diff options
Diffstat (limited to 'old/68945-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/68945-0.txt | 3941 |
1 files changed, 0 insertions, 3941 deletions
diff --git a/old/68945-0.txt b/old/68945-0.txt deleted file mode 100644 index 945c000..0000000 --- a/old/68945-0.txt +++ /dev/null @@ -1,3941 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Pesti album, by Gyula Krúdy - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Pesti album - Krúdy Gyula feljegyzései és elbeszélései - -Author: Gyula Krúdy - -Release Date: September 9, 2022 [eBook #68945] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK PESTI ALBUM *** - - -PESTI ALBUM - -KRÚDY GYULA - -FELJEGYZÉSEI ÉS ELBESZÉLÉSEI - -BUDAPEST, 1919 - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA - -KIADÁSA - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - - - -PEST. - -Budapestről az utazási könyvek azt írják, hogy gyönyörű ifjú hajadon a -vén Duna partjain és tavasszal ibolyaszaga van a városnak, mint a pesti -korzó hölgyeinek; őszidőben Buda adja meg a város tónusát, lehulló -vadgesztenyék kopognak a bástyasétányon, a vidékies csöndben -áthallatszik a túlsó partról a kioszkbeli katonabanda muzsikája, az ősz -és Buda egy anyától születtek. - -Húsz év előtt jöttem a városba, mint a Dumas regényéből való ifjú, egy -tallérral és mérhetetlen ambícióval, mint a tizenhatesztendős emberek -szokták. A vonat hajnalban érkezett és Rákoson, a koraőszi levegőben már -érezni lehetett Budapest szagát. Akkoriban a gyárkémények és a -zöldségeskofák gondoskodtak a város odőrjéről. Lóvasút ment a -Kerepesi-úton és olyan vénséges vén kocsisok hajtották az öreg lovakat, -hogy szinte azt hihette az ember, mindig őszi dér van Pesten. A tülök -olykor megszólalt, mint egy régi német városkában és a Váci utcát sör- -és virstliszaggal látta el a régi Korona-vendéglő. Az «Uhr»-ban régimódi -ruházatú boltosok üldögéltek esténkint és a Párisi-utcában -hatvanesztendős masamód-kisasszonyok díszítették a kalapokat. Ah, mily -vén város volt akkor Budapest! Sneider kisasszony volt benne a legszebb -hölgy. - -Sneider Fáni az egykori Kalap-utcában lakott és reggeltőlestig a -tükörben nézegette magát. Olyan szőke haja volt, mint a borbélyműhely -ablakában a párisi viaszfigurának, – «párisi szőke», mondták egykor a -műértők a vörhenyeges hajra, – arca fehér és piros és szeme olyan kék, -mint Bécs alatt a Duna. Első kedvesem: szerelmem, nagyvilági ismerősöm, -pártfogóm és nevelőnőm volt Sneider kisasszony. Kis szobám volt, -amelynek ablaka alatt az udvaron ecetfa virágzott tavasszal, vasból való -kút állott szalmába göngyölve télen, amelynek vízihúzója úgy nyikorgott, -mintha egy dalos, nagyon öreg ember egymagában nótázgatna valahol. A -bútoroknak olyan kifelé görbülő lábuk volt, mint a mopszli kutyának és -horgolt terítő volt vetve minden lehetetlen helyre. Vasárnaponkint egy -régi óra zenélt az ebédlőben és a könyvespolcon pirosba és aranyba kötve -Kisfaludy regéi foglaltak helyet. Sneider kisasszony rózsaszínű fába -ékelt tükröt tartott a kezében és szerelmes volt egy fehérköpenyeges -tisztbe, aki Milanóban feküdt. A könyvek és a regények a huszas és -harmincas esztendőket – a mult században – már régen letárgyalták, de -húsz év előtt a Kalap-utcában még biztosan föl lehetett találni egyes -öreg gavallérokon a Napoleon-kori kék frakkot. Mintha ötven esztendővel -később járnának az órák és Sneider kisasszony elmerengve nézett a -szemembe. - -– Nem akarna katona lenni? Költő és katona egy személyben? - -Mindig orgonaszaga volt a ruhájának, naplót írt és bő, virágos -szoknyában ment vasárnaponkint a templomba. Mise után különböző Frédi és -Henry nagybácsik, valamint nagynénik, akiket Züzánnak és Rozinak -neveztek, jönnek látogatóba; délután egy tisztúr ócska vaffenrokkban és -bőszárú csizmában, amilyenben a vidéki színpadon játszanak. A tisztúrnak -néha fél óráig kell várakozni a kis szalon százszor látott -gömbölyűkeretű fotográfiái és albumkönyvei társaságában, amíg Sneider -kisasszony a toálettel elkészült. Mindig porcellán volt az arca, aprókat -lépett, legyező volt a kezében, gyönyörűeket sóhajtott és azt a rövid -negyedórácskát, amely a petróleum-lámpás felgyújtásának idejét a -délutánban a nappaltól áthidalta, épen úgy csókolódzással és -kézfogással, halk esküvésekkel és a kis fejnek a férfivállon való -elhelyezésével töltötte, mint a mult század elején minden valamire való -kisasszony, aki Himfyt vagy Byront olvasta. - -Mintha az egész életnek nem lett volna egyéb célja az egykori -Belvárosban, mint a vasárnapi délután! A régi házak furcsa szobáiban a -pillangós, fehér függönyök mögé lágyan szállott be az esthomály és a -görbelábú székek, amelyek illedelmes távolságban állongnak egymástól, a -délután józanságában, láthatatlan kerekeken közel gurulnak egymáshoz. Az -utcákon – a girbe-gurbákon – litániáról ballagnak haza a kifli-formájú -öregasszonyok és vén bibliai kezdőbetűkhöz hasonló férfiak, – az ablakok -vaskosara mögött egy pillanatra megelevenednek az üvegre ragasztott -színes rajzok, mint rózsaszínű színpadon felszalad a kárpit. Kis -vadászkastély áll valahol és a koszorúalakú erdőből mélabúsan hangzik a -vadászkürt… Régi német városkában külföldre marsirozik a század, a banda -szól, a katonák kabátja fehér és a dobos a levegőbe dobja a dobverőt… -Vagy tavaszi majális van és gyöngyvirág szaga van az erdőnek, a lövészek -valcert táncolnak a városka hölgyeivel, a polgári zenekar -fáradhatatlanul fujja a Klapka-indulót. - -Sneider kisasszony ilyenkor mindig fiatal hölgy volt és Henryval egy -kényelmes postakocsiban ülve, utazott Velence felé, ahol a tenger -kéklik. - -Fiatalembert nem lehetett látni Pesten az időben és Podmaniczky -Frigyesnek fehér szakálla és piros szegfűje jelentette a nagyvilági -látszatot a városban. A Belváros kanyargós sikátoraiban német cégéreket -zörgetett a szél és bízvást várhattam a peleskei nótáriust, hogy -előpenderül valamely utcasarkon, – mintha a híres jegyző óta mitsem -változott volna a város. A belvárosi patricius-családok tüntetőleg -ragaszkodtak németségükhöz, a magyar ujságokat csak a jogászok olvasták -a kávéházban, majd lármázni jártak a Múzeum-kertbe. A hazafiság furcsa, -szinte humorisztikus alakban mutatkozott a városban, a cilinder mellett -ugyan már nem hordtak kakastollat, de az ifjúság vezére még mindig Szücs -párti volt. A pesti polgárok mulattak a jogászok heccein. A merőben -érzéketlen lakosságú nagykörúton, ahol még csontvázként, kihaltan, -soványan állongtak a mai paloták, egy cipésznek volt a legszebb -kirakata, mert este három lámpa világította, a mai elegáns ügynököknek -az ősapjai jártak itt csizmában és magyar nadrágban; a -Koronaherceg-utcában harminc forint volt a legdrágább kalap és az öreg -Kleh István volt a legzseniálisabb takarékpénztári igazgató a városban. - -Ah, mily csöndes és öreg volt ez a város húsz év előtt! A plakátokat -betiltotta a rendőrség, ha dekoltált színházi hölgyet ábrázolt, a -csirkefogók és a színészek tarka nadrágban jártak, a nőnöveldék és elemi -iskolák százesztendős házakban voltak elhelyezve, ahol a víz befolyt a -tetőn és az utcákon nem lehetett közlekedni, mert mindig köveztek – s -évekig ezen csodálkoztam leginkább a városban. - -Lehet, hogy a vándormadárként szálló esztendők teszik, hogy manapság már -alig látni öreg embert Pesten, mert hisz azok a régi öregek, akik -mogorván és gyanakodva fogadták egykor Pest beözönlő új lakosságát, -elmultak. A boltosok, akik a vidékire utaztak az utcákon, – az ügyvédek -és ügynökök, akik kancsal tekintettel furakodtak az új lakosság soraiba, -értéktelen részvényekkel, rosszhiszemű üzletekkel tépázván meg a vidéken -már amúgy is tönkrement új pestieket, – a rossz nők, akik a vidéki -plébánost az ablakukba ültették csibukozni, – éjjeli kávéházak -veszedelmes söpredéke, amely még az ötvenes esztendők iskolája szerint -gyakorolta a «parasztfogdosást» a játékos asztalnál, a mulatóhely -pezsgőjénél vagy a táncosnők szoknyája mögé rejtőzve – megöregedtek, -elmúltak, ordináré hangjuk többé nem veri fel a kávéházak csendjét. Ma -sem jobbak az efféle emberek Pesten, de fiatalabbak, tehát -gusztusosabbak. Mily humoros tünemény lehetne egy nyolcvanas évekbeli -váci-utcai gavallér manapság! - -Először a körútakon kezdték, – ahol Klondyke ifjai telepedtek meg a -kávéházakban, hol felhangzott az első angol szó és a legelső Amerikát -járt szélhámos kibontotta a csillagos lobogót: le a bajusszal! - -Mintha csupán a férfiak bajusz- és szakállviselete akadályozta volna a -várost fejlődésében! A borbélyok megfenték a késeket és a város -egyszerre nőni, fiatalodni, emelkedni kezdett. Új, amerikai, angolos -szokások honosodnak az angol-szász divattal, a lóversenyezés sportja az -öreg belvárosi kávéházakba szorul, ahová a jockeyk járnak inni és -billiárdozni, a Körúton, mint rohanva vágtató lovas-csapat éles -trombitaharsogása zendül végig a testedzési sportok hangja. A közelgő -huszárcsapatot még eltakarja a távolság és a por, de a csákók már -kicsillannak, jön a sportok legmámorítóbbja, a futball. - -A nyolcvanas évek görnyedthátú dandyfigurája, a Hatvani-utca sarkán -életunalommal kacérkodó, émelygősen előkelősdi fiatalembere után -egyszerre angolos ruházatú, tisztára borotvált, szélesedő vállú -fiatalemberek tünedeznek fel a városban. A rövid dupla gallérviselet -előnyösen domborítja ki a nyakizmokat, minden utcasarkon fogorvos -akasztja ki a tábláját, mert a helyes és jó táplálkozáshoz ép fogak -szükségeltetnek. Az ifjú bízva-bízók külföldre járnak tanulni, nagyszerű -utcai lapok keletkeznek, amelyek felrázzák a pestieket tunya, -érdeklődésnélküli életükből. Párisi kirakatok támadnak addig néptelen -utcákon és süvítve száguld az automobil a bámészkodó bérkocsik között. -Egyszerre az ifjúság lett az úr a városban, ahol száz esztendeig -vénséges vén belvárosi polgárok igazgatták a dolgok rendjét. A bakter -többé nem mer éjjel kiállani a ragyogó lámpák alatt és a -kakaskukorékolás helyett a sport-csapat kapitányának éles füttye kelti -fel vasárnap reggel a diákokat és fiatal munkásokat. Edison filmjein -berregve érkeznek el a város számtalan színpadára külföldi országok -jeles szokásai, csodaszép utazások és gőzhajók kolosszus alakja tíz -lépésnyire ring az oceánon. A Pacific-vonat gőzösei rohannak, majd a -Niagara zuhog. A tíz éves fiú egy este megjárta az oceánt. Kár, hogy -ízléstelen kalmárok az amerikai zseni találmányából ostoba és undorító -színházasdit fúrtak-faragtak, ami ismét hosszú időre visszaveti a pesti -ízlést. - -Bár késő őszre jár az idő, gyönyörködve kell végigmenni Budapesten ma -mindenkinek. Öreg emberek mogorva és penész-szagú városából, ahol -legfeljebb a sváb falukra emlékeztető búcsúk kintornája képviselte a -mozgalmas nagyvilágot, csillogva és diadalmasan épült fel az ifjúság -városa. Fiatal kalapácsok csengése, lelkes férfiak okos akarata és -serény munkáskarok acélgéppontosságú munkája zeng vissza az elmult -évtizedekből. Nappal mindig építettek, palotákra tornyot a nap felé és -éjszaka mintha temettek volna, – végtelen sora a temető-kocsiknak hordta -ki a korhadt anyagot a városból, öreg emberek és öreg házak, régi utcák -és szokások tetemeit. - -Kár, hogy e gyönyörű városban, ahol télen is gyakran ragyog tavasz napja -a paloták felett, a csinos emberek és a legszebb nők városában, – az -asszonyok szemében napkeleti sűrű éjszaka tündöklik, míg ruházatukból -francia ízlés parfömje árad, a férfiak elszántak, de kissé darabosak, -mint akik nemrégen mosták le az aranyásás sarát kezükről – a szívek és -elmék finomodása hátrányban maradt a csengő üllők munkájánál. - -A szívek itt oly szomorúak! - - - - -A VÖRÖS POSTAKOCSI UTASAI. - -Egyszer Alvinci Eduárd császári és királyi kamarás különös, kísérteties -és hosszabb időre gondolkozásos estvét töltött régi barátnője, madame -Louise házában. - -A kis belvárosi palota földszintjén kényelmes szobát bérelt Alvinci egy -negyedszázad óta. «_Korunk hőse_», – mint élete delén gyakran nevezték a -híres férfiút a hirlapírók és szerencsejátékosok: oly babonás volt, mint -egy indiai áldozár. Ötezer esztendős bálványok, Buddha szobrocskái és -messze napkeletről való szent tárgyak voltak körülötte a régi -szerelmi-szobában. A Louise asszony palotája fenntartásához más előkelő -öregurak módjára némi segítséggel járult Alvinci, csinos bérösszeget -fizetvén a szobáért, ahol évenként néhányszor megjelent, hogy a mult -idők karcsú frakkjain, rózsaszínű arcú hercegein, rókavadászain, eltünt -lovagjain elgondolkozzék. (Néha egy-egy hölgyismerőse is megzavarta -ábrándjaiban; Alvinci ezért a belvárosi házba mindig frakkba öltözötten -lépett be és sohasem mulasztotta el parfőmmel behinteni a kabátja -selyembélését. A hölgyek olykor a jelen idő boldogságait, ifjonti -örömeit hirdették mosolyukkal és szavukkal, Alvinci ellenben komolyan, -meggondoltan ült karosszékében; nagy fekete szivarját olyan óvatosan és -figyelmesen szívta, mintha a szivarozás volna már minden öröm életében; -és ahány pohár vizet megízlelt, ugyanannyi aranyat helyezett a -vizestálcára. Kezet csókolt a fehérkeztyűnek, vagy a kócsagtollnak, vagy -az elbájoló kis cipőnek, – amennyit a nőkből hatvannégy éves korában -érdemesnek tartott szemügyre venni, – aztán lassú léptekkel, felgyűrt -kabátgallérral klubjába ment estebédjét elkölteni (nem egyszer az -elfogyasztandó ó-bort is a kabátja zsebében hozván). - -Ekkor tavasz-est volt és Alvinci, mielőtt Louise asszony palotájába -betért volna, kis sétát tett a városban. Szakállas, alig deresedő -tatáros fejét most is megnézték a nők a Váci-utcában és a Dunaparton; s -amint elsuhantak mellette, egynémelyik fátyola, kalapkája, mozdulata, -fejtartása, szeme, mosolya azt a gondolatot ébresztette Alvinciben, hogy -ezek ismerősei, akik fiatalkorában együtt utaztak vele a vörös -postakocsin. Ám azóta megkomolyodtak, a templomot látogatják, a -muzsikában a klasszikus zene kedvelői lettek és a vigadói álorcás-bált -erkölcstelen mulatságnak mondják, – mint ahogy a nők többnyire öreg -szüleikre, vagy serdületlen gyermekeikre gondolnak, amint elhagyták az -ifjúság titokzatos kis utcait és szívdobogásuk megszünt. - -Alvinci unottan hallotta a szokásos megjegyzéseket a háta mögött, amint -hatvannégy éves koráig ezt megszokta: - -– Mint a valóságos ördög, oly csúf – mondta egy haragos szájú asszony a -barátnőjének. - -– A legszebb férfi Magyarországon – súgta egy belvárosi kisasszony az -édesanyjának. - -Alvinci sohasem fordult meg, bármilyen megjegyzést mondtak a füle -hallatára, okos ember nem kíváncsi. Alvinci pedig a legokosabb ember -volt Pesten. Most pedig azon gondolkozott, hogy nemsokára meg fog halni. -A homályba borult budai hegyek nagy messzeségből látszódtak, mintha -tegnap óta eltávolodtak volna a Duna partjairól. Szinte mendegélni -látszottak a hegyek a tavasz-estben, mint széles vállú vándorlegények. A -folyó hidegen, idegenkedve ment medrében és elbujni látszott a partokon -leskelődő lámpások előtt, – a Margitszigetnél kezdődik már a másvilág, -ahová komolyan és megfontoltan kell megérkezni. - -Alvinci olyan hidegnek érezte a szívét, mintha jeges hallotti-kezek -szorongatnák, könnyedén elszédül, «mindig gondoltam, hogy tavaszkor -halok meg, mint az apám és anyám is Sárosvármegyében», – mormogta a -szakállába és haldokló nemes lovagként emelte meg a kalapját és -bólintott a fejével egy szikár öreg asszonyságnak, aki újdonsült pesti -lakos korában a hercegprimásnak bemutatta és barátságába ajánlotta. - -Az öreg hölgy tétovázva nézett a bandukoló Alvinci Eduárd után. Talán -meg akarta szólítani s megkérdezni, hogy van, mit csinált azóta?… De -hisz harminc év óta nem beszéltek egymással. - -Madame Louise fehér háziruhában fogadta a vendégét és a télikabátot -lesegítette róla, a karosszéket előretolta, felső világítást rendezett -és csendben, anyáskodva dohogott: - -– Mindig mondtam, hogy nem uraknak való a séta. A szegény ember -sétáljon, akinek nincs egyéb mulatsága. Takova gróf sohasem sétált, a -boldog emlékezetű velszi herceg is beteg volt a vadászat után. Bizonyos -korban az embernek nyugodtan kell már ülnie a karosszékben, eljön a -borbély, gondosan kiválogatja a nagyon fehér szálakat a szakállból, csak -akkor fecseg, ha kérdezik; közel lépnek a nők és megsimogatják az -embert, ha erre engedelmet kapnak, nem szabad nekik sem vígnak, sem -szomorúnak lenni, sem a lábukat, sem a kezüket mutogatni, karbafont -kézzel ülni, mint a nőneveldében és legfeljebb a hajukat bodoríthatják, -mert az nem árt senkinek… - -Amíg így beszélt a jóságos madame régi barátjához, Alvinci Eduárd azt -érezte, hogy meghalt. - -– Talán az emésztése sincs rendben, nagy jó uram, attól szoktak lenni a -zavarok – folytatta a madame. - -Alvinci mozdulatlanul, mint egy halott keleti fejedelem ült helyén, -akinek elmulását titkolják a birodalom népei előtt. - -És ekkor az ajtó kinyílott és egy bébé-kalapos, rózsaszínű, fodros -kisasszonyka surrant be a szobába. Az álla hegyes és kíváncsi, az orra -ábrándos, mint égbe néző szeme… Keresztülsietett a perzsaszőnyegen és a -szőnyeg virágait nem taposta lába. A csipkés napernyőjével köszönt a -halottnak és nyomtalanul eltünt a falban, a nagy álló óra mögé lépve. - -– Egy! – mondta valamely láthatatlan helyről a madame. - -Strucctollas, előkelősködő, feszes feketeruhás dáma sietett be, mintha a -színpadra lépne, ahol már várja házikójában a súgó és int felé kezével. - -– Kettő, – hangzik és a strucctollak elvonulnak a falban. - -Gyujtogató szemű, érzékiségét nem titkoló menyecske, mozgékony orrú, -setéthajú lobban fel a setétségben, piros kalapja, mint a gyufa lángja, -a keztyűjén át perzsel az ujja és a cipő sarkának állása: mintha férfiak -homlokára tenné a lábát, amíg kancsalító szemével a mellkasban dobogó, -vergődő szívet figyeli… - -– Három, – szólalt meg a túlvilági hang és az álló óra, mint egy -gyümölcsfának a törzse, elrejtette maga mögött a szevillai táncosnőt is. - -Aztán kopófalka, hangtalan csaholással rontott el Alvinci lábai előtt, -piros frakkos lovasok nyargaltak tova dobogás nélküli paripákon, a róka -tán a Váci-utcába futott és e kísértet-csapat most tovább üldözi? A -társaság mögött, az emlékezés lengőfátyolával kalapkáján lovasnő -nyargal, aki leszökken a nyeregből a halott látására, közeledik hozzá, -mint egy szegény vándorlóhoz az út mentén, de aztán felismeri és -bánatosan, lassan elfordítja az arcát… Alvinci utána akar nyulni a -kezével, de már ellobogott a fátyol. - -Most halottakat visznek furcsa kis kocsikon, kék kötényes, inges -gyerkőcök tologatják a szekérkéket, versengnek egymással a -kocsitolásban. Mikor a targoncák Alvinci elé érnek, a koporsók fedele -felpattan és ábrándosan feküsznek a halott nők, szőke és barna hajuk a -vállukra van fektetve, a kezük imára kulcsolva, a lábukon atlasz-cipő és -a fehér ruhájukon zöld repkény. - -A gyerkőcök egy szempillantás alatt tovább gurítják a kis kocsikat és -vörösre főtt tengeri rákok, furcsa halak és csigák ragadnak a gyermekek -sarkába. - -Öreg, boldogtalan külsejű apák jönnek be az ajtón és botjukra -támaszkodva ballagnak, mint a nyugalmazott hivatalnokok, lehajtott fejű -anyák lépkednek, szabályosan, mint a percmutató. - -Most ő jön… Még nem is látja, de már érzi a közeledését, szinte a -lépésnek a kopogását is hallja, mint a rab börtönében menyasszonya -lépteit. - -Bús nő, hervatag virág, – «hervadt egyetlen rózsám», – susogja a -halottnak a szája, – gyengéden őszülő haja, mint a gond a beteg -gyermekekért, a rongyos cipőcskékért, foltozni való ingecskékért; a -szeme nyugodt, elcsendesedett tükörű, mint a tóé, amelynek környékén nem -járnak emberek; a keze kicsiny, dolgos, ráncos, mintha mindig -hamupogácsát tartana a tenyerében vándorútra menő kis fia részére és az -ajka hidegvíz-illatú, mintha érzelgősség nélkül, megnyugvással mesélné a -gyermekeknek esténkint, hogy: «apátok volt a legszebb férfi -Magyarországon»… - -– Hitvesem, Leonám! – mondja a halott. - -Alvinci talpraállott, a szobában sötétség volt, a távolban, egy messzi -utcában egyhangúan gurult a postakocsi és a szél, a nyitott ablakon át -olykor idáig ragadta a postakocsis kürtjének hangját. - -Télikabátjába burkolózott és a kalapját szemére húzta: - -– Elrontottam a gyomromat – gondolta keserűséggel. – A lazac mostanában -már nem élvezhető. - - - - -ÉJJEL AZ OROSZLÁNBAN. - -Zsigmond, az Arany Oroszlán bérszolgája, a rendelet értelmében hajnalban -három órakor felköltötte a numero hatot. Csak kétszer kellett kopogtatni -a rozzant ajtón, bévülről már hallatszott a vendég ásítása, aztán egy -hatalmas káromkodás. Az istenét emlegette a vendég minden szállodai -szolgának. Zsigmond dörmögve huzódott vissza a folyosó sarkába, egy -pillanatig még figyelt a vendég kopogására, – ej, hogy egy szelíd, -kékszemű, szőke szakállú ember is tud néha káromkodni, este olyan -csendesen beszélt, mintha imádkozott volna, az öreg szobaasszonynak -majdnem kezet csókolt és kis imádságos könyvet készített az éjjeli -szekrényére: hajnalra pedig úgy káromkodik, mint egy pogány. Talán sokat -ivott az este az étteremben és a mámor még nem szállott el fejéből, -gondolta magában Zsigmond, mert szeretett a vendégei fölött gondolkozni. -Az északmagyarországi városkába a kereskedelmi utazókon kívül nagyon -ritkán vetődött szállóvendég. Messze a fővonaltól, szinte az isten háta -mögött feküdt a városka, se katonaság, se diákság nem volt itt, a -kasszirosnők sorban elszökdöstek az Oroszlánból, éjjelenként többnyire -maga a gazda bóbiskolt a kassza felett. Zsigmond élete tehát -meglehetősen egyhangúan folyt az Arany Oroszlánban, három gyermeke, meg -beteg felesége volt valahol messze Budapesten, napokig olvasgatta a -gyerekei levelét, ha azok néha reágondoltak. Így mult el élete. - -Meglehetős ijedelem fogta el, mikor néhány perc mulva, miután félálomba -merült a rongyos szőnyegen, kardcsörgés hangzott fel a köves folyosón és -egy erős kéz nehezedett a vállára. - -– Zsigmond, elutazott már a numero hat? – kérdezte egy boros hang mély -dörmögéssel. - -Sefcsik, a városka rendőrbiztosa állott Zsigmond előtt. A fehér -pakfonggombok a köpenyegen elhomályosultak az éjszakai hidegtől és a -rendőrbiztos vastag bajuszán friss hó fehérlett. - -– Most készül elutazni a társaskocsival – felelt Zsigmond és ijedten -nézett a hatos számú szoba fele. - -– Majd résen leszünk – felelt Sefcsik. – El kell fognom őt. - -Zsigmond megrendült. Az Arany Oroszlánban még nem fogtak el senkit, a -rendőrbiztos csupán a meleg boráért szokott megjelenni a szállodában. -Ilyenkor komolyan, megfontoltan hallgatta a tulajdonos panaszát a hűtlen -kasszirnőkről, néha visszacipelt egy kisasszonyt az állomásról és a szűk -kamarácskában hol megverte, hol megölelte a menekülő leányzót. Sefcsik -sohasem fogott el senkit. - -– Mit tett a numero hat? – kérdezte Zsigmond és az álom elmulott -szeméből. - -– Körözve van… Életveszélyes ember… Lehet, hogy szükségem lesz magára, -Zsigmond, kéznél legyen – mondá Sefcsik és a szeme izgatottan ugrált. – -Mindenesetre jó volna megnézni, van-e forgópisztolya a vendégnek. - -– Majd megnézem – vállalkozott Zsigmond és szintén nagyon izgatott lett -e téli hajnalon, midőn csupán két bécsi utazó aludt még az Oroszlánban s -az egyiknek horkolása időnként, mint valamely másvilági hang hasított -végig a szellős, hosszú folyosón. - -Sefcsik a hóna alá vette kardját, lábujjhegyen ment le a kőkockákon. -Zsigmond a hatos számú szoba ajtajához lapulva hallgatódzott. Aztán -megkereste azt a rést az ajtón, amely csaknem minden szállodai szoba -ajtaján feltalálható, honnan a személyzet a nászutasokat szokta -megfigyelni, – ha ugyan vannak ilyenek az Oroszlánban. A szőke, -Krisztus-fejű vendég az asztalnál ült és töltőtollal levelet írt. -Izgatottan, gyorsan, remegő kézzel huzogatta alá a fontosnak vélt -sorokat, – Zsigmond a kilincsre tette a kezét és az ajtó nyikorogva -engedett. A vendég oly hevesen fordult hátra, hogy Zsigmond nem merte -átlépni a küszöböt. - -Egy másodpercig farkasszemet néztek egymással, a vendég és a bérszolga. - -Zsigmond volt a gyengébb fél. Nagyot csuklott és szinte könyörgő hangon -szólalt meg: - -– A tekintetes urat el akarják fogni. - -A szőke ember megmerevedve ült a helyén. A gyertya lángja hosszan -huzózkodott az asztalon, a papiroson fénylett a tinta. - -– Tehát jól hallottam a rendőrök zörgését! – mondta. - -Zsigmond betette maga mögött a szobaajtót és lassú léptekkel közeledett -a numeró hathoz. Az a fejét az asztal lapjára ejtette, mintha meghalt -volna. - -Zsigmond most alaposan szemügyre vette emberét. Vékonydongájú, fehérbőrű -fiatalember volt, alig harminc esztendős, a keze finom és kékeres, az -ujján olcsó, halálfejű gyűrű és szürke ruhája nem a legfinomabb. A -cipője duplatalpú, nehéz téli cipő és a tavaszi felöltőcske olyan árván, -magányosan lógott az ajtófogason, mint egy akasztott ember. - -Zsigmond nagy, vörös kezét a numeró hat vállára helyezte: - -– Mondja, mit tett, maga szerencsétlen? - -A szőke ember gyorsan felemelte a fejét. - -– Nem tettem semmit. - -– Nekem megmondhatja – szólott Zsigmond atyai hangon. A biztos úrnak -majd tagadhat kedvére, de nekem az igazat mondja. Miért körözik? - -– Köröznek? – jajdult fel a vendég. – Istenem, szegény feleségem! - -– Bizony, körözik. A biztos odalent várja, elbujva, amint beszáll a -társaskocsiba, a kocsis a városházára hajt a lovakkal. Ott aztán vasat -tesznek a kezére, a lábára, megmotozzák és bezárják. - -– Jaj! – felelt a vendég. – Jaj, a gyermekeim! - -– Holnap jönnek a csendőrök, mert szerdai napon mindig jönnek. Azok csak -a goromba emberek. Puskatussal verik, aki kezükbe kerül. Pofoznak -jobbról-balról. Belökik a vonatba, a lábára lépnek a csizmájukkal és -olyan helyen ütik, ahol nem marad folt az ütés nyomán: a gyomrán. - -– Jaj! – mondta az emberke. – Miért is jöttem ebbe a városba! - -Zsigmond legyintett: - -– Most már mindegy. A biztos odalent várja az udvaron. Legalább nekem -mondja el, hogy mit tett? – szólott Zsigmond és megnyomkodta a vendég -sovány hátát. - -– Azt mondják, hogy sikkasztottam… - -– Hát nem igaz? - -A numeró hat egy percig hallgatott. - -– De… igaz – mondta, a két kezébe temetve arcát. - -Aztán hirtelen megragadta a Zsigmond kezét: - -– Már harmadik hónapja bujkálok, se éjjelem, se nappalom, egy percnyi -nyugovásom. Nem is bánom, hogy elfognak, hisz a pénzem is elfogyott. -Mikor a kardot csörömpölni hallottam, elbúcsúztam a világtól, gondoltam, -a fejembe lövök. De maga bejött jó ember… Engem Pestre visznek innen, -mert ott történt az a dolog. Aztán legalább láthatom vasárnaponként a -feleségemet, meg a gyermekeimet. Beeresztik őket a rabokhoz néha. - -– Miért tette? – kérdezte Zsigmond. - -A szőke emberke fájdalmas vértanúsággal nézett Zsigmondra, majd -előkelően legyintett: - -– Nem érti ezt maga, egyszerű jó ember! A játék, a nők!