NormalizeHEADmain

1 files changed, 0 insertions, 3941 deletions

diff --git a/old/68945-0.txt b/old/68945-0.txt
deleted file mode 100644
index 945c000..0000000
--- a/old/68945-0.txt
+++ /dev/null
@@ -1,3941 +0,0 @@
-The Project Gutenberg eBook of Pesti album, by Gyula Krúdy
-
-This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
-whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
-of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at
-www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you
-will have to check the laws of the country where you are located before
-using this eBook.
-
-Title: Pesti album
-       Krúdy Gyula feljegyzései és elbeszélései
-
-Author: Gyula Krúdy
-
-Release Date: September 9, 2022 [eBook #68945]
-
-Language: Hungarian
-
-Produced by: Albert László from page images generously made available
-             by the Google Books Library Project
-
-*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK PESTI ALBUM ***
-
-
-PESTI ALBUM
-
-KRÚDY GYULA
-
-FELJEGYZÉSEI ÉS ELBESZÉLÉSEI
-
-BUDAPEST, 1919
-
-FRANKLIN-TÁRSULAT
-
-MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA
-
-KIADÁSA
-
-FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
-
-
-
-
-PEST.
-
-Budapestről az utazási könyvek azt írják, hogy gyönyörű ifjú hajadon a
-vén Duna partjain és tavasszal ibolyaszaga van a városnak, mint a pesti
-korzó hölgyeinek; őszidőben Buda adja meg a város tónusát, lehulló
-vadgesztenyék kopognak a bástyasétányon, a vidékies csöndben
-áthallatszik a túlsó partról a kioszkbeli katonabanda muzsikája, az ősz
-és Buda egy anyától születtek.
-
-Húsz év előtt jöttem a városba, mint a Dumas regényéből való ifjú, egy
-tallérral és mérhetetlen ambícióval, mint a tizenhatesztendős emberek
-szokták. A vonat hajnalban érkezett és Rákoson, a koraőszi levegőben már
-érezni lehetett Budapest szagát. Akkoriban a gyárkémények és a
-zöldségeskofák gondoskodtak a város odőrjéről. Lóvasút ment a
-Kerepesi-úton és olyan vénséges vén kocsisok hajtották az öreg lovakat,
-hogy szinte azt hihette az ember, mindig őszi dér van Pesten. A tülök
-olykor megszólalt, mint egy régi német városkában és a Váci utcát sör-
-és virstliszaggal látta el a régi Korona-vendéglő. Az «Uhr»-ban régimódi
-ruházatú boltosok üldögéltek esténkint és a Párisi-utcában
-hatvanesztendős masamód-kisasszonyok díszítették a kalapokat. Ah, mily
-vén város volt akkor Budapest! Sneider kisasszony volt benne a legszebb
-hölgy.
-
-Sneider Fáni az egykori Kalap-utcában lakott és reggeltőlestig a
-tükörben nézegette magát. Olyan szőke haja volt, mint a borbélyműhely
-ablakában a párisi viaszfigurának, – «párisi szőke», mondták egykor a
-műértők a vörhenyeges hajra, – arca fehér és piros és szeme olyan kék,
-mint Bécs alatt a Duna. Első kedvesem: szerelmem, nagyvilági ismerősöm,
-pártfogóm és nevelőnőm volt Sneider kisasszony. Kis szobám volt,
-amelynek ablaka alatt az udvaron ecetfa virágzott tavasszal, vasból való
-kút állott szalmába göngyölve télen, amelynek vízihúzója úgy nyikorgott,
-mintha egy dalos, nagyon öreg ember egymagában nótázgatna valahol. A
-bútoroknak olyan kifelé görbülő lábuk volt, mint a mopszli kutyának és
-horgolt terítő volt vetve minden lehetetlen helyre. Vasárnaponkint egy
-régi óra zenélt az ebédlőben és a könyvespolcon pirosba és aranyba kötve
-Kisfaludy regéi foglaltak helyet. Sneider kisasszony rózsaszínű fába
-ékelt tükröt tartott a kezében és szerelmes volt egy fehérköpenyeges
-tisztbe, aki Milanóban feküdt. A könyvek és a regények a huszas és
-harmincas esztendőket – a mult században – már régen letárgyalták, de
-húsz év előtt a Kalap-utcában még biztosan föl lehetett találni egyes
-öreg gavallérokon a Napoleon-kori kék frakkot. Mintha ötven esztendővel
-később járnának az órák és Sneider kisasszony elmerengve nézett a
-szemembe.
-
-– Nem akarna katona lenni? Költő és katona egy személyben?
-
-Mindig orgonaszaga volt a ruhájának, naplót írt és bő, virágos
-szoknyában ment vasárnaponkint a templomba. Mise után különböző Frédi és
-Henry nagybácsik, valamint nagynénik, akiket Züzánnak és Rozinak
-neveztek, jönnek látogatóba; délután egy tisztúr ócska vaffenrokkban és
-bőszárú csizmában, amilyenben a vidéki színpadon játszanak. A tisztúrnak
-néha fél óráig kell várakozni a kis szalon százszor látott
-gömbölyűkeretű fotográfiái és albumkönyvei társaságában, amíg Sneider
-kisasszony a toálettel elkészült. Mindig porcellán volt az arca, aprókat
-lépett, legyező volt a kezében, gyönyörűeket sóhajtott és azt a rövid
-negyedórácskát, amely a petróleum-lámpás felgyújtásának idejét a
-délutánban a nappaltól áthidalta, épen úgy csókolódzással és
-kézfogással, halk esküvésekkel és a kis fejnek a férfivállon való
-elhelyezésével töltötte, mint a mult század elején minden valamire való
-kisasszony, aki Himfyt vagy Byront olvasta.
-
-Mintha az egész életnek nem lett volna egyéb célja az egykori
-Belvárosban, mint a vasárnapi délután! A régi házak furcsa szobáiban a
-pillangós, fehér függönyök mögé lágyan szállott be az esthomály és a
-görbelábú székek, amelyek illedelmes távolságban állongnak egymástól, a
-délután józanságában, láthatatlan kerekeken közel gurulnak egymáshoz. Az
-utcákon – a girbe-gurbákon – litániáról ballagnak haza a kifli-formájú
-öregasszonyok és vén bibliai kezdőbetűkhöz hasonló férfiak, – az ablakok
-vaskosara mögött egy pillanatra megelevenednek az üvegre ragasztott
-színes rajzok, mint rózsaszínű színpadon felszalad a kárpit. Kis
-vadászkastély áll valahol és a koszorúalakú erdőből mélabúsan hangzik a
-vadászkürt… Régi német városkában külföldre marsirozik a század, a banda
-szól, a katonák kabátja fehér és a dobos a levegőbe dobja a dobverőt…
-Vagy tavaszi majális van és gyöngyvirág szaga van az erdőnek, a lövészek
-valcert táncolnak a városka hölgyeivel, a polgári zenekar
-fáradhatatlanul fujja a Klapka-indulót.
-
-Sneider kisasszony ilyenkor mindig fiatal hölgy volt és Henryval egy
-kényelmes postakocsiban ülve, utazott Velence felé, ahol a tenger
-kéklik.
-
-Fiatalembert nem lehetett látni Pesten az időben és Podmaniczky
-Frigyesnek fehér szakálla és piros szegfűje jelentette a nagyvilági
-látszatot a városban. A Belváros kanyargós sikátoraiban német cégéreket
-zörgetett a szél és bízvást várhattam a peleskei nótáriust, hogy
-előpenderül valamely utcasarkon, – mintha a híres jegyző óta mitsem
-változott volna a város. A belvárosi patricius-családok tüntetőleg
-ragaszkodtak németségükhöz, a magyar ujságokat csak a jogászok olvasták
-a kávéházban, majd lármázni jártak a Múzeum-kertbe. A hazafiság furcsa,
-szinte humorisztikus alakban mutatkozott a városban, a cilinder mellett
-ugyan már nem hordtak kakastollat, de az ifjúság vezére még mindig Szücs
-párti volt. A pesti polgárok mulattak a jogászok heccein. A merőben
-érzéketlen lakosságú nagykörúton, ahol még csontvázként, kihaltan,
-soványan állongtak a mai paloták, egy cipésznek volt a legszebb
-kirakata, mert este három lámpa világította, a mai elegáns ügynököknek
-az ősapjai jártak itt csizmában és magyar nadrágban; a
-Koronaherceg-utcában harminc forint volt a legdrágább kalap és az öreg
-Kleh István volt a legzseniálisabb takarékpénztári igazgató a városban.
-
-Ah, mily csöndes és öreg volt ez a város húsz év előtt! A plakátokat
-betiltotta a rendőrség, ha dekoltált színházi hölgyet ábrázolt, a
-csirkefogók és a színészek tarka nadrágban jártak, a nőnöveldék és elemi
-iskolák százesztendős házakban voltak elhelyezve, ahol a víz befolyt a
-tetőn és az utcákon nem lehetett közlekedni, mert mindig köveztek – s
-évekig ezen csodálkoztam leginkább a városban.
-
-Lehet, hogy a vándormadárként szálló esztendők teszik, hogy manapság már
-alig látni öreg embert Pesten, mert hisz azok a régi öregek, akik
-mogorván és gyanakodva fogadták egykor Pest beözönlő új lakosságát,
-elmultak. A boltosok, akik a vidékire utaztak az utcákon, – az ügyvédek
-és ügynökök, akik kancsal tekintettel furakodtak az új lakosság soraiba,
-értéktelen részvényekkel, rosszhiszemű üzletekkel tépázván meg a vidéken
-már amúgy is tönkrement új pestieket, – a rossz nők, akik a vidéki
-plébánost az ablakukba ültették csibukozni, – éjjeli kávéházak
-veszedelmes söpredéke, amely még az ötvenes esztendők iskolája szerint
-gyakorolta a «parasztfogdosást» a játékos asztalnál, a mulatóhely
-pezsgőjénél vagy a táncosnők szoknyája mögé rejtőzve – megöregedtek,
-elmúltak, ordináré hangjuk többé nem veri fel a kávéházak csendjét. Ma
-sem jobbak az efféle emberek Pesten, de fiatalabbak, tehát
-gusztusosabbak. Mily humoros tünemény lehetne egy nyolcvanas évekbeli
-váci-utcai gavallér manapság!
-
-Először a körútakon kezdték, – ahol Klondyke ifjai telepedtek meg a
-kávéházakban, hol felhangzott az első angol szó és a legelső Amerikát
-járt szélhámos kibontotta a csillagos lobogót: le a bajusszal!
-
-Mintha csupán a férfiak bajusz- és szakállviselete akadályozta volna a
-várost fejlődésében! A borbélyok megfenték a késeket és a város
-egyszerre nőni, fiatalodni, emelkedni kezdett. Új, amerikai, angolos
-szokások honosodnak az angol-szász divattal, a lóversenyezés sportja az
-öreg belvárosi kávéházakba szorul, ahová a jockeyk járnak inni és
-billiárdozni, a Körúton, mint rohanva vágtató lovas-csapat éles
-trombitaharsogása zendül végig a testedzési sportok hangja. A közelgő
-huszárcsapatot még eltakarja a távolság és a por, de a csákók már
-kicsillannak, jön a sportok legmámorítóbbja, a futball.
-
-A nyolcvanas évek görnyedthátú dandyfigurája, a Hatvani-utca sarkán
-életunalommal kacérkodó, émelygősen előkelősdi fiatalembere után
-egyszerre angolos ruházatú, tisztára borotvált, szélesedő vállú
-fiatalemberek tünedeznek fel a városban. A rövid dupla gallérviselet
-előnyösen domborítja ki a nyakizmokat, minden utcasarkon fogorvos
-akasztja ki a tábláját, mert a helyes és jó táplálkozáshoz ép fogak
-szükségeltetnek. Az ifjú bízva-bízók külföldre járnak tanulni, nagyszerű
-utcai lapok keletkeznek, amelyek felrázzák a pestieket tunya,
-érdeklődésnélküli életükből. Párisi kirakatok támadnak addig néptelen
-utcákon és süvítve száguld az automobil a bámészkodó bérkocsik között.
-Egyszerre az ifjúság lett az úr a városban, ahol száz esztendeig
-vénséges vén belvárosi polgárok igazgatták a dolgok rendjét. A bakter
-többé nem mer éjjel kiállani a ragyogó lámpák alatt és a
-kakaskukorékolás helyett a sport-csapat kapitányának éles füttye kelti
-fel vasárnap reggel a diákokat és fiatal munkásokat. Edison filmjein
-berregve érkeznek el a város számtalan színpadára külföldi országok
-jeles szokásai, csodaszép utazások és gőzhajók kolosszus alakja tíz
-lépésnyire ring az oceánon. A Pacific-vonat gőzösei rohannak, majd a
-Niagara zuhog. A tíz éves fiú egy este megjárta az oceánt. Kár, hogy
-ízléstelen kalmárok az amerikai zseni találmányából ostoba és undorító
-színházasdit fúrtak-faragtak, ami ismét hosszú időre visszaveti a pesti
-ízlést.
-
-Bár késő őszre jár az idő, gyönyörködve kell végigmenni Budapesten ma
-mindenkinek. Öreg emberek mogorva és penész-szagú városából, ahol
-legfeljebb a sváb falukra emlékeztető búcsúk kintornája képviselte a
-mozgalmas nagyvilágot, csillogva és diadalmasan épült fel az ifjúság
-városa. Fiatal kalapácsok csengése, lelkes férfiak okos akarata és
-serény munkáskarok acélgéppontosságú munkája zeng vissza az elmult
-évtizedekből. Nappal mindig építettek, palotákra tornyot a nap felé és
-éjszaka mintha temettek volna, – végtelen sora a temető-kocsiknak hordta
-ki a korhadt anyagot a városból, öreg emberek és öreg házak, régi utcák
-és szokások tetemeit.
-
-Kár, hogy e gyönyörű városban, ahol télen is gyakran ragyog tavasz napja
-a paloták felett, a csinos emberek és a legszebb nők városában, – az
-asszonyok szemében napkeleti sűrű éjszaka tündöklik, míg ruházatukból
-francia ízlés parfömje árad, a férfiak elszántak, de kissé darabosak,
-mint akik nemrégen mosták le az aranyásás sarát kezükről – a szívek és
-elmék finomodása hátrányban maradt a csengő üllők munkájánál.
-
-A szívek itt oly szomorúak!
-
-
-
-
-A VÖRÖS POSTAKOCSI UTASAI.
-
-Egyszer Alvinci Eduárd császári és királyi kamarás különös, kísérteties
-és hosszabb időre gondolkozásos estvét töltött régi barátnője, madame
-Louise házában.
-
-A kis belvárosi palota földszintjén kényelmes szobát bérelt Alvinci egy
-negyedszázad óta. «_Korunk hőse_», – mint élete delén gyakran nevezték a
-híres férfiút a hirlapírók és szerencsejátékosok: oly babonás volt, mint
-egy indiai áldozár. Ötezer esztendős bálványok, Buddha szobrocskái és
-messze napkeletről való szent tárgyak voltak körülötte a régi
-szerelmi-szobában. A Louise asszony palotája fenntartásához más előkelő
-öregurak módjára némi segítséggel járult Alvinci, csinos bérösszeget
-fizetvén a szobáért, ahol évenként néhányszor megjelent, hogy a mult
-idők karcsú frakkjain, rózsaszínű arcú hercegein, rókavadászain, eltünt
-lovagjain elgondolkozzék. (Néha egy-egy hölgyismerőse is megzavarta
-ábrándjaiban; Alvinci ezért a belvárosi házba mindig frakkba öltözötten
-lépett be és sohasem mulasztotta el parfőmmel behinteni a kabátja
-selyembélését. A hölgyek olykor a jelen idő boldogságait, ifjonti
-örömeit hirdették mosolyukkal és szavukkal, Alvinci ellenben komolyan,
-meggondoltan ült karosszékében; nagy fekete szivarját olyan óvatosan és
-figyelmesen szívta, mintha a szivarozás volna már minden öröm életében;
-és ahány pohár vizet megízlelt, ugyanannyi aranyat helyezett a
-vizestálcára. Kezet csókolt a fehérkeztyűnek, vagy a kócsagtollnak, vagy
-az elbájoló kis cipőnek, – amennyit a nőkből hatvannégy éves korában
-érdemesnek tartott szemügyre venni, – aztán lassú léptekkel, felgyűrt
-kabátgallérral klubjába ment estebédjét elkölteni (nem egyszer az
-elfogyasztandó ó-bort is a kabátja zsebében hozván).
-
-Ekkor tavasz-est volt és Alvinci, mielőtt Louise asszony palotájába
-betért volna, kis sétát tett a városban. Szakállas, alig deresedő
-tatáros fejét most is megnézték a nők a Váci-utcában és a Dunaparton; s
-amint elsuhantak mellette, egynémelyik fátyola, kalapkája, mozdulata,
-fejtartása, szeme, mosolya azt a gondolatot ébresztette Alvinciben, hogy
-ezek ismerősei, akik fiatalkorában együtt utaztak vele a vörös
-postakocsin. Ám azóta megkomolyodtak, a templomot látogatják, a
-muzsikában a klasszikus zene kedvelői lettek és a vigadói álorcás-bált
-erkölcstelen mulatságnak mondják, – mint ahogy a nők többnyire öreg
-szüleikre, vagy serdületlen gyermekeikre gondolnak, amint elhagyták az
-ifjúság titokzatos kis utcait és szívdobogásuk megszünt.
-
-Alvinci unottan hallotta a szokásos megjegyzéseket a háta mögött, amint
-hatvannégy éves koráig ezt megszokta:
-
-– Mint a valóságos ördög, oly csúf – mondta egy haragos szájú asszony a
-barátnőjének.
-
-– A legszebb férfi Magyarországon – súgta egy belvárosi kisasszony az
-édesanyjának.
-
-Alvinci sohasem fordult meg, bármilyen megjegyzést mondtak a füle
-hallatára, okos ember nem kíváncsi. Alvinci pedig a legokosabb ember
-volt Pesten. Most pedig azon gondolkozott, hogy nemsokára meg fog halni.
-A homályba borult budai hegyek nagy messzeségből látszódtak, mintha
-tegnap óta eltávolodtak volna a Duna partjairól. Szinte mendegélni
-látszottak a hegyek a tavasz-estben, mint széles vállú vándorlegények. A
-folyó hidegen, idegenkedve ment medrében és elbujni látszott a partokon
-leskelődő lámpások előtt, – a Margitszigetnél kezdődik már a másvilág,
-ahová komolyan és megfontoltan kell megérkezni.
-
-Alvinci olyan hidegnek érezte a szívét, mintha jeges hallotti-kezek
-szorongatnák, könnyedén elszédül, «mindig gondoltam, hogy tavaszkor
-halok meg, mint az apám és anyám is Sárosvármegyében», – mormogta a
-szakállába és haldokló nemes lovagként emelte meg a kalapját és
-bólintott a fejével egy szikár öreg asszonyságnak, aki újdonsült pesti
-lakos korában a hercegprimásnak bemutatta és barátságába ajánlotta.
-
-Az öreg hölgy tétovázva nézett a bandukoló Alvinci Eduárd után. Talán
-meg akarta szólítani s megkérdezni, hogy van, mit csinált azóta?… De
-hisz harminc év óta nem beszéltek egymással.
-
-Madame Louise fehér háziruhában fogadta a vendégét és a télikabátot
-lesegítette róla, a karosszéket előretolta, felső világítást rendezett
-és csendben, anyáskodva dohogott:
-
-– Mindig mondtam, hogy nem uraknak való a séta. A szegény ember
-sétáljon, akinek nincs egyéb mulatsága. Takova gróf sohasem sétált, a
-boldog emlékezetű velszi herceg is beteg volt a vadászat után. Bizonyos
-korban az embernek nyugodtan kell már ülnie a karosszékben, eljön a
-borbély, gondosan kiválogatja a nagyon fehér szálakat a szakállból, csak
-akkor fecseg, ha kérdezik; közel lépnek a nők és megsimogatják az
-embert, ha erre engedelmet kapnak, nem szabad nekik sem vígnak, sem
-szomorúnak lenni, sem a lábukat, sem a kezüket mutogatni, karbafont
-kézzel ülni, mint a nőneveldében és legfeljebb a hajukat bodoríthatják,
-mert az nem árt senkinek…
-
-Amíg így beszélt a jóságos madame régi barátjához, Alvinci Eduárd azt
-érezte, hogy meghalt.
-
-– Talán az emésztése sincs rendben, nagy jó uram, attól szoktak lenni a
-zavarok – folytatta a madame.
-
-Alvinci mozdulatlanul, mint egy halott keleti fejedelem ült helyén,
-akinek elmulását titkolják a birodalom népei előtt.
-
-És ekkor az ajtó kinyílott és egy bébé-kalapos, rózsaszínű, fodros
-kisasszonyka surrant be a szobába. Az álla hegyes és kíváncsi, az orra
-ábrándos, mint égbe néző szeme… Keresztülsietett a perzsaszőnyegen és a
-szőnyeg virágait nem taposta lába. A csipkés napernyőjével köszönt a
-halottnak és nyomtalanul eltünt a falban, a nagy álló óra mögé lépve.
-
-– Egy! – mondta valamely láthatatlan helyről a madame.
-
-Strucctollas, előkelősködő, feszes feketeruhás dáma sietett be, mintha a
-színpadra lépne, ahol már várja házikójában a súgó és int felé kezével.
-
-– Kettő, – hangzik és a strucctollak elvonulnak a falban.
-
-Gyujtogató szemű, érzékiségét nem titkoló menyecske, mozgékony orrú,
-setéthajú lobban fel a setétségben, piros kalapja, mint a gyufa lángja,
-a keztyűjén át perzsel az ujja és a cipő sarkának állása: mintha férfiak
-homlokára tenné a lábát, amíg kancsalító szemével a mellkasban dobogó,
-vergődő szívet figyeli…
-
-– Három, – szólalt meg a túlvilági hang és az álló óra, mint egy
-gyümölcsfának a törzse, elrejtette maga mögött a szevillai táncosnőt is.
-
-Aztán kopófalka, hangtalan csaholással rontott el Alvinci lábai előtt,
-piros frakkos lovasok nyargaltak tova dobogás nélküli paripákon, a róka
-tán a Váci-utcába futott és e kísértet-csapat most tovább üldözi? A
-társaság mögött, az emlékezés lengőfátyolával kalapkáján lovasnő
-nyargal, aki leszökken a nyeregből a halott látására, közeledik hozzá,
-mint egy szegény vándorlóhoz az út mentén, de aztán felismeri és
-bánatosan, lassan elfordítja az arcát… Alvinci utána akar nyulni a
-kezével, de már ellobogott a fátyol.
-
-Most halottakat visznek furcsa kis kocsikon, kék kötényes, inges
-gyerkőcök tologatják a szekérkéket, versengnek egymással a
-kocsitolásban. Mikor a targoncák Alvinci elé érnek, a koporsók fedele
-felpattan és ábrándosan feküsznek a halott nők, szőke és barna hajuk a
-vállukra van fektetve, a kezük imára kulcsolva, a lábukon atlasz-cipő és
-a fehér ruhájukon zöld repkény.
-
-A gyerkőcök egy szempillantás alatt tovább gurítják a kis kocsikat és
-vörösre főtt tengeri rákok, furcsa halak és csigák ragadnak a gyermekek
-sarkába.
-
-Öreg, boldogtalan külsejű apák jönnek be az ajtón és botjukra
-támaszkodva ballagnak, mint a nyugalmazott hivatalnokok, lehajtott fejű
-anyák lépkednek, szabályosan, mint a percmutató.
-
-Most ő jön… Még nem is látja, de már érzi a közeledését, szinte a
-lépésnek a kopogását is hallja, mint a rab börtönében menyasszonya
-lépteit.
-
-Bús nő, hervatag virág, – «hervadt egyetlen rózsám», – susogja a
-halottnak a szája, – gyengéden őszülő haja, mint a gond a beteg
-gyermekekért, a rongyos cipőcskékért, foltozni való ingecskékért; a
-szeme nyugodt, elcsendesedett tükörű, mint a tóé, amelynek környékén nem
-járnak emberek; a keze kicsiny, dolgos, ráncos, mintha mindig
-hamupogácsát tartana a tenyerében vándorútra menő kis fia részére és az
-ajka hidegvíz-illatú, mintha érzelgősség nélkül, megnyugvással mesélné a
-gyermekeknek esténkint, hogy: «apátok volt a legszebb férfi
-Magyarországon»…
-
-– Hitvesem, Leonám! – mondja a halott.
-
-Alvinci talpraállott, a szobában sötétség volt, a távolban, egy messzi
-utcában egyhangúan gurult a postakocsi és a szél, a nyitott ablakon át
-olykor idáig ragadta a postakocsis kürtjének hangját.
-
-Télikabátjába burkolózott és a kalapját szemére húzta:
-
-– Elrontottam a gyomromat – gondolta keserűséggel. – A lazac mostanában
-már nem élvezhető.
-
-
-
-
-ÉJJEL AZ OROSZLÁNBAN.
-
-Zsigmond, az Arany Oroszlán bérszolgája, a rendelet értelmében hajnalban
-három órakor felköltötte a numero hatot. Csak kétszer kellett kopogtatni
-a rozzant ajtón, bévülről már hallatszott a vendég ásítása, aztán egy
-hatalmas káromkodás. Az istenét emlegette a vendég minden szállodai
-szolgának. Zsigmond dörmögve huzódott vissza a folyosó sarkába, egy
-pillanatig még figyelt a vendég kopogására, – ej, hogy egy szelíd,
-kékszemű, szőke szakállú ember is tud néha káromkodni, este olyan
-csendesen beszélt, mintha imádkozott volna, az öreg szobaasszonynak
-majdnem kezet csókolt és kis imádságos könyvet készített az éjjeli
-szekrényére: hajnalra pedig úgy káromkodik, mint egy pogány. Talán sokat
-ivott az este az étteremben és a mámor még nem szállott el fejéből,
-gondolta magában Zsigmond, mert szeretett a vendégei fölött gondolkozni.
-Az északmagyarországi városkába a kereskedelmi utazókon kívül nagyon
-ritkán vetődött szállóvendég. Messze a fővonaltól, szinte az isten háta
-mögött feküdt a városka, se katonaság, se diákság nem volt itt, a
-kasszirosnők sorban elszökdöstek az Oroszlánból, éjjelenként többnyire
-maga a gazda bóbiskolt a kassza felett. Zsigmond élete tehát
-meglehetősen egyhangúan folyt az Arany Oroszlánban, három gyermeke, meg
-beteg felesége volt valahol messze Budapesten, napokig olvasgatta a
-gyerekei levelét, ha azok néha reágondoltak. Így mult el élete.
-
-Meglehetős ijedelem fogta el, mikor néhány perc mulva, miután félálomba
-merült a rongyos szőnyegen, kardcsörgés hangzott fel a köves folyosón és
-egy erős kéz nehezedett a vállára.
-
-– Zsigmond, elutazott már a numero hat? – kérdezte egy boros hang mély
-dörmögéssel.
-
-Sefcsik, a városka rendőrbiztosa állott Zsigmond előtt. A fehér
-pakfonggombok a köpenyegen elhomályosultak az éjszakai hidegtől és a
-rendőrbiztos vastag bajuszán friss hó fehérlett.
-
-– Most készül elutazni a társaskocsival – felelt Zsigmond és ijedten
-nézett a hatos számú szoba fele.
-
-– Majd résen leszünk – felelt Sefcsik. – El kell fognom őt.
-
-Zsigmond megrendült. Az Arany Oroszlánban még nem fogtak el senkit, a
-rendőrbiztos csupán a meleg boráért szokott megjelenni a szállodában.
-Ilyenkor komolyan, megfontoltan hallgatta a tulajdonos panaszát a hűtlen
-kasszirnőkről, néha visszacipelt egy kisasszonyt az állomásról és a szűk
-kamarácskában hol megverte, hol megölelte a menekülő leányzót. Sefcsik
-sohasem fogott el senkit.
-
-– Mit tett a numero hat? – kérdezte Zsigmond és az álom elmulott
-szeméből.
-
-– Körözve van… Életveszélyes ember… Lehet, hogy szükségem lesz magára,
-Zsigmond, kéznél legyen – mondá Sefcsik és a szeme izgatottan ugrált. –
-Mindenesetre jó volna megnézni, van-e forgópisztolya a vendégnek.
-
-– Majd megnézem – vállalkozott Zsigmond és szintén nagyon izgatott lett
-e téli hajnalon, midőn csupán két bécsi utazó aludt még az Oroszlánban s
-az egyiknek horkolása időnként, mint valamely másvilági hang hasított
-végig a szellős, hosszú folyosón.
-
-Sefcsik a hóna alá vette kardját, lábujjhegyen ment le a kőkockákon.
-Zsigmond a hatos számú szoba ajtajához lapulva hallgatódzott. Aztán
-megkereste azt a rést az ajtón, amely csaknem minden szállodai szoba
-ajtaján feltalálható, honnan a személyzet a nászutasokat szokta
-megfigyelni, – ha ugyan vannak ilyenek az Oroszlánban. A szőke,
-Krisztus-fejű vendég az asztalnál ült és töltőtollal levelet írt.
-Izgatottan, gyorsan, remegő kézzel huzogatta alá a fontosnak vélt
-sorokat, – Zsigmond a kilincsre tette a kezét és az ajtó nyikorogva
-engedett. A vendég oly hevesen fordult hátra, hogy Zsigmond nem merte
-átlépni a küszöböt.
-
-Egy másodpercig farkasszemet néztek egymással, a vendég és a bérszolga.
-
-Zsigmond volt a gyengébb fél. Nagyot csuklott és szinte könyörgő hangon
-szólalt meg:
-
-– A tekintetes urat el akarják fogni.
-
-A szőke ember megmerevedve ült a helyén. A gyertya lángja hosszan
-huzózkodott az asztalon, a papiroson fénylett a tinta.
-
-– Tehát jól hallottam a rendőrök zörgését! – mondta.
-
-Zsigmond betette maga mögött a szobaajtót és lassú léptekkel közeledett
-a numeró hathoz. Az a fejét az asztal lapjára ejtette, mintha meghalt
-volna.
-
-Zsigmond most alaposan szemügyre vette emberét. Vékonydongájú, fehérbőrű
-fiatalember volt, alig harminc esztendős, a keze finom és kékeres, az
-ujján olcsó, halálfejű gyűrű és szürke ruhája nem a legfinomabb. A
-cipője duplatalpú, nehéz téli cipő és a tavaszi felöltőcske olyan árván,
-magányosan lógott az ajtófogason, mint egy akasztott ember.
