diff options
Diffstat (limited to 'old/68971-h/68971-h.htm')
| -rw-r--r-- | old/68971-h/68971-h.htm | 5285 |
1 files changed, 0 insertions, 5285 deletions
diff --git a/old/68971-h/68971-h.htm b/old/68971-h/68971-h.htm deleted file mode 100644 index c2d1ce0..0000000 --- a/old/68971-h/68971-h.htm +++ /dev/null @@ -1,5285 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Puder by Gyula Krúdy</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -ul.lsoff { - list-style-type: none; - text-align: justify; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.bbox { - display: inline-block; - width: 15em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.smcap { - font-variant: small-caps; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.figcenter { - max-width: 100%; -} - -.poem p { - margin: 1em auto 1em auto; -} - -.poem p.i7 { - font-size: 0.9em; - text-indent: 0em; - text-align: right; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -ul.indented { - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - text-align: justify; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>Puder</span>, by Gyula Krúdy</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>Puder</span></p> -<p style='display:block; margin-left:2em; text-indent:0; margin-top:0; margin-bottom:1em;'><span lang='hu' xml:lang='hu'>Elbeszélések</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Gyula Krúdy</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: September 11, 2022 [eBook #68971]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>PUDER</span> ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_223">223</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p class="center"><span class="smcap">Krúdy Gyula<br /> -Összegyüjtött<br /> -Munkái</span></p> -<p class="center"><span class="smcap">Krúdy Gyula<br /> -Összegyüjtött Munkái</span></p> -<p class="center">EDDIG MEGJELENT KÖTETEK</p> -<div class="figcenter"> -<div class="bbox"> -<ul class="lsoff indented"> -<li>1. A VÖRÖS POSTAKOCSI</li> -<li>2. A FRANCIA KASTÉLY</li> -<li>3. SZINDBAD UTAZÁSAI</li> -<li>4. PALOTAI ÁLMOK</li> -<li>5. PUDER</li> -<li>6. ANDRÁSCSIK ÖRÖKÖSE</li> -<li>7. A VÍG EMBER BÚS MESÉI</li> -<li>8. A PODOLINI TAKÁCSNÉ</li> -</ul> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<h1>PUDER</h1> -<p class="center"><span class="caption">ELBESZÉLÉSEK</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">KRÚDY GYULA</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1914 SINGER ÉS -WOLFNER KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><i>Minden jogot fenntartunk.</i></p> -<p class="center"><span class="caption-small">BUDAPESTI HIRLAP -NYOMDÁJA</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Mi sok báj volt a csendes -éjben!<br /></span> <span class="i0">A kéj, öröm s lefolyt -idő<br /></span> <span class="i0">Élénk színekben tünt -elő,<br /></span> <span class="i0">Mint a rabnak, ki -börtönében<br /></span> <span class="i0">Erdőt, mezőt álmodva -lát,<br /></span> <span class="i0">S szabadnak véli -önmagát.<br /></span></div> -<p class="i7"><i>Puskin</i>.</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_7" id= -"Page_7">-7-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Púder.</h2> -</div> -<p>Valahol a felvidéken utaztam, télen, szánon, mint a muszka -regényhősök. Reggeltől-estig a kocsisom zöldre fakult rongyos hátát -néztem, a lovak fülét és a csörgők szóltak, mint egy láthatatlan -zenekar játéka, amely a temetésemen vagy az esküvőmön kiséri -lépteimet. Gyönyörű, rozzant vén hidakon nyargaltunk keresztül, -amelyek csaknem meghajoltak a hó terhe alatt, lent a kanyargó folyó -acélkéken tündöklik, néma kísértetként sorakoznak hófehér hegyek, -olykor egy behavazott kőszent integet az útszélről: ne félj, nem -vagy egyedül és egy kapaszkodó alatt, ahol a fuvarosok -megpihentetik lovaikat a ködös, vasrácsos ablakon át pirosan -tündökölt föl a tűzhely lángja, mint a zsoldos katona álmában, aki -Zsigmond király idejében megfagyott a határszéli országúton. A -csengők fáradhatatlanul zenéltek: násznagynak mentem egy kisasszony -rokonom esküvőjére. A nap déltájban néhány sugarat dobott az -útszélre, ahol nemrégen disznót öltek <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> és a barna -hónak, szalmahulladéknak kéményszaga volt. Amott vértócsa barnult a -havon, mintha egy vándorlót öltek volna meg. Egy hóba temetett kis -korcsma tájékán, amelyet mintha a svájci kártyából vágtak volna ki, -árva muzsikus pengette hangszerét, az orra piros, mint a nürnbergi -babáknak, kerek kalapja mellett fácán elhullajtott tolla és a -szakálla hegyes, mint a rablólovagoké: az embernek igazán kedve -volna megállni egy ital borra, egy dalra, egy kis emlékezésre az -ifjúságra és régi utazásokra, midőn a farkasbunda alatt hölgy is -ült a szánban és a piros ajkuk fölött fehér volt a fátyol, mint a -szívnek tiszta füstje. Kocsisom azonban konokul nógatja lovait, a -falvak fiatalos tornyai szinte álmélkodva maradoznak el az út -mellett, – mintha egy jókedvű vén játékcsináló tót rakta volna ki -kosarából a felvidéket, – cinóbervörös a templom tornya és a -plébános orra, az asszonyok tarka szoknyában sulykolják a ruhát a -híd alatt, a gyerekek apjuk csizmájában, zsebredugott kézzel -ballagnak és a napszínszőrű lovak szinte négyszögletesek, kis házak -álldogálnak dombokon félig a levegőben, mintha egy errejáró nagy -gyermek ejtette volna a lehetetlen helyre fenyőhéjdobozából a -házikót. Régi kastély mögött bukik le a nap, a kapu és a kerítés -oly részegen állonganak helyükön, mint öreg katonák egy régi csata -évfordulóján, az unokának bocskora fölött hosszúujjú mente lóg, -amelyben tán a középkorban jártak utoljára, fekete csontkeretes -szemüvegű magános <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span> öreg úr támasztja homlokát az egyik -ablaknak, mint a kalendáriumbeli télapó; varjak ereszkednek a kert -megritkult, merev galyaira, mintha csupa öreg V betű zuhanna alá a -magasból, az angyalok nagy abécés könyvéből, amelyet fáradtan -leeresztenek. Egy róka vagy egy kutya üget a réten át, a csengők, -mint leereszkedett húru hegedűk tompán csilingelnek, hirtelen ködbe -borul a rudas feje és a kocsisom sapkája oly hegyes, mint egy -kaukázusi kozáké. A fák a havas távolságban átkarolják egymást, -messziről hangzik az útszéli kovács üllőjének csengése, – téli este -van az országúton, óh, már nem is nagyon érdemes élni, szürke -fejjel, bágyadt térddel és kihült szívvel, hiszen már tán rá sem -tudnék beszélni egy nőt arra, hogy szökjön át velem a határon, -menjünk Lembergbe álnév alatt vagy Velencébe, meghalni egy kis -fogadóban, hajnalban, a tenger zölden csillog alant, mint egy -királyné ruhája… Az útszéli bormérő, aki napközben olyan -barátságosan fogadja az utazót, mintha az ő tulajdona volna az -egész felvidék és a csárda csak türelmi alapon füstölög, gyanakvó, -szúrós tekintettel fogadja kocsisomat:</p> -<p>– Mi járatban vagy? – kérdezi tótul, tompa hangon.</p> -<p>Vad, rossz-szándéku ebek egymáshátán törtetnek ki a falusi -urilak udvarából, hová kocsisom betérni készül, egy kis daróc-ruhás -ember görbe bottal zavarja a virtuskodó állatokat és valamely -ismeretlen nyelven káromkodik. Nagy ebédlőlámpásnak <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> a -fénykévéje vetődik ki a hóra, egy nagyon mély férfihang a nevemet -kiáltja, aztán a bundákból kihámozódva: egy tündöklő arcú, -barnahajú orosz szentképnek fogom meg a kezét, aki az egyik -szemével sírni, a másikkal nevetni tud és a vidám és búskomoly -hangjának orgonavirágszaga van:</p> -<p>– Isten hozott, kedves bácsi.</p> -<p>Ő az a kisasszony, aki holnap férjhez megy, – a kántor már -harmadik napja iszik, a fiatal luteránus pap új beszédet tanul az -esküvőre, mindenféle öreg, őszidér-szagú nagybácsik bujnak ki -medvesüvegből, nagy csókokat nyomnak a menyasszony szájára, -megveregetik a hátát, megsimogatják a haját és a rézvörös arcok -fölpirulnak a leányka karcsú bokája láttára. Mintha a felvidék -minden nagyon öreg embere összegyülekezett volna a kisasszony -esküvőjére. Magános, zordon agglegények jönnek messzi falvakból és -a legtávolibb rokon, bizonyos Kuminszky úr, akinek már csupán a -fülén van a hajzat, napok óta üldögél az ebédlőasztalnál, pálinkát, -bort és sört fölváltva iszik, „hisz úgyis elviszik a lányukat!“ -zokogva mondja el pohárköszöntőit és a zsellérgyerekek a sarokban -úgy sírnak, mintha kisértetet látnának.</p> -<p>– No, Mari lelkem, egy kis jeges sört hozass! – mondja a -pohárköszöntő után.</p> -<p>– Kuminszky részeg ugyan, de neki van a legjobb szíve a -családban! – szólnak helyeslőleg a vendég nagybácsik, mire a falusi -kurtanemes telesírja az asztalkendőt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span></p> -<p>(Torokon és lakodalmakon megfizethetetlen emberek a Kuminszkyhez -hasonló emberek. Eltünt vagy halott családtagok hőstetteit pontosan -tudják, tót közmondákat kevernek a beszédbe és egy vén kopókutya -láttára sírni kezdenek, amelyet bizonyos Edmund bácsi szeretett -egykoron.)</p> -<p>A kisasszony, mint egy boldogtalan mártir járt-kelt csizmaszagu -rokonai között, akiktől életében irtózott dohányszagú, illetlen -szájuk miatt. És most Kuminszky bácsi gyakorta megszólal:</p> -<p>– Gyere ide, szegény kis menyasszony, hadd csókoljalak meg -utoljára!</p> -<p>Holott azelőtt soha sem csókolta meg.</p> -<p>A régi ház egyik sarkán valamikor torony volt. A nyolcszögletes -szobában olyan régi bútorok terpeszkedtek, mint a nagybácsik az -ebédlőben. A komótt szinte rádőlt a vendégre, a székek alattomosan -gáncsot vetettek lábaikkal, a Makart-csokorban fölemelkedett a -pávatoll, – úgyis elmegy a kisasszony a háztól.</p> -<p>– Kedvesem, – mondtam a leánykának és megfogtam a kezét, – -holnapig még sok időnk van. Én szeretlek téged, szökjünk meg együtt -az esküvő elől.</p> -<p>A kisasszonyka megveregette az arcomat; minden félelem és -meglepetés nélkül nézett a szemembe.</p> -<p>– Kuminszky bácsi is ezt mondta.</p> -<p>– Én más vagyok, és különb vagyok mindenkinél, aki ebben a -házban van. Szerelmes vagyok <span class="pagenum"><a name= -"Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> beléd gyerekkorod óta, -láttalak felnőni, ahogyan a kis hársfa nő a kertszélén, – egyik -tavaszon egyszerre virágokat kap és beillatosítja a házat. Tizenhét -esztendős vagy és még nem tudsz semmi mást azonkívül, amit a -vőlegényed mondott délutánonkint. Elviszlek messze, Párisba, vagy -Nápolyba, expressz-vonaton utazunk s olyan bundát veszek neked, -mint az orosz nagyhercegnők bundája. Ismeretlen városokban járunk -ismeretlenül, gyönyörű képtárakban töltjük a nappalt, estve az -operaházba megyünk. Rózsaszínű selyemből estélyi ruhát veszek neked -és a cipőd oly finom lesz, mint a keztyűd. Ne menj férjhez, kedves. -A határszélen van egy állomás, ahol hajnalban jó vonatot találunk, -amely elvisz messze-messze… Sohasem látod többé Kuminszky bácsit és -társait.</p> -<p>– Ne beszélj bolondokat, bácsi.</p> -<p>– Gazdag vagyok, aranybányáim vannak, fiatal vagyok és a pénzt -szórni fogom kedvedért. Mindig-mindig csak imádni foglak. Szép -verseket mondok a füledbe és paradicsom-madár tolla leng a kalapod -mellett. Igy falusi asszony leszel, papucsban jársz, tyukokat -nevelsz, később kenyeret dagasztasz és korán elhervadsz, ha nem -jösz velem. Jer velem, elviszlek – Londonba.</p> -<p>– Ah, ne mondj rosszat vőlegényemről, mert nagyon szeretem.</p> -<p>– Szeretnél színésznő lenni? Az leszel. Csupa diadal lesz az -életed. Az arcképeid az ujságban megjelennek és férfiak lövik agyon -magukat az ablakod <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span> alatt. Regény, szerelem, gazdagság: -minden a tied. Szökjünk el éjszaka, kedves.</p> -<p>– Szerelmes vagyok, bácsi.</p> -<p>– A lengyel király legjobb pajtásom. Krakóba megyünk, a Jagellók -palotájába és udvarhölgy leszel a jóságos királynő mellett. Én -lovag és a folyosókon őrködöm. Vadászni megyünk az udvarral, -bölényekre, Ukrainába… A kürt zeng és mindig a hátad mögött hallod -a paripám dobogását.</p> -<p>– Félek a holnapi naptól. Sírni fogok az oltár előtt. Vagy a -kántor leissza magát s nem tudja nyomni az orgonát.</p> -<p>– Hát legalább azt engedd meg, hogy hűséges szerelmemért -megcsókolhassalak, mint Kuminszky bácsi, vagy a többiek. Hisz -napokig utaztam, farkasordítás hallatszott az erdőből, a kocsisom -titokban gyilkosságot tervezett a fejében, de mindig egy kis -csillag ragyogott a Kárpát felett, a te csillagod.</p> -<p>– Aztán bácsi, vigyázz, hogy el ne felejtsed: a templomba, az -oltárig te vezetsz karodon, a csokrot balkezedben tartod és ne lépj -rá az uszályomra.</p> -<p>– Ah, mily jó szagod van! Csak az öreg urak tudják megbecsülni a -női szépséget. Én aranyba foglalnálak, gyémánttal telehintenélek, a -csillagszemü juhász furulyázna az ablakod alatt. Mért nem szeretsz -tehát?</p> -<p>Kuminszky nagybácsi tántorogva bejött a sarokszobába, nagy pohár -bor volt a kezében, amelyet <span class="pagenum"><a name="Page_14" -id="Page_14">-14-</a></span> a menyasszony egészségére fenékig -fölhajtott, aztán széttörölte varjubajuszát.</p> -<p>– Hopsza, egy csókot, galambocskám, holnap már úgysem -szabad.</p> -<p>S a szentképet fogatlan szájával köröskörül csemcsegve -megcsókolta, mint a töltöttkáposztát szokta enni.</p> -<p>Később már vén emberek is kedvet kapogattak, bortól, ételtől, -éjszakától mámorosan elhagyták a mély karosszékeket és illetlenül -megtapogatták a kis rózsabimbót.</p> -<p>– Mind lecsókolják az arcomról a pudert, pedig még takarékosan -kell vele bánni, – mondta félig vígan, félig szomoruan -hozzámfordulva a hölgy, akit utoljára életemben megszöktetni -óhajtottam.</p> -<p>Majd ismét helyet foglalt, a két kezemet a kezébe fogta, néha -összeütögette, amint rejtett boldogsággal, erősen a szemembe nézve, -beszélt:</p> -<p>– A mirtuszkoszorút Bécsből rendelte a vőlegényem. Mondja, -milyen most a divat? Magosra tüzzem, vagy a homlokomra -illesszem?</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Az átszúrt szív szerenádja.</h2> -</div> -<p>Az utcán, éjféltájban, tompán, hosszasan üvöltött valaki, majd -csendes hörgés következett, mint mikor az oldalba lőtt farkas a -vért hányja. A kémények, tetők szüzi fehéren ácsorogtak a -magasságokban, friss hó hullott az éjszaka és éjféltájban a -telihold vándorolt végig a téli álommal behintett város fölött, egy -régi háztetőn a szélkakas oly mozdulatlanul, mereven tisztelgett a -hold felé, mint a császárnak a vén katona, az ablakpárkányokra -itt-ott bévülről jövő lámpafények pirosló prémeket varázsoltak és a -máskor szomoru kapuboltozatban éppen egy fehérköpenyeges dáma és -egy lakktopános úr ölelkezett, szegények elválnak, ki tudja, -látják-e valaha egymást, messze az utca mélyében diszkréten -ragyogott egy fiáker havas fedele, – és a hörgés most már a -közelben hangzott.</p> -<p>Szindbád, aki ezidőtájt madame Nagykeztyünél töltötte az -éjszakát, vele kártyázgatván, politizálván, feketekávézván, -teázván, cigarettázván, <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> miután egyikük sem tudott aludni: olykor -az ország és Buda erkölcseit is megvitatták, – a madame szerint -minden hölgy szárnnyal jött a világra és azokat a nőket szükséges -leginkább szeretni, akik elvesztik a szárnyakat. Szindbád komoran -nézett a barna füstbe, mint a tapasztalt férfiak szoktak, „minden -hölgy, aki harmincadik életévét betöltötte, kihallgatás nélkül -kerékbe törhető“, vélte, komolyan a barátnőjére nézett, aki később -megadással fölsóhajtott: „oh, hiszen magam is a szegény elbukott -nőket szeretem“, éjfélkor mindig fölhuzta a férfiu a nagy, -kerekszemü órát, amely a mirtus menyasszonyi koszorú – egykor -madame fején – és egy hosszu kék palást – amilyenben Angliában a -babyket sétálni viszik – társaságában függött a falon, távolabb egy -tucat fotográfia egy halott leánykáról, a kis koporsót minden -oldalról megörökítette a mester és a kisleány félig lehunyt szeme, -széles arca, homlokán a virágkoszorucska, nyakán a fehér fodrok -sokáig arra ösztönözték Szindbádot, hogy minden Ilkát így képzeljen -el magában, miután a kisleányt így hívták nagyon régen, madame -rózsaszínü pongyolája, magassarku cipője, antikgyürüje és hervatag, -de sok jószivüséget kifejező arca, bodros frizurája és francia -kártyája már oly ismerős volt Szindbád előtt, hogy könyv nélkül -tudta, hogy mit mond a madame pénteken este, midőn gyertyát gyujt, -vagy vasárnap délben, midőn mindenféle megkopott asztaltárgyakkal -rakja meg az ebédlőasztalt, ódon asztalkendők <span class= -"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> sárgálnak -és a metszett poharak úgy csengenek, mint kis harangok, midőn a -római vallás szerint mondja madame az asztaláldást, fekete -selyemruhát ölt fel és a fővárosban észlelhető szegénységről -beszélget az asztal fölött, igéri, hogy délután pénzt oszt ki a -vizivárosi templom koldusai között – aranyakat, amelyeket egykor -szép gavalléroktól kapott egy virágért vagy egy csókért, – mert -Szindbád a pápa vallásában született, évek óta együtt ették a halat -nagypénteken s böjtöltek az izraelita ünnepeken, – – Szindbád az -óra fölhúzása után félrevonta az ablakról a nehéz bársonyfüggönyt, -a behavazott utcára nézett egy darabig, aztán keserüen intett a -madamenak:</p> -<p>– Könnyen lehetséges, hogy a megszurt ember itt vérzik el a -kapunk előtt a havon.</p> -<p>A madame, aki eddig borzongva, őszintén sajnálkozva hallgatta az -utcai hörgést, most rövid káromkodást mormogott:</p> -<p>– El is vitte az ördög a dolgát. Éppen farsang első napján -történik velünk ez a malőr. Tíz forintba került a fütés este óta, -minden szobám kivilágítva, a rengeteg jég a pezsgőkön és Klein, a -házmester, aki holnap rajtam követeli elmaradt borravalóit.</p> -<p>Ezzel már talpra is állott madame és Szindbádot félretolva, -saját szemével győződött meg a dolgok mibenlétéről.</p> -<p>Valóban, odalent az a télikabátnélküli, hajadonfős ember nem a -legjobb állapotban dülöngőzött <span class="pagenum"><a name= -"Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> a kapu elé. A két kezét az -oldalára szorította és minden lépésnél egy darabig a falnak vetette -hátát. Lépteinek fehér hónyoma ilyenkor barna vérrel telt meg, – az -ember kiváncsian, ijedten, erősen lehajtott fejjel nézte a nyomában -maradó foltokat, mikor nem hitt volna a szemének.</p> -<p>– Biztosan elvérzik, – vélekedett Szindbád a madame háta mögött. -– Ezen a vidéken van egy kocsma, a Háromlábu nyul, ott igen jól -forgatják a kést a törzsvendégek. A rendőr egyedül bemenni nem mer, -többnyire szembeszurják az ellenséget, ám ha oldalvást találják, -nem messzire szabad járnia a pengének a szívburkolattól. Egyszer a -hídig kergettek, amikor madame kegyes volt kiadni az utam bizonyos -nézeteltérés folytán, hogy ne verje magát adósságba a hölgyek -kalapjaiért, ruháiért, a hölgyek rendesen megszöknek, midőn -kinullázta őket…</p> -<p>– Már mondtam, hogy maga ehhez nem ért uram. Elismerem, hogy -kártyázni jobban tud nálam, férfidolgokhoz is konyit, a nőkeresést -csak bízza reám, én már sok előkelő dámának vagyok a nevelőanyja, -aki egykor mezítláb kopogtatott be hozzám… Nézze csak, nem tud -tovább menni. Talán szólani kellene neki, hogy szedje össze meglevő -erejét, legalább az utcasarokig jusson.</p> -<p>Szindbád legyintett.</p> -<p>– A kocsmától idáig kifolyt minden vére. Majd mindjárt meglátja, -asszonyom, hogyan esik össze, mint a hólyag, amelyből kiment a -levegő. <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span></p> -<p>– Ördögbe! – pattogott madame. – Minden nap eszik a konyhámon -egy-két környékbeli rendőr. Persze ilyenkor nem mutatkozik egy se. -Be kell vinni az ilyen embert, mért hagyják a kapum előtt -meghalni!</p> -<p>– Nagy rendetlenség! – helyeselt Szindbád. – No nézze, most -fölegyenesedett és az öklével fenyeget.</p> -<p>– Csak összeszedné magát és visszamenne a kocsmába, azokhoz, -akik megkéselték, holnap ruhát vennék a házmester gyerekeinek.</p> -<p>A holdvilág közömbösen szikrázott a havon, mintha az volna -csupán a célja, hogy jól megvilágítsa a véres havat és haldokló -embert. A madame ajkai hangtalanul mozogtak, talán imádkozott -magában. (Csak gyermekkori imádságokat tudott, amelyre még falun -tanították. „És a riska tehenünket is tartsd meg nékünk, ámen“ – -mondta mindig nagyot sóhajtva.)</p> -<p>E percben tompán robogott egy kétfogatu kocsi az utca vége -felől.</p> -<p>– Emerencia. Ő a legpontosabb! – szólt a madame.</p> -<p>A szürke lovak kapálózva, fejüket emelgetve álltak meg a ház -előtt. Tündöklő báli toalettben, mint egy orosz hercegnő ugrott ki -egy kisasszony a hintó ajtaján, csak a prémmel szegett ruháját -emelte kissé szobalányosan, nyomában egy úr, aki selyemkalapját -tolta előre. A hercegnő megnyomta a csengő gombját. A haldokló -ember ekkor fölemelte <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span> véres két kezét és arcravágta magát a -hóban, éppen az előkelő úr lakktopános lábánál. Körülötte barna -tócsává olvadt a hó.</p> -<p>Az uriember megrettenve hátrált a kocsi ajtajáig – a házmester -kinyitotta a kaput, lámpása kivilágított az utca véres havára és -Emerenciára, akinek kék tollbokréta volt szőke hajában.</p> -<p>A hintó elrobogott az uriemberrel, madame dühében csaknem -beütötte öklével az ablakot.</p> -<p>– Maga férfi, – kiáltott Szindbádra, – mért nem tud segíteni -ilyenkor?</p> -<p>– Egy évig voltam ugyan orvosnövendék, de ez a tudomány kevés -egy emberélet megmentéséhez. Legföljebb puderkeveréket tudok -receptre írni a dámáknak, – felelt Szinbád és nyugodtan -cigarettázott.</p> -<p>– Senki sem lépi át a halottat a kapum előtt – siránkozott -madame. – A legmámorosabbak is kijózanodnak egy véres halottól.</p> -<p>– Ez a malőr mindenkivel megeshet, – vélekedett a madame -barátja.</p> -<p>– Minek is költöztem én a fővárosba! – kiáltott föl az asszony. -– Maradtam volna meg falusi nőnek, férjhez mentem volna egy -kocsmároshoz vagy egy szűcshöz. Szűcsné asszony a nevem és semmi -bajom nincs világéletemben. De nem! Az ördög vinné el a céda -fejemet. Pestre kellett jönnöm, szeretőket tartani, öregségemre -lányokat nevelni!… Ó, de nyomorult is az én életem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span></p> -<p>Emerencia dühös sírása hallatszott a szomszédszobából, majd -földhöz vágott egy cserepet.</p> -<p>– Véres embereket állít a kapu elé a nagysága! – kiáltozta a -hercegnő.</p> -<p>A madame erre talpraugrott.</p> -<p>– Kuss! – felelt fenyegető hangon.</p> -<p>Szindbádot karon ragadta és gyorsan vitte az előszobán át a -grádicson. A bezárt kapu előtt előparancsolta Kleint.</p> -<p>– Maga sem éri meg, hogy a nap rásüssön, – mondta megvetőleg. – -Segítsenek ezt az embert fölemelni.</p> -<p>S nyomban hóna alá nyult a haldoklónak.</p> -<p>Még valami életecske volt a veresszeplős, vizenyős fejü -legénykében, csak a szája hajlott nagyon sírásra, mintha valamitől -nagyon megijedt volna. Erőtlenül mozgatta rövid csizmaszárait -előre, amint a madame és Szindbád a sarokig vitték, hátul Klein -taposta be a vért a hóba.</p> -<p>A sarkon egy bolt volt, annak lépcsőjére ültették az élettelen -legényt.</p> -<p>– Hát minek ittad le magad, te bolond? – kezdte a madame -szigoruan és kimerülten sóhajtva.</p> -<p>A legény lehajtotta a fejét, egyet-egyet rándult, mint a -megserétezett vadmadár.</p> -<p>A madame a legény havas hajára tette gyűrüs, kövér kezét.</p> -<p>– Ha meghalnál, hát legyen nyugovásod csöndes, te szegény. -<span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span></p> -<p>Keresztet vetett magára, keresztet vetett a legényre, aki már -nem mozdult.</p> -<p>Rózsaszínü pongyoláját fölkapva, magassarku selyem cipőjében -futólépésben ment vissza a ház felé. A flegmatikus Szindbád is -elejtette a szivarkáját sietségében.</p> -<p>– A szerenádot elkergettük! – mondta később Szindbád.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A fehérkutyás dáma.</h2> -</div> -<p>Remzei, futár a déli hadseregnél, jóval a háború után -vasárnaponkint egy asszonysághoz járt ebédelni, akinek meglehetősen -tilalmas foglalkozása volt, széplábu lányokat nevelt táncosnőnek és -a jó női tulajdonokat, szemet, szájat, hajat értékesítette, a pesti -rendőrség már az időtájt sem pártfogolta a női kultura -továbbfejlesztését és Olgának gyakran szereztek kellemetlen -meglepetést St.-Hermandad sbirrjei, amikor egy-egy eltünt leányzó -után fölkutatták az ujvilág-utcai lakást. Remzei – hajdanában futár -a déli hadseregnél – mindig talpraállott és mert fiatalkorában -vándorszínész volt, több-kevesebb sikerrel játszotta Olga -megsértett nagybátyját. Ősz-öreg ember volt a futár, a -titkosrendőrség előtt bőven emlegette a nagyfontosságu leveleket és -egyéb küldeményeket, amelyeket gyakran álruhában juttatott a -címzetthez. Bizonyos érmet viselt a kabátja alatt és öcsémuramnak -szólította a rendőrkapitányt. Vasárnaponként testhezálló -<span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> fekete kabátban üldögélt az asztalfőn, ha -Olga hangulata megengedte, ünnepélyesen mondta el az asztali -imádságot, sőt a szárnyast is fölszeletelhette, miközben angliai -bujdosásairól mondhatott egyet-mást, sajátkezüleg nyitotta föl -évfordulókon a francia dombok borát és Páris nevét sóhajtotta, -étkezés után elmondhatta, hogyan készül a török kávé, de mindez -csak olyankor szerepelt a programmon, ha Olga kegyes hangulatban -volt, egyébként szótlanul, komoran és gyorsan folyt az ebédelés, -mint egy hivatalos aktus, amelyen túlesni üdvös, az asszony még a -kezét sem engedte megcsókolni rendes körülmények között és mint egy -dühös farkas nézegette, ha Remzei finomkodó kézmozdulatokkal -állította össze a salátát.</p> -<p>– Te, – te bankóhamisító! – mondta hideg gyülölettel, mert Olga -asszony többnyire olyan rosszkedvü volt, mint a barát a hajnali -misén. Mindent utált, megvetett, a férfiakat úgy ismerte, hogy már -tudomásul sem vette őket, a nők, – ezt a szót tudta a legnagyobb -gyülölettel kiejteni, és az élet, a halál, a végzet szinte -elviselhetetlenül kellemetlennek tünt föl előtte. Halálos dühhel -gondolt születése napjára, olykori nevetéseiért, önfeledt derüs -perceiről, egy régen elmult szép délutánról, midőn a zöld budai -hegyek között papirosról uzsonnázott a fűben Remzeivel, egy éjjeli -kocsizásról, holdfénynél, a városerdőben, májusi utazásról a Dunán -a bécsi gőzhajóval, midőn zenekar mulattatta az utasokat és a -kapitány fehér kabátja fénylett, egy <span class="pagenum"><a name= -"Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> fiatal hajóstiszt -megcsókolta a kezét és keringőzni vitte, egy karácsonyi este, midőn -a tűz előtt ült és Remzei Romeot szavalta, egy szerenád (Remzei -fiatalkorából), midőn a korhely barátoknak káposztalevest főzött és -egy séta elhagyott kis vidéki temetőben, ahol szülei sírját kereste -és Remzei órák hosszáig vitte karján a koszorút: mindez rendes -körülmények között ostoba, komolytalan és utálatos dolognak tünt -föl előtte. És ha szerelemről hallott, ah, a városon! Akkor szinte -megrútult egyébkor nyugodalmas, szinte apácásan redőtlen, hervatag -arca, amelyen néha az élettől való közöny finom, ábrándos -vonalacskákat is fölfestegetett, mint komor őszi tájra egy furcsa -kis hídat a sötét folyócska fölött, vagy egy messzi falu fehér -tornyát, amelyen megnyugszik a szentimentális utazó szeme. A -szerelem, mintegy maga a szó is, vörös posztó volt Olga asszony -előtt, dühösítette, ingerelte, lassan olyan dühbe borította, hogy a -déli hadtest futárját a két vállánál fogva hatalmasan megrázta:</p> -<p>– Reiser, de kötnivaló vén huncut, te talán hiszel abban, hogy -szerelem is van?</p> -<p>Az egykori színész, aki egész életét romantikus alapokra -rendezte be, több évtized óta vendégeskedvén Olga asztalánál, -próbálta védelmezni állását:</p> -<p>– Kérlek, gyöngyvirágszál, már ismét a sötétebbik szemüveget -tetted föl. Szerelem van. Például, magam is…</p> -<p>– Magáról ne beszéljen, Remzei úr, mert mi <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> ismerjük -egymást! – vágott közbe Olga. – Arról van szó, hogy férfiak -megbolondulnak nőkért, perzselő szenvedélyek ébrendnek s mindenféle -hóbortos dolgok elkövettetnek. Erre feleljen, hogy miként áll ez a -dolog, maga börtöntöltelék.</p> -<p>A futár kissé megszeppent a kemény hangtól.</p> -<p>– Nőkért nem merném tűzbe tenni a kezem, – felelt bizonytalanul, -– de férfiak már követtek el esztelenséget nők miatt.</p> -<p>Olga a kanapé közepébe ült, a két sarkát a szőnyegnek vetette és -úgy kiabált, hogy a madár kalitjában összerázkódott:</p> -<p>– Férfiak, nők… Hát hol vannak? Vannak gyönge, jellemtelen, -sajnálatraméltó, nadrágot viselő lények, akiket férfiaknak hívnak -és vannak kegyetlen, gonosz, sűrüvérü asszony-személyek. A tollak a -kalapnál, a francia sarok a cipőn, kivágott ruhák és a betanult -mosolyok, szívhangok, titkos jelek és torokból jövő hangok -mindazért vannak, hogy a férfiakat, ez üres bábokat megbolondítsák -a nők. A szemeknek villanása, a kezeknek fogása, séták néma -fasorokban és ajándékba adott ölelések, lopva kapott csókok, meg az -egész szerelmi mindenség nem ér egy hajítófát. Én még nem láttam -olyan szívet, amely megrepedt volna a boldogtalanságtól, hogy -csapna bele a tüzes istennyila.</p> -<p>Remzei védekezett:</p> -<p>– A férfiak golyót küldenek a szívükbe a városerdő elhagyott -részein, hurkot kötnek a nyakukba és éjjelente mindig sétál át a -Lánchídon <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> egy-két csöndes férfi, aki azt méregeti, -hol legmélyebb a Duna. Azok a vízre tapadó pillantások, az -éjjeli-szekrényre készített pisztolyok és álomtalan éjjelen a -párnákba nyomott fejek, takaró alatti zokogások vajjon miért -vannak, ha nem a nőkért?</p> -<p>Olga csapkodott a két kezével:</p> -<p>– Minden férfi gazember, aki nő után búsul. Jőjjenek ide hozzám, -majd én megmondom, milyenek a nők. Ismerem őket, – a portékát! – -tette hozzá, a foga között szürve a szót.</p> -<p>Erős csengetés hallatszott a házban. Öklök döngették az előszoba -ajtaját.</p> -<p>– A rendőrség! – jelentette egy barázdásarcu szobaleány.</p> -<p>– És a kutyás-leány éppen a szalónban ül! – riadt föl Olga. – -Remzei, dugd el a kutyás-leányt, holnap megy vágyai mennyországába, -Moszkvába.</p> -<p>Remzei, aki előtt egyébkor tárva voltak a lakás szalónjai, – -illedelmesen meghajolt egy feketehaju, igen finom és tündöklő arcu -hölgy előtt, akinek lábánál göndörszőrü fehér kutyácska -szolgált.</p> -<p>– Kisasszony, a rendőrség alkalmatlankodik, el kell önt -bujtatnom. Nevem: Remzei, futár.</p> -<p>– Istenem, a vőlegényem kerestet! – felelt sápadtan az urhölgy. -– Bár meghalnék.</p> -<p>– Azt nem, úrnőm. Ellenben méltóztassék a ruhás-szekrénybe -fáradni.</p> -<p>A szomszéd szobában terjedelmes szekrény állott, ahová két-három -nőt lehetett eldugni. A fehér <span class="pagenum"><a name= -"Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> kutyácska úrnője után -ugrott, Remzei ünnepélyesen húzta le a kulcsot.</p> -<p>– Nos, uramöcsém! – fordult a benyomuló rendőrkapitányhoz.</p> -<p>A rendőrség legényei ismerősen járták be a lakást. A velencei -tükör előtt egy nagybajuszu titkosrendőr kedvtelve megállott.</p> -<p>Egy dúltarcu, halálsápadt fiatalember megragadta Olga asszony -kezét:</p> -<p>– Asszonyom, ha volt önnek édesanyja, annak emlékére kérem, adja -vissza menyasszonyomat.</p> -<p>Olga fölbiggyesztette a száját.</p> -<p>– Én nem ismerem az urat.</p> -<p>– Asszonyom, szerencsétlen, szerelmes férfi vagyok, öngyilkos -leszek az éjszaka, ha azt a leányt, akit a legjobban szerettem, ön -nekem vissza nem adja.</p> -<p>– Biztosan nem érdemli meg az a nő, hogy ennyire eseng utána. -Talál majd érdemesebbet, – felelt hidegen Olga.</p> -<p>Remzei a nadrágszárban csörgette a kulcsokat.</p> -<p>– Nem érdemes egy nőért, fiatalember, – szólt közbe atyai -hangon.</p> -<p>A fiatalember nem hagyta magát:</p> -<p>– Az a nő nekem mindenem volt. A jövőm, az életem, az álmom, a -nyugovásom, a boldog ébredésem, hogy őt újra láthatom. Mielőtt -megismertem volna, iszákos, verekedő, föld terhe, elhagyatott -szegény legény voltam. Kocsmahős, szoknyakergető, bicskarántogató. -És az ő kedvéért – már <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> egy esztendeje – megjavultam, dolgos, -szorgalmas férfiu lettem…</p> -<p>– Mi az ön foglalkozása, szegény fiatalember? – kérdi Olga.</p> -<p>– Térképrajzoló vagyok.</p> -<p>– Lássa, nem érdemes egy nőért még csak élni sem, nemhogy -szokásokon változtatni.</p> -<p>A fiatalember lehajtotta a fejét:</p> -<p>– Éjszakára meghalok.</p> -<p>A rendőrök a bajuszukat pedergették, a kapitány vállat vont, -Remzei az ajtó felé tologatta a társaságot és Olga asszony -megsimogatta a fiatalember hátát:</p> -<p>– Ugy-e bár, kis fehér kutyája volt a hölgynek? Már régen túl -van a határon, elszökött táncosnőnek, fiam. Igyon egy pohárral a -szerencséjére!</p> -<p>Olga asszony elfoglalta helyét a kanapé közepén, Remzeit maga -elé állította, mint a tanulót a tanító.</p> -<p>– Remzei úr e kis jelenetből is okulhat, hogy milyen szomoru -szamár a férfi.