… Nagyon -szerettem játszani. - -Zsigmond elgondolkozott. - -– Vegye fel a kabátját! – mondta csendesen. – Van itt egy hátsó ajtó, -amely az udvaron át a szomszéd utcába vezet. Ha menekülni akar, siessen. - -A numeró hat gyorsan hátraugrott, a tavaszi kabátkát előkapta a -fogasról, kis bőröndjét a hóna alá csapta: - -– Merre, merre? – kérdezte. - -Zsigmond az ajtót csendesen kinyitotta. A folyosó hideg és homályos, -csak egy gyertyaláng pislogott benne. A bécsi utazó vígan huzta a maga -nótáját. - -– Erre – mondta Zsigmond és tologatni kezdte a vendéget. - -A szőke emberke azonban nem mozdult. - -– Nem – mondta bágyadtan. – Hová mennék? Pihenni szeretnék. Lefeküdni, -aludni, megnyugodni. Gyerünk a biztos úrhoz. - -Zsigmond vállat vont, lassú léptekkel a grádicshoz ment és tenyeréből -tölcsért formálva, lekiáltott a sötét földszintre: - -– Biztos úr, a vendég szökni akar! - - - - -CZINKE A JEZSUITA LÉPCSŐN. - -– Nem ismerte Turcsek Jánost?… Az apja suszter volt Rózsahegyen. Ő volt -az ideálom vidéki kislány koromban. Fehér vasútas-zubbonyban járt – -mondta a dáma, midőn a lépcsőhöz értek. - -A fuvózenekar a kioszkban ismét Chopin gyászindulóját játszotta, – -valahol fiatal katonatisztet temetnek, a Farkasréten, özvegy édesanya és -eszét vesztett szerető átölelik egymást – a budai asszonyoknak fejük -lehajlik a kávéscsészék előtt s arra gondolnak, aki a tavalyi nyáron, -vagy azelőtt üldögélt a szomszédságukban, mindig hazudott, lassan, -megfontoltan, meggyőződéssel, ó, bár újra hazudozna halk, tompított -hangon, – dércsípte fiatal urak a korzón magukban felsorolják a nőket, -akik önzetlenül, odaadással szerettek, egy napig, vagy egy esztendeig, -leányokat, akik oly engedelmesek voltak, mint a bibliai hajadonok, -megmosták a vízmerítőnél a vándor-próféta lábát és kívánsága felől -tudakozódtak, asszonyokat gondolnak vissza, akik egyértelműleg így -védekeztek: «magam sem tudom, miért?» s hányszor nem tudják az -asszonyok, hogy «miért!» – a Jezsuita-lépcső közepe táján megállott a -dáma s kedvese karjára tette a kezét: - -– Hallja a zenét ott alant? Temetnek… Mily rettenetes!… Meghalni… - -Ijedten, kimeresztett szemmel nézett maga elé a dáma, amint a könyvekben -olvasta, vagy a színpadon látta, vagy talán magában igazán érezte… A -kalandor – (harminc évesnél fiatalabb, de olykor az öregebb évjáratú -férfiak mind szeretnének kalandorok lenni, ha nem a feleségük, vagy -leányuk járkál mellettük a Jezsuita-lépcsőn) – a kalandor magában azt -gondolta, midőn a dáma didergő hangját, rémült tekintetét látta és -leheletét érezte, amelynek e percben valóban sírokon nyílott virág -illata volt: «Sohasem lehet tudni, mikor mondanak igazat az asszonyok, -akik fürdés után az egész testüket behintik rizsporral… A műveltség, a -jó és rossz olvasmányok, romlott férfiak hazudozása, a színház és a -francia zeneszerzők annyira összezavarták a modern nőket, hogy talán -maguk sem tudják már, hogy mi bennük az igazság… Talán mikor egyedül -vannak s önkéntelenül sóhajtanak, nyögnek, hangokat adnak…» A kalandor -Milfay ezt gondolta, de hangosan így beszélt: - -– Én még a síron túl is szeretni fogom kegyedet. - -A dáma természetesen legyintett: - -– Kedves barátom, már többször kértem, ne igérjen semmit. Nincs -közöttünk megállapodás. Amíg jól érezzük magunkat, együtt vagyunk. -Lehet, hogy holnap elválunk… - -(Milfay magában: «Szeretném tudni, hol találna olyan jó bolondot, akit -Budára vihetne a lépcsőkre, mint valami medvét? Képzelegsz ismét, drága, -romlott pulykatojás, akibe azonban belebolondultam, hogy néha már igazán -szent, rajongó lovagnak hiszem magamat.») Hangosan: - -– Lehet, hogy holnap elválunk, mondja kegyed, kék-strucctollas hölgy, -amilyen kalapot senkinek sincs bátorsága feltenni Pesten, csak -kegyednek, mert illik… Holnap elválunk és én álldogálhatok ismét -utcasarkokon, ablakok alatt, kertek közepén, hídfőknél és templomok -lépcsőjén, ahová kirendelnek a nők, hogy ott reájuk várakozzak. Vajjon -nem sajnálna, ha ismét álmatlanul csavarognék az összekötő vasúti híd -környékén, életuntan, céltalanul tölteném napjaimat, előbb-utóbb falura -vonulnék segédjegyzőnek, vagy távoli rokonomhoz írnoknak a -kancelláriába, pofaszakállt nevelnék, egyetlen szórakozásom volna a -hajamat úgy fésülni, mint a mult században a testőrtisztek, akik falusi -magányukban is úgy ápolták külsejűket, mintha egy osztrák hercegasszony -látogatását várnák?… Szeretné, ha nánási szalmakalapban üldögélnék a -folyóparton és horgász-vesszőt fognék a kezembe?… Óhajtja, hogy egy-két -esztendő multával egy zimankós téli estve, miután naplókönyvemből -kitéptem a lapokat, amelyeken az ön drága nevének kezdőbetűje -szerepelnek, egy vaksi tükör előtt a helyet keresném fodros ingem -felett, ahová a mordály csövét kell illesztenem… Ha elhagyna holnap, -asszonyom, ez történne. - -A dáma, aki szorgalmas színházi látogató módjára az összes régi és új -színésznők szerepét végigjátszá, volt Török Irma, majd lengő érzelmű -Márkus, egy afrikai oroszlánvadász kedvéért Jászai és selypített vagy -raccsolt, francia rongy módjára kacagott és egyszer valóban mérget -ivott, mikor ez volt divatban, a dáma anyáskodva megsimogatta Milfay -arcát és lágy, megbocsátó hangon felelt: - -– Mind ezt mondjátok. S amint kihúzzuk a lábunkat a városból, nyár -jöttével, vagy öreg szüleink, látogatására vidékre utazunk, sovány -párisi táncosnét fűztök karotokra, akinek olyan kemény a bőre a -festéktől, mint a papiros, vagy budai színésznőkkel halásztok az erdei -bogyó után, amely a pezsgős-lében úszkál… De jó szerencse, ha -távollétünk alatt halálosan bele nem szerettek valamely varrónőbe, akit -feleségül akartok venni, tűzhelyet alapítani, gyermekeket nevelni és már -ki is szemeltéttek a kis józsefvárosi korcsmát, ahol asztaltársaságot -alapíttok a «megtért férfihoz». Szerencsére beköszönt az ősz és mi -hazajövünk, hogy rendet csináljunk. Sok férfi köszönheti a városban -boldogulását dáma-ismerősének. - -– És hányat tettek szerencsétlenné? – kiáltott meggondolatlanul Milfay, -nők lovagja és nők bolondja, szerelem bolondja, asszonyok szeretője, -olykor komoly tekintetű silbak a kalapos bolt előtt, midőn őnagysága új -kalapot vásárol… - -– Szerencsétlenek voltatok? Akkor megérdemeltéttek, – felelt -elkomolyodva a dáma, – mert mi szegény asszonyok, akik házasságunkban -szerencsétlenek vagyunk és kénytelenek vagyunk egy érző, érzelmes, értő, -néha érzelgő férfiszívről gondoskodni a társaságunkban, hogy az élet -valamennyire elviselhető legyen, mi szegény asszonyok valóban -önfeláldozással mindent elkövetünk, hogy a férfi, akit gyakran a -kezünkhöz sem engedünk nyulni, boldog legyen, pályáján előrehaladjon, -szabója ízlésesen varrja meg ruháját és hogy a korcsmakoszton meg ne -rontsa gyomrát, gyakran látjuk vendégül asztalunknál; éjjel -reágondolunk, a ferenciek templomában érte imádkozunk, a mi mosónőink -fehérítik ingeit és frissítőszert magunk vásárolunk a kereskedőnél, -amelyet fürdőjébe önt… S ezért valóban semmit sem kérünk egyebet, mint -azt, hogy barátnőnk ruháját ne dícsérje túlságosan, olykor sétára vagy -színházba kísérjen, gyöngéd szavakat mondjon, ha családi kellemetlenség -ér s megvigasztaljon, ha meglátogat a modern, művelt nők névtelen, -ideges szomorúsága… - -(Milfay magában: «Hát ezt vajjon hol tanultad, te lelketlen, selymeidben -remegő kézzel turkáló delnő?… Te kéktollas betegség, aki elszánt, -ételmérgező arccal követelsz férjedtől szürke harisnyát, amelyet a -lépcsőn majd észrevesznek; te szívtelen romlottság, aki egyik nap -ábrándos Fanny vagy a könyvszekrényből, mert az megnyugtatna, ha egy -vízivárosi vendéglőben a nevedet a zuzmarás ablakra karcolnám és a -leereszkedő sötétségben nekimennék a lámpaoszlopnak; te vagy, ki -térdreomlasz a karosszékem előtt és sirdogáló hangon kéred, hogy el ne -hagyjalak, mert nélkülem nem tudsz élni és harmadnap lornyetten át nézed -cipőimet, mint a szemüveges hölgy a látszerészek hirdetésén; Anatole -Franceról nyafogsz és londoni ingeddel csak azért nem kérkedsz, mert -félsz, hogy nem hinném s te kénytelen volnál megmutatni; te -földreszállott gyönyörűség, akinek a járását utánozni szeretném, ha -egyedül megyek éjjel az utcán és csaknem elsírom magam, ha estvénként -megcsókolom az amulettet, amelyet te akasztottál a nyakamba…») - -Míg hangosan így szólt a kalandor: - -– Én valóban nem mondhatom, hogy szerencsétlen vagyok a kegyed -társaságában. Kedvességével már régen lekötelezett, ha holnap elhagyna, -akkor sem gondolhatnék másképen kegyedre, mint hálával és imádkozva. -Pedig még az igazi nevét sem tudom. Mert remélem, nem Czinkének írta be -a pap a matrikulába? - -– Gyerekkorom óta így neveznek – felelte Czinke. – Az igazi nevem nem -tetszett nekem. - -Milfay most megfogta a dáma kezét: - -– Ez ódon lépcsőn, ahol most járunk, asszonyom, egykor szerzetesek -papucsa kopogott, akik a várba itt mentek fel a királynét meggyóntatni. -A köveken a le- és felmenő barátok lépése nyomot hagyott. Bizonyos, hogy -lefelé nehezebb volt a papok lelkiismerete, mikor a gyóntatásból jöttek. - -– Jezsuiták, titokzatosak, – mormogta a dáma. – Kegyetlen vezekléseket -szabtak a szegény bűnösekre. Róbert Károly özvegyét térden csúszva -küldték a kolostorba. Vajjon megölte a királyt? - -– Akkor másféle papok voltak – felelte Milfay. – Ámde már elmondtam -önnek a zugligeti úton élettörténetemet, szerzetesnek készültem, de -elszöktem, hogy hajófűtő legyek egy oceánjárón. Mert a nő, aki volt, a -földgömb tulsó oldalára férjhez ment. Nyugodtan átvehettem gyónását, bár -nem szenteltek még fel Isten szolgájának. Gyónja meg az igazi nevét, -amit nem szeret! - -Az asszony zavarodottan mosolygott, mint egy csinyen ért gyermek: - -– Csunya név, mert nem illik nekem… Én valamiképen úgy érzem, hogy -egészen más vagyok, mint azok a nők, akik ezt a nevet mindennapiasan -viselni szokták. Én nagyon előkelően, nemesen gondolkodom… Néha azt -hiszem, hogy a nagyvilágban is megállnám a helyemet… Vannak napjaim, -mikor szellemem oly élénk, mint ama régi, elszegényedett hercegnőé, aki -eszével és finomságával a legjobb társaságot vonzza szalónjába… És -úriasszony vagyok, feddhetlen hírnevű, M. bárónő volt a nevelőnőm, -eredetiben olvastam Cherbuliez-t, emlékezhetik, egyszer elmondtam a -«Gömböc» történetét… Miért kíváncsi a nevemre, amelyet a nagyanyámtól -örököltem? - -– Azért, – felelt Milfay komoran – mert azt akarom, hogy egyszer végre -őszinte legyen! - -A dáma az ajkába harapott. («Hol tanultad?» – zörgött magában Milfay.) -Aztán engedelmesen lehajtotta a fejét. - -– Akarom tudni végre, hogy igazán szeretsz-e? – szólt Milfay. - -Cinke alázatosan a férfi szemébe nézett: - -– Cili… Cilike… Így hívták a nagyanyámat. - -– Cili, – mondta gyöngéden és megadással Milfay, mert ebben a percben -valóban azt hitte, hogy a dáma szereti. - -– Cili, – ismételte még néhányszor, nevetett, simogatta az asszony -kezét, ajkával megérintette a vállát. - -A legfelső lépcsőre értek. A dáma felsóhajtott. - -– Ezen a lépcsőn se járok többet – mondta, midőn visszanézett. – És most -béküljünk ki, hisz idáig csak veszekedtünk. Megigérem, hogy többé nem -nézlek végig a cipőd orráig, a szemüvegen át. Mondd, kedvesem, nem -ismerted Turcsek Jánost? - - - - -ŐSZI NAP GÖDÖLLŐN. - -Az udvarmester naphosszan vadászcsizmában és bőrzekében járt, legfeljebb -alkonyattal ért rá felhúzni a frakkját, mikor az őszi eső már oly -életuntan hullott a kastély felett, hogy a legöregebb bécsi táncosnők is -eszébe jutottak borotválkozás közben, – késő őszre járt, cinkék, derek, -hideg napsugarak laktak a fehér nyírfákon, a bágyadt nap korán aludni -tért, mint egy szívbeteg ember, a hold megvilágította az elhagyott -sétányokat, mint a szenvedés, az álomtalan pihenés a halni készülő ember -éjszakáját, éjfélfelé hosszadalmasan kongatott az óra az istállók -homlokzatán, csak a tisztek szobája felé volt világosság, egyik egyedül -sakkozott, a másik francia regényt olvasott és a szebb részleteket -megírta egy hervadt grófnénak Pozsonyba, akitől örökséget remélt… A -gödöllői őszi éjszaka ijesztően hosszú volt, szinte láthatókká vállottak -az ablakokból az erdőn nyargalászó szellem-lovasok, akik ködöt, hideget, -fagyot füstölgő fáklyákkal járták be éjjelente az erdőt és bő -köpenyegben ment át az erdőirtáson egy bujdosó lovag, mint az életre -kelt magyar titokzatosság. - -Elise körülbelül délelőtt tíz óra tájban szokott kilovagolni az erdőre. -Addig leveleket írt és olvasott; Bécsbe, az urához, Nápolyba, beteg -testvéréhez és néha Bajorországba indult levél, amelyre aranypiros -pecsétet nyomott, mielőtt kezéből kiadta volna. Zizegő, fehér papiroson -karcsú, hajszál betűk, mint a repkény növése, fonódnak egymáshoz -lilaszínben; a császári korona mellé, amely a boríték hátán volt -aranynyomásban, sohasem felejtette el odaírni, hogy Gödöllőről kelt a -levél és így már erdők illata, hosszú magányoknak ábrándossága, egyedül -töltött őszi napnak zamata érződött a levélen, mielőtt a címezett -megnyitotta volna… Olykor egy későn nyilt virágfejecske is segített -tovább adni a hírt a levélbe préselten, hogy Magyarországon hosszú és -gyönyörű ősz van. A felelősségteljes, zajos, fontoskodó udvari élet -messzi száll, mint az ég alján a fellegek, amelyekről nem tudhatni, hogy -füstből vagy bánatból vannak-e szőve. A nápolyi királyné elolvashatta a -levelekből, hogy Elise boldogsága egy kis csermely az erdőn, amely -ismeretlen, kedves vándor módjára fut át a tájon, mindig jókedvű, friss -és érzelmekkel teli, mint azok a szépfürtű, tiszta és halk utazók, akik -egy estére megjelennek valahol egy setét vidéki fogadóban, a kedvükért -felgyulladnak a lámpások, csendesen nevetnek, egyikük egy sohasem -hallott dalt énekel és reggelre tovább mennek, mint tegnapról mára a -nefelejtsek a patak partjáról: kik voltak, álruhás királyok vagy -bolondos színészek? A porfelleg a hintójuk mögött, mint a mese vége -elborítja a valóságot. A Bécsbe küldött levelek elmondták, hogy a -magyarok nagyon jó emberek, áldott a nézésük, zeneszó a hangjuk, a -szívük pedig oly nyilt és jószagú, mint országuk szabad mezőségei; a -kunyhók és paloták kéményeiből egyenesen száll a füst az ég felé, mint a -fohászkodás. Ábrándvilága egy nem mindennapi, sőt sajátságos női -léleknek kelt útra e levelek alakjában az udvari futár táskájában, aki -pontban délben indult el Gödöllőről. - -Elise akkor már messze járt a kastélytól; fehérbóbitás, a tiszta élettől -és álmokkal teli éjszakától cukrászsütemény finomságú orcájú frájok -hajoltak ki a kastély ablakán, hogy hosszadalmasan nézzék a -szilvás-szekeret. Egy fiatalos kedvű zöld vadász fütyörészve ballagott -el a tájon, a délelőtti ködben nyugtalankodó varjak magosan szálldostak -a fák fölött, mintha valamely nagy esemény történt volna náluk éjszaka… -A kis vadászház égett le az erdőn és romjai most is füstölögnek, mint a -szénégetők kemencéje az erdővágás fölött. A nagyvilág eseményei, a -távoli földrészek szenvedései, vonagló emberi szívek, háborúk és nagy -szerencsétlenségek mind eltörpültek e napon Gödöllőn: hogyan -történhetett, hogy az elhagyott, lakatlan kis vadászház meggyulladt és -leégett? - -Korompai csendőrőrmester hozta az első hírt. Az udvarhoz tartozó emberek -töltöttek éji szállást a vadászházban, Wallmöden gróf, udvari tiszt -paripáját megfogták az erdőn, míg a grófnak nyoma veszett. Ezenkívül női -ruhákat, divatos kalapot, cipőt és felöltőt is találtak a -szarvas-aggancsos előszobában, amelynek bútorzatát megkímélte a tűz. -Elise már korán reggel kilovagolt a meglehetősen távoleső vadászházhoz, -ahol zivatar jöttével nem egyszer meghúzódott és a nyított ablakból -nézte az erdő fölött háborgó villámlást és hallgatta a mindentudó -záporesőt. A spanyol ruházatú udvari kurir e napon Elise levelei nélkül -indult el a kastélyból, midőn delet ütött a nagy óra. - -* - -Estére bizonyossá válott, hogy Wallmöden, Elise udvartartásához -beosztott kapitány, aki éjjelente egyedül szokott sakkot játszani, -valamint V. Ilonka udvarhölgy, akit a «párjavesztett» néven emlegettek a -trécselésben: eltüntek. Valamely kalandos körülménynél fogva, amely most -már soha sem fog kiderülni, őszi éjszakán a kis vadászházban találkoztak -és a vadászház leégett, benne az ifjú nő és hallgatag férfiú. Vajjon -szerelmesek voltak egymásba vagy csak a kiösmerhetetlen véletlen sodorta -egymáshoz a végzet percében a szerencsétlen ifjakat? - -Wallmöden oly száraz és mozdulatlan férfiú volt, mint merev -olajfestményű őse valamely csehországi lovagvárban. Vízszínű szeme, -keskeny, szenvedélymentes arca, kikeményített válla arra látszék -teremtve, hogy a harmadik hintóban helyet foglaljon, fehér köpenyegben -álljon három lépésnyire és szőke, macskabajusza alól kimért és rövid -szavakban válaszoljon a hozzáintézett kérdésekre. Talán nem is -gondolkozott soha, csak sakk-figurái társaságában. Bizonyosan nem tudta, -hogy mi a tennivaló, amikor éjnek idején kigyulladt feje fölött a tető. -Felhúzta a keztyűjét és begombolta a köpenyegét. Talán arra gondolt, -hogy tavaszkor őrnagy lehetett volna, ha nem kerül fatális helyzetbe. - -V. Ilonka udvari hölgy már inkább közelebb volt a konyha- és -szolgaszemélyzet érdeklődéséhez. Az udvarhölgy, aki néhány hónap előtt -került a császárné környezetébe, mindig bánatos és halk teremtés volt, -aki nyilvánvalóan egy nagy sebbel a szívében végezte tennivalóját. -Kemény és síma szőke haja volt, amelyet rizsporral hintett be. Világos, -szinte felhőtlen kék szeme volt, amelyről a fantázia sem meri -elképzelni, hogy tud setétet villámlani vagy felhők mögé rejtőzni, mint -a tavaszéjben ölelkező növények. Szabályos orra, összeszorított ajka, -redőtlen arca: képmása elszegényedett leányok arcának, akik a spanyol -etikett fenn állása óta mindig ott álldogálnak valahol a császárné -környezetében és szobájuk bezárt ajtaja mögött szenvedélyes csókkal -halmoznak el egy arcképet, mialatt olyanokat gondolnak, amelyet szájon -kiejteni nem lehet. Reggel hűvös, hidegvíz-illatos orcával jelentkeznek -a szolgálatra, holott éjjel azt álmodták, hogy pávák és egy férfi -vállán, térdén foglalnak helyet, rikoltanak és lehajtott fejjel várják -az ostort. Ilonkáról tudnivaló volt, hogy egy érettebb rablólovag, -szakállas előkelő úr szerelmét bírta, aki a nemrégen elmult hadjáratban -életét vesztette. Így «párjavesztett» névvel emlegették őt a mesemondók -és a takarító szobalányok nem egyszer találták nedvesen Ilonka párnáját. - -Mily különös lehetett az őszi éjszaka, amely a két hallgatag embert az -erdei ösvényen összehozta és a csillagtalan setétség biztosan mutatta az -utat a titokteljes vadászház felé? Hogyan símultak egymáshoz a hideg -szívek és kezek, amelyek eddig csak az önző, egyedülvaló gondolatokat -ismerték igaznak és boldogítónak? Mit mondanak egymásnak a vadászház -csendjében, midőn a meghalásra egymásra találnak, a hideg, -szenvedélytelen szemek egymásba kapcsolódnak, udvari hölgy és udvari -tiszt talán a szolgálat nehézségeiről beszélget az utolsó éjszakán? - -A csendes éjben sem közel, sem távol nem zavarja beszélgetésüket senki, -a róka és őz messze jár a vadvér-szagú háztól, talán épen életük -történetét kezdik elmondani, mennyit szenvedtek és nyitott szemmel -töltöttek számos éjszakát, mit gondoltak, midőn reménytelenül hullott a -hó és szélhámos tavasz kocsizott az ablak alatt, midőn egyszerre felcsap -a láng a tetőn és ők szégyenkezésükben nem találják meg az utat, hanem -inkább szemérmesen meghalnak? - -* - -Elise másnap korán kelt és hosszú levélben számolt be az eseményről -nővérének, a nápolyi királynénak. Miután az őszi napok mind zordabbak -lettek Gödöllőn és a legéett vadászház környékén mind szomorúbb lett a -délelőtti lovaglás, a fatetők felett a köd úgy füstölgött, mint a -kapucinusok kriptájában a füstölő, Elise parancsot adott az -udvarmesternek, hogy frakkját végleg felöltheti, Budára mennek ezután. - -Az udvar őszi itt mulatását csupán két egymás mellett lévő sírdomb -jelentette a vadkacsa hideg szárnyán közelgő hópelyheknek. Ez volt -«párjavesztett» Ilonka története. - - - - -SZÉNFI. - -Sok évvel ezelőtt lakott Pesten egy fuvolás, aki bűbájt, augusztusi -csillag-port, érett szilvafák és októberi jánoshegyi szőlővenyigék -illatát, karácsonyfa szagát, husvéti tojás ízét és boldogtalan költők -magányos epekedését fuvolázta az asszonyok fülébe… Igazi nevén -Sneidernek hívták és egy budai korcsmárosnak volt a fia. Ám otthon nem -ízlett neki a bor, sohasem volt kedve fuvolázni, csak néhanapján, ha -kehes lett, ment titokban haza, a padláson aludt a téli almák és a -plébános-körték között, a szelelőlyuknál a régi Vasárnapi Ujság -megsárgult köteteit forgatta, de csak az Egyveleg című rovat -furcsaságain, cigány és zsidó adomáin üdült és a szolgáló a köténye -alatt vitte hozzá az ennivalót. Pesten Szénfinek nevezte magát, mint -ezidőtájt szokásban volt a nevek magyarosítása; a hatvani-utcai kávéház -ablakánál ült és ha jól ment dolga, a billiárdasztalon mérkőzésre hívta -fel a sánta nőszabót, aki ezidőtájt a legveszedelmesebb sípista volt a -belvárosban. A Flóra-termekben gróf úrnak nevezték és éjszakánkint -megkopogtatta az ablakokat a városban, ahol még világosság égett. Egy -halott mellett virrasztó vénasszony egyszer vízzel leöntötte az -emeletről. - -Voltak napok Szénfi életében, mikor megunta