-
-Zsigmond nagy, vörös kezét a numeró hat vállára helyezte:
-
-– Mondja, mit tett, maga szerencsétlen?
-
-A szőke ember gyorsan felemelte a fejét.
-
-– Nem tettem semmit.
-
-– Nekem megmondhatja – szólott Zsigmond atyai hangon. A biztos úrnak
-majd tagadhat kedvére, de nekem az igazat mondja. Miért körözik?
-
-– Köröznek? – jajdult fel a vendég. – Istenem, szegény feleségem!
-
-– Bizony, körözik. A biztos odalent várja, elbujva, amint beszáll a
-társaskocsiba, a kocsis a városházára hajt a lovakkal. Ott aztán vasat
-tesznek a kezére, a lábára, megmotozzák és bezárják.
-
-– Jaj! – felelt a vendég. – Jaj, a gyermekeim!
-
-– Holnap jönnek a csendőrök, mert szerdai napon mindig jönnek. Azok csak
-a goromba emberek. Puskatussal verik, aki kezükbe kerül. Pofoznak
-jobbról-balról. Belökik a vonatba, a lábára lépnek a csizmájukkal és
-olyan helyen ütik, ahol nem marad folt az ütés nyomán: a gyomrán.
-
-– Jaj! – mondta az emberke. – Miért is jöttem ebbe a városba!
-
-Zsigmond legyintett:
-
-– Most már mindegy. A biztos odalent várja az udvaron. Legalább nekem
-mondja el, hogy mit tett? – szólott Zsigmond és megnyomkodta a vendég
-sovány hátát.
-
-– Azt mondják, hogy sikkasztottam…
-
-– Hát nem igaz?
-
-A numeró hat egy percig hallgatott.
-
-– De… igaz – mondta, a két kezébe temetve arcát.
-
-Aztán hirtelen megragadta a Zsigmond kezét:
-
-– Már harmadik hónapja bujkálok, se éjjelem, se nappalom, egy percnyi
-nyugovásom. Nem is bánom, hogy elfognak, hisz a pénzem is elfogyott.
-Mikor a kardot csörömpölni hallottam, elbúcsúztam a világtól, gondoltam,
-a fejembe lövök. De maga bejött jó ember… Engem Pestre visznek innen,
-mert ott történt az a dolog. Aztán legalább láthatom vasárnaponként a
-feleségemet, meg a gyermekeimet. Beeresztik őket a rabokhoz néha.
-
-– Miért tette? – kérdezte Zsigmond.
-
-A szőke emberke fájdalmas vértanúsággal nézett Zsigmondra, majd
-előkelően legyintett:
-
-– Nem érti ezt maga, egyszerű jó ember! A játék, a nők!… Nagyon
-szerettem játszani.
-
-Zsigmond elgondolkozott.
-
-– Vegye fel a kabátját! – mondta csendesen. – Van itt egy hátsó ajtó,
-amely az udvaron át a szomszéd utcába vezet. Ha menekülni akar, siessen.
-
-A numeró hat gyorsan hátraugrott, a tavaszi kabátkát előkapta a
-fogasról, kis bőröndjét a hóna alá csapta:
-
-– Merre, merre? – kérdezte.
-
-Zsigmond az ajtót csendesen kinyitotta. A folyosó hideg és homályos,
-csak egy gyertyaláng pislogott benne. A bécsi utazó vígan huzta a maga
-nótáját.
-
-– Erre – mondta Zsigmond és tologatni kezdte a vendéget.
-
-A szőke emberke azonban nem mozdult.
-
-– Nem – mondta bágyadtan. – Hová mennék? Pihenni szeretnék. Lefeküdni,
-aludni, megnyugodni. Gyerünk a biztos úrhoz.
-
-Zsigmond vállat vont, lassú léptekkel a grádicshoz ment és tenyeréből
-tölcsért formálva, lekiáltott a sötét földszintre:
-
-– Biztos úr, a vendég szökni akar!
-
-
-
-
-CZINKE A JEZSUITA LÉPCSŐN.
-
-– Nem ismerte Turcsek Jánost?… Az apja suszter volt Rózsahegyen. Ő volt
-az ideálom vidéki kislány koromban. Fehér vasútas-zubbonyban járt –
-mondta a dáma, midőn a lépcsőhöz értek.
-
-A fuvózenekar a kioszkban ismét Chopin gyászindulóját játszotta, –
-valahol fiatal katonatisztet temetnek, a Farkasréten, özvegy édesanya és
-eszét vesztett szerető átölelik egymást – a budai asszonyoknak fejük
-lehajlik a kávéscsészék előtt s arra gondolnak, aki a tavalyi nyáron,
-vagy azelőtt üldögélt a szomszédságukban, mindig hazudott, lassan,
-megfontoltan, meggyőződéssel, ó, bár újra hazudozna halk, tompított
-hangon, – dércsípte fiatal urak a korzón magukban felsorolják a nőket,
-akik önzetlenül, odaadással szerettek, egy napig, vagy egy esztendeig,
-leányokat, akik oly engedelmesek voltak, mint a bibliai hajadonok,
-megmosták a vízmerítőnél a vándor-próféta lábát és kívánsága felől
-tudakozódtak, asszonyokat gondolnak vissza, akik egyértelműleg így
-védekeztek: «magam sem tudom, miért?» s hányszor nem tudják az
-asszonyok, hogy «miért!» – a Jezsuita-lépcső közepe táján megállott a
-dáma s kedvese karjára tette a kezét:
-
-– Hallja a zenét ott alant? Temetnek… Mily rettenetes!… Meghalni…
-
-Ijedten, kimeresztett szemmel nézett maga elé a dáma, amint a könyvekben
-olvasta, vagy a színpadon látta, vagy talán magában igazán érezte… A
-kalandor – (harminc évesnél fiatalabb, de olykor az öregebb évjáratú
-férfiak mind szeretnének kalandorok lenni, ha nem a feleségük, vagy
-leányuk járkál mellettük a Jezsuita-lépcsőn) – a kalandor magában azt
-gondolta, midőn a dáma didergő hangját, rémült tekintetét látta és
-leheletét érezte, amelynek e percben valóban sírokon nyílott virág
-illata volt: «Sohasem lehet tudni, mikor mondanak igazat az asszonyok,
-akik fürdés után az egész testüket behintik rizsporral… A műveltség, a
-jó és rossz olvasmányok, romlott férfiak hazudozása, a színház és a
-francia zeneszerzők annyira összezavarták a modern nőket, hogy talán
-maguk sem tudják már, hogy mi bennük az igazság… Talán mikor egyedül
-vannak s önkéntelenül sóhajtanak, nyögnek, hangokat adnak…» A kalandor
-Milfay ezt gondolta, de hangosan így beszélt:
-
-– Én még a síron túl is szeretni fogom kegyedet.
-
-A dáma természetesen legyintett:
-
-– Kedves barátom, már többször kértem, ne igérjen semmit. Nincs
-közöttünk megállapodás. Amíg jól érezzük magunkat, együtt vagyunk.
-Lehet, hogy holnap elválunk…
-
-(Milfay magában: «Szeretném tudni, hol találna olyan jó bolondot, akit
-Budára vihetne a lépcsőkre, mint valami medvét? Képzelegsz ismét, drága,
-romlott pulykatojás, akibe azonban belebolondultam, hogy néha már igazán
-szent, rajongó lovagnak hiszem magamat.») Hangosan:
-
-– Lehet, hogy holnap elválunk, mondja kegyed, kék-strucctollas hölgy,
-amilyen kalapot senkinek sincs bátorsága feltenni Pesten, csak
-kegyednek, mert illik… Holnap elválunk és én álldogálhatok ismét
-utcasarkokon, ablakok alatt, kertek közepén, hídfőknél és templomok
-lépcsőjén, ahová kirendelnek a nők, hogy ott reájuk várakozzak. Vajjon
-nem sajnálna, ha ismét álmatlanul csavarognék az összekötő vasúti híd
-környékén, életuntan, céltalanul tölteném napjaimat, előbb-utóbb falura
-vonulnék segédjegyzőnek, vagy távoli rokonomhoz írnoknak a
-kancelláriába, pofaszakállt nevelnék, egyetlen szórakozásom volna a
-hajamat úgy fésülni, mint a mult században a testőrtisztek, akik falusi
-magányukban is úgy ápolták külsejűket, mintha egy osztrák hercegasszony
-látogatását várnák?… Szeretné, ha nánási szalmakalapban üldögélnék a
-folyóparton és horgász-vesszőt fognék a kezembe?… Óhajtja, hogy egy-két
-esztendő multával egy zimankós téli estve, miután naplókönyvemből
-kitéptem a lapokat, amelyeken az ön drága nevének kezdőbetűje
-szerepelnek, egy vaksi tükör előtt a helyet keresném fodros ingem
-felett, ahová a mordály csövét kell illesztenem… Ha elhagyna holnap,
-asszonyom, ez történne.
-
-A dáma, aki szorgalmas színházi látogató módjára az összes régi és új
-színésznők szerepét végigjátszá, volt Török Irma, majd lengő érzelmű
-Márkus, egy afrikai oroszlánvadász kedvéért Jászai és selypített vagy
-raccsolt, francia rongy módjára kacagott és egyszer valóban mérget
-ivott, mikor ez volt divatban, a dáma anyáskodva megsimogatta Milfay
-arcát és lágy, megbocsátó hangon felelt:
-
-– Mind ezt mondjátok. S amint kihúzzuk a lábunkat a városból, nyár
-jöttével, vagy öreg szüleink, látogatására vidékre utazunk, sovány
-párisi táncosnét fűztök karotokra, akinek olyan kemény a bőre a
-festéktől, mint a papiros, vagy budai színésznőkkel halásztok az erdei
-bogyó után, amely a pezsgős-lében úszkál… De jó szerencse, ha
-távollétünk alatt halálosan bele nem szerettek valamely varrónőbe, akit
-feleségül akartok venni, tűzhelyet alapítani, gyermekeket nevelni és már
-ki is szemeltéttek a kis józsefvárosi korcsmát, ahol asztaltársaságot
-alapíttok a «megtért férfihoz». Szerencsére beköszönt az ősz és mi
-hazajövünk, hogy rendet csináljunk. Sok férfi köszönheti a városban
-boldogulását dáma-ismerősének.
-
-– És hányat tettek szerencsétlenné? – kiáltott meggondolatlanul Milfay,
-nők lovagja és nők bolondja, szerelem bolondja, asszonyok szeretője,
-olykor komoly tekintetű silbak a kalapos bolt előtt, midőn őnagysága új
-kalapot vásárol…
-
-– Szerencsétlenek voltatok? Akkor megérdemeltéttek, – felelt
-elkomolyodva a dáma, – mert mi szegény asszonyok, akik házasságunkban
-szerencsétlenek vagyunk és kénytelenek vagyunk egy érző, érzelmes, értő,
-néha érzelgő férfiszívről gondoskodni a társaságunkban, hogy az élet
-valamennyire elviselhető legyen, mi szegény asszonyok valóban
-önfeláldozással mindent elkövetünk, hogy a férfi, akit gyakran a
-kezünkhöz sem engedünk nyulni, boldog legyen, pályáján előrehaladjon,
-szabója ízlésesen varrja meg ruháját és hogy a korcsmakoszton meg ne
-rontsa gyomrát, gyakran látjuk vendégül asztalunknál; éjjel
-reágondolunk, a ferenciek templomában érte imádkozunk, a mi mosónőink
-fehérítik ingeit és frissítőszert magunk vásárolunk a kereskedőnél,
-amelyet fürdőjébe önt… S ezért valóban semmit sem kérünk egyebet, mint
-azt, hogy barátnőnk ruháját ne dícsérje túlságosan, olykor sétára vagy
-színházba kísérjen, gyöngéd szavakat mondjon, ha családi kellemetlenség
-ér s megvigasztaljon, ha meglátogat a modern, művelt nők névtelen,
-ideges szomorúsága…
-
-(Milfay magában: «Hát ezt vajjon hol tanultad, te lelketlen, selymeidben
-remegő kézzel turkáló delnő?… Te kéktollas betegség, aki elszánt,
-ételmérgező arccal követelsz férjedtől szürke harisnyát, amelyet a
-lépcsőn majd észrevesznek; te szívtelen romlottság, aki egyik nap
-ábrándos Fanny vagy a könyvszekrényből, mert az megnyugtatna, ha egy
-vízivárosi vendéglőben a nevedet a zuzmarás ablakra karcolnám és a
-leereszkedő sötétségben nekimennék a lámpaoszlopnak; te vagy, ki
-térdreomlasz a karosszékem előtt és sirdogáló hangon kéred, hogy el ne
-hagyjalak, mert nélkülem nem tudsz élni és harmadnap lornyetten át nézed
-cipőimet, mint a szemüveges hölgy a látszerészek hirdetésén; Anatole
-Franceról nyafogsz és londoni ingeddel csak azért nem kérkedsz, mert
-félsz, hogy nem hinném s te kénytelen volnál megmutatni; te
-földreszállott gyönyörűség, akinek a járását utánozni szeretném, ha
-egyedül megyek éjjel az utcán és csaknem elsírom magam, ha estvénként
-megcsókolom az amulettet, amelyet te akasztottál a nyakamba…»)
-
-Míg hangosan így szólt a kalandor:
-
-– Én valóban nem mondhatom, hogy szerencsétlen vagyok a kegyed
-társaságában. Kedvességével már régen lekötelezett, ha holnap elhagyna,
-akkor sem gondolhatnék másképen kegyedre, mint hálával és imádkozva.
-Pedig még az igazi nevét sem tudom. Mert remélem, nem Czinkének írta be
-a pap a matrikulába?
-
-– Gyerekkorom óta így neveznek – felelte Czinke. – Az igazi nevem nem
-tetszett nekem.
-
-Milfay most megfogta a dáma kezét:
-
-– Ez ódon lépcsőn, ahol most járunk, asszonyom, egykor szerzetesek
-papucsa kopogott, akik a várba itt mentek fel a királynét meggyóntatni.
-A köveken a le- és felmenő barátok lépése nyomot hagyott. Bizonyos, hogy
-lefelé nehezebb volt a papok lelkiismerete, mikor a gyóntatásból jöttek.
-
-– Jezsuiták, titokzatosak, – mormogta a dáma. – Kegyetlen vezekléseket
-szabtak a szegény bűnösekre. Róbert Károly özvegyét térden csúszva
-küldték a kolostorba. Vajjon megölte a királyt?
-
-– Akkor másféle papok voltak – felelte Milfay. – Ámde már elmondtam
-önnek a zugligeti úton élettörténetemet, szerzetesnek készültem, de
-elszöktem, hogy hajófűtő legyek egy oceánjárón. Mert a nő, aki volt, a
-földgömb tulsó oldalára férjhez ment. Nyugodtan átvehettem gyónását, bár
-nem szenteltek még fel Isten szolgájának. Gyónja meg az igazi nevét,
-amit nem szeret!
-
-Az asszony zavarodottan mosolygott, mint egy csinyen ért gyermek:
-
-– Csunya név, mert nem illik nekem… Én valamiképen úgy érzem, hogy
-egészen más vagyok, mint azok a nők, akik ezt a nevet mindennapiasan
-viselni szokták. Én nagyon előkelően, nemesen gondolkodom… Néha azt
-hiszem, hogy a nagyvilágban is megállnám a helyemet… Vannak napjaim,
-mikor szellemem oly élénk, mint ama régi, elszegényedett hercegnőé, aki
-eszével és finomságával a legjobb társaságot vonzza szalónjába… És
-úriasszony vagyok, feddhetlen hírnevű, M. bárónő volt a nevelőnőm,
-eredetiben olvastam Cherbuliez-t, emlékezhetik, egyszer elmondtam a
-«Gömböc» történetét… Miért kíváncsi a nevemre, amelyet a nagyanyámtól
-örököltem?
-
-– Azért, – felelt Milfay komoran – mert azt akarom, hogy egyszer végre
-őszinte legyen!
-
-A dáma az ajkába harapott. («Hol tanultad?» – zörgött magában Milfay.)
-Aztán engedelmesen lehajtotta a fejét.
-
-– Akarom tudni végre, hogy igazán szeretsz-e? – szólt Milfay.
-
-Cinke alázatosan a férfi szemébe nézett:
-
-– Cili… Cilike… Így hívták a nagyanyámat.
-
-– Cili, – mondta gyöngéden és megadással Milfay, mert ebben a percben
-valóban azt hitte, hogy a dáma szereti.
-
-– Cili, – ismételte még néhányszor, nevetett, simogatta az asszony
-kezét, ajkával megérintette a vállát.
-
-A legfelső lépcsőre értek. A dáma felsóhajtott.
-
-– Ezen a lépcsőn se járok többet – mondta, midőn visszanézett. – És most
-béküljünk ki, hisz idáig csak veszekedtünk. Megigérem, hogy többé nem
-nézlek végig a cipőd orráig, a szemüvegen át. Mondd, kedvesem, nem
-ismerted Turcsek Jánost?
-
-
-
-
-ŐSZI NAP GÖDÖLLŐN.
-
-Az udvarmester naphosszan vadászcsizmában és bőrzekében járt, legfeljebb
-alkonyattal ért rá felhúzni a frakkját, mikor az őszi eső már oly
-életuntan hullott a kastély felett, hogy a legöregebb bécsi táncosnők is
-eszébe jutottak borotválkozás közben, – késő őszre járt, cinkék, derek,
-hideg napsugarak laktak a fehér nyírfákon, a bágyadt nap korán aludni
-tért, mint egy szívbeteg ember, a hold megvilágította az elhagyott
-sétányokat, mint a szenvedés, az álomtalan pihenés a halni készülő ember
-éjszakáját, éjfélfelé hosszadalmasan kongatott az óra az istállók
-homlokzatán, csak a tisztek szobája felé volt világosság, egyik egyedül
-sakkozott, a másik francia regényt olvasott és a szebb részleteket
-megírta egy hervadt grófnénak Pozsonyba, akitől örökséget remélt… A
-gödöllői őszi éjszaka ijesztően hosszú volt, szinte láthatókká vállottak
-az ablakokból az erdőn nyargalászó szellem-lovasok, akik ködöt, hideget,
-fagyot füstölgő fáklyákkal járták be éjjelente az erdőt és bő
-köpenyegben ment át az erdőirtáson egy bujdosó lovag, mint az életre
-kelt magyar titokzatosság.
-
-Elise körülbelül délelőtt tíz óra tájban szokott kilovagolni az erdőre.
-Addig leveleket írt és olvasott; Bécsbe, az urához, Nápolyba, beteg
-testvéréhez és néha Bajorországba indult levél, amelyre aranypiros
-pecsétet nyomott, mielőtt kezéből kiadta volna. Zizegő, fehér papiroson
-karcsú, hajszál betűk, mint a repkény növése, fonódnak egymáshoz
-lilaszínben; a császári korona mellé, amely a boríték hátán volt
-aranynyomásban, sohasem felejtette el odaírni, hogy Gödöllőről kelt a
-levél és így már erdők illata, hosszú magányoknak ábrándossága, egyedül
-töltött őszi napnak zamata érződött a levélen, mielőtt a címezett
-megnyitotta volna… Olykor egy későn nyilt virágfejecske is segített
-tovább adni a hírt a levélbe préselten, hogy Magyarországon hosszú és
-gyönyörű ősz van. A felelősségteljes, zajos, fontoskodó udvari élet
-messzi száll, mint az ég alján a fellegek, amelyekről nem tudhatni, hogy
-füstből vagy bánatból vannak-e szőve. A nápolyi királyné elolvashatta a
-levelekből, hogy Elise boldogsága egy kis csermely az erdőn, amely
-ismeretlen, kedves vándor módjára fut át a tájon, mindig jókedvű, friss
-és érzelmekkel teli, mint azok a szépfürtű, tiszta és halk utazók, akik
-egy estére megjelennek valahol egy setét vidéki fogadóban, a kedvükért
-felgyulladnak a lámpások, csendesen nevetnek, egyikük egy sohasem
-hallott dalt énekel és reggelre tovább mennek, mint tegnapról mára a
-nefelejtsek a patak partjáról: kik voltak, álruhás királyok vagy
-bolondos színészek? A porfelleg a hintójuk mögött, mint a mese vége
-elborítja a valóságot. A Bécsbe küldött levelek elmondták, hogy a
-magyarok nagyon jó emberek, áldott a nézésük, zeneszó a hangjuk, a
-szívük pedig oly nyilt és jószagú, mint országuk szabad mezőségei; a
-kunyhók és paloták kéményeiből egyenesen száll a füst az ég felé, mint a
-fohászkodás. Ábrándvilága egy nem mindennapi, sőt sajátságos női
-léleknek kelt útra e levelek alakjában az udvari futár táskájában, aki
-pontban délben indult el Gödöllőről.
-
-Elise akkor már messze járt a kastélytól; fehérbóbitás, a tiszta élettől
-és álmokkal teli éjszakától cukrászsütemény finomságú orcájú frájok
-hajoltak ki a kastély ablakán, hogy hosszadalmasan nézzék a
-szilvás-szekeret. Egy fiatalos kedvű zöld vadász fütyörészve ballagott
-el a tájon, a délelőtti ködben nyugtalankodó varjak magosan szálldostak
-a fák fölött, mintha valamely nagy esemény történt volna náluk éjszaka…
-A kis vadászház égett le az erdőn és romjai most is füstölögnek, mint a
-szénégetők kemencéje az erdővágás fölött. A nagyvilág eseményei, a
-távoli földrészek szenvedései, vonagló emberi szívek, háborúk és nagy
-szerencsétlenségek mind eltörpültek e napon Gödöllőn: hogyan
-történhetett, hogy az elhagyott, lakatlan kis vadászház meggyulladt és
-leégett?
-
-Korompai csendőrőrmester hozta az első hírt. Az udvarhoz tartozó emberek
-töltöttek éji szállást a vadászházban, Wallmöden gróf, udvari tiszt
-paripáját megfogták az erdőn, míg a grófnak nyoma veszett. Ezenkívül női
-ruhákat, divatos kalapot, cipőt és felöltőt is találtak a
-szarvas-aggancsos előszobában, amelynek bútorzatát megkímélte a tűz.
-Elise már korán reggel kilovagolt a meglehetősen távoleső vadászházhoz,
-ahol zivatar jöttével nem egyszer meghúzódott és a nyított ablakból
-nézte az erdő fölött háborgó villámlást és hallgatta a mindentudó
-záporesőt. A spanyol ruházatú udvari kurir e napon Elise levelei nélkül
-indult el a kastélyból, midőn delet ütött a nagy óra.
-
-*
-
-Estére bizonyossá válott, hogy Wallmöden, Elise udvartartásához
-beosztott kapitány, aki éjjelente egyedül szokott sakkot játszani,
-valamint V. Ilonka udvarhölgy, akit a «párjavesztett» néven emlegettek a
-trécselésben: eltüntek. Valamely kalandos körülménynél fogva, amely most
-már soha sem fog kiderülni, őszi éjszakán a kis vadászházban találkoztak
-és a vadászház leégett, benne az ifjú nő és hallgatag férfiú. Vajjon
-szerelmesek voltak egymásba vagy csak a kiösmerhetetlen véletlen sodorta
-egymáshoz a végzet percében a szerencsétlen ifjakat?
-
-Wallmöden oly száraz és mozdulatlan férfiú volt, mint merev
-olajfestményű őse valamely csehországi lovagvárban. Vízszínű szeme,
-keskeny, szenvedélymentes arca, kikeményített válla arra látszék
-teremtve, hogy a harmadik hintóban helyet foglaljon, fehér köpenyegben
-álljon három lépésnyire és szőke, macskabajusza alól kimért és rövid
-szavakban válaszoljon a hozzáintézett kérdésekre. Talán nem is
-gondolkozott soha, csak sakk-figurái társaságában. Bizonyosan nem tudta,
-hogy mi a tennivaló, amikor éjnek idején kigyulladt feje fölött a tető.
-Felhúzta a keztyűjét és begombolta a köpenyegét. Talán arra gondolt,
-hogy tavaszkor őrnagy lehetett volna, ha nem kerül fatális helyzetbe.
-
-V. Ilonka udvari hölgy már inkább közelebb volt a konyha- és
-szolgaszemélyzet érdeklődéséhez. Az udvarhölgy, aki néhány hónap előtt
-került a császárné környezetébe, mindig bánatos és halk teremtés volt,
-aki nyilvánvalóan egy nagy sebbel a szívében végezte tennivalóját.
-Kemény és síma szőke haja volt, amelyet rizsporral hintett be. Világos,
-szinte felhőtlen kék szeme volt, amelyről a fantázia sem meri
-elképzelni, hogy tud setétet villámlani vagy felhők mögé rejtőzni, mint
-a tavaszéjben ölelkező növények. Szabályos orra, összeszorított ajka,
-redőtlen arca: képmása elszegényedett leányok arcának, akik a spanyol
-etikett fenn állása óta mindig ott álldogálnak valahol a császárné
-környezetében és szobájuk bezárt ajtaja mögött szenvedélyes csókkal
-halmoznak el egy arcképet, mialatt olyanokat gondolnak, amelyet szájon
-kiejteni nem lehet. Reggel hűvös, hidegvíz-illatos orcával jelentkeznek
-a szolgálatra, holott éjjel azt álmodták, hogy pávák és egy férfi
-vállán, térdén foglalnak helyet, rikoltanak és lehajtott fejjel várják
-az ostort. Ilonkáról tudnivaló volt, hogy egy érettebb rablólovag,
-szakállas előkelő úr szerelmét bírta, aki a nemrégen elmult hadjáratban
-életét vesztette. Így «párjavesztett» névvel emlegették őt a mesemondók
-és a takarító szobalányok nem egyszer találták nedvesen Ilonka párnáját.
-
-Mily különös lehetett az őszi éjszaka, amely a két hallgatag embert az
-erdei ösvényen összehozta és a csillagtalan setétség biztosan mutatta az
-utat a titokteljes vadászház felé? Hogyan símultak egymáshoz a hideg
-szívek és kezek, amelyek eddig csak az önző, egyedülvaló gondolatokat
-ismerték igaznak és boldogítónak? Mit mondanak egymásnak a vadászház
-csendjében, midőn a meghalásra egymásra találnak, a hideg,
-szenvedélytelen szemek egymásba kapcsolódnak, udvari hölgy és udvari
-tiszt talán a szolgálat nehézségeiről beszélget az utolsó éjszakán?
-
-A csendes éjben sem közel, sem távol nem zavarja beszélgetésüket senki,
-a róka és őz messze jár a vadvér-szagú háztól, talán épen életük
-történetét kezdik elmondani, mennyit szenvedtek és nyitott szemmel
-töltöttek számos éjszakát, mit gondoltak, midőn reménytelenül hullott a
-hó és szélhámos tavasz kocsizott az ablak alatt, midőn egyszerre felcsap
-a láng a tetőn és ők szégyenkezésükben nem találják meg az utat, hanem
-inkább szemérmesen meghalnak?
-
-*
-
-Elise másnap korán kelt és hosszú levélben számolt be az eseményről
-nővérének, a nápolyi királynénak. Miután az őszi napok mind zordabbak
-lettek Gödöllőn és a legéett vadászház környékén mind szomorúbb lett a
-délelőtti lovaglás, a fatetők felett a köd úgy füstölgött, mint a
-kapucinusok kriptájában a füstölő, Elise parancsot adott az
-udvarmesternek, hogy frakkját végleg felöltheti, Budára mennek ezután.
-
-Az udvar őszi itt mulatását csupán két egymás mellett lévő sírdomb
-jelentette a vadkacsa hideg szárnyán közelgő hópelyheknek. Ez volt
-«párjavesztett» Ilonka története.
-
-
-
-
-SZÉNFI.
-
-Sok évvel ezelőtt lakott Pesten egy fuvolás, aki bűbájt, augusztusi
-csillag-port, érett szilvafák és októberi jánoshegyi szőlővenyigék
-illatát, karácsonyfa szagát, husvéti tojás ízét és boldogtalan költők
-magányos epekedését fuvolázta az asszonyok fülébe… Igazi nevén
-Sneidernek hívták és egy budai korcsmárosnak volt a fia. Ám otthon nem
-ízlett neki a bor, sohasem volt kedve fuvolázni, csak néhanapján, ha
-kehes lett, ment titokban haza, a padláson aludt a téli almák és a
-plébános-körték között, a szelelőlyuknál a régi Vasárnapi Ujság
-megsárgult köteteit forgatta, de csak az Egyveleg című rovat
-furcsaságain, cigány és zsidó adomáin üdült és a szolgáló a köténye
-alatt vitte hozzá az ennivalót. Pesten Szénfinek nevezte magát, mint
-ezidőtájt szokásban volt a nevek magyarosítása; a hatvani-utcai kávéház
-ablakánál ült és ha jól ment dolga, a billiárdasztalon mérkőzésre hívta
-fel a sánta nőszabót, aki ezidőtájt a legveszedelmesebb sípista volt a
-belvárosban. A Flóra-termekben gróf úrnak nevezték és éjszakánkint
-megkopogtatta az ablakokat a városban, ahol még világosság égett. Egy
-halott mellett virrasztó vénasszony egyszer vízzel leöntötte az
-emeletről.
-
-Voltak napok Szénfi életében, mikor megunta várni a bordópiros-színű
-kávéházban az orleánsi herceget, – akit mindenki várt Pesten, mióta
-egyszer a púpos markőrrel itt egy billiárd-játszmát csinált, – ilyenkor
-elgondolkozott női ismeretségein, eszébe jutott, hogy ezóta tán el is
-hagyták már a nők, mást szeretnek, szívesen és álmodozva hajtják
-féloldalra a fejüket az új hazugságok hallására és másnak ajándékozzák
-tán emlékbe a cipőjüket: Szénfi ilyenkor keservesen káromkodott és
-fejébe nyomta nyúlszőr-kalapját, hogy hölgyei megvizsgálására induljon.