</p> -<p>Az egykori futár engedelemkérő pillantás után a likőrös-üveget -megbuktatta:</p> -<p>– Csak én egyedül, – mondta, – én vagyok az igazi. <span class= -"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Kisvárosi álmok hőse.</h2> -</div> -<p>A cukrász ablakában délutánonkint egy fiatalember fürtös, -ezüstös feje megjelent, mint egy álomkép és a méla szemek órák -hosszáig bámulták a felvidéki város háztetőit, amelyeken alkonyat -felé világoskék volt a hó.</p> -<p>Ah, sötét arca volt a fiatalembernek és halálfej volt vastag -selyemnyakkendőjébe tűzve. Nagyon fehér zsebkendőjével néha -megtörölte a homlokát és szikvízzel itta a lengyel pálinkát. -Trudainak hívták és az öreg asszonyságok véleménye szerint -felejteni jött a városkába, ahová téli időben még a kereskedelmi -utazók sem tértek be. A bányatanácsosék – két szép öreg ember, akik -a legtisztább házban laktak és az udvaron szalmába bundázott -rózsafák voltak láthatók, a tükörfényes ablakon krém függönyök és -kanári sárgaréz kalitkája, déli növénynek széles levele és az -esőcsatorna rézből ragyogott, – rokonuknak vallották Trudait és a -kerti házat jelölték szállásául, ahol nyaranta pesti vendégek -tartózkodnak <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> és tömérdek gyereket nevelnek. Trudai, -mint egy elátkozott herceg üldögélt a kerti házban, többnyire az -óra ingáját bámulta, míg lehanyatló kezében könyvet tartott. Csak -verseket olvasott és mikor egy sorhoz ért, amely szívéig hatott, az -óra nyomban hallhatólag tiktakkolt a falon, ahonnan még egy -Garibaldi-inges öreg úr is vigyázott az ódon almáriumra.</p> -<p>Trudai már két hete lakott a városban, anélkül, hogy valakivel -megismerkedett volna. Csupán a cukrász-kisasszonynak dobott néha -egy-egy szót ajándékképpen, akiért pedig Léván a fiatal rajztanár a -mellébe lőtt pisztollyal. A városka hölgyei, akik délutánonkint a -cukrász előtt kötelességszerüleg elhaladtak, röpke, gúnyos -pillantást vetettek a magányos fiatalemberre, mert a vidéki nők az -ismeretlen férfiakat mindig megvetik és mindenféle hibákkal -megterhelve képzelik. Igy például a jó Trudairól nyilván azt -gondolták, hogy női szíveket szurkálni jött a felvidéki városkába a -romlott és utálatos Budapestről, mélyen kivágott kék kabátja, -fehérszegélyes mellénye és gombos lakkcipője a festett hajú -Bertalannénak szól, aki démon volt és az ujonnan érkezett -gyalogsági tiszteket a görög katolikus templom környékére vitte -sétálni.</p> -<p>Az utolsó öngyilkosságot Ráma Pál követte el, aki boros fővel a -mestergerendára hurkolta magát. Szerencsére tűz támadt a -szomszédban és a tűzoltófőparancsnok sajátkezüleg metszette le az -elkeseredett csizmadiát. Tehát e szép gondolat, – hogy a -<span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span> vézna s hosszúkás fiatalember majd -öngyilkos lesz a városkában, – nem sokáig kacérkodott a kisvárosi -nők fantáziájával.</p> -<p>Bertalanné szűk szoknyájában már járni sem igen tudott s a -cukrásztól még mindig a háztetőket nézte Trudai. A részeges -vaskereskedő minden nap megkérdezte a segédet, eladott-e -forgópisztolyt? A cukrászkisasszony – istenem, szőke volt, párisi -szőke, – egész nap a száját biggyesztgette. És esténkint, midőn a -városka lefüggönyözött ablakai mögött a nők a régi képes ujságokat -nézegetik, vagy minden ok nélkül kezdenek a fehér kályhák piros -mélyébe hosszan nézni, midőn elgondolkozva, önkéntelen mozdulattal -tépik le a szobanövények elszáradt leveleit és tenyerükben -összemorzsolják, vagy hirtelen keresgélni kezdenek régi fiókokban, -mintának maradt ruhaszövet-darabkák, elszáradt viráglevelek és -eldugdosott levelek között, amelyeket összeráncolt homlokkal ismét -elolvasnak, mintha arról óhajtanának meggyőződni, hogy egyetlen -betű sem veszett el valahol az elmult években, az ablak alatt már -dörg a sánta Sári bácsi nagy cipője, miután legmesszebb lakván a -Juráss-féle kocsmától, legelsőnek indul el hazafelé: és még mindig -nem lehet mitsem tudni a bányatanácsosék vendégéről, aki körülbelül -harminc esztendős, de olykor fáradt pillantása, amellyel a korzó -hölgyeit szórakozottan végignézi, aggastyán-tekintet. Jácinthanak -hívják keresztnevén, hozták egy napon a hírt a cselédek a piacról. -<span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span></p> -<p>A bányatanácsos már tavaly nyugalomba vonult és régi könyveket -kötögetett virágos selyembe, a mesteremberes bőrkötény egész nap a -derekán volt. A hófehér álomka – a felesége – csak a városvégi -szegényeket látogatta. Az öreg cseléd a piacon gőgösen cipelte -fehér kosarát, mint legelőkelőbb a többi cselédek között. (Lehet, -hogy valami nagy bűn nyomja a Jácinth lelkiismeretét, hogy nem állt -szóba Bertalannéval, aki téli délután kis fekete legyezőt vitt a -kezében, hogy a cukrász előtt elejthesse. Tán része volt a -legutóbbi postarablásban!) Csikorgó télben vándorszínészek érkeztek -a városkába. A férfiak, mintha a Jókai élclapjából vágták volna ki, -a nők, – oh, szegények, boldogtalanok, vándorszínésznők! Egyetlen -strucctolla volt a társaságnak és azt a naiva viselte kalapjánál. A -démoni Bertalanné olyan tollbrokrétával robogott el a Hósig-féle -cukrászda előtt, mint egy temetési paripa. És horgolt keztyűje volt -csupán Temesváry Lillának. Az igazgató, egy kedves, öreg uracska, -kétségbeesetten szaladgált a városban, a kaputnyitó szakácsnéknak -kezet csókolt, előre köszönt a diákoknak és Trudait méltóságos -úrnak nevezte. Trudai ekkor fölemelkedett helyéről, a bús -toronytetők megfigyelő-állomásáról és egy párti muszka billiárdot -játszott a társulat kómikusával. A cukrászkisasszony szerint az -öngyilkosjelölt meglehetős ügyességgel forgatta a dákót és estére -az „Arany oroszlán“-ban hármasban vacsoráztak, a naiva, a kómikus -és Jácinth. <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<p>Tömérdeket ittak, – mondá másnap a hírharang. A kómikust alig -lehetett visszatartani attól, hogy a befagyott folyóba ölje magát, -szerencsére nem találta meg a vízmerítő léket és a tollas hölgy a -tekeasztalon táncolt a kávéházban. Szemérmetlen, muzsikás és -visszataszító mulatság volt ez, a helyőrség tisztjei még sohasem -próbáltak hasonlót. A nő még az utcán is énekelt hazafelé menet és -részegség ürügye alatt nemcsak a kómikus, de Trudai karjába is -belecsimpaszkodott, többször kijelentvén, hogy legjobban a Jácinth -hátán szeretné megtenni az útat hazáig.</p> -<p>– A zsák megtalálta foltját, – mondták a kisváros házikóiban, -estenden, amikor még nem is olyan régen, ily időben a kályhatűz -duruzsolásában bizonyosan a Trudai gordonkahangja hallatszott, -amint bánatos, első szerelmét, csalódását meséli egy helybeli -hölgynek, – bármelyiknek, a görög templom mögött, vagy az elhagyott -sétányon… Szép, szomorú fáradt szemét illedelmesen szegezi a földre -és csendesen sejteti, hogy már úgy sem él soká, finom lakktopánja -keskeny nyomokat hagy a hóban és a cigarettájának füstje oly -jószagú, mint a teásdoboz illata, amidőn fölnyitják és a piros -kinai betűk közül tevék karavánja frissen tünik elő. Igen, egy -koncerten ismerte meg bizonyosan azt a bizonyos nőt, Csajkovszkytól -játszott a hosszúhajú művész és a hölgy nyakán igazgyöngyök -fehérlettek, mint a távoli felhős, nyugati égen eltünő -kócsagmadarak. A finom, kékes kézen gyémántok tüze, <span class= -"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> mint -messzi hercegi paloták piros ablakai fölött a hó préme. A kis lábon -a cipő álom. És a felvidéki kisváros elhagyott sétányán újra -elhangzanak a drága szavak, amelyek egykor a hangversenyen -hangzottak, de most már egy helybeli hölgy fülébe suttogva.</p> -<p>– Hajnalban hagymás halat ettek a kávéházban, egy tányérról, – -jelentette az előbbi posta. – A színésznő folyton nevetett.</p> -<p>Nem, a tűz estefelé többé nem mondhat semmi kellemeset a -kisvároskában és a kottatartóból egy régi keringő hangjegyei -kerülnek elő, amelyet valóban játszottak a helybeli -bányász-majálison.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Szentanyám.</h2> -</div> -<p>Anyám az őszt szerette.</p> -<p>Tavasszal, télen és nyáron szinte egykedvüen élte napjait, csak -félig olvasta el a regényeket és Rosenberg bácsi, a zsidó tanitó -francia nyelv helyett bízvást taníthatott a héberek történetére, -anyám unottan, szórakozottan üldögélt a lugas közelében ahol -tanultunk, és sohasem javította ki a francia szavakat. Általában -úgy viselkedett, mintha véletlenül került volna a hosszu sárga -házba, ahol anyósa parancsolt és a kulcsárné latin szavakat tudott -az öreg asszonyság tiszteletére. Valamely nagy pör volt akkoriban, -ügyvédek jártak a házhoz, akik ábrándos képü segédeiket az -ámbituson várakoztatták és hajukat, bajuszukat csak félig -festették, mig nagyanyámmal hosszan tárgyaltak délután és -szenvedélyesen beszéltek, irásaikat rázogatva, amelyekről ilyenkor -lehullott a porzó. Anyám hideg közönnyel üldögélt szobájában, Tompa -Mihály virágregéiben lapozgatott, vagy a falba épített üveges -szekrényben <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> megigazította az altwien figurákat. És a -zöldhaju ügyvédek eltávozása után nem volt kiváncsi a -tárgyalásokra, holott éppen az ő jussáért folyt valamely régi -hosszu pör. Az ezüstpénzből csak az ujonnan verettet szerette -erszényében tartani és a vadonatuj bankjegyeket gondosan -összehajlította, mint a fehérnemüt, mielőtt szekrényébe zárta -volna. Borravalót oly könnyed kézmozdulattal adott, mint egy -kártyás és olykor erején felül megajándékozta a szegényeket, akik -alkonyattal belopózkodtak hozzá. Rosszkedvében ráhuzatott a -nagyanyám udvarosára a révésszel és a kerülővel, és a méltatlankodó -öreg asszonyságnak azt vágta oda, hogy a pisztollyal olyan jól tud -bánni, mint egy férfi, tehát ne ingerelje tovább.</p> -<p>– Ti pénzért mindent megtesztek! – mondta és megvetéssel, -büszkeséggel fordított hátat nagyanyámnak, atyámnak, Rosenberg -bácsinak, akit pedig bölcs, drága öreg embernek tartott egyébként, -mert olyan szegény volt, mint a templom egere.</p> -<p>Ah, nagylelkünek lenni, megbocsátani, büszkeségből és -kiválóságból nemesnek és jónak lenni és mindenkit megvetni: ezt -csaknem úgy szerette anyám, mint az őszi időt. Szinte örvendezett -magában, ha az ügyetlen szobaleány drága vázát eltört, hogy -megbocsáthassa, – és az esőt áhitatosan hallgatta alkonyattal, mint -valamely gyászmisét, amelyet a legkedvesebb halottért mond egy -szentéletü pap. Csodálatos indiai kendői voltak, amelyek az őszi -este hüvössége ellen megvédelmezték, karosszéke <span class= -"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> volt, -amelyben egykor egy apáca fejedelemasszony üldögélt, a szalmába -bujtatott rózsafák és buskomor orgonák fölött az eső hulldogált és -az ambituson Turgenjev regényeit olvasta. Sokszor úgy tünik föl -nekem a gyermekkor álmaiból, mintha egy drága, finom, idegen -urhölgy érkezett volna őszidőben házunkhoz, aki regényes, hosszu -léptekkel, hátrafont kézzel, a gondolatoktól hófehérre válott -homlokkal és félig lehunyt szemmel menne végig a fehér -futószőnyegen, amely az ámbitus piros kelméjén mindig üdén és -tisztán huzódott végig, mint egy régi, szemérmetes Lavotta-dal öreg -gavallérok szivében, amely dalt feketeszemü anyám odavetőleg, -szinte ajándékozva néha elénekelt a fuvola kisérete mellett. Nagyon -fehér és kicsiny két kezét töprengve kulcsolta össze ölében és -hüvös, rejtegetett pillantást vetett a szomorú esőben buskodó öreg -fákra, a távoli mezőkön bolyongó ködre, mintha véletlenül azzal -találkozik az ember, akit egyedül, igazán szeretett éltében, de a -szerelemnek csendet kellett parancsolnia.</p> -<p>Ah, ősz, nyirségi csöndes ősz, – Rosenberg bácsi életbevágó -fontossággal magyarázta Lafontaine nyelve helyett a héber vallás -észszerűségét, kis, fehér, bozontos feje átszellemült, mint egy -hittérítőe, Julia, – így nevezte nagyanyám anyámat – piros -lovaglókeztyűt hozatott Londonból, zöld férfikalapot Grácból és egy -gyermekké válott öreg ponnit, amely már csak vizet hordott, -Szaturnusznak nevezett, de sem a keztyűt, sem <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> -Szaturnuszt nem használta. Csodálatos, boldogtalan, égből földre -tévedt angyal szomorúságával nézegette a nagy fákat, amelyeken a -levelek úgy piroslottak, mint a Petőfi verseiben, sétabottal -kezében ment a folyópartra sétálni és a révészt hideg szóval -felelősségre vonta az öreg csónak hiányossága miatt, bár sohasem -szokott csónakázni. A határban egy félkezü szent szobra állongott, -minden ősszel elhatározta, hogy tavaszra kijavíttatja a szobrot; -hüvös érdeklődéssel hallgatta az agarászatból hazafelé kocogó -szomszéd öregurak hőstetteit, amint hosszú, szinte kimért léptekkel -rótta az út mellett a gyalogösvényt és fölvetette a fejét, mint egy -csendbiztos, ha valamely rendetlenséget tapasztalt a határban.</p> -<p>– Ötven évvel ezelőtt megbotoztattalak volna, – mondta a -kerülőnek, midőn puskás embert látott végigmenni az agarászatra -szánt mezőn.</p> -<p>A présház körül valamely hiba történt, midőn is Cserépi -nyugalmazott megyei pandurt hozatta el anyám, hogy beszéljen a -csősz fejével, ki fiatal korában futóbetyár volt. Cserépi lóháton a -régi egyenruhájában jelent meg a hivásra és a vén csőszt guzsba -kötötte.</p> -<p>És aztán oly lágy volt anyám, mint a párisi keztyű. Csak halkan, -szenvedély nélkül, – intette Rosenberg bácsit, ha a tanulószobában -belejött a hittérítésbe, – a falusi szobalányoknak mezítelen lábbal -kellett belépni a szobájába és nagyon boldog <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> volt, ha -tűzkárosult tótok érkeztek vándorútjukban házunkhoz. A nagyfejü -házőrző ebeknek megveregette a fejét és a hervadó fákról lehullott -leveleket nem engedte összesöpörni. Az ámbitus virágairól -délutánonkint letépegette a száraz hajtásokat és vasárnaponkint a -folyó tulsó oldaláról áthangzó harangszóra fölnyitotta -hosszupillájú szemét.</p> -<p>– Templomba megy a föld népe, – mondta komolyan és talán -helyeslően bólintott.</p> -<p>Aztán egyszer elfogott egy levelet, amelyet bizonyos hölgynek -bizonyos alkalommal titkon irtam… A tanitó-kisasszony volt, akiért -csaknem meghaltam ez időtájt.</p> -<p>Megsimogatta a fejem és jobbról-balról figyelmesen megnézett, -mintha nagyon régen nem látott volna. A kezét az állam alá tette és -hosszasan arcomba tekintett.</p> -<p>– Tehát szerelmes vagy? – kérdezte kétszer egymásután.</p> -<p>Elgondolkozva, meglepetten, kicsit csodálkozva nézte lesütött -fejemet. A keze lágyan járt a hajamban, mint az álom. Lassan -megcsókolta homlokomat:</p> -<p>– Hidd el, fiam, nem érdemes…</p> -<p>Könnyedén sóhajtott, Rosenberg bácsit munkakedvre intette, de -másnap, ebédnél azt vettem észre, hogy újszerű hajviselete van -anyámnak, egy <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> csomó, eddig nem látott ősz haj tündöklik -homlokában, mint az új hó a faleveleken. Könnyes, megbocsájtó -szemmel nézett rám.</p> -<p>– Kedves nagy fiam!… – mondta visszafojtott boldogsággal.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A hóember szeretője.</h2> -</div> -<p>Abban a felvidéki városban, ahol egy darabig gyerekeskedtem, -Zsigmond király látogatása óta csupán egyetlen följegyzésre méltó -esemény fordult elő a városka életében, ez pedig a tüzoltóság -szervezése volt. A krónikaírók századok mulva is emlegetik majd az -izgalmas napokat, amikor a pirosra festett szivattyu és a -főparancsnoki sisak megérkezett a fővárosból. De bizzuk ezen -dolgoknak a megírását a háboruk és más nagy események íróinak -tollára, én az elhagyott ligetben szeretek járni, a csendes -domboldalban meghuzódó vadrózsa a kedves virágom, tengelyen -szeretnék utazni Párisba és a felvidéki háborus eseményekből -leginkább a Stánczy Pista alakjára emlékszem, egy hatalmas termetü, -kövér, zsiros hangu férfiura, aki a helybeli költő volt és a -városnál irnokoskodott. Talán már írtam is róla valahol, mert -szerettem őt. Ma arról mesélgetünk, mily nevezetes dolgokat -követett el Stánczy Pista a tüzoltóság szervezésekor. <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span></p> -<p>Volt egy hegynek kanyargó utcácska a városban, amilyen bizonyára -a legtöbb felvidéki városban felfedezhető, de Stánczy Pista -véleménye szerint ez volt a földkerekség legszebb utcája. Nem is -lakott benne, éjszaka járt rajta keresztül, világosságban csupán -nyári hajnalon láthatta, amikor a hegyoldali polgári lövöldéből -hazaballagott (természetesen ismét egy jólsikerült majális -valceros, dalos, ábrándos emlékével a szivében) és mégis többnyire -azon törte a fejét, hogy miféle nevet kellene adni a kedves -utcácskának, amelyet egyébként Kutyaszorító néven ismertek a -városban. Éjjelente, midőn Stánczy Pista a város különböző -korcsmáiból hazalépkedett, a Kutyaszorítóba érve, dalolni kezdett. -Bámulatos, mély, döngő hangon dalolt, többnyire saját szerzeményeit -különböző barna vagy szőke leányokról, akikkel képzeletben szerelmi -ismeretsége volt. Nem tehetett arról, hogy dalolt Belső kényszer -volt az éneklése, amely nyomban elmulott, amint a Kutyaszorítóból -kiért és bortól, fölhevüléstől gőzölgő fejéről levéve a kalapot, -megfürösztötte homlokát a csillagsugáros éjszakában. A hegy fölött -ragyogóbbak voltak a csillagok és az ég sötét kárpitja lilaszinü -volt. Fent, a régi vár beomlott falai között tüzet gyujtottak a -kisértetek vagy a vándorok.</p> -<p>Olykor Rozmaring-utcának, máskor Csillag-utcának, egyszer meg -Barna Kislány-utcának nevezte Stánczy Pista a Kutyaszorítót a -Zöld-vadásznál vagy a Vörös békánál, ahol barátaival érintkezni -<span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span> szokott. A Makk-alsó vendégei (itt a -kugli állott délután) bizonyosra vették, hogy Stánczy Pista -szerelmes valakibe a Kutyaszorító lakosai közül. De nem: nem lakott -szerelemre való teremtés a Kutyaszorító ódon házaiban, ahol tán -Zsigmond király idejében üldögélt ablakánál az utolsó fiatal -asszony. Igen hosszu életü öregemberek és asszonyok laktak a mohos -házakban, amelyek elsötétülő vagy világos ablakocskáikkal -olyanformájuak voltak, mint a bábszinház hátterében meghúzódó -gyermek-házak. Az öregemberek sohasem haltak meg, mert haláluk után -többnyire kisértetnek szegődtek el a várba, a régi házak pedig -bizonyosan azt szerették volna, hogy örökké tél lenne, midőn -fogyatékos külsejükre szép fehér bundaprémet varrt az időjárás. Az -utca végén hóembereket építettek a gyerekek, mert a növekedő -hógolyót könnyü volt lefelé gurítani a hegyoldalból. Stánczy Pista -megállott és botjával magyarázatokat tartott a hóbálványoknak, majd -szokott éneklésbe kezdett, hogy a Kutyaszorító álmatlan öregnépei -pontosan megtudhassák, most van éjfél, mert a Zöld-vadászból -kivetették Stánczy Pistát.</p> -<p>Egy szép éjszakán a megszokottnál nagyobb társaság tanyázott a -„Vadász“ kormos bolthajtásai alatt, ahol a falakon Stánczy Pista -ifjukorából számos rovás látható, amikor még hitel volt -Magyarországon. A „jóbarátok“ asztalánál izgatott vitatkozás folyt, -vén családos emberek, sárkány-feleséget tartó férfiak is -megjelentek e napon s vígan éjszakáztak, mert a vizipuska s vele a -tüzoltó egyenruha <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span> első példányai megérkeztek a fővárosból. -Valaki magával hozta a tüzoltói vörös sapkát, az kézről-kézre járt, -megsimogatták, megitatták, keshedt öreg urak fölcsillanó szemmel -nyomták fejükbe a kackiás föveget. Ej, haj, ujra kezdődik a -fiatalság.</p> -<p>Stánczy Pista szokása szerint komoran, szótlanul üldögélt az -asztal végén és két hatalmas tenyerébe támasztotta borostás állát. -Az egész tüzoltói mozgalom csak annyiban érdekelte, hogy a -szokottnál nagyobb mennyiségü bor került elfogyasztásra, a -bolthajtás alatt sűrűbb volt a füst, a „Vadász“ vendéglőse már este -nyolc órára berugott, Anton, a vén csoszogó pincér titkon nagyokat -huzott a boros palackokból és tavasszal, a dalárdisták majálisa -után tüzoltó-majálist is lehet tartani odafent a gyepes várudvaron. -Pistának nem jutott eszébe, hogy felcsapjon tüzoltónak, talán nem -is tartotta elég méltónak e foglalkozást egy költőhöz, a zajban, -lármában mégis csak kezeügyébe került egyszer az ünnepelt piros -sapka. Megfogta és a fejébe nyomta.</p> -<p>– Nézzétek a legelegánsabb önkéntes tüzoltót! – kiáltott föl -Nieszer, a kéményseprőmester.</p> -<p>A társaság megéljenezte Pistát, jobbról-balról bort öntöttek, az -öreg Anton a legkarcsubb virzsinia szivarjából kedveskedett, majd -tovább ittak, vitatkoztak, a vörös sapka pedig ott maradt Stánczy -Pista fején, hetykén félrecsapva, mintha ő is tudta volna, hogy „a -legelegánsabb önkéntes tüzoltó“ fején van szerencséje helyet -foglalni.</p> -<p>Bár éjfél elmulott, a korcsmárosnak a történelmi <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> nap -mámorában eszébe sem jutott vendégeit kizavarni a havas téli éjbe, -de Stánczy Pista önkéntelenül fölemelkedett, mert husz év óta -mindennap ilyenkor szokott fölemelkedni a „Vadász“-nál. Az asztal -közepén egy csomó kiürítetlen palack foglalt helyet, Pista -megingott, visszaült helyére, bár belülről valamely belső -nyugtalanság kezdte gyötörni. Olyanféle volt ez a nyugtalanság, -amelynek nincs neve, az ember mégis azt hiszi róla, hogy azt -jelenti: öreg édesanyja haldoklik, szeretője megcsalja, barátja -elhagyja, vagy reggelre meghal ok nélkül. Miután azonban Stánczy -Pistának senkije sem volt e kerek világon, a halálról pedig verset -szokott írni, növekvő belső nyugtalanságának sehogy sem tudta -magyarázatát találni. Még nagyobbat hallgatott, még többet ivott és -a máskor nyugodalmasan szivogatott virzsina szivarból pazarló -módjára vén füstmacskákat vetett a ködös mennyezet felé, mintha -ezentúl mindennapra esne egy tűzoltó-ünnepély a Zöld vadászban.</p> -<p>Senki sem csodálkozhatik tehát, hogy Stánczy Pista soha az -életben nem tudja meg, hogyan került egyszerre a Kutyaszorító-utca -környékére, szemben három hóemberrel, amelyek közül az egyiknek -rongyos asszonykendő volt a fejére kötve, míg a másik kettő törött -cseréppipát tartott a szájában. A kedvenc utcát másfél méteres hó -borította, a vén házak megannyi nyugodalmas sirboltok a régi -katolikus temetőn, hová az előkelő embereket szokták eltemetni. -Mélységes csend mindenfelé. A <span class="pagenum"><a name= -"Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> hold útja nem lehetne úgy -megolajozva, hogy e nagy csendben ne hangzana léptének zaja, a -csillagok, mint kíváncsi angyalszemek, gyermekes jókedvvel -pillongtak alá a szegény Stánczy Pistára.</p> -<p>– Szép sapkád van, Pista, – mondta a nagy csendben az -asszonykendős hóbálvány.</p> -<p>Pista nyomban megállott, a fejéhez kapott. Valóban a -tüzoltósapka maradt a fején. Hogy fog holnap a hivatalba menni!</p> -<p>Aztán körüljárta a hóbálványt, a botjával belészúrt.</p> -<p>– Ne bánts, Pista, – hangzott ismét kellemetes asszonyhangon, – -hisz én téged szeretlek.</p> -<p>Stánczy Pista megrázkódott.</p> -<p>– Engem nem szeret senki, – mormogta félhalkan. – Pedig én -vagyok az egyetlen költő Szekercén. A pomádés patikárus, a fiatal -tanító és a többiek elszeretnek előlem minden leányt, asszonyt. -Ordináré népek laknak errefelé. A kutyának kell a költő.</p> -<p>– Én vagyok a te szerelmed! – felelt ismét a hóasszony. – Nem -emlékszel már reám az álmaidból? És a verseidet nem nekem írtad? -„Arca hó és hó a kebele: Hótisztaságú az ő szerelme!“ Kihez irtad e -verset, ha nem hozzám? Én vagyok a hóasszony. Gyere karjaimba.</p> -<p>– Igazán szeretsz? – kérdezte Stánczy Pista és már lassan -kibontakozott előtte a hóasszony szőkésbarna feje, nyugodalmas, -tiszta, jóságos asszonyarca, kerek válla, gömbölyü nyaka. -<span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<p>– Már nagyon régen szeretlek. Mindig hallgatom az éneked -éjszaka, mert tudom, hogy én hozzám énekelsz. Tavasszal és nyáron a -kertekben lakom. Ősszel az esőcsatornában zsörtölődöm, hogy minek -az a sok víz. Télen azonban eléd állok és megmutatom magam. Tetszel -nekem a tűzoltó-sapkában.</p> -<p>– Tetszem? – mormogta Stánczy Pista.</p> -<p>Sohasem érzett melegség, bűbájos öröm ömlött befelé a szívébe -valamely láthatatlan nyiláson, mint az aranyszínű bor zuhog a -pincékben. A hóasszony két fehér, telt és üde karját kinyujtotta -feléje. Pistának, mintha csak a kötelesség jutott volna eszébe, egy -fél strófára valót eldalolt verséből, a Rozmaring-utca felé -fordulva, bámulatosan mély hangja döngve szálldosott a prémes -háztetők között, aztán csendesen lepihent a hóasszony lábához. -<span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Mitskei és Matskási.</h2> -</div> -<p>A gyertya lángja hirtelen elaludt és valami zizegő süvítés -hangzott a levegőben, majd a vakolat porzott le a falról. Matskási -fölemelte a fejét az asztalról, ahol levelet írt és a nyitott -ablakra pillantott. Kora őszi alkonyat volt, az udvarház előtti -nagy térségen szinte lengett a falusi csendesség, mint egy jó -asszony lehelete álmában, – ötven lépésnyire szemben egy másik -udvarház állott, annak kiugró ablakában állott Mitskei, a pisztoly -még kezében füstölgött, amellyel a gyertyalángot ellőtte.</p> -<p>Matskási letette az írótollat, a sarokból előkereste a kalapját -és a szomszédhoz ballagott.</p> -<p>– Mit akarsz már megint? – kérdezte egykedvüen.</p> -<p>– Unatkozom, – felelt Mitskei. – Rettenetesen unatkozom. És te -egész nap leveleket írsz.</p> -<p>Matskási kissé elpirult.</p> -<p>– A gazdasági számadások, – mormogta bizonytalanul. <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p> -<p>Mitskei a szobába hajította a pisztolyt.</p> -<p>– Ördögöt! Megint annak az asszonynak irogatsz, hogy sohase -küldd el a levelet. Mire való ez? Egy év mult el azóta. A -regényekben sem szeretnek tovább az emberek kilenc hónapnál.</p> -<p>Matskási a tintás ujját nézegette:</p> -<p>– Miért kilenc hónap?</p> -<p>– Tudom is én. Az öreganyám mondogatta, hogy amelyik szerelembe -kilenc hónap alatt nem hal bele az ember, akkor már elmulott a -nehezebbje.</p> -<p>Matskási szórakozottan bólintott, mintha nem is hallotta volna a -barátja szavait.</p> -<p>– Jól hord a pisztolyod, Mitskei. Ha véletlenül fölemelem a -fejem, homlokon találsz.</p> -<p>– Eh, elég volt már a levélírásból. Szakállas, bajuszos ember -vagy, a halántékodon ezüstösödik a hajad. Nem is méltó hozzád, hogy -leveleket komponálsz.</p> -<p>Matskási nem felelt, megszokta a barátja korholását, talán még -jól is esett neki, hisz a szenvedést is megunja az ember.</p> -<p>– Gyerünk sétálni, – mormogta enyhén, békítőleg. – Szép az -este.</p> -<p>– Füreden szebbek voltak az esték, ugy-e? – felelt Mitskei és -keményet káromkodott.</p> -<p>Körülbelül egykorú férfiak voltak, gyermekkoruk óta egymás -mellett voltak itt a nyirségi faluban, „Punin és Baburin“-nak -nevezte őket a vörhenyes <span class="pagenum"><a name="Page_53" -id="Page_53">-53-</a></span> Ilonka asszony, aki a postát is -bérelte s ezen a réven irodalmi hölgy volt, a székvárosban a -sörházba mindig akkor lépett be Mitskei, amikor Matskási először -figyelt föl a hangászok nótázására, viszont Matskási babonás -biztossággal termett a helyszinén, midőn a Betyár-kávéházban széket -emelt Mitskei a katonatisztekre. Testvérebbek voltak a -testvéreknél, egyforma véleményük volt az élet haszontalanságáról, -a halál semmibevételéről és a nőkről. Ugyanazokat a könyveket -olvasták téli délutánokon és egyik nap Mitskei lőtte el a gyertya -lángját a szemben lévő udvarház szobájában, másnap Matskási -cselekedte ugyanazt. Már az őseik kezdték a barátságot, amely -egykor Magyarországon szentebb volt a szerelemnél.</p> -<p>És az elmult nyáron Füredre utazván, ugyanabba a nőbe szerettek -bele, az észbontó Fruzsinkába, akiről a régi krónikák jót és -rosszat vegyesen följegyeztek. Kacér volt és ábrándos volt, mint a -holdas éjjel. Bűbájos volt, mint a keleti mese, a szemében -lidérclángok és ajkán csábító mosoly, mint hajdanában a nők, akik -még George Sand-t olvasták és Lavottától dudoltak a zongora -fölött.</p> -<p>A barátok a folyóparton sétáltak. Szótlanul, elgondolkozva -mendegéltek egymás mellett, mintha egyik sem akarná megzavarni a -másik gondolatait. Harminc esztendősek voltak és általában -megvetették a nőket, csupán az egyetlen Fruzsinkát nem. Miért? Hogy -történt? Messzi külföldi városokból, – egyszer Veronából, máskor -Bécsből, majd meg <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> Pestről jött olykor egy rövid üzenet, -egyformán melegen intézve mind a két úrhoz, – aztán nem történt -semmi. És a folyó kanyarulatai, a füzesek csendje, a mezők némasága -tavaly óta más lett: mintha az egész vidék megváltozott volna. Az -öreg fűzfa, amely hajdanában leskelődő betyárhoz hasonlított, aki -rövid karabélyt rejteget a rongyos szűre alatt, mostanság gyakran -vette föl egy mélázó hölgynek az alakját, aki az esti folyópart -fölött elmereng. A félig rombadőlt csárdából, a messziségből mindig -muzsikaszót hozott az esti szellő. Mintha fehérfejű, pirosnadrágos -cigányok busuló magyar nótákat muzsikálnának nagyon csendesen, egy -elgondolkozó úrnőnek a tiszteletére, aki véletlenül e tájon -átutazott. Mire a csárda közelébe értek, a gáton elcsendesedett, -csak egy vadkacsa kotyogott a nádban, a kísérteties hangászok -elrepültek a hideg kéményen át, a ködbeborult gát kanyargásaiban -mintha elveszőben volna egy bőrfedeles utazó-hintó képe, de lehet, -hogy csak falusi szekér volt az istenadta. A fehérlevelü nyírfák -tavaly óta ismeretlen új nótákat fütyültek a szélben, a ritkás -berekben volt egy öreg fatörzs, amelyre leülve, világosan lehetett -hallani, hogy odafent a magasban, a lombkoronák fölött valaki, tán -egy szellem, mint a habzugás énekel… Mitskei és Matskási -délutánonként fölváltva üldögéltek a fatörzsön.</p> -<p>– Hallod? – kérdezték egymástól visszafojtott hangon és nyugodt, -földszínű, kemény arcukon <span class="pagenum"><a name="Page_55" -id="Page_55">-55-</a></span> belülről fehérség szüremlett át, mint -a hajnal teheneinek a teje a messze sötétlő dombokon.</p> -<p>Egy búbánatos kőszent állongott a határban, mindketten -köszöngettek tavaly óta e szentnek, aki fogadta köszönésüket. Ha ő -– a drága nő – egyszer erre jönne, legyen jóakarattal iránta az -országút hűséges fölvigyázója.</p> -<p>Reggelenként a dércsipte országúton olykor friss kocsinyomokat -fedeztek föl, amely az udvarházak előtt elvonult. A keréknyom -fölött elgondolkozva megállottak. Hátha erre járt a drága, éjszaka -hintójával, hisz megigérte, hogy egyszer meglátogatja barátait a -messzi nyirségi faluban.</p> -<p>Még a harangszó is másképpen hangzott a folyó másik partjáról, -mint azelőtt. Fruzsinka istenfélő volt, esti harangszóra mindig -keresztet vetett – régen, valaha Füreden. A két komor nyirt -gavallér elrugta csizmájával a hizelkedő agarakat és szégyenkezés -nélkül megemelte kalapját, midőn túl a Tiszán meglódult a -harang.</p> -<p>Az alkony, az este öreg vándorként ballagott mind közelebb a -gáton. A fűzfa a távolban köpenyegébe burkolózott és fátylat -eresztett kalapkájára.</p> -<p>– Ha eljönne… – mondta Micskei.</p> -<p>– Nem jön az el soha, – felelt titkos reménykedéssel Matskási. – -Hisz annyit utazik mindenfelé.</p> -<p>– Holnap mégis elküldöm a levelet! – szólott búcsúzásnál.</p> -<p>Mitskei megcsóválta a fejét. <span class="pagenum"><a name= -"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span></p> -<p>– Habár kinevet a postásné.</p> -<p>Aztán este lett. Ki-ki lefeküdt a maga házában a bőrkanapéra. A -láthatatlan falak szétnyíltak, még az óra ketyegése sem hallatszott -és hangosan mondták:</p> -<p>– Fruzsina!</p> -<p>Mintha gyönyörködtek volna benne.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Reggeli imádság.</h2> -</div> -<p>Alvinczi Eduard de genere Gut-Keled, R. et Imp. Chambellan a -bécsi Sacher-fogadóban ült, délelőtt féltíz óra volt, vörös -Garibaldi-inge fölött keleties szabású virágos mellény, lábán -papucs, amelyet harminc esztendő előtt vett egy török paptól, -amelyben Mekkát megjárta, és a szerencsenadrág. A szerencsenadrág -bő, barna, bugyogószerű posztóholmi volt, folt folt hátán és -Alvinczi negyven esztendeje mindig benne sétálgatott odahaza. A -gombok leszakadtak, nem engedte fölvarrni, az egyik zsebben -ugyanazon ezüst és réz pénzdarabok foglaltak helyet, mint akkor, -midőn a nadrágot fölvette. Ha gondolkozott, vagy látogatóival -csevegett, a pénzdarabokat szórakozottan csörgette. A pénzek -beszéltek hozzá. Olykor tanácsot adtak. Volt ott egy olasz lira, -amelyet Milano és Velence között talált az országúton, midőn ifjú -korában postakocsin arra utazott. Akkor volt szerelmes először és -utoljára életében, a római nagykövetségen volt <span class= -"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> attasé és -a marchesa elutazott a városból. Alvinczi követte nyomait és a -postakocsiról leszállott útközben, hogy a sárga porban fénylő fehér -pénzdarabot fölvegye. Ez a percnyi késedelem okozta, hogy -Velencében lemaradt az Ausztriába induló gyorsvonatról és a -marchesának csupán zöld utazófátyolát láthatta. Ah, a szegény -marchesa később szomorú sorsra jutott, miután három-négy férfiut a -másvilágra küldött kalandos életében! Alvinczi az országúti lirát -csörgetve, néha elgondolta magában, hogy e pénzdarab nélkül bízvást -lefekhetett volna egykoron egy erdei tisztásra, ahol esetleg kis -patak szalad csevegve, mint régi költők verseiben, sárguló tölgyek -hullatják makkjaikat egy feketeruhás fiatalember tetemére, akinek -kezében pisztoly, mellén megalvadt vér. Ha a vonatot el nem -kési.