várni a bordópiros-színű -kávéházban az orleánsi herceget, – akit mindenki várt Pesten, mióta -egyszer a púpos markőrrel itt egy billiárd-játszmát csinált, – ilyenkor -elgondolkozott női ismeretségein, eszébe jutott, hogy ezóta tán el is -hagyták már a nők, mást szeretnek, szívesen és álmodozva hajtják -féloldalra a fejüket az új hazugságok hallására és másnak ajándékozzák -tán emlékbe a cipőjüket: Szénfi ilyenkor keservesen káromkodott és -fejébe nyomta nyúlszőr-kalapját, hogy hölgyei megvizsgálására induljon. - -Az aranykéz-utcai ékszerészné az orgona-illatot szerette a fodrosmellű -ingen. Szent és jó asszony volt, mindig vállfűző volt rajta, mintha -örökké a fuvolást várná délutánonkint s a szobaleány abban a minutumban -beeresztette Szénfit a szalonba. Az asztalkán kéznél volt a költeményes -könyv, amelyet az ábrándos fehér kezek meglepetéssel eresztenek le, -midőn a szalonban a kázsmir-függöny szétvállik és a balláb gyorsan -csúszott a jobb comb alá a kanapén, amint ezidőtájt divat volna -üldögélni Pesten, délután, a polgári házak szalonjaiban. A formás -cipőcske, mint hűséges kis kutya figyelt a szoknya hímzései közül és a -dús, vizes fésűvel hátra és hátulról felülre fésült jószagú hajban meg -kellett igazítani a török ékköves hajtűt. Ez volt Nandine, az -aranyművesné. Mindig tudott egy ábrándos költeményt, amelyet aznap -olvasott; halk nevetéssel kérdezősködött Szénfi úr ismeretségének -köréhez tartozó többi úrhölgyekről. - -– És barátném, Olga, aki orosz hercegnőnek képzeli magát és a -harisnyakötőjére egy Puskin-sor van arannyal hímezve? - -– Meghalt szegény, – felelt részvétteljesen Szénfi. - -– Meghalt, – ismételte Nandina és ballábát lassan leeresztette a -diványról, hogy a selyemszoknya csendesen zizegett, mint a hóesés a -magányos háztetők felett. - -– Csupán önt imádom, hölgyem. Engedje meg, hogy tovább is sétálhassak az -ablakai alatt, amíg kegyed Morfeusz karjai között… - -Szénfi legyintett, nem fejezte be sohasem a megkezdett mondatot, mint a -halálraítélt a siralomházban, akinek beszélgetés közben hirtelen eszébe -jut, hogy közeleg a kivégzés órája. - -– Úgy bánnak velem, mint egy gyermekkel – duzzogott elmenetel közben. A -nyúlszőr kalapot szemére húzta, mert szeretett a nőktől szemrehányással -elválni, míg az aranyművesné reménytelenül tette le a költeményes -könyvet kezéből, más vendéget nem várt délután, tejszínes kávét hozatott -fel a cukrásztól és egy almát választott ki a szekrény tetejéről. - -Szénfi, – ha épen módjában volt – a bérkocsist már Buda felé hajszolta, -ahol a jezsuita-lépcsőnél egy ódon külsejű házban, (ahol talán maga -Jósika Miklós, a régi házak finom szakértője lakott valamikor), Mária -asszony ült egy oltárterítő hímzése mellett és a szobában olyan szag -volt, mint egy könyvtárban vagy antik-kereskedő boltjában. Ő volt az -egyetlen, a legkedvesebb, a legszerényebb és legönzetlenebb, Mária, aki -semmi egyebet nem akart az élettől, mint hetenkint egyszer látni Szénfi -urat, hogy az elmondja neki hazugságait, – tíz esztendő óta ugyanazokat. -Mintha egy csillogó, nagyvilági, idegen, de csábító parfümös virág, egy -aranyszegélyes meghívó a követség báljára, útijegy a Párisba nyargaló -futárvonatra, csábos, havannaillatos, a fehér mellényzsebből csak -aranypénzzel fizető nagyvilág lépett volna be Szénfi úrral a budai -házba. Ő volt a rezignált, langyos gavallér, aki midőn egyedül van, -bizonyára szórakozottan fütyül egy ködös románcot Griegtől; ő volt az -utazóköpenyeges, szomorú arcú, barkós fiatalember, aki Milánó és Bologna -között egy francia könyvet olvas, míg otthon hazájában hosszú léptekkel -méregeti a hervadó grófkisasszony az avart… Mária félretette az -oltárterítőt, összekulcsolta kezét, tágranyitott szemmel nézett -Szénfire, míg az szokás szerint elkeseredve legyintett, a nyúlszőr -kalapot felkapta. - -– Tévedés, hogy élek, – mormogta és Mária kezét hosszan megcsókolta, -mint a haldoklók, miután a szomszéd utcában hangzik már a közelgő -lelkész lépése és a ministránsfiú csengetyűje. - -Szénfi teli tüdővel szívta magába a téli délután napsugarát, miután a -sírbolt-szerű házból kilépett és az oroszlánfejet megsímogatta a kapun. - -– Itt lehettem volna temető-igazgató, – gondolta magában. - -Míg Mária, hogy vezekeljen az iménti beszélgetésért, a ház hátulsó -szobáiba ment és megmosta kisgyermekei kezét és lábát. - -Ha még nem szállott le a budai részeken az alkonyat, Szénfi felkereste -M. M.-nét, aki a pontosságot szerette, holott a fuvolás rendszerint -napok mulva ment el a találkozóra; N. N.-nét, aki úgy szerette a pikáns -adomákat, mint valami öreg grófnő és gazdálkodó asszony létére -felpofozta a kocsisait; B. E.-t, aki zenélt és énekelt még akkor is, -midőn Szénfi úr már régen megszökött a hátulsó ajtón; egy fekete -kisasszonyt a Vízivárosban, aki noteszébe írta, ha Szénfi úr valamit -megígért, volt aztán nevetés, midőn a notesz előkerült; Mumut, aki -délelőtt a handlénak férje hátrahagyott nadrágjait, délután a -szerkesztőknek verseit eladogatta, szemtelen volt, mint egy félreismert -író hátrahagyott özvegye és ha Szénfi jól megfogalmazta a levelet a -miniszterelnökhöz, amelyben állami segély kéretik, nem fukarkodott a -csókkal és elismeréssel; majd sikerült egy fiatal hölgy bizalmát -megnyerni, akit szülei minden áron férjhez akartak adni és a vőlegények, -jegyesek, kérők eltávolítását a fiatal hölgy kérésére Szénfi úr mindig -magára vállalta; a Vén Fejsze korcsmárosnéjának tanácsokat adott az -üzlet vezetéséről és a vendégek szekaturáját főbólintással meghallgatta; -kétszer nagyon megcsókolta a Kronprinc-kávéház felírónőjének száját, -mielőtt Budát elhagyta volna, miután Gizella hajdanában kedvese volt. -Izgatottan, a hosszadalmas kártyázások után következő lázzal, némi -önmegvetéssel húzódott meg a bérkocsi sarkában, amíg a lánchídon -átgurult. De ha egy formásabb nő ment a gyalogjárón, kihajolt a hintó -ablakán és bolond módjára csókot dobott a hölgy lábának, fátyolának, -kalapkájának, földigérő köpenyegének, amilyent ő viselt telente, – -akinek a nevét sem merte kimondani. - -Ez a névtelen nő Pesten lakott és minden bizonnyal szerette Szénfi urat, -hisz ennek az évek folyamán többször tanujelét adta. Úrnő volt, finom, -jóhírű, divatos és a hangja, mint a gerléé. A szeme… a haja… a képe… és -a lába… Elsírni lehetne mindezt a Duna közepén egy szentendrei hullának, -akivel Szénfi úr együtt folytatja útját Mohács felé. - -Bár szabad bejárása lett volna a hölgyhöz, – nevezzük őt X. asszonynak, -– Szénfi úr valóban az ablakok alatt sétált, mint a salamancai egyetem -hallgatói vagy az öreg, fogatlan lovagok, akiket a játékházból egy garas -nélkül az utcára vetettek. Megállott a sarkon, felsóhajtott, boldogan -sírt egy öreg kapualjban, mert ott mindig sírni szokott, elgondolta a -hölgynek – X. asszonynak – csodálatos szavait, amelyeket ez életben -hozzá intézett, mint Szent Györgyhöz viszi az orgonaágat a dús várúrnő; -elképzelte szerelmes kis kezének a tapintását, amely még Schneider-féle -nyakát nem karolta; – eltorzult arccal gondolt kis lába nyomára a parti -fövényen, a dunai kiöntések táján, furcsa nevetésére és két szemére, -amely hamis csábítással, mint éjjel a királyné kincsesládájának ékszere -a szegény lovag előtt, mindent igért és szeretett. Az ablak felnyílott -és a drága kéz valóságban megjelent: - -– Gyere, – intett Szénfi egyetlen szerelme. - -A fuvolás lehajtotta fejét, száraz kortyot nyelt: - -– Nem, – mondta. – Mert nagyon szeretlek. Mert félek tőled. Mert nem -bírnék veled, mint Mumuval, akinek néha azt mondom, hogy felrúgom. -Örökké szeretlek, mindig reád gondolok, te mákony fekete füstje a kalóz -pipájában. Elvesznék, ha egyszer megölelnél, belehalnék, ha egyszer -ismét elhagynál. Félek tőled és a másvilágig szeretlek. - -X. asszony bánatosan nézett az esti órában ablakából Szénfire. Hol -tanulta, hol gondolta, tükre előtt hányszor próbálta a bánatos, -megsértett, szívszomorító tekintetet, amellyel a fuvolásra nézett? -Igazán sápadt volt az arca a fájdalomtól vagy ezt is tudta hamisítani? -Igazán álmodott gyermek módjára éjjelente a fuvolásról? És ha eszébe -jutott Szénfi úr, valóban elgondoldozó, elmerengő lett a szeme, ha -egyedül volt? - -A fuvolás nem mert ily dolgokon gondolkozni, de viszont legyinteni sem -tudott, mint a többi nőismerősöknél. Megbabonázva, mereven állott helyén -és azt remélte, hogy percek multán meghal. Fuvolázni jött ide, az ablak -alá és a szíve kétségbeesetten elszorult. - -Kivette a hangszert zsebéből és térdén ketté törte. - -A nyúlszőr kalapot komolyan a homlokába vonta és hosszú lépésekkel, -hátrafont kézzel ment hazafelé, hogy néhány napig a plébános-körtéket -szagolgassa a szülei ház padlásán. - -– Jaj, de szeretem, – remegett fel benne a hang, miközben a vén -cselédtől a gyermekei után tudakozódott és pörkölt halat rendelt -vacsorára. - -A két karját összekulcsolta a fején mint a szerelem bolondjai… - -– Ha a billiárdos szabó vagy az orleánsi herceg látna, – zokogott -magában. - - - - -FALUSI KIRÁNDULÁS. - -A legtáncosabb életben is előfordulnak esztendők, hónapok, midőn a szív -és a kedv elcsendesedik, hogy az óra ketyegését hallani a -mellényzsebben. Az ajtó még félig betéve, a farsangi éjbe kihallatszik a -dévaj muzsika, a nagybőgő helyeslőleg mormog, mint egy romlott öreg -ember, a háztetőkön a hó úgy világít, mint az alsószoknyák fodra, -pirosat lehelnek a félrevonult párok az erkély fagyos ablakára, – de a -báli vendég már beburkolózik egérszagú nagy bundájába a szánon, mint a -végrehajtó, midőn falusi körútra indúl, a szív alig hallhatólag dobog és -a magosságból hideg, téli halálra emlékeztető csókok hullanak az arcra -kósza hópelyhek alakjában, mint megöregedett, régi szeretők távolból -küldött üzenetei. Nagybotos, e kis beszély hőse, elfáradtan, fásultan -utazott falura a nagyvárosból. (Fiatalabb éveiben ily hangulat hatása -alatt fogadta meg az öngyilkosságot – másnap reggel, a borotválkozó -tükör előtt, – ekkor jutott csak eszébe, hogy a legszebb nők meleg -vassal göndörítik andalító hajfürteiket a fül és a nyak tájékán, csupán -ilyenkor gondolt arra, félig megfagyottan, mint egy őszi veréb a fán, -gunnyasztott ablakok alatt, amelyek mögött nők csókolóztak. Öregebb -lévén, most már csak annyi energiája volt, hogy egy bizonyos hídra -gondolt, amelyet útközben valahol elér s a híd leszakadhat, ha épen úgy -akarja.) - -A francia cipősarkok még tovább lejtenek a tánc-zene ütemeire, a nők -arca sokatigérően pirul és hajuk leng, mint az árvalányhaj, valaki erre -jöhet, hogy leszakítsa: Nagybotos már falura vonult, elsőnek, hogy -utolsó ne legyen a társaságban, akit a kékkötényes legények legurítanak -a lépcsőn. Falun angyalokkal ismerkedett meg. Angyalkával és a -mamájával. Egy régi urasági házban – «Le comte de Turgenjev» regényeiből -volt ez kimetszve – kettecskén éltek, mint az őzike lépked a tehén -mellett az erdőn. Nagybotos – tél volt – mindenféle kártya-kunsztokra -tanította őket, kemény papirosból figurákat vágtak ki és Miklós napján -bábszínházat játszottak, elszavalta a Kakasülőn című monológot és míg -Angyalka a zongorához ült, a mamának a legújabb tánclépéseket -megmutatta, amelyeket a télikertben egy négertől tanult. Majd szánkázni -mentek és a falun túl Angyalka átvette a kocsistól a gyeplőt és a téli -tájon csengetve repült a szán, mintha víg karácsonyi estére igyekeznének -egy barátságos házhoz. Újév táján Nagybotos segédkezett a gazdasági -számadásoknál, – valahol egy csontkeretes pápaszemet talált a háznál és -midőn ezt homlokára tolta, öreg ispán, Mártonfalvi bácsi úgy megijedt, -mintha a harminc év előtt elkövetett póstarablásról fakgatná Nagybotos. -A jószagú és kedves befőtteket a pákosztos cselédek miatt egy könyvbe -írta és esténkint arról beszélt a hölgyeknek, hogy amint kitavaszodik, -egy széltől hajtott vízmerítő szerkezetet kell felállítani a vetemények -között. Ezenközben özvegy Majornokiné, született Fehér Krisztina és -leánya Angyalka, oly alaposan beleszerettek Nagybotosba, hogy a -csöndeslelkű férfiú, aki pedig már csupán a jócselekedeteknek kívánt -élni és beteg parasztokat gyógyítani, ijedten járkált a befagyott folyó -partján… «Ahová még betettem a lábam, ott bajt csináltam. Milyen -szerencsétlen vagyok!» gondolta magában. És a tájat kémlelte, mintha azt -számítgatná, hogy merre fog elmenekülni. - -A faluban egy csárdásné volt. Göndörhajú és piros arcú, mint a -megelevenedett népdal. Piros hárászkendőjéből néha fürkészve nézte -Nagybotost, amint az úton elhaladt. Egyszer – falusi honoráciorokkal -serezett Nagybotos a fogadóban – hátulról megérintette a nyakát. - -– Mint a vadkacsa farka, – mondta a hajára. - -Nagybotosnak néha eszébe jutott ez a megjegyzés. Midőn a hölgyek már -külön imádságot fogalmaztak, amelyet esténkint elmondtak Nagybotosért és -Mártonfalvi bácsi sem merészelte hangosan szidni a zsidókat az udvar -közepén, (hátha van egy rokona Nagybotosnak, aki ezért megharagudna) az -asszonycselédek kezet csókoltak és dédelgetve megsimogatták a -csizmaszárát, – Nagybotos elhatározta, hogy elkezdi az új életet. -Néhányszor hirtelen felnézett a fogadó ablakára, midőn a korcsmárosné -ott magában dudolgatott, majd egy estve, midőn a kutyák a vastagon omló -havat összetévesztették a vándorlegénnyel, Nagybotos hátulról a csárdába -került, cigányokért küldött, akik egymás hátán jöttek a mély hóban, a -csárdásnét maga mellé ültette: - -– Nagyon hasonlít valakihez, akit egyetlenegyszer, igazán szerettem, – -kezdte falusi gavallér módjára a széptevést. - -A csárdásné szórakozottan ingatta szőkés-barna fejét. - -– Tán azt is Jucinak hívták? Az uraság is úgy hazudik, mint a többi -férfiember. - -(De többé ezt már nem mondotta ezen az éjszakán. Nagybotos derekasan -kitett magáért. Éjfélfelé az asszony beleegyezett, hogy megszöknek és -elmondta, hogy a Sajó parton, – ahol született – mindig kis gyermekeket -látott a vízben leánykorában. És most nincsen gyermeke. N–s is -kijelentette, hogy többé nem jár az elhalt menyasszonya sírjához, -legfeljebb egyszer Jucival együtt látogatják meg a halottat. - -Másnap, midőn az ünnepnapi ebédre ballagott Nagybotos, Juci sápadtan, -kisírt szemmel állott az ablaknál: «megvert az uram» – sóhajtotta, – az -ebédlőben Angyalkát találta. Karcsú, hosszú lábszárú, barna lány volt -Angyalka. Azt remélte, hogy Nagybotos majd megtanítja lovagolni. És -együtt ügetnek a nyárfa-sorban, mint ez a Tavaszi hullámokban olvasható. -Setét szeme komoly szemrehányással tekintett a férfiúra. - -– Ugyebár tudod, hogy a világon csak téged szeretlek egyedül? – kérdezte -és a férfi vállára helyezte a tenyerét. - -– Gyermek vagy még… - -– Maholnap tizennyolc éves vagyok. Komoly nő voltam mindig. És most is -komolyan akarok veled beszélni. Tudod, hogy az anyám egész éjjel nem -hunyta le a szemét, kétségbeesetten sírt?… - -– Szegényke. - -– Ha még egyszer beteszed a lábad ahhoz a némberhez, ahol az éjjel -voltál, velem gyűlik meg a bajod. - -Az özvegy ágyban maradt és csak a félig nyitott ajtón át vett részt a -vidám, hangos társalgásban, amely az asztal felett keletkezett. -(Nagybotos bankócsináló-prést keresett Mártonfalvi úron és az öreg ispán -makacsul védekezett.) Ebéd után Nagybotos hosszú ideig szótlanul -üldögélt a beteg mellett, míg Angyalka az ispánnal kártyázott és -hangosan csapkodta az ütéseket. Alkonyattal a folyópartra ment és azon -gondolkozott, hogyan juthatna el a legközelebbi vasuti állomásra. Gyors, -könnyű léptek hangzottak fel a fagyos havon. Hosszú bundában, -muszka-sapkában, mint egy regényhősnő, a ház felől Angyalka sietett. - -– Tudom, hogy azt tervezted most magadban, hogy elhagysz minket. Az -anyám a temetőbe kerülne. Magamról nem beszélek, fiatal és erős vagyok. -Te nem fogsz elmenni. - -– Gyermekem. - -– Elhatároztuk, hogy néhány hetet Budapesten töltünk. Az anyám ugyanis -azt gondolja, hogy itt hiányzik neked a fővárosi élet lármája, zajgása. -Majd színházba megyünk veled. Ha akarod, bálba is járok a kedvedért. De -otthon is maradhatunk a szállodában. - -Nagybotos a falu végén lakott egy régi kertiházban és az ablakából -varjakra szokott lövöldözni. Ezen az estén valaki háromszor is -megzörgette az ablakot. Majd egy forró, gömbölyded asszonytenyér oly -sokáig nyugodott az ablaküvegen, hogy végül leolvadt a zuzmara. -Nagybotos a setétben hallgatva üldögélt. Midőn később az ablakhoz ment, -már csak egy asszonyláb nyomai látszottak a kerti úton, a havon. - -– Arra ment el a szabadságom, – gondolta magában. - -A holdfényben messzire látszottak a lábnyomok. Mintha a végtelenségbe -mentek volna… Túl a dombokon és a határokon… Valaki elment erre, aki ide -akart jönni, meleg szívet, puha tenyeret és ábrándos kis játékot hozott -a képzeletében, amelyben, mint egy kis színházban, Nagybotos jeladására -már játszani kezdett a zenekar. A kárpit azonban nem ment fel. Valaki -egy falusi háztető alatt ködmönszagu télben narancsfákkal álmodott és -kinyújtotta a kezét a drága gyümölcs után. - -Nagybotos meghatottan nézte az eltávolodott lábnyomokat. Egy falusi -nőicipő – nyomai magos sarokkal ellátva, mint a nagyravágyás, és -gombocskákkal, mint a cifra élet utáni kívánság – mendegélt át a kerten. - -– Bizonyosan rózsa van a harisnyakötőjén – gondolta magában Nagybotos. - -* - -Jucit reggel a vízmerítő-léknél kifogták. Csak húsz éves volt, – mondták -a falusiak. - -Angyalka megcsókolta Nagybotos homlokát: - -– Derék ember vagy. Jól viselted magad. Most már akár megtakaríthatjuk a -pesti utazást. - - - - -ÖREG _A_ BETŰ. - -Déli órában végiglépkedek az októberi ligeten, mint a boldog ember, aki -mások szenvedésein akarja a könyörületességet gyakorolni. - -Régebben csak akkor jártam ide, mikor szeretőim voltak és a trónörökös -szobránál volt a találkozó féltizenkét órakor, hogy ebéd idejéig elég -időnk legyen keresztül-kasul bejárni a liget elhagyott, távoli -séta-útjait, olykor helyet foglalni egy padon és rólad furcsa hangokat -halkan mondani, ó, titkos szerelem! Itt hagyott nyomokat a két keskeny -láb, amely oly hűségesen és könnyedén ment egymás mellett, mint a -foxterrier két első lába. A sárga leveleken vígan lépkedett a francia -sarok, amely a kastélyból nagyon jól tudta az utat idáig. Meleg prémek, -kis kabátok, piros kalapok, hímzett arcfátyolok, jószagú keztyűk és -hetyke ernyők voltak szenvedélyes jó ismerőseim a tájon, amerre az -Erzsébet királyné-útja vezet a liget mellett, szótlanul ül egy padon a -szegény csavargó, dologtalan ezüstfejű úr mendegél hódgalléros -kabátjában, a varjak a magosban megkapaszkodnak körmeikkel a nyárfák -ritkás hajában és ő engem szeretett, magasztalt, megsimogatott és a szép -holnapokat igérte. Én tudom, hogy milyen akkor az ősz a városligetben, -amikor szeretőnket nem hiába várjuk féltizenkét órakor Rudolf ábrándos -vadász-szobra mellett. Kocsinkat bízvást visszaküldhetjük a városba, -bármily nedvesnek igérkezik az idő; a trónörökös oly finomkodva néz -reánk a magosból, mint az írómappákról vagy legyezőkről a kedves -figurák; a felszél oly messze sóhajt, mint a másvilágban; a Stefánia-út -édeskés, watteau-s hangulata lágy piánóval ütögeti szívedben a kis -harangok szentimentális hangját; csupa derült, boldog, nyugalmas nő és -gyermek látható az őszi napsugárban, a francia könyvek messzire -sárgálnak a nevelőnők kezéből, a növendékleányok harmatot szívtak fel a -szájukkal, a gyermekek fehér bárányokkal játszadoztak előző éjjel -álmukban és azért csilingel a hangjuk: és ez édesded szép világba majd -bizonyosan megérkezik ő (talán épen a rövid ruhája lesz rajta, vagy az a -kis kabát, amelyen olyan zsebek vannak, mint a fiúk ruháján, hogy nagy -passzió belefeszíteni az öklöt), csak még kétszer kell elsétálni a -szobortól a cukrászdáig. A fűnek a színe csak egy kis sápadtság egy -átmulatott éjszaka után, majd a téli álom után bizonyosan üde lesz a -mező arca. A lábad elé hullott falevél csak egy kis sóhajtás, amely után -nemsokára nevetés is hangzik a lombok közül. A köd ásítása a réteken -csupán egy muló perc egy hosszú, boldog utazásban, nem födi be végleg a -hideg pára az ő nevét, amelyet gyűrűvel az ablaküvegre írunk. És a -várakozási séta az őszi úton ép oly egészséges, mint ama szőlőpiros-arcú -lovasnak a sportja, aki az angol metszetekről ugratott be a hercegnő -útjára. A szívben rejtőző, szivárványszínű kis szőkőkút nyomban elkezdi -munkáját, amint az ő finom kis alakja és piroskás kalapja feltűnik a -rondó felől. A torkon oly színes hangok szállnak fel, mint a -szappanbuborékok. A kéz ujjainak a tapintása túlfinomul, mint a vakoké, -egész életet mond el a kézfogás és vállának gyengéd érintése mellünkhöz, -felejthetetlenné teszi a napot. Így volt? Talán még szebb is volt ennél, -amikor a trónörökös vadász-szobra mellett visszafojtott lélekzettel -vártalak, ó, titkos szerelem. - -* - -Most újra megyek a ligeten át, mert azt hiszem, hogy gazdagabb lettem -esztendőkben, őszhajakban és tapasztalatokban; aki az utolsó esztendőket -átélte korunkban, miért félne az már egy hervadó ligettől, ahol a sárga -nyárfalevelek kísértetiesen húzzák a deresfejű, őszi ördög nótáját?