-
-Az aranykéz-utcai ékszerészné az orgona-illatot szerette a fodrosmellű
-ingen. Szent és jó asszony volt, mindig vállfűző volt rajta, mintha
-örökké a fuvolást várná délutánonkint s a szobaleány abban a minutumban
-beeresztette Szénfit a szalonba. Az asztalkán kéznél volt a költeményes
-könyv, amelyet az ábrándos fehér kezek meglepetéssel eresztenek le,
-midőn a szalonban a kázsmir-függöny szétvállik és a balláb gyorsan
-csúszott a jobb comb alá a kanapén, amint ezidőtájt divat volna
-üldögélni Pesten, délután, a polgári házak szalonjaiban. A formás
-cipőcske, mint hűséges kis kutya figyelt a szoknya hímzései közül és a
-dús, vizes fésűvel hátra és hátulról felülre fésült jószagú hajban meg
-kellett igazítani a török ékköves hajtűt. Ez volt Nandine, az
-aranyművesné. Mindig tudott egy ábrándos költeményt, amelyet aznap
-olvasott; halk nevetéssel kérdezősködött Szénfi úr ismeretségének
-köréhez tartozó többi úrhölgyekről.
-
-– És barátném, Olga, aki orosz hercegnőnek képzeli magát és a
-harisnyakötőjére egy Puskin-sor van arannyal hímezve?
-
-– Meghalt szegény, – felelt részvétteljesen Szénfi.
-
-– Meghalt, – ismételte Nandina és ballábát lassan leeresztette a
-diványról, hogy a selyemszoknya csendesen zizegett, mint a hóesés a
-magányos háztetők felett.
-
-– Csupán önt imádom, hölgyem. Engedje meg, hogy tovább is sétálhassak az
-ablakai alatt, amíg kegyed Morfeusz karjai között…
-
-Szénfi legyintett, nem fejezte be sohasem a megkezdett mondatot, mint a
-halálraítélt a siralomházban, akinek beszélgetés közben hirtelen eszébe
-jut, hogy közeleg a kivégzés órája.
-
-– Úgy bánnak velem, mint egy gyermekkel – duzzogott elmenetel közben. A
-nyúlszőr kalapot szemére húzta, mert szeretett a nőktől szemrehányással
-elválni, míg az aranyművesné reménytelenül tette le a költeményes
-könyvet kezéből, más vendéget nem várt délután, tejszínes kávét hozatott
-fel a cukrásztól és egy almát választott ki a szekrény tetejéről.
-
-Szénfi, – ha épen módjában volt – a bérkocsist már Buda felé hajszolta,
-ahol a jezsuita-lépcsőnél egy ódon külsejű házban, (ahol talán maga
-Jósika Miklós, a régi házak finom szakértője lakott valamikor), Mária
-asszony ült egy oltárterítő hímzése mellett és a szobában olyan szag
-volt, mint egy könyvtárban vagy antik-kereskedő boltjában. Ő volt az
-egyetlen, a legkedvesebb, a legszerényebb és legönzetlenebb, Mária, aki
-semmi egyebet nem akart az élettől, mint hetenkint egyszer látni Szénfi
-urat, hogy az elmondja neki hazugságait, – tíz esztendő óta ugyanazokat.
-Mintha egy csillogó, nagyvilági, idegen, de csábító parfümös virág, egy
-aranyszegélyes meghívó a követség báljára, útijegy a Párisba nyargaló
-futárvonatra, csábos, havannaillatos, a fehér mellényzsebből csak
-aranypénzzel fizető nagyvilág lépett volna be Szénfi úrral a budai
-házba. Ő volt a rezignált, langyos gavallér, aki midőn egyedül van,
-bizonyára szórakozottan fütyül egy ködös románcot Griegtől; ő volt az
-utazóköpenyeges, szomorú arcú, barkós fiatalember, aki Milánó és Bologna
-között egy francia könyvet olvas, míg otthon hazájában hosszú léptekkel
-méregeti a hervadó grófkisasszony az avart… Mária félretette az
-oltárterítőt, összekulcsolta kezét, tágranyitott szemmel nézett
-Szénfire, míg az szokás szerint elkeseredve legyintett, a nyúlszőr
-kalapot felkapta.
-
-– Tévedés, hogy élek, – mormogta és Mária kezét hosszan megcsókolta,
-mint a haldoklók, miután a szomszéd utcában hangzik már a közelgő
-lelkész lépése és a ministránsfiú csengetyűje.
-
-Szénfi teli tüdővel szívta magába a téli délután napsugarát, miután a
-sírbolt-szerű házból kilépett és az oroszlánfejet megsímogatta a kapun.
-
-– Itt lehettem volna temető-igazgató, – gondolta magában.
-
-Míg Mária, hogy vezekeljen az iménti beszélgetésért, a ház hátulsó
-szobáiba ment és megmosta kisgyermekei kezét és lábát.
-
-Ha még nem szállott le a budai részeken az alkonyat, Szénfi felkereste
-M. M.-nét, aki a pontosságot szerette, holott a fuvolás rendszerint
-napok mulva ment el a találkozóra; N. N.-nét, aki úgy szerette a pikáns
-adomákat, mint valami öreg grófnő és gazdálkodó asszony létére
-felpofozta a kocsisait; B. E.-t, aki zenélt és énekelt még akkor is,
-midőn Szénfi úr már régen megszökött a hátulsó ajtón; egy fekete
-kisasszonyt a Vízivárosban, aki noteszébe írta, ha Szénfi úr valamit
-megígért, volt aztán nevetés, midőn a notesz előkerült; Mumut, aki
-délelőtt a handlénak férje hátrahagyott nadrágjait, délután a
-szerkesztőknek verseit eladogatta, szemtelen volt, mint egy félreismert
-író hátrahagyott özvegye és ha Szénfi jól megfogalmazta a levelet a
-miniszterelnökhöz, amelyben állami segély kéretik, nem fukarkodott a
-csókkal és elismeréssel; majd sikerült egy fiatal hölgy bizalmát
-megnyerni, akit szülei minden áron férjhez akartak adni és a vőlegények,
-jegyesek, kérők eltávolítását a fiatal hölgy kérésére Szénfi úr mindig
-magára vállalta; a Vén Fejsze korcsmárosnéjának tanácsokat adott az
-üzlet vezetéséről és a vendégek szekaturáját főbólintással meghallgatta;
-kétszer nagyon megcsókolta a Kronprinc-kávéház felírónőjének száját,
-mielőtt Budát elhagyta volna, miután Gizella hajdanában kedvese volt.
-Izgatottan, a hosszadalmas kártyázások után következő lázzal, némi
-önmegvetéssel húzódott meg a bérkocsi sarkában, amíg a lánchídon
-átgurult. De ha egy formásabb nő ment a gyalogjárón, kihajolt a hintó
-ablakán és bolond módjára csókot dobott a hölgy lábának, fátyolának,
-kalapkájának, földigérő köpenyegének, amilyent ő viselt telente, –
-akinek a nevét sem merte kimondani.
-
-Ez a névtelen nő Pesten lakott és minden bizonnyal szerette Szénfi urat,
-hisz ennek az évek folyamán többször tanujelét adta. Úrnő volt, finom,
-jóhírű, divatos és a hangja, mint a gerléé. A szeme… a haja… a képe… és
-a lába… Elsírni lehetne mindezt a Duna közepén egy szentendrei hullának,
-akivel Szénfi úr együtt folytatja útját Mohács felé.
-
-Bár szabad bejárása lett volna a hölgyhöz, – nevezzük őt X. asszonynak,
-– Szénfi úr valóban az ablakok alatt sétált, mint a salamancai egyetem
-hallgatói vagy az öreg, fogatlan lovagok, akiket a játékházból egy garas
-nélkül az utcára vetettek. Megállott a sarkon, felsóhajtott, boldogan
-sírt egy öreg kapualjban, mert ott mindig sírni szokott, elgondolta a
-hölgynek – X. asszonynak – csodálatos szavait, amelyeket ez életben
-hozzá intézett, mint Szent Györgyhöz viszi az orgonaágat a dús várúrnő;
-elképzelte szerelmes kis kezének a tapintását, amely még Schneider-féle
-nyakát nem karolta; – eltorzult arccal gondolt kis lába nyomára a parti
-fövényen, a dunai kiöntések táján, furcsa nevetésére és két szemére,
-amely hamis csábítással, mint éjjel a királyné kincsesládájának ékszere
-a szegény lovag előtt, mindent igért és szeretett. Az ablak felnyílott
-és a drága kéz valóságban megjelent:
-
-– Gyere, – intett Szénfi egyetlen szerelme.
-
-A fuvolás lehajtotta fejét, száraz kortyot nyelt:
-
-– Nem, – mondta. – Mert nagyon szeretlek. Mert félek tőled. Mert nem
-bírnék veled, mint Mumuval, akinek néha azt mondom, hogy felrúgom.
-Örökké szeretlek, mindig reád gondolok, te mákony fekete füstje a kalóz
-pipájában. Elvesznék, ha egyszer megölelnél, belehalnék, ha egyszer
-ismét elhagynál. Félek tőled és a másvilágig szeretlek.
-
-X. asszony bánatosan nézett az esti órában ablakából Szénfire. Hol
-tanulta, hol gondolta, tükre előtt hányszor próbálta a bánatos,
-megsértett, szívszomorító tekintetet, amellyel a fuvolásra nézett?
-Igazán sápadt volt az arca a fájdalomtól vagy ezt is tudta hamisítani?
-Igazán álmodott gyermek módjára éjjelente a fuvolásról? És ha eszébe
-jutott Szénfi úr, valóban elgondoldozó, elmerengő lett a szeme, ha
-egyedül volt?
-
-A fuvolás nem mert ily dolgokon gondolkozni, de viszont legyinteni sem
-tudott, mint a többi nőismerősöknél. Megbabonázva, mereven állott helyén
-és azt remélte, hogy percek multán meghal. Fuvolázni jött ide, az ablak
-alá és a szíve kétségbeesetten elszorult.
-
-Kivette a hangszert zsebéből és térdén ketté törte.
-
-A nyúlszőr kalapot komolyan a homlokába vonta és hosszú lépésekkel,
-hátrafont kézzel ment hazafelé, hogy néhány napig a plébános-körtéket
-szagolgassa a szülei ház padlásán.
-
-– Jaj, de szeretem, – remegett fel benne a hang, miközben a vén
-cselédtől a gyermekei után tudakozódott és pörkölt halat rendelt
-vacsorára.
-
-A két karját összekulcsolta a fején mint a szerelem bolondjai…
-
-– Ha a billiárdos szabó vagy az orleánsi herceg látna, – zokogott
-magában.
-
-
-
-
-FALUSI KIRÁNDULÁS.
-
-A legtáncosabb életben is előfordulnak esztendők, hónapok, midőn a szív
-és a kedv elcsendesedik, hogy az óra ketyegését hallani a
-mellényzsebben. Az ajtó még félig betéve, a farsangi éjbe kihallatszik a
-dévaj muzsika, a nagybőgő helyeslőleg mormog, mint egy romlott öreg
-ember, a háztetőkön a hó úgy világít, mint az alsószoknyák fodra,
-pirosat lehelnek a félrevonult párok az erkély fagyos ablakára, – de a
-báli vendég már beburkolózik egérszagú nagy bundájába a szánon, mint a
-végrehajtó, midőn falusi körútra indúl, a szív alig hallhatólag dobog és
-a magosságból hideg, téli halálra emlékeztető csókok hullanak az arcra
-kósza hópelyhek alakjában, mint megöregedett, régi szeretők távolból
-küldött üzenetei. Nagybotos, e kis beszély hőse, elfáradtan, fásultan
-utazott falura a nagyvárosból. (Fiatalabb éveiben ily hangulat hatása
-alatt fogadta meg az öngyilkosságot – másnap reggel, a borotválkozó
-tükör előtt, – ekkor jutott csak eszébe, hogy a legszebb nők meleg
-vassal göndörítik andalító hajfürteiket a fül és a nyak tájékán, csupán
-ilyenkor gondolt arra, félig megfagyottan, mint egy őszi veréb a fán,
-gunnyasztott ablakok alatt, amelyek mögött nők csókolóztak. Öregebb
-lévén, most már csak annyi energiája volt, hogy egy bizonyos hídra
-gondolt, amelyet útközben valahol elér s a híd leszakadhat, ha épen úgy
-akarja.)
-
-A francia cipősarkok még tovább lejtenek a tánc-zene ütemeire, a nők
-arca sokatigérően pirul és hajuk leng, mint az árvalányhaj, valaki erre
-jöhet, hogy leszakítsa: Nagybotos már falura vonult, elsőnek, hogy
-utolsó ne legyen a társaságban, akit a kékkötényes legények legurítanak
-a lépcsőn. Falun angyalokkal ismerkedett meg. Angyalkával és a
-mamájával. Egy régi urasági házban – «Le comte de Turgenjev» regényeiből
-volt ez kimetszve – kettecskén éltek, mint az őzike lépked a tehén
-mellett az erdőn. Nagybotos – tél volt – mindenféle kártya-kunsztokra
-tanította őket, kemény papirosból figurákat vágtak ki és Miklós napján
-bábszínházat játszottak, elszavalta a Kakasülőn című monológot és míg
-Angyalka a zongorához ült, a mamának a legújabb tánclépéseket
-megmutatta, amelyeket a télikertben egy négertől tanult. Majd szánkázni
-mentek és a falun túl Angyalka átvette a kocsistól a gyeplőt és a téli
-tájon csengetve repült a szán, mintha víg karácsonyi estére igyekeznének
-egy barátságos házhoz. Újév táján Nagybotos segédkezett a gazdasági
-számadásoknál, – valahol egy csontkeretes pápaszemet talált a háznál és
-midőn ezt homlokára tolta, öreg ispán, Mártonfalvi bácsi úgy megijedt,
-mintha a harminc év előtt elkövetett póstarablásról fakgatná Nagybotos.
-A jószagú és kedves befőtteket a pákosztos cselédek miatt egy könyvbe
-írta és esténkint arról beszélt a hölgyeknek, hogy amint kitavaszodik,
-egy széltől hajtott vízmerítő szerkezetet kell felállítani a vetemények
-között. Ezenközben özvegy Majornokiné, született Fehér Krisztina és
-leánya Angyalka, oly alaposan beleszerettek Nagybotosba, hogy a
-csöndeslelkű férfiú, aki pedig már csupán a jócselekedeteknek kívánt
-élni és beteg parasztokat gyógyítani, ijedten járkált a befagyott folyó
-partján… «Ahová még betettem a lábam, ott bajt csináltam. Milyen
-szerencsétlen vagyok!» gondolta magában. És a tájat kémlelte, mintha azt
-számítgatná, hogy merre fog elmenekülni.
-
-A faluban egy csárdásné volt. Göndörhajú és piros arcú, mint a
-megelevenedett népdal. Piros hárászkendőjéből néha fürkészve nézte
-Nagybotost, amint az úton elhaladt. Egyszer – falusi honoráciorokkal
-serezett Nagybotos a fogadóban – hátulról megérintette a nyakát.
-
-– Mint a vadkacsa farka, – mondta a hajára.
-
-Nagybotosnak néha eszébe jutott ez a megjegyzés. Midőn a hölgyek már
-külön imádságot fogalmaztak, amelyet esténkint elmondtak Nagybotosért és
-Mártonfalvi bácsi sem merészelte hangosan szidni a zsidókat az udvar
-közepén, (hátha van egy rokona Nagybotosnak, aki ezért megharagudna) az
-asszonycselédek kezet csókoltak és dédelgetve megsimogatták a
-csizmaszárát, – Nagybotos elhatározta, hogy elkezdi az új életet.
-Néhányszor hirtelen felnézett a fogadó ablakára, midőn a korcsmárosné
-ott magában dudolgatott, majd egy estve, midőn a kutyák a vastagon omló
-havat összetévesztették a vándorlegénnyel, Nagybotos hátulról a csárdába
-került, cigányokért küldött, akik egymás hátán jöttek a mély hóban, a
-csárdásnét maga mellé ültette:
-
-– Nagyon hasonlít valakihez, akit egyetlenegyszer, igazán szerettem, –
-kezdte falusi gavallér módjára a széptevést.
-
-A csárdásné szórakozottan ingatta szőkés-barna fejét.
-
-– Tán azt is Jucinak hívták? Az uraság is úgy hazudik, mint a többi
-férfiember.
-
-(De többé ezt már nem mondotta ezen az éjszakán. Nagybotos derekasan
-kitett magáért. Éjfélfelé az asszony beleegyezett, hogy megszöknek és
-elmondta, hogy a Sajó parton, – ahol született – mindig kis gyermekeket
-látott a vízben leánykorában. És most nincsen gyermeke. N–s is
-kijelentette, hogy többé nem jár az elhalt menyasszonya sírjához,
-legfeljebb egyszer Jucival együtt látogatják meg a halottat.
-
-Másnap, midőn az ünnepnapi ebédre ballagott Nagybotos, Juci sápadtan,
-kisírt szemmel állott az ablaknál: «megvert az uram» – sóhajtotta, – az
-ebédlőben Angyalkát találta. Karcsú, hosszú lábszárú, barna lány volt
-Angyalka. Azt remélte, hogy Nagybotos majd megtanítja lovagolni. És
-együtt ügetnek a nyárfa-sorban, mint ez a Tavaszi hullámokban olvasható.
-Setét szeme komoly szemrehányással tekintett a férfiúra.
-
-– Ugyebár tudod, hogy a világon csak téged szeretlek egyedül? – kérdezte
-és a férfi vállára helyezte a tenyerét.
-
-– Gyermek vagy még…
-
-– Maholnap tizennyolc éves vagyok. Komoly nő voltam mindig. És most is
-komolyan akarok veled beszélni. Tudod, hogy az anyám egész éjjel nem
-hunyta le a szemét, kétségbeesetten sírt?…
-
-– Szegényke.
-
-– Ha még egyszer beteszed a lábad ahhoz a némberhez, ahol az éjjel
-voltál, velem gyűlik meg a bajod.
-
-Az özvegy ágyban maradt és csak a félig nyitott ajtón át vett részt a
-vidám, hangos társalgásban, amely az asztal felett keletkezett.
-(Nagybotos bankócsináló-prést keresett Mártonfalvi úron és az öreg ispán
-makacsul védekezett.) Ebéd után Nagybotos hosszú ideig szótlanul
-üldögélt a beteg mellett, míg Angyalka az ispánnal kártyázott és
-hangosan csapkodta az ütéseket. Alkonyattal a folyópartra ment és azon
-gondolkozott, hogyan juthatna el a legközelebbi vasuti állomásra. Gyors,
-könnyű léptek hangzottak fel a fagyos havon. Hosszú bundában,
-muszka-sapkában, mint egy regényhősnő, a ház felől Angyalka sietett.
-
-– Tudom, hogy azt tervezted most magadban, hogy elhagysz minket. Az
-anyám a temetőbe kerülne. Magamról nem beszélek, fiatal és erős vagyok.
-Te nem fogsz elmenni.
-
-– Gyermekem.
-
-– Elhatároztuk, hogy néhány hetet Budapesten töltünk. Az anyám ugyanis
-azt gondolja, hogy itt hiányzik neked a fővárosi élet lármája, zajgása.
-Majd színházba megyünk veled. Ha akarod, bálba is járok a kedvedért. De
-otthon is maradhatunk a szállodában.
-
-Nagybotos a falu végén lakott egy régi kertiházban és az ablakából
-varjakra szokott lövöldözni. Ezen az estén valaki háromszor is
-megzörgette az ablakot. Majd egy forró, gömbölyded asszonytenyér oly
-sokáig nyugodott az ablaküvegen, hogy végül leolvadt a zuzmara.
-Nagybotos a setétben hallgatva üldögélt. Midőn később az ablakhoz ment,
-már csak egy asszonyláb nyomai látszottak a kerti úton, a havon.
-
-– Arra ment el a szabadságom, – gondolta magában.
-
-A holdfényben messzire látszottak a lábnyomok. Mintha a végtelenségbe
-mentek volna… Túl a dombokon és a határokon… Valaki elment erre, aki ide
-akart jönni, meleg szívet, puha tenyeret és ábrándos kis játékot hozott
-a képzeletében, amelyben, mint egy kis színházban, Nagybotos jeladására
-már játszani kezdett a zenekar. A kárpit azonban nem ment fel. Valaki
-egy falusi háztető alatt ködmönszagu télben narancsfákkal álmodott és
-kinyújtotta a kezét a drága gyümölcs után.
-
-Nagybotos meghatottan nézte az eltávolodott lábnyomokat. Egy falusi
-nőicipő – nyomai magos sarokkal ellátva, mint a nagyravágyás, és
-gombocskákkal, mint a cifra élet utáni kívánság – mendegélt át a kerten.
-
-– Bizonyosan rózsa van a harisnyakötőjén – gondolta magában Nagybotos.
-
-*
-
-Jucit reggel a vízmerítő-léknél kifogták. Csak húsz éves volt, – mondták
-a falusiak.
-
-Angyalka megcsókolta Nagybotos homlokát:
-
-– Derék ember vagy. Jól viselted magad. Most már akár megtakaríthatjuk a
-pesti utazást.
-
-
-
-
-ÖREG _A_ BETŰ.
-
-Déli órában végiglépkedek az októberi ligeten, mint a boldog ember, aki
-mások szenvedésein akarja a könyörületességet gyakorolni.
-
-Régebben csak akkor jártam ide, mikor szeretőim voltak és a trónörökös
-szobránál volt a találkozó féltizenkét órakor, hogy ebéd idejéig elég
-időnk legyen keresztül-kasul bejárni a liget elhagyott, távoli
-séta-útjait, olykor helyet foglalni egy padon és rólad furcsa hangokat
-halkan mondani, ó, titkos szerelem! Itt hagyott nyomokat a két keskeny
-láb, amely oly hűségesen és könnyedén ment egymás mellett, mint a
-foxterrier két első lába. A sárga leveleken vígan lépkedett a francia
-sarok, amely a kastélyból nagyon jól tudta az utat idáig. Meleg prémek,
-kis kabátok, piros kalapok, hímzett arcfátyolok, jószagú keztyűk és
-hetyke ernyők voltak szenvedélyes jó ismerőseim a tájon, amerre az
-Erzsébet királyné-útja vezet a liget mellett, szótlanul ül egy padon a
-szegény csavargó, dologtalan ezüstfejű úr mendegél hódgalléros
-kabátjában, a varjak a magosban megkapaszkodnak körmeikkel a nyárfák
-ritkás hajában és ő engem szeretett, magasztalt, megsimogatott és a szép
-holnapokat igérte. Én tudom, hogy milyen akkor az ősz a városligetben,
-amikor szeretőnket nem hiába várjuk féltizenkét órakor Rudolf ábrándos
-vadász-szobra mellett. Kocsinkat bízvást visszaküldhetjük a városba,
-bármily nedvesnek igérkezik az idő; a trónörökös oly finomkodva néz
-reánk a magosból, mint az írómappákról vagy legyezőkről a kedves
-figurák; a felszél oly messze sóhajt, mint a másvilágban; a Stefánia-út
-édeskés, watteau-s hangulata lágy piánóval ütögeti szívedben a kis
-harangok szentimentális hangját; csupa derült, boldog, nyugalmas nő és
-gyermek látható az őszi napsugárban, a francia könyvek messzire
-sárgálnak a nevelőnők kezéből, a növendékleányok harmatot szívtak fel a
-szájukkal, a gyermekek fehér bárányokkal játszadoztak előző éjjel
-álmukban és azért csilingel a hangjuk: és ez édesded szép világba majd
-bizonyosan megérkezik ő (talán épen a rövid ruhája lesz rajta, vagy az a
-kis kabát, amelyen olyan zsebek vannak, mint a fiúk ruháján, hogy nagy
-passzió belefeszíteni az öklöt), csak még kétszer kell elsétálni a
-szobortól a cukrászdáig. A fűnek a színe csak egy kis sápadtság egy
-átmulatott éjszaka után, majd a téli álom után bizonyosan üde lesz a
-mező arca. A lábad elé hullott falevél csak egy kis sóhajtás, amely után
-nemsokára nevetés is hangzik a lombok közül. A köd ásítása a réteken
-csupán egy muló perc egy hosszú, boldog utazásban, nem födi be végleg a
-hideg pára az ő nevét, amelyet gyűrűvel az ablaküvegre írunk. És a
-várakozási séta az őszi úton ép oly egészséges, mint ama szőlőpiros-arcú
-lovasnak a sportja, aki az angol metszetekről ugratott be a hercegnő
-útjára. A szívben rejtőző, szivárványszínű kis szőkőkút nyomban elkezdi
-munkáját, amint az ő finom kis alakja és piroskás kalapja feltűnik a
-rondó felől. A torkon oly színes hangok szállnak fel, mint a
-szappanbuborékok. A kéz ujjainak a tapintása túlfinomul, mint a vakoké,
-egész életet mond el a kézfogás és vállának gyengéd érintése mellünkhöz,
-felejthetetlenné teszi a napot. Így volt? Talán még szebb is volt ennél,
-amikor a trónörökös vadász-szobra mellett visszafojtott lélekzettel
-vártalak, ó, titkos szerelem.
-
-*
-
-Most újra megyek a ligeten át, mert azt hiszem, hogy gazdagabb lettem
-esztendőkben, őszhajakban és tapasztalatokban; aki az utolsó esztendőket
-átélte korunkban, miért félne az már egy hervadó ligettől, ahol a sárga
-nyárfalevelek kísértetiesen húzzák a deresfejű, őszi ördög nótáját?…
-Lásd, hogy megvénültél, te bolond! – sóhajt egy hosszút a felszél a fák
-koronái között. – Nem baj, nem baj, – kopogok a sétapálcámmal a hideg
-ösvényen, – majd egyszer még találkozom vele, talán már ő is öregebb
-lett… A padok, mint kis emlékezetes útonállók kapaszkodnak a térdembe.
-Te, hetyke ifjú, – kiáltják rám a régiek, a rövidlátóvá lett padok. Bús
-bácsika! – szólítanak meg az újak, akik nem ismertek azelőtt. A nagy fák
-némán köszöntenek, mint ismerősök egy halottas háznál. Egyik-másik
-atyámfia, hallgató öreg fa látott erre kalandos dolgokat. Most mindegyik
-azt mondja: itt van az ősz, uracska. Egy utfordulónál, ahol egyszer
-szembejöttünk és megjelöltük a helyet, négy féllábú katona bukkan fel,
-párosával, kopottas egyenruhában mérik végig az őszi ligetet, mintha azt
-akarnák tudni, hogy mankóval hány lépés idáig az út… Mintha ez
-esztendőkben a kalendárium-csinálók a szüretes kádban taposó, combig
-felgyűrt szoknyás, kövér menyecske helyett: csupa öreg A betűket,
-egylábú, mankós katonákat rajzoltak volna a kis fametszetre, amely az
-októbert jelképezi.
-
-
-
-
-EMLÉK-KÖNYVBE.
-
-Valamikor sokat elmulattattak a halottak, akikhez műveimet írtam.
-
-Amint a nagyon tisztelt és irigyelt költők a hold leányaihoz, éjszemű
-szenyórához intézik verseiket, olyanformán küldtem én kigondolásaimat
-falusi temetőkben összekulcsolt kézzel fekvő régi daliákhoz, női
-rokonokhoz, akik az atyafiság és jószív nevében fiatalkori
-esdekléseimnek engedtek. Mindig volt egy finomkodó, porcellánnadrágos
-Samuel úr vagy épen: Maximillián valahol az emlékezésembe, akinek a
-régies és szentimentális történeteket előadtam, amilyenek akkoriban
-eszembe jutottak. A köszvényes gavallér megelégedetten bólintott a
-túlvilágról vagy a ravatalról, ahol utoljára láttam őt feküdni papucsban
-és szalonkabátban. (Vajjon igaz volt-e az ábrándos Bikics aggodalma, aki
-mindig elfehéredő ajakkal tette le a fuvolát, amikor eszébe jutott, hogy
-tetszhalottként temetik el; napokig borusan üldögélt a kályha mellett és
-a szemét nem vette le a völgyi temetőről. Vajjon hány ember, hány barát
-vagy rokon ébredt fel ott a föld alatt és a mende-monda szerint megette
-kezét?)
-
-Ilyenformán irogattam egy Julia nevű nőhöz, akit egyszer öltözködni
-láttam gyermekkoromban, aztán többé soha; mikor a falun ismét
-tudakozódtam utána, jelentették, az úrnő meghalt. De az én számomra
-tovább élt fehér válla és térde, fekete haja és szeme, amely olyan volt,
-mint Zrinyi Ilonáé Barabás festményén. E bizonyos Juliához határtalan
-forró vágyakat küldtem, mindazt tudomására adtam, amit fiatal éveimben
-az egész női nem iránt éreztem. Kezébe veszi könyvemet a lugasban és
-elmereng, gondoltam még sokáig. Hőseim ezidőtájt az ablakon és kéményen
-át közlekedtek, hadd derüljön mosoly a szomorkás ajakra.
-
-Írtam a télhez, őszhöz, lobbanó nyárhoz, mint azok a mostani
-fiatalemberek, akik egyetlen verssort sem írnak le, hogy valakinek
-ajánlanák. Laurájához Petrarca nem ragaszkodott jobban, mint fiatal
-írókoromban egy lelketlen, kocsikenőcs-szagú, elszánt, barázdás homlokú
-kvártélyos-asszonyhoz, akinél szobácskát béreltem és reménytelenül
-vártam, hogy egyszer megdícséri elbeszéléseimet, amelyeket asztalára
-csempésztem. (Hosszú idő multán kiderült, hogy az elbeszélések írójának
-nevét feleslegesnek vélte elolvasni és megjegyezni.)