</p> -<p>Egy ezüst rubel mindig Moszkváról beszélt a mély zsebben, mint -egy kis harang a száztornyú város husvéti muzsikájában. Moszkva, -Moszkova: pengett a pénzdarab, amely egykor sodrott csövü -pisztolynak ólommagját volt hivatva föltartóztatni. Párbaj volt a -francia táncosnő miatt és a muszka gróf hosszadalmasan célba vette -Alvinczi urat, midőn az ottani követségnél szolgálta az osztrák -uralkodóházat.</p> -<p>Viktória angol királynő és indiai császárnő arcképével -díszesített sovereigne Anglia déli mezőin szálló napsugaras szelet -és egy László Fülöp-képet juttatott az uraság emlékezetébe, amely -festmény <span class="pagenum"><a name="Page_59" id= -"Page_59">-59-</a></span> után többször lovagolt vörös frakkban a -falka mögött. A sövényeken és mély árkokon a nehéz vadászparipa -gummilabda módjára szökkent át, a szárat ügyesen fogta egy ifjú -lady, akinek hajszíne olyan volt, mint az érett rozsé.</p> -<p>Török pénzecske napkeletet, a nagy bazárt, öreg bégeket és egy -nagyon veszedelmesnek igérkező kalandot hozott a hatvan esztendős -férfiu emlékképei közé, midőn valamely hárem környékén leselkedett -messzi ifjúságában és görbe késekkel kergették fehérszakállu -papucskészítők az angol követség sarkáig, a kapu alól előlépett a -tengerészőrség és az uraság mentve volt.</p> -<p>A szerencsenadrág mély zsebében különféle pénzdarabok alakjában -élt-éldegélt Alvinczi élettörténete. Babonás szerencsejátékos volt, -aki az egész életét csupán egy nagyon fontos kocka-játszmának -tekintette, amely játékot téli alkonyaton játszik egy határszéli -fogadóban, a nyitott tűzhely fölött bor forralódik a bográcsban és -a középkori zsoldosnak utolsó vagyona, rövid, meztelen kardja van -föltéve a kockavetésre. Ha rosszul dob és a kocka vakot mutat, a -vándorkatona visszanyeri a kardját, amelyet késedelem nélkül a -torkába ver Alvinczi urnak. Mindenféle földöntúli dolgokhoz kell -tehát fordulni, hogy a kocka ne vakot, hanem hatot vessen, -ugyanezért egy indiai isten-szobrocskát is elhelyezett ágya mellett -a rózsafüzérek és ezüstfeszület társaságában, amely szent dolgokat -tiszta életü apácafejedelemasszonyok csókja, imádsága <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> tisztított -meg minden földi salaktól. De hát, te jó Istenem, ki tudná -bizonyosan, hogy nem Buddhának van-e igaza a messzi Indiákon? -Ápoljuk a vele való barátságot is.</p> -<p>Alvinczi úr milliókat nyert és veszített kártyán, -lóversenyjátékon, de mégis inkább nyert, mert mindig ballábával -lépte át a küszöböt. Mint egy középkori alchimista, mindenféle -babonákkal, szinte büvkörökkel vette magát körül, hogy -szerencsétlenség közbe ne léphessen az aranycsinálásnál. -Megtartotta az emlékezetes évfordulókat, a rossz ómeneket -följegyezte, hitt az álmokban, a nők szívében és a megverő -szemekben. Néha napokig nem mozdult ki szobájából, mert valamely -érzés azt sugallta, hogy szerencsétlenség érné az utcán. Ha -emberekkel kezet fogott, gyorsan a mosdótálhoz lépett: ki tudja, -nem hozott-e rá szerencsétlenséget a kézszorítás? Öreg -hölgyismerőseinek virágot, édességet, pénzt küldött, mert véleménye -szerint csupán az öregasszonyok tudnak igazán és szívből imádkozni, -akiket már nem zavar az áhitatban a szerelem és az ima közben való -ábrándozás. Még a lélekzetet is úgy vette, amint erre nagy pénzért -egy sok világot bejárt tengerészkapitány ismerőse megtanította. A -tengerész a szent fakiroktól sajátította el a lélekzetvételt, akik -elevenen eltemettetik magukat éber angol katonák őrizete alatt a -brit korona tartományában és harminc nap mulva teljes egészségben -szállnak ki sirjukból.</p> -<p>A halált borzongva félte, mint egy veszedelmes <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> -orgyilkost, aki éjjel odalent áll az utcasarkon, vagy a kertek -bokraiban és megbizatása értelmében tőrt ver a lovagok harmadik és -negyedik bordája közé, mint a régi Velencében. Nők sikoltanak -valahol a messziségben, gyermekek felülnek ágyacskájukban és siró -szemüket dörgölik öklöcskéjükkel, egy szerelmes asszony -lidércnyomást érez álmában, riadtan fölnyitja a szemét és gyorsan -elmondja a Miatyánkot: valahol megölt valakit a halál egy elhagyott -bástyasétányon, vagy a kártyaasztal mellett, miután előbb a -figurák, francia Lajosok, ábrándos királynők és kandi filkók a -fölismerhetetlenségig elhomályosutak arcképeiken.</p> -<p>És a szerelem, amelyet igazán sohasem érzett, s amely soha el -nem hagyta, százezrekbe menő játszmái közepette, átsuhant az -agyvelő boltozata alatt, mint egy álomszerü kócsagmadár az -alkonyati égen, kártyánál a gyertyalángok szinte keresztrefeszített -mozdulatlansággal nyujtóznak jobbra és balra, a kézben néha -megroppan egy csont: a zöld gyepen, lovak futásánál, midőn a -győzedelmes lovas szinte gombóccá gömbölyödve repül el a célkarika -mellett, mint a középkori képen a tornász alakja, amint a nap és a -félhold között a láthatatlan nyujtón fonott kaláccsá görbül és -odalent a sötét országúton elnyujtott testtel, levegőben libegő -lábakkal, megritkult sörénnyel és farokkal, szinte a hüllők -sajátságos testi mozgásával fut egy paripa, a futár hirt visz a -király meggyilkolásáról és rongyos köpönyegü koldusok, nyomorékok -hosszú, szürke botokkal, <span class="pagenum"><a name="Page_62" -id="Page_62">-62-</a></span> négyesével mennek jobbra, míg balra -kifestett arcú, fehérvállu, gömbölyded, viháncoló nők ülnek kövér -lovaktól vont hintóban, jobbra-balra dőlnek kéjes nevetéssel, mint -a husos tulipánok, ha nyári esőzés után a napsugár fölragyog, – -rongyos zenészek, veszedelmes vándorlók, göthös öreg emberek -mendegélnek még a szerencsétlenség szürke országútján, míg odafent -a magosban, a nap és a félhold között tornászik a lovas, – midőn a -győzedelmes paripa Alvinczi úrnak százezreket nyert futásával; a -szerelem akkor is a háta mögé lépett, mint egy titokzatos, -nagyszakállu jövendőmondó, a tükröt a középkori király arca elé -tartja és a tükörben meglátni az élet horoszkópjait… Alvinczi egy -feketehajú, félig lehunyt szemű, sápadt arcu nőt látott olykor -megjelenni a láthatatlan tükörben, mint egy távoli villámlást sötét -délután hegytetőről, alant már mozognak a tölgyek koronái. Ki volt -az a nő, aki élete válságos perceiben babonás pontossággal -megjelent képzeletében, anélkül, hogy hívta volna? A marchesa volt, -vagy csak egy álom, amelyet ifjú korában látott? Az emberi élet -sokkal szövevényesebb, semhogy mindenre magyarázatot lehetne -találni. Olykor hinni kell a dajkamesének, amelyet gyermekkorunkban -alkonyattal, a fehér kályha vöröslő parazsába merengve hallottunk. -Minden férfiembernek kijelöltetik egy bizonyos női lény, akihez -férfiassága idején önkéntelenül sóhajt, akit vágy, akit este, a -párnára fektetve fejét, néha meglát, vagy egy versben megtalál, -midőn véletlenül <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span> fölnyitotta a könyvet. A nő – ahogyan az -ifjúkor első napjaiban megjelenik a képzelet bárányfelhői mögött -drága arca, – talán hölgy, akit régi fametszeten láttunk nagyapánk -pipázó szobájában, – nőstény, akire vérbeborult agyvelővel gondol -az esztendős farkas, amint egyedül barangol a nedves erdőben -éjszaka. Mint a költő mondja: a fiatalkori ideál.</p> -<p>Alvinczi megcsörgette a szerencsenadrág babonás pénzeit és a -tallérok, rézpénzek, ezüsthuszasok elhuzták neki a reggeli -harangszót. A furcsa muzsikaszó azonkívül eszébe juttatta éjszakai -álmát, amelyet kemény, katonás ágyán álmodott: szürkeköpenyes, -öregsarkantyús, őszbeborult lovasnak látta magát, egy országúti -fogadó szalmás, sáros udvarán, nagyfejü lovát száron vezette maga -után, a fogadós piros mellényben, rövidre nyirt hajjal támaszkodott -az ajtófélfának és egy hintó állott az udvar közepén. A hintóban -elhelyezkedett azon bizonyos sápadtarcú, fekete asszony, finoman és -graciózusan szedve maga alá bő virágos szoknyáját, a fején kis -tollas kalap volt, mint a várúrnőkön, komornája – bizonyosan -francia leány – figyelmesen takargatta be az aranyhimzésű apró -cipőcskéket a medvebőrrel. Egy félszemű, gonosz, vén kocsis -suhogtatta hosszu ostorát a lovak fölött, amelyeknek négyszögletes -alakjuk volt, majd gyorsan tovagördült a hintó. Alvinczi aztán -nyergelt, nyargalt a hintó után, térdével döfködte kifáradt lovát, -a félszemű kocsis olykor csúfondárosan <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> -hátranézett, a hölgy arcán szomorúság, félelem tükröződött, mintha -kedve ellenére esküvőre vinnék, valahol zúg is egy orgona a -messziségben és Alvinczi hiába ostorozza vén gebéjét.</p> -<p>Az ágy szélén ülve még egyszer végiggondolta az álmot, -megsimogatta az indiai istent, megérintette az öreg hercegnő -olvasóját, miközben könyökével s dédapja imádságoskönyvével is -összeköttetésbe jött. Becsengette öreg huszárját és előkérte -pisztolyát.</p> -<p>Amíg az inas a pisztollyal foglalkozott, Alvinczi a -szerencsenadrág foltjait olvasgatta. Sok folt volt rajta. Egy folt -ezer pengőbe került, mert egy középkori szent ruhájából való -volt.</p> -<p>A huszár aztán kitárta a fehér ajtószárnyakat. A harmadik -szobában, a golyóvédő párna előtt kis asztalkára helyezett egy égő -gyertyát. Alvinczi lassan fölemelte a pisztolyt, összeráncolta a -homlokát és a pisztoly durrant. A gyertyaláng elaludt nyomban, -amint a golyó surolta.</p> -<p>A vén inas összezárta ismét a szárnyas ajtókat.</p> -<p>Alvinczi figyelmesen végignézett a kilőtt pisztolyon, mint egy -jó kutyát vizsgálnak meg nehéz vadászat után. Arra gondolt, hogy a -pisztoly megbizható barát leend egykoron, ha szerencséje -cserbenhagyja.</p> -<p>Aztán lehunyta a szemét és két nagyon fehér kezével átkulcsolta -az arannyal kivert pisztoly agyát, – hajdanában a fegyvereket úgy -ékesítették, mint <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span> a nőket – arcán csöndes áhitat -tükröződött, mint öreg kálvinista templomatyákén, akik megszokták a -nép előtt imádkozni.</p> -<p>– Ne vigy minket a kísértetbe! – mormogta félhangon.</p> -<p>A varjúbajuszú huszár zajtalanul nyitotta szét a -gummi-fürdőkádat.</p> -<p>– Amen! – felelt és alig hallhatólag összependítette a -sarkantyúját. <span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Falusi éjtszakák.</h2> -</div> -<p>Csikorgó kisasszony – egy öreg kurtanemes leánya – varrni járt a -nagyanyámhoz, amikor a harmincas és negyvenes években ott -gyerekeskedtem. Voltaképpen már tekintélyesebb numerust írtak a -kalendáriumok, a szegedi árvíz is elmulott, de az öreganyám az -időszámítást már a forradalom előtt beszüntette. Hangyai kapitány -elesett a csatában – eh, jobb is erre nem gondolni! Gondoljunk csak -arra az időre mindig, amikor még boldogok voltunk, lányok voltunk, -menyasszonyok és viselkedjünk úgy, mintha télre Pestre költöznénk, -a Redout-bálra és Hangyai is itt jár valahol az ablak alatt, csupán -nem látható földi szemmel.</p> -<p>Csikorgó kisasszony nagyszerűen összetanult a nagyanyámmal -időszámítás és gondolkozás dolgában.</p> -<p>A nagyanyám a régen elmult divatot kultiválta <span class= -"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> és az -Életképek levelei nyomán alkotta ruházkodását.</p> -<p>Csikorgó kisasszony megvarrta a ruhát, mintha ez lett volna a -legtermészetesebb dolog a világon.</p> -<p>Öreganyám télen sohasem mozdult ki a házból, október elsejétől -április végéig fütött, akármilyen volt az idő odakívül és állandóan -várta a vendégeket. A szomszéd faluban és túl a Tiszán néhány -ismerős nemes úrfinak kellett lakni. Bogyai Berci tavaly is erre -járt – már mint harmincban. A Kepes-fiúk a négyeseket jegyezték -elő, minden percben betoppanhatnak, hogy megkérjék öreganyámat: a -quadrille-t ajándékozná X-nek vagy Y-nak, aki ezért esengett. Tehát -már csupán ezért sem lehetett kimozdulni a házból.</p> -<p>Csikorgó kisasszony együtt töltötte a telet a nagyanyámmal és -fölolvasta a régi báli tudósításokat a régi ujságokból. Egyszer -Bécsben táncolták át az estét, máskor Pesten. A vidéki levelezők -beszámoltak a falusi bálokról, a megjelent kisasszonyokról, -kiválóbb urakról.</p> -<p>– Ejnye, oda nekünk is el kellett volna menni! – vélekedett a -nagyanyám.</p> -<p>Csikorgó kisasszony nem szólt, csak tovább olvasott.</p> -<p>Szőke, penészvirág-képű, kis szemöldökű és vékony, madárnyakú -teremtés volt Csikorgó kisasszony. Otthon sokat koplalt, azért -lakott állandóan a nagyanyámnál. Bár Hornyákné, a nagyanyám -<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> gazdasszonya éppen olyan pazarlással -főzött, mint akár a harmincas vagy negyvenes években, a kis -penészvirágon nem fogott a jólét.</p> -<p>– Teremtőm, mit főzzek már ennek a leánynak? – tünődött öreg -gazdasszonyunk.</p> -<p>Csikorgó kisasszony titokban talán citromot evett vagy valami -rossz álmai voltak, hogy nem tudott erőre kapni. A nagyanyám mindig -legalább százhatvan font volt.</p> -<p>Nagy tél volt, vagy még csak ősz járta? Elég az hozzá, már -hosszuak voltak az esték és a lámpást korán meggyujtották, valamint -a viaszgyertyákat is, amelyeket a nagyanyám szeretett.</p> -<p>A kis penészvirág kellemetes hangján olvasott, a nagyanyám -hátradőlt a székében és csak a fali óra kettyent bele a -körülményekbe.</p> -<p>– Micsoda pirosság van az arcodon, te leány? – szólalt meg -hirtelen az öregasszony.</p> -<p>– Gyere közelebb! – parancsolta.</p> -<p>Csikorgó kisasszony lehajtott fejjel, kissé szégyenkezve állott -meg a nagyanyám széke mellett.</p> -<p>Az öregasszony fehér kendője csücskével megdörzsölte a leány -arcát, megvizsgálta a kendőt, majd az arcot. A fejét megcsóválta, -aztán elhallgatott.</p> -<p>– Olvass tovább! – mondta kissé szárazon.</p> -<p>Másnap a penészvirág szemét vette észre.</p> -<p>– Milyen fényes a szemed! – kiáltott föl hirtelen. – Ejnye, mit -csináltál a szemeddel? Gyere csak közelebb. <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span></p> -<p>Fürkészve, hosszadalmasan vizsgálta a leány arcát, szemét, még a -keblét is megtapintotta, mint valami orvos.</p> -<p>Csikorgó kisasszony azután nagyon mélyen lehajtotta a fejét, -amikor olvasott az Életképekből.</p> -<p>Napok mulottak el és nagyanyám nem beszélt többet a dologról, -hanem mindig nagyon sokáig fennmaradt estve és már félig bóbiskolt -a székében, a kis penészvirágnak mindig olvasni kellett a régi báli -tudósításokat, Isten tudja hányadszor.</p> -<p>– Esik a hó odakünn? – kérdezte egyszerre a nagyanyám. – Úgy -érzem, mintha havazna.</p> -<p>– Majd megnézem az ámbitusról, – ajánlkozott a leány. Már éjfél -felé járt az idő.</p> -<p>– No, nézd meg, – mondá vontatott hangon az öreganyám. – -Bizonyosan havazik…</p> -<p>A leány kisietett a szobából, az ajtót bezárta maga után, a -nagyanyám azonban már előzőleg odadobta a pamutgombolyagját az ajtó -és a küszöb közé, így az ajtó kicsit nyitva maradt. Az öreg asszony -az ajtórésre figyelt.</p> -<p>Kis idő mulva visszatért Csikorgó kisasszony. Szőke haján még -csillogott egy kis hópihe.</p> -<p>– Biztonság okából az udvarra mentem. Igenis, havazik, de csak -nagyon gyengén.</p> -<p>– Kivel beszéltél az udvaron? – kérdezte hirtelen a -nagyanyám.</p> -<p>– Senkivel…</p> -<p>– Nem igaz!</p> -<p>– A Bodrinak szóltam, hogy megösmerjen. <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span></p> -<p>A nagyanyám elgondolkozott.</p> -<p>– Tehát a Bodri az udvaron van, nincs megkötve, mert soha sem -hallom éjszaka az ugatását, pedig hallanom kéne…</p> -<p>A kis penészvirág nem felelt, lehajtotta a fejét. Ejnye, mintha -már a nyaka sem volna olyan vékony!</p> -<p>– Olvassak tovább? – kérdezte lágy, álmodozó hangon.</p> -<p>A nagyanyám intett, Csikorgó kisasszony hangja gyöngéden -hallatszott. Az eperjesi és környékbeli nemes ifjúság, karöltve az -idősebb tekintetes urakkal és asszonyságokkal, folyó hó huszadikán -hódolt a farsangi időszak örömeinek…</p> -<p>– Gyere ide! – szólt közbe a nagyanyám.</p> -<p>A leány vállára tette a kezét és a szemébe nézett.</p> -<p>– Gyerekkorod óta ismerlek. Miért nem mondod meg, hogy valami -bajod van? Szerelmes volnál talán?…</p> -<p>A kis penészvirág elkomorodott.</p> -<p>– Nagyasszony, én holnap hazamegyek az apámhoz.</p> -<p>– Tehát mi bajod van?</p> -<p>– Semmi, – mondta a hárászkendőjének Csikorgó kisasszony és -hosszadalmasan a földre nézett.</p> -<p>– Egyelőre nálam maradsz. Lehet, hogy háború lesz és az apádnak -el kell menni hadba. <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span></p> -<p>– Nincs mostanában háború és az apám már öreg ember.</p> -<p>– Te azt nem érted, gyermekem. Most menj aludni.</p> -<p>Nagy szeretettel megcsókolta a leányt, keblére vonta és titokban -megtapogatta a szoknyája zsebét, nem talál-e valami áruló nyomra, -levélre vagy idegen kendőre… A leány szobája az ambituson volt, -lobogó gyertyával ment végig az íves folyosón, távolabb már -fehéredett az udvar a leesett hótól, a házőrző eb havas bundájával -a nagyanyám szoknyájához dörzsölődött, amint a leány után -nézett.</p> -<p>Másnap Hornyáknéval suttogott ebéd után az öregasszony.</p> -<p>A kövér gazdasszony a csodálkozástól szinte megkövülve állott -helyén. Aztán estélig nagy csönd volt a házban. A nagyanyám régi -emlékkönyveit lapozgatta az ablaknál, majd mindenféle fotografiákat -vett elő, amelyek nagyrészt megfakultak, mintha csak pontosan azt -az időt szeretné visszavarázsolni, amikor ő is tizenhat esztendős -volt, mint Csikorgó kisasszony. A fejét csóválgatta, hátrafont -kézzel járkált, meg-megállott a tűz előtt és hosszasan -belenézett.</p> -<p>– Az éjszaka idebent alszol, nálam, – mondta este, midőn az -olvasgatás megkezdődött.</p> -<p>Csikorgó kisasszony ijedten emelte föl a tekintetét.</p> -<p>– Én nem tudok mással aludni, – mormogta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p> -<p>– Te hálátlan! – kiáltotta az öregasszony.</p> -<p>A leány nem szólt többé, csak a hangja lett nagyon szomorú.</p> -<p>Éjjel a nagyanyám arra ébredt, hogy valaki nagyon csendesen -mozog a szobában, aztán kinyílott az ajtó, falusiasan nyikorgott, -majd becsukódott.</p> -<p>Az öregasszony egy darabig várt, ruhát vett magára, aztán ő is -kiment az ajtón.</p> -<p>Az ámbitus végén, a Csikorgó kisasszony szobájában gyertyavilág -volt. A nagyanyám odalopózkodott.</p> -<p>A leány csomagolt, mindenféle női fehérnemüeket dugdosott el egy -kosárba. Az öregasszonyságnak elég volt egyetlen pillantást vetni a -fehér ruhákra, tisztába jött mindennel.</p> -<p>Benyitott az ajtón, a leánynak szinte lehanyatlott a két karja -az ijedtségtől.</p> -<p>– Mit csinálsz?</p> -<p>A kis penészvirág eltakarta a két szemét.</p> -<p>– Hazamegyek. Az apám házához megyek.</p> -<p>Az öregasszony keblére vonta a leányt.</p> -<p>– Mit vétettél?</p> -<p>– Nem vétettem semmit, – rebegte a Csikorgó kisasszony könnyek -között. – Csak nem vagyok tiszta. Nem tudom, mi történt velem.</p> -<p>– Semmi sem történt, – mondá jókedvüen az öreganyám. – Csak az -történt, hogy nagyleány lettél, nemsokára férjhez fogunk adni. -Tehát ezért nem akartál aludni a szobámban? <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span></p> -<p>– Igenis.</p> -<p>A nagyasszony nevetett.</p> -<p>– Ó, te golyhó! Hisz valamikor magam is… A harmincas, negyvenes -években, amikor nagyleány lettem. Mikor még a „Falusi éjtszakák“ -volt az olvasmányom, csupán csak annyit tudtam az életről, mint te. -Most már többet tudok… No, csókolj meg.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Árnyékból szőtt vendég.</h2> -</div> -<p>A jellemszinész Bolingbrooket játszotta és miután Bolingbrooke -meghalt, Ercsei a Zöldfába ment sört inni.</p> -<p>A Zöldfa nem mindennapi hely volt. A társulattól nem is igen -kultiválta más, mint a furcsa Ercsei. A korcsma majdnem a városon -kívül volt és hosszu kocsiszínjében vásárosok aludtak szekereiken. -Az igen hosszu épület lapos tetőjével és vasrácsos ablakaival -leginkább siralomházhoz hasonlított, ahol betyárlegények búsulnak -az akasztás előtt. Rongyos szolgáló a kúton, az ajtónál beteges, de -dühös eb, a korcsmárosnét Fánninak hívták és még nem volt -színházban életében. Ugyanezért nem is nagyon tisztelte Ercsei urat -és komolyan megharagudott, ha a szinész legyeskedett a köténye -körül. A szeme könyes lett és kis kövér ökleivel minden tréfán -kívül arcul ütötte Ercseit. Fánni határszéli zsidólány volt egykor, -az életről keveset tudott, <span class="pagenum"><a name="Page_76" -id="Page_76">-76-</a></span> sőt talán semmit. Kevés agyveleje -megfeszült homloka mögött, midőn az üzlet aprólékos dolgait kellett -elintézni. Egyébként spirituszszaga volt Fánninak, de a nyaka, -válla, keble, karja olyan finom és gömbölyded volt, amilyent ritkán -lehet látni. Göndörkés haja (véletlenül nem nyírták le) fehér -nyakán, mint álomszerü, mesebeli növény repkedett. Szeszélyes -figurái voltak itt a hajnövénynek. A jellemszinész oda szerette -volna dugni az arcát, de nem nagyon lehetett.</p> -<p>Őszi este volt, a városon kívül a rétek köde fogadta Ercseit. Az -útmenti fák sajátságos hangon sziszegtek, majd kocsirobogás -hallatszott a távolból és a ködben föltünt a postakocsi.</p> -<p>A jellemszinész nem igen volt valami olvasott ember, de annyit -mégis tudott, hogy postakocsin nem szokás manapság utazni. Pláne, -olyanforma alakja volt a postakocsinak, mintha valamely régi angol -képeskönyvből vágták volna ki. A kocsis háromszögletü kalapjában, -fehér parókája alatt feszesen ült helyén, a hintó úszni látszott a -köd felszínén, a lovaknak ellenben csak a fülük látszott. Hosszu -fülük!… Az urak ilyen kocsin utaztak Angliában, amikor Shakespearet -mentek nézni vidékről Londonba. A kocsiban még aludni is lehetett. -A színház nem takarékoskodott a felvonásokkal. Hisz senki sem -sietett.</p> -<p>A postakocsi már a Zöldfa udvarán állott, mire a jellemszinész -gyalogosan bevergődött. Egyszerre a nevét hallotta említeni Ercsei -úr, a postakocsiból <span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span> egy fehérparókás, elegáns úriember intett -aranyvégü pálcájával a szinésznek.</p> -<p>– Ön az a szinész, aki ma este meghalt? – kérdezte az előkelő, -selyemkabátos úr.</p> -<p>– Szolgálatára.</p> -<p>– Nevem Bolingbrooke, kíváncsi voltam önre, – folytatta az -előkelő úriember. – Mindaddig, amíg meg nem hal, elég jól játszik. -Hellyel-közzel magam is úgy cselekednék, mint ön. Csak azt nem -tudom sohasem, hogy mit csinál mindig, amikor hátramegy a -szinpadra?… Igazán elment gyalog Londonból Velszbe? Mint én -fiatalabb éveimben?</p> -<p>Ercsei már korábban levette a süvegét és ritkán fakó haját a -szelekre bízta. Meghatott állásba helyezkedett a lord előtt, aki -valamely varázslat folytán idekerült. Akárhogy jutott ide, egy -bizonyos: Ercsei urat akarta játszani látni. Tehát már nem kellett -csodálkoznia az eseten.</p> -<p>– Tessék besétálni, lord úr, – mormogta Ercsei.</p> -<p>– Nem tudom, hogy érdemes-e bemenni? – tanakodott -Bolinbrooke.</p> -<p>– Ó igen, érdemes! – buzgólkodott Ercsei úr. – Én többnyire -száraz kolbászt szoktam enni vöröshagymával és tetejébe sok bort -öntök. De a gyönge gyomruak részére is van itt valami. Szilva, -magbaváló szilva. A primadonnánk, midőn egyszer itt volt, szilvával -lakott jól.</p> -<p>Bolingbrooke gyorsan határozott.</p> -<p>– Ön derék fiúnak látszik, önnel maradok, – <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> mondá -Ercsei úrnak. – Szeretnék mindenesetre közelebbről megismerkedni a -művésszel, aki alakomat rendkivüli tökéllyel bemutatja a színpadon. -Úgy érzem, mintha egy test volnék önnel. Bizonyosan rokonságban van -lelkünk is. Mondja, hol született ön?</p> -<p>– Nagykátán, – felelt Ercsei és kissé szégyenlette magát.</p> -<p>– Nézzük csak… Én Bolingbrookban születtem a déli Velszben. -Talán a planétáink egyeztek. Az én csillagom a Szaturnusz.</p> -<p>– Az enyém is, – felelt nyomban Ercsei és a kolbászból -hatalmasan evett, meszelyszámra hajtogatta a fehér bort és -Bolingbrooket már legközelebbi rokonának vélte.</p> -<p>– Képzelje, lord, szerelmes vagyok! – mondta a vacsora végén a -szinész.</p> -<p>Bolingbrooke jóakarattal nevetett.</p> -<p>– Halljuk, kedves alteregóm, hogy és miképpen van ez a -dolog?</p> -<p>A szinész a vendégszobán keresztül lépkedő korcsmárosnéra -mutatott.</p> -<p>– Háromszáz asszonnyal már elbántam életemben. Ez egyszer nem -találom a kulcsot, vagy talán már igazán öreg lennék?</p> -<p>– A legjobb korban van, – mormogta Bolingbrooke és furcsa -metszésű, igen nagy golyójú szemével, amelyben mintegy völgyek és -hegyek látszottak, szemügyre vette Fánnikát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p> -<p>– Keleti asszony, – dünnyögte. – Nagyon csodálkozom, kedves -művészem, hogy keleti származású nőnél megáll, mint a nemes -vadászló a vizesárok előtt, ha rosszul sarkantyúzzák. Bátran előre, -fiam, hiszen e nők, akik keletről hozták magukkal vérüknek -füszerét, szemüknek tüzét és bőrüknek bársonyos puhaságát, ahhoz -vannak szokva, hogy a férfiak erőszakkal elragadják őket. A keleti -nő leginkább azt szereti, ha álarcos haramiák elrabolják a -hegyszorosban.</p> -<p>– Tehát elraboljam? – kérdezte a jellemszinész.</p> -<p>– Természetesen… Bármelyik kastélyom nyitva álland az ön -részére, művész úr. És a hölgy, akit társaságával kitüntet, a -megfelelő tiszteletben részesül. Ó-Anglia lovagtermei, Anna -királynő korabeli hálószobák a széles ággyal, amely külön szoba a -szobában, önt várják Ercsei úr. Most Isten önnel!</p> -<p>A selyemköntösü férfiu eltünt a jellemszinész mellől, de hogy -nem álom volt jelenléte, azt bizonyította a kerékrobogás, amely -nemsokára fölhangzott az udvaron.</p> -<p>Ercsei egy darabig sajnálta, hogy a többi kollegáinak nem -mutatta be barátját. Az eféle barátság mindig emeli az ember -tekintélyét az éhenkórász szinészetnél. Bolingbrooke! Csak ilyenkor -tudódik ki, hogy mekkora úr egy valódi lord!</p> -<p>A száraz kolbász elfogyott. Ercsei becsattantotta a bicskáját és -olyan meleg hangon, amilyen <span class="pagenum"><a name="Page_80" -id="Page_80">-80-</a></span> hangon csupán mint püspök vagy király -szokott megszólalni, a menyecskéhez fordult.</p> -<p>– No hát most már hallotta a magáét. A nemes lord azt -parancsolta, hogy elszöktessem. Bármelyik várába…</p> -<p>– Hallottam, – felelt Fánni, – mert azért van fülem. Igen -szívesen hagynám magam ellopni, de az uram vigyáz, éjjel töltött -puska van az ágy mellé támasztva.</p> -<p>– A parancs, parancs, – mondá komoran Ercsei. – Tudom, hogy sok -bajom lesz még magával Fánnika. Ezerszer megbánom, hogy egykor -beleszerettem. Talán még boldogtalan is leszek. De engedelmeskedni -kell atyai barátom, mondhatnám testvérem parancsának. Jőjjön velem, -Fánni.</p> -<p>Megragadta az asszonynak a kezét.</p> -<p>– Búcsúzzon! Gyorsan búcsúzzon el itt mindentől, megyünk -Blackhouse-ba, a barátom kastélyába. Fehér lovak ropogtatják a -jóféle abrakot és azt várják, hogy bennünket tovaragadjanak. Jőjjön -Fánni. Lehetséges, hogy már a püspök úr is vár, hogy összeadjon -bennünket nagy orgonazúgás mellett.</p> -<p>Fánni megzavarodott e különös beszédektől, ledobta a kötényét és -vállára hárászkendőt borított.</p> -<p>– Tehát menjünk, – folytatta Ercsei. – Kár, hogy nincs itt -valahol egy paripa a közelben, vagy legalább is postakocsi, -kénytelenek leszünk gyalogosan menni, pedig Blackhouse öt -mérföldnyire van ide. <span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span></p> -<p>Fánni ezalatt szintén az ivószoba közepén állt és kipirult -arccal várta a történendőket. Vajjon, mi minden következik e szép -szavak után.</p> -<p>Ercsei viharosan fejébe nyomta sapkáját, meg újra levette…</p> -<p>– A király tehát nem akarja híven és odaadással fogadni baráti -jobbomat? Az ármány kigyói lappanganak kebelében?… Lappanganak… -Lappanganak…</p> -<p>Mintha a sugót kérte volna ebben a percben Ercsei, a híres -jellemszinész az ivószoba sarkában, mert szerepét hirtelen -elfelejtette. Töprengve szorította homlokára kezét és tekintete vad -haraggal óhajtotta elfogni a kezdő szót a levegőben.</p> -<p>A sapkát végleg levette fejéről és összeráncolt homlokkal, -dühösen ült vissza helyére. Észre sem vette, hogy az asszony a -folytatásra vár. A szerepet elfelejtette. <span class= -"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A kéményseprő.</h2> -</div> -<p>Jambon Pál az ó-lublói járás kéményseprője, akinek oly -horihorgas alakja volt, hogy bátran össze lehetett téveszteni -kormos, keskeny létrájával, de amellett a legszebb hangja volt a -környéken, – egy napon odamaradt körutjában. A kéményseprő -gyalogszerrel szokott járni, a hegyről a völgybe, kisvárosból az -eldugott faluba, útjában dallal füszerezte a fáradalmat s ilyenkor -messzi vidéken tudták, hogy merre jár Jambon Pál, a széphangú -kéményseprő.</p> -<p>Körülbelül karácsony előtt történt.</p> -<p>Ha farkasok jártak volna a vidéken, igen könnyen meg lehetne -magyarázni a kéményseprő eltünését. De a farkasok még nem jöttek le -a hegyekről, holdas éjszakánkint csupán nagy messziségből hangzott -a vonításuk, mint valamely másvilági kardal. A fenyőerdőkben -nyugodtan csattogott a fejsze, az ünnepre való zöld fát vagdalták, -a Poprád sem állott még be, csupán az utakat borította <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> méteres -hó. Annál jobb. Szánon könnyebb a közlekedés.</p> -<p>A kéményseprő azonkívül mindenféle csodaszereket tudott a halál -és betegségek ellen. A megfagyás elkerülésére saját találmánya -volt. Igaz, hogy a borocskát szivesen leöblítette a torkán, ha -szemben találkozott a borocskával, de vajjon akad-e olyan utonjáró, -fagyban, hóban, zivatarban országútat járó férfi, aki ellensége -volna a bornak? A szegény utasembernek nem igen van más -vigasztalása, mint a határcsárda. Reggeltől-estig úton járva a -létra is megnyomja az ember vállát, jól esik tehát egy órácskára -befordulni a zuzmarás fedelü csárdába, amelynek havas udvarán az -utazók bozontos komondorai nyalogatják a multkori disznóölésből itt -maradott vért, odabent tűz ropog a tűzhelyen és füstben, -félhomályban mindenféle emberek üldögélnek, akikkel csupán uton, -elhagyott csárdákban lehet találkozni. Kolduló barát és szabadságra -menő katona, vásárra igyekvő gyolcsosok és karácsonyi napokra -hazatérő diákok. Fuvarosok, akik egész életükben a bakon ülnek s az -országutat járják, mintha meg volnának átkozva. Titokzatos -vándorlók, akik mindenféle látható ok nélkül csavarognak az ország -egyik szélétől a másikig. Mindenféle mesék hangzanak itt, amelyeket -sohasem lehet másfelé hallani. Az egyik utazó a lengyel városokról -beszél, a másik Bécsbe igyekszik, mert az aranyhimzésnek ott -keletje van, a harmadik már tizedik éve kóborol és munkát keres. -<span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> Kardkovácsságot tanult. Nemde, a -legnagyobb dolog ilyenkor az asztal végére telepedni és félmeszely -bor mellett jobbra-balra hallgatózni, hol tanulhatna valami -hasznosat az ember. Csupán az asszonyokról nem lehetett semmiféle -jót hallani az utazók szájából, ami nagyon fájt Jambon Pálnak, mert -neki fiatal felesége volt otthon. Még a legrongyosabb, -legelzüllöttebb vándorló is olyanformán beszélt az asszonyokról, -mint akiket csak le kell szakítani, amint útba akadnak. S az -asszonyok hagyják is magukat, hisz a vándorlók tovább utaztak, a -titok tehát nem derülend ki. A pirosképü, pohos és pénzes liptói -gyolcsos, ki saját kocsiján utazott, vállát vonogatta:</p> -<p>– Egy vég vászonért Észak-Magyarország valamennyi menyecskéjét -megveszem, ha akarom.</p> -<p>Jambon Pál ilyenkor mindig nagyon búsult titokban és dalokat -kezdett dúdolgatni, mintegy figyelmeztető szerelmi vallomásokat a -messze lévő fiatal asszonynak. Érzelmesen, szívrepesztően fujta s a -határcsárda vendégei sehogy sem tudták kitalálni, miért remeg néha -a kéményseprő hangja.</p> -<p>Midőn dalban és hangban elküldte képzeletbeli üzenetét a drága -asszonykának, megkönnyebbült s a lelke, szíve nyugodtan viselkedett -fekete mundérja alatt. Nem lehet az rossz asszony, akit ennyire -szeret az ura. Vállára kapta létráját, kezet fogott a -korcsmárossal, odakünn már alkonyodott, pedig Podolin még messze -van. A korcsma előtti térségen varjakra vadásztak az utazók kutyái, -friss <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> éjszakai hideget leheltek lefelé a -hegyek, a holdvilág már mint egy hályogos szem bujdosott a -messziségben, amerre valahol a podolini toronynak kell lennie a -völgyben.</p> -<p>Ekkor veszett nyoma Jambon Pálnak, a kéményseprőmesternek.</p> -<p>Az asszony egy darabig várta, kereste, Privoda fuvaros szánkóján -kora hajnaltól késő estig bejárta azt az útvonalat, amelyen a -kéményseprő szokott járni.