… -Lásd, hogy megvénültél, te bolond! – sóhajt egy hosszút a felszél a fák -koronái között. – Nem baj, nem baj, – kopogok a sétapálcámmal a hideg -ösvényen, – majd egyszer még találkozom vele, talán már ő is öregebb -lett… A padok, mint kis emlékezetes útonállók kapaszkodnak a térdembe. -Te, hetyke ifjú, – kiáltják rám a régiek, a rövidlátóvá lett padok. Bús -bácsika! – szólítanak meg az újak, akik nem ismertek azelőtt. A nagy fák -némán köszöntenek, mint ismerősök egy halottas háznál. Egyik-másik -atyámfia, hallgató öreg fa látott erre kalandos dolgokat. Most mindegyik -azt mondja: itt van az ősz, uracska. Egy utfordulónál, ahol egyszer -szembejöttünk és megjelöltük a helyet, négy féllábú katona bukkan fel, -párosával, kopottas egyenruhában mérik végig az őszi ligetet, mintha azt -akarnák tudni, hogy mankóval hány lépés idáig az út… Mintha ez -esztendőkben a kalendárium-csinálók a szüretes kádban taposó, combig -felgyűrt szoknyás, kövér menyecske helyett: csupa öreg A betűket, -egylábú, mankós katonákat rajzoltak volna a kis fametszetre, amely az -októbert jelképezi. - - - - -EMLÉK-KÖNYVBE. - -Valamikor sokat elmulattattak a halottak, akikhez műveimet írtam. - -Amint a nagyon tisztelt és irigyelt költők a hold leányaihoz, éjszemű -szenyórához intézik verseiket, olyanformán küldtem én kigondolásaimat -falusi temetőkben összekulcsolt kézzel fekvő régi daliákhoz, női -rokonokhoz, akik az atyafiság és jószív nevében fiatalkori -esdekléseimnek engedtek. Mindig volt egy finomkodó, porcellánnadrágos -Samuel úr vagy épen: Maximillián valahol az emlékezésembe, akinek a -régies és szentimentális történeteket előadtam, amilyenek akkoriban -eszembe jutottak. A köszvényes gavallér megelégedetten bólintott a -túlvilágról vagy a ravatalról, ahol utoljára láttam őt feküdni papucsban -és szalonkabátban. (Vajjon igaz volt-e az ábrándos Bikics aggodalma, aki -mindig elfehéredő ajakkal tette le a fuvolát, amikor eszébe jutott, hogy -tetszhalottként temetik el; napokig borusan üldögélt a kályha mellett és -a szemét nem vette le a völgyi temetőről. Vajjon hány ember, hány barát -vagy rokon ébredt fel ott a föld alatt és a mende-monda szerint megette -kezét?) - -Ilyenformán irogattam egy Julia nevű nőhöz, akit egyszer öltözködni -láttam gyermekkoromban, aztán többé soha; mikor a falun ismét -tudakozódtam utána, jelentették, az úrnő meghalt. De az én számomra -tovább élt fehér válla és térde, fekete haja és szeme, amely olyan volt, -mint Zrinyi Ilonáé Barabás festményén. E bizonyos Juliához határtalan -forró vágyakat küldtem, mindazt tudomására adtam, amit fiatal éveimben -az egész női nem iránt éreztem. Kezébe veszi könyvemet a lugasban és -elmereng, gondoltam még sokáig. Hőseim ezidőtájt az ablakon és kéményen -át közlekedtek, hadd derüljön mosoly a szomorkás ajakra. - -Írtam a télhez, őszhöz, lobbanó nyárhoz, mint azok a mostani -fiatalemberek, akik egyetlen verssort sem írnak le, hogy valakinek -ajánlanák. Laurájához Petrarca nem ragaszkodott jobban, mint fiatal -írókoromban egy lelketlen, kocsikenőcs-szagú, elszánt, barázdás homlokú -kvártélyos-asszonyhoz, akinél szobácskát béreltem és reménytelenül -vártam, hogy egyszer megdícséri elbeszéléseimet, amelyeket asztalára -csempésztem. (Hosszú idő multán kiderült, hogy az elbeszélések írójának -nevét feleslegesnek vélte elolvasni és megjegyezni.) - -Színésznők, feketék és szőkék, városiak és falusiak, búcsújárók és -istentelenek, érettek és hűvösek, mint a téli alma a padláson, fiatalok, -mint az első bűn a paradicsomban, csalékonyak és megcsalottak, az -igazmondás és a kábító hazugság hívei, pórnők, oly egészségesek, mint a -régi metszeteken, izraelita és római katolikus úrhölgyek, akik különböző -babonákat míveltek az imakönyvekkel… hozzájuk is írtam dalaim, amíg azt -hittem, hogy valaki bizonyosan elolvassa majd könyvemet és -nagyjelentőségű leend gondolata olvasás alatt. Egy tucatszor szánkázott -a behavazott országúton a kalendáriumbeli emberke (amint a rajzoló -elgondolta januáriust), amíg észrevettem, hogy a nők többnyire -szimulálják az olvasást, a nyomtatvány közül a divatlap érdekli őket -leginkább és legfinomabb, legjobbszagú célzásokat sem becsülik meg -annyira a költői beszélyben, hogy miatta és emlékezetünkre egy szalagot -kössenek fel a kontyukra. Máskor ily napon, mint a mai (évfordulón), -mindenféle babonákkal voltam telve. Ügyeltem, hogy az első szavam egy -női név legyen. A mosdóvizembe bűvös szert öntöttem, amely megvéd a -rossz szemektől. A kezemmel megtapintottam a régi himzést és csupa -magábaszállott áhítat volt az októberi nap reggele. Apák és anyák ködös -alakja surolja odakint a küszöböt, a nyiregyházi ősz ligetének és -kertjének hervadt virágporát hozta szárnyain a dongó, amely az ablakon -brugózik, elhalt testvérkék fehérszoknyás alakjai mutatkoztak, mint az -üvegszekrényben a furcsa emléktárgyak, kék kövek, kínai istenek, ebédnél -disznótor-zamata volt a hideg bornak, valahol már huzogatja is kemény, -fekete bajuszát Kiss Dániel, aki majd pohárköszöntőjét mondja és -bajuszából emléket hágy… Bánatos, hosszú léptekkel közeleg egy drága -úrnő a nyirfasorban és a virágbokrétát háta mögé rejti. Félve nézem a -hunyorgó délutáni napot; várj még nap, te lusta szolgalegény, -takarítsunk be mindent a mezőkről, ami vetésünk nyomán termett, vigyük -haza a reménnyé válott reménytelenségeke és a nehéz kalászokat; az élet -cifra kavicsait, hazugságait, mézeskalács-szíveit is rakjuk fel a -kocsira, mielőtt végleg bealkonyodik. El ne felejtsük a drága -monogrammos zsebkendőket, inget és hajszálat. Ne hiányozzon egyetlen kis -hangjegy sem a nótából, amelyet egész életünkön át mormogtunk magunkban. -A lepréselt falevelek, elhervadt virágok, víg esztendők és bús napok, -torok és kétségbeesett séták, nászok és egyhangú panaszok, lopott -könnyek és féltett csókok, tünődött lábnyomok és heggedt sebek, -borzalmas éji órák és szentanyám áldása, Jeromos nagybátyám faragott -sétapálcája és az «ő» arcképe: amit az életből ajándékba kaptunk, minden -továbbra is velünk maradjon. Ezért várj még te mámoros öreg ember, piros -őszi nap ott a látóhatáron. Még egy csókot a kedvesünktől, még egy -virágot a lakomásasztalról, még egy kézszorítást a hű baráttól!… - -Ilyen volt régen ez emlékezetes őszi nap. - -* - -Ma reggel ezt a nevet mondtam először: - -– Janek! - -Mily favágósan, kopogósan és lelketlenül hangzik e név, nem is tudják -azok, akik teli torokból ordítják a versenytéren. - -Ahelyett, hogy azt mondtam volna: Ilonka vagy Viola, azt beszélte álmos -nyelvem: Janek. Bizonyosan valami haszontalanságot álmodtam az elmult -őszi lóversenyekről. Elég szomorú dolog, hogy már csak ilyesmivel -álmodik az egykori költő. - -Aztán lehajtottam a fejem és arra gondoltam, akire kellett volna -gondolnom ily ritka napon. A nőre, vagy mondjuk, a hölgyre, akinek -szeme, mint bolygó csillag vezérli a lépteket. Hisz a legtöbb férfiú, -amíg katonaköteles, nem tagad meg önmagától egy kis gyengédséget, egy -hizelkedő kéz módjára simogató női vonatkozást, egy színes lepke módjára -repkedő asszonynevet. Csak nézzétek meg a bivalybőrcsizmás vitézeket, -valamint a bársonykabátos pesti uzsorásokat, mindegyik gondol valakire, -amikor eljön az ideje, hogy lehunyja a szemét. Nincsen olyan -embervakarcs, aki nem hinne, bizakodna, óhajtozva reménykedne egy nő -megváltásában. És te, francia mezők nedvének és ó-magyar boroknak hive, -szenvedélyek rabszolgája és a köd gyermeke: valóban elpártoltál volna -Ilonkától és a többi Lonkától? «Janek»-ot emlegeted, mikor a reggeli -fohászkodásnak ideje ködösen kongatja az órát a városligeti fasor -tornyában? Bilincs van a szíven és vasbékó a bokán, amely a magány -tömlöcének falához láncol, mint a régi vármegyeház börtönvirágát? A -felleg mindig csak síró esőt és panaszkodó szelet hoz feléd a messzi égi -tájakról? A holdsugár reménytelenül sétál ablakod alatt és sohasem -kívánkozol a helyre, ahol kis gyertya fénye mellett az élet apró örömeit -ugráltatják, mint a gummibabát a gyermekek? Az éjféli óraütés nem hozza -emlékezetedbe, hogy szerelmes emberek szenvednek a falon túl és boldog -öngyilkosságra készülődnek? A hajnali víz nem juttat eszedbe nőket, akik -tükrök előtt ülnek és hosszú hajukat fésülgetik? A kalapodon koppanó -falevél vajjon nem azért hullott reád, hogy visszaidézzed a régi -őszöket, a hazug nőket és csodálatos sétákat? - -«Janek», mondom konokul és örülök, hogy odakünn hideg őszi eső nedvesíti -a háztetőt. - -* - -Nőknek, öreguraknak, papoknak és gazdag kártyásoknak miután elegendőt -írtam az elmult években, vajjon kihez intézem mostanában műveimet? - - - - -NAGYBOTOS KÜLÖNÖS ÖTLETE. - -Az asszonyok nevét, akik ezidőtájt szerették Nagybotos Violát, régi -ismerősünket papirosszeletre írta, amelynek hátulsó lapján egy belvárosi -órás kínálta toronyóráit, előlről pedig Izidor, az Almafa főpincére -szokta ellenőrizhetetlen számjegyeit vetni. Nyár volt akkor és Nagybotos -egyetlen barát és támaszték nélkül csavargott az idegen városban, régi -szokása szerint ismét csak nőismeretségeket kötött, mindig csak nőkkel -beszélt, szerelemről, ruháról, színházról, néha a politikáról, de -leginkább mégis a szerelemről, amely a divaton kívül az asszonyokat -érdekli. «Szegény nők», – gondolta néha magában, ha szabad órája volt és -a sötét Almafában meghúzódott lámpagyujtás előtt: ilyenkor is várta -valahol, valamerre egy nő, de miután a randevu nem volt pozitiv -megállapítva, Nagybotos Viola bátorságot vett, hogy egyéb szenvedélyének -hódoljon, az ivásnak és a dohányzásnak. «Legalább senki sem nevet ki a -hátam mögött, ha kihúztam innen a lábam», – mondta a bolthajtásos -falaknak. Izidortól, akivel néha szóbaállott, az üzletről tudakozódott -és egy esernyő-szemű öregúrról, aki korán délután beült a sörházba, -ujságját összehajtogatta, sörét fenékig kiitta, penecilussal csengetett, -amelyet a mellényzsebéből vett elő, a régi képet bámulta a falon. - -– Vajjon meg szokott halni az ilyen öreg törzsvendég? – kérdezte -Nagybotos. - -– Soha – felelt meggyőződéssel Izidor. - -De vajjon miért is halt volna meg az ártatlan öreg, aki láthatólag -élvezte a sör és pörkölt szagát, a sarokasztal mellett egy homályos -ablak árnyékát őrizte és a fogason a kalapja hosszú tartózkodásra -helyezkedett el. - -– Vajjon elmenne az öreg a Gellért-hegyre, ha egy nő hívná? – gondolta -magában Nagybotos az Almafában, ahol teljes biztonságban érezte magát -valamennyi nőismeretségétől, mert e helyet gondosan eltitkolta. Itt -merészelt néha tréfásan gondolni a nőkre, voltak percei az -italfogyasztásnál, hogy nem vette komolyan a nőket, a szerelmeket, a -furcsa tragédiákat, szenvedélyeket, könnyeket… Holott azelőtt mindig -együtt sírt elhagyott szeretőivel. - -Akkoriban tizenegy hölgyismerőse volt Nagybotos Violának a városban, -tizenegy nő, akik nem ismerték egymást és látszólag mindegyik elhitte, -hogy Viola halálosan szerelmes. Ennyi szeretője még sohasem volt -egyszerre, tavaly csak hat volt, mégis szökni kellett a városból, mert -végül összezavarta a hazugságokat, igéreteket, keresztneveket, álmában -kibeszélte őket, a zsebei tele voltak mindenféle babonás tárgyakkal, -amelyekkel a nők megajándékozták, koszorúba font hajak, pénzdarabok, -fátyolok, keztyűk, falevelek… Végül kiürítette zsebeit éjjel a -Dunaparton egy halk éjszakán és elkullogott a városból. - -Tizenegy asszony meg leány!… Amint nevüket egymás mellé írta, szinte -megrettent. Hol és merre szedte össze őket? Néha azt hitte, hogy mind -egyformák, máskor ismét megállapította, hogy mindegyiknek van valamely -különös szeszélye, bolondsága, hiúsága vagy rögeszméje, amelynek -felhasználására annak idején a közelükbe férkőzött Nagybotos. Amint az -Almafánál visszagondolt hódításaira, úgy érezte, hogy nem is hódított, -könnyen, gyorsan, szinte sablonos hazugságok árán engedtek hölgyei a -rohamnak. A bókok, a virágok, a titkos kézszorítások, lengő szavak, -érzelmes pillantások megtették a magukét. Csak a legderekabb közöttük, -egy szelid, jószívű és tapasztalatlan, szőkés hajú és megadó, bánatos -szemű mondta némi félelemmel: «maga úgy bánik velem, mint egy tapasztalt -nőcsábító, pedig én erre nem szolgáltattam okot». - -Ezt a szőkés és szépruhájú hölgy mondta, mintha egy régi emlékkönyvből -olvasná a sorokat. Nagybotos gyorsan a hölgy finom cipőjére, divatos -kalapjára, fehérneműjére terelte a beszédet, kíváncsiságot színlelt -vidéken készült menyasszonyi kelengyék iránt, amelynek vászna a -nagymamák szekrényében pihent, csodálkozott monogrammokon és nem -értette, hogy lehet a cipőszalagot úgy megkötni, hogy az soha fel ne -bomoljon. - -(«Szegényke», – gondolta magában Nagybotos, – «vajjon jól alszik-e -éjszaka?») - -A feketéknek divatszínt ajánlott, a kezüket az ajkához emelte, majd -homlokához érintette, mintha mindig áldásukat várná. Nevetett a -nevetőkkel és szomorkodott a szomorúakkal. Azt tapasztalta, hogy az -ellentmondás a nők köréből ügyetlenség, helyeselni, sőt magasztalni és -dícsérni kell összes bolondságaikat, gyakran hangoztatni, hogy kilencven -percent jó az asszonyok között, majdnem angyal, szívnemesség, honleányi -lelkesedés, szegények iránti részvét és a betegek megvígasztalása a nők -teendője. Nagybotos – pedig ekkor már meglehetős öreg lovag volt – -szerette magát életre-halálra rásózni a nőkre. Körülbelül nyolcvan nő -élt Magyarországon, akiknek kezébe helyezte sorsát. «Maholnap dolgozni -fognak értem a nők, ha már nagyon öreg leszek», – gondolta magában, -mikor a legkülönbözőbb családoknál ebédelt, vacsorált, pulykát evett és -már majdnem elfogadta egy hölgy ajánlatát, hogy lépjen házasságra… -Szerették a nők, ha Nagybotos összeírta adósságait, jövedelmeit, várható -örökségeit és komoly, ünnepélyes arccal összehajtották az iratot, hogy -ők majd rendet teremtenek a zürzavarban. Zsebkendőit sohasem engedte -parfümözni, hisz délután és este másfelé volt dolga és bizonyos, hogy a -nők nyomban megismerik az idegen, ellenséges illatot. Valamint a nyakon -ejtett csókoknak sem volt barátja és az előszobák tükörében mindig -megnézte, hogy nem maradt-e női hajszál a kabátján. A leveleket, -amelyeket nők írtak, nyomban elégette és a hamvakat a szélbe szórta. A -komoly nők előtt mindig arra hivatkozott, hogy egész nap dolgozik, -tudományosan búvárkodik, élete nagy munkáján; töri a fejét; a beteges, -elvénülő asszonyoknak azt mondta, hogy reggeltől estig sportot űz, a -kelő napsugárral lovagol a ligetben, délelőttjét a tenniszpályán tölti, -majd úszik és csónakázik, hogy estére a vívóteremben találkozzék a klub -tagjaival; az okos és vígkedélyű nőknek őszintén bevallotta, hogy -naphosszat henyél, éjjel kóborol, mint a kandúrok a háztetőn, dohányzik, -játszik, iszik, elveszett ember, az adósok börtönében fog meghalni; míg -a hiszékeny, kedves, tiszta szívű nők részére végrendeletet írt, -mindennap hagyományozott nekik valamit, visszavett, újra adott, nagy -pecséteket ütött a végrendeletre és kérte, hogy sírját ne hagyják -gondozatlanul… Legtöbb baja természetesen azokkal a nőkkel volt, akik -megkövetelték, hogy a szoknyájukon üljön, verseket mondjon, könyveket -felolvasson, gyomrára vigyázzon, paprikát ne egyen, keveset igyon és -«hányadik a szivar?» – kérdezték, midőn a legelsőre rágyujtott. Viszont -e nőkkel eszkomptori ügyességgel hitette el, hogy rumot még életében nem -ivott, tejet és kávét szokott vacsorázni, éjfél előtt lefekszik és -hajnalban Plutarchust olvassa. «Ó, bár végleg rendes ember lehetnék!» – -sóhajtotta, midőn éjjelenként ki- és bemászkált ablakokon, a -szobaleánynak és úrnőjének egy napon esküdött hűséget, drótkerítéseken -ugrott át és legfőbb gondja volt, hogy a mérges házőrző ebekkel -barátságot tartson fenn. «Ó, bár nem volna már egyéb tennivalóm, mint a -kemence tüzét nézni», – mondta álmodozva és egy cirkusz-művésznő részére -elhordta a házból az asszonyok finom harisnyáit. - -Tizenegy asszony és leány féltékeny szeme elől jó volt megbujni -alkonyattal az Almafánál, habár Marianka három lépésről megérezte a -korcsmaszagot, Pauline undorodott a dohányszagú bajusztól és Ilona a -kezén, a körmén észrevette, hogy kockázott vagy kártyázott. - -«Elkergetnek a városból» – gondolta magában, midőn ismeretlen nők -karjába kapaszkodott, mert Jozefának olyan éles szaglása volt, hogy -megérezte az idegen szoknyák szagát, Fancsett a szeméből kiolvasta, hogy -beszélt-e nőkkel, míg Margaretta gúnyosan dugta el a kezét előle. «Pfuj, -már megint kit csókolt meg?» - -«Megmérgeznek előbb-utóbb» – gondolta ismét, midőn különböző, -ideig-óráig tartó szerelmi ügyeit lebonyolította és ezalatt négy-öt -helyen várták egyszerre a városban. Adélnek olyan ujjai voltak, mint az -acél s többször megigérte, hogy megfojtja Nagybotost, ha megcsalja. -Egyszer már a torkára szorította a kezét és Nagybotos csaknem elájult. -Róza állandóan töltött pisztolyt tartott a fehérneműs szekrényében. És -«kis Ilonka» oly hidegvérrel elvágja vala a nyakát, mint egy csirkéét, -ha álmában idegen asszonynevet mond. - -«Elátkoznak, megbabonáznak, ellenem imádkoznak és felbőszítik ellenem a -férfiakat, véresre veretnek és börtönbe záratnak» – gondolta, mikor -estve az utcán valamely csinos nő után futott s csak attól rettegett, -hogy egyik szeretője rejtőzik a fátyol alatt, mint Boris, aki gyakran -öltözött férfiruhába, hogy Nagybotost kikémlelje, vagy Agátha, aki estve -velencei, rojtos kendőt borított a fejére s arra vette útját, amerre -Nagybotosnak jönni kell. Ilona idegen nők nevében irogatott szerelmes -leveleket, randevukat esedezett telefon és küldönc útján, szerelmi -bájitalt küldött vidékről és míg Nagybotos mélyen elaludt, a nevét a -mellére tetoválta. Ugyancsak vigyázni kellett, hogy Nagybotos elkerülje -a csapdákat. - -Tizenegy vagy tizenkét asszony volt, akire Nagybotos félénk és szent -szerelemmel gondolt. Már nem is tudta teljes bizonyossággal. Csak a -kötelességeit ismerte már s a leggyöngédebb nőnek is úgy -engedelmeskedett, mint a férfias, energikus hölgyeknek. Jobbra-balra -rendelték a városba, utazásaikra elkísértették magukat, a templom előtt -várakoztatták és a cukrászdákban leültették, hogy estig várjon; -nőorvosok előszobáiban, divattermekben és a korzón, a fürdőhely -platánjai alatt, a szemközti ház kapualjában, éjjel, kis állomásokon, -dunai hajókon, a Norma-fánál és a budai kioszkban várt Nagybotos, mindig -várt asszonyra, leányra, estve megismerte a lépéseik hangját, a sötétben -a hangjukat és a szélben lengő kalaptollukat. - -Várt. - -Hónapok, csaknem esztendők multak el. A tizenegy nő hűségesen kitartott -Nagybotos mellett. - -– Vajjon, ha meghalnék? – kérdezte egyszer magában, vagy az öreg -törzsvendégtől az Almafánál. - -S az ötlet örömére többet ivott a szokásosnál, éjjel búcsúleveleket írt, -tizenegyet, egyformát, szomorút, megbánót, természetesen, mindegyiket -biztosította, hogy érte hal meg és hajnalban eldobta kalapját a -lánchídon. - -* - -Ezután két napig nem mutatkozott Nagybotos Viola az utcán. Elbujt, -elzárkózott. Harmadnapra megunta a magányt és felkereste a -legderekasabbat, legjobbat nőismerősei közül, aranyszívű Klárit. - -– Bocsáss meg, tréfáltam, nem haltam meg. - -Aranyszívű Klári kisírt szemmel, de nyugodtan mérte végig Nagybotost: - -– Sajnálom, már késő, már megsirattalak, elbúcsúztam tőled, -elfelejtettelek. - -Nagybotos megcsóválta a fejét: - -– Hisz élek. - -– Nekem meghaltál. Kedves, drága halottam vagy. Engedd, hogy halálod -évfordulóján érted imádkozzam, fekete ruhát öltsek és kicsit sirdogáljak -a kanapé sarkában. Ne fosszál meg ettől a fájdalmas örömtől. - -A halottaiból visszatért Nagybotos nem tehetett egyebet, mint tovább -ment. - -A «komoly asszonyok» a levegőbe néztek, mikor meglátták. - -– Ostobaságot csinált – mondták s elfordultak. - -Az indulatosabb hölgyek röviden végeztek. Kinyitották az ajtót: - -– Gazember, elszökött? - -A víg és bolondos asszonykák hangosan felkacagtak, amikor Nagybotost -ismét megpillantották. - -– Ejnye, talán fele sem igaz annak a sok rágalomnak, amit halála -alkalmából beszéltek szerte a városban? - -Nagybotos keservesen meglakolt, nagy próbára tette a nőket. A visszatért -halottal senki sem állott többé szóba. Elsiratták, elfelejtették, -elrakták kedves emlékek közé. Aztán Nagybotos nélkül folyt tovább életük -a tizenegy asszonyoknak. - -– Ne jőjj vissza a másvilágról! – írta fel az ajtófejfára Nagybotos, -hová a babonás betüket szokta írni. - - - - -CSIZMÁS KANDÚR. - -Dickens, aki az árva gyermekről először írt égi jelentést; Andersen, aki -megszólaltatta a mogorva szélkakasokat és hallgatag esőcsatornákat a -gyermek mulattatására: Az Ezeregyéjszaka és a magyar mese- és mondavilág -tündér-lepke hátán lovagoló fantáziája, amely ifjú korunk hajnali -felhőit befestette: nem gondoltak ki olyan mesét, amely most Budapesten -valósággá lesz, mint egy számjegy. Harminckétezer pár gyermekcipőt -osztanak ki a városban a szegény gyermekek között. 32 ezer kis bakancs -indul el viszontagságos útjára, gyermekek lábán, amely eddig mezitelen -volt. Elmennek a bakancsok a Népjóléti házból és soha többé vissza nem -jönnek. Pedig az volna csak nagyszerű, ha mához egy évre visszatérnének -és jelentést tesznek az igazgatónak, hol és merre jártak… - -Amikor Twist Olivér Londonba futott a koporsócsinálótól, midőn Andersen -mese-alakjai, a szélkoronák és papirtáncosnők bolyongtak még a földön és -Csizmás Kandur elkövette hőstetteit: aligha jutott eszükbe a meseíróknak -az a pokoli fantázia, hogy van valahol a világon egy város, amelyben -harminckétezer vagy még több gyermek kékszakállú téli kora reggelen cipő -nélkül indul iskolába. Mert akkor egyebet sem írtak volna a mesemondók, -mint a mezitlábas gyermek-hadsereg történetét. Ha Dickens tudta volna – -pedig majdnem mindent tudott az emberi jaj és kacaj mélyeiből, – nem ír -vala soha egyebet, mint a mezitlábas liliputiak regényeit. Mi a sorsa, -élménye és viszontagsága harminckétezer gyermeknek egy sötét, háborúba -roskadt nagyváros közömbös háztetői alatt, akiket cipő nélkül csípett el -a hófürtös gubáju December? - -Harminckétezren legalább voltak, mert a jótékonyság oly gyanakodó a -háborús években, mint egy vallató csendőr. Becsületes kis tanítónők, a -gyermeknyomort pontosan ismerő iskolaigazgatók és kerületi emberek, akik -nemcsak a szavazókat tartják számon, hanem névszerint is ismerik a -városrész szegényeit, állították össze a boldogtalan kis mezitlábasok -névsorát. Három esztendő előtt csak négyezer gyermeket soroztak be a -hadseregükbe. Ezek azóta akár manipuláns őrmesterek lehettek Budapest -kis rongyosai között, mert tavaly már huszonnégyezer gyermekről vezettek -törzslapot az írnokok; míg az idei karácsonyra már a szegénységnek -harminckétezer kis katonája faszol bakancsot, kötényt, kabátot. Az -embernek kedve volna megkérdezni, mit csinál hát a Gyermekvédő Liga, -amelyről ragyogó júniusban annyit hallunk a gyüjtő-napokon? - -A katonásan szabott kis bakancsok e héten kelnek útra, hogy ezentúl -sorsává és mindennapijává váljanak a pesti gyermekeknek. A fényűző -fővárosi utcákon, hivalkodó nők lábán versre-járó Sperai- és Bence-cipők -arisztokrata társaságában egy új hang kér magának helyet a lábak -kopogásában. A «népjóléti-bakancs» a jövevény, amelynek a gyermekek -mindennapi beszédében már meg volt a neve. Tavaly Csizmás Kandurnak -nevezték az iskolában azokat a fiúkat, akik a jól szegelt városi -cipőkben kopogtak a kocka-köveken. Csizmás Kandur volt a cipőnek a neve. - -Nos. Csizmás Kandur ismét elindul karácsony hetében (miután az elmult -időkben meséivel mulattatta a gyermekeket), hogy a háború-verte, -felejthetetlenül leromlott Budapest gyermekeit megörvendeztesse. - -A temetők ama udvaraiban, ahol a gyermeksírokat ássák, egy darab időre -megpihenhet kapáján a sírásó. (1917. _Karácsony_.) - - - - -DUNA VENDÉGEI. - -Virágvasárnaptól kezdve mindig állnak szakértők a Lánchídon, a középső -bástyánál, akik a Duna folyását ellenőrzik. Vagy különben mi egyéb -tennivalójuk volna azoknak a nőknek és férfiaknak, akik a híd közepén -váratlanul megállnak, abbanhagyják az utat Pest és Buda, vagy az élet -felé és fertályóráig mozdulatlanul nézik a nagy vizet? Nem egyéb ez, -mint ellenőrzése a folyamnak. Nem fordított-e irányt vagy egyéb -szélhámosságra nem vetemedett? De az is meglehet, hogy némelyik ember -minden esztendőben másnak, újnak látja a Dunát. Egyszer tán utálatos, -dermesztő a sárga tavaszi folyó. De már egy esztendő mulva selyemágynak -is láthatni a Dunát, amelybe belefeküdni a legnagyobb boldogság. -Bizonyosan a hullámok változtak meg. Ezek a hullámok a boldogság -erdejéből jönnek, hol télen hó alakjában szolgáltak tánchelyül a hold -tündéreinek. - -A lánchídon ácsorgott egyszer Cukkermandel kisasszony. Az öreg -Cukkermandel leánya, akinek apja kirabolta Pesten először a -keresztényeket, azután a zsidókat. Harminc palotát vett, de szállodában -lakott, mert attól félt, hogy otthonában meggyilkolják. Cukkermandel -kisasszony már ennélfogva is úgy unatkozott, mint azok az embeker, akik -mindig a vonatot várják, de soha sem utaznak el. - -Ekkor épen egy vizihullát kergettek a Dunán. Mária Valéria ilyent még -soha sem látott. - -Egy nyitott szájú, veres ruhás csecsemő volt az üldözött, aki duzzadt -pólyáiban úgy úszott, mint egy dinnye a folyó sodrában. - -Voltak olyanok, akik az utast már a Margit-hídnál észrevették. Ezek a -dologtalan emberek a part mentén követték a csecsemőt, mintha lelkük -üdvössége függne tőle. A hídon lassítottak az omnibusz-kocsisok, a -járókelők kihajoltak a híd korlátján, egy kopottas kabátú, -másvilág-szürke arcú fiatal nő váratlanul felsikoltott… Talán egyszer ő -is, egy régi, szélvészes éjszakán elindított egy kis pasasért, gyöngéden -fektetve a habokra… Ezüstfejű öregúr a társadalmat szidta, vénasszony -rongyaiban sápítozott, szabadságos katona kihajolt a fedezékből a kis -muszka után. Divat úr felsóhajtott… «A nők»… mondta és rókaképű emberek -megálltak útjukban a vasút-miniszterium felé, amíg a csecsemő -méltóságteljesen, mint egy kis hajó elúszott a híd alatt. A nap sütött, -mert husvét volt Pesten. A tornyokban harangoztak. Mintha a kis utazó -tiszteletére szólaltak volna meg a budai tornyokban függő, -rácasszonyhangú harangok. Pestről átmorog az István-kupola nagyharangja, -mint a polgármester, aki a kis husvéti királyt fogadja üdvözlő -beszéddel. Fiuk és lányok megálltak a budai parton, mintha elfelejtették -volna további mondókáikat, amelyekre a tavaszi nap tanította őket. A kis -koldus-fajzat veres rongyaiban a Duna vízében megragadott minden -érdeklődést. - -– Hátha még menyasszony-ruhában úszna valaki a Dunában, – gondolta -Cukkermandel Mária Valéria. - -Minden szem a köpönyeges rendőrre meredt, mint egykor Toldi Miklósra, -aki egy csónak orrában állott és hosszúnyelű csákánynyal igyekezett -elfogni a csecsemőt. A dunai rendőr ügyes ilyen fogásban, mert erre -tanítják. De a kis utas, még ügyesebb volt, mert bizonyosan nagyon -imádkozott valaki, hogy a hivatlan idegen háborítlanul érjen el a -Fekete-tengerig. Midőn harmadszor is utána nyúlt a rendőr a csákánynyal, -a