-
-Színésznők, feketék és szőkék, városiak és falusiak, búcsújárók és
-istentelenek, érettek és hűvösek, mint a téli alma a padláson, fiatalok,
-mint az első bűn a paradicsomban, csalékonyak és megcsalottak, az
-igazmondás és a kábító hazugság hívei, pórnők, oly egészségesek, mint a
-régi metszeteken, izraelita és római katolikus úrhölgyek, akik különböző
-babonákat míveltek az imakönyvekkel… hozzájuk is írtam dalaim, amíg azt
-hittem, hogy valaki bizonyosan elolvassa majd könyvemet és
-nagyjelentőségű leend gondolata olvasás alatt. Egy tucatszor szánkázott
-a behavazott országúton a kalendáriumbeli emberke (amint a rajzoló
-elgondolta januáriust), amíg észrevettem, hogy a nők többnyire
-szimulálják az olvasást, a nyomtatvány közül a divatlap érdekli őket
-leginkább és legfinomabb, legjobbszagú célzásokat sem becsülik meg
-annyira a költői beszélyben, hogy miatta és emlékezetünkre egy szalagot
-kössenek fel a kontyukra. Máskor ily napon, mint a mai (évfordulón),
-mindenféle babonákkal voltam telve. Ügyeltem, hogy az első szavam egy
-női név legyen. A mosdóvizembe bűvös szert öntöttem, amely megvéd a
-rossz szemektől. A kezemmel megtapintottam a régi himzést és csupa
-magábaszállott áhítat volt az októberi nap reggele. Apák és anyák ködös
-alakja surolja odakint a küszöböt, a nyiregyházi ősz ligetének és
-kertjének hervadt virágporát hozta szárnyain a dongó, amely az ablakon
-brugózik, elhalt testvérkék fehérszoknyás alakjai mutatkoztak, mint az
-üvegszekrényben a furcsa emléktárgyak, kék kövek, kínai istenek, ebédnél
-disznótor-zamata volt a hideg bornak, valahol már huzogatja is kemény,
-fekete bajuszát Kiss Dániel, aki majd pohárköszöntőjét mondja és
-bajuszából emléket hágy… Bánatos, hosszú léptekkel közeleg egy drága
-úrnő a nyirfasorban és a virágbokrétát háta mögé rejti. Félve nézem a
-hunyorgó délutáni napot; várj még nap, te lusta szolgalegény,
-takarítsunk be mindent a mezőkről, ami vetésünk nyomán termett, vigyük
-haza a reménnyé válott reménytelenségeke és a nehéz kalászokat; az élet
-cifra kavicsait, hazugságait, mézeskalács-szíveit is rakjuk fel a
-kocsira, mielőtt végleg bealkonyodik. El ne felejtsük a drága
-monogrammos zsebkendőket, inget és hajszálat. Ne hiányozzon egyetlen kis
-hangjegy sem a nótából, amelyet egész életünkön át mormogtunk magunkban.
-A lepréselt falevelek, elhervadt virágok, víg esztendők és bús napok,
-torok és kétségbeesett séták, nászok és egyhangú panaszok, lopott
-könnyek és féltett csókok, tünődött lábnyomok és heggedt sebek,
-borzalmas éji órák és szentanyám áldása, Jeromos nagybátyám faragott
-sétapálcája és az «ő» arcképe: amit az életből ajándékba kaptunk, minden
-továbbra is velünk maradjon. Ezért várj még te mámoros öreg ember, piros
-őszi nap ott a látóhatáron. Még egy csókot a kedvesünktől, még egy
-virágot a lakomásasztalról, még egy kézszorítást a hű baráttól!…
-
-Ilyen volt régen ez emlékezetes őszi nap.
-
-*
-
-Ma reggel ezt a nevet mondtam először:
-
-– Janek!
-
-Mily favágósan, kopogósan és lelketlenül hangzik e név, nem is tudják
-azok, akik teli torokból ordítják a versenytéren.
-
-Ahelyett, hogy azt mondtam volna: Ilonka vagy Viola, azt beszélte álmos
-nyelvem: Janek. Bizonyosan valami haszontalanságot álmodtam az elmult
-őszi lóversenyekről. Elég szomorú dolog, hogy már csak ilyesmivel
-álmodik az egykori költő.
-
-Aztán lehajtottam a fejem és arra gondoltam, akire kellett volna
-gondolnom ily ritka napon. A nőre, vagy mondjuk, a hölgyre, akinek
-szeme, mint bolygó csillag vezérli a lépteket. Hisz a legtöbb férfiú,
-amíg katonaköteles, nem tagad meg önmagától egy kis gyengédséget, egy
-hizelkedő kéz módjára simogató női vonatkozást, egy színes lepke módjára
-repkedő asszonynevet. Csak nézzétek meg a bivalybőrcsizmás vitézeket,
-valamint a bársonykabátos pesti uzsorásokat, mindegyik gondol valakire,
-amikor eljön az ideje, hogy lehunyja a szemét. Nincsen olyan
-embervakarcs, aki nem hinne, bizakodna, óhajtozva reménykedne egy nő
-megváltásában. És te, francia mezők nedvének és ó-magyar boroknak hive,
-szenvedélyek rabszolgája és a köd gyermeke: valóban elpártoltál volna
-Ilonkától és a többi Lonkától? «Janek»-ot emlegeted, mikor a reggeli
-fohászkodásnak ideje ködösen kongatja az órát a városligeti fasor
-tornyában? Bilincs van a szíven és vasbékó a bokán, amely a magány
-tömlöcének falához láncol, mint a régi vármegyeház börtönvirágát? A
-felleg mindig csak síró esőt és panaszkodó szelet hoz feléd a messzi égi
-tájakról? A holdsugár reménytelenül sétál ablakod alatt és sohasem
-kívánkozol a helyre, ahol kis gyertya fénye mellett az élet apró örömeit
-ugráltatják, mint a gummibabát a gyermekek? Az éjféli óraütés nem hozza
-emlékezetedbe, hogy szerelmes emberek szenvednek a falon túl és boldog
-öngyilkosságra készülődnek? A hajnali víz nem juttat eszedbe nőket, akik
-tükrök előtt ülnek és hosszú hajukat fésülgetik? A kalapodon koppanó
-falevél vajjon nem azért hullott reád, hogy visszaidézzed a régi
-őszöket, a hazug nőket és csodálatos sétákat?
-
-«Janek», mondom konokul és örülök, hogy odakünn hideg őszi eső nedvesíti
-a háztetőt.
-
-*
-
-Nőknek, öreguraknak, papoknak és gazdag kártyásoknak miután elegendőt
-írtam az elmult években, vajjon kihez intézem mostanában műveimet?
-
-
-
-
-NAGYBOTOS KÜLÖNÖS ÖTLETE.
-
-Az asszonyok nevét, akik ezidőtájt szerették Nagybotos Violát, régi
-ismerősünket papirosszeletre írta, amelynek hátulsó lapján egy belvárosi
-órás kínálta toronyóráit, előlről pedig Izidor, az Almafa főpincére
-szokta ellenőrizhetetlen számjegyeit vetni. Nyár volt akkor és Nagybotos
-egyetlen barát és támaszték nélkül csavargott az idegen városban, régi
-szokása szerint ismét csak nőismeretségeket kötött, mindig csak nőkkel
-beszélt, szerelemről, ruháról, színházról, néha a politikáról, de
-leginkább mégis a szerelemről, amely a divaton kívül az asszonyokat
-érdekli. «Szegény nők», – gondolta néha magában, ha szabad órája volt és
-a sötét Almafában meghúzódott lámpagyujtás előtt: ilyenkor is várta
-valahol, valamerre egy nő, de miután a randevu nem volt pozitiv
-megállapítva, Nagybotos Viola bátorságot vett, hogy egyéb szenvedélyének
-hódoljon, az ivásnak és a dohányzásnak. «Legalább senki sem nevet ki a
-hátam mögött, ha kihúztam innen a lábam», – mondta a bolthajtásos
-falaknak. Izidortól, akivel néha szóbaállott, az üzletről tudakozódott
-és egy esernyő-szemű öregúrról, aki korán délután beült a sörházba,
-ujságját összehajtogatta, sörét fenékig kiitta, penecilussal csengetett,
-amelyet a mellényzsebéből vett elő, a régi képet bámulta a falon.
-
-– Vajjon meg szokott halni az ilyen öreg törzsvendég? – kérdezte
-Nagybotos.
-
-– Soha – felelt meggyőződéssel Izidor.
-
-De vajjon miért is halt volna meg az ártatlan öreg, aki láthatólag
-élvezte a sör és pörkölt szagát, a sarokasztal mellett egy homályos
-ablak árnyékát őrizte és a fogason a kalapja hosszú tartózkodásra
-helyezkedett el.
-
-– Vajjon elmenne az öreg a Gellért-hegyre, ha egy nő hívná? – gondolta
-magában Nagybotos az Almafában, ahol teljes biztonságban érezte magát
-valamennyi nőismeretségétől, mert e helyet gondosan eltitkolta. Itt
-merészelt néha tréfásan gondolni a nőkre, voltak percei az
-italfogyasztásnál, hogy nem vette komolyan a nőket, a szerelmeket, a
-furcsa tragédiákat, szenvedélyeket, könnyeket… Holott azelőtt mindig
-együtt sírt elhagyott szeretőivel.
-
-Akkoriban tizenegy hölgyismerőse volt Nagybotos Violának a városban,
-tizenegy nő, akik nem ismerték egymást és látszólag mindegyik elhitte,
-hogy Viola halálosan szerelmes. Ennyi szeretője még sohasem volt
-egyszerre, tavaly csak hat volt, mégis szökni kellett a városból, mert
-végül összezavarta a hazugságokat, igéreteket, keresztneveket, álmában
-kibeszélte őket, a zsebei tele voltak mindenféle babonás tárgyakkal,
-amelyekkel a nők megajándékozták, koszorúba font hajak, pénzdarabok,
-fátyolok, keztyűk, falevelek… Végül kiürítette zsebeit éjjel a
-Dunaparton egy halk éjszakán és elkullogott a városból.
-
-Tizenegy asszony meg leány!… Amint nevüket egymás mellé írta, szinte
-megrettent. Hol és merre szedte össze őket? Néha azt hitte, hogy mind
-egyformák, máskor ismét megállapította, hogy mindegyiknek van valamely
-különös szeszélye, bolondsága, hiúsága vagy rögeszméje, amelynek
-felhasználására annak idején a közelükbe férkőzött Nagybotos. Amint az
-Almafánál visszagondolt hódításaira, úgy érezte, hogy nem is hódított,
-könnyen, gyorsan, szinte sablonos hazugságok árán engedtek hölgyei a
-rohamnak. A bókok, a virágok, a titkos kézszorítások, lengő szavak,
-érzelmes pillantások megtették a magukét. Csak a legderekabb közöttük,
-egy szelid, jószívű és tapasztalatlan, szőkés hajú és megadó, bánatos
-szemű mondta némi félelemmel: «maga úgy bánik velem, mint egy tapasztalt
-nőcsábító, pedig én erre nem szolgáltattam okot».
-
-Ezt a szőkés és szépruhájú hölgy mondta, mintha egy régi emlékkönyvből
-olvasná a sorokat. Nagybotos gyorsan a hölgy finom cipőjére, divatos
-kalapjára, fehérneműjére terelte a beszédet, kíváncsiságot színlelt
-vidéken készült menyasszonyi kelengyék iránt, amelynek vászna a
-nagymamák szekrényében pihent, csodálkozott monogrammokon és nem
-értette, hogy lehet a cipőszalagot úgy megkötni, hogy az soha fel ne
-bomoljon.
-
-(«Szegényke», – gondolta magában Nagybotos, – «vajjon jól alszik-e
-éjszaka?»)
-
-A feketéknek divatszínt ajánlott, a kezüket az ajkához emelte, majd
-homlokához érintette, mintha mindig áldásukat várná. Nevetett a
-nevetőkkel és szomorkodott a szomorúakkal. Azt tapasztalta, hogy az
-ellentmondás a nők köréből ügyetlenség, helyeselni, sőt magasztalni és
-dícsérni kell összes bolondságaikat, gyakran hangoztatni, hogy kilencven
-percent jó az asszonyok között, majdnem angyal, szívnemesség, honleányi
-lelkesedés, szegények iránti részvét és a betegek megvígasztalása a nők
-teendője. Nagybotos – pedig ekkor már meglehetős öreg lovag volt –
-szerette magát életre-halálra rásózni a nőkre. Körülbelül nyolcvan nő
-élt Magyarországon, akiknek kezébe helyezte sorsát. «Maholnap dolgozni
-fognak értem a nők, ha már nagyon öreg leszek», – gondolta magában,
-mikor a legkülönbözőbb családoknál ebédelt, vacsorált, pulykát evett és
-már majdnem elfogadta egy hölgy ajánlatát, hogy lépjen házasságra…
-Szerették a nők, ha Nagybotos összeírta adósságait, jövedelmeit, várható
-örökségeit és komoly, ünnepélyes arccal összehajtották az iratot, hogy
-ők majd rendet teremtenek a zürzavarban. Zsebkendőit sohasem engedte
-parfümözni, hisz délután és este másfelé volt dolga és bizonyos, hogy a
-nők nyomban megismerik az idegen, ellenséges illatot. Valamint a nyakon
-ejtett csókoknak sem volt barátja és az előszobák tükörében mindig
-megnézte, hogy nem maradt-e női hajszál a kabátján. A leveleket,
-amelyeket nők írtak, nyomban elégette és a hamvakat a szélbe szórta. A
-komoly nők előtt mindig arra hivatkozott, hogy egész nap dolgozik,
-tudományosan búvárkodik, élete nagy munkáján; töri a fejét; a beteges,
-elvénülő asszonyoknak azt mondta, hogy reggeltől estig sportot űz, a
-kelő napsugárral lovagol a ligetben, délelőttjét a tenniszpályán tölti,
-majd úszik és csónakázik, hogy estére a vívóteremben találkozzék a klub
-tagjaival; az okos és vígkedélyű nőknek őszintén bevallotta, hogy
-naphosszat henyél, éjjel kóborol, mint a kandúrok a háztetőn, dohányzik,
-játszik, iszik, elveszett ember, az adósok börtönében fog meghalni; míg
-a hiszékeny, kedves, tiszta szívű nők részére végrendeletet írt,
-mindennap hagyományozott nekik valamit, visszavett, újra adott, nagy
-pecséteket ütött a végrendeletre és kérte, hogy sírját ne hagyják
-gondozatlanul… Legtöbb baja természetesen azokkal a nőkkel volt, akik
-megkövetelték, hogy a szoknyájukon üljön, verseket mondjon, könyveket
-felolvasson, gyomrára vigyázzon, paprikát ne egyen, keveset igyon és
-«hányadik a szivar?» – kérdezték, midőn a legelsőre rágyujtott. Viszont
-e nőkkel eszkomptori ügyességgel hitette el, hogy rumot még életében nem
-ivott, tejet és kávét szokott vacsorázni, éjfél előtt lefekszik és
-hajnalban Plutarchust olvassa. «Ó, bár végleg rendes ember lehetnék!» –
-sóhajtotta, midőn éjjelenként ki- és bemászkált ablakokon, a
-szobaleánynak és úrnőjének egy napon esküdött hűséget, drótkerítéseken
-ugrott át és legfőbb gondja volt, hogy a mérges házőrző ebekkel
-barátságot tartson fenn. «Ó, bár nem volna már egyéb tennivalóm, mint a
-kemence tüzét nézni», – mondta álmodozva és egy cirkusz-művésznő részére
-elhordta a házból az asszonyok finom harisnyáit.
-
-Tizenegy asszony és leány féltékeny szeme elől jó volt megbujni
-alkonyattal az Almafánál, habár Marianka három lépésről megérezte a
-korcsmaszagot, Pauline undorodott a dohányszagú bajusztól és Ilona a
-kezén, a körmén észrevette, hogy kockázott vagy kártyázott.
-
-«Elkergetnek a városból» – gondolta magában, midőn ismeretlen nők
-karjába kapaszkodott, mert Jozefának olyan éles szaglása volt, hogy
-megérezte az idegen szoknyák szagát, Fancsett a szeméből kiolvasta, hogy
-beszélt-e nőkkel, míg Margaretta gúnyosan dugta el a kezét előle. «Pfuj,
-már megint kit csókolt meg?»
-
-«Megmérgeznek előbb-utóbb» – gondolta ismét, midőn különböző,
-ideig-óráig tartó szerelmi ügyeit lebonyolította és ezalatt négy-öt
-helyen várták egyszerre a városban. Adélnek olyan ujjai voltak, mint az
-acél s többször megigérte, hogy megfojtja Nagybotost, ha megcsalja.
-Egyszer már a torkára szorította a kezét és Nagybotos csaknem elájult.
-Róza állandóan töltött pisztolyt tartott a fehérneműs szekrényében. És
-«kis Ilonka» oly hidegvérrel elvágja vala a nyakát, mint egy csirkéét,
-ha álmában idegen asszonynevet mond.
-
-«Elátkoznak, megbabonáznak, ellenem imádkoznak és felbőszítik ellenem a
-férfiakat, véresre veretnek és börtönbe záratnak» – gondolta, mikor
-estve az utcán valamely csinos nő után futott s csak attól rettegett,
-hogy egyik szeretője rejtőzik a fátyol alatt, mint Boris, aki gyakran
-öltözött férfiruhába, hogy Nagybotost kikémlelje, vagy Agátha, aki estve
-velencei, rojtos kendőt borított a fejére s arra vette útját, amerre
-Nagybotosnak jönni kell. Ilona idegen nők nevében irogatott szerelmes
-leveleket, randevukat esedezett telefon és küldönc útján, szerelmi
-bájitalt küldött vidékről és míg Nagybotos mélyen elaludt, a nevét a
-mellére tetoválta. Ugyancsak vigyázni kellett, hogy Nagybotos elkerülje
-a csapdákat.
-
-Tizenegy vagy tizenkét asszony volt, akire Nagybotos félénk és szent
-szerelemmel gondolt. Már nem is tudta teljes bizonyossággal. Csak a
-kötelességeit ismerte már s a leggyöngédebb nőnek is úgy
-engedelmeskedett, mint a férfias, energikus hölgyeknek. Jobbra-balra
-rendelték a városba, utazásaikra elkísértették magukat, a templom előtt
-várakoztatták és a cukrászdákban leültették, hogy estig várjon;
-nőorvosok előszobáiban, divattermekben és a korzón, a fürdőhely
-platánjai alatt, a szemközti ház kapualjában, éjjel, kis állomásokon,
-dunai hajókon, a Norma-fánál és a budai kioszkban várt Nagybotos, mindig
-várt asszonyra, leányra, estve megismerte a lépéseik hangját, a sötétben
-a hangjukat és a szélben lengő kalaptollukat.
-
-Várt.
-
-Hónapok, csaknem esztendők multak el. A tizenegy nő hűségesen kitartott
-Nagybotos mellett.
-
-– Vajjon, ha meghalnék? – kérdezte egyszer magában, vagy az öreg
-törzsvendégtől az Almafánál.
-
-S az ötlet örömére többet ivott a szokásosnál, éjjel búcsúleveleket írt,
-tizenegyet, egyformát, szomorút, megbánót, természetesen, mindegyiket
-biztosította, hogy érte hal meg és hajnalban eldobta kalapját a
-lánchídon.
-
-*
-
-Ezután két napig nem mutatkozott Nagybotos Viola az utcán. Elbujt,
-elzárkózott. Harmadnapra megunta a magányt és felkereste a
-legderekasabbat, legjobbat nőismerősei közül, aranyszívű Klárit.
-
-– Bocsáss meg, tréfáltam, nem haltam meg.
-
-Aranyszívű Klári kisírt szemmel, de nyugodtan mérte végig Nagybotost:
-
-– Sajnálom, már késő, már megsirattalak, elbúcsúztam tőled,
-elfelejtettelek.
-
-Nagybotos megcsóválta a fejét:
-
-– Hisz élek.
-
-– Nekem meghaltál. Kedves, drága halottam vagy. Engedd, hogy halálod
-évfordulóján érted imádkozzam, fekete ruhát öltsek és kicsit sirdogáljak
-a kanapé sarkában. Ne fosszál meg ettől a fájdalmas örömtől.
-
-A halottaiból visszatért Nagybotos nem tehetett egyebet, mint tovább
-ment.
-
-A «komoly asszonyok» a levegőbe néztek, mikor meglátták.
-
-– Ostobaságot csinált – mondták s elfordultak.
-
-Az indulatosabb hölgyek röviden végeztek. Kinyitották az ajtót:
-
-– Gazember, elszökött?
-
-A víg és bolondos asszonykák hangosan felkacagtak, amikor Nagybotost
-ismét megpillantották.
-
-– Ejnye, talán fele sem igaz annak a sok rágalomnak, amit halála
-alkalmából beszéltek szerte a városban?
-
-Nagybotos keservesen meglakolt, nagy próbára tette a nőket. A visszatért
-halottal senki sem állott többé szóba. Elsiratták, elfelejtették,
-elrakták kedves emlékek közé. Aztán Nagybotos nélkül folyt tovább életük
-a tizenegy asszonyoknak.
-
-– Ne jőjj vissza a másvilágról! – írta fel az ajtófejfára Nagybotos,
-hová a babonás betüket szokta írni.
-
-
-
-
-CSIZMÁS KANDÚR.
-
-Dickens, aki az árva gyermekről először írt égi jelentést; Andersen, aki
-megszólaltatta a mogorva szélkakasokat és hallgatag esőcsatornákat a
-gyermek mulattatására: Az Ezeregyéjszaka és a magyar mese- és mondavilág
-tündér-lepke hátán lovagoló fantáziája, amely ifjú korunk hajnali
-felhőit befestette: nem gondoltak ki olyan mesét, amely most Budapesten
-valósággá lesz, mint egy számjegy. Harminckétezer pár gyermekcipőt
-osztanak ki a városban a szegény gyermekek között. 32 ezer kis bakancs
-indul el viszontagságos útjára, gyermekek lábán, amely eddig mezitelen
-volt. Elmennek a bakancsok a Népjóléti házból és soha többé vissza nem
-jönnek. Pedig az volna csak nagyszerű, ha mához egy évre visszatérnének
-és jelentést tesznek az igazgatónak, hol és merre jártak…
-
-Amikor Twist Olivér Londonba futott a koporsócsinálótól, midőn Andersen
-mese-alakjai, a szélkoronák és papirtáncosnők bolyongtak még a földön és
-Csizmás Kandur elkövette hőstetteit: aligha jutott eszükbe a meseíróknak
-az a pokoli fantázia, hogy van valahol a világon egy város, amelyben
-harminckétezer vagy még több gyermek kékszakállú téli kora reggelen cipő
-nélkül indul iskolába. Mert akkor egyebet sem írtak volna a mesemondók,
-mint a mezitlábas gyermek-hadsereg történetét. Ha Dickens tudta volna –
-pedig majdnem mindent tudott az emberi jaj és kacaj mélyeiből, – nem ír
-vala soha egyebet, mint a mezitlábas liliputiak regényeit. Mi a sorsa,
-élménye és viszontagsága harminckétezer gyermeknek egy sötét, háborúba
-roskadt nagyváros közömbös háztetői alatt, akiket cipő nélkül csípett el
-a hófürtös gubáju December?
-
-Harminckétezren legalább voltak, mert a jótékonyság oly gyanakodó a
-háborús években, mint egy vallató csendőr. Becsületes kis tanítónők, a
-gyermeknyomort pontosan ismerő iskolaigazgatók és kerületi emberek, akik
-nemcsak a szavazókat tartják számon, hanem névszerint is ismerik a
-városrész szegényeit, állították össze a boldogtalan kis mezitlábasok
-névsorát. Három esztendő előtt csak négyezer gyermeket soroztak be a
-hadseregükbe. Ezek azóta akár manipuláns őrmesterek lehettek Budapest
-kis rongyosai között, mert tavaly már huszonnégyezer gyermekről vezettek
-törzslapot az írnokok; míg az idei karácsonyra már a szegénységnek
-harminckétezer kis katonája faszol bakancsot, kötényt, kabátot. Az
-embernek kedve volna megkérdezni, mit csinál hát a Gyermekvédő Liga,
-amelyről ragyogó júniusban annyit hallunk a gyüjtő-napokon?
-
-A katonásan szabott kis bakancsok e héten kelnek útra, hogy ezentúl
-sorsává és mindennapijává váljanak a pesti gyermekeknek. A fényűző
-fővárosi utcákon, hivalkodó nők lábán versre-járó Sperai- és Bence-cipők
-arisztokrata társaságában egy új hang kér magának helyet a lábak
-kopogásában. A «népjóléti-bakancs» a jövevény, amelynek a gyermekek
-mindennapi beszédében már meg volt a neve. Tavaly Csizmás Kandurnak
-nevezték az iskolában azokat a fiúkat, akik a jól szegelt városi
-cipőkben kopogtak a kocka-köveken. Csizmás Kandur volt a cipőnek a neve.
-
-Nos. Csizmás Kandur ismét elindul karácsony hetében (miután az elmult
-időkben meséivel mulattatta a gyermekeket), hogy a háború-verte,
-felejthetetlenül leromlott Budapest gyermekeit megörvendeztesse.
-
-A temetők ama udvaraiban, ahol a gyermeksírokat ássák, egy darab időre
-megpihenhet kapáján a sírásó. (1917. _Karácsony_.)
-
-
-
-
-DUNA VENDÉGEI.
-
-Virágvasárnaptól kezdve mindig állnak szakértők a Lánchídon, a középső
-bástyánál, akik a Duna folyását ellenőrzik. Vagy különben mi egyéb
-tennivalójuk volna azoknak a nőknek és férfiaknak, akik a híd közepén
-váratlanul megállnak, abbanhagyják az utat Pest és Buda, vagy az élet
-felé és fertályóráig mozdulatlanul nézik a nagy vizet? Nem egyéb ez,
-mint ellenőrzése a folyamnak. Nem fordított-e irányt vagy egyéb
-szélhámosságra nem vetemedett? De az is meglehet, hogy némelyik ember
-minden esztendőben másnak, újnak látja a Dunát. Egyszer tán utálatos,
-dermesztő a sárga tavaszi folyó. De már egy esztendő mulva selyemágynak
-is láthatni a Dunát, amelybe belefeküdni a legnagyobb boldogság.
-Bizonyosan a hullámok változtak meg. Ezek a hullámok a boldogság
-erdejéből jönnek, hol télen hó alakjában szolgáltak tánchelyül a hold
-tündéreinek.
-
-A lánchídon ácsorgott egyszer Cukkermandel kisasszony. Az öreg
-Cukkermandel leánya, akinek apja kirabolta Pesten először a
-keresztényeket, azután a zsidókat. Harminc palotát vett, de szállodában
-lakott, mert attól félt, hogy otthonában meggyilkolják. Cukkermandel
-kisasszony már ennélfogva is úgy unatkozott, mint azok az embeker, akik
-mindig a vonatot várják, de soha sem utaznak el.
-
-Ekkor épen egy vizihullát kergettek a Dunán. Mária Valéria ilyent még
-soha sem látott.
-
-Egy nyitott szájú, veres ruhás csecsemő volt az üldözött, aki duzzadt
-pólyáiban úgy úszott, mint egy dinnye a folyó sodrában.
-
-Voltak olyanok, akik az utast már a Margit-hídnál észrevették. Ezek a
-dologtalan emberek a part mentén követték a csecsemőt, mintha lelkük
-üdvössége függne tőle. A hídon lassítottak az omnibusz-kocsisok, a
-járókelők kihajoltak a híd korlátján, egy kopottas kabátú,
-másvilág-szürke arcú fiatal nő váratlanul felsikoltott… Talán egyszer ő
-is, egy régi, szélvészes éjszakán elindított egy kis pasasért, gyöngéden
-fektetve a habokra… Ezüstfejű öregúr a társadalmat szidta, vénasszony
-rongyaiban sápítozott, szabadságos katona kihajolt a fedezékből a kis
-muszka után. Divat úr felsóhajtott… «A nők»… mondta és rókaképű emberek
-megálltak útjukban a vasút-miniszterium felé, amíg a csecsemő
-méltóságteljesen, mint egy kis hajó elúszott a híd alatt. A nap sütött,
-mert husvét volt Pesten. A tornyokban harangoztak. Mintha a kis utazó
-tiszteletére szólaltak volna meg a budai tornyokban függő,
-rácasszonyhangú harangok. Pestről átmorog az István-kupola nagyharangja,
-mint a polgármester, aki a kis husvéti királyt fogadja üdvözlő
-beszéddel. Fiuk és lányok megálltak a budai parton, mintha elfelejtették
-volna további mondókáikat, amelyekre a tavaszi nap tanította őket. A kis
-koldus-fajzat veres rongyaiban a Duna vízében megragadott minden
-érdeklődést.
-
-– Hátha még menyasszony-ruhában úszna valaki a Dunában, – gondolta
-Cukkermandel Mária Valéria.
-
-Minden szem a köpönyeges rendőrre meredt, mint egykor Toldi Miklósra,
-aki egy csónak orrában állott és hosszúnyelű csákánynyal igyekezett
-elfogni a csecsemőt. A dunai rendőr ügyes ilyen fogásban, mert erre
-tanítják. De a kis utas, még ügyesebb volt, mert bizonyosan nagyon
-imádkozott valaki, hogy a hivatlan idegen háborítlanul érjen el a
-Fekete-tengerig. Midőn harmadszor is utána nyúlt a rendőr a csákánynyal,
-a veres pasasér megunta a játékot s lemerült a Dunába. A partról, a
-hídról, a harangokból, a felhőkből már csak a néma nagy vizet nézték a
-szemek.
-
-– Így fogok meghalni holnap, – gondolta Mária Valéria kisasszony.
-
-S egy napig – szép halála felett gondolkozván – nem unatkozott.
-
-És ha egyszer mégis öngyilkos lenne egy dúsgazdag, finom kisasszony a
-városban, jussanak eszünkbe a kis vizihullák, akik ismeretlenül,
-megszabadulva úsznak el Pest alatt. Talán ők hivogatják maguk után az
-öngyilkos nőket.
-
-
-
-
-A BÉCSI KALAP.
-
-Az emlékezet.
-
-Éjszaka jön, mikor úgy csörög a szél, mint a lószerszám másvilági
-paripákon; a fatáblák mögött haldokolva távolodik a hold a felhők
-köpönyegei mögé; orgyilkosok, kormosképű rablók, kést szorongató
-vándorlegények óvakodó lépésétől reccsen meg a grádics, hogy a tolvaj
-ijedten megáll; a gyertya fekete kanócában ifjúkori szemeket látni,
-amelyeknek tulajdonosait egykor megaláztunk, megbántottunk; a görcsös
-kezek alig tudják távoltartani a nyakra kívánkozó hurkot… Ő ott áll az
-ágy lábánál és fekete köpönyegében mozdulatlanul néz ránk, mint egy
-Dante-fő. Közönségesen: álmatlanságnak hívják.
-
-*
-
-Álmatlan éjszakákon utazom.
-
-Valamelyik éjszakán Bécsbe mentem, mint régi atyámfia, aki követ volt és
-Felső-Magyarországról a diétára utazott, Pozsonyba, egy kőhajtásnyira
-Bécstől. Ha az öreg élne, most tán delegátus lenne, újra utazhatna a
-kocsiján a szakácsával, a pincemesterével, a kenőasszonyával, a
-muzsikusával. És gúnyosan bólongatna a töltésen vágtató vonatnak, ahol
-éhes, fáradt emberek egymás fején ülnek. Milyen jó lett volna fogadalmat
-tenni, hogy életünkben sohasem ülünk vonatra, mint a régi emberek!
-Manapság arra szokás megesküdni, hogy a repülőgépre nem szállunk fel.