</p> -<p>A csárdákban már új utazók üldögéltek, és mindenütt hamiskás -pillantással fogadták a gömbölyü, barna asszonykát. Borral -kinálgatták, s lőcsei boltos gyöngyfüzért akart akasztani a -nyakába, a vasszürke szakállú korcsmáros titkosan a fülébe -súgta:</p> -<p>– Ugyan mit keresi azt a korhelyt? Pihenje ki nálam a -fáradtságát. Puha ágy van a benyilóban.</p> -<p>Lublói urak vadásztak a havas hegyoldalban, zúzmarás bajuszú, -kicsattanó arcú, bőrkabátos urak, akik hatalmas kulacsot hordtak a -vállukon. Puskával a szán elé állottak s erőszakkal le akarták -szállítani a kedves menyecskét. Csak nagy üggyel-bajjal szabadult -Jambonné, de egy sárga macskabajuszú mégis csak erős csókot nyomott -az arcára.</p> -<p>– Mit félsz tőlem? – súgta a fülébe. – Elmegyek én komának, ha -rákerül a sor.</p> -<p>Toporcon egy régi kenyerespajtása lakott Jambon Pálnak, akivel -együtt gyerekeskedett. Ez <span class="pagenum"><a name="Page_87" -id="Page_87">-87-</a></span> szíjjártó volt és nagyon megörült a -menyecskének, miközben behívta a házába.</p> -<p>– Pihenj le, asszonyka, mit törnéd gyenge lábodat a -szoknyakergető Pali után? Bizonyosan valami pendely után csavarog. -Jó dolga van annak.</p> -<p>– Nem teszi azt az én uram, – felelt bizalommal a menyecske.</p> -<p>– Dehogy is nem. Mindig a lányok köténye körül szaglászódott, én -csak ismerem, – mondta a kenyeres pajtás és bezárta az ajtót.</p> -<p>Estefelé, mikor az elhagyott podolini úton ügettek a lovacskák a -szánnal, a vén Privoda János, a sánta fuvaros is hátrafordult -egyszer csak az ülésben és se szó, se beszéd, hatalmasan átkarolta -az asszonyt.</p> -<p>– Mindegy már, ténsasszony. A mester úgy is megfagyott valahol -részegen az árokparton.</p> -<p>Igy történt aztán, hogy Jambonné nem merte tovább keresni -elveszett urát. Karácsony is jött, új esztendő következett, ezer -dolga van ilyenkor az embernek. Az atyafiak, különösen a férfinemen -lévők, dédelgetve vették körül az elárvult menyecskét. Bort és -mézeskalácsot vittek neki, az ünnepen meglátogatták, lehetőleg -egyesével.</p> -<p>– Az a szamár Jambon, – mondogatták a nyálukat szürcsölve. – -Ilyen derék aszonytól szökött el.</p> -<p>Mert másképpen nem lehetett, csak úgy, hogy Jambon Pál -elszökött, hűtlenül, csalfán, hisz mindig volt valami rejtett -gonoszság a szemében. <span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span></p> -<p>A kisváros kalácsszagú karácsonyi áhítatában a tömjénnél is jobb -illata volt a hirtelen szabaddá lett asszonykának. Még a -nagyszakállú főbíró is megkopogtatta szarvasagancsos sétabotjával a -Jambonné ablakát. A menyecske éppen a tükör előtt ült és az -arcfestéket próbálgatta az arcán, amellyel a vén szomszéd, -Gubriczki városi irnok lepte meg. Hej, milyen szép piros lett az -arca! Istenem, ha az ura most látná! Soha többé nem kívánkozna el -mellőle.</p> -<p>– No, hát csak én vagyok az árva gyerek? – kérdezte pajkosan a -főbíró. – Csak engem felejtesz ki, rózsaszál? Pedig mindvégig jó -embere voltam az uradnak.</p> -<p>– Jaj, tekintetes uram, megölnek azok a komisz férfiak, nincs -nyugvásom tőlük.</p> -<p>– Hát majd én megvédelmezlek. Ki bántott? De eressz be, mert az -utcáról csak nem beszélgetek veled!</p> -<p>Jambon Pállal pedig az történt, hogy amint megkönnyebbült -szívvel, az ő kedves menyecskéjére gondolgatva (miközben füttyszóra -csücsörödött az ajka) ballagott az országúton, hogy útját -rövidítse, a kanyargó Poprádnak vágott. A folyó medrét gyenge hó -borította, messze szürke jégtáblák között aluszékonyan pislogott a -folyó téli alkonyatban, de azon a helyen teljesnek látszott a jég a -tulsó partig.</p> -<p>A kéményseprő vidám szívvel nekivágott a jégnek. Mikor a folyó -közepére ért, egyszerre megreccsent <span class="pagenum"><a name= -"Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> alatta a jég, a kéményseprő -egyet-kettőt ugrott előre, míg az ugrást eltévesztve, egy habos -sörényü lékbe pottyant s egy másodperc alatt eltünt kormos alakja a -jég alatt, csupán a létrája hegye meredt ki a lékből.</p> -<p>– Édes kis feleségem, – gondolta magában a jég alatt Jambon Pál -és keresztet vetett.</p> -<p>A jeges habokban jó mélyre elmerült a kormos ember, aztán a -folyó meghintázta, megforgatta s visszadobta a léken a szabad -levegőre. Jambon eszméletlenül terült el a havas jégtáblán, amely -most hirtelen megindult a folyón, az árral úszva. A jégravatalon -sokáig úszott a fekete ember, mögötte mint árbócrúd a kormos létra. -Éj lett, csönd lett, a sápadt hold kíváncsian pillantott a Poprád -közepén úszó kéményseprőre, még tán a nagy hegyek is átkiabáltak -egymáshoz havas ködbe burkolt csúcsaik mögött, amint lábuknál a -Poprád sietve ragadta tova az eszméletlen kéményseprőt. A zandeci -kolostornál partra dobta a Poprád Jambon Pált, ugyanakkor magához -tért a különös utazó.</p> -<p>Csupán egy vén versíró barát volt ébren még a hegyek közzé -rejtett kolostorban.</p> -<p>– Nini, egy kéményseprő! – kiáltott föl. – Jókor jöttél, amice. -Évtizedek óta nem tisztította senki a kéményeinket!</p> -<p>Csakhogy Jambon Pál egyelőre nem volt abban az állapotban, hogy -kéményt seperjen. A mundér jéggé fagyott a testén, még a haja is -jégsipka <span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span> alatt barnállott. A két lába két -jégtuskó, s hangja erőtlenül, mint valami belső szél -hallatszott.</p> -<p>A versíró barát megragadta a megfagyott embert és az udvaron -meghempergette a hóban. De még így is két hosszú hét mult el, amíg -a kéményseprő talpraállott.</p> -<p>– Hadd lássam a kéményeket, – mondta hálás szívvel és munkához -látott.</p> -<p>Valami csodálatos dolog történt vele. Egész idő alatt egyetlen -egyszer sem jutott eszébe a felesége, aki pedig azelőtt egy -pillanatra sem maradt ki a gondolataiból. A jegesfürdő után -következő betegség alatt álmodott az országuti csárdákkal, elvadult -külsejü komondorokkal, amint varjúra lesve hasalnak a hóban, -álmodott egyszer látott vándorlókkal, akik valamit meséltek a tűz -mellett, míg az ország egyik határától a másikig utaztak. Csak az -asszony nem jutott eszébe. Mintha a jég alatt maradt volna a bolond -nagy szerelem! Vagy talán a végzetnek vannak ilyen tréfái, hogy két -szívben egyszerre, egyetlen lehelettel fujja el a szerelem -gyertyalángját!</p> -<p>A kéményeket már dalolgatva seperte és a papok meg voltak -elégedve munkájával. A kolostori óriási kályhákban ujult erővel -lobogtak a tüzek.</p> -<p>Aztán bőven megajándékozták Jambon Pált s utjára -eresztették.</p> -<p>A kéményseprő vidáman ballagott a havas országuton. A Poprád -azóta mindenütt megállott, befagyott hátán terhes szekerek -döcögtek. <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span></p> -<p>– Te kutya! – mondta a kéményseprő a Poprádnak és legalább egy -tucatszor átment a folyó hátán, mintha csak elégtételt venne.</p> -<p>Az útszéli csárdában megint utazók ültek és a zuzmarás ablak -mögött jól csúszott a jeges bor. Éppen asszonyokról -beszélgettek.</p> -<p>– Van mostanában Podolinban egy özvegy menyecske, aki éjszakára -kvártélyt ád az utazóknak, – beszélte a nagyhasú tót gyolcsos. – -Ott aztán már igazán érdemes kvártélypénzt fizetni, – szólt s -zsirosat csettintett a nyelvével.</p> -<p>– Csak nem a kéményseprőné? – kérdezte derülten Jambon Pál.</p> -<p>– De bizony az. Bort főz estére, meg a puha tenyerével meggyurja -az ember hátát. Csak parancsolni kell a vendégnek, minden -parancsolatát olajozva teljesítik. A keble olyan puha, mint a -vánkos, a válla kalács, a dereka mint az őzé.</p> -<p>– Ej, haj! – kiáltott föl a kéményseprő. – Jó darab idő óta nem -láttam fehérnépet. Ideje volna már utána nézni valami -szoknyának.</p> -<p>A bor nagyszerűen csúszott és bizony erőfeszítésébe került, hogy -elhagyja a meleg csárdát. Csakhogy már nagyon kívánkozott asszony -után. A létrát vállára kapta és mire leszállott az este, -bekopogtatott Podolinban a felesége házához.</p> -<p>Az asszony csaknem hanyat vágódott ijedtében. Aztán térdre -vetette magát.</p> -<p>– Ne ölj meg, csak ne ölj meg! – sikoltotta kétségbeesve. -<span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span></p> -<p>A kéményseprő nagyot nevetett.</p> -<p>– Van eszembe. A gömbölyü vállad szeretném megtapogatni, meg a -derekad átkarolni, csak ezért jöttem. Mit szoktak itt kvártélyért -fizetni?</p> -<p>– Teremtő Istenem – jajongott a menyecske. – Egy huszas az éji -nyugodalom.</p> -<p>– Én majd fizetek három huszast. De hadd lássalak hát, drága! – -évődött a kéményseprő és a két kezébe vette felesége kipirosított -arcát. Nagyot csókolt rajta.</p> -<p>– Hajnalban tovább megyek, de egy-két hét mulva, ha újra erre -lesz az utam, ismét megszállok nálad, – mondta Jambon Pál és -megveregette az asszony hátát.</p> -<p>A menyecske egy darabig alattomosan, a szeme szögletéből lesett -az urára, aztán mivel semmi rossz szándékot nem látott, az ölébe -vetette magát és két telt karjával átkarolta:</p> -<p>– De régen is vágyódom már reád. Mert nincsen olyan férfi az -egész Szepességben, mint te.</p> -<p>– Derék asszony vagy te is, lelkem, – felelt dicsérőleg a -kéményseprő és nemsokára egy huszast vetett az asztalra, hogy azért -bort akar inni.</p> -<p>Jambon Pál ezután még sokáig járta nyugodt szívvel, jókedvű -dallal az országutat és többé sohasem érzett szorulást torkában, -midőn az asszonyok gyöngeségéről beszélgettek körülötte a sok -mindent próbált utasemberek a határcsárda ivójában. De érzelmesen -már sohasem dalolt. A szive a Poprád fenekén maradt és tán színes -kavics lett belőle.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A kártyások.</h2> -</div> -<p>Künn zúgott a téli förgeteg, a vihar kévékben sodorta a havat, a -szél legszilajabb nótáit vette elő és a távoli erdőből, amely -ritkás tölgyfáival, mint valami hegyoldali temető feketéllett -idáig, olykor tompa farkasüvöltést hozott a szél. A tél vad dühe -tombolt a határszéli kis vendégfogadó körül. Itt állott egymagában -a kis fogadó a hegynyeregben, azon az úton, amely Lengyelhonba -visz. Máskor zajos szokott lenni a kis tanya az utazók, vásárosok -lármájától, ebben az istenitélet-időben, amely napok óta dühöngött -a hegyek között, csupán két vendége volt a csárdának. De az a kettő -aztán fölért egy tucattal. Egy zsoldoskatona volt az egyik, aki a -harmincéves háború utolsó tíz esztendejét végigszolgálta. Bejárta a -félvilágot és most hazafelé igyekezett Magyarországra, megnézni, -kik élnek még azok közül, akiket valamikor itt hagyott. -Tagbaszakadt, vállas ember volt a katona: az arcán egy akkora -sebforradás, hogy elég lett volna három <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> embernek. -A köpönyege rongyos volt és fakó, mint a vén ember kedve. A -csizmája hajdanta szép lovagcsizma lehetett, de mikor a -zsoldoskatona a lábára húzta ezt a csizmát, akkor már annak csak a -neve volt csizma. Tollas süvegét a világért se tette volna le -fejéről, nyilván büszke volt a tollaira és gondtalan jókedvvel -huzogatta elő a tallérokat a tarsolyából. Az ő mesterségének nem -árt se a jégeső, se a földrengés, katonára mindig szükség van, -háború nélkül nem élhetnek meg a királyok. Ugyanezért ő volt a -vendéglátó gazda és minden jóval traktálta az útitársát, akit -ugyancsak a vihar vert ebbe a korcsmába.</p> -<p>Az útitárs egy rongyos barát volt. Nagyfejű, nevetős-arcú, -harsogó kacagású ember volt, aki módfölött és nem minden -céltudatosság nélkül mulatott a zsoldoskatona mókáin. Rengetegeket -kacagott és sokszor kijelentette, hogy a katonánál derekabb férfiut -nem ismert még eddig. Aféle kopott, csavargó barát volt, akit -minden kolostorból kidobtak; ahonnan ki nem dobták, onnan magától -elment. Az egész tudománya néhány latin imádságból és mondásból -állott. A katona nem tudott latinul, annak mondhatott, amit akart. -A katonát Lőcsei Jánosnak hívták, a barátnak csak Petrus volt a -neve. A másik nevét tán maga is elfeledte már.</p> -<p>A nyitott kandalló mellett bort főztek és nagyokat ittak a -kupákból. Ha megunták a bort, leheveredtek a fal mellett álló -padokra és jóízűt <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> aludtak. Fölébredvén, újra borfőzéshez -láttak, mert a téli vihar, ahelyett, hogy csillapodott volna, -óráról-órára növekedett.</p> -<p>A harmadik napon, amikor Lőcsei János már mindent elmondott, -amit messzi külországokban látott, Petrus is kifogyott az -istentelenségekből, parázna mondásokból, amelyekkel addig a katonát -mulattatta, egyszerre unatkozni kezdtek. Immel-ámmal ittak, a -katona sokszor kibámult a förgeteges tájra az ablakból, amely nem -volt nagyobb, mint egy misemondó könyv táblája. Nagyokat ásított, -hogy egész teste megrázkódott bele. Hatalmas fogsora volt, amelyből -kettő hibázott elől.</p> -<p>– Hol verték ki? – kérdezte a barát a fogakra mutatva, amikor a -zsoldos befejezte a hosszú ásítást.</p> -<p>– Magdeburgban egy Wallenstein-huszár, – felelt unottan a -katona.</p> -<p>– Persze, valami szoknya miatt? – firtatta a barát, hogy -mesélésre bírja a katonát, emigy ujabb tallérokat csalogatván elő. -De a katona nem is felelt erre. Megunta már a kérkedést a rongyos -barát előtt.</p> -<p>A barát ekkor a csuhájába nyult és onnan egy csomag kerekszélü -kártyát huzott elő. Tréfás mosollyal tartotta Lőcsei János -elébe.</p> -<p>– Hát ha olyan sok földet bejártál, ismered-e ezt?</p> -<p>A zsoldosnak megvillant a szeme.</p> -<p>– Mért nem mutattad eddig, te kutyafülü? <span class= -"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> – esett -neki a barátnak. – Most már tudom, hogy mi a bajom. Játszani -szerettem volna és nem volt mivel játszani.</p> -<p>– Hát velem játszhatsz, – felelt Petrus. – Én éppen úgy ismerem -a kártyát, mint a bibliát.</p> -<p>Megcsördített néhány rézgarast, amely mintegy varázsszóra került -elő a csuhából. Majd bűvészi ügyességgel keverni kezdte a kerek -lapokat, amelyekre lovagok, barátok, fejedelmek és apácák voltak -föstve. Ott volt egy lapon a pápa képe is. A pápa elütött mindent, -az volt a legnagyobb kártya.</p> -<p>A katona tallérokat vett elő, majd kihúzta széles kardját és a -meztelen pengét az asztalra fektette.</p> -<p>– Minek az? – kérdezte a barát.</p> -<p>– Hm, mi így szoktuk játszani a táborban. Aki csal, annak -nyomban levágjuk a kezét. Ez a törvény a játéknál. Egy olasznak -mind a két kezét levágtuk. Mert a bal kezével éppen úgy csalt, mint -a jobbal.</p> -<p>Petrus kelletlenül vonogatta a vállát.</p> -<p>– Nem igazság, – mormogta. – A ravaszokat meg kell jutalmazni, -nem pedig büntetni, mert a ravaszság isteni adomány. Mózes is -ravasz volt, pedig ő próféta volt. És Bonifácius vajjon nem-e a -ravaszságának köszönheti, hogy szentté avatták? Az öreganyját -égettette el a máglyán, amelyet neki raktak. És Bonifácius másnap -megjelent az emberek között. <span class="pagenum"><a name= -"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span></p> -<p>A zsoldos nem jött zavarba:</p> -<p>– Hát olyan szentről tudsz-e, Petrus, aki hamisan kockázott? -Hogy ólmot rejtett volna a kockája belsejébe?</p> -<p>Petrus összeráncolta a homlokát. Majd őszintén felelt:</p> -<p>– Nem, eddig olyan szentről nincs tudomásom. Ha csak engem -szentté nem avatnak egykor!</p> -<p>– Keverd a kártyákat, barát és vigyázz a kezedre, – mondta a -katona és nagy figyelemmel fogott a játékhoz. Természetesen -Landsknechtet játszottak, a játékoknak ezen öregapját, amelyet a -hagyomány szerint egy angol királynő talált volna ki.</p> -<p>A sors a katonának kedvezett.</p> -<p>Hamarosan elnyerte a barát garasait, később ezüst olvasó, ezüst -butykos került elő a csuha mélyéről. Sarkantyú és breviárium, -karneol mentegomb és ezüst tükör kerültek napvilágra. A barát -kegyetlenül veszített.</p> -<p>– Az ördög tréfál velem, – kiáltott föl, amikor minden -értéktárgyából kifogyott. Hiába kutatta át a csuhát. Nem talált -abban már semmit, mint egy lyukas magdeburgi lázsiást, amivel -előzőleg a katona ajándékozta meg. Mert a lázsiás hamis volt.</p> -<p>– Tartod a lázsiást? – kérdezte Lőcsei Jánost Petrus.</p> -<p>A katona elnevette magát. <span class="pagenum"><a name= -"Page_98" id="Page_98">-98-</a></span></p> -<p>– A lázsiás legyen a tied, nekem csak bajt hozott mindig. Hanem -a csuhádat, Petrus, azt megtartom.</p> -<p>A barát habozás nélkül levetette rongyos csuháját. A katona -nyert, a barátnak már nem volt csuhája sem.</p> -<p>– Elég is volt már a játékból, – mondta a katona és vitézi -öltözete fölé öltötte a barát ruháját, míg az dideregve húzódott a -tűzhely mellé.</p> -<p>A zivatar másnapra sem csillapodott. A hó befutta a hegyeket, -völgyeket, olyan volt a táj, mint egy nagy fehér temető, ahol -meghalt minden élet. A kártyák ott feküdtek az asztalon. A katona -unatkozva nyult utánuk.</p> -<p>– Tedd be a lázsiást, barát, – mondta, – megtartom.</p> -<p>Petrus előkereste a papucsából, – máshová immár nem rejthette, – -a pénzdarabot és a szerencse Petrus felé hajolt. A kacér Fortuna -elpártolt a katonától és a papi férfiu mellé szegődött. Előbb a -tallérok vándoroltak át a baráthoz, majd a katona tollas fövege, -csizmája és vitézi öltözete. Csupán a lyukas lázsiás maradt meg a -katona birtokában, mert az a játék folyamán hozzája került és a -barát nem akarta többé elfogadni.</p> -<p>– Megyek is már az útamra, – mondta a barát a játék végeztével -és a csuha alá felkötötte Lőcsei János kardját, fölhuzta csizmáját, -még a tollas kalapot is fejére tette, míg a katona pőrén -<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span> húzódott a tűz mellé és a lyukas lázsiást -markába szorította.</p> -<p>A barát elment volna, ha a zivatar engedi. De a hófúvás nem -engedte egy tapodtat sem a fogadóból. Ott maradt és bibliai -idézetekkel vígasztalta a katonát.</p> -<p>– Gondolj Jóbra, cimbora, akinek inge se volt, mégis megvolt. -Neked pedig inged is van.</p> -<p>A katona a fogát csikorgatta, de nem szólt semmit. A barát -lefeküdt és úgy horkolt, hogy harsogott belé a korcsma. Addig -sohasem horkolt. Addig csak a katona horkolt.</p> -<p>Másnap mondja a barát:</p> -<p>– Az a lázsiás Magdeburgba való, ahol én gyerekeskedtem. Tedd -be, vitéz, hadd tartom meg.</p> -<p>S a kártyához nyult.</p> -<p>A katona pedig a lyukas lázsiással visszanyerte kardját, -csizmáját, jó pengő tallérjait, – sőt övé lett ismét a csuha is. A -barát ült a tűz mellé, papucsában a lyukas lázsiással…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Mi lett végül a lázsiással és a többi hozzátartozó dolgokkal? – -kérdi a nyájas olvasó.</p> -<p>Hát bíz én nem tudom megmondani, de még az a középkori legendás -könyv sem ád erre a kérdésre kimerítő feleletet, amelyben ezt a -történetet olvastam. A legendás könyv szerint száz esztendő -<span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span> mulva is arról beszéltek jámbor utazók, -hogy a határszéli vendégfogadóban egy öreg zsoldoskatona és egy vén -barát Landsknechtet játszanak. Lehet, könnyen lehetséges, hogy még -mindig ott ülnek, mindig játszanak. Az ördög megtréfálta őket egy -lyukas lázsiásba bújva. – Vagy talán a kártyában lakik az -ördög?</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Régi templom Tabánban.</h2> -</div> -<p>Kamill éjszaka mindig sírt az ágyban, azzal a fohászkodással -aludt el, bár többé föl nem ébredne, a párnáját folyton a szájához -szorította, mint egy női vállat, ha kissé többet ivott a -megszokottnál, hajnalban a földre feküdt és kínjában a szőnyeget -rágta. Régi kis pisztolyát, amelyből boldogtalan nőtestvére egykor -golyót küldött a szivébe és a pisztoly agyára egy vadkan-vadászat -jelenete volt vésve, ezüsttel kirakva: egy erős ládába zárta, -amelynek a kulcsát a Dunába hajította, ez óvintézkedés nélkül -Kamill minden éjszaka a balszemébe eresztette volna az ólomgolyót, -amelynek kúpjába egy női nevet vésett penicillusával. Azelőtt -morfiumos üveg állott az éjjeli szekrényen, ám egy idő óta mindig -üres az üvegecske, könnyű selyemből viselt csak nyakkendőt, amely -esetleg elszakadhat teste sulya alatt, gyakran írt végrendeletet, a -pecsétviaszkot már olvasztotta a gyertya lángjánál, de a nevét még -nem írta alá. Ha elaludt, gyorsan fölriadt és sírva, jajgatva, mint -egy sulyosan sebesült <span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span> fordult a másik oldalára, miközben egy -hölgy nevét mondta magában mindaddig, amíg Majmunka, az indiai -tündér gyöngéd ujját a szemhéjára helyezte. Senki előtt sem lehet -titok többé, hogy Kamill olyan szerelmes volt ez időtájt, amint -csak egy félbolond, képzelődő és merengő fiatal férfiú lehet. Már -csak annyi hiányzott a lelkiállapot teljes zavarodottságából, hogy -egymagában beszélgessen az utcán, szaladni kezdjen egyik oldalról a -másikra, kis kutyákat és gyermekeket lehetetlen neveken szólítson -és sírva boruljon a szimpatikus arcú ismeretlen emberek nyakába. -Reggel félve nyitotta ki a szemét: vajjon nem szúrta meg magát -valahol éjszaka?</p> -<p>A hóbortos Kamill egy hóbortos nőbe volt szerelmes, akit -Fruzsinának hívtak. Fruzsina elvált asszony volt és reggeltől estig -csavargott Budán és a budai hegyek között. Attól félt, hogy otthon, -az egyedüllétben, az olajfestmények rászakadnak, a tükör már -homlokához csapódott és az ebédlőasztal hirtelen megfutamodott. A -régi ládából meg-megszólalt a nagyatyja, aki még életben volt, -vörös sapkát hordott és hollófekete bajusza volt. Panaszos hangon -emlegette a régi láda mélyéből, hogy ő előre látta a dolgokat, az -ember, akihez Fruzsinka férjhez megy, éjjel korbáccsal veri. A -konyhában a főzőedények minden ok nélkül megmozdulnak, az ajtót -kinyitja egy láthatatlan kéz, a szomszédszobából belép az a -bizonyos ember – Fruzsinka férje – és elszántan pénzt követel. Még -a muzsikáló <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> óra is arra van tanítva, hogy délután – -odakünn enyhe tavasz – halotti zenét játszon, hogy az embernek -behorpadt sírok jussanak eszébe: kis falusi temető, amerre őszi -nap, csurgó esőben kocsin utazott Fruzsina, a falu Amerikába -vándorolt és az elhagyott halottak barna csontjai a bedőlt -sírhalmok alól alkonyattal bizonyára békaugrással cserélnek helyet. -Az elvált férfi ágyát hiába vitette Fruzsina a padlásra, az éjjel -csak mindig hazajár, kártyától, italtól, nőtől petyhüdt arccal -dörömbözik, az ágyat rugdalja, sétabotjával csapkod és csupán a -násfára fáj a foga, amelyet Fruzsina a nagyanyjától örökölt. Aztán -mindenféle láthatatlan állatok üvöltenek a csendben, fénylő szemű -vörös rókák ügetnek el az ablak alatt, lompos farkuk a földet sepri -és olyan hangon kiáltanak, mint dühös emberek: mért hagytad el az -uradat Fruzsinka? Az a rettenetes ember szövetkezett a pókokkal, -amelyek éjjel Fruzsinka vállára másznak, az ásványvíz üvegjének -dugója sohasem hibátlan, a multkor is hosszasan álldogált a férfi a -füszeres kirakata előtt, majd egy rettenetes arcú cigányasszony -házalt tarka kendőkkel és mindenáron a Fruzsina szemébe akarta -furni farkaséhoz hasonlatos tekintetét. Istenem, mikor mondja már -ki a törvény a válást!</p> -<p>Az ódon budai templom – ahol Kamill az asszonnyal -megismerkedett, – nem volt kedvező a további találkozásokra. A sváb -kisasszonyok és vén tabáni asszonyok, akik tán még Martinovics -apátnak csókolták a kezét, midőn a vesztőhelyre vitték, -<span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span> a templom délutáni csöndjében olyan -aluszékonyan barnállottak, lehajtott fejükkel a templom padjai -között, mint a szentelt víz húzódik meg ócska tartójában az ajtó -mellett. A tartóba Mária Terézia óta nem öntött friss vizet a -harangozó. A kegyes királynő látogatásakor megáldotta a tabáni -templomot. És mégis: mintha valaki járt-kelt volna hátul az -oszlopok mögött, a félhomályból rókaszemek pislogtak az orgona -mellől, mint alkonyattal a fel-feltünő csillagok kelet felé, egy -vénséges szentkép, amelyből egy vörös kalapot lehetett csak látni -(a tulajdonosa: a pápa vagy a régi szent pihenni ment a kalap alól, -befelé a templom falába), a szentkép fekete, nagy szöge mintha -meglazult volna helyén és a nehéz rámájú kép egyet-egyet -ereszkedett lefelé Fruzsina feje fölött, amikor Kamill vadul, -nyöszörögve, fehérben forgó szemmel szorongatta a kezét a feketére -kopott padsorok alatt, ahol mindennek olyan szaga volt, mint az -egyházfi bekecsének, amelyben nyáron dohos, ócska hordók között -fekve őrzi a sashegyi szőlőt.</p> -<p>– Asszonyom, a gyóntatószékben már ötven év óta nem gyóntatnak. -Elszállongtak az imák szent malasztjai, lelki atyák áhitatai e -helyről. Jőjjön a régi gyóntató-székbe és mondjon el nekem mindent, -– esengett Kamill és a hangja néha olyan diszkantot adott az -izgalomban, mint régi platánok nyiszorognak elhagyottságban, -éjszaka az őszi szélben egy dobra került urasági lak körül.</p> -<p>– Nem mondhatok neked ott sem egyebet, <span class= -"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> mint -ezen a helyen, – felelt Fruzsina és ijedten hátranézett, vajjon nem -billen meg a nehéz szentkép a háta mögött. – Imádom önt, uram és -becsületszavamra fogadom, hogy a tied leszek. Meghalok a vágytól, -elégek utánad, mert olyan fehér a kezed. Szeretni foglak minden -nap, hogy minden nap félig meghalj a csókjaimtól. Elégetlek, -elveszítelek, szerencsétlenné teszlek, mert én beteg, őrült nő -vagyok. A szivedbe szúrom a kalaptűmet, mert kíváncsi vagyok, hogy -milyen színe van a vérednek.</p> -<p>– Szúrd a szívembe, – lihegte Kamill.</p> -<p>– Akit én szerettem, mind szerencsétlen lett. Elveszek tőled -mindent: nyugalmat, csendet, álmot, egészséget. Az anyámnak rákja -volt. Azt hiszem, rákos az én vérem is. Ha megcsókolod az ajkam, -amely mindig nedves a vágytól, ha lecsókolod a habot szájamról, ha -megharapod a vállam, amint én parancsolom: meghaltál. Szeretnél -meghalni?</p> -<p>– Csak meghalni szeretnék, önért, asszonyom, – felelt -Kamill.</p> -<p>A litániának vége volt.</p> -<p>Az öregasszonyok oly görnyedten mentek tova, mint régi -imakönyvek megfakult nagybetüi.</p> -<p>– Többé itt nem találkozhatunk, – mondta az asszony a templom -kapujában, – mert a szentkép egyszer fejemre esik.</p> -<p>Kezét nyujtotta Kamillnak és idegenszerű, hollandi -meséskönyvekből mintázott ruhájában álmodozó szomorúsággal -tovament. A haja oly szőke volt, mint a nyári rozsföldek. -<span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Minden órának virágát.</h2> -</div> -<p>Nagybotos Violának (akiről már egyszer irtam) olyan járása volt, -mint a him galambnak: tötyögve, zökkenő léptekkel, roppant -önérzetesen közelítette meg a nőket, a mellét kidüllesztette, a -vállát hátrahuzta és magos, széles kihajlású gallérjában némi toka -keletkezett: büszke volt, boldog volt, egészséges volt és a -szavakkal olyan takarékosan bánt, mintha ajándékba adná őket. Nem -csoda, hogy sok női szívet megigézett, mindig azt hitette el a -hölgyekkel, hogy ő a legelső ember Magyarországon. Dicséret ritkán -hagyta el a száját, a nagyopera első quadrilleja ellen éppen úgy -megvolt a kifogása, mint a Mátyás-templom toronyzenéje ellen. Nem -tetszett neki a husvéti zenés mise a Bazilikában, sem a séta-út a -Halász-bástyán. A zugligeti Zöld vadásznál, midőn a fák sűrű -levelei között csupán tenyérnyi nagyságban ereszkedtek alá a -napsugarak, a cigányok régi valcert muzsikáltak (Strausztól), első -kirándulásukat tették a <span class="pagenum"><a name="Page_108" -id="Page_108">-108-</a></span> még szögletes és szégyenlős fiatal -hölgyek gavallérjukkal és gyöngyvirágszedés címen hagyták magukat -az erdő mélyébe csalogatni: Nagybotos a monte-carlói kaszinóról és -festett arcu francia dámákról álmodozott. A hölgyek, akik -mindenhová elkísérték Violát, tiszteletteljesen hallgatták -kifogásait az élet, a természet és a karnagy ellen s igyekeztek -kedvében járni, hogy Viola Ernő az elhagyott népligeti sétányon -(ahová hetekig tartó könyörgés után követte őt egy hölgy), ne -ábrándozzon angliai barátairól, régi, skót kastélyokról és -rózsaszínű arcú ladykről. Viola Ernő olyan ordináré ember volt, -mint egy ősember. Csak addig kellett neki a vad, amíg üldöztette -magát. Sok szegény és hivő leányka (akiket a nagyöblős templomban, -imádkozás közben csábított, éjjel ablaka alatt órákig sétált, -számtalanszor örök szerelmet hazudott és öngyilkossági szándékból a -hóna alá lőtt), megbánta, hogy engedett a könyörgő szónak és Violát -rejtekhelyre követte, hol csupán a jó Isten vigyázhatott volna már -a szívre és erényre. De nem, Violának akkor mindig más jutott -eszébe és nem egy leánykának szemébe mondta, hogy jobb cipőről és -finomabb fehérnemüről gondoskodjon, ha szerelmét bírni óhajtja. És -néha hisztérikus sírásra késztette a finom dámát a rendez-vous-n, -midőn a hetekig megcsodált bájak helyett most egyszerre egy -fehérbluzos vasalónő tejszínű nyakáról kezdett megemlékezni, akit -délután véletlenül a Józsefvárosban látott. Vadságot, kegyetlen -éhséget, véres <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span> harapásokat igért az erre kivánkozó -nőknek, kalaptűjükkel majd a szívébe szúr és porig fölégeti a -házat, ahol találkozandanak, hogy minden végleg eltünjön. Aztán a -vad szenvedély helyett szinte verset mondott Margitról, aki most -tán a pozsonyi ligetben sétál nevelőnőjével.</p> -<p>– Ki az a Margit? – kérdezte sértődötten az előkelő dáma és -fázósan gombolgatta keztyűjét.</p> -<p>– Egy nyugalmazott kereskedő leánya, az én menyasszonyom, – -felelt Viola és sóhajtott.</p> -<p>A beteges fiatalember, aki még hatvan-hetven esztendővel ezelőtt -is, midőn a zenében a szerenád, a versben Himfy keservei és a női -szívekben a bús szentimentálizmus volt divatos, bizonyára kis -pasztell-kép lett volna (Barabás ecsetje alatt) és a nők a szívükön -hordják violaszínű frakkos képmását, (ah, Viola sohasem lett volna -kíváncsi, hogy mi van a szalagos félcipőcskék fölött, amelyeket az -abroncs-szoknya a leülésnél pompásan megmutatott, regényhős lett -volna, ábrándok lovagja, aki sohasem érinti meg a nőket még a -legelhagyottabb ligetekben sem, anyák hasonló vőlegényeket keresnek -leányaik számára, jóbarátok rábizzák feleségük mulattatását a -koncerten vagy a jelmezbálon, a Hölgyfutárból sohasem felejtik ki -nevét a jelenvoltak közül és később Jókai regényt ír róla), – -korunkban azonban egy kigúnyolt és megvetett férfi volt, legnagyobb -ellenségei az asszonyok, akik leánykorukban a Városmajor ecetfái -<span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> alatt sétáltak vele, sőt -képgyüjteményét lakásán is megtekintették és a mirtusz mégis -illatos volt homlokukon az oltár előtt. Sokat tapasztalt úrnők, -akik próba alá vetették Nagybotos Violát a budai hegyek -erdőségeiben vagy a félhomályos szalon sarkában, nevetve -mesélgették, hogy a Nagybotos egy hazug fráter, akiben annyi -férfiasság sincs, mint egy fiatal kandurban. És a színházban a -szinésznők összemosolyogtak a szinpadon, ha Viola gukkerjét a -balletnél fölemelte. Nem, többé nem ugrik be senki a Nagybotos -Violának, hogy majd céltalanul és eredménytelenül esetleg egy -velencei utazásra csalja magával és a félig meghódított nőnek -Dante-verseket szavaljon a nemzetközi társaság barna kocsijában. -Öklelő tekintete, széles válla, komor ajka és behizelgő hangja -többé senkit sem vezetett félre. A szerelem hamiskártyása lett -Viola úr és a korzón a legszentebb asszonyok is elmosolyodtak a -fátyoluk alatt, ha elegáns alakja előttük megjelent. Ablak alatti -sétái, csábító levelei, virágküldeményei és sóhajtásai többé nem -hatottak meg senkit. Viola úr már azon gondolkozott, hogy -térdnadrágban és rokokó-kabátban jelenik meg az utcán, hogy ismét -elcsalhasson valakit a husvéti misére, midőn Bach fugáit gúnyos -mosollyal lehetne hallgatni egy oszlop mögött és az áhítatba és -szerelembe elmerült kisasszonyt kínozni, hogy úgy a husvét, mint az -orgona hangja egy kis hazugság, amellyel önmagunkat ámítjuk, – -midőn véletlenül egy napon a tükörbe pillantott meséink -<span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span> hőse és a tükörből egy őszhajú, fáradt, -rosszkedvü úr fogadta üdvözlését.</p> -<p>Viola megrettent.</p> -<p>A bajuszában is szürke szálak voltak és a halántéka oly fehér, -mintha együtt állott volna a nagyapjával az isaszeghi erdőben.</p> -<p>Teremtőm, mi lesz most a virágokkal, amelyeknek eddig csak -illatukban gyönyörködött, cserépbe helyezte őket, emlékezetével -öntözte és naplójába följegyezte a csábító szavakat, mozdulatokat -és írókat, a napokat és évszakokat, amidőn a különböző virágok -nyilnak, amikor a legkönnyebben letéphetők? Ki tépi le a sok kis -ibolyát, amelyeket a szívének könyvében egykor lepréselt Nagybotos? -A rózsák – a teák és Rambouliette-ek engednek-e majd tövisükkel az -öreg kertész bácsi kezének? Emlékeznek-e még a nők a hiábavaló -sétákra, éjféli beszélgetésekre, a gyönyörü, gondosan megirott -levelekre, amelyeket Viola úr befektetés címén írt, hogy majd -egykor a sóhajtások, vallomások és gyönyörü hazugságok alapján -birtokába vehesse a hölgyeket, amikor eszébe jut…</p> -<p>Hamar a naplót, a pontos évkönyvet, hová csaknem minden szót -fölírt, amelyet hatással mondott el a nőknek.