veres pasasér megunta a játékot s lemerült a Dunába. A partról, a -hídról, a harangokból, a felhőkből már csak a néma nagy vizet nézték a -szemek. - -– Így fogok meghalni holnap, – gondolta Mária Valéria kisasszony. - -S egy napig – szép halála felett gondolkozván – nem unatkozott. - -És ha egyszer mégis öngyilkos lenne egy dúsgazdag, finom kisasszony a -városban, jussanak eszünkbe a kis vizihullák, akik ismeretlenül, -megszabadulva úsznak el Pest alatt. Talán ők hivogatják maguk után az -öngyilkos nőket. - - - - -A BÉCSI KALAP. - -Az emlékezet. - -Éjszaka jön, mikor úgy csörög a szél, mint a lószerszám másvilági -paripákon; a fatáblák mögött haldokolva távolodik a hold a felhők -köpönyegei mögé; orgyilkosok, kormosképű rablók, kést szorongató -vándorlegények óvakodó lépésétől reccsen meg a grádics, hogy a tolvaj -ijedten megáll; a gyertya fekete kanócában ifjúkori szemeket látni, -amelyeknek tulajdonosait egykor megaláztunk, megbántottunk; a görcsös -kezek alig tudják távoltartani a nyakra kívánkozó hurkot… Ő ott áll az -ágy lábánál és fekete köpönyegében mozdulatlanul néz ránk, mint egy -Dante-fő. Közönségesen: álmatlanságnak hívják. - -* - -Álmatlan éjszakákon utazom. - -Valamelyik éjszakán Bécsbe mentem, mint régi atyámfia, aki követ volt és -Felső-Magyarországról a diétára utazott, Pozsonyba, egy kőhajtásnyira -Bécstől. Ha az öreg élne, most tán delegátus lenne, újra utazhatna a -kocsiján a szakácsával, a pincemesterével, a kenőasszonyával, a -muzsikusával. És gúnyosan bólongatna a töltésen vágtató vonatnak, ahol -éhes, fáradt emberek egymás fején ülnek. Milyen jó lett volna fogadalmat -tenni, hogy életünkben sohasem ülünk vonatra, mint a régi emberek! -Manapság arra szokás megesküdni, hogy a repülőgépre nem szállunk fel. - -Ez a fentebb említett rokonom két dologról volt nevezetes. Meghallotta -bármily messziről is a kincsásók munkáját. Megmondta az ágyában fekve, -hol ásnak a határban rejtett kincs után az unatkozó parasztok. -Ugyanezért egy télen kiásták a saját kamaráját. Másik nevezetessége -volt: az utazás. (Végül is holtan hozták haza a lovai a gyékényes -kocsin; a hold világított és hazáig egyenesen, holtan ült.) Ismert -minden csárdát és korcsmárosnét a bécsi úton. Tisztában volt vele, hol -kapni a legjobb pörköltet, hányas termés fekszik a pincében, kinek a -leánya a korcsmárosné, mi a háziszolga neve. Még Bécsben is kiösmerte -magát. Tudta, mikor csapolnak a kulmbachi serházban, a Burg tövében, -amely csapolásból a császárnak is visznek egy korsóval, mellé -einspennert. Eligazodott a Rothenthurm-gassze körüli borpincékben. -Lakáscímek voltak a fejében, ahol barátságos nők fogadták az idegent. A -főhercegnőknek köszönt az utcán, azok visszabólintottak. A bécsi magyar -iparosok dalárdájában a basszust fújta, ha épen dalestély volt. Olcsó -keztyűket hozott ajándékba. Kezet fogott az udvari múzeum portásával. -Egy öreg inas egyszer szemethunyt, mialatt az öreges ember próbaképen -behemperedett Mária Terézia hatalmas ágyába Schönbrunnban. Ha pénze -elfogyott, volt akitől kölcsönkérjen. Keresztapja volt egy meidlingi -kertészné gyermekének. A korcsmáiban esztendős távollét után is helyén -találta a pipáját. Egyszer aztán a császárhoz is meghívták. - -Vasárnap volt és udvari kurir ment érte a Fehér Farkasba, a vámhoz. -Rokonom frakkot húzott, köcsögkalapot tett a fejére és elindult a -futárral. Útjuk a csatornán vezetett át. Azon a régi hídon, amelynek -közepén egy nagy Mária-szobor őrködik, éjjel-nappal mécsekkel -megvilágítva. A hídon hirtelen nagy szél kerekedett, amely leragadta -rokonom cilinderét. Repült a köcsögkalap, egyenesen a csatornába. A -fekete víz csendesen meghintázta a kalapot, aztán vinni kezdte. - -Rokonom a csatorna partján a kalapja után futott és kiáltozással hívta -fel az emberek figyelmét szerencsétlenségére. Amíg egy őgyelgő hajós -nagynehezen megértette, hogy rokonomat a császár várja, amíg csónakot -oldott, amíg evezni kezdett, a cilinderkalap elmerült a csatornában. - -Még ha nem lett volna vasárnap és a boltok nyitva lettek volna, rokonom -akkor se vehetett volna nyomban új kalapot. Olyan nagy feje volt, hogy -csináltatni kellett külön a kalapját! Így nem tehetett egyebet, mint -nyakába vette a várost és hajadonfejjel futott egyik ismerősétől a -másikhoz kölcsön-kalapért. A verejték patakzott a homlokán. Elképzelte a -császárt, amint türelmetlenül kinyitja az előszoba ajtaját. - -– Ejnye, hol késik az a magyar? - -Az ismerősöknek mind kisebb fejük volt, mint rokonomnak. Próbálgatta, -rángatta a kalapokat. Némelyik csak a fejebúbját fedte, a másik úgy állt -a fején, mint a cirkuszban a dummer Augusztén. A delet is szaladgálással -töltötte, pedig jó ebéd várta a Piros Almánál. A korcsmárosnénak -megigérte, hoz valami emléket neki a császártól. Már csaknem -összeroskadt a fáradtságtól, amikor benyomult Riedlhez, – a mostani -nagyapjához, aki szintén kávéfőző volt. Riedlnek akkora feje volt, mint -rokonomnak, s mint tisztes bécsi polgárhoz illik, kéznél volt a -köcsögkalap. Délután négyet vert az óra Szent István tornyában. A -császár már elhagyta a Burgot. Vadászni ment. Sohase jutott többé eszébe -hivatni a kalapnélküli magyart. Némelyek szerint meg is haragudott, -ugyanezért rokonom elveszítette népszerűségét Bécsben, ahol -tengett-lengett, reménykedett. A korcsmárosnék kiadták az útját, a -keztyűsök elhúzódtak az asztala mellől, végül a policáj is érdeklődni -kezdett. Rokonom testben, lélekben megtörve utazott haza, ahol azt -mondták: - -– Úgy kell a kutyának. El akarta adni a hazát. - -* - -Most megint Bécsbe készülődnek a magyar követek. Delegációs ebédet ad -Szemere, a külügyminiszter, a Magyar Ház gazdája; ámde még se jut -mindennapra nagykanál; hol esznek akkor a követeink? A bécsi korcsmáknak -mostanában rossz hírük van. A bécsiek Budapestre járnak jólakni. A híres -konyhákat hiába keresné rokonom, ha feltámadna. Még a sör is elfogyott, -pedig az öreg Dreher él. - -Tervezték, hogy pesti vendéglőst visznek magukkal, aki majd főz, mialatt -a követek tanácskoznak. Lehet, hogy így is jó lesz. De mégis csak -leghelyesebb visszatérni az öregek, a régi utazók példájához, akik -kényelmesen, tengelyen tették meg az útat, senki se ült az ölükben a -vonaton Pesttől Pozsonyig, legfeljebb szépleány. Az élelmiszert nem -egyszer eleven állapotban vitték magukkal. A disznót kocsin, az ökröket -hajtották hozzáértő emberek. A városvégi fogadóban a magukkal hozott -szakácsné állott a tűzhelyhez. A saját borukat itták, az otthoni -lisztből dagasztottak, a maguk tányérján ettek. Az ejtőzés közben -fogpiszkáló mellől nézegették a sok plundrás osztrákot, aki a városban -szaladgál. - -Az igaz, hogy mostanában országos veszedelmet jelentene az éhes -osztrákok amúgy is alig fékezhető írigysége, még keményebben -összeszorítanák öklüket a zsebükben, de a követeink legalább nem -koplalnának idegenben, midőn hazánk ügyeiben tanácskoznak. Csak hadd -füstöljön az a magyar kémény Bécsben, ropogjon a láng a hízó alatt, elég -gazdag még ez az ország, hogy a delegátusait ellássa élelemmel a hideg -osztrák földön. - -Ámbátor szép álom, illetőleg álomtalan éjszaka fátyolképe mindez. Abból -a huszonegy korona napidíjból, amelytől a delegátus szeme kopog, nem -lehet valami nagyon nyújtózkodni. Száz év előtt önkéntes honleányok, -buzgó nagyasszonyok siettek volna a magyar követek segítségére; akkor -még primitív volt az érzés, mondják korunk gyermekei. Most megnyugszunk, -hogy már többet is szenvedett a magyar ezeresztendő alatt, mint a -követek éhségét. - -Aztán ha a szél elfújná valamelyiknek a kalapját, – az is csak úgy -járna, mint régi rokonom, pedig mondom, ő volt az egyetlen magyar, aki -jól kiismerte magát Bécsben. - -(1917.) - - - - -KUKLI, VUKLI ÉS TRUFLI. - -Életkép 1917-ből. - -Ők szomorú nőtestvérek voltak, mint a bánat a szemben. Az egyik a -Józsefvárosban lakott, a másik a Ferencvárosban, a harmadik Kőbányán. -Atyjuk egykor a városnál magasállású hivatalnok volt, válogattak a kérők -között, vénleányok maradtak és abból éltek, hogy szobaurakat tartottak. - -Kuklinak mindig volt dugaszban egy vőlegénye. Fürtös diákfiú vagy -pantallós hadnagy, aki a józsefvárosi kávéházakban billiárdozott. Aztán -egy másik városrészbe költözött és Kuklinak el kellett felejteni -bánatát. - -Vukli kedvelte a «tisztességes» női lakókat. Hivatalnoklányok, -diákkisasszonyok, vidékről elmenekült úriasszonykák laktak a -ferencvárosi Vuklinál régi bútorok között. Esténkint felhúzták a -zenélőórát, régi divatlapokat nézegettek, szabad volt beszélgetni a -reménytelen szerelemről, színházról és régmúlt kalandokról. Olykor -zsúrfixet rendeztek, a cukrásztól süteményt, fagylaltot hoztak, nagyon -boldogok voltak, arcképekbe voltak szerelmesek. Ha bajuszpedrő szagot -hozott haza valamelyik lakó, Vukli szomorodott szívvel eltávolította. -Csak erkölcstelen nők csókolóznak a kapu alatt. - -Trufli a kőbányai serházak környékén lakott és szállást adott átutazó -kereskedőknek. Ő volt a leggazdagabb, legtekintélyesebb. Olykor -vidékinek látszott már Pesten, elhízott és nem tudott sokáig a városban -maradni. A vasárnap délutánokat a serházak kertjében töltötte, táncolt a -kaszinó majálisán és előkelő nő volt, aki szánakozva gondolt szegény -pesti testvéreire, mert nem hallják Hock János prédikációját a veres -templomban. - -A sors könyvében az látszott megírva, hogy a három vén kisasszony -szótlan, apró boldogságokkal és csendes boldogtalanságokkal megrakott -életet folytat itt a lármás és hentergő városban. Mindig meleg -kályhájuk, jó levesük és álombaringató vánkosuk lesz, kényelmes papucsuk -és ülőhelyük a templomban. A sors azonban másként intézkedett. Háború -lett, hiába sopánkodtak a három kisasszonyok, hogy ők ezt nem akarták -megérni. - -Kukli szobaurai, a kedves diákok és ápolt bajuszú hadnagyok legelőször -repültek el, mint a tűzmadarak a szélben. A posta elhozta a hősi -halálok, megsebesülések hírét. Tomszkból a hadifogoly levelezett. -Idegenek menekültek, falusiak telepedtek meg a cigarettafüstös -hónaposszobákban, mintha egy átutazó szálloda lett volna a józsefvárosi -lakás. Csaknem hetenkint változtak a lakók, fizettek, követelőztek, -lármáztak, nem ismerték ki magukat Pesten, mozdonyok füstjét cipelték a -lakásba, határszéli sarat vertek le a csizmájukról, egész éjszaka -jajgattak, jöttek-mentek, mind idegenebbek lettek, akiknek csöppet sem -imponált, hogy Kukli kisasszony édesatyja egykor városi hivatalnok volt. -Rideg, meghittség nélküli, bizalmatlan, vándor-cigány élet költözött a -régi csöndes hónapos-szobákba. Vőlegényekről szó sem lehetett a -jött-mentek között. Az élet elviselhetetlenül idegen lett. - -Vukli még jobban megjárta. Mintha egyszerre megbolondultak volna a -lakói, a «tisztességes nők». Avval kezdődött, hogy kapuzárás után -kezdtek hazajárni és Vuklit vén boszorkánynak nevezték, aki nem akarja -tudomásul venni, hogy háború van, más világ van. Hajnalonkint vetődtek -haza a legrendesebb nők a zenés kávéházakból és nem egyszer -katona-bakancs állott a fehér ajtó előtt, midőn Vukli felébredt. -Szemérmes, érzékeny lelkét végtelenül lesújtotta ez a felfordult -állapot. Egymásután adta ki útjukat régi lakóinak és a hónapos szoba -céduláján szigorúan hangsúlyozta, hogy csak erkölcsös, magányos nő talál -nála otthont. Hiába volt minden óvatossága. Egy-két napig még csak -félrevezettette magát az új lakó hazugságaival. Hadiözvegyek, -hivatalnok-kisasszonyok fogták meg kilincsét, akik keservesen -panaszkodtak a magányos nőkre mért szomorú életről. De rövid tartózkodás -után már megfeledkeztek a szerződésről. Csodálatos, soha sem látott -ruhákat kezdtek viselni. A hordár a levéllel, a boy a virággal, a -gavallér elszánt arcával mindennapi látogató lett a legtisztességesebb -hölgyeknél. Vukli sárgaságba esett és a halált kívánta. - -Trufli, a kőbányai, idegbajos lett. Régi, szalonnázgató, csendesen -számolgató, megelégedett kereskedők szálltak meg régente házában, akik -csizmaszárban hordták a pénzt, néhány literkével ittak a jó üzletre és -józanul utaztak tova. A régi kereskedők helyett új figurák jöttek, -akiket azelőtt soha sem látott Trufli. Bőröndben hozták a tenger bankót, -amelyet Trufli őrizetére bíztak; ha részegek voltak, ezerkoronással -gyujtottak szivarra, a városból a legdrágább és legelvetemültebb -nőszemélyeket cipelték Kőbányára; reggeltől estig veszekedtek; pénzt -olvastak, hogy Truflinak kidülledt a szeme és a rendőrség minden héten -elvitt közülük egyet, kettőt, mint a zsiványtanyáról. A titkos rendőrök -otthonosan telepedtek meg az atyáról maradt karosszékben, míg az -árdrágítókat várták. A csalók minden csodálkozás nélkül követték a -fogdmegeket. «Legfeljebb ülök egy-két hónapot!» mondták nyugodtan a -kereskedők, miután búcsút vettek Truflitól, hogy a bíróság előtt -megjelenjenek. Azelőtt hurkot vetettek volna inkább a nyakukba. - -A három vén kisasszony vasárnap délutánonkint ijedten dugja össze a -fejét, mint idegen földön a vándormadár. Gyorsan megvénültek, mint az -óra, amelynek mutatóját előreforgatják. Ruháik oly régiek lettek, mint -divatképeik. Hajfürteiket szétzilálta a szél. A dalaikra nem emlékezik a -legvénebb sípládás sem. Vajon mi lesz még a világból? - - - - -EGY KIRÁLYNÉ ALBUMÁBA. - -A peleskei nótárius már nyergeli a fakót, nemsokára útnak ered a -koronázó Budára. Nagy pompa készül Magyarországon, talán a legnagyobb, -amely alkotmányos hazánk történetében előfordulhat, új királyát -koronázza a nemzet. Sujtásos, vitézkötéses, napkeleti pompát kedvelő -fajtánk most megmutatja hogy mi a magyar virtus, mint ahogy a háborúban -is kivágta a rezet Árpád fia. E folytonos és szünet nélküli oroszláni -birkózásban, amelyben a nemzetnek megfeszülnek izmai immár harmadik -esztendeje, a fokosnak igazi «fénykorában» és az egetrázó, keserves, -szívből fakadó káromkodások idején: talán a végzetnek különös kegyelme, -hogy új királyhoz jut a harcban álló nemzet, koronáznak Budán, a kelő -nap aranysugaraiban eltünnek egy pillanatra szemeink elől a szél- és -holdjárta katona-temetők. - -Örvendj, magyar, hogy még újra megláthatod a keleten pirosló Napot, -amely felváltja a nemzet horizontján a megvénült, halálra sápadt Holdat; - -a hold immár átveszi uralmát a holtak birodalmában, az örökké lezárt -ajkú alattvalókon, akik a katonasapkájuk gombján I. F. J. betűit -viselik; - -a másvilági hadgyakorlatokon nyargal el meredt csapatai előtt a holt -király zöld generális-kalapjában, mint nemrégiben itt a földön tette; - -a kapucinus-barátok sírboltjából éjfélkor útrakel és letérdel imára -kulcsolt kézzel a limanovai huszárok tömegsírjánál; - -az ő öreg vállai felett ezentúl már a hold fénylik a bús éjszakában. - -Sóhajtsunk és feledjünk, mert hosszú uralkodása alatt megtanulta ezt már -a nemzet… - -Ezalatt Budán a téli napfényben égigzengő rivalgás között szállnak a -levegőbe a tollas kalpagok. - -* - -Mindenekelőtt ez a nemzet a Duna és Tisza mentén: leginkább királyt -koronázni szeretett. - -Nézzük a magyarok történelmét a fejérvári királysíroktól Habsburg -grófjaiig, a kimondhatatlan szenvedések és megpróbáltatások századaiban -is mindig megnyugszik darab időre a nemzet, midőn új király lép a magyar -trónusra: remél. Életre kelnek a holt királyok koporsói mögött mindig és -újra azok a gyönyörű nemzeti jelszavak, amelyek kellő időben -elkábították és boldogították a szabad sátorlakók maradékait. Egyik -század mulik a másik után a szellős rónák felett és a folyók és legelők -országában mindig egyforma hittel és bizalommal ringatják a kisdedek -bölcsőjét. Az Ázsiából jött ősök, a szarvasok és sasok gyermekei szinte -bálványimádó hittel bíznak a férfiúban, akinek fejére a koronát -helyezik. A nemzeti regék mind a csodák világából valók és a nemzet -továbbra is szereti hinni, hogy a csodákkal atyafiságban van mind a mai -napig, mi sem változott Emese álma óta, turul-madár, csodaszarvas, Szent -István koronája vigyáz az országra, mert a legenda sohasem szűnik meg; -sohasem múlik el az ázsiai nemzet misztikus eredete, a honfoglaló -vezérek emberfeletti alakja, Attila rokonsága, Sylvester pápa -koronájának varázslata. A király-koronázásban visszaálmodja önmagát a -nemzet a legrégibb korokig, mikor még eleven valóság volt a történelmi -dicsőség, mely ma könyvek holt betűje; mikor a koronázás, mint egy -nagyszerű és hatalmas nemzeti akarat nyilvánul a királyválasztás után, a -nemzet hűséget esküdtet fejedelmével. A koronázással a nemzeti -történelem látogat el a messzi ködből; ismét bebizonyosodik, hogy -mindaz, amit a nemzet multjából a históriás könyvek beszélnek, valóság -volt; csakugyan olyan gyönyörű, tündöklő a magyar nemzet ó-élete; -valóban vitézek, költők, félistenek voltak eleink, akik a királynak is -parancsoltak, hisz ők választották; tehát minden igaz, amit a -fehérszakálú lantosok a várudvaron énekeltek, a kontyos fejű vének a -pásztortűz mellett meséltek, titokzatos jegyzők felírtak és homokbuckák, -cölöpsírjai napvilágra tártak. Igazak a csodák, a királyok és a multidő -erdejének jegenyefáin lomhán üldögélő magyar századok. Valóság István -királyunk és Szent Lászlónk, Mátyásunk és András fejedelmünk, az -Anjou-arany fénylett és a visegrádi vár boltozatai Lajos dörgő hangját -visszhangozták. A molyette könyvtárosok nem hazudnak a nemzet nagyszerű -dicsőségéről és a rákosi szántóvető sóhajtása az itteni szebb életről -nem költői képzelem. - -A király-koronázás megismétlődése mindig megerősíti a nemzetet multjába -és jövőjébe vetett bizalmában. A magyar korona felmutatása az új király -homlokán, megnyugtatja a nemzetet hatalmáról, erejéről és büszkeségéről. -A főúr felvetett fővel gondol történelmi őseire, akik a királyokat -koronázták, de felemelkedik az árokszélen a legrongyosabb falusi koldus -is, mert neki, a senki-fiának is köze van ahhoz, hogy Magyarországon új -királyt koronáznak. A magyarságba vetett bámulatos hitvallás, amely nem -hagyta el a nemzetet legszomorúbb napjaiban sem, a magyar szent -koronának a megjelenésével a Bakonyban bujdosó táltosok bálványimádásává -emelkedik. - -Minden koronázásnál újra meg újra fogadalmat teszünk nemzetünk nagysága -és a magyarság zöld fája mellett, - -öreg dalaink megifjodnak, mint az erdőn holdfényben lengő szűzek, - -dajkameséink visszatérnek, mint a fehér gólyák tavaszkor a kémények -fölé, - -himnuszaink ismét felzendülnek, mint a tarpataki vízesés döreje a -visszhangos Kárpátokban, - -költészetünk új mesékkel és tündöklő élményekkel gazdagodik, mint mikor -új aranyfészket találnak a kincsásók bérceinkben, - -történelmünk új büszkeségektől lesz ékes, mint a szentföldi hódításokból -hazatérő király palástján feltünnek a napkeleti ékszerek. - -Régi királyaink ereklyéinek felmutatása a koronázótemplomban nemcsak a -multidők rajongott szellemeit ébreszti fel a kripták mélyeiből, hanem -mindig új alakokat mutat meg a felhők képeiből jövendőt jóslók előtt, a -lehullott, kiszolgált csillag helyén új égi kép jelenik meg a pásztorok -nemzetének égboltozatán és a tágas magyar mezőkön jóesztendőt jósolnak a -tél babonás jelenségeiből a csöndes gazdaemberek. Karácsony ádventjében -a hajnali misékre ballagó asszonyok már látják a kisdedet fehér, hosszú -ingében lefelé szállani a zuzmarás, nádfedelű házak magosságában. Zöld -gally van a kezében. Így közeleg a jövendő Magyarország felé. - -* - -A budai koronázás napjainkban is, midőn a búcsúzó esztendőt többé senki -sem látja annak a hófehér öregembernek, aki elbandukol a mult hóesésébe, -hanem inkább halálhörgést hallunk a mogorva decemberi országútról, -bevert fejű, legázolt testvéreink véresen hevernek az útmentén, miután -vándorlásukban civakodtak, a budai koronázás e piros homlokú -vándorlegények képei között is csengő-bongó, hattyuprémes szánon közeleg -a nemzet történelmében. Fiatal nő ül Mária Terézia aranyabroncsú -szánjában és repkedő fátyolán a reménység kis szentjános lámpásai -világítanak. Ez asszonyt és királyt csaknem egyformán hódoló nemzet -gondolatában nem lehet kívánatosabb fogalom, egy ifjú és szeretetreméltó -királynénál. A férfias ország szívesebben hajtja meg merev térdét egy -fiatal asszony előtt, mint vén császárok lábánál. Keletről jött eleink -óta nagy becse van fajtánknál a simogató asszonykéznek, gyengédkedő női -hangnak és dicsérő királynői szemnek. Az ibolyák hazájából származott új -királynénak nem lesz nehéz feladat női gyengédséget árasztani a -trónusról, hisz fiatalabb és így kedvesebb is, mint drága elődje volt, -aki néhány magyaros varrású szoknyával és lebontott hajával, ajándékba -adott szavaival úgy megzavarta nagyapáink szívét, hogy a legbölcsebbnek -tartott Deák Ferencnek szállott csizmaszárba az esze legelőször. - -Elhalványuló arccal néz felénk a régi koronázási albumból Andrássy -Gyula; vidékies frizurája és táncmester-lépése biztosan a királyi pár -mögött jelentkezik. A bajor-leány mélytűzű, merengő szeme az áldott -asszonyok lelkébe sarjadzott és a kopasz, kipödrött bajuszú zászlósurak -egész életükben hajadonfővel állottak volna a budai vár alatt. A -gödöllői vadászkastély szentimentalizmusa elkisérte őt egész életén. -(Amint majd Zita királynét elkíséri ifjúsága, barnasága, lengesége, -borzas haja, ártatlan szeme. Ő a jövendő divatja, asszonyok álma, amint -a császárszakállas urak együtt multak el a holt királlyal.) - -A pesti polgári bál után, hol a Wittelsbachi-leány fehér selyem -ruhájában megjelent, nem igen volt férfi Magyarországon, aki oda ne adta -volna a félkarját Erzsébetért. Asszony-tisztelő paripás fajtánk levett -süveggel várja új királynéját. Hála istennek, ifjú szép asszony került a -trónusra, akibe lehet újra szerelmesnek lenni, akit lehet majd -dédelgetni és akitől reméljük, hogy Budát megszereti és asszonyszívvel a -történelem könyvéből a téli estéken felolvassa az urának és gyermekeinek -azoknak a Habsburgoknak az emlékezetét, akik mind pórul jártak, mert a -koronázás után hátat fordítottak nekünk, itt hagytak, mint Szent Pál az -oláhokat és a nemzet csak sóhajtva, de néha fogcsikorgatva gondolt arra, -hogy miért is szerencsétlen ő, akinek nincs királya?