-
-Ez a fentebb említett rokonom két dologról volt nevezetes. Meghallotta
-bármily messziről is a kincsásók munkáját. Megmondta az ágyában fekve,
-hol ásnak a határban rejtett kincs után az unatkozó parasztok.
-Ugyanezért egy télen kiásták a saját kamaráját. Másik nevezetessége
-volt: az utazás. (Végül is holtan hozták haza a lovai a gyékényes
-kocsin; a hold világított és hazáig egyenesen, holtan ült.) Ismert
-minden csárdát és korcsmárosnét a bécsi úton. Tisztában volt vele, hol
-kapni a legjobb pörköltet, hányas termés fekszik a pincében, kinek a
-leánya a korcsmárosné, mi a háziszolga neve. Még Bécsben is kiösmerte
-magát. Tudta, mikor csapolnak a kulmbachi serházban, a Burg tövében,
-amely csapolásból a császárnak is visznek egy korsóval, mellé
-einspennert. Eligazodott a Rothenthurm-gassze körüli borpincékben.
-Lakáscímek voltak a fejében, ahol barátságos nők fogadták az idegent. A
-főhercegnőknek köszönt az utcán, azok visszabólintottak. A bécsi magyar
-iparosok dalárdájában a basszust fújta, ha épen dalestély volt. Olcsó
-keztyűket hozott ajándékba. Kezet fogott az udvari múzeum portásával.
-Egy öreg inas egyszer szemethunyt, mialatt az öreges ember próbaképen
-behemperedett Mária Terézia hatalmas ágyába Schönbrunnban. Ha pénze
-elfogyott, volt akitől kölcsönkérjen. Keresztapja volt egy meidlingi
-kertészné gyermekének. A korcsmáiban esztendős távollét után is helyén
-találta a pipáját. Egyszer aztán a császárhoz is meghívták.
-
-Vasárnap volt és udvari kurir ment érte a Fehér Farkasba, a vámhoz.
-Rokonom frakkot húzott, köcsögkalapot tett a fejére és elindult a
-futárral. Útjuk a csatornán vezetett át. Azon a régi hídon, amelynek
-közepén egy nagy Mária-szobor őrködik, éjjel-nappal mécsekkel
-megvilágítva. A hídon hirtelen nagy szél kerekedett, amely leragadta
-rokonom cilinderét. Repült a köcsögkalap, egyenesen a csatornába. A
-fekete víz csendesen meghintázta a kalapot, aztán vinni kezdte.
-
-Rokonom a csatorna partján a kalapja után futott és kiáltozással hívta
-fel az emberek figyelmét szerencsétlenségére. Amíg egy őgyelgő hajós
-nagynehezen megértette, hogy rokonomat a császár várja, amíg csónakot
-oldott, amíg evezni kezdett, a cilinderkalap elmerült a csatornában.
-
-Még ha nem lett volna vasárnap és a boltok nyitva lettek volna, rokonom
-akkor se vehetett volna nyomban új kalapot. Olyan nagy feje volt, hogy
-csináltatni kellett külön a kalapját! Így nem tehetett egyebet, mint
-nyakába vette a várost és hajadonfejjel futott egyik ismerősétől a
-másikhoz kölcsön-kalapért. A verejték patakzott a homlokán. Elképzelte a
-császárt, amint türelmetlenül kinyitja az előszoba ajtaját.
-
-– Ejnye, hol késik az a magyar?
-
-Az ismerősöknek mind kisebb fejük volt, mint rokonomnak. Próbálgatta,
-rángatta a kalapokat. Némelyik csak a fejebúbját fedte, a másik úgy állt
-a fején, mint a cirkuszban a dummer Augusztén. A delet is szaladgálással
-töltötte, pedig jó ebéd várta a Piros Almánál. A korcsmárosnénak
-megigérte, hoz valami emléket neki a császártól. Már csaknem
-összeroskadt a fáradtságtól, amikor benyomult Riedlhez, – a mostani
-nagyapjához, aki szintén kávéfőző volt. Riedlnek akkora feje volt, mint
-rokonomnak, s mint tisztes bécsi polgárhoz illik, kéznél volt a
-köcsögkalap. Délután négyet vert az óra Szent István tornyában. A
-császár már elhagyta a Burgot. Vadászni ment. Sohase jutott többé eszébe
-hivatni a kalapnélküli magyart. Némelyek szerint meg is haragudott,
-ugyanezért rokonom elveszítette népszerűségét Bécsben, ahol
-tengett-lengett, reménykedett. A korcsmárosnék kiadták az útját, a
-keztyűsök elhúzódtak az asztala mellől, végül a policáj is érdeklődni
-kezdett. Rokonom testben, lélekben megtörve utazott haza, ahol azt
-mondták:
-
-– Úgy kell a kutyának. El akarta adni a hazát.
-
-*
-
-Most megint Bécsbe készülődnek a magyar követek. Delegációs ebédet ad
-Szemere, a külügyminiszter, a Magyar Ház gazdája; ámde még se jut
-mindennapra nagykanál; hol esznek akkor a követeink? A bécsi korcsmáknak
-mostanában rossz hírük van. A bécsiek Budapestre járnak jólakni. A híres
-konyhákat hiába keresné rokonom, ha feltámadna. Még a sör is elfogyott,
-pedig az öreg Dreher él.
-
-Tervezték, hogy pesti vendéglőst visznek magukkal, aki majd főz, mialatt
-a követek tanácskoznak. Lehet, hogy így is jó lesz. De mégis csak
-leghelyesebb visszatérni az öregek, a régi utazók példájához, akik
-kényelmesen, tengelyen tették meg az útat, senki se ült az ölükben a
-vonaton Pesttől Pozsonyig, legfeljebb szépleány. Az élelmiszert nem
-egyszer eleven állapotban vitték magukkal. A disznót kocsin, az ökröket
-hajtották hozzáértő emberek. A városvégi fogadóban a magukkal hozott
-szakácsné állott a tűzhelyhez. A saját borukat itták, az otthoni
-lisztből dagasztottak, a maguk tányérján ettek. Az ejtőzés közben
-fogpiszkáló mellől nézegették a sok plundrás osztrákot, aki a városban
-szaladgál.
-
-Az igaz, hogy mostanában országos veszedelmet jelentene az éhes
-osztrákok amúgy is alig fékezhető írigysége, még keményebben
-összeszorítanák öklüket a zsebükben, de a követeink legalább nem
-koplalnának idegenben, midőn hazánk ügyeiben tanácskoznak. Csak hadd
-füstöljön az a magyar kémény Bécsben, ropogjon a láng a hízó alatt, elég
-gazdag még ez az ország, hogy a delegátusait ellássa élelemmel a hideg
-osztrák földön.
-
-Ámbátor szép álom, illetőleg álomtalan éjszaka fátyolképe mindez. Abból
-a huszonegy korona napidíjból, amelytől a delegátus szeme kopog, nem
-lehet valami nagyon nyújtózkodni. Száz év előtt önkéntes honleányok,
-buzgó nagyasszonyok siettek volna a magyar követek segítségére; akkor
-még primitív volt az érzés, mondják korunk gyermekei. Most megnyugszunk,
-hogy már többet is szenvedett a magyar ezeresztendő alatt, mint a
-követek éhségét.
-
-Aztán ha a szél elfújná valamelyiknek a kalapját, – az is csak úgy
-járna, mint régi rokonom, pedig mondom, ő volt az egyetlen magyar, aki
-jól kiismerte magát Bécsben.
-
-(1917.)
-
-
-
-
-KUKLI, VUKLI ÉS TRUFLI.
-
-Életkép 1917-ből.
-
-Ők szomorú nőtestvérek voltak, mint a bánat a szemben. Az egyik a
-Józsefvárosban lakott, a másik a Ferencvárosban, a harmadik Kőbányán.
-Atyjuk egykor a városnál magasállású hivatalnok volt, válogattak a kérők
-között, vénleányok maradtak és abból éltek, hogy szobaurakat tartottak.
-
-Kuklinak mindig volt dugaszban egy vőlegénye. Fürtös diákfiú vagy
-pantallós hadnagy, aki a józsefvárosi kávéházakban billiárdozott. Aztán
-egy másik városrészbe költözött és Kuklinak el kellett felejteni
-bánatát.
-
-Vukli kedvelte a «tisztességes» női lakókat. Hivatalnoklányok,
-diákkisasszonyok, vidékről elmenekült úriasszonykák laktak a
-ferencvárosi Vuklinál régi bútorok között. Esténkint felhúzták a
-zenélőórát, régi divatlapokat nézegettek, szabad volt beszélgetni a
-reménytelen szerelemről, színházról és régmúlt kalandokról. Olykor
-zsúrfixet rendeztek, a cukrásztól süteményt, fagylaltot hoztak, nagyon
-boldogok voltak, arcképekbe voltak szerelmesek. Ha bajuszpedrő szagot
-hozott haza valamelyik lakó, Vukli szomorodott szívvel eltávolította.
-Csak erkölcstelen nők csókolóznak a kapu alatt.
-
-Trufli a kőbányai serházak környékén lakott és szállást adott átutazó
-kereskedőknek. Ő volt a leggazdagabb, legtekintélyesebb. Olykor
-vidékinek látszott már Pesten, elhízott és nem tudott sokáig a városban
-maradni. A vasárnap délutánokat a serházak kertjében töltötte, táncolt a
-kaszinó majálisán és előkelő nő volt, aki szánakozva gondolt szegény
-pesti testvéreire, mert nem hallják Hock János prédikációját a veres
-templomban.
-
-A sors könyvében az látszott megírva, hogy a három vén kisasszony
-szótlan, apró boldogságokkal és csendes boldogtalanságokkal megrakott
-életet folytat itt a lármás és hentergő városban. Mindig meleg
-kályhájuk, jó levesük és álombaringató vánkosuk lesz, kényelmes papucsuk
-és ülőhelyük a templomban. A sors azonban másként intézkedett. Háború
-lett, hiába sopánkodtak a három kisasszonyok, hogy ők ezt nem akarták
-megérni.
-
-Kukli szobaurai, a kedves diákok és ápolt bajuszú hadnagyok legelőször
-repültek el, mint a tűzmadarak a szélben. A posta elhozta a hősi
-halálok, megsebesülések hírét. Tomszkból a hadifogoly levelezett.
-Idegenek menekültek, falusiak telepedtek meg a cigarettafüstös
-hónaposszobákban, mintha egy átutazó szálloda lett volna a józsefvárosi
-lakás. Csaknem hetenkint változtak a lakók, fizettek, követelőztek,
-lármáztak, nem ismerték ki magukat Pesten, mozdonyok füstjét cipelték a
-lakásba, határszéli sarat vertek le a csizmájukról, egész éjszaka
-jajgattak, jöttek-mentek, mind idegenebbek lettek, akiknek csöppet sem
-imponált, hogy Kukli kisasszony édesatyja egykor városi hivatalnok volt.
-Rideg, meghittség nélküli, bizalmatlan, vándor-cigány élet költözött a
-régi csöndes hónapos-szobákba. Vőlegényekről szó sem lehetett a
-jött-mentek között. Az élet elviselhetetlenül idegen lett.
-
-Vukli még jobban megjárta. Mintha egyszerre megbolondultak volna a
-lakói, a «tisztességes nők». Avval kezdődött, hogy kapuzárás után
-kezdtek hazajárni és Vuklit vén boszorkánynak nevezték, aki nem akarja
-tudomásul venni, hogy háború van, más világ van. Hajnalonkint vetődtek
-haza a legrendesebb nők a zenés kávéházakból és nem egyszer
-katona-bakancs állott a fehér ajtó előtt, midőn Vukli felébredt.
-Szemérmes, érzékeny lelkét végtelenül lesújtotta ez a felfordult
-állapot. Egymásután adta ki útjukat régi lakóinak és a hónapos szoba
-céduláján szigorúan hangsúlyozta, hogy csak erkölcsös, magányos nő talál
-nála otthont. Hiába volt minden óvatossága. Egy-két napig még csak
-félrevezettette magát az új lakó hazugságaival. Hadiözvegyek,
-hivatalnok-kisasszonyok fogták meg kilincsét, akik keservesen
-panaszkodtak a magányos nőkre mért szomorú életről. De rövid tartózkodás
-után már megfeledkeztek a szerződésről. Csodálatos, soha sem látott
-ruhákat kezdtek viselni. A hordár a levéllel, a boy a virággal, a
-gavallér elszánt arcával mindennapi látogató lett a legtisztességesebb
-hölgyeknél. Vukli sárgaságba esett és a halált kívánta.
-
-Trufli, a kőbányai, idegbajos lett. Régi, szalonnázgató, csendesen
-számolgató, megelégedett kereskedők szálltak meg régente házában, akik
-csizmaszárban hordták a pénzt, néhány literkével ittak a jó üzletre és
-józanul utaztak tova. A régi kereskedők helyett új figurák jöttek,
-akiket azelőtt soha sem látott Trufli. Bőröndben hozták a tenger bankót,
-amelyet Trufli őrizetére bíztak; ha részegek voltak, ezerkoronással
-gyujtottak szivarra, a városból a legdrágább és legelvetemültebb
-nőszemélyeket cipelték Kőbányára; reggeltől estig veszekedtek; pénzt
-olvastak, hogy Truflinak kidülledt a szeme és a rendőrség minden héten
-elvitt közülük egyet, kettőt, mint a zsiványtanyáról. A titkos rendőrök
-otthonosan telepedtek meg az atyáról maradt karosszékben, míg az
-árdrágítókat várták. A csalók minden csodálkozás nélkül követték a
-fogdmegeket. «Legfeljebb ülök egy-két hónapot!» mondták nyugodtan a
-kereskedők, miután búcsút vettek Truflitól, hogy a bíróság előtt
-megjelenjenek. Azelőtt hurkot vetettek volna inkább a nyakukba.
-
-A három vén kisasszony vasárnap délutánonkint ijedten dugja össze a
-fejét, mint idegen földön a vándormadár. Gyorsan megvénültek, mint az
-óra, amelynek mutatóját előreforgatják. Ruháik oly régiek lettek, mint
-divatképeik. Hajfürteiket szétzilálta a szél. A dalaikra nem emlékezik a
-legvénebb sípládás sem. Vajon mi lesz még a világból?
-
-
-
-
-EGY KIRÁLYNÉ ALBUMÁBA.
-
-A peleskei nótárius már nyergeli a fakót, nemsokára útnak ered a
-koronázó Budára. Nagy pompa készül Magyarországon, talán a legnagyobb,
-amely alkotmányos hazánk történetében előfordulhat, új királyát
-koronázza a nemzet. Sujtásos, vitézkötéses, napkeleti pompát kedvelő
-fajtánk most megmutatja hogy mi a magyar virtus, mint ahogy a háborúban
-is kivágta a rezet Árpád fia. E folytonos és szünet nélküli oroszláni
-birkózásban, amelyben a nemzetnek megfeszülnek izmai immár harmadik
-esztendeje, a fokosnak igazi «fénykorában» és az egetrázó, keserves,
-szívből fakadó káromkodások idején: talán a végzetnek különös kegyelme,
-hogy új királyhoz jut a harcban álló nemzet, koronáznak Budán, a kelő
-nap aranysugaraiban eltünnek egy pillanatra szemeink elől a szél- és
-holdjárta katona-temetők.
-
-Örvendj, magyar, hogy még újra megláthatod a keleten pirosló Napot,
-amely felváltja a nemzet horizontján a megvénült, halálra sápadt Holdat;
-
-a hold immár átveszi uralmát a holtak birodalmában, az örökké lezárt
-ajkú alattvalókon, akik a katonasapkájuk gombján I. F. J. betűit
-viselik;
-
-a másvilági hadgyakorlatokon nyargal el meredt csapatai előtt a holt
-király zöld generális-kalapjában, mint nemrégiben itt a földön tette;
-
-a kapucinus-barátok sírboltjából éjfélkor útrakel és letérdel imára
-kulcsolt kézzel a limanovai huszárok tömegsírjánál;
-
-az ő öreg vállai felett ezentúl már a hold fénylik a bús éjszakában.
-
-Sóhajtsunk és feledjünk, mert hosszú uralkodása alatt megtanulta ezt már
-a nemzet…
-
-Ezalatt Budán a téli napfényben égigzengő rivalgás között szállnak a
-levegőbe a tollas kalpagok.
-
-*
-
-Mindenekelőtt ez a nemzet a Duna és Tisza mentén: leginkább királyt
-koronázni szeretett.
-
-Nézzük a magyarok történelmét a fejérvári királysíroktól Habsburg
-grófjaiig, a kimondhatatlan szenvedések és megpróbáltatások századaiban
-is mindig megnyugszik darab időre a nemzet, midőn új király lép a magyar
-trónusra: remél. Életre kelnek a holt királyok koporsói mögött mindig és
-újra azok a gyönyörű nemzeti jelszavak, amelyek kellő időben
-elkábították és boldogították a szabad sátorlakók maradékait. Egyik
-század mulik a másik után a szellős rónák felett és a folyók és legelők
-országában mindig egyforma hittel és bizalommal ringatják a kisdedek
-bölcsőjét. Az Ázsiából jött ősök, a szarvasok és sasok gyermekei szinte
-bálványimádó hittel bíznak a férfiúban, akinek fejére a koronát
-helyezik. A nemzeti regék mind a csodák világából valók és a nemzet
-továbbra is szereti hinni, hogy a csodákkal atyafiságban van mind a mai
-napig, mi sem változott Emese álma óta, turul-madár, csodaszarvas, Szent
-István koronája vigyáz az országra, mert a legenda sohasem szűnik meg;
-sohasem múlik el az ázsiai nemzet misztikus eredete, a honfoglaló
-vezérek emberfeletti alakja, Attila rokonsága, Sylvester pápa
-koronájának varázslata. A király-koronázásban visszaálmodja önmagát a
-nemzet a legrégibb korokig, mikor még eleven valóság volt a történelmi
-dicsőség, mely ma könyvek holt betűje; mikor a koronázás, mint egy
-nagyszerű és hatalmas nemzeti akarat nyilvánul a királyválasztás után, a
-nemzet hűséget esküdtet fejedelmével. A koronázással a nemzeti
-történelem látogat el a messzi ködből; ismét bebizonyosodik, hogy
-mindaz, amit a nemzet multjából a históriás könyvek beszélnek, valóság
-volt; csakugyan olyan gyönyörű, tündöklő a magyar nemzet ó-élete;
-valóban vitézek, költők, félistenek voltak eleink, akik a királynak is
-parancsoltak, hisz ők választották; tehát minden igaz, amit a
-fehérszakálú lantosok a várudvaron énekeltek, a kontyos fejű vének a
-pásztortűz mellett meséltek, titokzatos jegyzők felírtak és homokbuckák,
-cölöpsírjai napvilágra tártak. Igazak a csodák, a királyok és a multidő
-erdejének jegenyefáin lomhán üldögélő magyar századok. Valóság István
-királyunk és Szent Lászlónk, Mátyásunk és András fejedelmünk, az
-Anjou-arany fénylett és a visegrádi vár boltozatai Lajos dörgő hangját
-visszhangozták. A molyette könyvtárosok nem hazudnak a nemzet nagyszerű
-dicsőségéről és a rákosi szántóvető sóhajtása az itteni szebb életről
-nem költői képzelem.
-
-A király-koronázás megismétlődése mindig megerősíti a nemzetet multjába
-és jövőjébe vetett bizalmában. A magyar korona felmutatása az új király
-homlokán, megnyugtatja a nemzetet hatalmáról, erejéről és büszkeségéről.
-A főúr felvetett fővel gondol történelmi őseire, akik a királyokat
-koronázták, de felemelkedik az árokszélen a legrongyosabb falusi koldus
-is, mert neki, a senki-fiának is köze van ahhoz, hogy Magyarországon új
-királyt koronáznak. A magyarságba vetett bámulatos hitvallás, amely nem
-hagyta el a nemzetet legszomorúbb napjaiban sem, a magyar szent
-koronának a megjelenésével a Bakonyban bujdosó táltosok bálványimádásává
-emelkedik.
-
-Minden koronázásnál újra meg újra fogadalmat teszünk nemzetünk nagysága
-és a magyarság zöld fája mellett,
-
-öreg dalaink megifjodnak, mint az erdőn holdfényben lengő szűzek,
-
-dajkameséink visszatérnek, mint a fehér gólyák tavaszkor a kémények
-fölé,
-
-himnuszaink ismét felzendülnek, mint a tarpataki vízesés döreje a
-visszhangos Kárpátokban,
-
-költészetünk új mesékkel és tündöklő élményekkel gazdagodik, mint mikor
-új aranyfészket találnak a kincsásók bérceinkben,
-
-történelmünk új büszkeségektől lesz ékes, mint a szentföldi hódításokból
-hazatérő király palástján feltünnek a napkeleti ékszerek.
-
-Régi királyaink ereklyéinek felmutatása a koronázótemplomban nemcsak a
-multidők rajongott szellemeit ébreszti fel a kripták mélyeiből, hanem
-mindig új alakokat mutat meg a felhők képeiből jövendőt jóslók előtt, a
-lehullott, kiszolgált csillag helyén új égi kép jelenik meg a pásztorok
-nemzetének égboltozatán és a tágas magyar mezőkön jóesztendőt jósolnak a
-tél babonás jelenségeiből a csöndes gazdaemberek. Karácsony ádventjében
-a hajnali misékre ballagó asszonyok már látják a kisdedet fehér, hosszú
-ingében lefelé szállani a zuzmarás, nádfedelű házak magosságában. Zöld
-gally van a kezében. Így közeleg a jövendő Magyarország felé.
-
-*
-
-A budai koronázás napjainkban is, midőn a búcsúzó esztendőt többé senki
-sem látja annak a hófehér öregembernek, aki elbandukol a mult hóesésébe,
-hanem inkább halálhörgést hallunk a mogorva decemberi országútról,
-bevert fejű, legázolt testvéreink véresen hevernek az útmentén, miután
-vándorlásukban civakodtak, a budai koronázás e piros homlokú
-vándorlegények képei között is csengő-bongó, hattyuprémes szánon közeleg
-a nemzet történelmében. Fiatal nő ül Mária Terézia aranyabroncsú
-szánjában és repkedő fátyolán a reménység kis szentjános lámpásai
-világítanak. Ez asszonyt és királyt csaknem egyformán hódoló nemzet
-gondolatában nem lehet kívánatosabb fogalom, egy ifjú és szeretetreméltó
-királynénál. A férfias ország szívesebben hajtja meg merev térdét egy
-fiatal asszony előtt, mint vén császárok lábánál. Keletről jött eleink
-óta nagy becse van fajtánknál a simogató asszonykéznek, gyengédkedő női
-hangnak és dicsérő királynői szemnek. Az ibolyák hazájából származott új
-királynénak nem lesz nehéz feladat női gyengédséget árasztani a
-trónusról, hisz fiatalabb és így kedvesebb is, mint drága elődje volt,
-aki néhány magyaros varrású szoknyával és lebontott hajával, ajándékba
-adott szavaival úgy megzavarta nagyapáink szívét, hogy a legbölcsebbnek
-tartott Deák Ferencnek szállott csizmaszárba az esze legelőször.
-
-Elhalványuló arccal néz felénk a régi koronázási albumból Andrássy
-Gyula; vidékies frizurája és táncmester-lépése biztosan a királyi pár
-mögött jelentkezik. A bajor-leány mélytűzű, merengő szeme az áldott
-asszonyok lelkébe sarjadzott és a kopasz, kipödrött bajuszú zászlósurak
-egész életükben hajadonfővel állottak volna a budai vár alatt. A
-gödöllői vadászkastély szentimentalizmusa elkisérte őt egész életén.
-(Amint majd Zita királynét elkíséri ifjúsága, barnasága, lengesége,
-borzas haja, ártatlan szeme. Ő a jövendő divatja, asszonyok álma, amint
-a császárszakállas urak együtt multak el a holt királlyal.)
-
-A pesti polgári bál után, hol a Wittelsbachi-leány fehér selyem
-ruhájában megjelent, nem igen volt férfi Magyarországon, aki oda ne adta
-volna a félkarját Erzsébetért. Asszony-tisztelő paripás fajtánk levett
-süveggel várja új királynéját. Hála istennek, ifjú szép asszony került a
-trónusra, akibe lehet újra szerelmesnek lenni, akit lehet majd
-dédelgetni és akitől reméljük, hogy Budát megszereti és asszonyszívvel a
-történelem könyvéből a téli estéken felolvassa az urának és gyermekeinek
-azoknak a Habsburgoknak az emlékezetét, akik mind pórul jártak, mert a
-koronázás után hátat fordítottak nekünk, itt hagytak, mint Szent Pál az
-oláhokat és a nemzet csak sóhajtva, de néha fogcsikorgatva gondolt arra,
-hogy miért is szerencsétlen ő, akinek nincs királya?…
-
-*
-
-Egy puha fehér asszonytenyér simogatását várja a harcbanálló, a hosszú
-hadjáratban megkopott bundájú, fésületlen üstökű és elvadult szakálú
-vitéz Magyarország.
-
-Vajjon megtalálja-e az asszonytenyeret?
-
-(1916.)
-
-
-
-
-ÖT ÉVSZÁZAD.
-
-_Asszonyom_,
-
-engedje meg, hogy hosszú idő elmultával ismét tiszteletét tehesse régi
-hive, ha ugyan jár a póstakocsi arrafelé, hol csendes nyárfák alatt,
-erdei sírkereszt és magát meg nem unó patak környékén egyformán él az
-ábránd és emlékezet, e régen eltávolodott rokonai szívvilágunknak. Ah,
-az elmult hetekben, mikor a fővárosban tárogatósok jártak az utcákon és
-a néptömeg szinte túlvilági lelkesedéssel – mint a poklok mélyéből
-megváltottak lelkei – üvöltött feltámadási himnuszt a bekövetkezett
-háborúért, a kaszinó ablakából fiatal főurak, előre megfontolt szándék
-nélkül, szónokoltak a suszterekhez, ujságárusokhoz, édes magyar
-testvéreikhez, holott elképzelt jövőjükben csupán egyetlen izgalmas és
-áhított és büszkén remélt szónoki cselekedet mutatkozott eddig, midőn
-ezüstözött halántékkal és hosszas tanulmány után egy messzi februárban
-egykor felemelhetik a nemes Széchenyi-serleget az ebédlőasztalnál, midőn
-Berkes udvari zenész tust ránt s a legvénebb és legbüszkébb oligarchák
-is szívesen koccintanak az ünnepi szónokkal.
-
-E napokban, midőn esténként mindnyájan az utcákra szaladtunk, a
-hadüzenet drága ténye, megváltó üdvössége, mint egy régen áhított
-szerelmi óra elkövetkezett, a körúti mámor és tombolás, deliriumos
-kiáltozások és a tömegszuggeszció elmultával egy csendes és visszhangos
-mellékutcába kanyarodva a fáradtan megérkezett éjféli órában, titokban
-felsóhajtottunk: mily jó volna ez önkívületi időket egy csendes, messzi
-faluban tölteni, hol erdőség halkan lélekzik a koszorúformájú halmokon
-és igazi, régi-módi méhes emelkedik a kert végében, hol a legfrissebb
-ujság a _Hölgyfutár_ című napilap régi évfolyama, hol Érmelléki álnév
-alatt egy régen porrá válott szív rajongott rímes sorokban Hollósy
-Cornéliáért. A papot és a tanítót elvitték a sereggel, tehát egyetlen
-nyugtalanító személyiség sem maradt a faluban, a háztartást süket
-gazdasszony vezeti és a pipaszárakat fiatal hölgy tartja rendben, aki
-Hoffmann Th. Amadeust ismeri a modern írók közül. Itt lefeküdni a
-méhesben és hallgatni a mákfejek zörgését, mint egy Jókai-hős és a
-karriol póstakürtje legfeljebb szombatonkint hangzik fel az emelkedésen,
-de akkor sem hoz pesti ujságokat.
-
-Ilyenformán festegettük magunkban az idillikus életet két vagy három hét
-előtt, midőn a háború a bomba riadt riadásával csapott le a főváros
-körútjain és boldogan ölelgettük a katonai mundér viselőit, akik az
-utcán ültek és pipáztak.
-
-Asszonyom, e napokban többször volt eszemben az erdei malom mohos
-zsindelyfedelével, amelyet régi német képes ujságban vagy a valóságban
-láttam, mint illett. A malomgáton Szép Ilonka mossa az ingét és valahol
-románcot énekelnek arról, csupán a szerelemért érdemes élni.
-
-*
-
-Azóta, néhány röpke nap elmultával – példázat arról, hogy változnak a
-belső kis világok, amelyekre örök esküket szoktunk tenni –
-trombitaharsogós és éljenző, lakodalmas menethez hasonló, másvilágiasan
-lelkesítő katonavonatok dörgése, hadbavonuló csapatok ütemes lépése
-morajlik a fülembe, a gondolkodásomba, – őr vagyok, katonaőr szeretnék
-lenni Galiciában, az orosz határszélen!
-
-Mily szégyen itthon maradni, mikor mindenki elmegy, aki férfinek számít
-a városban! Az itthonmaradottak szégyene tán még égetőbb, mint az
-elmentek fájdalma. Az anyák, akik ragyogó arccal, boldog lelkesedéssel
-kísérik fiaikat az állomásra – mily gyönyörű próbáját teszik az
-önfeláldozásnak! A feleségek és kedvesek, akik a kendőt lobogtatják az
-induló vonat után és a sötétruhás nők, akik már tudósítást kaptak, hogy
-akit legjobban szerettek, kötelességteljesítés közben meghalt! Valóban,
-mintha a nőké volna a háború, nem a férfiaké. Az ő hősies önfeláldozásuk
-és életük, amelyet oly könnyedén áldoznak a háború oltárára, mint
-úrnapkor virágaikat, mint egy könnyed csókjukat vagy mosolyukat béke
-napjaiban a silány jótékonysági egyletek szolgálatában, mint egy kedves,
-kérő szavukat az árva gyermekekért vagy alázatos mozdulatukat, amellyel
-a perselyt emelik, midőn különbőző címek alatt gyűjtenek. Most az
-életüket, a boldogságukat, mindenüket adják ily könnyed és nagylelkű
-mozdulattal, midőn vidoran lengetik a kendőt a katonai vonat után. A nők
-szinte nagyobb hősök e napokban, mint a férfiak, akik behunyt szemmel és
-sietve elhagyják a házakat, ahol esténként a tűzhely mellett pipáikat
-szívták és terveiket szövögették.
-
-A sláfrokok és kényelmes papucsok, komótos ágyak és gondosan elkészített
-ebédek ezennel megbuktak a férfi-életben, megbukott a nyávogó szerelem
-és a könyhullajtásos randevu a Zugliget elhagyott sétautain;
-befellegezett az éjjeli zenének, a déli virágcsokornak, az
-emlékkönyvszerű képeslevelezőlapnak, a szerelmi öngyilkosságnak és a
-boldogtalan szerelemnek, amelynek hősei édeskés korunkban szinte
-Biedermayer-székekben eregették könnyeiket csipkés zsebkendőkbe. Mily
-humoros figura lett a férfi, aki egy nő miatt tölti álmatlanul az
-éjszakát, méregpoharat kever és végrendeletet ír! Mintha egyszerre, egy
-nap alatt meghalt volna a langyos korszellem, amely női cipők
-szalagcsokrain, vagy kibodorított frufrukon éldelgett és ábrándozott az
-imakönyvbe préselt virágról! Jelenleg az az igazi férfi, aki magányos
-őrházban, a messzi határszél fenyéres némaságában, a pirosra, zöldre és
-fehérre festett határcölöpnél, elhagyott hídnál, (hol Ukrainából jövő
-szél süvölt), katonai szolgálatát végzi, az elhomályosuló távol síkságon
-ellenséges őrjárat hosszúfarkú lovai kocognak, lappangó kém csúszik a
-vízmosásban, a sötét éjben puskalövések hangzanak és messze-messze
-elbődül az ágyú.
-
-Ah, egykor, midőn én jártam e helyeken, festett arcú lengyel úrnők
-táncoltak a fürdőzenekar hangjainál és lompos, ereszkedett potrohú
-férfiak az élet diadalmasságával ittak francia bort. Bécsi énekesnőt
-hozott a szán karácsony előtt a fergetegben a katonai állomásra és
-kozák-tisztek jöttek át a határon egy pohár italra.
-
-*
-
-Ez a háború szinte megjósolható volt azok előtt, akik néha a történelem
-könyveit is forgatják.
-
-Körülbelül minden ötszázadik esztendőben érkezik a világmindenség
-óramutatója arra a helyre, ahol a jelzés a földi bolygó eseményeit
-aktuálissá teszi.
-
-Mintha egy nagy rulett-gép pördülései, csillagrendszerek, üstökösök
-útjainak szabályossága ismétlődne a matematikus egyenlegben. Az
-úgynevezett számtani szabályoknak megfelelően folynak az események a
-történelem ismert koraiban.
-
-Amiért az elmult évek Halleyről elnevezett üstököse nem ütközött
-bolygónkba, amiért a Vénuszt és Szaturnuszt látjuk égi helyeiken, amiért
-a nap felkel: e pozitiv matematika törvényein át érkezett el hozzánk e
-világrész rengése.
-
-A famózus ötszázadik esztendőben vagyunk – mondják a tudósok.
-
-Keresztény időszámításunkban, Jézus megjelenésének évétől – de még
-előbbről is, akik ezt megpróbálják kiszámítani – ötszáz esztendős az
-arasz, amely e bolygón egyik jelentős eseményt a másiktól elválasztja.
-
-Jézus megjelenését követő ötszáz év mulva, mint ismeretlen természeti
-erőknek ébredése mutatkozik a népvándorlás kora. Honnan jöttek a
-longobárdok, merről a vízigótok, – senki sem tudja. Egyszerre előjöttek
-ismeretlen helyről és a világrészt felborították.
-
-Ezerben a királyságok alakulnak, néptörzsek, vándorlások, özönlések
-megállnak, ország- és birodalomhatárok keletkeznek, hűbéri és egyházi
-állapotok erősödnek, királyok és urak megjelölteknek, a világrész
-kocsinyomon halad. A papi hierarchia, mint a világ legjobban megcsinált
-és végrehajtott szervezete, az országok életében és berendezésében
-példaadó.
-
-Ismét elmulik ötszáz esztendő és Luther János az ördöghöz vágja a
-tintatartót. A hitújítás és nagy háborúk kora szinte földalatti erővel
-morajlik végig a világrészen. Birodalmak és koronák düledeznek, a
-középkor sötét várkapui szinte széltől hajtva becsapódnak, az emberiség,
-amely már csaknem elfelejtette a Gondviselést és a lelkek életét,
-jajgatva és kardot zörgetve szalad templomaiba. A hit és a másvilági
-remény aranyszánkón száguld végig Európán, a hitújítási háborúk
-hadseregei sötéten hömpölyögnek Madridtól Svédországig, míg Gutenberg
-kis mécses mellett a bibliát nyomtatja, hogy a papok többé ne
-olvashassák azt a festett könyvből, amit épen akarnak.
-
-Bízunk a nagy Ismeretlenben, a Mindenségben és a természeti erők
-ellenállhatatlan erejében. Ha őt Istennek hívják, – Istent hordjuk a
-szívünkben ebben az esztendőben, midőn a templomok újra megtelnek és
-hitetlen okosok szívében felébred a gondolat, vagy érzés a fölöttünk,
-bennünk, mellettünk lévő Végzetben.
-
-A dohány-utcai zsidótemplomból Quartin kántor gyönyörű éneke hangzik
-péntek este, midőn tündöklő szemű pesti zsidónők sírnak az elzárt
-karzaton, a Ferenciek-terén mint fekete galambok lépegetnek a templom
-bejáratához úrnők, kik évek óta elkerülték a templomot, a rácoknál Budán
-litánia mélabúskodik és esténkint otthon, álom előtt, mindenki
-felsóhajt:
-
-– Istenem!
-
-_(1914. ősz.)_
-
-
-
-
-AZ ÚJ REGÉNY.
-
-Az utca, a kávéház, a szalón, a budai korzó és az ábrándos őszi liget
-merengő útja: tele van megelevenedett Jókai regényhősökkel, sebesült
-katonákkal.
-
-*
-
-Alig egy fertályesztendeje, csodálatos változáson ment át a világ
-körülöttünk.
-
-Ha egy mai Klausz Péter, vagy a közelebbi időkből divatos Rip van Winkle
-elaludt volna Pesten júniusban, midőn a trónörökös még nem indult el a
-szelíd Zsófiával a végzetes szerajevói automobilútra; midőn csak jósnők
-kártyavetésében vagy fantasztikus kisvárosi politikusok képzeletében élt
-a világháború; szinte sóhajtva vonta mindenki életét a városban, a
-vicces emberek megjelölték a napot, mikor az utolsó forint kimegy a
-divatból, de mégis éltünk, éldegéltünk; midőn a költészet és irodalom
-kezdett a valóságos élet napsugárjárta, hideg, fensőbbséges
-hegycsúcsairól titokzatos mellékösvényre kanyarodni, hol többnyire a
-hold világít, a szerelem régi-vésett ezüstpohárból issza az altatóport,
-Biedermayer-figurák lépkednek szalagos cipőkben, Lakatos László, az
-író-művész amulettet visel a nyakában és a szabályosan nyirt parkokban
-halkan kondul az üvegharang; pesti delnőink fehér és fekete
-utikosaraikkal a fürdőhelyekre pályáznak, Hajduné Vlissingenben énekel,
-Siófokon Ányos Laci nótáját muzsikálják kék- és feketeszemű
-asszonyoknak, a Léda nevű yacht régi idők ábrándosságával síklik a
-Balatonon; midőn teljes, tökéletes sívárságában és reménytelenségében
-nyikorgott az életunalom az öreg gavallérok bokájában, mint a
-Barokáldi-cirkusz bohócának fagottozó térde és minden második ember arra
-gondolt a városban, hogy a legnagyobb ostobaság az élet, a szerelem
-tűrhetetlenül igénybe veszi időnket és a nők csalfábbak, mint valaha,
-Konti régi operetteiben; míg egy negyedmillió ember ismerte Péchy Andor
-piros szegfűjét és Bailyt, a francia bukmékert, költő zengett Carlslake
-wisky-keverékéről, Rotschild Louist gisshübli vizével égő szomjúságtól
-megmenti Pályi doktor, Kisbéren mesterséges úton kezdik világrahozni a
-telivér csikókat, a Föld-istálló formába jön: – mily régi-régi dolgok
-mindezek, mintha nem is ebben a században estek volna meg, hanem tán
-színpadon láttuk a «Két pisztoly» című színdarabban, vagy tán egy öreg
-negyvennyolcas honvéd mesélt róla gyermekkorunkban.
-
-Klausz Péter felébredve álmából, csodálkozva dörzsöli a szemét.
-
-Hová lettek az erkély alól a gitárosok, akik minden tehetségükkel és
-energiájukkal csupán feketehajú hölgyről daloltak, mámorosan kancsalító
-szemről és táncosnői bokáról? Hová lettek az öreg börziánerek, akik
-lityegő, bő nadrágjukban, földreeresztett orral, már életükben csaknem
-anekdotává változottan mendegéltek a Szabadság-téren és üzleti pangásról
-oly gyakorlottsággal beszéltek, mint az öreg huszár, aki késő vénségében
-elmondja hőstetteit; hová lett a léha dologtalanság, a tömérdek naplopó
-és szerencselovag a kávéházból, a turfról, a Lantos Kaszinójából,
-Stefánia kocsikorzójáról? Hová lett a nagy fehér automobil a fiatal
-munkapárti honatyával, amely szinte légtornászi bravurral száguldott
-népes útvonalakon?
-
-Klausz, a hétalvó, jó darabig nézdelődhet a városon végig, amíg a régi
-világból megtalál valamit a régi helyén; még az öreg Kiss Józsefből is
-fiatal infanterista lett, aki a lövészárokban gyönyörű csatadalokat
-irogat; az Akadémia öregurai azon tanakodnak, hogyan vegyék ki részüket
-a világháborúból; a palack francia márkájával senki sem hivalkodik a
-mulatóhelyen; a cigánypiros-színt a zenekávéházak dámái sem viselik
-többé, divathölgynek még az alsószoknyája is csukaszürke; tépést
-csinálnak a drága női kezek, amelyeknek nemrégiben csak annyi teendőjük
-volt, hogy a férfiak térdenállva a kezükben tartsák és szentségmódjára
-imádják; az ápolónők kackiás, de szeretetreméltó fehér köpenyege
-Kunosyné mindennapi viselete; Kovács kisasszony háborús verseket szaval
-és Fedák Sári kórházat surol; a Kékmacska és a nevezetes Flóra-termek
-útmutatásai nyomán vezetett mulatóhelyek hölgyközönsége hósapkát horgol;
-a főhercegnő meglátogatja a másvallású asszonyokat a hadikórházban;
-Freystedler pasa nem adakozik; a lipótkörúti színházban senki sem jön ki
-a színpadra hasított szoknyában; telve az emberek szíve csendes
-meghatottsággal, áhitattal, imádsággal, a Kosztolányi-versek
-mélabújával: – csak az őszi liget és a budai korzó vadgesztenyefái
-folytatják regényes októberi életüket, aranypénzeiket azonban többé nem
-találkozóra váró leánykák mantlija fogja fel, hanem nagybajuszú, öreg
-magyar bakák horpadt válla, sántikáló hadnagyok szürke köpenyege,
-sebesült katonák görbe sétapálcája kotorja a versek lehullt leveleit,
-mintha Jókai írna egy új regényt.
-
-*
-
-A vége mégis csak az lett, hogy megjavultunk.
-
-Akárhogy nem akartunk tudomást venni a nemzeti eszméről, az ideálokról,
-a szentimentális világfelfogásról, az élet regényességéről: kiderült,
-hogy az élet sokkal érdekesebb valami, mint valaha hittük. És az összes
-régi «patrónok» most épen olyan jól működnek, mint akár negyvenkilenc
-után, pedig akkor több közünk volt a háborúhoz, mint manapság, egyedül
-voltunk, segítség, reménység nélkül és a segesvári csatában elhagyott
-bennünket istennek földre küldött arkangyala.
-
-A háború mindannak az ellenkezője, ami a reális világfelfogással
-egyezik. Régi, nagyszerű korszakoknak visszatérő romantikája a háború.
-Ismeretlen erőknek megjelenése a földön és az emberi szívben. Eddig
-hihetetlen jelenségeknek, hősiességeknek, bátorságoknak,
-életmegvetéseknek a sorozata. A bankhivatalnok hősi halála, a pesti léha
-delnő megnemesedése, a lövészárokban éneklő magyar baka vakmerősége, a
-felvidéki fiatal gyermekkertésznő utazása kicsinyeivel az ellenség
-megszállta földön (midőn a vasúti teherkocsira krétával felírják a
-gyermekek: «Isten vezet bennünket!»), a fináncok, csendőrök, póstások
-hőstettei, a pesti fiskális, aki felcsap hadvezérnek, az orosz mezőkön
-elesett gavallérok, a gyászjelentések, amelyeken a jegyes neve együtt
-szerepel az öreg szülékével, az árvaszéki ülnök, aki egymaga tíz szerbet
-megöl, a rőföskereskedő, aki ellenséges határszéli falvakat
-felgyujtogat, a mészároslegény, aki a pópákat a fára húzza, a fővárosi
-tisztviselő, aki csatát nyer Lublin alatt és főként a déli harctérről
-jövő, háború próbálta, viharverte, vész és tűz látta bakák dalos
-vonulása a nyugoti pályaudvarról, mellékutcákon, éjjel, felriadt
-házmesterek és késői járókelők barátságos integetései közben, mintha
-csak mostanában, odalent, a gránicon «stimmelt» volna össze a zászlóalj
-a boldog dalolásban és még ez éjjel mennek tovább északra, új
-borzalmakba, télbe és fagyba, ahol nappal a srapnell sárgásfehér
-mellénye közeleg a levegőben, estve a varjak és a farkasok: – ha ez nem
-a legnagyobb regényesség a földön, akkor Jókai Mór még annyit sem konyít
-a regényíráshoz, mint egy szolgabírósági irnok.
-
-És az érzelmek a szívben? Vajjon borultak szemek oly hamarosan könybe,
-mint manapság, midőn a színpadon a csepürágó énekel vagy a magyar baka
-imádságát olvassuk Przemysl-ben? Szinte fölöslegessé vállott az irodalom
-és a vallás szentimentálizmusa, midőn sárga leveleken elgondolkozó arcú
-sebesült katonák tologatják a bakancsaikat, fiatal özvegyasszonyok
-sápadt arca tűnik fel a gyászfátyol alól, a póstást a folyosón várja a
-szobalány és gyermekkori imádságot mond az úrnő csipkés ágyában, mert
-mást nem tud; midőn elment délceg hadnagyok neve mellé az ujságban egy
-pár betű kerül: «43. gy. e. mghlt.», bénán tér haza a családapa és nem
-tudja többé karjára venni tapsoló gyermekét, új férfiak, új hadak
-indulnak a régiek helyére: – minek akkor észrevenni, hogy bánatos
-október is van a világon és a fák ködöt füstölnek, mint régen látott
-gyermekkori tájakon?
-
-*
-
-A régi világ drágalátos szenvedélyeit, szerelmi boldogtalanságait,
-amelyeket a költők szerettek piros rózsának vagy a garni vöröslő
-villamos lámpájának nevezni (a lámpa alatt kettős öngyilkosságra
-felhúzva a fegyver ravasza), a határszéli hegyeken túl égő falvak
-fekete-piros lángja váltotta fel.
-
-_(1914.)_
-
-
-
-
-NEMZETI IDEÁL PESTEN.
-
-H. G. _Wells_, aki Rudyard Kipling után manapság legjobb élő regényírója
-Angliának és a háborúellenesek egyik vezére, legújabb regényében (_A
-szenvedélyes barátok_ lehetne a regény magyar címe) problémát fejteget:
-a férfi és nő közötti viszonyról kimutatja, hogy nem lehet e két
-nembeliek között sem barátságról, sem házasságról szó anélkül, hogy az
-egyik fél rá ne fizetne az összeköttetésre. Úgy tudom, hogy az
-ellenséges szigetországban egy esztendő alatt huszonöt kiadást ért e
-komoly, nagy, tartalmas regény, amelynek stílusa és berendezése
-vetekedik a Cooperfield-del, minden idők legjobb angol regényével. Wells
-már nem a régi fantasztikus regényíró, akinek «Időgép» című regényét
-Magyarországon is sokan olvasták. Wells megkomolyodott, azaz talán
-közelebb lépkedett a piros, eleven élethez, a társadalmi problémákhoz, a
-szociális eszmékhez. Az idős Wells nőkön és férfiakon töri a fejét.
-Egykor, ha majd vége lesz a háborúnak, «A szenvedélyes barátokat» – ha
-elkészül addig a fordítása – nagyon sokan olvassák Magyarországon.[1]
-Kár, hogy a fegyverek zengésében a regényíró szelíd, szépséges lelkületű
-muzsája is hadiruhába öltözött és a szigetről, amelynek termékei közül
-legszívesebben az irodalmi exportot fogadta az európai olvasó, a
-fegyverek csörgésében ijedten menekülnek a könyvek, a nagyszerű angol
-regények, tudományos művek. Az irodalom, különösen a nemzeti államokban,
-egy szívvel-lélekkel összenőtt a nemzeti öntudattal, hogy elválasztani
-nem lehet a harci indulattól, katonáink szenvedélyes rohamaitól, a
-vereségtől vagy a győzelemtől. A nemzeti államokban az irodalom és
-művészet mind a nemzeti öntudat szolgálatában áll. Azért születnek az
-írók, a könyvek, a színdarabok, hogy a nemzet jelleme, bátorsága,
-készültsége, létezése erősödjön, növekedjen.
-
-Vajjon nemzeti állam vagyunk mi, Magyarország?
-
-*
-
-Gondolkozás nélkül így lehetne felelni a kérdésre:
-
-– Igenis, mi vagyunk a legnemzetibb állam Európában, mert nekünk
-egyetlen exisztenciális alapunk, történelmi multunk, jövendőbe vetett
-reménységünk az, hogy magyarok vagyunk. A magyarság fennállása, ereje,
-büszkesége abban rejlik, hogy idegenül, rokon, testvér nélkül élt és
-megmaradott tömérdek közönbös idegen, sőt ellenséges nemzetek között.
-Semerre egyetlen barátunk, sehol igazi jóakarónk, még csak komoly
-pártfogónk sem akadt a gazdag és nagy nemzetek között, amelyeknek
-fejlődését, gazdagodását, előbbrehaladását, megizmosodását segítettük
-évszázadokon át, őrködvén harcrakészen, könnyű karddal, elszánt karral a
-kontinens keleti részein, hogy Európát megvédelmezzük az ázsiai
-bajoktól.
-
-Egyedül voltunk, mindig egyedül, önfentartó harcainkban, küzdéseinkben,
-rettentő nemzeti válságainkban. (Álmodozó, kedves tudós bácsik
-kitalálták, hogy messze, északon a tenger mellett laknak rokonaink, a
-szerencsétlen finnek. Tehát még a tudósok fantáziája sem tudott a
-magyarság részére mást kitalálni, mint egy olyan szegény rokont, aki
-nálunknál is szerencsétlenebb, boldogtalanabb. Mintha a leégett szegény
-emberhez messziföldről jött atyafi csatlakozik, akinek csizmája sincs. A
-csizmátlan finnek talán vállalják is a furcsa rokonságot, hisz ez
-atyafiság mellett nincs mit veszteniök.)
-
-Tehát történelmi szenvedéseink, csalódásaink, vereségeink és végtelen
-számú bajaink mind arra predesztinálnák a magyarságot, hogy
-boldogtalanságában önmagában keresse az erőt, a vígasztalódást, a
-jövőben való bizakodást. Hosszú századok elhagyatottsága, keserve, dacos
-zordonsága után bizonyosan tudatára ébredhetett a nemzet, hogy csak
-egyedül önmagában, a saját szívében, karjában, erejében bizakodhatik.
-Tehát mi nemzeti állam vagyunk. A humusznak élünk, amelyből születünk.
-Hegyeink, völgyeink, folyóink, történelmünk, nyelvünk, hagyományunk:
-magyarságunk az életfeltételünk. Amint hűtelenek lennénk az ősi
-multakból sugárzó energiához, amint elfelejtenénk, hogy nemzeti
-irodalmunk, dalunk, művészetünk nélkül többé nem vagyunk már magyarok,
-hanem akár portugálok: a nemzet megszünne.
-
-Minden megmérhető, elgondolt és matematikus körülmény szorgalmazza, hogy
-Magyarország legyen a legnemzetibb állam. Magyarabb, kiméletlenül
-sovénebb, dühösen nemzetibb, mint bármely fajtája a világnak. Indiánabb
-az amerikai indiánnál, lengyelebb a legszegényebb lengyelnél, székelyebb
-a székelynél.
-
-*
-
-Miután pontosan megállapítottuk, hogy nemzeti államiságunkban
-összpontosulnak azok az erők, amelyek a multban, a jövőben biztosítékai
-a magyarság fenmaradásának: nézzük a valóságot, nyitott szemmel
-vizsgáljuk meg a mai magyar életet, midőn egy rettenetes háború minden
-erőt megpróbáló birkózásában ropognak a magyar izmok.
-
-Az irodalomról kár volna beszélni. Utóvégre minden nemzetnek olyan
-irodalma van, amilyent megérdemel. Jelenleg semmiféle irodalom nincs,
-mert mielőtt a puder, francia piperecikk vagy lyoni selyem meghalna a
-közszükségletben, az irodalom már akkorára rég kiterítve fekszik.
-Hazánkban a könyv még mindig a legnagyobb luxus-cikk. Valóban rendkívüli
-jó termésnek kell lenni vagy derék kártyajárásnak, hogy Magyarországon
-az új könyveknek vevője akadjon.
-
-Ellenben itt vannak színházaink. A város közönsége szereti a mulatságot,
-a lármát, zenebonát. A színházak mindig jól aratnak Budapesten. Az
-egyetlen komolyan jövedelmező foglalkozás a színházasdi.
-
-Miért nem magyarok tehát színházaink?
-
-A boldogtalan Nemzeti kapui továbbra is zárva maradnak, bár a miniszter
-kilátásba helyezte megnyitását.
-
-A többi színházak pedig mindent játszanak, csak nem nemzeti öntudatot
-sugárzó darabokat. Az elmult évek színházi műsora mindenkit
-meggyőzhetett arról, hogy a színháznak többé semmi köze sincs a
-kulturához, de a magyarsághoz még kevésbé. Épen olyan üzleti
-vállalkozás, mint bármely esti vagy éjjeli mulatóhelynek a létezése.
-
-Most azonban a mulatóhely megszokott nemzeti közönyét azzal tetézte,
-hogy idegen, teljesen idegen «művészetet» vonultat be Budapestre.
-Idegennyelvű szinészek jelennek meg a deszkán, ahol minden talpalattnyi
-helyre szükség volna, hogy onnan teli torokkal kiáltsák,
-felejthetetlenül hangsúlyozzák magyarságunkat. Remélem, hogy az új
-alakulásba még se egyeznek bele a pestiek. A fejére ütnek a mulatóhelyek
-tulajdonosainak, a fekete selyemsapkára. Talán még sincs most szükség
-idegen színészekre, midőn a mieinket se tudjuk eltartani.
-
-Az ország helyzete, jelene olyan, hogy Budapest vezet hangban, példában,
-divatban. A nemzeti ideál mécsvilága halkan éldegél valahol a messzi
-szép vidéken, széles Magyarországon. És ahol még él, létezését a
-zsinóros ruhának és a töltött káposztának köszönheti. Öntudatunkat,
-büszkeségünket, reménységünket már régóta csupán politikai alapon véljük
-beváltani. A politika most hallgat. Vajjon mikor jön el ennek a
-nemzetnek az ideje, boldogsága, öntudata? Mikor fújjuk le vállunkról a
-színes idegen madarak szemétjét? Mikor tudjuk meg végre, hogy egyedül,
-végtelenül egyedül vagyunk mi magyarok a nemzetek összességében?
-
-Amíg a Wells-regényt forgatom a férfi és nő lehetetlen, önző,
-igazságtalan viszonyáról, mindig országunkra és egy másik országra
-gondolok. A nő megfojtja, tönkreteszi a férfit az angol regényíró
-szerint. Vajjon nem a mi nemzetünk az a férfi, aki elpusztul furcsa
-házasságában?
-
-*
-
-Ködbe, homályba borul a téli Budapest, a fasorok, ligetek, paloták
-mélyen alusznak a szürke égboltozat alatt. A világháború zengése nagy
-messziségből hangzik el Budapestre, – olykor úgy látszik a város furcsa
-kedvén, közönyös hangulatán, hogy már nincs is háború. Budapest a
-háborút is megszokta és folytatja régi, mindennapi életét. Olykor
-átvonuló katonacsapatok lépései döngenek az éjféli utcákon. Az alvó
-város a másik oldalára fordul, «szegények!» gondolja tán magában és
-másnap gondtalanul, üres lélekkel űzi különös mulatságait,
-szórakozásait. Csoda-e, hogy messzi Hispániából Rómába vágyódik a
-sebesült légionárius? Igazán meddő fáradozás öntudatot, dacos, büszke
-magyar lelket verni ebbe a városba, ahonnan nemcsak a zengő háború, de
-az igazi, a szenvedő, a fájdalmas Magyarország is messzire esik.
-
-_(1915.)_
-
-
-
-
-A BOLYGÓ ZSIDÓ.
-
-Régi igazság, mint a közmondások, hogy Magyarországon minden második
-ember ügynök. Az orvos, aki esetleg gyógyszetárosok vagy fürdőhelyek
-érdekeit támogatja; az ügyvéd, aki a bankok pénzeit elhelyezi vagy
-engedélyt, hadiszállítást, mulatóhely szabadalmat kieszközöl; a
-földesuraság, aki gépgyárak, biztosító-társaságok, földhitelintézetek
-alkalmazottja és az előkelő pesti asszonyság, aki a barátnőinek –
-részletre – fehérneműt, szőnyeget, függönyt szerez. Egész Magyarország
-egy nagy részletüzlet. Szegény, de kényelem után vágyakozó) kispénzű, de
-pör esetén izzadva fizető ország vagyunk. Hogyan vehetne bárki
-vadászfegyvert, messzilátócsövet, varrógépet, remekírót, menyasszonyi
-kelengyét, bundát, hálószoba-berendezést, olajfestményt, szent bibliát,
-fényképező-gépet, sorsjegyet, írógépet, ujságot, nagy Jókait, zongorát,
-klub-tagságot és mindent, mindent, ami a modern élet kényelmes
-fenntartásához nem éppen szükséges, de jó? Csak a mészáros és a pék nem
-dolgozik részletre. De némely vendéglőben úgynevezett jegyfüzeteket
-árulnak az ügyes főpincérek. A részletüzlet a modern üzleti életnek
-nélkülözhetetlen kiegészítője, sőt fenntartója. A szegény emberek
-üzlete, – de hisz mindnyájan szegény emberek vagyunk Magyarországon. Bár
-senki se vallja be, hogy a ruha-részlettel adós szabójának.
-
-S körülbelül ezért ügynök mindenki Magyarországon. A különbség
-legfeljebb az, hogy a pezsgő-ügynök, üzleti érdekből, huszártisztes, –
-mily régi fogalom! – hetyke, pazarló fellépéssel hódít, míg a szent
-könyvek terjesztője a vidéki házakban azzal a kifogással sózza el
-könyveit, hogy a jövedelemből szegény, öreg jeruzsálemi zsidókat
-segítenek. A főhercegék életbiztosítója a jó üzleten kívül rendjelet is
-keres, míg az elszegényedett grófnőket ma nem mindig fogadják
-udvariasan, ha jótékonysági kalendáriumot akarnak eladni.
-
-Magyarország ügynöki állapota éppen oly régi, mint történelmünk.
-Hajdanában főuraink a koronával kereskedtek, Zsigmond a szepesi
-városokkal zálogüzletet csinált, törökkel, franciával, orosszal
-tárgyaltunk a hazai föld felett, míg jött a zseniális Lévay, aki a
-biztosítást hazafias, magyar, nemzeti alapokra helyezte, háromszínű
-lobogót bontott és a minisztertől kezdve a letört gavallérig mindenkit
-biztosítási ügynöknek verbuvált. A biztosítási ügynök ott táncolt a
-legelőkelőbb redut-bálon és a grófi körvadászaton a sorban állott.
-Lóháton járták be Magyarországot és az akkori Pest legszebb dámáját, a
-fehérkaméliás Rózát ültették a lóra, hogy kíséretül szegődhessenek a
-felvidéki utazásban. Ugyan ki ne biztosította volna házát, amikor a
-legközelebbi atyafi, rokona terítette elébe a szükséges írásokat? A kor
-magyaros írói, tündöklő megjelenésű Balázs Sándor, dalos poéták és
-országos korhelyek keltek útra, hogy végigmuzsikálják, táncolják,
-dalolják, szavalják Magyarországot a hazafias biztosítási üzlet
-érdekében. Úgy tudom, hogy az intézeten kívül egyetlen ügynök sem
-gazdagodott meg. Ellenben jó Erdélyi Gyula, aki Pest megyét feldolgozta,
-magyarruhás, daliás, lármás, duhajkodó ifjú volt, amikor elindult
-szekéren a pesti vámnál és megrokkant öreg úr lett, mire ismét
-visszatért ifjúkori álmaihoz, a költészkedéshez.
-
-Talán ebből az időből maradt a hagyomány, hogy a vidéket járó ügynök
-kedveli a vadréce-tollas vadászkalapot, a lovaglónadrágot és a
-hajtókeztyűt. A tönkrement földesuraságok, lepásszolt gavallérok, égett
-bérlők idejéből, midőn Amerikába csak azok mentek még hazánkból, akik
-becsület ellen vétettek, míg az itthon maradott elesettek feltámadtak,
-talpraállottak újra, midőn az ügynöki táskát a kezükbe vették. Sok szép,
-lendületes, Vas Gereben könyveiből kivágott figurát láttam vidéki lakos
-koromban, akik külsejükben, érzéseikben, gondolkozásukban a régi, az ó
-Magyarország gyermekei voltak, akikből Széchenyinek kellett volna lenni
-Grünwald Béla teóriája szerint, ellenben az elkezdődő modern, magyar
-életben csak úgy járhattak tovább gummitalpas, sárga cipőben, – az én
-időmben ez volt a kisvárosi gavallér álma, – ha beállanak a lendülő
-üzleti élet gépezetébe: jégkárt becsülnek, házat biztosítanak, borral
-kereskednek. A mult században az ügynöki foglalkozás a magyar úriélet
-tartozéka volt. Szinte nem is volt igazi «zsentri», akinek a zsebében
-nem lett volna biztosítási kérdőív. Nyugalmazott főbírák, gyönge irodájú
-prókátorok, a Jókai régi jó táblabirái kopogtattak anyai nagybátyámnál,
-midőn új magtárt épített. Szép volt szemtanuja lehetni a régi magyar
-vármegyei életnek, az alispán-választásnak és a muzsikás, jókedvűen
-tönkremenő köznemesi osztály szegényedésének. De tanulságosabb látvány
-volt ennél az új Magyarország kialakulása. A csalatkozott,
-kishivatalában kényelmetlenül, nélkülözve feszengő nemesség, a
-történelmi osztály hogyan barátkozott meg az üzleti élelmességgel, a
-pénzszerzéssel, az ügynöki provizióval. Az apák összeadni sem tudnak,
-míg a fiuk már fejből tudják a díjtételeket. Nagy ember volt az öreg
-Lévay, aki a külföldi biztosítótársaságokat idehaza a magyarság, a
-hazafiság nevében megverte.