</p> -<p>A napló így kezdődött:</p> -<p>„<i>Amelie</i>. Egykor táncosnő az első négyesben. Zenésze -Mozart. Költője Paul de Kock. Az antik ékszert szereti és gyakran -meggyón a barátoknál. Szereti, ha a férfiak komolyan veszik -táncművészetét. <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span> Séta Budán, utána vacsora -csillagsugaras égbolt alatt a szabadban. Ilyenkor romantikus és -szívesen fogadja a szerelmi esküt. Szőke. Kora: 30 év. Két foga -hamis. De haja valódi.“</p> -<p>Nagybotos most már nem hevert napokig a kanapén, amíg a szerelmi -cselszövésen gondolkozott. Kissé régimódi kabátját, fodros ingét -(benne antik gombok) gyorsan felöltötte, a fodrásznál egypár -fodorítás a hajban, szénaparfüm és kivágott cipő.</p> -<p>Tíz éve nem látta Ameliet.</p> -<p>Szívdobogva indult neki a városnak, hogy leszakítja annak az -órának a virágát, amelyet a táncosnő egykor, csillagsugáros éjszaka -megigért.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Souvenier, – Pesth.</h2> -</div> -<p>Lakott valamikor Pesten, az Aranykéz-utca numeró 7-ben egy -Janicsek Pál nevű idősebb uriember, aki mint híres gyüjtő nagy -tiszteletnek örvendett a régiségkereskedők körében.</p> -<p>Janicsek magános, családtalan ember volt, a régi képek és -műtárgyak, amelyekkel lakását megrakta, a vén bútorok, amelyek -körülvették, a remekművü lámpás, amelyet esténkint meggyujtott, -amely hajdanában egy francia hercegnőnek világított, ágya, amelyben -Mária Terézia aludt, mindenért kárpótolták, ami másnak az életben -kellemes és mulatságos szokott lenni: nőért, gyermekért, -atyafiért.</p> -<p>Janicsek Pál az öltözködésben is egy régen elmult divathoz -igazodott. Pesten akkoriban mindenki magyar ruhában járt, -árvaleány-bokrétás kerek kalapot tettek fejükre a mágnások, -Podmaniczky Frigyes cifra szűréről álmodtak a dámák, Zrinyi Ilonák -és Lorántffy Zsuzsannák sétáltak a <span class="pagenum"><a name= -"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> Váci-utcában, – Janicsek -Pál ugyanakkor széleskarimájú cilinderkalapot helyezett a fejére, -fehér pantalonján strupfli volt, frakkja kék és nyakán magas -gallér. Aranyvégü pálcikája egy századeleji gavallér kezéből került -a kezébe és a nyakában, a fodrok alatt, vagy mellényén, a szíve -fölött selyemszalagon, vagy vékony láncon kerek, aranyos rámácskába -foglalt arckép-festménykét hordott: valamely régi dáma arcképét, -akit aznapon a gyüjteményéből kiválasztott.</p> -<p>Abban az időben, mikor a fotografiát még nem ismerték, voltak -festők, akik krajcárnagyságú területre is le tudták festeni a -legszebb női arcokat.</p> -<p>Színes, tündöklő képecskék voltak, a dámák arca rózsaszínű és -ruhájuk divatos, finom.</p> -<p>Némelyik hölgy mosolygott, másik busongva nézett a távolba; -galamb repült vagy virágbokréta a képecske szögletében, esetleg -régi kastély körvonalai a háttérben, amely kastélynak bizonyos -vonatkozása volt a régi hölgyhöz: amint a festőnél megrendelték a -képet, amely aztán a megfelelő férfiak szíve fölé került.</p> -<p>A férfiak elutaztak, esetleg hadba mentek, messzi városok -tornyai alatt bolyongtak, de szerelmesük sohasem válott meg -tőlük.</p> -<p>A kis kép igen alkalmas volt arra is, hogy éjszakára se hagyja -el őrhelyét a sziveken.</p> -<p>Öregemberek és hagyományok szerint: a kis képek tartósabb s -igazabb szerelmek voltak a férfiak és nők között, mint manapság a -fotografiák. <span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span></p> -<p>Janicsek Pálnak legalább ezer női arcképe volt összegyüjtve a -lakásán, amelyeknek egy részét ágya fölé akasztotta, a többit -vasládában őrizte.</p> -<p>Némelyik dáma több példányban benn volt a gyüjteményben.</p> -<p>Egy Metternich hercegnő például a képecskén pásztorleánynak -öltözve, gyepes halmon üldögélt, lábánál fehér bárányka heverészett -és arcán ábránd, mélabú és vágyakodás volt észlelhető.</p> -<p>Ugyancsak Metternich hercegnő másfelé lovaglóruhában, kezében -vesszővel állongott, álla férfiasan előrenyomult és szemében -keménység, erősség tükröződött.</p> -<p>A harmadik képen ragyogó báli ruhában, tündöklő arccal és -villogó kék szemmel, élveteg arckifejezéssel találjuk, mintha az -ékszerei is lehunyták volna vakító szemüket, amint a táncban -elfáradva a távolból hallgatja az édes báli muzsikát. Fenn pufók, -rózsaszínű angyalok hemperegnek, a hosszú fehér kézujjakon egy -aprólékosan kifestett zöldköves gyűrü…</p> -<p>Vajjon egy férfi viselte mind a három képecskét a szívén, vagy -talán több férfiú?</p> -<p>Janicsek úr mindenesetre elgondolkozott a hercegnő képeinek -összehasonlításánál és bizonyos megelégedést érzett, hogy manapság -már csupán egyedül élvezi a drága nőt, akiért több férfi versengett -egykor.</p> -<p>Esztendők fáradalmas munkájával, temérdek utánjárással a legtöbb -női képről megtudakolta annak <span class="pagenum"><a name= -"Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> a nevét, akit a kép -ábrázolt. Persze a hölgyek már mind csendesen pihentek a messzi -temetőkben, a hűvös sírboltokban, vagy pedig öregasszonyok lettek, -hogy senki sem ismerné meg őket.</p> -<p>Janicsek Pál a másvilági nők udvarlásában eltöltött esztendők -alatt csupán egyetlen hölggyel nem kötött ismeretséget. A neve -titokban maradt előtte, a legvénebb régiségkereskedő sem tudott a -képecskéről fölvilágosítással szolgálni.</p> -<p>A ráma, amely a képecskét átölelte, keskeny bronzból volt s -rózsakoszorú alakja volt.</p> -<p>A tenyérnyi képen uszályos fekete ruhában, magos turnérban, -amely rózsaszínű szalaggal volt felkötve, álmodozó magatartással -állott egy fehérarcú és feketehajú hölgy. Igen hosszú finom -ujjaival egy virágállványra támaszkodott, fehérharisnyás lábán -szalagcsokorral megkötött kis félcipő volt. Baljában apró fekete -legyező és finom fejével mintha hátranézett volna valakire, aki -nyomon követi. Nagy, élveteg szemében csábítás, csalogatás és -csalfaság, mintha titkos útra menne a kertek alá, hogy valakit -megcsaljon valakivel. Ajkán nedves mosoly. A háttérben fodros -bárányfelhők, mint pünkösdi délután a budai hegyek között. Aki ezt -a képet kapta s szívére tette, az e hölgy távollétében sem tehetett -egyebet, mint folyton-folyvást sóvárgott. Olajlámpás fényénél, -éjszaka talán még szebb volt a kép, mint nappal. Valaki talán -nagyon sokat nézte régi éjszakákon ezt a képet, mert a hölgy is -mintha csak az este jöttével ébredt volna föl másvilági -<span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span> álmából. Mintha igazi szeme visszatért -volna a sír mélyéből, mintha igazán mosolyogna, lépne – még gyönge -ibolyaillat is áradt ruhájából.</p> -<p>A kép alján elmosódott és csupán néha, a nap bizonyos órájában -látható tollvonások, mintha vérrel írták volna: <i>Pesthi -emlék</i>.</p> -<p>Janicsek úr éjszaka, midőn az Aranykéz-utcát elborította a téli -hóesés és már a bakter is aludni tért, gyakran nyugtalankodva -hajolt a megelevenedett képecske fölé:</p> -<p>– Vajjon ki vagy te szép ismeretlen hölgy? – mormogta -magában.</p> -<p>A francia udvarból való díszes lámpában halk neszeléssel égett -az olaj, a régi bútorokon a bútorok régi gazdái foglaltak helyet -árnyékalakokban: itt egy pirosnadrágos Esterházy, amott a -hegyeslábú varróasztalkánál Déryné, a színésznő varrogatta -kosztümjét.</p> -<p>Az ódon lakás régi bútorai megteltek éji látogatókkal.</p> -<p>A hercegnő elfoglalta helyét aranyvirágos karosszékében, -Wallmöden őrnagy gondolkozva hajlik sakkfigurái fölé, még a -pipere-tárgyak is megmozdulnak Pompadour asztalkáján, mintegy -megérintve egy másvilági kéztől. A széles ágyban szőkén, piros -arccal nesztelenül álmodott a császárnő telt árnyéka.</p> -<p>Az éjféli órában tartott estélyen pontosan megjelentek a bútorok -egykori használói, a húros szekrényen halk muzsikát pengetett a -boldogtalan Antoinette, <span class="pagenum"><a name="Page_118" -id="Page_118">-118-</a></span> Kelemen László színházigazgató -pipáját és színlapjait zörgette, egy Orczy bárónő fehéren, mint az -angyal imakönyvecskéje fölé hajolt, – csupán az ismeretlen, a -gyönyörű nem adott magáról életjelt. Fehérharisnyás lábán a kis -szalagos topán nem mozdult meg, hogy alászálljon a finom -képecskéről Janicsek Pál aranykéz-utcai lakásán, ahol a fali órán -éjszaka, pontban éjfélkor, valóságos színjáték játszódott le: -csuklyás barátok vitték vállukon halott társukat, táncosnő libbent -tova az óra lapján, zsoldos katona baktatott nagy csizmájában, majd -a király koronával fején és hosszú palástban, sok-sok kis gyermek, -apró virágos kalapkában úri hölgy, frakkos poéta, alabárdos éjjeli -őr, legvégül fekete paripán a halál, amint lovagkeztyűs kezével -mutatja az óralap vándorainak a temető felé vezető utat. S halk -Chopin-mazurka zengett közbe az óra szekrényéből.</p> -<p>Igy multak az évek az Aranykéz-utca fölött.</p> -<p>Janicsek Pál a telet és a nagy havat szerette, mert legalább -ürügye volt otthon maradni kedves tárgyai között.</p> -<p>De aranypitykés frakkját és fehér mellényét még odahaza is -felöltötte, midőn előkelő vendégeivel, főként, ha az ismeretlen, -csábos dámával összejövetelt rendezett. A képecskét maga elébe az -asztalra állította és halkan bókokat gondolt és mondott.</p> -<p>Ekkor már ötvenöt esztendős volt Janicsek úr.</p> -<p>Hősünk álmodozó, túlfinomult életét, mint a <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> -nyugodalmas patak folyását a mederbe zuhanó szikla, egy napon -különös dolog zavarta meg.</p> -<p>A régi, aranykéz-utcai ház, amely odáig egy pesti -patricius-család tulajdona volt, gazdát cserélt. Az új házigazda, -egy bevándorolt bécsi asszonyság, először lármájával fölverte a -házi csöndet, aztán korcsmaüzletet rendezett be a földszinten. Majd -később az udvaron álló régi raktárhelyiséget táncteremmé -alakította, ahol éjjelente a város különböző részeiből -összeverődött kéteshírű nők táncoltak.</p> -<p>Rézkürtökön fujták a tánczenét és a söröshordókat hangos -puffogással csapolták.</p> -<p>Viháncolás, énekszó, kiáltozás verte föl az éjszaka nyugalmát a -csendes házban; különösen a vadászkürtös tett ki magáért, ha sörrel -megitatták. A sötét udvaron, mint rejtelmes denevérek csapongtak a -félhomályban a női sikoltások. A helyőrség tisztjei sarkantyúkat -csörgettek. Dominók és maszkák jártak ki és be a kapun. Olykor -leszúrtak valakit és a havat pirosra festette a vér. A városi őrök -a kapu előtt ácsorogtak, mert ingyen italt kaptak a korcsmából.</p> -<p>Janicsek Pál ijedten, nyugtalanul szemlélte a körülötte történő -változást. A vadászkürt hangja búgva hatolt be csendes lakásába és -a nőszemélyek sikoltásai fölrezzentették csöndes álmaiból. Az -éjféli vendégek pedig egyenkint elmaradoztak, árnyból, ábrándból, -holdsugárból szőtt köntöseikben undorodtak volna átlépni az egykor -romantikus ház küszöbét, amelynek kapualjában összetaposott -virágok, <span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span> tánc közben leszakadt, bepiszkolt -szalagok hevertek, olykor vérrel bemocskolva. A finnyás Metternich -Paula maradt ki legelőször, később a pirosnadrágos Esterházy úr sem -jelentkezett éjfélkor. Lenn csattogott a réztányér, puffogott a -dob, Déryné ijedten tapasztotta fürtökkel eltakart fülére -rózsaszínű kezét. A császárnő fölébredt álmából és a szőke tavaszi -éjszakában, midőn az esőszemeknek szinte világos színük van, -kilebbent az ablakon és csillagsugáron elutazott, mint az álom. Sőt -a muzsikáló óra éjféli színdarabjaiból is megszökdöstek olykor a -szereplők. Legtöbbször a nagycsizmás zsoldos katona hiányzott a -menetből, néha a poéta, majd a táncosnő szökött el a bálba. Egy -éjszakán a lovagkeztyűs halál csupán a halottat cipelő -szerzeteseknek mutathatta az utat… Janicsek úr, a régiséggyüjtő, -hirtelen magára kapta bő köpenyegét, valami gyors elhatározás arra -indította, hogy maga is körülnézzen a „Caroline“-hoz címzett -táncteremben. Csupán az ismeretlen gyönyörű nő arcképét tette szíve -fölé, mint talizmánt.</p> -<p>A bál javában állott. Talán farsang utolsó napja volt s az -egykori raktárhelyiség szorongásig megtelt táncosokal. A -vadászkürtös biborpiros volt az italtól. Parfüm- és virágillat -vegyült ezerféle szagokkal, a bécsi keringő csengve-bongva -visszhangzott az egykori raktár falai között.</p> -<p>A táncosok jobbra-balra lökdösték a bámészkodó öreg urat. Egy -csizmás hadfi a megtermett tulajdonosnőt segítette a forgatagban. A -„szép Léni“ <span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span> kövér ajka nyitva maradt a keringő -mámorában és hátraszegett fején bomladozott a szőke konty. Kis, -feketehajú, fehérhomlokú táncosnő frakkos poéta karján, száját -csücsörítve, nevetve lejtett. Vöröshajú, kékszemű, rózsáskeblű -hölgy férfi módjára karolt táncosába.</p> -<p>A táncosok között most egy feketetunikás, fehérharisnyás, -élveteg arcú, magas, barna nő tünt föl a katona karján. Janicsek -Pálnak hangosat dobbant a szíve: „Ez ő!“</p> -<p>A táncosnő hanyagul, álmatagon, leeresztett karral forgott a -keringő ütemeire, az arca mozdulatlan, csupán nagy és élveteg szeme -él fehér arcában. A turnérja rózsaszínű szalaggal van lekötve – -nyilván kölcsönvette valahol a jelmezt – apró topánkáján, mint a -szélben a virágfejek, röpködnek a szalagcsokrok. Janicsek úr a -szívéhez nyult. Az arcképet kereste, hogy összehasonlítsa az eleven -alakkal. A kép azonban nem volt a helyén. Átkutatta minden zsebét, -a kép eltünt. Mint akit legdrágább kincsétől fosztanak meg, oly -rémítő fájdalmat érzett az öreg uracska. Szinte sírva fakadt és -alig vette észre, hogy komikusan eltorzult arcára a válla fölött -furcsa pillantást vet a mellette eltáncoló jelmezes hölgy a katona -karjaiból – mint a képen az ismeretlen dáma…</p> -<p>A következő percben a táncolók forgataga elnyelte a katonát és -táncosnőjét. Janicsek úr sohasem látta viszont sem a képet, sem -megelevenedett mását, pedig azután még gyakran látogatott el a -<span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span> Caroline-terembe, midőn a táncos párok -között keresgélő pergament-színű öreg uracska nagy mulatságára volt -katonáknak és civileknek, diákoknak és civileknek. Korhelyek a -nyakába sört öntöttek, mámoros táncosnők a vállát érintették -cipőjükkel.</p> -<p>A finom, átszellemült életet élt Janicsek Pál vénségére csupán a -Caroline-terem zajgásában érezte jól magát, mivel előkelő szalonja -föloszlott, a hercegnők elutaztak és ahol egyszer látni vélte -megelevenedett szerelmét: halála ugyancsak ott következett be. A -vadászkürtös indulót fujt a haldokló fülébe.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Kornél regényei.</h2> -</div> -<p>Kornélnak négy asszonyismerőse volt, négy kedvese, egyik sem -tudott a másikról, csak annyit, amennyit Kornél elmesélt róluk. -Természetesen gyűlölték egymást, gúnnyal, tajtékzó dühvel -emlegették egymás nevét: Kornél ügyelt arra, hogy soha egymás -közelségébe ne jöhessenek. Évek multak el, Kornél hűségesen -kitartott a négy asszony mellett. Egyiket sem részesítette -különösebb előnyben – néha mind a négyről megfeledkezett egy -ötödikért. Az asszonyok ekkor levelet irtak: néha egy napon -valamennyien. „Hol jársz, te lator? – írta Marianka. – Holnap -várlak ebédre. Tyuklevest magam főzök neked!“ Geraldine, aki a -romantikus elemet képviselte, miután még leánykorából ismerte -Kornélt tizenöt év előttről, halovány és érzelmes betűkkel írta: -„Sok minden elmondani valóm volna, egyetlen szerelmem, napok óta -szomorú vagyok és holnap alkonyattal a Halász-bástyára megyek -sétálni. Jőjj el, Istenem!“ <span class="pagenum"><a name= -"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> Imogént (egy pesti -zsidóasszonyt) fürdőhelyen ismerte meg Kornél, ahol tó és holdvilág -volt. Az asszony zsúrokra járt, színházba és orfeumba, néha -kávéházba. Kornél romantikusan elsuhant a látóhatáron és sohasem -tett kísérletet, hogy Imogén férjével, családjával megismerkedjen. -Titkos, titkolt szerető óhajtott maradni, akihez lopva jött -asszony, miután a francia nevelőnő címén Kornél erre engedelmet -adott. „Monseigneur, – írta Imogén, – nagy örömömre szolgál, hogy -legdrágább egészsége helyreállott és holnap délben ott leszek a -kastélyban, hogy együtt ebédelhessünk. Az öné…“ A negyedik asszony -csak ennyit írt egy levelezőlapra: „Gazember!“ És Kornél tudta már -ilyenkor, hogy Irmát tovább nem hanyagolhatja el és nyomban útnak -indult Irma udvarlására, akivel tíz év előtt egy erdei kápolnában, -magános remete által némely esketési cerimóniát is eljátszott, mert -hisz Irma nem akart törvényes formák nélkül az övé lenni. A remete -letette a csuhát, visszament markőrnek a Duna-kávéházba, Irmának -gyermekei születtek, akik közül a fiukat katonaiskolában neveltette -Kornél, míg a leánykák otthon játszadoztak anyjuk szoknyája -mellett.</p> -<p>Kornél egyedül, magányosan, szinte zordon csendességben lakott -egy régi, csöndes belvárosi hotelben és senkinek sem volt szabad -felkölteni, amikor elaludt.</p> -<p>Lehetséges, hogy Kornél életében, amíg fiatalabb volt, más nők -is előfordultak. Táncosnők, szinésznők, <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> a kis -virágárus leány és a francia szubrett, a varieté csillaga. Kalandos -pesti asszonykák, szabadszellemü kisasszonykák, festőnők és írónők. -A kis szobaleány, aki úrnője illatos levelét elhozta. A csinos -kapusné, aki éjjel, titkon kaput nyitott. Az éjjeli kávéház -regényes kasszatündére. És egy báli ismerős, akivel keringőt -táncolt és rövid kalandra megszökött vele a bálból. Színházi -szomszédnők és a női zenekar hölgyei. Szinésznövendék és a -fehérkeblü vasalónő. Feketefátyolos özvegyasszonyok és budai -kisasszonyok, akiknek álnéven házasságot igért.</p> -<p>Kornél feje fehéredni kezdett, csupán álompor segítségével aludt -el és a szakácsnak mindig szivart küldött. A kis madarak -elrepültek, az éji dalt más énekelte az elhagyott budai utcában és -a francia szubrettet többé nem Kornél vitte frakkban és ragyogva a -különszobába karján. Csupán a hűséges négy nő maradt meg a multból. -Kornél, amint ideje és kedve engedélyezte, fölváltva szórakozott -velük… Kedd! A Marianka napja volt. Míg „Lundi“ Imogéné, aki csupán -annyit tudott franciául, mint a legtöbb pesti asszony, de szeretett -francia leveleket írni, a nevelőnő segítségével. A csendes -vasárnapi délutánokat Irma és leánykái társaságában töltötte -Kornél, midőn himzett házisapkát tettek a fejére, a leánykák -karosszékének a lábához ültek és Irma hol sírva, hol könnyezve, -boldog-boldogtalansággal mondogatta: „Ön gazember! Ön himpellér!“ -Geraldine csupán akkor élvezhette <span class="pagenum"><a name= -"Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> a kitüntetést, ha levelet -írt e célból és öngyilkossággal fenyegetőzött. A fekete, sovány nő, -aki harmincöt éves korában ment férjhez, olykor igen szenvedélyesen -szerette Kornélt és Kornél nem szerette a tragikus jeleneteket, sem -a könnyeket.</p> -<p>Történt, hogy Kornél párbajban megsebesült.</p> -<p>Pisztolygolyó szaladt a vállába és bár az ón nem érintett -nemesebb szerveket, Kornél hetekig nyomta az ágyat. Az asszonyok -eleinte fölváltva látogatták. Marianka ebédet küldött, Imogén -cukrozott gyümölcsöt, Geraldine francia lepényt és Irma puha -párnákat. Imogén később csak nagyon ritkán jöhetett. „Az uram nem -szereti, ha elmegyek hazulról!“ – mondta és mindig divatos kalapja, -zengő hangja és nagy, érzelmes szeme nem jelent meg sem hétfőn, sem -máskor. Geraldine azt hozta föl okul, hogy attól fél, hogy más -nőkkel is találkozik Kornél betegágyánál, midőn is elsülyedne -szégyenletében. Mariankát otthonülőnek nevelte Kornél, mert hisz -fiatalkorában cirkusz-lovarnő volt és eleget hallott zenét, szagolt -virágot és látott csillogó estilámpást. Marianka tehát már azért is -otthon maradt, mert nem akart mindig az utcán csavarogni, mint a -többi pesti asszonyok. Irmát gyermekei nevelése foglalta el.</p> -<p>Kornél, míg lázában Indiában és Bokharában járt, cigányzene -mellett csörgő kigyót táncoltatott, a falon régi istenek piros -képei mutatkoztak és a padló szines márványból volt kirakva, olyan -egyedül <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> maradt, mint illik az olyan vénülő -gazemberhez, akinek sohasem volt lelkiismerete. Az ajtó nem nyilott -föl, asszonykák nem suhantak be titokzatosan, lábujjhegyen, sűrű -fátyollal arcukon és tetőtől-talpig frissen, üdén felöltözködve, új -szalagokkal harisnyájukon, alsóruhájukon, amelyet talán már napok -óta őriztek e látogatás alkalmára, a parfümmel és kölnivízzel -takarékoskodtak, hogy pazarabban bánhassanak vele e napon és új -kalapjukat mindig elhozták megmutatni… Senki sem jött, akinek -lehuzhatta volna gyöngéd kézzel Kornél a puha keztyűjét, kis -kabátját lesegíthette volna és kitől álmodozva, lágyan -megkérdezhetné: „Kedvesem, mit csinált azóta, mióta nem láttam?“ -Imogén zsúrjait, estélyeit, barátnői kalandjait mesélte, a diványon -helyet foglalva. Geraldine férjével való civakodásokról és -regényolvasmányairól beszélt. – „Ó, Puskin Sándorom, te! Szegény -meglőtt fiam!“ – Marianka a virágairól és a cirkusz hölgyeiről, -akik visszavonultságában is fölkeresték, könnyed hangon értekezett, -– „a nők még mindig oly rosszak, mint fiatalkoromban voltak!“ – míg -Irma katona-fia leveleit olvasta föl és a kis leányai csodatetteit -előadta.</p> -<p>Senki sem jött.</p> -<p>Kornél vállsebével, amelyről azt hazudta a nőknek, hogy az ő -védelmükben szerezte, egyes-egyedül szenvedett. Behunyta a szemét, -Indiába utazott, kigyót táncoltatott, meg vitorlás-gályát -kormányzott piros tengereken, végül fölmászott <span class= -"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> egy -kenyérfára. Délután, midőn jobban lett, a bibliát elővétette a -hotel vén szobaleányával.</p> -<p>– Marie, üljön a diványra, fölolvasok magának Krisztus -urunkról.</p> -<p>Az öreg szobaleány leült és fehér főkötős fejével bólintgatott -az olvasmányhoz.</p> -<p>Estefelé kopogtattak az ajtón.</p> -<p>Marie megnézte a kopogás okozóját.</p> -<p>– Virágcsokrot hoztak! – jelentette.</p> -<p>– Dobja ki a virágot, lelkem, – felelt elhalkuló szóval Kornél. -– És senkit ne eresszen be hozzám, akinek szoknya van a testén.</p> -<p>Igy történt ez hajdanában, midőn Kornél megöregedett.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Szilvafa hamva.</h2> -</div> -<p>Nagybotos a táncosnő után kutatott, aki tíz év előtt, holdas -éjszaka, budai vadgesztenyefák alatt pásztorórát igért másnapra, -amelyre Viola úr elfelejtett megérkezni. Tíz év mult el azóta és a -férfiu elsőbben mégis a rendezvous megbeszélt helyére, az -elhagyatott dunai szigetre látogatott el. Mintha valahogy úgy -gondolta volna, hogy Amelie tíz év óta sétál a fák alatt és várja, -szakadatlanul várja. Alkonyodik és a táncosnő kétségbeesetten nézi -a Duna siető fodrait. Elmennek a habok messzire és többé egyiket -sem lehet viszontlátni. A bokrok alatt a sziget bujdosó lakói -ébredeztek és furcsa füttyök hangzottak a félhomályban. Amelie -napernyőjét lógatva, lehajtott fejjel ment el a titkos szigetről és -Nagybotos tíz év multán hiába kereste lábnyomait a füben, a fák -alatt, a hervadt leveleken. Sőt a városban is csak jó darab idő -elmultával kapta az első tudósítást, hogy Amelie, miután a -szinpadtól visszavonult, falusi birtokára költözött. Amelie ugyanis -azon takarékos nők közé tartozott, akik <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> mindig -megőrizték az emlékbe kapott aranyakat. A kakasos pénzek és -szakállas tallérok, amelyek finom bonbonnierbe zárva, karácsonykor -vagy névnapkor helyet kérnek a táncosnők asztalán, a budai rác -bankba vándoroltak és az őszfejű pénztáros tiszteletteljesen -köszönt előre Amelienek.</p> -<p>Némely nők, midőn a nyilvános pályáról visszavonulnak, -üzletalapításon törik a fejüket. A kalap és a keztyű olyan portéka, -amelyet sohasem verhet el a jég. Nem rossz az éjjeli mulatóhely, -amelyben kis szinpad van és az öreg gavallérok ellátogatnak -hében-korban egykori barátnőjükhöz. A multakról elbeszélgetnek és -néhány palackot elfogyasztanak. A zongorás egy régi mazurt játszik… -A legkomolyabb nők azonban mégis inkább a kis falusi birtokhoz -ragaszkodnak, midőn idejük elérkezett és többé már sem táncolni, -sem dalolni nem óhajtanak.</p> -<p>Amelie komoly nő volt és két óra távolságnyira feküdt a -fővárostól a kis falu, ahol megtelepedett.</p> -<p>Luteránusok laktak a faluban, a torony piros fedele messzire -fénylett és az akácok jószagúak voltak az éjszakai esőtől. A ritka, -őszies levegőben messzire hangzott a kovácsműhely hangja és a -korcsma előtt szüretelő kocsisok ültek üres hordóik mellett. A -szőlő megérett és édes szaga volt az embereknek, mint a lakmározó -dongóknak. Még egy régi urasági ház is volt a faluban, olyan -elhagyatott, régi kerttel, ahová csak tönkrement öngyilkos urakat -lehet elképzelni a nagy <span class="pagenum"><a name="Page_131" -id="Page_131">-131-</a></span> fák alá, vagy magányos, elhagyott, -őszülő hajú úrnőket, akik francia könyvet olvasnak és a világért -sem akarnak arra gondolni, hogy holnap jönnek az árverezők. A régi -uraság maradványa gyanánt foltos, vén vadászeb hevert a bedőlt kapu -mögött, öreg cselédasszonyok ruhát teregettek az udvaron és egy -nagy, erkélyes ablak nyitva volt… Talán az íróasztalon, az erkély -mögött most írja végrendeletét az utolsó tulajdonos.</p> -<p>Alig haladt néhány lépést a falu felé Nagybotos, két pejló -zörgős, rugónélküli bricskát hozott szembe vele. A kocsit szüreti -edények töltötték meg és a bakon egy piros, babos kendőjü, -terjedelmes hölgy ült és sárga keztyűiben keményen fogta a -szárat.</p> -<p>A pejkók pompásan ügettek és a kerekek kattogásába vidáman -belezörögtek az edények.</p> -<p>– Nagybotos! – kiáltotta egy erőteljes, fölcsendülő mély hang a -bricskáról.</p> -<p>Viola néhány lépést tett a kocsihoz.</p> -<p>A kendő ugyan mélyen az urhölgy homlokába volt huzva, de óh, -Nagybotos nyomban megismerte az Amelie vonásait. A -pasztell-arcocska barna lett ugyan, de a sötétszürke szempár most -is azzal a régi, csalfa, titkolózó mosollyal nézett Viola úrra, -mint hajdanában. Hatalmas keblek és vállak keletkeztek a lenge -termeten, a kendő alól előbukkanó szőkés fürtök mintha hajporozva -lettek volna.</p> -<p>– Hogy kerül ide, ahol a madár sem jár? – kérdezte vígan az -asszony. <span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span></p> -<p>– Magához jöttem.</p> -<p>– Azt ugyan rosszkor tette. Szüret van a szőlőmben, ezer dolgom, -mert hisz kilopják a szemem, ha magam nem vigyázok. Ha kedve van, -másszon föl ide hozzám az ülésbe. Megyünk a szőlőbe.</p> -<p>Nagybotos ugyan régen elszokott az ugrásoktól, de a falusi -levegő, a váratlan találkozás fölfrissítette vérét és hamarosan a -bakon termett. Az asszony megnógatta a lovakat:</p> -<p>– Sári! – mondta.</p> -<p>Gyorsan és biztosan hajtott, a vasuti sineken nagy zökkenéssel -vágtak át, már hamvas szilvafák és vén diófák enyhe levelei -surolták Nagybotos kalapját. Amelie csupán az ajkát tartotta -összezárva, amint a lovakat kormányozta.</p> -<p>– Tavaly ilyenkor itt fölborultam és a lábamat törtem! – mondta -kissé mélabúsan és erősen a gyeplőbe kapaszkodott.</p> -<p>A présház falán egy régi évszám, a tűz már olyan pirosan -lobogott, mintha színházi dekoráció volna és a vén diófa alatt kis -tábori székek voltak egymásra borítva.</p> -<p>– Ez a szőlőm. Valamikor az anyámé volt, azért vettem, – -mondotta Amelie és a szűk, szürke kabátkát kigombolta. – Hát most -mondja meg, miért jött?</p> -<p>Messziről a szedőasszonyok éneke hangzott, a sárga dombon egy -nyúl futott és a szőlők között tarka madárijesztők állottak -kiterjesztett karral. <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span></p> -<p>– Hát… azért a régi igéretért! – mondta csendesen Nagybotos.</p> -<p>Az asszony lehuzta a keztyűjét. Komolyan és ünnepélyesen nézett -Nagybotos úrra. Mintha az egyik szeme fényesebb lett volna, mint a -másik.</p> -<p>– Emlékszem, – mondta igen egyszerűen. – Igértem, megtartom.</p> -<p>Viola megragadta az asszony kezét:</p> -<p>– Amelie, kérem, bocsásson meg… csak tréfáltam önnel, hisz -jobban szeretem, jobban tisztelem. – Mondja, hogy él, mit -csinál?</p> -<p>– Mint egy kutya, úgy élek, – felelt az úrnő és biztosító-tűvel -föltűzte világoszöld szoknyáját. – Látja, milyen nagy lett a lábam… -Mindig utáltam a fűzős, magasszárú cipőt, hisz a félcipőnél nincs -szebb, – most mégis ebben járok. Imádtam a selyemharisnyákat, -nézze: most csíkos, tarka, pamut, mint a falusi nőké. És milyen -vastag lett a bokám, holott olyan volt, mint a szarvasé.</p> -<p>– Finom és nemes most is.</p> -<p>– Egy darabig férjem is volt, de elkergettem, mert részegen -megvert. Magamban élek és a pap könyvtárából Zwingli életrajzát -olvasom… Esztendők óta nem láttam olyan férfit, akinek fodros, -fehér inge van és selyemnyakkendője. Maga az első… Kérem, -udvaroljon nekem, úgy, mint hajdanában, mikor el akart csábítani a -budai korzón. Én meg száraz szilvafát teszek a tűzre és jósolok -magának a hamuból, mint a falusi boszorkányok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A hőstett.</h2> -</div> -<p>Hadd mondom el egyszer az imádságos Stolniczky kapitány -történetét, aki odafent lakott a hegyoldalban a régi püspöki város -fölött és olyan erős volt, mint a medve. Gyermekkorunkban, messzi -elmult időkben vasárnaponkint láttuk őt a régi székesegyház körül, -a fülkében lakó kőszentek körül őgyelegni. Tizenkét szent szobor -volt az ódon templom körül és Stolniczky mindegyikkel barátságot -tartott. Vasárnaponkint kora reggel meglátogatta őket és néha még a -délutáni litánia is a városban találta őt. Gyakran mondogatta, hogy -egyetlen vágya volna tizenharmadiknak beállni a szentek közé. -Esőben, viharban, télben, nyárban csak álldogálni a keskeny -fülkében, esetleg ócska katonaköpenyegbe burkolózva hallgatni a -szél süvöltését, ami itt a régi székesegyház tájékán, a girbe-gurba -utcák és pohos kanonok-házak között olykor az orgona hangjához -hasonlított.</p> -<p>Stolniczky nem volt mindig szent ember. A <span class= -"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> -gyalogezred, amelyben szolgált, Boszniába való bevonulásra kapott -parancsot. Rendben lett volna a dolog mindaddig, amíg öldöklésre -került a sor. Valahol Szerajevó tájékán Stolniczky kapitány egy -öreg bosnyákot talált az úton, aki hangosan szidalmazta az idegen -katonákat és a katonák császárját. Stolniczky pálinkát ivott ezen a -napon, ami pedig nem volt szokása. Előző napon bokáig lépett egy -megölt ellenség útszélen folyó vérébe. Hiába rántotta vissza a -lábát. Véres lett az. Éjszaka azután a hegyoldalakból szokatlanul -hullottak a golyók, rövidet pukkantak a fegyverek és apró lángok -csaptak föl a sötétségben.</p> -<p>Stolniczky kapitány egyetlen kardszúrással leterítette a -szitkozódó öreg embert. A hegyes vas szinte észrevétlenül szaladt -bele a bosnyák torkába, egy vérsugárba fuladó kiáltás hangzott az -eltorzult ajakról és az öreg arc felejthetetlen rémületet, -szemrehányást fejezett ki. A bánatos szemek sokáig tapadtak -mélységes szomorúsággal a kapitányra. Stolniczky elfordította a -fejét s mindaddig nem tudott megfordulni, amíg a hörgést -hallotta.</p> -<p>A hadjárat végén kapitányi rangot kapott, de már nem tudott -ennek igazában örülni. Nyugalomba kívánkozott, a kardját folyton -véresnek, borzalmat keltőnek látta, mikor derekára kötötte s éjjel -fölriadt álmából: hörgést hallott az ágy alól. Komolyan -megbetegedett s csakhamar megkapta, ami után vágyakozott: a -penziót.</p> -<p>Se családja, se rokona nem volt. Valamikor <span class= -"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> egy -régi kis budai kávéházban töltötte a délutánjait. Odautazott, -mintha hazamenne. Igen ám, de a kis kávéházban a hadjárat alatt -kétszeres figyelemmel olvasták az ujságokat és az ujságokban nem -csupán a regényfolytatások fölött vitatkoztak a furcsa vendégek: -Stolniczky ismerősük hőstettét mindnyájan olvasták és midőn -letelepedett a régi kis sarokasztalhoz, jobbról-balról gratuláltak -neki az öreg bosnyák megöléséhez.</p> -<p>Stolniczky megborzongott. Most látta, hogy mily vadállatok a -civilek, a vérontás tetszésükkel találkozik. Pedig ő nem azért ölt, -hogy dicsőséget keressen. Részeg volt pálinkától és a vértől. – -Sietve hagyta el a kis kávéházat, hogy oda többet be ne tegye a -lábát.</p> -<p>A régi lakásán a háziasszony leányai fölcseperedtek, -kisasszonyok lettek. Körültáncolták Stolniczky kapitányt, akinek -térdén lovagoltak nem régen.</p> -<p>– A boszniai hős! – kiáltották.</p> -<p>Estére a dunaparti korzóra cipelték, ismerősöknek, -ismeretleneknek eldicsekedtek kapitányukkal, aki tömérdek embert -megölt a hadjáratban.</p> -<p>Stolniczky hajnalban csomagolt és szinte szökve távozott el a -barátságos polgárházból, ahol hadnagy kora óta gyönyörködött a -gyermekek növekedésében, a budai kertek tavaszában és esténkint -együtt zenélt vagy regényt olvasott a családdal. <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span></p> -<p>Budán nem is sokáig volt maradása. Ismeretlen polgárok, akiket -eddig csak látásból ismert, megszorongatták a kezét az utcán.</p> -<p>– Derekasan viselte magát, kapitány úr.</p> -<p>A kis korcsmában, ahol egy darabig senki sem ismerte, egy napon -így szólt a gazda feleségéhez:</p> -<p>– Róza, dupla porciót a halászléből a boszniai oroszlánnak.