… - -* - -Egy puha fehér asszonytenyér simogatását várja a harcbanálló, a hosszú -hadjáratban megkopott bundájú, fésületlen üstökű és elvadult szakálú -vitéz Magyarország. - -Vajjon megtalálja-e az asszonytenyeret? - -(1916.) - - - - -ÖT ÉVSZÁZAD. - -_Asszonyom_, - -engedje meg, hogy hosszú idő elmultával ismét tiszteletét tehesse régi -hive, ha ugyan jár a póstakocsi arrafelé, hol csendes nyárfák alatt, -erdei sírkereszt és magát meg nem unó patak környékén egyformán él az -ábránd és emlékezet, e régen eltávolodott rokonai szívvilágunknak. Ah, -az elmult hetekben, mikor a fővárosban tárogatósok jártak az utcákon és -a néptömeg szinte túlvilági lelkesedéssel – mint a poklok mélyéből -megváltottak lelkei – üvöltött feltámadási himnuszt a bekövetkezett -háborúért, a kaszinó ablakából fiatal főurak, előre megfontolt szándék -nélkül, szónokoltak a suszterekhez, ujságárusokhoz, édes magyar -testvéreikhez, holott elképzelt jövőjükben csupán egyetlen izgalmas és -áhított és büszkén remélt szónoki cselekedet mutatkozott eddig, midőn -ezüstözött halántékkal és hosszas tanulmány után egy messzi februárban -egykor felemelhetik a nemes Széchenyi-serleget az ebédlőasztalnál, midőn -Berkes udvari zenész tust ránt s a legvénebb és legbüszkébb oligarchák -is szívesen koccintanak az ünnepi szónokkal. - -E napokban, midőn esténként mindnyájan az utcákra szaladtunk, a -hadüzenet drága ténye, megváltó üdvössége, mint egy régen áhított -szerelmi óra elkövetkezett, a körúti mámor és tombolás, deliriumos -kiáltozások és a tömegszuggeszció elmultával egy csendes és visszhangos -mellékutcába kanyarodva a fáradtan megérkezett éjféli órában, titokban -felsóhajtottunk: mily jó volna ez önkívületi időket egy csendes, messzi -faluban tölteni, hol erdőség halkan lélekzik a koszorúformájú halmokon -és igazi, régi-módi méhes emelkedik a kert végében, hol a legfrissebb -ujság a _Hölgyfutár_ című napilap régi évfolyama, hol Érmelléki álnév -alatt egy régen porrá válott szív rajongott rímes sorokban Hollósy -Cornéliáért. A papot és a tanítót elvitték a sereggel, tehát egyetlen -nyugtalanító személyiség sem maradt a faluban, a háztartást süket -gazdasszony vezeti és a pipaszárakat fiatal hölgy tartja rendben, aki -Hoffmann Th. Amadeust ismeri a modern írók közül. Itt lefeküdni a -méhesben és hallgatni a mákfejek zörgését, mint egy Jókai-hős és a -karriol póstakürtje legfeljebb szombatonkint hangzik fel az emelkedésen, -de akkor sem hoz pesti ujságokat. - -Ilyenformán festegettük magunkban az idillikus életet két vagy három hét -előtt, midőn a háború a bomba riadt riadásával csapott le a főváros -körútjain és boldogan ölelgettük a katonai mundér viselőit, akik az -utcán ültek és pipáztak. - -Asszonyom, e napokban többször volt eszemben az erdei malom mohos -zsindelyfedelével, amelyet régi német képes ujságban vagy a valóságban -láttam, mint illett. A malomgáton Szép Ilonka mossa az ingét és valahol -románcot énekelnek arról, csupán a szerelemért érdemes élni. - -* - -Azóta, néhány röpke nap elmultával – példázat arról, hogy változnak a -belső kis világok, amelyekre örök esküket szoktunk tenni – -trombitaharsogós és éljenző, lakodalmas menethez hasonló, másvilágiasan -lelkesítő katonavonatok dörgése, hadbavonuló csapatok ütemes lépése -morajlik a fülembe, a gondolkodásomba, – őr vagyok, katonaőr szeretnék -lenni Galiciában, az orosz határszélen! - -Mily szégyen itthon maradni, mikor mindenki elmegy, aki férfinek számít -a városban! Az itthonmaradottak szégyene tán még égetőbb, mint az -elmentek fájdalma. Az anyák, akik ragyogó arccal, boldog lelkesedéssel -kísérik fiaikat az állomásra – mily gyönyörű próbáját teszik az -önfeláldozásnak! A feleségek és kedvesek, akik a kendőt lobogtatják az -induló vonat után és a sötétruhás nők, akik már tudósítást kaptak, hogy -akit legjobban szerettek, kötelességteljesítés közben meghalt! Valóban, -mintha a nőké volna a háború, nem a férfiaké. Az ő hősies önfeláldozásuk -és életük, amelyet oly könnyedén áldoznak a háború oltárára, mint -úrnapkor virágaikat, mint egy könnyed csókjukat vagy mosolyukat béke -napjaiban a silány jótékonysági egyletek szolgálatában, mint egy kedves, -kérő szavukat az árva gyermekekért vagy alázatos mozdulatukat, amellyel -a perselyt emelik, midőn különbőző címek alatt gyűjtenek. Most az -életüket, a boldogságukat, mindenüket adják ily könnyed és nagylelkű -mozdulattal, midőn vidoran lengetik a kendőt a katonai vonat után. A nők -szinte nagyobb hősök e napokban, mint a férfiak, akik behunyt szemmel és -sietve elhagyják a házakat, ahol esténként a tűzhely mellett pipáikat -szívták és terveiket szövögették. - -A sláfrokok és kényelmes papucsok, komótos ágyak és gondosan elkészített -ebédek ezennel megbuktak a férfi-életben, megbukott a nyávogó szerelem -és a könyhullajtásos randevu a Zugliget elhagyott sétautain; -befellegezett az éjjeli zenének, a déli virágcsokornak, az -emlékkönyvszerű képeslevelezőlapnak, a szerelmi öngyilkosságnak és a -boldogtalan szerelemnek, amelynek hősei édeskés korunkban szinte -Biedermayer-székekben eregették könnyeiket csipkés zsebkendőkbe. Mily -humoros figura lett a férfi, aki egy nő miatt tölti álmatlanul az -éjszakát, méregpoharat kever és végrendeletet ír! Mintha egyszerre, egy -nap alatt meghalt volna a langyos korszellem, amely női cipők -szalagcsokrain, vagy kibodorított frufrukon éldelgett és ábrándozott az -imakönyvbe préselt virágról! Jelenleg az az igazi férfi, aki magányos -őrházban, a messzi határszél fenyéres némaságában, a pirosra, zöldre és -fehérre festett határcölöpnél, elhagyott hídnál, (hol Ukrainából jövő -szél süvölt), katonai szolgálatát végzi, az elhomályosuló távol síkságon -ellenséges őrjárat hosszúfarkú lovai kocognak, lappangó kém csúszik a -vízmosásban, a sötét éjben puskalövések hangzanak és messze-messze -elbődül az ágyú. - -Ah, egykor, midőn én jártam e helyeken, festett arcú lengyel úrnők -táncoltak a fürdőzenekar hangjainál és lompos, ereszkedett potrohú -férfiak az élet diadalmasságával ittak francia bort. Bécsi énekesnőt -hozott a szán karácsony előtt a fergetegben a katonai állomásra és -kozák-tisztek jöttek át a határon egy pohár italra. - -* - -Ez a háború szinte megjósolható volt azok előtt, akik néha a történelem -könyveit is forgatják. - -Körülbelül minden ötszázadik esztendőben érkezik a világmindenség -óramutatója arra a helyre, ahol a jelzés a földi bolygó eseményeit -aktuálissá teszi. - -Mintha egy nagy rulett-gép pördülései, csillagrendszerek, üstökösök -útjainak szabályossága ismétlődne a matematikus egyenlegben. Az -úgynevezett számtani szabályoknak megfelelően folynak az események a -történelem ismert koraiban. - -Amiért az elmult évek Halleyről elnevezett üstököse nem ütközött -bolygónkba, amiért a Vénuszt és Szaturnuszt látjuk égi helyeiken, amiért -a nap felkel: e pozitiv matematika törvényein át érkezett el hozzánk e -világrész rengése. - -A famózus ötszázadik esztendőben vagyunk – mondják a tudósok. - -Keresztény időszámításunkban, Jézus megjelenésének évétől – de még -előbbről is, akik ezt megpróbálják kiszámítani – ötszáz esztendős az -arasz, amely e bolygón egyik jelentős eseményt a másiktól elválasztja. - -Jézus megjelenését követő ötszáz év mulva, mint ismeretlen természeti -erőknek ébredése mutatkozik a népvándorlás kora. Honnan jöttek a -longobárdok, merről a vízigótok, – senki sem tudja. Egyszerre előjöttek -ismeretlen helyről és a világrészt felborították. - -Ezerben a királyságok alakulnak, néptörzsek, vándorlások, özönlések -megállnak, ország- és birodalomhatárok keletkeznek, hűbéri és egyházi -állapotok erősödnek, királyok és urak megjelölteknek, a világrész -kocsinyomon halad. A papi hierarchia, mint a világ legjobban megcsinált -és végrehajtott szervezete, az országok életében és berendezésében -példaadó. - -Ismét elmulik ötszáz esztendő és Luther János az ördöghöz vágja a -tintatartót. A hitújítás és nagy háborúk kora szinte földalatti erővel -morajlik végig a világrészen. Birodalmak és koronák düledeznek, a -középkor sötét várkapui szinte széltől hajtva becsapódnak, az emberiség, -amely már csaknem elfelejtette a Gondviselést és a lelkek életét, -jajgatva és kardot zörgetve szalad templomaiba. A hit és a másvilági -remény aranyszánkón száguld végig Európán, a hitújítási háborúk -hadseregei sötéten hömpölyögnek Madridtól Svédországig, míg Gutenberg -kis mécses mellett a bibliát nyomtatja, hogy a papok többé ne -olvashassák azt a festett könyvből, amit épen akarnak. - -Bízunk a nagy Ismeretlenben, a Mindenségben és a természeti erők -ellenállhatatlan erejében. Ha őt Istennek hívják, – Istent hordjuk a -szívünkben ebben az esztendőben, midőn a templomok újra megtelnek és -hitetlen okosok szívében felébred a gondolat, vagy érzés a fölöttünk, -bennünk, mellettünk lévő Végzetben. - -A dohány-utcai zsidótemplomból Quartin kántor gyönyörű éneke hangzik -péntek este, midőn tündöklő szemű pesti zsidónők sírnak az elzárt -karzaton, a Ferenciek-terén mint fekete galambok lépegetnek a templom -bejáratához úrnők, kik évek óta elkerülték a templomot, a rácoknál Budán -litánia mélabúskodik és esténkint otthon, álom előtt, mindenki -felsóhajt: - -– Istenem! - -_(1914. ősz.)_ - - - - -AZ ÚJ REGÉNY. - -Az utca, a kávéház, a szalón, a budai korzó és az ábrándos őszi liget -merengő útja: tele van megelevenedett Jókai regényhősökkel, sebesült -katonákkal. - -* - -Alig egy fertályesztendeje, csodálatos változáson ment át a világ -körülöttünk. - -Ha egy mai Klausz Péter, vagy a közelebbi időkből divatos Rip van Winkle -elaludt volna Pesten júniusban, midőn a trónörökös még nem indult el a -szelíd Zsófiával a végzetes szerajevói automobilútra; midőn csak jósnők -kártyavetésében vagy fantasztikus kisvárosi politikusok képzeletében élt -a világháború; szinte sóhajtva vonta mindenki életét a városban, a -vicces emberek megjelölték a napot, mikor az utolsó forint kimegy a -divatból, de mégis éltünk, éldegéltünk; midőn a költészet és irodalom -kezdett a valóságos élet napsugárjárta, hideg, fensőbbséges -hegycsúcsairól titokzatos mellékösvényre kanyarodni, hol többnyire a -hold világít, a szerelem régi-vésett ezüstpohárból issza az altatóport, -Biedermayer-figurák lépkednek szalagos cipőkben, Lakatos László, az -író-művész amulettet visel a nyakában és a szabályosan nyirt parkokban -halkan kondul az üvegharang; pesti delnőink fehér és fekete -utikosaraikkal a fürdőhelyekre pályáznak, Hajduné Vlissingenben énekel, -Siófokon Ányos Laci nótáját muzsikálják kék- és feketeszemű -asszonyoknak, a Léda nevű yacht régi idők ábrándosságával síklik a -Balatonon; midőn teljes, tökéletes sívárságában és reménytelenségében -nyikorgott az életunalom az öreg gavallérok bokájában, mint a -Barokáldi-cirkusz bohócának fagottozó térde és minden második ember arra -gondolt a városban, hogy a legnagyobb ostobaság az élet, a szerelem -tűrhetetlenül igénybe veszi időnket és a nők csalfábbak, mint valaha, -Konti régi operetteiben; míg egy negyedmillió ember ismerte Péchy Andor -piros szegfűjét és Bailyt, a francia bukmékert, költő zengett Carlslake -wisky-keverékéről, Rotschild Louist gisshübli vizével égő szomjúságtól -megmenti Pályi doktor, Kisbéren mesterséges úton kezdik világrahozni a -telivér csikókat, a Föld-istálló formába jön: – mily régi-régi dolgok -mindezek, mintha nem is ebben a században estek volna meg, hanem tán -színpadon láttuk a «Két pisztoly» című színdarabban, vagy tán egy öreg -negyvennyolcas honvéd mesélt róla gyermekkorunkban. - -Klausz Péter felébredve álmából, csodálkozva dörzsöli a szemét. - -Hová lettek az erkély alól a gitárosok, akik minden tehetségükkel és -energiájukkal csupán feketehajú hölgyről daloltak, mámorosan kancsalító -szemről és táncosnői bokáról? Hová lettek az öreg börziánerek, akik -lityegő, bő nadrágjukban, földreeresztett orral, már életükben csaknem -anekdotává változottan mendegéltek a Szabadság-téren és üzleti pangásról -oly gyakorlottsággal beszéltek, mint az öreg huszár, aki késő vénségében -elmondja hőstetteit; hová lett a léha dologtalanság, a tömérdek naplopó -és szerencselovag a kávéházból, a turfról, a Lantos Kaszinójából, -Stefánia kocsikorzójáról? Hová lett a nagy fehér automobil a fiatal -munkapárti honatyával, amely szinte légtornászi bravurral száguldott -népes útvonalakon? - -Klausz, a hétalvó, jó darabig nézdelődhet a városon végig, amíg a régi -világból megtalál valamit a régi helyén; még az öreg Kiss Józsefből is -fiatal infanterista lett, aki a lövészárokban gyönyörű csatadalokat -irogat; az Akadémia öregurai azon tanakodnak, hogyan vegyék ki részüket -a világháborúból; a palack francia márkájával senki sem hivalkodik a -mulatóhelyen; a cigánypiros-színt a zenekávéházak dámái sem viselik -többé, divathölgynek még az alsószoknyája is csukaszürke; tépést -csinálnak a drága női kezek, amelyeknek nemrégiben csak annyi teendőjük -volt, hogy a férfiak térdenállva a kezükben tartsák és szentségmódjára -imádják; az ápolónők kackiás, de szeretetreméltó fehér köpenyege -Kunosyné mindennapi viselete; Kovács kisasszony háborús verseket szaval -és Fedák Sári kórházat surol; a Kékmacska és a nevezetes Flóra-termek -útmutatásai nyomán vezetett mulatóhelyek hölgyközönsége hósapkát horgol; -a főhercegnő meglátogatja a másvallású asszonyokat a hadikórházban; -Freystedler pasa nem adakozik; a lipótkörúti színházban senki sem jön ki -a színpadra hasított szoknyában; telve az emberek szíve csendes -meghatottsággal, áhitattal, imádsággal, a Kosztolányi-versek -mélabújával: – csak az őszi liget és a budai korzó vadgesztenyefái -folytatják regényes októberi életüket, aranypénzeiket azonban többé nem -találkozóra váró leánykák mantlija fogja fel, hanem nagybajuszú, öreg -magyar bakák horpadt válla, sántikáló hadnagyok szürke köpenyege, -sebesült katonák görbe sétapálcája kotorja a versek lehullt leveleit, -mintha Jókai írna egy új regényt. - -* - -A vége mégis csak az lett, hogy megjavultunk. - -Akárhogy nem akartunk tudomást venni a nemzeti eszméről, az ideálokról, -a szentimentális világfelfogásról, az élet regényességéről: kiderült, -hogy az élet sokkal érdekesebb valami, mint valaha hittük. És az összes -régi «patrónok» most épen olyan jól működnek, mint akár negyvenkilenc -után, pedig akkor több közünk volt a háborúhoz, mint manapság, egyedül -voltunk, segítség, reménység nélkül és a segesvári csatában elhagyott -bennünket istennek földre küldött arkangyala. - -A háború mindannak az ellenkezője, ami a reális világfelfogással -egyezik. Régi, nagyszerű korszakoknak visszatérő romantikája a háború. -Ismeretlen erőknek megjelenése a földön és az emberi szívben. Eddig -hihetetlen jelenségeknek, hősiességeknek, bátorságoknak, -életmegvetéseknek a sorozata. A bankhivatalnok hősi halála, a pesti léha -delnő megnemesedése, a lövészárokban éneklő magyar baka vakmerősége, a -felvidéki fiatal gyermekkertésznő utazása kicsinyeivel az ellenség -megszállta földön (midőn a vasúti teherkocsira krétával felírják a -gyermekek: «Isten vezet bennünket!»), a fináncok, csendőrök, póstások -hőstettei, a pesti fiskális, aki felcsap hadvezérnek, az orosz mezőkön -elesett gavallérok, a gyászjelentések, amelyeken a jegyes neve együtt -szerepel az öreg szülékével, az árvaszéki ülnök, aki egymaga tíz szerbet -megöl, a rőföskereskedő, aki ellenséges határszéli falvakat -felgyujtogat, a mészároslegény, aki a pópákat a fára húzza, a fővárosi -tisztviselő, aki csatát nyer Lublin alatt és főként a déli harctérről -jövő, háború próbálta, viharverte, vész és tűz látta bakák dalos -vonulása a nyugoti pályaudvarról, mellékutcákon, éjjel, felriadt -házmesterek és késői járókelők barátságos integetései közben, mintha -csak mostanában, odalent, a gránicon «stimmelt» volna össze a zászlóalj -a boldog dalolásban és még ez éjjel mennek tovább északra, új -borzalmakba, télbe és fagyba, ahol nappal a srapnell sárgásfehér -mellénye közeleg a levegőben, estve a varjak és a farkasok: – ha ez nem -a legnagyobb regényesség a földön, akkor Jókai Mór még annyit sem konyít -a regényíráshoz, mint egy szolgabírósági irnok. - -És az érzelmek a szívben? Vajjon borultak szemek oly hamarosan könybe, -mint manapság, midőn a színpadon a csepürágó énekel vagy a magyar baka -imádságát olvassuk Przemysl-ben? Szinte fölöslegessé vállott az irodalom -és a vallás szentimentálizmusa, midőn sárga leveleken elgondolkozó arcú -sebesült katonák tologatják a bakancsaikat, fiatal özvegyasszonyok -sápadt arca tűnik fel a gyászfátyol alól, a póstást a folyosón várja a -szobalány és gyermekkori imádságot mond az úrnő csipkés ágyában, mert -mást nem tud; midőn elment délceg hadnagyok neve mellé az ujságban egy -pár betű kerül: «43. gy. e. mghlt.», bénán tér haza a családapa és nem -tudja többé karjára venni tapsoló gyermekét, új férfiak, új hadak -indulnak a régiek helyére: – minek akkor észrevenni, hogy bánatos -október is van a világon és a fák ködöt füstölnek, mint régen látott -gyermekkori tájakon? - -* - -A régi világ drágalátos szenvedélyeit, szerelmi boldogtalanságait, -amelyeket a költők szerettek piros rózsának vagy a garni vöröslő -villamos lámpájának nevezni (a lámpa alatt kettős öngyilkosságra -felhúzva a fegyver ravasza), a határszéli hegyeken túl égő falvak -fekete-piros lángja váltotta fel. - -_(1914.)_ - - - - -NEMZETI IDEÁL PESTEN. - -H. G. _Wells_, aki Rudyard Kipling után manapság legjobb élő regényírója -Angliának és a háborúellenesek egyik vezére, legújabb regényében (_A -szenvedélyes barátok_ lehetne a regény magyar címe) problémát fejteget: -a férfi és nő közötti viszonyról kimutatja, hogy nem lehet e két -nembeliek között sem barátságról, sem házasságról szó anélkül, hogy az -egyik fél rá ne fizetne az összeköttetésre. Úgy tudom, hogy az -ellenséges szigetországban egy esztendő alatt huszonöt kiadást ért e -komoly, nagy, tartalmas regény, amelynek stílusa és berendezése -vetekedik a Cooperfield-del, minden idők legjobb angol regényével. Wells -már nem a régi fantasztikus regényíró, akinek «Időgép» című regényét -Magyarországon is sokan olvasták. Wells megkomolyodott, azaz talán -közelebb lépkedett a piros, eleven élethez, a társadalmi problémákhoz, a -szociális eszmékhez. Az idős Wells nőkön és férfiakon töri a fejét. -Egykor, ha majd vége lesz a háborúnak, «A szenvedélyes barátokat» – ha -elkészül addig a fordítása – nagyon sokan olvassák Magyarországon.[1] -Kár, hogy a fegyverek zengésében a regényíró szelíd, szépséges lelkületű -muzsája is hadiruhába öltözött és a szigetről, amelynek termékei közül -legszívesebben az irodalmi exportot fogadta az európai olvasó, a -fegyverek csörgésében ijedten menekülnek a könyvek, a nagyszerű angol -regények, tudományos művek. Az irodalom, különösen a nemzeti államokban, -egy szívvel-lélekkel összenőtt a nemzeti öntudattal, hogy elválasztani -nem lehet a harci indulattól, katonáink szenvedélyes rohamaitól, a -vereségtől vagy a győzelemtől. A nemzeti államokban az irodalom és -művészet mind a nemzeti öntudat szolgálatában áll. Azért születnek az -írók, a könyvek, a színdarabok, hogy a nemzet jelleme, bátorsága, -készültsége, létezése erősödjön, növekedjen. - -Vajjon nemzeti állam vagyunk mi, Magyarország? - -* - -Gondolkozás nélkül így lehetne felelni a kérdésre: - -– Igenis, mi vagyunk a legnemzetibb állam Európában, mert nekünk -egyetlen exisztenciális alapunk, történelmi multunk, jövendőbe vetett -reménységünk az, hogy magyarok vagyunk. A magyarság fennállása, ereje, -büszkesége abban rejlik, hogy idegenül, rokon, testvér nélkül élt és -megmaradott tömérdek közönbös idegen, sőt ellenséges nemzetek között. -Semerre egyetlen barátunk, sehol igazi jóakarónk, még csak komoly -pártfogónk sem akadt a gazdag és nagy nemzetek között, amelyeknek -fejlődését, gazdagodását, előbbrehaladását, megizmosodását segítettük -évszázadokon át, őrködvén harcrakészen, könnyű karddal, elszánt karral a -kontinens keleti részein, hogy Európát megvédelmezzük az ázsiai -bajoktól. - -Egyedül voltunk, mindig egyedül, önfentartó harcainkban, küzdéseinkben, -rettentő nemzeti válságainkban. (Álmodozó, kedves tudós bácsik -kitalálták, hogy messze, északon a tenger mellett laknak rokonaink, a -szerencsétlen finnek. Tehát még a tudósok fantáziája sem tudott a -magyarság részére mást kitalálni, mint egy olyan szegény rokont, aki -nálunknál is szerencsétlenebb, boldogtalanabb. Mintha a leégett szegény -emberhez messziföldről jött atyafi csatlakozik, akinek csizmája sincs. A -csizmátlan finnek talán vállalják is a furcsa rokonságot, hisz ez -atyafiság mellett nincs mit veszteniök.) - -Tehát történelmi szenvedéseink, csalódásaink, vereségeink és végtelen -számú bajaink mind arra predesztinálnák a magyarságot, hogy -boldogtalanságában önmagában keresse az erőt, a vígasztalódást, a -jövőben való bizakodást. Hosszú századok elhagyatottsága, keserve, dacos -zordonsága után bizonyosan tudatára ébredhetett a nemzet, hogy csak -egyedül önmagában, a saját szívében, karjában, erejében bizakodhatik. -Tehát mi nemzeti állam vagyunk. A humusznak élünk, amelyből születünk. -Hegyeink, völgyeink, folyóink, történelmünk, nyelvünk, hagyományunk: -magyarságunk az életfeltételünk. Amint hűtelenek lennénk az ősi -multakból sugárzó energiához, amint elfelejtenénk, hogy nemzeti -irodalmunk, dalunk, művészetünk nélkül többé nem vagyunk már magyarok, -hanem akár portugálok: a nemzet megszünne. - -Minden megmérhető, elgondolt és matematikus körülmény szorgalmazza, hogy -Magyarország legyen a legnemzetibb állam. Magyarabb, kiméletlenül -sovénebb, dühösen nemzetibb, mint bármely fajtája a világnak. Indiánabb -az amerikai indiánnál, lengyelebb a legszegényebb lengyelnél, székelyebb -a székelynél. - -* - -Miután pontosan megállapítottuk, hogy nemzeti államiságunkban -összpontosulnak azok az erők, amelyek a multban, a jövőben biztosítékai -a magyarság fenmaradásának: nézzük a valóságot, nyitott szemmel -vizsgáljuk meg a mai magyar életet, midőn egy rettenetes háború minden -erőt megpróbáló birkózásában ropognak a magyar izmok. - -Az irodalomról kár volna beszélni. Utóvégre minden nemzetnek olyan -irodalma van, amilyent megérdemel. Jelenleg semmiféle irodalom nincs, -mert mielőtt a puder, francia piperecikk vagy lyoni selyem meghalna a -közszükségletben, az irodalom már akkorára rég kiterítve fekszik. -Hazánkban a könyv még mindig a legnagyobb luxus-cikk. Valóban rendkívüli -jó termésnek kell lenni vagy derék kártyajárásnak, hogy Magyarországon -az új könyveknek vevője akadjon. - -Ellenben itt vannak színházaink. A város közönsége szereti a mulatságot, -a lármát, zenebonát. A színházak mindig jól aratnak Budapesten. Az -egyetlen komolyan jövedelmező foglalkozás a színházasdi. - -Miért nem magyarok tehát színházaink? - -A boldogtalan Nemzeti kapui továbbra is zárva maradnak, bár a miniszter -kilátásba helyezte megnyitását. - -A többi színházak pedig mindent játszanak, csak nem nemzeti öntudatot -sugárzó darabokat. Az elmult évek színházi műsora mindenkit -meggyőzhetett arról, hogy a színháznak többé semmi köze sincs a -kulturához, de a magyarsághoz még kevésbé. Épen olyan üzleti -vállalkozás, mint bármely esti vagy éjjeli mulatóhelynek a létezése. - -Most azonban a mulatóhely megszokott nemzeti közönyét azzal tetézte, -hogy idegen, teljesen idegen «művészetet» vonultat be Budapestre. -Idegennyelvű szinészek jelennek meg a deszkán, ahol minden talpalattnyi -helyre szükség volna, hogy onnan teli torokkal kiáltsák, -felejthetetlenül hangsúlyozzák magyarságunkat. Remélem, hogy az új -alakulásba még se egyeznek bele a pestiek. A fejére ütnek a mulatóhelyek -tulajdonosainak, a fekete selyemsapkára. Talán még sincs most szükség -idegen színészekre, midőn a mieinket se tudjuk eltartani. - -Az ország helyzete, jelene olyan, hogy Budapest vezet hangban, példában, -divatban. A nemzeti ideál mécsvilága halkan éldegél valahol a messzi -szép vidéken, széles Magyarországon. És ahol még él, létezését a -zsinóros ruhának és a töltött káposztának köszönheti. Öntudatunkat, -büszkeségünket, reménységünket már régóta csupán politikai alapon véljük -beváltani. A politika most hallgat. Vajjon mikor jön el ennek a -nemzetnek az ideje, boldogsága, öntudata? Mikor fújjuk le vállunkról a -színes idegen madarak szemétjét? Mikor tudjuk meg végre, hogy egyedül, -végtelenül egyedül vagyunk mi magyarok a nemzetek összességében? - -Amíg a Wells-regényt forgatom a férfi és nő lehetetlen, önző, -igazságtalan viszonyáról, mindig országunkra és egy másik országra -gondolok. A nő megfojtja, tönkreteszi a férfit az angol regényíró -szerint. Vajjon nem a mi nemzetünk az a férfi, aki elpusztul furcsa -házasságában? - -* - -Ködbe, homályba borul a téli Budapest, a fasorok, ligetek, paloták -mélyen alusznak a szürke égboltozat alatt. A világháború zengése nagy -messziségből hangzik el Budapestre, – olykor úgy látszik a város furcsa -kedvén, közönyös hangulatán, hogy már nincs is háború. Budapest a -háborút is megszokta és folytatja régi, mindennapi életét. Olykor -átvonuló katonacsapatok lépései döngenek az éjféli utcákon. Az alvó -város a másik oldalára fordul, «szegények!» gondolja tán magában és -másnap gondtalanul, üres lélekkel űzi különös mulatságait, -szórakozásait. Csoda-e, hogy messzi Hispániából Rómába vágyódik a -sebesült légionárius? Igazán meddő fáradozás öntudatot, dacos, büszke -magyar lelket verni ebbe a városba, ahonnan nemcsak a zengő háború, de -az igazi, a szenvedő, a fájdalmas Magyarország is messzire esik. - -_(1915.)