lovas, – midőn a győzedelmes paripa Alvinczi -úrnak százezreket nyert futásával; a szerelem akkor is a háta mögé -lépett, mint egy titokzatos, nagyszakállu jövendőmondó, a tükröt a -középkori király arca elé tartja és a tükörben meglátni az élet -horoszkópjait… Alvinczi egy feketehajú, félig lehunyt szemű, sápadt arcu -nőt látott olykor megjelenni a láthatatlan tükörben, mint egy távoli -villámlást sötét délután hegytetőről, alant már mozognak a tölgyek -koronái. Ki volt az a nő, aki élete válságos perceiben babonás -pontossággal megjelent képzeletében, anélkül, hogy hívta volna? A -marchesa volt, vagy csak egy álom, amelyet ifjú korában látott? Az -emberi élet sokkal szövevényesebb, semhogy mindenre magyarázatot lehetne -találni. Olykor hinni kell a dajkamesének, amelyet gyermekkorunkban -alkonyattal, a fehér kályha vöröslő parazsába merengve hallottunk. -Minden férfiembernek kijelöltetik egy bizonyos női lény, akihez -férfiassága idején önkéntelenül sóhajt, akit vágy, akit este, a párnára -fektetve fejét, néha meglát, vagy egy versben megtalál, midőn véletlenül -fölnyitotta a könyvet. A nő – ahogyan az ifjúkor első napjaiban -megjelenik a képzelet bárányfelhői mögött drága arca, – talán hölgy, -akit régi fametszeten láttunk nagyapánk pipázó szobájában, – nőstény, -akire vérbeborult agyvelővel gondol az esztendős farkas, amint egyedül -barangol a nedves erdőben éjszaka. Mint a költő mondja: a fiatalkori -ideál. - -Alvinczi megcsörgette a szerencsenadrág babonás pénzeit és a tallérok, -rézpénzek, ezüsthuszasok elhuzták neki a reggeli harangszót. A furcsa -muzsikaszó azonkívül eszébe juttatta éjszakai álmát, amelyet kemény, -katonás ágyán álmodott: szürkeköpenyes, öregsarkantyús, őszbeborult -lovasnak látta magát, egy országúti fogadó szalmás, sáros udvarán, -nagyfejü lovát száron vezette maga után, a fogadós piros mellényben, -rövidre nyirt hajjal támaszkodott az ajtófélfának és egy hintó állott az -udvar közepén. A hintóban elhelyezkedett azon bizonyos sápadtarcú, -fekete asszony, finoman és graciózusan szedve maga alá bő virágos -szoknyáját, a fején kis tollas kalap volt, mint a várúrnőkön, komornája -– bizonyosan francia leány – figyelmesen takargatta be az aranyhimzésű -apró cipőcskéket a medvebőrrel. Egy félszemű, gonosz, vén kocsis -suhogtatta hosszu ostorát a lovak fölött, amelyeknek négyszögletes -alakjuk volt, majd gyorsan tovagördült a hintó. Alvinczi aztán nyergelt, -nyargalt a hintó után, térdével döfködte kifáradt lovát, a félszemű -kocsis olykor csúfondárosan hátranézett, a hölgy arcán szomorúság, -félelem tükröződött, mintha kedve ellenére esküvőre vinnék, valahol zúg -is egy orgona a messziségben és Alvinczi hiába ostorozza vén gebéjét. - -Az ágy szélén ülve még egyszer végiggondolta az álmot, megsimogatta az -indiai istent, megérintette az öreg hercegnő olvasóját, miközben -könyökével s dédapja imádságoskönyvével is összeköttetésbe jött. -Becsengette öreg huszárját és előkérte pisztolyát. - -Amíg az inas a pisztollyal foglalkozott, Alvinczi a szerencsenadrág -foltjait olvasgatta. Sok folt volt rajta. Egy folt ezer pengőbe került, -mert egy középkori szent ruhájából való volt. - -A huszár aztán kitárta a fehér ajtószárnyakat. A harmadik szobában, a -golyóvédő párna előtt kis asztalkára helyezett egy égő gyertyát. -Alvinczi lassan fölemelte a pisztolyt, összeráncolta a homlokát és a -pisztoly durrant. A gyertyaláng elaludt nyomban, amint a golyó surolta. - -A vén inas összezárta ismét a szárnyas ajtókat. - -Alvinczi figyelmesen végignézett a kilőtt pisztolyon, mint egy jó kutyát -vizsgálnak meg nehéz vadászat után. Arra gondolt, hogy a pisztoly -megbizható barát leend egykoron, ha szerencséje cserbenhagyja. - -Aztán lehunyta a szemét és két nagyon fehér kezével átkulcsolta az -arannyal kivert pisztoly agyát, – hajdanában a fegyvereket úgy -ékesítették, mint a nőket – arcán csöndes áhitat tükröződött, mint öreg -kálvinista templomatyákén, akik megszokták a nép előtt imádkozni. - -– Ne vigy minket a kísértetbe! – mormogta félhangon. - -A varjúbajuszú huszár zajtalanul nyitotta szét a gummi-fürdőkádat. - -– Amen! – felelt és alig hallhatólag összependítette a sarkantyúját. - - - - - -Falusi éjtszakák. - -Csikorgó kisasszony – egy öreg kurtanemes leánya – varrni járt a -nagyanyámhoz, amikor a harmincas és negyvenes években ott -gyerekeskedtem. Voltaképpen már tekintélyesebb numerust írtak a -kalendáriumok, a szegedi árvíz is elmulott, de az öreganyám az -időszámítást már a forradalom előtt beszüntette. Hangyai kapitány -elesett a csatában – eh, jobb is erre nem gondolni! Gondoljunk csak arra -az időre mindig, amikor még boldogok voltunk, lányok voltunk, -menyasszonyok és viselkedjünk úgy, mintha télre Pestre költöznénk, a -Redout-bálra és Hangyai is itt jár valahol az ablak alatt, csupán nem -látható földi szemmel. - -Csikorgó kisasszony nagyszerűen összetanult a nagyanyámmal időszámítás -és gondolkozás dolgában. - -A nagyanyám a régen elmult divatot kultiválta és az Életképek levelei -nyomán alkotta ruházkodását. - -Csikorgó kisasszony megvarrta a ruhát, mintha ez lett volna a -legtermészetesebb dolog a világon. - -Öreganyám télen sohasem mozdult ki a házból, október elsejétől április -végéig fütött, akármilyen volt az idő odakívül és állandóan várta a -vendégeket. A szomszéd faluban és túl a Tiszán néhány ismerős nemes -úrfinak kellett lakni. Bogyai Berci tavaly is erre járt – már mint -harmincban. A Kepes-fiúk a négyeseket jegyezték elő, minden percben -betoppanhatnak, hogy megkérjék öreganyámat: a quadrille-t ajándékozná -X-nek vagy Y-nak, aki ezért esengett. Tehát már csupán ezért sem -lehetett kimozdulni a házból. - -Csikorgó kisasszony együtt töltötte a telet a nagyanyámmal és fölolvasta -a régi báli tudósításokat a régi ujságokból. Egyszer Bécsben táncolták -át az estét, máskor Pesten. A vidéki levelezők beszámoltak a falusi -bálokról, a megjelent kisasszonyokról, kiválóbb urakról. - -– Ejnye, oda nekünk is el kellett volna menni! – vélekedett a nagyanyám. - -Csikorgó kisasszony nem szólt, csak tovább olvasott. - -Szőke, penészvirág-képű, kis szemöldökű és vékony, madárnyakú teremtés -volt Csikorgó kisasszony. Otthon sokat koplalt, azért lakott állandóan a -nagyanyámnál. Bár Hornyákné, a nagyanyám gazdasszonya éppen olyan -pazarlással főzött, mint akár a harmincas vagy negyvenes években, a kis -penészvirágon nem fogott a jólét. - -– Teremtőm, mit főzzek már ennek a leánynak? – tünődött öreg -gazdasszonyunk. - -Csikorgó kisasszony titokban talán citromot evett vagy valami rossz -álmai voltak, hogy nem tudott erőre kapni. A nagyanyám mindig legalább -százhatvan font volt. - -Nagy tél volt, vagy még csak ősz járta? Elég az hozzá, már hosszuak -voltak az esték és a lámpást korán meggyujtották, valamint a -viaszgyertyákat is, amelyeket a nagyanyám szeretett. - -A kis penészvirág kellemetes hangján olvasott, a nagyanyám hátradőlt a -székében és csak a fali óra kettyent bele a körülményekbe. - -– Micsoda pirosság van az arcodon, te leány? – szólalt meg hirtelen az -öregasszony. - -– Gyere közelebb! – parancsolta. - -Csikorgó kisasszony lehajtott fejjel, kissé szégyenkezve állott meg a -nagyanyám széke mellett. - -Az öregasszony fehér kendője csücskével megdörzsölte a leány arcát, -megvizsgálta a kendőt, majd az arcot. A fejét megcsóválta, aztán -elhallgatott. - -– Olvass tovább! – mondta kissé szárazon. - -Másnap a penészvirág szemét vette észre. - -– Milyen fényes a szemed! – kiáltott föl hirtelen. – Ejnye, mit -csináltál a szemeddel? Gyere csak közelebb. - -Fürkészve, hosszadalmasan vizsgálta a leány arcát, szemét, még a keblét -is megtapintotta, mint valami orvos. - -Csikorgó kisasszony azután nagyon mélyen lehajtotta a fejét, amikor -olvasott az Életképekből. - -Napok mulottak el és nagyanyám nem beszélt többet a dologról, hanem -mindig nagyon sokáig fennmaradt estve és már félig bóbiskolt a székében, -a kis penészvirágnak mindig olvasni kellett a régi báli tudósításokat, -Isten tudja hányadszor. - -– Esik a hó odakünn? – kérdezte egyszerre a nagyanyám. – Úgy érzem, -mintha havazna. - -– Majd megnézem az ámbitusról, – ajánlkozott a leány. Már éjfél felé -járt az idő. - -– No, nézd meg, – mondá vontatott hangon az öreganyám. – Bizonyosan -havazik… - -A leány kisietett a szobából, az ajtót bezárta maga után, a nagyanyám -azonban már előzőleg odadobta a pamutgombolyagját az ajtó és a küszöb -közé, így az ajtó kicsit nyitva maradt. Az öreg asszony az ajtórésre -figyelt. - -Kis idő mulva visszatért Csikorgó kisasszony. Szőke haján még csillogott -egy kis hópihe. - -– Biztonság okából az udvarra mentem. Igenis, havazik, de csak nagyon -gyengén. - -– Kivel beszéltél az udvaron? – kérdezte hirtelen a nagyanyám. - -– Senkivel… - -– Nem igaz! - -– A Bodrinak szóltam, hogy megösmerjen. - -A nagyanyám elgondolkozott. - -– Tehát a Bodri az udvaron van, nincs megkötve, mert soha sem hallom -éjszaka az ugatását, pedig hallanom kéne… - -A kis penészvirág nem felelt, lehajtotta a fejét. Ejnye, mintha már a -nyaka sem volna olyan vékony! - -– Olvassak tovább? – kérdezte lágy, álmodozó hangon. - -A nagyanyám intett, Csikorgó kisasszony hangja gyöngéden hallatszott. Az -eperjesi és környékbeli nemes ifjúság, karöltve az idősebb tekintetes -urakkal és asszonyságokkal, folyó hó huszadikán hódolt a farsangi -időszak örömeinek… - -– Gyere ide! – szólt közbe a nagyanyám. - -A leány vállára tette a kezét és a szemébe nézett. - -– Gyerekkorod óta ismerlek. Miért nem mondod meg, hogy valami bajod van? -Szerelmes volnál talán?… - -A kis penészvirág elkomorodott. - -– Nagyasszony, én holnap hazamegyek az apámhoz. - -– Tehát mi bajod van? - -– Semmi, – mondta a hárászkendőjének Csikorgó kisasszony és -hosszadalmasan a földre nézett. - -– Egyelőre nálam maradsz. Lehet, hogy háború lesz és az apádnak el kell -menni hadba. - -– Nincs mostanában háború és az apám már öreg ember. - -– Te azt nem érted, gyermekem. Most menj aludni. - -Nagy szeretettel megcsókolta a leányt, keblére vonta és titokban -megtapogatta a szoknyája zsebét, nem talál-e valami áruló nyomra, -levélre vagy idegen kendőre… A leány szobája az ambituson volt, lobogó -gyertyával ment végig az íves folyosón, távolabb már fehéredett az udvar -a leesett hótól, a házőrző eb havas bundájával a nagyanyám szoknyájához -dörzsölődött, amint a leány után nézett. - -Másnap Hornyáknéval suttogott ebéd után az öregasszony. - -A kövér gazdasszony a csodálkozástól szinte megkövülve állott helyén. -Aztán estélig nagy csönd volt a házban. A nagyanyám régi emlékkönyveit -lapozgatta az ablaknál, majd mindenféle fotografiákat vett elő, amelyek -nagyrészt megfakultak, mintha csak pontosan azt az időt szeretné -visszavarázsolni, amikor ő is tizenhat esztendős volt, mint Csikorgó -kisasszony. A fejét csóválgatta, hátrafont kézzel járkált, meg-megállott -a tűz előtt és hosszasan belenézett. - -– Az éjszaka idebent alszol, nálam, – mondta este, midőn az olvasgatás -megkezdődött. - -Csikorgó kisasszony ijedten emelte föl a tekintetét. - -– Én nem tudok mással aludni, – mormogta. - -– Te hálátlan! – kiáltotta az öregasszony. - -A leány nem szólt többé, csak a hangja lett nagyon szomorú. - -Éjjel a nagyanyám arra ébredt, hogy valaki nagyon csendesen mozog a -szobában, aztán kinyílott az ajtó, falusiasan nyikorgott, majd -becsukódott. - -Az öregasszony egy darabig várt, ruhát vett magára, aztán ő is kiment az -ajtón. - -Az ámbitus végén, a Csikorgó kisasszony szobájában gyertyavilág volt. A -nagyanyám odalopózkodott. - -A leány csomagolt, mindenféle női fehérnemüeket dugdosott el egy -kosárba. Az öregasszonyságnak elég volt egyetlen pillantást vetni a -fehér ruhákra, tisztába jött mindennel. - -Benyitott az ajtón, a leánynak szinte lehanyatlott a két karja az -ijedtségtől. - -– Mit csinálsz? - -A kis penészvirág eltakarta a két szemét. - -– Hazamegyek. Az apám házához megyek. - -Az öregasszony keblére vonta a leányt. - -– Mit vétettél? - -– Nem vétettem semmit, – rebegte a Csikorgó kisasszony könnyek között. – -Csak nem vagyok tiszta. Nem tudom, mi történt velem. - -– Semmi sem történt, – mondá jókedvüen az öreganyám. – Csak az történt, -hogy nagyleány lettél, nemsokára férjhez fogunk adni. Tehát ezért nem -akartál aludni a szobámban? - -– Igenis. - -A nagyasszony nevetett. - -– Ó, te golyhó! Hisz valamikor magam is… A harmincas, negyvenes években, -amikor nagyleány lettem. Mikor még a „Falusi éjtszakák“ volt az -olvasmányom, csupán csak annyit tudtam az életről, mint te. Most már -többet tudok… No, csókolj meg. - - - - -Árnyékból szőtt vendég. - -A jellemszinész Bolingbrooket játszotta és miután Bolingbrooke meghalt, -Ercsei a Zöldfába ment sört inni. - -A Zöldfa nem mindennapi hely volt. A társulattól nem is igen kultiválta -más, mint a furcsa Ercsei. A korcsma majdnem a városon kívül volt és -hosszu kocsiszínjében vásárosok aludtak szekereiken. Az igen hosszu -épület lapos tetőjével és vasrácsos ablakaival leginkább siralomházhoz -hasonlított, ahol betyárlegények búsulnak az akasztás előtt. Rongyos -szolgáló a kúton, az ajtónál beteges, de dühös eb, a korcsmárosnét -Fánninak hívták és még nem volt színházban életében. Ugyanezért nem is -nagyon tisztelte Ercsei urat és komolyan megharagudott, ha a szinész -legyeskedett a köténye körül. A szeme könyes lett és kis kövér ökleivel -minden tréfán kívül arcul ütötte Ercseit. Fánni határszéli zsidólány -volt egykor, az életről keveset tudott, sőt talán semmit. Kevés -agyveleje megfeszült homloka mögött, midőn az üzlet aprólékos dolgait -kellett elintézni. Egyébként spirituszszaga volt Fánninak, de a nyaka, -válla, keble, karja olyan finom és gömbölyded volt, amilyent ritkán -lehet látni. Göndörkés haja (véletlenül nem nyírták le) fehér nyakán, -mint álomszerü, mesebeli növény repkedett. Szeszélyes figurái voltak itt -a hajnövénynek. A jellemszinész oda szerette volna dugni az arcát, de -nem nagyon lehetett. - -Őszi este volt, a városon kívül a rétek köde fogadta Ercseit. Az útmenti -fák sajátságos hangon sziszegtek, majd kocsirobogás hallatszott a -távolból és a ködben föltünt a postakocsi. - -A jellemszinész nem igen volt valami olvasott ember, de annyit mégis -tudott, hogy postakocsin nem szokás manapság utazni. Pláne, olyanforma -alakja volt a postakocsinak, mintha valamely régi angol képeskönyvből -vágták volna ki. A kocsis háromszögletü kalapjában, fehér parókája alatt -feszesen ült helyén, a hintó úszni látszott a köd felszínén, a lovaknak -ellenben csak a fülük látszott. Hosszu fülük!… Az urak ilyen kocsin -utaztak Angliában, amikor Shakespearet mentek nézni vidékről Londonba. A -kocsiban még aludni is lehetett. A színház nem takarékoskodott a -felvonásokkal. Hisz senki sem sietett. - -A postakocsi már a Zöldfa udvarán állott, mire a jellemszinész -gyalogosan bevergődött. Egyszerre a nevét hallotta említeni Ercsei úr, a -postakocsiból egy fehérparókás, elegáns úriember intett aranyvégü -pálcájával a szinésznek. - -– Ön az a szinész, aki ma este meghalt? – kérdezte az előkelő, -selyemkabátos úr. - -– Szolgálatára. - -– Nevem Bolingbrooke, kíváncsi voltam önre, – folytatta az előkelő -úriember. – Mindaddig, amíg meg nem hal, elég jól játszik. -Hellyel-közzel magam is úgy cselekednék, mint ön. Csak azt nem tudom -sohasem, hogy mit csinál mindig, amikor hátramegy a szinpadra?… Igazán -elment gyalog Londonból Velszbe? Mint én fiatalabb éveimben? - -Ercsei már korábban levette a süvegét és ritkán fakó haját a szelekre -bízta. Meghatott állásba helyezkedett a lord előtt, aki valamely -varázslat folytán idekerült. Akárhogy jutott ide, egy bizonyos: Ercsei -urat akarta játszani látni. Tehát már nem kellett csodálkoznia az -eseten. - -– Tessék besétálni, lord úr, – mormogta Ercsei. - -– Nem tudom, hogy érdemes-e bemenni? – tanakodott Bolinbrooke. - -– Ó igen, érdemes! – buzgólkodott Ercsei úr. – Én többnyire száraz -kolbászt szoktam enni vöröshagymával és tetejébe sok bort öntök. De a -gyönge gyomruak részére is van itt valami. Szilva, magbaváló szilva. A -primadonnánk, midőn egyszer itt volt, szilvával lakott jól. - -Bolingbrooke gyorsan határozott. - -– Ön derék fiúnak látszik, önnel maradok, – mondá Ercsei úrnak. – -Szeretnék mindenesetre közelebbről megismerkedni a művésszel, aki -alakomat rendkivüli tökéllyel bemutatja a színpadon. Úgy érzem, mintha -egy test volnék önnel. Bizonyosan rokonságban van lelkünk is. Mondja, -hol született ön? - -– Nagykátán, – felelt Ercsei és kissé szégyenlette magát. - -– Nézzük csak… Én Bolingbrookban születtem a déli Velszben. Talán a -planétáink egyeztek. Az én csillagom a Szaturnusz. - -– Az enyém is, – felelt nyomban Ercsei és a kolbászból hatalmasan evett, -meszelyszámra hajtogatta a fehér bort és Bolingbrooket már legközelebbi -rokonának vélte. - -– Képzelje, lord, szerelmes vagyok! – mondta a vacsora végén a szinész. - -Bolingbrooke jóakarattal nevetett. - -– Halljuk, kedves alteregóm, hogy és miképpen van ez a dolog? - -A szinész a vendégszobán keresztül lépkedő korcsmárosnéra mutatott. - -– Háromszáz asszonnyal már elbántam életemben. Ez egyszer nem találom a -kulcsot, vagy talán már igazán öreg lennék? - -– A legjobb korban van, – mormogta Bolingbrooke és furcsa metszésű, igen -nagy golyójú szemével, amelyben mintegy völgyek és hegyek látszottak, -szemügyre vette Fánnikát. - -– Keleti asszony, – dünnyögte. – Nagyon csodálkozom, kedves művészem, -hogy keleti származású nőnél megáll, mint a nemes vadászló a vizesárok -előtt, ha rosszul sarkantyúzzák. Bátran előre, fiam, hiszen e nők, akik -keletről hozták magukkal vérüknek füszerét, szemüknek tüzét és bőrüknek -bársonyos puhaságát, ahhoz vannak szokva, hogy a férfiak erőszakkal -elragadják őket. A keleti nő leginkább azt szereti, ha álarcos haramiák -elrabolják a hegyszorosban. - -– Tehát elraboljam? – kérdezte a jellemszinész. - -– Természetesen… Bármelyik kastélyom nyitva álland az ön részére, művész -úr. És a hölgy, akit társaságával kitüntet, a megfelelő tiszteletben -részesül. Ó-Anglia lovagtermei, Anna királynő korabeli hálószobák a -széles ággyal, amely külön szoba a szobában, önt várják Ercsei úr. Most -Isten önnel! - -A selyemköntösü férfiu eltünt a jellemszinész mellől, de hogy nem álom -volt jelenléte, azt bizonyította a kerékrobogás, amely nemsokára -fölhangzott az udvaron. - -Ercsei egy darabig sajnálta, hogy a többi kollegáinak nem mutatta be -barátját. Az eféle barátság mindig emeli az ember tekintélyét az -éhenkórász szinészetnél. Bolingbrooke! Csak ilyenkor tudódik ki, hogy -mekkora úr egy valódi lord! - -A száraz kolbász elfogyott. Ercsei becsattantotta a bicskáját és olyan -meleg hangon, amilyen hangon csupán mint püspök vagy király szokott -megszólalni, a menyecskéhez fordult. - -– No hát most már hallotta a magáét. A nemes lord azt parancsolta, hogy -elszöktessem. Bármelyik várába… - -– Hallottam, – felelt Fánni, – mert azért van fülem. Igen szívesen -hagynám magam ellopni, de az uram vigyáz, éjjel töltött puska van az ágy -mellé támasztva. - -– A parancs, parancs, – mondá komoran Ercsei. – Tudom, hogy sok bajom -lesz még magával Fánnika. Ezerszer megbánom, hogy egykor beleszerettem. -Talán még boldogtalan is leszek. De engedelmeskedni kell atyai barátom, -mondhatnám testvérem parancsának. Jőjjön velem, Fánni. - -Megragadta az asszonynak a kezét. - -– Búcsúzzon! Gyorsan búcsúzzon el itt mindentől, megyünk Blackhouse-ba, -a barátom kastélyába. Fehér lovak ropogtatják a jóféle abrakot és azt -várják, hogy bennünket tovaragadjanak. Jőjjön Fánni. Lehetséges, hogy -már a püspök úr is vár, hogy összeadjon bennünket nagy orgonazúgás -mellett. - -Fánni megzavarodott e különös beszédektől, ledobta a kötényét és vállára -hárászkendőt borított. - -– Tehát menjünk, – folytatta Ercsei. – Kár, hogy nincs itt valahol egy -paripa a közelben, vagy legalább is postakocsi, kénytelenek leszünk -gyalogosan menni, pedig Blackhouse öt mérföldnyire van ide. - -Fánni ezalatt szintén az ivószoba közepén állt és kipirult arccal várta -a történendőket. Vajjon, mi minden következik e szép szavak után. - -Ercsei viharosan fejébe nyomta sapkáját, meg újra levette… - -– A király tehát nem akarja híven és odaadással fogadni baráti jobbomat? -Az ármány kigyói lappanganak kebelében?… Lappanganak… Lappanganak… - -Mintha a sugót kérte volna ebben a percben Ercsei, a híres jellemszinész -az ivószoba sarkában, mert szerepét hirtelen elfelejtette. Töprengve -szorította homlokára kezét és tekintete vad haraggal óhajtotta elfogni a -kezdő szót a levegőben. - -A sapkát végleg levette fejéről és összeráncolt homlokkal, dühösen ült -vissza helyére. Észre sem vette, hogy az asszony a folytatásra vár. A -szerepet elfelejtette. - - - - - -A kéményseprő. - -Jambon Pál az ó-lublói járás kéményseprője, akinek oly horihorgas alakja -volt, hogy bátran össze lehetett téveszteni kormos, keskeny létrájával, -de amellett a legszebb hangja volt a környéken, – egy napon odamaradt -körutjában. A kéményseprő gyalogszerrel szokott járni, a hegyről a -völgybe, kisvárosból az eldugott faluba, útjában dallal füszerezte a -fáradalmat s ilyenkor messzi vidéken tudták, hogy merre jár Jambon Pál, -a széphangú kéményseprő. - -Körülbelül karácsony előtt történt. - -Ha farkasok jártak volna a vidéken, igen könnyen meg lehetne magyarázni -a kéményseprő eltünését. De a farkasok még nem jöttek le a hegyekről, -holdas éjszakánkint csupán nagy messziségből hangzott a vonításuk, mint -valamely másvilági kardal. A fenyőerdőkben nyugodtan csattogott a -fejsze, az ünnepre való zöld fát vagdalták, a Poprád sem állott még be, -csupán az utakat borította méteres hó. Annál jobb. Szánon könnyebb a -közlekedés. - -A kéményseprő azonkívül mindenféle csodaszereket tudott a halál és -betegségek ellen. A megfagyás elkerülésére saját találmánya volt. Igaz, -hogy a borocskát szivesen leöblítette a torkán, ha szemben találkozott a -borocskával, de vajjon akad-e olyan utonjáró, fagyban, hóban, zivatarban -országútat járó férfi, aki ellensége volna a bornak? A szegény -utasembernek nem igen van más vigasztalása, mint a határcsárda. -Reggeltől-estig úton járva a létra is megnyomja az ember vállát, jól -esik tehát egy órácskára befordulni a zuzmarás fedelü csárdába, amelynek -havas udvarán az utazók bozontos komondorai nyalogatják a multkori -disznóölésből itt maradott vért, odabent tűz ropog a tűzhelyen és -füstben, félhomályban mindenféle emberek üldögélnek, akikkel csupán -uton, elhagyott csárdákban lehet találkozni. Kolduló barát és -szabadságra menő katona, vásárra igyekvő gyolcsosok és karácsonyi -napokra hazatérő diákok. Fuvarosok, akik egész életükben a bakon ülnek s -az országutat járják, mintha meg volnának átkozva. Titokzatos vándorlók, -akik mindenféle látható ok nélkül csavarognak az ország egyik szélétől a -másikig. Mindenféle mesék hangzanak itt, amelyeket sohasem lehet másfelé -hallani. Az egyik utazó a lengyel városokról beszél, a másik Bécsbe -igyekszik, mert az aranyhimzésnek ott keletje van, a harmadik már -tizedik éve kóborol és munkát keres. Kardkovácsságot tanult. Nemde, a -legnagyobb dolog ilyenkor az asztal végére telepedni és félmeszely bor -mellett jobbra-balra hallgatózni, hol tanulhatna valami hasznosat az -ember. Csupán az asszonyokról nem lehetett semmiféle jót hallani az -utazók szájából, ami nagyon fájt Jambon Pálnak, mert neki fiatal -felesége volt otthon. Még a legrongyosabb, legelzüllöttebb vándorló is -olyanformán beszélt az asszonyokról, mint akiket csak le kell szakítani, -amint útba akadnak. S az asszonyok hagyják is magukat, hisz a vándorlók -tovább utaztak, a titok tehát nem derülend ki. A pirosképü, pohos és -pénzes liptói gyolcsos, ki saját kocsiján utazott, vállát vonogatta: - -– Egy vég vászonért Észak-Magyarország valamennyi menyecskéjét -megveszem, ha akarom. - -Jambon Pál ilyenkor mindig nagyon búsult titokban és dalokat kezdett -dúdolgatni, mintegy figyelmeztető szerelmi vallomásokat a messze lévő -fiatal asszonynak. Érzelmesen, szívrepesztően fujta s a határcsárda -vendégei sehogy sem tudták kitalálni, miért remeg néha a kéményseprő -hangja. - -Midőn dalban és hangban elküldte képzeletbeli üzenetét a drága -asszonykának, megkönnyebbült s a lelke, szíve nyugodtan viselkedett -fekete mundérja alatt. Nem lehet az rossz asszony, akit ennyire szeret -az ura. Vállára kapta létráját, kezet fogott a korcsmárossal, odakünn -már alkonyodott, pedig Podolin még messze van. A korcsma előtti térségen -varjakra vadásztak az utazók kutyái, friss éjszakai hideget leheltek -lefelé a hegyek, a holdvilág már mint egy hályogos szem bujdosott a -messziségben, amerre valahol a podolini toronynak kell lennie a -völgyben. - -Ekkor veszett nyoma Jambon Pálnak, a kéményseprőmesternek. - -Az asszony egy darabig várta, kereste, Privoda fuvaros szánkóján kora -hajnaltól késő estig bejárta azt az útvonalat, amelyen a kéményseprő -szokott járni. - -A csárdákban már új utazók üldögéltek, és mindenütt hamiskás -pillantással fogadták a gömbölyü, barna asszonykát. Borral kinálgatták, -s lőcsei boltos gyöngyfüzért akart akasztani a nyakába, a vasszürke -szakállú korcsmáros titkosan a fülébe súgta: - -– Ugyan mit keresi azt a korhelyt? Pihenje ki nálam a fáradtságát. Puha -ágy van a benyilóban. - -Lublói urak vadásztak a havas hegyoldalban, zúzmarás bajuszú, kicsattanó -arcú, bőrkabátos urak, akik hatalmas kulacsot hordtak a vállukon. -Puskával a szán elé állottak s erőszakkal le akarták szállítani a kedves -menyecskét. Csak nagy üggyel-bajjal szabadult Jambonné, de egy sárga -macskabajuszú mégis csak erős csókot nyomott az arcára. - -– Mit félsz tőlem? – súgta a fülébe. – Elmegyek én komának, ha rákerül a -sor. - -Toporcon egy régi kenyerespajtása lakott Jambon Pálnak, akivel együtt -gyerekeskedett. Ez szíjjártó volt és nagyon megörült a menyecskének, -miközben behívta a házába. - -– Pihenj le, asszonyka, mit törnéd gyenge lábodat a szoknyakergető Pali -után? Bizonyosan valami pendely után csavarog. Jó dolga van annak. - -– Nem teszi azt az én uram, – felelt bizalommal a menyecske. - -– Dehogy is nem. Mindig a lányok köténye körül szaglászódott, én csak -ismerem, – mondta a kenyeres pajtás és bezárta az ajtót. - -Estefelé, mikor az elhagyott podolini úton ügettek a lovacskák a -szánnal, a vén Privoda János, a sánta fuvaros is hátrafordult egyszer -csak az ülésben és se szó, se beszéd, hatalmasan átkarolta az asszonyt. - -– Mindegy már, ténsasszony. A mester úgy is megfagyott valahol részegen -az árokparton. - -Igy történt aztán, hogy Jambonné nem merte tovább keresni elveszett -urát. Karácsony is jött, új esztendő következett, ezer dolga van -ilyenkor az embernek. Az atyafiak, különösen a férfinemen lévők, -dédelgetve vették körül az elárvult menyecskét. Bort és mézeskalácsot -vittek neki, az ünnepen meglátogatták, lehetőleg egyesével. - -– Az a szamár Jambon, – mondogatták a nyálukat szürcsölve. – Ilyen derék -aszonytól szökött el. - -Mert másképpen nem lehetett, csak úgy, hogy Jambon Pál elszökött, -hűtlenül, csalfán, hisz mindig volt valami rejtett gonoszság a szemében. - -A kisváros kalácsszagú karácsonyi áhítatában a tömjénnél is jobb illata -volt a hirtelen szabaddá lett asszonykának. Még a nagyszakállú főbíró is -megkopogtatta szarvasagancsos sétabotjával a Jambonné ablakát. A -menyecske éppen a tükör előtt ült és az arcfestéket próbálgatta az -arcán, amellyel a vén szomszéd, Gubriczki városi irnok lepte meg. Hej, -milyen szép piros lett az arca! Istenem, ha az ura most látná! Soha -többé nem kívánkozna el mellőle. - -– No, hát csak én vagyok az árva gyerek? – kérdezte pajkosan a főbíró. – -Csak engem felejtesz ki, rózsaszál? Pedig mindvégig jó embere voltam az -uradnak. - -– Jaj, tekintetes uram, megölnek azok a komisz férfiak, nincs nyugvásom -tőlük. - -– Hát majd én megvédelmezlek. Ki bántott? De eressz be, mert az utcáról -csak nem beszélgetek veled! - -Jambon Pállal pedig az történt, hogy amint megkönnyebbült szívvel, az ő -kedves menyecskéjére gondolgatva (miközben füttyszóra csücsörödött az -ajka) ballagott az országúton, hogy útját rövidítse, a kanyargó -Poprádnak vágott. A folyó medrét gyenge hó borította, messze szürke -jégtáblák között aluszékonyan pislogott a folyó téli alkonyatban, de -azon a helyen teljesnek látszott a jég a tulsó partig. - -A kéményseprő vidám szívvel nekivágott a jégnek. Mikor a folyó közepére -ért, egyszerre megreccsent alatta a jég, a kéményseprő egyet-kettőt -ugrott előre, míg az ugrást eltévesztve, egy habos sörényü lékbe -pottyant s egy másodperc alatt eltünt kormos alakja a jég alatt, csupán -a létrája hegye meredt ki a lékből. - -– Édes kis feleségem, – gondolta magában a jég alatt Jambon Pál és -keresztet vetett. - -A jeges habokban jó mélyre elmerült a kormos ember, aztán a folyó -meghintázta, megforgatta s visszadobta a léken a szabad levegőre. Jambon -eszméletlenül terült el a havas jégtáblán, amely most hirtelen megindult -a folyón, az árral úszva. A jégravatalon sokáig úszott a fekete ember, -mögötte mint árbócrúd a kormos létra. Éj lett, csönd lett, a sápadt hold -kíváncsian pillantott a Poprád közepén úszó kéményseprőre, még tán a -nagy hegyek is átkiabáltak egymáshoz havas ködbe burkolt csúcsaik -mögött, amint lábuknál a Poprád sietve ragadta tova az eszméletlen -kéményseprőt. A zandeci kolostornál partra dobta a Poprád Jambon Pált, -ugyanakkor magához tért a különös utazó. - -Csupán egy vén versíró barát volt ébren még a hegyek közzé rejtett -kolostorban. - -– Nini, egy kéményseprő! – kiáltott föl. – Jókor jöttél, amice. -Évtizedek óta nem tisztította senki a kéményeinket! - -Csakhogy Jambon Pál egyelőre nem volt abban az állapotban, hogy kéményt -seperjen. A mundér jéggé fagyott a testén, még a haja is jégsipka alatt -barnállott. A két lába két jégtuskó, s hangja erőtlenül, mint valami -belső szél hallatszott. - -A versíró barát megragadta a megfagyott embert és az udvaron -meghempergette a hóban. De még így is két hosszú hét mult el, amíg a -kéményseprő talpraállott. - -– Hadd lássam a kéményeket, – mondta hálás szívvel és munkához látott. - -Valami csodálatos dolog történt vele. Egész idő alatt egyetlen egyszer -sem jutott eszébe a felesége, aki pedig azelőtt egy pillanatra sem -maradt ki a gondolataiból. A jegesfürdő után következő betegség alatt -álmodott az országuti csárdákkal, elvadult külsejü komondorokkal, amint -varjúra lesve hasalnak a hóban, álmodott egyszer látott vándorlókkal, -akik valamit meséltek a tűz mellett, míg az ország egyik határától a -másikig utaztak. Csak az asszony nem jutott eszébe. Mintha a jég alatt -maradt volna a bolond nagy szerelem! Vagy talán a végzetnek vannak ilyen -tréfái, hogy két szívben egyszerre, egyetlen lehelettel fujja el a -szerelem gyertyalángját! - -A kéményeket már dalolgatva seperte és a papok meg voltak elégedve -munkájával. A kolostori óriási kályhákban ujult erővel lobogtak a tüzek. - -Aztán bőven megajándékozták Jambon Pált s utjára eresztették. - -A kéményseprő vidáman ballagott a havas országuton. A Poprád azóta -mindenütt megállott, befagyott hátán terhes szekerek döcögtek. - -– Te kutya! – mondta a kéményseprő a Poprádnak és legalább egy tucatszor -átment a folyó hátán, mintha csak elégtételt venne. - -Az útszéli csárdában megint utazók ültek és a zuzmarás ablak mögött jól -csúszott a jeges bor. Éppen asszonyokról beszélgettek. - -– Van mostanában Podolinban egy özvegy menyecske, aki éjszakára -kvártélyt ád az utazóknak, – beszélte a nagyhasú tót gyolcsos. – Ott -aztán már igazán érdemes kvártélypénzt fizetni, – szólt s zsirosat -csettintett a nyelvével. - -– Csak nem a kéményseprőné? – kérdezte derülten Jambon Pál. - -– De bizony az. Bort főz estére, meg a puha tenyerével meggyurja az -ember hátát. Csak parancsolni kell a vendégnek, minden parancsolatát -olajozva teljesítik. A keble olyan puha, mint a vánkos, a válla kalács, -a dereka mint az őzé. - -– Ej, haj! – kiáltott föl a kéményseprő. – Jó darab idő óta nem láttam -fehérnépet. Ideje volna már utána nézni valami szoknyának. - -A bor nagyszerűen csúszott és bizony erőfeszítésébe került, hogy -elhagyja a meleg csárdát. Csakhogy már nagyon kívánkozott asszony után. -A létrát vállára kapta és mire leszállott az este, bekopogtatott -Podolinban a felesége házához. - -Az asszony csaknem hanyat vágódott ijedtében. Aztán térdre vetette -magát. - -– Ne ölj meg, csak ne ölj meg! – sikoltotta kétségbeesve. - -A kéményseprő nagyot nevetett. - -– Van eszembe. A gömbölyü vállad szeretném megtapogatni, meg a derekad -átkarolni, csak ezért jöttem. Mit szoktak itt kvártélyért fizetni? - -– Teremtő Istenem – jajongott a menyecske. – Egy huszas az éji -nyugodalom. - -– Én majd fizetek három huszast. De hadd lássalak hát, drága! – évődött -a kéményseprő és a két kezébe vette felesége kipirosított arcát. Nagyot -csókolt rajta. - -– Hajnalban tovább megyek, de egy-két hét mulva, ha újra erre lesz az -utam, ismét megszállok nálad, – mondta Jambon Pál és megveregette az -asszony hátát. - -A menyecske egy darabig alattomosan, a szeme szögletéből lesett az -urára, aztán mivel semmi rossz szándékot nem látott, az ölébe vetette -magát és két telt karjával átkarolta: - -– De régen is vágyódom már reád. Mert nincsen olyan férfi az egész -Szepességben, mint te. - -– Derék asszony vagy te is, lelkem, – felelt dicsérőleg a kéményseprő és -nemsokára egy huszast vetett az asztalra, hogy azért bort akar inni. - -Jambon Pál ezután még sokáig járta nyugodt szívvel, jókedvű dallal az -országutat és többé sohasem érzett szorulást torkában, midőn az -asszonyok gyöngeségéről beszélgettek körülötte a sok mindent próbált -utasemberek a határcsárda ivójában. De érzelmesen már sohasem dalolt. A -szive a Poprád fenekén maradt és tán színes kavics lett belőle. - - - - -A kártyások. - -Künn zúgott a téli förgeteg, a vihar kévékben sodorta a havat, a szél -legszilajabb nótáit vette elő és a távoli erdőből, amely ritkás -tölgyfáival, mint valami hegyoldali temető feketéllett idáig, olykor -tompa farkasüvöltést hozott a szél. A tél vad dühe tombolt a határszéli -kis vendégfogadó körül. Itt állott egymagában a kis fogadó a -hegynyeregben, azon az úton, amely Lengyelhonba visz. Máskor zajos -szokott lenni a kis tanya az utazók, vásárosok lármájától, ebben az -istenitélet-időben, amely napok óta dühöngött a hegyek között, csupán -két vendége volt a csárdának. De az a kettő aztán fölért egy tucattal. -Egy zsoldoskatona volt az egyik, aki a harmincéves háború utolsó tíz -esztendejét végigszolgálta. Bejárta a félvilágot és most hazafelé -igyekezett Magyarországra, megnézni, kik élnek még azok közül, akiket -valamikor itt hagyott. Tagbaszakadt, vállas ember volt a katona: az -arcán egy akkora sebforradás, hogy elég lett volna három embernek. A -köpönyege rongyos volt és fakó, mint a vén ember kedve. A csizmája -hajdanta szép lovagcsizma lehetett, de mikor a zsoldoskatona a lábára -húzta ezt a csizmát, akkor már annak csak a neve volt csizma. Tollas -süvegét a világért se tette volna le fejéről, nyilván büszke volt a -tollaira és gondtalan jókedvvel huzogatta elő a tallérokat a -tarsolyából. Az ő mesterségének nem árt se a jégeső, se a földrengés, -katonára mindig szükség van, háború nélkül nem élhetnek meg a királyok. -Ugyanezért ő volt a vendéglátó gazda és minden jóval traktálta az -útitársát, akit ugyancsak a vihar vert ebbe a korcsmába. - -Az útitárs egy rongyos barát volt. Nagyfejű, nevetős-arcú, harsogó -kacagású ember volt, aki módfölött és nem minden céltudatosság nélkül -mulatott a zsoldoskatona mókáin. Rengetegeket kacagott és sokszor -kijelentette, hogy a katonánál derekabb férfiut nem ismert még eddig. -Aféle kopott, csavargó barát volt, akit minden kolostorból kidobtak; -ahonnan ki nem dobták, onnan magától elment. Az egész tudománya néhány -latin imádságból és mondásból állott. A katona nem tudott latinul, annak -mondhatott, amit akart. A katonát Lőcsei Jánosnak hívták, a barátnak -csak Petrus volt a neve. A másik nevét tán maga is elfeledte már. - -A nyitott kandalló mellett bort főztek és nagyokat ittak a kupákból. Ha -megunták a bort, leheveredtek a fal mellett álló padokra és jóízűt -aludtak. Fölébredvén, újra borfőzéshez láttak, mert a téli vihar, -ahelyett, hogy csillapodott volna, óráról-órára növekedett. - -A harmadik napon, amikor Lőcsei János már mindent elmondott, amit messzi -külországokban látott, Petrus is kifogyott az istentelenségekből, -parázna mondásokból, amelyekkel addig a katonát mulattatta, egyszerre -unatkozni kezdtek. Immel-ámmal ittak, a katona sokszor kibámult a -förgeteges tájra az ablakból, amely nem volt nagyobb, mint egy misemondó -könyv táblája. Nagyokat ásított, hogy egész teste megrázkódott bele. -Hatalmas fogsora volt, amelyből kettő hibázott elől. - -– Hol verték ki? – kérdezte a barát a fogakra mutatva, amikor a zsoldos -befejezte a hosszú ásítást. - -– Magdeburgban egy Wallenstein-huszár, – felelt unottan a katona. - -– Persze, valami szoknya miatt? – firtatta a barát, hogy mesélésre bírja -a katonát, emigy ujabb tallérokat csalogatván elő. De a katona nem is -felelt erre. Megunta már a kérkedést a rongyos barát előtt. - -A barát ekkor a csuhájába nyult és onnan egy csomag kerekszélü kártyát -huzott elő. Tréfás mosollyal tartotta Lőcsei János elébe. - -– Hát ha olyan sok földet bejártál, ismered-e ezt? - -A zsoldosnak megvillant a szeme. - -– Mért nem mutattad eddig, te kutyafülü? – esett neki a barátnak. – Most -már tudom, hogy mi a bajom. Játszani szerettem volna és nem volt mivel -játszani. - -– Hát velem játszhatsz, – felelt Petrus. – Én éppen úgy ismerem a -kártyát, mint a bibliát. - -Megcsördített néhány rézgarast, amely mintegy varázsszóra került elő a -csuhából. Majd bűvészi ügyességgel keverni kezdte a kerek lapokat, -amelyekre lovagok, barátok, fejedelmek és apácák voltak föstve. Ott volt -egy lapon a pápa képe is. A pápa elütött mindent, az volt a legnagyobb -kártya. - -A katona tallérokat vett elő, majd kihúzta széles kardját és a meztelen -pengét az asztalra fektette. - -– Minek az? – kérdezte a barát. - -– Hm, mi így szoktuk játszani a táborban. Aki csal, annak nyomban -levágjuk a kezét. Ez a törvény a játéknál. Egy olasznak mind a két kezét -levágtuk. Mert a bal kezével éppen úgy csalt, mint a jobbal. - -Petrus kelletlenül vonogatta a vállát. - -– Nem igazság, – mormogta. – A ravaszokat meg kell jutalmazni, nem pedig -büntetni, mert a ravaszság isteni adomány. Mózes is ravasz volt, pedig ő -próféta volt. És Bonifácius vajjon nem-e a ravaszságának köszönheti, -hogy szentté avatták? Az öreganyját égettette el a máglyán, amelyet neki -raktak. És Bonifácius másnap megjelent az emberek között. - -A zsoldos nem jött zavarba: - -– Hát olyan szentről tudsz-e, Petrus, aki hamisan kockázott? Hogy ólmot -rejtett volna a kockája belsejébe? - -Petrus összeráncolta a homlokát. Majd őszintén felelt: - -– Nem, eddig olyan szentről nincs tudomásom. Ha csak engem szentté nem -avatnak egykor! - -– Keverd a kártyákat, barát és vigyázz a kezedre, – mondta a katona és -nagy figyelemmel fogott a játékhoz. Természetesen Landsknechtet -játszottak, a játékoknak ezen öregapját, amelyet a hagyomány szerint egy -angol királynő talált volna ki. - -A sors a katonának kedvezett. - -Hamarosan elnyerte a barát garasait, később ezüst olvasó, ezüst butykos -került elő a csuha mélyéről. Sarkantyú és breviárium, karneol mentegomb -és ezüst tükör kerültek napvilágra. A barát kegyetlenül veszített. - -– Az ördög tréfál velem, – kiáltott föl, amikor minden értéktárgyából -kifogyott. Hiába kutatta át a csuhát. Nem talált abban már semmit, mint -egy lyukas magdeburgi lázsiást, amivel előzőleg a katona ajándékozta -meg. Mert a lázsiás hamis volt. - -– Tartod a lázsiást? – kérdezte Lőcsei Jánost Petrus. - -A katona elnevette magát. - -– A lázsiás legyen a tied, nekem csak bajt hozott mindig. Hanem a -csuhádat, Petrus, azt megtartom. - -A barát habozás nélkül levetette rongyos csuháját. A katona nyert, a -barátnak már nem volt csuhája sem. - -– Elég is volt már a játékból, – mondta a katona és vitézi öltözete fölé -öltötte a barát ruháját, míg az dideregve húzódott a tűzhely mellé. - -A zivatar másnapra sem csillapodott. A hó befutta a hegyeket, völgyeket, -olyan volt a táj, mint egy nagy fehér temető, ahol meghalt minden élet. -A kártyák ott feküdtek az asztalon. A katona unatkozva nyult utánuk. - -– Tedd be a lázsiást, barát, – mondta, – megtartom. - -Petrus előkereste a papucsából, – máshová immár nem rejthette, – a -pénzdarabot és a szerencse Petrus felé hajolt. A kacér Fortuna elpártolt -a katonától és a papi férfiu mellé szegődött. Előbb a tallérok -vándoroltak át a baráthoz, majd a katona tollas fövege, csizmája és -vitézi öltözete. Csupán a lyukas lázsiás maradt meg a katona birtokában, -mert az a játék folyamán hozzája került és a barát nem akarta többé -elfogadni. - -– Megyek is már az útamra, – mondta a barát a játék végeztével és a -csuha alá felkötötte Lőcsei János kardját, fölhuzta csizmáját, még a -tollas kalapot is fejére tette, míg a katona pőrén húzódott a tűz mellé -és a lyukas lázsiást markába szorította. - -A barát elment volna, ha a zivatar engedi. De a hófúvás nem engedte egy -tapodtat sem a fogadóból. Ott maradt és bibliai idézetekkel vígasztalta -a katonát. - -– Gondolj Jóbra, cimbora, akinek inge se volt, mégis megvolt. Neked -pedig inged is van. - -A katona a fogát csikorgatta, de nem szólt semmit. A barát lefeküdt és -úgy horkolt, hogy harsogott belé a korcsma. Addig sohasem horkolt. Addig -csak a katona horkolt. - -Másnap mondja a barát: - -– Az a lázsiás Magdeburgba való, ahol én gyerekeskedtem. Tedd be, vitéz, -hadd tartom meg. - -S a kártyához nyult. - -A katona pedig a lyukas lázsiással visszanyerte kardját, csizmáját, jó -pengő tallérjait, – sőt övé lett ismét a csuha is. A barát ült a tűz -mellé, papucsában a lyukas lázsiással… - -* - -Mi lett végül a lázsiással és a többi hozzátartozó dolgokkal? – kérdi a -nyájas olvasó. - -Hát bíz én nem tudom megmondani, de még az a középkori legendás könyv -sem ád erre a kérdésre kimerítő feleletet, amelyben ezt a történetet -olvastam. A legendás könyv szerint száz esztendő mulva is arról -beszéltek jámbor utazók, hogy a határszéli vendégfogadóban egy öreg -zsoldoskatona és egy vén barát Landsknechtet játszanak. Lehet, könnyen -lehetséges, hogy még mindig ott ülnek, mindig játszanak. Az ördög -megtréfálta őket egy lyukas lázsiásba bújva. – Vagy talán a kártyában -lakik az ördög? - - - - -Régi templom Tabánban. - -Kamill éjszaka mindig sírt az ágyban, azzal a fohászkodással aludt el, -bár többé föl nem ébredne, a párnáját folyton a szájához szorította, -mint egy női vállat, ha kissé többet ivott a megszokottnál, hajnalban a -földre feküdt és kínjában a szőnyeget rágta. Régi kis pisztolyát, -amelyből boldogtalan nőtestvére egykor golyót küldött a szivébe és a -pisztoly agyára egy vadkan-vadászat jelenete volt vésve, ezüsttel -kirakva: egy erős ládába zárta, amelynek a kulcsát a Dunába hajította, -ez óvintézkedés nélkül Kamill minden éjszaka a balszemébe eresztette -volna az ólomgolyót, amelynek kúpjába egy női nevet vésett -penicillusával. Azelőtt morfiumos üveg állott az éjjeli szekrényen, ám -egy idő óta mindig üres az üvegecske, könnyű selyemből viselt csak -nyakkendőt, amely esetleg elszakadhat teste sulya alatt, gyakran írt -végrendeletet, a pecsétviaszkot már olvasztotta a gyertya lángjánál, de -a nevét még nem írta alá. Ha elaludt, gyorsan fölriadt és sírva, -jajgatva, mint egy sulyosan sebesült fordult a másik oldalára, miközben -egy hölgy nevét mondta magában mindaddig, amíg Majmunka, az indiai -tündér gyöngéd ujját a szemhéjára helyezte. Senki előtt sem lehet titok -többé, hogy Kamill olyan szerelmes volt ez időtájt, amint csak egy -félbolond, képzelődő és merengő fiatal férfiú lehet. Már csak annyi -hiányzott a lelkiállapot teljes zavarodottságából, hogy egymagában -beszélgessen az utcán, szaladni kezdjen egyik oldalról a másikra, kis -kutyákat és gyermekeket lehetetlen neveken szólítson és sírva boruljon a -szimpatikus arcú ismeretlen emberek nyakába. Reggel félve nyitotta ki a -szemét: vajjon nem szúrta meg magát valahol éjszaka? - -A hóbortos Kamill egy hóbortos nőbe volt szerelmes, akit Fruzsinának -hívtak. Fruzsina elvált asszony volt és reggeltől estig csavargott Budán -és a budai hegyek között. Attól félt, hogy otthon, az egyedüllétben, az -olajfestmények rászakadnak, a tükör már homlokához csapódott és az -ebédlőasztal hirtelen megfutamodott. A régi ládából meg-megszólalt a -nagyatyja, aki még életben volt, vörös sapkát hordott és hollófekete -bajusza volt. Panaszos hangon emlegette a régi láda mélyéből, hogy ő -előre látta a dolgokat, az ember, akihez Fruzsinka férjhez megy, éjjel -korbáccsal veri. A konyhában a főzőedények minden ok nélkül -megmozdulnak, az ajtót kinyitja egy láthatatlan kéz, a szomszédszobából -belép az a bizonyos ember – Fruzsinka férje – és elszántan pénzt -követel. Még a muzsikáló óra is arra van tanítva, hogy délután – odakünn -enyhe tavasz – halotti zenét játszon, hogy az embernek behorpadt sírok -jussanak eszébe: kis falusi temető, amerre őszi nap, csurgó esőben -kocsin utazott Fruzsina, a falu Amerikába vándorolt és az elhagyott -halottak barna csontjai a bedőlt sírhalmok alól alkonyattal bizonyára -békaugrással cserélnek helyet. Az elvált férfi ágyát hiába vitette -Fruzsina a padlásra, az éjjel csak mindig hazajár, kártyától, italtól, -nőtől petyhüdt arccal dörömbözik, az ágyat rugdalja, sétabotjával -csapkod és csupán a násfára fáj a foga, amelyet Fruzsina a nagyanyjától -örökölt. Aztán mindenféle láthatatlan állatok üvöltenek a csendben, -fénylő szemű vörös rókák ügetnek el az ablak alatt, lompos farkuk a -földet sepri és olyan hangon kiáltanak, mint dühös emberek: mért hagytad -el az uradat Fruzsinka? Az a rettenetes ember szövetkezett a pókokkal, -amelyek éjjel Fruzsinka vállára másznak, az ásványvíz üvegjének dugója -sohasem hibátlan, a multkor is hosszasan álldogált a férfi a füszeres -kirakata előtt, majd egy rettenetes arcú cigányasszony házalt tarka -kendőkkel és mindenáron a Fruzsina szemébe akarta furni farkaséhoz -hasonlatos tekintetét. Istenem, mikor mondja már ki a törvény a válást! - -Az ódon budai templom – ahol Kamill az asszonnyal megismerkedett, – nem -volt kedvező a további találkozásokra. A sváb kisasszonyok és vén tabáni -asszonyok, akik tán még Martinovics apátnak csókolták a kezét, midőn a -vesztőhelyre vitték, a templom délutáni csöndjében olyan aluszékonyan -barnállottak, lehajtott fejükkel a templom padjai között, mint a -szentelt víz húzódik meg ócska tartójában az ajtó mellett. A tartóba -Mária Terézia óta nem öntött friss vizet a harangozó. A kegyes királynő -látogatásakor megáldotta a tabáni templomot. És mégis: mintha valaki -járt-kelt volna hátul az oszlopok mögött, a félhomályból rókaszemek -pislogtak az orgona mellől, mint alkonyattal a fel-feltünő csillagok -kelet felé, egy vénséges szentkép, amelyből egy vörös kalapot lehetett -csak látni (a tulajdonosa: a pápa vagy a régi szent pihenni ment a kalap -alól, befelé a templom falába), a szentkép fekete, nagy szöge mintha -meglazult volna helyén és a nehéz rámájú kép egyet-egyet ereszkedett -lefelé Fruzsina feje fölött, amikor Kamill vadul, nyöszörögve, fehérben -forgó szemmel szorongatta a kezét a feketére kopott padsorok alatt, ahol -mindennek olyan szaga volt, mint az egyházfi bekecsének, amelyben nyáron -dohos, ócska hordók között fekve őrzi a sashegyi szőlőt. - -– Asszonyom, a gyóntatószékben már ötven év óta nem gyóntatnak. -Elszállongtak az imák szent malasztjai, lelki atyák áhitatai e helyről. -Jőjjön a régi gyóntató-székbe és mondjon el nekem mindent, – esengett -Kamill és a hangja néha olyan diszkantot adott az izgalomban, mint régi -platánok nyiszorognak elhagyottságban, éjszaka az őszi szélben egy dobra -került urasági lak körül. - -– Nem mondhatok neked ott sem egyebet, mint ezen a helyen, – felelt -Fruzsina és ijedten hátranézett, vajjon nem billen meg a nehéz szentkép -a háta mögött. – Imádom önt, uram és becsületszavamra fogadom, hogy a -tied leszek. Meghalok a vágytól, elégek utánad, mert olyan fehér a -kezed. Szeretni foglak minden nap, hogy minden nap félig meghalj a -csókjaimtól. Elégetlek, elveszítelek, szerencsétlenné teszlek, mert én -beteg, őrült nő vagyok. A szivedbe szúrom a kalaptűmet, mert kíváncsi -vagyok, hogy milyen színe van a vérednek. - -– Szúrd a szívembe, – lihegte Kamill. - -– Akit én szerettem, mind szerencsétlen lett. Elveszek tőled mindent: -nyugalmat, csendet, álmot, egészséget. Az anyámnak rákja volt. Azt -hiszem, rákos az én vérem is. Ha megcsókolod az ajkam, amely mindig -nedves a vágytól, ha lecsókolod a habot szájamról, ha megharapod a -vállam, amint én parancsolom: meghaltál. Szeretnél meghalni? - -– Csak meghalni szeretnék, önért, asszonyom, – felelt Kamill. - -A litániának vége volt. - -Az öregasszonyok oly görnyedten mentek tova, mint régi imakönyvek -megfakult nagybetüi. - -– Többé itt nem találkozhatunk, – mondta az asszony a templom kapujában, -– mert a szentkép egyszer fejemre esik. - -Kezét nyujtotta Kamillnak és idegenszerű, hollandi meséskönyvekből -mintázott ruhájában álmodozó szomorúsággal tovament. A haja oly szőke -volt, mint a nyári rozsföldek. - - - - - -Minden órának virágát. - -Nagybotos Violának (akiről már egyszer irtam) olyan járása volt, mint a -him galambnak: tötyögve, zökkenő léptekkel, roppant önérzetesen -közelítette meg a nőket, a mellét kidüllesztette, a vállát hátrahuzta és -magos, széles kihajlású gallérjában némi toka keletkezett: büszke volt, -boldog volt, egészséges volt és a szavakkal olyan takarékosan bánt, -mintha ajándékba adná őket. Nem csoda, hogy sok női szívet megigézett, -mindig azt hitette el a hölgyekkel, hogy ő a legelső ember -Magyarországon. Dicséret ritkán hagyta el a száját, a nagyopera első -quadrilleja ellen éppen úgy megvolt a kifogása, mint a Mátyás-templom -toronyzenéje ellen. Nem tetszett neki a husvéti zenés mise a -Bazilikában, sem a séta-út a Halász-bástyán. A zugligeti Zöld vadásznál, -midőn a fák sűrű levelei között csupán tenyérnyi nagyságban ereszkedtek -alá a napsugarak, a cigányok régi valcert muzsikáltak (Strausztól), első -kirándulásukat tették a még szögletes és szégyenlős fiatal hölgyek -gavallérjukkal és gyöngyvirágszedés címen hagyták magukat az erdő -mélyébe csalogatni: Nagybotos a monte-carlói kaszinóról és festett arcu -francia dámákról álmodozott. A hölgyek, akik mindenhová elkísérték -Violát, tiszteletteljesen hallgatták kifogásait az élet, a természet és -a karnagy ellen s igyekeztek kedvében járni, hogy Viola Ernő az -elhagyott népligeti sétányon (ahová hetekig tartó könyörgés után követte -őt egy hölgy), ne ábrándozzon angliai barátairól, régi, skót -kastélyokról és rózsaszínű arcú ladykről. Viola Ernő olyan ordináré -ember volt, mint egy ősember. Csak addig kellett neki a vad, amíg -üldöztette magát. Sok szegény és hivő leányka (akiket a nagyöblős -templomban, imádkozás közben csábított, éjjel ablaka alatt órákig -sétált, számtalanszor örök szerelmet hazudott és öngyilkossági -szándékból a hóna alá lőtt), megbánta, hogy engedett a könyörgő szónak -és Violát rejtekhelyre követte, hol csupán a jó Isten vigyázhatott volna -már a szívre és erényre. De nem, Violának akkor mindig más jutott eszébe -és nem egy leánykának szemébe mondta, hogy jobb cipőről és finomabb -fehérnemüről gondoskodjon, ha szerelmét bírni óhajtja. És néha -hisztérikus sírásra késztette a finom dámát a rendez-vous-n, midőn a -hetekig megcsodált bájak helyett most egyszerre egy fehérbluzos vasalónő -tejszínű nyakáról kezdett megemlékezni, akit délután véletlenül a -Józsefvárosban látott. Vadságot, kegyetlen éhséget, véres harapásokat -igért az erre kivánkozó nőknek, kalaptűjükkel majd a szívébe szúr és -porig fölégeti a házat, ahol találkozandanak, hogy minden végleg -eltünjön. Aztán a vad szenvedély helyett szinte verset mondott -Margitról, aki most tán a pozsonyi ligetben sétál nevelőnőjével. - -– Ki az a Margit? – kérdezte sértődötten az előkelő dáma és fázósan -gombolgatta keztyűjét. - -– Egy nyugalmazott kereskedő leánya, az én menyasszonyom, – felelt Viola -és sóhajtott. - -A beteges fiatalember, aki még hatvan-hetven esztendővel ezelőtt is, -midőn a zenében a szerenád, a versben Himfy keservei és a női szívekben -a bús szentimentálizmus volt divatos, bizonyára kis pasztell-kép lett -volna (Barabás ecsetje alatt) és a nők a szívükön hordják violaszínű -frakkos képmását, (ah, Viola sohasem lett volna kíváncsi, hogy mi van a -szalagos félcipőcskék fölött, amelyeket az abroncs-szoknya a leülésnél -pompásan megmutatott, regényhős lett volna, ábrándok lovagja, aki -sohasem érinti meg a nőket még a legelhagyottabb ligetekben sem, anyák -hasonló vőlegényeket keresnek leányaik számára, jóbarátok rábizzák -feleségük mulattatását a koncerten vagy a jelmezbálon, a Hölgyfutárból -sohasem felejtik ki nevét a jelenvoltak közül és később Jókai regényt ír -róla), – korunkban azonban egy kigúnyolt és megvetett férfi volt, -legnagyobb ellenségei az asszonyok, akik leánykorukban a Városmajor -ecetfái alatt sétáltak vele, sőt képgyüjteményét lakásán is -megtekintették és a mirtusz mégis illatos volt homlokukon az oltár -előtt. Sokat tapasztalt úrnők, akik próba alá vetették Nagybotos Violát -a budai hegyek erdőségeiben vagy a félhomályos szalon sarkában, nevetve -mesélgették, hogy a Nagybotos egy hazug fráter, akiben annyi férfiasság -sincs, mint egy fiatal kandurban. És a színházban a szinésznők -összemosolyogtak a szinpadon, ha Viola gukkerjét a balletnél fölemelte. -Nem, többé nem ugrik be senki a Nagybotos Violának, hogy majd céltalanul -és eredménytelenül esetleg egy velencei utazásra csalja magával és a -félig meghódított nőnek Dante-verseket szavaljon a nemzetközi társaság -barna kocsijában. Öklelő tekintete, széles válla, komor ajka és -behizelgő hangja többé senkit sem vezetett félre. A szerelem -hamiskártyása lett Viola úr és a korzón a legszentebb asszonyok is -elmosolyodtak a fátyoluk alatt, ha elegáns alakja előttük megjelent. -Ablak alatti sétái, csábító levelei, virágküldeményei és sóhajtásai -többé nem hatottak meg senkit. Viola úr már azon gondolkozott, hogy -térdnadrágban és rokokó-kabátban jelenik meg az utcán, hogy ismét -elcsalhasson valakit a husvéti misére, midőn Bach fugáit gúnyos -mosollyal lehetne hallgatni egy oszlop mögött és az áhítatba és -szerelembe elmerült kisasszonyt kínozni, hogy úgy a husvét, mint az -orgona hangja egy kis hazugság, amellyel önmagunkat ámítjuk, – midőn -véletlenül egy napon a tükörbe pillantott meséink hőse és a tükörből egy -őszhajú, fáradt, rosszkedvü úr fogadta üdvözlését. - -Viola megrettent. - -A bajuszában is szürke szálak voltak és a halántéka oly fehér, mintha -együtt állott volna a nagyapjával az isaszeghi erdőben. - -Teremtőm, mi lesz most a virágokkal, amelyeknek eddig csak illatukban -gyönyörködött, cserépbe helyezte őket, emlékezetével öntözte és -naplójába följegyezte a csábító szavakat, mozdulatokat és írókat, a -napokat és évszakokat, amidőn a különböző virágok nyilnak, amikor a -legkönnyebben letéphetők? Ki tépi le a sok kis ibolyát, amelyeket a -szívének könyvében egykor lepréselt Nagybotos? A rózsák – a teák és -Rambouliette-ek engednek-e majd tövisükkel az öreg kertész bácsi -kezének? Emlékeznek-e még a nők a hiábavaló sétákra, éjféli -beszélgetésekre, a gyönyörü, gondosan megirott levelekre, amelyeket -Viola úr befektetés címén írt, hogy majd egykor a sóhajtások, vallomások -és gyönyörü hazugságok alapján birtokába vehesse a hölgyeket, amikor -eszébe jut… - -Hamar a naplót, a pontos évkönyvet, hová csaknem minden szót fölírt, -amelyet hatással mondott el a nőknek. - -A napló így kezdődött: - -„_Amelie_. Egykor táncosnő az első négyesben. Zenésze Mozart. Költője -Paul de Kock. Az antik ékszert szereti és gyakran meggyón a barátoknál. -Szereti, ha a férfiak komolyan veszik táncművészetét. Séta Budán, utána -vacsora csillagsugaras égbolt alatt a szabadban. Ilyenkor romantikus és -szívesen fogadja a szerelmi esküt. Szőke. Kora: 30 év. Két foga hamis. -De haja valódi.“ - -Nagybotos most már nem hevert napokig a kanapén, amíg a szerelmi -cselszövésen gondolkozott. Kissé régimódi kabátját, fodros ingét (benne -antik gombok) gyorsan felöltötte, a fodrásznál egypár fodorítás a -hajban, szénaparfüm és kivágott cipő. - -Tíz éve nem látta Ameliet. - -Szívdobogva indult neki a városnak, hogy leszakítja annak az órának a -virágát, amelyet a táncosnő egykor, csillagsugáros éjszaka megigért. - - - - -Souvenier, – Pesth. - -Lakott valamikor Pesten, az Aranykéz-utca numeró 7-ben egy Janicsek Pál -nevű idősebb uriember, aki mint híres gyüjtő nagy tiszteletnek örvendett -a régiségkereskedők körében. - -Janicsek magános, családtalan ember volt, a régi képek és műtárgyak, -amelyekkel lakását megrakta, a vén bútorok, amelyek körülvették, a -remekművü lámpás, amelyet esténkint meggyujtott, amely hajdanában egy -francia hercegnőnek világított, ágya, amelyben Mária Terézia aludt, -mindenért kárpótolták, ami másnak az életben kellemes és mulatságos -szokott lenni: nőért, gyermekért, atyafiért. - -Janicsek Pál az öltözködésben is egy régen elmult divathoz igazodott. -Pesten akkoriban mindenki magyar ruhában járt, árvaleány-bokrétás kerek -kalapot tettek fejükre a mágnások, Podmaniczky Frigyes cifra szűréről -álmodtak a dámák, Zrinyi Ilonák és Lorántffy Zsuzsannák sétáltak a -Váci-utcában, – Janicsek Pál ugyanakkor széleskarimájú cilinderkalapot -helyezett a fejére, fehér pantalonján strupfli volt, frakkja kék és -nyakán magas gallér. Aranyvégü pálcikája egy századeleji gavallér -kezéből került a kezébe és a nyakában, a fodrok alatt, vagy mellényén, a -szíve fölött selyemszalagon, vagy vékony láncon kerek, aranyos -rámácskába foglalt arckép-festménykét hordott: valamely régi dáma -arcképét, akit aznapon a gyüjteményéből kiválasztott. - -Abban az időben, mikor a fotografiát még nem ismerték, voltak festők, -akik krajcárnagyságú területre is le tudták festeni a legszebb női -arcokat. - -Színes, tündöklő képecskék voltak, a dámák arca rózsaszínű és ruhájuk -divatos, finom. - -Némelyik hölgy mosolygott, másik busongva nézett a távolba; galamb -repült vagy virágbokréta a képecske szögletében, esetleg régi kastély -körvonalai a háttérben, amely kastélynak bizonyos vonatkozása volt a -régi hölgyhöz: amint a festőnél megrendelték a képet, amely aztán a -megfelelő férfiak szíve fölé került. - -A férfiak elutaztak, esetleg hadba mentek, messzi városok tornyai alatt -bolyongtak, de szerelmesük sohasem válott meg tőlük. - -A kis kép igen alkalmas volt arra is, hogy éjszakára se hagyja el -őrhelyét a sziveken. - -Öregemberek és hagyományok szerint: a kis képek tartósabb s igazabb -szerelmek voltak a férfiak és nők között, mint manapság a fotografiák. - -Janicsek Pálnak legalább ezer női arcképe volt összegyüjtve a lakásán, -amelyeknek egy részét ágya fölé akasztotta, a többit vasládában őrizte. - -Némelyik dáma több példányban benn volt a gyüjteményben. - -Egy Metternich hercegnő például a képecskén pásztorleánynak öltözve, -gyepes halmon üldögélt, lábánál fehér bárányka heverészett és arcán -ábránd, mélabú és vágyakodás volt észlelhető. - -Ugyancsak Metternich hercegnő másfelé lovaglóruhában, kezében vesszővel -állongott, álla férfiasan előrenyomult és szemében keménység, erősség -tükröződött. - -A harmadik képen ragyogó báli ruhában, tündöklő arccal és villogó kék -szemmel, élveteg arckifejezéssel találjuk, mintha az ékszerei is -lehunyták volna vakító szemüket, amint a táncban elfáradva a távolból -hallgatja az édes báli muzsikát. Fenn pufók, rózsaszínű angyalok -hemperegnek, a hosszú fehér kézujjakon egy aprólékosan kifestett -zöldköves gyűrü… - -Vajjon egy férfi viselte mind a három képecskét a szívén, vagy talán -több férfiú? - -Janicsek úr mindenesetre elgondolkozott a hercegnő képeinek -összehasonlításánál és bizonyos megelégedést érzett, hogy manapság már -csupán egyedül élvezi a drága nőt, akiért több férfi versengett egykor. - -Esztendők fáradalmas munkájával, temérdek utánjárással a legtöbb női -képről megtudakolta annak a nevét, akit a kép ábrázolt. Persze a hölgyek -már mind csendesen pihentek a messzi temetőkben, a hűvös sírboltokban, -vagy pedig öregasszonyok lettek, hogy senki sem ismerné meg őket. - -Janicsek Pál a másvilági nők udvarlásában eltöltött esztendők alatt -csupán egyetlen hölggyel nem kötött ismeretséget. A neve titokban maradt -előtte, a legvénebb régiségkereskedő sem tudott a képecskéről -fölvilágosítással szolgálni. - -A ráma, amely a képecskét átölelte, keskeny bronzból volt s rózsakoszorú -alakja volt. - -A tenyérnyi képen uszályos fekete ruhában, magos turnérban, amely -rózsaszínű szalaggal volt felkötve, álmodozó magatartással állott egy -fehérarcú és feketehajú hölgy. Igen hosszú finom ujjaival egy -virágállványra támaszkodott, fehérharisnyás lábán szalagcsokorral -megkötött kis félcipő volt. Baljában apró fekete legyező és finom -fejével mintha hátranézett volna valakire, aki nyomon követi. Nagy, -élveteg szemében csábítás, csalogatás és csalfaság, mintha titkos útra -menne a kertek alá, hogy valakit megcsaljon valakivel. Ajkán nedves -mosoly. A háttérben fodros bárányfelhők, mint pünkösdi délután a budai -hegyek között. Aki ezt a képet kapta s szívére tette, az e hölgy -távollétében sem tehetett egyebet, mint folyton-folyvást sóvárgott. -Olajlámpás fényénél, éjszaka talán még szebb volt a kép, mint nappal. -Valaki talán nagyon sokat nézte régi éjszakákon ezt a képet, mert a -hölgy is mintha csak az este jöttével ébredt volna föl másvilági -álmából. Mintha igazi szeme visszatért volna a sír mélyéből, mintha -igazán mosolyogna, lépne – még gyönge ibolyaillat is áradt ruhájából. - -A kép alján elmosódott és csupán néha, a nap bizonyos órájában látható -tollvonások, mintha vérrel írták volna: _Pesthi emlék_. - -Janicsek úr éjszaka, midőn az Aranykéz-utcát elborította a téli hóesés -és már a bakter is aludni tért, gyakran nyugtalankodva hajolt a -megelevenedett képecske fölé: - -– Vajjon ki vagy te szép ismeretlen hölgy? – mormogta magában. - -A francia udvarból való díszes lámpában halk neszeléssel égett az olaj, -a régi bútorokon a bútorok régi gazdái foglaltak helyet árnyékalakokban: -itt egy pirosnadrágos Esterházy, amott a hegyeslábú varróasztalkánál -Déryné, a színésznő varrogatta kosztümjét. - -Az ódon lakás régi bútorai megteltek éji látogatókkal. - -A hercegnő elfoglalta helyét aranyvirágos karosszékében, Wallmöden -őrnagy gondolkozva hajlik sakkfigurái fölé, még a pipere-tárgyak is -megmozdulnak Pompadour asztalkáján, mintegy megérintve egy másvilági -kéztől. A széles ágyban szőkén, piros arccal nesztelenül álmodott a -császárnő telt árnyéka. - -Az éjféli órában tartott estélyen pontosan megjelentek a bútorok egykori -használói, a húros szekrényen halk muzsikát pengetett a boldogtalan -Antoinette, Kelemen László színházigazgató pipáját és színlapjait -zörgette, egy Orczy bárónő fehéren, mint az angyal imakönyvecskéje fölé -hajolt, – csupán az ismeretlen, a gyönyörű nem adott magáról életjelt. -Fehérharisnyás lábán a kis szalagos topán nem mozdult meg, hogy -alászálljon a finom képecskéről Janicsek Pál aranykéz-utcai lakásán, -ahol a fali órán éjszaka, pontban éjfélkor, valóságos színjáték -játszódott le: csuklyás barátok vitték vállukon halott társukat, -táncosnő libbent tova az óra lapján, zsoldos katona baktatott nagy -csizmájában, majd a király koronával fején és hosszú palástban, sok-sok -kis gyermek, apró virágos kalapkában úri hölgy, frakkos poéta, alabárdos -éjjeli őr, legvégül fekete paripán a halál, amint lovagkeztyűs kezével -mutatja az óralap vándorainak a temető felé vezető utat. S halk -Chopin-mazurka zengett közbe az óra szekrényéből. - -Igy multak az évek az Aranykéz-utca fölött. - -Janicsek Pál a telet és a nagy havat szerette, mert legalább ürügye volt -otthon maradni kedves tárgyai között. - -De aranypitykés frakkját és fehér mellényét még odahaza is felöltötte, -midőn előkelő vendégeivel, főként, ha az ismeretlen, csábos dámával -összejövetelt rendezett. A képecskét maga elébe az asztalra állította és -halkan bókokat gondolt és mondott. - -Ekkor már ötvenöt esztendős volt Janicsek úr. - -Hősünk álmodozó, túlfinomult életét, mint a nyugodalmas patak folyását a -mederbe zuhanó szikla, egy napon különös dolog zavarta meg. - -A régi, aranykéz-utcai ház, amely odáig egy pesti patricius-család -tulajdona volt, gazdát cserélt. Az új házigazda, egy bevándorolt bécsi -asszonyság, először lármájával fölverte a házi csöndet, aztán -korcsmaüzletet rendezett be a földszinten. Majd később az udvaron álló -régi raktárhelyiséget táncteremmé alakította, ahol éjjelente a város -különböző részeiből összeverődött kéteshírű nők táncoltak. - -Rézkürtökön fujták a tánczenét és a söröshordókat hangos puffogással -csapolták. - -Viháncolás, énekszó, kiáltozás verte föl az éjszaka nyugalmát a csendes -házban; különösen a vadászkürtös tett ki magáért, ha sörrel megitatták. -A sötét udvaron, mint rejtelmes denevérek csapongtak a félhomályban a -női sikoltások. A helyőrség tisztjei sarkantyúkat csörgettek. Dominók és -maszkák jártak ki és be a kapun. Olykor leszúrtak valakit és a havat -pirosra festette a vér. A városi őrök a kapu előtt ácsorogtak, mert -ingyen italt kaptak a korcsmából. - -Janicsek Pál ijedten, nyugtalanul szemlélte a körülötte történő -változást. A vadászkürt hangja búgva hatolt be csendes lakásába és a -nőszemélyek sikoltásai fölrezzentették csöndes álmaiból. Az éjféli -vendégek pedig egyenkint elmaradoztak, árnyból, ábrándból, holdsugárból -szőtt köntöseikben undorodtak volna átlépni az egykor romantikus ház -küszöbét, amelynek kapualjában összetaposott virágok, tánc közben -leszakadt, bepiszkolt szalagok hevertek, olykor vérrel bemocskolva. A -finnyás Metternich Paula maradt ki legelőször, később a pirosnadrágos -Esterházy úr sem jelentkezett éjfélkor. Lenn csattogott a réztányér, -puffogott a dob, Déryné ijedten tapasztotta fürtökkel eltakart fülére -rózsaszínű kezét. A császárnő fölébredt álmából és a szőke tavaszi -éjszakában, midőn az esőszemeknek szinte világos színük van, kilebbent -az ablakon és csillagsugáron elutazott, mint az álom. Sőt a muzsikáló -óra éjféli színdarabjaiból is megszökdöstek olykor a szereplők. -Legtöbbször a nagycsizmás zsoldos katona hiányzott a menetből, néha a -poéta, majd a táncosnő szökött el a bálba. Egy éjszakán a lovagkeztyűs -halál csupán a halottat cipelő szerzeteseknek mutathatta az utat… -Janicsek úr, a régiséggyüjtő, hirtelen magára kapta bő köpenyegét, -valami gyors elhatározás arra indította, hogy maga is körülnézzen a -„Caroline“-hoz címzett táncteremben. Csupán az ismeretlen gyönyörű nő -arcképét tette szíve fölé, mint talizmánt. - -A bál javában állott. Talán farsang utolsó napja volt s az egykori -raktárhelyiség szorongásig megtelt táncosokal. A vadászkürtös biborpiros -volt az italtól. Parfüm- és virágillat vegyült ezerféle szagokkal, a -bécsi keringő csengve-bongva visszhangzott az egykori raktár falai -között. - -A táncosok jobbra-balra lökdösték a bámészkodó öreg urat. Egy csizmás -hadfi a megtermett tulajdonosnőt segítette a forgatagban. A „szép Léni“ -kövér ajka nyitva maradt a keringő mámorában és hátraszegett fején -bomladozott a szőke konty. Kis, feketehajú, fehérhomlokú táncosnő -frakkos poéta karján, száját csücsörítve, nevetve lejtett. Vöröshajú, -kékszemű, rózsáskeblű hölgy férfi módjára karolt táncosába. - -A táncosok között most egy feketetunikás, fehérharisnyás, élveteg arcú, -magas, barna nő tünt föl a katona karján. Janicsek Pálnak hangosat -dobbant a szíve: „Ez ő!“ - -A táncosnő hanyagul, álmatagon, leeresztett karral forgott a keringő -ütemeire, az arca mozdulatlan, csupán nagy és élveteg szeme él fehér -arcában. A turnérja rózsaszínű szalaggal van lekötve – nyilván -kölcsönvette valahol a jelmezt – apró topánkáján, mint a szélben a -virágfejek, röpködnek a szalagcsokrok. Janicsek úr a szívéhez nyult. Az -arcképet kereste, hogy összehasonlítsa az eleven alakkal. A kép azonban -nem volt a helyén. Átkutatta minden zsebét, a kép eltünt. Mint akit -legdrágább kincsétől fosztanak meg, oly rémítő fájdalmat érzett az öreg -uracska. Szinte sírva fakadt és alig vette észre, hogy komikusan -eltorzult arcára a válla fölött furcsa pillantást vet a mellette -eltáncoló jelmezes hölgy a katona karjaiból – mint a képen az ismeretlen -dáma… - -A következő percben a táncolók forgataga elnyelte a katonát és -táncosnőjét. Janicsek úr sohasem látta viszont sem a képet, sem -megelevenedett mását, pedig azután még gyakran látogatott el a -Caroline-terembe, midőn a táncos párok között keresgélő pergament-színű -öreg uracska nagy mulatságára volt katonáknak és civileknek, diákoknak -és civileknek. Korhelyek a nyakába sört öntöttek, mámoros táncosnők a -vállát érintették cipőjükkel. - -A finom, átszellemült életet élt Janicsek Pál vénségére csupán a -Caroline-terem zajgásában érezte jól magát, mivel előkelő szalonja -föloszlott, a hercegnők elutaztak és ahol egyszer látni vélte -megelevenedett szerelmét: halála ugyancsak ott következett be. A -vadászkürtös indulót fujt a haldokló fülébe. - - - - -Kornél regényei. - -Kornélnak négy asszonyismerőse volt, négy kedvese, egyik sem tudott a -másikról, csak annyit, amennyit Kornél elmesélt róluk. Természetesen -gyűlölték egymást, gúnnyal, tajtékzó dühvel emlegették egymás nevét: -Kornél ügyelt arra, hogy soha egymás közelségébe ne jöhessenek. Évek -multak el, Kornél hűségesen kitartott a négy asszony mellett. Egyiket -sem részesítette különösebb előnyben – néha mind a négyről -megfeledkezett egy ötödikért. Az asszonyok ekkor levelet irtak: néha egy -napon valamennyien. „Hol jársz, te lator? – írta Marianka. – Holnap -várlak ebédre. Tyuklevest magam főzök neked!“ Geraldine, aki a -romantikus elemet képviselte, miután még leánykorából ismerte Kornélt -tizenöt év előttről, halovány és érzelmes betűkkel írta: „Sok minden -elmondani valóm volna, egyetlen szerelmem, napok óta szomorú vagyok és -holnap alkonyattal a Halász-bástyára megyek sétálni. Jőjj el, Istenem!“ -Imogént (egy pesti zsidóasszonyt) fürdőhelyen ismerte meg Kornél, ahol -tó és holdvilág volt. Az asszony zsúrokra járt, színházba és orfeumba, -néha kávéházba. Kornél romantikusan elsuhant a látóhatáron és sohasem -tett kísérletet, hogy Imogén férjével, családjával megismerkedjen. -Titkos, titkolt szerető óhajtott maradni, akihez lopva jött asszony, -miután a francia nevelőnő címén Kornél erre engedelmet adott. -„Monseigneur, – írta Imogén, – nagy örömömre szolgál, hogy legdrágább -egészsége helyreállott és holnap délben ott leszek a kastélyban, hogy -együtt ebédelhessünk. Az öné…“ A negyedik asszony csak ennyit írt egy -levelezőlapra: „Gazember!“ És Kornél tudta már ilyenkor, hogy Irmát -tovább nem hanyagolhatja el és nyomban útnak indult Irma udvarlására, -akivel tíz év előtt egy erdei kápolnában, magános remete által némely -esketési cerimóniát is eljátszott, mert hisz Irma nem akart törvényes -formák nélkül az övé lenni. A remete letette a csuhát, visszament -markőrnek a Duna-kávéházba, Irmának gyermekei születtek, akik közül a -fiukat katonaiskolában neveltette Kornél, míg a leánykák otthon -játszadoztak anyjuk szoknyája mellett. - -Kornél egyedül, magányosan, szinte zordon csendességben lakott egy régi, -csöndes belvárosi hotelben és senkinek sem volt szabad felkölteni, -amikor elaludt. - -Lehetséges, hogy Kornél életében, amíg fiatalabb volt, más nők is -előfordultak. Táncosnők, szinésznők, a kis virágárus leány és a francia -szubrett, a varieté csillaga. Kalandos pesti asszonykák, szabadszellemü -kisasszonykák, festőnők és írónők. A kis szobaleány, aki úrnője illatos -levelét elhozta. A csinos kapusné, aki éjjel, titkon kaput nyitott. Az -éjjeli kávéház regényes kasszatündére. És egy báli ismerős, akivel -keringőt táncolt és rövid kalandra megszökött vele a bálból. Színházi -szomszédnők és a női zenekar hölgyei. Szinésznövendék és a fehérkeblü -vasalónő. Feketefátyolos özvegyasszonyok és budai kisasszonyok, akiknek -álnéven házasságot igért. - -Kornél feje fehéredni kezdett, csupán álompor segítségével aludt el és a -szakácsnak mindig szivart küldött. A kis madarak elrepültek, az éji dalt -más énekelte az elhagyott budai utcában és a francia szubrettet többé -nem Kornél vitte frakkban és ragyogva a különszobába karján. Csupán a -hűséges négy nő maradt meg a multból. Kornél, amint ideje és kedve -engedélyezte, fölváltva szórakozott velük… Kedd! A Marianka napja volt. -Míg „Lundi“ Imogéné, aki csupán annyit tudott franciául, mint a legtöbb -pesti asszony, de szeretett francia leveleket írni, a nevelőnő -segítségével. A csendes vasárnapi délutánokat Irma és leánykái -társaságában töltötte Kornél, midőn himzett házisapkát tettek a fejére, -a leánykák karosszékének a lábához ültek és Irma hol sírva, hol -könnyezve, boldog-boldogtalansággal mondogatta: „Ön gazember! Ön -himpellér!“ Geraldine csupán akkor élvezhette a kitüntetést, ha levelet -írt e célból és öngyilkossággal fenyegetőzött. A fekete, sovány nő, aki -harmincöt éves korában ment férjhez, olykor igen szenvedélyesen szerette -Kornélt és Kornél nem szerette a tragikus jeleneteket, sem a könnyeket. - -Történt, hogy Kornél párbajban megsebesült. - -Pisztolygolyó szaladt a vállába és bár az ón nem érintett nemesebb -szerveket, Kornél hetekig nyomta az ágyat. Az asszonyok eleinte -fölváltva látogatták. Marianka ebédet küldött, Imogén cukrozott -gyümölcsöt, Geraldine francia lepényt és Irma puha párnákat. Imogén -később csak nagyon ritkán jöhetett. „Az uram nem szereti, ha elmegyek -hazulról!“ – mondta és mindig divatos kalapja, zengő hangja és nagy, -érzelmes szeme nem jelent meg sem hétfőn, sem máskor. Geraldine azt -hozta föl okul, hogy attól fél, hogy más nőkkel is találkozik Kornél -betegágyánál, midőn is elsülyedne szégyenletében. Mariankát otthonülőnek -nevelte Kornél, mert hisz fiatalkorában cirkusz-lovarnő volt és eleget -hallott zenét, szagolt virágot és látott csillogó estilámpást. Marianka -tehát már azért is otthon maradt, mert nem akart mindig az utcán -csavarogni, mint a többi pesti asszonyok. Irmát gyermekei nevelése -foglalta el. - -Kornél, míg lázában Indiában és Bokharában járt, cigányzene mellett -csörgő kigyót táncoltatott, a falon régi istenek piros képei mutatkoztak -és a padló szines márványból volt kirakva, olyan egyedül maradt, mint -illik az olyan vénülő gazemberhez, akinek sohasem volt lelkiismerete. Az -ajtó nem nyilott föl, asszonykák nem suhantak be titokzatosan, -lábujjhegyen, sűrű fátyollal arcukon és tetőtől-talpig frissen, üdén -felöltözködve, új szalagokkal harisnyájukon, alsóruhájukon, amelyet -talán már napok óta őriztek e látogatás alkalmára, a parfümmel és -kölnivízzel takarékoskodtak, hogy pazarabban bánhassanak vele e napon és -új kalapjukat mindig elhozták megmutatni… Senki sem jött, akinek -lehuzhatta volna gyöngéd kézzel Kornél a puha keztyűjét, kis kabátját -lesegíthette volna és kitől álmodozva, lágyan megkérdezhetné: „Kedvesem, -mit csinált azóta, mióta nem láttam?“ Imogén zsúrjait, estélyeit, -barátnői kalandjait mesélte, a diványon helyet foglalva. Geraldine -férjével való civakodásokról és regényolvasmányairól beszélt. – „Ó, -Puskin Sándorom, te! Szegény meglőtt fiam!“ – Marianka a virágairól és a -cirkusz hölgyeiről, akik visszavonultságában is fölkeresték, könnyed -hangon értekezett, – „a nők még mindig oly rosszak, mint fiatalkoromban -voltak!“ – míg Irma katona-fia leveleit olvasta föl és a kis leányai -csodatetteit előadta. - -Senki sem jött. - -Kornél vállsebével, amelyről azt hazudta a nőknek, hogy az ő védelmükben -szerezte, egyes-egyedül szenvedett. Behunyta a szemét, Indiába utazott, -kigyót táncoltatott, meg vitorlás-gályát kormányzott piros tengereken, -végül fölmászott egy kenyérfára. Délután, midőn jobban lett, a bibliát -elővétette a hotel vén szobaleányával. - -– Marie, üljön a diványra, fölolvasok magának Krisztus urunkról. - -Az öreg szobaleány leült és fehér főkötős fejével bólintgatott az -olvasmányhoz. - -Estefelé kopogtattak az ajtón. - -Marie megnézte a kopogás okozóját. - -– Virágcsokrot hoztak! – jelentette. - -– Dobja ki a virágot, lelkem, – felelt elhalkuló szóval Kornél. – És -senkit ne eresszen be hozzám, akinek szoknya van a testén. - -Igy történt ez hajdanában, midőn Kornél megöregedett. - - - - -Szilvafa hamva. - -Nagybotos a táncosnő után kutatott, aki tíz év előtt, holdas éjszaka, -budai vadgesztenyefák alatt pásztorórát igért másnapra, amelyre Viola úr -elfelejtett megérkezni. Tíz év mult el azóta és a férfiu elsőbben mégis -a rendezvous megbeszélt helyére, az elhagyatott dunai szigetre -látogatott el. Mintha valahogy úgy gondolta volna, hogy Amelie tíz év -óta sétál a fák alatt és várja, szakadatlanul várja. Alkonyodik és a -táncosnő kétségbeesetten nézi a Duna siető fodrait. Elmennek a habok -messzire és többé egyiket sem lehet viszontlátni. A bokrok alatt a -sziget bujdosó lakói ébredeztek és furcsa füttyök hangzottak a -félhomályban. Amelie napernyőjét lógatva, lehajtott fejjel ment el a -titkos szigetről és Nagybotos tíz év multán hiába kereste lábnyomait a -füben, a fák alatt, a hervadt leveleken. Sőt a városban is csak jó darab -idő elmultával kapta az első tudósítást, hogy Amelie, miután a -szinpadtól visszavonult, falusi birtokára költözött. Amelie ugyanis azon -takarékos nők közé tartozott, akik mindig megőrizték az emlékbe kapott -aranyakat. A kakasos pénzek és szakállas tallérok, amelyek finom -bonbonnierbe zárva, karácsonykor vagy névnapkor helyet kérnek a -táncosnők asztalán, a budai rác bankba vándoroltak és az őszfejű -pénztáros tiszteletteljesen köszönt előre Amelienek. - -Némely nők, midőn a nyilvános pályáról visszavonulnak, üzletalapításon -törik a fejüket. A kalap és a keztyű olyan portéka, amelyet sohasem -verhet el a jég. Nem rossz az éjjeli mulatóhely, amelyben kis szinpad -van és az öreg gavallérok ellátogatnak hében-korban egykori -barátnőjükhöz. A multakról elbeszélgetnek és néhány palackot -elfogyasztanak. A zongorás egy régi mazurt játszik… A legkomolyabb nők -azonban mégis inkább a kis falusi birtokhoz ragaszkodnak, midőn idejük -elérkezett és többé már sem táncolni, sem dalolni nem óhajtanak. - -Amelie komoly nő volt és két óra távolságnyira feküdt a fővárostól a kis -falu, ahol megtelepedett. - -Luteránusok laktak a faluban, a torony piros fedele messzire fénylett és -az akácok jószagúak voltak az éjszakai esőtől. A ritka, őszies levegőben -messzire hangzott a kovácsműhely hangja és a korcsma előtt szüretelő -kocsisok ültek üres hordóik mellett. A szőlő megérett és édes szaga volt -az embereknek, mint a lakmározó dongóknak. Még egy régi urasági ház is -volt a faluban, olyan elhagyatott, régi kerttel, ahová csak tönkrement -öngyilkos urakat lehet elképzelni a nagy fák alá, vagy magányos, -elhagyott, őszülő hajú úrnőket, akik francia könyvet olvasnak és a -világért sem akarnak arra gondolni, hogy holnap jönnek az árverezők. A -régi uraság maradványa gyanánt foltos, vén vadászeb hevert a bedőlt kapu -mögött, öreg cselédasszonyok ruhát teregettek az udvaron és egy nagy, -erkélyes ablak nyitva volt… Talán az íróasztalon, az erkély mögött most -írja végrendeletét az utolsó tulajdonos. - -Alig haladt néhány lépést a falu felé Nagybotos, két pejló zörgős, -rugónélküli bricskát hozott szembe vele. A kocsit szüreti edények -töltötték meg és a bakon egy piros, babos kendőjü, terjedelmes hölgy ült -és sárga keztyűiben keményen fogta a szárat. - -A pejkók pompásan ügettek és a kerekek kattogásába vidáman belezörögtek -az edények. - -– Nagybotos! – kiáltotta egy erőteljes, fölcsendülő mély hang a -bricskáról. - -Viola néhány lépést tett a kocsihoz. - -A kendő ugyan mélyen az urhölgy homlokába volt huzva, de óh, Nagybotos -nyomban megismerte az Amelie vonásait. A pasztell-arcocska barna lett -ugyan, de a sötétszürke szempár most is azzal a régi, csalfa, titkolózó -mosollyal nézett Viola úrra, mint hajdanában. Hatalmas keblek és vállak -keletkeztek a lenge termeten, a kendő alól előbukkanó szőkés fürtök -mintha hajporozva lettek volna. - -– Hogy kerül ide, ahol a madár sem jár? – kérdezte vígan az asszony. - -– Magához jöttem. - -– Azt ugyan rosszkor tette. Szüret van a szőlőmben, ezer dolgom, mert -hisz kilopják a szemem, ha magam nem vigyázok. Ha kedve van, másszon föl -ide hozzám az ülésbe. Megyünk a szőlőbe. - -Nagybotos ugyan régen elszokott az ugrásoktól, de a falusi levegő, a -váratlan találkozás fölfrissítette vérét és hamarosan a bakon termett. -Az asszony megnógatta a lovakat: - -– Sári! – mondta. - -Gyorsan és biztosan hajtott, a vasuti sineken nagy zökkenéssel vágtak -át, már hamvas szilvafák és vén diófák enyhe levelei surolták Nagybotos -kalapját. Amelie csupán az ajkát tartotta összezárva, amint a lovakat -kormányozta. - -– Tavaly ilyenkor itt fölborultam és a lábamat törtem! – mondta kissé -mélabúsan és erősen a gyeplőbe kapaszkodott. - -A présház falán egy régi évszám, a tűz már olyan pirosan lobogott, -mintha színházi dekoráció volna és a vén diófa alatt kis tábori székek -voltak egymásra borítva. - -– Ez a szőlőm. Valamikor az anyámé volt, azért vettem, – mondotta Amelie -és a szűk, szürke kabátkát kigombolta. – Hát most mondja meg, miért -jött? - -Messziről a szedőasszonyok éneke hangzott, a sárga dombon egy nyúl -futott és a szőlők között tarka madárijesztők állottak kiterjesztett -karral. - -– Hát… azért a régi igéretért! – mondta csendesen Nagybotos. - -Az asszony lehuzta a keztyűjét. Komolyan és ünnepélyesen nézett -Nagybotos úrra. Mintha az egyik szeme fényesebb lett volna, mint a -másik. - -– Emlékszem, – mondta igen egyszerűen. – Igértem, megtartom. - -Viola megragadta az asszony kezét: - -– Amelie, kérem, bocsásson meg… csak tréfáltam önnel, hisz jobban -szeretem, jobban tisztelem. – Mondja, hogy él, mit csinál? - -– Mint egy kutya, úgy élek, – felelt az úrnő és biztosító-tűvel föltűzte -világoszöld szoknyáját. – Látja, milyen nagy lett a lábam… Mindig -utáltam a fűzős, magasszárú cipőt, hisz a félcipőnél nincs szebb, – most -mégis ebben járok. Imádtam a selyemharisnyákat, nézze: most csíkos, -tarka, pamut, mint a falusi nőké. És milyen vastag lett a bokám, holott -olyan volt, mint a szarvasé. - -– Finom és nemes most is. - -– Egy darabig férjem is volt, de elkergettem, mert részegen megvert. -Magamban élek és a pap könyvtárából Zwingli életrajzát olvasom… -Esztendők óta nem láttam olyan férfit, akinek fodros, fehér inge van és -selyemnyakkendője. Maga az első… Kérem, udvaroljon nekem, úgy, mint -hajdanában, mikor el akart csábítani a budai korzón. Én meg száraz -szilvafát teszek a tűzre és jósolok magának a hamuból, mint a falusi -boszorkányok. - - - - - -A hőstett. - -Hadd mondom el egyszer az imádságos Stolniczky kapitány történetét, aki -odafent lakott a hegyoldalban a régi püspöki város fölött és olyan erős -volt, mint a medve. Gyermekkorunkban, messzi elmult időkben -vasárnaponkint láttuk őt a régi székesegyház körül, a fülkében lakó -kőszentek körül őgyelegni. Tizenkét szent szobor volt az ódon templom -körül és Stolniczky mindegyikkel barátságot tartott. Vasárnaponkint kora -reggel meglátogatta őket és néha még a délutáni litánia is a városban -találta őt. Gyakran mondogatta, hogy egyetlen vágya volna -tizenharmadiknak beállni a szentek közé. Esőben, viharban, télben, -nyárban csak álldogálni a keskeny fülkében, esetleg ócska -katonaköpenyegbe burkolózva hallgatni a szél süvöltését, ami itt a régi -székesegyház tájékán, a girbe-gurba utcák és pohos kanonok-házak között -olykor az orgona hangjához hasonlított. - -Stolniczky nem volt mindig szent ember. A gyalogezred, amelyben -szolgált, Boszniába való bevonulásra kapott parancsot. Rendben lett -volna a dolog mindaddig, amíg öldöklésre került a sor. Valahol Szerajevó -tájékán Stolniczky kapitány egy öreg bosnyákot talált az úton, aki -hangosan szidalmazta az idegen katonákat és a katonák császárját. -Stolniczky pálinkát ivott ezen a napon, ami pedig nem volt szokása. -Előző napon bokáig lépett egy megölt ellenség útszélen folyó vérébe. -Hiába rántotta vissza a lábát. Véres lett az. Éjszaka azután a -hegyoldalakból szokatlanul hullottak a golyók, rövidet pukkantak a -fegyverek és apró lángok csaptak föl a sötétségben. - -Stolniczky kapitány egyetlen kardszúrással leterítette a szitkozódó öreg -embert. A hegyes vas szinte észrevétlenül szaladt bele a bosnyák -torkába, egy vérsugárba fuladó kiáltás hangzott az eltorzult ajakról és -az öreg arc felejthetetlen rémületet, szemrehányást fejezett ki. A -bánatos szemek sokáig tapadtak mélységes szomorúsággal a kapitányra. -Stolniczky elfordította a fejét s mindaddig nem tudott megfordulni, amíg -a hörgést hallotta. - -A hadjárat végén kapitányi rangot kapott, de már nem tudott ennek -igazában örülni. Nyugalomba kívánkozott, a kardját folyton véresnek, -borzalmat keltőnek látta, mikor derekára kötötte s éjjel fölriadt -álmából: hörgést hallott az ágy alól. Komolyan megbetegedett s csakhamar -megkapta, ami után vágyakozott: a penziót. - -Se családja, se rokona nem volt. Valamikor egy régi kis budai kávéházban -töltötte a délutánjait. Odautazott, mintha hazamenne. Igen ám, de a kis -kávéházban a hadjárat alatt kétszeres figyelemmel olvasták az ujságokat -és az ujságokban nem csupán a regényfolytatások fölött vitatkoztak a -furcsa vendégek: Stolniczky ismerősük hőstettét mindnyájan olvasták és -midőn letelepedett a régi kis sarokasztalhoz, jobbról-balról gratuláltak -neki az öreg bosnyák megöléséhez. - -Stolniczky megborzongott. Most látta, hogy mily vadállatok a civilek, a -vérontás tetszésükkel találkozik. Pedig ő nem azért ölt, hogy dicsőséget -keressen. Részeg volt pálinkától és a vértől. – Sietve hagyta el a kis -kávéházat, hogy oda többet be ne tegye a lábát. - -A régi lakásán a háziasszony leányai fölcseperedtek, kisasszonyok -lettek. Körültáncolták Stolniczky kapitányt, akinek térdén lovagoltak -nem régen. - -– A boszniai hős! – kiáltották. - -Estére a dunaparti korzóra cipelték, ismerősöknek, ismeretleneknek -eldicsekedtek kapitányukkal, aki tömérdek embert megölt a hadjáratban. - -Stolniczky hajnalban csomagolt és szinte szökve távozott el a barátságos -polgárházból, ahol hadnagy kora óta gyönyörködött a gyermekek -növekedésében, a budai kertek tavaszában és esténkint együtt zenélt vagy -regényt olvasott a családdal. - -Budán nem is sokáig volt maradása. Ismeretlen polgárok, akiket eddig -csak látásból ismert, megszorongatták a kezét az utcán. - -– Derekasan viselte magát, kapitány úr. - -A kis korcsmában, ahol egy darabig senki sem ismerte, egy napon így -szólt a gazda feleségéhez: - -– Róza, dupla porciót a halászléből a boszniai oroszlánnak. - -Stolniczky szégyenkezve dugta nyakába az asztalkendőt, s többé a kis -korcsmába sem lépett be. - -Ha magányos, csendes utcákon ballagott, ahol senki sem ismerte, olykor -hörgést hallott a háta mögött. Az öreg bosnyák haldokló hörgését. Nem, -nem maradhatott többé Budán. Neki vezekelni kell, Istennel kell -kibékülni, amiért az ártatlan öreg embert megölte. Fájt, sértette, -megszégyenítette az emberek magasztalása, mert bévülről egy belső hang -meggyőződéssel kiabált: gyáva gonosztevő vagy, Stolniczky! - -Hol járt, merre járt, amíg a régi püspöki városba került? senkinek sem -mondta el. Kis házat talált a hegyoldalban és nagyon szerette az -ó-templomot. Senki sem ismerte multját, a kezéhez tapadó vérhez senki se -kívánt szerencsét, az emberek úgy bántak vele, mint öreg, nyugalmazott -katonatisztekkel szoktak. Nem törődtek vele, békében hagyták, a gyerekek -köszöntötték az utcán. - -Egy vasárnap, amikor Stolniczky a templomba ment, girba-gurba utcán -haladott át, ahol rémült arcú, menekülő emberekkel találkozott. - -– Veszett kutya! – kiáltották jobbról-balról és az asszonyok őrült -kétségbeeséssel vonszolták magukkal gyermekeiket. És a kapukat ijedten -becsukták a menekülők előtt. - -Egy szegény asszony, – bizonyos Kovács özvegye, – három gyerekét ragadta -magával. A két kisebbik a karján volt, a harmadik, egy ötéves leányka az -anyja szoknyájába kapaszkodva futott a veszedelem elől. Apró, mezítelen -lábai tipegve, szinte fájdalmas sietséggel taposták a hegyes köveket. Az -asszony a kebléhez szorította kicsinyeit. - -A kisleány egyszerre elbocsátotta az anyai ruhát és elbukott a köveken. -Síró sikoltással kapott utána az anyja, most elejtette a másik kicsinyt -a karjából. - -S e percben föltünt a veszett kutya. - -Komor, fekete falusi eb volt, dühödt morgással, fölhuzott farokkal, -tajtékzó szájjal rohant, mint a kikerülhetetlen veszedelem. - -Egyenesen a hempergő, jajveszékelő gyermekeknek, tébolyodott módjára -sikoltó anyának tartott. - -Stolniczky ekkor előlépett a fal mellől és botjával fejbekólintotta az -ebet. - -Az állat meghátrált, aztán Stolniczkyra vetette magát. - -A kapitány hatalmasan hadonászott botjával. Az eb dühödten támadott, a -bot eltört, s ekkor a kapitány a két kezével torkon ragadta az ebet. A -földre nyomta és megfojtotta, mintha valamely csodálatos erő és ügyesség -szállotta volna meg a gyermekek védelmében. - -Ettől a naptól fogva nem hallott többé halálhörgést Stolniczky kapitány -az ágya alól. Sőt új ismerőseinek bevallotta, hogy részt vett a boszniai -hadjáratban. - -A régi templom szentjei körül járkálva, már kiszemelte magának a -tizenharmadik fülkét, ahol álldogálni fog. Hős férfiak a szentek között -érzik jól magukat. - - - - -Nagybotos Viola. - -Ernő, mert így hívták, mint a beteges kis fiúkat, akiknek tizenöt -esztendős korukban is hosszú hajuk és széles gallérjuk van, s barátjukat -szájba csókolják, – húsz esztendős korában vette föl ezt a nevet, amely -név alatt körülbelül kétezer nőnek bemutatkozott országunkban és télen a -hóba rajzolta vagy a zuzmarás ablaküvegbe karcolta, szerelmes levelek -alá kanyarította, amely leveleket költők műveiből állította össze és a -kis szobaleánynak épp olyan grandezzával vallotta meg, mint a gazdag -öreg asszonyságnak, – mintha már nevével együtt szerelmet is vallott -volna. - -Nagybotos Viola Ernő egykor a Jézus-társaságbeli atyáknak volt a -kedvence a szatmári rendházban és Tamás superior komolyan gondolkozott -azon, hogy a nagytehetségű ifjút idővel Jézus szolgái közzé sorozza: -vasárnaponkint Ernő mindig sokkal több szentképecskét kapott ajándékba, -mint növendéktársai, valamint későbben is Ernő a nőktől, az élettől, sőt -az időjárástól is bővebb élvezeteket igényelt, mint bárki. -Házasságszédelgés, majd szerzetesi öltözet viselete miatt üldözték; -ékszerészektől ékköveket, uzsorásoktól pénzt és szépfeleségű polgároktól -barátságot csalt; talán hosszabb ideig tartózkodott egykor Vácott, mint -amennyi időre egy közönséges látogatás szokott terjedni a csendes -püspöki városban; vasuti kocsik alatt utazott egyik országból a másikba; -a francia kártyát mesterien keverte, de a díjért a repülő galambot is -lelőtte; egyszer önvédelemből megölt valakit a szász erdőkben és ha -többet ivott a kelleténél, ismeretlen embereknek elmesélte a gyilkosság -részleteit; a vonakodó nők – a nők néha azért ellenkeznek, mert az -ellenkezéssel önmagukat gyönyörködtetik – fenyegetésül meghallgathatták -három felvidéki nő szörnyű halálát, akiket Ernő visszautasítás miatt a -folyóba dobott, habár az effajta történetkét a tisztes családapák és -öreg kanonokok is föl szokták használni a nők körüli széptevésnél; a -nagyanyjáról azt mesélte, hogy Paskievics orosz generálisnak volt a -szeretője 49-ben, míg anyját Skóciába, egy zordon vadászkastélyba -szöktette a fiatal tiszt úr, Viktória királynő rokona (kár, hogy a két -öreg asszonykát többen ismerték a veszprémi templom hátsó soraiból); -atyja: az esztergomi herceg volt, aki mint a klasszikus versek fordítója -hírneves volt az irodalomban és születésének igazolására Ernő gyönyörűen -szavalt az eredeti Danteból strófákat; az úrhölgyekkel úgy bánt, mint az -éjjeli táncosnőkkel, a megismerkedéskor harisnyakötőjüket kivánta látni, -míg az éjjel szerencsétlen teremtéseivel, szájukkal éneklő, lelkükkel -síró dámáival, strucctollas kalapos és olykor túrót ebédelő hölgyeivel -úgy bánt, mintha valamennyien ama liliomos-házból származnának, amelyből -eredni körülbelül a legelőkelőbb dolog, még a királyoknál is és talán -ennek köszönhette számtalan sikerét Ernőnk a kivágott lakkcipők és zárt -nadrágok világában, midőn az éjjel kis színpadjain emeletnyi magasságba -emelkednek a szoknyafodrok; csupán az ápolónőket tisztelte, akik téli -hajnalon a Rókus kápolnájában imádkoznak, a sarkon még tünődő -várakozással állonganak az éj elszomorodott leányai és odafent, a kórház -magasságában, egy világos ablak mögött talán éppen akkor állítja a -spanyolfalat egy ágy elé a nővér, aki ezért a mindennapi szentmiséről -elmaradt. És ha az időjárás késő őszre fordult, Ernő a budai erdők -szállongó sárga levelei között olyan lágy léptekkel sétálgatott, mint -egy romantikus költő. - -Meg-megállott, szinte könnybeborult szemmel nézte a hervadó tájat, szíve -mélyéből sóhajtott és eszeágában sem volt megszólongatni a randevura -váró hölgyeket. - -Egyszer éppen hónapokig ostromolt álnevű levelekben egy uri asszonykát, -akiről a háziorvos a bizalmába férkőzött Ernőnek elárulta a nagyfokú -hisztériát. Ernő megleste őnagyságát a hangversenyterem előtt. Igen, -olyan volt a dáma, amilyennek elképzelte. Fekete, nyulánk, sovány. Az -arca a vastag puder alatt is kissé sárgás és sűrü fekete haja oly erős, -mint a lembergi ghettó hölgyeié. És az egyik szeme alig észrevehetőleg -kisebb, mint a másik és emiatt, mintha kissé kancsalítottak volna a -szemek, mint egy Tolsztoj regényhősnőé. Midőn fogatából kiszállott: -csodálatosan szép cipő, finom harisnya, elragadó metszésű láb -mutatkozott, amire Ernőnek egy régi jelmezbál jutott eszébe, midőn az -úrnők uszályukat karjukra vetették és a mazurka hangjainál Ernő egész -éjszaka csak a táncos női lábakat nézte. És a ruhatárban lelopott egy -cipőt a legszebb női lábról és sokáig tartogatta az ágyában. Piros -köpeny, fehér hattyuprém és tündöklő ékszer egészítette ki az úrnő -megjelenését. A kapun a sárga színlapok Csajkovszky zenéjét hirdették és -Ernőnek abban az időben csupán annyi pénz volt a zsebében, amelyen egy -levéljegyet vásárolhatott. Azon éjszakán levelet írt az úrnőnek, mint -külföldi régiségkereskedő, aki fővárosunkban időzve, a -hangversenyteremben megigéztetett. Ince pápa koronájából való Szűz Anya -szobrocskáját és a nagy pápa híres gyűrűjét kínálta az úrnőnek, ha még -egyszer láthatja. A levélre, mint Ernő számította, válasz nem jött. -Flóra gazdag és erényes úrnő volt. Ernő azonban nem hiába tanulta meg a -levélírást egy nagyon művelt öreg úri nőtől, akivel fiatal korában -évekig levelezett és csupán azért nem vette feleségül a hölgyet, mert a -Johannita-rendnek volt lovagja, – a régiségkereskedő üzleti hangú levele -után, mint francia herceg jelentkezett. Titokzatosan, aranyporzóju lila -tintával és egy előkelő fogadó levélpapirosán írt Ernő és nemsokára -ezután, midőn a Flóra háza előtt elsétált az Andrássy-úton, -megelégedéssel tapasztalta, hogy a polgáriasan fehér csipkefüggönyöket -sárga selyemfüggönyökkel cseréltette ki az úrnő. Mert hisz Ernő megírta, -hogy sárga rózsát látott a Flóra hajában ekkor és ekkor. A fogadói -portás azonban üres tenyérrel jelezte, hogy a herceg címére levél nem -érkezett. Ernő ekkor mint költő lépett föl. Levelében ecsetelte a -szenvedéseket, amelyeket a hölgy hideg vonakodása okoz neki, -természetesen Danteból citált, mert a hasonló származású férfiaknak nem -lehet más a költője, a fehér violát nevezte meg virágjának és néhány nap -mulva az Andrássy-úti ablakban három cserép fehér viola lett látható. -Minden más férfiú fölrohant volna e kedves jeladás után az úrnő -otthonába, hogy letérdepeljen a drágaság előtt, Ernőt azonban óvatossá -tették régi szenvedései. Többnyire éjjel sétált csupán az ablakok alatt -és kipuhatolta, hogy a gyönge világosságot az úrnő ágya mellett álló -villamoslámpa terjeszti. „Lehet, hogy az én leveleimet olvasgatja!“ – -gondolta magában Ernő és a szíve erősen dobogott. - -Néhány hét mulva aztán eltökélte magát a döntő lépésre. Levelet írt, -amelyben megírta magáról mindazt, amit a fejezet elején közöltünk -Ernőről. Sőt nem felejtette el megemlíteni, hogy egyszer Pozsonyban, egy -régi templomban föltörte az oltári szekrényt… Ha így is szereti, ha ezek -után is ismerni óhajtja Flóra, legyen ekkor és ekkor a Hüvösvölgyben, -bizonyos padon foglaljon helyet, ott most nagyon szép az ősz. - -Ernő elsétált az erdei úton, mintha csak véletlenül került volna e tájra -és botjával a leveleket piszkálta. A fák alatt, a csendes délutánban egy -szürkeruhás, lefátyolozott arcú, kistollas kalapkájú előkelő hölgy -üldögélt és az ernyőjével vonalakat rajzolt a földre. Flóra volt. Ernő -azonban a táj egy gyönyörű részletét figyelte éppen, az aranysárga erdős -dombot és ügyet sem vetett a várakozó hölgyre. _(Részlet egy -regényből.)_ - - - - -Márciusné délutánja. - -Márciusné, a vértanú özvegye tavasszal minden esztendőben ünnepélyt -tartott budai házában. Egy fekete fátyollal letakart, nemzetiszínű -szalagos acélmetszetről (amely egy köpenyeges, tollaskalapú -guerilla-vezért ábrázolt), lekerült a fátyol és kanyargós utcácskából a -vizmosta lépcsőkön, a hegyoldalba ragasztott házba mindenféle öreg -asszonyságok és öreg emberek bandukoltak fölfelé. Tavasz volt, a -Tabánban ragyogott a torony és a harangütések messzire hangzottak, -mintha a téli rekedtség elmulott volna a harangok torkáról. Márciusné -régi selyemruhában, fekete keztyűben és fátyollal hajában tett-vett az -ódon budai házikóban, virágokat helyezett kék porcellánokba és az -acélmetszetet gondosan megtörölgette. - -– No, te lator, – mondta nevetős hangon, – megint eljönnek az asszonyok, -hogy rólad beszélgessenek. - -Valóban topogott is már fölfelé a lépcsőkön két öreg asszony, bánatosak, -mint a temetői füzek, egy kis szél kellene csupán, hogy megrázza száraz -gallyaikat. - -– Isten hozta! – mondta Márciusné és leültette az öreg asszonyokat az -acélmetszet alá. – Március nevében is köszönöm, hogy nem feledkeztek meg -az évfordulóról. - -Az öreg asszonyok elhelyezkedtek, mint régi, mohos fejfák. Budai -asszonyságok voltak, akik egész életükben a kályha mellett ülnek, húsz -év óta nem voltak Pesten, a Várba szeretnének egyszer följutni, de -félnek a sikló-vasuttól és életük és mindenük a vasárnapi templomjárás a -Krisztinába. Tavasszal azonban meglátogatják Márciusnét, hogy a szokásos -uzsonnát elfogyasszák. A kávét a kávéházból hozzák, a süteményt a -várbeli cukrászdából… Komolyan, szájuk szélét törölgetve ültek az -acélmetszet alatt s egyetlen pillantást sem vetettek a „latorra“, akinek -tiszteletére összegyülekeztek. - -Újra nyilik a kis kertajtó. Cifra kis kalapban (amilyenben már csak -Budán járnak), világos, de ócska köpenyegben egy madárfejü hölgy biceg -föl a lépcsőn. A budaiak figyelmeztetőleg megérintik egymás könyökét. Az -újonnan érkezettnek valóban karminvörösre van festve ráncos arca, amely -olyanszerű, mint a kert sarkába vetett, esőmarta régi kályhacső. - -– Szabadság, szerelem! – kiáltja vékony hangon a virágos kalap, amint -megáll, hogy kifújja magát, – viharosan ölelkezik Márciusnéval és -halkan, kotyogva beszélnek, mint mikor két vén tyúk összetalálkozik a -sövénynél. A kiskalapos valamely rejtett helyről ibolyabokrétát vesz elő -és gyorsan az acélmetszet alatt elhelyezi. - -– Úgy, úgy, Kornélia, te mindig kényeztetted e latort, pedig nem -érdemelte meg! – mondja Márciusné. - -– A vértanú mindent megérdemelt! – felel áhítatosan Kornélia. – Istenem, -mikor a régi Nemzetiben játszottam és ő az első sorból tapsolt!… Talán -„Gringoir“-ban vagy „Bánk bán“-ban… Szabadság! Szerelem! Csupán az ő -kedvéért szeretnék még egyszer fiatal lenni! - -– No lator! – szól Márciusné és int a fejével a képnek. - -A tollaskalapu bő köpenyegéből egykedvüen nézi a társaságot. - -– És Körmöcziné hol maradt? – kérdezi az egyik budai asszonyság. – -Tavaly nemzetiszínű övvel a derekán és zászlóval jött fiákkeren. - -– A jó Fáni meghalt, hölgyeim, – felel élénken Kornélia és egy -holtemberképü tükörben megigazítja kalapkáját. – Igen… igen… A -forradalmi hölgyek társasága eggyel kevesebb lett. Eggyel kevesebben -ápoljuk a vértanú emlékét márciusban. A jó asszony bizonyosan azt hiszi, -hogy a másvilágon újra pásztorórázhat a vértanúval, mint egykor a -városerdőben… - -– Amikor az esernyőmmel megvertem mindkettőjüket! – szólt közbe -Márciusné. - -Kornélia gyors mozdulattal megsimogatta a háziasszony karját: - -– Kedvesem, igen helyesen cselekedett… Habár Körmöcziné váltig -hangoztatta, hogy szívesen szenvedett a vértanúért. Ma chere! Ördöngős -férfiu volt a vértanú! - -– Hallod, lator? – szólt ismét a közömbös acélmetszethez Márciusné. – A -dámák manapság is emlegetnek, pedig azóta nem igen van olyan férfi -Budán, akivel össze ne szűrték volna a levet. Mindegy a dámáknak, hogy -forradalmi ezredes vagy cserepár dobos valaki. Csak férfi legyen. - -A régi katonai temetőből látogatóba jött mohos fejfák méltatlankodva -csóválták meg pókhálós fejüket. - -– A vértanú szent férfiu volt! – mondta az egyik bizonytalankodva, mint -az esővíz csurog be a rossz ablakon. - -– A legszebb ember volt Magyarországon. Olyan hangja volt, mint az -oroszlánnak… Szabadság! Szerelem! Mikor ezt mondta, ugrálni kezdett a -nők szíve!… - -– A nők szíve! Majd mit mondtam, – felelt Márciusné és megvető -pillantást vetett az acélmetszetre. – Bolond lator volt a vértanú, aki -minden szoknya után szaladt. Azt hitte, hogy az egyik krinolin nem -olyan, mint a másik krinolin. Az én barchett-nadrágom azért nem tetszett -neki, mert Körmöczinének vászonalsója volt… - -– Ma chere, barchett-et csak falun viselnek, – szólt közbe élesen -Kornélia. - -Márciusné erre olyan vörös lett, mint a pulyka. - -– Sajnálom, hogy ilyesmit kell hallanom. Azt hittem, hogy ti jó -barátnőim vagytok. S most kiderül, hogy mind hamis kigyók vagytok. -Egytől-egyig a vértanú szeretői voltatok. Ó, Istenem, micsoda -elvetemültség is kell ahhoz, hogy a jó barátnőt a háta mögött kijátszák -a férjjel. - -– Drágám, ti nem is voltatok törvényesen megesküdve, – szólt könnyedén -Kornélia. - -– Mindjárt megseprüzlek, – felelt Márciusné. – Életében elvettétek tőlem -a nyomorult latort, kifestettétek az arcotokat, emelgettétek a -szoknyátokat, a derekatokat ráztátok… Azt hiszitek, hogy én nem tudom, -hogy mi kell egy férfi elcsábításához? Csak a harisnyakötőt kell neki -megmutatni. - -– És a szív-nemesség? A lélek műveltsége, kedvesem? – kérdé csodálkozó -hangon Kornélia. - -Márciusné gyűlölködő pillantást vetett a vértanú arcképére. - -– Hallod, te lator? Tudod most már, hogy mivel tettek bolonddá? - -Fölkapta a fekete vásznat, amellyel az acélmetszet az év többi napjaiban -leborítva szokott lenni és gyors mozdulattal a vértanú képére borította. - -– Úgy, – mondta. – A nemesszívü dámák most már nem látnak. - -Odakünn öreg botnak kopogása hangzott. - -Jégszürke fejü, görnyedt hátu, honvédsapkás férfiu botorkált az ecetfák -alatt. Mintha az elszökött tél térne vissza a budai hegyek közül. - -A nadrágon, a cipő fölött, három gomb és zsinór volt. - -– Paja bácsi! – kiáltotta lelkesen Kornélia. - -Márciusné gyűlölködő pillantást vetett az egykori szinésznőre. - -– Az én házamban én fogadom a vendéget, – mondta sziszegve és -mosolyogva. Tél apó elé sietett. - -Megveregette a hátát, megsimogatta a kezét, dédelgetve a karja alá -nyult. - -A budai temető fejfái a viklerek alatt összeérintették a könyöküket. - -– Szegény vértanúm! – sóhajtotta Kornélia és alig hallhatólag fütyülni -kezdett a tükör előtt. - -Az öreg honvéd tempósan, nagyot nyögve helyezkedett el egy magashátu -székben. - -– Ej, haj! – mondta egy bedőlt sírboltból. – Azt a huncfut vértanút még -mindig szeretik az asszonyok? - -Bizonyos fáradtsággal végiggurította fénytelen kék szemét a társaságon. - -– Kávézzunk! – mondta özvegy Márciusné és mosolygott, mintha előre -érezte volna a kávé illatát. – Kávézik, Paja bácsi? Vagy borocskát akar? -Van ám az is a háznál. - -– Kávécskát, fiam, – felelt az öreg ember. - -A budai asszonyságok elhagyták a sírdombot, ahol szomoru ciprusként -üldögéltek, közelebb huzódtak az asztalhoz. - -Csupán Kornélia álldogált halkan fütyörészve a holt-tükör előtt. - -Megnézte magát oldalról, sőt hátulról is. - -– Szabadság! – mondta dalolva. - -– Az, fiam, – felelt Paja bácsi. - -A kávésibrikek a viaszos vászonra kerültek és a sütemények omlósan -pislogtak ki kosarukból. - -Halk kanálcsörgés hangzott föl. - -Paja bácsi lesimította szakálláról a kiflimorzsát: - -– Nem is volna rossz gazdag embernek lenni, – mondta dohos hangon. – -Mindennap ilyen kávéval lehetne élni. - -A vértanúról, az ördöngősről többé szó nem esett. - - - - - -A kapcabetyár. - -A ruháján lilaszínű apró koszorúcskák voltak és szélesen ömlött alá a -karcsúlábú, médálionhátú székről, amelyen Gyöngyösi Julianna -ábrándozott. - -Tavaszi este volt ekkor, az Ipoly fölött köd járt, mint lappangó -vándorlegény és a fák, bokrok a kertben fázékony kedvvel állongtak -helyükön. A kerítés barna x-betűivel hosszan nyulott el a kert mögött, -aztán egyszerre a betűk eltöredeztek, az x-nek egyik szára maradt -helyén, végül már az sem. Az erdő ide nem messzire volt, fehér-, -barnafoltos nyárfák vonultak meg az emelkedésen, ahol igen tiszta volt -minden, mert a hólé innen folyt le először, kékvarju kiáltott a fák -között és a galyakon, mint titkos jelvények, különböző madárfészkek -hintáztak. Most csendes volt az erdő s a fák alól egy ködből, ábrándból -való vitéz lépett elő. - -Gyöngyösi Julianna nagyon természetesen azt hitte, hogy álmodik, midőn -az udvarház ablakából megpillantotta a vitézt. Kora délután óta -zenéléssel töltötte az időt. Egy divatos szerenádot tanult és a spinéten -s hárfán egyforma kedvvel játszá. A szerenád lágy hangjai még ott -bolyongtak feje körül, lisztes arcú Pierott áll színes ruhájában az -erkély alatt a havon s húros szerszámját kitartással pengeti. A -háttérben fénylő ablakok mögött vöröslő függönyökön túl tarka álarcos -bál repked, kibomlott hajú nők rohannak tova táncközben, vérpiros arcú -férfiak vágtatnak… Szemét sokáig lehunyva tartotta az egykori színésznő, -mert csak lehunyt szemmel lehet igazán ábrándozni. Midőn újra -körülnézett, Pierott elment az erkély alól, nyirkos tavaszi köd feküdte -meg az Ipolyt és a számtalan x-betűből összetoldott kerítés mellett -hosszú, nyugodt léptekkel közelgett valaki, aki idáig a besötétedést -várta az erdőben. - -Egy betyár. - -Julianna nyomban megismerte, mert a környéken már régen beszéltek a -betyárról, aki esztendők óta lappangott az Ipoly környékén. Valamely -jóravaló úri család ivadéka volt, atyafisága a megye, szeretője minden -parasztmenyecske s az úri hölgyek véle álmodnak, a neve Kázmér. A pajkos -Kázmér! Gyöngyösi Julianna szívére szorította a kezét. Istenem, most mi -történik? Férje nincs itthon, a cselédség gyáva. Hova meneküljön? A -betyár árvalányhajas kalapjában, vállára dobott fekete szűrében -nyugodtan, minden alattomosság nélkül lépkedett a kerítés mellett. Csak -éppen a háta mögé is nézett néha. Meg elkerülte a kert sűrűségeit. -Egy-két perc mulott el, aztán Kázmér már ott állott az ablak alatt, -amelynek egyik szárnya nyitva volt. Juliannának nem volt ereje még ahhoz -sem, hogy bezárja. - -– Jó estét kívánok! – mondta Kázmér és a kalapját megemelte. - -Kékszemű, barna ifjú volt. Az elbizakodottak mosolya az ajkán, a haja -hullámos és a nyakában szinte költői kedvvel megkötve egy kékpettyes -Lavallier-kendő. A szűr alatt rövid fegyver csüngött, mint az -orvvadászoké. Az egyik keze fekete selyemkendővel volt bekötve. -Bátorság, szinte nőies elszántság sugárzott harmatos szeméből, amint az -ablak alatt megállott, sem jobbra, sem balra nem nézett, csupán -Juliannára. - -– Nyisson ajtót, szép asszony, mert az ablakon megyek be, – mondta -titkos jókedvvel. - -Az asszony intett. - -– Jőjjön, – mondta, vagy csak képzelte, hogy mondja. Egy fehér ajtót -félig fölnyitott s a betyár kalaplevéve a szobába lépett. A kályhában -maradék zsarátnok pislogott, mint vén ember piroskarikás szeme. A -hangszer szekrénye még nyitva, a hárfa aranyos rámája megpihent s a -falon komolyodva ketyegett egy nagy óra bagoly és zarándok társaságában. - -– Milyen jó itt, – mondta Kázmér és a szűrét ledobta. – A becsületes -embernek van a legjobb dolga. A kegyed férje, gyönyörűség, görbe dolgot -még nem csinált életében. Istenem, ha egy hétig élhetnék nyugalomban! - -A kényelmes széken elhelyezkedett Kázmér, kék szemével apróra -megvizsgált mindent a szobában, talán abból a szempontból is, hogy mit -visz majd magával, aztán az asszonyra tévedt a pillantása, amelyet kissé -dagadt szemhéjai alól megindultság nélkül jártatott végig a világszép -dámán. - -– Kegyed ugy-e bár, színésznő volt azelőtt, mielőtt Gyuri elvette volna? -– kezdte a betyár a székén hátradőlve. A lábait egymásra vetette és nem -sokat törődött az asszony csodálkozó tekintetével. - -– Színésznő voltam, – felelt Gyöngyösi Julianna. – Nem szégyenlem. Az -ország első színházának voltam tagja. - -– Tudja, az mindegy. Színésznő: színésznő akár vidéken, akár Pesten. -Gyuri sok ellenséget szerzett magának a házasságával. Gyuri jómódú ember -s azzal számítanak a megyei familiák. Azt hiszem, kegyednek nincs még -itt egyetlen ismerőse? - -– Nincs, – felelt Julianna. – Én lenézem a műveletlen, tanulatlan vidéki -kisasszonyokat és az asszonykákat, akik tehénfejésen kívül egyebet nem -tudnak. Nem óhajtok senkivel sem megismerkedni. Szeretek egyedül lenni, -olvasgatni, zenélni. - -A betyár a hangszerekre nézett. - -– A zenét sokfelé kedvelik, nálunk a leányok mind tanulnak zenézni. -Gyarmaton híres tanár van. Szarvadi. Igy hívják. - -Gyöngyösi Julianna vállat vont. Büszke, nemes fejtartása volt, mint -Zrinyi Ilonának. De most még büszkébb volt. A betyár csendesen, gúnyosan -mosolygott a bajusza alatt. - -– Mondja, szép asszony, nem szeretne például Görögháziékkal, az én -rokonaimmal megismerkedni? Az én rokonaimmal én rendelkezem. Rájuk -parancsolnék, megfenyegetném őket. És a többi. Ha egyszer meg volna -törve a jég, a többi már magától menne. - -Gyöngyösi Julianna megrázta a fejét: - -– Az ön rokonai éppen úgy nem érdekelnek, mint bárki a vármegyében. -Ismétlem, egyedül szeretek lenni. Szép könyveket olvasni legfőbb -mulatságom. - -– Asszonyom, ön úgy látszik nem tudja, hogy Görögháziék a legelőkelőbb -emberek a vármegyében? A főispán rokonai. - -Julianna legyintett. - -– Még a főispánjuk sem kell. - -A betyár a puska agyával megdöngette a padlót. - -– Látom, hogy igazuk van az embereknek. Maga egy kellemetlen, hencegő -teremtés. Vajjon mire olyan nagyon büszke? Az urára? Gyurka hatökör volt -már az iskolában is. - -Az asszony kipillantott az ablakon. - -Zsandárok rézsisakja tünt föl az erdő mellett kanyargó úton. Hárman -voltak. Szürke köpenyegük erősen világított. Lovaik hosszú lábaikkal -sietve lépegettek. - -Gyöngyösi Julianna az ablakon át a zsandárokra mutatott. - -– Majd talán kiáltok nekik! – mondta és az ablakhoz lépett. - -A betyár elsápadt, megriadva nézett körül. Nincs menekvés. - -– Asszonyom, – kiáltotta riadtan. – Örökre híve leszek, ha megment. - -– Önnek vér is tapad a kezéhez. Bünhődnie kell, – felelt Julianna. - -– Könyörgöm!… - -A zsandárkáplár leugrott a lováról. A terhelőt megigazította. Sokáig -bajlódott vele. - -– Asszonyom! – szólt rekedten a betyár, – kegyed nem is tudja, hogyan -kerültem ide? Nem is kérdezte, pedig ha tudná… Én már nagyon régen -szerelmes vagyok magába. Imádom, asszonyom. S ezért is megérdemlem, hogy -megmentsen. - -A zsandárok tanakodva néztek az udvar felé. - -Az asszony az ablaknál állott. - -– Belátom, hogy neveletlen, durva voltam, kérem, bocsássa meg. Hisz -szeretem, s ez a legfontosabb. Ezért szeretnék megtenni mindent, hogy -kibékítsem. Ha akarja, ön lesz az első dáma a vármegyében. Az én kezeim -hosszuak. - -A betyár térdeplő helyzetből beszélt s az arca vértelen volt, mint a -papiros. - -A zsandárok csendesen tovaügettek. Széles hátuk a szürke köpenyben -elvegyült a félhomály szineivel, csupán rezes sisakjuk meredt ki a -tavaszi ködből. Az asszony bezárta az ablakot. - -– Megkegyelmeztem! – mondta. - -A betyár talpraugrott, a fegyvert az asszony mellének szegezte. - -– És most elő az ékszerekkel! - - - - - -Klaránsz utazása. - -A kisasszony oly szép volt, mint egy régi, nemes acélmetszet és -leginkább solymászó hercegnőhöz hasonlított. Egyetlen fehér kócsagtoll -emelkedett ki selyemsipkájából és a ruhája zöld bársonyból volt, mint a -lovagnőké. Tündöklő barna szemei nemes vén tölgyek alatt elvonuló erdei -forrás fényességéhez hasonlítottak és bevilágítottak a kis vidéki -cukrászboltot. A kisasszony teát ivott – cukor nélkül, mint a férfias -ladyk, akiknek saját teaültetvényük van a brit gyarmatokon. Mézet evett -és a vidéki cukrászbolt egyetlen likőrösüvegéből finom pálinkát ivott. -Az üvegen tintával rajt az évszám: 1812. Isten tudja, hogyan került e -ritka likőr a kis cukrászboltba, amelyet a solymásznő kedvéért a -fehérhaju tulajdonos áhítattal fölbontott. - -Délelőtt volt s a cukrászboltban csupán a nyugalmazott tiszt olvasta a -„Pester Lloyd“-ot. A szürke katona korántsem köhögött annyit, mint -egyébkor, a legyek felé sem csapkodott csendes káromkodással az -ujságjával, meghatottan ült helyén az ablaknál s a pirosarcu, fehérkezü -tulajdonossal váltott néha alattomos pillantást, amint az a függöny -mögött megjelent. - -„Kicsoda a nagyszerű idegen dáma?!“ – kérdezték szemükkel egymástól a -solferinói ördöngős fickó és Lionetti úr, akinél hetykébben senki sem -tudta fejére illeszteni a bársonysapkát. - -A hölgy szakértelemmel kavargatta a teát, tündöklő tekintetével zavarba -hozta a tisztet, tulajdonost, tán még a bécsi élclapot is, amelynek -cimképén piros trikós hölgy állott zöld napernyő alatt, s ez volt éppen -a vicc. - -Rövid idő mulva egy barna, kockás kabát imbolygott el a cukrászbolt -ablakai előtt. Olyanforma kabát volt az, amilyenben a pesti színházban a -vándorszinészt ábrázolják. A kabát gallérja föl volt gyűrve és miután -alaposan megfigyelte a cukrászbolt belsejét, az aranybetűs ajtón -betolongott és a kötött sapkát félméternyire huzta, amíg megszabadította -tőle fejét, borotvált, rezes arc s a hang oly édeskés, mint egy vén -papé. - -– Gyermekem, a direktor mindjárt itt lesz a próbáról, – mondta a szinész -és letelepedett az asztalhoz. - -A szinész megérkezése nem kellemes csalódást keltett a cukrászboltban, -ahol némelyek már szívesen elhitték, hogy a kócsagtollas, előkelő hölgy -átutazó osztrák főhercegasszony. A „P. Ll.“ bosszúsan megzörrent, -Lionetti úr hirtelen a madárkalitkánál talált elfoglaltságot, pedig csak -néhanapján nézett a búskomor rigóra. - -– Mit próbáltok? – kérdezte érdeklődve a hölgy. - -– Valami új operett ez. Nekem nincs szerepem benne. Angol ostobaság. Ha -vendéged lehetek egy pohár anizettre… - -– Kedves Mályvai, maguk elzüllenek a vidéken. Kóstolja meg inkább ezt az -ó-pálinkát. Anizettet csak a bakahadnagyok isznak a kávéházban, – mondá -a dáma. - -Mályvai vállat vont. - -– Iszunk mi néha törköly-pálinkát is. Majd meglátod, Klári. - -– Klaránsz, gyermekem. Matskaházi Klaránsz a nevem, – mond a hölgy -hevesen. – Nos, hogy megy nálatok? - -– Sehogy, gyöngyvirágom, – felelt a szinész és hosszasan krákogott a -pálinka után. – A dráma éppen senkinek sem kell, üres a bódé, ha -szalondarabot játszunk. - -– Majd megváltozik a helyzet, kisapám. Befőzöm ezt a vidéki várost. Be -én. - -A komikus torz-mosollyal bólintgatott, mintha igen mulatságos dolgot -hallana. - -– Csak főzd be, gyermekem. A társulat úgyis koplal karácsony óta. - -A szinésznő letette a poharat, amelyben olyan pirosan csillogott a -szesz, mintha régi pápák vére volna. Az üvegen egy ó-apátság cimere -látszott. - -– Mehettem volna a Nemzetihez, tudod, de mit csináltam volna ott? A vén -szinésznők minden valamire való darabot elvesznek a fiataloktól, – mondá -elbeszélő hangon Klaránsz és rubintgyűrűjére nézett. – Én játszani -akarok, amíg szép és fiatal vagyok, nem pedig a kelléktárban heverni. -Drámát, sok drámát. Gyönyörü hősnőket… Mikorára tűzte ki a direktor -„Fedorá“-t, amelyben bemutatkozni óhajtok? - -A vénecske szinész nevetett: - -– Nem szoktak nálunk előre kitűzni. Egy-két nap alatt elkészülünk minden -darabra. Még az operetteket is kéz alatt tanuljuk. Ám itt jön Somhegyi, -drága direktorunk. - -Egy kövér, hód-bundás és dupla cipőtalpú férfiu nyomult a cukrászboltba. -Gyémántgyűrű volt a kezén és a nyitva hagyott bundán vastag aranylánc -csillogott elő. - -– Isten hozott, Klári. Szép gyűrűd van. Ej, haj, jó dolguk van a pesti -szinésznőknek. És mézet eszel? Bezzeg, mi nem eszünk mézet, – mondta -mély, zsíros hangon, mintha a nyelvével érezte volna a rubintgyűrűt és a -sárga mézét. - -Klaránsz fölemelkedett és nyerges lábát megmutatta a ruha prémjei alatt. -Majd sarkon fordult, hogy tetőtől-talpig láthassa a szinigazgató. A -direktor – bólintott a fejével. - -– Becses kis kutya vagy, drágám. A primadonnánk már öreg, örökös -fejgörcseit és utálatos szeszélyeit megunta az egész város. Te vagy a -jövő csillaga. Klaránsz, fogadd hódolatomat. - -Igy szólt Somhegyi, a művésznő reggelijét gavallérosan kifizette, a -karja alá vette a szende kezét és halk, turbékoló hangon megjegyezte: - -– Nem muszáj ám minden reggel mézet enni. - -Szállást mentek keresni. A kis girbe-gurba utcákon bibliai bőséggel -feküdt a sár. Deszkákon kellett átugrálni és egy mérges kutya Klaránsz -szoknyájához kapott. - -– Istenem, hol járunk? – kérdezte a pesti szinésznő. - -Az igazgató megveregette a művésznő fehérkeztyűs kezét. - -– Itt mindenki lámpással jár besötétedés után. Ez már így szokás, -gyermekem. - -– Erre, erre – szólalt meg hátul a komikus. – Itt lakott Fehérvölgyi -kisasszony, a művésznő elődje. - -Egy kutyaszorítóba kormányozta a vén szinész a menetet és hasadt végü -mogyorófapálcájával megveregette a lakáshirdető cédulát. Az udvaron -szénásszekér állott és a farakás félig bedőlt havas oldalával. - -– Itt van a szobácska, angyalom, – szólt Somhegyi. - -Az udvar végén kis szoba állott, virágcserép volt az ablakban. A padlón -eldobott cukorka-papirosok, üres kucséber-doboz és törött parfümösüveg, -amelyre Blaha Lujza arcképe volt ragasztva. A vipera-szemű -parasztasszony a megvetés hangján tárgyalt a szinészekkel. - -– Téns’asszony, mi a csendet szeretjük éjszaka, – mondta fenyegető -hangon. - -Klaránsz elkeseredve nézett körül a kis szobában, amelynek sötét -almáriomában mintha szegény, megölt szinésznők hullái hevernének. - -– Csak valaki fölsikálná legalább a szobát! – sóhajtotta kétségbeesve. - -– Majd a kisasszony. Ez itt így szokás! – felelt nyomatékosan a -háziasszony. – Én is dolgozom reggeltől-estig. Nem érek rá az ilyesmire. - -– Istenem, – mondta Klaránsz. - -A komikus a vasuthoz ment a podgyászért. A direktor levetette bundáját -és megsimogatta a Klaránsz kezét. - -– Gyermekem, legyen teljes bizalommal hozzám. Mely szerepben óhajt -föllépni először? - -– „Fedórá“-ban. Hisz megirtam. - -Somhegyi legyintett. - -– Az nem magának való. A társulat sem tudja. Mit szólna Eszmeráldához? -Finom kis szerep. Ó, mi ismerjük jól a közönség izlését. Bizza rám -magát, kedvesem. Higyjél nekem, nagy művésznőt csinálok belőled. Csak -bizalommal légy hozzám, gyermekem. - -Kétszer-háromszor megcsókolta a szinésznő kezét. - -– Menjen a pokolba! – mondta Klaránsz szigorúan. - -A direktornak sötétet villant a szeme. - -– Te kis komisz! – mondta elkeseredve. – Most pedig fölsúrolhatod a -szobát. - -Klaránsz vidoran fölkacagott: - -– Szívesebben, minthogy a maga ostobaságait hallgassam. - -Levetette a zöld bársonyköntöst, miután a direktor elvonult. A -rubintgyűrűt a zálogházba küldte, miután megcsókolta. A kigyószemü -parasztnő szívesen vette föl a nagykendőt, midőn a gyűrűt kezébe kapta. - -Klaránsz vizet hozott a kútról és letérdepelt a földre. Olykor sírt, -máskor meg nevetett, amint a kis szobát fölsúrolta. - -– Szinész-élet, – mondta Matskaházi a komikusnak, amint az munka közben -meglepte. – Mégis boldog vagyok, hogy szinésznő vagyok. - -A vén szinész hamiskodva nevetett. - -– Mindnyájan így beszéltek. Az első szerepet tudjátok legjobban. Jól -játszol, gyermekem. És most gyere a szekérhez, mert a ládákat nem bírom -egyedül cipelni. - - - - - -Dombey. - -– 1893. – - -Húsz év előtt Dombey György az oxfordi algimnázium növendéke volt, rövid -nadrágban járt, szerelmes volt, beteges, korai elhalálozásra elszánt -ifjú volt, éjjel a szívverését, gyönge tüdejét és sovány karjait leste, -valamint a nagy fák zúgását, amelyek a régi kis algimnázium környékén -álldogálltak, beszélgettek és úgy viselkedtek, mintha személyes -ismerősei volnának Dombey Györgynek. - -(Mindazok megnyugtatására, akik idáig gyanakodva, összeráncolt homlokkal -követték az írót, kijelentem, hogy Dombey György csupán álnév volt, -kölcsönbe Boz úrtól, akinek műveit akkoriban kezdte olvasgatni egy -gimnaziális fiucska, „La belle Izabella, donna Bella, Arabelle von -Macskaházy“ és „Dombey és Fia“, regény négy kötetben, „Niklas Nickleby“, -ugyancsak négy kötésben! Istenem, mily boldog-boldogtalan gyermek -vagyok! – sóhajtotta az ifjú éjszaka, midőn senki sem hallotta, csupán a -nagy fák, az algimnázium körül, esetleg a vadludak, amelyek a -csillagsugáros éjszakában nagy magánosságban repültek napkelet felé. S -ezzel már el is ment volna mellette minden, amit életnek, -viszontagságoknak, kalandoknak, élményeknek szoktak későbbi korban -nevezni az emberek. - -Az ál-Dombey a valóságos életben egy szilaj, középkori rablóktól -származott uraság és egy enyhe, csupán elszegényedett -grófkisasszonyokhoz méltó finomságú, lágy, ábrándos, merengő és -szívfájós nevelőnő szerelem-gyermeke volt. Ugyanezért nem tölthette -gyermekkorát abban a városban, hol atyja a középkori zsarnok uralkodott, -parasztot nyúzott, urakat dölyfösen lenézett s az esperessel hamis -keresztlevelet állíttatott ki fia számára, hogy ne kelljen annak -„törvénytelensége“ miatt az idegen városokban szégyenkezni. Pedig -sok-sok esztendő mulott el, amíg a kispatakhoz hasonló csendességü, régi -pianinóból ködös tavaszi éjjelen elhangzott szerenádra emlékeztető -mosolygású és ábrándjaiban az ólomkatonák vagy a valóságos császárok -körül borongó hölgy, az elszegényedett grófi dáma jó magaviseletével -kiérdemelte, hogy László (más néven „a kis Dombey“) a valóságban is -nevet, címet, rangot és esetleg vagyont kapjon, amelyet majd gondtalan -kézzel tesz föl a szerencseszámra. Midőn az algimnázium körül a vén -nyárfák, iharok s jószagú ecetfák zúgtak, a későbbi gróf Leicester -Diamont még csupán Dombey-névre hallgatott. „Kis Dombey“ – mondta -magának éjjel, mikor bekövetkezendő haláláról, elhagyatottságáról és -édesanyjáról, a lágy tavaszi szélről gondolkozott, akit néha olyan -messzire érzett magától, mintha Dombey úrnő példáját követte volna.) - -Tél volt s a nyárfák szépséges levelei, miután cigaretta-papiros módjára -összesodródtak, elmentek a folyó vagy a föld temetőjébe, a vadludak éji -kiáltása régen elhangzott a tájról, mint a vándor kuruckatona éneke, aki -egykor a határcsárdában dalolt, a hópelyhek oly vigasztaló némasággal -szálldostak alá messzi állomásaikról, mint megannyi gyermekálmok, a -karácsonyi kedvvel lobogó kandalló előtt a medvebőrön, olykor -fölcsilingelt a szánkó csengője a kis diák szobájába és rézvörös-arcú -hegyvidéki urak mentek farkasra vadászni az erdőbe. A favágó meseszerű -kopogása helyett mint riasztó riadalom dördült végig az erdőn a -puskalövés. Tél volt. Dombey megírta a végrendeletét, a párnája alatt -tartogatta, gyászjelentést pingált tussal, cinóberes családi címerrel, -amely így kezdődött: „Álomi Ábránd grófleány, mint édesanya és La Belle -de Matskaházy, mint jegyes jelentik, hogy…“ S a végén rondírással e -jellemző szavak: „Drága halottunk tetemét odatemetjük, hová a tél temeti -az elpusztult kis madarakat!“ - -La Belle nevelő-kisasszony volt a főszolgabíró leányánál s gyakran -cserélt regényt Dombeyvel a promenádon, ahol a kisasszonyokat sétáltatta -s ugyanakkor csúf grimace-t vágott az aranyzsinóros blúzban sétálgató -póstás-kisasszony után, amint a pap-tanárok udvarlását fogadta. -Matskaházy egy göndörhajú, barna és igen kicsinyszájú úrhölgy volt, -atyja megitta az eszét, ősi bundáját, az úri nő nevelőnőnek ment, holott -legjobban lovagolni szeretett volna a cirkuszban, midőn a félhomályba -borult magasságban a trapézok és hinták sejtelmesen meghúzódnak, az -oszlopokra függesztett lámpásoknak különös szaguk van s a zenekar olyan -csengőn játszik, mint valamely muszka-ezred tábori muzsikája. „Don -Cézár“ a pejparipa karcsún, vitus-zökkenésekkel terem a porondon, a -vörösfrakkos istállómester francia herceg finomságával segíti nyeregbe a -cilinderkalapos lovarművésznőt, az ostor csattan, a belisztezett arcú -bohóc hangos pukkanással vagódik hasra és az emelvényen a karnagy a -„Valse de Moskou“ ütemeit vezényli. La belle Matskaházy sóhajtott és -midőn álmait a sétatér bokrai között oly gyorsasággal elmondta, mintha -holnap már nem volna ideje többé az álmok elmondására, melegen, -barátságosan szorította meg kezét az ifjú Dombey Györgynek. Hisz a -regényhősi pályára csupán ők ketten szánták magukat a városkában, ahol -annyi nevezetesség volt még, hogy a fák különösen zúgtak, estve és -éjjel. A toronyóra mutatóján emberemlékezet óta egy vén csóka ült. Tehát -az időszámítás teljesen szünetelt. - -Ismét éj volt, Pesten, ó-esztendő utolsó éjszakáján, részeg muzsika -zengett, a lámpások nekividámodva világítottak hajnal felé, mintha ők is -örülnének a bölcsőjéből ébredő gyerekecskének, tánctól, ivástól és sok -reménységektől kifáradt emberek hemzsegtek a mulatóhely oszlopai között, -hol Dombeynk olyan egyedül volt, mint gyermekkorában a folyóparton. - -Talán éppen a Valse de Moskou-t játszák, szép édesanyjára gondolt -Dombeynk, midőn a vállát megérintette Matskaházy kisasszony: - -– Emlékszel rám? - -– Igen. Hát hogy történt? - -– Meguntam mindent, mindent… Később Pestre szöktem, most már itt vagyok -évek óta. Táncosnő vagyok. - -Még mindig olyan gyorsan beszélt Donna Bella, mint hajdanában, csupán -hangjának kellemetes üdesége ment el a pörkölt-színű falevelek után. -Göndör hajában rózsa, arcán anyáskodó mosoly, amellyel a régi szeretők -szokták fogadni azokat, akiktől békében, csendesen, szerelemben -elváltak. - -– Lám, nem haltál meg mégse! – mondta La Belle, amint kicsit -elgondolkozott a multon. – Szép, erős, büszke ifjú lettél, Dombey. -Vajjon szeretsz-e még? - -Dombey, miután a fák zúgásán kívül már egyebet is megtanult, -megsimogatta a táncosnő kezét. - -– Természetesen, szeretlek, te karácsonyfa! Kár, hogy nem lettünk -egymásé. Én már vőlegény vagyok. - -A táncosnő megszeppent. Félrefordította a fejét. A lámpásokba nézett. - -– Furcsa, – mondotta csendesen. - - - - -Budai este. - -A cimerben kis pelikánok voltak, turbános török fő és mezítelen kard, a -viselője pedig Galambos Mária volt, táncosnő, magyar dalénekesnő, -huszárnő, csikósnő, aki a külföldi, főként orosz szinpadokon meglehetős -sikerrel működött, később Budán kis villát vásárolt és a kapura -kifaragtatta a cimert a török fővel és mezítelen karddal. Ekkor Galambos -Mária harminc éves volt, a legszebb bundája volt Budán, az ékszerei -titokzatos fényűek, míg a szeme tájékán könnyü pókhálót vont valamely -körülmény, talán egy boldog-boldogtalan szerelem élménye, vagy egy -moszkvai bál éjszakája, midőn a herceg vagy a kereskedő végképpen -elhagyta, behódolván egy új csillagnak, aki a művészet egén fölbukkant. -Talán nem is volt semmi különösebb eredendője e pókhálónak, hisz -erkölcsben, csendben, nyugodalmas vidéki házban éldegélő úriasszonyok is -hozzájutnak e pókhálóhoz, amely szemükre rászövődik, holott egyetlen -egyszer sem ittak pálinkát gárdatisztekkel. - -Mária harminc esztendős volt és végtelenül búsalkodott a pókháló miatt, -amely véleménye szerint sokkal korábban érkezett, mint illett volna. -Volt egy barátnője (korántsem olyan gazdag, mint ő), akivel egykor -együtt táncolt a moszkvai „Paradicsom“-ban, aki ugyancsak Budán -telepedett le s tőle Mária délutánonkint kérdezgette: - -– Mondd, miért öregszem én meg idő előtt? Mindig jószívű, vallásos, -becsületes nő voltam, segítettem a szegényeken, pártfogoltam az árvákat, -ha jól ment a dolgom, aranyat nyomtam a sarki koldus kezébe, aki Moszkva -égésénél is már a sarkon állott… Miért, mondd, Ilona? - -A barátnő a betegségektől és szegénységtől már régesrégen összeszáradt, -csupán fényes kis szeme mozgott szokatlan élénkséggel, különösen, ha -előkelő urakat látott kocsizni a Hüvösvölgy felé, alattomosan -mosolygott: - -– Mindennek az oka, hogy nincs kedvesed, akit szeressél. - -– Pfuj! – kiáltott föl Mária és tömérdek karperecét megrázta kezén. – -Már Moszkvában is azon törted mindig a fejed, hogy szőjj szerelmet -barátnőid és méltatlan férfiak között. Te javíthatatlan vagy, Ilona. -Engem legszívesebben láttál volna a nagydobos karjában. Azért nem lett -belőled semmi, mert mindenféle ringy-rongy férfival szóbaállottál. - -– Én mindig igazán szerettem, – mondta igen büszkén Ilona. - -– Mit értél vele? Sohasem nyughattál a szívedtől. Mondhatnám ezt -durvábban is. Elég volt egy tökfejü férfit látnod, már megőrültél. -Érdemes volt? - -Ilona ócska, divatja mult ruhákat viselt. És e ruhákat olyan furcsán -tüzögette, varrogatta össze, hogy még régibbeknek látszottak, mint -amilyenek valójában voltak. Szerette a tarka szoknyát, a mályvaszínű -zubbonyt (benne tarka virágok), a nyakába pedig valamely zöld kendőt -kötött. Két nagy antik fülbevalójára mit sem adott a zálogos, ugyanezért -legkedvesebb emlékének nevezte a fülönfüggőt, férfias gallér és kézelő -egészítette ki többnyire toálettjét. Megritkult hajába szívesen tűzött -virágot. A két kezét összefonta mellén és igen komolyan nézett -barátnőjére, elszántan beszélt: - -– Tudom, hogy ti vagytok többségben hidegszívű, számító teremtések, -akiknek egyetlen gondjuk a pénz, az ékszerek, a vagyon, amellyel -nyugalomba lehet vonulni. Tudom, hogy elteszitek az aranyakat, amelyeket -kaptok az élet folyamán, mert az aranyak szépek, amint ezüst tálban -feküsznek a vasszekrény mélyében. Bizonyosan neked is van gyüjteményed -szakállas, kakasos, asszonyfejes aranyakból, hisz eleget kaptál -életedben. De vannak nagyszerű perzsiai aranypénzek is gyüjteményedben, -amelyet a követség tagjai ajándékoztak a pohár pezsgőhöz. Tudom -pontosan, hogy a mogyorónyi gyémántfülbevalód négyezer forintot ér, a -tollaid és csipkéid szintén tekintélyes értéket képviselnek, bár a -rongyokra nem sokat adtál életedben. Aztán mégis, ha meghívsz magadhoz, -vacsorára a déli maradékot tálalja szobaleányod az asztalra. - -– Kinek főzessek!? – kiáltott föl némileg indulatosan Galambos Mária. – -Én magányos asszony vagyok, vendéget rajtad kívül nem fogadok, talán -majd a konyhára fogom elkölteni a pénzemet?! A papirosok mostanában úgy -is alacsony kurzuson állanak. - -Ilona tarka szoknyáját följebb huzta térdén, mintha valamely láthatatlan -férfinak óhajtott volna tetszeni. A velencei tükörbe pillantást vetett -és megigazította a szalmavirágot hajában. - -– Néha éjszaka mégis azt gondolom, hogy sokkal boldogabb vagyok, mint -te. Különösen éjszaka, mikor az ágyban fölmelegedem és a fejem már -megtalálta a helyét a párnán, testi fájdalmaim elmultanak, halkan, -könnyedén lélekzem, mikor is újra fiatal nő vagyok és sorban -végiggondolok azokon a férfiakon, akiket ismertem, akik egykor engem -szerettek. S akiket én szerettem. Egykor nagyon pazarló voltam, igaz, de -most annál takarékosabban bánok a dolgokkal, a szívemmel és a -férfiaimmal. Egy éjszaka csak egy férfival álmodok. A többieket -másnapra, későbbre hagyom, mert az élet hosszu. Ki tudja, meddig kell -még élnem? Úgy pedig igazán nem tudnék élni, hogy ne volna többé férfi, -akivel éjszakánként gondolatban eljátszadoznék, akinek haját -megsimogatnám (persze csak az ágytakaró alakjában), akinek hangját -visszaidézném, szavait, kedves mondásait elismételem magamban… Mert, -remélem, tudod, hogy legalább is oly kedvesek voltak hozzám a férfiak, -mint hozzád, vagy tán még kedvesebbek, mert nem kerültem pénzükbe. - -– Édes szívem, – felelt méltóságteljesen Galambos Mária. – Te egy vén -perdita vagy. - -Ilona nem sértődött meg, mert hiszen négyszemközt voltak. Hamisan -hunyorított, mintha valamely láthatatlan személlyel közölné, hogy „a -vén“ kifejezést eltette, följegyezte és gyorsan visszaadja. - -– Igen, én vén vagyok, szegény vagyok, beteg kutya vagyok. Te szép vagy, -gazdag vagy. A zsidó asszonyok mind utána fordulnak a bundádnak a korzón -s ez téged igen büszkévé tesz. A cipőid még mindig a legfinomabbak, a -kalapodon a strucctollak sok pénzt érnek, de én tudom, hogy nem -mindennap váltasz tisztát, te dáma, te. - -A nyíl nem talált, mert Galambos Mária cinikusan nevetett. - -– Minek? Kinek? Se nekem nem kellenek már a férfiak, se én nem kellek a -férfiaknak… A mi útaink elváltak egymástól, a pókháló lassan benövi az -arcomat, sírboltot építek a nagyapámnak és magamnak is készítek oda -helyet. Reggelenkint a cinkéket nézem, amint a kert deres fáin -ugrándoznak, este a tűzbe merülök, éjjelente attól félek, hogy mégis -csak tönkremegyek, mert esnek a papirosok. - -– Látod, mindez nem volna, ha reám hallgatnál, – felelt a barátnő. - -Egy pillanatig elhallgatott a két hölgy. A meseképet ábrázoló álló-óra -törpéivel és baglyaival olyan nyugodalmasan ketyegett, mint valamely -gyermekszobában. Alkonyat volt odakünn, a fák fázósan eregették karjukat -az ablakhoz, mintha hallgatóztak volna. - -A tarka szoknyát lesimította Ilona. - -– Elmulasztom a pókhálót szemedről, – mondta titokzatos hangon Ilona. - -– Be akarsz valakit mutatni? – csattant föl Galambos Mária. – Van valami -férfirokonod, talán egy facér pincér vagy részeges muzsikus, akivel a -vagyonomat el akarjátok csalni? Nem, abból nem esztek. - -Ilona halkan, csendesen nevetett. - -– Bolond vagy. Egy igen előkelő úr érdeklődik utánad… - -– Ezt hazudja a kártya is. - -– Már többször látott kocsijából, a budai korzón utánad ment, a -Várszínházban látcsövezett… - -– Francia szakálla van és nagy orra, az óraláncán valami régi tallér -csüng, a kisujján halálfejes gyűrű van. - -– Ő az. - -A két hölgy elhallgatott. Ilona hosszu idő mulva szólalt meg: - -– Tetszel neki. Szerelmes. - -Galambos Mária, aki idáig elgondolkozva, szinte gunnyasztva ült a -karosszékben, erre hangosan fölkacagott: - -– Csak ezt ne mondtad volna!… Most már igazán nem óhajtok vele -megismerkedni. Utálom a szerelmes férfiakat. - - - - - -Borbála. - -Bajmócon a mult század derekán lakott egy Kókusz nevű csizmadia, aki úgy -származására, mint tudományos ismereteire szerfölött büszke volt, a -mesterségét nem nagyon értette. Kókusz Pál egyenesen az esztergomi -primással tartott atyafiságot, tán mert annak is csizmadia volt az apja; -a tudományokat egy régi képes ujságból tanulta, amelynek egy vaskos -kötetét valahol örökölte. Mások álmoskönyveket, kalendáriumokat szoktak -olvasgatni, Kókusz a Képesvilágot forgatta, ahol a dél-amerikai nagy fa -volt lerajzolva, amelyet tíz ember sem bir átölelni, az első gőzmozdony, -valamint Kolumbusz vitorlása; a londoni kakasviadal körül bámészkodó -hajóslegények arcát úgy ismerte már, mint a falubeliekét. Kerekfejű, -vállas, komoly férfiú volt Kókusz; ha fölvette százgalléros köpenyegét, -akármilyen városba beillett volna. A bajmóciak kicsit büszkék is voltak -rá. „A mi csizmadiánk!“, mondták. „Tudományos ember.“ - -Történt, hogy egy téli délutánon, nem sokkal karácsony előtt, de -semmiesetre sem karácsony után (mert hisz e dátumokat nem lehet -összetéveszteni) Kókusz Pál lakodalomba volt hivatalos. Nem volt ugyan -rokona sem a vőlegény, sem a menyasszony, – a primáson kívül nem volt -más rokona, – Kókusz Pált azonban szokás volt meghívni ily alkalmakra, -mint a papot vagy a kántort. Szép, kékszemű, lenhajú teremtéske volt a -menyasszony, tavasszal még libát őrzött a folyóparton, Kókusz Pál, mint -özvegy ember, aki két asszonyt eltemetett, nagy szakértelemmel vizsgálta -a menyasszony fogát, haját, kezét. - -– Rövid életü lész! – mondá, mikor a leány tenyerébe pillantott. – -Szegény első feleségemnek volt ilyen tenyere. Szegénykémnek, drágámnak! -– S elérzékenyedett a tudós csizmadia. - -Aztán közelebb húzódott a paphoz és minden alkalommal megcsóválta a -fejét, amikor a pap Istenre hivatkozott a beszélgetés folyamán. -Kókusznak egyik híressége volt az istentagadás, habár erre már nem -nagyon büszkélkedtek a bajmóciak. Olyan volt az istentagadás Kókusz -hírnevén, mint a tökön az inda. Majd elszárad, mire megöregszik. A pap -eleinte térítgette, csodákat mondott a szentírásból, látható dolgokkal -bizonykodott: Kókusz konokul csóválta a fejét. Nem szólt, csak tagadott. -Hisz meghalt az első felesége. - -A pap később elköszönt, a kántornak korán reggel temetése volt, a -honoráciorok közül egyedül maradt a csizmadia a lakodalomban. Ezt -szerette legjobban. Ilyenkor magyarázta a parasztoknak a képes ujságból -tanultakat, olykor megtódítva saját gondolataival. Közben bort, pálinkát -ivott, nekivörösödött, az asztalt döngette, holott senki sem mondott -ellen. Majd a menyasszony körül kezdett legyeskedni, mire nyakába -vetették a köpenyegét és aztán Isten hírével útnak bocsátották. - -Kókusz Pállal gyakran megesett az ilyesmi, behunyt szemmel is tudta már -az utat hazafelé. Egy kerítés, egy kapu, aztán egy szemétdomb, a -hidacska, aztán balfelé dőlni, mindjárt otthon leszünk… De most hiába -dőlt balfelé. Sőt a hídra sem emlékezett. A vaksötét téli éjszakában, -amint mámorosan dülöngélt, úgy érezte, hogy a talaj sokkal keményebb a -csizmája alatt, mint a falusi hó. Hideg hópelyhek szálldostak az arca -körül és jeges lélekzetvételét érezte a nagy hegyeknek. A csizmája -sarkával a talajra ütött. Tompa, de mégis visszhangzó hang felelt. Jégen -járt, talán a befagyott folyó jegén. No hát innen könnyű lesz hazaérni, -csak a partot kell megtalálni. Elindult, boros ember módjára nyujtogatta -a lábát, többet ment hátra, mint előre, kiegyenesedett, meg összeroskadt -és mind hidegebb lett körülötte, a jég tisztán csengett a patkója alatt, -a tiszta fekete éjszakában olykor egy-egy égig érő szürke kísértet -bukkant föl homályos tekintete előtt, halotti csendesség mindenfelé, még -a hóesésnek sem volt hangja, pedig a pelyhek sűrűn repkedtek az arca -körül. - -Meddig bolyongott a folyó hátán, hol és merre járt? A tagjai már -meggémberedtek, szinte öntudatlanul, lehajtott fővel ment és csak arra -vigyázott már, hogy hanyatt ne vágódjon. Nem gondolt semmire. - -Sem életre, sem halálra. A feje boltozata alatt még ott bolyongott, mint -valami buborék a lakodalmasok kurjongatása. Roppant fáradságot érzett. -Puha havat szeretett volna találni, ahova ledőljön megpihenni. - -Félig lehunyt szemébe egyszerre fénysugár szökkent, mint valami éles -nyílvessző. Néhány lépésnyire valamely ablakból jött a világosság, a -csizmadia összeszedte végső erejét, előre vánszorgott és tapogatózva ért -egy ajtóig. A kilincset megnyomta és egyszerre a szoba közepén találta -magát, ahol a lámpa égett és kellemes meleg terjengett. Sült-alma szaga -és pecsenye-illat, amilyen téli vásárkor a laci-konyha környékén van. -Fehér cipó nevet a kofa sátrából és a sátor alatt rongyos cigány -cimbalmozik. (Kókusz Pál élete legszebb részét a vásárokon töltötte. -Pénz volt, jókedv volt, a csizmák éppen úgy szerettek utazni, mint -csinálójuk. A fuvaros lovának dértől csapzott fülei voltak s a -koptatónál a határcsárda kéménye füstölgött a vörös alkonyatban. Teli -torokból kiabáltak az ivóban a vásárosok, a ráncos szoknyájú menyecske a -jeges, harmatos, piros borral töltött üvegekkel úgy illegett közöttük, -mint egy rózsaszál.) Tehát teljesen kedvére való helyre vetődött Kókusz -Pál. - -Már éppen a bicskája után nyult, hogy a láthatatlan laci-pecsenyét -megkeresse, midőn a kemence tetején üldögélő fekete macska megmozdult, -eltünt helyéről s az asztalnál termett a szék hátán. Mire Kókusz -fölocsudott volna, a fekete macska helyén az első felesége ült, bizonyos -Horkai Borbála, akivel csupán egy esztendeig élt s ezért sohasem tudta -teljesen elfeledni. Ugyancsak bánatában házasodott meg ismét, hogy -Borbálát talán elfelejti… Nem, az asszony a másvilágról sokáig -visszajárt éjszaka s ugyanezért sűrűn verekedett a második feleségével. -S ha lehetett, a vásárokra szökött Nyitrára, Ujvárra. - -Az asszony nem szólt semmit, csak kedvesen, bánatosan, gyöngéd -szemrehányással rámosolygott a csizmadiára, mintha Isten tudja milyen -régen várna már az elhagyott házban. Majd fölállott és megcsókolta az -urát. Mintha a szél csókolja meg az elhervadt kert virágait ködös őszi -délután. - -Kókusz megborzongott. - -Most kezdte érezni, hogy valami különös dolog történik vele. - -S hirtelen az jutott az eszébe, hogy az első felesége, a Borbála -idejében is elment egyszer a vásárra, habár erre semmi szüksége nem -volt. A menyecske ellátta minden jóval, meleg ággyal, lágy kenyérrel. -Mégis elment, mert rossz vére hajtotta. Mire hazajött, már kiterítették -a szomszédok az asszonyt. Beleugrott a kútba. Mert Kókusz a vásárra -ment. Talán ezért se tudta elfelejteni Borbálát? - -Az asszony megcsókolta balról, megcsókolta jobbról. Nini, mintha most -már melegebb volna a csókja? Olyan meleg, mint akkoriban volt, mikor még -Kókusznak nem jutott eszébe vásárra menni. - -A csizmadia nekimelegedett. Megmozdulni nem mert, mintha tudta volna, -hogy nem valóság az, ami körülötte történik. Csak állt, álldogált s -boldogan engedte, hogy Borbála – kékszemű, lenhajú, fehérarcú, mint akár -az esti menyasszony – jobbról-balról körülcsókolja, megölelgesse, -megsimogassa. - -Egyszer aztán nem állhatott ellent a vágyának. Fölemelte a karját a -menyecske derekának irányába. - -A szeme egy pillanatra lecsukódott. S mire kinyitotta, a -határcsárdabeli, ráncos szoknyájú korcsmárosné borult vállára, egy -nagyon fekete, nagyon tüzesszemű teremtés, aki még a fuvarosok keresetét -is elszedte annakidején. De férficsizmát is elfogadott ajándékba. - -Borbála valamely láthatatlan szárnyakon tovaröppent. Vagy talán kerekek -voltak a lábán, amelyek a szoba sarkába vitték. Ott megállt -kartonruhájában és két kezét búsan leeresztette. - -Kókusz Pál undorodva taszította el magától a csárdásnét. Hogy is ne! -Majd ő ezzel a mindenkiével fog ölelkezni, mikor itt van az ő drága, -imádott felesége. - -A csárdásné úgy kapaszkodott a csizmadia nyakába, mint a folyondár. -Megbénította a kezét, letapasztotta a száját. A székére húzta maga -mellé. Nagy tüzes szeme úgy csillogott, mint valami állaté. - -S egyszerre újra pecsenyeszag töltötte meg a szobát, friss hóillat -áramlott be a láthatatlan ajtón és kezek, öklök döngették az asztalt, -amelyeknek hozzátartozó karjait azonban nem lehetett látni, Harmatos -külsejü üvegek táncoltak az asztalon, gömbölyű borospoharak részegen -fölfordultak és cimbalomszó is zengett. Egy fuvaros nagyott csattantott -ostorával valahol messze, szán csilingelt és komondor ugatott. - -A csárdásné átölelve tartotta a csizmadia nyakát s nem engedte, hogy -megforduljon arra, ahol a feleségét érezte. - -A pecsenye finoman, fehéren omlósan kínálkozott a puha cipóról. A piros -bor szikrázva tündökölt, a cimbalom lágyan pengett. - -Akkor megfordította a fejét Kókusz Pál, habár a csárdásné erősen fogta. - -Hát látja ám Borbálát, amint tőle eltávolodva a régi kis házuk virágos -kertjében a kackiás, fiatal szolgabíró ölében üldögél. Igen, Garaminak -hívták a csinos szolgabírót, aki fütyörészve szokott elmenni a ház előtt -és mindig hamisan kacsintott be az ablakon. És most ott ült Borbála az -ölében, hátul a lugas a szőlőlevelekkel, amelyek között gyümölcs sohasem -termett. Már mennek is kettesben a lugas felé. - -A csizmadia borzasztó fájdalmat érzett a szívében. - -Mire Borbála alakja a szolgabiró alakja nyomán kis vonakodás után eltünt -a lugasban, a csizmadia rettenetesen fölordított. - -Egy nagy, fekete macska ugrott a fejére, a borosasztal összedőlt, a -lámpa elaludt. Vak sötétség lett. - -„A mi csizmadiánkat“, amint a bajmóciak Kókuszt nevezték, napok mulva -lehetett életre kelteni. Csaknem megfagyott a lakodalmas éjszakán. - -De egészséges már többé sohasem lett. Az arca megsárgult, a haja hullani -kezdett és mérgesen köhögött. Miután néhány fogát is kihuzatta a -borbéllyal, sivító lett a hangja és csunya szavakat kiáltott a fiatal -asszonyoknak. - -Tudományával sem volt kedve dicsekedni, olykor elment a templomba s -nézte, hogy imádkoznak az emberek. - -A vele egykorú falusiak szemébe fürkészve nézett s olykor félénken, -szinte szégyenkezve megkérdezte, vajjon emlékeznek-e Garamira, az -egykori szolgabíróra? Milyen ember is volt? Igaz, hogy szerette az -asszonyokat? Különösen az ő asszonyát, mialatt a vásárt járta? Hogy is -volt? Mint volt? - -Ki emlékezett volna? Nagyon régen volt az már. - -Egy tavaszi napon, mikor már zöldült a kis hegyoldali temető, Kókusz Pál -kibandukolt a temetőbe. Az első felesége sírját benőtte a gaz, a hólé -befolyt a sírba és a kis kereszt megdőlt. A csizmadia sokáig állott a -sír fölött, végül csúfolódva megkérdezte: - -– Boris, jó volt a szolgabiróval csókolózni? Jó volt a kútba ugrani? - - - - - -A kártya nem hazudik. - -Téli este volt a budai házban és Ilona leányasszony kártyát vetett -Galambos Máriának. - -Mary, – az ypszilon fölött két ponttal és tekintélyes farkincával, – -alapjában mitsem változott azóta, mióta egy szál trikóban elindult a -világba, hogy táncával, szépségével, ifjúságával ékszert, pénzt és szép -ruhát keressen. Piszkos kis szállodai szobákban lakott – a sötét kis -szobák olyan pontossággal és emlékezetességgel vonultak végig életén, -mint akár a karácsonyok, szilveszterek és más házi ünnepélyek, amelyeket -mint jó családból való leány élete minden körülménye között megünnepelt. -Sok kis szálloda-szoba volt elraktározva emlékezetében, portások, éjjeli -szolgák, akik a ládát cipelték az állomásra s hó szakadt, szél -süvöltött, szikrák repkedtek a mozdony kéményéből és nagy bundában jött -a vasuti kalauz, amint tovább utazott egyik városból a másikba, hogy -ismét táncoljon, férfiakra mosolyogjon, kedves vagy kedvetlen barátnőkre -tegyen szert. Aztán megint egy kis szűk szállodai szoba, megint egy -gonosztevő külsejü portás, éjjeli szolga, aki a markát tartja, fodrásznő -sok mesével, mondanivalóval… Ebbe a halálosan megúnt életbe, mint orgona -hangja az unalmas hosszúra nyúló misébe belézendült a kártyavetés. -Galambos Máriának senkije sem volt, senkiben sem bizott, csupán a -kártyában. A kártya neki soha nem hazudott, megmondta az igazat, -tanáccsal szolgált a jövőre, megvígasztalta a szomorúságban. A füstös -kis hotelekben, ahol az artista-lányok vándorlásaikban meghúzódtak, -esténkint előadás előtt, vagy késő éjjel előadás után gyakran -megkérdezte Galambos Mária: - -– Vajjon ki tud kártyát vetni a hölgyek közül? - -Egyszer Angliában azt mutatta a kártya, hogy óvakodnia kell egy kis -fekete embertől. Azóta kerülte az alacsony, barna férfiakat. Moszkvában -egy kékszemü barátnőjére figyelmeztette a kártya, aki valóban útjába -került… De Mary már előre óvakodott a kékszemütől. Éppen óvatosságának -köszönhette, hogy meg nem csalta. - -Ilona leányasszony, a tarkaruhás, lerongyolódott táncosnő egyike volt a -legjobb kártyavetőknek. Pompásan tudott a kártyák nyelvén, mintha közeli -atyafiságban lett volna a furcsa kártyafigurákkal. Olykor hosszu -szónoklatokat mondott a zöld nyolcashoz, máskor kezével megsimogatta a -tök ászt, ha megfelelő helyre jött. Nyolcszor-tízszer megkeverte a -kártyát, az ujját megnyálazta és átszellemült arccal fordult Máriához: - -– Most pedig ne gondolj semmire, mert akkor nem jöhet ki a kártya. -Balkézzel emelj. - -A szekrényben huszonnégy személyre való ezüst volt, az értékpapirosok -egész fiókot foglaltak el egy megbizható bankban és a vasszekrényben -ezüst levesestál színültig tele volt a világ különböző aranypénzeivel és -két szekér szenet fuvaroztak a pincébe, mikor lehullott az első -hópehely: Galambos Mária ma is oly babonás figyelemmel hallgatta a -kártya üzeneteit, mint hajdanán, amikor egy szoknyája volt és éjjel -kimosta a másnapra való fehérneműt. - -– Valami leány van itt, valami fiatal hölgy, aki egész este -alkalmatlankodik… Valami rokon, távoli atyafi. Ez valamit akar tőled, -állhatatosan, folytonosan töri valamiben a fejét. Sokat gondol rád. És -vele együtt gondol valamely fiatalember is. A fiatalember a hölgynek -udvarlója. Tán el is akarja venni. De ez nem egészen bizonyos, – -mondotta Ilona, kártyái fölé hajolva és ujja hegyével rendezgette a -figurákat, alig érintve őket. - -A petroleum-lámpás megvilágította a figurákat a himzett terítővel -borított asztalon, mert a villany és a gáz csupán üzletbe, a színházba -való, odahaza legjobb és legolcsóbb a petroleum. Ilona egy kalácsmorzsát -gyúrogatott az ujjai között és a fejét félrehajtotta, mint a tök felső. - -– Nincs valami fiatal lányrokonod? – kérdezte hirtelen. - -– Nincs! – felelt Galambos Mária. - -Ilona a fejét csóválta. - -– Akkor bolond ez a kártya. Megpróbáljuk még egyszer. - -Gyorsan kevert és keverés közben behunyta szemét, de ismét csak előjött -a fiatal hölgy alakja a kártyában és állhatatosan akart… Mindig akart, -gondolt, fejét törte. Mi lesz ebből? - -Harmadnap egy nyugalmazott altiszt külsejü, repedt haranghangú, italos -arcszínű, zömök férfiu egy télikendőbe bujt, vékonyka fiatal leányt -terelgetett befelé a Galambos Mária szobájába. - -– Gyere már. Nem harap meg a nagysága. - -– Kicsodák maguk? – kérdezte idegenkedve Mária. - -– Hát már nem ismersz? – csodálkozott az altiszt. – Én vagyok a Jóska -bácsi, a Mari néni öccse… Mari nénéd tavaly halt meg Várpalotán és még a -halálos ágyán is mondogatta, hogy téged mindenesetre fölkeressünk. Rózi -szinésznő akar lenni, azért jöttünk hozzád… - -Galambos Mária a zöldköves gyűrűt megforgatta ujján, a messzi, alig -látott gyermekkor rettenetes nyomoruságából valóban kiemelkedett -valamely gyümölcsös kofa alakja, akit talán éppen Mari néninek hívtak. -Egy vastagbajuszu rendőr is járt azon a környéken valahol. Nagy csizmája -és rozsdás kardja volt. Pincében laktak és a kard csörgött a grádicson. -Ez volna tán a Jóska bácsi? - -Ilona leányasszony a kályha előtt állott és a kezét melengette. -Jelentőségteljesen hunyorított Máriára, mintha csak azt mondta volna: - -– Ugy-e a kártyák nem hazudtak? - -Aztán előrelépett Ilona és rászólt a leányra: - -– Vesd le a kendőt! - -A leány szótlanul engedelmeskedett. - -Vékony, alig tizenhat esztendős, barna, falusiasan piros arcu leányzó -volt. Ilona gyorsan megvizsgálta a szemét, – amelyet elég értelmesnek és -kifejezőnek talált, – a fogát, amely szokatlanul fehér és finom volt, -kis füle mellett természetesen göndörödött haja, mig keze néhány napi -ápolás után igen fehér és finom lehet. No és a lába. - -– Emeld följebb a szoknyád! – parancsolta. - -Vékony, de igen finom szabású lábszárakat mutatott a vastag harisnya. -Mint két virágszál, olyan volt a láb, alul csodálatosan kicsiny, -hosszúkás és nyerges lábfejben végződő. - -– Szakasztott Alexandra Bajálka! – dünnyögte Ilona a fogai között. - -Galambos Mária unottan vállat vont. - -– Ha semmi különösebb tehetsége nincs, akkor éppen olyan, mint minden -fiatal leány. Ilyen voltál te is, én is… - -– Nos és mi közönséges, mindennapi teremtések voltunk? – kérdezte Ilona -leányasszony éles hangon. - -Mária legyintett: - -– Akkor még könnyebb volt boldogulni. Kevesebben mentek a táncosnői -pályára. Manapság minden dologtalan masamód-leány álma a szinpad. Mit -tanult a kisasszony? - -– Nem az a fontos, – szólt közbe heveskedve Ilona. – Az a fontos, hogy -vagyunk a férfiakkal? - -Valamit a Jóska bácsi fülébe súgott, mire az altiszt mély torokhangon -válaszolt: - -– Meghiszem azt! Agyonütöttem volna! - -Ilona összefonta a két kezét és bólongatva nézett Máriára. Galambos -úrnőt mutatta az egész dolog. Nem szeretett idegen emberekkel sokáig -foglalkozni. - -– Fölfogadom szobalánynak! – mormogta rosszkedvü unalommal. - -– Azt nem! – kiáltott közbe az altiszt. – Az én lányom… - -Rózi azonban gyorsan lehajolt és kezet csókolt Galambos úrnőnek. - -– Csakhogy a közelében lehetek! – mondta igen szerény hangon és -öntudatos hízelkedéssel. - -Máriára kellemetes hatással volt a leány alázatos, mégis kecses -meghajlása. - -– Aztán majd meglátjuk, – dünnyögte. – Majd meglátjuk, lesz-e kedved a -szinésznői pályára? Most pedig menjenek ki a konyhára. Hány esztendős -vagy? - -– Tizenhat, kezét csókolom. - -– No, majd meglátjuk, – felelt némileg megenyhülve Mária. - -Midőn egyedül maradtak, Mária komoly szemrehányással fordult -barátnőjéhez: - -– Mi az ördögnek varrtad a nyakamba ezt a leányt? Mi közöm nekem ahhoz, -hogy neki jó a foga? Az enyém is az volt… - -Ilona alattomosan nevetett: - -– Hát csak mi ketten legyünk a rossz, vén nők? Senki se legyen már -rajtunk kívül rossz egész Magyarországon? - -– Attól félek, lopni fog ez a leány! – mormogta elgondolkozva Galambos -Mária. - -– Majd vigyázunk rá, – felelt Ilona. – Az a fődolog, hogy a kártya nem -hazudott. - - - - - -Amadé téli lovaglása. - -Délutánonkint lóra ült és csendes ügetéssel járta be a határt. Tél felé -járt, olykor könnyü hó fedte be a réteket. Az útszéli szent kápolnájában -olyan elhagyottan töltötte napjait, mint egy nyugalmazott tiszt úr, aki -aránylag fiatalon falura költözik, napközben a kutyájával beszélget, -esténkint a múzsáknak hódol, német és angol verseket fordítgatván az -íróasztala számára. Amadé – másképen nem is hívhatták – a varjakat és -kopár mezőket félig lehunyt szemmel, bánatosan félrehajtott fejjel és -bús fütyörészéssel nézegette délutánonkint a nyeregből, a körmét -mindennap fényesítette és a kamáslija hófehér volt lábán, verseket -mondott magában, amelyeket itt-ott olvasott Childe Harold-ban vagy az -Anyégin-ben és a tekintete mindig oly elmélázó volt, mintha még mindig -egy kis osztrák színház nézőterén álldogálna és félvállal hanyagul -támaszkodik a páholyok mellvédjének, míg túlról, egy páholy -jobboldaláról olykor egy fehérkeztyüs kéz feléje irányítja a -gyöngyházzal kirakott látócsövet. Esztendők múltak el azóta és Amadé -délutáni lovaglásaikor mindig úgy helyezkedett a nyeregben, hogy az -erdőszélről, egy bokor mögött bármely pillanatban megfigyelhetné őt a -nagyon fehér keztyük tulajdonosnője. Egyszer talán, titokban, -rejtőzködve átutazik a tájon, a kovácsnál felesleges óvatosságból -megerősítteti a hintó kerekét és ezalatt kis sétát átutazik a tájon, a -faluba, vagy az erdei úton, ahová Amadé nyugdíjaztatása után csendesen -visszavonult. Vigyázni kell tehát a mozdulatokra és a beszédekre, hisz a -látcsöves hölgy egykor csupán a finomságokat szerette, halk szavakat, -álmodozó lépéseket, a zenében Mozartot és a költészetben a helyet, ahol -Lenszky sírhalmáról zeng a lant. S olyan előkelő volt, mint egy -főhercegasszony. A főhadnagy csak félóránkint kapott pillantást a -páholyból s mire vége volt az előadásnak, az elrobogó fogatban a -lámpások havas fénye egy pillanatra megmutatták a jegesmedvebőrt, a -főhadnagy szíve és kedve szerint lehorgaszthatta a fejét, midőn a Piros -almánál korsó sörét és kolbászát elfogyasztotta. - -Azelőtt, évekkel előbb kedvese volt az előkelő hölgy, ám a végzet -másképpen rendelkezett, szinte búcsu nélkül váltak el egymástól, holott -megszokták, hogy naponkint gyönyörködjenek egymás hangjában, a -Práterben, a titkosabb helyeken karonfogva sétáljanak és nyaranta a -fürdőhely játékasztalánál egymás mellett ültek, kevesebbet figyelve a -játékra, mint egymás hangjára, figyelnek lélegzetvételre, könyökük -érintkezésére, – míg egy napon a katonának önkénytelenül eszébe jutott, -hogy az iskolában a francia tanár sokszor oktatta a növendékeket, hogy -hölgyeknek nem illik terhükre lenni egy finom férfiúnak s elvonulni kell -az útból, midőn a hölgy tekintete úgy kívánja. „Még ha belehalok is!“ – -gondolta magában Amadé, midőn harmincesztendős korában nyugdíjazását -kérte, hogy végképp eltűnjön a dáma közeléből, akit csaknem egy -évtizedig szeretett. Kis ősi birtoka volt, folyócska szelte át a -réteket, a fákat többnyire nagyapja ültette és a templomban külön padja -volt, családi címerével. A fűzfák estefelé a kert sötétjében úgy -ölelkeztek, mint régi ismerősök, apja barátai, anyja barátnői, a cinke -reggelenkint éppen úgy füttyentgetett a deres eperfán, mint -gyermekkorában és a nagy cserépkályhákban a tél hangjai – a sikság -fölött futó szél mormogása, bükkfa-hasáboknak recsegése és a láng piros -lobogása mitsem változott, csupán a karosszékből hiányzott Zurdoky -Sámuel, aki gyermekkorában életre, bölcseségre, francia szavakra -tanította. Halkan és álmodozva ment lovával estefelé a hóesésben, – -valahol egy messzi nagy városban most gyulladnak föl az ezernyi lángok, -szánok és kocsik robognak az utcák faburkolatán, rózsaszínű velencei -tükre előtt ül a dáma és púderrel takarja be a kis szarkalábakat -halántékán, melyeket a bánat helyezett el ott a katona emlékére. - -Egy este, midőn lehajtott fejjel belovagolt udvarába, az ebédlőből -szokatlan világosság szüremlett ki a hóra. Izgatottan ugrott le a -nyeregből. - -– Vendég. Egy idegen nő, – mondta varjubajusza alatt a hajdu, amíg a -hátasló fejébe kapaszkodott. - -Amadénak nagyot dobbant a szíve. Úgy érezte, hogy a téli estének nagyon -drága illata van, mintha ibolyaparfüm áradna egy hermelines női -bundából. Orrán át szívta a levegőt, mert a szájával kiáltani szeretett -volna. Ezüsttel kivert utazóbőröndök szaga, havanna-szivar illata és az -expresszvonat füstje csapódott arcába, amint előre sietett: egyszer, -télen együtt utazott a dámával délre… - -– Eljöttem, hogy lássam újra, Amadé! – mondta a hölgy az ebédlő-asztal -mellett, ahol eddig régi arcképalbumot forgatott. - -A bundáját csupán széjjelnyitotta és az orosz sapka fején fátyollal -borítva, a balkezén fenn a keztyű, csupán a jobbja meztelen, amelyen -vakítótűzü gyémántok tündököltek. Amadé térdreereszkedve csókolta meg a -dáma kezét: - -– Asszonyom, lenyugvó napom gyönyörű ragyogása ez az óra. - -– Már két esztendeje, hogy nem látom. Az első évben nyugodt voltam. -Elment. Minden szerelem így szokott végződni. Mindig sok férfi rajongott -értem, körükben néha megfeledkeztem a maga bánatos arcáról. Újabban -azonban álmatlanság gyötör. Hiába mondom az imádságomat esténkint, álom -nem jő szememre, az operában a helyet nézem, ahol maga utoljára állt, -néha hátrafordulok hirtelen, hátha ott találom mögöttem… - -– Asszonyom. - -– A bálakon unatkozom, esténkint a tűzbe bámulok s arra gondolok, hogy -maga is valahol, messze a tűz előtt ül és a parazsakat nézi. Hisz azt -igérte, hogy sohasem hágy el, Amadé? - -– Nagyon boldogtalan vagyok, asszonyom. - -– Esküdött, a szívemre helyezve kezét, hogy mindig-mindig én leszek az -oltárképe, nélkülem már nem élhet és szívébe golyót küld, ha egyszer -elhagyom. Lám, semmi baja, Amadé. Még fiatalabb és frissebb, mint az -előtt. Bizonyosan nem gondol már reám soha. - -– Sokat szenvedek, asszonyom. - -– Emlékezik, midőn elhagytam, midőn elhagyott, egy kedves jóbarátra tett -szert váratlanul, a finom és előkelő francia urra, aki magával esténkint -a Piros almánál vacsorázott. - -– Kedves, jó fiú volt. - -– Én küldtem őt magának, hogy ne legyen egyedül. Én legalább mindig -tudtam, hogy mit csinál, mit gondol, kinek udvarol, óh, mert nagyon -féltékeny voltam. - -– A francia úr a kedvese volt! - -– Nem, Amadé, én senkit sem szerettem igazán, csak magát. És most két év -után újra eljöttem, hogy lássam, hogy a hangját halljam… Örvendek, hogy -nem váltotta be gyakori fenyegetését, az öngyilkosságot. Örömömre -szolgál, hogy egészséges, rózsaszínű az arca, fiatal cselédasszony fűti -a kályhát és hímzések vannak itt, amelyeket nem ismerek. - -– Az anyáméi. - -– Most láttam és megnyugodtam. Azt hiszem ismét fogok aludni esti -imádság után. - -Az előkelő hölgy fölemelkedett helyéről, csendesen kivonta a kezét a -katona kezéből és bundáját összefogva, az ajtó felé ment. - -Amadé térdreállva nézett utána. - -Az ajtó kinyílott, majd bezárult. - -Egy perc mulva száncsörgés hallatszott az országúton a udvarház előtt. - -A katona a falról lekapott egy pisztolyt és habozás nélkül a szívének -irányította a csövet. Behúnyta a szemét, fölsóhajtott és megnyomta a -ravaszt. - -A pisztoly csütörtököt mondott. Valaki levette róla a gyutacsot. - - - - -Félix grófnő. - -– Ah, Istenem, csupán előkelő emberek érdemesek arra, hogy az írók róluk -írjanak! – sóhajtott útitársnőm Süvöltő és Buji között, a Nyirség északi -részében, ahol olyan mély a sár, hogy többnyire ökrökkel vontatják az -utazókocsit. Akkoriban azzal töltöttem a napjaimat és esztendőimet, hogy -szerte utazgattam az országban, minden cél vagy különösebb elhatározás -nélkül. Szerettem útszéli fogadókban üldögélni és a vásárosok -elbeszéléseit hallgatni, a sarokban meghúzódva. Ismeretlen kis -városokban sétálgatni délutáni napban és örvendezni az unatkozó nők -emberpillantásainak, amint macskáik mellett gunnyasztottak az ablakban. -Holdfényes éjjeleken falvakon áthajtatni, a cinterem bádogteteje fénylik -és leromlott urasági lak húzódik meg a jegenyefák alatt, a ferde -zsalugáteren lámpafény szűrődik, egy elhagyatott öregúr tán francia -könyvet lapoz az ágyban. Ah, nyári búcsún a monostor körül lépkedni alvó -lányok és asszonyok között. És olykor csókot lopni idegen házakban, mint -a házalók lopják a szép gyermekeket. - -Útitársnőm, akit a véletlen sodrott útamba, nevelőnő volt és a -nagykiterjedésü méltóságos Pazonyi-család szolgálatában állott. (A -családban mindig volt egy kamarás, de az rendesen nem törődött falusi -rokonaival.) A kisasszony esztendőről-esztendőre, sőt néha havonkint -változtatta tartózkodási helyét. Sok kisasszony volt a Pazonyi-családban -és mindegyiket meg kellett tanítani a szokásos francia kifejezésekre, -egy ábrándos dalra a zongorán vagy a nagy mazúrra. Útitársnőm ennélfogva -úgy megszokta az örökös utazgatást, mint akár Sztrogoff Mihály. Olykor -két-három nap alatt ért el egyik faluból a másikba, ahol a megművelésre -váró kisasszonyok várakoztak. Nyugodtan aludt az útszéli csárdában, míg -a pincében tán ádáz bankóhamisítók üldögéltek a korhadt hordókon. „A -Pazonyiak kisasszonya!“ mondták a csendlegények, ha gyanus alakokra -vadásztak az országúton. Hány esztendős volt? Ki tudná? Az ügynökök -közvetlensége és fiatalos kedve játszadozott hervatag hajócskái körül. -Az arca kissé rezes volt, mint azoké a nőké, akik sportolnak a -szabadban, vagy titokban iszogatnak. A szeme azonban zöldesszürke és -igen előkelő volt, mint egy meglettebb angol hölgyé, aki éppen a -gyarmatokra utazik tisztán fia meglátogatására… Természetesen sok -mindenféléről beszélt útközben, amíg olykor elhallgatóan vigasztalan -tekintetet vetett az utazóhintóból a bánatos őszi tájra, ahol a nyári -köd is lovagcsizmában jár a sár miatt és a bokrok fölött rongyos -köpenyegként izzik kisértet-gazdája után. Majd sárgaborítékos könyvet -vett elő és pár percig olyan előkelően és szertartásosan tartotta a -könyvet maga előtt, megigazítván az indiai kendőt térdén, mint a varsói -vonaton az orosz földről hazatérő kokott, hogy muszka hercegnőnek nézzék -a galiciai tisztek. Dohányszínű ruhája és kerek kis kalapja volt, egy -arany fácántollal és kutyabőrből való hajtókeztyűk a kezén. Bizonyos -volt ostor- és az útifölszerelésben, amellyel a kíváncsi -parasztlegényeket elhessegeti az ablak elől, miközben vetkőzik. - -– Mily kár, hogy kiveszőben vannak az előkelő emberek! – sóhajtotta, -bezárta a könyvet, amely navarrai Margitról szólt. – Amint a nemes -dámvadak, a fejedelmi bölények, gimszarvasok és a kócsagmadarak -kiveszőfélben vannak, úgy tünnek el a földről az igazi előkelő urak. -Gondoljunk csak hazánk történetében Nagy Lajosra vagy Rezső -trónörökösre… Én láttam őt… Medvevadászaton… Ah, Csernyiczky Félix még -akkor az udvarnál szolgált, nem pedig a méltóságos rongyos Péri-Pazonyi -familiánál. Engedelmével, uram, nincs elzüllöttebb náció, mint az -elszegényedett magyar középosztály. Csernyiczkyak ellenben grófok voltak -egykor lengyel földön, és én titokban Félix grófnőnek írom magamat -naplómban. - -– Csernyiczky? – kérdeztem bágyadtan, hogy résztvegyek a társalgásban. - -Útitársnőm színésznőies mozdulattal kopogott néhányszor mutató- és -középső-ujjával a térdén. - -– Igen, – mondta szemlesütve. – Mi már nagyon régen ismerjük egymást. -Több, mint húsz esztendeje. Ő engem kezdettől fogva Félix grófnőnek -nevezett. Azt hiszem, meg is esküdtünk titkon egy búcsújáró helyen a -szent barátnál. Sajnos, Csernyiczky jobban szereti a bort és a dáridót, -mint a rendes életet. Az ősei, a várgrófok évszázadokig mindig mulattak -és az első éjszaka jogával éltek. Az ősök bűnei miatt nem is lehettünk -mi egymásé… Ő nevelő a Pazonyi-család szolgálatában, amint én nevelőnő -vagyok. Csupán egy fedél alatt lehetünk egyszerre. Vagy én szököm el, -vagy Csernyiczky… - -– Csernyiczky, – mormogtam és sok varjút láttam egy erdőcske ritkuló -fáin, amely úgy tünt föl az alkonyatban, mint egy angol rézkarc. -Bizonyosan ott lakik a nyírségi varjukirály. - -Útitársnőm mereven rám nézett és kiszámított lassúsággal mondta: - -– Ő már három embert ölt meg párbajban. - -Ah, a varjakról egy csöndes kertiház jutott az eszembe, ahol a szélben -jegenyék hintáztak és egykor ott laktam egy korai őszön és női arckép -volt az éjjeli szekrényen. Vajjon mit csinál most annak a fotografiának -a mása? - -– Igen, – feleltem. – Csernyiczky… - -Útitársnőm az állát a tenyerébe hajtotta, amint ezt valahol a színpadon -látta, – talán egy kis városban, valahol Galiciában, ahol tisztné volt -és a vándortársulat az Arany-elefántban játszotta Sardou szalondarabját… - -– Az élet telve van megfejthetetlen talányokkal. Némely ember akkor is -boldog, ha egész nap egyebet sem tesz, mint a boldogtalanságát -kovácsolja. Mások pedig már csak sírva tudnak elaludni esténkint, jó -mélyen belefúrni a fejet a párnába és zokogni, mint egy megvert gyermek. -Mily bölcs dolog a természettől, hogy a síróknak könnyü, csendes álmot -küld, amely fölüdíti arcukat és fényesíti szemüket, mintha a -babajavítóban lett volna összetört testünk az éjszakára. Én például néha -azért sírok esténkint, hogy másnap jókedvem legyen. Bizonyos nőknek az -esti sírás olyan, mint a hasis… Ah, mikor jól, szabályszerüen, előírás -szerint bőgött az ember, azt hiszi, hogy ezzel eleget tett minden -kötelességének. Lám, Csernyiczky más fajta. Ő esténkint a pohár mellett -szeret tartózkodni és mindenféle neveket irkál az asztal lapjára. -Bizonyos betűket nagyszerüen tud lerajzolni, kitünő lovas és a -hadiiskolában a legjobb matematikus volt. A Pazonyi-ifjak úgy beszélik a -franciát, mint a nagykövetek. Mindenre megtanítja Csernyiczky a fiúkat. -Uram, még borotválkozni is maguk szoktak a fiúk, mert ez megtakarítás. -Csernyiczky, miután a hadsereget elhagyta, egy grófkisasszony -udvarmestere volt. A grófnő naplót írt minden estve és mindig beleírta, -hogy mit mondott Csernyiczky. Csernyiczky évekig, amíg lélekjelenléte -bírta, mindig vigyázott, hogy új hazugságaival föl ne döntse régi -hazugságait. A grófnő nem szándékozott férjhezmenni és az volt a terve, -hogy három agglegénybátyjának áldozza föl a jóságát, az ápolást, a -gondját. És közben mindig Csernyiczkyre gondolt… - -Utitársnőm szenvedélyes büszkeséggel mosolygott, mint régi -udvartartásairól beszél egy elűzött királynő. - -– Oly finom volt, mint a hársfa apró tavaszi levele és a kék erek kezén -oly gyöngédek, mint a svájci havasok között a mélyen kéklő hegyi folyók. -A legidősebb bátyja Angliába ment rókára vadászni és a boldogult velszi -herceg hagyatékából megszerezte azt a száz palack magyar bort, amelyet -Rezső királyfi küldött egykor barátjának. A borok különös üvegekbe -voltak zárva és hiteles jegyzőkönyv kísérte a drága szállítmányt új -lakhelyére, a finom és gyönge grófnő pincéjébe. E borok felügyelete a -ház legbizalmasabb szolgájának Csernyiczkynek teendője volt. A grófnő -naponta két pohár bort ivott, mert a háziorvos ezt tanácsolta. És mint -mindent, a borivást is naplójába írta a drága teremtés. Egy napon, -sokkal előbb, mint ez lehetséges lett volna, Csernyiczky azt jelentette, -hogy elfogyott a századik palack is a velszi herceg borából. - -A grófnő visszavonult szobájába, fölütötte naplóját, pohárral mértéket -vett és kiderítette, hogy tíz üvegnél több nem fogyhatott el a nevezetes -borból. Hová lett a hiányzó kilencven üveg bor? - -Mielőtt a vizsgálat megindult volna, Csernyiczky mindent bevallott a -grófnőnek. Ő maga itta meg a grófnő gyógyszerét. - -És bár közben többször eladott lovakat és teheneket az uradalomból, -anélkül, hogy valakinek elszámolt volna, a velszi herceg borait nem -bocsátotta meg a grófnő. Csernyiczkynek távoznia kellett. Lám, végzetes -szenvedélye nélkül még boldog lehetett volna szegény! - -Utitársnőm őszinte könnyekre fakadt. - -Falun hajtottunk keresztül, ahol derékig érő víz folyt az utcán. Árvíz -maradványa. Csónakost hívtam és egy ottlakó rokonomhoz készülődtem -estére. - -Utitársnőm elgondolkozva nézte készülődésemet. - -– Most táncmester a rongyos Péri-Pazonyiaknál, néhány hitvány palackbor -miatt, – mondta és megrázta a kezem, mint az amerikai nők. - - - - - -Jeromos bátyám. - -– Ne legyünk rosszak, – mondta egykor anyai nagybátyám, aki némi részben -nevelt, miután célbalőni és sétapálcákat gyűjteni segítettem. - -Olyan fürtös, álmatag feje volt, mint a tiszt urak miniatür-képein -láthatók, akik Napoleont Oroszországba kísérték és a medaillont -ünnepélyesen az otthon hagyott kedves, vagy feleség nyakába akasztották. -Jeromosnak hívták és olyan halkan örült, mint egy októbervégi délután. -Fiatal korában a gárdánál is szolgált, – minden Csáky szeretne a -gárdánál szolgálni, – párbajban egynehány embert agyonlőtt, vitőrrel -kiemelték a balszemét és fekete selyemkendőt hordott fején, a körme -mindig rózsaszínü volt, titokban, éjszaka, naplót írt, flótázott a kerti -házban vagy nagyon erős borokat ivott bizonyos évfordulókon, amelyeket -előre megjelzett a kalendáriumban, ilyenkor valamennyi pisztolyát -fölporozta, megcsókolgatta az imakönyvét, végrendeletet írt német -nyelven, aztán egyet kacagott és lefeküdt aludni. Ám legtöbbször mégis -csak az ebédlőasztal vége felé üldögélt, hátat fordítva a kántornak és a -papnak – tíz esztendeig, amíg falun laktunk, – a balkezébe hajtotta a -fejét és unottan hallgatta a körülötte zajló beszédet. Sötét szeme olyan -fáradtan feküdt az aranykeretes üveg alatt, mintha több év óta -egyhuzamban éjszakázna. Nagyon keveset beszélt és a nők közül csupán -hugát, anyámat tisztelte. - -Ha nők is ültek az asztalnál, Jeromos a kántorral beszélgetett, akit -mindenkinél jobban becézett, mert a kántor a boritalt szerette. -Kedvelője volt a szép fehérnemünek, ingeit Pestre küldte mosatni és a -kerti házban egy barna szentkép volt, amely előtt buzgón imádkozott -névnapján. Kis térdeplője volt, régi rózsafüzér a zsebében és oly -megvetőleg beszélt az életről, halálról, mintha ő maga tulajdonképpen -részese sem volna az emberi sorsnak. Bizonyos évi jövedelme volt, -amelyet mérnöki pontossággal fölosztott és halála után jegyzeteket -találtam, midőn több hónappal előre kijelölte azon napokat, midőn pénzt -ád a cigányoknak, miután azok kedves dalait eljátszák, a Valse de Moscou -évente többször fölhangzott a kerti házban, oly ünnepélyességgel, mintha -halotti misét mondanának valahol. - -A cigányok frakkban muzsikálnak, – régi frakkokban a Jeromos -ruhatárából, – a prímás komolyan, szinte meghatottan álldogált a banda -előtt és az öreg kontrás ilyenkor soha se merészelt vakarózni, amit -egyébként szeretett. A nagybőgős, miután olyan fekete volt, mint a -szurok, a falnak fordítva húzogatta vonóját és a cimbalmos gyakran a -levegőben felejtette a verőket, nagybátyám, Jeromos komolyan, sápadtan, -falfehéren ült egy mély karosszékben, a lábát keresztbe vetette, a -szemét lehunyta, oly mozdulatlan volt, mint egy halott. A primásnak -borítékba zárva adta át a honoráriumot a délutáni muzsikálásért, nagy -sétákat szokott tenni a folyóparton, meg-megállott és oly figyelmesen -nézte a Tisza kanyarodását, mintha először látta volna. Majd tüzoltásban -vett részt és öreg parasztnőket hurcolt ki a vállán égő házakból. Télen -megfürdött a befagyott folyóban és volt egy kedvenc kutyája, egy -utálatos buldogg, amely mindenkit lehúzott és Jeromos olykor óraszámra -üldögélt a nagy fa alatt Grób társaságában, szabályos időközökben -megsímogatta a kutya nagy fejét és néha csaknem könnybeborult szemmel -nézett rá, mint egyetlen barátjára. - -Egy napon levelet hozott Jeromosnak a pirosnadrágos postás-legény, -holott a Deutscher Sport-on kívül más ujságot nem olvasott. -Aranymetszésü, lilaszínü pecsétes levél volt, külső országból jött, – a -francia regényekben a grófnők leveleznek ily papiroson. Jeromos -bezárkózott a kerti házba és alkonyatig csupán buldoggjával -foglalkozott. Majd a pisztolyokat próbálta ki a nagy kert hátuljában, -egy ártatlan, pihenőre térő szarkát repülése közben széjjellőtt, nagy, -fehér kezével gondosan, tisztán visszahelyezte tokjukba a fegyvereket és -könnyedén intett nekem, aki az őszi estét bámultam az üveges verandáról. - -– Jőjjön hozzám teázni, öcsém! – mondta kimért udvariassággal. – -Befűtjük az orosz katlant. - -Ilyesmi nagy ünnepség volt, valódi muszka szamovárja volt Jeromosnak és -midőn annak pöfögését hallgatta, véleménye szerint szép ifjúsága -álomképei tünedeztek föl a kerti házban. Követségnél szolgál, -expressz-vonatokon utazik és nagyvilági nők fehér válla mögött fénylik -egyenruhája, a hölgyek hajszíne párisi, fodros, vöröses, szőke és finom, -mint a sampányer színe, az illat a ruhájukban, kastélyok és előkelő -estélyek különös illata, cipőjük csaknem gyöngédebb, mint keztyűjük és -hímzett zsebkendőcskéjét mindig elejti valaki, midőn a teafőző zúgni -kezd és az erkélyen elrejtett zenekar régi keringőt játszik. - -– Elutazom innen! – mondta Jeromos hideg és eltökélt arccal, mintha -veszedelmes párbajra indulna korán reggel. - -Elnyújtózott a karosszékbe, csendesen szivarozott, olykor a füstbe -bámult: - -– Csak anyádat sajnálom! – mondta a szivarjának. - -Kiöntötte a teát, a szemembe nézett, mint még sohasem. - -– Hány esztendős vagy? - -– Tizenhat. - -Gondolkozott, a lakktopánja orrát szemlélte. - -– Jó kor, – felelt foghegyről. – Én már javában férfi voltam akkor. -Remélem, te is férfi vagy… Tehát én ma éjszaka elutazom innen… - -Eddig lassan, kimérten beszélt, mint az előkelő urak a színpadon, de -rajta csípte magát s igyekezett természetes lenni. - -– Nézd, kedves unokaöcsém, egy nőtől kaptam ma levelet. Azt írja, hogy -már többé nem szeret, férjhez megy, küldjem vissza az emlékeket, -amelyeket tőle kaptam, arcképét, imádságos könyvét… Bolondságot, -harisnyakötőt. Egy falevelet. Egy hervadt virágot. Mindent, ami eddig -vagyonomban volt. Én visszaküldöm. - -Éppen olyan unottan bámultam, mint Jeromos bátyám szokott: - -– Azt hiszem, néha előfordul ilyesmi. - -– Előfordul, – felelt hirtelen keserűséggel Jeromos és a hangja -megremegett. – Csakhogy nekem nincs elég erőm. Végezd te el helyettem. - -Barna fadoboz állott az asztalon. Talán rózsafából készítették. Egy -barna és semmitmondó női arckép került elsőnek a doboz fenekére. Az -arcképre ennyi volt írva: „Mary. Karácsony.“ Később egy ezüstcsattos kis -biblia, – a Jeromos párnája alól. Aztán egy kis velencei legyező a -vasszekrényből. Selyem harisnyakötő. - -Nagybátyám lehunyta a szemét. - -– Siess, vidd magad a városba, a postára. - -Az arcán hirtelen könnyek futottak végig. - -– A címet már fölírtam a ládácskára. - -Jeromos az ablakhoz állott, amíg a kerti házból eltávoztam. - -Éjjel pisztoly durrant az udvaron. Máskor is szokott nagybátyám -lövöldözni, tehát a fal felé fordultunk álmunkban. Reggel azonban -Jeromos nem ébredt föl többé. Pontosan a szíve közepébe lőtt. - - - - -TARTALOM. - - Púder 7 - Az átszúrt szív szerenádja 15 - A fehérkutyás dáma 23 - Kisvárosi álmok hőse 31 - Szentanyám 37 - A hóember szeretője 43 - Mitskei és Matskási 51 - Reggeli imádság 57 - Falusi éjtszakák 67 - Árnyékból szőtt vendég 75 - A kéményseprő 83 - A kártyások 93 - Régi templom Tabánban 101 - Minden órának virágát 107 - Souvenir, – Pesth 113 - Kornél regényei 123 - Szilvafa hamva 129 - A hőstett 135 - Nagybotos Viola 141 - Márciusné délutánja 147 - A kapcabetyár 155 - Klaránsz utazása 163 - Dombey 171 - Budai este 177 - Borbála 185 - A kártya nem hazudik 195 - Amadé téli lovaglása 203 - Félix grófnő 209 - Jeromos bátyám 217 - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK PUDER *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/68971-0.zip b/old/68971-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 76c33dc..0000000 --- a/old/68971-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/68971-h.zip b/old/68971-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index b6bc797..0000000 --- a/old/68971-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/68971-h/68971-h.htm b/old/68971-h/68971-h.htm deleted file mode 100644 index c2d1ce0..0000000 --- a/old/68971-h/68971-h.htm +++ /dev/null @@ -1,5285 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Puder by Gyula Krúdy</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -ul.lsoff { - list-style-type: none; - text-align: justify; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.bbox { - display: inline-block; - width: 15em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.smcap { - font-variant: small-caps; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.figcenter { - max-width: 100%; -} - -.poem p { - margin: 1em auto 1em auto; -} - -.poem p.i7 { - font-size: 0.9em; - text-indent: 0em; - text-align: right; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -ul.indented { - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - text-align: justify; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>Puder</span>, by Gyula Krúdy</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>Puder</span></p> -<p style='display:block; margin-left:2em; text-indent:0; margin-top:0; margin-bottom:1em;'><span lang='hu' xml:lang='hu'>Elbeszélések</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Gyula Krúdy</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: September 11, 2022 [eBook #68971]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>PUDER</span> ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_223">223</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p class="center"><span class="smcap">Krúdy Gyula<br /> -Összegyüjtött<br /> -Munkái</span></p> -<p class="center"><span class="smcap">Krúdy Gyula<br /> -Összegyüjtött Munkái</span></p> -<p class="center">EDDIG MEGJELENT KÖTETEK</p> -<div class="figcenter"> -<div class="bbox"> -<ul class="lsoff indented"> -<li>1. A VÖRÖS POSTAKOCSI</li> -<li>2. A FRANCIA KASTÉLY</li> -<li>3. SZINDBAD UTAZÁSAI</li> -<li>4. PALOTAI ÁLMOK</li> -<li>5. PUDER</li> -<li>6. ANDRÁSCSIK ÖRÖKÖSE</li> -<li>7. A VÍG EMBER BÚS MESÉI</li> -<li>8. A PODOLINI TAKÁCSNÉ</li> -</ul> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<h1>PUDER</h1> -<p class="center"><span class="caption">ELBESZÉLÉSEK</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">KRÚDY GYULA</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1914 SINGER ÉS -WOLFNER KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><i>Minden jogot fenntartunk.</i></p> -<p class="center"><span class="caption-small">BUDAPESTI HIRLAP -NYOMDÁJA</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Mi sok báj volt a csendes -éjben!<br /></span> <span class="i0">A kéj, öröm s lefolyt -idő<br /></span> <span class="i0">Élénk színekben tünt -elő,<br /></span> <span class="i0">Mint a rabnak, ki -börtönében<br /></span> <span class="i0">Erdőt, mezőt álmodva -lát,<br /></span> <span class="i0">S szabadnak véli -önmagát.<br /></span></div> -<p class="i7"><i>Puskin</i>.</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_7" id= -"Page_7">-7-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Púder.</h2> -</div> -<p>Valahol a felvidéken utaztam, télen, szánon, mint a muszka -regényhősök. Reggeltől-estig a kocsisom zöldre fakult rongyos hátát -néztem, a lovak fülét és a csörgők szóltak, mint egy láthatatlan -zenekar játéka, amely a temetésemen vagy az esküvőmön kiséri -lépteimet. Gyönyörű, rozzant vén hidakon nyargaltunk keresztül, -amelyek csaknem meghajoltak a hó terhe alatt, lent a kanyargó folyó -acélkéken tündöklik, néma kísértetként sorakoznak hófehér hegyek, -olykor egy behavazott kőszent integet az útszélről: ne félj, nem -vagy egyedül és egy kapaszkodó alatt, ahol a fuvarosok -megpihentetik lovaikat a ködös, vasrácsos ablakon át pirosan -tündökölt föl a tűzhely lángja, mint a zsoldos katona álmában, aki -Zsigmond király idejében megfagyott a határszéli országúton. A -csengők fáradhatatlanul zenéltek: násznagynak mentem egy kisasszony -rokonom esküvőjére. A nap déltájban néhány sugarat dobott az -útszélre, ahol nemrégen disznót öltek <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> és a barna -hónak, szalmahulladéknak kéményszaga volt. Amott vértócsa barnult a -havon, mintha egy vándorlót öltek volna meg. Egy hóba temetett kis -korcsma tájékán, amelyet mintha a svájci kártyából vágtak volna ki, -árva muzsikus pengette hangszerét, az orra piros, mint a nürnbergi -babáknak, kerek kalapja mellett fácán elhullajtott tolla és a -szakálla hegyes, mint a rablólovagoké: az embernek igazán kedve -volna megállni egy ital borra, egy dalra, egy kis emlékezésre az -ifjúságra és régi utazásokra, midőn a farkasbunda alatt hölgy is -ült a szánban és a piros ajkuk fölött fehér volt a fátyol, mint a -szívnek tiszta füstje. Kocsisom azonban konokul nógatja lovait, a -falvak fiatalos tornyai szinte álmélkodva maradoznak el az út -mellett, – mintha egy jókedvű vén játékcsináló tót rakta volna ki -kosarából a felvidéket, – cinóbervörös a templom tornya és a -plébános orra, az asszonyok tarka szoknyában sulykolják a ruhát a -híd alatt, a gyerekek apjuk csizmájában, zsebredugott kézzel -ballagnak és a napszínszőrű lovak szinte négyszögletesek, kis házak -álldogálnak dombokon félig a levegőben, mintha egy errejáró nagy -gyermek ejtette volna a lehetetlen helyre fenyőhéjdobozából a -házikót. Régi kastély mögött bukik le a nap, a kapu és a kerítés -oly részegen állonganak helyükön, mint öreg katonák egy régi csata -évfordulóján, az unokának bocskora fölött hosszúujjú mente lóg, -amelyben tán a középkorban jártak utoljára, fekete csontkeretes -szemüvegű magános <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span> öreg úr támasztja homlokát az egyik -ablaknak, mint a kalendáriumbeli télapó; varjak ereszkednek a kert -megritkult, merev galyaira, mintha csupa öreg V betű zuhanna alá a -magasból, az angyalok nagy abécés könyvéből, amelyet fáradtan -leeresztenek. Egy róka vagy egy kutya üget a réten át, a csengők, -mint leereszkedett húru hegedűk tompán csilingelnek, hirtelen ködbe -borul a rudas feje és a kocsisom sapkája oly hegyes, mint egy -kaukázusi kozáké. A fák a havas távolságban átkarolják egymást, -messziről hangzik az útszéli kovács üllőjének csengése, – téli este -van az országúton, óh, már nem is nagyon érdemes élni, szürke -fejjel, bágyadt térddel és kihült szívvel, hiszen már tán rá sem -tudnék beszélni egy nőt arra, hogy szökjön át velem a határon, -menjünk Lembergbe álnév alatt vagy Velencébe, meghalni egy kis -fogadóban, hajnalban, a tenger zölden csillog alant, mint egy -királyné ruhája… Az útszéli bormérő, aki napközben olyan -barátságosan fogadja az utazót, mintha az ő tulajdona volna az -egész felvidék és a csárda csak türelmi alapon füstölög, gyanakvó, -szúrós tekintettel fogadja kocsisomat:</p> -<p>– Mi járatban vagy? – kérdezi tótul, tompa hangon.</p> -<p>Vad, rossz-szándéku ebek egymáshátán törtetnek ki a falusi -urilak udvarából, hová kocsisom betérni készül, egy kis daróc-ruhás -ember görbe bottal zavarja a virtuskodó állatokat és valamely -ismeretlen nyelven káromkodik. Nagy ebédlőlámpásnak <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> a -fénykévéje vetődik ki a hóra, egy nagyon mély férfihang a nevemet -kiáltja, aztán a bundákból kihámozódva: egy tündöklő arcú, -barnahajú orosz szentképnek fogom meg a kezét, aki az egyik -szemével sírni, a másikkal nevetni tud és a vidám és búskomoly -hangjának orgonavirágszaga van:</p> -<p>– Isten hozott, kedves bácsi.</p> -<p>Ő az a kisasszony, aki holnap férjhez megy, – a kántor már -harmadik napja iszik, a fiatal luteránus pap új beszédet tanul az -esküvőre, mindenféle öreg, őszidér-szagú nagybácsik bujnak ki -medvesüvegből, nagy csókokat nyomnak a menyasszony szájára, -megveregetik a hátát, megsimogatják a haját és a rézvörös arcok -fölpirulnak a leányka karcsú bokája láttára. Mintha a felvidék -minden nagyon öreg embere összegyülekezett volna a kisasszony -esküvőjére. Magános, zordon agglegények jönnek messzi falvakból és -a legtávolibb rokon, bizonyos Kuminszky úr, akinek már csupán a -fülén van a hajzat, napok óta üldögél az ebédlőasztalnál, pálinkát, -bort és sört fölváltva iszik, „hisz úgyis elviszik a lányukat!“ -zokogva mondja el pohárköszöntőit és a zsellérgyerekek a sarokban -úgy sírnak, mintha kisértetet látnának.</p> -<p>– No, Mari lelkem, egy kis jeges sört hozass! – mondja a -pohárköszöntő után.</p> -<p>– Kuminszky részeg ugyan, de neki van a legjobb szíve a -családban! – szólnak helyeslőleg a vendég nagybácsik, mire a falusi -kurtanemes telesírja az asztalkendőt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span></p> -<p>(Torokon és lakodalmakon megfizethetetlen emberek a Kuminszkyhez -hasonló emberek. Eltünt vagy halott családtagok hőstetteit pontosan -tudják, tót közmondákat kevernek a beszédbe és egy vén kopókutya -láttára sírni kezdenek, amelyet bizonyos Edmund bácsi szeretett -egykoron.)</p> -<p>A kisasszony, mint egy boldogtalan mártir járt-kelt csizmaszagu -rokonai között, akiktől életében irtózott dohányszagú, illetlen -szájuk miatt. És most Kuminszky bácsi gyakorta megszólal:</p> -<p>– Gyere ide, szegény kis menyasszony, hadd csókoljalak meg -utoljára!</p> -<p>Holott azelőtt soha sem csókolta meg.</p> -<p>A régi ház egyik sarkán valamikor torony volt. A nyolcszögletes -szobában olyan régi bútorok terpeszkedtek, mint a nagybácsik az -ebédlőben. A komótt szinte rádőlt a vendégre, a székek alattomosan -gáncsot vetettek lábaikkal, a Makart-csokorban fölemelkedett a -pávatoll, – úgyis elmegy a kisasszony a háztól.</p> -<p>– Kedvesem, – mondtam a leánykának és megfogtam a kezét, – -holnapig még sok időnk van. Én szeretlek téged, szökjünk meg együtt -az esküvő elől.</p> -<p>A kisasszonyka megveregette az arcomat; minden félelem és -meglepetés nélkül nézett a szemembe.</p> -<p>– Kuminszky bácsi is ezt mondta.</p> -<p>– Én más vagyok, és különb vagyok mindenkinél, aki ebben a -házban van. Szerelmes vagyok <span class="pagenum"><a name= -"Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> beléd gyerekkorod óta, -láttalak felnőni, ahogyan a kis hársfa nő a kertszélén, – egyik -tavaszon egyszerre virágokat kap és beillatosítja a házat. Tizenhét -esztendős vagy és még nem tudsz semmi mást azonkívül, amit a -vőlegényed mondott délutánonkint. Elviszlek messze, Párisba, vagy -Nápolyba, expressz-vonaton utazunk s olyan bundát veszek neked, -mint az orosz nagyhercegnők bundája. Ismeretlen városokban járunk -ismeretlenül, gyönyörű képtárakban töltjük a nappalt, estve az -operaházba megyünk. Rózsaszínű selyemből estélyi ruhát veszek neked -és a cipőd oly finom lesz, mint a keztyűd. Ne menj férjhez, kedves. -A határszélen van egy állomás, ahol hajnalban jó vonatot találunk, -amely elvisz messze-messze… Sohasem látod többé Kuminszky bácsit és -társait.</p> -<p>– Ne beszélj bolondokat, bácsi.</p> -<p>– Gazdag vagyok, aranybányáim vannak, fiatal vagyok és a pénzt -szórni fogom kedvedért. Mindig-mindig csak imádni foglak. Szép -verseket mondok a füledbe és paradicsom-madár tolla leng a kalapod -mellett. Igy falusi asszony leszel, papucsban jársz, tyukokat -nevelsz, később kenyeret dagasztasz és korán elhervadsz, ha nem -jösz velem. Jer velem, elviszlek – Londonba.</p> -<p>– Ah, ne mondj rosszat vőlegényemről, mert nagyon szeretem.</p> -<p>– Szeretnél színésznő lenni? Az leszel. Csupa diadal lesz az -életed. Az arcképeid az ujságban megjelennek és férfiak lövik agyon -magukat az ablakod <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span> alatt. Regény, szerelem, gazdagság: -minden a tied. Szökjünk el éjszaka, kedves.</p> -<p>– Szerelmes vagyok, bácsi.</p> -<p>– A lengyel király legjobb pajtásom. Krakóba megyünk, a Jagellók -palotájába és udvarhölgy leszel a jóságos királynő mellett. Én -lovag és a folyosókon őrködöm. Vadászni megyünk az udvarral, -bölényekre, Ukrainába… A kürt zeng és mindig a hátad mögött hallod -a paripám dobogását.</p> -<p>– Félek a holnapi naptól. Sírni fogok az oltár előtt. Vagy a -kántor leissza magát s nem tudja nyomni az orgonát.</p> -<p>– Hát legalább azt engedd meg, hogy hűséges szerelmemért -megcsókolhassalak, mint Kuminszky bácsi, vagy a többiek. Hisz -napokig utaztam, farkasordítás hallatszott az erdőből, a kocsisom -titokban gyilkosságot tervezett a fejében, de mindig egy kis -csillag ragyogott a Kárpát felett, a te csillagod.</p> -<p>– Aztán bácsi, vigyázz, hogy el ne felejtsed: a templomba, az -oltárig te vezetsz karodon, a csokrot balkezedben tartod és ne lépj -rá az uszályomra.</p> -<p>– Ah, mily jó szagod van! Csak az öreg urak tudják megbecsülni a -női szépséget. Én aranyba foglalnálak, gyémánttal telehintenélek, a -csillagszemü juhász furulyázna az ablakod alatt. Mért nem szeretsz -tehát?</p> -<p>Kuminszky nagybácsi tántorogva bejött a sarokszobába, nagy pohár -bor volt a kezében, amelyet <span class="pagenum"><a name="Page_14" -id="Page_14">-14-</a></span> a menyasszony egészségére fenékig -fölhajtott, aztán széttörölte varjubajuszát.</p> -<p>– Hopsza, egy csókot, galambocskám, holnap már úgysem -szabad.</p> -<p>S a szentképet fogatlan szájával köröskörül csemcsegve -megcsókolta, mint a töltöttkáposztát szokta enni.</p> -<p>Később már vén emberek is kedvet kapogattak, bortól, ételtől, -éjszakától mámorosan elhagyták a mély karosszékeket és illetlenül -megtapogatták a kis rózsabimbót.</p> -<p>– Mind lecsókolják az arcomról a pudert, pedig még takarékosan -kell vele bánni, – mondta félig vígan, félig szomoruan -hozzámfordulva a hölgy, akit utoljára életemben megszöktetni -óhajtottam.</p> -<p>Majd ismét helyet foglalt, a két kezemet a kezébe fogta, néha -összeütögette, amint rejtett boldogsággal, erősen a szemembe nézve, -beszélt:</p> -<p>– A mirtuszkoszorút Bécsből rendelte a vőlegényem. Mondja, -milyen most a divat? Magosra tüzzem, vagy a homlokomra -illesszem?</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Az átszúrt szív szerenádja.</h2> -</div> -<p>Az utcán, éjféltájban, tompán, hosszasan üvöltött valaki, majd -csendes hörgés következett, mint mikor az oldalba lőtt farkas a -vért hányja. A kémények, tetők szüzi fehéren ácsorogtak a -magasságokban, friss hó hullott az éjszaka és éjféltájban a -telihold vándorolt végig a téli álommal behintett város fölött, egy -régi háztetőn a szélkakas oly mozdulatlanul, mereven tisztelgett a -hold felé, mint a császárnak a vén katona, az ablakpárkányokra -itt-ott bévülről jövő lámpafények pirosló prémeket varázsoltak és a -máskor szomoru kapuboltozatban éppen egy fehérköpenyeges dáma és -egy lakktopános úr ölelkezett, szegények elválnak, ki tudja, -látják-e valaha egymást, messze az utca mélyében diszkréten -ragyogott egy fiáker havas fedele, – és a hörgés most már a -közelben hangzott.</p> -<p>Szindbád, aki ezidőtájt madame Nagykeztyünél töltötte az -éjszakát, vele kártyázgatván, politizálván, feketekávézván, -teázván, cigarettázván, <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> miután egyikük sem tudott aludni: olykor -az ország és Buda erkölcseit is megvitatták, – a madame szerint -minden hölgy szárnnyal jött a világra és azokat a nőket szükséges -leginkább szeretni, akik elvesztik a szárnyakat. Szindbád komoran -nézett a barna füstbe, mint a tapasztalt férfiak szoktak, „minden -hölgy, aki harmincadik életévét betöltötte, kihallgatás nélkül -kerékbe törhető“, vélte, komolyan a barátnőjére nézett, aki később -megadással fölsóhajtott: „oh, hiszen magam is a szegény elbukott -nőket szeretem“, éjfélkor mindig fölhuzta a férfiu a nagy, -kerekszemü órát, amely a mirtus menyasszonyi koszorú – egykor -madame fején – és egy hosszu kék palást – amilyenben Angliában a -babyket sétálni viszik – társaságában függött a falon, távolabb egy -tucat fotográfia egy halott leánykáról, a kis koporsót minden -oldalról megörökítette a mester és a kisleány félig lehunyt szeme, -széles arca, homlokán a virágkoszorucska, nyakán a fehér fodrok -sokáig arra ösztönözték Szindbádot, hogy minden Ilkát így képzeljen -el magában, miután a kisleányt így hívták nagyon régen, madame -rózsaszínü pongyolája, magassarku cipője, antikgyürüje és hervatag, -de sok jószivüséget kifejező arca, bodros frizurája és francia -kártyája már oly ismerős volt Szindbád előtt, hogy könyv nélkül -tudta, hogy mit mond a madame pénteken este, midőn gyertyát gyujt, -vagy vasárnap délben, midőn mindenféle megkopott asztaltárgyakkal -rakja meg az ebédlőasztalt, ódon asztalkendők <span class= -"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> sárgálnak -és a metszett poharak úgy csengenek, mint kis harangok, midőn a -római vallás szerint mondja madame az asztaláldást, fekete -selyemruhát ölt fel és a fővárosban észlelhető szegénységről -beszélget az asztal fölött, igéri, hogy délután pénzt oszt ki a -vizivárosi templom koldusai között – aranyakat, amelyeket egykor -szép gavalléroktól kapott egy virágért vagy egy csókért, – mert -Szindbád a pápa vallásában született, évek óta együtt ették a halat -nagypénteken s böjtöltek az izraelita ünnepeken, – – Szindbád az -óra fölhúzása után félrevonta az ablakról a nehéz bársonyfüggönyt, -a behavazott utcára nézett egy darabig, aztán keserüen intett a -madamenak:</p> -<p>– Könnyen lehetséges, hogy a megszurt ember itt vérzik el a -kapunk előtt a havon.</p> -<p>A madame, aki eddig borzongva, őszintén sajnálkozva hallgatta az -utcai hörgést, most rövid káromkodást mormogott:</p> -<p>– El is vitte az ördög a dolgát. Éppen farsang első napján -történik velünk ez a malőr. Tíz forintba került a fütés este óta, -minden szobám kivilágítva, a rengeteg jég a pezsgőkön és Klein, a -házmester, aki holnap rajtam követeli elmaradt borravalóit.</p> -<p>Ezzel már talpra is állott madame és Szindbádot félretolva, -saját szemével győződött meg a dolgok mibenlétéről.</p> -<p>Valóban, odalent az a télikabátnélküli, hajadonfős ember nem a -legjobb állapotban dülöngőzött <span class="pagenum"><a name= -"Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> a kapu elé. A két kezét az -oldalára szorította és minden lépésnél egy darabig a falnak vetette -hátát. Lépteinek fehér hónyoma ilyenkor barna vérrel telt meg, – az -ember kiváncsian, ijedten, erősen lehajtott fejjel nézte a nyomában -maradó foltokat, mikor nem hitt volna a szemének.</p> -<p>– Biztosan elvérzik, – vélekedett Szindbád a madame háta mögött. -– Ezen a vidéken van egy kocsma, a Háromlábu nyul, ott igen jól -forgatják a kést a törzsvendégek. A rendőr egyedül bemenni nem mer, -többnyire szembeszurják az ellenséget, ám ha oldalvást találják, -nem messzire szabad járnia a pengének a szívburkolattól. Egyszer a -hídig kergettek, amikor madame kegyes volt kiadni az utam bizonyos -nézeteltérés folytán, hogy ne verje magát adósságba a hölgyek -kalapjaiért, ruháiért, a hölgyek rendesen megszöknek, midőn -kinullázta őket…</p> -<p>– Már mondtam, hogy maga ehhez nem ért uram. Elismerem, hogy -kártyázni jobban tud nálam, férfidolgokhoz is konyit, a nőkeresést -csak bízza reám, én már sok előkelő dámának vagyok a nevelőanyja, -aki egykor mezítláb kopogtatott be hozzám… Nézze csak, nem tud -tovább menni. Talán szólani kellene neki, hogy szedje össze meglevő -erejét, legalább az utcasarokig jusson.</p> -<p>Szindbád legyintett.</p> -<p>– A kocsmától idáig kifolyt minden vére. Majd mindjárt meglátja, -asszonyom, hogyan esik össze, mint a hólyag, amelyből kiment a -levegő. <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span></p> -<p>– Ördögbe! – pattogott madame. – Minden nap eszik a konyhámon -egy-két környékbeli rendőr. Persze ilyenkor nem mutatkozik egy se. -Be kell vinni az ilyen embert, mért hagyják a kapum előtt -meghalni!</p> -<p>– Nagy rendetlenség! – helyeselt Szindbád. – No nézze, most -fölegyenesedett és az öklével fenyeget.</p> -<p>– Csak összeszedné magát és visszamenne a kocsmába, azokhoz, -akik megkéselték, holnap ruhát vennék a házmester gyerekeinek.</p> -<p>A holdvilág közömbösen szikrázott a havon, mintha az volna -csupán a célja, hogy jól megvilágítsa a véres havat és haldokló -embert. A madame ajkai hangtalanul mozogtak, talán imádkozott -magában. (Csak gyermekkori imádságokat tudott, amelyre még falun -tanították. „És a riska tehenünket is tartsd meg nékünk, ámen“ – -mondta mindig nagyot sóhajtva.)</p> -<p>E percben tompán robogott egy kétfogatu kocsi az utca vége -felől.</p> -<p>– Emerencia. Ő a legpontosabb! – szólt a madame.</p> -<p>A szürke lovak kapálózva, fejüket emelgetve álltak meg a ház -előtt. Tündöklő báli toalettben, mint egy orosz hercegnő ugrott ki -egy kisasszony a hintó ajtaján, csak a prémmel szegett ruháját -emelte kissé szobalányosan, nyomában egy úr, aki selyemkalapját -tolta előre. A hercegnő megnyomta a csengő gombját. A haldokló -ember ekkor fölemelte <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span> véres két kezét és arcravágta magát a -hóban, éppen az előkelő úr lakktopános lábánál. Körülötte barna -tócsává olvadt a hó.</p> -<p>Az uriember megrettenve hátrált a kocsi ajtajáig – a házmester -kinyitotta a kaput, lámpása kivilágított az utca véres havára és -Emerenciára, akinek kék tollbokréta volt szőke hajában.</p> -<p>A hintó elrobogott az uriemberrel, madame dühében csaknem -beütötte öklével az ablakot.</p> -<p>– Maga férfi, – kiáltott Szindbádra, – mért nem tud segíteni -ilyenkor?</p> -<p>– Egy évig voltam ugyan orvosnövendék, de ez a tudomány kevés -egy emberélet megmentéséhez. Legföljebb puderkeveréket tudok -receptre írni a dámáknak, – felelt Szinbád és nyugodtan -cigarettázott.</p> -<p>– Senki sem lépi át a halottat a kapum előtt – siránkozott -madame. – A legmámorosabbak is kijózanodnak egy véres halottól.</p> -<p>– Ez a malőr mindenkivel megeshet, – vélekedett a madame -barátja.</p> -<p>– Minek is költöztem én a fővárosba! – kiáltott föl az asszony. -– Maradtam volna meg falusi nőnek, férjhez mentem volna egy -kocsmároshoz vagy egy szűcshöz. Szűcsné asszony a nevem és semmi -bajom nincs világéletemben. De nem! Az ördög vinné el a céda -fejemet. Pestre kellett jönnöm, szeretőket tartani, öregségemre -lányokat nevelni!… Ó, de nyomorult is az én életem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span></p> -<p>Emerencia dühös sírása hallatszott a szomszédszobából, majd -földhöz vágott egy cserepet.</p> -<p>– Véres embereket állít a kapu elé a nagysága! – kiáltozta a -hercegnő.</p> -<p>A madame erre talpraugrott.</p> -<p>– Kuss! – felelt fenyegető hangon.</p> -<p>Szindbádot karon ragadta és gyorsan vitte az előszobán át a -grádicson. A bezárt kapu előtt előparancsolta Kleint.</p> -<p>– Maga sem éri meg, hogy a nap rásüssön, – mondta megvetőleg. – -Segítsenek ezt az embert fölemelni.</p> -<p>S nyomban hóna alá nyult a haldoklónak.</p> -<p>Még valami életecske volt a veresszeplős, vizenyős fejü -legénykében, csak a szája hajlott nagyon sírásra, mintha valamitől -nagyon megijedt volna. Erőtlenül mozgatta rövid csizmaszárait -előre, amint a madame és Szindbád a sarokig vitték, hátul Klein -taposta be a vért a hóba.</p> -<p>A sarkon egy bolt volt, annak lépcsőjére ültették az élettelen -legényt.</p> -<p>– Hát minek ittad le magad, te bolond? – kezdte a madame -szigoruan és kimerülten sóhajtva.</p> -<p>A legény lehajtotta a fejét, egyet-egyet rándult, mint a -megserétezett vadmadár.</p> -<p>A madame a legény havas hajára tette gyűrüs, kövér kezét.</p> -<p>– Ha meghalnál, hát legyen nyugovásod csöndes, te szegény. -<span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span></p> -<p>Keresztet vetett magára, keresztet vetett a legényre, aki már -nem mozdult.</p> -<p>Rózsaszínü pongyoláját fölkapva, magassarku selyem cipőjében -futólépésben ment vissza a ház felé. A flegmatikus Szindbád is -elejtette a szivarkáját sietségében.</p> -<p>– A szerenádot elkergettük! – mondta később Szindbád.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A fehérkutyás dáma.</h2> -</div> -<p>Remzei, futár a déli hadseregnél, jóval a háború után -vasárnaponkint egy asszonysághoz járt ebédelni, akinek meglehetősen -tilalmas foglalkozása volt, széplábu lányokat nevelt táncosnőnek és -a jó női tulajdonokat, szemet, szájat, hajat értékesítette, a pesti -rendőrség már az időtájt sem pártfogolta a női kultura -továbbfejlesztését és Olgának gyakran szereztek kellemetlen -meglepetést St.-Hermandad sbirrjei, amikor egy-egy eltünt leányzó -után fölkutatták az ujvilág-utcai lakást. Remzei – hajdanában futár -a déli hadseregnél – mindig talpraállott és mert fiatalkorában -vándorszínész volt, több-kevesebb sikerrel játszotta Olga -megsértett nagybátyját. Ősz-öreg ember volt a futár, a -titkosrendőrség előtt bőven emlegette a nagyfontosságu leveleket és -egyéb küldeményeket, amelyeket gyakran álruhában juttatott a -címzetthez. Bizonyos érmet viselt a kabátja alatt és öcsémuramnak -szólította a rendőrkapitányt. Vasárnaponként testhezálló -<span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> fekete kabátban üldögélt az asztalfőn, ha -Olga hangulata megengedte, ünnepélyesen mondta el az asztali -imádságot, sőt a szárnyast is fölszeletelhette, miközben angliai -bujdosásairól mondhatott egyet-mást, sajátkezüleg nyitotta föl -évfordulókon a francia dombok borát és Páris nevét sóhajtotta, -étkezés után elmondhatta, hogyan készül a török kávé, de mindez -csak olyankor szerepelt a programmon, ha Olga kegyes hangulatban -volt, egyébként szótlanul, komoran és gyorsan folyt az ebédelés, -mint egy hivatalos aktus, amelyen túlesni üdvös, az asszony még a -kezét sem engedte megcsókolni rendes körülmények között és mint egy -dühös farkas nézegette, ha Remzei finomkodó kézmozdulatokkal -állította össze a salátát.</p> -<p>– Te, – te bankóhamisító! – mondta hideg gyülölettel, mert Olga -asszony többnyire olyan rosszkedvü volt, mint a barát a hajnali -misén. Mindent utált, megvetett, a férfiakat úgy ismerte, hogy már -tudomásul sem vette őket, a nők, – ezt a szót tudta a legnagyobb -gyülölettel kiejteni, és az élet, a halál, a végzet szinte -elviselhetetlenül kellemetlennek tünt föl előtte. Halálos dühhel -gondolt születése napjára, olykori nevetéseiért, önfeledt derüs -perceiről, egy régen elmult szép délutánról, midőn a zöld budai -hegyek között papirosról uzsonnázott a fűben Remzeivel, egy éjjeli -kocsizásról, holdfénynél, a városerdőben, májusi utazásról a Dunán -a bécsi gőzhajóval, midőn zenekar mulattatta az utasokat és a -kapitány fehér kabátja fénylett, egy <span class="pagenum"><a name= -"Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> fiatal hajóstiszt -megcsókolta a kezét és keringőzni vitte, egy karácsonyi este, midőn -a tűz előtt ült és Remzei Romeot szavalta, egy szerenád (Remzei -fiatalkorából), midőn a korhely barátoknak káposztalevest főzött és -egy séta elhagyott kis vidéki temetőben, ahol szülei sírját kereste -és Remzei órák hosszáig vitte karján a koszorút: mindez rendes -körülmények között ostoba, komolytalan és utálatos dolognak tünt -föl előtte. És ha szerelemről hallott, ah, a városon! Akkor szinte -megrútult egyébkor nyugodalmas, szinte apácásan redőtlen, hervatag -arca, amelyen néha az élettől való közöny finom, ábrándos -vonalacskákat is fölfestegetett, mint komor őszi tájra egy furcsa -kis hídat a sötét folyócska fölött, vagy egy messzi falu fehér -tornyát, amelyen megnyugszik a szentimentális utazó szeme. A -szerelem, mintegy maga a szó is, vörös posztó volt Olga asszony -előtt, dühösítette, ingerelte, lassan olyan dühbe borította, hogy a -déli hadtest futárját a két vállánál fogva hatalmasan megrázta:</p> -<p>– Reiser, de kötnivaló vén huncut, te talán hiszel abban, hogy -szerelem is van?</p> -<p>Az egykori színész, aki egész életét romantikus alapokra -rendezte be, több évtized óta vendégeskedvén Olga asztalánál, -próbálta védelmezni állását:</p> -<p>– Kérlek, gyöngyvirágszál, már ismét a sötétebbik szemüveget -tetted föl. Szerelem van. Például, magam is…</p> -<p>– Magáról ne beszéljen, Remzei úr, mert mi <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> ismerjük -egymást! – vágott közbe Olga. – Arról van szó, hogy férfiak -megbolondulnak nőkért, perzselő szenvedélyek ébrendnek s mindenféle -hóbortos dolgok elkövettetnek. Erre feleljen, hogy miként áll ez a -dolog, maga börtöntöltelék.</p> -<p>A futár kissé megszeppent a kemény hangtól.</p> -<p>– Nőkért nem merném tűzbe tenni a kezem, – felelt bizonytalanul, -– de férfiak már követtek el esztelenséget nők miatt.</p> -<p>Olga a kanapé közepébe ült, a két sarkát a szőnyegnek vetette és -úgy kiabált, hogy a madár kalitjában összerázkódott:</p> -<p>– Férfiak, nők… Hát hol vannak? Vannak gyönge, jellemtelen, -sajnálatraméltó, nadrágot viselő lények, akiket férfiaknak hívnak -és vannak kegyetlen, gonosz, sűrüvérü asszony-személyek. A tollak a -kalapnál, a francia sarok a cipőn, kivágott ruhák és a betanult -mosolyok, szívhangok, titkos jelek és torokból jövő hangok -mindazért vannak, hogy a férfiakat, ez üres bábokat megbolondítsák -a nők. A szemeknek villanása, a kezeknek fogása, séták néma -fasorokban és ajándékba adott ölelések, lopva kapott csókok, meg az -egész szerelmi mindenség nem ér egy hajítófát. Én még nem láttam -olyan szívet, amely megrepedt volna a boldogtalanságtól, hogy -csapna bele a tüzes istennyila.</p> -<p>Remzei védekezett:</p> -<p>– A férfiak golyót küldenek a szívükbe a városerdő elhagyott -részein, hurkot kötnek a nyakukba és éjjelente mindig sétál át a -Lánchídon <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> egy-két csöndes férfi, aki azt méregeti, -hol legmélyebb a Duna. Azok a vízre tapadó pillantások, az -éjjeli-szekrényre készített pisztolyok és álomtalan éjjelen a -párnákba nyomott fejek, takaró alatti zokogások vajjon miért -vannak, ha nem a nőkért?</p> -<p>Olga csapkodott a két kezével:</p> -<p>– Minden férfi gazember, aki nő után búsul. Jőjjenek ide hozzám, -majd én megmondom, milyenek a nők. Ismerem őket, – a portékát! – -tette hozzá, a foga között szürve a szót.</p> -<p>Erős csengetés hallatszott a házban. Öklök döngették az előszoba -ajtaját.</p> -<p>– A rendőrség! – jelentette egy barázdásarcu szobaleány.</p> -<p>– És a kutyás-leány éppen a szalónban ül! – riadt föl Olga. – -Remzei, dugd el a kutyás-leányt, holnap megy vágyai mennyországába, -Moszkvába.</p> -<p>Remzei, aki előtt egyébkor tárva voltak a lakás szalónjai, – -illedelmesen meghajolt egy feketehaju, igen finom és tündöklő arcu -hölgy előtt, akinek lábánál göndörszőrü fehér kutyácska -szolgált.</p> -<p>– Kisasszony, a rendőrség alkalmatlankodik, el kell önt -bujtatnom. Nevem: Remzei, futár.</p> -<p>– Istenem, a vőlegényem kerestet! – felelt sápadtan az urhölgy. -– Bár meghalnék.</p> -<p>– Azt nem, úrnőm. Ellenben méltóztassék a ruhás-szekrénybe -fáradni.</p> -<p>A szomszéd szobában terjedelmes szekrény állott, ahová két-három -nőt lehetett eldugni. A fehér <span class="pagenum"><a name= -"Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> kutyácska úrnője után -ugrott, Remzei ünnepélyesen húzta le a kulcsot.</p> -<p>– Nos, uramöcsém! – fordult a benyomuló rendőrkapitányhoz.</p> -<p>A rendőrség legényei ismerősen járták be a lakást. A velencei -tükör előtt egy nagybajuszu titkosrendőr kedvtelve megállott.</p> -<p>Egy dúltarcu, halálsápadt fiatalember megragadta Olga asszony -kezét:</p> -<p>– Asszonyom, ha volt önnek édesanyja, annak emlékére kérem, adja -vissza menyasszonyomat.</p> -<p>Olga fölbiggyesztette a száját.</p> -<p>– Én nem ismerem az urat.</p> -<p>– Asszonyom, szerencsétlen, szerelmes férfi vagyok, öngyilkos -leszek az éjszaka, ha azt a leányt, akit a legjobban szerettem, ön -nekem vissza nem adja.</p> -<p>– Biztosan nem érdemli meg az a nő, hogy ennyire eseng utána. -Talál majd érdemesebbet, – felelt hidegen Olga.</p> -<p>Remzei a nadrágszárban csörgette a kulcsokat.</p> -<p>– Nem érdemes egy nőért, fiatalember, – szólt közbe atyai -hangon.</p> -<p>A fiatalember nem hagyta magát:</p> -<p>– Az a nő nekem mindenem volt. A jövőm, az életem, az álmom, a -nyugovásom, a boldog ébredésem, hogy őt újra láthatom. Mielőtt -megismertem volna, iszákos, verekedő, föld terhe, elhagyatott -szegény legény voltam. Kocsmahős, szoknyakergető, bicskarántogató. -És az ő kedvéért – már <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> egy esztendeje – megjavultam, dolgos, -szorgalmas férfiu lettem…</p> -<p>– Mi az ön foglalkozása, szegény fiatalember? – kérdi Olga.</p> -<p>– Térképrajzoló vagyok.</p> -<p>– Lássa, nem érdemes egy nőért még csak élni sem, nemhogy -szokásokon változtatni.</p> -<p>A fiatalember lehajtotta a fejét:</p> -<p>– Éjszakára meghalok.</p> -<p>A rendőrök a bajuszukat pedergették, a kapitány vállat vont, -Remzei az ajtó felé tologatta a társaságot és Olga asszony -megsimogatta a fiatalember hátát:</p> -<p>– Ugy-e bár, kis fehér kutyája volt a hölgynek? Már régen túl -van a határon, elszökött táncosnőnek, fiam. Igyon egy pohárral a -szerencséjére!</p> -<p>Olga asszony elfoglalta helyét a kanapé közepén, Remzeit maga -elé állította, mint a tanulót a tanító.</p> -<p>– Remzei úr e kis jelenetből is okulhat, hogy milyen szomoru -szamár a férfi.</p> -<p>Az egykori futár engedelemkérő pillantás után a likőrös-üveget -megbuktatta:</p> -<p>– Csak én egyedül, – mondta, – én vagyok az igazi. <span class= -"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Kisvárosi álmok hőse.</h2> -</div> -<p>A cukrász ablakában délutánonkint egy fiatalember fürtös, -ezüstös feje megjelent, mint egy álomkép és a méla szemek órák -hosszáig bámulták a felvidéki város háztetőit, amelyeken alkonyat -felé világoskék volt a hó.</p> -<p>Ah, sötét arca volt a fiatalembernek és halálfej volt vastag -selyemnyakkendőjébe tűzve. Nagyon fehér zsebkendőjével néha -megtörölte a homlokát és szikvízzel itta a lengyel pálinkát. -Trudainak hívták és az öreg asszonyságok véleménye szerint -felejteni jött a városkába, ahová téli időben még a kereskedelmi -utazók sem tértek be. A bányatanácsosék – két szép öreg ember, akik -a legtisztább házban laktak és az udvaron szalmába bundázott -rózsafák voltak láthatók, a tükörfényes ablakon krém függönyök és -kanári sárgaréz kalitkája, déli növénynek széles levele és az -esőcsatorna rézből ragyogott, – rokonuknak vallották Trudait és a -kerti házat jelölték szállásául, ahol nyaranta pesti vendégek -tartózkodnak <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> és tömérdek gyereket nevelnek. Trudai, -mint egy elátkozott herceg üldögélt a kerti házban, többnyire az -óra ingáját bámulta, míg lehanyatló kezében könyvet tartott. Csak -verseket olvasott és mikor egy sorhoz ért, amely szívéig hatott, az -óra nyomban hallhatólag tiktakkolt a falon, ahonnan még egy -Garibaldi-inges öreg úr is vigyázott az ódon almáriumra.</p> -<p>Trudai már két hete lakott a városban, anélkül, hogy valakivel -megismerkedett volna. Csupán a cukrász-kisasszonynak dobott néha -egy-egy szót ajándékképpen, akiért pedig Léván a fiatal rajztanár a -mellébe lőtt pisztollyal. A városka hölgyei, akik délutánonkint a -cukrász előtt kötelességszerüleg elhaladtak, röpke, gúnyos -pillantást vetettek a magányos fiatalemberre, mert a vidéki nők az -ismeretlen férfiakat mindig megvetik és mindenféle hibákkal -megterhelve képzelik. Igy például a jó Trudairól nyilván azt -gondolták, hogy női szíveket szurkálni jött a felvidéki városkába a -romlott és utálatos Budapestről, mélyen kivágott kék kabátja, -fehérszegélyes mellénye és gombos lakkcipője a festett hajú -Bertalannénak szól, aki démon volt és az ujonnan érkezett -gyalogsági tiszteket a görög katolikus templom környékére vitte -sétálni.</p> -<p>Az utolsó öngyilkosságot Ráma Pál követte el, aki boros fővel a -mestergerendára hurkolta magát. Szerencsére tűz támadt a -szomszédban és a tűzoltófőparancsnok sajátkezüleg metszette le az -elkeseredett csizmadiát. Tehát e szép gondolat, – hogy a -<span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span> vézna s hosszúkás fiatalember majd -öngyilkos lesz a városkában, – nem sokáig kacérkodott a kisvárosi -nők fantáziájával.</p> -<p>Bertalanné szűk szoknyájában már járni sem igen tudott s a -cukrásztól még mindig a háztetőket nézte Trudai. A részeges -vaskereskedő minden nap megkérdezte a segédet, eladott-e -forgópisztolyt? A cukrászkisasszony – istenem, szőke volt, párisi -szőke, – egész nap a száját biggyesztgette. És esténkint, midőn a -városka lefüggönyözött ablakai mögött a nők a régi képes ujságokat -nézegetik, vagy minden ok nélkül kezdenek a fehér kályhák piros -mélyébe hosszan nézni, midőn elgondolkozva, önkéntelen mozdulattal -tépik le a szobanövények elszáradt leveleit és tenyerükben -összemorzsolják, vagy hirtelen keresgélni kezdenek régi fiókokban, -mintának maradt ruhaszövet-darabkák, elszáradt viráglevelek és -eldugdosott levelek között, amelyeket összeráncolt homlokkal ismét -elolvasnak, mintha arról óhajtanának meggyőződni, hogy egyetlen -betű sem veszett el valahol az elmult években, az ablak alatt már -dörg a sánta Sári bácsi nagy cipője, miután legmesszebb lakván a -Juráss-féle kocsmától, legelsőnek indul el hazafelé: és még mindig -nem lehet mitsem tudni a bányatanácsosék vendégéről, aki körülbelül -harminc esztendős, de olykor fáradt pillantása, amellyel a korzó -hölgyeit szórakozottan végignézi, aggastyán-tekintet. Jácinthanak -hívják keresztnevén, hozták egy napon a hírt a cselédek a piacról. -<span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span></p> -<p>A bányatanácsos már tavaly nyugalomba vonult és régi könyveket -kötögetett virágos selyembe, a mesteremberes bőrkötény egész nap a -derekán volt. A hófehér álomka – a felesége – csak a városvégi -szegényeket látogatta. Az öreg cseléd a piacon gőgösen cipelte -fehér kosarát, mint legelőkelőbb a többi cselédek között. (Lehet, -hogy valami nagy bűn nyomja a Jácinth lelkiismeretét, hogy nem állt -szóba Bertalannéval, aki téli délután kis fekete legyezőt vitt a -kezében, hogy a cukrász előtt elejthesse. Tán része volt a -legutóbbi postarablásban!) Csikorgó télben vándorszínészek érkeztek -a városkába. A férfiak, mintha a Jókai élclapjából vágták volna ki, -a nők, – oh, szegények, boldogtalanok, vándorszínésznők! Egyetlen -strucctolla volt a társaságnak és azt a naiva viselte kalapjánál. A -démoni Bertalanné olyan tollbrokrétával robogott el a Hósig-féle -cukrászda előtt, mint egy temetési paripa. És horgolt keztyűje volt -csupán Temesváry Lillának. Az igazgató, egy kedves, öreg uracska, -kétségbeesetten szaladgált a városban, a kaputnyitó szakácsnéknak -kezet csókolt, előre köszönt a diákoknak és Trudait méltóságos -úrnak nevezte. Trudai ekkor fölemelkedett helyéről, a bús -toronytetők megfigyelő-állomásáról és egy párti muszka billiárdot -játszott a társulat kómikusával. A cukrászkisasszony szerint az -öngyilkosjelölt meglehetős ügyességgel forgatta a dákót és estére -az „Arany oroszlán“-ban hármasban vacsoráztak, a naiva, a kómikus -és Jácinth. <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<p>Tömérdeket ittak, – mondá másnap a hírharang. A kómikust alig -lehetett visszatartani attól, hogy a befagyott folyóba ölje magát, -szerencsére nem találta meg a vízmerítő léket és a tollas hölgy a -tekeasztalon táncolt a kávéházban. Szemérmetlen, muzsikás és -visszataszító mulatság volt ez, a helyőrség tisztjei még sohasem -próbáltak hasonlót. A nő még az utcán is énekelt hazafelé menet és -részegség ürügye alatt nemcsak a kómikus, de Trudai karjába is -belecsimpaszkodott, többször kijelentvén, hogy legjobban a Jácinth -hátán szeretné megtenni az útat hazáig.</p> -<p>– A zsák megtalálta foltját, – mondták a kisváros házikóiban, -estenden, amikor még nem is olyan régen, ily időben a kályhatűz -duruzsolásában bizonyosan a Trudai gordonkahangja hallatszott, -amint bánatos, első szerelmét, csalódását meséli egy helybeli -hölgynek, – bármelyiknek, a görög templom mögött, vagy az elhagyott -sétányon… Szép, szomorú fáradt szemét illedelmesen szegezi a földre -és csendesen sejteti, hogy már úgy sem él soká, finom lakktopánja -keskeny nyomokat hagy a hóban és a cigarettájának füstje oly -jószagú, mint a teásdoboz illata, amidőn fölnyitják és a piros -kinai betűk közül tevék karavánja frissen tünik elő. Igen, egy -koncerten ismerte meg bizonyosan azt a bizonyos nőt, Csajkovszkytól -játszott a hosszúhajú művész és a hölgy nyakán igazgyöngyök -fehérlettek, mint a távoli felhős, nyugati égen eltünő -kócsagmadarak. A finom, kékes kézen gyémántok tüze, <span class= -"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> mint -messzi hercegi paloták piros ablakai fölött a hó préme. A kis lábon -a cipő álom. És a felvidéki kisváros elhagyott sétányán újra -elhangzanak a drága szavak, amelyek egykor a hangversenyen -hangzottak, de most már egy helybeli hölgy fülébe suttogva.</p> -<p>– Hajnalban hagymás halat ettek a kávéházban, egy tányérról, – -jelentette az előbbi posta. – A színésznő folyton nevetett.</p> -<p>Nem, a tűz estefelé többé nem mondhat semmi kellemeset a -kisvároskában és a kottatartóból egy régi keringő hangjegyei -kerülnek elő, amelyet valóban játszottak a helybeli -bányász-majálison.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Szentanyám.</h2> -</div> -<p>Anyám az őszt szerette.</p> -<p>Tavasszal, télen és nyáron szinte egykedvüen élte napjait, csak -félig olvasta el a regényeket és Rosenberg bácsi, a zsidó tanitó -francia nyelv helyett bízvást taníthatott a héberek történetére, -anyám unottan, szórakozottan üldögélt a lugas közelében ahol -tanultunk, és sohasem javította ki a francia szavakat. Általában -úgy viselkedett, mintha véletlenül került volna a hosszu sárga -házba, ahol anyósa parancsolt és a kulcsárné latin szavakat tudott -az öreg asszonyság tiszteletére. Valamely nagy pör volt akkoriban, -ügyvédek jártak a házhoz, akik ábrándos képü segédeiket az -ámbituson várakoztatták és hajukat, bajuszukat csak félig -festették, mig nagyanyámmal hosszan tárgyaltak délután és -szenvedélyesen beszéltek, irásaikat rázogatva, amelyekről ilyenkor -lehullott a porzó. Anyám hideg közönnyel üldögélt szobájában, Tompa -Mihály virágregéiben lapozgatott, vagy a falba épített üveges -szekrényben <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> megigazította az altwien figurákat. És a -zöldhaju ügyvédek eltávozása után nem volt kiváncsi a -tárgyalásokra, holott éppen az ő jussáért folyt valamely régi -hosszu pör. Az ezüstpénzből csak az ujonnan verettet szerette -erszényében tartani és a vadonatuj bankjegyeket gondosan -összehajlította, mint a fehérnemüt, mielőtt szekrényébe zárta -volna. Borravalót oly könnyed kézmozdulattal adott, mint egy -kártyás és olykor erején felül megajándékozta a szegényeket, akik -alkonyattal belopózkodtak hozzá. Rosszkedvében ráhuzatott a -nagyanyám udvarosára a révésszel és a kerülővel, és a méltatlankodó -öreg asszonyságnak azt vágta oda, hogy a pisztollyal olyan jól tud -bánni, mint egy férfi, tehát ne ingerelje tovább.</p> -<p>– Ti pénzért mindent megtesztek! – mondta és megvetéssel, -büszkeséggel fordított hátat nagyanyámnak, atyámnak, Rosenberg -bácsinak, akit pedig bölcs, drága öreg embernek tartott egyébként, -mert olyan szegény volt, mint a templom egere.</p> -<p>Ah, nagylelkünek lenni, megbocsátani, büszkeségből és -kiválóságból nemesnek és jónak lenni és mindenkit megvetni: ezt -csaknem úgy szerette anyám, mint az őszi időt. Szinte örvendezett -magában, ha az ügyetlen szobaleány drága vázát eltört, hogy -megbocsáthassa, – és az esőt áhitatosan hallgatta alkonyattal, mint -valamely gyászmisét, amelyet a legkedvesebb halottért mond egy -szentéletü pap. Csodálatos indiai kendői voltak, amelyek az őszi -este hüvössége ellen megvédelmezték, karosszéke <span class= -"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> volt, -amelyben egykor egy apáca fejedelemasszony üldögélt, a szalmába -bujtatott rózsafák és buskomor orgonák fölött az eső hulldogált és -az ambituson Turgenjev regényeit olvasta. Sokszor úgy tünik föl -nekem a gyermekkor álmaiból, mintha egy drága, finom, idegen -urhölgy érkezett volna őszidőben házunkhoz, aki regényes, hosszu -léptekkel, hátrafont kézzel, a gondolatoktól hófehérre válott -homlokkal és félig lehunyt szemmel menne végig a fehér -futószőnyegen, amely az ámbitus piros kelméjén mindig üdén és -tisztán huzódott végig, mint egy régi, szemérmetes Lavotta-dal öreg -gavallérok szivében, amely dalt feketeszemü anyám odavetőleg, -szinte ajándékozva néha elénekelt a fuvola kisérete mellett. Nagyon -fehér és kicsiny két kezét töprengve kulcsolta össze ölében és -hüvös, rejtegetett pillantást vetett a szomorú esőben buskodó öreg -fákra, a távoli mezőkön bolyongó ködre, mintha véletlenül azzal -találkozik az ember, akit egyedül, igazán szeretett éltében, de a -szerelemnek csendet kellett parancsolnia.</p> -<p>Ah, ősz, nyirségi csöndes ősz, – Rosenberg bácsi életbevágó -fontossággal magyarázta Lafontaine nyelve helyett a héber vallás -észszerűségét, kis, fehér, bozontos feje átszellemült, mint egy -hittérítőe, Julia, – így nevezte nagyanyám anyámat – piros -lovaglókeztyűt hozatott Londonból, zöld férfikalapot Grácból és egy -gyermekké válott öreg ponnit, amely már csak vizet hordott, -Szaturnusznak nevezett, de sem a keztyűt, sem <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> -Szaturnuszt nem használta. Csodálatos, boldogtalan, égből földre -tévedt angyal szomorúságával nézegette a nagy fákat, amelyeken a -levelek úgy piroslottak, mint a Petőfi verseiben, sétabottal -kezében ment a folyópartra sétálni és a révészt hideg szóval -felelősségre vonta az öreg csónak hiányossága miatt, bár sohasem -szokott csónakázni. A határban egy félkezü szent szobra állongott, -minden ősszel elhatározta, hogy tavaszra kijavíttatja a szobrot; -hüvös érdeklődéssel hallgatta az agarászatból hazafelé kocogó -szomszéd öregurak hőstetteit, amint hosszú, szinte kimért léptekkel -rótta az út mellett a gyalogösvényt és fölvetette a fejét, mint egy -csendbiztos, ha valamely rendetlenséget tapasztalt a határban.</p> -<p>– Ötven évvel ezelőtt megbotoztattalak volna, – mondta a -kerülőnek, midőn puskás embert látott végigmenni az agarászatra -szánt mezőn.</p> -<p>A présház körül valamely hiba történt, midőn is Cserépi -nyugalmazott megyei pandurt hozatta el anyám, hogy beszéljen a -csősz fejével, ki fiatal korában futóbetyár volt. Cserépi lóháton a -régi egyenruhájában jelent meg a hivásra és a vén csőszt guzsba -kötötte.</p> -<p>És aztán oly lágy volt anyám, mint a párisi keztyű. Csak halkan, -szenvedély nélkül, – intette Rosenberg bácsit, ha a tanulószobában -belejött a hittérítésbe, – a falusi szobalányoknak mezítelen lábbal -kellett belépni a szobájába és nagyon boldog <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> volt, ha -tűzkárosult tótok érkeztek vándorútjukban házunkhoz. A nagyfejü -házőrző ebeknek megveregette a fejét és a hervadó fákról lehullott -leveleket nem engedte összesöpörni. Az ámbitus virágairól -délutánonkint letépegette a száraz hajtásokat és vasárnaponkint a -folyó tulsó oldaláról áthangzó harangszóra fölnyitotta -hosszupillájú szemét.</p> -<p>– Templomba megy a föld népe, – mondta komolyan és talán -helyeslően bólintott.</p> -<p>Aztán egyszer elfogott egy levelet, amelyet bizonyos hölgynek -bizonyos alkalommal titkon irtam… A tanitó-kisasszony volt, akiért -csaknem meghaltam ez időtájt.</p> -<p>Megsimogatta a fejem és jobbról-balról figyelmesen megnézett, -mintha nagyon régen nem látott volna. A kezét az állam alá tette és -hosszasan arcomba tekintett.</p> -<p>– Tehát szerelmes vagy? – kérdezte kétszer egymásután.</p> -<p>Elgondolkozva, meglepetten, kicsit csodálkozva nézte lesütött -fejemet. A keze lágyan járt a hajamban, mint az álom. Lassan -megcsókolta homlokomat:</p> -<p>– Hidd el, fiam, nem érdemes…</p> -<p>Könnyedén sóhajtott, Rosenberg bácsit munkakedvre intette, de -másnap, ebédnél azt vettem észre, hogy újszerű hajviselete van -anyámnak, egy <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> csomó, eddig nem látott ősz haj tündöklik -homlokában, mint az új hó a faleveleken. Könnyes, megbocsájtó -szemmel nézett rám.</p> -<p>– Kedves nagy fiam!… – mondta visszafojtott boldogsággal.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A hóember szeretője.</h2> -</div> -<p>Abban a felvidéki városban, ahol egy darabig gyerekeskedtem, -Zsigmond király látogatása óta csupán egyetlen följegyzésre méltó -esemény fordult elő a városka életében, ez pedig a tüzoltóság -szervezése volt. A krónikaírók századok mulva is emlegetik majd az -izgalmas napokat, amikor a pirosra festett szivattyu és a -főparancsnoki sisak megérkezett a fővárosból. De bizzuk ezen -dolgoknak a megírását a háboruk és más nagy események íróinak -tollára, én az elhagyott ligetben szeretek járni, a csendes -domboldalban meghuzódó vadrózsa a kedves virágom, tengelyen -szeretnék utazni Párisba és a felvidéki háborus eseményekből -leginkább a Stánczy Pista alakjára emlékszem, egy hatalmas termetü, -kövér, zsiros hangu férfiura, aki a helybeli költő volt és a -városnál irnokoskodott. Talán már írtam is róla valahol, mert -szerettem őt. Ma arról mesélgetünk, mily nevezetes dolgokat -követett el Stánczy Pista a tüzoltóság szervezésekor. <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span></p> -<p>Volt egy hegynek kanyargó utcácska a városban, amilyen bizonyára -a legtöbb felvidéki városban felfedezhető, de Stánczy Pista -véleménye szerint ez volt a földkerekség legszebb utcája. Nem is -lakott benne, éjszaka járt rajta keresztül, világosságban csupán -nyári hajnalon láthatta, amikor a hegyoldali polgári lövöldéből -hazaballagott (természetesen ismét egy jólsikerült majális -valceros, dalos, ábrándos emlékével a szivében) és mégis többnyire -azon törte a fejét, hogy miféle nevet kellene adni a kedves -utcácskának, amelyet egyébként Kutyaszorító néven ismertek a -városban. Éjjelente, midőn Stánczy Pista a város különböző -korcsmáiból hazalépkedett, a Kutyaszorítóba érve, dalolni kezdett. -Bámulatos, mély, döngő hangon dalolt, többnyire saját szerzeményeit -különböző barna vagy szőke leányokról, akikkel képzeletben szerelmi -ismeretsége volt. Nem tehetett arról, hogy dalolt Belső kényszer -volt az éneklése, amely nyomban elmulott, amint a Kutyaszorítóból -kiért és bortól, fölhevüléstől gőzölgő fejéről levéve a kalapot, -megfürösztötte homlokát a csillagsugáros éjszakában. A hegy fölött -ragyogóbbak voltak a csillagok és az ég sötét kárpitja lilaszinü -volt. Fent, a régi vár beomlott falai között tüzet gyujtottak a -kisértetek vagy a vándorok.</p> -<p>Olykor Rozmaring-utcának, máskor Csillag-utcának, egyszer meg -Barna Kislány-utcának nevezte Stánczy Pista a Kutyaszorítót a -Zöld-vadásznál vagy a Vörös békánál, ahol barátaival érintkezni -<span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span> szokott. A Makk-alsó vendégei (itt a -kugli állott délután) bizonyosra vették, hogy Stánczy Pista -szerelmes valakibe a Kutyaszorító lakosai közül. De nem: nem lakott -szerelemre való teremtés a Kutyaszorító ódon házaiban, ahol tán -Zsigmond király idejében üldögélt ablakánál az utolsó fiatal -asszony. Igen hosszu életü öregemberek és asszonyok laktak a mohos -házakban, amelyek elsötétülő vagy világos ablakocskáikkal -olyanformájuak voltak, mint a bábszinház hátterében meghúzódó -gyermek-házak. Az öregemberek sohasem haltak meg, mert haláluk után -többnyire kisértetnek szegődtek el a várba, a régi házak pedig -bizonyosan azt szerették volna, hogy örökké tél lenne, midőn -fogyatékos külsejükre szép fehér bundaprémet varrt az időjárás. Az -utca végén hóembereket építettek a gyerekek, mert a növekedő -hógolyót könnyü volt lefelé gurítani a hegyoldalból. Stánczy Pista -megállott és botjával magyarázatokat tartott a hóbálványoknak, majd -szokott éneklésbe kezdett, hogy a Kutyaszorító álmatlan öregnépei -pontosan megtudhassák, most van éjfél, mert a Zöld-vadászból -kivetették Stánczy Pistát.</p> -<p>Egy szép éjszakán a megszokottnál nagyobb társaság tanyázott a -„Vadász“ kormos bolthajtásai alatt, ahol a falakon Stánczy Pista -ifjukorából számos rovás látható, amikor még hitel volt -Magyarországon. A „jóbarátok“ asztalánál izgatott vitatkozás folyt, -vén családos emberek, sárkány-feleséget tartó férfiak is -megjelentek e napon s vígan éjszakáztak, mert a vizipuska s vele a -tüzoltó egyenruha <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span> első példányai megérkeztek a fővárosból. -Valaki magával hozta a tüzoltói vörös sapkát, az kézről-kézre járt, -megsimogatták, megitatták, keshedt öreg urak fölcsillanó szemmel -nyomták fejükbe a kackiás föveget. Ej, haj, ujra kezdődik a -fiatalság.</p> -<p>Stánczy Pista szokása szerint komoran, szótlanul üldögélt az -asztal végén és két hatalmas tenyerébe támasztotta borostás állát. -Az egész tüzoltói mozgalom csak annyiban érdekelte, hogy a -szokottnál nagyobb mennyiségü bor került elfogyasztásra, a -bolthajtás alatt sűrűbb volt a füst, a „Vadász“ vendéglőse már este -nyolc órára berugott, Anton, a vén csoszogó pincér titkon nagyokat -huzott a boros palackokból és tavasszal, a dalárdisták majálisa -után tüzoltó-majálist is lehet tartani odafent a gyepes várudvaron. -Pistának nem jutott eszébe, hogy felcsapjon tüzoltónak, talán nem -is tartotta elég méltónak e foglalkozást egy költőhöz, a zajban, -lármában mégis csak kezeügyébe került egyszer az ünnepelt piros -sapka. Megfogta és a fejébe nyomta.</p> -<p>– Nézzétek a legelegánsabb önkéntes tüzoltót! – kiáltott föl -Nieszer, a kéményseprőmester.</p> -<p>A társaság megéljenezte Pistát, jobbról-balról bort öntöttek, az -öreg Anton a legkarcsubb virzsinia szivarjából kedveskedett, majd -tovább ittak, vitatkoztak, a vörös sapka pedig ott maradt Stánczy -Pista fején, hetykén félrecsapva, mintha ő is tudta volna, hogy „a -legelegánsabb önkéntes tüzoltó“ fején van szerencséje helyet -foglalni.</p> -<p>Bár éjfél elmulott, a korcsmárosnak a történelmi <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> nap -mámorában eszébe sem jutott vendégeit kizavarni a havas téli éjbe, -de Stánczy Pista önkéntelenül fölemelkedett, mert husz év óta -mindennap ilyenkor szokott fölemelkedni a „Vadász“-nál. Az asztal -közepén egy csomó kiürítetlen palack foglalt helyet, Pista -megingott, visszaült helyére, bár belülről valamely belső -nyugtalanság kezdte gyötörni. Olyanféle volt ez a nyugtalanság, -amelynek nincs neve, az ember mégis azt hiszi róla, hogy azt -jelenti: öreg édesanyja haldoklik, szeretője megcsalja, barátja -elhagyja, vagy reggelre meghal ok nélkül. Miután azonban Stánczy -Pistának senkije sem volt e kerek világon, a halálról pedig verset -szokott írni, növekvő belső nyugtalanságának sehogy sem tudta -magyarázatát találni. Még nagyobbat hallgatott, még többet ivott és -a máskor nyugodalmasan szivogatott virzsina szivarból pazarló -módjára vén füstmacskákat vetett a ködös mennyezet felé, mintha -ezentúl mindennapra esne egy tűzoltó-ünnepély a Zöld vadászban.</p> -<p>Senki sem csodálkozhatik tehát, hogy Stánczy Pista soha az -életben nem tudja meg, hogyan került egyszerre a Kutyaszorító-utca -környékére, szemben három hóemberrel, amelyek közül az egyiknek -rongyos asszonykendő volt a fejére kötve, míg a másik kettő törött -cseréppipát tartott a szájában. A kedvenc utcát másfél méteres hó -borította, a vén házak megannyi nyugodalmas sirboltok a régi -katolikus temetőn, hová az előkelő embereket szokták eltemetni. -Mélységes csend mindenfelé. A <span class="pagenum"><a name= -"Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> hold útja nem lehetne úgy -megolajozva, hogy e nagy csendben ne hangzana léptének zaja, a -csillagok, mint kíváncsi angyalszemek, gyermekes jókedvvel -pillongtak alá a szegény Stánczy Pistára.</p> -<p>– Szép sapkád van, Pista, – mondta a nagy csendben az -asszonykendős hóbálvány.</p> -<p>Pista nyomban megállott, a fejéhez kapott. Valóban a -tüzoltósapka maradt a fején. Hogy fog holnap a hivatalba menni!</p> -<p>Aztán körüljárta a hóbálványt, a botjával belészúrt.</p> -<p>– Ne bánts, Pista, – hangzott ismét kellemetes asszonyhangon, – -hisz én téged szeretlek.</p> -<p>Stánczy Pista megrázkódott.</p> -<p>– Engem nem szeret senki, – mormogta félhalkan. – Pedig én -vagyok az egyetlen költő Szekercén. A pomádés patikárus, a fiatal -tanító és a többiek elszeretnek előlem minden leányt, asszonyt. -Ordináré népek laknak errefelé. A kutyának kell a költő.</p> -<p>– Én vagyok a te szerelmed! – felelt ismét a hóasszony. – Nem -emlékszel már reám az álmaidból? És a verseidet nem nekem írtad? -„Arca hó és hó a kebele: Hótisztaságú az ő szerelme!“ Kihez irtad e -verset, ha nem hozzám? Én vagyok a hóasszony. Gyere karjaimba.</p> -<p>– Igazán szeretsz? – kérdezte Stánczy Pista és már lassan -kibontakozott előtte a hóasszony szőkésbarna feje, nyugodalmas, -tiszta, jóságos asszonyarca, kerek válla, gömbölyü nyaka. -<span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<p>– Már nagyon régen szeretlek. Mindig hallgatom az éneked -éjszaka, mert tudom, hogy én hozzám énekelsz. Tavasszal és nyáron a -kertekben lakom. Ősszel az esőcsatornában zsörtölődöm, hogy minek -az a sok víz. Télen azonban eléd állok és megmutatom magam. Tetszel -nekem a tűzoltó-sapkában.</p> -<p>– Tetszem? – mormogta Stánczy Pista.</p> -<p>Sohasem érzett melegség, bűbájos öröm ömlött befelé a szívébe -valamely láthatatlan nyiláson, mint az aranyszínű bor zuhog a -pincékben. A hóasszony két fehér, telt és üde karját kinyujtotta -feléje. Pistának, mintha csak a kötelesség jutott volna eszébe, egy -fél strófára valót eldalolt verséből, a Rozmaring-utca felé -fordulva, bámulatosan mély hangja döngve szálldosott a prémes -háztetők között, aztán csendesen lepihent a hóasszony lábához. -<span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Mitskei és Matskási.</h2> -</div> -<p>A gyertya lángja hirtelen elaludt és valami zizegő süvítés -hangzott a levegőben, majd a vakolat porzott le a falról. Matskási -fölemelte a fejét az asztalról, ahol levelet írt és a nyitott -ablakra pillantott. Kora őszi alkonyat volt, az udvarház előtti -nagy térségen szinte lengett a falusi csendesség, mint egy jó -asszony lehelete álmában, – ötven lépésnyire szemben egy másik -udvarház állott, annak kiugró ablakában állott Mitskei, a pisztoly -még kezében füstölgött, amellyel a gyertyalángot ellőtte.</p> -<p>Matskási letette az írótollat, a sarokból előkereste a kalapját -és a szomszédhoz ballagott.</p> -<p>– Mit akarsz már megint? – kérdezte egykedvüen.</p> -<p>– Unatkozom, – felelt Mitskei. – Rettenetesen unatkozom. És te -egész nap leveleket írsz.</p> -<p>Matskási kissé elpirult.</p> -<p>– A gazdasági számadások, – mormogta bizonytalanul. <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p> -<p>Mitskei a szobába hajította a pisztolyt.</p> -<p>– Ördögöt! Megint annak az asszonynak irogatsz, hogy sohase -küldd el a levelet. Mire való ez? Egy év mult el azóta. A -regényekben sem szeretnek tovább az emberek kilenc hónapnál.</p> -<p>Matskási a tintás ujját nézegette:</p> -<p>– Miért kilenc hónap?</p> -<p>– Tudom is én. Az öreganyám mondogatta, hogy amelyik szerelembe -kilenc hónap alatt nem hal bele az ember, akkor már elmulott a -nehezebbje.</p> -<p>Matskási szórakozottan bólintott, mintha nem is hallotta volna a -barátja szavait.</p> -<p>– Jól hord a pisztolyod, Mitskei. Ha véletlenül fölemelem a -fejem, homlokon találsz.</p> -<p>– Eh, elég volt már a levélírásból. Szakállas, bajuszos ember -vagy, a halántékodon ezüstösödik a hajad. Nem is méltó hozzád, hogy -leveleket komponálsz.</p> -<p>Matskási nem felelt, megszokta a barátja korholását, talán még -jól is esett neki, hisz a szenvedést is megunja az ember.</p> -<p>– Gyerünk sétálni, – mormogta enyhén, békítőleg. – Szép az -este.</p> -<p>– Füreden szebbek voltak az esték, ugy-e? – felelt Mitskei és -keményet káromkodott.</p> -<p>Körülbelül egykorú férfiak voltak, gyermekkoruk óta egymás -mellett voltak itt a nyirségi faluban, „Punin és Baburin“-nak -nevezte őket a vörhenyes <span class="pagenum"><a name="Page_53" -id="Page_53">-53-</a></span> Ilonka asszony, aki a postát is -bérelte s ezen a réven irodalmi hölgy volt, a székvárosban a -sörházba mindig akkor lépett be Mitskei, amikor Matskási először -figyelt föl a hangászok nótázására, viszont Matskási babonás -biztossággal termett a helyszinén, midőn a Betyár-kávéházban széket -emelt Mitskei a katonatisztekre. Testvérebbek voltak a -testvéreknél, egyforma véleményük volt az élet haszontalanságáról, -a halál semmibevételéről és a nőkről. Ugyanazokat a könyveket -olvasták téli délutánokon és egyik nap Mitskei lőtte el a gyertya -lángját a szemben lévő udvarház szobájában, másnap Matskási -cselekedte ugyanazt. Már az őseik kezdték a barátságot, amely -egykor Magyarországon szentebb volt a szerelemnél.</p> -<p>És az elmult nyáron Füredre utazván, ugyanabba a nőbe szerettek -bele, az észbontó Fruzsinkába, akiről a régi krónikák jót és -rosszat vegyesen följegyeztek. Kacér volt és ábrándos volt, mint a -holdas éjjel. Bűbájos volt, mint a keleti mese, a szemében -lidérclángok és ajkán csábító mosoly, mint hajdanában a nők, akik -még George Sand-t olvasták és Lavottától dudoltak a zongora -fölött.</p> -<p>A barátok a folyóparton sétáltak. Szótlanul, elgondolkozva -mendegéltek egymás mellett, mintha egyik sem akarná megzavarni a -másik gondolatait. Harminc esztendősek voltak és általában -megvetették a nőket, csupán az egyetlen Fruzsinkát nem. Miért? Hogy -történt? Messzi külföldi városokból, – egyszer Veronából, máskor -Bécsből, majd meg <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> Pestről jött olykor egy rövid üzenet, -egyformán melegen intézve mind a két úrhoz, – aztán nem történt -semmi. És a folyó kanyarulatai, a füzesek csendje, a mezők némasága -tavaly óta más lett: mintha az egész vidék megváltozott volna. Az -öreg fűzfa, amely hajdanában leskelődő betyárhoz hasonlított, aki -rövid karabélyt rejteget a rongyos szűre alatt, mostanság gyakran -vette föl egy mélázó hölgynek az alakját, aki az esti folyópart -fölött elmereng. A félig rombadőlt csárdából, a messziségből mindig -muzsikaszót hozott az esti szellő. Mintha fehérfejű, pirosnadrágos -cigányok busuló magyar nótákat muzsikálnának nagyon csendesen, egy -elgondolkozó úrnőnek a tiszteletére, aki véletlenül e tájon -átutazott. Mire a csárda közelébe értek, a gáton elcsendesedett, -csak egy vadkacsa kotyogott a nádban, a kísérteties hangászok -elrepültek a hideg kéményen át, a ködbeborult gát kanyargásaiban -mintha elveszőben volna egy bőrfedeles utazó-hintó képe, de lehet, -hogy csak falusi szekér volt az istenadta. A fehérlevelü nyírfák -tavaly óta ismeretlen új nótákat fütyültek a szélben, a ritkás -berekben volt egy öreg fatörzs, amelyre leülve, világosan lehetett -hallani, hogy odafent a magasban, a lombkoronák fölött valaki, tán -egy szellem, mint a habzugás énekel… Mitskei és Matskási -délutánonként fölváltva üldögéltek a fatörzsön.</p> -<p>– Hallod? – kérdezték egymástól visszafojtott hangon és nyugodt, -földszínű, kemény arcukon <span class="pagenum"><a name="Page_55" -id="Page_55">-55-</a></span> belülről fehérség szüremlett át, mint -a hajnal teheneinek a teje a messze sötétlő dombokon.</p> -<p>Egy búbánatos kőszent állongott a határban, mindketten -köszöngettek tavaly óta e szentnek, aki fogadta köszönésüket. Ha ő -– a drága nő – egyszer erre jönne, legyen jóakarattal iránta az -országút hűséges fölvigyázója.</p> -<p>Reggelenként a dércsipte országúton olykor friss kocsinyomokat -fedeztek föl, amely az udvarházak előtt elvonult. A keréknyom -fölött elgondolkozva megállottak. Hátha erre járt a drága, éjszaka -hintójával, hisz megigérte, hogy egyszer meglátogatja barátait a -messzi nyirségi faluban.</p> -<p>Még a harangszó is másképpen hangzott a folyó másik partjáról, -mint azelőtt. Fruzsinka istenfélő volt, esti harangszóra mindig -keresztet vetett – régen, valaha Füreden. A két komor nyirt -gavallér elrugta csizmájával a hizelkedő agarakat és szégyenkezés -nélkül megemelte kalapját, midőn túl a Tiszán meglódult a -harang.</p> -<p>Az alkony, az este öreg vándorként ballagott mind közelebb a -gáton. A fűzfa a távolban köpenyegébe burkolózott és fátylat -eresztett kalapkájára.</p> -<p>– Ha eljönne… – mondta Micskei.</p> -<p>– Nem jön az el soha, – felelt titkos reménykedéssel Matskási. – -Hisz annyit utazik mindenfelé.</p> -<p>– Holnap mégis elküldöm a levelet! – szólott búcsúzásnál.</p> -<p>Mitskei megcsóválta a fejét. <span class="pagenum"><a name= -"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span></p> -<p>– Habár kinevet a postásné.</p> -<p>Aztán este lett. Ki-ki lefeküdt a maga házában a bőrkanapéra. A -láthatatlan falak szétnyíltak, még az óra ketyegése sem hallatszott -és hangosan mondták:</p> -<p>– Fruzsina!</p> -<p>Mintha gyönyörködtek volna benne.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Reggeli imádság.</h2> -</div> -<p>Alvinczi Eduard de genere Gut-Keled, R. et Imp. Chambellan a -bécsi Sacher-fogadóban ült, délelőtt féltíz óra volt, vörös -Garibaldi-inge fölött keleties szabású virágos mellény, lábán -papucs, amelyet harminc esztendő előtt vett egy török paptól, -amelyben Mekkát megjárta, és a szerencsenadrág. A szerencsenadrág -bő, barna, bugyogószerű posztóholmi volt, folt folt hátán és -Alvinczi negyven esztendeje mindig benne sétálgatott odahaza. A -gombok leszakadtak, nem engedte fölvarrni, az egyik zsebben -ugyanazon ezüst és réz pénzdarabok foglaltak helyet, mint akkor, -midőn a nadrágot fölvette. Ha gondolkozott, vagy látogatóival -csevegett, a pénzdarabokat szórakozottan csörgette. A pénzek -beszéltek hozzá. Olykor tanácsot adtak. Volt ott egy olasz lira, -amelyet Milano és Velence között talált az országúton, midőn ifjú -korában postakocsin arra utazott. Akkor volt szerelmes először és -utoljára életében, a római nagykövetségen volt <span class= -"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> attasé és -a marchesa elutazott a városból. Alvinczi követte nyomait és a -postakocsiról leszállott útközben, hogy a sárga porban fénylő fehér -pénzdarabot fölvegye. Ez a percnyi késedelem okozta, hogy -Velencében lemaradt az Ausztriába induló gyorsvonatról és a -marchesának csupán zöld utazófátyolát láthatta. Ah, a szegény -marchesa később szomorú sorsra jutott, miután három-négy férfiut a -másvilágra küldött kalandos életében! Alvinczi az országúti lirát -csörgetve, néha elgondolta magában, hogy e pénzdarab nélkül bízvást -lefekhetett volna egykoron egy erdei tisztásra, ahol esetleg kis -patak szalad csevegve, mint régi költők verseiben, sárguló tölgyek -hullatják makkjaikat egy feketeruhás fiatalember tetemére, akinek -kezében pisztoly, mellén megalvadt vér. Ha a vonatot el nem -kési.</p> -<p>Egy ezüst rubel mindig Moszkváról beszélt a mély zsebben, mint -egy kis harang a száztornyú város husvéti muzsikájában. Moszkva, -Moszkova: pengett a pénzdarab, amely egykor sodrott csövü -pisztolynak ólommagját volt hivatva föltartóztatni. Párbaj volt a -francia táncosnő miatt és a muszka gróf hosszadalmasan célba vette -Alvinczi urat, midőn az ottani követségnél szolgálta az osztrák -uralkodóházat.</p> -<p>Viktória angol királynő és indiai császárnő arcképével -díszesített sovereigne Anglia déli mezőin szálló napsugaras szelet -és egy László Fülöp-képet juttatott az uraság emlékezetébe, amely -festmény <span class="pagenum"><a name="Page_59" id= -"Page_59">-59-</a></span> után többször lovagolt vörös frakkban a -falka mögött. A sövényeken és mély árkokon a nehéz vadászparipa -gummilabda módjára szökkent át, a szárat ügyesen fogta egy ifjú -lady, akinek hajszíne olyan volt, mint az érett rozsé.</p> -<p>Török pénzecske napkeletet, a nagy bazárt, öreg bégeket és egy -nagyon veszedelmesnek igérkező kalandot hozott a hatvan esztendős -férfiu emlékképei közé, midőn valamely hárem környékén leselkedett -messzi ifjúságában és görbe késekkel kergették fehérszakállu -papucskészítők az angol követség sarkáig, a kapu alól előlépett a -tengerészőrség és az uraság mentve volt.</p> -<p>A szerencsenadrág mély zsebében különféle pénzdarabok alakjában -élt-éldegélt Alvinczi élettörténete. Babonás szerencsejátékos volt, -aki az egész életét csupán egy nagyon fontos kocka-játszmának -tekintette, amely játékot téli alkonyaton játszik egy határszéli -fogadóban, a nyitott tűzhely fölött bor forralódik a bográcsban és -a középkori zsoldosnak utolsó vagyona, rövid, meztelen kardja van -föltéve a kockavetésre. Ha rosszul dob és a kocka vakot mutat, a -vándorkatona visszanyeri a kardját, amelyet késedelem nélkül a -torkába ver Alvinczi urnak. Mindenféle földöntúli dolgokhoz kell -tehát fordulni, hogy a kocka ne vakot, hanem hatot vessen, -ugyanezért egy indiai isten-szobrocskát is elhelyezett ágya mellett -a rózsafüzérek és ezüstfeszület társaságában, amely szent dolgokat -tiszta életü apácafejedelemasszonyok csókja, imádsága <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> tisztított -meg minden földi salaktól. De hát, te jó Istenem, ki tudná -bizonyosan, hogy nem Buddhának van-e igaza a messzi Indiákon? -Ápoljuk a vele való barátságot is.</p> -<p>Alvinczi úr milliókat nyert és veszített kártyán, -lóversenyjátékon, de mégis inkább nyert, mert mindig ballábával -lépte át a küszöböt. Mint egy középkori alchimista, mindenféle -babonákkal, szinte büvkörökkel vette magát körül, hogy -szerencsétlenség közbe ne léphessen az aranycsinálásnál. -Megtartotta az emlékezetes évfordulókat, a rossz ómeneket -följegyezte, hitt az álmokban, a nők szívében és a megverő -szemekben. Néha napokig nem mozdult ki szobájából, mert valamely -érzés azt sugallta, hogy szerencsétlenség érné az utcán. Ha -emberekkel kezet fogott, gyorsan a mosdótálhoz lépett: ki tudja, -nem hozott-e rá szerencsétlenséget a kézszorítás? Öreg -hölgyismerőseinek virágot, édességet, pénzt küldött, mert véleménye -szerint csupán az öregasszonyok tudnak igazán és szívből imádkozni, -akiket már nem zavar az áhitatban a szerelem és az ima közben való -ábrándozás. Még a lélekzetet is úgy vette, amint erre nagy pénzért -egy sok világot bejárt tengerészkapitány ismerőse megtanította. A -tengerész a szent fakiroktól sajátította el a lélekzetvételt, akik -elevenen eltemettetik magukat éber angol katonák őrizete alatt a -brit korona tartományában és harminc nap mulva teljes egészségben -szállnak ki sirjukból.</p> -<p>A halált borzongva félte, mint egy veszedelmes <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> -orgyilkost, aki éjjel odalent áll az utcasarkon, vagy a kertek -bokraiban és megbizatása értelmében tőrt ver a lovagok harmadik és -negyedik bordája közé, mint a régi Velencében. Nők sikoltanak -valahol a messziségben, gyermekek felülnek ágyacskájukban és siró -szemüket dörgölik öklöcskéjükkel, egy szerelmes asszony -lidércnyomást érez álmában, riadtan fölnyitja a szemét és gyorsan -elmondja a Miatyánkot: valahol megölt valakit a halál egy elhagyott -bástyasétányon, vagy a kártyaasztal mellett, miután előbb a -figurák, francia Lajosok, ábrándos királynők és kandi filkók a -fölismerhetetlenségig elhomályosutak arcképeiken.</p> -<p>És a szerelem, amelyet igazán sohasem érzett, s amely soha el -nem hagyta, százezrekbe menő játszmái közepette, átsuhant az -agyvelő boltozata alatt, mint egy álomszerü kócsagmadár az -alkonyati égen, kártyánál a gyertyalángok szinte keresztrefeszített -mozdulatlansággal nyujtóznak jobbra és balra, a kézben néha -megroppan egy csont: a zöld gyepen, lovak futásánál, midőn a -győzedelmes lovas szinte gombóccá gömbölyödve repül el a célkarika -mellett, mint a középkori képen a tornász alakja, amint a nap és a -félhold között a láthatatlan nyujtón fonott kaláccsá görbül és -odalent a sötét országúton elnyujtott testtel, levegőben libegő -lábakkal, megritkult sörénnyel és farokkal, szinte a hüllők -sajátságos testi mozgásával fut egy paripa, a futár hirt visz a -király meggyilkolásáról és rongyos köpönyegü koldusok, nyomorékok -hosszú, szürke botokkal, <span class="pagenum"><a name="Page_62" -id="Page_62">-62-</a></span> négyesével mennek jobbra, míg balra -kifestett arcú, fehérvállu, gömbölyded, viháncoló nők ülnek kövér -lovaktól vont hintóban, jobbra-balra dőlnek kéjes nevetéssel, mint -a husos tulipánok, ha nyári esőzés után a napsugár fölragyog, – -rongyos zenészek, veszedelmes vándorlók, göthös öreg emberek -mendegélnek még a szerencsétlenség szürke országútján, míg odafent -a magosban, a nap és a félhold között tornászik a lovas, – midőn a -győzedelmes paripa Alvinczi úrnak százezreket nyert futásával; a -szerelem akkor is a háta mögé lépett, mint egy titokzatos, -nagyszakállu jövendőmondó, a tükröt a középkori király arca elé -tartja és a tükörben meglátni az élet horoszkópjait… Alvinczi egy -feketehajú, félig lehunyt szemű, sápadt arcu nőt látott olykor -megjelenni a láthatatlan tükörben, mint egy távoli villámlást sötét -délután hegytetőről, alant már mozognak a tölgyek koronái. Ki volt -az a nő, aki élete válságos perceiben babonás pontossággal -megjelent képzeletében, anélkül, hogy hívta volna? A marchesa volt, -vagy csak egy álom, amelyet ifjú korában látott? Az emberi élet -sokkal szövevényesebb, semhogy mindenre magyarázatot lehetne -találni. Olykor hinni kell a dajkamesének, amelyet gyermekkorunkban -alkonyattal, a fehér kályha vöröslő parazsába merengve hallottunk. -Minden férfiembernek kijelöltetik egy bizonyos női lény, akihez -férfiassága idején önkéntelenül sóhajt, akit vágy, akit este, a -párnára fektetve fejét, néha meglát, vagy egy versben megtalál, -midőn véletlenül <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span> fölnyitotta a könyvet. A nő – ahogyan az -ifjúkor első napjaiban megjelenik a képzelet bárányfelhői mögött -drága arca, – talán hölgy, akit régi fametszeten láttunk nagyapánk -pipázó szobájában, – nőstény, akire vérbeborult agyvelővel gondol -az esztendős farkas, amint egyedül barangol a nedves erdőben -éjszaka. Mint a költő mondja: a fiatalkori ideál.</p> -<p>Alvinczi megcsörgette a szerencsenadrág babonás pénzeit és a -tallérok, rézpénzek, ezüsthuszasok elhuzták neki a reggeli -harangszót. A furcsa muzsikaszó azonkívül eszébe juttatta éjszakai -álmát, amelyet kemény, katonás ágyán álmodott: szürkeköpenyes, -öregsarkantyús, őszbeborult lovasnak látta magát, egy országúti -fogadó szalmás, sáros udvarán, nagyfejü lovát száron vezette maga -után, a fogadós piros mellényben, rövidre nyirt hajjal támaszkodott -az ajtófélfának és egy hintó állott az udvar közepén. A hintóban -elhelyezkedett azon bizonyos sápadtarcú, fekete asszony, finoman és -graciózusan szedve maga alá bő virágos szoknyáját, a fején kis -tollas kalap volt, mint a várúrnőkön, komornája – bizonyosan -francia leány – figyelmesen takargatta be az aranyhimzésű apró -cipőcskéket a medvebőrrel. Egy félszemű, gonosz, vén kocsis -suhogtatta hosszu ostorát a lovak fölött, amelyeknek négyszögletes -alakjuk volt, majd gyorsan tovagördült a hintó. Alvinczi aztán -nyergelt, nyargalt a hintó után, térdével döfködte kifáradt lovát, -a félszemű kocsis olykor csúfondárosan <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> -hátranézett, a hölgy arcán szomorúság, félelem tükröződött, mintha -kedve ellenére esküvőre vinnék, valahol zúg is egy orgona a -messziségben és Alvinczi hiába ostorozza vén gebéjét.</p> -<p>Az ágy szélén ülve még egyszer végiggondolta az álmot, -megsimogatta az indiai istent, megérintette az öreg hercegnő -olvasóját, miközben könyökével s dédapja imádságoskönyvével is -összeköttetésbe jött. Becsengette öreg huszárját és előkérte -pisztolyát.</p> -<p>Amíg az inas a pisztollyal foglalkozott, Alvinczi a -szerencsenadrág foltjait olvasgatta. Sok folt volt rajta. Egy folt -ezer pengőbe került, mert egy középkori szent ruhájából való -volt.</p> -<p>A huszár aztán kitárta a fehér ajtószárnyakat. A harmadik -szobában, a golyóvédő párna előtt kis asztalkára helyezett egy égő -gyertyát. Alvinczi lassan fölemelte a pisztolyt, összeráncolta a -homlokát és a pisztoly durrant. A gyertyaláng elaludt nyomban, -amint a golyó surolta.</p> -<p>A vén inas összezárta ismét a szárnyas ajtókat.</p> -<p>Alvinczi figyelmesen végignézett a kilőtt pisztolyon, mint egy -jó kutyát vizsgálnak meg nehéz vadászat után. Arra gondolt, hogy a -pisztoly megbizható barát leend egykoron, ha szerencséje -cserbenhagyja.</p> -<p>Aztán lehunyta a szemét és két nagyon fehér kezével átkulcsolta -az arannyal kivert pisztoly agyát, – hajdanában a fegyvereket úgy -ékesítették, mint <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span> a nőket – arcán csöndes áhitat -tükröződött, mint öreg kálvinista templomatyákén, akik megszokták a -nép előtt imádkozni.</p> -<p>– Ne vigy minket a kísértetbe! – mormogta félhangon.</p> -<p>A varjúbajuszú huszár zajtalanul nyitotta szét a -gummi-fürdőkádat.</p> -<p>– Amen! – felelt és alig hallhatólag összependítette a -sarkantyúját. <span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Falusi éjtszakák.</h2> -</div> -<p>Csikorgó kisasszony – egy öreg kurtanemes leánya – varrni járt a -nagyanyámhoz, amikor a harmincas és negyvenes években ott -gyerekeskedtem. Voltaképpen már tekintélyesebb numerust írtak a -kalendáriumok, a szegedi árvíz is elmulott, de az öreganyám az -időszámítást már a forradalom előtt beszüntette. Hangyai kapitány -elesett a csatában – eh, jobb is erre nem gondolni! Gondoljunk csak -arra az időre mindig, amikor még boldogok voltunk, lányok voltunk, -menyasszonyok és viselkedjünk úgy, mintha télre Pestre költöznénk, -a Redout-bálra és Hangyai is itt jár valahol az ablak alatt, csupán -nem látható földi szemmel.</p> -<p>Csikorgó kisasszony nagyszerűen összetanult a nagyanyámmal -időszámítás és gondolkozás dolgában.</p> -<p>A nagyanyám a régen elmult divatot kultiválta <span class= -"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> és az -Életképek levelei nyomán alkotta ruházkodását.</p> -<p>Csikorgó kisasszony megvarrta a ruhát, mintha ez lett volna a -legtermészetesebb dolog a világon.</p> -<p>Öreganyám télen sohasem mozdult ki a házból, október elsejétől -április végéig fütött, akármilyen volt az idő odakívül és állandóan -várta a vendégeket. A szomszéd faluban és túl a Tiszán néhány -ismerős nemes úrfinak kellett lakni. Bogyai Berci tavaly is erre -járt – már mint harmincban. A Kepes-fiúk a négyeseket jegyezték -elő, minden percben betoppanhatnak, hogy megkérjék öreganyámat: a -quadrille-t ajándékozná X-nek vagy Y-nak, aki ezért esengett. Tehát -már csupán ezért sem lehetett kimozdulni a házból.</p> -<p>Csikorgó kisasszony együtt töltötte a telet a nagyanyámmal és -fölolvasta a régi báli tudósításokat a régi ujságokból. Egyszer -Bécsben táncolták át az estét, máskor Pesten. A vidéki levelezők -beszámoltak a falusi bálokról, a megjelent kisasszonyokról, -kiválóbb urakról.</p> -<p>– Ejnye, oda nekünk is el kellett volna menni! – vélekedett a -nagyanyám.</p> -<p>Csikorgó kisasszony nem szólt, csak tovább olvasott.</p> -<p>Szőke, penészvirág-képű, kis szemöldökű és vékony, madárnyakú -teremtés volt Csikorgó kisasszony. Otthon sokat koplalt, azért -lakott állandóan a nagyanyámnál. Bár Hornyákné, a nagyanyám -<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> gazdasszonya éppen olyan pazarlással -főzött, mint akár a harmincas vagy negyvenes években, a kis -penészvirágon nem fogott a jólét.</p> -<p>– Teremtőm, mit főzzek már ennek a leánynak? – tünődött öreg -gazdasszonyunk.</p> -<p>Csikorgó kisasszony titokban talán citromot evett vagy valami -rossz álmai voltak, hogy nem tudott erőre kapni. A nagyanyám mindig -legalább százhatvan font volt.</p> -<p>Nagy tél volt, vagy még csak ősz járta? Elég az hozzá, már -hosszuak voltak az esték és a lámpást korán meggyujtották, valamint -a viaszgyertyákat is, amelyeket a nagyanyám szeretett.</p> -<p>A kis penészvirág kellemetes hangján olvasott, a nagyanyám -hátradőlt a székében és csak a fali óra kettyent bele a -körülményekbe.</p> -<p>– Micsoda pirosság van az arcodon, te leány? – szólalt meg -hirtelen az öregasszony.</p> -<p>– Gyere közelebb! – parancsolta.</p> -<p>Csikorgó kisasszony lehajtott fejjel, kissé szégyenkezve állott -meg a nagyanyám széke mellett.</p> -<p>Az öregasszony fehér kendője csücskével megdörzsölte a leány -arcát, megvizsgálta a kendőt, majd az arcot. A fejét megcsóválta, -aztán elhallgatott.</p> -<p>– Olvass tovább! – mondta kissé szárazon.</p> -<p>Másnap a penészvirág szemét vette észre.</p> -<p>– Milyen fényes a szemed! – kiáltott föl hirtelen. – Ejnye, mit -csináltál a szemeddel? Gyere csak közelebb. <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span></p> -<p>Fürkészve, hosszadalmasan vizsgálta a leány arcát, szemét, még a -keblét is megtapintotta, mint valami orvos.</p> -<p>Csikorgó kisasszony azután nagyon mélyen lehajtotta a fejét, -amikor olvasott az Életképekből.</p> -<p>Napok mulottak el és nagyanyám nem beszélt többet a dologról, -hanem mindig nagyon sokáig fennmaradt estve és már félig bóbiskolt -a székében, a kis penészvirágnak mindig olvasni kellett a régi báli -tudósításokat, Isten tudja hányadszor.</p> -<p>– Esik a hó odakünn? – kérdezte egyszerre a nagyanyám. – Úgy -érzem, mintha havazna.</p> -<p>– Majd megnézem az ámbitusról, – ajánlkozott a leány. Már éjfél -felé járt az idő.</p> -<p>– No, nézd meg, – mondá vontatott hangon az öreganyám. – -Bizonyosan havazik…</p> -<p>A leány kisietett a szobából, az ajtót bezárta maga után, a -nagyanyám azonban már előzőleg odadobta a pamutgombolyagját az ajtó -és a küszöb közé, így az ajtó kicsit nyitva maradt. Az öreg asszony -az ajtórésre figyelt.</p> -<p>Kis idő mulva visszatért Csikorgó kisasszony. Szőke haján még -csillogott egy kis hópihe.</p> -<p>– Biztonság okából az udvarra mentem. Igenis, havazik, de csak -nagyon gyengén.</p> -<p>– Kivel beszéltél az udvaron? – kérdezte hirtelen a -nagyanyám.</p> -<p>– Senkivel…</p> -<p>– Nem igaz!</p> -<p>– A Bodrinak szóltam, hogy megösmerjen. <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span></p> -<p>A nagyanyám elgondolkozott.</p> -<p>– Tehát a Bodri az udvaron van, nincs megkötve, mert soha sem -hallom éjszaka az ugatását, pedig hallanom kéne…</p> -<p>A kis penészvirág nem felelt, lehajtotta a fejét. Ejnye, mintha -már a nyaka sem volna olyan vékony!</p> -<p>– Olvassak tovább? – kérdezte lágy, álmodozó hangon.</p> -<p>A nagyanyám intett, Csikorgó kisasszony hangja gyöngéden -hallatszott. Az eperjesi és környékbeli nemes ifjúság, karöltve az -idősebb tekintetes urakkal és asszonyságokkal, folyó hó huszadikán -hódolt a farsangi időszak örömeinek…</p> -<p>– Gyere ide! – szólt közbe a nagyanyám.</p> -<p>A leány vállára tette a kezét és a szemébe nézett.</p> -<p>– Gyerekkorod óta ismerlek. Miért nem mondod meg, hogy valami -bajod van? Szerelmes volnál talán?…</p> -<p>A kis penészvirág elkomorodott.</p> -<p>– Nagyasszony, én holnap hazamegyek az apámhoz.</p> -<p>– Tehát mi bajod van?</p> -<p>– Semmi, – mondta a hárászkendőjének Csikorgó kisasszony és -hosszadalmasan a földre nézett.</p> -<p>– Egyelőre nálam maradsz. Lehet, hogy háború lesz és az apádnak -el kell menni hadba. <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span></p> -<p>– Nincs mostanában háború és az apám már öreg ember.</p> -<p>– Te azt nem érted, gyermekem. Most menj aludni.</p> -<p>Nagy szeretettel megcsókolta a leányt, keblére vonta és titokban -megtapogatta a szoknyája zsebét, nem talál-e valami áruló nyomra, -levélre vagy idegen kendőre… A leány szobája az ambituson volt, -lobogó gyertyával ment végig az íves folyosón, távolabb már -fehéredett az udvar a leesett hótól, a házőrző eb havas bundájával -a nagyanyám szoknyájához dörzsölődött, amint a leány után -nézett.</p> -<p>Másnap Hornyáknéval suttogott ebéd után az öregasszony.</p> -<p>A kövér gazdasszony a csodálkozástól szinte megkövülve állott -helyén. Aztán estélig nagy csönd volt a házban. A nagyanyám régi -emlékkönyveit lapozgatta az ablaknál, majd mindenféle fotografiákat -vett elő, amelyek nagyrészt megfakultak, mintha csak pontosan azt -az időt szeretné visszavarázsolni, amikor ő is tizenhat esztendős -volt, mint Csikorgó kisasszony. A fejét csóválgatta, hátrafont -kézzel járkált, meg-megállott a tűz előtt és hosszasan -belenézett.</p> -<p>– Az éjszaka idebent alszol, nálam, – mondta este, midőn az -olvasgatás megkezdődött.</p> -<p>Csikorgó kisasszony ijedten emelte föl a tekintetét.</p> -<p>– Én nem tudok mással aludni, – mormogta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p> -<p>– Te hálátlan! – kiáltotta az öregasszony.</p> -<p>A leány nem szólt többé, csak a hangja lett nagyon szomorú.</p> -<p>Éjjel a nagyanyám arra ébredt, hogy valaki nagyon csendesen -mozog a szobában, aztán kinyílott az ajtó, falusiasan nyikorgott, -majd becsukódott.</p> -<p>Az öregasszony egy darabig várt, ruhát vett magára, aztán ő is -kiment az ajtón.</p> -<p>Az ámbitus végén, a Csikorgó kisasszony szobájában gyertyavilág -volt. A nagyanyám odalopózkodott.</p> -<p>A leány csomagolt, mindenféle női fehérnemüeket dugdosott el egy -kosárba. Az öregasszonyságnak elég volt egyetlen pillantást vetni a -fehér ruhákra, tisztába jött mindennel.</p> -<p>Benyitott az ajtón, a leánynak szinte lehanyatlott a két karja -az ijedtségtől.</p> -<p>– Mit csinálsz?</p> -<p>A kis penészvirág eltakarta a két szemét.</p> -<p>– Hazamegyek. Az apám házához megyek.</p> -<p>Az öregasszony keblére vonta a leányt.</p> -<p>– Mit vétettél?</p> -<p>– Nem vétettem semmit, – rebegte a Csikorgó kisasszony könnyek -között. – Csak nem vagyok tiszta. Nem tudom, mi történt velem.</p> -<p>– Semmi sem történt, – mondá jókedvüen az öreganyám. – Csak az -történt, hogy nagyleány lettél, nemsokára férjhez fogunk adni. -Tehát ezért nem akartál aludni a szobámban? <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span></p> -<p>– Igenis.</p> -<p>A nagyasszony nevetett.</p> -<p>– Ó, te golyhó! Hisz valamikor magam is… A harmincas, negyvenes -években, amikor nagyleány lettem. Mikor még a „Falusi éjtszakák“ -volt az olvasmányom, csupán csak annyit tudtam az életről, mint te. -Most már többet tudok… No, csókolj meg.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Árnyékból szőtt vendég.</h2> -</div> -<p>A jellemszinész Bolingbrooket játszotta és miután Bolingbrooke -meghalt, Ercsei a Zöldfába ment sört inni.</p> -<p>A Zöldfa nem mindennapi hely volt. A társulattól nem is igen -kultiválta más, mint a furcsa Ercsei. A korcsma majdnem a városon -kívül volt és hosszu kocsiszínjében vásárosok aludtak szekereiken. -Az igen hosszu épület lapos tetőjével és vasrácsos ablakaival -leginkább siralomházhoz hasonlított, ahol betyárlegények búsulnak -az akasztás előtt. Rongyos szolgáló a kúton, az ajtónál beteges, de -dühös eb, a korcsmárosnét Fánninak hívták és még nem volt -színházban életében. Ugyanezért nem is nagyon tisztelte Ercsei urat -és komolyan megharagudott, ha a szinész legyeskedett a köténye -körül. A szeme könyes lett és kis kövér ökleivel minden tréfán -kívül arcul ütötte Ercseit. Fánni határszéli zsidólány volt egykor, -az életről keveset tudott, <span class="pagenum"><a name="Page_76" -id="Page_76">-76-</a></span> sőt talán semmit. Kevés agyveleje -megfeszült homloka mögött, midőn az üzlet aprólékos dolgait kellett -elintézni. Egyébként spirituszszaga volt Fánninak, de a nyaka, -válla, keble, karja olyan finom és gömbölyded volt, amilyent ritkán -lehet látni. Göndörkés haja (véletlenül nem nyírták le) fehér -nyakán, mint álomszerü, mesebeli növény repkedett. Szeszélyes -figurái voltak itt a hajnövénynek. A jellemszinész oda szerette -volna dugni az arcát, de nem nagyon lehetett.</p> -<p>Őszi este volt, a városon kívül a rétek köde fogadta Ercseit. Az -útmenti fák sajátságos hangon sziszegtek, majd kocsirobogás -hallatszott a távolból és a ködben föltünt a postakocsi.</p> -<p>A jellemszinész nem igen volt valami olvasott ember, de annyit -mégis tudott, hogy postakocsin nem szokás manapság utazni. Pláne, -olyanforma alakja volt a postakocsinak, mintha valamely régi angol -képeskönyvből vágták volna ki. A kocsis háromszögletü kalapjában, -fehér parókája alatt feszesen ült helyén, a hintó úszni látszott a -köd felszínén, a lovaknak ellenben csak a fülük látszott. Hosszu -fülük!… Az urak ilyen kocsin utaztak Angliában, amikor Shakespearet -mentek nézni vidékről Londonba. A kocsiban még aludni is lehetett. -A színház nem takarékoskodott a felvonásokkal. Hisz senki sem -sietett.</p> -<p>A postakocsi már a Zöldfa udvarán állott, mire a jellemszinész -gyalogosan bevergődött. Egyszerre a nevét hallotta említeni Ercsei -úr, a postakocsiból <span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span> egy fehérparókás, elegáns úriember intett -aranyvégü pálcájával a szinésznek.</p> -<p>– Ön az a szinész, aki ma este meghalt? – kérdezte az előkelő, -selyemkabátos úr.</p> -<p>– Szolgálatára.</p> -<p>– Nevem Bolingbrooke, kíváncsi voltam önre, – folytatta az -előkelő úriember. – Mindaddig, amíg meg nem hal, elég jól játszik. -Hellyel-közzel magam is úgy cselekednék, mint ön. Csak azt nem -tudom sohasem, hogy mit csinál mindig, amikor hátramegy a -szinpadra?… Igazán elment gyalog Londonból Velszbe? Mint én -fiatalabb éveimben?</p> -<p>Ercsei már korábban levette a süvegét és ritkán fakó haját a -szelekre bízta. Meghatott állásba helyezkedett a lord előtt, aki -valamely varázslat folytán idekerült. Akárhogy jutott ide, egy -bizonyos: Ercsei urat akarta játszani látni. Tehát már nem kellett -csodálkoznia az eseten.</p> -<p>– Tessék besétálni, lord úr, – mormogta Ercsei.</p> -<p>– Nem tudom, hogy érdemes-e bemenni? – tanakodott -Bolinbrooke.</p> -<p>– Ó igen, érdemes! – buzgólkodott Ercsei úr. – Én többnyire -száraz kolbászt szoktam enni vöröshagymával és tetejébe sok bort -öntök. De a gyönge gyomruak részére is van itt valami. Szilva, -magbaváló szilva. A primadonnánk, midőn egyszer itt volt, szilvával -lakott jól.</p> -<p>Bolingbrooke gyorsan határozott.</p> -<p>– Ön derék fiúnak látszik, önnel maradok, – <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> mondá -Ercsei úrnak. – Szeretnék mindenesetre közelebbről megismerkedni a -művésszel, aki alakomat rendkivüli tökéllyel bemutatja a színpadon. -Úgy érzem, mintha egy test volnék önnel. Bizonyosan rokonságban van -lelkünk is. Mondja, hol született ön?</p> -<p>– Nagykátán, – felelt Ercsei és kissé szégyenlette magát.</p> -<p>– Nézzük csak… Én Bolingbrookban születtem a déli Velszben. -Talán a planétáink egyeztek. Az én csillagom a Szaturnusz.</p> -<p>– Az enyém is, – felelt nyomban Ercsei és a kolbászból -hatalmasan evett, meszelyszámra hajtogatta a fehér bort és -Bolingbrooket már legközelebbi rokonának vélte.</p> -<p>– Képzelje, lord, szerelmes vagyok! – mondta a vacsora végén a -szinész.</p> -<p>Bolingbrooke jóakarattal nevetett.</p> -<p>– Halljuk, kedves alteregóm, hogy és miképpen van ez a -dolog?</p> -<p>A szinész a vendégszobán keresztül lépkedő korcsmárosnéra -mutatott.</p> -<p>– Háromszáz asszonnyal már elbántam életemben. Ez egyszer nem -találom a kulcsot, vagy talán már igazán öreg lennék?</p> -<p>– A legjobb korban van, – mormogta Bolingbrooke és furcsa -metszésű, igen nagy golyójú szemével, amelyben mintegy völgyek és -hegyek látszottak, szemügyre vette Fánnikát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p> -<p>– Keleti asszony, – dünnyögte. – Nagyon csodálkozom, kedves -művészem, hogy keleti származású nőnél megáll, mint a nemes -vadászló a vizesárok előtt, ha rosszul sarkantyúzzák. Bátran előre, -fiam, hiszen e nők, akik keletről hozták magukkal vérüknek -füszerét, szemüknek tüzét és bőrüknek bársonyos puhaságát, ahhoz -vannak szokva, hogy a férfiak erőszakkal elragadják őket. A keleti -nő leginkább azt szereti, ha álarcos haramiák elrabolják a -hegyszorosban.</p> -<p>– Tehát elraboljam? – kérdezte a jellemszinész.</p> -<p>– Természetesen… Bármelyik kastélyom nyitva álland az ön -részére, művész úr. És a hölgy, akit társaságával kitüntet, a -megfelelő tiszteletben részesül. Ó-Anglia lovagtermei, Anna -királynő korabeli hálószobák a széles ággyal, amely külön szoba a -szobában, önt várják Ercsei úr. Most Isten önnel!</p> -<p>A selyemköntösü férfiu eltünt a jellemszinész mellől, de hogy -nem álom volt jelenléte, azt bizonyította a kerékrobogás, amely -nemsokára fölhangzott az udvaron.</p> -<p>Ercsei egy darabig sajnálta, hogy a többi kollegáinak nem -mutatta be barátját. Az eféle barátság mindig emeli az ember -tekintélyét az éhenkórász szinészetnél. Bolingbrooke! Csak ilyenkor -tudódik ki, hogy mekkora úr egy valódi lord!</p> -<p>A száraz kolbász elfogyott. Ercsei becsattantotta a bicskáját és -olyan meleg hangon, amilyen <span class="pagenum"><a name="Page_80" -id="Page_80">-80-</a></span> hangon csupán mint püspök vagy király -szokott megszólalni, a menyecskéhez fordult.</p> -<p>– No hát most már hallotta a magáét. A nemes lord azt -parancsolta, hogy elszöktessem. Bármelyik várába…</p> -<p>– Hallottam, – felelt Fánni, – mert azért van fülem. Igen -szívesen hagynám magam ellopni, de az uram vigyáz, éjjel töltött -puska van az ágy mellé támasztva.</p> -<p>– A parancs, parancs, – mondá komoran Ercsei. – Tudom, hogy sok -bajom lesz még magával Fánnika. Ezerszer megbánom, hogy egykor -beleszerettem. Talán még boldogtalan is leszek. De engedelmeskedni -kell atyai barátom, mondhatnám testvérem parancsának. Jőjjön velem, -Fánni.</p> -<p>Megragadta az asszonynak a kezét.</p> -<p>– Búcsúzzon! Gyorsan búcsúzzon el itt mindentől, megyünk -Blackhouse-ba, a barátom kastélyába. Fehér lovak ropogtatják a -jóféle abrakot és azt várják, hogy bennünket tovaragadjanak. Jőjjön -Fánni. Lehetséges, hogy már a püspök úr is vár, hogy összeadjon -bennünket nagy orgonazúgás mellett.</p> -<p>Fánni megzavarodott e különös beszédektől, ledobta a kötényét és -vállára hárászkendőt borított.</p> -<p>– Tehát menjünk, – folytatta Ercsei. – Kár, hogy nincs itt -valahol egy paripa a közelben, vagy legalább is postakocsi, -kénytelenek leszünk gyalogosan menni, pedig Blackhouse öt -mérföldnyire van ide. <span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span></p> -<p>Fánni ezalatt szintén az ivószoba közepén állt és kipirult -arccal várta a történendőket. Vajjon, mi minden következik e szép -szavak után.</p> -<p>Ercsei viharosan fejébe nyomta sapkáját, meg újra levette…</p> -<p>– A király tehát nem akarja híven és odaadással fogadni baráti -jobbomat? Az ármány kigyói lappanganak kebelében?… Lappanganak… -Lappanganak…</p> -<p>Mintha a sugót kérte volna ebben a percben Ercsei, a híres -jellemszinész az ivószoba sarkában, mert szerepét hirtelen -elfelejtette. Töprengve szorította homlokára kezét és tekintete vad -haraggal óhajtotta elfogni a kezdő szót a levegőben.</p> -<p>A sapkát végleg levette fejéről és összeráncolt homlokkal, -dühösen ült vissza helyére. Észre sem vette, hogy az asszony a -folytatásra vár. A szerepet elfelejtette. <span class= -"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A kéményseprő.</h2> -</div> -<p>Jambon Pál az ó-lublói járás kéményseprője, akinek oly -horihorgas alakja volt, hogy bátran össze lehetett téveszteni -kormos, keskeny létrájával, de amellett a legszebb hangja volt a -környéken, – egy napon odamaradt körutjában. A kéményseprő -gyalogszerrel szokott járni, a hegyről a völgybe, kisvárosból az -eldugott faluba, útjában dallal füszerezte a fáradalmat s ilyenkor -messzi vidéken tudták, hogy merre jár Jambon Pál, a széphangú -kéményseprő.</p> -<p>Körülbelül karácsony előtt történt.</p> -<p>Ha farkasok jártak volna a vidéken, igen könnyen meg lehetne -magyarázni a kéményseprő eltünését. De a farkasok még nem jöttek le -a hegyekről, holdas éjszakánkint csupán nagy messziségből hangzott -a vonításuk, mint valamely másvilági kardal. A fenyőerdőkben -nyugodtan csattogott a fejsze, az ünnepre való zöld fát vagdalták, -a Poprád sem állott még be, csupán az utakat borította <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> méteres -hó. Annál jobb. Szánon könnyebb a közlekedés.</p> -<p>A kéményseprő azonkívül mindenféle csodaszereket tudott a halál -és betegségek ellen. A megfagyás elkerülésére saját találmánya -volt. Igaz, hogy a borocskát szivesen leöblítette a torkán, ha -szemben találkozott a borocskával, de vajjon akad-e olyan utonjáró, -fagyban, hóban, zivatarban országútat járó férfi, aki ellensége -volna a bornak? A szegény utasembernek nem igen van más -vigasztalása, mint a határcsárda. Reggeltől-estig úton járva a -létra is megnyomja az ember vállát, jól esik tehát egy órácskára -befordulni a zuzmarás fedelü csárdába, amelynek havas udvarán az -utazók bozontos komondorai nyalogatják a multkori disznóölésből itt -maradott vért, odabent tűz ropog a tűzhelyen és füstben, -félhomályban mindenféle emberek üldögélnek, akikkel csupán uton, -elhagyott csárdákban lehet találkozni. Kolduló barát és szabadságra -menő katona, vásárra igyekvő gyolcsosok és karácsonyi napokra -hazatérő diákok. Fuvarosok, akik egész életükben a bakon ülnek s az -országutat járják, mintha meg volnának átkozva. Titokzatos -vándorlók, akik mindenféle látható ok nélkül csavarognak az ország -egyik szélétől a másikig. Mindenféle mesék hangzanak itt, amelyeket -sohasem lehet másfelé hallani. Az egyik utazó a lengyel városokról -beszél, a másik Bécsbe igyekszik, mert az aranyhimzésnek ott -keletje van, a harmadik már tizedik éve kóborol és munkát keres. -<span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> Kardkovácsságot tanult. Nemde, a -legnagyobb dolog ilyenkor az asztal végére telepedni és félmeszely -bor mellett jobbra-balra hallgatózni, hol tanulhatna valami -hasznosat az ember. Csupán az asszonyokról nem lehetett semmiféle -jót hallani az utazók szájából, ami nagyon fájt Jambon Pálnak, mert -neki fiatal felesége volt otthon. Még a legrongyosabb, -legelzüllöttebb vándorló is olyanformán beszélt az asszonyokról, -mint akiket csak le kell szakítani, amint útba akadnak. S az -asszonyok hagyják is magukat, hisz a vándorlók tovább utaztak, a -titok tehát nem derülend ki. A pirosképü, pohos és pénzes liptói -gyolcsos, ki saját kocsiján utazott, vállát vonogatta:</p> -<p>– Egy vég vászonért Észak-Magyarország valamennyi menyecskéjét -megveszem, ha akarom.</p> -<p>Jambon Pál ilyenkor mindig nagyon búsult titokban és dalokat -kezdett dúdolgatni, mintegy figyelmeztető szerelmi vallomásokat a -messze lévő fiatal asszonynak. Érzelmesen, szívrepesztően fujta s a -határcsárda vendégei sehogy sem tudták kitalálni, miért remeg néha -a kéményseprő hangja.</p> -<p>Midőn dalban és hangban elküldte képzeletbeli üzenetét a drága -asszonykának, megkönnyebbült s a lelke, szíve nyugodtan viselkedett -fekete mundérja alatt. Nem lehet az rossz asszony, akit ennyire -szeret az ura. Vállára kapta létráját, kezet fogott a -korcsmárossal, odakünn már alkonyodott, pedig Podolin még messze -van. A korcsma előtti térségen varjakra vadásztak az utazók kutyái, -friss <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> éjszakai hideget leheltek lefelé a -hegyek, a holdvilág már mint egy hályogos szem bujdosott a -messziségben, amerre valahol a podolini toronynak kell lennie a -völgyben.</p> -<p>Ekkor veszett nyoma Jambon Pálnak, a kéményseprőmesternek.</p> -<p>Az asszony egy darabig várta, kereste, Privoda fuvaros szánkóján -kora hajnaltól késő estig bejárta azt az útvonalat, amelyen a -kéményseprő szokott járni.</p> -<p>A csárdákban már új utazók üldögéltek, és mindenütt hamiskás -pillantással fogadták a gömbölyü, barna asszonykát. Borral -kinálgatták, s lőcsei boltos gyöngyfüzért akart akasztani a -nyakába, a vasszürke szakállú korcsmáros titkosan a fülébe -súgta:</p> -<p>– Ugyan mit keresi azt a korhelyt? Pihenje ki nálam a -fáradtságát. Puha ágy van a benyilóban.</p> -<p>Lublói urak vadásztak a havas hegyoldalban, zúzmarás bajuszú, -kicsattanó arcú, bőrkabátos urak, akik hatalmas kulacsot hordtak a -vállukon. Puskával a szán elé állottak s erőszakkal le akarták -szállítani a kedves menyecskét. Csak nagy üggyel-bajjal szabadult -Jambonné, de egy sárga macskabajuszú mégis csak erős csókot nyomott -az arcára.</p> -<p>– Mit félsz tőlem? – súgta a fülébe. – Elmegyek én komának, ha -rákerül a sor.</p> -<p>Toporcon egy régi kenyerespajtása lakott Jambon Pálnak, akivel -együtt gyerekeskedett. Ez <span class="pagenum"><a name="Page_87" -id="Page_87">-87-</a></span> szíjjártó volt és nagyon megörült a -menyecskének, miközben behívta a házába.</p> -<p>– Pihenj le, asszonyka, mit törnéd gyenge lábodat a -szoknyakergető Pali után? Bizonyosan valami pendely után csavarog. -Jó dolga van annak.</p> -<p>– Nem teszi azt az én uram, – felelt bizalommal a menyecske.</p> -<p>– Dehogy is nem. Mindig a lányok köténye körül szaglászódott, én -csak ismerem, – mondta a kenyeres pajtás és bezárta az ajtót.</p> -<p>Estefelé, mikor az elhagyott podolini úton ügettek a lovacskák a -szánnal, a vén Privoda János, a sánta fuvaros is hátrafordult -egyszer csak az ülésben és se szó, se beszéd, hatalmasan átkarolta -az asszonyt.</p> -<p>– Mindegy már, ténsasszony. A mester úgy is megfagyott valahol -részegen az árokparton.</p> -<p>Igy történt aztán, hogy Jambonné nem merte tovább keresni -elveszett urát. Karácsony is jött, új esztendő következett, ezer -dolga van ilyenkor az embernek. Az atyafiak, különösen a férfinemen -lévők, dédelgetve vették körül az elárvult menyecskét. Bort és -mézeskalácsot vittek neki, az ünnepen meglátogatták, lehetőleg -egyesével.</p> -<p>– Az a szamár Jambon, – mondogatták a nyálukat szürcsölve. – -Ilyen derék aszonytól szökött el.</p> -<p>Mert másképpen nem lehetett, csak úgy, hogy Jambon Pál -elszökött, hűtlenül, csalfán, hisz mindig volt valami rejtett -gonoszság a szemében. <span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span></p> -<p>A kisváros kalácsszagú karácsonyi áhítatában a tömjénnél is jobb -illata volt a hirtelen szabaddá lett asszonykának. Még a -nagyszakállú főbíró is megkopogtatta szarvasagancsos sétabotjával a -Jambonné ablakát. A menyecske éppen a tükör előtt ült és az -arcfestéket próbálgatta az arcán, amellyel a vén szomszéd, -Gubriczki városi irnok lepte meg. Hej, milyen szép piros lett az -arca! Istenem, ha az ura most látná! Soha többé nem kívánkozna el -mellőle.</p> -<p>– No, hát csak én vagyok az árva gyerek? – kérdezte pajkosan a -főbíró. – Csak engem felejtesz ki, rózsaszál? Pedig mindvégig jó -embere voltam az uradnak.</p> -<p>– Jaj, tekintetes uram, megölnek azok a komisz férfiak, nincs -nyugvásom tőlük.</p> -<p>– Hát majd én megvédelmezlek. Ki bántott? De eressz be, mert az -utcáról csak nem beszélgetek veled!</p> -<p>Jambon Pállal pedig az történt, hogy amint megkönnyebbült -szívvel, az ő kedves menyecskéjére gondolgatva (miközben füttyszóra -csücsörödött az ajka) ballagott az országúton, hogy útját -rövidítse, a kanyargó Poprádnak vágott. A folyó medrét gyenge hó -borította, messze szürke jégtáblák között aluszékonyan pislogott a -folyó téli alkonyatban, de azon a helyen teljesnek látszott a jég a -tulsó partig.</p> -<p>A kéményseprő vidám szívvel nekivágott a jégnek. Mikor a folyó -közepére ért, egyszerre megreccsent <span class="pagenum"><a name= -"Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> alatta a jég, a kéményseprő -egyet-kettőt ugrott előre, míg az ugrást eltévesztve, egy habos -sörényü lékbe pottyant s egy másodperc alatt eltünt kormos alakja a -jég alatt, csupán a létrája hegye meredt ki a lékből.</p> -<p>– Édes kis feleségem, – gondolta magában a jég alatt Jambon Pál -és keresztet vetett.</p> -<p>A jeges habokban jó mélyre elmerült a kormos ember, aztán a -folyó meghintázta, megforgatta s visszadobta a léken a szabad -levegőre. Jambon eszméletlenül terült el a havas jégtáblán, amely -most hirtelen megindult a folyón, az árral úszva. A jégravatalon -sokáig úszott a fekete ember, mögötte mint árbócrúd a kormos létra. -Éj lett, csönd lett, a sápadt hold kíváncsian pillantott a Poprád -közepén úszó kéményseprőre, még tán a nagy hegyek is átkiabáltak -egymáshoz havas ködbe burkolt csúcsaik mögött, amint lábuknál a -Poprád sietve ragadta tova az eszméletlen kéményseprőt. A zandeci -kolostornál partra dobta a Poprád Jambon Pált, ugyanakkor magához -tért a különös utazó.</p> -<p>Csupán egy vén versíró barát volt ébren még a hegyek közzé -rejtett kolostorban.</p> -<p>– Nini, egy kéményseprő! – kiáltott föl. – Jókor jöttél, amice. -Évtizedek óta nem tisztította senki a kéményeinket!</p> -<p>Csakhogy Jambon Pál egyelőre nem volt abban az állapotban, hogy -kéményt seperjen. A mundér jéggé fagyott a testén, még a haja is -jégsipka <span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span> alatt barnállott. A két lába két -jégtuskó, s hangja erőtlenül, mint valami belső szél -hallatszott.</p> -<p>A versíró barát megragadta a megfagyott embert és az udvaron -meghempergette a hóban. De még így is két hosszú hét mult el, amíg -a kéményseprő talpraállott.</p> -<p>– Hadd lássam a kéményeket, – mondta hálás szívvel és munkához -látott.</p> -<p>Valami csodálatos dolog történt vele. Egész idő alatt egyetlen -egyszer sem jutott eszébe a felesége, aki pedig azelőtt egy -pillanatra sem maradt ki a gondolataiból. A jegesfürdő után -következő betegség alatt álmodott az országuti csárdákkal, elvadult -külsejü komondorokkal, amint varjúra lesve hasalnak a hóban, -álmodott egyszer látott vándorlókkal, akik valamit meséltek a tűz -mellett, míg az ország egyik határától a másikig utaztak. Csak az -asszony nem jutott eszébe. Mintha a jég alatt maradt volna a bolond -nagy szerelem! Vagy talán a végzetnek vannak ilyen tréfái, hogy két -szívben egyszerre, egyetlen lehelettel fujja el a szerelem -gyertyalángját!</p> -<p>A kéményeket már dalolgatva seperte és a papok meg voltak -elégedve munkájával. A kolostori óriási kályhákban ujult erővel -lobogtak a tüzek.</p> -<p>Aztán bőven megajándékozták Jambon Pált s utjára -eresztették.</p> -<p>A kéményseprő vidáman ballagott a havas országuton. A Poprád -azóta mindenütt megállott, befagyott hátán terhes szekerek -döcögtek. <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span></p> -<p>– Te kutya! – mondta a kéményseprő a Poprádnak és legalább egy -tucatszor átment a folyó hátán, mintha csak elégtételt venne.</p> -<p>Az útszéli csárdában megint utazók ültek és a zuzmarás ablak -mögött jól csúszott a jeges bor. Éppen asszonyokról -beszélgettek.</p> -<p>– Van mostanában Podolinban egy özvegy menyecske, aki éjszakára -kvártélyt ád az utazóknak, – beszélte a nagyhasú tót gyolcsos. – -Ott aztán már igazán érdemes kvártélypénzt fizetni, – szólt s -zsirosat csettintett a nyelvével.</p> -<p>– Csak nem a kéményseprőné? – kérdezte derülten Jambon Pál.</p> -<p>– De bizony az. Bort főz estére, meg a puha tenyerével meggyurja -az ember hátát. Csak parancsolni kell a vendégnek, minden -parancsolatát olajozva teljesítik. A keble olyan puha, mint a -vánkos, a válla kalács, a dereka mint az őzé.</p> -<p>– Ej, haj! – kiáltott föl a kéményseprő. – Jó darab idő óta nem -láttam fehérnépet. Ideje volna már utána nézni valami -szoknyának.</p> -<p>A bor nagyszerűen csúszott és bizony erőfeszítésébe került, hogy -elhagyja a meleg csárdát. Csakhogy már nagyon kívánkozott asszony -után. A létrát vállára kapta és mire leszállott az este, -bekopogtatott Podolinban a felesége házához.</p> -<p>Az asszony csaknem hanyat vágódott ijedtében. Aztán térdre -vetette magát.</p> -<p>– Ne ölj meg, csak ne ölj meg! – sikoltotta kétségbeesve. -<span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span></p> -<p>A kéményseprő nagyot nevetett.</p> -<p>– Van eszembe. A gömbölyü vállad szeretném megtapogatni, meg a -derekad átkarolni, csak ezért jöttem. Mit szoktak itt kvártélyért -fizetni?</p> -<p>– Teremtő Istenem – jajongott a menyecske. – Egy huszas az éji -nyugodalom.</p> -<p>– Én majd fizetek három huszast. De hadd lássalak hát, drága! – -évődött a kéményseprő és a két kezébe vette felesége kipirosított -arcát. Nagyot csókolt rajta.</p> -<p>– Hajnalban tovább megyek, de egy-két hét mulva, ha újra erre -lesz az utam, ismét megszállok nálad, – mondta Jambon Pál és -megveregette az asszony hátát.</p> -<p>A menyecske egy darabig alattomosan, a szeme szögletéből lesett -az urára, aztán mivel semmi rossz szándékot nem látott, az ölébe -vetette magát és két telt karjával átkarolta:</p> -<p>– De régen is vágyódom már reád. Mert nincsen olyan férfi az -egész Szepességben, mint te.</p> -<p>– Derék asszony vagy te is, lelkem, – felelt dicsérőleg a -kéményseprő és nemsokára egy huszast vetett az asztalra, hogy azért -bort akar inni.</p> -<p>Jambon Pál ezután még sokáig járta nyugodt szívvel, jókedvű -dallal az országutat és többé sohasem érzett szorulást torkában, -midőn az asszonyok gyöngeségéről beszélgettek körülötte a sok -mindent próbált utasemberek a határcsárda ivójában. De érzelmesen -már sohasem dalolt. A szive a Poprád fenekén maradt és tán színes -kavics lett belőle.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A kártyások.</h2> -</div> -<p>Künn zúgott a téli förgeteg, a vihar kévékben sodorta a havat, a -szél legszilajabb nótáit vette elő és a távoli erdőből, amely -ritkás tölgyfáival, mint valami hegyoldali temető feketéllett -idáig, olykor tompa farkasüvöltést hozott a szél. A tél vad dühe -tombolt a határszéli kis vendégfogadó körül. Itt állott egymagában -a kis fogadó a hegynyeregben, azon az úton, amely Lengyelhonba -visz. Máskor zajos szokott lenni a kis tanya az utazók, vásárosok -lármájától, ebben az istenitélet-időben, amely napok óta dühöngött -a hegyek között, csupán két vendége volt a csárdának. De az a kettő -aztán fölért egy tucattal. Egy zsoldoskatona volt az egyik, aki a -harmincéves háború utolsó tíz esztendejét végigszolgálta. Bejárta a -félvilágot és most hazafelé igyekezett Magyarországra, megnézni, -kik élnek még azok közül, akiket valamikor itt hagyott. -Tagbaszakadt, vállas ember volt a katona: az arcán egy akkora -sebforradás, hogy elég lett volna három <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> embernek. -A köpönyege rongyos volt és fakó, mint a vén ember kedve. A -csizmája hajdanta szép lovagcsizma lehetett, de mikor a -zsoldoskatona a lábára húzta ezt a csizmát, akkor már annak csak a -neve volt csizma. Tollas süvegét a világért se tette volna le -fejéről, nyilván büszke volt a tollaira és gondtalan jókedvvel -huzogatta elő a tallérokat a tarsolyából. Az ő mesterségének nem -árt se a jégeső, se a földrengés, katonára mindig szükség van, -háború nélkül nem élhetnek meg a királyok. Ugyanezért ő volt a -vendéglátó gazda és minden jóval traktálta az útitársát, akit -ugyancsak a vihar vert ebbe a korcsmába.</p> -<p>Az útitárs egy rongyos barát volt. Nagyfejű, nevetős-arcú, -harsogó kacagású ember volt, aki módfölött és nem minden -céltudatosság nélkül mulatott a zsoldoskatona mókáin. Rengetegeket -kacagott és sokszor kijelentette, hogy a katonánál derekabb férfiut -nem ismert még eddig. Aféle kopott, csavargó barát volt, akit -minden kolostorból kidobtak; ahonnan ki nem dobták, onnan magától -elment. Az egész tudománya néhány latin imádságból és mondásból -állott. A katona nem tudott latinul, annak mondhatott, amit akart. -A katonát Lőcsei Jánosnak hívták, a barátnak csak Petrus volt a -neve. A másik nevét tán maga is elfeledte már.</p> -<p>A nyitott kandalló mellett bort főztek és nagyokat ittak a -kupákból. Ha megunták a bort, leheveredtek a fal mellett álló -padokra és jóízűt <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> aludtak. Fölébredvén, újra borfőzéshez -láttak, mert a téli vihar, ahelyett, hogy csillapodott volna, -óráról-órára növekedett.</p> -<p>A harmadik napon, amikor Lőcsei János már mindent elmondott, -amit messzi külországokban látott, Petrus is kifogyott az -istentelenségekből, parázna mondásokból, amelyekkel addig a katonát -mulattatta, egyszerre unatkozni kezdtek. Immel-ámmal ittak, a -katona sokszor kibámult a förgeteges tájra az ablakból, amely nem -volt nagyobb, mint egy misemondó könyv táblája. Nagyokat ásított, -hogy egész teste megrázkódott bele. Hatalmas fogsora volt, amelyből -kettő hibázott elől.</p> -<p>– Hol verték ki? – kérdezte a barát a fogakra mutatva, amikor a -zsoldos befejezte a hosszú ásítást.</p> -<p>– Magdeburgban egy Wallenstein-huszár, – felelt unottan a -katona.</p> -<p>– Persze, valami szoknya miatt? – firtatta a barát, hogy -mesélésre bírja a katonát, emigy ujabb tallérokat csalogatván elő. -De a katona nem is felelt erre. Megunta már a kérkedést a rongyos -barát előtt.</p> -<p>A barát ekkor a csuhájába nyult és onnan egy csomag kerekszélü -kártyát huzott elő. Tréfás mosollyal tartotta Lőcsei János -elébe.</p> -<p>– Hát ha olyan sok földet bejártál, ismered-e ezt?</p> -<p>A zsoldosnak megvillant a szeme.</p> -<p>– Mért nem mutattad eddig, te kutyafülü? <span class= -"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> – esett -neki a barátnak. – Most már tudom, hogy mi a bajom. Játszani -szerettem volna és nem volt mivel játszani.</p> -<p>– Hát velem játszhatsz, – felelt Petrus. – Én éppen úgy ismerem -a kártyát, mint a bibliát.</p> -<p>Megcsördített néhány rézgarast, amely mintegy varázsszóra került -elő a csuhából. Majd bűvészi ügyességgel keverni kezdte a kerek -lapokat, amelyekre lovagok, barátok, fejedelmek és apácák voltak -föstve. Ott volt egy lapon a pápa képe is. A pápa elütött mindent, -az volt a legnagyobb kártya.</p> -<p>A katona tallérokat vett elő, majd kihúzta széles kardját és a -meztelen pengét az asztalra fektette.</p> -<p>– Minek az? – kérdezte a barát.</p> -<p>– Hm, mi így szoktuk játszani a táborban. Aki csal, annak -nyomban levágjuk a kezét. Ez a törvény a játéknál. Egy olasznak -mind a két kezét levágtuk. Mert a bal kezével éppen úgy csalt, mint -a jobbal.</p> -<p>Petrus kelletlenül vonogatta a vállát.</p> -<p>– Nem igazság, – mormogta. – A ravaszokat meg kell jutalmazni, -nem pedig büntetni, mert a ravaszság isteni adomány. Mózes is -ravasz volt, pedig ő próféta volt. És Bonifácius vajjon nem-e a -ravaszságának köszönheti, hogy szentté avatták? Az öreganyját -égettette el a máglyán, amelyet neki raktak. És Bonifácius másnap -megjelent az emberek között. <span class="pagenum"><a name= -"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span></p> -<p>A zsoldos nem jött zavarba:</p> -<p>– Hát olyan szentről tudsz-e, Petrus, aki hamisan kockázott? -Hogy ólmot rejtett volna a kockája belsejébe?</p> -<p>Petrus összeráncolta a homlokát. Majd őszintén felelt:</p> -<p>– Nem, eddig olyan szentről nincs tudomásom. Ha csak engem -szentté nem avatnak egykor!</p> -<p>– Keverd a kártyákat, barát és vigyázz a kezedre, – mondta a -katona és nagy figyelemmel fogott a játékhoz. Természetesen -Landsknechtet játszottak, a játékoknak ezen öregapját, amelyet a -hagyomány szerint egy angol királynő talált volna ki.</p> -<p>A sors a katonának kedvezett.</p> -<p>Hamarosan elnyerte a barát garasait, később ezüst olvasó, ezüst -butykos került elő a csuha mélyéről. Sarkantyú és breviárium, -karneol mentegomb és ezüst tükör kerültek napvilágra. A barát -kegyetlenül veszített.</p> -<p>– Az ördög tréfál velem, – kiáltott föl, amikor minden -értéktárgyából kifogyott. Hiába kutatta át a csuhát. Nem talált -abban már semmit, mint egy lyukas magdeburgi lázsiást, amivel -előzőleg a katona ajándékozta meg. Mert a lázsiás hamis volt.</p> -<p>– Tartod a lázsiást? – kérdezte Lőcsei Jánost Petrus.</p> -<p>A katona elnevette magát. <span class="pagenum"><a name= -"Page_98" id="Page_98">-98-</a></span></p> -<p>– A lázsiás legyen a tied, nekem csak bajt hozott mindig. Hanem -a csuhádat, Petrus, azt megtartom.</p> -<p>A barát habozás nélkül levetette rongyos csuháját. A katona -nyert, a barátnak már nem volt csuhája sem.</p> -<p>– Elég is volt már a játékból, – mondta a katona és vitézi -öltözete fölé öltötte a barát ruháját, míg az dideregve húzódott a -tűzhely mellé.</p> -<p>A zivatar másnapra sem csillapodott. A hó befutta a hegyeket, -völgyeket, olyan volt a táj, mint egy nagy fehér temető, ahol -meghalt minden élet. A kártyák ott feküdtek az asztalon. A katona -unatkozva nyult utánuk.</p> -<p>– Tedd be a lázsiást, barát, – mondta, – megtartom.</p> -<p>Petrus előkereste a papucsából, – máshová immár nem rejthette, – -a pénzdarabot és a szerencse Petrus felé hajolt. A kacér Fortuna -elpártolt a katonától és a papi férfiu mellé szegődött. Előbb a -tallérok vándoroltak át a baráthoz, majd a katona tollas fövege, -csizmája és vitézi öltözete. Csupán a lyukas lázsiás maradt meg a -katona birtokában, mert az a játék folyamán hozzája került és a -barát nem akarta többé elfogadni.</p> -<p>– Megyek is már az útamra, – mondta a barát a játék végeztével -és a csuha alá felkötötte Lőcsei János kardját, fölhuzta csizmáját, -még a tollas kalapot is fejére tette, míg a katona pőrén -<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span> húzódott a tűz mellé és a lyukas lázsiást -markába szorította.</p> -<p>A barát elment volna, ha a zivatar engedi. De a hófúvás nem -engedte egy tapodtat sem a fogadóból. Ott maradt és bibliai -idézetekkel vígasztalta a katonát.</p> -<p>– Gondolj Jóbra, cimbora, akinek inge se volt, mégis megvolt. -Neked pedig inged is van.</p> -<p>A katona a fogát csikorgatta, de nem szólt semmit. A barát -lefeküdt és úgy horkolt, hogy harsogott belé a korcsma. Addig -sohasem horkolt. Addig csak a katona horkolt.</p> -<p>Másnap mondja a barát:</p> -<p>– Az a lázsiás Magdeburgba való, ahol én gyerekeskedtem. Tedd -be, vitéz, hadd tartom meg.</p> -<p>S a kártyához nyult.</p> -<p>A katona pedig a lyukas lázsiással visszanyerte kardját, -csizmáját, jó pengő tallérjait, – sőt övé lett ismét a csuha is. A -barát ült a tűz mellé, papucsában a lyukas lázsiással…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Mi lett végül a lázsiással és a többi hozzátartozó dolgokkal? – -kérdi a nyájas olvasó.</p> -<p>Hát bíz én nem tudom megmondani, de még az a középkori legendás -könyv sem ád erre a kérdésre kimerítő feleletet, amelyben ezt a -történetet olvastam. A legendás könyv szerint száz esztendő -<span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span> mulva is arról beszéltek jámbor utazók, -hogy a határszéli vendégfogadóban egy öreg zsoldoskatona és egy vén -barát Landsknechtet játszanak. Lehet, könnyen lehetséges, hogy még -mindig ott ülnek, mindig játszanak. Az ördög megtréfálta őket egy -lyukas lázsiásba bújva. – Vagy talán a kártyában lakik az -ördög?</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Régi templom Tabánban.</h2> -</div> -<p>Kamill éjszaka mindig sírt az ágyban, azzal a fohászkodással -aludt el, bár többé föl nem ébredne, a párnáját folyton a szájához -szorította, mint egy női vállat, ha kissé többet ivott a -megszokottnál, hajnalban a földre feküdt és kínjában a szőnyeget -rágta. Régi kis pisztolyát, amelyből boldogtalan nőtestvére egykor -golyót küldött a szivébe és a pisztoly agyára egy vadkan-vadászat -jelenete volt vésve, ezüsttel kirakva: egy erős ládába zárta, -amelynek a kulcsát a Dunába hajította, ez óvintézkedés nélkül -Kamill minden éjszaka a balszemébe eresztette volna az ólomgolyót, -amelynek kúpjába egy női nevet vésett penicillusával. Azelőtt -morfiumos üveg állott az éjjeli szekrényen, ám egy idő óta mindig -üres az üvegecske, könnyű selyemből viselt csak nyakkendőt, amely -esetleg elszakadhat teste sulya alatt, gyakran írt végrendeletet, a -pecsétviaszkot már olvasztotta a gyertya lángjánál, de a nevét még -nem írta alá. Ha elaludt, gyorsan fölriadt és sírva, jajgatva, mint -egy sulyosan sebesült <span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span> fordult a másik oldalára, miközben egy -hölgy nevét mondta magában mindaddig, amíg Majmunka, az indiai -tündér gyöngéd ujját a szemhéjára helyezte. Senki előtt sem lehet -titok többé, hogy Kamill olyan szerelmes volt ez időtájt, amint -csak egy félbolond, képzelődő és merengő fiatal férfiú lehet. Már -csak annyi hiányzott a lelkiállapot teljes zavarodottságából, hogy -egymagában beszélgessen az utcán, szaladni kezdjen egyik oldalról a -másikra, kis kutyákat és gyermekeket lehetetlen neveken szólítson -és sírva boruljon a szimpatikus arcú ismeretlen emberek nyakába. -Reggel félve nyitotta ki a szemét: vajjon nem szúrta meg magát -valahol éjszaka?</p> -<p>A hóbortos Kamill egy hóbortos nőbe volt szerelmes, akit -Fruzsinának hívtak. Fruzsina elvált asszony volt és reggeltől estig -csavargott Budán és a budai hegyek között. Attól félt, hogy otthon, -az egyedüllétben, az olajfestmények rászakadnak, a tükör már -homlokához csapódott és az ebédlőasztal hirtelen megfutamodott. A -régi ládából meg-megszólalt a nagyatyja, aki még életben volt, -vörös sapkát hordott és hollófekete bajusza volt. Panaszos hangon -emlegette a régi láda mélyéből, hogy ő előre látta a dolgokat, az -ember, akihez Fruzsinka férjhez megy, éjjel korbáccsal veri. A -konyhában a főzőedények minden ok nélkül megmozdulnak, az ajtót -kinyitja egy láthatatlan kéz, a szomszédszobából belép az a -bizonyos ember – Fruzsinka férje – és elszántan pénzt követel. Még -a muzsikáló <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> óra is arra van tanítva, hogy délután – -odakünn enyhe tavasz – halotti zenét játszon, hogy az embernek -behorpadt sírok jussanak eszébe: kis falusi temető, amerre őszi -nap, csurgó esőben kocsin utazott Fruzsina, a falu Amerikába -vándorolt és az elhagyott halottak barna csontjai a bedőlt -sírhalmok alól alkonyattal bizonyára békaugrással cserélnek helyet. -Az elvált férfi ágyát hiába vitette Fruzsina a padlásra, az éjjel -csak mindig hazajár, kártyától, italtól, nőtől petyhüdt arccal -dörömbözik, az ágyat rugdalja, sétabotjával csapkod és csupán a -násfára fáj a foga, amelyet Fruzsina a nagyanyjától örökölt. Aztán -mindenféle láthatatlan állatok üvöltenek a csendben, fénylő szemű -vörös rókák ügetnek el az ablak alatt, lompos farkuk a földet sepri -és olyan hangon kiáltanak, mint dühös emberek: mért hagytad el az -uradat Fruzsinka? Az a rettenetes ember szövetkezett a pókokkal, -amelyek éjjel Fruzsinka vállára másznak, az ásványvíz üvegjének -dugója sohasem hibátlan, a multkor is hosszasan álldogált a férfi a -füszeres kirakata előtt, majd egy rettenetes arcú cigányasszony -házalt tarka kendőkkel és mindenáron a Fruzsina szemébe akarta -furni farkaséhoz hasonlatos tekintetét. Istenem, mikor mondja már -ki a törvény a válást!</p> -<p>Az ódon budai templom – ahol Kamill az asszonnyal -megismerkedett, – nem volt kedvező a további találkozásokra. A sváb -kisasszonyok és vén tabáni asszonyok, akik tán még Martinovics -apátnak csókolták a kezét, midőn a vesztőhelyre vitték, -<span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span> a templom délutáni csöndjében olyan -aluszékonyan barnállottak, lehajtott fejükkel a templom padjai -között, mint a szentelt víz húzódik meg ócska tartójában az ajtó -mellett. A tartóba Mária Terézia óta nem öntött friss vizet a -harangozó. A kegyes királynő látogatásakor megáldotta a tabáni -templomot. És mégis: mintha valaki járt-kelt volna hátul az -oszlopok mögött, a félhomályból rókaszemek pislogtak az orgona -mellől, mint alkonyattal a fel-feltünő csillagok kelet felé, egy -vénséges szentkép, amelyből egy vörös kalapot lehetett csak látni -(a tulajdonosa: a pápa vagy a régi szent pihenni ment a kalap alól, -befelé a templom falába), a szentkép fekete, nagy szöge mintha -meglazult volna helyén és a nehéz rámájú kép egyet-egyet -ereszkedett lefelé Fruzsina feje fölött, amikor Kamill vadul, -nyöszörögve, fehérben forgó szemmel szorongatta a kezét a feketére -kopott padsorok alatt, ahol mindennek olyan szaga volt, mint az -egyházfi bekecsének, amelyben nyáron dohos, ócska hordók között -fekve őrzi a sashegyi szőlőt.</p> -<p>– Asszonyom, a gyóntatószékben már ötven év óta nem gyóntatnak. -Elszállongtak az imák szent malasztjai, lelki atyák áhitatai e -helyről. Jőjjön a régi gyóntató-székbe és mondjon el nekem mindent, -– esengett Kamill és a hangja néha olyan diszkantot adott az -izgalomban, mint régi platánok nyiszorognak elhagyottságban, -éjszaka az őszi szélben egy dobra került urasági lak körül.</p> -<p>– Nem mondhatok neked ott sem egyebet, <span class= -"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> mint -ezen a helyen, – felelt Fruzsina és ijedten hátranézett, vajjon nem -billen meg a nehéz szentkép a háta mögött. – Imádom önt, uram és -becsületszavamra fogadom, hogy a tied leszek. Meghalok a vágytól, -elégek utánad, mert olyan fehér a kezed. Szeretni foglak minden -nap, hogy minden nap félig meghalj a csókjaimtól. Elégetlek, -elveszítelek, szerencsétlenné teszlek, mert én beteg, őrült nő -vagyok. A szivedbe szúrom a kalaptűmet, mert kíváncsi vagyok, hogy -milyen színe van a vérednek.</p> -<p>– Szúrd a szívembe, – lihegte Kamill.</p> -<p>– Akit én szerettem, mind szerencsétlen lett. Elveszek tőled -mindent: nyugalmat, csendet, álmot, egészséget. Az anyámnak rákja -volt. Azt hiszem, rákos az én vérem is. Ha megcsókolod az ajkam, -amely mindig nedves a vágytól, ha lecsókolod a habot szájamról, ha -megharapod a vállam, amint én parancsolom: meghaltál. Szeretnél -meghalni?</p> -<p>– Csak meghalni szeretnék, önért, asszonyom, – felelt -Kamill.</p> -<p>A litániának vége volt.</p> -<p>Az öregasszonyok oly görnyedten mentek tova, mint régi -imakönyvek megfakult nagybetüi.</p> -<p>– Többé itt nem találkozhatunk, – mondta az asszony a templom -kapujában, – mert a szentkép egyszer fejemre esik.</p> -<p>Kezét nyujtotta Kamillnak és idegenszerű, hollandi -meséskönyvekből mintázott ruhájában álmodozó szomorúsággal -tovament. A haja oly szőke volt, mint a nyári rozsföldek. -<span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Minden órának virágát.</h2> -</div> -<p>Nagybotos Violának (akiről már egyszer irtam) olyan járása volt, -mint a him galambnak: tötyögve, zökkenő léptekkel, roppant -önérzetesen közelítette meg a nőket, a mellét kidüllesztette, a -vállát hátrahuzta és magos, széles kihajlású gallérjában némi toka -keletkezett: büszke volt, boldog volt, egészséges volt és a -szavakkal olyan takarékosan bánt, mintha ajándékba adná őket. Nem -csoda, hogy sok női szívet megigézett, mindig azt hitette el a -hölgyekkel, hogy ő a legelső ember Magyarországon. Dicséret ritkán -hagyta el a száját, a nagyopera első quadrilleja ellen éppen úgy -megvolt a kifogása, mint a Mátyás-templom toronyzenéje ellen. Nem -tetszett neki a husvéti zenés mise a Bazilikában, sem a séta-út a -Halász-bástyán. A zugligeti Zöld vadásznál, midőn a fák sűrű -levelei között csupán tenyérnyi nagyságban ereszkedtek alá a -napsugarak, a cigányok régi valcert muzsikáltak (Strausztól), első -kirándulásukat tették a <span class="pagenum"><a name="Page_108" -id="Page_108">-108-</a></span> még szögletes és szégyenlős fiatal -hölgyek gavallérjukkal és gyöngyvirágszedés címen hagyták magukat -az erdő mélyébe csalogatni: Nagybotos a monte-carlói kaszinóról és -festett arcu francia dámákról álmodozott. A hölgyek, akik -mindenhová elkísérték Violát, tiszteletteljesen hallgatták -kifogásait az élet, a természet és a karnagy ellen s igyekeztek -kedvében járni, hogy Viola Ernő az elhagyott népligeti sétányon -(ahová hetekig tartó könyörgés után követte őt egy hölgy), ne -ábrándozzon angliai barátairól, régi, skót kastélyokról és -rózsaszínű arcú ladykről. Viola Ernő olyan ordináré ember volt, -mint egy ősember. Csak addig kellett neki a vad, amíg üldöztette -magát. Sok szegény és hivő leányka (akiket a nagyöblős templomban, -imádkozás közben csábított, éjjel ablaka alatt órákig sétált, -számtalanszor örök szerelmet hazudott és öngyilkossági szándékból a -hóna alá lőtt), megbánta, hogy engedett a könyörgő szónak és Violát -rejtekhelyre követte, hol csupán a jó Isten vigyázhatott volna már -a szívre és erényre. De nem, Violának akkor mindig más jutott -eszébe és nem egy leánykának szemébe mondta, hogy jobb cipőről és -finomabb fehérnemüről gondoskodjon, ha szerelmét bírni óhajtja. És -néha hisztérikus sírásra késztette a finom dámát a rendez-vous-n, -midőn a hetekig megcsodált bájak helyett most egyszerre egy -fehérbluzos vasalónő tejszínű nyakáról kezdett megemlékezni, akit -délután véletlenül a Józsefvárosban látott. Vadságot, kegyetlen -éhséget, véres <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span> harapásokat igért az erre kivánkozó -nőknek, kalaptűjükkel majd a szívébe szúr és porig fölégeti a -házat, ahol találkozandanak, hogy minden végleg eltünjön. Aztán a -vad szenvedély helyett szinte verset mondott Margitról, aki most -tán a pozsonyi ligetben sétál nevelőnőjével.</p> -<p>– Ki az a Margit? – kérdezte sértődötten az előkelő dáma és -fázósan gombolgatta keztyűjét.</p> -<p>– Egy nyugalmazott kereskedő leánya, az én menyasszonyom, – -felelt Viola és sóhajtott.</p> -<p>A beteges fiatalember, aki még hatvan-hetven esztendővel ezelőtt -is, midőn a zenében a szerenád, a versben Himfy keservei és a női -szívekben a bús szentimentálizmus volt divatos, bizonyára kis -pasztell-kép lett volna (Barabás ecsetje alatt) és a nők a szívükön -hordják violaszínű frakkos képmását, (ah, Viola sohasem lett volna -kíváncsi, hogy mi van a szalagos félcipőcskék fölött, amelyeket az -abroncs-szoknya a leülésnél pompásan megmutatott, regényhős lett -volna, ábrándok lovagja, aki sohasem érinti meg a nőket még a -legelhagyottabb ligetekben sem, anyák hasonló vőlegényeket keresnek -leányaik számára, jóbarátok rábizzák feleségük mulattatását a -koncerten vagy a jelmezbálon, a Hölgyfutárból sohasem felejtik ki -nevét a jelenvoltak közül és később Jókai regényt ír róla), – -korunkban azonban egy kigúnyolt és megvetett férfi volt, legnagyobb -ellenségei az asszonyok, akik leánykorukban a Városmajor ecetfái -<span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> alatt sétáltak vele, sőt -képgyüjteményét lakásán is megtekintették és a mirtusz mégis -illatos volt homlokukon az oltár előtt. Sokat tapasztalt úrnők, -akik próba alá vetették Nagybotos Violát a budai hegyek -erdőségeiben vagy a félhomályos szalon sarkában, nevetve -mesélgették, hogy a Nagybotos egy hazug fráter, akiben annyi -férfiasság sincs, mint egy fiatal kandurban. És a színházban a -szinésznők összemosolyogtak a szinpadon, ha Viola gukkerjét a -balletnél fölemelte. Nem, többé nem ugrik be senki a Nagybotos -Violának, hogy majd céltalanul és eredménytelenül esetleg egy -velencei utazásra csalja magával és a félig meghódított nőnek -Dante-verseket szavaljon a nemzetközi társaság barna kocsijában. -Öklelő tekintete, széles válla, komor ajka és behizelgő hangja -többé senkit sem vezetett félre. A szerelem hamiskártyása lett -Viola úr és a korzón a legszentebb asszonyok is elmosolyodtak a -fátyoluk alatt, ha elegáns alakja előttük megjelent. Ablak alatti -sétái, csábító levelei, virágküldeményei és sóhajtásai többé nem -hatottak meg senkit. Viola úr már azon gondolkozott, hogy -térdnadrágban és rokokó-kabátban jelenik meg az utcán, hogy ismét -elcsalhasson valakit a husvéti misére, midőn Bach fugáit gúnyos -mosollyal lehetne hallgatni egy oszlop mögött és az áhítatba és -szerelembe elmerült kisasszonyt kínozni, hogy úgy a husvét, mint az -orgona hangja egy kis hazugság, amellyel önmagunkat ámítjuk, – -midőn véletlenül egy napon a tükörbe pillantott meséink -<span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span> hőse és a tükörből egy őszhajú, fáradt, -rosszkedvü úr fogadta üdvözlését.</p> -<p>Viola megrettent.</p> -<p>A bajuszában is szürke szálak voltak és a halántéka oly fehér, -mintha együtt állott volna a nagyapjával az isaszeghi erdőben.</p> -<p>Teremtőm, mi lesz most a virágokkal, amelyeknek eddig csak -illatukban gyönyörködött, cserépbe helyezte őket, emlékezetével -öntözte és naplójába följegyezte a csábító szavakat, mozdulatokat -és írókat, a napokat és évszakokat, amidőn a különböző virágok -nyilnak, amikor a legkönnyebben letéphetők? Ki tépi le a sok kis -ibolyát, amelyeket a szívének könyvében egykor lepréselt Nagybotos? -A rózsák – a teák és Rambouliette-ek engednek-e majd tövisükkel az -öreg kertész bácsi kezének? Emlékeznek-e még a nők a hiábavaló -sétákra, éjféli beszélgetésekre, a gyönyörü, gondosan megirott -levelekre, amelyeket Viola úr befektetés címén írt, hogy majd -egykor a sóhajtások, vallomások és gyönyörü hazugságok alapján -birtokába vehesse a hölgyeket, amikor eszébe jut…</p> -<p>Hamar a naplót, a pontos évkönyvet, hová csaknem minden szót -fölírt, amelyet hatással mondott el a nőknek.</p> -<p>A napló így kezdődött:</p> -<p>„<i>Amelie</i>. Egykor táncosnő az első négyesben. Zenésze -Mozart. Költője Paul de Kock. Az antik ékszert szereti és gyakran -meggyón a barátoknál. Szereti, ha a férfiak komolyan veszik -táncművészetét. <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span> Séta Budán, utána vacsora -csillagsugaras égbolt alatt a szabadban. Ilyenkor romantikus és -szívesen fogadja a szerelmi esküt. Szőke. Kora: 30 év. Két foga -hamis. De haja valódi.“</p> -<p>Nagybotos most már nem hevert napokig a kanapén, amíg a szerelmi -cselszövésen gondolkozott. Kissé régimódi kabátját, fodros ingét -(benne antik gombok) gyorsan felöltötte, a fodrásznál egypár -fodorítás a hajban, szénaparfüm és kivágott cipő.</p> -<p>Tíz éve nem látta Ameliet.</p> -<p>Szívdobogva indult neki a városnak, hogy leszakítja annak az -órának a virágát, amelyet a táncosnő egykor, csillagsugáros éjszaka -megigért.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Souvenier, – Pesth.</h2> -</div> -<p>Lakott valamikor Pesten, az Aranykéz-utca numeró 7-ben egy -Janicsek Pál nevű idősebb uriember, aki mint híres gyüjtő nagy -tiszteletnek örvendett a régiségkereskedők körében.</p> -<p>Janicsek magános, családtalan ember volt, a régi képek és -műtárgyak, amelyekkel lakását megrakta, a vén bútorok, amelyek -körülvették, a remekművü lámpás, amelyet esténkint meggyujtott, -amely hajdanában egy francia hercegnőnek világított, ágya, amelyben -Mária Terézia aludt, mindenért kárpótolták, ami másnak az életben -kellemes és mulatságos szokott lenni: nőért, gyermekért, -atyafiért.</p> -<p>Janicsek Pál az öltözködésben is egy régen elmult divathoz -igazodott. Pesten akkoriban mindenki magyar ruhában járt, -árvaleány-bokrétás kerek kalapot tettek fejükre a mágnások, -Podmaniczky Frigyes cifra szűréről álmodtak a dámák, Zrinyi Ilonák -és Lorántffy Zsuzsannák sétáltak a <span class="pagenum"><a name= -"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> Váci-utcában, – Janicsek -Pál ugyanakkor széleskarimájú cilinderkalapot helyezett a fejére, -fehér pantalonján strupfli volt, frakkja kék és nyakán magas -gallér. Aranyvégü pálcikája egy századeleji gavallér kezéből került -a kezébe és a nyakában, a fodrok alatt, vagy mellényén, a szíve -fölött selyemszalagon, vagy vékony láncon kerek, aranyos rámácskába -foglalt arckép-festménykét hordott: valamely régi dáma arcképét, -akit aznapon a gyüjteményéből kiválasztott.</p> -<p>Abban az időben, mikor a fotografiát még nem ismerték, voltak -festők, akik krajcárnagyságú területre is le tudták festeni a -legszebb női arcokat.</p> -<p>Színes, tündöklő képecskék voltak, a dámák arca rózsaszínű és -ruhájuk divatos, finom.</p> -<p>Némelyik hölgy mosolygott, másik busongva nézett a távolba; -galamb repült vagy virágbokréta a képecske szögletében, esetleg -régi kastély körvonalai a háttérben, amely kastélynak bizonyos -vonatkozása volt a régi hölgyhöz: amint a festőnél megrendelték a -képet, amely aztán a megfelelő férfiak szíve fölé került.</p> -<p>A férfiak elutaztak, esetleg hadba mentek, messzi városok -tornyai alatt bolyongtak, de szerelmesük sohasem válott meg -tőlük.</p> -<p>A kis kép igen alkalmas volt arra is, hogy éjszakára se hagyja -el őrhelyét a sziveken.</p> -<p>Öregemberek és hagyományok szerint: a kis képek tartósabb s -igazabb szerelmek voltak a férfiak és nők között, mint manapság a -fotografiák. <span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span></p> -<p>Janicsek Pálnak legalább ezer női arcképe volt összegyüjtve a -lakásán, amelyeknek egy részét ágya fölé akasztotta, a többit -vasládában őrizte.</p> -<p>Némelyik dáma több példányban benn volt a gyüjteményben.</p> -<p>Egy Metternich hercegnő például a képecskén pásztorleánynak -öltözve, gyepes halmon üldögélt, lábánál fehér bárányka heverészett -és arcán ábránd, mélabú és vágyakodás volt észlelhető.</p> -<p>Ugyancsak Metternich hercegnő másfelé lovaglóruhában, kezében -vesszővel állongott, álla férfiasan előrenyomult és szemében -keménység, erősség tükröződött.</p> -<p>A harmadik képen ragyogó báli ruhában, tündöklő arccal és -villogó kék szemmel, élveteg arckifejezéssel találjuk, mintha az -ékszerei is lehunyták volna vakító szemüket, amint a táncban -elfáradva a távolból hallgatja az édes báli muzsikát. Fenn pufók, -rózsaszínű angyalok hemperegnek, a hosszú fehér kézujjakon egy -aprólékosan kifestett zöldköves gyűrü…</p> -<p>Vajjon egy férfi viselte mind a három képecskét a szívén, vagy -talán több férfiú?</p> -<p>Janicsek úr mindenesetre elgondolkozott a hercegnő képeinek -összehasonlításánál és bizonyos megelégedést érzett, hogy manapság -már csupán egyedül élvezi a drága nőt, akiért több férfi versengett -egykor.</p> -<p>Esztendők fáradalmas munkájával, temérdek utánjárással a legtöbb -női képről megtudakolta annak <span class="pagenum"><a name= -"Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> a nevét, akit a kép -ábrázolt. Persze a hölgyek már mind csendesen pihentek a messzi -temetőkben, a hűvös sírboltokban, vagy pedig öregasszonyok lettek, -hogy senki sem ismerné meg őket.</p> -<p>Janicsek Pál a másvilági nők udvarlásában eltöltött esztendők -alatt csupán egyetlen hölggyel nem kötött ismeretséget. A neve -titokban maradt előtte, a legvénebb régiségkereskedő sem tudott a -képecskéről fölvilágosítással szolgálni.</p> -<p>A ráma, amely a képecskét átölelte, keskeny bronzból volt s -rózsakoszorú alakja volt.</p> -<p>A tenyérnyi képen uszályos fekete ruhában, magos turnérban, -amely rózsaszínű szalaggal volt felkötve, álmodozó magatartással -állott egy fehérarcú és feketehajú hölgy. Igen hosszú finom -ujjaival egy virágállványra támaszkodott, fehérharisnyás lábán -szalagcsokorral megkötött kis félcipő volt. Baljában apró fekete -legyező és finom fejével mintha hátranézett volna valakire, aki -nyomon követi. Nagy, élveteg szemében csábítás, csalogatás és -csalfaság, mintha titkos útra menne a kertek alá, hogy valakit -megcsaljon valakivel. Ajkán nedves mosoly. A háttérben fodros -bárányfelhők, mint pünkösdi délután a budai hegyek között. Aki ezt -a képet kapta s szívére tette, az e hölgy távollétében sem tehetett -egyebet, mint folyton-folyvást sóvárgott. Olajlámpás fényénél, -éjszaka talán még szebb volt a kép, mint nappal. Valaki talán -nagyon sokat nézte régi éjszakákon ezt a képet, mert a hölgy is -mintha csak az este jöttével ébredt volna föl másvilági -<span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span> álmából. Mintha igazi szeme visszatért -volna a sír mélyéből, mintha igazán mosolyogna, lépne – még gyönge -ibolyaillat is áradt ruhájából.</p> -<p>A kép alján elmosódott és csupán néha, a nap bizonyos órájában -látható tollvonások, mintha vérrel írták volna: <i>Pesthi -emlék</i>.</p> -<p>Janicsek úr éjszaka, midőn az Aranykéz-utcát elborította a téli -hóesés és már a bakter is aludni tért, gyakran nyugtalankodva -hajolt a megelevenedett képecske fölé:</p> -<p>– Vajjon ki vagy te szép ismeretlen hölgy? – mormogta -magában.</p> -<p>A francia udvarból való díszes lámpában halk neszeléssel égett -az olaj, a régi bútorokon a bútorok régi gazdái foglaltak helyet -árnyékalakokban: itt egy pirosnadrágos Esterházy, amott a -hegyeslábú varróasztalkánál Déryné, a színésznő varrogatta -kosztümjét.</p> -<p>Az ódon lakás régi bútorai megteltek éji látogatókkal.</p> -<p>A hercegnő elfoglalta helyét aranyvirágos karosszékében, -Wallmöden őrnagy gondolkozva hajlik sakkfigurái fölé, még a -pipere-tárgyak is megmozdulnak Pompadour asztalkáján, mintegy -megérintve egy másvilági kéztől. A széles ágyban szőkén, piros -arccal nesztelenül álmodott a császárnő telt árnyéka.</p> -<p>Az éjféli órában tartott estélyen pontosan megjelentek a bútorok -egykori használói, a húros szekrényen halk muzsikát pengetett a -boldogtalan Antoinette, <span class="pagenum"><a name="Page_118" -id="Page_118">-118-</a></span> Kelemen László színházigazgató -pipáját és színlapjait zörgette, egy Orczy bárónő fehéren, mint az -angyal imakönyvecskéje fölé hajolt, – csupán az ismeretlen, a -gyönyörű nem adott magáról életjelt. Fehérharisnyás lábán a kis -szalagos topán nem mozdult meg, hogy alászálljon a finom -képecskéről Janicsek Pál aranykéz-utcai lakásán, ahol a fali órán -éjszaka, pontban éjfélkor, valóságos színjáték játszódott le: -csuklyás barátok vitték vállukon halott társukat, táncosnő libbent -tova az óra lapján, zsoldos katona baktatott nagy csizmájában, majd -a király koronával fején és hosszú palástban, sok-sok kis gyermek, -apró virágos kalapkában úri hölgy, frakkos poéta, alabárdos éjjeli -őr, legvégül fekete paripán a halál, amint lovagkeztyűs kezével -mutatja az óralap vándorainak a temető felé vezető utat. S halk -Chopin-mazurka zengett közbe az óra szekrényéből.</p> -<p>Igy multak az évek az Aranykéz-utca fölött.</p> -<p>Janicsek Pál a telet és a nagy havat szerette, mert legalább -ürügye volt otthon maradni kedves tárgyai között.</p> -<p>De aranypitykés frakkját és fehér mellényét még odahaza is -felöltötte, midőn előkelő vendégeivel, főként, ha az ismeretlen, -csábos dámával összejövetelt rendezett. A képecskét maga elébe az -asztalra állította és halkan bókokat gondolt és mondott.</p> -<p>Ekkor már ötvenöt esztendős volt Janicsek úr.</p> -<p>Hősünk álmodozó, túlfinomult életét, mint a <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> -nyugodalmas patak folyását a mederbe zuhanó szikla, egy napon -különös dolog zavarta meg.</p> -<p>A régi, aranykéz-utcai ház, amely odáig egy pesti -patricius-család tulajdona volt, gazdát cserélt. Az új házigazda, -egy bevándorolt bécsi asszonyság, először lármájával fölverte a -házi csöndet, aztán korcsmaüzletet rendezett be a földszinten. Majd -később az udvaron álló régi raktárhelyiséget táncteremmé -alakította, ahol éjjelente a város különböző részeiből -összeverődött kéteshírű nők táncoltak.</p> -<p>Rézkürtökön fujták a tánczenét és a söröshordókat hangos -puffogással csapolták.</p> -<p>Viháncolás, énekszó, kiáltozás verte föl az éjszaka nyugalmát a -csendes házban; különösen a vadászkürtös tett ki magáért, ha sörrel -megitatták. A sötét udvaron, mint rejtelmes denevérek csapongtak a -félhomályban a női sikoltások. A helyőrség tisztjei sarkantyúkat -csörgettek. Dominók és maszkák jártak ki és be a kapun. Olykor -leszúrtak valakit és a havat pirosra festette a vér. A városi őrök -a kapu előtt ácsorogtak, mert ingyen italt kaptak a korcsmából.</p> -<p>Janicsek Pál ijedten, nyugtalanul szemlélte a körülötte történő -változást. A vadászkürt hangja búgva hatolt be csendes lakásába és -a nőszemélyek sikoltásai fölrezzentették csöndes álmaiból. Az -éjféli vendégek pedig egyenkint elmaradoztak, árnyból, ábrándból, -holdsugárból szőtt köntöseikben undorodtak volna átlépni az egykor -romantikus ház küszöbét, amelynek kapualjában összetaposott -virágok, <span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span> tánc közben leszakadt, bepiszkolt -szalagok hevertek, olykor vérrel bemocskolva. A finnyás Metternich -Paula maradt ki legelőször, később a pirosnadrágos Esterházy úr sem -jelentkezett éjfélkor. Lenn csattogott a réztányér, puffogott a -dob, Déryné ijedten tapasztotta fürtökkel eltakart fülére -rózsaszínű kezét. A császárnő fölébredt álmából és a szőke tavaszi -éjszakában, midőn az esőszemeknek szinte világos színük van, -kilebbent az ablakon és csillagsugáron elutazott, mint az álom. Sőt -a muzsikáló óra éjféli színdarabjaiból is megszökdöstek olykor a -szereplők. Legtöbbször a nagycsizmás zsoldos katona hiányzott a -menetből, néha a poéta, majd a táncosnő szökött el a bálba. Egy -éjszakán a lovagkeztyűs halál csupán a halottat cipelő -szerzeteseknek mutathatta az utat… Janicsek úr, a régiséggyüjtő, -hirtelen magára kapta bő köpenyegét, valami gyors elhatározás arra -indította, hogy maga is körülnézzen a „Caroline“-hoz címzett -táncteremben. Csupán az ismeretlen gyönyörű nő arcképét tette szíve -fölé, mint talizmánt.</p> -<p>A bál javában állott. Talán farsang utolsó napja volt s az -egykori raktárhelyiség szorongásig megtelt táncosokal. A -vadászkürtös biborpiros volt az italtól. Parfüm- és virágillat -vegyült ezerféle szagokkal, a bécsi keringő csengve-bongva -visszhangzott az egykori raktár falai között.</p> -<p>A táncosok jobbra-balra lökdösték a bámészkodó öreg urat. Egy -csizmás hadfi a megtermett tulajdonosnőt segítette a forgatagban. A -„szép Léni“ <span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span> kövér ajka nyitva maradt a keringő -mámorában és hátraszegett fején bomladozott a szőke konty. Kis, -feketehajú, fehérhomlokú táncosnő frakkos poéta karján, száját -csücsörítve, nevetve lejtett. Vöröshajú, kékszemű, rózsáskeblű -hölgy férfi módjára karolt táncosába.</p> -<p>A táncosok között most egy feketetunikás, fehérharisnyás, -élveteg arcú, magas, barna nő tünt föl a katona karján. Janicsek -Pálnak hangosat dobbant a szíve: „Ez ő!“</p> -<p>A táncosnő hanyagul, álmatagon, leeresztett karral forgott a -keringő ütemeire, az arca mozdulatlan, csupán nagy és élveteg szeme -él fehér arcában. A turnérja rózsaszínű szalaggal van lekötve – -nyilván kölcsönvette valahol a jelmezt – apró topánkáján, mint a -szélben a virágfejek, röpködnek a szalagcsokrok. Janicsek úr a -szívéhez nyult. Az arcképet kereste, hogy összehasonlítsa az eleven -alakkal. A kép azonban nem volt a helyén. Átkutatta minden zsebét, -a kép eltünt. Mint akit legdrágább kincsétől fosztanak meg, oly -rémítő fájdalmat érzett az öreg uracska. Szinte sírva fakadt és -alig vette észre, hogy komikusan eltorzult arcára a válla fölött -furcsa pillantást vet a mellette eltáncoló jelmezes hölgy a katona -karjaiból – mint a képen az ismeretlen dáma…</p> -<p>A következő percben a táncolók forgataga elnyelte a katonát és -táncosnőjét. Janicsek úr sohasem látta viszont sem a képet, sem -megelevenedett mását, pedig azután még gyakran látogatott el a -<span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span> Caroline-terembe, midőn a táncos párok -között keresgélő pergament-színű öreg uracska nagy mulatságára volt -katonáknak és civileknek, diákoknak és civileknek. Korhelyek a -nyakába sört öntöttek, mámoros táncosnők a vállát érintették -cipőjükkel.</p> -<p>A finom, átszellemült életet élt Janicsek Pál vénségére csupán a -Caroline-terem zajgásában érezte jól magát, mivel előkelő szalonja -föloszlott, a hercegnők elutaztak és ahol egyszer látni vélte -megelevenedett szerelmét: halála ugyancsak ott következett be. A -vadászkürtös indulót fujt a haldokló fülébe.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Kornél regényei.</h2> -</div> -<p>Kornélnak négy asszonyismerőse volt, négy kedvese, egyik sem -tudott a másikról, csak annyit, amennyit Kornél elmesélt róluk. -Természetesen gyűlölték egymást, gúnnyal, tajtékzó dühvel -emlegették egymás nevét: Kornél ügyelt arra, hogy soha egymás -közelségébe ne jöhessenek. Évek multak el, Kornél hűségesen -kitartott a négy asszony mellett. Egyiket sem részesítette -különösebb előnyben – néha mind a négyről megfeledkezett egy -ötödikért. Az asszonyok ekkor levelet irtak: néha egy napon -valamennyien. „Hol jársz, te lator? – írta Marianka. – Holnap -várlak ebédre. Tyuklevest magam főzök neked!“ Geraldine, aki a -romantikus elemet képviselte, miután még leánykorából ismerte -Kornélt tizenöt év előttről, halovány és érzelmes betűkkel írta: -„Sok minden elmondani valóm volna, egyetlen szerelmem, napok óta -szomorú vagyok és holnap alkonyattal a Halász-bástyára megyek -sétálni. Jőjj el, Istenem!“ <span class="pagenum"><a name= -"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> Imogént (egy pesti -zsidóasszonyt) fürdőhelyen ismerte meg Kornél, ahol tó és holdvilág -volt. Az asszony zsúrokra járt, színházba és orfeumba, néha -kávéházba. Kornél romantikusan elsuhant a látóhatáron és sohasem -tett kísérletet, hogy Imogén férjével, családjával megismerkedjen. -Titkos, titkolt szerető óhajtott maradni, akihez lopva jött -asszony, miután a francia nevelőnő címén Kornél erre engedelmet -adott. „Monseigneur, – írta Imogén, – nagy örömömre szolgál, hogy -legdrágább egészsége helyreállott és holnap délben ott leszek a -kastélyban, hogy együtt ebédelhessünk. Az öné…“ A negyedik asszony -csak ennyit írt egy levelezőlapra: „Gazember!“ És Kornél tudta már -ilyenkor, hogy Irmát tovább nem hanyagolhatja el és nyomban útnak -indult Irma udvarlására, akivel tíz év előtt egy erdei kápolnában, -magános remete által némely esketési cerimóniát is eljátszott, mert -hisz Irma nem akart törvényes formák nélkül az övé lenni. A remete -letette a csuhát, visszament markőrnek a Duna-kávéházba, Irmának -gyermekei születtek, akik közül a fiukat katonaiskolában neveltette -Kornél, míg a leánykák otthon játszadoztak anyjuk szoknyája -mellett.</p> -<p>Kornél egyedül, magányosan, szinte zordon csendességben lakott -egy régi, csöndes belvárosi hotelben és senkinek sem volt szabad -felkölteni, amikor elaludt.</p> -<p>Lehetséges, hogy Kornél életében, amíg fiatalabb volt, más nők -is előfordultak. Táncosnők, szinésznők, <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> a kis -virágárus leány és a francia szubrett, a varieté csillaga. Kalandos -pesti asszonykák, szabadszellemü kisasszonykák, festőnők és írónők. -A kis szobaleány, aki úrnője illatos levelét elhozta. A csinos -kapusné, aki éjjel, titkon kaput nyitott. Az éjjeli kávéház -regényes kasszatündére. És egy báli ismerős, akivel keringőt -táncolt és rövid kalandra megszökött vele a bálból. Színházi -szomszédnők és a női zenekar hölgyei. Szinésznövendék és a -fehérkeblü vasalónő. Feketefátyolos özvegyasszonyok és budai -kisasszonyok, akiknek álnéven házasságot igért.</p> -<p>Kornél feje fehéredni kezdett, csupán álompor segítségével aludt -el és a szakácsnak mindig szivart küldött. A kis madarak -elrepültek, az éji dalt más énekelte az elhagyott budai utcában és -a francia szubrettet többé nem Kornél vitte frakkban és ragyogva a -különszobába karján. Csupán a hűséges négy nő maradt meg a multból. -Kornél, amint ideje és kedve engedélyezte, fölváltva szórakozott -velük… Kedd! A Marianka napja volt. Míg „Lundi“ Imogéné, aki csupán -annyit tudott franciául, mint a legtöbb pesti asszony, de szeretett -francia leveleket írni, a nevelőnő segítségével. A csendes -vasárnapi délutánokat Irma és leánykái társaságában töltötte -Kornél, midőn himzett házisapkát tettek a fejére, a leánykák -karosszékének a lábához ültek és Irma hol sírva, hol könnyezve, -boldog-boldogtalansággal mondogatta: „Ön gazember! Ön himpellér!“ -Geraldine csupán akkor élvezhette <span class="pagenum"><a name= -"Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> a kitüntetést, ha levelet -írt e célból és öngyilkossággal fenyegetőzött. A fekete, sovány nő, -aki harmincöt éves korában ment férjhez, olykor igen szenvedélyesen -szerette Kornélt és Kornél nem szerette a tragikus jeleneteket, sem -a könnyeket.</p> -<p>Történt, hogy Kornél párbajban megsebesült.</p> -<p>Pisztolygolyó szaladt a vállába és bár az ón nem érintett -nemesebb szerveket, Kornél hetekig nyomta az ágyat. Az asszonyok -eleinte fölváltva látogatták. Marianka ebédet küldött, Imogén -cukrozott gyümölcsöt, Geraldine francia lepényt és Irma puha -párnákat. Imogén később csak nagyon ritkán jöhetett. „Az uram nem -szereti, ha elmegyek hazulról!“ – mondta és mindig divatos kalapja, -zengő hangja és nagy, érzelmes szeme nem jelent meg sem hétfőn, sem -máskor. Geraldine azt hozta föl okul, hogy attól fél, hogy más -nőkkel is találkozik Kornél betegágyánál, midőn is elsülyedne -szégyenletében. Mariankát otthonülőnek nevelte Kornél, mert hisz -fiatalkorában cirkusz-lovarnő volt és eleget hallott zenét, szagolt -virágot és látott csillogó estilámpást. Marianka tehát már azért is -otthon maradt, mert nem akart mindig az utcán csavarogni, mint a -többi pesti asszonyok. Irmát gyermekei nevelése foglalta el.</p> -<p>Kornél, míg lázában Indiában és Bokharában járt, cigányzene -mellett csörgő kigyót táncoltatott, a falon régi istenek piros -képei mutatkoztak és a padló szines márványból volt kirakva, olyan -egyedül <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> maradt, mint illik az olyan vénülő -gazemberhez, akinek sohasem volt lelkiismerete. Az ajtó nem nyilott -föl, asszonykák nem suhantak be titokzatosan, lábujjhegyen, sűrű -fátyollal arcukon és tetőtől-talpig frissen, üdén felöltözködve, új -szalagokkal harisnyájukon, alsóruhájukon, amelyet talán már napok -óta őriztek e látogatás alkalmára, a parfümmel és kölnivízzel -takarékoskodtak, hogy pazarabban bánhassanak vele e napon és új -kalapjukat mindig elhozták megmutatni… Senki sem jött, akinek -lehuzhatta volna gyöngéd kézzel Kornél a puha keztyűjét, kis -kabátját lesegíthette volna és kitől álmodozva, lágyan -megkérdezhetné: „Kedvesem, mit csinált azóta, mióta nem láttam?“ -Imogén zsúrjait, estélyeit, barátnői kalandjait mesélte, a diványon -helyet foglalva. Geraldine férjével való civakodásokról és -regényolvasmányairól beszélt. – „Ó, Puskin Sándorom, te! Szegény -meglőtt fiam!“ – Marianka a virágairól és a cirkusz hölgyeiről, -akik visszavonultságában is fölkeresték, könnyed hangon értekezett, -– „a nők még mindig oly rosszak, mint fiatalkoromban voltak!“ – míg -Irma katona-fia leveleit olvasta föl és a kis leányai csodatetteit -előadta.</p> -<p>Senki sem jött.</p> -<p>Kornél vállsebével, amelyről azt hazudta a nőknek, hogy az ő -védelmükben szerezte, egyes-egyedül szenvedett. Behunyta a szemét, -Indiába utazott, kigyót táncoltatott, meg vitorlás-gályát -kormányzott piros tengereken, végül fölmászott <span class= -"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> egy -kenyérfára. Délután, midőn jobban lett, a bibliát elővétette a -hotel vén szobaleányával.</p> -<p>– Marie, üljön a diványra, fölolvasok magának Krisztus -urunkról.</p> -<p>Az öreg szobaleány leült és fehér főkötős fejével bólintgatott -az olvasmányhoz.</p> -<p>Estefelé kopogtattak az ajtón.</p> -<p>Marie megnézte a kopogás okozóját.</p> -<p>– Virágcsokrot hoztak! – jelentette.</p> -<p>– Dobja ki a virágot, lelkem, – felelt elhalkuló szóval Kornél. -– És senkit ne eresszen be hozzám, akinek szoknya van a testén.</p> -<p>Igy történt ez hajdanában, midőn Kornél megöregedett.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Szilvafa hamva.</h2> -</div> -<p>Nagybotos a táncosnő után kutatott, aki tíz év előtt, holdas -éjszaka, budai vadgesztenyefák alatt pásztorórát igért másnapra, -amelyre Viola úr elfelejtett megérkezni. Tíz év mult el azóta és a -férfiu elsőbben mégis a rendezvous megbeszélt helyére, az -elhagyatott dunai szigetre látogatott el. Mintha valahogy úgy -gondolta volna, hogy Amelie tíz év óta sétál a fák alatt és várja, -szakadatlanul várja. Alkonyodik és a táncosnő kétségbeesetten nézi -a Duna siető fodrait. Elmennek a habok messzire és többé egyiket -sem lehet viszontlátni. A bokrok alatt a sziget bujdosó lakói -ébredeztek és furcsa füttyök hangzottak a félhomályban. Amelie -napernyőjét lógatva, lehajtott fejjel ment el a titkos szigetről és -Nagybotos tíz év multán hiába kereste lábnyomait a füben, a fák -alatt, a hervadt leveleken. Sőt a városban is csak jó darab idő -elmultával kapta az első tudósítást, hogy Amelie, miután a -szinpadtól visszavonult, falusi birtokára költözött. Amelie ugyanis -azon takarékos nők közé tartozott, akik <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> mindig -megőrizték az emlékbe kapott aranyakat. A kakasos pénzek és -szakállas tallérok, amelyek finom bonbonnierbe zárva, karácsonykor -vagy névnapkor helyet kérnek a táncosnők asztalán, a budai rác -bankba vándoroltak és az őszfejű pénztáros tiszteletteljesen -köszönt előre Amelienek.</p> -<p>Némely nők, midőn a nyilvános pályáról visszavonulnak, -üzletalapításon törik a fejüket. A kalap és a keztyű olyan portéka, -amelyet sohasem verhet el a jég. Nem rossz az éjjeli mulatóhely, -amelyben kis szinpad van és az öreg gavallérok ellátogatnak -hében-korban egykori barátnőjükhöz. A multakról elbeszélgetnek és -néhány palackot elfogyasztanak. A zongorás egy régi mazurt játszik… -A legkomolyabb nők azonban mégis inkább a kis falusi birtokhoz -ragaszkodnak, midőn idejük elérkezett és többé már sem táncolni, -sem dalolni nem óhajtanak.</p> -<p>Amelie komoly nő volt és két óra távolságnyira feküdt a -fővárostól a kis falu, ahol megtelepedett.</p> -<p>Luteránusok laktak a faluban, a torony piros fedele messzire -fénylett és az akácok jószagúak voltak az éjszakai esőtől. A ritka, -őszies levegőben messzire hangzott a kovácsműhely hangja és a -korcsma előtt szüretelő kocsisok ültek üres hordóik mellett. A -szőlő megérett és édes szaga volt az embereknek, mint a lakmározó -dongóknak. Még egy régi urasági ház is volt a faluban, olyan -elhagyatott, régi kerttel, ahová csak tönkrement öngyilkos urakat -lehet elképzelni a nagy <span class="pagenum"><a name="Page_131" -id="Page_131">-131-</a></span> fák alá, vagy magányos, elhagyott, -őszülő hajú úrnőket, akik francia könyvet olvasnak és a világért -sem akarnak arra gondolni, hogy holnap jönnek az árverezők. A régi -uraság maradványa gyanánt foltos, vén vadászeb hevert a bedőlt kapu -mögött, öreg cselédasszonyok ruhát teregettek az udvaron és egy -nagy, erkélyes ablak nyitva volt… Talán az íróasztalon, az erkély -mögött most írja végrendeletét az utolsó tulajdonos.</p> -<p>Alig haladt néhány lépést a falu felé Nagybotos, két pejló -zörgős, rugónélküli bricskát hozott szembe vele. A kocsit szüreti -edények töltötték meg és a bakon egy piros, babos kendőjü, -terjedelmes hölgy ült és sárga keztyűiben keményen fogta a -szárat.</p> -<p>A pejkók pompásan ügettek és a kerekek kattogásába vidáman -belezörögtek az edények.</p> -<p>– Nagybotos! – kiáltotta egy erőteljes, fölcsendülő mély hang a -bricskáról.</p> -<p>Viola néhány lépést tett a kocsihoz.</p> -<p>A kendő ugyan mélyen az urhölgy homlokába volt huzva, de óh, -Nagybotos nyomban megismerte az Amelie vonásait. A -pasztell-arcocska barna lett ugyan, de a sötétszürke szempár most -is azzal a régi, csalfa, titkolózó mosollyal nézett Viola úrra, -mint hajdanában. Hatalmas keblek és vállak keletkeztek a lenge -termeten, a kendő alól előbukkanó szőkés fürtök mintha hajporozva -lettek volna.</p> -<p>– Hogy kerül ide, ahol a madár sem jár? – kérdezte vígan az -asszony. <span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span></p> -<p>– Magához jöttem.</p> -<p>– Azt ugyan rosszkor tette. Szüret van a szőlőmben, ezer dolgom, -mert hisz kilopják a szemem, ha magam nem vigyázok. Ha kedve van, -másszon föl ide hozzám az ülésbe. Megyünk a szőlőbe.</p> -<p>Nagybotos ugyan régen elszokott az ugrásoktól, de a falusi -levegő, a váratlan találkozás fölfrissítette vérét és hamarosan a -bakon termett. Az asszony megnógatta a lovakat:</p> -<p>– Sári! – mondta.</p> -<p>Gyorsan és biztosan hajtott, a vasuti sineken nagy zökkenéssel -vágtak át, már hamvas szilvafák és vén diófák enyhe levelei -surolták Nagybotos kalapját. Amelie csupán az ajkát tartotta -összezárva, amint a lovakat kormányozta.</p> -<p>– Tavaly ilyenkor itt fölborultam és a lábamat törtem! – mondta -kissé mélabúsan és erősen a gyeplőbe kapaszkodott.</p> -<p>A présház falán egy régi évszám, a tűz már olyan pirosan -lobogott, mintha színházi dekoráció volna és a vén diófa alatt kis -tábori székek voltak egymásra borítva.</p> -<p>– Ez a szőlőm. Valamikor az anyámé volt, azért vettem, – -mondotta Amelie és a szűk, szürke kabátkát kigombolta. – Hát most -mondja meg, miért jött?</p> -<p>Messziről a szedőasszonyok éneke hangzott, a sárga dombon egy -nyúl futott és a szőlők között tarka madárijesztők állottak -kiterjesztett karral. <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span></p> -<p>– Hát… azért a régi igéretért! – mondta csendesen Nagybotos.</p> -<p>Az asszony lehuzta a keztyűjét. Komolyan és ünnepélyesen nézett -Nagybotos úrra. Mintha az egyik szeme fényesebb lett volna, mint a -másik.</p> -<p>– Emlékszem, – mondta igen egyszerűen. – Igértem, megtartom.</p> -<p>Viola megragadta az asszony kezét:</p> -<p>– Amelie, kérem, bocsásson meg… csak tréfáltam önnel, hisz -jobban szeretem, jobban tisztelem. – Mondja, hogy él, mit -csinál?</p> -<p>– Mint egy kutya, úgy élek, – felelt az úrnő és biztosító-tűvel -föltűzte világoszöld szoknyáját. – Látja, milyen nagy lett a lábam… -Mindig utáltam a fűzős, magasszárú cipőt, hisz a félcipőnél nincs -szebb, – most mégis ebben járok. Imádtam a selyemharisnyákat, -nézze: most csíkos, tarka, pamut, mint a falusi nőké. És milyen -vastag lett a bokám, holott olyan volt, mint a szarvasé.</p> -<p>– Finom és nemes most is.</p> -<p>– Egy darabig férjem is volt, de elkergettem, mert részegen -megvert. Magamban élek és a pap könyvtárából Zwingli életrajzát -olvasom… Esztendők óta nem láttam olyan férfit, akinek fodros, -fehér inge van és selyemnyakkendője. Maga az első… Kérem, -udvaroljon nekem, úgy, mint hajdanában, mikor el akart csábítani a -budai korzón. Én meg száraz szilvafát teszek a tűzre és jósolok -magának a hamuból, mint a falusi boszorkányok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A hőstett.</h2> -</div> -<p>Hadd mondom el egyszer az imádságos Stolniczky kapitány -történetét, aki odafent lakott a hegyoldalban a régi püspöki város -fölött és olyan erős volt, mint a medve. Gyermekkorunkban, messzi -elmult időkben vasárnaponkint láttuk őt a régi székesegyház körül, -a fülkében lakó kőszentek körül őgyelegni. Tizenkét szent szobor -volt az ódon templom körül és Stolniczky mindegyikkel barátságot -tartott. Vasárnaponkint kora reggel meglátogatta őket és néha még a -délutáni litánia is a városban találta őt. Gyakran mondogatta, hogy -egyetlen vágya volna tizenharmadiknak beállni a szentek közé. -Esőben, viharban, télben, nyárban csak álldogálni a keskeny -fülkében, esetleg ócska katonaköpenyegbe burkolózva hallgatni a -szél süvöltését, ami itt a régi székesegyház tájékán, a girbe-gurba -utcák és pohos kanonok-házak között olykor az orgona hangjához -hasonlított.</p> -<p>Stolniczky nem volt mindig szent ember. A <span class= -"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> -gyalogezred, amelyben szolgált, Boszniába való bevonulásra kapott -parancsot. Rendben lett volna a dolog mindaddig, amíg öldöklésre -került a sor. Valahol Szerajevó tájékán Stolniczky kapitány egy -öreg bosnyákot talált az úton, aki hangosan szidalmazta az idegen -katonákat és a katonák császárját. Stolniczky pálinkát ivott ezen a -napon, ami pedig nem volt szokása. Előző napon bokáig lépett egy -megölt ellenség útszélen folyó vérébe. Hiába rántotta vissza a -lábát. Véres lett az. Éjszaka azután a hegyoldalakból szokatlanul -hullottak a golyók, rövidet pukkantak a fegyverek és apró lángok -csaptak föl a sötétségben.</p> -<p>Stolniczky kapitány egyetlen kardszúrással leterítette a -szitkozódó öreg embert. A hegyes vas szinte észrevétlenül szaladt -bele a bosnyák torkába, egy vérsugárba fuladó kiáltás hangzott az -eltorzult ajakról és az öreg arc felejthetetlen rémületet, -szemrehányást fejezett ki. A bánatos szemek sokáig tapadtak -mélységes szomorúsággal a kapitányra. Stolniczky elfordította a -fejét s mindaddig nem tudott megfordulni, amíg a hörgést -hallotta.</p> -<p>A hadjárat végén kapitányi rangot kapott, de már nem tudott -ennek igazában örülni. Nyugalomba kívánkozott, a kardját folyton -véresnek, borzalmat keltőnek látta, mikor derekára kötötte s éjjel -fölriadt álmából: hörgést hallott az ágy alól. Komolyan -megbetegedett s csakhamar megkapta, ami után vágyakozott: a -penziót.</p> -<p>Se családja, se rokona nem volt. Valamikor <span class= -"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> egy -régi kis budai kávéházban töltötte a délutánjait. Odautazott, -mintha hazamenne. Igen ám, de a kis kávéházban a hadjárat alatt -kétszeres figyelemmel olvasták az ujságokat és az ujságokban nem -csupán a regényfolytatások fölött vitatkoztak a furcsa vendégek: -Stolniczky ismerősük hőstettét mindnyájan olvasták és midőn -letelepedett a régi kis sarokasztalhoz, jobbról-balról gratuláltak -neki az öreg bosnyák megöléséhez.</p> -<p>Stolniczky megborzongott. Most látta, hogy mily vadállatok a -civilek, a vérontás tetszésükkel találkozik. Pedig ő nem azért ölt, -hogy dicsőséget keressen. Részeg volt pálinkától és a vértől. – -Sietve hagyta el a kis kávéházat, hogy oda többet be ne tegye a -lábát.</p> -<p>A régi lakásán a háziasszony leányai fölcseperedtek, -kisasszonyok lettek. Körültáncolták Stolniczky kapitányt, akinek -térdén lovagoltak nem régen.</p> -<p>– A boszniai hős! – kiáltották.</p> -<p>Estére a dunaparti korzóra cipelték, ismerősöknek, -ismeretleneknek eldicsekedtek kapitányukkal, aki tömérdek embert -megölt a hadjáratban.</p> -<p>Stolniczky hajnalban csomagolt és szinte szökve távozott el a -barátságos polgárházból, ahol hadnagy kora óta gyönyörködött a -gyermekek növekedésében, a budai kertek tavaszában és esténkint -együtt zenélt vagy regényt olvasott a családdal. <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p> -<p>Budán nem is sokáig volt maradása. Ismeretlen polgárok, akiket -eddig csak látásból ismert, megszorongatták a kezét az utcán.</p> -<p>– Derekasan viselte magát, kapitány úr.</p> -<p>A kis korcsmában, ahol egy darabig senki sem ismerte, egy napon -így szólt a gazda feleségéhez:</p> -<p>– Róza, dupla porciót a halászléből a boszniai oroszlánnak.</p> -<p>Stolniczky szégyenkezve dugta nyakába az asztalkendőt, s többé a -kis korcsmába sem lépett be.</p> -<p>Ha magányos, csendes utcákon ballagott, ahol senki sem ismerte, -olykor hörgést hallott a háta mögött. Az öreg bosnyák haldokló -hörgését. Nem, nem maradhatott többé Budán. Neki vezekelni kell, -Istennel kell kibékülni, amiért az ártatlan öreg embert megölte. -Fájt, sértette, megszégyenítette az emberek magasztalása, mert -bévülről egy belső hang meggyőződéssel kiabált: gyáva gonosztevő -vagy, Stolniczky!</p> -<p>Hol járt, merre járt, amíg a régi püspöki városba került? -senkinek sem mondta el. Kis házat talált a hegyoldalban és nagyon -szerette az ó-templomot. Senki sem ismerte multját, a kezéhez -tapadó vérhez senki se kívánt szerencsét, az emberek úgy bántak -vele, mint öreg, nyugalmazott katonatisztekkel szoktak. Nem -törődtek vele, békében hagyták, a gyerekek köszöntötték az -utcán.</p> -<p>Egy vasárnap, amikor Stolniczky a templomba <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> ment, -girba-gurba utcán haladott át, ahol rémült arcú, menekülő -emberekkel találkozott.</p> -<p>– Veszett kutya! – kiáltották jobbról-balról és az asszonyok -őrült kétségbeeséssel vonszolták magukkal gyermekeiket. És a -kapukat ijedten becsukták a menekülők előtt.</p> -<p>Egy szegény asszony, – bizonyos Kovács özvegye, – három gyerekét -ragadta magával. A két kisebbik a karján volt, a harmadik, egy -ötéves leányka az anyja szoknyájába kapaszkodva futott a veszedelem -elől. Apró, mezítelen lábai tipegve, szinte fájdalmas sietséggel -taposták a hegyes köveket. Az asszony a kebléhez szorította -kicsinyeit.</p> -<p>A kisleány egyszerre elbocsátotta az anyai ruhát és elbukott a -köveken. Síró sikoltással kapott utána az anyja, most elejtette a -másik kicsinyt a karjából.</p> -<p>S e percben föltünt a veszett kutya.</p> -<p>Komor, fekete falusi eb volt, dühödt morgással, fölhuzott -farokkal, tajtékzó szájjal rohant, mint a kikerülhetetlen -veszedelem.</p> -<p>Egyenesen a hempergő, jajveszékelő gyermekeknek, tébolyodott -módjára sikoltó anyának tartott.</p> -<p>Stolniczky ekkor előlépett a fal mellől és botjával -fejbekólintotta az ebet.</p> -<p>Az állat meghátrált, aztán Stolniczkyra vetette magát.</p> -<p>A kapitány hatalmasan hadonászott botjával. Az eb dühödten -támadott, a bot eltört, s ekkor a <span class="pagenum"><a name= -"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> kapitány a két kezével -torkon ragadta az ebet. A földre nyomta és megfojtotta, mintha -valamely csodálatos erő és ügyesség szállotta volna meg a gyermekek -védelmében.</p> -<p>Ettől a naptól fogva nem hallott többé halálhörgést Stolniczky -kapitány az ágya alól. Sőt új ismerőseinek bevallotta, hogy részt -vett a boszniai hadjáratban.</p> -<p>A régi templom szentjei körül járkálva, már kiszemelte magának a -tizenharmadik fülkét, ahol álldogálni fog. Hős férfiak a szentek -között érzik jól magukat.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Nagybotos Viola.</h2> -</div> -<p>Ernő, mert így hívták, mint a beteges kis fiúkat, akiknek -tizenöt esztendős korukban is hosszú hajuk és széles gallérjuk van, -s barátjukat szájba csókolják, – húsz esztendős korában vette föl -ezt a nevet, amely név alatt körülbelül kétezer nőnek bemutatkozott -országunkban és télen a hóba rajzolta vagy a zuzmarás ablaküvegbe -karcolta, szerelmes levelek alá kanyarította, amely leveleket -költők műveiből állította össze és a kis szobaleánynak épp olyan -grandezzával vallotta meg, mint a gazdag öreg asszonyságnak, – -mintha már nevével együtt szerelmet is vallott volna.</p> -<p>Nagybotos Viola Ernő egykor a Jézus-társaságbeli atyáknak volt a -kedvence a szatmári rendházban és Tamás superior komolyan -gondolkozott azon, hogy a nagytehetségű ifjút idővel Jézus szolgái -közzé sorozza: vasárnaponkint Ernő mindig sokkal több -szentképecskét kapott ajándékba, mint növendéktársai, valamint -későbben is Ernő a nőktől, <span class="pagenum"><a name="Page_142" -id="Page_142">-142-</a></span> az élettől, sőt az időjárástól is -bővebb élvezeteket igényelt, mint bárki. Házasságszédelgés, majd -szerzetesi öltözet viselete miatt üldözték; ékszerészektől -ékköveket, uzsorásoktól pénzt és szépfeleségű polgároktól -barátságot csalt; talán hosszabb ideig tartózkodott egykor Vácott, -mint amennyi időre egy közönséges látogatás szokott terjedni a -csendes püspöki városban; vasuti kocsik alatt utazott egyik -országból a másikba; a francia kártyát mesterien keverte, de a -díjért a repülő galambot is lelőtte; egyszer önvédelemből megölt -valakit a szász erdőkben és ha többet ivott a kelleténél, -ismeretlen embereknek elmesélte a gyilkosság részleteit; a vonakodó -nők – a nők néha azért ellenkeznek, mert az ellenkezéssel önmagukat -gyönyörködtetik – fenyegetésül meghallgathatták három felvidéki nő -szörnyű halálát, akiket Ernő visszautasítás miatt a folyóba dobott, -habár az effajta történetkét a tisztes családapák és öreg kanonokok -is föl szokták használni a nők körüli széptevésnél; a nagyanyjáról -azt mesélte, hogy Paskievics orosz generálisnak volt a szeretője -49-ben, míg anyját Skóciába, egy zordon vadászkastélyba szöktette a -fiatal tiszt úr, Viktória királynő rokona (kár, hogy a két öreg -asszonykát többen ismerték a veszprémi templom hátsó soraiból); -atyja: az esztergomi herceg volt, aki mint a klasszikus versek -fordítója hírneves volt az irodalomban és születésének igazolására -Ernő gyönyörűen szavalt az eredeti Danteból strófákat; az -úrhölgyekkel úgy bánt, mint az éjjeli táncosnőkkel, <span class= -"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> a -megismerkedéskor harisnyakötőjüket kivánta látni, míg az éjjel -szerencsétlen teremtéseivel, szájukkal éneklő, lelkükkel síró -dámáival, strucctollas kalapos és olykor túrót ebédelő hölgyeivel -úgy bánt, mintha valamennyien ama liliomos-házból származnának, -amelyből eredni körülbelül a legelőkelőbb dolog, még a királyoknál -is és talán ennek köszönhette számtalan sikerét Ernőnk a kivágott -lakkcipők és zárt nadrágok világában, midőn az éjjel kis -színpadjain emeletnyi magasságba emelkednek a szoknyafodrok; csupán -az ápolónőket tisztelte, akik téli hajnalon a Rókus kápolnájában -imádkoznak, a sarkon még tünődő várakozással állonganak az éj -elszomorodott leányai és odafent, a kórház magasságában, egy -világos ablak mögött talán éppen akkor állítja a spanyolfalat egy -ágy elé a nővér, aki ezért a mindennapi szentmiséről elmaradt. És -ha az időjárás késő őszre fordult, Ernő a budai erdők szállongó -sárga levelei között olyan lágy léptekkel sétálgatott, mint egy -romantikus költő.</p> -<p>Meg-megállott, szinte könnybeborult szemmel nézte a hervadó -tájat, szíve mélyéből sóhajtott és eszeágában sem volt -megszólongatni a randevura váró hölgyeket.</p> -<p>Egyszer éppen hónapokig ostromolt álnevű levelekben egy uri -asszonykát, akiről a háziorvos a bizalmába férkőzött Ernőnek -elárulta a nagyfokú hisztériát. Ernő megleste őnagyságát a -hangversenyterem előtt. Igen, olyan volt a dáma, amilyennek -<span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span> elképzelte. Fekete, nyulánk, sovány. Az -arca a vastag puder alatt is kissé sárgás és sűrü fekete haja oly -erős, mint a lembergi ghettó hölgyeié. És az egyik szeme alig -észrevehetőleg kisebb, mint a másik és emiatt, mintha kissé -kancsalítottak volna a szemek, mint egy Tolsztoj regényhősnőé. -Midőn fogatából kiszállott: csodálatosan szép cipő, finom harisnya, -elragadó metszésű láb mutatkozott, amire Ernőnek egy régi jelmezbál -jutott eszébe, midőn az úrnők uszályukat karjukra vetették és a -mazurka hangjainál Ernő egész éjszaka csak a táncos női lábakat -nézte. És a ruhatárban lelopott egy cipőt a legszebb női lábról és -sokáig tartogatta az ágyában. Piros köpeny, fehér hattyuprém és -tündöklő ékszer egészítette ki az úrnő megjelenését. A kapun a -sárga színlapok Csajkovszky zenéjét hirdették és Ernőnek abban az -időben csupán annyi pénz volt a zsebében, amelyen egy levéljegyet -vásárolhatott. Azon éjszakán levelet írt az úrnőnek, mint külföldi -régiségkereskedő, aki fővárosunkban időzve, a hangversenyteremben -megigéztetett. Ince pápa koronájából való Szűz Anya szobrocskáját -és a nagy pápa híres gyűrűjét kínálta az úrnőnek, ha még egyszer -láthatja. A levélre, mint Ernő számította, válasz nem jött. Flóra -gazdag és erényes úrnő volt. Ernő azonban nem hiába tanulta meg a -levélírást egy nagyon művelt öreg úri nőtől, akivel fiatal korában -évekig levelezett és csupán azért nem vette feleségül a hölgyet, -mert a Johannita-rendnek volt lovagja, – a régiségkereskedő üzleti -hangú levele <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span> után, mint francia herceg jelentkezett. -Titokzatosan, aranyporzóju lila tintával és egy előkelő fogadó -levélpapirosán írt Ernő és nemsokára ezután, midőn a Flóra háza -előtt elsétált az Andrássy-úton, megelégedéssel tapasztalta, hogy a -polgáriasan fehér csipkefüggönyöket sárga selyemfüggönyökkel -cseréltette ki az úrnő. Mert hisz Ernő megírta, hogy sárga rózsát -látott a Flóra hajában ekkor és ekkor. A fogadói portás azonban -üres tenyérrel jelezte, hogy a herceg címére levél nem érkezett. -Ernő ekkor mint költő lépett föl. Levelében ecsetelte a -szenvedéseket, amelyeket a hölgy hideg vonakodása okoz neki, -természetesen Danteból citált, mert a hasonló származású férfiaknak -nem lehet más a költője, a fehér violát nevezte meg virágjának és -néhány nap mulva az Andrássy-úti ablakban három cserép fehér viola -lett látható. Minden más férfiú fölrohant volna e kedves jeladás -után az úrnő otthonába, hogy letérdepeljen a drágaság előtt, Ernőt -azonban óvatossá tették régi szenvedései. Többnyire éjjel sétált -csupán az ablakok alatt és kipuhatolta, hogy a gyönge világosságot -az úrnő ágya mellett álló villamoslámpa terjeszti. „Lehet, hogy az -én leveleimet olvasgatja!“ – gondolta magában Ernő és a szíve -erősen dobogott.</p> -<p>Néhány hét mulva aztán eltökélte magát a döntő lépésre. Levelet -írt, amelyben megírta magáról mindazt, amit a fejezet elején -közöltünk Ernőről. Sőt nem felejtette el megemlíteni, hogy egyszer -Pozsonyban, egy régi templomban föltörte az oltári <span class= -"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> -szekrényt… Ha így is szereti, ha ezek után is ismerni óhajtja -Flóra, legyen ekkor és ekkor a Hüvösvölgyben, bizonyos padon -foglaljon helyet, ott most nagyon szép az ősz.</p> -<p>Ernő elsétált az erdei úton, mintha csak véletlenül került volna -e tájra és botjával a leveleket piszkálta. A fák alatt, a csendes -délutánban egy szürkeruhás, lefátyolozott arcú, kistollas kalapkájú -előkelő hölgy üldögélt és az ernyőjével vonalakat rajzolt a földre. -Flóra volt. Ernő azonban a táj egy gyönyörű részletét figyelte -éppen, az aranysárga erdős dombot és ügyet sem vetett a várakozó -hölgyre. <i>(Részlet egy regényből.)</i></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Márciusné délutánja.</h2> -</div> -<p>Márciusné, a vértanú özvegye tavasszal minden esztendőben -ünnepélyt tartott budai házában. Egy fekete fátyollal letakart, -nemzetiszínű szalagos acélmetszetről (amely egy köpenyeges, -tollaskalapú guerilla-vezért ábrázolt), lekerült a fátyol és -kanyargós utcácskából a vizmosta lépcsőkön, a hegyoldalba -ragasztott házba mindenféle öreg asszonyságok és öreg emberek -bandukoltak fölfelé. Tavasz volt, a Tabánban ragyogott a torony és -a harangütések messzire hangzottak, mintha a téli rekedtség -elmulott volna a harangok torkáról. Márciusné régi selyemruhában, -fekete keztyűben és fátyollal hajában tett-vett az ódon budai -házikóban, virágokat helyezett kék porcellánokba és az -acélmetszetet gondosan megtörölgette.</p> -<p>– No, te lator, – mondta nevetős hangon, – megint eljönnek az -asszonyok, hogy rólad beszélgessenek.</p> -<p>Valóban topogott is már fölfelé a lépcsőkön <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> két -öreg asszony, bánatosak, mint a temetői füzek, egy kis szél kellene -csupán, hogy megrázza száraz gallyaikat.</p> -<p>– Isten hozta! – mondta Márciusné és leültette az öreg -asszonyokat az acélmetszet alá. – Március nevében is köszönöm, hogy -nem feledkeztek meg az évfordulóról.</p> -<p>Az öreg asszonyok elhelyezkedtek, mint régi, mohos fejfák. Budai -asszonyságok voltak, akik egész életükben a kályha mellett ülnek, -húsz év óta nem voltak Pesten, a Várba szeretnének egyszer -följutni, de félnek a sikló-vasuttól és életük és mindenük a -vasárnapi templomjárás a Krisztinába. Tavasszal azonban -meglátogatják Márciusnét, hogy a szokásos uzsonnát elfogyasszák. A -kávét a kávéházból hozzák, a süteményt a várbeli cukrászdából… -Komolyan, szájuk szélét törölgetve ültek az acélmetszet alatt s -egyetlen pillantást sem vetettek a „latorra“, akinek tiszteletére -összegyülekeztek.</p> -<p>Újra nyilik a kis kertajtó. Cifra kis kalapban (amilyenben már -csak Budán járnak), világos, de ócska köpenyegben egy madárfejü -hölgy biceg föl a lépcsőn. A budaiak figyelmeztetőleg megérintik -egymás könyökét. Az újonnan érkezettnek valóban karminvörösre van -festve ráncos arca, amely olyanszerű, mint a kert sarkába vetett, -esőmarta régi kályhacső.</p> -<p>– Szabadság, szerelem! – kiáltja vékony hangon a virágos kalap, -amint megáll, hogy kifújja <span class="pagenum"><a name="Page_149" -id="Page_149">-149-</a></span> magát, – viharosan ölelkezik -Márciusnéval és halkan, kotyogva beszélnek, mint mikor két vén tyúk -összetalálkozik a sövénynél. A kiskalapos valamely rejtett helyről -ibolyabokrétát vesz elő és gyorsan az acélmetszet alatt -elhelyezi.</p> -<p>– Úgy, úgy, Kornélia, te mindig kényeztetted e latort, pedig nem -érdemelte meg! – mondja Márciusné.</p> -<p>– A vértanú mindent megérdemelt! – felel áhítatosan Kornélia. – -Istenem, mikor a régi Nemzetiben játszottam és ő az első sorból -tapsolt!… Talán „Gringoir“-ban vagy „Bánk bán“-ban… Szabadság! -Szerelem! Csupán az ő kedvéért szeretnék még egyszer fiatal -lenni!</p> -<p>– No lator! – szól Márciusné és int a fejével a képnek.</p> -<p>A tollaskalapu bő köpenyegéből egykedvüen nézi a társaságot.</p> -<p>– És Körmöcziné hol maradt? – kérdezi az egyik budai asszonyság. -– Tavaly nemzetiszínű övvel a derekán és zászlóval jött -fiákkeren.</p> -<p>– A jó Fáni meghalt, hölgyeim, – felel élénken Kornélia és egy -holtemberképü tükörben megigazítja kalapkáját. – Igen… igen… A -forradalmi hölgyek társasága eggyel kevesebb lett. Eggyel -kevesebben ápoljuk a vértanú emlékét márciusban. A jó asszony -bizonyosan azt hiszi, hogy a másvilágon újra pásztorórázhat a -vértanúval, mint egykor a városerdőben… <span class= -"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span></p> -<p>– Amikor az esernyőmmel megvertem mindkettőjüket! – szólt közbe -Márciusné.</p> -<p>Kornélia gyors mozdulattal megsimogatta a háziasszony -karját:</p> -<p>– Kedvesem, igen helyesen cselekedett… Habár Körmöcziné váltig -hangoztatta, hogy szívesen szenvedett a vértanúért. Ma chere! -Ördöngős férfiu volt a vértanú!</p> -<p>– Hallod, lator? – szólt ismét a közömbös acélmetszethez -Márciusné. – A dámák manapság is emlegetnek, pedig azóta nem igen -van olyan férfi Budán, akivel össze ne szűrték volna a levet. -Mindegy a dámáknak, hogy forradalmi ezredes vagy cserepár dobos -valaki. Csak férfi legyen.</p> -<p>A régi katonai temetőből látogatóba jött mohos fejfák -méltatlankodva csóválták meg pókhálós fejüket.</p> -<p>– A vértanú szent férfiu volt! – mondta az egyik -bizonytalankodva, mint az esővíz csurog be a rossz ablakon.</p> -<p>– A legszebb ember volt Magyarországon. Olyan hangja volt, mint -az oroszlánnak… Szabadság! Szerelem! Mikor ezt mondta, ugrálni -kezdett a nők szíve!…</p> -<p>– A nők szíve! Majd mit mondtam, – felelt Márciusné és megvető -pillantást vetett az acélmetszetre. – Bolond lator volt a vértanú, -aki minden szoknya után szaladt. Azt hitte, hogy az egyik krinolin -nem olyan, mint a másik krinolin. Az én <span class= -"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> -barchett-nadrágom azért nem tetszett neki, mert Körmöczinének -vászonalsója volt…</p> -<p>– Ma chere, barchett-et csak falun viselnek, – szólt közbe -élesen Kornélia.</p> -<p>Márciusné erre olyan vörös lett, mint a pulyka.</p> -<p>– Sajnálom, hogy ilyesmit kell hallanom. Azt hittem, hogy ti jó -barátnőim vagytok. S most kiderül, hogy mind hamis kigyók vagytok. -Egytől-egyig a vértanú szeretői voltatok. Ó, Istenem, micsoda -elvetemültség is kell ahhoz, hogy a jó barátnőt a háta mögött -kijátszák a férjjel.</p> -<p>– Drágám, ti nem is voltatok törvényesen megesküdve, – szólt -könnyedén Kornélia.</p> -<p>– Mindjárt megseprüzlek, – felelt Márciusné. – Életében -elvettétek tőlem a nyomorult latort, kifestettétek az arcotokat, -emelgettétek a szoknyátokat, a derekatokat ráztátok… Azt hiszitek, -hogy én nem tudom, hogy mi kell egy férfi elcsábításához? Csak a -harisnyakötőt kell neki megmutatni.</p> -<p>– És a szív-nemesség? A lélek műveltsége, kedvesem? – kérdé -csodálkozó hangon Kornélia.</p> -<p>Márciusné gyűlölködő pillantást vetett a vértanú arcképére.</p> -<p>– Hallod, te lator? Tudod most már, hogy mivel tettek -bolonddá?</p> -<p>Fölkapta a fekete vásznat, amellyel az acélmetszet az év többi -napjaiban leborítva szokott lenni és gyors mozdulattal a vértanú -képére borította. <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span></p> -<p>– Úgy, – mondta. – A nemesszívü dámák most már nem látnak.</p> -<p>Odakünn öreg botnak kopogása hangzott.</p> -<p>Jégszürke fejü, görnyedt hátu, honvédsapkás férfiu botorkált az -ecetfák alatt. Mintha az elszökött tél térne vissza a budai hegyek -közül.</p> -<p>A nadrágon, a cipő fölött, három gomb és zsinór volt.</p> -<p>– Paja bácsi! – kiáltotta lelkesen Kornélia.</p> -<p>Márciusné gyűlölködő pillantást vetett az egykori -szinésznőre.</p> -<p>– Az én házamban én fogadom a vendéget, – mondta sziszegve és -mosolyogva. Tél apó elé sietett.</p> -<p>Megveregette a hátát, megsimogatta a kezét, dédelgetve a karja -alá nyult.</p> -<p>A budai temető fejfái a viklerek alatt összeérintették a -könyöküket.</p> -<p>– Szegény vértanúm! – sóhajtotta Kornélia és alig hallhatólag -fütyülni kezdett a tükör előtt.</p> -<p>Az öreg honvéd tempósan, nagyot nyögve helyezkedett el egy -magashátu székben.</p> -<p>– Ej, haj! – mondta egy bedőlt sírboltból. – Azt a huncfut -vértanút még mindig szeretik az asszonyok?</p> -<p>Bizonyos fáradtsággal végiggurította fénytelen kék szemét a -társaságon.</p> -<p>– Kávézzunk! – mondta özvegy Márciusné és mosolygott, mintha -előre érezte volna a kávé illatát. <span class="pagenum"><a name= -"Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> – Kávézik, Paja bácsi? -Vagy borocskát akar? Van ám az is a háznál.</p> -<p>– Kávécskát, fiam, – felelt az öreg ember.</p> -<p>A budai asszonyságok elhagyták a sírdombot, ahol szomoru -ciprusként üldögéltek, közelebb huzódtak az asztalhoz.</p> -<p>Csupán Kornélia álldogált halkan fütyörészve a holt-tükör -előtt.</p> -<p>Megnézte magát oldalról, sőt hátulról is.</p> -<p>– Szabadság! – mondta dalolva.</p> -<p>– Az, fiam, – felelt Paja bácsi.</p> -<p>A kávésibrikek a viaszos vászonra kerültek és a sütemények -omlósan pislogtak ki kosarukból.</p> -<p>Halk kanálcsörgés hangzott föl.</p> -<p>Paja bácsi lesimította szakálláról a kiflimorzsát:</p> -<p>– Nem is volna rossz gazdag embernek lenni, – mondta dohos -hangon. – Mindennap ilyen kávéval lehetne élni.</p> -<p>A vértanúról, az ördöngősről többé szó nem esett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A kapcabetyár.</h2> -</div> -<p>A ruháján lilaszínű apró koszorúcskák voltak és szélesen ömlött -alá a karcsúlábú, médálionhátú székről, amelyen Gyöngyösi Julianna -ábrándozott.</p> -<p>Tavaszi este volt ekkor, az Ipoly fölött köd járt, mint lappangó -vándorlegény és a fák, bokrok a kertben fázékony kedvvel állongtak -helyükön. A kerítés barna x-betűivel hosszan nyulott el a kert -mögött, aztán egyszerre a betűk eltöredeztek, az x-nek egyik szára -maradt helyén, végül már az sem. Az erdő ide nem messzire volt, -fehér-, barnafoltos nyárfák vonultak meg az emelkedésen, ahol igen -tiszta volt minden, mert a hólé innen folyt le először, kékvarju -kiáltott a fák között és a galyakon, mint titkos jelvények, -különböző madárfészkek hintáztak. Most csendes volt az erdő s a fák -alól egy ködből, ábrándból való vitéz lépett elő.</p> -<p>Gyöngyösi Julianna nagyon természetesen azt hitte, hogy álmodik, -midőn az udvarház ablakából megpillantotta a vitézt. Kora délután -óta zenéléssel <span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> töltötte az időt. Egy divatos -szerenádot tanult és a spinéten s hárfán egyforma kedvvel játszá. A -szerenád lágy hangjai még ott bolyongtak feje körül, lisztes arcú -Pierott áll színes ruhájában az erkély alatt a havon s húros -szerszámját kitartással pengeti. A háttérben fénylő ablakok mögött -vöröslő függönyökön túl tarka álarcos bál repked, kibomlott hajú -nők rohannak tova táncközben, vérpiros arcú férfiak vágtatnak… -Szemét sokáig lehunyva tartotta az egykori színésznő, mert csak -lehunyt szemmel lehet igazán ábrándozni. Midőn újra körülnézett, -Pierott elment az erkély alól, nyirkos tavaszi köd feküdte meg az -Ipolyt és a számtalan x-betűből összetoldott kerítés mellett -hosszú, nyugodt léptekkel közelgett valaki, aki idáig a -besötétedést várta az erdőben.</p> -<p>Egy betyár.</p> -<p>Julianna nyomban megismerte, mert a környéken már régen -beszéltek a betyárról, aki esztendők óta lappangott az Ipoly -környékén. Valamely jóravaló úri család ivadéka volt, atyafisága a -megye, szeretője minden parasztmenyecske s az úri hölgyek véle -álmodnak, a neve Kázmér. A pajkos Kázmér! Gyöngyösi Julianna -szívére szorította a kezét. Istenem, most mi történik? Férje nincs -itthon, a cselédség gyáva. Hova meneküljön? A betyár árvalányhajas -kalapjában, vállára dobott fekete szűrében nyugodtan, minden -alattomosság nélkül lépkedett a kerítés mellett. Csak éppen a háta -mögé is nézett néha. Meg elkerülte a kert sűrűségeit. Egy-két -<span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span> perc mulott el, aztán Kázmér már ott -állott az ablak alatt, amelynek egyik szárnya nyitva volt. -Juliannának nem volt ereje még ahhoz sem, hogy bezárja.</p> -<p>– Jó estét kívánok! – mondta Kázmér és a kalapját megemelte.</p> -<p>Kékszemű, barna ifjú volt. Az elbizakodottak mosolya az ajkán, a -haja hullámos és a nyakában szinte költői kedvvel megkötve egy -kékpettyes Lavallier-kendő. A szűr alatt rövid fegyver csüngött, -mint az orvvadászoké. Az egyik keze fekete selyemkendővel volt -bekötve. Bátorság, szinte nőies elszántság sugárzott harmatos -szeméből, amint az ablak alatt megállott, sem jobbra, sem balra nem -nézett, csupán Juliannára.</p> -<p>– Nyisson ajtót, szép asszony, mert az ablakon megyek be, – -mondta titkos jókedvvel.</p> -<p>Az asszony intett.</p> -<p>– Jőjjön, – mondta, vagy csak képzelte, hogy mondja. Egy fehér -ajtót félig fölnyitott s a betyár kalaplevéve a szobába lépett. A -kályhában maradék zsarátnok pislogott, mint vén ember piroskarikás -szeme. A hangszer szekrénye még nyitva, a hárfa aranyos rámája -megpihent s a falon komolyodva ketyegett egy nagy óra bagoly és -zarándok társaságában.</p> -<p>– Milyen jó itt, – mondta Kázmér és a szűrét ledobta. – A -becsületes embernek van a legjobb dolga. A kegyed férje, -gyönyörűség, görbe dolgot <span class="pagenum"><a name="Page_158" -id="Page_158">-158-</a></span> még nem csinált életében. Istenem, -ha egy hétig élhetnék nyugalomban!</p> -<p>A kényelmes széken elhelyezkedett Kázmér, kék szemével apróra -megvizsgált mindent a szobában, talán abból a szempontból is, hogy -mit visz majd magával, aztán az asszonyra tévedt a pillantása, -amelyet kissé dagadt szemhéjai alól megindultság nélkül jártatott -végig a világszép dámán.</p> -<p>– Kegyed ugy-e bár, színésznő volt azelőtt, mielőtt Gyuri -elvette volna? – kezdte a betyár a székén hátradőlve. A lábait -egymásra vetette és nem sokat törődött az asszony csodálkozó -tekintetével.</p> -<p>– Színésznő voltam, – felelt Gyöngyösi Julianna. – Nem -szégyenlem. Az ország első színházának voltam tagja.</p> -<p>– Tudja, az mindegy. Színésznő: színésznő akár vidéken, akár -Pesten. Gyuri sok ellenséget szerzett magának a házasságával. Gyuri -jómódú ember s azzal számítanak a megyei familiák. Azt hiszem, -kegyednek nincs még itt egyetlen ismerőse?</p> -<p>– Nincs, – felelt Julianna. – Én lenézem a műveletlen, -tanulatlan vidéki kisasszonyokat és az asszonykákat, akik -tehénfejésen kívül egyebet nem tudnak. Nem óhajtok senkivel sem -megismerkedni. Szeretek egyedül lenni, olvasgatni, zenélni.</p> -<p>A betyár a hangszerekre nézett.</p> -<p>– A zenét sokfelé kedvelik, nálunk a leányok <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> mind -tanulnak zenézni. Gyarmaton híres tanár van. Szarvadi. Igy -hívják.</p> -<p>Gyöngyösi Julianna vállat vont. Büszke, nemes fejtartása volt, -mint Zrinyi Ilonának. De most még büszkébb volt. A betyár -csendesen, gúnyosan mosolygott a bajusza alatt.</p> -<p>– Mondja, szép asszony, nem szeretne például Görögháziékkal, az -én rokonaimmal megismerkedni? Az én rokonaimmal én rendelkezem. -Rájuk parancsolnék, megfenyegetném őket. És a többi. Ha egyszer meg -volna törve a jég, a többi már magától menne.</p> -<p>Gyöngyösi Julianna megrázta a fejét:</p> -<p>– Az ön rokonai éppen úgy nem érdekelnek, mint bárki a -vármegyében. Ismétlem, egyedül szeretek lenni. Szép könyveket -olvasni legfőbb mulatságom.</p> -<p>– Asszonyom, ön úgy látszik nem tudja, hogy Görögháziék a -legelőkelőbb emberek a vármegyében? A főispán rokonai.</p> -<p>Julianna legyintett.</p> -<p>– Még a főispánjuk sem kell.</p> -<p>A betyár a puska agyával megdöngette a padlót.</p> -<p>– Látom, hogy igazuk van az embereknek. Maga egy kellemetlen, -hencegő teremtés. Vajjon mire olyan nagyon büszke? Az urára? Gyurka -hatökör volt már az iskolában is.</p> -<p>Az asszony kipillantott az ablakon.</p> -<p>Zsandárok rézsisakja tünt föl az erdő mellett <span class= -"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> -kanyargó úton. Hárman voltak. Szürke köpenyegük erősen világított. -Lovaik hosszú lábaikkal sietve lépegettek.</p> -<p>Gyöngyösi Julianna az ablakon át a zsandárokra mutatott.</p> -<p>– Majd talán kiáltok nekik! – mondta és az ablakhoz lépett.</p> -<p>A betyár elsápadt, megriadva nézett körül. Nincs menekvés.</p> -<p>– Asszonyom, – kiáltotta riadtan. – Örökre híve leszek, ha -megment.</p> -<p>– Önnek vér is tapad a kezéhez. Bünhődnie kell, – felelt -Julianna.</p> -<p>– Könyörgöm!…</p> -<p>A zsandárkáplár leugrott a lováról. A terhelőt megigazította. -Sokáig bajlódott vele.</p> -<p>– Asszonyom! – szólt rekedten a betyár, – kegyed nem is tudja, -hogyan kerültem ide? Nem is kérdezte, pedig ha tudná… Én már nagyon -régen szerelmes vagyok magába. Imádom, asszonyom. S ezért is -megérdemlem, hogy megmentsen.</p> -<p>A zsandárok tanakodva néztek az udvar felé.</p> -<p>Az asszony az ablaknál állott.</p> -<p>– Belátom, hogy neveletlen, durva voltam, kérem, bocsássa meg. -Hisz szeretem, s ez a legfontosabb. Ezért szeretnék megtenni -mindent, hogy kibékítsem. Ha akarja, ön lesz az első dáma a -vármegyében. Az én kezeim hosszuak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_161" id="Page_161">-161-</a></span></p> -<p>A betyár térdeplő helyzetből beszélt s az arca vértelen volt, -mint a papiros.</p> -<p>A zsandárok csendesen tovaügettek. Széles hátuk a szürke -köpenyben elvegyült a félhomály szineivel, csupán rezes sisakjuk -meredt ki a tavaszi ködből. Az asszony bezárta az ablakot.</p> -<p>– Megkegyelmeztem! – mondta.</p> -<p>A betyár talpraugrott, a fegyvert az asszony mellének -szegezte.</p> -<p>– És most elő az ékszerekkel! <span class="pagenum"><a name= -"Page_162" id="Page_162">-162-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Klaránsz utazása.</h2> -</div> -<p>A kisasszony oly szép volt, mint egy régi, nemes acélmetszet és -leginkább solymászó hercegnőhöz hasonlított. Egyetlen fehér -kócsagtoll emelkedett ki selyemsipkájából és a ruhája zöld -bársonyból volt, mint a lovagnőké. Tündöklő barna szemei nemes vén -tölgyek alatt elvonuló erdei forrás fényességéhez hasonlítottak és -bevilágítottak a kis vidéki cukrászboltot. A kisasszony teát ivott -– cukor nélkül, mint a férfias ladyk, akiknek saját teaültetvényük -van a brit gyarmatokon. Mézet evett és a vidéki cukrászbolt -egyetlen likőrösüvegéből finom pálinkát ivott. Az üvegen tintával -rajt az évszám: 1812. Isten tudja, hogyan került e ritka likőr a -kis cukrászboltba, amelyet a solymásznő kedvéért a fehérhaju -tulajdonos áhítattal fölbontott.</p> -<p>Délelőtt volt s a cukrászboltban csupán a nyugalmazott tiszt -olvasta a „Pester Lloyd“-ot. A szürke katona korántsem köhögött -annyit, mint <span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span> egyébkor, a legyek felé sem csapkodott -csendes káromkodással az ujságjával, meghatottan ült helyén az -ablaknál s a pirosarcu, fehérkezü tulajdonossal váltott néha -alattomos pillantást, amint az a függöny mögött megjelent.</p> -<p>„Kicsoda a nagyszerű idegen dáma?!“ – kérdezték szemükkel -egymástól a solferinói ördöngős fickó és Lionetti úr, akinél -hetykébben senki sem tudta fejére illeszteni a bársonysapkát.</p> -<p>A hölgy szakértelemmel kavargatta a teát, tündöklő tekintetével -zavarba hozta a tisztet, tulajdonost, tán még a bécsi élclapot is, -amelynek cimképén piros trikós hölgy állott zöld napernyő alatt, s -ez volt éppen a vicc.</p> -<p>Rövid idő mulva egy barna, kockás kabát imbolygott el a -cukrászbolt ablakai előtt. Olyanforma kabát volt az, amilyenben a -pesti színházban a vándorszinészt ábrázolják. A kabát gallérja föl -volt gyűrve és miután alaposan megfigyelte a cukrászbolt belsejét, -az aranybetűs ajtón betolongott és a kötött sapkát félméternyire -huzta, amíg megszabadította tőle fejét, borotvált, rezes arc s a -hang oly édeskés, mint egy vén papé.</p> -<p>– Gyermekem, a direktor mindjárt itt lesz a próbáról, – mondta a -szinész és letelepedett az asztalhoz.</p> -<p>A szinész megérkezése nem kellemes csalódást keltett a -cukrászboltban, ahol némelyek már szívesen elhitték, hogy a -kócsagtollas, előkelő hölgy átutazó osztrák főhercegasszony. A „P. -Ll.“ bosszúsan <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span> megzörrent, Lionetti úr hirtelen a -madárkalitkánál talált elfoglaltságot, pedig csak néhanapján nézett -a búskomor rigóra.</p> -<p>– Mit próbáltok? – kérdezte érdeklődve a hölgy.</p> -<p>– Valami új operett ez. Nekem nincs szerepem benne. Angol -ostobaság. Ha vendéged lehetek egy pohár anizettre…</p> -<p>– Kedves Mályvai, maguk elzüllenek a vidéken. Kóstolja meg -inkább ezt az ó-pálinkát. Anizettet csak a bakahadnagyok isznak a -kávéházban, – mondá a dáma.</p> -<p>Mályvai vállat vont.</p> -<p>– Iszunk mi néha törköly-pálinkát is. Majd meglátod, Klári.</p> -<p>– Klaránsz, gyermekem. Matskaházi Klaránsz a nevem, – mond a -hölgy hevesen. – Nos, hogy megy nálatok?</p> -<p>– Sehogy, gyöngyvirágom, – felelt a szinész és hosszasan -krákogott a pálinka után. – A dráma éppen senkinek sem kell, üres a -bódé, ha szalondarabot játszunk.</p> -<p>– Majd megváltozik a helyzet, kisapám. Befőzöm ezt a vidéki -várost. Be én.</p> -<p>A komikus torz-mosollyal bólintgatott, mintha igen mulatságos -dolgot hallana.</p> -<p>– Csak főzd be, gyermekem. A társulat úgyis koplal karácsony -óta.</p> -<p>A szinésznő letette a poharat, amelyben olyan <span class= -"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> pirosan -csillogott a szesz, mintha régi pápák vére volna. Az üvegen egy -ó-apátság cimere látszott.</p> -<p>– Mehettem volna a Nemzetihez, tudod, de mit csináltam volna -ott? A vén szinésznők minden valamire való darabot elvesznek a -fiataloktól, – mondá elbeszélő hangon Klaránsz és rubintgyűrűjére -nézett. – Én játszani akarok, amíg szép és fiatal vagyok, nem pedig -a kelléktárban heverni. Drámát, sok drámát. Gyönyörü hősnőket… -Mikorára tűzte ki a direktor „Fedorá“-t, amelyben bemutatkozni -óhajtok?</p> -<p>A vénecske szinész nevetett:</p> -<p>– Nem szoktak nálunk előre kitűzni. Egy-két nap alatt -elkészülünk minden darabra. Még az operetteket is kéz alatt -tanuljuk. Ám itt jön Somhegyi, drága direktorunk.</p> -<p>Egy kövér, hód-bundás és dupla cipőtalpú férfiu nyomult a -cukrászboltba. Gyémántgyűrű volt a kezén és a nyitva hagyott bundán -vastag aranylánc csillogott elő.</p> -<p>– Isten hozott, Klári. Szép gyűrűd van. Ej, haj, jó dolguk van a -pesti szinésznőknek. És mézet eszel? Bezzeg, mi nem eszünk mézet, – -mondta mély, zsíros hangon, mintha a nyelvével érezte volna a -rubintgyűrűt és a sárga mézét.</p> -<p>Klaránsz fölemelkedett és nyerges lábát megmutatta a ruha -prémjei alatt. Majd sarkon fordult, hogy tetőtől-talpig láthassa a -szinigazgató. A direktor – bólintott a fejével.</p> -<p>– Becses kis kutya vagy, drágám. A primadonnánk <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> már -öreg, örökös fejgörcseit és utálatos szeszélyeit megunta az egész -város. Te vagy a jövő csillaga. Klaránsz, fogadd hódolatomat.</p> -<p>Igy szólt Somhegyi, a művésznő reggelijét gavallérosan -kifizette, a karja alá vette a szende kezét és halk, turbékoló -hangon megjegyezte:</p> -<p>– Nem muszáj ám minden reggel mézet enni.</p> -<p>Szállást mentek keresni. A kis girbe-gurba utcákon bibliai -bőséggel feküdt a sár. Deszkákon kellett átugrálni és egy mérges -kutya Klaránsz szoknyájához kapott.</p> -<p>– Istenem, hol járunk? – kérdezte a pesti szinésznő.</p> -<p>Az igazgató megveregette a művésznő fehérkeztyűs kezét.</p> -<p>– Itt mindenki lámpással jár besötétedés után. Ez már így -szokás, gyermekem.</p> -<p>– Erre, erre – szólalt meg hátul a komikus. – Itt lakott -Fehérvölgyi kisasszony, a művésznő elődje.</p> -<p>Egy kutyaszorítóba kormányozta a vén szinész a menetet és hasadt -végü mogyorófapálcájával megveregette a lakáshirdető cédulát. Az -udvaron szénásszekér állott és a farakás félig bedőlt havas -oldalával.</p> -<p>– Itt van a szobácska, angyalom, – szólt Somhegyi.</p> -<p>Az udvar végén kis szoba állott, virágcserép volt az ablakban. A -padlón eldobott cukorka-papirosok, üres kucséber-doboz és törött -parfümösüveg, <span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span> amelyre Blaha Lujza arcképe volt -ragasztva. A vipera-szemű parasztasszony a megvetés hangján -tárgyalt a szinészekkel.</p> -<p>– Téns’asszony, mi a csendet szeretjük éjszaka, – mondta -fenyegető hangon.</p> -<p>Klaránsz elkeseredve nézett körül a kis szobában, amelynek sötét -almáriomában mintha szegény, megölt szinésznők hullái -hevernének.</p> -<p>– Csak valaki fölsikálná legalább a szobát! – sóhajtotta -kétségbeesve.</p> -<p>– Majd a kisasszony. Ez itt így szokás! – felelt nyomatékosan a -háziasszony. – Én is dolgozom reggeltől-estig. Nem érek rá az -ilyesmire.</p> -<p>– Istenem, – mondta Klaránsz.</p> -<p>A komikus a vasuthoz ment a podgyászért. A direktor levetette -bundáját és megsimogatta a Klaránsz kezét.</p> -<p>– Gyermekem, legyen teljes bizalommal hozzám. Mely szerepben -óhajt föllépni először?</p> -<p>– „Fedórá“-ban. Hisz megirtam.</p> -<p>Somhegyi legyintett.</p> -<p>– Az nem magának való. A társulat sem tudja. Mit szólna -Eszmeráldához? Finom kis szerep. Ó, mi ismerjük jól a közönség -izlését. Bizza rám magát, kedvesem. Higyjél nekem, nagy művésznőt -csinálok belőled. Csak bizalommal légy hozzám, gyermekem.</p> -<p>Kétszer-háromszor megcsókolta a szinésznő kezét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span></p> -<p>– Menjen a pokolba! – mondta Klaránsz szigorúan.</p> -<p>A direktornak sötétet villant a szeme.</p> -<p>– Te kis komisz! – mondta elkeseredve. – Most pedig -fölsúrolhatod a szobát.</p> -<p>Klaránsz vidoran fölkacagott:</p> -<p>– Szívesebben, minthogy a maga ostobaságait hallgassam.</p> -<p>Levetette a zöld bársonyköntöst, miután a direktor elvonult. A -rubintgyűrűt a zálogházba küldte, miután megcsókolta. A kigyószemü -parasztnő szívesen vette föl a nagykendőt, midőn a gyűrűt kezébe -kapta.</p> -<p>Klaránsz vizet hozott a kútról és letérdepelt a földre. Olykor -sírt, máskor meg nevetett, amint a kis szobát fölsúrolta.</p> -<p>– Szinész-élet, – mondta Matskaházi a komikusnak, amint az munka -közben meglepte. – Mégis boldog vagyok, hogy szinésznő vagyok.</p> -<p>A vén szinész hamiskodva nevetett.</p> -<p>– Mindnyájan így beszéltek. Az első szerepet tudjátok legjobban. -Jól játszol, gyermekem. És most gyere a szekérhez, mert a ládákat -nem bírom egyedül cipelni. <span class="pagenum"><a name="Page_170" -id="Page_170">-170-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Dombey.</h2> -</div> -<p class="center">– 1893. –</p> -<p>Húsz év előtt Dombey György az oxfordi algimnázium növendéke -volt, rövid nadrágban járt, szerelmes volt, beteges, korai -elhalálozásra elszánt ifjú volt, éjjel a szívverését, gyönge -tüdejét és sovány karjait leste, valamint a nagy fák zúgását, -amelyek a régi kis algimnázium környékén álldogálltak, beszélgettek -és úgy viselkedtek, mintha személyes ismerősei volnának Dombey -Györgynek.</p> -<p>(Mindazok megnyugtatására, akik idáig gyanakodva, összeráncolt -homlokkal követték az írót, kijelentem, hogy Dombey György csupán -álnév volt, kölcsönbe Boz úrtól, akinek műveit akkoriban kezdte -olvasgatni egy gimnaziális fiucska, „La belle Izabella, donna -Bella, Arabelle von Macskaházy“ és „Dombey és Fia“, regény négy -kötetben, „Niklas Nickleby“, ugyancsak négy kötésben! Istenem, mily -boldog-boldogtalan gyermek vagyok! <span class="pagenum"><a name= -"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> – sóhajtotta az ifjú -éjszaka, midőn senki sem hallotta, csupán a nagy fák, az -algimnázium körül, esetleg a vadludak, amelyek a csillagsugáros -éjszakában nagy magánosságban repültek napkelet felé. S ezzel már -el is ment volna mellette minden, amit életnek, viszontagságoknak, -kalandoknak, élményeknek szoktak későbbi korban nevezni az -emberek.</p> -<p>Az ál-Dombey a valóságos életben egy szilaj, középkori rablóktól -származott uraság és egy enyhe, csupán elszegényedett -grófkisasszonyokhoz méltó finomságú, lágy, ábrándos, merengő és -szívfájós nevelőnő szerelem-gyermeke volt. Ugyanezért nem tölthette -gyermekkorát abban a városban, hol atyja a középkori zsarnok -uralkodott, parasztot nyúzott, urakat dölyfösen lenézett s az -esperessel hamis keresztlevelet állíttatott ki fia számára, hogy ne -kelljen annak „törvénytelensége“ miatt az idegen városokban -szégyenkezni. Pedig sok-sok esztendő mulott el, amíg a kispatakhoz -hasonló csendességü, régi pianinóból ködös tavaszi éjjelen -elhangzott szerenádra emlékeztető mosolygású és ábrándjaiban az -ólomkatonák vagy a valóságos császárok körül borongó hölgy, az -elszegényedett grófi dáma jó magaviseletével kiérdemelte, hogy -László (más néven „a kis Dombey“) a valóságban is nevet, címet, -rangot és esetleg vagyont kapjon, amelyet majd gondtalan kézzel -tesz föl a szerencseszámra. Midőn az algimnázium körül a vén -nyárfák, iharok s jószagú ecetfák zúgtak, <span class= -"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> a -későbbi gróf Leicester Diamont még csupán Dombey-névre hallgatott. -„Kis Dombey“ – mondta magának éjjel, mikor bekövetkezendő -haláláról, elhagyatottságáról és édesanyjáról, a lágy tavaszi -szélről gondolkozott, akit néha olyan messzire érzett magától, -mintha Dombey úrnő példáját követte volna.)</p> -<p>Tél volt s a nyárfák szépséges levelei, miután cigaretta-papiros -módjára összesodródtak, elmentek a folyó vagy a föld temetőjébe, a -vadludak éji kiáltása régen elhangzott a tájról, mint a vándor -kuruckatona éneke, aki egykor a határcsárdában dalolt, a hópelyhek -oly vigasztaló némasággal szálldostak alá messzi állomásaikról, -mint megannyi gyermekálmok, a karácsonyi kedvvel lobogó kandalló -előtt a medvebőrön, olykor fölcsilingelt a szánkó csengője a kis -diák szobájába és rézvörös-arcú hegyvidéki urak mentek farkasra -vadászni az erdőbe. A favágó meseszerű kopogása helyett mint -riasztó riadalom dördült végig az erdőn a puskalövés. Tél volt. -Dombey megírta a végrendeletét, a párnája alatt tartogatta, -gyászjelentést pingált tussal, cinóberes családi címerrel, amely -így kezdődött: „Álomi Ábránd grófleány, mint édesanya és La Belle -de Matskaházy, mint jegyes jelentik, hogy…“ S a végén rondírással e -jellemző szavak: „Drága halottunk tetemét odatemetjük, hová a tél -temeti az elpusztult kis madarakat!“</p> -<p>La Belle nevelő-kisasszony volt a főszolgabíró leányánál s -gyakran cserélt regényt Dombeyvel a <span class="pagenum"><a name= -"Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> promenádon, ahol a -kisasszonyokat sétáltatta s ugyanakkor csúf grimace-t vágott az -aranyzsinóros blúzban sétálgató póstás-kisasszony után, amint a -pap-tanárok udvarlását fogadta. Matskaházy egy göndörhajú, barna és -igen kicsinyszájú úrhölgy volt, atyja megitta az eszét, ősi -bundáját, az úri nő nevelőnőnek ment, holott legjobban lovagolni -szeretett volna a cirkuszban, midőn a félhomályba borult -magasságban a trapézok és hinták sejtelmesen meghúzódnak, az -oszlopokra függesztett lámpásoknak különös szaguk van s a zenekar -olyan csengőn játszik, mint valamely muszka-ezred tábori muzsikája. -„Don Cézár“ a pejparipa karcsún, vitus-zökkenésekkel terem a -porondon, a vörösfrakkos istállómester francia herceg finomságával -segíti nyeregbe a cilinderkalapos lovarművésznőt, az ostor csattan, -a belisztezett arcú bohóc hangos pukkanással vagódik hasra és az -emelvényen a karnagy a „Valse de Moskou“ ütemeit vezényli. La belle -Matskaházy sóhajtott és midőn álmait a sétatér bokrai között oly -gyorsasággal elmondta, mintha holnap már nem volna ideje többé az -álmok elmondására, melegen, barátságosan szorította meg kezét az -ifjú Dombey Györgynek. Hisz a regényhősi pályára csupán ők ketten -szánták magukat a városkában, ahol annyi nevezetesség volt még, -hogy a fák különösen zúgtak, estve és éjjel. A toronyóra mutatóján -emberemlékezet óta egy vén csóka ült. Tehát az időszámítás teljesen -szünetelt.</p> -<p>Ismét éj volt, Pesten, ó-esztendő utolsó éjszakáján, -<span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span> részeg muzsika zengett, a lámpások -nekividámodva világítottak hajnal felé, mintha ők is örülnének a -bölcsőjéből ébredő gyerekecskének, tánctól, ivástól és sok -reménységektől kifáradt emberek hemzsegtek a mulatóhely oszlopai -között, hol Dombeynk olyan egyedül volt, mint gyermekkorában a -folyóparton.</p> -<p>Talán éppen a Valse de Moskou-t játszák, szép édesanyjára -gondolt Dombeynk, midőn a vállát megérintette Matskaházy -kisasszony:</p> -<p>– Emlékszel rám?</p> -<p>– Igen. Hát hogy történt?</p> -<p>– Meguntam mindent, mindent… Később Pestre szöktem, most már itt -vagyok évek óta. Táncosnő vagyok.</p> -<p>Még mindig olyan gyorsan beszélt Donna Bella, mint hajdanában, -csupán hangjának kellemetes üdesége ment el a pörkölt-színű -falevelek után. Göndör hajában rózsa, arcán anyáskodó mosoly, -amellyel a régi szeretők szokták fogadni azokat, akiktől békében, -csendesen, szerelemben elváltak.</p> -<p>– Lám, nem haltál meg mégse! – mondta La Belle, amint kicsit -elgondolkozott a multon. – Szép, erős, büszke ifjú lettél, Dombey. -Vajjon szeretsz-e még?</p> -<p>Dombey, miután a fák zúgásán kívül már egyebet is megtanult, -megsimogatta a táncosnő kezét. <span class="pagenum"><a name= -"Page_176" id="Page_176">-176-</a></span></p> -<p>– Természetesen, szeretlek, te karácsonyfa! Kár, hogy nem -lettünk egymásé. Én már vőlegény vagyok.</p> -<p>A táncosnő megszeppent. Félrefordította a fejét. A lámpásokba -nézett.</p> -<p>– Furcsa, – mondotta csendesen.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Budai este.</h2> -</div> -<p>A cimerben kis pelikánok voltak, turbános török fő és mezítelen -kard, a viselője pedig Galambos Mária volt, táncosnő, magyar -dalénekesnő, huszárnő, csikósnő, aki a külföldi, főként orosz -szinpadokon meglehetős sikerrel működött, később Budán kis villát -vásárolt és a kapura kifaragtatta a cimert a török fővel és -mezítelen karddal. Ekkor Galambos Mária harminc éves volt, a -legszebb bundája volt Budán, az ékszerei titokzatos fényűek, míg a -szeme tájékán könnyü pókhálót vont valamely körülmény, talán egy -boldog-boldogtalan szerelem élménye, vagy egy moszkvai bál -éjszakája, midőn a herceg vagy a kereskedő végképpen elhagyta, -behódolván egy új csillagnak, aki a művészet egén fölbukkant. Talán -nem is volt semmi különösebb eredendője e pókhálónak, hisz -erkölcsben, csendben, nyugodalmas vidéki házban éldegélő -úriasszonyok is hozzájutnak e pókhálóhoz, <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> amely -szemükre rászövődik, holott egyetlen egyszer sem ittak pálinkát -gárdatisztekkel.</p> -<p>Mária harminc esztendős volt és végtelenül búsalkodott a pókháló -miatt, amely véleménye szerint sokkal korábban érkezett, mint -illett volna. Volt egy barátnője (korántsem olyan gazdag, mint ő), -akivel egykor együtt táncolt a moszkvai „Paradicsom“-ban, aki -ugyancsak Budán telepedett le s tőle Mária délutánonkint -kérdezgette:</p> -<p>– Mondd, miért öregszem én meg idő előtt? Mindig jószívű, -vallásos, becsületes nő voltam, segítettem a szegényeken, -pártfogoltam az árvákat, ha jól ment a dolgom, aranyat nyomtam a -sarki koldus kezébe, aki Moszkva égésénél is már a sarkon állott… -Miért, mondd, Ilona?</p> -<p>A barátnő a betegségektől és szegénységtől már régesrégen -összeszáradt, csupán fényes kis szeme mozgott szokatlan -élénkséggel, különösen, ha előkelő urakat látott kocsizni a -Hüvösvölgy felé, alattomosan mosolygott:</p> -<p>– Mindennek az oka, hogy nincs kedvesed, akit szeressél.</p> -<p>– Pfuj! – kiáltott föl Mária és tömérdek karperecét megrázta -kezén. – Már Moszkvában is azon törted mindig a fejed, hogy szőjj -szerelmet barátnőid és méltatlan férfiak között. Te javíthatatlan -vagy, Ilona. Engem legszívesebben láttál volna a nagydobos -karjában. Azért nem lett belőled semmi, mert mindenféle ringy-rongy -férfival szóbaállottál. <span class="pagenum"><a name="Page_179" -id="Page_179">-179-</a></span></p> -<p>– Én mindig igazán szerettem, – mondta igen büszkén Ilona.</p> -<p>– Mit értél vele? Sohasem nyughattál a szívedtől. Mondhatnám ezt -durvábban is. Elég volt egy tökfejü férfit látnod, már megőrültél. -Érdemes volt?</p> -<p>Ilona ócska, divatja mult ruhákat viselt. És e ruhákat olyan -furcsán tüzögette, varrogatta össze, hogy még régibbeknek -látszottak, mint amilyenek valójában voltak. Szerette a tarka -szoknyát, a mályvaszínű zubbonyt (benne tarka virágok), a nyakába -pedig valamely zöld kendőt kötött. Két nagy antik fülbevalójára mit -sem adott a zálogos, ugyanezért legkedvesebb emlékének nevezte a -fülönfüggőt, férfias gallér és kézelő egészítette ki többnyire -toálettjét. Megritkult hajába szívesen tűzött virágot. A két kezét -összefonta mellén és igen komolyan nézett barátnőjére, elszántan -beszélt:</p> -<p>– Tudom, hogy ti vagytok többségben hidegszívű, számító -teremtések, akiknek egyetlen gondjuk a pénz, az ékszerek, a vagyon, -amellyel nyugalomba lehet vonulni. Tudom, hogy elteszitek az -aranyakat, amelyeket kaptok az élet folyamán, mert az aranyak -szépek, amint ezüst tálban feküsznek a vasszekrény mélyében. -Bizonyosan neked is van gyüjteményed szakállas, kakasos, -asszonyfejes aranyakból, hisz eleget kaptál életedben. De vannak -nagyszerű perzsiai aranypénzek is gyüjteményedben, amelyet a -követség tagjai ajándékoztak a pohár pezsgőhöz. Tudom pontosan, -hogy a mogyorónyi <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span> gyémántfülbevalód négyezer forintot ér, -a tollaid és csipkéid szintén tekintélyes értéket képviselnek, bár -a rongyokra nem sokat adtál életedben. Aztán mégis, ha meghívsz -magadhoz, vacsorára a déli maradékot tálalja szobaleányod az -asztalra.</p> -<p>– Kinek főzessek!? – kiáltott föl némileg indulatosan Galambos -Mária. – Én magányos asszony vagyok, vendéget rajtad kívül nem -fogadok, talán majd a konyhára fogom elkölteni a pénzemet?! A -papirosok mostanában úgy is alacsony kurzuson állanak.</p> -<p>Ilona tarka szoknyáját följebb huzta térdén, mintha valamely -láthatatlan férfinak óhajtott volna tetszeni. A velencei tükörbe -pillantást vetett és megigazította a szalmavirágot hajában.</p> -<p>– Néha éjszaka mégis azt gondolom, hogy sokkal boldogabb vagyok, -mint te. Különösen éjszaka, mikor az ágyban fölmelegedem és a fejem -már megtalálta a helyét a párnán, testi fájdalmaim elmultanak, -halkan, könnyedén lélekzem, mikor is újra fiatal nő vagyok és -sorban végiggondolok azokon a férfiakon, akiket ismertem, akik -egykor engem szerettek. S akiket én szerettem. Egykor nagyon -pazarló voltam, igaz, de most annál takarékosabban bánok a -dolgokkal, a szívemmel és a férfiaimmal. Egy éjszaka csak egy -férfival álmodok. A többieket másnapra, későbbre hagyom, mert az -élet hosszu. Ki tudja, meddig kell még élnem? Úgy pedig igazán nem -tudnék élni, hogy ne <span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span> volna többé férfi, akivel éjszakánként -gondolatban eljátszadoznék, akinek haját megsimogatnám (persze csak -az ágytakaró alakjában), akinek hangját visszaidézném, szavait, -kedves mondásait elismételem magamban… Mert, remélem, tudod, hogy -legalább is oly kedvesek voltak hozzám a férfiak, mint hozzád, vagy -tán még kedvesebbek, mert nem kerültem pénzükbe.</p> -<p>– Édes szívem, – felelt méltóságteljesen Galambos Mária. – Te -egy vén perdita vagy.</p> -<p>Ilona nem sértődött meg, mert hiszen négyszemközt voltak. -Hamisan hunyorított, mintha valamely láthatatlan személlyel -közölné, hogy „a vén“ kifejezést eltette, följegyezte és gyorsan -visszaadja.</p> -<p>– Igen, én vén vagyok, szegény vagyok, beteg kutya vagyok. Te -szép vagy, gazdag vagy. A zsidó asszonyok mind utána fordulnak a -bundádnak a korzón s ez téged igen büszkévé tesz. A cipőid még -mindig a legfinomabbak, a kalapodon a strucctollak sok pénzt érnek, -de én tudom, hogy nem mindennap váltasz tisztát, te dáma, te.</p> -<p>A nyíl nem talált, mert Galambos Mária cinikusan nevetett.</p> -<p>– Minek? Kinek? Se nekem nem kellenek már a férfiak, se én nem -kellek a férfiaknak… A mi útaink elváltak egymástól, a pókháló -lassan benövi az arcomat, sírboltot építek a nagyapámnak és -magamnak is készítek oda helyet. Reggelenkint a cinkéket nézem, -amint a kert deres fáin <span class="pagenum"><a name="Page_182" -id="Page_182">-182-</a></span> ugrándoznak, este a tűzbe merülök, -éjjelente attól félek, hogy mégis csak tönkremegyek, mert esnek a -papirosok.</p> -<p>– Látod, mindez nem volna, ha reám hallgatnál, – felelt a -barátnő.</p> -<p>Egy pillanatig elhallgatott a két hölgy. A meseképet ábrázoló -álló-óra törpéivel és baglyaival olyan nyugodalmasan ketyegett, -mint valamely gyermekszobában. Alkonyat volt odakünn, a fák fázósan -eregették karjukat az ablakhoz, mintha hallgatóztak volna.</p> -<p>A tarka szoknyát lesimította Ilona.</p> -<p>– Elmulasztom a pókhálót szemedről, – mondta titokzatos hangon -Ilona.</p> -<p>– Be akarsz valakit mutatni? – csattant föl Galambos Mária. – -Van valami férfirokonod, talán egy facér pincér vagy részeges -muzsikus, akivel a vagyonomat el akarjátok csalni? Nem, abból nem -esztek.</p> -<p>Ilona halkan, csendesen nevetett.</p> -<p>– Bolond vagy. Egy igen előkelő úr érdeklődik utánad…</p> -<p>– Ezt hazudja a kártya is.</p> -<p>– Már többször látott kocsijából, a budai korzón utánad ment, a -Várszínházban látcsövezett…</p> -<p>– Francia szakálla van és nagy orra, az óraláncán valami régi -tallér csüng, a kisujján halálfejes gyűrű van.</p> -<p>– Ő az. <span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span></p> -<p>A két hölgy elhallgatott. Ilona hosszu idő mulva szólalt -meg:</p> -<p>– Tetszel neki. Szerelmes.</p> -<p>Galambos Mária, aki idáig elgondolkozva, szinte gunnyasztva ült -a karosszékben, erre hangosan fölkacagott:</p> -<p>– Csak ezt ne mondtad volna!… Most már igazán nem óhajtok vele -megismerkedni. Utálom a szerelmes férfiakat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Borbála.</h2> -</div> -<p>Bajmócon a mult század derekán lakott egy Kókusz nevű csizmadia, -aki úgy származására, mint tudományos ismereteire szerfölött büszke -volt, a mesterségét nem nagyon értette. Kókusz Pál egyenesen az -esztergomi primással tartott atyafiságot, tán mert annak is -csizmadia volt az apja; a tudományokat egy régi képes ujságból -tanulta, amelynek egy vaskos kötetét valahol örökölte. Mások -álmoskönyveket, kalendáriumokat szoktak olvasgatni, Kókusz a -Képesvilágot forgatta, ahol a dél-amerikai nagy fa volt lerajzolva, -amelyet tíz ember sem bir átölelni, az első gőzmozdony, valamint -Kolumbusz vitorlása; a londoni kakasviadal körül bámészkodó -hajóslegények arcát úgy ismerte már, mint a falubeliekét. -Kerekfejű, vállas, komoly férfiú volt Kókusz; ha fölvette -százgalléros köpenyegét, akármilyen városba beillett volna. A -bajmóciak kicsit büszkék is voltak rá. „A mi csizmadiánk!“, -mondták. „Tudományos ember.“ <span class="pagenum"><a name= -"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span></p> -<p>Történt, hogy egy téli délutánon, nem sokkal karácsony előtt, de -semmiesetre sem karácsony után (mert hisz e dátumokat nem lehet -összetéveszteni) Kókusz Pál lakodalomba volt hivatalos. Nem volt -ugyan rokona sem a vőlegény, sem a menyasszony, – a primáson kívül -nem volt más rokona, – Kókusz Pált azonban szokás volt meghívni ily -alkalmakra, mint a papot vagy a kántort. Szép, kékszemű, lenhajú -teremtéske volt a menyasszony, tavasszal még libát őrzött a -folyóparton, Kókusz Pál, mint özvegy ember, aki két asszonyt -eltemetett, nagy szakértelemmel vizsgálta a menyasszony fogát, -haját, kezét.</p> -<p>– Rövid életü lész! – mondá, mikor a leány tenyerébe pillantott. -– Szegény első feleségemnek volt ilyen tenyere. Szegénykémnek, -drágámnak! – S elérzékenyedett a tudós csizmadia.</p> -<p>Aztán közelebb húzódott a paphoz és minden alkalommal -megcsóválta a fejét, amikor a pap Istenre hivatkozott a beszélgetés -folyamán. Kókusznak egyik híressége volt az istentagadás, habár -erre már nem nagyon büszkélkedtek a bajmóciak. Olyan volt az -istentagadás Kókusz hírnevén, mint a tökön az inda. Majd elszárad, -mire megöregszik. A pap eleinte térítgette, csodákat mondott a -szentírásból, látható dolgokkal bizonykodott: Kókusz konokul -csóválta a fejét. Nem szólt, csak tagadott. Hisz meghalt az első -felesége.</p> -<p>A pap később elköszönt, a kántornak korán reggel temetése volt, -a honoráciorok közül egyedül <span class="pagenum"><a name= -"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> maradt a csizmadia a -lakodalomban. Ezt szerette legjobban. Ilyenkor magyarázta a -parasztoknak a képes ujságból tanultakat, olykor megtódítva saját -gondolataival. Közben bort, pálinkát ivott, nekivörösödött, az -asztalt döngette, holott senki sem mondott ellen. Majd a -menyasszony körül kezdett legyeskedni, mire nyakába vetették a -köpenyegét és aztán Isten hírével útnak bocsátották.</p> -<p>Kókusz Pállal gyakran megesett az ilyesmi, behunyt szemmel is -tudta már az utat hazafelé. Egy kerítés, egy kapu, aztán egy -szemétdomb, a hidacska, aztán balfelé dőlni, mindjárt otthon -leszünk… De most hiába dőlt balfelé. Sőt a hídra sem emlékezett. A -vaksötét téli éjszakában, amint mámorosan dülöngélt, úgy érezte, -hogy a talaj sokkal keményebb a csizmája alatt, mint a falusi hó. -Hideg hópelyhek szálldostak az arca körül és jeges lélekzetvételét -érezte a nagy hegyeknek. A csizmája sarkával a talajra ütött. -Tompa, de mégis visszhangzó hang felelt. Jégen járt, talán a -befagyott folyó jegén. No hát innen könnyű lesz hazaérni, csak a -partot kell megtalálni. Elindult, boros ember módjára nyujtogatta a -lábát, többet ment hátra, mint előre, kiegyenesedett, meg -összeroskadt és mind hidegebb lett körülötte, a jég tisztán -csengett a patkója alatt, a tiszta fekete éjszakában olykor egy-egy -égig érő szürke kísértet bukkant föl homályos tekintete előtt, -halotti csendesség mindenfelé, még a hóesésnek sem volt hangja, -pedig a pelyhek sűrűn repkedtek az arca körül. <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span></p> -<p>Meddig bolyongott a folyó hátán, hol és merre járt? A tagjai már -meggémberedtek, szinte öntudatlanul, lehajtott fővel ment és csak -arra vigyázott már, hogy hanyatt ne vágódjon. Nem gondolt -semmire.</p> -<p>Sem életre, sem halálra. A feje boltozata alatt még ott -bolyongott, mint valami buborék a lakodalmasok kurjongatása. -Roppant fáradságot érzett. Puha havat szeretett volna találni, -ahova ledőljön megpihenni.</p> -<p>Félig lehunyt szemébe egyszerre fénysugár szökkent, mint valami -éles nyílvessző. Néhány lépésnyire valamely ablakból jött a -világosság, a csizmadia összeszedte végső erejét, előre vánszorgott -és tapogatózva ért egy ajtóig. A kilincset megnyomta és egyszerre a -szoba közepén találta magát, ahol a lámpa égett és kellemes meleg -terjengett. Sült-alma szaga és pecsenye-illat, amilyen téli -vásárkor a laci-konyha környékén van. Fehér cipó nevet a kofa -sátrából és a sátor alatt rongyos cigány cimbalmozik. (Kókusz Pál -élete legszebb részét a vásárokon töltötte. Pénz volt, jókedv volt, -a csizmák éppen úgy szerettek utazni, mint csinálójuk. A fuvaros -lovának dértől csapzott fülei voltak s a koptatónál a határcsárda -kéménye füstölgött a vörös alkonyatban. Teli torokból kiabáltak az -ivóban a vásárosok, a ráncos szoknyájú menyecske a jeges, harmatos, -piros borral töltött üvegekkel úgy illegett közöttük, mint egy -rózsaszál.) Tehát teljesen kedvére való helyre vetődött Kókusz Pál. -<span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span></p> -<p>Már éppen a bicskája után nyult, hogy a láthatatlan -laci-pecsenyét megkeresse, midőn a kemence tetején üldögélő fekete -macska megmozdult, eltünt helyéről s az asztalnál termett a szék -hátán. Mire Kókusz fölocsudott volna, a fekete macska helyén az -első felesége ült, bizonyos Horkai Borbála, akivel csupán egy -esztendeig élt s ezért sohasem tudta teljesen elfeledni. Ugyancsak -bánatában házasodott meg ismét, hogy Borbálát talán elfelejti… Nem, -az asszony a másvilágról sokáig visszajárt éjszaka s ugyanezért -sűrűn verekedett a második feleségével. S ha lehetett, a vásárokra -szökött Nyitrára, Ujvárra.</p> -<p>Az asszony nem szólt semmit, csak kedvesen, bánatosan, gyöngéd -szemrehányással rámosolygott a csizmadiára, mintha Isten tudja -milyen régen várna már az elhagyott házban. Majd fölállott és -megcsókolta az urát. Mintha a szél csókolja meg az elhervadt kert -virágait ködös őszi délután.</p> -<p>Kókusz megborzongott.</p> -<p>Most kezdte érezni, hogy valami különös dolog történik vele.</p> -<p>S hirtelen az jutott az eszébe, hogy az első felesége, a Borbála -idejében is elment egyszer a vásárra, habár erre semmi szüksége nem -volt. A menyecske ellátta minden jóval, meleg ággyal, lágy -kenyérrel. Mégis elment, mert rossz vére hajtotta. Mire hazajött, -már kiterítették a szomszédok az asszonyt. Beleugrott a kútba. Mert -Kókusz a vásárra <span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span> ment. Talán ezért se tudta elfelejteni -Borbálát?</p> -<p>Az asszony megcsókolta balról, megcsókolta jobbról. Nini, mintha -most már melegebb volna a csókja? Olyan meleg, mint akkoriban volt, -mikor még Kókusznak nem jutott eszébe vásárra menni.</p> -<p>A csizmadia nekimelegedett. Megmozdulni nem mert, mintha tudta -volna, hogy nem valóság az, ami körülötte történik. Csak állt, -álldogált s boldogan engedte, hogy Borbála – kékszemű, lenhajú, -fehérarcú, mint akár az esti menyasszony – jobbról-balról -körülcsókolja, megölelgesse, megsimogassa.</p> -<p>Egyszer aztán nem állhatott ellent a vágyának. Fölemelte a -karját a menyecske derekának irányába.</p> -<p>A szeme egy pillanatra lecsukódott. S mire kinyitotta, a -határcsárdabeli, ráncos szoknyájú korcsmárosné borult vállára, egy -nagyon fekete, nagyon tüzesszemű teremtés, aki még a fuvarosok -keresetét is elszedte annakidején. De férficsizmát is elfogadott -ajándékba.</p> -<p>Borbála valamely láthatatlan szárnyakon tovaröppent. Vagy talán -kerekek voltak a lábán, amelyek a szoba sarkába vitték. Ott megállt -kartonruhájában és két kezét búsan leeresztette.</p> -<p>Kókusz Pál undorodva taszította el magától a csárdásnét. Hogy is -ne! Majd ő ezzel a mindenkiével fog ölelkezni, mikor itt van az ő -drága, imádott felesége. <span class="pagenum"><a name="Page_191" -id="Page_191">-191-</a></span></p> -<p>A csárdásné úgy kapaszkodott a csizmadia nyakába, mint a -folyondár. Megbénította a kezét, letapasztotta a száját. A székére -húzta maga mellé. Nagy tüzes szeme úgy csillogott, mint valami -állaté.</p> -<p>S egyszerre újra pecsenyeszag töltötte meg a szobát, friss -hóillat áramlott be a láthatatlan ajtón és kezek, öklök döngették -az asztalt, amelyeknek hozzátartozó karjait azonban nem lehetett -látni, Harmatos külsejü üvegek táncoltak az asztalon, gömbölyű -borospoharak részegen fölfordultak és cimbalomszó is zengett. Egy -fuvaros nagyott csattantott ostorával valahol messze, szán -csilingelt és komondor ugatott.</p> -<p>A csárdásné átölelve tartotta a csizmadia nyakát s nem engedte, -hogy megforduljon arra, ahol a feleségét érezte.</p> -<p>A pecsenye finoman, fehéren omlósan kínálkozott a puha cipóról. -A piros bor szikrázva tündökölt, a cimbalom lágyan pengett.</p> -<p>Akkor megfordította a fejét Kókusz Pál, habár a csárdásné erősen -fogta.</p> -<p>Hát látja ám Borbálát, amint tőle eltávolodva a régi kis házuk -virágos kertjében a kackiás, fiatal szolgabíró ölében üldögél. -Igen, Garaminak hívták a csinos szolgabírót, aki fütyörészve -szokott elmenni a ház előtt és mindig hamisan kacsintott be az -ablakon. És most ott ült Borbála az ölében, hátul a lugas a -szőlőlevelekkel, amelyek között gyümölcs sohasem <span class= -"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> -termett. Már mennek is kettesben a lugas felé.</p> -<p>A csizmadia borzasztó fájdalmat érzett a szívében.</p> -<p>Mire Borbála alakja a szolgabiró alakja nyomán kis vonakodás -után eltünt a lugasban, a csizmadia rettenetesen fölordított.</p> -<p>Egy nagy, fekete macska ugrott a fejére, a borosasztal -összedőlt, a lámpa elaludt. Vak sötétség lett.</p> -<p>„A mi csizmadiánkat“, amint a bajmóciak Kókuszt nevezték, napok -mulva lehetett életre kelteni. Csaknem megfagyott a lakodalmas -éjszakán.</p> -<p>De egészséges már többé sohasem lett. Az arca megsárgult, a haja -hullani kezdett és mérgesen köhögött. Miután néhány fogát is -kihuzatta a borbéllyal, sivító lett a hangja és csunya szavakat -kiáltott a fiatal asszonyoknak.</p> -<p>Tudományával sem volt kedve dicsekedni, olykor elment a -templomba s nézte, hogy imádkoznak az emberek.</p> -<p>A vele egykorú falusiak szemébe fürkészve nézett s olykor -félénken, szinte szégyenkezve megkérdezte, vajjon emlékeznek-e -Garamira, az egykori szolgabíróra? Milyen ember is volt? Igaz, hogy -szerette az asszonyokat? Különösen az ő asszonyát, mialatt a vásárt -járta? Hogy is volt? Mint volt?</p> -<p>Ki emlékezett volna? Nagyon régen volt az már.</p> -<p>Egy tavaszi napon, mikor már zöldült a kis <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> -hegyoldali temető, Kókusz Pál kibandukolt a temetőbe. Az első -felesége sírját benőtte a gaz, a hólé befolyt a sírba és a kis -kereszt megdőlt. A csizmadia sokáig állott a sír fölött, végül -csúfolódva megkérdezte:</p> -<p>– Boris, jó volt a szolgabiróval csókolózni? Jó volt a kútba -ugrani? <span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A kártya nem hazudik.</h2> -</div> -<p>Téli este volt a budai házban és Ilona leányasszony kártyát -vetett Galambos Máriának.</p> -<p>Mary, – az ypszilon fölött két ponttal és tekintélyes -farkincával, – alapjában mitsem változott azóta, mióta egy szál -trikóban elindult a világba, hogy táncával, szépségével, -ifjúságával ékszert, pénzt és szép ruhát keressen. Piszkos kis -szállodai szobákban lakott – a sötét kis szobák olyan pontossággal -és emlékezetességgel vonultak végig életén, mint akár a -karácsonyok, szilveszterek és más házi ünnepélyek, amelyeket mint -jó családból való leány élete minden körülménye között megünnepelt. -Sok kis szálloda-szoba volt elraktározva emlékezetében, portások, -éjjeli szolgák, akik a ládát cipelték az állomásra s hó szakadt, -szél süvöltött, szikrák repkedtek a mozdony kéményéből és nagy -bundában jött a vasuti kalauz, amint tovább utazott egyik városból -a másikba, hogy ismét táncoljon, férfiakra mosolyogjon, kedves -<span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span> vagy kedvetlen barátnőkre tegyen szert. -Aztán megint egy kis szűk szállodai szoba, megint egy gonosztevő -külsejü portás, éjjeli szolga, aki a markát tartja, fodrásznő sok -mesével, mondanivalóval… Ebbe a halálosan megúnt életbe, mint -orgona hangja az unalmas hosszúra nyúló misébe belézendült a -kártyavetés. Galambos Máriának senkije sem volt, senkiben sem -bizott, csupán a kártyában. A kártya neki soha nem hazudott, -megmondta az igazat, tanáccsal szolgált a jövőre, megvígasztalta a -szomorúságban. A füstös kis hotelekben, ahol az artista-lányok -vándorlásaikban meghúzódtak, esténkint előadás előtt, vagy késő -éjjel előadás után gyakran megkérdezte Galambos Mária:</p> -<p>– Vajjon ki tud kártyát vetni a hölgyek közül?</p> -<p>Egyszer Angliában azt mutatta a kártya, hogy óvakodnia kell egy -kis fekete embertől. Azóta kerülte az alacsony, barna férfiakat. -Moszkvában egy kékszemü barátnőjére figyelmeztette a kártya, aki -valóban útjába került… De Mary már előre óvakodott a kékszemütől. -Éppen óvatosságának köszönhette, hogy meg nem csalta.</p> -<p>Ilona leányasszony, a tarkaruhás, lerongyolódott táncosnő egyike -volt a legjobb kártyavetőknek. Pompásan tudott a kártyák nyelvén, -mintha közeli atyafiságban lett volna a furcsa kártyafigurákkal. -Olykor hosszu szónoklatokat mondott a zöld nyolcashoz, máskor -kezével megsimogatta a tök ászt, <span class="pagenum"><a name= -"Page_197" id="Page_197">-197-</a></span> ha megfelelő helyre jött. -Nyolcszor-tízszer megkeverte a kártyát, az ujját megnyálazta és -átszellemült arccal fordult Máriához:</p> -<p>– Most pedig ne gondolj semmire, mert akkor nem jöhet ki a -kártya. Balkézzel emelj.</p> -<p>A szekrényben huszonnégy személyre való ezüst volt, az -értékpapirosok egész fiókot foglaltak el egy megbizható bankban és -a vasszekrényben ezüst levesestál színültig tele volt a világ -különböző aranypénzeivel és két szekér szenet fuvaroztak a pincébe, -mikor lehullott az első hópehely: Galambos Mária ma is oly babonás -figyelemmel hallgatta a kártya üzeneteit, mint hajdanán, amikor egy -szoknyája volt és éjjel kimosta a másnapra való fehérneműt.</p> -<p>– Valami leány van itt, valami fiatal hölgy, aki egész este -alkalmatlankodik… Valami rokon, távoli atyafi. Ez valamit akar -tőled, állhatatosan, folytonosan töri valamiben a fejét. Sokat -gondol rád. És vele együtt gondol valamely fiatalember is. A -fiatalember a hölgynek udvarlója. Tán el is akarja venni. De ez nem -egészen bizonyos, – mondotta Ilona, kártyái fölé hajolva és ujja -hegyével rendezgette a figurákat, alig érintve őket.</p> -<p>A petroleum-lámpás megvilágította a figurákat a himzett -terítővel borított asztalon, mert a villany és a gáz csupán -üzletbe, a színházba való, odahaza legjobb és legolcsóbb a -petroleum. Ilona egy kalácsmorzsát gyúrogatott az ujjai között és a -fejét félrehajtotta, mint a tök felső. <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span></p> -<p>– Nincs valami fiatal lányrokonod? – kérdezte hirtelen.</p> -<p>– Nincs! – felelt Galambos Mária.</p> -<p>Ilona a fejét csóválta.</p> -<p>– Akkor bolond ez a kártya. Megpróbáljuk még egyszer.</p> -<p>Gyorsan kevert és keverés közben behunyta szemét, de ismét csak -előjött a fiatal hölgy alakja a kártyában és állhatatosan akart… -Mindig akart, gondolt, fejét törte. Mi lesz ebből?</p> -<p>Harmadnap egy nyugalmazott altiszt külsejü, repedt haranghangú, -italos arcszínű, zömök férfiu egy télikendőbe bujt, vékonyka fiatal -leányt terelgetett befelé a Galambos Mária szobájába.</p> -<p>– Gyere már. Nem harap meg a nagysága.</p> -<p>– Kicsodák maguk? – kérdezte idegenkedve Mária.</p> -<p>– Hát már nem ismersz? – csodálkozott az altiszt. – Én vagyok a -Jóska bácsi, a Mari néni öccse… Mari nénéd tavaly halt meg -Várpalotán és még a halálos ágyán is mondogatta, hogy téged -mindenesetre fölkeressünk. Rózi szinésznő akar lenni, azért jöttünk -hozzád…</p> -<p>Galambos Mária a zöldköves gyűrűt megforgatta ujján, a messzi, -alig látott gyermekkor rettenetes nyomoruságából valóban -kiemelkedett valamely gyümölcsös kofa alakja, akit talán éppen Mari -néninek hívtak. Egy vastagbajuszu rendőr is járt azon a környéken -valahol. Nagy csizmája és <span class="pagenum"><a name="Page_199" -id="Page_199">-199-</a></span> rozsdás kardja volt. Pincében laktak -és a kard csörgött a grádicson. Ez volna tán a Jóska bácsi?</p> -<p>Ilona leányasszony a kályha előtt állott és a kezét melengette. -Jelentőségteljesen hunyorított Máriára, mintha csak azt mondta -volna:</p> -<p>– Ugy-e a kártyák nem hazudtak?</p> -<p>Aztán előrelépett Ilona és rászólt a leányra:</p> -<p>– Vesd le a kendőt!</p> -<p>A leány szótlanul engedelmeskedett.</p> -<p>Vékony, alig tizenhat esztendős, barna, falusiasan piros arcu -leányzó volt. Ilona gyorsan megvizsgálta a szemét, – amelyet elég -értelmesnek és kifejezőnek talált, – a fogát, amely szokatlanul -fehér és finom volt, kis füle mellett természetesen göndörödött -haja, mig keze néhány napi ápolás után igen fehér és finom lehet. -No és a lába.</p> -<p>– Emeld följebb a szoknyád! – parancsolta.</p> -<p>Vékony, de igen finom szabású lábszárakat mutatott a vastag -harisnya. Mint két virágszál, olyan volt a láb, alul csodálatosan -kicsiny, hosszúkás és nyerges lábfejben végződő.</p> -<p>– Szakasztott Alexandra Bajálka! – dünnyögte Ilona a fogai -között.</p> -<p>Galambos Mária unottan vállat vont.</p> -<p>– Ha semmi különösebb tehetsége nincs, akkor éppen olyan, mint -minden fiatal leány. Ilyen voltál te is, én is…</p> -<p>– Nos és mi közönséges, mindennapi teremtések voltunk? – -kérdezte Ilona leányasszony éles hangon. <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span></p> -<p>Mária legyintett:</p> -<p>– Akkor még könnyebb volt boldogulni. Kevesebben mentek a -táncosnői pályára. Manapság minden dologtalan masamód-leány álma a -szinpad. Mit tanult a kisasszony?</p> -<p>– Nem az a fontos, – szólt közbe heveskedve Ilona. – Az a -fontos, hogy vagyunk a férfiakkal?</p> -<p>Valamit a Jóska bácsi fülébe súgott, mire az altiszt mély -torokhangon válaszolt:</p> -<p>– Meghiszem azt! Agyonütöttem volna!</p> -<p>Ilona összefonta a két kezét és bólongatva nézett Máriára. -Galambos úrnőt mutatta az egész dolog. Nem szeretett idegen -emberekkel sokáig foglalkozni.</p> -<p>– Fölfogadom szobalánynak! – mormogta rosszkedvü unalommal.</p> -<p>– Azt nem! – kiáltott közbe az altiszt. – Az én lányom…</p> -<p>Rózi azonban gyorsan lehajolt és kezet csókolt Galambos -úrnőnek.</p> -<p>– Csakhogy a közelében lehetek! – mondta igen szerény hangon és -öntudatos hízelkedéssel.</p> -<p>Máriára kellemetes hatással volt a leány alázatos, mégis kecses -meghajlása.</p> -<p>– Aztán majd meglátjuk, – dünnyögte. – Majd meglátjuk, lesz-e -kedved a szinésznői pályára? Most pedig menjenek ki a konyhára. -Hány esztendős vagy?</p> -<p>– Tizenhat, kezét csókolom.</p> -<p>– No, majd meglátjuk, – felelt némileg megenyhülve Mária. -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span></p> -<p>Midőn egyedül maradtak, Mária komoly szemrehányással fordult -barátnőjéhez:</p> -<p>– Mi az ördögnek varrtad a nyakamba ezt a leányt? Mi közöm nekem -ahhoz, hogy neki jó a foga? Az enyém is az volt…</p> -<p>Ilona alattomosan nevetett:</p> -<p>– Hát csak mi ketten legyünk a rossz, vén nők? Senki se legyen -már rajtunk kívül rossz egész Magyarországon?</p> -<p>– Attól félek, lopni fog ez a leány! – mormogta elgondolkozva -Galambos Mária.</p> -<p>– Majd vigyázunk rá, – felelt Ilona. – Az a fődolog, hogy a -kártya nem hazudott. <span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Amadé téli lovaglása.</h2> -</div> -<p>Délutánonkint lóra ült és csendes ügetéssel járta be a határt. -Tél felé járt, olykor könnyü hó fedte be a réteket. Az útszéli -szent kápolnájában olyan elhagyottan töltötte napjait, mint egy -nyugalmazott tiszt úr, aki aránylag fiatalon falura költözik, -napközben a kutyájával beszélget, esténkint a múzsáknak hódol, -német és angol verseket fordítgatván az íróasztala számára. Amadé – -másképen nem is hívhatták – a varjakat és kopár mezőket félig -lehunyt szemmel, bánatosan félrehajtott fejjel és bús -fütyörészéssel nézegette délutánonkint a nyeregből, a körmét -mindennap fényesítette és a kamáslija hófehér volt lábán, verseket -mondott magában, amelyeket itt-ott olvasott Childe Harold-ban vagy -az Anyégin-ben és a tekintete mindig oly elmélázó volt, mintha még -mindig egy kis osztrák színház nézőterén álldogálna és félvállal -hanyagul támaszkodik a páholyok mellvédjének, míg túlról, egy -páholy jobboldaláról olykor egy fehérkeztyüs <span class= -"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span> kéz -feléje irányítja a gyöngyházzal kirakott látócsövet. Esztendők -múltak el azóta és Amadé délutáni lovaglásaikor mindig úgy -helyezkedett a nyeregben, hogy az erdőszélről, egy bokor mögött -bármely pillanatban megfigyelhetné őt a nagyon fehér keztyük -tulajdonosnője. Egyszer talán, titokban, rejtőzködve átutazik a -tájon, a kovácsnál felesleges óvatosságból megerősítteti a hintó -kerekét és ezalatt kis sétát átutazik a tájon, a faluba, vagy az -erdei úton, ahová Amadé nyugdíjaztatása után csendesen -visszavonult. Vigyázni kell tehát a mozdulatokra és a beszédekre, -hisz a látcsöves hölgy egykor csupán a finomságokat szerette, halk -szavakat, álmodozó lépéseket, a zenében Mozartot és a költészetben -a helyet, ahol Lenszky sírhalmáról zeng a lant. S olyan előkelő -volt, mint egy főhercegasszony. A főhadnagy csak félóránkint kapott -pillantást a páholyból s mire vége volt az előadásnak, az elrobogó -fogatban a lámpások havas fénye egy pillanatra megmutatták a -jegesmedvebőrt, a főhadnagy szíve és kedve szerint lehorgaszthatta -a fejét, midőn a Piros almánál korsó sörét és kolbászát -elfogyasztotta.</p> -<p>Azelőtt, évekkel előbb kedvese volt az előkelő hölgy, ám a -végzet másképpen rendelkezett, szinte búcsu nélkül váltak el -egymástól, holott megszokták, hogy naponkint gyönyörködjenek egymás -hangjában, a Práterben, a titkosabb helyeken karonfogva sétáljanak -és nyaranta a fürdőhely játékasztalánál egymás mellett ültek, -kevesebbet figyelve a játékra, mint egymás hangjára, figyelnek -lélegzetvételre, <span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span> könyökük érintkezésére, – míg egy napon -a katonának önkénytelenül eszébe jutott, hogy az iskolában a -francia tanár sokszor oktatta a növendékeket, hogy hölgyeknek nem -illik terhükre lenni egy finom férfiúnak s elvonulni kell az útból, -midőn a hölgy tekintete úgy kívánja. „Még ha belehalok is!“ – -gondolta magában Amadé, midőn harmincesztendős korában -nyugdíjazását kérte, hogy végképp eltűnjön a dáma közeléből, akit -csaknem egy évtizedig szeretett. Kis ősi birtoka volt, folyócska -szelte át a réteket, a fákat többnyire nagyapja ültette és a -templomban külön padja volt, családi címerével. A fűzfák estefelé a -kert sötétjében úgy ölelkeztek, mint régi ismerősök, apja barátai, -anyja barátnői, a cinke reggelenkint éppen úgy füttyentgetett a -deres eperfán, mint gyermekkorában és a nagy cserépkályhákban a tél -hangjai – a sikság fölött futó szél mormogása, bükkfa-hasáboknak -recsegése és a láng piros lobogása mitsem változott, csupán a -karosszékből hiányzott Zurdoky Sámuel, aki gyermekkorában életre, -bölcseségre, francia szavakra tanította. Halkan és álmodozva ment -lovával estefelé a hóesésben, – valahol egy messzi nagy városban -most gyulladnak föl az ezernyi lángok, szánok és kocsik robognak az -utcák faburkolatán, rózsaszínű velencei tükre előtt ül a dáma és -púderrel takarja be a kis szarkalábakat halántékán, melyeket a -bánat helyezett el ott a katona emlékére.</p> -<p>Egy este, midőn lehajtott fejjel belovagolt udvarába, -<span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span> az ebédlőből szokatlan világosság -szüremlett ki a hóra. Izgatottan ugrott le a nyeregből.</p> -<p>– Vendég. Egy idegen nő, – mondta varjubajusza alatt a hajdu, -amíg a hátasló fejébe kapaszkodott.</p> -<p>Amadénak nagyot dobbant a szíve. Úgy érezte, hogy a téli estének -nagyon drága illata van, mintha ibolyaparfüm áradna egy hermelines -női bundából. Orrán át szívta a levegőt, mert a szájával kiáltani -szeretett volna. Ezüsttel kivert utazóbőröndök szaga, -havanna-szivar illata és az expresszvonat füstje csapódott arcába, -amint előre sietett: egyszer, télen együtt utazott a dámával -délre…</p> -<p>– Eljöttem, hogy lássam újra, Amadé! – mondta a hölgy az -ebédlő-asztal mellett, ahol eddig régi arcképalbumot forgatott.</p> -<p>A bundáját csupán széjjelnyitotta és az orosz sapka fején -fátyollal borítva, a balkezén fenn a keztyű, csupán a jobbja -meztelen, amelyen vakítótűzü gyémántok tündököltek. Amadé -térdreereszkedve csókolta meg a dáma kezét:</p> -<p>– Asszonyom, lenyugvó napom gyönyörű ragyogása ez az óra.</p> -<p>– Már két esztendeje, hogy nem látom. Az első évben nyugodt -voltam. Elment. Minden szerelem így szokott végződni. Mindig sok -férfi rajongott értem, körükben néha megfeledkeztem a maga bánatos -arcáról. Újabban azonban álmatlanság gyötör. Hiába mondom az -imádságomat esténkint, álom nem jő szememre, az operában a helyet -nézem, <span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span> ahol maga utoljára állt, néha -hátrafordulok hirtelen, hátha ott találom mögöttem…</p> -<p>– Asszonyom.</p> -<p>– A bálakon unatkozom, esténkint a tűzbe bámulok s arra -gondolok, hogy maga is valahol, messze a tűz előtt ül és a -parazsakat nézi. Hisz azt igérte, hogy sohasem hágy el, Amadé?</p> -<p>– Nagyon boldogtalan vagyok, asszonyom.</p> -<p>– Esküdött, a szívemre helyezve kezét, hogy mindig-mindig én -leszek az oltárképe, nélkülem már nem élhet és szívébe golyót küld, -ha egyszer elhagyom. Lám, semmi baja, Amadé. Még fiatalabb és -frissebb, mint az előtt. Bizonyosan nem gondol már reám soha.</p> -<p>– Sokat szenvedek, asszonyom.</p> -<p>– Emlékezik, midőn elhagytam, midőn elhagyott, egy kedves -jóbarátra tett szert váratlanul, a finom és előkelő francia urra, -aki magával esténkint a Piros almánál vacsorázott.</p> -<p>– Kedves, jó fiú volt.</p> -<p>– Én küldtem őt magának, hogy ne legyen egyedül. Én legalább -mindig tudtam, hogy mit csinál, mit gondol, kinek udvarol, óh, mert -nagyon féltékeny voltam.</p> -<p>– A francia úr a kedvese volt!</p> -<p>– Nem, Amadé, én senkit sem szerettem igazán, csak magát. És -most két év után újra eljöttem, hogy lássam, hogy a hangját -halljam… Örvendek, hogy nem váltotta be gyakori fenyegetését, az -öngyilkosságot. Örömömre szolgál, hogy egészséges, <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> -rózsaszínű az arca, fiatal cselédasszony fűti a kályhát és hímzések -vannak itt, amelyeket nem ismerek.</p> -<p>– Az anyáméi.</p> -<p>– Most láttam és megnyugodtam. Azt hiszem ismét fogok aludni -esti imádság után.</p> -<p>Az előkelő hölgy fölemelkedett helyéről, csendesen kivonta a -kezét a katona kezéből és bundáját összefogva, az ajtó felé -ment.</p> -<p>Amadé térdreállva nézett utána.</p> -<p>Az ajtó kinyílott, majd bezárult.</p> -<p>Egy perc mulva száncsörgés hallatszott az országúton a udvarház -előtt.</p> -<p>A katona a falról lekapott egy pisztolyt és habozás nélkül a -szívének irányította a csövet. Behúnyta a szemét, fölsóhajtott és -megnyomta a ravaszt.</p> -<p>A pisztoly csütörtököt mondott. Valaki levette róla a -gyutacsot.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Félix grófnő.</h2> -</div> -<p>– Ah, Istenem, csupán előkelő emberek érdemesek arra, hogy az -írók róluk írjanak! – sóhajtott útitársnőm Süvöltő és Buji között, -a Nyirség északi részében, ahol olyan mély a sár, hogy többnyire -ökrökkel vontatják az utazókocsit. Akkoriban azzal töltöttem a -napjaimat és esztendőimet, hogy szerte utazgattam az országban, -minden cél vagy különösebb elhatározás nélkül. Szerettem útszéli -fogadókban üldögélni és a vásárosok elbeszéléseit hallgatni, a -sarokban meghúzódva. Ismeretlen kis városokban sétálgatni délutáni -napban és örvendezni az unatkozó nők emberpillantásainak, amint -macskáik mellett gunnyasztottak az ablakban. Holdfényes éjjeleken -falvakon áthajtatni, a cinterem bádogteteje fénylik és leromlott -urasági lak húzódik meg a jegenyefák alatt, a ferde zsalugáteren -lámpafény szűrődik, egy elhagyatott öregúr tán francia könyvet -lapoz az ágyban. Ah, nyári búcsún <span class="pagenum"><a name= -"Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> a monostor körül lépkedni -alvó lányok és asszonyok között. És olykor csókot lopni idegen -házakban, mint a házalók lopják a szép gyermekeket.</p> -<p>Útitársnőm, akit a véletlen sodrott útamba, nevelőnő volt és a -nagykiterjedésü méltóságos Pazonyi-család szolgálatában állott. (A -családban mindig volt egy kamarás, de az rendesen nem törődött -falusi rokonaival.) A kisasszony esztendőről-esztendőre, sőt néha -havonkint változtatta tartózkodási helyét. Sok kisasszony volt a -Pazonyi-családban és mindegyiket meg kellett tanítani a szokásos -francia kifejezésekre, egy ábrándos dalra a zongorán vagy a nagy -mazúrra. Útitársnőm ennélfogva úgy megszokta az örökös utazgatást, -mint akár Sztrogoff Mihály. Olykor két-három nap alatt ért el egyik -faluból a másikba, ahol a megművelésre váró kisasszonyok -várakoztak. Nyugodtan aludt az útszéli csárdában, míg a pincében -tán ádáz bankóhamisítók üldögéltek a korhadt hordókon. „A Pazonyiak -kisasszonya!“ mondták a csendlegények, ha gyanus alakokra vadásztak -az országúton. Hány esztendős volt? Ki tudná? Az ügynökök -közvetlensége és fiatalos kedve játszadozott hervatag hajócskái -körül. Az arca kissé rezes volt, mint azoké a nőké, akik sportolnak -a szabadban, vagy titokban iszogatnak. A szeme azonban zöldesszürke -és igen előkelő volt, mint egy meglettebb angol hölgyé, aki éppen a -gyarmatokra utazik tisztán fia meglátogatására… Természetesen sok -mindenféléről <span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span> beszélt útközben, amíg olykor -elhallgatóan vigasztalan tekintetet vetett az utazóhintóból a -bánatos őszi tájra, ahol a nyári köd is lovagcsizmában jár a sár -miatt és a bokrok fölött rongyos köpenyegként izzik -kisértet-gazdája után. Majd sárgaborítékos könyvet vett elő és pár -percig olyan előkelően és szertartásosan tartotta a könyvet maga -előtt, megigazítván az indiai kendőt térdén, mint a varsói vonaton -az orosz földről hazatérő kokott, hogy muszka hercegnőnek nézzék a -galiciai tisztek. Dohányszínű ruhája és kerek kis kalapja volt, egy -arany fácántollal és kutyabőrből való hajtókeztyűk a kezén. -Bizonyos volt ostor- és az útifölszerelésben, amellyel a kíváncsi -parasztlegényeket elhessegeti az ablak elől, miközben vetkőzik.</p> -<p>– Mily kár, hogy kiveszőben vannak az előkelő emberek! – -sóhajtotta, bezárta a könyvet, amely navarrai Margitról szólt. – -Amint a nemes dámvadak, a fejedelmi bölények, gimszarvasok és a -kócsagmadarak kiveszőfélben vannak, úgy tünnek el a földről az -igazi előkelő urak. Gondoljunk csak hazánk történetében Nagy -Lajosra vagy Rezső trónörökösre… Én láttam őt… Medvevadászaton… Ah, -Csernyiczky Félix még akkor az udvarnál szolgált, nem pedig a -méltóságos rongyos Péri-Pazonyi familiánál. Engedelmével, uram, -nincs elzüllöttebb náció, mint az elszegényedett magyar -középosztály. Csernyiczkyak ellenben grófok voltak egykor lengyel -földön, és én titokban Félix grófnőnek írom magamat naplómban. -<span class="pagenum"><a name="Page_212" id= -"Page_212">-212-</a></span></p> -<p>– Csernyiczky? – kérdeztem bágyadtan, hogy résztvegyek a -társalgásban.</p> -<p>Útitársnőm színésznőies mozdulattal kopogott néhányszor mutató- -és középső-ujjával a térdén.</p> -<p>– Igen, – mondta szemlesütve. – Mi már nagyon régen ismerjük -egymást. Több, mint húsz esztendeje. Ő engem kezdettől fogva Félix -grófnőnek nevezett. Azt hiszem, meg is esküdtünk titkon egy -búcsújáró helyen a szent barátnál. Sajnos, Csernyiczky jobban -szereti a bort és a dáridót, mint a rendes életet. Az ősei, a -várgrófok évszázadokig mindig mulattak és az első éjszaka jogával -éltek. Az ősök bűnei miatt nem is lehettünk mi egymásé… Ő nevelő a -Pazonyi-család szolgálatában, amint én nevelőnő vagyok. Csupán egy -fedél alatt lehetünk egyszerre. Vagy én szököm el, vagy -Csernyiczky…</p> -<p>– Csernyiczky, – mormogtam és sok varjút láttam egy erdőcske -ritkuló fáin, amely úgy tünt föl az alkonyatban, mint egy angol -rézkarc. Bizonyosan ott lakik a nyírségi varjukirály.</p> -<p>Útitársnőm mereven rám nézett és kiszámított lassúsággal -mondta:</p> -<p>– Ő már három embert ölt meg párbajban.</p> -<p>Ah, a varjakról egy csöndes kertiház jutott az eszembe, ahol a -szélben jegenyék hintáztak és egykor ott laktam egy korai őszön és -női arckép volt az éjjeli szekrényen. Vajjon mit csinál most annak -a fotografiának a mása?</p> -<p>– Igen, – feleltem. – Csernyiczky… <span class= -"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span></p> -<p>Útitársnőm az állát a tenyerébe hajtotta, amint ezt valahol a -színpadon látta, – talán egy kis városban, valahol Galiciában, ahol -tisztné volt és a vándortársulat az Arany-elefántban játszotta -Sardou szalondarabját…</p> -<p>– Az élet telve van megfejthetetlen talányokkal. Némely ember -akkor is boldog, ha egész nap egyebet sem tesz, mint a -boldogtalanságát kovácsolja. Mások pedig már csak sírva tudnak -elaludni esténkint, jó mélyen belefúrni a fejet a párnába és -zokogni, mint egy megvert gyermek. Mily bölcs dolog a természettől, -hogy a síróknak könnyü, csendes álmot küld, amely fölüdíti arcukat -és fényesíti szemüket, mintha a babajavítóban lett volna összetört -testünk az éjszakára. Én például néha azért sírok esténkint, hogy -másnap jókedvem legyen. Bizonyos nőknek az esti sírás olyan, mint a -hasis… Ah, mikor jól, szabályszerüen, előírás szerint bőgött az -ember, azt hiszi, hogy ezzel eleget tett minden kötelességének. -Lám, Csernyiczky más fajta. Ő esténkint a pohár mellett szeret -tartózkodni és mindenféle neveket irkál az asztal lapjára. Bizonyos -betűket nagyszerüen tud lerajzolni, kitünő lovas és a hadiiskolában -a legjobb matematikus volt. A Pazonyi-ifjak úgy beszélik a -franciát, mint a nagykövetek. Mindenre megtanítja Csernyiczky a -fiúkat. Uram, még borotválkozni is maguk szoktak a fiúk, mert ez -megtakarítás. Csernyiczky, miután a hadsereget elhagyta, egy -grófkisasszony udvarmestere volt. A grófnő naplót írt minden estve -és mindig <span class="pagenum"><a name="Page_214" id= -"Page_214">-214-</a></span> beleírta, hogy mit mondott Csernyiczky. -Csernyiczky évekig, amíg lélekjelenléte bírta, mindig vigyázott, -hogy új hazugságaival föl ne döntse régi hazugságait. A grófnő nem -szándékozott férjhezmenni és az volt a terve, hogy három -agglegénybátyjának áldozza föl a jóságát, az ápolást, a gondját. És -közben mindig Csernyiczkyre gondolt…</p> -<p>Utitársnőm szenvedélyes büszkeséggel mosolygott, mint régi -udvartartásairól beszél egy elűzött királynő.</p> -<p>– Oly finom volt, mint a hársfa apró tavaszi levele és a kék -erek kezén oly gyöngédek, mint a svájci havasok között a mélyen -kéklő hegyi folyók. A legidősebb bátyja Angliába ment rókára -vadászni és a boldogult velszi herceg hagyatékából megszerezte azt -a száz palack magyar bort, amelyet Rezső királyfi küldött egykor -barátjának. A borok különös üvegekbe voltak zárva és hiteles -jegyzőkönyv kísérte a drága szállítmányt új lakhelyére, a finom és -gyönge grófnő pincéjébe. E borok felügyelete a ház legbizalmasabb -szolgájának Csernyiczkynek teendője volt. A grófnő naponta két -pohár bort ivott, mert a háziorvos ezt tanácsolta. És mint mindent, -a borivást is naplójába írta a drága teremtés. Egy napon, sokkal -előbb, mint ez lehetséges lett volna, Csernyiczky azt jelentette, -hogy elfogyott a századik palack is a velszi herceg borából.</p> -<p>A grófnő visszavonult szobájába, fölütötte naplóját, pohárral -mértéket vett és kiderítette, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> tíz üvegnél több nem -fogyhatott el a nevezetes borból. Hová lett a hiányzó kilencven -üveg bor?</p> -<p>Mielőtt a vizsgálat megindult volna, Csernyiczky mindent -bevallott a grófnőnek. Ő maga itta meg a grófnő gyógyszerét.</p> -<p>És bár közben többször eladott lovakat és teheneket az -uradalomból, anélkül, hogy valakinek elszámolt volna, a velszi -herceg borait nem bocsátotta meg a grófnő. Csernyiczkynek távoznia -kellett. Lám, végzetes szenvedélye nélkül még boldog lehetett volna -szegény!</p> -<p>Utitársnőm őszinte könnyekre fakadt.</p> -<p>Falun hajtottunk keresztül, ahol derékig érő víz folyt az utcán. -Árvíz maradványa. Csónakost hívtam és egy ottlakó rokonomhoz -készülődtem estére.</p> -<p>Utitársnőm elgondolkozva nézte készülődésemet.</p> -<p>– Most táncmester a rongyos Péri-Pazonyiaknál, néhány hitvány -palackbor miatt, – mondta és megrázta a kezem, mint az amerikai -nők. <span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Jeromos bátyám.</h2> -</div> -<p>– Ne legyünk rosszak, – mondta egykor anyai nagybátyám, aki némi -részben nevelt, miután célbalőni és sétapálcákat gyűjteni -segítettem.</p> -<p>Olyan fürtös, álmatag feje volt, mint a tiszt urak -miniatür-képein láthatók, akik Napoleont Oroszországba kísérték és -a medaillont ünnepélyesen az otthon hagyott kedves, vagy feleség -nyakába akasztották. Jeromosnak hívták és olyan halkan örült, mint -egy októbervégi délután. Fiatal korában a gárdánál is szolgált, – -minden Csáky szeretne a gárdánál szolgálni, – párbajban egynehány -embert agyonlőtt, vitőrrel kiemelték a balszemét és fekete -selyemkendőt hordott fején, a körme mindig rózsaszínü volt, -titokban, éjszaka, naplót írt, flótázott a kerti házban vagy nagyon -erős borokat ivott bizonyos évfordulókon, amelyeket előre -megjelzett a kalendáriumban, ilyenkor valamennyi pisztolyát -fölporozta, megcsókolgatta az imakönyvét, végrendeletet írt német -nyelven, aztán egyet kacagott és <span class="pagenum"><a name= -"Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> lefeküdt aludni. Ám -legtöbbször mégis csak az ebédlőasztal vége felé üldögélt, hátat -fordítva a kántornak és a papnak – tíz esztendeig, amíg falun -laktunk, – a balkezébe hajtotta a fejét és unottan hallgatta a -körülötte zajló beszédet. Sötét szeme olyan fáradtan feküdt az -aranykeretes üveg alatt, mintha több év óta egyhuzamban éjszakázna. -Nagyon keveset beszélt és a nők közül csupán hugát, anyámat -tisztelte.</p> -<p>Ha nők is ültek az asztalnál, Jeromos a kántorral beszélgetett, -akit mindenkinél jobban becézett, mert a kántor a boritalt -szerette. Kedvelője volt a szép fehérnemünek, ingeit Pestre küldte -mosatni és a kerti házban egy barna szentkép volt, amely előtt -buzgón imádkozott névnapján. Kis térdeplője volt, régi rózsafüzér a -zsebében és oly megvetőleg beszélt az életről, halálról, mintha ő -maga tulajdonképpen részese sem volna az emberi sorsnak. Bizonyos -évi jövedelme volt, amelyet mérnöki pontossággal fölosztott és -halála után jegyzeteket találtam, midőn több hónappal előre -kijelölte azon napokat, midőn pénzt ád a cigányoknak, miután azok -kedves dalait eljátszák, a Valse de Moscou évente többször -fölhangzott a kerti házban, oly ünnepélyességgel, mintha halotti -misét mondanának valahol.</p> -<p>A cigányok frakkban muzsikálnak, – régi frakkokban a Jeromos -ruhatárából, – a prímás komolyan, szinte meghatottan álldogált a -banda előtt és az öreg kontrás ilyenkor soha se merészelt -vakarózni, amit egyébként szeretett. A nagybőgős, miután -<span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span> olyan fekete volt, mint a szurok, a -falnak fordítva húzogatta vonóját és a cimbalmos gyakran a -levegőben felejtette a verőket, nagybátyám, Jeromos komolyan, -sápadtan, falfehéren ült egy mély karosszékben, a lábát keresztbe -vetette, a szemét lehunyta, oly mozdulatlan volt, mint egy halott. -A primásnak borítékba zárva adta át a honoráriumot a délutáni -muzsikálásért, nagy sétákat szokott tenni a folyóparton, -meg-megállott és oly figyelmesen nézte a Tisza kanyarodását, mintha -először látta volna. Majd tüzoltásban vett részt és öreg -parasztnőket hurcolt ki a vállán égő házakból. Télen megfürdött a -befagyott folyóban és volt egy kedvenc kutyája, egy utálatos -buldogg, amely mindenkit lehúzott és Jeromos olykor óraszámra -üldögélt a nagy fa alatt Grób társaságában, szabályos időközökben -megsímogatta a kutya nagy fejét és néha csaknem könnybeborult -szemmel nézett rá, mint egyetlen barátjára.</p> -<p>Egy napon levelet hozott Jeromosnak a pirosnadrágos -postás-legény, holott a Deutscher Sport-on kívül más ujságot nem -olvasott. Aranymetszésü, lilaszínü pecsétes levél volt, külső -országból jött, – a francia regényekben a grófnők leveleznek ily -papiroson. Jeromos bezárkózott a kerti házba és alkonyatig csupán -buldoggjával foglalkozott. Majd a pisztolyokat próbálta ki a nagy -kert hátuljában, egy ártatlan, pihenőre térő szarkát repülése -közben széjjellőtt, nagy, fehér kezével gondosan, tisztán -visszahelyezte tokjukba a fegyvereket és könnyedén <span class= -"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span> intett -nekem, aki az őszi estét bámultam az üveges verandáról.</p> -<p>– Jőjjön hozzám teázni, öcsém! – mondta kimért udvariassággal. – -Befűtjük az orosz katlant.</p> -<p>Ilyesmi nagy ünnepség volt, valódi muszka szamovárja volt -Jeromosnak és midőn annak pöfögését hallgatta, véleménye szerint -szép ifjúsága álomképei tünedeztek föl a kerti házban. Követségnél -szolgál, expressz-vonatokon utazik és nagyvilági nők fehér válla -mögött fénylik egyenruhája, a hölgyek hajszíne párisi, fodros, -vöröses, szőke és finom, mint a sampányer színe, az illat a -ruhájukban, kastélyok és előkelő estélyek különös illata, cipőjük -csaknem gyöngédebb, mint keztyűjük és hímzett zsebkendőcskéjét -mindig elejti valaki, midőn a teafőző zúgni kezd és az erkélyen -elrejtett zenekar régi keringőt játszik.</p> -<p>– Elutazom innen! – mondta Jeromos hideg és eltökélt arccal, -mintha veszedelmes párbajra indulna korán reggel.</p> -<p>Elnyújtózott a karosszékbe, csendesen szivarozott, olykor a -füstbe bámult:</p> -<p>– Csak anyádat sajnálom! – mondta a szivarjának.</p> -<p>Kiöntötte a teát, a szemembe nézett, mint még sohasem.</p> -<p>– Hány esztendős vagy?</p> -<p>– Tizenhat.</p> -<p>Gondolkozott, a lakktopánja orrát szemlélte. <span class= -"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span></p> -<p>– Jó kor, – felelt foghegyről. – Én már javában férfi voltam -akkor. Remélem, te is férfi vagy… Tehát én ma éjszaka elutazom -innen…</p> -<p>Eddig lassan, kimérten beszélt, mint az előkelő urak a -színpadon, de rajta csípte magát s igyekezett természetes -lenni.</p> -<p>– Nézd, kedves unokaöcsém, egy nőtől kaptam ma levelet. Azt -írja, hogy már többé nem szeret, férjhez megy, küldjem vissza az -emlékeket, amelyeket tőle kaptam, arcképét, imádságos könyvét… -Bolondságot, harisnyakötőt. Egy falevelet. Egy hervadt virágot. -Mindent, ami eddig vagyonomban volt. Én visszaküldöm.</p> -<p>Éppen olyan unottan bámultam, mint Jeromos bátyám szokott:</p> -<p>– Azt hiszem, néha előfordul ilyesmi.</p> -<p>– Előfordul, – felelt hirtelen keserűséggel Jeromos és a hangja -megremegett. – Csakhogy nekem nincs elég erőm. Végezd te el -helyettem.</p> -<p>Barna fadoboz állott az asztalon. Talán rózsafából készítették. -Egy barna és semmitmondó női arckép került elsőnek a doboz -fenekére. Az arcképre ennyi volt írva: „Mary. Karácsony.“ Később -egy ezüstcsattos kis biblia, – a Jeromos párnája alól. Aztán egy -kis velencei legyező a vasszekrényből. Selyem harisnyakötő.</p> -<p>Nagybátyám lehunyta a szemét.</p> -<p>– Siess, vidd magad a városba, a postára.</p> -<p>Az arcán hirtelen könnyek futottak végig. <span class= -"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span></p> -<p>– A címet már fölírtam a ládácskára.</p> -<p>Jeromos az ablakhoz állott, amíg a kerti házból eltávoztam.</p> -<p>Éjjel pisztoly durrant az udvaron. Máskor is szokott nagybátyám -lövöldözni, tehát a fal felé fordultunk álmunkban. Reggel azonban -Jeromos nem ébredt föl többé. Pontosan a szíve közepébe lőtt.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>TARTALOM.</h2> -</div> -<ul class="TOC"> -<li>Púder <span class="ralign"><a href="#Page_7">7</a></span></li> -<li>Az átszúrt szív szerenádja <span class="ralign"><a href= -"#Page_15">15</a></span></li> -<li>A fehérkutyás dáma <span class="ralign"><a href= -"#Page_23">23</a></span></li> -<li>Kisvárosi álmok hőse <span class="ralign"><a href= -"#Page_31">31</a></span></li> -<li>Szentanyám <span class="ralign"><a href= -"#Page_37">37</a></span></li> -<li>A hóember szeretője <span class="ralign"><a href= -"#Page_43">43</a></span></li> -<li>Mitskei és Matskási <span class="ralign"><a href= -"#Page_51">51</a></span></li> -<li>Reggeli imádság <span class="ralign"><a href= -"#Page_57">57</a></span></li> -<li>Falusi éjtszakák <span class="ralign"><a href= -"#Page_67">67</a></span></li> -<li>Árnyékból szőtt vendég <span class="ralign"><a href= -"#Page_75">75</a></span></li> -<li>A kéményseprő <span class="ralign"><a href= -"#Page_83">83</a></span></li> -<li>A kártyások <span class="ralign"><a href= -"#Page_93">93</a></span></li> -<li>Régi templom Tabánban <span class="ralign"><a href= -"#Page_101">101</a></span></li> -<li>Minden órának virágát <span class="ralign"><a href= -"#Page_107">107</a></span></li> -<li>Souvenir, – Pesth <span class="ralign"><a href= -"#Page_113">113</a></span></li> -<li>Kornél regényei <span class="ralign"><a href= -"#Page_123">123</a></span></li> -<li>Szilvafa hamva <span class="ralign"><a href= -"#Page_129">129</a></span></li> -<li>A hőstett <span class="ralign"><a href= -"#Page_135">135</a></span></li> -<li>Nagybotos Viola <span class="ralign"><a href= -"#Page_141">141</a></span></li> -<li>Márciusné délutánja <span class="ralign"><a href= -"#Page_147">147</a></span></li> -<li>A kapcabetyár <span class="ralign"><a href= -"#Page_155">155</a></span></li> -<li>Klaránsz utazása <span class="ralign"><a href= -"#Page_163">163</a></span></li> -<li>Dombey <span class="ralign"><a href= -"#Page_171">171</a></span></li> -<li>Budai este <span class="ralign"><a href= -"#Page_177">177</a></span></li> -<li>Borbála <span class="ralign"><a href= -"#Page_185">185</a></span></li> -<li>A kártya nem hazudik <span class="ralign"><a href= -"#Page_195">195</a></span></li> -<li>Amadé téli lovaglása <span class="ralign"><a href= -"#Page_203">203</a></span></li> -<li>Félix grófnő <span class="ralign"><a href= -"#Page_209">209</a></span></li> -<li>Jeromos bátyám <span class="ralign"><a href= -"#Page_217">217</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>PUDER</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> |