-
-*
-
-Szép hazánkban, a háború előtt vonaton, hajón és kocsiúton a
-vadkacsatollas férfiak szorgalmasan jártak-keltek. A kereskedelem
-legősibb fajtája, az utazókereskedés hatalmas arányokat öltött. A
-berlini és brünni utazót hindenburgi eréllyel szorította a magyar ügynök
-kifelé hazánkból. A kereskedelmi utazók egyben a magyar gazdasági élet,
-a kultúra és hazafiság hírnökei. Azt lehetne mondani, hogy a pesti
-_vigéc_ az utazóbőröndjeiben a mintákon kívül a magyar ipar és
-kereskedelem zászlóját viszi a távoli erdélyi, felvidéki, dunántúli
-városkákba és falvakba, ahol a régimódi kereskedő németül vezeti még
-üzleti könyveit, bécsi portékát rendel és a brünni utazót várja. Ezek az
-erélyes, fáradhatatlan, szinte képtelen, erőfeszítésre és munkára
-trenirozott fiatalemberek, akik éjszakáikat vonaton vagy kocsin töltik,
-úttörői voltak a mai nagyszerű ipari és kereskedelmi életnek. A magyar
-portéka diadalmasan verte a külföldit. Öreg kereskedők, akik Kaposvárott
-vagy Lőcsén üldögéltek az üvegfal mellett és a vén bécsi utazót várták,
-akivel félemberöltő óta dolgoznak, lassan beadták a derekukat a pesti
-rohamra. Ma már alig van kereskedő Magyarországon, aki az itthoni jó
-portéka helyett silány külföldi árút eresztene boltjába. A kereskedelmi
-utazók egy negyedszázad alatt átformálták, megmagyarosították kereskedői
-életünket.
-
-Ezek az erélyes, izmos, eszes kereskedők most többnyire a harctéren
-végzik kötelességüket. Bizonyára ott is megállják helyüket és Barna úr
-vagy Fehér úr, aki a polgári életben sincs mindig hozzászokva a
-kényelmes ágyhoz, hisz az esztendő háromnegyedrészét úton tölti, a
-lövészárokban épen olyan nyugodtan szendereg ültében, mint az erdélyi
-havasok között, esős őszi éjszakán, a kocsin. Holnap nem a brassói szász
-boltosra fogja fordítani erélyességét, hogy magyar árút adjon el, hanem
-a szibériai vadászokkal lesz meglehetős heves, nyomatékos üzlete.
-
-*
-
-De a magyar bolygó zsidók közül nem fekszik mindenki a kárpáti
-fedezékben, sokan maradtak itthon, akik a háborús esztendőben sem
-varrógépet, vadászpuskát vagy könyvet eladni nem tudnak. A vevők is
-elmentek a csatába. A mult esztendő, a háborús kezdet zűrzavara, a
-beláthatatlan jövő megzavarta vadkacsatollas fiatalembereinket, miből
-élnek ők, akik napról-napra, folytonos munkával, utazással, bolyongással
-keresik kenyerüket? A könyvterjesztő cégek ijedten bezárkóztak, a
-részlet-üzletek megállottak. És a legszorgalmasabb ügynök álla is
-felkopott.
-
-Ekkor alakult az a jótékonysági vállalkozás, amelynek könyveiben most a
-rendőrség lapoz. Számlacédulákra hadi-bélyeget ütni, a kereskedők
-könyveit jótékonysági bélyegzővel ellátni, papirosszalvétákat
-terjeszteni a hadi-jótékonyság javára: ez volt a vállalkozás célja.
-
-A vezetők, az igazgatók, a pénztárosok majd megfelelnek magukért az
-illetékes helyen. Itt most a szegény ügynökök dolgát szegezem le, akik
-bizonyára oly ártatlanok az esetleges manipulációkban, mint abban, hogy
-háború van és varrógépet, könyvet, látócsövet senki sem vesz az
-országban, ők híven, jelesen végezték megbizatásukat. A jótékonyság
-szolgálatában épen úgy, emberül megfeleltek kötelességüknek, mint tavaly
-ilyenkor, midőn zongorát vagy Vörös postakocsit árultak. Ezek a kitartó,
-fáradhatatlan emberek, akik többnyire szegénysorban élnek és csekély
-provizióért megteremtettek nagy, milliomos-cégeket, létrehoztak
-vállalkozásokat, magyar irodalmat terjesztettek, a könyvolvasást
-hallatlan mértékben szaporították: a jótékonyság szolgálatában,
-koldus-alamizsnáért, gyakran meg sem becsülve a munkaadótól és a
-vevőtől, oly hatalmas munkát végeztek, hogy százezreket hoztak össze
-fillérenkint. Ha valaki hibát követ el a vállalkozás körül, az bizonyára
-nem az ügynök volt, aki szegény a háborús esztendőken varrógép helyett
-hadibélyeget volt kénytelen árulni, nem egyszer tán hazafias
-lelkesedéstől áthatva. Ő csak elvégezte, amivel megbízták.
-Hangyaszorgalommal, fáradságot nem ismerve, számba sem vehető éh-bérért
-összehozta a jótékonyságnak a százezreket.
-
-A magyar ügynököket, akik számos hasznos és nemzeti dolognak voltak a
-megteremtői, nem lehet elítélni pénzemberek esetleges hibája miatt, akik
-a tőke szokásos lelketlenségével egyformán kihasználják a munkást és a
-fogyasztót.
-
-
-
-
-SZEPTEMBERI ALKONYAT.
-
-A szentimentális hónap gyönyörűséges koraőszi napjai leereszkednek a
-hegyekről, mint a boldog bánat és drága emlékezet pókfonálai, amelyek
-mintegy az elmult, régi őszöket kötik a maihoz. És én mégis arra
-gondolok, hogy Galiciában szép idő van.
-
-Mint egy öreg szőllőtőkét elfelejtenek a hegyoldalban, amely a vénségtől
-világít, dérre, zuzmarára vár, a hosszú hervadásra, – míg családom
-valamennyi férfisarja ott jár a lengyel mezőkön, az egyik «vörös ördög»,
-a másik árkot ás, a harmadik a távírógép kopogására figyel, napégette,
-szélmarta arccal, megnőtt hajjal és szakállal, puskaportól, vértől
-kifényesedett szemekkel vágtatnak, masiroznak a végtelen galiciai
-mezőkön, ahová egyenesen Ukrainából és az Urálból érkezik az első hó és
-jeges, dermesztő lehelete a téli szélnek.
-
-Hajdan eleget jártam e tájon és most a nemes dunaparti vidéken, ahol a
-hegyek barázdái és hajlásai reneszánsz-korabeli püspöki és főúri
-címerekről vannak mintázva (mint régi kolostorokban egy-egy megbarnult
-képen, egy vénséges püspök arcképének sarkában megtalálhatjuk a
-visegrádi hegynek a mását) és a középkori koronához hasonlatos várrom az
-Anjou-királyok nemes aranypatinájával látszik befuttatva a délutáni
-napsugárban, míg alant, a szentimentális sétaúton – ahol ifjúkorom szép
-őszi napjait, a jelen szomorúságait és Budapest háborúsan zúgó
-morajlását, az ujságirodák véresen hangzó, elnyújtott kürtölését,
-mellyel a friss csatatéri táviratok érkezését jelentik, néhanapján
-felejtem – az ezüstös nyárfák, sárguló diók és méla vadgesztenyék alatt,
-az ösvényre hulló levelek között, halk, ábrándos pihenőpadon és csöndes
-merengésén az alkonyodó Dunának, a nap lenyugvásán és a hold katonagomb
-formájú megjelenésén: – csak elhomályosultan jutnak eszembe a lengyel
-vidékek és a nemes alakú, Rákóczi Ferencesen lecsüngő bajuszú és hosszú
-sörényű, de potrohában elnehezedett lengyel urak, sárga csizmáik, zöld
-nadrágjaik, Biedermeyer-frakkjaik, Szobieszkivel való atyafiságuk és
-fehérre-pirosra festett arcú, táncos, szarvaslábú és hosszú fűzőt viselő
-asszonyaik, kázsmir vagy tengerzölden lobogó szoknyáik, puderezett,
-vöröses hajuk, amely olykor a hervadt kankalintól vagy az őszi
-rozsmezőtől lopta színét; csak egy tévedt gondolatként, mint egy irányát
-vesztett vándormadár keringése a sötétedő égbolton, ismeretlen táj
-fölött, ér el hozzám a régi határszéli fürdői valcerek és polonézek
-hangja, amelyet rongyos, hosszúhajú, de vörös nadrágjukon aranyzsinóros
-zenészek tüzes tekintettel vontak; és Lemberg, csodálatos régi
-ékszerekről vett női tekinteteivel; Krakkó, amely fölött a
-Jagellók-tornyának méla harangszava oly bűbájos romatikával szállt, mint
-ábrándozó zsidónők esti sóhajtása a magas ablakból; egy utazás az orosz
-határ felé, kozák-tisztekkel, csengős szánon és a kas-farban a fegyverek
-csöve kimeredt, mintha az erdőszélen a volhyniai farkasok üvöltését
-várná a társaság; a francia pezsgővel és bunda-pálinkával fölszerelt
-útszéli fogadók, ahol farkasfejű ebek vonítottak a dermesztő hold felé
-és az ivóban bécsi táncosnő, a vándor-orfeum csillaga az asztalra rakta
-szépformájú lábát: – ó, másképen látom mindezt ma, az emlékezés és
-ábrándok máskor ellágyult, szentimentális hónapjaiban!
-
-*
-
-– Kard! Ki kard!
-
-Mintha ezer sas repülne föl egyszerre az ég felé, úgy süvölt a huszárok
-kihúzott kardja.
-
-A paripák, amelyek eddig nyugtalankodva, ágaskodva, bókolva kapáltak, a
-süvöltő hangra szinte megmerevednek helyükön. Ők már tudják, hogy mi
-következik. Egy másodperc alatt szinte kővé válnak, hogy minden meglevő
-erejüket összeszedjék.
-
-A huszárok jó mélyen belehelyezkednek a nyeregbe, a szárat hirtelen a
-csuklóra csavarintják és a kengyelbe beletaposnak.
-
-Mintha a síkság fölött futó szél is megállott volna, kétszáz lépésnyire
-hirtelen hegyes sapkás kozákok hosszúfarkú és farkas-inas lovai
-bukkannak elő a cserjésből. Rémületes, egyben dühösítő láng vágódik a
-huszárok szemébe, mintha a kora ősziesen hervadó mezőség váratlanul
-tüzet fogott volna a lábuk előtt. A tűzcsík végigfut a mezőn.
-
-A hadnagy a balszárnyon a viharszíjat érinti meg a kezével, már hangzik
-a vezényszó, mintha az égből kiáltaná az öregisten hangja:
-
-– Rajta! Rajta!
-
-Ezer huszár sebzett bika módjára ordít: rajta!…
-
-A paripák szinte fölvisítanak, fölhördülnek, mint a zsákmányra ugró
-vadállatok.
-
-Nagyot dobban a mező, mintha alul, mélyen a föld alatt bomba robbant
-volna.
-
-Az előrenyomuló kardok acélja egy hosszú villámlás, mint derült égen,
-napfényben fut végig az égboltozaton, az olvadó platina színében a
-villámsugár.
-
-Fergeteg morajlik föl a csendes tájon. Mintha a föld szakadna.
-
-Így támadnak a huszárok.
-
-*
-
-A hadnagy alól elszaladt a ló, ő eszméletlenül maradt a mezőn.
-
-Arra tért magához, hogy a vihar mind távolabb tombol és a letaposott
-fűszálak nagyon felegyenesednek. Egy kikerics meg épen sértetlen maradt
-itt mellette, kartávolságnyira. A mező messziségében porfelleg, vörös
-füst; és puskaropogás hangzik.
-
-Mennyi darázs jött hirtelen a mezőre!
-
-Mintha vadméhek rajzanának valahol a feje felett. Aztán halkan, majd
-erősebben – amint a hallása visszatért – süvölteni, fütyülni kezdtek a
-darazsak, mintha versenyt futnának a darázskirálynő tiszteletére. Talán
-egy Dzirdzen-kas a jutalomdíj, mint Alagon a «Kozma»-napján az ezüst
-névjegy- vagy szivartartó…
-
-Ejnye, hová lett Puskás őrmester?
-
-Az előbb még itt állott mellette és lecsüngő nagy bajsza alatt a
-«Frájlájn»-nak mondott kedveskedő, évődő szavakat. A kanca állítólag
-felelni szokott a gazdájának. Lám, a vén legénységi ló, amely a
-remondáknak szokott a tanítója lenni az iskolában, jobban tudta a
-kötelességét, mint az ő drága Matyija, amely a tavaszon akadályversenyt
-is nyert Megyeren! Vajjon visszakerül-e Matyi, – még egy csomó díjat
-lehetne nyerni Alagon, ha ugyan megtarthatják a versenyeket az idén…
-Talán visszafordul a hűséges ló, amint nem érzi többé nyeregben a
-hadnagyát?
-
-Hadnagyunk föl akarta emelni a fejét, hogy körülnézzen a morajló mezőn,
-de a nyakára valamely csavart tettek időközben, talán szalmakötelet,
-amilyennel a nyugtalan lovat szokták megkötözni a kaszárnyában.
-
-«Ejnye!» – gondolta a hadnagy. – «Mi történt velem?»
-
-Senkit sem érzett maga körül, csak a kikerics reszketett meg néha a
-szeme előtt, amint hason feküdt a mezőn.
-
-A fejét, – a fejét azt bizonyosan igen jól tudná mozdítani, ha ez az
-ostoba csavar valahogy lemenne a nyakáról. De a szalmakötél mind
-erősebben szorítja a földhöz. Vajjon mi lesz ennek a vége?
-
-Most mintha a csákója ellenzője is megmozdulna és lassan ereszkedne
-lefelé a két szemére. Milyen meleg, tikkasztó ez a csákó! Szinte elolvad
-a homlokán és sötéten, ragadósan folyik be a két szemébe. Egyszer azt
-hallotta, hogy rossz anyagból készítik a csákókat!
-
-A meleg kocsikenőcs egy darabig piroslik, – mintha huszárok nadrágja
-világítana messziről, – aztán elsötétedik minden, – a kikerics
-valcerlépésben távolodik, mint Eliz a pesti téli kertben, midőn
-felkötött szoknyában táncol.
-
-Nini, itt van a reggeli lengyel falusi uraság. Félig rombadőlt nemesi
-ház kőkerítésén ingujjban és házisapkában kihajolt, a haja itt-ott
-zöldült a rossz festéktől és az arca petyhüdt, csüngő, mint az éjszakázó
-öreg muzsikus-cigányoké.
-
-– A légió! – kiáltotta és bojtos pipaszárral lelkesen integetett.
-
-Mintha már azóta hadnagy lett volna a lengyel légióban és piros,
-arannyal hímzett házisipkában peckesen lépegetne egy szakasz önkéntes
-előtt. Nagy, domború emberek ezek, a feleségük csipkemanzsettát tett a
-kezükre, a karddal dohányt vágtak még tegnap… Egyiknek piros csizmája
-volt, mint a cirkuszban a majomnak.
-
-Az elmaradó lengyel falu végén tengerzöldruhás, karcsú és
-rongyosszoknyájú úri kisasszony lép elő és az ősz hervadó virágaiból
-csokrot nyújt át az ezredesnek.
-
-Furcsa, hogy az egyszer látott női arc hajlik most fölébe, – a hosszú
-pillájú szemek és a homlokig kifehérített arc, szépségflastrom balról és
-gyönge, kékes bajuszka a nemes száj felett. A tengerzöld ruhán repkedő
-szalagok, mintha foltokat takargatnának. Egy folt a tavalyi lakodalomról
-beszél, pezsgő foltja a nyári fürdőzésről, egy másik folt tán
-lekvárfőzés közben került a tengerzöld ruhára. Drága a benzin erre felé,
-szalagocskával kell befedni az egyetlen ruha hiányát.
-
-A hadnagyunk most trombitaszót hall a messziségben. Huszárok
-trombitálnak. Figyel a jelre. Takarodót fújnak valahol, – tán egy
-alföldi poros kaszárnyában, gömbákácok és eperfák szegélyezik az
-utcákat, a patikusné élveteg nagy szemével az ablaknál áll, a
-Szitás-kisasszonyok kacagnak az esti korzón, a kis Koronában frissen
-csapolnak az oleánder-bokros udvaron, – éjjel azonban, egy vonat megy
-Pestre és felgyürt gallérú köpenyegben éjfélkor a vonatra lehet szállni,
-holnap az Operába vált jegyet, szép zsidóasszonyokat nézeget felvonás
-közben és tán ott lesz az a nő is, akit szeret…
-
-Már itt is van. Csak a kezét látja. Fehérvizű gyémántgyűrűk ragyognak
-rajta. Most, mintha nagyobb volna ez a kéz, mint máskor.
-
-Reich bácsi mit szól vajjon az esethez? A váltó nemsokára esedékes…
-
-A fehérkezű nő egyszer egy főhadnaggyal sétált este, az előadás után. Be
-kár volt, hogy a bajtársi illedelmet félre nem tette és megkérdezi a
-főhadnagyot, mit beszélgetett a nővel? Talán épen Pityerről, az ottani
-fehér éjszakákról beszélt a nő, hol tavaly táncolt és ahová hadnagyunk
-igérte, hogy eljut.
-
-*
-
-A hadnagyunk a homloka közepébe kapott orosz golyót, estére meghalt a
-mezőn. Az égboltozat, amerre lehajlik, köröskörül piros az alkonyatban;
-vajjon hol ment le a nap Galiciában?
-
-_(1914.)_
-
-
-
-
-A GYERMEKKORI HŐSÖK BUKÁSA.
-
-A magyar ellenzék vezérei új emberek és új társadalom eljövetelét
-jósolják a képviselőházban, amely társadalom napirendre tér fölöttünk,
-itthonmaradottak fölött, ha nem viseljük magunkat az új kor kivánalmai
-szerint. Bizonyos, hogy e nagyszabású kortársainknak, a magyar pesti
-Mirabeauknak most is igazuk van, – hisz születésünk óta mindnyájan
-reménykedünk az új idők eljövetelében s minden valószínűség szerint a
-következő esztendők nemesebb, tartalmasabb lelki áhitattal, ízesebb
-testi kenyérrel, az utópikus álmokhoz közelebb fekvő érzelmekkel látják
-el a társadalmat, mint közelmult sivár korunk, midőn derekabb férfiaink
-napról-napra halogatták, hogy kivándorolnak az országból.
-
-A boldogtalanok és szegények országa szép hazánk. Az álmok országa, ahol
-mindenki mást álmodott, mint amit a holnap megvalósíthat. Tüzes
-ambiciók, nevezetes elmék, nagyszerű tulajdonságok pusztultak el
-részvétlenül. Az emberi butaság és korlátoltság gonosz fölénnyel
-diadalmaskodott. Mindenki a forradalmat várta, a lelkek forradalmát,
-amely majd felgyujtja a bedeszkázott agyvelőket. A forradalom helyett
-jött a háború, a lövészárok, a magyar katona világraszóló dicsősége, a
-váci huszárok rohamozása, az uzsoki öreg népfelkelők bajonett-harca, a
-magyar baka megdicsőülése Szerbiában, a galiciai vár éhinsége, megvakult
-tüzérek kezébe a tapogatozó botocska, az öreg Désy Zoltán halálmegvető
-bátorsága, itthon a rossz kenyér, a posztócsaló, az árvagyermek, a
-gyászruhás hölgy, a féllábú katona: ez következett az időben, miután a
-Váci-úton a proletárok már felgyujtották a benzines hordókat.
-
-Minden új lesz a háború után. Az emberek, az asszonyok, a gyermekek, a
-tollak, amelyeket választáskor a kalap mellé tűznek; a világfelfogás;
-magánéletnek, kényelemnek, pénznek túlértékelése, amely egy dögvészt
-vagy háborút nem látta országban idővel kifejlődik; a polgári
-karosszéknek imádata s a tyúkleves az ebédlő asztalon; nők
-selyemharisnyája, férfiak beteges előretolakodása a közpályákon; az
-üresfejűek lármás érvényesülése és a tehetségek hátraszorítása; az
-ostoba gőg és megvetés, amellyel az Andrássy útján vagy Kisújszálláson
-érdekelték egymást a magyarok; a pénznek mindenhatósága s a
-büntetőtörvénykönyv dicsekvésre méltó, elismerést kiváltó megkerülése a
-vagyonszerzés útján; a családi tisztességtelenség és leánykereskedők,
-uzsorások, félkézkalmárok furcsa megbecsülése, amely országunk
-fővárosában lábrakapott; a nők operette kedélye és szegény lányok epedő
-tekintete a meggazdagodott ringyó kocsija után; a férfiak
-megkomolyodása, elgondolkozása az elmult háborún és a csalásnak dühös
-üldözése, mert az ellenség valódi, gyilkos golyókat lőtt a mellekbe, míg
-itthon hazug szavakat, frázisokat, elvetemült, körmönfont gyalázatokat
-szőttek az írók, politikusok, vezérek: – minden megújhodik e bibliai
-megpróbáltatások után.
-
-Nagyon kiváncsi vagyok már a féllábú káplárra, aki végigverekedvén a
-háborút, először nem kap kenyeret Magyarországon!
-
-*
-
-Egyelőre csupa istenfélő, istent megismerő katona jön hazafelé a
-csatamezőkről. Olyan szelidek, mint a bárányok. Elmentek, mint komor,
-mélyhörgésű bikák, élesre fent csatabárdok, a szívben menydörgő keserves
-káromkodások: és mint szentéletű, réveteg lelkű, halálosan
-elcsendesedett, kézlegyintéssel vagy főbólintással mindent elintéző
-férfiak térnek vissza. A srapnell vonítása még a fejük fölött hangzik,
-midőn éjszakánként felriadnak a kórházi ágyon; a borzalmas tél, mint
-dermedt kisértet álldogál álomtalan szemük ablaka előtt; a lövészároktól
-két lépésnyire érzik még magukat s ha elszenderednek, a gépfegyvert
-hallják messzire kattogni s golyók fütyülnek különös, hizelkedő hangon a
-fülük mellett, mintha mindig azt mondanák: «fiú», fiút keresnének.
-
-A harag és az ökölbeszorított felindulás, amely az augusztusi
-katonavonatok mozdonyainak vérvörös szemébe végigrohant a magyar
-tájakon, mint rosszalkodó kiskölyök elaludt fekhelyén, síró szemére
-szorítván ökleit. Már elmult a homloktüzesítő, szivetrázkódtató dühös
-indulat, amellyel a bajonett az ellenség szíve táját kereste.
-
-Megtanultuk a kitartó, szigorúan önfegyelmezett háborút, a
-takarékoskodást az emberpusztító orkánban, a jaj-nak elnyelését és Isten
-nevének nem hiábavaló emlegetését. A hadviselt katona megannyi
-megkomolyodott, megbocsátó, bölcs férfiú, aki a szenvedésekben,
-nélkülözésekben, a mindennapi vendégeskedésben a Halál terített
-asztalánál elsősorban az életnek túlságos fontosságát elfelejtette. (A
-régi, rossz világbeli regényekben az oroszlánvadászt látták ilyennek a
-fiatal kisasszonyok, aki biztos magasságból, fakoronájából lövi a
-sivatag királyát. Vajjon hová törpül az oroszlánvadász hősiessége a
-székely bakák bicskarántó, puszta kézzel fojtogató rohamozása mellett?)
-
-A harctéri katona oly ismeretségben van a halállal, mint a kórházi
-orvosok, akik megszokottan, felindulás nélkül végzik teendőiket a
-haldokló körül. Ifjú koromban sokszor gondolkoztam az orvosok
-lelkivilágán, akik véleményem szerint a parlamentair szerepét töltik be
-a halál és élet mesgyéjén. Vajjon, mikor arra kerül a sor, hogy maguk is
-meghaljanak, mint annyi sokan, akit gyógyítani próbáltak, akinek
-pulzusát, szívverését hallgatták, lehelletét megvizsgálták: a meghalást
-bizonyosan úgy ismerik már, hogy a haldoklás egyes momentumai többé nem
-újszerű dolgok előttük; mintha már sokszor-sokszor végigmentek volna
-azon az uton, amely a költői kedélyek szerint tamariska-bokrokkal van
-szegélyezve és félreeső, mellék-utacskája egy nagy kertnek, ahol az élet
-majálisa folyik; a táncban, énekben, zenélésben, szerelmeskedésben
-elfáradt lovagokat és hölgyeket az orvosok a szomorú bokrok között a
-sötét vasajtóig kisérték, amely felnyilott a delikvens előtt, de maguk
-kivül maradtak és visszatértek az ünnepélyre, – gondoltam magamban
-régente, ha télszagú, zuzmarás bajuszú, öreg falusi körorvost láttam
-leszállani szánkójáról vagy a professzor aranykeretű pápaszeme fürkészve
-tapadt azon férfiú szemébe, akit legjobban szerettem. A halál bölcsészei
-voltak ők a képzeletemben, akiket atavisztikus gyöngédséggel tiszteltem,
-hisz a leghatalmasabb urasággal, a halállal vannak mindennapi
-ismeretségben, mint más ember a kisasszonyokkal.
-
-A harctéri katona, aki fekete-veres országutakon, elesett bajtársakon át
-gázolt, látott maga körül elhalványuló homlokokat, szemeknek sajátságos
-végső tekintetét, különös torokhangok hallatszottak utána az erdőszélről
-és nyugtalanító nyögések maradtak el mögötte a pusztaságon, míg ő maga
-mind előbbre ment, közvetlen közelségébe a halálnak, épen olyan sajátos,
-rejtelmes lelkű lény polgári világunkban, akit e percben csak fürkésző
-tekintettel vizsgálhatunk, mint aki valamely nagy veszedelemből, égő
-házból, mély folyam örvényéből, gyilkosok kése elől megmenekedvén, itt
-áll előttünk, mintha mi sem történt volna vele. Mintha már kezet fogott
-volna a halállal mindegyik és érezte volna a másvilági ember markának
-kemény szorítását. Ők már tudják, hogy milyen a halál, van-e szakálla,
-hangja, teste, – vagy csak egy végtelen melódia ő, amely a fülekbe
-hangzik, mint hosszú vonónak huzása a kifeszített hegedühúron, amelyet
-láthatlan kéz stimmel a messziségben, – vagy egy furcsa elborulás csupán
-a halál, amely a legvígabb kedélyállapotban, gondtalan, életvéget nem
-gondoló, befejezést nem hivő, szinte az örök életet sejtő embert
-meglátogatja, mint augusztusban (1914-ben) hirtelen elborult a nap a
-Duna fölött csónakomban, a partok elcsendesedtek, különös, hűvös
-barnasága lett a folyónak, a fecskék lankadtan ereszkedtek alá és a
-visegrádi várrom fekete, halottas-házként állongott a hegyormon: a
-napfogyatkozás szörnyű, szívverést csöndesítő borulata vonult a tájon:…
-ilyen a halál? Gyermekkoromban az orvosok nem feleltek tudákos
-kérdéseimre és most hallgatnak a katonák is, akik az életbe visszatértek
-a másvilágról. Mintha Dániel próféta rejtélyes kinyilatkoztatása volna
-minden szó, amelyet a harctérről visszatérő katonák szájából hallunk.
-Keveset beszélnek, nem türelmetlenek, nem panaszosak, sem haragosak, sem
-bánatosak, mosolyognak a féllábúak, amint a menetszázadot látják a
-kórház ablakából és jajszó nélkül üldögél helyén a vak katona. Valamely
-furcsa, nagyszerű embertipust látunk magunk előtt, amelyről eddig
-fogalmunk sem volt. Mintha a holdból jöttek volna ők valamennyien, akik
-a hosszú háborúból vissza-visszatérnek. Mintha tökéletesen elfelejtették
-volna régebbi, velünk együtt folytatott küzdelmes polgári életüket!
-Mintha már nem törődnének az itthoni életnek ezer kellemetlenségével,
-apró szekaturájával és anyagi gondjaival, amelyek egykor előttük is
-akadályokként álldogáltak. Mintha egy másik, ismeretlen világból jönne a
-harctéri katona, ahol mindennek leszállott az értéke, az életnek,
-szerelemnek, pénznek, előrehaladásnak, egy Utópiából jön a katona, ahol
-mind megjavultak az emberek, mert rájöttek, hogy nem érdemes rossznak
-lenni, nem érdemes szomorúnak, sem jókedvűnek lenni, semminek sem
-hangosan örvendezni, vagy oktalanul búsalkodni, csupán szelid, csendes,
-megadó mosollyal bizni az Istenben, az örök Jóban, az élet
-Végtelenségében.
-
-«Mindnyájan zarándokok vagyunk!» – mondta nekem egy katona, aki kilenc
-hónapig volt a csatában és azelőtt talán sem a «zarándok» szót, sem
-értelmét nem tudta. Hol tanulta? Limanovánál egy apáca szájáról vagy
-nyakig eltemetve hóban a Kárpátok között?
-
-*
-
-Azt hiszem, hogy jelen időben még nem törődnek valamely túlságos
-mértékben a harctéri katonák azzal, hogy lesz-e választójoguk a háború
-után. A politikai dolgok jelentőségét elfelejtették, mint a kényelmes
-ágyat vagy polgári jólétet. Bizonyosan köszönettel vették volna a nemzet
-köteles elismerését, de hogy nem kapták, azon sem búsulnak. Egyelőre más
-dolguk van, mint azokkal törődni, akik az országhatár megvédését rájuk
-bizták, de voksot nem akarnak adni. Majd, ha egyszer valamennyien
-hazajöttek, ha mostani álmodozó, másvilági hangulat lemulik róluk, a
-hősök és a szentek emberfölötti kedve, ismét emberek lesznek, rossz vagy
-jó emberek, kicsiny szenvedélyekkel, igazságtalanságokkal, bántalmakkal
-törődő emberek: ha eszükbe jut, egyetlen rohamozással beveszik az
-alkotmány sáncait, mint a gorlicei magaslatokat.
-
-A régi hősök – szinte a gyermekkor messziségéből – úgyis megbuktak mind
-e háború alatt. Megbukott a régi társadalom, amely most a háborúban
-végképen összekeveredett; megbuktak az «urak» és «parasztok»: többé tán
-sohasem halljuk e szavakat; megbukott a szolgabirák országa, a kortesek
-tanyája, az agitátorok ostoba lármája; megbukott a ficsúr figurája a
-vármegyén vagy a pesti aszfalton; a párbajhős, a krakéler gavallér; a
-tiszteletreméltó uzsorás és a gazdag leánykereskedő; a «jó üzletember»,
-akit csaláson kaptak és a nagykeresetű ügynök, aki jövedelmező üzleteket
-szállított; megbukott az erkölcstelenség, a könnyelmű asszonyok
-kócsagtollas kalapja, amely után irigyen nézett a szegény munkásleány, a
-léha szerelem és a szerelmi bánat s öngyilkosság. Új világ jön a régi
-helyén. Milyen lesz? Vajjon milyen hely adódik ebben a féllábúaknak és
-félkarúaknak? Csakugyan rákerül a sor, hogy a mankót lecsatolják
-lábukról s úgy verekedjék ki helyüket? Mélységes titok a jövő társadalom
-képe, csak annyi bizonyos, hogy a gazságoknak körülbelül végük van.
-
-A katona még messze jár. Még dolga van. Győzelmet kell befejezni. De
-közeleg az idő, mikor elindul hazafelé és felocsudik háborús
-kábulatából.
-
-
-
-
-HONFOGLALÁS UTÁN.
-
-– Megázik szép köntöse, – mondom Fannynak, amint a jószagú májusi eső
-csapkodja a zugligeti faleveleket, a tavaszízűeket, a rózsaszínű
-akácvirágot, amely mielőtt itt helyét elfoglalta volna, egy
-szentimentális angyalnak a levélpapirosán, a sarkon díszlett.
-
-– Nem baj, nem kár a ruhámért… A szegény katonák amúgy is eleget
-áztak-fáztak értünk! – feleli Fanny.
-
-… A kenyerünket nem tudjuk megenni, – nem baj, csak a szegény katonáknak
-legyen; a mészáros a Vöröskeresztnek adja a marhahús javát, a zsírral
-takarékosan bánunk, váltópénzünk fogyatékán, betegség, bánat, csalódás
-látogatott meg, szomorúságok és máskor tán kétségbeejtő bús élmények, a
-deszkán nyujtózik az elsőosztályú utas: nem baj, semmi sem baj, csak a
-katonáinknak legyen mindenük. Az övék most minden, megváltóinké,
-prófétáinké, akiktől a bibliai csodáknál nagyobb csodákat várunk
-fanatikus hittel, mint a nép, amely egykor a zsidó falvakban ama Judeai
-lépéseit követte.
-
-Hiszünk a csodákban, – mert körülöttünk már tíz holdtölte óta a
-csodáknak oly árja zuhog, mint hold lementével a tengeren tajtékzani
-kezdenek a végtelen habok. Hiszünk abban, hogy szikla vagyunk a
-tengerben, amelyre a Vitézség templomát építették.
-
-Azelőtti csendes, gunnyasztó polgári életünk csodái most mind eszünkbe
-juthatnak.
-
-Hisz csoda volt az, hogy éltünk! Hogy régesrégen meg nem haltunk egy
-történelmi határkő tövében, mint az erejét vesztett vándorló az
-országúton. Hogy almafák minden esztendőben kivirágoztak Magyarországon
-és az anyák mindig magyarokat szültek. Alföldünk búzája, folyóink dús
-gazdasága, hegyeink termékenysége és a kemény magyar koponyákban rejtőző
-életrevalóság: Istennek e furcsa tartományában, Magyarországon
-csodálatos élettel táplálta a nemzetet. A harangzúgásban, a zászló
-lobogásában és a varga kalapácsolásában: magyar erő élt. A madarak a mi
-nyelvünkön énekelnek országunkban és a Tisza felett hangzó
-mennydörgésből kihallatszik a magyarok káromkodása. A vásárra menő
-szekerek kerékzörgésében, a puszták felett andalgó éji csillagokban, a
-sötét magasságban utazó vadludak kiáltásában: magyar hang van. Ha
-csónakodban elmerengsz a nagy Dunán, azt veszed észre, hogy a hullámok
-körülötted a Károli Gáspár nyelvén beszélgetnek, Petőfi üstöke lobog az
-árvalányhajban, az őszi szél Tompa hangján sír az avaron. A házőrző
-komondoraink hangját sehol sem hallhatod a világon, csak itthon és még
-hasonlatos sincs a magyar butasághoz a föld kerekségen.
-
-Csodákban éltünk, mi jámbor bibliai nép, – csodálatosabb életünk a
-hervasztó Szaharán ki nem apadó forrás életénél. Természetfölöttibb
-nemzeti emelkedésünk a tenger dagályánál, amelyet a hold járásával
-vetnek egybe a tudósok. Folytonos virágzásunknál pedig csak az asszonyok
-havonkinti újjászületése csodálatosabb, amelynek megfejthetetlen
-rendezését ugyancsak a holdnak szokás tulajdonítani.
-
-Éltünk, élünk, élni fogunk. Semmi se történt velünk, különösebb változás
-a népek mostani forradalmában, csak a nemzet elővette régi századokból
-való erkölcseit: minden ember katona lett. Már megtörtént ilyesmi az
-országban, új honfoglalásért kötjük fel a kardot a népek háborújában,
-Mária országát minden száz esztendőben újra meg újra el kell foglalni a
-magyaroknak a külső ellenségektől.
-
-*
-
-A honfoglalás munkája a nemzeteknek minden erejét igénybe veszi. Az új
-hazáért, – új a régi is, ha ismét el kell foglalni, meghódítani,
-megvédeni, megtartani – az egész nemzetnek kell küzdeni, mint egy
-embernek. A hivatásos hadsereg, amely béke idejében az ünnepélyes díszt,
-a daliás megjelenést szolgáltatja a nemzeti életben, a háborúnak örökkön
-éber, zordon szellem alakját fegyverrel őrzi fogságában, élesen tartja a
-kardot hüvelyében, gondoskodik, hogy a karok a fegyverfogástól is épen
-úgy izmosodjanak, mint a polgári munkától, a hivatásos hadsereg a nemzet
-életharcában csak elmosódó keret lehet, amely hova-tovább eltűnik
-szemeink elől a távolságban, amely a harcok kezdetét annak végétől
-elválasztja.
-
-Hová lett az a hadsereg, amelyet egy esztendővel ezelőtt láttunk magunk
-körül? Hová lettek a hivatalos katonák, a kardjukat céltalanul csörgető
-tisztek, akik az egyhangú szolgálatban, az egyforma gyakorlatokban, a
-lassú előléptetésben unottá fáradtak? Hová lett a választófal, amelyen
-át a hadsereg és a polgárság farkasszemet szokott nézni? – hisz ma már
-tizedik hónapjában a háborúnak nincsen hadsereg, hanem fegyverbe
-öltözött polgárság van. A polgárság óriási túlsúlyában felolvasztotta
-magában a hivatásos hadsereget. Mint egy nagy hömpölygő folyamba a
-mellékfolyók ömlöttek a hatalmas polgári társadalomba a különböző
-fegyvernemek seregei, a katonai szervek. A tartalékosok, az ujonnan
-besorozottak, az ujoncok rengeteg tömegében alig látjuk már a régi
-manipuláns altiszteket, feszes főhadnagyokat, hisz az ügyvédek lettek
-azóta főhadnagyok, és altiszt, aki még tegnap civilben járkált; a
-legénységről nem is mondhatunk egyebet, mint amit a hatvan-, hetven-,
-nyolcvanpercentes új sorozási statisztika magától beszél. Nincs régi
-értelemben vett humoros tartalékos, nincs ügyefogyott, kigúnyolt
-ujonc-katona, nincs polgár, nincs hadsereg: katona lett mindenki. A
-nemzet fegyverbe állott és a tegnapi polgárok úgy verekednek, mintha
-egész életükben ezt tanulták volna, ügyvédek, orvosok, hírlapírók
-vezetik rohamra a földmíveseket és ha még soká tart a háború, a
-polgárság a stratégiát, a legmagasabb vezetést is megtanulja, amint
-eddig megtanult mindent, amit rábíztak. Ujoncainkról öreg kapitányok
-könnybeborult szemmel beszélnek: nem volt még ilyen katonának való anyag
-a világon! A polgárság letette a vizsgát ebben a háborúban. Rövid
-hónapok alatt átalakult hadsereggé. Az új honfoglalást a polgárság
-végzi, a katonává, vitézzé, hőssé magasztosult polgár, aki a fáradt vagy
-megsebesült katonák helyére oly zúgva ömlött be a réseken, mintha a
-malomgátnál a zsilipet felemelik és szabadjára engedik a megdagadt
-hullámokat. Bömbölve, csattogva, mint az áradó Tisza, mindent elseperve
-rohan a polgárság az új honfoglalásban. Ott vannak a tizennyolc évesek
-és a negyvenkét évesek. A rőföskereskedő imént felszabadult segédével, a
-tekintélyes gazda a kisbéresével és ügyvéd a bojtárjával.
-
-Mindenki honfoglaló lett, új Zabolchok és Hubák marsiroznak a zászlók
-alatt. A nemzet megtartja, megvédi helyét a Duna mentén.
-
-És egyszer majd hazajönnek a hadból az apák és fiúk. Portáján elfoglalja
-helyét a gazda, íróasztalánál a fiskális és a varga a háromlábú székre
-ül.
-
-Ki merné azt mondani, hogy az emberek ismét olyanok lesznek, mint voltak
-a háború előtt?
-
-Ki az a balga, aki azt hiszi, hogy a lövészárokból hazatért polgár mit
-sem tanult honfoglaló katona korában? Hisz a békében, a polgári élet
-szabályaira berendezett békében is megismerni a katonaviselt férfiúkat,
-mikor ellenség helyett sajbákra lövöldöznek a gyakorlótéren! A
-békeidőben való katonai szolgálat is ezer tulajdonsággal ruházza fel a
-férfiakat. Hát még a harc, az emberfölötti háború, amelyet végigéltek!
-
-Egyszer majd hazajönnek és megfogják az eke szarvát. Elnéptelenedett
-falvakban füstölnek a kémények, az orvosok meglátogatják itthon hagyott
-betegeiket, az ügyvéd leveri a port írásairól és a mérnök lövészárok
-helyett házat meg magvetőgépet tervez.
-
-Egyszer majd hazajönnek és körülnéznek itthon, hogy mint viselkedtek az
-otthonmaradtak, eleget tettek-e kötelességüknek, mint ők a harcmezőn,
-dolgoztak-e fáradhatatlanul, mint ők a fegyvert vitték vállukon,
-csorgott-e homlokukról a verejték a vállak megfeszítésében, mint a véres
-verejték, amely a Kárpátról leolvasztotta a havat?
-
-Egyszer majd hazajönnek, akik most sasok és ölyvek és oroszlánok,… akik
-nem csüggedtek,… akik vakon bíztak a győzelemben,… akik nem számlálták
-az ellenséget,… megfagytak, ragályos betegségben szenvedtek és
-szerencsésnek érezték magukat, ha a kolera-barakból visszakerültek a
-srapnell-madarak tollhullajtásába,… akik a földbe, hóba beásva feküdtek,
-mezitláb mentek a fagyott országúton vagy a sötétben halott bajtársuk
-mellett aludtak,… akik a polgári élet szabados világából egyszerre a
-katonai fegyelem, a vas-szigorúságú hadiállapot, a vérfagyasztó
-fegyverzörgés világába tisztelegve léptek, midőn egyik napról a másikra
-virradóban boldogan váratlanul katonák lettek,… akik itthon hagytak nőt
-és gyermeket, megelégedett multat és bizakodó jövőt, gondosan felépített
-életpályát, amelyen már zökkenés nélkül haladt kocsijuk, pontosan
-megtervezett jövőt és a jelen csókjait, kívánatos eledeleit, kényelmeit,
-nyalánkságait és asszonyait,… akik elmentek panasz, elborulás és
-reménytelenség nélkül…; a honfoglalók egyszer majd hazajönnek és számon
-kérik az itthonmaradottakat.
-
-Készüljünk fel a szívekkel, emberek!
-
-– Csak már hazajönnének! – Szegények! Még ha megver is a papám! – mondta
-Fanny érzelmesen, miután az esőszemek tovakopogtak a fák bolthajtásán és
-a sűrűségből lábujjhegyen mint egy hallgatózó tündér, kinyujtott
-nyakkal, az orgonavirág illata jött elő a szél szárnyán, amely szél
-talán egy galiciai honvéd sóhajtása volt.
-
-
-
-
-MAGYAR JÁTÉK.
-
-Az állami színházak, a gyönyörű Nemzeti Színház és a ragyogó Opera
-zárva, holott a világ minden nagy városában, a háborús országok
-területén is, a színházak épen oly kedvvel és méltánylással végzik nemes
-hivatásukat, mint a háború előtt. Csupán a magyar kultuszminiszter
-óvakodik a műintézetek megnyitásától, kiszámíthatlan kárt és
-kellemetlenséget okozván ezzel úgy a színházaknak, mint a művészeknek. A
-magyar kultuszminiszterek mindig híresek voltak arról, hogy – egy-két
-kivétellel – annyit sem értenek a kulturához, mint hajdu a
-harangöntéshez. Bús dolog ez, hogy a kultuszkormányzat rendelkezik a két
-gyönyörű magyar színház felett, az egyetlen drámai és a világhírű énekes
-színház felett, amelynek személyzete páratlanul tehetséges, rátermett és
-a legjobb a magyar színészek világában.
-
-A Nemzeti Színház, amelynek szolgálatában lehetni minden jóravaló
-színésznek álma és az Operaszínház, amely az új intendáns alatt Európa
-egyik legjobb színházává emelkedett, hűtelen lett a közönséghez, amely
-az utóbbi években szinte újjáébredve támogatta kedves két színházát. A
-Nemzeti például lelkes közönséget toborzott az új és régi honi darabok
-látogatására. Hová jár most az a közönség, amely oly szeretettel
-figyelte kedves íróit és művészeit a bársonyszékekből? Hová lett a
-Nemzeti híres, intelligens karzati publikuma és a páholyok mélyéből a
-legjobb budapesti publikum, szentképarcú előkelő úrhölgyek, valóban
-művelt úri férfiak? Ennek a közönségnek nem tudnak máshol játszani, csak
-a Nemzetiben. Ez a közönség még megbecsüli a színdarabíróknak
-magyarságát, a művészek régi tradiciókon felépült játékát, a magyar
-kulturát, a történelmi multat, a hazaszeretetet. A Nemzeti közönsége
-szinte egyenes atyafiságban van azzal a régi magyar közönséggel, a
-honleányokkal és hazafiakkal, akik Döbrentei Gábor idejében oly
-meghatott szívvel mentek a színházba, mint a magyar kultura templomába.
-Ennek a közönségnek érdemes volt Shakespearet játszani és ennek írt
-Kisfaludy és Szigligeti. A mindinkább idegenszerűségek felé hajló pesti
-színészetben a magyar kulturának, nemzeti multunknak, fajszeretetünknek
-szinte utolsó, de hatalmas vára volt a Nemzeti Színház. A magyar nyelv
-ünnepélyesen, szinte harangbúgással hangzik a művészek szájáról,
-gyönyörűség, hogy tudnak itt magyarul és művészileg játszani, egy nagy
-és gazdag nemzeti büszkeség a színház némely előadása… A színészek
-hónapokon át ácsorogtak, reménykedve, hol csüggedten a színház kiskapuja
-mellett. Várták a miniszter döntését. A miniszter pedig azt döntötte,
-hogy bocsássák szélnek a színház művészeit, kétheti felmondással! Miután
-patrónokon nem lehet takarékoskodni, takarékoskodjunk a kulturán. Holott
-az ország mostani háztartásában, midőn milliárdokat hoz mozgásba a
-háborús állapot, a szegény művészek fizetése bizonyára jelentéktelen
-helyet foglal el. Később új, úgynevezett háborús szerződést kaptak
-kezükbe az aktorok, de a színház kapui tovább is zárva maradtak a
-közönség előtt.
-
-Tudjuk, hogy mit jelent az: színésznek játék nélkül élni? A színészet
-természete az, hogy nem állja a hosszadalmas parlagon heverést. A
-színész nem szántóföld, amelyet hében-korban pihentetni szükséges. A
-színész nem pihen a munkátlanság idején, hanem csügged, felejt, fárad,
-elkeseredik. A színésznek szerepkönyv kell a kezébe, az alakítás láza, a
-színjáték szenvedélyes izgalma, a nézőtérről felhangzó taps és a
-jóakaratú kritikus bírálata: ez a színész élete. Furcsa élet, de
-általában a színészek mindig furcsa emberek voltak, midőn még
-Shakespeare idejében a királynő előtt játszottak és udvari színészek
-valának, sem voltak ők rendes emberek. Az éhséget még csak elviseli
-valamiképen az aktor, de hogy estvére ne léphessen a lámpások elébe,
-akár Faust bársonyköpenyegében, akár a sírásó bőrsüvegében: ezt a
-színész nem tudja elviselni.
-
-Körülbelül ez a magyarázata annak az új vállalkozásnak, amely a napokban
-kezdődött el Budapesten. A Nemzeti Színház büszke tagjai, a gőgös
-Irving-ek egy mozi-igazgató nem tulságosan előkelő, de élelmes
-vállalkozásába hajtották nemes homlokukat és egy mozi-előadás keretében
-színjátékot játszanak. A háború sok mindenféle csodálatos változásában
-megmutatta azt a lehetetlenséget is, hogy Tóth Imre úr kitünő aktorai,
-Shakespeare és Molière felkent papjai, régi, pompázatos Bánkok és Zrinyi
-Miklósok egy olcsó és tradiciómentes, modern üzleti vállalkozás
-keretében keresik helyüket. Szegény száműzött hercegek! Cipőfoltozással
-töltik idejüket a sanyarúság napjaiban. Bajba jutott peleskei nótáriusok
-egy idegen városban.
-
-A közönség, amely nagyon szereti a romantikát, bizonyára megbocsátja
-kedves hercegeinek a számüzetést és felkeresi a messzi idegenben drága
-ideáljait, mulattatóit, regényes hőseit, ha tollas barett helyett
-üzlet-irodai feketesapkát húztak is fejükre.
-
-*
-
-Bizonyára kevésbé érti a dolgok üzleti részét a kultuszminisztérium,
-mint valaha is hittük, holott finánc-zsenik sohasem ültek a hold-utcai
-palotában. Az állami színházak óvatos vezetősége félti színházait a
-jövedelmezőség lehetőségétől; félti a közönséget, hogy nem látogatja
-majd kellő lelkesedéssel és odaadással kedves színészeit, – lehet, hogy
-az óvatosságnak van igaza; – a magánvállalatok azonban mindenesetre
-teljes eréllyel megkezdték a munkálkodást. A közönséget épen azért kell
-mulattatni, vígasztalni, kedvre deríteni, mert zord idők járnak
-felettünk, – mondják ők és eddig nem is nagyon csalatkoztak a
-színházlátogató közönség lelkesedésében.
-
-A Tisza Kálmán-téri nagy színházat valamelyik estve zsufolásig láttam
-megtelve emberekkel, Carment játszották, Szamosi mély, meleg hangja
-zengett és egy vendégművész énekelte a tizedest, nem is oly
-rendkívüliséggel, mint amilyen a híre.
-
-A lipótkörúti színház bizonyára egy napig sem reszkirozná a világítást
-és a fűtést, ha nem látogatná a közönség. Komoly, meggondolt
-üzletemberek vezénylik a színházat, akik nem tréfálnak a legbecsesebb
-portékájukkal, a pénzükkel.
-
-És ma estve az óvatos, menekült Beöthy László is visszatér honába,
-ahonnan a háború első, rémhíres napjaiban elfutott. Átveszi ismét a
-gyeplőszárat kettősfogata fölött, hogy több-kevesebb szerencsével
-felvegye a küzdelmet a közönség kegyéért. Az ujonnan épült színház elég
-tetszetős, fehér cukrásztorta és a világítása pazarló. Az egyik legjobb
-magyar színész, Hegedüs Gyula már kezében tartja szerepkönyvét a
-kulisszák mögött, mire e sorok megjelennek. Izgalom, láz a vasfüggöny
-mögött és előtt. Diadal vagy vereség? A színésznő szép lába nyomán
-vajjon feldördül a taps, amelynek kartácspattogásából az ujonnan
-átépített színháznak a jövendő sorsát figyeli a függönyök mögött az
-igazgató?
-
-*
-
-Tél van, karácsony felé gurul a kalendáriumbeli szekér, az emberek
-mintha beleilleszkedtek volna a világháború impozáns kereteibe.
-Megszoktuk a rossz hireket, valamint a diadalokat. A csüggedt, nehéz
-hónapok elmulóban vannak, az emberek mintha megtalálnák elveszett
-lélekjelenlétüket, hidegvérüket, nyugalmukat. Rájöttünk, hogy az élet
-nem lehet mindig egyforma, csendes, polgárias, olajozott gépezetű. Ilyen
-is lehet az élet, mint a mostani, a háborús, az ijesztő, az álmatlan
-éjszakás, gyászos és diadalmas. Lehet, egyik nap a földre vetni magunkat
-a bánattól és másnap újra emelt homlokkal nézni a csillagokba.
-
-A színházak, amelyek az elmult esztendőkben csaknem a könnyűvérűség,
-léhaság és felületesség hajlékai lettek, midőn ordináré és nem mindig
-jószagú emóciókkal izgatták a közönséget, ostobán bohózatos, máskor
-idegenszerűleg hűvösítő színdarabokkal nevelték a pesti közönséget
-annak, ami lesz: ízléstelennek, mostanában bizonyára óvakodni fognak az
-irányzattól, amely lassan eltávolította őket a nemzeti állapottól.
-Próbálkozzunk a nemzeti eszmékkel, hisz ideje most már tán elkövetkezett
-volna a magyarság öntudatébredésének!
-
-_(1914.)_
-
-
-
-
-Lábjegyzetek.
-
-[Footnote 1: A szenvedélyes barátok című regény e sorok megjelenése után
-felköltötte a _Magyarország_ szerkesztőjének figyelmét, a regényt dr.
-Mikes Lajossal lefordíttatta s lapjában közzétette.
-
-_K. Gy._]
-
-
-
-
-TARTALOM.
-
-  Pest  3
-  1. A vörös postakocsi utasai  11
-  2. Éjjel az Oroszlánba  18
-  3. Czinke a Jezsuita lépcsőn  24
-  4. Őszi nap Gödöllőn  32
-  5. Szénfi  39
-  6. Falusi kirándulás  47
-  7. Öreg _A_ betü  54
-  8. Emlék-könyvbe  58
-  9. Nagybotos különös ötlete  64
-  10. Csizmás Kandúr  73
-  11. Duna vendégei  76
-  12. Bécsi kalap  79
-  13. Kukli, Vukli és Trufli  85
-  14. Egy királyné albumába  89
-  15. Öt évszázad  96
-  16. Az új regény  103
-  17. Nemzeti ideál Pesten  109
-  18. A bolygó zsidó  115
-  19. Szeptemberi alkonyat  122
-  20. A gyermekkori hősök bukása  130
-  21. Honfoglalás után  138
-  22. Magyar játék  145
-
-
-*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK PESTI ALBUM ***
-
-Updated editions will replace the previous one--the old editions will
-be renamed.
-
-Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
-law means that no one owns a United States copyright in these works,
-so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the
-United States without permission and without paying copyright
-royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
-of this license, apply to copying and distributing Project
-Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm
-concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
-and may not be used if you charge for an eBook, except by following
-the terms of the trademark license, including paying royalties for use
-of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
-copies of this eBook, complying with the trademark license is very
-easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
-of derivative works, reports, performances and research. Project
-Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may
-do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
-by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
-license, especially commercial redistribution.
-
-START: FULL LICENSE
-
-THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
-PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
-
-To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
-distribution of electronic works, by using or distributing this work
-(or any other work associated in any way with the phrase "Project
-Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full
-Project Gutenberg-tm License available with this file or online at
-www.gutenberg.org/license.
-
-Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project
-Gutenberg-tm electronic works
-
-1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
-electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
-and accept all the terms of this license and intellectual property
-(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
-the terms of this agreement, you must cease using and return or
-destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your
-possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
-Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound
-by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the
-person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph
-1.E.8.
-
-1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
-used on or associated in any way with an electronic work by people who
-agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
-things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
-even without complying with the full terms of this agreement. See
-paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
-Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this
-agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm
-electronic works. See paragraph 1.E below.
-
-1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the
-Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
-of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual
-works in the collection are in the public domain in the United
-States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
-United States and you are located in the United States, we do not
-claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
-displaying or creating derivative works based on the work as long as
-all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
-that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting
-free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm
-works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
-Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily
-comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
-same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when
-you share it without charge with others.
-
-1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
-what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
-in a constant state of change. If you are outside the United States,
-check the laws of your country in addition to the terms of this
-agreement before downloading, copying, displaying, performing,
-distributing or creating derivative works based on this work or any
-other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no
-representations concerning the copyright status of any work in any
-country other than the United States.
-
-1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
-
-1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
-immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear
-prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work
-on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the
-phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,
-performed, viewed, copied or distributed:
-
-  This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-  most other parts of the world at no cost and with almost no
-  restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it
-  under the terms of the Project Gutenberg License included with this
-  eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the
-  United States, you will have to check the laws of the country where
-  you are located before using this eBook.
-
-1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is
-derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
-contain a notice indicating that it is posted with permission of the
-copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
-the United States without paying any fees or charges. If you are
-redistributing or providing access to a work with the phrase "Project
-Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply
-either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
-obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm
-trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
-with the permission of the copyright holder, your use and distribution
-must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
-additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
-will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works
-posted with the permission of the copyright holder found at the
-beginning of this work.
-
-1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
-License terms from this work, or any files containing a part of this
-work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
-
-1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
-electronic work, or any part of this electronic work, without
-prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
-active links or immediate access to the full terms of the Project
-Gutenberg-tm License.
-
-1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
-compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
-any word processing or hypertext form. However, if you provide access
-to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format
-other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official
-version posted on the official Project Gutenberg-tm website
-(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
-to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
-of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain
-Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the
-full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.
-
-1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
-performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
-unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
-access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works
-provided that:
-
-* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
-  the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
-  you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
-  to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has
-  agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
-  within 60 days following each date on which you prepare (or are
-  legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
-  payments should be clearly marked as such and sent to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
-  Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg
-  Literary Archive Foundation."
-
-* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
-  you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
-  does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
-  License. You must require such a user to return or destroy all
-  copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
-  all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm
-  works.
-
-* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
-  any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
-  electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
-  receipt of the work.
-
-* You comply with all other terms of this agreement for free
-  distribution of Project Gutenberg-tm works.
-
-1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
-Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than
-are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
-from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
-the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set
-forth in Section 3 below.
-
-1.F.
-
-1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
-effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
-works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
-Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm
-electronic works, and the medium on which they may be stored, may
-contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
-or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
-intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
-other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
-cannot be read by your equipment.
-
-1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
-of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
-Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
-Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
-liability to you for damages, costs and expenses, including legal
-fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
-LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
-PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
-TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
-LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
-INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
-DAMAGE.
-
-1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
-defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
-receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
-written explanation to the person you received the work from. If you
-received the work on a physical medium, you must return the medium
-with your written explanation. The person or entity that provided you
-with the defective work may elect to provide a replacement copy in
-lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
-or entity providing it to you may choose to give you a second
-opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
-the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
-without further opportunities to fix the problem.
-
-1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
-in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO
-OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
-LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
-
-1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
-warranties or the exclusion or limitation of certain types of
-damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
-violates the law of the state applicable to this agreement, the
-agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
-limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
-unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
-remaining provisions.
-
-1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
-trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
-providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in
-accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
-production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm
-electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
-including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
-the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
-or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or
-additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any
-Defect you cause.
-
-Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
-
-Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
-electronic works in formats readable by the widest variety of
-computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
-exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
-from people in all walks of life.
-
-Volunteers and financial support to provide volunteers with the
-assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
-goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
-remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
-and permanent future for Project Gutenberg-tm and future
-generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
-Sections 3 and 4 and the Foundation information page at
-www.gutenberg.org
-
-Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation
-
-The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
-501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
-state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
-Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
-number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
-U.S. federal laws and your state's laws.
-
-The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West,
-Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
-to date contact information can be found at the Foundation's website
-and official page at www.gutenberg.org/contact
-
-Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
-Literary Archive Foundation
-
-Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without
-widespread public support and donations to carry out its mission of
-increasing the number of public domain and licensed works that can be
-freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
-array of equipment including outdated equipment. Many small donations
-($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
-status with the IRS.
-
-The Foundation is committed to complying with the laws regulating
-charities and charitable donations in all 50 states of the United
-States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
-considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
-with these requirements. We do not solicit donations in locations
-where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
-DONATIONS or determine the status of compliance for any particular
-state visit www.gutenberg.org/donate
-
-While we cannot and do not solicit contributions from states where we
-have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
-against accepting unsolicited donations from donors in such states who
-approach us with offers to donate.
-
-International donations are gratefully accepted, but we cannot make
-any statements concerning tax treatment of donations received from
-outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
-
-Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
-methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
-ways including checks, online payments and credit card donations. To
-donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
-
-Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works
-
-Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
-Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be
-freely shared with anyone. For forty years, he produced and
-distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of
-volunteer support.
-
-Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
-editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
-the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
-necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
-edition.
-
-Most people start at our website which has the main PG search
-facility: www.gutenberg.org
-
-This website includes information about Project Gutenberg-tm,
-including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
-subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.