_ - - - - -A BOLYGÓ ZSIDÓ. - -Régi igazság, mint a közmondások, hogy Magyarországon minden második -ember ügynök. Az orvos, aki esetleg gyógyszetárosok vagy fürdőhelyek -érdekeit támogatja; az ügyvéd, aki a bankok pénzeit elhelyezi vagy -engedélyt, hadiszállítást, mulatóhely szabadalmat kieszközöl; a -földesuraság, aki gépgyárak, biztosító-társaságok, földhitelintézetek -alkalmazottja és az előkelő pesti asszonyság, aki a barátnőinek – -részletre – fehérneműt, szőnyeget, függönyt szerez. Egész Magyarország -egy nagy részletüzlet. Szegény, de kényelem után vágyakozó) kispénzű, de -pör esetén izzadva fizető ország vagyunk. Hogyan vehetne bárki -vadászfegyvert, messzilátócsövet, varrógépet, remekírót, menyasszonyi -kelengyét, bundát, hálószoba-berendezést, olajfestményt, szent bibliát, -fényképező-gépet, sorsjegyet, írógépet, ujságot, nagy Jókait, zongorát, -klub-tagságot és mindent, mindent, ami a modern élet kényelmes -fenntartásához nem éppen szükséges, de jó? Csak a mészáros és a pék nem -dolgozik részletre. De némely vendéglőben úgynevezett jegyfüzeteket -árulnak az ügyes főpincérek. A részletüzlet a modern üzleti életnek -nélkülözhetetlen kiegészítője, sőt fenntartója. A szegény emberek -üzlete, – de hisz mindnyájan szegény emberek vagyunk Magyarországon. Bár -senki se vallja be, hogy a ruha-részlettel adós szabójának. - -S körülbelül ezért ügynök mindenki Magyarországon. A különbség -legfeljebb az, hogy a pezsgő-ügynök, üzleti érdekből, huszártisztes, – -mily régi fogalom! – hetyke, pazarló fellépéssel hódít, míg a szent -könyvek terjesztője a vidéki házakban azzal a kifogással sózza el -könyveit, hogy a jövedelemből szegény, öreg jeruzsálemi zsidókat -segítenek. A főhercegék életbiztosítója a jó üzleten kívül rendjelet is -keres, míg az elszegényedett grófnőket ma nem mindig fogadják -udvariasan, ha jótékonysági kalendáriumot akarnak eladni. - -Magyarország ügynöki állapota éppen oly régi, mint történelmünk. -Hajdanában főuraink a koronával kereskedtek, Zsigmond a szepesi -városokkal zálogüzletet csinált, törökkel, franciával, orosszal -tárgyaltunk a hazai föld felett, míg jött a zseniális Lévay, aki a -biztosítást hazafias, magyar, nemzeti alapokra helyezte, háromszínű -lobogót bontott és a minisztertől kezdve a letört gavallérig mindenkit -biztosítási ügynöknek verbuvált. A biztosítási ügynök ott táncolt a -legelőkelőbb redut-bálon és a grófi körvadászaton a sorban állott. -Lóháton járták be Magyarországot és az akkori Pest legszebb dámáját, a -fehérkaméliás Rózát ültették a lóra, hogy kíséretül szegődhessenek a -felvidéki utazásban. Ugyan ki ne biztosította volna házát, amikor a -legközelebbi atyafi, rokona terítette elébe a szükséges írásokat? A kor -magyaros írói, tündöklő megjelenésű Balázs Sándor, dalos poéták és -országos korhelyek keltek útra, hogy végigmuzsikálják, táncolják, -dalolják, szavalják Magyarországot a hazafias biztosítási üzlet -érdekében. Úgy tudom, hogy az intézeten kívül egyetlen ügynök sem -gazdagodott meg. Ellenben jó Erdélyi Gyula, aki Pest megyét feldolgozta, -magyarruhás, daliás, lármás, duhajkodó ifjú volt, amikor elindult -szekéren a pesti vámnál és megrokkant öreg úr lett, mire ismét -visszatért ifjúkori álmaihoz, a költészkedéshez. - -Talán ebből az időből maradt a hagyomány, hogy a vidéket járó ügynök -kedveli a vadréce-tollas vadászkalapot, a lovaglónadrágot és a -hajtókeztyűt. A tönkrement földesuraságok, lepásszolt gavallérok, égett -bérlők idejéből, midőn Amerikába csak azok mentek még hazánkból, akik -becsület ellen vétettek, míg az itthon maradott elesettek feltámadtak, -talpraállottak újra, midőn az ügynöki táskát a kezükbe vették. Sok szép, -lendületes, Vas Gereben könyveiből kivágott figurát láttam vidéki lakos -koromban, akik külsejükben, érzéseikben, gondolkozásukban a régi, az ó -Magyarország gyermekei voltak, akikből Széchenyinek kellett volna lenni -Grünwald Béla teóriája szerint, ellenben az elkezdődő modern, magyar -életben csak úgy járhattak tovább gummitalpas, sárga cipőben, – az én -időmben ez volt a kisvárosi gavallér álma, – ha beállanak a lendülő -üzleti élet gépezetébe: jégkárt becsülnek, házat biztosítanak, borral -kereskednek. A mult században az ügynöki foglalkozás a magyar úriélet -tartozéka volt. Szinte nem is volt igazi «zsentri», akinek a zsebében -nem lett volna biztosítási kérdőív. Nyugalmazott főbírák, gyönge irodájú -prókátorok, a Jókai régi jó táblabirái kopogtattak anyai nagybátyámnál, -midőn új magtárt épített. Szép volt szemtanuja lehetni a régi magyar -vármegyei életnek, az alispán-választásnak és a muzsikás, jókedvűen -tönkremenő köznemesi osztály szegényedésének. De tanulságosabb látvány -volt ennél az új Magyarország kialakulása. A csalatkozott, -kishivatalában kényelmetlenül, nélkülözve feszengő nemesség, a -történelmi osztály hogyan barátkozott meg az üzleti élelmességgel, a -pénzszerzéssel, az ügynöki provizióval. Az apák összeadni sem tudnak, -míg a fiuk már fejből tudják a díjtételeket. Nagy ember volt az öreg -Lévay, aki a külföldi biztosítótársaságokat idehaza a magyarság, a -hazafiság nevében megverte. - -* - -Szép hazánkban, a háború előtt vonaton, hajón és kocsiúton a -vadkacsatollas férfiak szorgalmasan jártak-keltek. A kereskedelem -legősibb fajtája, az utazókereskedés hatalmas arányokat öltött. A -berlini és brünni utazót hindenburgi eréllyel szorította a magyar ügynök -kifelé hazánkból. A kereskedelmi utazók egyben a magyar gazdasági élet, -a kultúra és hazafiság hírnökei. Azt lehetne mondani, hogy a pesti -_vigéc_ az utazóbőröndjeiben a mintákon kívül a magyar ipar és -kereskedelem zászlóját viszi a távoli erdélyi, felvidéki, dunántúli -városkákba és falvakba, ahol a régimódi kereskedő németül vezeti még -üzleti könyveit, bécsi portékát rendel és a brünni utazót várja. Ezek az -erélyes, fáradhatatlan, szinte képtelen, erőfeszítésre és munkára -trenirozott fiatalemberek, akik éjszakáikat vonaton vagy kocsin töltik, -úttörői voltak a mai nagyszerű ipari és kereskedelmi életnek. A magyar -portéka diadalmasan verte a külföldit. Öreg kereskedők, akik Kaposvárott -vagy Lőcsén üldögéltek az üvegfal mellett és a vén bécsi utazót várták, -akivel félemberöltő óta dolgoznak, lassan beadták a derekukat a pesti -rohamra. Ma már alig van kereskedő Magyarországon, aki az itthoni jó -portéka helyett silány külföldi árút eresztene boltjába. A kereskedelmi -utazók egy negyedszázad alatt átformálták, megmagyarosították kereskedői -életünket. - -Ezek az erélyes, izmos, eszes kereskedők most többnyire a harctéren -végzik kötelességüket. Bizonyára ott is megállják helyüket és Barna úr -vagy Fehér úr, aki a polgári életben sincs mindig hozzászokva a -kényelmes ágyhoz, hisz az esztendő háromnegyedrészét úton tölti, a -lövészárokban épen olyan nyugodtan szendereg ültében, mint az erdélyi -havasok között, esős őszi éjszakán, a kocsin. Holnap nem a brassói szász -boltosra fogja fordítani erélyességét, hogy magyar árút adjon el, hanem -a szibériai vadászokkal lesz meglehetős heves, nyomatékos üzlete. - -* - -De a magyar bolygó zsidók közül nem fekszik mindenki a kárpáti -fedezékben, sokan maradtak itthon, akik a háborús esztendőben sem -varrógépet, vadászpuskát vagy könyvet eladni nem tudnak. A vevők is -elmentek a csatába. A mult esztendő, a háborús kezdet zűrzavara, a -beláthatatlan jövő megzavarta vadkacsatollas fiatalembereinket, miből -élnek ők, akik napról-napra, folytonos munkával, utazással, bolyongással -keresik kenyerüket? A könyvterjesztő cégek ijedten bezárkóztak, a -részlet-üzletek megállottak. És a legszorgalmasabb ügynök álla is -felkopott. - -Ekkor alakult az a jótékonysági vállalkozás, amelynek könyveiben most a -rendőrség lapoz. Számlacédulákra hadi-bélyeget ütni, a kereskedők -könyveit jótékonysági bélyegzővel ellátni, papirosszalvétákat -terjeszteni a hadi-jótékonyság javára: ez volt a vállalkozás célja. - -A vezetők, az igazgatók, a pénztárosok majd megfelelnek magukért az -illetékes helyen. Itt most a szegény ügynökök dolgát szegezem le, akik -bizonyára oly ártatlanok az esetleges manipulációkban, mint abban, hogy -háború van és varrógépet, könyvet, látócsövet senki sem vesz az -országban, ők híven, jelesen végezték megbizatásukat. A jótékonyság -szolgálatában épen úgy, emberül megfeleltek kötelességüknek, mint tavaly -ilyenkor, midőn zongorát vagy Vörös postakocsit árultak. Ezek a kitartó, -fáradhatatlan emberek, akik többnyire szegénysorban élnek és csekély -provizióért megteremtettek nagy, milliomos-cégeket, létrehoztak -vállalkozásokat, magyar irodalmat terjesztettek, a könyvolvasást -hallatlan mértékben szaporították: a jótékonyság szolgálatában, -koldus-alamizsnáért, gyakran meg sem becsülve a munkaadótól és a -vevőtől, oly hatalmas munkát végeztek, hogy százezreket hoztak össze -fillérenkint. Ha valaki hibát követ el a vállalkozás körül, az bizonyára -nem az ügynök volt, aki szegény a háborús esztendőken varrógép helyett -hadibélyeget volt kénytelen árulni, nem egyszer tán hazafias -lelkesedéstől áthatva. Ő csak elvégezte, amivel megbízták. -Hangyaszorgalommal, fáradságot nem ismerve, számba sem vehető éh-bérért -összehozta a jótékonyságnak a százezreket. - -A magyar ügynököket, akik számos hasznos és nemzeti dolognak voltak a -megteremtői, nem lehet elítélni pénzemberek esetleges hibája miatt, akik -a tőke szokásos lelketlenségével egyformán kihasználják a munkást és a -fogyasztót. - - - - -SZEPTEMBERI ALKONYAT. - -A szentimentális hónap gyönyörűséges koraőszi napjai leereszkednek a -hegyekről, mint a boldog bánat és drága emlékezet pókfonálai, amelyek -mintegy az elmult, régi őszöket kötik a maihoz. És én mégis arra -gondolok, hogy Galiciában szép idő van. - -Mint egy öreg szőllőtőkét elfelejtenek a hegyoldalban, amely a vénségtől -világít, dérre, zuzmarára vár, a hosszú hervadásra, – míg családom -valamennyi férfisarja ott jár a lengyel mezőkön, az egyik «vörös ördög», -a másik árkot ás, a harmadik a távírógép kopogására figyel, napégette, -szélmarta arccal, megnőtt hajjal és szakállal, puskaportól, vértől -kifényesedett szemekkel vágtatnak, masiroznak a végtelen galiciai -mezőkön, ahová egyenesen Ukrainából és az Urálból érkezik az első hó és -jeges, dermesztő lehelete a téli szélnek. - -Hajdan eleget jártam e tájon és most a nemes dunaparti vidéken, ahol a -hegyek barázdái és hajlásai reneszánsz-korabeli püspöki és főúri -címerekről vannak mintázva (mint régi kolostorokban egy-egy megbarnult -képen, egy vénséges püspök arcképének sarkában megtalálhatjuk a -visegrádi hegynek a mását) és a középkori koronához hasonlatos várrom az -Anjou-királyok nemes aranypatinájával látszik befuttatva a délutáni -napsugárban, míg alant, a szentimentális sétaúton – ahol ifjúkorom szép -őszi napjait, a jelen szomorúságait és Budapest háborúsan zúgó -morajlását, az ujságirodák véresen hangzó, elnyújtott kürtölését, -mellyel a friss csatatéri táviratok érkezését jelentik, néhanapján -felejtem – az ezüstös nyárfák, sárguló diók és méla vadgesztenyék alatt, -az ösvényre hulló levelek között, halk, ábrándos pihenőpadon és csöndes -merengésén az alkonyodó Dunának, a nap lenyugvásán és a hold katonagomb -formájú megjelenésén: – csak elhomályosultan jutnak eszembe a lengyel -vidékek és a nemes alakú, Rákóczi Ferencesen lecsüngő bajuszú és hosszú -sörényű, de potrohában elnehezedett lengyel urak, sárga csizmáik, zöld -nadrágjaik, Biedermeyer-frakkjaik, Szobieszkivel való atyafiságuk és -fehérre-pirosra festett arcú, táncos, szarvaslábú és hosszú fűzőt viselő -asszonyaik, kázsmir vagy tengerzölden lobogó szoknyáik, puderezett, -vöröses hajuk, amely olykor a hervadt kankalintól vagy az őszi -rozsmezőtől lopta színét; csak egy tévedt gondolatként, mint egy irányát -vesztett vándormadár keringése a sötétedő égbolton, ismeretlen táj -fölött, ér el hozzám a régi határszéli fürdői valcerek és polonézek -hangja, amelyet rongyos, hosszúhajú, de vörös nadrágjukon aranyzsinóros -zenészek tüzes tekintettel vontak; és Lemberg, csodálatos régi -ékszerekről vett női tekinteteivel; Krakkó, amely fölött a -Jagellók-tornyának méla harangszava oly bűbájos romatikával szállt, mint -ábrándozó zsidónők esti sóhajtása a magas ablakból; egy utazás az orosz -határ felé, kozák-tisztekkel, csengős szánon és a kas-farban a fegyverek -csöve kimeredt, mintha az erdőszélen a volhyniai farkasok üvöltését -várná a társaság; a francia pezsgővel és bunda-pálinkával fölszerelt -útszéli fogadók, ahol farkasfejű ebek vonítottak a dermesztő hold felé -és az ivóban bécsi táncosnő, a vándor-orfeum csillaga az asztalra rakta -szépformájú lábát: – ó, másképen látom mindezt ma, az emlékezés és -ábrándok máskor ellágyult, szentimentális hónapjaiban! - -* - -– Kard! Ki kard! - -Mintha ezer sas repülne föl egyszerre az ég felé, úgy süvölt a huszárok -kihúzott kardja. - -A paripák, amelyek eddig nyugtalankodva, ágaskodva, bókolva kapáltak, a -süvöltő hangra szinte megmerevednek helyükön. Ők már tudják, hogy mi -következik. Egy másodperc alatt szinte kővé válnak, hogy minden meglevő -erejüket összeszedjék. - -A huszárok jó mélyen belehelyezkednek a nyeregbe, a szárat hirtelen a -csuklóra csavarintják és a kengyelbe beletaposnak. - -Mintha a síkság fölött futó szél is megállott volna, kétszáz lépésnyire -hirtelen hegyes sapkás kozákok hosszúfarkú és farkas-inas lovai -bukkannak elő a cserjésből. Rémületes, egyben dühösítő láng vágódik a -huszárok szemébe, mintha a kora ősziesen hervadó mezőség váratlanul -tüzet fogott volna a lábuk előtt. A tűzcsík végigfut a mezőn. - -A hadnagy a balszárnyon a viharszíjat érinti meg a kezével, már hangzik -a vezényszó, mintha az égből kiáltaná az öregisten hangja: - -– Rajta! Rajta! - -Ezer huszár sebzett bika módjára ordít: rajta!… - -A paripák szinte fölvisítanak, fölhördülnek, mint a zsákmányra ugró -vadállatok. - -Nagyot dobban a mező, mintha alul, mélyen a föld alatt bomba robbant -volna. - -Az előrenyomuló kardok acélja egy hosszú villámlás, mint derült égen, -napfényben fut végig az égboltozaton, az olvadó platina színében a -villámsugár. - -Fergeteg morajlik föl a csendes tájon. Mintha a föld szakadna. - -Így támadnak a huszárok. - -* - -A hadnagy alól elszaladt a ló, ő eszméletlenül maradt a mezőn. - -Arra tért magához, hogy a vihar mind távolabb tombol és a letaposott -fűszálak nagyon felegyenesednek. Egy kikerics meg épen sértetlen maradt -itt mellette, kartávolságnyira. A mező messziségében porfelleg, vörös -füst; és puskaropogás hangzik. - -Mennyi darázs jött hirtelen a mezőre! - -Mintha vadméhek rajzanának valahol a feje felett. Aztán halkan, majd -erősebben – amint a hallása visszatért – süvölteni, fütyülni kezdtek a -darazsak, mintha versenyt futnának a darázskirálynő tiszteletére. Talán -egy Dzirdzen-kas a jutalomdíj, mint Alagon a «Kozma»-napján az ezüst -névjegy- vagy szivartartó… - -Ejnye, hová lett Puskás őrmester? - -Az előbb még itt állott mellette és lecsüngő nagy bajsza alatt a -«Frájlájn»-nak mondott kedveskedő, évődő szavakat. A kanca állítólag -felelni szokott a gazdájának. Lám, a vén legénységi ló, amely a -remondáknak szokott a tanítója lenni az iskolában, jobban tudta a -kötelességét, mint az ő drága Matyija, amely a tavaszon akadályversenyt -is nyert Megyeren! Vajjon visszakerül-e Matyi, – még egy csomó díjat -lehetne nyerni Alagon, ha ugyan megtarthatják a versenyeket az idén… -Talán visszafordul a hűséges ló, amint nem érzi többé nyeregben a -hadnagyát? - -Hadnagyunk föl akarta emelni a fejét, hogy körülnézzen a morajló mezőn, -de a nyakára valamely csavart tettek időközben, talán szalmakötelet, -amilyennel a nyugtalan lovat szokták megkötözni a kaszárnyában. - -«Ejnye!» – gondolta a hadnagy. – «Mi történt velem?» - -Senkit sem érzett maga körül, csak a kikerics reszketett meg néha a -szeme előtt, amint hason feküdt a mezőn. - -A fejét, – a fejét azt bizonyosan igen jól tudná mozdítani, ha ez az -ostoba csavar valahogy lemenne a nyakáról. De a szalmakötél mind -erősebben szorítja a földhöz. Vajjon mi lesz ennek a vége? - -Most mintha a csákója ellenzője is megmozdulna és lassan ereszkedne -lefelé a két szemére. Milyen meleg, tikkasztó ez a csákó! Szinte elolvad -a homlokán és sötéten, ragadósan folyik be a két szemébe. Egyszer azt -hallotta, hogy rossz anyagból készítik a csákókat! - -A meleg kocsikenőcs egy darabig piroslik, – mintha huszárok nadrágja -világítana messziről, – aztán elsötétedik minden, – a kikerics -valcerlépésben távolodik, mint Eliz a pesti téli kertben, midőn -felkötött szoknyában táncol. - -Nini, itt van a reggeli lengyel falusi uraság. Félig rombadőlt nemesi -ház kőkerítésén ingujjban és házisapkában kihajolt, a haja itt-ott -zöldült a rossz festéktől és az arca petyhüdt, csüngő, mint az éjszakázó -öreg muzsikus-cigányoké. - -– A légió! – kiáltotta és bojtos pipaszárral lelkesen integetett. - -Mintha már azóta hadnagy lett volna a lengyel légióban és piros, -arannyal hímzett házisipkában peckesen lépegetne egy szakasz önkéntes -előtt. Nagy, domború emberek ezek, a feleségük csipkemanzsettát tett a -kezükre, a karddal dohányt vágtak még tegnap… Egyiknek piros csizmája -volt, mint a cirkuszban a majomnak. - -Az elmaradó lengyel falu végén tengerzöldruhás, karcsú és -rongyosszoknyájú úri kisasszony lép elő és az ősz hervadó virágaiból -csokrot nyújt át az ezredesnek. - -Furcsa, hogy az egyszer látott női arc hajlik most fölébe, – a hosszú -pillájú szemek és a homlokig kifehérített arc, szépségflastrom balról és -gyönge, kékes bajuszka a nemes száj felett. A tengerzöld ruhán repkedő -szalagok, mintha foltokat takargatnának. Egy folt a tavalyi lakodalomról -beszél, pezsgő foltja a nyári fürdőzésről, egy másik folt tán -lekvárfőzés közben került a tengerzöld ruhára. Drága a benzin erre felé, -szalagocskával kell befedni az egyetlen ruha hiányát. - -A hadnagyunk most trombitaszót hall a messziségben. Huszárok -trombitálnak. Figyel a jelre. Takarodót fújnak valahol, – tán egy -alföldi poros kaszárnyában, gömbákácok és eperfák szegélyezik az -utcákat, a patikusné élveteg nagy szemével az ablaknál áll, a -Szitás-kisasszonyok kacagnak az esti korzón, a kis Koronában frissen -csapolnak az oleánder-bokros udvaron, – éjjel azonban, egy vonat megy -Pestre és felgyürt gallérú köpenyegben éjfélkor a vonatra lehet szállni, -holnap az Operába vált jegyet, szép zsidóasszonyokat nézeget felvonás -közben és tán ott lesz az a nő is, akit szeret… - -Már itt is van. Csak a kezét látja. Fehérvizű gyémántgyűrűk ragyognak -rajta. Most, mintha nagyobb volna ez a kéz, mint máskor. - -Reich bácsi mit szól vajjon az esethez? A váltó nemsokára esedékes… - -A fehérkezű nő egyszer egy főhadnaggyal sétált este, az előadás után. Be -kár volt, hogy a bajtársi illedelmet félre nem tette és megkérdezi a -főhadnagyot, mit beszélgetett a nővel? Talán épen Pityerről, az ottani -fehér éjszakákról beszélt a nő, hol tavaly táncolt és ahová hadnagyunk -igérte, hogy eljut. - -* - -A hadnagyunk a homloka közepébe kapott orosz golyót, estére meghalt a -mezőn. Az égboltozat, amerre lehajlik, köröskörül piros az alkonyatban; -vajjon hol ment le a nap Galiciában? - -_(1914.)_ - - - - -A GYERMEKKORI HŐSÖK BUKÁSA. - -A magyar ellenzék vezérei új emberek és új társadalom eljövetelét -jósolják a képviselőházban, amely társadalom napirendre tér fölöttünk, -itthonmaradottak fölött, ha nem viseljük magunkat az új kor kivánalmai -szerint. Bizonyos, hogy e nagyszabású kortársainknak, a magyar pesti -Mirabeauknak most is igazuk van, – hisz születésünk óta mindnyájan -reménykedünk az új idők eljövetelében s minden valószínűség szerint a -következő esztendők nemesebb, tartalmasabb lelki áhitattal, ízesebb -testi kenyérrel, az utópikus álmokhoz közelebb fekvő érzelmekkel látják -el a társadalmat, mint közelmult sivár korunk, midőn derekabb férfiaink -napról-napra halogatták, hogy kivándorolnak az országból. - -A boldogtalanok és szegények országa szép hazánk. Az álmok országa, ahol -mindenki mást álmodott, mint amit a holnap megvalósíthat. Tüzes -ambiciók, nevezetes elmék, nagyszerű tulajdonságok pusztultak el -részvétlenül. Az emberi butaság és korlátoltság gonosz fölénnyel -diadalmaskodott. Mindenki a forradalmat várta, a lelkek forradalmát, -amely majd felgyujtja a bedeszkázott agyvelőket. A forradalom helyett -jött a háború, a lövészárok, a magyar katona világraszóló dicsősége, a -váci huszárok rohamozása, az uzsoki öreg népfelkelők bajonett-harca, a -magyar baka megdicsőülése Szerbiában, a galiciai vár éhinsége, megvakult -tüzérek kezébe a tapogatozó botocska, az öreg Désy Zoltán halálmegvető -bátorsága, itthon a rossz kenyér, a posztócsaló, az árvagyermek, a -gyászruhás hölgy, a féllábú katona: ez következett az időben, miután a -Váci-úton a proletárok már felgyujtották a benzines hordókat. - -Minden új lesz a háború után. Az emberek, az asszonyok, a gyermekek, a -tollak, amelyeket választáskor a kalap mellé tűznek; a világfelfogás; -magánéletnek, kényelemnek, pénznek túlértékelése, amely egy dögvészt -vagy háborút nem látta országban idővel kifejlődik; a polgári -karosszéknek imádata s a tyúkleves az ebédlő asztalon; nők -selyemharisnyája, férfiak beteges előretolakodása a közpályákon; az -üresfejűek lármás érvényesülése és a tehetségek hátraszorítása; az -ostoba gőg és megvetés, amellyel az Andrássy útján vagy Kisújszálláson -érdekelték egymást a magyarok; a pénznek mindenhatósága s a -büntetőtörvénykönyv dicsekvésre méltó, elismerést kiváltó megkerülése a -vagyonszerzés útján; a családi tisztességtelenség és leánykereskedők, -uzsorások, félkézkalmárok furcsa megbecsülése, amely országunk -fővárosában lábrakapott; a nők operette kedélye és szegény lányok epedő -tekintete a meggazdagodott ringyó kocsija után; a férfiak -megkomolyodása, elgondolkozása az elmult háborún és a csalásnak dühös -üldözése, mert az ellenség valódi, gyilkos golyókat lőtt a mellekbe, míg -itthon hazug szavakat, frázisokat, elvetemült, körmönfont gyalázatokat -szőttek az írók, politikusok, vezérek: – minden megújhodik e bibliai -megpróbáltatások után. - -Nagyon kiváncsi vagyok már a féllábú káplárra, aki végigverekedvén a -háborút, először nem kap kenyeret Magyarországon! - -* - -Egyelőre csupa istenfélő, istent megismerő katona jön hazafelé a -csatamezőkről. Olyan szelidek, mint a bárányok. Elmentek, mint komor, -mélyhörgésű bikák, élesre fent csatabárdok, a szívben menydörgő keserves -káromkodások: és mint szentéletű, réveteg lelkű, halálosan -elcsendesedett, kézlegyintéssel vagy főbólintással mindent elintéző -férfiak térnek vissza. A srapnell vonítása még a fejük fölött hangzik, -midőn éjszakánként felriadnak a kórházi ágyon; a borzalmas tél, mint -dermedt kisértet álldogál álomtalan szemük ablaka előtt; a lövészároktól -két lépésnyire érzik még magukat s ha elszenderednek, a gépfegyvert -hallják messzire kattogni s golyók fütyülnek különös, hizelkedő hangon a -fülük mellett, mintha mindig azt mondanák: «fiú», fiút keresnének. - -A harag és az ökölbeszorított felindulás, amely az augusztusi -katonavonatok mozdonyainak vérvörös szemébe végigrohant a magyar -tájakon, mint rosszalkodó kiskölyök elaludt fekhelyén, síró szemére -szorítván ökleit. Már elmult a homloktüzesítő, szivetrázkódtató dühös -indulat, amellyel a bajonett az ellenség szíve táját kereste. - -Megtanultuk a kitartó, szigorúan önfegyelmezett háborút, a -takarékoskodást az emberpusztító orkánban, a jaj-nak elnyelését és Isten -nevének nem hiábavaló emlegetését. A hadviselt katona megannyi -megkomolyodott, megbocsátó, bölcs férfiú, aki a szenvedésekben, -nélkülözésekben, a mindennapi vendégeskedésben a Halál terített -asztalánál elsősorban az életnek túlságos fontosságát elfelejtette. (A -régi, rossz világbeli regényekben az oroszlánvadászt látták ilyennek a -fiatal kisasszonyok, aki biztos magasságból, fakoronájából lövi a -sivatag királyát. Vajjon hová törpül az oroszlánvadász hősiessége a -székely bakák bicskarántó, puszta kézzel fojtogató rohamozása mellett?) - -A harctéri katona oly ismeretségben van a halállal, mint a kórházi -orvosok, akik megszokottan, felindulás nélkül végzik teendőiket a -haldokló körül. Ifjú koromban sokszor gondolkoztam az orvosok -lelkivilágán, akik véleményem szerint a parlamentair szerepét töltik be -a halál és élet mesgyéjén. Vajjon, mikor arra kerül a sor, hogy maguk is -meghaljanak, mint annyi sokan, akit gyógyítani próbáltak, akinek -pulzusát, szívverését hallgatták, lehelletét megvizsgálták: a meghalást -bizonyosan úgy ismerik már, hogy a haldoklás egyes momentumai többé nem -újszerű dolgok előttük; mintha már sokszor-sokszor végigmentek volna -azon az uton, amely a költői kedélyek szerint tamariska-bokrokkal van -szegélyezve és félreeső, mellék-utacskája