</p> -<p>Stolniczky szégyenkezve dugta nyakába az asztalkendőt, s többé a -kis korcsmába sem lépett be.</p> -<p>Ha magányos, csendes utcákon ballagott, ahol senki sem ismerte, -olykor hörgést hallott a háta mögött. Az öreg bosnyák haldokló -hörgését. Nem, nem maradhatott többé Budán. Neki vezekelni kell, -Istennel kell kibékülni, amiért az ártatlan öreg embert megölte. -Fájt, sértette, megszégyenítette az emberek magasztalása, mert -bévülről egy belső hang meggyőződéssel kiabált: gyáva gonosztevő -vagy, Stolniczky!</p> -<p>Hol járt, merre járt, amíg a régi püspöki városba került? -senkinek sem mondta el. Kis házat talált a hegyoldalban és nagyon -szerette az ó-templomot. Senki sem ismerte multját, a kezéhez -tapadó vérhez senki se kívánt szerencsét, az emberek úgy bántak -vele, mint öreg, nyugalmazott katonatisztekkel szoktak. Nem -törődtek vele, békében hagyták, a gyerekek köszöntötték az -utcán.</p> -<p>Egy vasárnap, amikor Stolniczky a templomba <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> ment, -girba-gurba utcán haladott át, ahol rémült arcú, menekülő -emberekkel találkozott.</p> -<p>– Veszett kutya! – kiáltották jobbról-balról és az asszonyok -őrült kétségbeeséssel vonszolták magukkal gyermekeiket. És a -kapukat ijedten becsukták a menekülők előtt.</p> -<p>Egy szegény asszony, – bizonyos Kovács özvegye, – három gyerekét -ragadta magával. A két kisebbik a karján volt, a harmadik, egy -ötéves leányka az anyja szoknyájába kapaszkodva futott a veszedelem -elől. Apró, mezítelen lábai tipegve, szinte fájdalmas sietséggel -taposták a hegyes köveket. Az asszony a kebléhez szorította -kicsinyeit.</p> -<p>A kisleány egyszerre elbocsátotta az anyai ruhát és elbukott a -köveken. Síró sikoltással kapott utána az anyja, most elejtette a -másik kicsinyt a karjából.</p> -<p>S e percben föltünt a veszett kutya.</p> -<p>Komor, fekete falusi eb volt, dühödt morgással, fölhuzott -farokkal, tajtékzó szájjal rohant, mint a kikerülhetetlen -veszedelem.</p> -<p>Egyenesen a hempergő, jajveszékelő gyermekeknek, tébolyodott -módjára sikoltó anyának tartott.</p> -<p>Stolniczky ekkor előlépett a fal mellől és botjával -fejbekólintotta az ebet.</p> -<p>Az állat meghátrált, aztán Stolniczkyra vetette magát.</p> -<p>A kapitány hatalmasan hadonászott botjával. Az eb dühödten -támadott, a bot eltört, s ekkor a <span class="pagenum"><a name= -"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> kapitány a két kezével -torkon ragadta az ebet. A földre nyomta és megfojtotta, mintha -valamely csodálatos erő és ügyesség szállotta volna meg a gyermekek -védelmében.</p> -<p>Ettől a naptól fogva nem hallott többé halálhörgést Stolniczky -kapitány az ágya alól. Sőt új ismerőseinek bevallotta, hogy részt -vett a boszniai hadjáratban.</p> -<p>A régi templom szentjei körül járkálva, már kiszemelte magának a -tizenharmadik fülkét, ahol álldogálni fog. Hős férfiak a szentek -között érzik jól magukat.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Nagybotos Viola.</h2> -</div> -<p>Ernő, mert így hívták, mint a beteges kis fiúkat, akiknek -tizenöt esztendős korukban is hosszú hajuk és széles gallérjuk van, -s barátjukat szájba csókolják, – húsz esztendős korában vette föl -ezt a nevet, amely név alatt körülbelül kétezer nőnek bemutatkozott -országunkban és télen a hóba rajzolta vagy a zuzmarás ablaküvegbe -karcolta, szerelmes levelek alá kanyarította, amely leveleket -költők műveiből állította össze és a kis szobaleánynak épp olyan -grandezzával vallotta meg, mint a gazdag öreg asszonyságnak, – -mintha már nevével együtt szerelmet is vallott volna.</p> -<p>Nagybotos Viola Ernő egykor a Jézus-társaságbeli atyáknak volt a -kedvence a szatmári rendházban és Tamás superior komolyan -gondolkozott azon, hogy a nagytehetségű ifjút idővel Jézus szolgái -közzé sorozza: vasárnaponkint Ernő mindig sokkal több -szentképecskét kapott ajándékba, mint növendéktársai, valamint -későbben is Ernő a nőktől, <span class="pagenum"><a name="Page_142" -id="Page_142">-142-</a></span> az élettől, sőt az időjárástól is -bővebb élvezeteket igényelt, mint bárki. Házasságszédelgés, majd -szerzetesi öltözet viselete miatt üldözték; ékszerészektől -ékköveket, uzsorásoktól pénzt és szépfeleségű polgároktól -barátságot csalt; talán hosszabb ideig tartózkodott egykor Vácott, -mint amennyi időre egy közönséges látogatás szokott terjedni a -csendes püspöki városban; vasuti kocsik alatt utazott egyik -országból a másikba; a francia kártyát mesterien keverte, de a -díjért a repülő galambot is lelőtte; egyszer önvédelemből megölt -valakit a szász erdőkben és ha többet ivott a kelleténél, -ismeretlen embereknek elmesélte a gyilkosság részleteit; a vonakodó -nők – a nők néha azért ellenkeznek, mert az ellenkezéssel önmagukat -gyönyörködtetik – fenyegetésül meghallgathatták három felvidéki nő -szörnyű halálát, akiket Ernő visszautasítás miatt a folyóba dobott, -habár az effajta történetkét a tisztes családapák és öreg kanonokok -is föl szokták használni a nők körüli széptevésnél; a nagyanyjáról -azt mesélte, hogy Paskievics orosz generálisnak volt a szeretője -49-ben, míg anyját Skóciába, egy zordon vadászkastélyba szöktette a -fiatal tiszt úr, Viktória királynő rokona (kár, hogy a két öreg -asszonykát többen ismerték a veszprémi templom hátsó soraiból); -atyja: az esztergomi herceg volt, aki mint a klasszikus versek -fordítója hírneves volt az irodalomban és születésének igazolására -Ernő gyönyörűen szavalt az eredeti Danteból strófákat; az -úrhölgyekkel úgy bánt, mint az éjjeli táncosnőkkel, <span class= -"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> a -megismerkedéskor harisnyakötőjüket kivánta látni, míg az éjjel -szerencsétlen teremtéseivel, szájukkal éneklő, lelkükkel síró -dámáival, strucctollas kalapos és olykor túrót ebédelő hölgyeivel -úgy bánt, mintha valamennyien ama liliomos-házból származnának, -amelyből eredni körülbelül a legelőkelőbb dolog, még a királyoknál -is és talán ennek köszönhette számtalan sikerét Ernőnk a kivágott -lakkcipők és zárt nadrágok világában, midőn az éjjel kis -színpadjain emeletnyi magasságba emelkednek a szoknyafodrok; csupán -az ápolónőket tisztelte, akik téli hajnalon a Rókus kápolnájában -imádkoznak, a sarkon még tünődő várakozással állonganak az éj -elszomorodott leányai és odafent, a kórház magasságában, egy -világos ablak mögött talán éppen akkor állítja a spanyolfalat egy -ágy elé a nővér, aki ezért a mindennapi szentmiséről elmaradt. És -ha az időjárás késő őszre fordult, Ernő a budai erdők szállongó -sárga levelei között olyan lágy léptekkel sétálgatott, mint egy -romantikus költő.</p> -<p>Meg-megállott, szinte könnybeborult szemmel nézte a hervadó -tájat, szíve mélyéből sóhajtott és eszeágában sem volt -megszólongatni a randevura váró hölgyeket.</p> -<p>Egyszer éppen hónapokig ostromolt álnevű levelekben egy uri -asszonykát, akiről a háziorvos a bizalmába férkőzött Ernőnek -elárulta a nagyfokú hisztériát. Ernő megleste őnagyságát a -hangversenyterem előtt. Igen, olyan volt a dáma, amilyennek -<span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span> elképzelte. Fekete, nyulánk, sovány. Az -arca a vastag puder alatt is kissé sárgás és sűrü fekete haja oly -erős, mint a lembergi ghettó hölgyeié. És az egyik szeme alig -észrevehetőleg kisebb, mint a másik és emiatt, mintha kissé -kancsalítottak volna a szemek, mint egy Tolsztoj regényhősnőé. -Midőn fogatából kiszállott: csodálatosan szép cipő, finom harisnya, -elragadó metszésű láb mutatkozott, amire Ernőnek egy régi jelmezbál -jutott eszébe, midőn az úrnők uszályukat karjukra vetették és a -mazurka hangjainál Ernő egész éjszaka csak a táncos női lábakat -nézte. És a ruhatárban lelopott egy cipőt a legszebb női lábról és -sokáig tartogatta az ágyában. Piros köpeny, fehér hattyuprém és -tündöklő ékszer egészítette ki az úrnő megjelenését. A kapun a -sárga színlapok Csajkovszky zenéjét hirdették és Ernőnek abban az -időben csupán annyi pénz volt a zsebében, amelyen egy levéljegyet -vásárolhatott. Azon éjszakán levelet írt az úrnőnek, mint külföldi -régiségkereskedő, aki fővárosunkban időzve, a hangversenyteremben -megigéztetett. Ince pápa koronájából való Szűz Anya szobrocskáját -és a nagy pápa híres gyűrűjét kínálta az úrnőnek, ha még egyszer -láthatja. A levélre, mint Ernő számította, válasz nem jött. Flóra -gazdag és erényes úrnő volt. Ernő azonban nem hiába tanulta meg a -levélírást egy nagyon művelt öreg úri nőtől, akivel fiatal korában -évekig levelezett és csupán azért nem vette feleségül a hölgyet, -mert a Johannita-rendnek volt lovagja, – a régiségkereskedő üzleti -hangú levele <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span> után, mint francia herceg jelentkezett. -Titokzatosan, aranyporzóju lila tintával és egy előkelő fogadó -levélpapirosán írt Ernő és nemsokára ezután, midőn a Flóra háza -előtt elsétált az Andrássy-úton, megelégedéssel tapasztalta, hogy a -polgáriasan fehér csipkefüggönyöket sárga selyemfüggönyökkel -cseréltette ki az úrnő. Mert hisz Ernő megírta, hogy sárga rózsát -látott a Flóra hajában ekkor és ekkor. A fogadói portás azonban -üres tenyérrel jelezte, hogy a herceg címére levél nem érkezett. -Ernő ekkor mint költő lépett föl. Levelében ecsetelte a -szenvedéseket, amelyeket a hölgy hideg vonakodása okoz neki, -természetesen Danteból citált, mert a hasonló származású férfiaknak -nem lehet más a költője, a fehér violát nevezte meg virágjának és -néhány nap mulva az Andrássy-úti ablakban három cserép fehér viola -lett látható. Minden más férfiú fölrohant volna e kedves jeladás -után az úrnő otthonába, hogy letérdepeljen a drágaság előtt, Ernőt -azonban óvatossá tették régi szenvedései. Többnyire éjjel sétált -csupán az ablakok alatt és kipuhatolta, hogy a gyönge világosságot -az úrnő ágya mellett álló villamoslámpa terjeszti. „Lehet, hogy az -én leveleimet olvasgatja!“ – gondolta magában Ernő és a szíve -erősen dobogott.</p> -<p>Néhány hét mulva aztán eltökélte magát a döntő lépésre. Levelet -írt, amelyben megírta magáról mindazt, amit a fejezet elején -közöltünk Ernőről. Sőt nem felejtette el megemlíteni, hogy egyszer -Pozsonyban, egy régi templomban föltörte az oltári <span class= -"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> -szekrényt… Ha így is szereti, ha ezek után is ismerni óhajtja -Flóra, legyen ekkor és ekkor a Hüvösvölgyben, bizonyos padon -foglaljon helyet, ott most nagyon szép az ősz.</p> -<p>Ernő elsétált az erdei úton, mintha csak véletlenül került volna -e tájra és botjával a leveleket piszkálta. A fák alatt, a csendes -délutánban egy szürkeruhás, lefátyolozott arcú, kistollas kalapkájú -előkelő hölgy üldögélt és az ernyőjével vonalakat rajzolt a földre. -Flóra volt. Ernő azonban a táj egy gyönyörű részletét figyelte -éppen, az aranysárga erdős dombot és ügyet sem vetett a várakozó -hölgyre. <i>(Részlet egy regényből.)</i></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Márciusné délutánja.</h2> -</div> -<p>Márciusné, a vértanú özvegye tavasszal minden esztendőben -ünnepélyt tartott budai házában. Egy fekete fátyollal letakart, -nemzetiszínű szalagos acélmetszetről (amely egy köpenyeges, -tollaskalapú guerilla-vezért ábrázolt), lekerült a fátyol és -kanyargós utcácskából a vizmosta lépcsőkön, a hegyoldalba -ragasztott házba mindenféle öreg asszonyságok és öreg emberek -bandukoltak fölfelé. Tavasz volt, a Tabánban ragyogott a torony és -a harangütések messzire hangzottak, mintha a téli rekedtség -elmulott volna a harangok torkáról. Márciusné régi selyemruhában, -fekete keztyűben és fátyollal hajában tett-vett az ódon budai -házikóban, virágokat helyezett kék porcellánokba és az -acélmetszetet gondosan megtörölgette.</p> -<p>– No, te lator, – mondta nevetős hangon, – megint eljönnek az -asszonyok, hogy rólad beszélgessenek.</p> -<p>Valóban topogott is már fölfelé a lépcsőkön <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> két -öreg asszony, bánatosak, mint a temetői füzek, egy kis szél kellene -csupán, hogy megrázza száraz gallyaikat.</p> -<p>– Isten hozta! – mondta Márciusné és leültette az öreg -asszonyokat az acélmetszet alá. – Március nevében is köszönöm, hogy -nem feledkeztek meg az évfordulóról.</p> -<p>Az öreg asszonyok elhelyezkedtek, mint régi, mohos fejfák. Budai -asszonyságok voltak, akik egész életükben a kályha mellett ülnek, -húsz év óta nem voltak Pesten, a Várba szeretnének egyszer -följutni, de félnek a sikló-vasuttól és életük és mindenük a -vasárnapi templomjárás a Krisztinába. Tavasszal azonban -meglátogatják Márciusnét, hogy a szokásos uzsonnát elfogyasszák. A -kávét a kávéházból hozzák, a süteményt a várbeli cukrászdából… -Komolyan, szájuk szélét törölgetve ültek az acélmetszet alatt s -egyetlen pillantást sem vetettek a „latorra“, akinek tiszteletére -összegyülekeztek.</p> -<p>Újra nyilik a kis kertajtó. Cifra kis kalapban (amilyenben már -csak Budán járnak), világos, de ócska köpenyegben egy madárfejü -hölgy biceg föl a lépcsőn. A budaiak figyelmeztetőleg megérintik -egymás könyökét. Az újonnan érkezettnek valóban karminvörösre van -festve ráncos arca, amely olyanszerű, mint a kert sarkába vetett, -esőmarta régi kályhacső.</p> -<p>– Szabadság, szerelem! – kiáltja vékony hangon a virágos kalap, -amint megáll, hogy kifújja <span class="pagenum"><a name="Page_149" -id="Page_149">-149-</a></span> magát, – viharosan ölelkezik -Márciusnéval és halkan, kotyogva beszélnek, mint mikor két vén tyúk -összetalálkozik a sövénynél. A kiskalapos valamely rejtett helyről -ibolyabokrétát vesz elő és gyorsan az acélmetszet alatt -elhelyezi.</p> -<p>– Úgy, úgy, Kornélia, te mindig kényeztetted e latort, pedig nem -érdemelte meg! – mondja Márciusné.</p> -<p>– A vértanú mindent megérdemelt! – felel áhítatosan Kornélia. – -Istenem, mikor a régi Nemzetiben játszottam és ő az első sorból -tapsolt!… Talán „Gringoir“-ban vagy „Bánk bán“-ban… Szabadság! -Szerelem! Csupán az ő kedvéért szeretnék még egyszer fiatal -lenni!</p> -<p>– No lator! – szól Márciusné és int a fejével a képnek.</p> -<p>A tollaskalapu bő köpenyegéből egykedvüen nézi a társaságot.</p> -<p>– És Körmöcziné hol maradt? – kérdezi az egyik budai asszonyság. -– Tavaly nemzetiszínű övvel a derekán és zászlóval jött -fiákkeren.</p> -<p>– A jó Fáni meghalt, hölgyeim, – felel élénken Kornélia és egy -holtemberképü tükörben megigazítja kalapkáját. – Igen… igen… A -forradalmi hölgyek társasága eggyel kevesebb lett. Eggyel -kevesebben ápoljuk a vértanú emlékét márciusban. A jó asszony -bizonyosan azt hiszi, hogy a másvilágon újra pásztorórázhat a -vértanúval, mint egykor a városerdőben… <span class= -"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span></p> -<p>– Amikor az esernyőmmel megvertem mindkettőjüket! – szólt közbe -Márciusné.</p> -<p>Kornélia gyors mozdulattal megsimogatta a háziasszony -karját:</p> -<p>– Kedvesem, igen helyesen cselekedett… Habár Körmöcziné váltig -hangoztatta, hogy szívesen szenvedett a vértanúért. Ma chere! -Ördöngős férfiu volt a vértanú!</p> -<p>– Hallod, lator? – szólt ismét a közömbös acélmetszethez -Márciusné. – A dámák manapság is emlegetnek, pedig azóta nem igen -van olyan férfi Budán, akivel össze ne szűrték volna a levet. -Mindegy a dámáknak, hogy forradalmi ezredes vagy cserepár dobos -valaki. Csak férfi legyen.</p> -<p>A régi katonai temetőből látogatóba jött mohos fejfák -méltatlankodva csóválták meg pókhálós fejüket.</p> -<p>– A vértanú szent férfiu volt! – mondta az egyik -bizonytalankodva, mint az esővíz csurog be a rossz ablakon.</p> -<p>– A legszebb ember volt Magyarországon. Olyan hangja volt, mint -az oroszlánnak… Szabadság! Szerelem! Mikor ezt mondta, ugrálni -kezdett a nők szíve!…</p> -<p>– A nők szíve! Majd mit mondtam, – felelt Márciusné és megvető -pillantást vetett az acélmetszetre. – Bolond lator volt a vértanú, -aki minden szoknya után szaladt. Azt hitte, hogy az egyik krinolin -nem olyan, mint a másik krinolin. Az én <span class= -"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> -barchett-nadrágom azért nem tetszett neki, mert Körmöczinének -vászonalsója volt…</p> -<p>– Ma chere, barchett-et csak falun viselnek, – szólt közbe -élesen Kornélia.</p> -<p>Márciusné erre olyan vörös lett, mint a pulyka.</p> -<p>– Sajnálom, hogy ilyesmit kell hallanom. Azt hittem, hogy ti jó -barátnőim vagytok. S most kiderül, hogy mind hamis kigyók vagytok. -Egytől-egyig a vértanú szeretői voltatok. Ó, Istenem, micsoda -elvetemültség is kell ahhoz, hogy a jó barátnőt a háta mögött -kijátszák a férjjel.</p> -<p>– Drágám, ti nem is voltatok törvényesen megesküdve, – szólt -könnyedén Kornélia.</p> -<p>– Mindjárt megseprüzlek, – felelt Márciusné. – Életében -elvettétek tőlem a nyomorult latort, kifestettétek az arcotokat, -emelgettétek a szoknyátokat, a derekatokat ráztátok… Azt hiszitek, -hogy én nem tudom, hogy mi kell egy férfi elcsábításához? Csak a -harisnyakötőt kell neki megmutatni.</p> -<p>– És a szív-nemesség? A lélek műveltsége, kedvesem? – kérdé -csodálkozó hangon Kornélia.</p> -<p>Márciusné gyűlölködő pillantást vetett a vértanú arcképére.</p> -<p>– Hallod, te lator? Tudod most már, hogy mivel tettek -bolonddá?</p> -<p>Fölkapta a fekete vásznat, amellyel az acélmetszet az év többi -napjaiban leborítva szokott lenni és gyors mozdulattal a vértanú -képére borította. <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span></p> -<p>– Úgy, – mondta. – A nemesszívü dámák most már nem látnak.</p> -<p>Odakünn öreg botnak kopogása hangzott.</p> -<p>Jégszürke fejü, görnyedt hátu, honvédsapkás férfiu botorkált az -ecetfák alatt. Mintha az elszökött tél térne vissza a budai hegyek -közül.</p> -<p>A nadrágon, a cipő fölött, három gomb és zsinór volt.</p> -<p>– Paja bácsi! – kiáltotta lelkesen Kornélia.</p> -<p>Márciusné gyűlölködő pillantást vetett az egykori -szinésznőre.</p> -<p>– Az én házamban én fogadom a vendéget, – mondta sziszegve és -mosolyogva. Tél apó elé sietett.</p> -<p>Megveregette a hátát, megsimogatta a kezét, dédelgetve a karja -alá nyult.</p> -<p>A budai temető fejfái a viklerek alatt összeérintették a -könyöküket.</p> -<p>– Szegény vértanúm! – sóhajtotta Kornélia és alig hallhatólag -fütyülni kezdett a tükör előtt.</p> -<p>Az öreg honvéd tempósan, nagyot nyögve helyezkedett el egy -magashátu székben.</p> -<p>– Ej, haj! – mondta egy bedőlt sírboltból. – Azt a huncfut -vértanút még mindig szeretik az asszonyok?</p> -<p>Bizonyos fáradtsággal végiggurította fénytelen kék szemét a -társaságon.</p> -<p>– Kávézzunk! – mondta özvegy Márciusné és mosolygott, mintha -előre érezte volna a kávé illatát. <span class="pagenum"><a name= -"Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> – Kávézik, Paja bácsi? -Vagy borocskát akar? Van ám az is a háznál.</p> -<p>– Kávécskát, fiam, – felelt az öreg ember.</p> -<p>A budai asszonyságok elhagyták a sírdombot, ahol szomoru -ciprusként üldögéltek, közelebb huzódtak az asztalhoz.</p> -<p>Csupán Kornélia álldogált halkan fütyörészve a holt-tükör -előtt.</p> -<p>Megnézte magát oldalról, sőt hátulról is.</p> -<p>– Szabadság! – mondta dalolva.</p> -<p>– Az, fiam, – felelt Paja bácsi.</p> -<p>A kávésibrikek a viaszos vászonra kerültek és a sütemények -omlósan pislogtak ki kosarukból.</p> -<p>Halk kanálcsörgés hangzott föl.</p> -<p>Paja bácsi lesimította szakálláról a kiflimorzsát:</p> -<p>– Nem is volna rossz gazdag embernek lenni, – mondta dohos -hangon. – Mindennap ilyen kávéval lehetne élni.</p> -<p>A vértanúról, az ördöngősről többé szó nem esett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A kapcabetyár.</h2> -</div> -<p>A ruháján lilaszínű apró koszorúcskák voltak és szélesen ömlött -alá a karcsúlábú, médálionhátú székről, amelyen Gyöngyösi Julianna -ábrándozott.</p> -<p>Tavaszi este volt ekkor, az Ipoly fölött köd járt, mint lappangó -vándorlegény és a fák, bokrok a kertben fázékony kedvvel állongtak -helyükön. A kerítés barna x-betűivel hosszan nyulott el a kert -mögött, aztán egyszerre a betűk eltöredeztek, az x-nek egyik szára -maradt helyén, végül már az sem. Az erdő ide nem messzire volt, -fehér-, barnafoltos nyárfák vonultak meg az emelkedésen, ahol igen -tiszta volt minden, mert a hólé innen folyt le először, kékvarju -kiáltott a fák között és a galyakon, mint titkos jelvények, -különböző madárfészkek hintáztak. Most csendes volt az erdő s a fák -alól egy ködből, ábrándból való vitéz lépett elő.</p> -<p>Gyöngyösi Julianna nagyon természetesen azt hitte, hogy álmodik, -midőn az udvarház ablakából megpillantotta a vitézt. Kora délután -óta zenéléssel <span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> töltötte az időt. Egy divatos -szerenádot tanult és a spinéten s hárfán egyforma kedvvel játszá. A -szerenád lágy hangjai még ott bolyongtak feje körül, lisztes arcú -Pierott áll színes ruhájában az erkély alatt a havon s húros -szerszámját kitartással pengeti. A háttérben fénylő ablakok mögött -vöröslő függönyökön túl tarka álarcos bál repked, kibomlott hajú -nők rohannak tova táncközben, vérpiros arcú férfiak vágtatnak… -Szemét sokáig lehunyva tartotta az egykori színésznő, mert csak -lehunyt szemmel lehet igazán ábrándozni. Midőn újra körülnézett, -Pierott elment az erkély alól, nyirkos tavaszi köd feküdte meg az -Ipolyt és a számtalan x-betűből összetoldott kerítés mellett -hosszú, nyugodt léptekkel közelgett valaki, aki idáig a -besötétedést várta az erdőben.</p> -<p>Egy betyár.</p> -<p>Julianna nyomban megismerte, mert a környéken már régen -beszéltek a betyárról, aki esztendők óta lappangott az Ipoly -környékén. Valamely jóravaló úri család ivadéka volt, atyafisága a -megye, szeretője minden parasztmenyecske s az úri hölgyek véle -álmodnak, a neve Kázmér. A pajkos Kázmér! Gyöngyösi Julianna -szívére szorította a kezét. Istenem, most mi történik? Férje nincs -itthon, a cselédség gyáva. Hova meneküljön? A betyár árvalányhajas -kalapjában, vállára dobott fekete szűrében nyugodtan, minden -alattomosság nélkül lépkedett a kerítés mellett. Csak éppen a háta -mögé is nézett néha. Meg elkerülte a kert sűrűségeit. Egy-két -<span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span> perc mulott el, aztán Kázmér már ott -állott az ablak alatt, amelynek egyik szárnya nyitva volt. -Juliannának nem volt ereje még ahhoz sem, hogy bezárja.</p> -<p>– Jó estét kívánok! – mondta Kázmér és a kalapját megemelte.</p> -<p>Kékszemű, barna ifjú volt. Az elbizakodottak mosolya az ajkán, a -haja hullámos és a nyakában szinte költői kedvvel megkötve egy -kékpettyes Lavallier-kendő. A szűr alatt rövid fegyver csüngött, -mint az orvvadászoké. Az egyik keze fekete selyemkendővel volt -bekötve. Bátorság, szinte nőies elszántság sugárzott harmatos -szeméből, amint az ablak alatt megállott, sem jobbra, sem balra nem -nézett, csupán Juliannára.</p> -<p>– Nyisson ajtót, szép asszony, mert az ablakon megyek be, – -mondta titkos jókedvvel.</p> -<p>Az asszony intett.</p> -<p>– Jőjjön, – mondta, vagy csak képzelte, hogy mondja. Egy fehér -ajtót félig fölnyitott s a betyár kalaplevéve a szobába lépett. A -kályhában maradék zsarátnok pislogott, mint vén ember piroskarikás -szeme. A hangszer szekrénye még nyitva, a hárfa aranyos rámája -megpihent s a falon komolyodva ketyegett egy nagy óra bagoly és -zarándok társaságában.</p> -<p>– Milyen jó itt, – mondta Kázmér és a szűrét ledobta. – A -becsületes embernek van a legjobb dolga. A kegyed férje, -gyönyörűség, görbe dolgot <span class="pagenum"><a name="Page_158" -id="Page_158">-158-</a></span> még nem csinált életében. Istenem, -ha egy hétig élhetnék nyugalomban!</p> -<p>A kényelmes széken elhelyezkedett Kázmér, kék szemével apróra -megvizsgált mindent a szobában, talán abból a szempontból is, hogy -mit visz majd magával, aztán az asszonyra tévedt a pillantása, -amelyet kissé dagadt szemhéjai alól megindultság nélkül jártatott -végig a világszép dámán.</p> -<p>– Kegyed ugy-e bár, színésznő volt azelőtt, mielőtt Gyuri -elvette volna? – kezdte a betyár a székén hátradőlve. A lábait -egymásra vetette és nem sokat törődött az asszony csodálkozó -tekintetével.</p> -<p>– Színésznő voltam, – felelt Gyöngyösi Julianna. – Nem -szégyenlem. Az ország első színházának voltam tagja.</p> -<p>– Tudja, az mindegy. Színésznő: színésznő akár vidéken, akár -Pesten. Gyuri sok ellenséget szerzett magának a házasságával. Gyuri -jómódú ember s azzal számítanak a megyei familiák. Azt hiszem, -kegyednek nincs még itt egyetlen ismerőse?</p> -<p>– Nincs, – felelt Julianna. – Én lenézem a műveletlen, -tanulatlan vidéki kisasszonyokat és az asszonykákat, akik -tehénfejésen kívül egyebet nem tudnak. Nem óhajtok senkivel sem -megismerkedni. Szeretek egyedül lenni, olvasgatni, zenélni.</p> -<p>A betyár a hangszerekre nézett.</p> -<p>– A zenét sokfelé kedvelik, nálunk a leányok <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> mind -tanulnak zenézni. Gyarmaton híres tanár van. Szarvadi. Igy -hívják.</p> -<p>Gyöngyösi Julianna vállat vont. Büszke, nemes fejtartása volt, -mint Zrinyi Ilonának. De most még büszkébb volt. A betyár -csendesen, gúnyosan mosolygott a bajusza alatt.</p> -<p>– Mondja, szép asszony, nem szeretne például Görögháziékkal, az -én rokonaimmal megismerkedni? Az én rokonaimmal én rendelkezem. -Rájuk parancsolnék, megfenyegetném őket. És a többi. Ha egyszer meg -volna törve a jég, a többi már magától menne.</p> -<p>Gyöngyösi Julianna megrázta a fejét:</p> -<p>– Az ön rokonai éppen úgy nem érdekelnek, mint bárki a -vármegyében. Ismétlem, egyedül szeretek lenni. Szép könyveket -olvasni legfőbb mulatságom.</p> -<p>– Asszonyom, ön úgy látszik nem tudja, hogy Görögháziék a -legelőkelőbb emberek a vármegyében? A főispán rokonai.</p> -<p>Julianna legyintett.</p> -<p>– Még a főispánjuk sem kell.</p> -<p>A betyár a puska agyával megdöngette a padlót.</p> -<p>– Látom, hogy igazuk van az embereknek. Maga egy kellemetlen, -hencegő teremtés. Vajjon mire olyan nagyon büszke? Az urára? Gyurka -hatökör volt már az iskolában is.</p> -<p>Az asszony kipillantott az ablakon.</p> -<p>Zsandárok rézsisakja tünt föl az erdő mellett <span class= -"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> -kanyargó úton. Hárman voltak. Szürke köpenyegük erősen világított. -Lovaik hosszú lábaikkal sietve lépegettek.</p> -<p>Gyöngyösi Julianna az ablakon át a zsandárokra mutatott.</p> -<p>– Majd talán kiáltok nekik! – mondta és az ablakhoz lépett.</p> -<p>A betyár elsápadt, megriadva nézett körül. Nincs menekvés.</p> -<p>– Asszonyom, – kiáltotta riadtan. – Örökre híve leszek, ha -megment.</p> -<p>– Önnek vér is tapad a kezéhez. Bünhődnie kell, – felelt -Julianna.</p> -<p>– Könyörgöm!…</p> -<p>A zsandárkáplár leugrott a lováról. A terhelőt megigazította. -Sokáig bajlódott vele.</p> -<p>– Asszonyom! – szólt rekedten a betyár, – kegyed nem is tudja, -hogyan kerültem ide? Nem is kérdezte, pedig ha tudná… Én már nagyon -régen szerelmes vagyok magába. Imádom, asszonyom. S ezért is -megérdemlem, hogy megmentsen.</p> -<p>A zsandárok tanakodva néztek az udvar felé.</p> -<p>Az asszony az ablaknál állott.</p> -<p>– Belátom, hogy neveletlen, durva voltam, kérem, bocsássa meg. -Hisz szeretem, s ez a legfontosabb. Ezért szeretnék megtenni -mindent, hogy kibékítsem. Ha akarja, ön lesz az első dáma a -vármegyében. Az én kezeim hosszuak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_161" id="Page_161">-161-</a></span></p> -<p>A betyár térdeplő helyzetből beszélt s az arca vértelen volt, -mint a papiros.</p> -<p>A zsandárok csendesen tovaügettek. Széles hátuk a szürke -köpenyben elvegyült a félhomály szineivel, csupán rezes sisakjuk -meredt ki a tavaszi ködből. Az asszony bezárta az ablakot.</p> -<p>– Megkegyelmeztem! – mondta.</p> -<p>A betyár talpraugrott, a fegyvert az asszony mellének -szegezte.</p> -<p>– És most elő az ékszerekkel! <span class="pagenum"><a name= -"Page_162" id="Page_162">-162-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Klaránsz utazása.</h2> -</div> -<p>A kisasszony oly szép volt, mint egy régi, nemes acélmetszet és -leginkább solymászó hercegnőhöz hasonlított. Egyetlen fehér -kócsagtoll emelkedett ki selyemsipkájából és a ruhája zöld -bársonyból volt, mint a lovagnőké. Tündöklő barna szemei nemes vén -tölgyek alatt elvonuló erdei forrás fényességéhez hasonlítottak és -bevilágítottak a kis vidéki cukrászboltot. A kisasszony teát ivott -– cukor nélkül, mint a férfias ladyk, akiknek saját teaültetvényük -van a brit gyarmatokon. Mézet evett és a vidéki cukrászbolt -egyetlen likőrösüvegéből finom pálinkát ivott. Az üvegen tintával -rajt az évszám: 1812. Isten tudja, hogyan került e ritka likőr a -kis cukrászboltba, amelyet a solymásznő kedvéért a fehérhaju -tulajdonos áhítattal fölbontott.</p> -<p>Délelőtt volt s a cukrászboltban csupán a nyugalmazott tiszt -olvasta a „Pester Lloyd“-ot. A szürke katona korántsem köhögött -annyit, mint <span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span> egyébkor, a legyek felé sem csapkodott -csendes káromkodással az ujságjával, meghatottan ült helyén az -ablaknál s a pirosarcu, fehérkezü tulajdonossal váltott néha -alattomos pillantást, amint az a függöny mögött megjelent.</p> -<p>„Kicsoda a nagyszerű idegen dáma?!“ – kérdezték szemükkel -egymástól a solferinói ördöngős fickó és Lionetti úr, akinél -hetykébben senki sem tudta fejére illeszteni a bársonysapkát.</p> -<p>A hölgy szakértelemmel kavargatta a teát, tündöklő tekintetével -zavarba hozta a tisztet, tulajdonost, tán még a bécsi élclapot is, -amelynek cimképén piros trikós hölgy állott zöld napernyő alatt, s -ez volt éppen a vicc.</p> -<p>Rövid idő mulva egy barna, kockás kabát imbolygott el a -cukrászbolt ablakai előtt. Olyanforma kabát volt az, amilyenben a -pesti színházban a vándorszinészt ábrázolják. A kabát gallérja föl -volt gyűrve és miután alaposan megfigyelte a cukrászbolt belsejét, -az aranybetűs ajtón betolongott és a kötött sapkát félméternyire -huzta, amíg megszabadította tőle fejét, borotvált, rezes arc s a -hang oly édeskés, mint egy vén papé.</p> -<p>– Gyermekem, a direktor mindjárt itt lesz a próbáról, – mondta a -szinész és letelepedett az asztalhoz.</p> -<p>A szinész megérkezése nem kellemes csalódást keltett a -cukrászboltban, ahol némelyek már szívesen elhitték, hogy a -kócsagtollas, előkelő hölgy átutazó osztrák főhercegasszony. A „P. -Ll.“ bosszúsan <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span> megzörrent, Lionetti úr hirtelen a -madárkalitkánál talált elfoglaltságot, pedig csak néhanapján nézett -a búskomor rigóra.</p> -<p>– Mit próbáltok? – kérdezte érdeklődve a hölgy.</p> -<p>– Valami új operett ez. Nekem nincs szerepem benne. Angol -ostobaság. Ha vendéged lehetek egy pohár anizettre…</p> -<p>– Kedves Mályvai, maguk elzüllenek a vidéken. Kóstolja meg -inkább ezt az ó-pálinkát. Anizettet csak a bakahadnagyok isznak a -kávéházban, – mondá a dáma.</p> -<p>Mályvai vállat vont.</p> -<p>– Iszunk mi néha törköly-pálinkát is. Majd meglátod, Klári.</p> -<p>– Klaránsz, gyermekem. Matskaházi Klaránsz a nevem, – mond a -hölgy hevesen. – Nos, hogy megy nálatok?</p> -<p>– Sehogy, gyöngyvirágom, – felelt a szinész és hosszasan -krákogott a pálinka után. – A dráma éppen senkinek sem kell, üres a -bódé, ha szalondarabot játszunk.</p> -<p>– Majd megváltozik a helyzet, kisapám. Befőzöm ezt a vidéki -várost. Be én.</p> -<p>A komikus torz-mosollyal bólintgatott, mintha igen mulatságos -dolgot hallana.</p> -<p>– Csak főzd be, gyermekem. A társulat úgyis koplal karácsony -óta.</p> -<p>A szinésznő letette a poharat, amelyben olyan <span class= -"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> pirosan -csillogott a szesz, mintha régi pápák vére volna. Az üvegen egy -ó-apátság cimere látszott.</p> -<p>– Mehettem volna a Nemzetihez, tudod, de mit csináltam volna -ott? A vén szinésznők minden valamire való darabot elvesznek a -fiataloktól, – mondá elbeszélő hangon Klaránsz és rubintgyűrűjére -nézett. – Én játszani akarok, amíg szép és fiatal vagyok, nem pedig -a kelléktárban heverni. Drámát, sok drámát. Gyönyörü hősnőket… -Mikorára tűzte ki a direktor „Fedorá“-t, amelyben bemutatkozni -óhajtok?</p> -<p>A vénecske szinész nevetett:</p> -<p>– Nem szoktak nálunk előre kitűzni. Egy-két nap alatt -elkészülünk minden darabra. Még az operetteket is kéz alatt -tanuljuk. Ám itt jön Somhegyi, drága direktorunk.</p> -<p>Egy kövér, hód-bundás és dupla cipőtalpú férfiu nyomult a -cukrászboltba. Gyémántgyűrű volt a kezén és a nyitva hagyott bundán -vastag aranylánc csillogott elő.</p> -<p>– Isten hozott, Klári. Szép gyűrűd van. Ej, haj, jó dolguk van a -pesti szinésznőknek. És mézet eszel? Bezzeg, mi nem eszünk mézet, – -mondta mély, zsíros hangon, mintha a nyelvével érezte volna a -rubintgyűrűt és a sárga mézét.</p> -<p>Klaránsz fölemelkedett és nyerges lábát megmutatta a ruha -prémjei alatt. Majd sarkon fordult, hogy tetőtől-talpig láthassa a -szinigazgató. A direktor – bólintott a fejével.</p> -<p>– Becses kis kutya vagy, drágám. A primadonnánk <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> már -öreg, örökös fejgörcseit és utálatos szeszélyeit megunta az egész -város. Te vagy a jövő csillaga. Klaránsz, fogadd hódolatomat.</p> -<p>Igy szólt Somhegyi, a művésznő reggelijét gavallérosan -kifizette, a karja alá vette a szende kezét és halk, turbékoló -hangon megjegyezte:</p> -<p>– Nem muszáj ám minden reggel mézet enni.</p> -<p>Szállást mentek keresni. A kis girbe-gurba utcákon bibliai -bőséggel feküdt a sár. Deszkákon kellett átugrálni és egy mérges -kutya Klaránsz szoknyájához kapott.</p> -<p>– Istenem, hol járunk? – kérdezte a pesti szinésznő.</p> -<p>Az igazgató megveregette a művésznő fehérkeztyűs kezét.</p> -<p>– Itt mindenki lámpással jár besötétedés után. Ez már így -szokás, gyermekem.</p> -<p>– Erre, erre – szólalt meg hátul a komikus. – Itt lakott -Fehérvölgyi kisasszony, a művésznő elődje.</p> -<p>Egy kutyaszorítóba kormányozta a vén szinész a menetet és hasadt -végü mogyorófapálcájával megveregette a lakáshirdető cédulát. Az -udvaron szénásszekér állott és a farakás félig bedőlt havas -oldalával.</p> -<p>– Itt van a szobácska, angyalom, – szólt Somhegyi.</p> -<p>Az udvar végén kis szoba állott, virágcserép volt az ablakban. A -padlón eldobott cukorka-papirosok, üres kucséber-doboz és törött -parfümösüveg, <span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span> amelyre Blaha Lujza arcképe volt -ragasztva. A vipera-szemű parasztasszony a megvetés hangján -tárgyalt a szinészekkel.</p> -<p>– Téns’asszony, mi a csendet szeretjük éjszaka, – mondta -fenyegető hangon.</p> -<p>Klaránsz elkeseredve nézett körül a kis szobában, amelynek sötét -almáriomában mintha szegény, megölt szinésznők hullái -hevernének.</p> -<p>– Csak valaki fölsikálná legalább a szobát! – sóhajtotta -kétségbeesve.</p> -<p>– Majd a kisasszony. Ez itt így szokás! – felelt nyomatékosan a -háziasszony. – Én is dolgozom reggeltől-estig. Nem érek rá az -ilyesmire.</p> -<p>– Istenem, – mondta Klaránsz.</p> -<p>A komikus a vasuthoz ment a podgyászért. A direktor levetette -bundáját és megsimogatta a Klaránsz kezét.</p> -<p>– Gyermekem, legyen teljes bizalommal hozzám. Mely szerepben -óhajt föllépni először?</p> -<p>– „Fedórá“-ban. Hisz megirtam.</p> -<p>Somhegyi legyintett.</p> -<p>– Az nem magának való. A társulat sem tudja. Mit szólna -Eszmeráldához? Finom kis szerep. Ó, mi ismerjük jól a közönség -izlését. Bizza rám magát, kedvesem. Higyjél nekem, nagy művésznőt -csinálok belőled. Csak bizalommal légy hozzám, gyermekem.</p> -<p>Kétszer-háromszor megcsókolta a szinésznő kezét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span></p> -<p>– Menjen a pokolba! – mondta Klaránsz szigorúan.</p> -<p>A direktornak sötétet villant a szeme.</p> -<p>– Te kis komisz! – mondta elkeseredve. – Most pedig -fölsúrolhatod a szobát.</p> -<p>Klaránsz vidoran fölkacagott:</p> -<p>– Szívesebben, minthogy a maga ostobaságait hallgassam.</p> -<p>Levetette a zöld bársonyköntöst, miután a direktor elvonult. A -rubintgyűrűt a zálogházba küldte, miután megcsókolta. A kigyószemü -parasztnő szívesen vette föl a nagykendőt, midőn a gyűrűt kezébe -kapta.</p> -<p>Klaránsz vizet hozott a kútról és letérdepelt a földre. Olykor -sírt, máskor meg nevetett, amint a kis szobát fölsúrolta.</p> -<p>– Szinész-élet, – mondta Matskaházi a komikusnak, amint az munka -közben meglepte. – Mégis boldog vagyok, hogy szinésznő vagyok.</p> -<p>A vén szinész hamiskodva nevetett.</p> -<p>– Mindnyájan így beszéltek. Az első szerepet tudjátok legjobban. -Jól játszol, gyermekem. És most gyere a szekérhez, mert a ládákat -nem bírom egyedül cipelni. <span class="pagenum"><a name="Page_170" -id="Page_170">-170-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Dombey.</h2> -</div> -<p class="center">– 1893. –</p> -<p>Húsz év előtt Dombey György az oxfordi algimnázium növendéke -volt, rövid nadrágban járt, szerelmes volt, beteges, korai -elhalálozásra elszánt ifjú volt, éjjel a szívverését, gyönge -tüdejét és sovány karjait leste, valamint a nagy fák zúgását, -amelyek a régi kis algimnázium környékén álldogálltak, beszélgettek -és úgy viselkedtek, mintha személyes ismerősei volnának Dombey -Györgynek.</p> -<p>(Mindazok megnyugtatására, akik idáig gyanakodva, összeráncolt -homlokkal követték az írót, kijelentem, hogy Dombey György csupán -álnév volt, kölcsönbe Boz úrtól, akinek műveit akkoriban kezdte -olvasgatni egy gimnaziális fiucska, „La belle Izabella, donna -Bella, Arabelle von Macskaházy“ és „Dombey és Fia“, regény négy -kötetben, „Niklas Nickleby“, ugyancsak négy kötésben! Istenem, mily -boldog-boldogtalan gyermek vagyok! <span class="pagenum"><a name= -"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> – sóhajtotta az ifjú -éjszaka, midőn senki sem hallotta, csupán a nagy fák, az -algimnázium körül, esetleg a vadludak, amelyek a csillagsugáros -éjszakában nagy magánosságban repültek napkelet felé. S ezzel már -el is ment volna mellette minden, amit életnek, viszontagságoknak, -kalandoknak, élményeknek szoktak későbbi korban nevezni az -emberek.</p> -<p>Az ál-Dombey a valóságos életben egy szilaj, középkori rablóktól -származott uraság és egy enyhe, csupán elszegényedett -grófkisasszonyokhoz méltó finomságú, lágy, ábrándos, merengő és -szívfájós nevelőnő szerelem-gyermeke volt. Ugyanezért nem tölthette -gyermekkorát abban a városban, hol atyja a középkori zsarnok -uralkodott, parasztot nyúzott, urakat dölyfösen lenézett s az -esperessel hamis keresztlevelet állíttatott ki fia számára, hogy ne -kelljen annak „törvénytelensége“ miatt az idegen városokban -szégyenkezni. Pedig sok-sok esztendő mulott el, amíg a kispatakhoz -hasonló csendességü, régi pianinóból ködös tavaszi éjjelen -elhangzott szerenádra emlékeztető mosolygású és ábrándjaiban az -ólomkatonák vagy a valóságos császárok körül borongó hölgy, az -elszegényedett grófi dáma jó magaviseletével kiérdemelte, hogy -László (más néven „a kis Dombey“) a valóságban is nevet, címet, -rangot és esetleg vagyont kapjon, amelyet majd gondtalan kézzel -tesz föl a szerencseszámra. Midőn az algimnázium körül a vén -nyárfák, iharok s jószagú ecetfák zúgtak, <span class= -"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> a -későbbi gróf Leicester Diamont még csupán Dombey-névre hallgatott. -„Kis Dombey“ – mondta magának éjjel, mikor bekövetkezendő -haláláról, elhagyatottságáról és édesanyjáról, a lágy tavaszi -szélről gondolkozott, akit néha olyan messzire érzett magától, -mintha Dombey úrnő példáját követte volna.)</p> -<p>Tél volt s a nyárfák szépséges levelei, miután cigaretta-papiros -módjára összesodródtak, elmentek a folyó vagy a föld temetőjébe, a -vadludak éji kiáltása régen elhangzott a tájról, mint a vándor -kuruckatona éneke, aki egykor a határcsárdában dalolt, a hópelyhek -oly vigasztaló némasággal szálldostak alá messzi állomásaikról, -mint megannyi gyermekálmok, a karácsonyi kedvvel lobogó kandalló -előtt a medvebőrön, olykor fölcsilingelt a szánkó csengője a kis -diák szobájába és rézvörös-arcú hegyvidéki urak mentek farkasra -vadászni az erdőbe. A favágó meseszerű kopogása helyett mint -riasztó riadalom dördült végig az erdőn a puskalövés. Tél volt. -Dombey megírta a végrendeletét, a párnája alatt tartogatta, -gyászjelentést pingált tussal, cinóberes családi címerrel, amely -így kezdődött: „Álomi Ábránd grófleány, mint édesanya és La Belle -de Matskaházy, mint jegyes jelentik, hogy…“ S a végén rondírással e -jellemző szavak: „Drága halottunk tetemét odatemetjük, hová a tél -temeti az elpusztult kis madarakat!“</p> -<p>La Belle nevelő-kisasszony volt a főszolgabíró leányánál s -gyakran cserélt regényt Dombeyvel a <span class="pagenum"><a name= -"Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> promenádon, ahol a -kisasszonyokat sétáltatta s ugyanakkor csúf grimace-t vágott az -aranyzsinóros blúzban sétálgató póstás-kisasszony után, amint a -pap-tanárok udvarlását fogadta. Matskaházy egy göndörhajú, barna és -igen kicsinyszájú úrhölgy volt, atyja megitta az eszét, ősi -bundáját, az úri nő nevelőnőnek ment, holott legjobban lovagolni -szeretett volna a cirkuszban, midőn a félhomályba borult -magasságban a trapézok és hinták sejtelmesen meghúzódnak, az -oszlopokra függesztett lámpásoknak különös szaguk van s a zenekar -olyan csengőn játszik, mint valamely muszka-ezred tábori muzsikája. -„Don Cézár“ a pejparipa karcsún, vitus-zökkenésekkel terem a -porondon, a vörösfrakkos istállómester francia herceg finomságával -segíti nyeregbe a cilinderkalapos lovarművésznőt, az ostor csattan, -a belisztezett arcú bohóc hangos pukkanással vagódik hasra és az -emelvényen a karnagy a „Valse de Moskou“ ütemeit vezényli. La belle -Matskaházy sóhajtott és midőn álmait a sétatér bokrai között oly -gyorsasággal elmondta, mintha holnap már nem volna ideje többé az -álmok elmondására, melegen, barátságosan szorította meg kezét az -ifjú Dombey Györgynek. Hisz a regényhősi pályára csupán ők ketten -szánták magukat a városkában, ahol annyi nevezetesség volt még, -hogy a fák különösen zúgtak, estve és éjjel. A toronyóra mutatóján -emberemlékezet óta egy vén csóka ült. Tehát az időszámítás teljesen -szünetelt.</p> -<p>Ismét éj volt, Pesten, ó-esztendő utolsó éjszakáján, -<span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span> részeg muzsika zengett, a lámpások -nekividámodva világítottak hajnal felé, mintha ők is örülnének a -bölcsőjéből ébredő gyerekecskének, tánctól, ivástól és sok -reménységektől kifáradt emberek hemzsegtek a mulatóhely oszlopai -között, hol Dombeynk olyan egyedül volt, mint gyermekkorában a -folyóparton.</p> -<p>Talán éppen a Valse de Moskou-t játszák, szép édesanyjára -gondolt Dombeynk, midőn a vállát megérintette Matskaházy -kisasszony:</p> -<p>– Emlékszel rám?</p> -<p>– Igen. Hát hogy történt?</p> -<p>– Meguntam mindent, mindent… Később Pestre szöktem, most már itt -vagyok évek óta. Táncosnő vagyok.</p> -<p>Még mindig olyan gyorsan beszélt Donna Bella, mint hajdanában, -csupán hangjának kellemetes üdesége ment el a pörkölt-színű -falevelek után. Göndör hajában rózsa, arcán anyáskodó mosoly, -amellyel a régi szeretők szokták fogadni azokat, akiktől békében, -csendesen, szerelemben elváltak.</p> -<p>– Lám, nem haltál meg mégse! – mondta La Belle, amint kicsit -elgondolkozott a multon. – Szép, erős, büszke ifjú lettél, Dombey. -Vajjon szeretsz-e még?</p> -<p>Dombey, miután a fák zúgásán kívül már egyebet is megtanult, -megsimogatta a táncosnő kezét. <span class="pagenum"><a name= -"Page_176" id="Page_176">-176-</a></span></p> -<p>– Természetesen, szeretlek, te karácsonyfa! Kár, hogy nem -lettünk egymásé. Én már vőlegény vagyok.</p> -<p>A táncosnő megszeppent. Félrefordította a fejét. A lámpásokba -nézett.</p> -<p>– Furcsa, – mondotta csendesen.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Budai este.</h2> -</div> -<p>A cimerben kis pelikánok voltak, turbános török fő és mezítelen -kard, a viselője pedig Galambos Mária volt, táncosnő, magyar -dalénekesnő, huszárnő, csikósnő, aki a külföldi, főként orosz -szinpadokon meglehetős sikerrel működött, később Budán kis villát -vásárolt és a kapura kifaragtatta a cimert a török fővel és -mezítelen karddal. Ekkor Galambos Mária harminc éves volt, a -legszebb bundája volt Budán, az ékszerei titokzatos fényűek, míg a -szeme tájékán könnyü pókhálót vont valamely körülmény, talán egy -boldog-boldogtalan szerelem élménye, vagy egy moszkvai bál -éjszakája, midőn a herceg vagy a kereskedő végképpen elhagyta, -behódolván egy új csillagnak, aki a művészet egén fölbukkant. Talán -nem is volt semmi különösebb eredendője e pókhálónak, hisz -erkölcsben, csendben, nyugodalmas vidéki házban éldegélő -úriasszonyok is hozzájutnak e pókhálóhoz, <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> amely -szemükre rászövődik, holott egyetlen egyszer sem ittak pálinkát -gárdatisztekkel.</p> -<p>Mária harminc esztendős volt és végtelenül búsalkodott a pókháló -miatt, amely véleménye szerint sokkal korábban érkezett, mint -illett volna. Volt egy barátnője (korántsem olyan gazdag, mint ő), -akivel egykor együtt táncolt a moszkvai „Paradicsom“-ban, aki -ugyancsak Budán telepedett le s tőle Mária délutánonkint -kérdezgette:</p> -<p>– Mondd, miért öregszem én meg idő előtt? Mindig jószívű, -vallásos, becsületes nő voltam, segítettem a szegényeken, -pártfogoltam az árvákat, ha jól ment a dolgom, aranyat nyomtam a -sarki koldus kezébe, aki Moszkva égésénél is már a sarkon állott… -Miért, mondd, Ilona?</p> -<p>A barátnő a betegségektől és szegénységtől már régesrégen -összeszáradt, csupán fényes kis szeme mozgott szokatlan -élénkséggel, különösen, ha előkelő urakat látott kocsizni a -Hüvösvölgy felé, alattomosan mosolygott:</p> -<p>– Mindennek az oka, hogy nincs kedvesed, akit szeressél.</p> -<p>– Pfuj! – kiáltott föl Mária és tömérdek karperecét megrázta -kezén. – Már Moszkvában is azon törted mindig a fejed, hogy szőjj -szerelmet barátnőid és méltatlan férfiak között. Te javíthatatlan -vagy, Ilona. Engem legszívesebben láttál volna a nagydobos -karjában. Azért nem lett belőled semmi, mert mindenféle ringy-rongy -férfival szóbaállottál. <span class="pagenum"><a name="Page_179" -id="Page_179">-179-</a></span></p> -<p>– Én mindig igazán szerettem, – mondta igen büszkén Ilona.</p> -<p>– Mit értél vele? Sohasem nyughattál a szívedtől. Mondhatnám ezt -durvábban is. Elég volt egy tökfejü férfit látnod, már megőrültél. -Érdemes volt?</p> -<p>Ilona ócska, divatja mult ruhákat viselt. És e ruhákat olyan -furcsán tüzögette, varrogatta össze, hogy még régibbeknek -látszottak, mint amilyenek valójában voltak. Szerette a tarka -szoknyát, a mályvaszínű zubbonyt (benne tarka virágok), a nyakába -pedig valamely zöld kendőt kötött. Két nagy antik fülbevalójára mit -sem adott a zálogos, ugyanezért legkedvesebb emlékének nevezte a -fülönfüggőt, férfias gallér és kézelő egészítette ki többnyire -toálettjét. Megritkult hajába szívesen tűzött virágot. A két kezét -összefonta mellén és igen komolyan nézett barátnőjére, elszántan -beszélt:</p> -<p>– Tudom, hogy ti vagytok többségben hidegszívű, számító -teremtések, akiknek egyetlen gondjuk a pénz, az ékszerek, a vagyon, -amellyel nyugalomba lehet vonulni. Tudom, hogy elteszitek az -aranyakat, amelyeket kaptok az élet folyamán, mert az aranyak -szépek, amint ezüst tálban feküsznek a vasszekrény mélyében. -Bizonyosan neked is van gyüjteményed szakállas, kakasos, -asszonyfejes aranyakból, hisz eleget kaptál életedben. De vannak -nagyszerű perzsiai aranypénzek is gyüjteményedben, amelyet a -követség tagjai ajándékoztak a pohár pezsgőhöz. Tudom pontosan, -hogy a mogyorónyi <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span> gyémántfülbevalód négyezer forintot ér, -a tollaid és csipkéid szintén tekintélyes értéket képviselnek, bár -a rongyokra nem sokat adtál életedben. Aztán mégis, ha meghívsz -magadhoz, vacsorára a déli maradékot tálalja szobaleányod az -asztalra.</p> -<p>– Kinek főzessek!? – kiáltott föl némileg indulatosan Galambos -Mária. – Én magányos asszony vagyok, vendéget rajtad kívül nem -fogadok, talán majd a konyhára fogom elkölteni a pénzemet?! A -papirosok mostanában úgy is alacsony kurzuson állanak.</p> -<p>Ilona tarka szoknyáját följebb huzta térdén, mintha valamely -láthatatlan férfinak óhajtott volna tetszeni. A velencei tükörbe -pillantást vetett és megigazította a szalmavirágot hajában.</p> -<p>– Néha éjszaka mégis azt gondolom, hogy sokkal boldogabb vagyok, -mint te. Különösen éjszaka, mikor az ágyban fölmelegedem és a fejem -már megtalálta a helyét a párnán, testi fájdalmaim elmultanak, -halkan, könnyedén lélekzem, mikor is újra fiatal nő vagyok és -sorban végiggondolok azokon a férfiakon, akiket ismertem, akik -egykor engem szerettek. S akiket én szerettem. Egykor nagyon -pazarló voltam, igaz, de most annál takarékosabban bánok a -dolgokkal, a szívemmel és a férfiaimmal. Egy éjszaka csak egy -férfival álmodok. A többieket másnapra, későbbre hagyom, mert az -élet hosszu. Ki tudja, meddig kell még élnem? Úgy pedig igazán nem -tudnék élni, hogy ne <span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span> volna többé férfi, akivel éjszakánként -gondolatban eljátszadoznék, akinek haját megsimogatnám (persze csak -az ágytakaró alakjában), akinek hangját visszaidézném, szavait, -kedves mondásait elismételem magamban… Mert, remélem, tudod, hogy -legalább is oly kedvesek voltak hozzám a férfiak, mint hozzád, vagy -tán még kedvesebbek, mert nem kerültem pénzükbe.</p> -<p>– Édes szívem, – felelt méltóságteljesen Galambos Mária. – Te -egy vén perdita vagy.</p> -<p>Ilona nem sértődött meg, mert hiszen négyszemközt voltak. -Hamisan hunyorított, mintha valamely láthatatlan személlyel -közölné, hogy „a vén“ kifejezést eltette, följegyezte és gyorsan -visszaadja.</p> -<p>– Igen, én vén vagyok, szegény vagyok, beteg kutya vagyok. Te -szép vagy, gazdag vagy. A zsidó asszonyok mind utána fordulnak a -bundádnak a korzón s ez téged igen büszkévé tesz. A cipőid még -mindig a legfinomabbak, a kalapodon a strucctollak sok pénzt érnek, -de én tudom, hogy nem mindennap váltasz tisztát, te dáma, te.</p> -<p>A nyíl nem talált, mert Galambos Mária cinikusan nevetett.</p> -<p>– Minek? Kinek? Se nekem nem kellenek már a férfiak, se én nem -kellek a férfiaknak… A mi útaink elváltak egymástól, a pókháló -lassan benövi az arcomat, sírboltot építek a nagyapámnak és -magamnak is készítek oda helyet. Reggelenkint a cinkéket nézem, -amint a kert deres fáin <span class="pagenum"><a name="Page_182" -id="Page_182">-182-</a></span> ugrándoznak, este a tűzbe merülök, -éjjelente attól félek, hogy mégis csak tönkremegyek, mert esnek a -papirosok.</p> -<p>– Látod, mindez nem volna, ha reám hallgatnál, – felelt a -barátnő.</p> -<p>Egy pillanatig elhallgatott a két hölgy. A meseképet ábrázoló -álló-óra törpéivel és baglyaival olyan nyugodalmasan ketyegett, -mint valamely gyermekszobában. Alkonyat volt odakünn, a fák fázósan -eregették karjukat az ablakhoz, mintha hallgatóztak volna.</p> -<p>A tarka szoknyát lesimította Ilona.</p> -<p>– Elmulasztom a pókhálót szemedről, – mondta titokzatos hangon -Ilona.</p> -<p>– Be akarsz valakit mutatni? – csattant föl Galambos Mária. – -Van valami férfirokonod, talán egy facér pincér vagy részeges -muzsikus, akivel a vagyonomat el akarjátok csalni? Nem, abból nem -esztek.</p> -<p>Ilona halkan, csendesen nevetett.</p> -<p>– Bolond vagy. Egy igen előkelő úr érdeklődik utánad…</p> -<p>– Ezt hazudja a kártya is.</p> -<p>– Már többször látott kocsijából, a budai korzón utánad ment, a -Várszínházban látcsövezett…</p> -<p>– Francia szakálla van és nagy orra, az óraláncán valami régi -tallér csüng, a kisujján halálfejes gyűrű van.</p> -<p>– Ő az. <span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span></p> -<p>A két hölgy elhallgatott. Ilona hosszu idő mulva szólalt -meg:</p> -<p>– Tetszel neki. Szerelmes.</p> -<p>Galambos Mária, aki idáig elgondolkozva, szinte gunnyasztva ült -a karosszékben, erre hangosan fölkacagott:</p> -<p>– Csak ezt ne mondtad volna!… Most már igazán nem óhajtok vele -megismerkedni. Utálom a szerelmes férfiakat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Borbála.</h2> -</div> -<p>Bajmócon a mult század derekán lakott egy Kókusz nevű csizmadia, -aki úgy származására, mint tudományos ismereteire szerfölött büszke -volt, a mesterségét nem nagyon értette. Kókusz Pál egyenesen az -esztergomi primással tartott atyafiságot, tán mert annak is -csizmadia volt az apja; a tudományokat egy régi képes ujságból -tanulta, amelynek egy vaskos kötetét valahol örökölte. Mások -álmoskönyveket, kalendáriumokat szoktak olvasgatni, Kókusz a -Képesvilágot forgatta, ahol a dél-amerikai nagy fa volt lerajzolva, -amelyet tíz ember sem bir átölelni, az első gőzmozdony, valamint -Kolumbusz vitorlása; a londoni kakasviadal körül bámészkodó -hajóslegények arcát úgy ismerte már, mint a falubeliekét. -Kerekfejű, vállas, komoly férfiú volt Kókusz; ha fölvette -százgalléros köpenyegét, akármilyen városba beillett volna. A -bajmóciak kicsit büszkék is voltak rá. „A mi csizmadiánk!“, -mondták. „Tudományos ember.“ <span class="pagenum"><a name= -"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span></p> -<p>Történt, hogy egy téli délutánon, nem sokkal karácsony előtt, de -semmiesetre sem karácsony után (mert hisz e dátumokat nem lehet -összetéveszteni) Kókusz Pál lakodalomba volt hivatalos. Nem volt -ugyan rokona sem a vőlegény, sem a menyasszony, – a primáson kívül -nem volt más rokona, – Kókusz Pált azonban szokás volt meghívni ily -alkalmakra, mint a papot vagy a kántort. Szép, kékszemű, lenhajú -teremtéske volt a menyasszony, tavasszal még libát őrzött a -folyóparton, Kókusz Pál, mint özvegy ember, aki két asszonyt -eltemetett, nagy szakértelemmel vizsgálta a menyasszony fogát, -haját, kezét.</p> -<p>– Rövid életü lész! – mondá, mikor a leány tenyerébe pillantott. -– Szegény első feleségemnek volt ilyen tenyere. Szegénykémnek, -drágámnak! – S elérzékenyedett a tudós csizmadia.</p> -<p>Aztán közelebb húzódott a paphoz és minden alkalommal -megcsóválta a fejét, amikor a pap Istenre hivatkozott a beszélgetés -folyamán. Kókusznak egyik híressége volt az istentagadás, habár -erre már nem nagyon büszkélkedtek a bajmóciak. Olyan volt az -istentagadás Kókusz hírnevén, mint a tökön az inda. Majd elszárad, -mire megöregszik. A pap eleinte térítgette, csodákat mondott a -szentírásból, látható dolgokkal bizonykodott: Kókusz konokul -csóválta a fejét. Nem szólt, csak tagadott. Hisz meghalt az első -felesége.</p> -<p>A pap később elköszönt, a kántornak korán reggel temetése volt, -a honoráciorok közül egyedül <span class="pagenum"><a name= -"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> maradt a csizmadia a -lakodalomban. Ezt szerette legjobban. Ilyenkor magyarázta a -parasztoknak a képes ujságból tanultakat, olykor megtódítva saját -gondolataival. Közben bort, pálinkát ivott, nekivörösödött, az -asztalt döngette, holott senki sem mondott ellen. Majd a -menyasszony körül kezdett legyeskedni, mire nyakába vetették a -köpenyegét és aztán Isten hírével útnak bocsátották.</p> -<p>Kókusz Pállal gyakran megesett az ilyesmi, behunyt szemmel is -tudta már az utat hazafelé. Egy kerítés, egy kapu, aztán egy -szemétdomb, a hidacska, aztán balfelé dőlni, mindjárt otthon -leszünk… De most hiába dőlt balfelé. Sőt a hídra sem emlékezett. A -vaksötét téli éjszakában, amint mámorosan dülöngélt, úgy érezte, -hogy a talaj sokkal keményebb a csizmája alatt, mint a falusi hó. -Hideg hópelyhek szálldostak az arca körül és jeges lélekzetvételét -érezte a nagy hegyeknek. A csizmája sarkával a talajra ütött. -Tompa, de mégis visszhangzó hang felelt. Jégen járt, talán a -befagyott folyó jegén. No hát innen könnyű lesz hazaérni, csak a -partot kell megtalálni. Elindult, boros ember módjára nyujtogatta a -lábát, többet ment hátra, mint előre, kiegyenesedett, meg -összeroskadt és mind hidegebb lett körülötte, a jég tisztán -csengett a patkója alatt, a tiszta fekete éjszakában olykor egy-egy -égig érő szürke kísértet bukkant föl homályos tekintete előtt, -halotti csendesség mindenfelé, még a hóesésnek sem volt hangja, -pedig a pelyhek sűrűn repkedtek az arca körül. <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span></p> -<p>Meddig bolyongott a folyó hátán, hol és merre járt? A tagjai már -meggémberedtek, szinte öntudatlanul, lehajtott fővel ment és csak -arra vigyázott már, hogy hanyatt ne vágódjon. Nem gondolt -semmire.</p> -<p>Sem életre, sem halálra. A feje boltozata alatt még ott -bolyongott, mint valami buborék a lakodalmasok kurjongatása. -Roppant fáradságot érzett. Puha havat szeretett volna találni, -ahova ledőljön megpihenni.</p> -<p>Félig lehunyt szemébe egyszerre fénysugár szökkent, mint valami -éles nyílvessző. Néhány lépésnyire valamely ablakból jött a -világosság, a csizmadia összeszedte végső erejét, előre vánszorgott -és tapogatózva ért egy ajtóig. A kilincset megnyomta és egyszerre a -szoba közepén találta magát, ahol a lámpa égett és kellemes meleg -terjengett. Sült-alma szaga és pecsenye-illat, amilyen téli -vásárkor a laci-konyha környékén van. Fehér cipó nevet a kofa -sátrából és a sátor alatt rongyos cigány cimbalmozik. (Kókusz Pál -élete legszebb részét a vásárokon töltötte. Pénz volt, jókedv volt, -a csizmák éppen úgy szerettek utazni, mint csinálójuk. A fuvaros -lovának dértől csapzott fülei voltak s a koptatónál a határcsárda -kéménye füstölgött a vörös alkonyatban. Teli torokból kiabáltak az -ivóban a vásárosok, a ráncos szoknyájú menyecske a jeges, harmatos, -piros borral töltött üvegekkel úgy illegett közöttük, mint egy -rózsaszál.) Tehát teljesen kedvére való helyre vetődött Kókusz Pál. -<span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span></p> -<p>Már éppen a bicskája után nyult, hogy a láthatatlan -laci-pecsenyét megkeresse, midőn a kemence tetején üldögélő fekete -macska megmozdult, eltünt helyéről s az asztalnál termett a szék -hátán. Mire Kókusz fölocsudott volna, a fekete macska helyén az -első felesége ült, bizonyos Horkai Borbála, akivel csupán egy -esztendeig élt s ezért sohasem tudta teljesen elfeledni. Ugyancsak -bánatában házasodott meg ismét, hogy Borbálát talán elfelejti… Nem, -az asszony a másvilágról sokáig visszajárt éjszaka s ugyanezért -sűrűn verekedett a második feleségével. S ha lehetett, a vásárokra -szökött Nyitrára, Ujvárra.</p> -<p>Az asszony nem szólt semmit, csak kedvesen, bánatosan, gyöngéd -szemrehányással rámosolygott a csizmadiára, mintha Isten tudja -milyen régen várna már az elhagyott házban. Majd fölállott és -megcsókolta az urát. Mintha a szél csókolja meg az elhervadt kert -virágait ködös őszi délután.</p> -<p>Kókusz megborzongott.</p> -<p>Most kezdte érezni, hogy valami különös dolog történik vele.</p> -<p>S hirtelen az jutott az eszébe, hogy az első felesége, a Borbála -idejében is elment egyszer a vásárra, habár erre semmi szüksége nem -volt. A menyecske ellátta minden jóval, meleg ággyal, lágy -kenyérrel. Mégis elment, mert rossz vére hajtotta. Mire hazajött, -már kiterítették a szomszédok az asszonyt. Beleugrott a kútba. Mert -Kókusz a vásárra <span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span> ment. Talán ezért se tudta elfelejteni -Borbálát?</p> -<p>Az asszony megcsókolta balról, megcsókolta jobbról. Nini, mintha -most már melegebb volna a csókja? Olyan meleg, mint akkoriban volt, -mikor még Kókusznak nem jutott eszébe vásárra menni.</p> -<p>A csizmadia nekimelegedett. Megmozdulni nem mert, mintha tudta -volna, hogy nem valóság az, ami körülötte történik. Csak állt, -álldogált s boldogan engedte, hogy Borbála – kékszemű, lenhajú, -fehérarcú, mint akár az esti menyasszony – jobbról-balról -körülcsókolja, megölelgesse, megsimogassa.</p> -<p>Egyszer aztán nem állhatott ellent a vágyának. Fölemelte a -karját a menyecske derekának irányába.</p> -<p>A szeme egy pillanatra lecsukódott. S mire kinyitotta, a -határcsárdabeli, ráncos szoknyájú korcsmárosné borult vállára, egy -nagyon fekete, nagyon tüzesszemű teremtés, aki még a fuvarosok -keresetét is elszedte annakidején. De férficsizmát is elfogadott -ajándékba.</p> -<p>Borbála valamely láthatatlan szárnyakon tovaröppent. Vagy talán -kerekek voltak a lábán, amelyek a szoba sarkába vitték. Ott megállt -kartonruhájában és két kezét búsan leeresztette.</p> -<p>Kókusz Pál undorodva taszította el magától a csárdásnét. Hogy is -ne! Majd ő ezzel a mindenkiével fog ölelkezni, mikor itt van az ő -drága, imádott felesége. <span class="pagenum"><a name="Page_191" -id="Page_191">-191-</a></span></p> -<p>A csárdásné úgy kapaszkodott a csizmadia nyakába, mint a -folyondár. Megbénította a kezét, letapasztotta a száját. A székére -húzta maga mellé. Nagy tüzes szeme úgy csillogott, mint valami -állaté.</p> -<p>S egyszerre újra pecsenyeszag töltötte meg a szobát, friss -hóillat áramlott be a láthatatlan ajtón és kezek, öklök döngették -az asztalt, amelyeknek hozzátartozó karjait azonban nem lehetett -látni, Harmatos külsejü üvegek táncoltak az asztalon, gömbölyű -borospoharak részegen fölfordultak és cimbalomszó is zengett. Egy -fuvaros nagyott csattantott ostorával valahol messze, szán -csilingelt és komondor ugatott.</p> -<p>A csárdásné átölelve tartotta a csizmadia nyakát s nem engedte, -hogy megforduljon arra, ahol a feleségét érezte.</p> -<p>A pecsenye finoman, fehéren omlósan kínálkozott a puha cipóról. -A piros bor szikrázva tündökölt, a cimbalom lágyan pengett.</p> -<p>Akkor megfordította a fejét Kókusz Pál, habár a csárdásné erősen -fogta.</p> -<p>Hát látja ám Borbálát, amint tőle eltávolodva a régi kis házuk -virágos kertjében a kackiás, fiatal szolgabíró ölében üldögél. -Igen, Garaminak hívták a csinos szolgabírót, aki fütyörészve -szokott elmenni a ház előtt és mindig hamisan kacsintott be az -ablakon. És most ott ült Borbála az ölében, hátul a lugas a -szőlőlevelekkel, amelyek között gyümölcs sohasem <span class= -"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> -termett. Már mennek is kettesben a lugas felé.</p> -<p>A csizmadia borzasztó fájdalmat érzett a szívében.</p> -<p>Mire Borbála alakja a szolgabiró alakja nyomán kis vonakodás -után eltünt a lugasban, a csizmadia rettenetesen fölordított.</p> -<p>Egy nagy, fekete macska ugrott a fejére, a borosasztal -összedőlt, a lámpa elaludt. Vak sötétség lett.</p> -<p>„A mi csizmadiánkat“, amint a bajmóciak Kókuszt nevezték, napok -mulva lehetett életre kelteni. Csaknem megfagyott a lakodalmas -éjszakán.</p> -<p>De egészséges már többé sohasem lett. Az arca megsárgult, a haja -hullani kezdett és mérgesen köhögött. Miután néhány fogát is -kihuzatta a borbéllyal, sivító lett a hangja és csunya szavakat -kiáltott a fiatal asszonyoknak.</p> -<p>Tudományával sem volt kedve dicsekedni, olykor elment a -templomba s nézte, hogy imádkoznak az emberek.</p> -<p>A vele egykorú falusiak szemébe fürkészve nézett s olykor -félénken, szinte szégyenkezve megkérdezte, vajjon emlékeznek-e -Garamira, az egykori szolgabíróra? Milyen ember is volt? Igaz, hogy -szerette az asszonyokat? Különösen az ő asszonyát, mialatt a vásárt -járta? Hogy is volt? Mint volt?</p> -<p>Ki emlékezett volna? Nagyon régen volt az már.</p> -<p>Egy tavaszi napon, mikor már zöldült a kis <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> -hegyoldali temető, Kókusz Pál kibandukolt a temetőbe. Az első -felesége sírját benőtte a gaz, a hólé befolyt a sírba és a kis -kereszt megdőlt. A csizmadia sokáig állott a sír fölött, végül -csúfolódva megkérdezte:</p> -<p>– Boris, jó volt a szolgabiróval csókolózni? Jó volt a kútba -ugrani? <span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A kártya nem hazudik.</h2> -</div> -<p>Téli este volt a budai házban és Ilona leányasszony kártyát -vetett Galambos Máriának.</p> -<p>Mary, – az ypszilon fölött két ponttal és tekintélyes -farkincával, – alapjában mitsem változott azóta, mióta egy szál -trikóban elindult a világba, hogy táncával, szépségével, -ifjúságával ékszert, pénzt és szép ruhát keressen. Piszkos kis -szállodai szobákban lakott – a sötét kis szobák olyan pontossággal -és emlékezetességgel vonultak végig életén, mint akár a -karácsonyok, szilveszterek és más házi ünnepélyek, amelyeket mint -jó családból való leány élete minden körülménye között megünnepelt. -Sok kis szálloda-szoba volt elraktározva emlékezetében, portások, -éjjeli szolgák, akik a ládát cipelték az állomásra s hó szakadt, -szél süvöltött, szikrák repkedtek a mozdony kéményéből és nagy -bundában jött a vasuti kalauz, amint tovább utazott egyik városból -a másikba, hogy ismét táncoljon, férfiakra mosolyogjon, kedves -<span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span> vagy kedvetlen barátnőkre tegyen szert. -Aztán megint egy kis szűk szállodai szoba, megint egy gonosztevő -külsejü portás, éjjeli szolga, aki a markát tartja, fodrásznő sok -mesével, mondanivalóval… Ebbe a halálosan megúnt életbe, mint -orgona hangja az unalmas hosszúra nyúló misébe belézendült a -kártyavetés. Galambos Máriának senkije sem volt, senkiben sem -bizott, csupán a kártyában. A kártya neki soha nem hazudott, -megmondta az igazat, tanáccsal szolgált a jövőre, megvígasztalta a -szomorúságban. A füstös kis hotelekben, ahol az artista-lányok -vándorlásaikban meghúzódtak, esténkint előadás előtt, vagy késő -éjjel előadás után gyakran megkérdezte Galambos Mária:</p> -<p>– Vajjon ki tud kártyát vetni a hölgyek közül?</p> -<p>Egyszer Angliában azt mutatta a kártya, hogy óvakodnia kell egy -kis fekete embertől. Azóta kerülte az alacsony, barna férfiakat. -Moszkvában egy kékszemü barátnőjére figyelmeztette a kártya, aki -valóban útjába került… De Mary már előre óvakodott a kékszemütől. -Éppen óvatosságának köszönhette, hogy meg nem csalta.</p> -<p>Ilona leányasszony, a tarkaruhás, lerongyolódott táncosnő egyike -volt a legjobb kártyavetőknek. Pompásan tudott a kártyák nyelvén, -mintha közeli atyafiságban lett volna a furcsa kártyafigurákkal. -Olykor hosszu szónoklatokat mondott a zöld nyolcashoz, máskor -kezével megsimogatta a tök ászt, <span class="pagenum"><a name= -"Page_197" id="Page_197">-197-</a></span> ha megfelelő helyre jött. -Nyolcszor-tízszer megkeverte a kártyát, az ujját megnyálazta és -átszellemült arccal fordult Máriához:</p> -<p>– Most pedig ne gondolj semmire, mert akkor nem jöhet ki a -kártya. Balkézzel emelj.</p> -<p>A szekrényben huszonnégy személyre való ezüst volt, az -értékpapirosok egész fiókot foglaltak el egy megbizható bankban és -a vasszekrényben ezüst levesestál színültig tele volt a világ -különböző aranypénzeivel és két szekér szenet fuvaroztak a pincébe, -mikor lehullott az első hópehely: Galambos Mária ma is oly babonás -figyelemmel hallgatta a kártya üzeneteit, mint hajdanán, amikor egy -szoknyája volt és éjjel kimosta a másnapra való fehérneműt.</p> -<p>– Valami leány van itt, valami fiatal hölgy, aki egész este -alkalmatlankodik… Valami rokon, távoli atyafi. Ez valamit akar -tőled, állhatatosan, folytonosan töri valamiben a fejét. Sokat -gondol rád. És vele együtt gondol valamely fiatalember is. A -fiatalember a hölgynek udvarlója. Tán el is akarja venni. De ez nem -egészen bizonyos, – mondotta Ilona, kártyái fölé hajolva és ujja -hegyével rendezgette a figurákat, alig érintve őket.</p> -<p>A petroleum-lámpás megvilágította a figurákat a himzett -terítővel borított asztalon, mert a villany és a gáz csupán -üzletbe, a színházba való, odahaza legjobb és legolcsóbb a -petroleum. Ilona egy kalácsmorzsát gyúrogatott az ujjai között és a -fejét félrehajtotta, mint a tök felső. <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span></p> -<p>– Nincs valami fiatal lányrokonod? – kérdezte hirtelen.</p> -<p>– Nincs! – felelt Galambos Mária.</p> -<p>Ilona a fejét csóválta.</p> -<p>– Akkor bolond ez a kártya. Megpróbáljuk még egyszer.</p> -<p>Gyorsan kevert és keverés közben behunyta szemét, de ismét csak -előjött a fiatal hölgy alakja a kártyában és állhatatosan akart… -Mindig akart, gondolt, fejét törte. Mi lesz ebből?</p> -<p>Harmadnap egy nyugalmazott altiszt külsejü, repedt haranghangú, -italos arcszínű, zömök férfiu egy télikendőbe bujt, vékonyka fiatal -leányt terelgetett befelé a Galambos Mária szobájába.</p> -<p>– Gyere már. Nem harap meg a nagysága.</p> -<p>– Kicsodák maguk? – kérdezte idegenkedve Mária.</p> -<p>– Hát már nem ismersz? – csodálkozott az altiszt. – Én vagyok a -Jóska bácsi, a Mari néni öccse… Mari nénéd tavaly halt meg -Várpalotán és még a halálos ágyán is mondogatta, hogy téged -mindenesetre fölkeressünk. Rózi szinésznő akar lenni, azért jöttünk -hozzád…</p> -<p>Galambos Mária a zöldköves gyűrűt megforgatta ujján, a messzi, -alig látott gyermekkor rettenetes nyomoruságából valóban -kiemelkedett valamely gyümölcsös kofa alakja, akit talán éppen Mari -néninek hívtak. Egy vastagbajuszu rendőr is járt azon a környéken -valahol. Nagy csizmája és <span class="pagenum"><a name="Page_199" -id="Page_199">-199-</a></span> rozsdás kardja volt. Pincében laktak -és a kard csörgött a grádicson. Ez volna tán a Jóska bácsi?</p> -<p>Ilona leányasszony a kályha előtt állott és a kezét melengette. -Jelentőségteljesen hunyorított Máriára, mintha csak azt mondta -volna:</p> -<p>– Ugy-e a kártyák nem hazudtak?</p> -<p>Aztán előrelépett Ilona és rászólt a leányra:</p> -<p>– Vesd le a kendőt!</p> -<p>A leány szótlanul engedelmeskedett.</p> -<p>Vékony, alig tizenhat esztendős, barna, falusiasan piros arcu -leányzó volt. Ilona gyorsan megvizsgálta a szemét, – amelyet elég -értelmesnek és kifejezőnek talált, – a fogát, amely szokatlanul -fehér és finom volt, kis füle mellett természetesen göndörödött -haja, mig keze néhány napi ápolás után igen fehér és finom lehet. -No és a lába.</p> -<p>– Emeld följebb a szoknyád! – parancsolta.</p> -<p>Vékony, de igen finom szabású lábszárakat mutatott a vastag -harisnya. Mint két virágszál, olyan volt a láb, alul csodálatosan -kicsiny, hosszúkás és nyerges lábfejben végződő.</p> -<p>– Szakasztott Alexandra Bajálka! – dünnyögte Ilona a fogai -között.</p> -<p>Galambos Mária unottan vállat vont.</p> -<p>– Ha semmi különösebb tehetsége nincs, akkor éppen olyan, mint -minden fiatal leány. Ilyen voltál te is, én is…</p> -<p>– Nos és mi közönséges, mindennapi teremtések voltunk? – -kérdezte Ilona leányasszony éles hangon. <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span></p> -<p>Mária legyintett:</p> -<p>– Akkor még könnyebb volt boldogulni. Kevesebben mentek a -táncosnői pályára. Manapság minden dologtalan masamód-leány álma a -szinpad. Mit tanult a kisasszony?</p> -<p>– Nem az a fontos, – szólt közbe heveskedve Ilona. – Az a -fontos, hogy vagyunk a férfiakkal?</p> -<p>Valamit a Jóska bácsi fülébe súgott, mire az altiszt mély -torokhangon válaszolt:</p> -<p>– Meghiszem azt! Agyonütöttem volna!</p> -<p>Ilona összefonta a két kezét és bólongatva nézett Máriára. -Galambos úrnőt mutatta az egész dolog. Nem szeretett idegen -emberekkel sokáig foglalkozni.</p> -<p>– Fölfogadom szobalánynak! – mormogta rosszkedvü unalommal.</p> -<p>– Azt nem! – kiáltott közbe az altiszt. – Az én lányom…</p> -<p>Rózi azonban gyorsan lehajolt és kezet csókolt Galambos -úrnőnek.</p> -<p>– Csakhogy a közelében lehetek! – mondta igen szerény hangon és -öntudatos hízelkedéssel.</p> -<p>Máriára kellemetes hatással volt a leány alázatos, mégis kecses -meghajlása.</p> -<p>– Aztán majd meglátjuk, – dünnyögte. – Majd meglátjuk, lesz-e -kedved a szinésznői pályára? Most pedig menjenek ki a konyhára. -Hány esztendős vagy?</p> -<p>– Tizenhat, kezét csókolom.</p> -<p>– No, majd meglátjuk, – felelt némileg megenyhülve Mária. -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span></p> -<p>Midőn egyedül maradtak, Mária komoly szemrehányással fordult -barátnőjéhez:</p> -<p>– Mi az ördögnek varrtad a nyakamba ezt a leányt? Mi közöm nekem -ahhoz, hogy neki jó a foga? Az enyém is az volt…</p> -<p>Ilona alattomosan nevetett:</p> -<p>– Hát csak mi ketten legyünk a rossz, vén nők? Senki se legyen -már rajtunk kívül rossz egész Magyarországon?</p> -<p>– Attól félek, lopni fog ez a leány! – mormogta elgondolkozva -Galambos Mária.</p> -<p>– Majd vigyázunk rá, – felelt Ilona. – Az a fődolog, hogy a -kártya nem hazudott. <span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Amadé téli lovaglása.</h2> -</div> -<p>Délutánonkint lóra ült és csendes ügetéssel járta be a határt. -Tél felé járt, olykor könnyü hó fedte be a réteket. Az útszéli -szent kápolnájában olyan elhagyottan töltötte napjait, mint egy -nyugalmazott tiszt úr, aki aránylag fiatalon falura költözik, -napközben a kutyájával beszélget, esténkint a múzsáknak hódol, -német és angol verseket fordítgatván az íróasztala számára. Amadé – -másképen nem is hívhatták – a varjakat és kopár mezőket félig -lehunyt szemmel, bánatosan félrehajtott fejjel és bús -fütyörészéssel nézegette délutánonkint a nyeregből, a körmét -mindennap fényesítette és a kamáslija hófehér volt lábán, verseket -mondott magában, amelyeket itt-ott olvasott Childe Harold-ban vagy -az Anyégin-ben és a tekintete mindig oly elmélázó volt, mintha még -mindig egy kis osztrák színház nézőterén álldogálna és félvállal -hanyagul támaszkodik a páholyok mellvédjének, míg túlról, egy -páholy jobboldaláról olykor egy fehérkeztyüs <span class= -"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span> kéz -feléje irányítja a gyöngyházzal kirakott látócsövet. Esztendők -múltak el azóta és Amadé délutáni lovaglásaikor mindig úgy -helyezkedett a nyeregben, hogy az erdőszélről, egy bokor mögött -bármely pillanatban megfigyelhetné őt a nagyon fehér keztyük -tulajdonosnője. Egyszer talán, titokban, rejtőzködve átutazik a -tájon, a kovácsnál felesleges óvatosságból megerősítteti a hintó -kerekét és ezalatt kis sétát átutazik a tájon, a faluba, vagy az -erdei úton, ahová Amadé nyugdíjaztatása után csendesen -visszavonult. Vigyázni kell tehát a mozdulatokra és a beszédekre, -hisz a látcsöves hölgy egykor csupán a finomságokat szerette, halk -szavakat, álmodozó lépéseket, a zenében Mozartot és a költészetben -a helyet, ahol Lenszky sírhalmáról zeng a lant. S olyan előkelő -volt, mint egy főhercegasszony. A főhadnagy csak félóránkint kapott -pillantást a páholyból s mire vége volt az előadásnak, az elrobogó -fogatban a lámpások havas fénye egy pillanatra megmutatták a -jegesmedvebőrt, a főhadnagy szíve és kedve szerint lehorgaszthatta -a fejét, midőn a Piros almánál korsó sörét és kolbászát -elfogyasztotta.</p> -<p>Azelőtt, évekkel előbb kedvese volt az előkelő hölgy, ám a -végzet másképpen rendelkezett, szinte búcsu nélkül váltak el -egymástól, holott megszokták, hogy naponkint gyönyörködjenek egymás -hangjában, a Práterben, a titkosabb helyeken karonfogva sétáljanak -és nyaranta a fürdőhely játékasztalánál egymás mellett ültek, -kevesebbet figyelve a játékra, mint egymás hangjára, figyelnek -lélegzetvételre, <span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span> könyökük érintkezésére, – míg egy napon -a katonának önkénytelenül eszébe jutott, hogy az iskolában a -francia tanár sokszor oktatta a növendékeket, hogy hölgyeknek nem -illik terhükre lenni egy finom férfiúnak s elvonulni kell az útból, -midőn a hölgy tekintete úgy kívánja. „Még ha belehalok is!“ – -gondolta magában Amadé, midőn harmincesztendős korában -nyugdíjazását kérte, hogy végképp eltűnjön a dáma közeléből, akit -csaknem egy évtizedig szeretett. Kis ősi birtoka volt, folyócska -szelte át a réteket, a fákat többnyire nagyapja ültette és a -templomban külön padja volt, családi címerével. A fűzfák estefelé a -kert sötétjében úgy ölelkeztek, mint régi ismerősök, apja barátai, -anyja barátnői, a cinke reggelenkint éppen úgy füttyentgetett a -deres eperfán, mint gyermekkorában és a nagy cserépkályhákban a tél -hangjai – a sikság fölött futó szél mormogása, bükkfa-hasáboknak -recsegése és a láng piros lobogása mitsem változott, csupán a -karosszékből hiányzott Zurdoky Sámuel, aki gyermekkorában életre, -bölcseségre, francia szavakra tanította. Halkan és álmodozva ment -lovával estefelé a hóesésben, – valahol egy messzi nagy városban -most gyulladnak föl az ezernyi lángok, szánok és kocsik robognak az -utcák faburkolatán, rózsaszínű velencei tükre előtt ül a dáma és -púderrel takarja be a kis szarkalábakat halántékán, melyeket a -bánat helyezett el ott a katona emlékére.</p> -<p>Egy este, midőn lehajtott fejjel belovagolt udvarába, -<span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span> az ebédlőből szokatlan világosság -szüremlett ki a hóra. Izgatottan ugrott le a nyeregből.</p> -<p>– Vendég. Egy idegen nő, – mondta varjubajusza alatt a hajdu, -amíg a hátasló fejébe kapaszkodott.</p> -<p>Amadénak nagyot dobbant a szíve. Úgy érezte, hogy a téli estének -nagyon drága illata van, mintha ibolyaparfüm áradna egy hermelines -női bundából. Orrán át szívta a levegőt, mert a szájával kiáltani -szeretett volna. Ezüsttel kivert utazóbőröndök szaga, -havanna-szivar illata és az expresszvonat füstje csapódott arcába, -amint előre sietett: egyszer, télen együtt utazott a dámával -délre…</p> -<p>– Eljöttem, hogy lássam újra, Amadé! – mondta a hölgy az -ebédlő-asztal mellett, ahol eddig régi arcképalbumot forgatott.</p> -<p>A bundáját csupán széjjelnyitotta és az orosz sapka fején -fátyollal borítva, a balkezén fenn a keztyű, csupán a jobbja -meztelen, amelyen vakítótűzü gyémántok tündököltek. Amadé -térdreereszkedve csókolta meg a dáma kezét:</p> -<p>– Asszonyom, lenyugvó napom gyönyörű ragyogása ez az óra.</p> -<p>– Már két esztendeje, hogy nem látom. Az első évben nyugodt -voltam. Elment. Minden szerelem így szokott végződni. Mindig sok -férfi rajongott értem, körükben néha megfeledkeztem a maga bánatos -arcáról. Újabban azonban álmatlanság gyötör. Hiába mondom az -imádságomat esténkint, álom nem jő szememre, az operában a helyet -nézem, <span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span> ahol maga utoljára állt, néha -hátrafordulok hirtelen, hátha ott találom mögöttem…</p> -<p>– Asszonyom.</p> -<p>– A bálakon unatkozom, esténkint a tűzbe bámulok s arra -gondolok, hogy maga is valahol, messze a tűz előtt ül és a -parazsakat nézi. Hisz azt igérte, hogy sohasem hágy el, Amadé?</p> -<p>– Nagyon boldogtalan vagyok, asszonyom.</p> -<p>– Esküdött, a szívemre helyezve kezét, hogy mindig-mindig én -leszek az oltárképe, nélkülem már nem élhet és szívébe golyót küld, -ha egyszer elhagyom. Lám, semmi baja, Amadé. Még fiatalabb és -frissebb, mint az előtt. Bizonyosan nem gondol már reám soha.</p> -<p>– Sokat szenvedek, asszonyom.</p> -<p>– Emlékezik, midőn elhagytam, midőn elhagyott, egy kedves -jóbarátra tett szert váratlanul, a finom és előkelő francia urra, -aki magával esténkint a Piros almánál vacsorázott.</p> -<p>– Kedves, jó fiú volt.</p> -<p>– Én küldtem őt magának, hogy ne legyen egyedül. Én legalább -mindig tudtam, hogy mit csinál, mit gondol, kinek udvarol, óh, mert -nagyon féltékeny voltam.</p> -<p>– A francia úr a kedvese volt!</p> -<p>– Nem, Amadé, én senkit sem szerettem igazán, csak magát. És -most két év után újra eljöttem, hogy lássam, hogy a hangját -halljam… Örvendek, hogy nem váltotta be gyakori fenyegetését, az -öngyilkosságot. Örömömre szolgál, hogy egészséges, <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> -rózsaszínű az arca, fiatal cselédasszony fűti a kályhát és hímzések -vannak itt, amelyeket nem ismerek.</p> -<p>– Az anyáméi.</p> -<p>– Most láttam és megnyugodtam. Azt hiszem ismét fogok aludni -esti imádság után.</p> -<p>Az előkelő hölgy fölemelkedett helyéről, csendesen kivonta a -kezét a katona kezéből és bundáját összefogva, az ajtó felé -ment.</p> -<p>Amadé térdreállva nézett utána.</p> -<p>Az ajtó kinyílott, majd bezárult.</p> -<p>Egy perc mulva száncsörgés hallatszott az országúton a udvarház -előtt.</p> -<p>A katona a falról lekapott egy pisztolyt és habozás nélkül a -szívének irányította a csövet. Behúnyta a szemét, fölsóhajtott és -megnyomta a ravaszt.</p> -<p>A pisztoly csütörtököt mondott. Valaki levette róla a -gyutacsot.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Félix grófnő.</h2> -</div> -<p>– Ah, Istenem, csupán előkelő emberek érdemesek arra, hogy az -írók róluk írjanak! – sóhajtott útitársnőm Süvöltő és Buji között, -a Nyirség északi részében, ahol olyan mély a sár, hogy többnyire -ökrökkel vontatják az utazókocsit. Akkoriban azzal töltöttem a -napjaimat és esztendőimet, hogy szerte utazgattam az országban, -minden cél vagy különösebb elhatározás nélkül. Szerettem útszéli -fogadókban üldögélni és a vásárosok elbeszéléseit hallgatni, a -sarokban meghúzódva. Ismeretlen kis városokban sétálgatni délutáni -napban és örvendezni az unatkozó nők emberpillantásainak, amint -macskáik mellett gunnyasztottak az ablakban. Holdfényes éjjeleken -falvakon áthajtatni, a cinterem bádogteteje fénylik és leromlott -urasági lak húzódik meg a jegenyefák alatt, a ferde zsalugáteren -lámpafény szűrődik, egy elhagyatott öregúr tán francia könyvet -lapoz az ágyban. Ah, nyári búcsún <span class="pagenum"><a name= -"Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> a monostor körül lépkedni -alvó lányok és asszonyok között. És olykor csókot lopni idegen -házakban, mint a házalók lopják a szép gyermekeket.</p> -<p>Útitársnőm, akit a véletlen sodrott útamba, nevelőnő volt és a -nagykiterjedésü méltóságos Pazonyi-család szolgálatában állott. (A -családban mindig volt egy kamarás, de az rendesen nem törődött -falusi rokonaival.) A kisasszony esztendőről-esztendőre, sőt néha -havonkint változtatta tartózkodási helyét. Sok kisasszony volt a -Pazonyi-családban és mindegyiket meg kellett tanítani a szokásos -francia kifejezésekre, egy ábrándos dalra a zongorán vagy a nagy -mazúrra. Útitársnőm ennélfogva úgy megszokta az örökös utazgatást, -mint akár Sztrogoff Mihály. Olykor két-három nap alatt ért el egyik -faluból a másikba, ahol a megművelésre váró kisasszonyok -várakoztak. Nyugodtan aludt az útszéli csárdában, míg a pincében -tán ádáz bankóhamisítók üldögéltek a korhadt hordókon. „A Pazonyiak -kisasszonya!“ mondták a csendlegények, ha gyanus alakokra vadásztak -az országúton. Hány esztendős volt? Ki tudná? Az ügynökök -közvetlensége és fiatalos kedve játszadozott hervatag hajócskái -körül. Az arca kissé rezes volt, mint azoké a nőké, akik sportolnak -a szabadban, vagy titokban iszogatnak. A szeme azonban zöldesszürke -és igen előkelő volt, mint egy meglettebb angol hölgyé, aki éppen a -gyarmatokra utazik tisztán fia meglátogatására… Természetesen sok -mindenféléről <span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span> beszélt útközben, amíg olykor -elhallgatóan vigasztalan tekintetet vetett az utazóhintóból a -bánatos őszi tájra, ahol a nyári köd is lovagcsizmában jár a sár -miatt és a bokrok fölött rongyos köpenyegként izzik -kisértet-gazdája után. Majd sárgaborítékos könyvet vett elő és pár -percig olyan előkelően és szertartásosan tartotta a könyvet maga -előtt, megigazítván az indiai kendőt térdén, mint a varsói vonaton -az orosz földről hazatérő kokott, hogy muszka hercegnőnek nézzék a -galiciai tisztek. Dohányszínű ruhája és kerek kis kalapja volt, egy -arany fácántollal és kutyabőrből való hajtókeztyűk a kezén. -Bizonyos volt ostor- és az útifölszerelésben, amellyel a kíváncsi -parasztlegényeket elhessegeti az ablak elől, miközben vetkőzik.</p> -<p>– Mily kár, hogy kiveszőben vannak az előkelő emberek! – -sóhajtotta, bezárta a könyvet, amely navarrai Margitról szólt. – -Amint a nemes dámvadak, a fejedelmi bölények, gimszarvasok és a -kócsagmadarak kiveszőfélben vannak, úgy tünnek el a földről az -igazi előkelő urak. Gondoljunk csak hazánk történetében Nagy -Lajosra vagy Rezső trónörökösre… Én láttam őt… Medvevadászaton… Ah, -Csernyiczky Félix még akkor az udvarnál szolgált, nem pedig a -méltóságos rongyos Péri-Pazonyi familiánál. Engedelmével, uram, -nincs elzüllöttebb náció, mint az elszegényedett magyar -középosztály. Csernyiczkyak ellenben grófok voltak egykor lengyel -földön, és én titokban Félix grófnőnek írom magamat naplómban. -<span class="pagenum"><a name="Page_212" id= -"Page_212">-212-</a></span></p> -<p>– Csernyiczky? – kérdeztem bágyadtan, hogy résztvegyek a -társalgásban.</p> -<p>Útitársnőm színésznőies mozdulattal kopogott néhányszor mutató- -és középső-ujjával a térdén.</p> -<p>– Igen, – mondta szemlesütve. – Mi már nagyon régen ismerjük -egymást. Több, mint húsz esztendeje. Ő engem kezdettől fogva Félix -grófnőnek nevezett. Azt hiszem, meg is esküdtünk titkon egy -búcsújáró helyen a szent barátnál. Sajnos, Csernyiczky jobban -szereti a bort és a dáridót, mint a rendes életet. Az ősei, a -várgrófok évszázadokig mindig mulattak és az első éjszaka jogával -éltek. Az ősök bűnei miatt nem is lehettünk mi egymásé… Ő nevelő a -Pazonyi-család szolgálatában, amint én nevelőnő vagyok. Csupán egy -fedél alatt lehetünk egyszerre. Vagy én szököm el, vagy -Csernyiczky…</p> -<p>– Csernyiczky, – mormogtam és sok varjút láttam egy erdőcske -ritkuló fáin, amely úgy tünt föl az alkonyatban, mint egy angol -rézkarc. Bizonyosan ott lakik a nyírségi varjukirály.</p> -<p>Útitársnőm mereven rám nézett és kiszámított lassúsággal -mondta:</p> -<p>– Ő már három embert ölt meg párbajban.</p> -<p>Ah, a varjakról egy csöndes kertiház jutott az eszembe, ahol a -szélben jegenyék hintáztak és egykor ott laktam egy korai őszön és -női arckép volt az éjjeli szekrényen. Vajjon mit csinál most annak -a fotografiának a mása?</p> -<p>– Igen, – feleltem. – Csernyiczky… <span class= -"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span></p> -<p>Útitársnőm az állát a tenyerébe hajtotta, amint ezt valahol a -színpadon látta, – talán egy kis városban, valahol Galiciában, ahol -tisztné volt és a vándortársulat az Arany-elefántban játszotta -Sardou szalondarabját…</p> -<p>– Az élet telve van megfejthetetlen talányokkal. Némely ember -akkor is boldog, ha egész nap egyebet sem tesz, mint a -boldogtalanságát kovácsolja. Mások pedig már csak sírva tudnak -elaludni esténkint, jó mélyen belefúrni a fejet a párnába és -zokogni, mint egy megvert gyermek. Mily bölcs dolog a természettől, -hogy a síróknak könnyü, csendes álmot küld, amely fölüdíti arcukat -és fényesíti szemüket, mintha a babajavítóban lett volna összetört -testünk az éjszakára. Én például néha azért sírok esténkint, hogy -másnap jókedvem legyen. Bizonyos nőknek az esti sírás olyan, mint a -hasis… Ah, mikor jól, szabályszerüen, előírás szerint bőgött az -ember, azt hiszi, hogy ezzel eleget tett minden kötelességének. -Lám, Csernyiczky más fajta. Ő esténkint a pohár mellett szeret -tartózkodni és mindenféle neveket irkál az asztal lapjára. Bizonyos -betűket nagyszerüen tud lerajzolni, kitünő lovas és a hadiiskolában -a legjobb matematikus volt. A Pazonyi-ifjak úgy beszélik a -franciát, mint a nagykövetek. Mindenre megtanítja Csernyiczky a -fiúkat. Uram, még borotválkozni is maguk szoktak a fiúk, mert ez -megtakarítás. Csernyiczky, miután a hadsereget elhagyta, egy -grófkisasszony udvarmestere volt. A grófnő naplót írt minden estve -és mindig <span class="pagenum"><a name="Page_214" id= -"Page_214">-214-</a></span> beleírta, hogy mit mondott Csernyiczky. -Csernyiczky évekig, amíg lélekjelenléte bírta, mindig vigyázott, -hogy új hazugságaival föl ne döntse régi hazugságait. A grófnő nem -szándékozott férjhezmenni és az volt a terve, hogy három -agglegénybátyjának áldozza föl a jóságát, az ápolást, a gondját. És -közben mindig Csernyiczkyre gondolt…</p> -<p>Utitársnőm szenvedélyes büszkeséggel mosolygott, mint régi -udvartartásairól beszél egy elűzött királynő.</p> -<p>– Oly finom volt, mint a hársfa apró tavaszi levele és a kék -erek kezén oly gyöngédek, mint a svájci havasok között a mélyen -kéklő hegyi folyók. A legidősebb bátyja Angliába ment rókára -vadászni és a boldogult velszi herceg hagyatékából megszerezte azt -a száz palack magyar bort, amelyet Rezső királyfi küldött egykor -barátjának. A borok különös üvegekbe voltak zárva és hiteles -jegyzőkönyv kísérte a drága szállítmányt új lakhelyére, a finom és -gyönge grófnő pincéjébe. E borok felügyelete a ház legbizalmasabb -szolgájának Csernyiczkynek teendője volt. A grófnő naponta két -pohár bort ivott, mert a háziorvos ezt tanácsolta. És mint mindent, -a borivást is naplójába írta a drága teremtés. Egy napon, sokkal -előbb, mint ez lehetséges lett volna, Csernyiczky azt jelentette, -hogy elfogyott a századik palack is a velszi herceg borából.</p> -<p>A grófnő visszavonult szobájába, fölütötte naplóját, pohárral -mértéket vett és kiderítette, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> tíz üvegnél több nem -fogyhatott el a nevezetes borból. Hová lett a hiányzó kilencven -üveg bor?</p> -<p>Mielőtt a vizsgálat megindult volna, Csernyiczky mindent -bevallott a grófnőnek. Ő maga itta meg a grófnő gyógyszerét.</p> -<p>És bár közben többször eladott lovakat és teheneket az -uradalomból, anélkül, hogy valakinek elszámolt volna, a velszi -herceg borait nem bocsátotta meg a grófnő. Csernyiczkynek távoznia -kellett. Lám, végzetes szenvedélye nélkül még boldog lehetett volna -szegény!</p> -<p>Utitársnőm őszinte könnyekre fakadt.</p> -<p>Falun hajtottunk keresztül, ahol derékig érő víz folyt az utcán. -Árvíz maradványa. Csónakost hívtam és egy ottlakó rokonomhoz -készülődtem estére.</p> -<p>Utitársnőm elgondolkozva nézte készülődésemet.</p> -<p>– Most táncmester a rongyos Péri-Pazonyiaknál, néhány hitvány -palackbor miatt, – mondta és megrázta a kezem, mint az amerikai -nők. <span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>Jeromos bátyám.</h2> -</div> -<p>– Ne legyünk rosszak, – mondta egykor anyai nagybátyám, aki némi -részben nevelt, miután célbalőni és sétapálcákat gyűjteni -segítettem.</p> -<p>Olyan fürtös, álmatag feje volt, mint a tiszt urak -miniatür-képein láthatók, akik Napoleont Oroszországba kísérték és -a medaillont ünnepélyesen az otthon hagyott kedves, vagy feleség -nyakába akasztották. Jeromosnak hívták és olyan halkan örült, mint -egy októbervégi délután. Fiatal korában a gárdánál is szolgált, – -minden Csáky szeretne a gárdánál szolgálni, – párbajban egynehány -embert agyonlőtt, vitőrrel kiemelték a balszemét és fekete -selyemkendőt hordott fején, a körme mindig rózsaszínü volt, -titokban, éjszaka, naplót írt, flótázott a kerti házban vagy nagyon -erős borokat ivott bizonyos évfordulókon, amelyeket előre -megjelzett a kalendáriumban, ilyenkor valamennyi pisztolyát -fölporozta, megcsókolgatta az imakönyvét, végrendeletet írt német -nyelven, aztán egyet kacagott és <span class="pagenum"><a name= -"Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> lefeküdt aludni. Ám -legtöbbször mégis csak az ebédlőasztal vége felé üldögélt, hátat -fordítva a kántornak és a papnak – tíz esztendeig, amíg falun -laktunk, – a balkezébe hajtotta a fejét és unottan hallgatta a -körülötte zajló beszédet. Sötét szeme olyan fáradtan feküdt az -aranykeretes üveg alatt, mintha több év óta egyhuzamban éjszakázna. -Nagyon keveset beszélt és a nők közül csupán hugát, anyámat -tisztelte.</p> -<p>Ha nők is ültek az asztalnál, Jeromos a kántorral beszélgetett, -akit mindenkinél jobban becézett, mert a kántor a boritalt -szerette. Kedvelője volt a szép fehérnemünek, ingeit Pestre küldte -mosatni és a kerti házban egy barna szentkép volt, amely előtt -buzgón imádkozott névnapján. Kis térdeplője volt, régi rózsafüzér a -zsebében és oly megvetőleg beszélt az életről, halálról, mintha ő -maga tulajdonképpen részese sem volna az emberi sorsnak. Bizonyos -évi jövedelme volt, amelyet mérnöki pontossággal fölosztott és -halála után jegyzeteket találtam, midőn több hónappal előre -kijelölte azon napokat, midőn pénzt ád a cigányoknak, miután azok -kedves dalait eljátszák, a Valse de Moscou évente többször -fölhangzott a kerti házban, oly ünnepélyességgel, mintha halotti -misét mondanának valahol.</p> -<p>A cigányok frakkban muzsikálnak, – régi frakkokban a Jeromos -ruhatárából, – a prímás komolyan, szinte meghatottan álldogált a -banda előtt és az öreg kontrás ilyenkor soha se merészelt -vakarózni, amit egyébként szeretett. A nagybőgős, miután -<span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span> olyan fekete volt, mint a szurok, a -falnak fordítva húzogatta vonóját és a cimbalmos gyakran a -levegőben felejtette a verőket, nagybátyám, Jeromos komolyan, -sápadtan, falfehéren ült egy mély karosszékben, a lábát keresztbe -vetette, a szemét lehunyta, oly mozdulatlan volt, mint egy halott. -A primásnak borítékba zárva adta át a honoráriumot a délutáni -muzsikálásért, nagy sétákat szokott tenni a folyóparton, -meg-megállott és oly figyelmesen nézte a Tisza kanyarodását, mintha -először látta volna. Majd tüzoltásban vett részt és öreg -parasztnőket hurcolt ki a vállán égő házakból. Télen megfürdött a -befagyott folyóban és volt egy kedvenc kutyája, egy utálatos -buldogg, amely mindenkit lehúzott és Jeromos olykor óraszámra -üldögélt a nagy fa alatt Grób társaságában, szabályos időközökben -megsímogatta a kutya nagy fejét és néha csaknem könnybeborult -szemmel nézett rá, mint egyetlen barátjára.</p> -<p>Egy napon levelet hozott Jeromosnak a pirosnadrágos -postás-legény, holott a Deutscher Sport-on kívül más ujságot nem -olvasott. Aranymetszésü, lilaszínü pecsétes levél volt, külső -országból jött, – a francia regényekben a grófnők leveleznek ily -papiroson. Jeromos bezárkózott a kerti házba és alkonyatig csupán -buldoggjával foglalkozott. Majd a pisztolyokat próbálta ki a nagy -kert hátuljában, egy ártatlan, pihenőre térő szarkát repülése -közben széjjellőtt, nagy, fehér kezével gondosan, tisztán -visszahelyezte tokjukba a fegyvereket és könnyedén <span class= -"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span> intett -nekem, aki az őszi estét bámultam az üveges verandáról.</p> -<p>– Jőjjön hozzám teázni, öcsém! – mondta kimért udvariassággal. – -Befűtjük az orosz katlant.</p> -<p>Ilyesmi nagy ünnepség volt, valódi muszka szamovárja volt -Jeromosnak és midőn annak pöfögését hallgatta, véleménye szerint -szép ifjúsága álomképei tünedeztek föl a kerti házban. Követségnél -szolgál, expressz-vonatokon utazik és nagyvilági nők fehér válla -mögött fénylik egyenruhája, a hölgyek hajszíne párisi, fodros, -vöröses, szőke és finom, mint a sampányer színe, az illat a -ruhájukban, kastélyok és előkelő estélyek különös illata, cipőjük -csaknem gyöngédebb, mint keztyűjük és hímzett zsebkendőcskéjét -mindig elejti valaki, midőn a teafőző zúgni kezd és az erkélyen -elrejtett zenekar régi keringőt játszik.</p> -<p>– Elutazom innen! – mondta Jeromos hideg és eltökélt arccal, -mintha veszedelmes párbajra indulna korán reggel.</p> -<p>Elnyújtózott a karosszékbe, csendesen szivarozott, olykor a -füstbe bámult:</p> -<p>– Csak anyádat sajnálom! – mondta a szivarjának.</p> -<p>Kiöntötte a teát, a szemembe nézett, mint még sohasem.</p> -<p>– Hány esztendős vagy?</p> -<p>– Tizenhat.</p> -<p>Gondolkozott, a lakktopánja orrát szemlélte. <span class= -"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span></p> -<p>– Jó kor, – felelt foghegyről. – Én már javában férfi voltam -akkor. Remélem, te is férfi vagy… Tehát én ma éjszaka elutazom -innen…</p> -<p>Eddig lassan, kimérten beszélt, mint az előkelő urak a -színpadon, de rajta csípte magát s igyekezett természetes -lenni.</p> -<p>– Nézd, kedves unokaöcsém, egy nőtől kaptam ma levelet. Azt -írja, hogy már többé nem szeret, férjhez megy, küldjem vissza az -emlékeket, amelyeket tőle kaptam, arcképét, imádságos könyvét… -Bolondságot, harisnyakötőt. Egy falevelet. Egy hervadt virágot. -Mindent, ami eddig vagyonomban volt. Én visszaküldöm.</p> -<p>Éppen olyan unottan bámultam, mint Jeromos bátyám szokott:</p> -<p>– Azt hiszem, néha előfordul ilyesmi.</p> -<p>– Előfordul, – felelt hirtelen keserűséggel Jeromos és a hangja -megremegett. – Csakhogy nekem nincs elég erőm. Végezd te el -helyettem.</p> -<p>Barna fadoboz állott az asztalon. Talán rózsafából készítették. -Egy barna és semmitmondó női arckép került elsőnek a doboz -fenekére. Az arcképre ennyi volt írva: „Mary. Karácsony.“ Később -egy ezüstcsattos kis biblia, – a Jeromos párnája alól. Aztán egy -kis velencei legyező a vasszekrényből. Selyem harisnyakötő.</p> -<p>Nagybátyám lehunyta a szemét.</p> -<p>– Siess, vidd magad a városba, a postára.</p> -<p>Az arcán hirtelen könnyek futottak végig. <span class= -"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span></p> -<p>– A címet már fölírtam a ládácskára.</p> -<p>Jeromos az ablakhoz állott, amíg a kerti házból eltávoztam.</p> -<p>Éjjel pisztoly durrant az udvaron. Máskor is szokott nagybátyám -lövöldözni, tehát a fal felé fordultunk álmunkban. Reggel azonban -Jeromos nem ébredt föl többé. Pontosan a szíve közepébe lőtt.</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>TARTALOM.</h2> -</div> -<ul class="TOC"> -<li>Púder <span class="ralign"><a href="#Page_7">7</a></span></li> -<li>Az átszúrt szív szerenádja <span class="ralign"><a href= -"#Page_15">15</a></span></li> -<li>A fehérkutyás dáma <span class="ralign"><a href= -"#Page_23">23</a></span></li> -<li>Kisvárosi álmok hőse <span class="ralign"><a href= -"#Page_31">31</a></span></li> -<li>Szentanyám <span class="ralign"><a href= -"#Page_37">37</a></span></li> -<li>A hóember szeretője <span class="ralign"><a href= -"#Page_43">43</a></span></li> -<li>Mitskei és Matskási <span class="ralign"><a href= -"#Page_51">51</a></span></li> -<li>Reggeli imádság <span class="ralign"><a href= -"#Page_57">57</a></span></li> -<li>Falusi éjtszakák <span class="ralign"><a href= -"#Page_67">67</a></span></li> -<li>Árnyékból szőtt vendég <span class="ralign"><a href= -"#Page_75">75</a></span></li> -<li>A kéményseprő <span class="ralign"><a href= -"#Page_83">83</a></span></li> -<li>A kártyások <span class="ralign"><a href= -"#Page_93">93</a></span></li> -<li>Régi templom Tabánban <span class="ralign"><a href= -"#Page_101">101</a></span></li> -<li>Minden órának virágát <span class="ralign"><a href= -"#Page_107">107</a></span></li> -<li>Souvenir, – Pesth <span class="ralign"><a href= -"#Page_113">113</a></span></li> -<li>Kornél regényei <span class="ralign"><a href= -"#Page_123">123</a></span></li> -<li>Szilvafa hamva <span class="ralign"><a href= -"#Page_129">129</a></span></li> -<li>A hőstett <span class="ralign"><a href= -"#Page_135">135</a></span></li> -<li>Nagybotos Viola <span class="ralign"><a href= -"#Page_141">141</a></span></li> -<li>Márciusné délutánja <span class="ralign"><a href= -"#Page_147">147</a></span></li> -<li>A kapcabetyár <span class="ralign"><a href= -"#Page_155">155</a></span></li> -<li>Klaránsz utazása <span class="ralign"><a href= -"#Page_163">163</a></span></li> -<li>Dombey <span class="ralign"><a href= -"#Page_171">171</a></span></li> -<li>Budai este <span class="ralign"><a href= -"#Page_177">177</a></span></li> -<li>Borbála <span class="ralign"><a href= -"#Page_185">185</a></span></li> -<li>A kártya nem hazudik <span class="ralign"><a href= -"#Page_195">195</a></span></li> -<li>Amadé téli lovaglása <span class="ralign"><a href= -"#Page_203">203</a></span></li> -<li>Félix grófnő <span class="ralign"><a href= -"#Page_209">209</a></span></li> -<li>Jeromos bátyám <span class="ralign"><a href= -"#Page_217">217</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>PUDER</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> |