egy nagy kertnek, ahol az élet -majálisa folyik; a táncban, énekben, zenélésben, szerelmeskedésben -elfáradt lovagokat és hölgyeket az orvosok a szomorú bokrok között a -sötét vasajtóig kisérték, amely felnyilott a delikvens előtt, de maguk -kivül maradtak és visszatértek az ünnepélyre, – gondoltam magamban -régente, ha télszagú, zuzmarás bajuszú, öreg falusi körorvost láttam -leszállani szánkójáról vagy a professzor aranykeretű pápaszeme fürkészve -tapadt azon férfiú szemébe, akit legjobban szerettem. A halál bölcsészei -voltak ők a képzeletemben, akiket atavisztikus gyöngédséggel tiszteltem, -hisz a leghatalmasabb urasággal, a halállal vannak mindennapi -ismeretségben, mint más ember a kisasszonyokkal. - -A harctéri katona, aki fekete-veres országutakon, elesett bajtársakon át -gázolt, látott maga körül elhalványuló homlokokat, szemeknek sajátságos -végső tekintetét, különös torokhangok hallatszottak utána az erdőszélről -és nyugtalanító nyögések maradtak el mögötte a pusztaságon, míg ő maga -mind előbbre ment, közvetlen közelségébe a halálnak, épen olyan sajátos, -rejtelmes lelkű lény polgári világunkban, akit e percben csak fürkésző -tekintettel vizsgálhatunk, mint aki valamely nagy veszedelemből, égő -házból, mély folyam örvényéből, gyilkosok kése elől megmenekedvén, itt -áll előttünk, mintha mi sem történt volna vele. Mintha már kezet fogott -volna a halállal mindegyik és érezte volna a másvilági ember markának -kemény szorítását. Ők már tudják, hogy milyen a halál, van-e szakálla, -hangja, teste, – vagy csak egy végtelen melódia ő, amely a fülekbe -hangzik, mint hosszú vonónak huzása a kifeszített hegedühúron, amelyet -láthatlan kéz stimmel a messziségben, – vagy egy furcsa elborulás csupán -a halál, amely a legvígabb kedélyállapotban, gondtalan, életvéget nem -gondoló, befejezést nem hivő, szinte az örök életet sejtő embert -meglátogatja, mint augusztusban (1914-ben) hirtelen elborult a nap a -Duna fölött csónakomban, a partok elcsendesedtek, különös, hűvös -barnasága lett a folyónak, a fecskék lankadtan ereszkedtek alá és a -visegrádi várrom fekete, halottas-házként állongott a hegyormon: a -napfogyatkozás szörnyű, szívverést csöndesítő borulata vonult a tájon:… -ilyen a halál? Gyermekkoromban az orvosok nem feleltek tudákos -kérdéseimre és most hallgatnak a katonák is, akik az életbe visszatértek -a másvilágról. Mintha Dániel próféta rejtélyes kinyilatkoztatása volna -minden szó, amelyet a harctérről visszatérő katonák szájából hallunk. -Keveset beszélnek, nem türelmetlenek, nem panaszosak, sem haragosak, sem -bánatosak, mosolyognak a féllábúak, amint a menetszázadot látják a -kórház ablakából és jajszó nélkül üldögél helyén a vak katona. Valamely -furcsa, nagyszerű embertipust látunk magunk előtt, amelyről eddig -fogalmunk sem volt. Mintha a holdból jöttek volna ők valamennyien, akik -a hosszú háborúból vissza-visszatérnek. Mintha tökéletesen elfelejtették -volna régebbi, velünk együtt folytatott küzdelmes polgári életüket! -Mintha már nem törődnének az itthoni életnek ezer kellemetlenségével, -apró szekaturájával és anyagi gondjaival, amelyek egykor előttük is -akadályokként álldogáltak. Mintha egy másik, ismeretlen világból jönne a -harctéri katona, ahol mindennek leszállott az értéke, az életnek, -szerelemnek, pénznek, előrehaladásnak, egy Utópiából jön a katona, ahol -mind megjavultak az emberek, mert rájöttek, hogy nem érdemes rossznak -lenni, nem érdemes szomorúnak, sem jókedvűnek lenni, semminek sem -hangosan örvendezni, vagy oktalanul búsalkodni, csupán szelid, csendes, -megadó mosollyal bizni az Istenben, az örök Jóban, az élet -Végtelenségében. - -«Mindnyájan zarándokok vagyunk!» – mondta nekem egy katona, aki kilenc -hónapig volt a csatában és azelőtt talán sem a «zarándok» szót, sem -értelmét nem tudta. Hol tanulta? Limanovánál egy apáca szájáról vagy -nyakig eltemetve hóban a Kárpátok között? - -* - -Azt hiszem, hogy jelen időben még nem törődnek valamely túlságos -mértékben a harctéri katonák azzal, hogy lesz-e választójoguk a háború -után. A politikai dolgok jelentőségét elfelejtették, mint a kényelmes -ágyat vagy polgári jólétet. Bizonyosan köszönettel vették volna a nemzet -köteles elismerését, de hogy nem kapták, azon sem búsulnak. Egyelőre más -dolguk van, mint azokkal törődni, akik az országhatár megvédését rájuk -bizták, de voksot nem akarnak adni. Majd, ha egyszer valamennyien -hazajöttek, ha mostani álmodozó, másvilági hangulat lemulik róluk, a -hősök és a szentek emberfölötti kedve, ismét emberek lesznek, rossz vagy -jó emberek, kicsiny szenvedélyekkel, igazságtalanságokkal, bántalmakkal -törődő emberek: ha eszükbe jut, egyetlen rohamozással beveszik az -alkotmány sáncait, mint a gorlicei magaslatokat. - -A régi hősök – szinte a gyermekkor messziségéből – úgyis megbuktak mind -e háború alatt. Megbukott a régi társadalom, amely most a háborúban -végképen összekeveredett; megbuktak az «urak» és «parasztok»: többé tán -sohasem halljuk e szavakat; megbukott a szolgabirák országa, a kortesek -tanyája, az agitátorok ostoba lármája; megbukott a ficsúr figurája a -vármegyén vagy a pesti aszfalton; a párbajhős, a krakéler gavallér; a -tiszteletreméltó uzsorás és a gazdag leánykereskedő; a «jó üzletember», -akit csaláson kaptak és a nagykeresetű ügynök, aki jövedelmező üzleteket -szállított; megbukott az erkölcstelenség, a könnyelmű asszonyok -kócsagtollas kalapja, amely után irigyen nézett a szegény munkásleány, a -léha szerelem és a szerelmi bánat s öngyilkosság. Új világ jön a régi -helyén. Milyen lesz? Vajjon milyen hely adódik ebben a féllábúaknak és -félkarúaknak? Csakugyan rákerül a sor, hogy a mankót lecsatolják -lábukról s úgy verekedjék ki helyüket? Mélységes titok a jövő társadalom -képe, csak annyi bizonyos, hogy a gazságoknak körülbelül végük van. - -A katona még messze jár. Még dolga van. Győzelmet kell befejezni. De -közeleg az idő, mikor elindul hazafelé és felocsudik háborús -kábulatából. - - - - -HONFOGLALÁS UTÁN. - -– Megázik szép köntöse, – mondom Fannynak, amint a jószagú májusi eső -csapkodja a zugligeti faleveleket, a tavaszízűeket, a rózsaszínű -akácvirágot, amely mielőtt itt helyét elfoglalta volna, egy -szentimentális angyalnak a levélpapirosán, a sarkon díszlett. - -– Nem baj, nem kár a ruhámért… A szegény katonák amúgy is eleget -áztak-fáztak értünk! – feleli Fanny. - -… A kenyerünket nem tudjuk megenni, – nem baj, csak a szegény katonáknak -legyen; a mészáros a Vöröskeresztnek adja a marhahús javát, a zsírral -takarékosan bánunk, váltópénzünk fogyatékán, betegség, bánat, csalódás -látogatott meg, szomorúságok és máskor tán kétségbeejtő bús élmények, a -deszkán nyujtózik az elsőosztályú utas: nem baj, semmi sem baj, csak a -katonáinknak legyen mindenük. Az övék most minden, megváltóinké, -prófétáinké, akiktől a bibliai csodáknál nagyobb csodákat várunk -fanatikus hittel, mint a nép, amely egykor a zsidó falvakban ama Judeai -lépéseit követte. - -Hiszünk a csodákban, – mert körülöttünk már tíz holdtölte óta a -csodáknak oly árja zuhog, mint hold lementével a tengeren tajtékzani -kezdenek a végtelen habok. Hiszünk abban, hogy szikla vagyunk a -tengerben, amelyre a Vitézség templomát építették. - -Azelőtti csendes, gunnyasztó polgári életünk csodái most mind eszünkbe -juthatnak. - -Hisz csoda volt az, hogy éltünk! Hogy régesrégen meg nem haltunk egy -történelmi határkő tövében, mint az erejét vesztett vándorló az -országúton. Hogy almafák minden esztendőben kivirágoztak Magyarországon -és az anyák mindig magyarokat szültek. Alföldünk búzája, folyóink dús -gazdasága, hegyeink termékenysége és a kemény magyar koponyákban rejtőző -életrevalóság: Istennek e furcsa tartományában, Magyarországon -csodálatos élettel táplálta a nemzetet. A harangzúgásban, a zászló -lobogásában és a varga kalapácsolásában: magyar erő élt. A madarak a mi -nyelvünkön énekelnek országunkban és a Tisza felett hangzó -mennydörgésből kihallatszik a magyarok káromkodása. A vásárra menő -szekerek kerékzörgésében, a puszták felett andalgó éji csillagokban, a -sötét magasságban utazó vadludak kiáltásában: magyar hang van. Ha -csónakodban elmerengsz a nagy Dunán, azt veszed észre, hogy a hullámok -körülötted a Károli Gáspár nyelvén beszélgetnek, Petőfi üstöke lobog az -árvalányhajban, az őszi szél Tompa hangján sír az avaron. A házőrző -komondoraink hangját sehol sem hallhatod a világon, csak itthon és még -hasonlatos sincs a magyar butasághoz a föld kerekségen. - -Csodákban éltünk, mi jámbor bibliai nép, – csodálatosabb életünk a -hervasztó Szaharán ki nem apadó forrás életénél. Természetfölöttibb -nemzeti emelkedésünk a tenger dagályánál, amelyet a hold járásával -vetnek egybe a tudósok. Folytonos virágzásunknál pedig csak az asszonyok -havonkinti újjászületése csodálatosabb, amelynek megfejthetetlen -rendezését ugyancsak a holdnak szokás tulajdonítani. - -Éltünk, élünk, élni fogunk. Semmi se történt velünk, különösebb változás -a népek mostani forradalmában, csak a nemzet elővette régi századokból -való erkölcseit: minden ember katona lett. Már megtörtént ilyesmi az -országban, új honfoglalásért kötjük fel a kardot a népek háborújában, -Mária országát minden száz esztendőben újra meg újra el kell foglalni a -magyaroknak a külső ellenségektől. - -* - -A honfoglalás munkája a nemzeteknek minden erejét igénybe veszi. Az új -hazáért, – új a régi is, ha ismét el kell foglalni, meghódítani, -megvédeni, megtartani – az egész nemzetnek kell küzdeni, mint egy -embernek. A hivatásos hadsereg, amely béke idejében az ünnepélyes díszt, -a daliás megjelenést szolgáltatja a nemzeti életben, a háborúnak örökkön -éber, zordon szellem alakját fegyverrel őrzi fogságában, élesen tartja a -kardot hüvelyében, gondoskodik, hogy a karok a fegyverfogástól is épen -úgy izmosodjanak, mint a polgári munkától, a hivatásos hadsereg a nemzet -életharcában csak elmosódó keret lehet, amely hova-tovább eltűnik -szemeink elől a távolságban, amely a harcok kezdetét annak végétől -elválasztja. - -Hová lett az a hadsereg, amelyet egy esztendővel ezelőtt láttunk magunk -körül? Hová lettek a hivatalos katonák, a kardjukat céltalanul csörgető -tisztek, akik az egyhangú szolgálatban, az egyforma gyakorlatokban, a -lassú előléptetésben unottá fáradtak? Hová lett a választófal, amelyen -át a hadsereg és a polgárság farkasszemet szokott nézni? – hisz ma már -tizedik hónapjában a háborúnak nincsen hadsereg, hanem fegyverbe -öltözött polgárság van. A polgárság óriási túlsúlyában felolvasztotta -magában a hivatásos hadsereget. Mint egy nagy hömpölygő folyamba a -mellékfolyók ömlöttek a hatalmas polgári társadalomba a különböző -fegyvernemek seregei, a katonai szervek. A tartalékosok, az ujonnan -besorozottak, az ujoncok rengeteg tömegében alig látjuk már a régi -manipuláns altiszteket, feszes főhadnagyokat, hisz az ügyvédek lettek -azóta főhadnagyok, és altiszt, aki még tegnap civilben járkált; a -legénységről nem is mondhatunk egyebet, mint amit a hatvan-, hetven-, -nyolcvanpercentes új sorozási statisztika magától beszél. Nincs régi -értelemben vett humoros tartalékos, nincs ügyefogyott, kigúnyolt -ujonc-katona, nincs polgár, nincs hadsereg: katona lett mindenki. A -nemzet fegyverbe állott és a tegnapi polgárok úgy verekednek, mintha -egész életükben ezt tanulták volna, ügyvédek, orvosok, hírlapírók -vezetik rohamra a földmíveseket és ha még soká tart a háború, a -polgárság a stratégiát, a legmagasabb vezetést is megtanulja, amint -eddig megtanult mindent, amit rábíztak. Ujoncainkról öreg kapitányok -könnybeborult szemmel beszélnek: nem volt még ilyen katonának való anyag -a világon! A polgárság letette a vizsgát ebben a háborúban. Rövid -hónapok alatt átalakult hadsereggé. Az új honfoglalást a polgárság -végzi, a katonává, vitézzé, hőssé magasztosult polgár, aki a fáradt vagy -megsebesült katonák helyére oly zúgva ömlött be a réseken, mintha a -malomgátnál a zsilipet felemelik és szabadjára engedik a megdagadt -hullámokat. Bömbölve, csattogva, mint az áradó Tisza, mindent elseperve -rohan a polgárság az új honfoglalásban. Ott vannak a tizennyolc évesek -és a negyvenkét évesek. A rőföskereskedő imént felszabadult segédével, a -tekintélyes gazda a kisbéresével és ügyvéd a bojtárjával. - -Mindenki honfoglaló lett, új Zabolchok és Hubák marsiroznak a zászlók -alatt. A nemzet megtartja, megvédi helyét a Duna mentén. - -És egyszer majd hazajönnek a hadból az apák és fiúk. Portáján elfoglalja -helyét a gazda, íróasztalánál a fiskális és a varga a háromlábú székre -ül. - -Ki merné azt mondani, hogy az emberek ismét olyanok lesznek, mint voltak -a háború előtt? - -Ki az a balga, aki azt hiszi, hogy a lövészárokból hazatért polgár mit -sem tanult honfoglaló katona korában? Hisz a békében, a polgári élet -szabályaira berendezett békében is megismerni a katonaviselt férfiúkat, -mikor ellenség helyett sajbákra lövöldöznek a gyakorlótéren! A -békeidőben való katonai szolgálat is ezer tulajdonsággal ruházza fel a -férfiakat. Hát még a harc, az emberfölötti háború, amelyet végigéltek! - -Egyszer majd hazajönnek és megfogják az eke szarvát. Elnéptelenedett -falvakban füstölnek a kémények, az orvosok meglátogatják itthon hagyott -betegeiket, az ügyvéd leveri a port írásairól és a mérnök lövészárok -helyett házat meg magvetőgépet tervez. - -Egyszer majd hazajönnek és körülnéznek itthon, hogy mint viselkedtek az -otthonmaradtak, eleget tettek-e kötelességüknek, mint ők a harcmezőn, -dolgoztak-e fáradhatatlanul, mint ők a fegyvert vitték vállukon, -csorgott-e homlokukról a verejték a vállak megfeszítésében, mint a véres -verejték, amely a Kárpátról leolvasztotta a havat? - -Egyszer majd hazajönnek, akik most sasok és ölyvek és oroszlánok,… akik -nem csüggedtek,… akik vakon bíztak a győzelemben,… akik nem számlálták -az ellenséget,… megfagytak, ragályos betegségben szenvedtek és -szerencsésnek érezték magukat, ha a kolera-barakból visszakerültek a -srapnell-madarak tollhullajtásába,… akik a földbe, hóba beásva feküdtek, -mezitláb mentek a fagyott országúton vagy a sötétben halott bajtársuk -mellett aludtak,… akik a polgári élet szabados világából egyszerre a -katonai fegyelem, a vas-szigorúságú hadiállapot, a vérfagyasztó -fegyverzörgés világába tisztelegve léptek, midőn egyik napról a másikra -virradóban boldogan váratlanul katonák lettek,… akik itthon hagytak nőt -és gyermeket, megelégedett multat és bizakodó jövőt, gondosan felépített -életpályát, amelyen már zökkenés nélkül haladt kocsijuk, pontosan -megtervezett jövőt és a jelen csókjait, kívánatos eledeleit, kényelmeit, -nyalánkságait és asszonyait,… akik elmentek panasz, elborulás és -reménytelenség nélkül…; a honfoglalók egyszer majd hazajönnek és számon -kérik az itthonmaradottakat. - -Készüljünk fel a szívekkel, emberek! - -– Csak már hazajönnének! – Szegények! Még ha megver is a papám! – mondta -Fanny érzelmesen, miután az esőszemek tovakopogtak a fák bolthajtásán és -a sűrűségből lábujjhegyen mint egy hallgatózó tündér, kinyujtott -nyakkal, az orgonavirág illata jött elő a szél szárnyán, amely szél -talán egy galiciai honvéd sóhajtása volt. - - - - -MAGYAR JÁTÉK. - -Az állami színházak, a gyönyörű Nemzeti Színház és a ragyogó Opera -zárva, holott a világ minden nagy városában, a háborús országok -területén is, a színházak épen oly kedvvel és méltánylással végzik nemes -hivatásukat, mint a háború előtt. Csupán a magyar kultuszminiszter -óvakodik a műintézetek megnyitásától, kiszámíthatlan kárt és -kellemetlenséget okozván ezzel úgy a színházaknak, mint a művészeknek. A -magyar kultuszminiszterek mindig híresek voltak arról, hogy – egy-két -kivétellel – annyit sem értenek a kulturához, mint hajdu a -harangöntéshez. Bús dolog ez, hogy a kultuszkormányzat rendelkezik a két -gyönyörű magyar színház felett, az egyetlen drámai és a világhírű énekes -színház felett, amelynek személyzete páratlanul tehetséges, rátermett és -a legjobb a magyar színészek világában. - -A Nemzeti Színház, amelynek szolgálatában lehetni minden jóravaló -színésznek álma és az Operaszínház, amely az új intendáns alatt Európa -egyik legjobb színházává emelkedett, hűtelen lett a közönséghez, amely -az utóbbi években szinte újjáébredve támogatta kedves két színházát. A -Nemzeti például lelkes közönséget toborzott az új és régi honi darabok -látogatására. Hová jár most az a közönség, amely oly szeretettel -figyelte kedves íróit és művészeit a bársonyszékekből? Hová lett a -Nemzeti híres, intelligens karzati publikuma és a páholyok mélyéből a -legjobb budapesti publikum, szentképarcú előkelő úrhölgyek, valóban -művelt úri férfiak? Ennek a közönségnek nem tudnak máshol játszani, csak -a Nemzetiben. Ez a közönség még megbecsüli a színdarabíróknak -magyarságát, a művészek régi tradiciókon felépült játékát, a magyar -kulturát, a történelmi multat, a hazaszeretetet. A Nemzeti közönsége -szinte egyenes atyafiságban van azzal a régi magyar közönséggel, a -honleányokkal és hazafiakkal, akik Döbrentei Gábor idejében oly -meghatott szívvel mentek a színházba, mint a magyar kultura templomába. -Ennek a közönségnek érdemes volt Shakespearet játszani és ennek írt -Kisfaludy és Szigligeti. A mindinkább idegenszerűségek felé hajló pesti -színészetben a magyar kulturának, nemzeti multunknak, fajszeretetünknek -szinte utolsó, de hatalmas vára volt a Nemzeti Színház. A magyar nyelv -ünnepélyesen, szinte harangbúgással hangzik a művészek szájáról, -gyönyörűség, hogy tudnak itt magyarul és művészileg játszani, egy nagy -és gazdag nemzeti büszkeség a színház némely előadása… A színészek -hónapokon át ácsorogtak, reménykedve, hol csüggedten a színház kiskapuja -mellett. Várták a miniszter döntését. A miniszter pedig azt döntötte, -hogy bocsássák szélnek a színház művészeit, kétheti felmondással! Miután -patrónokon nem lehet takarékoskodni, takarékoskodjunk a kulturán. Holott -az ország mostani háztartásában, midőn milliárdokat hoz mozgásba a -háborús állapot, a szegény művészek fizetése bizonyára jelentéktelen -helyet foglal el. Később új, úgynevezett háborús szerződést kaptak -kezükbe az aktorok, de a színház kapui tovább is zárva maradtak a -közönség előtt. - -Tudjuk, hogy mit jelent az: színésznek játék nélkül élni? A színészet -természete az, hogy nem állja a hosszadalmas parlagon heverést. A -színész nem szántóföld, amelyet hében-korban pihentetni szükséges. A -színész nem pihen a munkátlanság idején, hanem csügged, felejt, fárad, -elkeseredik. A színésznek szerepkönyv kell a kezébe, az alakítás láza, a -színjáték szenvedélyes izgalma, a nézőtérről felhangzó taps és a -jóakaratú kritikus bírálata: ez a színész élete. Furcsa élet, de -általában a színészek mindig furcsa emberek voltak, midőn még -Shakespeare idejében a királynő előtt játszottak és udvari színészek -valának, sem voltak ők rendes emberek. Az éhséget még csak elviseli -valamiképen az aktor, de hogy estvére ne léphessen a lámpások elébe, -akár Faust bársonyköpenyegében, akár a sírásó bőrsüvegében: ezt a -színész nem tudja elviselni. - -Körülbelül ez a magyarázata annak az új vállalkozásnak, amely a napokban -kezdődött el Budapesten. A Nemzeti Színház büszke tagjai, a gőgös -Irving-ek egy mozi-igazgató nem tulságosan előkelő, de élelmes -vállalkozásába hajtották nemes homlokukat és egy mozi-előadás keretében -színjátékot játszanak. A háború sok mindenféle csodálatos változásában -megmutatta azt a lehetetlenséget is, hogy Tóth Imre úr kitünő aktorai, -Shakespeare és Molière felkent papjai, régi, pompázatos Bánkok és Zrinyi -Miklósok egy olcsó és tradiciómentes, modern üzleti vállalkozás -keretében keresik helyüket. Szegény száműzött hercegek! Cipőfoltozással -töltik idejüket a sanyarúság napjaiban. Bajba jutott peleskei nótáriusok -egy idegen városban. - -A közönség, amely nagyon szereti a romantikát, bizonyára megbocsátja -kedves hercegeinek a számüzetést és felkeresi a messzi idegenben drága -ideáljait, mulattatóit, regényes hőseit, ha tollas barett helyett -üzlet-irodai feketesapkát húztak is fejükre. - -* - -Bizonyára kevésbé érti a dolgok üzleti részét a kultuszminisztérium, -mint valaha is hittük, holott finánc-zsenik sohasem ültek a hold-utcai -palotában. Az állami színházak óvatos vezetősége félti színházait a -jövedelmezőség lehetőségétől; félti a közönséget, hogy nem látogatja -majd kellő lelkesedéssel és odaadással kedves színészeit, – lehet, hogy -az óvatosságnak van igaza; – a magánvállalatok azonban mindenesetre -teljes eréllyel megkezdték a munkálkodást. A közönséget épen azért kell -mulattatni, vígasztalni, kedvre deríteni, mert zord idők járnak -felettünk, – mondják ők és eddig nem is nagyon csalatkoztak a -színházlátogató közönség lelkesedésében. - -A Tisza Kálmán-téri nagy színházat valamelyik estve zsufolásig láttam -megtelve emberekkel, Carment játszották, Szamosi mély, meleg hangja -zengett és egy vendégművész énekelte a tizedest, nem is oly -rendkívüliséggel, mint amilyen a híre. - -A lipótkörúti színház bizonyára egy napig sem reszkirozná a világítást -és a fűtést, ha nem látogatná a közönség. Komoly, meggondolt -üzletemberek vezénylik a színházat, akik nem tréfálnak a legbecsesebb -portékájukkal, a pénzükkel. - -És ma estve az óvatos, menekült Beöthy László is visszatér honába, -ahonnan a háború első, rémhíres napjaiban elfutott. Átveszi ismét a -gyeplőszárat kettősfogata fölött, hogy több-kevesebb szerencsével -felvegye a küzdelmet a közönség kegyéért. Az ujonnan épült színház elég -tetszetős, fehér cukrásztorta és a világítása pazarló. Az egyik legjobb -magyar színész, Hegedüs Gyula már kezében tartja szerepkönyvét a -kulisszák mögött, mire e sorok megjelennek. Izgalom, láz a vasfüggöny -mögött és előtt. Diadal vagy vereség? A színésznő szép lába nyomán -vajjon feldördül a taps, amelynek kartácspattogásából az ujonnan -átépített színháznak a jövendő sorsát figyeli a függönyök mögött az -igazgató? - -* - -Tél van, karácsony felé gurul a kalendáriumbeli szekér, az emberek -mintha beleilleszkedtek volna a világháború impozáns kereteibe. -Megszoktuk a rossz hireket, valamint a diadalokat. A csüggedt, nehéz -hónapok elmulóban vannak, az emberek mintha megtalálnák elveszett -lélekjelenlétüket, hidegvérüket, nyugalmukat. Rájöttünk, hogy az élet -nem lehet mindig egyforma, csendes, polgárias, olajozott gépezetű. Ilyen -is lehet az élet, mint a mostani, a háborús, az ijesztő, az álmatlan -éjszakás, gyászos és diadalmas. Lehet, egyik nap a földre vetni magunkat -a bánattól és másnap újra emelt homlokkal nézni a csillagokba. - -A színházak, amelyek az elmult esztendőkben csaknem a könnyűvérűség, -léhaság és felületesség hajlékai lettek, midőn ordináré és nem mindig -jószagú emóciókkal izgatták a közönséget, ostobán bohózatos, máskor -idegenszerűleg hűvösítő színdarabokkal nevelték a pesti közönséget -annak, ami lesz: ízléstelennek, mostanában bizonyára óvakodni fognak az -irányzattól, amely lassan eltávolította őket a nemzeti állapottól. -Próbálkozzunk a nemzeti eszmékkel, hisz ideje most már tán elkövetkezett -volna a magyarság öntudatébredésének! - -_(1914.)_ - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: A szenvedélyes barátok című regény e sorok megjelenése után -felköltötte a _Magyarország_ szerkesztőjének figyelmét, a regényt dr. -Mikes Lajossal lefordíttatta s lapjában közzétette. - -_K. Gy._] - - - - -TARTALOM. - - Pest 3 - 1. A vörös postakocsi utasai 11 - 2. Éjjel az Oroszlánba 18 - 3. Czinke a Jezsuita lépcsőn 24 - 4. Őszi nap Gödöllőn 32 - 5. Szénfi 39 - 6. Falusi kirándulás 47 - 7. Öreg _A_ betü 54 - 8. Emlék-könyvbe 58 - 9. Nagybotos különös ötlete 64 - 10. Csizmás Kandúr 73 - 11. Duna vendégei 76 - 12. Bécsi kalap 79 - 13. Kukli, Vukli és Trufli 85 - 14. Egy királyné albumába 89 - 15. Öt évszázad 96 - 16. Az új regény 103 - 17. Nemzeti ideál Pesten 109 - 18. A bolygó zsidó 115 - 19. Szeptemberi alkonyat 122 - 20. A gyermekkori hősök bukása 130 - 21. Honfoglalás után 138 - 22. Magyar játék 145 - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK PESTI ALBUM *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |