diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/68696-0.txt | 11184 | ||||
| -rw-r--r-- | old/68696-0.zip | bin | 288954 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68696-h.zip | bin | 306024 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68696-h/68696-h.htm | 12630 |
7 files changed, 17 insertions, 23814 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..c072df4 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #68696 (https://www.gutenberg.org/ebooks/68696) diff --git a/old/68696-0.txt b/old/68696-0.txt deleted file mode 100644 index dc63eb2..0000000 --- a/old/68696-0.txt +++ /dev/null @@ -1,11184 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Dramaturgiai dolgozatok (2. kötet), -by Pál Gyulai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Dramaturgiai dolgozatok (2. kötet) - -Author: Pál Gyulai - -Release Date: August 5, 2022 [eBook #68696] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Internet Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DRAMATURGIAI DOLGOZATOK (2. -KÖTET) *** - - -DRAMATURGIAI DOLGOZATOK - -IRTA - -GYULAI PÁL - -MÁSODIK KÖTET - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -MAGYAR IRODALMI INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA - -1908 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - -DRAMATURGIAI DOLGOZATOK - -II. - -1864–1881 - - - - - - -1864 - - - - -PÁLYAVIGJÁTÉKOK. - -Előadattak a Nemzeti Szinházban 1863 deczember, tovább 1864 január és -február hónapokban. - -A Nemzeti Szinház részéről kitűzött 50 és 30 arany díjért pályázó -vígjátékok megkezdték versenyöket. A mint tudjuk, a birálók mintegy tíz -vígjátékot bocsátottak szinpadi versenyre s a pályahirdetés föltétele -szerint csak előadatásuk után fogják elitélni a jutalmat. Az ily -pályázást sokan föléje helyezik a rendes pályázásnak; azt hiszik, hogy -így nem tévedhetni, mert a siker, a közönség tetszése oly itélet, honnan -nincs föllebbezés, s a birálók kötelességöket teljesítik, ha ez -itéletnek vakon engedelmeskednek. De vajon a közönség nem tévedhet-e -épen úgy, mint a birálók, vajon kalapot emeljünk-e mindennemű sikernek, -az esetlegességeket is æsthetikai hatásnak vegyük s a netalán -mesterségesen előidézett tapsok előtt is fejet hajtson a jó ízlés és -erős meggyőződés? Elég példát látunk arra, hogy nagy tetszéssel fogadott -szinművek hamar elavulnak, míg mások, melyek közönynyel találkoztak, -lassanként kivívják érdemelt helyöket. Íme Katona _Bánk bán_-ját -mellőzték a birálók, a közönség figyelembe sem vette s néhány évtized -alatt közönség és kritika egyaránt melléje szegődtek. A közönség ízlése -a társadalmi és politikai élet hullámzásai közt oly hamar válik -előitéletessé, szeszélyessé, sőt esetlegességek rabjává is. A kritikus -is ki van téve e veszélynek; e mellett még egy más örvény is fenyegeti: -a rendszer és elvek csökönyössége, mely még a lángész ostromainak sem -könnyen enged. Mindezzel nem azt akarjuk mondani, hogy se a közönségnek, -se a kritikának ne higyjetek, csak azt, hogy mindkettő tévedhet, s a -végső forum nem a mostani közönség, hanem újabb meg újabb nemzedékek -közönségének és kritikusainak véleménye, a honnan csakugyan nincs -föllebbezés, de a hová csak föllebbezni is kevés írónak sikerül, mert a -legtöbb esetben az alsó forumok itéletében se kétkedik többé senki. -Továbbá figyelmeztetni kivántuk a birálókat, ha netalán szükségök van -reá, hogy vegyék ugyan tekintetbe a közönség véleményét, de -különböztessék meg a nagy közönséget a valódi közönségtől vizsgálják meg -mindkettő tetszése indokait s itéljenek szabadon a jó ízlés és -meggyőződésök szerint. - -Némelyek hibáztatják a Nemzeti Szinházat, hogy miért nyitott épen egy -felvonásos vígjátékokra pályázatot s miért nem inkább nagyobb -vígjátékokra, vagy épen tragédiákra. Tehát három-négy pályadíjunk legyen -ugyanegyféle műre? Ott a Teleki- és Karácsonyi-díj; úgy hiszszük, hogy -két ily állandó pályadíj a tragédiákra és nagyobb vígjátékokra elég még -nagyobb irodalomban is, mint a minő a miénk. A mi azt a másik -ellenvetést illeti, melyet a _Hölgyfutár_-ban olvashatni, hogy -tudniillik egy felvonásos vígjátékra csekély díj 50 arany, mert az -nehezebb, mint a három – öt felvonásos, nem tudja az ember, -csodálkozzék-e vagy mosolyogjon rajta. Nem csak a költészetben, hanem -másban is, hogy kinek mi nehéz vagy könnyű, tehetségétől és hajlamától -függ. Petőfinek könnyű volt szép dalokat írni, de igen nehéz drámát. -Kazinczy könnyen írt jó epigrammot, de a költői beszély vagy eposz -alkalmasint nehezen sikerült volna neki. Egészen más kérdés az, melyik -genre nevezetesb, nagyobbszerű, melyik genreben sikerülnek ritkábban a -költők kisérletei. Azonban e szempontból sincs a _Hölgyfutár_-nak igaza. -Molière elsőrendű nagyobb vígjátékaival, értékre nézve, bajosan -vetekedhetnek bármily sikerült egy felvonásos vígjátékok, mert itt a -genre kicsiny, ha a mű magában véve nagy is míg amott a genre is nagy, a -mű is, nagy. E mellett átalában véve egy kis vígjáték inkább sikerülhet, -mint a nagyobbszerű, már csak azért is, mert kevesebb inventio kell -hozzá, s eleme inkább a könnyed komikum, mint a mélyebb. De hagyjuk a -vitát; az az ellenvetés talán ennyi szót sem érdemelt. Szóljunk a -pályázó vígjátékokról. - - -I. TÉNYEK. - -Vigjáték 1 felvonásban. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 deczember -11-én. - -E vígjátékocskának nagyon csekély értéke van. Alapeszméjéből lehetne -alkotni valamit, de a szerző képtelen volt reá. Inventiója nagyon -szegény, alakjaiban nincs élet s általában vontatott, unalmas tréfa az -egész. Mindenütt látszik rajta, hogy csinálva van s a természetes -fejlemény helyét az író mesterkedése foglalja el. Meséje röviden az, -hogy Adél egy philosopháló leány, teli beszéli unokatestvére, Emma -fejét, a ki szeret és boldog, hogy addig ne higyen kedvesének, míg -tényekkel be nem bizonyítja szerelmét. A szerelmes leány hajol e -tanácsra s hidegen fogadja jegyesét, gondolván, hogy ha valóban szereti -őt így is szeretni fogja, ha nem, akkor inkább szakadjon vége mindennek. -Azaz hogy ezt tulajdonkép nem Emma gondolja, hanem Adél, szegény Emma -csak úgy elhiszi egy pár pillanatra. A jegyes átlát kedvese szándékán, -azt is észre veszi, hogy ez Adél műve. Szövetkezik kigyógyítására -nagybátyjával. Először is visszaküldi kedvesének a gyűrűt, ki erre -mindjárt megadja magát s egyesül a két szövetségessel Adél -megbüntetésére. Adél is szeret, mit eddig észre sem vettünk. Elhitetik -vele, hogy mind Emma jegyese, mind pedig az ő udvarlója elbujdostak -Amerikába, mivel elvesztették reményőket. - -A philosopháló leány kezd kétségbeesni; ekkor a jegyes és udvarló -belépnek s mindnyájan boldogok. Mindjárt az expositió jelenete nagyon -hibás. A két leány hosszú és unalmas párbeszédében nem jelentkezik a -kedélynek olynemű mozzanata, mely kiindulási pontul szolgáljon a -cselekvény megindulásra. Emma elfogadja Adél tanácsát, mert a szerző úgy -akarja, de mi nem érthetjük miért. Mi sokkal élénkebb és könnyebben -megfogható lesz vala a jelenet, ha Emma valami semmiség miatt -összezördül jegyesével, mi sokszor megtörténik a legboldogabb -szerelmesek között is s ezt panaszolja el Adélnak. Ekkor lett volna -valami ok, miért Emma oly könnyen hajoljon Adél tanácsára, míg most -semmi sincs a szerző akaratán kívül. S ez így megy tovább is Szerző -mozgatja alakjait, mint a marionett bábokat, de csak maga tesz, beszél -mindent s nem alakjai. Mindamellett a cselekvény vontatva, nehezen -halad, talán épen azért, mert a szerző igen nagy erőfeszítéssel akarná -taszítani. Mire az a nagy szövetség a két leány ellen, kik valóban nem -valami félelmes ellenfelek. A nagybácsi meglehetősen szükségtelen -személy, nélküle könnyen megtörténhetnék az egész. - -Továbbá, hogy mindkét leány ugyanegy módon gyógyul ki a tények -betegségéből, nem csak szegény inventióra mutat, hanem lélektanilag is -hibás. Azt értjük, hogy Emma a gyűrű visszaküldésére tüstént megadja -magát, ő úgy se jó kedvéből vállalta el e szerepet, de hogy Adélt is oly -könnyen legyőzze az első tény, holott ő elvből, csaknem rögeszméből -cselekszik, azt bajosan hihetni el. A párbeszédekben nincs se -drámaiasság, se könnyedség. Közönséges hirlapi nyelv sallangokkal -felczifrázva, mely alól itt-ott germanismusok kandikálnak ki. - - -II. EGY SZELLEMDÚS HÖLGY. - -Vigjáték 1 felvonásban. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 deczember -11-én. - -E második mű az alakok rajzolásában s némely részletben több tehetséget -árult el, mint az első, de úgy tetszik mintha alapja gyöngébb volna -amazénál. Szerző egy férjet léptet fel, kinek szép és derék neje van; a -férj szereti a nejét, mégis hiányzik valami boldogságából s ez a valami -előtte nagy dolog. Neje nem tud se zongorázni, se énekelni, se festeni s -nem oly olvasott, szellemdús, hogy társaságokban ragyoghasson, -irigyeltessék. A nő igyekszik zongorát, éneket tanulni, szellemdúskodni. -A férj beleszeret. Ilma megsajnálja barátnőjét s elhatározza a férj -kigyógyítását hóbortjából. A férj udvarol neki, ő pedig kinozza -idegességével. A férj összehasonlítja ez ideges teremtést kedves nejével -s kezd kigyógyulni a szellemdús hölgyek bámulatából. Ilma nem elégszik -meg ezzel, megijeszteni, büntetni is akarja s bevonja Bellát a tervébe s -a férjnek levelet irat vele, melyben ez tudtára adja, hogy nem -felelhetvén meg igenyeinek, elbujdosott. A férj megijed, neje keresésére -indul. Meghűti magát, náthásan tér vissza s ím otthon találja nejét a -pamlagon szunnyadva. Kibékülnek, Ilma pedig külföldre indul, honnan nem -rég tért vissza. - -A szerző a szellemdús hölgyet eleinte gúnyos értelemben látszott venni, -azaz a nők azt a faját akarta volna rajzolni, kiket a művészeti vagy -irodalmi dilettanismus bizarrá, phantastává s olykor emanczipálttá tesz, -bár látszólag némi ragyogó, vonzó tulajdonokat is kölcsönöz nekik. Ilma -rajza eleinte így is indul, de hamar összezavarodik minden, s -tulajdonkép nem tudjuk kivel van bajunk. Különösen hiba, az midőn Ilma -tervet gondol ki barátnője férjének kigyógyítására, nem csak azért, mert -már nagyon elhasznált vígjátékírói fogás s itt nincs valami új -módosításban feltüntetve, hanem azért is, mert az ily szellemdús -emanczipált hölgyek nem szoktak ily szánakozók lenni s örömest -elfogadják az udvarlást, ha nem egyébért, csak a férfi szívek -tanulmányozásáért is. Azonban majdnem leggyöngébb az egész műben az a -jelenet, midőn Ilma idegességével utáltatja meg magát. Hát az idegesség -az ily értelemben vett szellemdússág kényszerű következménye-e vagy -inkább esetleges, szellemi tulajdon-e vagy materiális? Nem szenvednek-e -derék hölgyek is idegességben, önhibájukon kívül s vajon Bella nem -lehet-e betegség következtében ideges, s akkor mi lesz a megtért -férjből? A férjnek a phantastaság, bizarrság és emanczipáltság -jelenségeitől kellene megundorodni, melyek a szellemdússág burkából -lassanként kifejlenek. Szerző mindezt mellőzi s úgyszólva maga dúlja föl -vígjátéka alapját. Bella igen együgyűnek van rajzolva, mit az előadó -színésznő még túlzott, holott neki csak akkor kellene nevetségesnek -lenni, midőn férje kedvéért énekel, szellemeskedik, mihez nem ért, -másként pedig kedvesnek, szeretetreméltónak, csak az ellentét kedveért -is. Így néha kisértetbe jövünk azt hinni, hogy a férjnek csakugyan van -oka elégedetlennek lenni neje libaságával. A levélírás, a meghűlés, a -náthás tüszkölés mind elmaradhattak volna. A mű hosszabbra nyúlik, mint -a hogy kellene, némi hatást vadászó fogásokért, melyek azonban nem -tettek hatást. Párbeszédei élénkebbek s drámaibbak, mint az első -vígjátéké, de nyelve sem eléggé szabatos, sem eléggé magyar. Csodálatos, -hogy költőink között a színműírók gondolnak legkevesebbet a nyelvvel. -Istenem, mikor érjük meg, hogy színházunkban egy-egy hibás szókötés, -rosszul hangzó mondat, vagy kirívó germanismus a nem tetszés jeleit -idézze elő a hallgatóság ajkáról, mint a Theâtre Françaisban? Szegény -magyar kritikus, miről álmodozol? Elégedjél meg, hogy van nemzeti -színházunk, s hogy közönségét még nem csalogatta el egy pár magyar lap a -német szinházba. Különös jele az időnek hogy néhány magyar író hogy -buzog a német szinház mellett a nemzeti rovására. Nem egyszer olvashatni -egy-két magyar lapban, hogy mily jeles a német színház, s mily gyönge a -nemzeti. Mindez mintegy izgatásként tűnik föl, hogy a magyar közönség -pártoljon el szinházától. Érdemes pályatársaink tagjai az «Ifjú -Magyarországnak», kik egyébiránt velünk együtt a «Vén Magyarországba» is -beilletek, nem így szokás ellenzéket alkotni bárminő igazgatóság -ellenében. Ostromoljátok a szinházi igazgatóságot, a ti szerencsétek -lesz, ha valami okosat tudtak mondani, de ne menjetek tovább. Mily -furcsa lenne például, ha valamelyiteket az a szerencsétlenség érné, hogy -kineveznék a nemzeti szinház igazgatójának s íme, mikor átveszi az -igazgatóságot, már az egész magyar közönség az újtéri szinházba pártolt! -Szerencsére soha sem fog ilyesmi történni, bár hogy megtörténjék, nem -rajtatok múlt. - - -III. AZ APÁM FELESÉGE. - -Vígjáték egy felvonásban. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 deczember -21-én. - -Sándor nem akar házasodni. Apja, a már régóta nőtlen Mezei, hogy fiát -kigyógyítsa ebből a nyavalyából tetteti, mintha maga megházasodott -volna, hogy Sándorban «irigységet, féltést, vágyat költsön.» - -Ez az, a minek sikerülni kell a kis egy felvonásos vígjátékban. – A -tárgy valóban kényes s csak ennyiből is láthatjuk, hogy itt alig lehet -eltalálni az utat a nélkül, hogy a fiui és apai érzelmek -kellemetlenebbül ne érintessenek, mintsem egy vígjátékban szeretnők. -Nincs is benne lélektani valóság. Az apa természetesnek találja, a mit a -nézők közül senki sem talál annak, hogy t. i. a nőtlen fiúban irigység, -féltés vagy csak vágy is támadjon apja második felesége iránt. Vajon -Sándor csak olyan szívű és jellemű ember volna-e, hogy erre apja oly -teljes biztossággal számíthat a sikerre? Azonban szerencsére Sándor -derekabb fiú, hogy sem a fiúi érzelmekkel s az erkölcsi renddel oly -ellenkező érzelmek támadnának benne. Legfeljebb búslakodik, midőn egy -levéből értesül, hogy apja házasodik, hogy az öreg úr egy fiatal -menyecskét hoz a házhoz. Egy megfejthetetlen, maga előtt sem világos -érzelem sugallja neki, hogy ez fonák dolog, s van ügyesség abban a -pártbeszédben, melyben minduntalan ez a szomorú refrain fordul elő: -«apám házasodik», sok ügyességgel van írva. - -Mondom, Sándor a fiú érzet szerencséjére sokkal különb legény, hogy sem -apja fentebbi számítása jó alapra volna fektetve; de másfelől ugyanaz a -mű szerencsétlensége is, melynek, a mint alkotva van, czélja az, hogy -Sándor házasodjék, s ezt a czélt el is éreti a szerző. - -Azonban a fiú oly derék ember lévén, máskép nem lehetett czélra jutni, -mint ha a véletlen hivatik segítségül. Az apa véletlenül gyámmá lesz -távollétében, – az árván maradt Róza kisasszony gyámjává. Erről füllenti -az öreg úr levélben, hogy az ő felesége, a kit nemsokára haza viszen. A -véletlen pedig abban segíti ki az egész mesét, hogy Róza nem más, mint a -kit Sándor szeret, mióta Parádon egy estélyen találkozott vele – először -és utoljára. - -Azonban így is kényes a helyzet: ismét a gyöngéd érzelmek igen erős -surlódásától tarthatunk. Mert Rózát a gyámapának rá kell beszélnie (a mi -nem előttünk történik ugyan, de annál különösebb), hogy úgy viselje -magát, mintha neje volna. Sándor pedig oda jutott, hogy a véletlennél -fogva csakugyan hajlandóvá legyen az apja elleni féltékenységre, miután -az tvette el, a ki szerelme tárgya volt, s a kinek emléke gátolta eddig, -hogy semmi vágya nem volt a házasságra. Minden mellett ez utóbbi -helyzetet föl lehet vala használni drámaibb jelenetre. Nagy -feszültséggel várja a néző, mint foly le majd az a jelenet, melyben Róza -és Sándor négyszemközt beszélnek, – annyival inkább, hogy az -előkészületek még jobban fölkeltik a kiváncsiságot. De a jelenetben -majdnem semmi drámai sincs. – Sándor még szerelme daczára is kiállja a -tűzpróbát s úgy akarja megoldani a bonyolódást, hogy elutazik messze -földre – Amerikába. Természetes, hogy ez szükségtelen. Mert apja úgy -véli, – eleget bűnhődött már a fiú a házasodni nem akarásért – s -fölfedezi neki, hogy Róza nem neje, hanem gyámleánya, s ha szeretik -egymást, legyenek egymáséi. - -Látni, hogy a mesének nincs lélektani, erkölcsi alapja s következőleg -nincs drámai, s annál kevésbbé komikus magva. Az öreg úr megtréfálja -fiát. Az úgynevezett megbüntetésre nincs bűne a fiunak, s a bünhödésnek -sincs elég értelme. - -Egy mellékszemély van e műben, a ki szerencsésebben van rajzolva, Mezei -úrnak egy távoli rokona, egy vén leány, a ki gazdasszonyi minőségben van -a háznál. Nem azért dicsérjük, mintha helyeslenők, hogy oly nagyon -kitünteti, mennyire szeretné, hogy az öreg úr nőtlen maradjon s talán -még el is vegye, hanem mivel ügyesen van szinpadra állítva s valódi -komikum foglaltatik bukásában, midőn képmutató szenteskedéssel és -kárörömmel árulja el Mezeinek, hogy Sándor és Róza, a Mezei vélt neje, -szeretik egymást. A mellékszemély jobban sikerült a főszemélyeknél, az -episod a drámai főcselekvénynél. – Nem szólunk Sándor barátjáról és -mentoráról, a ki arra való, hogy legyen kivel párbeszédet folytasson -Sándor. - -Az irói tehetség meglátszik a műben. Meglehetős, habár a szinpadon -elmosódó párbeszédbeli fordulatok vannak benne s nyelve, – kivéve némely -igen durva kifejezéseket – a jobbak közé tartozik. – A hiba a -cselekvényben, a mese alkotásában van. - - -IV. AZ ÉGBEN. - -Vígjáték 2 felvonásban. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 január -4-én. - -E vígjáték valamivel nagyobb hatást tett mint társai, azonban ezt nem -annyira belértéknek köszöni, mint inkább annak, hogy a szerző a körülünk -hullámzó életbe merült s elég bátor volt oly osztályokból szemelni ki a -komikai személyeit, melyek nálunk igen is nagy kiméletben részesülnek. -Egy írónő, egy író, egy szájaskodó hazafi, a mű legnevetségesebb -személyei s nem egy czélzás van benne társadalmi és irodalmi -viszonyainkra. Ez a mű leginkább méltánylást érdemlő oldala. Tudjuk, -hogy némelyek épen ezt fogják hibáztatni benne. Emlékezünk, hogy ezelőtt -nehány évvel egyik pályavígjáték elitélése alkalmával még az Akadémiában -is élénk vita folyt e kérdésről: vajon helyes-e írót választani komikai -személynek s ez által az egész írói osztályt mintegy nevetségessé tenni, -mely különben sem részesül nagy tiszteletben? De vajon az írói osztály -van-e nevetségessé téve, ha az írók bizonyos faját nevetségessé -teszszük? Vajon az aristokrátia, az ügyvédi kar, a kereskedőség van-e -pellengérre állítva, ha az aristokraták, ügyvédek és kereskedők bizonyos -fáját valamely költött személy komikai alakjában színpadra hozzuk? -Bizonyosan nem. De mit is csinálna a vígjátékíró, ha az osztályokat -különböző ürügyek alatt lassanként elszednők tőle s csak a fősvény, -pazar, kaczér s más ilyesmi abstract fogalmaira utasítnók? Ily elméletek -ellen, úgy hiszszük, közönség és kritika egyaránt tiltakozni fog. S ha -más osztályokhoz szabadon nyulhat a költő, csak az íróknak legyen az a -szabadítékuk, hogy ne lehessenek komédia vagy szatira tárgyai, az -íróknak, kik közül annyi keresi diadalát elvek, rendszerek, írók és -államférfiak kigunyolásában megdöntésében, a visszaélések ostorozásában -– életben, tudományban, költészetben, egyaránt. Ennél nevetségesebb tant -soha sem hallottunk s ha épen író szájából halljuk: difficile est -satiram non scribere. Mi részünkről mindíg bátorítni fogjuk komikus és -szatirikus költőinket, hogy nyuljanak társadalmi és irodalmi életünket -minél közelebb érintő tárgyhoz. A világ legnagyobb komikus és szatirikus -költői az ily tárgyakat kedvelték leginkább. Aztán különben is jobb, ha -mi nevetjük bohóságainkat, mint ha mások. - -A vígjáték hősnője Semiramina, egy írónő, akar lenni. Épen egy jótékony -czélú, Lármásmegye nemzetgazdasszonyai javára adott tánczvigalomban -vagyunk. Mindjárt az első jelenetben két vendég lép föl: Bors és Zord, -amaz tisztviselő, ez független közbirtokos. Beszélgetnek egyről-másról, -az üres hazafiságról is, azonban beszédök nem az expositió dialogja, -hanem csak okoskodó colloquium. Általában minket tőszükségtelen személy, -a kik a cselekvényre legcsekélyebb hatással sincsenek. Utánok -megjelennek Lelkes Eduárd, egy szájhős hazafi, a ki a tisztviselőt ki -akarná nézni a bálból, fia Gáspár, egy fiatal költő és vidéki levelező, -a bálrendező, egyik tiszteletbeli aljegyző, Galambos, egy fiatal -birtokos, a ki rajong a költőnőkért. Mindnyájan Semiraminát várják, a ki -igéretet tett, hogy megjelen a bálban és szavalni fog. Meg is jelen -férjével, Hámorival együtt, a ki igen gazdag ember s nem szenvedheti -neje költőnősködését. Magokkal hozzák a férj unokahúgát is, Ilkát, a ki -Galambos iránt nem épen viszonzott hajlammal viseltetik. A vidék -ünnepelt költőnőjét nagy éljenzéssel és beszéddel fogadják. Itt egy pár -jelenet következik, melyek rajzolni törekesznek ugyan mind az írónőt, -mind Lármásmegye fiatalságát, de a cselekvényt semmivel sem viszik -előbbre. Megszólal Bors úr is, hogy megszégyenítse az őt üldöző -Lelkesit; jelentékeny összeget ír alá a körülhordozott aláirási ívre, -míg Lelkesi egy fillért se. A cselekvény tulajdonkép ott indul meg, -midőn Hámori észre veszi Galambos közönyét Ilka iránt a költőnőért -rajongó lelkesülésében s elhatározza kigyógyítását. Ezért elküldi Ilkát -egy hétre rokonához látogatóba, Lelkesit és Galambost pedig meghívja -jószágára, hogy együtt üljék meg boldog házassága második évfordulóját. -A második felvonás Hámori falusi jószágán és lakában történik. Ilka nem -levén otthon, a ki eddig a ház gondjait vitte, minden fel van fordulva. -Semiramina ír s nincs gondja semmire. A két vendég már jó reggel -megérkezik. Nagyon rossz kávét kapnak, melyet a cselédek számára főző -szolgáló készített leveses fazékban. A költőnőért rajongó vendégeket már -a kávé is kezdi kigyógyítani, de még inkább az ebéd, melyet Semiramina -főz szakácskönyvvel kezében. A leves el van sózva, a marhahús kemény, a -sült égett, a torta pedig foghagymával van készítve, mert Semiramina -szakácskönyvéből ki levén szakadva egy levél, a torta reczeptje elejét -egy más étel reczeptje végével zavarta össze. A vendégek éheznek, -Lelkesi a mellbetegség ürügye alatt szalonnát kér, hogy jól lakhassék. -Ekkor megjelen Lármásmegye nemzetgazdasszonyi egyletének követsége hírül -adni Semiraminának elnőknővé választatását; de megérkezik egyszersmind -Ilka is, kit a kigyógyult Galambos nőül kér. - -E vázlatból láthatni, hogy a cselekvény szegény, kevéssé drámai érdekű, -sőt kiinduló pontja is hibás. Egy oly vagyonos embernél, mint Hámori -bizony nem nagy dolog, ha neje rossz szobaleány vagy szakácsnő. Nem egy -nő van ilyen, ki mégis a legjobb rendben tartja házát s így állásához -képest jó gazdasszony. Oly nagy és fényes házat, mint a Hámorié, bajos -is szobalány és szakácsnő nélkül jó rendben tartani. Ily körülmények -között elég, ha a házi nő a gondok szellemibb részét hordozza, az -igazgatást és felügyeletet. A szerző egészen a szobalányságra és -szakácsnőségre fekteti a fősúlyt, miből aztán az jő ki, hogy a nő minél -vagyonosb, annál jobb szobalánynak és szakácsnőnek lennie. Egy csekély -jellemében sokkal érdekesb és komikaibb vonásokat találhatott volna a -szerző. Így csaknem azt kell gondolnunk a szerzőről, hogy a női eszmény -előtte nem egyéb, mint a jó szobalány és szakácsnő vegyülete. De -Semiramina más tekintetben sem állja ki a birálatot. Élettelen -abstractio s nem csak főhösnek nem való, de egyszerű drámai személynek -se. Hogyan is lehetne az, midőn semmiért se küzd, senkivel nem jő -összeütközésbe, önválasztott czél nélkül jár-kel a színpadon, csak -azért, hogy férje egy fiatal ember kigyógyítására felhasználja? E -vígjáték tulajdonképi hőse Galambos volna, de ez igen háttérbe van -szorítva s oly keveset akar és cselekszik, hogy egészen mellékszemély. -Helyette Lelkesi emelkedik ki, a ki különben is az egész vígjáték -legjobb alakja. Azonban itt az a baj, hogy Lelkesi csak annyiban -tartozik a főszemélyek közé, a menynyiben sokat beszél, jár-kel, de -különben a cselekvényből folyólag csaknem a szükségtelenségig -mellékszemély. Változtatna-e az a cselekvényen, ha Lelkesi nem gyógyulna -ki az írónők iránti lelkesüléséből! Vajon nem történhetnék-e meg nélküle -is az egész? Már fentebb megjegyeztük, hogy e műben sok szükségtelen -személy és jelenet van: általában az egész nem úgy van írva, mint dráma, -hanem mint beszély. Legszükségtelenebbek a Bors jelenetei, melyeket -egészen kihagyni tanácslunk, nem csak drámai, de egyébb indokból is, -melyet most nem akarunk fejtegetni. Még azt is meg kell jegyeznünk, hogy -a szerző a jellemzésben nem emelkedik felül a photographirozáson, pedig -az magában még genrefestés sem. Minden esetre méltányolnunk kell a -szerző törekvését, bátorságát, valamint azt is, hogy egy pár az életből -elesett vonást ügyesen felhasznált. Megelégedjünk-e ennyivel? Bizony nem -sok, de mégis valami ily szűk időben. - - -V. A JÓ MADÁR. - -Vígjáték 3 felvonásban. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 január -12-én. - -E vígjátékot oly keményen megbirálták már kritikusaink, s itt-ott -annyira hibás szempontból, hogy nekünk sokkal több kedvünk volna őket -venni bonczkés alá, mint magát a művet. Sajnáljuk, hogy nincs reá -terünk, azonban egy pár általánosb megjegyzésnek mégis csak szorítunk -egy kis helyet. - -Egyik politikai nagy lapunk az _Égben_-t és _Jó madár_-t összefogván, -mindkettőt elitéli, nem annyira æsthetikai, mint politikai szempontból. -Megvallja ugyan, hogy mindkét műben nagy adománya van a hatásos -élczeknek, eredeti humornak, de egyszersmind mindkettőt veszélyes -irányunak tartja. Az «Égben» czíműt azért, mert kigúnyolja az oly nőket, -kik honleányi érzelmeikről beszélnek versben és prozában, továbbá -szájhősőkké, idiotákká alacsonyítja le az oly férfiakat, kik mereven -ragaszkodnak egy s más kimondott elvhez; a _Jó madár_-t pedig azért, -mert azt az elvet állítja fel, hogy valaki csak azért mert szláv -eredetű, csaló, hálátlan, áruló, holott a mai kor jelszava egyetértés, -kölcsönös támogatás a nemzetiségek közt. Nem tudjuk: vajon ez itéletben -a dicséretnek vagy megrovásnak van-e kevesebb alapja. Mi részünkről a -hatásos élczeknek s az eredeti humornak nagy adományát nem tudtuk -fölfedezni sem egyik, sem másik műben, de nem is hisszük, hogy az élcz -dicséretes oldala legyen a vígjátékoknak, mert, a mint egy kitünő angol -kritikus mondja, az élcz épen oly megölő betűje a vígjátéknak, mint a -rhetorika a tragédiának. A megrovást sem fogadhatjuk el ily alakban. Az -_Égben_ czímű vígjáték nem a honleányokat akarja kigúnyolni, hanem a -tehetségtelen írónői dilettantismust, a hiu és affectáló szerepjátszást; -sem pedig a szilárd hazafiakat, hanem pusztán csak a szájhős -hazafiságot. Nem az irányt kell hát hibáztatni e műben, hanem azt, hogy -az író képtelen a tárgy komikumát jól felfogni s jó vígjátékká -alakítani, aztán meg azt, hogy a szájhős hazafival oly embert állít -szembe, kinek hazafisága csak annyit ér, mint a szájhősőké. A _Jó madár_ -sem állít föl oly elvet, hogy valaki csak azért, mert szláv eredetű, -csaló, hálátlan és áruló. E vígjáték szerzője hősét épen oly emberek -osztályából választotta, a kiknek se hazája, se nemzetisége. Wawranecz -sem morva, sem német, sőt ha kell, magyarnak is fölcsap. Nem képviselője -semminemű nemzetiségnek; gőgjében sincs semmi nemzeti vonás, csak -általában czivilizálatlannak tartja a magyart, mint némely léha -külföldi, kik legfeljebb a civilisatiónak csak mázával büszkélkedhetnek. -Tulajdonkép hazátlan vándor, kinek ubi bene, ibi patria, ki épen azért -más nemzet hazafiságát képtelen felfogni s gúnyt űz belőle. Hogy ily -emberek vannak a világon, hogy ez osztály nincs nemzetiséghez kötve, sőt -minden nemzetiségből újonczozni szokott, úgy hiszem nincs szükség -fejtegetnünk, épen azért nem értjük, hogy ez osztályból komikai hőst -választani annyi, mint a nemzetiségek egymás elleni izgatása. Egészen -más kérdés: vajon képes volt-e a szerző e tárgyat tapintatosan -feldolgozni s átalában van-e művének æsthetikai becse? Mi mind két -vígjátékot kevésre becsüljük, de a fennebbi vádak ellen, habár röviden -is, védelmökre kellett szállanunk. Érdemes pályatársaink különben -tiszteletreméltó buzgóságokban igen messze mennek, s a komikum és -szatira leggazdagabb forrásait törekesznek bedugni. Jusson eszökbe, ha -kicsiny dolgokat nagyokhoz lehet hasonlítani, hogy Molièret -vallástalansággal vádolták, mert _Tartuffe_-jében a vallásos képmutatót -választotta komikai hősül, hogy férfiúi durvaságot vetettek szemére, -mert _Tudós női_-ben a női tudákosságot tette nevetségessé. Ha -vígjátékíróink nem képesek társadalmi életünket közelről érdeklő s így -kényesebb tárgyakat elég tapintatosan és művészien feldolgozni, a -kritika ne kövesse őket a tapintatlanságban, s legkevésbbé se mondjon ki -oly elveket, melyek különböző ürügyek alatt a komikum legalkalmasb -tárgyait eltiltják. - -Ennek az új vígjátéknak annyi árnyoldala van, hogy azt sem tudja az -ember, hol kezdje, míg fényoldalával hamar készen lehet, mert nem egyéb, -mint egy pár jelenet, mely egy-két alaknak találó, bár durván vázolt, -jellemvonásait elég komikai erővel tárja előnkbe. Ilyen mindjárt az első -felvonásban Hubonyákné jelenete az ügyvéddel. Hubonyákné tűzről pattant -menyecske, hirtelen haragú, de hamar békülő, fenyegetődző, de csak a -szája jár, nem mívelt, de sokat tart eszére, a fukarságig takarékosságot -affectáló, de elég bőkezű, van benne egy jó adag parasztgőg, de különben -nagyon jó indulatú. E vonások illő vegyülettel jól vannak feltüntetve az -említett jelenetben. Kár, hogy ez alak a cselekvény folytán egészen -elromlik s a cselekvényre sokkal csekélyebb befolyással van, mint első -föllépte sejteti; mások előtt férjével oly goromba, hogy egészen -elveszti komikai részvétünket, később pedig oly gyöngéd, hogy rá sem -tudunk ismerni. Wawranecznek is van egy pár jó jelenete. Ilyen például, -midőn urrá lévén, mindenkép éreztetni akarja, mind magával, mind mással -uraságát, továbbá egy pár monologja, melyekben igen mulatságos -dialektikával fontolgatja teendőit. Mindössze csak ennyi, mit æsthetikai -szempontból e műben méltányolhatni. A többi részben, ha van is valami -jó, vagy nem foly a mű organismusából, vagy annyi rosszal van vegyülve, -hogy nem érdemli a különválasztást. Szívesen elismerjük, hogy egy pár -részlet a szerző tehetségéről tesz bizonyságot, de az is kétségtelen, -hogy e műve, mint egész, semmit sem ér s a különben alkalmas tárgyból -sehogy sem tudott valami költői becsűt alkotni. Előszőr is cselekvénye -nagyon szegény, bár nem annyira, mint az _Égben_ czímű társáé, melyben -majd semmi drámai küzdelem nincs. Ez legalább cselekvény, csak hogy -hibás cselekvény, mert épen oly rosszul van szőve, mint nagyon -elnyújtva. Nehány pontban hasonlít a _Tartuffe_ cselekvényéhez, nem a -szövevényt és módját, hanem a szövevénynek alapul szolgáló eseményeket -tekintve. Itt is egy csaló fúrja be magát egy család kebelébe a férj -gyöngeségénél fogva; itt is az egész családot tönkre jutás fenyegeti a -férj meggondolatlan tette miatt; itt is a felsőség hatalomszava oldja -meg a csomót: szóval úgy látszik, hogy a szerző előtt lebegett a -_Tartuffe_ meséje. A világért sem vádoljuk plagiummal, sőt még mint -reminiscentiát sem rójuk meg. Molière is vett elődeitől egyet-mást, -miért ne vegyenek utódai is tőle? Nem ebben áll az eredetiség, hanem -abban, hogy a mit mástól vettünk is, ujjá s magunkévá alkossuk. A szerző -nem volt erre képes, épen azért nem árt vala, ha jobban megvizsgálja -Molière _Tartuffe_-jét s ha már tárgyából vett, feldolgozási módjából is -tanul valamit. Molière úgy lépteti föl képmutatóját, mint a ki a -családba már beférkezett s itt legfőbb czélja elérésére tör, tehát -valódi drámai módon; szerzőnk nagyon elől kezdi a dolgot, mint bizonyos -fajtájú beszélyekben szokás, s majdnem egy egész felvonásban rajzolja -hősének a családhoz érkezését és fogadtatását. S hogyan lépteti föl! -Mint egy rongyos koldust, a ki éhenhalással küzd. Előttünk eszik-iszik -nagy mohósággal s térdelve csókolja jóltevőjének kezét és ruháit. E -jelenetben nincs semmi komikum; némi undorral vegyes szánalmat érzünk s -egyebet semmit. Egészen más lesz vala, ha Wawranecz ütött-kopottsága, -szegénysége mellett valami rosszul takart fenhéjázással vagy nagy -míveltséget affectáló modorral lép föl. Ebből aztán lehetett volna -komikumot fejleszteni, míg ellenben így, nemcsak undorító jelenetet -rajzolt, hanem egyelőre azt a gyanut is vonta magára, mintha egy vándor -idegen szegénységével akart volna gúnyolódni, holott, a mint a többi -felvonások mutatják, ez távolról sem volt czéljában. Úgy látszik, e -jelenettel nem egyebet czélzott a szerző, mint azt, hogy Wawrenecz -későbbi fenhéjázó uraskodása annál élesebben, annál, komikaibban tűnjék -föl. De ezt máskép, a cselekvény folytában el is lehetett volna érni, s -teljességgel nem volt szükség oly módhoz folyamodni, a mely minden -szempontból csak megrovást érdemel. - -Ezen kívül még egy más hibája is van Wawranecz föllépésének s a -cselekvény megindításának. Itt is tanulhatott volna szerzőnk Molièrétől. -Tartuffe vallásos képmutatással nyeri s tartja meg egy darabig az -őszintén vallásos férj kegyét. Szerzőnk minden erősebb indok -feltüntetése nélkül csak kegyébe fogadtatja Hubonyákkal Wawraneczet. Egy -nyárspolgár, a ki egyszersmind csaknem fukar, bajosan fogad házába s -tesz magával egy rangú urrá egy rongyos koldust, csak azért, mert -földije. Mik Wawranecznek azon valódi vagy színlelt tulajdonai, melyekbe -annyira szerelmes a rideg Hubonyák? Aztán Hubonyáknak úgy szólva semmi -feltünőbb gyöngesége nincs, csak az a baj, hogy nem kedveli a vele -gorombáskodó magyarokat, a miben csakugyan van egy kis igaza, mert -feleségénél gorombább nőt s leánya kedvesénél nyersebb ügyvédet -csakugyan keresve kellene keresni széles Magyarországon. Azt sem -hihetni, hogy mint jó gazda és fukar, Wawraneczre bizza dolgait, a ki -semmivel nem mutatja ki, hogy hasznára van, sőt oly feltünően csalja, -hogy a gyermek is észre veheti. - -Mindent összevéve, Hubonyák ragaszkodása Wawraneczhez annyira nincs -indokolva, hogy semmikép nem szolgálhat a szövevény alapjául. A mi némi -indokkép tünnék is fel itt-ott, nagyon meg van gyengítve a cselekvény -folytában. Hubonyák leginkább azért fogadja magához Wawraneczet, mert -földije, épen falujabéli. Jól van, de vajon egy oly aggodalmas és -körültekintő nyárspolgárnak, a minőnek Hubonyákot rajzolja a szerző, -van-e oka ismeretlen földijével oly nyiltan szólani? Nem szökött -katona-e Hubonyák, ki azelőtt husz-huszonöt évvel, kiütvén katonapajtása -szemét, Magyarországra menekült? Nem titkolja-e e csinyét még felesége -előtt is? Bevallhatja-e oly könnyen szülőfaluját, a hol még tán atyafiai -is élnek, a kiktől Wawranecz hallhatott róla valamit? De menjünk tovább. -Hubonyák nem kedveli a goromba és pazar magyarokat s ezért üdvözli oly -örömmel a derék Wawraneczet. Ám legyen, de vajon Wawranecz nem -gorombáskodik-e az egész házzal, sőt magával Hubonyákkal is, még -összeveszésök előtt? Nem pazar, fényűző, részeges-e, ki csak ezüst -tálczáról issza meg a bort, s nagyobb urat játszik a háznál a házi úrnál -is? A harmadik indok is nagyon gyönge. Hubonyák olvasván Wawranecz -iskolai és másnemű bizonyítványait, elcsodálkozik, hogy ily derék, -mívelt ember hivatal, kereset nélkül kénytelen tengődni. Megengedjük ezt -is, noha a csodálkozás nem igen illik egy semmiből fölcseperedett -nyárspolgárhoz, a ki igen jól tudja magáról, hogy az ember mindig kap -valami foglalkodást, ha dolgozni akar. Azonban azt kérdjük: miben tűnik -ki Wawranecz csak szinleg is, miben van hasznára Hubonyáknak csak -látszólag is? A kegyencz öt forintjával számolja be a hat forintjával -járó gabonát, ennyi az egész és nem több, a mivel a szerző rajzolni -kivánja Wawranecz gazdálkodását. Megengedjük, hogy ez jellemzi a csaló -Wawraneczet, de az, hogy Hubonyák elhiszi legkevésbbé sem jellemzi a -fukarságig takarékos és jó gazda Hubonyákot, s érthetlenné teszi a -kettőjök közti viszonyt. - -Molière _Tartuffe_-jét, ha már gondolt reá a szerző s reminiscentiáit -nem tudta eredeti módon feldolgozni, jobban meg kellett volna -vizsgálnia, s nagyjában követnie is. Mily gondot fordít Molière arra, -hogy az Orgon és Tartuffe közti viszonyt minél érthetőbbé és -természetesebbé tegye! Az egész expositio Tartuffere vonja figyelmünket -s a Pernelle asszony és Orgon családja közti viszálykodás egész -drámaisággal leplezi föl előttünk a dolgok állását. A Kleánt és Orgon -közti párbeszéd mennyire megmagyarázza Orgon ragaszkodását Tartuffehöz, -s Orgon heves és makacs természete, melylyel egész családja daczolni -próbál, mennyire fokozza e ragaszkodást, egész az elvakultságig. A -Tartuffe és Orgon közti viszonynak három indok alkotja alapját, melyek -nagyon drámai módon olvadnak össze, folyvást hatván a bonyodalom -előidézésére: Tartuffe jól kiszámított képmutatása, Orgon vallásos -érzülete, hiszékeny, heves és makacs természete s az egész család -föltámadása Tartuffe ellen. A _Jó madár_ szerzője se Hubonyák, se -Wawranecz jellemébe nem tett le semmi erősebb indokot; a család -feltámadását Wawranecz ellen egészen mellőzi a míg szükség volna reá s -csak akkor használja, midőn már Hubonyák is kijózanodott. E nagy hiba az -egész cselekvényt elrontotta. A Hubonyák és Wawranecz közti viszony nem -levén természetes, azt sem találhatjuk természetesnek, hogy Hubonyák -minden ok nélkül közli Wawraneczczel egy oly titkát, melyet még nejének -sem mondott meg soha. A szerző még némi általános indokot is mellőzött, -melyre különben gondolni látszott s a mi legalább surrogátumnak beillett -volna. Hubonyák poharazás közben vallja be Wawranecznek, hogy ő szökött -katona, azonban a poharazás nagyon józan, Hubonyák nem csak hogy nem -részeg, hanem még csak nem is igen jobb kedvű a szokottnál. Ha mint -részeg vallja be titkát, némi általánosságban indokolva lesz vala e -jelenet, mely különben teljességgel nem foly Hubonyák jelleméből. Mi -máskép járt el Molière a kényes pont körül, mely mind nála, mind -szerzőnknél a bonyodalomra oly nagy hatással van. Barátja Argas titkos, -bizonyos összeesküvésre vonatkozó iratait lelkiismeretbe vágó ok miatt -közli Tartuffevel, a ki aztán vallásos sophisma útján csalja ki kezéből. -Orgon összevesz fiával épen Tartuffe miatt, a fiú épen oly heves, mint -atyja, a fiut bántja, hogy Tartuffe még akkor is el tudja bolondítani -atyját, midőn ő a képmutatót épen leálarczozni hitte; a felbőszült atya -kitagadja fiát, vagyonát pedig Tartuffere iratja át részint bosszúból, -részint Tartuffe megengesztelése végett, részint pedig azért, mert azt -hiszi, hogy családja jővőjét a magáénál is jobb kezekbe teszi le. Mennyi -indok támogatja Molièrenél Orgon meggondolatlan tettét! - -Szerzőnknél a poharazás az egyedüli indok, de azt sem tudta feldolgozni. -Tartuffe csak akkor használja föl a titkot s az átiratási okmányt, midőn -leálarczoztatott Orgon előtt s ez kiűzi házából. Wawranecz nem vár be -ily nemű fejlődést, hanem tüstént fenyegetőzni kezd, feladást emleget -mihelyt megtagadja tőle Hubonyák leánya kezét, melyet mindjárt a titok -közlése után kér meg. Nem azt hibáztatjuk, hogy a szerző művében más -fordulattal akarta feldolgozni a Molière-ével hasonló összeütközést, -hanem azt, hogy e fordulatot érthetlenné tette. Ugyan miért haragszik -meg Hubonyák oly hamar Wawraneczre, az ő legkedvesebb barátjára? Miért -nem igéri oda leánya kezét az ő kedvelt földijének? Hiszen, úgy látszik -a férfiak eszményének tartja, aztán Wawranecz nem is vén ember. Azt sem -helyeselhetni, hogy Wawranecz, a míg véletlenül meg nem tudja Hubonyák -titkát, semminemű cselszövényt nem indít meg a leány keze elnyerése -végett s így a szerző mintegy előre biztatja hősét: csak várjon, majd ő -segít rajta és souverain kegyelméből megajándékozza titkával. - -Íme mily csinált és indokolatlan e fordulat, s mennyire megáll itt a -fejlődés egész az utolsó felvonás végjelenetéig. Hubonyák óbégat, -felesége s az ügyvéd vigasztalják, ez utóbbi fölmegy Bécsbe előre -feljelenteni a huszonöt éves szökési históriát s kegyelmet eszközölni -most már leendő ipa számára. Megnyeri a kegyelmet, megnyeri a leányt s -kivetteti a házból Wawraneczet, a kit már egészen ártalmatlanná tett. -Mindez az utolsó felvonás végjelenetében történik. Mi szükség ezért egy -egész felvonást írni, egy csoport henye jelenetet tenni épen oda, a hol -a leggyorsabb fejlődést várjuk? Molière az utolsó felvonásban is gazdag -drámai életet fejt ki, folyvást fentartja az érdeket egész a -végjelenetig, s művészien hozza össze műve összes személyzetét, -mindenkit a maga helyén. Szerzőnk átvette tőle a csomónak egy a -cselekvénytől távol álló, épen idegen személy általi megoldását; ő is a -műben nem szereplő fejedelem kegyelme által szabadíttatja ki hősét épen -mint Molière. Csak ezt nem kellett volna a szerzőnek átvenni Molièreből, -s úgy látszik épen ezt vette át a legszivesebben. Tudjuk, hogy Tartuffe -csomójának megoldását nem egy kritikus hibáztatja, kivált a németek, -különösen Schlegel. Nem mondjuk, hogy ok nélkül, de előttünk úgy -látszik, hogy Schlegeli tt is, a hollegtöbb igaza lett volna Molière -ellenében, csak oly felületesen itélt, mint némely magyar kritikus, a -kik az ő példáján lelkesülve, Molièret minden bővebb vizsgálat nélkül le -akarják dorongolni trónjáról. Molière sokkal leleményesebb költő volt, -mintsem ne tudta volna idegen beavatkozás nélkül is megoldani vígjátéka -csomóját. Mi nem vagyunk drámaíró, mégis van annyi inventiónk, hogy ki -tudtuk volna Orgont emelni a hinárból a fejedelem kegyelme nélkül is. S -Molière, a nagy, még eddig fölül nem mult vígjátékíró képtelen lett -volna reá? Ő csak kényszerült úgy végezni be vígjátékát a hogy bevégezte -a kor fogalmainál fogva is, de leginkább saját egyéni körülményei miatt. -A fejedelem a régi drámákban néha a Gondviselés szerepet játszotta, -továbbá a középkor letüntével, a hűbér urak hatalma romján emelkedő új -monarchiára áhitattal tekintettek föl az eddig elnyomott néposztályok. -Mindez vonzotta Molièret csomójának kegyelem általi megoldására, de az a -körülmény, hogy még csak félig kész művét is már megtámadták ellenségei, -vallástalansággal vádolták, később eltiltatták a királylyal, -kényszerítette a fejedelem által buktatni meg képmutatóját az utolsó -stádiumban s a trón védszárnyai alatt keresni menedéket. Azonban e -kényszerített bevégzést lángeszéhez méltóan hajtotta végre. Orgonnak nem -minden ok nélkül kegyelmez meg a fejedelem: Orgon szolgálatokat tett -régen az államnak, melyeket a fejedélem most akar megjutalmazni. Továbbá -Tartuffe Orgon elleni föllépése által maga ejti magát tőrbe; a felsőség -egy rég nyomozott gonosztévőre ismer benne, ki felett már csak a törvény -itéletét kell kimondani. A nem tisztán drámai megoldásba is mennyi -drámai indokot vegyít Molière, s mily szép az, a mit a rendőrrel -Orgonnak, közönségének s királyának mondat. - -Vajon oly nyomás alatt állott-e a _Jó madár_ szerzője, mint Moliére? -Volt-e kénytelen rosszul használni azt, a mit Moliére kényszerítve a -lehető legjobban használt? Úgy hiszszük a szerző is belátja, hogy -igazunk van. Nem folytatjuk tovább vizsgálatunkat. Alkalmasint szerző és -olvasó egyaránt megsokalták, nem baj, csak azt ne sokalják, hogy -Molièret folyvást ajánlgatjuk a közönségnek, vígjátékíróknak, -kritikusoknak. Ezzel nem a _Koszorú_ színbirálóját sértenék, hanem -æsthetikai míveltségünk erősbülését hoznák kétségbe. - - -VI. BECSÜLET ÉS SZERELEM. - -Vigjáték 1 felvonásban. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 január -16-án. - -A pályavigjátékok bevégezték versenyöket: hála Istennek, már mind a -kilenczet előadták Nem tudjuk, hogy a közönség mint van velök, de mi -nagyon belefáradtunk mind nézésökbe, mind birálatukba. Akárki találta ki -a pályázás e módját, jobb lett volna, ha valami másban töri a fejét. -Annak van értelme, hogy egy év alatt előadott vigjátékok vagy tragédiák -közül itéltjünk oda valamely jutalmat; a közönség tetszését, a -journalistika nyilatkozatát is föl lehet venni egyik tényezőül s e -mellett annak is kevésbbé leszünk kitéve, hogy a pályázás kedvéért -gyengénél gyengébb műveket legyünk kénytelenek végignézni. Ellenben igy -a birálók kényszerülnek oly műveket is pályázásra bocsátani, melyeket -különben előadásra nem fogadtak volna el. Ha például a pályázó művek -közül csak egy van jobb, nem zárhatni ki a többiek közül mindazt, a mi -némikép figyelemre méltó, mert ez aztán nem pályázás, hanem közvetett -jutalmazás. Ha egy pár van jobb s a többiek közt a feltünőbbek -többé-kevésbbé mind egy értéküek, szintén nem bocsáthatni csak kettőt a -pályázásra, különösen akkor, midőn két pálya dij van kitüzve. Ha a -pályázó művek jobbjai egy s más szempontból majdnem egy értéküek, igen -természetesen mindenik előtt meg kell nyitni a pálya sorompóit. Ily eset -a mostani is. Lehet, hogy a pályára bocsátott művek közül egy párt ki -kellett volna zárni, azonban ez még keveset változtatott volna a -pályázás unalmasságán. Ime az ilynemű pályázás nehézségei pályabirákra -és közönségre egyaránt. Hát a játékrend és szinészek nem szenvednek-e -miatta? Az ily pályaműveknek rövid idő alatt, egymás után kell szinre -kerülniök, más uj darabra nem lehet készülni! a szinészek nagy -fáradsággal elkészülnek néhány oly darabra, melyeket különben nem adtak -volna s egyszernél többször nem is adnak elő. Tartsuk meg hát a rendes -pályázást, vagy ha a szinpadi sikert, a journalistika véleményért is -tekintetbe akarjuk venni, mielőtt jutalmaznánk, tüzzük ki ugy a -jutalmat, hogy egy év alatt előadott művekből válasszanak a birálók. -Most térjünk át a még hátralevő művek birálatára; ezuttal rövidséggel -akarjuk jóvá tenni eddigi meglehetősen részletes birálatainkat. - -Az eddig előadott pályavigjátékok közt a _Becsület és szerelem_ cziműt -tartjuk leggyöngébbnek. Igaz, nyelve jobb mint némelyik pályatársáé, de -cselekvénye rosz, szelleme cynismust árul el, nem csak komikai -alapeszméje nincs, de még egyetlen komikai helyzetet sem képes nyujtani. -Tarnai, gróf Alberti titkára, szerelmes a házi kisasszonyba, Szerenába s -ez is beléje. Azonban Alberti grófnénak, Szeréna mostohaanyjának is -tetszik a titkár, a mit egyébiránt ez még csak nem is sejt. A titkár -örökre oda akarja hagyni a házat, de mielőtt elmenne, bucsulevelet ír -Szerénának, azt egy bokrétába szurja s indul átadni neki, midőn épen a -grófnéval találkozik. A grófné némi szemtelen kaczérsággal magának -tulajdonítja a bokrétát, a levélkét hozzá intézett szerelmi vallomásnak -hiszi, azért egész nyiltan szerelmet vall a titkárnak, elkéri arczképét, -s karpereczébe illeszti. Tarnai térden állva kéri vissza a levélkét, -azonban jő báró Zombori, meglepi őket, szétrebbennek, mialatt karperecz, -levélke földre hull. A báró fölszed a földről mindent, szerelmet vall a -grófnénak, visszautasíttatik; követeléssel, fenyegetéssel áll elő, és a -reggelinél csakugyan hozzá kezd a grófné titkának fölfedezéséhez. A -titkár közbe szól, összevész a báróval s végre párbajra hivja, a mit a -báró elfogad. Alberti gróf gyanakszik nejére, kivált midőn a karperecz -kezébe jut. Szeréna feláldozza magát mostohaanyjáért vagy a titkárért -vagy atyja becsületeért, (tisztán nem vehettük ki) s magáénak vallja a -karpereczet, melyet az anyjáéval a minap cserélt volt el. A grófné e -vallomás alatt kifut, és szobájából levelet ír férjének, melyben -kijelenti, hogy ő a bünös, és elhagyja a házat. A grófot meghatja e -nyíltság, érzi magában, hogy ő is hibázhatott volna, vagy talán hibázott -is. Megbocsát nejének, leányát pedig férjhez adja a titkárhoz. Báró -Zombori a párbaj elől elszökik, még pedig gróf Alberti lován, s e -szerint még lólopásba is elegyedik. – Hol itt a komikai alapeszme, -jellem vagy helyzet? Még figyelmet igénylő jelenetre sem találunk; -annyira utálja az ember az egész históriát, hogy kifejlődésére -teljességgel nem kiváncsi. A mi hibának van festve, az csak puszta -gazság mint a báró Zomborié, mi erénynek vagy nyomorultság, mint a gróf -Albertié, vagy émelygős affectatió, mint a titkáré és Szerénáé. Nem így -szokás az emberi gyöngeségnek kómikai kifejezést adni s a félreértést -komikai helyzetekre használni föl. S mennyire nem ismeri a szerző a -magyar társadalmi életet. Művében egyetlen vonás sincs, mely sejtetné, -hogy legalább akarna magyar életet, még pedig magyar fensőbb körü életet -rajzolni. S mennyire nem tudja az emberi gyöngéket vagy bünöket a -szereplők társadalmi állása szinében fölmutatni. Lehet gyáva báró, de -gyávasága nem úgy nyilatkozik, mint a báró Zomborié. Lehet férji -becsületét számba nem vevő gróf, de nem olyan, mint Alberti. S miért a -gróf e tettét részvétgerjesztően rajzolni, mely tulajdonkép komikai -tárgyalást kiván? A részvétgerjesztés törekvése csak undort kelt minden -józan emberben. - - -VII. A HÁZASSÁG POLITIKÁJA. - -Vígjáték 1 felvonásban. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 január -20-án. - -Őszintén megvalljuk, hogy mi e kis művet legtöbbre becsüljük az egy -felvonásos pályavígjátékok között, habár nem tartjuk jeles műnek, sőt -hogy cselekvényesség és kerekdedség tekintetében a két-három felvonásos -pályatársaival is szembe merjük állítani. Épen azért senki sem veheti -rossz néven tőlünk, ha csodálkozunk, hogy a _Fővárosi Lapok_ épen ezt -tartják legértéktelenebbnek s e mellett még durva frivolitással és bántó -cynismussal is vádolják, mig a _Becsület és szerelem_ czíműt eléggé -dicsérik s inkább csak a végét mondjuk elhibázottnak. Igaz, alapeszméje -nem új, sőt már elcsépelt, de tárgyalásában nem találhatni feltünőbb -reminiscentiát. Nagyon méltánylandó benne, hogy tárgyát úgy választotta -és fogta fel, a mit az egy felvonásos vígjáték formája megkivánja. Egy -felvonásos pályavígjátékaink mind többet öleltek föl, mint a mennyit egy -felvonásban kifejthetni, s vagy alapeszméjökben vagy tárgyalásukban oly -hiba van, hogy már e miatt sem számíthattak valódi sikerre. E vígjáték -legalább kikerülte ezt az örvényt, s ha nincs feltünőbb fényoldala, -legalább nem szenved organikus betegségben. Egy fiatal és boldog -házaspárt fest, kik semmiség miatt összezördülnek. A nő oda akarja -hagyni a házat, a férj nem igyekszik megkérlelni, erősen tartja magát, -de egyszersmind fél a következményektől. A nő bánni kezdi a mit tett, de -nem akar nyiltan közeledni férjéhez, hanem kerülő úton, míg végre -kibékülnek. Tulajdonkép a nő a komikai alak, kiváncsisága teszi azzá a -férj inkább csak akkor nyer némi komikus szinezetet, midőn minél -szilárdabban tartja magát, annál inkább fél a következményektől. Az -összezördülés és kibékülés folyama szüli a komikai helyzeteket. Könnyed -komikum, de épen egy felvonásos vígjátékba való. Hibája az, hogy a -boldogságból az összezördülésre való átmenet kissé el van hamarkodva, -nem eléggé indokolt, s egész folyamatja leleményesb és lélektanibb -lehetne. A kibékülés végső mozzanata eléggé sikerült, bár előzményeit -szintén jobbaknak óhajtanók. Úgy látszik, a _Fővárosi Lapok_ birálója -épen ebben találja a cynismust, mert: «A férj azt kiáltja: tüzet! az -ifju hölgy letérdel ez elébe a basa elébe s gyufát véve meggyujtja a -csibukot. Gratulálunk ehez a morálhoz és jó ízléshez». Hogy ebben mi -cynismus van, teljességgel nem értjük. A nő a szobában sokféleképen -tudtára akarja adni férjének, hogy jelen van, leül, közelebb húzza hozzá -székét, de ez háttal fordul feléje s tetteti magát, mintha észre sem -venné. A nő mindenkép észre kivánja magát vétetni, s erre jó alkalom, -midőn a férj cselédjét kiáltja, hogy pipájába tüzet hozzon; a -késedelmező cseléd helyett ő gyújt tüzet, lehajol, vagy ha jobban -tetszik, letérdel, hogy férje jobban meggyujthassa a csibukját. -Közvetett, önmegalázó vallomás nélküli kérlelés az egész. A férj észre -veszi, keblére emeli, kibékül vele, s elbeszéli a szelencze titkát, a -miért összezördültek. Ha ez cynismus, akkor nem tudjuk mit mondanak a -_Fővárosi Lapok_ Shakespeare _Makranczos hölgy_ czímű vígjátékára, -alkalmasint a cynismus netovábbjával fogják megbélyegezni. Frivolitást -sem vettünk észre, csak egy helyt; de, ha jól emlékszünk, ez is a -szinész (Réthy) hibája, a ki bizonyos szót nagyon kétértelműen és -előszeretettel hangoztatott. Más szót kell tenni helyébe, ezt aztán kár -nélkül lehet hangoztatni, a hogy tetszik. Nem árt, ha még egy nagyobb -hibán is segít a szerző, mit annyival könnyebben tehet, mert nem vág a -mű organismusába. A férj atyja a lakodalom után egy levelet adott át fia -szolgájának oly meghagyással, hogy csak akkor szolgáltassa fia kezébe, -midőn nejével először összezördül. E levélben az van írva: nem kell -engedni a nő szeszélyeinek. A szolga mihelyt észreveszi az -összezördülést, átadja a levelet, mely aztán befoly a férj -magaviseletére szemben nejével. Szükségtelen az egész. Jobb, ha a férj -maga jő arra a gondolatra. De ha már a szerző annyira ragaszkodik e -leleményéhez, legalább ne a szolgára bizassa az apa által a levelet, -hanem magára a fiúra. A szolga nem tudhatja mindig és pontosan, hogy -gazdája mikor zördül össze nejével, de különben is túlbizalmasság egy -cseléd iránt, ha mindjárt régi is. - - -VIII. DIVATOS BETEG. - -Vígjáték 3 felvonásban. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 január -29-én. - -Nem merjük, nem tudjuk elmondani e vígjáték meséjét, épen azért birálni -sem igen van kedvünk. Félünk, hogy belezavarodunk, pedig eléggé -figyelmeztünk és se szomszédaink beszélgetése, se a kegyetlen -zártszéknyitónő «tessék felkelni» kiáltásai nem zavartak birálói -kötelességünk teljesítésében. Azonban, úgy hiszem, nemcsak figyelmünk -fogékonytalanságában rejlett a hiba, hanem magában a szerzőben is. Úgy -összebonyolította a cselekvény szálait, hogy nemcsak személyeit játszsza -meg a félreértés, hanem közönségét is. Az expositió elég világos, de -mihelyt a bonyolódás megkezdődik, oly kevéssé értjük a szereplők -jellemét, oly kevéssé vagyunk elkészülve a történendőkre, oly sebesen, -egymást keresztülvágva, sőt itt-ott egymásnak ellenmondva történik -minden, hogy elvégre nem tudunk eligazodni. Szerző erős bonyodalmat -akart szőni s halmozott lett belőle, gyors menetűvé kivánta tenni művét -s úgy járt, mint a habari ember, a ki többé-kevésbbé érthetetlenné -válik. Lehet, hogy nyugodtan elolvasva, mindent gonddal összevetve, -tisztábban kivehetnők cselekvényét, de így, legalább mi, se eléggé -megérteni, se emlékünkben tartani nem voltunk képesek. Nem is szólunk -hozzá tüzetesen, de a mit itt-ott megjegyeztünk, röviden elmondjuk róla -nézetünket. A szerző az idegesség divatját kivánja gúnyolni, azonban nem -vehetni ki elég tisztán: vajon Vilma, a mű hősnője, igazán ideges-e vagy -csak affectált ideges. Ez gúnyt érdemel, amaz nem, ezt gyógyíthatja a -vígjátékíró, amazt bizzuk az orvosra. De akármelyik idegességet érti a -szerző, tagadjuk, hogy korunknak oly divatos betegsége volna, mint volt, -ha jól emlékszünk, a XVII-ik és XVIII-ik századnak. Menjünk tovább. -Vajon elérte-e a szerző czélját, kigyógyult-e Vilma idegességéből akár -komikai, akár más úton? Mi úgy vettük észre, hogy a darab végével ismét -újra lehetne kezdeni egy más darabot, mely szintén Vilma idegességét -vehetné tárgyul, csak hogy más körülmények között. Vilma alapjában az -maradt a ki volt, míg ellenben az orvos urak, tudniillik férje és -Bátorfi Kálmán, egészen elidegesednek s csaknem féleszüekké válnak. Egy -pár kisebb hibát is megjegyeztünk. A nejével szemben oly félénknek -rajzolt férj igen hamar, s igen nagyon neki bátorodik Bátorfi tanácsára, -Tárnoki Dezső úr pedig, a beszélyíró, oly együgyünek van rajzolva, hogy -nem hihetjük képesnek valamire való beszély írásra. Ő Bátorfi tanácsára -udvarol Vilmának, hogy féltékenységre gerjeszsze férjét, s így annál -hamarább elnyerhesse a férj rokonát Etelkát, a kit szeret, de a kinek -nőül vételét épen Vilma férje akadályozza. Jól van, de miért nem mondja -meg szeretett kedvesének, hogy ez csak csel, miért engedi, hogy ez -hütelennek gondolja s epeszsze magát érte? Mi szükség erre? Elég a -bonyodalom, s nem volt szükség még egy indokolatlannal is szaporítani. -Egyébiránt a mű jól kezdődik, a közönséget kellemesen lepte meg egy pár -részlet. Valóban a szerző nem egy helyt tesz tanuságot tehetségéről és -ügyességéről, de a mi fődolog, az mind el van hibázva: alapeszme, -bonyodalom, jellemrajz. - -A _Divatos beteg_ czimű pályavígjátékról írt birálatunkat illetőleg, -színházunk egyik szorgalmas látogatójától, a ki egyszersmind e lap -figyelmes olvasója is, némi helyreigazító levélkét vettünk. E levélke -két pontban megrója birálatunkat. Im itt közöljük írója beleegyezésével: -«Ön azt mondja, hogy Vilmával gyógyulására nézve mi sem történt. Ez nem -áll. Ő elvonul a világtól, nem fogad el senkit és házánál dohányozni -tiltva van, mert idegeit bántja. Az első felvonásban, nézetem szerint, -eléggé indokolva megszivaroztatják, a másodikban bálba viszik, a -harmadikban maga ád bált. Nem elég gyógyulás-e ez? Vagy talán önt még az -is érdekli, hogy bál után vagy másnap mit csinál Vilma?» Nem állítottuk, -hogy Vilma gyógyulására mi sem történt, csak azt, hogy alapjában a végső -jelenetben is az, a mi az elsőben, s így nem gyógyult ki valódi vagy -affectált idegességéből, pedig a szerző ezt czélozta. A mit a levélíró -mond, mind igaz: Vilma szivarra gyujt, bálozik. Azonban csak ennyiből -állott-e az ő idegessége? Nem az volt-e főbaja, hogy szeszélyeivel és -féltékenységével kinozza férjét s nem épen ezen alapszik-e a vígjáték -bonyodalma? Hogy ebből kigyógyult volna, nem vettük észre. Kibékül ugyan -férjével, de e tekintetben oly kevés változáson ment át, hogy a jövő -felvonásban akár újra kezdhetnék. E mellett még az a baj is megvan, hogy -nem vehetjük ki tisztán, hogy Vilma szeszélye, féltékenysége mennyiben -valódi vagy affectált idegesség s általában drámai úton gyógyítható-e? - -A második pontra nézve így nyilatkozik a levélke: «Hogy Tárnoki -beszélyíró együgyü, az igaz, de úgy látszik a szerző épen ilyet akart -rajzolni s ez magában, úgy hiszem, nem hiba. Azonban, hogy Tárnoki -Vilmának csak egy pillanatig is udvarolt vagy udvarolni akart, az nem -áll, mert Bátorfi akarta ugyan rábirni őt, de nem sikerült s csak azután -használt cselt, a látszatot akarván ellene feltüntetni s így arra -biztatá, hogy a bál folyama alatt nyerje ki Vilma megegyezését Etelka -birására; ő tehát nem udvarolt, hanem kérelmével tolakodott, minek aztán -Bátorfi a férj és Etelka előtt más szint adott. És ezen körülmény, nem -pedig a mint ön írja, Bátorfi biztatásai birták férfiasb föllépésre a -férjet, kivel elhitette barátja, hogy az egész neje viszonyáról suttog, -sőt egy iparlovagot e hírrel nyakára is küldött. Az sem áll, hogy Vilma -férje ellenezte volna a Tárnoki és Etelka közti viszonyt, sőt az első -felvonásban mondja is, «hogy nem tudom miért ellenzi nőm, de ő a házi -nyugalomért mindent tesz, mit neje akar». Nem vitatkozunk a tisztelt -levelezővel, megengedjük, hogy e pontban neki van igaza. Birálatunkban -bevallottuk, hogy nem értjük eléggé e darabot s azért tüzetesen nem -merünk hozzá szólani. Elismerjük hibánkat, lehet e jelenetet -egyben-másban félre értettük, mindamellett a mesének e része ily -pontosan elbeszélve sem győzött meg bennünket arról, hogy ide vonatkozó -gáncsunk épen minden alap nélküli volna. - -_A divatos beteg_ czimü pályavigjátékról irt birálatunkra vonatkozólag, -szinházunk egyik szorgalmas látogatójától, ki egyszersmind a _Koszoru_ -figyelmes olvasója is, némi helyreigazitó levélkét vettünk. Ez a levélke -két pontban megrója birálatunkat. Ime itt közöljük irója -beleegyezésével: «Ön azt mondja, hogy Vilmával gyógyulására nézve semmi -sem történt. Ez nem áll. Ő elvonul a világtól, nem fogad el senkit és -házánál dohányozni tiltva van, mert idegeit bántja. Az első fölvonásban, -nézetem szerint eléggé indokolva, megszivaroztatják, a másodikban bálba -viszik, a harmadikban maga ad bált. Nem elég gyógyulás-e ez? Vagy talán -önt még az is érdekli, hogy bál után, vagy másnap mit csinál Vilma?» Nem -állitottuk, hogy Vilma gyógyulására nézve semmi sem történt, csak az, -kogy alapjában a végső jelenetben is az, a mi az elsőben, s igy nem -gyógyult ki valódi vagy affektált idegességéből, pedig a szerző ezt -czélozta A mit a levéliró mond, mind igaz: Vilma szivarra gyujt, -bálozik. Azonban csak ennyiből állott-e az ő idegessége? Nem az volt-e -főbaja, hogy szeszélyeivel és féltékenységével kinozza férjét s nem épen -ezen alapszik-e a vigjáték bonyodalma? Hogy ebből kigyógyult volna, nem -vettük észre. Kibékül ugyan férjével, de ebben a tekintetben oly kevés -változáson ment át, hogy a jövő fölvonásban akár ujra kezdhetnék. E -mellett még az a baj is megvan, hogy nem vehetjük ki tisztán, hogy Vilma -szeszélye, féltékenysége mennyiben valódi vagy affektált idegesség, s -általában drámai uton gyógyitható-e? - -A másik pontra nézve igy nyilatkozik a levélke: «Hogy Tárnoki beszélyiró -együgyü, az igaz, de ugy látszik, a szerző épen ilyet akart rajzolni s -ez magában, ugy hiszem, nem hiba. Azonban, hogy Tárnoki csak egy -pillanatig is udvarolt vagy udvarolni akart Vilmának, az nem áll, mert -Bátorfi akarta ugyan rábirni őt, de ez nem sikerült, s csak azután -használt cselt, a látszatot akarván ellene föltüntetni s igy arra -biztatá, hogy a bál folyama alatt nyerje ki Vilma beleegyezését Etelka -birására; ő tehát nem udvarolt, hanem kérelmével tolakodott; ennek -azután Bátorfi a férj és Etelka előtt más szint adott. És ez a -körülmény, nem pedig, mint ön irja, Bátorfi biztatásai birták férfiasb -föllépésre a férjet, kivel elhitette barátja, hogy az egész bál neje -viszonyáról suttog, sőt egy iparlovagot e hirrel nyakára is küldött. Az -sem áll, hogy Vilma férje ellenezte volna a Tárnoki és Etelka közötti -viszonyt, sőt az első fölvonásban mondja is, hogy nem tudom miért -ellenzi nőm, de a maga házi nyugalmáért mindent megtesz, a mit neje -akar.» Nem vitatkozunk a tisztelt levelezővel; megengedjük, hogy e -pontban neki van igaza. Birálatunkban bevallottuk, hogy nem értjük -eléggé a darabot s azért tüzetesen nem merünk hozzá szólani. Elismerjük -hibánkat; lehet, hogy némely jelenetet egyben vagy másban félre -értettünk, mindamellett a mesének ez a része ily pontosan elbeszélve sem -győzött meg bennünket arról, hogy ide vonatkozó gáncsunk épen minden -alap nélküli volna. - - -IX. ELSŐ NYILATKOZAT. - -Vigjáték 2 felvonásban. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864. február -5-én. - -Íme a pályavígjátékok utolsó mohikánja. Mindenki elismeri, hogy ez volt -a legunalmasabb. Nagy vád, midőn épen olyasmi untatja az embert, a minek -főczélja gyönyörködtetés. Azonban mi szivesen unatkozunk is itt-ott, ha -aztán az író tud érte némi kárpótlást nyújtani, sőt hirhedt epésségünk -mellett is még a puszta törekvést is tudjuk méltányolni, ha az valóban -törekvés. Csak azt ne kivánja tőlünk senki, hogy tragédiát tragikai és -komédiát komikai alap nélkül képzeljünk s ne boszankodjunk, ha oly -sokszor találkozunk ilynemű színművekkel. - -Jól tudjuk, hogy a tragikai vagy komikai alap még magában sem tragédia, -sem komédia azt a reflexio teremtő phantasia nélkül is kigondolhatja s -nagyon sok kell még hozzá, míg jó drámai mű válik belőle, de az is igaz, -hogy nélküle nincs se jó tragédia, se jó vígjáték. - -Ily komikai alap nélküli mű az _Első nyilatkozat_. Az a különös benne, -hogy a költő a kinálkozó komikai hősből egész eszményt alkot s a mit -nevetségessé kellett volna tennie, ránk akarja vitatni, mint valami -bámulandó tulajdont. - -A mű hőse Várszegi Kálmán, a kinek atyja oly végrendeletet tett, hogy -Kálmán vegye nőűl Idát, Várszegi Samu leányát; ha teljesíti e -kivánságot, reá marad az egész vagyon, ha nem, akkor adjon ki a -vagyonból Idának ezer hold földet s éljen kedve szerint. Kálmán -szenvedélyesen szereti Idát, de hogy ne gyanusíthassák azzal: im e fiú -ezer holdért vette nőűl a kit szeret, elhatározza, hogy csak akkor veszi -nőűl imádottját, ha ez nyilatkozik először, szóval, ha Ida vall neki -szerelmet s nem ő neki. Ez álszemérem, mely némi női szemérmetlenséget -követel, elég nagy bolondság arra nézve, hogy bármely derék embert -nevetségessé tegyen. Hanem költőnk más véleményen van, helyesnek tartja -hőse rögeszméjét, igazságot szolgáltat neki s végre Idát csakugyan -szerelmi nyilatkozatra kényszeríti. Nem az következik-e ebből, hogy a -nőnek kötelessége némely körülmények között tiszteletben tartani a -férfiak szemérmetlen álszemérmét, a férfinak többre kell becsülni egy -pár kávénénike pletykáját, mint kedvese leggyöngédebb érzelmeit s az -erkölcsi világrend örök törvénye, az hogy hóbortos rögeszméink -megaláztatás vagy nevetség helyett diadalt üljenek? Urak, költő urak, a -régiek nem hiába nevezték a költőt vatesnek. Alapjában most is szent -dolog a költészet, s a költőnek, kivált a tragédia- és vígjátékirónak, -az eszmény felkent papjának kell lenni, a ki az erkölcsi és társadalmi -rend törvényeit hirdeti a tömegnek. A kinek minderről nincs helyes -fogalma, a kinek nincs erős érzéke az emberi tévedések nemesisének -tragikai és komikai nyilatkozatai iránt, az jól teszi, ha nem áll fel -papnak, s egyszerű hallgató marad. - -Nincs kedvünk tovább birálni e művet. Elismerjük, hogy a szerző nem -minden tehetség nélküli író, de megvalljuk, örvendünk rajta, hogy -tehetsége az annyira elhibázott conceptio megalkotásában nem -nyilatkozott feltünőbben. Ha leleménye erősebb, jellemzése találóbb, a -cselekvény fejlődése folyamatosabb és sebesebb, talán nem egy ifjú -emberrel elhitetheti, hogy szent igazság mindaz, a mit alapeszméjében -morálként hirdet. Igy mindenki csak unatkozott s nem hiszszük, hogy -egyetlen árva szív is megtántorodott volna. - -Némi kedvtelen érzések közt fejezzük be szemlénket a pályavígjátékokról. -Kedvetlenségünket neveli magának a pályadíjnak odaitélése is. Igaz, a -pályabirák helyzete nagyon nehéz volt. Azon három-négy mű közt, melyek -szóba jöhettek, nem könnyű volt választani. A jó és rossz oldalok -meglehetősen egysúlyozták egymást. Azonban szerintünk legalább a _Jó -madár_ díját a _Házasság politikája_ érdemelte volna. A _Jó madár_ egy -pár részletben kitünőbb tehetséget tanusít ugyan, mint a _Házasság -politikája_, de ez egészen véve sokkal jobb amannál. Ugy tudjuk, hogy -két pályabiró a _Házasság politikája_ mellett nyilatkozott, s a _Jó -madár_ csak egy szavazat többséggel nyerte el a pályadíjat. - -Sajnáljuk, hogy nemcsak a pályadíj elitélését kell legalább részben -hibáztatnunk, hanem a nem nyertes vígjátékok jeligés levélkéi -felbontását is. Tudjuk, hogy ezt nem a biráló választmány tette, hanem -az igazgatóság, azt is elhiszszük, hogy az igazgatóság részéről nem -rossz czélzatból történt, hanem a hiba hiba marad, akármiből foly. A -pályahirdetésben, ha jól emlékszünk, nem volt kitéve, hogy az előadásra -elfogadott, de pályadíjat nem nyerő darabok jeligés levélkéi fel fognak -bontatni. A pályázók tehát azon reményben pályáztak, hogy ha nem -nyernek, nevök titokban marad, vagy legalább is beleegyezésök nélkül nem -fog közzététetni. Azt értjük, hogy az igazgatóság nem égettette meg a -jeligés levélkéket s őrizte, mint leghitelesebb okmányt a tantiéme -kivétele esetére, de felbontania előleges értesítés nélkül nem lett -volna szabad. Hírlapi felhívást kellett volna intézni az ismeretlen -irókhoz, hogy egy hónap alatt rendelkezzenek tantiemökről, hogy az -illető jelentkezése esetére a személy azonosság bebizonyítása végett, -fel fog bontatni ugyan a jeligés levélke s a tantiéme kiadatik, azonban -a név csak akkor fog közzététetni, ha a mű másodszor is előadatik s az -író beleegyezik nevének a színlapon való kitételében. Igy a színház -érdeke sem szenvedett volna csorbát s egyetlen pályázóval sem történt -volna olyasmi, a mi bizonyosan nem egyre hatot épen oly váratlan, mint -kedvtelen. Az igazgatóság, a mint a _Szinházi Látcső_-ben olvassuk, -azzal menti magát, hogy a mostani pályázat jeligés levélkéivel is csak -úgy járt el, mint a Nemzeti Színház által hirdetett pályázatoknál eddig -is szokásban volt, azoknál tudniillik, melyekben a pályadíjak nem -előlegesen, előadás előtt, hanem utólagosan a pályázott művek előadása -után ítéltettek el. - -Nem alaptalan mentség, de minden esetre jó lett volna e szokásos módot a -pályahirdetésbe beleszőni, hogy senkinek ne lehessen oka jogos panaszra -Jövőre, ha ugyan az ilynemű pályázásnak még vannak pártolói, azt az -eljárást ajánljuk az igazgatóság figyelmébe, melyet fennebb, bár -röviden, kifejteni igyekeztünk. - - - - -A GÁLYARAB. - -Szinmű 5 felvonásban, Hugo Victor _Nyomorultak_ czímű regénye után -színre alkalmazta Németh György. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 -márczius 13-án. - -E dráma nem költői mű, csak csinálmány, mindamellett el kell ismernünk, -hogy Hugo nagy terjedelmű regényét, ha nem is a legsikerültebben, de -elég ügyesen alkalmazta színre a szerző. - -Egy darabig alkalmasint fenn fogja magát tartani a színpadon. Minden -esetre van olyan, mint Birchpfeiffer _Notredam_-i _harangozó_-ja, mely a -maga idejében fővárosban és vidéken annyi tetszésben részesült. Nem -szeretjük, ha drámaíróink Birchpfeiffer koszorúiért versenyeznek; az sem -örvendetes jelenség, hogy ez évben majdnem mindnyája a melodráma oltárán -áldozott; de azt nem hiszszük, mit sokan állítanak, hogy valamely regény -alapján épen lehetetlen volna jó drámát írni. Regény alapján drámát írni -s regényt dramatizálni két különböző dolog, s épen az a baj, hogy a -drámaírók rendesen inkább ez utóbbit teszik. - -A görög drámaírók mondákból, eposzokból dolgoztak, sőt Horatius ezt -egész tanná emeli, midőn így szól: _Rectius Iliacum carmen deducis in -actus, quam si proferres ignota indictaque primus_. Shakespeare szintén -mondákból és novellákból dolgozott. Miért ne lehetne az újabb kori -költőnek a regényeket és novellákat épen úgy használni, mint használták -a régiek a mondákat és eposzokat? Miért ne szolgáltathatna a drámaírónak -tárgyat valamely regény, mint szolgáltat a történelem? Azonban értsük -meg egymást, itt csak tárgyról, egy pár félig kész részletről, vagy jól -alakítható anyagokról van szó; a drámai conceptio, compositio és -jellemzés egészen a drámaíró dolga. Neki egészen új művet kell -teremteni, épen oly függetlenül, mintha csak történelmi adatokkal volna -dolga. Sophokles nem dramatizálta az _Iliász_-t, de írt belőle nehány -művet s minő különbség van a Homer s az ő hősei és hősnői közt, pedig az -események nagyrészt ugyanazok. - -Azonban azt nem tagadjuk, hogy a régibb költő helyzete e tekintetben -kedvezőbb volt. Azt csak mellékesen említjük, hogy a régi mondát és -eposzt közkincsnek tekintették, melyhez mindenki hozzányulhatott a -reminiscentia vagy plagium vádja nélkül. A regény nem ilyen s az -újabbkori költő és kritikus nagyon is hajhászsza az eredetiséget. -Nagyrészt inkább a tárgyban keresik, mint az alkotásban és szellemben. -Láttunk eredetinél eredetibb műveket, de mit ér, ha a tárgy bizarr, -kivételes vagy ha nem is az, de a szellem és feldolgozás nem eredeti. Mi -hajlandók vagyunk az annyira követelt eredetiség helyett egy nem épen -tisztességes, sőt tolvajszabályt ajánlani költőink figyelmébe: a mit -loptál jól eldugd, vagy csinálj belőle valami egyebet, hogy még gazdája -se ismerhessen reá. Az eldugás és mássá csinálás elméletét senki se -értette jobban Shakespearenél és Moliérenél, kik bizonyára eredetiebbek -napjaink legeredetibb lángeszeinél is. A nem eredetiség vádjánál sokkal -fontosb az a körülmény, hogy az úgynevezett modern regény, egyes drámai -jelenetei mellett is, a legdrámaiatlanabb valami. Rendesen alapeszméjét -nem igen használhatni drámában, de különösen jellemfejlesztése oly nemű, -hogy drámába áttéve nagyrészt elveszti mindazt, mi főszemélyeit élő -egyénekké tette. Egyebet nem is említve, a drámában elesvén a részletek, -melyek a regényben életet öntöttek beléjök, általánosság, abstractio -vagy mesterkéltség, vagy épen érthetlenség fog előállani. Épen azért -regényiróknak nem tanácsoljuk, hogy saját regényöket drámává dolgozzák. -Alkalmasint ők legkevésbbé képesek arra, hogy már egyszer megalkotott -személyeiket drámaiakká alakítsák át; hozzá szokván regényi módon -fejleszteni a jellemet, legnehezebben akkor tagadhatják meg vérré vált -szokásokat, midőn saját regényök befolyása alatt állanak. Általában -mindenkinek azt ta nácsoljuk, hogy ha regényt vesz drámája alapjául, -egészen tetszése szerint bánjék vele, tekintse tárgynak, melyet épen oly -szabadon, sőt szabadabban alakíthatni, mint a hagyományt és történelmi -adatokat. Csak így lehet jó drámát írni regényekből, kivált az újabb kor -regényeiből s ily szempontból nem mindig szükséges az egész regényt -felölelni. Lehet, hogy csak egy pár főszemélyre vagy eseményre van az -embernek szüksége, csak a cselekvény egyik szálára, vagy épen valamelyik -episodra. Minden attól függ, vajon a regény minő drámai conceptiora ihli -a drámaírót, mert hogy itt két külön és eredeti műről van szó, a -fennebbiek után mondanunk is fölösleges. - -Némethy nem írt külön és eredeti művet, csak dramatizálta Hugo regényét, -vagy jobban mondva scenirozta. Ezért mondottuk, hogy ez nem költői mű, -csak csinálmány bár elég ügyes csinálmány. Minden esetre Némethy -színpadi jártasságának nem épen mindennapi jelét adta. Óhajtottuk volna, -hogy más regényt válaszszon. Az irányregények legkevésbbé valók drámai -compositióra s Hugo e részletekben kitünő, de egészben véve elhibázott -regényéből tehetségesb drámaíró sem igen alkothatott volna valami jeles -művet. Némethyt egy pár lap nemcsak lelketlen feldolgozónak nevezi, -hanem még a szinpadra való alkalmazás ügyességét is megtagadja tőle. Mi -nem tartjuk ugyan e drámát költői műnek, de a színpadi jártasságon kívül -még valami egyebet is méltánylunk benne, mi elkerülte kritikusaink -figyelmét, kik nagyon engedékenyek Hugo irányában, mert nagy költő s -igen szigoruan itélik meg Némethyt, mert csak ügyes scenirozó. Hugo -regénye szenvedélyes polemia a társadalom ellen; benne a támadó -syllogismusok lánczolatát oly események vagy jellemek képezik, melyek -nagyrészt vagy kivételesek vagy nem épen valószínűek. De a -valószínűtlenséget nagy ékesszólás támogatja. Némethy átvette a regény -egész főcselekvényét, sőt a mellékcselekvényekből is egyet-mást, mit -bátran kihagyhatott volna, de az egész regény irányát vagy nem értette, -vagy nem akarta érteni, teljességgel nem törekedett arra, hogy az irányt -kitüntesse. Hugo ékesszólása sem bájolta el, minél kevesebbet vett át -színművébe. A cselekvény a regényben és drámában egy ugyan, de a dráma -Valjeanja nem úgy tűnik föl, mint a társadalom áldozata s izgatás a -társadalmi intézmények ellen. - -A színmű Valjeanja inkább oly hatást tesz a nézőkre, mintha a bűn vagy -tévedés a javulás után is folytatná nemezisét, s bár az ég megbocsát a -tévedt- vagy bűnösnek, de az események véletlene, az emberek -szenvedélyei előidézik a kikerülhetlen visszatorlást. Szóval a -scenirozás és scenirozó közönye a regény iránya iránt, a cselekvény -összes hatásának némi más színezetet adtak. S ezt nekünk már csak azért -is méltánylanunk kell, mert nem vagyunk nagy barátjai Hugo társadalmi -elméleteinek. - - - - -MŰKEDVELŐ ELŐADÁS A SZÜKÖL-KÖDŐK JAVÁRA. - -1864 márczius 21-én. - -A főrangú műkedvelők rég várt előadása csakugyan véghez ment és jó -sikerrel. Valóban szép esténk volt. Játszók és közönség egyaránt forró -köszönetünket érdemlik; amazok, hogy minden eszközt megragadnak a -szükölködők segélyezésére, még egy szinpadi előadás fáradalmaitól sem -ijednek vissza, emezek pedig, hogy minden belépti jegyet elkapkodtak, -bár egy páholy díja ötven, egy zártszéké hat forint volt. Két egy -felvonásos vígjáték adatott elő. Az első czime: _Hol töltsem estéimet?_ -előadták: Gyürki Ábrahámné, szül. Orczy Sarolta bárónő, gr. Andrássy -Gyuláné és Tisza Lajos úr. A második czime: _Női könnyek_, előadták: -Csáky Melania grófnő, Vay Gizella bárónő, Beöthy Ákos, Kendeffy Árpád, -ifju gr. Károlyi István urak. Az érdekeltség, vidám hangulat, tetszés, -taps általános volt. Kivált a nők szünni nem akaró tapsokkal -halmoztattak el. Mintha egy családi előadáson lettünk volna, hol csupa -rokonság gyült össze, oly részvéttel, szeretettel csüggött a közönség -főrangú műkedvelőinken, kik oly kitünő részt vesznek inséggel küzdő -honfitársaink segélyezésében. Im a jó példának, a nemes tettnek minő -hatása, olvasztó ereje van, s mennyire kedveli a magyar, ha -aristocratiája helyét valóban betölteni igyekszik. - -A két vígjátékot három tableau követte. Az első: _Béla választ korona és -kard között_ Geiger képe után. Előadták: Bohus László, gr. Festetics -Leó, gr. Keglevich Béla, gr. Vay Alajos és gr. Zichy Manó urak. A -második: _Bornemisza Anna egy órai uralma_ Vizkelety rajza után. -Előadták: gr. Károlyi Edéné, gr. Keglevich Béláné, gr. Pejacsevich Pálné -asszonyságok, gr. Erdődy Henriette, gr. Degenfeld Berta, b. Révay -Sarolta és b. Eötvös Ilona kisasszonyok; továbbá: gr. Esterházy István, -gr. Fesztetics Pál, Kendeffy Árpád, b. Podmaniczky Ármin, herczeg -Odescalchi Gyula, gr. Károlyi Gyula, gr. Szapáry Imre és Bohus László -urak. A harmadik: _Il decamerone_ Winterthaler festménye után, mely -Bocaccio száz novellájának bevezetését tárgyazza. Előadták: gr. Zichy -Jánosné, gr. Zichy Pálné, herczeg Odescalchiné asszonyságok, Wesselényi -Róza, gr. Zichy Melánia, Königsegg Irma, Degenfeld Emma kisasszonyok, és -ifj. gr. Károlyi István, Nyéki Gyula és Szögyényi László urak. - -Mind a három igen sikerült, s az utolsó valóságos tündéries bájával, -méltó befejezése volt az egésznek. A közönség a meghatottság és -felindulása jelei közt hagyta oda a szinházat. Azonban e felindulást -nemcsak a jótékony czél és nemes példa idézték elő. Nem csekély része -volt abban azon körülménynek is, hogy főrangú hölgyeink ajkairól oly -szépen, oly édesen hallotta zengeni nemzeti nyelvünket. Minő különbség -most s ezelőtt egy félszázaddal, midőn egy magyarul is beszélő főrangú -hölgy oly ritkaság volt. De miért mondjunk egy félszázadot? Ezelőtt csak -húsz évvel is, minő fájdalommal töltötte el jobbjaink keblét főuri -köreink idegenszerűsége. Im Vörösmarty, ki a mérsékelt magyar írók közé -tartozott s oly ritkán szólt élesen bármiről, még 1841-ben ily keserű -panaszban tör ki: - -«Nem szólhatunk-e néha egy esdeklő, panaszos, vagy hosszu gyümölcstelen -várakozás után elkeseredett szót magunkról, véreinkről, véreinknek – ha -így szabad mondani – virágairól, kik még mai napig sem akarnak egészen -megmagyarosodni, kiknek nagy száma csaknem minden nyelven jobban beszél, -mint magyarul? kiknek töredezett magyar beszéde lélekharagként hirdetni -látszik a nemzet haldoklását. Ne szóljunk-e nagy urainkról, -főnemeseinkről, s kivált uri hölgyeinkről? Halld neveiket s véredet -felforralja öröm és lelkesedés; mert a nevek nagyok, honiak, beirottak a -nemzet történet könyvébe: mert hozzájok érdem: a szenvedés vagy -diadalmak dicsősége van kapcsolva. De hallgasd beszédeiket, azon -beszédeket, melyekben szivök szól, nem ünnepély, nem fitogtatás, vagy -épen gúny, hogy a «csorda megengeszteltessék», hallgasd meg őket, -elszomorodol, megszégyenülsz, elcsüggedsz; mert e megvetésben -rövidlátás, gőg s egy jellemtelen kornak hitványsága van. Csak egy -eltévedt magyar szót nem hallasz ajkaikról, ha magokban vannak. Hol itt -azon kútfő, melyet nemzettisztelés – vagy honszeretetnek nevezhetnénk? -Pedig ha tudnák e hatalmasok, mint lesi őket a magyar nép jó, lelkes, de -szegényebb osztálya, mily örömteljes büszkeséggel mutatná be őket a -világnak: ime! ezek a mi nemzetünk virágai; gazdagok, miveltek, -nagylelküek, és magyarok! ezek a mi vérünk, atyánkfiai, rokonunk! De -nem, ez örömben ők nem részesítenek. Nagy része – mert kivétel itt is -van – csak farsangi divatból alakul magyarrá, hanem minden egyéb, mint -az. Minden nemzetnek csak saját nyelvében vannak letéve kiirthatatlanul -gondolkozása, érzelmei: lehetünk e biztosak felőlök mig ezt magokévá nem -teszik? S ki fogja a diszesebb magyar társalkodást előteremthetni, ha ők -nem? Hányat fog fényes példájok elcsábítani s a különben is hatalmas – a -maga helyén minden tiszteletre méltó, de nálunk nemzetiség fogyasztó – -németezés zászlója alá hódítani? Ne tegyünk-e kérdést koronként, vajon -történik-e részben valami javitás? úgy neveltetik-e az újabb nemzedék, -hogy a rég óhajtott kort elővarázsolni képes legyen? s végre, hogy a -legsetétebb oldalt is lefátyolozzuk, nem fog-e ezen megvetésért gyülölet -gerjedni? Gyülölet és irigység, hogy Magyarország harmadának urai, midőn -nem mint őseiknek véröket, csak szivet, hajlandóságot kellene adniok a -hazának, a haza féltendő kincsének a nemzeti nyelvnek, e helyett -megvetésükkel, hanyagságokkal, idegenségökkel megmérgezik reményeinket, -pusztulni engedik a nemzeti örököt, sőt azt magok, fényes és csábító -példájokkal, rontani segítik. De türjünk és hallgassunk, nehogy a -tulhajtás s idétlen avatkozás vétke rovassék ránk». - -E panasznak most már alig van értelme. Hála istennek, csak a multat -illeti, s többé nem a jelent. Mi akkor általános volt, most csak a -kivételek közé tartozik. A fiatalabb nemzedék egészen magyar nevelést -nyert, s kivált pesti főuri köreinkben, helyét újra visszafoglalta -nyelvünk, s e változást lassanként mindinkább fogja érezni irodalmunk -is. Kiszenvedt nagy költője hazánknak, vajha élnél még! «Annyi -balszerencse közt» egy aggodalmaddal kevesebb lenne s azon búskomor -felindulás, mely oly keserűn ékesszólóvá tett, mennyire enyhült volna e -műkedvelői előadás alatt is. - - - - -A SZENT-IVÁN ÉJI ÁLOM. - -Szinmű 5 felvonásban. Irta Shakespeare, fordította Arany János. -Előadatott a Nemzeti Szinházban április 23-án. Ünnepélyes előadás -Shakespeare születésének háromszázados emlékére. - - -I. - -A magyar irodalom és szinészet is megűlte a Shakespeare emlékünnepét. A -Kisfaludy-társaság e napon adta ki Shakespeare minden munkái -fordításának első kötetét; a lapok tárczái tele vannak Shakespearet -dicsőitő czikkekkel; a Nemzeti Szinház fényes előadást rendezett és -Shakespeare egy új művét hozta szinre; a közönség omlott a szinházba, -annyira, hogy az előadást egymásután még kétszer kellett ismételni. Íme -Kelet népe is leróvta adóját Nyugat legnagyobb költőjének. Lehet, hogy e -lelkesülésbe a divatnak is volt része, hogy e zajba affectatio is -vegyült. Lapjaink megkoszorúzták Shakespearet versben és prózában, -üdvözölték a Kisfaludy-társaság Shakespeare-vállalatát, de vajon -szivökön fekszik-e mindíg a drámai művészet és irodalom valódi érdeke? -Vajon szépirodalmi lapjaink ezelőtt egy pár hónappal nem gunyolódtak-e a -Kisfaludy-társasággal, mert holmi eredeti regények helyett Moliére és -Shakespeare fordításokat ad ki? Vajon politikai nagy lapjaink nem -gondolnak-e napról-napra kevesebbet az irodalommal és művészettel? -Szinészeink igyekeztek emelni az ünnepély fényét, de vajon igyekeznek-e -mindnyájan azon, hogy évenként egy pár Shakespeare drámát lehető gonddal -adjanak elő s a régi rossz fordítások helyett, melyek a repertoire -szégyenei, jobb újakat tanulják be? A közönség nagy számmal tisztelte -meg a költőt, de vajon megtiszteli-e máskor a szokottnál valamivel -számosabban, s a Shakespeare drámák adatásakor nem épen páholyaink -üresek-e, honnan méltán várhatnánk egy kis Shakespeare-cultust. - -E kérdések önkéntelen jöttek tollam alá s lehetetlen volt őket -elnyomnom, de távolról sem állítom, hogy irodalmunk és szinészetünk csak -divat és affectatióból ülte volna meg Shakespeare emlékünnepét. Az -őszinteségnek és valódiságnak is volt abban része. Nem dicsekedhetünk -ugyan oly Shakespeare-cultussal, mint a németek, nem mutathatunk föl -gazdag Shakespeare-irodalmat, mint ők, kik közül némelyek már oly -nevetséges állításokra is vetemedtek, hogy a német nemzet elébb -méltányolta és jobban érti Shakespearet, mint az angol, de annyi -bizonyos, hogy negyven év óta folyvást érezhetni Shakespeare hatását -irodalmunkban. - -Katona _Bánk bán_-ja e hatás első szüleménye. Katonát, ki hivatva volt -megalapítani a magyar tragédiát, Shakespeare szelleme gyujtá lángra. S -minő erőteljes kezdemény, erőteljesebb, mint Goethe és Schiller első -kisérletei, kiket szintén Shakespeare lelkesített. Költészetünk -ujjászületése harczaiban is részt vett Shakespeare szelleme. Az a két -legnagyobb magyar költő, kik végkép megdöntötték a classikai észményt s -leghathatósban eszközlötték költészetünk nemzeties ujjászületését, az uj -kor legnagyobb nemzeti költője Shakespeare tanítványai voltak, ki -először rázta le Hellasz és Róma aranyos igáját, először hirdette a -gondolatot és képzelet szabadságát, először olvasztotta össze a népiest -és nemzetit az uj kor míveltségével. - -«Shakespeare jó fordítása a leggazdagabb literaturának is fölér legalább -felével» – kiált föl Vörösmarty: «Shakespeare egy maga fele a -teremtésnek» – mondja Petőfi. S a két költő ajándékozta meg egyszersmind -nemzetét először Shakespeare egy pár művének oly fordításával, mely -méltó e nagy névhez. - -Szinészetünk emelkedése, művészibb fejlése is Shakespeare nevével van -kapcsolatban. Legszebb korszaka épen azon évekre esik, midőn -szinészeink, kivált Egressy és Lendvay, vetekedtek Shakespeare drámái -szinrehozatalában s érdeket tudtak gerjeszteni _Hamlet, Lear, Coriolán, -Richard, Romeo és Júlia_ iránt, oly időben midőn még kritikánk igen -keveset tett a Shakespeare-tanulmány fölébresztésére nézve. Shakespeare -vezette vissza szinészeinket a természethez s bár a shakespeare-i -szenvedélyek erőteljes ábrázolata s a magasabb drámai szavalat még nem -ülhette teljes diadalát, mégis szinészetünk a fejlődés oly stádiumát -érte el, hogy már némi büszkeséggel tekinthetünk reá. Nem ok nélkül -ünnepelte hát Shakespeare emlékét a magyar irodalom és szinészet, s a ki -ismeri nemzeti költészetünk és művészetünk történetét, a kit áthatottak -fejlődésünk reményei és aggodalmai, nem divatból s affectátioból vett -részt az ünnepélyen. Vajha e nap Shakespeare nyomosabb és átalánosabb -tanulmányának volna kezdete! Vajha Shakespeare műveinek átültetése, -melyet a Kisfaludy-társaság annyi küzdelmek után végre megindított, a -közönség részvétével találkoznék! Valóban így ünnepelnők legméltóbban -Shakespeare emlékét. - -Miért épen a _Szentivánéji álom_-mal ünnepelni meg Shakespeare emlékét, -miért nem _Macbeth_-tel vagy _Othelló_-val, valamelyik első rendű -tragédiájával, mondák némelyek, kik csak hiréből ismerik e művet, vagy -ha ismerik is, egyoldalu izlésöknél fogva képtelenek méltánylatára. -Valóban én is féltem ez ünneptől, nem mintha Shakespearet féltettem -volna, mert e műve is méltó nagy nevéhez, hanem féltettem közönségünket, -s kritikánk némely képviselőit. Tartottam tőle, hogy közönségünk előtt -épen a Shakespeare-ünnepen fog megbukni Shakespeare, mert nehézkesebb, -ünnepélyesb természetü, mintsem ilyenkor a legköltőibb bohózaton is -gyönyörködjék. Féltem, hogy Puck a földszinten épen úgy megtréfálja -valamelyik tisztes kritikusunkat, mint Zuboly uramat a szinpadon, s -másnap olvasni fogunk egy pár oly kritikát is, mely Shakespearet annak -rendi szerint ledorongolja. Hála Istennek, csalódtunk. A közönség, bár -eleinte vontatva, de mégis csakugyan átadta magát e mű varázsának. -Kritikusaink majd mindnyájan méltánylattal szólnak róla, habár kissé -mérsékelt lelkesüléssel. Csak egy lap akadt, mely illőnek találta -Shakespearet ledorongolni – a _Pesti Hirnök_. Tudniillik azt mondja, -hogy e mű csak azoknak tetszhetik, kiknek minden jó, ha Shakespearetől -jő, a mint ez a nagy költőnek igen sok felületes ismerőivel így van, kik -félnek valamit remeknek el nem fogadni tőle, nehogy az által -tudatlanságot áruljanak el. Puszta vasárnapi darabnak tartja az egészet, -mely komoly birálatra nem érdemes s a budai szinház _Ördög pilulái_-val -és _Szamárbőr_-ével teszi egy sorba. Ime a _Pesti Hirnök_ hogyan -tiszteli meg Shakespeare születésének háromszázados emlékünnepét. Hja! -ennek így kell lenni, mert a _Pesti Hirnök_ egy idő óta æsthetikára adta -fejét. Ugy látszik, hogy Széchenyinek herolddá alázott képe, melyet e -lap homlokán visel, lassanként æsthetikai jelvénynyé alakul át; nagy -buzogányával nem azokat fogja többé ijeszteni, kik a szerkesztőt sehogy -sem akarják Széchenyi tanítványának elismerni, hanem azokat, kik nem -hódolnak ízlésének. De van-e a szerkesztőnek ízlése, adta-e jelét irodai -tanulmányának, kritikai lelkiismeretességének bármily csekély részben -csak mint szerkesztő is? Ezelőtt kilencz évvel megfeleltem a kérdésre, -midőn az akkor általa szerkesztett _Pesti Napló_ irodalmi eljárását -birálat alá vettem, furcsábbnál furcsább dolgokat mutattam ki benne, -különösen oly irodalmi elvtelenséget, melyhez hasonlót alig találunk -journalistikánk történetében.[1] S vajon ily szerkesztő, ily lap -ellenében kell-e védenünk Shakespearet? Képes-e a _Pesti Hirnök_ -Shakespeareről írni vagy általában a drámai költészethez hozzá szólani? -Hiszen csak ezelőtt néhány nappal is a dramaturgiában való -járatlanságának oly jelét adta, mely még a mi irodalmunkban is -hallatlan. E számában az akadémia dráma biráló-választmányának tartott -leczkét s a tragikumot úgy határozta meg, hogy az tulajdonkép nem egyéb, -mint azon egymásból folyása a drámai cselekvényeknek, melyek által egyik -esemény a másikat mintegy kényszerűleg követi. E tan szerint minden -dráma tragédia, még a vígjáték is, mert ebben is meg kell lenni ez -egymást követő események kényszerűségének; e szerint a történelem és -élet minden oly eseményei, melyek egymással szoros kapcsolatban állanak, -már tragikum; e szerint, ha a _Hirnök_ szerkesztője elveszti kalapját, -aztán bemegy a boltba s mást vásáról, az is tragikum, mert e két esemény -közt kényszerű kapcsolat van. Ily fogalma van a _Hirnök-_nek a -tragikumról. Ily lap meri Shakespeare egyik ritka becsű művét silánynak -nevezni! Minő fogalma lehet a _Hirnök_-nek Shakespeareről, mutatja az -hogy a midőn dicsérni akarja is, olyanokat mond, melyek lélektani -képtelenségek. _Romeo és Júlia_ hő képzeletű írója – mond a _Hirnök_ – -valóban nem ismeré az érzelmeket; hidegen, anyagi gondok közt folyt le -élete, mindazon indulatok és gerjedelmek nélkűl, melyek a nagy költők -műveit sugallták.» Ilyeneket mondanak 1864-ben a magyar irodalomban -Shakespeareről és ily írók merik birálni Shakespearet! Valóban kedvem -volna a _Pesti Hirnök_ Shakespeare czikkei bonczolásával tölteni meg e -hasábokat, hogy megtoroljam Shakespeare szelleme ily megcsufolását. De -egyéb dolgom van. A _Szentivánéji álom_-ról kell írnom s már kifogyok a -térből, bár hozzá se kezdtem. - - -II. - -A _Szentivánéji álom_-ról írni mindenesetre nehéz föladat. Alig van műve -Shakespearenek, mely annyira megpróbálja a kritikust, nem mintha ez -volna a legremekebb vagy épen a legnehezebben felfogható. Oh nem, de e -művet tulajdonkép érzeni, élvezni kell s egészen átadni magunkat annak -az önkénytelen és naiv felindulásnak, a minőt csak egy bohó, de kedves -álomkép, egy rég elhangzott, de folyvást visszhangó népmese emléke költ -föl lelkünkben. - -A kritikai eszmélet ily műnél sokfélekép árthat. Nem az élet tragikum- -vagy komikumával van dolgunk, melyek a már tárgyul vett positiv -viszonyoknál fogva is igénybe veszik értelmünk egész komolyságát, a -bánat, a derültség felindulásai közt is. A könnyű, vidám, naiv képzelet -űz itt játékot velünk; leigázza értelmünket, elvarázsolja kedélyünket, -mint a népmesék bizonyos fajában. Ki fog a phantasia és kedély némi -naivitása nélkül gyönyörködni a népmesékben, ki fogja csak -magyarázatból, érteni és érzeni szépségöket? Ide nem elég az értelem, -bármily mívelt legyen, nem elég az érzés, bármily nemes szívből áradjon, -sőt oly phantasia sem, melynek csak a nagyszerű és fönséges iránt van -érzéke. Ide bizonyos primitiv fogékonyság szükséges, vagy sokoldaluan -kimívelt ízlés. A ki érzi a népmesék szépségeit, nem igen van szüksége -magyarázóra, például a népnek; a ki nem érzi, az a legjobb magyarázót -sem fogja megérteni. Így van a dolog a _Szentivánéji álom_-mal is. Ha -bonczolni kezdi az ember e szeszélyes, játszi s mégis minden követelés -nélkül mély értelmű álomképet, e mintegy oda lehelt tündéri látomást: -úgy jár, mint a gyermek a pillangóval, letörölte minden fényporát s csak -roncsolt szárnyakat szorít kezébe. - -De minthogy szerencsétlenségem kritikát írni, megpróbálom a mit tehetek. -Bizonyára most lesz legkevésbbé az én hibám, ha nem tudom kellő -világításba helyezni ezt az anynyira sajátságos és ritka becsű művet. -Tulajdonítsa ezt az olvasó Shakespeare csodálatos geniusának, mely -annyiszor daczolt már a legkitünőbb kritikusok éleselműségével is, és e -művében a vásott Puckként épen gunyt űzött bölcseségökből. - -E műről is, mint Shakespeare mindenik művéről, sok mindent írtak már -össze a Shakespeare-magyarázók, de nekem úgy tetszik, hogy bár sok -szépségét kiemelték, az egész alapeszméjét és compositióját illetőleg -egy pár lényeges dolgot mellőztek. Nem ismerem ugyan a -Shakespeare-magyarázók mindnyáját, sőt negyedét sem, de néhányat, sőt -egy párt a hiresebbek közül, megforgattam. Nem támaszkodhatom hát -egészen reájok, bár inkább szeretném csak az ő fejtegetéseiket -összeállítani s még részben sem tolni elő az enyémet. Egy pár pontban -mindenesetre el kell tőlök térnem. - -Úgy hiszem, az alkalom, melyre Shakespeare írta e szinművét és a -népmese, mely részben alapeszméűl szolgált, nagyobb szerepet játszik az -egész mű æsthetikai becse megitélésében, mint egyelőre látszik. Lássuk -először, hogy az elsőre nézve mit mondanak Shakespeare életírói és -magyarázói. - -Némelyek szerint Shakespeare e művet 1594-ben írta, mert ekkor volt oly -időjárás, a minőre a második felvonás első szinjében czéloz: hideg, esős -nyár, terméketlen év; mások szerint 1598-ban, még pedig barátja -Southampton lord tiszteletére, a ki ez évben kelt össze Miss Vernonnal. -Sokan az 1597-ik évet vitatják benső okokra támaszkodva, mert e művében -tehetségének oly fejlődését találják, mely költői pályájának csak -második korszaka végére vagy a harmadik elejére eshetik s így 1591 – -1597-ik évekre. Annyi bizonyos, hogy e mű 1598-ban már ismeretes volt, -1600-ban már nyomtatásban is megjelent. Az is kétségtelen, hogy alkalmi -szinmű volt, melyet a költő, valamelyik nagyúri pártfogója vagy barátja -lakodalmi ünnepélyére írt. Minket ez utóbbi körülmény érdekel, az elsőt -csak azért említettem, hogy megczáfoljam a _Pesti Hirnök_-öt mely e -művet Shakespeare első gyarló kisérletének hirdeti. Tehát Shakespearenek -alkalmi művet kellett irni, egy főúri ünnepély fényét emelni, vidám és -szellemes lakodalmi népet mulattatni. Ez igen divatos volt akkor -Angolországban, főúri körökben nem eshetett ily ünnepély drámai előadás -nélkül, sőt a mesteremberek is játszottak a magok és mások mulatságára. -A drámának egy egész új faja alakult ki, melynek épen úgy nem volt -határozott formája, mint az akkor szintén divatos ugy nevezett -históriáknak. - -E körülmény is mutatja, hogy Shakespeare kora mennyire kedvezett a -drámai költészet fejlődésének. Népnek és aristocratiának kedvencz -mulatsága volt a dráma, nem unalomból, divatból, hanem benső szükségből. -Valóban ez a nép és aristocratia megérdemelte a nagy drámaírót; még a -telivér democrata is elismerheti, hogy Shakespeare a mai fogalmak -szerint sem alázta meg magát, midőn geniusa fényével tisztelte meg -valamelyik derék angol lord lakodalmát. Már csak azért is örvendenünk -kell, hogy nem vetette meg az alkalmi szinmű nemét, mert oly költőivé -alkotta, a minő se előtte, se utána nem volt. - -Shakespeare mint alkalmi költő is Shakespeare maradt; itt is követte és -fölülmulta kortársait; átvette mások kezéből a rosszul vagy csak -félig-meddig megírt művet, s jobbá alkotta; megrabolt mindent, a mire -szüksége volt s egy új egészbe olvasztotta át. Ha most élne, bizonyosan -epigonnak vagy plagiatornak neveznék mindazok, a kik azt hiszik, hogy a -lángelmét nagy részt nem kora szüli, hanem megfordítva egészen ő szüli a -kort, s az eredetiség nem a más vállain emelkedés, hanem fegyveres -Minerva kiugrása Jupiter fejéből. - -Shakespeare oly kevéssé találta föl az ily ünnepélyes alkalmakra írt -szinműveket, mint akár a tragédiát. Készen találta e műfajt is, mint a -többit, sőt itt is ugyanazon elemekből dolgozott, mint elődjei. Ily -alkalmi szinmű természetesen nem lehetett se tragédia, se vigjáték, se -szoros értelemben vett dráma. Kivált lakodalmi ünnepélyen ki fogja -élvezni a tragédia megrázó jeleneteit, sőt ki fog igazán gyönyörködni -oly komikumban is, mely mélyen az életbe vág s talán épen a házasélet -köréből van véve? A bohozat az, a mi ilyenkor leginkább tetszhetik, s -valóban a népies clown, az angol humor ez ősi képviselője nélkül nem is -eshetett meg ily mulatság. De puszta bohózatot máskor is lát a közönség. -Egy alkalmi műnek kapcsolatban kell lenni az alkalommal, melyet épen -ünnepel. Ily körülmények között természetes, hogy allegoriai és jelképes -elemeket kellett használni a költőnek, melyeknek leple fedezze és -kiemelje az ünnepelt személyeket; jól ismert viszonyokra vonatkozó -czélzatokkal és bókokkal átszőni művét, s mindenek fölött ügyelni, hogy -az egész ne zavarja, sőt emelje az ünnepély hangulatát. - -Íme, minő czélra s minő elemekből dolgoztak az ily alkalmi színművek -költői Shakespeare idejében. Ő maga sem tett mást, csakhogy valamivel -máskép. Ő sem írt ily alkalomra se tragédiát, se vígjátékot, sőt puszta -bohózatot sem; ő is némi alkalomszerű allegoriához folyamodott, de az -abstract tündéralakok vagy classikai reminiscentiák helyett, a -népmesékhez fordult s itt is mint egész költői pályáján a népnemzeti -elemnek adott magasabb emelkedést. Méltán mondja egy angol kritikus, -Drake, hogy a _Szentivánéji álom_ első oly műve Shakespearenek, melyben -az idegen példányoknak már nem látszik nyoma s mely lángeszét már egész -fejlődésében mutatja. - -Az angol clown bohóságai természetesen az ő művéből sem maradhattak ki, -de mélyebben olvadnak a mű organismusába, mint elődjeinél; valamint a -czélzások és bókok is megszűnnek nála csak puszta diszítményül -szolgálni. A terméketlen évre való czélzás önként következik a Titania -és Oberon közti viszályból. A bűvös virág története, midőn, a mint -Oberon mondja Pucknak, tegzes Cupido biztos czélba vőn - - Egy vestaszűzet nyúgot tronusán. - Pattant az ívről a szerelmi vessző, - Átfurni képes százezer szivet; - De láttam a tűznyíl hogyan aludt ki - A vizenyős hold szűz sugáriban - S a fejedelmi papnő elhaladt - Szűz gondolattal szerelem ne’kül, - -Erzsébet királynőre vonatkozik, a ki alkalmasint maga is jelen volt az -előadáson. A költő bókot mond az általa annyira tisztelt királynőnek, -mert ellentállott Leicester csábításainak, de e bók nem az udvaroncz -hizelgése, hanem az önérző hazafi hódolata, a ki örvend, hogy királynője -nem áldozta föl Angolország jóllétét a szerelem szeszélyeinek. - -Oberon elbeszélésének mindjárt a föntebbiek után következő e helyeiben: - - Szemmel kisértem az eső nyilat: - Egy kis virágra hullt az nyúgaton - Tejszin előbb, most bíbor sebben ég; - Hivják a lányok «égő szerelemnek». - Hozz ily virágot, hisz’ mutattam egyszer: - Alvó szemekre csöppenő leve - Nőt, férfit örjöngő szerel’mre gyújt, - Az ébren elsőbb látta lény iránt. - -szintén czélzás rejlik. A nyiltól megsebzett virág alatt Essex Letice -grófnét kell érteni, kivel Leicester titkos viszonyban élt s kinek ez -idő alatt Irlandban mulató férje meggyilkoltatott. - -Mindkét czélzás szoros kapcsolatban van a művel, mely a minden erkölcsi -tartalmat nélkülöző szerelmi szenvedély tévelygéseit tárgyazza, s -melyben e varázst épen a bűvös virág csöpjei idézik elő. - -Az ünnepelt személyek is be vannak foglalva a műbe. Theseus és Hippolyta -nem mások, mint a vőlegény és menyasszony, kiknek tiszteletére írta -Shakespeare szinművét. Néhány vonással egy valódi angol gentlemant -rajzol Theseusban; higgadt, eszes és vitéz férfiút, jó vadászt, nemes -szívű s valódi műértőt, de Shakespeare nem hideg allegoriával akart -kedveskedni pártfogójának és barátjának; Theseus, Hippolyta s kiséretök -csak fényes rámája az egésznek, maga a lakodalmi ünnepély, a lakodalmas -vendégcsoport, mely elébe a phantasia bűvös tükrét tartja a költő. S e -napon mi inkább ilhetett inkább e tükörbe, mint ez álomképek -csoportozata, az az ábránd és való, a szeszély és érzelem, a bohóság és -bölcsesség e kedves játéka, melyen valami kimondhatatlan derültség ömlik -el? A költő egy pár népmese töredékből czéljának megfelelő egészet -alkotott és oly alapeszmével, mely épen illett az alkalomhoz, de -egyuttal, mint minden költői gondolat, örök időkre szól. - -Mi az alapeszme? A tőlem ismert Shakespeare-magyarázók érzik, érintik, -sőt félig-meddig ki is fejtik s még se mondják meg világosan. Gervinus, -ki majd minden angol magyarázót felhasznált s ő maga a németek közt -leghiresb magyarázó, szintén mellőz valami olyant, a mi nélkül az -alapeszme magyarázata sem elég természetes, sem elég világos. Ő -álomképnek tartja a művet, csodálkozik, hogy Coleridge, a ki szintén e -véleményben van, e felfogással nem tudott behatolni a mű belsejébe, -holott e mű nem csak külső szinezetére és alakjára nézve álom, hanem -benső jelentőségében is. A szerelem szeszélye űz itt játékot. A vak -szenvedély e csalódásai, az érzékiség szemfényvesztő játékai, az «égő -agy» változékonysága és tévelygései, a szeszély és ábránd ez eszmélet -nélküli fél-éber varázsa, e minden magasabb szellemi és erkölcsi -központot nélkülöző cselekedetek, mind álomhoz hasonlítanak, mely -szorongató bonyodalmakkal húzódik el előttünk, melyből nincs más -szabadulás, mint az ébredés, az öntudat helyreállása. Minden oda mutat, -hogy a költő nem czélzott egyebet, mint az érzéki szerelmet az -álomélettel allegoriailag összehasonlítani. - -Ez röviden összevonva Gervinus véleménye a mű alapeszméjéről; nagyrészt -igaz, de csak így felfogva, hol marad a mű alkalomszerűsége, mi szükség -Theseusra és Hippolytára s általában miért választott Shakespeare ily -alapeszmét épen egy oly művének, melyet egy boldog mátkapár lakodalmi -ünnepélyére írt? Gervinus ugyan említi, hogy e mű lakodalmi ünnepélyre -iratott, de nemcsak mint történelmi adatot, s az alapeszme -kimagyarázásával semmiféle viszonyba nem hozza. A dolog pedig igen -egyszerű és világos. Theseus jellemzése mindent megmagyaráz. Shakespeare -benne egy higgadt férfiút rajzol, ki túl van a fölületes szerelem -bohóságain s érett a valódi szerelemre, a házas életre. Nem ábrándozó, -megvetéssel szól a képzelgő szerelemről, nem indítják meg a nagy hangú -szerelmesek panaszai, de valóságos férfiúi hévvel szereti menyasszonyát, -s épen úgy tudja élvezni az élet reális örömeit, mint a művészet báját. -E férfiú az ünnepelt vőlegény képe, és Shakespeare mivel dicsőíthette -volna jobban házasságát s általában a házasságot, mint azzal, hogy -ellentétül egy tündér álomképben oda rajzolta a könnyelmü és éretlen, az -ábrándozó és érzéki szerelem minden bohóságát?… Ki előtt kedvesebb és -nevetségesebb az ifjukori illusiók emléke, mint a ki már tul van rajtok -és boldog valóságra ébredt? S kell-e költőibb bók, szellemesebb -üdvözlet, bölcsebb tréfa, melyet a költő pártfogójának és barátjának -nyujt? Mennyire eltalálta Shakespeare alapeszméje megérzékítésének -formáját is. A mindennapi élet rajza akár komoly, akár komikai vagy épen -bohózatos oldalról igen komoly vagy igen víg lett volna ez ünnepély -derültségéhez és méltóságához képest, s még sem fejezte volna ki épen -azt, a mit akart. Mindennek vegyülete kellett, a phantasia könnyű -játéka, a szeszély, a kedvcsapongás költészetének bizonyos neme, melyben -kár nélkül sokat lehet merni s mindent összeolvaszthatni. A népmeséhez -folyamodott, melynek lényege épen a csodálatos és köznapi vegyülete, -mely túlteszi magát a természet törvényein, de nem a szellemén, mely a -naivitás burkában gyakran egyszerű, de mély bölcseséget rejt. - -De magának az alapeszmének is ide kellett vezetni őt. Az ifjukori -ábránd, érzékiség, melynek ingere és szeszélye, makacssága és -változékonysága, bohósága és tévedései a legnemesebb szívet is megejtik, -nem hasonlítanak-e a mesebeli varázshoz? S míg rabjai vagyunk, életünk -nem álmodozás-e, melyben csak beteg képzelődésünk és hő vágyaink -vezérelnek s ha szükség, daczolunk minden physikai és erkölcsi -lehetetlenséggel? Mindennek költői feltüntetésére mi alkalmasabb, mint -az elfek, az éj e mystikus álomtündérei, kik könnyelmű szerelem tündérei -is? S a bonyodalmak előidézésére kell-e jobb alak, mint Puck (Robin -Goodfellow), az angol népmesék e bohócza, ki az északi parasztot és -vadászt annyiszor megtréfálta; e kissé napégette arczu parasztos, -tündér, ki részint kujonságból, részint ügyetlenségből annyi furcsa bajt -idéz elő, s kinek szájába Shakespeare e szavakat adja: - - … Én vagyok az éj víg vándora - Ki Oberont is megnevettetem, - Ha a zabszúrta mént rá-rászedem - Nyerítve hozzá, mint szép kanczaló, - Vagy, ha tű-tűzget holmi vén anyó, - Vaczkor gyanánt rejt a kancsó-fenek - Iváskor én ajkához billenek, - Hogy a sör mind aszú keblére fut. - Mesél egy néni szörnyű szomorút, - S engem néz háromlábu zsámolyul: - Kibiczczenek alóla, felborul, - Óbégat és majd megfúl, úgy köhög; - A többi oldalához kap, röhög, - Tüszköl, csuklik nevettében s hitet - Mond rá, hogy ily jól sohsem nevetett. - -Ime, az alkalomszerűség és népmeséi alap legjobban megmagyaráz mindent, -magát a czimet is, a Szentivánéjet, mint a melyen a szellemek leginkább -szoktak játékot űzni a halandókkal. Ebből kiindulva minden rész egy -organikus egésznek fog feltűnni s nincs szükségünk erőltett -magyarázatra, melyhez nem egy német æsthetikus kénytelen folyamodni. - -Így egy a cselekvényre vetett futó pillanat is mindent megértet velünk. -A mű egész drámai összeütközéssel kezdődik s híre-hamva sincs a -tündéreknek, de a négy szerelmes kedélyén már nyilatkozik a bohó ábránd, -a lángoló, de felületes szerelem egész varázsa, melyet aztán Oberon -bűvcsepjei annál természetesebben valódi örjöngéssé változtatnak. Hermia -összetűz atyjával Lysander miatt, kibe halálosan szerelmes, könnyelműen -széttépi a szülői köteléket s kész elszökni vele. Demetriust üldözi, -ostromolja szerelmével. Íme a szerelmi ábránd, mely nem ismer physikai -és erkölcsi lehetetlenséget, íme az érzéki erős mámor, mely nem tisztel -semmi szentet s benső ürességét hiányzatos phrásisokkal takarja. - -A tündérudvarban is hasonló felfordultság uralkodik. Oberon és Titania, -e két könnyelmű házaspár, viszálykodásban élnek egymással. A szenvedély -és könnyelműség e mindinkább emelkedő mámorában oly természetes az az -örjöngés, melyet a bűvös virág cseppjei később előidéznek. Lysander -odahagyja Hermiát és Helénába lesz szerelmes; Demetrius hasonlókép. -Hermia most arra a sorsra jut, a melyben az előbb Helénát kigunyolta. A -két szerelmes ifjú párbajt akar vívni. Egy emberélet legkevesebb, a mit -szerelmi szenvedélyünknek áldozhatunk. A földi szenvedélyek bohósága -lépést tart a tündérekével. Titánia, a szép finom és ragyogó királyné -egy szamárfejűvé bűvölt mesteremberbe szeret bele. A bűvölet a -legfurcsább bonyodalmakra ad alkalmat, míg végre tünik a varázs, a -mámor, az álom s mindnyájan megenyhülve, kiszenvedve szép valóságra -ébrednek. A két ifjú pár kiocsúdva elvakult szenvedélyből, mint -menyasszony és vőlegény Theseus lakodalmi ünnepélyéhez csatlakozik; -Oberon és Titánia is kibékülnek s megáldják a hármas házasságot. Mindez -a legerősebb kapcsolatban van az alapeszmével; még az is mi, csak -groteszk tréfaként látszik közbe szőve; a mesteremberek szinelőadása. - -Pyramus és Thisbe története, a mint ezt a jó mesteremberek kidolgozzák -és előadják, nemcsak a Shakespeare idejebeli műkedvelők és rossz -szinészek kiparodiázása, de egyszersmind azon nagy és üres szenvedélyé -is, mely az egész mű tárgyát teszi, s melyben már Pyramus személyesítője -mint szamár szerepelt is. - -Való, hogy a negyedik felvonásban már be van fejezve a cselekvény, s az -utolsó felvonás, melynek e parodia szinhelye, szorosan vett drámai -szempontból hibás. Bizonyára Shakespeare, a drámai művészet e nagy -mestere, ki a kritikának törvényt szabott, jobban érezte ezt bármely -kritikusnál. De minthogy alkalmi művet írt s az ünnepély hősét nem -léptethette föl drámailag, lehetetlen volt drámailag leléptetnie is. -Foglalványnak használta s e fényes foglalványt be kellett fejezni. S -mivel fejezhette volna be méltóbban, mintha lakodalmi ünnepélyén -láttatja egész méltóságában; e költött lakodalmi ünnepélyt mintegy -összeolvasztja a valódival, saját maga művét a mesteremberekéivel, s a -mű alapeszméjének néhány pillanatnyi groteszk föltüntetése után a -tündérek áldásával és saját szerény engedelem kérésével bocsátja el a -közönséget. E szempontból minden dicséretet érdemel a befejezés. -Különben is a mesteremberek előadására már rég kiváncsiak vagyunk, s ha -magában a műben be is van már fejezve a drámai élet, az övékben most -kezdődik és Shakespeare elég ügyes arra, hogy e drámaitlan és mégis -drámai fogással lekösse figyelmünket. - -Sokat akartam írni e műről s alig tettem többet, mint azt, hogy talán -némi kulcsot nyujtottam alapeszméje és compositiója helyes fölfogásához. -Még mennyi mindenről kellene írni, ha ugyan képes volnék száraz -bonczolással e mű szépségeit éreztetni; ha ugyan a közönség örömmel -olvasná a hosszabb kritikai dolgozatokat. - -De Shakespeare mindig megérdemli a kivételt. Közelebbről hát bátor -leszek visszatérni e műre s az előadást birálva elmondani egyet-mást mit -most tér hiány miatt is el kellett hagynom. Örömest elszenvedem -Shakespeare-ért, és emlékünnepén azt a szemrehányást, hogy a magyar -kritikusok között én gyönyörködöm leglelkesültebben Shakespeare ez -úgynevezett sületlenségében. Van egy-két oly magyar kritikus, ki -Molièret letette trónjából, most néhány másik Shakespeare-rel birkózik; -hadd legyen olyan is, ki védni meri e nagy szellemeket. Ma holnap oda -jutunk, hogy még ehhez is egy kis bátorság kell. - - -III. - -Ma ötödikszer került színre e mű; e körülmény alkalmat szolgáltat nekem -arra, hogy beváltsam igéretemet s még egy czikket írjak róla. Miért is -ne? Ha divatlapjaink két-három czikket írnak a budai színház -_Genovevá_-járól s lelkesülésökben nem tudják hová legyenek, talán nekem -is szabad még egyszer visszatérnem a Nemzeti Szinház _Szentivánéji -álmá_-ra. Igaz, amazt Jaime és Treffreu írták, emezt pedig csak -Shakespeare, egy elavult költő; amahhoz a híres Offenbach írta a zenét, -ehhez pedig csak Mendelssohn; de a _Koszorú_ nem levén divatlap, nem -köteles mindennemű divat szószólója lenni, sőt elavult dolgokat is -kedvelhet minden önmegtagadás nélkül. - -A _Szentivánéji álom_ alkalmi mű, de kérdés: vajon az alkalmi mű alkot-e -külön nemet a drámai költészetben s mennyiben jogosan? Hogy -gyakorlatilag alkot, nem lehet tagadni. - -Egész napjainkig fentartotta magát, s nagy költők is dolgoztak e nemben, -például Goethe, sőt a mi irodalmunkban sem hiányoznak ily alkalmi -drámák. Hogy többet ne említsek, ott van Vörösmartytól _Árpád ébredése_. -Azonban az ily alkalmi művek, mint drámák, csekély becsűek, sehogy sem -tudnak valódi drámává lenni, mint az alkalmi dal, óda, vagy elegia -valódi dallá, ódává, elegiává. Rendesen nem egyebek dialogizált -allegoriáknál, néha énekkel vegyítve. Sokszor van bennök költői -alapeszme, de nincs drámai élet, ezért a drámai költészetnek inkább csak -kinövései, melyeket az alkalomszerüség ment s az általában vett -költőiség, később is olvasásra méltók, de mint drámáknak a szinpadhoz -tulajdonkép nincs többé joguk. Épen az bámulatos Shakespeareben, hogy e -sikamlós téren is valódi drámát tudott írni, oly drámát, melynek, mint -ilyennek, alig van versenytársa: szóval az alkalmiságot szoros -kapcsolatba hozta a drámai költészet belső igényeivel is. De minő drámát -írt: tragédiát, szoros értelemben vett drámát, vígjátékot vagy -bohózatot-e? Tulajdonkép egyiket sem. Leginkább bohózatos vígjátékot -vagy jobban mondva a bohózat egy magasb faját tartalomban és formában -egyaránt. Tudom, hogy a bohózat rossz hangzású szó irodalmunkban; -emlékszem, hogy ezelőtt egy pár hónappal két politikai nagy lap, melyek -semmiben sem értenek egyet, abban szépen megegyeztek, hogy a bohózat -annyi, mint puszta semmiskedés s rendesen oly iró munkája, a ki képtelen -jó vígjátékot írni, vagy a vasárnapi közönség ízléséhez aljasul. Íróink, -kritikusaink, közönségünk jó része souverain megvetéssel tekint a -szegény bohózatra, s ha néha mulat is rajta, mintegy szégyenli -bevallani. - -Honnan vettük e nézeteket, e szokást, e kedélyhangulatot? Aesthetikai -míveltségünk hiányossága-e vagy a magyar természet sajátsága? Ez utóbbit -nem merném állítani. Népünk igen jól mulat a maga bohózatos meséin. Úgy -hiszem, másutt rejlik az ok. Sokáig a bécsi nagyrészt ízlés- és -erkölcstelen lokal-bohózatok járma alatt nyögtünk s miattok megutáltuk a -bohózatnakm ég a fogalmát is. - -Újabban a budai szinház a franczia bohózatok selejtesebbjeivel vendégli -a magyart; a táncz, zene és látvány mulattatják ugyan a közönséget, de -magoknak e műveknek csekély értéke nem igen hozhatja jobb hírbe a -bohózatot. Talán maga az elnevezés is rossz, s az egyoldalú fölfogás -könnyen hajlandó az úgynevezett bohóságot csak bohóságnak tartani, -melyhez az æsthetikának nincs köze. A jobb bohózat nálunk már vígjáték -számában megy; például Molière _Botcsinálta doctor_-át nem meri -bohózatnak nevezni, talán már csak azért sem, mert a Théâtre -Francais-ben adják, s ezt bizonynyal nem tennék, ha valósággal csak -pusztán bohózat volna. Szóval közönségünk nem becsüli a bohózatot s a -kritika általában véve elősegíti a fogalomzavart. Ez még ugyan magában -nem oly nagy baj, sokkal nagyobb az, hogy nem volt s nincs költőnk, a ki -kivívja a bohózat becsületét. Költészetünk a fajok tekintetében nagyon -szűk körben mozog; majd mindenik költő ugyanegy úton jár, pedig a -kezdeményezés és bátorság nemcsak a genie kiváltsága, hanem a -talentumoké is. - -Bárki bármit mondjon, a bohózat épen oly jogos nem, mint a vígjáték; s -ha alsóbb komikumnak nevezik, ez nem azt teszi, mintha sokkal csekélyebb -becsű volna a fensőbbnél, hanem inkább csak azt, hogy alsóbb körben -mozog, kevésbbé korlátolt, erősebb vagy ha úgy tetszik durvább hatásra -törekszik: mosoly helyett hahotára. Megengedem, hogy a mosoly -tiszteségesebb a hahotánál, kivált szalonban, de azért a hahota -kunyhóban, palotában mindíg drága kincse marad az embereknek. A bohózat -tulajdonkép nem egyéb, mint a komikai jellemek és helyzetek túlzása; -épen úgy meg kell lenni benne a komikai összeütközésnek, drámai életnek -és költői igazságnak, mint a vígjátékban, csakhogy máskép. A bohózat nem -a jellemrajz pontosságával hat, hanem a jellemző vonások éles -kiemelésével, túlzásával, épen mint a torzkép. Kit nem hat meg egy jó -torzkép komikuma, ki fogja tőle megtagadni a művészi igazságot, pedig -egyetlen vonása sem hű a természethez? A hűséget és valóságot épen a -pontatlanság, a túlzás fejezi ki, csakhogy a túlzásnak is van túlzása, a -pontatlanságnak is pontatlansága, s épen abban rejlik a művészet titka, -eltalálni az illő határt és mértéket. - -A bohózat a cselekvényben is sokkal szabadabb, túlzóbb a vígjátéknál. A -jellemrajz és viszonyok túlzásából önként következik a helyzetek és -bonyodalom túlzása is, de természetesen soha sem a költői igazság -rovására, mely nem mindíg egy a valószínűséggel. Ha az alapeszme és -cselekvény az emberi szív és viszonyok komikumán alapul: akkor a túlzás -úgynevezett valószínűtlensége a cselekvény folyamában sem igen jöhet -kérdésbe. Ha a költő valóban tud hatni reánk, magával ragad s csakhamar -otthon érezzük magunkat a tévedések, hibák és bohóságok ez eltorzult -világában is, mely külsőleg kevéssé hasonlít az élethez, de bensőleg -mégis egészen az. - -A bohózat e sajátságából foly az is, hogy a drámai költészet egyetlen -faja sem kedveli annyira a phantastikust, mint épen ez. A népmesék -tündérei örömest mulatnak az emberi hibák és gyöngeségek legbohóbb -képviselőivel. Nem műköltő találta föl az erősebb komikum és tündérvilág -e vegyítését. Ott van minden nemzet népköltészetében. A műköltők csak -átvették és fölhasznalták. - -Érdekes, hogy a műköltészet hogyan osztozott meg mindazon, mi a -népköltészetben csodás. A népmondákban nyilatkozó csodás az eposznak -lett elválhatlan társa, mint a végzetszerűség fönséges kifejezője; a -népmesei csodás legörömestebb a bohózattal és szatirával párosodik; a -tragédia is megtartott valamit, a subjectiv csodást, a népballadák -léleklátását, melyet Shakespeare oly megrendítőn használt föl -_Macbeth_-ben, _Hamlet_-ben. - -De csodálatoskép épen a csodás elem az, a mit leginkább hibáztat nehány -magyar kritikus a _Szentivánéji álom_-ban, s úgy látszik, általában -pálczát akar törni minden oly költői mű felett, melyben a csodás -szerepel, legyen az eposz, satira, népmese vagy ballada. Előszőr a -_Pesti-Hirnök_ mondotta ki e nagy igazságot, nem sokára akadt két társa -is: egy tudományos s egy divatlap. Shakespeare művében kidobta lába alól -a valóságot, mely nélkül nincs költészet – monda amaz. «Ez a mű -képtelenség, melyet, ha ma írna valaki, csúful megbuknék» – tódítá a -másik. Íme minő kritikákat kell olvasnunk, minő æesthetikai leczkéket -hallgatnunk. Nem hiszem, hogy meggondoltátok volna, a mit mondotok. -Együgyű bölcsei a magyar kritikának, tudjátok-e, hogy a _Szentivánéji -álom_ elleni ingerültségtökben a költészet fele birodalmát tagadjátok -meg, a régi és újkor legkitünőbb művei felett törtök pálczát? Égessétek -meg Homert, Virgilt, Dantét, Miltont, Goethét; vigyétek borstakarónak -Swift satiráit: szakítsátok ki Shakespeareből mindazt, hol szellem vagy -tündér jelen meg; törjétek össze a népköltészet legdrágább kincseit; -tépjétek le a legnagyobb képírók műveit s bámuljátok a photograph arcz- -és genreképeket, a realis ízlés e remekeit. Nektek nem a költői, a -művészeti valóság kell, hanem a materialis, melyet kézzel lehet -tapintani; nektek minden képtelenség, a mit együgyű józanságtokban fel -nem foghattok. Ti itélni akartok a legnagyobb költők műveiről s még az -æsthetika ábéczéjét sem értitek, mert íme összezavarjátok a művészet -valóságát a mindennapi élet valóságával. Nincs itt helye a csodásról -bővebben értekeznem. Legyen elég megemlítenem annyit, hogy a csodás túl -teszi ugyan magát a természet törvényein, de nem a szellemén, ellenkezik -ugyan a valószínüséggel, de nem az illusióval, a művészetben pedig ez a -fődolog. S mi teremti itt az illusiót? Három oly elem, melyet, ha a -költő sikerrel olvaszt össze, nem tévesztheti hatását. - -Előszőr a jelképesség, mely az erkölcsi világrend eszméit igyekszik -feltüntetni; másodszor az emberi szív és szenvedélyek rajza, mert a jó -és rossz szellemek, tündérek nem egyebek, mint az emberi tulajdonok -legmagasabb kifejezései; harmadszor a naiv hit, vagy ha ez hiányzik, a -hagyományok és gyermekkori emlékek varázsa, mely csak oly ember -phantasiájára nem hat, a ki egyoldalú ízlés rabja, s mintegy -mesterséggel ölt ki magából minden ilynemű fogékonyságot. Mindebből -önként következik, hogy eszmei valóság, lélektani igaz nélkül a csodás -nem költői, s a legnagyobb költők is mindíg oly csodást használtak föl s -alakítottak át szükségök szerint, melyet a hagyományokban találtak. E -három elemben a valónak annyi alapja van, a mennyi az elégnél is több a -művészeti való előállítására, ha a költő, valódi költő. Ki ezt nem érti, -vagy legalább nem érzi, az általában bajosan értheti a művészet -lényegét, s a művészeti valót, a költői igazat, a csodás nélküli -művekben is nagyon anyagiasan fogja föl. - -Shakespeare a csodás használatában is felülmul minden drámaírót. Másnemű -csodást használ tragédiáiban, mint vígjátékaiban. Tragédiáiban a csodás -sohasem hat külsőkép magára a cselekvényre, se akadályozón, se -elősegítően; nagyobbára subjectiv csodás, a küzdő hős lélekállapotjának -kifejezése, még pedig annyiban drámai módon, a mennyiben visszahatván a -kedélyre mintegy motivumul szolgál. _Macbeth_ boszorkányaiban a belső -megkisértés van megtestesítve: Macbeth dæmoni álmodozása. A boszorkányok -viharban jelennek meg, légben tűnnek el, mintegy jelképezve a lélek -felindulását, s a nagyravágyó képzelődés rémes árnyait. Mi -természetesebb, mint hogy az, a ki a legféktelenebb nagyravágyással a -bűn magvát hordja keblében, a szél zúgásában, a vízesés morajában is a -nagyravágyás és bűn suttogását hallja s épen akkor, midőn saját érdemei -és a szerencse kedvezése már oly magasra emelték, a hol könnyen -megszédülhetni? Ily lélekállapotban lép fel Macbeth a tragédia -expositiójában. _Hamlet_-ben a lélek megjelenése nem egyéb, mint magának -a természetlen és iszonyú bűnnek sejtelme, mely a királyi udvarban -minden becsületes ember kedélyét kínozza, leginkább pedig Hamletet, -kiben ez mély meggyőződéssé érik s boszúra ingerli. S valóban a lélek -csak vele áll szóba, ki leginkább hiszi a bűnt. Azonban Shakespeare e -csodást nem csak jelképesen, s hősei kedélyállapotának költői -kifejezésére használja, hanem egyszersmind úgy használja, hogy lehetlen -képzelődésünkre nem hatnia. Hamlet atyjának lelke az éjfél óráiban, -elhagyott helyen jelen meg s akkor, midőn az iszonyú bűn sejtelme -Hamletből a közönségre is elragadt. Macbeth viharos időben, egy magános -pusztán találkozik boszorkányokkal. Mindkét műben a szellemek nem -annyira magokban hatnak, mint inkább a tragédia hősei lélekállapota s a -hely és körülmények által, a hol és melyek közt megjelennek. Sehol sem -gátolják vagy segítik elő a cselekvény külső folyamát, mint az eposzban, -de igen bensőkép, a mennyiben Hamletben a sejtelem hitté érlelődik, -Macbeth-ben pedig a dicsvágy és bűn csirázni kezd. - -Szóval Shakespeare tragédiáiban a csodás a szereplő egyének subjectiv -körében marad s belküzdelmeiket fejezi ki. - -Máskép van vígjátékaiban. Itt a szellemek nem a sejtelem és bűn rémes -árnyai, kiket csak az illető lát, s kik mindjárt eltűnnek, mihelyt a -felindulás, a szenvedély mámora csillapul. Itt egészen önállóan -szerepelnek s befolynak a cselekvény külső folyamára is, sőt magok -intézik, mint a gondviselés eszközei, a véletlen képviselői. Épen a -vigjátékba illenek, hol az események véletlensége nagyobb szerepet -játszik, mint a tragédiában, de leginkább a bohózatba, hol a jellemek és -bonyodalmak művészi túlzása a fődolog, s hol némely esetben a komikai -túlzást csodák nélkül nem is lehetne eléggé költőileg megérzékíteni -Természetesen itt csak derült, vidor, néha könnyelmű szellemekkel van -bajunk, kik mulatnak az emberi gyarlóságokon, megtréfálják a bohókat, de -az okos, jó és derék emberek felett tulajdonkép nincs hatalmok. E -jellemző vonás, melyet némely népmesében is feltalálhatni, adja meg -tulajdonkép a bohózatbeli csodás jelképességét. - -Minél szeszélyesebb, bohóbb az ember, annál inkább elveszti maga felett -az erkölcsi uralmat s válik a véletlen játékszerévé; lassanként -ösztönei, vágyai szeszélyei, képzelődései rabjává lesz s minden -megtörténhetik rajta. - -Vágyaink, rögeszméink és képzelődésünk e csodássága, képtelensége -összhangzik az események csodásságával és képtelenségével, s a csodásság -és képtelenség az emberi gyarlóságok és bohóságok való képévé alakul. -Így fogta föl Shakespeare a komikai csodást a _Szentivánéji álom_-ban. -Íme Theseus, Hippolyta, Egeus, nem jutnak a tündérek hatalma alá, míg a -képzelődő szerelmesek egészen az alatt állanak, s itt is némi fokozat -van, a heves férfiak inkább, mint a szelidebb nők. A mesteremberek -között is egyedül Zuboly jár pórul, a legképzelgőbb és legbohóbb társai -közt. - -De a csodást e műben nem csak e jelképesség olvasztja a mű -organismusába, hanem még egyéb is. A mű egy álomkép s a szereplő egyének -mintegy álomból ébrednek föl, miután megszenvedtek és nevetségessé -váltak. S kik e mű tündérei? Az elfek, az álom tündérei, kik hajnalban -szétoszolnak. Az álom és szenvedély, az ébredés és kijózanulás, egymásba -játszanak s a hajnal elűzi az éj látomásait vagy ha úgy tetszik, a való -a képzelődés képtelenségét. Mi könnyen szállhat képzelmünk a költő után! -Kell-e teljesb és művészibb illusio? - -E mellett mily költőileg és lélektanilag vannak rajzolva e tündérek. -Mellőzöm a tündérdalokat, melyeket az angol kritikusok a hangzatosság és -báj példányainak neveznek, csak a jellemrajzról szólok valamit. -Shakespeare készen találta a mondákban és mesékben, sőt magában az -irodalomban is az elfeket. Szokása szerint átvette és szüksége szerint -átalakította őket. Letörölt róluk minden dæmonit és kisértetest s -vidorabb, kevésbbé ártalmas viszonyba hozta az emberrel. - -Shakespeare elfei kiválón az ábránd, szeszély és álom tündérei, kik a -holdnál sebesebben kerülik meg a földgolyót, nem kedvelik a napvilágot, -szeretik a homályt és holdfényt, de leginkább a félhomályt, az éber alvó -álmadozás idejét; hatalmuk is csak ez időre szorítkozik. Íme e tündéri -tulajdonoknak is meg van lélektani alapjok, de még inkább az -embereiknek. Ők nem az ember jó vagy rossz tulajdonainak összpontosított -kifejezései, mint más szellemek. - -Tulajdonkép se jók, se rosszak, szorosan véve nincs erkölcsi világuk, -mint némely nagyvilági gavallérnak vagy delnőnek, kik kellemesek, -elmések, szeretik a szépet, utálják a rútat, de életök csak táncz, -mulatság, tréfa, bohóság. Titania és Oberon nem rossz szívűek, -legfeljebb egy kis féltékenység és méreg bántja őket, hamar -összevesznek, megtréfálják egymást, de egy vidám tánczban hamar is -kibékülnek. - -A mily légiesen könnyű alakjok, épen oly felületes kedélyviláguk. A -emberek iránt nincs mélyebb részvétök, nevetnek rajtok és sajnálják -őket, de nem erős rokonszenvből, sem rosszaságból. - -Leginkább a phantastákhoz és bohókhoz vonzódnak, s tulajdonkép csak -felettök van igazi hatalmuk. Varázsaik alapja az emberi kedélyben -rejlik. Természetes, hogy Demetrius és Lysander oly könnyen hatalmokba -esnek, s bizony nem csoda, hogy Zuboly a szamárfej külalakját is -megkapja. A gondviselés eszközei, hogy megtréfálják és csúffá tegyék a -bohót s ha lehet kijózanítsák. Puck valamivel durvább a többinél: ő a -tündér-udvar bohócza, van benne valami dæmoni is, de ez alig több a -vásottságnál. - -E vázlatból is láthatni, mily bajosan játszhatni jól e szerepeket. A -tündérek jellemzőbb vonásait fölfogni bizonyára nem nehéz, de -megérzékíteni a kecs, kellem, naivitás phantastikus alakjában nagyon -nehéz s kivált szinésznek, még a legjobbnak is, csaknem lehetlen. Honnan -vegye a gyermekies termetet, rendkívüli könnyedséget, kecset, -vidorságot, melybe mégis bizonyos méltóságos és királyi vegyül? Oberont -Egressy játszotta, Puckot Szerdahelyi, Titaniát Szigligeti Anna. Két -legjobb szinészünk kezében volt a két főtündér; mégis nem csodálkozom, -hogy játékuk nem sikerült, inkább azon csodálkozom, hogy ezen némely lap -csodálkozik, az _Ungarische Nachrichten_ pedig épen ebből itéli meg a -Nemzeti Színház egész művészetét. Csodálatos, hogy az _Ungarische -Nachrichten_ német létére nem tudja: mennyire nem sikerült e mű a -legelső német színpadokon is. - -Tieck, midőn 1843-ban Dresdában új rendezéssel előadatta, rövid és -szelíd kritikájában sem állhatta meg, hogy a Puck szerepét játszó -szinésznőt keményen meg ne rója. Bécsben szintén rosszul adják. Gervinus -nagy elégetlenséggel nyilatkozik a berlini előadásról s egyenesen -kimondja, hogy a német szinészet mostani hanyatlásában legkevésbbé -remélhetni e mű sikerét. Pedig ott nők játszották a két főtündért, nem -pedig mint nálunk, szükségből férfiak, kiknek alkalmasint soha sem fog -sikerülni. Shakespeare idejében inkább sikerülhettek e szerepek; korán a -szinészetre képzett gyermekek adták s így ha tehetségök volt, sokkal -hívebben tükrözhették vissza a szerep lényegét, mint akár a jobb -szinésznők is. - -E körülményeket a legszigorúbb kritikának is számba kell venni. -Részemről méltánylom mind Egressyt, mind Szerdahelyit azért, hogy elég -önmegtagadások volt szükségből e szerepeket eljátszani. - -Egressy mindent megtett, a mit megtehetett; kevésbbé Szerdahelyi, ki -némely franczia vígjátékban is vidorabb és vásottabb tud lenni, mint a -vidorság és vásottság e tündéri szerepében. - -Sokkal jobban sikerült a négy szerelmes szerepe. Hermia (Prielle -Kornélia), Helena (Lendvayné), Lysander (Lendvay), Demetrius (Paulai). -Kár, hogy nem öntöttek szerepeikbe több hevet, szerelmi lázt egyéni -jellemök árnyalatai szerint, kivált a bűvös csöppek után, midőn a -szenvedély majdnem az őrjöngésig emelkedik, melyet aztán oly -természetesen követ az elbágyadás. Az est koszorúja minden esetre a -mesterembereket illeti, kivált Szigetit, ki Zuboly szerepét sok kedvvel, -eredetiséggel s néhol igen sikerülten játszotta, de a túlzás nem keveset -rontott, kivált az utolsó felvonásban. - -Szigeti igen jó volt az első felvonásban, midőn minden szerepet el akar -játszani, de midőn szamárfejet kap és Titánia nyájaskodik vele, kissé -mérsékelni kellett volna magát. Már magában oly nevetséges a helyzet, -hogy nincs szükség erősb szinezésre s Titania nyájaskodásának komikuma -egészen elvész, ha Zuboly fölébred álmából; azt is igen jól játszotta -Szigeti, tulajdonkép ez fénypontja játékának, azonban a szini előadás -igen túlzott volt. Értsük meg egymást. Nem arról van szó, hogy a -bohózatos, túlzott jellemet nem kell túlozva adni, hanem arról, hogy a -túlzást nem kell még túlozni is s főleg megtartani a túlzás komolyságát. -Szigeti és Szathmáry (Dudás) úgy játszottak a fejedelem előtt, mintha -tréfálnának, pedig akkor lettek volna igazán nevetségesek, midőn -legtúlzottabb erőlködéseikben is látszott volna rajtok, hogy komolyan -tetszeni akarnak. - -E tekintetben legjobb volt Tóth (Vaczkor) és Sántha (Ösztövér) Azonban -úgy látszik, hogy Szigeti különben derék játékának e hiányát sejteni is -kezdi, legalább az ötödik előadáskor sokkal kevésbbé túlzott az utolsó -felvonásban. - - - - -A BUDAI NÉPSZINHÁZRÓL. - -Corradini, féllábú tánczos föllépte. – Dunanan apó és fia utazása. Víg -operette 3 felvonásban Offenbachtól. Siraudin és Meineaux után -fordította Tarnai Pál. Előadatott a Budai Népszinházban 1864 július -11-én. - - -I. - -A Nemzeti Szinház zárva lévén, megragadom az alkalmat, hogy a Budai -Népszinházról is szólhassak valamit. Ezt eddig is örömest tettem volna, -ha körülményeim engedik, mert elismerem a Budai Népszinház fontosságát, -bár távolról sem tartozom azok közé, a kik erőnek erejével nemzeti -ügygyé kívánják varázsolni. Csodálatos, hogy a nagyközönség józan -belátását néha épen a journalisták rontják meg. Midőn a Budai Népszinház -építése és megalapítása szóba jött, néhány lap oly hühót csapott, mintha -egy nemzeti intézetről volna szó. Még csekélyebb ügynek is, mint a -Népszinházé, megvan a maga fontossága a magyar társadalmi életben s a -journalistika jól teszi, ha részvétet ébreszt iránta, de nemzeti nagy -ügygyé emelni mindent, a mi a nemzetiséggel többé-kevésbbé kapcsolatban -van, éretlenség. Egy valóban nemzeti intézet virágzása vagy bukása -mindíg a nemzeti becsület kérdésébe vágó ügy; s mi lenne az, ha egyesek, -társulatok, községek, városok mindennemű vállalatai a nemzeti becsület -paizsa alá helyeztetnének? Küzdjön mindenki a maga becsületére, -használjon hazájának a hogy tud s vegye figyelembe, mit Vörösmarty _Ősz -bajnok_-jában Toldi mondott egy pár meggondolatlan ifjú embernek, kik az -ország czímerét koczkáztatták: - - Máskor – úgymond – e szent jelnek, - Ha erőtök nem felel meg, - Békét hagyjatok. - Küzdjön a ki mer, czímére - S tűrje – kit mily végzet ére… - -E fogalomzavar nem hogy tisztult volna, hanem még nevekedett. A -journalisták egy része szembe állította a budai szinházat a nemzeti -szinházzal s a versenytárs szerepére unszolta, sőt még ma is találkoznak -némelyek, kik úgy mutatják fel a budai népszinházat, mint példányt, hova -a nemzeti szinháznak törekedni kellene. Soha sem olvastuk, hogy -találkozott volna franczia journalista, ki valamely Vaudeville szinházat -a Théâtre Francais-val állított volna szemben, ha mindjárt helyes oka -volt is az utóbbira neheztelni. De nálunk az ilyesmi nem ritkaság, csak -bátorság kell hozzá s ha valakinek ily gyönge ítélő tehetsége van, nem -csoda, ha tovább megy, s az anyagilag s szellemileg annyira sülyedt -városi német szinházat is untalan dicsőíti a nemzeti szinház rovására. -De hagyjuk ezt. Elég az hozzá, hogy Molnárnak csak annyi belátása volt, -mint kritikusainak, elfogadta e nevetséges helyzetet s a drámai alsó -nemek helyett, a mi nélkül a népszinháznak nincs értelme, a drámai -felsőbb nemekben próbált szerencsét s úgy látszik, azzal kecsegtette -magát, hogy egymaga oly nemzeti szinházat alapít, minő egy egész -országnak sem sikerült. Azonban csakhamar belátta ez iránynak ha nem is -nevetségességét, de anyagilag káros voltát. Fölhagyott a tragédiával, -felsőbb vígjátékkal, s leszállott a drámai alsóbb nemekhez: az -operettehez, népszinműhöz, bohózathoz, kisebb vígjátékhoz s látványos -szinművekhez. Ez volt legörvendetesb fordulat a népszinház történetében, -legalább öntudatára jutott hivatásának s oly tért foglalt el, melyen -egyedül lehet jövője. Mi szükség is két nemzeti szinházra? Bár egyik -tudna megfelelni feladatának. Oly számosak-e nálunk a drámai magasabb -nemek költői és szinészei, hogy nem férnek meg egy házban? Oly nagy-e a -közönség, hogy egy második főszinházra is szüksége van? Oly gazdag-e a -közönség, hogy két szinházat dotálhasson? Vajon nem azt óhajtotta-e évek -óta minden józan kritikus, hogy lassanként szoruljanak le a nemzeti -szinpadtól a drámai alsóbb nemek s mint főszinház egészen csak a -főnemeknek szentelje erejét? S mi különös! Midőn egy Népszinház áll elő, -Nemzeti Szinházzá akarjuk alakítani, s midőn némi balkísérlet után saját -kerékvágásába zökken, fennen hibáztatjuk. Valóban a Népszinház emez -örvendetes fordulata néhány journalistának tetszett legkevésbbé. Előbb -sajnálták, hogy elejti az úgynevezett dráma ügyét, azután abban -nyugodtak meg, hogy ez csak átmeneti állapot s ha a szinház megerősödik -anyagilag. Újra áttér a jó útra s a Nemzeti Szinház versenytársa lesz. -Mindamellett az állítólagos átmeneti korszak operettei, bohózatai -annyira megnyerték tetszésöket, hogy közülök némelyek az _Ördög -pilulái_-ért Bécsbe is felrándultak. A Népszinház szembe állítása a -Nemzeti Szinházzal később sem szünt meg; törik-szakad; így is úgy is meg -kellett lenni a párhuzamnak, nemcsak véleményekben, hanem tényekben is. -Tavaly néhány író kérvényt vitt fel Bécsbe a Nemzeti Szinház -választmánya és igazgatója ellen; az idén sem maradhatott el a bécsi út, -néhány írónak fel kellett oda rándulni, hogy a Budai Népszinház -igazgatójának mintegy diadalmenetét képezze. - - -II. - -Azonban ez örvendetes fordulat bajt is idézett elő, még pedig két oly -főbajt, melyeket az a képzelt és dicsőített verseny a Nemzeti Szinházzal -még inkább kiemel. Egyik az, hogy a Népszinház semminemű lendületet nem -adott a drámai alsóbb nemek eredeti irodalmának; másik az, hogy néha -nagyon is könnyelműen lábbal tapod minden ízlést és erkölcsöt. Ez -utóbbin sokkal könnyebb segíteni, mint az elsőn. Az a körülmény, hogy -három év alatt a Népszinház eredeti népszinművei, bohózatai, kisebb -vígjátékai közül egy sem tett némi figyelemre méltó hatást, igen rossz -jelenség. Úgy látszik, a Népszinháznak még nem születtek költői, pedig -nélkülök nem fejlődhetik nemzeti alapon, s üvegházi növény marad. A -Népszinháznak tulajdonkép eredetibbnek a magyarabbnak kellene lenni a -nemzetinél, mert a nép mindig állandóbb és sajátságosb ízlésű, mint a -szorosabb értelemben vett nemzet, mely több oldalú míveltségénél fogva -inkább ki van téve az ízlés hullámzatának. E mellett egy Népszinház -jórészt nemcsak a a hazai népélet, hanem a speciális fővárosi élet -viszonyaiból szívja éltető nedvét. Közönsége kedveli a mindennapi élet -komikumát, mely őt közelről érdekli; oly viszonyok költői feldolgozását, -melyeket átélt, tapasztalt; egy jó tréfát, mely talán holnap vele is -megtörténhetik, egy találó dalt, melyet eltanulva holnap műhelyében -elmormolhasson. S mit találunk Népszinházunkban? A franczia operettek, -vaudevillek és bluettek majdnem kizárólagos uralmát. Hol vannak a vidéki -és fővárosi élet rajzai? Hol egyetlen eredeti komikai alak, mel a nép -kedvenczévé válhatnék, mint a nép szellem hű kifejezése? Sehol. Mind ezt -nem vádkép mondom. Tudom, hogy senkinek sem áll hatalmában költőket -teremteni; az sem ismeretlen előttem, hogy drámaíróink megvetik a drámai -alsóbb nemeket, még akkor is, ha több tehetségök van reá, mint a -felsőbbekre; Pest vegyes lakossága nem csekély akadály egy önálló -népszinház fejlődési folyamában; aztán elvégre a budai népszinház még -fiatal intézet; mennyit küzdött Nemzeti Szinházunk is, míg néhány -drámaíróra tett szert s az eredeti drámairodalomnak némi lendületet -adhatott. Igaz, várnunk és rémélnünk kell, de egyszersmind szólanunk a -dologról és folyvást szemünk előtt tartani a czélt, melyet elébb-utóbb -elérni kellene. A kritikusnak épen oly kötelessége részvétet ébreszteni -a drámaírókban a drámai alsóbb nemek iránt, mint magának a népszinháznak -inkább keresni és becsülni a drámaírókat, mint eddig tevé. Évenként -legalább egy pár kísérletet minden esetre lehetne koczkáztatni. Ott áll -összegyűjtve egy csoport népmesénk; miért ne lehetne valamelyikből oly -látványos színművet szerkeszteni, mely æsthetikai becsre nézve -felülmúlja az _Ördög pilulái_-t. A vidéki és pesti életnek egy pár oly -jellemző sajátsága van, mely kivált alsóbb komikumra igen alkalmas, -hozzá kell nyúlni, ha ma nem sikerül, sikerül holnap. Van egy pár -régibb, nem épen értéktelen bohózatunk, például a _Garaboncziás diák_; -ártana-e, ha valaki ujra átdolgozná? E mellett hány oly franczia -vaudevillet, bluettet olvashatni, melyekből az alapeszmét s egy-két -helyezetet átvéve egészen új, a magyar és pesti viszonyokhoz alkalmazott -műveket lehetne írni. Hát a zeneszerzők mit vétettek? Aránylag sok -magyar zeneszerzemény jelen meg évenként Rózsavölgyinél. Nem lehetne-e a -jobbakat hol ide, hol oda beszőni? Népdalaink gyűjteménye nem -válhatnék-e a Népszinház valódi kincsbányájává? S hogyan van az, hogy a -magyar operette sehogy sem találja meg útját a népszinházhoz? - -A mi a másik főbajt illeti, ezen segíteni magától a színháztól függ, s -ideje is, hogy segítsen. Nem a pietista, sem a szalonember szempontjából -indulok ki, s jól tudom, hogy az alsóbb komikumnak æsthetikai -kiváltságlevele van a nagyon is illedelmes és kényes ízlés követelései -ellen. De jegyezzük meg jól, hogy a kiváltságlevél az æsthetikai érzésen -alapszik s nincs semmi köze azon speculátióval, mely a nemtelen hajlamok -hevületeinek hízeleg s pusztán csak az érzékiséget csiklandoztatja. Egy -valódi komikai jelenetnek sokat megbocsáthatni, ha valamiben áthágja is -az illedelmet, de a mi az æsthetikai gyönyörrel kapcsolatban sincs, -annak épenséggel semmit. Íme példa rá _Dunanan apó és fia utazása_ a -népszínháznak e már régi darabja, de a melyet most először néztem meg -figyelemmel. Maga a mű ellen nem szólok; elég kedves zenéje van; -cselekvénye, kidolgozása több és mulattatóbb lehetne, de így is megjár. -E mellett a szinészek épen nem játszottak rosszul, dicsérnem kell az -élénk, sebes és összevágó előadást, mely a magyar szinészetben nem -mindennapi jelenség. Igaz, hogy e darabot már szokszor adták s ennyi -próba után akaratlanul is összevágó játszáshoz kell szokniok. De az reám -nézve mindegy s nem csorbíthatja méltánylatomat. Azonban mirevaló a mű -végén az a nyomoruságos cancantáncz? Tulajdonkép nem is tartozik a -darabhoz; nem hiszem, hogy az eredetiben ezzel végződjék, alkalmasint -csak későbbi találmány. E tánczot Páris egyetlen szinházában sem járják, -csak oly nem épen jó hírben álló mulatóhelyeken, minő a Mabille és -Jardin d’Hiver, de itt is ott áll a tánczolók körül egy pár sergeant, -kik rendreutasítják az illetlenkedőket. S nekünk ezt a szinházban kell -látnunk s nálunk még találkoznak hirlapírók, kik védelmök alá veszik. -Nincs kedvem erkölcsi prédikácziót tartani; azt hiszem, hogy a közönség -inkább csak kiváncsiságból s egy kis vásoltságból lel benne gyönyört, de -azonban, bizonyára csekély az erkölcsi érzék, kik erre neki alkalmat -adnak és ajánlgatják. - - -III. - -Corradini féllábú tánczos vendégszereplése szintén csak azt bizonyítja, -hogy a Budai Népszinház néha épen oly keveset gondol erkölcsi mint -æstethikai érzésünkkel. S mindezt ugyanegy este, kissé mégis sok. -Részemről csak azért néztem végig Corradini tánczát, mert írnom kellett -róla, de örömest oda hagytam volna a színházat, ha mindjárt kimenti -díjat kellett volna is fizetni. Minő gondolat egy sánta, egy béna ember -tánczától remélni æsthetikai gyönyört! Megteremtheti-e a mozdulatok -plasticitását, könnyűségét, az öröm, jókedv, vágy és szenvedély -kifejezésének azt a báját, melyet egy szép táncz elővarázsol? Teljes -lehetetlen. Már megjelenésének le kell hangolnia a kedélyt s a nézők -csak kiváncsiságot, csak sajnálkozást érezhetnek és egyebet semmit. Mi -köze e kínzó curiosumnak az æsthetikával? E mellett minden érzőbb ember -nem fog-e magában vádat érezni, hogy elég kegyetlen egy béna kínlódásain -mulatni, mert ha még nem is kínlódik, képzeletünkre azt a hatást teszi. -Valami kellemetlen érzés lepi meg az embert, melytől menekülni kíván s -még jó, ha csak ez, mert ha kíváncsisága gyönyört lel az ilynemű -látványban, az annak a jele, hogy æsthetikai érzéke eltompult s -lassanként egy ember kivégzését is az izgalom gyönyörével nézné végig. A -féllábú tánczművészet e divata és kedvelése az ízlés némi hanyatlására -mutat. Semmi sem árt inkább a művészetnek, mint az, midőn a durvulni -kezdő ízlés æsthetikai gyönyör helyett oly izgalmakhoz szokik, melyek -inkább idegeire hatnak, mint kedélyére. A görög szinészetet a -gladiátorok játéka buktatta meg; a ki a római circus látványaiban -gyönyört talált, többé nem indíthatnák meg Sophokles tragédiái. Vajon az -összemarczangolt rabszolgák kínlódása nem hasonlít-e egy kissé egy -szegény béna tánczához? Reám legalább ilynemű benyomást tett. Azért, úgy -hiszem, fölmentenek olvasóim az alól, hogy Corradini tánczának -részletesebb rajzát adjam. De én s velem együtt alkalmasint többen, nem -menthetjük fel a budai szinházat az erkölcs és ízlés olynemű követelései -alól, melyek valóban a szerényebbek közé tartoznak. - - - - -EGYIK SÍR, MÁSIK NEVET. - -Szinmű 4 felvonásban. Irták Dumanoir és Keraniou, ordította Radnotfáy -Sámuel. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 augusztus 8-án. - -E mű nem ma került először szinpadra, egy párszor már adták s a közönség -elég jól fogadta. Én ma láttam először, unalom nélkül néztem végig, sőt -jól mulattam; oly jól, mint akármely társaságban, hol tisztességes -emberek mulatnak, élénken, helyenként szellemdúsan, beszélgetnek a napi -eseményekről, s egy-egy találó reflexióval, egy-egy sikerült élczczel -fűszerezik társalgásukat. Ki unatkoznék ilyenkor? Hanem az is igaz, hogy -az ember minden erősb benyomás nélkül tér haza, s midőn másnap fölkel, -csak arra emlékszik, hogy tegnap itt s itt volt, elég jól mulatott és -egyébre semmire. - -Valóban sok franczia újabb szinmű hatása ilynemű. Semminemű ügyesség, -találékonyság, mesterkedés nem pótolhat bizonyos varázst, a költészet -varázsát, mely még némely nagyon hibás művekben is ellenállhatatlan hat -lelkünkre. - -A Hugo és Dumas-féle romanticismus szilaj, féktelen, de mégis költői s -néha megrázó vagy legalább megdöbbentő teremtményeit, önmérséklő, -csendes, szelíd, mondhatnám közönyös szinművek váltották föl a franczia -szinpadon. Nem találkozunk többé nagy szenvedélylyel, vagy a nagy -szenvedély affectatiójával; a phantasia nagy tévedései eltüntek, de -magát a phantasiát is hiába keresed; nem panaszkodhatni többé a -bonyolult, megriadt cselekvényen, mely szinpadi csínyekkel vadászsza a -hatást, azonban a dráma nem akar már több lenni, mint egy hosszú -beszély; regényi tárgyakat és motivumokat vesz föl s keveset gondol a -dráma formájával. A történelem nagy tényei, alakjai többé senkit sem -lelkesítenek, a dráma muzsája csak a jelenben él, utczai pletykákkal -táplálkozik, mint egy grisette, vagy nagy szalonfecsegésbe merül, mint -egy unatkozó úrhölgy. A költők írtóznak a nagy felindulástól, nem -keresik az erősebb összeütközést, a mélyebb tragikumot, ha mindjárt -kétes úton, groteszkkel vegyítve dissonans benyomást hagyva is hátra, -mint azelőtt husz-huszonöt évvel; megelégszenek a mindennapi élet -szenvedéseivel és gondjaival, oly bukással, melyet elviselhet az ember, -oly diadallal, melynek nem mindig örülhetni. A szenvedély nyelve -kiveszett a franczia szinpadokról; helyét szellemdús vagy elmés -társalgás foglalta el vagy épen közönséges fecsegés, az idealismus -realismussá változott át, vagy a mi megmaradt, nincsenek nagy eszméi, -elszokott vagy fél a lelkesüléstől, nehogy nevetségessé váljék. - -A franczia dráma ez újabb irányának, bár különböző oldalról, a fiatal -Dumas és Feuillet a képviselői. Mindkettő tehetséges ember, de az a -drámai genre, melyet mívelnek, nem nagy értékű. A fiatal Dumas vastag -realista és cynikus, ki egyébiránt néha szeret az erkölcscsel -kaczérkodni. Büszkesége, hogy a valódi életet másolja és fölmenti magát -a phantasia, találékonyság és gondolkodás terhétől. Azt hiszem, nincs is -elég ereje hozzá. Kikap valamit a mindennapi életből, a mit látott, -hallott, tapasztalt, rendesen holmi botrányt, s leírja szélesen és -hosszan, nem viseltetik alakjai iránt benső részvéttel, másolói -szerepéhez híven közönyös hozzájok; cselekvényeit ritkán emeli -eszmeiségig, vagy ha igen, az nem egyéb mint paradoxon; a legtöbbször -egy pár adomai fordulat minden leleményessége, bon-mot az alapeszméje s -holmi cynikus irónia egész bölcsesége. Ügyesen és elevenen másolja a -való életet, tudniillik az úgynevezett demi-monde titkait, s azt hiszi, -hogy az mindenkit úgy érdekel, mint őt; nem tartja magát erkölcsbirónak, -költőnek sem; ő csak rajzol fecseg s néha szellemdúsan, egyébre nincs -gondja; lássa a közönség, mit csinál, itéljen; óvakodik éreztetni -meggyőződését, világnézetét, mely talán nincs is. S mégis művei drámai -szegénységök mellett is, nagy részt feltünő sikert vívtak ki a párisi -színpadokon. Rajzbeli tehetségének, elmésségének tulajdonítsuk-e ezt, -vagy tárgyai botrányos ujdonságának? itéljék el a franczia műbírák. -Annyi igaz, hogy kevesb specifikus drámai tehetséggel ritka költő vívott -ki ily drámairói nagy hírt. - -Feuillet egészen más ember. Távolról sem oly realista, mint a fiatal -Dumas, s egészen más körben mozog, azonban idealismusa nem fenszárnyaló. -Ő is őrizkedik a nagy felindulástól, a nagy szenvedély rajzától, de -gyöngéd kedélye, választékos, finom ízlése jó hatást tesznek a lélekre, -ha nem is mélyet és maradandót. Ő is inkább csak a mindennapi élettel -foglalkozik, de nem a demi-monde, hanem a valódi salonélet körében. Nem -veti meg úgy a phantasiát, mint Dumas, vagy jobban mondva több -phantasiája van, de sem széles körű, sem erős. A romantikai iskola némi -maradványa még meg van benne, de féktelenségéből semmi. Annyira -önmérséklő, illemes, választékos, hogy néha mesterkélt és erőtlen. Csak -a kecseshez, az érzelmeshez van érzéke; erkölcsi világnézetei elég -józanok, de igen kitünteti őket. Költészetének jó oldalai egyébiránt -beszélyeiben és regényeiben tünnek ki, melyek az újabb franczia -regényirodalomban kitünő helyet foglalnak el: drámáiban nagyrészt -árnyoldalait látjuk, mit különösen akkor vehetni észre, midőn regényeit -és beszélyeit dramatizálja. Mily különbség a dráma és a beszély között! -Bár sokban különbözik Dumastól, de abban egyezik vele, hogy a világos és -biztos expositióhoz keveset ért, erősebb drámai helyzeteket nem tud -teremteni, formája drámai szempontból laza, s cselekvénye, bár -érdekesen, de vontatva halad: a specifikus drámai erő épen úgy hiányzik -benne, mint Dumasban. - -Dumanoir és Keraniou urak e drámája a Feuillet iskolájához tartozik, ha -ugyan iskolának lehet nevezni Feuillet kisérleteit. Nincs benne semmi -botrányos. Feuillet jóakaratteljes, gyöngéd szellemének, választékos -ízlésének némi halvány visszfénye sugárzik rajta. Nem bajlódik heves -szenvedélylyel, erős összeütközéssel – az újabb franczia drámák egészen -oda hagyták e tért – nincsenek benne hatásos, megrázó helyzetek, a -szenvedély nyelvét sem halljuk sehol, de hallunk élénk, elmés -társalgást, láttunk egy pár érdekes jelenetet és fordulatot s némi -könnyed kellemet, mely az egészen átvonul. Egyébiránt alapeszméje nem -annyira meglett embernek, mint növendék leánynak vagy ifjúnak való. Az -van benne kifejezve, hogy ne higyjünk a külszínnek, nem az a nő szereti -férjét igazán, ki csak ruhával és bánatos arczczal gyászolja, hanem az, -ki szívével, s ha kell, önfeláldozásában mosolyogni is tud. Ennyiért kár -volt drámát írni s kivált oly gyönge alapon, mint Rey Jeanette -története. - -Két Jeanette áll előttünk, Rey és Vanneau Jeanette. Emez gyászolja, -siratja férjét, de örömest férjhez menne, sőt gyásza, nagy bánatja -tulajdonkép nem egyéb, mint kaczérság. Nem tudjuk ugyan a kire számít, -de csak akad valaki, a mint hogy akad is mindjárt az első felvonásban, -Borel Móricz orvos és törzstiszt, ki épen Algirből jő haza, s kivel a -fiatal özvegynek még lyánykorában némi viszonya volt. Hát a másik -Jeanette? Ez épen nem gyászolja Algirban elesett ezredes férjét, mindíg -nevet s férje testvérével, Laurence kisasszonynyal, minden mulatságban -részt vesz s kivált a bálban majd halálra tánczolja magát. Vajon miért -teszi mindezt? Bizonyára se kitalálni, se megérteni nem fogja az olvasó. -Kissé kivételes helyzete van, de a melyet a szerzők minden mesterkedésök -mellett sem indokoltak eléggé. A nevető Jeanette férjének tudniillik egy -vak és idegességben szenvedő anyja van, ki előtt titkolja fia halálát, -minden héten költött leveleket olvas föl neki fiától. Tehát Jeanette -azért nem gyászol, azért nevet, jár a bálba, s veszi magára az egész -világ rágalmát. Ez mind jó, csak az a kis baj van, melyet akármely -növendéklyány vagy ifju kritikája is észrevesz, hogy mi szükség a Rey -Jeanettnek _vak_ napa előtt nem gyász, hanem világos színű ruhát -fölvenni; mi szükség napa körén kivül is vígnak lennie s annyira bálozni -csak azért, hogy napa fia halálát meg ne tudja, melyet az egész világ -tud? Vajon nem jobb volna-e otthon ülni, nehogy valaki idegen látogassa -meg az öreget, s beszédközben kipattanjon a titok? Szóval a szükség vagy -is szűkölködés nem a viszonyokban rejlik, hanem az írók -leleményességében. Nem tudták tovább szőni drámájokat, azért volt -szükségök Rey Jeanette vígságára, bálozására a házon kívül is. Ugyanis -Borel orvos úr, meghallván az ő elesett kedves ezredese nejének -bálozását, szörnyen megbotránkozik, hamar belé esik a másik Jeanette -hálójába s nem akar semmit tudni ezredese végső óhajtásáról, hogy -tudniillik vegye nőűl testvérét Laurence-ot s legyen védje családjának. -Azonban látogatása alkalmával történetesen tanuja lesz Rey Jeanette -vígsága és bálozása okának, látja, hogyan titkolják az anya előtt fia -halálát, hogyan olvasnak neki a levegőből Algirban kelt leveleket. A -hályog leesik szeméről, tisztelni kezdi e nevetve gyászoló nőket, -örömest elvenné Laurence-ot, de már minden késő, mert a másik -Jeanettenek, a gyászoló özvegynek szavát adta. A bús Jeanette sietteti -is a házasságot; szerencsére férje halálát nem tudja hitelesen -bebizonyítani, sőt a mint Bidaut jegyző úrtól halljuk, az meg sem halt, -csak a hajó sülyedt el, melyen elvitorlázott, de nem egyszersmind Ő is. -Borel föl van mentve szava alól. Ha már az egyik holtnak vett férj -megkerült, miért ne kerülne meg a másik is? Rey ezredes csakugyan -levelet ír, hogy hála Istennek kiszabadult az arabok fogságából s mint -tábornok tér haza. Képzelhetni az anya nő és testvér örömét. Borel -eljegyzi Laurence-ot s a dráma azzal végződik, hogy Rey Jeanette belépő -férje karjaiba omlik, ki az egész darabban most jelenik meg először, de -nem hallhatjuk szavát, mert a függöny hirtelen legördül. - -Istenem, ha csak ennyi baj és ily szenvedés volna az életben, ha az -emberi tettek szigorú nemezisét ily jóakaratú véletlen váltaná föl? -Istenem, ha ily drámai rajz mélyebben fel tudná indítani a szívet, mi -könnyű volna költőkké válnunk! De nem panaszolok, a darab teljességgel -nem unalmas, ügyesen van írva, elég jól mulattam, oly jól, mint akármely -theaestélyben, hol sok mindent kellemesen összefecseg az ember; igaz, -reggel midőn írni akartam róla, alig emlékeztem már reá s épen nem -merném részletesen megbirálni. Mindegy: nem unatkoztam, s várjunk-e -többet a franczia drámairodalom újabb irányától? - - - - -A CSAPODÁR. - -Vigjáték 3 felvonásban. Irta Sardou Viktor. Fordították Berczik Árpád és -Fésűs György. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 szeptember 16-án. - -Majd minden újabb franczia dráma csak azt az állításunkat igazolja, -melyet a minap mondottunk, tudniillik, hogy a franczia újabb drámai -iskola kevesebbet ér elődénél. Hugo Victor, Dumas Sándor, Scribe Jenő -helyét Feuillet, ifjú Dumas és Sardou foglaltak el. Minő különbség nem -csak a tehetséget, de a szellemet és drámai stílt illetőleg is. Hányszor -gúnyolták Scribet, hogy a bourgeoisie költője, de vajon szebb helyzet-e -a demi-monde költőjének lenni? Szemére hányták a magasb idealismus -hiányát, de vajon lehet-e czinizmussal vádolni, mint utódait, s -gyakorlati józan esze nem többet ér-e az újabb költők paradoxonainál? -Scribe leleményességét mindenki elismerte, azonban a jellemrajzot s a -mélyebb indokolást senki sem tartotta erős oldalának. Igaz, de melyik -újabb franczia vígjátékíró az, ki leleményessége hiányát csak -valamennyire is fedezni tudja jellemrajzai erejével? Ím itt van Sardou, -ki meglehetős hírre kapott, nálunk talán még inkább, mint -Francziaországban. Jellemrajzai távolról sem állják ki a versenyt a -Scribe-éivel; legjobb művében, a _Jó barátok_-ban is inkább csak a -genreképi alakok, s mellék személyei sikerültebbek. Leleménye is -ilynemű. Egy egész cselekvénynek soha sem ura, de vannak jó ötletei, és -egy-két helyzetet szerencsésen megalkot. Inkább víg jelenetek, mint -vígjáték költője. Ilyesmit tapasztalunk jellemrajzaiban is. Egy-egy -jellemző vonást találóan kiemel, de a mint a cselekvény fordulóponthoz -ér, főbb alakjai rendesen belé bicsaklanak. Azonban legnagyobb baj, hogy -a specifikus drámai formát ő is épen úgy elhanyagolja, mint társai. -Világos expositióval felkölteni a várakozást, a jól előkészített -cselekvény gyors, de könnyen felfogható bonyodalmával folyvást ébren -tartani a nézőket, nem áll hatalmában. Expositiói nehézkesek, bonyodalma -egyenetlen: hol lassú, hol sebes, de kissé homályos s gyakran -erőltetett. Vannak szükségtelen személyei, kikkel kezd valamit, de nem -tud végezni. Cselekvénye vagy elnyújtott vagy túlterhelt; sokat markol, -keveset szorít, s a mit megszorított is, úgy kizsákmányolja, hogy fele -is elég lenne. - -Sardou ez új művét leleményben majdnem szegénynek mondhatni. Egy férfi, -ki megúnja a boldog házas életet és csapodárkodni óhajt, s kifáradva egy -ostoba kalandban, újra visszatér nejéhez, ki épen azért vonult falura, s -kezd kaczérkodni udvarlójával, hogy férjét visszaédesítse, meglehetősen -elkoptatott gondolat. Azonban Sardou új formában, új fordulattal akarta -feldolgozni. A kalandozó férjet nejének egyik rokona, kit ez a vasúton -bizonyos olasz nő komornájának néz, az olasz nő helyett nejéhez viszi -légyottra, hogy ott megvárassa, kiéheztesse, átfázassa, -kellemetlenségekbe bonyolítsa, szóval megtérítse. Ez magában nem rossz, -de rosszak az eszközök, melyeket e czélra használ s tulajdonkép ebben -rejlik a mű leleményességének szegénysége. Egyik laptársunk sajnálkozik, -hogy Sardou, e kiválóan nemes és komoly emelkedettségű költő – úgy -hiszszük ilyesmit maga Sardou sem igényel magának – belé dobta magát a -bohózat harlekin ruhás karjaiba. Bár dobta volna az Isten adta, oly -kevéssé vált volna szégyenére, mint Shakespearenek vagy Moliérenek. Csak -írt volna jó bohózatot, hanem épen az a baj, hogy egészben véve épen oly -gyönge bohózatot írt, mint vígjátékot, azaz sem egyiket sem másikat. -Tárgyából, úgy a hogy felfogta, lehetett volna egy igen mulatságos egy -felvonásos farce-ot írni, e helyett három felvonásos vígjátékra -törekedett, a czélt jól kigondolta, de leleménye cserben hagyta az -eszközök megtalálásában, azért kipked-kapkod, s ez a minden biztosság -nélküli kézzel-lábbal dolgozás művének valószinűtlenségeit, lélektani -botlásait még kirivóbbakká teszi. A valódi leleményesség nem abban áll, -hogy a száraz értelemmel bonyodalmat combináljunk, hanem hogy -képzelődésünkkel képzelődésre hatva, a czélt hozzávaló eszközzel -szolgáljuk s ez eszközöket mintegy önkénytelen leljük meg. Sardou tudta -mit akar, de nem tudta, hogyan akarja; értelme látta a czélt, a -képzelmében nem tudott megszületni a cselekvény és jellemrajz ikre. Nem -várt utána, vagy talán hiába is várt volna. Törik-szakad, helyzeteket s -hozzá személyeket combinált; akadt egy pár jó ötlete is; egy csoport -szellemdús vagy legalább szellemdúsnak látszó reflexió, mint mindig, úgy -most is szolgálatára állott. - -Nincs kedvünk e mű cselekvényét és jellemrajzát elemezni. Fogyatkozásai -oly szembeötlők, hogy akárki észreveheti. Sokkal örömestebb foglalkozunk -azzal, mi az újabb franczia vígjátékok sajátságosb betegsége, s mely már -a miénkre is elragadt. A kritikus is kedveli, mint az orvos, az érdekes -betegségeket, a szép sebeket, bár nem oly nyegle, hogy meggyógyításukra -vállalkozzék. - -Az újabb franczia vígjátékban gyakori eset, hogy komikai főszemély -kigyógyul hibájából és bűnéből. Tulajdonkép ez a komikai összeütközés, a -küzdelem végczélja. Néha mintha alapeszmében gyermekbeszélkéket -hallanánk, hol a hazug Feriből s a nyulánk Jánoskából derék fiuk válnak, -miután pórul jártak, vagy a mama és tanító bácsi megbüntették őket. Ez a -gyógyítási düh a mi vígjátékíróinkat is megszállotta. A mult héten a -pályavígjátékok majd mind ilyenek voltak. Nem mondjuk, hogy az ily -conceptióból nem válhatik jó vígjáték, de azt állítjuk, hogy a -komikumnak rendesen csak könnyedébb nemét képezhetik. Bezzeg Molière és -Scribe nem gyógyítgatták komikai főbb személyeiket, megelégedtek azzal, -hogy megbuktatták és csuffá tették. - -Valóban, a rögzött hibának, komikai erősebb szenvedélynek nem -természete, hogy átváltozzék, ha az emberekkel és viszonyokkal -összeütközik; sőt ellenkezőleg még rögzöttebb, hevesebb lesz, s mikor -pórul jár sem hiszi el, hogy nevetséges volt, legfeljebb csak azt, hogy -kijátszották, most az egyszer tévedett, de máskor nem fog. Rosszul -fognók fel a komikai főszemély drámaiasságát, ha azt hinnők, hogy -szükségeskép át kell változnia. Ez egy bizonyos tekintetben inkább illik -a tragikai hősre, kit szenvedélye mind inkább ragad -ballépésről-ballépésre, míg végre a csak nagyravágyó Macbethből gyilkos -és bitorló lesz. A komikai hős inkább állandó jellem, mint a tragikai, -de abban mindenik egyezik, hogy nem annyira a gyógyulás, hanem inkább a -bukás felé sietnek. A kigyógyítást vígjátékban leginkább ifjaknál lehet -használni, avagy oly hibánál vagy szenvedélynél, melynek csak küszöbén -vagyunk s úgy szólva most kezdünk bele esni. S épen az a baja a legtöbb -gyógyító vigjátéknak, hogy rögzöttnek festi a hibát, erősnek a -szenvedélyt, s mégis nagyon könnyen és hirtelen gyógyít. Azt értjük, -hogy Shakespearenál jó indulatú, s csak elkényeztetett makranczos -hölgyet a szerelem fokozatosan meggyógyítja; de azt teljességgel nem -értjük, hogyan térhet meg Sardounál, egy kis éhezés és átfázás után egy -oly csapodár férj, ki neje iránt még külsőleg sem viseltetik -gyöngédséggel, ki már csaknem roué s egy alig ismert szép hölgy után -mérföldeket bekóboról. - -A franczia újabb vígjáték e gyógyító szenvedélye egyébiránt távolról sem -oly baj, mint az, hogy a drámai szorosb forma iránti érzék kezd tompulni -a franczia drámaíróknál. A nehézkes expositió, laza szerkezet, -szükségtelen személyek, hosszan elnyújtott okoskodások, szóval mindaz, -mi Scribe idejében kivétel volt, most mindennapi jelenség. Mily -nehézkesen tud exponálni Sardou is, kinek épen élénkségét szokták -dicsérni. Az első jelenetben Fridolin és két kárpitos áll előttünk. -Ebből megtudjuk, hogy a falusi lakás újra butoroztatott s így azt is, -hogy falun vagyunk, Champignac nejénél, ki nem rég költözött ide -Párisból. Fridolin az árjegyzék utalványozásakor szórakozottságból a -maga neve helyett Constance a Champignac neje nevét írja alá. Ez által -az író tudtunkra adja, hogy Fridolin szereti Constance-ot. A kárpitosok -elmennek és többé nem térnek vissza. Fridolin magára marad s elmondja, -hogy szereti Constance-ot, ki aztán betoppan és rendelkezik valamiről. A -negyedik jelenetben megérkezik Camilla, elmondja utikalandját, Constance -szin én elbeszéli, hogy a mióta nem látták egymást, mi történt, hogy -férje elhanyagolja. Camilla okoskodik, elmélkedik s tanácsokat ad neki. -Az ötödik jelenetben bejő Champignac, nem tudva, hogy kalandozásában -tulajdon nyaralójába érkezett; elbeszéli a közönségnek, s Fridolinnak, -hogy ő minő ember, mily kalandja volt; Fridolint hasonló kalandokra -bátorítja. Ekkor belép Camilla, kit Champignae komornának vél, s itt -aztán valahára megkezdődik a cselekvény. - -Mennyi az ismétlés, nyujtás, s mily kevés a biztosság, világosság ez -expositióban! Egyik kerékvágásból nehezen zökken a másikba és sehogy sem -tud megindulni. Hát vajon bonyodalomban és kifejlésben oly ügyesek-e a -mostani franczia vígjátékírók, mint a régiek? Távolról sem. Sardounak -épen az a szokása, hogy ha a bonyodalomban egy-egy jó ötlete van, mintha -nem tudná hasonló jóval tovább fűzni, egész az unalomig kizsákmányolja. -Példa rá Camilla szembekötősdije, mely elég mulatságos jelenet, de -minthogy hosszúra nyúlik, egészen bele lankadunk. Hát a mű kifejlése -mennyire el van nyújtva, sőt rontva. Midőn Champignac kiéhezik, átfázik, -Riveroltól megszalad, a bonyodalom legfőbb fokát érte el, s a -kifejlésnek gyorsan kellene bekövetkezni. Azonban még egy egész -felvonást kell látnunk. A szerző még itt is bonyolítani akar, de -minthogy nincs mit, csak mesterkedik, s épen úgy megrontja cselekvénye, -mint jó kedvünk folyamatosságát. Hátha még ide veszszük Fridolin -szerelmét, melyet a költő sehogy sem tudott a mű organismusába -olvasztani; Constance-ot, ki henye jelenetei miatt sehogy se tudja -érdekelni a közönséget! Vajon nincs-e jogunk állítani, hogy a franczia -vígjátékban épen az kezd romlani, mivel eddig a francziák minden -nemzetet felülmultak, a forma szabatossága, a technika virtuozitása. -Épen azért teljességgel nem ajánlhatjuk vigjátékíróinknak ez új iskolát -s óhajtjuk, hogy a régibb franczia vigjátékírók művei többször -kerüljenek színpadra. - - - - -A FÖSVÉNY. - -Vigjáték 5 felvonásban. Irta Molière, fordította Kazinczy Gábor. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 szeptember 23-án. - - -I. - -_Tartuffe_-öt és _Dandin György_-öt kivéve, talán Molière egyetlen -vígjátékát sem vádolták anynyira erkölcstelen iránynyal, mint épen a -_Fösvény_-t. Természetesen nem annyira a közönség, mint a kritika, -leginkább oly kritikusok, kik affectálták az erkölcsiséget, vagy ha -mélyen érzeték is, olynemű elmélettel rontották meg izlésöket, mely -szerint a költészet pusztán csak erkölcsi prédikáczió. Nem tudjuk -Rousseaut hova számítsuk: az affectált vagy őszinte erkölcsbírák közé, -de annyi bizonyos, hogy e nagy író, kinek, mint a színpad elvbeli -ellenségének, kár volt színműveket bírálni, aligha hirdetett nagyobb -előitéletet, mint akkor, midőn Molière _Fösvény_-ét erkölcstelen -vígjátékának bélyegezte. Nagy bűn, úgymond, a fösvénység és -uzsoráskodás, de nem nagyobb-e még meglopni az atyát s oly -tiszteletlenül bánni vele, mint a negyedik felvonás ötödik jelenetében. -Ezért nem haboz kimondani, hogy a _Fösvény_ a rossz erkölcsök iskolája, -mely a tiszteletlen és tolvaj fiút a nézővel megszerettetve, magát az -erényt akarja nevetségessé tenni. Ily egyoldalú erkölcsi szempontból -ítélni meg költői művet, Rousseau előtt is divatos volt, s most még -divatosb, kivált oly körben, hol egyébiránt Rousseau a legkevésbbé -kedvelt író. E divat természetesen a mi irodalmunkat sem kerülte ki. Nem -szólok az _Idők Tanuja_ és _Pesti Hirnök_-féle bírálatokról; kívülök is -elég kritikus van, kik ha nem is oly nevetségesen, de szintoly tévúton -keresik az erkölcsiséget a drámai költészetben. Hiszen, alig mult egy -pár éve, hogy egyik vígjátékírónk akadémiánkra oly elmélettel köszöntött -be, mely szerint Molière legkitünőbb vígjátékai erkölcstelenek, sőt -általában a valódi komikum lehetetlenné válik. Az erkölcsi szempont ez -egyoldalú képviselői hatását sok tekintetben elősegíti az a körülmény, -hogy a művészeti szempont képviselői rendesen hasonló egyoldalúságban -sinylenek. A művészet önmagának czélja, semmi köze a morállal – mondja -az ellenfél; – a művész ecsete csak úgy adja vissza a rajzot igazán, ha -logikája csupán a tárgyat tartja szem előtt s nem törődve sem jóval, sem -rosszal, megy czélja felé. Ily egyoldalú általánossággal nem dönthetni -el még csekélyebb érdekű kérdéseket sem. Ha a költészetben minden a -morál, akkor tulajdonkép nincs szükség költészetre; ha a morál semmi, -akkor a költészet nemcsak hűtelen rajza az emberi szívnek, hanem egész -letében művészietlen is. Hogyan, tehát a költőnek semmi köze sem volna a -morállal s épen a drámaköltő sérthetné erkölcsi érzésünket, az a költő, -ki a szenvedélyek küzdelmét rajzolja az erkölcs, társadalom és állam -nagy érdekeivel, s egyszersmind a tévedések és bűnök nemesise által -rázza meg szívünket? Ha így áll a dolog, akkor a költői -igazságszolgáltatás közönyös kérdés s csak a szeszély játéka; akkor a -szenvedélyek kűzdelmét akár a véletlen döntheti el; a részben -legművésziebb rajz véghatásába a legművészietlenebbé válik; s a drámai -művészet, melyet Aristoteles a szenvedélyek tisztításának nevezett, a -szenvedélyek felzavarásává válnék. A morál épen úgy része a drámai -művészetnek, mint a lélekbuvárlat, jellemrajz, cselekvény, sőt úgy -szólva egymásba játszanak. Holmi kevély phrásisokkal nem a morált kell -kiküszöbölni a drámai művészetből, hanem a moralisták balga -követeléseit, de annyiban küzdenünk a morál mellett, a mennyiben a -drámai művészet alkatrésze. A moralisták ily balga követelése a többek -közt mindjárt az, hogy a költőnek főszemélyeiben az erény képviselőit, -az emberi tökély eszményeit kell rajzolni. A drámaköltő épen ily hősöket -használhat legkevésbbé. Hová lesz a tragédia megrázó hatása, a tévedésbe -vagy bűnbe sodort szenvedély rajza nélkül? Vagy ártatlan erényes -embereket szenvedtessen a költő, kiket végül megjutalmaz. Így lehetetlen -tragédiát írni, legfeljebb csak érzékeny drámát s mellőzve a költői -szempontot, csak tisztán erkölcsből is, melyik nagyobb hatású: az -erkölcsi nemesis sujtó karja-e, melyet az élet majd mindennemű -viszonyaiban többé-kevésbbé feltalálunk, vagy a gondviselés jutalmazása, -mely ritkább az életben s melyet maga a keresztyén vallás is a -túlvilágba helyez? E mellett az ilynemű drámák, melyek között alig -találhatni kitünőt, igen hajlanak amaz erkölcstelen tan felé, hogy az -erény ne önmagában keresse a jutalmat, hanem világi javakban. A -martyrologia költői formája a legenda s nem a dráma, s erkölcsi -túlbuzgalmunkban kár összezavarni a műfajokat. Hogy komédiát hogyan -lehet írni erényes hősökről, épen nem képzelhetjük, mert azt csak föl -nem tehetni a moralistákról, hogy az erényt akarják kigunyolni. A -komikus költő még kevésbbé használhatja az erény hőseit, mint a -tragikus. A moralisták követelései kifogyhatatlanok, de csak azt -érintjük, mely némikép rokon a fennebbivel s a Molière _Fösvény_-e ellen -emelt vádat alkotja. A drámában – így szólnak – a jónak kell győzni a a -rossz felett; a tévedt vagy bűnös ember bukását az erényes diadalának -kell követni akár a tragikum, akár a komikum alakjában. Az igaz, hogy -mind a tragédiában, mind a komédiában valaminek győzedelmeskedni kell s -ez nem lehet ellentétben a morállal, sőt széles értelemben maga a morál: -de tulajkép eszmének kell győzni, nem személynek s hogy a személyek, kik -erre befolynak, erényes vagy nem erényes emberek legyenek-e, inkább csak -a tárgytól függ s épen nem absolut szükségesség, sőt a tragikum és -komikum legjobb tárgyai közül sok épen meg sem türné. Mind a -tragédiában, mind a komédiában a katastropha a megsértett erkölcsi érdek -kiengesztelése s itt az a pont, hol az erkölcsi és művészeti elem -legláthatóbban összeolvad. Ezt támadjátok meg, ha erkölcstelen, mert -akkor művészietlen, de ne vessétek latra azok erényét, kik e -katastrophát előidézhetik, mert akkor oly kevéssé vagytok lélekbúvárok, -mint æsthetikusok. Ime Sophokles _Elektrá_-jában, Klütemnesztra, a -férjgyilkos nő, fia kardja alatt vérzik el. Ti felsóhajtotok, hogy a -férjgyilkosság nagy bűn, de az anyagyilkosság még nagyobb. Szerintetek -talán idegen, de erényes embernek kellett volna végrehajtani e tettet. -De az erényes ember bosszúálló-e? Vagy a tragédiákat törvényszéki -itélettel akarjátok-e bevégezni, mely inkább külső, mint belsőkép -büntet? De a költő nemcsak nagy bűnöket rajzol, hanem nagy tévedéseket -is, s a nagy bűnök némely tárgyainál vajon miféle törvényszék fog ítélni -a királyok és királynők bűnei felett. Ím ott van Shakespeare Brutusa, -megbukik, nem azért, mert a szabadságot szerette, hanem mert nem okosan -szerette, s oly körülmények alatt akarta visszaállítani a respublikát, -midőn már hiányoztak a respublikai erkölcsök. Vajon a győzőknek -hazafiság és erény képviselőinek kell-e lenni? Antonius és Octavianus -nem azok, de az természetes az erkölcsi szükségesség fejleménye, hogy a -szabadság nevében elkövetett politikai orgyilkosságot, a szabadsággal -kaczérkodó zsarnokság kövesse, s a szabadságot nem érdemlő Róma végkép a -cæsarismus karjaiba dőljön. Ebben rejlik a morál, a költői -igazságszolgáltatás, kiengesztelés, s nem holmi erényes -mesterkedésekben. A drámaköltő inkább csak felvett hőse pályáját -rajzolja bukásáig s nem egyszersmind a többi személyeket is. A görög -drámaírók ugyan trilogiákat írtak, hol a tévedések és bűnök egymásból -folyó lánczolatát rajzolják külön főszemélyekben s így Orestes bűne egy -új dráma alapja lesz, de arra a gondolatra soha sem vetemedtek, hogy a -tragikai hatást az erényes emberek győzelmében keressék s nem a tévedők -vagy bűnösök bukásában. A fődolog az, hogy a tévedés vagy bűn magában -hozdozza a nemesisst, mely végre eléri a viszonyok kényszerűségénél -fogva: ez az eszme győzelme, ez a morál, a többi e tekintetben kevésbbé -lényeges vagy épen lényegtelen. A komikus költő még kevésbbé fogadhatja -el a moralisták eme tanácsát, mint a tragikus. A vígjáték hőse mindig -olyat akar, mi helytelen, mi ellentétben van vagy saját -tulajdonságaival, vagy az erkölcs, társadalom, életbölcseség, közszokás, -illem követeléseivel. Személyiségénél vagy viszonyainál fogva már -akarata is nevetséges, nem is érheti el, a mit akar vagy ha eléri, el -kell vesztenie, pórul járnia, mit cselszövény eszközöl a többi személyek -részéről. E cselszövényt önkénytelen maga a főszemély is elősegíti, mi -emeli a komikai hatást, mind a jellemrajzot, mind a helyzeteket -illetőleg. A komikai hős pórul jár, kijátszodják, megcsalják, csúffá -teszik, meg is javul olykor, ha a körülmények engedik, de csak akkor, ha -komikailag megszenvedett. Vajon erényes, jámbor emberek képesek-e -valakit kijátszani, megcsalni, hogy czéljukat elérjék? Nem kell-e ide -egy kis ravaszság, gonoszság, ha nem is épen bűn, de mindenesetre mégis -annyi, a mennyi a szigorú moralisták kritikáját ki nem állja. Mit -csináljon a szegény vígjátékíró erényes, jámbor személyekkel, kiket arra -kell használnia, hogy komikai hősét tönkre tegyék? A cselekvény megindúl -s ha a jámbor emberek nem gonoszodnak el egy kissé bizony a bohó, sőt -bűnös ember fog győzedelmeskedni felettük, mi épen aztán épen oly -művészietlen, mint erkölcstelen. Azonban van egy más körülmény is, mi a -komikai cselszövők győzelmes ravaszságát nemcsak szükségessé teszi, -hanem enyhíti is annyira, hogy épen nem sérti erkölcsi érzésünket. A -valódi komikai hős maga idézi föl maga ellen a cselszövényt saját -hibájával vagy bűnével kelti ki környezetében a ravaszságot, a megtorló -szenvedélyt s így midőn pórul jár: azt az érzést kelti föl bennünk, hogy -megkapta a mit keresett és megérdemelt, s távolról sem azt, hogy azok a -gonoszok mily rútul bántak e szegény emberrel. Az erkölcsi érdek itt is -a katastrophába olvad, a fődolog itt is az, hogy a hős magában hordozza -nemesisét, mely eléri s nem az, hogy a kik befolytak bukására, hány -próbás erényűek. Ha az igazság szolgáinak megengedünk egy kis -ravaszságot a bűn üldözése, az igazság kiderítése körül, még inkább meg -lehet azt engednünk személyeire nézve a drámaírónak, ki ugyan nem -poroszló, de, ha valódi költő, minden törvényszéknél igazságosb. - -Ily valódi, ily igazságos költő Molière. Az erkölcsi és művészeti elem -összeolvasztását a komikumban senki se értette jobban nálánál. -Főszemélyei magok idézik föl a cselszövényt és a szenvedélyekben lelik -büntetésöket, bukásukat. Az a vád, mit Rousseau _Fösvény_-e ellen emel, -a műnek épen egyik legfőbb érdeme. Harpagon fösvénységével kinozza egész -családját, még a legszükségesebbet is megvonja gyermekeitől. Mi -természetesb, hogy a fiú adósságot csináljon és tékozló legyen. Kell-e -komikaibb valami, mint az, hogy a ki magától is megvon mindent, idegen -uzsorásoknak gyűjti vagyonát? Mi utánozhatlan jelenet, midőn tudtán -kívül, saját fiának akar nagy uzsorára pénzt kölcsönözni s óhajtja a -gazdag atya saját maga, halálát! Nem vitatjuk, a tékozlás nagyobb bűn-e -vagy a fösvénység, de vajon ki idézte elő e tékozlást s ki szenved -miatta? Nem az-e, a ki megérdemelte. Tulajdonkép ez itt a kérdés s nem -az, hogy melyik nagyobb bűn. Harpagon vén létére szerelmes is s egy -fiatal leányt akar elvenni, kit fia szeret. Fia kijátsza atyja tervét, -hogy házasodhassék, átveszi a szolgája által ellopott pénzes ládát s -addig nem adja vissza atyjának, míg házasságába bele nem egyezik. Megint -nem vitatjuk: vajon a lopás és fiúi tiszteletlenség nagyobb bűn-e a -fösvénységnél és uzsoráskodásnál? De ismét kérdjük, nem oly embert ér-e, -a ki ezt felidézte s megérdemli. Jól esik nevetnünk rajta, hogy ily -pórul járt s e nevetésben több erkölcsi érzés nyilatkozik, mint Rousseau -moralizálásában. Nem a tiszteletlen és tolvaj fiút szeretjük, de -csodálnók, ha Harpagon nevelési rendszere máskép ütne ki s -boszankodnánk, ha egy szerény, engedelmes fiút látnánk magunk előtt, ki -eltűri, hogy atyja boldogtalanná tegye. Rousseau nem gondolta meg, hogy -midőn a tékozló és tiszteletlen fiú miatt annyira feljajdul, okvetlen a -fösvény és rossz atyát védi, s ha ő maga írta volna meg e művet, már -conceptiójában is lélektani hibát követett volna el s épen úgy -gyengítette volna az erkölcsi, mint a művéssi hatást. Ha a fösvény -katastropháját nem családja tagjai idézik elő, kevésbbé lesz vala -természetes és komikai. A fösvénység veszélye és nevetségessége sehol -sem tünhet fel élénkebben és sehol sem szülhet oly könnyen más bűnt, s -vonhat magára visszatorlást, mint épen a családi körben. Csak itt -lehetett kifejteni erős komikai nemesist, vagy más névvel valódi drámai -morált. Kell-e több morál, mint egy fösvény atya, ki tékozlóvá, sőt -tolvajjá teszi fiát, egy vén szerelmes, ki, mert nem tiszteli magát, -gyermekeitől sem tiszteltethetik, és semmit sem ér el, mire nevetséges -szenvedélyében törekszik? Vajon lehető lett volna-e ez más conceptióval? -Nagyon kétlem, de arról meg vagyok győződve, hogy a moralisták némely -balga követelései a drámai művészetben épen úgy tönkretennék a -tragikumot, mint a komikumot s velök együtt erkölcsi mélyebb hatást. -Azonban a moralista Rousseau gáncsait sokkal inkább megbocsáthatni, mint -az æsthetikus Schlegeléit. - -Rousseau jól értette ugyan a zenét, de nem foglalkozott az æsthetika más -ágaival, írt ugyan operát, sőt vígjátékot is, de mintha megbánta volna -ez ifjúkori bűneit, megtámadta a drámai művészetet, a romlottság -szüleményének nevezte, mi igen illett oly bölcshöz, ki civilisatióban -csak a romlottságot látta s a természeti ősállapot után sóhajtozott. -Schlegel kiválóan mint æsthetikus szerepelt s egy négy kötetes -munkájában majd minden nemzet drámairodalmát megbírálta. _Über die -dramatische Kunst und Literatur_ czímű munkájának sok érdeme lehet, de -semminemű érdem nem ellensúlyozhatja azokat a nyomorult kritikákat, -melyekkel e könyvben Molièret sárba tiporni igyekszik. Valóban, más -nemzetek a francziákat a költészet majd minden nemében felülmulják, de a -vígjátékban nem mérkőzhetnek velök, s Molière, a komikus, majd oly -magasan áll az európai irodalomban, mint Shakespeare, a tragikus. S íme, -épen Németországon áll elő egy oly kritikus, ki Molièret lenézi, azon a -Németországon, melynek maig sincs egyetlen kitűnő vigjátékírója; csak -Kotzebueval dicsekedhetik, s egyik legnagyobb költője Goethe gyöngénél -gyöngébb vígjátékokat hagyott hátra. Azt érthetni, hogy a francziáktól -akkortájt a csatatéren annyiszor megalázott Németország örömujjongva -fogadott egy oly kritikust, ki a legnagyobb franczia költő dicsőségében -gázol, de az megfoghatatlan, hogy Magyarországon is találkozhattak oly -kritikusok, kik Schlegel uszályhordozóivá alázták magokat. Ezelőtt -tizenkét évvel _Dandin György_-öt Schlegel kardjával támadta meg egyik -kritikusunk, ezelőtt két évvel egy másik szintén Schlegel Corpus -Jurisából olvasott halálos ítéletet _Tartuffe_-re. Csodálatos, hogy most -_Fösvény_-e ellen senki sem hívta segítségül Schlegel bölcseségét. Vagy -talán meg is történt, csak én nem olvastam. - - -II. - -De mit mond tulajdonkép Schlegel? Sajnálja, nagyon sajnálja, hogy -Molière annyira elrontotta Plautust, kinek egyik művéből kölcsönözte -tárgyát. Sokszor veti Molière szemére azt a léha vádat, hogy latin, -olasz és spanyol elődeitől egyet-mást kölcsönzött, azonban itt -megelégszik azzal, ha kimdndhatja, hogy a mit kölcsönzött, tökéletesen -elrontotta. És mivel rontotta el? Szerinte épen azzal, mi a darab -érdeme, hogy tudniillik alapeszmében, cselekvényben, jellemrajzban -különbözik a Plautus vígjátékától. Schlegel dicséri Plautus egyszerű -cselekvényét s hibáztatja, hogy a Molière-é bonyolultabb; tetszik neki, -hogy Plautusnál az egész cselekvény központja a kincs ellopása, melyet a -fösvény épen az által idéz elő, hogy gondosan rejtegeti; megrója -Molièret, hogy a kincs rejtegetésére nem helyez oly nagy súlyt, mint -Plautus, hogy egy pár felvonáson át a kincsről nincs is szó s Molière -igen művészietlenül lepi meg nézőit, midőn a szolga az ellopott -kincscsel belép. - -Ez ellenvetés mind állana, ha Molière nem akart volna egyebet, mint -Plautus vígjátékát reprodukálni. Azonban történetesen egészen új -vígjátékot írt s mind alapeszméje, mint jellemrajza másnemű cselekvényt -kivántak. Molière fösvénye harczban áll gyermekeivel fösvénysége és -szerelme miatt, s így a jellem és helyzet e bonyolultsága szükségeskép -bonyolultabb cselekvényt kíván, minő a Plautusé; a kincs rejtegetése is -épen azért nem válhatik a cselekvény központjává s csak mint másodrendű -dolognak kell szerepelnie. Schlegel oly követeléssel áll elő, mely -szerint Molière kénytelen lett volna vagy csak Plautust másolni, vagy -saját eredeti conceptióját megrontani. S vajon miért művészietlen -meglepetés az a jelenet, midőn a szolga az ellopott kincscsel belép? La -Flèche nem haragszik-e Harpagonra, Kleant nincs-e a legnagyobb -szorultságban? A szolgát kettős indok ösztönzi e lépésre: a Harpagon -elleni gyűlölet s a segítni kivánás urán, míg Kleant az ellopott -kincsben eszközt talál arra nézve, hogy vagy elszöktesse a leányt, vagy -pedig lemondásra kényszerítse atyját. - -Azonban halljuk Schlegel fontosabb gáncsait, melyek ha állanának, -valóban megdönthetnék Molière _Fösvény_-ét. «Molière – úgymond – a -fösvénység minden nemét egy személyben halmozta össze, s mégis az a -fösvény, ki kincsét elássa s az, ki uzsorára kölcsönöz, bajosan lehet -ugyanazon személy. Harpagon éhezteti lovait, de hát miért van kocsija és -lova? Ez csak oly embert illet meg, ki aránytalan csekély költséggel -bizonyos rang tekintélyét kívánja megőrizni. A komikai jellemrajz hamat -véget érne, ha Molière csak egy fösvény jellemét rajzolná. Molièrenek -legnevezetesb eltérése Plautustól az, hogy hogy emez csak kincsőrzőt -állít előnkbe, amaz pedig még szerelmessé is teszi fösvényét. A -szerelmes vén ember nevetséges, az aggódó fösvény szintén az. Könnyű -belátni, hogy az éles ellentétet szül, ha a fösvénység szenvedélyéhez, -mely az embert különhuzóvá és zárkózottá teszi, a szerelmet csatoljuk, -mely közlékeny és pazar szenvedély. Azonban a fösvénység rendesen jó -óvszer a szerelem ellen. Hol a finomabb jellemzés, vagy erkölcsi hatás, -minthogy itt erre kiváló súlyt helyeznek, Plautusnál-e vagy Molièrenél? -Harpagont a mint végig nézi a fösvény és a vén szerelmes, mindkettő -elégülten térhet haza a színházból. A fösvény azt fogja magában mondani: -«Én legalább nem vagyok szerelmes», a vén szerelmes pedig: «Én legalább -nem vagyok fösvény». A magasabb vígjáték az emberi bohóságokat, bármily -feltünők legyenek is, a dolgok rendes kerékvágásában rajzolja; a mit -csak kivételességeknek, a felfordultság idétlen szülöttének gondolhatni, -csak túlzó bohózatba illhetik be». - -Schlegel, úgy látszik, épen oly figyelmetlenül olvasta el Molière -_Fösvény_-ét, mint a mennyire nem érti vagy nem akarja érteni a -complicált szenvedélyek lélektani és műveszi jogosultságát. Ellenkezést -lát abban, hogy Harpagon elássa kincsét és mégis uzsorára kölcsönöz. De -vajon Harpagon oly fösvény-e, ki abban találja örömét, ha a holt -kincsben gyönyörködhetik; azért ássa el a tízezer tallérát, mert nem -akarja uzsorára kiadni, vagy azért, mert még nem akadt erre jó alkatom? -A mű minden sora ez utóbbi kérdést igenli. Harpagon tízezer tallérát -azelőtt való nap hozták haza, melyen a mű kezdődik. «Mindamellett – mond -(I. felv. 5-ik jel.) – nem tudom, tettem-e, hogy tízezer tallért, a mit -tegnap meghoztak, kertemben ástam el». Már ebből is látszik, hogy ő nem -igen szokott magánál pénzt tartani, hanem uzsoráskodik s épen a nagy -uzsorával visszakerült pénze okoz neki nagy aggodalmat. Harpagon, hacsak -a körülmények nem kényszerítik, nem szokott magánál pénzt tartani. -«Bizony nem kis gondot ad – kiált fel (I. felv. 4-ik jelenet) – ha az -ember egy jó csomó pénzt rejteget magánál s be boldog, ki jól elhelyezte -vagyonkáját s csak annyit tart kezénél, a mi napról-napra kell». Molière -az egész műben úgy jellemzi fösvényét, mint egy telhetetlen embert, ki -minél több pénzre vágyik s ezt fösvénységgel és uzsorával igyekszik -elérni, de sehol sem olyannak, a ki a mit bevesz, rejtegeti, elássa -szenvedélyből. Mellőzve a Simon mesterrel való jelenetét, csak az első -felvonás ötödik jelenetét említem, midőn fiának így szól: «Ha szerencséd -van a játékban, haszonra kellene fordítanod, s a mit nyersz, kiadnod -becsületes kamatra, hogy annak idején megtaláld. Egyébiránt, mellőzve a -többit, szeretném tudni, mire való mind e szalag, mely tetőtől talpig -elborít s nadrágot tartani nem elég-e egy féltuczat kapocs? Szükséges-e -parókákra vesztegetni a pénzt, ha az ember saját természetes haját -viselheti, a mi semmibe sem kerül. Fogadnék reá, hogy paróka és szalag -husz pistolra rúg s husz pistol évenkint, csak 8% kamattal tizennyolcz -livret, hat sout, nyolcz fillért jövedelmez. Azt tanácsolja-e fiának, -hogy megtakarított pénzét elrejtse, vagy azt, hogy uzsorára adja? Nem az -uzsorás fösvény szól-e belőle? Íme, mily alaptalan az egész ellenvetés. -Nem Molière következetlen, hanem Schlegel nem fogta föl Harpagon -jellemét s nagyfelületesen a kincsásást és uzsorát csak magában tekintve -a legigazságtalanabb ítéletre vetemedett. Az az ellenvetés is, hogy -miért tart a fösvény kocsit és lovakat, ha fösvény csak oly ellenvetés, -mint a fennebbi. Molière vígjátékainak főbb személyei nagyrészt a nemesi -osztályhoz vagy a vagyonos polgársághoz tartoznak. Hogy Harpagon úri -ember, több körülmény mutatja, bár a cselekvény nem tette szükségessé, -hogy a költő Harpagon társadalmi állásáról részletes felvilágosítást -adjon. Harpagonnak szakácsa, cselédjei vannak, sőt fiának szolgát tart. -Valér nem állhat vala be hozzá udvarmesternek, ha Harpagon holmi -obscurus szatócs. Ha a társadalom alsó fokán állana, szabadon élhetne -aljas szenvedélyének, de így kötve van, kénytelen megőrizni társadalmi -állásának külszínét s a lehető olcsón úri házat tartani. Ez is egyik -komikai vonás benne. Schlegel követelése itt is, mint mindenütt, csak -rosszabbá tenné a vígjátékot. - -A nagy német kritikus megvetően néz le a törpe franczia költőre, a -fösvénység és szerelem között is ellenkezést lát s lehetőségét csak a -legritkább kivételességnek hirdeti. S ezt Schlegel mondja, ki bámulja -Shakespearet, azt a Shakespearet, ki a drámaírók között leginkább -használ bonyolúlt szenvedélyeket, vagy jobban mondva, különböző -szenvedélyekből összeolvasztott jellemeket. Miért csak Molière kontár, -miért nem Shakespeare is? Miért csak Harpagon kivételes szörny, miért -nem Shylock, Macbeth is és így tovább? E szempontból kiindulva, -Schlegelnek Shakespeareről szóltában először is Shylockot kellett volna -megtámadni ilyformán: Könnyű belátni, hogy az éles ellentétet szül, ha a -pénzvágyat, mely ravasz és tartózkodó szenvedély, összekapcsoljuk a -boszúval, mely meggondolatlan és koczkáztató; a nyereség áhítozása -rendesen jó óvszer a boszú ellen. Macbethet így kellett volna -megtámadnia: Mily össze nem illő dolgokat kever össze ez a Shakespeare; -a nagyravágyó azért nagyravágyó, mert merész, azért merész, mert nem -hajt senkire, legkevésbbé a feleségére s ezt a Macbethet, ki áhítja a -koronát, feleségének kell a véres tettre ösztönözni. Papucshős és -királygyilkos, minő szörnyű kivételesség. Így lehet végigmenni az egész -Shakespearen s csodálatos, hogy Schlegel a bölcs szempontot, az éles -analysist nem alkalmazza Shakespeare is. Vagy talán mérsékelni kellene -magát, mert Shakespeare angol s az angolok szövetsegesei voltak azon -német fejedelmeknek, kiket Schlegel szolgált s kik nem kevesebb -szerencsével harczoltak a francziák, mint ő Molière ellen. Schlegel -tulajdonkép azért hibáztatja Molièret, mi egyik ok arra nézve, hogy -sokkal nagyobb költőnek tartsuk őt, mint tragikus társait, Corneillet és -Racinet, kik nagyrészt egy uralkodó szenvedélyt rajzolnak, míg Molière -több szenvedélyt vegyít egy főszemélybe, hasonlóan Shakespearehez, bár -nem tudja épen oly életteljesen összeolvasztani, mint a nagy britt -költő. Innen van, hogy Molière typusai némileg hajlanak az egyénhez és -sokkal közelebb állanak az élethez, mint a franczia classicismus bármely -teremtménye. Csaknem elmondhatni, hogy Molière jellemrajza mintegy -középet képez az egyéni és eszményi közt. Ha Molière _Fösvény_-ében hiba -van, az nem a fösvénység és szerelem vegyítése, a mi épen oly -természetes, mint komikai, hanem az, hogy nem mindenütt olvad egy -életteljes egészszé. Harpagonban ugyan van hiúság, fiatalabb óhajt -lenni, szeretne tetszeni a hölgyeknek, e mellett azért házasodik, hogy -gazdagabb legyen, felesége hozzon valamit a házhoz, azonban mindez talán -élénkebben és természetesben olvadhatna be a jellemrajzba. De ki tehet -róla, hogy Molière nem épen Shakespeare a jellemrajzban? Így is nagy -költő marad s egyedül méltó az európai drámairodalomban, hogy -Shakespeare mellett foglaljon helyet. - -A mit Schlegel a fösvény erkölcsi hatásáról mond, az épen nevetséges. Ő -úgy látszik, azt hiszi, hogy a fösvényről, nagyravágyóról vagy -féltékenyről írt művek csak a fösvények, nagyravágyók és féltékenyek -számára készülnek s az író erkölcsi hatása egyedül az, ha a fösvény, -nagyravágyó vagy féltékeny egészen magára ismer, azaz a színpadi fösvény -egészen ő. Így egyetlen tragédiának, egyetlen vígjátékának sem volt és -lesz soha erkölcsi hatása. A közönség nagy része azt fogja mondani -Schlegel szerint: én nem vagyok se féltékeny, se fösvény, se -nagyravágyó, nem tartozik reám az egész; a valóságos fösvény, -nagyravágyó, vagy féltékeny, kik nem találják a rajzon minden -szőrszálakat, rosz photografnak nevezik a költőt s erkölcsi épület -nélkül hagyják oda a szinházat, a kritikus pedig előáll és ír ilyforma -kritikát: Othellónak nincs erkölcsi hatása, mert sok féltékeny lesz a -színházban, ki így fog szólani: «Én legalább nem vagyok szerecsen»; ha -pedig szerecsen találna lenni, ez így vigasztalja magát: «Én legalább -nem vagyok féltékeny»; Macbeth hatása olyan, mint Othellóé, mert a nős -ember így fog szólani: «Reám ugyan sok hatása van a feleségem -ösztönzéseinek, de legalább nem vagyok nagyravágyó»; a nagyravágyó pedig -így kiált fel: «Én ugyan nagyravágyó vagyok, de nem hallgatok nőmre, sőt -nincs is nőm!» E szempontból tönkre lehet tenni az egész drámairodalmat -s az a hatás, melyet a moralisták követelnek a drámából, sokkal többet -ér, mint az, a mivel Schlegel épen oly bárgyun, mint nagy garral elő -mert állani. - -Szolgáljanak Molière _Fösvény_-éről e hevenyében összeírt polemikus -jegyzetek némi elégtételül, szemben azon igazságságtalan kritikákkal, -melyeket Schlegel nyomán nem egyszer olvashattunk irodalmunkban. - - - - -NEM SZABAD A KIRÁLYLYAL TRÉFÁLNI. - -Vigjáték 3 felvonásban. Irta Kovács Pál. Előadatott a Nemzeti Szinházban -1864 október 14-én. - -«A történeti vígjáték színpadunkon – írja egyik laptársunk – azt lehet -mondani, csaknem gagyogó gyermekkorát éli. Szépen megindult már ugyan, -de nem halad elég biztosan, önállóan, gyakran idegen támaszt keres, hogy -megállhasson. De bár még gyönge, mégis látszik, hogy van életereje, s -lassanként fejlő vonásai szebb jövővel kecsegtetnek.» A gagyogó gyermek -alatt nem tudjuk mit ért laptársunk. Azt-e, hogy történeti vígjátékot -csak most kezdenek drámaíróink, vagy azt, hogy mindeddig nem mutathatunk -fel sikerültebb kisérletet e nemben. Az úgynevezett történelmi vígjáték -irodalmunkban épen oly régi, mint a nem történelmi vígjáték. Írt -ilyesmit már Kisfaludy Károly is, ki a magyar vígjáték úttörője. Gaálnak -_Király Ludason_ czímű vígjátéka szintén ilyen, valamint a Szigligeti -_Rózsá_-ja és _Kinizsi_-je is. A különbség történeti régibb és újabb -vígjátékaink között leginkább csak az, hogy amazokon a német vígjáték -hatása érzik, emezeken pedig a franczia, kivált Scribe. Laptársunk, úgy -látszik azt hiszi, hogy csak egy pár év óta van úgynevezett történelmi -vígjátékunk s az napról-napra szebben fejlődik. Csodálkozunk, hogy ez -épen a jelen vígjáték előadásakor jutott laptársunk eszébe, mert bármily -tisztelettel legyünk különben a jeles író iránt, ki kell mondanunk, hogy -e műve legkevésbbé sikerült mindazon művek között, melyek e nemben -harmincz év óta színpadunkon megfordultak. Laptársunk egyszersmind a -történelmi vígjáték akadályait is megemliti. Gyors fejlődésének -legnagyobb akadályát abban találja, hogy a közérzület igen komoly -kegyelettel viseltetik minden fényesebb történeti név s legkivált a nagy -emlékű régi magyar királyok iránt. Tehát ha a közönség lemond a magyar -történelem nagy emberei iránti kegyeletéről, történelmi vígjátékaink -sokkal sikerültebbek lesznek. Ily áron nincs kedvünk történelmi jó -vígjátékot vásárolni, s a melyik költőnek a nemzeti kegyelet akadály, -jól teszi, ha békét hagy a drámának. Megérdemelné-e az a költő nevét, ki -Szent Lászlóból, Hunyadi Jánosból, Mátyás királyból, Nagy Lajosból, -komikai személyeket merne faragni, s lenne-e annak a közönségnek nemcsak -nemzeti önérzete, de ízlése is, mely ilyesmit eltűrne? A költő bárhonnan -vegye tárgyát, akár a multból, akár a jelenből, mindenesetre olyat kell -választania, melyből komikumot fejthet ki. A történelemben is találhatni -komikai tárgyat, bár kevesebbet, mint a jelen életben, mely a vígjáték -valódi tere; de hogy oly tárgyból igyekezzünk komikumot kisajtolni, mely -azzal homlokegyenest ellenkezik, az a legművészietlenebb valami. - -Kovács Pál nem törekedett ily művészietlenségre, s nem ő, hanem -laptársunk hibás, midőn a mű egyik legnagyobb hibáját abban találja, -hogy Mátyás nem elég víg személy, s bohócza vidorabb. Az lesz vala szép, -ha Mátyás király komikai hősként szerepel, bohócza pedig komolykodik. -Mátyás hibásan rajzolt alak, de nem azért, hogy nincs benne semmi élet. -Szerzőnk igen helyesen Bánffit vette föl komikai hősnek, a mint hogy ezt -kivánta maga a történelmi adoma, mely a mű alapjául szolgált. Bánffit -féltékenysége teszi komikai személylyé, s épen a királynak kell -megtréfálnia, kire oktalanul gyanakodott. Ez magában elég jó tárgy, de -kidolgozása nagyon elhibázott, mind a cselekvényt, mind a jellemeket -illetőleg. Az expositio vontatott. Szerző a helyett, hogy nézőit -hirtelen tájékozza s a cselekvényt megkezdje egy hosszas és ízetlen -jelenetben a várnagyot és nejét lépteti föl, azután még királyt és -bohóczát. Egy felvonás felét pazarolja arra, mire elég lett volna egy -rövid jelenet. Tárgyához képest sokkal természetesben kezdődik vala a -vígjáték s indul meg a cselekvény, ha Bánffinak hírűl hoznák, hogy a -király meg akarja látogatni, s Bánffi féltékenységből hozzáfog neje -rejtegetéséhez. Igy az expositio gyorsabbá válhatik, a főhős is előbbre -nyomulhat, s komikai oldalai inkább feltárulhatnak. Szerző e vontatott -expositiot még azzal tetézi, hogy azt a jelenetet, mely az egész -cselekvényre elhatározóan befoly, a színfalak mögött viteti véghez. -Bánffi az álruhába öltözött Mátyás királyra bízza nejét, hogy vigye át a -Dunán rejtekhelyére. Szerző távolról sem indokolja e nehezen indokolható -tényt. De ha képes indokolni s előttünk hajtja végre, valódi komikai -helyzetet rajzolhat. Ennyi az első felvonás, mely legjobb az egészben. - -Ezután a mű még inkább gyöngül és unalmasodik. A főcselekvény lassan -mozog, mellékesemények borítják el, melyek egész episodokká nőnek. Egy -pár mellékszemély, például a várnagy és neje, aránytalanul sok helyet -foglalnak el és Bánffiné, kit igen jól lehetett volna használni a -cselekvény gyorsítása- és élénkítésére, csaknem néma személy. Feltünő, -hogy a főhős, kiben leginkább volna meg a komikum magva, sehogy sem tud -maga iránt komikai érdeket gerjeszteni. A physikai és lélektani -valószínűtlenségek egész sora vonul el előttünk, melyeket nem -feledtethetnek a néhol igen is durva élczek és üres hazafi frázisok. -Szóval, e mű sokkal gyöngébb, mint társai, az a két eredeti, szintén -történelmi vígjáték, melyek a mult év végén s a jelen tavaszán adattak, -s melyek szintén igen gyöngék. Nem tudjuk, drámaíróink miért erőltetik a -történelmi vígjátékot, mely kétes becsű genre, s melyhez úgy látszik nem -igen van szerencséjök. - - - - -NADÁNYI. - -Tragédia 5 felvonásban. Irta Szigligeti Ede. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1864 október 31-én. - -Szigligeti e legújabb tragédiájáról meglehetős egyformán nyilatkoztak a -lapok s mint nem sikerült vagy csak részben sikerült művet elitélték. -Nincs kedvem vitatkozni menynyiben van igazok s mennyiben nincs. A -végeredményben egyet értek velök, ha indokolásokat nem helyeselhetem is. -Olyat is róttak meg benne, mi jó vagy legalább nem hiba. Azonban van e -műben valami, a mi a kritikust nagyon érdekelheti, ha figyelemmel -kisérte Szigligeti pályáját. Szigligeti eddigi tragédiáit inkább a -szerkezet virtuozitása tüntette ki, mint a tragikai mélyebb conceptio s -az erősb szenvedélyek sikerült rajza. Föllépte nevezetes mozzanat volt a -magyar dráma fejlődésében: erősb érzéke volt a drámai forma iránt, mint -elődei bármelyikének, s technikai ügyességével néha fedezte a belső -fogyatkozásokat is. Épen azzal ajándékozta meg a magyar szinpadot, mire -idő szerint legnagyobb szüksége volt. S ime e művében a drámai forma oly -laza, mintha nem Szigligeti írta volna, s a technikai virtuozitást -inkább csak egy pár jelenetben vehetni észre. Ellenben a tragikai -mélyebb conceptio s az erősb szenvedélyek rajza felé való törekvés -szembetünőbb, mint régebbi műveiben, habár nem a valódi siker -kiséretében. Uj forduló pont-e ez Szigligeti költészetében vay csak -esetlegesség? Emelkedni fog-e vagy sülyedni mint tragédiaköltő? Ki -mondja meg, de figyelmet érdemlő jelenség. - -Nadányi cselekvénye sokkal előbb kezdődik, mint a hogy a mű alapjául -szolgáló tragikai összeütközés kivánná. Csaknem másfél felvonást -expositiónak nevezhetni. Igaz, hogy az első felvonásban is drámai -haladást látunk, de e részletnek csak külső s nem belső kapcsolata van a -valódi cselekvénynyel, mely Nadányi megszabadulásával kezdődik. A vár -ostroma Nadányi elfogatása, a tragikus alappal szemben mind csak -események és valósággal nem a cselekvény részei. Vajon nem érthetnők-e -meg a egész cselevényt, ha a mű a börtönjeleneten kezdődnék? A két -rabnak úgy sincs miről beszéljen, s itt szépen elbeszélhetné egyik a -másiknak, hogyan jutott fogságba, minő pártviszály szaggatja. Erdélyt, -kivált ha Zámbót épen akkor vezetnék be a börtönbe. Azonban ezzel csak a -cselekvény megkezdésének hibáját kivánom kimutatni s nem egyszersmind -ezt a tanácsot adni, hogy Szigligeti így könyűszerűen kijavíthatná -művét. Csak lényeges átdolgozással lehet megjavítani mind az expositio, -mind a szerkezet hibáját. Nem egy felesleges személy és jelenet van itt, -s mellőzve egy s más, mit a szerző czélja megkivánt volna. Bizonyára -csak nyert volna a mű, ha Zámbó, Imrefi, Géczi helyett Bátorival többet -foglalkozik a szerző s az első felvonás helyett a végső felvonásokat -teszi gyorsabb menetűvé. De nemcsak a lassúság árt a végfelvonásokban, -hanem a tablószerűség is. Hiányzik bennök a természetes folytonosság, s -mi több, Nadányi bukásának fokozatai olyanok, hogy itt vagy amott már -bevégződni hisszük a cselekvényt Nadányi és neje nem tudnak se élni, se -halni, részint a cselekvény vontatottsága miatt, részint más okból, mi -sokat levon a végjelenet hatásából. - -De a mily gyönge e szerkezete, majdnem oly erős törekvést látunk a -tragikai hatás felé. Sajnálhatni, hogy e törekvést nem koronázta siker. -Azt hiszem nemcsak én, hanem a közönség is örömest megbocsátana egy kis -formátlanságot, számos technikai hibát, ha valódi tragikai hatás -élveiben részesülhetne. Nadányiné, hogy megmentse férje életét, -föláldozza erényét s nemcsak magát teszi semmivé, hanem férjét. A -gyalázat kínjai közt, a bosszu hevében. Nadányi, a hős a szabaság -bajnoka orgyilkossá sülyed, s midőn a zsarnok halála után az ország -felszabadul, nem csak barátjai vetik meg e tette miatt, hanem az uj -fejedelem is, sőt ez üldözteti és meggyilkoltatja. Mindebben elég -tragikai elem rejlik, talán egyszerre igen sok is. Alig van nehezebb -feladat mint egy oly nő rajza, ki erényét erényből áldozza föl, épen -azért, kinek szerelmét e tette által nemcsak örökre eljátsza, hanem -boldogtalanná is teszi. Valóban senkinek sem merném ajánlani ilyesmi -feldolgozását, mert inkább csak kinozni fogja az embert, mint meghatni. -A fő baj az, hogy a míg egyrészt növekedik a tragikai érdek, addig -másfelől romlik. Szigligeti e bajt még azzal tetézi, hogy a nő küzdelmét -a tett előtt nem rajzolja s a tett után nem mint őrültet, vagy -öngyilkost lépteti föl. Nadányiné csak válni akar, mert gyermekéért élni -kell. A néző vele együtt egyszerre csak kijózanodik s puszta sajnálatnál -alig érezhet egyebet. S mire való az a sok jeremiád? Oly nő, ki -önfeláldozásában oly tettre képes arra is képes lesz, hogy ne élje tul -gyalázatát. Vajon nem lett volna-e jobb, ha Nadányiné nem igy téved, ha -Báthori a jövő reményben ad kegyelmet a férjnek vagy más okból; ha -Nadányiné, mert férje tilalma ellenére járta az udvart, gyanuba jő a -világ előtt s ebből származnak a bonyodalmak? Nadányi felfogása már -jobb, de bukásában a rajzolt körülmények között nem hihetünk. A szerző -Báthorit a legelvetemültebb zsarnoknak tünteti föl. Imrefin kivül senki -sincs, a ki vesztét nem óhajtaná. S íme halála után egyszerre csak -Nadányi ellen fordul a közvélemény. A tény igaz, de a drámában nincs -hozzá kulcsunk. Ha a drámában szereplő Nadányi más, mint a történelmi: a -bukás indokát is ahhoz képest kellett volna módosítani. Nadányi nem oly -nevezetes történelmi személy, hogy a költőek sok szabadságot ne -engedjen. Bukásában szerepet kellett volna játszani a politikai -viszonyoknak is; ezeknek rajza talán érthetőbbé tette volna azt, mit így -bajosan érthetünk. - - - - -AZ ÁLDOZAT. - -Tragédia 5 felvonásban. Irta Vörösmarty Mihály. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1864 november 18-án. - -A költő halála évnapjának előestéjén adatott e tragédia és nagyszámú -közönség jelenlétében. Örömest jegyezzük fel mind a szinház mint a -közönség kegyeletének e nyilatkozását. Vörösmarty ugyan nem mint -drámairó nagy, de az ő korszakot alkotó költői géniusza hatását, kivált -nyelv és szellem tekintetében, érezte a szinpad is. E mellett ő volt a -Nemzeti Szinház első kritikusa, a ki a szinház megujításától fogva -éveken át fáradhatlan figyelemmel kisérte az előadásokat s jeles -kritikáival nem csekély mértékben segíté elő a szinészek és drámairók -művészibb törekvéseit. Ő az első magyar szinkritikus, ki megérdemli e -nevet, s az _Athenaeum_ nagy befolyását a drámairókra és szinészekre -senki sem tagadhatja, ki ismeri akkori viszonyainkat. Sajnáljuk hogy e -kegyeletes nap ünnepélyességét némi gáncscsal kell megzavarnunk. Egyik -laptársunk azt jegyezte meg, hogy kettős világítással és jobb zenével -kellett volna a szinháznak megünnepelni e napot. Mi szivesen elengedjük -mind a kettős világítást, mind a jó zenét, de nem engedhetjük el -Vörösmarty jámbusainak csonkítását, változtatását, mely az egész előadás -alatt többször sértette fülünket. Nem mondhatni, hogy szinészeink ne -igyekeztek volna emelni azt est ünnepélyességét. Kivált Jókainénak volt -egy jelenete (III felv. II jelenet), melyhez hasonlót mostanság nem igen -láttunk tőle, midőn Szabolcs lábához omlik, s a fájdalom, félelem, önvád -és enyhület érzései közt kiált fel: «Oh ég, Szabolcs!» Felekiné is jól -betöltötte helyét, mint Csillár, bár meggyilkolt mátkája holtteste -mellett több szenvedélyt és kétségbeesést óhajtottunk volna. A többiek -igyekezetét és készültségét sem akarjuk tagadni, azonban e szép nyelv és -versek megrontását egy Talmának sem tudnók megbocsátani, kivált oly -műben, melynek legfőbb ereje épen a szép nyelvben rejlik. Különösen -Lendvaira kell panaszolnunk. Többször megvontatta a jámbusokat s néhol a -legszebb sorokban. Élénken emlékezünk, hogy e sort: - - Igen, hazátok dús, nagy büszke hon, - Méltó hazája bátor férfiaknak, - -így mondotta: - - Méltó hazája jeles férfiaknak - -s mindjárt alább öt–hat verssort hagyott ki. Az _és_ és _az_ kihagyása -vagy odatétele, a hol nem kellett volna, többször előfordult. Felekiné -nem egy ily kisebb hibát ejtett például: - - Aggódva várom, a mint szólni fogsz, - -így mondotta: _szólani fogsz_, másutt az _egyaránt_-ot _egyiránt_-tal -cserélte föl. A többi szereplők is mindnyájan követtek ily hibát. Nem -anynyira szerep-nemtudással vádoljuk szinészeinket, mint inkább azzal, -hogy a jámbus zengése iránt nem igen van kifejlődve érzékök. Egy szótag -hiányát vagy fölöslegét nem érzik meg, pedig ha éreznék, a vers -zengésével a szavak is inkább emlékökbe tapadnának. Semmit sem lehet -könyv nélkül jobban megtanulni, mint a verset, ha értjük és érezzük -rhythmusát. - -A mű tapintatos scenirozását dicsérnünk kell, de figyelmeztetjük a -rendezőséget, hogy az utolsó felvonást maga a költő megváltoztatta, még -pedig igen helyesen és igy nyomatta ki. A szinház birtokában levő első -kidolgozás kéziratát a nyomatott szerint kellene módosítani. A költő e -felvonásban oly lényeges változtatásokat tett, melyek mind a cselekvényt -gyorsabbá teszik, mind a jellemrajzra befolynak. - - - - -MONTJOYE. - -Dráma 5 felvonásban. Irta Feuillet Octáv, forditotta Deák Farkas. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 deczember 12-én. - -Az újabb franczia drámairókról szólván, már többször érintettem azt a -különbséget, mely e nemzet régibb és újabb drámai iskoláját jellemzi, -sőt nagyjában össze is hasonlítottam e két korszakot: Hugo Viktor, Dumas -és Scribe korszakát, napjaink mozgalmával, melynek Feuillet, ifjabb -Dumas és Sardou kiválóbb képviselői. Tehetek-e róla, hogy ez állítást -semmi sem bizonyítja erősebben mint épen Feuillet _Montjoye_-ja, mert a -legélesebben tünteti föl a franczia ujabb dráma fény- és árnyoldalait? - -A régibb és újabb franczia dráma közt egyik legfőbb különbség az, hogy -amaz kereste, sőt vadászta a hatást, ez mintegy megvetni látszik; amaz -nagy súlyt helyezett a cselekvény gyors fejlődésére, emez egész regényi -kényelemmel fejleszt; amaz a bonyolítás kedvéért sokszor mindent -föláldozott, valószinűséget és jellemrajzot, s némikép az ellentétre és -meglepetésre alapította rendszerét; emez a bonyolításra keveset ad, -cselekvénye inkább szegény, mint egyszerű, de örömest foglalkozik a -viszonyok rajzával; amaz nagy, néha igen durva vonásokat használt, emez -kedveli a finom részletezést egész az elmosódásig; amaz barátja a -páthosznak, bár másneműek, mint a Corneille- és Racine-é, és szerette -minél élénkebben, minél vadabban festeni a szenvedélyeket; emez kerüli a -nagy felindulást, s elemében találja magát, ha elmés társalgással, -szellemes reflexiókkal gyönyörködtetheti hallgatóit. _Montjoye_ -tükörként sugároztatja vissza az újabb franczia drámának e sajátságait. -Majdnem két hosszu felvonást foglal el az expositio. A mit Hugo egy pár -felvonások jelenetben eligazított volna, arra Feuilletnek kellenek. A -harmadik és negyedik felvonásban gyorsabb fejlődés következik s valóban -drámai összeütközéseket látunk, de ime az ötödik felvonásban már semmi -drámai, a személyek nem tesznek egyebet, mint elmondják, a mi a negyedik -és ötödik felvonás között történt, oly nemű változásokat, melyeket a -dráma szűk keretében nem is tárgyalhatni. - -Ily katastrophát Hugo kevésbbé tehetséges tanítványai is elutasítottak -volna, ily katastropha nem egyéb, mint hadat izenni a specifikus drámai -compositiónak. Nem tudom, vajon _Montjoye_ eregényből írt dráma-e, de -azt a hatást teszi, mintha az volna. Általában az újabb franczia -drámának jellemvonása, hogy csak annyiban tud dráma lenni, mennyiben a -regény is az, melynek szintén vannak drámai mozzanatai. S épen ez a pont -az, melyben a fraczia régibb dráma végtelenül felülmulja az újabbat. Az -újabb drámának vannak ugyan negativ érdemei, melyeket abban foglalhatni -össze, hogy kerüli a képzelet kicsapongásait, a szinpadi hatás -mesterkéltségét; azonban elvből vagy erőtlenségből, de oly határozottan -és annyira compositio ellen, hogy tisztán drámai szempontból, minden -nagy árnyoldalai mellett is a régibb dráma részére kell állanunk. - -De nem csak formára nézve különbözik az új franczia dráma a régitől, -hanem tartalomra és felfogására nézve is. A régibb dráma a történelemből -szerette szedni tárgyait, s csak később merült a jelen társadalom -birálatába, midőn a romaticismus a socialismussal vegyült; de Hugo és -Dumas, mint drámairók, nem csatlakoztak a romanticismus e fordulatához. -Az új dráma épen nem kedveli a történelmet, csak a jelen élethez fordul -előszeretettel, de már nem socialista, sem köztársasági, csak democrata, -s ragadt valami reá a napoleoni korszakból, némi könnyelmű élvezetvágy, -egy kis tág lelkiismeret; nem idealista, józan, de szeret moralizálni, -nem tudhatni, képmutatásból-e vagy szívből; mindamellett elnéző, -engedékeny, sőt néha cynikus is a maga finom módja szerint. Hugó és -Dumas csak drámáknak nevezték műveiket, hogy megkülönböztessék magukat -Corneille- és Racinetől, de tulajdonkép leginkább tragédiákat irtak. Az -újabb drámairók nem igen irnak tragédiát; feldolgoznak ugyan egyet-mást -a romanticismus hagyományaiból, de a magok rendszere szerint, s -lehetőleg őrizkednek az erős felindulástól. Különösen Feuillet a -polgári, vagy a mi Francziaországban mindegy, a szalondrámákat kedveli. -Úgy látszik, ellenszenve van a tragikum iránt. Nála a befejezésben jóra -fordul minden, az összeütközések kibékülnek, a hős megjavul, s azzal a -kétes becsű vigaszszal bocsájtja el hallgatóit, hogy tévedéseink és -bűneink nemesise épen nem kiengesztelhetlen. Csak elérzékenyítni kivánja -közönségét, de nem tragikailag meghatni. A tévedt vagy bűnös -szenvedélyek bünhődését, a kérlelhetlen nemesist, mintegy száműzték a -franczia ujabb drámából, s épen ez a második fő különbség a régibb és -újabb franczia dráma közt. Hugó és Dumas kedvelték a tragikumot, bár -majd mindig vegyítettek bele valami bizarrt, groteszket, s a véghatást -néha megzavarta a kegyetlenség vagy iszony. Lehet, ez abból is folyt, -hogy a tragikumnak, oly neme iránt viseltettek nagy előszeretettel, mely -jogos ugyan, de kevésbbé természetes, s épen azért nehezebb, mint a -szokottabb. Nem a tévedők vagy bűnbe sodortak tragikuma volt igazi -elemök, hanem a nagy bűnösöké, úgyszólva szörnyeké, kik kész bünösökként -lépnek föl, s mint III-ik Richard, merészen haladnak pályájokon, míg -végre a siker pillanatában minden ellenök fordul és semmivé lesznek; -avagy oly bünösöké, kik egy nemesebb érzés hatása alatt javulni -kezdenek, részvétet keltenek magok iránt, de már késő, a multat jóvá nem -tehetik, s épen a fölébredt nemes érzés bonyodalmai készítik elő -nemesisöket. Kivált Hugo a tragikum ez utóbbi nemét kedvelte. Ilyen a -többek között _Borgia Lucretiá_-ja; ilyen, noha más árnyalattal, a -_Király mulat_ czimű drámájában Triboulet. Mindkét műben sokat lehet -hibáztatni; az elvetemültség és erény vegyületének rajza, a lélektani -legnehezebb feladatok egyike, kivált oly költőnek, mint Hugo, ki az -ellentétből egész drámai rendszert alkotott; de azt el kell ismernünk, -hogy mindkét mű tragikai hatásra törekszik s a költőnek sokkal több -érzéke van a nemesis iránt, mintsem feltartóztassa a viszonyok -kényszerűségét, s az ily hősöket megjavítani s az ellenök küzdő -szenvedélyeket kibékítni merje. A mit a régibb franczia dráma nem mert, -nagyon ismeri az újabb. Eddig csak kerülte a tragikumot s oly tárgyakat -választott, melyeket többé-kevésbbé tragikai katastropha nélkül is -tárgyalhatni: mert, a mint _Montjoye_ mutatja, divatba jő előszedni a -romanticismus kedvencz tárgyait, oly tárgyakat, melyeket szükségképpen -tragikailag kell feldolgozni, és feldolgozzák tragikai katastropha -nélkül. - -Montjoye egy erkölcsi szörny, sőt annyiban felülmulja mind III-ik -Richardot, mint Borgia Lucretiát, a mennyiben III ik Richardban a testi -rútság gonoszságának egyik forrása; Borgia Lucretiát pedig a női -féktelen szenvedélyek tették elvetemültté. Montjoye nyugodt ember, hideg -számító, és negatiója minden erkölcsnek, minden idealismusnak. Nem -annyira szenvedélye ragadja, mint rendszere, elvei vezérlik. Csalással -veti meg vagyona alapját, gúnyt űz a házasságból és barátságból, -eszköznek tekint minden embert, még saját gyermekeit is, s gazdagodni, -élvezni minden törekvése. Igaz, nem gyilkol mint III-ik Richard, nem -mérgeztet mint Borgia Lucretia, s finom modor alá rejti elvetemültségét: -de az a dolog lényegén keveset változtat; Montjoye épen úgy hadat izen -az egész erkölcsi világrendnek, mint amazok. S mit mível Feuillet? -Polgári tragédia helyett egy Kotzebue-féle érzékeny drámát ir: ezt a -rettentő embert megjavítja és boldoggá teszi, csak azért, mert neje, kit -nem szeretett, oda hagyja; mert leánya, kit eszköznek tekint, elájul -sebesült kedvese mellett, kit ő sebesített meg egy párbajban. Egy -franczia kritikus épen ugy csodálkozik Feuillet merészségén, hogy nem -félt ily rettentő embert rajzolni, mint azon, hogy a közönség és kritika -nem találta hűtelennek, mert ily ember nincs Francziaországban. Legyen -nekem szabad még nagyobb csodálkozással kérdenem: nem kigunyolása-e ez a -lélektannak, erkölcsnek s mindenek felett a tragikumnak? Ha ily tragikai -összeütközést ki lehet békiteni, akkor nincs tragikum; akkor nem csak -Coriolán, Brutus tragikuma kegyetlenség, hanem az III-ik Richárdé és -Borgia Lucrétiáé is. Feuillet ki fogja javítani: mily megható lesz, -midőn Richárd kibékül népével és ellenségeivel s egy derék öreg ur válik -belőle; Borgia nem fog elveszni saját fiától kapott sebében, hanem -összeölelkezik vele s holtig boldogul élnek. Feuillettől egy Don Juant -is várhatunk, ki megjavulva, mint boldog és engedelmes férj végzi -pályáját. Feuillet finom érzékenysége ki nem állhatja a nemesis -kérlelhetetlen bosszuját; elég merész rettentő alakot rajzolni, de nem -elég bátor azt rettentően lakoltatni is. - -A drámai összeütközések kibékéltetése bizonyára nehéz, de nem -lehetetlen, s ha ritkán sikerül, oka rendesen az, hogy az összeütközés -sokkal erősb, mintsem kibékíteni lehessen. Ezért rossz hirűek a tragikai -katastropha nélküli drámák. A drámairók rendesen nagy tévedéseket, erős -összeütközéseket vesznek föl, mert hatni akarnak; de nem veszik észre, -hogy a véghatást épen azzal rontják el, hogy az előzmények ellenére a -katastropha olyan, mely az összeütközést mintegy erőszakosan állítja meg -s nagy tévedés következményeit, bocsánat és bűnbánat által, némi hamis -sentimentálismussal jóra fordítja. De merjen bármit e tekintetben a -drámaíró, talán még eltürhetni, de a nagy bűnök drámáját derült -katastrophával végezni, művészeti lehetetlenség. Montjoye nem egyes -tévedés vagy bűn képviselője, hanem az egész erkölcsi világ negatiója. -Ily embert oly kevéssé változtathat meg egy ájulás, ha mindjárt saját -leánya ájulása is, mint nem békíthet ki se velünk, se az erkölcsi -nemesítéssel az a körülmény, hogy szét osztja millióit, elűzött nejét -visszaveszi s fiával vitézen harczol Magentánál. A ki annyi szivet -megmérgezett, annyi viszonyt széttépett, ki gúnyt űz mindennel a mi az -emberi szívnek szent – egy pillanatnyi szenvedéssel, vagyis inkább -ellágyulással vásárolja meg boldogságát, s millióival vált magának -bűnbocsátó czédulát. Az erőszakos Hugo a könnyelmű Dumas ilyet nem -mertek volna, s már magában ez is mutatja, mennyire felülmulja a -franczia régibb dráma az újabbat. Sokat merhet a költő, lángeszétől függ -a siker, de kettő a leglángeszűbb drámaírónak sem fog sikerülni: az -ártatlanok szenvedtetése s a nagy bűnösök boldoggá tétele. Ha Feuillet -és társai nem kedvelik a tragikumot, ám legyen izlésök szerint; de aztán -ne fogjanak oly tárgyhoz, mely tragikai katastrophát kiván, s kivált a -romanticismusok erkölcsi szörnyeit ne rajzolgassák. Úgy látszik az újabb -franczia drámát javítási düh szállotta meg, de csak hőseik javulnak s -nem egyszersmind közönségök. Az erkölcsöt, a javulást prédikálják s -akaratlanul is a könnyelműséget és erkölcstelenséget bátorítják föl. -Tulajdonkép nem azt hirdetik: javuljatok és boldoggá lesztek; hanem azt: -tévedhettek, bünöket követhettek el, azok következményei nem épen oly -félelmesek, az erkölcsi világ nemesise nem boszuló cherub, csak jámbor -nagybácsi, a ki mindent megbocsát a gyermekeknek, ha felfogadják, hogy -jók lesznek; űzd el nődet, ne félj, visszajő, mihelyt egy bünbánó arczot -vágsz; csald meg barátaidat, de légy bőkezű, engesztelékeny s -megbocsátanak; neveld rosszul gyermekeidet, nézd őket eszközöknek, s egy -kis összeütközés után nyakadba borulnak s áldani fognak; becstelen ember -lehetsz és tagadhatsz minden erkölcsi eszmét, majd elismered később, egy -kis vért ontasz Magentanál, s a világ épen ugy fog, becsülni mint te -saját magadat. - -S különös, az újabb franczia drámának ezt az erkölcsös erkölcstelenségét -épen Feuillet fejezi ki a legerősebben, kit mint regényköltőt méltán -tartanak a mérséklet és jó izlés emberének. S vajon megütközött-e -Montjoye-én a közönség? A mű nagy hatást tett Párisban s nálunk is elég -tetszéssel fogadtatott. Igaz, a részletekben sok olyan van, a mit -méltányolni lehet, de az egésznek conceptiója és compositiója a -legélesebb megrovást érdemeli. Ez az irány nem vezethet egyébre, mint a -drámai költészet felbontására, a tragédia megbuktatására, ha ugyan nem -csupán egy átmeneti korszak zavara és reactio a romantikusok tulságai -ellen. Bármint legyen, feltünő, hogy a franczia kritika oly -engedékenységgel viseltetik e mű iránt. Montégut, a _Revue des Deux -Mondes_ kitünő kritikusa, lapokon át fejtegeti e mű érdemeit; s nagy -hibáját mely az egészet tönkre teszi, csak érinti egy pár sorban. Pedig -e hiba olyan, mely iránt a kritika nem lehet eléggé szigorú, sőt -kegyetlen, mert a dráma lelkét vesztegeti meg. De miért polemizálni egy -franczia folyóirattal? A magyar kritikus szava nem hallik át -Francziaországba; boldognak érezné magát, ha legalább hazájában -meghallgatnák. - - - - - - -1865 - - - - -TÉLI REGE. - -Szinmű öt felvonásban. Irta Shakespeare, fordította Szász Károly. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1865 január 1-én. - - -I. - -Mióta a Kisfaludy-társaság fordíttatja Shakespearet s a nagy költő -másod- és harmadrangú szinművei is szinpadra kerülnek, némelyek egész -gúnyt űznek a Shakespeare-cultusból. Íme az óriási szellem törpe művei, -íme a gyöngébbnél-gyöngébb szinművek, melyeket a Shakespearet bámuló -kritika csak azért hirdet jóknak, mert Shakespeare írta. Miért ilyesmit -lefordítani, vagy ha lefordítják is, miért előadni? Lehet a Shakespeare -kora gyönyörködött bennök, de ma már csak unalmat és boszankodást -keltenek. Elégedjünk meg Shakespeare remekeivel, noha ezekben is itt-ott -megbotránkozhatik a kényesebb ízlés, s hagyjuk békét gyarlóbb műveinek, -melyeket hihetőleg maga is kevésre becsült s csak úgy hevenyészett -valamely udvari vagy népünnepély kedvéért. Beszélhetnek a kritikusok, -magyarázhatják, dicsérhetik e gyarlóságokat, a közönségre sohasem fogják -rávitatni. A mi élvezhetlen, az annak marad akár a világhírű Shakespeare -tálalta előnkbe, akár valamely ismeretlen költőcske. Ily s ezekhez -hasonló megjegyzéseket lehetett hallani a _Téli rege_ előadása után nem -egy társaságban, kivált oly szinbirálónak, ki Shakespeare őszinte -tisztelője. Egy szóval az ismétlődött, a mi a _Szentivánéji álom_ -előadásakor történt, csak hogy akkor a hirlapok is tolmácsoltak ily -nézeteket, mi most egészen elmaradt. Méltán kérdhetni, vajon Shakespeare -szorult-e védelemre, vagy azok felvilágosításra, kik róla oly könnyedén -itélnek? Minden bizonynyal nem annyira védelemről, mint -felvilágosításról lehet szó, s örvendenék, ha erre nézve e czikk is -tehetne valamit. - -A legnagyobb költő sem alkot mindig remeket, sőt remekei között is -bizonyos rangfokozatot vehetni észre. A lángész is fejlődik és -hanyatlik, mint más ember fia, s midőn ereje teljében alkot is, a -nemzeti és egyéni viszonyok hol kedvező, hol kedvezőtlen -kényszerűségének van alávetve. E mellett senki sem egyesíthet magában -mindennemű tökélyt, az erőnek is megvan a maga gyöngesége, vagy legalább -egyoldalúsága. - -A lángész rendesen kora törekvéseinek levén legerőteljesb kifejezője, -nem lehet ment egészen kora hibáitól, s a fejlődés forrongásai közt, a -küzdelem hevében gyakran kicsapongások is jelölik diadalait. Az absolut -tökély a a művészetben is csak eszmény marad; mint az erkölcsi világban; -csak emberi tökélyről lehet szó, s ez nem egyéb, mint a jó tulajdonok -nagyobb száma és ereje. A legnagyobb költő is csak nehány főművet -hagyhat hátra, melyekben a legerőteljesebben nyilatkozik ugyan teremtő -szelleme, de nem kizárósan. A főművek mellett ott van néhány másod- és -harmadrangú is, melyek mintegy kiegészítik törekvései összegét, megadják -pályája és jelleme egész képét, néha kulcsúl szolgálnak főbb műveihez, -vagy eddig nem igen ismert oldalról tüntetik föl, s a hiányok és hibák -mellett is többé-kevésbbé oly kincseket rejtenek, melyeket a jelesebb -tehetségek főműveiben is alig találunk. - -Lehetnek és vannak kitünő, sőt nagy költők, kik szeszélyből, daczból -vagy hiúságból, oly térre csapnak át, mint például Goethe a vígjáték, -Petőfi a dráma terére, melyre nincs hivatásuk, s ily műveik csak mint -lélektani és életirati adatok becsesek; de egy oly nagy költő, ki a -költészet valamelyik ágában úgyszólva kijelentő szellem, mint -Shakespeare másod- és harmadrangú műveiről megvetőleg szól, aligha -őszintén tiszteli első rangú műveit is s felületesen fogja fel az -európai összes újabb költészetet. Shakespeare nem avult el, csak -legfeljebb némely külsőségben. Az újabb költészet belőle szívja éltető -nedvét, termékenyítő szellemét megérezte minden nemzet, melynek egy -század óta újjászületett irodalma. A lényeget tekintve, alig van az -újabb költészetben, nemcsak a drámaiban, hanem a lyraiban, sőt -elbeszélőben is törekvés, eszme, hang melyet benne meg ne lehetne -találni. A XVI-ik század egyik nagy szelleme ő, honnan kiindulnak az -újabb civilisatio törekvései, Európa e nagy századáé, mely csodás -mozzanata az emberi szellem növekedésének. A Shakespeare-cultus nem -pusztán egy nagy költő tisztelete, hanem az egész újabb költészet -eszményeé, melyet a középkor romjain az új életre ébredt keresztyén és -nemzeti szellem szűlt, a renaissance termékenyítő hatása alatt. Ez -eszménynek az európai irodalomban mind eddig legnagyobb képviselője -Shakespeare. Épen nem csoda, hogy minden európai nemzet foglalkozott -vele, nyelvére fordítá, vizsgálódásai körébe vonta, hogy az újabb kor -költői közt az ő művei jelentek meg legtöbb kiadásban, neki vannak -legszámosb, leglelkesb magyarázói, s midőn közelebbről nemzete -emlékünnepét ülte, az az egész mivelt világ ünnepévé vált. Igaz, a -Shakespeare-cultusnak vannak nevetséges képviselői is, kik legegyszerűbb -sorában is mélységet találnak, fogyatkozásait is bálványozzák, majd -minden művét egyaránt remeknek találják s oly czélzatokat fedeznek föl -bennök, melyekről a költő nem is álmodott. Igaz, e tulságba néha, -legalább kivételkép, kitünő férfiak is belé esnek, mert a szeretet, a -lelkesülés könnyen túloz, akár egy nőnek, akár egy költőnek hódolunk. De -van ennél valami nevetségesebb dolog is, bizonyos lenéző szigor, -fenhéjázó gúny egy oly nagy költő irányában, kit felfogni, megérteni sem -igyekszünk. - -A _Téli rege_ bizonyára nem első rangú műve Shakespearenek, talán a -másodrangúak között is az utolsók közé tartozik, ha nem épen -harmadrangú. Távolról sem lehet egy sorba állitani a _Szentivánéji -álom_-mal, melylyel lapjaink némelyike összehasonlítgatja. - -A _Szentivánéji álom_ oly sikerült, oly költői bohózat, melynél -kitünőbbet e nemben alig mutathat föl az európai költészet. Lehet, hogy -e nemet sokan lenézik, kivált nálunk, de az semmit se vonhat le e mű -érdemeiből. A _Téli rege_ egészen más; se tragédia, se komédia, se -bohózat, sőt tulajdonkép rendes dráma sem, hanem mindebből valami, -különböző elemek vegyülete, mely némikép a melodráma felé hajlik. A mű -egyik felében a tragikai elem a túlnyomó, a másikban a komikai, három -felvonás mintegy előjátéka a két utolsónak, míg amazokban gazdag drámai -élet fejlik ki, emezekben lankadtságot veszünk észre. A cselekvény -kettős bár, végkifejlésében összeforr; a részek aránytalanok, s a mi -legfőbb, a véletlen, a regényes, a kalandszerű épen annyi vagy talán -több részt vesz a cselekvény szövődésében, mint a szenvedélyek -összeütközése, a drámai benső indok. Íme mennyi oldala van e műnek, de e -gyöngeségek nagyrészt magából a tárgyból folynak, mely se komikai, se -tragikai compositióra nem volt alkalmas, sőt egészben véve nem is -drámai. A tárgy választását hibáztatjuk, de magát a tárgyat aligha -lehetett volna máskép és szebben feldolgozni. Tévednek, kik azt hiszik, -hogy Shakespeare ereje e műben már nagyon hanyatlik. - -Igaz, e műve alkalmasint a legutolsó, de ereje még ép, s ezt semmi sem -bizonyítja jobban, mint az, hogy egy drámának nem elég alkalmas regéből -ily művet tudott teremteni. E mű árnyoldalait nagy részt a tárgy hozta -magával, fényoldalai egészen a Shakespeare-éi. - -De hogyan választhatott Shakespeare ily tárgyat, miért nem hagyta -nyúgodni Greene regéjét, átalában miért akart rege-meséből drámát írni, -midőn az a drámai költészetben csak komikai compositiókra alkalmas? -Aztán miért vegye a műbiró figyelembe a tárgyból folyó akadályokat, -midőn a költő szabadon választhat? Valóban nem tartozik, de hátha a -tárgyválasztás a kor törekvésével van kapcsolatban, s a tisztán -æsthetikai szempont a történelmi nélkül puszta gyöngeségnek tünteti föl -azt, mi az erőnek duzzadása, s csak a költő szeszélyét látja ott is, hol -a kor küzdelme és iránya lüktet? - -Aesthetikai legszigorúbb szempontból is, nagy hibái mellett nagy -szépségei vannak a _Téli regé_-nek, de a történelmi szempont e hibákat -kissé más színben láttatja, mindenesetre kimutat annyit, hogy -Shakespeare és általában az angol dráma, aligha emelkedett volna oda, -hol most oly fönséges magasságban áll a többi nemzeteké felett, ha nem -merészel sokat annyit, a mennyi egy nagyszerű mozgalomban majdnem belső -kényszerűség. - -Az antik és keresztyén dráma, már kiinduló pontjában eltérnek egymástól; -csak abban egyeznek, hogy mindenik a vallás mysteriumaiból fejlett ki, -de tárgyban és módban végtelen különböznek. Az antik dráma bölcsőjében a -legegyszerűbb lyrai compositióhoz hasonlít, az egyetlen-egy személyhez -lassan társul a második és harmadik, magokkal hozva a cselekvényt, mely -aztán is folyvást megtartja egyszerű kerekdedségét a formára nézve és -fönséges szigorát a tárgyak megválasztásában. - -A keresztyén mysteriumok és moralitások már kezdetben sok személyűek, -sok eseményt ölelnek fel, tárgyaikban épen nem választékosok, s -összevegyítik a fenségest az alacsonynyal, a vigat a szomorúval. - -E durva kezdemények a renaissance érintésére fejlődésbe indulva, -szabályosabb drámákká válnak ugyan, de folyvást megőrzik eredetök -szellemét. Franczia- és Olaszországban a kizáró uralomra vergődött -classicismus egy jó darabig lenyomja e szellemet, de Angolországban -szabadon fejlődik és megteremti Shakespearet. Az antik és keresztyén -költészet fejlődésök és tökéletességök legmagasb pontján is folyvást -megtartják azt az ellentétet, mely születésöket jellemezte. Ott a forma -cultusa az uralkodó, itt az eszméé; amaz tárgyaiban szűkkörű, ez -túlgazdag; amazt fenségesebbnek mondhatjuk, ezt mélyebbnek. Shakespeare -és a korabeli drámaírók bekalandozták a költészet, történelem és -phantasia minden zegzúgát: az angol dráma magába olvasztott mindent, a -mit talált, az emberi viszonyok minden árnyalatát, a phantasia minden -szeszélyét, a kedély minden hullámzását, s minden kérdést, mit a -gyakorlati élet vagy a philosophiai elmélkedés fölvethet. Nem kereste -vagy elvetette a példányokat, nem utánzott, s elméletek helyett csak -nemzete és kora geniusát követve; új, eddig ismeretlen tartományokat -hódított meg a költés világában, az egész újabb költészet birodalmát. A -dráma ez óriási ereje egy darabig fölemésztette a költészet minden más -ágát. Drámai alakban jelent meg minden eposz, regény, népmese, -tanköltemény, szatira. - -E drámai nagy mozgalom remekeiben ugyanazon szellem nyilatkozik, mintegy -megtisztulva, szabályozva, melyet kevésbbé sikerült műveiben egész -túlságában, féktelenségében látunk megjelenni. Nincs itt helye ezt -minden oldalról kifejteni s elég lesz csak azon oldalt érintenem, mely a -_Téli regé_-vel kapcsolatos. - -A tartalomnak, a cselekvénynek az a gazdagsága, melyet Shakespeare -remekeiben bámulunk, szemben az antik drámával, nemcsak kortársainál, -hanem nála is néha többet ölel fel, mint a mennyit a drámai forma -megbír, mi lazábbá teszi a cselekvényt, avagy épen a kettős cselekvény -felé hajtja. A drámai forma kizárólagossága, mely Shakespeare korában -oly zsarnokilag uralkodott az angol költészetben hasonló következményt -vont maga után. Az angol dráma az által, hogy mindent felölelt, magába -olvasztott s a költészet többi nemeitől úgyszólva erőszakosan elszedte -tárgyait, végtelenül gazdagult ugyan, de természetesen nem kerülhette el -azt az örvényt, hogy néha oly tárgyakat is válaszszon, melyek egészben -véve nem elég drámaiak. Így alakultak meg a drámai költészet oly -válfajai is, melyek legalább kétes becsűek. Shakespeare is érinti ez -örvény szélét; ő sem ment egészen kortársai hibáitól, noha benne e -mozgalomnak inkább csak fényoldalai tündöklenek. A mint a _Téli rege_ -mutatja, ő is hozzá nyúlt oly tárgyhoz, melyet lehetetlen valódi drámává -alkotni. De vajon e túlságok, tévedések nélkül megnyerhette volna-e az -angol dráma azt a gazdag tartalmat, melyet remekeiben bámulunk, -szélesbíthette válna-e a drámai költészet körét, napfényre hozhatott -volna-e annyi ismeretlen bájt, melyekről az antik dráma nem is álmodott? -Vajon mindez a gyöngeség jele-e vagy pedig az erőé, mely mindent -megkisérel, sokszor a legnagyobb diadalokat vívja ki, s midőn egészen -nem győzhet is, félgyőzelmet képes aratni? Nem igazolni akarom a _Téli -rege_ tárgyának választását, csak megértetni, s ennyiben menteni is, ha -ugyan mentségre van szüksége oly költőnek, a ki tévedéseiben is oly -gazdag kárpótlást nyújt hibáiért. - - -II. - -Aesthetikai szempontból, a mennyire hibáztathatni Shakespearet e szinmű -tárgyának választásáért, épen annyira dicsérhetni azt a módot, mely -szerint azt feldolgozta. - -Ha egyszer a tárgyon átestünk, el kell ismernünk, hogy azt csak így és -nem máskép lehetett feldolgozni. Ha összehasonlitjuk Greene regéjét, -mely a _Téli rege_ alapjául szolgált, magával a drámával, egy pillanatra -feltűnik, hogy Shakespeare épen úgy kizsákmányolta a tárgy minden drámai -oldalát, mint folyvást szem előtt tartotta, hogy regét, népmesét -dramatizál, melyet lehetetlen tragédiává vagy mélyebb tartalmú drámává -alkotni, s melyet drámai formában sem lehet kivetkőztetni természetéből. -Mindaz, a mit változtatott, kihagyott, megtartott, vagy hozzá toldott: -épen úgy tanuskodik drámai ereje, mint tárgyilagossága mellett. Először -is a regében Hermione (Greenenél Belaria) meghal, Leontes (Pandosto) -belészeret feltalált leányába, s midőn ez kivilágosodik, -kétségbeesésében megöli magát. Shakespeare mindezt megváltoztatta s az -egész cselekvénynek szerencsés kifejlést adott. Érezte, hogy oly -tárgyat, hol a véletlennek annyi szerep jut, hol úgyszólva két nemzedék -hajtja végre a cselekvényt: lehetetlen oly egységbe hozni, oly bensőleg -indokolni, a hogy a tragédia természete megkivánja. - -A mű czime, a szenvedélyek nyilatkozása, a cselekvény menete, a -felléptetett Idő monologja, részint előre sejtetik velünk, részint -folyvást megerősítenek, hogy nem Othello, Macbeth, Coriolan óriás -küzdelmével és katastrophájával akar hatni a költő. - -Szorosan tárgyához alkalmazza a hangulatot, szövevényt és kifejlést. -Greene regéjében a Leontes és Hermione gyászos története csak előjáték: -a Perdita és Florizel (Greenenél Dorastus és Fauna) szerelmére és -kalandjaira van fektetve a fősúly. Shakespeare e pontban lényegesen -megváltoztatta a regét s épen ellenkező útat követett. Ő az előjátékra -helyezte a fősúlyt, s a Florizel és Perdita történetét inkább kifejlésűl -használta. E változtatás oka igen egyszerű. Leontes és Hermione -története gazdag anyagot nyujt a drámai élet kifejtésére, míg ellenben a -Florizel és Perditáé e tekintetben meglehetősen szegény. A regében -annyira szereplő véletlen és kalandszerűvel is így bánt. Ott, a hol a -szövevény benső folytonossága megengedte, vagy épen kivánta: lélektani -erős motivumokat használt; a hol ez lehetetlen volt, követte a rege -szellemét és meghagyta a véletlent vagy még jobban kiképezte. - -Innen foly aztán az is, hogy a dráma nem játszik valamely határozott -történeti korban. A költő az orosz czárt, a delphii oraculumot és Julio -Romanót egy időben szerepelteti, a a régi pogány vallást és keresztyén -szokásokat összezavarja és Csehországot tengerpartra helyezi. - -Shakespeare e tudatlansága mennyi gúnymosolyt, éles megjegyzést vont már -maga után. Még legnagyobb tisztelői sem igen merik e tudatlanság ellen -védeni, s a mi legcsodálatosb, éles elméjű kritikusok, nagy tudományú -nyomozók csak átsiklanak a _Téli rege_ e történelmi és földirati -tudatlanságain s legfeljebb azt jegyzik meg, hogy Csehország tenger -mellett fekvését Greene regéjében is megtalálhatni. De vajon ez adat -Shakespeare ellen bizonyít-e s az a megjegyzés hallgatag vád-e, hogy -tudniillik Shakespearenek ki kellett volna javítani Greene botlását? -Bárminő véleménynyel legyünk Shakespeare szorosan vett tudományos -míveltségét illetőleg, annyi csaknem bizonyos, hogy e tudatlansági vád -legkevésbbé illik a _Téli regé_-re. Hogy Shakespeare a delphii oraculum -s a keresztyén pünkösdi népünnep kora közti különbséget tudta: kitetszik -a római korszakból vett drámáiból, hol ilynemű botlásokat nem -tapasztalunk. Hogy nevezetesebb drámáiban történelmi és földirati -tévedéseket kevésbbé találhatni s leginkább csak olyakat, melyek a -míveltebb angol közönséggel is közösek voltak, szintén a mellett -bizonyít, hogy Csehországnak, mint tengermelléki tartománynak emlegetése -nem folyt szükségkép tudatlanságból. Shakespeare népmesét, regét -dolgozott fel, s vajon a népmese, a rege, sőt a monda is, mikor -tisztelte a történelem és földirat tisztes tudományát? Nem zavar-e -mindent össze, s a jelent nem játszsza-e át néha a multba? Olvassuk -bármely nemzet népmeséit, mindenütt fogunk ily tudatlanságra találni, -annyira, hogy nem nevezzük tudatlanságnak, hanem csak naivitásnak. S -vajon műköltők, kik népmeséket dolgoznak föl, nem követnek-e el -öntudatosan ily tudatlanságokat, hódolva a népmese szellemének? Hogy -tovább ne menjünk, ott van Petőfi _János vitéz_-e. Vajon Petőfi ne tudta -volna, hogy Törökország nem fekszik Francziaország mellett s több -effélét? Vajon érdemli-e Shakespeare e földirati botlásáért azt a súlyos -vádat, melyet minden iskolás gyerek, piperkőcz száján hord, ki tanult -egy kis földiratot avagy épen Prágát is megjárta? - -Szinészeink Csehország helyett Bithyniát mondottak s a szinlapon is ez -volt írva. Úgy látszik, gyöngédségből megakarták kimélni Shakespearet -némely mívelt ember hahotájától, a ki népmeséből akar földiratot -tanulni. Tiszteljük az indokot, bár magára a tényre nem volt épen -szükség. Bizonyára Shakespeare sok oly dolgot nem tudott, a mit most a -kontár író is tud, hanem szerencsére sok oly egyebet tudott, mit most -nem tudunk, úgy hogy semminemű büszke gúnymosoly nincs igazolva, s -legkevésbbé a _Téli regé_-ben, hol Shakespeare tudatlansága tulajdonkép -naivitás s magából a tárgyból foly. - -Talán e nehány vonás is eléggé kiemeli, hogy a tárgyválasztást s a -belőle folyó hátrányokat kivéve, mily művészileg alkotta Shakespeare e -regét drámává. A jellemrajz még inkább bizonyítja ezt. Mily lélektani -mélység, mily erő, mennyi drámaiság Leontes és Hermione rajzában. Mennyi -élet a mellékszemélyekben. Mennyi bájt lehel Perdita, s az idylli -jelenetek hatását mennyire emelik, élénkítik s átalában nem engedik -édeskéssé fajulni a részint komikai, részint humoros alakok. - -Hermione és Perdita nem vallanak szégyent Shakespeare legkitünőbb hölgy -jellemei mellett se. Leontes méltó Shakespeare többi hallatlan -teremtményeihez, melyek által tükröt tartott a természet elébe. -Leontesben a féltékenység szenvedélyét rajzolja, épen mint Othellóban, -de mily különbség a két szenvedély közt. S a szenvedély e különbsége -mennyire megváltoztatja nemcsak a jellemrajzot, hanem magokat a -helyzeteket is! Csak abban hasonlít e két szenvedély egymáshoz, hogy -mindkettő féltékenysége becsületéből és becsületességéből foly. - -Mint becsületes ember féltékeny becsületére, hiszi a mit mások mondanak, -mert másokat is oly becsületeseknek hisz, mint saját magát. Mily könnyű -a Jago játéka, kivált, ha ide veszszük Othello heves vérét és kétkedését -saját férfiúi előnyeiben. S mennyire elősegíti szenvedélye kifejlődését -egész környezete, maga Desdemona is, ki naivitása által éleszti férje -gyanúját. Leontes féltékenysége képzelődés, egy rossz pillanat -szeszélye, melyet az ellenmondáshoz nem szokott érzékenység, zsarnoki -hajlam egész rögeszmévé érlelnek. - -Sérti, hogy neje Polixenessel oly nyájasan beszél, eszébe jut, hogy a -midőn neje kezét megkérte, az hónapokig váratott reá s ime most -egyszerre mily nyájas egy idegenhez. Azt hiszi, hogy már rég viszonyban -vannak egymással s csak ő nem vette észre. Vizsgálja gyermekét, s -kétkedik, hogy saját vére lenne. Igy ébred föl féltékenysége, melyet -senki sem szít, csak saját maga. Az egész udvar elakarja oszlatni -gyanuját, de ezzel csak jobban megerősödik rögeszméje. Királyi -természete nem tűri az ellenmondást, s ingerli, felbőszíti az a -körülmény, hogy nem osztoznak gyanújában. Neki igazának kell lenni, ezt -csak azért is megmutatja. Nem rohan megölni nejét, mint Othello ő -király, ki elitéltetheti a hűtelent becsülete sérelme nélkül, neki az -oraculum helyeslésére, törvényszéke itéletére van szüksége, s azt a -fájdalmát, melyet nejének képzelt hűtlensége okoz, fölülmulja az az -ingerült, lázas törekvés, hogy gyanuját, rögeszméjét igazolja a világ -előtt. - -E mellett Leontesben van némi gyávaság is, mely jól összehangzik -gyanakodó természetével, s melyet a költő aztán is a harmadik felvonás -végén fordulópontul használ. A féltékeny király egyik főembere által meg -akarta mérgeztetni király társát, Polixenest; minthogy ez elárulja -szándékát, még inkább megerősödik gyanujában s még eszeveszettebben -rohan a maga útján, de midőn ez is neje ártatlanságát bizonyítja, fia -halálát jósolja, ki aztán nem sokára meg is hal, erélye megtörik, többé -nem száll szembe a sorssal, megadja magát s bűnbánó melancholiába -sülyed. Kétségbeesése oly kevéssé az Othellóé, mint szenvedélye. Ugyanez -áll Hermionéról is, ki semmiben se hasonlít Desdemonához, csak abban, -hogy ő is egy féltékeny férj áldozata. Desdemona képzelődése élénk, -érzései naivok. Megszeretve Othellót, tüstént szakít atyjával és követi -kedvesét. Hermione sokat várat magára, míg elhatározza, hogy Leontesé -legyen. Desdemona épen oly eszélytelen, mint Hermione eszélyes, ennek -lényegében több a fenség, amazéban a kellem. Desdemona szerény -együgyűségével ingerli férjét, Hermione büszkeségével. Mily meghatón -nyilatkozik e fönséges büszkeség, midőn a törvényszék előtt áll s magát -védi. Sértett nő és királyné egyszerre, a nő fájdalmát a királyné -büszkeségét mérsékli de ím egyszerre csak az anyát látjuk magunk előtt, -ki fia halála hírére összeomlik. - -E jelenet szépségével vetekszik szoborjelenete is. Gyermeke nevében és -feltalált gyermekéért bocsát meg férjének, s midőn előlép, mily -megindító az a néhány szó, melyet férjéhez intéz. Perdita hasonmása -anyjának, Hermione másodszor születve ifjúsága virágában. Mennyire rokon -a többi pásztorleánynyal, s mennyire kiválik közülök. Királyleány -pásztor ruhában, pásztorleány egy királynő emelkedettségével. A -vendégekkel szemben mily nyájas, elmés affectatio nélkül. Szerelme -Florizelhez mily egyszerű, igaz és mély s a sors csapásai alatt mennyi -bátorságot, fönséget tanusít. Erről ismerünk Hermione leányára. - -Egy ily művet lett volna kár lefordítani s előadni, mely fogyatkozásai -mellett is annyi kincset rejt? E kincsek közül csak a ragyogóbbakra -mutattam, de figyelmes olvasás, tüzetes analysis mennyi kincset -emelhetne még ki ez annyira szegénynek állított műből, melyben -Shakespeare gazdag ere szintén nem tagadja meg magát. Van-e ennyi -azokban a híres művekben, melyeket oly hévvel fogad a közönség s egy pár -hónap mulva egészen elfelejt? Részemről köszönetet szavazok az -igazgatóságnak, hogy e szinművet szinpadra hozta s fényesen állította -ki. Shakespeare el nem avul, s kevésbbé sikerült művei egyetlen -jelenetében is több költőiség nyilatkozik, mint hogy egy közel eső -példát hozzak fel, a Sardou _Ideges_-eiben, mely oly nagy hatást tett -szinpadunkon, s melyet napi sajtónk nem épen megérdemelt magasztalásban -részesít. Igaz, az Ideges-eket nagyon jól adták színészeink, a _Téli -regé_-t pedig igen rosszúl. - -De mit bizonyít ez? Azt, hogy ne hibáztassuk a szinészek helyett a -költőt, s ne dicsértük miattok ismét csak a költőt. - - - - -ÁRMÁNY ÉS SZERELEM. - -Szomorújáték 5 felvonásban. Irta Schiller, fordította Szenvey József. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1865 márczius 13-án. - -Az olvasó észrevehette, hogy e rovat inkább csak a drámák birálatával -foglalkozik s az előadásról rendesen hallgat. Nem annyira elvből -történik ez, mint inkább szükségből, a nehézségek miatt. Az ember alig -győzi az uj szinművek birálatát is, hátha még az előadásba is belé -bocsátkoznék! E lap egész tárczája szinbirálatokkal telnék meg, mi se a -szerkesztőnek nincs inyére, se az olvasó nem óhajtja. Lehetne ugyan -könnyebb végénél fogni a dolgot s oly birálatokkal szolgálni az -olvasónak, melyek lapjainkban annyira divatosak, például: a két -főszerepet Lendvay és Lendvayné gonddal és szorgalommal adták, de -mindkettőben kevés a természetesség és igazi mélység; Jókainé és Tóth -művészien játszottak; Komáromy egyhanguságával untatott, – hanem hogy mi -haszon van az ily birálatokban: teljességgel nem érthetni. Legfeljebb -tarkítja a lapot, s a szinbiráló azzal dicsekedhetik, hogy ő minden -előadásról ir és gyorsan, mi mind igen szép dolog lehet, de, fájdalom, -semmi közük a dramaturgiával. A kritika feladata bonczolni, s vajon nem -nehezebb-e a színmű előadását bonczolni, mint magát a színművet? A -színművészet elmélete távolról sincs oly határozottan megállapítva, mint -a drámai költészeté; de ha megvolna is, maga a boczolat tárgya áll-e -előttünk oly állandóan, oly biztosan, mint mikor drámát birálunk? A -költő műve ki van nyomtatva, vagy megtalálhatni kéziratban s egész -kényelemmel és gonddal vizsgálhatjuk. A szinész műve az idő -pillanataival elrepül, s kinek van oly hű és élénk emlékező tehetsége, -hogy másnap egy előadás minden árnyalatát, a szinész minden hangját, -mozdulatát, arczkifejezését lelkében visszavarázsolhassa s minden -oldalról biztosan bonczolhassa. A kritikában, mint minden emberi -dologban, a legjobb akarat mellett is tévedhetni, de a szinkritikában -már maga a helyzet oly örvényeket teremt, hogy a legösszpontosítottabb -figyelem s a legélénkebb emlékező tehetség is alig képes kikerülni. E -mellett egy szini előadás szépségei vagy hibái egyrészt olyanok, -melyeket nagyon bajos, majdnem lehetetlen, elég szabatosan és élénken -feltüntetni. Valamely szerep felfogásáról ugyan sok érdekest és -tanulságot irhatni össze, a siker vagy fogyatkozás feltünőbb pontjait -kiemelhetni vagy megróhatni, de a szavalat, arcz- és tagjáték számtalan -mozzanatait méltányolva vagy hibáztatva az olvasó elébe varázslani, oly -fáradságos munka, hogy még akkor sem igen vállalkoznék reá valaki, ha a -nehézségeket minden oldalról legyőzhetné. - -Ide járul még a szinészek érzékenysége, kik nem minden ok nélkül sokkal -érzékenyebbek a költőknél. Részemről sohasem tudtam megfogni a költők, -az irók érzekenységét szemben a kritikával. A kritika vagy igazságos, -vagy igazságtalan, vagy pedig a kettő vegyítéke. Az egészben vagy -részben igazságtalan kritika ellenében czáfolatul mindig ott az iró -műve. Az olvasó itél, oly olvasó, kinek elég itélőtehetsége és izlése -van, mert a gyönge itéletü és izléstelen olvasó tetszését egy önérző iró -se ohajthatja. Az iró nyugodtan várhatja a közönség itéletét, vagy a -körülmények szerint megvetheti ezt is, ott van számára az utókor, -évtizedek, sőt századok itélete. Műve, ha csakugyan sokat ér, paizsként -fedezi a kritika és közönség igaztalanságai ellen. De épen az szokott -fájni a kritikában, a mi igaz. Megengedem, értem, de ennek nem a kritika -az oka, hanem az iró, s ezen a csapáson előbb-utóbb át kell esnie még -akkor is, ha a kritika hallgatna. Egészen más a szinész helyzete. Az ő -műve nem marad fenn, összeomlik azon pillanatban, melyben bevégzi. Nem -igazolhatja őt szemben a kritikával. Igaz ugyan, hogy a szinész minden -este ujra teremti művét, de az nem egészen az lesz, a mi volt, sokszor -rosszabb vagy jobb, de nagyon ritkán ugyanaz. A közönség, mely játékáról -kritikát olvas, sok részben nem egy azzal, mely ugyanazon este látta, s -köztök a legfigyelmesebb sem tehet oly biztos összehasonlítást, mint a -költői mű kritikájával. A szinész műve nem marad az utókorra, jelenhez -van kötve, nem ő éli tul a kritikát, hanem a kritika őt. Még más -tekintetben is roszabb helyzete az irónál. Az iró akkor ir, ha kedve -tartja, akkor adja ki művét, midőn megtehette rajta a végleges simitást -is. A szinésznek játszani kell, ha nincs is egészen készen művével, -akkor is, ha phantasiája kifáradt, s kedélye megzavarva. A kritika, a -közönség nem tartozik erről semmit tudni. Az iró szembeszállhat -közönségével s diadalmaskodhatik felette, a szinész kevésbbé. Tetszése, -tapsai képezik egész dicsőségét. S e tapsok éltetik, fokozzák -lelkesülését. A gunymosoly, sziszegés, avagy csak a hideg fogadtatás is, -kioltják lelkesülését, mert épen az alkotás perczében zavarják meg, mi -az irónál sohasem történhetik. Aztán a szinész folyvást és közvetlenül -állván a közönség előtt s csak a jelenhez levén kötve, ambitiója könnyen -hajlik a hiuság felé, s hiusága sokkal inkább fejlődhetik egész -betegséggé, mint az irónál. Szóval a szinész érzékenyebb minden -művésznél, s a kritikusnak vele szemben sokkal kellemetlenebb helyzete -van, mint bárkivel, a mennyiben el kell ismernie, hogy érzékenységének -van némi alapja is. - -Ime az okok és nehézségek, melyek miatt az olvasó ritkábban találkozik e -rovatban a szinészek játéka birálatával, mint a drámákéval, vagy ha -igen, az nem oly részletes, mint a drámáké. Azonban, ha a körülmények -engedik, ezután talán többször szolgálhatunk ezzel is, kivált az előadás -oly pontjait illetőleg, melyeket biztosabban – s tegyük hozzá – -könnyebben bonczolhatni. Az Ármány és Szerelem előadása több ily pontot -nyujt, nemcsak azért, mert sokszor látta s jól ismerheti az ember, hanem -azért is, mert a szinésznek elég tere van kitüntetni tehetségét. Divat -ugyan Schiller e művét lenézni, s valóban e műnek vannak nagy hibái is, -de az is bizonyos, hogy a németek ez óta sem irtak ennél jobb, -ugynevezett polgári drámát, s a szinpadunkon annyira divatos ily faju -műveket, mint Montjoy és társai, messze fölülmulja. Mindenesetre a -szinésznek elég anyagot nyujt az alkotásra, s nem egy kitünő szinész és -szinésznő vivott e szerepekben már koszorut. Hiszen nálunk s, hogy -többeket ne emlitsünk, az id. Lendvai Ferdinandja és Szentpétery Müllere -a régi közönség emlékei közé tartoznak. - -Ferdinandot Lendvai játszta, Luizát Lendvainé. Lendvai a két első -felvonásban sok tekintetben meglepő volt. Nem egy szinész állásán, -járásán s tagjátékán vehetni azt észre, hogy valamelyik tagja -tulnyomólag játszik, előtérbe nyomul és sokszor épen ugy megzavarja a -mozgás öszhangzatos szépségét, mint gátolja a szenvedélyek erősb -nyilatkozatát, midőn a mozgás öszhangja felbomlik ugyan, de a szenvedély -nyomása alatt és természete szerint, s a kellem formái helyett a -fönségéit veszi föl. Némelyik szinésznél a kéz játszik, a másiknál a -nyak, harmadiknál a derék s igy tovább. Lendvainál a lábé a fő szerep, s -némikép a nyaké, kivált ha nyakkendőjét nagy csokorra kötheti, mit, ugy -látszik, igen kedvel. Ha Lendvai elfeledkezik magáról, lába oly erőt -vesz egész testén, hogy az mintegy alakja képviselőjévé válik. Egy -tagnak ily kiváló játéka folyhat a természetből, folyhat a megszokásból, -de szükség, hogy a szinész minden erélyét összeszedje mérsékletére, -lassanként elnyomja, s a mozgás öszhangjának kellemét kivivni birja. -Lendvai eddig nem igen törekedett ide, de ugy látszik, hogy immár kezd, -legalább e mű két felvonásában lába épen nem zavarta meg különben deli -alakja mozgását. Lehet, hogy erre sokat tett az is, hogy Ferdinánd, -őrnagyi rangjához hiven, kissé katonásan tartotta magát, lehet, hogy az -öltözet is segítette, de ez nem változtat a dolgon. Lendvai erőt vett -egyik hibáján, s óhajtandó, hogy máskor is, a külső és belső eszközök -segélyével mindinkább igyekezzék legyőzni lába zsarnokságát. Kár, hogy a -három utolsó felvonásban ismét erőt vett rajta a lábjáték, kivált az -utolsóban, a halál jelenetében. Azonban hagyján, kezdetnek elég volt, s -megérdemli a méltánylatot. Vajha ezt lehetne mondani Lendvainéról is, -kinek szintén van ilynemű hibája. Nála a tagjátékban a fő lép előtérbe, -melyet akaratlanul is igen sokszor megráz. A felindultabb helyeken -fejének gyakori, bár változatos rázása annyira előtérbe nyomul, hogy -uralkodik a kéz, derék s az egész test játékán. Nem tagadhatni, hogy e -főrázás néha kellemes, csakhogy, az a baj, nem minden helyzethez való, s -modorrá válik. Egyébiránt Lendvainét e szerepben nem kivánjuk birálni. -Sokszor láttuk őt sokkal jobban játszani, mint ma este. Talán szükségből -játszott, talán eléggé el sem készülhetett reá, talán nem is egészen -neki való e szerep. Volt ugyan egy pár sikerültebb helye, de mindent -összevéve nem tudott mélyebben hatni. - -Lendvai más tekintetben is kitünt. Jól kiemelte Ferdinand ifju tüzét, -nemes daczát szemben a társadalmi és családi viszonyokkal, a nélkül, -hogy tulzásba esett volna. Nem igen hallottunk tőle oly bensőség nélküli -kiáltásokat, minőket máskor nem egyszer hallottunk. Kivált az a -jelenete, midőn atyjával összetüz, igen sikerült, kivált benső küzdése -egész a kitörésig. Luizával való jelenetei már kevésbbé voltak -sikerültek. A szerelem olvadékony ércze nem csendült meg szavaiban elég -varázszsal, néha egészen hiányzott. Mindjárt az első jelenetben, midőn -belépett s igy szólott: «Te halavány vagy, Luiza?» inkább a csodálkozás -és szokásos részvét hangját hallatá, s nem tudta szerelembe olvasztani. -Aztán e kérdést változatos arczjátéknak kellett volna megelőzni, mire -maga a költő utasítja a szinészt, midőn zárjel közt azt mondja: Feléje -rohan s előtte megáll, – egy ideig némán néznek egymásra. A rohanás, a -viszontlátás öröme, a vágy heve, a megállás, a megütközés, a néma -rátekintés, a részvét, fájdalmas sejtelem és szerelem összeolvadása az, -mi a fennebbi szavakban tör ki. Legelhibázottabb volt a haldoklási -jelenet. Meghalni nehéz, életben és szinpadon egyaránt, de nagy hiba, ha -a szinpadon ugy akarunk meghalni, mint a hogy az életben szoktak az -emberek. A testi fájdalom, a testi megsemmisülés rajza csak annyiban -tárgya a szinművészetnek és költészetnek, a mennyiben lelkiállapotot -tüntet fel általa. Az életben hány ember hal meg öntudatlan állapotban, -drámában, szinpadon ez soha nem történhetik. Már e körülmény mutatja, -hogy itt a szelleminek kell előtérbe nyomulni és teljes erővel uralkodni -a testen. A halált soha sem szabad a szinésznek realis oldalról felfogni -s oly hűségre törekedni, mely az orvosok tetszését megnyerje. Fő a -lélekallapot, s a testnek ehhez kell magát szabni a megsemmisülés -pillanatában is, nem megfordítva, s kerülni mindazt, mi amannak -kifejezését gátolhatná vagy zavarná. Lendvai nem realisticus oldalról -fogta fel a haldoklási jelenetet, de vegyített beléje egy realis vonás -is, s az utolsó mozzanatban nem tudta kiemelni a szellemit. A kirivó -realis vonás az, hogy egyszer hasához kapott, a méreg hatását kivánván -kifejezni. A méreg hatását nem lehet-e máskép kifejezni, megrázkodással, -a mellhez kapással, miért épen a hashoz kapni, ha mindjárt az orvosok -azt tartanák is hűnek. Az utolsó mozzanatban Lendvai csak az -összeomlott, gyöngülő, töredezett hangon beszélő Ferdinandot igyekezett -ábrázolni, s nem egyszersmind azt, kinek a költő ezt adja ajkára: -«Luiza, Luiza megyek. Isten veletek, hagyjatok engem, ez oltárnál -meghalni». A Ferdinand halála az utolsó perczben már öröm, hogy Luizával -egyesülhet, a halál fájdalmán a lélek diadala. Ezt kell kifejezni az -arcznak, a lélek, a szenvedély hangnyomatának kell uralkodni a testi -szerv töredezett hangjában. - -Lady Milfordot Jókainé játszta. E szerep nemcsak egyik kiválóbb alak a -műben, hanem alkalmasint a legsikerültebb is. Igaz, hogy a dráma könnyen -el lehetne nélküle, de mennyivel erőteljesb rajz a Luizáénál. Schiller -óta hányszor léptették föl a drámairók a courtisannet, védve, -rehabilitálva, dicsőitve s mily messze maradtak a sentimentalisnak, -abstractnak gunyolt német költő egyszerű és természetes felfogásától. -Schiller drámai érdeket ébreszt lady Milford iránt, de nem igyekszik se -dicsőíteni, se rehabitálni. A herczeg kedvese unatkozik és utálja -helyzetét, oly férfiut óhajt, kit becsülhessen s ki őt is becsülje. -Örömest beleegyezik az udvari cselszövénybe, mely őt férjhez akarja -adni, mert szive is hajlik a választott férjhez. - -S ime e férfiu megvetést dob szemei közé, nemcsak a nyakára tolt jegyest -alázza meg benne, hanem a nőt is. A ki oly dőrén becsültetést ohajtott, -a ki a tiszta szerelemre hitte magát méltónak, melyet örökre eljátszott, -most érzi legérzékenyebben megalázott helyzetét, erkölcsi semmiségét. -Mély fölindulásában menti magát és részvétet ébreszt épen ugy -Ferdinandban, mint a nézőkben. Már nem remél többé szerelmet, de attól -büszkesége visszariad, hogy az udvar, a világ előtt is megaláztatást -szenvedjen. Ferdinandnak névvel kell őt megajándékozni, szerelem nélkül -is. De e büszkeség is megaláztatást szenved, és vetélytársnőjétől, egy -egyszerű, ártatlan leánytól. A szerelem válik a kaczér nő nemesisévé, s -büszkeségét az ártatlanság töri meg. Minden vágyát lemondásba temeti s a -vallás vigasztalásába menekül. - -Mi más mindez, mint a franczia demi-monde-féle drámák tragikuma. Azonban -e szerep nemcsak sikerültebb a többinél, de annyiban nehezebb is, a -mennyiben valamivel complikáltabb. Itt több nemü s néha ellenkező -indulatok küzdenek s az átmenetek gyorsak egyikből a másikba. Jókainé -játékában jobbak voltak a részletek, mint az egész, nagy erővel fejezett -ki nemcsak egyes mozzanatokat, hanem egy egész indulatot is, azonban a -vegyitést nem mindenütt találta el s némely átmenetet mellőzött. Alakja, -tartása és öltözete igen illett e szerephez. A vöröses szin, mely -öltözetének jellemet adott, ugy látszik, nem történetből volt választva, -hanem czélzatból. Jól eltalálta. Az öltözet szine épen ugy jellemezheti -a személyt, mint befolyhat arra nézve, hogy a nézőben bizonyos -hangulatot ébreszszen. Szinészeink öltözetöket sokkal jobban -megválasztják a vigjátékokban, mint a tragédiákban; épen azért nem -fölösleges Jókainé öltözetét méltányolnunk, annyival inkább, mert nálunk -inkább csak a szép öltözetet szokták dicsérni s nem egyszersmind a -jellemzőt is. Sajnáljuk, hogy mindjárt első jelenetét nem találhattuk -oly sikerültnek, mint öltözetét. Nyugtalanságot fejezett ki, de nem -rendkivüli, ugyszólva lázas nyugtalanságot. Sokkal jobb volt zavara, -megdöbbenése, midőn Ferdinand belépett, s mindenek fölött kitünően -sikerült az a rész, midőn elérzékenyülve, de méltósággal menti magát s -mindinkább növekedő felindulásban tör ki. - -Itt Jókainé elemében volt, mert ő inkább csak a nagy vonásokat emeli ki, -ritkábban árnyal s néha annyira átengedi magát valamely felindulásnak, -hogy egy másba nem könnyen siklik át. E jelenet végén is valami ilyest -tapasztaltunk, midőn igy szól ott Ferdinandhoz: «Összeköttetésünkről már -tartományszerte beszélnek. Minden szem, a guny minden nyila reám van -szegezve. Meggyaláztatásom eltörölhetlen, ha a herczegnek egy jobbágya -rólam lemond. Pörlekedjék ön atyjával, védje magát a mint lehet! Én -mindent elkövetek, hogy czélhoz jussak». Ez a kihülés pillanata, a -reflexió erőt vett az érzéseken. Büszkeségének ereje visszaadta -nyugalmát; mintegy harczot izen Ferdinandnak és gyorsan távozik, hogy -véget vessen minden vitának. Jókainé itt se elég büszke nyugalmat, se -elég hideg határozottságot nem tüntetett föl s még az előbbi jelenet -hatása alatt állott. - -A negyedik felvonásban sem volt Jókainé játéka egyenlő, bár utolsó -jelenete művészibb volt mindeniknél. Midőn találkozik Luizával, az urias -és tettetett hidegséget találóan emelte ki, de nem egyszersmind a -titkolt kiváncsiságot, meglepetést, boszus felindulást szemben -vetélytársnőjével, holott mindez néha ki is tör belőle. Azonban az -utolsó jelenet kárpotlást nyujtott e hiányokért. A megtört, lemondó, de -önmagán vett győzelmében mintegy gyönyörködő lady Milford leginkább -sikerült Jókainénak. Az a megvetés és guny, melylyel Kalbhoz szól, az az -elhatározottság, mely erkölcsi erejét egészen visszaadja, az az önvádló -elérzékenyülés, melylyel cselédeitől bucsuzik, s végre az a büszkeség és -gyülölet, mely a herczegnek küldött izenetét oly hatásossá teszi, mind -megelevenedtek Jókainé arczán, mozdulatain, szavalatában. S mégis volt -valami Jókainé játékában, még a legsikerültebb helyeken is, mi éreztette -a nézővel, hogy Jókainé többre képes. Némi kedvetlenséget vehetni észre -rajta, mintha művészi ambitiója nem találna elég táplálékot. Talán -szomoruan hat reá, hogy a magyar tragédia képviselői, kikkel egykor -diadalait ünnepelte, majd mind kihaltak mellőle, hogy a közönség izlése -egészen a modern franczia dráma felé fordult, mely nem igen nyujt neki -szerepeket, hogy a régi művekre, melyekben nagyobb szerepei vannak, -csekély közönség szokott begyülni, s a hirlapok, akár jól játszik, akár -nem, csak egy obligat bókkal tisztelik meg. Ohajtjuk, hogy e kitünő -művésznő ambitiója minden oldalról több táplálékot nyerjen, de -egyszersmind meritsen önmagából is. - -Tóthra épen nem lehet panasz, hogy művészi ambitiója apadoz: -ellenkezőleg nőttön nő, sőt igen is megnőtt. Annyit beszélték a lapok, -hogy ő nem is játszhatik rosszul, hogy roppant tanulmányt fordít -szerepeire, hogy mindig és mindent művészien alakit, hogy immár megvetni -látszik azt a szakmát, melyben valóban kitünő, és szivesebben fog -olyanba, melyre kevésbbé vagy épen nincs hivatva. Ő jeles némely -cselszövő és komikai szerepekben, igen kitünően ábrázol némely -genrealakokat, de Richarddal, Leonteszszel, s több más ily szerepekkel -csak fél sikerrel vagy épen siker nélkül birkózik. Azonban legyen elég -ezt most csak érintenünk, s térjünk vissza oda, hogy Tóth valódi -szerepkörét mintegy elhanyagolni látszik. Legalább mai játéka ezt -mutatta. Nekünk ugy tetszett, mintha nem tartotta volna magához méltónak -a Vurm szerepét. Lehetlen, hogy oly gondolkozó szinész, vagy a mint a -bécsi magyar lap nevezi, a legnagyobb magyar szinész, ha valóban -figyelmet fordít szerepére, észre ne vegye azt, hogy Vurm nemcsak a -gonosz tett iránti előszeretetből szövi cselszövényét, hanem leginkább -azon kettős indokból, hogy urának szolgálatot tehessen, s Luizát nőül -vehesse, kit szeret, már ugy a hogy, de mégis szeret, a maga módja -szerint. Tóth Vurm szerelmét sehol sem emelte ki, sőt nem is sejtette, -pedig a költő még utasításaiban is czéloz reá. Például az első felvonás -ötödik jelenetében, midőn Vurm dicséri Luiza szépségét, még pedig -hévvel, midőn a jelenet végén jó kedvüleg meghajtja magát az elnök azon -igéretére, hogy őt feleséghez segíti. Tóth egyik mozzanatot sem emelte -ki; meghajlása pusztán szolgai alázat volt, melyet tulzott is, mert -kétszer háromszor oly mélyen meghajolt, hogy nevetést idézett elő. Itt a -jó kedvnek, a siker örömének kellett volna tulnyomónak lenni s a szolgai -mély alázatnak annál kevésbbé volt helye, mert ha Vurm függ az elnöktől, -az elnök is függ tőle mint büntársa, s ezt oly jól tudta Vurm, hogy a mű -végén épen ennél fogva buktatja meg az elnököt. A harmadik felvonás -végén Tóth oly némajátékot nem vett igénybe, mely Vurm belsőjét -fölleplezve, érthetőbbé tette volna e jellemet. Midőn Luiza a kezeit -megcsókolni s megkérni akaró Vurmot gunyosan visszautasítja, Tóth egy -arczvonással, egy mozdulattal sem éreztette a megvetett szerelem dühét, -melyet elnyomni igyekszik, hogy nyugodt maradhasson, inkább csak -mosolyogni látszott a leány felindulásán. Szóval Tóth Vurm jellemét -annyiban érthetlenné tette, a mennyiben egy minden indok nélküli -gazembert állított elő. Ezt jól adta, de mi a Schiller Vurmját -óhajtottuk volna látni. Egy szerepet sokfélekép lehet felfogni, de ha -érthetlenné teszszük, az mindig hibás felfogás. - -A többi szereplők ezek voltak: Komáromy (Walter), Szilágyi (Miller), -Benedek (Kalb.) Komáromy nem arathatott sikert a kemény, zord jellemű -elnök szerepében; őt természete, hangja, mozdulatai inkább a lágyabb, -szelidebb jellemek ábrázolására teszik alkalmassá. Igazságtalanok -volnánk, ha e szerepből itélnők meg. Szilágyi játékát sem akarjuk -bonczolni, mert félünk, hogy igazságtalanok leszünk hozzá is. Miller -határozottan az ő szerepköréhez tartozik ugyan, azonban valahányszor -Szilágyit Szentpéteri fő szerepeiben látjuk játszani, hajlandók vagyunk -kevesebbre becsülni játékát, mint a mennyit talán valóban ér. Lehet az -az oka, hogy Szilágyi Szentpéteri némely külső fogásait eltanulta, -mindjárt eszébe juttatja az embernek Szentpéterit, s ez emlék oly -kedvezőtlen Szilágyira nézve, hogy könnyen elfogulttá teheti -itéletünket. Egyébiránt vannak Szilágyinak oly szerepei is, melyekben -semmi se zavarja élvezetünket, méltánylatunkat. Ilyen például Szigligeti -Lelenczében a notárius szerepe, melyet Szilágyi igen jól játszik. Ő is -mint szinészeink legtöbbje, némely genre szerepben legjobb. A genre -uralkodik most drámában, szinészetben egyaránt, s átalában az ujabb -szinészi nemzedék egészen ide szegődik. Benedeknek is ebben van főereje. -Mai játékának nem volt valami feltünőbb fény- vagy árnyoldala. Csak -egyetlen egy jelenetét kell élénken hibáztatnunk. Midőn Ferdinand rá -támad, mellbe ragadja, vallatja, oly nevetségesen rángatózott, oly -hahotára fakasztotta a közönséget, hogy Ferdinand jelenetének el kellett -veszni, még akkor is, ha Lendvai valami rendkivül szépen játssza. Ha -valaha, ilyenkor kell mérsékelni magát a szinésznek. A Ferdinand dühe a -fő, s nem a Kalb félelme. Legfeljebb mosolyt idézhet elő, de azt is mi -hamar el kellene nyomni a Ferdinand iránti részvétnek. E megjegyzés -egyébiránt nemcsak Benedeket illeti, hanem szinészeink legtöbbjét is. Az -ily jelenetek ritkán sikerülnek szinpadunkon s mindig a fennebbi ok -miatt. - - - - -STUART MÁRIA SKÓTHONBAN. - -Korrajz 5 felvonásban. Irta Zichy Antal. Előadatott a Nemzeti Szinházban -1865 márczius 24-én. - -A magyar journalistika sajátságaihoz tartozik a színkritika iránti -előszeretet. Ritkaság s mintegy kivétel, hogy lapjaink egy-egy regényt, -eposzt, lyrai gyűjteményt, történelmi vagy bölcselmi munkát -megbíráljanak. Boldog Magyarországban sok mindent szerkeszthetni, -írhatni, a nélkül, hogy az illető háborgatástól tarthatna, sőt némi -siker, egy pár jó barát dícsérgetése majdnem kitünő íróvá idősítheti az -embert. A drámaíró nem boldogul ily könnyen. A legszegényebb lapnak is -van színkritikusa, s egy-egy új drámához az egész magyar journalistika -hozzá szól. Sajátságos jelenség, de az még sajátságosb, hogy politikai -lapjainkban átalán véve sokkal jobb szinkritikákat olvashatni, mint a -szépirodalmiakban, bár ez utóbbiak annyit bajlódnak a szinházzal, mintha -az volna egyedül fontos a magyar nemzeti életben. Megvallom -gyöngeségemet, engem sokszor boszantanak a színkritikák, nem annyira -azért, hogy a jót gyalázzák, a rosszat dicsérik, noha olykor az is -megesik, mint inkább azért, hogy a jobb művekben ritkán dicsérik azt, a -mi valóban jó, a gyöngébb művekben pedig ritkán róják meg azt, a mi -valóban hiba, s a korlátoltság önteltségével a legtévesebb eszméket -hirdetik. Az ember néha hajlandó gáncsolni dicséretöket még akkor is, ha -különben helyén volna, s védeni az írót megrovásaik ellen még akkor is, -ha műve épen nem sikerült. - -Ily kritikát olvastam nemrég a _Fővárosi Lapok_-ban Zichy drámájáról. A -kritika szigorú és éles. Távol legyen tőlem, hogy ezt hibáztassam. De -vajon megilleti-e e szigor a _Fővárosi Lapok_-at, melyek annyi gyönge -művet védtek s annyi érdemetlen dicséreteket osztogattak? S vajon, ha -valami, nem épen a szigor kötelezi-e a kritikust némi derekasabb -analysisre, s van-e ennek nyoma a _Fővárosi Lapok_ színkritikájában? A -_Fővárosi Lapok_ színkritikusa Zichy művét leggyöngébbnek tartja a -színpadunkon valaha előadott művek között, s még nem látott oly magyar -költőt, ki nálánál a drámairással könnyebben elbánt volna. A _Fővárosi -Lapok_ színkritikusának nagyon gyönge emlékező tehetsége van. A -_Szalmaözvegy_-től kezdve a _Mit csinálnak a szomszédban_ czímű -vígjátékig egy egész csoport mű van, melyeket a legszigorúbb műbíró is -gyöngébbeknek fog itélni Zichy művénél. A _Királylyal nem jó tréfálni_ -czímű vígjátékot sem lehet egy sorba tenni vele, pedig e művet védték a -_Fővárosi Lapok_ még pedig oly absurd eszmével, hogy nem maradhatott -megrovás nélkül. Igaz, Zichy művének épen úgy nincs drámai organismusa, -mint egy más eredeti vígjátéknak, a _Király házasodik_ czíműnek, de van -legalább lélektani alapeszméje, mely amabban hiányzik, bár tecknikai -készségre nézve felülmúlja emezt. A _Fővárosi Lapok_ kritikusa tagadja, -hogy Zichy művének alapeszméje volna. «Se világosság, se értelem, se -eszme, se czél nem uralkodik – úgymond – e zagyvalékos képfűzérben.» -Miért tagadni azt, a mit akárki észrevehet. Zichy drámailag nem tudván -megtestesíteni alapeszméjét, annyi sebhető oldalt hagyott kritikusainak, -hogy teljességgel nem szükség őt oly oldalról is megtámadni, hol fedve -van s honnan könnyen visszapattanhat a legélesb kard is. - -A ki csak félig figyelt e műre, könnyen átláthatta, hova czéloz a -szerző. Zichy nem Stuart Máriát akarta igazolni, hanem azt, hogy miért -lett e szerencsétlen királynő azzá, a mi volt s hogyan sodortatott a -körülmények és saját szenvedélye által oda, hol boldogságát és országát -egyaránt el kellett veszítenie. Oly nőt akart rajzolni, ki eléggé -szeszélyes egészen átadni magát egy-egy percz felindulásának, eléggé -könnyelmű tenni, tévedni minden meggondolás nélkül; de eléggé belátó és -vallásos megbánni, a mit tett, azonban valahányszor elfordítani -törekszik tévedése következményeit, mind nagyobb tévedésbe, sőt bűnbe -sodortatik, míg végre semmivé lesz. Ez alapeszmét eléggé kitünteti a -költő. Knox mindjárt az első felvonásban megtámadja a királynő vallását, -Murray pedig házasságra erőlteti. Mária csak azért is más férjet -választ, a katholikus Darnleyt; mindegy, bárki legyen; elég, ha csinos. -A királynő nem szerethetvén választott férjét, Riccióval ábrándozik, kit -férje megölet. Most már megutálja férjét, szabadulni akar tőle. -Bothwellt felbátorítják Máriának felindulásában kiejtett szavai, s a -légbe röpítteti Darnleyt. Mária eléri a mit óhajtott, Bothwelt különben -is szerette, de ím a bűn után visszariad tőle, bár nőül megy hozzá. A -közös bűn köti össze őket, többé nem válhatnak el, s a férj a bukás -örvényébe vonja magával együtt a nőt. Az események ez összefűzése -világosan tanuskodik a szerző alapeszméje mellett, melyet a _Fővárosi -Lapok_ kritikusa annyira tagad. Egészen más kérdés: megtestesítette-e a -szerző ez alapeszméjét, alakultak-e ez események valódi drámai -cselekvénynyé? Bizonyára nem. Részint a tárgy volt nehéz, részint a -szerző erőtelen. A történelmi események mintegy ragadták a szerzőt, hogy -sok mindent öleljen föl s az egyszerű cselekvény gyönge bonyodalmát -tűzze ki czélul. Alapeszméje magában véve ugyan tragikai, de azok az -események, melyekből ez felmerült, úgy a mint a történelemben állanak, -oly számosak, hogy belőlök három dráma is kitelik. Csaknem magoktól -három szakaszra oszlanak, melyek mindenikének külön hőse van. Csak Mária -személyisége tartja össze az egészet. Ilyen tárgy, a benne rejlő -tragikai alapeszme mellett is, inkább alkalmas regényre, mint drámára, -sőt Mária jellemének fejlődését is inkább kitüntetheti a regény -detail-rajza, mint a dráma gyors folyama, melyet csak erős és nagy -vonásokkal jelölhetni. A szerző, a helyett, hogy az anyag e nehézségeit -legyőzni igyekezett volna, még azzal tetézte, hogy épen nem törekedett -összpontosítani az események kiinduló pontját, sőt magokat az -eseményeket sem. Minden felvonásban egy új hős lép föl, a ki Máriára -nagy befolyást gyakorol: előbb Darnley, aztán Riccio, végre Bothwell. -Rendre, mintegy felváltva egymást, jelennek meg, s ha egyik végzett, a -költő eldobja s a másikat veszi elő. Ezt tehetni biographiában, de nem -drámában. Az egymás mellett, de nem egymásból folyó, s az egymás után, -de nem egymásra hatva föllépő események között nagy különbség van; a -dráma csak emezeket kedveli, s a Zichy művében több van amazokból. Ha -mindjárt az első felvonásban föllépnének Riccio és Bothwell, s -előkészítve látnánk valamit, a mi velök és általok fejlik: némi bensőbb -élet szállana e műbe. Így tableaura foszlik e mű; ott van ugyan -mindenikben Mária, de ez csak a meg nem testesülhetett, elvont alapeszme -egysége s nem egyszersmind a drámai cselekvényé. Ide járul még az is, -hogy a szerző Mária családi és politikai küzdelmeit együtt kívánván -rajzolni, sehogy sem tudta összeforrasztani e kettőt. Eleinte úgy -kezdődik a cselekvény, mintha a politikai, a vallásos pártok, melyek -szaggatják Skótországot, épen oly nevezetes szerepet játszanának e -műben, mint Shakespeare _Coriolán_-jában az aristocratia és democratia. -S íme, e küzdelemből csak az elején és végén látunk valamit, s ez -annyival nagyobb baj, mert ezáltal a kifejtés homályossá és erőtelenné -válik. Miért bukik Mária, azért-e, mert férje gyilkosához ment férjhez, -vagy mert ellenszegült az ország közvéleményének? A dráma, Bothwellel -való viszonyára helyezi a fősúlyt, de azt sehol sem látjuk drámailag -kifejezve, hogy e viszony mennyivel hozta erősebb összeütközésbe az -országgal, s mennyire folyt be lényegesen bukására. Azért fejezik be a -drámát, kik megkezdték. Knox és Murray, lemondatva a királynőt. Ez -helyes, csak az a baj, hogy e két urat a három felvonáson át nem látjuk -s a dráma inkább csak sejteti, mint megérteti Skótország politikai -küzdelme fejleményeit. - -A _Fővárosi Lapok_ kritikusa, a helyett, hogy a dráma e gyönge oldalait -fejtegesse, furcsábbnál furcsább követelésekkel áll elő, melyek -valóságos æsthetikai forgalomzavarra mutatnak. Ime közülök a -legfurcsább: «Maga Stuart Mária is oly minden következetesség nélkül van -festve, hogy mindvégig nem jöhetünk tisztába vele. Zichy habozott -festésében s a ki a drámaírásban haboz, az – elbukott. Ő nem merte se -jónak festeni, se rossznak. Úgy látszik, sok mindent összeolvasott róla; -Buchanant, ki a skót királynőt a sárba rántá, épen úgy mint Lesliet, ki -őt az égbe emelte, de a különböző vélemények sokkal jobban megzavarták, -semhogy a szerencsétlen királynő egész alakká domborodott volna -képzeletében. A költők ábrándos, lobbanékony, költői királynőjéből itt -nem marad egyéb, mint egy sopánkodó, színeit mindig változtató silány -teremtés, ki pathetikusan szónokol és hitványul cselekszik. Se nagyon -erényes, se nagyon bűnös lenni nem tud; így se nem szeretjük, se nem -gyűlöljük, hanem csak unjuk». Lehet, hogy unjuk, de nem a fentebbi okok -miatt. Pusztán csak jó, minden tévedés és bűn nélküli emberből még senki -sem alkotott se drámai, se tragikai hőst s nem is fog soha. Ha Zichy -csak jónak merte volna festeni Stuart Máriát, épen oly kevéssé értett -volna a drámához, mint a _Fővárosi Lapok_ birálója. A mit a biráló -hibának tesz ki, az tulajdonkép legjobb a darabban, nem ugyan -kivitelben, hanem felfogásban. Shakespearenak nem egy drámai hőse van, a -ki se nagyon erényes, se nagyon bűnös nem tud lenni, ki pathetikusan -szónokol s hitványul cselekszik, a ki változékony, vagy ha tetszik -következetlen, egészen a _Fővárosi Lapok_ felfogása szerint. Ilyen -például Coriolán. Nem oly erényes, hogy legyőzze büszkeségét, de oly -bűnös sem, hogy végigjátszsza hazaáruló szerepét s Róma falai alól el ne -veresse seregét. Szereti hazáját, jobban mint ellenségei, a néptribunok, -s mégis elég következetlen és elég hitványul cselekszik, hogy midőn -hazaárulónak mondják és száműzik, elmegy és valósággal hazaáruló lesz. -Vajon, a ki a drámában haboz, s hősét se egészen rossznak, se egészen -jónak nem festi, elbukott-e? Shakespeare még áll, ha ugyan a _Fővárosi -Lapok_ kritikusa meg nem buktatja ez új elmélettel. - -Nem az a Stuart Mária hibája, hogy se nem jó, se nem rossz; ez épen -érdeme, nem pedig az, hogy változékony és következetlen; a tettek -látszólagos következetlensége, a legnagyobb következetlenség, a -legmélyebb psychologiai lehet, mint Coriolán hazaárulása mutatja; hanem -az, hogy a szerző mindazt, a mit Máriában rajzolni akart, nem tudta jól -vegyíteni, erős szenvedélylyé olvasztani s e szenvedély nyilatkozatait -drámailag kifejezni. Mária csak abstract eszme, a költő intentiójának -hordozója, de nem költőileg élő nő, kinek szenvedélye láthatólag, -mintegy előttünk fejlik, hogy mi is vele érezzünk, szenvedjünk, -küzdjünk. E mellett a költő ritkán igyekszik kitüntetni Mária jellemének -lényeges vonásait, ritkán rajzolja oly helyzetben, hogy küzdelmét, belső -világát, drámailag fölleplezhesse előttünk. Innen nincs iránta elég -részvétünk. A szerző csak egyetlenegyet látszik igazán érteni a drámai -cselekvény szövésében, a felvonások bevégzését, midőn egy-egy csattanó -jelenet, mint villám, világot vet a cselekvényre és sejteti a -szövevényt. Mi haszna, ha a villámot nem előzi meg, vagy nem követi a -szenvedélyek küzdelmének fejleménye, a valódi vihar. - -Szerzőnek ez első drámai kísérletét inkább általános írói, mint -specifikus drámaírói sajátságok jellemzik, mindamellett nem merném azt -mondani neki, mit a _Fővárosi Lapok_ kritikusa, hogy hagyjon fel a -drámaírással, mert nincs tehetsége hozzá. Balzac első regényei csekély -tehetségre mutattak s mégis kitünő regényíró lett belőle. A kritika -itélje el a jelent, de hagyjon békét a jövőnek. Hogy valaki jövőjéről -biztosan itelhessünk, még egyebet is kellene ismernünk, mint műveit, s -akkor is csalódhatunk. Részemről se Zichyt, se a _Fővárosi Lapok_ -kritikusát illetőleg, nem elegyedem semmi jóslatba. A _Fővárosi Lapok_ -kritikusa igen gyönge kritikát írt Zichy művéről, sokkal gyöngébbet, -mint Zichy drámát: de azért még írhat igen jót, mit tiszta szivemből -óhajtok. - - - - -A FÉNY ÁRNYAI. - -A gróf Teleki-alapítványból 100 arany pályadijjal jutalmazott -szomorújáték 5 felvonásban. Irta Szigligeti Ede. Elő adatott a Nemzeti -színházban 1865 április 28-án. - -Valahányszor jutalmazott szímű kerül színpadra, mind a közönség, mind a -journalistika a szokottnál élénkebb figyelmet tamusít. A közönség -bírálni kívánja a pályabírákat: vajon igazuk van-e, s az emberi -természetnél fogva, mely majd mindig hajlandó ellenmondani a mintegy reá -tolt véleménynek, örömest találja a jutalmazott pályaművet rosszabbnak -vagy jobbnak, mint a minőnek a pályabírák itélték. A journalistikában -még erősben nyilatkozik e hajlam. Amaz általános indokot még specialisok -is támogatják. Hogy többet ne említsek, minden pályázatnál tizenöt-húsz -dráma versenyez. Minden szerzőnek van egy pár barátja, s e barátok -valamelyike szerkesztő vagy épen szini referens. Szóval a szerzők -versenye a journalistákban leli befejezést, a mennyiben a bírálatokban -itt-ott megérezhetni befolyásukat még akkor is, midőn semminemű -befolyást nem kivánnak gyakorolni. Ha Szigligeti nyeri a pályadíjat, a -mi leggyakoribb eset, a közönség és journalistika nagyobb szigorra -hajlandó, mint más irányában. Örömest látná új tehetség diadalát, s -mintegy bosszankodni látszik hogy mindig Szigligeti a győztes. Huszonöt -év alatt oly sokszor megtapsolta, ledorongolta e drámaírót, hogy -szeretné már egy újabb kegyenczen gyakorolni e souverain jogát. Aztán -Szigligetitől senki sem vár fejlődést, jobb műveket az eddigieknél. Ide -járul még az a körülmény, hogy Szigligeti kénytelenségből vagy -megszokásból sokat írván, nem egyszer buknak meg jutalmazott színművei -is s közönség és kritikus azzal az előítélettel lép a színházba, hogy e -koszorús színműve is csak olyan, mint a tavalyi. Mindent összevéve, bár -különösen hangzik, Szigligeti egy-egy újabb műve, kivált ha jutalmat -nyert, sokkal több nehézséggel kénytelen megküzdeni, mint akármely -ismeretlen költőé. Jelen műve felett még a siker után is a Damocles -kardja függ, mert az akadémiai bíráló választmány jelentése szerint -hatalmas versenytársra talált a _Herodes_ czímű történeti pályaműben, -mely, a mint halljuk, szintén elő fog adatni. A választmányi jelentés -drámairodalmunk valódi nyereségének nevezi e művet nagy hibái mellett -is; a Szigligetiéről óvakodik így nyilatkozni, s inkább csak azért -jutalmazta, mert jobban megfelel a színszerűség kívánalmának, melyet a -Teleki-alapítvány szabályzata tekintetbe vétetni rendel. Ha e mű -színpadra kerűl, Szigligeti koszorúzott művének eddigi sikere újra -kétség alá jöhet. A mellőzött és ismeretlen költő helyzete sokkal -szerencsésebb, mint győzelmes vetélytársáé. Önkénytelen rokonszenvet -költ, s ha műve gyöngébb találna is lenni a Szigligetiénél, könnyen a -maga részére hódíthatja a közönséget és journalistikát egyaránt. -Azonban, ha Szigligeti koszorúzott színművei több nehézséggel küzdenek, -mint a másokéi, kivívott sikerök is biztosabb amazokénál. Hogy jelen -műve sikert aratott, kétségtelen. Lehet, hogy _Herodes_ és _Marianna_ -megingatja, de annyi bizonyos, hogy a _Lelencz_ óta egyetlen műve sem -részesült annyi tetszésben mint ez, s bár a lapok nagy része inkább -árny, mint fényoldalait látszik keresni, mindamellett bukást egyik sem -emleget. - -A mi az én véleményemet illeti, azt tartom, hogy e mű valamivel jobb -mint a minőnek az akadémiai bírálóválasztmány jelentése feltünteti. E -jelentés annyira kiemeli a drámaírás minden hatásos apró mesterfogásának -igénybe vételét e műben, hogy a színpadi csinyek egész halmazát vártuk, -melynek el kell temetni minden bensőbb drámai életet. Ez nincs úgy, sőt, -az egészet tekintve, Szigligeti némi haladást tanusít, a mennyiben a -külső eszközöket inkább igyekszik összhangzatba hozni a belsővel, mint -korábbi műveiben. Legalább látjuk a törekvést, ha mindenütt siker nem -koronázza is, s nem vádolhatjuk, hogy csak hatást vadász s a csattanó -meglepetéseket épen czélúl tűzte ki. De más tekintetben is van e műben -haladás. Szigligeti, kivált a jelenkorból vett műveiben vagy igen sokat -moralizál, vagy nagyon engedékeny, és sentimentalismusába sokszor -olyasmi vegyül, a mi kellemetlenül hat az erkölcsi mélyebb érzületre. -Emlékezzünk csak _Lelencz_-ére vissza, mily engedékeny volt azon ifju -iránt, ki egy egész családra gyászt hozott, s mily ritkán tudja -erőteljesben éreztetni azt a szent félelmet, melyet az erkölcsi világ -nemesise kelt föl az emberi szívben. E művében szigorúbb, majdnem -kérlelhetlen. Óvakodik a hamis sentimentalismustól, nem keresi az -érzékeny jeleneteket. Tárgyából, a mennyire lehet, tragikai hatást -igyekszik kisajtolni, ebben keresi a morált. - -Őrizkedik a polgári drámák legveszedelmesebb nyavalyától, s -törvényszolga helyett saját tetteik nemesisét küldi hőseire. E mellett -örvendetes jelenség e műben, hogy Szigligeti technikai virtuozitása újra -teljes, sőt megifjult erőben nyilatkozik, holott évek óta gyöngülni -látszott, a nélkül hogy költészete bensőkép gazdagult volna. Inkább csak -vígjátékai emlékeztettek a régi Szigligetire, s nem egyszersmind drámái. -A _Lelencz_-ben ugyan újra megvillant technikai ereje, a mennyiben egy -inkább regénynek való tárgyat sok ügyességgel tudott drámává -feldolgozni, de más drámáiban, kivált a melyeket a legközelebbi két év -alatt írt, valóságos hanyatlás mutatkozott. Ez újabb műve technikai -tekintetben majd mindent felülmul, a mit valaha írt. A cselekvény -fejlődése sehol sem nyugszik, s a drámai emelkedés mind rohamosban tör a -kifejlésre. Csak az expositio vontatott, hol az ilyesmit még leginkább -eltűrhetni. E technikai virtuozitás sokat tett a dráma hatására, kivált -miután a közönség megunta az újabb franczia drámák vontatottságát, s -bármily szellemdús discursusnál inkább kedveli a drámai emotiót, még -akkor is, ha színpadi csiny vegyül belé. Szigligeti visszatért a régibb -franczia drámaírókhoz, kiktől ifju korában épen azt tanulta, mire a -magyar drámairodalomban oly nagy szükség volt. Erre most is több -szükségünk van, mint ama drámai formátlanságra, melyet a legújabb -franczia dráma hírdet, s melyért semmi kárpótlást nem tud nyujtani. De -Szigligeti műve nemcsak formára mulja felül az újabb franczia drámák -legtöbbjét, de az érzület határozottságára nézve is. Semmi sem árt -inkább a drámai művészetnek, mint ha a költőket erkölcsi közöny, -nagyvilágias türelmesség szállja meg, és szellemdússáguk csillogása csak -meggyőződésök s szenvedélyök gyöngeségére világít. Szigligeti e művének, -technikai virtuozitásán kívül, az érzület határozottságában rejlik -főereje. Nem igyekszik megtéríteni hősnőjét, nem engeszteli ki a -viszonyokkal hősét, s az egész cselekvény folyamán érzik, hogy a költő -bizonyos erélyes felindulás hatása alatt írt. Talán némely drámájában -élénkebben rajzolt egy s más szenvedélyt, de saját bensőjéből aligha -merített többet, mint e művében. Majdnem gyűlölet érzik rajta, s a -máskor engedékeny költő egész a kérlelhetlenségig szigorú, Erkölcsi -érzését hazafiassága teszi erélyessé, az ősi vagyon pusztulását együtt -rajzolja az erkölcsi élet feldulottságával. A külföldi és fényüző nő -Nyáray Bélának nem csak vagyonát teszi tönkre, hanem egész boldogságát -is, a külső pusztulás párhuzamosan halad a bensővel, míg végre -mindkettejöket a kétségbeesés és halál örvényébe sodorja. A költő ez -erélyes szenvedélye, egyesülve technikai virtuozitásával, oly hatást tud -előidézni, hogy hirtelenében feledjük a mű gyöngeségeit. Csak mélyebb -vizsgálat tünteti föl a bonyolítás és jellemrajz hibáit, mi egyik -bizonysága annak, hogy e mű a szokatlanabb jelenségek közé tartozik. -Máskor, kivált a közelebbi évek alatt, mily kirivón tünt ki Szigligeti -műveiben egy s más fogyatkozás vagy orgamikus hiba, könnyen -feltalálhatta mindenki, s most úgy veszem észre, hogy azokat kritikus -társaim is inkább csak érezték vagy keresték, mint megtalálták. - -Valóban az e műről megjelent birálatok sok mindent megrónak benne, a mi -nem hiba, s bár némelyik helyest is mond, a mű fő hibáját egyik sem -emeli ki szabatosan. E mellett e megrovások némelyike oly drámai -szabályokat állít föl, melyeket követni veszélyes volna akár -Szigligetinek, akár másnak. Legyen szabad tehát bírálat alá vennem e -bírálatok legfőbbjeit. Talán így érthetőbbé teszem saját bírálatomat s -némi adalékkal járulhatok dramaturgiai fogalmaink tisztázásához. - -Lássuk először is, mit mond a _Pester Lloyd_. Őt illeti az elsőség, mert -a legolvasottabb pesti lap, bár hirtelenében nem tudnám elhatározni: -vajon azért van-e annyi olvasója, mert csakugyan a legjobb, vagy azért, -mert a magyar közönség szívesebben olvas németül. A _Pester Lloyd_-nak -először is az nem tetszik e műben, hogy tragédia akarna lenni, de -alakjai tulajdonkép vígjátékba valók, csak az ötödik felvonásban sötétül -el a láthatár, s a négy első felvonás hangulatja úgy illik az ötödikhez, -mint _Hamlet_ ötödik felvonása a _Windsori Víg Nők_ négy első -felvonásához. Ha franczia lap mondaná ezt, nem volna feltünő, de -némettől kétszeresen az. A franczia majd mindent comédienek vagy -általában drámának nevez mi tárgyánál fogva közel áll a jelenhez s nincs -úgynevezett nagy stilben írva. A franczia romantikusok ki nem állhatták -a tragédia szót s például Hugo Victor a maga tragédiáit csak drámáknak -nevezi, szemben Corneille és Racine tragédiáival. De a németeknél már -Lessing és Schiller tragédiának merték nevezni a jelen életből vett s -tragikailag végződő színműveiket, s a _Pester Lloyd_ az _Ármány és -szerelem_ alakjait is épen oly joggal nevezhetné vígjátékba valóknak, -mint a _Fény Árnyai_-ét, sőt annyiban még többel, a mennyiben Kalb és -Müllerné csakugyan valóságos vígjátéki alakok is, mi egyébiránt magában -semmit sem árt a műnek. Az _Ármány és szerelem_ kezdetét szintén -vígjátékinak tarthatná az ember, ha Ferdinand és Luiza heves szenvedélye -föl nem leplezné a mű tragikai hangulatát. S vajon a _Fény Árnyai_-ban -nincs-e semmi ilyes? Az öreg cseléd, ki a vigalom közepett gazdáját -siratja, a nagybátya komoly föllépése, ki szemrehányásokat tesz -öcscsének, Nyáray elvakult szenvedélye vígjátékra hangolják-e a nézőt, s -már a második felvonásban nem látjuk-e heves összeütközésben a -házaspárt, a harmadikban lélekfurdalások közt a férjet, s a negyedikben -nem élet és halál, boldogság és kétségbeesés közt vettetik-e el a -koczka? Mindez a _Windsori Víg Nők_ négy első felvonása-e s nincs semmi -benső összeköttetésben az ötödikkel? Vajon a jelen életből vett -tragédiákat, oly hangból kell-e kezdeni, mint azokat, a melyeknek alapul -monda vagy történelem szolgál s melyek az emberi viszonyok legmagasb -köreiben játszanak? Az emberi szenvedély ugyan minden időben ugyanaz, de -a mult félhomályában inkább nagyíthatni a körvonalokat, s a hősök, -királyok államférfiak viszonyai a szenvedélyek fönséges rajzára hálásabb -anyagot szolgáltatnak, mint az egyszerű polgári állás összeütközései. -Innen a jelen életből vett tragédiákban, a tárgy és kör miatt, bizonyos -tekintetben több nehézséggel kell küzdeni a kőltőnek. De vajon az által -fogja-e legyőzni a nehézségeket, ha tárgyánál magasabb hangból kezdi -művét? Azt hiszem, igen rossz tanácsot ád a költőnek az, ki csak azért, -mert a mű főszemélyei méreg által vagy párbajban vesznek el, mint -_Hamlet_-ben, olyasmit kiván, hogy a kezdet is hamleties legyen. Sőt -többet mondok, tegyük át _Macbeth_-et és Hamletet a jelenkorba, -helyezzük napjaink polgári viszonyaiba, bizonyára más hangból fogjuk -megindítani a cselekvényt, legalább is egy pár fokkal alább. - -Fontosabb a _Pester Lloyd_ második ellenvetése, tudniillik, hogy a -főszemélyek közül egyik sem tud maga iránt valódi érdeket költeni, s oly -hős nem lehet részvétünkre érdemes, kit egy felületes kaczér nő is meg -tud csalni, mert a valódi férfiuval csak erős és nemes szenvedély -feledteti el hazáját. Az igaz, hogy a főszemélyek iránt több érdeket -lehetett volna fölkelteni, de az elv, melyből a _Pester Lloyd_ kiindul, -nagy részt hamis, a tény pedig, melyre alkalmazza, nem épen úgy áll. Ha -Shakespeare az elv után indul, bajosan írja meg Coriolánt, Antonius és -Cleopatrajába pedig belé sem kezd. Coriolánnak legmakacsabb büszkeséggel -párosult ambitiója ugyan erős szenvedély, de midőn dühében feledi -hazáját, sőt épen ellene fordul, szenvedélyét épen nem lehet nemesnek -mondani. Antonius kéjszomja, melynek hazáját és saját államférfiui -állását egyaránt feláldozza, szintén erős szenvedély ugyan, de bizonyára -nem nemes. Cleopatráról, az ó világ e leghíresebb kaczér nőjéről nem is -szólok, mindenki tudja, hogy Shakespeare nőjellemei közt mily kitünő -helyet foglal el. Távol legyen tőlem, hogy Szigligeti Nyárayát és -Charlotteját e hallatlan alakokhoz hasonlítsam, csak arra akartam -figyelmeztetni a tisztelt referenst, hogy ne mondjunk ki oly elvet, mely -midőn némely alkalmas tárgyat kizár a drámai költészetből, ugyanakkor -pálczát tör egy pár hallatlan mű felett. Hogy a drámai vagy tragikai hős -tulajdonkép a jó és rosz, az erő és gyöngeség vegyülete, de lehet -majdnem egészen rosz is, ha szenvedélye szellemi fensőség, – hősiséggel -párosul, vagy ha egy mozgásba indult nemesítő eszme hatása alatt áll; -valamint lehet majdnem egészen jó is, ha lassanként romlani kezd. -Azonban a részvétgerjesztés nem anynyira e tulajdonoktól függ, mint -inkább vegyítésök módjától s a költői rajz erejéből. De más tekintetben -sincs igaza a _Pester Lloyd_-nak. Nyárayban nem hiányzik az általa -sürgetett erős és nemes szenvedély, s hazája elleni bűne csak annyi, -hogy Párisban él és költi el vagyonát. Becsületes ember, és -szenvedélyesen szereti nejét, bár nem oly mély érzelemmel, de sem -romlott, sem kaczér. Hisz első föllépte Szenczey visszautasítása. -Charlotte együtt szereti férjét a nagy világgal, melyet épen férje -nyitott meg előtte, dicsősége napjait éli benne, s gazdagabbnak hívén -őt, mint a minő, nem is sejtheti a közelgő veszélyt. A férj érzi, hogy -ez így nem tarthat soká, nagybátyja szemrehányásai hatnak reá, de azt -hiszi, hogy eleget téve neje kedvteléseinek és saját büszkeségének még -rendbe hozhatja vagyonát. Mi van az expositióban, mi annyira eltörpítené -akár Nyárayt, akár Charlotteot, hogy semminemű részvétet ne érezhessünk -irántuk? S vajon, midőn a szerencsétlenség megtörtént, nem nemes -oldalról látjuk-e Nyárayt, s neje iránti szerelme nem jő-e -összeütközésbe becsületérzésével? Az igaz, hogy mind Nyáray szenvedélzes -szerelme, mind Charlotte szeretetreméltósága a bizonyos tekintetben -szellemi fensősége költőibb és erősbb vonásokat kivánt volna meg, -azonban a költői erő rendkivüliségének hiányát nem kell a felfogás -hibájának vennünk. - -A _Pester Lloyd_ harmadik ellenvetése a mű nem értéséből származik. «Ha -valami morált lehet kivonni Szigligeti művéből – úgymond – az így -hangzik: pazarold el őseid birtokát, mindig találkozni fog egy gazdag -nagybátya, ki új milliókkal téríti meg károdat.» A mű egész cselekvénye -ellenkezőt tanusít s a morál a következő lesz: pazarold el őseid -vagyonát, bár nem léha kedvtelésből, hijába nyersz uj milliókat -örökségben, erkölcsi életed könnyen megrendülhet s magával temetheti -boldogságod és becsületed egyaránt. A nagybátya nemesszívűsége nem -engesztelheti ki a viszonyok nemesisét, s az új millióknak nem veheti -hasznát az unokaöcs. A _Pester Lloyd_, úgy látszik, a tékozlás valami -kézzelfoghatóbb, mindennapibb következményeit várta volna, a nyomort -iszonyu alakban s az általa nemzett bűnök kiséretében. Vajon így az -egész cselekvény nem sodródott volna-e a criminalitások örvényébe, -melyet a szerző meglehetős szerencsével elkerült, annyira, hogy az épen -egyik érdeme e műnek? - -A _Bécsi Hiradó_ szintén a _Pester Lloyd_ nézeteihez csatlakozik, -vagyis, rosszabbul és követelőbben, oly nemű ellenvetéseket hoz föl, -mint a _Pester Lloyd_. Szerinte a hőst nem önhibája buktatja meg, mert a -gazdag nagybátya nem hagyta volna elveszni szeretett öcscsét. De hiszen -épen az a lényeges dolog, hogy áldozatkészsége sem segíthet öcscsén, s -milliókkal sem gyógyíthatni be az erkölcsi életen ütött sebeket. A -_Bécsi Hiradó_ Nyárayt gyönge, bár becsületes embernek mondja, a ki nem -érdemes részvétünkre, a ki ép azért nem lehet drámai alak, mert apró -előnyök és csekély hibák nem idézhetnek elő tragikumot, s vagy el -kellett volna veszni a hősnek neje iránti vak szerelmében, vagy lett -volna féktelen pazarlásának áldozata, tertium non datur. - -Ez okoskodást nem értem eléggé, de annyi belőle világos, hogy a biráló -ellenkezésben van önmagával, mert ha egy hős alapjában nem drámai alak s -alapjában nem érdemes részvétünkre, bárminő katasztrófa nem fogja azzá -tenni. A mi a gyöngeséget illeti, az a kérdés, mit értünk alatta, mert a -legerősb szenvedélynek is meg van a maga gyöngesége, s hogy Nyárady -szenvedélyes szerelmében és kényes becsületérzésében semmi se volna, a -mi részvétünket érdemelje s a viszonyokkal összeütközésbe jöve drámai -érdeket költsön, épen nem lehet állítani. A _Bécsi Hiradó_ csak apró -előnyöket és csekély hibákat lát Nyárayban, s azt mondja, hogy így -minden öngyilkos, még ha borbélylegény is, lehet drámai hős. Megengedem, -hogy az ilynemű megjegyzés az úgynevezett tárczaírói szerelemdússághoz -tartozik, hanem egy kis baj van vele, tudniillik az, hogy ily módon -nemcsak Szigligeti hőseit lehet kilökdösni a drámai költészetből, hanem -a Shakespeareéit is, mit bizonyára maga a szerkesztő sem engedné meg, -bár mennyire szeret néha maga is elmés lenni. Például: Lear gyönge, de -becsületes ember, s így nem drámai alak, szereti leányait, apró előny, -kedveli a hizelgést, szeszélyes s bolond fejével elosztja leányai közt -vagyonát, csekély hibák; ily felfogás szerint minden őrült, még ha -csizmadia is, lehet drámai hős. - -A _Hon_ megdicséri e drámát, de a mi dicséretében őszinte, távolról sem -oly igaz, mint az, a mi ironia. «Szigligeti – úgymond – egyetlen -lélektani hibát sem követett el. Ilyen az élet, de nem ilyen a költészet -ideálja. Ha a nő, ki szenvedő férjét az őrültek házába csukatja, -szenvedélylyel függne a szeretőn, kivel azt fölcseréli, nagy vonásokkal -lehetne rajzolni a szenvedélyt, egész pokol világa tárulna föl a -lélekteni küzdelemnek, s azt talán sokan nem értenék meg s mindenki azt -mondaná, hogy hasonló esetre nem emlékszik; de itt egy nő áll előttünk, -ki hideg számítással tesz rosszat, hideg ragyogásért, s ezt mindenki -megérti; korunknak átka, hogy a jelenkor az életre ismer benne.» Hogy -Szigligeti egyetlenegy lélektani hibát sem követett el, azt alkalmasint -maga sem hiszi. Ha a Hon azt akarta mondani, hogy a lélektan még nem -költészet, az igaz; de másfelől az is igaz, hogy lélektan nélkül nincs -költészet, s legkevésbbé drámai; épen azért kár volt ily kapcsolatban -csak annyira szembe is tenni az élet visszatükrözése, az æsthetikai -érdek szerint nagyítva, összpontosítva az eszmei fény világításában. -Charlotte sok tekintetben hibás alak kivált a jellemfejlesztés -leghatározóbb pontján, mely nincs drámailag kiemelve; de azt nem merném -aláírni, hogy az úgynevezett hideg fényért való küzdelem kizárja a -nagyobb vonásu rajzot s a lelki küzdelmek pokolvilágát. - -Az elvesztett vagyon, társadalmi állás, fény visszaszerzése sohasem csak -a hideg számitás munkája, valamint megszerzése sem, hanem egy csoport -szenvedélyé, a jellemek és viszonyok szerint. S ha valakiben az éledő -vagy sértett hiusággal, a fölébredt vagy megalázott ambitióval, még más -szenvedély is összeolvad, a küzdelem erősebbé válik. Szigligeti sokat -elmulasztott vagy sokra nem volt képes e nő jellemének rajzában. A _Hon_ -érzi e bajt, hanem részint abban téved, hogy ilynemű küzdelmet nem tart -költőinek, részint abban, hogy a szerelem mel nem hiszi -összeolvadhatónak. - -A _Fővárosi Lapok_ legszigorubban itél, egész Aristarchus, mintha soha -sem lett volna _Hölgyfutár_ s most se volna _Fővárosi Lapok_. Szerinte -Szigligeti mindent, de minden feláldozott a hatásvadászatért, s művében -nincs semmi, csak bizarrság és rémség. Először is azt jegyzi meg, hogy e -mű a mai nap divatozó franczia drámai iskola árnyékában termett, de csak -hibái vannak meg benne s nem egyszersmind fényoldalai is. A most -divatozó franczia dráma ellen sokat lehet beszélni, de azt senki sem -foghatja reá, hogy vadászsza a hatást. Annyira nem vadászsza, hogy a -tragikai tárgyakat sem dolgozza fel tragikailag, s még a technikát is -mintegy megvetni látszik. Ha e drámában hasonlít valami a most divatozó -franczia drámákhoz, az leginkább a jelen életből vett tárgy; de épen -abban áll Szigligeti egyik érdeme, hogy nem követte a franczia újabb -drámaírókat, s tragikai természetű tárgyát tragikailag igyekezett -feldolgozni, még pedig a franczia régibb drámai iskola virtuozitásával. -A _Fővárosi Lapok_ első kifogása Nyárayt illeti, kinek második -felvonásbeli magaviseletét ellenkezésben látja az első felvonással. -Vajon miért ne vegye Nyáray szívére mindazt, a mi a becsületet és -lelkiismerete nyugalmát fenyegeti, ki sem kéjencz, sem cselszövő, kinek -jellemében az író már az első felvonásban egy pár nemes vonást emel ki, -s kinek tévedése neje iránti szenvedélyes szerelméből s némi -aristocratiai büszkeségből származik? Charlotte-al épen nincs -megelégedve, a min, megvallom, csodálkoznom kell. A minap a Zichy -drámájáról írt bírálatában azt az elvet állítá fel, hogy a mely drámaíró -haboz hősét, vagy nagyon bűnösnek, vagy nagyon erényesnek rajzolni, az -megbukott. Im most teljesült kivánsága, a mennyiben Szigligeti adott -neki egy nagyon bűnössé vált asszonyt, s a hálátlan nincs megelégedve. -Mindennapi- és silánynak találja, de a mint elbeszéli tetteit, oly -dolgok jönnek ki, melyeket egy silány és mindennapi teremtés csakugyan -nem vihetne véghez. Leginkább azt hibázhatja, hogy nincs meg benne a -démoni nők érdekes szörnyszerűsége, mert nincs más szenvedélye a -gyémántokon kívül. Azt hiszem, a gyémántot nem szószerint érti, csak -olyformán, mint a mikor valakiről azt mondjuk, hogy koronára vágyik, a -mi, már magában, erős szenvedély is. Igaz, hogy Szigligeti e szerelmet -nem tudta jól összeolvasztani ama másik szenvedélylyel, s kivált a -Szenczeyvel való viszonyra nézve sokat homályban hagyott mit igen -hatásosan kiemelhetett volna, de ha mindezt megteszi, vajon az -úgynevezett szörnyszerűséget nem azzal teszi vala érdekessé, hogy még -inkább enyhíti, s nem jő-e összeütközésbe a _Fővárosi Lapok_ -elméletével, ki nem kedveli a jó és rossz vegyületét s így a jó némi -surrogatumát sem igen lehet tűrnie, a mivel a drámaírók enyhíteni -szokták a nagy bűnök hőseit. Legnyomósabban szól a dologhoz a _Pesti -Napló_, kiemeli a mű érdemeit, alapjában jól gondolt tragédiának nevezi, -de a kidolgozást sok tekintetben hiányosnak találja. Érintvén némely -hibát, a fő hibát Charlotte jellemrajzában találja, s ebben tökéletesen -igaza van, azonban inkább érzi, mint kimagyarázza, s jellemzés -világossága és következetessége melletti buzgalmában tovább megy, -mintsem kellene, s oly drámai szabály felé látszik hajlani, mely egész -általánosságban meg nem állhat. «A mű egyik hátránya abban áll – úgymond -– hogy a cselekvő személz, kié a főszerep is egyszersmind, az első -felvonásokban nem mutatja ki valódi jellemét. Ez a főszemély egy -franczia marquisnő, ki egy nagybirtoku magyarhoz ment nőül. Az első -felvonásban sejtelmünk sincs róla, minő jellemet fog ölteni a második -felvonásban; a másodikban látunk ugyan valmit e nő szívtelenségéből, de -nem is sejthetjük mi ő a maga valóságában, sőt a harmadik felvonásban is -úgy viseli magát, hogy nem teszszük fel róla azt, a mire a negyedik és -ötödik felvonásban képes.» A _Pesti Napló_ ostromolván ez eljárást mind -lélektani, mind költői szempontból, így folytatja: «És legkevésbbé áll -természetében a tragédiának e titkolódzás s a jellemek és lelki -állapotok elleplezése. Valódi tragikum ily eljárás mellett talán -lehetlenség is, mert felesleges tán fejtegetni, hogy a tragicum egy -tragédiában nemcsak az utolsó felvonásban van, hanem végig kell huzódnia -az egész művön s többnyire az első felvonásban is kivehető a -végkatasztrófa tompa moraja, mi fokonként emelkedvén, az utolsó -felvonásban csak tetőpontot ér. Egy tragicus alaphang vonul végig az -egészen, s ez teszi valódi és a szó magasabb értelmében vett -költőiségét. _Bánk bán_ első felvonásaiban már nagyon világosan szól s -minő mély hatásu az alaphang. Lehetséges-e ez a jellem belső egysége, a -főszereplő egész jellemének s lelki állapotának és küzdelmeinek -feltárása nélkül? Ha ez csak a jellemfejlesztés előkészítésének és -kapcsolatos fokozatának szükségességét sürgetné, nem lehetne ellene -szólni, de az a baj, hogy valamivel több. Lehet, hogy a _Pesti Napló_ -csak ennyit akart, de többet mondott, s minthogy szavai legnagyobb része -igazság, az is annak tetszik a mi nem az. A _Pesti Napló_ azt kivánja a -drámairótól, hogy már az első felvonásokban tárja fel hősének valódi, -egész jellemét, szándékaival és küzdelmeivel egyetemben. Ez ily mérvben -lehetlen, sőt sok tárgy még kisebb nagy mérvben sem engedi meg, mert a -jellem a dráma emelkedési pontjáig, az esés kezdetiég, még mind fejlik, -sőt néha nagy átváltozásokon megy át, s igy addig nem lehet szó valódi -vagy egész jellemről. Shakespearetől fogva az újabb dráma – kivéve a -vígjátékot – nem kedveli a főhősben az úgynevezett állandó, kész -jellemet, az ilyek pedig leginkább megfelelnének ama követelésnek. A -_Pesti Napló_ alább Sophocles Orestesét hozza föl, ki mindjárt -fölléptekor elmondja szándékát. Ez keveset bizonyít. Az ó és új kor -drámája közt épen az az egyik különbség, hogy amaz az estpositió után -csakhamar az emelkedési pontig ér, az elhatározó tett a fő, a görög ki -nem állhatta az önmagával küzdő hőst, az akarat ingadozását; míg az -újabb kor drámája épen a belső küzdésnek ad nagyobb tért s a hős sorsa -fölött végkép határozó tettet minél hátrább tolja. De e mellett hány oly -cselekvény van, melyben a hős tulajdonkép nem akar semmit, hanem az -ellene megindult cselszövény hozza tevékenységbe, ilyenkor aztán -nagyrészt a megindított cselszövény foglalja el az első felvonásokat, s -a hős jellemének valódi fejlesztése hátrább esik. Ilyen Othello is, -Shakespeare majdnem legtökéletesb szerkezetű drámája; a hős igazában -csak a harmadik felvonásban fejlődik. - -Visszatérve Szigligeti Charlottejára, nem ott találom a hibát, hogy az -első felvonásban nincs letéve a későbbi fejlemények alapja, hanem ott, -hogy a második felvonás után a jellemek a függöny mögött fejlődnek s -igen is készen lépnek föl. Charlotte az első felvonásban úgy van -feltüntetve, mint a ki saját férjét együtt szereti vagyonával, fényével, -gazdagabbnak hiszi férjét, mint a minő, s a férj nem világosítja föl, -bár sejti a veszélyt, de azt hiszi, hogy még mindent rendbe hozhat. A -bukás bekövetkezvén, igen természetes, hogy a fénnyel együtt a Charlotte -szerelme is apadoz, melynek egyik része csak hiuság volt. A nő félvén a -nyomortól, a mit lehet, megmenteni igyekszik, férje kényes -becsületérzése ellenére is. Összetűzésök mutatja, hogy a férj szerelme -is apadóban, s a bekövetkezett gyászesemény, melynek a nő az oka, még -inkább elválasztja őket. Ime mennyi indok van letéve a viszonyokban és -jellemekben, hogy szerző természetes úton vigye hőseit kitűzött -czéljához, egy félrelépés, s megbénítja művét. A férj lelkifurdalása és -csalódása nejében, már magában felég ok ama őrültszerű rohamokra, s -nincs szükség mesterséges izgatásra; e beteg kedélyállapotból s a -viszonyok kényszerűségéből önként következik, hogy Charlotte más iránt -érez rokonszenvet s menekülni akar férjétől. Mindezt nem lett volna -bajos felmutatni a harmadik felvonásban, fejlődésök egy oly drámai -pontján, mely a cselekvényt előbbre tolja. Szerző homályban hagyta -nézőit, mert maga is homályban tapogatózik. Csak a tettet mutatja föl, s -minthogy jellemeit nem fejlesztette, hanem erőltette odáig, elesik a nő -átalakulása fejleményének drámai érdeke, el a Szenczey jelleme, pedig -mindkettő fontos a katasztrófára. Szerző ha e pontra figyel, mintegy -kényszerül Szenczeyt kellőbb világításba helyezni, jobban marquirozni -Charlotte jellemét és czélját, mi mind természetesebbé, erősebbé tehette -volna a katasztrófát. Igy nemcsak nem érdeklődünk eléggé, de egy s mást -nem is értünk. Azt értjük, hogy Charlotte menekülni akar férjétől és -mást szeret, azt is értenők, ha férjét azért csukatná az őrültek házába, -mert ez halálát idézhetvén elő, Szenczeyhez férjhez mehetne, de azt nem -értjük, hogy mint Szenczeynek nem neje, a Szenczey pénzén hogyan akar -nagy szerepet játszani a fensőbb társaságban, hol mindkettőjök vagyoni -viszonyát igen jól ismerhetik. Szerepet játszani ugyan így is lehet, de -nem ott és úgy a hogy Charlotte szerethetné, ki a fensőbb világnak -nemcsak fényét szomjúhozza, hanem hódolatát is, s a társadalmi magas -állás egész varázsát, legalább így van az első felvonásban megindítva. -Ha csak pénzt szomjuhoz, akkor könnyebben elérheti vala czélját úgy, -hogy elszökik kedvesével, ha csak szerelmet, akkor azt az elvonultság -jobban elleplezi. Szigligeti nem tudta a Charlotte jelleme -fejlesztésében a letett alkatrészeket összeolvasztani, s ezt érezzük az -utolsó jelenetekben is. Charlotte halála lehetett volna a megaláztatás -és szerelem kétségbeesése, külön is, együtt is, de így kivíve egyik sem. -A harmadik felvonásban megbénul a mű; e bénaságot, sőt organikus hibát -sokkal tudja ugyan takargatni a szerző, de a többszöri látás és -gondosabb vizsgálat mind élénkebben érezteti. - -Azonban így is annyi jó oldala van, hogy még sokáig tapsok közt fog -adatni; idővel feledésbe mehet, nem halhatlan mű, mint Szigligeti -legjobb művei sem, de a szerző neve halhatlan lesz drámairodalmunk -történetében, mert egy korszak képviselője, mely maig sem végződött be, -s melyet nem szün meg újabb diadalokkal jelölni. - - - - -STUART MÁRIA. - -Irta Schiller. Forditotta Szenvey József. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1865 november 8-án. - -Egy uj szinésznő és franczia uj szinmü voltak a közelebbi két hét drámai -ujdonságai. Nagy közönség gyült fel mindkettőre, taps is volt elég, -talán kelleténél is több. Most már nem volna egyéb hátra, mint -megbirálni mindkettőt. De miért birálni egy még kezdő szinésznőt, miért -bonczolgatni egy már ismert franczia drámairó müvét, midőn annyi minden -birálat nélkül suhan át irodalmi, sőt politikai életünkben is? Rendesen -megbiráljuk a drámákat, de nagyrészt hallgatunk az irodalom másszemü -termékeiről. Szigoru szemle alá veszszük a szinész jatékát, de a magyar -politikai szinpad szereplőivel csak kivételkép foglalkozunk. Im most is -öt-hatszáznál több szereplő lépett föl; mennyi beszédet hallunk, -programmot olvasunk s mégis egyikre sem pazarlunk annyi analysist, a -mennyit egy kis egyfelvonásos vigjátéktól sem szoktunk sajnálni. A -drámairót keményen megleczkézzük, ha más czélt ér el, mint a melyet maga -elé tüzött: de azt szó nélkül hagyjuk, ha valamelyik követjelölt a -Lajtán inneni és tuli országok érdekeinek ellenkezését mutogatván, épen -csak azokat az édekeket emliti, melyek legkönnyebben kiegyenlithetők. A -szinészben megrójuk, ha nem tudja szerepét, ha elvéti az értelem vagy -indulat hangsulyát: a követjelöltek összebeszélhetnek mindent, eltürjük, -ha egyik esetenkénti érintkezés helyett esetlegest mond, a másik pedig, -midőn bizonyos ügyek közösséget akarja kiemelni, had- és békejogot -emleget, melyek tulajonkép fejedelmi jogok. A drámiróban kigunyoljuk a -dagályt, a természetellenes képeket: a követjelöltek dagálya és rossz -hasonlatai iránt gyöngéd tisztelettel viseltetünk s nem bánjuk, ha -veszélyes betegségben sínlődő emberről beszélnek, ki a patikai kontó -miatti aggodalmában nem meri gyógyittatni magát, vagy ellentétes evezőjü -hajóról, mely legbiztosabban eléri a révet. A szinészt hibáztatjuk, ha -tehetsegéhez nem illő szerepben lép föl, vagy ha untalan kiesik -szerepéből: a követjelölttől nem vesszük rossz néven, ha akár Móze -szerepében izetlenkedik, vagy ha követelő kevélységét sehogysem tudja -eltakarni a szerénység palástjával. A drámairót csaknem üldözzük -valahányszor nem müvészi eszközzel vadászsza a hatást s költőből -szemfényvesztővé válik: a követjelölt kiméletre tarthat számot, még -akkor is, ha teljesithetlen igéretekkel lelkesiti választóit; ha az -elemi csapások által előidézett inség ellen is törvénynyel akarja -biztositani az országot; ha minden indirect adót a magyar nép -szellemével megférhetetlennek nyilatkoztat; ha annyi mindent igér, -mennyit a legnagyobb ország budgetje sem bir el s mégis az adó -leszállithatását erősiti. A kezdő szinészt szigoruan itöljük meg: a -politikai pályára először is követjelöltként föllépett kezdő politikus -iránt türelmesek vagyunk s azt sem kérdjük: adta-e tehetségének, -jártasságának, vagy politikai jellemének valami bizonyságát a köz élet -vagy irodalom terén? Oh boldogtalan drámairók és szinészek, kiket -mindenki birál s mégsem tudtok nagy müvészekké válni! Oh boldog -követjelöltek, kiket senki sem birál s mégis politikai notalibilitásokká -emelkedhettek! - -A politikai élet ez annyira kritikus s mégis kritikátlan napjaiban vajon -helyes-e, hogy egyedül csak a szinkritikus kivánjon valóságos kritikus -lenni? Vajon nem illő-e, hogy tanuljon egy kis türelmet, elnézést és -kiméletet a polítikai kritika közlönyeiből? Vajon, ha a művé szeti -dolgokban szigoruan járunk el s a politikaiakban enyhén, nem azt fogja-e -hinni rólunk a külföld, hogy a művészetben haladunk, de politikai -müveltségünk hanyatlóban? Kár volna ily igazságtalan itéletre bárkinek -is ürügyet szolgátatni. Jó lesz, ha a szinkritikus leszáll triposzáról s -türelmes és elnéző igyekszik lenni. Részemről megkisérlem s ha netalán -nem sikerülne, ha kiesném szerepemből, szol gáljon ment ségemül, hogy -nem akaratomon, hanem természetemen mult. Olvasóim bizonyosan -megbocsátják; a kik annyi beszédet és programmot türelemmel -végigolvastak, talán nem lesz nehéz megemészleniök ráadásul egy nem épen -sikerült szinkritikát is. - -Bognár Adél Stuart Mária szerepében első kisérletét tette a nemzeti -szinpadon. Némely lap már előlegesen ugy mutatta be e kezdő szinésznőt, -mint a tragikai muzsa rendkivüli kegyenczét. Nem szoktunk az ily -előleges dicsérgetésnek hinni, de most az egyszer nem csalódtunk. -Termete valóban deli s majdnem vetekszik a Jókainééval. Hangjában sem -csalódtunk annyiban, a mennyiben rekedt lévén, nem itélhetünk róla s igy -remélhetni, hogy e tekintetben is igazolható lesz amaz előleges -bemutatás. Nagyobb baj az, hogy szavalata egyhangu, hangsulyozása olykor -hibás, arczjátéka nem változatos, hanem ez alkalmasint csak a -gyakorlatlanság jele, melyen majd segit az idő. A müvészetben épen ugy -nincs ugrás, mint a természetben, de a gyors fejlődést olykor -remélhetni. Némelyek igen méltánylandónak találták, hogy kezdő szinésznő -elfogultság nélkül, sok önmérséklettel játszott s egy pár érzékeny lyrai -helyet bensőséggel fejezett ki, de hibáztatták, hogy a szenvedély -egyetlen hangját sem hallatta s a tragikai páthosz teljesen hiányzott -játékából. Ez igaz. De vajon az Athenaeum kora óta nem üldözi-e a magyar -kritika az álpáthoszt oly szenvedélyesen, hogy végre a valódit is -öszszetévesztette vele? Nem vezette-e félre kritikánk e tekintetben az -ujabb szinészi nemzedéket s vajon most egy kezdő szinésznőt tegyünk -felelőssé mindezért? Részemről ily igazságtalanságot nem követek el. -Némelyek azt jegyzik meg, hogy Bognár Adél szerepének egyetlen oldalát -sen emelte ki, s bár játszott volna kevesebb önmérséklettel, ejtett -volna nagyobb hibákat, csak törekedett volna valami jellemet alkotni -Stuart Máriából; a jellemalkotás a szinészet főfeladata, szavalni a -szónok is tud, a mozdulat és taglejtés szep formáit a világfiak is -könnyen elsajátitják, de hanggal szóval, arczczal, mozdulattal egy más -élő személyt, egy egyént állitani elő, ez egyedül a szinész feladata s -az ide való törekvést a kezdőnél is megvárhatni. De vajon oly könnyü-e -Stuart Mária szerepe, vajon nem oka-e annak félig-meddig Schiller is, -hogy e szerepet kész és kitünő szinésznők sem mindig ábrázolják eléggé -találó felfogással. Stuart Mária hálás szerep, mert szenvedő nőt ábrázol -a martirság gloriájában, de nem elég drámai és tragikai. Erzsébet sokkal -drámaibb alak. Mária jelenetei, kivévén a kertit, mind szenvedőlegesek -és sorsát a tragédia folyama alatt nem annyira maga vonja magára, mint -inkább mások áldozata. Az előadásban valamivel drámaibbá és tragikaibbá -kell tenni e szerepet, a költő által megadott, de eléggé ki nem emelt -vonásokat erőteljesebben kiemelve és összhangzásba hozva. Ha a szinésznő -csak egy szerencsétlen szenvedő s önmegadó nőt játszik benne, e különben -annyira szép drámának csak árnyoldalára emlékezteti a nézőt. Éreznünk -kell, hogy Mária szépségében valami démoni van, mely mind őt, mind -környezetét az örvény felé vonja, hogy e nő egykor a szenvedély -pillanatában nagy vétket követett el s a féktelen szenvedélyek most is -csak nyugszanak benne, de ki nem aludtak. Minderre a Mortimerrel és -Erzsébettel való jelenetei tág tért nyujtanak s még akkor is, midőn a -vérpadra indul s Leicestert meglátja, a vallásos lemondás pillanatában -is, föl kell ébrednie benne a szerelem szenvedélyének, hogy mintegy -végküzdelmét ábrázolja. Szóval a szinésznőnek részvétet kell iránta -fölkelteni, de bizonyos rejtélyes félelmet is. Azonban ily felfogást, -ily ábrázolást nem igen várhatni egy kezdőtől, midőn a legjelesb német -szinésznők is főleg érzelmes oldalról fogják föl e szerepet s először -Rachel és Ristori mutatták meg a világnak a szép, a bűnös, a vezeklő és -szenvedélyes Máriát. Bognár Adél második föllépte bizonyosan sikerültebb -lesz, kivált ha oly szerepet választ, mely egyéniségéhez alkalmasb s -könnyebben is felfogható. Azért e szerepből nem itéljük meg, hanem -várunk és remélünk. - - - - -AZ ERDŐ SZÉPE. - -Dráma 5 felvonásban. Irta Feuillet Octáv. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1865 november 19-én. - -Feuillet Octáv nem tarthat igényt ily várakozásra és reményre. Régi -ismerősünk, nem először lép fel, azonban a türelmes hangulat, melybe -beleringattuk magunkat, inkább védelmére készt, mint gáncsolására. -Feuillet tehetséges regényiró, s mint ilyen lépett a drámairói pályára. -Csoda-e, hogy kevés tisztelettel viseltetik a drámai forma iránt, mely -nem kedveli a regény detailrajzát, sőt épen nagy vonásokat és gyors -cselekvényt kiván. Aztán Feuillet rendesen tárgyát előbb regénynyé -dolgozza fel, s ha tetszést nyer, csak akkor alakitja drámává? Csoda-e, -ha a eetailrajzból kivetkőzött regény még nem válik drámává, ha csak egy -pár oly részletben mutat fel drámai mozzanatokat, melyek a regényben is -drámaiak voltak? Bizonyára mindez természetes, valamint az is, hogy mig -az iró kettős nyereséget préselhet ki ugyan egy tárgyból, nem fog -felhagyni vele s bármit beszéljen az idealista kritika, egyaránt -zsebredugja a regény tiszteletdiját s a dráma tantièmét. A franczia uj -dráma e drámaitlan hajlamának csak a kormány vethetne véget, ha -megtiltaná a regényiróknak a drámairást, vagy legalább azt, hogy saját -regényeikből drámát irhassanak, azonban a franczia kormány sokkal -szabadelvübb, sokkal inkább tiszteli az egyéni jogot, a gondolat -szabadságát, mintsem ily zsarnoki rendszabályra szánhassa el magát. -Feuillet a valódi tragikumot vagy komikumot épen oly kevésre becsüli, -mint sok más társa Francziaországban. Nem emlékszem, hogy egyetlenegy -tiszta tragédiát, vagy vigjátékot is irt volna. Az érzékeny drámát -kedveli, mely jól végződik; hőse majd sohasem bukik meg, hanem majd -mindig megtér. Mintha a franczia drámaköltészetet Kotzebue és Iffland -szelleme szállotta volna meg, mintegy boszuló viszonzásul a franczia -klasszikai dráma igájának, mely alatt Németország oly sokáig szenvedett. -Csodálatos! a restauratio és a juliusi trón idejében, a béke árnya -alatt, a franczia dráma kedvelte az erős felindulást, sőt a borzalmast -is: most a forradalom és háboruk benyomása közt óhajtja az érzelmes -nyugalmat, az idylli hangulatot. De mégsem csodálatos. A tiszta tragikum -és komikum erkölcsi mély meggyőződéseket kiván s bár Francziaország -tizenöt év alatt sokat nyert, de abból, mit I-ső Napoleon ideolog -szellemnek nevezett, sokat veszitett, pedig ez táplálja a költészetet -költőben és közönségben egyaránt. Épen azért természetes, hogy Feuillet -oly drámákat igyekszik irni, melyek a közizlésnek leginkább megfelelnek. -Emellett ő az udvar kegyelt költője, a ki kénytelen a hivatalos lapok -vezérczikkeit drámáiba szőni s oly cselekvényeket gondolni ki, melyek -bizonyos irányokat népszerüsitsenek. Feuillet kitünő tehetségü iró, de -helyzete olyan, hogy gyönge drámairóvá kell válnia. Hibái helyzetéből s -nem tehetségéből folynak s azt épen nem vehetni rossz neven tőle, hogy -többre becsüli az udvar kegyét, mint a kritika bókjait s inkább szereti -a szerencsét, mint a halhatatlanságot. Jelen drámájának hibái is mind -helyzetéből folynak, legfeljebb csak azt róhatni meg, hogy ez uj -drámájában helyzete kényszerüségének inkább alávetette magát, mint a -régebbiekben. E drámáját is alkalmasint regényből irta, vagy regénynek -gondolta. Egy franczia marquis és egy gyáros-családot rajzol, melyek egy -bretagnei faluban élnek és egymást ki nem állhatják. A marquis -szegényedik, a gyáros gazdagodik, amaz aristrocratia képviselője, emez a -democratiáé. E két család hanyatlását és emelkedését, torzsalkodását és -kibékülését mily könnyen lehetett volna keresztülszőni a regény -detailrajzán. Megismerkedtünk volna az emberekkel és viszonyokkal s -megértettük volna talán azt is, hogy a marquis kevély testvére hogyan -szeret bele a gyárosba, a kit alig ismer és megvet, a marquis pedig a -gyáros testvérébe, kit oly neveletlennek talál; igy az előttünk folyó -drámai cselekvényből bajosan okosodhatunk ki. Ime a regényi elemek -drámaiatlan nyomása! A tragikumnak érzékenységbe és megtérésbe fulladása -is nagy mértékben jellemzi e drámát. Egy aristocrata bukása, ki nem akar -megalkudni az ujabb kor szellemével, küzd ellene erényei nemességével, -előitéletei szenvedélyességével, megható és tanulságos lehet egyaránt. -De ha az aristocrata csak azért békül ki a democratiával, mert -elpazarolta vagyonát, mert szegénységre jutott, mert demcorata jóltevője -segélyére szorult, kinek hugát el is veszi vagyonával együtt, ez -nevetséges. A jó Scribe bizonyára vigjátékot csinált volna e tárgyból, -nevetségessé tette volna az aristocratát, ki megveti a polgárságot, de -szereti vagyonát, kigunyolta volna a democratát, ki gyülöli az -aristocratiát, de nem élhet, ha nem marquise lesz a nője. Ily -feldolgozás illenék e tárgyhoz, nem pedig holmi Kotzebue-féle -érzékenykedés. Talán Feuillet tudta volna ezt igy is feldolgozni, de -helyzete nem engedte. Neki egy csoport vezérczikket kellett beleszőni az -aristocratiáról és a democratiáról s hirdetni mint kormányparancsot: -«Szegényedő franczia aristocraták, vegyétek el a gazdag polgárok -leányait, gazdagodó democraták, házasodjatok az aristocratiába, s -mindketten támogassátok a kormányt.» - - - - - - -1866 - - - - -A BENOITON CSALÁD. - -Vigjáték 5 felvonásban. Irta Sardou Victor, forditotta Csepregi Ferencz. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1866 május 16-án. - -Sardou az ujabb franczia vigjátékirók között kétségkivül a legjelesebb -tehetség, de nekünk ugy tetszik, hogy ez se neki, se a franczia -költészetnek nem válik nagy dicsőségére. Semmi sem bizonyitja annyira a -franczia költészet hanyatlását, mint az, hogy vigjátéka is hanyatlik. -Ebben mindig kitünő volt a franczia, legkitünőbb az összes európai -költészetben; másban az olasz, spanyol, angol és német mindig tudott -hasonló vagy nagyobb költőt szembeállítani a francziával, de Molière -minden vigjátékirót felülmul s általában a franczia vigjátékot egy -nemzet költészete sem multa felül. Emlékezzünk csak vissza a franczia -költészetnek 1848 előtti korszakára. Scribe nem állott egyedül, jeles -társak környezték. Sokban gáncsolhattuk őket, de el kellett ismernünk -bennök a találékonyság gazdagságát, az önkénytelen vidámságot, s a forma -erős érzékét. Ideálismusok nem volt fennszárnyaló, a molièrei mélységet -egyik sem közelitette meg, de nem hiányzott bennök se az eszmei -tartalom, se a józan tapintat. Most mind ennek napról napra kevesebb -nyomaira találhatni s valóban irigyelnünk kell azt a boldog -együgyüséget, mely egy magyar tárczairóval a napokban azt mondatta: «Ha -Sardounak ideje volna hozzá, kétségtelenül Molière volna.» - -Mi most a franczia vigjáték? Egy csoport genreképnek cselekvénybe -erőltetése benső organismus nélkül. A genreképek közül ezt, vagy amazt -érdekesnek, hűnek találhatod, de a valódi drámai cselekvényt hiában -fogod keresni. Régebben ha semmi egyéb nem volt is francia vigjátékban, -a fejlődő és kerek cselekvény soha sem hiányzott. A drámai formát, mint -a hatás egyik főeszközét mindenki tiszteletben tartá, Sardou ezt becsüli -legkevesebbre. E legujabb vigjátékának legalább is két felvonását veszi -igénybe az expositiv, s csak a harmadikban kezdődik a bonyolódás. S ez -még nem elég. A két első felvonás alatt azt hiszszük, hogy a mű hőse -Champrosé marquis, ki házasodni indul a világba, s kit Clotilde -barátnője bevezet a Benoiton családba. Benoiton egy meggazdagodott -gyáros, kinek három leánya s két fia van. A leányok legnagyobbika Mártha -férjnél van, a más kettő Jeanne és Camilla hajadonok. Mindenik fényüző s -az ujabban lábra kapott hóbortos divat bolondja. Anyjok nem gondol velök -és sohasem ül otthon. A két fiu közül a 10–12 éves Fanchonnak -gyermekjátéka is speculatio, a nagyobbik Theodul pedig egy korhely -diákocska. Ide járul még a család ismerőse, Adolphine, egy agg szűz, ki -festi magát, czifrán és izléstelenül öltözködik; továbbá két gavallér, -Stephen, Benoiton unokaöcscse, ki Camillának udvarol, Formichel Pendent, -ki pénzeért Jeannet akarná elvenni. A két első felvonás leginkább azzal -telik el, hogy személyeit a szerző széltiben-hosszában bemutatja, mintha -nem is drámát, hanem regény akarna irni. A szinpadon, épen mint az -utczán nagy sürgés-forgás, de a cselekvény áll, nem halad. Látunk egy -csoport csodásnál csodásb női öltözéket, de a jellemek fejlődését hiába -várjuk. E két első felvonás oly képhez hasonlit, melynek nincs háttere, -minden előtérben van, s a legkiáltóbb szinek vegyitvék össze. Ha valami -kiemelkedik, az leginkább az a körülmény, hogy Champrosének megtetszik -Jeanne s minden arra mutat, hogy ők fogják képezni a cselekvény -központját. - -Azonban várakozásunkban csalatkoznunk kell. A harmadik felvonásban az -egész cselekvény Benoiton nagyobbik leánya, Mártha és férje, Didier -közül kezd forogni. E jó ember egészen üzletének él, hogy családjának -minél fényesebb jövőt biztositson. Elhanyagolja nejét, ki ugyan nem -keres udvarlót, de vadászsza a mulatságot, pazarol és bolondja a -divatnak. Végre Didier Clotilde figyelmeztetésére megbánja, hogy oly -keveset foglalkozott családjával, s egy pár órát szentel nejének. -Először is összevesznek. Mártha nem akar felhagyni a divatkorsággal, -Didier megtiltja neki bizonyos szörnyű drága csipkeszegélyzet -megvásárlását. Mártha azért is megveszi. A férj dühbe jő, s mert nem -tudhatja, hogy neje honnan kapott reá pénzt, gyanakodni kezd -Champroséra. Azt hiszi, hogy nejének kedvese. E gyanut megerősiti benne -Adolphine pletykája, mely szerint Martha és Champrosé még Dieppeben -megismerkedtek egymással és később Párisban is találkoztak. Kinozza a -féltékenység, pedig ok nélkül. Mártha azt a pénzt, melylyel ama drága -csipkeszegélyzetet vásárolta, egy lóversenyi fogadáson nyerte. Hogy -miért nem vallja be ezt férjének, nem érthetni eléggé. Bajosabb a másik -gyanu alól kitisztítni magát. Ő ugyan ismeri Champrosét, de sohasem volt -kedvese. Dieppeben ismerkedtek meg véletlenül, Martha uralmában a -szerencsejátékhoz folyamodott, vesztett s nem volt miből fizetnie. -Champrosé elég udvarias volt megkinálni erszényével. Martha Párisba -érve, irt Champrosénak s találkozást, kért töle, hogy visszafizethesse -adósságát. Ennyi volt köztük minden viszony. De a férj féltékenysége nem -enyhül, sőt növekedik, mert Clotilde Champrosénak az adósság ügyében -Marthához irt leveleit, azt hivén, hogy Márthára nézve compromittáló is -lehet bennök, elégeti épen akkor, midőn a férj a szobába lép. - -A férj most már egészen hűtlennek hiszi nejét, annyira, hogy saját -gyermekét sem tartja magáénak, hanem a Champrosénak. Clotilde bajba -ejtvén barátnőjét, meg is akarja menteni. Valami ötlik eszébe, mit -bizvást elengedtünk volna vínni neki mind a költőnek. Didier gyermeke -beteg. Clotilde fölhasználja az eseményt s az atyának, épen midőn -Champroséval társalog, azt adja tudtára, hogy gyermeke meghalt. Didier e -hirre megrendül, mig Champrosé csak udvariasan sajnálkozik. Clotildenek -épen ez kellett. Fölfejti Didiernek, hogy ha Champrosè atyja volna -gyermekének, bizonyosan elárulta volna magát fájdalmával, de minthogy ez -nem történt, megnyughatik saját atyaságában. S Didier csakugyan -kigyógyul gyanujából, féltékenységéből, s minthogy Martha már azelőtt -kigyógyult divatkorságából, boldogul élnek. - -E jelenetnél otrombább valamit rég nem láttunk a szinpadon, s nagyon -csodálkozunk, hogy akad magyar kritikus, ki azt Salamon itélete merész, -de azért épen nem rosszul alkalmazott körüliratának nevezi. A jelenet -cynikus oldalát nem is emlitjük; lehet, az iró azt hitte, hogy Salamon -itéletének hasonmását irja, de valósággal parodiáját irta meg. Salamon -itélete igen természetes és jól számitott, de a Clotilda ötletében egy -csepp józan ész sincs. A salamoni anyák egyike biztosan tudhatta, hogy a -gyermek az övé, de vajjon, Champrosé, ha valódi udvarló lett volna is -honnan tudhatta volna azt, hogy a gyermeknek valósággal ő az atyja, sőt -honnan maga Martha is? Didier azzal, hogy Champrosé közönyén -megnyugszik, valósággal bárgyuságot árul el, pedig a szerzőnek nem ez -volt czélzata. Ily gyönge lábon áll a cselekvény, ily formátlan valami -az egész vigjáték. Husz személye van, s nyolczczal is el lehetett volna -igazitani az egészet; öt felvonásból áll, s háromba is bele fért volna. -De akkor hova lesz az a sok szellemes és szellemtelen fecsegés, melylyel -az ujabb franczia vigjátékirók a cselekvény s általában a drámai forma -hiányát hiszik pótolhatni? Nem tudom, de annyi bizonyos, hogy a mi -közönségünk is megsokalta s másodszor kurtitva kellett előadni e -kivül-belül hosszu vigjátékot. A mi jó e vigjátékban, az egy pár -genreképi jelenet, melyek leginkább a cselekvény mellékágaiban -jelentkeznek. Sardou sokat megfigyelt az életben, s ügyesen tudja -itt-ott alkalmazni. Egy pár találó genrekép, egy-két jó ötlet ritkán -hiányzik műveiben. Kár, hogy csak jeleneteket ir, s nem egész darabot, -és személyeit csak egy pár jelenetben festi érdekesen és hiven s nem tud -valóban élő embereket alkotni. Egy franczia kritikus ezt jegyzi meg -róla: «E pillanatban a föld mindkét féloldalán nincs oly ügyes és -elbüvölő bábtánczoltató, mint Sardou, de végre is csak bábtánczoltató.» -Valóban e legujabb vigjátékának személyei is csak bábok. Nem báb-e az -öreg Benoiton, ki megengedi leányainak az oktalan pazarlást s mégis ugy -örül egyik fia takarékos, sőt nyereségvágyó szellemének s végre is egyik -leányát hozomány nélkül adja férjhez? - -Nem báb-e Camilla, ki addig nem akar Stephenhez nőül menni mig nem lesz -egy pár milliója, azután hozzá megy hozomány nélkül is, csupa -szerelemből, kedélyének minden átváltozása nélkül? Nem báb-e Jeanne, kit -oly hamar kigyógyit egy lóversenyi kaland? S miért szeret bele -Champrosé? Nem szükség a szerelem indokait elmondani, de azt -megkivánhatjuk, hogy az, kit oly hibák ellenére is szeretnek, legalább -szeretetre-méltón legyen rajzolva. S nem bábok-e Didier és Martha, -kikben csak itt-ott láttunk némi szenvedélyt felcsillámlani, s kik oly -könnyen javulnak, hisznek és megnyugodnak? S miféle nő ez a Clotilde, ki -oly nagy ostora a jelenkori házaséletnek s mégis mindig házasitani -akarja az embereket? S mily erkölcsi leczkéket tart! - -A szerző látván, hogy a cselekvény nem igen magyarázza meg művét, e -nővel magyaráztatja meg. - -Jaj annak a vigjátéknak, mely cselekvény helyett erkölcsi -predikácziókban keresi az erkölcsi hatást s az erkölcsöt cynismussal -tanitja. - - - - -BÁNK BÁN. - -Tragédia 5 felvonásban. Irta Katona József. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1866 május 28-án. - -Hagyjuk Sardout, ki, egyik collegánk szerint a mint fennebb is emlitők, -kétségtelenül Molière lehetne, ha volna ideje hozzá, s térjünk át egy -magyar költőre, ki ugyan, ha akart volna sem lehetett Shakspeare, de -Shakspearevel sokkal több rokonságban van, mint Sardou Molièrevel. -Katona Józsefet értem, kinek Bánk bánja május 28-án került szinpadra. -Megvaljuk, kissé rosszul éreztük magunkat a szinházban. Bizonyos -melancholicus hangulat nehezült kedélyünkre. Szegény Katonát, ugy -látszik, hogy épen ugy üldözi a sors halála után, mint életében. Mig -élt, a censura művének csak kinyomatását engedte meg, s nem egyszersmind -előadatását is. Halála után enyhült a szigor s a szinmű a maga -valóságában adathatott elő, de csakhamar bekövetkezett a Bach kormánya, -Bánk bán leszorult a szinpadról, s midőn ujra megengedték, kegyetlen -törléseket tettek benne. Bach megbukott, de azért a legmonarchikusabb – -bár alkotmányosan monarchikus – költő szinműve a régi értelmetlen -törlésekkel adatik. Nem lehetne-e ujabban censurára küldeni? Nem -hiszszük, hogy a mostani censura kitöröljön oly helyeket, melyeket a -Metternich alatti censura megengedett, s melyek csak aesthetikai -tekintetben fontosak, de minden más egyébből ártatlanok. De Katona Bánk -bán-ját nem csak a Bach kormánya alatti censura tollazta meg, hanem a -szinházi rendezőség is. Kétszeresen megcsonkitott Bánk bánt kell -látnunk. Elismerjük a rendezőség jogát a szinművek szinpadra -alkalmazásában, s nem vitatjuk el ezt tőle egy Shakspeare irányában se, -de megkivánjuk, hogy e jog a maga korlátai közt s helyesen -használtassék. A rendezőség e szinművet egy pár oly kihagyással adatja, -melyeket helyeslünk. Az első jelenet kimaradhat, a Micz bán esetének -elbeszélése is a második jelenetben, de hogy a harmadik felvonásban, -Izidóra jelenete, a negyedikben a tizedik, tizenegyedik, tizenkettedik -és tizenharmadik rövid jelenetek miért maradnak ki, valamint az utolsó -felvonásban azok az ok nélküli kurtitások mire valók, teljességgel nem -értjük. - -Katonát más tekintetben is üldözi a sors. Midőn szinműve megjelent, az -irodalom hidegen fogadta, a kritika mellőzte. A szinészeké az érdem, -hogy kiemelték a feledékenység porából. Most az irodalom méltányolja e -szinművet, de a szinészek, ugy látszik, nem igen kedvelik, mert ritkán -hozzák szinre, ha pedig szinre hozzák, rendesen elrontják. Ez előadást -valódi botránynak neveznők, ha Jókainé, Felekiné és Tóth nem képeznének -kivételt. Jókainénak Gertrud szerepe majd mindig sikerül. Ugy látszik, -inkább otthon van a méltóság, a büszke de hideg szenvedélyek, mint a -megolvadt érzések világában. Illett reá Ottó mondása: «Rettentő királyi -néném!» Felekinének az első jelenet nem sikerült ugyan, de annál inkább -a többi, kivált a harmadik és negyedik felvonásban. Felekiné Melindája -az első felvonásban igen tüzes és sértett volt. Melinda, az igaz, sértve -érzi magát, de egyszerű érzelmességénél fogva inkább szenvedő, mint -erélyes. Midőn Ottó térdel s ő előtte Bánk bánt említi, az inkább mélázó -hangulat, s csak a végén megy át némi erélybe. Leginkább méltányoljuk -Felekiné Melindájában azt, hogy a tébolyodott Melinda lucidum -intervallumait jól megkülönböztette a valódi őrült rohamoktól, melyeket -más szinésznőink összezavarnak. Tóth Biberachja kitünő volt, csak -kettőre figyelmeztetjük. Először midőn Ottónak tanácsot és porokat ad, -vigye jól félre Ottót s beszéljen lassabban, a mint a költő utasitásában -áll. Tóth a szin közepén oly hangosan beszélt, hogy az elrejtőzött Bánk -bán is könnyen meghallhatta. Másodszor, midőn Ottóval összevesz, egy pár -helyt tüntessen fel némi szenvedélyes fölindulást. E hideg, ravasz -embert csak egyszer hagyja el nyugodtsága s akkor is pórul jár; erre -sulyt helyez a költő. Lendvay Bánk bán szerepét teljesen tönkre tette. -Már külső alakja sem volt jó. Bánk bán nem ifjoncz, hanem ötven felé -járó férfiú, a mint azt Tiborcz szavaiból is kivehetni. Lendvay a -fönséges, önmagát emésztő, és mély szenvedélyű férfiú helyett, minden -tekintetben egy puzdori lármás ifjonczot állított elénkbe. Még ennél is -nagyobb baj volt az, hogy szerepét igen sok helyt nem értette. A sok -közül csak egyet említek, midőn a második felvonásban Bánk Biberachhoz -igy szól: - -Ember! ha még késő nem volna – Oh - -Angyal szerezd meg üdvösségemet! mind a két sort Biberachhoz intézte, -holott csak az első sort kell hozzá intézni, a második sor felkiáltás -védangyalához, mintha azt mondaná: oh istenem segits! – Petur bánt -Szigeti játszta, nem neki való szerep s csakugyan az indulatos, magát és -mást örökösen izgató békétlenből egy phlegmatice elégületlen táblabirót -alkotott. A kisebb szereplők közt csak Paulai nem rontott, ki Ottót -játszta. Tiborcz és Mikhál mindent össze-vissza beszéltek, s -összerontották Katona legszebb gondolatait. Hát mit mondjunk arról a -zászlós urról, ki Pontio di Cruce levelét olvasta fel? A legkisebb -szerepeket kivált tragédiákban mindig choristák játszák, kiknek -legtöbbje jól énekelhet ugyan, de értelmesen beszélni nem tud. Miért nem -játszhatnák az ilyeneket harmadrendű szinészek, vagy ha ezekből nem -telik, oly choristák, kik tudnak beszélni? Ha ezekből sem telik, ott van -a conservatorium, melynek növendékei, uj szabályok szerint, szinházi -gyakornokok is egyszersmind. Ily csekély szerepekben föl lehetne -használni őket. Lehangolva tértünk haza a szinházból s e benyomás alatt -irunk. De talán elég is a gáncsból. Jól tudjuk, hogy tragédiánk legfőbb -bajain nem segithet se kritika, se országgyülés, se igazgató, se -rendező, de a kisebbeken segithetnének valamit a szinészek, az igazgató -és rendező. Ily mű, mint Bánk bán, több készületet érdemelne meg; e -halhatlan mű nem soká oda jut, hogy csak az operaszövegből fogja élvezni -a közönség. - - - - - - -1867 - - - - -A FRANCZIA CLASSIKAI DRÁMÁRÓL. - -Néhány vonással rajzolni szándékozom a franczia classikai dráma -aranykorát. Bocsánatot kell kérnem, hogy részletes és kimerítőbb -tanulmány helyett csak töredékes vázlatot nyujtok s mintegy előre -lehangolom olvasóim várakozását és részvétét. De ily vázlat sem épen -fölösleges irodalmunkban, hol a franczia classikai drámáról oly keveset -irtak s talán szempontjaim annyiban némi érdeket gerjeszthetnek, a -mennyiben épen olyan távol állanak a franczia kritika túlzó -dicsőítésétől, mint a németek öntetsző s olykor alap nélküli szigorától. - -A classicismus a költészet egyetlen nemében sem gyakorolt oly jótékony -hatást, mint a drámai költészet terén. Az eposban, lyrában nem szült -semmi nagyobbszerűt, leginkább csak formaérzéket költött fel, de a -drámai költészet fejlődésére, különösen a tragédiára, lényegesen, -bensőleg folyt be. Bátran kimondhatni, hogy a classicismus kovásza -nélkül majdnem lehetetlen lett volna kifejlődni a keresztyén tragédiának -a mysteriumokból. E benső hatás kiváltképen abban rejlik, hogy a -tragikum kiképzését elősegítette. A keresztyén drámai költészetben -mindenütt a vígjáték fejlődött előbb s csak azután a tragédia, -ellentétben a göröggel, hol a komédia csak követte a tragédiát. A -keresztyén komédia már fejlődésben volt, midőn érintkezett a -classicismussal, s az életből meríthetve, inkább fejlődhetett, mint a -tragédia, mely sehogy sem tudott kibontakozni a mysteriumok szűk és -tragikaiatlan köréből. A keresztyén komédiának leginkább csak forma -tekintetében kellett a classicismus iskolájába járni, a tragédiának -valami egyébért is. A görög tragédia könnyebben fejlődhetett, mint a -keresztyén, mert a mythos, melyből kiindult, szoros kapcsolatban volt a -nemzeti mondakörrel. Egy szóval a görög vallás nemzeti volt s a -hitmondák a nemzeti történelemnek úgyszólva őskorát képezték. A -mysteriumok tárgya általános volt, mint maga a keresztyénség, s nem volt -kapcsolatban a nemzeti mondakörrel. A görög hitmondákban, melyek a görög -tragédia első tárgyait szolgáltatták, sokkal több volt a tragikai elem, -mint a bibliai történetekben, a szentek életében, melyek az -önmegtagadást, szenvedést és martyrságot dicsőítették. A középkori -spiritualismus siralomvölgyének nézte a földet, a megpróbáltatás -szenvedéseinek az életet, az igazságtalanság és bűn diadalainak az -emberi eseményeket s a jutalmat és büntetést egészen a túlvilágra -helyezte. Ily felfogás nem kedvezhetett a tragikum kifejlődésének, mely -a tévedések és bűn nemesisét már e földön felmutatja. A görög hitmondák -kérlelhetlen fátuma, kegyetlen nemesise főelemét képezte a görög -tragédiának s folyvást táplálta fejlődését. A keresztyén szellem fönsége -alkalmasabb volt ugyan egy újabb és mélyebb tragikum levegőjét -előkészíteni, azonban középkori egyoldalúságából a classicismusnak -kellett kiemelni, hogy az emberi életet, a szenvedélyek küzdelmét más -szemmel tekintve, itt a földön is keresse Isten kezét, azaz az erkölcsi -világrend benső kényszerűségét. Valóban a classicismus érintésére indúl -fejlődésbe mindenütt a keresztyén dráma s kezd tragédiává emelkedni. - -E vegyület, e képződés különböző alakulásokat vesz föl, melyek közül -legkifejezőbbek a spanyol, angol és franczia dráma. A két elsőben a -classicismus nem tudott erőt venni a romantikai elemeken, de nagyban -elősegítette fejlődésöket. A franczia drámára nemcsak bensőleg hatott, -hanem külsőleg is: teljes győzelmet vőn rajta s merev rendszerré -erősödött. Föltünő, hogy a classicai rendszer a dramaturgiában a -francziáknál fejlett ki legélesebben s nem az olaszoknál, kik mintegy -örökösei voltak a classicai műveltségnek s kikre a classicismus hatása -nemcsak irodalmi volt, hanem politikai is, mert a hajdani Róma nagysága -fölébresztette bennök szétdaraboltságok fájdalmát, az idegenek -gyűlöletét, Itália egysége eszméjét, mely visszakövetelte Rómát egy új -köztársaság vagy császárság fővárosának. E jelenség okait épen nem nehéz -fölfejteni. Olaszország nagy epikusa, Dante, romantikus irányú volt, -hatalmas szelleme roppant befolyást gyakorolt az olasz irodalom -fejlődésére; Olaszország szétdaraboltsága, mely nélkülözte a központot, -szintén akadályozta az ízlés egyoldalú fejlődését, de különben is az -olaszok leginkább a vígjátékot és dalművet kedvelték, mely utóbbi a -classicai tragédiából fejlődve, mintegy pótolta azt. Ellenben -Francziaországban nem nagy epikusok virágoztatták föl a költészetet, -hanem nagy drámaírók; a dráma volt a költészet legkedveltebb neme, XIV. -Lajos udvara, akadémiája, Párisban központosított Francziaországa -fegyelmezte az izlést s a classicismust tűzte ki eszményül. - -Jodelle (1533–73) volt az első franczia költő, ki classicai minták -szerint irta drámáit. Tragédiái között _Cleopatra_ és _Dido_ a -nevezetesbek. Cleopatra prológja bár durván, de élénken kifejezi azt, mi -később a classicismus egyik főirányává fejlődött: a népies megvetését. -Jodelle pöröl benne a _Confréries de la Passion_ társaságával, hogy csak -a fapapucsos nép számára irja és játsza színműveit. Ő magasb színvonalra -akar emelkedni, s megpróbálja a görög tragédia külsőségeit, szelleme -nélkül. Azonban az ujság, az ó-kori történelemből kölcsönzött nevek, -bizonyos szokatlan ünnepélyesség, a pathetikus ékesszólás kisérletei -meglepték a közönséget. Jodelle barátjai a siker lelkesülésében -fölajánlották neki a görög tragédia kecskebakját s mondják, hogy -áldoztak is volna egész pogány módon. E classicai külsőségek lassanként -meghonosodtak a franczia színpadon s némi csira bensőleg is fejledezni -kezdett. Jodelle-t Garnier (1534–90) követte, ki a latin drámát vette -példányul és Senecából merítette lelkesülését. A magán- és párbeszéd -sententiosussága, mely később a franczia classicismus oly jellemző -sajátsága lőn, Garnieren kezdődik. Garnier nemcsak a latin tragédia -utánzását csatolta a görögéhez, hanem más tekintetben is szélesítette a -classicismus körét. Hozzá nyúlt a görög és római tárgyakon kivül a -bibliai történetekhez is, mit Corneille _Polyeucte_-ben, Racine _Esther_ -és _Athalie_-ban követett is. De Garnier sententiosus bölcsesége és -szabatos verselése nem elégítette ki a közönséget, mely cselekvényt -várt. Hardy (1560–1630) épen ezt igyekezett adni, ki nem kötötte magát -kizáróan a classicai mintákhoz, hanem egyformán fordult mindenüvé, -honnan csak kölcsönözhetett. Írt Jodelle és Garnier szellemében, -utánozta az olasz pasztoralét, a spanyol drámát. Összevegyítette az -ó-kori színpad chorusait, dajkáit, hirnökeit az olasz Pantalonnal és a -spanyol Matamoreval, de a cselekvényre több gondot fordított, mint -elődei s némi visszahatásnak adott kifejezést a fejlődő classicai -tragédia drámaitlansága ellenében. A romanticismus egy darabig még -mintegy küzdeni látszik a classicismussal. A szomszéd Spanyolország -fejlettebb drámairodalma, mely romantikus irányú, még folyvást hatással -van a franciára, annyira, hogy a győzelmes classicismus egyik hősének -Corneillenek is első tragédiáján, _Cid_-en, még némi romantikus -szellemet érezhetni. - -A XVII. század közepén és végén teljes győzelmet ül a classicismus -Franciaországban. E korszak hősei Corneille Péter, Racine János és -Moliére (Jean Baptist Poquelin). Amazok a tragédiát emelték a tökély -magas fokára, emez a vígjátékot. Corneille 1606. született Rouenben s -ugyanott halt meg 1684-ben. Mintegy harminchárom drámát írt, melyek -közül legnevezetesbek: _Cid, Horace, Cinna, Polyeucte_. Racine 1639-ben -született Ferté-Milonban, meghalt 1699-ben Párisban. Legnevezetesebb -művei: _Andromache, Britanicus, Bernice, Bajazet, Iphigenia, Phädra, -Esther_ és _Athalie_. Molière 1622-ben Párisban született, s meghalt -ugyanott 1673-ban mint színész. Molière a vígjáték majd minden fajában -tett kisérletet és számos kitünő s nehány remek művet hagyott hátra. -Nemcsak a franczia classicismus, hanem az egész európai költészet -legnagyobb vígjátékírója. Főbb művei: _Tartuffe, Misanthrope, Fösvény, -Daudin György, Nők iskolája, Tudós nők, Képzelt beteg_. - -E három költő legfőbb képviselője a franczia classicismusnak, mely -később mindinkább hanyatlott, de egész a jelen századig megtartotta -uralmát a franczia drámai költészetben. E drámai iskola kizáróan a görög -és római drámát tűzte ki eszményül s Aristotelesből merítette -szabályait, kit némely részben félre is magyarázott. Igy lett a franczia -dramaturgiában szigorú és áthághatlan szabálylyá a három egység elve, a -_cselekvény, hely_ és _idő_ egységéé. A franczia classicismus a -cselekvényegységet majdnem a görög drámák értelmében veszi, melyeknek -cselekvénye nagyon egyszerű volt. A bonyolúltabb cselekvényt nem tartja -megegyeztethetőnek a cselekvényegységgel s kizárja a romanticismusnak -mind gazdagságát, mind változatosságát. A franczia classica dráma kevés -személylyel a legegyenesebb vonalban siet célra s bizonyos ünnepélyes -magas stylt követel s innen egyszerűségében néha szegény, egyhangú és -szabályos ünnepélyessége bele-bele esik a hideg pompába. Az idő -egységének elve Aristoteles félreértésén alapul, ki csak annyit mond, -hogy jó, ha a dráma hajnaltól alkonyig lefoly, de azt tanácsként mondja -s nem állítja föl, mint szigorú szabályt. A görög drámairók műveiben nem -is találhatni e szabály igazolását. A dráma foly, de nem tudjuk, egy -vagy két nap alatt folyt-e le. A költők általában nem jelölik meg az -időt, bár némely dráma cselekvénye lefolyásának idejét okoskodás utján -több napra is tehetni. Például Sophokles «_Trachisi nők_» czímű -tragédiájában a Thessaliából Euboeaig terjedő tengert háromszor hajózzák -be a személyek, mi bajosan eshetett meg egy nap alatt. Azonban Sophokle -nem jelöl meg se napot, se órát; a cselekvény a nélkül foly le, hogy az -időt valaki emlegetné. Az igaz, hogy számos görög tragédia egy nap alatt -foly le, de a görög drámának fő elve úgy látszik az volt, hogy az idő -mennyiségéről ne tájékozza hallgatóit. - -A helyegységről épen hallgat Aristoteles s vannak oly görög drámák, -melyekben változik a szín. Azonban azon körülményből, hogy a legtöbb -görög drámában nem változik a szín, azt következtették a franczia -classicusok, hogy az egyik föltétele a tökélynek s mint ágháthatlan -szabályt állapították meg. Hogy a görög tragédia az idő folyamát nem -jelölte meg, többnyire egy helyen történt, az nagyobbrészt némely külső -körülményből folyt. A görög dráma nem oszlott felvonásokra s a -nyugpontokat a chorus töltötte be, mely közbeszólásával folyvást kisérte -a cselekvényt. A chorus állandósága maga után vonta a hely állandóságát, -de a görög tragédiák különben is csak nehány jelenetből állottak s a -kifejlődés előtti úgynevezett pathosz jelenetekre fektették a fősúlyt, s -így erőltetés nélkül lehetett egy helyre összpontosítani a tragédia -személyeit. Másfelől a görög tragédiaírók trilogiákat irván s az -egymásból folyó hármas darab terjedelmére nézve nem levén több egy mai -drámánál, könnyebben mellőzhette az idő folyama megjelölését s a hely -változását egy-egy részben, miután a második rész már más helyt -történhetett, és hosszú idő választhatta el az elsőtől. A franczia -classicusok elvetvén a chorust, nem írván trilogiát s általában -szinpadjok más alkatú levén, nem volt szükséges, hogy külsőségeiben is -utánozzák a görög tragédiákat. Az idő és hely egysége jármába hajtván -fejöket, kénytelenek voltak lemondani sok alkalmas tárgyról, vagy a mit -feldolgoztak, nem egyszer erőltetni kellett, hogy egy nap alatt s egy -helyen történhessék. E szabály leginkább a tragédiára volt kártékony -befolyással, a vígjáték kevésbbé érezte, mert tárgyai inkább -megtűrhették. - -Azonban a franczia classicismus nemcsak e szabályokon alapúlt. A görög -tragédiák utánzása mindinkább kiemelte a franczia drámát a romantikus -elemekből. A romanticismus nemzeti hagyományokból merítette leginkább -tárgyait; a classicismus megvetette hazája történetét s az ó-korba, -távol világrészekbe menekült. A tragédia fönségét nemcsak a régiségben -kereste, hanem kizáróan az ó-kori régiségben. Amazt indokolhatni, mert a -régmultban már magában fönség rejlik, az idő fönsége, s inkább engedi -nagyítani a körvonalokat, mint a jelen, de emez ismét oly egyoldalúság, -mely még szűkebbé tette a classicismusnak különben is szűk körét. -Előszeretettel viseltetett a görög és római mondákhoz, történetekhez s -legfeljebb csak az ó-kor barbar királyaiért és héber mondáiért tett néha -kivételt. Corneille és Racine hazájok történetéből egyetlen tragédiát -sem irtak s elfordultak a nemzeti mondáktól, melyek az epikai s drámai -költészet legmélyebb forrásai. Csak a vígjáték vette tárgyait a franczia -életből, mert a jelennel levén kénytelen foglalkozni, nem mellőzhette -nemzetét. Innen van, hogy a franczia classicai vígjáték már tárgyainál -fogva sokkal nemzetibb, mint a tragédia, más tekintetben is szabadabb -mozgású és kevésbbé egyoldalú. A franczia classicai tragédia tárgyaiban -még bizonyos állami és társadalmi ranghoz is kötötte magát. Főszemélyei -csak királyok és királynők, hercegek és hercegnők, vezérek és hősök -lehettek s alább szállani nem tartotta megegyeztethetőnek a tragédia -fönségével. Annyi igaz, hogy az állam és társadalom legmagasb köreiben a -szenvedély korlátlanabbúl nyilatkozhatik s a tévedés és bűn megrázóbb -catastrophot idézhet elő, s mindig fogékonyabbak vagyunk az oly emberek -szerencsétlensége iránt, kiket szenvedélyök magas polcról buktat le, mi -ritkábban, majdnem kivételesen történvén, emeli a tragédia fönségét. De -ezt kizáró szabálylyá emelni oly egyoldalúság, mely megint egy csoport -tárgytól fosztotta meg a tragédiaköltőket. Nem a rang költi föl a -tragikai részvétet, hanem a tehetség és szenvedély ereje és Shakspeare -megmutatta Othello- s Romeo és Juliában, hogy a királyi méltóságon és -hercegi rangon alul is megtalálhatni a tragédia anyagát. E szabály -egyébiránt inkább Racinetól származik, mint Corneilletől, ki alantibb -körből úgynevezett drámát is írt s ezek egyikének, Don Sanchenak -előszavában azt fejtegeti, hogy a mi sorsunkbeli emberek -szerencsétlenségének erősben kellene hatni reánk, mint az -uralkodókéinak, melyek leginkább kivételességöknél fogva érdekelnek. Oly -nemű eszmék, minők a Diderotéi, ki később a polgári tragédiát -kezdeményezte s kinek nyomán indult Lessing és Schiller. - -A francia classicismus nemcsak tárgyban, hanem feldolgozási módban is -ellentéte volt a romanticismusnak. Kivált a szenvedély- és jellemrajzban -vehetni észre. Költőiket a görög dráma tanulmánya itt is félrevezette. -Erős érzéket költött föl bennök a nagy szenvedélyek rajza iránt, de -egyszersmind oly módhoz szoktatta őket, melyre a görög tragikusokat -színpadjok alkata és színészetök szokásai kényszerítették, de a mely -alól az újabb színpad és színészet mindenkit föloldoz. Elfogadott -vélemény, hogy a görög epos és dráma csak typusokat rajzol s nem -egyéneket. Nem tagadhatni, hogy ez állítás alapos, de hogy Homér és -Sophokles jellemrajzai nem épen egy természetűek, az szintén nem alap -nélküli vélemény. Homérban van valami, a mi a typusból az egyén felé -hajlik s typusai is életteljesebbek, mint a tragikus költőké. Ez -természetes következménye volt a görög színész álarcának, hangcsövének -és cothurnusának. Az arc- és tagjáték elveszvén, a szavalat recitativ -énekléssé válván, a költő a legáltalánosb typikus rajzra volt -kényszerítve, különben nem hathatott. A franczia classicismus elégséges -ok nélkül átvette a jellemrajz e módját, de nem a naiv és erőteljes -népiesből táplálkozott, mint a görög, hanem az udvari szabályszerű- és -illemesből, mely a bensőséget elegantiával korlátozta, a szenvedélyt -szónoklathoz szoktatta s természetes nyilatkozatait a styl szépségével -akarta pótolni. A franczia classicai tragédia a legtöbbször nem annyira -az embert rajzolja szenvedélyeivel, mint inkább csak magokat a -szenvedélyeket. Ez a franczia classicismus legfőbb baja. Azt, hogy -tárgyairól letörölte a kor, hely és nemzetiség bélyegét, csekélyebb baj -és többé-kevésbbé közös majd minden tragikai költővel, s ha itt -feltünőbb, annak oka egyrészt a tárgyakban, másrészt a franczia -viszonyokban rejlik. A költő nem léphet ki egészen kora és nemzete -köréből s ha kiléphetne, elvesztené hatása jó részét. Nemzeti tárgyakban -minden költő hűbb a korhoz, mert a jelent annyi concret jelenség köti -össze a múlttal, hogy könnyen megtermékenyíti a phantasiát. Shakspeare, -ha az angol mondákból vagy történetből ír, mindig hűbb a korhoz, mintha -idegenből veszi tárgyait. A franczia classicismus elfordulván a nemzeti -tárgyaktól, e kapcsolatot nélkülözte s mindinkább az általánosba -sülyedt. Shakspeare ó-kori személyei sem hűk a korhoz; római -aristocratiáján- és népén meg lehet érezni az angolságot. De az angol le -nem tiprott aristocratia inkább hasonlított a rómaihoz, mint a francia, -melynek csak címei és előjogai voltak, de máskép megtörve és megalázva a -király udvaronc sergévé változott. Shakspeare már ezért is hivebben -festhette Rómát. De másfelől Shakspeare közönsége egy egész nemzet volt, -a francia classicusoké egy udvar; Shakspeare a népiesből táplálkozott, -mely minden időben szélesebb körű, mint egy kiválasztott kör szelleme. A -német kritikusok sokat gúnyolódnak Corneille és Racine görög és római -hőseivel, kik igen hasonlítanak a versailli udvar hercegei- és -hercegnőihez. Valóban Andromache és Hermione keresztyén francia -hercegnők, de vajon Goethe Iphigeniája egyéb-e keresztyén német -leánynál? Vajon szükséges-e, hogy a tragédia személyei kielégítsék a -történelmi kutatók és régiségbúvárok minden követelését? Mindennek nem -sok köze a drámai emotióval. - -De bármily félszegek legyenek a franczia classikai dráma némely elvei és -szabályai, mindamellett e korlátok között kitünő, sőt egy nehány -remekművet hagyott hátra. Drámai erős összeütküzések rajzai ezek tiszta -tragikai vagy komikai alapon s bámulatos technika kiséretében. A -fenköltség szelleme lebeg rajtok s nagy gondolatok tárházai. E -tekintetben mindig érdemesek a tanulmányra, sőt más szempontból is sok -tanulság rejlik bennök, szemben a franczia romanticismussal. A franczia -classicismus csak a trágédiát és komédiát művelte s mellőzte a drámai -középnemeket; később épen a középnemek jöttek leginkább divatba s már -alig írnak valódi tragédiát Francziaországban. Az idő és helyegység -igája elvettetett ugyan, de a szabadság nagy túlságokra vetemedett s van -elég franczia dráma, mely ötven év alatt történik, három országban, sőt -világrészben. A nagyon is szűk idealismust nagyon is tág realismus -váltotta fel s az igen is egyszerű cselekvényt nagyon is bonyolúlt, tele -színpadi csinynyel. A szónoklat eltünt, de helyette az utczák nyelve -kapott lábra. A régiség és rang korlátja összetört, de a törvényszéki -terem és börtönök titkainak egész raja lepte el a színpadot. - -Racine nagyobb tragikai költő, mint Corneille, de Corneille tulajdonkép -a franczia tragédia megalapítója, s az ő vállain emelkedik Racine. Midőn -Corneille föllépett, a franczia drámai költészet nem volt egyéb, minp a -régi görög, az uj olasz és spanyol dráma keveréke jellemek és -szenvedélyek rajza nélkül. Corneille művészetté emelte mint külső-, mind -belsőleg. «_Cid_»-jével először kisérlette meg a tragédiának művészibb -formát adni. _Menteur_ vígjátékával szintén alapját vetet meg a franczia -vígjátéknak s egyengette Moliére útját. Az úgynevezett drámára vagy néző -játékra, melyet akkor tragikomédiának neveztek, _Nicoméde_ és _Don -Sanche_ darabjaival ő nyujtotte lőször művészibb mintát. Egyszersmind a -franczia drámai nyelvnek is megalapítója. _Cid, Polyeucte, Cinna, -Horace_ czímű tragédiái legjobb művei, mint a melyekben a jellemek -alkotják a helyzeteket, míg a többiekben a helyzetek uralkodnak a -jellemeken. Corneille tanúlta és utánozta a régieket, de a három egység -szabályait inkább csak tisztelte mint szerette. Cidben még nem tartja -meg a hely egységét. A spanyol dráma hatása alól még nem tudta magát -egészen kivonni. Lope de Vega drámáiból átvette a hatásos helyzetek -iránti előszeretetet a jellemek kárára, mivel aztán megrontá tehetségét. -Corneille kedveli a heroismust, az erkölcsi hősiességet rajzolni mind -férfi-, mind nőszemélyeiben, kik inkább bámulatot keltenek a nézőben, -mint megindulást. Férfiai félistenek, női hősök. Ezért mondotta La -Bruyére: «Corneille úgy festi az embereket, a minőknek kellene lenniök. -Több van bennök olyan, a mit bámulhatni, mint a mit utánozhatni.» A nagy -eszmék, dolgok és emberek iránti előszeretetet a franczia szellemből -merítette s költőivé emelve visszalehelte nemzetére. Bizonyos római -erényt hirdet, keresztyén szellemmel vegyítve, franczia finom formák -alatt: az önmegtagadás, a becsület és hazaszeretet szenvedélyeit, -szemben a szív más szenvedélyeivel. Ez népszerűségének egyik fő forrása. -Corneille hatása sokkal nagyobb volt nemzetére, mint egyelőre látszik. A -nagy forradalomban, a pártok küzdelmei, a vallás, hazaszeretet, -szabadság, nemzeti becsület örjöngő önfeláldozásai közepett, a -szószéken, a vérpadon, az ágyúk zajában mindenütt megérezhetni Corneille -szellemét. Méltán kiált fel egy franczia kritikus Corneilleről szólva: -«Mi a hősiesség bálványzói vagyunk s nyomoraink örvényében is tapsolunk -annak, a ki nagy szerepet játszot velünk a világ színpadán, s megnyeri -nekünk az emberiség tapsát. Isten ne adja, hogy a hősiesség iránti -babonás lelkesülésünk kiapadjon. Ez lelkünk aczélrugója; ez adja vissza -nekünk mindig a dicsőséges békét s a tiszteletes nyugalmat. Isten ne -engedje, hogy a nagy Corneille valaha népszerűtlen legyen színpadunkon, -mert az nap megszünnénk nagy nemzet lenni.» - -Azonban Corneillenek a hősies iránti előszeretete akadályozza őt abban, -hogy valódi tragikai költő legyen, s műveinek véghatása tragikai erős -felindulást keltsen fel bennünk. Majd mindig a kötelesség és szenvedély -közti küzdelmeket festi, mi a tragikum egyik legfőbb forrása, de -személyei a legtöbbször hősiesebbek, mintsem szenvedélyeik martalékai s -így valódi tragikai alakok legyenek. Mily szép mű Cid, mily drámai erős -összeütközések között foly le. De mi a véghatás? Rodrigo is Chiméne is -hű marad kötelességéhez, szerelmök ellenére legyőzik szenvedélyöket. Vér -választja el őket egymástól, Chiméne atyja vére, melyet Rodrigo ontott -ki atyja becsületéért. Nem lesznek ugyan egymáséi, de a költő sejteti, -hogy később boldogulni fognak. Féltettük őket, de már nem sajnáljuk, meg -nem sirathatjuk s csak félig örülünk boldogságuknak. Ez nem tragikai -hatás s valóban senki sincs a költők között, ki a tragikai erős -összeütközéseknek több tapintattal tudna jóra fejlést adni, mint -Corneille. De ez nem az igazi tragédia. A közönség minden bámulata -mellett is érezte ezt, mi később némi visszahatást idézett elő s ezért -fogadta a mindjárt Corneille sikeri után fellépő Quinaultnak műveit meg -nem érdemelt tapssal, mert felindulás után esengett, s ha Quinault nem -is hatotta meg tragikailag, legalább elérzékenyítette. Végre föllépett -az a költő, ki valóban tragikaivá tette a franczia tragédiát. S itt -kezdődik Racine pályája. - -Racine is nagyrészt a kötelesség és szenvedély összeütközéseit rajzolja, -mint Corneille, de de hőseivel nem győzeti le szenvedélyeiket, hanem -martalékaikká teszi, ezért műveinek hatása tragikaibb. Neki nem a -hősiesség, hanem a szenvedélyek van előszeretete s úgy nem csak -tragikaibb, hanem a szenvedélyeket is élélnkebben rajzolja, különösen a -női szenvedélyek rajzában mester. Corneille legszebb szerepei azok, kik -szenvedélyöket feláldozzák a kötelességnek. Mindnyájan hősök, kiket a -költő erős összeütközések küzdelmei közé helyezett, de ők erősbek -helyetöknél s győzedelmeskednek rajtok. Chiméne és Rodrigo feláldozzák -szerelmöket részint a szülői kegyeletnek, részint a becsületnek. Paulina -szereti Severust, de hű marad Polyeuctehöz; Augustus többre becsüli a -kegyelmet a törvényes boszúnál, Horatius feláldozza nőtestvérét -hazájáért. Racine nem hősöket rajzol, hanem szenvedélyes embereket, kik -nem tudják legyőzni szenvedélyöket s örvényébe sodortatnak. Phædra, -Roxane, Athalie, Hermione, Orestes, Pyrrhus mind ilyenek. Látni való, -hogy Racine tragikuma sokkal erősb s rokonabb a Sohpokles és Shakspere -tragikumával. A moralista ugyan azt mondhatja: Corneille arra ad példát, -hogy milyen legyen az ember; Racine, hogy mitől őrizkedjék s úgy a hatás -egyenlő becsű. Az erkölcsi hatást megengedhetni, de nem a tragikait. A -moral csak úgy része a tragédiának, ha a félelem és a szánalom -költészetté olvasztja. A hősies, a szenvedély legyőzése bámulatra -indítja a szívet, de sem félelemre, sem szánlomra. Az érdemetlen -szenvedés szánalmat költ fel, de haragot és elkeseredést az -igazságtalanság ellen, s így a legkellemetlenebb érzést. Az oly -szenvedés, melyet szenvedély és tévedés idéznek föl az emberre, mindig -tiszta szánalmat kelt föl, melyet nem zavar meg se bámulat, se -keserűség. Ez a tragikai érzés. Krisztus, midőn a tévedők-, bűnösök- és -szenvedőkhöz vonzódott, a legemberibb indulatnak hódolt, ugyanannak, mi -a tragikum forrása. Corneille ezt kevéssé érti, Racinenak ebben rejlik -legfőbb ereje. Corneilleben némi epikai szellem lappang, Racine egészen -drámai. Corneille kevésbbé doctrianire s nem épen merev classikus; -Racine doctrinaire, merev s a classicismusnak szigorú törvényhozója, de -egyszersmind ő az, ki a tragikumot a francziáknál először képezte ki a -maga teljes erejében. Corneille a franczia művészi tragédia -kezdeményezője, Racine tökélyesítője; Corneille termékenyebb, de -egyenetlenebb; Racine kevesebbet írt, de kivéve ifjúkori kisérleteit, -majd minden művében a költői magasság egyenlő fokán találjuk. - -De mindkettőt felülmulja a franczia classicismus harmadik hőse, Molière; -ő legnagyobb az ujkori vígjáték-költők között, sőt az ujkori komédiának -épen úgy képviselője, mint Shakspere a tragédiának. A három egység elvét -ő is híven követi, mint trgikus társai, de kevesebb hátrány kiséretében -ő is inkább typusokat rajzol mint egyéneket, de jellemei mégis mintegy -középalakok a typus és egyén között. Tárgyait nagyrészt a franczia -életből vévén s kora, sőt az egész európai társadalmi élet hibáit -ostorozván, sokkal nemzetibb, s mégis szélesb körű, mint tragikus -társai. Shakspere vígjátékaiban a személyek egyénibbek, elevenebbek, de -szetkezetre nézve hátrább állanak, mint Molière darabjai. E mellett -Shakspere vígjátékai majd mind vagy bohózatok, vagy legalább hajlanak a -bohózat felé. Moliére is írt bohózatokat, sőt azzal kezdte pályáját, de -aztán mindinkább emelkedett a fenső komikum felé. Egyetlen ujabbkori -költő sincs, ki oly valódi és mély komikum alapján építi föl műveit, -mint Moliére. Komikai conseptiói épen oly tanulmányt érdemelnek, mint -Shahspere tragikuma. A vígjáték-írók hamarabb elavúlnak, mint a -tragikusok. Hogy Moliére nem avúlt el, annak oka leginkább ama bámulatos -művészetben rejlik, mely az idő szerintibe általános érdekeket tudott -önteni, mely egykép ismervén a szív és színpad titkait, a hatás belső sé -külső eszközeit szerencsésen egyesítette. - -Molière föllépte előtt a franczia vígjáték nem volt egyéb, mint durva -keveréke a classikai, olasz és spanyol vígjáték reminiscentiáinak. -Larivay Péter volt az első, ki a XVI. század végén némi jellemzésre -törekedett, s kinek Fösvényéből Molière is kölcsönzött egypár vonást. -Általában a franczia komédia első kisérletei bizonyos nevetséges -helyzetek összefűzései voltak jellemek nélkül, a természetes komikum -helyét a túlhajtott, természetlen vagy képzelt bitorolta, személyek -helyett bizonyos hivatalok és állások typusai szerepeltek, minők orvos, -kapitány, biró, szolga, a cselekvény valószinűsége épen nem tartatott -szükségesnek s alig volt némi szorosb kapcsolata a jellemekkel. A -cselekvény tárgya rendesen görög és latin, majd spanyol vígjátékból -vétetett, a bohózatos elem pedig, mely legfőbb fűszerét képezte a -franczia vígjátéknak, az olasz bohózatokból, de némely jelek már arra -mutattak, hogy a vígjáték fejlésnek indúl. A franczia könnyedség és -elmésség némi jelei a durva kisérletekben is mutatkoztak. Némely -czélzások a napi eseményekre előre hirdették, hogy a vígjáték törekszik -szorosb kapcsolatba jönni a jelen élettel. A bohózatos elem -torzitásaiban már meg lehetett ismerni az emberi élet rajzának egy-egy -igaz vonását. Corneille föllépte különösen elősegítette a komédia -fejlődését és egyengette Moliére útját. Igaz ugyan, hogy Corneille csak -azt tette, a mit Hardy t. i. spanyol drámákat és vígjátékokat ültetett -át franczia földbe, de mind cselekvény, mind jellemzés, mind dictio -tekintetében egy fejlődési fokkal egyszersmind feljebb emelte -mindeniket. Corneille _Melite_ s még inkább _Menteur_ czímű vígjátékában -helyenként megtalálhatni a komédiának azt a szép nyelvét, melyet Moliére -tökélyesített. A helyzetek és jellemek rajzában is, bár nem lehet -sikerűltnek mondani, oly nemű törekvést lehet észrevenni, mely Molière -fölléptét mintegy jelenti. - -Molière bohózatokkal lépett föl, ez volt a kornak legkedvesebb -vígjátéka, s valóban e művek képezték az akkori vígjátéknak legeredetibb -s legegészségesebb nemét. De a _Menteur_ előadatása után Molière is egy -fokkal följebb törekedett s a _L’Etourdi_-t irta, melyet nemsokára a -_Dépit amoureux, Precienses ridicules, Sganarelle_ követtek. Ezek többek -mint bohózatok, itt már a helyzet, az intrigue a fő, de a jellemrajz -sincs elhanyagolva, sőt már a franczia társadalom rajza is helyet foglal -bennök. Innen a jellem- és erkölcsrajz komédiára emelkedett: a _L’École -des Femmes_ (A nők iskolája), _L’École des Maris_ (A férjek iskolája), -_L’Avar_ (A fösvény), _Dandin György_ oly vígjátékok, melyekben a -cselekvény a jelemmel szoros kapcsolatban áll. Innen egy lépés volt az -ugynevezett fenső komédiáig, mely tisztán a Molière teremtménye s mely -nembeli művei e következők: _Le Misanthrope_ (Az embergyűlölő), -_Tartuffe, Les femmes savantes_ (A tudós asszonyok). Mit értett Molière -a magas komédia neve alatt? Az élet hűbb képét, mint a minő a közönséges -vígjátékoké, oly vígjátékot, mely kerüli a vígjáték szokott fogásait, -színpadi csinyeit, megveti a véletlen és félreértés komikumát, hol -minden természetes ok kikerülhetlen következményt idéz elő, hol az -események valamivel komolyabbak, de a tárgyalás vidám, mely nem idéz elő -nagy kaczajt csak mosolyt, úgyszólva a lélek mosolyát. Molière költői -nagyságát egyaránt tanusítják mind a három nemben írt vígjátékai. Mind a -három nemben kora s az emberiség nevetséges oldalait vitte a színpadra. -A _Precienses ridicules_-ben a fensőbb körök s általában az elsatnyult -salonízlés finnyás és idétlen nyelvét tette nevetségessé. _A tudós -asszonyok_-ban, mint Arago mondja, a nevetségesnek legotrombább és -szenvedhetlenebb faját, a tudákosságot állította pellengérre, a -pedánsság által megfertőztetett tudományt, a fölolvasó körök mániáját. -Az orvosok nyegleségét nem egy művében gúnyolta ki, valamint a korabeli -metaphysikusok barbár nyelvét és ködös subtilitásait. A _Nők és férfiak -iskolájá_-ban a nők és férfiak nevetséges követeléseit mutatta föl a -szerelem dolgában s kigunyolta azt a maig is táplált előítéletet, hogy a -tudatlanság és szolgaság legigazabb záloga az erkölcsiségnek. _A -fösvény_-ben a fukarságot, _Tartuffe_-ben a szenteskedő képmutatást -bélyegezte meg. Az _Amants magnifiques_-jében az astrologiának adott -halálos döfést. _Daudin György_-ben a kapaszkodó és hiú szerelmest tette -nevetségessé s egyszersmind a szegény és kevély nemességet. A _Le -Misanthrope_-ban a nemes szív ferdeségeit hozta színpadra, csodálatra -méltó művészettel, finom tapintattal vivén keresztül, hogy -embergyűlölőjét a néző megmosolyogja, mégis folyvást a legbensőbb -részvéttel csügg rajta. Élesen szemügyre vette az emberi szív bohóságait -s a társadalom ferdeségeit. Méltán nevezte Boileau contemplateurnek. - -De Molière nemcsak az udvart, környezetét, a franczia társadalmat -vizsgálta nagy figyelemmel, hanem saját magát is. Költői munkásságát -saját élményei táplálták. A házassági viszonyokat, melyeket -vígjátékaiban rajzol, nagy részt saját házas életéből vette, mely nem -volt a legboldogabb. A mi gyöngeséget vagy nemességet talált szivében, -átlehelte személyeibe. A férjek iskolájában Ariste, az embergyűlölőben -Alceste többé-kevésbbé ő maga. A franczia társadalom és önszivének -vizsgálata, erkölcsi mély érzése, illusiói, szenvedései, türelme -«philosophiája képezték költészete egyik legfőbb forrását. Másik -főforrása miveltsége volt: különösen mindent ismert és tanúlt a vígjáték -terén, mit elődei irtak, s mit csak képes volt megszerezni. Jól ismerte -a görög és római, az olasz és spanyol vígjátékokat. Műveiben nyomaikra -is találhatni, s a mit ellenségei egész a mai napig, mint vádat hoznak -föl ellene, t. i. hogy meglopta elődeit, csak dicsőségére szolgál. -Minden valódi nagy költő elődei vállán emelkedik s eredetisége nem abban -áll, hogy elődei tárgyai- és inventióiból semmit sem használ, hanem -abban, hogy miképen tudja földolgozni és saját szellemébe olvasztani. -Mit Molière Plautus- és Terentiusból vett, az keze között egészen mássá -vált. Példa reá a Fösvény, mely egészen franczia és fölülmúlja a Plautus -_Aululariáját_. Ugyanezt mondhatni arról is, mit az olasz és spanyol -vígjátékokból kölcsönzött. Schlegel állítja föl leginkább e vádat, ki -Molièreben nagyon keveset ismer el s majd mindent megtagad tőle. Nem -fölösleges vizsgálnunk Schlegel egy pár vádját s kimutatnunk -alaptalanságukat. - -Schlegel «Über die dramatische Kunst und Literatur» czímű művének sok -érdeme van, de semminemű érdem nem ellensúlyozhatja azon silány -kritikákat, melyekkel e könyvben Molièret sárba tiporni törekszik. A -vígjáték mind e mai napig a franczia költészet legfőbb dicsősége s -Molière, a komikus, majd oly magasan áll az európai irodalomban, mint -Shakspeare, a tragikus. S ime, épen Németországon állott elő egy nagy -tekintélyű kritikus, ki Molièret lenézi, azon a Németországon, melynek -még maig sincs egyetlen kitünő vígjátékírója, csak Kotzebueval -dicsekedhetik s egyik legnagyobb költője, Goethe, gyöngénél gyöngébb -vígjátékokat hagyott hátra. Azt érhetni, hogy a franciáktól akkortájt -annyira megalázott Németország örömújjongva fogadott egy oly kritikust, -ki a legnagyobb franczia költő dicsőségében gázol, de az megfoghatlan, -hogy Magyarországon is találkoznak oly kritikusok, kik Schlegel -uszályhordozóivá alázták magokat. Ezelőtt tizennégy évvel Daudin -Györgyöt Schlegel kardjával támadta meg egyik kritikusunk, ezelőtt négy -évvel egy másik szintén Schlegel corpus jurisából olvasott halálos -itéletet Tartuffera. Csodálatos, hogy Fösvénye ellen még senki sem hivta -segítségül Schlegel bölcseségét. Vagy talán meg is történt, csak én nem -olvastam. - -De mit mond tulajdonkép Schlegel a Fösvényről? Sajnálja, nagyon -sajnálja, hogy Molière annyira elrontotta Plautust, kinek Aululariájából -kölcsönözte tárgyát. Sokszor veti Molière szemére azt a léha vádat, hogy -latin, olasz és spanyol elődeitől egyet-mást átkölcsönzött, azonban itt -megelégszik azzal, ha kimondhatja, hogy a mit Plautusból kölcsönzött, -tökéletesen elrontotta. És mivel rontotta el? Szerinte épen azzal, mi a -mű érdeme, hogy alapeszmében, cselekvényben, jellemrajzban különbözik a -Plautus vígjátékától. Schlegel dicséri Plautus egyszerű cselekvényét s -hibáztatja, hogy a Molièreé bonyolultabb; tetszik neki, hogy Plautusnál -az egész cselekvény központja a kincs ellopása, melyet a fösvény épen az -által idéz elő, hogy azt gondosan rejtegeti; megrója Moliéret, hogy a -kincs rejtegetésére nem helyez oly nagy súlyt, mint Plautus, hogy egy -pár fölvonásban a kincsről nincs is szó s Molière igen művészietlenül -lepi meg nézőit, midőn a szolga az ellopott kincscsel belép. Ez -ellenvetés mind állana, ha Molière nem akart volna egyebet, mint Plautus -vígjátékát reprodukálni. Azonban történetesen egészen új vígjátékot írt, -s mind alapeszméje, mind jellemrajza másnemű cselekvényt kivánt. Molière -fösvénye harczban áll gyermekeivel fösvénysége és szerelme miatt s így a -jellem és helyzet e bonyolultsága szükségkép bonyolultabb cselekvényt -kiván, mint a minő a Plautusé; a kincs rejtegetése is épen azért nem -válhatik a cselekvény központjává s csak mint másodrendű dolognak kell -szerepelnie. Schlegel oly követeléssel áll elő, mely szerint Molière -kénytelen lett volna vagy csak Plautust vázolni, vagy saját eredeti -conceptióját megrontani. S vajon miért művészietlen meglepetés az a -jelenet, midőn a szolga az ellopott kincscsel belép? La Fléche nem -haragszik-e Harpagonra, Kleant nincs-e a legnagyobb szorultságban? A -szolgát kettős indok ösztönzi e lépésre: Harpagon elleni gyűlölet s a -segítni kivánás urán, míg Kleant az ellopott kincsben eszközt talál -arra, hogy vagy elszöktesse a leányt vagy lemondásra kényszerítse -atyját. - -Azonban halljuk Schlegel fontosabb gáncsait, melyek ha állanának, -valóban megdönthetnék Molière Fösvényét. «Molière – úgymond Schlegel – a -fösvénység minden nemét egy személyben halmozta össze s mégis az a -fösvény, ki kincsét elássa s az, ki uzsorára kölcsönöz, bajosan lehet -ugyanazon személy. Harpagon éhezteti lovait, de hát miért van kocsija és -lova? Ez csak oly embert illet meg, ki aránytalan csekély költséggel -bizonyos rang tekintélyét kivánja megőrizni. A komikai jellemrajz hamar -véget érne, ha Molière csak egy fösvény jellemét rajzolná. Molièrenek -legnevezetesb eltérése Plautustól az, hogy emez csak kincsörzőt állit -elénkbe, amaz pedig még szerelmessé is teszi fösvényét. A szerelmes vén -ember nevetséges, az aggodó fösvény szintén az. Könnyű belátni, hogy ez -éles ellentétet szül, ha a fösvénység szenvedélyéhez, mely az embert -különhúzóvá és zárkózottá teszi, a szerelmet csatoljuk, mely közlékeny -és pazar szenvedély. Azonban a fösvénység jó óvszer a szerelem ellen. -Hol van itt a finomabb jellemzés vagy erkölcsi hatás, minthogy itt erre -kiváló súlyt helyeznek, Plautusnál-e vagy Molièrenél? Harpagont a mint -végignézi a fösvény és a vén szerelmes, mindkettő elégülten térhet haza -a színházból. A fösvény azt fogja magában mondani: «Én legalább nem -vagyok vén szerelmes»; a vén szerelmes pedig: «Én legalább nem vagyok -fösvény». A fensőbb vígjáték az emberi bohóságokat, bármily feltünők -legyenek is, a dolgok rendes kerékvágásában rajzolja; a mit csak -kivételességnek, a fölfordultság véletlen szülöttének gondolhatni, csak -a tulzó bohózatba illhetik be.» - -Schlegel, úgy látszik, épen oly figyelmetlenül olvasta el Molière -Fösvényét mint a mennyire nem érti a complicált szenvedélyek lélektani -és művészi jogosultságát. Ellenkezést lát abban, hogy Molière fösvénye -elásta kincsét és mégis uzsorára kölcsönöz. De vajon Harpagon oly -fösvény-e, ki abban találja örömét, ha a holt kincsben gyönyörködhetik? -Azért ássa-e el tizezer tallérát, mert nem akarja uzsorára kiadni, vagy -azért, mert nem akadt még reá jó alkalom? A mű minden sora ez utóbbi -kérdést igenli. Harpagon tizezer tallérát azelőtt való nap hozták haza, -melyen a mű kezdődik. «Mindamellett – mond (I. felv. 5. jelenet) – nem -tudom, jól tettem-e, hogy a tizezer tallért, a mit _tegnap_ meghoztak, -kertemben ástam el.» Már ebből is látszik, hogy ő nem igen szokott -magánál pénzt tartani. «Bizony nem kis gondot ád – kiált föl (I. fölv. -4. jel.) – ha az ember egy jó csomó pénzt rejteget magánál s be boldog, -ki jól elhelyezte vagyonkáját, _s csak annyit tart kezénél, a mi -napról-napra kelt_». Molière az egész műben úgy jellemzi fösvényét, mint -egy telhetlen embert, ki minél több pénzre áhit s ezt fösvénységgel és -uzsorával igyekszik elérni, de sehol se olyannak, a ki a mit bevesz, -rejtegeti, elássa szenvedélyből. Mellőzve a Simon mester jelenetét, csak -az I. fölv. 5-ik jelenetét említem, midőn fiának így szól: «Ha -szerencséd van a játékban, haszonra kellene fordítanod _s a mit nyersz -kiadnod becsületes kamaira, hogy annak idejében megtaláld_. Egyébiránt -mellőzve a többit, szeretném tudni, mire való mind e szalag, mely -tetőtől talpig elborít s nadrág tartani nem elég-e egy féltuczat kapocs? -Szükséges-e parókákra vesztegetni a pénzt, ha az ember saját természetes -haját viselheti, a mi semmibe se kerül? Fogadnék reá, hogy paróka és -szalag husz pisztolra rúg s 20 pisztol évenként csak 8% kamattal 18 -livret, 6 sout, 8 fillért jövedelmez.» - -Azt tanácsolja-e Harpagon fiának, hogy megtakarított pénzét elrejtse, -vagy azt, hogy uzsorára adja? Nem az uzsorás fösvény szól-e belőle? Ime, -mily alaptalan az egész ellenvetés. Nem Molière következetlen, hanem -Schlegel nem fogta föl Harpagon jellemét s nagy fölületesen, a kincs -rejtegetését és az uzsorát csak magokban tekintve, a -legigazságtalanubbul itélt. - -Az az ellenvetés is, hogy miért tart a fösvény kocsit és lovakat, ha -fösvény, csak oly ellenvetés, mint a fentebbi. Molière vigjátékainak -főbb személyei nagy részt a nemesi osztályhoz vagy a gazdag bourgeoishoz -tartoznak. Hogy Harpagon előkelő polgár, több körülmény mutatja, bár a -cselekvény nem tette szükségessé, hogy a költő Harpagon társadalmi -állásáról részletes fölvilágositást adjon. Harpagonnak szakácsa és -cselédei vannak, sőt fiának is szolgát tart. Valére nem állhat vala be -hozzá udvarmesternek, ha Harpagon valami obscurus szatócs. Ha a -társadalom alsó fokán állana, szabadon élhetne aljas szenvedélyének, de -igy kötve van, kénytelen megőrizni állásának külszinét s lehető olcsón -uri házat tartani. Ez is egyik komikai vonás benne. Schlegel követelése -itt is, mint mindenütt, csak rosszabbá tenné a vigjátékot. - -A nagy német kritikus megvetőn néz le a törpe franczia költőre; a -fösvénység és szerelem között lélektani ellenkezést lát s lehetőségét -csak a legritkább kivételességnek hirdeti. S ezt Schlegel mondja, ki -bámulja Shakespearet, azt a Shakespearet, ki a drámairók között -leginkább rajzol complikált szenvedélyeket, vagy jobban mondva különböző -szenvedélyekből összeolvasztott jellemeket. Miért csak Molière kontár, -miért nem Shakespeare is? Miért Harpagon kivételes szörny, miért nem -Shylock is, Macbeth is és igy tovább? E szempontból kiindulva -Schlegelnek Shakespeareről szóltában először is Shylockot kellett volna -megtámadni, ily formán: «Könnyü belátni, hogy az éles ellentétet szül, -ha a nyereségvágyat, mely ravasz és tartózkodó szenvedély, -összekapcsoljuk a bosszuval, mely meggondolatlan és koczkáztató: a -nyereség áhitozása rendesen jó óvszer a bosszu ellen.» Macbethet igy -kellett volna megtámadnia: Mily össze nem illő dolgokat kever össze az a -Shakespeare; a nagyravágyó azért nagyravágyó, mert koczkáztatni mer, -mert koczkáztató és merész, nem hajt senkire, legkevésbbé a feleségére s -ezt a Macbethet, ki áhitja a koronát, feleségének kell a véres tettre -ösztönözni, Papucshős és királygyilkos, minő szörnyü kivételesség.» Igy -lehet végig menni az egész Shakespearen s csodálatos, hogy Schlegel e -bölcs szempontot, ez éles analysist nem alkalmazta Shakespearere is? -Vagy talán mérsékelnie kell e magát, mert Shakespeare angol, s az -angolok szövetségesei voltak azon német fejedelmeknek, kiket Schlegel -szolgált s kik nem kevesebb szerencsével harczoltak a francziák, mint ő -Molière ellen? Schlegel tulajdonkép azért hibáztatja Molièret, mi egyik -ok arra nézve, hogy sokkal nagyobb költőnek tartsuk őt, mint tragikus -társait, Corneillet és Racinet, kik nagyrészt egy uralkodó szenvedélyt -rajzolnak, mig Molière gyakran több szenvedélyt vegyit egy -főszenvedélybe, hasonlóan Shakespearehez, bár nem tudja oly életteljesen -összeolvasztani, mint a nagy angol költő. Innen van, hogy Molière -typusai némileg hajlanak az egyénhez és sokkal közelebb állanak az -élethez, mint a franczia classicismus bármely teremtménye. Ha Molière -Harpagonjában hiba van, az nem a fösvénység és szerelem vegyitése, mi -épen oly természetes, mint komikai, hanem az hogy nem mindenik olvad egy -életteljes egészszé. Harpagonban van ugyan hiuság, fiatalabb óhajt -lenni, szeretne tetszeni a hölgyeknek, e mellett azért házasodik, hogy -gazdagabb legyen, felesége hozzon valamit a házhoz, azonban mindez talán -élénkebben, természetesben, több változatossággal vegyülhetne a -jellemrajzba. De ki tehet róla, hogy Molière nem Shakespeare? Igy is -nagy költő marad s az európai drámairobalomban egyedül méltó arra, hogy -Shakespeare mellett foglaljon helyet. - -A mit Schlegel a Fösvény erkölcsi hatásáról mond, épen nevetséges. Úgy -látszik, azt hiszi hogy a fösvényről, nagyravágyóról vagy féltékenyről -irt művek csak a fösvények, nagyravágyók és féltékenyek számára -készülnek, s az iró erkölcsi hatása egyedül az, ha a fösvény, féltékeny, -nagyravágyó egészen magára ismer. Igy egyetlen tragédiának, egyetlen -vigjátéknak se volt és lesz soha erkölcsi hatása. A közönség nagyrésze -azt fogja mondani Schlegel szerint én nem vagyok se fétékeny, se -fösvény, se nagyravágyó, nem tartozik rám az egész: a valóságos fösvény, -nagyravágyó, féltékeny pedig kik nem találják meg a rajzon minden -szőrszálukat, rossz photographnak nevezik a költőt s erkölcsi épülés -nélkül hagyják oda a szinházat, a kritikus pedig előáll s ir ilyforma -kritikákat: Othellónak nincs erkölcsi hatása, mert sok féltékeny lesz a -szinházban, ki igy fog szólni:» Én legalább nem vagyok szerecsen; «ha -pedig szerecsen találna ott lenni, ez igy vigasztalja magát: «Én -legalább nem vagyok féltékeny;» Macbeth hatása olyan, mint Othellóé, -mert a nős ember igy fog szólani: «Reám ugyan sok hatása van a feleségem -ösztönzéseinek, de legalább nem vagyok nagyravágyó;» a nagyravágyó pedig -így kiált föl: «Én ugyan nagyravágyó vagyok, de nem hallgatok nőmre, sőt -nincs is nőm.» E szempontból tönkre lehet tenni az egész drámairodalmat -s elmefuttatásnak talán beillik. - -Molière költészetét erkölcstelenséggel is vádolják. Schlegel erkölcsi -lelkesülésében többször megtámadja Molièret, kit nem átalt XIV. Lajos -udvari bohóczának nevezni. Rousseau vádja régibb s egész európai hirüvé -lett. Rousseau itt sem tagadhatta meg különczségét. Ő zenész és költő is -volt, irt operát, sőt vigjátékot is, de mintha megbánta volna ifjukori -büneit, megtámadta a drámai művészetet a romlottság szüleményének -nevezte, mi igen illett ily bölcshöz, ki a polgárisodásban csak -romlottságot látott s visszavágyott a természeti ős állapotba. Nem -vizsgálom, vajon Rousseau az affectált vagy őszinte erkölcsbirák közé -tartozott-e, de annyi bizonyos, hogy e nagy iró, kinek, mint a szinpad -elvbeli ellenségének, kár volt szinművet birálni, aligha hirdetett -nagyobb előitéletet, mint akkor, midőn Molière Fösvényét erkölcstelen -vigjátéknak nevezte. - -Nagy bün – ugymond – a fösvénység és uzsoráskodás, de nem nagyobb-e -ennél meglopni az atyát, s oly tiszteletlenül bánni vele, mint a IV. -fölvonás 5-ik jelenetében. Ezért nem haboz kimondani, hogy a Fösvény a -rossz erkölcsök iskolája, mely a tiszteletlen és tolvaj fiut a nézővel -megszerettetve, magát az erényt akarja nevetségessé tenni. Ily egyoldalu -erkölcsi szempontból itélni meg költői művet Rousseau előtt is divatos -volt s most még divatosb, kivált oly körben, hol egyébiránt Rousseau a -legkevésbbé kedvelt iró. E divat természetesen a mi irodalmunkat sem -kerülte ki. Hiszen minden nap olvashatunk birálatokat, melyek a drámai -költészet erkölcsi tartalmát félreértik. Hiszen alig mult néhány éve -annak, hogy egyik vigjátékirónk akadémiánkba oly elmélettel köszöntött -be, mely szerint Molière legkitünőbb vigjátékai erkölcstelenek, sőt -általában a valódi komikum lehetlenné válik. Az erkölcsi szempont ez -egyoldalu képviselői hatását sok tekintetben elősegiti az a körülmény, -hogy a művészeti szempont képviselői rendesen hasonló egyoldaluságában -sinylenek. A művészet önmagának czélja – semmi köze a morállal – mondja -az ellenfél – a művész ecsete csak ugy adja vissza a rajzot igazán, ha -logikája csupán a tárgyat tartja szem előtt s nem törődve se jóval, se -rosszal megy czélja felé. Ily egyoldalu általánossággal még csekélyebb -érdekü kérdéseket sem dönthetni el. Ha a költészetben minden a morál, -akkor tulajonkép nincs szükség költészetre, ha a morál semmi, akkor a -költészet nem csak hütlen rajza az emberi szivnek, hanem egészletében -véve nem is költészet. Hogyan, tehát a költőnek semmi köze ne volna a -morállal s épen a drámai költő sérthetné erkölcsi érzésünket, az a -költő, ki a szenvedélyek küzdelmét rajzolja, szemben a társadalom és -állam nagy érdekeivel s egyszersmind a tévedések és bünök nemesisével -rázza meg szivünket? Ha ugy áll a dolog, akkor a költői -igazságszolgáltatás közönyös kérdés s csak a szeszély játéka; akkor a -szenvedélyek küzdelmét akár a véletlen döntheti el, e részben -legművésziebb rajz, véghatásában a legművészietlenebbé válik, s a drámai -művészet, melyet Aristoteles a szenvedélyek tisztitásának nevezett, a -szenvedélyek fölzavarását tüzné ki czélul. A morál épen ugy része a -drámai művészetnek, mint a lélekbuvárlat, jellemrajz, cselekvény, sőt -ugyszólva egymásba játszanak. Holmi kevély phrasisokkal nem a morált -kell kiküszöbölni a drámai művészetből, hanem a moralisták balga -követeléseit, de annyiban küzdenünk a morál mellett, a mennyiben a -drámai művészet alkatrésze. - -A moralisták ily balga követelése a többek közt mindjárt az, hogy a -költőnek főszemélyeiben az erény képviselőit, az emberi tökély -eszményeit kell rajzolni. A drámai költő épen ily személyeket használhat -legkevésbbé. Hova lesz a tragédia megrázó hatása, a tévedésbe vagy bünbe -sodort szenvedély rajza nélkül? Vagy ártatlan erényes embereket -szenvedtessen a költő, kiket végül megjutalmaz? Igy lehetlen tragédiát -irni, legfeljebb csak érzékenykedő drámát s mellőzve a költői -szempontot, csak tisztán erkölcsiből is, melyik nagyobb hatásu: az -erkölcsi nemesis sujtó karja-e, melyet az élet mindennemü viszonyaiban -többé-kevésbbé feltalálunk, vagy a gondviselés jutalmazása, mely ritkább -az életben s melyet maga a keresztyén vallás is tulvilágba helyez? A -martyrologia költői formája a legenda s nem a dráma s erkölcsi -tulbuzgalmunkban kár összezavarni a műfajokat. Hogy komédiát hogyan -lehet irni erényes hősökről épen nem képzelhetjük, mert azt csak föl nem -tehetni a moralistákról, hogy az erényt akarják kigunyolni. A komikus -költő még kevésbbé használhatja az erény hőseit, mint a tragikus. - -A moralisták követelései kifogyhatatlanok, de csak azt érintjük, mely -némikép rokon a fentebbivel s a Molière Fösvénye ellen emelt vádat -képezi. A drámában igy szólnak: a jónak kell győzni a rossz felett; a -tévedt vagy bünös ember bukását az erényes diadalának kell követni akár -a tragikum, akár a komikum alakjában. Az igaz, hogy mind a tragédiában, -mind a komédiában valaminek győzni kell s ez nem lehet ellentétben a -morállal, sőt széles értelemben maga a morál az az erkölcsi rend; de -tulajdonkép eszmének kell győzni, nem személynek, s hogy a személyek, -kik erre befolynak, erényes vagy nem erényes emberek legyenek-e, inkább -csak a tárgytól függ s épen nem absolut szükségesség, sőt a tragikum és -komikum legjobb tárgyai közül sok épen meg nem türné. Mind a -tragédiában, mind a komédiában a katastropf a megsértett erkölcsi érdek -kiengesztelődése s itt az a pont, hol az erkölcsi és művészeti elem -legláthatóbban összeolvad. Ezt támadjátok meg, ha erkölcstelen, mert -akkor művészietlen is, de ne vessétek latra azok erényét, kik a -katastropfot előidézték, mert akkor oly kevéssé vagytok lélekbuvárok, -mint æsthetikusok. Ime Sophokles Elektrájában Klütemnestra, a -férjgyilkos nő, fia kardja alatt vérzik el. Ti felsóhajtotok, hogy a -férjgyilkosság nagy bűn, de az anyagyilkosság még nagyobb. Szerintetek -talán idegen, de erényes embernek kellett volna végrehajtani e tettet. -De az erényes ember boszuálló-e? Vagy a tragédiákat törvényszéki -itélettel akarjátok-e befejezni, mely inkább külső-, mint belsőkép -büntet? De a költő nemcsak nagy bűnöket rajzol, hanem nagy tévedéseket -is, melyek kivül esnek a törvényszék hatáskörén s némely nagy bűnök -esetében miféle törvényszék fog itélni a királyok és királynők bűnei -felett? Ime ott van Shakespeare Brutusa, megbukik: nem azért, mert a -szabadságot szerette, hanem mert nem okosan szerette, s oly körülmények -között akarta visszaállitani a respublikát, midőn már hiányoztak a -respublikai erkölcsök. Vajon a győzőknek a hazafiság és erény -képviselőinek kell-e lenni? Antonius és Octavius nem azok, de az -természetes, az erkölcsi szükségesség fejleménye, hogy a szabadság -nevében elkövetett politikai orgyilkosságot, a szabadsággal kaczérkodó -zsarnokság kövesse, s a szabadságot nem érdemlő Róma végkép cæsarismus -karjaiba dőljön. Ebben rejlik a morál, a költői igazságszolgáltatás, -kiengesztelés s nem holmi erényes mesterkedésekben. A drámai költő -inkább csak felvett hőse pályáját rajzolja bukásáig s nem egyszersmind a -többi személyekéit is. A görög drámairók ugyan trilogiákat irtak, -melyekben a tévedések és bűnök egymásból folyó lánczolatát rajzolják -külön fő személyekben s igy Orestes bűne egy uj tragédia alapja lesz, de -arra a gondolatra soha sem vetemedtek, hogy a tragikai hatást az erényes -emberek győzelmében keressék s nem tévedők vagy bűnösök bukásában. A -fődolog az, hogy a tévedés vagy bűn magában hordozza nemesitét, mely -végre eléri a viszonyok kényszerüségénél fogva: ez az eszme győzelme, az -a morál, a többi e tekintetben kevésbbé lényeges, sőt épen lényegtelen. - -A komikus költő még kevésbbé fogadhatja el a moralisták eme tanácsát, -mint a tragikus. A vigjáték hőse mindig olyat akar, mi helytelen, mi -ellenkezésben van vagy saját tulajdonságaival, vagy az erkölcs, -társadalom, életbölcsesség, közszokás, illem követeléseivel. -Személyiségénél vagy viszonyainál fogva már akarata is nevetséges, nem -érheti el, a mit akar, vagy ha eléri, el kell vesznie, porul járnia, mit -cselszövény eszközöl a többiek részéről. E cselszövényt önkénytelen maga -a komikai hős is elősegiti, mi emeli a komikai hatást, mind a -jellemrajzot, mind a helyzeteket illetőleg. A komikai hős porul jár; -kijátszodják, megcsalják, csuffá teszik, meg is javul olykor, ha a -körülmények engedik, de csak akkor, ha komikailag megszenvedett. Vajon -erényes, jámbor emberek képesek-e valakit kijátszani, megcsalni, hogy -czéljokat elérjék? Nem kell-e ide egy kis ravaszság, gonoszság, ha nem -is épen bűnd e mindenesetre mégis annyi, a mennyi a szigorú moralisták -kritikáját ki nem állja? Mit csináljon a szegény vigjátékiró erényes -jámbor személyekkel, kiket arra kell használnia, hogy komikai hősét -tönkre tegyék? A cselekvény megindul, s ha a jámbor embernek egy kissé -nem gonoszodnak el, bizony a bohó, sőt bűnös ember fog győzedelmeskedni -felettök, mi aztán épen oly művészietlen, mint erkölcstelen. Azonban van -egy más körülmény is, mi a komikai cselszövők győzelmes ravaszságát -nemcsak szükségessé teszi, hanem enyhiti is, annyira, hogy épen nem -sérti erkölcsi érzésünket. A valódi komikai hős maga idézi föl maga -ellen a cselszövényt, saját hibájával vagy bünével kelti ki -környezetében a ravaszságot, a megtorló szenvedélyt s igy midön porul -jár, azt az érzést költi fel bennünk, hogy megkapta a mit keresett és -megérdemelt, s távolról sem azt, hogy ama gonoszok mily rutul bántak e -szegény emberrel. Az erkölcsi érdek itt is a katastrophba olvad, a -fődolog itt is az, hogy a hős magában hordozza nemesisét, mely eléri, s -nem az, hogy a kik befolytak bukására, hány probás erényüek. Ha az -igazság szolgáinak megengedünk egy kis ravaszságot a bün üldözése, az -igazság kideritése közül, még inkább meg lehet engednünk személyeire -nézve a drámai költőnek, ki ugyan rendőr, nem vizsgáló biró, de, ha -valódi költő, nem minden törvényszéknél, minden moralistánál igazságosb. - -Ily valódi, ily igazságos költő Molière. Az erkölcsi és müvészeti elem -összeolvasztását a komikumban senki sem értette jobban, mint ő. -Főszemélyei magok idézik föl a cselszövényt, és a szenvedélyök által -felköltött szenvedélyekben lelik büntetésöket, bukásukat. Az a vád, -melyet Rousseau fösvénye ellen emel, a münek épen egyik legfőbb érdeme. -Harpagon fösvénységével kinozza egész családját, még a legszükségesebbet -is megvonja gyermekeitől. Mi természetesb, hogy a fiu adósságokat -csináljon és tékozló legyen? Kell-e komikaibb valami, mint az, hogy az, -a ki magától is megvon mindent, idegen uzsorásoknak gyüjti vagyonát? Mi -utánozhatlan jelenet, midőn tudtán kivül saját fiának akar nagy uzsorára -pénzt kölcsönözni, s óhajtja a gazdag atya, saját maga halálát. Nem -vitatjuk, a tékozlás nagyobb bün-e vagy a fösvénység, de vajon ki idézte -elő a tékozlást s ki szenved miatta? Nem az-e a ki megérdemelte? -Tulajdonkép ez itt a kérdés s nem az, hogy melyik nagyobb bün. Harpagon -vén létére szerelmes is, s egy fiatal leányt akar elvenni, kit fia -széret. Fia kijátsza atyja tervét, hogy házasodhassék, átveszi a -szolgája által ellopott pénzes szekrényt, s addig nem adja vissza -atyjának, mig házasságába belé nem egyezik. Megint nem vitatjuk: vajon a -lopás és fiui tiszteletlenség nagyobb bün-e a fösvénységnél érd -uzsoráskodásnál, de, ismét kérjük nem oly embert ér-e, ki azt felidézte -és megérdemli? Jól esik nevetnünk rajta, hogy ily porul járt s e -nevetésben több erkölcsi érzés nyilatkozik, mint Rousseau -moralizálásában. Nem a tiszteletlen és tolvaj fiut szeretjük de -csodálnók, ha Harpagon nevelési rendszere máskép ütne ki s -boszankodnánk, ha egy szerény engedelmes fiut látnánk magunk előtt, ki -eltüri, hogy atyja boldogtalanná tegye. Rosseau nem gondolta meg, hogy -midőn a tékozló és tiszteletlen fiu miatt annyira feljajdul, okvetlen a -fösvény és rosz atyát védi, s ha ő maga irta volna meg e müvet, már -conceptiójában is lélektani hibát követett volna el s épen ugy -gyöngitette volna az erkölcsi, mint a müvészi hatást. Ha a fösvény -katasztrophját nem családi tagok idézik elő, kevésbbé lesz vala -természetes és komikai. A fösvénység veszélye és nevetségessége seholsem -tünhet föl élénkebben és sehol sem szülhet oly könnyen más bünt s vonhat -magára visszatorlást, mint épen a családi körben. Csak itt lehetett -Molièrenek kifejteni komikai erős nemesist vagy más névvel valódi drámai -morált. Kell-e több morál mint egy fösvény atya, ki tékozlóvá, sőt -tolvajjá teszi fiát, egy vén szerelmes, ki mert nem tiszteli magát, -gyermekeitől sem tiszteltethetik és semmit sem ér el, mire nevetséges -szenvedélyében törekszik. Vajon lehető lett volna-e ez más conceptióval? -Nagyoe kétlem, s meg vagyok geőződve, hogy a morálisták némely balga -követelései a drámai müvészetben épen ugy tönkre tennék a tragikumot, -mint a komikumot s velök együtt az erkölcsi mélyebb hatást. - -Az erkölcstelenség e képmutató és léha vádjainál fontosbak azok, melyek -Molière némely vigjátékainak szerkezete ellen hozatnak fel. Legalább van -alapjok, ha egy s más tekintetben tulzottak is. Molière technikája erösb -és változatosb, mint tragikus társaié s ment a classicismus némely -stereotyp eszközeitől. Például a franczia classzikai tragédia expositiói -meglehetős egy hanguak és drámaiatlanok. Egy jó barát, nevelő, egy -meghitt udvaronc vagy udvarhölgy kezdik meg legtöbbször az expositiót s -épen nem azzal a természetes és drámai mozgással, mely Shakespearenek -oly bámulatos sajátja, hogy nem tudja az ember tragédiái tetőpontját és -katastrophját vagy expositióit bámulja-e inkább. Corneille és Racine -beszéltetik e meghitteket, udvaronczokat és udvarhölgyeket, de -tulajdonkép magok beszélnek, hogy tájékozzák hallgatóikat, s csak a -cselekvény első mozzanatakor zökkennek bele a drámaiságba. Molière -valódi drámaisággal exponál. Például _Tartuffe_ expositiója majdnem oly -drámai, mint Shakespearenél a _Romeo és Juliáé_. Mindamellett annyi -igaz, hogy a franczia classicismushoz hiven Molière is inkább kedveli -mint szükséges a bölcs mondatokat, az erkölcsi maximák fejtegetését, s -_Misanthrope_-jában részint a jellemrajz, részint a sentiosus magán- és -párbeszédek kedvéért elhanyagolja a cselekvényt. Néha a cselekvény bogát -a mü végén váratlan eseménnyel oldja meg, mint a _Fösvény, Nők -iskolája_, s _Tartuffe_ czimü vigjátékaiban. Azonban e váratlan -események nem folynak be a jellemekre, csak a bonyolult helyzetből való -kiemelkedésöket segitik elő s általában nem oly lényeges részei, -elhatározó mozzanatai az emlitett müveknek, mint azt Molière némely -birálói feltüntetik. Inkább csak _Tartuffe_ szenved e tekintetben -kivételt, hol Orgonnak kegyelem általi megszabadulása és Tartuffe bukása -a végső stadiumon lényeges rész, elhatározó mozzanat. De Molière csak -kényszerült ugy végezni be e müvét, mint a hogy bevégezte, a kor -fogalmainál fogva is, de leginkább saját egyéni körülményei miatt. A -fejedelem a régibb drámákban a gondviselés szerepét játszta, továbbá a -középkor letüntével, a hübérurak hatalma romjain emelkedő uj monarchiára -áhitattal tekintettek föl az eddig elnyomott néposztályok. Mindez -vonzotta Molièret a csomó kegyelem utján való megoldására, de az a -körülmény, hogy csak félig kész müvét is már megtámadták ellenségei, -vallástalansággal, erkölcstelenséggel vádolták, később eltiltatták a -királylyal, kényszeritette a fejedelem által buktatni meg képmutatóját a -végső stadiumon, s a trón védszárnyai alatt keresni menedéket. Azonban e -kényszeritett bevégzést, lángeszéhez méltóan hajtotta végre. Argonnak -nem minden ok nélkül kegyelmez meg a fejedelem, Orgon szolgálatokat tett -régen az államnak, melyeket a fejedelem most akar megjutalmazni. Továbbá -Tartuffe Orgon elleni föllépése által maga ejti magát törbe, a felsőség -egy rég nyomozott gonosztevőre ismer, kire már csak a törvényszék -itéletét kell kimondani. A nem tisztán drámai megoldásban mennyi drámai -indokot vegyit Molière, s mi szép az, mit a rendőrrel Orgonnak, -közönségének és királyának mondat. S mennyi szépség takarja a münek -nagyobb vagy csekélyebb hibáját. Egyebet mellőzve van-e hatásosb naiv -komikum, mint Marianna és Valér összezördülése s rajzolt-e valaha -vigjátékköltő szeretetreméltóbb, okosabb s minden affectatió nélküli, -erkölcsösebb nőt, mint a minő Orgon neje. Elmira? - -E töredékes vázlatokból is kitetszik, hogy a franccia classzikai -drámának nagy árnyoldalai mellett nagy fényoldalai is vannak. Az -árnyoldalakat eléggé, sőt tulozva kiemelte Lessing, de a fényoldalakat -mellőzte. Nem Lessing ellen akarok szólani. Táborozása a franczia -classicismus ellen, nemcsak korszakos polemia, hanem hazafiui tett is -volt. Megszabaditotta nemzetét a franczia classicismus jármától s a -görög classicismusra és Shakespearere utalva, lehetővé tette a német -dráma kifejlődését. Azonban, hogy polémiai hevében s a helyzet -kényszerűsége miatt egészen igazságos lett volna, azt épen nem -mondhatni. Nem a rendszer teszi a nagy költőt, legfeljebb csak egyben -másban elösegiti vagy akadályozza, hanem a tehetség, s ha valamely -rendszerben egészséges elemek is vannak, még mindig születhetnek nagy -művek. - -A német kritika még most sem eléggé igazságos a franczia classzikai -dráma képviselői irányában, s tulbecsüli zaját német-görög classicismusa -drámai kisérleteit. Melyik ér többett, a francia klasszikai dráma-e vagy -a német-görög dráma, melyet Schiller és Goethe fejlődésök bizonyos -stadiumán egy pár műben megkisérlettek. Azt hiszem a franczia többet ér, -ha nem is elvben, de művekben s ha vita tárgga lehet is e kérdés, annyi -bizonyos, hogy a német-görög classicismus nem szült Molièret. Arago, a -mathematikus, majdnem mathematikai igazságot mondott, midőn Molière -szobra leleplezése alkalmával tartott beszédében igy szól: - -«A nemzetek természetszerü hévvel versenyeznek a szellemi elsőbbség -fölött. Ha mi francziák idézzük Descartes, Pascal, Corneille, Racine, -Bossuet, Voltaire, Montesquieu, d’ Alambert, Buffon, Lagrange, -Lavoisier, Laplace s mások neveit, válaszul azonnal Bacon, Galiléi, -Newton, Leibniz, Huygens, Euler, Kepler, Linné, Dante, Shakespeare, -Milton, Tasso, Ariosto, Priestley, Volta, Cavendish stb. neveit fogjuk -hallani. Molière, az egyetlen Molière bir azon kiváltsággal, hogy -versenytársa nincs az európai irodalomban.» - - - - -BUDAI SZINHÁZ. - -Sardou: _A jó falusiak_, – Girardin és Dumas fils: _Egy nő vétke_. – -Grange és Thiboust: _Egy férj vétke_. – Rajkai: _Hasznos orvosság a -nősülésre_. – Előadattak a Budai Népszinházban 1867 junius 15–23-ika -közt. - -A budai népszinház ujra megnyilt egy igazgató bizottság felügyelete -alatt és Molnár művezetése mellett. Örvendünk rajta. A budai népszinház -meggyökerezése fontos mind nemzetiségi, mind irodalmi, mind szinészeti -szempontból, mert a magyarság erősödését mutatná s elősegítené drámai -irodalmunk és szinészetünk oly ágainak felzsendülését, melyek eddig nem -igen fejlődhettek. Némelyek ugy fogják fel a budai népszinházat, mint a -nemzeti szinház versenytársát, s fontosságát épen e versenybe helyezik, -mely mindkét részről csak üdvös eredményeket szülhet. Ez igen -balfelfogás. Ha a budai népszinház a nemzeti szinházzal akar -versenyezni, elveszti fontosságát, megbukik, s bukását megérdemli. -Budapest nem tarthat el két ugyanegyféle szinházat, s nincs mód benne, -hogy a budai szinház diadalmaskodhassék az oly sok segédforrással -rendelkező nemzeti szinház felett. A nemzeti szinház, bárminő igazgatás -alatt, jobb operát és drámát állithat ki, mint a budai, s ennek épen -ezért oly körben kell mozognia, melyet a nemzeti szinház többé-kevésbbé -mellőzni kénytelen, minők az operai és drámai alsóbb nemek: operette, -kisebb vigjáték, népszinmű, melodráma. A budai népszinház csak így -töltheti be hivatását s lesz valódi népszinház, mely minden tekintetben -szükséget pótol. - -Molnár, midőn a budai népszinházat megalapitotta, szintén versenyezni -kivánt a nemzeti szinházzal. Törekvését nem követte siker. Később -felhagyott ez iránynyal, jobb utra tért, habár nem vette elég figyelembe -az izlés és erkölcsi érdek követeléseit. Mily irányt fog követni -ujabban, nem tudjuk. Az eddigi előadásokból még nem itélhetni elég -határozottan. Mind ő, mind társulata a kezdet, a szervezkedés -nehézségeivel küzdenek. Egy pár drámával, vigjátékkal és operettel -köszöntöttek be. Az ujdonságok sorát egy franczia drámával, két, szintén -franczia vigjátékkal kezdette meg, melyhez ujabban egy eredeti vigjáték -is járult. E körülmény is mutatja, hogy a budai népszinháznak nincsenek -még költői, pedig felerészben ezektől függ a népszinház jövője. A -fővárosi és vidéki élet sikerült rajzai, eredeti operettek, -népszinművek, bohózatok avatnák föl igazán e szinházat valódi -népszinházzá. Azonban költőket se az igazgató-bizottság, se Molnár, se a -kritika nem teremthet. Várjunk és reméljünk. - -Az ujdonságok közül először Sardou a _Jó falusiak_ czimű vigjátéka -került szinre. A szinlap európai hirre emelkedett új s nagy vigjátéknak -nevezi Sardounak e legujabb művét, melyet a népszinház számára Molnár -scenirozott. Nem ismerve az eredetit, nem tudjuk, vajon ártott-e vagy -használt a scenirozás e műnek, vagy általában az egész scenirozás alatt -csak egy kis röviditést kell értenünk, melyet egyetlen mű sem kerül ki -szinpadunkon. Mindegy. Elég az hozzá, hogy Sardou európai hirü ember -Molnár segélye nélkül, sőt ellenére is. - -Az európai hir sokféle és Sardou európai hire önkénytelen eszünkbe -juttatja Kotzebuet, ki a maga idejében szintén európai hirü költő volt -és sokban hasonlit Sardouhoz. Egyiktől sem lehet megtagadni a -leleményességet s a genreképi rajzok virtuozitását; de mindkettő -szelleme oly felületes, alantjáró, sőt léha, hogy egyiket sem lehet -valódi költőnek nevezni. Mindkettő erkölcsi irányt hajhász erkölcstelen -érzülettel, mindkettőben hiányzik a nevető bölcs mélyebb érdeke az -emberiség és társadalom nagy érdekei iránt. Mindkettő vadászsza az erős -kaczajt és érzelgő könyet, csakhogy Kotzebue amazt vigjátékaiban -igyekszik előidézni, emezt pedig drámaiban, mig Sardou ugyanegy műben -egyesiti mindkettőt. Sardou vigjátékaiban mindig két részt -különböztethetni meg, melyek a cselekvényben összeforrnak ugyan, de nem -egyszersmind hangulatban. Az egyik rész a komikai elem, mely genreképi -rajzokban nyilatkozik, a másik a tragikai összeütközés, mely -érzékenykedésben olvad föl. Vigjátékainak főszemélyei ritkán komikaik, -hanem komoly drámaiak, s a komikai alakok csak a mellékszemélyek. Ha -Sardou egészen csak könnyed vagy bohózat felé hajló vigjátékot irna, -sokkal inkább sikerülnének művei. De ő, ugy látszik, fensőbb vigjátékot -akar irni, melyet Molière alapitott meg s melyet kiválóan kedvel a -franczia. Mit értett Molière a fensőbb vigjáték alatt? Oly vigjátékot, -mely az életnek hübb képét igyekszik rajzolni, melyben a véletlen -csekély szerepet játszik, mely mellőzi a vigjáték szokott fogásait vagy -épen szinpadi csinyeit, melyben az indokolás szigorubb, mely nem idéz -elő erős kaczajt s megelégszik ugyszólva a lélek mosolyával, mely az -emberi bohóságok komoly oldalát is fölleplezi, vagy mint Horatius -mondja: «Interdum tamen et vocem comoedia tollit», de mindamellett -alapeszméjénél, főszemélyeinél fogva nem szünik meg vigjáték lenni. -Ilyen például Tartuffe, melynek komoly oldala is van, mert egy képmutató -egy egész családot sodor a veszély örvényébe, mindamellett a főszemélyek -Tartuffe és Orgon komikaik. Ebben a gyöngeséget látjuk komikai oldalról -felfogva, amabban a bűnt, mely utóbbi a komikai művészet legnehezebb -feladata. - -Sardou máskép fogja fel a franczia vigjátékot mint Molière; eldobja a -komikai főcselekvényt s érzékenykedéssel akarja pótolni a fensőbb -komikumot. Személyei e műben is két részre oszlanak, a főbbek komoly -drámaiak, a mellékesek bohózatos komikaiak. A cselekvény falun foly le. -Villepreux báró falusi jószágot vásárol s a helység mairejévé lesz, -Floupein gyógyszerész nagy boszuságára, ki maga szerette volna elnyerni -a hivatalt. Az uj maire-re sokan haragusznak s egész párt alakul -megbuktatására. Egy más párisi, Morisson, szintén falusi jószágot vesz. -Erre is haragusznak a jó falusiak, mint betolakodóra. A falusiak -cselszövényeit ez ugynevezett idegenek ellen jól rajzolja nehány jelenet -s az alakokat nehány komikai vonással biztosan veti oda a költő. Annál -gyöngébb a főcselekvény. Morissonnak egy fia van, Henrik, ki egy fürdőn -megismerkedett Paulinával Villepreux nejével s ennek hugával, Margittal. -Az ifju a leánynak udvarolt, de a nőt szerette, s most, midőn a sors egy -faluba hozta őket össze, ujra ostromolja a nőt, ki vele egyszer titkon -találkozik is, de csak azért, hogy leveleit visszakérje, melyek -egyébiránt egészen ártatlanok, s így véget vessen még a gyanunak is. -Henrik e mellett Margit iránt is szerelmet szinlel s kicsalja tőle a -park kulcsát, hogy vele s egyszersmind nénjével is találkozhassék. A jó -falusiak közül Grinchu észrevévén Henriknek ólálkodásait, be- és -kilopódzásait a parkba, elmondja azt a gyógyszerésznek s a maire többi -ellenségének, kik neje compromittálásával akarják őt megbuktatni. Henrik -találkozik Margittal, ki ugy nyilatkozik, hogy nem szükség titkolni -szerelmüket s holnap kérje meg kezét Henrik Villepreuxtől egész -ünnepélyesen. Henrik megigéri s ugy látszik, hogy valósággal bele is -szeret Margitba. E fiatal ember jellemét általában nem érthetni, csak -báb, kivel a költő kénye-kedve szerint játszik. Henrik távozik s nem -akar többé régi szerelmére gondolni; de nem mehet ki a parkból, mert a -jó falusiak, kik meglesték, zajt ütnek, hogy tolvaj van a kertben, mire -aztán a maire is az üldözőkhöz csatlakozik. Henrik Paulina szobájába -rohan; nincs más módja menekülni a gyanu elől, s megkimélni a női -becsületet, mint az, hogy Paulina nyakáról letépi a gyémántos -nyaklánczot s tolvajnak adja ki magát. Villepreux kivallatja, elhiszi az -áltolvaj meséjét, sőt mint egy könnyelmü, de bünbánó ifjut, kit a reá -bizott s általa elköltött pénz tett tolvajjá, kéz alatt meg akarja -szabaditani. Azonban épen akkor lép be Morizon, Henrik atyja, ki -megismeri fiát. Villepreux gyanakodni kezd, hogy Henrik nem tolvaj, -hanem kalandor, s összevetvén a körülményeket, gyanuja erős -féltékenységgé növekszik, mely boszura ragadja. Párbajra hivja az ifjut, -ki ugyan elfogadja azt, de magában elhatározza, hogy a párbaj előtt főbe -lövi magát. Villepreux épen a párbajra készül, midőn sógornője, Margit, -egész jó kedvvel jő haza egy falusi bálból s elbeszéli, hogy holnap -Henrik meg fogja kérni kezét s egyszersmind elmondja, hogy Henrikkel ma -este a parkban találkozott, ő adta neki oda a park hátsó ajtója kulcsát, -egyszóval elmond mindent s egészen lecsillapitja sógorát, ki meggyőződik -neje ártatlanságáról. Ekkor nagy zaj támad s egy lövés hallik. Az ember -azt hiszi, hogy Henrik főbe lőtte magát. Oh nem! A jó falusiak -kitekerték kezéből a pisztolyt s elfogták mint szökevényt. Ekkor -Villepreux kinyilatkoztatja, hogy Henrik megkérte Margit kezét s érte -szökött be a parkba. Így minden jóra fordul s a jó falusiak hoppon -maradnak. - -Ime Sardou fenső vigjátéka komikai főszemélyek nélkül. A báró nem az, -neje sem, Henrik sem, csak Margitban rejlik egy kis naiv komikum, ki más -tekintetben legsikerültebb a főszemélyek között. Paulina és Henrik a -legelhibázottabb jellemek. Egyiknek sem érthetni lélekállapotját. A -köztük és Villepreux közt előforduló érzékeny jelenetek minden -mesterkedés mellett is hidegen hagyják az embert, mert a költő nem -készitette elő rájok hallgatóit, a jellemek magyarázatával, -fejlesztésével. A technikát sem dicsérhetni. Két felvonás nem egyéb, -mint vontatott hosszadalmas expositio. A két utolsóban ugyan eléggé -rohan a cselekvény, de mi haszna: az alap a lehető leggyöngébb. Hogy -csak egyet emlitsünk: ugyan mi oka lehet Henriknek arra, hogy be nem -mutattatja magát Villepreux házánál, hanem bujkál a park körül és a -parkban? Bemutattatva magát könnyen találkozhatott volna mind -Paulinával, mind Margittal, hanem az igaz, akkor elmaradt volna az egész -bonyodalom és Sardou nem irhatott volna belőle egy öt felvonásos -vigjátékot. Ily gyönge alapon nyugszik a főcselekvény, melyre épen oly -kevés gondot forditott a költő, mint főszemélyeire. A cselekvény -mellékesb részei és személyei sokkal sikerültebbek, s a mű leginkább -ezeknek köszöni hatását. Ez Sardou modora; igy irta a «Jó barátok»-at, a -«Benoiton család»-ot is. Mi nem helyeseljük e modort s épen nem ajánljuk -vigjátékiróinknak. A minapában egy magyar kritikus azzal dicsért meg egy -eredeti vigjátékot, hogy nincsenek komikai főszemélyei, s ezt eredeti uj -iránynak nevezte, mely korszakot alkot a dramaturgiában. E balirány nem -uj s rendesen az iró rossz izlésének vagy tehetlenségének szüleménye. A -tragikumot és komikumot, a komolyt és derültet lehet vegyiteni, de nem -ugy, hogy akár a tragédiában, akár a komédiában egyik a másiknak ártson, -vagy épen tönkre tegye. E vegyitésre nézve is Shakespeare és Molière a -legjobb a példányok, amaz a tragédiában, emez a vigjátékban. - -A második ujdonságot _Girardin_ Emil és ifj. _Dumas Egy nő vétke_ czimű -drámáját még kevésbbé dicsérhetjük. Ugy látszik, hogy a conceptio és -jellemrajz Girardintől származik, s inkább csak a szerkezet s általában -a szinpadra alkalmazás az ifju Dumas műve. Meg kell vallani, hogy ez -utóbbi jobb az elsőnél. Az ifju Dumas minden eszközt felhasznált, melyek -e nem eléggé drámai tárgyat a szinpadon élvezhetővé tegyék. Családi -egyszerü dráma tárul ki előttünk, mely három személy közt foly le. -Dumont bankár egy derék ember, ki üzletének él; szereti nejét, gyermekét -és boldog. Neje boldogtalan; ő is szereti ugyan férjét, de a darab -kezdete előtt volt oly idő, midőn hütlen lett férjéhez s Alvarec Juant -szerette, ki férjének üzleti társa s egykor férjét bukása szélén -kölcsönével megmentette. Ekkor szövődött a titkos viszony a hütlen nő és -barát között. A nő most bünbánó s épen azért gyermekét sem szereti, kit -nem férje, hanem Alvarec gyermekének tart. Egy szobaleány és jó barátnő -fecsegése e viszonyt félig-meddig föllebbentik s Alvarec szökésre -kényszeriti a nőt. Azonban a nő nem szökik el, hanem mindent fölfedez -férjének. A férj nem hivja párbajra Alvarecet, hanem erkölcsi -eszközökkel arra kényszeriti, hogy követeléseivel szegényitse el, -buktassa meg őt, mint üzlettársát, nejét pedig arra, hogy -elszegényedésének ürügye alatt hagyja el őt s menjen vissza anyjához. A -kis lánynak választani kell Dumont és Alvarec között; Dumontot -választja, ki nem atyja. Alvarec elrohan, a nő távozik, és visszafordul -s kérdi, mikor láthatja még lányát. - -E dráma inkább a tévedés következményeivel foglalkozik, mint magával a -tévedéssel, s innen aztán az, hogy Dumont neje s Alvarec jellemét nem -érthetjük eléggé s kevés részvéttel viseltetünk irántok. Mit és mit ne -tárgyaljon mint előzményt, mely a mű kezdete előtt történt, mindig -lényeges kérdés a drámában, nemcsak a cselekvényt, hanem a jellemet s az -egész dráma hatását illetőleg is. Ha csak a bünhödést látjuk s nem -egyszersmind a tévedést, a drámai felindulást alkotó négy érzés közül, -minők a részvét és félelem, szánalom és megnyugvás, csak a két utóbbit -veheti igénybe a költő, s azt is csak hiányosan, mert egyik a másiknak -következménye. E mellett a jellemrajz sem lehet eléggé biztos és -kidomborodó. Dumontné nem egyéb, mint egy a legnagyobb általánosságban -tartott bünbánó nő; hiányzik belőle minden egyéni vonás, sőt még -typusnak sem vehetni be. Aztán egy nő hütlensége, mint pusztán csak -hütlenség, sohasem lehet aesthetikai értékü. Látnunk kell a viszonyokat, -melyek a nőt tévedésbe vagy bünbe sodorják, s melyek megfoghatóvá teszik -szenvedélyét s igy igazolják részvétünket és szánalmunkat. Dumontné -rajza egészen elhibázott. Általában a mű főszemélyei többé-kevésbbé mind -mesterkéltek egész az igen is okos kis gyermekig, s a természetnek, a -valódi szenvedélynek alig találhatni bennök egy-egy igaz vonását. A mű -hatását leginkább az ügyesen combinált szerkezetnek köszönheti, mely az -utolsó fölvonásban majdnem a virtuozitásig emelkedik. - -Paródiája sem több értékü, mely ugyanazon este került szinpadra s -melynek czime _Egy férj vétke_, Grange és Thibousttól, szintén három -felvonásban. Itt is inkább az ügyes szerkezet s egy pár jól combinált -jelenet idézte elő a hatást, mint a komikai ér gazdagsága. Nem azt -hibáztatjuk benne, hogy a komikai vonásokat tulozzák az irók, hisz ez a -bohózat jogos eszköze; hanem azt, hogy magukban a vonásokban kevés az -igazság és természetesség. Itt is legkevésbbé sikerült egy nő rajza, a -Turlot Antóniáé, kinek lelkiállapotához nincs kulcsunk. Mindamellett a -budai szinpad e három ujdonságát sokkal többre becsülhetni a -negyediknél, a _Hasznos orvosság a nősülésre_ vagy _Ő sohasem akar -férjhez menni_ czimű két felvonásos vigjátéknál, mely _Rajkaitól_ junius -22-én került szinre. Alapeszméje oly régi, mint maga a vigjáték, -tudniillik az, hogy a férjhez menni nem akaró vagy begyes lányokat -hidegséggel s más hölgyeknek való udvarlással kell meghóditanunk. E régi -alapeszmét sem öntötte uj formába a szerző. A vigjáték legelhasználtabb -fogásait s legstereotypebb alakjait használja. E mellett kelleténél -hosszabbra nyujtja; egy felvonásban el lehetett volna végezni az -egészet. A mit egyik személy, Gárdonyi Vendel mond a második -felvonásban: «Ez igen hosszu historia», legjobb kritikája a műnek. Hogy -nem bukott meg, leginkább a szinészeknek, kivált a szinésznőknek, -Kocsisovszky Borcsa és Boér Emma kisasszonyoknak köszönheti, kik jeles -tehetségü kezdő szinésznők. Általában Molnár társasága, nagy hiányai -mellett is, méltánylatot érdemel s közelebbről e lap hasábjain egy kis -időt szakitunk a szinészek birálatára s nehány jó tanács kifejtésére, -melyek, ugy hisszük, nem fölöslegesek. - - - - -SZINHÁZI SZEMLE. - -A _Szent korona varázsa_. Irta Rákosi Jenő. Előadatott a Budai -Népszinházban. _Fiesco_. Irta Schiller. Előadatott a Nemzeti Szinházban. - -Ujra megértük, hogy Pesten is, Budán is magyar szinelőadásokban -gyönyörködhetünk. Részünkről nem mindig gyönyörködünk se itt, se ott, -néha valósággal unatkozunk, de nincs oly gyönge mű, vagy előadás, mely -annyira untasson vagy épen boszantson bennünket, mint egy pár lap -eljárása, melyek a budai szinházat minden tekintetben a nemzeti szinház -fölibe akarják emelni. - -A budai szinházból mindig pártkérdést csinált ujdonságiróink bölcsesége. -Már megalakulásakor bizonyos ellenzékies szinben tüntették föl s -versenyre ösztönözték szemben a nemzeti szinházzal a tragédia és fensőbb -vigjáték terén. A terv kivihetlennek mutatkozott, mert nem volt hozzá se -költő, se szinész, se közönség. A budai szinház végre belátta, hogy más -hivatása van, s leszállott a drámai közép- és alsó-nemekhez, mit aztán -siker is követett, annyira, hogy ideiglenes bukását más körülmények -idézték elő, mint tisztán a közönség részvétlensége. Most ujra -megnyilván, azon az uton halad, melyen már sikert aratott s fejlődve, -még többet arathat. - -Az ujdonságirók most nem állottak elő régi bölcs tanácsaikkal, melyeket -a tapasztalat anynyira kinevetett, hanem a helyett ismét valami olyat -tesznek, a mi szintén csekély bölcsességre mutat. Nem mondják többé, -hogy a budai szinház versenyre szálljon a nemzetivel a tragédia és -fensőbb vigjáték terén; azonban mindent elkövetnek, hogy amazt eme -fölibe emeljék. A nemzeti szinházban majd semmi sem elégiti ki őket, a -budai szinházról valódi leikesüléssel irnak. A nemzeti szinházban a -méltánylandó is rossz, a budai szinházban a rossz is méltánylandó. A -nemzeti színházban előadandó műveket már előre lerántják, a budai -szinházéiról szintén előre hosszú magasztaló tárczaczikkeket irnak, sőt -a mi több, nem átallják kimondani, hogy a budai szinház irányában nem -szükség æsthetikai szempontból kiindulni, ezt csak a nemzeti szinház -irányában alkalmazhatni, mert ez a fensőbb drámai művészet csarnoka, s -mert országos segélyben részesült. - -Szeretjük hinni, hogy az ily szempont inkább fogalomzavar eredménye, -mint nem épen tisztességes szenvedélyeké. Szinház irányában mindig csak -æsthetikai szempontból lehet kiindulni, legyen az akár a fensőbb, akár -az alsóbb drámai művészet szinháza, akár országosan dotált, akár -magánvállalat. A drámai fensőbb és alsóbb nem csak megkülönböztetés, de -nem azt teszi, hogy az alsóbb nem már nem művészet, vagy a művészetnek -csak forgácsa. Egy jó bohózat épen oly ritka, mint egy jó tragédia; a -«Szentiván-éji álom» ép oly fénysugara Shakespeare dicsőségének, mint -akár Macbeth; Ira Aldridge nem kevésbbé bámulatos volt Mungo szerepében, -mint az Othellóéban. A szinház nem dotáltságának körülménye sem -némithatja el az aesthetika követeléseit. Egy országosan dotált -szinhától a nemzeti művészet és irodalom körülményei közt a lehető -legjobbat követeljük működése terén. A nem-dotált szinháztól nem -követelhetünk ennyit; de annyit minden esetre megkivánhatunk, hogy -tehetsége szerint a művészetet szolgálja s ne legyen se a nyegleség, se -az izléstelenség szinháza. Ha azt mondjátok, hogy a budai szinház -megitélésében nem kell æsthetikai szempontból kiindulni, akkor -kimondjátok, hogy az nem szinház, akkor nincs kapcsolata a -nemzetiséggel, mert nem a művészetet szolgálja, akkor czircussá -aljasitottátok. - -Mi mindig azzal tiszteltük meg a budai népszinházat, hogy aesthetikai -szempontból indultunk ki megitélésében s tőle várjuk a drámai alsóbb -nemek felvirágoztatását mind drámairodalmunkban, mind -szinművészetünkben. E szemponttól ezután sem állhatunk el. Bizonyára mi -igen méltányoljuk az igazgató-választmány és a szintársulat buzgóságát, -mely a népszinház megalapitásán fáradozik; de azért nem hunyhatunk -szemet némely balirányra. Ily balirány az obligát cancan-táncz, melynek -semmi köze a művészettel. «Dunanan» kellemes operette, de mi szükség -végéhez odabiggyeszteni azt a nyomoruságos cancant. Az alsóbb komikumnak -sok szabad, de a cancantánczot csak az találhatja komikumnak, kinek -muzsája Priaposz. Azt sem helyeselhetjük, hogy a budai szinház némi -nyegle üzletté akarja alázni a honvédség, a forradalom emlékeit. Ha a -honvédek derüsebb oldalát valaki vigjátékba szövi, ha valaki egy drámát -ir, melynek háttere a forradalom, ez mind helyes; de hogy a szinpadra -czipeljük az 1848–49-iki történeti nagy dolgokat, hogy fölszaggassuk a -sebeket, melyek alig hegedtek be; hogy minden művészi czélzat nélkül -szinműveket férczeljünk össze, melyek csak tárgyuknál fogva akarnak -hatni: ez nem helyes. Hetek óta olvassuk a lapokban, hogy a budai -szinház ily meg ily műveket fog szinre hozni; bennök ennyi meg ennyi -honvédattila, bakkancs és ágyu fog szerepelni. Egyéb oldalát nem igen -emlegetik e magasztalt szinmüveknek a budai szinház hivatalos -ujdonságirói. Majdnem ugy beszélnek, mintha hadi mozgalmukról -tudósitanák a közönséget. A forradalom nem azért történt, a honvédek nem -azért haltak meg, hogy a budai szinház speculatiói tárgyaiul -szolgáljanak. - -A mi a látványokat illeti, azokról is más véleményünk van, mint -laptársainknak. Nem vagyunk a látványosság ellenségei; de óhajtjuk, hogy -valami drámai czélt szolgáljon. Egy oly mű, melyben csak látvány van, da -semminemü müvészeti érdek: teljességgel nem mű. A látványnak szolgálni -kell a szinművet, legyen az akár megforditva. Az oly szinmű, mint -«Zrinyi a költő» melynek szerzője Jósika hasonczimű regényéből -összeférczelt nehány szakaszt minden benső összefüggés nélkül, csak -gyermekeknek való bábkomédia. De nagy közönség látogatja, vethetik -ellenünk. Igaz; de ha e látványok egy kissé értékes szinművet -érdekesitenének, vajjon elmaradna-e akkor a közönség, s nem jobban -szolgálná-e a budai szinház az izlést? Ott volt például Rákosinak a -«Szent korona varázsa» czimű drámája, melybe sok látványt lehet beszőni. -Vajjon nem jobban megérdemelte volna-e ez a diszleteket és a görögtüzet, -mint «Zrinyi». - -Nem ok nélkül emlitettük e szinművet, mely legtöbb figyelmet érdemel a -budai szinház ujabb eredeti szinművei közt. Mi örvendünk, ha a budai -szinház bármi kis lendületet ad az eredeti drámairodalomnak. Rákosi e -művet a budai szinpadra irta, s a bohózat, operette és kisebb vigjáték -mellett egy oly genre mivelésére adott példát, mely óhajtandó, hogy a -budai szinpadon meghonosuljon. Nem a történeti tragédiák, hanem az ily -történeti drámák valók a budai szinpadra, melyek történelmünk nem -tragikai, de mindamellett drámai eseményeit veszik tárgyul; tért -engednek a komikai elemeknek, s a nem igen jó hirü melodrámai hatást -összeolvasztani igyekeznek a valódi drámai hatással. Nem mondjuk, hogy e -szinmű egészben véve sikerült; de a törekvés igen méltánylandó, s egy -pár részlet tanuságot tesz a szerző nem mindennapi tehetségéről. Rákosi -nem tud elég erős cselekvényt alkotni, minden eddigi szinműveinek ez -egyik főhibája. Itt is inkább egymás mellett foly a cselekvény, mint -egymásból. Imre és Endre királyok küzdelmeiben nincs elég fokozatos -emelkedés, s Endre Gertrud kedvéért annyira háttérbe nyomul, hogy csak -puszta báb. - -Rákosi egy másik hibája is megvan e szinműben. Ő, ugy látszik, -Shakspearet sokat olvassa s annyira kedveli, hogy észrevétlen -mindjárt-mindjárt másol belőle valamit, s maga sem tudja, hogy -inspiratio helyett reminiscentiákból dolgozik. Egyebet mellőzve, e -művében is Lipócz és neje, Percy és nejének elmosódott másolatai, az -élet minden melege nélkül. Sőt a reminiscentia varázsa néha tárgya -szellemét is megtagadtatja vele. Midőn Imre elárulva, elhagyatva, -kétségbeesésben kimerülve sátorában koronája mellett elalszik, s -fölébredve az az eszme támad benne, hogy koronásan, fegyver nélkül az -ellen táborába menjen s testvérét elfogja: álmában nem angyalok lebegik -körül és sugalmazzák az eszmét, mint a hogy a szent korona mondája hozná -magával, hanem a Szentiván-éji álom vig manói, kik itt a nemzet jó -tündéreiként jelennek meg. - -A nemzeti szinházban augusztus és szeptember eleje képezi a holt -időszakot. A drámairók őszig nem engedik adatni uj szinműveiket, a a -közönség kevesebb a szokottnál s a szinészek talán ez ok miatt -meglehetős kedvetlenül játszanak. Az ugynevezett összjáték ilyenkor a -leggyöngébb. Néha a szereplők lassusága, a csoportozatok életlensége -majdnem boszantó. Ezt többé-kevésbbé még Schiller «Fiescó»-jában is -tapasztaltuk, mely uj betanulással közelebbről kétszer is adatott. Talán -több próbát kellene tartani, vagy a próbákon némely jelenetet addig -próbáltatni, mig a játék gyors, összevágó. A kisebb szereplők, a néma -személyek közönye némely drámai erős jelenetben különösen feltünő. -Szinészeink a józsefvárosi képviselőválasztásoknál oly élénken mozognak, -gesticulálnak, mintha szerepet játszanának; a szinpadon pedig és épen -Fiescóban az összeesküvési és lázadási jelenetben oly csendesen viselik -magokat, mintha józsefvárosi jámbor polgárok volnának. - -Fiescóban a czimszerepet Lendvay játszta. Igazságtalanok volnánk, ha el -nem ismernők, hogy gondot forditott szerepére; de nem mondanánk -igazságot, ha azt mondanók, hogy Schillernek e különben sem sikerült -jelleméből valami olyat alkotott, mi közel járt a költő czélzatához. E -szerepben sok a természetlen, az erőltetett, s a különböző alkatrészek -nincsenek ugy vegyitve, hogy életteljes jellem állhasson előttünk. -Azonban annyi bizonyos, hogy Fiesco nobili, büszke, sőt majdném kevély, -de bizonyos illemmel; leereszkedő, de méltósággal; udvarias, -egyszersmind ravasz és szenvedélyesen konok, midőn tenni kell. Lendvay -nem volt eléggé nobili; büszke volt, de közönségesen büszke. -Leereszkedésében inkább dölyf volt, mint urias és finom méltóság, s az -uvariasság és ravaszság vegyületének könnyedsége egészen hiányzott -belőle. - -Tóth Muley Hassan szerepének egyik a magyar szinpadon eddig talán nem -eléggé méltatott alkatrészét jól eltalálta; de ez alkatrészből képezvén -ki egész szerepét, természetesen a jellem sok tekintetben érthetlenné -vált. Tóth a mór humorára vetette a fősulyt, sőt majdnem csak ezt emelte -ki. Az igaz, hogy ha e jellemet a humor nem enyhitené, visszatetsző s -költőileg érdektelen volna. A mór találó elméssége, szeszélyeinek -frissesége költői érdeket kölcsönöznek jellemének, melytől távol van -minden erkölcsi tépelődés, meghasonlás, a lelkiismeret minden furdalása, -mert fajánál, vallásánál, neveltetésénél fogva sohasem jutott erkölcsi -öntudatra s e tekintetben majdnem naivnak mondható. De sok benne a -démoni hajlam és erő, az állati düh, dacz a veszélylyel és a vad -káröröm. Tóth az utóbbi alkatrészekből semmit sem tüntetett föl, sőt a -humort itt-ott a bohózatig vitte. Álljanak itt egy német iró szavai, ki -a hires Seydelmannt e szerepben következőkép rajzolja: - -«Seydelmann játékában előttünk állott Afrika e szülötte a maga egész -macskaszerü mozgékonyságában, mint egy exotikus növény európai földön, -mint egy teremtvény, mely a miveltség alanti fokának tompa, kifejletlen -erkölcsi világával szemtelenséget és elmés szeszélyt egyesit, mely -ötleteit tüzröppentyükent emelkedő kedvvel löveli a magasba. Démoni -guny, szemtelenség, naivitás a gazság kifejezésében, szakadatlan -mozgékonyság, nyugtalanság és mohó sietség oly csodásan olvadtak össze -Seydelmann játékában, hogy minden pillanatban magunk előtt láttuk a -mórt, kiben afrikai vér forr és tombol. Más szinészek (például Devrient -és Döring) bármily méltánylandók voltak e szerepben, Muley Hassan -szellemi és erkölcsi lényét senki sem testesitette meg annyi illusióval, -mint Seydelmann.» - - - - - - -1872 - - - - -KARÁCSONI MYSTERIUMOK ÉS VIZ-KERESZTI JÁTÉKOK.[2] - -Eddigi népköltési gyűjteményeink mellőzték a népmysteriumokat, de 1859 -óta némi figyelem fordult feléjök, s folyóiratok, lapok örömest -nyújtottak tért egy-egy ily tartalmú közleménynek. Igy jelent meg az -első magyar népmysterium a _Magyar Nyelvészet_ IV-ik évi folyamában -(1859. 177–181. lap), a második a _Magyar Sajtó_ tárczájában (1864. 297. -sz.), a harmadik a _Vasárnapi Ujság_-ban (1866. 13. sz.), a negyedik -Orbán Balázs _Székelyföld_-jében. Pest, (1869. II. k. 152–155. l.). - -Itt összesen veszi az olvasó nemcsak az elszórva megjelent -közleményeket, hanem mindazt, mi eddig különböző gyűjteményekben -kéziratban lappangott. Úgy hittük, hogy semmivel sem nyithatjuk meg -méltóbban gyűjteményünket, mint a magyar költészet e kevésbbé ismert és -legrégibb maradványaival, mert bár e népmysteriumok nyelv- és -részletekre nézve változásokon mentek át, de szerkezetök körrajza s -tartalmuk alapja a magyar egyház és népélet legrégibb korszakáig -felvihető. - -Kétségtelen és köztudomásu dolog, hogy a keresztyén épen úgy az oltár -bölcsője, mint a görögnek. A keresztyén egyház liturgiájából fejlett ki -a mysterium, hit- és erkölcstani allegoriáiból a moralitás. Ez elemek -soknemű hatások alatt fejlődve, végre érintkeztek a classicismussal, s -megteremték a keresztyén új drámát, mely különösen Franczia-, Angol- és -Spanyolországban a tökély magas fokára emelkedett. A fejlődés különböző -fokozatait többé kevésbbé tisztába hozta az európai irodalom, de maga az -eredet s az első mozzanatok meglehetős homályban vannak. Annyi -bizonyosnak látszik, hogy a keresztyénség első századaiban az egyház -ellenséges szemmel nézett mindennemű szinészetet, mint a paganismus élő -emlékét. Európa déli részeiben, hol a római műveltség és nyelv -romanizálta a különböző népfajokat, a római histriok, pantomimok, -bűvészek folyvást kedvenczei voltak a népnek, északon pedig a german -népek nagy szeretettel csüngöttek minden drámaias babonán, alakoskodó -szokáson, melyek régi vallásukkal voltak kapcsolatban. A tilalom és -üldözés nem használván, az egyház szép módjával a pogány szokásoknak -lassanként keresztyén jelentőséget adott, s magát a keresztyén cultust -látványosabbá tette. Így történt, hogy a mi eredetileg a pogány istenek -dicsőítésére szolgált, idővel az apostolokra, szentekre, sőt magára -Krisztusra szállott át. - -Az új ünnepek a régiek idejére tétettek vagy kapcsolatba hozattak -amazokkal. Krisztus születésének ünnepe nem csak azért tétetett -deczember végén, mert a hagyomány szerint a téli napfordulat idejére -esik, hanem azért is, hogy a saturnaliák keresztyén jelentőséget -nyerjenek.[3] A téli napfordulat a germán népeknél is szent volt, mert -akkor tartattak a Woutan és neje Fricke tiszteletére rendelt ünnepek. A -német, angol és skandinár karácsoni szokások egész vegyületét képezik a -pogány és keresztyén eszméknek.[4] Szóval a keresztyén egyház igyekezett -magába olvasztani a római és germán pogányság drámaias szokásait és -keresztyén iránytadni látványos hajlamainak, mire mindinkább fejlődő -cultusa elég eszközt és alkalmat adott. - -A már Tertullian idejében (220.) rendezett keresztyén liturgia drámai -mozzanatokat rejt magában. Maga a mise nem egyéb, mint mysterium, a -megváltás nagy titkának ábrázolása, melynek mint a primitiv görög -drámának megvannak epikai, drámai és lyrai elemei. Epikai elem a -profetia és evangelium, drámai maga az áldozat, lyraiak pedig a dialog -felé hajló sesponsoriák, antiphonák, bymmusok s prózák.[5] A mise ez -elemeit még inkább kifejtették a keresztyén nagy ünnepek, melyek -Krisztus születése, szenvedése, feltámadása és mennybe menetele emlékét -ujítják meg, s melyek központja szintén a magváltás nagy titka. -Különösen karácson, nagypéntek és husvét ünnepe kedvezett a -mysterium-dráma kifejlődésének. Ez ünnepek liturgiája mindinkább hajlott -a drámai énekhez. A pap nem egyedül énekelte többé, mint a régi időben -Krisztus születését és szenvedését, hanem különböző személyek között -osztattak ki József, Mária, Gábor angyal, a pásztorok, Herodes és a -Krisztus beszédei. E mellett oly czeremóniák, látványok szövettek be, -melyek mintegy kifejezték a cselekvény főbb mozzanatait, mint a jászol -kitétele, a pásztorok hozzájárulása, a három király megjelenése, -Krisztus sirja, a mellé rejtőző angyal, az asszonyokat ábrázoló papok -csoportja.[6] - -Ez a mysterium-dráma fejlődésének első foka, melyet liturgiai -mystericumnak nevezhetni, a mennyiben a liturgiának egy részét képezte. -Jean de Bayeux, avrauchei püspöknek egy a norman egyház liturgiájáról a -XI-dik században írt munkája kétségtelenné teszi, hogy akkortájt a -templomban előadott mysteriumok szorosan az isteni tisztelethez -tartoztak.[7] A fönmaradt legrégibb franczia és német mysteriumok, a XI. -és XII-dik századból mind liturgiai mysteriumok, latin nyelven és -egyházi stylben írva. A francziák régiebbeknek látszanak, mint a -németek, de mindenik hasonlít egymáshoz, közös forrásuk az egyházi -rituale. - -Azonban a mysterium lassanként kiszakad a liturgiából s annak része -helyett toldalékát kezdi képezni. E körülmény mindinkább háttérbe -szorítja a mysterium lyrai elemeit: az énekrészt. A drámai elemelőtérbe -nyomul, az egyszerű szerkezetet bonyolultabb váltja fel, a latin nyelv a -nemzetivel vegyül, majd egészen annak adja át helyét, az előadók -jelmezbe öltöznek s többé nemcsak papok, hanem vándor énekesek, -tánczossk, alakosok is, kik a népnek eddig is kedvenczei voltak s kiket -a papok az élénkebb előadás kedvéért alkalmazni kezdenek. A színhely -nemcsak a templom, hanem, hogy több ember láthassa, a templom előtti -tér, temető, klastromok udvarain. Tárgyainak köre is szélesbül, nemcsak -a megváltás nagy titkára vonatkozó események dolgoztatnak fel, hanem -vegyesen bibliai történetek, szentek viszontagságai, vallásos allegoriák -s a nagyobb hatás végett komikai intermerrók, népies tréfák szövetnek be -a legkomolyabb jelenetek közé is. - -E második fok képezi a mysterium-dráma virágzási korát. Nem liturgia -többé, de világi dráma sem. Iránya még egyházias, szerzői papok s ha -előadói nem is mindig ők, de egészen az ő befolyásuk alatt áll. Azonban -e befolyás lassanként gyengül. A vándor énekesek és szinészek részvéte -kezdi kivetkőztetni a mysteriumot egyházias jelleméből. A czéhek és -testületek is rendeznek mysterium-előadásokat, előbb a papok -befolyásával, később ellenökre. A mysterium mindinkább elvilágiasodik. -Történeti tárgyak is feldolgoztatnak s arallegoriai személyek -typikaiakká válnak. A classicismus befolyása alatt a mysteriumból -tragédia, a moralitásból komédia fejlik. Nemcsak új nevet, de új -tartalmat is nyer, csak a keresztyén világnézethez marad hű, de ez sem -többé a középkori egyházé. A papok ezentúl is rendeznek még -mysterium-előadásokat, de ezek már nem oly népszerűek. Az egykor annyira -kedvelt mysterium a városi nagyobb iskolákba szorul s itt-ott a falukon -marad fönn még egy jó darabig, mint az ájtatos nép mulatsága. - -E fokozatos fejlődés különböző országokban különböző időben ment véghez -és mindenütt a viszonyok és népszellem módosító hatása alatt. Vajon -Magyarországon ugyanaz volt-e a fejlődés, mint Európa más országaiban? -Mutat-e különbséget a viszonyok és népszellem módosító hatása? Általában -volt-e és mennyiben mysteriumunk? E kérdések még nincsenek tüzetesen -kifejtve a magyar irodalomban, s nekünk nincs bátorságunk kifejtésöket -igérni. Inkább csak egy pár gondolat-ébresztő nézetet szándékunk -elmondani, melyek szoros kapcsolatban vannak gyűjteményünk -népmysteriumaival. - -A magyar egyház liturgiája nem volt más, mint a nyugoti keresztyén -egyházé s ennélfogva a mysterium-dráma elemei épen úgy meg voltak benne, -mint akár Franczia- vagy Németországon. A liturgiai mysterium bizonyára -nálunk is kifejlődött, vagy jobban mondva, hozzánk is átszármazott -külföldről, épen úgy, mint a katholikus cultus másnemű czerimoniája. -Nincs ugyan reá történeti adat, mi legalább nem ismerünk, de majdnem -kétségtelenné teszi két körülmény: egyik a katholika egyház -liturgiájának egysége, mely a X. század óta kevés eltérést mutat; -második, hogy e korból élő emlékek is maradtak ránk, mert a mint alább -látni fogjuk, e gyüjteményünk mysteriumai alapjokban nem egyebek, mint a -nép közé szállók s egész napjainkig fönmaradt liturgiai mysteriumok. - -A fejlődés második korszaka, midőn a mysterium elválik a liturgiától, -csak toldalékát képezi, majd önállóan indul virágzásnak, nálunk aligha -megjelölhető. Mindenesetre mysterium-drámánk nem lehetett virágzó és -általános divatú. Az a körülmény, hogy egyetlen emlékünk sem maradt e -korszakból, még magában keveset bizonyít, de hogy a viszonyok s maga a -népszellem sem kedveztek fejlődésének, bizonyosnak látszik. A román -nemzeteknek a római korból fönmaradt szinészethez való ragaszkodása -mintegy forrásul szolgált a mysterium fejlődésének; ide járult még a -román faj formaérzéke, a külsőségek iránti előszeretete, mozgékonysága, -melyek mind megannyi szinészeti tulajdonok. A germán népek ősvallásából -folyó látványos, alakoskodó és drámaias szokások, melyeknek a -keresztyénségbe olvadását épen a katholikus cultus segítette elő, -szintén fejlesztő hatással voltak a mysteriumra. A fogékonyság és -fejlődés ez alapjai hiányoztak nálunk, vagy legalább kevésbbé voltak -meg. Az ősmagyar vallásos szertartások nyomait aligha megtalálhatni -keresztyén népszokásainkban. Legalább egy pár nevet kivéve, nem tudjuk -kimutatni, hogy a pogány magyar eszmék és szokások hogyan nyertek -keresztyén jelentőséget s voltak-e köztök olyanok, melyek kapcsolatba -hozhatók a mysterium fejlődésével. Másfelől a magyar népszellemben ha -nem is hiányzik, de nincs feltünőbb szinészeti hajlam. A magyar nép még -napjainkban sem csüng annyi rokonszenvvel a szinészeten, mint a román és -germán népek. E mellett nálunk a polgári elem úgy a közép-, mint az -újkorban kevésbbé volt kifejlődve, mint Európa déli és nyugoti -országaiban. A mysterium pedig mindenütt csak oly nagyobb városokban -virágzott, hol erős polgárság volt. Az angol mysterium-dráma hamar a -polgári testületek kezébe kerűlt. A franczia mysterium-dráma gyors -fejlődését és elvilágiasodását Jubinal[8] egyenesen a harmadik rend -emelkedésének tulajdonítja, mely már a XIII. században jelentékeny -befolyásra vergődött. Továbbá mindenütt, hol a mysterium-dráma -virágzott, egyszersmind erős fejlésnek indúlt a kéresztyén uj dráma is. -Szóval ez úgynevezett harmadik korszak, a másodiknak mintegy kényszerű -következménye volt. S vajon nálunk a XVI. és XVII. században mit -találunk? Csak tanodai drámát, s a szintén odaszorúlt moralítást, -melyeket részint a jezsuiták hoztak divatba, részint a külföldi -egyetemekről hazajött protestáns papok. A világi drámának, szinészetnek -kevés nyoma, s a mi legrégibb világi drámánkat, «Balassi Menyhárt -árultatásá»-t illeti, nem épen bizonyos, valóban színpadra készült-e, -vagy csak dialogisált satyra? Szóval a magyar újabb szinészet és dráma -korszakát nem hozhatni szoros kapcsolatba a mysterium-dráma -elvilágiasodó korszakával, mi azt bizonyítja, hogy nálunk sokkal -kevésbbé virágzott a mysterium-dráma, mint Európa más nemzeteinél. -Mindezt összevéve bizonyosnak látszik, hogy nálunk inkább csak a -liturgiai mysterium volt divatban akkor is, midőn másutt a -mysterium-dráma önállóan fejlődött, s ha itt-ott valamely egyházban -külföldről behozott vagy talán itt készült önálló mysterium-drámák -adattak is, az csak a kivételek közé tartozott. Ily kivételek lehettek a -brassói szerzetesek által 1500-ban előadott mysteriumok, melyekről -Ipolyi[9] emlékszik, s melyek azt is mutatják, hogy e kivételeknek -leginkább a magyar birodalombeli német városok voltak színhelyei. - -Toldy Ferencz más nézetben van. Ő azt állítja, hogy a mysterium-dráma -nálunk épen úgy virágzott, mint Angol-, Franczia-, vagy Németországon, s -a népszinjáték és bohózat már a XIII-dik században kiszakadt a magyar -mysterium-drámából.[10] Állításait oly történeti adatokkal támogatja, -melyek aligha kiállják a kritikát. Felhozza az 1271-diki budai zsinat -VIII. kánonát, mely tiltja, hogy az egyháziak a mimusokat, histriokat és -joculatosokat (hegedősöket) ne hallgassák; továbbá az 1460-diki szepesi -zsinat XXXVIII-dik kanonát, mely inti a papokat, hogy mimusoknak, -histrioknak, siposoknak krisztus alamizsnájából, mely a szegényeket -illeti, ne adjanak semmit. Hivatkozik egy pesti barát-, Laskai Osváldra, -a «Biga salutis» (1498.) írójára, ki panaszolja, hogy magukban a -klastromokban is színi énekek zengenek (cautus theatrales perstrepunt); -és Zsámboki tizenhatodik századbeli történetirónkra, ki szerint a -törökök azért határozták el II. Lajos ellen a háborut, mert -tapasztalták, hogy a magyarok a lakomák és theatrumok örömeibe -sűlyedtek. - -Vajon ama két kanon a mysterium-drámára czéloz-e, vagy részint a magyar -vándor hegedősökre, kik a nép ősmondáit fentartották s a keresztyénség -előtti emlékeit élesztgették, részint pedig amaz idegen bohóczokra, -bűvészekre, kötéltánczosokra, zenészekre, kik hol Német-, hol -Olaszországból jőve, bebarangolták az országot, mint azt napjainkban is -tapasztaljuk? Az úgynevezett joculatorokat, histriókat, mimusokat -folyvást üldözte az egyház jóval a mysterium-dráma keletkezése előtt, -sőt a mysterium-drámát is főleg azért kezdette, hogy tőlök elvonja a -népet. A második arelati zsinat már az V-dik században menydörög -ellenök.[11] A karolingek conciliumai, capitularei[12] számos tilalmat -bocsátanak ki a kóbor színészek ellen, kiknek még ekkor nincs közük a -mysterium-drámával. Agobard, lyoni püspök (816–840) megbélyegzi kora -histrioit és mimusait, kiket a főurak az egyházi szegények rovására -táplálnak.[13] - -A magyar egyház követve a külföld példáját, szintén felvette kanonjai -közé a histriok, mimusok és joculatorok elleni tilalmat s nem ok nélkül. -A magyar és szláv hegedősök széjjel jártak az országban, nemzeti dalukat -kedvelhették maguk az egyháziak is; a kóbor olasz és német bohóczok, -tánczosok, zenészek, bűvészek mutatványaiban gyönyört talált a nép, sőt -maguk a papok is, s talán alkalmazták is őket egy-egy liturgiai -nagyobbszerű mysterium előadásakor. De ebből nem következik, hogy e -mimusok és histriok magyarok lettek volna, sem az, hogy mint idegenek -nagyban befolytak volna a mysterium-dráma fejlődésére, legkevésbbé pedig -az, hogy már a XIII-dik században a mysterium-drámából kiszakadt -népszínjátékunk és bohózatunk lett volna. Hiszen a XII-dik és XIII-dik -században a németeknél is, mint Reidt[14] megjegyzi, együtt de egymástól -függetlenül találjuk a világi színjátékot az egyházi színjátékkal -(mysterium), csak a XIV-dik században olvad egymásba a kettő, vagy -jobban mondva a világi az egyháziba, hogy a XV. és XVI-dik század -folyamán a farsangi bohózatokban uj életre ébredjen. Lehetetlen tehát, -hogy nálunk, kik később lettünk keresztyének és fejlődésünk lassubb -volt, már a XIII-dik században megtörtént volna az, mi szomszédainknál -is csak a XV-dik században ment véghez. - -A más két történeti adat sem nagy fontosságú. A «Cantus Aheatrales» a -hegedősök énekeire, az idegen kóbor színészek zenéjére vonatkozhatik; a -mi pedig a II. Lajos alatti theatrum örömeit illeti, azok udvari és -főuri ünnepélyek lehettek, melyekbe a külföld példájára kóbor mimusok és -zenészek allegoriai és tánczos mutatványai szövettek be. Szóval okunk -van hinni, hogy ez adatok a virágzó mysterium-drámából kifejlett -népszínjáték mellett nem bizonyítanak. A dolgok természetéből vett okok -többet nyomnak, mint oly történeti adatok, melyeknek értelme legalább is -kétes. Mi azt hisszük, hogy magyar nyelvű mimusok és histriok nem -voltak, mert ha lettek volna, nem csak későbbi századokban, de még ma is -találkoznánk velök. Az olasz bajazzo, az angol clown, a német hanswurst -és bábjátékos még ma is létezik. De hogy valaha magyar ezt a művészetet -űzte volna, akár a régibb akár az újabb időben, annak semmi nyoma. -Nálunk nem volt magyar népszínjáték, épen azért mysteriumunk sem -fejlődhetett úgy, mint más európai népeknél. Volt liturgiai -mysteriumunk, mely az isteni tisztelet részét képezte, lehet, sőt -valószinű, hogy később mint a liturgia toldalékja magyar nyelvűvé -változott, sőt némi fejlődésen ment át, de nem vált valódi -mysterium-drámává s épen nem vett oly lendületet, hogy az újkori dráma -és színészet bölcsőjéül szolgálhasson. A magyar mysterimu részint mint -liturgiai rész, részint mint toldalék folyvást kedvencze volt a népnek, -s midőn az egyház felhagyott vele, maga vette át. Az énekes és élénkebb -parasztlegények, kik a falusi egyházakban eddig is közreműködtek, az -egyházon kívül is folytatták az ájtatos mulatságot egész napjainkig. Így -maradtak reánk e magyar mysteriumjátékok, melyek mindinkább kimennek a -divatból, s melyek közül tizenötöt ment meg gyűjteményünk az -enyészettől. - -Azonban mindezek csak karácsoni mysteriumok és vízkereszti játékok; a -passiói és husvéti játékok teljesen hiányzanak, pedig, hogy mint a -liturgia részei, ezek is előadattak egyházainkban s később a nép között -is elterjedtek, alig szenved kétséget. Emlékök ma már csak egy pár -közmondás – és adomában él. Szirmay, Dugonia, Erdélyi: «Molnár lettél, -pedig kövesdi Krisztus vagy»; «Lisztlopó», «Kötve higyj a komának» -közmondásokat azzal magyarázzák, hogy Kövesden a passiói játékok -alkalmával midőn a Krisztust személyesítő molnárt sárral dobálta a nép, -ez mindent szivesen tűrt, de mikor valaki lisztlopónak csúfolta, -megfeledkezett szerepéről, a keresztet eldobta és utána iramodott. -Szalka János[15] egy ponyván árult passiói játékról tesz említést. -«Gyermekkoronban – úgymond – vett istenben boldogult anyám ilyetén -vásári nyomtatványt, melyet én olvasgattam előtte, s tudom, mind rá, -mind rám mély hatást gyakorolt. A mysterium a szent szüzet írja le, hogy -jár egyik műhelyből a másikba, s kérdezősködik, vajon nem hallottak-e -valamit az ur Jézusról? Először is a kovácsműhelybe megy, s kérdi: «Mit -csináltok kovácslegények? mit értettetek az ur Jézusról?» Amazok így -válaszoltak: «Épen szegeket csinálunk, melyekkel fel fog feszíttetni.» -Innen elmegy az ácsokhoz, kik szintén ily leverő választ adnak: «Most -faragjuk a keresztet, melyre fel fog feszíttetni.» Úgy látszik azonban, -hogy e nyomtatvány is végkép eltűnt, minthogy a legszorgosabb kutatás -sem vezetett ekkoráig reá» stb. Kétségtelen, hogy mind a tartalom, mind -a felfogás népies, de az már kétséges: vajon ama nyomtatvány valóban -népmysterium volt-e? Lehetett párbeszédbe szedett Krisztus-monda is, -mert magát a mondát mi is ismerjük, s még a következő részletekkel -bővíthetjük ki: Mária beszélt a szíjgyártóhoz is, s kérdezte, nem tud-e -valamit Krisztusról? «Épen most fonom számára az ostort!» – volt a -felelet. Mária a csősztől is kérdezte Krisztust, ki szintén így -válaszolt: «Most szedek tövist koronájához». Ipolyi Arnold[16] Juhász -Máténak 1761-ben nyomatott «Szép és ájtatos különféle magyar versek» -czímű munkáját is adatkép idézi, mint amely számos karácsoni, passiói, -urnapi és ó-szövetség-történeti játékokat foglal magában. Mi nem -láthattuk e könyvet, de azt gyanítjuk, hogy tartalmát nem valódi -népmysteriumok képezik, hanem csak tanodai drámák vagy a nép számára -drámai alakban dolgozott olvasmányok. Úgy látszik, hogy a nép a passiói -és husvéti játékokat nem ápolta oly szeretettel, mint a karácsoniakat és -vizkeresztieket. Amazokra a tavaszi munka kevesebb időt engedett, míg -ellenben emezeket a téli idő, nyugalom és a családi együttlét mintegy -táplálták. - -De térjünk vissza a gyűjteményünk karácsoni mysteriumai- és vizkereszti -játékaihoz, melyeket a legrégibb, az úgynevezett liturgiai mysteriumok -maradványainak neveztünk. E maradványok természetesen nagy változásokon -mentek át az idők folyama alatt, midőn a templomból kiszorúlva, a nép -védő szárnyai alá menekültek. Egyik egyszerű, másik mesterkélt, emezen -népies naivságot érezhetni, amazon iskolás tudákosságot. Egyikben -katholikus énekek zendűlnek meg, a másikban protestánsok, van olyan is, -mely mind a kettőt vegyíti. Ide népdaltöredékek vegyűltek, amott egy -múlt századi népies magyar költő soraira bukkanunk. Néhol a liturgia -latin szavai is megmaradtak, másutt a megújított magyar nyelven írt -versszakok csengnek fülünkbe. De a modern külső alól mindenikben a -liturgiai mysterium régi alkata tűnik ki, mert e maradványok a legfőbb -pontokban megegyeznek a legrégibb karácsoni és vizkereszti -szertartásokkal és hasonlítanak a franczia és német legrégibb liturgiai -mysteriumokhoz, s épen azért tartjuk magyar liturgiai mysteriumnak, s -nem a kifejlett mysterium-dráma töredékeinek, mint Toldy véli. - -Karácson ünnepe a IV-dik században alapíttatott meg a nyugoti egyházban, -honnan a keleti is csakhamar átvette. Weinhold a német karácsoni -játékokról és énekekről irt munkájában leginkább Martene és Durandi -után, gondosan és bőven összeállítja a karácsoni szertartások fejlődését -illető adatokat;[17] átveszünk belőlök egy párt, melyek szorosan -tárgyunkhoz tartoznak. Úgy látszik, Francziaország a karácsoni -szertartások bölcsője, a mennyiben itt találhatni a legrégibb nyomokat. -Lássuk Rouenben hogyan ünnepelték Krisztus születését. A «Te Deum» után -az oltár megett jászolt emeltek, a melyre a szent szüz képét tették. Az -énekkar előtti emelvényen egy fiu állott, ki mint angyal a Krisztus -születését hirdette. Az énekkar nagy ajtaján beléptek a pásztorok s a -jászolhoz mentek, «Pax in terris»-t énekelve, üdvözölték a szent szüzet -s imádva hódoltak a gyermeknek. Az oltár előtt misét olvasott a pap, -melyet bevégezve a pásztorokhoz fordult és kérdezte: Quem vidistis -pastores? A pásztorok felelték: Natum vidimus. A nantesi egyházmegyében -szokás volt, hogy a «Benedicite» ének után énekes fiúk pásztorbotokkal -az oltár elébe állottak. A kántor kérdezte: «Pastores dicite» etc., a -fiúk felelték: «Infantem vidimus». Ezután közülök egy elkezdte a -«Paroulus filius» antiphonát, melyre a «Landate dominum» zsoltár -következett. Hasonló szertartás divatozott Toursban és némely más -helyen. A rheimsi szertartás a következő volt: a «Pervulus filius» -antiphona bevégzése után a pap a főénekessel rákezdte a «Pastores -dicite» antiphonát. A kar viszonozta: «Infantem vidimus», a pap «Landate -dominum in sanctis»-t énekelte, a kar «Pastores dicite» és így ment -tovább az énekes felelgetés egész a «Gloria patri et filio»-ig. A laoni -templomban mise után a fő és alkántor fejükön fehér sipkával az énekkar -jobb felőli ajtajához állottak és énekelték: «Pastores dicite!» A -klerikusok, a kik az ajtó előtt állottak, felelték: «Infantem vidimus» s -midőn a harangok megszólaltak, a kántor rákezdett a «Lux fulgebit»-ra, -mire a második mise következett. - -Vizkereszt ünnepének szertartásai szintén ily drámai elevenségűek -voltak. A latin egyház felfogása szerint a három napkeleti bölcs -hódolata és imádása képezte ez ünnep tárgyát s ez irányban képződött a -szertartás is, mely Ronenben Martene szerint a következő volt: Ének után -megkezdődött a három király szertartása. A templom különböző részeiből -előlép a három király koronával diszített sipkában, szolgáktól követve, -kik az ajándékokat hozzák. Az első király, ki középről jő, botjával a -csillagra mutat és így szól: Stella fulgore nimio rutilat; a jobbról -jövő második király hozzáteszi: Quem regem regum natum demonstrat, és a -harmadik, ki balról lép elő, így végzi be: Quem venturum olim profetiae -signaverant. Az oltárnál mindnyájan összetalálkoznak, megcsókolják -egymást s így énekelnek: Eamus ergo et inquisamus eum offerentes ei -munera: aurum, thus et myrham. Erre a kántor rákezd a «Magi veniunt» -responsorium s a körmenet megindul. Mihelyt ez a templomra hajójába ér, -a keresztoltáron levő csillár meggyujtatik és a magusok éneklik: Ecce -stella in oriente prævisa iterum præcedit nos lucida. Hæc inquam stella -natum demonstrat, de quo Balaam cecinerat dicens: Orietur stella ex -Jacob et exsurget homo de Izrael et confringet omnes duces alienigenarum -et erit omnis terra processio ejus. Ekkor két pap dalmatikában öltözve, -az oltárhoz lép és szelid hangon énekli: Qui sunt hi qui stella duce nos -adeuntes inandita ferunt. A magurok így válaszolnak: Nos sumus qui -cermitis reges Tharsis et Arabám et Sabæ, dona ferentes Christo regi -nato domino, quem stella deducente adorare venimus. A dalmatikában -öltözött két pap a függönyt félre vonva így szól: Ecce puer adest quem -queritis, quem properate adorara, quia ipsa est redemtio mundi. A három -király térdre esik s e szavakkal üdvözlik a csecsemőt: Salve princeps -sæculorum! Erre az első átveszi szolgájától az aranyat s így szól: -suscipe rex aurum; a második a tömjént e szavakkal áldozza: Tolle thus, -tu vere deus; a harmadik a myrrhát nyújtja, mint a halál jelképét. -Ezalatt a tömeg áldozni megy s a feláldozott arany a dalmatikás papoknak -adatik. A magurok térdelve imádkoznak s majd mintha álomból ébrednének, -egy fehérbe öltözött gyermek, mint angyal a következő antiphonat énekli -nekik: Impleta sunt omnia, quæ profetice dicta sunt. stb. - -Erre a három király az oldalhajón kimegy a templomból és a balfelőli -ajtón az énekkarba lép, mialatt a kántor rákezd e responsoriumra: Tria -sunt munera. A mise alatt a három király vezeti az énekkart és a «Kyrie -fons bonitatis», «Alleluja» és «Sandus» et «Agnus» énekeltetnek. - -A limogesi vizkereszti rituale is hasonló volt a rouenihez. Mielőtt a -nép áldozott volna, három karénekes selyemruhában, fejökön koronával, -kezökben arany pohárral vagy más díszjellel a nagy ajtón az énekkarba -lépett és énekelte: «O quam dignis celebranda dies ista laudibus» -kezdetű prózát. Ez ének alatt a kar közepére érkeztek, akkor egyikök -fölemeli kezét s a csillagra mutat, mely egy kötélen feléjök ragyog. -Egyszerre harsány hangban törnek ki: Hoc signum magni regis. Azután -megindulnak a főoltár felé énekelve: E amus, inquiramus eum et offeramus -ei munera aurum, thus et myrrham. Diszjelöket lerakván, áldozni mennek. -Az oltár mögül egy gyermek így szólítja meg a királyokat: «Nuncium vobis -fero de supernis, natus est Christus, dominator orbis, in Bethlehem -Judæ, sic enim propheta dixerat ante. Elcsodálkoznak a királyok és -zavarodva mennek ki az ajtón, mely a sekrestyébe vezet, mialatt az -antiphonat éneklik: In Bethlehem natus est rex cœlorum. - -Ily s ezekhez hasonló szertartások az egész nyugoti egyházban -elterjedvén, liturgiai mysteriummá fejlődtek. S vajon mit találunk a -magyar karácsoni népmysteriumokban és vizkereszti játékokban? E -szertartások emlékeit. Vizkereszti játékaink csillagos lámpája nem -egyéb, mint a limogesi rituale kötélen csüngő csillaga. A három király -ajándékkal hódoló jelenete itt is megvan, csakhogy idő folytán még -egyszerűbbé vált magánál a szertartásnál is. Karácsoni -népmysteriumainkban az úgynevezett Betlehem nem egyéb, mint az oltár -mögötti jászol, s nevénél fogva egyszersmind a városnak is jelképe. Szüz -Mária képe helyett egy gyermekbáb, a Krisztus van benne, de ez is -szertartásos szokás volt, kivált a XVI-ik században, a mennyiben az -oltárra egy báb tétetett, mint Krisztus jelképe, mely előtt a gyermekek -karácsoni verseket énekeltek.[18] A fehérbe öltözött angyal szintén ott -áll, s épen úgy hirdeti a pásztoroknak Krisztus születését, mint a -roueni szertartásban. A pásztorok szintúgy hozzájárulnak Krisztushoz és -imádják. De a mi népmysteriumainkban a pásztorok tréfálkoznak is -egymással és megajándékozzák Krisztust. - -Ezt nem találhatni az idézett szertartásokban, sőt a legrégibb franczia -és német liturgiai mysteriumokban sem, csak a német népmysteriumok -gyűjteményeiben, melyeket Weinhold (1853.) és Lexer (1862.) adtak -ki.[19] Ez úgy látszik a németeknél is, nálunk is későbbi fejlődés, -azonban valószinű, hogy magokban az egyházakban is divatoztak, mert az -egyházi szertartások közé már jókor vegyültek világi szokások és tréfák, -melyekhez, mint a karénekes ifjak kezdeményéhez, csakhamar felnőtt -emberek is csatlakoztak. Krisztus megajándékozása is nálunk tejjel, -vajjal, sajttal, vagy kenyérrel, pólyarongygyal és báránykával, a -németeknél tyukkal, tojással, vajjal, zsiradékkal, sóval, répával, úgy -látszik, a három király ajándékozásának utánzása és szintén későbbi -fejlődés. - -Hasonló eredményre jutunk, ha népmysteriumainkat a legrégibb franczia és -német karácsoni liturgiai mysteriumokkal kisértjük meg összehasonlítani, -bár itt a különbségek feltünőbbek. A franczia karácsoni mysteriumok -között legrégibb az, melyet az orleansi városi könyvtár XI-dik század -codexéből másolt le Monmerqué s csak harmincz példányban adott ki a -franczia bibliophilek számára s melyet épen azért Wright Tamás újra -lenyomatott saját gyűjteményében is.[20] E mysterium két részből áll, -vagy jobban mondva kettő, az első: Herodes sive Magorum adoratio; a -második: Interfectio puerorum. A legrégibb német liturgiai mysterium -majd oly régi, mint a franczia, s abban is hasonlít hozzá, hogy szintén -kettős: Herodes sive Magorum adoratio, et Ordo Rachelis. Egy előbb -freisingi, jelenleg müncheni codexből adatott ki, Weinhold többször -idézett munkájában újra lenyomatta s gondosan összehasonlította az -orleansival. Mind a franczián, mind a németen meglátszik, hogy -liturgiába szőtt mysteriumok; ezt a kar szereplése is bizonyítja s -egyiknek végén az éneklendő próza előtt e kifejezés: expleto officio, -mely az előzményt officiumnak jelöli. Szerkezetök egyszerű, a ritualéra -támaszkodnak, az eseményeket az érzés őszinte kifejezésével ábrázolják s -nem árulnak el dogmai irányt, mint a kifejlett mysterium-drámák. Nyelvök -latin, és egyházias. Ha karácsoni népmysteriumainkból kivesszük a -pásztorok tréfáját, de meghagyjuk mindazt, mi tisztán egyházi eredetű s -a szent esemény ábrázolására vonatkozik; ha a pásztorok imádását -odakapcsoljuk a három király hódolatához, szóval, ha karácsoni -mysteriumainkat összevegyítjük vizkereszti játékainkkal, előttünk -állanak a legrégibb franczia vagy német liturgiai mysterium körvonalai. -Azonban a mi népmysteriumainkban egy s más megromlott vagy egészen -kiveszett, mit a franczia és német legrégibb liturgiai mysteriumokban -még épen találunk. Tudniillik itt Heródes nagy szerepet játszik: -megtudja a magusoktól, hogy királyok királya született Betlehemben s -fegyvereseket küld a csecsemők legyilkolására; az angyal inti Józsefet -és Máriát, hogy gyermekökkel Egyptomba meneküljenek; a menekülő család -szerencséjével éles ellentétben hangzik föl Ráchel siralma, melylyel -bevégződik a mysterium. A mi népmysteriumainkban szintén előfordul -Heródes, még pedig elég hősies módon, egy huszár alakjában, de egészen -elvesztve bibliai jellemét. A bősz király igen szelid emberré változott -s vagy csak a betlehemesek prológjának elmondója (28. sz.), vagy a -pásztorok közé őgyeledik mint katona minden ok és következmény nélkül -(5. és 13. sz.), vagy mint király bölcselkedik bizalmas huszárjával s a -keményszívű házigazdát játsza, ki Máriának és Józsefnek nem akar -szállást adni (15. sz.). József s Mária gyűjteményünk csak két -mysteriumában fordulnak elő, de itt is igen csekély szereppel. Szóval, -úgy látszik, hogy a pásztorok jelenetének kiképzése mintegy háttérbe -szorította vagy egészen kitolta mindazt, mi Herodes- és Józsefre -vonatkozott. Egyébiránt nem csoda, hogy a pásztorok jelenetét annyira -kedvelte és kiképezte a nép: legközelebb volt felfogásához életéhez, s -míg egyfelől önmagát látta benne megdicsőítve, addig másfelől -legalkalmasabbnak találta arra, hogy ide szőjje be tréfáit és élczeit. - -Úgy hisszük, hogy a fejtegetések és hasonlítások mindenesetre némi -figyelmet s legrosszabb esetben némi czáfolatot érdemelnek. Nem ok -nélkül állítjuk, hogy gyűjteményünk mysteriuma és vizkereszti játéka nem -egyebek, mint liturgiai mysteriumok maradványai, melyek a falusi -egyházakból a nép közé menekülve, részint megbővültek, részint -megcsonkúltak. Mellettünk szól az egyházi rituale s a legrégibb -liturgiai mysteriumok tanúsága. De nemcsak a múlt, a jelen is támogatni -látszik állításunkat. Ha megvizsgáljuk a német népmysteriumokat, melyek -szintén nem rég gyűjtettek össze, első tekintetre két csoportot -különböztethetünk meg. Egyik a bonyolúltabb szerkezetű, cyclusos -tartalmú, kidolgozottabb s nagyobb terjedelmű népmysteriumok -csoportozata, melyek igen hasonlítnak a középkor fejlettebb -mysterium-drámáihoz, s úgy látszik e korból maradtak meg a nép közt, s -itt-ott még ma is előadatnak. De vannak e gyűjteményekben s élnek a -német nép ajkán sokkal nagyobb számmal oly népmysteriumok is, melyek -hasonlítanak a mieinkhez, melyek szintén csak falusi egyházak liturgiai -mysteriumainak maradványai, mert úgy látszik Németországon is csak a -városokban s némely nagyobb helyeken élhette át a mysterium a fejlődés -minden fokát s a legtöbb falusi egyházban liturgiai mysteriumnak maradt -s így szállott át a népre. Hasonló jelenséget tapasztalunk, bár -csekélyebb arányban a magyarországi németeknél is, kiknél szintén -találhatni nagyobbszerű karácsoni mysteriumot, melyet a középkori -virágzó mysterium-dráma maradványainak tarthatni. Ilyen a főrévi -(Oberufer) karácsoni mysterium, melyet a XVII-dik századbeli német telep -lakosai ma is játszanak, s melyet Schröer ki is adott némely más -magyarországi német karácsoni és vizkereszti mysterium kiséretében. Ez -egyen kivül a többi hasonlít a mieinkhez, azaz liturgiai mysteriumok -maradványai.[21] - -Oda térünk vissza, a honnan kiindúltunk. Csak liturgiai mysteriumok -maradványait mutathatjuk fel, de még eddig se középkori magyar -mysterium-dráma, s e nagyobbszerű népmysterium nyomaira nem akadhattunk. -Fogunk-e ezután? oly kérdés, melyre gondos kutatás és gyűjtés adhatna -legjobb feleletet. Egyházi és világi levél- és könyvtáraink e -tekintetben talán még nem voltak átkutatva, a nép ajkáról való gyűjtés -pedig csak most kezdődött meg. Azonban kivált a gyűjtéssel sietni -kellene. A jobb karba helyezett népiskolák, a terjedő míveltség -mindinkább betemeti a népköltészet maradványait. A nép új kincseket -nyerve a régieket veszíti el, melyek a nyelvész, régiségbúvár és -æsthetikus előtt becsesebbek amazoknál. Adja isten, hogy a kutatás és -gyűjtés gazdag eredményre vezessen, oly eredményre, mely megczáfolja -nézeteinket is, Toldynak adjon igazat. - - - - - - -1873 - - - - -SZIGLIGETI ÉS UJABB SZÍNMŰVEI. - -A Nemzeti Szinház, sőt általában a magyar szinházak műsora husz – -huszonöt év óta sokat változott. Hugó, Dumas Scribe helyett. Feuillet és -Sardou jöttek divatba; Shakespeare és Molière gyakoribb vendégeink, mint -régen; egy pár rég elfeledett spanyol színmű ujabb diadalait ünnepli; -Kisfaludy Károly és Vörösmarty majdnem feledségbe sűlyedtek; Czakó nem -tetszik többé; Nagy Ignácz, Obernyik, Degré, Dobsa színműveit ujabbak -váltották föl, de aligha tartósabb szerencsével. Csak Szigligeti nem -szenvedett csorbát. Termékenységével, sikereivel folyvást uralkodik a -magyar színpadon s műveit most is annyiszor vagy még többször játszszák, -mint ezelőtt huszonöt évvel. Leszorúlt műveit újakkal pótolta, bukásait -sikereivel feledtette. Innen-onnan negyven éve, hogy a drámaírói pályára -lépett. Csakhamar a közönség kedvenczévé vált s háttérbe szorította -legnépszerűbb elődét, Kisfaludy Károlyt. Azóta folyvást megtartotta a -helyét. Az utána föllépő drámaírók napjainkig mintegy ostromolni -látszottak őt, de nem tudták legyőzni. Szigligeti túlélte mindnyájokat s -most hatvanadik évében is bátran elfogadja a versenyt a színpad és -akadémia küzdő homokján egyaránt. - -Valóban Szigligeti pályája nem egy tekintetben sajátságos és figyelemre -méltó. Költészetének fény- és árnyoldalai sokkal szorosb kapcsolatban -vannak élete körülményeivel s azzal az állással, a melyet a színháznál -elfoglal, mint a kor irodalmi és politikai viszonyaival. Mint színész -írta első drámáját 1834-ben s mint a nemzeti színház titkára, rendezője, -dramaturgja szakadatlanul drámaírással foglalkozott. A lyrai és az -elbeszélő költészet terén alig tett kisérletet; nem volt szerkesztő, se -hírlapíró. Kizáróan a drámai költészetnek szentelte életét s a mit azon -kivűl írt néhány színészettörténelmi rajzot, dramaturgiai értekezést, -szintén e körbe vonhatni. E körülmény egyik főoka termékenységének. Aki -költészetnek csak egy nemére szorítkozik, sokkal biztosabban megleli az -illető forma szerinti uralmat s könnyebben kap új kedvet újabb tárgyhoz, -bár ki van téve annak, hogy gyakran ismételje magát s formai készségénél -fogva könnyü dolgozásra ragadtassék. Szigligeti se kerülte ki ez -örvényt. De neki a drámaírás egyszersmind életmód volt. Részint ez, -részint az eredeti műsor szegénysége szakadatlan és gyors munkásságra -ösztönözték. Ritkán érlelhette meg gondolatja és telhetett el tárgyával: -egy szóval gyors és könnyü dolgozáshoz szokott s művei benső értéke nem -volt arányban termékenységével. Azonban ne higyje senki, mintha -Szigligetiben hiányzott volna a valódi költői becsvágy. Ha eleget tett a -napi szükség kényszerűségének, örömest elmélyedt s kereste a tisztáb -lelkesűlés óráit, kivált akadémiai pályázatra készűlt. De az írók nem -írhatnak máskép mint a hogy körülményeiknél és hajlamaiknál fogva -szoktatták magokat. Aztán valamely költői műnek sikere ritkán függ az -akarattól és készűltségtől; okai bár esetlegeseknek látszanak, bensőbb -természetűek, mintsem könnyen kideríthetők volnának. Midőn Szigligeti -bizonyos önbizalommal és követeléssel fogott Bajusz czímű vígjátékához, -aligha sejtette, hogy sokkal csekélyebb becsű művet ír a Liliomfi -czíműnél, a melyet amugy könnyedén mintegy csak odavetett. - -Az is jellemző a Szigligeti fejlődésére nézve, hogy őt nem az irodalom -adta a színpadnak mint elődeit, hanem a színpad az irodalomnak. A -színpad volt dajkája s a színészek pártfogói. Nem tartozott az irodalmi -pártok egyikéhez se, a politikában pedig, épen nem vett részt. Az -irodalmi és politikai lapok se rokon-, se ellenszenvvel nem viseltettek -iránta, de folyvást bírálták minden tekintet nélkül. Egyetlen egy magyar -költőt se bíráltak meg annyiszor, mint őt. Ha a hasonló termékenységű -Jósika és Jókai annyi bírálatnak lettek volna kitéve, a magyar közönség -kevésbbé hinne regényírói nagyságukban. Ide járúlt még az is, hogy a -fiatalabb drámaírók, Szigligeti versenytársai, koronként egész -hadjáratot indítottak ellene. Majd minden lapnak meg volt a maga -drámaíró barátja, a kit borura-derűre emelni igyekezett; néha magok a -drámaírók váltak színikritikusokká és feltünő szenvedélyességgel -bírálták szerencsésebb versenytársukat. Szigligeti sohase volt egykedvű -a kritika nyilatkozatai iránt, de ahhoz képest majd mindig elég -nyugodtan tűrte ugy az igazságos, mint az igazságtalan bírálatokat. -Tulajdonkép nem igen hitt az elméletben s egész ujabb időkig nem is -foglalkozott ilyesmivel. Annál többet adott tapasztalataira, annál -nagyobb buzgalommal tanúlta a színpadot, a szinészeket és közönséget. -Minden nap tapasztalta, mint színész, rendező és drámaíró, hogy nem a -szép nyelv, lyrai ömledezés, mélyreható reflexiók, elmés párbeszédek -hatnak leginkább a közönségre, hanem a cselekvény. Tapasztalta, hogy az -expositió világos, a bonyodalom fokozatosan emelkedik és gyors kifejlést -ér, a hatás nem igen szokott elmaradni. Tapasztalta, hogy a színészek a -legjobb drámát is tönkre tehetik, ha a szerepek nem természetök- és -tehetségökhöz valók, ellenkező esetben a gyengébbek is sikert vívnak ki, -s a mely szerepet megkedvelnek, azt javítni is tudják s általában sok -gyakorlati jó tanácscsal szolgálnak. Tapasztalta, hogy a közönségnek meg -vannak a maga divatos eszméi, előítéletei, rokon- és ellenszenvei, -melyeket nem lehet figyelem nélkűl hagyni s gyakran némely külsőség sem -téveszti el hatását. - -Szóval Szigligeti folyvást oly tapasztalatokkal gazdagodott, melyeket -elődei részint elhanyagoltak, részint alkalom hiánya miatt meg nem -szerezhettek. Mindez elhatározó befolyással volt pályájára. Egész erejét -a cselekvényre, a bonyodalomra fordította, főleg a színészeknek írt -szerepet, s nem egy eszményi, hanem a nemzeti színház közönségét -tartotta szeme előtt, természetesen a tapsra leghajlandóbb részt. -Fejlődését ez irányban nagyon elősegítette először is nem mindennapi -leleményessége, mely ha koronként kimerűlni látszott is, ujabb erővel -buzgott fel; továbbá a bonyodalmas és gyors menetű franczia drámák -hatása, melyek épen föllépése idejében kezdették leszorítani -színpadunkról a nehézkes német drámákat és végre a siker, melyet bajos -lett volna tőle elvitatni. Már első műveiben a cselekvény föltünően -erősb oldala, mint a szenvedély és jellem rajza. Nem volt szenvedélyes -lélek, világ- és emberismerete szűk körre szorítkozott, s nem igen -igyekezett mélyebben fölfogni a múltat és jelent: a történelmet és -társadalmat. Ritkán írt belső szükségből, áthatva tárgyától, a mi -fölemeli a lelket és kifejti rejtett erejét. A történelem és élet -eseményei hamar föllobbantották képzelődését, leleményessége könnyen -szőtt belőlük érdekesnél érdekesebb bonyodalmakat, de a drámai -összeütközéseket ritkán tudta egyszersmind tragikaiakká emelni és -hőseinek megadni a fenséget. A komikumban már szerencsésebb volt, de -inkább az alsóbb, mint a fensőbb komikum terén. Azonban a jellemrajz -biztossága és elevensége se itt se ott nem tartott lépést a bonyodalom -leleményességével s a sikert majd mindig ez utóbbinak köszönhette. - -Mint nem egy költő, ő is saját szükségei szempontjából alkotta meg -dramaturgiai elméletét. Szemben a költői hatás elvével, a melylyel -védeni szokták akkortájt a szépen írt, de gyönge alkotású drámákat, nem -a drámai hatást vitatta, mint egyedül jogost, hanem a színpadit, a mely -legalább is kétes becsű, sőt a mint a gyakorlat értelmezte, veszélyes -is. Ezt hirdette beköszöntő értekezésében a Kisfaludy-társaság -szószékén, ezt később hírlapi polemiáiban is. Harmincz év óta ez elv -védelmével és ostromával foglalkozik dramaturgiánk. A legtöbb drámaíró a -színpadi hatás elvét pártolta, sőt a kritikusok egy része is ide -szegődött. Majdnem hitté kezdett válni, kivált a színházaknál, hogy -minden oly mű jó, a mely a színpadon egy párszor tetszést arat és mind -az rossz, a mely nem részesűl ily szerencsében, mintha a tetszés és nem -tetszésnek nem lehetnének esetleges okai, a melyeknek kevés közük a -drámai művészettel; mintha a színpadon nem hathatna sok olyas, a mi nem -valóban drámai, ennek csak külsősége, álorczája vagy épen színpadi -csíny; mintha a közönség zajosabb és kevésbbé mívelt részének -változékony hangulata döntő ítélet lehetne a művészet legfontosabb -kérdéseiben; mintha a drámairodalom történelmében nem volna elég példa -arra, hogy hidegen fogadott művek később nagy tetszést vívtak ki s az -eleinte zajosan megtapsoltak csakhamar minden hatásukat elvesztették. -Egyébiránt abban, a mit Szigligeti a színpadi hatás elvénél fogva -hírdetett, sok jó tanács is volt a dráma technikájára nézve. De hibás -volt kiinduló pontja, a mennyiben a tragikai és komikai alapot egészen -mellőzte, a cselekvény és jellemrajz szoros kapcsolatát kevésbé vette s -mintegy a közönség és színpad tanulmányát látszott ajánlani az élet és -történelem helyett. - -Nincs ok kicsinyleni vagy épen hibáztatni a cselekvényre fordított -gondot, mert épen az egységes, gyors és erős összeütközések között -fejlődő cselekvény a drámai költészet főjellemvonása s ez értelemben -mondja Aristoteles, hogy cselekvény nélkül nincsen tragédia. De hathat-e -reánk mélyebben bármily bonyodalmas cselekvény, ha nem a szenvedély és -jellem rajzából szívja éltető nedvét? Ringathat-e bennünket illusioba a -fordulatok és helyzetek bármily változatossága, ha úntalan érezzük, hogy -mind ebben kevés a lélektani s még kevesebb a költői igazság? S emberek -helyett bármily ügyesen mozgatott bábok kielégíthetik-e az emberi -szívet, mely örömei és fájdalmai, erényei és gyarlóságai, szenvedélyei -és tévedései rajzát keresi a költészetben? Régi vita tárgya és sok -egyoldalusággal vitatták a mi irodalmunkban is, hogy melyik főbb a -drámai költészetben: a jellemrajz vagy cselekvény? Úgy hisszük, egyik -félnek sincs igaza. Mennél nyomósabb okok hozatnak fel, akár a -jellemrajz, akár a cselekvény védelmére, annál inkább meggyőződünk annak -igazságáról, hogy a cselekvény és jellemrajz egymásra hatása és -összhangja alkotja a valódi drámát: a jellemrajz e hatás alatt válik -drámaivá, a cselekvénynek e hatás adja meg benső szervezetét és ez -összhang alsóbb vagy felsőbb fokától függ valamely drámai mű csekélyebb -vagy nagyobb értéke. A színpad tanúlmányát se lehet hibáztatni. A dráma -földje a színpad, s az nem épen véletlen szüleménye, hogy az új kor -legnagyobb drámaköltői, Shakespeare és Molière színészek voltak. A ki -tanúlta a színpad természetét s különböző osztályokból egy nagy tömegbe -gyűlt hallgatóság hajlamait, az tulajdonkép a drámai forma titkait -tanúlta. A valódi dráma színpadon és olvasva egyaránt hat s épen úgy -megragadja a nagy tömeget, mint kielégíti, a mélyebben gondolkozót, ha -nem is mindig ugyanazon okból. Bizonyára, ha a drámaíró minél több dráma -közvetlen hatását vizsgálja, saját művészete hatásának annál több -eszközét ismeri. De mindez nagy részt csak a forma tanulmánya. A -tartalmat nem a színpad, hanem az élet tanulmánya nyújtja. S ha a költő -mellőzve e tanulmányt, főleg a színpadtól vesz tárgyat és lelkesülést, -csak a színpadot fogja rajzolni a színpadnak s nem a színpadnak az -életet. A színpad és élet tanulmányának összeolvadása épen oly -befolyással van a dráma valódi sikerére, mint a cselekvény és jellemrajz -összhangja. Tulajdonképen egymást szülik és táplálják, de meghasonolva -szintén egymást emésztik. - -Szigligeti színműveiben többé-kevésbbé megtaláljuk e meghasonlást, s hol -összhang van is, az nem fensőbb fokú. Érezzük, hogy a költő inkább a mi -kedvünkért ír, mint a maga jókedvéből s nem annyira valamely eszme, tény -vagy szenvedély által felköltött lelkesülés ragadja, mint a lelemény -ösztöne, a bonyodalom ingere. Érti a szövevény logikai folyamatosságát, -az érdek fokozását, de nem követi nyomról-nyomra a szenvedély -fejlődését, nem leplezi föl a szív mélyebb örvényeit, a jellem -legbensőbb mivoltát. Ritkán ír saját éleményeiből vagy az élet és -történelem közvetetlen hatásai alatt, önkénytelen a színpad emlékei -lepik meg képzelődését s a szereplő színészek állanak előtte mint -szobrász előtt az élő minták. Pályája kezdetétől mostanig megismerhetni -darabjain, hogy kikre gondolt mint játszókra. Valóban jellemrajzai -akarva nem akarva a színészekhez vannak mérve. Legerősb a -genrealakokban; midőn magasb, eszményibb körbe emelkedik, gyöngülni -kezd, épen mint színészeink. Nem küzd nagy feladatokkal új eszmékkel, de -nem esik az ál-lángeszűség hóbortjaiba se; nem lobog lelkében az -erkölcsi és társadalmi érdekek erős cultusa, a mely mélyen érzi s másba -is át tudja lehelni az emberi dolgokban nyilatkozó nemesis szent -félelmét, de majd mindig megőriz bizonyos erkölcsi érzéket, jó -tapintatot, józan itéletet, melyek óvják az élet sívár vagy épen léha -felfogásától. E tulajdonok Szigligeti jobb műveinek mindig sikert -biztosítanak, de ha az ujság ingere enyészni kezd, lassanként mind -kevesebb érdeket találunk bennök, kivált tragédiában. Ismervén a -cselekvény fordulatait, majdnem ismerjük az egészet. A szenvedély rajza -erőtlenebb, mintsem felindulhatnánk rajta, a jellemekben kevés olyas -nyilatkozik, a mi tartósabban, foglalkoztatná az elmét, a párbeszédek -tartalmilag, sőt gyakran alakilag sem eléggé vonzók, a nyelvnek nincs -olyan bűbája, a mely lekösse a figyelmet, aztán a színészek se a régiek, -a kiknek oly jól illett ez vagy ama szerep. A régi hatás elpárolgott; a -bűvész fogásait nagyon is észrevettük. Ez okból Szigligeti műveinek -sokat árt az idő; régebbiek mind inkább vesztik hatásukat s újakkal kell -fentartani uralmát. De bár hogyan ítéljünk Szigligeti művei æsthetikai -értékéről, egy nagy érdemét senki sem hozhatja kétségbe s ezt még inkább -el fogja ismerni az irodalom történetírója, mint a mi korunk. Összes -munkássága mindig nevezetes mozzanata marad a magyar színészet és dráma -fejlődésének. Negyven év óta főtámasza a fővárosi és vidéki -színházaknak, az eredeti műsor nagy részt műveiből telik ki, s nagyobb -közönséget vonzott a színházba mint elődei. Több-kevesebb sikerrel -művelte a drámai költészet minden faját, sőt nemzeti irányban új -válfajnak tört utat, ha tévedések árán is, kivívta a nálunk addig -elhanyagolt cselekvény jogait s fensőbb fokra emelte a magyar dráma -technikáját. - -Először is tragédiákkal lépett föl s egy jó darabig leginkább történelmi -tragédiákat írt, Követte Kisfaludy Károlyt és Vörösmartyt, a kik egész -epikai lelkesedéssel fordultak a múlthoz. Nyelvet is tőlük tanúlt, előbb -prózát, majd verset. De már fölléptekor nyilatkoztak lényegesen -különböző sajátságai. Nyelve és verselése messze maradt elődeitől, -kivált Vörösmartytól, s e tekintetben, ha évek folytán erősödött is -Szigligeti, máig sem elég erős. Szabatosan és folyékonyan ír, nem kellem -nélkül, de kevés bájjal és erővel. Drámaibb Kisfaludy és Vörösmartynál; -kerüli a lyrai áradozást, de gyakran, kivált ha prózában ír, csak a -legszükségesebbek száraz elmondására szorítkozik. - -Átalában ritkán emelkedik a szenvedély magaslatára, ily nemű törekvésén -majd mindig erőltetés érzik; hasonlatai nem meglepők, találóak s a -legtöbbször bizonyos bágyadtság jéllemzi pathoszát. Mindez lyrai ere -csekély voltát bizonyítja. Igaz, hogy az erős lyrai alanyiság árt a -drámaírónak, de bizonyos lyrai erő és hév nélkül meg nem születhetik a -drámai páthosz, a mely legtöbbször nem egyébb, mint a jellemek és -helyzetek szerint a legfensőbb fokra emelt ódák és dithyrambok töredéke. -Igazolják ez állítást, hogy csak a legnagyobb példákra hivatkozzunk, -épen úgy Sophocles és Shakespeare, mint Corneille, Racine és Schiller, -sőt nálunk is Katona. Szigligeti magán- és párbeszédeiben sehol se -hallatszik a szenvedélyes elragadtatás, küzdelem és kétségbeesés oly -kifejezése, mely megragadja lelkünket és emlékünkben maradjon. Egyetlen -verssora se került a közönség ajkára, hogy idézetté váljék. Nincsenek -nyelvtani rögeszméi, stylbeli különösségei, de keveset ad a drámai styl -fensőbb művészetére is. Nem tud kevésben sokat mondani s nem látszik -kedvelni a szenvedély inversios, szaggatott nyelvét s egyenetlen -változatosságát. Színészeink jó színpadi nyelvnek tartják Szigligeti -nyelvét, mert könnyen lehet megtanúlni és elmondani. De vajon -megelégedjünk-e ezzel s az ugynevezett jó színpadi nyelv maradjon-e a -magyar drámai nyelv példánya? - -Sokkal lényegesb és méltánylandóbb az a különbség, a mely Szigligeti -első tragédiáit cselekvény tekintetében jellemzi. Itt elődei maradnak -messze tőle, kiket a történelmi tragédia terén Shakespeare példája épen -úgy félre vezetett, mint a német költők nagy részét. Kétségkivűl -Shakespeare a történelmi dráma terén is örök becsű műveket hagyott -hátra. Coriolan és Julius Caesar a történelmi tragédia felűl nem múlt -példányai az összes drámai költészetben. De ha római tárgyú tragédiáitól -az angol történelem írt drámáihoz fordulunk, egyet-kettőt kivéve, csak -történelmi rajzok állanak előttünk, melyekben erőteljes korrajz, -bámulatos egyénités s részben gazdag drámai élet nyilatkozik ugyan, de -egészben véve se drámák, se tragédiák. Hajlanak az eposz felé s cyclusos -bevégzettségökben drámai formában írt epopeiának tünnek föl, melyekben -az egyes drámák mind megannyi rhapsodiák. Maga Shakespeare _Chronikled -histories_ néven nevezi e drámáit, melyek kedvencz darabjai voltak -korának, midőn minden műnem és faj mint egy a drámába olvadt. Mily -különbség a római tárgyú tragediái s az angol történelemből vett -drámáinak legtöbbje között! Amazokban a cselekvény kerek, egész, -egységes: emezekben alig találhatni meg az alapeszme egységét is s csak -a személy egysége tartja össze a cselekvény szálait. Amott egymásból -foly a cselekvény a fő hős fejlődő szenvedélyével, a legszorosb -kapcsolatban, a hatás és visszahatás drámai fokozatain: emitt nagy részt -egymás után vagy mellett füződnek az események s kapcsolatuk a dráma -hősével meglehetős külsőleges, vagy laza. Szóval amazok valóban -történelmi drámák, mig ezek csak dramatizált életrajzok vagy krónikák. A -németek között előbb Goethe _Götz von Berlichingen_-ével, majd a -romanticusok indúltak e nyomon s a német kritika igazolásukra a -történelmi dráma oly elméletét állította fel, mely lényeges pontokban -tér el drámáétól. E hatást a magyar irodalom is érezte. Vörösmarty -történelmi drámáin, sőt Kisfaludy Károly _Csák Máté_ töredékén is észre -vehetni a német romanticusok szellemét, kik szerint a történelmi dráma -ikertestvére az epopeinak. - -Szigligeti nem követte ez irányt, sőt mintegy tiltakozott ellene. Első -trágédiái _Dienes, Gyászvitézek, Vazul, Aba_ épen drámai cselekvényök -által vonták magokra a figyelmet s főérdemök csak is ebben áll. -Vörösmarty a másik irány képviselője, a ki azt, legalább elméletben, -elhagyni készült, méltán üdvözölte e műveket, mint olyanokat, melyekben -a cselekvény ügyesen bonyolított, az elrendezés jó, tisztán drámai -gazdaságos: s méltán rótta meg a jellemek ürességét, az érzelmek és -indulatok erőtlen rajzát.[22] Szigligeti tragédiáinak e két sajátsága -végig vonul egész pályáján. A cselekvény bonyolításában még több -ügyességre tett szert, jellemrajzai tartalmasabbakká váltak, de egy -valóban nagyobbszerű tragédiával annyi küzdelem díjában se -ajándékozhatta meg nemzetét. Pályája második és harmadik évtizedében -inkább a népszínművekhez és vígjátékokhoz fordult nagy előszeretettel, -de folyvást írt tragédiákat is. Ezek nagy részt leszorúltak a színpadról -és feledségbe sűlyedtek, de a melyek fenmaradtak is, mint _Gritti, Béldi -Pál_, a _Fény árnyai_, nem nagy becsüek. Hiányzik bennök a tragikai -fenség; vagy a cselekvényben vagy a hősben nincs meg a nagyság, hogy -egymást emelni birják. Grittiben egy pár jó jelenetet találunk, de a -hősben nagy gonoszban, nincs se nagy ész, se hősiség. A híres olasz oly -ügyetlen, hogy a jámbor Czibakot se tudja elszédíteni s alig tesz -többet, mint hogy orgyilkosokat bérel ellene. Béldinek mind tévedésében, -mind erényében van valami gyámoltalanság. A _Fény árnyai_-ban a -főszemély, Charlotte, átalakulása nem eléggé drámai, jellemének -alkatrészei nem olvadnak össze egy határozott szenvedélylyé, a mi aztán -a katasztrófát inkább csak színpadi hatásúvá teszi, mint egyszersmind -valóban tragikaivá. - -Szigligeti ujabb tragédiái közül (1868–1873) csak három kerűlt színre és -jelent meg nyomtatásban. A _Trónkereső, Török János, Struensee_.[23] Az -első nemcsak társai, hanem általában Szigligeti összes tragédiái között -is legjobb, évtizedek óta a legsikerűltebb tragédia irodalmunkban. A -közönség a gyönge előadás mellett is tetszéssel fogadta, azonban a -hírlapok épen azt támadták meg benne, a mi legjobb, a tragikai alapot. -Elmondották, hogy a főszemély nem a tragikai hős, akit a szabad akarat -sodor örvénybe, hanem csak báb, akivel az események játszanak s -bukásában nem az erkölcsi világrend kényszerűsége nyilatkozik, hanem a -sors szeszélye. Sulyos vád de mivel nem igaz, nem nyom többet ama -dicséreteknél, melyekkel hírlapjaink némely új drámát oly méltatlanul -elhalmoznak. Mind maga a kérdés, mind pedig a tragédia megérdemelnek egy -kis bővebb fejtegetést. - -A mű hőse Borics, a ki nem tudja, hogy törvénytelen szülött, mert -kolostorba vonult anyja folyvást rejti előtte születése titkát. Nem -örökölhette a magyar trónt, de mint Halics fejedelme boldogan él. -Szeretett férj és uralkodó. Midőn egyszer anyjánál van látogatóban, -megjelennek előtte Magyarországból az elégedetlenek követei s -felszólítják, hogy mentse meg az országot a zsarnokságtól s foglalja el -a trónt, mely jog szerint őt illeti. Borics nemes szíve föllángol e -felhívásra; nem csak trónját foglalhatja vissza, hanem nemzetének is -szabadítója lehet. Anyja Predzlava, a ki tudja, hogy fia nem törvényes -szülött, tartóztatná, de nem meri bevallani bűnét. Borics lengyel -segítséggel betör Magyarországba. Csalódásai egymást érik. A helyett, -hogy az ország fölkelne, csak némely érdekeiben sértett főurak és kóbor -vitézek gyűlnek táborában. A két tábor szemben áll egymással. -Magyarország királya részéről megjelen a nádor, felmutatja a Borics -törvénytelen születéséről szóló ítélet okiratát, melyet még azok a -főúrak is aláírtak volt, a kik őt most behívták. Borics nem hisz az -okiratnak, mert hiszen anyja megvallotta volna neki, hogy nem törvényes -szülött. Most már nemcsak jogáért, hanem anyja becsületéért is vívni -akar, és elveszti a csatát. Anyja ezalatt lelkiismeret furdalásainak -martaléka s érzi végelgyengülését. Egy papnak meggyónja bűnét s Borics -nejének, Juditnak, fia számára egy lepecsételt iratot ad át, a melyben -neki is bevallja törvénytelen szülöttségét s egyszersmind megesketi -Juditot, hogy iratát bontatlan szolgáltatja fia kezébe. Judit sejti a -titkos irat tartalmát; fél férje, maga és gyermekei meggyaláztatásától s -hajlandó eltitkolni férje előtt a végzetes iratot. A csatát vesztett -Borics haza érkezik, keresi anyját, hogy születése titkát megtudja. De -épen akkor kondúl meg a halálharang: anyja meghalt. Judit látva férje -kétségbeesését, hogy új életet, hitet öntsön bele, eltitkolja előtte az -iratot, elhiteti vele, hogy anyja rá bízta búcsuját, végakaratát; minden -rágalom, a mit beszélnek, anyja végszava szerint ő törvényes szülött. - -Boricsot nemes szíve s jogának hite sodorta a küzdelembe, majd anyja -becsülete is belevegyült a játékba; most, mert legyőzetett, győzni, mert -megalázott uralkodni, mert sértett, boszúlni akar. Mindinkább sűlyed, de -mind erélyesebbé válik és kész mindent koczkáztatni. Mint keresztes -vitéz ismét Magyarországba jő és összeesküvést szervez, Bodomér, -Kúnország száműzött fejedelme és leánya, Rózsa, hű társai vállalataiban. -A harczos kún leány szereti őt s már az első vesztett csatában -megmentette életét, a mi Judit szívébe a féltékenység fulánkját ütötte. -Borics nem veszi észre se Rózsa szerelmét, se neje leplezett -féltékenységét; csak trónkereső tervei foglalják el. Azonban neje -mindenütt nyomában, s midőn a kún leány másodszor is megmenti Boricsnak -veszélyben forgó életét, a két nő összeszólalkozik; Judit megerősödik -gyanújában s férjét bár alaptalanul, hütelennek hiszi. A másodszor is -megszabadult Borics Kúnországba menekül, hol Bodomér visszanyerte ősei -trónját és szövetséggel kínálja Boricsot egy Magyarország elleni -hadjáratra. Borics elfogadja a szövetséget; kigúnyolt joga, földig -aláztatása, boszúja újabb küzdelemre sarkalják s már a tábor indúlandó, -midőn föllép féltékeny neje s boszúból átadván anyja iratát, születése -titkát fölfedi előtte. Borics lesújtva áll anyja becsülete, családi -boldogsága romjain; képzelt jogaiért elkövetett tettei miatt -lelkifurdalások kinozzák. Fölébrednek nemes érzelmei; többé nem vezet -sereget Magyarország ellen. Kihívóan lép a kún tábor elébe, fölbontja a -csak előbb megkötött szövetséget; fölingerli maga ellen a lázadó népet a -mely aztán leszúrja. - -E vázlatból is könnyen kivehetni a hasonlóságot Szigligeti tragédiája és -Schiller _Demetrius_ czímű tragédia-terve és töredéke között. Mindketten -a viszonyok démoni hatását akarják rajzolni, egy nemes jellem küzdelmére -és megrontására. Demetrius se törvényes szülött, de jó hiszemben küzd -trónjáért s midőn megtudja, hogy hite tévedésen alapszik, nem lép -vissza; tévedése új bűnökre s a bukás örvényébe sodorja. A főkülönbség -köztük az, hogy Demetrius a tragédia közepén tudja meg törvénytelen -születését, Borics a végén; amaz új bűnre ragadtatik, ennek nemes -érzelmei ébrednek föl; amazt a titok fölleplezése rontja meg -erkölcsileg, ezt a föl nem leplezés és tetteinek visszahatása. De épen e -főkülönbség a baj, mondák hírlapjaink, ez emeli tragikai hőssé -Demetriust és sülyeszti ártatlan szenvedővé Boricsot. Demetriusnak -módjában lett volna visszalépni, midőn megtudta, hogy nincs joga a -koronához, de nem lépett vissza követte szenvedélyét, s így szabad -akarata határozott jövőjéről. Borics egész a tragédia végéig jó -hiszemben küzd, csalódásban él s így tettei nem eshetnek erkölcsi -beszámítás alá. De szemben ez ellenvetésekkel nem méltán kérdhetni-e: -Vajon Boricsnak, mint Halics fejedelmének, nem volt-e módjában tovább is -nyugodtan és boldogan élni? Anyja kolostorba vonulása, mély bánatja, -marasztása nem kelthetett-e benne gyanút? Borics bizalmas, hivő és -könnyen lelkesülő természet, a ki nem tud megnyugodni sorsában. Nemcsak -trónjáért küzd, hanem Magyarország szabadítója is akar lenni. Vakon hisz -az elégületlen magyar főuraknak. Ime hogyan ragadja a szenvedély, mennyi -ballépést követ el, melyek még akkor is bukáshoz vezethetik, ha -csakugyan törvényes szülött. Csalódásai és megvetése gyülöletet és -boszút keltenek szívében, egész odáig sülyed, hogy hazája ellen -idegenekkel szövetkezik s azt nekik zsákmányul igéri. Szenvedélyét, hol -akaratlanul, hol akarva mennyire táplálják anyja és neje, e két nő -kimélete és ragaszkodása. Igaz ugyan, hogy Borics pályájára nagy -befolyással vannak a már meglevő viszonyok, anyja végzetes bűne, de nem -csak e viszonyok démoni hatása ragadja őt, hanem szenvedélye is, mely -nélkül egészen más fejlődés állhatna elő. Hamlet is oly viszonyok között -lép föl, melyeknek nem maga az oka, hanem anyja bűne, de hogy azok -fejlődjenek tovább, nagyrészt tőle függ. Othello is csalódásban él, őt -is altatja Jago gonosz indulatból, mint Boricsot anyja és neje -szeretetből, de vajon azért ártatlan szenvedővé sűlyedt-e? Mind az -életben, mind a tragédiában két elem játszik főszerepet: a viszonyok és -szenvedély végzetessége; néha amazok szülik emezt, néha emez amazokat, -néha pedig a legszorosabban összeolvadnak. Mindez nem zárja ki a szabad -akaratot, mely tulajdonkép nem egyébb, mint a viszonyokból fejlődő és a -viszonyokra ható szenvedély. És épen abban áll a tragikai hatás -félelmletes és rejtélyes volta, hogy a nemesis fejlődése egyenetlen és -aránytalan. A bűntetés ritkán áll arányban a bűnnel, tévedéseink, sőt -erényeink is, ha nem voltunk elég okosak, nagyobb vészt hozhatnak reánk, -mint bűneink. A fődolog, hogy küzdő és erős szenvedély fejlődjék ki, -mert ez az emberi szabad akarat, és szoros kapcsolatban legyen a -katasztróffal, a melyet fölidézett. - -Valóban mi nem hibáztatjuk, sőt védjük és dicsérjük e mű tragikai -alapját. A _Trónkereső_ Szigligeti legnagyobbszerű tragikai conceptiója. -Cselekvénye is sikerűltebb, mint a minőt régibb műveiben találunk. - -Van ugyan benne némi mesterkedés, de általában az egymásra ható -szenvedélyek szövik és lélektani indokok tartják össze bonyodalmát. A -személyekben sok a részvétre gerjesztő, nemes szívek tévedéseit látják -mindenütt, a melyek egymást rontják meg, a viszonyok és szenvedélyek -nemezisének hatását érezzük, nemcsak a főhősben, hanem környezetében is. -A mű gyönge oldala egészen másutt rejlik. Itt is nyilatkoznak, ha nem is -nagy mértékben, mindazon sajátságok, a melyek Szigligeti tragédiáit nem -igen szokták emelni. A cselekvény inkább combinálva van jól, mint -megalkotva; a szenvedély kevésbbé bágyadt ugyan, de nem erős, a -jellemrajz nagyrészt szabatos, de itt-ott jelentékenyen hibás és sehol -sem eléggé eleven. - -Legfeltünőbb ez Judit és Rózsa rajzában. Szigligetinek a cselekvény -fejlődése szempontjából szüksége volt arra, hogy Judit, mint Borics -neje, vágyjék a magyar trónra, szeresse férjét és féltse a kún leánytól, -a ki részt vesz harczaiban és kétszer menti meg az életét. Ez indokok -jól vannak combinálva, de magában a jellemben nincsenek jól -összeolvasztva és elevenen rajzolva. Judit mindjárt első jelenetekben -fájlalja, hogy bitorlás győzte le a jogot, hogy férje, ki oly nemes, -vitéz és bölcs s egy világot boldogíthatna, Halicsra, egy talpalatnyi -földre van szorítva, de midőn férjét az elégületlenek a magyar trón -elfoglalására szólítják fel s anyja lebeszélni igyekszik, hallgat, -teljes szenvedőlegesen viseli magát, pedig biztatása, buzdítása -jelleméből folyna, drámaiabbá tenné a jelenetet s erősb indokul -szolgálna később arra nézve, hogy anyja végzetes iratát férjének ne adja -át. A mi féltékenységét illeti, annak okai meg vannak a viszonyokban, de -nincsenek meg természetében A költő minden felvonásban mondat vele -valami olyast, a mi féltékenységét sejteti s elég fokozatosan egész a -kitörésig, de nem rajzolja úgy, hogy azt természetesnek találjuk, -elhigyjük s ne lássuk mesterkedő fogásnak. Ez általában egyik főhibája -Szigligeti jellemzési módjának. Az alapul vett indokok a viszonyokból -folynak ugyan, de nincsenek teljes összhangzásban a személyek belső -természetével. Ez az oka aztán Szigligeti gyakori panaszainak, hogy -kritikusai félre értik, vagy nem találják meg jellemei indokait, pedig -elég világosan megírta ez vagy ama sorokban. De nem egyes mondatok -határozzák meg a jellem lényegét, hanem az egész rajz szabatossága és -elevensége. Rózsa egész elhibázott jellem. Szükséges személy a műben, de -szavai és tettei között nincs meg a szükséges összhangzat, sőt tele a -legkirívóbb ellenmondásokkal. Harczos, vad, egészen amazon s mégis oly -szelid érzelmekben áradoz, mintha a modern lyra legérzelgősb termékeivel -táplálkoznék. Nem keresztyén, a házasság szentségét nem ismeri el, a -szenvedély jogát állítja ellenében s mégis oly keresztyén, lemondó -érzelmű, a minő egy sincs az egész műben. Valóban a többi személyek -inkább hordják magokon a kor bélyegét s jellemzőbb vonásokkal emelkednek -ki. De legkitünőbb a két főszemély: Predzlava és Borics, kivált ez -utóbbi, a kinek fokonkénti fejlődése lélektani és drámai egyszersmind, -bár hiányozni látszik benne valami arra nézve, hogy a tragikai nagyság -erősb benyomását tehesse a lélekre. Miben rejlik e hiány, mert nem -merjük hibának mondani? - -Szigligeti költészete sajátságában, a mely ki tudja ugyan fejezni a -szenvedély természetét, fordulatait, de nem erejét, változatosságát, -aránytalan hullámzásait és megdöbbentő fenségét. Innen hőseiben nincs -elég kedélygazdagság, lelki emelkedettség, gondolatbeli mélység és -valódi páthosz. Borics általában gonddal dolgozott jellem, szenvedélye -rajzában sem hiányzik bizonyos hév, de fejlődése majd minden lépcsőjén -lágyabb, egyhangúbb, mintsem a keblében duló szenvedély megengedné, s -legválságosb perczeiben sem emelkedik helyzete és lelki állapota -magaslatára. El-elbágyad s néha oly felkiáltásokban tör ki, a melyek -inkább az idegesség, mint a szenvedély hangyái, inkább köznapias panasz, -mint egy hősi lélek fájdalma. - -A más két műről kevés a mondani valónk. Szigligetinek talán nincs műve, -a melyben a melyben oly kevés összhangzat volna a cselekvény és -jellemrajz között, mint Török Jánosban, pedig kiválóan a szenvedély, a -féltékenység rajza akarna lenni. A cselekvény fordulatai mesterkéltségök -mellett is elősegíthetnék e szenvedély fejlődését, de a személyek épen -nem valók e czélra. Az a körülmény, hogy Borbála kényszerítve ment nőűl -Törökhöz, bár később becsülni és szeretni tanulta őt s a dráma kezdetén -egész szerelemmel és szenvedélylyel csüng rajta, nem elég arra, hogy a -féltékenység belső indokául szolgáljon, midőn a Török jellemében nincs -semmi, a mi táplálója, fejlesztője lehetne, például: az önbizalom hiánya -nagyon hivő vagy nagyon gyanakvó természettel egyesülve. Neje sem -ártatlan kaczér vagy gondolatlanul bizalmas sőt okos, belátó asszony, a -ki csakhamar felfogja helyzete veszélyes voltát s igyekszik -felvilágosítani férjét. A mi pedig Jago helyettesét, Balassa Menyhértet -illeti, ez iránt oly kevés rokonszenvet tanusít Török, sőt annyira -lenézi, hogy épen nem alkalmas gyanuja, féltékenysége táplálására. -Általában Török sokkal józanabbnak van feltüntetve, mintsem észre ne -vehetné, hogy ha a fenforgó körülmények között valaki gyanú alá jöhet, -az nem az ő neje, hanem a Menyhérté, Judit. A féltékenység árapálya, a -kutatás, vallatások, aprólékos, majdnem vígjátéki vonásokkal -tárgyaltatnak. Nagy szenvedély nem fejlődhetik ki, s a cselekvény -folyvást meghasonlásban áll a jellemekkel. - -Struensee sem sikerült mű, bár tárgyánál fogva is gazdag drámai -mozzanatokban és felfogása is tragikai. Struensee erőszakos reformer, ki -nagy czélokért lelkesülve jól kiszámított ármánynyal kezébe ragadja a -főhatalmat s azt épen oly módon veszti el, a mint megnyerte; mindent -tesz a népért, de a nép nem érti s veszni hagyja szabadítóját; nagy -czéljaiért küzdve lankadni kezd, a nagyravágyás mellett a szerelem -szenvedélye is fölébred benne, tévútra s vészbe sodorja azzal együtt, a -kit szeretett. Azonban a fölfogás e valóban tragikai érdeke a cselekvény -folyamában lassanként elpárolog s tragédia helyett egy cselszövényes -melodráma kerekedik ki belőle. Lehet, hogy ennek egyik oka az indokok -gazdagsága és össze nem olvadása, a külső tényeknek a belső küzdelemmel -nem elég összhangzása is. De a legfőbb mégis az erős és határozott -szenvedély hiánya, az érzések bizonyos bágyadtsága. Különösen Struensee -szerelme nem tud elég részvétet kelteni. Alig veszszük észre ébredését, -fejlődését s midőn már erős viszonynyá válik is, egyetlen nagyobb -hullámot sem vet, a mely szívünket magával ragadhatná. Azt sem vehetni -ki tisztán, hogy e szerelem mennyiben idézi elő Struensee bukását. - -Midőn a testőrök ügyében enged a királynénak és szerelemből tovább is -minister marad, bár nagy czélját elérni többé nem reméli, ez bukásának -csirája lehetne, ha a fejlődés ez irányban haladna. Ha fölhagyva -czéljával szerelmének élne, s a főhatalmat csak ezért kivánná -megtartani; ha ellenségei a multért ki nem békülnének, barátai a -jelenért ellene fordulnának; ha titkos szerelmének kitörése a gyanunak -erősb alapot kölcsönözne s felköltené a király gyanúját: mindinkább -érthetőbbé, drámaiabbá és tragikaiabbá válnék a fordulat. Mind ebből -keveset vagy épen semmit sem látunk. Struenseet leginkább cselszövény és -erőszak buktatják meg, melynek sikerét öntudatlan maga nem segíti elő. A -negyedik fölvonásban ezért a gyors haladás és fordulat mellett is kevés -a drámai bensőbb érdek s azt egyedül Ranzau tétovázása tartja fönn. Az -ötödik fölvonás e tekintetben már gazdagabb, de melodrámai hatású s -abban, hogy Ranzau csak Struenseehez megy Schach ármányai kijátszása -végett s nem egyszersmind a királynéhoz, kit inkább félthet, feltünő -mesterkéltség nyilatkozik. Szigligeti kelletnél több indokot és tényt -ölelt föl s a cselekvény menetének nem adott határozott irányt. Úgy -látszik, a mellékdolgok csábították el, melyektől több hatást remélt s -mintegy megújult ifjúkori hibája, midőn a hatásnak nem egyszer épen a -szerfölötti hatni akarással ártott. - -Szigligeti épen oly szaporán termékeny, szívósan kitartó volt a vígjáték -terén, mint a komoly drámáén. Különösen az ötvenes és hatvanas években -tünt ki vígjátékaival. Előszeretete a mennél bonyolultabb cselekvény -iránt inkább is vonzhatta a vígjáték, mint a tragédia felé. Valóban nem -egyszer használt komoly drámában oly indokot és szövevényt, a melyek -inkább vígjátékba valók. A tragédiának majd mindig használ az egyszerű -cselekvény, ha erős, ellenben a vígjáték bizonyos fajában a főérdek épen -a cselekvény bonyolult voltából szokott kifejlődni. Egyébiránt -Szigligeti a vígjáték mindenik fajában tett kisérletet. Tárgyát hol a -multból, hol a jelen életből vette; érinteni törekedett a fensőbb -komikumot és le-leszállott az alsóhoz. Irt prózában és versben, sőt a -magyar vígjátékot először szólaltatta meg rimes jambusokban. - -E téren is a cselekvényben van főereje, de jellemrajza elevenebb, mint -drámáiban és szorosb kapcsolatban áll a cselekvénynyel. Nem mélyebb -vizsgálója s a társadalomnak, s az emberi szívnek, de az élet benyomásai -itt inkább áthatják színpadi emlékeit. Nem mélyebb vizsgálója se a -társadalomnak, se az emberi szívnek, de az élet benyomásai itt inkább -áthatják szinpadi emlékeit. Nem szokása valamely nagyobb gyarlóságot, -rögeszmét, divatos lelki betegséget, vagy épen bűnt jellemzően -kidolgozott typusban vagy egyénben tenni vígjátéka központjául, de a -kisebb gyöngeség és gyarlóság egy-egy felötlő vonása hamar -megtermékenyíti leleményességét, s alakul át cselekvénynyé, habár a -fordulatok ritkán hű kifejezői az eszme lényegének. Nem tűzte feladatul -a magyar élet rajzát, a viszonyok, eszmék, osztályok, törekvések komikai -oldala feltüntetését a családi, társadalmi és közélet körében, az -időszerintit általános érdekűre emelve, de azért vígjátékaiban nem -hiányzik bizonyos magyar élet, noha az időszerinti és általános érdek -összeolvadása nem emelkedik fensőbb fokra. Leginkább a családi élet -rajzát kedveli: kedvencz tárgyai az összezördülő és kibékülő házas pár, -az uralkodni vágyó anyós, a papucskormány ellen küzdő férj, a jó parti -fejében fényűzésbe merülő anya és leány. Legalább jobb vígjátékai: -Házassági három parancs, Fenn az ernyő nincsen kas, Mama, Nőuralom, -nagyrészt mind e körben forognak. Népszinművei sokkal inkább tükrei a -magyar társadalomnak, mint vígjátékai, sőt amazok komikai genre-alakjai -gyakran sikerültebbek emezek főszemélyeinél. Sokkal inkább emlékünkbe -nyomulnak s egy-egy ötletökből könnyen válik közmondás. Nem habozunk azt -is kimondani, hogy Szigligeti népszínművei között van egy bohózat, -Liliomfi, mely többet ér közép és fensőbb fajú vígjátékai bármelyikénél. -Komikai erő seholsem nyilatkozik több erővel és eredetiséggel, mint itt. -A mű leleménye épen oly önkénytelen, mint gazdag, mintegy a jó kedv -szüli, s a frissesség ragadja. Alakjai elevenek s a cselekvény -legszeszélyesebb fordulatait is követni, magyarázni és emelni tudják. -Valóban sajnálnunk kell, hogy Szigligeti az alsó komikai fajokat nem -mívelte szorgalmasabban. Úgy látszik nem becsülte eléggé az e fajta -vígjátékokat. Pedig soha sem a műfajtól függ a becs, hanem magától a -műtől s mi részünkről többre becsüljük a Szent-Iván éji álmot, sőt a -Tévedések vígjátékát is, mint Shakespeare némely fensőbb fajú -vígjátékait. - -Szigligeti, ha fensőbb vígjáték felé törekszik, könnyen válik igen is -czélzatos moralistává, ha pedig csak mulattatni akar, a kelleténél -keveset gondol az eszmei tartalommal. Vígjátékai nagyrészt e két -szélsőség között hánykódnak, sőt stíljében is van valami ilyes: ha -versben ír, kissé bőbeszédű, keresett és cziczomás, ha prózához fog, -kevés szavú, száraz, köznapi. De nem egyszer meglábolja ez örvényeket, s -ha nem is emelkedik a szellemes könnyedség, az élezett fordulatosság s a -gazdag árnyalatú finomság fensőbb fokára, általán véve drámaibb, -természetesb és könnyedebb, mint elődei és kortársai s e tekintetben is -emelte a magyar vígjátékot. Nagyobb baj az, hogy naiv komikai vagy nem -egészen komikai személyeiben igen kevés a szellem, s az erényt és -ártatlanságot unalmasan rajzolja. Példa rá a Fenn az ernyő nincsen kas -czímű vígjátékban előforduló Várfoki és Etelka. Amaz igen becsületes és -okos ifjú, ez nemes szívű és házias leány. De csak így bizonyára nem -arra valók, hogy a költészet eszményei legyenek. Szigligeti kedveli s -gyakran föllépteti őket vígjátékai- sőt drámáiban is vígjátékíróink -mintegy örökölték tőle e nemes szívű párt, kivált az okos és erényes -leánykát, Tóth Kálmán, Berczik és Toldy vígjátékaiban is ott találjuk -őket különböző változatban. Nagy baj az, a mikor a színpad kevés -igazsággal és bájjal tudja rajzolni az erényt s mintegy meguntatja a -közönséggel. Jól tudjuk, hogy a vígjáték nem az erények visszatükrözése, -hanem épen a gyarlóságoké, de ha ellentétűl vagy más okból szükséges az -erények föltünése is, ne tegyük tönkre æsthetikai értéköket, mert ártunk -vele az erkölcsinek is. Vígjátékíróink úgy látszik, azt hiszik, hogy az -erény már magában is hat. De a költészetben semmi sem hat költészet -nélkül. Moliére épen oly gondot fordított okos és erényes személyeire, -mint a gyarlók és hóbortosokra. Kivált női kitünők. - -Elmira, Marianna, Henriette, mily nemes és költői alakok! Marianna és -Valér összezördülése a legszebb naiv komikai jelenet, melyet valaha -költő írt. Moliére tanulmányát e szempontból sem ajánlhatni eléggé -vígjátékíróinknak. - -A közelebbi évek alatt Szigligetinek négy új vígjátéka adatott: A -bajusz, Ne fujd a mi nem éget, Kedv és hivatás, Az udvari bolond. Ez -utóbbi megjelent nyomtatásban is. - -Közöttük a legjobbikat sem mondhatni sikerült vagy épen becses műnek. Az -első a mult század közepén játszik, Bécs németesítő törekvéseit rajzolja -a társadalmi téren, házasság útján. Egy gazdag magyar nemes Koltay, egy -előkelő német családból származott leányt vesz nőűl. A nő szereti -férjét, boldogul él vele falun, de meglepi a honvágy s telelni Bécsbe -költöznek. Koltay itt is magyar marad, még ruhában is, sőt bajuszát sem -vágja le, a mi megbotránkoztatja a német köröket s a nőt kellemetlen -helyzetbe hozza. Kettőjök között áll Koltay huga, Erzsi, egy derék -magyar leány, szeretve és támogatva mindkettőt. Koltaynénak van egy -nagynénje is, Thurdreyspitz Thusnelda grófné, nagyvilági nő, a ki eddig -Párisban élt és pazarolt, most Bécsbe jő, elfoglalja Koltay házát s őt -németesíteni akarja. Elősegíti Thusnelda e czélját egyik régi imádója, -Hugolini gróf, de a kit egészen más éri dek vezérel, tudniillik -beleszeret Koltaynéba, s őt a világba sodorva, el akarná csábítani. -Közös erővel felköltik Koltayban a hiúságot, hogy Bécshez köthessék. -Kamarási és grófi rangot igérnek neki, csak jelenjék meg az udvarnál, -vegyüljön a társaságba, de hogy ezt tehesse, német ruhát kell öltenie, -sőt levágnia bajuszát. Magyar ruhájából még kivetkőznék, de a bajusz -levágása ellen tiltakozik magyar érzése. E közben Erzsi mátkája, gróf -Várkövi, egy kis ármányt szőnek Thusnelda és Hugolini ellen, a kik aztán -megszégyenülve oda hagyják Koltay házát s így a feleség is, bajusz is -megmarad. - -E műben inkább csak kiinduló pont az, a mi Mária Terézia korára -emlékeztet. Az egész cselekvény nem igen hangzik össze a korral. Ha a -németesedés oly erős ellentállásra talált volna a magyar előkelő -nemességben, a mint a szerző rajzolja, nem értük volna meg fensőbb -osztályaink elnémetesedését. Sokkal hűbb lett volna a korhoz az, ha -Koltay mind bajuszát, mind feleségét elveszti. De más tekintetben sem -korrajz e vígjáték. A személyek meglehetős újkoriak, még a Thusnelda név -is, mert a mult században az ős német neveket nem igen elevenítették -föl. Különben Thusnelda legjobb az egészben, érdekesen lép föl, s van -benne egy pár jellemző vonás is. A többi személyről nem mondhatni ezt. E -mellett a cselszövény is durva, s a társalgási hang sem finom. Általában -Szigligeti kevés szerencsével rajzolja a fensőbb köröket s e tekintetben -nem sokat tanult a francziáktól Szigligeti erényes typusaival, az -unalmas derék ifjúval és leánynyal itt is találkozunk. Várkövi és Erzsi -nem mások, mint Fenn az ernyő nincsen kas Várfokija és Etelkája. Az -elsőnek még neve is hasonló. - -A Ne fujd, a mi nem éget czíműben egy öreg úr, akarja kigyógyítani -szintén öreg barátját, a ki egy fiatal nőbe szerelmes, de gyógyítás -közben maga is bele szeret s így barátja versenytársa lesz. Mindakettőt -egymás által kijátssza és kigyógyítja egy fiatal unokaöcs, részint hogy -maga nyerje meg az özvegyet, részint, hogy egyik öreg úr leányát, a kit -atyja épen neki szánt, kedvese karjába segítse. Az alapeszme komikai, a -helyzetek is azok, de a bonyodalomban kevés a lelemény s a jellemrajz is -nagyon gyönge. Szigligetin nem csak az esik meg, hogy jellemrajza és -cselekvénye meghasonlanak, hanem az is, hogy vagy a jó komikai -alapeszméhez nem tud cselekvényt találni vagy cselekvényét nem -lelkesíti, vezeti valamely eszme ereje. Ez utóbbi bajban szenved Kedv és -hivatás czímű vígjátéka. Ebben egy csoport genreképet veszünk, a -melyeket nem olvaszt össze uralkodó eszme. Tulajdonkép két hőse van. -Egyik Szövési Boldizsár, egy jó indulatú ember, a kit csendes házi -életre teremtett isten, de nem akar másodszor házasodni, mert első -házassága szerencsétlenül ütött ki, hanem a helyett lopatja magát -gazdaasszonyával, unalmában philosoph lesz és titkos író, a ki a -dicsőségnek szeretne élni. Unokaöcscse Szövési Dezső, könnyelmű fiatal -ember, a kinek nagy tehetsége van a festészetre, de erőnek erejével -költő akar lenni. - -Nem szeret tanulni, dolgozni, de mégis szeretne valami állást nyerni, -hogy elvehesse Darvai gyáros leányát s épen azért egy laphoz -segédszerkesztőnek szegődik. A vígjáték úgy indul, hogy hősei egészen -egyebek akarnak lenni, mint a mire valók, a miből természetesen annak -kellene következni, hogy egyik se érje el czélját, mindenik pórul járjon -s úgy térjen vissza hivatásához. E fölfogás komikai, de a cselekvény -menete nem felel meg a czélnak. - -Czeczilia egy kissé éltes, de különben derék s nem kellem nélküli -kisasszony alakjában leginkább a gondviselés működik s ez vonja más felé -s teszi boldoggá a nagybátyját és unokaöcscsöt. Az ember azt várja, hogy -Szövésit philosophiája, írói viszketege egy csoport kellemetlenségbe -bonyolítja, a melyek aztán kigyógyítják. Mindebből keveset látunk s épen -nem elhatározó befolyással. Szövési kigyógyul, mert észre veszi, hogy -Czeczilia iránta titkos hajlammal valódi szerelemmel viseltetik, miért -aztán nőűl is veszi. Szövési Dezső is kigyógyul poétaságából, nem azért, -mert nevetségessé vált s ez úton semmire sem mehet, hanem mert -Czeczillia jó indulatú cselszövényei következtében a műtárlatban képei -elkeltek, s mert nagybátyja házassága vagyonhoz juttatja, s így kedvese -atyja is beleegyezik a házasságba. E gyönge cselekvény gyönge -jellemrajzzal párosul. Czeczillia kisasszony még legeredetibb s -legsikerültebb az egész vígjátékban. Szigligeti egy éltes kisasszonyt -rajzol, a ki a maga módja szerint csendes-titkosan szerelmes egy szintén -éltes emberbe; e mellett némi anyai érzelemmel és őrködő gonddal -viseltetik az egész Szövési család iránt. Úgy rajzolja, hogy nem válik -komikaivá, még sem visszatetsző, sőt rokonszenvet kelt. Ha Czeczillia -leány helyett özvegy asszony, e körülmény még inkább emelte volna a -hatást. Egyébiránt az ily jellemeket könnyebb regényben rajzolni, mint -színműben; a humoros elbeszélő inkább kiegyenlítheti az ellentéteket, -mint a drámaíró. - -Legsikerültebb a négy között az Udvari bolond, mert legalább van benne -lelemény. Történelmi vígjáték akarna lenni, de igen is bohózatos. -Általában az a baja, a mi történelmi vagy úgynevezett udvari -vígjátékainknak, hogy akaratlanul is bohózatokká válnak. A költő nem -akar bohózatot írni, de csakhamar bele esik a bohózatos hangulatba, ki -is akarna belőle emelkedni, de ez csak félig-meddig sikerül s így mind a -cselekvény, mind a jellemrajz valami határozatlan, indokra és stilre -nézve egyaránt. A mű a XIV-dik század elején játszik, III-dik Endre -özvegyének udvarában. Az ifjú Brebir gróf álruhába belopódzik az -udvarba, hogy az udvari hölgyek egyikének, Jusztinnak, a kit szeret s a -ki viszont szerette, szerelméről újabban meggyőződjék. Az ifjú cseh -Venczel, választott magyar király is álruhában jő az udvarhoz, hogy -megnyerje Erzsébet királyleány szerelmét és kezét, de Jusztinba szeret s -épen az ál-Brebir grófra bízza Jusztinhoz írt szerelmes levele átadását. -Brebir gróf kijátszsza a királyt, de ez is visszaadja neki a kölcsönt, -mert a midőn, mint Erzsébet vőlegénye, felfödi kilétét, az ál-Brebir -grófot udvari bolondjává nevezi ki. Ez meg-megtartja a csörgő sipkát, -hogy ellenőrizhesse kedvesét s kijátszhassa a királyt. S csakugyan meg -is nyeri bizalmát s élhiteti vele, hogy Jusztin légyottra hívja. Arra is -ráveszi, hogy a gyanu elkerülése végett az ő udvari bolond ruháját öltse -fel a légyottra. A légyotton Jusztin helyett Deodata, egy vén udvari -hölgy, jelen meg, majd az egész udvar föllép s az ifjú cseh Venczel -csúffá téve, elesik Erzsébet kezétől, Brebir gróf pedig megnyeri a -Jusztinét. - -A cselekvényben sok a lelemény, de maga az alap nem igen erős. Nekünk -úgy tetszik, hogy Brebir grófnak teljességgel nincs szükannyi furfangra, -hogy megnyerje kedvese kezét. Házasságukat semmi sem akadályozza, -legfeljebb az, a mit Brebir gróf mindjárt az expositióban megemlít, hogy -őt Jusztin, mint íródiákot szerette meg s tudni akarná: vajjon hű-e még -most is hozzá. De erről mindjárt az első fölvonásban meggyőződhetett s -ha fölfedve rangját, mint kérő állana elébe, aligha vége nem szakadna az -egész vígjátéknak. Az sem valószínű, hogy Venczel egy ismeretlen ifjúban -mindjárt az első találkozáskor annyira megbízik. Igaz, Venczel nagyon -együgyűnek látszik, csak az a baj, hogy néhol mégis oly ügyes és -találékony, mintha helyette maga a költő szerepelne. Mindamellett a -cselekvény bonyodalma méltánylatot érdemel. Folyvást új meg új -fordulattal emelkedik s érdeket keltő egész a kifejlésig. A jellemrajz -már csekélyebb becsű. A színpad ismert s meglehetősen elkoptatott -alakjaival találkozunk minduntalan, a minők Hancsik, Deodata, sőt -Venczel, Brebir gróf, Jusztin is inkább csak külső, mint benső érdeket -tudnak kelteni. Kevés bennök az élet melege, elevensége; a jelmez kirívó -piperéjében csillognak, s igen is érzik rajtok a színpadi festék szaga. - -Szigligeti munkássága harmadik ágában, a népszínműben sem volt -terméketlen az utóbbi évek alatt. Két népszínművet írt: A strikeot és az -Amerikait,[24] a melyek folyvást adatnak, sőt a népszínmű oly divatossá -lőn, mint ezelőtt húsz-huszonöt évvel, a mennyiben ismét rendes -népszínmű-énekesünk és énekesnőnk van, a régibb népszínművek -föleleveníttettek és vasárnaponként a műsor rendes és kedvencz darabjai. -Ez újabb mozgalom nem szült újabb fejlődést s a kritika is, a mely -gyakrabban kezd foglalkozni a népszínművel, nem épen a legjobb -tanácsokat adja a költőknek, mert inkább zavarja, mint tisztázza a -fogalmakat. Mindennap olvassuk, hogy a népszínmű tárgyában és alakjaiban -valami ethnografiainak kell lenni, a költőnek népszokásokat s mennél -kevésbbé ismert népsajátságokat kell feldolgozni; a népszínmű csak a -jelenben játszhatik, de nem lehet vígjáték, tragikai és komikai -vegyületűnek kell lennie; csak a népnek szabad benne szerepelni más -osztályok kizárásával, még a nagy városi népnek sem, csak a falusinak, -hiszen maga a népszínmű elnevezés eléggé kimagyarázza a válfaj e -sajátságait. De a név nem sokat magyaráz, mert ha a népdal, népmese, -népballada neveket tekintjük, a melyek analogiájára neveztetett el a -népszínmű, egészen más magyarázatot nyerünk. A népdal, népmese, -népballada oly költemények, a melyeket a nép maga teremt, s a melyeket, -ha utánoz a műköltészet, azt szint’ oly népi vagyis naiv felfogással -igyekszik tenni. Vajon a népszínművet a nép teremti-e? Ellenkezőleg a -népnek, vagy színházi nyelven szólva, a nagy közönségnek írják, s a -költő álláspontja nem épen a népi naivság. A népmese, népballada nemcsak -az alsó osztályokkal foglalkozik, sőt hősei gyakran királyok, várurak, -mert a népiesség nem annyira a tárgyban van, mint a felfogásban. De a -népszínmű nem egy határozott faj neve, mint a tragédia vagy komédia, -hanem több válfajé, a melyeket más nemzetek más névvel neveznek, noha a -németek is használják a Volksstück, Volksdrama kifejezést. Épen azért -jobb a népszínműnek neve helyett fejlődését venni szemügyre s magából a -lényegből magyarázni jellemét s jelölni ki æsthetikailag jogos határait. - -A magyar népszínmű a negyvenes évek elején született s fejlődése első -stádiumán se vígjáték, se bohózat, se dráma, se tragédia nem volt, de -mindebből valami, bizonyos közép faj, vegyes tartalommal, társadalmi -iránynyal, segédűl véve a népdalt és zenét is. A magyar színköltészetben -már volt némi előzménye, külföldi mintái sem hiányoztak, de legnagyobb -hatással volt reá úgy az európai, mint a magyar politikai, társadalmi és -irodalmi viszonyok democratiai és nemzeti szellemű fejlődése. A -tragikomikai elem többé-kevésbbé mindig megvolt a keresztyén drámában s -az úgynevezett középfajú drámának mintegy alapul szolgált, bár a tárgy -szerint, hol az egyik hol a másik elem túlsúlyával, most a tragédiához, -majd a vígjátékhoz közeledve. A spanyol, angol, franczia -színköltészetben és később a németben is mindig volt egy csoport válfaj, -melyek az idő szelleme szerint különböző változásokon mentek át. Mi -mások Shakespeare közép fajú drámái, mint a XVIII-dik századéi és ezek -mennyire különböznek a jelen század úgynevezett melodrámáitól és komoly -vaudevilleitől. A regény mindig nagy befolyással volt az e fajú drámára -s van még ma is, úgy szólva az amabból táplálkozik. A harminczas években -a franczia középfajú dráma társadalmi irányt vett, épen mint a regény. A -párisi boulevard-színházak darabjai többé-kevésbbé váddal léptek föl a -társadalom ellen, a socialismus érdekében s kirívó színekkel festhették -az alsóbb osztályok szenvedéseit. A magyar népszínmű is előszeretettel -rajzolta politikai és társadalmi intézményeink hiányait s a nép -szószólója kivánt lenni. Politikai vezérczikkeink fejtegetéseit a -jobbágyság eltörlésétől a börtön-rendszer javításáig örömest fogadta -alapeszméűl s általában ott is, hol nem vett föl valamely speciális -kérdést, részvétet igyekezett kelteni a társadalom alsóbb osztályai -iránt és sokszor igen is kirívóan a fensőbb osztályok rovására. -Politikai életünk democratiai mozgalmainak egyik hatásaként tünt föl a -népszínmű színpadunkon. Ez volt az egyik forrás, melyből merített, a -másikat az irodalom nyújtotta, hol szintén hasonló forrongás -mutatkozott. A fejlődő nemzeti költészet örömest fordult a népies felé, -részint democratiai ösztönből, részint művészi czélból; szorosb -kapcsolatba jött a magyar élettel s nem vetette meg a magyar -genrerajzot. A magyar dalokat nemcsak jambusok- és trochæusokban írták -már s költői rhytmusunk ismét összeolvadt zenénkkel. - -Mindez elősegítette a népszínmű fejlődését. Szigligeti drámai formába -öntötte mindazt, a mi politikai és irodalmi mozgalmainkban czéljára -szolgált. Elődei nyomdokain új utat tört, nem elégedett meg Kisfaludy -komikai genreképeivel, s a mit Munkácsy és Gaal csak félénken -kisértettek meg, a magyar népdal fölhasználását drámai czélokra, egész -bátorsággal érvényre emelte. Eddig csak pár víg népdalt hallottunk a -garaboncziás diák- és Peleskei nótáriusban, most a víg mellett az -érzelmes egész csoportja zendült meg, mint a drámai mozzanatok -kifejezője, vagy kisérője. Szigligeti népszínművei egész 1848-ig nagy -részt középfajú drámák, a melyekben tragikai és komikai elemek -vegyülnek. Köztük a Szökött katona és A csikós vívták ki a legnagyobb -tetszést és méltán, mert mind cselekvény, mind jellemrajz tekintetében -legkitünőbbek. Azonban a népszínmű sem kerülhette ki a középfajú drámák -örvényét. Gyakran erősb tragikai összeütközéseket használt, mintsem -kiegyenlíthetők lettek volna, a tragikai és komikai elemeket ritkán -vegyítette a tárgy természete és hangulata szerint. Mindig fölvette a -komoly és víg részt, de arra nem igen volt gondja, hogy ezek egymásnak -árthatnak is, gátolhatják egymás fejlődését s minthogy a víg rész inkább -sikerűlt, a legtöbbször háttérbe szorította a komolyt. Nem a tragikai és -komikai vegyületet hibáztatjuk, hanem annak a módját. Shakespeare -tragédiáiba is vegyít némi komikai elemet, de csak egy pár népjelenetben -és csak annyit és úgy, hogy semmi sem zavarja meg a mű stíljét. Közép -fajú drámáiban már sokkal több van, de nagyrészt az alapeszme, tárgy -természetéhez és hangulatához alkalmazkodik. A magyar népszínműben e két -elem inkább egymás mellett van, mint egymásért, inkább rontja egymást, -mint elősegíti, és együttvéve ritkán æsthetikai hatású. - -Ide járult még az is, hogy az énekes rész aránylag nagy tért foglalt el -s nem igen olvadt be a mű szervezetébe. A népszínmű-énekesnő szerepe, -egyénisége miatt ritkán lehetett drámai, néha nem is volt fontos, de -megrontotta a fontosabb szerepeket. A népszínmű komoly része majdnem oly -nemű vázlat volt, mint az opera-szövegé, s így alig lehetett szó drámai -cselekvényről és jellemrajzról. Az énekes és komikai részek egészen -nyakára nőttek a komoly részeknek s a hatásból az oroszlánrész mindig -őket illette. Látni való volt, hogy e részint össze nem olvadt, részint -ily alakban össze sem olvadható részeknek a fejlődés bizonyos folyamán -kell átmenniök: vagy összeolvadniok, vagy elválalniok. Az énekrészek -nagyobb kiterjedése majd kifejleszti a magyar operettet, a komikai -részek túlsúlya a magyar bohózatot, a komoly rész polgári vagy -népdrámává emelkedik és eldobja a népdalt, vagy ha megtartja is, -mérsékli s egészen czéljához alkalmazza, mint a komolyabb franczia -vaudeville Csak ez lett volna természetes és helyes útja a magyar -népszínmű fejlődésének, hogy nyerjen tartalomban és æsthetikai becsben. -S egy darabig úgy is látszott, mintha ez úton akarna fejlődni. A -forradalom után a viszonyok miatt elvesztvén irányszerűségét, inkább a -komikai conceptio felé hajlott, sőt a népdalt is inkább alkalmazta -tárgyához s igyekezett szervezetébe olvasztani. Valóban Liliomfi és -Dalos Pista a legsikerültebb magyar bohózatok, kivált az első, a melyet -fennebb is kiemeltünk. S nemcsak Szigligeti indult ez úton, hanem -Szigeti is. A magyar polgári vagy népdráma felé való törekvés sem -hiányzott, sőt a magyar operette terén is tettek kisérletet. Ilyen -magyar népdráma Szigligeti Lelencze, ilyen magyar operette a Debreczeni -biró, csakugyan Szigligetitől. De úgy látszik, hogy mind ez a -körülmények kényszerűségéből folyt s nem a fejlődés belső ösztönéből. A -Lelenczet e legjobb népszínművet, a komoly nemben a népszínmű énekesnő -hiánya szülte, a Debreczeni birót pedig alkalmasint a zeneszerző -nógatása. Ezzel aztán annyiban maradt minden s most midőn a népszínmű új -életre kezd ébredni, nem látunk egyebet, mint a fejlődés első -stádiumának ismétlését csekélyebb tartalommal, erővel, frisseséggel. - -A strike és Amerikai annyiban egészen a régi népszínművekre -emlékeztetnek, a menynyiben a komikai és tragikai elemet nem jól -vegyítik s az énekes részek háttérbe szorítják a cselekvény és -jellemrajz drámai fejlődését. Inkább tárgyukban van valami új, mert a -cselekvény főbb mozzanatai a gyári munkás és kézműves életviszonyain -sarkallanak, a melyekhez Szigligeti eddig nem igen nyúlt. Némely lap ezt -hibáztatta, mintha csikósok és szegénylegények nélkül nem is lehetne -népszínmű. A népszínmű nem szorítkozhatik csak pusztai vagy falusi élet -rajzára, sőt a fensőbb osztályokat sem zárhatja ki. Hiszen akkor -mellőzné a legérdekesebb összeütközéseket, melyek a különböző osztályok -és egyének viszonyaiból és szenvedélyeiből keletkeznek. A népszínművet -tárgya választásában nem korlátozhatják holmi önkényes szabályok. Ezt -maga a műforma természete szabja meg épen mint a tragédia és komédiában. -De az már csakugyan hibája mind két műnek, hogy oly viszonyokat tárgyal -tragikai felfogással, a melyek nálunk erre még nem elég alkalmasok, mert -a mi társadalmunkban se a munkás kérdés, se az amerikai párbaj nincs -előtérben. - -Mindamellett ezen könnyen túltehetnők magunkat, ha más tekintetben -nyerhetnének kárpótlást. De a legjobb akarat mellett is, meg kell -vallanunk, hogy leginkább csak az énekes és komikai részleteket -élvezhetni bennök. Mindkettő leleménye szegény, jellemrajza vázlatos és -bágyadt, s a cselekvénynek alig van más érdeme, hogy gyors. A Strikeban -Szikráné, a ki csak mellékszemély s nélküle megtörténhetnék az egész -népszínmű, inkább kiemelkedik, mint István gazda, a mű hőse. Az -Amerikaiban Csupri bohózatos alakja legjobban a többi kopott vagy -elmosódott. Megvan bennök a régibb népszínművek minden árnyoldala, de a -fényoldal csak a szerkezet ügyességében, a technikai készségben -nyilatkozik, a mely ritkán szokta elhagyni Szigligetit. - -Egy szóval e két új népszínműben, sőt a régiekhez mérve is a kevésbbé -értékesek között foglal helyet. Nem is hiszszük, hogy a népszínmű -fejlődése a Nemzeti Színházba nagyobb lendületet vehessen. Itt nincs -erre se elég tere, se elég alkalma, se valódi közönsége. Erre népszínház -volna szükséges, hol hamarább és biztosabban átesnék azon a fejlődési -folyamon, a melyet fennebb érinténk, s a melyet maga Szigligeti is -megindított. De fejlődjék vagy ne fejlődjék, Szigligeti drámaírói -pályájának mindig fénypontja marad. Drámai költészetünket nemzeti alapon -egy új válfajjal gazdagította, a mely nemcsak közönséget vonzott a -színházba, hanem egyszersmind elősegítette politikai és irodalmi -átalakulásunk diadalmas harczait. Azonban mondanánk le a jövő reményéről -is? Előbb-utóbb gyökeret kell verni Pesten egy valódi népszinháznak, s -fejlődnie mindazon válfajoknak, a melyeket most népszínműveknek -nevezünk. E fejlődésnek Szigligeti vetette meg alapját, jelölte ki -irányát s egy pár műve még akkor is élni fog, midőn talán nagyobb -tehetségek a magyar népszínművet a fejlődés és æsthetikai becs magasabb -színvonalára emelik, a mit adjon isten! - - - - - - -1874 - - - - -A HOLT KÖLTŐ SZERELME. - -Ballada Jókai Mórtól. Előadatott a Magyar irók és Művészek estélyén -1874. - -E ballada nem jelent meg külön füzetben de mint a magyar irók és -művészek estélyén Liszt zongorakisérete mellett elszavalt költeményt -közölte több lap s általában ugy ünnepelték, mint a magyar költészet -rendkivüli tüneményét. Ime az ok, a miért hozzá szólunk s nem tartjuk -fölöslegesnek vizsgálni: vajon csakugyan gazdagodott-e költészetünk, -vagy az egész zaj csak egyike azon irodalmi humbugoknak, melyeknek épen -nem vagyunk szükében. - -Jókai balladájának tárgya Petőfi neje és fia. Nincsenek ugyan -megnevezve, de a költő czélzata nagyon is észre vehető. Nem vizsgáljuk: -ajánlatos-e a nem rég elhunytakat, kiknek rokonai még élnek, kikhez sok -gyöngéd emlék füződik, ily módon regény, dráma vagy ballada tárgyaivá -tenni, s mellőzve egyéb szempontot, magának a költői hatásnak -szempontjából is, nem jobb kerülni mindent, a mi a kedély elfogultsága -miatt épen ugy csökkentheti a költő szabad alkotását, mint a közönség -nyugodt élvezetét! Legyen elég csak azzal a kérdéssel foglalkoznunk: -méltóan énekelte-e meg Jókai Petőfit, a költőt, a hőst, a jó barátot, s -vajon a költemény mélabus hangjával nincs-e kiáltó ellentétben a -conceptio komikai hóbortossága? Gyönge költeményt irni akár kin megesik, -még a legnagyobb költőn is, de hogy valaki annyira félre ismerje tárgya -természetét s az eredetiséget és hatást abban keresse, a minek sem -eszmei jelentősége, sem æsthetikai értéke nincs, az ugy látszik Jókainak -valóságos irányává kezd válni. Őt annyira túlbecsülte a közönség és -hirlapirodalom, hogy ő maga igen természetes viszonzásul épen nem -becsüli őket s azt hiszi, hogy mindent irhat nekik, mert mindennel -megelégesznek, mindent dicsőitenek a mit ir. - -A ballada azon kezdődik, hogy hőse, a költő harczba indul és bucsuzik -neje- és gyermekétől. Ez a balladának legjobb része, ebben egy pár szép -lyrai helyet találhatni, bár csodálkozunk, hogy Petőfi _Szeptember -végén_ czimű elegiáját, mely hasonló érzést, hasonló rytmusban fejez ki, -nem használta fel Jókai, mert igy erősebben és közvetlenebbűl hatott -volna az olvasóra a bucsuzó költő halálsejtelme. Ez után mind inkább -romlik a mű, egy-egy szebb sor vagy épen versszak igyekszik ugyan -fentartani az érdeket, de mind hiába; a tragikai conceptio csakhamar -komikaivá torzul. A hős ugyanis elesik; a holló a fán megjelenti férje -halálát e nőnek, a ki aztán nem sokára férjhez megy. De a halott nem -nyughatik sirjában, megjelen a nőnek _koszorús kalpaggal_ fején, hanem a -fő nem az övé, valaki másé, egyé a sok közül, a kikkel együtt esett és -temettetett el. Koszoruját meglelte, a fejét nem a mi alkalmasint azt -akarná kifejezni, hogy a költőknek még a sirban is legtöbb gondjok van -koszorújokra. A nő nem ismervén reá, hiába hivja, nem megy vele. «Te nem -vagy ő, férjem sohasem voltál, arczod nem az övé» kiált fel a nő. Ekkor -a szellem – ha ugyan megérdemli e nevet – mentegetőzni kezd, hogy nem -lelte meg fejét, téved a kéz, majd visszamegy érte s megleli, bár a -közös sirban nagyon nehéz a válogatás. És megjelen ujra, de akkor sem a -maga fejével. Húsz évig jár-fel a sirból más-más fejjel, végre -megtalálja a magáét. A nő ekkor már őszül, a gyermek vén ifjú lett, a ki -unja az életet. Most reá ismernek mindketten s elmennek vele a sirba, -hogy örökre csókolhassák egymást. - -Ki nem érzi, a kinek csak egy kis költői érzéke van, hogy Jókai itt -lábbal tapod minden népköltészeti hagyományt, költői illusiót, s a -tragikai conceptiónak a fejkeresés komikai fordulatával oly groteszk -irányt ad, mely ellen egyaránt fellázad erkölcsi és aesthetikai -érzésünk. A népköltészetnek régi hagyománya a sirból feljáró lélek, a -melyet a műköltők nagy hatással szoktak feldolgozni, kivált a -balladaköltők. De e költői motivummal, a mely míndig fönséges, nem lehet -gyermekjátékot űzni. A balladaköltők ezt rendesen mint subjectiv -csodást, mint visiót használják a feldult, lázas lelki állapot költői -kifejezéseül, a minő az erős bánat, kétségbeesés vagy lelkiismeret -furdalása. Ilyenkor mindig az élő kebelében rejlik az a varázs, a mely a -halottat felkelti sirjából s a halott ez érzés ereje által nyer hatalmat -az élő fölött. Az élőnek a halott nem jelenhet meg más alakban, mint a -hogy képzeli, s a halott nem tehet mást az élővel, mint a mit ez óhajt -vagy a mitől fél. Így találjuk ezt az északi, így a magyar -népballadákban, így magának Shakespeare-nek tragédiáiban is. S ha Jókai -e motivumot akarta használni, elég lett volna, ha a férjhez ment özvegy -nem tud boldog lenni uj férje karjai között, régi férje emléke miatt, ha -a sirból feljáró halott vádoló arczczal mély búval tölti el, ha a -gyermeket anyja búja hervasztja s ha a férj és atya végre magával viszi -a boldogtalanokat a sir nyugodalmába. De Jókai nem kedveli az egyszerűt, -a lélektanit, a költőit, neki valami hallatlan kellett s így teremtette -meg a fejét nem találó halottat, a ki azt húsz évig keresi, tövistől -megtépve, elfáradva a nagy munkában, ruhájaszakadtan. S van-e Jókai e -leleményének bármily tekintetben eszmei jelentősége, van-e kapcsolatban -a nő lelki állapotával s általában fejez-e ki valamit? Ha csakugyan -fejez ki valamit a költő akarata ellenéreis, az nem lehet egyéb, mint -parodia a sirból feljáró szellemekre, épen mint Arany János komikai -cposzában, a _Nagyidai czigányok_-ban, Puk Mihály esete, a ki levágott -fejét hóna alatt hozza s Csóri, a vajda, azt mondja neki: «Tedd fel a -fejedet, én is voltam olyan szegény ember, mint te.» De ezt Csóri csak -álmodja s különben is a mi illik s igen helyén van egy komikai eposzban, -a mely rendesen a komoly eposzok parodiája szokott lenni, nemeillik egy -tragikai balladába s legkevésbbé Petőfi emlékéhez. - -Petőfi 1848-ban heves polemiát folytatott Jókai ellen és szemére -vetette, hogy «öt impertinentiát» követett el rajta. Nem akarjuk itt -eldönteni, vajon Petőfi vádjai alaposak voltak-e, de hogy Jókai e -balladájával nagy méltatlanságot követett el Petőfi emlékén, az előttünk -bizonyos. Úgy rajzolni Petőfit, mint fejevesztett költőt! Ha a két költő -közül valamelyik csakugyan elvesztette a fejét, az bizonyára nem Petőfi. - - - - - - -1878 - - - - -CSIKY GERGELY UJABB SZÍNMŰVEI. - -Semmi sem mutatja inkább drámai költészetünk meddőségét, mint az, hogy -Csiky színművei szokatlan figyelemben részesülnek. Az ifjú költő -egymásután nyeri az akadémia drámai pályadíjait; a nemzeti színház -bizonyos előzékenységgel adatja elő minden ujabb művét; a hirlapoknak -épen kedvencze s úgy tekintik őt, mint a jövő drámaíróját. - -Mi elejétől fogva nem tartoztunk Csiky bámulói közé, de értjük e -jelenségeket. Az akadémia Teleki-pályázatán a viszonylag legjobb műnek -mindig kiadatik a díj, a Karácsonyi-díjat csak önálló becsűnek adhatni -ugyan ki, azonban ha nyolcz-tíz évi várakozás után nem akad kitünő mű, a -birálók elvégre oly művet is megjutalmaznak, mely ha nem kitünő is, de -egy vagy más tekintetben önálló becsű. A nemzeti színház kapva kap -minden ujdonságon, a melytől közönséget remél, különösen Csiky művein, a -kit boldogúlt Szigligeti annyira pártfogásába vett. A hírlapok az -akadémia ellenében fölmagasztalván a _Jóslat_ot, Csiky első művét, s -nagy drámaírót jósolván belőle, már csak következetességből is folyvást -dicsérik kedvenczöket, bár lanyhábban, mint fölléptekor. - -Csiky termékenységgel viszonozta a közönség és kritika figyelmét. A -_Jóslat_ után csak hamar két tragédiát írt: a _Máguszt_ és _Jánust_ s -egy vígjátékot, az _Ellenállhatatlan_ czíműt. Mind e művek fejlődésről -tanuskodnak, s bizonyos haladást épen nem tagadhatni meg Csikytől. Első -művében sok mindent összezavart, rosszúl vegyítette a komoly és komikai -elemeket, meséje kuszált és nehezen érthető volt, a mellékdolgok erőt -vettek a főcselekvényen: újabb műveiben tisztább stilre törekszik, -tragédiát és vígjátékot ír, cselekvénye is kerekebb. Drámai forma, nyelv -és verselés tekintetében is haladt, a mennyiben párbeszédei gyorsabb -menetűek, kevésbbé látszik kedvelni a közhelyeket s olykor szabatosan és -hangzatosan tudja kifejezni gondolatait. - -Azonban a drámai ér még most sem fakadt föl benne, s még folyvást -keveset gondol a hagyománynyal, történelemmel, sőt a valószinűséggel is. -Cselekvénye inkább külső, mint belső, inkább mechanikai csinálmány, mint -élő organismus; jellemrajza egy-két durva vonásból áll, a szenvedély -fejlődését, erejét és hangját épen oly kevéssé képes felfogni, mint -visszaadni. Tragikai conceptióiban maga sem látszik hinni, komikuma -pedig csak tréfa, a melynek nincs semmi mélyebb jelentősége. Általában -nem ismeri a külső világot s belső világa szegény. Mintha nem belső -szükségből, hanem külső kényszerből írna. Nem látszik, hogy valami -meghatotta volna. Hiába keressük az eszméket, s melyek lelkén feküsznek, -az érzéseket, a melyekkel szíve telve. Nem tapasztalatokból, az élet és -történelem átélt vagy átérzett emlékéiből ír, hanem olvasmányokból s a -képzelődés ködképeiből. Innen cselekvényében nincsen élet alakjaiban -elevenség. Nem annyira természetesen alkot, mint erőszakosan combinál, -élő emberek helyett elvont forgalmakat mozgat, s minthogy nincs -leleményes phantaziája, erőszakolja a bonyodalmat és lélektani -absurdumokba téved. Érzéke levén a drámai forma iránt, s némi technikai -ügyességet sajátítván el, könnyen önti drámába a mit így kigondolt. S -azok szemre-főre mutatnak is valamit, de belől üresek, s a legjobb -esetben is hidegen hagyják a szívet. - -A _Mágusz_ egy felvonásos tragédia.[25] Egy felvonásban jó tragédiát -írni nehéz, majdnem lehetetlen. Bármely jó tárgy megromlik így -összeszorítva, mert nincs hely érdekes bonyodalom szövésére s a -szenvedély fejlődésének rajzára. Más a vígjáték, a hol egy felvonásba -könnyen szoríthatni egy kis komikai összeütközést, sőt vannak tárgyak, a -melyek az egy felvonást úgyszólva követelik. Egy kis vígság elmulathatja -az embert, de egy kis szomorúsággal nem elégszünk meg, a nagy szomorúság -pedig kicsinynyé törpítve hatástalan. Midőn részvétet, félelmet, -szánalmat és megnyugvást, a tragikum ez alkatrészeit, egy pár negyed óra -alatt kell átéreznünk, az lesz belőle, hogy egyiket sem érezhetjük át -egészen. Az életben is örömest nevetünk egy jó tréfán nehány perczig s -aztán dolgunk után látunk, de ha igazán meg vagyunk hatva, s ki akarjuk -sírni magunkat, arra több idő kell. Csiky nemcsak azzal gyöngítette műve -tragikai hatását, hogy egy nagy tárgyat összeszorított, hanem azzal is, -hogy hőse iránt nem tudott részvétet gerjeszteni. - -Ki az a gittoni mágusz, a kit Simonnak neveznek? Úgy látszik titkos -keresztyén, a ki csak színleg űzi szemfényvesztő mesterségét, egészen át -van hatva az új hittől s azt az egész római birodalomban el akarja -terjeszteni. Hogy titkolja másoktól keresztyén hitét, az érthető, de -hogy nekünk nézőknek sem vallja be, az egy kissé különös. Egy határozott -nagy czél, a melyet értünk, inkább fog iránta érdeket kelteni, mint a -homályos beszéd, a melyből tisztán ki nem vehető, hogy tulajdonkép minő -hitért küzd, a Krisztus hiteért-e vagy maga egy új Krisztus. S mi által -reméli elérni nagy czélját? Azzal, hogy magához vesz egy tyrusi utcsai -leányt, a ki szakasztott mása Nero meghalt kedvesének, Phoebenek, s azt -úgy szándékszik kiadni Nerónak, mint máguszi mesterség által halottaiból -feltámasztott kedvesét, a miért őt Nero pontifex maximussá fogja emelni. -Ime Simon nagy czélja, a melyért föláldozza szerelmét, mert a leányt ő -is szereti, bár e föláldozásból sokat levon az, hogy szerelmét nem hiszi -viszonzottnak. De vajon Nero elhiheti-e, hogy Helena csakugyan a -föltámasztott Phœbe? Hiszen ha beszélni fog vele, könnyen meggyőződhetik -az ellenkezőről, mert Helena semmit sem tud a múltról. De ha Nero Phœbe -helyett megelégszik egy hozzá hasonló leánynyal is, és Simont pontifex -maximussá emeli, vajon el fogja-e tűrni az új vallást, s ha ő eltűri is, -eltűri-e Róma? Nem lábbal tapodása ez úgy a valószinűségnek, mint a -történelmi hűségnek s vajon oly hígvelejű ember iránt, minő Simon, -érezhetünk-e tragikai részvétet? - -Bizonyára a tragikai hős vagy czéljában vagy eszközeiben mindig tévedő s -ellenkezésbe jő a fennálló renddel, de mind czéljának, mind eszközének -olyannak kell lenni, a melyet érthessünk, a melybe hihessünk, a mely -bizonyos sikerre számíthat, annyira, hogy hasonló körülmények között -talán magok a nézők is hasonlóan cselekednének. Ha minden tévedés -tragikai, akkor a félkegyelmű emberek épen oly tragikai hősök, mint a -Coriolanok és Brutusok. De a _Mágusz_ tragikai alapjának még más baja is -van. Úgy látszik, hogy Simon fölhagyna nagy czéljával, ha tudná, hogy -Helena őt szereti, legalább azt mutatja a Helena és Simon közti utolsó -jelenet. A költőnek tehát úgy kellett volna rajzolnia Helenát, hogy -Simon csak a kifejtésnél vegye észre szerelmét, vagy Simont úgy, hogy -egy darabig legyőzi szerelmét, de az később erőt vesz rajta. De e -helyett Helena már az első jelenésben úgy beszél, hogy Simon könnyen -észrevehetné hajlamát. A mily könnyen bánik el Csiky a lélektani -mozzanatokkal, ép oly kevés gondja van a korrajzra. Az összes személyzet -úgy beszél mintha keresztyén volna, s midőn a mű végén Nero föllép, épen -nem ismerünk a történelem Nerójára. A kegyetlen Nero itt oly kegyelmes, -bölcs, mintha Simon már rég megtérítette volna. - -_Janus_ban,[26] a mely öt felvonásos tragédia, szintén a pogányság és -keresztyénség közti küzdelmet rajzolja Csiky, csakhogy itt nem a római, -hanem a magyar pogánysággal foly a küzdelem. A míg a _Mágusz_ban a -pogányok is keresztyén szinezetűek, itt a pogányság túlnyomó, kivéve -magát Janust, a pogányság fejét, a ki oly jámbor ember, hogy -keresztyénnek is beillenék, ellenben a keresztyének oly jóindulattal -viseltetnek pogány honfitársaik iránt, hogy nem volna nehéz őket -visszatéríteni. A mű tele van pogány táltossal és jósnővel, azonban -keresztyén papnak se híre, se hamva, mintha ezek részt sem vettek volna -a küzdelemben. De nemcsak ebben vét Csiky a történelmi hűség ellen. A -mint I. Béla királyt rajzolja és megindítja a cselekvényt, az már a -soknál is több. I. Bélát, az erélyes királyt, a ki egész gondját a -keresztyénség megszilárdítására fordította, úgy rajzolja, mint a ki -vadászsza a pogány magyarok barátságát, meglátogatja vezéröket, Janust -személyesen hívja meg az országgyűlésre, mindenkép igyekszik megnyerni -őt és párthíveit a közjó érdekében, sőt meg is esküszik előtte, hogy az -ősmagyar hitet sohasem fogja bántani. - - Én Béla, a magyar nemzet királya - Királyi szóm kötöm le s esküszöm, - Hogy téged, Janus s a tiéidet - Hitedben, ős szokásaidban soha - Nem foglak háborítni, bántani; - S mindenki ellen, bárki légyen az, - Királyi kardom lesz az oltalom! - -Hanem legyünk elnézők s fogadjuk el a szerző álláspontját, a mely -nemcsak történelmileg valótlan, hanem lélektanilag sem valószinű. Hiszen -az újabb drámaírók úgy is hozzászoktattak bennünket a történelemellenes -történelmi drámához s ha láttuk Miltont, a ki a legélesb ellentéte az -író és államférfiu Miltonnak, ha elfogadtunk a hagyományos Iskariót -helyett egy egészen képzelt ifjonczot, miért ne fogadhatnánk el egy -pogánybarát Béla királyt s egy keresztyén jámborságú Janust, a kik -atyafiságosan kiegyeznek. Ez alapon mi lehetne természetesb fejlemény, -mint az, hogy a két kibékült ellentétes irány mindinkább összeütközik; a -viszonyok és szenvedélyek kényszerűségénél fogva, a király és Janus -akaratlan is esküszegőkké válnak és végre Janus elbukik nem azért, mert -megszegte eskűjét, hanem mert ki nem egyenlíthető dolgokat akart -összebékéltetni s a keresztyénség ellen támadva, elvégre is az ősvallást -törekedett visszaállítani, a melynek nincs jövője. A vallásos és -politikai összeütközéseket éleszthette volna a szenvedélyeké, a mire -elég anyag van azon körülményben, hogy Janus leánya. Ara, bele szeret -egy keresztyén lovagba, elszökik vele és keresztyénné lesz. - -Azonban Csiky nem a viszonyok és szenvedélyek összeütközéséből indítja -meg a bonyodalmat, hanem cselszövénynyel idézi azt elő, melynek a -politikai és vallásos eszmék és szenvedélyek küzdelmében csak mellékesen -lehet helye. Ő ezt teszi fővé s Janus tulajdonkép csak báb Rasdi jósnő -és meghitte. Karvaly, kezében, a kik egy kissé durva furfanggal mindent -elkövetnek, hogy megtörténjék az, a mi különben is bekövetkezhetett -volna s elhitessék Janussal, hogy mindez a hitszegő Béla király műve. E -cselszövők tudniillik Boleszlót éjjel titkon Arához vezetik légyottra, -bár nincs szükség reá, mert Boleszló különben is látogathatja a leányt, -elősegítik elszöktetését és áttérését a keresztyén hitre s midőn Janus -visszahozza Arát várába, szintén ők eszközlői újabb szökésének. E -mellett föllázítják a keresztyének ellen pogány társaikat s midőn már -minden készen van, nógatják Janust, hogy álljon boszút szenvedett -sérelmeiért s tűzze ki az őshit, a lázadás zászlóját. De majdnem -kudarczot vallanak, mert Janus egyik nőcseléde elárulja Karvalyt, -elmondja, hogy kezdettől fogva ő volt biztosa Boleszlónak, ő vezette -Arát a keresztyén papokhoz, ő segítette elő újabb elszökésöket is, s -hazugság mindaz, a mivel Janust ámítja. Erre Janus leszúrja Karvalyt, a -ki aztán a jósnő biztatására haldokolva azt hazudja, hogy az egész -ármányt Béla király szőtte s ő az oka minden szerencsétlenségnek. És -Janus Karvalynak, a kit azelőtt egy pár perczczel épen hazugságáért -szúrt le, most minden újabb hazugságát elhiszi s kitűzi a lázadás -zászlaját, sőt akkor sem vonja vissza azt, midőn Béla király megjelen -nála, s visszahozva leányát, elmondja, hogy minden tudtán kívül történt, -s a bűnösöket megbünteti. Bánkódik ugyan egy kissé, hanem aztán annál -nagyobb hévvel kezdi rábeszélni a királyt, hogy térjen vissza az őshitre -s álljon a pogány magyarság élére. Béla visszautasítja az ajánlatot, s -kitör a polgárháború. Janus elveszti a csatát, s őt magát is megtöri -most párthívei aljassága, majd leánya halála; megszállja a lelkiismeret -is, nem akar tovább küzdeni s visszautasítva a király ajánlatát, a ki -megkegyelmez neki, ha keresztyén hitre tér, egy tőrszúrással véget vet -életének. - -Ime Rasdi és Karvaly cselszövényéből mily nagy forradalom támadt. -Nélkülök talán még ma is békén élne együtt Magyarországban keresztyén és -pogány a haza üdvére. De fogadjuk el alapul e cselszövényt is, vajon -akkor is összhangzásban van-e az Janus jellemével, s így elhihető-e -sikere? Könnyenhivő, szenvedélyes ember-e Janus? Épen nem; mérsékelt, -nyugodt, mindent megfontoló. Viseltetik-e Rasdi és Karvaly iránt némi -kiváló rokonszenvvel és bizalommal? Nem, sőt úgy látszik, hogy Béla -király az, a kit különösen tisztel, s a kiben leginkább bízik. Hogy ily -cselszövény kifoghasson rajta, egészen máskép kellett volna rajzolni őt. -Csiky nem igen látszik érteni, hogy a jellemrajz és cselekvény mily -benső kapcsolatban vannak egymással és egymást szülve és táplálva -alkotják a dráma organismusát. A legjobb cselekvény, a legerősb indokok -elvesztik hatásukat, ha a jellemrajzzal ellenkezésbe jönnek. Például -Othello egész cselekvénye megromlik, sőt nevetségessé válik, ha Othello -jelleme nem táplálja a fejlődést. Egyébiránt Janus jellemrajza nem egyéb -hideg abstractiónál, s annak is hibás. Szegényes és nyomorék alak, -itt-ott fölcziczomázva Brutus, Bánk bán s a trónkereső Borics rongyaival -Többé-kevésbbé a többi személyek is ilyenek. - -Mindamellett a műnek van méltánylandó oldala is. Ha Csiky nem tudott -tragikai hőst rajzolni, legalább tragikai alapot keresett; ha -jellemrajzában és cselekvényében nincs történelmi hűség, lélektani -igazság, benső élet, költői elevenség, legalább a cselekvény kerek, mely -folyvást halad, emelkedik és siet a kifejlés felé. Ha nyelve nem -drámilag jellemző, legalább nem szószaporító s épen nem hiányzik benne a -külső drámaiság. Általában Csikynek sok érzéke van drámai forma iránt s -hogy e tekintetben folyvást halad, mutatja legújabb vígjátéka is. - -Valóban az _Ellenállhatatlan_[27] czímű három felvonásos vígjátékának -főbecse a tiszta drámai formában, kerek cselekvényben s a kidolgozás -bizonyos széparányúságában áll. Ha a tartalom: a jellemrajz és -cselekvény benső értéke megfelelne a forma szabatosságának, az -_Ellenállhatatlan_ban kitünő vígjátékot bírnánk. De a belsőt nem lehet -úgy elsajátítani, mint a külsőt. A külsőt inkább a tanulmány és -gyakorlat nyújtja, a belsőt inkább az élet, ha van szemünk látni a -látnivalót, s ha van elég erőnk azt átalakítva visszasugározni a -phantasia tükrében. Csiky, a mint már megjegyeztük, keveset merít az -élet tapasztalataiból, a kedély benső világából s nagyrészt csak -olvasmányait dolgozza föl, inkább combináló, mint alkotó tehetséggel. -Jelen művében Moreto _Szép Diegó_jából átvette a főalakot s egy új -cselekvényt gondolt hozzá, mely egységes és kerek ugyan, de majdnem oly -szegény, mint nem valószinű. Leleményre nézve több mint Janus, -jellemrajza sem oly ellenmondó, alakjai is tetszetősbek, de egyaránt -érezhetni benne az élet és költészet elevenségének hiányát. Ide járul -még, hogy a mű a fensőbb, a jellemvígjáték követelésével lép föl, -különösen a külső forma és nyelv tekintetében s tulajdonkép nem is -annyira bohózat, mint valóságos operetteszerű mű, a jobb operettek -hegyke, de találó vonásai s derült frissesége nélkül. A forma és -tartalom e meghasonlása sokat árt a mű hatásának, a színészt is zavarba -hozza, a közönséget is, is egyik sem adhatja át magát valamely -határozott hangulatnak, a mely oly könnyen szokta illusióba ringatni az -embert. - -A vígjáték Spanyolországban történik. A mióta Rákosi és Dóczi -fölfedezték Spanyolországot, vígjátékíróink örömest vándorolnak e szép -országba, a hol minden lehetetlenség megtörténhetik. Asturiában vagyunk. -Diego regens és gyám férjhez akarja adni a herczegnőt, Florindát, de nem -mondja meg nekik, a miből Florinda és dajkája azt következtetik, hogy -maga akarja elvenni. Pedig Florinda Roland herczeget szereti, a ki a -mórok ellen harczol, kit szeretne értesíteni bújáról és segítségül -hívni. Ime a mű kiinduló pontja. Egy regens, egy gyám nem mondja meg -herczegnőjének, hogy kit szánt férjeül, egy leány, ki nem tudakolja, -hogy kihez akarják férjhez adni. Ezt bizony bajosan hiszi el valaki még -Spanyolországban is. De hát miért nem mondja meg Diego a férj nevét? -Azért, mert heves természetű, a ki senkit nem enged szóhoz jutni. Ez nem -baj, annál többet beszélhet maga, annál inkább elmondhatja, hogy ki a -választott vőlegény. S azt hogyan veszi fejébe a herczegnő, hogy gyámja -akarja elvenni? Valamely félreértett czélzásából talán vagy -magaviseletéből? Épen nem. Egy szóval a szerző úgy akarja, hogy Florinda -aggódjék és segítségül hívja kedvesét. De kitől küldjön neki levelet? A -dajka Rodrigo kóbor lovagot ajánlja, a ki komája, Gil Perez -vendéglőjében szállásol s igen szegény ördög. Ez egy hiú, képzelgő -ember, a ki ellenállhatatlannak tartja magát, s mert a herczegnő és -dajkája a templomból jövet szemügyre veszik, azt hiszi, hogy Florinda -beleszeretett. S csakugyan hivatja is. Rodrigónak igen viseltes ruhája -levén, jobb után látna, de se pénz, se hitel. Azonban Dorido kóbor -lovagtársa elmondja Rodrigo herczegi szerencséjét kedvesének, a -vendéglős leányának, ez atyjának, a ki mindjárt harmincz aranyat -kölcsönöz neki, remélvén, hogy a bérlett vendéglő a herczegnő kegyéből -majd tulajdonába megy. - -Ez a vígjáték másik kiinduló pontja, a melyet szintoly kevéssé hihetni, -mint az elsőt. Hogy az udvarból senkit sem küldhet a herczegnő -kedveséhez, azt még érthetni, de hogy az egész városban, ne találkoznék -senki ismerős, a ki jó pénzért a levelet elvinné Roland herczeghez, ez -kevésbbé hihető. Azt is bajos elhinni, hogy a herczegnő Rolanddal, a -kivel oly bizalmas viszonyban áll, folyvást ne levelezzen. De különben -is épen nincs okuk titkolni szerelmöket a gyám előtt. Csiky épen a -kiinduló pontokat hanyagolja el, pedig ha ezek valószinűek s illusiót -tudnak kelteni, a bonyodalom folyamában sokkal könnyebben elhiszünk még -olyat is, a mi kevésbbé indokolt. S a műnek erre nagy szüksége lett -volna, mert minden lépten-nyomon találni benne valami bajosan hihetőt. -De folytassuk a cselekvényt. Rodrigo megjelen a herczegnőnél s ennek -szives szavait szerelmi vallomásra magyarázza, míg ez az övéit csak -lovagi hódolatnak veszi. Azonban a herczegnő elfeledte az elküldendő -levelet megírni s elsiet, hogy azt megírja. Rodrigo meghökken a levélre, -de megnyugtatja magát, s mint a herczegnő kegyencze jobbra-balra -kegyeket osztogat. Itt megint azt kérdhetjük: hogyan feledheti el a -herczegnő a levél megírását, mídőn épen annak átadására hivatja Rodrigót -s vajon általában szükséges-e, hogy Rodrigót magához hivassa, hisz a -levelet a dajka is átadhatná. - -Az egész bonyodalom oly kevéssé van jól előkészítve, mint szőve, de a -komikai hős jellemvonása egész a harmadik felvonásig következetes. Itt -az is megromlik. Ugyanis a gyám vallatni kezdi a herczegnőt s csak oly -föltétel alatt ad hitelt szavának, hogy nem szereti Rodrigót, ha azt -szemébe mondja s távozást parancsol neki. Rodrigót fölhivatják, s a gyám -a mellékszobából hallgatja ki beszélgetésüket. A herczegnő fenhangon -elmondja, a mit gyámja parancsolt, de titokban megsúgja Rodrigónak, hogy -még találkozni óhajt vele a levél átadása végett. Mindez még jobban -megerősíti Rodrigót abban, hogy ő a herczegnő választottja s cselhez -folyamodik. Színleg mérget vesz be a leselkedő gyám előtt, haldoklást -tettet, papot kiván s halála előtt még egyszer látni óhajtja a -herczegnőt és Dorido barátját. Mind megjelennek s a herczegnő -egyszersmind elhozza az elküldendő levelet is. Ekkor Rodrigó fölugrik, a -herczegnőt megragadja, a pap elébe áll vele és esküdni akar. Azt hiszi, -hogy a szerelmes herczegnő beleegyezik az improvisált esküvőbe. De a -herczegnő vonakodik, a pap zajt üt, mire a gyám berohan, kiragadja -Rodrigo kezéből a levelet, a mely mindent fölvilágosít. A gyámnak -tudniillik eszeágában sem volt gyámleánya kezére vágyni, sőt épen -kedveséhez, Rolandhoz akarja férjhez adni, a kiért már hirnököt küldött -s a ki a mű végén meg is érkezik. A herczegnő férjhez megy, Rodrigó -pedig tovább álmodozik ellenállhatatlanságáról. - -Csiky a Moreto ellenállhatatlanjából nemcsak a férfihiúság vonásait -vette át, hanem azt is, hogy csellel vágja ki magát a hinárból. De -Moreto hőse csak abban hóbortos, a mi hiúságával van kapcsolatban, -egyébben elég józan eszű s ezért cselfogásában van valószinűség. A Csiky -ellenállhatatlanja mindenben bárgyú s arra számít, hogy az udvari pap -csak úgy rövid úton megesketi őt az uralkodó herczegnővel. Ez még a -legközönségesebb bohózatban sem volna helyén. Nem ártott volna, ha Csiky -Moretót a bonyodalom szövésében is követi, akkor vígjátéka gazdagabbá -válik s az egész cselekvény nyer valószinűségben és drámaiságban -egyaránt. Moreto hősének felsülése egy szerelmes párt segít czéljához, -itt a Rodrigóé semmit sem eszközöl; ott cselszövény sodorja bonyodalomba -a hiú képzelgőt, a melyet aztán ő saját cselszövényével is élénkít, itt -mindent csak oly félreértés szül, a melyben kevés a valószinűség; ott a -hőst mindenki hóbortosnak tartja, itt mindenki komolyan veszi, a mi még -valótlanabb színűvé teszi az egész vígjátékot. - -De Csiky nem bohózathoz hajló vígjátékot akart írni, mint Moreto, hanem -fensőbb, sőt úgynevezett jellemvígjátékot. Azért egyszerűségre -törekedett stilben, cselekvényben egyaránt. Igaz, a jellemvígjáték -kevesebb cselekvénnyel is beéri, mint az övé; például Molière -_Misantrop_jában sokkal kevesebb a cselekvény. De a cselekvény -egyszerűségét pótolja a jellemzés gazdagsága, a szív és emberi viszonyok -hű rajza. Hol van ebből valami az _Ellenállhatatlan_ban? Csikyn betelt -Horatius szava: _Amphora coepit institui, urceus exit._ Fensőbb -vígjátékba kezdett s igen is alsó lett belőle. - - - - - - -1880 - - - - -BARTÓK LEGSZEBBJE ÉS CSIKY PROLETÁRJAI. - -A Nemzeti Szinház ujabb eredeti szinművei közül kettő igényli -különösebben figyelmünket: Bartók _Legszebbje_[28] és Csiky -_Proletárjai_,[29] nem mintha értékre és hatásra nézve egyenlők -volnának, hanem mert mindkét mű egyaránt képviselője dramaturgiai -mozgalmaink két különböző irányának. Bartók egészen azon irányhoz -csatlakozott, a melyet ezelőtt néhány évvel Rákosi és Dóczy -kezdeményeztek s melyet már-már magát túléltnek hittünk, Csiky ellenben, -a ki első művét szintén e szellemben irta, legujabb művében hátat -fordított a költött görög és spanyol világ képtelen mesélnek s a magyar -társadalom rajzához fogott, mint egykor Kisfaludy Károly és Szigligeti. - -Bartók nem az első drámai kisérletével lép először a közönség elébe. -Mint lyrai és satirai költő már évek óta ismeretes. Az _Üstökösben_ -Jókai védszárnyai alatt növekedett föl s mint a Tiszapárt hive -kiméletlenül gunyolta a Deák-pártot, majd a szélső baloldalhoz ment át s -a _Bolond Istókot_ alapítva, kettőzött hévvel döntögette hajdani -bálványait. Tehetsége és féktelensége egyaránt elősegítették hatását. -Általában véve jól versel s bár szerelmi lyrája könnyen dagályba téved -vagy puszta játékká fajul, de egy-egy hazafi felindulásnak néha erélyes -kifejezést tud adni. A satirai eret bajos volna elvitatni tőle, de az -még kétségtelenebb, hogy hajlik a pasquil felé, a mennyiben örömest -foglalkozik a magánviszonyokkal s minden mende-mondát, rágalmat készpénz -gyanánt vesz. A férfiasb satira nem tud kifejlődni benne részint -sekélyes műveltsége, részint diákos vásottsága miatt, a nemesebb -felindulás finom gunya vagy az értelmesség humora bizonyos vad -indulatosságba fulad nála. S e hangulat nem is épen őszinte; minden -esetre egy jó adag affectatio vegyül bele. Mi legalább azt tartjuk, -hogyha Bartók hiszi is mindazt, a mit ir, semmi esetre sem érzi oly -mélyen, mint a hogy velünk el akarná hitetni. Erre vígjátéka is némi -bizonyíték. - -Egy költő, a ki annyira el van telve a magyar politikai, társadalmi és -irodalmi élet visszásságai, sőt bünei gyülöletével, a kinek keserűsége -majdnem a dühig emelkedik, ha vígjátékot ir, bizonyosan az életből veszi -tárgyát, alapeszméjét, az élet komikai alakjait viszi színpadra, hogy -mindazt, a mi szivén fekszik s a mit eddig gunyos epigrammákban, -személyeskedő torzképben s élczes ötletben öntött ki, most eszményítve -egy költői cselekvényben tárja a közönség elébe. Oh nem! Legalább Bartók -nem így tett. Költőitlennek találta a jelent s a multba menekült, szük -volt neki Magyarország és Lesbos szigetére vándorolt. De talán mindezt -csak azért tette, hogy mint a XVIII-dik század franczia regényírói, egy -idegen mese leple alatt saját hazája viszonyait annál szabadabban -rajzolja? Teljességgel nem. Bartók a görög világból egy igen hideg -szerelmi tréfát tár elénkbe és semmi mást. Bizonyára nem akarta, hogy -szerelmi tréfája hidegen hagyjon bennünket. Ebben teljesen ártatlan, de -nem méltán kérdhetjük-e: egy magyar satirairó nem választhatott volna-e -magának méltóbb tárgyat; vajon a magyar társadalom visszásságai annyira -szivén feküsznek-e, mint a hogy lapjában hirdeti; vajon hihetünk-e -teljesen szenvedélyes gunya őszinteségében? - -Mi régóta követeljük regény- és vígjátékiróinktól a magyar társadalom -rajzát. Erős szemrehányásokat nyertünk feleletül. Mi önkényesen -korlátolni akarjuk a költő szabadságát, megfosztjuk legköltőibb -tárgyaitól s az általános emberit alárendeljük az esetleges nemzetinek. -Isten mentsen, hogy bárminemű szabadságot korlátolni akarjunk, azonban -minden szabadságnak megvan a maga természetes korlátja. A költőiség nem -annyira a tárgytól függ, mint inkább magától a költőtől, s az általános -emberi legtermészetesebben egyéni és nemzeti formákban nyilatkozik. -Általában e kérdést nem a költő, sem a kritikus önkénye dönti el, hanem -a drámai műfajok lényeges sajátságai s a történeti fejlődés tanulsága. - -A tragédia kedveli a multat: a monda és történelem homályát, hogy -nagyíthassa alakjai körvonalait s így fenségesebb hatást tehessen, a -komédia a jelenhez ragaszkodik, mely mindig törpébbnek tetszik a -multnál, a mindennapi élet zajába merül, mert hatásainak egy jó része az -uralkodó erkölcsökön és szokásokon sarkallik. De mind kettő élénk -kifejezése korának és nemzetének tárgyban és szellemben egyaránt. A -görög hős mondáiból merítette tragédiáit s társadalmi élete eseményeiből -vígjátékait. A római, a kinek mythologiája, hős mondája, költészete s -egész műveltsége oly szoros kapcsolatban volt a göröggel, szintén -követte a példát. A keresztyén költészet más nemű fejlődést mutat a -nélkül, hogy megváltoztatná a drámai költészet némely lényeges -sajátságait. Midőn a középkor végén a renaissance a keresztyén -polgárosodás egyik lényeges elemévé válik s a mysteriumok tragédiákká, a -moralitások és közbeszőtt tréfák vígjátékokká kezdenek átalakulni, a -nemzeti elem félig-meddig háttérbe látszik szorulni, különösen a -francziáknál. Corneille, Racine és követőik a görög tragédiák tárgyait -dolgozták föl, előszeretettel fordultak a római történelemhez s azt -hitték, hogy a hazájok mondáinak és történelmének feldolgozása -ellenkezik a tragédia fönségével. De mindamellett francziák maradtak s -egész gondolat- és érzésviláguk a renaissance érintésére fejledező -franczia szellem lüktetése. Moliért vígjátékaiban még határozottabban a -franczia társadalom rajzolja s az általános emberi és nemzeti, a typikai -és egyéni a legösszhangzóbban olvadnak össze néha műveiben. Calderon -egészen spanyol tárgyban és szellemben s a catholicus világrésznek -képviselője. Shakspeare, a protestáns Anglia költője szintén -előszeretettel fordult hazája mondáihoz és történelméhez, de épen úgy -földolgozta a klasszikai kor mondáit és történelmét, mint a közép- és -újkor némely elbeszélést. A XVIII-dik században a jelen felé kezdett -hajlani a tragédia, mind Angol-, mind Franczia- mind Németországon, -vesztett ugyan fönségéből, de nyert életelevenségében, szemben a -kimerült klassicismussal. Diderot, Lessing, de különösen Schiller kitünő -képviselői ez új iránynak. A vígjáték is át-átcsapott koronként a -multba, de legnagyobb sikereit folyvást a jelennek köszönhette. - -A XIX-dik század előttünk áll forrongó politikai, társadalmi és irodalmi -irányaival, nemzeti erős érzésével és történeti tisztultabb látkörével. -Nemcsak a tudomány szélesbitette határait, hanem a költészet is; új -műfajokat élesztett föl vagy teremtett, a melyeknek semmi köze a -klasszikai hagyományokkal. Különösen a regény indult nagy fejlődésnek a -félig költői, félig prózai műfaj, a mely leginkább megfelel az újabb kor -izlésének. A drámai költészet érezte mindezek hatását. Az angol regény -társadalmi és történeti rajzai új tárgyakat kölcsönöztek a drámának. -Francziaországban háttérbe szorult a klassicismus az új romanticismus -támadásaira, a német költészetben Schiller és Goethe törekvései, a kik -egy új klassicismust akarták megalapítani, nem találtak viszhangra, sőt -a német romanticismus keresztyén-germán heviben egész középkori -álmodozásba merűlt, a melyet a politikai és társadalmi küzdelmek zaja -csakhamar oszlani kezdett. De e mozgalmak és változások közepette is a -tragédia hű maradt eredetéhez. A tragédia termőföldje maig is a monda és -történelem s bár a jelenből gyakrabban veszi tárgyait mint régebben, de -ha a szenvedélyek kiváló erejével nem tudja pótolni azt a fenséget, -melyet az idők homálya s a nagyobbszerű viszonyok kölcsönöznek, örömest -válik középfajú drámává s a különböző elemeket összhangzatosban -igyekszik összeolvasztani, mint a régibb e fajta művek. A vígjáték néha -visszaszáll ugyan a multba egy-egy történeti adoma vagy monda -feldolgozása végett, de főleg most is a jelen élet visszásságaiból -táplálkozik. A mi a tárgyakat illeti, a nemzeti elem majd minden nemzet -költészetében túlnyomóságra emelkedett; az újabb kor drámairói épen nem -követik a franczia klassicismus megalapítóit, de mindamellett nem -egyszer örömest fordulnak a görög, római és az újabb történelem egy-egy -tragikai érdekű mozzanatához. A vígjáték ritkábban vesz föl idegen -tárgyat, legfeljebb egy-egy mélyebb értelmi alapeszme vagy rendkivül -érdekes mese kedvéért vagy azért burkolózik idegen lepelbe, hogy annál -szabadabban rajzolhassa hazája némely kétes természetű viszonyait. - -Ime az idők tanúsága, melyet se tagadni, se hibáztatni nem akarunk. Épen -nem kivánjuk megszorítni azt a költői szabadságot, melyet a geniusz -sikere kivivott s a gyakorlat folytonossága megszentelt. Nem hibáztatjuk -a magyar költőt, ha egyszer-másszor egy-egy idegen tárgyu tragédiát vagy -vígjátékot ir, mert képzelmét megragadta a régi vagy újabb történelem -egy-egy nagy alakja vagy új leleményre serkentette egy-egy klassikai, -közép- vagy újkori adoma, elbeszélés. Mi szivesen üdvözöljük az ily -kisérleteket, mert a költői ihlet mindig tiszteletreméltó. De vajon a -kivétel váljék-e szabálylyá? Vajon türjük-e, hogy mintegy hirdessék -drámairóink: a magyar történelem és társadalom nem nyújt költői anyagot, -forduljunk külföldhöz, kalandozzuk be Európát s áraszszuk el a nemzeti -színpadot idegen népek és viszonyok rajzaival? Drámairóink a külföldi -költők példájára hivatkoznak. De vajon túlnyomó-e azoknál az idegen -tárgy s ha idegen tárgyhoz nyulnak, nem nemzetök izlése szerint -dolgozzák-e föl? Tapasztalunk-e ilyesmit a mi külföldieskedő -drámairóinknál? S vajon a legkitünőbb külföldi drámairók azért -fordulnak-e idegen tárgyakhoz, mert az idegen tárgy elsőséget érdemel -vagy mert valamely idegen monda, elbeszélés vagy történelmi esemény -megragadta képzelmöket? Vajon ugyanazt teszik-e, a mit a mi drámairóink, -a kik _nem idegen hagyományt dolgoznak föl a mi számunkra, hanem itthon -költött meséjöknek keresnek idegen országot_. Ez az, a mit mi leginkább -hibáztatunk, ez az, miért az egész irányt hajlandók vagyunk elítélni. - -Bartók _Legszebb_-je oly kevéssé alapszik valamely történeti vagy mondai -hagyományon, mint Rákosi _Szerelem iskolája_, Dóczy _Csók_-ja és Csiky -_Jóslata_. Mind itthonn készült mesék, a képzelem szabad szülöttei, s -azért menekültek Spanyol- vagy Görögországba, hogy minél szabadabban -csaponghassanak. De ez a csapongás mind inkább veszti ujdonsági ingerét -s kezd vergődéssé válni. Bartók vígjátéka már sokkal kevesebb sikert -tudott kivívni, mint társai. Igaz a külső körülmények sem kedveztek neki -annyira, mint a Dóczyénak vagy Csikyének, de az is igaz, hogy kevesebb -drámai vagy komikai érdeket nyújtott, mint emezek. A Bartók cselekvénye -is zavaros és nehezen felfogható, mint társaié, de ezekben legalább még -akad egy-egy színpadilag hatásos jelenet; a jellemrajz itt is bábok -rángatása, de kevésbbé színpadi s inkább elmosódó báboké. Bartók nemcsak -cselekvényben és jellemrajzban követi drámánk új irányát, hanem stilben -is. Az elmés és mesterkélt beszédmód az ő vígjátékainak is egyik -főjellemvonása. Euphemismussal beszél itt mindenki és minden alkalommal, -de míg amazoknál egy-egy lyrai ömlengést vagy elmés szóváltást a helyzet -fordulata kiemel és hatásossá tesz, addig Bartók szebben írt helyei épen -a kevésbbé drámai vagy épen henye jelenetek. Azonban azt meg kell adni, -hogy Bartók nyelve magyarosabb, mint a Dóczyé, a ki gyakran idegenszerű, -és erőteljesebb, mint a Csikyé, a ki simább ugyan, de áradozóbb s hajlik -a közhelyekhez. Bartóknál is találhatni egy-egy nyelvhibát, mint -például: - - Ah, ily gyanú_ra_ - Hogy meg nem ütközöl… (36. l.) - A bölcs nevet - Hívságos embertársai _felett_… (55. l.) - Van-e így eltelve?… (124. l.) sat.; - -jambusaiba is nem egyszer vegyül trochaeus, például: - - _Erre_ tanítsa bölcseség mondása (52. l.) - _Sárga_ kalász füződött… (156. l.) - _Meggyö_kerez_tek_ _ro_hanó lábaim (156. l.) sat.; - -néhol bőbeszédűségbe is téved, különösen midőn Oxylos az archon előtt -oly kevéssé bölcsen, mint elmésen magyarázta meg a Pluto és Aristoteles -közti különbséget vagy otthon eléggé unalmas monologokat tart. De -általában véve Bartók nyelve és verselése méltánylatot érdemel; tudna -írni, csak nem igen van, a mit megírjon. - -A vígjáték expositiója is hasonlít társaiéhoz. A mint Rákosi -_Aesopusá_ban a király parancsára minden nőtlen embernek egy pár nap -alatt meg kell házasodnia; a mint Dóczy _Csók_jában senkinek sem szabad -csókolózni a királyi udvarban; a mint Csiky _Jóslat_ában bizonyos nőknek -husz év alatt két ikerleányt, három nem ikerleányt kell szülniök s -közülök négynek Apollo ünnepén férjhez kell menniök: úgy itt is az -archon fiának, Myrsilosnak, meg kell házasodni, nőül vennie a szépség -versenyünnepén győztes leányt, tudniillik a kit a birák «a legfenköltebb -szívtől lelkesült legszebb leánynak» itélnek. A versenybirók régebb -fiatal emberek voltak, de most az archon, minthogy a fiatalság -megromlott, három éltes tanácsosára ruházza a birói tisztet s meghagyja -nekik, hogy a verseny napjáig titkolják tisztöket, valamint azt is, hogy -a győztes leányt fiának szánta. De ha már változtatott az archon a régi -szokáson, miért bizta meg a birósággal épen azt a három tanácsosát, a -kikről keveset tart, a kiknek tanácsát mellőzi, a kik közül egyik, -Menander, papucshős, a másik, Dioméd, a kicsapongás és pazar költés -hirében áll, a harmadik pedig, Oxylos, a philosoph, oly együgyü, hogy az -archon fiának egy tánczosnővel való összeházasítását javasolja. Az -archon ily körülmények között sokkal inkább magát tehette volna birónak -vagy legalább magának tarthatta volna fenn az itélet megerősítését. Ezt -inkább elhittük volna, de akkor összeomlott volna a vígjáték egész -alapja. Általában az új iskola vígjátékírói képtelenek a cselekvényt úgy -megindítani, hogy egy pár szerencsés vonással illusióba ringassák a -közönséget, pedig ez a fődolog, ha eleinte hitetni tudunk, később a -kevésbbé hihetőt is könnyebben elhitetjük. - -Minden esetre jobban tett volna a szerző, ha az archon tanácsosait -kevésbbé nyomorultaknak festi. Ha egyik vitéz katona, a másik derék -jogász, a harmadik hires philosoph s a király ragaszkodván hozzájok, -épen e tulajdonaiknál fogva mindenre alkalmasoknak hiszi őket, mind maga -komikaibb helyzetbe jut, mind a birák megtántorodása komikaibb -összeütközésekre adhat alkalmat. Így e haszontalan emberek -elcsábitásában kevés komikum nyilatkozhatik. Tüstént kifecsegik a király -szándékát hol félig, hol egészen s Corinna, egy haetera, csakhamar a -maga részére hódítja mindnyájokat: Diomedet, ki különben is kedvese, -Oxylost, a kit szintén szerelmével biztat s egyszersmind azt igéri neki, -a mit Diomédnak is megigért, hogy mint az archon menye sokat meg fog -tenni érdekében és végre Menandert, a kinek pártfogását neje által nyeri -meg. Ezzel telik el az egész második felvonás, de a mű érdekesebb és -tulajdonképi bonyodalma a harmadik felvonásban kezdődik, midőn Arion, -Menander fia, lép az előtérbe, a ki Melittát szereti, egy jövevény -phrygiai harczos leányát, de a kinek hajlama szülői ellenkezésével -találkozik. De vajon miért ellenzik Arion szülői a viszonyt? Leginkább -uri gőgből, bár az archon kinyilatkoztatta, hogy Melitta egyrangú a -többi bennszülött leányokkal s pályázhat a szépség versenyén: - - Ha atyja országunkért harczola, - Kevesbet, mint hazát nem adhatunk - E lánynak. Jog szerint fölvétetik. - -Ha Melitta az archon menye is lehet, bizony Menander is elfogadhatja -annak; így társadalmi állása nem ok az ellenzésre, mely különben sem -látszik oly erősnek, hogy a fiú más uton le ne győzhetné. Valóban ha -Menander annyira mene szabadulni akarna e jövevény leánytól, mint -versenybiró Corinna helyett őt pártolná s a legtisztességesebb módon -túladhatna rajta. Egyébiránt Bartók görög társadalma csodálatos -társadalom: egy phrygiai leány, a kinek atyja vérét ontotta Mitelenéért -nem méltó egy miteléni tanácsos fiához, de egy haetara vagy még ennél is -rosszabb, egy Corinna, a kinek ruhaszámláit Diomed fizeti, épen -megilleti az archon fiát. A tanácsosok azt hiszik, hogy itéletökön senki -sem fog megbotránkozni, legkevésbbé az archon. Boldog görögök, a kiknek -minden szabad, boldogtalan magyar közönség, hogy veled ily dolgokat -akarnak elhitetni a nemzeti színházban. - -Arion mindent elkövet, hogy kedvese győzzön a szépség versenyén. A -szemérmes leányt reá veszi a versenyre, elhurczolja a birákhoz -szavazatkoldulás végett, bár ismerve a viszályokat, tudhatná, hogy -mindez haszontalan s nem annyira a birák megvesztegetésére, mint -megbuktatásukra kellene törekednie. Oxylosnak, bár megigéri neki a -pártolást, esze ágában sincs igéretének megtartása s Arion, a philosoph -a gazdasszonyával, Dókiával együtt kihallgatja, hogy Corinna hogyan -csábítja a maga részére mind a három birót. Ebből az következnék, hogy -Arion tettre buzduljon s bevádolja a megvesztegetett birákat. Később -eszibe is jut, hogy ezt kell tennie, de most nem gondol, nem tesz -semmit, hanem helyette gondol és tesz Dókia valami olyast, a mit épen -nem várnak tőle. Összeszedi mindazon ékszerajándékot, melyeket Oxylos a -versenyző nőktől kapott s indul az archonhoz bevádolni urát. Mi ragadja -őt e lépésre? Fölháborodik Oxylos jellemtelenségén s némi rokonszenvet -érez Melitta iránt. De vajon, mint régi gazdasszony, csak most -tapasztalja-e, hogy ura megvesztegethető s vajon Melitta iránt ébredt -futó rokonszenve oly erős-e, hogy érette mind maga mind ura jövőjét oly -könnyen koczkára tegye? Ha Dókia Oxylosnak nemcsak gazdasszonya, hanem -annál több, régi szeretője, a ki látva, hogy ura Corinnába bolondult, -féltékenynyé lesz, teljesen értenők mindent koczkáztató fölgerjedését. -De ez igen természetes indok lett volna s az új drámai iskola -köznapinak, költőietlennek tartja mindazt, a mi természetes. Azonban -Bartók ezzel meg nem elégedve, még nagyobb természetlenségbe téved, -midőn, hogy tovább bonyolíthasson, csavar egyet Corinna szívgépezetén s -így egészen új leányt állít előnkbe, gondolván, hogy a fiatal nők még -könnyebben változnak, mint a vének. - -Oxylos ugyanis észrevévén a tolvajságot, azt hiszi, hogy Arion lopta meg -s az ékszerajándékokkal akarja támogatni vádját az archon előtt. -Fölkeresi birótársait s elmondja nekik, hogy mily veszély fenyegeti -mindnyájokat. Ezt csak úgy lehetne elfordítani, ha fölfedik Arionnak a -titkot s megértetik vele, hogy Melitta győzelme a versenyen reá nézve -veszély, mert ez esetben elveszti őt, azért ne vádaskodjék az archon -előtt s ne gátolja Corinna sikerét. Társai nem hallgatnak reá s Corinnát -bizzák meg az ügy rendbehozásával, a ki arra különben is ajánlkozik. -Azonban Corinna nem sokat gondol velök, egészen más jár a fejében; hogy -s hogy nem, bele szeret Arionba, a ki hajdan udvarlója volt, vissza -akarja őt csábítani, szerelmet vall neki, s midőn ez visszautasítja, -dúl-ful, visszalép a versenytől, hogy Melitta legyen a győztes s neki -maradjon Arion. Mi idézte elő ezt a nagy változást Corinnában, mi oly -kevéssé tudjuk, mint maga Bartók. Corinna nemcsak úgy lép föl a mű -elején, mint egy szép és kaczér hölgy, pedig a vigjáték bonyodalma ezt -kivánná, hanem mint Dioméd kitartott kedvese, a ki csak azért akar -győzni a szépség versenyén, hogy az archonfi neje legyen, kielégíthesse -dicsvágyát és fényüző hajlamait, a ki, mint maga mondja, férjhez menne -az öreg archonhoz is, csakhogy uralkodhassék. Épen azért egész -következetesen mindent elkövet a versenykoszorú elnyerhetéséért. -Kaczérkodik s épen nem finom módon Oxylossal, a míg elbolondítja, -hizeleg Menander nejének, hogy általa férjére hathasson, s midőn veszély -fenyegeti szövetségeseit, megmentésökre vállalkozik. S im egyszerre csak -elfordul tőlük, s oly szenvedélyesen kezd szeretni, a hogy egy üres szív -nem képes és szerelméért annyira kész feláldozni mindent, a mi eddig -élte czélja volt, hogy azt kell hinnünk: vagy eddig tettetett vagy most -tettet. Az emberi szív nagy változáson mehet át életben és drámában, de -ennek csirája mindig megvan benne, úgy anynyira, hogy az nem is -változás, mint inkább lassubb vagy gyorsabb fejlődés. Ha a költő ezt -képtelen rajzolni, csak bábokat rángat? valóban Bartók Corinnája épen -oly érthetetlen, mint a görög társadalom, melyben játszatja. De lássuk a -mese végét. Arion csakugyan bevádolja a birákat az archonnak s vádját -igazolja Dókia megjelenése, a ki felmutatja az ékszerajándékokat és -végre Corinna is, a ki megsúgja az archonnak, hogy titkát a birák -elárulták. Az archon megfosztja a birói tiszttől tanácsosait s helyökbe -ifjakat nevez ki, köztök Ariont is, kinek bizalma jeléül megsúgja, hogy -a győztes leányt fiának szánta. Arion megsemmisülni látva törekvését, le -akarja beszélni Melittát a versenybe való részvételtől, de ez azt hiszi, -hogy kedvese Corinnához pártolt, mert meghitten beszélgetve találta őket -s beszélgetésök töredéket félreértette, epen azért még inkább megmarad -feltétele mellett. E jelenetek az egész bonyodalom legtermészetesebb s -legkomikaibb részei. Szegény Arionnak nincs más menekvése, mint elárulni -a reá bizott titkot, tudniillik, hogy a győztes leány az archonfi neje -lesz, mire Melitta visszavonul, Arion pedig lemond tisztéről, bevallva, -hogy megszegte szavát, elárulta a titkot. Az archon haragját végre -megenyhíti egy levél, a melyet Cyprus szigetéről fia küld s mely -jelenti, hogy megházasodott, atyja áldását kérve. Az archon nem tagadja -meg áldását, a nap örömére mindenkinek megbocsát s eltörli a -szépségversenyt. - -A cselekvény kirívó valószínűtlensége s a jellemrajz durva hibáin kivűl, -melyeket nagyjában kimutattunk, még sok más baja van e műnek. Szerző -mindazt elkerűlve sem írt volna sikerűlt vigjátékot. Komikai eszme és -komikai typusok nélkül fogott művéhez. Tetszett neki a szépségverseny -gondolata, a nők korteskedése, a bírák zavara s egyébre nem is gondolt. -Megindította a cselekvényt, s az ragadta magával, maga sem tudta merre; -fölléptette személyeit, élczes ötleteket, lyrai ömlengést adva ajkaikra, -de azok mint árnyak lebegtek ide-oda határozatlan irányban. Nem tüzött -maga elébe feladatot s nem volt mit megoldania. Az archonfi levele -nélkül be se végezhette volna vígjátékát. Egy a műben nem is szereplő -egyénnek kellett ketté vágni a csomót. Egy-egy kivűlről jövő esemény -segítheti ugyan a megoldást, elég példa van erre a legjobb vígjátékokban -is, de megoldani a csomót és ketté vágni két különböző dolog. A szerző -úgynevezett humoristasága sem igen kedvezett vígjátékának, s megszokva -lapjában az élcz és torzkép könnyű sikerét, azt hitte, hogy a vígjáték -sem egyéb, mint ötletek és torzképek sorozata. Megszokván keveset -törődni a valóval, sőt valószinűvel is, azt hitte, hogy a vígjáték -személyeire is épen úgy rá lehet fogni mindent, mint a közélet -szereplőire. Valóban Bartók Andrássy Gyulája, Tisza Kálmána, Csengery -Antala, stb. _Bolond Istók_jában satirailag is épen oly valótlanok, mint -_Legszebb_jének komikai alakjai. Ha Bartók vígjátékíró akar lenni, egy -kissé el kell szoknia attól, a mit _Bolond Istók_jában igen is -megszokott, hogy az írónak minden szabad. Az íróra nézve a -sajtótörvényen kivűl vannak, még fensőbb törvények is: a lélektan és a -jó ízlés törvényei. - -Jól esik Bartóktól Csikyre, Lesbosból Buda-Pestre térnünk. Csiky, a ki -eddig szintén hol Spanyol- hol Görögországban bolyongott, végre letette -vándorbotját és vissza telepedett hazájába. A siker, a melyet kivívott, -alkalmasint állandóbb hazai lakossá teszi. Hogy vígjátéka oly nagy -tetszésben részesűlt, annak egyik oka bizonyára az volt, hogy a magyar -társadalom rajzát kisérlette meg. A közönség rég megúnta már drámaíróink -görög és spanyol meséit, beteg álmodozását s örömmel üdvözölte a hazai -képeket s a való élet rajzát. Úgy rémlett előtte, mintha a hazai tárgy -termékenyebbé, az ismert személyek és dolgok tartalmasabbá tették volna -a költő képzelmét. A visszahatás valamely megúnt irány ellen mindig -fokozza a közönség érdeklődését. Azonban igazságtalanok volnánk, ha a -sikert leginkább csak magából a tárgyból akarnók kimagyarázni. A műnek -drámai becse is van. A jellemrajz benne elevenebb, a cselekvény -biztosabb s a drámai technika erősb, mint _Csiky_ korábbi műveiben s -folyvást emelkedő fejlődést tanusít. Épen azért nem csodálhatni, hogy -közönség és kritika egyaránt túlbecsűlték. Mi jó oldalai mellett látjuk -tetemes fogyatkozásait és hibáit is. A jellemrajz elevensége néhol -durvaság- és túlzásba csap, másutt bágyadtság vagy épen erőtlenségbe -hanyatlik; a cselekvény alapja nem mindenütt elég erős, a megoldás épen -elhibázott. - -A dráma cselekvénye a házas felek könnyü elválásából indúl ki, a mi a -protestánsoknál, különösen Erdélyben nem épen ritka eset. Egy erdélyi -nemes ember, Zátonyi Bencze elpazarolván vagyonát, elválik nejétől, mert -ez egy kedvelt udvarlóra tett szert, Bankó Bénire, a ki a nő tudtán -kivűl örömest fizet a férjnek tízezer forintot az elválásba való -beleegyezésért. Bencze Budapestre jő, s elköltve a pénzt adósságba -merűlve a házasodás és elválás újabb üzlete után lát, a mire csakhamar -alkalma nyílik. Él a fővárosban egy álözvegy, Héderváry Kamilla, a -küküllő-dombi harangozó leánya, kit harczias hajlamai annyira ragadtak, -hogy hadjáratokban is részt vett, bájai, útlevele mellett gyakran -pótolta a tábori póstát, sőt meglehetős sikerrel kémkedett is, abban -különbözve a közönséges paraszt kémektől, hogy ha valami szép szemű -tisztre akadt, ennek is szívesen tett hasonló apróbb szolgálatokat. -Később álnév alatt koholt iratokkal özvegykedni kezdett s mint egy -kivégzett főtiszt özvegye, az emberek hiszékenységéből élt, a miben nagy -segítségére volt egy Mosolygó nevű silentiumra ítélt ügyvéd, a ki a -kéregető leveleket fogalmazta számára s vezette egész üzletét. Az -özvegynek van egy fogadott leánya is, Irén, de a kit ő magáénak ad ki s -maga a leány is ebben a hitben él. Irénbe egy fiatal ügyvéd szerelmes, -Darvas Károly, a ki meg is kérné, mert a leány viszonozza szerelmét, de -nincs oly anyagi körülmények között, hogy hozzáadhassák. Azonban egy új -szerelmes lép föl, Timót Pál, gazdag, de együgyű, becsületes, de éltes -ember, a ki az álözvegy segélyt kérő levelére megjelen a háznál, -megbámúlja a vértanú özvegyét s beleszeret a leányba. Bencze észrevévén -ezt, tüstént kész tervével: mielőtt Timót nyilatkozhatnék, ő kéri meg és -veszi el a leányt; az özvegy múltját ismerve, majd rá riaszt s -kicsikarja az özvegy beleegyezését s általa a leányét is; Darvast -eltávolítja Pestről, Timót uradalmi fiskálisává segítve, a ki úgy is -régi jó ismerőse s atyja jó tetteiért hálával viseltetik iránta s már is -kölcsönt vett fel tőle; Elzát, hajdani nejét, a ki elszegényedett -férjével szintén Buda-Pestre készült s járatos az özvegyhez, titkába -avatja, szövetséget köt vele terve valósítása végett, részt igérve neki -a nyereségből; az esküvő után tüstént elútazik s nejét Elzára bizza, -hogy egy hónap alatt hozza hírbe őt Timóttal s így egyengeti a leendő -elválás útját. Minden úgy történik, a hogy kitervezte. Irén beleegyezik -a házasságba, mert nem akarja, hogy anyját börtönbe hurczolják, örvend, -hogy férje az esküvő után tüstént elútazott, s Elza felügyelete alatt -maradhat, a ki őt nemcsak hírbe hozta Timóttal, hanem ennek titkos, -félénk szerelmét folyvást táplálja is. Egy hónap múlva a férj haza jön -és fényes estélyt ad. Timót észrevévén az estélyen, hogy őt mindenki -Irén udvarlójának tartja, a rágalom fáj becsületes szívének s Benczének -megvallja, hogy ő ugyan titkon szereti Irént, de teljesen ártatlan, -leküzdi szenvedélyét s elutazik. Bencze tervét immár érettnek látva, -felajánlja Timótnak a válást, hogy mind neje becsületét megmentse, mind -pedig Timótot boldoggá tegye. Eddig minden kedvez Bencze tervének, de -most már akadályok gördűlnek elébe. Darvas, Irén kedvese, bár -hivatlanúl, szintén megjelen az estélyen, heves szemrehányással illeti -hűtlennek vélt kedvesét, fölfedi előtte, hogy mily hírben áll, a mit -igazol az is, hogy neki udvarlója által hivatalt adatott és eltávolított -a fővárosból. Irén kétségbeesve hivatja Benczét s követeli, hogy hagyják -ide a fényes szállást, a mely nem az ő pénzökből telik, ő követni fogja -férjét bármely szegénységbe, de gyalázatba soha. Férje csillapítni -igyekszik, valamint anyja is, a ki az estélyen sok puncsot iván, -mindinkább felhevűlve így kiált fel: «ki vagy te, hogy így beszélsz -velem, egy tisztességben megőszűlt asszonynyal! Ki vagy te, mi vagy te, -a kit én a porból vettelek föl, semmiből emeltelek föl s nem hagytalak -elpusztulni a szalmán szüleiddel, a kik nyomorúlt bányamunkások voltak s -te éhen vesztél volna el, ha én meg nem szánlak s lányommá nem -fogadlak.» Irén így megtudva, hogy nem leánya az özvegynek, nem érez -többé iránta feláldozó kötelességet, oda hagyja a házat s Mosolygó -ügyvédhez költözik, a ki sok jóakaratot és részvétet tanusított iránta. -Bencze azonban nem hagy föl tervével. Elzát küldi Irénhez, a ki reá -akarja beszélni őt Mosolygó szállása elhagyására és a hozzá való -költözésre. De Mosolygó visszatartja Irént és megleczkézi Elzát, a kinek -jobb érzése fölébredvén, fölhagy a cselszövénynyel s elhatározza Timót -fölvilágosítását. Bencze is megjelen nejénél, fölajánlja az elválást, -mely engesztelhetetlen gyűlölség czímén könnyen valósítható, de ő csak -azon föltétel alatt egyezhetik bele, ha Timóthoz megy férjhez, mert ezt -kivánja mindkettőjük becsülete. Irén vonakodik, Bencze azzal fenyegeti, -hogy feltétele teljesítése nélkül soha se fog beleegyezni az elválásba, -sőt az álözvegyet, a ki ugyan nem anyja, de mégis felnevelője, nyomorba, -börtönbe taszítja. Irén nem ad ugyan határozott választ, de lesújtva -szobájába vonúl, hogy az imádságban keressen erőt. Ezalatt Elza Timótot -fölvilágosítja a cselszövényről, a ki, hogy hibáját jóvá tegye, Irén -pártjára áll férje ellenében. Bencze Elzától megcsalva, Tinóttól -elhagyva, nején akarja bosszúját tölteni, s azt követeli tőle, hogy mint -törvényes férjét kövesse házába. De ekkor megjelennek Mosolygó és -Darvas, akik közül ez utóbbi Irén nevében megkezdte a válópert, -bebizonyította, hogy a házasság erőszakkal köttetett s így semmis, a -tanúk: a szolgáló, szomszédasszony, sőt maga az özvegy is bevallották az -erőszakot, s már, végzés is van kezében, mely a formaságok miatt curiai -végeldöntésig megtiltja a házasfeleknek az együttlakást. Az özvegy -bocsánatot nyer leányától, Timót és Mosolygó pedig az atyai szerepet -vállalják el addig, a mig Darvasnak kiadhatnák menyasszonyát. - -Csiky nem iránydrámát akart írni a házasság katholikus felfogása mellett -szemben a protestánssal, bár e két felfogás leginkább a válóperekben -nyer gyakorlati fontosságot. Ő tulajdonkép csak az emberi szenvedélyek -küzdelmét akarta rajzolni, a melyet válóper kezd meg s válóper végez be. -Inkább költői czélja volt, mint társadalmi vagy épen felekezeti, noha a -házasság intézményének mind társadalmi, mind felekezeti oldalát érinteni -kellett, s ezt természetesnek találjuk. Az állami és társadalmi -intézmények mindig nagy befolyással vannak az egyén fejlődésére és -sorsára, mert köztük születik, növekedik föl s velök vagy ellenök küzdve -éli le napjait. Épen azért a költő, kinek főczélja az emberi -szenvedélyek rajza, nem mellőzheti mindazon állami és társadalmi -intézmények hatását, melyek a szenvedélyeket táplálják, élesztik vagy -épen szülik. Csak így magyarázhat meg némely szenvedélyt, de tulajdonkép -nem arra törekszik, hogy egy vagy más intézményt megtámadjon vagy -védjen, mint inkább hogy feltüntesse: mennyi örvény vonja, sodorja az -emberi szívet, ha féket nem ismer. A házasság akár katholikus, akár -protestáns felfogásának egyaránt rajzolhatni örvényeit, tragikumát. A -katholikus felfogás szigora, mely a tridenti zsinat óta inkább csak -érvénytelen házasságot ismer, mint teljesen felbonthatót, jobban -megfelel az eszményi erkölcsnek, mint a protestáns, de az emberi -gyarlóságnál fogva nagy erkölcstelenségeket is idézhet elő: könnyen -szűlhet tényleges bigamiát, szaporíthatja a törvénytelen gyermekeket, -élesztheti a gyűlöletet az elválaszthatatlan házastársak közt, sőt néha -gyilkosságra is ragadhatja őket. A protestáns felfogás, mely nem tartja -a házasságot szentségnek s nemcsak az érvénytelenség, hanem a teljes -elválasztás elvét is vallja, gyakorlati szigor tekintetében eleinte -keveset különbözött a katholikustól. - -Milton szíve vérével irta híres polemiáit a presbyteriánusok ellen, a -kik a csak házasságtörés esetében ismerték el a házasság -felbonthatóságát. Később a szigor többé-kevésbbé enyhült s az -engesztelhetetlen gyülölség czimén való teljes elválasztás nem egyszer -tág kaput nyitott a könnyelműségnek, az érzéki szenvedély rohamainak, -sőt az aljas pénzvágynak is. A költő mindezt feldolgozhatja, mert mind -két felfogásban a drámai bonyodalom és tragikum rejlik, sőt, ha tetszik, -irányművet is írhat, csak tudja a társadalmi vagy felekezeti irányát -teljesen összeolvasztani az æsthetikai czéllal. De bármelyik felfogás -következményeit dolgozza fel, oly esetet kell fölvennie, mely nem a -legkivételesebbek, hanem a szokottabbak közé tartozik. A költészet ugyan -mindig nagyit, de nagyitása nem a kivételesség hajhászásában áll, hanem -a többé-kevésbbé mindenkivel közöz szenvedélyek erejének emelésében s a -szokott esetek szokatlanabb bonyodalmában. A Csiky drámáját a theologus -moralista, ha azt irányműnek tartja, azzal támadhatja meg, hogy e mű oly -kivételes esettel akar bizonyítani protestáns házassági elválás ellen, -mely legfeljebb kivételesen vagy talán sohasem történik meg, többet akar -bizonyítani, mint a mennyit lehet s így irányát eltévesztette; az -irodalmi kritikus pedig, a ki főleg æsthetikai szempontból indúl ki, így -fog szólani: a drámai cselekvény nem a kivételes vagy épen hihetetlen -esetek feldolgozása. Csiky drámai cselekvényének egyik főpontjában kevés -a valószinűség s így rontva az illusiót, árt az egész hatásának is. - -Bizonyára van eset reá, hogy a válni készülő házastársak -engesztelhetetlen gyülölséget szinlelnek, mert egyik vagy másik gazdag -vőlegényre vagy menyasszonyra tett szert. Az is megesik, hogy a férj az -udvarló kedvéért örömest elválik nejétől, ha akár a nő, akár az udvarló -nagy összeg pénzt fizet érte, sőt az is valószinű, hogy az így másodszor -megházasodott férj másodszor is ugyanazt teszi, ha kedvező alkalom -kinálkozik. De hogy valaki a házasságot és elválást rendszeres üzletté -tegye s csak azért házasodjék újra meg újra, hogy eladhassa magát, nem -valószínű, mert sokkal kétségesebb és koczkáztatóbb vállalat mintsem az -emberek rászánják magukat megkisérlésére. Meglehet, hogy a nőnek akad -udvarlója, de nem gazdag vagy ha gazdag akad is, a nő nem hajlandó -hozzá, mert talán férjéhez ragaszkodik, vagy épen mást szeret. A férjnek -sok módja van ugyan nejét kinozni és válásra kényszeríteni, de vajon az -elvált nőt kényszerítheti-e arra, hogy épen ahhoz menjen nőül, a kit ő -választott. Ha már Csiky ily kivételes, ily kevéssé valószínű esetet -választott drámája tárgyául, mindent el kellett volna követnie, hogy azt -a jellemrajzzal valamennyire hihetővé tegye. A jellemrajz, hibája -gyakran még a természetes cselekvényt is hihetetlenné teszi, hát még a -kevésbbé hihetőt. - -Lássuk először is Kamilla jellemrajzát, a ki oly nagy befolyással van az -egész cselekvény menetére. Meg kell vallanunk, hogy e nő rajzában igen -sikerült vonásokat találhatni. Csiky színpadra hozott egy oly typust, -melylyel a közelebbi évtizedekben gyakran találkoztunk, de a melyhez -eddig se vígjáték, se regényiróink nem nyultak. Ez az álhonvéd-özvegy, a -ki a hazafi és emberbaráti részvétre egész üzletet alapít. Vértanu -özvegyének adja ki magát, mindig gyászol, de otthon vigan él, sőt -kelleténél többet iszik, ha pénzre tesz szert. Megadóztatja a világot, -hazug, képmutató, de találékony, elmés és vidám. Műveletlen, de van egy -külső máza; rendetlen háztartást visz, de különben jó számitó; romlott, -de nincs minden jó indulat nélkül. Mindjárt első jelenete, melyben -titkárával, Mosolygóval a kicsapott ügyvéddel, üzlete felöl értekezik, -valamint a harmadik felvonásbeli estély jelenete is, a midőn ittasan -kifecsegi titkát, mind igen sikerült jelenetek s jellemzetes -elevenséggel tüntetik föl e szerencsésen választott alakot. Sokkal -kevésbbé sikerültek leányával és Zátonyival való jelenetei. Csiky igen -helyesen Kamillában némi részvétre gerjesztő vonásokat igyekszik -felcsillámoltatni. Kamilla nem örömest, csak kényszerítve egyezik bele -Irén házasságába s később, midőn ez válni, készül, semmivel nem gondolva -kész javára tanuságot tenni az erőszakolt házasság mellett. De -ragaszkodásából Irénhez vajon foly-e az, hogy oly hamar beleegyezzék az -erőltetett házasságba, a midőn Zátonyi kényszerítő eszközei nem oly -félelmesek. Zátonyi birtokában oly okiratok vannak, melyek Kamilla -egykori kémségét bizonyítják. De ezért büntetheti-e őt a törvényszék -vagy olyan-e társadalmi állása, hogy fölleplezése sokat árthasson neki. -Kamilla álözvegy, a ki az emberek hiszékenységét zsákmányolja ki és -Zátonyi azzal ijeszti, hogy föladja a rendőrségnek. Ez már egy kissé -hathatósabb eszköz, de vajon olyan-e, hogy egyszerre lesujtson egy -tapasztalt és sok mindenen keresztülment nőt. Nincs-e módjában húzni, -halasztani a házasságot, hisz erre az a körülmény, hogy Irén csak -fogadott leánya s a házassághoz szükséges keresztlevelet nehéz lesz -megszerezni elég ürügyet nyújt, sőt színleg kényszeríthetné a leányt, -mig titkon ellenállásra ösztönözné s mit tehetne ez ellen Zátonyi. -Kamilla mindenben találékony, csak ott nem, a hol legfőbb érdeke van a -koczkán, hol jó indulatja és önzése egyaránt tettre sarkalják. -Megfoghatatlan, hogy e nő, a ki sajátjaként kiadott fogadott leányában -tisztességes vagy nem tisztességes módon öregsége támaszát keresi, még -csak nem is sejti Zátonyi czélját, a ki Irénen nyerészkedni akar, nem is -gondol Timótra, a kit ő szintúgy felhasználhatna czéljaira, mint -Zátonyi. A szerző nem oly együgyűnek mutatta be, hogy mindent elhigyen -és semmit át ne lásson s nem oly gyámoltalannak, hogy ármányt ne -örménynyel igyekezzék visszaverni. Egy szóval Kamilla jellemrajzának -épen azon vonásai nem elég biztosak, a melyek elhatározzák a cselekvény -bonyodalmát. Vagy a bonyodalmat máskép kellett volna szőni vagy Kamilla -jellemébe más elemeket olvasztani, hogy bonyodalom és jellemrajz nagyobb -öszhangzásra emelkedjenek. - -Zátonyiban sem hiányzanak a jól eltalált vonások. Nem új typus a magyar -színpadon, de érdekesen megújított. Zátonyi egy nemes család gyermeke, a -kinek már atyja adósságokból élt s a ki nem örökölt tőle mást, mint a -kényelem megszokását, úri vágyakat és munkátlanságot. Szegény, de -élvezni született frivol és cynikus s mindenre kész, a miből élvet vagy -hasznot huzhat, csak attól őrizkedik, hogy ne jöjjön a -büntetőtörvénynyel összeütközésbe s a világ előtt megóvja külső -becsületét. Néha a jobb érzés felszólal benne, de sophismákkal altatja -el. Szeme mindent meglát, agya termékeny tervekben, ajka mindent -kigunyol. Eszes, emberismerő és humoros hajlamu, a mi enyhiti -romlottságát. Azonban úgy hiszszük, hogy Irénnel szemben sokkal több -cynismust mutat, mint a mennyi czéljával összhangzik. Az sem igen -bizonyít átható esze mellett, hogy Timót hajlama Irén iránt oly nyaktörő -vállalatra ragadja, holott együgyü barátját más uton talán biztosabban -kifoszthatná. Hogy a vállalatra hajdani nejével szövetkezik, a kit -erkölcsileg és anyagilag megcsalt, nem épen nagy emberismeretre mutat. -Eben is különös teremtmény, hogy minden biztosíték nélkül oly könnyen -hisz annak, a ki őt oly rútul megcsalta Általában Elza jellemrajza nem -sikerült. Szövetsége és árulása, ármánya és megtérése egyaránt -erőltetett. Nincs semmi benne a mi aesthetikailag érdeket kelthetne. -Bágyadt, élettelen alak, a ki csak színpadi csinyekre alkalmas. De ha -mind elhiszszük is azt, a mit Zátonyi három felvonásban tervez és tesz, -mert egy s más, ha nem erősen is, de mégis támogatja, utolsó -felvonásbeli jelenetein lehetetlen meg nem ütköznünk, mert nem folynak -se körülményekből, se jelleméből s minden alap nélküliek. A mű a -harmadik felvonásban, mint dráma bevégződött. Mihelyt Irén megtudta, -hogy Kamilla nem anyja s oda hagyta férjét, mihelyt a per megindult, a -tanuk vallottak. Zátonyi ármánya megbukott s a csomó meg van oldva. Az -utolsó felvonásban többé nincs valódi drámai élet, csak mesterkélt, -melyet a szerző holmi képtelenségekkel igyekszik előidézni. El akarja -hitetni velünk a következőket: először, hogy Irén semmit sem tud erről, -hogy nevében válópert indítottak, másodszor, hogy Zátonyi semmit sem tud -arról, hogy a tanúk, különösen Kamilla ellene vallottak s ezért föllép -kényszeríteni Irént a Timóttal kötendő házasságra, mert csak ez esetben -válik el tőle, s nem juttatja anyját börtönbe. Irén megtörve ingadozni -kezd. De hogyan hihessük el mindezt? Hiszen Zátonyinak tudnia kell a per -folyamáról, ha mint alperes már megidéztetett, Irént pedig még azon -esetben is, ha tudta nélkül indították meg a válópert, a mi képtelenség, -tíz nap alatt Mosolygó és Darvas csak megnyugtathatták és -felvilágosíthatták arról, hogy Zátonyi már semmit sem tehet ellene s -házasságát, mint erőszakoltat az ő beleegyezése nélkül is megsemmisítik. -Azt nem tagadhatni, hogy az utolsó felvonás is sok ügyességgel van irva. -Tartunk tőle, hogy Csikyt mind inkább erősbülő technikai készsége inkább -a színpadi, mint a drámai hatás felé ragadja, bár ez a tömeget is csak -ideig-óráig elégíti ki, a gondolkozót pedig soha. Mind két fél tapsa -nyujtja a drámairónak az örökzöld koszorút. - -Mosolygó és Timót az életből szerencsésen kikapott alakok. Mosolygó -rajza legjobb az egész műben. A silentiumra itélt ügyvéd nehány biztos -vonással oly elevenen emelkedik ki, hogy egy perczig sem kétkedhetünk -benne. Nincs rajta semmi nyoma a fáradságnak, mesterkélésnek, a mi a -többi személyeken többé-kevésbbé észrevehető. A becstelenség és -becsület, a lágy érzés és durva gúny, a megnyugvás és elégületlenség, a -gyöngédség és komiszság művészien olvadnak össze benne egész sajátságos -beszédmodoráig. Ily biztosan és önmérséklőn még nem rajzolt Csiky, épen -azért kár, hogy az utolsó felvonásban egy kis szinpadi hatásra számított -ötlet kedvéért megzavarja rajzának összhangját. Ugyan miért növeli -Mosolygó tiz éves inaskáját, Gáspárt, nemcsak asszonygyülölőnek, hanem -szemtelennek is. Ez az egész izetlen tréfa nem foly Mosolygó jelleméből, -s magában sem mulatságos. A mi Timót jellemrajzát illeti, abban inkább -az elemek jók, mint összeolvasztásuk, inkább az alapvonások sikerültek, -mint az árnyalat. A meggazdagodott s kissé már éltes falusi gazda jó -hazafi, de korlátolt eszü, becsületes, de a nagy világban járatlan, jó -szivű, de egy kissé hiú a nélkül, hogy maga is tudná. A fővárosba jó -elverni vagyonát s képmutatók és csalók kezébe kerül. Parlagi -hazafiságának inkább ki kellett volna emelkedni még pedig oly módon, -hogy ez ébreszsze föl áldozatkészségét az özvegy és szerelmét Irén -iránt. Az, hogy egy vértanu özvegyének tesz jót s egy vértanu leányát -veszi nőül, egyaránt táplálta volna hiúságát, hazafias és szerelmi -érzelmeit s több jellemzetességet és komikai színezetet adott volna az -egész alaknak. Egyűgyűségét a világ dolgaiban talán azzal lehetett volna -enyhíteni, hogy itt-ott több észt tanusítson abban, a mihez ért. - -Bankó s a többi mellékszemélyek obligát színpadi álorczák. A két -szerelmes főbb személyről, Darvasról és Irénről sem sok jót mondhatunk. -Nemes szívű erényes személyek, de unalmasak és gyámoltalanok. Nagy baj, -a mikor a költő meg akarja szerettetni az erényt és megunatja. Irénben -nagyon sok a jóság, de igen kevés az aesthetikai báj. Darvasnak bár -lenne valami hibája csak ne volna oly gyámoltalan, ne emlegetné oly -keservesen, hogy nem tud megélni s tenne egyebet is, mint azt, hogy Irén -válóperében allegál, a mit, ügyvéd lévén, bizonyára idegennek is -megtenne. Úgy látszik, hogy nemes szivök nemcsak tetterejöket bénítja -meg, hanem megfigyelő tehetségöket is. Irén az álözvegy házában úgy nő -föl mint valami kolostorban, semmit sem tud a világról s nem ismeri -környezetét. Darvas jár a házhoz, de nem tudja, kikkel van dolga. -Ármánykodik ellenök az egész világ, ők csak szenvednek és sirnak. Jó -volna az erény ártatlanul szenvedő és tétlen hőseit és hősnőit Iflandnak -és Kotzebuenak hagynunk, habár az ujabb franczia drámairók néha -elkölcsönzik is tőlök. A németektől és francziáktól valami jobbat is -tanulhatni. - -A dráma czimére nézve sem nyomhatunk el egy megjegyzést. A proletár a -nép oly osztályát jelenti, a melynek nincs vagyona, biztos keresete, -csak gyermekei. Szerző nem ilyeket rajzol, hanem szédelgőket, csalókat, -a kik nem vagyonosak ugyan, de azért elég úri módon élnek. Ezeket -legföljebb úri proletároknak lehetne nevezni. Midőn a színlapot -olvastuk, azt hittük, hogy a mű a proletárság kérdését vette tárgyul s -ime egy más nemü társadalmi kép tárult elönkbe, egy oly kép, a melyben a -gonosz emberek eszesek és ügyesek, a jók pedig együgyűek vagy -gyámoltalanok. Vajon a magyar társadalom rajza-e ez? Bizonyára egy -regény vagy dráma ritkán rajzolhatja az egész társadalmat s legfeljebb -egyik vagy másik oldalát mutathatja be. De nekünk úgy tetszik, hogy -Csiky e szempontból is egy kissé egyoldalúan fogta föl a magyar -társadalmat s igen is rikitó szinekkel festett. Azonban nem egy hirlap -épen ezt szerette benne s mintegy kárörömmel kiáltott föl: Ime -corrumpált társadalmunk. Egész divat már állami és társadalmi -corruptiónkat diadallal hirdetni, ott is megtalálni, a hol nincs s a hol -van, oly nagynak festeni, hogy okos ember el nem hiheti. Hiu és nem épen -lelkiismeretes hirlapírók, a kik a tehetséget és tudományt -szenvedélylyel hiszik pótolhatni, ezzel akarják magokra vonni a tömeg -figyelmét s felizgatni szenvedélyeit. Őrizze meg drámairóinkat jó -szellemök attól, hogy ily vezérczikkekből merítsék lelkesülésöket. -Kövessék az élet és saját keblök sugallatát. - - - - - - -1881 - - - - -A PHILOSOPHUS. - -Irta Bessenyei György. Föleleveníttetett a Nemzeti Szinházban 1881 -augusztus 11-én. - -Ime egy száz évesnél régibb vigjáték, Bessenyei György műve, a kitől a -legujabb kori irodalmunkat számítjuk. Különös tüneménynek látszik, hogy -elhanyatlott irodalmunkat néhány dráma éleszti föl oly korban, midőn -szinészeink és szinházaink még nem voltak. De mégis mi se volt -természetesebb, mint az, hogy a huszonnyolcz éves testőr, kinek szivét -erös nemzeti érzés dobogtatta s lelkét egészen elbájolta a franczia -irodalom, irói pályáját drámákkal kezdette meg. - -Egy szabolcsmegyei faluból Bécsbe kerülve, csakhamar fájdalmasan érezte -maga ás hazája elmaradottságát. Mivelte magát idegen nyelveken, de erős -meggőződésévé vált, hogy az egész nemzet csak anyanyelvében lehet -mívelt. Mint akkor az egész világ, ő is leginkább a franczia irodalmat -kedvelte, melynek mindenha a dráma volt egyik legfőbb dicsősége. Akkor -már Coneille-t, Racine-t és Molière-t Voltaire váltotta ugyan föl, de -azért a franczia dráma uralkodott egész Európán. Voltaire némi -ujításaival s a kor szellemét lehelő eszméivel uj életet öntött a -hanyatló franczia drámába s mint nagy drámairót ünnepelték. Bessenyei -leginkább az ő hatása alatt állott, általában ifju lelkére mély -benyomást tett a franczia tragédia: eltelt az eszmék és érzések -fenköltségével, bámulta stilje szónoki erejét, megkisérlette utánzását, -vagy a mint maga mondja, meg akarta mutatni, hogy magyar nyelven is -lehet elég erővel, mélységgel és méltósággal írni. Nem a szinpadnak írt, -nem a néző, hanem az olvasóközönség lebegett előtte. Azt hitte, hogy ha -őt elragadták példányai, mint olvasmányok, úgy fognak hatni utánzatai -is, Nem csalódott; a siker uj drámai kisérletekre buzdította, majd -megszólaltatta nyelvünkön a franczia tanköltészetet is: a költői -levelet, satirát, és tankölteményt; és különösen lelkesült tolmácsa volt -kisebb és nagyobb munkáiban a franczia szellem új philosophiai -eszméinek. Senki sem volt irodalmunkban, a ki a XVIII. század franczia -irodalmát oly hévvel oly sok oldalról fogta volna fel s oly élénken -tudta volna visszatükrözni. Hanem kénytelen oly korán magányba -temetkezve, mintegy elszakadni az irodalomtól; ha tehetsége szabad -fejlődését nem akadályozza a censura: nemcsak azt teszi, a mit tett, -tudniillik, hogy föléleszti irodalmunkat, hanem maradandóbb művekkel is -gazdagitja vagy legalább mérsékli egyoldalúságát. - -Első művével, _Agis_ tragédiával, 1772-ben lépett föl, a melyet követtek -még ugyanazon évben _Hunyadi László_, a következőben Buda tragédiái, -majd 1777-ben _A philosophus_ vígjátéka, 1779 ben _A hármas vitézek_ -tragédiája Voltaire után, és végre _Laisz_ vígjátéka, mely azonban csak -ezelőtt egy pár évvel adatott ki. Mind e művek korukban nagy hatást -tettek. A csekélyre olvadt közönséget, mely anyanyelvén évek óta -leginkább csak naptárt, imádságos könyvet és egyházi beszédet -olvashatott, meglepték ez egész uj nemű könyvek. Bécsben nehány lelkes -testőrtársa követte példáját, egy egész kis társaság képződött körüle, -benn a hazában pedig egy pár eddig titkon dolgozó író kilépett -magányából, kikhez ujabbak csalatkoztak s irodalmunk kezdett -fölzsendülni. De Bessenyei drámái csak uj irodalmunk, de nem -egyszersmind drámairodalmunk alapját vetették meg. Ő tulajdonkép nem -volt drámaírói tehetség s drámáival nem is czélzott egyebet, mint hogy -uj gondolatokat és érzéseket fejezzen ki a köznapinál emelkedettebb -nyelven. Minden, a mi drámában fő, mellékes volt előtte. Keveset gondolt -a drámai cselekvénynyel és jellemfejlesztéssel, megelégedett bizonyos -helyzetek- és szenvedélyekkel, melyek alkalmat szolgáltatnak -ömledezésre, szónoklatra és elmélkedésre. Jól nevezi személyeit beszélő -személyeknek: valóban többet beszélnek, mint cselekesznek. - -Azonban tévedés azt hinni, mint némelyek hiszik, hogy a franczia -klasszikai dráma iskolája nyomta el benne a drámaírót. Ez iskola -szükségtelen korlátokat is állít ugyan föl, de nem nyomja el a -drámaírót, példa reá Corneille, Racine és Molière. De különben is -Bessenyei nem volt föltétlen híve a franczia classzikai dráma -szabályainak. Az idő és hely egységét nem tartja meg minden művében, s -meri azt is, a mit a classikai drámaíró nem mert, tudniillik, hogy -nemzete történelméből vesz tárgyat. Tehetsége épen oly kevéssé -ösztönözte a valódi tragédiára, mint czélja. Ő csak olvasmányt akar -nyujtani nemzetének, mely fölemelje lelkét s gondolathoz és illő -kifejezéshez szoktassa. «Úgy hiszem – mondja _Agis_ előszavában, hogy -egy tragédiában, mint _minden egyéb irásokban_, legjobb törvény az igaz -ságnak, emberi indulatoknak természetes fölfedezések, továbbá minden -mesterség abban áll, hogy a beszélők illendőképen beszéljenek.» Ime a -dráma neki épen csak külső forma, egy neme a párbeszédnek, s czélja -szerinte nem más, mint minden irodalmi műnek, hogy igazat mondjon, -természetesen érezzen, s illőkép beszéljen. Bessenyei e czélját el is -érte. Drámáiban fölemelte olvasói lelkét, a szabadság- és igazságért -elvérzett hősök gondolataihoz és érzéseihez, kifejezte eszméit a -társadalom-, államról és emberről a ujkor szellemében és egyszersmind -példát adott, hogyan kell kiemelni lassanként nyelvünket az idegenes -tarkaság- és bőbeszédű laposságból. Hirdette, hogy a gondolatnak kell -szülni a szót és rímet s nem megfordítva. Épen azért a négy sorú és rímű -Sándorverset kettőre szállította le, mert a négy rím áradozásra csábítja -a költőt, még ha Zrínyi is. - -E tragédiák közül egyik sem került szinpadra. Midőn 1790-ben megalakult -az első szintársulat s mindent elkövetett, hogy a forditott s -átdolgozott művek mellett egy pár eredetit is játszhassék, a Bessenyei -tragédiáihoz nem mert nyulni, annyira nem volt bennök szerep s oly kevés -hatást lehetett remélni csekély bonyodalmuktól. Azonban a _A -philosophus_ vígjátéka 1792 jun. 4-én Budán, – a mint a színlap mondja – -a hid mellett levő nyári játékszinben, előadatott és hatással, 9-én -ismételték s később _Pontyi_ czím alatt Pesten is többször.[30] -Bessenyei e vígjátékát 1777-ben írta s ugyanazon évben adta ki Pesten. -Laczka János, barátja, a ki, halála után, rövid életrajzát írta meg, így -ír a mű keletkezéséről: «Eddig többnyire philosophusi darabokat és -szomorújátékokat írt a mi Bessenyeink: most már segédje és barátja is -levén a háznál (tudniillik Laczka), arról tanakodott, ha lehetne-e és mi -módon a hazai nyelven eredeti vígjátékot, komédiát dolgozni. Hamar -meglett az elszánás, elkészült a planum és a _Philosophus_ czímű -játékdarab, melyet közönségesen egy abban nevezetes rollt játszó -személyről Pontyinak is hivnak, megszületett. Tegyen itéletet erről a -darabról a ki olvassa: ennek a biographiának írója, minthogy magának is -benne nagy része volt, abba nem avatkozik: elég szerencsésnek tartja -magát, hogy azt néhány esztendőkkel ezelőtt a pesti magyar játszó -társaság által ugyanott Pesten eljátszattatni láthatta.[31] - -E helyből kiindulva, Bessenyei egyik életrajzírója azt következteti, -hogy Laczka befolyt volna e vígjáték terve előleges megbeszélésébe és -megállapításába.[32] De vajon Debreczenből épen 1777-ben följött ifjú, a -milyen Laczka volt, a kit Bessenyei akkor kezdett a német és franczia -nyelvre tanítani s a ki azért a dramaturgiában nem lehetett igen jártas, -adhatott-e tanácsot egy már gyakorlott írónak? Azt hisszük, hogy nem, s -ha Laczka mégis Bessenyei dolgozótársának mondja magát, azt csak arra -érthetni, hogy segített neki abban, a miben jártasabb volt nála, -tudniillik, hogy Pontyi falusias beszédéhez, különösen Pontyi -tiszttartója parlagi, s ügyvéde diákos leveléhez szolgáltatott -kifejezéseket. S ezt az a körülmény is valószínűvé teszi, hogy Bessenyei -akkor, a midőn e vígjátékot írta, már húsz év óta Bécsben lakott s -elhomályosodhattak emlékében az ily jellemző kifejezések. Egy másik -életrajzírója[33] b. Orczy Lőrincz sugalmazásának tulajdonítja Pontyi -alakját, mert benne s az egész vígjátékban az Orczyéhoz hasonló irányt -vél fölfedezni, az arany középszer magasztalását, a túlfinom és túldurva -elem ellentétét, hogy mindkettő helytelen oldala annál inkább kitünjék. -Azonban ily irányt bajos fölfedezni Orczy költeményeiben, melyek mindig -a falusi életet, a nép egyszerü erkölcseit dicsérik szemben a városi -élettel s a nagy urak szokásaival, sőt még magával a tudományos -haladással is. S ha Bessenyei Pontyiban kigúnyolja is a parlagi magyart, -a többiben épen nem teszi a finom életet nevetségessé. - -Egy szóval se Laczka, se Orczy nem volt sugalmazója, hanem volt -Destouches _L’homme singulier_ czímű vígjátéka, a mint azt Petz Gedeon -nem rég alaposan kimutatta.[34] Az alapeszme, a cselekvény és jellemzés -néhány fővonása onnan van véve, bár némi eltéréssel. De merített -Bessenyei önmagából s a magyar társadalom akkori viszonyaiból is. Ő maga -Parmenio, a ki Rosseau hatása alatt philosophál s legfeljebb csak abban -különbözik tőle, hogy a mint előszavában mondja – a házasságra nem -tökélheti el magát. A többi férfi személy: Titius, Lilisz, az ő -barátjai, művelt lelkű, nemes szívű férfiak, a kikben legfeljebb csak -azt hibáztatja, hogy egy kissé kapnak a divatos öltözeten. Szidalisz, -Berenisz, Angyelika szép, elmés, érzelmes nők, az ő barátnői, a kiket -tisztel és szeret s a kikben ifjúsága emlékei ujulnak meg. Pontyi -rokonai csak szomszédai egyike lehet, a kiknek körében töltötte -Szabolcsban gyermekségét, első ifjúságát, a kikre felférne egy kis -műveltség, s a kikhez ő is hasonló lesz, ha tovább is otthon marad. A -Parmenio szolgájában, Lidásban, a ki _Markalfon_ é a _Nyul-historián_ -táplálkozik és Kónyit tartja legnagyobb magyar költőnek, mintegy a nagy -közönséget akarta megszemélyesíteni, a ki még nem emelkedett az uj -irodalom színvonaláig. Íme a benyomások, a melyek alatt keletkezett e -mű, az elemek, melyeknek vegyüléke. Bessenyei egy mívelt magyar -társaságot akart a közönség elé varázsolni, s hirdetni, hogy a műveltség -nemesíti szivünket, emeli boldogságunkat, Pontyi és Lidás ellentétes -alakjait is szintén csak azért rajzolja, hogy ez eszmét annál élénkebben -kifejezze. Magában a mű előszavában is czéloz ilyesmire, midőn azt -mondja, hogy nincs dicsőségesebb dolog, mintha az ifjú nemes erkölcscsel -és arany elmével bír. Az egész vígjátékon nemes ábránd és boldog -optimismus ömlik el, mintha a műveltség megszüntetné az ész és szív -tévedéseit, s kiegyenlítené a szenvedélyek és érdekek összeütközéseit. -Itt mindenki jó és nemes, legföljebb egy kis szeretetreméltó gyöngesége -van, mindenki küzdelem nélkül ér czélt és szenvedés nélkül lesz boldog. - -Ily fölfogással, ily hangulattal bajos a legegyszerűbb cselekvényt is -megalkotni. S valóban a _Philosophus_nak a szó szoros értelmében nincs -is cselekvénye. A bonyodalom oly csekély, hogy alig mondhatni annak. -Parmenio únja a hiú és léha mulatságot, szeret magába vonulni; a nőket -tiszteli ugyan, de nem igen kedveli vagy hogy saját szavaival éljünk, -okoskodásai miatt nem lelheti bennök tárgyát. Tulajdonkép nem hiszi, -hogy szívre és szellemre magához hasonlót találjon. Huga, Angyelika, -nógatja, hogy keressen és találni fog, de Parmenio megmarad könyvei és -magánya mellett. Szidalisz hasonló lelki állapotban van. Ki nem állhatja -a férfiak hizelkedéseit; neki nem rab, hanem férj kell, férfiú, a ki őt -inkább belső tulajdonságaiért, mint külső tekintetböl szeresse. Anyja -Eresztra, hiába aggódik miatta, hiába inti őt: Szidalisz hű marad -elveihez. A két bölcselkedő rokonszellem találkozik egymással, -megszereti egymást, de egyik sem mer a másiknak nyilt vallomást tenni, -végre Angyelika észre veszi bátyja változását, szerelmes levelet irat -vele Szidalisznak, a ki azt viszonozza s csakhamar egybekelnek. - -Ime a megoldás bonyodalom nélkül. A komikai alapeszme, mely kölcsönzés -Destouchestől, igen jó, két bölcselkedő elme, a kiken erőt vesz a szív, -két szeretni nem akaró szív, a kik mégis szeretni kénytelenek. De hol a -küzdelem, s az abból folyó bonyodalom, a tulajdonképi drámai érdek? -Sehol. Sem külső, sem belső akadály nincs, a melyeket le kellene -győzniök. Küzdelmük csak annyi, hogy szégyenlik bevallani szerelmöket. -De Angyelika, a ki összehozta őket, könnyen segít rajtok. S valóban az -egész műben ez az egyetlen cselekvő személy. A többiek általában nem -folynak be a főcselekvénybe, sőt mellékcselekvényök sincs, mert -Angyelika és Lilisz rövid pörpatvarát nem lehet annak venni. Berenisz és -Titius pedig első jelenettől fogva utolsóig zavartalanul szeretik -egymást. Eresztra, az anya csak int, csillapít, és áldázkodik. Pontyi, a -ki annyit jár-kel és beszél, senki törekvésének nem vet gátot, senki -czélját nem mozdítja elő és saját magának más czélja nincs, mint ujságot -mondani, másoktól vett leveleit felolvasni s megjegyzéseket tenni -dolgokra és személyekre. A két cseléd, Lucinda és Lidás, a spanyol -graciosok módjára, köznapias józan eszökkell és csekély míveltségökkel -mintegy gúnyos ellentétei ugyan uraik föllengzésének, mulatságos alakok -is, de nem cselekvők. - -Bizonyára atyáink nem a bonyodalmat tapsolták meg e műben, hanem az -irányt, a szellemet, a szabatos és élénk jellemrajzot s a párbeszédek -kellemét, a mely korán jóval túlemelkedik. Valóban Bessenyei -vígjátékában a jellemzés sokkal természetesebb és élénkebb, mint -tragédiáiban. Parmenio mintegy typusza a kor legmíveltebb magyar -embereinek, a kiket a XVIII-ik századi franczia philosophia eszményi -oldalai lelkesítenek, de kételyei is háborgatnak. Ő csak ennyiben -philosophus s épen nem szobatudós, a ki rendszeren töri fejét és könyvet -ír. Magasabb, philosophiai szempontból fogja fel az életet; mélyebben -gondolkozik és érez mint mások, a mi komolylyá, s egy kissé szomorúvá -teszi. Nemeslekű, de a búskomorság némi árnyával, heves szenvedélyű, de -önmérséklő, félénk, a ki nem ismeri a női szivet s nem hisz a szerelmi -boldogságban. Komolysága visszariad a tréfás és gondtalan beszédtől, még -Pontyival sem igen gúnyolódik, de felderül, ha Angyelika hugát látja s -midőn ismerni tanulja Szidaliszt, szerelme erőt vesz rajta, zavara, -önuralma, csendes határozottsága s végre boldogsága, mely nem annyira -szenvedélyes kitörésben mint inkább mély értelmű és érzelmű szavakban -nyilatkozik. Mind találó vonások és jól vegyített szinek. Szidalisz -komolysága nem annyira bölcselkedéséből foly, mint inkább női méltósága -érzetéből; mert büszke, megveti a hizelgést és bókot: mert szép és -gazdag, azt hiszi, hogy nem benső érdemeiért szeretik; elhagyatva érzi -magát segy nagy szív után sóvárog. Barátnői víg kedvét, boldog szerelmét -lenézi és mégis irigyelni látszik. De azért nem válik kesernyéssé, sőt -komolyságába sok gyöngédség vegyül, különösen anyja iránt. Szerelme -ébredésekor őszinteségét szemérme mérsékli s midőn szeretve is érzi -magát, heves fölindulása boldog enyelgéssé lágyul. - -Mindez jellemző és sikerült rajz, de legsikerültebb a mű női alakjai -közt Angyelika, lehet talán azért is, hogy legcselekvőbb. E beszédes és -nyughatatlan leány épen ellentéte Szidalisznak, de azért nem kevésbbé -nemes szívű és eszes. Vidámságában némi naiv kaczérság vegyül ugyan, de -ez még kedvesebbé teszi. Hiven szereti Liliszt, de óhajt az egész -világtól szerettetni s mindenkihez részvéttel fordul. Nemcsak földeríti -környezetét, hanem okosságával vezeti is. Mindent fölfog, mindent belát, -de bölcseségét elmésségbe és tréfába burkolja. Mint az ily természetek, -mindenkivel szeret ingerkedni, de mindig megtartja az illem korlátait. -Kedvesét szerelemből néha megkinozza, megbünteti, de úgy, hogy szerelmét -még inkább kimutassa iránta. A harmadik nő Berenisz, mintegy közép -helyet foglal el Szidalisz és Angyelika közt, épen mint kedvese, Titius, -Lilisz és Parmenio közt. Ez ifjú csoporthoz jól sorakozik egy agg nő, -Eresztra, a kinek házában foly le az egész cselekvény s a ki türelmével -és tapintatával uralkodik környezetén. - -E személyek mindnyájan a fölsőbb komikum képviselői, míg Pontyi, Lucinda -és Lidás inkább az az alsóbbéi, a nélkül, hogy kirínának a mű -hangulatából. Pontyi gazdag nemes, de míveletlen, bár szeret egy kis -tudákosságot szenvelegni. Nem olvas hirlapot, kocsisa s a vándor görög -kereskedők látják el politikai hírekkel, melyeket örömest mond el -másoknak, megjegyzésekkel, kisérve. Jó gazdának tartja magát, de inkább -csak parancsolgatni szeret, mint utána látni a dolognak. Szeret pörölni, -ősiségi pöröket folytat, nyegle és tudákos ügyvédeket kedvel, a kik -megcsalják. Örömest beszél a maga s más családja geneologiájáról s -el-elérzékenyül, ha egy megholt atyafiáról van szó, kiről azt hiszi, -hogy valaha megsértette. De nincs minden természetes ész és elmésség -nélkül s néha találóan gúnyolja ki a míveltség és divat ferdeségeit, -épen mint a peleskei nótárius. Ez alak, melyet nagy tetszéssel fogadott -a közönség, mint egy ősatyja a magyar vígjáték későbbi ifju és vén nyers -magyar nemeseinek, Kisfaludy Károly Mokánya, Gaal Baczur más alakok -ugyan, de az anyag, eszme ugyanaz: a nyers magyar, az elmaradottság -képviselője, szemben a mívelt társasággal s a haladó korral. Ama két -levélben, melyeket Pontyi tisztartója és ügyvéde irnak, Bessenyei a kor -csökönyös magyarságának stiljét akarta kigúnyolni; a tisztartó levelében -a parlagi magyarságot, az ügyvédében a latinnal tarkázott beszédet, -melyet értekezéseiben is ostoroz. Később Kisfaludy Károly Perföldyében e -latinos beszédet egy egész jellemrajzzá dolgozta föl. Valóban Bessenyei -inkább Pontyi alakjával hatott a magyar vígjáték fejlődésére, míg -tragédiáinak semmi nyoma nem maradt drámai törekvéseinken. - -Lidász utánozza urát, ő is philosophus akar lenni, csak hogy Lucinda -hamar kigyógyítja őt, hamarább mint Szidalisz Parmeniót. Azonban a -szolga olvasmányai nem a franczia philosophok, hanem _Markalf_, _A nyul -historiája_, _Álmos könyv_, _Trója veszedelme_ stb. czímű könyvek. Kónyi -János verseiből tanul érzelegni és szerelmet vallani. Bessenyei itt kora -népszerű olvasmányára czéloz s ugyanazt a gondolatot fejezi ki -komikailag, a mit _Magyar Néző_-jében komolyan.[35] Ott is előszámlálja -az említett könyveket, idéz is belőlök, s így kiált fel: «Itéljétek meg -már, hogy micsoda szép versek lehetnek az előszámlált könyvekben, -melyeket több olyakkal hazánkban árulnak, vesznek és nyomtatnak. Tegyük -hozzá ezekhez a mai magyarságot, hadd tessék ki a különbség.» - -Ha valakinek, bizonyára Bessenyeinek volt joga kikelni kora népszerű -olvasmányai ellen tartalom és forma tekintetében egyaránt. Senkinek nem -volt akkor több eszméje, mint neki, senki sem írt több izléssel és -tisztább magyarsággal, mint ő. Vígjátékának párbeszédei is bizonyságot -tehetnek erről. Épen úgy kerüi a köznapi magyarságot, mind a latinos -keveréket. Nyelvtanilag nem elég szabatos ugyan, például az _ik_-telen -igéket néha bihariasan _ik_-es módon ragozza, de nem egy helytt könnyed, -fordulatos s néha ki tudja fejezni az újkori társalgás finomságait is. E -tekintetben egész Kisfaludy Károlyig egyetlen drámaírónk se közelítette -meg, nemhogy fölülmulta volna. Nem ok nélkül elevenítette föl színpad és -irodalom rég elfeledett vígjátékát. Nem tehet ugyan elég hatást már -cselekvényhiánya miatt is, de kegyeletet érdemel, mint első -figyelemreméltó kisérlet a magyar vígjáték terén. E mellett némi -tanulság is rejlik benne. Nem méltán kérdhetjük-e: vajon száz év mulva a -magyar vígjáték társalgási nyelve, párbeszéde csín, fordulatosság és -műgond tekintetében, haladott-e annyit, a mennyit Bessenyei kezdeménye -után várhattunk? Vajon nem ártana-e néha a fensőbb komikum fölé -törekednünk s a szenvedélyek és viszonyok köznapiságából valamivel -magasabb légkörbe emelkednünk, mint azt Bessenyei tette a miénknél -sokkal nyomasztóbb viszonyok között. - - - - -MÁTYÁS KIRÁLY VAGY A NÉP SZERETETE JÁMBOR FEJEDELMEK JUTALMA - -Nemzeti érzékenyjáték három felvonásban. Irta: Szentjóbi Szabó László, -azon alkalmatosságra, midőn Ferencz Buda várában 1792 junius 6-án magyar -királylyá koronáztatott. Föleleveníttetett a Nemzeti Színházban 1881 -augusztus 12-én. - -A magyar történelem drámai földolgozása egyidős színészetünkkel, sőt már -iskolai drámáinkban is megtaláljuk előzményét. II. József németesítő -iránya és ujításai anyanyelve művelésére és ősi alkotmánya védelmére -buzdítván a magyart, élénkebb kegyelettel fordult dicső multja és nagy -emlékei felé is. Költőink epikai lelkesedésöket és hazafi vágyaikat -öntötték drámai formába, melyet idegen költőkből igyekeztek -elsajátítani. Dugonics András és Szentjóbi Szabó László, Katona József -és Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály és Szigligeti Edvárd egymást -váltották föl, mint történelmi drámánk fejlődésének legkiválóbb -képviselői. Mindnyájan a hazafiság érzéséből s az ősi dicsőség -kegyeletéből merítették ugyan lelkesedésöket s nem egy pontban -találkoznak is, de mégis elválasztják őket nemcsak tehetségök -külömbségei, hanem azon hatások is, melyet a külföld drámairodalma tett -reájok. - -Eleinte a német lovagdrámák és Kotzebue történelmi és néem történelmi -színmővei hatása alatt írnak drámaíróink, sőt néha nem tesznek egyebet, -mint egy-egy magyar mondát vagy történelmi eseményt alkalmaznak valamely -német lovagdráma leleményéhez. Előttök inkább a tárgy a fő, mint a -tárgyalás, a hazafi erények dicsőitése, mint a szenvedély festése, némi -történelmi rajz, mint a drámai cselekvény, a jelenre hatást, mint a kor -hű képe. Első drámáiban maga Katona is a német lovagregények és érzékeny -drámák hatása alatt állott, de csakhamar Shaksepeare kezdette -lelkesíteni; történelmi rajz helyett drámai szerkezetre törekszik, -érzékeny dráma helyett valódi tragédiát ír, kort és szenvedélyt mesterin -ecsetelve, de nem talál fogékonyságra s még kevésbbé követőkre. -Kisfaludy Károly folytatja a hagyományos irányt, de több izlés-, -tehetség- és eredetiséggel; drámaibb s művészibb és szélesebb körü hatás -látszik rajta: Schiller, a német romantikusok, sőt Shaksepeare is. -Utolsó történelmi drámájában, _Csák_ban, Shakespearenek az angol -történelemből vett drámái, úgynevezett históriái, lebegnek szeme előtt s -a német romantikusok elméletét látszik elfogadni, a mely szerint a -történelmi dráma ikertestvére az éposznak. Vörösmarty történelmi -drámáiban egészen ez iránynak hódol, mig Szigligeti a franczia romantika -hatása alatt kezdi feldolgozni a magyar történelmet. - -Szentjóbi _Mátyás királya_ mintegy tisztult typusa a magyar kezdetleges -történelmi drámának s annyival érdekesebb, mert e korból kevés -történelmi dráma maradt reánk nyomtatásban. Az előadott színművek rikán -nyomattak ki s maig is a színházak könyvtárában lappanganak vagy nyom -nélkül elvesztek, mint a Vitkovicséi. Szentjóbi huszonöt éves volt, -midőn ez első drámáját megírta és huszonnyolcz éves korában már meghalt. -Rövid életének gyér adatait, Horvát István közlése szerint, Toldy -jegyezte föl a _Magyar költészet kézikönyvé_-ben.[36] - -Biharmegyében Ottományban született 1767-ben, helvét hitvallásu -szülőktől; Debreczenben folytatta tanulását s ott végezte a hittudományt -is, mert lelkész akart lenni. - -Azonban megváltoztatta szándékát; II. József alatt szabadabb tér nyilt a -protestánsoknak s 1786-ban Szentjóbi is kineveztetett az úgynevezett -nemzeti iskolák egyik tanítójává Nagy-Váradra, majd 1790-ben a rhetorika -tanárává a nagybányai gymnasiumhoz. A lelkes ifju korán kezdett -foglalkozni a költészettel s élénk részt vett föléledt irodalmunk -erősbülő mozgalmaiban. Hogy buzgó magyar író létére hivatalt vállalt -II-ik József alatt, azon oly kevéssé lehet csodálkozni, mint azon, hogy -Kazinczy is elvállalta a kassai kerületben a nemzeti iskolák -felügyelőségét. Akkor nem az volt a kérdés, hogy magyar vagy német -legyen a közoktatás és igazgatás nyelve, hanem az, hogy latin-e vagy -német. Ha már a kettő között kellett választani, nem egy újkori szellemű -magyar író inkább hajlott a némethez, mint a latinhoz, mert azt hitte, -hogy ez az európai műveltséget inkább terjeszti, s az alatt a fejlődő -magyar irodalom kiművelvén a magyar nyelvet, az könnyebben elfoglalhatja -a német, mint a latin helyét. - -Szentjóbi az irodalom terén is követte Kazinczy példáját. Előbb ugyan -(1787) a _Magyar Musá_ban lépett föl, de már a következő évben a -Kazinczy _Magyar Museum_át majd _Orpheus_át gazdagította jeles -költeményeivel és prózai dolgozataival. Ő, Kazinczy és Dayka voltak az -akkori új magyar lyra képviselői, a kik a német irodalom befolyása -alatt, kiemelkedve a leiró és elmélkedő költészet békóiból, a tiszta -lyra felé törtek utat. Dayka hévben, Kazinczy formaszépségben -felülmulják ugyan, de némi naiv érzés- és szeszélyben nem vetekedhetnek -vele. E mellett Szentjóbiban egy kis komikai ér is lappangott. Az -_Együgyü paraszt_ czímű víg költői beszélykéje maig is föntartotta magát -irodalmunkban s korában páratlan volt. Prózai dolgozatai: egy pár idyll, -műfordítmány s _Első Mária magyar királyné_ czímű történelmi elbeszélése -mindjárt a Kazinczy, Kármán prózai művei után következnek. Költeményei -annyira tetszettek, hogy 1790-ben merhette összegyűjtésöket; gyűjteménye -összesen négy kiadást ért az utolsót Toldy eszközölte, mely egyszersmind -mgaában foglalja prózai munkáit is.[37] - -Az 1790-ik év más tekintetben is fordulópont volt életében. Alig -foglalta el nagybányai tanári állomását, már oda kellett azt hagynia, -mert II. József halála után a protestáns tanárok a katholikus állami -iskolákból elbocsáttattak. Szentjóbi törvénytudományra adta magát és -Pestre jött. Itt megismerkedett a nevezetesebb magyar írókkal. Kazinczyt -és Bacsányit már régebben ismerte, most ezekhez Verseghy és Koppi -járultak,[38] sőt Hajnóczy és Szentmarjai is, kiknek befolyása reá -végzetessé vált. Úgy látszik, hogy az itt megszületett magyar szinészet -is hatással volt reá. A drámai pályán még nem tett kisérletet, csak -Gellertnek _A pántlika_ czímű egy felvonásos pásztori játékát fordította -le, mely költeményei gyűjteményében meg is jelent. Most egy történelmi -drámára lelkesítette őt részint az alkalom, I. Ferencz közelgő -koronázása, részint a vágy, hogy kifejezhesse hazafiúi eszméit és -érzéseit. Így írta 1792 tavaszán néhány hét alatt _Mátyás királyát_, -melyet még azon évben ki is nyomatott.[39] - -Fölléptekor Dugonics volt a magyar történelmi dráma képviselője. Drámává -átdolgozott regényei és eredetileg a színpad számára írt drámái -tetszésben részesültek; mert hazafiságra, nemzeti önérzetre s az ősi -hagyomány tiszteletére buzditották a közönséget. Szentjóbi is ily -hangulattal irta drámáját, de legalább egy fokkal feljebb igyekezett -emelni a magyar történelmi dráma szinvonalát. Dudonics a drámai -bonyodalmat a legtöbbször idegen költőből vette át s ritkán érintette -multunk valóban nagy emlékeit: Szentjóbi mindent a történelemből merít s -a Hunyadiak korát leplezi föl. Dugonics inkább törekszik cselekvényre és -szenvedélyfestésre, de nincs hozzá ereje: Szentjóbi nem becsüli túl -erejét s némi egyenletes szinvonalon marad. Dugonics izlése műveletlen, -nyelve nyers s majdnem a pórias felé hajlik: Szentjóbi az újabb irodalom -szülötte, a Kazinczy tanitványa s ha nyelve nem drámai is, azért -izléses, hangzatos és szónokiasan emelkedett. E mellett a hazafi eszmék -és érzések tekintetében is van köztök különbség. Dugonics a nemzeti -visszahatás képviselője szemben József reformjaival, együtt érez a -papság és nemesség nagy többségével s épen azért nem hajlik a szabadelvű -eszmék felé: Szentjóbi is osztozik a visszahatásban, de csak annyiban, a -mennyiben nemzeti; különben épen nem conservativ s hive a szabadelvű -eszméknek. Dynastikus érzelmű, de nem a régi módon, megérzik rajta a -franczia forradalom fuvallata. II. József halálára sírverset ír és -szabadelvűségéért nagyobbnak mondja századánál; Mirabeau halálát -megénekli s a _Mai világ_ czímű költeményében pedig ostorozza azokat, a -kiket önző magánérdek vezet s a közérdek- és szabadságért lelkesedik. - -I. Mátyás és I. Ferencz trónralépet között alig van hasonlatosság; amaz -választás, emez örökösödés útján jutott trónjához, amaz egy dicső magyar -család, emez egy európai dynastia sarjadéka. Azonban Szentjóbi mégis -talált, Mátyást atyja érdemei emelték trónra; Ferencz atyja, II. Lipót, -szintén nagy érdemű fejedelem, a ki visszaállitotta a magyar alkotmányt, -barátja volt a haladásnak, ezért fiának épen oly örömest nyújtja a -magyar nemzet koronáját, mint Mátyásnak, de megvárja tőle törvényei -tiszteletét s jóléte és dicsősége emelését. Ez alapeszme sugalja a dráma -alakjait. Szentjóbi az ifjú Mátyásban a magyar király eszményét akarta -fölmutatni a szintén ifjú Ferencz királynak s környezetében a -dynastikus, de alkotmányához ragaszgodó magyar nemzet: Szilágyiban és -társaiban a hazafias aristocratiát, Vitézben az alkotmányos papságot, -Erzsébetben a fenkölt lelkű és erélyes magyar nőt s a Hunyadi-házhoz -ragaszkodó vitézekben a hű és hálás magyar népet. - -A párbeszédekben egyenes vonatkozások is találhatók minderre. Midőn -Vitéz Ujlakynak és Lindvaynak Mátyást ajánlva (I. f. 6. j.) így szól: -«Egy ilyen jól indult fából nem várhatunk-e méltán áldást, a ki magát -már most is oly gazdagon mutatja, életének tavaszában a legszebb -termést, nyárra és őszre a legjobb izű gyümölcsöket igéri… Legyetek az ő -bölcs baráti, és hamikor oztán valamely nemes cselekedetet véghez -viszen, a haza bajain könnyebbít, minden korba és állapotba levőket -boldog megelégedéssel eltölt, a haza javát állandóul megerősítette, az -országnak méltó fényességet szerzett, akkor érezzétek azon -kimondhatatlan édes örömöt, mely csak egy nemes kevélységből -származhatik: ezt a gondolatot én adtam neki ebben az én tanácsomat -követte, ezen dolognak véghez vitelében én is vele együtt segítettem s -azon háladatos örömkönnyei a hazának, melyeket a maga tulajdon -boldogságán, jó királyának emberi szeretettel teljes uralkodásán hullat, -én reám is szinte úgy háramlanak»: mindezt maga a költő mondja bennök I. -Ferenczben és tanácsosaiban vetett reményét fejezi ki. Erzsébet e -felkiátásai (I. f. 5. j.): «Hevesek ugyan az én hazámfiai, de valósággal -jószivűek, a kik hazájokat igazán és szivesen szeretik. Csak szelid -hangon, jó kivánó lélekkel mondd meg nekik az igazságot: soha sem vetik -meg». Majd hátrább (III. felv. 1. j.): «Oh nem akkor vethetné le a -magyar igazán természetét, ha a kényszerítés és erőszakoskodás többet -tenne rajta mint a jóság és a bizodalommal való bánás. Esmerem én az ő -szíveket, örömest visznek annak végbe mindent, a ki az ő kész -akaratjokat szelid meggyőzés által tudja megnyerni, csak a kényszerítést -nem szenvedhetik»: czélzások II. József korára, a kényuralom -rendeleteire. Sőt a költő tudva nem átall anachronismust is elkövetni, -csak hogy kifejezhesse a nemzet közérzületét. «Válaszd Buda várát -lakóhelyedül» – szól Gara Mátyáshoz (III. f. 5. j.) – «építsd meg ennek -romladozott kőfalait és ékesitsd meg hajlékait» stb. Vajon uralkodása -kezdetén hol lakhatott volna másutt Mátyás, mint Budán, midőn Bécset -csak évtizedek mulva foglalta el? Szentjóbi nem a XV-ik, hanem a -XVIII-ik század Budájára gondolt, mely rég óta nem látott már királyt s -nem tudta visszanyerni régi fényét. - -A szónoklattal megelégedő hazafias irány nem kivánta meg, az ünnepélyes -alkalom pedig épen kizárta az erős drámai összeütközést. De valamivel -több cselekvényt nemcsak megtűr, hanem megiván az alkalmi drámai mű is. -Szentjóbi műve cselekvényében az események nem annyira egymásból, -egymásra hatva folynak, mint inkább csak egymás után. Két összeütközés -van benne, de egyik sem alkot bonyodalmat s mindenik csak hamar elsimul, -kibékül. Mindjárt az első felvonásban Gara és Ujlaky akadályozni akarják -Mátyásnak királylyá választását, de Vitéz, Szilágyi és Erzsébet -igéretei, rábeszélései s a nép zajongása kicsikarják tőlök a -beleegyezést. Erzsébet ugyan felajánlja nekik fia megpróbáltatását is, -tudniillik, hogy puhatolják ki titkon: hogyan dolgozik Mátyás testvére -haláláról, boszut akar-e állani érte rajtok s ha bosszuállónak találják, -rekesszék ki örökre a királyi székből. Ezzel akarja a költő fentartani a -drámai érdeket, de csaknem bizonyosan tudjuk már, hogy Mátyás anyja -óhajtása szerint fogja magát viselni, de ha máskép viselné is, lehetne-e -már megsemmisíteni a királyválasztást? Ebből hát nem fejlődik semmi, -hanem a helyett egy más: a második összeütközés áll elő. Podiebrád nem -akarja kiadni Mátyást, mert megigérte azt a magyar koronára vágyó -lengyel királynak s fél haragjától, de Erzsébet szintén háborúval -fenyegeti. Erre megijed, mert ha ily erélyesek a magyar asszonyok, -milyenek lehetnek a férfiak. Azonban megtudva, hogy leányát szereti -Mátyás s nőül akarja venni, mindenbe beleegyezik s így mindkét akadály -minden nagyobb küzdelem nélkül le van győzve s a dráma véget ér. - -A költő nem cselekvényre törekszik, csak helyzeteket keres, hogy -személyei kifejezzék érzelmeit s elszónokolják eszméit. A cselekvény ez -erőtlensége s a lyrai és szónoki elem e túltengése később is, sokáig -jellemvonása volt a magyar történelmi drámának s még maig sem szabadult -meg egészen tőle. De Szentjóbi némi drámai érzékkel önti jelenetekbe nem -elég drámai cselekvényét s általában bizonyos mozgalmasságot és -takarékosságot tanusit, a mi Dugonicsnak épen nem sajátja. A -jellemrajzba is fölülmulja őt. Sehol sem találkozunk drámájában Dugonics -lélektani ellenmodásaival, erőltetett szenvedélyeivel s kirivó -anachronismusaival. Azonban Szentjóbi alakjai sem elevenek s korrajza -sem jellemzetes. Mátyás és a többi személyek is inkább csak abstractiók, -bizonyos eszmék jelképei. Mátyásban nincs semmi fiatalság, oly okos, -erényes, minővé még érett korában sem válik az ember. A többi magyar úr -oly hazafias, jó akaratú vagy könnyen megterő és kibékülő, a milyeneknek -óhajtotta Szentjóbi az 1792-ik országgyűlés alsó és felső tábláját. -Podiebráddal nem tud mit csinálni a szerző s utoljára is inkább csak -arra használja, hogy elérzékenyülve bámulja a magyarok nagylelkűségét. -Leánya már határozottabb alak, de igen is érzik rajta Kotzebue -naturalismusa. A cseh királykisasszony az ártatlanság és természet -gyermeke, a ki egész ártatlanul be-besuhan Mátyás börtönébe s igen -természetesnek találja a szerelmet. Abban az időben bámulta e világ -Kotzebue Gurliját, a ki minden, neki megtetszett idegen férfi nyakába -borul, megcsókolja, s kinyilatkoztatja, hogy örömest hozzá megy nőül. Az -akkori színművek hemzsegtek az egész, fél és negyedrész Gurliktól. -Csoda-e, ha Szentjóbi sem kerülhette ki a ragályt? - -Bár _Mátyás király_ I. Ferencz koronázási ünnepélyére íratott, mely 1792 -jun. 6-án volt végbemenendő, mindamellett azon évben nem adatott elő. -Endrődy _Magyar játékszinében_[40] pontosan előszámlálja az e hónapban -előadott színműveket, de _Mátyás király_ sehol sem fordul elő, sőt e -napon nem is volt olőadás, s a színház ablakai bérbe adattak a -koronázási menetet néző közönségnek. Csak 1793 jul. 3-án került először -szinre,[41] s azután többször, századunkban is egész a negyvenes évekig -tetszéssel adatott, különösen országos és megyei ünnepélyek alkalmával s -1834-ben dalművé alakították át, melynek zenéjét Heinisch József és -Arnold György írták.[42] - -Szentjóbi nem soká élvezhette drámája sikerét; 1794-ben ugyan -biharmegyei aljegyző s gr. Teleki Sámuel titkára lett, de ugyanazon év -deczember közepén elfogatott és Budára hozatott, mint a Martinovics féle -titkos társaság tagja. Tulajdonkép nem volt valóságos tagja a -társaságnak, azonban Hajnóczy vallomásából kiderült,[43] hogy tudott -létezéséről, ismerte kátéját, s bár utóbb értésére adta Hajnóczynak, -hogy nem akar benne részt venni, de minthogy nem tett jelentést a -hatóságnak, 1795 május 8-án a királyi tábla mint felségsértőt halálra -ítélte, mit másnap a hétszemélyes tábla is helyben hagyott. Azonban a -király ez itéletet fogságra változtatta bizonytalan időig, «míg az -őszinte búbánat és teljes javulás jeleit adván, a körülmények -tekintetbevételével más intézkedés fog tétetni.» - -Íme a dynastikus érzelmű drámairó, a ki I. Ferenczben egy ujabb Mátyást -remélt s tanácsosaiban az igazság és eszély megtestesülését óhajtotta, -börtönbe vettetett, mert egy demokratiai elveket terjesztő kátét ismert -s elmulasztotta azt följelenteni. Kufsteinba vitetve, nem sokáig -raboskodott, mert 1715 okt. 10-én meghalt, élete huszonnyolczadik -évében. Emlékét nem jelöli sirkő, arczképe sem maradt, csak egy -árnyképét őrizte meg Bacsányi, melyet fekete papirból, úgy látszik maga -vágott s költeményei közé rejtett, s melyet ezelőtt tiz évvel a -_Vasárnapi Ujság_[44] közölt is. Bacsányi Szentjóbi barátja és -fogolytársa volt, ki _Gyötrödés_ czimű költeményében szívszaggatón -énekli, hogy a szomszéd börtönből áthallik haldokló barátja nyögése s -nem mehet hozzá, hogy enyhítse kínjait, halálát is megéneki _Egy -szerencsétlen ifjú sirjánál_[45] czimű költeményében: - - Ő néki megnyitotta már - Révét a jóltevő halál: - A mi hajónk habok közt jár, - S nem tudjuk partot hol talál - - Ti szűzek s ti is, óh Tirol - Ifjú polgári, jőjetek, - S az emberség barátiról - Barátom sirján zengjetek. - - - - -AZ ESKÜVÉS. - -Szomorújáték öt fölvonásban. Szerzette Gombos Imre. Föleleveníttetett a -Nemzeti Szinházban 1881 augusztus 13-án. - -Egy elfeledett régi magyar tragédiát vesz itt az olvasó új kiadásban, -melyet legközelebbről a nemzeti színház műsora is fölelevenitett. Katona -és Kisfaludy Károly előtt e mű volt a magyar tragédia legkiválóbb -képviselője irodalomban és színpadon egyaránt s igy irodalomtörténeti -szempontból is érdekes jelenség. - -Szerzőjéről, Gombos Imréről, keveset tudunk A m. t. akadémia névkönyve -tartott fenn róla néhány adatot, de ezek inkább csak külső, mint balső -életére vonatkoznak.[46] Született 1791 julius 6-án Szent Laadon -Borsodmegyében körnemes szüléktől; atyja Gombos Ferencz, megyei -táblabíró volt. Iskoláit Kassán végezte s 1810-ben a pesti egyetemen -jogtudori oklevelet nyert s részint az eperjesi kerületi tábla, részint -a kir. tábla mellett járatuskodott. Nem sokára 1812-ben, Borsodmegyében -tiszteletbeli aljegyzővé neveztetett ki, majd a m. kir udvari -cancellaria, utóbb a köz-udvari kamara mellett fogalmazó, gyakornokká, -1816-ban ugyanitt udvari fogalmazóvá, 1817-ben a magyar udvari kamaránál -titkárrá s mint ilyen ez évben ifj. gr. Zichy Károly mellett a közinség -dolgában Tót- és Horvátországba küldött udvari biztosságnak s újra -1823-ban az akkori kamaraelnök, gr. Majláth József, mellett, a Száván -túli részek és magyar tengermellék visszakapcsolására kirendelt királyi -biztosságnak tollvivője volt; ugyanekkor fiumei tiszteletbeli -patriciustanácsos; 1826-ban magyar udvari kamarai tanácsos, 1830-ban a -pesti törvénykar tagja, 1835-ben cs. kir. kamarás, 1837-ben udv. -tanácsos és a magyar királyi udvari cancellariánál referendarius, majd -Heves-Szolnok főispáni helytartója, mely hivatalától azonban 1839 végén -saját kérelmére feloldoztatott. - -Gombos korán kezdett írni s úgy látszik kizáróan drámákat. Első -kísérlete _Lilla_ czímű három fölvonásos vígjáték volt, de a melynek -közel fele hiányzik kéziratai közt; második _Bavariai Albert_ -szomorújáték négy fölvonásban 1812); a harmadik: _A testvérek_, vígjáték -egy fölvonásban; a negyedik: _A szekrény és rózsaboko_r, szintén -vígjáték egy fölvonásban, befejezve, mint kézirata bizonyítja, 1815 -juliusában; ötödik: _Az esküvés_, szomorújáték öt fölvonásban, befejezve -1816 novemberében és szintén egykorúlag a hatodik: _Elek és Polyxena_, -polgári szomorújáték öt fölvonásban. - -Tehát huszonegy éves korától huszonhatig mintegy hat színművet ír s a -mikor a legjobbat írja meg, úgyszólva pályája küszöbén, visszavonul, -épen mint Katona. De míg Katonát családi körülményei s a sikeretlen -küzdelmek temették magányba, Gombost, úgy látszik, a hivatal fényesebb -pályája vonta el a drámaírástól, a mit elősegített csekély költői -becsvágya is. Inkább műkedvelő volt mint művész, inkább csak ifjú hév -fogatott vele tolltat, mint komoly és tartós lelkesülés. Szerénysége -sokáig visszatartóztatta a nyilvános föllépéstől. _Esküvés_ét sem maga -adta ki, hanem barátja, Dömötör Miklós s nevének csak első betüivel -megjelölve. Többi színművei maig is kiadatlanok; a negyvenes években -Toldy akarta kiadni a _Nemzeti könyvtár_ban, de abban maradt, azonban a -kéziratok megtalálhatók Toldy kéziratgyüjteményében, a melyet a m. t. -akadémia váltott magához. Gombos tragédiáját nagy tetszéssel fogadta -olvasó és néző közönség egyaránt. Alkalmasint már megjelenése évében -előadták a vidéki színészek, de arra már biztos adataink vannak, hogy -1819 márczius 19-én Rozsnyón nagy hatássall adta elő a műkedvelő -ifjúság, József nádor nevenapján, az épülő félben levő evang gymnasium -javára, mint «oly szép theatromi darabot, melynek tárgya, elrendeltetése -és ékes magyarsága megérdemli a közmegkedveltetést.[47] Ugyanazon év -ápril. 15-én Székes-Fehérvárott is adatott,[48] s a székes-fehérvári -társaság Pestre jövén, május 3-tól jun. 16-ig tizenháromszor lépett föl -a német színpadon, tizenegyedszer épen az _Esküvés_ben.[49] Ledvaynak -kedvencz szerepe volt Cæsar s 1833-ban Budán ebben lépett föl először, -nagy mértékben magára vonva a közönség figyelmét.[50] Egész a negyvenes -évekig kedvencz darabja volt a pesti és vidéki színházak műsorának, sőt -egyszerű czímét is fölczifrázgatták _Szent a törvény és szent az -esküvés_re. Gombost a siker nem ösztönözte nagyobb termékenységre, -legfeljebb reá vette, hogy már kész _Elek és Polyxena_ czímű tragédiáját -is átadja a színészeknek előadás végett.[51] E műnek, úgy látszik, már -sokkal kevesebb sikere volt. Vajon befolyt-e ez visszavonulására vagy -Kisfaludy Károly diadalai közepett nem kívánt már új művel föllépni? Oly -kérdések, melyekre nem adhatni, határozott feleletet. Annyi bizonyos, -hogy 1817-ben bevégezte írói pályáját, azután csak pártfogója volt a -magyar irodalomnak és művészetnek s mint ilyen a magyar akadémia által, -1835. szept. 14-én, tiszteleti taggá választatott, melynek -kisgyűléseiben nem ritkán elnökölt s a _Nagy Szótár_ előkészületeiben is -részt vett. Meghalt 1840 január 12-én. - -Gombos _Esküvés_e élénken tünteti föl a régibb magyar dráma egyik -főjellemvonását. Midőn a mult század végén, mint visszahatás József -germanisatiójára, megszületett a magyar színpad, főkiinduló pontja a -nyelvmívelés és hazafiság volt. Védeni és csinosítani a nyelvet, -éleszteni és fentartani a hazafi érzést, volt legfőbb czélja színésznek -és drámaírónak. Azonban ha volt is színész, alig volt drámaíró. Német -színműveket, fordítottak dolgoztak át vagy utánoztak, s épen nem a -legjavát. A forma idegen volt, néha a gondolat is, de a tárgy és irány -magyar. Különösen kedvelték a lovag drámákat, a történeti érzékeny -rajzokat s magok is megkísérlették e műfajt. Szentjóbi Szabó László -_Mátyás király_a (1792) egyik kifejezőbb szülötte ez iránynak. A múlt -dicsőségével éleszti a jelent s a jelen eszméit és érzéseit kölcsönzi a -múltnak. Nem a tragikai és drámai érdek a főczél, hanem a hazafiúi -lelkesedés s a nemes és nagy tettek dicsőítése. Egész Kisfaludy Károlyig -ez irány uralkodott a magyar színpadon, sőt legtöbb komoly drámájában -maga sem tőn egyebet, mint ez irányt igyekezett költőibbé emelni, mind -forma, mind tartalomra nézve. Katona, a ki _Bánkbán_jában a magyar -történelem tragikai oldala felé fordult, nem tehetett hatást, mert -mintegy ellenkezésben állott a kor eszméivel és ízléseivel. De a -történeti érzékeny drámákon, s még inkább azokon, melyek idegen tárgyúak -voltak, egy más jellemvonástis észrevehetni. Drámaíróinkon más -tekintetben is erősen megérzett a német dráma hatása. Örömest utánozták -Schiller ifjúkori drámáinak fellengző rhetorikáját, lágy érzelmességét, -előszeretettel fordultak Kotzebue felé s komoly drámáiban is nemcsak -leleményét, technikáját bámulták, hanem mesterkélt compositióit, -önkényes jellemrajzait s kétes becsű erkölcsi fölfogását is. -Kölcsönöztek valamit a német romantikai iskola sorstragédiáiból is, a -nélkül, hogy egészen zászlója alá szegődtek volna. - -Mindezt sajátságos s a szokottnál költőibb vegyületben olvasztja össze -Gombos _Esküvés_ében, de ennél többet is. Ő tulajdonkép polgári -tragédiát akart írni mint Lessing. Előtte _Galotti Emilia_ lebegett s -Orsinija egy Marinelli-féle udvaroncz, a ki épen úgy elragad egy leányt -herczege számára, de több hasonlóság nincs köztök. Orsini a köznapi -német drámák cselszövőjévé sülyed; nagy gazember, de kevés eszű s -unalmas; bár ő okoz minden bajt, mégis ép bőrrel menekűl -számkivetésében, de azért folyvást óbégat hogy mily szerencsétlen, míg -végre megnyugodva sorsán, jobbulást igér a közönségnek. A szerelmesek -fellengős és túlérzelmes magán- és párbeszédein Schiller Károlya, -Ferdinandja, Amaliája és Luizája pathoszát érezzük; Ottavio és Angelo -erkölcsös fölbuzdulásai Kotzebuere és Ifflandra emlékeztetnek, de nem -egy helyt elárad Gombos ifjú lelkesedése is s az obligát phraseologián -áttör egy-egy eredeti eszme. Megismerjük benne a magyar hazafit is; bár -a tárgy idegen, de a magyar dráma hazafias iránya mégis megcsillan -rajta. Olvassuk csak Ottaviónak fiaihoz intézett búcsúszavaiból a -következő helyeket: «Tartsd meg a honi szent törvényt, mely hajdan -eleidnek adá a haza kormányát… Tiszteld, pallérozd az anyai nyelvet, ez -által él a nemzet, ez a polgári rend szent palladiuma… A mely nemzet nem -becsüli nyelvét, az önmagának készíti örök sírhalmát. Becsüld meg a -tudósokat, kik anyai nyelven oktatják polgártársaikat; ő benne él a -nemzet bölcsesége, ők tették paradicsommá a durva világot. De anyai -nyelven szóljanak a haza bölcsei. A mely tudós idegen nyelven írja le -gondolatait, hasonló egy háladatlan fához, a mely ugyan a mi földünkből -szívja nedveit, de ágai más felé hajolván, a szomszéd kertjébe hullatja -gazdag gyümölcseit.» Mindez nsm egy olasz herczeg, hanem egy magyar -hazafi ömlengése. - -Gombos a Werner és Müllner-féle sorstragédiákból is kölcsönzött valamit. -Személyei sokat emlegetik a sorsot. Corunnának megjósolja egy remete, -hogy lator kéz döfi le, mint atyát s a jóslat teljesűl. Ottavio a sors -bosszújának tekinti azt a csapást, mely családját sújtja, s oda veti -magát áldozatúl a sors megengesztelésére. De a kérlelhetetlen sors -egyszersmind kérlelhetetlen nemesis. A sors kényével Gombos össze -igyekszik olvasztani a szenvedélyek tévedését s prológjában egyaránt -kiemeli a sors hatalmát, mely vaskezével lesujtja a hőst, mint a gyarló -ember szenvedélyeit, melyek «hamar lángot vetnek, ha a körülmények -szorítják lelkünket s kettős erővel rohannak ellenünk.» A mű alapja -tulajdonkép erős összeütközés a kötelesség követelése s az atyai -szeretet érzése között. Ottaviónak, Mirandola herczegének, egyik fia -Cæsar bele szeret Juliába, Fontanelli tanácsos leányába, a ki már Don -Alfonso de Corunna jegyese, s kit Orsini udvarnoka által elraboltat. A -jegyes nyomára jő a titoknak, meglepi Cæsart épen akkor, a midőn -jegyesének szerelmet vall, párbajra kel vele s elesik. Fontanelli leánya -elrablását elpanaszolja Ottaviónak, a kit felindít az erőszakos tett s -midőn később Corunna halálát és Julia megőrülését is hallja, -megesküszik, hogy a rabló és gyilkos halállal fog bűnhödni. Ekkor föllép -Cæsar és bevallja bűnét. Az atya nem kegyelmezhet, meg akarja tartani -esküjét, de atyai szeretete visszariad a tettől s hogy mégis megtartsa -esküjét, betöltse a törvényt azt a közép útat választja, hogy büntetésül -párbajt rendelt életre halálra és zárt sisakkal maga vívja a párbajt s -tompa karddal, s gyönge bádog mellvassal állván ki megöleti magát -fiával. Meghagyta ugyan, hogy zárt sisakkal temessék el, de Orsini -fölnyitván a sisakot, a nép megismeri benne herczegét, Cæsar pedig -atyját és kétségbeesésében megöli magát. A herczeg kapitánya mintegy -choruskep ezzel végzi: «Borzadva imádom Nemesist, s mélyen érzem, hogy -szent az esküvés, hogy főkincs a tiszta lelkiismeret». - -Ottavio esküje épen oly indokolatlan, mint szükségtelen. Se Julia se -Corunna iránt nem viseltetik valami szokatlanabb részvéttel, mégis -egyszerre szokatlan indulaba jő; nyugodt, fontolgató ember s mégis a -nélkül, hogy megvizssgáltatná az ügyet, nagy esküt tesz. De különben is, -ha szent a törvény előtte, mely halált mond a leányrablóra, mire való az -eskü; az öszszeütközés fejedelmi kötelessége és atyai érzése közt így is -megvan. Azzal, hogy közép útat választ kötelessége és érzése közt, a -tragikai érdek egészen megromlik. Ha megöletné fiát s ennek pártja -föllázadna vagy megkegyelmezne neki s kihívná Fontanelli bosszúját s e -bonyodalmak közt semmisülne meg, sokkal tragikaibb alakká válnék, mint -igy jezsuita dialektikájával, s erénymázas alakoskodásával. Cæsar -kétségbeesése és öngyilkossága is így kevésbbétragikai, hiszen atyja -halni, keze által akar halni s így ő tulajdonkép nem gyilkosa. Általában -az egész cselekvénynek sokat árt, hogy a költő keveset ad a -valószínűségre, a szenvedélyeket nem eléggé természetesen indítja meg s -midőn azok tombolni kezdenek, még kevésbbé természetes útra tereli. Az -egész művön megérzik Kotzebue érzékenykedő, de álerkölcsössége s hatást -vadászó, de határozatlan és önkényes jellemrajzi modorú. Cæsar hevesen -szereti Juliát, de szenvedélye természetéről nem igen világosodunk föl. -Egyszer úgy tünik föl az, mint valódi szerelem, máskor mint puszta -érzékiség. Cæsar körülményei nincsenek úgy festve, hogy táplálják -erőszakos szenvedélyét. Mi akadályozta, hogy udvaroljon Juliának, s ha -hajlamát tapasztalja, nőül vegye? Atyja bizony nem, hiszen, a mint -később mondja, örömest beleegyezett volna házasságába. Cæsarnak se jó, -se rosz hajlamaiban nem nyilatkozik erő. Nem érezhetünk iránta elég -részvétet s kétségbeesése nem indíthatja meg szívünket, mert nem -hihetünk eléggé benne. Julia túlérzelmes, túlgyöngéd hölgy s midőn -kedvesét megölik, átokban tör ki, bosszuló kardot ragad, aztán megőrül -mint Ophelia, majd visszanyerve lelke épségét oly nyugodt, hideg lesz -mint egy férfiú. Ottavio majd igen elmélkedő, majd igen heve; erényes -bölcseségében több a hóbort, mint a belátás s önmegtagadása inkább -tehetetlenség, mint erő. Fontanellit mélyen lesújtja leánya sorsa, de -aztán nem sokat gondol vele, sőt Cæsarnak kegyelmet akar eszközölni, s -azt nem nyerve, ő tanácsolja a párbaj-büntetést s végül örömest oda adná -leányát nőül a győztes Cæsarnak. - -Azonban a jellemek e következetlen és összhangtalan rajzában vannak -sikerült vonások is, s az igen is fellengző vagy igen is alantjáró -pathoszban megcsendül egy-egy tiszta hang is. A költő küzd a nyelvvel; a -neologiából inkább csak egy-két új szót merít, mint müvészi csínt, de a -nehézkességet itt-ott könnyedség, s a bágyadtságot hév és erős váltják -föl. Minden esetre technikája színpad-ismeretet s nem közönsges -tehetséget árul el. A cselekvény gyorsan fejlődik s fokozatosan -emelkedik tetőpontra. A kerti jelenet, melyben Corunna meglepi Cæsart, -nagy hatású jelenet, de a költő fokozni tudja a hatást, midőn a tetőpont -jeleneteiben, melyekben az őrült Julia föllép, Ottavio esküt tesz és -végre Cæsar bevallja bűnét, még árnyaltabban rajzol, még erősebb -színeket használ. Ezentúl a cselekvény egy kissé vontatott ugyan, de a -jól-roszúl fölköltött érdeket mind végig meg tudja tartani. Kisfaludy -Károly első drámáiban nincs ennyi technikai készség s ily fokozatos -hatás. De a tárgy magyar, a jellemrajz természetesebb, a nyelv költőibb -s rajtok egy új, eredetibb szellem fuvalma érzik, s mindez némikép -háttérbe szorítja Gombos kísérletét. - -E mellett a kritika is szigorúbb volt Gombos, mint Kisfaludy iránt. A -_Tudományos Gyűjtemény_-ben[52] mindjárt a mű megjelenése után egy -névtelen bírálat jelent meg, mely hiányait találóan emeli ki. Már meséje -ismertetésében megró egy pár valószínűtlenséget, nem helyesli a -cselekvény fordulópontját, midőn Ottavio a párbaj-büntetésben állapodván -meg, leeresztett sisakban megöleti magát fiával. «Ezen természetlen -fordulás indító okait – úgymond – nem látja által a recensens. Feltévén, -hogyha az ily kettős viadal fölbonthatná az esküvést, bizonyára nem -szükséges, hogy az atya legyen a bajnok: ha pedig az öreg herczeg halála -szükséges az esküvés megsemmisítésére, miért kell annak fia által -elveszni? Miért akarja a jó atya, a kegyes jó keresztyény, fia bűneit -atyagyilkossággal, ha tudatlan is, tetézni… A bajvívásra a szükséges -készületek megtétetnek. Ottavio, hogy titkon planja el ne árultassék, -még a bajvívás előtt hosszú útra elindulását tetteti… Valamivel élesebb -elméjű emberek előtt, mint a szegény mirandolaiak, az ily titkolódzó -parancsolatok az Ottavio plánját bizonyosan fölfedezték volna. De hogy -is lehet, hogy egy fejedelem útnak indulni készüljön és el ne induljon; -megölettessék a nélkül, hogy észre ne vétessék, kivált midőn senki sem -iktatván titkaiban, senki által sem segíttetik szövevényes planja -kivitelében?» - -A jellemrajzról még bővebben és szintén alaposan szól: «Legkevesebbé -szerencsés a költő folytatja – a karakterek előadásában. A szelid, -kegyes Ottavio gyakran igen hideg, máskor tüzével nem bír, s így magával -meg nem egyező. Az angyali erkölcsű, érzékeny szívű Julia, ki a darab -elején mint a legtüzesebb szerető festetik, az utolsó fölvonásban ádáz -sorsában egészen megnyugodva szemléltetik, egyszerre mintegy tüzes -szívből hideg ésszé változik, a nélkül, hogy karakterében vagy a -körülményekben ennek okát találhatnók. Orsini, a kiben a recensens -eleintén egy nagyravágyó, álnok, alattomos úton czéljára törekedő, -színlelését mesterségesen elfedező udvarnokot, Marinelli és Jago mását -szemlélt, a további előadásban egy alávaló, otromba hízelkedő lesz. -Legjobban előadta a költő a Cæsar karakterét, kiben az indulatok mind -nagyok, tüzesek, zabolatlanokra; a szív jó ugyan, de, az értelem nem -léte miatt, az indultoktól a legnagyobb gonoszság okra vezéreltetik; -szörnyű gyengeségei mindazonáltal, melyek fölemelkedett nagy -tulajdonságokkal, nincsenek párosodva, azt a karaktert is megfosztják a -szomorújátéki méltóságtól. - -«A beszéddel alkalmasint meg van a recensens elégedve. A gondolatok sok -helyt szépek és igazak, a hasonlatosságok újjak, az előadások és -leírások elevenek. Különösen tetszettek a recensensnek a szélvésznek és -a gálya veszedelmeinek leírások, (9–10. l.); Juliának aggódása a kettős -viadal alatt, a kardok csattogásait hallván; a megtébolyodott Julia -beszélgetései (88–93. l.) psychologiai belátással vannak írva. Cæsarnak -megnyugvása atyja akaratában és a halálos ítéletben (107. l.) -philosophiai okoskodással adatik elő. Az emberi életnek egy híddal való -egybehasonlítása (134. l.) szép ha nem tökéletes is. Ottavionak intései -Angelo fiához (141. l.) a hazai nyelv kimívelése iránt, egy igaz -hazafihoz illők. Sok helyen kitetszik a szerzőnek közelebbi ismeretsége -az újabb, kivált német írókkal, kiktől sok gondolatokat kölcsönözött. A -beszéd külső formája tiszta, eleven, folyó. De némely közönségesebb -kifejezések elhagyását vagy megváltoztatását kívánta volna a recensens. -Az «Angyalom» (13. l.); «Mammont hívjad komának» (13. l.); «Nem -egyszerre érik a gyümölcs» (50. l.); «Van eszek az egeknek» (76. l.) -stb. nem egyeznek meg Melpomene méltóságával. A versek harmoniája, a -kötött beszéd kellemei, melyek nélkül minden költemény a folyó beszédhez -többet vagy kevesebbet közelít, az előadás szépségét ezen -szomorújátékban is emelték volna. - -«A mint az eddig mondottakból kitetszik, a jelenvaló munkácska épen nem -valamely tökéletes költemény. Ezen ítélet nem lehet sértő a szerzőnkre -nézve; mert maga megmondja ajánló levelében, hogy poetai hírt e -költeményével nem keres. Minden tetemes hibái mellett is mindazonáltal a -szorosabban vizsgálódó olvasó e szomorújátékból észreveheti, hogy a -szerzőjének költői elméje, szép tragédiai talentuma és lágy érzése -vagyon, melyek csak hosszas gyakorlás által fejlődhetnek ki voltakképen. -A recensens tökéletes bizodalommal óhajtja, hogy ezen szép -tulajdonságait tovább is honi litteraturánk előmozdítására fordítván, -ezen első szüleményében találtató hiányosságok elkerülésével mindig jobb -meg jobb és tökéletesebb színjátéki darabokkal megajándékozza a magyar -közönséget. - -«Trattner úr, kinek hazánk oly sok honi nyelvünkön írt tudományos művek -és most ezen munkácska kiadásáért is köszönettel tartozik, még nagyobb -érdemet szerzett volna magának, ha a nyomtatás szépségére, a könyvecske -kellemetesebb külső formájára jobban vigyázott és kivált az ocsmány -minden ízlés nélkül gondolt és mesterség nélkül készült czímmetszés -helyett, melyen a személyek, mint meg annyi meredt fabábok, a jobb -ízlésű szemet bántják, e tragédiát egy más szebbel ékesítette volna.» - -Eddig a bírálat. Valóban a bíráló méltán ítéli el az első kiadás -czímképét, de mi mégis hű lenyomatban ide csatoljuk, mert jellemző mind -a korra, mind a műre nézve. Gyakran egy régi könyv metszetei, -czifrázatai, sőt betűi inkább előnkbe varázsolják a kort, mint sok -egyéb. Mai képeink, czifrázataink egy félszázad mulva szintén a kor -tükrévé válnak s hány ünnepelt drámánk fog a _Esküvés_ sorsára jutni! - - - - - - -1889 - - - - -VEGYES PÁROK. - -Szinmű három felvonásban. Irta Dóczi Lajos Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1889 márczius 29-én. - -Dóczi kitünő drámaíró hirében áll. Midőn _Csók_jával föllépett, azt oly -dicsőítéssel üdvözölték a fővárosi magyar és német lapok, a minőben a -legnagyobb magyar költők: Vörösmarty, Petőfi, Arany legjobb művei sem -részesültek a magok idejében. Később is a magyar romantika koszorusának, -költői drámánk képviselőjének nevezték. Bizonyára Dóczi tehetséges és -szellemes író, de hogy kiválóan drámai tehetség volna, azt se régibb, se -ez újabb műve nem igen bizonyítják. S mily különös jelenség! Némely -régibb hírlapi dicsőitői ez ujabb művét birálva, azt épen nem találják -sikerültnek, holott ebben is épen oly fény- és árnyoldalak vannak, mint -a régiekben, melyeket annyira sikerülteknek hirdettek. A fényoldalak -inkább általános irodalmiak, az árnyoldalak nagy részt specifikus -drámaiak. Dóczi párbeszédeit lyrai hév, elmés dialectika, szellemes -ötletek jellemzik; mindezt újabb művében is feltaláljuk, azzal a -különbséggel, hogy a lyrai hevet itt szónoki lendület pótolja s a prózai -forma nem ragadja oly merész soloecismusokra, mint a verses. Az -elmésség, szójáték néha itt is keresett vagy köznapi, de a jelen -társalgási nyelvének élénk fordulatai épen úgy föltalálhatók benne, mint -a régiekben a szikrázó lyrai ötletek. - -Azonban a drámai cselekvény és jellemrajz Dóczi ez új művében sem -sikerűltebb, mint a régiekben. Expositiója itt sem biztos, leleménye -csekély, a cselekvény bonyodalma erőltetve s nem egy csapáson fejlődik s -a kifejlés szintoly önkényes, mint a _Csók_-ban, _Utolsó szerelem_-ben -vagy _Széchy Máriá_-ban. A jellemrajz is hasonló a régiekhez. A -főszemélyek nem eléggé érthetők, inkább abstractiók, mint élő emberek, -de mint ilyenekben sincs határozottabb indok, a melyből szükségkép -folyjon a tett. Malvin oly kevéssé érthető, mint Blanda vagy Széchy -Mária; Turgonyi, mint Szever, Apor vagy Wesselényi. Kapkodók és -határozatlanok. Mindent megtehetnek, a mi csak lehetséges, sőt azt is, a -mi nem épen az; sorsuk nem annyira magoktól függ, mint a szerző -önkényétől. De a rosszúl indult s erőltetve fejlődő cselekvény jelenetei -tűzzel vannak megírva s egy-egy drámaibb helyzet kellő hatásra -emelkedik. Valóban Dóczi kitünő színműíró volna, ha valaki sikerült -librettót irna neki; ő bizonyára jól tenné szóra. - -Ha mindez igaz, mi az oka mégis, hogy Dóczinak ez új műve kevésbbé -tetszik a hirlapoknak és közönségnek, mint a régiek? Alkalmasint tárgya -az ok. Dóczi régibb színműveinek tárgya a mondák világából vett, vagy -történelmi hátterű volt. A majdnem hihetetlen viszonyokat a mondának és -történelemnek tudta be a közönség. Régen sok oly dolog megtörténhetett, -a mi most nem történhetik meg. A hírlapok e költői kicsapongásokat a -phantasia gazdagságának tartották. De az új mű a jelen életben játszik. -Egy elszegényedett nemes ifjú egy kitért gazdag zsidó leányt vesz nőül, -s e házasság bonyodalmait tárja előnkbe a szerző. A közönség a színmű -cselekvényét az élettel hasonlította össze, s az egyik ezt, a másik azt -találta túlzottnak vagy épen valószínűtlennek. A hírlapi kritika szintén -kénytelen volt a realis élet szempontjából is itélni s épen oly -viszonyokról, melyekről kinek-kinek megvan a maga rokon- vagy -ellenszenve. Igazán sajnáljuk Dóczit. Kár volt leszállnia a spanyol -légvárakból, Nagy Lajos udvarából, az ostromlott Murányból, a hol oly -háborítlanúl uralkodott. Ott mindent megbocsátottak neki közönség és -hírlapok, itt még birálni is merik. De a birálók épen úgy tévedhetnek, -mint a költők. Egy gáncs ellen minden esetre védelmébe veheti Dóczit az -is, a ki soha sem volt dicsőítője. Egy pár lap szemére hányja, hogy -tárgya nem új; ötven év óta különféle változatban a nemes és polgár közt -való házasság kedvencz tárgya a franczia dráma- és regényíróknak; az a -körülmény, hogy Dóczi ez esetben a nemességet kitért zsidókkal állítja -szembe; csak jelentéktelen árnyalat. Bizonyára nem érdemelt -szemrehányás. Teljesen új tárgy nem igen van a költészet birodalmában s -ha e szempontból kezdjük birálni a drámaírókat, a legnagyobbak is, -például Shakespeare és Molière, igen pórul járnak. A fődolog az, hogy a -költő tudja újjá szülni a régi tárgyat, tudjon új érdeket adni az örök -és ezer változatban folyvást ismétlődő emberi viszonyoknak és -szenvedélyeknek. Bizonyára tárgyáért nem érheti jogos gáncs Dóczit, sőt -dicsérnünk kell őt, hogy elég bátorsága volt hozzá nyúlni e kényes -tárgyhoz s épen oly árnyalattal, a mely társadalmi életünkben nem épen -ritkaság. - -Egészen más kérdés: vajon sikerült-e műve? Lássuk. - -A személyek között van egy orvos, Gold nevű, a ki ugyan semminemű -befolyással sincs a színmű menetére, de néhány szóval kifejezi a költő -alapgondolatát, czélzatát. Ez mindjárt az első jelenetben a többek -között így szól: «Igen bolond politika az, a mely azt hiszi, hogy a -házasság fogja eltünteni a társadalmi különbséget ember és ember között. -Előbb el kell tünni a különbségnek, azután lehet jó házasság. Vannak -elemek, a melyek csak bizonyos hőfokon egyesülnek új elemekkel, hidegen -pedig csak rombolva hatnak egymásra.» E szerint a költő egy oly -házasságot akart rajzolni, a mely nem ily hőfokon köttetett. Három út -állott előtte: vagy polgári tragédiát ír, mely e romboló hatás -bonyodalmait és katastróphját tárja előnkbe; vagy középfajú drámát, -melyben a küzdő elemek utólag érik el a hőfokot; vagy vígjátékot, hol a -hőfolyam komikai uton ér véget. Dóczi se tragédiát, se drámát, se -vígjátékot nem irt; mindegyikből vett valamit s ez elemeket úgy keverte -össze, hogy æsthetikailag meglehetős rombolva hatnak egymásra. Az első -felvonás inkább dráma, a második vége a tragédia felé hajlik, a harmadik -vígjátéki fordulatot vesz, sőt itt-ott a bohózatig száll alá. Mindez -nemcsak stiltelenné teszi a művet, hanem ingadozóvá, erőltetetté is a -cselekvény folyamát és zavarosokká a jellemrajz indokait. Ily -fölfogással alakítani e tárgyat még más nagyobb költőnek sem sikerül, -annál kevésbbé Dóczinak, a ki különben sem elég biztosan szokta szőni a -cselekvényt s rajzolni a jellemeket. - -Ide járul még, hogy a viszonyok nem táplálják se a cselekvény, se a -jellemrajz valószínűségét. Már a cselekvény megindítása nem bir hitetni, -pedig ha ezt eltalálja a drámairó, már megvetette műve sikerének az -alapját. Ha mindjárt elején illusióba ringatja, magával ragadja a nézőt, -az könnyebben hisz neki később is, még akkor is, a mikor kétkedni -kellene, épen mint az életben, annak, a kiben bizunk, még akkor is -hiszünk, a mikor csalni akar, míg annak, a kiben nem bizunk, még akkor -sem hiszünk, a mikor őszinte. Dóczi hőse, Turgonyi Lajos, egy régi -nemes, de elszegényedett család sarjadéka, a ki a fővárosban lakik mint -ministeri titkár; nőül vett egy kitért zsidó leányt, Rózsai Malvint, a -kit egy bálban megvédett a sértések ellen s a kiért párbajt is vívott. -Az atya maga is kitért s egy kerek milliót adott leányával, tudniillik -annyit érő falusi jószágot vett és leánya nevére iratta. Turgonyi inkább -érdekből, pénzeért vette el a leányt, de mint nejébe egészen bele -szeretett. Boldogul élnek, Malvin nem vágy ki házi köréből, nem akar -szerepelni a világban. Egyszer kirándulnak jószágukra; Turgonyi nejével -a szomszédságba látogatásokat tesz régi nemes ismerőseinél, de senki sem -viszonozza. Pedig Turgonyi nagyon óhajtja, hogy nejét befogadja a vidék -társasága, mert a mint mondja, positiót akar neki szerezni. Végre apósa -révén, egy herczeg ajánló levele következtében, meghivja őket Kamóczy, a -herczeg uradalmi igazgatója, névnapi mulatságra, melyben részt fog venni -több vidéki nemes. Turgonyi elviszi nejét, bár ez vonakodik s ott -találja Kenessey grófot, egy tönkre jutott gavallért, ki a hercegi ménes -igazgatója; báró Somvárynét, aki azért látogatja a hercegi -uradalom-igazgató családját, mert titkon szereti a grófot; egy -elszegényedett nemest és volt képviselőt, Binczkey Tamást; ennek nejét, -fiát és leányát; az ifjú Kamóczit leány-testvérével; végre Dadányit, egy -bukott nemes család ivadékát, aki gazdasági irnok. Mindezek, kivéve a -grófot, oly antisemiták, akik a kikeresztelkedett zsidót sem állhatják, -haragusznak Turgonyira házasságáért s elhatározzák, hogy éreztetni -fogják mind vele, mind pedig nejével ellenszenvöket; vele azért, mert -pénzért házasodott, nejével azért, mert zsidó származásu. Turgonyi a -férfiaknál valahogy megtöri a jeget, megigéri nekik, hogy a -képviselőválasztáskor Binczkey fiát fogja támogatni, ezért megint -barátságukba fogadják, de nejével a nők rosszúl bánnak, megsértik. Nem -tudjuk ugyan, hogy mennyire és mikép, ezt férje sem tudja, mert az egész -a színfalak mögött történik, de annyit látunk, hogy az érzékeny Malvin -egész a kétségbeesésig oda van. Haza akar menni, férje tartóztatja, de -amidőn magára marad, mégis végrehajtja szándékát. Befogat és hazamegy. -«Ha férjem szeret, utánam jő, ha nem, nem szeret» – suttogja magában s -elfogadja gróf Kenessey karját, aki kocsijáig vezeti s majd lóháton haza -kiséri. Turgonyi nem megy neje után, nemes társainál marad, akik, úgy -látszik, teljesen megbocsátják neki, hogy a Rózsai-családba házasodott. - -Dóczi mindent elkövet, hogy a rokonszenvet hőse iránt elölje bennünk. -Valóban Turgonyi kevés eszű s meglehetős szivtelen ember, vagy legalább -is nem lovagias. Buda-Pesten kellemes társadalmi viszonyok között él – -az ellenkezőről se ő, se neje nem panaszkodnak – falusi jószágára csak -ritkán rándul le; s mégis erőlteti nejét, erőlteti magát egy oly vidéki -társaságba, mely nem akarja befogadni. Megaláztatásokat szenved, kegyet -koldúl hajdani ismerőseitől. Mindezt nem teszi önérzetes ember, -különösen akkor nem, amikor semmi nemü érdek nem ösztönzi reá. Egészen -más volna, ha lemondva hivataláról, állandóan falun laknék, szerepet -akarna játszani a megyén, képviselőnek lépne föl, vagy neje óhajtana -akár unalomból, akár hiúságból férje nevéhez és saját gazdagságához illő -társadalmi helyzetet a vidéki birtokosok között. S vajon az a társaság, -melybe Turgonyi föl akarja vétetni nejét és vissza vívni magát, bármely -szempotból megérdemli-e a fáradságot? Bizonyára nem. Kikből áll e -társaság? Bukott, alárendelt helyzetű és műveletlen nemesekből, akik a -vegyes párnak se hiúságát, se szellemibb vágyait nem ingerelhetik s -társadalmi állásuknak sem nyujthatnak támaszt. Dóczi rajza nemcsak -valószinűség tekintetében egyoldalú torzkép, hanem drámai céljával is -ellenkezik, amely a küzdő elemeket ki akarja békíteni. Szorgalom szellem -és erény jellemzik a kitért zsidókat, míg a nemesek nagy részt a -renyheség, a gőg, a műveletlenség képviselői. Ily elemek bajosan fognak -összeolvadni, nem is sok haszon volna belőle. A drámai célnak, az -élethűségnek is inkább megfelel vala, ha különböző árnyalatban mindenik -félnek oly fény- és árnyoldalai vannak, amelyek a másikban hiányzanak s -egymást úgyszólva kiegészítik. Különösen megvártuk volna az egyik -főszemélytől, Turgonyitól, aki az ősi név varázsáról oly szép -szónoklatot tart, hogy legalább is lovagias legyen s midőn nejét -megsértik, ne hagyja magára, s midőn ez haza megy, kövesse s ne maradjon -és mulasson sértői között. Ennyit még idegen nőért is megtesz a lovagias -férfiú, annyival inkább azért, aki nevét viseli s akit nagyon szeret. -Turgonyi a társaság sértését azzal tetézi, hogy ugyanazon társaság előtt -még jobban megsérti nejét, azt, akit leánykorában hasonló sértések ellen -védett. Ily dolgot bajos kiegyenlíteni s ha Malvin a mű végén mégis hisz -férje szerelmében, a közönség nem igen hihet benne. - -Dóczi a mily mostoha Turgonyihoz, épen olyan szives és nagylelkű Malvin -iránt. Egész eszményi alakká akarja emelni. Minden esetre lovagiasabb -hozzá, mint férje; bámulja és bámultatni ohajtja. Fölruházza a sziv -minden nemességével s a szellem minden gazdagságával. Talán igen is sok -a jóból s épen azért önkénytelen kétkedünk benne s ami még nagyobb baj, -nem igen találjuk meg a kulcsot jelleméhez. Oly rohamosan változik s -esik egyik hangulatból a másikba, hogy alig tudjuk képzelni. Midőn az -első fölvonásban föllép, egy egészen a férjén csüggő, félénk és mély -érzelmű, sőt túlérzékeny hölgyet látunk magunk előtt, aki egészen férje -uralma alatt áll. A második fölvonásban a családi reggelinél, amidőn -férjével a balul kiütött látogatás után találkozik, már úgy tünik föl, -mint a ki egyedül úr a háznál és korlátlanúl parancsol. Azt értjük, hogy -duzzog, hogy férjének, a ki bocsánatot kér és ad a tegnap történtekért, -kitérően felel, de azt nem értjük, hogy oly könnyedén rendelkezik -férjéről s ez oly alázatosan engedelmeskedik neki. Malvin elhatározza, -hogy férje lemond hivataláról, képviselőnek lép föl, kifizeti a -képviselőnek föllépett Binczkey költségeit és hivatalt szerez számára, -fölfelé tör s ha már alázkodni kell, inkább az aristocratia kegyét -hajhássza. S Turgonyi mind ebbe bele egyezik, de midőn az atya és fia -eltávoznak, s a házaspár magára marad, kitör köztök a viszály. Malvin -szemére veti férjének, hogy szerelme elhűlt, mert nem oltalmazta meg. -Turgonyi védekezik, hogy érdekéért tette, a mit tett. Szóból szó jön ki. -Turgonyi védi az öröklött ősi nevet, Malvin az önszerezte érdemet, de -leginkább a szeretet nagy gondolatát és erős érzelmét. Végre kijelenti, -hogy férje őt ma szóval, tegnap pedig tettel tanította meg, hogy -válaszfal van köztök, s ő már csak névleg neje. Turgonyi fölkiált: «Azt -hiszi-e ön, hogyha elég könnyelmű voltam is önt pénzeért elvenni, most -elég nyomorúlt leszek megmaradni férjének, mikor tudom, hogy nem -szeret». S egyszersmind bevallja nejének, hogy csakugyan pénzeért vette -el, de azután megszerette s most híven szereti. Ez csak új olaj a tűzre, -Malvin dühöng, de a férj tovább ostromolja, lábaihoz borul és szerelmét -bizonyítja, s midőn ez meg nem indul, arra kéri, hogy legalább becsülje -őszinteségeért. «Ki mondja, hogy nem becsülöm – felel a nő – s honnan -tudja, hogy nem szeretem? Én nem mondom, hogy szeretem, azt sem mondom, -hogy nem. De az ön szerelmében kétkednem kell mind addig, míg -bizonyságom nem lesz reá, addig pedig kérem, tekintsen a világ előtt -hitvesének». Turgonyi nem hajlandó ily szerepre. «Akkor csak egy mód -marad fönn: váljunk» végzi be a nő s titkon örvend, hogy férjét -megrémiti e szándék. Ekkor vendéget jelentenek be, gróf Kenesseyt, -megszakad a házaspár versengése s bevégződik a második fölvonás. - -E jelenet sok tűzzel van írva, mindkét fél szíve mélyéig fölindúl. -Köztök az elvek és érzelmek heves harca fejlődik ki s már-már tragikai -összeütközést és fordulatot várunk. Azonban a szerző amúgy hirtelenében -a vígjáték felé tereli fő személyeit, még pedig nem oly módon, hogy -érdekes bonyodalmat és kifejlést várjunk. Midőn a nő férje előtt -kinyilatkoztatja, hogy kétkedik szerelmében mind addig, mig bizonysága -nem lesz reá, már tudjuk, hogy kibékülnek, mert a nő akarja, a férj -pedig könnyen elkészülhet a megpróbáltatásra. S a harmadik felvonás -csakugyan a megpróbáltatást tárja előnkbe, a mely két módon történik. -Először: Malvin Kenessey gróf látogatásait fölhasználja arra, hogy -férjében némi féltékenységet ébresszen, de maga sem helyez reá nagy -súlyt s férje sem mutat több fölindulást, mint a mennyi akkor is illő -volna, ha nem szeretné nejét, de tart valamit becsületére. Másodszor -ügyvédet hivat, titkon értekezik vele, hogy férje higyjen a válópör -előkészületeiben, azonban egy oly okirat készítését rendeli el, mely -szerint minden ingó és ingatlan vagyonát férjére ruházza s ez adomány -még akkor is érvényben marad, ha elválnának egymástól. S az okiratot egy -engesztelékeny percben olvasatlanúl aláíratja férjével, a ki azt -megolvasván, természetesen széttépi. Így kibékülnek s ugyanakkor a -mellékszemélyzetből három pár egy kissé bohózatos módon házassági -frigyre lép, a kik közül csak Kenessey gróf és Somváry báróné voltak -némi befolyással a cselekvény menetére. - -Ime a két főszemély: az egyik, Turgonyi, nem tesz egyebet, mint durván -megsérti nejét s aztán szenvedőlegesen viseli magát; a másik, Malvin, -sok mindent akar cselekedni, de a mit cselekszik, nem igen szolgál -céljaira, mert egy nő bajosan gerjeszthet féltékenységet férjében, ha se -udvarlója nincs, se maga nem kacérkodik valakivel, s nem nehéz próbára -teszi tisztességes embernek tudott férjét, ha vagyonát reá ruházza, mert -tudhatja, hogy az nem fogja elfogadni, hiszen ha kibékülnek, a vagyon -úgy is közös marad, ha pedig elválnak, az elfogadás nagy fokú aljasság -volna. Így nem annyira férjét teszi próbára, mint a maga -áldozatkészségéről tesz bizonyságot az affectativ és a magát rákötő -szándék némi szinezetével. S méltán kérdhetjük: ez-e az a hőfok, mely a -házasság előtt nem egyesülhetett elemeket a házasság után teljesen -egyesíti? Bizony, ez se drámai, se vígjátéki úton nem történt meg s nem -úgy lépünk ki a színházból, hogy akár aesthetikailag, akár társadalmilag -megnyugodhatnánk. Ha már Dóczi nem akart, vagy nem tudott valóságos -drámát irni, minden esetre a vígjáték inkább sikerült volna s inkább is -illett volna tárgyához. - -Ha a vegyes pár helyzetéből és jelleméből folyó nemes tulajdonokat és -gyöngeségeket rajzol, a melyek könnyen adhatnak alkalmat az -összezördülésre a nélkül, hogy bármelyiket eltörpítnék; ha a küzdelemben -a gyöngeségek mindkét részről nevetségesekké válnának s a nemes -tulajdonok fölülkerekedve, megerősítenék a szerelmet; ha szerencsés -leleménnyel a cselekvényben kifejlődött volna az az eszme, a melyet -Malvin érint is, tudniillik, hogy csalódva férjében, megpróbálja: vajon -nem ébredne föl benne is utólag a szerelem, mint férjében, a ki pénzért -vette el s utóbb bele szeretett: talán sikerült vígjátékot irhatott -volna. - -Így a vegyes pár drámája nagyon is vegyes dráma lett: ex omnibus aliquid -ex toto nihil. Mindent összevéve, az ékítmények többet érnek benne, mint -a cselekvény és jellemrajz épülete. - -A librettó keveset ér, de a szóra tétel méltánylást érdemel. Tárgya -miatt kiváncsiságból egy darabig vonzhatja a közönséget a színházba, de -az irodalom nem nyert benne sikerűltebb művet, legfeljebb a nemzeti -színház eredeti műsora gazdagodott oly művel, a milyeneknek igen is -bővében van. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Szilágyi Ferencz _Budapesti Hirlap_-jában 1855] - -[Footnote 2: Előszó a _Népköltési Gyűjtemény_ első kötetéhez.] - -[Footnote 3: _Guericke:_ Lehrbuch der Kristlichen Kirchlichen -Archäologie. Leipzig, 1847. 207. l.] - -[Footnote 4: _Weinhold K.:_ Weinachtspiele und Lieder aus Süddeutschland -und Schlesien, mit Anleitungen und Erläuterungen. Graz, 1870. 1–30. l.] - -[Footnote 5: Lásd bővebben: _Klein J. L._ Geschichte des Dramas. IV. -1–12. l.] - -[Footnote 6: _Martene Ed.:_ De antiquis Ecclesiae ritibus I. IV. c. 14. -_Gerbert:_ Veteris liturgiae alemanicae monumenta. II. 237. _Durandi:_ -Rationale divinorum officiorum Lib. 6.] - -[Footnote 7: _Abrinc_ (Avranche) J. Liber de officiis ecclesiaticis -Rothomagi, 1679.] - -[Footnote 8: _Jubinal Achil:_ Mystères inédits I. p. XXI. 1.] - -[Footnote 9: _Ipolyi Arnold:_ A mysteriumok maradványai hazánkban. Uj M. -Muzeum. 1858. VII. füz.] - -[Footnote 10: _Toldy F.:_ A magyar költészet története. Második kiadás, -egy kötetben. Pest 1861. 98–101. l.] - -[Footnote 11: Coll. Concil. VII. t. 881. col. ed. _Zatta_.] - -[Footnote 12: _Baluz:_ Capit. reg. franc] - -[Footnote 13: _Agobard_ Lugd, Arcliep. opera c. not. Baluzii. 1866. De -Dispens. p. 297.] - -[Footnote 14: _Reidt Hen._ Das geistliche Schauspiel des Mittelalters in -Deutschland. Frankfurt, 1867. 11. l.] - -[Footnote 15: Religio. 1854. I. 69. sz. 551. lap.] - -[Footnote 16: Új Magyar-muzeum. 1858. 354. l.] - -[Footnote 17: Weinhold 44–55. l.] - -[Footnote 18: _Sandys_ Christmas carols. London. 1833. CXX. l.] - -[Footnote 19: Kärntisches Wörterbuch. _Lexer M._ Mit einem Anhange: -Weinachtsspiele und Lieder aus Kärnten. Leipzig, 1862.] - -[Footnote 20: _Wright_ Th. Early mysteries and other latin poems of the -twelfth and thirteenth centuries. London, 1844.] - -[Footnote 21: _Schröer_ K. J. Deutsche Weihnachtsspiele aus Ungarn. -Wien, 1858.] - -[Footnote 22: Vörösmarty minden munkái Pest, 1864. XI. k. 324 l. XII. k. -87., 104., 164. l.] - -[Footnote 23: _A trónkereső_. Eredeti szomorújáték 5 felvonásban. Pest -1868. A nemzeti színház könyvtára. Első füzet. _Török János_. Eredeti -dráma 5 felvonásban. Pest 1871. Huszonnegyedik füzet. _Struensee_. -Eredeti tragédia 4 felvonásban. Pest 1871.] - -[Footnote 24: Nemzeti Színház könyvtára. Huszonhatodik füzet. A strike. -Népszínmű három szakaszban. Pest, 1871. Ötvenegyedik füzet. Az amerikai. -Népszínmű három szakaszban. Pest, 1872. Pfeifer.] - -[Footnote 25: _A mágusz._ Tragédia egy felvonásban. Irta Csiky Gergely. -Temesvár, 1878.] - -[Footnote 26: _Janus_. Tragédia öt felvonásban. Irta: Csiky Gergely. -Temesvár 1877. Az 1876-iki Teleki-pályázaton 100 arany jutalmat nyert.] - -[Footnote 27: Az _Ellenállhatatlan_. Vígjáték három felvonásban. Irta -Csiky Gergely. Temesvár, 1878. Az 1877-ki Karácsonyi-pályázaton 400 -arany jutalmat nyert.] - -[Footnote 28: _A legszebb._ Vígjáték három felvonásban. Irta: Bartók -Lajos. Buda Pest. 1880. Franklin-társulat. Először adatott a Nemzeti -Szinházban 1879 deczember 21-én.] - -[Footnote 29: _A proletárok._ Színmű négy felvonásban. Irta: Csiky -Gergely. Nyomtatásban még nem jelent meg Először adatott 1880. junius -23-án.] - -[Footnote 30: _Magyar hirmondó_ Bécs, 1792. jun. 8. sz. Szigligeti: _A -dráma és válfajai_. Buda-Pest. 462. l.] - -[Footnote 31: Laczka J.: _Bessenyei Gy. élete_; kéziratban nemz. muzeum, -kiadva 1872-ben Ballagi Aladár: _A m. kir. testőrség története_ -függelékében. 433. l.] - -[Footnote 32: Závodszky Károly: _Bessenyei György_. Irodalmi tanulmány. -Pest, 1872. 114. l.] - -[Footnote 33: Ballagi Aladár: _A magyar királyi testőrség története -különös tekintettel irodalmi működésére_. Pest, 1872. 97. l.] - -[Footnote 34: _Philologiai Közlöny_ 1884. Nyolczadik évfolyam. 558. -lap.] - -[Footnote 35: _Magyar Néző._ Hely és évjegy nélkül; alkalmasint Bécsben -1779. 60. l.] - -[Footnote 36: Pest, 1857. I. köt.] - -[Footnote 37: Szentjóbi Szabó László költeményes munkái. Pest. 1791. – -Újra: Debreczen 1820. – Pest, 1840. – Pest, 1865.] - -[Footnote 38: Bacsányi költői levele Szentjóbihoz _Hazafiui aggódás_ -czime alatt _Bacsányi János költeményei_ Pest, 1865. 37 l.] - -[Footnote 39: _Mátyás király vagy a nép szeretete jámbor fejedelmek -jutalma_. Nemzeti érzékeny játék. 3 felv. Buda, 1792. Német forditása -ugyanott és akkor.] - -[Footnote 40: Pest, 1793. II. k.] - -[Footnote 41: _Teátromi zsebkönyvecske_. Pest. 1793.] - -[Footnote 42: _Honművész_ 1843.] - -[Footnote 43: Franknói V.; _Martinovics és társainak összeesküvése_ -Buda-Pest 1881. 255. l.] - -[Footnote 44: «V. U.» 1870. I. félév. 2 sz. 58. l.] - -[Footnote 45: _Bacsányi János költeményei_ Pest. 1865. 58 l.] - -[Footnote 46: _M. T. Társasági Névkönyv_ 1841-re 75–76. l.] - -[Footnote 47: _Hazai és külföldi Tudósítások_ 1819. I. 30. sz.] - -[Footnote 48: _Magyar theatromi zsebkönyv_ 1819-re. Székes-Fehérvár -1820.] - -[Footnote 49: _Hazai és Külföldi Tudósítások_ 1819. I. 49. sz.] - -[Footnote 50: _Honművész_. 1883. 39. sz.] - -[Footnote 51: Benkő: _M. Színvilág_ 55. l.] - -[Footnote 52: VI. köt. 1817. 86. l] - - - - -A MÁSODIK KÖTET TARTALMA. - - 1. Pályavígjátékok 7 - I. _Tények_ 11 - II. _Egy szellemdús hölgy_ 14 - III. _Az apám felesége_ 18 - IV. _Az égben_ 22 - V. _A jó madár_ 28 - VI. _Becsület és szerelem_ 43 - VII. _A házasság politikája_ 48 - VIII. _Divatos beteg_ 52 - IX. _Első nyilatkozat_ 60 - 2. Hugo Viktor: _A gályarab_ 65 - 3. Műkedvelő előadás a szűkölködők javára 71 - 4. Shakespeare: _A Szentivánéji álom_ (I–III.) 77 - I. A Budai Népszinházról 117 - II. Offenbach: _Dunanan apó és fia_ 121 - III. Corradini, féllábú tánczos fellépte – 126 - 6. Dumanoir és Keraniou: _Egyik sir, a másik nevet_ 128 - 7. Sardou Victor: _A csapodár_ 136 - 8. Molière: _A fösvény_ 144 - 9. Kovács Pál: _Nem szabad a királylyal tréfálni_ 165 - 10 Szigligeti Ede: _Nadányi_ 170 - 11. Vörösmarty Mihály: _Az áldozat_ 175 - 12. Feuillet: _Montjoye_ 178 - 13. Shakespeare: _Téli rege_ (I–II.) 191 - 14. Schiller: _Ármány és szerelem_ 210 - 15. Zichy Antal: _Stuart Mária Skóthonban_ 227 - 16. Szigligeti Ede: _A fény árnyai_ 237 - 17. Schiller: _Stuart Mária_ 260 - 18. Feuillet Octáv: _Az erdő szépe_ 267 - 19. Sardou Victor: _A Benoiton-család_ 275 - 20. Katona József: _Bánk bán_ 283 - 21. _A franczia classikai drámáról_ 291 - 22. Sardou: _Jó falusiak_ 341 - 23. Girardin és Dumas fils: _Egy nő vétke_ 348 - 24. Grange és Thiboust: _Egy férj vétke_ 350 - 25. Rajkai: _Hasznos orvosság nősülésre_ 351 - 26. Rákosi Jenő: _A szent korona varázsa_ 352 - 27. Schiller: _Fiesco_ 358 - 28. Karácsonyi mysteriumok és vizkereszti játékok 365 - 29. Szigligeti és újabb szinművei 395 - 30 Jókai Mór: _A holt költő szerelme_ 445 - 31. Csiky Gergely újabb szinműve 453 - I. _A mágusz_ 455 - II. _Jánusz_ 458 - III. _Az ellenállhatatlan_ 464 - 32. Bartók Lajos: _A legszebb_ 473 - 33. Csiky Gergely: _A proletárok_ 491 - 34 Bessenyei György: _A philosophus_ 511 - 35. Szentjóbi Szabó László_: Mátyás király_ 527 - 36. Gombos Imre: _Esküvés_ 541 - 37. Dóczi Lajos: _Vegyes párok_ 559 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -67 |annnyira |annyira - -90 |megszunnek |megszűnnek - -141 |jeienetben |jelenetben - -156 |bogy a kincs |hogy a kincs - -168 |indokolható eényt |indokolható tényt - -204 |tudadtlanságokat |tudatlanságokat - -243 |van- e |van-e - -245 |kell- e |kell-e - -245 |fogja- e |fogja-e - -253 |Legnyomósab, ban |Legnyomósabban - -325 |tegalább |legalább - -514 |stermészete… minden |természetes… mindn - -536 |királyválasztast |királyválasztást - -538 |Mályás király |Mátyás király - -550 |gylikosa |gyilkosa - -550 |Cæsra |Cæsar - -550 |Cæsarnk se jó |Cæsarnak se jó] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DRAMATURGIAI DOLGOZATOK (2. -KÖTET) *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/68696-0.zip b/old/68696-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 4cfe1b2..0000000 --- a/old/68696-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/68696-h.zip b/old/68696-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 03de2a9..0000000 --- a/old/68696-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/68696-h/68696-h.htm b/old/68696-h/68696-h.htm deleted file mode 100644 index 4c5fb5d..0000000 --- a/old/68696-h/68696-h.htm +++ /dev/null @@ -1,12630 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Dramaturgiai dolgozatok (2. -kötet) by Pál Gyulai</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h1, h2, h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -p.i0 { - text-indent: 0; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.summary { - text-align: center; - text-indent: 0; - margin: auto; - font-size: 90%; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i8 { - display: block; - margin-left: 4em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -.TOC .roman { - margin-right: 1em; - float: left; - text-align: right; - margin-left: -4em; - min-width: 3em; -} - -li.li2 { - padding-left: 1em; - text-indent: 0; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>Dramaturgiai dolgozatok (2. kötet)</span>, by Pál Gyulai</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>Dramaturgiai dolgozatok (2. kötet)</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Pál Gyulai</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: August 5, 2022 [eBook #68696]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Internet Archive</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>DRAMATURGIAI DOLGOZATOK (2. KÖTET)</span> ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_574">574</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<h1>DRAMATURGIAI DOLGOZATOK</h1> -<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">GYULAI PÁL</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">MÁSODIK KÖTET</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">MAGYAR IRODALMI -INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA</span></p> -<p class="center"><span class="caption">1908</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">FRANKLIN-TÁRSULAT -NYOMDÁJA.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">DRAMATURGIAI -DOLGOZATOK</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">II.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">1864–1881</span> -<span class="pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> -<span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5"><br /> --5-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1864</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7"><br /> --7-</a></span></p> -<h2>PÁLYAVIGJÁTÉKOK.</h2> -<p class="summary">Előadattak a Nemzeti Szinházban 1863 deczember, -tovább 1864 január és február hónapokban.</p> -<p>A Nemzeti Szinház részéről kitűzött 50 és 30 arany díjért -pályázó vígjátékok megkezdték versenyöket. A mint tudjuk, a birálók -mintegy tíz vígjátékot bocsátottak szinpadi versenyre s a -pályahirdetés föltétele szerint csak előadatásuk után fogják -elitélni a jutalmat. Az ily pályázást sokan föléje helyezik a -rendes pályázásnak; azt hiszik, hogy így nem tévedhetni, mert a -siker, a közönség tetszése oly itélet, honnan nincs föllebbezés, s -a birálók kötelességöket teljesítik, ha ez itéletnek vakon -engedelmeskednek. De vajon a közönség nem tévedhet-e épen úgy, mint -a birálók, vajon kalapot emeljünk-e mindennemű sikernek, az -esetlegességeket is æsthetikai hatásnak vegyük s a netalán -mesterségesen előidézett tapsok előtt is fejet hajtson a jó ízlés -és erős meggyőződés? Elég példát látunk arra, hogy nagy tetszéssel -fogadott szinművek hamar elavulnak, <span class="pagenum"><a name= -"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> míg mások, melyek közönynyel -találkoztak, lassanként kivívják érdemelt helyöket. Íme Katona -<i>Bánk bán</i>-ját mellőzték a birálók, a közönség figyelembe sem -vette s néhány évtized alatt közönség és kritika egyaránt melléje -szegődtek. A közönség ízlése a társadalmi és politikai élet -hullámzásai közt oly hamar válik előitéletessé, szeszélyessé, sőt -esetlegességek rabjává is. A kritikus is ki van téve e veszélynek; -e mellett még egy más örvény is fenyegeti: a rendszer és elvek -csökönyössége, mely még a lángész ostromainak sem könnyen enged. -Mindezzel nem azt akarjuk mondani, hogy se a közönségnek, se a -kritikának ne higyjetek, csak azt, hogy mindkettő tévedhet, s a -végső forum nem a mostani közönség, hanem újabb meg újabb -nemzedékek közönségének és kritikusainak véleménye, a honnan -csakugyan nincs föllebbezés, de a hová csak föllebbezni is kevés -írónak sikerül, mert a legtöbb esetben az alsó forumok itéletében -se kétkedik többé senki. Továbbá figyelmeztetni kivántuk a -birálókat, ha netalán szükségök van reá, hogy vegyék ugyan -tekintetbe a közönség véleményét, de különböztessék meg a nagy -közönséget a valódi közönségtől vizsgálják meg mindkettő tetszése -indokait s itéljenek szabadon a jó ízlés és meggyőződésök -szerint.</p> -<p>Némelyek hibáztatják a Nemzeti Szinházat, <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> hogy miért -nyitott épen egy felvonásos vígjátékokra pályázatot s miért nem -inkább nagyobb vígjátékokra, vagy épen tragédiákra. Tehát -három-négy pályadíjunk legyen ugyanegyféle műre? Ott a Teleki- és -Karácsonyi-díj; úgy hiszszük, hogy két ily állandó pályadíj a -tragédiákra és nagyobb vígjátékokra elég még nagyobb irodalomban -is, mint a minő a miénk. A mi azt a másik ellenvetést illeti, -melyet a <i>Hölgyfutár</i>-ban olvashatni, hogy tudniillik egy -felvonásos vígjátékra csekély díj 50 arany, mert az nehezebb, mint -a három – öt felvonásos, nem tudja az ember, csodálkozzék-e vagy -mosolyogjon rajta. Nem csak a költészetben, hanem másban is, hogy -kinek mi nehéz vagy könnyű, tehetségétől és hajlamától függ. -Petőfinek könnyű volt szép dalokat írni, de igen nehéz drámát. -Kazinczy könnyen írt jó epigrammot, de a költői beszély vagy eposz -alkalmasint nehezen sikerült volna neki. Egészen más kérdés az, -melyik genre nevezetesb, nagyobbszerű, melyik genreben sikerülnek -ritkábban a költők kisérletei. Azonban e szempontból sincs a -<i>Hölgyfutár</i>-nak igaza. Molière elsőrendű nagyobb -vígjátékaival, értékre nézve, bajosan vetekedhetnek bármily -sikerült egy felvonásos vígjátékok, mert itt a genre kicsiny, ha a -mű magában véve nagy is míg amott a genre is nagy, a mű is, nagy. E -mellett átalában véve egy kis vígjáték inkább sikerülhet, -<span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span> mint a nagyobbszerű, már csak azért is, -mert kevesebb inventio kell hozzá, s eleme inkább a könnyed -komikum, mint a mélyebb. De hagyjuk a vitát; az az ellenvetés talán -ennyi szót sem érdemelt. Szóljunk a pályázó vígjátékokról. -<span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>I.<br /> -TÉNYEK.</h3> -</div> -<p class="summary">Vigjáték 1 felvonásban. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 deczember 11-én.</p> -<p>E vígjátékocskának nagyon csekély értéke van. Alapeszméjéből -lehetne alkotni valamit, de a szerző képtelen volt reá. Inventiója -nagyon szegény, alakjaiban nincs élet s általában vontatott, -unalmas tréfa az egész. Mindenütt látszik rajta, hogy csinálva van -s a természetes fejlemény helyét az író mesterkedése foglalja el. -Meséje röviden az, hogy Adél egy philosopháló leány, teli beszéli -unokatestvére, Emma fejét, a ki szeret és boldog, hogy addig ne -higyen kedvesének, míg tényekkel be nem bizonyítja szerelmét. A -szerelmes leány hajol e tanácsra s hidegen fogadja jegyesét, -gondolván, hogy ha valóban szereti őt így is szeretni fogja, ha -nem, akkor inkább szakadjon vége mindennek. Azaz hogy ezt -tulajdonkép nem Emma gondolja, hanem Adél, <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> szegény -Emma csak úgy elhiszi egy pár pillanatra. A jegyes átlát kedvese -szándékán, azt is észre veszi, hogy ez Adél műve. Szövetkezik -kigyógyítására nagybátyjával. Először is visszaküldi kedvesének a -gyűrűt, ki erre mindjárt megadja magát s egyesül a két -szövetségessel Adél megbüntetésére. Adél is szeret, mit eddig észre -sem vettünk. Elhitetik vele, hogy mind Emma jegyese, mind pedig az -ő udvarlója elbujdostak Amerikába, mivel elvesztették -reményőket.</p> -<p>A philosopháló leány kezd kétségbeesni; ekkor a jegyes és -udvarló belépnek s mindnyájan boldogok. Mindjárt az expositió -jelenete nagyon hibás. A két leány hosszú és unalmas párbeszédében -nem jelentkezik a kedélynek olynemű mozzanata, mely kiindulási -pontul szolgáljon a cselekvény megindulásra. Emma elfogadja Adél -tanácsát, mert a szerző úgy akarja, de mi nem érthetjük miért. Mi -sokkal élénkebb és könnyebben megfogható lesz vala a jelenet, ha -Emma valami semmiség miatt összezördül jegyesével, mi sokszor -megtörténik a legboldogabb szerelmesek között is s ezt panaszolja -el Adélnak. Ekkor lett volna valami ok, miért Emma oly könnyen -hajoljon Adél tanácsára, míg most semmi sincs a szerző akaratán -kívül. S ez így megy tovább is Szerző mozgatja alakjait, mint a -marionett bábokat, de csak maga tesz, beszél mindent s <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> nem -alakjai. Mindamellett a cselekvény vontatva, nehezen halad, talán -épen azért, mert a szerző igen nagy erőfeszítéssel akarná -taszítani. Mire az a nagy szövetség a két leány ellen, kik valóban -nem valami félelmes ellenfelek. A nagybácsi meglehetősen -szükségtelen személy, nélküle könnyen megtörténhetnék az egész.</p> -<p>Továbbá, hogy mindkét leány ugyanegy módon gyógyul ki a tények -betegségéből, nem csak szegény inventióra mutat, hanem lélektanilag -is hibás. Azt értjük, hogy Emma a gyűrű visszaküldésére tüstént -megadja magát, ő úgy se jó kedvéből vállalta el e szerepet, de hogy -Adélt is oly könnyen legyőzze az első tény, holott ő elvből, -csaknem rögeszméből cselekszik, azt bajosan hihetni el. A -párbeszédekben nincs se drámaiasság, se könnyedség. Közönséges -hirlapi nyelv sallangokkal felczifrázva, mely alól itt-ott -germanismusok kandikálnak ki. <span class="pagenum"><a name= -"Page_14" id="Page_14">-14-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>II.<br /> -EGY SZELLEMDÚS HÖLGY.</h3> -</div> -<p class="summary">Vigjáték 1 felvonásban. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 deczember 11-én.</p> -<p>E második mű az alakok rajzolásában s némely részletben több -tehetséget árult el, mint az első, de úgy tetszik mintha alapja -gyöngébb volna amazénál. Szerző egy férjet léptet fel, kinek szép -és derék neje van; a férj szereti a nejét, mégis hiányzik valami -boldogságából s ez a valami előtte nagy dolog. Neje nem tud se -zongorázni, se énekelni, se festeni s nem oly olvasott, szellemdús, -hogy társaságokban ragyoghasson, irigyeltessék. A nő igyekszik -zongorát, éneket tanulni, szellemdúskodni. A férj beleszeret. Ilma -megsajnálja barátnőjét s elhatározza a férj kigyógyítását -hóbortjából. A férj udvarol neki, ő pedig kinozza idegességével. A -férj összehasonlítja ez ideges teremtést kedves nejével s kezd -kigyógyulni a szellemdús hölgyek bámulatából. Ilma nem elégszik -<span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span> meg ezzel, megijeszteni, büntetni is -akarja s bevonja Bellát a tervébe s a férjnek levelet irat vele, -melyben ez tudtára adja, hogy nem felelhetvén meg igenyeinek, -elbujdosott. A férj megijed, neje keresésére indul. Meghűti magát, -náthásan tér vissza s ím otthon találja nejét a pamlagon -szunnyadva. Kibékülnek, Ilma pedig külföldre indul, honnan nem rég -tért vissza.</p> -<p>A szerző a szellemdús hölgyet eleinte gúnyos értelemben látszott -venni, azaz a nők azt a faját akarta volna rajzolni, kiket a -művészeti vagy irodalmi dilettanismus bizarrá, phantastává s olykor -emanczipálttá tesz, bár látszólag némi ragyogó, vonzó tulajdonokat -is kölcsönöz nekik. Ilma rajza eleinte így is indul, de hamar -összezavarodik minden, s tulajdonkép nem tudjuk kivel van bajunk. -Különösen hiba, az midőn Ilma tervet gondol ki barátnője férjének -kigyógyítására, nem csak azért, mert már nagyon elhasznált -vígjátékírói fogás s itt nincs valami új módosításban feltüntetve, -hanem azért is, mert az ily szellemdús emanczipált hölgyek nem -szoktak ily szánakozók lenni s örömest elfogadják az udvarlást, ha -nem egyébért, csak a férfi szívek tanulmányozásáért is. Azonban -majdnem leggyöngébb az egész műben az a jelenet, midőn Ilma -idegességével utáltatja meg magát. Hát az idegesség az ily -értelemben vett szellemdússág kényszerű következménye-e -<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> vagy inkább esetleges, szellemi -tulajdon-e vagy materiális? Nem szenvednek-e derék hölgyek is -idegességben, önhibájukon kívül s vajon Bella nem lehet-e betegség -következtében ideges, s akkor mi lesz a megtért férjből? A férjnek -a phantastaság, bizarrság és emanczipáltság jelenségeitől kellene -megundorodni, melyek a szellemdússág burkából lassanként -kifejlenek. Szerző mindezt mellőzi s úgyszólva maga dúlja föl -vígjátéka alapját. Bella igen együgyűnek van rajzolva, mit az -előadó színésznő még túlzott, holott neki csak akkor kellene -nevetségesnek lenni, midőn férje kedvéért énekel, szellemeskedik, -mihez nem ért, másként pedig kedvesnek, szeretetreméltónak, csak az -ellentét kedveért is. Így néha kisértetbe jövünk azt hinni, hogy a -férjnek csakugyan van oka elégedetlennek lenni neje libaságával. A -levélírás, a meghűlés, a náthás tüszkölés mind elmaradhattak volna. -A mű hosszabbra nyúlik, mint a hogy kellene, némi hatást vadászó -fogásokért, melyek azonban nem tettek hatást. Párbeszédei -élénkebbek s drámaibbak, mint az első vígjátéké, de nyelve sem -eléggé szabatos, sem eléggé magyar. Csodálatos, hogy költőink -között a színműírók gondolnak legkevesebbet a nyelvvel. Istenem, -mikor érjük meg, hogy színházunkban egy-egy hibás szókötés, rosszul -hangzó mondat, vagy kirívó germanismus a nem tetszés jeleit idézze -<span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span> elő a hallgatóság ajkáról, mint a Theâtre -Françaisban? Szegény magyar kritikus, miről álmodozol? Elégedjél -meg, hogy van nemzeti színházunk, s hogy közönségét még nem -csalogatta el egy pár magyar lap a német szinházba. Különös jele az -időnek hogy néhány magyar író hogy buzog a német szinház mellett a -nemzeti rovására. Nem egyszer olvashatni egy-két magyar lapban, -hogy mily jeles a német színház, s mily gyönge a nemzeti. Mindez -mintegy izgatásként tűnik föl, hogy a magyar közönség pártoljon el -szinházától. Érdemes pályatársaink tagjai az «Ifjú -Magyarországnak», kik egyébiránt velünk együtt a «Vén -Magyarországba» is beilletek, nem így szokás ellenzéket alkotni -bárminő igazgatóság ellenében. Ostromoljátok a szinházi -igazgatóságot, a ti szerencsétek lesz, ha valami okosat tudtak -mondani, de ne menjetek tovább. Mily furcsa lenne például, ha -valamelyiteket az a szerencsétlenség érné, hogy kineveznék a -nemzeti szinház igazgatójának s íme, mikor átveszi az -igazgatóságot, már az egész magyar közönség az újtéri szinházba -pártolt! Szerencsére soha sem fog ilyesmi történni, bár hogy -megtörténjék, nem rajtatok múlt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_18" id="Page_18">-18-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>III.<br /> -AZ APÁM FELESÉGE.</h3> -</div> -<p class="summary">Vígjáték egy felvonásban. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 deczember 21-én.</p> -<p>Sándor nem akar házasodni. Apja, a már régóta nőtlen Mezei, hogy -fiát kigyógyítsa ebből a nyavalyából tetteti, mintha maga -megházasodott volna, hogy Sándorban «irigységet, féltést, vágyat -költsön.»</p> -<p>Ez az, a minek sikerülni kell a kis egy felvonásos vígjátékban. -– A tárgy valóban kényes s csak ennyiből is láthatjuk, hogy itt -alig lehet eltalálni az utat a nélkül, hogy a fiui és apai érzelmek -kellemetlenebbül ne érintessenek, mintsem egy vígjátékban -szeretnők. Nincs is benne lélektani valóság. Az apa természetesnek -találja, a mit a nézők közül senki sem talál annak, hogy t. i. a -nőtlen fiúban irigység, féltés vagy csak vágy is támadjon apja -második felesége iránt. Vajon Sándor csak olyan szívű és jellemű -ember volna-e, hogy erre apja <span class="pagenum"><a name= -"Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> oly teljes biztossággal -számíthat a sikerre? Azonban szerencsére Sándor derekabb fiú, hogy -sem a fiúi érzelmekkel s az erkölcsi renddel oly ellenkező érzelmek -támadnának benne. Legfeljebb búslakodik, midőn egy levéből értesül, -hogy apja házasodik, hogy az öreg úr egy fiatal menyecskét hoz a -házhoz. Egy megfejthetetlen, maga előtt sem világos érzelem -sugallja neki, hogy ez fonák dolog, s van ügyesség abban a -pártbeszédben, melyben minduntalan ez a szomorú refrain fordul elő: -«apám házasodik», sok ügyességgel van írva.</p> -<p>Mondom, Sándor a fiú érzet szerencséjére sokkal különb legény, -hogy sem apja fentebbi számítása jó alapra volna fektetve; de -másfelől ugyanaz a mű szerencsétlensége is, melynek, a mint alkotva -van, czélja az, hogy Sándor házasodjék, s ezt a czélt el is éreti a -szerző.</p> -<p>Azonban a fiú oly derék ember lévén, máskép nem lehetett czélra -jutni, mint ha a véletlen hivatik segítségül. Az apa véletlenül -gyámmá lesz távollétében, – az árván maradt Róza kisasszony -gyámjává. Erről füllenti az öreg úr levélben, hogy az ő felesége, a -kit nemsokára haza viszen. A véletlen pedig abban segíti ki az -egész mesét, hogy Róza nem más, mint a kit Sándor szeret, mióta -Parádon egy estélyen találkozott vele – először és utoljára.</p> -<p>Azonban így is kényes a helyzet: ismét a gyöngéd érzelmek igen -erős surlódásától tarthatunk. <span class="pagenum"><a name= -"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> Mert Rózát a gyámapának rá -kell beszélnie (a mi nem előttünk történik ugyan, de annál -különösebb), hogy úgy viselje magát, mintha neje volna. Sándor -pedig oda jutott, hogy a véletlennél fogva csakugyan hajlandóvá -legyen az apja elleni féltékenységre, miután az tvette el, a ki -szerelme tárgya volt, s a kinek emléke gátolta eddig, hogy semmi -vágya nem volt a házasságra. Minden mellett ez utóbbi helyzetet föl -lehet vala használni drámaibb jelenetre. Nagy feszültséggel várja a -néző, mint foly le majd az a jelenet, melyben Róza és Sándor -négyszemközt beszélnek, – annyival inkább, hogy az előkészületek -még jobban fölkeltik a kiváncsiságot. De a jelenetben majdnem semmi -drámai sincs. – Sándor még szerelme daczára is kiállja a tűzpróbát -s úgy akarja megoldani a bonyolódást, hogy elutazik messze földre – -Amerikába. Természetes, hogy ez szükségtelen. Mert apja úgy véli, – -eleget bűnhődött már a fiú a házasodni nem akarásért – s fölfedezi -neki, hogy Róza nem neje, hanem gyámleánya, s ha szeretik egymást, -legyenek egymáséi.</p> -<p>Látni, hogy a mesének nincs lélektani, erkölcsi alapja s -következőleg nincs drámai, s annál kevésbbé komikus magva. Az öreg -úr megtréfálja fiát. Az úgynevezett megbüntetésre nincs bűne a -fiunak, s a bünhödésnek sincs elég értelme. <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span></p> -<p>Egy mellékszemély van e műben, a ki szerencsésebben van -rajzolva, Mezei úrnak egy távoli rokona, egy vén leány, a ki -gazdasszonyi minőségben van a háznál. Nem azért dicsérjük, mintha -helyeslenők, hogy oly nagyon kitünteti, mennyire szeretné, hogy az -öreg úr nőtlen maradjon s talán még el is vegye, hanem mivel -ügyesen van szinpadra állítva s valódi komikum foglaltatik -bukásában, midőn képmutató szenteskedéssel és kárörömmel árulja el -Mezeinek, hogy Sándor és Róza, a Mezei vélt neje, szeretik egymást. -A mellékszemély jobban sikerült a főszemélyeknél, az episod a -drámai főcselekvénynél. – Nem szólunk Sándor barátjáról és -mentoráról, a ki arra való, hogy legyen kivel párbeszédet -folytasson Sándor.</p> -<p>Az irói tehetség meglátszik a műben. Meglehetős, habár a -szinpadon elmosódó párbeszédbeli fordulatok vannak benne s nyelve, -– kivéve némely igen durva kifejezéseket – a jobbak közé tartozik. -– A hiba a cselekvényben, a mese alkotásában van. <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>IV.<br /> -AZ ÉGBEN.</h3> -</div> -<p class="summary">Vígjáték 2 felvonásban. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1864 január 4-én.</p> -<p>E vígjáték valamivel nagyobb hatást tett mint társai, azonban -ezt nem annyira belértéknek köszöni, mint inkább annak, hogy a -szerző a körülünk hullámzó életbe merült s elég bátor volt oly -osztályokból szemelni ki a komikai személyeit, melyek nálunk igen -is nagy kiméletben részesülnek. Egy írónő, egy író, egy szájaskodó -hazafi, a mű legnevetségesebb személyei s nem egy czélzás van benne -társadalmi és irodalmi viszonyainkra. Ez a mű leginkább méltánylást -érdemlő oldala. Tudjuk, hogy némelyek épen ezt fogják hibáztatni -benne. Emlékezünk, hogy ezelőtt nehány évvel egyik pályavígjáték -elitélése alkalmával még az Akadémiában is élénk vita folyt e -kérdésről: vajon helyes-e írót választani komikai személynek s ez -által az egész írói osztályt <span class="pagenum"><a name= -"Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> mintegy nevetségessé tenni, -mely különben sem részesül nagy tiszteletben? De vajon az írói -osztály van-e nevetségessé téve, ha az írók bizonyos faját -nevetségessé teszszük? Vajon az aristokrátia, az ügyvédi kar, a -kereskedőség van-e pellengérre állítva, ha az aristokraták, -ügyvédek és kereskedők bizonyos fáját valamely költött személy -komikai alakjában színpadra hozzuk? Bizonyosan nem. De mit is -csinálna a vígjátékíró, ha az osztályokat különböző ürügyek alatt -lassanként elszednők tőle s csak a fősvény, pazar, kaczér s más -ilyesmi abstract fogalmaira utasítnók? Ily elméletek ellen, úgy -hiszszük, közönség és kritika egyaránt tiltakozni fog. S ha más -osztályokhoz szabadon nyulhat a költő, csak az íróknak legyen az a -szabadítékuk, hogy ne lehessenek komédia vagy szatira tárgyai, az -íróknak, kik közül annyi keresi diadalát elvek, rendszerek, írók és -államférfiak kigunyolásában megdöntésében, a visszaélések -ostorozásában – életben, tudományban, költészetben, egyaránt. Ennél -nevetségesebb tant soha sem hallottunk s ha épen író szájából -halljuk: difficile est satiram non scribere. Mi részünkről mindíg -bátorítni fogjuk komikus és szatirikus költőinket, hogy nyuljanak -társadalmi és irodalmi életünket minél közelebb érintő tárgyhoz. A -világ legnagyobb komikus és szatirikus költői az ily tárgyakat -kedvelték leginkább. <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> Aztán különben is jobb, ha mi nevetjük -bohóságainkat, mint ha mások.</p> -<p>A vígjáték hősnője Semiramina, egy írónő, akar lenni. Épen egy -jótékony czélú, Lármásmegye nemzetgazdasszonyai javára adott -tánczvigalomban vagyunk. Mindjárt az első jelenetben két vendég lép -föl: Bors és Zord, amaz tisztviselő, ez független közbirtokos. -Beszélgetnek egyről-másról, az üres hazafiságról is, azonban -beszédök nem az expositió dialogja, hanem csak okoskodó colloquium. -Általában minket tőszükségtelen személy, a kik a cselekvényre -legcsekélyebb hatással sincsenek. Utánok megjelennek Lelkes Eduárd, -egy szájhős hazafi, a ki a tisztviselőt ki akarná nézni a bálból, -fia Gáspár, egy fiatal költő és vidéki levelező, a bálrendező, -egyik tiszteletbeli aljegyző, Galambos, egy fiatal birtokos, a ki -rajong a költőnőkért. Mindnyájan Semiraminát várják, a ki igéretet -tett, hogy megjelen a bálban és szavalni fog. Meg is jelen -férjével, Hámorival együtt, a ki igen gazdag ember s nem -szenvedheti neje költőnősködését. Magokkal hozzák a férj unokahúgát -is, Ilkát, a ki Galambos iránt nem épen viszonzott hajlammal -viseltetik. A vidék ünnepelt költőnőjét nagy éljenzéssel és -beszéddel fogadják. Itt egy pár jelenet következik, melyek rajzolni -törekesznek ugyan mind az írónőt, mind Lármásmegye fiatalságát, de -a cselekvényt semmivel sem viszik előbbre. <span class= -"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> Megszólal -Bors úr is, hogy megszégyenítse az őt üldöző Lelkesit; jelentékeny -összeget ír alá a körülhordozott aláirási ívre, míg Lelkesi egy -fillért se. A cselekvény tulajdonkép ott indul meg, midőn Hámori -észre veszi Galambos közönyét Ilka iránt a költőnőért rajongó -lelkesülésében s elhatározza kigyógyítását. Ezért elküldi Ilkát egy -hétre rokonához látogatóba, Lelkesit és Galambost pedig meghívja -jószágára, hogy együtt üljék meg boldog házassága második -évfordulóját. A második felvonás Hámori falusi jószágán és lakában -történik. Ilka nem levén otthon, a ki eddig a ház gondjait vitte, -minden fel van fordulva. Semiramina ír s nincs gondja semmire. A -két vendég már jó reggel megérkezik. Nagyon rossz kávét kapnak, -melyet a cselédek számára főző szolgáló készített leveses fazékban. -A költőnőért rajongó vendégeket már a kávé is kezdi kigyógyítani, -de még inkább az ebéd, melyet Semiramina főz szakácskönyvvel -kezében. A leves el van sózva, a marhahús kemény, a sült égett, a -torta pedig foghagymával van készítve, mert Semiramina -szakácskönyvéből ki levén szakadva egy levél, a torta reczeptje -elejét egy más étel reczeptje végével zavarta össze. A vendégek -éheznek, Lelkesi a mellbetegség ürügye alatt szalonnát kér, hogy -jól lakhassék. Ekkor megjelen Lármásmegye nemzetgazdasszonyi -egyletének követsége hírül adni Semiraminának <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> elnőknővé -választatását; de megérkezik egyszersmind Ilka is, kit a kigyógyult -Galambos nőül kér.</p> -<p>E vázlatból láthatni, hogy a cselekvény szegény, kevéssé drámai -érdekű, sőt kiinduló pontja is hibás. Egy oly vagyonos embernél, -mint Hámori bizony nem nagy dolog, ha neje rossz szobaleány vagy -szakácsnő. Nem egy nő van ilyen, ki mégis a legjobb rendben tartja -házát s így állásához képest jó gazdasszony. Oly nagy és fényes -házat, mint a Hámorié, bajos is szobalány és szakácsnő nélkül jó -rendben tartani. Ily körülmények között elég, ha a házi nő a gondok -szellemibb részét hordozza, az igazgatást és felügyeletet. A szerző -egészen a szobalányságra és szakácsnőségre fekteti a fősúlyt, miből -aztán az jő ki, hogy a nő minél vagyonosb, annál jobb szobalánynak -és szakácsnőnek lennie. Egy csekély jellemében sokkal érdekesb és -komikaibb vonásokat találhatott volna a szerző. Így csaknem azt -kell gondolnunk a szerzőről, hogy a női eszmény előtte nem egyéb, -mint a jó szobalány és szakácsnő vegyülete. De Semiramina más -tekintetben sem állja ki a birálatot. Élettelen abstractio s nem -csak főhösnek nem való, de egyszerű drámai személynek se. Hogyan is -lehetne az, midőn semmiért se küzd, senkivel nem jő összeütközésbe, -önválasztott czél nélkül jár-kel a színpadon, csak azért, hogy -férje <span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> egy fiatal ember kigyógyítására -felhasználja? E vígjáték tulajdonképi hőse Galambos volna, de ez -igen háttérbe van szorítva s oly keveset akar és cselekszik, hogy -egészen mellékszemély. Helyette Lelkesi emelkedik ki, a ki különben -is az egész vígjáték legjobb alakja. Azonban itt az a baj, hogy -Lelkesi csak annyiban tartozik a főszemélyek közé, a menynyiben -sokat beszél, jár-kel, de különben a cselekvényből folyólag csaknem -a szükségtelenségig mellékszemély. Változtatna-e az a cselekvényen, -ha Lelkesi nem gyógyulna ki az írónők iránti lelkesüléséből! Vajon -nem történhetnék-e meg nélküle is az egész? Már fentebb -megjegyeztük, hogy e műben sok szükségtelen személy és jelenet van: -általában az egész nem úgy van írva, mint dráma, hanem mint -beszély. Legszükségtelenebbek a Bors jelenetei, melyeket egészen -kihagyni tanácslunk, nem csak drámai, de egyébb indokból is, melyet -most nem akarunk fejtegetni. Még azt is meg kell jegyeznünk, hogy a -szerző a jellemzésben nem emelkedik felül a photographirozáson, -pedig az magában még genrefestés sem. Minden esetre méltányolnunk -kell a szerző törekvését, bátorságát, valamint azt is, hogy egy pár -az életből elesett vonást ügyesen felhasznált. Megelégedjünk-e -ennyivel? Bizony nem sok, de mégis valami ily szűk időben. -<span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>V.<br /> -A JÓ MADÁR.</h3> -</div> -<p class="summary">Vígjáték 3 felvonásban. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1864 január 12-én.</p> -<p>E vígjátékot oly keményen megbirálták már kritikusaink, s -itt-ott annyira hibás szempontból, hogy nekünk sokkal több kedvünk -volna őket venni bonczkés alá, mint magát a művet. Sajnáljuk, hogy -nincs reá terünk, azonban egy pár általánosb megjegyzésnek mégis -csak szorítunk egy kis helyet.</p> -<p>Egyik politikai nagy lapunk az <i>Égben</i>-t és <i>Jó -madár</i>-t összefogván, mindkettőt elitéli, nem annyira -æsthetikai, mint politikai szempontból. Megvallja ugyan, hogy -mindkét műben nagy adománya van a hatásos élczeknek, eredeti -humornak, de egyszersmind mindkettőt veszélyes irányunak tartja. Az -«Égben» czíműt azért, mert kigúnyolja az oly nőket, kik honleányi -érzelmeikről beszélnek versben és prozában, továbbá szájhősőkké, -idiotákká <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> alacsonyítja le az oly férfiakat, kik -mereven ragaszkodnak egy s más kimondott elvhez; a <i>Jó -madár</i>-t pedig azért, mert azt az elvet állítja fel, hogy valaki -csak azért mert szláv eredetű, csaló, hálátlan, áruló, holott a mai -kor jelszava egyetértés, kölcsönös támogatás a nemzetiségek közt. -Nem tudjuk: vajon ez itéletben a dicséretnek vagy megrovásnak van-e -kevesebb alapja. Mi részünkről a hatásos élczeknek s az eredeti -humornak nagy adományát nem tudtuk fölfedezni sem egyik, sem másik -műben, de nem is hisszük, hogy az élcz dicséretes oldala legyen a -vígjátékoknak, mert, a mint egy kitünő angol kritikus mondja, az -élcz épen oly megölő betűje a vígjátéknak, mint a rhetorika a -tragédiának. A megrovást sem fogadhatjuk el ily alakban. Az -<i>Égben</i> czímű vígjáték nem a honleányokat akarja kigúnyolni, -hanem a tehetségtelen írónői dilettantismust, a hiu és affectáló -szerepjátszást; sem pedig a szilárd hazafiakat, hanem pusztán csak -a szájhős hazafiságot. Nem az irányt kell hát hibáztatni e műben, -hanem azt, hogy az író képtelen a tárgy komikumát jól felfogni s jó -vígjátékká alakítani, aztán meg azt, hogy a szájhős hazafival oly -embert állít szembe, kinek hazafisága csak annyit ér, mint a -szájhősőké. A <i>Jó madár</i> sem állít föl oly elvet, hogy valaki -csak azért, mert szláv eredetű, csaló, hálátlan és áruló. E -vígjáték szerzője <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> hősét épen oly emberek osztályából -választotta, a kiknek se hazája, se nemzetisége. Wawranecz sem -morva, sem német, sőt ha kell, magyarnak is fölcsap. Nem -képviselője semminemű nemzetiségnek; gőgjében sincs semmi nemzeti -vonás, csak általában czivilizálatlannak tartja a magyart, mint -némely léha külföldi, kik legfeljebb a civilisatiónak csak mázával -büszkélkedhetnek. Tulajdonkép hazátlan vándor, kinek ubi bene, ibi -patria, ki épen azért más nemzet hazafiságát képtelen felfogni s -gúnyt űz belőle. Hogy ily emberek vannak a világon, hogy ez osztály -nincs nemzetiséghez kötve, sőt minden nemzetiségből újonczozni -szokott, úgy hiszem nincs szükség fejtegetnünk, épen azért nem -értjük, hogy ez osztályból komikai hőst választani annyi, mint a -nemzetiségek egymás elleni izgatása. Egészen más kérdés: vajon -képes volt-e a szerző e tárgyat tapintatosan feldolgozni s átalában -van-e művének æsthetikai becse? Mi mind két vígjátékot kevésre -becsüljük, de a fennebbi vádak ellen, habár röviden is, védelmökre -kellett szállanunk. Érdemes pályatársaink különben tiszteletreméltó -buzgóságokban igen messze mennek, s a komikum és szatira -leggazdagabb forrásait törekesznek bedugni. Jusson eszökbe, ha -kicsiny dolgokat nagyokhoz lehet hasonlítani, hogy Molièret -vallástalansággal vádolták, mert <i>Tartuffe</i>-jében a vallásos -képmutatót <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> választotta komikai hősül, hogy férfiúi -durvaságot vetettek szemére, mert <i>Tudós női</i>-ben a női -tudákosságot tette nevetségessé. Ha vígjátékíróink nem képesek -társadalmi életünket közelről érdeklő s így kényesebb tárgyakat -elég tapintatosan és művészien feldolgozni, a kritika ne kövesse -őket a tapintatlanságban, s legkevésbbé se mondjon ki oly elveket, -melyek különböző ürügyek alatt a komikum legalkalmasb tárgyait -eltiltják.</p> -<p>Ennek az új vígjátéknak annyi árnyoldala van, hogy azt sem tudja -az ember, hol kezdje, míg fényoldalával hamar készen lehet, mert -nem egyéb, mint egy pár jelenet, mely egy-két alaknak találó, bár -durván vázolt, jellemvonásait elég komikai erővel tárja előnkbe. -Ilyen mindjárt az első felvonásban Hubonyákné jelenete az -ügyvéddel. Hubonyákné tűzről pattant menyecske, hirtelen haragú, de -hamar békülő, fenyegetődző, de csak a szája jár, nem mívelt, de -sokat tart eszére, a fukarságig takarékosságot affectáló, de elég -bőkezű, van benne egy jó adag parasztgőg, de különben nagyon jó -indulatú. E vonások illő vegyülettel jól vannak feltüntetve az -említett jelenetben. Kár, hogy ez alak a cselekvény folytán egészen -elromlik s a cselekvényre sokkal csekélyebb befolyással van, mint -első föllépte sejteti; mások előtt férjével oly goromba, hogy -egészen elveszti <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> komikai részvétünket, később pedig oly -gyöngéd, hogy rá sem tudunk ismerni. Wawranecznek is van egy pár jó -jelenete. Ilyen például, midőn urrá lévén, mindenkép éreztetni -akarja, mind magával, mind mással uraságát, továbbá egy pár -monologja, melyekben igen mulatságos dialektikával fontolgatja -teendőit. Mindössze csak ennyi, mit æsthetikai szempontból e műben -méltányolhatni. A többi részben, ha van is valami jó, vagy nem foly -a mű organismusából, vagy annyi rosszal van vegyülve, hogy nem -érdemli a különválasztást. Szívesen elismerjük, hogy egy pár -részlet a szerző tehetségéről tesz bizonyságot, de az is -kétségtelen, hogy e műve, mint egész, semmit sem ér s a különben -alkalmas tárgyból sehogy sem tudott valami költői becsűt alkotni. -Előszőr is cselekvénye nagyon szegény, bár nem annyira, mint az -<i>Égben</i> czímű társáé, melyben majd semmi drámai küzdelem -nincs. Ez legalább cselekvény, csak hogy hibás cselekvény, mert -épen oly rosszul van szőve, mint nagyon elnyújtva. Nehány pontban -hasonlít a <i>Tartuffe</i> cselekvényéhez, nem a szövevényt és -módját, hanem a szövevénynek alapul szolgáló eseményeket tekintve. -Itt is egy csaló fúrja be magát egy család kebelébe a férj -gyöngeségénél fogva; itt is az egész családot tönkre jutás -fenyegeti a férj meggondolatlan <span class="pagenum"><a name= -"Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> tette miatt; itt is a -felsőség hatalomszava oldja meg a csomót: szóval úgy látszik, hogy -a szerző előtt lebegett a <i>Tartuffe</i> meséje. A világért sem -vádoljuk plagiummal, sőt még mint reminiscentiát sem rójuk meg. -Molière is vett elődeitől egyet-mást, miért ne vegyenek utódai is -tőle? Nem ebben áll az eredetiség, hanem abban, hogy a mit mástól -vettünk is, ujjá s magunkévá alkossuk. A szerző nem volt erre -képes, épen azért nem árt vala, ha jobban megvizsgálja Molière -<i>Tartuffe</i>-jét s ha már tárgyából vett, feldolgozási módjából -is tanul valamit. Molière úgy lépteti föl képmutatóját, mint a ki a -családba már beférkezett s itt legfőbb czélja elérésére tör, tehát -valódi drámai módon; szerzőnk nagyon elől kezdi a dolgot, mint -bizonyos fajtájú beszélyekben szokás, s majdnem egy egész -felvonásban rajzolja hősének a családhoz érkezését és fogadtatását. -S hogyan lépteti föl! Mint egy rongyos koldust, a ki éhenhalással -küzd. Előttünk eszik-iszik nagy mohósággal s térdelve csókolja -jóltevőjének kezét és ruháit. E jelenetben nincs semmi komikum; -némi undorral vegyes szánalmat érzünk s egyebet semmit. Egészen más -lesz vala, ha Wawranecz ütött-kopottsága, szegénysége mellett -valami rosszul takart fenhéjázással vagy nagy míveltséget affectáló -modorral lép föl. Ebből aztán lehetett volna komikumot fejleszteni, -míg <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span> ellenben így, nemcsak undorító jelenetet -rajzolt, hanem egyelőre azt a gyanut is vonta magára, mintha egy -vándor idegen szegénységével akart volna gúnyolódni, holott, a mint -a többi felvonások mutatják, ez távolról sem volt czéljában. Úgy -látszik, e jelenettel nem egyebet czélzott a szerző, mint azt, hogy -Wawrenecz későbbi fenhéjázó uraskodása annál élesebben, annál, -komikaibban tűnjék föl. De ezt máskép, a cselekvény folytában el is -lehetett volna érni, s teljességgel nem volt szükség oly módhoz -folyamodni, a mely minden szempontból csak megrovást érdemel.</p> -<p>Ezen kívül még egy más hibája is van Wawranecz föllépésének s a -cselekvény megindításának. Itt is tanulhatott volna szerzőnk -Molièrétől. Tartuffe vallásos képmutatással nyeri s tartja meg egy -darabig az őszintén vallásos férj kegyét. Szerzőnk minden erősebb -indok feltüntetése nélkül csak kegyébe fogadtatja Hubonyákkal -Wawraneczet. Egy nyárspolgár, a ki egyszersmind csaknem fukar, -bajosan fogad házába s tesz magával egy rangú urrá egy rongyos -koldust, csak azért, mert földije. Mik Wawranecznek azon valódi -vagy színlelt tulajdonai, melyekbe annyira szerelmes a rideg -Hubonyák? Aztán Hubonyáknak úgy szólva semmi feltünőbb gyöngesége -nincs, csak az a baj, hogy nem kedveli a vele gorombáskodó -magyarokat, a miben csakugyan van egy kis <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> igaza, -mert feleségénél gorombább nőt s leánya kedvesénél nyersebb -ügyvédet csakugyan keresve kellene keresni széles Magyarországon. -Azt sem hihetni, hogy mint jó gazda és fukar, Wawraneczre bizza -dolgait, a ki semmivel nem mutatja ki, hogy hasznára van, sőt oly -feltünően csalja, hogy a gyermek is észre veheti.</p> -<p>Mindent összevéve, Hubonyák ragaszkodása Wawraneczhez annyira -nincs indokolva, hogy semmikép nem szolgálhat a szövevény alapjául. -A mi némi indokkép tünnék is fel itt-ott, nagyon meg van gyengítve -a cselekvény folytában. Hubonyák leginkább azért fogadja magához -Wawraneczet, mert földije, épen falujabéli. Jól van, de vajon egy -oly aggodalmas és körültekintő nyárspolgárnak, a minőnek Hubonyákot -rajzolja a szerző, van-e oka ismeretlen földijével oly nyiltan -szólani? Nem szökött katona-e Hubonyák, ki azelőtt husz-huszonöt -évvel, kiütvén katonapajtása szemét, Magyarországra menekült? Nem -titkolja-e e csinyét még felesége előtt is? Bevallhatja-e oly -könnyen szülőfaluját, a hol még tán atyafiai is élnek, a kiktől -Wawranecz hallhatott róla valamit? De menjünk tovább. Hubonyák nem -kedveli a goromba és pazar magyarokat s ezért üdvözli oly örömmel a -derék Wawraneczet. Ám legyen, de vajon Wawranecz nem -gorombáskodik-e az egész házzal, sőt magával Hubonyákkal is, még -összeveszésök előtt? <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span> Nem pazar, fényűző, részeges-e, ki csak -ezüst tálczáról issza meg a bort, s nagyobb urat játszik a háznál a -házi úrnál is? A harmadik indok is nagyon gyönge. Hubonyák olvasván -Wawranecz iskolai és másnemű bizonyítványait, elcsodálkozik, hogy -ily derék, mívelt ember hivatal, kereset nélkül kénytelen tengődni. -Megengedjük ezt is, noha a csodálkozás nem igen illik egy semmiből -fölcseperedett nyárspolgárhoz, a ki igen jól tudja magáról, hogy az -ember mindig kap valami foglalkodást, ha dolgozni akar. Azonban azt -kérdjük: miben tűnik ki Wawranecz csak szinleg is, miben van -hasznára Hubonyáknak csak látszólag is? A kegyencz öt forintjával -számolja be a hat forintjával járó gabonát, ennyi az egész és nem -több, a mivel a szerző rajzolni kivánja Wawranecz gazdálkodását. -Megengedjük, hogy ez jellemzi a csaló Wawraneczet, de az, hogy -Hubonyák elhiszi legkevésbbé sem jellemzi a fukarságig takarékos és -jó gazda Hubonyákot, s érthetlenné teszi a kettőjök közti -viszonyt.</p> -<p>Molière <i>Tartuffe</i>-jét, ha már gondolt reá a szerző s -reminiscentiáit nem tudta eredeti módon feldolgozni, jobban meg -kellett volna vizsgálnia, s nagyjában követnie is. Mily gondot -fordít Molière arra, hogy az Orgon és Tartuffe közti viszonyt minél -érthetőbbé és természetesebbé tegye! Az egész expositio Tartuffere -vonja figyelmünket s a Pernelle asszony és <span class= -"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> Orgon -családja közti viszálykodás egész drámaisággal leplezi föl előttünk -a dolgok állását. A Kleánt és Orgon közti párbeszéd mennyire -megmagyarázza Orgon ragaszkodását Tartuffehöz, s Orgon heves és -makacs természete, melylyel egész családja daczolni próbál, -mennyire fokozza e ragaszkodást, egész az elvakultságig. A Tartuffe -és Orgon közti viszonynak három indok alkotja alapját, melyek -nagyon drámai módon olvadnak össze, folyvást hatván a bonyodalom -előidézésére: Tartuffe jól kiszámított képmutatása, Orgon vallásos -érzülete, hiszékeny, heves és makacs természete s az egész család -föltámadása Tartuffe ellen. A <i>Jó madár</i> szerzője se Hubonyák, -se Wawranecz jellemébe nem tett le semmi erősebb indokot; a család -feltámadását Wawranecz ellen egészen mellőzi a míg szükség volna -reá s csak akkor használja, midőn már Hubonyák is kijózanodott. E -nagy hiba az egész cselekvényt elrontotta. A Hubonyák és Wawranecz -közti viszony nem levén természetes, azt sem találhatjuk -természetesnek, hogy Hubonyák minden ok nélkül közli Wawraneczczel -egy oly titkát, melyet még nejének sem mondott meg soha. A szerző -még némi általános indokot is mellőzött, melyre különben gondolni -látszott s a mi legalább surrogátumnak beillett volna. Hubonyák -poharazás közben vallja be Wawranecznek, hogy ő szökött katona, -azonban a <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> poharazás nagyon józan, Hubonyák nem csak -hogy nem részeg, hanem még csak nem is igen jobb kedvű a -szokottnál. Ha mint részeg vallja be titkát, némi általánosságban -indokolva lesz vala e jelenet, mely különben teljességgel nem foly -Hubonyák jelleméből. Mi máskép járt el Molière a kényes pont körül, -mely mind nála, mind szerzőnknél a bonyodalomra oly nagy hatással -van. Barátja Argas titkos, bizonyos összeesküvésre vonatkozó -iratait lelkiismeretbe vágó ok miatt közli Tartuffevel, a ki aztán -vallásos sophisma útján csalja ki kezéből. Orgon összevesz fiával -épen Tartuffe miatt, a fiú épen oly heves, mint atyja, a fiut -bántja, hogy Tartuffe még akkor is el tudja bolondítani atyját, -midőn ő a képmutatót épen leálarczozni hitte; a felbőszült atya -kitagadja fiát, vagyonát pedig Tartuffere iratja át részint -bosszúból, részint Tartuffe megengesztelése végett, részint pedig -azért, mert azt hiszi, hogy családja jővőjét a magáénál is jobb -kezekbe teszi le. Mennyi indok támogatja Molièrenél Orgon -meggondolatlan tettét!</p> -<p>Szerzőnknél a poharazás az egyedüli indok, de azt sem tudta -feldolgozni. Tartuffe csak akkor használja föl a titkot s az -átiratási okmányt, midőn leálarczoztatott Orgon előtt s ez kiűzi -házából. Wawranecz nem vár be ily nemű fejlődést, hanem tüstént -fenyegetőzni kezd, feladást emleget mihelyt megtagadja <span class= -"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> tőle -Hubonyák leánya kezét, melyet mindjárt a titok közlése után kér -meg. Nem azt hibáztatjuk, hogy a szerző művében más fordulattal -akarta feldolgozni a Molière-ével hasonló összeütközést, hanem azt, -hogy e fordulatot érthetlenné tette. Ugyan miért haragszik meg -Hubonyák oly hamar Wawraneczre, az ő legkedvesebb barátjára? Miért -nem igéri oda leánya kezét az ő kedvelt földijének? Hiszen, úgy -látszik a férfiak eszményének tartja, aztán Wawranecz nem is vén -ember. Azt sem helyeselhetni, hogy Wawranecz, a míg véletlenül meg -nem tudja Hubonyák titkát, semminemű cselszövényt nem indít meg a -leány keze elnyerése végett s így a szerző mintegy előre biztatja -hősét: csak várjon, majd ő segít rajta és souverain kegyelméből -megajándékozza titkával.</p> -<p>Íme mily csinált és indokolatlan e fordulat, s mennyire megáll -itt a fejlődés egész az utolsó felvonás végjelenetéig. Hubonyák -óbégat, felesége s az ügyvéd vigasztalják, ez utóbbi fölmegy Bécsbe -előre feljelenteni a huszonöt éves szökési históriát s kegyelmet -eszközölni most már leendő ipa számára. Megnyeri a kegyelmet, -megnyeri a leányt s kivetteti a házból Wawraneczet, a kit már -egészen ártalmatlanná tett. Mindez az utolsó felvonás -végjelenetében történik. Mi szükség ezért egy egész felvonást írni, -egy csoport henye jelenetet tenni épen <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> oda, a hol -a leggyorsabb fejlődést várjuk? Molière az utolsó felvonásban is -gazdag drámai életet fejt ki, folyvást fentartja az érdeket egész a -végjelenetig, s művészien hozza össze műve összes személyzetét, -mindenkit a maga helyén. Szerzőnk átvette tőle a csomónak egy a -cselekvénytől távol álló, épen idegen személy általi megoldását; ő -is a műben nem szereplő fejedelem kegyelme által szabadíttatja ki -hősét épen mint Molière. Csak ezt nem kellett volna a szerzőnek -átvenni Molièreből, s úgy látszik épen ezt vette át a -legszivesebben. Tudjuk, hogy Tartuffe csomójának megoldását nem egy -kritikus hibáztatja, kivált a németek, különösen Schlegel. Nem -mondjuk, hogy ok nélkül, de előttünk úgy látszik, hogy Schlegeli tt -is, a hollegtöbb igaza lett volna Molière ellenében, csak oly -felületesen itélt, mint némely magyar kritikus, a kik az ő példáján -lelkesülve, Molièret minden bővebb vizsgálat nélkül le akarják -dorongolni trónjáról. Molière sokkal leleményesebb költő volt, -mintsem ne tudta volna idegen beavatkozás nélkül is megoldani -vígjátéka csomóját. Mi nem vagyunk drámaíró, mégis van annyi -inventiónk, hogy ki tudtuk volna Orgont emelni a hinárból a -fejedelem kegyelme nélkül is. S Molière, a nagy, még eddig fölül -nem mult vígjátékíró képtelen lett volna reá? Ő csak kényszerült -úgy végezni be vígjátékát <span class="pagenum"><a name="Page_41" -id="Page_41">-41-</a></span> a hogy bevégezte a kor fogalmainál -fogva is, de leginkább saját egyéni körülményei miatt. A fejedelem -a régi drámákban néha a Gondviselés szerepet játszotta, továbbá a -középkor letüntével, a hűbér urak hatalma romján emelkedő új -monarchiára áhitattal tekintettek föl az eddig elnyomott -néposztályok. Mindez vonzotta Molièret csomójának kegyelem általi -megoldására, de az a körülmény, hogy még csak félig kész művét is -már megtámadták ellenségei, vallástalansággal vádolták, később -eltiltatták a királylyal, kényszerítette a fejedelem által buktatni -meg képmutatóját az utolsó stádiumban s a trón védszárnyai alatt -keresni menedéket. Azonban e kényszerített bevégzést lángeszéhez -méltóan hajtotta végre. Orgonnak nem minden ok nélkül kegyelmez meg -a fejedelem: Orgon szolgálatokat tett régen az államnak, melyeket a -fejedélem most akar megjutalmazni. Továbbá Tartuffe Orgon elleni -föllépése által maga ejti magát tőrbe; a felsőség egy rég nyomozott -gonosztévőre ismer benne, ki felett már csak a törvény itéletét -kell kimondani. A nem tisztán drámai megoldásba is mennyi drámai -indokot vegyít Molière, s mily szép az, a mit a rendőrrel Orgonnak, -közönségének s királyának mondat.</p> -<p>Vajon oly nyomás alatt állott-e a <i>Jó madár</i> szerzője, mint -Moliére? Volt-e kénytelen rosszul használni azt, a mit Moliére -kényszerítve <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> a lehető legjobban használt? Úgy hiszszük -a szerző is belátja, hogy igazunk van. Nem folytatjuk tovább -vizsgálatunkat. Alkalmasint szerző és olvasó egyaránt megsokalták, -nem baj, csak azt ne sokalják, hogy Molièret folyvást ajánlgatjuk a -közönségnek, vígjátékíróknak, kritikusoknak. Ezzel nem a -<i>Koszorú</i> színbirálóját sértenék, hanem æsthetikai -míveltségünk erősbülését hoznák kétségbe. <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>VI.<br /> -BECSÜLET ÉS SZERELEM.</h3> -</div> -<p class="summary">Vigjáték 1 felvonásban. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1864 január 16-án.</p> -<p>A pályavigjátékok bevégezték versenyöket: hála Istennek, már -mind a kilenczet előadták Nem tudjuk, hogy a közönség mint van -velök, de mi nagyon belefáradtunk mind nézésökbe, mind birálatukba. -Akárki találta ki a pályázás e módját, jobb lett volna, ha valami -másban töri a fejét. Annak van értelme, hogy egy év alatt előadott -vigjátékok vagy tragédiák közül itéltjünk oda valamely jutalmat; a -közönség tetszését, a journalistika nyilatkozatát is föl lehet -venni egyik tényezőül s e mellett annak is kevésbbé leszünk kitéve, -hogy a pályázás kedvéért gyengénél gyengébb műveket legyünk -kénytelenek végignézni. Ellenben igy a birálók kényszerülnek oly -műveket is pályázásra bocsátani, melyeket különben előadásra nem -fogadtak volna el. Ha például a pályázó művek közül <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> csak egy -van jobb, nem zárhatni ki a többiek közül mindazt, a mi némikép -figyelemre méltó, mert ez aztán nem pályázás, hanem közvetett -jutalmazás. Ha egy pár van jobb s a többiek közt a feltünőbbek -többé-kevésbbé mind egy értéküek, szintén nem bocsáthatni csak -kettőt a pályázásra, különösen akkor, midőn két pálya dij van -kitüzve. Ha a pályázó művek jobbjai egy s más szempontból majdnem -egy értéküek, igen természetesen mindenik előtt meg kell nyitni a -pálya sorompóit. Ily eset a mostani is. Lehet, hogy a pályára -bocsátott művek közül egy párt ki kellett volna zárni, azonban ez -még keveset változtatott volna a pályázás unalmasságán. Ime az -ilynemű pályázás nehézségei pályabirákra és közönségre egyaránt. -Hát a játékrend és szinészek nem szenvednek-e miatta? Az ily -pályaműveknek rövid idő alatt, egymás után kell szinre kerülniök, -más uj darabra nem lehet készülni! a szinészek nagy fáradsággal -elkészülnek néhány oly darabra, melyeket különben nem adtak volna s -egyszernél többször nem is adnak elő. Tartsuk meg hát a rendes -pályázást, vagy ha a szinpadi sikert, a journalistika véleményért -is tekintetbe akarjuk venni, mielőtt jutalmaznánk, tüzzük ki ugy a -jutalmat, hogy egy év alatt előadott művekből válasszanak a -birálók. Most térjünk át a még hátralevő művek birálatára; ezuttal -rövidséggel akarjuk <span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span> jóvá tenni eddigi meglehetősen részletes -birálatainkat.</p> -<p>Az eddig előadott pályavigjátékok közt a <i>Becsület és -szerelem</i> cziműt tartjuk leggyöngébbnek. Igaz, nyelve jobb mint -némelyik pályatársáé, de cselekvénye rosz, szelleme cynismust árul -el, nem csak komikai alapeszméje nincs, de még egyetlen komikai -helyzetet sem képes nyujtani. Tarnai, gróf Alberti titkára, -szerelmes a házi kisasszonyba, Szerenába s ez is beléje. Azonban -Alberti grófnénak, Szeréna mostohaanyjának is tetszik a titkár, a -mit egyébiránt ez még csak nem is sejt. A titkár örökre oda akarja -hagyni a házat, de mielőtt elmenne, bucsulevelet ír Szerénának, azt -egy bokrétába szurja s indul átadni neki, midőn épen a grófnéval -találkozik. A grófné némi szemtelen kaczérsággal magának -tulajdonítja a bokrétát, a levélkét hozzá intézett szerelmi -vallomásnak hiszi, azért egész nyiltan szerelmet vall a titkárnak, -elkéri arczképét, s karpereczébe illeszti. Tarnai térden állva kéri -vissza a levélkét, azonban jő báró Zombori, meglepi őket, -szétrebbennek, mialatt karperecz, levélke földre hull. A báró -fölszed a földről mindent, szerelmet vall a grófnénak, -visszautasíttatik; követeléssel, fenyegetéssel áll elő, és a -reggelinél csakugyan hozzá kezd a grófné titkának fölfedezéséhez. A -titkár közbe szól, összevész a <span class="pagenum"><a name= -"Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> báróval s végre párbajra -hivja, a mit a báró elfogad. Alberti gróf gyanakszik nejére, kivált -midőn a karperecz kezébe jut. Szeréna feláldozza magát -mostohaanyjáért vagy a titkárért vagy atyja becsületeért, (tisztán -nem vehettük ki) s magáénak vallja a karpereczet, melyet az -anyjáéval a minap cserélt volt el. A grófné e vallomás alatt kifut, -és szobájából levelet ír férjének, melyben kijelenti, hogy ő a -bünös, és elhagyja a házat. A grófot meghatja e nyíltság, érzi -magában, hogy ő is hibázhatott volna, vagy talán hibázott is. -Megbocsát nejének, leányát pedig férjhez adja a titkárhoz. Báró -Zombori a párbaj elől elszökik, még pedig gróf Alberti lován, s e -szerint még lólopásba is elegyedik. – Hol itt a komikai alapeszme, -jellem vagy helyzet? Még figyelmet igénylő jelenetre sem találunk; -annyira utálja az ember az egész históriát, hogy kifejlődésére -teljességgel nem kiváncsi. A mi hibának van festve, az csak puszta -gazság mint a báró Zomborié, mi erénynek vagy nyomorultság, mint a -gróf Albertié, vagy émelygős affectatió, mint a titkáré és -Szerénáé. Nem így szokás az emberi gyöngeségnek kómikai kifejezést -adni s a félreértést komikai helyzetekre használni föl. S mennyire -nem ismeri a szerző a magyar társadalmi életet. Művében egyetlen -vonás sincs, mely sejtetné, hogy legalább akarna magyar életet, még -pedig magyar fensőbb <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> körü életet rajzolni. S mennyire nem -tudja az emberi gyöngéket vagy bünöket a szereplők társadalmi -állása szinében fölmutatni. Lehet gyáva báró, de gyávasága nem úgy -nyilatkozik, mint a báró Zomborié. Lehet férji becsületét számba -nem vevő gróf, de nem olyan, mint Alberti. S miért a gróf e tettét -részvétgerjesztően rajzolni, mely tulajdonkép komikai tárgyalást -kiván? A részvétgerjesztés törekvése csak undort kelt minden józan -emberben. <span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>VII.<br /> -A HÁZASSÁG POLITIKÁJA.</h3> -</div> -<p class="summary">Vígjáték 1 felvonásban. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1864 január 20-án.</p> -<p>Őszintén megvalljuk, hogy mi e kis művet legtöbbre becsüljük az -egy felvonásos pályavígjátékok között, habár nem tartjuk jeles -műnek, sőt hogy cselekvényesség és kerekdedség tekintetében a -két-három felvonásos pályatársaival is szembe merjük állítani. Épen -azért senki sem veheti rossz néven tőlünk, ha csodálkozunk, hogy a -<i>Fővárosi Lapok</i> épen ezt tartják legértéktelenebbnek s e -mellett még durva frivolitással és bántó cynismussal is vádolják, -mig a <i>Becsület és szerelem</i> czíműt eléggé dicsérik s inkább -csak a végét mondjuk elhibázottnak. Igaz, alapeszméje nem új, sőt -már elcsépelt, de tárgyalásában nem találhatni feltünőbb -reminiscentiát. Nagyon méltánylandó benne, hogy tárgyát úgy -választotta és fogta fel, a mit az egy felvonásos <span class= -"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> vígjáték -formája megkivánja. Egy felvonásos pályavígjátékaink mind többet -öleltek föl, mint a mennyit egy felvonásban kifejthetni, s vagy -alapeszméjökben vagy tárgyalásukban oly hiba van, hogy már e miatt -sem számíthattak valódi sikerre. E vígjáték legalább kikerülte ezt -az örvényt, s ha nincs feltünőbb fényoldala, legalább nem szenved -organikus betegségben. Egy fiatal és boldog házaspárt fest, kik -semmiség miatt összezördülnek. A nő oda akarja hagyni a házat, a -férj nem igyekszik megkérlelni, erősen tartja magát, de -egyszersmind fél a következményektől. A nő bánni kezdi a mit tett, -de nem akar nyiltan közeledni férjéhez, hanem kerülő úton, míg -végre kibékülnek. Tulajdonkép a nő a komikai alak, kiváncsisága -teszi azzá a férj inkább csak akkor nyer némi komikus szinezetet, -midőn minél szilárdabban tartja magát, annál inkább fél a -következményektől. Az összezördülés és kibékülés folyama szüli a -komikai helyzeteket. Könnyed komikum, de épen egy felvonásos -vígjátékba való. Hibája az, hogy a boldogságból az összezördülésre -való átmenet kissé el van hamarkodva, nem eléggé indokolt, s egész -folyamatja leleményesb és lélektanibb lehetne. A kibékülés végső -mozzanata eléggé sikerült, bár előzményeit szintén jobbaknak -óhajtanók. Úgy látszik, a <i>Fővárosi Lapok</i> birálója épen ebben -találja a cynismust, <span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span> mert: «A férj azt kiáltja: tüzet! az ifju -hölgy letérdel ez elébe a basa elébe s gyufát véve meggyujtja a -csibukot. Gratulálunk ehez a morálhoz és jó ízléshez». Hogy ebben -mi cynismus van, teljességgel nem értjük. A nő a szobában -sokféleképen tudtára akarja adni férjének, hogy jelen van, leül, -közelebb húzza hozzá székét, de ez háttal fordul feléje s tetteti -magát, mintha észre sem venné. A nő mindenkép észre kivánja magát -vétetni, s erre jó alkalom, midőn a férj cselédjét kiáltja, hogy -pipájába tüzet hozzon; a késedelmező cseléd helyett ő gyújt tüzet, -lehajol, vagy ha jobban tetszik, letérdel, hogy férje jobban -meggyujthassa a csibukját. Közvetett, önmegalázó vallomás nélküli -kérlelés az egész. A férj észre veszi, keblére emeli, kibékül vele, -s elbeszéli a szelencze titkát, a miért összezördültek. Ha ez -cynismus, akkor nem tudjuk mit mondanak a <i>Fővárosi Lapok</i> -Shakespeare <i>Makranczos hölgy</i> czímű vígjátékára, alkalmasint -a cynismus netovábbjával fogják megbélyegezni. Frivolitást sem -vettünk észre, csak egy helyt; de, ha jól emlékszünk, ez is a -szinész (Réthy) hibája, a ki bizonyos szót nagyon kétértelműen és -előszeretettel hangoztatott. Más szót kell tenni helyébe, ezt aztán -kár nélkül lehet hangoztatni, a hogy tetszik. Nem árt, ha még egy -nagyobb hibán is segít a szerző, mit annyival könnyebben tehet, -mert nem vág <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span> a mű organismusába. A férj atyja a -lakodalom után egy levelet adott át fia szolgájának oly -meghagyással, hogy csak akkor szolgáltassa fia kezébe, midőn -nejével először összezördül. E levélben az van írva: nem kell -engedni a nő szeszélyeinek. A szolga mihelyt észreveszi az -összezördülést, átadja a levelet, mely aztán befoly a férj -magaviseletére szemben nejével. Szükségtelen az egész. Jobb, ha a -férj maga jő arra a gondolatra. De ha már a szerző annyira -ragaszkodik e leleményéhez, legalább ne a szolgára bizassa az apa -által a levelet, hanem magára a fiúra. A szolga nem tudhatja mindig -és pontosan, hogy gazdája mikor zördül össze nejével, de különben -is túlbizalmasság egy cseléd iránt, ha mindjárt régi is. -<span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>VIII.<br /> -DIVATOS BETEG.</h3> -</div> -<p class="summary">Vígjáték 3 felvonásban. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1864 január 29-én.</p> -<p>Nem merjük, nem tudjuk elmondani e vígjáték meséjét, épen azért -birálni sem igen van kedvünk. Félünk, hogy belezavarodunk, pedig -eléggé figyelmeztünk és se szomszédaink beszélgetése, se a -kegyetlen zártszéknyitónő «tessék felkelni» kiáltásai nem zavartak -birálói kötelességünk teljesítésében. Azonban, úgy hiszem, nemcsak -figyelmünk fogékonytalanságában rejlett a hiba, hanem magában a -szerzőben is. Úgy összebonyolította a cselekvény szálait, hogy -nemcsak személyeit játszsza meg a félreértés, hanem közönségét is. -Az expositió elég világos, de mihelyt a bonyolódás megkezdődik, oly -kevéssé értjük a szereplők jellemét, oly kevéssé vagyunk elkészülve -a történendőkre, oly sebesen, egymást keresztülvágva, sőt itt-ott -egymásnak ellenmondva történik <span class="pagenum"><a name= -"Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> minden, hogy elvégre nem -tudunk eligazodni. Szerző erős bonyodalmat akart szőni s halmozott -lett belőle, gyors menetűvé kivánta tenni művét s úgy járt, mint a -habari ember, a ki többé-kevésbbé érthetetlenné válik. Lehet, hogy -nyugodtan elolvasva, mindent gonddal összevetve, tisztábban -kivehetnők cselekvényét, de így, legalább mi, se eléggé megérteni, -se emlékünkben tartani nem voltunk képesek. Nem is szólunk hozzá -tüzetesen, de a mit itt-ott megjegyeztünk, röviden elmondjuk róla -nézetünket. A szerző az idegesség divatját kivánja gúnyolni, -azonban nem vehetni ki elég tisztán: vajon Vilma, a mű hősnője, -igazán ideges-e vagy csak affectált ideges. Ez gúnyt érdemel, amaz -nem, ezt gyógyíthatja a vígjátékíró, amazt bizzuk az orvosra. De -akármelyik idegességet érti a szerző, tagadjuk, hogy korunknak oly -divatos betegsége volna, mint volt, ha jól emlékszünk, a XVII-ik és -XVIII-ik századnak. Menjünk tovább. Vajon elérte-e a szerző -czélját, kigyógyult-e Vilma idegességéből akár komikai, akár más -úton? Mi úgy vettük észre, hogy a darab végével ismét újra lehetne -kezdeni egy más darabot, mely szintén Vilma idegességét vehetné -tárgyul, csak hogy más körülmények között. Vilma alapjában az -maradt a ki volt, míg ellenben az orvos urak, tudniillik férje és -Bátorfi Kálmán, egészen elidegesednek s csaknem <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> -féleszüekké válnak. Egy pár kisebb hibát is megjegyeztünk. A -nejével szemben oly félénknek rajzolt férj igen hamar, s igen -nagyon neki bátorodik Bátorfi tanácsára, Tárnoki Dezső úr pedig, a -beszélyíró, oly együgyünek van rajzolva, hogy nem hihetjük képesnek -valamire való beszély írásra. Ő Bátorfi tanácsára udvarol Vilmának, -hogy féltékenységre gerjeszsze férjét, s így annál hamarább -elnyerhesse a férj rokonát Etelkát, a kit szeret, de a kinek nőül -vételét épen Vilma férje akadályozza. Jól van, de miért nem mondja -meg szeretett kedvesének, hogy ez csak csel, miért engedi, hogy ez -hütelennek gondolja s epeszsze magát érte? Mi szükség erre? Elég a -bonyodalom, s nem volt szükség még egy indokolatlannal is -szaporítani. Egyébiránt a mű jól kezdődik, a közönséget kellemesen -lepte meg egy pár részlet. Valóban a szerző nem egy helyt tesz -tanuságot tehetségéről és ügyességéről, de a mi fődolog, az mind el -van hibázva: alapeszme, bonyodalom, jellemrajz.</p> -<p>A <i>Divatos beteg</i> czimű pályavígjátékról írt birálatunkat -illetőleg, színházunk egyik szorgalmas látogatójától, a ki -egyszersmind e lap figyelmes olvasója is, némi helyreigazító -levélkét vettünk. E levélke két pontban megrója birálatunkat. Im -itt közöljük írója beleegyezésével: «Ön azt mondja, hogy Vilmával -gyógyulására nézve mi sem történt. Ez nem áll. <span class= -"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> Ő elvonul -a világtól, nem fogad el senkit és házánál dohányozni tiltva van, -mert idegeit bántja. Az első felvonásban, nézetem szerint, eléggé -indokolva megszivaroztatják, a másodikban bálba viszik, a -harmadikban maga ád bált. Nem elég gyógyulás-e ez? Vagy talán önt -még az is érdekli, hogy bál után vagy másnap mit csinál Vilma?» Nem -állítottuk, hogy Vilma gyógyulására mi sem történt, csak azt, hogy -alapjában a végső jelenetben is az, a mi az elsőben, s így nem -gyógyult ki valódi vagy affectált idegességéből, pedig a szerző ezt -czélozta. A mit a levélíró mond, mind igaz: Vilma szivarra gyujt, -bálozik. Azonban csak ennyiből állott-e az ő idegessége? Nem az -volt-e főbaja, hogy szeszélyeivel és féltékenységével kinozza -férjét s nem épen ezen alapszik-e a vígjáték bonyodalma? Hogy ebből -kigyógyult volna, nem vettük észre. Kibékül ugyan férjével, de e -tekintetben oly kevés változáson ment át, hogy a jövő felvonásban -akár újra kezdhetnék. E mellett még az a baj is megvan, hogy nem -vehetjük ki tisztán, hogy Vilma szeszélye, féltékenysége mennyiben -valódi vagy affectált idegesség s általában drámai úton -gyógyítható-e?</p> -<p>A második pontra nézve így nyilatkozik a levélke: «Hogy Tárnoki -beszélyíró együgyü, az igaz, de úgy látszik a szerző épen ilyet -akart rajzolni s ez magában, úgy hiszem, nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> hiba. -Azonban, hogy Tárnoki Vilmának csak egy pillanatig is udvarolt vagy -udvarolni akart, az nem áll, mert Bátorfi akarta ugyan rábirni őt, -de nem sikerült s csak azután használt cselt, a látszatot akarván -ellene feltüntetni s így arra biztatá, hogy a bál folyama alatt -nyerje ki Vilma megegyezését Etelka birására; ő tehát nem udvarolt, -hanem kérelmével tolakodott, minek aztán Bátorfi a férj és Etelka -előtt más szint adott. És ezen körülmény, nem pedig a mint ön írja, -Bátorfi biztatásai birták férfiasb föllépésre a férjet, kivel -elhitette barátja, hogy az egész neje viszonyáról suttog, sőt egy -iparlovagot e hírrel nyakára is küldött. Az sem áll, hogy Vilma -férje ellenezte volna a Tárnoki és Etelka közti viszonyt, sőt az -első felvonásban mondja is, «hogy nem tudom miért ellenzi nőm, de ő -a házi nyugalomért mindent tesz, mit neje akar». Nem vitatkozunk a -tisztelt levelezővel, megengedjük, hogy e pontban neki van igaza. -Birálatunkban bevallottuk, hogy nem értjük eléggé e darabot s azért -tüzetesen nem merünk hozzá szólani. Elismerjük hibánkat, lehet e -jelenetet egyben-másban félre értettük, mindamellett a mesének e -része ily pontosan elbeszélve sem győzött meg bennünket arról, hogy -ide vonatkozó gáncsunk épen minden alap nélküli volna.</p> -<p><i>A divatos beteg</i> czimü pályavigjátékról irt <span class= -"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> -birálatunkra vonatkozólag, szinházunk egyik szorgalmas -látogatójától, ki egyszersmind a <i>Koszoru</i> figyelmes olvasója -is, némi helyreigazitó levélkét vettünk. Ez a levélke két pontban -megrója birálatunkat. Ime itt közöljük irója beleegyezésével: «Ön -azt mondja, hogy Vilmával gyógyulására nézve semmi sem történt. Ez -nem áll. Ő elvonul a világtól, nem fogad el senkit és házánál -dohányozni tiltva van, mert idegeit bántja. Az első fölvonásban, -nézetem szerint eléggé indokolva, megszivaroztatják, a másodikban -bálba viszik, a harmadikban maga ad bált. Nem elég gyógyulás-e ez? -Vagy talán önt még az is érdekli, hogy bál után, vagy másnap mit -csinál Vilma?» Nem állitottuk, hogy Vilma gyógyulására nézve semmi -sem történt, csak az, kogy alapjában a végső jelenetben is az, a mi -az elsőben, s igy nem gyógyult ki valódi vagy affektált -idegességéből, pedig a szerző ezt czélozta A mit a levéliró mond, -mind igaz: Vilma szivarra gyujt, bálozik. Azonban csak ennyiből -állott-e az ő idegessége? Nem az volt-e főbaja, hogy szeszélyeivel -és féltékenységével kinozza férjét s nem épen ezen alapszik-e a -vigjáték bonyodalma? Hogy ebből kigyógyult volna, nem vettük észre. -Kibékül ugyan férjével, de ebben a tekintetben oly kevés változáson -ment át, hogy a jövő fölvonásban akár ujra kezdhetnék. E mellett -még az a baj is megvan, hogy nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> vehetjük ki tisztán, hogy -Vilma szeszélye, féltékenysége mennyiben valódi vagy affektált -idegesség, s általában drámai uton gyógyitható-e?</p> -<p>A másik pontra nézve igy nyilatkozik a levélke: «Hogy Tárnoki -beszélyiró együgyü, az igaz, de ugy látszik, a szerző épen ilyet -akart rajzolni s ez magában, ugy hiszem, nem hiba. Azonban, hogy -Tárnoki csak egy pillanatig is udvarolt vagy udvarolni akart -Vilmának, az nem áll, mert Bátorfi akarta ugyan rábirni őt, de ez -nem sikerült, s csak azután használt cselt, a látszatot akarván -ellene föltüntetni s igy arra biztatá, hogy a bál folyama alatt -nyerje ki Vilma beleegyezését Etelka birására; ő tehát nem -udvarolt, hanem kérelmével tolakodott; ennek azután Bátorfi a férj -és Etelka előtt más szint adott. És ez a körülmény, nem pedig, mint -ön irja, Bátorfi biztatásai birták férfiasb föllépésre a férjet, -kivel elhitette barátja, hogy az egész bál neje viszonyáról suttog, -sőt egy iparlovagot e hirrel nyakára is küldött. Az sem áll, hogy -Vilma férje ellenezte volna a Tárnoki és Etelka közötti viszonyt, -sőt az első fölvonásban mondja is, hogy nem tudom miért ellenzi -nőm, de a maga házi nyugalmáért mindent megtesz, a mit neje akar.» -Nem vitatkozunk a tisztelt levelezővel; megengedjük, hogy e pontban -neki van igaza. Birálatunkban bevallottuk, hogy nem értjük eléggé a -darabot s azért tüzetesen nem merünk hozzá szólani. Elismerjük -<span class="pagenum"><a name="Page_59" id= -"Page_59">-59-</a></span> hibánkat; lehet, hogy némely jelenetet -egyben vagy másban félre értettünk, mindamellett a mesének ez a -része ily pontosan elbeszélve sem győzött meg bennünket arról, hogy -ide vonatkozó gáncsunk épen minden alap nélküli volna. <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>IX.<br /> -ELSŐ NYILATKOZAT.</h3> -</div> -<p class="summary">Vigjáték 2 felvonásban. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1864. február 5-én.</p> -<p>Íme a pályavígjátékok utolsó mohikánja. Mindenki elismeri, hogy -ez volt a legunalmasabb. Nagy vád, midőn épen olyasmi untatja az -embert, a minek főczélja gyönyörködtetés. Azonban mi szivesen -unatkozunk is itt-ott, ha aztán az író tud érte némi kárpótlást -nyújtani, sőt hirhedt epésségünk mellett is még a puszta törekvést -is tudjuk méltányolni, ha az valóban törekvés. Csak azt ne kivánja -tőlünk senki, hogy tragédiát tragikai és komédiát komikai alap -nélkül képzeljünk s ne boszankodjunk, ha oly sokszor találkozunk -ilynemű színművekkel.</p> -<p>Jól tudjuk, hogy a tragikai vagy komikai alap még magában sem -tragédia, sem komédia azt a reflexio teremtő phantasia nélkül is -kigondolhatja s nagyon sok kell még hozzá, míg jó drámai mű válik -belőle, de az is igaz, hogy nélküle nincs se jó tragédia, se jó -vígjáték. <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span></p> -<p>Ily komikai alap nélküli mű az <i>Első nyilatkozat</i>. Az a -különös benne, hogy a költő a kinálkozó komikai hősből egész -eszményt alkot s a mit nevetségessé kellett volna tennie, ránk -akarja vitatni, mint valami bámulandó tulajdont.</p> -<p>A mű hőse Várszegi Kálmán, a kinek atyja oly végrendeletet tett, -hogy Kálmán vegye nőűl Idát, Várszegi Samu leányát; ha teljesíti e -kivánságot, reá marad az egész vagyon, ha nem, akkor adjon ki a -vagyonból Idának ezer hold földet s éljen kedve szerint. Kálmán -szenvedélyesen szereti Idát, de hogy ne gyanusíthassák azzal: im e -fiú ezer holdért vette nőűl a kit szeret, elhatározza, hogy csak -akkor veszi nőűl imádottját, ha ez nyilatkozik először, szóval, ha -Ida vall neki szerelmet s nem ő neki. Ez álszemérem, mely némi női -szemérmetlenséget követel, elég nagy bolondság arra nézve, hogy -bármely derék embert nevetségessé tegyen. Hanem költőnk más -véleményen van, helyesnek tartja hőse rögeszméjét, igazságot -szolgáltat neki s végre Idát csakugyan szerelmi nyilatkozatra -kényszeríti. Nem az következik-e ebből, hogy a nőnek kötelessége -némely körülmények között tiszteletben tartani a férfiak -szemérmetlen álszemérmét, a férfinak többre kell becsülni egy pár -kávénénike pletykáját, mint kedvese leggyöngédebb érzelmeit s az -erkölcsi világrend <span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span> örök törvénye, az hogy hóbortos -rögeszméink megaláztatás vagy nevetség helyett diadalt üljenek? -Urak, költő urak, a régiek nem hiába nevezték a költőt vatesnek. -Alapjában most is szent dolog a költészet, s a költőnek, kivált a -tragédia- és vígjátékirónak, az eszmény felkent papjának kell -lenni, a ki az erkölcsi és társadalmi rend törvényeit hirdeti a -tömegnek. A kinek minderről nincs helyes fogalma, a kinek nincs -erős érzéke az emberi tévedések nemesisének tragikai és komikai -nyilatkozatai iránt, az jól teszi, ha nem áll fel papnak, s -egyszerű hallgató marad.</p> -<p>Nincs kedvünk tovább birálni e művet. Elismerjük, hogy a szerző -nem minden tehetség nélküli író, de megvalljuk, örvendünk rajta, -hogy tehetsége az annyira elhibázott conceptio megalkotásában nem -nyilatkozott feltünőbben. Ha leleménye erősebb, jellemzése -találóbb, a cselekvény fejlődése folyamatosabb és sebesebb, talán -nem egy ifjú emberrel elhitetheti, hogy szent igazság mindaz, a mit -alapeszméjében morálként hirdet. Igy mindenki csak unatkozott s nem -hiszszük, hogy egyetlen árva szív is megtántorodott volna.</p> -<p>Némi kedvtelen érzések közt fejezzük be szemlénket a -pályavígjátékokról. Kedvetlenségünket neveli magának a pályadíjnak -odaitélése is. Igaz, a pályabirák helyzete nagyon nehéz volt. Azon -három-négy mű közt, melyek <span class="pagenum"><a name="Page_63" -id="Page_63">-63-</a></span> szóba jöhettek, nem könnyű volt -választani. A jó és rossz oldalok meglehetősen egysúlyozták -egymást. Azonban szerintünk legalább a <i>Jó madár</i> díját a -<i>Házasság politikája</i> érdemelte volna. A <i>Jó madár</i> egy -pár részletben kitünőbb tehetséget tanusít ugyan, mint a -<i>Házasság politikája</i>, de ez egészen véve sokkal jobb amannál. -Ugy tudjuk, hogy két pályabiró a <i>Házasság politikája</i> mellett -nyilatkozott, s a <i>Jó madár</i> csak egy szavazat többséggel -nyerte el a pályadíjat.</p> -<p>Sajnáljuk, hogy nemcsak a pályadíj elitélését kell legalább -részben hibáztatnunk, hanem a nem nyertes vígjátékok jeligés -levélkéi felbontását is. Tudjuk, hogy ezt nem a biráló választmány -tette, hanem az igazgatóság, azt is elhiszszük, hogy az igazgatóság -részéről nem rossz czélzatból történt, hanem a hiba hiba marad, -akármiből foly. A pályahirdetésben, ha jól emlékszünk, nem volt -kitéve, hogy az előadásra elfogadott, de pályadíjat nem nyerő -darabok jeligés levélkéi fel fognak bontatni. A pályázók tehát azon -reményben pályáztak, hogy ha nem nyernek, nevök titokban marad, -vagy legalább is beleegyezésök nélkül nem fog közzététetni. Azt -értjük, hogy az igazgatóság nem égettette meg a jeligés levélkéket -s őrizte, mint leghitelesebb okmányt a tantiéme kivétele esetére, -de felbontania előleges értesítés nélkül nem lett volna szabad. -<span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span> Hírlapi felhívást kellett volna intézni -az ismeretlen irókhoz, hogy egy hónap alatt rendelkezzenek -tantiemökről, hogy az illető jelentkezése esetére a személy -azonosság bebizonyítása végett, fel fog bontatni ugyan a jeligés -levélke s a tantiéme kiadatik, azonban a név csak akkor fog -közzététetni, ha a mű másodszor is előadatik s az író beleegyezik -nevének a színlapon való kitételében. Igy a színház érdeke sem -szenvedett volna csorbát s egyetlen pályázóval sem történt volna -olyasmi, a mi bizonyosan nem egyre hatot épen oly váratlan, mint -kedvtelen. Az igazgatóság, a mint a <i>Szinházi Látcső</i>-ben -olvassuk, azzal menti magát, hogy a mostani pályázat jeligés -levélkéivel is csak úgy járt el, mint a Nemzeti Színház által -hirdetett pályázatoknál eddig is szokásban volt, azoknál -tudniillik, melyekben a pályadíjak nem előlegesen, előadás előtt, -hanem utólagosan a pályázott művek előadása után ítéltettek el.</p> -<p>Nem alaptalan mentség, de minden esetre jó lett volna e szokásos -módot a pályahirdetésbe beleszőni, hogy senkinek ne lehessen oka -jogos panaszra Jövőre, ha ugyan az ilynemű pályázásnak még vannak -pártolói, azt az eljárást ajánljuk az igazgatóság figyelmébe, -melyet fennebb, bár röviden, kifejteni igyekeztünk. <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A GÁLYARAB.</h2> -</div> -<p class="summary">Szinmű 5 felvonásban, Hugo Victor -<i>Nyomorultak</i> czímű regénye után színre alkalmazta Németh -György. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 márczius 13-án.</p> -<p>E dráma nem költői mű, csak csinálmány, mindamellett el kell -ismernünk, hogy Hugo nagy terjedelmű regényét, ha nem is a -legsikerültebben, de elég ügyesen alkalmazta színre a szerző.</p> -<p>Egy darabig alkalmasint fenn fogja magát tartani a színpadon. -Minden esetre van olyan, mint Birchpfeiffer <i>Notredam</i>-i -<i>harangozó</i>-ja, mely a maga idejében fővárosban és vidéken -annyi tetszésben részesült. Nem szeretjük, ha drámaíróink -Birchpfeiffer koszorúiért versenyeznek; az sem örvendetes jelenség, -hogy ez évben majdnem mindnyája a melodráma oltárán áldozott; de -azt nem hiszszük, mit sokan állítanak, hogy valamely regény alapján -épen lehetetlen volna jó drámát írni. Regény alapján drámát írni s -regényt dramatizálni <span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span> két különböző dolog, s épen az a baj, -hogy a drámaírók rendesen inkább ez utóbbit teszik.</p> -<p>A görög drámaírók mondákból, eposzokból dolgoztak, sőt Horatius -ezt egész tanná emeli, midőn így szól: <i>Rectius Iliacum carmen -deducis in actus, quam si proferres ignota indictaque primus</i>. -Shakespeare szintén mondákból és novellákból dolgozott. Miért ne -lehetne az újabb kori költőnek a regényeket és novellákat épen úgy -használni, mint használták a régiek a mondákat és eposzokat? Miért -ne szolgáltathatna a drámaírónak tárgyat valamely regény, mint -szolgáltat a történelem? Azonban értsük meg egymást, itt csak -tárgyról, egy pár félig kész részletről, vagy jól alakítható -anyagokról van szó; a drámai conceptio, compositio és jellemzés -egészen a drámaíró dolga. Neki egészen új művet kell teremteni, -épen oly függetlenül, mintha csak történelmi adatokkal volna dolga. -Sophokles nem dramatizálta az <i>Iliász</i>-t, de írt belőle nehány -művet s minő különbség van a Homer s az ő hősei és hősnői közt, -pedig az események nagyrészt ugyanazok.</p> -<p>Azonban azt nem tagadjuk, hogy a régibb költő helyzete e -tekintetben kedvezőbb volt. Azt csak mellékesen említjük, hogy a -régi mondát és eposzt közkincsnek tekintették, melyhez mindenki -hozzányulhatott a reminiscentia vagy plagium vádja nélkül. A regény -<span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span> nem ilyen s az újabbkori költő és -kritikus nagyon is hajhászsza az eredetiséget. Nagyrészt inkább a -tárgyban keresik, mint az alkotásban és szellemben. Láttunk -eredetinél eredetibb műveket, de mit ér, ha a tárgy bizarr, -kivételes vagy ha nem is az, de a szellem és feldolgozás nem -eredeti. Mi hajlandók vagyunk az annyira követelt eredetiség -helyett egy nem épen tisztességes, sőt tolvajszabályt ajánlani -költőink figyelmébe: a mit loptál jól eldugd, vagy csinálj belőle -valami egyebet, hogy még gazdája se ismerhessen reá. Az eldugás és -mássá csinálás elméletét senki se értette jobban Shakespearenél és -Moliérenél, kik bizonyára eredetiebbek napjaink legeredetibb -lángeszeinél is. A nem eredetiség vádjánál sokkal fontosb az a -körülmény, hogy az úgynevezett modern regény, egyes drámai -jelenetei mellett is, a legdrámaiatlanabb valami. Rendesen -alapeszméjét nem igen használhatni drámában, de különösen -jellemfejlesztése oly nemű, hogy drámába áttéve nagyrészt elveszti -mindazt, mi főszemélyeit élő egyénekké tette. Egyebet nem is -említve, a drámában elesvén a részletek, melyek a regényben életet -öntöttek beléjök, általánosság, abstractio vagy mesterkéltség, vagy -épen érthetlenség fog előállani. Épen azért regényiróknak nem -tanácsoljuk, hogy saját regényöket drámává dolgozzák. Alkalmasint -ők legkevésbbé képesek arra, <span class="pagenum"><a name= -"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> hogy már egyszer megalkotott -személyeiket drámaiakká alakítsák át; hozzá szokván regényi módon -fejleszteni a jellemet, legnehezebben akkor tagadhatják meg vérré -vált szokásokat, midőn saját regényök befolyása alatt állanak. -Általában mindenkinek azt ta nácsoljuk, hogy ha regényt vesz -drámája alapjául, egészen tetszése szerint bánjék vele, tekintse -tárgynak, melyet épen oly szabadon, sőt szabadabban alakíthatni, -mint a hagyományt és történelmi adatokat. Csak így lehet jó drámát -írni regényekből, kivált az újabb kor regényeiből s ily szempontból -nem mindig szükséges az egész regényt felölelni. Lehet, hogy csak -egy pár főszemélyre vagy eseményre van az embernek szüksége, csak a -cselekvény egyik szálára, vagy épen valamelyik episodra. Minden -attól függ, vajon a regény minő drámai conceptiora ihli a -drámaírót, mert hogy itt két külön és eredeti műről van szó, a -fennebbiek után mondanunk is fölösleges.</p> -<p>Némethy nem írt külön és eredeti művet, csak dramatizálta Hugo -regényét, vagy jobban mondva scenirozta. Ezért mondottuk, hogy ez -nem költői mű, csak csinálmány bár elég ügyes csinálmány. Minden -esetre Némethy színpadi jártasságának nem épen mindennapi jelét -adta. Óhajtottuk volna, hogy más regényt válaszszon. Az -irányregények legkevésbbé <span class="pagenum"><a name="Page_69" -id="Page_69">-69-</a></span> valók drámai compositióra s Hugo e -részletekben kitünő, de egészben véve elhibázott regényéből -tehetségesb drámaíró sem igen alkothatott volna valami jeles művet. -Némethyt egy pár lap nemcsak lelketlen feldolgozónak nevezi, hanem -még a szinpadra való alkalmazás ügyességét is megtagadja tőle. Mi -nem tartjuk ugyan e drámát költői műnek, de a színpadi jártasságon -kívül még valami egyebet is méltánylunk benne, mi elkerülte -kritikusaink figyelmét, kik nagyon engedékenyek Hugo irányában, -mert nagy költő s igen szigoruan itélik meg Némethyt, mert csak -ügyes scenirozó. Hugo regénye szenvedélyes polemia a társadalom -ellen; benne a támadó syllogismusok lánczolatát oly események vagy -jellemek képezik, melyek nagyrészt vagy kivételesek vagy nem épen -valószínűek. De a valószínűtlenséget nagy ékesszólás támogatja. -Némethy átvette a regény egész főcselekvényét, sőt a -mellékcselekvényekből is egyet-mást, mit bátran kihagyhatott volna, -de az egész regény irányát vagy nem értette, vagy nem akarta -érteni, teljességgel nem törekedett arra, hogy az irányt -kitüntesse. Hugo ékesszólása sem bájolta el, minél kevesebbet vett -át színművébe. A cselekvény a regényben és drámában egy ugyan, de a -dráma Valjeanja nem úgy tűnik föl, mint a társadalom áldozata s -izgatás a társadalmi intézmények ellen. <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span></p> -<p>A színmű Valjeanja inkább oly hatást tesz a nézőkre, mintha a -bűn vagy tévedés a javulás után is folytatná nemezisét, s bár az ég -megbocsát a tévedt- vagy bűnösnek, de az események véletlene, az -emberek szenvedélyei előidézik a kikerülhetlen visszatorlást. -Szóval a scenirozás és scenirozó közönye a regény iránya iránt, a -cselekvény összes hatásának némi más színezetet adtak. S ezt nekünk -már csak azért is méltánylanunk kell, mert nem vagyunk nagy -barátjai Hugo társadalmi elméleteinek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>MŰKEDVELŐ ELŐADÁS A SZÜKÖL-KÖDŐK JAVÁRA.</h2> -</div> -<p class="summary">1864 márczius 21-én.</p> -<p>A főrangú műkedvelők rég várt előadása csakugyan véghez ment és -jó sikerrel. Valóban szép esténk volt. Játszók és közönség egyaránt -forró köszönetünket érdemlik; amazok, hogy minden eszközt -megragadnak a szükölködők segélyezésére, még egy szinpadi előadás -fáradalmaitól sem ijednek vissza, emezek pedig, hogy minden belépti -jegyet elkapkodtak, bár egy páholy díja ötven, egy zártszéké hat -forint volt. Két egy felvonásos vígjáték adatott elő. Az első -czime: <i>Hol töltsem estéimet?</i> előadták: Gyürki Ábrahámné, -szül. Orczy Sarolta bárónő, gr. Andrássy Gyuláné és Tisza Lajos úr. -A második czime: <i>Női könnyek</i>, előadták: Csáky Melania -grófnő, Vay Gizella bárónő, Beöthy Ákos, Kendeffy Árpád, ifju gr. -Károlyi István urak. Az érdekeltség, vidám hangulat, tetszés, taps -általános volt. <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span> Kivált a nők szünni nem akaró tapsokkal -halmoztattak el. Mintha egy családi előadáson lettünk volna, hol -csupa rokonság gyült össze, oly részvéttel, szeretettel csüggött a -közönség főrangú műkedvelőinken, kik oly kitünő részt vesznek -inséggel küzdő honfitársaink segélyezésében. Im a jó példának, a -nemes tettnek minő hatása, olvasztó ereje van, s mennyire kedveli a -magyar, ha aristocratiája helyét valóban betölteni igyekszik.</p> -<p>A két vígjátékot három tableau követte. Az első: <i>Béla választ -korona és kard között</i> Geiger képe után. Előadták: Bohus László, -gr. Festetics Leó, gr. Keglevich Béla, gr. Vay Alajos és gr. Zichy -Manó urak. A második: <i>Bornemisza Anna egy órai uralma</i> -Vizkelety rajza után. Előadták: gr. Károlyi Edéné, gr. Keglevich -Béláné, gr. Pejacsevich Pálné asszonyságok, gr. Erdődy Henriette, -gr. Degenfeld Berta, b. Révay Sarolta és b. Eötvös Ilona -kisasszonyok; továbbá: gr. Esterházy István, gr. Fesztetics Pál, -Kendeffy Árpád, b. Podmaniczky Ármin, herczeg Odescalchi Gyula, gr. -Károlyi Gyula, gr. Szapáry Imre és Bohus László urak. A harmadik: -<i>Il decamerone</i> Winterthaler festménye után, mely Bocaccio -száz novellájának bevezetését tárgyazza. Előadták: gr. Zichy -Jánosné, gr. Zichy Pálné, herczeg Odescalchiné asszonyságok, -Wesselényi Róza, gr. Zichy Melánia, Königsegg Irma, <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> Degenfeld -Emma kisasszonyok, és ifj. gr. Károlyi István, Nyéki Gyula és -Szögyényi László urak.</p> -<p>Mind a három igen sikerült, s az utolsó valóságos tündéries -bájával, méltó befejezése volt az egésznek. A közönség a -meghatottság és felindulása jelei közt hagyta oda a szinházat. -Azonban e felindulást nemcsak a jótékony czél és nemes példa -idézték elő. Nem csekély része volt abban azon körülménynek is, -hogy főrangú hölgyeink ajkairól oly szépen, oly édesen hallotta -zengeni nemzeti nyelvünket. Minő különbség most s ezelőtt egy -félszázaddal, midőn egy magyarul is beszélő főrangú hölgy oly -ritkaság volt. De miért mondjunk egy félszázadot? Ezelőtt csak húsz -évvel is, minő fájdalommal töltötte el jobbjaink keblét főuri -köreink idegenszerűsége. Im Vörösmarty, ki a mérsékelt magyar írók -közé tartozott s oly ritkán szólt élesen bármiről, még 1841-ben ily -keserű panaszban tör ki:</p> -<p>«Nem szólhatunk-e néha egy esdeklő, panaszos, vagy hosszu -gyümölcstelen várakozás után elkeseredett szót magunkról, -véreinkről, véreinknek – ha így szabad mondani – virágairól, kik -még mai napig sem akarnak egészen megmagyarosodni, kiknek nagy -száma csaknem minden nyelven jobban beszél, mint magyarul? kiknek -töredezett magyar beszéde lélekharagként hirdetni látszik a nemzet -haldoklását. <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span> Ne szóljunk-e nagy urainkról, -főnemeseinkről, s kivált uri hölgyeinkről? Halld neveiket s véredet -felforralja öröm és lelkesedés; mert a nevek nagyok, honiak, -beirottak a nemzet történet könyvébe: mert hozzájok érdem: a -szenvedés vagy diadalmak dicsősége van kapcsolva. De hallgasd -beszédeiket, azon beszédeket, melyekben szivök szól, nem ünnepély, -nem fitogtatás, vagy épen gúny, hogy a «csorda megengeszteltessék», -hallgasd meg őket, elszomorodol, megszégyenülsz, elcsüggedsz; mert -e megvetésben rövidlátás, gőg s egy jellemtelen kornak hitványsága -van. Csak egy eltévedt magyar szót nem hallasz ajkaikról, ha -magokban vannak. Hol itt azon kútfő, melyet nemzettisztelés – vagy -honszeretetnek nevezhetnénk? Pedig ha tudnák e hatalmasok, mint -lesi őket a magyar nép jó, lelkes, de szegényebb osztálya, mily -örömteljes büszkeséggel mutatná be őket a világnak: ime! ezek a mi -nemzetünk virágai; gazdagok, miveltek, nagylelküek, és magyarok! -ezek a mi vérünk, atyánkfiai, rokonunk! De nem, ez örömben ők nem -részesítenek. Nagy része – mert kivétel itt is van – csak farsangi -divatból alakul magyarrá, hanem minden egyéb, mint az. Minden -nemzetnek csak saját nyelvében vannak letéve kiirthatatlanul -gondolkozása, érzelmei: lehetünk e biztosak felőlök mig ezt -magokévá nem teszik? S ki fogja a <span class="pagenum"><a name= -"Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> diszesebb magyar -társalkodást előteremthetni, ha ők nem? Hányat fog fényes példájok -elcsábítani s a különben is hatalmas – a maga helyén minden -tiszteletre méltó, de nálunk nemzetiség fogyasztó – németezés -zászlója alá hódítani? Ne tegyünk-e kérdést koronként, vajon -történik-e részben valami javitás? úgy neveltetik-e az újabb -nemzedék, hogy a rég óhajtott kort elővarázsolni képes legyen? s -végre, hogy a legsetétebb oldalt is lefátyolozzuk, nem fog-e ezen -megvetésért gyülölet gerjedni? Gyülölet és irigység, hogy -Magyarország harmadának urai, midőn nem mint őseiknek véröket, csak -szivet, hajlandóságot kellene adniok a hazának, a haza féltendő -kincsének a nemzeti nyelvnek, e helyett megvetésükkel, -hanyagságokkal, idegenségökkel megmérgezik reményeinket, pusztulni -engedik a nemzeti örököt, sőt azt magok, fényes és csábító -példájokkal, rontani segítik. De türjünk és hallgassunk, nehogy a -tulhajtás s idétlen avatkozás vétke rovassék ránk».</p> -<p>E panasznak most már alig van értelme. Hála istennek, csak a -multat illeti, s többé nem a jelent. Mi akkor általános volt, most -csak a kivételek közé tartozik. A fiatalabb nemzedék egészen magyar -nevelést nyert, s kivált pesti főuri köreinkben, helyét újra -visszafoglalta nyelvünk, s e változást lassanként mindinkább fogja -érezni irodalmunk is. <span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> Kiszenvedt nagy költője hazánknak, vajha -élnél még! «Annyi balszerencse közt» egy aggodalmaddal kevesebb -lenne s azon búskomor felindulás, mely oly keserűn ékesszólóvá -tett, mennyire enyhült volna e műkedvelői előadás alatt is. -<span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A SZENT-IVÁN ÉJI ÁLOM.</h2> -</div> -<p class="summary">Szinmű 5 felvonásban. Irta Shakespeare, -fordította Arany János. Előadatott a Nemzeti Szinházban április -23-án. Ünnepélyes előadás Shakespeare születésének háromszázados -emlékére.</p> -<h3>I.</h3> -<p>A magyar irodalom és szinészet is megűlte a Shakespeare -emlékünnepét. A Kisfaludy-társaság e napon adta ki Shakespeare -minden munkái fordításának első kötetét; a lapok tárczái tele -vannak Shakespearet dicsőitő czikkekkel; a Nemzeti Szinház fényes -előadást rendezett és Shakespeare egy új művét hozta szinre; a -közönség omlott a szinházba, annyira, hogy az előadást egymásután -még kétszer kellett ismételni. Íme Kelet népe is leróvta adóját -Nyugat legnagyobb költőjének. Lehet, hogy e lelkesülésbe a divatnak -is volt része, hogy e zajba affectatio is vegyült. Lapjaink -megkoszorúzták Shakespearet versben és prózában, üdvözölték a -Kisfaludy-társaság Shakespeare-vállalatát, de vajon szivökön -fekszik-e mindíg <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> a drámai művészet és irodalom valódi -érdeke? Vajon szépirodalmi lapjaink ezelőtt egy pár hónappal nem -gunyolódtak-e a Kisfaludy-társasággal, mert holmi eredeti regények -helyett Moliére és Shakespeare fordításokat ad ki? Vajon politikai -nagy lapjaink nem gondolnak-e napról-napra kevesebbet az -irodalommal és művészettel? Szinészeink igyekeztek emelni az -ünnepély fényét, de vajon igyekeznek-e mindnyájan azon, hogy -évenként egy pár Shakespeare drámát lehető gonddal adjanak elő s a -régi rossz fordítások helyett, melyek a repertoire szégyenei, jobb -újakat tanulják be? A közönség nagy számmal tisztelte meg a költőt, -de vajon megtiszteli-e máskor a szokottnál valamivel számosabban, s -a Shakespeare drámák adatásakor nem épen páholyaink üresek-e, -honnan méltán várhatnánk egy kis Shakespeare-cultust.</p> -<p>E kérdések önkéntelen jöttek tollam alá s lehetetlen volt őket -elnyomnom, de távolról sem állítom, hogy irodalmunk és szinészetünk -csak divat és affectatióból ülte volna meg Shakespeare -emlékünnepét. Az őszinteségnek és valódiságnak is volt abban része. -Nem dicsekedhetünk ugyan oly Shakespeare-cultussal, mint a németek, -nem mutathatunk föl gazdag Shakespeare-irodalmat, mint ők, kik -közül némelyek már oly nevetséges állításokra is vetemedtek, hogy a -német nemzet elébb méltányolta <span class="pagenum"><a name= -"Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> és jobban érti Shakespearet, -mint az angol, de annyi bizonyos, hogy negyven év óta folyvást -érezhetni Shakespeare hatását irodalmunkban.</p> -<p>Katona <i>Bánk bán</i>-ja e hatás első szüleménye. Katonát, ki -hivatva volt megalapítani a magyar tragédiát, Shakespeare szelleme -gyujtá lángra. S minő erőteljes kezdemény, erőteljesebb, mint -Goethe és Schiller első kisérletei, kiket szintén Shakespeare -lelkesített. Költészetünk ujjászületése harczaiban is részt vett -Shakespeare szelleme. Az a két legnagyobb magyar költő, kik végkép -megdöntötték a classikai észményt s leghathatósban eszközlötték -költészetünk nemzeties ujjászületését, az uj kor legnagyobb nemzeti -költője Shakespeare tanítványai voltak, ki először rázta le Hellasz -és Róma aranyos igáját, először hirdette a gondolatot és képzelet -szabadságát, először olvasztotta össze a népiest és nemzetit az uj -kor míveltségével.</p> -<p>«Shakespeare jó fordítása a leggazdagabb literaturának is fölér -legalább felével» – kiált föl Vörösmarty: «Shakespeare egy maga -fele a teremtésnek» – mondja Petőfi. S a két költő ajándékozta meg -egyszersmind nemzetét először Shakespeare egy pár művének oly -fordításával, mely méltó e nagy névhez.</p> -<p>Szinészetünk emelkedése, művészibb fejlése is Shakespeare -nevével van kapcsolatban. Legszebb <span class="pagenum"><a name= -"Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> korszaka épen azon évekre -esik, midőn szinészeink, kivált Egressy és Lendvay, vetekedtek -Shakespeare drámái szinrehozatalában s érdeket tudtak gerjeszteni -<i>Hamlet, Lear, Coriolán, Richard, Romeo és Júlia</i> iránt, oly -időben midőn még kritikánk igen keveset tett a -Shakespeare-tanulmány fölébresztésére nézve. Shakespeare vezette -vissza szinészeinket a természethez s bár a shakespeare-i -szenvedélyek erőteljes ábrázolata s a magasabb drámai szavalat még -nem ülhette teljes diadalát, mégis szinészetünk a fejlődés oly -stádiumát érte el, hogy már némi büszkeséggel tekinthetünk reá. Nem -ok nélkül ünnepelte hát Shakespeare emlékét a magyar irodalom és -szinészet, s a ki ismeri nemzeti költészetünk és művészetünk -történetét, a kit áthatottak fejlődésünk reményei és aggodalmai, -nem divatból s affectátioból vett részt az ünnepélyen. Vajha e nap -Shakespeare nyomosabb és átalánosabb tanulmányának volna kezdete! -Vajha Shakespeare műveinek átültetése, melyet a Kisfaludy-társaság -annyi küzdelmek után végre megindított, a közönség részvétével -találkoznék! Valóban így ünnepelnők legméltóbban Shakespeare -emlékét.</p> -<p>Miért épen a <i>Szentivánéji álom</i>-mal ünnepelni meg -Shakespeare emlékét, miért nem <i>Macbeth</i>-tel vagy -<i>Othelló</i>-val, valamelyik első rendű tragédiájával, mondák -némelyek, kik csak hiréből ismerik e művet, vagy ha ismerik -<span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span> is, egyoldalu izlésöknél fogva képtelenek -méltánylatára. Valóban én is féltem ez ünneptől, nem mintha -Shakespearet féltettem volna, mert e műve is méltó nagy nevéhez, -hanem féltettem közönségünket, s kritikánk némely képviselőit. -Tartottam tőle, hogy közönségünk előtt épen a Shakespeare-ünnepen -fog megbukni Shakespeare, mert nehézkesebb, ünnepélyesb természetü, -mintsem ilyenkor a legköltőibb bohózaton is gyönyörködjék. Féltem, -hogy Puck a földszinten épen úgy megtréfálja valamelyik tisztes -kritikusunkat, mint Zuboly uramat a szinpadon, s másnap olvasni -fogunk egy pár oly kritikát is, mely Shakespearet annak rendi -szerint ledorongolja. Hála Istennek, csalódtunk. A közönség, bár -eleinte vontatva, de mégis csakugyan átadta magát e mű varázsának. -Kritikusaink majd mindnyájan méltánylattal szólnak róla, habár -kissé mérsékelt lelkesüléssel. Csak egy lap akadt, mely illőnek -találta Shakespearet ledorongolni – a <i>Pesti Hirnök</i>. -Tudniillik azt mondja, hogy e mű csak azoknak tetszhetik, kiknek -minden jó, ha Shakespearetől jő, a mint ez a nagy költőnek igen sok -felületes ismerőivel így van, kik félnek valamit remeknek el nem -fogadni tőle, nehogy az által tudatlanságot áruljanak el. Puszta -vasárnapi darabnak tartja az egészet, mely komoly birálatra nem -érdemes s a budai szinház <i>Ördög pilulái</i>-val és -<i>Szamárbőr</i>-ével <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> teszi egy sorba. Ime a <i>Pesti -Hirnök</i> hogyan tiszteli meg Shakespeare születésének -háromszázados emlékünnepét. Hja! ennek így kell lenni, mert a -<i>Pesti Hirnök</i> egy idő óta æsthetikára adta fejét. Ugy -látszik, hogy Széchenyinek herolddá alázott képe, melyet e lap -homlokán visel, lassanként æsthetikai jelvénynyé alakul át; nagy -buzogányával nem azokat fogja többé ijeszteni, kik a szerkesztőt -sehogy sem akarják Széchenyi tanítványának elismerni, hanem azokat, -kik nem hódolnak ízlésének. De van-e a szerkesztőnek ízlése, adta-e -jelét irodai tanulmányának, kritikai lelkiismeretességének bármily -csekély részben csak mint szerkesztő is? Ezelőtt kilencz évvel -megfeleltem a kérdésre, midőn az akkor általa szerkesztett <i>Pesti -Napló</i> irodalmi eljárását birálat alá vettem, furcsábbnál -furcsább dolgokat mutattam ki benne, különösen oly irodalmi -elvtelenséget, melyhez hasonlót alig találunk journalistikánk -történetében.<a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href= -"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> S vajon ily szerkesztő, ily -lap ellenében kell-e védenünk Shakespearet? Képes-e a <i>Pesti -Hirnök</i> Shakespeareről írni vagy általában a drámai költészethez -hozzá szólani? Hiszen csak ezelőtt néhány nappal is a -dramaturgiában való járatlanságának oly jelét adta, mely még a mi -irodalmunkban is hallatlan. <span class="pagenum"><a name="Page_83" -id="Page_83">-83-</a></span> E számában az akadémia dráma -biráló-választmányának tartott leczkét s a tragikumot úgy határozta -meg, hogy az tulajdonkép nem egyéb, mint azon egymásból folyása a -drámai cselekvényeknek, melyek által egyik esemény a másikat -mintegy kényszerűleg követi. E tan szerint minden dráma tragédia, -még a vígjáték is, mert ebben is meg kell lenni ez egymást követő -események kényszerűségének; e szerint a történelem és élet minden -oly eseményei, melyek egymással szoros kapcsolatban állanak, már -tragikum; e szerint, ha a <i>Hirnök</i> szerkesztője elveszti -kalapját, aztán bemegy a boltba s mást vásáról, az is tragikum, -mert e két esemény közt kényszerű kapcsolat van. Ily fogalma van a -<i>Hirnök-</i>nek a tragikumról. Ily lap meri Shakespeare egyik -ritka becsű művét silánynak nevezni! Minő fogalma lehet a -<i>Hirnök</i>-nek Shakespeareről, mutatja az hogy a midőn dicsérni -akarja is, olyanokat mond, melyek lélektani képtelenségek. <i>Romeo -és Júlia</i> hő képzeletű írója – mond a <i>Hirnök</i> – valóban -nem ismeré az érzelmeket; hidegen, anyagi gondok közt folyt le -élete, mindazon indulatok és gerjedelmek nélkűl, melyek a nagy -költők műveit sugallták.» Ilyeneket mondanak 1864-ben a magyar -irodalomban Shakespeareről és ily írók merik birálni Shakespearet! -Valóban kedvem volna a <i>Pesti Hirnök</i> Shakespeare <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> czikkei -bonczolásával tölteni meg e hasábokat, hogy megtoroljam Shakespeare -szelleme ily megcsufolását. De egyéb dolgom van. A <i>Szentivánéji -álom</i>-ról kell írnom s már kifogyok a térből, bár hozzá se -kezdtem. <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>II.</h3> -</div> -<p>A <i>Szentivánéji álom</i>-ról írni mindenesetre nehéz föladat. -Alig van műve Shakespearenek, mely annyira megpróbálja a kritikust, -nem mintha ez volna a legremekebb vagy épen a legnehezebben -felfogható. Oh nem, de e művet tulajdonkép érzeni, élvezni kell s -egészen átadni magunkat annak az önkénytelen és naiv felindulásnak, -a minőt csak egy bohó, de kedves álomkép, egy rég elhangzott, de -folyvást visszhangó népmese emléke költ föl lelkünkben.</p> -<p>A kritikai eszmélet ily műnél sokfélekép árthat. Nem az élet -tragikum- vagy komikumával van dolgunk, melyek a már tárgyul vett -positiv viszonyoknál fogva is igénybe veszik értelmünk egész -komolyságát, a bánat, a derültség felindulásai közt is. A könnyű, -vidám, naiv képzelet űz itt játékot velünk; leigázza értelmünket, -elvarázsolja kedélyünket, mint a népmesék bizonyos fajában. Ki fog -a phantasia és kedély némi naivitása nélkül gyönyörködni a -<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> népmesékben, ki fogja csak magyarázatból, -érteni és érzeni szépségöket? Ide nem elég az értelem, bármily -mívelt legyen, nem elég az érzés, bármily nemes szívből áradjon, -sőt oly phantasia sem, melynek csak a nagyszerű és fönséges iránt -van érzéke. Ide bizonyos primitiv fogékonyság szükséges, vagy -sokoldaluan kimívelt ízlés. A ki érzi a népmesék szépségeit, nem -igen van szüksége magyarázóra, például a népnek; a ki nem érzi, az -a legjobb magyarázót sem fogja megérteni. Így van a dolog a -<i>Szentivánéji álom</i>-mal is. Ha bonczolni kezdi az ember e -szeszélyes, játszi s mégis minden követelés nélkül mély értelmű -álomképet, e mintegy oda lehelt tündéri látomást: úgy jár, mint a -gyermek a pillangóval, letörölte minden fényporát s csak roncsolt -szárnyakat szorít kezébe.</p> -<p>De minthogy szerencsétlenségem kritikát írni, megpróbálom a mit -tehetek. Bizonyára most lesz legkevésbbé az én hibám, ha nem tudom -kellő világításba helyezni ezt az anynyira sajátságos és ritka -becsű művet. Tulajdonítsa ezt az olvasó Shakespeare csodálatos -geniusának, mely annyiszor daczolt már a legkitünőbb kritikusok -éleselműségével is, és e művében a vásott Puckként épen gunyt űzött -bölcseségökből.</p> -<p>E műről is, mint Shakespeare mindenik művéről, sok mindent írtak -már össze a Shakespeare-magyarázók, <span class="pagenum"><a name= -"Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> de nekem úgy tetszik, hogy -bár sok szépségét kiemelték, az egész alapeszméjét és compositióját -illetőleg egy pár lényeges dolgot mellőztek. Nem ismerem ugyan a -Shakespeare-magyarázók mindnyáját, sőt negyedét sem, de néhányat, -sőt egy párt a hiresebbek közül, megforgattam. Nem támaszkodhatom -hát egészen reájok, bár inkább szeretném csak az ő fejtegetéseiket -összeállítani s még részben sem tolni elő az enyémet. Egy pár -pontban mindenesetre el kell tőlök térnem.</p> -<p>Úgy hiszem, az alkalom, melyre Shakespeare írta e szinművét és a -népmese, mely részben alapeszméűl szolgált, nagyobb szerepet -játszik az egész mű æsthetikai becse megitélésében, mint egyelőre -látszik. Lássuk először, hogy az elsőre nézve mit mondanak -Shakespeare életírói és magyarázói.</p> -<p>Némelyek szerint Shakespeare e művet 1594-ben írta, mert ekkor -volt oly időjárás, a minőre a második felvonás első szinjében -czéloz: hideg, esős nyár, terméketlen év; mások szerint 1598-ban, -még pedig barátja Southampton lord tiszteletére, a ki ez évben kelt -össze Miss Vernonnal. Sokan az 1597-ik évet vitatják benső okokra -támaszkodva, mert e művében tehetségének oly fejlődését találják, -mely költői pályájának csak második korszaka végére vagy a harmadik -elejére eshetik s így 1591 – 1597-ik évekre. Annyi bizonyos, hogy e -mű <span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> 1598-ban már ismeretes volt, 1600-ban már -nyomtatásban is megjelent. Az is kétségtelen, hogy alkalmi szinmű -volt, melyet a költő, valamelyik nagyúri pártfogója vagy barátja -lakodalmi ünnepélyére írt. Minket ez utóbbi körülmény érdekel, az -elsőt csak azért említettem, hogy megczáfoljam a <i>Pesti -Hirnök</i>-öt mely e művet Shakespeare első gyarló kisérletének -hirdeti. Tehát Shakespearenek alkalmi művet kellett irni, egy főúri -ünnepély fényét emelni, vidám és szellemes lakodalmi népet -mulattatni. Ez igen divatos volt akkor Angolországban, főúri -körökben nem eshetett ily ünnepély drámai előadás nélkül, sőt a -mesteremberek is játszottak a magok és mások mulatságára. A -drámának egy egész új faja alakult ki, melynek épen úgy nem volt -határozott formája, mint az akkor szintén divatos ugy nevezett -históriáknak.</p> -<p>E körülmény is mutatja, hogy Shakespeare kora mennyire kedvezett -a drámai költészet fejlődésének. Népnek és aristocratiának kedvencz -mulatsága volt a dráma, nem unalomból, divatból, hanem benső -szükségből. Valóban ez a nép és aristocratia megérdemelte a nagy -drámaírót; még a telivér democrata is elismerheti, hogy Shakespeare -a mai fogalmak szerint sem alázta meg magát, midőn geniusa fényével -tisztelte meg valamelyik derék angol lord lakodalmát. Már csak -azért is örvendenünk <span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span> kell, hogy nem vetette meg az alkalmi -szinmű nemét, mert oly költőivé alkotta, a minő se előtte, se utána -nem volt.</p> -<p>Shakespeare mint alkalmi költő is Shakespeare maradt; itt is -követte és fölülmulta kortársait; átvette mások kezéből a rosszul -vagy csak félig-meddig megírt művet, s jobbá alkotta; megrabolt -mindent, a mire szüksége volt s egy új egészbe olvasztotta át. Ha -most élne, bizonyosan epigonnak vagy plagiatornak neveznék -mindazok, a kik azt hiszik, hogy a lángelmét nagy részt nem kora -szüli, hanem megfordítva egészen ő szüli a kort, s az eredetiség -nem a más vállain emelkedés, hanem fegyveres Minerva kiugrása -Jupiter fejéből.</p> -<p>Shakespeare oly kevéssé találta föl az ily ünnepélyes alkalmakra -írt szinműveket, mint akár a tragédiát. Készen találta e műfajt is, -mint a többit, sőt itt is ugyanazon elemekből dolgozott, mint -elődjei. Ily alkalmi szinmű természetesen nem lehetett se tragédia, -se vigjáték, se szoros értelemben vett dráma. Kivált lakodalmi -ünnepélyen ki fogja élvezni a tragédia megrázó jeleneteit, sőt ki -fog igazán gyönyörködni oly komikumban is, mely mélyen az életbe -vág s talán épen a házasélet köréből van véve? A bohozat az, a mi -ilyenkor leginkább tetszhetik, s valóban a népies clown, az angol -humor ez ősi képviselője nélkül nem is eshetett meg ily mulatság. -De puszta bohózatot <span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span> máskor is lát a közönség. Egy alkalmi -műnek kapcsolatban kell lenni az alkalommal, melyet épen ünnepel. -Ily körülmények között természetes, hogy allegoriai és jelképes -elemeket kellett használni a költőnek, melyeknek leple fedezze és -kiemelje az ünnepelt személyeket; jól ismert viszonyokra vonatkozó -czélzatokkal és bókokkal átszőni művét, s mindenek fölött ügyelni, -hogy az egész ne zavarja, sőt emelje az ünnepély hangulatát.</p> -<p>Íme, minő czélra s minő elemekből dolgoztak az ily alkalmi -színművek költői Shakespeare idejében. Ő maga sem tett mást, -csakhogy valamivel máskép. Ő sem írt ily alkalomra se tragédiát, se -vígjátékot, sőt puszta bohózatot sem; ő is némi alkalomszerű -allegoriához folyamodott, de az abstract tündéralakok vagy -classikai reminiscentiák helyett, a népmesékhez fordult s itt is -mint egész költői pályáján a népnemzeti elemnek adott magasabb -emelkedést. Méltán mondja egy angol kritikus, Drake, hogy a -<i>Szentivánéji álom</i> első oly műve Shakespearenek, melyben az -idegen példányoknak már nem látszik nyoma s mely lángeszét már -egész fejlődésében mutatja.</p> -<p>Az angol clown bohóságai természetesen az ő művéből sem -maradhattak ki, de mélyebben olvadnak a mű organismusába, mint -elődjeinél; valamint a czélzások és bókok is megszűnnek nála csak -puszta diszítményül szolgálni. A <span class="pagenum"><a name= -"Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> terméketlen évre való -czélzás önként következik a Titania és Oberon közti viszályból. A -bűvös virág története, midőn, a mint Oberon mondja Pucknak, tegzes -Cupido biztos czélba vőn</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Egy vestaszűzet nyúgot -tronusán.<br /></span> <span class="i0">Pattant az ívről a szerelmi -vessző,<br /></span> <span class="i0">Átfurni képes százezer -szivet;<br /></span> <span class="i0">De láttam a tűznyíl hogyan -aludt ki<br /></span> <span class="i0">A vizenyős hold szűz -sugáriban<br /></span> <span class="i0">S a fejedelmi papnő -elhaladt<br /></span> <span class="i0">Szűz gondolattal szerelem -ne’kül,<br /></span></div> -</div> -<p>Erzsébet királynőre vonatkozik, a ki alkalmasint maga is jelen -volt az előadáson. A költő bókot mond az általa annyira tisztelt -királynőnek, mert ellentállott Leicester csábításainak, de e bók -nem az udvaroncz hizelgése, hanem az önérző hazafi hódolata, a ki -örvend, hogy királynője nem áldozta föl Angolország jóllétét a -szerelem szeszélyeinek.</p> -<p>Oberon elbeszélésének mindjárt a föntebbiek után következő e -helyeiben:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Szemmel kisértem az eső -nyilat:<br /></span> <span class="i0">Egy kis virágra hullt az -nyúgaton<br /></span> <span class="i0">Tejszin előbb, most bíbor -sebben ég;<br /></span> <span class="i0">Hivják a lányok «égő -szerelemnek».<br /></span> <span class="i0">Hozz ily virágot, hisz’ -mutattam egyszer:<br /></span> <span class="i0">Alvó szemekre -csöppenő leve<br /></span> <span class="i0">Nőt, férfit örjöngő -szerel’mre gyújt,<br /></span> <span class="i0">Az ébren elsőbb -látta lény iránt.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">szintén czélzás rejlik. A nyiltól megsebzett virág -alatt Essex Letice grófnét kell érteni, <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> kivel -Leicester titkos viszonyban élt s kinek ez idő alatt Irlandban -mulató férje meggyilkoltatott.</p> -<p>Mindkét czélzás szoros kapcsolatban van a művel, mely a minden -erkölcsi tartalmat nélkülöző szerelmi szenvedély tévelygéseit -tárgyazza, s melyben e varázst épen a bűvös virág csöpjei idézik -elő.</p> -<p>Az ünnepelt személyek is be vannak foglalva a műbe. Theseus és -Hippolyta nem mások, mint a vőlegény és menyasszony, kiknek -tiszteletére írta Shakespeare szinművét. Néhány vonással egy valódi -angol gentlemant rajzol Theseusban; higgadt, eszes és vitéz -férfiút, jó vadászt, nemes szívű s valódi műértőt, de Shakespeare -nem hideg allegoriával akart kedveskedni pártfogójának és -barátjának; Theseus, Hippolyta s kiséretök csak fényes rámája az -egésznek, maga a lakodalmi ünnepély, a lakodalmas vendégcsoport, -mely elébe a phantasia bűvös tükrét tartja a költő. S e napon mi -inkább ilhetett inkább e tükörbe, mint ez álomképek csoportozata, -az az ábránd és való, a szeszély és érzelem, a bohóság és -bölcsesség e kedves játéka, melyen valami kimondhatatlan derültség -ömlik el? A költő egy pár népmese töredékből czéljának megfelelő -egészet alkotott és oly alapeszmével, mely épen illett az -alkalomhoz, de egyuttal, mint minden költői gondolat, örök időkre -szól. <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span></p> -<p>Mi az alapeszme? A tőlem ismert Shakespeare-magyarázók érzik, -érintik, sőt félig-meddig ki is fejtik s még se mondják meg -világosan. Gervinus, ki majd minden angol magyarázót felhasznált s -ő maga a németek közt leghiresb magyarázó, szintén mellőz valami -olyant, a mi nélkül az alapeszme magyarázata sem elég természetes, -sem elég világos. Ő álomképnek tartja a művet, csodálkozik, hogy -Coleridge, a ki szintén e véleményben van, e felfogással nem tudott -behatolni a mű belsejébe, holott e mű nem csak külső szinezetére és -alakjára nézve álom, hanem benső jelentőségében is. A szerelem -szeszélye űz itt játékot. A vak szenvedély e csalódásai, az -érzékiség szemfényvesztő játékai, az «égő agy» változékonysága és -tévelygései, a szeszély és ábránd ez eszmélet nélküli fél-éber -varázsa, e minden magasabb szellemi és erkölcsi központot nélkülöző -cselekedetek, mind álomhoz hasonlítanak, mely szorongató -bonyodalmakkal húzódik el előttünk, melyből nincs más szabadulás, -mint az ébredés, az öntudat helyreállása. Minden oda mutat, hogy a -költő nem czélzott egyebet, mint az érzéki szerelmet az álomélettel -allegoriailag összehasonlítani.</p> -<p>Ez röviden összevonva Gervinus véleménye a mű alapeszméjéről; -nagyrészt igaz, de csak így felfogva, hol marad a mű -alkalomszerűsége, mi szükség Theseusra és Hippolytára s -<span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span> általában miért választott Shakespeare -ily alapeszmét épen egy oly művének, melyet egy boldog mátkapár -lakodalmi ünnepélyére írt? Gervinus ugyan említi, hogy e mű -lakodalmi ünnepélyre iratott, de nemcsak mint történelmi adatot, s -az alapeszme kimagyarázásával semmiféle viszonyba nem hozza. A -dolog pedig igen egyszerű és világos. Theseus jellemzése mindent -megmagyaráz. Shakespeare benne egy higgadt férfiút rajzol, ki túl -van a fölületes szerelem bohóságain s érett a valódi szerelemre, a -házas életre. Nem ábrándozó, megvetéssel szól a képzelgő -szerelemről, nem indítják meg a nagy hangú szerelmesek panaszai, de -valóságos férfiúi hévvel szereti menyasszonyát, s épen úgy tudja -élvezni az élet reális örömeit, mint a művészet báját. E férfiú az -ünnepelt vőlegény képe, és Shakespeare mivel dicsőíthette volna -jobban házasságát s általában a házasságot, mint azzal, hogy -ellentétül egy tündér álomképben oda rajzolta a könnyelmü és -éretlen, az ábrándozó és érzéki szerelem minden bohóságát?… Ki -előtt kedvesebb és nevetségesebb az ifjukori illusiók emléke, mint -a ki már tul van rajtok és boldog valóságra ébredt? S kell-e -költőibb bók, szellemesebb üdvözlet, bölcsebb tréfa, melyet a költő -pártfogójának és barátjának nyujt? Mennyire eltalálta Shakespeare -alapeszméje megérzékítésének formáját <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> is. A -mindennapi élet rajza akár komoly, akár komikai vagy épen bohózatos -oldalról igen komoly vagy igen víg lett volna ez ünnepély -derültségéhez és méltóságához képest, s még sem fejezte volna ki -épen azt, a mit akart. Mindennek vegyülete kellett, a phantasia -könnyű játéka, a szeszély, a kedvcsapongás költészetének bizonyos -neme, melyben kár nélkül sokat lehet merni s mindent -összeolvaszthatni. A népmeséhez folyamodott, melynek lényege épen a -csodálatos és köznapi vegyülete, mely túlteszi magát a természet -törvényein, de nem a szellemén, mely a naivitás burkában gyakran -egyszerű, de mély bölcseséget rejt.</p> -<p>De magának az alapeszmének is ide kellett vezetni őt. Az -ifjukori ábránd, érzékiség, melynek ingere és szeszélye, makacssága -és változékonysága, bohósága és tévedései a legnemesebb szívet is -megejtik, nem hasonlítanak-e a mesebeli varázshoz? S míg rabjai -vagyunk, életünk nem álmodozás-e, melyben csak beteg képzelődésünk -és hő vágyaink vezérelnek s ha szükség, daczolunk minden physikai -és erkölcsi lehetetlenséggel? Mindennek költői feltüntetésére mi -alkalmasabb, mint az elfek, az éj e mystikus álomtündérei, kik -könnyelmű szerelem tündérei is? S a bonyodalmak előidézésére kell-e -jobb alak, mint Puck (Robin Goodfellow), az angol népmesék -<span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> e bohócza, ki az északi parasztot és -vadászt annyiszor megtréfálta; e kissé napégette arczu parasztos, -tündér, ki részint kujonságból, részint ügyetlenségből annyi furcsa -bajt idéz elő, s kinek szájába Shakespeare e szavakat adja:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">… Én vagyok az éj víg -vándora<br /></span> <span class="i0">Ki Oberont is -megnevettetem,<br /></span> <span class="i0">Ha a zabszúrta mént -rá-rászedem<br /></span> <span class="i0">Nyerítve hozzá, mint szép -kanczaló,<br /></span> <span class="i0">Vagy, ha tű-tűzget holmi -vén anyó,<br /></span> <span class="i0">Vaczkor gyanánt rejt a -kancsó-fenek<br /></span> <span class="i0">Iváskor én ajkához -billenek,<br /></span> <span class="i0">Hogy a sör mind aszú -keblére fut.<br /></span> <span class="i0">Mesél egy néni szörnyű -szomorút,<br /></span> <span class="i0">S engem néz háromlábu -zsámolyul:<br /></span> <span class="i0">Kibiczczenek alóla, -felborul,<br /></span> <span class="i0">Óbégat és majd megfúl, úgy -köhög;<br /></span> <span class="i0">A többi oldalához kap, -röhög,<br /></span> <span class="i0">Tüszköl, csuklik nevettében s -hitet<br /></span> <span class="i0">Mond rá, hogy ily jól sohsem -nevetett.<br /></span></div> -</div> -<p>Ime, az alkalomszerűség és népmeséi alap legjobban megmagyaráz -mindent, magát a czimet is, a Szentivánéjet, mint a melyen a -szellemek leginkább szoktak játékot űzni a halandókkal. Ebből -kiindulva minden rész egy organikus egésznek fog feltűnni s nincs -szükségünk erőltett magyarázatra, melyhez nem egy német æsthetikus -kénytelen folyamodni.</p> -<p>Így egy a cselekvényre vetett futó pillanat is mindent megértet -velünk. A mű egész <span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span> drámai összeütközéssel kezdődik s -híre-hamva sincs a tündéreknek, de a négy szerelmes kedélyén már -nyilatkozik a bohó ábránd, a lángoló, de felületes szerelem egész -varázsa, melyet aztán Oberon bűvcsepjei annál természetesebben -valódi örjöngéssé változtatnak. Hermia összetűz atyjával Lysander -miatt, kibe halálosan szerelmes, könnyelműen széttépi a szülői -köteléket s kész elszökni vele. Demetriust üldözi, ostromolja -szerelmével. Íme a szerelmi ábránd, mely nem ismer physikai és -erkölcsi lehetetlenséget, íme az érzéki erős mámor, mely nem -tisztel semmi szentet s benső ürességét hiányzatos phrásisokkal -takarja.</p> -<p>A tündérudvarban is hasonló felfordultság uralkodik. Oberon és -Titania, e két könnyelmű házaspár, viszálykodásban élnek egymással. -A szenvedély és könnyelműség e mindinkább emelkedő mámorában oly -természetes az az örjöngés, melyet a bűvös virág cseppjei később -előidéznek. Lysander odahagyja Hermiát és Helénába lesz szerelmes; -Demetrius hasonlókép. Hermia most arra a sorsra jut, a melyben az -előbb Helénát kigunyolta. A két szerelmes ifjú párbajt akar vívni. -Egy emberélet legkevesebb, a mit szerelmi szenvedélyünknek -áldozhatunk. A földi szenvedélyek bohósága lépést tart a -tündérekével. Titánia, a szép finom és ragyogó királyné egy -szamárfejűvé bűvölt mesteremberbe szeret bele. <span class= -"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> A bűvölet -a legfurcsább bonyodalmakra ad alkalmat, míg végre tünik a varázs, -a mámor, az álom s mindnyájan megenyhülve, kiszenvedve szép -valóságra ébrednek. A két ifjú pár kiocsúdva elvakult -szenvedélyből, mint menyasszony és vőlegény Theseus lakodalmi -ünnepélyéhez csatlakozik; Oberon és Titánia is kibékülnek s -megáldják a hármas házasságot. Mindez a legerősebb kapcsolatban van -az alapeszmével; még az is mi, csak groteszk tréfaként látszik -közbe szőve; a mesteremberek szinelőadása.</p> -<p>Pyramus és Thisbe története, a mint ezt a jó mesteremberek -kidolgozzák és előadják, nemcsak a Shakespeare idejebeli műkedvelők -és rossz szinészek kiparodiázása, de egyszersmind azon nagy és üres -szenvedélyé is, mely az egész mű tárgyát teszi, s melyben már -Pyramus személyesítője mint szamár szerepelt is.</p> -<p>Való, hogy a negyedik felvonásban már be van fejezve a -cselekvény, s az utolsó felvonás, melynek e parodia szinhelye, -szorosan vett drámai szempontból hibás. Bizonyára Shakespeare, a -drámai művészet e nagy mestere, ki a kritikának törvényt szabott, -jobban érezte ezt bármely kritikusnál. De minthogy alkalmi művet -írt s az ünnepély hősét nem léptethette föl drámailag, lehetetlen -volt drámailag leléptetnie is. Foglalványnak használta s e fényes -foglalványt be kellett fejezni. S mivel fejezhette <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> volna be -méltóbban, mintha lakodalmi ünnepélyén láttatja egész méltóságában; -e költött lakodalmi ünnepélyt mintegy összeolvasztja a valódival, -saját maga művét a mesteremberekéivel, s a mű alapeszméjének néhány -pillanatnyi groteszk föltüntetése után a tündérek áldásával és -saját szerény engedelem kérésével bocsátja el a közönséget. E -szempontból minden dicséretet érdemel a befejezés. Különben is a -mesteremberek előadására már rég kiváncsiak vagyunk, s ha magában a -műben be is van már fejezve a drámai élet, az övékben most kezdődik -és Shakespeare elég ügyes arra, hogy e drámaitlan és mégis drámai -fogással lekösse figyelmünket.</p> -<p>Sokat akartam írni e műről s alig tettem többet, mint azt, hogy -talán némi kulcsot nyujtottam alapeszméje és compositiója helyes -fölfogásához. Még mennyi mindenről kellene írni, ha ugyan képes -volnék száraz bonczolással e mű szépségeit éreztetni; ha ugyan a -közönség örömmel olvasná a hosszabb kritikai dolgozatokat.</p> -<p>De Shakespeare mindig megérdemli a kivételt. Közelebbről hát -bátor leszek visszatérni e műre s az előadást birálva elmondani -egyet-mást mit most tér hiány miatt is el kellett hagynom. Örömest -elszenvedem Shakespeare-ért, és emlékünnepén azt a szemrehányást, -hogy a magyar kritikusok között én gyönyörködöm <span class= -"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> -leglelkesültebben Shakespeare ez úgynevezett sületlenségében. Van -egy-két oly magyar kritikus, ki Molièret letette trónjából, most -néhány másik Shakespeare-rel birkózik; hadd legyen olyan is, ki -védni meri e nagy szellemeket. Ma holnap oda jutunk, hogy még ehhez -is egy kis bátorság kell. <span class="pagenum"><a name="Page_101" -id="Page_101">-101-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>III.</h3> -</div> -<p>Ma ötödikszer került színre e mű; e körülmény alkalmat -szolgáltat nekem arra, hogy beváltsam igéretemet s még egy czikket -írjak róla. Miért is ne? Ha divatlapjaink két-három czikket írnak a -budai színház <i>Genovevá</i>-járól s lelkesülésökben nem tudják -hová legyenek, talán nekem is szabad még egyszer visszatérnem a -Nemzeti Szinház <i>Szentivánéji álmá</i>-ra. Igaz, amazt Jaime és -Treffreu írták, emezt pedig csak Shakespeare, egy elavult költő; -amahhoz a híres Offenbach írta a zenét, ehhez pedig csak -Mendelssohn; de a <i>Koszorú</i> nem levén divatlap, nem köteles -mindennemű divat szószólója lenni, sőt elavult dolgokat is -kedvelhet minden önmegtagadás nélkül.</p> -<p>A <i>Szentivánéji álom</i> alkalmi mű, de kérdés: vajon az -alkalmi mű alkot-e külön nemet a drámai költészetben s mennyiben -jogosan? Hogy gyakorlatilag alkot, nem lehet tagadni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span></p> -<p>Egész napjainkig fentartotta magát, s nagy költők is dolgoztak e -nemben, például Goethe, sőt a mi irodalmunkban sem hiányoznak ily -alkalmi drámák. Hogy többet ne említsek, ott van Vörösmartytól -<i>Árpád ébredése</i>. Azonban az ily alkalmi művek, mint drámák, -csekély becsűek, sehogy sem tudnak valódi drámává lenni, mint az -alkalmi dal, óda, vagy elegia valódi dallá, ódává, elegiává. -Rendesen nem egyebek dialogizált allegoriáknál, néha énekkel -vegyítve. Sokszor van bennök költői alapeszme, de nincs drámai -élet, ezért a drámai költészetnek inkább csak kinövései, melyeket -az alkalomszerüség ment s az általában vett költőiség, később is -olvasásra méltók, de mint drámáknak a szinpadhoz tulajdonkép nincs -többé joguk. Épen az bámulatos Shakespeareben, hogy e sikamlós -téren is valódi drámát tudott írni, oly drámát, melynek, mint -ilyennek, alig van versenytársa: szóval az alkalmiságot szoros -kapcsolatba hozta a drámai költészet belső igényeivel is. De minő -drámát írt: tragédiát, szoros értelemben vett drámát, vígjátékot -vagy bohózatot-e? Tulajdonkép egyiket sem. Leginkább bohózatos -vígjátékot vagy jobban mondva a bohózat egy magasb faját -tartalomban és formában egyaránt. Tudom, hogy a bohózat rossz -hangzású szó irodalmunkban; emlékszem, hogy ezelőtt egy pár -hónappal két politikai nagy lap, melyek semmiben <span class= -"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> sem -értenek egyet, abban szépen megegyeztek, hogy a bohózat annyi, mint -puszta semmiskedés s rendesen oly iró munkája, a ki képtelen jó -vígjátékot írni, vagy a vasárnapi közönség ízléséhez aljasul. -Íróink, kritikusaink, közönségünk jó része souverain megvetéssel -tekint a szegény bohózatra, s ha néha mulat is rajta, mintegy -szégyenli bevallani.</p> -<p>Honnan vettük e nézeteket, e szokást, e kedélyhangulatot? -Aesthetikai míveltségünk hiányossága-e vagy a magyar természet -sajátsága? Ez utóbbit nem merném állítani. Népünk igen jól mulat a -maga bohózatos meséin. Úgy hiszem, másutt rejlik az ok. Sokáig a -bécsi nagyrészt ízlés- és erkölcstelen lokal-bohózatok járma alatt -nyögtünk s miattok megutáltuk a bohózatnakm ég a fogalmát is.</p> -<p>Újabban a budai szinház a franczia bohózatok selejtesebbjeivel -vendégli a magyart; a táncz, zene és látvány mulattatják ugyan a -közönséget, de magoknak e műveknek csekély értéke nem igen hozhatja -jobb hírbe a bohózatot. Talán maga az elnevezés is rossz, s az -egyoldalú fölfogás könnyen hajlandó az úgynevezett bohóságot csak -bohóságnak tartani, melyhez az æsthetikának nincs köze. A jobb -bohózat nálunk már vígjáték számában megy; például Molière -<i>Botcsinálta doctor</i>-át nem meri bohózatnak nevezni, talán már -csak azért sem, mert a Théâtre Francais-ben <span class= -"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> adják, -s ezt bizonynyal nem tennék, ha valósággal csak pusztán bohózat -volna. Szóval közönségünk nem becsüli a bohózatot s a kritika -általában véve elősegíti a fogalomzavart. Ez még ugyan magában nem -oly nagy baj, sokkal nagyobb az, hogy nem volt s nincs költőnk, a -ki kivívja a bohózat becsületét. Költészetünk a fajok tekintetében -nagyon szűk körben mozog; majd mindenik költő ugyanegy úton jár, -pedig a kezdeményezés és bátorság nemcsak a genie kiváltsága, hanem -a talentumoké is.</p> -<p>Bárki bármit mondjon, a bohózat épen oly jogos nem, mint a -vígjáték; s ha alsóbb komikumnak nevezik, ez nem azt teszi, mintha -sokkal csekélyebb becsű volna a fensőbbnél, hanem inkább csak azt, -hogy alsóbb körben mozog, kevésbbé korlátolt, erősebb vagy ha úgy -tetszik durvább hatásra törekszik: mosoly helyett hahotára. -Megengedem, hogy a mosoly tiszteségesebb a hahotánál, kivált -szalonban, de azért a hahota kunyhóban, palotában mindíg drága -kincse marad az embereknek. A bohózat tulajdonkép nem egyéb, mint a -komikai jellemek és helyzetek túlzása; épen úgy meg kell lenni -benne a komikai összeütközésnek, drámai életnek és költői -igazságnak, mint a vígjátékban, csakhogy máskép. A bohózat nem a -jellemrajz pontosságával hat, hanem a jellemző vonások éles -kiemelésével, túlzásával, <span class="pagenum"><a name="Page_105" -id="Page_105">-105-</a></span> épen mint a torzkép. Kit nem hat meg -egy jó torzkép komikuma, ki fogja tőle megtagadni a művészi -igazságot, pedig egyetlen vonása sem hű a természethez? A hűséget -és valóságot épen a pontatlanság, a túlzás fejezi ki, csakhogy a -túlzásnak is van túlzása, a pontatlanságnak is pontatlansága, s -épen abban rejlik a művészet titka, eltalálni az illő határt és -mértéket.</p> -<p>A bohózat a cselekvényben is sokkal szabadabb, túlzóbb a -vígjátéknál. A jellemrajz és viszonyok túlzásából önként következik -a helyzetek és bonyodalom túlzása is, de természetesen soha sem a -költői igazság rovására, mely nem mindíg egy a valószínűséggel. Ha -az alapeszme és cselekvény az emberi szív és viszonyok komikumán -alapul: akkor a túlzás úgynevezett valószínűtlensége a cselekvény -folyamában sem igen jöhet kérdésbe. Ha a költő valóban tud hatni -reánk, magával ragad s csakhamar otthon érezzük magunkat a -tévedések, hibák és bohóságok ez eltorzult világában is, mely -külsőleg kevéssé hasonlít az élethez, de bensőleg mégis egészen -az.</p> -<p>A bohózat e sajátságából foly az is, hogy a drámai költészet -egyetlen faja sem kedveli annyira a phantastikust, mint épen ez. A -népmesék tündérei örömest mulatnak az emberi hibák és gyöngeségek -legbohóbb képviselőivel. <span class="pagenum"><a name="Page_106" -id="Page_106">-106-</a></span> Nem műköltő találta föl az erősebb -komikum és tündérvilág e vegyítését. Ott van minden nemzet -népköltészetében. A műköltők csak átvették és fölhasznalták.</p> -<p>Érdekes, hogy a műköltészet hogyan osztozott meg mindazon, mi a -népköltészetben csodás. A népmondákban nyilatkozó csodás az -eposznak lett elválhatlan társa, mint a végzetszerűség fönséges -kifejezője; a népmesei csodás legörömestebb a bohózattal és -szatirával párosodik; a tragédia is megtartott valamit, a subjectiv -csodást, a népballadák léleklátását, melyet Shakespeare oly -megrendítőn használt föl <i>Macbeth</i>-ben, <i>Hamlet</i>-ben.</p> -<p>De csodálatoskép épen a csodás elem az, a mit leginkább hibáztat -nehány magyar kritikus a <i>Szentivánéji álom</i>-ban, s úgy -látszik, általában pálczát akar törni minden oly költői mű felett, -melyben a csodás szerepel, legyen az eposz, satira, népmese vagy -ballada. Előszőr a <i>Pesti-Hirnök</i> mondotta ki e nagy -igazságot, nem sokára akadt két társa is: egy tudományos s egy -divatlap. Shakespeare művében kidobta lába alól a valóságot, mely -nélkül nincs költészet – monda amaz. «Ez a mű képtelenség, melyet, -ha ma írna valaki, csúful megbuknék» – tódítá a másik. Íme minő -kritikákat kell olvasnunk, minő æesthetikai leczkéket hallgatnunk. -Nem hiszem, hogy meggondoltátok volna, a mit mondotok. Együgyű -bölcsei a magyar kritikának, <span class="pagenum"><a name= -"Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> tudjátok-e, hogy a -<i>Szentivánéji álom</i> elleni ingerültségtökben a költészet fele -birodalmát tagadjátok meg, a régi és újkor legkitünőbb művei felett -törtök pálczát? Égessétek meg Homert, Virgilt, Dantét, Miltont, -Goethét; vigyétek borstakarónak Swift satiráit: szakítsátok ki -Shakespeareből mindazt, hol szellem vagy tündér jelen meg; törjétek -össze a népköltészet legdrágább kincseit; tépjétek le a legnagyobb -képírók műveit s bámuljátok a photograph arcz- és genreképeket, a -realis ízlés e remekeit. Nektek nem a költői, a művészeti valóság -kell, hanem a materialis, melyet kézzel lehet tapintani; nektek -minden képtelenség, a mit együgyű józanságtokban fel nem foghattok. -Ti itélni akartok a legnagyobb költők műveiről s még az æsthetika -ábéczéjét sem értitek, mert íme összezavarjátok a művészet -valóságát a mindennapi élet valóságával. Nincs itt helye a -csodásról bővebben értekeznem. Legyen elég megemlítenem annyit, -hogy a csodás túl teszi ugyan magát a természet törvényein, de nem -a szellemén, ellenkezik ugyan a valószínüséggel, de nem az -illusióval, a művészetben pedig ez a fődolog. S mi teremti itt az -illusiót? Három oly elem, melyet, ha a költő sikerrel olvaszt -össze, nem tévesztheti hatását.</p> -<p>Előszőr a jelképesség, mely az erkölcsi világrend eszméit -igyekszik feltüntetni; másodszor <span class="pagenum"><a name= -"Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> az emberi szív és -szenvedélyek rajza, mert a jó és rossz szellemek, tündérek nem -egyebek, mint az emberi tulajdonok legmagasabb kifejezései; -harmadszor a naiv hit, vagy ha ez hiányzik, a hagyományok és -gyermekkori emlékek varázsa, mely csak oly ember phantasiájára nem -hat, a ki egyoldalú ízlés rabja, s mintegy mesterséggel ölt ki -magából minden ilynemű fogékonyságot. Mindebből önként következik, -hogy eszmei valóság, lélektani igaz nélkül a csodás nem költői, s a -legnagyobb költők is mindíg oly csodást használtak föl s -alakítottak át szükségök szerint, melyet a hagyományokban találtak. -E három elemben a valónak annyi alapja van, a mennyi az elégnél is -több a művészeti való előállítására, ha a költő, valódi költő. Ki -ezt nem érti, vagy legalább nem érzi, az általában bajosan értheti -a művészet lényegét, s a művészeti valót, a költői igazat, a csodás -nélküli művekben is nagyon anyagiasan fogja föl.</p> -<p>Shakespeare a csodás használatában is felülmul minden drámaírót. -Másnemű csodást használ tragédiáiban, mint vígjátékaiban. -Tragédiáiban a csodás sohasem hat külsőkép magára a cselekvényre, -se akadályozón, se elősegítően; nagyobbára subjectiv csodás, a -küzdő hős lélekállapotjának kifejezése, még pedig annyiban drámai -módon, a mennyiben visszahatván a kedélyre mintegy motivumul -szolgál. <i>Macbeth</i> <span class="pagenum"><a name="Page_109" -id="Page_109">-109-</a></span> boszorkányaiban a belső megkisértés -van megtestesítve: Macbeth dæmoni álmodozása. A boszorkányok -viharban jelennek meg, légben tűnnek el, mintegy jelképezve a lélek -felindulását, s a nagyravágyó képzelődés rémes árnyait. Mi -természetesebb, mint hogy az, a ki a legféktelenebb nagyravágyással -a bűn magvát hordja keblében, a szél zúgásában, a vízesés morajában -is a nagyravágyás és bűn suttogását hallja s épen akkor, midőn -saját érdemei és a szerencse kedvezése már oly magasra emelték, a -hol könnyen megszédülhetni? Ily lélekállapotban lép fel Macbeth a -tragédia expositiójában. <i>Hamlet</i>-ben a lélek megjelenése nem -egyéb, mint magának a természetlen és iszonyú bűnnek sejtelme, mely -a királyi udvarban minden becsületes ember kedélyét kínozza, -leginkább pedig Hamletet, kiben ez mély meggyőződéssé érik s -boszúra ingerli. S valóban a lélek csak vele áll szóba, ki -leginkább hiszi a bűnt. Azonban Shakespeare e csodást nem csak -jelképesen, s hősei kedélyállapotának költői kifejezésére -használja, hanem egyszersmind úgy használja, hogy lehetlen -képzelődésünkre nem hatnia. Hamlet atyjának lelke az éjfél óráiban, -elhagyott helyen jelen meg s akkor, midőn az iszonyú bűn sejtelme -Hamletből a közönségre is elragadt. Macbeth viharos időben, egy -magános pusztán találkozik boszorkányokkal. Mindkét műben -<span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> a szellemek nem annyira magokban -hatnak, mint inkább a tragédia hősei lélekállapota s a hely és -körülmények által, a hol és melyek közt megjelennek. Sehol sem -gátolják vagy segítik elő a cselekvény külső folyamát, mint az -eposzban, de igen bensőkép, a mennyiben Hamletben a sejtelem hitté -érlelődik, Macbeth-ben pedig a dicsvágy és bűn csirázni kezd.</p> -<p>Szóval Shakespeare tragédiáiban a csodás a szereplő egyének -subjectiv körében marad s belküzdelmeiket fejezi ki.</p> -<p>Máskép van vígjátékaiban. Itt a szellemek nem a sejtelem és bűn -rémes árnyai, kiket csak az illető lát, s kik mindjárt eltűnnek, -mihelyt a felindulás, a szenvedély mámora csillapul. Itt egészen -önállóan szerepelnek s befolynak a cselekvény külső folyamára is, -sőt magok intézik, mint a gondviselés eszközei, a véletlen -képviselői. Épen a vigjátékba illenek, hol az események -véletlensége nagyobb szerepet játszik, mint a tragédiában, de -leginkább a bohózatba, hol a jellemek és bonyodalmak művészi -túlzása a fődolog, s hol némely esetben a komikai túlzást csodák -nélkül nem is lehetne eléggé költőileg megérzékíteni Természetesen -itt csak derült, vidor, néha könnyelmű szellemekkel van bajunk, kik -mulatnak az emberi gyarlóságokon, megtréfálják a bohókat, de az -okos, jó és derék emberek felett tulajdonkép nincs hatalmok. E -jellemző <span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span> vonás, melyet némely népmesében is -feltalálhatni, adja meg tulajdonkép a bohózatbeli csodás -jelképességét.</p> -<p>Minél szeszélyesebb, bohóbb az ember, annál inkább elveszti maga -felett az erkölcsi uralmat s válik a véletlen játékszerévé; -lassanként ösztönei, vágyai szeszélyei, képzelődései rabjává lesz s -minden megtörténhetik rajta.</p> -<p>Vágyaink, rögeszméink és képzelődésünk e csodássága, -képtelensége összhangzik az események csodásságával és -képtelenségével, s a csodásság és képtelenség az emberi gyarlóságok -és bohóságok való képévé alakul. Így fogta föl Shakespeare a -komikai csodást a <i>Szentivánéji álom</i>-ban. Íme Theseus, -Hippolyta, Egeus, nem jutnak a tündérek hatalma alá, míg a -képzelődő szerelmesek egészen az alatt állanak, s itt is némi -fokozat van, a heves férfiak inkább, mint a szelidebb nők. A -mesteremberek között is egyedül Zuboly jár pórul, a legképzelgőbb -és legbohóbb társai közt.</p> -<p>De a csodást e műben nem csak e jelképesség olvasztja a mű -organismusába, hanem még egyéb is. A mű egy álomkép s a szereplő -egyének mintegy álomból ébrednek föl, miután megszenvedtek és -nevetségessé váltak. S kik e mű tündérei? Az elfek, az álom -tündérei, kik hajnalban szétoszolnak. Az álom és szenvedély, az -ébredés és kijózanulás, <span class="pagenum"><a name="Page_112" -id="Page_112">-112-</a></span> egymásba játszanak s a hajnal elűzi -az éj látomásait vagy ha úgy tetszik, a való a képzelődés -képtelenségét. Mi könnyen szállhat képzelmünk a költő után! Kell-e -teljesb és művészibb illusio?</p> -<p>E mellett mily költőileg és lélektanilag vannak rajzolva e -tündérek. Mellőzöm a tündérdalokat, melyeket az angol kritikusok a -hangzatosság és báj példányainak neveznek, csak a jellemrajzról -szólok valamit. Shakespeare készen találta a mondákban és mesékben, -sőt magában az irodalomban is az elfeket. Szokása szerint átvette -és szüksége szerint átalakította őket. Letörölt róluk minden -dæmonit és kisértetest s vidorabb, kevésbbé ártalmas viszonyba -hozta az emberrel.</p> -<p>Shakespeare elfei kiválón az ábránd, szeszély és álom tündérei, -kik a holdnál sebesebben kerülik meg a földgolyót, nem kedvelik a -napvilágot, szeretik a homályt és holdfényt, de leginkább a -félhomályt, az éber alvó álmadozás idejét; hatalmuk is csak ez -időre szorítkozik. Íme e tündéri tulajdonoknak is meg van lélektani -alapjok, de még inkább az embereiknek. Ők nem az ember jó vagy -rossz tulajdonainak összpontosított kifejezései, mint más -szellemek.</p> -<p>Tulajdonkép se jók, se rosszak, szorosan véve nincs erkölcsi -világuk, mint némely nagyvilági gavallérnak vagy delnőnek, kik -kellemesek, <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span> elmések, szeretik a szépet, utálják a -rútat, de életök csak táncz, mulatság, tréfa, bohóság. Titania és -Oberon nem rossz szívűek, legfeljebb egy kis féltékenység és méreg -bántja őket, hamar összevesznek, megtréfálják egymást, de egy vidám -tánczban hamar is kibékülnek.</p> -<p>A mily légiesen könnyű alakjok, épen oly felületes -kedélyviláguk. A emberek iránt nincs mélyebb részvétök, nevetnek -rajtok és sajnálják őket, de nem erős rokonszenvből, sem -rosszaságból.</p> -<p>Leginkább a phantastákhoz és bohókhoz vonzódnak, s tulajdonkép -csak felettök van igazi hatalmuk. Varázsaik alapja az emberi -kedélyben rejlik. Természetes, hogy Demetrius és Lysander oly -könnyen hatalmokba esnek, s bizony nem csoda, hogy Zuboly a -szamárfej külalakját is megkapja. A gondviselés eszközei, hogy -megtréfálják és csúffá tegyék a bohót s ha lehet kijózanítsák. Puck -valamivel durvább a többinél: ő a tündér-udvar bohócza, van benne -valami dæmoni is, de ez alig több a vásottságnál.</p> -<p>E vázlatból is láthatni, mily bajosan játszhatni jól e -szerepeket. A tündérek jellemzőbb vonásait fölfogni bizonyára nem -nehéz, de megérzékíteni a kecs, kellem, naivitás phantastikus -alakjában nagyon nehéz s kivált szinésznek, még a legjobbnak is, -csaknem lehetlen. <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span> Honnan vegye a gyermekies termetet, -rendkívüli könnyedséget, kecset, vidorságot, melybe mégis bizonyos -méltóságos és királyi vegyül? Oberont Egressy játszotta, Puckot -Szerdahelyi, Titaniát Szigligeti Anna. Két legjobb szinészünk -kezében volt a két főtündér; mégis nem csodálkozom, hogy játékuk -nem sikerült, inkább azon csodálkozom, hogy ezen némely lap -csodálkozik, az <i>Ungarische Nachrichten</i> pedig épen ebből -itéli meg a Nemzeti Színház egész művészetét. Csodálatos, hogy az -<i>Ungarische Nachrichten</i> német létére nem tudja: mennyire nem -sikerült e mű a legelső német színpadokon is.</p> -<p>Tieck, midőn 1843-ban Dresdában új rendezéssel előadatta, rövid -és szelíd kritikájában sem állhatta meg, hogy a Puck szerepét -játszó szinésznőt keményen meg ne rója. Bécsben szintén rosszul -adják. Gervinus nagy elégetlenséggel nyilatkozik a berlini -előadásról s egyenesen kimondja, hogy a német szinészet mostani -hanyatlásában legkevésbbé remélhetni e mű sikerét. Pedig ott nők -játszották a két főtündért, nem pedig mint nálunk, szükségből -férfiak, kiknek alkalmasint soha sem fog sikerülni. Shakespeare -idejében inkább sikerülhettek e szerepek; korán a szinészetre -képzett gyermekek adták s így ha tehetségök volt, sokkal hívebben -tükrözhették vissza a szerep lényegét, mint akár a jobb szinésznők -is. <span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span></p> -<p>E körülményeket a legszigorúbb kritikának is számba kell venni. -Részemről méltánylom mind Egressyt, mind Szerdahelyit azért, hogy -elég önmegtagadások volt szükségből e szerepeket eljátszani.</p> -<p>Egressy mindent megtett, a mit megtehetett; kevésbbé -Szerdahelyi, ki némely franczia vígjátékban is vidorabb és -vásottabb tud lenni, mint a vidorság és vásottság e tündéri -szerepében.</p> -<p>Sokkal jobban sikerült a négy szerelmes szerepe. Hermia (Prielle -Kornélia), Helena (Lendvayné), Lysander (Lendvay), Demetrius -(Paulai). Kár, hogy nem öntöttek szerepeikbe több hevet, szerelmi -lázt egyéni jellemök árnyalatai szerint, kivált a bűvös csöppek -után, midőn a szenvedély majdnem az őrjöngésig emelkedik, melyet -aztán oly természetesen követ az elbágyadás. Az est koszorúja -minden esetre a mesterembereket illeti, kivált Szigetit, ki Zuboly -szerepét sok kedvvel, eredetiséggel s néhol igen sikerülten -játszotta, de a túlzás nem keveset rontott, kivált az utolsó -felvonásban.</p> -<p>Szigeti igen jó volt az első felvonásban, midőn minden szerepet -el akar játszani, de midőn szamárfejet kap és Titánia nyájaskodik -vele, kissé mérsékelni kellett volna magát. Már magában oly -nevetséges a helyzet, hogy nincs szükség erősb szinezésre s Titania -nyájaskodásának komikuma egészen elvész, ha <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> Zuboly -fölébred álmából; azt is igen jól játszotta Szigeti, tulajdonkép ez -fénypontja játékának, azonban a szini előadás igen túlzott volt. -Értsük meg egymást. Nem arról van szó, hogy a bohózatos, túlzott -jellemet nem kell túlozva adni, hanem arról, hogy a túlzást nem -kell még túlozni is s főleg megtartani a túlzás komolyságát. -Szigeti és Szathmáry (Dudás) úgy játszottak a fejedelem előtt, -mintha tréfálnának, pedig akkor lettek volna igazán nevetségesek, -midőn legtúlzottabb erőlködéseikben is látszott volna rajtok, hogy -komolyan tetszeni akarnak.</p> -<p>E tekintetben legjobb volt Tóth (Vaczkor) és Sántha (Ösztövér) -Azonban úgy látszik, hogy Szigeti különben derék játékának e -hiányát sejteni is kezdi, legalább az ötödik előadáskor sokkal -kevésbbé túlzott az utolsó felvonásban. <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A BUDAI NÉPSZINHÁZRÓL.</h2> -</div> -<p class="summary">Corradini, féllábú tánczos föllépte. – Dunanan -apó és fia utazása. Víg operette 3 felvonásban Offenbachtól. -Siraudin és Meineaux után fordította Tarnai Pál. Előadatott a Budai -Népszinházban 1864 július 11-én.</p> -<h3>I.</h3> -<p>A Nemzeti Szinház zárva lévén, megragadom az alkalmat, hogy a -Budai Népszinházról is szólhassak valamit. Ezt eddig is örömest -tettem volna, ha körülményeim engedik, mert elismerem a Budai -Népszinház fontosságát, bár távolról sem tartozom azok közé, a kik -erőnek erejével nemzeti ügygyé kívánják varázsolni. Csodálatos, -hogy a nagyközönség józan belátását néha épen a journalisták -rontják meg. Midőn a Budai Népszinház építése és megalapítása szóba -jött, néhány lap oly hühót csapott, mintha egy nemzeti intézetről -volna szó. Még csekélyebb ügynek is, mint a Népszinházé, megvan a -maga fontossága a magyar társadalmi életben s a journalistika jól -teszi, ha részvétet ébreszt iránta, de nemzeti nagy ügygyé emelni -mindent, a mi a nemzetiséggel <span class="pagenum"><a name= -"Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> többé-kevésbbé -kapcsolatban van, éretlenség. Egy valóban nemzeti intézet virágzása -vagy bukása mindíg a nemzeti becsület kérdésébe vágó ügy; s mi -lenne az, ha egyesek, társulatok, községek, városok mindennemű -vállalatai a nemzeti becsület paizsa alá helyeztetnének? Küzdjön -mindenki a maga becsületére, használjon hazájának a hogy tud s -vegye figyelembe, mit Vörösmarty <i>Ősz bajnok</i>-jában Toldi -mondott egy pár meggondolatlan ifjú embernek, kik az ország -czímerét koczkáztatták:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Máskor – úgymond – e szent -jelnek,<br /></span> <span class="i0">Ha erőtök nem felel -meg,<br /></span> <span class="i0">Békét hagyjatok.<br /></span> -<span class="i0">Küzdjön a ki mer, czímére<br /></span> -<span class="i0">S tűrje – kit mily végzet ére…<br /></span></div> -</div> -<p>E fogalomzavar nem hogy tisztult volna, hanem még nevekedett. A -journalisták egy része szembe állította a budai szinházat a nemzeti -szinházzal s a versenytárs szerepére unszolta, sőt még ma is -találkoznak némelyek, kik úgy mutatják fel a budai népszinházat, -mint példányt, hova a nemzeti szinháznak törekedni kellene. Soha -sem olvastuk, hogy találkozott volna franczia journalista, ki -valamely Vaudeville szinházat a Théâtre Francais-val állított volna -szemben, ha mindjárt helyes oka volt is az utóbbira neheztelni. De -nálunk az ilyesmi nem ritkaság, csak bátorság <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> kell -hozzá s ha valakinek ily gyönge ítélő tehetsége van, nem csoda, ha -tovább megy, s az anyagilag s szellemileg annyira sülyedt városi -német szinházat is untalan dicsőíti a nemzeti szinház rovására. De -hagyjuk ezt. Elég az hozzá, hogy Molnárnak csak annyi belátása -volt, mint kritikusainak, elfogadta e nevetséges helyzetet s a -drámai alsó nemek helyett, a mi nélkül a népszinháznak nincs -értelme, a drámai felsőbb nemekben próbált szerencsét s úgy -látszik, azzal kecsegtette magát, hogy egymaga oly nemzeti -szinházat alapít, minő egy egész országnak sem sikerült. Azonban -csakhamar belátta ez iránynak ha nem is nevetségességét, de -anyagilag káros voltát. Fölhagyott a tragédiával, felsőbb -vígjátékkal, s leszállott a drámai alsóbb nemekhez: az operettehez, -népszinműhöz, bohózathoz, kisebb vígjátékhoz s látványos -szinművekhez. Ez volt legörvendetesb fordulat a népszinház -történetében, legalább öntudatára jutott hivatásának s oly tért -foglalt el, melyen egyedül lehet jövője. Mi szükség is két nemzeti -szinházra? Bár egyik tudna megfelelni feladatának. Oly számosak-e -nálunk a drámai magasabb nemek költői és szinészei, hogy nem férnek -meg egy házban? Oly nagy-e a közönség, hogy egy második főszinházra -is szüksége van? Oly gazdag-e a közönség, hogy két szinházat -dotálhasson? Vajon nem azt óhajtotta-e évek <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> óta -minden józan kritikus, hogy lassanként szoruljanak le a nemzeti -szinpadtól a drámai alsóbb nemek s mint főszinház egészen csak a -főnemeknek szentelje erejét? S mi különös! Midőn egy Népszinház áll -elő, Nemzeti Szinházzá akarjuk alakítani, s midőn némi balkísérlet -után saját kerékvágásába zökken, fennen hibáztatjuk. Valóban a -Népszinház emez örvendetes fordulata néhány journalistának tetszett -legkevésbbé. Előbb sajnálták, hogy elejti az úgynevezett dráma -ügyét, azután abban nyugodtak meg, hogy ez csak átmeneti állapot s -ha a szinház megerősödik anyagilag. Újra áttér a jó útra s a -Nemzeti Szinház versenytársa lesz. Mindamellett az állítólagos -átmeneti korszak operettei, bohózatai annyira megnyerték -tetszésöket, hogy közülök némelyek az <i>Ördög pilulái</i>-ért -Bécsbe is felrándultak. A Népszinház szembe állítása a Nemzeti -Szinházzal később sem szünt meg; törik-szakad; így is úgy is meg -kellett lenni a párhuzamnak, nemcsak véleményekben, hanem tényekben -is. Tavaly néhány író kérvényt vitt fel Bécsbe a Nemzeti Szinház -választmánya és igazgatója ellen; az idén sem maradhatott el a -bécsi út, néhány írónak fel kellett oda rándulni, hogy a Budai -Népszinház igazgatójának mintegy diadalmenetét képezze. -<span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>II.</h3> -</div> -<p>Azonban ez örvendetes fordulat bajt is idézett elő, még pedig -két oly főbajt, melyeket az a képzelt és dicsőített verseny a -Nemzeti Szinházzal még inkább kiemel. Egyik az, hogy a Népszinház -semminemű lendületet nem adott a drámai alsóbb nemek eredeti -irodalmának; másik az, hogy néha nagyon is könnyelműen lábbal tapod -minden ízlést és erkölcsöt. Ez utóbbin sokkal könnyebb segíteni, -mint az elsőn. Az a körülmény, hogy három év alatt a Népszinház -eredeti népszinművei, bohózatai, kisebb vígjátékai közül egy sem -tett némi figyelemre méltó hatást, igen rossz jelenség. Úgy -látszik, a Népszinháznak még nem születtek költői, pedig nélkülök -nem fejlődhetik nemzeti alapon, s üvegházi növény marad. A -Népszinháznak tulajdonkép eredetibbnek a magyarabbnak kellene lenni -a nemzetinél, mert a nép mindig állandóbb és sajátságosb ízlésű, -mint a szorosabb értelemben vett nemzet, mely több oldalú -míveltségénél fogva inkább ki van téve az ízlés hullámzatának. -<span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span> E mellett egy Népszinház jórészt -nemcsak a a hazai népélet, hanem a speciális fővárosi élet -viszonyaiból szívja éltető nedvét. Közönsége kedveli a mindennapi -élet komikumát, mely őt közelről érdekli; oly viszonyok költői -feldolgozását, melyeket átélt, tapasztalt; egy jó tréfát, mely -talán holnap vele is megtörténhetik, egy találó dalt, melyet -eltanulva holnap műhelyében elmormolhasson. S mit találunk -Népszinházunkban? A franczia operettek, vaudevillek és bluettek -majdnem kizárólagos uralmát. Hol vannak a vidéki és fővárosi élet -rajzai? Hol egyetlen eredeti komikai alak, mel a nép kedvenczévé -válhatnék, mint a nép szellem hű kifejezése? Sehol. Mind ezt nem -vádkép mondom. Tudom, hogy senkinek sem áll hatalmában költőket -teremteni; az sem ismeretlen előttem, hogy drámaíróink megvetik a -drámai alsóbb nemeket, még akkor is, ha több tehetségök van reá, -mint a felsőbbekre; Pest vegyes lakossága nem csekély akadály egy -önálló népszinház fejlődési folyamában; aztán elvégre a budai -népszinház még fiatal intézet; mennyit küzdött Nemzeti Szinházunk -is, míg néhány drámaíróra tett szert s az eredeti drámairodalomnak -némi lendületet adhatott. Igaz, várnunk és rémélnünk kell, de -egyszersmind szólanunk a dologról és folyvást szemünk előtt tartani -a czélt, melyet elébb-utóbb elérni kellene. A kritikusnak épen -<span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> oly kötelessége részvétet ébreszteni a -drámaírókban a drámai alsóbb nemek iránt, mint magának a -népszinháznak inkább keresni és becsülni a drámaírókat, mint eddig -tevé. Évenként legalább egy pár kísérletet minden esetre lehetne -koczkáztatni. Ott áll összegyűjtve egy csoport népmesénk; miért ne -lehetne valamelyikből oly látványos színművet szerkeszteni, mely -æsthetikai becsre nézve felülmúlja az <i>Ördög pilulái</i>-t. A -vidéki és pesti életnek egy pár oly jellemző sajátsága van, mely -kivált alsóbb komikumra igen alkalmas, hozzá kell nyúlni, ha ma nem -sikerül, sikerül holnap. Van egy pár régibb, nem épen értéktelen -bohózatunk, például a <i>Garaboncziás diák</i>; ártana-e, ha valaki -ujra átdolgozná? E mellett hány oly franczia vaudevillet, bluettet -olvashatni, melyekből az alapeszmét s egy-két helyezetet átvéve -egészen új, a magyar és pesti viszonyokhoz alkalmazott műveket -lehetne írni. Hát a zeneszerzők mit vétettek? Aránylag sok magyar -zeneszerzemény jelen meg évenként Rózsavölgyinél. Nem lehetne-e a -jobbakat hol ide, hol oda beszőni? Népdalaink gyűjteménye nem -válhatnék-e a Népszinház valódi kincsbányájává? S hogyan van az, -hogy a magyar operette sehogy sem találja meg útját a -népszinházhoz?</p> -<p>A mi a másik főbajt illeti, ezen segíteni magától a színháztól -függ, s ideje is, hogy segítsen. <span class="pagenum"><a name= -"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> Nem a pietista, sem a -szalonember szempontjából indulok ki, s jól tudom, hogy az alsóbb -komikumnak æsthetikai kiváltságlevele van a nagyon is illedelmes és -kényes ízlés követelései ellen. De jegyezzük meg jól, hogy a -kiváltságlevél az æsthetikai érzésen alapszik s nincs semmi köze -azon speculátióval, mely a nemtelen hajlamok hevületeinek hízeleg s -pusztán csak az érzékiséget csiklandoztatja. Egy valódi komikai -jelenetnek sokat megbocsáthatni, ha valamiben áthágja is az -illedelmet, de a mi az æsthetikai gyönyörrel kapcsolatban sincs, -annak épenséggel semmit. Íme példa rá <i>Dunanan apó és fia -utazása</i> a népszínháznak e már régi darabja, de a melyet most -először néztem meg figyelemmel. Maga a mű ellen nem szólok; elég -kedves zenéje van; cselekvénye, kidolgozása több és mulattatóbb -lehetne, de így is megjár. E mellett a szinészek épen nem -játszottak rosszul, dicsérnem kell az élénk, sebes és összevágó -előadást, mely a magyar szinészetben nem mindennapi jelenség. Igaz, -hogy e darabot már szokszor adták s ennyi próba után akaratlanul is -összevágó játszáshoz kell szokniok. De az reám nézve mindegy s nem -csorbíthatja méltánylatomat. Azonban mirevaló a mű végén az a -nyomoruságos cancantáncz? Tulajdonkép nem is tartozik a darabhoz; -nem hiszem, hogy az eredetiben ezzel végződjék, alkalmasint -<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> csak későbbi találmány. E tánczot Páris -egyetlen szinházában sem járják, csak oly nem épen jó hírben álló -mulatóhelyeken, minő a Mabille és Jardin d’Hiver, de itt is ott áll -a tánczolók körül egy pár sergeant, kik rendreutasítják az -illetlenkedőket. S nekünk ezt a szinházban kell látnunk s nálunk -még találkoznak hirlapírók, kik védelmök alá veszik. Nincs kedvem -erkölcsi prédikácziót tartani; azt hiszem, hogy a közönség inkább -csak kiváncsiságból s egy kis vásoltságból lel benne gyönyört, de -azonban, bizonyára csekély az erkölcsi érzék, kik erre neki -alkalmat adnak és ajánlgatják. <span class="pagenum"><a name= -"Page_126" id="Page_126">-126-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>III.</h3> -</div> -<p>Corradini féllábú tánczos vendégszereplése szintén csak azt -bizonyítja, hogy a Budai Népszinház néha épen oly keveset gondol -erkölcsi mint æstethikai érzésünkkel. S mindezt ugyanegy este, -kissé mégis sok. Részemről csak azért néztem végig Corradini -tánczát, mert írnom kellett róla, de örömest oda hagytam volna a -színházat, ha mindjárt kimenti díjat kellett volna is fizetni. Minő -gondolat egy sánta, egy béna ember tánczától remélni æsthetikai -gyönyört! Megteremtheti-e a mozdulatok plasticitását, könnyűségét, -az öröm, jókedv, vágy és szenvedély kifejezésének azt a báját, -melyet egy szép táncz elővarázsol? Teljes lehetetlen. Már -megjelenésének le kell hangolnia a kedélyt s a nézők csak -kiváncsiságot, csak sajnálkozást érezhetnek és egyebet semmit. Mi -köze e kínzó curiosumnak az æsthetikával? E mellett minden érzőbb -ember nem fog-e magában vádat érezni, hogy elég kegyetlen egy béna -kínlódásain mulatni, mert ha még nem is kínlódik, képzeletünkre -<span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> azt a hatást teszi. Valami kellemetlen -érzés lepi meg az embert, melytől menekülni kíván s még jó, ha csak -ez, mert ha kíváncsisága gyönyört lel az ilynemű látványban, az -annak a jele, hogy æsthetikai érzéke eltompult s lassanként egy -ember kivégzését is az izgalom gyönyörével nézné végig. A féllábú -tánczművészet e divata és kedvelése az ízlés némi hanyatlására -mutat. Semmi sem árt inkább a művészetnek, mint az, midőn a -durvulni kezdő ízlés æsthetikai gyönyör helyett oly izgalmakhoz -szokik, melyek inkább idegeire hatnak, mint kedélyére. A görög -szinészetet a gladiátorok játéka buktatta meg; a ki a római circus -látványaiban gyönyört talált, többé nem indíthatnák meg Sophokles -tragédiái. Vajon az összemarczangolt rabszolgák kínlódása nem -hasonlít-e egy kissé egy szegény béna tánczához? Reám legalább -ilynemű benyomást tett. Azért, úgy hiszem, fölmentenek olvasóim az -alól, hogy Corradini tánczának részletesebb rajzát adjam. De én s -velem együtt alkalmasint többen, nem menthetjük fel a budai -szinházat az erkölcs és ízlés olynemű követelései alól, melyek -valóban a szerényebbek közé tartoznak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>EGYIK SÍR, MÁSIK NEVET.</h2> -</div> -<p class="summary">Szinmű 4 felvonásban. Irták Dumanoir és -Keraniou, ordította Radnotfáy Sámuel. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1864 augusztus 8-án.</p> -<p>E mű nem ma került először szinpadra, egy párszor már adták s a -közönség elég jól fogadta. Én ma láttam először, unalom nélkül -néztem végig, sőt jól mulattam; oly jól, mint akármely társaságban, -hol tisztességes emberek mulatnak, élénken, helyenként -szellemdúsan, beszélgetnek a napi eseményekről, s egy-egy találó -reflexióval, egy-egy sikerült élczczel fűszerezik társalgásukat. Ki -unatkoznék ilyenkor? Hanem az is igaz, hogy az ember minden erősb -benyomás nélkül tér haza, s midőn másnap fölkel, csak arra -emlékszik, hogy tegnap itt s itt volt, elég jól mulatott és egyébre -semmire.</p> -<p>Valóban sok franczia újabb szinmű hatása ilynemű. Semminemű -ügyesség, találékonyság, mesterkedés nem pótolhat bizonyos varázst, -a költészet varázsát, mely még némely nagyon <span class= -"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> hibás -művekben is ellenállhatatlan hat lelkünkre.</p> -<p>A Hugo és Dumas-féle romanticismus szilaj, féktelen, de mégis -költői s néha megrázó vagy legalább megdöbbentő teremtményeit, -önmérséklő, csendes, szelíd, mondhatnám közönyös szinművek -váltották föl a franczia szinpadon. Nem találkozunk többé nagy -szenvedélylyel, vagy a nagy szenvedély affectatiójával; a phantasia -nagy tévedései eltüntek, de magát a phantasiát is hiába keresed; -nem panaszkodhatni többé a bonyolult, megriadt cselekvényen, mely -szinpadi csínyekkel vadászsza a hatást, azonban a dráma nem akar -már több lenni, mint egy hosszú beszély; regényi tárgyakat és -motivumokat vesz föl s keveset gondol a dráma formájával. A -történelem nagy tényei, alakjai többé senkit sem lelkesítenek, a -dráma muzsája csak a jelenben él, utczai pletykákkal táplálkozik, -mint egy grisette, vagy nagy szalonfecsegésbe merül, mint egy -unatkozó úrhölgy. A költők írtóznak a nagy felindulástól, nem -keresik az erősebb összeütközést, a mélyebb tragikumot, ha mindjárt -kétes úton, groteszkkel vegyítve dissonans benyomást hagyva is -hátra, mint azelőtt husz-huszonöt évvel; megelégszenek a mindennapi -élet szenvedéseivel és gondjaival, oly bukással, melyet elviselhet -az ember, oly diadallal, melynek nem mindig örülhetni. A szenvedély -nyelve <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span> kiveszett a franczia szinpadokról; -helyét szellemdús vagy elmés társalgás foglalta el vagy épen -közönséges fecsegés, az idealismus realismussá változott át, vagy a -mi megmaradt, nincsenek nagy eszméi, elszokott vagy fél a -lelkesüléstől, nehogy nevetségessé váljék.</p> -<p>A franczia dráma ez újabb irányának, bár különböző oldalról, a -fiatal Dumas és Feuillet a képviselői. Mindkettő tehetséges ember, -de az a drámai genre, melyet mívelnek, nem nagy értékű. A fiatal -Dumas vastag realista és cynikus, ki egyébiránt néha szeret az -erkölcscsel kaczérkodni. Büszkesége, hogy a valódi életet másolja -és fölmenti magát a phantasia, találékonyság és gondolkodás -terhétől. Azt hiszem, nincs is elég ereje hozzá. Kikap valamit a -mindennapi életből, a mit látott, hallott, tapasztalt, rendesen -holmi botrányt, s leírja szélesen és hosszan, nem viseltetik -alakjai iránt benső részvéttel, másolói szerepéhez híven közönyös -hozzájok; cselekvényeit ritkán emeli eszmeiségig, vagy ha igen, az -nem egyéb mint paradoxon; a legtöbbször egy pár adomai fordulat -minden leleményessége, bon-mot az alapeszméje s holmi cynikus -irónia egész bölcsesége. Ügyesen és elevenen másolja a való életet, -tudniillik az úgynevezett demi-monde titkait, s azt hiszi, hogy az -mindenkit úgy érdekel, mint őt; nem tartja magát erkölcsbirónak, -költőnek sem; ő csak rajzol fecseg s néha <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> -szellemdúsan, egyébre nincs gondja; lássa a közönség, mit csinál, -itéljen; óvakodik éreztetni meggyőződését, világnézetét, mely talán -nincs is. S mégis művei drámai szegénységök mellett is, nagy részt -feltünő sikert vívtak ki a párisi színpadokon. Rajzbeli -tehetségének, elmésségének tulajdonítsuk-e ezt, vagy tárgyai -botrányos ujdonságának? itéljék el a franczia műbírák. Annyi igaz, -hogy kevesb specifikus drámai tehetséggel ritka költő vívott ki ily -drámairói nagy hírt.</p> -<p>Feuillet egészen más ember. Távolról sem oly realista, mint a -fiatal Dumas, s egészen más körben mozog, azonban idealismusa nem -fenszárnyaló. Ő is őrizkedik a nagy felindulástól, a nagy -szenvedély rajzától, de gyöngéd kedélye, választékos, finom ízlése -jó hatást tesznek a lélekre, ha nem is mélyet és maradandót. Ő is -inkább csak a mindennapi élettel foglalkozik, de nem a demi-monde, -hanem a valódi salonélet körében. Nem veti meg úgy a phantasiát, -mint Dumas, vagy jobban mondva több phantasiája van, de sem széles -körű, sem erős. A romantikai iskola némi maradványa még meg van -benne, de féktelenségéből semmi. Annyira önmérséklő, illemes, -választékos, hogy néha mesterkélt és erőtlen. Csak a kecseshez, az -érzelmeshez van érzéke; erkölcsi világnézetei elég józanok, de igen -kitünteti őket. Költészetének jó oldalai egyébiránt <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> -beszélyeiben és regényeiben tünnek ki, melyek az újabb franczia -regényirodalomban kitünő helyet foglalnak el: drámáiban nagyrészt -árnyoldalait látjuk, mit különösen akkor vehetni észre, midőn -regényeit és beszélyeit dramatizálja. Mily különbség a dráma és a -beszély között! Bár sokban különbözik Dumastól, de abban egyezik -vele, hogy a világos és biztos expositióhoz keveset ért, erősebb -drámai helyzeteket nem tud teremteni, formája drámai szempontból -laza, s cselekvénye, bár érdekesen, de vontatva halad: a specifikus -drámai erő épen úgy hiányzik benne, mint Dumasban.</p> -<p>Dumanoir és Keraniou urak e drámája a Feuillet iskolájához -tartozik, ha ugyan iskolának lehet nevezni Feuillet kisérleteit. -Nincs benne semmi botrányos. Feuillet jóakaratteljes, gyöngéd -szellemének, választékos ízlésének némi halvány visszfénye sugárzik -rajta. Nem bajlódik heves szenvedélylyel, erős összeütközéssel – az -újabb franczia drámák egészen oda hagyták e tért – nincsenek benne -hatásos, megrázó helyzetek, a szenvedély nyelvét sem halljuk sehol, -de hallunk élénk, elmés társalgást, láttunk egy pár érdekes -jelenetet és fordulatot s némi könnyed kellemet, mely az egészen -átvonul. Egyébiránt alapeszméje nem annyira meglett embernek, mint -növendék leánynak vagy ifjúnak való. Az van benne kifejezve, hogy -ne higyjünk a külszínnek, nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> az a nő szereti férjét -igazán, ki csak ruhával és bánatos arczczal gyászolja, hanem az, ki -szívével, s ha kell, önfeláldozásában mosolyogni is tud. Ennyiért -kár volt drámát írni s kivált oly gyönge alapon, mint Rey Jeanette -története.</p> -<p>Két Jeanette áll előttünk, Rey és Vanneau Jeanette. Emez -gyászolja, siratja férjét, de örömest férjhez menne, sőt gyásza, -nagy bánatja tulajdonkép nem egyéb, mint kaczérság. Nem tudjuk -ugyan a kire számít, de csak akad valaki, a mint hogy akad is -mindjárt az első felvonásban, Borel Móricz orvos és törzstiszt, ki -épen Algirből jő haza, s kivel a fiatal özvegynek még lyánykorában -némi viszonya volt. Hát a másik Jeanette? Ez épen nem gyászolja -Algirban elesett ezredes férjét, mindíg nevet s férje testvérével, -Laurence kisasszonynyal, minden mulatságban részt vesz s kivált a -bálban majd halálra tánczolja magát. Vajon miért teszi mindezt? -Bizonyára se kitalálni, se megérteni nem fogja az olvasó. Kissé -kivételes helyzete van, de a melyet a szerzők minden mesterkedésök -mellett sem indokoltak eléggé. A nevető Jeanette férjének -tudniillik egy vak és idegességben szenvedő anyja van, ki előtt -titkolja fia halálát, minden héten költött leveleket olvas föl neki -fiától. Tehát Jeanette azért nem gyászol, azért nevet, jár a bálba, -s veszi magára az egész világ <span class="pagenum"><a name= -"Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> rágalmát. Ez mind jó, -csak az a kis baj van, melyet akármely növendéklyány vagy ifju -kritikája is észrevesz, hogy mi szükség a Rey Jeanettnek <i>vak</i> -napa előtt nem gyász, hanem világos színű ruhát fölvenni; mi -szükség napa körén kivül is vígnak lennie s annyira bálozni csak -azért, hogy napa fia halálát meg ne tudja, melyet az egész világ -tud? Vajon nem jobb volna-e otthon ülni, nehogy valaki idegen -látogassa meg az öreget, s beszédközben kipattanjon a titok? Szóval -a szükség vagy is szűkölködés nem a viszonyokban rejlik, hanem az -írók leleményességében. Nem tudták tovább szőni drámájokat, azért -volt szükségök Rey Jeanette vígságára, bálozására a házon kívül is. -Ugyanis Borel orvos úr, meghallván az ő elesett kedves ezredese -nejének bálozását, szörnyen megbotránkozik, hamar belé esik a másik -Jeanette hálójába s nem akar semmit tudni ezredese végső -óhajtásáról, hogy tudniillik vegye nőűl testvérét Laurence-ot s -legyen védje családjának. Azonban látogatása alkalmával -történetesen tanuja lesz Rey Jeanette vígsága és bálozása okának, -látja, hogyan titkolják az anya előtt fia halálát, hogyan olvasnak -neki a levegőből Algirban kelt leveleket. A hályog leesik szeméről, -tisztelni kezdi e nevetve gyászoló nőket, örömest elvenné -Laurence-ot, de már minden késő, mert a másik Jeanettenek, a -gyászoló özvegynek <span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span> szavát adta. A bús Jeanette sietteti is -a házasságot; szerencsére férje halálát nem tudja hitelesen -bebizonyítani, sőt a mint Bidaut jegyző úrtól halljuk, az meg sem -halt, csak a hajó sülyedt el, melyen elvitorlázott, de nem -egyszersmind Ő is. Borel föl van mentve szava alól. Ha már az egyik -holtnak vett férj megkerült, miért ne kerülne meg a másik is? Rey -ezredes csakugyan levelet ír, hogy hála Istennek kiszabadult az -arabok fogságából s mint tábornok tér haza. Képzelhetni az anya nő -és testvér örömét. Borel eljegyzi Laurence-ot s a dráma azzal -végződik, hogy Rey Jeanette belépő férje karjaiba omlik, ki az -egész darabban most jelenik meg először, de nem hallhatjuk szavát, -mert a függöny hirtelen legördül.</p> -<p>Istenem, ha csak ennyi baj és ily szenvedés volna az életben, ha -az emberi tettek szigorú nemezisét ily jóakaratú véletlen váltaná -föl? Istenem, ha ily drámai rajz mélyebben fel tudná indítani a -szívet, mi könnyű volna költőkké válnunk! De nem panaszolok, a -darab teljességgel nem unalmas, ügyesen van írva, elég jól -mulattam, oly jól, mint akármely theaestélyben, hol sok mindent -kellemesen összefecseg az ember; igaz, reggel midőn írni akartam -róla, alig emlékeztem már reá s épen nem merném részletesen -megbirálni. Mindegy: nem unatkoztam, s várjunk-e többet a franczia -drámairodalom újabb irányától? <span class="pagenum"><a name= -"Page_136" id="Page_136">-136-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A CSAPODÁR.</h2> -</div> -<p class="summary">Vigjáték 3 felvonásban. Irta Sardou Viktor. -Fordították Berczik Árpád és Fésűs György. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1864 szeptember 16-án.</p> -<p>Majd minden újabb franczia dráma csak azt az állításunkat -igazolja, melyet a minap mondottunk, tudniillik, hogy a franczia -újabb drámai iskola kevesebbet ér elődénél. Hugo Victor, Dumas -Sándor, Scribe Jenő helyét Feuillet, ifjú Dumas és Sardou foglaltak -el. Minő különbség nem csak a tehetséget, de a szellemet és drámai -stílt illetőleg is. Hányszor gúnyolták Scribet, hogy a bourgeoisie -költője, de vajon szebb helyzet-e a demi-monde költőjének lenni? -Szemére hányták a magasb idealismus hiányát, de vajon lehet-e -czinizmussal vádolni, mint utódait, s gyakorlati józan esze nem -többet ér-e az újabb költők paradoxonainál? Scribe leleményességét -mindenki elismerte, azonban a jellemrajzot s a mélyebb indokolást -senki sem tartotta erős oldalának. Igaz, de melyik újabb franczia -vígjátékíró az, ki leleményessége hiányát csak valamennyire is -fedezni <span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span> tudja jellemrajzai erejével? Ím itt van -Sardou, ki meglehetős hírre kapott, nálunk talán még inkább, mint -Francziaországban. Jellemrajzai távolról sem állják ki a versenyt a -Scribe-éivel; legjobb művében, a <i>Jó barátok</i>-ban is inkább -csak a genreképi alakok, s mellék személyei sikerültebbek. -Leleménye is ilynemű. Egy egész cselekvénynek soha sem ura, de -vannak jó ötletei, és egy-két helyzetet szerencsésen megalkot. -Inkább víg jelenetek, mint vígjáték költője. Ilyesmit tapasztalunk -jellemrajzaiban is. Egy-egy jellemző vonást találóan kiemel, de a -mint a cselekvény fordulóponthoz ér, főbb alakjai rendesen belé -bicsaklanak. Azonban legnagyobb baj, hogy a specifikus drámai -formát ő is épen úgy elhanyagolja, mint társai. Világos -expositióval felkölteni a várakozást, a jól előkészített cselekvény -gyors, de könnyen felfogható bonyodalmával folyvást ébren tartani a -nézőket, nem áll hatalmában. Expositiói nehézkesek, bonyodalma -egyenetlen: hol lassú, hol sebes, de kissé homályos s gyakran -erőltetett. Vannak szükségtelen személyei, kikkel kezd valamit, de -nem tud végezni. Cselekvénye vagy elnyújtott vagy túlterhelt; sokat -markol, keveset szorít, s a mit megszorított is, úgy -kizsákmányolja, hogy fele is elég lenne.</p> -<p>Sardou ez új művét leleményben majdnem szegénynek mondhatni. Egy -férfi, ki megúnja <span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span> a boldog házas életet és csapodárkodni -óhajt, s kifáradva egy ostoba kalandban, újra visszatér nejéhez, ki -épen azért vonult falura, s kezd kaczérkodni udvarlójával, hogy -férjét visszaédesítse, meglehetősen elkoptatott gondolat. Azonban -Sardou új formában, új fordulattal akarta feldolgozni. A kalandozó -férjet nejének egyik rokona, kit ez a vasúton bizonyos olasz nő -komornájának néz, az olasz nő helyett nejéhez viszi légyottra, hogy -ott megvárassa, kiéheztesse, átfázassa, kellemetlenségekbe -bonyolítsa, szóval megtérítse. Ez magában nem rossz, de rosszak az -eszközök, melyeket e czélra használ s tulajdonkép ebben rejlik a mű -leleményességének szegénysége. Egyik laptársunk sajnálkozik, hogy -Sardou, e kiválóan nemes és komoly emelkedettségű költő – úgy -hiszszük ilyesmit maga Sardou sem igényel magának – belé dobta -magát a bohózat harlekin ruhás karjaiba. Bár dobta volna az Isten -adta, oly kevéssé vált volna szégyenére, mint Shakespearenek vagy -Moliérenek. Csak írt volna jó bohózatot, hanem épen az a baj, hogy -egészben véve épen oly gyönge bohózatot írt, mint vígjátékot, azaz -sem egyiket sem másikat. Tárgyából, úgy a hogy felfogta, lehetett -volna egy igen mulatságos egy felvonásos farce-ot írni, e helyett -három felvonásos vígjátékra törekedett, a czélt jól kigondolta, de -leleménye cserben hagyta az eszközök megtalálásában, <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> azért -kipked-kapkod, s ez a minden biztosság nélküli kézzel-lábbal -dolgozás művének valószinűtlenségeit, lélektani botlásait még -kirivóbbakká teszi. A valódi leleményesség nem abban áll, hogy a -száraz értelemmel bonyodalmat combináljunk, hanem hogy -képzelődésünkkel képzelődésre hatva, a czélt hozzávaló eszközzel -szolgáljuk s ez eszközöket mintegy önkénytelen leljük meg. Sardou -tudta mit akar, de nem tudta, hogyan akarja; értelme látta a czélt, -a képzelmében nem tudott megszületni a cselekvény és jellemrajz -ikre. Nem várt utána, vagy talán hiába is várt volna. Törik-szakad, -helyzeteket s hozzá személyeket combinált; akadt egy pár jó ötlete -is; egy csoport szellemdús vagy legalább szellemdúsnak látszó -reflexió, mint mindig, úgy most is szolgálatára állott.</p> -<p>Nincs kedvünk e mű cselekvényét és jellemrajzát elemezni. -Fogyatkozásai oly szembeötlők, hogy akárki észreveheti. Sokkal -örömestebb foglalkozunk azzal, mi az újabb franczia vígjátékok -sajátságosb betegsége, s mely már a miénkre is elragadt. A kritikus -is kedveli, mint az orvos, az érdekes betegségeket, a szép sebeket, -bár nem oly nyegle, hogy meggyógyításukra vállalkozzék.</p> -<p>Az újabb franczia vígjátékban gyakori eset, hogy komikai -főszemély kigyógyul hibájából és bűnéből. Tulajdonkép ez a komikai -összeütközés, <span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span> a küzdelem végczélja. Néha mintha -alapeszmében gyermekbeszélkéket hallanánk, hol a hazug Feriből s a -nyulánk Jánoskából derék fiuk válnak, miután pórul jártak, vagy a -mama és tanító bácsi megbüntették őket. Ez a gyógyítási düh a mi -vígjátékíróinkat is megszállotta. A mult héten a pályavígjátékok -majd mind ilyenek voltak. Nem mondjuk, hogy az ily conceptióból nem -válhatik jó vígjáték, de azt állítjuk, hogy a komikumnak rendesen -csak könnyedébb nemét képezhetik. Bezzeg Molière és Scribe nem -gyógyítgatták komikai főbb személyeiket, megelégedtek azzal, hogy -megbuktatták és csuffá tették.</p> -<p>Valóban, a rögzött hibának, komikai erősebb szenvedélynek nem -természete, hogy átváltozzék, ha az emberekkel és viszonyokkal -összeütközik; sőt ellenkezőleg még rögzöttebb, hevesebb lesz, s -mikor pórul jár sem hiszi el, hogy nevetséges volt, legfeljebb csak -azt, hogy kijátszották, most az egyszer tévedett, de máskor nem -fog. Rosszul fognók fel a komikai főszemély drámaiasságát, ha azt -hinnők, hogy szükségeskép át kell változnia. Ez egy bizonyos -tekintetben inkább illik a tragikai hősre, kit szenvedélye mind -inkább ragad ballépésről-ballépésre, míg végre a csak nagyravágyó -Macbethből gyilkos és bitorló lesz. A komikai hős inkább állandó -jellem, mint a tragikai, de abban mindenik egyezik, hogy nem -annyira <span class="pagenum"><a name="Page_141" id= -"Page_141">-141-</a></span> a gyógyulás, hanem inkább a bukás felé -sietnek. A kigyógyítást vígjátékban leginkább ifjaknál lehet -használni, avagy oly hibánál vagy szenvedélynél, melynek csak -küszöbén vagyunk s úgy szólva most kezdünk bele esni. S épen az a -baja a legtöbb gyógyító vigjátéknak, hogy rögzöttnek festi a hibát, -erősnek a szenvedélyt, s mégis nagyon könnyen és hirtelen gyógyít. -Azt értjük, hogy Shakespearenál jó indulatú, s csak elkényeztetett -makranczos hölgyet a szerelem fokozatosan meggyógyítja; de azt -teljességgel nem értjük, hogyan térhet meg Sardounál, egy kis -éhezés és átfázás után egy oly csapodár férj, ki neje iránt még -külsőleg sem viseltetik gyöngédséggel, ki már csaknem roué s egy -alig ismert szép hölgy után mérföldeket bekóboról.</p> -<p>A franczia újabb vígjáték e gyógyító szenvedélye egyébiránt -távolról sem oly baj, mint az, hogy a drámai szorosb forma iránti -érzék kezd tompulni a franczia drámaíróknál. A nehézkes expositió, -laza szerkezet, szükségtelen személyek, hosszan elnyújtott -okoskodások, szóval mindaz, mi Scribe idejében kivétel volt, most -mindennapi jelenség. Mily nehézkesen tud exponálni Sardou is, kinek -épen élénkségét szokták dicsérni. Az első jelenetben Fridolin és -két kárpitos áll előttünk. Ebből megtudjuk, hogy a falusi lakás -újra butoroztatott s így azt is, hogy falun vagyunk, Champignac -nejénél, <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span> ki nem rég költözött ide Párisból. -Fridolin az árjegyzék utalványozásakor szórakozottságból a maga -neve helyett Constance a Champignac neje nevét írja alá. Ez által -az író tudtunkra adja, hogy Fridolin szereti Constance-ot. A -kárpitosok elmennek és többé nem térnek vissza. Fridolin magára -marad s elmondja, hogy szereti Constance-ot, ki aztán betoppan és -rendelkezik valamiről. A negyedik jelenetben megérkezik Camilla, -elmondja utikalandját, Constance szin én elbeszéli, hogy a mióta -nem látták egymást, mi történt, hogy férje elhanyagolja. Camilla -okoskodik, elmélkedik s tanácsokat ad neki. Az ötödik jelenetben -bejő Champignac, nem tudva, hogy kalandozásában tulajdon -nyaralójába érkezett; elbeszéli a közönségnek, s Fridolinnak, hogy -ő minő ember, mily kalandja volt; Fridolint hasonló kalandokra -bátorítja. Ekkor belép Camilla, kit Champignae komornának vél, s -itt aztán valahára megkezdődik a cselekvény.</p> -<p>Mennyi az ismétlés, nyujtás, s mily kevés a biztosság, -világosság ez expositióban! Egyik kerékvágásból nehezen zökken a -másikba és sehogy sem tud megindulni. Hát vajon bonyodalomban és -kifejlésben oly ügyesek-e a mostani franczia vígjátékírók, mint a -régiek? Távolról sem. Sardounak épen az a szokása, hogy ha a -bonyodalomban egy-egy jó ötlete van, mintha nem tudná hasonló jóval -tovább <span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span> fűzni, egész az unalomig -kizsákmányolja. Példa rá Camilla szembekötősdije, mely elég -mulatságos jelenet, de minthogy hosszúra nyúlik, egészen bele -lankadunk. Hát a mű kifejlése mennyire el van nyújtva, sőt rontva. -Midőn Champignac kiéhezik, átfázik, Riveroltól megszalad, a -bonyodalom legfőbb fokát érte el, s a kifejlésnek gyorsan kellene -bekövetkezni. Azonban még egy egész felvonást kell látnunk. A -szerző még itt is bonyolítani akar, de minthogy nincs mit, csak -mesterkedik, s épen úgy megrontja cselekvénye, mint jó kedvünk -folyamatosságát. Hátha még ide veszszük Fridolin szerelmét, melyet -a költő sehogy sem tudott a mű organismusába olvasztani; -Constance-ot, ki henye jelenetei miatt sehogy se tudja érdekelni a -közönséget! Vajon nincs-e jogunk állítani, hogy a franczia -vígjátékban épen az kezd romlani, mivel eddig a francziák minden -nemzetet felülmultak, a forma szabatossága, a technika -virtuozitása. Épen azért teljességgel nem ajánlhatjuk -vigjátékíróinknak ez új iskolát s óhajtjuk, hogy a régibb franczia -vigjátékírók művei többször kerüljenek színpadra. <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A FÖSVÉNY.</h2> -</div> -<p class="summary">Vigjáték 5 felvonásban. Irta Molière, fordította -Kazinczy Gábor. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 szeptember -23-án.</p> -<h3>I.</h3> -<p><i>Tartuffe</i>-öt és <i>Dandin György</i>-öt kivéve, talán -Molière egyetlen vígjátékát sem vádolták anynyira erkölcstelen -iránynyal, mint épen a <i>Fösvény</i>-t. Természetesen nem annyira -a közönség, mint a kritika, leginkább oly kritikusok, kik -affectálták az erkölcsiséget, vagy ha mélyen érzeték is, olynemű -elmélettel rontották meg izlésöket, mely szerint a költészet -pusztán csak erkölcsi prédikáczió. Nem tudjuk Rousseaut hova -számítsuk: az affectált vagy őszinte erkölcsbírák közé, de annyi -bizonyos, hogy e nagy író, kinek, mint a színpad elvbeli -ellenségének, kár volt színműveket bírálni, aligha hirdetett -nagyobb előitéletet, mint akkor, midőn Molière <i>Fösvény</i>-ét -erkölcstelen vígjátékának bélyegezte. Nagy bűn, úgymond, a -fösvénység és uzsoráskodás, de nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> nagyobb-e még meglopni az -atyát s oly tiszteletlenül bánni vele, mint a negyedik felvonás -ötödik jelenetében. Ezért nem haboz kimondani, hogy a -<i>Fösvény</i> a rossz erkölcsök iskolája, mely a tiszteletlen és -tolvaj fiút a nézővel megszerettetve, magát az erényt akarja -nevetségessé tenni. Ily egyoldalú erkölcsi szempontból ítélni meg -költői művet, Rousseau előtt is divatos volt, s most még divatosb, -kivált oly körben, hol egyébiránt Rousseau a legkevésbbé kedvelt -író. E divat természetesen a mi irodalmunkat sem kerülte ki. Nem -szólok az <i>Idők Tanuja</i> és <i>Pesti Hirnök</i>-féle -bírálatokról; kívülök is elég kritikus van, kik ha nem is oly -nevetségesen, de szintoly tévúton keresik az erkölcsiséget a drámai -költészetben. Hiszen, alig mult egy pár éve, hogy egyik -vígjátékírónk akadémiánkra oly elmélettel köszöntött be, mely -szerint Molière legkitünőbb vígjátékai erkölcstelenek, sőt -általában a valódi komikum lehetetlenné válik. Az erkölcsi szempont -ez egyoldalú képviselői hatását sok tekintetben elősegíti az a -körülmény, hogy a művészeti szempont képviselői rendesen hasonló -egyoldalúságban sinylenek. A művészet önmagának czélja, semmi köze -a morállal – mondja az ellenfél; – a művész ecsete csak úgy adja -vissza a rajzot igazán, ha logikája csupán a tárgyat tartja szem -előtt s nem törődve sem jóval, sem rosszal, megy <span class= -"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> czélja -felé. Ily egyoldalú általánossággal nem dönthetni el még csekélyebb -érdekű kérdéseket sem. Ha a költészetben minden a morál, akkor -tulajdonkép nincs szükség költészetre; ha a morál semmi, akkor a -költészet nemcsak hűtelen rajza az emberi szívnek, hanem egész -letében művészietlen is. Hogyan, tehát a költőnek semmi köze sem -volna a morállal s épen a drámaköltő sérthetné erkölcsi érzésünket, -az a költő, ki a szenvedélyek küzdelmét rajzolja az erkölcs, -társadalom és állam nagy érdekeivel, s egyszersmind a tévedések és -bűnök nemesise által rázza meg szívünket? Ha így áll a dolog, akkor -a költői igazságszolgáltatás közönyös kérdés s csak a szeszély -játéka; akkor a szenvedélyek kűzdelmét akár a véletlen döntheti el; -a részben legművésziebb rajz véghatásába a legművészietlenebbé -válik; s a drámai művészet, melyet Aristoteles a szenvedélyek -tisztításának nevezett, a szenvedélyek felzavarásává válnék. A -morál épen úgy része a drámai művészetnek, mint a lélekbuvárlat, -jellemrajz, cselekvény, sőt úgy szólva egymásba játszanak. Holmi -kevély phrásisokkal nem a morált kell kiküszöbölni a drámai -művészetből, hanem a moralisták balga követeléseit, de annyiban -küzdenünk a morál mellett, a mennyiben a drámai művészet -alkatrésze. A moralisták ily balga követelése a többek közt -mindjárt az, hogy a költőnek <span class="pagenum"><a name= -"Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> főszemélyeiben az erény -képviselőit, az emberi tökély eszményeit kell rajzolni. A -drámaköltő épen ily hősöket használhat legkevésbbé. Hová lesz a -tragédia megrázó hatása, a tévedésbe vagy bűnbe sodort szenvedély -rajza nélkül? Vagy ártatlan erényes embereket szenvedtessen a -költő, kiket végül megjutalmaz. Így lehetetlen tragédiát írni, -legfeljebb csak érzékeny drámát s mellőzve a költői szempontot, -csak tisztán erkölcsből is, melyik nagyobb hatású: az erkölcsi -nemesis sujtó karja-e, melyet az élet majd mindennemű viszonyaiban -többé-kevésbbé feltalálunk, vagy a gondviselés jutalmazása, mely -ritkább az életben s melyet maga a keresztyén vallás is a -túlvilágba helyez? E mellett az ilynemű drámák, melyek között alig -találhatni kitünőt, igen hajlanak amaz erkölcstelen tan felé, hogy -az erény ne önmagában keresse a jutalmat, hanem világi javakban. A -martyrologia költői formája a legenda s nem a dráma, s erkölcsi -túlbuzgalmunkban kár összezavarni a műfajokat. Hogy komédiát hogyan -lehet írni erényes hősökről, épen nem képzelhetjük, mert azt csak -föl nem tehetni a moralistákról, hogy az erényt akarják kigunyolni. -A komikus költő még kevésbbé használhatja az erény hőseit, mint a -tragikus. A moralisták követelései kifogyhatatlanok, de csak azt -érintjük, mely némikép rokon a fennebbivel s a Molière <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> -<i>Fösvény</i>-e ellen emelt vádat alkotja. A drámában – így -szólnak – a jónak kell győzni a a rossz felett; a tévedt vagy bűnös -ember bukását az erényes diadalának kell követni akár a tragikum, -akár a komikum alakjában. Az igaz, hogy mind a tragédiában, mind a -komédiában valaminek győzedelmeskedni kell s ez nem lehet -ellentétben a morállal, sőt széles értelemben maga a morál: de -tulajkép eszmének kell győzni, nem személynek s hogy a személyek, -kik erre befolynak, erényes vagy nem erényes emberek legyenek-e, -inkább csak a tárgytól függ s épen nem absolut szükségesség, sőt a -tragikum és komikum legjobb tárgyai közül sok épen meg sem türné. -Mind a tragédiában, mind a komédiában a katastropha a megsértett -erkölcsi érdek kiengesztelése s itt az a pont, hol az erkölcsi és -művészeti elem legláthatóbban összeolvad. Ezt támadjátok meg, ha -erkölcstelen, mert akkor művészietlen, de ne vessétek latra azok -erényét, kik e katastrophát előidézhetik, mert akkor oly kevéssé -vagytok lélekbúvárok, mint æsthetikusok. Ime Sophokles -<i>Elektrá</i>-jában, Klütemnesztra, a férjgyilkos nő, fia kardja -alatt vérzik el. Ti felsóhajtotok, hogy a férjgyilkosság nagy bűn, -de az anyagyilkosság még nagyobb. Szerintetek talán idegen, de -erényes embernek kellett volna végrehajtani e tettet. De az erényes -ember bosszúálló-e? <span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> Vagy a tragédiákat törvényszéki -itélettel akarjátok-e bevégezni, mely inkább külső, mint belsőkép -büntet? De a költő nemcsak nagy bűnöket rajzol, hanem nagy -tévedéseket is, s a nagy bűnök némely tárgyainál vajon miféle -törvényszék fog ítélni a királyok és királynők bűnei felett. Ím ott -van Shakespeare Brutusa, megbukik, nem azért, mert a szabadságot -szerette, hanem mert nem okosan szerette, s oly körülmények alatt -akarta visszaállítani a respublikát, midőn már hiányoztak a -respublikai erkölcsök. Vajon a győzőknek hazafiság és erény -képviselőinek kell-e lenni? Antonius és Octavianus nem azok, de az -természetes az erkölcsi szükségesség fejleménye, hogy a szabadság -nevében elkövetett politikai orgyilkosságot, a szabadsággal -kaczérkodó zsarnokság kövesse, s a szabadságot nem érdemlő Róma -végkép a cæsarismus karjaiba dőljön. Ebben rejlik a morál, a költői -igazságszolgáltatás, kiengesztelés, s nem holmi erényes -mesterkedésekben. A drámaköltő inkább csak felvett hőse pályáját -rajzolja bukásáig s nem egyszersmind a többi személyeket is. A -görög drámaírók ugyan trilogiákat írtak, hol a tévedések és bűnök -egymásból folyó lánczolatát rajzolják külön főszemélyekben s így -Orestes bűne egy új dráma alapja lesz, de arra a gondolatra soha -sem vetemedtek, hogy a tragikai hatást az erényes emberek -győzelmében <span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span> keressék s nem a tévedők vagy bűnösök -bukásában. A fődolog az, hogy a tévedés vagy bűn magában hozdozza a -nemesisst, mely végre eléri a viszonyok kényszerűségénél fogva: ez -az eszme győzelme, ez a morál, a többi e tekintetben kevésbbé -lényeges vagy épen lényegtelen. A komikus költő még kevésbbé -fogadhatja el a moralisták eme tanácsát, mint a tragikus. A -vígjáték hőse mindig olyat akar, mi helytelen, mi ellentétben van -vagy saját tulajdonságaival, vagy az erkölcs, társadalom, -életbölcseség, közszokás, illem követeléseivel. Személyiségénél -vagy viszonyainál fogva már akarata is nevetséges, nem is érheti -el, a mit akar vagy ha eléri, el kell vesztenie, pórul járnia, mit -cselszövény eszközöl a többi személyek részéről. E cselszövényt -önkénytelen maga a főszemély is elősegíti, mi emeli a komikai -hatást, mind a jellemrajzot, mind a helyzeteket illetőleg. A -komikai hős pórul jár, kijátszodják, megcsalják, csúffá teszik, meg -is javul olykor, ha a körülmények engedik, de csak akkor, ha -komikailag megszenvedett. Vajon erényes, jámbor emberek képesek-e -valakit kijátszani, megcsalni, hogy czéljukat elérjék? Nem kell-e -ide egy kis ravaszság, gonoszság, ha nem is épen bűn, de -mindenesetre mégis annyi, a mennyi a szigorú moralisták kritikáját -ki nem állja. Mit csináljon a szegény vígjátékíró <span class= -"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> -erényes, jámbor személyekkel, kiket arra kell használnia, hogy -komikai hősét tönkre tegyék? A cselekvény megindúl s ha a jámbor -emberek nem gonoszodnak el egy kissé bizony a bohó, sőt bűnös ember -fog győzedelmeskedni felettük, mi épen aztán épen oly művészietlen, -mint erkölcstelen. Azonban van egy más körülmény is, mi a komikai -cselszövők győzelmes ravaszságát nemcsak szükségessé teszi, hanem -enyhíti is annyira, hogy épen nem sérti erkölcsi érzésünket. A -valódi komikai hős maga idézi föl maga ellen a cselszövényt saját -hibájával vagy bűnével kelti ki környezetében a ravaszságot, a -megtorló szenvedélyt s így midőn pórul jár: azt az érzést kelti föl -bennünk, hogy megkapta a mit keresett és megérdemelt, s távolról -sem azt, hogy azok a gonoszok mily rútul bántak e szegény emberrel. -Az erkölcsi érdek itt is a katastrophába olvad, a fődolog itt is -az, hogy a hős magában hordozza nemesisét, mely eléri s nem az, -hogy a kik befolytak bukására, hány próbás erényűek. Ha az igazság -szolgáinak megengedünk egy kis ravaszságot a bűn üldözése, az -igazság kiderítése körül, még inkább meg lehet azt engednünk -személyeire nézve a drámaírónak, ki ugyan nem poroszló, de, ha -valódi költő, minden törvényszéknél igazságosb.</p> -<p>Ily valódi, ily igazságos költő Molière. <span class= -"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> Az -erkölcsi és művészeti elem összeolvasztását a komikumban senki se -értette jobban nálánál. Főszemélyei magok idézik föl a cselszövényt -és a szenvedélyekben lelik büntetésöket, bukásukat. Az a vád, mit -Rousseau <i>Fösvény</i>-e ellen emel, a műnek épen egyik legfőbb -érdeme. Harpagon fösvénységével kinozza egész családját, még a -legszükségesebbet is megvonja gyermekeitől. Mi természetesb, hogy a -fiú adósságot csináljon és tékozló legyen. Kell-e komikaibb valami, -mint az, hogy a ki magától is megvon mindent, idegen uzsorásoknak -gyűjti vagyonát? Mi utánozhatlan jelenet, midőn tudtán kívül, saját -fiának akar nagy uzsorára pénzt kölcsönözni s óhajtja a gazdag atya -saját maga, halálát! Nem vitatjuk, a tékozlás nagyobb bűn-e vagy a -fösvénység, de vajon ki idézte elő e tékozlást s ki szenved miatta? -Nem az-e, a ki megérdemelte. Tulajdonkép ez itt a kérdés s nem az, -hogy melyik nagyobb bűn. Harpagon vén létére szerelmes is s egy -fiatal leányt akar elvenni, kit fia szeret. Fia kijátsza atyja -tervét, hogy házasodhassék, átveszi a szolgája által ellopott -pénzes ládát s addig nem adja vissza atyjának, míg házasságába bele -nem egyezik. Megint nem vitatjuk: vajon a lopás és fiúi -tiszteletlenség nagyobb bűn-e a fösvénységnél és uzsoráskodásnál? -De ismét kérdjük, nem oly embert ér-e, a ki ezt felidézte -<span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span> s megérdemli. Jól esik nevetnünk rajta, -hogy ily pórul járt s e nevetésben több erkölcsi érzés nyilatkozik, -mint Rousseau moralizálásában. Nem a tiszteletlen és tolvaj fiút -szeretjük, de csodálnók, ha Harpagon nevelési rendszere máskép ütne -ki s boszankodnánk, ha egy szerény, engedelmes fiút látnánk magunk -előtt, ki eltűri, hogy atyja boldogtalanná tegye. Rousseau nem -gondolta meg, hogy midőn a tékozló és tiszteletlen fiú miatt -annyira feljajdul, okvetlen a fösvény és rossz atyát védi, s ha ő -maga írta volna meg e művet, már conceptiójában is lélektani hibát -követett volna el s épen úgy gyengítette volna az erkölcsi, mint a -művéssi hatást. Ha a fösvény katastropháját nem családja tagjai -idézik elő, kevésbbé lesz vala természetes és komikai. A fösvénység -veszélye és nevetségessége sehol sem tünhet fel élénkebben és sehol -sem szülhet oly könnyen más bűnt, s vonhat magára visszatorlást, -mint épen a családi körben. Csak itt lehetett kifejteni erős -komikai nemesist, vagy más névvel valódi drámai morált. Kell-e több -morál, mint egy fösvény atya, ki tékozlóvá, sőt tolvajjá teszi -fiát, egy vén szerelmes, ki, mert nem tiszteli magát, gyermekeitől -sem tiszteltethetik, és semmit sem ér el, mire nevetséges -szenvedélyében törekszik? Vajon lehető lett volna-e ez más -conceptióval? Nagyon kétlem, de arról meg vagyok <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> -győződve, hogy a moralisták némely balga követelései a drámai -művészetben épen úgy tönkretennék a tragikumot, mint a komikumot s -velök együtt erkölcsi mélyebb hatást. Azonban a moralista Rousseau -gáncsait sokkal inkább megbocsáthatni, mint az æsthetikus -Schlegeléit.</p> -<p>Rousseau jól értette ugyan a zenét, de nem foglalkozott az -æsthetika más ágaival, írt ugyan operát, sőt vígjátékot is, de -mintha megbánta volna ez ifjúkori bűneit, megtámadta a drámai -művészetet, a romlottság szüleményének nevezte, mi igen illett oly -bölcshöz, ki civilisatióban csak a romlottságot látta s a -természeti ősállapot után sóhajtozott. Schlegel kiválóan mint -æsthetikus szerepelt s egy négy kötetes munkájában majd minden -nemzet drámairodalmát megbírálta. <i>Über die dramatische Kunst und -Literatur</i> czímű munkájának sok érdeme lehet, de semminemű érdem -nem ellensúlyozhatja azokat a nyomorult kritikákat, melyekkel e -könyvben Molièret sárba tiporni igyekszik. Valóban, más nemzetek a -francziákat a költészet majd minden nemében felülmulják, de a -vígjátékban nem mérkőzhetnek velök, s Molière, a komikus, majd oly -magasan áll az európai irodalomban, mint Shakespeare, a tragikus. S -íme, épen Németországon áll elő egy oly kritikus, ki Molièret -lenézi, azon a Németországon, melynek maig <span class= -"pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> sincs -egyetlen kitűnő vigjátékírója; csak Kotzebueval dicsekedhetik, s -egyik legnagyobb költője Goethe gyöngénél gyöngébb vígjátékokat -hagyott hátra. Azt érthetni, hogy a francziáktól akkortájt a -csatatéren annyiszor megalázott Németország örömujjongva fogadott -egy oly kritikust, ki a legnagyobb franczia költő dicsőségében -gázol, de az megfoghatatlan, hogy Magyarországon is találkozhattak -oly kritikusok, kik Schlegel uszályhordozóivá alázták magokat. -Ezelőtt tizenkét évvel <i>Dandin György</i>-öt Schlegel kardjával -támadta meg egyik kritikusunk, ezelőtt két évvel egy másik szintén -Schlegel Corpus Jurisából olvasott halálos ítéletet -<i>Tartuffe</i>-re. Csodálatos, hogy most <i>Fösvény</i>-e ellen -senki sem hívta segítségül Schlegel bölcseségét. Vagy talán meg is -történt, csak én nem olvastam. <span class="pagenum"><a name= -"Page_156" id="Page_156">-156-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>II.</h3> -</div> -<p>De mit mond tulajdonkép Schlegel? Sajnálja, nagyon sajnálja, -hogy Molière annyira elrontotta Plautust, kinek egyik művéből -kölcsönözte tárgyát. Sokszor veti Molière szemére azt a léha vádat, -hogy latin, olasz és spanyol elődeitől egyet-mást kölcsönzött, -azonban itt megelégszik azzal, ha kimdndhatja, hogy a mit -kölcsönzött, tökéletesen elrontotta. És mivel rontotta el? Szerinte -épen azzal, mi a darab érdeme, hogy tudniillik alapeszmében, -cselekvényben, jellemrajzban különbözik a Plautus vígjátékától. -Schlegel dicséri Plautus egyszerű cselekvényét s hibáztatja, hogy a -Molière-é bonyolultabb; tetszik neki, hogy Plautusnál az egész -cselekvény központja a kincs ellopása, melyet a fösvény épen az -által idéz elő, hogy gondosan rejtegeti; megrója Molièret, hogy a -kincs rejtegetésére nem helyez oly nagy súlyt, mint Plautus, hogy -egy pár felvonáson át a kincsről nincs is szó s Molière igen -művészietlenül lepi meg nézőit, midőn a szolga az ellopott -kincscsel belép. <span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span></p> -<p>Ez ellenvetés mind állana, ha Molière nem akart volna egyebet, -mint Plautus vígjátékát reprodukálni. Azonban történetesen egészen -új vígjátékot írt s mind alapeszméje, mint jellemrajza másnemű -cselekvényt kivántak. Molière fösvénye harczban áll gyermekeivel -fösvénysége és szerelme miatt, s így a jellem és helyzet e -bonyolultsága szükségeskép bonyolultabb cselekvényt kíván, minő a -Plautusé; a kincs rejtegetése is épen azért nem válhatik a -cselekvény központjává s csak mint másodrendű dolognak kell -szerepelnie. Schlegel oly követeléssel áll elő, mely szerint -Molière kénytelen lett volna vagy csak Plautust másolni, vagy saját -eredeti conceptióját megrontani. S vajon miért művészietlen -meglepetés az a jelenet, midőn a szolga az ellopott kincscsel -belép? La Flèche nem haragszik-e Harpagonra, Kleant nincs-e a -legnagyobb szorultságban? A szolgát kettős indok ösztönzi e -lépésre: a Harpagon elleni gyűlölet s a segítni kivánás urán, míg -Kleant az ellopott kincsben eszközt talál arra nézve, hogy vagy -elszöktesse a leányt, vagy pedig lemondásra kényszerítse -atyját.</p> -<p>Azonban halljuk Schlegel fontosabb gáncsait, melyek ha -állanának, valóban megdönthetnék Molière <i>Fösvény</i>-ét. -«Molière – úgymond – a fösvénység minden nemét egy személyben -halmozta össze, s mégis az a fösvény, <span class= -"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> ki -kincsét elássa s az, ki uzsorára kölcsönöz, bajosan lehet ugyanazon -személy. Harpagon éhezteti lovait, de hát miért van kocsija és -lova? Ez csak oly embert illet meg, ki aránytalan csekély -költséggel bizonyos rang tekintélyét kívánja megőrizni. A komikai -jellemrajz hamat véget érne, ha Molière csak egy fösvény jellemét -rajzolná. Molièrenek legnevezetesb eltérése Plautustól az, hogy -hogy emez csak kincsőrzőt állít előnkbe, amaz pedig még szerelmessé -is teszi fösvényét. A szerelmes vén ember nevetséges, az aggódó -fösvény szintén az. Könnyű belátni, hogy az éles ellentétet szül, -ha a fösvénység szenvedélyéhez, mely az embert különhuzóvá és -zárkózottá teszi, a szerelmet csatoljuk, mely közlékeny és pazar -szenvedély. Azonban a fösvénység rendesen jó óvszer a szerelem -ellen. Hol a finomabb jellemzés, vagy erkölcsi hatás, minthogy itt -erre kiváló súlyt helyeznek, Plautusnál-e vagy Molièrenél? -Harpagont a mint végig nézi a fösvény és a vén szerelmes, mindkettő -elégülten térhet haza a színházból. A fösvény azt fogja magában -mondani: «Én legalább nem vagyok szerelmes», a vén szerelmes pedig: -«Én legalább nem vagyok fösvény». A magasabb vígjáték az emberi -bohóságokat, bármily feltünők legyenek is, a dolgok rendes -kerékvágásában rajzolja; a mit csak kivételességeknek, a -felfordultság <span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span> idétlen szülöttének gondolhatni, csak -túlzó bohózatba illhetik be».</p> -<p>Schlegel, úgy látszik, épen oly figyelmetlenül olvasta el -Molière <i>Fösvény</i>-ét, mint a mennyire nem érti vagy nem akarja -érteni a complicált szenvedélyek lélektani és műveszi -jogosultságát. Ellenkezést lát abban, hogy Harpagon elássa kincsét -és mégis uzsorára kölcsönöz. De vajon Harpagon oly fösvény-e, ki -abban találja örömét, ha a holt kincsben gyönyörködhetik; azért -ássa el a tízezer tallérát, mert nem akarja uzsorára kiadni, vagy -azért, mert még nem akadt erre jó alkatom? A mű minden sora ez -utóbbi kérdést igenli. Harpagon tízezer tallérát azelőtt való nap -hozták haza, melyen a mű kezdődik. «Mindamellett – mond (I. felv. -5-ik jel.) – nem tudom, tettem-e, hogy tízezer tallért, a mit -tegnap meghoztak, kertemben ástam el». Már ebből is látszik, hogy ő -nem igen szokott magánál pénzt tartani, hanem uzsoráskodik s épen a -nagy uzsorával visszakerült pénze okoz neki nagy aggodalmat. -Harpagon, hacsak a körülmények nem kényszerítik, nem szokott -magánál pénzt tartani. «Bizony nem kis gondot ad – kiált fel (I. -felv. 4-ik jelenet) – ha az ember egy jó csomó pénzt rejteget -magánál s be boldog, ki jól elhelyezte vagyonkáját s csak annyit -tart kezénél, a mi napról-napra kell». Molière az egész műben úgy -jellemzi fösvényét, mint <span class="pagenum"><a name="Page_160" -id="Page_160">-160-</a></span> egy telhetetlen embert, ki minél -több pénzre vágyik s ezt fösvénységgel és uzsorával igyekszik -elérni, de sehol sem olyannak, a ki a mit bevesz, rejtegeti, elássa -szenvedélyből. Mellőzve a Simon mesterrel való jelenetét, csak az -első felvonás ötödik jelenetét említem, midőn fiának így szól: «Ha -szerencséd van a játékban, haszonra kellene fordítanod, s a mit -nyersz, kiadnod becsületes kamatra, hogy annak idején megtaláld. -Egyébiránt, mellőzve a többit, szeretném tudni, mire való mind e -szalag, mely tetőtől talpig elborít s nadrágot tartani nem elég-e -egy féltuczat kapocs? Szükséges-e parókákra vesztegetni a pénzt, ha -az ember saját természetes haját viselheti, a mi semmibe sem kerül. -Fogadnék reá, hogy paróka és szalag husz pistolra rúg s husz pistol -évenkint, csak 8% kamattal tizennyolcz livret, hat sout, nyolcz -fillért jövedelmez. Azt tanácsolja-e fiának, hogy megtakarított -pénzét elrejtse, vagy azt, hogy uzsorára adja? Nem az uzsorás -fösvény szól-e belőle? Íme, mily alaptalan az egész ellenvetés. Nem -Molière következetlen, hanem Schlegel nem fogta föl Harpagon -jellemét s nagyfelületesen a kincsásást és uzsorát csak magában -tekintve a legigazságtalanabb ítéletre vetemedett. Az az ellenvetés -is, hogy miért tart a fösvény kocsit és lovakat, ha fösvény csak -oly ellenvetés, mint a fennebbi. Molière vígjátékainak főbb -személyei <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span> nagyrészt a nemesi osztályhoz vagy a -vagyonos polgársághoz tartoznak. Hogy Harpagon úri ember, több -körülmény mutatja, bár a cselekvény nem tette szükségessé, hogy a -költő Harpagon társadalmi állásáról részletes felvilágosítást -adjon. Harpagonnak szakácsa, cselédjei vannak, sőt fiának szolgát -tart. Valér nem állhat vala be hozzá udvarmesternek, ha Harpagon -holmi obscurus szatócs. Ha a társadalom alsó fokán állana, szabadon -élhetne aljas szenvedélyének, de így kötve van, kénytelen megőrizni -társadalmi állásának külszínét s a lehető olcsón úri házat tartani. -Ez is egyik komikai vonás benne. Schlegel követelése itt is, mint -mindenütt, csak rosszabbá tenné a vígjátékot.</p> -<p>A nagy német kritikus megvetően néz le a törpe franczia költőre, -a fösvénység és szerelem között is ellenkezést lát s lehetőségét -csak a legritkább kivételességnek hirdeti. S ezt Schlegel mondja, -ki bámulja Shakespearet, azt a Shakespearet, ki a drámaírók között -leginkább használ bonyolúlt szenvedélyeket, vagy jobban mondva, -különböző szenvedélyekből összeolvasztott jellemeket. Miért csak -Molière kontár, miért nem Shakespeare is? Miért csak Harpagon -kivételes szörny, miért nem Shylock, Macbeth is és így tovább? E -szempontból kiindulva, Schlegelnek Shakespeareről szóltában először -is Shylockot kellett volna megtámadni <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> -ilyformán: Könnyű belátni, hogy az éles ellentétet szül, ha a -pénzvágyat, mely ravasz és tartózkodó szenvedély, összekapcsoljuk a -boszúval, mely meggondolatlan és koczkáztató; a nyereség áhítozása -rendesen jó óvszer a boszú ellen. Macbethet így kellett volna -megtámadnia: Mily össze nem illő dolgokat kever össze ez a -Shakespeare; a nagyravágyó azért nagyravágyó, mert merész, azért -merész, mert nem hajt senkire, legkevésbbé a feleségére s ezt a -Macbethet, ki áhítja a koronát, feleségének kell a véres tettre -ösztönözni. Papucshős és királygyilkos, minő szörnyű kivételesség. -Így lehet végigmenni az egész Shakespearen s csodálatos, hogy -Schlegel a bölcs szempontot, az éles analysist nem alkalmazza -Shakespeare is. Vagy talán mérsékelni kellene magát, mert -Shakespeare angol s az angolok szövetsegesei voltak azon német -fejedelmeknek, kiket Schlegel szolgált s kik nem kevesebb -szerencsével harczoltak a francziák, mint ő Molière ellen. Schlegel -tulajdonkép azért hibáztatja Molièret, mi egyik ok arra nézve, hogy -sokkal nagyobb költőnek tartsuk őt, mint tragikus társait, -Corneillet és Racinet, kik nagyrészt egy uralkodó szenvedélyt -rajzolnak, míg Molière több szenvedélyt vegyít egy főszemélybe, -hasonlóan Shakespearehez, bár nem tudja épen oly életteljesen -összeolvasztani, mint a nagy britt költő. Innen van, hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span> Molière typusai némileg hajlanak az -egyénhez és sokkal közelebb állanak az élethez, mint a franczia -classicismus bármely teremtménye. Csaknem elmondhatni, hogy Molière -jellemrajza mintegy középet képez az egyéni és eszményi közt. Ha -Molière <i>Fösvény</i>-ében hiba van, az nem a fösvénység és -szerelem vegyítése, a mi épen oly természetes, mint komikai, hanem -az, hogy nem mindenütt olvad egy életteljes egészszé. Harpagonban -ugyan van hiúság, fiatalabb óhajt lenni, szeretne tetszeni a -hölgyeknek, e mellett azért házasodik, hogy gazdagabb legyen, -felesége hozzon valamit a házhoz, azonban mindez talán élénkebben -és természetesben olvadhatna be a jellemrajzba. De ki tehet róla, -hogy Molière nem épen Shakespeare a jellemrajzban? Így is nagy -költő marad s egyedül méltó az európai drámairodalomban, hogy -Shakespeare mellett foglaljon helyet.</p> -<p>A mit Schlegel a fösvény erkölcsi hatásáról mond, az épen -nevetséges. Ő úgy látszik, azt hiszi, hogy a fösvényről, -nagyravágyóról vagy féltékenyről írt művek csak a fösvények, -nagyravágyók és féltékenyek számára készülnek s az író erkölcsi -hatása egyedül az, ha a fösvény, nagyravágyó vagy féltékeny egészen -magára ismer, azaz a színpadi fösvény egészen ő. Így egyetlen -tragédiának, egyetlen vígjátékának sem volt és lesz soha erkölcsi -hatása. <span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span> A közönség nagy része azt fogja mondani -Schlegel szerint: én nem vagyok se féltékeny, se fösvény, se -nagyravágyó, nem tartozik reám az egész; a valóságos fösvény, -nagyravágyó, vagy féltékeny, kik nem találják a rajzon minden -szőrszálakat, rosz photografnak nevezik a költőt s erkölcsi épület -nélkül hagyják oda a szinházat, a kritikus pedig előáll és ír -ilyforma kritikát: Othellónak nincs erkölcsi hatása, mert sok -féltékeny lesz a színházban, ki így fog szólani: «Én legalább nem -vagyok szerecsen»; ha pedig szerecsen találna lenni, ez így -vigasztalja magát: «Én legalább nem vagyok féltékeny»; Macbeth -hatása olyan, mint Othellóé, mert a nős ember így fog szólani: -«Reám ugyan sok hatása van a feleségem ösztönzéseinek, de legalább -nem vagyok nagyravágyó»; a nagyravágyó pedig így kiált fel: «Én -ugyan nagyravágyó vagyok, de nem hallgatok nőmre, sőt nincs is -nőm!» E szempontból tönkre lehet tenni az egész drámairodalmat s az -a hatás, melyet a moralisták követelnek a drámából, sokkal többet -ér, mint az, a mivel Schlegel épen oly bárgyun, mint nagy garral -elő mert állani.</p> -<p>Szolgáljanak Molière <i>Fösvény</i>-éről e hevenyében összeírt -polemikus jegyzetek némi elégtételül, szemben azon igazságságtalan -kritikákkal, melyeket Schlegel nyomán nem egyszer olvashattunk -irodalmunkban. <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>NEM SZABAD A KIRÁLYLYAL TRÉFÁLNI.</h2> -</div> -<p class="summary">Vigjáték 3 felvonásban. Irta Kovács Pál. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 október 14-én.</p> -<p>«A történeti vígjáték színpadunkon – írja egyik laptársunk – azt -lehet mondani, csaknem gagyogó gyermekkorát éli. Szépen megindult -már ugyan, de nem halad elég biztosan, önállóan, gyakran idegen -támaszt keres, hogy megállhasson. De bár még gyönge, mégis látszik, -hogy van életereje, s lassanként fejlő vonásai szebb jövővel -kecsegtetnek.» A gagyogó gyermek alatt nem tudjuk mit ért -laptársunk. Azt-e, hogy történeti vígjátékot csak most kezdenek -drámaíróink, vagy azt, hogy mindeddig nem mutathatunk fel -sikerültebb kisérletet e nemben. Az úgynevezett történelmi vígjáték -irodalmunkban épen oly régi, mint a nem történelmi vígjáték. Írt -ilyesmit már Kisfaludy Károly is, ki a magyar vígjáték úttörője. -Gaálnak <i>Király Ludason</i> czímű vígjátéka szintén ilyen, -valamint a Szigligeti <span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span> <i>Rózsá</i>-ja és <i>Kinizsi</i>-je -is. A különbség történeti régibb és újabb vígjátékaink között -leginkább csak az, hogy amazokon a német vígjáték hatása érzik, -emezeken pedig a franczia, kivált Scribe. Laptársunk, úgy látszik -azt hiszi, hogy csak egy pár év óta van úgynevezett történelmi -vígjátékunk s az napról-napra szebben fejlődik. Csodálkozunk, hogy -ez épen a jelen vígjáték előadásakor jutott laptársunk eszébe, mert -bármily tisztelettel legyünk különben a jeles író iránt, ki kell -mondanunk, hogy e műve legkevésbbé sikerült mindazon művek között, -melyek e nemben harmincz év óta színpadunkon megfordultak. -Laptársunk egyszersmind a történelmi vígjáték akadályait is -megemliti. Gyors fejlődésének legnagyobb akadályát abban találja, -hogy a közérzület igen komoly kegyelettel viseltetik minden -fényesebb történeti név s legkivált a nagy emlékű régi magyar -királyok iránt. Tehát ha a közönség lemond a magyar történelem nagy -emberei iránti kegyeletéről, történelmi vígjátékaink sokkal -sikerültebbek lesznek. Ily áron nincs kedvünk történelmi jó -vígjátékot vásárolni, s a melyik költőnek a nemzeti kegyelet -akadály, jól teszi, ha békét hagy a drámának. Megérdemelné-e az a -költő nevét, ki Szent Lászlóból, Hunyadi Jánosból, Mátyás -királyból, Nagy Lajosból, komikai személyeket merne faragni, s -lenne-e annak a közönségnek <span class="pagenum"><a name= -"Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> nemcsak nemzeti önérzete, -de ízlése is, mely ilyesmit eltűrne? A költő bárhonnan vegye -tárgyát, akár a multból, akár a jelenből, mindenesetre olyat kell -választania, melyből komikumot fejthet ki. A történelemben is -találhatni komikai tárgyat, bár kevesebbet, mint a jelen életben, -mely a vígjáték valódi tere; de hogy oly tárgyból igyekezzünk -komikumot kisajtolni, mely azzal homlokegyenest ellenkezik, az a -legművészietlenebb valami.</p> -<p>Kovács Pál nem törekedett ily művészietlenségre, s nem ő, hanem -laptársunk hibás, midőn a mű egyik legnagyobb hibáját abban -találja, hogy Mátyás nem elég víg személy, s bohócza vidorabb. Az -lesz vala szép, ha Mátyás király komikai hősként szerepel, bohócza -pedig komolykodik. Mátyás hibásan rajzolt alak, de nem azért, hogy -nincs benne semmi élet. Szerzőnk igen helyesen Bánffit vette föl -komikai hősnek, a mint hogy ezt kivánta maga a történelmi adoma, -mely a mű alapjául szolgált. Bánffit féltékenysége teszi komikai -személylyé, s épen a királynak kell megtréfálnia, kire oktalanul -gyanakodott. Ez magában elég jó tárgy, de kidolgozása nagyon -elhibázott, mind a cselekvényt, mind a jellemeket illetőleg. Az -expositio vontatott. Szerző a helyett, hogy nézőit hirtelen -tájékozza s a cselekvényt megkezdje egy hosszas és ízetlen -jelenetben <span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span> a várnagyot és nejét lépteti föl, -azután még királyt és bohóczát. Egy felvonás felét pazarolja arra, -mire elég lett volna egy rövid jelenet. Tárgyához képest sokkal -természetesben kezdődik vala a vígjáték s indul meg a cselekvény, -ha Bánffinak hírűl hoznák, hogy a király meg akarja látogatni, s -Bánffi féltékenységből hozzáfog neje rejtegetéséhez. Igy az -expositio gyorsabbá válhatik, a főhős is előbbre nyomulhat, s -komikai oldalai inkább feltárulhatnak. Szerző e vontatott -expositiot még azzal tetézi, hogy azt a jelenetet, mely az egész -cselekvényre elhatározóan befoly, a színfalak mögött viteti véghez. -Bánffi az álruhába öltözött Mátyás királyra bízza nejét, hogy vigye -át a Dunán rejtekhelyére. Szerző távolról sem indokolja e nehezen -indokolható tényt. De ha képes indokolni s előttünk hajtja végre, -valódi komikai helyzetet rajzolhat. Ennyi az első felvonás, mely -legjobb az egészben.</p> -<p>Ezután a mű még inkább gyöngül és unalmasodik. A főcselekvény -lassan mozog, mellékesemények borítják el, melyek egész episodokká -nőnek. Egy pár mellékszemély, például a várnagy és neje, -aránytalanul sok helyet foglalnak el és Bánffiné, kit igen jól -lehetett volna használni a cselekvény gyorsítása- és élénkítésére, -csaknem néma személy. Feltünő, hogy a főhős, kiben leginkább volna -<span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span> meg a komikum magva, sehogy sem tud -maga iránt komikai érdeket gerjeszteni. A physikai és lélektani -valószínűtlenségek egész sora vonul el előttünk, melyeket nem -feledtethetnek a néhol igen is durva élczek és üres hazafi -frázisok. Szóval, e mű sokkal gyöngébb, mint társai, az a két -eredeti, szintén történelmi vígjáték, melyek a mult év végén s a -jelen tavaszán adattak, s melyek szintén igen gyöngék. Nem tudjuk, -drámaíróink miért erőltetik a történelmi vígjátékot, mely kétes -becsű genre, s melyhez úgy látszik nem igen van szerencséjök. -<span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>NADÁNYI.</h2> -</div> -<p class="summary">Tragédia 5 felvonásban. Irta Szigligeti Ede. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 október 31-én.</p> -<p>Szigligeti e legújabb tragédiájáról meglehetős egyformán -nyilatkoztak a lapok s mint nem sikerült vagy csak részben sikerült -művet elitélték. Nincs kedvem vitatkozni menynyiben van igazok s -mennyiben nincs. A végeredményben egyet értek velök, ha -indokolásokat nem helyeselhetem is. Olyat is róttak meg benne, mi -jó vagy legalább nem hiba. Azonban van e műben valami, a mi a -kritikust nagyon érdekelheti, ha figyelemmel kisérte Szigligeti -pályáját. Szigligeti eddigi tragédiáit inkább a szerkezet -virtuozitása tüntette ki, mint a tragikai mélyebb conceptio s az -erősb szenvedélyek sikerült rajza. Föllépte nevezetes mozzanat volt -a magyar dráma fejlődésében: erősb érzéke volt a drámai forma -iránt, mint elődei bármelyikének, s technikai ügyességével néha -fedezte a belső fogyatkozásokat is. Épen azzal ajándékozta meg a -magyar szinpadot, <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span> mire idő szerint legnagyobb szüksége -volt. S ime e művében a drámai forma oly laza, mintha nem -Szigligeti írta volna, s a technikai virtuozitást inkább csak egy -pár jelenetben vehetni észre. Ellenben a tragikai mélyebb conceptio -s az erősb szenvedélyek rajza felé való törekvés szembetünőbb, mint -régebbi műveiben, habár nem a valódi siker kiséretében. Uj forduló -pont-e ez Szigligeti költészetében vay csak esetlegesség? Emelkedni -fog-e vagy sülyedni mint tragédiaköltő? Ki mondja meg, de figyelmet -érdemlő jelenség.</p> -<p>Nadányi cselekvénye sokkal előbb kezdődik, mint a hogy a mű -alapjául szolgáló tragikai összeütközés kivánná. Csaknem másfél -felvonást expositiónak nevezhetni. Igaz, hogy az első felvonásban -is drámai haladást látunk, de e részletnek csak külső s nem belső -kapcsolata van a valódi cselekvénynyel, mely Nadányi -megszabadulásával kezdődik. A vár ostroma Nadányi elfogatása, a -tragikus alappal szemben mind csak események és valósággal nem a -cselekvény részei. Vajon nem érthetnők-e meg a egész cselevényt, ha -a mű a börtönjeleneten kezdődnék? A két rabnak úgy sincs miről -beszéljen, s itt szépen elbeszélhetné egyik a másiknak, hogyan -jutott fogságba, minő pártviszály szaggatja. Erdélyt, kivált ha -Zámbót épen akkor vezetnék be a börtönbe. Azonban ezzel csak a -cselekvény megkezdésének <span class="pagenum"><a name="Page_172" -id="Page_172">-172-</a></span> hibáját kivánom kimutatni s nem -egyszersmind ezt a tanácsot adni, hogy Szigligeti így könyűszerűen -kijavíthatná művét. Csak lényeges átdolgozással lehet megjavítani -mind az expositio, mind a szerkezet hibáját. Nem egy felesleges -személy és jelenet van itt, s mellőzve egy s más, mit a szerző -czélja megkivánt volna. Bizonyára csak nyert volna a mű, ha Zámbó, -Imrefi, Géczi helyett Bátorival többet foglalkozik a szerző s az -első felvonás helyett a végső felvonásokat teszi gyorsabb menetűvé. -De nemcsak a lassúság árt a végfelvonásokban, hanem a tablószerűség -is. Hiányzik bennök a természetes folytonosság, s mi több, Nadányi -bukásának fokozatai olyanok, hogy itt vagy amott már bevégződni -hisszük a cselekvényt Nadányi és neje nem tudnak se élni, se halni, -részint a cselekvény vontatottsága miatt, részint más okból, mi -sokat levon a végjelenet hatásából.</p> -<p>De a mily gyönge e szerkezete, majdnem oly erős törekvést látunk -a tragikai hatás felé. Sajnálhatni, hogy e törekvést nem koronázta -siker. Azt hiszem nemcsak én, hanem a közönség is örömest -megbocsátana egy kis formátlanságot, számos technikai hibát, ha -valódi tragikai hatás élveiben részesülhetne. Nadányiné, hogy -megmentse férje életét, föláldozza erényét s nemcsak magát teszi -semmivé, hanem férjét. A gyalázat kínjai közt, a bosszu -<span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span> hevében. Nadányi, a hős a szabaság -bajnoka orgyilkossá sülyed, s midőn a zsarnok halála után az ország -felszabadul, nem csak barátjai vetik meg e tette miatt, hanem az uj -fejedelem is, sőt ez üldözteti és meggyilkoltatja. Mindebben elég -tragikai elem rejlik, talán egyszerre igen sok is. Alig van -nehezebb feladat mint egy oly nő rajza, ki erényét erényből áldozza -föl, épen azért, kinek szerelmét e tette által nemcsak örökre -eljátsza, hanem boldogtalanná is teszi. Valóban senkinek sem merném -ajánlani ilyesmi feldolgozását, mert inkább csak kinozni fogja az -embert, mint meghatni. A fő baj az, hogy a míg egyrészt növekedik a -tragikai érdek, addig másfelől romlik. Szigligeti e bajt még azzal -tetézi, hogy a nő küzdelmét a tett előtt nem rajzolja s a tett után -nem mint őrültet, vagy öngyilkost lépteti föl. Nadányiné csak válni -akar, mert gyermekéért élni kell. A néző vele együtt egyszerre csak -kijózanodik s puszta sajnálatnál alig érezhet egyebet. S mire való -az a sok jeremiád? Oly nő, ki önfeláldozásában oly tettre képes -arra is képes lesz, hogy ne élje tul gyalázatát. Vajon nem lett -volna-e jobb, ha Nadányiné nem igy téved, ha Báthori a jövő -reményben ad kegyelmet a férjnek vagy más okból; ha Nadányiné, mert -férje tilalma ellenére járta az udvart, gyanuba jő a világ előtt s -ebből származnak a bonyodalmak? <span class="pagenum"><a name= -"Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> Nadányi felfogása már -jobb, de bukásában a rajzolt körülmények között nem hihetünk. A -szerző Báthorit a legelvetemültebb zsarnoknak tünteti föl. Imrefin -kivül senki sincs, a ki vesztét nem óhajtaná. S íme halála után -egyszerre csak Nadányi ellen fordul a közvélemény. A tény igaz, de -a drámában nincs hozzá kulcsunk. Ha a drámában szereplő Nadányi -más, mint a történelmi: a bukás indokát is ahhoz képest kellett -volna módosítani. Nadányi nem oly nevezetes történelmi személy, -hogy a költőek sok szabadságot ne engedjen. Bukásában szerepet -kellett volna játszani a politikai viszonyoknak is; ezeknek rajza -talán érthetőbbé tette volna azt, mit így bajosan érthetünk. -<span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>AZ ÁLDOZAT.</h2> -</div> -<p class="summary">Tragédia 5 felvonásban. Irta Vörösmarty Mihály. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 november 18-án.</p> -<p>A költő halála évnapjának előestéjén adatott e tragédia és -nagyszámú közönség jelenlétében. Örömest jegyezzük fel mind a -szinház mint a közönség kegyeletének e nyilatkozását. Vörösmarty -ugyan nem mint drámairó nagy, de az ő korszakot alkotó költői -géniusza hatását, kivált nyelv és szellem tekintetében, érezte a -szinpad is. E mellett ő volt a Nemzeti Szinház első kritikusa, a ki -a szinház megujításától fogva éveken át fáradhatlan figyelemmel -kisérte az előadásokat s jeles kritikáival nem csekély mértékben -segíté elő a szinészek és drámairók művészibb törekvéseit. Ő az -első magyar szinkritikus, ki megérdemli e nevet, s az -<i>Athenaeum</i> nagy befolyását a drámairókra és szinészekre senki -sem tagadhatja, ki ismeri akkori viszonyainkat. Sajnáljuk hogy e -kegyeletes nap ünnepélyességét némi gáncscsal kell megzavarnunk. -Egyik laptársunk azt jegyezte meg, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> kettős -világítással és jobb zenével kellett volna a szinháznak -megünnepelni e napot. Mi szivesen elengedjük mind a kettős -világítást, mind a jó zenét, de nem engedhetjük el Vörösmarty -jámbusainak csonkítását, változtatását, mely az egész előadás alatt -többször sértette fülünket. Nem mondhatni, hogy szinészeink ne -igyekeztek volna emelni azt est ünnepélyességét. Kivált Jókainénak -volt egy jelenete (III felv. II jelenet), melyhez hasonlót -mostanság nem igen láttunk tőle, midőn Szabolcs lábához omlik, s a -fájdalom, félelem, önvád és enyhület érzései közt kiált fel: «Oh -ég, Szabolcs!» Felekiné is jól betöltötte helyét, mint Csillár, bár -meggyilkolt mátkája holtteste mellett több szenvedélyt és -kétségbeesést óhajtottunk volna. A többiek igyekezetét és -készültségét sem akarjuk tagadni, azonban e szép nyelv és versek -megrontását egy Talmának sem tudnók megbocsátani, kivált oly műben, -melynek legfőbb ereje épen a szép nyelvben rejlik. Különösen -Lendvaira kell panaszolnunk. Többször megvontatta a jámbusokat s -néhol a legszebb sorokban. Élénken emlékezünk, hogy e sort:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Igen, hazátok dús, nagy büszke -hon,<br /></span> <span class="i0">Méltó hazája bátor -férfiaknak,<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">így mondotta:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Méltó hazája jeles -férfiaknak<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">s mindjárt alább öt–hat verssort hagyott ki. -<span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span> Az <i>és</i> és <i>az</i> kihagyása -vagy odatétele, a hol nem kellett volna, többször előfordult. -Felekiné nem egy ily kisebb hibát ejtett például:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Aggódva várom, a mint szólni -fogsz,<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">így mondotta: <i>szólani fogsz</i>, másutt az -<i>egyaránt</i>-ot <i>egyiránt</i>-tal cserélte föl. A többi -szereplők is mindnyájan követtek ily hibát. Nem anynyira -szerep-nemtudással vádoljuk szinészeinket, mint inkább azzal, hogy -a jámbus zengése iránt nem igen van kifejlődve érzékök. Egy szótag -hiányát vagy fölöslegét nem érzik meg, pedig ha éreznék, a vers -zengésével a szavak is inkább emlékökbe tapadnának. Semmit sem -lehet könyv nélkül jobban megtanulni, mint a verset, ha értjük és -érezzük rhythmusát.</p> -<p>A mű tapintatos scenirozását dicsérnünk kell, de figyelmeztetjük -a rendezőséget, hogy az utolsó felvonást maga a költő -megváltoztatta, még pedig igen helyesen és igy nyomatta ki. A -szinház birtokában levő első kidolgozás kéziratát a nyomatott -szerint kellene módosítani. A költő e felvonásban oly lényeges -változtatásokat tett, melyek mind a cselekvényt gyorsabbá teszik, -mind a jellemrajzra befolynak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_178" id="Page_178">-178-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>MONTJOYE.</h2> -</div> -<p class="summary">Dráma 5 felvonásban. Irta Feuillet Octáv, -forditotta Deák Farkas. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1864 -deczember 12-én.</p> -<p>Az újabb franczia drámairókról szólván, már többször érintettem -azt a különbséget, mely e nemzet régibb és újabb drámai iskoláját -jellemzi, sőt nagyjában össze is hasonlítottam e két korszakot: -Hugo Viktor, Dumas és Scribe korszakát, napjaink mozgalmával, -melynek Feuillet, ifjabb Dumas és Sardou kiválóbb képviselői. -Tehetek-e róla, hogy ez állítást semmi sem bizonyítja erősebben -mint épen Feuillet <i>Montjoye</i>-ja, mert a legélesebben tünteti -föl a franczia ujabb dráma fény- és árnyoldalait?</p> -<p>A régibb és újabb franczia dráma közt egyik legfőbb különbség -az, hogy amaz kereste, sőt vadászta a hatást, ez mintegy megvetni -látszik; amaz nagy súlyt helyezett a cselekvény gyors fejlődésére, -emez egész regényi kényelemmel fejleszt; amaz a bonyolítás kedvéért -sokszor mindent föláldozott, valószinűséget és jellemrajzot, -<span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span> s némikép az ellentétre és meglepetésre -alapította rendszerét; emez a bonyolításra keveset ad, cselekvénye -inkább szegény, mint egyszerű, de örömest foglalkozik a viszonyok -rajzával; amaz nagy, néha igen durva vonásokat használt, emez -kedveli a finom részletezést egész az elmosódásig; amaz barátja a -páthosznak, bár másneműek, mint a Corneille- és Racine-é, és -szerette minél élénkebben, minél vadabban festeni a szenvedélyeket; -emez kerüli a nagy felindulást, s elemében találja magát, ha elmés -társalgással, szellemes reflexiókkal gyönyörködtetheti hallgatóit. -<i>Montjoye</i> tükörként sugároztatja vissza az újabb franczia -drámának e sajátságait. Majdnem két hosszu felvonást foglal el az -expositio. A mit Hugo egy pár felvonások jelenetben eligazított -volna, arra Feuilletnek kellenek. A harmadik és negyedik -felvonásban gyorsabb fejlődés következik s valóban drámai -összeütközéseket látunk, de ime az ötödik felvonásban már semmi -drámai, a személyek nem tesznek egyebet, mint elmondják, a mi a -negyedik és ötödik felvonás között történt, oly nemű változásokat, -melyeket a dráma szűk keretében nem is tárgyalhatni.</p> -<p>Ily katastrophát Hugo kevésbbé tehetséges tanítványai is -elutasítottak volna, ily katastropha nem egyéb, mint hadat izenni a -specifikus drámai compositiónak. Nem tudom, vajon <i>Montjoye</i> -eregényből írt dráma-e, de azt a hatást <span class= -"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> teszi, -mintha az volna. Általában az újabb franczia drámának jellemvonása, -hogy csak annyiban tud dráma lenni, mennyiben a regény is az, -melynek szintén vannak drámai mozzanatai. S épen ez a pont az, -melyben a fraczia régibb dráma végtelenül felülmulja az újabbat. Az -újabb drámának vannak ugyan negativ érdemei, melyeket abban -foglalhatni össze, hogy kerüli a képzelet kicsapongásait, a -szinpadi hatás mesterkéltségét; azonban elvből vagy erőtlenségből, -de oly határozottan és annyira compositio ellen, hogy tisztán -drámai szempontból, minden nagy árnyoldalai mellett is a régibb -dráma részére kell állanunk.</p> -<p>De nem csak formára nézve különbözik az új franczia dráma a -régitől, hanem tartalomra és felfogására nézve is. A régibb dráma a -történelemből szerette szedni tárgyait, s csak később merült a -jelen társadalom birálatába, midőn a romaticismus a socialismussal -vegyült; de Hugo és Dumas, mint drámairók, nem csatlakoztak a -romanticismus e fordulatához. Az új dráma épen nem kedveli a -történelmet, csak a jelen élethez fordul előszeretettel, de már nem -socialista, sem köztársasági, csak democrata, s ragadt valami reá a -napoleoni korszakból, némi könnyelmű élvezetvágy, egy kis tág -lelkiismeret; nem idealista, józan, de szeret moralizálni, nem -tudhatni, képmutatásból-e vagy szívből; mindamellett elnéző, -engedékeny, sőt <span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span> néha cynikus is a maga finom módja -szerint. Hugó és Dumas csak drámáknak nevezték műveiket, hogy -megkülönböztessék magukat Corneille- és Racinetől, de tulajdonkép -leginkább tragédiákat irtak. Az újabb drámairók nem igen irnak -tragédiát; feldolgoznak ugyan egyet-mást a romanticismus -hagyományaiból, de a magok rendszere szerint, s lehetőleg -őrizkednek az erős felindulástól. Különösen Feuillet a polgári, -vagy a mi Francziaországban mindegy, a szalondrámákat kedveli. Úgy -látszik, ellenszenve van a tragikum iránt. Nála a befejezésben jóra -fordul minden, az összeütközések kibékülnek, a hős megjavul, s -azzal a kétes becsű vigaszszal bocsájtja el hallgatóit, hogy -tévedéseink és bűneink nemesise épen nem kiengesztelhetlen. Csak -elérzékenyítni kivánja közönségét, de nem tragikailag meghatni. A -tévedt vagy bűnös szenvedélyek bünhődését, a kérlelhetlen nemesist, -mintegy száműzték a franczia ujabb drámából, s épen ez a második fő -különbség a régibb és újabb franczia dráma közt. Hugó és Dumas -kedvelték a tragikumot, bár majd mindig vegyítettek bele valami -bizarrt, groteszket, s a véghatást néha megzavarta a kegyetlenség -vagy iszony. Lehet, ez abból is folyt, hogy a tragikumnak, oly neme -iránt viseltettek nagy előszeretettel, mely jogos ugyan, de -kevésbbé természetes, s épen azért nehezebb, mint a szokottabb. Nem -a <span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span> tévedők vagy bűnbe sodortak tragikuma -volt igazi elemök, hanem a nagy bűnösöké, úgyszólva szörnyeké, kik -kész bünösökként lépnek föl, s mint III-ik Richard, merészen -haladnak pályájokon, míg végre a siker pillanatában minden ellenök -fordul és semmivé lesznek; avagy oly bünösöké, kik egy nemesebb -érzés hatása alatt javulni kezdenek, részvétet keltenek magok -iránt, de már késő, a multat jóvá nem tehetik, s épen a fölébredt -nemes érzés bonyodalmai készítik elő nemesisöket. Kivált Hugo a -tragikum ez utóbbi nemét kedvelte. Ilyen a többek között <i>Borgia -Lucretiá</i>-ja; ilyen, noha más árnyalattal, a <i>Király mulat</i> -czimű drámájában Triboulet. Mindkét műben sokat lehet hibáztatni; -az elvetemültség és erény vegyületének rajza, a lélektani -legnehezebb feladatok egyike, kivált oly költőnek, mint Hugo, ki az -ellentétből egész drámai rendszert alkotott; de azt el kell -ismernünk, hogy mindkét mű tragikai hatásra törekszik s a költőnek -sokkal több érzéke van a nemesis iránt, mintsem feltartóztassa a -viszonyok kényszerűségét, s az ily hősöket megjavítani s az ellenök -küzdő szenvedélyeket kibékítni merje. A mit a régibb franczia dráma -nem mert, nagyon ismeri az újabb. Eddig csak kerülte a tragikumot s -oly tárgyakat választott, melyeket többé-kevésbbé tragikai -katastropha nélkül is tárgyalhatni: mert, a mint <i>Montjoye</i> -mutatja, divatba <span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span> jő előszedni a romanticismus kedvencz -tárgyait, oly tárgyakat, melyeket szükségképpen tragikailag kell -feldolgozni, és feldolgozzák tragikai katastropha nélkül.</p> -<p>Montjoye egy erkölcsi szörny, sőt annyiban felülmulja mind -III-ik Richardot, mint Borgia Lucretiát, a mennyiben III ik -Richardban a testi rútság gonoszságának egyik forrása; Borgia -Lucretiát pedig a női féktelen szenvedélyek tették elvetemültté. -Montjoye nyugodt ember, hideg számító, és negatiója minden -erkölcsnek, minden idealismusnak. Nem annyira szenvedélye ragadja, -mint rendszere, elvei vezérlik. Csalással veti meg vagyona alapját, -gúnyt űz a házasságból és barátságból, eszköznek tekint minden -embert, még saját gyermekeit is, s gazdagodni, élvezni minden -törekvése. Igaz, nem gyilkol mint III-ik Richard, nem mérgeztet -mint Borgia Lucretia, s finom modor alá rejti elvetemültségét: de -az a dolog lényegén keveset változtat; Montjoye épen úgy hadat izen -az egész erkölcsi világrendnek, mint amazok. S mit mível Feuillet? -Polgári tragédia helyett egy Kotzebue-féle érzékeny drámát ir: ezt -a rettentő embert megjavítja és boldoggá teszi, csak azért, mert -neje, kit nem szeretett, oda hagyja; mert leánya, kit eszköznek -tekint, elájul sebesült kedvese mellett, kit ő sebesített meg egy -párbajban. Egy franczia kritikus épen ugy csodálkozik Feuillet -<span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span> merészségén, hogy nem félt ily rettentő -embert rajzolni, mint azon, hogy a közönség és kritika nem találta -hűtelennek, mert ily ember nincs Francziaországban. Legyen nekem -szabad még nagyobb csodálkozással kérdenem: nem kigunyolása-e ez a -lélektannak, erkölcsnek s mindenek felett a tragikumnak? Ha ily -tragikai összeütközést ki lehet békiteni, akkor nincs tragikum; -akkor nem csak Coriolán, Brutus tragikuma kegyetlenség, hanem az -III-ik Richárdé és Borgia Lucrétiáé is. Feuillet ki fogja javítani: -mily megható lesz, midőn Richárd kibékül népével és ellenségeivel s -egy derék öreg ur válik belőle; Borgia nem fog elveszni saját -fiától kapott sebében, hanem összeölelkezik vele s holtig boldogul -élnek. Feuillettől egy Don Juant is várhatunk, ki megjavulva, mint -boldog és engedelmes férj végzi pályáját. Feuillet finom -érzékenysége ki nem állhatja a nemesis kérlelhetetlen bosszuját; -elég merész rettentő alakot rajzolni, de nem elég bátor azt -rettentően lakoltatni is.</p> -<p>A drámai összeütközések kibékéltetése bizonyára nehéz, de nem -lehetetlen, s ha ritkán sikerül, oka rendesen az, hogy az -összeütközés sokkal erősb, mintsem kibékíteni lehessen. Ezért rossz -hirűek a tragikai katastropha nélküli drámák. A drámairók rendesen -nagy tévedéseket, erős összeütközéseket vesznek föl, mert hatni -akarnak; de nem veszik észre, hogy <span class="pagenum"><a name= -"Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> a véghatást épen azzal -rontják el, hogy az előzmények ellenére a katastropha olyan, mely -az összeütközést mintegy erőszakosan állítja meg s nagy tévedés -következményeit, bocsánat és bűnbánat által, némi hamis -sentimentálismussal jóra fordítja. De merjen bármit e tekintetben a -drámaíró, talán még eltürhetni, de a nagy bűnök drámáját derült -katastrophával végezni, művészeti lehetetlenség. Montjoye nem egyes -tévedés vagy bűn képviselője, hanem az egész erkölcsi világ -negatiója. Ily embert oly kevéssé változtathat meg egy ájulás, ha -mindjárt saját leánya ájulása is, mint nem békíthet ki se velünk, -se az erkölcsi nemesítéssel az a körülmény, hogy szét osztja -millióit, elűzött nejét visszaveszi s fiával vitézen harczol -Magentánál. A ki annyi szivet megmérgezett, annyi viszonyt -széttépett, ki gúnyt űz mindennel a mi az emberi szívnek szent – -egy pillanatnyi szenvedéssel, vagyis inkább ellágyulással vásárolja -meg boldogságát, s millióival vált magának bűnbocsátó czédulát. Az -erőszakos Hugo a könnyelmű Dumas ilyet nem mertek volna, s már -magában ez is mutatja, mennyire felülmulja a franczia régibb dráma -az újabbat. Sokat merhet a költő, lángeszétől függ a siker, de -kettő a leglángeszűbb drámaírónak sem fog sikerülni: az ártatlanok -szenvedtetése s a nagy bűnösök boldoggá tétele. Ha Feuillet és -társai nem kedvelik a tragikumot, <span class="pagenum"><a name= -"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> ám legyen izlésök -szerint; de aztán ne fogjanak oly tárgyhoz, mely tragikai -katastrophát kiván, s kivált a romanticismusok erkölcsi szörnyeit -ne rajzolgassák. Úgy látszik az újabb franczia drámát javítási düh -szállotta meg, de csak hőseik javulnak s nem egyszersmind -közönségök. Az erkölcsöt, a javulást prédikálják s akaratlanul is a -könnyelműséget és erkölcstelenséget bátorítják föl. Tulajdonkép nem -azt hirdetik: javuljatok és boldoggá lesztek; hanem azt: -tévedhettek, bünöket követhettek el, azok következményei nem épen -oly félelmesek, az erkölcsi világ nemesise nem boszuló cherub, csak -jámbor nagybácsi, a ki mindent megbocsát a gyermekeknek, ha -felfogadják, hogy jók lesznek; űzd el nődet, ne félj, visszajő, -mihelyt egy bünbánó arczot vágsz; csald meg barátaidat, de légy -bőkezű, engesztelékeny s megbocsátanak; neveld rosszul -gyermekeidet, nézd őket eszközöknek, s egy kis összeütközés után -nyakadba borulnak s áldani fognak; becstelen ember lehetsz és -tagadhatsz minden erkölcsi eszmét, majd elismered később, egy kis -vért ontasz Magentanál, s a világ épen ugy fog, becsülni mint te -saját magadat.</p> -<p>S különös, az újabb franczia drámának ezt az erkölcsös -erkölcstelenségét épen Feuillet fejezi ki a legerősebben, kit mint -regényköltőt méltán tartanak a mérséklet és jó izlés emberének. S -vajon megütközött-e Montjoye-én a közönség? <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> A mű -nagy hatást tett Párisban s nálunk is elég tetszéssel fogadtatott. -Igaz, a részletekben sok olyan van, a mit méltányolni lehet, de az -egésznek conceptiója és compositiója a legélesebb megrovást -érdemeli. Ez az irány nem vezethet egyébre, mint a drámai költészet -felbontására, a tragédia megbuktatására, ha ugyan nem csupán egy -átmeneti korszak zavara és reactio a romantikusok tulságai ellen. -Bármint legyen, feltünő, hogy a franczia kritika oly -engedékenységgel viseltetik e mű iránt. Montégut, a <i>Revue des -Deux Mondes</i> kitünő kritikusa, lapokon át fejtegeti e mű -érdemeit; s nagy hibáját mely az egészet tönkre teszi, csak érinti -egy pár sorban. Pedig e hiba olyan, mely iránt a kritika nem lehet -eléggé szigorú, sőt kegyetlen, mert a dráma lelkét vesztegeti meg. -De miért polemizálni egy franczia folyóirattal? A magyar kritikus -szava nem hallik át Francziaországba; boldognak érezné magát, ha -legalább hazájában meghallgatnák. <span class="pagenum"><a name= -"Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189"><br /> --189-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1865</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191"><br /> --191-</a></span></p> -<h2>TÉLI REGE.</h2> -<p class="summary">Szinmű öt felvonásban. Irta Shakespeare, -fordította Szász Károly. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1865 -január 1-én.</p> -<h3>I.</h3> -<p>Mióta a Kisfaludy-társaság fordíttatja Shakespearet s a nagy -költő másod- és harmadrangú szinművei is szinpadra kerülnek, -némelyek egész gúnyt űznek a Shakespeare-cultusból. Íme az óriási -szellem törpe művei, íme a gyöngébbnél-gyöngébb szinművek, melyeket -a Shakespearet bámuló kritika csak azért hirdet jóknak, mert -Shakespeare írta. Miért ilyesmit lefordítani, vagy ha lefordítják -is, miért előadni? Lehet a Shakespeare kora gyönyörködött bennök, -de ma már csak unalmat és boszankodást keltenek. Elégedjünk meg -Shakespeare remekeivel, noha ezekben is itt-ott megbotránkozhatik a -kényesebb ízlés, s hagyjuk békét gyarlóbb műveinek, melyeket -hihetőleg maga is kevésre becsült s csak úgy hevenyészett valamely -udvari vagy népünnepély kedvéért. Beszélhetnek a kritikusok, -magyarázhatják, dicsérhetik e gyarlóságokat, <span class= -"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> a -közönségre sohasem fogják rávitatni. A mi élvezhetlen, az annak -marad akár a világhírű Shakespeare tálalta előnkbe, akár valamely -ismeretlen költőcske. Ily s ezekhez hasonló megjegyzéseket lehetett -hallani a <i>Téli rege</i> előadása után nem egy társaságban, -kivált oly szinbirálónak, ki Shakespeare őszinte tisztelője. Egy -szóval az ismétlődött, a mi a <i>Szentivánéji álom</i> előadásakor -történt, csak hogy akkor a hirlapok is tolmácsoltak ily nézeteket, -mi most egészen elmaradt. Méltán kérdhetni, vajon Shakespeare -szorult-e védelemre, vagy azok felvilágosításra, kik róla oly -könnyedén itélnek? Minden bizonynyal nem annyira védelemről, mint -felvilágosításról lehet szó, s örvendenék, ha erre nézve e czikk is -tehetne valamit.</p> -<p>A legnagyobb költő sem alkot mindig remeket, sőt remekei között -is bizonyos rangfokozatot vehetni észre. A lángész is fejlődik és -hanyatlik, mint más ember fia, s midőn ereje teljében alkot is, a -nemzeti és egyéni viszonyok hol kedvező, hol kedvezőtlen -kényszerűségének van alávetve. E mellett senki sem egyesíthet -magában mindennemű tökélyt, az erőnek is megvan a maga gyöngesége, -vagy legalább egyoldalúsága.</p> -<p>A lángész rendesen kora törekvéseinek levén legerőteljesb -kifejezője, nem lehet ment egészen kora hibáitól, s a fejlődés -forrongásai <span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span> közt, a küzdelem hevében gyakran -kicsapongások is jelölik diadalait. Az absolut tökély a a -művészetben is csak eszmény marad; mint az erkölcsi világban; csak -emberi tökélyről lehet szó, s ez nem egyéb, mint a jó tulajdonok -nagyobb száma és ereje. A legnagyobb költő is csak nehány főművet -hagyhat hátra, melyekben a legerőteljesebben nyilatkozik ugyan -teremtő szelleme, de nem kizárósan. A főművek mellett ott van -néhány másod- és harmadrangú is, melyek mintegy kiegészítik -törekvései összegét, megadják pályája és jelleme egész képét, néha -kulcsúl szolgálnak főbb műveihez, vagy eddig nem igen ismert -oldalról tüntetik föl, s a hiányok és hibák mellett is -többé-kevésbbé oly kincseket rejtenek, melyeket a jelesebb -tehetségek főműveiben is alig találunk.</p> -<p>Lehetnek és vannak kitünő, sőt nagy költők, kik szeszélyből, -daczból vagy hiúságból, oly térre csapnak át, mint például Goethe a -vígjáték, Petőfi a dráma terére, melyre nincs hivatásuk, s ily -műveik csak mint lélektani és életirati adatok becsesek; de egy oly -nagy költő, ki a költészet valamelyik ágában úgyszólva kijelentő -szellem, mint Shakespeare másod- és harmadrangú műveiről megvetőleg -szól, aligha őszintén tiszteli első rangú műveit is s felületesen -fogja fel az európai összes újabb költészetet. Shakespeare nem -avult el, <span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span> csak legfeljebb némely külsőségben. Az -újabb költészet belőle szívja éltető nedvét, termékenyítő szellemét -megérezte minden nemzet, melynek egy század óta újjászületett -irodalma. A lényeget tekintve, alig van az újabb költészetben, -nemcsak a drámaiban, hanem a lyraiban, sőt elbeszélőben is -törekvés, eszme, hang melyet benne meg ne lehetne találni. A XVI-ik -század egyik nagy szelleme ő, honnan kiindulnak az újabb -civilisatio törekvései, Európa e nagy századáé, mely csodás -mozzanata az emberi szellem növekedésének. A Shakespeare-cultus nem -pusztán egy nagy költő tisztelete, hanem az egész újabb költészet -eszményeé, melyet a középkor romjain az új életre ébredt keresztyén -és nemzeti szellem szűlt, a renaissance termékenyítő hatása alatt. -Ez eszménynek az európai irodalomban mind eddig legnagyobb -képviselője Shakespeare. Épen nem csoda, hogy minden európai nemzet -foglalkozott vele, nyelvére fordítá, vizsgálódásai körébe vonta, -hogy az újabb kor költői közt az ő művei jelentek meg legtöbb -kiadásban, neki vannak legszámosb, leglelkesb magyarázói, s midőn -közelebbről nemzete emlékünnepét ülte, az az egész mivelt világ -ünnepévé vált. Igaz, a Shakespeare-cultusnak vannak nevetséges -képviselői is, kik legegyszerűbb sorában is mélységet találnak, -fogyatkozásait is bálványozzák, majd minden <span class= -"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> művét -egyaránt remeknek találják s oly czélzatokat fedeznek föl bennök, -melyekről a költő nem is álmodott. Igaz, e tulságba néha, legalább -kivételkép, kitünő férfiak is belé esnek, mert a szeretet, a -lelkesülés könnyen túloz, akár egy nőnek, akár egy költőnek -hódolunk. De van ennél valami nevetségesebb dolog is, bizonyos -lenéző szigor, fenhéjázó gúny egy oly nagy költő irányában, kit -felfogni, megérteni sem igyekszünk.</p> -<p>A <i>Téli rege</i> bizonyára nem első rangú műve Shakespearenek, -talán a másodrangúak között is az utolsók közé tartozik, ha nem -épen harmadrangú. Távolról sem lehet egy sorba állitani a -<i>Szentivánéji álom</i>-mal, melylyel lapjaink némelyike -összehasonlítgatja.</p> -<p>A <i>Szentivánéji álom</i> oly sikerült, oly költői bohózat, -melynél kitünőbbet e nemben alig mutathat föl az európai költészet. -Lehet, hogy e nemet sokan lenézik, kivált nálunk, de az semmit se -vonhat le e mű érdemeiből. A <i>Téli rege</i> egészen más; se -tragédia, se komédia, se bohózat, sőt tulajdonkép rendes dráma sem, -hanem mindebből valami, különböző elemek vegyülete, mely némikép a -melodráma felé hajlik. A mű egyik felében a tragikai elem a -túlnyomó, a másikban a komikai, három felvonás mintegy előjátéka a -két utolsónak, míg amazokban gazdag drámai élet fejlik ki, -emezekben lankadtságot veszünk észre. A cselekvény <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> kettős -bár, végkifejlésében összeforr; a részek aránytalanok, s a mi -legfőbb, a véletlen, a regényes, a kalandszerű épen annyi vagy -talán több részt vesz a cselekvény szövődésében, mint a -szenvedélyek összeütközése, a drámai benső indok. Íme mennyi oldala -van e műnek, de e gyöngeségek nagyrészt magából a tárgyból folynak, -mely se komikai, se tragikai compositióra nem volt alkalmas, sőt -egészben véve nem is drámai. A tárgy választását hibáztatjuk, de -magát a tárgyat aligha lehetett volna máskép és szebben -feldolgozni. Tévednek, kik azt hiszik, hogy Shakespeare ereje e -műben már nagyon hanyatlik.</p> -<p>Igaz, e műve alkalmasint a legutolsó, de ereje még ép, s ezt -semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egy drámának nem elég -alkalmas regéből ily művet tudott teremteni. E mű árnyoldalait nagy -részt a tárgy hozta magával, fényoldalai egészen a -Shakespeare-éi.</p> -<p>De hogyan választhatott Shakespeare ily tárgyat, miért nem -hagyta nyúgodni Greene regéjét, átalában miért akart rege-meséből -drámát írni, midőn az a drámai költészetben csak komikai -compositiókra alkalmas? Aztán miért vegye a műbiró figyelembe a -tárgyból folyó akadályokat, midőn a költő szabadon választhat? -Valóban nem tartozik, de hátha a tárgyválasztás a kor törekvésével -van kapcsolatban, <span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span> s a tisztán æsthetikai szempont a -történelmi nélkül puszta gyöngeségnek tünteti föl azt, mi az erőnek -duzzadása, s csak a költő szeszélyét látja ott is, hol a kor -küzdelme és iránya lüktet?</p> -<p>Aesthetikai legszigorúbb szempontból is, nagy hibái mellett nagy -szépségei vannak a <i>Téli regé</i>-nek, de a történelmi szempont e -hibákat kissé más színben láttatja, mindenesetre kimutat annyit, -hogy Shakespeare és általában az angol dráma, aligha emelkedett -volna oda, hol most oly fönséges magasságban áll a többi nemzeteké -felett, ha nem merészel sokat annyit, a mennyi egy nagyszerű -mozgalomban majdnem belső kényszerűség.</p> -<p>Az antik és keresztyén dráma, már kiinduló pontjában eltérnek -egymástól; csak abban egyeznek, hogy mindenik a vallás -mysteriumaiból fejlett ki, de tárgyban és módban végtelen -különböznek. Az antik dráma bölcsőjében a legegyszerűbb lyrai -compositióhoz hasonlít, az egyetlen-egy személyhez lassan társul a -második és harmadik, magokkal hozva a cselekvényt, mely aztán is -folyvást megtartja egyszerű kerekdedségét a formára nézve és -fönséges szigorát a tárgyak megválasztásában.</p> -<p>A keresztyén mysteriumok és moralitások már kezdetben sok -személyűek, sok eseményt ölelnek fel, tárgyaikban épen nem -választékosok, <span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span> s összevegyítik a fenségest az -alacsonynyal, a vigat a szomorúval.</p> -<p>E durva kezdemények a renaissance érintésére fejlődésbe indulva, -szabályosabb drámákká válnak ugyan, de folyvást megőrzik eredetök -szellemét. Franczia- és Olaszországban a kizáró uralomra vergődött -classicismus egy jó darabig lenyomja e szellemet, de Angolországban -szabadon fejlődik és megteremti Shakespearet. Az antik és -keresztyén költészet fejlődésök és tökéletességök legmagasb pontján -is folyvást megtartják azt az ellentétet, mely születésöket -jellemezte. Ott a forma cultusa az uralkodó, itt az eszméé; amaz -tárgyaiban szűkkörű, ez túlgazdag; amazt fenségesebbnek mondhatjuk, -ezt mélyebbnek. Shakespeare és a korabeli drámaírók bekalandozták a -költészet, történelem és phantasia minden zegzúgát: az angol dráma -magába olvasztott mindent, a mit talált, az emberi viszonyok minden -árnyalatát, a phantasia minden szeszélyét, a kedély minden -hullámzását, s minden kérdést, mit a gyakorlati élet vagy a -philosophiai elmélkedés fölvethet. Nem kereste vagy elvetette a -példányokat, nem utánzott, s elméletek helyett csak nemzete és kora -geniusát követve; új, eddig ismeretlen tartományokat hódított meg a -költés világában, az egész újabb költészet birodalmát. A dráma ez -óriási ereje egy darabig fölemésztette a költészet minden -<span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span> más ágát. Drámai alakban jelent meg -minden eposz, regény, népmese, tanköltemény, szatira.</p> -<p>E drámai nagy mozgalom remekeiben ugyanazon szellem nyilatkozik, -mintegy megtisztulva, szabályozva, melyet kevésbbé sikerült -műveiben egész túlságában, féktelenségében látunk megjelenni. Nincs -itt helye ezt minden oldalról kifejteni s elég lesz csak azon -oldalt érintenem, mely a <i>Téli regé</i>-vel kapcsolatos.</p> -<p>A tartalomnak, a cselekvénynek az a gazdagsága, melyet -Shakespeare remekeiben bámulunk, szemben az antik drámával, nemcsak -kortársainál, hanem nála is néha többet ölel fel, mint a mennyit a -drámai forma megbír, mi lazábbá teszi a cselekvényt, avagy épen a -kettős cselekvény felé hajtja. A drámai forma kizárólagossága, mely -Shakespeare korában oly zsarnokilag uralkodott az angol -költészetben hasonló következményt vont maga után. Az angol dráma -az által, hogy mindent felölelt, magába olvasztott s a költészet -többi nemeitől úgyszólva erőszakosan elszedte tárgyait, végtelenül -gazdagult ugyan, de természetesen nem kerülhette el azt az örvényt, -hogy néha oly tárgyakat is válaszszon, melyek egészben véve nem -elég drámaiak. Így alakultak meg a drámai költészet oly válfajai -is, melyek legalább kétes becsűek. Shakespeare is érinti ez örvény -szélét; ő sem ment egészen kortársai hibáitól, noha benne e -mozgalomnak <span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span> inkább csak fényoldalai tündöklenek. A -mint a <i>Téli rege</i> mutatja, ő is hozzá nyúlt oly tárgyhoz, -melyet lehetetlen valódi drámává alkotni. De vajon e túlságok, -tévedések nélkül megnyerhette volna-e az angol dráma azt a gazdag -tartalmat, melyet remekeiben bámulunk, szélesbíthette válna-e a -drámai költészet körét, napfényre hozhatott volna-e annyi -ismeretlen bájt, melyekről az antik dráma nem is álmodott? Vajon -mindez a gyöngeség jele-e vagy pedig az erőé, mely mindent -megkisérel, sokszor a legnagyobb diadalokat vívja ki, s midőn -egészen nem győzhet is, félgyőzelmet képes aratni? Nem igazolni -akarom a <i>Téli rege</i> tárgyának választását, csak megértetni, s -ennyiben menteni is, ha ugyan mentségre van szüksége oly költőnek, -a ki tévedéseiben is oly gazdag kárpótlást nyújt hibáiért. -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>II.</h3> -</div> -<p>Aesthetikai szempontból, a mennyire hibáztathatni Shakespearet e -szinmű tárgyának választásáért, épen annyira dicsérhetni azt a -módot, mely szerint azt feldolgozta.</p> -<p>Ha egyszer a tárgyon átestünk, el kell ismernünk, hogy azt csak -így és nem máskép lehetett feldolgozni. Ha összehasonlitjuk Greene -regéjét, mely a <i>Téli rege</i> alapjául szolgált, magával a -drámával, egy pillanatra feltűnik, hogy Shakespeare épen úgy -kizsákmányolta a tárgy minden drámai oldalát, mint folyvást szem -előtt tartotta, hogy regét, népmesét dramatizál, melyet lehetetlen -tragédiává vagy mélyebb tartalmú drámává alkotni, s melyet drámai -formában sem lehet kivetkőztetni természetéből. Mindaz, a mit -változtatott, kihagyott, megtartott, vagy hozzá toldott: épen úgy -tanuskodik drámai ereje, mint tárgyilagossága mellett. Először is a -regében Hermione (Greenenél Belaria) meghal, Leontes (Pandosto) -belészeret feltalált leányába, s midőn <span class= -"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> ez -kivilágosodik, kétségbeesésében megöli magát. Shakespeare mindezt -megváltoztatta s az egész cselekvénynek szerencsés kifejlést adott. -Érezte, hogy oly tárgyat, hol a véletlennek annyi szerep jut, hol -úgyszólva két nemzedék hajtja végre a cselekvényt: lehetetlen oly -egységbe hozni, oly bensőleg indokolni, a hogy a tragédia -természete megkivánja.</p> -<p>A mű czime, a szenvedélyek nyilatkozása, a cselekvény menete, a -felléptetett Idő monologja, részint előre sejtetik velünk, részint -folyvást megerősítenek, hogy nem Othello, Macbeth, Coriolan óriás -küzdelmével és katastrophájával akar hatni a költő.</p> -<p>Szorosan tárgyához alkalmazza a hangulatot, szövevényt és -kifejlést. Greene regéjében a Leontes és Hermione gyászos története -csak előjáték: a Perdita és Florizel (Greenenél Dorastus és Fauna) -szerelmére és kalandjaira van fektetve a fősúly. Shakespeare e -pontban lényegesen megváltoztatta a regét s épen ellenkező útat -követett. Ő az előjátékra helyezte a fősúlyt, s a Florizel és -Perdita történetét inkább kifejlésűl használta. E változtatás oka -igen egyszerű. Leontes és Hermione története gazdag anyagot nyujt a -drámai élet kifejtésére, míg ellenben a Florizel és Perditáé e -tekintetben meglehetősen szegény. A regében annyira szereplő -véletlen és kalandszerűvel is így bánt. Ott, a hol a szövevény -benső <span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span> folytonossága megengedte, vagy épen -kivánta: lélektani erős motivumokat használt; a hol ez lehetetlen -volt, követte a rege szellemét és meghagyta a véletlent vagy még -jobban kiképezte.</p> -<p>Innen foly aztán az is, hogy a dráma nem játszik valamely -határozott történeti korban. A költő az orosz czárt, a delphii -oraculumot és Julio Romanót egy időben szerepelteti, a a régi -pogány vallást és keresztyén szokásokat összezavarja és -Csehországot tengerpartra helyezi.</p> -<p>Shakespeare e tudatlansága mennyi gúnymosolyt, éles megjegyzést -vont már maga után. Még legnagyobb tisztelői sem igen merik e -tudatlanság ellen védeni, s a mi legcsodálatosb, éles elméjű -kritikusok, nagy tudományú nyomozók csak átsiklanak a <i>Téli -rege</i> e történelmi és földirati tudatlanságain s legfeljebb azt -jegyzik meg, hogy Csehország tenger mellett fekvését Greene -regéjében is megtalálhatni. De vajon ez adat Shakespeare ellen -bizonyít-e s az a megjegyzés hallgatag vád-e, hogy tudniillik -Shakespearenek ki kellett volna javítani Greene botlását? Bárminő -véleménynyel legyünk Shakespeare szorosan vett tudományos -míveltségét illetőleg, annyi csaknem bizonyos, hogy e tudatlansági -vád legkevésbbé illik a <i>Téli regé</i>-re. Hogy Shakespeare a -delphii oraculum s a keresztyén pünkösdi népünnep <span class= -"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span> kora -közti különbséget tudta: kitetszik a római korszakból vett -drámáiból, hol ilynemű botlásokat nem tapasztalunk. Hogy -nevezetesebb drámáiban történelmi és földirati tévedéseket kevésbbé -találhatni s leginkább csak olyakat, melyek a míveltebb angol -közönséggel is közösek voltak, szintén a mellett bizonyít, hogy -Csehországnak, mint tengermelléki tartománynak emlegetése nem folyt -szükségkép tudatlanságból. Shakespeare népmesét, regét dolgozott -fel, s vajon a népmese, a rege, sőt a monda is, mikor tisztelte a -történelem és földirat tisztes tudományát? Nem zavar-e mindent -össze, s a jelent nem játszsza-e át néha a multba? Olvassuk bármely -nemzet népmeséit, mindenütt fogunk ily tudatlanságra találni, -annyira, hogy nem nevezzük tudatlanságnak, hanem csak naivitásnak. -S vajon műköltők, kik népmeséket dolgoznak föl, nem követnek-e el -öntudatosan ily tudatlanságokat, hódolva a népmese szellemének? -Hogy tovább ne menjünk, ott van Petőfi <i>János vitéz</i>-e. Vajon -Petőfi ne tudta volna, hogy Törökország nem fekszik Francziaország -mellett s több effélét? Vajon érdemli-e Shakespeare e földirati -botlásáért azt a súlyos vádat, melyet minden iskolás gyerek, -piperkőcz száján hord, ki tanult egy kis földiratot avagy épen -Prágát is megjárta?</p> -<p>Szinészeink Csehország helyett Bithyniát <span class= -"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> -mondottak s a szinlapon is ez volt írva. Úgy látszik, gyöngédségből -megakarták kimélni Shakespearet némely mívelt ember hahotájától, a -ki népmeséből akar földiratot tanulni. Tiszteljük az indokot, bár -magára a tényre nem volt épen szükség. Bizonyára Shakespeare sok -oly dolgot nem tudott, a mit most a kontár író is tud, hanem -szerencsére sok oly egyebet tudott, mit most nem tudunk, úgy hogy -semminemű büszke gúnymosoly nincs igazolva, s legkevésbbé a <i>Téli -regé</i>-ben, hol Shakespeare tudatlansága tulajdonkép naivitás s -magából a tárgyból foly.</p> -<p>Talán e nehány vonás is eléggé kiemeli, hogy a tárgyválasztást s -a belőle folyó hátrányokat kivéve, mily művészileg alkotta -Shakespeare e regét drámává. A jellemrajz még inkább bizonyítja -ezt. Mily lélektani mélység, mily erő, mennyi drámaiság Leontes és -Hermione rajzában. Mennyi élet a mellékszemélyekben. Mennyi bájt -lehel Perdita, s az idylli jelenetek hatását mennyire emelik, -élénkítik s átalában nem engedik édeskéssé fajulni a részint -komikai, részint humoros alakok.</p> -<p>Hermione és Perdita nem vallanak szégyent Shakespeare -legkitünőbb hölgy jellemei mellett se. Leontes méltó Shakespeare -többi hallatlan teremtményeihez, melyek által tükröt tartott a -természet elébe. Leontesben a féltékenység szenvedélyét rajzolja, -épen mint <span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span> Othellóban, de mily különbség a két -szenvedély közt. S a szenvedély e különbsége mennyire -megváltoztatja nemcsak a jellemrajzot, hanem magokat a helyzeteket -is! Csak abban hasonlít e két szenvedély egymáshoz, hogy mindkettő -féltékenysége becsületéből és becsületességéből foly.</p> -<p>Mint becsületes ember féltékeny becsületére, hiszi a mit mások -mondanak, mert másokat is oly becsületeseknek hisz, mint saját -magát. Mily könnyű a Jago játéka, kivált, ha ide veszszük Othello -heves vérét és kétkedését saját férfiúi előnyeiben. S mennyire -elősegíti szenvedélye kifejlődését egész környezete, maga Desdemona -is, ki naivitása által éleszti férje gyanúját. Leontes -féltékenysége képzelődés, egy rossz pillanat szeszélye, melyet az -ellenmondáshoz nem szokott érzékenység, zsarnoki hajlam egész -rögeszmévé érlelnek.</p> -<p>Sérti, hogy neje Polixenessel oly nyájasan beszél, eszébe jut, -hogy a midőn neje kezét megkérte, az hónapokig váratott reá s ime -most egyszerre mily nyájas egy idegenhez. Azt hiszi, hogy már rég -viszonyban vannak egymással s csak ő nem vette észre. Vizsgálja -gyermekét, s kétkedik, hogy saját vére lenne. Igy ébred föl -féltékenysége, melyet senki sem szít, csak saját maga. Az egész -udvar elakarja oszlatni gyanuját, de ezzel csak jobban megerősödik -rögeszméje. Királyi természete nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_207" id="Page_207">-207-</a></span> tűri az ellenmondást, s -ingerli, felbőszíti az a körülmény, hogy nem osztoznak gyanújában. -Neki igazának kell lenni, ezt csak azért is megmutatja. Nem rohan -megölni nejét, mint Othello ő király, ki elitéltetheti a hűtelent -becsülete sérelme nélkül, neki az oraculum helyeslésére, -törvényszéke itéletére van szüksége, s azt a fájdalmát, melyet -nejének képzelt hűtlensége okoz, fölülmulja az az ingerült, lázas -törekvés, hogy gyanuját, rögeszméjét igazolja a világ előtt.</p> -<p>E mellett Leontesben van némi gyávaság is, mely jól összehangzik -gyanakodó természetével, s melyet a költő aztán is a harmadik -felvonás végén fordulópontul használ. A féltékeny király egyik -főembere által meg akarta mérgeztetni király társát, Polixenest; -minthogy ez elárulja szándékát, még inkább megerősödik gyanujában s -még eszeveszettebben rohan a maga útján, de midőn ez is neje -ártatlanságát bizonyítja, fia halálát jósolja, ki aztán nem sokára -meg is hal, erélye megtörik, többé nem száll szembe a sorssal, -megadja magát s bűnbánó melancholiába sülyed. Kétségbeesése oly -kevéssé az Othellóé, mint szenvedélye. Ugyanez áll Hermionéról is, -ki semmiben se hasonlít Desdemonához, csak abban, hogy ő is egy -féltékeny férj áldozata. Desdemona képzelődése élénk, érzései -naivok. Megszeretve Othellót, tüstént szakít atyjával és követi -kedvesét. <span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span> Hermione sokat várat magára, míg -elhatározza, hogy Leontesé legyen. Desdemona épen oly eszélytelen, -mint Hermione eszélyes, ennek lényegében több a fenség, amazéban a -kellem. Desdemona szerény együgyűségével ingerli férjét, Hermione -büszkeségével. Mily meghatón nyilatkozik e fönséges büszkeség, -midőn a törvényszék előtt áll s magát védi. Sértett nő és királyné -egyszerre, a nő fájdalmát a királyné büszkeségét mérsékli de ím -egyszerre csak az anyát látjuk magunk előtt, ki fia halála hírére -összeomlik.</p> -<p>E jelenet szépségével vetekszik szoborjelenete is. Gyermeke -nevében és feltalált gyermekéért bocsát meg férjének, s midőn -előlép, mily megindító az a néhány szó, melyet férjéhez intéz. -Perdita hasonmása anyjának, Hermione másodszor születve ifjúsága -virágában. Mennyire rokon a többi pásztorleánynyal, s mennyire -kiválik közülök. Királyleány pásztor ruhában, pásztorleány egy -királynő emelkedettségével. A vendégekkel szemben mily nyájas, -elmés affectatio nélkül. Szerelme Florizelhez mily egyszerű, igaz -és mély s a sors csapásai alatt mennyi bátorságot, fönséget -tanusít. Erről ismerünk Hermione leányára.</p> -<p>Egy ily művet lett volna kár lefordítani s előadni, mely -fogyatkozásai mellett is annyi kincset rejt? E kincsek közül csak a -ragyogóbbakra mutattam, de figyelmes olvasás, tüzetes <span class= -"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> -analysis mennyi kincset emelhetne még ki ez annyira szegénynek -állított műből, melyben Shakespeare gazdag ere szintén nem tagadja -meg magát. Van-e ennyi azokban a híres művekben, melyeket oly -hévvel fogad a közönség s egy pár hónap mulva egészen elfelejt? -Részemről köszönetet szavazok az igazgatóságnak, hogy e szinművet -szinpadra hozta s fényesen állította ki. Shakespeare el nem avul, s -kevésbbé sikerült művei egyetlen jelenetében is több költőiség -nyilatkozik, mint hogy egy közel eső példát hozzak fel, a Sardou -<i>Ideges</i>-eiben, mely oly nagy hatást tett szinpadunkon, s -melyet napi sajtónk nem épen megérdemelt magasztalásban részesít. -Igaz, az Ideges-eket nagyon jól adták színészeink, a <i>Téli -regé</i>-t pedig igen rosszúl.</p> -<p>De mit bizonyít ez? Azt, hogy ne hibáztassuk a szinészek helyett -a költőt, s ne dicsértük miattok ismét csak a költőt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>ÁRMÁNY ÉS SZERELEM.</h2> -</div> -<p class="summary">Szomorújáték 5 felvonásban. Irta Schiller, -fordította Szenvey József. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1865 -márczius 13-án.</p> -<p>Az olvasó észrevehette, hogy e rovat inkább csak a drámák -birálatával foglalkozik s az előadásról rendesen hallgat. Nem -annyira elvből történik ez, mint inkább szükségből, a nehézségek -miatt. Az ember alig győzi az uj szinművek birálatát is, hátha még -az előadásba is belé bocsátkoznék! E lap egész tárczája -szinbirálatokkal telnék meg, mi se a szerkesztőnek nincs inyére, se -az olvasó nem óhajtja. Lehetne ugyan könnyebb végénél fogni a -dolgot s oly birálatokkal szolgálni az olvasónak, melyek -lapjainkban annyira divatosak, például: a két főszerepet Lendvay és -Lendvayné gonddal és szorgalommal adták, de mindkettőben kevés a -természetesség és igazi mélység; Jókainé és Tóth művészien -játszottak; Komáromy egyhanguságával untatott, – hanem hogy mi -haszon van az ily birálatokban: teljességgel nem érthetni. -Legfeljebb <span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span> tarkítja a lapot, s a szinbiráló azzal -dicsekedhetik, hogy ő minden előadásról ir és gyorsan, mi mind igen -szép dolog lehet, de, fájdalom, semmi közük a dramaturgiával. A -kritika feladata bonczolni, s vajon nem nehezebb-e a színmű -előadását bonczolni, mint magát a színművet? A színművészet -elmélete távolról sincs oly határozottan megállapítva, mint a -drámai költészeté; de ha megvolna is, maga a boczolat tárgya áll-e -előttünk oly állandóan, oly biztosan, mint mikor drámát birálunk? A -költő műve ki van nyomtatva, vagy megtalálhatni kéziratban s egész -kényelemmel és gonddal vizsgálhatjuk. A szinész műve az idő -pillanataival elrepül, s kinek van oly hű és élénk emlékező -tehetsége, hogy másnap egy előadás minden árnyalatát, a szinész -minden hangját, mozdulatát, arczkifejezését lelkében -visszavarázsolhassa s minden oldalról biztosan bonczolhassa. A -kritikában, mint minden emberi dologban, a legjobb akarat mellett -is tévedhetni, de a szinkritikában már maga a helyzet oly -örvényeket teremt, hogy a legösszpontosítottabb figyelem s a -legélénkebb emlékező tehetség is alig képes kikerülni. E mellett -egy szini előadás szépségei vagy hibái egyrészt olyanok, melyeket -nagyon bajos, majdnem lehetetlen, elég szabatosan és élénken -feltüntetni. Valamely szerep felfogásáról ugyan sok érdekest és -tanulságot irhatni <span class="pagenum"><a name="Page_212" id= -"Page_212">-212-</a></span> össze, a siker vagy fogyatkozás -feltünőbb pontjait kiemelhetni vagy megróhatni, de a szavalat, -arcz- és tagjáték számtalan mozzanatait méltányolva vagy hibáztatva -az olvasó elébe varázslani, oly fáradságos munka, hogy még akkor -sem igen vállalkoznék reá valaki, ha a nehézségeket minden oldalról -legyőzhetné.</p> -<p>Ide járul még a szinészek érzékenysége, kik nem minden ok nélkül -sokkal érzékenyebbek a költőknél. Részemről sohasem tudtam megfogni -a költők, az irók érzekenységét szemben a kritikával. A kritika -vagy igazságos, vagy igazságtalan, vagy pedig a kettő vegyítéke. Az -egészben vagy részben igazságtalan kritika ellenében czáfolatul -mindig ott az iró műve. Az olvasó itél, oly olvasó, kinek elég -itélőtehetsége és izlése van, mert a gyönge itéletü és izléstelen -olvasó tetszését egy önérző iró se ohajthatja. Az iró nyugodtan -várhatja a közönség itéletét, vagy a körülmények szerint megvetheti -ezt is, ott van számára az utókor, évtizedek, sőt századok itélete. -Műve, ha csakugyan sokat ér, paizsként fedezi a kritika és közönség -igaztalanságai ellen. De épen az szokott fájni a kritikában, a mi -igaz. Megengedem, értem, de ennek nem a kritika az oka, hanem az -iró, s ezen a csapáson előbb-utóbb át kell esnie még akkor is, ha a -kritika hallgatna. Egészen más a szinész helyzete. Az <span class= -"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> ő műve -nem marad fenn, összeomlik azon pillanatban, melyben bevégzi. Nem -igazolhatja őt szemben a kritikával. Igaz ugyan, hogy a szinész -minden este ujra teremti művét, de az nem egészen az lesz, a mi -volt, sokszor rosszabb vagy jobb, de nagyon ritkán ugyanaz. A -közönség, mely játékáról kritikát olvas, sok részben nem egy azzal, -mely ugyanazon este látta, s köztök a legfigyelmesebb sem tehet oly -biztos összehasonlítást, mint a költői mű kritikájával. A szinész -műve nem marad az utókorra, jelenhez van kötve, nem ő éli tul a -kritikát, hanem a kritika őt. Még más tekintetben is roszabb -helyzete az irónál. Az iró akkor ir, ha kedve tartja, akkor adja ki -művét, midőn megtehette rajta a végleges simitást is. A szinésznek -játszani kell, ha nincs is egészen készen művével, akkor is, ha -phantasiája kifáradt, s kedélye megzavarva. A kritika, a közönség -nem tartozik erről semmit tudni. Az iró szembeszállhat közönségével -s diadalmaskodhatik felette, a szinész kevésbbé. Tetszése, tapsai -képezik egész dicsőségét. S e tapsok éltetik, fokozzák -lelkesülését. A gunymosoly, sziszegés, avagy csak a hideg -fogadtatás is, kioltják lelkesülését, mert épen az alkotás -perczében zavarják meg, mi az irónál sohasem történhetik. Aztán a -szinész folyvást és közvetlenül állván a közönség előtt s csak a -jelenhez levén kötve, ambitiója könnyen <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> hajlik -a hiuság felé, s hiusága sokkal inkább fejlődhetik egész -betegséggé, mint az irónál. Szóval a szinész érzékenyebb minden -művésznél, s a kritikusnak vele szemben sokkal kellemetlenebb -helyzete van, mint bárkivel, a mennyiben el kell ismernie, hogy -érzékenységének van némi alapja is.</p> -<p>Ime az okok és nehézségek, melyek miatt az olvasó ritkábban -találkozik e rovatban a szinészek játéka birálatával, mint a -drámákéval, vagy ha igen, az nem oly részletes, mint a drámáké. -Azonban, ha a körülmények engedik, ezután talán többször -szolgálhatunk ezzel is, kivált az előadás oly pontjait illetőleg, -melyeket biztosabban – s tegyük hozzá – könnyebben bonczolhatni. Az -Ármány és Szerelem előadása több ily pontot nyujt, nemcsak azért, -mert sokszor látta s jól ismerheti az ember, hanem azért is, mert a -szinésznek elég tere van kitüntetni tehetségét. Divat ugyan -Schiller e művét lenézni, s valóban e műnek vannak nagy hibái is, -de az is bizonyos, hogy a németek ez óta sem irtak ennél jobb, -ugynevezett polgári drámát, s a szinpadunkon annyira divatos ily -faju műveket, mint Montjoy és társai, messze fölülmulja. -Mindenesetre a szinésznek elég anyagot nyujt az alkotásra, s nem -egy kitünő szinész és szinésznő vivott e szerepekben már koszorut. -Hiszen nálunk s, hogy többeket ne emlitsünk, az id. Lendvai -<span class="pagenum"><a name="Page_215" id= -"Page_215">-215-</a></span> Ferdinandja és Szentpétery Müllere a -régi közönség emlékei közé tartoznak.</p> -<p>Ferdinandot Lendvai játszta, Luizát Lendvainé. Lendvai a két -első felvonásban sok tekintetben meglepő volt. Nem egy szinész -állásán, járásán s tagjátékán vehetni azt észre, hogy valamelyik -tagja tulnyomólag játszik, előtérbe nyomul és sokszor épen ugy -megzavarja a mozgás öszhangzatos szépségét, mint gátolja a -szenvedélyek erősb nyilatkozatát, midőn a mozgás öszhangja -felbomlik ugyan, de a szenvedély nyomása alatt és természete -szerint, s a kellem formái helyett a fönségéit veszi föl. Némelyik -szinésznél a kéz játszik, a másiknál a nyak, harmadiknál a derék s -igy tovább. Lendvainál a lábé a fő szerep, s némikép a nyaké, -kivált ha nyakkendőjét nagy csokorra kötheti, mit, ugy látszik, -igen kedvel. Ha Lendvai elfeledkezik magáról, lába oly erőt vesz -egész testén, hogy az mintegy alakja képviselőjévé válik. Egy -tagnak ily kiváló játéka folyhat a természetből, folyhat a -megszokásból, de szükség, hogy a szinész minden erélyét összeszedje -mérsékletére, lassanként elnyomja, s a mozgás öszhangjának kellemét -kivivni birja. Lendvai eddig nem igen törekedett ide, de ugy -látszik, hogy immár kezd, legalább e mű két felvonásában lába épen -nem zavarta meg különben deli alakja mozgását. Lehet, hogy erre -sokat tett az is, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span> Ferdinánd, őrnagyi rangjához hiven, -kissé katonásan tartotta magát, lehet, hogy az öltözet is -segítette, de ez nem változtat a dolgon. Lendvai erőt vett egyik -hibáján, s óhajtandó, hogy máskor is, a külső és belső eszközök -segélyével mindinkább igyekezzék legyőzni lába zsarnokságát. Kár, -hogy a három utolsó felvonásban ismét erőt vett rajta a lábjáték, -kivált az utolsóban, a halál jelenetében. Azonban hagyján, -kezdetnek elég volt, s megérdemli a méltánylatot. Vajha ezt lehetne -mondani Lendvainéról is, kinek szintén van ilynemű hibája. Nála a -tagjátékban a fő lép előtérbe, melyet akaratlanul is igen sokszor -megráz. A felindultabb helyeken fejének gyakori, bár változatos -rázása annyira előtérbe nyomul, hogy uralkodik a kéz, derék s az -egész test játékán. Nem tagadhatni, hogy e főrázás néha kellemes, -csakhogy, az a baj, nem minden helyzethez való, s modorrá válik. -Egyébiránt Lendvainét e szerepben nem kivánjuk birálni. Sokszor -láttuk őt sokkal jobban játszani, mint ma este. Talán szükségből -játszott, talán eléggé el sem készülhetett reá, talán nem is -egészen neki való e szerep. Volt ugyan egy pár sikerültebb helye, -de mindent összevéve nem tudott mélyebben hatni.</p> -<p>Lendvai más tekintetben is kitünt. Jól kiemelte Ferdinand ifju -tüzét, nemes daczát <span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span> szemben a társadalmi és családi -viszonyokkal, a nélkül, hogy tulzásba esett volna. Nem igen -hallottunk tőle oly bensőség nélküli kiáltásokat, minőket máskor -nem egyszer hallottunk. Kivált az a jelenete, midőn atyjával -összetüz, igen sikerült, kivált benső küzdése egész a kitörésig. -Luizával való jelenetei már kevésbbé voltak sikerültek. A szerelem -olvadékony ércze nem csendült meg szavaiban elég varázszsal, néha -egészen hiányzott. Mindjárt az első jelenetben, midőn belépett s -igy szólott: «Te halavány vagy, Luiza?» inkább a csodálkozás és -szokásos részvét hangját hallatá, s nem tudta szerelembe -olvasztani. Aztán e kérdést változatos arczjátéknak kellett volna -megelőzni, mire maga a költő utasítja a szinészt, midőn zárjel közt -azt mondja: Feléje rohan s előtte megáll, – egy ideig némán néznek -egymásra. A rohanás, a viszontlátás öröme, a vágy heve, a megállás, -a megütközés, a néma rátekintés, a részvét, fájdalmas sejtelem és -szerelem összeolvadása az, mi a fennebbi szavakban tör ki. -Legelhibázottabb volt a haldoklási jelenet. Meghalni nehéz, életben -és szinpadon egyaránt, de nagy hiba, ha a szinpadon ugy akarunk -meghalni, mint a hogy az életben szoktak az emberek. A testi -fájdalom, a testi megsemmisülés rajza csak annyiban tárgya a -szinművészetnek és költészetnek, a mennyiben lelkiállapotot tüntet -fel <span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span> általa. Az életben hány ember hal meg -öntudatlan állapotban, drámában, szinpadon ez soha nem történhetik. -Már e körülmény mutatja, hogy itt a szelleminek kell előtérbe -nyomulni és teljes erővel uralkodni a testen. A halált soha sem -szabad a szinésznek realis oldalról felfogni s oly hűségre -törekedni, mely az orvosok tetszését megnyerje. Fő a lélekallapot, -s a testnek ehhez kell magát szabni a megsemmisülés pillanatában -is, nem megfordítva, s kerülni mindazt, mi amannak kifejezését -gátolhatná vagy zavarná. Lendvai nem realisticus oldalról fogta fel -a haldoklási jelenetet, de vegyített beléje egy realis vonás is, s -az utolsó mozzanatban nem tudta kiemelni a szellemit. A kirivó -realis vonás az, hogy egyszer hasához kapott, a méreg hatását -kivánván kifejezni. A méreg hatását nem lehet-e máskép kifejezni, -megrázkodással, a mellhez kapással, miért épen a hashoz kapni, ha -mindjárt az orvosok azt tartanák is hűnek. Az utolsó mozzanatban -Lendvai csak az összeomlott, gyöngülő, töredezett hangon beszélő -Ferdinandot igyekezett ábrázolni, s nem egyszersmind azt, kinek a -költő ezt adja ajkára: «Luiza, Luiza megyek. Isten veletek, -hagyjatok engem, ez oltárnál meghalni». A Ferdinand halála az -utolsó perczben már öröm, hogy Luizával egyesülhet, a halál -fájdalmán a lélek diadala. Ezt kell kifejezni az arcznak, a lélek, -<span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span> a szenvedély hangnyomatának kell -uralkodni a testi szerv töredezett hangjában.</p> -<p>Lady Milfordot Jókainé játszta. E szerep nemcsak egyik kiválóbb -alak a műben, hanem alkalmasint a legsikerültebb is. Igaz, hogy a -dráma könnyen el lehetne nélküle, de mennyivel erőteljesb rajz a -Luizáénál. Schiller óta hányszor léptették föl a drámairók a -courtisannet, védve, rehabilitálva, dicsőitve s mily messze -maradtak a sentimentalisnak, abstractnak gunyolt német költő -egyszerű és természetes felfogásától. Schiller drámai érdeket -ébreszt lady Milford iránt, de nem igyekszik se dicsőíteni, se -rehabitálni. A herczeg kedvese unatkozik és utálja helyzetét, oly -férfiut óhajt, kit becsülhessen s ki őt is becsülje. Örömest -beleegyezik az udvari cselszövénybe, mely őt férjhez akarja adni, -mert szive is hajlik a választott férjhez.</p> -<p>S ime e férfiu megvetést dob szemei közé, nemcsak a nyakára tolt -jegyest alázza meg benne, hanem a nőt is. A ki oly dőrén -becsültetést ohajtott, a ki a tiszta szerelemre hitte magát -méltónak, melyet örökre eljátszott, most érzi legérzékenyebben -megalázott helyzetét, erkölcsi semmiségét. Mély fölindulásában -menti magát és részvétet ébreszt épen ugy Ferdinandban, mint a -nézőkben. Már nem remél többé szerelmet, de attól büszkesége -visszariad, hogy az udvar, a világ előtt <span class= -"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span> is -megaláztatást szenvedjen. Ferdinandnak névvel kell őt -megajándékozni, szerelem nélkül is. De e büszkeség is megaláztatást -szenved, és vetélytársnőjétől, egy egyszerű, ártatlan leánytól. A -szerelem válik a kaczér nő nemesisévé, s büszkeségét az ártatlanság -töri meg. Minden vágyát lemondásba temeti s a vallás vigasztalásába -menekül.</p> -<p>Mi más mindez, mint a franczia demi-monde-féle drámák tragikuma. -Azonban e szerep nemcsak sikerültebb a többinél, de annyiban -nehezebb is, a mennyiben valamivel complikáltabb. Itt több nemü s -néha ellenkező indulatok küzdenek s az átmenetek gyorsak egyikből a -másikba. Jókainé játékában jobbak voltak a részletek, mint az -egész, nagy erővel fejezett ki nemcsak egyes mozzanatokat, hanem -egy egész indulatot is, azonban a vegyitést nem mindenütt találta -el s némely átmenetet mellőzött. Alakja, tartása és öltözete igen -illett e szerephez. A vöröses szin, mely öltözetének jellemet -adott, ugy látszik, nem történetből volt választva, hanem -czélzatból. Jól eltalálta. Az öltözet szine épen ugy jellemezheti a -személyt, mint befolyhat arra nézve, hogy a nézőben bizonyos -hangulatot ébreszszen. Szinészeink öltözetöket sokkal jobban -megválasztják a vigjátékokban, mint a tragédiákban; épen azért nem -fölösleges Jókainé öltözetét méltányolnunk, annyival inkább, mert -<span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span> nálunk inkább csak a szép öltözetet -szokták dicsérni s nem egyszersmind a jellemzőt is. Sajnáljuk, hogy -mindjárt első jelenetét nem találhattuk oly sikerültnek, mint -öltözetét. Nyugtalanságot fejezett ki, de nem rendkivüli, ugyszólva -lázas nyugtalanságot. Sokkal jobb volt zavara, megdöbbenése, midőn -Ferdinand belépett, s mindenek fölött kitünően sikerült az a rész, -midőn elérzékenyülve, de méltósággal menti magát s mindinkább -növekedő felindulásban tör ki.</p> -<p>Itt Jókainé elemében volt, mert ő inkább csak a nagy vonásokat -emeli ki, ritkábban árnyal s néha annyira átengedi magát valamely -felindulásnak, hogy egy másba nem könnyen siklik át. E jelenet -végén is valami ilyest tapasztaltunk, midőn igy szól ott -Ferdinandhoz: «Összeköttetésünkről már tartományszerte beszélnek. -Minden szem, a guny minden nyila reám van szegezve. -Meggyaláztatásom eltörölhetlen, ha a herczegnek egy jobbágya rólam -lemond. Pörlekedjék ön atyjával, védje magát a mint lehet! Én -mindent elkövetek, hogy czélhoz jussak». Ez a kihülés pillanata, a -reflexió erőt vett az érzéseken. Büszkeségének ereje visszaadta -nyugalmát; mintegy harczot izen Ferdinandnak és gyorsan távozik, -hogy véget vessen minden vitának. Jókainé itt se elég büszke -nyugalmat, se elég hideg határozottságot nem tüntetett <span class= -"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span> föl s -még az előbbi jelenet hatása alatt állott.</p> -<p>A negyedik felvonásban sem volt Jókainé játéka egyenlő, bár -utolsó jelenete művészibb volt mindeniknél. Midőn találkozik -Luizával, az urias és tettetett hidegséget találóan emelte ki, de -nem egyszersmind a titkolt kiváncsiságot, meglepetést, boszus -felindulást szemben vetélytársnőjével, holott mindez néha ki is tör -belőle. Azonban az utolsó jelenet kárpotlást nyujtott e hiányokért. -A megtört, lemondó, de önmagán vett győzelmében mintegy gyönyörködő -lady Milford leginkább sikerült Jókainénak. Az a megvetés és guny, -melylyel Kalbhoz szól, az az elhatározottság, mely erkölcsi erejét -egészen visszaadja, az az önvádló elérzékenyülés, melylyel -cselédeitől bucsuzik, s végre az a büszkeség és gyülölet, mely a -herczegnek küldött izenetét oly hatásossá teszi, mind -megelevenedtek Jókainé arczán, mozdulatain, szavalatában. S mégis -volt valami Jókainé játékában, még a legsikerültebb helyeken is, mi -éreztette a nézővel, hogy Jókainé többre képes. Némi kedvetlenséget -vehetni észre rajta, mintha művészi ambitiója nem találna elég -táplálékot. Talán szomoruan hat reá, hogy a magyar tragédia -képviselői, kikkel egykor diadalait ünnepelte, majd mind kihaltak -mellőle, hogy a közönség izlése egészen a modern franczia dráma -felé <span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span> fordult, mely nem igen nyujt neki -szerepeket, hogy a régi művekre, melyekben nagyobb szerepei vannak, -csekély közönség szokott begyülni, s a hirlapok, akár jól játszik, -akár nem, csak egy obligat bókkal tisztelik meg. Ohajtjuk, hogy e -kitünő művésznő ambitiója minden oldalról több táplálékot nyerjen, -de egyszersmind meritsen önmagából is.</p> -<p>Tóthra épen nem lehet panasz, hogy művészi ambitiója apadoz: -ellenkezőleg nőttön nő, sőt igen is megnőtt. Annyit beszélték a -lapok, hogy ő nem is játszhatik rosszul, hogy roppant tanulmányt -fordít szerepeire, hogy mindig és mindent művészien alakit, hogy -immár megvetni látszik azt a szakmát, melyben valóban kitünő, és -szivesebben fog olyanba, melyre kevésbbé vagy épen nincs hivatva. Ő -jeles némely cselszövő és komikai szerepekben, igen kitünően -ábrázol némely genrealakokat, de Richarddal, Leonteszszel, s több -más ily szerepekkel csak fél sikerrel vagy épen siker nélkül -birkózik. Azonban legyen elég ezt most csak érintenünk, s térjünk -vissza oda, hogy Tóth valódi szerepkörét mintegy elhanyagolni -látszik. Legalább mai játéka ezt mutatta. Nekünk ugy tetszett, -mintha nem tartotta volna magához méltónak a Vurm szerepét. -Lehetlen, hogy oly gondolkozó szinész, vagy a mint a bécsi magyar -lap nevezi, a legnagyobb magyar szinész, ha valóban figyelmet -fordít szerepére, <span class="pagenum"><a name="Page_224" id= -"Page_224">-224-</a></span> észre ne vegye azt, hogy Vurm nemcsak a -gonosz tett iránti előszeretetből szövi cselszövényét, hanem -leginkább azon kettős indokból, hogy urának szolgálatot tehessen, s -Luizát nőül vehesse, kit szeret, már ugy a hogy, de mégis szeret, a -maga módja szerint. Tóth Vurm szerelmét sehol sem emelte ki, sőt -nem is sejtette, pedig a költő még utasításaiban is czéloz reá. -Például az első felvonás ötödik jelenetében, midőn Vurm dicséri -Luiza szépségét, még pedig hévvel, midőn a jelenet végén jó -kedvüleg meghajtja magát az elnök azon igéretére, hogy őt -feleséghez segíti. Tóth egyik mozzanatot sem emelte ki; meghajlása -pusztán szolgai alázat volt, melyet tulzott is, mert kétszer -háromszor oly mélyen meghajolt, hogy nevetést idézett elő. Itt a jó -kedvnek, a siker örömének kellett volna tulnyomónak lenni s a -szolgai mély alázatnak annál kevésbbé volt helye, mert ha Vurm függ -az elnöktől, az elnök is függ tőle mint büntársa, s ezt oly jól -tudta Vurm, hogy a mű végén épen ennél fogva buktatja meg az -elnököt. A harmadik felvonás végén Tóth oly némajátékot nem vett -igénybe, mely Vurm belsőjét fölleplezve, érthetőbbé tette volna e -jellemet. Midőn Luiza a kezeit megcsókolni s megkérni akaró Vurmot -gunyosan visszautasítja, Tóth egy arczvonással, egy mozdulattal sem -éreztette a megvetett szerelem dühét, <span class= -"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> melyet -elnyomni igyekszik, hogy nyugodt maradhasson, inkább csak -mosolyogni látszott a leány felindulásán. Szóval Tóth Vurm jellemét -annyiban érthetlenné tette, a mennyiben egy minden indok nélküli -gazembert állított elő. Ezt jól adta, de mi a Schiller Vurmját -óhajtottuk volna látni. Egy szerepet sokfélekép lehet felfogni, de -ha érthetlenné teszszük, az mindig hibás felfogás.</p> -<p>A többi szereplők ezek voltak: Komáromy (Walter), Szilágyi -(Miller), Benedek (Kalb.) Komáromy nem arathatott sikert a kemény, -zord jellemű elnök szerepében; őt természete, hangja, mozdulatai -inkább a lágyabb, szelidebb jellemek ábrázolására teszik -alkalmassá. Igazságtalanok volnánk, ha e szerepből itélnők meg. -Szilágyi játékát sem akarjuk bonczolni, mert félünk, hogy -igazságtalanok leszünk hozzá is. Miller határozottan az ő -szerepköréhez tartozik ugyan, azonban valahányszor Szilágyit -Szentpéteri fő szerepeiben látjuk játszani, hajlandók vagyunk -kevesebbre becsülni játékát, mint a mennyit talán valóban ér. Lehet -az az oka, hogy Szilágyi Szentpéteri némely külső fogásait -eltanulta, mindjárt eszébe juttatja az embernek Szentpéterit, s ez -emlék oly kedvezőtlen Szilágyira nézve, hogy könnyen elfogulttá -teheti itéletünket. Egyébiránt vannak Szilágyinak oly szerepei is, -melyekben semmi se zavarja élvezetünket, <span class= -"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> -méltánylatunkat. Ilyen például Szigligeti Lelenczében a notárius -szerepe, melyet Szilágyi igen jól játszik. Ő is mint szinészeink -legtöbbje, némely genre szerepben legjobb. A genre uralkodik most -drámában, szinészetben egyaránt, s átalában az ujabb szinészi -nemzedék egészen ide szegődik. Benedeknek is ebben van főereje. Mai -játékának nem volt valami feltünőbb fény- vagy árnyoldala. Csak -egyetlen egy jelenetét kell élénken hibáztatnunk. Midőn Ferdinand -rá támad, mellbe ragadja, vallatja, oly nevetségesen rángatózott, -oly hahotára fakasztotta a közönséget, hogy Ferdinand jelenetének -el kellett veszni, még akkor is, ha Lendvai valami rendkivül szépen -játssza. Ha valaha, ilyenkor kell mérsékelni magát a szinésznek. A -Ferdinand dühe a fő, s nem a Kalb félelme. Legfeljebb mosolyt -idézhet elő, de azt is mi hamar el kellene nyomni a Ferdinand -iránti részvétnek. E megjegyzés egyébiránt nemcsak Benedeket -illeti, hanem szinészeink legtöbbjét is. Az ily jelenetek ritkán -sikerülnek szinpadunkon s mindig a fennebbi ok miatt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>STUART MÁRIA SKÓTHONBAN.</h2> -</div> -<p class="summary">Korrajz 5 felvonásban. Irta Zichy Antal. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1865 márczius 24-én.</p> -<p>A magyar journalistika sajátságaihoz tartozik a színkritika -iránti előszeretet. Ritkaság s mintegy kivétel, hogy lapjaink -egy-egy regényt, eposzt, lyrai gyűjteményt, történelmi vagy -bölcselmi munkát megbíráljanak. Boldog Magyarországban sok mindent -szerkeszthetni, írhatni, a nélkül, hogy az illető háborgatástól -tarthatna, sőt némi siker, egy pár jó barát dícsérgetése majdnem -kitünő íróvá idősítheti az embert. A drámaíró nem boldogul ily -könnyen. A legszegényebb lapnak is van színkritikusa, s egy-egy új -drámához az egész magyar journalistika hozzá szól. Sajátságos -jelenség, de az még sajátságosb, hogy politikai lapjainkban átalán -véve sokkal jobb szinkritikákat olvashatni, mint a -szépirodalmiakban, bár ez utóbbiak annyit bajlódnak a szinházzal, -mintha az volna egyedül fontos a magyar nemzeti életben. Megvallom -gyöngeségemet, <span class="pagenum"><a name="Page_228" id= -"Page_228">-228-</a></span> engem sokszor boszantanak a -színkritikák, nem annyira azért, hogy a jót gyalázzák, a rosszat -dicsérik, noha olykor az is megesik, mint inkább azért, hogy a jobb -művekben ritkán dicsérik azt, a mi valóban jó, a gyöngébb művekben -pedig ritkán róják meg azt, a mi valóban hiba, s a korlátoltság -önteltségével a legtévesebb eszméket hirdetik. Az ember néha -hajlandó gáncsolni dicséretöket még akkor is, ha különben helyén -volna, s védeni az írót megrovásaik ellen még akkor is, ha műve -épen nem sikerült.</p> -<p>Ily kritikát olvastam nemrég a <i>Fővárosi Lapok</i>-ban Zichy -drámájáról. A kritika szigorú és éles. Távol legyen tőlem, hogy ezt -hibáztassam. De vajon megilleti-e e szigor a <i>Fővárosi -Lapok</i>-at, melyek annyi gyönge művet védtek s annyi érdemetlen -dicséreteket osztogattak? S vajon, ha valami, nem épen a szigor -kötelezi-e a kritikust némi derekasabb analysisre, s van-e ennek -nyoma a <i>Fővárosi Lapok</i> színkritikájában? A <i>Fővárosi -Lapok</i> színkritikusa Zichy művét leggyöngébbnek tartja a -színpadunkon valaha előadott művek között, s még nem látott oly -magyar költőt, ki nálánál a drámairással könnyebben elbánt volna. A -<i>Fővárosi Lapok</i> színkritikusának nagyon gyönge emlékező -tehetsége van. A <i>Szalmaözvegy</i>-től kezdve a <i>Mit csinálnak -a szomszédban</i> czímű vígjátékig egy egész csoport mű -<span class="pagenum"><a name="Page_229" id= -"Page_229">-229-</a></span> van, melyeket a legszigorúbb műbíró is -gyöngébbeknek fog itélni Zichy művénél. A <i>Királylyal nem jó -tréfálni</i> czímű vígjátékot sem lehet egy sorba tenni vele, pedig -e művet védték a <i>Fővárosi Lapok</i> még pedig oly absurd -eszmével, hogy nem maradhatott megrovás nélkül. Igaz, Zichy művének -épen úgy nincs drámai organismusa, mint egy más eredeti -vígjátéknak, a <i>Király házasodik</i> czíműnek, de van legalább -lélektani alapeszméje, mely amabban hiányzik, bár tecknikai -készségre nézve felülmúlja emezt. A <i>Fővárosi Lapok</i> kritikusa -tagadja, hogy Zichy művének alapeszméje volna. «Se világosság, se -értelem, se eszme, se czél nem uralkodik – úgymond – e zagyvalékos -képfűzérben.» Miért tagadni azt, a mit akárki észrevehet. Zichy -drámailag nem tudván megtestesíteni alapeszméjét, annyi sebhető -oldalt hagyott kritikusainak, hogy teljességgel nem szükség őt oly -oldalról is megtámadni, hol fedve van s honnan könnyen -visszapattanhat a legélesb kard is.</p> -<p>A ki csak félig figyelt e műre, könnyen átláthatta, hova czéloz -a szerző. Zichy nem Stuart Máriát akarta igazolni, hanem azt, hogy -miért lett e szerencsétlen királynő azzá, a mi volt s hogyan -sodortatott a körülmények és saját szenvedélye által oda, hol -boldogságát és országát egyaránt el kellett veszítenie. Oly nőt -akart rajzolni, ki eléggé szeszélyes egészen <span class= -"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> átadni -magát egy-egy percz felindulásának, eléggé könnyelmű tenni, tévedni -minden meggondolás nélkül; de eléggé belátó és vallásos megbánni, a -mit tett, azonban valahányszor elfordítani törekszik tévedése -következményeit, mind nagyobb tévedésbe, sőt bűnbe sodortatik, míg -végre semmivé lesz. Ez alapeszmét eléggé kitünteti a költő. Knox -mindjárt az első felvonásban megtámadja a királynő vallását, Murray -pedig házasságra erőlteti. Mária csak azért is más férjet választ, -a katholikus Darnleyt; mindegy, bárki legyen; elég, ha csinos. A -királynő nem szerethetvén választott férjét, Riccióval ábrándozik, -kit férje megölet. Most már megutálja férjét, szabadulni akar tőle. -Bothwellt felbátorítják Máriának felindulásában kiejtett szavai, s -a légbe röpítteti Darnleyt. Mária eléri a mit óhajtott, Bothwelt -különben is szerette, de ím a bűn után visszariad tőle, bár nőül -megy hozzá. A közös bűn köti össze őket, többé nem válhatnak el, s -a férj a bukás örvényébe vonja magával együtt a nőt. Az események -ez összefűzése világosan tanuskodik a szerző alapeszméje mellett, -melyet a <i>Fővárosi Lapok</i> kritikusa annyira tagad. Egészen más -kérdés: megtestesítette-e a szerző ez alapeszméjét, alakultak-e ez -események valódi drámai cselekvénynyé? Bizonyára nem. Részint a -tárgy volt nehéz, részint a szerző erőtelen. A történelmi események -<span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span> mintegy ragadták a szerzőt, hogy sok -mindent öleljen föl s az egyszerű cselekvény gyönge bonyodalmát -tűzze ki czélul. Alapeszméje magában véve ugyan tragikai, de azok -az események, melyekből ez felmerült, úgy a mint a történelemben -állanak, oly számosak, hogy belőlök három dráma is kitelik. Csaknem -magoktól három szakaszra oszlanak, melyek mindenikének külön hőse -van. Csak Mária személyisége tartja össze az egészet. Ilyen tárgy, -a benne rejlő tragikai alapeszme mellett is, inkább alkalmas -regényre, mint drámára, sőt Mária jellemének fejlődését is inkább -kitüntetheti a regény detail-rajza, mint a dráma gyors folyama, -melyet csak erős és nagy vonásokkal jelölhetni. A szerző, a -helyett, hogy az anyag e nehézségeit legyőzni igyekezett volna, még -azzal tetézte, hogy épen nem törekedett összpontosítani az -események kiinduló pontját, sőt magokat az eseményeket sem. Minden -felvonásban egy új hős lép föl, a ki Máriára nagy befolyást -gyakorol: előbb Darnley, aztán Riccio, végre Bothwell. Rendre, -mintegy felváltva egymást, jelennek meg, s ha egyik végzett, a -költő eldobja s a másikat veszi elő. Ezt tehetni biographiában, de -nem drámában. Az egymás mellett, de nem egymásból folyó, s az -egymás után, de nem egymásra hatva föllépő események között nagy -különbség van; a dráma csak emezeket kedveli, <span class= -"pagenum"><a name="Page_232" id="Page_232">-232-</a></span> s a -Zichy művében több van amazokból. Ha mindjárt az első felvonásban -föllépnének Riccio és Bothwell, s előkészítve látnánk valamit, a mi -velök és általok fejlik: némi bensőbb élet szállana e műbe. Így -tableaura foszlik e mű; ott van ugyan mindenikben Mária, de ez csak -a meg nem testesülhetett, elvont alapeszme egysége s nem -egyszersmind a drámai cselekvényé. Ide járul még az is, hogy a -szerző Mária családi és politikai küzdelmeit együtt kívánván -rajzolni, sehogy sem tudta összeforrasztani e kettőt. Eleinte úgy -kezdődik a cselekvény, mintha a politikai, a vallásos pártok, -melyek szaggatják Skótországot, épen oly nevezetes szerepet -játszanának e műben, mint Shakespeare <i>Coriolán</i>-jában az -aristocratia és democratia. S íme, e küzdelemből csak az elején és -végén látunk valamit, s ez annyival nagyobb baj, mert ezáltal a -kifejtés homályossá és erőtelenné válik. Miért bukik Mária, -azért-e, mert férje gyilkosához ment férjhez, vagy mert -ellenszegült az ország közvéleményének? A dráma, Bothwellel való -viszonyára helyezi a fősúlyt, de azt sehol sem látjuk drámailag -kifejezve, hogy e viszony mennyivel hozta erősebb összeütközésbe az -országgal, s mennyire folyt be lényegesen bukására. Azért fejezik -be a drámát, kik megkezdték. Knox és Murray, lemondatva a -királynőt. Ez helyes, csak az a baj, hogy e két <span class= -"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span> urat a -három felvonáson át nem látjuk s a dráma inkább csak sejteti, mint -megérteti Skótország politikai küzdelme fejleményeit.</p> -<p>A <i>Fővárosi Lapok</i> kritikusa, a helyett, hogy a dráma e -gyönge oldalait fejtegesse, furcsábbnál furcsább követelésekkel áll -elő, melyek valóságos æsthetikai forgalomzavarra mutatnak. Ime -közülök a legfurcsább: «Maga Stuart Mária is oly minden -következetesség nélkül van festve, hogy mindvégig nem jöhetünk -tisztába vele. Zichy habozott festésében s a ki a drámaírásban -haboz, az – elbukott. Ő nem merte se jónak festeni, se rossznak. -Úgy látszik, sok mindent összeolvasott róla; Buchanant, ki a skót -királynőt a sárba rántá, épen úgy mint Lesliet, ki őt az égbe -emelte, de a különböző vélemények sokkal jobban megzavarták, -semhogy a szerencsétlen királynő egész alakká domborodott volna -képzeletében. A költők ábrándos, lobbanékony, költői királynőjéből -itt nem marad egyéb, mint egy sopánkodó, színeit mindig változtató -silány teremtés, ki pathetikusan szónokol és hitványul cselekszik. -Se nagyon erényes, se nagyon bűnös lenni nem tud; így se nem -szeretjük, se nem gyűlöljük, hanem csak unjuk». Lehet, hogy unjuk, -de nem a fentebbi okok miatt. Pusztán csak jó, minden tévedés és -bűn nélküli emberből még senki sem alkotott se drámai, se tragikai -hőst s nem is fog soha. Ha Zichy <span class="pagenum"><a name= -"Page_234" id="Page_234">-234-</a></span> csak jónak merte volna -festeni Stuart Máriát, épen oly kevéssé értett volna a drámához, -mint a <i>Fővárosi Lapok</i> birálója. A mit a biráló hibának tesz -ki, az tulajdonkép legjobb a darabban, nem ugyan kivitelben, hanem -felfogásban. Shakespearenak nem egy drámai hőse van, a ki se nagyon -erényes, se nagyon bűnös nem tud lenni, ki pathetikusan szónokol s -hitványul cselekszik, a ki változékony, vagy ha tetszik -következetlen, egészen a <i>Fővárosi Lapok</i> felfogása szerint. -Ilyen például Coriolán. Nem oly erényes, hogy legyőzze büszkeségét, -de oly bűnös sem, hogy végigjátszsza hazaáruló szerepét s Róma -falai alól el ne veresse seregét. Szereti hazáját, jobban mint -ellenségei, a néptribunok, s mégis elég következetlen és elég -hitványul cselekszik, hogy midőn hazaárulónak mondják és száműzik, -elmegy és valósággal hazaáruló lesz. Vajon, a ki a drámában haboz, -s hősét se egészen rossznak, se egészen jónak nem festi, -elbukott-e? Shakespeare még áll, ha ugyan a <i>Fővárosi Lapok</i> -kritikusa meg nem buktatja ez új elmélettel.</p> -<p>Nem az a Stuart Mária hibája, hogy se nem jó, se nem rossz; ez -épen érdeme, nem pedig az, hogy változékony és következetlen; a -tettek látszólagos következetlensége, a legnagyobb -következetlenség, a legmélyebb psychologiai lehet, mint Coriolán -hazaárulása mutatja; hanem az, hogy a szerző mindazt, a mit -Máriában <span class="pagenum"><a name="Page_235" id= -"Page_235">-235-</a></span> rajzolni akart, nem tudta jól -vegyíteni, erős szenvedélylyé olvasztani s e szenvedély -nyilatkozatait drámailag kifejezni. Mária csak abstract eszme, a -költő intentiójának hordozója, de nem költőileg élő nő, kinek -szenvedélye láthatólag, mintegy előttünk fejlik, hogy mi is vele -érezzünk, szenvedjünk, küzdjünk. E mellett a költő ritkán igyekszik -kitüntetni Mária jellemének lényeges vonásait, ritkán rajzolja oly -helyzetben, hogy küzdelmét, belső világát, drámailag fölleplezhesse -előttünk. Innen nincs iránta elég részvétünk. A szerző csak -egyetlenegyet látszik igazán érteni a drámai cselekvény szövésében, -a felvonások bevégzését, midőn egy-egy csattanó jelenet, mint -villám, világot vet a cselekvényre és sejteti a szövevényt. Mi -haszna, ha a villámot nem előzi meg, vagy nem követi a szenvedélyek -küzdelmének fejleménye, a valódi vihar.</p> -<p>Szerzőnek ez első drámai kísérletét inkább általános írói, mint -specifikus drámaírói sajátságok jellemzik, mindamellett nem merném -azt mondani neki, mit a <i>Fővárosi Lapok</i> kritikusa, hogy -hagyjon fel a drámaírással, mert nincs tehetsége hozzá. Balzac első -regényei csekély tehetségre mutattak s mégis kitünő regényíró lett -belőle. A kritika itélje el a jelent, de hagyjon békét a jövőnek. -Hogy valaki jövőjéről biztosan itelhessünk, még egyebet is kellene -ismernünk, mint műveit, s akkor is csalódhatunk. <span class= -"pagenum"><a name="Page_236" id="Page_236">-236-</a></span> -Részemről se Zichyt, se a <i>Fővárosi Lapok</i> kritikusát -illetőleg, nem elegyedem semmi jóslatba. A <i>Fővárosi Lapok</i> -kritikusa igen gyönge kritikát írt Zichy művéről, sokkal -gyöngébbet, mint Zichy drámát: de azért még írhat igen jót, mit -tiszta szivemből óhajtok. <span class="pagenum"><a name="Page_237" -id="Page_237">-237-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A FÉNY ÁRNYAI.</h2> -</div> -<p class="summary">A gróf Teleki-alapítványból 100 arany -pályadijjal jutalmazott szomorújáték 5 felvonásban. Irta Szigligeti -Ede. Elő adatott a Nemzeti színházban 1865 április 28-án.</p> -<p>Valahányszor jutalmazott szímű kerül színpadra, mind a közönség, -mind a journalistika a szokottnál élénkebb figyelmet tamusít. A -közönség bírálni kívánja a pályabírákat: vajon igazuk van-e, s az -emberi természetnél fogva, mely majd mindig hajlandó ellenmondani a -mintegy reá tolt véleménynek, örömest találja a jutalmazott -pályaművet rosszabbnak vagy jobbnak, mint a minőnek a pályabírák -itélték. A journalistikában még erősben nyilatkozik e hajlam. Amaz -általános indokot még specialisok is támogatják. Hogy többet ne -említsek, minden pályázatnál tizenöt-húsz dráma versenyez. Minden -szerzőnek van egy pár barátja, s e barátok valamelyike szerkesztő -vagy épen szini referens. Szóval a szerzők versenye a -journalistákban leli befejezést, a mennyiben a bírálatokban itt-ott -megérezhetni befolyásukat <span class="pagenum"><a name="Page_238" -id="Page_238">-238-</a></span> még akkor is, midőn semminemű -befolyást nem kivánnak gyakorolni. Ha Szigligeti nyeri a -pályadíjat, a mi leggyakoribb eset, a közönség és journalistika -nagyobb szigorra hajlandó, mint más irányában. Örömest látná új -tehetség diadalát, s mintegy bosszankodni látszik hogy mindig -Szigligeti a győztes. Huszonöt év alatt oly sokszor megtapsolta, -ledorongolta e drámaírót, hogy szeretné már egy újabb kegyenczen -gyakorolni e souverain jogát. Aztán Szigligetitől senki sem vár -fejlődést, jobb műveket az eddigieknél. Ide járul még az a -körülmény, hogy Szigligeti kénytelenségből vagy megszokásból sokat -írván, nem egyszer buknak meg jutalmazott színművei is s közönség -és kritikus azzal az előítélettel lép a színházba, hogy e koszorús -színműve is csak olyan, mint a tavalyi. Mindent összevéve, bár -különösen hangzik, Szigligeti egy-egy újabb műve, kivált ha -jutalmat nyert, sokkal több nehézséggel kénytelen megküzdeni, mint -akármely ismeretlen költőé. Jelen műve felett még a siker után is a -Damocles kardja függ, mert az akadémiai bíráló választmány -jelentése szerint hatalmas versenytársra talált a <i>Herodes</i> -czímű történeti pályaműben, mely, a mint halljuk, szintén elő fog -adatni. A választmányi jelentés drámairodalmunk valódi nyereségének -nevezi e művet nagy hibái mellett is; a Szigligetiéről óvakodik így -nyilatkozni, s inkább <span class="pagenum"><a name="Page_239" id= -"Page_239">-239-</a></span> csak azért jutalmazta, mert jobban -megfelel a színszerűség kívánalmának, melyet a Teleki-alapítvány -szabályzata tekintetbe vétetni rendel. Ha e mű színpadra kerűl, -Szigligeti koszorúzott művének eddigi sikere újra kétség alá jöhet. -A mellőzött és ismeretlen költő helyzete sokkal szerencsésebb, mint -győzelmes vetélytársáé. Önkénytelen rokonszenvet költ, s ha műve -gyöngébb találna is lenni a Szigligetiénél, könnyen a maga részére -hódíthatja a közönséget és journalistikát egyaránt. Azonban, ha -Szigligeti koszorúzott színművei több nehézséggel küzdenek, mint a -másokéi, kivívott sikerök is biztosabb amazokénál. Hogy jelen műve -sikert aratott, kétségtelen. Lehet, hogy <i>Herodes</i> és -<i>Marianna</i> megingatja, de annyi bizonyos, hogy a -<i>Lelencz</i> óta egyetlen műve sem részesült annyi tetszésben -mint ez, s bár a lapok nagy része inkább árny, mint fényoldalait -látszik keresni, mindamellett bukást egyik sem emleget.</p> -<p>A mi az én véleményemet illeti, azt tartom, hogy e mű valamivel -jobb mint a minőnek az akadémiai bírálóválasztmány jelentése -feltünteti. E jelentés annyira kiemeli a drámaírás minden hatásos -apró mesterfogásának igénybe vételét e műben, hogy a színpadi -csinyek egész halmazát vártuk, melynek el kell temetni minden -bensőbb drámai életet. Ez nincs úgy, sőt, az egészet tekintve, -Szigligeti némi haladást tanusít, <span class="pagenum"><a name= -"Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> a mennyiben a külső -eszközöket inkább igyekszik összhangzatba hozni a belsővel, mint -korábbi műveiben. Legalább látjuk a törekvést, ha mindenütt siker -nem koronázza is, s nem vádolhatjuk, hogy csak hatást vadász s a -csattanó meglepetéseket épen czélúl tűzte ki. De más tekintetben is -van e műben haladás. Szigligeti, kivált a jelenkorból vett műveiben -vagy igen sokat moralizál, vagy nagyon engedékeny, és -sentimentalismusába sokszor olyasmi vegyül, a mi kellemetlenül hat -az erkölcsi mélyebb érzületre. Emlékezzünk csak <i>Lelencz</i>-ére -vissza, mily engedékeny volt azon ifju iránt, ki egy egész családra -gyászt hozott, s mily ritkán tudja erőteljesben éreztetni azt a -szent félelmet, melyet az erkölcsi világ nemesise kelt föl az -emberi szívben. E művében szigorúbb, majdnem kérlelhetlen. Óvakodik -a hamis sentimentalismustól, nem keresi az érzékeny jeleneteket. -Tárgyából, a mennyire lehet, tragikai hatást igyekszik kisajtolni, -ebben keresi a morált.</p> -<p>Őrizkedik a polgári drámák legveszedelmesebb nyavalyától, s -törvényszolga helyett saját tetteik nemesisét küldi hőseire. E -mellett örvendetes jelenség e műben, hogy Szigligeti technikai -virtuozitása újra teljes, sőt megifjult erőben nyilatkozik, holott -évek óta gyöngülni látszott, a nélkül hogy költészete bensőkép -gazdagult volna. Inkább csak vígjátékai emlékeztettek <span class= -"pagenum"><a name="Page_241" id="Page_241">-241-</a></span> a régi -Szigligetire, s nem egyszersmind drámái. A <i>Lelencz</i>-ben ugyan -újra megvillant technikai ereje, a mennyiben egy inkább regénynek -való tárgyat sok ügyességgel tudott drámává feldolgozni, de más -drámáiban, kivált a melyeket a legközelebbi két év alatt írt, -valóságos hanyatlás mutatkozott. Ez újabb műve technikai -tekintetben majd mindent felülmul, a mit valaha írt. A cselekvény -fejlődése sehol sem nyugszik, s a drámai emelkedés mind rohamosban -tör a kifejlésre. Csak az expositio vontatott, hol az ilyesmit még -leginkább eltűrhetni. E technikai virtuozitás sokat tett a dráma -hatására, kivált miután a közönség megunta az újabb franczia drámák -vontatottságát, s bármily szellemdús discursusnál inkább kedveli a -drámai emotiót, még akkor is, ha színpadi csiny vegyül belé. -Szigligeti visszatért a régibb franczia drámaírókhoz, kiktől ifju -korában épen azt tanulta, mire a magyar drámairodalomban oly nagy -szükség volt. Erre most is több szükségünk van, mint ama drámai -formátlanságra, melyet a legújabb franczia dráma hírdet, s melyért -semmi kárpótlást nem tud nyujtani. De Szigligeti műve nemcsak -formára mulja felül az újabb franczia drámák legtöbbjét, de az -érzület határozottságára nézve is. Semmi sem árt inkább a drámai -művészetnek, mint ha a költőket erkölcsi közöny, nagyvilágias -türelmesség <span class="pagenum"><a name="Page_242" id= -"Page_242">-242-</a></span> szállja meg, és szellemdússáguk -csillogása csak meggyőződésök s szenvedélyök gyöngeségére világít. -Szigligeti e művének, technikai virtuozitásán kívül, az érzület -határozottságában rejlik főereje. Nem igyekszik megtéríteni -hősnőjét, nem engeszteli ki a viszonyokkal hősét, s az egész -cselekvény folyamán érzik, hogy a költő bizonyos erélyes felindulás -hatása alatt írt. Talán némely drámájában élénkebben rajzolt egy s -más szenvedélyt, de saját bensőjéből aligha merített többet, mint e -művében. Majdnem gyűlölet érzik rajta, s a máskor engedékeny költő -egész a kérlelhetlenségig szigorú, Erkölcsi érzését hazafiassága -teszi erélyessé, az ősi vagyon pusztulását együtt rajzolja az -erkölcsi élet feldulottságával. A külföldi és fényüző nő Nyáray -Bélának nem csak vagyonát teszi tönkre, hanem egész boldogságát is, -a külső pusztulás párhuzamosan halad a bensővel, míg végre -mindkettejöket a kétségbeesés és halál örvényébe sodorja. A költő -ez erélyes szenvedélye, egyesülve technikai virtuozitásával, oly -hatást tud előidézni, hogy hirtelenében feledjük a mű gyöngeségeit. -Csak mélyebb vizsgálat tünteti föl a bonyolítás és jellemrajz -hibáit, mi egyik bizonysága annak, hogy e mű a szokatlanabb -jelenségek közé tartozik. Máskor, kivált a közelebbi évek alatt, -mily kirivón tünt ki Szigligeti műveiben egy s más fogyatkozás vagy -orgamikus hiba, könnyen feltalálhatta <span class= -"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> -mindenki, s most úgy veszem észre, hogy azokat kritikus társaim is -inkább csak érezték vagy keresték, mint megtalálták.</p> -<p>Valóban az e műről megjelent birálatok sok mindent megrónak -benne, a mi nem hiba, s bár némelyik helyest is mond, a mű fő -hibáját egyik sem emeli ki szabatosan. E mellett e megrovások -némelyike oly drámai szabályokat állít föl, melyeket követni -veszélyes volna akár Szigligetinek, akár másnak. Legyen szabad -tehát bírálat alá vennem e bírálatok legfőbbjeit. Talán így -érthetőbbé teszem saját bírálatomat s némi adalékkal járulhatok -dramaturgiai fogalmaink tisztázásához.</p> -<p>Lássuk először is, mit mond a <i>Pester Lloyd</i>. Őt illeti az -elsőség, mert a legolvasottabb pesti lap, bár hirtelenében nem -tudnám elhatározni: vajon azért van-e annyi olvasója, mert -csakugyan a legjobb, vagy azért, mert a magyar közönség szívesebben -olvas németül. A <i>Pester Lloyd</i>-nak először is az nem tetszik -e műben, hogy tragédia akarna lenni, de alakjai tulajdonkép -vígjátékba valók, csak az ötödik felvonásban sötétül el a láthatár, -s a négy első felvonás hangulatja úgy illik az ötödikhez, mint -<i>Hamlet</i> ötödik felvonása a <i>Windsori Víg Nők</i> négy első -felvonásához. Ha franczia lap mondaná ezt, nem volna feltünő, de -némettől kétszeresen az. A franczia majd mindent comédienek vagy -általában drámának nevez <span class="pagenum"><a name="Page_244" -id="Page_244">-244-</a></span> mi tárgyánál fogva közel áll a -jelenhez s nincs úgynevezett nagy stilben írva. A franczia -romantikusok ki nem állhatták a tragédia szót s például Hugo Victor -a maga tragédiáit csak drámáknak nevezi, szemben Corneille és -Racine tragédiáival. De a németeknél már Lessing és Schiller -tragédiának merték nevezni a jelen életből vett s tragikailag -végződő színműveiket, s a <i>Pester Lloyd</i> az <i>Ármány és -szerelem</i> alakjait is épen oly joggal nevezhetné vígjátékba -valóknak, mint a <i>Fény Árnyai</i>-ét, sőt annyiban még többel, a -mennyiben Kalb és Müllerné csakugyan valóságos vígjátéki alakok is, -mi egyébiránt magában semmit sem árt a műnek. Az <i>Ármány és -szerelem</i> kezdetét szintén vígjátékinak tarthatná az ember, ha -Ferdinand és Luiza heves szenvedélye föl nem leplezné a mű tragikai -hangulatát. S vajon a <i>Fény Árnyai</i>-ban nincs-e semmi ilyes? -Az öreg cseléd, ki a vigalom közepett gazdáját siratja, a nagybátya -komoly föllépése, ki szemrehányásokat tesz öcscsének, Nyáray -elvakult szenvedélye vígjátékra hangolják-e a nézőt, s már a -második felvonásban nem látjuk-e heves összeütközésben a házaspárt, -a harmadikban lélekfurdalások közt a férjet, s a negyedikben nem -élet és halál, boldogság és kétségbeesés közt vettetik-e el a -koczka? Mindez a <i>Windsori Víg Nők</i> négy első felvonása-e s -nincs semmi benső összeköttetésben az ötödikkel? <span class= -"pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245">-245-</a></span> Vajon a -jelen életből vett tragédiákat, oly hangból kell-e kezdeni, mint -azokat, a melyeknek alapul monda vagy történelem szolgál s melyek -az emberi viszonyok legmagasb köreiben játszanak? Az emberi -szenvedély ugyan minden időben ugyanaz, de a mult félhomályában -inkább nagyíthatni a körvonalokat, s a hősök, királyok államférfiak -viszonyai a szenvedélyek fönséges rajzára hálásabb anyagot -szolgáltatnak, mint az egyszerű polgári állás összeütközései. Innen -a jelen életből vett tragédiákban, a tárgy és kör miatt, bizonyos -tekintetben több nehézséggel kell küzdeni a kőltőnek. De vajon az -által fogja-e legyőzni a nehézségeket, ha tárgyánál magasabb -hangból kezdi művét? Azt hiszem, igen rossz tanácsot ád a költőnek -az, ki csak azért, mert a mű főszemélyei méreg által vagy párbajban -vesznek el, mint <i>Hamlet</i>-ben, olyasmit kiván, hogy a kezdet -is hamleties legyen. Sőt többet mondok, tegyük át <i>Macbeth</i>-et -és Hamletet a jelenkorba, helyezzük napjaink polgári viszonyaiba, -bizonyára más hangból fogjuk megindítani a cselekvényt, legalább is -egy pár fokkal alább.</p> -<p>Fontosabb a <i>Pester Lloyd</i> második ellenvetése, tudniillik, -hogy a főszemélyek közül egyik sem tud maga iránt valódi érdeket -költeni, s oly hős nem lehet részvétünkre érdemes, kit egy -felületes kaczér nő is meg tud csalni, mert a <span class= -"pagenum"><a name="Page_246" id="Page_246">-246-</a></span> valódi -férfiuval csak erős és nemes szenvedély feledteti el hazáját. Az -igaz, hogy a főszemélyek iránt több érdeket lehetett volna -fölkelteni, de az elv, melyből a <i>Pester Lloyd</i> kiindul, nagy -részt hamis, a tény pedig, melyre alkalmazza, nem épen úgy áll. Ha -Shakespeare az elv után indul, bajosan írja meg Coriolánt, Antonius -és Cleopatrajába pedig belé sem kezd. Coriolánnak legmakacsabb -büszkeséggel párosult ambitiója ugyan erős szenvedély, de midőn -dühében feledi hazáját, sőt épen ellene fordul, szenvedélyét épen -nem lehet nemesnek mondani. Antonius kéjszomja, melynek hazáját és -saját államférfiui állását egyaránt feláldozza, szintén erős -szenvedély ugyan, de bizonyára nem nemes. Cleopatráról, az ó világ -e leghíresebb kaczér nőjéről nem is szólok, mindenki tudja, hogy -Shakespeare nőjellemei közt mily kitünő helyet foglal el. Távol -legyen tőlem, hogy Szigligeti Nyárayát és Charlotteját e hallatlan -alakokhoz hasonlítsam, csak arra akartam figyelmeztetni a tisztelt -referenst, hogy ne mondjunk ki oly elvet, mely midőn némely -alkalmas tárgyat kizár a drámai költészetből, ugyanakkor pálczát -tör egy pár hallatlan mű felett. Hogy a drámai vagy tragikai hős -tulajdonkép a jó és rosz, az erő és gyöngeség vegyülete, de lehet -majdnem egészen rosz is, ha szenvedélye szellemi fensőség, – -hősiséggel párosul, vagy ha egy mozgásba indult nemesítő -<span class="pagenum"><a name="Page_247" id= -"Page_247">-247-</a></span> eszme hatása alatt áll; valamint lehet -majdnem egészen jó is, ha lassanként romlani kezd. Azonban a -részvétgerjesztés nem anynyira e tulajdonoktól függ, mint inkább -vegyítésök módjától s a költői rajz erejéből. De más tekintetben -sincs igaza a <i>Pester Lloyd</i>-nak. Nyárayban nem hiányzik az -általa sürgetett erős és nemes szenvedély, s hazája elleni bűne -csak annyi, hogy Párisban él és költi el vagyonát. Becsületes -ember, és szenvedélyesen szereti nejét, bár nem oly mély -érzelemmel, de sem romlott, sem kaczér. Hisz első föllépte Szenczey -visszautasítása. Charlotte együtt szereti férjét a nagy világgal, -melyet épen férje nyitott meg előtte, dicsősége napjait éli benne, -s gazdagabbnak hívén őt, mint a minő, nem is sejtheti a közelgő -veszélyt. A férj érzi, hogy ez így nem tarthat soká, nagybátyja -szemrehányásai hatnak reá, de azt hiszi, hogy eleget téve neje -kedvteléseinek és saját büszkeségének még rendbe hozhatja vagyonát. -Mi van az expositióban, mi annyira eltörpítené akár Nyárayt, akár -Charlotteot, hogy semminemű részvétet ne érezhessünk irántuk? S -vajon, midőn a szerencsétlenség megtörtént, nem nemes oldalról -látjuk-e Nyárayt, s neje iránti szerelme nem jő-e összeütközésbe -becsületérzésével? Az igaz, hogy mind Nyáray szenvedélzes szerelme, -mind Charlotte szeretetreméltósága a bizonyos tekintetben szellemi -fensősége költőibb <span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span> és erősbb vonásokat kivánt volna meg, -azonban a költői erő rendkivüliségének hiányát nem kell a felfogás -hibájának vennünk.</p> -<p>A <i>Pester Lloyd</i> harmadik ellenvetése a mű nem értéséből -származik. «Ha valami morált lehet kivonni Szigligeti művéből – -úgymond – az így hangzik: pazarold el őseid birtokát, mindig -találkozni fog egy gazdag nagybátya, ki új milliókkal téríti meg -károdat.» A mű egész cselekvénye ellenkezőt tanusít s a morál a -következő lesz: pazarold el őseid vagyonát, bár nem léha -kedvtelésből, hijába nyersz uj milliókat örökségben, erkölcsi -életed könnyen megrendülhet s magával temetheti boldogságod és -becsületed egyaránt. A nagybátya nemesszívűsége nem engesztelheti -ki a viszonyok nemesisét, s az új millióknak nem veheti hasznát az -unokaöcs. A <i>Pester Lloyd</i>, úgy látszik, a tékozlás valami -kézzelfoghatóbb, mindennapibb következményeit várta volna, a -nyomort iszonyu alakban s az általa nemzett bűnök kiséretében. -Vajon így az egész cselekvény nem sodródott volna-e a -criminalitások örvényébe, melyet a szerző meglehetős szerencsével -elkerült, annyira, hogy az épen egyik érdeme e műnek?</p> -<p>A <i>Bécsi Hiradó</i> szintén a <i>Pester Lloyd</i> nézeteihez -csatlakozik, vagyis, rosszabbul és követelőbben, oly nemű -ellenvetéseket hoz föl, mint a <i>Pester Lloyd</i>. Szerinte a hőst -nem önhibája buktatja meg, mert a gazdag nagybátya nem hagyta -<span class="pagenum"><a name="Page_249" id= -"Page_249">-249-</a></span> volna elveszni szeretett öcscsét. De -hiszen épen az a lényeges dolog, hogy áldozatkészsége sem segíthet -öcscsén, s milliókkal sem gyógyíthatni be az erkölcsi életen ütött -sebeket. A <i>Bécsi Hiradó</i> Nyárayt gyönge, bár becsületes -embernek mondja, a ki nem érdemes részvétünkre, a ki ép azért nem -lehet drámai alak, mert apró előnyök és csekély hibák nem -idézhetnek elő tragikumot, s vagy el kellett volna veszni a hősnek -neje iránti vak szerelmében, vagy lett volna féktelen pazarlásának -áldozata, tertium non datur.</p> -<p>Ez okoskodást nem értem eléggé, de annyi belőle világos, hogy a -biráló ellenkezésben van önmagával, mert ha egy hős alapjában nem -drámai alak s alapjában nem érdemes részvétünkre, bárminő -katasztrófa nem fogja azzá tenni. A mi a gyöngeséget illeti, az a -kérdés, mit értünk alatta, mert a legerősb szenvedélynek is meg van -a maga gyöngesége, s hogy Nyárady szenvedélyes szerelmében és -kényes becsületérzésében semmi se volna, a mi részvétünket -érdemelje s a viszonyokkal összeütközésbe jöve drámai érdeket -költsön, épen nem lehet állítani. A <i>Bécsi Hiradó</i> csak apró -előnyöket és csekély hibákat lát Nyárayban, s azt mondja, hogy így -minden öngyilkos, még ha borbélylegény is, lehet drámai hős. -Megengedem, hogy az ilynemű megjegyzés az úgynevezett tárczaírói -szerelemdússághoz tartozik, hanem egy kis baj van vele, tudniillik -az, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_250" id= -"Page_250">-250-</a></span> ily módon nemcsak Szigligeti hőseit -lehet kilökdösni a drámai költészetből, hanem a Shakespeareéit is, -mit bizonyára maga a szerkesztő sem engedné meg, bár mennyire -szeret néha maga is elmés lenni. Például: Lear gyönge, de -becsületes ember, s így nem drámai alak, szereti leányait, apró -előny, kedveli a hizelgést, szeszélyes s bolond fejével elosztja -leányai közt vagyonát, csekély hibák; ily felfogás szerint minden -őrült, még ha csizmadia is, lehet drámai hős.</p> -<p>A <i>Hon</i> megdicséri e drámát, de a mi dicséretében őszinte, -távolról sem oly igaz, mint az, a mi ironia. «Szigligeti – úgymond -– egyetlen lélektani hibát sem követett el. Ilyen az élet, de nem -ilyen a költészet ideálja. Ha a nő, ki szenvedő férjét az őrültek -házába csukatja, szenvedélylyel függne a szeretőn, kivel azt -fölcseréli, nagy vonásokkal lehetne rajzolni a szenvedélyt, egész -pokol világa tárulna föl a lélekteni küzdelemnek, s azt talán sokan -nem értenék meg s mindenki azt mondaná, hogy hasonló esetre nem -emlékszik; de itt egy nő áll előttünk, ki hideg számítással tesz -rosszat, hideg ragyogásért, s ezt mindenki megérti; korunknak átka, -hogy a jelenkor az életre ismer benne.» Hogy Szigligeti egyetlenegy -lélektani hibát sem követett el, azt alkalmasint maga sem hiszi. Ha -a Hon azt akarta mondani, hogy a lélektan még nem költészet, az -igaz; de másfelől <span class="pagenum"><a name="Page_251" id= -"Page_251">-251-</a></span> az is igaz, hogy lélektan nélkül nincs -költészet, s legkevésbbé drámai; épen azért kár volt ily -kapcsolatban csak annyira szembe is tenni az élet visszatükrözése, -az æsthetikai érdek szerint nagyítva, összpontosítva az eszmei fény -világításában. Charlotte sok tekintetben hibás alak kivált a -jellemfejlesztés leghatározóbb pontján, mely nincs drámailag -kiemelve; de azt nem merném aláírni, hogy az úgynevezett hideg -fényért való küzdelem kizárja a nagyobb vonásu rajzot s a lelki -küzdelmek pokolvilágát.</p> -<p>Az elvesztett vagyon, társadalmi állás, fény visszaszerzése -sohasem csak a hideg számitás munkája, valamint megszerzése sem, -hanem egy csoport szenvedélyé, a jellemek és viszonyok szerint. S -ha valakiben az éledő vagy sértett hiusággal, a fölébredt vagy -megalázott ambitióval, még más szenvedély is összeolvad, a küzdelem -erősebbé válik. Szigligeti sokat elmulasztott vagy sokra nem volt -képes e nő jellemének rajzában. A <i>Hon</i> érzi e bajt, hanem -részint abban téved, hogy ilynemű küzdelmet nem tart költőinek, -részint abban, hogy a szerelem mel nem hiszi összeolvadhatónak.</p> -<p>A <i>Fővárosi Lapok</i> legszigorubban itél, egész Aristarchus, -mintha soha sem lett volna <i>Hölgyfutár</i> s most se volna -<i>Fővárosi Lapok</i>. Szerinte Szigligeti mindent, de minden -feláldozott a hatásvadászatért, s művében nincs semmi, csak -bizarrság és rémség. Először is azt <span class="pagenum"><a name= -"Page_252" id="Page_252">-252-</a></span> jegyzi meg, hogy e mű a -mai nap divatozó franczia drámai iskola árnyékában termett, de csak -hibái vannak meg benne s nem egyszersmind fényoldalai is. A most -divatozó franczia dráma ellen sokat lehet beszélni, de azt senki -sem foghatja reá, hogy vadászsza a hatást. Annyira nem vadászsza, -hogy a tragikai tárgyakat sem dolgozza fel tragikailag, s még a -technikát is mintegy megvetni látszik. Ha e drámában hasonlít -valami a most divatozó franczia drámákhoz, az leginkább a jelen -életből vett tárgy; de épen abban áll Szigligeti egyik érdeme, hogy -nem követte a franczia újabb drámaírókat, s tragikai természetű -tárgyát tragikailag igyekezett feldolgozni, még pedig a franczia -régibb drámai iskola virtuozitásával. A <i>Fővárosi Lapok</i> első -kifogása Nyárayt illeti, kinek második felvonásbeli magaviseletét -ellenkezésben látja az első felvonással. Vajon miért ne vegye -Nyáray szívére mindazt, a mi a becsületet és lelkiismerete -nyugalmát fenyegeti, ki sem kéjencz, sem cselszövő, kinek -jellemében az író már az első felvonásban egy pár nemes vonást emel -ki, s kinek tévedése neje iránti szenvedélyes szerelméből s némi -aristocratiai büszkeségből származik? Charlotte-al épen nincs -megelégedve, a min, megvallom, csodálkoznom kell. A minap a Zichy -drámájáról írt bírálatában azt az elvet állítá fel, hogy a mely -drámaíró haboz hősét, vagy <span class="pagenum"><a name="Page_253" -id="Page_253">-253-</a></span> nagyon bűnösnek, vagy nagyon -erényesnek rajzolni, az megbukott. Im most teljesült kivánsága, a -mennyiben Szigligeti adott neki egy nagyon bűnössé vált asszonyt, s -a hálátlan nincs megelégedve. Mindennapi- és silánynak találja, de -a mint elbeszéli tetteit, oly dolgok jönnek ki, melyeket egy silány -és mindennapi teremtés csakugyan nem vihetne véghez. Leginkább azt -hibázhatja, hogy nincs meg benne a démoni nők érdekes -szörnyszerűsége, mert nincs más szenvedélye a gyémántokon kívül. -Azt hiszem, a gyémántot nem szószerint érti, csak olyformán, mint a -mikor valakiről azt mondjuk, hogy koronára vágyik, a mi, már -magában, erős szenvedély is. Igaz, hogy Szigligeti e szerelmet nem -tudta jól összeolvasztani ama másik szenvedélylyel, s kivált a -Szenczeyvel való viszonyra nézve sokat homályban hagyott mit igen -hatásosan kiemelhetett volna, de ha mindezt megteszi, vajon az -úgynevezett szörnyszerűséget nem azzal teszi vala érdekessé, hogy -még inkább enyhíti, s nem jő-e összeütközésbe a <i>Fővárosi -Lapok</i> elméletével, ki nem kedveli a jó és rossz vegyületét s -így a jó némi surrogatumát sem igen lehet tűrnie, a mivel a -drámaírók enyhíteni szokták a nagy bűnök hőseit. Legnyomósabban -szól a dologhoz a <i>Pesti Napló</i>, kiemeli a mű érdemeit, -alapjában jól gondolt tragédiának nevezi, de a kidolgozást sok -tekintetben <span class="pagenum"><a name="Page_254" id= -"Page_254">-254-</a></span> hiányosnak találja. Érintvén némely -hibát, a fő hibát Charlotte jellemrajzában találja, s ebben -tökéletesen igaza van, azonban inkább érzi, mint kimagyarázza, s -jellemzés világossága és következetessége melletti buzgalmában -tovább megy, mintsem kellene, s oly drámai szabály felé látszik -hajlani, mely egész általánosságban meg nem állhat. «A mű egyik -hátránya abban áll – úgymond – hogy a cselekvő személz, kié a -főszerep is egyszersmind, az első felvonásokban nem mutatja ki -valódi jellemét. Ez a főszemély egy franczia marquisnő, ki egy -nagybirtoku magyarhoz ment nőül. Az első felvonásban sejtelmünk -sincs róla, minő jellemet fog ölteni a második felvonásban; a -másodikban látunk ugyan valmit e nő szívtelenségéből, de nem is -sejthetjük mi ő a maga valóságában, sőt a harmadik felvonásban is -úgy viseli magát, hogy nem teszszük fel róla azt, a mire a negyedik -és ötödik felvonásban képes.» A <i>Pesti Napló</i> ostromolván ez -eljárást mind lélektani, mind költői szempontból, így folytatja: -«És legkevésbbé áll természetében a tragédiának e titkolódzás s a -jellemek és lelki állapotok elleplezése. Valódi tragikum ily -eljárás mellett talán lehetlenség is, mert felesleges tán -fejtegetni, hogy a tragicum egy tragédiában nemcsak az utolsó -felvonásban van, hanem végig kell huzódnia az egész művön s -többnyire az <span class="pagenum"><a name="Page_255" id= -"Page_255">-255-</a></span> első felvonásban is kivehető a -végkatasztrófa tompa moraja, mi fokonként emelkedvén, az utolsó -felvonásban csak tetőpontot ér. Egy tragicus alaphang vonul végig -az egészen, s ez teszi valódi és a szó magasabb értelmében vett -költőiségét. <i>Bánk bán</i> első felvonásaiban már nagyon -világosan szól s minő mély hatásu az alaphang. Lehetséges-e ez a -jellem belső egysége, a főszereplő egész jellemének s lelki -állapotának és küzdelmeinek feltárása nélkül? Ha ez csak a -jellemfejlesztés előkészítésének és kapcsolatos fokozatának -szükségességét sürgetné, nem lehetne ellene szólni, de az a baj, -hogy valamivel több. Lehet, hogy a <i>Pesti Napló</i> csak ennyit -akart, de többet mondott, s minthogy szavai legnagyobb része -igazság, az is annak tetszik a mi nem az. A <i>Pesti Napló</i> azt -kivánja a drámairótól, hogy már az első felvonásokban tárja fel -hősének valódi, egész jellemét, szándékaival és küzdelmeivel -egyetemben. Ez ily mérvben lehetlen, sőt sok tárgy még kisebb nagy -mérvben sem engedi meg, mert a jellem a dráma emelkedési pontjáig, -az esés kezdetiég, még mind fejlik, sőt néha nagy átváltozásokon -megy át, s igy addig nem lehet szó valódi vagy egész jellemről. -Shakespearetől fogva az újabb dráma – kivéve a vígjátékot – nem -kedveli a főhősben az úgynevezett állandó, kész jellemet, az ilyek -pedig leginkább megfelelnének ama követelésnek. A <i>Pesti -Napló</i> alább <span class="pagenum"><a name="Page_256" id= -"Page_256">-256-</a></span> Sophocles Orestesét hozza föl, ki -mindjárt fölléptekor elmondja szándékát. Ez keveset bizonyít. Az ó -és új kor drámája közt épen az az egyik különbség, hogy amaz az -estpositió után csakhamar az emelkedési pontig ér, az elhatározó -tett a fő, a görög ki nem állhatta az önmagával küzdő hőst, az -akarat ingadozását; míg az újabb kor drámája épen a belső küzdésnek -ad nagyobb tért s a hős sorsa fölött végkép határozó tettet minél -hátrább tolja. De e mellett hány oly cselekvény van, melyben a hős -tulajdonkép nem akar semmit, hanem az ellene megindult cselszövény -hozza tevékenységbe, ilyenkor aztán nagyrészt a megindított -cselszövény foglalja el az első felvonásokat, s a hős jellemének -valódi fejlesztése hátrább esik. Ilyen Othello is, Shakespeare -majdnem legtökéletesb szerkezetű drámája; a hős igazában csak a -harmadik felvonásban fejlődik.</p> -<p>Visszatérve Szigligeti Charlottejára, nem ott találom a hibát, -hogy az első felvonásban nincs letéve a későbbi fejlemények alapja, -hanem ott, hogy a második felvonás után a jellemek a függöny mögött -fejlődnek s igen is készen lépnek föl. Charlotte az első -felvonásban úgy van feltüntetve, mint a ki saját férjét együtt -szereti vagyonával, fényével, gazdagabbnak hiszi férjét, mint a -minő, s a férj nem világosítja föl, bár sejti a veszélyt, de -<span class="pagenum"><a name="Page_257" id= -"Page_257">-257-</a></span> azt hiszi, hogy még mindent rendbe -hozhat. A bukás bekövetkezvén, igen természetes, hogy a fénnyel -együtt a Charlotte szerelme is apadoz, melynek egyik része csak -hiuság volt. A nő félvén a nyomortól, a mit lehet, megmenteni -igyekszik, férje kényes becsületérzése ellenére is. Összetűzésök -mutatja, hogy a férj szerelme is apadóban, s a bekövetkezett -gyászesemény, melynek a nő az oka, még inkább elválasztja őket. Ime -mennyi indok van letéve a viszonyokban és jellemekben, hogy szerző -természetes úton vigye hőseit kitűzött czéljához, egy félrelépés, s -megbénítja művét. A férj lelkifurdalása és csalódása nejében, már -magában felég ok ama őrültszerű rohamokra, s nincs szükség -mesterséges izgatásra; e beteg kedélyállapotból s a viszonyok -kényszerűségéből önként következik, hogy Charlotte más iránt érez -rokonszenvet s menekülni akar férjétől. Mindezt nem lett volna -bajos felmutatni a harmadik felvonásban, fejlődésök egy oly drámai -pontján, mely a cselekvényt előbbre tolja. Szerző homályban hagyta -nézőit, mert maga is homályban tapogatózik. Csak a tettet mutatja -föl, s minthogy jellemeit nem fejlesztette, hanem erőltette odáig, -elesik a nő átalakulása fejleményének drámai érdeke, el a Szenczey -jelleme, pedig mindkettő fontos a katasztrófára. Szerző ha e pontra -figyel, mintegy kényszerül Szenczeyt <span class="pagenum"><a name= -"Page_258" id="Page_258">-258-</a></span> kellőbb világításba -helyezni, jobban marquirozni Charlotte jellemét és czélját, mi mind -természetesebbé, erősebbé tehette volna a katasztrófát. Igy nemcsak -nem érdeklődünk eléggé, de egy s mást nem is értünk. Azt értjük, -hogy Charlotte menekülni akar férjétől és mást szeret, azt is -értenők, ha férjét azért csukatná az őrültek házába, mert ez -halálát idézhetvén elő, Szenczeyhez férjhez mehetne, de azt nem -értjük, hogy mint Szenczeynek nem neje, a Szenczey pénzén hogyan -akar nagy szerepet játszani a fensőbb társaságban, hol mindkettőjök -vagyoni viszonyát igen jól ismerhetik. Szerepet játszani ugyan így -is lehet, de nem ott és úgy a hogy Charlotte szerethetné, ki a -fensőbb világnak nemcsak fényét szomjúhozza, hanem hódolatát is, s -a társadalmi magas állás egész varázsát, legalább így van az első -felvonásban megindítva. Ha csak pénzt szomjuhoz, akkor könnyebben -elérheti vala czélját úgy, hogy elszökik kedvesével, ha csak -szerelmet, akkor azt az elvonultság jobban elleplezi. Szigligeti -nem tudta a Charlotte jelleme fejlesztésében a letett alkatrészeket -összeolvasztani, s ezt érezzük az utolsó jelenetekben is. Charlotte -halála lehetett volna a megaláztatás és szerelem kétségbeesése, -külön is, együtt is, de így kivíve egyik sem. A harmadik -felvonásban megbénul a mű; e bénaságot, sőt organikus hibát sokkal -tudja <span class="pagenum"><a name="Page_259" id= -"Page_259">-259-</a></span> ugyan takargatni a szerző, de a -többszöri látás és gondosabb vizsgálat mind élénkebben -érezteti.</p> -<p>Azonban így is annyi jó oldala van, hogy még sokáig tapsok közt -fog adatni; idővel feledésbe mehet, nem halhatlan mű, mint -Szigligeti legjobb művei sem, de a szerző neve halhatlan lesz -drámairodalmunk történetében, mert egy korszak képviselője, mely -maig sem végződött be, s melyet nem szün meg újabb diadalokkal -jelölni. <span class="pagenum"><a name="Page_260" id= -"Page_260">-260-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>STUART MÁRIA.</h2> -</div> -<p class="summary">Irta Schiller. Forditotta Szenvey József. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1865 november 8-án.</p> -<p>Egy uj szinésznő és franczia uj szinmü voltak a közelebbi két -hét drámai ujdonságai. Nagy közönség gyült fel mindkettőre, taps is -volt elég, talán kelleténél is több. Most már nem volna egyéb -hátra, mint megbirálni mindkettőt. De miért birálni egy még kezdő -szinésznőt, miért bonczolgatni egy már ismert franczia drámairó -müvét, midőn annyi minden birálat nélkül suhan át irodalmi, sőt -politikai életünkben is? Rendesen megbiráljuk a drámákat, de -nagyrészt hallgatunk az irodalom másszemü termékeiről. Szigoru -szemle alá veszszük a szinész jatékát, de a magyar politikai -szinpad szereplőivel csak kivételkép foglalkozunk. Im most is -öt-hatszáznál több szereplő lépett föl; mennyi beszédet hallunk, -programmot olvasunk s mégis egyikre sem pazarlunk annyi analysist, -a mennyit egy kis egyfelvonásos vigjátéktól sem szoktunk sajnálni. -A drámairót <span class="pagenum"><a name="Page_261" id= -"Page_261">-261-</a></span> keményen megleczkézzük, ha más czélt ér -el, mint a melyet maga elé tüzött: de azt szó nélkül hagyjuk, ha -valamelyik követjelölt a Lajtán inneni és tuli országok érdekeinek -ellenkezését mutogatván, épen csak azokat az édekeket emliti, -melyek legkönnyebben kiegyenlithetők. A szinészben megrójuk, ha nem -tudja szerepét, ha elvéti az értelem vagy indulat hangsulyát: a -követjelöltek összebeszélhetnek mindent, eltürjük, ha egyik -esetenkénti érintkezés helyett esetlegest mond, a másik pedig, -midőn bizonyos ügyek közösséget akarja kiemelni, had- és békejogot -emleget, melyek tulajonkép fejedelmi jogok. A drámiróban -kigunyoljuk a dagályt, a természetellenes képeket: a követjelöltek -dagálya és rossz hasonlatai iránt gyöngéd tisztelettel viseltetünk -s nem bánjuk, ha veszélyes betegségben sínlődő emberről beszélnek, -ki a patikai kontó miatti aggodalmában nem meri gyógyittatni magát, -vagy ellentétes evezőjü hajóról, mely legbiztosabban eléri a révet. -A szinészt hibáztatjuk, ha tehetsegéhez nem illő szerepben lép föl, -vagy ha untalan kiesik szerepéből: a követjelölttől nem vesszük -rossz néven, ha akár Móze szerepében izetlenkedik, vagy ha követelő -kevélységét sehogysem tudja eltakarni a szerénység palástjával. A -drámairót csaknem üldözzük valahányszor nem müvészi eszközzel -vadászsza a hatást s költőből szemfényvesztővé válik: a -<span class="pagenum"><a name="Page_262" id= -"Page_262">-262-</a></span> követjelölt kiméletre tarthat számot, -még akkor is, ha teljesithetlen igéretekkel lelkesiti választóit; -ha az elemi csapások által előidézett inség ellen is törvénynyel -akarja biztositani az országot; ha minden indirect adót a magyar -nép szellemével megférhetetlennek nyilatkoztat; ha annyi mindent -igér, mennyit a legnagyobb ország budgetje sem bir el s mégis az -adó leszállithatását erősiti. A kezdő szinészt szigoruan itöljük -meg: a politikai pályára először is követjelöltként föllépett kezdő -politikus iránt türelmesek vagyunk s azt sem kérdjük: adta-e -tehetségének, jártasságának, vagy politikai jellemének valami -bizonyságát a köz élet vagy irodalom terén? Oh boldogtalan -drámairók és szinészek, kiket mindenki birál s mégsem tudtok nagy -müvészekké válni! Oh boldog követjelöltek, kiket senki sem birál s -mégis politikai notalibilitásokká emelkedhettek!</p> -<p>A politikai élet ez annyira kritikus s mégis kritikátlan -napjaiban vajon helyes-e, hogy egyedül csak a szinkritikus kivánjon -valóságos kritikus lenni? Vajon nem illő-e, hogy tanuljon egy kis -türelmet, elnézést és kiméletet a polítikai kritika közlönyeiből? -Vajon, ha a művé szeti dolgokban szigoruan járunk el s a -politikaiakban enyhén, nem azt fogja-e hinni rólunk a külföld, hogy -a művészetben haladunk, de politikai müveltségünk hanyatlóban? Kár -volna <span class="pagenum"><a name="Page_263" id= -"Page_263">-263-</a></span> ily igazságtalan itéletre bárkinek is -ürügyet szolgátatni. Jó lesz, ha a szinkritikus leszáll triposzáról -s türelmes és elnéző igyekszik lenni. Részemről megkisérlem s ha -netalán nem sikerülne, ha kiesném szerepemből, szol gáljon ment -ségemül, hogy nem akaratomon, hanem természetemen mult. Olvasóim -bizonyosan megbocsátják; a kik annyi beszédet és programmot -türelemmel végigolvastak, talán nem lesz nehéz megemészleniök -ráadásul egy nem épen sikerült szinkritikát is.</p> -<p>Bognár Adél Stuart Mária szerepében első kisérletét tette a -nemzeti szinpadon. Némely lap már előlegesen ugy mutatta be e kezdő -szinésznőt, mint a tragikai muzsa rendkivüli kegyenczét. Nem -szoktunk az ily előleges dicsérgetésnek hinni, de most az egyszer -nem csalódtunk. Termete valóban deli s majdnem vetekszik a -Jókainééval. Hangjában sem csalódtunk annyiban, a mennyiben rekedt -lévén, nem itélhetünk róla s igy remélhetni, hogy e tekintetben is -igazolható lesz amaz előleges bemutatás. Nagyobb baj az, hogy -szavalata egyhangu, hangsulyozása olykor hibás, arczjátéka nem -változatos, hanem ez alkalmasint csak a gyakorlatlanság jele, -melyen majd segit az idő. A müvészetben épen ugy nincs ugrás, mint -a természetben, de a gyors fejlődést olykor remélhetni. Némelyek -igen méltánylandónak találták, hogy kezdő szinésznő elfogultság -nélkül, sok <span class="pagenum"><a name="Page_264" id= -"Page_264">-264-</a></span> önmérséklettel játszott s egy pár -érzékeny lyrai helyet bensőséggel fejezett ki, de hibáztatták, hogy -a szenvedély egyetlen hangját sem hallatta s a tragikai páthosz -teljesen hiányzott játékából. Ez igaz. De vajon az Athenaeum kora -óta nem üldözi-e a magyar kritika az álpáthoszt oly szenvedélyesen, -hogy végre a valódit is öszszetévesztette vele? Nem vezette-e félre -kritikánk e tekintetben az ujabb szinészi nemzedéket s vajon most -egy kezdő szinésznőt tegyünk felelőssé mindezért? Részemről ily -igazságtalanságot nem követek el. Némelyek azt jegyzik meg, hogy -Bognár Adél szerepének egyetlen oldalát sen emelte ki, s bár -játszott volna kevesebb önmérséklettel, ejtett volna nagyobb -hibákat, csak törekedett volna valami jellemet alkotni Stuart -Máriából; a jellemalkotás a szinészet főfeladata, szavalni a szónok -is tud, a mozdulat és taglejtés szep formáit a világfiak is könnyen -elsajátitják, de hanggal szóval, arczczal, mozdulattal egy más élő -személyt, egy egyént állitani elő, ez egyedül a szinész feladata s -az ide való törekvést a kezdőnél is megvárhatni. De vajon oly -könnyü-e Stuart Mária szerepe, vajon nem oka-e annak félig-meddig -Schiller is, hogy e szerepet kész és kitünő szinésznők sem mindig -ábrázolják eléggé találó felfogással. Stuart Mária hálás szerep, -mert szenvedő nőt ábrázol a martirság gloriájában, de nem elég -drámai és tragikai. <span class="pagenum"><a name="Page_265" id= -"Page_265">-265-</a></span> Erzsébet sokkal drámaibb alak. Mária -jelenetei, kivévén a kertit, mind szenvedőlegesek és sorsát a -tragédia folyama alatt nem annyira maga vonja magára, mint inkább -mások áldozata. Az előadásban valamivel drámaibbá és tragikaibbá -kell tenni e szerepet, a költő által megadott, de eléggé ki nem -emelt vonásokat erőteljesebben kiemelve és összhangzásba hozva. Ha -a szinésznő csak egy szerencsétlen szenvedő s önmegadó nőt játszik -benne, e különben annyira szép drámának csak árnyoldalára -emlékezteti a nézőt. Éreznünk kell, hogy Mária szépségében valami -démoni van, mely mind őt, mind környezetét az örvény felé vonja, -hogy e nő egykor a szenvedély pillanatában nagy vétket követett el -s a féktelen szenvedélyek most is csak nyugszanak benne, de ki nem -aludtak. Minderre a Mortimerrel és Erzsébettel való jelenetei tág -tért nyujtanak s még akkor is, midőn a vérpadra indul s Leicestert -meglátja, a vallásos lemondás pillanatában is, föl kell ébrednie -benne a szerelem szenvedélyének, hogy mintegy végküzdelmét -ábrázolja. Szóval a szinésznőnek részvétet kell iránta fölkelteni, -de bizonyos rejtélyes félelmet is. Azonban ily felfogást, ily -ábrázolást nem igen várhatni egy kezdőtől, midőn a legjelesb német -szinésznők is főleg érzelmes oldalról fogják föl e szerepet s -először Rachel és Ristori mutatták meg a világnak a szép, a bűnös, -a vezeklő <span class="pagenum"><a name="Page_266" id= -"Page_266">-266-</a></span> és szenvedélyes Máriát. Bognár Adél -második föllépte bizonyosan sikerültebb lesz, kivált ha oly -szerepet választ, mely egyéniségéhez alkalmasb s könnyebben is -felfogható. Azért e szerepből nem itéljük meg, hanem várunk és -remélünk. <span class="pagenum"><a name="Page_267" id= -"Page_267">-267-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>AZ ERDŐ SZÉPE.</h2> -</div> -<p class="summary">Dráma 5 felvonásban. Irta Feuillet Octáv. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1865 november 19-én.</p> -<p>Feuillet Octáv nem tarthat igényt ily várakozásra és reményre. -Régi ismerősünk, nem először lép fel, azonban a türelmes hangulat, -melybe beleringattuk magunkat, inkább védelmére készt, mint -gáncsolására. Feuillet tehetséges regényiró, s mint ilyen lépett a -drámairói pályára. Csoda-e, hogy kevés tisztelettel viseltetik a -drámai forma iránt, mely nem kedveli a regény detailrajzát, sőt -épen nagy vonásokat és gyors cselekvényt kiván. Aztán Feuillet -rendesen tárgyát előbb regénynyé dolgozza fel, s ha tetszést nyer, -csak akkor alakitja drámává? Csoda-e, ha a eetailrajzból -kivetkőzött regény még nem válik drámává, ha csak egy pár oly -részletben mutat fel drámai mozzanatokat, melyek a regényben is -drámaiak voltak? Bizonyára mindez természetes, valamint az is, hogy -mig az iró kettős nyereséget préselhet ki ugyan <span class= -"pagenum"><a name="Page_268" id="Page_268">-268-</a></span> egy -tárgyból, nem fog felhagyni vele s bármit beszéljen az idealista -kritika, egyaránt zsebredugja a regény tiszteletdiját s a dráma -tantièmét. A franczia uj dráma e drámaitlan hajlamának csak a -kormány vethetne véget, ha megtiltaná a regényiróknak a drámairást, -vagy legalább azt, hogy saját regényeikből drámát irhassanak, -azonban a franczia kormány sokkal szabadelvübb, sokkal inkább -tiszteli az egyéni jogot, a gondolat szabadságát, mintsem ily -zsarnoki rendszabályra szánhassa el magát. Feuillet a valódi -tragikumot vagy komikumot épen oly kevésre becsüli, mint sok más -társa Francziaországban. Nem emlékszem, hogy egyetlenegy tiszta -tragédiát, vagy vigjátékot is irt volna. Az érzékeny drámát -kedveli, mely jól végződik; hőse majd sohasem bukik meg, hanem majd -mindig megtér. Mintha a franczia drámaköltészetet Kotzebue és -Iffland szelleme szállotta volna meg, mintegy boszuló viszonzásul a -franczia klasszikai dráma igájának, mely alatt Németország oly -sokáig szenvedett. Csodálatos! a restauratio és a juliusi trón -idejében, a béke árnya alatt, a franczia dráma kedvelte az erős -felindulást, sőt a borzalmast is: most a forradalom és háboruk -benyomása közt óhajtja az érzelmes nyugalmat, az idylli hangulatot. -De mégsem csodálatos. A tiszta tragikum és komikum erkölcsi mély -meggyőződéseket kiván s bár Francziaország tizenöt év <span class= -"pagenum"><a name="Page_269" id="Page_269">-269-</a></span> alatt -sokat nyert, de abból, mit I-ső Napoleon ideolog szellemnek -nevezett, sokat veszitett, pedig ez táplálja a költészetet költőben -és közönségben egyaránt. Épen azért természetes, hogy Feuillet oly -drámákat igyekszik irni, melyek a közizlésnek leginkább -megfelelnek. Emellett ő az udvar kegyelt költője, a ki kénytelen a -hivatalos lapok vezérczikkeit drámáiba szőni s oly cselekvényeket -gondolni ki, melyek bizonyos irányokat népszerüsitsenek. Feuillet -kitünő tehetségü iró, de helyzete olyan, hogy gyönge drámairóvá -kell válnia. Hibái helyzetéből s nem tehetségéből folynak s azt -épen nem vehetni rossz neven tőle, hogy többre becsüli az udvar -kegyét, mint a kritika bókjait s inkább szereti a szerencsét, mint -a halhatatlanságot. Jelen drámájának hibái is mind helyzetéből -folynak, legfeljebb csak azt róhatni meg, hogy ez uj drámájában -helyzete kényszerüségének inkább alávetette magát, mint a -régebbiekben. E drámáját is alkalmasint regényből irta, vagy -regénynek gondolta. Egy franczia marquis és egy gyáros-családot -rajzol, melyek egy bretagnei faluban élnek és egymást ki nem -állhatják. A marquis szegényedik, a gyáros gazdagodik, amaz -aristrocratia képviselője, emez a democratiáé. E két család -hanyatlását és emelkedését, torzsalkodását és kibékülését mily -könnyen lehetett volna keresztülszőni a regény detailrajzán. -Megismerkedtünk <span class="pagenum"><a name="Page_270" id= -"Page_270">-270-</a></span> volna az emberekkel és viszonyokkal s -megértettük volna talán azt is, hogy a marquis kevély testvére -hogyan szeret bele a gyárosba, a kit alig ismer és megvet, a -marquis pedig a gyáros testvérébe, kit oly neveletlennek talál; igy -az előttünk folyó drámai cselekvényből bajosan okosodhatunk ki. Ime -a regényi elemek drámaiatlan nyomása! A tragikumnak érzékenységbe -és megtérésbe fulladása is nagy mértékben jellemzi e drámát. Egy -aristocrata bukása, ki nem akar megalkudni az ujabb kor -szellemével, küzd ellene erényei nemességével, előitéletei -szenvedélyességével, megható és tanulságos lehet egyaránt. De ha az -aristocrata csak azért békül ki a democratiával, mert elpazarolta -vagyonát, mert szegénységre jutott, mert demcorata jóltevője -segélyére szorult, kinek hugát el is veszi vagyonával együtt, ez -nevetséges. A jó Scribe bizonyára vigjátékot csinált volna e -tárgyból, nevetségessé tette volna az aristocratát, ki megveti a -polgárságot, de szereti vagyonát, kigunyolta volna a democratát, ki -gyülöli az aristocratiát, de nem élhet, ha nem marquise lesz a -nője. Ily feldolgozás illenék e tárgyhoz, nem pedig holmi -Kotzebue-féle érzékenykedés. Talán Feuillet tudta volna ezt igy is -feldolgozni, de helyzete nem engedte. Neki egy csoport vezérczikket -kellett beleszőni az aristocratiáról és a democratiáról s hirdetni -mint kormányparancsot: <span class="pagenum"><a name="Page_271" id= -"Page_271">-271-</a></span> «Szegényedő franczia aristocraták, -vegyétek el a gazdag polgárok leányait, gazdagodó democraták, -házasodjatok az aristocratiába, s mindketten támogassátok a -kormányt.» <span class="pagenum"><a name="Page_272" id= -"Page_272">-272-</a></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_273" id="Page_273"><br /> --273-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1866</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_274" id= -"Page_274">-274-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_275" id="Page_275"><br /> --275-</a></span></p> -<h2>A BENOITON CSALÁD.</h2> -<p class="summary">Vigjáték 5 felvonásban. Irta Sardou Victor, -forditotta Csepregi Ferencz. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1866 -május 16-án.</p> -<p>Sardou az ujabb franczia vigjátékirók között kétségkivül a -legjelesebb tehetség, de nekünk ugy tetszik, hogy ez se neki, se a -franczia költészetnek nem válik nagy dicsőségére. Semmi sem -bizonyitja annyira a franczia költészet hanyatlását, mint az, hogy -vigjátéka is hanyatlik. Ebben mindig kitünő volt a franczia, -legkitünőbb az összes európai költészetben; másban az olasz, -spanyol, angol és német mindig tudott hasonló vagy nagyobb költőt -szembeállítani a francziával, de Molière minden vigjátékirót -felülmul s általában a franczia vigjátékot egy nemzet költészete -sem multa felül. Emlékezzünk csak vissza a franczia költészetnek -1848 előtti korszakára. Scribe nem állott egyedül, jeles társak -környezték. Sokban gáncsolhattuk őket, de el kellett ismernünk -bennök a találékonyság gazdagságát, az önkénytelen vidámságot, s a -forma erős érzékét. Ideálismusok nem volt fennszárnyaló, a molièrei -<span class="pagenum"><a name="Page_276" id= -"Page_276">-276-</a></span> mélységet egyik sem közelitette meg, de -nem hiányzott bennök se az eszmei tartalom, se a józan tapintat. -Most mind ennek napról napra kevesebb nyomaira találhatni s valóban -irigyelnünk kell azt a boldog együgyüséget, mely egy magyar -tárczairóval a napokban azt mondatta: «Ha Sardounak ideje volna -hozzá, kétségtelenül Molière volna.»</p> -<p>Mi most a franczia vigjáték? Egy csoport genreképnek -cselekvénybe erőltetése benső organismus nélkül. A genreképek közül -ezt, vagy amazt érdekesnek, hűnek találhatod, de a valódi drámai -cselekvényt hiában fogod keresni. Régebben ha semmi egyéb nem volt -is francia vigjátékban, a fejlődő és kerek cselekvény soha sem -hiányzott. A drámai formát, mint a hatás egyik főeszközét mindenki -tiszteletben tartá, Sardou ezt becsüli legkevesebbre. E legujabb -vigjátékának legalább is két felvonását veszi igénybe az expositiv, -s csak a harmadikban kezdődik a bonyolódás. S ez még nem elég. A -két első felvonás alatt azt hiszszük, hogy a mű hőse Champrosé -marquis, ki házasodni indul a világba, s kit Clotilde barátnője -bevezet a Benoiton családba. Benoiton egy meggazdagodott gyáros, -kinek három leánya s két fia van. A leányok legnagyobbika Mártha -férjnél van, a más kettő Jeanne és Camilla hajadonok. Mindenik -fényüző s az ujabban lábra kapott hóbortos divat bolondja. Anyjok -<span class="pagenum"><a name="Page_277" id= -"Page_277">-277-</a></span> nem gondol velök és sohasem ül otthon. -A két fiu közül a 10–12 éves Fanchonnak gyermekjátéka is -speculatio, a nagyobbik Theodul pedig egy korhely diákocska. Ide -járul még a család ismerőse, Adolphine, egy agg szűz, ki festi -magát, czifrán és izléstelenül öltözködik; továbbá két gavallér, -Stephen, Benoiton unokaöcscse, ki Camillának udvarol, Formichel -Pendent, ki pénzeért Jeannet akarná elvenni. A két első felvonás -leginkább azzal telik el, hogy személyeit a szerző -széltiben-hosszában bemutatja, mintha nem is drámát, hanem regény -akarna irni. A szinpadon, épen mint az utczán nagy sürgés-forgás, -de a cselekvény áll, nem halad. Látunk egy csoport csodásnál -csodásb női öltözéket, de a jellemek fejlődését hiába várjuk. E két -első felvonás oly képhez hasonlit, melynek nincs háttere, minden -előtérben van, s a legkiáltóbb szinek vegyitvék össze. Ha valami -kiemelkedik, az leginkább az a körülmény, hogy Champrosének -megtetszik Jeanne s minden arra mutat, hogy ők fogják képezni a -cselekvény központját.</p> -<p>Azonban várakozásunkban csalatkoznunk kell. A harmadik -felvonásban az egész cselekvény Benoiton nagyobbik leánya, Mártha -és férje, Didier közül kezd forogni. E jó ember egészen üzletének -él, hogy családjának minél fényesebb jövőt biztositson. -Elhanyagolja nejét, ki ugyan nem keres udvarlót, de vadászsza a -<span class="pagenum"><a name="Page_278" id= -"Page_278">-278-</a></span> mulatságot, pazarol és bolondja a -divatnak. Végre Didier Clotilde figyelmeztetésére megbánja, hogy -oly keveset foglalkozott családjával, s egy pár órát szentel -nejének. Először is összevesznek. Mártha nem akar felhagyni a -divatkorsággal, Didier megtiltja neki bizonyos szörnyű drága -csipkeszegélyzet megvásárlását. Mártha azért is megveszi. A férj -dühbe jő, s mert nem tudhatja, hogy neje honnan kapott reá pénzt, -gyanakodni kezd Champroséra. Azt hiszi, hogy nejének kedvese. E -gyanut megerősiti benne Adolphine pletykája, mely szerint Martha és -Champrosé még Dieppeben megismerkedtek egymással és később Párisban -is találkoztak. Kinozza a féltékenység, pedig ok nélkül. Mártha azt -a pénzt, melylyel ama drága csipkeszegélyzetet vásárolta, egy -lóversenyi fogadáson nyerte. Hogy miért nem vallja be ezt férjének, -nem érthetni eléggé. Bajosabb a másik gyanu alól kitisztítni magát. -Ő ugyan ismeri Champrosét, de sohasem volt kedvese. Dieppeben -ismerkedtek meg véletlenül, Martha uralmában a szerencsejátékhoz -folyamodott, vesztett s nem volt miből fizetnie. Champrosé elég -udvarias volt megkinálni erszényével. Martha Párisba érve, irt -Champrosénak s találkozást, kért töle, hogy visszafizethesse -adósságát. Ennyi volt köztük minden viszony. De a férj -féltékenysége nem enyhül, sőt növekedik, mert Clotilde Champrosénak -az adósság <span class="pagenum"><a name="Page_279" id= -"Page_279">-279-</a></span> ügyében Marthához irt leveleit, azt -hivén, hogy Márthára nézve compromittáló is lehet bennök, elégeti -épen akkor, midőn a férj a szobába lép.</p> -<p>A férj most már egészen hűtlennek hiszi nejét, annyira, hogy -saját gyermekét sem tartja magáénak, hanem a Champrosénak. Clotilde -bajba ejtvén barátnőjét, meg is akarja menteni. Valami ötlik -eszébe, mit bizvást elengedtünk volna vínni neki mind a költőnek. -Didier gyermeke beteg. Clotilde fölhasználja az eseményt s az -atyának, épen midőn Champroséval társalog, azt adja tudtára, hogy -gyermeke meghalt. Didier e hirre megrendül, mig Champrosé csak -udvariasan sajnálkozik. Clotildenek épen ez kellett. Fölfejti -Didiernek, hogy ha Champrosè atyja volna gyermekének, bizonyosan -elárulta volna magát fájdalmával, de minthogy ez nem történt, -megnyughatik saját atyaságában. S Didier csakugyan kigyógyul -gyanujából, féltékenységéből, s minthogy Martha már azelőtt -kigyógyult divatkorságából, boldogul élnek.</p> -<p>E jelenetnél otrombább valamit rég nem láttunk a szinpadon, s -nagyon csodálkozunk, hogy akad magyar kritikus, ki azt Salamon -itélete merész, de azért épen nem rosszul alkalmazott körüliratának -nevezi. A jelenet cynikus oldalát nem is emlitjük; lehet, az iró -azt hitte, hogy Salamon itéletének hasonmását irja, de valósággal -<span class="pagenum"><a name="Page_280" id= -"Page_280">-280-</a></span> parodiáját irta meg. Salamon itélete -igen természetes és jól számitott, de a Clotilda ötletében egy -csepp józan ész sincs. A salamoni anyák egyike biztosan tudhatta, -hogy a gyermek az övé, de vajjon, Champrosé, ha valódi udvarló lett -volna is honnan tudhatta volna azt, hogy a gyermeknek valósággal ő -az atyja, sőt honnan maga Martha is? Didier azzal, hogy Champrosé -közönyén megnyugszik, valósággal bárgyuságot árul el, pedig a -szerzőnek nem ez volt czélzata. Ily gyönge lábon áll a cselekvény, -ily formátlan valami az egész vigjáték. Husz személye van, s -nyolczczal is el lehetett volna igazitani az egészet; öt -felvonásból áll, s háromba is bele fért volna. De akkor hova lesz -az a sok szellemes és szellemtelen fecsegés, melylyel az ujabb -franczia vigjátékirók a cselekvény s általában a drámai forma -hiányát hiszik pótolhatni? Nem tudom, de annyi bizonyos, hogy a mi -közönségünk is megsokalta s másodszor kurtitva kellett előadni e -kivül-belül hosszu vigjátékot. A mi jó e vigjátékban, az egy pár -genreképi jelenet, melyek leginkább a cselekvény mellékágaiban -jelentkeznek. Sardou sokat megfigyelt az életben, s ügyesen tudja -itt-ott alkalmazni. Egy pár találó genrekép, egy-két jó ötlet -ritkán hiányzik műveiben. Kár, hogy csak jeleneteket ir, s nem -egész darabot, és személyeit csak egy pár jelenetben festi -érdekesen és hiven s nem tud valóban <span class="pagenum"><a name= -"Page_281" id="Page_281">-281-</a></span> élő embereket alkotni. -Egy franczia kritikus ezt jegyzi meg róla: «E pillanatban a föld -mindkét féloldalán nincs oly ügyes és elbüvölő bábtánczoltató, mint -Sardou, de végre is csak bábtánczoltató.» Valóban e legujabb -vigjátékának személyei is csak bábok. Nem báb-e az öreg Benoiton, -ki megengedi leányainak az oktalan pazarlást s mégis ugy örül egyik -fia takarékos, sőt nyereségvágyó szellemének s végre is egyik -leányát hozomány nélkül adja férjhez?</p> -<p>Nem báb-e Camilla, ki addig nem akar Stephenhez nőül menni mig -nem lesz egy pár milliója, azután hozzá megy hozomány nélkül is, -csupa szerelemből, kedélyének minden átváltozása nélkül? Nem báb-e -Jeanne, kit oly hamar kigyógyit egy lóversenyi kaland? S miért -szeret bele Champrosé? Nem szükség a szerelem indokait elmondani, -de azt megkivánhatjuk, hogy az, kit oly hibák ellenére is -szeretnek, legalább szeretetre-méltón legyen rajzolva. S nem -bábok-e Didier és Martha, kikben csak itt-ott láttunk némi -szenvedélyt felcsillámlani, s kik oly könnyen javulnak, hisznek és -megnyugodnak? S miféle nő ez a Clotilde, ki oly nagy ostora a -jelenkori házaséletnek s mégis mindig házasitani akarja az -embereket? S mily erkölcsi leczkéket tart!</p> -<p>A szerző látván, hogy a cselekvény nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_282" id="Page_282">-282-</a></span> igen -magyarázza meg művét, e nővel magyaráztatja meg.</p> -<p>Jaj annak a vigjátéknak, mely cselekvény helyett erkölcsi -predikácziókban keresi az erkölcsi hatást s az erkölcsöt -cynismussal tanitja. <span class="pagenum"><a name="Page_283" id= -"Page_283">-283-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>BÁNK BÁN.</h2> -</div> -<p class="summary">Tragédia 5 felvonásban. Irta Katona József. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1866 május 28-án.</p> -<p>Hagyjuk Sardout, ki, egyik collegánk szerint a mint fennebb is -emlitők, kétségtelenül Molière lehetne, ha volna ideje hozzá, s -térjünk át egy magyar költőre, ki ugyan, ha akart volna sem -lehetett Shakspeare, de Shakspearevel sokkal több rokonságban van, -mint Sardou Molièrevel. Katona Józsefet értem, kinek Bánk bánja -május 28-án került szinpadra. Megvaljuk, kissé rosszul éreztük -magunkat a szinházban. Bizonyos melancholicus hangulat nehezült -kedélyünkre. Szegény Katonát, ugy látszik, hogy épen ugy üldözi a -sors halála után, mint életében. Mig élt, a censura művének csak -kinyomatását engedte meg, s nem egyszersmind előadatását is. Halála -után enyhült a szigor s a szinmű a maga valóságában adathatott elő, -de csakhamar bekövetkezett a Bach kormánya, Bánk bán leszorult a -szinpadról, s midőn ujra megengedték, kegyetlen törléseket tettek -benne. Bach megbukott, de azért a legmonarchikusabb <span class= -"pagenum"><a name="Page_284" id="Page_284">-284-</a></span> – bár -alkotmányosan monarchikus – költő szinműve a régi értelmetlen -törlésekkel adatik. Nem lehetne-e ujabban censurára küldeni? Nem -hiszszük, hogy a mostani censura kitöröljön oly helyeket, melyeket -a Metternich alatti censura megengedett, s melyek csak aesthetikai -tekintetben fontosak, de minden más egyébből ártatlanok. De Katona -Bánk bán-ját nem csak a Bach kormánya alatti censura tollazta meg, -hanem a szinházi rendezőség is. Kétszeresen megcsonkitott Bánk bánt -kell látnunk. Elismerjük a rendezőség jogát a szinművek szinpadra -alkalmazásában, s nem vitatjuk el ezt tőle egy Shakspeare irányában -se, de megkivánjuk, hogy e jog a maga korlátai közt s helyesen -használtassék. A rendezőség e szinművet egy pár oly kihagyással -adatja, melyeket helyeslünk. Az első jelenet kimaradhat, a Micz bán -esetének elbeszélése is a második jelenetben, de hogy a harmadik -felvonásban, Izidóra jelenete, a negyedikben a tizedik, -tizenegyedik, tizenkettedik és tizenharmadik rövid jelenetek miért -maradnak ki, valamint az utolsó felvonásban azok az ok nélküli -kurtitások mire valók, teljességgel nem értjük.</p> -<p>Katonát más tekintetben is üldözi a sors. Midőn szinműve -megjelent, az irodalom hidegen fogadta, a kritika mellőzte. A -szinészeké az érdem, hogy kiemelték a feledékenység porából. Most -az irodalom méltányolja e szinművet, <span class="pagenum"><a name= -"Page_285" id="Page_285">-285-</a></span> de a szinészek, ugy -látszik, nem igen kedvelik, mert ritkán hozzák szinre, ha pedig -szinre hozzák, rendesen elrontják. Ez előadást valódi botránynak -neveznők, ha Jókainé, Felekiné és Tóth nem képeznének kivételt. -Jókainénak Gertrud szerepe majd mindig sikerül. Ugy látszik, inkább -otthon van a méltóság, a büszke de hideg szenvedélyek, mint a -megolvadt érzések világában. Illett reá Ottó mondása: «Rettentő -királyi néném!» Felekinének az első jelenet nem sikerült ugyan, de -annál inkább a többi, kivált a harmadik és negyedik felvonásban. -Felekiné Melindája az első felvonásban igen tüzes és sértett volt. -Melinda, az igaz, sértve érzi magát, de egyszerű érzelmességénél -fogva inkább szenvedő, mint erélyes. Midőn Ottó térdel s ő előtte -Bánk bánt említi, az inkább mélázó hangulat, s csak a végén megy át -némi erélybe. Leginkább méltányoljuk Felekiné Melindájában azt, -hogy a tébolyodott Melinda lucidum intervallumait jól -megkülönböztette a valódi őrült rohamoktól, melyeket más -szinésznőink összezavarnak. Tóth Biberachja kitünő volt, csak -kettőre figyelmeztetjük. Először midőn Ottónak tanácsot és porokat -ad, vigye jól félre Ottót s beszéljen lassabban, a mint a költő -utasitásában áll. Tóth a szin közepén oly hangosan beszélt, hogy az -elrejtőzött Bánk bán is könnyen meghallhatta. Másodszor, midőn -Ottóval összevesz, egy pár helyt <span class="pagenum"><a name= -"Page_286" id="Page_286">-286-</a></span> tüntessen fel némi -szenvedélyes fölindulást. E hideg, ravasz embert csak egyszer -hagyja el nyugodtsága s akkor is pórul jár; erre sulyt helyez a -költő. Lendvay Bánk bán szerepét teljesen tönkre tette. Már külső -alakja sem volt jó. Bánk bán nem ifjoncz, hanem ötven felé járó -férfiú, a mint azt Tiborcz szavaiból is kivehetni. Lendvay a -fönséges, önmagát emésztő, és mély szenvedélyű férfiú helyett, -minden tekintetben egy puzdori lármás ifjonczot állított elénkbe. -Még ennél is nagyobb baj volt az, hogy szerepét igen sok helyt nem -értette. A sok közül csak egyet említek, midőn a második -felvonásban Bánk Biberachhoz igy szól:</p> -<p>Ember! ha még késő nem volna – Oh</p> -<p>Angyal szerezd meg üdvösségemet! mind a két sort Biberachhoz -intézte, holott csak az első sort kell hozzá intézni, a második sor -felkiáltás védangyalához, mintha azt mondaná: oh istenem segits! – -Petur bánt Szigeti játszta, nem neki való szerep s csakugyan az -indulatos, magát és mást örökösen izgató békétlenből egy -phlegmatice elégületlen táblabirót alkotott. A kisebb szereplők -közt csak Paulai nem rontott, ki Ottót játszta. Tiborcz és Mikhál -mindent össze-vissza beszéltek, s összerontották Katona legszebb -gondolatait. Hát mit mondjunk arról a zászlós urról, ki Pontio di -Cruce levelét olvasta fel? A legkisebb szerepeket kivált -tragédiákban mindig choristák játszák, <span class= -"pagenum"><a name="Page_287" id="Page_287">-287-</a></span> kiknek -legtöbbje jól énekelhet ugyan, de értelmesen beszélni nem tud. -Miért nem játszhatnák az ilyeneket harmadrendű szinészek, vagy ha -ezekből nem telik, oly choristák, kik tudnak beszélni? Ha ezekből -sem telik, ott van a conservatorium, melynek növendékei, uj -szabályok szerint, szinházi gyakornokok is egyszersmind. Ily -csekély szerepekben föl lehetne használni őket. Lehangolva tértünk -haza a szinházból s e benyomás alatt irunk. De talán elég is a -gáncsból. Jól tudjuk, hogy tragédiánk legfőbb bajain nem segithet -se kritika, se országgyülés, se igazgató, se rendező, de a -kisebbeken segithetnének valamit a szinészek, az igazgató és -rendező. Ily mű, mint Bánk bán, több készületet érdemelne meg; e -halhatlan mű nem soká oda jut, hogy csak az operaszövegből fogja -élvezni a közönség. <span class="pagenum"><a name="Page_288" id= -"Page_288">-288-</a></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_289" id="Page_289"><br /> --289-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1867</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_290" id= -"Page_290">-290-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_291" id="Page_291"><br /> --291-</a></span></p> -<h2>A FRANCZIA CLASSIKAI DRÁMÁRÓL.</h2> -<p>Néhány vonással rajzolni szándékozom a franczia classikai dráma -aranykorát. Bocsánatot kell kérnem, hogy részletes és kimerítőbb -tanulmány helyett csak töredékes vázlatot nyujtok s mintegy előre -lehangolom olvasóim várakozását és részvétét. De ily vázlat sem -épen fölösleges irodalmunkban, hol a franczia classikai drámáról -oly keveset irtak s talán szempontjaim annyiban némi érdeket -gerjeszthetnek, a mennyiben épen olyan távol állanak a franczia -kritika túlzó dicsőítésétől, mint a németek öntetsző s olykor alap -nélküli szigorától.</p> -<p>A classicismus a költészet egyetlen nemében sem gyakorolt oly -jótékony hatást, mint a drámai költészet terén. Az eposban, lyrában -nem szült semmi nagyobbszerűt, leginkább csak formaérzéket költött -fel, de a drámai költészet fejlődésére, különösen a tragédiára, -lényegesen, bensőleg folyt be. Bátran kimondhatni, hogy a -classicismus kovásza nélkül <span class="pagenum"><a name= -"Page_292" id="Page_292">-292-</a></span> majdnem lehetetlen lett -volna kifejlődni a keresztyén tragédiának a mysteriumokból. E benső -hatás kiváltképen abban rejlik, hogy a tragikum kiképzését -elősegítette. A keresztyén drámai költészetben mindenütt a vígjáték -fejlődött előbb s csak azután a tragédia, ellentétben a göröggel, -hol a komédia csak követte a tragédiát. A keresztyén komédia már -fejlődésben volt, midőn érintkezett a classicismussal, s az életből -meríthetve, inkább fejlődhetett, mint a tragédia, mely sehogy sem -tudott kibontakozni a mysteriumok szűk és tragikaiatlan köréből. A -keresztyén komédiának leginkább csak forma tekintetében kellett a -classicismus iskolájába járni, a tragédiának valami egyébért is. A -görög tragédia könnyebben fejlődhetett, mint a keresztyén, mert a -mythos, melyből kiindult, szoros kapcsolatban volt a nemzeti -mondakörrel. Egy szóval a görög vallás nemzeti volt s a hitmondák a -nemzeti történelemnek úgyszólva őskorát képezték. A mysteriumok -tárgya általános volt, mint maga a keresztyénség, s nem volt -kapcsolatban a nemzeti mondakörrel. A görög hitmondákban, melyek a -görög tragédia első tárgyait szolgáltatták, sokkal több volt a -tragikai elem, mint a bibliai történetekben, a szentek életében, -melyek az önmegtagadást, szenvedést és martyrságot dicsőítették. A -középkori spiritualismus siralomvölgyének <span class= -"pagenum"><a name="Page_293" id="Page_293">-293-</a></span> nézte a -földet, a megpróbáltatás szenvedéseinek az életet, az -igazságtalanság és bűn diadalainak az emberi eseményeket s a -jutalmat és büntetést egészen a túlvilágra helyezte. Ily felfogás -nem kedvezhetett a tragikum kifejlődésének, mely a tévedések és bűn -nemesisét már e földön felmutatja. A görög hitmondák kérlelhetlen -fátuma, kegyetlen nemesise főelemét képezte a görög tragédiának s -folyvást táplálta fejlődését. A keresztyén szellem fönsége -alkalmasabb volt ugyan egy újabb és mélyebb tragikum levegőjét -előkészíteni, azonban középkori egyoldalúságából a classicismusnak -kellett kiemelni, hogy az emberi életet, a szenvedélyek küzdelmét -más szemmel tekintve, itt a földön is keresse Isten kezét, azaz az -erkölcsi világrend benső kényszerűségét. Valóban a classicismus -érintésére indúl fejlődésbe mindenütt a keresztyén dráma s kezd -tragédiává emelkedni.</p> -<p>E vegyület, e képződés különböző alakulásokat vesz föl, melyek -közül legkifejezőbbek a spanyol, angol és franczia dráma. A két -elsőben a classicismus nem tudott erőt venni a romantikai elemeken, -de nagyban elősegítette fejlődésöket. A franczia drámára nemcsak -bensőleg hatott, hanem külsőleg is: teljes győzelmet vőn rajta s -merev rendszerré erősödött. Föltünő, hogy a classicai rendszer a -dramaturgiában a francziáknál fejlett ki legélesebben <span class= -"pagenum"><a name="Page_294" id="Page_294">-294-</a></span> s nem -az olaszoknál, kik mintegy örökösei voltak a classicai műveltségnek -s kikre a classicismus hatása nemcsak irodalmi volt, hanem -politikai is, mert a hajdani Róma nagysága fölébresztette bennök -szétdaraboltságok fájdalmát, az idegenek gyűlöletét, Itália egysége -eszméjét, mely visszakövetelte Rómát egy új köztársaság vagy -császárság fővárosának. E jelenség okait épen nem nehéz fölfejteni. -Olaszország nagy epikusa, Dante, romantikus irányú volt, hatalmas -szelleme roppant befolyást gyakorolt az olasz irodalom fejlődésére; -Olaszország szétdaraboltsága, mely nélkülözte a központot, szintén -akadályozta az ízlés egyoldalú fejlődését, de különben is az -olaszok leginkább a vígjátékot és dalművet kedvelték, mely utóbbi a -classicai tragédiából fejlődve, mintegy pótolta azt. Ellenben -Francziaországban nem nagy epikusok virágoztatták föl a -költészetet, hanem nagy drámaírók; a dráma volt a költészet -legkedveltebb neme, XIV. Lajos udvara, akadémiája, Párisban -központosított Francziaországa fegyelmezte az izlést s a -classicismust tűzte ki eszményül.</p> -<p>Jodelle (1533–73) volt az első franczia költő, ki classicai -minták szerint irta drámáit. Tragédiái között <i>Cleopatra</i> és -<i>Dido</i> a nevezetesbek. Cleopatra prológja bár durván, de -élénken kifejezi azt, mi később a classicismus egyik főirányává -fejlődött: a népies megvetését. <span class="pagenum"><a name= -"Page_295" id="Page_295">-295-</a></span> Jodelle pöröl benne a -<i>Confréries de la Passion</i> társaságával, hogy csak a -fapapucsos nép számára irja és játsza színműveit. Ő magasb -színvonalra akar emelkedni, s megpróbálja a görög tragédia -külsőségeit, szelleme nélkül. Azonban az ujság, az ó-kori -történelemből kölcsönzött nevek, bizonyos szokatlan ünnepélyesség, -a pathetikus ékesszólás kisérletei meglepték a közönséget. Jodelle -barátjai a siker lelkesülésében fölajánlották neki a görög tragédia -kecskebakját s mondják, hogy áldoztak is volna egész pogány módon. -E classicai külsőségek lassanként meghonosodtak a franczia -színpadon s némi csira bensőleg is fejledezni kezdett. Jodelle-t -Garnier (1534–90) követte, ki a latin drámát vette példányul és -Senecából merítette lelkesülését. A magán- és párbeszéd -sententiosussága, mely később a franczia classicismus oly jellemző -sajátsága lőn, Garnieren kezdődik. Garnier nemcsak a latin tragédia -utánzását csatolta a görögéhez, hanem más tekintetben is -szélesítette a classicismus körét. Hozzá nyúlt a görög és római -tárgyakon kivül a bibliai történetekhez is, mit Corneille -<i>Polyeucte</i>-ben, Racine <i>Esther</i> és <i>Athalie</i>-ban -követett is. De Garnier sententiosus bölcsesége és szabatos -verselése nem elégítette ki a közönséget, mely cselekvényt várt. -Hardy (1560–1630) épen ezt igyekezett adni, ki nem kötötte magát -kizáróan a classicai mintákhoz, <span class="pagenum"><a name= -"Page_296" id="Page_296">-296-</a></span> hanem egyformán fordult -mindenüvé, honnan csak kölcsönözhetett. Írt Jodelle és Garnier -szellemében, utánozta az olasz pasztoralét, a spanyol drámát. -Összevegyítette az ó-kori színpad chorusait, dajkáit, hirnökeit az -olasz Pantalonnal és a spanyol Matamoreval, de a cselekvényre több -gondot fordított, mint elődei s némi visszahatásnak adott -kifejezést a fejlődő classicai tragédia drámaitlansága ellenében. A -romanticismus egy darabig még mintegy küzdeni látszik a -classicismussal. A szomszéd Spanyolország fejlettebb drámairodalma, -mely romantikus irányú, még folyvást hatással van a franciára, -annyira, hogy a győzelmes classicismus egyik hősének Corneillenek -is első tragédiáján, <i>Cid</i>-en, még némi romantikus szellemet -érezhetni.</p> -<p>A XVII. század közepén és végén teljes győzelmet ül a -classicismus Franciaországban. E korszak hősei Corneille Péter, -Racine János és Moliére (Jean Baptist Poquelin). Amazok a tragédiát -emelték a tökély magas fokára, emez a vígjátékot. Corneille 1606. -született Rouenben s ugyanott halt meg 1684-ben. Mintegy -harminchárom drámát írt, melyek közül legnevezetesbek: <i>Cid, -Horace, Cinna, Polyeucte</i>. Racine 1639-ben született -Ferté-Milonban, meghalt 1699-ben Párisban. Legnevezetesebb művei: -<i>Andromache, Britanicus, Bernice, Bajazet, Iphigenia, Phädra, -Esther</i> és <i>Athalie</i>. Molière <span class= -"pagenum"><a name="Page_297" id="Page_297">-297-</a></span> -1622-ben Párisban született, s meghalt ugyanott 1673-ban mint -színész. Molière a vígjáték majd minden fajában tett kisérletet és -számos kitünő s nehány remek művet hagyott hátra. Nemcsak a -franczia classicismus, hanem az egész európai költészet legnagyobb -vígjátékírója. Főbb művei: <i>Tartuffe, Misanthrope, Fösvény, -Daudin György, Nők iskolája, Tudós nők, Képzelt beteg</i>.</p> -<p>E három költő legfőbb képviselője a franczia classicismusnak, -mely később mindinkább hanyatlott, de egész a jelen századig -megtartotta uralmát a franczia drámai költészetben. E drámai iskola -kizáróan a görög és római drámát tűzte ki eszményül s -Aristotelesből merítette szabályait, kit némely részben félre is -magyarázott. Igy lett a franczia dramaturgiában szigorú és -áthághatlan szabálylyá a három egység elve, a <i>cselekvény, -hely</i> és <i>idő</i> egységéé. A franczia classicismus a -cselekvényegységet majdnem a görög drámák értelmében veszi, -melyeknek cselekvénye nagyon egyszerű volt. A bonyolúltabb -cselekvényt nem tartja megegyeztethetőnek a cselekvényegységgel s -kizárja a romanticismusnak mind gazdagságát, mind változatosságát. -A franczia classica dráma kevés személylyel a legegyenesebb -vonalban siet célra s bizonyos ünnepélyes magas stylt követel s -innen egyszerűségében néha szegény, egyhangú és szabályos -ünnepélyessége <span class="pagenum"><a name="Page_298" id= -"Page_298">-298-</a></span> bele-bele esik a hideg pompába. Az idő -egységének elve Aristoteles félreértésén alapul, ki csak annyit -mond, hogy jó, ha a dráma hajnaltól alkonyig lefoly, de azt -tanácsként mondja s nem állítja föl, mint szigorú szabályt. A görög -drámairók műveiben nem is találhatni e szabály igazolását. A dráma -foly, de nem tudjuk, egy vagy két nap alatt folyt-e le. A költők -általában nem jelölik meg az időt, bár némely dráma cselekvénye -lefolyásának idejét okoskodás utján több napra is tehetni. Például -Sophokles «<i>Trachisi nők</i>» czímű tragédiájában a Thessaliából -Euboeaig terjedő tengert háromszor hajózzák be a személyek, mi -bajosan eshetett meg egy nap alatt. Azonban Sophokle nem jelöl meg -se napot, se órát; a cselekvény a nélkül foly le, hogy az időt -valaki emlegetné. Az igaz, hogy számos görög tragédia egy nap alatt -foly le, de a görög drámának fő elve úgy látszik az volt, hogy az -idő mennyiségéről ne tájékozza hallgatóit.</p> -<p>A helyegységről épen hallgat Aristoteles s vannak oly görög -drámák, melyekben változik a szín. Azonban azon körülményből, hogy -a legtöbb görög drámában nem változik a szín, azt következtették a -franczia classicusok, hogy az egyik föltétele a tökélynek s mint -ágháthatlan szabályt állapították meg. Hogy a görög tragédia az idő -folyamát nem jelölte meg, <span class="pagenum"><a name="Page_299" -id="Page_299">-299-</a></span> többnyire egy helyen történt, az -nagyobbrészt némely külső körülményből folyt. A görög dráma nem -oszlott felvonásokra s a nyugpontokat a chorus töltötte be, mely -közbeszólásával folyvást kisérte a cselekvényt. A chorus -állandósága maga után vonta a hely állandóságát, de a görög -tragédiák különben is csak nehány jelenetből állottak s a -kifejlődés előtti úgynevezett pathosz jelenetekre fektették a -fősúlyt, s így erőltetés nélkül lehetett egy helyre összpontosítani -a tragédia személyeit. Másfelől a görög tragédiaírók trilogiákat -irván s az egymásból folyó hármas darab terjedelmére nézve nem -levén több egy mai drámánál, könnyebben mellőzhette az idő folyama -megjelölését s a hely változását egy-egy részben, miután a második -rész már más helyt történhetett, és hosszú idő választhatta el az -elsőtől. A franczia classicusok elvetvén a chorust, nem írván -trilogiát s általában szinpadjok más alkatú levén, nem volt -szükséges, hogy külsőségeiben is utánozzák a görög tragédiákat. Az -idő és hely egysége jármába hajtván fejöket, kénytelenek voltak -lemondani sok alkalmas tárgyról, vagy a mit feldolgoztak, nem -egyszer erőltetni kellett, hogy egy nap alatt s egy helyen -történhessék. E szabály leginkább a tragédiára volt kártékony -befolyással, a vígjáték kevésbbé érezte, mert tárgyai inkább -megtűrhették. <span class="pagenum"><a name="Page_300" id= -"Page_300">-300-</a></span></p> -<p>Azonban a franczia classicismus nemcsak e szabályokon alapúlt. A -görög tragédiák utánzása mindinkább kiemelte a franczia drámát a -romantikus elemekből. A romanticismus nemzeti hagyományokból -merítette leginkább tárgyait; a classicismus megvetette hazája -történetét s az ó-korba, távol világrészekbe menekült. A tragédia -fönségét nemcsak a régiségben kereste, hanem kizáróan az ó-kori -régiségben. Amazt indokolhatni, mert a régmultban már magában -fönség rejlik, az idő fönsége, s inkább engedi nagyítani a -körvonalokat, mint a jelen, de emez ismét oly egyoldalúság, mely -még szűkebbé tette a classicismusnak különben is szűk körét. -Előszeretettel viseltetett a görög és római mondákhoz, -történetekhez s legfeljebb csak az ó-kor barbar királyaiért és -héber mondáiért tett néha kivételt. Corneille és Racine hazájok -történetéből egyetlen tragédiát sem irtak s elfordultak a nemzeti -mondáktól, melyek az epikai s drámai költészet legmélyebb forrásai. -Csak a vígjáték vette tárgyait a franczia életből, mert a jelennel -levén kénytelen foglalkozni, nem mellőzhette nemzetét. Innen van, -hogy a franczia classicai vígjáték már tárgyainál fogva sokkal -nemzetibb, mint a tragédia, más tekintetben is szabadabb mozgású és -kevésbbé egyoldalú. A franczia classicai tragédia tárgyaiban még -bizonyos állami és társadalmi ranghoz is kötötte <span class= -"pagenum"><a name="Page_301" id="Page_301">-301-</a></span> magát. -Főszemélyei csak királyok és királynők, hercegek és hercegnők, -vezérek és hősök lehettek s alább szállani nem tartotta -megegyeztethetőnek a tragédia fönségével. Annyi igaz, hogy az állam -és társadalom legmagasb köreiben a szenvedély korlátlanabbúl -nyilatkozhatik s a tévedés és bűn megrázóbb catastrophot idézhet -elő, s mindig fogékonyabbak vagyunk az oly emberek -szerencsétlensége iránt, kiket szenvedélyök magas polcról buktat -le, mi ritkábban, majdnem kivételesen történvén, emeli a tragédia -fönségét. De ezt kizáró szabálylyá emelni oly egyoldalúság, mely -megint egy csoport tárgytól fosztotta meg a tragédiaköltőket. Nem a -rang költi föl a tragikai részvétet, hanem a tehetség és szenvedély -ereje és Shakspeare megmutatta Othello- s Romeo és Juliában, hogy a -királyi méltóságon és hercegi rangon alul is megtalálhatni a -tragédia anyagát. E szabály egyébiránt inkább Racinetól származik, -mint Corneilletől, ki alantibb körből úgynevezett drámát is írt s -ezek egyikének, Don Sanchenak előszavában azt fejtegeti, hogy a mi -sorsunkbeli emberek szerencsétlenségének erősben kellene hatni -reánk, mint az uralkodókéinak, melyek leginkább kivételességöknél -fogva érdekelnek. Oly nemű eszmék, minők a Diderotéi, ki később a -polgári tragédiát kezdeményezte s kinek nyomán indult Lessing és -Schiller. <span class="pagenum"><a name="Page_302" id= -"Page_302">-302-</a></span></p> -<p>A francia classicismus nemcsak tárgyban, hanem feldolgozási -módban is ellentéte volt a romanticismusnak. Kivált a szenvedély- -és jellemrajzban vehetni észre. Költőiket a görög dráma tanulmánya -itt is félrevezette. Erős érzéket költött föl bennök a nagy -szenvedélyek rajza iránt, de egyszersmind oly módhoz szoktatta -őket, melyre a görög tragikusokat színpadjok alkata és színészetök -szokásai kényszerítették, de a mely alól az újabb színpad és -színészet mindenkit föloldoz. Elfogadott vélemény, hogy a görög -epos és dráma csak typusokat rajzol s nem egyéneket. Nem -tagadhatni, hogy ez állítás alapos, de hogy Homér és Sophokles -jellemrajzai nem épen egy természetűek, az szintén nem alap nélküli -vélemény. Homérban van valami, a mi a typusból az egyén felé hajlik -s typusai is életteljesebbek, mint a tragikus költőké. Ez -természetes következménye volt a görög színész álarcának, -hangcsövének és cothurnusának. Az arc- és tagjáték elveszvén, a -szavalat recitativ énekléssé válván, a költő a legáltalánosb -typikus rajzra volt kényszerítve, különben nem hathatott. A -franczia classicismus elégséges ok nélkül átvette a jellemrajz e -módját, de nem a naiv és erőteljes népiesből táplálkozott, mint a -görög, hanem az udvari szabályszerű- és illemesből, mely a -bensőséget elegantiával korlátozta, a szenvedélyt szónoklathoz -<span class="pagenum"><a name="Page_303" id= -"Page_303">-303-</a></span> szoktatta s természetes nyilatkozatait -a styl szépségével akarta pótolni. A franczia classicai tragédia a -legtöbbször nem annyira az embert rajzolja szenvedélyeivel, mint -inkább csak magokat a szenvedélyeket. Ez a franczia classicismus -legfőbb baja. Azt, hogy tárgyairól letörölte a kor, hely és -nemzetiség bélyegét, csekélyebb baj és többé-kevésbbé közös majd -minden tragikai költővel, s ha itt feltünőbb, annak oka egyrészt a -tárgyakban, másrészt a franczia viszonyokban rejlik. A költő nem -léphet ki egészen kora és nemzete köréből s ha kiléphetne, -elvesztené hatása jó részét. Nemzeti tárgyakban minden költő hűbb a -korhoz, mert a jelent annyi concret jelenség köti össze a múlttal, -hogy könnyen megtermékenyíti a phantasiát. Shakspeare, ha az angol -mondákból vagy történetből ír, mindig hűbb a korhoz, mintha -idegenből veszi tárgyait. A franczia classicismus elfordulván a -nemzeti tárgyaktól, e kapcsolatot nélkülözte s mindinkább az -általánosba sülyedt. Shakspeare ó-kori személyei sem hűk a korhoz; -római aristocratiáján- és népén meg lehet érezni az angolságot. De -az angol le nem tiprott aristocratia inkább hasonlított a rómaihoz, -mint a francia, melynek csak címei és előjogai voltak, de máskép -megtörve és megalázva a király udvaronc sergévé változott. -Shakspeare már ezért is hivebben festhette Rómát. De <span class= -"pagenum"><a name="Page_304" id="Page_304">-304-</a></span> -másfelől Shakspeare közönsége egy egész nemzet volt, a francia -classicusoké egy udvar; Shakspeare a népiesből táplálkozott, mely -minden időben szélesebb körű, mint egy kiválasztott kör szelleme. A -német kritikusok sokat gúnyolódnak Corneille és Racine görög és -római hőseivel, kik igen hasonlítanak a versailli udvar hercegei- -és hercegnőihez. Valóban Andromache és Hermione keresztyén francia -hercegnők, de vajon Goethe Iphigeniája egyéb-e keresztyén német -leánynál? Vajon szükséges-e, hogy a tragédia személyei kielégítsék -a történelmi kutatók és régiségbúvárok minden követelését? -Mindennek nem sok köze a drámai emotióval.</p> -<p>De bármily félszegek legyenek a franczia classikai dráma némely -elvei és szabályai, mindamellett e korlátok között kitünő, sőt egy -nehány remekművet hagyott hátra. Drámai erős összeütküzések rajzai -ezek tiszta tragikai vagy komikai alapon s bámulatos technika -kiséretében. A fenköltség szelleme lebeg rajtok s nagy gondolatok -tárházai. E tekintetben mindig érdemesek a tanulmányra, sőt más -szempontból is sok tanulság rejlik bennök, szemben a franczia -romanticismussal. A franczia classicismus csak a trágédiát és -komédiát művelte s mellőzte a drámai középnemeket; később épen a -középnemek jöttek leginkább divatba s már alig írnak valódi -tragédiát Francziaországban. <span class="pagenum"><a name= -"Page_305" id="Page_305">-305-</a></span> Az idő és helyegység -igája elvettetett ugyan, de a szabadság nagy túlságokra vetemedett -s van elég franczia dráma, mely ötven év alatt történik, három -országban, sőt világrészben. A nagyon is szűk idealismust nagyon is -tág realismus váltotta fel s az igen is egyszerű cselekvényt nagyon -is bonyolúlt, tele színpadi csinynyel. A szónoklat eltünt, de -helyette az utczák nyelve kapott lábra. A régiség és rang korlátja -összetört, de a törvényszéki terem és börtönök titkainak egész raja -lepte el a színpadot.</p> -<p>Racine nagyobb tragikai költő, mint Corneille, de Corneille -tulajdonkép a franczia tragédia megalapítója, s az ő vállain -emelkedik Racine. Midőn Corneille föllépett, a franczia drámai -költészet nem volt egyéb, minp a régi görög, az uj olasz és spanyol -dráma keveréke jellemek és szenvedélyek rajza nélkül. Corneille -művészetté emelte mint külső-, mind belsőleg. «<i>Cid</i>»-jével -először kisérlette meg a tragédiának művészibb formát adni. -<i>Menteur</i> vígjátékával szintén alapját vetet meg a franczia -vígjátéknak s egyengette Moliére útját. Az úgynevezett drámára vagy -néző játékra, melyet akkor tragikomédiának neveztek, -<i>Nicoméde</i> és <i>Don Sanche</i> darabjaival ő nyujtotte lőször -művészibb mintát. Egyszersmind a franczia drámai nyelvnek is -megalapítója. <i>Cid, Polyeucte, Cinna, Horace</i> czímű tragédiái -legjobb művei, mint a <span class="pagenum"><a name="Page_306" id= -"Page_306">-306-</a></span> melyekben a jellemek alkotják a -helyzeteket, míg a többiekben a helyzetek uralkodnak a jellemeken. -Corneille tanúlta és utánozta a régieket, de a három egység -szabályait inkább csak tisztelte mint szerette. Cidben még nem -tartja meg a hely egységét. A spanyol dráma hatása alól még nem -tudta magát egészen kivonni. Lope de Vega drámáiból átvette a -hatásos helyzetek iránti előszeretetet a jellemek kárára, mivel -aztán megrontá tehetségét. Corneille kedveli a heroismust, az -erkölcsi hősiességet rajzolni mind férfi-, mind nőszemélyeiben, kik -inkább bámulatot keltenek a nézőben, mint megindulást. Férfiai -félistenek, női hősök. Ezért mondotta La Bruyére: «Corneille úgy -festi az embereket, a minőknek kellene lenniök. Több van bennök -olyan, a mit bámulhatni, mint a mit utánozhatni.» A nagy eszmék, -dolgok és emberek iránti előszeretetet a franczia szellemből -merítette s költőivé emelve visszalehelte nemzetére. Bizonyos római -erényt hirdet, keresztyén szellemmel vegyítve, franczia finom -formák alatt: az önmegtagadás, a becsület és hazaszeretet -szenvedélyeit, szemben a szív más szenvedélyeivel. Ez -népszerűségének egyik fő forrása. Corneille hatása sokkal nagyobb -volt nemzetére, mint egyelőre látszik. A nagy forradalomban, a -pártok küzdelmei, a vallás, hazaszeretet, szabadság, nemzeti -becsület örjöngő önfeláldozásai közepett, a szószéken, <span class= -"pagenum"><a name="Page_307" id="Page_307">-307-</a></span> a -vérpadon, az ágyúk zajában mindenütt megérezhetni Corneille -szellemét. Méltán kiált fel egy franczia kritikus Corneilleről -szólva: «Mi a hősiesség bálványzói vagyunk s nyomoraink örvényében -is tapsolunk annak, a ki nagy szerepet játszot velünk a világ -színpadán, s megnyeri nekünk az emberiség tapsát. Isten ne adja, -hogy a hősiesség iránti babonás lelkesülésünk kiapadjon. Ez lelkünk -aczélrugója; ez adja vissza nekünk mindig a dicsőséges békét s a -tiszteletes nyugalmat. Isten ne engedje, hogy a nagy Corneille -valaha népszerűtlen legyen színpadunkon, mert az nap megszünnénk -nagy nemzet lenni.»</p> -<p>Azonban Corneillenek a hősies iránti előszeretete akadályozza őt -abban, hogy valódi tragikai költő legyen, s műveinek véghatása -tragikai erős felindulást keltsen fel bennünk. Majd mindig a -kötelesség és szenvedély közti küzdelmeket festi, mi a tragikum -egyik legfőbb forrása, de személyei a legtöbbször hősiesebbek, -mintsem szenvedélyeik martalékai s így valódi tragikai alakok -legyenek. Mily szép mű Cid, mily drámai erős összeütközések között -foly le. De mi a véghatás? Rodrigo is Chiméne is hű marad -kötelességéhez, szerelmök ellenére legyőzik szenvedélyöket. Vér -választja el őket egymástól, Chiméne atyja vére, melyet Rodrigo -ontott ki atyja becsületéért. Nem lesznek ugyan egymáséi, de a -költő sejteti, hogy később boldogulni <span class= -"pagenum"><a name="Page_308" id="Page_308">-308-</a></span> fognak. -Féltettük őket, de már nem sajnáljuk, meg nem sirathatjuk s csak -félig örülünk boldogságuknak. Ez nem tragikai hatás s valóban senki -sincs a költők között, ki a tragikai erős összeütközéseknek több -tapintattal tudna jóra fejlést adni, mint Corneille. De ez nem az -igazi tragédia. A közönség minden bámulata mellett is érezte ezt, -mi később némi visszahatást idézett elő s ezért fogadta a mindjárt -Corneille sikeri után fellépő Quinaultnak műveit meg nem érdemelt -tapssal, mert felindulás után esengett, s ha Quinault nem is -hatotta meg tragikailag, legalább elérzékenyítette. Végre föllépett -az a költő, ki valóban tragikaivá tette a franczia tragédiát. S itt -kezdődik Racine pályája.</p> -<p>Racine is nagyrészt a kötelesség és szenvedély összeütközéseit -rajzolja, mint Corneille, de de hőseivel nem győzeti le -szenvedélyeiket, hanem martalékaikká teszi, ezért műveinek hatása -tragikaibb. Neki nem a hősiesség, hanem a szenvedélyek van -előszeretete s úgy nem csak tragikaibb, hanem a szenvedélyeket is -élélnkebben rajzolja, különösen a női szenvedélyek rajzában mester. -Corneille legszebb szerepei azok, kik szenvedélyöket feláldozzák a -kötelességnek. Mindnyájan hősök, kiket a költő erős összeütközések -küzdelmei közé helyezett, de ők erősbek helyetöknél s -győzedelmeskednek rajtok. Chiméne és <span class="pagenum"><a name= -"Page_309" id="Page_309">-309-</a></span> Rodrigo feláldozzák -szerelmöket részint a szülői kegyeletnek, részint a becsületnek. -Paulina szereti Severust, de hű marad Polyeuctehöz; Augustus többre -becsüli a kegyelmet a törvényes boszúnál, Horatius feláldozza -nőtestvérét hazájáért. Racine nem hősöket rajzol, hanem -szenvedélyes embereket, kik nem tudják legyőzni szenvedélyöket s -örvényébe sodortatnak. Phædra, Roxane, Athalie, Hermione, Orestes, -Pyrrhus mind ilyenek. Látni való, hogy Racine tragikuma sokkal -erősb s rokonabb a Sohpokles és Shakspere tragikumával. A moralista -ugyan azt mondhatja: Corneille arra ad példát, hogy milyen legyen -az ember; Racine, hogy mitől őrizkedjék s úgy a hatás egyenlő -becsű. Az erkölcsi hatást megengedhetni, de nem a tragikait. A -moral csak úgy része a tragédiának, ha a félelem és a szánalom -költészetté olvasztja. A hősies, a szenvedély legyőzése bámulatra -indítja a szívet, de sem félelemre, sem szánlomra. Az érdemetlen -szenvedés szánalmat költ fel, de haragot és elkeseredést az -igazságtalanság ellen, s így a legkellemetlenebb érzést. Az oly -szenvedés, melyet szenvedély és tévedés idéznek föl az emberre, -mindig tiszta szánalmat kelt föl, melyet nem zavar meg se bámulat, -se keserűség. Ez a tragikai érzés. Krisztus, midőn a tévedők-, -bűnösök- és szenvedőkhöz vonzódott, a legemberibb indulatnak -hódolt, ugyanannak, mi a tragikum <span class="pagenum"><a name= -"Page_310" id="Page_310">-310-</a></span> forrása. Corneille ezt -kevéssé érti, Racinenak ebben rejlik legfőbb ereje. Corneilleben -némi epikai szellem lappang, Racine egészen drámai. Corneille -kevésbbé doctrianire s nem épen merev classikus; Racine -doctrinaire, merev s a classicismusnak szigorú törvényhozója, de -egyszersmind ő az, ki a tragikumot a francziáknál először képezte -ki a maga teljes erejében. Corneille a franczia művészi tragédia -kezdeményezője, Racine tökélyesítője; Corneille termékenyebb, de -egyenetlenebb; Racine kevesebbet írt, de kivéve ifjúkori -kisérleteit, majd minden művében a költői magasság egyenlő fokán -találjuk.</p> -<p>De mindkettőt felülmulja a franczia classicismus harmadik hőse, -Molière; ő legnagyobb az ujkori vígjáték-költők között, sőt az -ujkori komédiának épen úgy képviselője, mint Shakspere a -tragédiának. A három egység elvét ő is híven követi, mint trgikus -társai, de kevesebb hátrány kiséretében ő is inkább typusokat -rajzol mint egyéneket, de jellemei mégis mintegy középalakok a -typus és egyén között. Tárgyait nagyrészt a franczia életből vévén -s kora, sőt az egész európai társadalmi élet hibáit ostorozván, -sokkal nemzetibb, s mégis szélesb körű, mint tragikus társai. -Shakspere vígjátékaiban a személyek egyénibbek, elevenebbek, de -szetkezetre nézve hátrább állanak, mint Molière darabjai. -<span class="pagenum"><a name="Page_311" id= -"Page_311">-311-</a></span> E mellett Shakspere vígjátékai majd -mind vagy bohózatok, vagy legalább hajlanak a bohózat felé. Moliére -is írt bohózatokat, sőt azzal kezdte pályáját, de aztán mindinkább -emelkedett a fenső komikum felé. Egyetlen ujabbkori költő sincs, ki -oly valódi és mély komikum alapján építi föl műveit, mint Moliére. -Komikai conseptiói épen oly tanulmányt érdemelnek, mint Shahspere -tragikuma. A vígjáték-írók hamarabb elavúlnak, mint a tragikusok. -Hogy Moliére nem avúlt el, annak oka leginkább ama bámulatos -művészetben rejlik, mely az idő szerintibe általános érdekeket -tudott önteni, mely egykép ismervén a szív és színpad titkait, a -hatás belső sé külső eszközeit szerencsésen egyesítette.</p> -<p>Molière föllépte előtt a franczia vígjáték nem volt egyéb, mint -durva keveréke a classikai, olasz és spanyol vígjáték -reminiscentiáinak. Larivay Péter volt az első, ki a XVI. század -végén némi jellemzésre törekedett, s kinek Fösvényéből Molière is -kölcsönzött egypár vonást. Általában a franczia komédia első -kisérletei bizonyos nevetséges helyzetek összefűzései voltak -jellemek nélkül, a természetes komikum helyét a túlhajtott, -természetlen vagy képzelt bitorolta, személyek helyett bizonyos -hivatalok és állások typusai szerepeltek, minők orvos, kapitány, -biró, szolga, a cselekvény valószinűsége épen nem tartatott -szükségesnek s alig <span class="pagenum"><a name="Page_312" id= -"Page_312">-312-</a></span> volt némi szorosb kapcsolata a -jellemekkel. A cselekvény tárgya rendesen görög és latin, majd -spanyol vígjátékból vétetett, a bohózatos elem pedig, mely legfőbb -fűszerét képezte a franczia vígjátéknak, az olasz bohózatokból, de -némely jelek már arra mutattak, hogy a vígjáték fejlésnek indúl. A -franczia könnyedség és elmésség némi jelei a durva kisérletekben is -mutatkoztak. Némely czélzások a napi eseményekre előre hirdették, -hogy a vígjáték törekszik szorosb kapcsolatba jönni a jelen -élettel. A bohózatos elem torzitásaiban már meg lehetett ismerni az -emberi élet rajzának egy-egy igaz vonását. Corneille föllépte -különösen elősegítette a komédia fejlődését és egyengette Moliére -útját. Igaz ugyan, hogy Corneille csak azt tette, a mit Hardy t. i. -spanyol drámákat és vígjátékokat ültetett át franczia földbe, de -mind cselekvény, mind jellemzés, mind dictio tekintetében egy -fejlődési fokkal egyszersmind feljebb emelte mindeniket. Corneille -<i>Melite</i> s még inkább <i>Menteur</i> czímű vígjátékában -helyenként megtalálhatni a komédiának azt a szép nyelvét, melyet -Moliére tökélyesített. A helyzetek és jellemek rajzában is, bár nem -lehet sikerűltnek mondani, oly nemű törekvést lehet észrevenni, -mely Molière fölléptét mintegy jelenti.</p> -<p>Molière bohózatokkal lépett föl, ez volt a kornak legkedvesebb -vígjátéka, s valóban e <span class="pagenum"><a name="Page_313" id= -"Page_313">-313-</a></span> művek képezték az akkori vígjátéknak -legeredetibb s legegészségesebb nemét. De a <i>Menteur</i> -előadatása után Molière is egy fokkal följebb törekedett s a -<i>L’Etourdi</i>-t irta, melyet nemsokára a <i>Dépit amoureux, -Precienses ridicules, Sganarelle</i> követtek. Ezek többek mint -bohózatok, itt már a helyzet, az intrigue a fő, de a jellemrajz -sincs elhanyagolva, sőt már a franczia társadalom rajza is helyet -foglal bennök. Innen a jellem- és erkölcsrajz komédiára emelkedett: -a <i>L’École des Femmes</i> (A nők iskolája), <i>L’École des -Maris</i> (A férjek iskolája), <i>L’Avar</i> (A fösvény), <i>Dandin -György</i> oly vígjátékok, melyekben a cselekvény a jelemmel szoros -kapcsolatban áll. Innen egy lépés volt az ugynevezett fenső -komédiáig, mely tisztán a Molière teremtménye s mely nembeli művei -e következők: <i>Le Misanthrope</i> (Az embergyűlölő), <i>Tartuffe, -Les femmes savantes</i> (A tudós asszonyok). Mit értett Molière a -magas komédia neve alatt? Az élet hűbb képét, mint a minő a -közönséges vígjátékoké, oly vígjátékot, mely kerüli a vígjáték -szokott fogásait, színpadi csinyeit, megveti a véletlen és -félreértés komikumát, hol minden természetes ok kikerülhetlen -következményt idéz elő, hol az események valamivel komolyabbak, de -a tárgyalás vidám, mely nem idéz elő nagy kaczajt csak mosolyt, -úgyszólva a lélek mosolyát. Molière költői nagyságát egyaránt -tanusítják <span class="pagenum"><a name="Page_314" id= -"Page_314">-314-</a></span> mind a három nemben írt vígjátékai. -Mind a három nemben kora s az emberiség nevetséges oldalait vitte a -színpadra. A <i>Precienses ridicules</i>-ben a fensőbb körök s -általában az elsatnyult salonízlés finnyás és idétlen nyelvét tette -nevetségessé. <i>A tudós asszonyok</i>-ban, mint Arago mondja, a -nevetségesnek legotrombább és szenvedhetlenebb faját, a -tudákosságot állította pellengérre, a pedánsság által -megfertőztetett tudományt, a fölolvasó körök mániáját. Az orvosok -nyegleségét nem egy művében gúnyolta ki, valamint a korabeli -metaphysikusok barbár nyelvét és ködös subtilitásait. A <i>Nők és -férfiak iskolájá</i>-ban a nők és férfiak nevetséges követeléseit -mutatta föl a szerelem dolgában s kigunyolta azt a maig is táplált -előítéletet, hogy a tudatlanság és szolgaság legigazabb záloga az -erkölcsiségnek. <i>A fösvény</i>-ben a fukarságot, -<i>Tartuffe</i>-ben a szenteskedő képmutatást bélyegezte meg. Az -<i>Amants magnifiques</i>-jében az astrologiának adott halálos -döfést. <i>Daudin György</i>-ben a kapaszkodó és hiú szerelmest -tette nevetségessé s egyszersmind a szegény és kevély nemességet. A -<i>Le Misanthrope</i>-ban a nemes szív ferdeségeit hozta színpadra, -csodálatra méltó művészettel, finom tapintattal vivén keresztül, -hogy embergyűlölőjét a néző megmosolyogja, mégis folyvást a -legbensőbb részvéttel csügg rajta. Élesen szemügyre vette az emberi -<span class="pagenum"><a name="Page_315" id= -"Page_315">-315-</a></span> szív bohóságait s a társadalom -ferdeségeit. Méltán nevezte Boileau contemplateurnek.</p> -<p>De Molière nemcsak az udvart, környezetét, a franczia -társadalmat vizsgálta nagy figyelemmel, hanem saját magát is. -Költői munkásságát saját élményei táplálták. A házassági -viszonyokat, melyeket vígjátékaiban rajzol, nagy részt saját házas -életéből vette, mely nem volt a legboldogabb. A mi gyöngeséget vagy -nemességet talált szivében, átlehelte személyeibe. A férjek -iskolájában Ariste, az embergyűlölőben Alceste többé-kevésbbé ő -maga. A franczia társadalom és önszivének vizsgálata, erkölcsi mély -érzése, illusiói, szenvedései, türelme «philosophiája képezték -költészete egyik legfőbb forrását. Másik főforrása miveltsége volt: -különösen mindent ismert és tanúlt a vígjáték terén, mit elődei -irtak, s mit csak képes volt megszerezni. Jól ismerte a görög és -római, az olasz és spanyol vígjátékokat. Műveiben nyomaikra is -találhatni, s a mit ellenségei egész a mai napig, mint vádat hoznak -föl ellene, t. i. hogy meglopta elődeit, csak dicsőségére szolgál. -Minden valódi nagy költő elődei vállán emelkedik s eredetisége nem -abban áll, hogy elődei tárgyai- és inventióiból semmit sem használ, -hanem abban, hogy miképen tudja földolgozni és saját szellemébe -olvasztani. Mit Molière Plautus- és Terentiusból vett, az keze -között egészen <span class="pagenum"><a name="Page_316" id= -"Page_316">-316-</a></span> mássá vált. Példa reá a Fösvény, mely -egészen franczia és fölülmúlja a Plautus <i>Aululariáját</i>. -Ugyanezt mondhatni arról is, mit az olasz és spanyol vígjátékokból -kölcsönzött. Schlegel állítja föl leginkább e vádat, ki Molièreben -nagyon keveset ismer el s majd mindent megtagad tőle. Nem -fölösleges vizsgálnunk Schlegel egy pár vádját s kimutatnunk -alaptalanságukat.</p> -<p>Schlegel «Über die dramatische Kunst und Literatur» czímű -művének sok érdeme van, de semminemű érdem nem ellensúlyozhatja -azon silány kritikákat, melyekkel e könyvben Molièret sárba tiporni -törekszik. A vígjáték mind e mai napig a franczia költészet legfőbb -dicsősége s Molière, a komikus, majd oly magasan áll az európai -irodalomban, mint Shakspeare, a tragikus. S ime, épen Németországon -állott elő egy nagy tekintélyű kritikus, ki Molièret lenézi, azon a -Németországon, melynek még maig sincs egyetlen kitünő -vígjátékírója, csak Kotzebueval dicsekedhetik s egyik legnagyobb -költője, Goethe, gyöngénél gyöngébb vígjátékokat hagyott hátra. Azt -érhetni, hogy a franciáktól akkortájt annyira megalázott -Németország örömújjongva fogadott egy oly kritikust, ki a -legnagyobb franczia költő dicsőségében gázol, de az megfoghatlan, -hogy Magyarországon is találkoznak oly kritikusok, kik Schlegel -uszályhordozóivá alázták magokat. <span class="pagenum"><a name= -"Page_317" id="Page_317">-317-</a></span> Ezelőtt tizennégy évvel -Daudin Györgyöt Schlegel kardjával támadta meg egyik kritikusunk, -ezelőtt négy évvel egy másik szintén Schlegel corpus jurisából -olvasott halálos itéletet Tartuffera. Csodálatos, hogy Fösvénye -ellen még senki sem hivta segítségül Schlegel bölcseségét. Vagy -talán meg is történt, csak én nem olvastam.</p> -<p>De mit mond tulajdonkép Schlegel a Fösvényről? Sajnálja, nagyon -sajnálja, hogy Molière annyira elrontotta Plautust, kinek -Aululariájából kölcsönözte tárgyát. Sokszor veti Molière szemére -azt a léha vádat, hogy latin, olasz és spanyol elődeitől egyet-mást -átkölcsönzött, azonban itt megelégszik azzal, ha kimondhatja, hogy -a mit Plautusból kölcsönzött, tökéletesen elrontotta. És mivel -rontotta el? Szerinte épen azzal, mi a mű érdeme, hogy -alapeszmében, cselekvényben, jellemrajzban különbözik a Plautus -vígjátékától. Schlegel dicséri Plautus egyszerű cselekvényét s -hibáztatja, hogy a Molièreé bonyolultabb; tetszik neki, hogy -Plautusnál az egész cselekvény központja a kincs ellopása, melyet a -fösvény épen az által idéz elő, hogy azt gondosan rejtegeti; -megrója Moliéret, hogy a kincs rejtegetésére nem helyez oly nagy -súlyt, mint Plautus, hogy egy pár fölvonásban a kincsről nincs is -szó s Molière igen művészietlenül lepi meg nézőit, midőn a szolga -az ellopott kincscsel <span class="pagenum"><a name="Page_318" id= -"Page_318">-318-</a></span> belép. Ez ellenvetés mind állana, ha -Molière nem akart volna egyebet, mint Plautus vígjátékát -reprodukálni. Azonban történetesen egészen új vígjátékot írt, s -mind alapeszméje, mind jellemrajza másnemű cselekvényt kivánt. -Molière fösvénye harczban áll gyermekeivel fösvénysége és szerelme -miatt s így a jellem és helyzet e bonyolultsága szükségkép -bonyolultabb cselekvényt kiván, mint a minő a Plautusé; a kincs -rejtegetése is épen azért nem válhatik a cselekvény központjává s -csak mint másodrendű dolognak kell szerepelnie. Schlegel oly -követeléssel áll elő, mely szerint Molière kénytelen lett volna -vagy csak Plautust vázolni, vagy saját eredeti conceptióját -megrontani. S vajon miért művészietlen meglepetés az a jelenet, -midőn a szolga az ellopott kincscsel belép? La Fléche nem -haragszik-e Harpagonra, Kleant nincs-e a legnagyobb szorultságban? -A szolgát kettős indok ösztönzi e lépésre: Harpagon elleni gyűlölet -s a segítni kivánás urán, míg Kleant az ellopott kincsben eszközt -talál arra, hogy vagy elszöktesse a leányt vagy lemondásra -kényszerítse atyját.</p> -<p>Azonban halljuk Schlegel fontosabb gáncsait, melyek ha -állanának, valóban megdönthetnék Molière Fösvényét. «Molière – -úgymond Schlegel – a fösvénység minden nemét egy személyben -halmozta össze s mégis az a <span class="pagenum"><a name= -"Page_319" id="Page_319">-319-</a></span> fösvény, ki kincsét -elássa s az, ki uzsorára kölcsönöz, bajosan lehet ugyanazon -személy. Harpagon éhezteti lovait, de hát miért van kocsija és -lova? Ez csak oly embert illet meg, ki aránytalan csekély -költséggel bizonyos rang tekintélyét kivánja megőrizni. A komikai -jellemrajz hamar véget érne, ha Molière csak egy fösvény jellemét -rajzolná. Molièrenek legnevezetesb eltérése Plautustól az, hogy -emez csak kincsörzőt állit elénkbe, amaz pedig még szerelmessé is -teszi fösvényét. A szerelmes vén ember nevetséges, az aggodó -fösvény szintén az. Könnyű belátni, hogy ez éles ellentétet szül, -ha a fösvénység szenvedélyéhez, mely az embert különhúzóvá és -zárkózottá teszi, a szerelmet csatoljuk, mely közlékeny és pazar -szenvedély. Azonban a fösvénység jó óvszer a szerelem ellen. Hol -van itt a finomabb jellemzés vagy erkölcsi hatás, minthogy itt erre -kiváló súlyt helyeznek, Plautusnál-e vagy Molièrenél? Harpagont a -mint végignézi a fösvény és a vén szerelmes, mindkettő elégülten -térhet haza a színházból. A fösvény azt fogja magában mondani: «Én -legalább nem vagyok vén szerelmes»; a vén szerelmes pedig: «Én -legalább nem vagyok fösvény». A fensőbb vígjáték az emberi -bohóságokat, bármily feltünők legyenek is, a dolgok rendes -kerékvágásában rajzolja; a mit csak kivételességnek, a -fölfordultság véletlen <span class="pagenum"><a name="Page_320" id= -"Page_320">-320-</a></span> szülöttének gondolhatni, csak a tulzó -bohózatba illhetik be.»</p> -<p>Schlegel, úgy látszik, épen oly figyelmetlenül olvasta el -Molière Fösvényét mint a mennyire nem érti a complicált -szenvedélyek lélektani és művészi jogosultságát. Ellenkezést lát -abban, hogy Molière fösvénye elásta kincsét és mégis uzsorára -kölcsönöz. De vajon Harpagon oly fösvény-e, ki abban találja -örömét, ha a holt kincsben gyönyörködhetik? Azért ássa-e el tizezer -tallérát, mert nem akarja uzsorára kiadni, vagy azért, mert nem -akadt még reá jó alkalom? A mű minden sora ez utóbbi kérdést -igenli. Harpagon tizezer tallérát azelőtt való nap hozták haza, -melyen a mű kezdődik. «Mindamellett – mond (I. felv. 5. jelenet) – -nem tudom, jól tettem-e, hogy a tizezer tallért, a mit -<i>tegnap</i> meghoztak, kertemben ástam el.» Már ebből is látszik, -hogy ő nem igen szokott magánál pénzt tartani. «Bizony nem kis -gondot ád – kiált föl (I. fölv. 4. jel.) – ha az ember egy jó csomó -pénzt rejteget magánál s be boldog, ki jól elhelyezte vagyonkáját, -<i>s csak annyit tart kezénél, a mi napról-napra kelt</i>». Molière -az egész műben úgy jellemzi fösvényét, mint egy telhetlen embert, -ki minél több pénzre áhit s ezt fösvénységgel és uzsorával -igyekszik elérni, de sehol se olyannak, a ki a mit bevesz, -rejtegeti, elássa szenvedélyből. Mellőzve a Simon mester jelenetét, -<span class="pagenum"><a name="Page_321" id= -"Page_321">-321-</a></span> csak az I. fölv. 5-ik jelenetét -említem, midőn fiának így szól: «Ha szerencséd van a játékban, -haszonra kellene fordítanod <i>s a mit nyersz kiadnod becsületes -kamaira, hogy annak idejében megtaláld</i>. Egyébiránt mellőzve a -többit, szeretném tudni, mire való mind e szalag, mely tetőtől -talpig elborít s nadrág tartani nem elég-e egy féltuczat kapocs? -Szükséges-e parókákra vesztegetni a pénzt, ha az ember saját -természetes haját viselheti, a mi semmibe se kerül? Fogadnék reá, -hogy paróka és szalag husz pisztolra rúg s 20 pisztol évenként csak -8% kamattal 18 livret, 6 sout, 8 fillért jövedelmez.»</p> -<p>Azt tanácsolja-e Harpagon fiának, hogy megtakarított pénzét -elrejtse, vagy azt, hogy uzsorára adja? Nem az uzsorás fösvény -szól-e belőle? Ime, mily alaptalan az egész ellenvetés. Nem Molière -következetlen, hanem Schlegel nem fogta föl Harpagon jellemét s -nagy fölületesen, a kincs rejtegetését és az uzsorát csak magokban -tekintve, a legigazságtalanubbul itélt.</p> -<p>Az az ellenvetés is, hogy miért tart a fösvény kocsit és -lovakat, ha fösvény, csak oly ellenvetés, mint a fentebbi. Molière -vigjátékainak főbb személyei nagy részt a nemesi osztályhoz vagy a -gazdag bourgeoishoz tartoznak. Hogy Harpagon előkelő polgár, több -körülmény mutatja, bár a cselekvény nem tette szükségessé, -<span class="pagenum"><a name="Page_322" id= -"Page_322">-322-</a></span> hogy a költő Harpagon társadalmi -állásáról részletes fölvilágositást adjon. Harpagonnak szakácsa és -cselédei vannak, sőt fiának is szolgát tart. Valére nem állhat vala -be hozzá udvarmesternek, ha Harpagon valami obscurus szatócs. Ha a -társadalom alsó fokán állana, szabadon élhetne aljas -szenvedélyének, de igy kötve van, kénytelen megőrizni állásának -külszinét s lehető olcsón uri házat tartani. Ez is egyik komikai -vonás benne. Schlegel követelése itt is, mint mindenütt, csak -rosszabbá tenné a vigjátékot.</p> -<p>A nagy német kritikus megvetőn néz le a törpe franczia költőre; -a fösvénység és szerelem között lélektani ellenkezést lát s -lehetőségét csak a legritkább kivételességnek hirdeti. S ezt -Schlegel mondja, ki bámulja Shakespearet, azt a Shakespearet, ki a -drámairók között leginkább rajzol complikált szenvedélyeket, vagy -jobban mondva különböző szenvedélyekből összeolvasztott jellemeket. -Miért csak Molière kontár, miért nem Shakespeare is? Miért Harpagon -kivételes szörny, miért nem Shylock is, Macbeth is és igy tovább? E -szempontból kiindulva Schlegelnek Shakespeareről szóltában először -is Shylockot kellett volna megtámadni, ily formán: «Könnyü belátni, -hogy az éles ellentétet szül, ha a nyereségvágyat, mely ravasz és -tartózkodó szenvedély, összekapcsoljuk a bosszuval, mely -meggondolatlan és koczkáztató: <span class="pagenum"><a name= -"Page_323" id="Page_323">-323-</a></span> a nyereség áhitozása -rendesen jó óvszer a bosszu ellen.» Macbethet igy kellett volna -megtámadnia: Mily össze nem illő dolgokat kever össze az a -Shakespeare; a nagyravágyó azért nagyravágyó, mert koczkáztatni -mer, mert koczkáztató és merész, nem hajt senkire, legkevésbbé a -feleségére s ezt a Macbethet, ki áhitja a koronát, feleségének kell -a véres tettre ösztönözni, Papucshős és királygyilkos, minő szörnyü -kivételesség.» Igy lehet végig menni az egész Shakespearen s -csodálatos, hogy Schlegel e bölcs szempontot, ez éles analysist nem -alkalmazta Shakespearere is? Vagy talán mérsékelnie kell e magát, -mert Shakespeare angol, s az angolok szövetségesei voltak azon -német fejedelmeknek, kiket Schlegel szolgált s kik nem kevesebb -szerencsével harczoltak a francziák, mint ő Molière ellen? Schlegel -tulajdonkép azért hibáztatja Molièret, mi egyik ok arra nézve, hogy -sokkal nagyobb költőnek tartsuk őt, mint tragikus társait, -Corneillet és Racinet, kik nagyrészt egy uralkodó szenvedélyt -rajzolnak, mig Molière gyakran több szenvedélyt vegyit egy -főszenvedélybe, hasonlóan Shakespearehez, bár nem tudja oly -életteljesen összeolvasztani, mint a nagy angol költő. Innen van, -hogy Molière typusai némileg hajlanak az egyénhez és sokkal -közelebb állanak az élethez, mint a franczia classicismus bármely -teremtménye. Ha Molière Harpagonjában hiba <span class= -"pagenum"><a name="Page_324" id="Page_324">-324-</a></span> van, az -nem a fösvénység és szerelem vegyitése, mi épen oly természetes, -mint komikai, hanem az hogy nem mindenik olvad egy életteljes -egészszé. Harpagonban van ugyan hiuság, fiatalabb óhajt lenni, -szeretne tetszeni a hölgyeknek, e mellett azért házasodik, hogy -gazdagabb legyen, felesége hozzon valamit a házhoz, azonban mindez -talán élénkebben, természetesben, több változatossággal vegyülhetne -a jellemrajzba. De ki tehet róla, hogy Molière nem Shakespeare? Igy -is nagy költő marad s az európai drámairobalomban egyedül méltó -arra, hogy Shakespeare mellett foglaljon helyet.</p> -<p>A mit Schlegel a Fösvény erkölcsi hatásáról mond, épen -nevetséges. Úgy látszik, azt hiszi hogy a fösvényről, -nagyravágyóról vagy féltékenyről irt művek csak a fösvények, -nagyravágyók és féltékenyek számára készülnek, s az iró erkölcsi -hatása egyedül az, ha a fösvény, féltékeny, nagyravágyó egészen -magára ismer. Igy egyetlen tragédiának, egyetlen vigjátéknak se -volt és lesz soha erkölcsi hatása. A közönség nagyrésze azt fogja -mondani Schlegel szerint én nem vagyok se fétékeny, se fösvény, se -nagyravágyó, nem tartozik rám az egész: a valóságos fösvény, -nagyravágyó, féltékeny pedig kik nem találják meg a rajzon minden -szőrszálukat, rossz photographnak nevezik a költőt s erkölcsi -épülés nélkül hagyják <span class="pagenum"><a name="Page_325" id= -"Page_325">-325-</a></span> oda a szinházat, a kritikus pedig -előáll s ir ilyforma kritikákat: Othellónak nincs erkölcsi hatása, -mert sok féltékeny lesz a szinházban, ki igy fog szólni:» Én -legalább nem vagyok szerecsen; «ha pedig szerecsen találna ott -lenni, ez igy vigasztalja magát: «Én legalább nem vagyok -féltékeny;» Macbeth hatása olyan, mint Othellóé, mert a nős ember -igy fog szólani: «Reám ugyan sok hatása van a feleségem -ösztönzéseinek, de legalább nem vagyok nagyravágyó;» a nagyravágyó -pedig így kiált föl: «Én ugyan nagyravágyó vagyok, de nem hallgatok -nőmre, sőt nincs is nőm.» E szempontból tönkre lehet tenni az egész -drámairodalmat s elmefuttatásnak talán beillik.</p> -<p>Molière költészetét erkölcstelenséggel is vádolják. Schlegel -erkölcsi lelkesülésében többször megtámadja Molièret, kit nem átalt -XIV. Lajos udvari bohóczának nevezni. Rousseau vádja régibb s egész -európai hirüvé lett. Rousseau itt sem tagadhatta meg különczségét. -Ő zenész és költő is volt, irt operát, sőt vigjátékot is, de mintha -megbánta volna ifjukori büneit, megtámadta a drámai művészetet a -romlottság szüleményének nevezte, mi igen illett ily bölcshöz, ki a -polgárisodásban csak romlottságot látott s visszavágyott a -természeti ős állapotba. Nem vizsgálom, vajon Rousseau az affectált -vagy őszinte erkölcsbirák közé tartozott-e, de annyi bizonyos, hogy -e <span class="pagenum"><a name="Page_326" id= -"Page_326">-326-</a></span> nagy iró, kinek, mint a szinpad elvbeli -ellenségének, kár volt szinművet birálni, aligha hirdetett nagyobb -előitéletet, mint akkor, midőn Molière Fösvényét erkölcstelen -vigjátéknak nevezte.</p> -<p>Nagy bün – ugymond – a fösvénység és uzsoráskodás, de nem -nagyobb-e ennél meglopni az atyát, s oly tiszteletlenül bánni vele, -mint a IV. fölvonás 5-ik jelenetében. Ezért nem haboz kimondani, -hogy a Fösvény a rossz erkölcsök iskolája, mely a tiszteletlen és -tolvaj fiut a nézővel megszerettetve, magát az erényt akarja -nevetségessé tenni. Ily egyoldalu erkölcsi szempontból itélni meg -költői művet Rousseau előtt is divatos volt s most még divatosb, -kivált oly körben, hol egyébiránt Rousseau a legkevésbbé kedvelt -iró. E divat természetesen a mi irodalmunkat sem kerülte ki. Hiszen -minden nap olvashatunk birálatokat, melyek a drámai költészet -erkölcsi tartalmát félreértik. Hiszen alig mult néhány éve annak, -hogy egyik vigjátékirónk akadémiánkba oly elmélettel köszöntött be, -mely szerint Molière legkitünőbb vigjátékai erkölcstelenek, sőt -általában a valódi komikum lehetlenné válik. Az erkölcsi szempont -ez egyoldalu képviselői hatását sok tekintetben elősegiti az a -körülmény, hogy a művészeti szempont képviselői rendesen hasonló -egyoldaluságában sinylenek. A művészet önmagának czélja – semmi -köze a morállal – <span class="pagenum"><a name="Page_327" id= -"Page_327">-327-</a></span> mondja az ellenfél – a művész ecsete -csak ugy adja vissza a rajzot igazán, ha logikája csupán a tárgyat -tartja szem előtt s nem törődve se jóval, se rosszal megy czélja -felé. Ily egyoldalu általánossággal még csekélyebb érdekü -kérdéseket sem dönthetni el. Ha a költészetben minden a morál, -akkor tulajonkép nincs szükség költészetre, ha a morál semmi, akkor -a költészet nem csak hütlen rajza az emberi szivnek, hanem -egészletében véve nem is költészet. Hogyan, tehát a költőnek semmi -köze ne volna a morállal s épen a drámai költő sérthetné erkölcsi -érzésünket, az a költő, ki a szenvedélyek küzdelmét rajzolja, -szemben a társadalom és állam nagy érdekeivel s egyszersmind a -tévedések és bünök nemesisével rázza meg szivünket? Ha ugy áll a -dolog, akkor a költői igazságszolgáltatás közönyös kérdés s csak a -szeszély játéka; akkor a szenvedélyek küzdelmét akár a véletlen -döntheti el, e részben legművésziebb rajz, véghatásában a -legművészietlenebbé válik, s a drámai művészet, melyet Aristoteles -a szenvedélyek tisztitásának nevezett, a szenvedélyek fölzavarását -tüzné ki czélul. A morál épen ugy része a drámai művészetnek, mint -a lélekbuvárlat, jellemrajz, cselekvény, sőt ugyszólva egymásba -játszanak. Holmi kevély phrasisokkal nem a morált kell kiküszöbölni -a drámai művészetből, hanem a moralisták balga követeléseit, de -annyiban <span class="pagenum"><a name="Page_328" id= -"Page_328">-328-</a></span> küzdenünk a morál mellett, a mennyiben -a drámai művészet alkatrésze.</p> -<p>A moralisták ily balga követelése a többek közt mindjárt az, -hogy a költőnek főszemélyeiben az erény képviselőit, az emberi -tökély eszményeit kell rajzolni. A drámai költő épen ily -személyeket használhat legkevésbbé. Hova lesz a tragédia megrázó -hatása, a tévedésbe vagy bünbe sodort szenvedély rajza nélkül? Vagy -ártatlan erényes embereket szenvedtessen a költő, kiket végül -megjutalmaz? Igy lehetlen tragédiát irni, legfeljebb csak -érzékenykedő drámát s mellőzve a költői szempontot, csak tisztán -erkölcsiből is, melyik nagyobb hatásu: az erkölcsi nemesis sujtó -karja-e, melyet az élet mindennemü viszonyaiban többé-kevésbbé -feltalálunk, vagy a gondviselés jutalmazása, mely ritkább az -életben s melyet maga a keresztyén vallás is tulvilágba helyez? A -martyrologia költői formája a legenda s nem a dráma s erkölcsi -tulbuzgalmunkban kár összezavarni a műfajokat. Hogy komédiát hogyan -lehet irni erényes hősökről épen nem képzelhetjük, mert azt csak -föl nem tehetni a moralistákról, hogy az erényt akarják kigunyolni. -A komikus költő még kevésbbé használhatja az erény hőseit, mint a -tragikus.</p> -<p>A moralisták követelései kifogyhatatlanok, de csak azt érintjük, -mely némikép rokon a fentebbivel s a Molière Fösvénye ellen emelt -<span class="pagenum"><a name="Page_329" id= -"Page_329">-329-</a></span> vádat képezi. A drámában igy szólnak: a -jónak kell győzni a rossz felett; a tévedt vagy bünös ember bukását -az erényes diadalának kell követni akár a tragikum, akár a komikum -alakjában. Az igaz, hogy mind a tragédiában, mind a komédiában -valaminek győzni kell s ez nem lehet ellentétben a morállal, sőt -széles értelemben maga a morál az az erkölcsi rend; de tulajdonkép -eszmének kell győzni, nem személynek, s hogy a személyek, kik erre -befolynak, erényes vagy nem erényes emberek legyenek-e, inkább csak -a tárgytól függ s épen nem absolut szükségesség, sőt a tragikum és -komikum legjobb tárgyai közül sok épen meg nem türné. Mind a -tragédiában, mind a komédiában a katastropf a megsértett erkölcsi -érdek kiengesztelődése s itt az a pont, hol az erkölcsi és -művészeti elem legláthatóbban összeolvad. Ezt támadjátok meg, ha -erkölcstelen, mert akkor művészietlen is, de ne vessétek latra azok -erényét, kik a katastropfot előidézték, mert akkor oly kevéssé -vagytok lélekbuvárok, mint æsthetikusok. Ime Sophokles Elektrájában -Klütemnestra, a férjgyilkos nő, fia kardja alatt vérzik el. Ti -felsóhajtotok, hogy a férjgyilkosság nagy bűn, de az anyagyilkosság -még nagyobb. Szerintetek talán idegen, de erényes embernek kellett -volna végrehajtani e tettet. De az erényes ember boszuálló-e? Vagy -a tragédiákat törvényszéki <span class="pagenum"><a name="Page_330" -id="Page_330">-330-</a></span> itélettel akarjátok-e befejezni, -mely inkább külső-, mint belsőkép büntet? De a költő nemcsak nagy -bűnöket rajzol, hanem nagy tévedéseket is, melyek kivül esnek a -törvényszék hatáskörén s némely nagy bűnök esetében miféle -törvényszék fog itélni a királyok és királynők bűnei felett? Ime -ott van Shakespeare Brutusa, megbukik: nem azért, mert a -szabadságot szerette, hanem mert nem okosan szerette, s oly -körülmények között akarta visszaállitani a respublikát, midőn már -hiányoztak a respublikai erkölcsök. Vajon a győzőknek a hazafiság -és erény képviselőinek kell-e lenni? Antonius és Octavius nem azok, -de az természetes, az erkölcsi szükségesség fejleménye, hogy a -szabadság nevében elkövetett politikai orgyilkosságot, a -szabadsággal kaczérkodó zsarnokság kövesse, s a szabadságot nem -érdemlő Róma végkép cæsarismus karjaiba dőljön. Ebben rejlik a -morál, a költői igazságszolgáltatás, kiengesztelés s nem holmi -erényes mesterkedésekben. A drámai költő inkább csak felvett hőse -pályáját rajzolja bukásáig s nem egyszersmind a többi személyekéit -is. A görög drámairók ugyan trilogiákat irtak, melyekben a -tévedések és bűnök egymásból folyó lánczolatát rajzolják külön fő -személyekben s igy Orestes bűne egy uj tragédia alapja lesz, de -arra a gondolatra soha sem vetemedtek, hogy a tragikai hatást az -<span class="pagenum"><a name="Page_331" id= -"Page_331">-331-</a></span> erényes emberek győzelmében keressék s -nem tévedők vagy bűnösök bukásában. A fődolog az, hogy a tévedés -vagy bűn magában hordozza nemesitét, mely végre eléri a viszonyok -kényszerüségénél fogva: ez az eszme győzelme, az a morál, a többi e -tekintetben kevésbbé lényeges, sőt épen lényegtelen.</p> -<p>A komikus költő még kevésbbé fogadhatja el a moralisták eme -tanácsát, mint a tragikus. A vigjáték hőse mindig olyat akar, mi -helytelen, mi ellenkezésben van vagy saját tulajdonságaival, vagy -az erkölcs, társadalom, életbölcsesség, közszokás, illem -követeléseivel. Személyiségénél vagy viszonyainál fogva már akarata -is nevetséges, nem érheti el, a mit akar, vagy ha eléri, el kell -vesznie, porul járnia, mit cselszövény eszközöl a többiek részéről. -E cselszövényt önkénytelen maga a komikai hős is elősegiti, mi -emeli a komikai hatást, mind a jellemrajzot, mind a helyzeteket -illetőleg. A komikai hős porul jár; kijátszodják, megcsalják, -csuffá teszik, meg is javul olykor, ha a körülmények engedik, de -csak akkor, ha komikailag megszenvedett. Vajon erényes, jámbor -emberek képesek-e valakit kijátszani, megcsalni, hogy czéljokat -elérjék? Nem kell-e ide egy kis ravaszság, gonoszság, ha nem is -épen bűnd e mindenesetre mégis annyi, a mennyi a szigorú moralisták -kritikáját ki nem állja? Mit csináljon a szegény <span class= -"pagenum"><a name="Page_332" id="Page_332">-332-</a></span> -vigjátékiró erényes jámbor személyekkel, kiket arra kell -használnia, hogy komikai hősét tönkre tegyék? A cselekvény -megindul, s ha a jámbor embernek egy kissé nem gonoszodnak el, -bizony a bohó, sőt bűnös ember fog győzedelmeskedni felettök, mi -aztán épen oly művészietlen, mint erkölcstelen. Azonban van egy más -körülmény is, mi a komikai cselszövők győzelmes ravaszságát nemcsak -szükségessé teszi, hanem enyhiti is, annyira, hogy épen nem sérti -erkölcsi érzésünket. A valódi komikai hős maga idézi föl maga ellen -a cselszövényt, saját hibájával vagy bünével kelti ki környezetében -a ravaszságot, a megtorló szenvedélyt s igy midön porul jár, azt az -érzést költi fel bennünk, hogy megkapta a mit keresett és -megérdemelt, s távolról sem azt, hogy ama gonoszok mily rutul -bántak e szegény emberrel. Az erkölcsi érdek itt is a katastrophba -olvad, a fődolog itt is az, hogy a hős magában hordozza nemesisét, -mely eléri, s nem az, hogy a kik befolytak bukására, hány probás -erényüek. Ha az igazság szolgáinak megengedünk egy kis ravaszságot -a bün üldözése, az igazság kideritése közül, még inkább meg lehet -engednünk személyeire nézve a drámai költőnek, ki ugyan rendőr, nem -vizsgáló biró, de, ha valódi költő, nem minden törvényszéknél, -minden moralistánál igazságosb.</p> -<p>Ily valódi, ily igazságos költő Molière. Az erkölcsi és -müvészeti elem összeolvasztását a <span class="pagenum"><a name= -"Page_333" id="Page_333">-333-</a></span> komikumban senki sem -értette jobban, mint ő. Főszemélyei magok idézik föl a -cselszövényt, és a szenvedélyök által felköltött szenvedélyekben -lelik büntetésöket, bukásukat. Az a vád, melyet Rousseau fösvénye -ellen emel, a münek épen egyik legfőbb érdeme. Harpagon -fösvénységével kinozza egész családját, még a legszükségesebbet is -megvonja gyermekeitől. Mi természetesb, hogy a fiu adósságokat -csináljon és tékozló legyen? Kell-e komikaibb valami, mint az, hogy -az, a ki magától is megvon mindent, idegen uzsorásoknak gyüjti -vagyonát? Mi utánozhatlan jelenet, midőn tudtán kivül saját fiának -akar nagy uzsorára pénzt kölcsönözni, s óhajtja a gazdag atya, -saját maga halálát. Nem vitatjuk, a tékozlás nagyobb bün-e vagy a -fösvénység, de vajon ki idézte elő a tékozlást s ki szenved miatta? -Nem az-e a ki megérdemelte? Tulajdonkép ez itt a kérdés s nem az, -hogy melyik nagyobb bün. Harpagon vén létére szerelmes is, s egy -fiatal leányt akar elvenni, kit fia széret. Fia kijátsza atyja -tervét, hogy házasodhassék, átveszi a szolgája által ellopott -pénzes szekrényt, s addig nem adja vissza atyjának, mig házasságába -belé nem egyezik. Megint nem vitatjuk: vajon a lopás és fiui -tiszteletlenség nagyobb bün-e a fösvénységnél érd uzsoráskodásnál, -de, ismét kérjük nem oly embert ér-e, ki azt felidézte és -megérdemli? Jól esik nevetnünk rajta, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_334" id="Page_334">-334-</a></span> ily -porul járt s e nevetésben több erkölcsi érzés nyilatkozik, mint -Rousseau moralizálásában. Nem a tiszteletlen és tolvaj fiut -szeretjük de csodálnók, ha Harpagon nevelési rendszere máskép ütne -ki s boszankodnánk, ha egy szerény engedelmes fiut látnánk magunk -előtt, ki eltüri, hogy atyja boldogtalanná tegye. Rosseau nem -gondolta meg, hogy midőn a tékozló és tiszteletlen fiu miatt -annyira feljajdul, okvetlen a fösvény és rosz atyát védi, s ha ő -maga irta volna meg e müvet, már conceptiójában is lélektani hibát -követett volna el s épen ugy gyöngitette volna az erkölcsi, mint a -müvészi hatást. Ha a fösvény katasztrophját nem családi tagok -idézik elő, kevésbbé lesz vala természetes és komikai. A fösvénység -veszélye és nevetségessége seholsem tünhet föl élénkebben és sehol -sem szülhet oly könnyen más bünt s vonhat magára visszatorlást, -mint épen a családi körben. Csak itt lehetett Molièrenek kifejteni -komikai erős nemesist vagy más névvel valódi drámai morált. Kell-e -több morál mint egy fösvény atya, ki tékozlóvá, sőt tolvajjá teszi -fiát, egy vén szerelmes, ki mert nem tiszteli magát, gyermekeitől -sem tiszteltethetik és semmit sem ér el, mire nevetséges -szenvedélyében törekszik. Vajon lehető lett volna-e ez más -conceptióval? Nagyoe kétlem, s meg vagyok geőződve, hogy a -morálisták némely balga követelései a drámai <span class= -"pagenum"><a name="Page_335" id="Page_335">-335-</a></span> -müvészetben épen ugy tönkre tennék a tragikumot, mint a komikumot s -velök együtt az erkölcsi mélyebb hatást.</p> -<p>Az erkölcstelenség e képmutató és léha vádjainál fontosbak azok, -melyek Molière némely vigjátékainak szerkezete ellen hozatnak fel. -Legalább van alapjok, ha egy s más tekintetben tulzottak is. -Molière technikája erösb és változatosb, mint tragikus társaié s -ment a classicismus némely stereotyp eszközeitől. Például a -franczia classzikai tragédia expositiói meglehetős egy hanguak és -drámaiatlanok. Egy jó barát, nevelő, egy meghitt udvaronc vagy -udvarhölgy kezdik meg legtöbbször az expositiót s épen nem azzal a -természetes és drámai mozgással, mely Shakespearenek oly bámulatos -sajátja, hogy nem tudja az ember tragédiái tetőpontját és -katastrophját vagy expositióit bámulja-e inkább. Corneille és -Racine beszéltetik e meghitteket, udvaronczokat és udvarhölgyeket, -de tulajdonkép magok beszélnek, hogy tájékozzák hallgatóikat, s -csak a cselekvény első mozzanatakor zökkennek bele a drámaiságba. -Molière valódi drámaisággal exponál. Például <i>Tartuffe</i> -expositiója majdnem oly drámai, mint Shakespearenél a <i>Romeo és -Juliáé</i>. Mindamellett annyi igaz, hogy a franczia -classicismushoz hiven Molière is inkább kedveli mint szükséges a -bölcs mondatokat, az erkölcsi maximák fejtegetését, s -<i>Misanthrope</i>-jában részint a jellemrajz, <span class= -"pagenum"><a name="Page_336" id="Page_336">-336-</a></span> részint -a sentiosus magán- és párbeszédek kedvéért elhanyagolja a -cselekvényt. Néha a cselekvény bogát a mü végén váratlan eseménnyel -oldja meg, mint a <i>Fösvény, Nők iskolája</i>, s <i>Tartuffe</i> -czimü vigjátékaiban. Azonban e váratlan események nem folynak be a -jellemekre, csak a bonyolult helyzetből való kiemelkedésöket -segitik elő s általában nem oly lényeges részei, elhatározó -mozzanatai az emlitett müveknek, mint azt Molière némely birálói -feltüntetik. Inkább csak <i>Tartuffe</i> szenved e tekintetben -kivételt, hol Orgonnak kegyelem általi megszabadulása és Tartuffe -bukása a végső stadiumon lényeges rész, elhatározó mozzanat. De -Molière csak kényszerült ugy végezni be e müvét, mint a hogy -bevégezte, a kor fogalmainál fogva is, de leginkább saját egyéni -körülményei miatt. A fejedelem a régibb drámákban a gondviselés -szerepét játszta, továbbá a középkor letüntével, a hübérurak -hatalma romjain emelkedő uj monarchiára áhitattal tekintettek föl -az eddig elnyomott néposztályok. Mindez vonzotta Molièret a csomó -kegyelem utján való megoldására, de az a körülmény, hogy csak félig -kész müvét is már megtámadták ellenségei, vallástalansággal, -erkölcstelenséggel vádolták, később eltiltatták a királylyal, -kényszeritette a fejedelem által buktatni meg képmutatóját a végső -stadiumon, s a trón védszárnyai alatt keresni menedéket. Azonban e -<span class="pagenum"><a name="Page_337" id= -"Page_337">-337-</a></span> kényszeritett bevégzést, lángeszéhez -méltóan hajtotta végre. Argonnak nem minden ok nélkül kegyelmez meg -a fejedelem, Orgon szolgálatokat tett régen az államnak, melyeket a -fejedelem most akar megjutalmazni. Továbbá Tartuffe Orgon elleni -föllépése által maga ejti magát törbe, a felsőség egy rég nyomozott -gonosztevőre ismer, kire már csak a törvényszék itéletét kell -kimondani. A nem tisztán drámai megoldásban mennyi drámai indokot -vegyit Molière, s mi szép az, mit a rendőrrel Orgonnak, -közönségének és királyának mondat. S mennyi szépség takarja a münek -nagyobb vagy csekélyebb hibáját. Egyebet mellőzve van-e hatásosb -naiv komikum, mint Marianna és Valér összezördülése s rajzolt-e -valaha vigjátékköltő szeretetreméltóbb, okosabb s minden affectatió -nélküli, erkölcsösebb nőt, mint a minő Orgon neje. Elmira?</p> -<p>E töredékes vázlatokból is kitetszik, hogy a franccia classzikai -drámának nagy árnyoldalai mellett nagy fényoldalai is vannak. Az -árnyoldalakat eléggé, sőt tulozva kiemelte Lessing, de a -fényoldalakat mellőzte. Nem Lessing ellen akarok szólani. -Táborozása a franczia classicismus ellen, nemcsak korszakos -polemia, hanem hazafiui tett is volt. Megszabaditotta nemzetét a -franczia classicismus jármától s a görög classicismusra és -Shakespearere utalva, lehetővé tette a német dráma kifejlődését. -Azonban, <span class="pagenum"><a name="Page_338" id= -"Page_338">-338-</a></span> hogy polémiai hevében s a helyzet -kényszerűsége miatt egészen igazságos lett volna, azt épen nem -mondhatni. Nem a rendszer teszi a nagy költőt, legfeljebb csak -egyben másban elösegiti vagy akadályozza, hanem a tehetség, s ha -valamely rendszerben egészséges elemek is vannak, még mindig -születhetnek nagy művek.</p> -<p>A német kritika még most sem eléggé igazságos a franczia -classzikai dráma képviselői irányában, s tulbecsüli zaját -német-görög classicismusa drámai kisérleteit. Melyik ér többett, a -francia klasszikai dráma-e vagy a német-görög dráma, melyet -Schiller és Goethe fejlődésök bizonyos stadiumán egy pár műben -megkisérlettek. Azt hiszem a franczia többet ér, ha nem is elvben, -de művekben s ha vita tárgga lehet is e kérdés, annyi bizonyos, -hogy a német-görög classicismus nem szült Molièret. Arago, a -mathematikus, majdnem mathematikai igazságot mondott, midőn Molière -szobra leleplezése alkalmával tartott beszédében igy szól:</p> -<p>«A nemzetek természetszerü hévvel versenyeznek a szellemi -elsőbbség fölött. Ha mi francziák idézzük Descartes, Pascal, -Corneille, Racine, Bossuet, Voltaire, Montesquieu, d’ Alambert, -Buffon, Lagrange, Lavoisier, Laplace s mások neveit, válaszul -azonnal Bacon, Galiléi, Newton, Leibniz, Huygens, Euler, Kepler, -<span class="pagenum"><a name="Page_339" id= -"Page_339">-339-</a></span> Linné, Dante, Shakespeare, Milton, -Tasso, Ariosto, Priestley, Volta, Cavendish stb. neveit fogjuk -hallani. Molière, az egyetlen Molière bir azon kiváltsággal, hogy -versenytársa nincs az európai irodalomban.» <span class= -"pagenum"><a name="Page_340" id="Page_340">-340-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>BUDAI SZINHÁZ.</h2> -</div> -<p class="summary">Sardou: <i>A jó falusiak</i>, – Girardin és -Dumas fils: <i>Egy nő vétke</i>. – Grange és Thiboust: <i>Egy férj -vétke</i>. – Rajkai: <i>Hasznos orvosság a nősülésre</i>. – -Előadattak a Budai Népszinházban 1867 junius 15–23-ika közt.</p> -<p>A budai népszinház ujra megnyilt egy igazgató bizottság -felügyelete alatt és Molnár művezetése mellett. Örvendünk rajta. A -budai népszinház meggyökerezése fontos mind nemzetiségi, mind -irodalmi, mind szinészeti szempontból, mert a magyarság erősödését -mutatná s elősegítené drámai irodalmunk és szinészetünk oly ágainak -felzsendülését, melyek eddig nem igen fejlődhettek. Némelyek ugy -fogják fel a budai népszinházat, mint a nemzeti szinház -versenytársát, s fontosságát épen e versenybe helyezik, mely -mindkét részről csak üdvös eredményeket szülhet. Ez igen -balfelfogás. Ha a budai népszinház a nemzeti szinházzal akar -versenyezni, elveszti fontosságát, megbukik, s bukását megérdemli. -Budapest nem tarthat el két ugyanegyféle szinházat, s nincs mód -benne, hogy a budai szinház diadalmaskodhassék <span class= -"pagenum"><a name="Page_341" id="Page_341">-341-</a></span> az oly -sok segédforrással rendelkező nemzeti szinház felett. A nemzeti -szinház, bárminő igazgatás alatt, jobb operát és drámát állithat -ki, mint a budai, s ennek épen ezért oly körben kell mozognia, -melyet a nemzeti szinház többé-kevésbbé mellőzni kénytelen, minők -az operai és drámai alsóbb nemek: operette, kisebb vigjáték, -népszinmű, melodráma. A budai népszinház csak így töltheti be -hivatását s lesz valódi népszinház, mely minden tekintetben -szükséget pótol.</p> -<p>Molnár, midőn a budai népszinházat megalapitotta, szintén -versenyezni kivánt a nemzeti szinházzal. Törekvését nem követte -siker. Később felhagyott ez iránynyal, jobb utra tért, habár nem -vette elég figyelembe az izlés és erkölcsi érdek követeléseit. Mily -irányt fog követni ujabban, nem tudjuk. Az eddigi előadásokból még -nem itélhetni elég határozottan. Mind ő, mind társulata a kezdet, a -szervezkedés nehézségeivel küzdenek. Egy pár drámával, vigjátékkal -és operettel köszöntöttek be. Az ujdonságok sorát egy franczia -drámával, két, szintén franczia vigjátékkal kezdette meg, melyhez -ujabban egy eredeti vigjáték is járult. E körülmény is mutatja, -hogy a budai népszinháznak nincsenek még költői, pedig felerészben -ezektől függ a népszinház jövője. A fővárosi és vidéki élet -sikerült rajzai, eredeti operettek, népszinművek, bohózatok -<span class="pagenum"><a name="Page_342" id= -"Page_342">-342-</a></span> avatnák föl igazán e szinházat valódi -népszinházzá. Azonban költőket se az igazgató-bizottság, se Molnár, -se a kritika nem teremthet. Várjunk és reméljünk.</p> -<p>Az ujdonságok közül először Sardou a <i>Jó falusiak</i> czimű -vigjátéka került szinre. A szinlap európai hirre emelkedett új s -nagy vigjátéknak nevezi Sardounak e legujabb művét, melyet a -népszinház számára Molnár scenirozott. Nem ismerve az eredetit, nem -tudjuk, vajon ártott-e vagy használt a scenirozás e műnek, vagy -általában az egész scenirozás alatt csak egy kis röviditést kell -értenünk, melyet egyetlen mű sem kerül ki szinpadunkon. Mindegy. -Elég az hozzá, hogy Sardou európai hirü ember Molnár segélye -nélkül, sőt ellenére is.</p> -<p>Az európai hir sokféle és Sardou európai hire önkénytelen -eszünkbe juttatja Kotzebuet, ki a maga idejében szintén európai -hirü költő volt és sokban hasonlit Sardouhoz. Egyiktől sem lehet -megtagadni a leleményességet s a genreképi rajzok virtuozitását; de -mindkettő szelleme oly felületes, alantjáró, sőt léha, hogy egyiket -sem lehet valódi költőnek nevezni. Mindkettő erkölcsi irányt -hajhász erkölcstelen érzülettel, mindkettőben hiányzik a nevető -bölcs mélyebb érdeke az emberiség és társadalom nagy érdekei iránt. -Mindkettő vadászsza az erős kaczajt és érzelgő könyet, csakhogy -<span class="pagenum"><a name="Page_343" id= -"Page_343">-343-</a></span> Kotzebue amazt vigjátékaiban igyekszik -előidézni, emezt pedig drámaiban, mig Sardou ugyanegy műben -egyesiti mindkettőt. Sardou vigjátékaiban mindig két részt -különböztethetni meg, melyek a cselekvényben összeforrnak ugyan, de -nem egyszersmind hangulatban. Az egyik rész a komikai elem, mely -genreképi rajzokban nyilatkozik, a másik a tragikai összeütközés, -mely érzékenykedésben olvad föl. Vigjátékainak főszemélyei ritkán -komikaik, hanem komoly drámaiak, s a komikai alakok csak a -mellékszemélyek. Ha Sardou egészen csak könnyed vagy bohózat felé -hajló vigjátékot irna, sokkal inkább sikerülnének művei. De ő, ugy -látszik, fensőbb vigjátékot akar irni, melyet Molière alapitott meg -s melyet kiválóan kedvel a franczia. Mit értett Molière a fensőbb -vigjáték alatt? Oly vigjátékot, mely az életnek hübb képét -igyekszik rajzolni, melyben a véletlen csekély szerepet játszik, -mely mellőzi a vigjáték szokott fogásait vagy épen szinpadi -csinyeit, melyben az indokolás szigorubb, mely nem idéz elő erős -kaczajt s megelégszik ugyszólva a lélek mosolyával, mely az emberi -bohóságok komoly oldalát is fölleplezi, vagy mint Horatius mondja: -«Interdum tamen et vocem comoedia tollit», de mindamellett -alapeszméjénél, főszemélyeinél fogva nem szünik meg vigjáték lenni. -Ilyen például Tartuffe, melynek komoly <span class= -"pagenum"><a name="Page_344" id="Page_344">-344-</a></span> oldala -is van, mert egy képmutató egy egész családot sodor a veszély -örvényébe, mindamellett a főszemélyek Tartuffe és Orgon komikaik. -Ebben a gyöngeséget látjuk komikai oldalról felfogva, amabban a -bűnt, mely utóbbi a komikai művészet legnehezebb feladata.</p> -<p>Sardou máskép fogja fel a franczia vigjátékot mint Molière; -eldobja a komikai főcselekvényt s érzékenykedéssel akarja pótolni a -fensőbb komikumot. Személyei e műben is két részre oszlanak, a -főbbek komoly drámaiak, a mellékesek bohózatos komikaiak. A -cselekvény falun foly le. Villepreux báró falusi jószágot vásárol s -a helység mairejévé lesz, Floupein gyógyszerész nagy boszuságára, -ki maga szerette volna elnyerni a hivatalt. Az uj maire-re sokan -haragusznak s egész párt alakul megbuktatására. Egy más párisi, -Morisson, szintén falusi jószágot vesz. Erre is haragusznak a jó -falusiak, mint betolakodóra. A falusiak cselszövényeit ez -ugynevezett idegenek ellen jól rajzolja nehány jelenet s az -alakokat nehány komikai vonással biztosan veti oda a költő. Annál -gyöngébb a főcselekvény. Morissonnak egy fia van, Henrik, ki egy -fürdőn megismerkedett Paulinával Villepreux nejével s ennek -hugával, Margittal. Az ifju a leánynak udvarolt, de a nőt szerette, -s most, midőn a sors egy faluba hozta őket össze, ujra ostromolja a -nőt, ki vele egyszer titkon <span class="pagenum"><a name= -"Page_345" id="Page_345">-345-</a></span> találkozik is, de csak -azért, hogy leveleit visszakérje, melyek egyébiránt egészen -ártatlanok, s így véget vessen még a gyanunak is. Henrik e mellett -Margit iránt is szerelmet szinlel s kicsalja tőle a park kulcsát, -hogy vele s egyszersmind nénjével is találkozhassék. A jó falusiak -közül Grinchu észrevévén Henriknek ólálkodásait, be- és -kilopódzásait a parkba, elmondja azt a gyógyszerésznek s a maire -többi ellenségének, kik neje compromittálásával akarják őt -megbuktatni. Henrik találkozik Margittal, ki ugy nyilatkozik, hogy -nem szükség titkolni szerelmüket s holnap kérje meg kezét Henrik -Villepreuxtől egész ünnepélyesen. Henrik megigéri s ugy látszik, -hogy valósággal bele is szeret Margitba. E fiatal ember jellemét -általában nem érthetni, csak báb, kivel a költő kénye-kedve szerint -játszik. Henrik távozik s nem akar többé régi szerelmére gondolni; -de nem mehet ki a parkból, mert a jó falusiak, kik meglesték, zajt -ütnek, hogy tolvaj van a kertben, mire aztán a maire is az -üldözőkhöz csatlakozik. Henrik Paulina szobájába rohan; nincs más -módja menekülni a gyanu elől, s megkimélni a női becsületet, mint -az, hogy Paulina nyakáról letépi a gyémántos nyaklánczot s -tolvajnak adja ki magát. Villepreux kivallatja, elhiszi az áltolvaj -meséjét, sőt mint egy könnyelmü, de bünbánó ifjut, kit a reá bizott -s általa elköltött <span class="pagenum"><a name="Page_346" id= -"Page_346">-346-</a></span> pénz tett tolvajjá, kéz alatt meg -akarja szabaditani. Azonban épen akkor lép be Morizon, Henrik -atyja, ki megismeri fiát. Villepreux gyanakodni kezd, hogy Henrik -nem tolvaj, hanem kalandor, s összevetvén a körülményeket, gyanuja -erős féltékenységgé növekszik, mely boszura ragadja. Párbajra hivja -az ifjut, ki ugyan elfogadja azt, de magában elhatározza, hogy a -párbaj előtt főbe lövi magát. Villepreux épen a párbajra készül, -midőn sógornője, Margit, egész jó kedvvel jő haza egy falusi bálból -s elbeszéli, hogy holnap Henrik meg fogja kérni kezét s -egyszersmind elmondja, hogy Henrikkel ma este a parkban -találkozott, ő adta neki oda a park hátsó ajtója kulcsát, egyszóval -elmond mindent s egészen lecsillapitja sógorát, ki meggyőződik neje -ártatlanságáról. Ekkor nagy zaj támad s egy lövés hallik. Az ember -azt hiszi, hogy Henrik főbe lőtte magát. Oh nem! A jó falusiak -kitekerték kezéből a pisztolyt s elfogták mint szökevényt. Ekkor -Villepreux kinyilatkoztatja, hogy Henrik megkérte Margit kezét s -érte szökött be a parkba. Így minden jóra fordul s a jó falusiak -hoppon maradnak.</p> -<p>Ime Sardou fenső vigjátéka komikai főszemélyek nélkül. A báró -nem az, neje sem, Henrik sem, csak Margitban rejlik egy kis naiv -komikum, ki más tekintetben legsikerültebb a főszemélyek között. -Paulina és Henrik a <span class="pagenum"><a name="Page_347" id= -"Page_347">-347-</a></span> legelhibázottabb jellemek. Egyiknek sem -érthetni lélekállapotját. A köztük és Villepreux közt előforduló -érzékeny jelenetek minden mesterkedés mellett is hidegen hagyják az -embert, mert a költő nem készitette elő rájok hallgatóit, a -jellemek magyarázatával, fejlesztésével. A technikát sem -dicsérhetni. Két felvonás nem egyéb, mint vontatott hosszadalmas -expositio. A két utolsóban ugyan eléggé rohan a cselekvény, de mi -haszna: az alap a lehető leggyöngébb. Hogy csak egyet emlitsünk: -ugyan mi oka lehet Henriknek arra, hogy be nem mutattatja magát -Villepreux házánál, hanem bujkál a park körül és a parkban? -Bemutattatva magát könnyen találkozhatott volna mind Paulinával, -mind Margittal, hanem az igaz, akkor elmaradt volna az egész -bonyodalom és Sardou nem irhatott volna belőle egy öt felvonásos -vigjátékot. Ily gyönge alapon nyugszik a főcselekvény, melyre épen -oly kevés gondot forditott a költő, mint főszemélyeire. A -cselekvény mellékesb részei és személyei sokkal sikerültebbek, s a -mű leginkább ezeknek köszöni hatását. Ez Sardou modora; igy irta a -«Jó barátok»-at, a «Benoiton család»-ot is. Mi nem helyeseljük e -modort s épen nem ajánljuk vigjátékiróinknak. A minapában egy -magyar kritikus azzal dicsért meg egy eredeti vigjátékot, hogy -nincsenek komikai főszemélyei, s ezt eredeti uj <span class= -"pagenum"><a name="Page_348" id="Page_348">-348-</a></span> -iránynak nevezte, mely korszakot alkot a dramaturgiában. E balirány -nem uj s rendesen az iró rossz izlésének vagy tehetlenségének -szüleménye. A tragikumot és komikumot, a komolyt és derültet lehet -vegyiteni, de nem ugy, hogy akár a tragédiában, akár a komédiában -egyik a másiknak ártson, vagy épen tönkre tegye. E vegyitésre nézve -is Shakespeare és Molière a legjobb a példányok, amaz a -tragédiában, emez a vigjátékban.</p> -<p>A második ujdonságot <i>Girardin</i> Emil és ifj. <i>Dumas Egy -nő vétke</i> czimű drámáját még kevésbbé dicsérhetjük. Ugy látszik, -hogy a conceptio és jellemrajz Girardintől származik, s inkább csak -a szerkezet s általában a szinpadra alkalmazás az ifju Dumas műve. -Meg kell vallani, hogy ez utóbbi jobb az elsőnél. Az ifju Dumas -minden eszközt felhasznált, melyek e nem eléggé drámai tárgyat a -szinpadon élvezhetővé tegyék. Családi egyszerü dráma tárul ki -előttünk, mely három személy közt foly le. Dumont bankár egy derék -ember, ki üzletének él; szereti nejét, gyermekét és boldog. Neje -boldogtalan; ő is szereti ugyan férjét, de a darab kezdete előtt -volt oly idő, midőn hütlen lett férjéhez s Alvarec Juant szerette, -ki férjének üzleti társa s egykor férjét bukása szélén kölcsönével -megmentette. Ekkor szövődött a titkos viszony a hütlen nő és barát -között. A nő most bünbánó s épen <span class="pagenum"><a name= -"Page_349" id="Page_349">-349-</a></span> azért gyermekét sem -szereti, kit nem férje, hanem Alvarec gyermekének tart. Egy -szobaleány és jó barátnő fecsegése e viszonyt félig-meddig -föllebbentik s Alvarec szökésre kényszeriti a nőt. Azonban a nő nem -szökik el, hanem mindent fölfedez férjének. A férj nem hivja -párbajra Alvarecet, hanem erkölcsi eszközökkel arra kényszeriti, -hogy követeléseivel szegényitse el, buktassa meg őt, mint -üzlettársát, nejét pedig arra, hogy elszegényedésének ürügye alatt -hagyja el őt s menjen vissza anyjához. A kis lánynak választani -kell Dumont és Alvarec között; Dumontot választja, ki nem atyja. -Alvarec elrohan, a nő távozik, és visszafordul s kérdi, mikor -láthatja még lányát.</p> -<p>E dráma inkább a tévedés következményeivel foglalkozik, mint -magával a tévedéssel, s innen aztán az, hogy Dumont neje s Alvarec -jellemét nem érthetjük eléggé s kevés részvéttel viseltetünk -irántok. Mit és mit ne tárgyaljon mint előzményt, mely a mű kezdete -előtt történt, mindig lényeges kérdés a drámában, nemcsak a -cselekvényt, hanem a jellemet s az egész dráma hatását illetőleg -is. Ha csak a bünhödést látjuk s nem egyszersmind a tévedést, a -drámai felindulást alkotó négy érzés közül, minők a részvét és -félelem, szánalom és megnyugvás, csak a két utóbbit veheti igénybe -a költő, s azt is csak hiányosan, <span class="pagenum"><a name= -"Page_350" id="Page_350">-350-</a></span> mert egyik a másiknak -következménye. E mellett a jellemrajz sem lehet eléggé biztos és -kidomborodó. Dumontné nem egyéb, mint egy a legnagyobb -általánosságban tartott bünbánó nő; hiányzik belőle minden egyéni -vonás, sőt még typusnak sem vehetni be. Aztán egy nő hütlensége, -mint pusztán csak hütlenség, sohasem lehet aesthetikai értékü. -Látnunk kell a viszonyokat, melyek a nőt tévedésbe vagy bünbe -sodorják, s melyek megfoghatóvá teszik szenvedélyét s igy igazolják -részvétünket és szánalmunkat. Dumontné rajza egészen elhibázott. -Általában a mű főszemélyei többé-kevésbbé mind mesterkéltek egész -az igen is okos kis gyermekig, s a természetnek, a valódi -szenvedélynek alig találhatni bennök egy-egy igaz vonását. A mű -hatását leginkább az ügyesen combinált szerkezetnek köszönheti, -mely az utolsó fölvonásban majdnem a virtuozitásig emelkedik.</p> -<p>Paródiája sem több értékü, mely ugyanazon este került szinpadra -s melynek czime <i>Egy férj vétke</i>, Grange és Thibousttól, -szintén három felvonásban. Itt is inkább az ügyes szerkezet s egy -pár jól combinált jelenet idézte elő a hatást, mint a komikai ér -gazdagsága. Nem azt hibáztatjuk benne, hogy a komikai vonásokat -tulozzák az irók, hisz ez a bohózat jogos eszköze; hanem azt, hogy -magukban a vonásokban kevés az igazság és természetesség. -<span class="pagenum"><a name="Page_351" id= -"Page_351">-351-</a></span> Itt is legkevésbbé sikerült egy nő -rajza, a Turlot Antóniáé, kinek lelkiállapotához nincs kulcsunk. -Mindamellett a budai szinpad e három ujdonságát sokkal többre -becsülhetni a negyediknél, a <i>Hasznos orvosság a nősülésre</i> -vagy <i>Ő sohasem akar férjhez menni</i> czimű két felvonásos -vigjátéknál, mely <i>Rajkaitól</i> junius 22-én került szinre. -Alapeszméje oly régi, mint maga a vigjáték, tudniillik az, hogy a -férjhez menni nem akaró vagy begyes lányokat hidegséggel s más -hölgyeknek való udvarlással kell meghóditanunk. E régi alapeszmét -sem öntötte uj formába a szerző. A vigjáték legelhasználtabb -fogásait s legstereotypebb alakjait használja. E mellett kelleténél -hosszabbra nyujtja; egy felvonásban el lehetett volna végezni az -egészet. A mit egyik személy, Gárdonyi Vendel mond a második -felvonásban: «Ez igen hosszu historia», legjobb kritikája a műnek. -Hogy nem bukott meg, leginkább a szinészeknek, kivált a -szinésznőknek, Kocsisovszky Borcsa és Boér Emma kisasszonyoknak -köszönheti, kik jeles tehetségü kezdő szinésznők. Általában Molnár -társasága, nagy hiányai mellett is, méltánylatot érdemel s -közelebbről e lap hasábjain egy kis időt szakitunk a szinészek -birálatára s nehány jó tanács kifejtésére, melyek, ugy hisszük, nem -fölöslegesek. <span class="pagenum"><a name="Page_352" id= -"Page_352">-352-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>SZINHÁZI SZEMLE.</h2> -</div> -<p class="summary">A <i>Szent korona varázsa</i>. Irta Rákosi Jenő. -Előadatott a Budai Népszinházban. <i>Fiesco</i>. Irta Schiller. -Előadatott a Nemzeti Szinházban.</p> -<p>Ujra megértük, hogy Pesten is, Budán is magyar szinelőadásokban -gyönyörködhetünk. Részünkről nem mindig gyönyörködünk se itt, se -ott, néha valósággal unatkozunk, de nincs oly gyönge mű, vagy -előadás, mely annyira untasson vagy épen boszantson bennünket, mint -egy pár lap eljárása, melyek a budai szinházat minden tekintetben a -nemzeti szinház fölibe akarják emelni.</p> -<p>A budai szinházból mindig pártkérdést csinált ujdonságiróink -bölcsesége. Már megalakulásakor bizonyos ellenzékies szinben -tüntették föl s versenyre ösztönözték szemben a nemzeti szinházzal -a tragédia és fensőbb vigjáték terén. A terv kivihetlennek -mutatkozott, mert nem volt hozzá se költő, se szinész, se közönség. -A budai szinház végre belátta, hogy más hivatása van, s leszállott -a drámai közép- és <span class="pagenum"><a name="Page_353" id= -"Page_353">-353-</a></span> alsó-nemekhez, mit aztán siker is -követett, annyira, hogy ideiglenes bukását más körülmények idézték -elő, mint tisztán a közönség részvétlensége. Most ujra megnyilván, -azon az uton halad, melyen már sikert aratott s fejlődve, még -többet arathat.</p> -<p>Az ujdonságirók most nem állottak elő régi bölcs tanácsaikkal, -melyeket a tapasztalat anynyira kinevetett, hanem a helyett ismét -valami olyat tesznek, a mi szintén csekély bölcsességre mutat. Nem -mondják többé, hogy a budai szinház versenyre szálljon a nemzetivel -a tragédia és fensőbb vigjáték terén; azonban mindent elkövetnek, -hogy amazt eme fölibe emeljék. A nemzeti szinházban majd semmi sem -elégiti ki őket, a budai szinházról valódi leikesüléssel irnak. A -nemzeti szinházban a méltánylandó is rossz, a budai szinházban a -rossz is méltánylandó. A nemzeti színházban előadandó műveket már -előre lerántják, a budai szinházéiról szintén előre hosszú -magasztaló tárczaczikkeket irnak, sőt a mi több, nem átallják -kimondani, hogy a budai szinház irányában nem szükség æsthetikai -szempontból kiindulni, ezt csak a nemzeti szinház irányában -alkalmazhatni, mert ez a fensőbb drámai művészet csarnoka, s mert -országos segélyben részesült.</p> -<p>Szeretjük hinni, hogy az ily szempont inkább fogalomzavar -eredménye, mint nem épen <span class="pagenum"><a name="Page_354" -id="Page_354">-354-</a></span> tisztességes szenvedélyeké. Szinház -irányában mindig csak æsthetikai szempontból lehet kiindulni, -legyen az akár a fensőbb, akár az alsóbb drámai művészet szinháza, -akár országosan dotált, akár magánvállalat. A drámai fensőbb és -alsóbb nem csak megkülönböztetés, de nem azt teszi, hogy az alsóbb -nem már nem művészet, vagy a művészetnek csak forgácsa. Egy jó -bohózat épen oly ritka, mint egy jó tragédia; a «Szentiván-éji -álom» ép oly fénysugara Shakespeare dicsőségének, mint akár -Macbeth; Ira Aldridge nem kevésbbé bámulatos volt Mungo szerepében, -mint az Othellóéban. A szinház nem dotáltságának körülménye sem -némithatja el az aesthetika követeléseit. Egy országosan dotált -szinhától a nemzeti művészet és irodalom körülményei közt a lehető -legjobbat követeljük működése terén. A nem-dotált szinháztól nem -követelhetünk ennyit; de annyit minden esetre megkivánhatunk, hogy -tehetsége szerint a művészetet szolgálja s ne legyen se a -nyegleség, se az izléstelenség szinháza. Ha azt mondjátok, hogy a -budai szinház megitélésében nem kell æsthetikai szempontból -kiindulni, akkor kimondjátok, hogy az nem szinház, akkor nincs -kapcsolata a nemzetiséggel, mert nem a művészetet szolgálja, akkor -czircussá aljasitottátok.</p> -<p>Mi mindig azzal tiszteltük meg a budai népszinházat, -<span class="pagenum"><a name="Page_355" id= -"Page_355">-355-</a></span> hogy aesthetikai szempontból indultunk -ki megitélésében s tőle várjuk a drámai alsóbb nemek -felvirágoztatását mind drámairodalmunkban, mind szinművészetünkben. -E szemponttól ezután sem állhatunk el. Bizonyára mi igen -méltányoljuk az igazgató-választmány és a szintársulat buzgóságát, -mely a népszinház megalapitásán fáradozik; de azért nem hunyhatunk -szemet némely balirányra. Ily balirány az obligát cancan-táncz, -melynek semmi köze a művészettel. «Dunanan» kellemes operette, de -mi szükség végéhez odabiggyeszteni azt a nyomoruságos cancant. Az -alsóbb komikumnak sok szabad, de a cancantánczot csak az találhatja -komikumnak, kinek muzsája Priaposz. Azt sem helyeselhetjük, hogy a -budai szinház némi nyegle üzletté akarja alázni a honvédség, a -forradalom emlékeit. Ha a honvédek derüsebb oldalát valaki -vigjátékba szövi, ha valaki egy drámát ir, melynek háttere a -forradalom, ez mind helyes; de hogy a szinpadra czipeljük az -1848–49-iki történeti nagy dolgokat, hogy fölszaggassuk a sebeket, -melyek alig hegedtek be; hogy minden művészi czélzat nélkül -szinműveket férczeljünk össze, melyek csak tárgyuknál fogva akarnak -hatni: ez nem helyes. Hetek óta olvassuk a lapokban, hogy a budai -szinház ily meg ily műveket fog szinre hozni; bennök ennyi meg -ennyi honvédattila, bakkancs és ágyu fog szerepelni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_356" id="Page_356">-356-</a></span> Egyéb -oldalát nem igen emlegetik e magasztalt szinmüveknek a budai -szinház hivatalos ujdonságirói. Majdnem ugy beszélnek, mintha hadi -mozgalmukról tudósitanák a közönséget. A forradalom nem azért -történt, a honvédek nem azért haltak meg, hogy a budai szinház -speculatiói tárgyaiul szolgáljanak.</p> -<p>A mi a látványokat illeti, azokról is más véleményünk van, mint -laptársainknak. Nem vagyunk a látványosság ellenségei; de óhajtjuk, -hogy valami drámai czélt szolgáljon. Egy oly mű, melyben csak -látvány van, da semminemü müvészeti érdek: teljességgel nem mű. A -látványnak szolgálni kell a szinművet, legyen az akár megforditva. -Az oly szinmű, mint «Zrinyi a költő» melynek szerzője Jósika -hasonczimű regényéből összeférczelt nehány szakaszt minden benső -összefüggés nélkül, csak gyermekeknek való bábkomédia. De nagy -közönség látogatja, vethetik ellenünk. Igaz; de ha e látványok egy -kissé értékes szinművet érdekesitenének, vajjon elmaradna-e akkor a -közönség, s nem jobban szolgálná-e a budai szinház az izlést? Ott -volt például Rákosinak a «Szent korona varázsa» czimű drámája, -melybe sok látványt lehet beszőni. Vajjon nem jobban megérdemelte -volna-e ez a diszleteket és a görögtüzet, mint «Zrinyi».</p> -<p>Nem ok nélkül emlitettük e szinművet, mely legtöbb figyelmet -érdemel a budai szinház <span class="pagenum"><a name="Page_357" -id="Page_357">-357-</a></span> ujabb eredeti szinművei közt. Mi -örvendünk, ha a budai szinház bármi kis lendületet ad az eredeti -drámairodalomnak. Rákosi e művet a budai szinpadra irta, s a -bohózat, operette és kisebb vigjáték mellett egy oly genre -mivelésére adott példát, mely óhajtandó, hogy a budai szinpadon -meghonosuljon. Nem a történeti tragédiák, hanem az ily történeti -drámák valók a budai szinpadra, melyek történelmünk nem tragikai, -de mindamellett drámai eseményeit veszik tárgyul; tért engednek a -komikai elemeknek, s a nem igen jó hirü melodrámai hatást -összeolvasztani igyekeznek a valódi drámai hatással. Nem mondjuk, -hogy e szinmű egészben véve sikerült; de a törekvés igen -méltánylandó, s egy pár részlet tanuságot tesz a szerző nem -mindennapi tehetségéről. Rákosi nem tud elég erős cselekvényt -alkotni, minden eddigi szinműveinek ez egyik főhibája. Itt is -inkább egymás mellett foly a cselekvény, mint egymásból. Imre és -Endre királyok küzdelmeiben nincs elég fokozatos emelkedés, s Endre -Gertrud kedvéért annyira háttérbe nyomul, hogy csak puszta báb.</p> -<p>Rákosi egy másik hibája is megvan e szinműben. Ő, ugy látszik, -Shakspearet sokat olvassa s annyira kedveli, hogy észrevétlen -mindjárt-mindjárt másol belőle valamit, s maga sem tudja, hogy -inspiratio helyett reminiscentiákból dolgozik. Egyebet mellőzve, e -művében <span class="pagenum"><a name="Page_358" id= -"Page_358">-358-</a></span> is Lipócz és neje, Percy és nejének -elmosódott másolatai, az élet minden melege nélkül. Sőt a -reminiscentia varázsa néha tárgya szellemét is megtagadtatja vele. -Midőn Imre elárulva, elhagyatva, kétségbeesésben kimerülve -sátorában koronája mellett elalszik, s fölébredve az az eszme támad -benne, hogy koronásan, fegyver nélkül az ellen táborába menjen s -testvérét elfogja: álmában nem angyalok lebegik körül és -sugalmazzák az eszmét, mint a hogy a szent korona mondája hozná -magával, hanem a Szentiván-éji álom vig manói, kik itt a nemzet jó -tündéreiként jelennek meg.</p> -<p>A nemzeti szinházban augusztus és szeptember eleje képezi a holt -időszakot. A drámairók őszig nem engedik adatni uj szinműveiket, a -a közönség kevesebb a szokottnál s a szinészek talán ez ok miatt -meglehetős kedvetlenül játszanak. Az ugynevezett összjáték ilyenkor -a leggyöngébb. Néha a szereplők lassusága, a csoportozatok -életlensége majdnem boszantó. Ezt többé-kevésbbé még Schiller -«Fiescó»-jában is tapasztaltuk, mely uj betanulással közelebbről -kétszer is adatott. Talán több próbát kellene tartani, vagy a -próbákon némely jelenetet addig próbáltatni, mig a játék gyors, -összevágó. A kisebb szereplők, a néma személyek közönye némely -drámai erős jelenetben különösen feltünő. Szinészeink a -józsefvárosi <span class="pagenum"><a name="Page_359" id= -"Page_359">-359-</a></span> képviselőválasztásoknál oly élénken -mozognak, gesticulálnak, mintha szerepet játszanának; a szinpadon -pedig és épen Fiescóban az összeesküvési és lázadási jelenetben oly -csendesen viselik magokat, mintha józsefvárosi jámbor polgárok -volnának.</p> -<p>Fiescóban a czimszerepet Lendvay játszta. Igazságtalanok -volnánk, ha el nem ismernők, hogy gondot forditott szerepére; de -nem mondanánk igazságot, ha azt mondanók, hogy Schillernek e -különben sem sikerült jelleméből valami olyat alkotott, mi közel -járt a költő czélzatához. E szerepben sok a természetlen, az -erőltetett, s a különböző alkatrészek nincsenek ugy vegyitve, hogy -életteljes jellem állhasson előttünk. Azonban annyi bizonyos, hogy -Fiesco nobili, büszke, sőt majdném kevély, de bizonyos illemmel; -leereszkedő, de méltósággal; udvarias, egyszersmind ravasz és -szenvedélyesen konok, midőn tenni kell. Lendvay nem volt eléggé -nobili; büszke volt, de közönségesen büszke. Leereszkedésében -inkább dölyf volt, mint urias és finom méltóság, s az uvariasság és -ravaszság vegyületének könnyedsége egészen hiányzott belőle.</p> -<p>Tóth Muley Hassan szerepének egyik a magyar szinpadon eddig -talán nem eléggé méltatott alkatrészét jól eltalálta; de ez -alkatrészből képezvén ki egész szerepét, természetesen <span class= -"pagenum"><a name="Page_360" id="Page_360">-360-</a></span> a -jellem sok tekintetben érthetlenné vált. Tóth a mór humorára -vetette a fősulyt, sőt majdnem csak ezt emelte ki. Az igaz, hogy ha -e jellemet a humor nem enyhitené, visszatetsző s költőileg -érdektelen volna. A mór találó elméssége, szeszélyeinek frissesége -költői érdeket kölcsönöznek jellemének, melytől távol van minden -erkölcsi tépelődés, meghasonlás, a lelkiismeret minden furdalása, -mert fajánál, vallásánál, neveltetésénél fogva sohasem jutott -erkölcsi öntudatra s e tekintetben majdnem naivnak mondható. De sok -benne a démoni hajlam és erő, az állati düh, dacz a veszélylyel és -a vad káröröm. Tóth az utóbbi alkatrészekből semmit sem tüntetett -föl, sőt a humort itt-ott a bohózatig vitte. Álljanak itt egy német -iró szavai, ki a hires Seydelmannt e szerepben következőkép -rajzolja:</p> -<p>«Seydelmann játékában előttünk állott Afrika e szülötte a maga -egész macskaszerü mozgékonyságában, mint egy exotikus növény -európai földön, mint egy teremtvény, mely a miveltség alanti -fokának tompa, kifejletlen erkölcsi világával szemtelenséget és -elmés szeszélyt egyesit, mely ötleteit tüzröppentyükent emelkedő -kedvvel löveli a magasba. Démoni guny, szemtelenség, naivitás a -gazság kifejezésében, szakadatlan mozgékonyság, nyugtalanság és -mohó sietség oly csodásan olvadtak össze Seydelmann <span class= -"pagenum"><a name="Page_361" id="Page_361">-361-</a></span> -játékában, hogy minden pillanatban magunk előtt láttuk a mórt, -kiben afrikai vér forr és tombol. Más szinészek (például Devrient -és Döring) bármily méltánylandók voltak e szerepben, Muley Hassan -szellemi és erkölcsi lényét senki sem testesitette meg annyi -illusióval, mint Seydelmann.» <span class="pagenum"><a name= -"Page_362" id="Page_362">-362-</a></span> <span class= -"pagenum"><a name="Page_363" id="Page_363"><br /> --363-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1872</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_364" id= -"Page_364">-364-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_365" id="Page_365"><br /> --365-</a></span></p> -<h2>KARÁCSONI MYSTERIUMOK ÉS VIZ-KERESZTI JÁTÉKOK.<a name= -"FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class= -"fnanchor">2)</a></h2> -<p>Eddigi népköltési gyűjteményeink mellőzték a népmysteriumokat, -de 1859 óta némi figyelem fordult feléjök, s folyóiratok, lapok -örömest nyújtottak tért egy-egy ily tartalmú közleménynek. Igy -jelent meg az első magyar népmysterium a <i>Magyar Nyelvészet</i> -IV-ik évi folyamában (1859. 177–181. lap), a második a <i>Magyar -Sajtó</i> tárczájában (1864. 297. sz.), a harmadik a <i>Vasárnapi -Ujság</i>-ban (1866. 13. sz.), a negyedik Orbán Balázs -<i>Székelyföld</i>-jében. Pest, (1869. II. k. 152–155. l.).</p> -<p>Itt összesen veszi az olvasó nemcsak az elszórva megjelent -közleményeket, hanem mindazt, mi eddig különböző gyűjteményekben -kéziratban lappangott. Úgy hittük, hogy semmivel sem nyithatjuk meg -méltóbban gyűjteményünket, mint a magyar költészet e kevésbbé -ismert és legrégibb maradványaival, mert bár e népmysteriumok -nyelv- és részletekre nézve változásokon mentek át, de szerkezetök -<span class="pagenum"><a name="Page_366" id= -"Page_366">-366-</a></span> körrajza s tartalmuk alapja a magyar -egyház és népélet legrégibb korszakáig felvihető.</p> -<p>Kétségtelen és köztudomásu dolog, hogy a keresztyén épen úgy az -oltár bölcsője, mint a görögnek. A keresztyén egyház liturgiájából -fejlett ki a mysterium, hit- és erkölcstani allegoriáiból a -moralitás. Ez elemek soknemű hatások alatt fejlődve, végre -érintkeztek a classicismussal, s megteremték a keresztyén új -drámát, mely különösen Franczia-, Angol- és Spanyolországban a -tökély magas fokára emelkedett. A fejlődés különböző fokozatait -többé kevésbbé tisztába hozta az európai irodalom, de maga az -eredet s az első mozzanatok meglehetős homályban vannak. Annyi -bizonyosnak látszik, hogy a keresztyénség első századaiban az -egyház ellenséges szemmel nézett mindennemű szinészetet, mint a -paganismus élő emlékét. Európa déli részeiben, hol a római -műveltség és nyelv romanizálta a különböző népfajokat, a római -histriok, pantomimok, bűvészek folyvást kedvenczei voltak a népnek, -északon pedig a german népek nagy szeretettel csüngöttek minden -drámaias babonán, alakoskodó szokáson, melyek régi vallásukkal -voltak kapcsolatban. A tilalom és üldözés nem használván, az egyház -szép módjával a pogány szokásoknak lassanként keresztyén -jelentőséget adott, s magát a keresztyén <span class= -"pagenum"><a name="Page_367" id="Page_367">-367-</a></span> cultust -látványosabbá tette. Így történt, hogy a mi eredetileg a pogány -istenek dicsőítésére szolgált, idővel az apostolokra, szentekre, -sőt magára Krisztusra szállott át.</p> -<p>Az új ünnepek a régiek idejére tétettek vagy kapcsolatba -hozattak amazokkal. Krisztus születésének ünnepe nem csak azért -tétetett deczember végén, mert a hagyomány szerint a téli -napfordulat idejére esik, hanem azért is, hogy a saturnaliák -keresztyén jelentőséget nyerjenek.<a name="FNanchor_3" id= -"FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a> A -téli napfordulat a germán népeknél is szent volt, mert akkor -tartattak a Woutan és neje Fricke tiszteletére rendelt ünnepek. A -német, angol és skandinár karácsoni szokások egész vegyületét -képezik a pogány és keresztyén eszméknek.<a name="FNanchor_4" id= -"FNanchor_4"></a><a href="#Footnote_4" class="fnanchor">4)</a> -Szóval a keresztyén egyház igyekezett magába olvasztani a római és -germán pogányság drámaias szokásait és keresztyén iránytadni -látványos hajlamainak, mire mindinkább fejlődő cultusa elég eszközt -és alkalmat adott.</p> -<p>A már Tertullian idejében (220.) rendezett keresztyén liturgia -drámai mozzanatokat rejt magában. Maga a mise nem egyéb, mint -mysterium, a megváltás nagy titkának ábrázolása, <span class= -"pagenum"><a name="Page_368" id="Page_368">-368-</a></span> melynek -mint a primitiv görög drámának megvannak epikai, drámai és lyrai -elemei. Epikai elem a profetia és evangelium, drámai maga az -áldozat, lyraiak pedig a dialog felé hajló sesponsoriák, -antiphonák, bymmusok s prózák.<a name="FNanchor_5" id= -"FNanchor_5"></a><a href="#Footnote_5" class="fnanchor">5)</a> A -mise ez elemeit még inkább kifejtették a keresztyén nagy ünnepek, -melyek Krisztus születése, szenvedése, feltámadása és mennybe -menetele emlékét ujítják meg, s melyek központja szintén a -magváltás nagy titka. Különösen karácson, nagypéntek és husvét -ünnepe kedvezett a mysterium-dráma kifejlődésének. Ez ünnepek -liturgiája mindinkább hajlott a drámai énekhez. A pap nem egyedül -énekelte többé, mint a régi időben Krisztus születését és -szenvedését, hanem különböző személyek között osztattak ki József, -Mária, Gábor angyal, a pásztorok, Herodes és a Krisztus beszédei. E -mellett oly czeremóniák, látványok szövettek be, melyek mintegy -kifejezték a cselekvény főbb mozzanatait, mint a jászol kitétele, a -pásztorok hozzájárulása, a három király megjelenése, Krisztus -sirja, a mellé rejtőző angyal, az asszonyokat ábrázoló papok -csoportja.<a name="FNanchor_6" id="FNanchor_6"></a><a href= -"#Footnote_6" class="fnanchor">6)</a> <span class= -"pagenum"><a name="Page_369" id="Page_369">-369-</a></span></p> -<p>Ez a mysterium-dráma fejlődésének első foka, melyet liturgiai -mystericumnak nevezhetni, a mennyiben a liturgiának egy részét -képezte. Jean de Bayeux, avrauchei püspöknek egy a norman egyház -liturgiájáról a XI-dik században írt munkája kétségtelenné teszi, -hogy akkortájt a templomban előadott mysteriumok szorosan az isteni -tisztelethez tartoztak.<a name="FNanchor_7" id= -"FNanchor_7"></a><a href="#Footnote_7" class="fnanchor">7)</a> A -fönmaradt legrégibb franczia és német mysteriumok, a XI. és XII-dik -századból mind liturgiai mysteriumok, latin nyelven és egyházi -stylben írva. A francziák régiebbeknek látszanak, mint a németek, -de mindenik hasonlít egymáshoz, közös forrásuk az egyházi -rituale.</p> -<p>Azonban a mysterium lassanként kiszakad a liturgiából s annak -része helyett toldalékát kezdi képezni. E körülmény mindinkább -háttérbe szorítja a mysterium lyrai elemeit: az énekrészt. A drámai -elemelőtérbe nyomul, az egyszerű szerkezetet bonyolultabb váltja -fel, a latin nyelv a nemzetivel vegyül, majd egészen annak adja át -helyét, az előadók jelmezbe öltöznek s többé nemcsak papok, hanem -vándor énekesek, tánczossk, alakosok is, kik a népnek eddig is -kedvenczei voltak s kiket a papok az élénkebb előadás kedvéért -alkalmazni <span class="pagenum"><a name="Page_370" id= -"Page_370">-370-</a></span> kezdenek. A színhely nemcsak a templom, -hanem, hogy több ember láthassa, a templom előtti tér, temető, -klastromok udvarain. Tárgyainak köre is szélesbül, nemcsak a -megváltás nagy titkára vonatkozó események dolgoztatnak fel, hanem -vegyesen bibliai történetek, szentek viszontagságai, vallásos -allegoriák s a nagyobb hatás végett komikai intermerrók, népies -tréfák szövetnek be a legkomolyabb jelenetek közé is.</p> -<p>E második fok képezi a mysterium-dráma virágzási korát. Nem -liturgia többé, de világi dráma sem. Iránya még egyházias, szerzői -papok s ha előadói nem is mindig ők, de egészen az ő befolyásuk -alatt áll. Azonban e befolyás lassanként gyengül. A vándor énekesek -és szinészek részvéte kezdi kivetkőztetni a mysteriumot egyházias -jelleméből. A czéhek és testületek is rendeznek -mysterium-előadásokat, előbb a papok befolyásával, később -ellenökre. A mysterium mindinkább elvilágiasodik. Történeti tárgyak -is feldolgoztatnak s arallegoriai személyek typikaiakká válnak. A -classicismus befolyása alatt a mysteriumból tragédia, a -moralitásból komédia fejlik. Nemcsak új nevet, de új tartalmat is -nyer, csak a keresztyén világnézethez marad hű, de ez sem többé a -középkori egyházé. A papok ezentúl is rendeznek még -mysterium-előadásokat, de ezek már nem oly népszerűek. Az -<span class="pagenum"><a name="Page_371" id= -"Page_371">-371-</a></span> egykor annyira kedvelt mysterium a -városi nagyobb iskolákba szorul s itt-ott a falukon marad fönn még -egy jó darabig, mint az ájtatos nép mulatsága.</p> -<p>E fokozatos fejlődés különböző országokban különböző időben ment -véghez és mindenütt a viszonyok és népszellem módosító hatása -alatt. Vajon Magyarországon ugyanaz volt-e a fejlődés, mint Európa -más országaiban? Mutat-e különbséget a viszonyok és népszellem -módosító hatása? Általában volt-e és mennyiben mysteriumunk? E -kérdések még nincsenek tüzetesen kifejtve a magyar irodalomban, s -nekünk nincs bátorságunk kifejtésöket igérni. Inkább csak egy pár -gondolat-ébresztő nézetet szándékunk elmondani, melyek szoros -kapcsolatban vannak gyűjteményünk népmysteriumaival.</p> -<p>A magyar egyház liturgiája nem volt más, mint a nyugoti -keresztyén egyházé s ennélfogva a mysterium-dráma elemei épen úgy -meg voltak benne, mint akár Franczia- vagy Németországon. A -liturgiai mysterium bizonyára nálunk is kifejlődött, vagy jobban -mondva, hozzánk is átszármazott külföldről, épen úgy, mint a -katholikus cultus másnemű czerimoniája. Nincs ugyan reá történeti -adat, mi legalább nem ismerünk, de majdnem kétségtelenné teszi két -körülmény: egyik a katholika egyház liturgiájának egysége, mely a -<span class="pagenum"><a name="Page_372" id= -"Page_372">-372-</a></span> X. század óta kevés eltérést mutat; -második, hogy e korból élő emlékek is maradtak ránk, mert a mint -alább látni fogjuk, e gyüjteményünk mysteriumai alapjokban nem -egyebek, mint a nép közé szállók s egész napjainkig fönmaradt -liturgiai mysteriumok.</p> -<p>A fejlődés második korszaka, midőn a mysterium elválik a -liturgiától, csak toldalékát képezi, majd önállóan indul -virágzásnak, nálunk aligha megjelölhető. Mindenesetre -mysterium-drámánk nem lehetett virágzó és általános divatú. Az a -körülmény, hogy egyetlen emlékünk sem maradt e korszakból, még -magában keveset bizonyít, de hogy a viszonyok s maga a népszellem -sem kedveztek fejlődésének, bizonyosnak látszik. A román -nemzeteknek a római korból fönmaradt szinészethez való ragaszkodása -mintegy forrásul szolgált a mysterium fejlődésének; ide járult még -a román faj formaérzéke, a külsőségek iránti előszeretete, -mozgékonysága, melyek mind megannyi szinészeti tulajdonok. A germán -népek ősvallásából folyó látványos, alakoskodó és drámaias -szokások, melyeknek a keresztyénségbe olvadását épen a katholikus -cultus segítette elő, szintén fejlesztő hatással voltak a -mysteriumra. A fogékonyság és fejlődés ez alapjai hiányoztak -nálunk, vagy legalább kevésbbé voltak meg. Az ősmagyar vallásos -szertartások nyomait aligha megtalálhatni <span class= -"pagenum"><a name="Page_373" id="Page_373">-373-</a></span> -keresztyén népszokásainkban. Legalább egy pár nevet kivéve, nem -tudjuk kimutatni, hogy a pogány magyar eszmék és szokások hogyan -nyertek keresztyén jelentőséget s voltak-e köztök olyanok, melyek -kapcsolatba hozhatók a mysterium fejlődésével. Másfelől a magyar -népszellemben ha nem is hiányzik, de nincs feltünőbb szinészeti -hajlam. A magyar nép még napjainkban sem csüng annyi rokonszenvvel -a szinészeten, mint a román és germán népek. E mellett nálunk a -polgári elem úgy a közép-, mint az újkorban kevésbbé volt -kifejlődve, mint Európa déli és nyugoti országaiban. A mysterium -pedig mindenütt csak oly nagyobb városokban virágzott, hol erős -polgárság volt. Az angol mysterium-dráma hamar a polgári testületek -kezébe kerűlt. A franczia mysterium-dráma gyors fejlődését és -elvilágiasodását Jubinal<a name="FNanchor_8" id= -"FNanchor_8"></a><a href="#Footnote_8" class="fnanchor">8)</a> -egyenesen a harmadik rend emelkedésének tulajdonítja, mely már a -XIII. században jelentékeny befolyásra vergődött. Továbbá -mindenütt, hol a mysterium-dráma virágzott, egyszersmind erős -fejlésnek indúlt a kéresztyén uj dráma is. Szóval ez úgynevezett -harmadik korszak, a másodiknak mintegy kényszerű következménye -volt. S vajon nálunk a XVI. és XVII. században mit találunk? Csak -tanodai drámát, s a <span class="pagenum"><a name="Page_374" id= -"Page_374">-374-</a></span> szintén odaszorúlt moralítást, melyeket -részint a jezsuiták hoztak divatba, részint a külföldi egyetemekről -hazajött protestáns papok. A világi drámának, szinészetnek kevés -nyoma, s a mi legrégibb világi drámánkat, «Balassi Menyhárt -árultatásá»-t illeti, nem épen bizonyos, valóban színpadra -készült-e, vagy csak dialogisált satyra? Szóval a magyar újabb -szinészet és dráma korszakát nem hozhatni szoros kapcsolatba a -mysterium-dráma elvilágiasodó korszakával, mi azt bizonyítja, hogy -nálunk sokkal kevésbbé virágzott a mysterium-dráma, mint Európa más -nemzeteinél. Mindezt összevéve bizonyosnak látszik, hogy nálunk -inkább csak a liturgiai mysterium volt divatban akkor is, midőn -másutt a mysterium-dráma önállóan fejlődött, s ha itt-ott valamely -egyházban külföldről behozott vagy talán itt készült önálló -mysterium-drámák adattak is, az csak a kivételek közé tartozott. -Ily kivételek lehettek a brassói szerzetesek által 1500-ban -előadott mysteriumok, melyekről Ipolyi<a name="FNanchor_9" id= -"FNanchor_9"></a><a href="#Footnote_9" class="fnanchor">9)</a> -emlékszik, s melyek azt is mutatják, hogy e kivételeknek leginkább -a magyar birodalombeli német városok voltak színhelyei.</p> -<p>Toldy Ferencz más nézetben van. Ő azt állítja, hogy a -mysterium-dráma nálunk épen <span class="pagenum"><a name= -"Page_375" id="Page_375">-375-</a></span> úgy virágzott, mint -Angol-, Franczia-, vagy Németországon, s a népszinjáték és bohózat -már a XIII-dik században kiszakadt a magyar -mysterium-drámából.<a name="FNanchor_10" id= -"FNanchor_10"></a><a href="#Footnote_10" class="fnanchor">10)</a> -Állításait oly történeti adatokkal támogatja, melyek aligha -kiállják a kritikát. Felhozza az 1271-diki budai zsinat VIII. -kánonát, mely tiltja, hogy az egyháziak a mimusokat, histriokat és -joculatosokat (hegedősöket) ne hallgassák; továbbá az 1460-diki -szepesi zsinat XXXVIII-dik kanonát, mely inti a papokat, hogy -mimusoknak, histrioknak, siposoknak krisztus alamizsnájából, mely a -szegényeket illeti, ne adjanak semmit. Hivatkozik egy pesti barát-, -Laskai Osváldra, a «Biga salutis» (1498.) írójára, ki panaszolja, -hogy magukban a klastromokban is színi énekek zengenek (cautus -theatrales perstrepunt); és Zsámboki tizenhatodik századbeli -történetirónkra, ki szerint a törökök azért határozták el II. Lajos -ellen a háborut, mert tapasztalták, hogy a magyarok a lakomák és -theatrumok örömeibe sűlyedtek.</p> -<p>Vajon ama két kanon a mysterium-drámára czéloz-e, vagy részint a -magyar vándor hegedősökre, kik a nép ősmondáit fentartották s a -keresztyénség előtti emlékeit élesztgették, részint pedig amaz -idegen bohóczokra, bűvészekre, <span class="pagenum"><a name= -"Page_376" id="Page_376">-376-</a></span> kötéltánczosokra, -zenészekre, kik hol Német-, hol Olaszországból jőve, bebarangolták -az országot, mint azt napjainkban is tapasztaljuk? Az úgynevezett -joculatorokat, histriókat, mimusokat folyvást üldözte az egyház -jóval a mysterium-dráma keletkezése előtt, sőt a mysterium-drámát -is főleg azért kezdette, hogy tőlök elvonja a népet. A második -arelati zsinat már az V-dik században menydörög ellenök.<a name= -"FNanchor_11" id="FNanchor_11"></a><a href="#Footnote_11" class= -"fnanchor">11)</a> A karolingek conciliumai, capitularei<a name= -"FNanchor_12" id="FNanchor_12"></a><a href="#Footnote_12" class= -"fnanchor">12)</a> számos tilalmat bocsátanak ki a kóbor színészek -ellen, kiknek még ekkor nincs közük a mysterium-drámával. Agobard, -lyoni püspök (816–840) megbélyegzi kora histrioit és mimusait, -kiket a főurak az egyházi szegények rovására táplálnak.<a name= -"FNanchor_13" id="FNanchor_13"></a><a href="#Footnote_13" class= -"fnanchor">13)</a></p> -<p>A magyar egyház követve a külföld példáját, szintén felvette -kanonjai közé a histriok, mimusok és joculatorok elleni tilalmat s -nem ok nélkül. A magyar és szláv hegedősök széjjel jártak az -országban, nemzeti dalukat kedvelhették maguk az egyháziak is; a -kóbor olasz és német bohóczok, tánczosok, zenészek, bűvészek -mutatványaiban gyönyört talált a nép, sőt maguk a papok is, s talán -alkalmazták is őket egy-egy liturgiai nagyobbszerű <span class= -"pagenum"><a name="Page_377" id="Page_377">-377-</a></span> -mysterium előadásakor. De ebből nem következik, hogy e mimusok és -histriok magyarok lettek volna, sem az, hogy mint idegenek nagyban -befolytak volna a mysterium-dráma fejlődésére, legkevésbbé pedig -az, hogy már a XIII-dik században a mysterium-drámából kiszakadt -népszínjátékunk és bohózatunk lett volna. Hiszen a XII-dik és -XIII-dik században a németeknél is, mint Reidt<a name="FNanchor_14" -id="FNanchor_14"></a><a href="#Footnote_14" class= -"fnanchor">14)</a> megjegyzi, együtt de egymástól függetlenül -találjuk a világi színjátékot az egyházi színjátékkal (mysterium), -csak a XIV-dik században olvad egymásba a kettő, vagy jobban mondva -a világi az egyháziba, hogy a XV. és XVI-dik század folyamán a -farsangi bohózatokban uj életre ébredjen. Lehetetlen tehát, hogy -nálunk, kik később lettünk keresztyének és fejlődésünk lassubb -volt, már a XIII-dik században megtörtént volna az, mi -szomszédainknál is csak a XV-dik században ment véghez.</p> -<p>A más két történeti adat sem nagy fontosságú. A «Cantus -Aheatrales» a hegedősök énekeire, az idegen kóbor színészek -zenéjére vonatkozhatik; a mi pedig a II. Lajos alatti theatrum -örömeit illeti, azok udvari és főuri ünnepélyek lehettek, melyekbe -a külföld példájára kóbor mimusok és zenészek allegoriai -<span class="pagenum"><a name="Page_378" id= -"Page_378">-378-</a></span> és tánczos mutatványai szövettek be. -Szóval okunk van hinni, hogy ez adatok a virágzó mysterium-drámából -kifejlett népszínjáték mellett nem bizonyítanak. A dolgok -természetéből vett okok többet nyomnak, mint oly történeti adatok, -melyeknek értelme legalább is kétes. Mi azt hisszük, hogy magyar -nyelvű mimusok és histriok nem voltak, mert ha lettek volna, nem -csak későbbi századokban, de még ma is találkoznánk velök. Az olasz -bajazzo, az angol clown, a német hanswurst és bábjátékos még ma is -létezik. De hogy valaha magyar ezt a művészetet űzte volna, akár a -régibb akár az újabb időben, annak semmi nyoma. Nálunk nem volt -magyar népszínjáték, épen azért mysteriumunk sem fejlődhetett úgy, -mint más európai népeknél. Volt liturgiai mysteriumunk, mely az -isteni tisztelet részét képezte, lehet, sőt valószinű, hogy később -mint a liturgia toldalékja magyar nyelvűvé változott, sőt némi -fejlődésen ment át, de nem vált valódi mysterium-drámává s épen nem -vett oly lendületet, hogy az újkori dráma és színészet bölcsőjéül -szolgálhasson. A magyar mysterimu részint mint liturgiai rész, -részint mint toldalék folyvást kedvencze volt a népnek, s midőn az -egyház felhagyott vele, maga vette át. Az énekes és élénkebb -parasztlegények, kik a falusi egyházakban eddig is közreműködtek, -az egyházon kívül is folytatták <span class="pagenum"><a name= -"Page_379" id="Page_379">-379-</a></span> az ájtatos mulatságot -egész napjainkig. Így maradtak reánk e magyar mysteriumjátékok, -melyek mindinkább kimennek a divatból, s melyek közül tizenötöt -ment meg gyűjteményünk az enyészettől.</p> -<p>Azonban mindezek csak karácsoni mysteriumok és vízkereszti -játékok; a passiói és husvéti játékok teljesen hiányzanak, pedig, -hogy mint a liturgia részei, ezek is előadattak egyházainkban s -később a nép között is elterjedtek, alig szenved kétséget. Emlékök -ma már csak egy pár közmondás – és adomában él. Szirmay, Dugonia, -Erdélyi: «Molnár lettél, pedig kövesdi Krisztus vagy»; «Lisztlopó», -«Kötve higyj a komának» közmondásokat azzal magyarázzák, hogy -Kövesden a passiói játékok alkalmával midőn a Krisztust -személyesítő molnárt sárral dobálta a nép, ez mindent szivesen -tűrt, de mikor valaki lisztlopónak csúfolta, megfeledkezett -szerepéről, a keresztet eldobta és utána iramodott. Szalka -János<a name="FNanchor_15" id="FNanchor_15"></a><a href= -"#Footnote_15" class="fnanchor">15)</a> egy ponyván árult passiói -játékról tesz említést. «Gyermekkoronban – úgymond – vett istenben -boldogult anyám ilyetén vásári nyomtatványt, melyet én olvasgattam -előtte, s tudom, mind rá, mind rám mély hatást gyakorolt. A -mysterium a szent szüzet írja le, hogy jár egyik műhelyből a -másikba, <span class="pagenum"><a name="Page_380" id= -"Page_380">-380-</a></span> s kérdezősködik, vajon nem hallottak-e -valamit az ur Jézusról? Először is a kovácsműhelybe megy, s kérdi: -«Mit csináltok kovácslegények? mit értettetek az ur Jézusról?» -Amazok így válaszoltak: «Épen szegeket csinálunk, melyekkel fel fog -feszíttetni.» Innen elmegy az ácsokhoz, kik szintén ily leverő -választ adnak: «Most faragjuk a keresztet, melyre fel fog -feszíttetni.» Úgy látszik azonban, hogy e nyomtatvány is végkép -eltűnt, minthogy a legszorgosabb kutatás sem vezetett ekkoráig reá» -stb. Kétségtelen, hogy mind a tartalom, mind a felfogás népies, de -az már kétséges: vajon ama nyomtatvány valóban népmysterium volt-e? -Lehetett párbeszédbe szedett Krisztus-monda is, mert magát a mondát -mi is ismerjük, s még a következő részletekkel bővíthetjük ki: -Mária beszélt a szíjgyártóhoz is, s kérdezte, nem tud-e valamit -Krisztusról? «Épen most fonom számára az ostort!» – volt a felelet. -Mária a csősztől is kérdezte Krisztust, ki szintén így válaszolt: -«Most szedek tövist koronájához». Ipolyi Arnold<a name= -"FNanchor_16" id="FNanchor_16"></a><a href="#Footnote_16" class= -"fnanchor">16)</a> Juhász Máténak 1761-ben nyomatott «Szép és -ájtatos különféle magyar versek» czímű munkáját is adatkép idézi, -mint amely számos karácsoni, passiói, urnapi és -ó-szövetség-történeti játékokat foglal magában. Mi <span class= -"pagenum"><a name="Page_381" id="Page_381">-381-</a></span> nem -láthattuk e könyvet, de azt gyanítjuk, hogy tartalmát nem valódi -népmysteriumok képezik, hanem csak tanodai drámák vagy a nép -számára drámai alakban dolgozott olvasmányok. Úgy látszik, hogy a -nép a passiói és husvéti játékokat nem ápolta oly szeretettel, mint -a karácsoniakat és vizkeresztieket. Amazokra a tavaszi munka -kevesebb időt engedett, míg ellenben emezeket a téli idő, nyugalom -és a családi együttlét mintegy táplálták.</p> -<p>De térjünk vissza a gyűjteményünk karácsoni mysteriumai- és -vizkereszti játékaihoz, melyeket a legrégibb, az úgynevezett -liturgiai mysteriumok maradványainak neveztünk. E maradványok -természetesen nagy változásokon mentek át az idők folyama alatt, -midőn a templomból kiszorúlva, a nép védő szárnyai alá menekültek. -Egyik egyszerű, másik mesterkélt, emezen népies naivságot -érezhetni, amazon iskolás tudákosságot. Egyikben katholikus énekek -zendűlnek meg, a másikban protestánsok, van olyan is, mely mind a -kettőt vegyíti. Ide népdaltöredékek vegyűltek, amott egy múlt -századi népies magyar költő soraira bukkanunk. Néhol a liturgia -latin szavai is megmaradtak, másutt a megújított magyar nyelven írt -versszakok csengnek fülünkbe. De a modern külső alól mindenikben a -liturgiai mysterium régi alkata tűnik ki, mert e maradványok a -legfőbb pontokban <span class="pagenum"><a name="Page_382" id= -"Page_382">-382-</a></span> megegyeznek a legrégibb karácsoni és -vizkereszti szertartásokkal és hasonlítanak a franczia és német -legrégibb liturgiai mysteriumokhoz, s épen azért tartjuk magyar -liturgiai mysteriumnak, s nem a kifejlett mysterium-dráma -töredékeinek, mint Toldy véli.</p> -<p>Karácson ünnepe a IV-dik században alapíttatott meg a nyugoti -egyházban, honnan a keleti is csakhamar átvette. Weinhold a német -karácsoni játékokról és énekekről irt munkájában leginkább Martene -és Durandi után, gondosan és bőven összeállítja a karácsoni -szertartások fejlődését illető adatokat;<a name="FNanchor_17" id= -"FNanchor_17"></a><a href="#Footnote_17" class="fnanchor">17)</a> -átveszünk belőlök egy párt, melyek szorosan tárgyunkhoz tartoznak. -Úgy látszik, Francziaország a karácsoni szertartások bölcsője, a -mennyiben itt találhatni a legrégibb nyomokat. Lássuk Rouenben -hogyan ünnepelték Krisztus születését. A «Te Deum» után az oltár -megett jászolt emeltek, a melyre a szent szüz képét tették. Az -énekkar előtti emelvényen egy fiu állott, ki mint angyal a Krisztus -születését hirdette. Az énekkar nagy ajtaján beléptek a pásztorok s -a jászolhoz mentek, «Pax in terris»-t énekelve, üdvözölték a szent -szüzet s imádva hódoltak a gyermeknek. Az oltár előtt misét -olvasott a pap, melyet bevégezve a pásztorokhoz fordult és -kérdezte: Quem vidistis <span class="pagenum"><a name="Page_383" -id="Page_383">-383-</a></span> pastores? A pásztorok felelték: -Natum vidimus. A nantesi egyházmegyében szokás volt, hogy a -«Benedicite» ének után énekes fiúk pásztorbotokkal az oltár elébe -állottak. A kántor kérdezte: «Pastores dicite» etc., a fiúk -felelték: «Infantem vidimus». Ezután közülök egy elkezdte a -«Paroulus filius» antiphonát, melyre a «Landate dominum» zsoltár -következett. Hasonló szertartás divatozott Toursban és némely más -helyen. A rheimsi szertartás a következő volt: a «Pervulus filius» -antiphona bevégzése után a pap a főénekessel rákezdte a «Pastores -dicite» antiphonát. A kar viszonozta: «Infantem vidimus», a pap -«Landate dominum in sanctis»-t énekelte, a kar «Pastores dicite» és -így ment tovább az énekes felelgetés egész a «Gloria patri et -filio»-ig. A laoni templomban mise után a fő és alkántor fejükön -fehér sipkával az énekkar jobb felőli ajtajához állottak és -énekelték: «Pastores dicite!» A klerikusok, a kik az ajtó előtt -állottak, felelték: «Infantem vidimus» s midőn a harangok -megszólaltak, a kántor rákezdett a «Lux fulgebit»-ra, mire a -második mise következett.</p> -<p>Vizkereszt ünnepének szertartásai szintén ily drámai -elevenségűek voltak. A latin egyház felfogása szerint a három -napkeleti bölcs hódolata és imádása képezte ez ünnep tárgyát s ez -irányban képződött a szertartás is, mely <span class= -"pagenum"><a name="Page_384" id="Page_384">-384-</a></span> -Ronenben Martene szerint a következő volt: Ének után megkezdődött a -három király szertartása. A templom különböző részeiből előlép a -három király koronával diszített sipkában, szolgáktól követve, kik -az ajándékokat hozzák. Az első király, ki középről jő, botjával a -csillagra mutat és így szól: Stella fulgore nimio rutilat; a -jobbról jövő második király hozzáteszi: Quem regem regum natum -demonstrat, és a harmadik, ki balról lép elő, így végzi be: Quem -venturum olim profetiae signaverant. Az oltárnál mindnyájan -összetalálkoznak, megcsókolják egymást s így énekelnek: Eamus ergo -et inquisamus eum offerentes ei munera: aurum, thus et myrham. Erre -a kántor rákezd a «Magi veniunt» responsorium s a körmenet -megindul. Mihelyt ez a templomra hajójába ér, a keresztoltáron levő -csillár meggyujtatik és a magusok éneklik: Ecce stella in oriente -prævisa iterum præcedit nos lucida. Hæc inquam stella natum -demonstrat, de quo Balaam cecinerat dicens: Orietur stella ex Jacob -et exsurget homo de Izrael et confringet omnes duces alienigenarum -et erit omnis terra processio ejus. Ekkor két pap dalmatikában -öltözve, az oltárhoz lép és szelid hangon énekli: Qui sunt hi qui -stella duce nos adeuntes inandita ferunt. A magurok így -válaszolnak: Nos sumus qui cermitis reges Tharsis et Arabám et -Sabæ, dona ferentes Christo <span class="pagenum"><a name= -"Page_385" id="Page_385">-385-</a></span> regi nato domino, quem -stella deducente adorare venimus. A dalmatikában öltözött két pap a -függönyt félre vonva így szól: Ecce puer adest quem queritis, quem -properate adorara, quia ipsa est redemtio mundi. A három király -térdre esik s e szavakkal üdvözlik a csecsemőt: Salve princeps -sæculorum! Erre az első átveszi szolgájától az aranyat s így szól: -suscipe rex aurum; a második a tömjént e szavakkal áldozza: Tolle -thus, tu vere deus; a harmadik a myrrhát nyújtja, mint a halál -jelképét. Ezalatt a tömeg áldozni megy s a feláldozott arany a -dalmatikás papoknak adatik. A magurok térdelve imádkoznak s majd -mintha álomból ébrednének, egy fehérbe öltözött gyermek, mint -angyal a következő antiphonat énekli nekik: Impleta sunt omnia, quæ -profetice dicta sunt. stb.</p> -<p>Erre a három király az oldalhajón kimegy a templomból és a -balfelőli ajtón az énekkarba lép, mialatt a kántor rákezd e -responsoriumra: Tria sunt munera. A mise alatt a három király -vezeti az énekkart és a «Kyrie fons bonitatis», «Alleluja» és -«Sandus» et «Agnus» énekeltetnek.</p> -<p>A limogesi vizkereszti rituale is hasonló volt a rouenihez. -Mielőtt a nép áldozott volna, három karénekes selyemruhában, -fejökön koronával, kezökben arany pohárral vagy más díszjellel a -nagy ajtón az énekkarba lépett és <span class="pagenum"><a name= -"Page_386" id="Page_386">-386-</a></span> énekelte: «O quam dignis -celebranda dies ista laudibus» kezdetű prózát. Ez ének alatt a kar -közepére érkeztek, akkor egyikök fölemeli kezét s a csillagra -mutat, mely egy kötélen feléjök ragyog. Egyszerre harsány hangban -törnek ki: Hoc signum magni regis. Azután megindulnak a főoltár -felé énekelve: E amus, inquiramus eum et offeramus ei munera aurum, -thus et myrrham. Diszjelöket lerakván, áldozni mennek. Az oltár -mögül egy gyermek így szólítja meg a királyokat: «Nuncium vobis -fero de supernis, natus est Christus, dominator orbis, in Bethlehem -Judæ, sic enim propheta dixerat ante. Elcsodálkoznak a királyok és -zavarodva mennek ki az ajtón, mely a sekrestyébe vezet, mialatt az -antiphonat éneklik: In Bethlehem natus est rex cœlorum.</p> -<p>Ily s ezekhez hasonló szertartások az egész nyugoti egyházban -elterjedvén, liturgiai mysteriummá fejlődtek. S vajon mit találunk -a magyar karácsoni népmysteriumokban és vizkereszti játékokban? E -szertartások emlékeit. Vizkereszti játékaink csillagos lámpája nem -egyéb, mint a limogesi rituale kötélen csüngő csillaga. A három -király ajándékkal hódoló jelenete itt is megvan, csakhogy idő -folytán még egyszerűbbé vált magánál a szertartásnál is. Karácsoni -népmysteriumainkban az úgynevezett Betlehem nem egyéb, mint az -oltár mögötti jászol, s nevénél fogva egyszersmind <span class= -"pagenum"><a name="Page_387" id="Page_387">-387-</a></span> a -városnak is jelképe. Szüz Mária képe helyett egy gyermekbáb, a -Krisztus van benne, de ez is szertartásos szokás volt, kivált a -XVI-ik században, a mennyiben az oltárra egy báb tétetett, mint -Krisztus jelképe, mely előtt a gyermekek karácsoni verseket -énekeltek.<a name="FNanchor_18" id="FNanchor_18"></a><a href= -"#Footnote_18" class="fnanchor">18)</a> A fehérbe öltözött angyal -szintén ott áll, s épen úgy hirdeti a pásztoroknak Krisztus -születését, mint a roueni szertartásban. A pásztorok szintúgy -hozzájárulnak Krisztushoz és imádják. De a mi népmysteriumainkban a -pásztorok tréfálkoznak is egymással és megajándékozzák -Krisztust.</p> -<p>Ezt nem találhatni az idézett szertartásokban, sőt a legrégibb -franczia és német liturgiai mysteriumokban sem, csak a német -népmysteriumok gyűjteményeiben, melyeket Weinhold (1853.) és Lexer -(1862.) adtak ki.<a name="FNanchor_19" id= -"FNanchor_19"></a><a href="#Footnote_19" class="fnanchor">19)</a> -Ez úgy látszik a németeknél is, nálunk is későbbi fejlődés, azonban -valószinű, hogy magokban az egyházakban is divatoztak, mert az -egyházi szertartások közé már jókor vegyültek világi szokások és -tréfák, melyekhez, mint a karénekes ifjak kezdeményéhez, csakhamar -felnőtt emberek is csatlakoztak. Krisztus megajándékozása is nálunk -tejjel, vajjal, sajttal, <span class="pagenum"><a name="Page_388" -id="Page_388">-388-</a></span> vagy kenyérrel, pólyarongygyal és -báránykával, a németeknél tyukkal, tojással, vajjal, zsiradékkal, -sóval, répával, úgy látszik, a három király ajándékozásának -utánzása és szintén későbbi fejlődés.</p> -<p>Hasonló eredményre jutunk, ha népmysteriumainkat a legrégibb -franczia és német karácsoni liturgiai mysteriumokkal kisértjük meg -összehasonlítani, bár itt a különbségek feltünőbbek. A franczia -karácsoni mysteriumok között legrégibb az, melyet az orleansi -városi könyvtár XI-dik század codexéből másolt le Monmerqué s csak -harmincz példányban adott ki a franczia bibliophilek számára s -melyet épen azért Wright Tamás újra lenyomatott saját -gyűjteményében is.<a name="FNanchor_20" id= -"FNanchor_20"></a><a href="#Footnote_20" class="fnanchor">20)</a> E -mysterium két részből áll, vagy jobban mondva kettő, az első: -Herodes sive Magorum adoratio; a második: Interfectio puerorum. A -legrégibb német liturgiai mysterium majd oly régi, mint a franczia, -s abban is hasonlít hozzá, hogy szintén kettős: Herodes sive -Magorum adoratio, et Ordo Rachelis. Egy előbb freisingi, jelenleg -müncheni codexből adatott ki, Weinhold többször idézett munkájában -újra lenyomatta s gondosan összehasonlította az orleansival. Mind a -franczián, mind a németen meglátszik, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_389" id="Page_389">-389-</a></span> -liturgiába szőtt mysteriumok; ezt a kar szereplése is bizonyítja s -egyiknek végén az éneklendő próza előtt e kifejezés: expleto -officio, mely az előzményt officiumnak jelöli. Szerkezetök -egyszerű, a ritualéra támaszkodnak, az eseményeket az érzés őszinte -kifejezésével ábrázolják s nem árulnak el dogmai irányt, mint a -kifejlett mysterium-drámák. Nyelvök latin, és egyházias. Ha -karácsoni népmysteriumainkból kivesszük a pásztorok tréfáját, de -meghagyjuk mindazt, mi tisztán egyházi eredetű s a szent esemény -ábrázolására vonatkozik; ha a pásztorok imádását odakapcsoljuk a -három király hódolatához, szóval, ha karácsoni mysteriumainkat -összevegyítjük vizkereszti játékainkkal, előttünk állanak a -legrégibb franczia vagy német liturgiai mysterium körvonalai. -Azonban a mi népmysteriumainkban egy s más megromlott vagy egészen -kiveszett, mit a franczia és német legrégibb liturgiai -mysteriumokban még épen találunk. Tudniillik itt Heródes nagy -szerepet játszik: megtudja a magusoktól, hogy királyok királya -született Betlehemben s fegyvereseket küld a csecsemők -legyilkolására; az angyal inti Józsefet és Máriát, hogy -gyermekökkel Egyptomba meneküljenek; a menekülő család -szerencséjével éles ellentétben hangzik föl Ráchel siralma, -melylyel bevégződik a mysterium. A mi népmysteriumainkban szintén -<span class="pagenum"><a name="Page_390" id= -"Page_390">-390-</a></span> előfordul Heródes, még pedig elég -hősies módon, egy huszár alakjában, de egészen elvesztve bibliai -jellemét. A bősz király igen szelid emberré változott s vagy csak a -betlehemesek prológjának elmondója (28. sz.), vagy a pásztorok közé -őgyeledik mint katona minden ok és következmény nélkül (5. és 13. -sz.), vagy mint király bölcselkedik bizalmas huszárjával s a -keményszívű házigazdát játsza, ki Máriának és Józsefnek nem akar -szállást adni (15. sz.). József s Mária gyűjteményünk csak két -mysteriumában fordulnak elő, de itt is igen csekély szereppel. -Szóval, úgy látszik, hogy a pásztorok jelenetének kiképzése mintegy -háttérbe szorította vagy egészen kitolta mindazt, mi Herodes- és -Józsefre vonatkozott. Egyébiránt nem csoda, hogy a pásztorok -jelenetét annyira kedvelte és kiképezte a nép: legközelebb volt -felfogásához életéhez, s míg egyfelől önmagát látta benne -megdicsőítve, addig másfelől legalkalmasabbnak találta arra, hogy -ide szőjje be tréfáit és élczeit.</p> -<p>Úgy hisszük, hogy a fejtegetések és hasonlítások mindenesetre -némi figyelmet s legrosszabb esetben némi czáfolatot érdemelnek. -Nem ok nélkül állítjuk, hogy gyűjteményünk mysteriuma és -vizkereszti játéka nem egyebek, mint liturgiai mysteriumok -maradványai, melyek a falusi egyházakból a nép közé menekülve, -részint megbővültek, részint megcsonkúltak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_391" id="Page_391">-391-</a></span> -Mellettünk szól az egyházi rituale s a legrégibb liturgiai -mysteriumok tanúsága. De nemcsak a múlt, a jelen is támogatni -látszik állításunkat. Ha megvizsgáljuk a német népmysteriumokat, -melyek szintén nem rég gyűjtettek össze, első tekintetre két -csoportot különböztethetünk meg. Egyik a bonyolúltabb szerkezetű, -cyclusos tartalmú, kidolgozottabb s nagyobb terjedelmű -népmysteriumok csoportozata, melyek igen hasonlítnak a középkor -fejlettebb mysterium-drámáihoz, s úgy látszik e korból maradtak meg -a nép közt, s itt-ott még ma is előadatnak. De vannak e -gyűjteményekben s élnek a német nép ajkán sokkal nagyobb számmal -oly népmysteriumok is, melyek hasonlítanak a mieinkhez, melyek -szintén csak falusi egyházak liturgiai mysteriumainak maradványai, -mert úgy látszik Németországon is csak a városokban s némely -nagyobb helyeken élhette át a mysterium a fejlődés minden fokát s a -legtöbb falusi egyházban liturgiai mysteriumnak maradt s így -szállott át a népre. Hasonló jelenséget tapasztalunk, bár -csekélyebb arányban a magyarországi németeknél is, kiknél szintén -találhatni nagyobbszerű karácsoni mysteriumot, melyet a középkori -virágzó mysterium-dráma maradványainak tarthatni. Ilyen a főrévi -(Oberufer) karácsoni mysterium, melyet a XVII-dik századbeli német -telep lakosai <span class="pagenum"><a name="Page_392" id= -"Page_392">-392-</a></span> ma is játszanak, s melyet Schröer ki is -adott némely más magyarországi német karácsoni és vizkereszti -mysterium kiséretében. Ez egyen kivül a többi hasonlít a mieinkhez, -azaz liturgiai mysteriumok maradványai.<a name="FNanchor_21" id= -"FNanchor_21"></a><a href="#Footnote_21" class= -"fnanchor">21)</a></p> -<p>Oda térünk vissza, a honnan kiindúltunk. Csak liturgiai -mysteriumok maradványait mutathatjuk fel, de még eddig se középkori -magyar mysterium-dráma, s e nagyobbszerű népmysterium nyomaira nem -akadhattunk. Fogunk-e ezután? oly kérdés, melyre gondos kutatás és -gyűjtés adhatna legjobb feleletet. Egyházi és világi levél- és -könyvtáraink e tekintetben talán még nem voltak átkutatva, a nép -ajkáról való gyűjtés pedig csak most kezdődött meg. Azonban kivált -a gyűjtéssel sietni kellene. A jobb karba helyezett népiskolák, a -terjedő míveltség mindinkább betemeti a népköltészet maradványait. -A nép új kincseket nyerve a régieket veszíti el, melyek a nyelvész, -régiségbúvár és æsthetikus előtt becsesebbek amazoknál. Adja isten, -hogy a kutatás és gyűjtés gazdag eredményre vezessen, oly -eredményre, mely megczáfolja nézeteinket is, Toldynak adjon igazat. -<span class="pagenum"><a name="Page_393" id= -"Page_393">-393-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1873</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_394" id= -"Page_394">-394-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_395" id="Page_395"><br /> --395-</a></span></p> -<h2>SZIGLIGETI ÉS UJABB SZÍNMŰVEI.</h2> -<p>A Nemzeti Szinház, sőt általában a magyar szinházak műsora husz -– huszonöt év óta sokat változott. Hugó, Dumas Scribe helyett. -Feuillet és Sardou jöttek divatba; Shakespeare és Molière gyakoribb -vendégeink, mint régen; egy pár rég elfeledett spanyol színmű ujabb -diadalait ünnepli; Kisfaludy Károly és Vörösmarty majdnem -feledségbe sűlyedtek; Czakó nem tetszik többé; Nagy Ignácz, -Obernyik, Degré, Dobsa színműveit ujabbak váltották föl, de aligha -tartósabb szerencsével. Csak Szigligeti nem szenvedett csorbát. -Termékenységével, sikereivel folyvást uralkodik a magyar színpadon -s műveit most is annyiszor vagy még többször játszszák, mint -ezelőtt huszonöt évvel. Leszorúlt műveit újakkal pótolta, bukásait -sikereivel feledtette. Innen-onnan negyven éve, hogy a drámaírói -pályára lépett. Csakhamar a közönség kedvenczévé vált s háttérbe -szorította legnépszerűbb elődét, Kisfaludy Károlyt. Azóta -<span class="pagenum"><a name="Page_396" id= -"Page_396">-396-</a></span> folyvást megtartotta a helyét. Az utána -föllépő drámaírók napjainkig mintegy ostromolni látszottak őt, de -nem tudták legyőzni. Szigligeti túlélte mindnyájokat s most -hatvanadik évében is bátran elfogadja a versenyt a színpad és -akadémia küzdő homokján egyaránt.</p> -<p>Valóban Szigligeti pályája nem egy tekintetben sajátságos és -figyelemre méltó. Költészetének fény- és árnyoldalai sokkal szorosb -kapcsolatban vannak élete körülményeivel s azzal az állással, a -melyet a színháznál elfoglal, mint a kor irodalmi és politikai -viszonyaival. Mint színész írta első drámáját 1834-ben s mint a -nemzeti színház titkára, rendezője, dramaturgja szakadatlanul -drámaírással foglalkozott. A lyrai és az elbeszélő költészet terén -alig tett kisérletet; nem volt szerkesztő, se hírlapíró. Kizáróan a -drámai költészetnek szentelte életét s a mit azon kivűl írt néhány -színészettörténelmi rajzot, dramaturgiai értekezést, szintén e -körbe vonhatni. E körülmény egyik főoka termékenységének. Aki -költészetnek csak egy nemére szorítkozik, sokkal biztosabban -megleli az illető forma szerinti uralmat s könnyebben kap új kedvet -újabb tárgyhoz, bár ki van téve annak, hogy gyakran ismételje magát -s formai készségénél fogva könnyü dolgozásra ragadtassék. -Szigligeti se kerülte ki ez örvényt. De neki a drámaírás -egyszersmind életmód volt. Részint ez, részint az eredeti -<span class="pagenum"><a name="Page_397" id= -"Page_397">-397-</a></span> műsor szegénysége szakadatlan és gyors -munkásságra ösztönözték. Ritkán érlelhette meg gondolatja és -telhetett el tárgyával: egy szóval gyors és könnyü dolgozáshoz -szokott s művei benső értéke nem volt arányban termékenységével. -Azonban ne higyje senki, mintha Szigligetiben hiányzott volna a -valódi költői becsvágy. Ha eleget tett a napi szükség -kényszerűségének, örömest elmélyedt s kereste a tisztáb lelkesűlés -óráit, kivált akadémiai pályázatra készűlt. De az írók nem írhatnak -máskép mint a hogy körülményeiknél és hajlamaiknál fogva szoktatták -magokat. Aztán valamely költői műnek sikere ritkán függ az -akarattól és készűltségtől; okai bár esetlegeseknek látszanak, -bensőbb természetűek, mintsem könnyen kideríthetők volnának. Midőn -Szigligeti bizonyos önbizalommal és követeléssel fogott Bajusz -czímű vígjátékához, aligha sejtette, hogy sokkal csekélyebb becsű -művet ír a Liliomfi czíműnél, a melyet amugy könnyedén mintegy csak -odavetett.</p> -<p>Az is jellemző a Szigligeti fejlődésére nézve, hogy őt nem az -irodalom adta a színpadnak mint elődeit, hanem a színpad az -irodalomnak. A színpad volt dajkája s a színészek pártfogói. Nem -tartozott az irodalmi pártok egyikéhez se, a politikában pedig, -épen nem vett részt. Az irodalmi és politikai lapok se rokon-, se -ellenszenvvel nem viseltettek iránta, de folyvást <span class= -"pagenum"><a name="Page_398" id="Page_398">-398-</a></span> -bírálták minden tekintet nélkül. Egyetlen egy magyar költőt se -bíráltak meg annyiszor, mint őt. Ha a hasonló termékenységű Jósika -és Jókai annyi bírálatnak lettek volna kitéve, a magyar közönség -kevésbbé hinne regényírói nagyságukban. Ide járúlt még az is, hogy -a fiatalabb drámaírók, Szigligeti versenytársai, koronként egész -hadjáratot indítottak ellene. Majd minden lapnak meg volt a maga -drámaíró barátja, a kit borura-derűre emelni igyekezett; néha magok -a drámaírók váltak színikritikusokká és feltünő szenvedélyességgel -bírálták szerencsésebb versenytársukat. Szigligeti sohase volt -egykedvű a kritika nyilatkozatai iránt, de ahhoz képest majd mindig -elég nyugodtan tűrte ugy az igazságos, mint az igazságtalan -bírálatokat. Tulajdonkép nem igen hitt az elméletben s egész ujabb -időkig nem is foglalkozott ilyesmivel. Annál többet adott -tapasztalataira, annál nagyobb buzgalommal tanúlta a színpadot, a -szinészeket és közönséget. Minden nap tapasztalta, mint színész, -rendező és drámaíró, hogy nem a szép nyelv, lyrai ömledezés, -mélyreható reflexiók, elmés párbeszédek hatnak leginkább a -közönségre, hanem a cselekvény. Tapasztalta, hogy az expositió -világos, a bonyodalom fokozatosan emelkedik és gyors kifejlést ér, -a hatás nem igen szokott elmaradni. Tapasztalta, hogy a színészek a -legjobb drámát is tönkre tehetik, ha a szerepek nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_399" id="Page_399">-399-</a></span> -természetök- és tehetségökhöz valók, ellenkező esetben a gyengébbek -is sikert vívnak ki, s a mely szerepet megkedvelnek, azt javítni is -tudják s általában sok gyakorlati jó tanácscsal szolgálnak. -Tapasztalta, hogy a közönségnek meg vannak a maga divatos eszméi, -előítéletei, rokon- és ellenszenvei, melyeket nem lehet figyelem -nélkűl hagyni s gyakran némely külsőség sem téveszti el -hatását.</p> -<p>Szóval Szigligeti folyvást oly tapasztalatokkal gazdagodott, -melyeket elődei részint elhanyagoltak, részint alkalom hiánya miatt -meg nem szerezhettek. Mindez elhatározó befolyással volt pályájára. -Egész erejét a cselekvényre, a bonyodalomra fordította, főleg a -színészeknek írt szerepet, s nem egy eszményi, hanem a nemzeti -színház közönségét tartotta szeme előtt, természetesen a tapsra -leghajlandóbb részt. Fejlődését ez irányban nagyon elősegítette -először is nem mindennapi leleményessége, mely ha koronként -kimerűlni látszott is, ujabb erővel buzgott fel; továbbá a -bonyodalmas és gyors menetű franczia drámák hatása, melyek épen -föllépése idejében kezdették leszorítani színpadunkról a nehézkes -német drámákat és végre a siker, melyet bajos lett volna tőle -elvitatni. Már első műveiben a cselekvény föltünően erősb oldala, -mint a szenvedély és jellem rajza. Nem volt szenvedélyes lélek, -világ- és emberismerete szűk körre szorítkozott, <span class= -"pagenum"><a name="Page_400" id="Page_400">-400-</a></span> s nem -igen igyekezett mélyebben fölfogni a múltat és jelent: a -történelmet és társadalmat. Ritkán írt belső szükségből, áthatva -tárgyától, a mi fölemeli a lelket és kifejti rejtett erejét. A -történelem és élet eseményei hamar föllobbantották képzelődését, -leleményessége könnyen szőtt belőlük érdekesnél érdekesebb -bonyodalmakat, de a drámai összeütközéseket ritkán tudta -egyszersmind tragikaiakká emelni és hőseinek megadni a fenséget. A -komikumban már szerencsésebb volt, de inkább az alsóbb, mint a -fensőbb komikum terén. Azonban a jellemrajz biztossága és -elevensége se itt se ott nem tartott lépést a bonyodalom -leleményességével s a sikert majd mindig ez utóbbinak -köszönhette.</p> -<p>Mint nem egy költő, ő is saját szükségei szempontjából alkotta -meg dramaturgiai elméletét. Szemben a költői hatás elvével, a -melylyel védeni szokták akkortájt a szépen írt, de gyönge alkotású -drámákat, nem a drámai hatást vitatta, mint egyedül jogost, hanem a -színpadit, a mely legalább is kétes becsű, sőt a mint a gyakorlat -értelmezte, veszélyes is. Ezt hirdette beköszöntő értekezésében a -Kisfaludy-társaság szószékén, ezt később hírlapi polemiáiban is. -Harmincz év óta ez elv védelmével és ostromával foglalkozik -dramaturgiánk. A legtöbb drámaíró a színpadi hatás elvét pártolta, -<span class="pagenum"><a name="Page_401" id= -"Page_401">-401-</a></span> sőt a kritikusok egy része is ide -szegődött. Majdnem hitté kezdett válni, kivált a színházaknál, hogy -minden oly mű jó, a mely a színpadon egy párszor tetszést arat és -mind az rossz, a mely nem részesűl ily szerencsében, mintha a -tetszés és nem tetszésnek nem lehetnének esetleges okai, a -melyeknek kevés közük a drámai művészettel; mintha a színpadon nem -hathatna sok olyas, a mi nem valóban drámai, ennek csak külsősége, -álorczája vagy épen színpadi csíny; mintha a közönség zajosabb és -kevésbbé mívelt részének változékony hangulata döntő ítélet lehetne -a művészet legfontosabb kérdéseiben; mintha a drámairodalom -történelmében nem volna elég példa arra, hogy hidegen fogadott -művek később nagy tetszést vívtak ki s az eleinte zajosan -megtapsoltak csakhamar minden hatásukat elvesztették. Egyébiránt -abban, a mit Szigligeti a színpadi hatás elvénél fogva hírdetett, -sok jó tanács is volt a dráma technikájára nézve. De hibás volt -kiinduló pontja, a mennyiben a tragikai és komikai alapot egészen -mellőzte, a cselekvény és jellemrajz szoros kapcsolatát kevésbé -vette s mintegy a közönség és színpad tanulmányát látszott ajánlani -az élet és történelem helyett.</p> -<p>Nincs ok kicsinyleni vagy épen hibáztatni a cselekvényre -fordított gondot, mert épen az egységes, gyors és erős -összeütközések között <span class="pagenum"><a name="Page_402" id= -"Page_402">-402-</a></span> fejlődő cselekvény a drámai költészet -főjellemvonása s ez értelemben mondja Aristoteles, hogy cselekvény -nélkül nincsen tragédia. De hathat-e reánk mélyebben bármily -bonyodalmas cselekvény, ha nem a szenvedély és jellem rajzából -szívja éltető nedvét? Ringathat-e bennünket illusioba a fordulatok -és helyzetek bármily változatossága, ha úntalan érezzük, hogy mind -ebben kevés a lélektani s még kevesebb a költői igazság? S emberek -helyett bármily ügyesen mozgatott bábok kielégíthetik-e az emberi -szívet, mely örömei és fájdalmai, erényei és gyarlóságai, -szenvedélyei és tévedései rajzát keresi a költészetben? Régi vita -tárgya és sok egyoldalusággal vitatták a mi irodalmunkban is, hogy -melyik főbb a drámai költészetben: a jellemrajz vagy cselekvény? -Úgy hisszük, egyik félnek sincs igaza. Mennél nyomósabb okok -hozatnak fel, akár a jellemrajz, akár a cselekvény védelmére, annál -inkább meggyőződünk annak igazságáról, hogy a cselekvény és -jellemrajz egymásra hatása és összhangja alkotja a valódi drámát: a -jellemrajz e hatás alatt válik drámaivá, a cselekvénynek e hatás -adja meg benső szervezetét és ez összhang alsóbb vagy felsőbb -fokától függ valamely drámai mű csekélyebb vagy nagyobb értéke. A -színpad tanúlmányát se lehet hibáztatni. A dráma földje a színpad, -s az nem épen véletlen szüleménye, hogy az új kor legnagyobb -<span class="pagenum"><a name="Page_403" id= -"Page_403">-403-</a></span> drámaköltői, Shakespeare és Molière -színészek voltak. A ki tanúlta a színpad természetét s különböző -osztályokból egy nagy tömegbe gyűlt hallgatóság hajlamait, az -tulajdonkép a drámai forma titkait tanúlta. A valódi dráma -színpadon és olvasva egyaránt hat s épen úgy megragadja a nagy -tömeget, mint kielégíti, a mélyebben gondolkozót, ha nem is mindig -ugyanazon okból. Bizonyára, ha a drámaíró minél több dráma -közvetlen hatását vizsgálja, saját művészete hatásának annál több -eszközét ismeri. De mindez nagy részt csak a forma tanulmánya. A -tartalmat nem a színpad, hanem az élet tanulmánya nyújtja. S ha a -költő mellőzve e tanulmányt, főleg a színpadtól vesz tárgyat és -lelkesülést, csak a színpadot fogja rajzolni a színpadnak s nem a -színpadnak az életet. A színpad és élet tanulmányának összeolvadása -épen oly befolyással van a dráma valódi sikerére, mint a cselekvény -és jellemrajz összhangja. Tulajdonképen egymást szülik és -táplálják, de meghasonolva szintén egymást emésztik.</p> -<p>Szigligeti színműveiben többé-kevésbbé megtaláljuk e -meghasonlást, s hol összhang van is, az nem fensőbb fokú. Érezzük, -hogy a költő inkább a mi kedvünkért ír, mint a maga jókedvéből s -nem annyira valamely eszme, tény vagy szenvedély által felköltött -lelkesülés ragadja, mint a lelemény ösztöne, a bonyodalom -<span class="pagenum"><a name="Page_404" id= -"Page_404">-404-</a></span> ingere. Érti a szövevény logikai -folyamatosságát, az érdek fokozását, de nem követi nyomról-nyomra a -szenvedély fejlődését, nem leplezi föl a szív mélyebb örvényeit, a -jellem legbensőbb mivoltát. Ritkán ír saját éleményeiből vagy az -élet és történelem közvetetlen hatásai alatt, önkénytelen a színpad -emlékei lepik meg képzelődését s a szereplő színészek állanak -előtte mint szobrász előtt az élő minták. Pályája kezdetétől -mostanig megismerhetni darabjain, hogy kikre gondolt mint -játszókra. Valóban jellemrajzai akarva nem akarva a színészekhez -vannak mérve. Legerősb a genrealakokban; midőn magasb, eszményibb -körbe emelkedik, gyöngülni kezd, épen mint színészeink. Nem küzd -nagy feladatokkal új eszmékkel, de nem esik az ál-lángeszűség -hóbortjaiba se; nem lobog lelkében az erkölcsi és társadalmi -érdekek erős cultusa, a mely mélyen érzi s másba is át tudja -lehelni az emberi dolgokban nyilatkozó nemesis szent félelmét, de -majd mindig megőriz bizonyos erkölcsi érzéket, jó tapintatot, józan -itéletet, melyek óvják az élet sívár vagy épen léha felfogásától. E -tulajdonok Szigligeti jobb műveinek mindig sikert biztosítanak, de -ha az ujság ingere enyészni kezd, lassanként mind kevesebb érdeket -találunk bennök, kivált tragédiában. Ismervén a cselekvény -fordulatait, majdnem ismerjük az egészet. A szenvedély rajza -erőtlenebb, mintsem <span class="pagenum"><a name="Page_405" id= -"Page_405">-405-</a></span> felindulhatnánk rajta, a jellemekben -kevés olyas nyilatkozik, a mi tartósabban, foglalkoztatná az elmét, -a párbeszédek tartalmilag, sőt gyakran alakilag sem eléggé vonzók, -a nyelvnek nincs olyan bűbája, a mely lekösse a figyelmet, aztán a -színészek se a régiek, a kiknek oly jól illett ez vagy ama szerep. -A régi hatás elpárolgott; a bűvész fogásait nagyon is észrevettük. -Ez okból Szigligeti műveinek sokat árt az idő; régebbiek mind -inkább vesztik hatásukat s újakkal kell fentartani uralmát. De bár -hogyan ítéljünk Szigligeti művei æsthetikai értékéről, egy nagy -érdemét senki sem hozhatja kétségbe s ezt még inkább el fogja -ismerni az irodalom történetírója, mint a mi korunk. Összes -munkássága mindig nevezetes mozzanata marad a magyar színészet és -dráma fejlődésének. Negyven év óta főtámasza a fővárosi és vidéki -színházaknak, az eredeti műsor nagy részt műveiből telik ki, s -nagyobb közönséget vonzott a színházba mint elődei. Több-kevesebb -sikerrel művelte a drámai költészet minden faját, sőt nemzeti -irányban új válfajnak tört utat, ha tévedések árán is, kivívta a -nálunk addig elhanyagolt cselekvény jogait s fensőbb fokra emelte a -magyar dráma technikáját.</p> -<p>Először is tragédiákkal lépett föl s egy jó darabig leginkább -történelmi tragédiákat írt, Követte Kisfaludy Károlyt és -Vörösmartyt, a <span class="pagenum"><a name="Page_406" id= -"Page_406">-406-</a></span> kik egész epikai lelkesedéssel -fordultak a múlthoz. Nyelvet is tőlük tanúlt, előbb prózát, majd -verset. De már fölléptekor nyilatkoztak lényegesen különböző -sajátságai. Nyelve és verselése messze maradt elődeitől, kivált -Vörösmartytól, s e tekintetben, ha évek folytán erősödött is -Szigligeti, máig sem elég erős. Szabatosan és folyékonyan ír, nem -kellem nélkül, de kevés bájjal és erővel. Drámaibb Kisfaludy és -Vörösmartynál; kerüli a lyrai áradozást, de gyakran, kivált ha -prózában ír, csak a legszükségesebbek száraz elmondására -szorítkozik.</p> -<p>Átalában ritkán emelkedik a szenvedély magaslatára, ily nemű -törekvésén majd mindig erőltetés érzik; hasonlatai nem meglepők, -találóak s a legtöbbször bizonyos bágyadtság jéllemzi pathoszát. -Mindez lyrai ere csekély voltát bizonyítja. Igaz, hogy az erős -lyrai alanyiság árt a drámaírónak, de bizonyos lyrai erő és hév -nélkül meg nem születhetik a drámai páthosz, a mely legtöbbször nem -egyébb, mint a jellemek és helyzetek szerint a legfensőbb fokra -emelt ódák és dithyrambok töredéke. Igazolják ez állítást, hogy -csak a legnagyobb példákra hivatkozzunk, épen úgy Sophocles és -Shakespeare, mint Corneille, Racine és Schiller, sőt nálunk is -Katona. Szigligeti magán- és párbeszédeiben sehol se hallatszik a -szenvedélyes elragadtatás, küzdelem <span class="pagenum"><a name= -"Page_407" id="Page_407">-407-</a></span> és kétségbeesés oly -kifejezése, mely megragadja lelkünket és emlékünkben maradjon. -Egyetlen verssora se került a közönség ajkára, hogy idézetté -váljék. Nincsenek nyelvtani rögeszméi, stylbeli különösségei, de -keveset ad a drámai styl fensőbb művészetére is. Nem tud kevésben -sokat mondani s nem látszik kedvelni a szenvedély inversios, -szaggatott nyelvét s egyenetlen változatosságát. Színészeink jó -színpadi nyelvnek tartják Szigligeti nyelvét, mert könnyen lehet -megtanúlni és elmondani. De vajon megelégedjünk-e ezzel s az -ugynevezett jó színpadi nyelv maradjon-e a magyar drámai nyelv -példánya?</p> -<p>Sokkal lényegesb és méltánylandóbb az a különbség, a mely -Szigligeti első tragédiáit cselekvény tekintetében jellemzi. Itt -elődei maradnak messze tőle, kiket a történelmi tragédia terén -Shakespeare példája épen úgy félre vezetett, mint a német költők -nagy részét. Kétségkivűl Shakespeare a történelmi dráma terén is -örök becsű műveket hagyott hátra. Coriolan és Julius Caesar a -történelmi tragédia felűl nem múlt példányai az összes drámai -költészetben. De ha római tárgyú tragédiáitól az angol történelem -írt drámáihoz fordulunk, egyet-kettőt kivéve, csak történelmi -rajzok állanak előttünk, melyekben erőteljes korrajz, bámulatos -egyénités s részben gazdag drámai élet nyilatkozik ugyan, de -egészben <span class="pagenum"><a name="Page_408" id= -"Page_408">-408-</a></span> véve se drámák, se tragédiák. Hajlanak -az eposz felé s cyclusos bevégzettségökben drámai formában írt -epopeiának tünnek föl, melyekben az egyes drámák mind megannyi -rhapsodiák. Maga Shakespeare <i>Chronikled histories</i> néven -nevezi e drámáit, melyek kedvencz darabjai voltak korának, midőn -minden műnem és faj mint egy a drámába olvadt. Mily különbség a -római tárgyú tragediái s az angol történelemből vett drámáinak -legtöbbje között! Amazokban a cselekvény kerek, egész, egységes: -emezekben alig találhatni meg az alapeszme egységét is s csak a -személy egysége tartja össze a cselekvény szálait. Amott egymásból -foly a cselekvény a fő hős fejlődő szenvedélyével, a legszorosb -kapcsolatban, a hatás és visszahatás drámai fokozatain: emitt nagy -részt egymás után vagy mellett füződnek az események s kapcsolatuk -a dráma hősével meglehetős külsőleges, vagy laza. Szóval amazok -valóban történelmi drámák, mig ezek csak dramatizált életrajzok -vagy krónikák. A németek között előbb Goethe <i>Götz von -Berlichingen</i>-ével, majd a romanticusok indúltak e nyomon s a -német kritika igazolásukra a történelmi dráma oly elméletét -állította fel, mely lényeges pontokban tér el drámáétól. E hatást a -magyar irodalom is érezte. Vörösmarty történelmi drámáin, sőt -Kisfaludy Károly <i>Csák Máté</i> töredékén is észre vehetni a -német romanticusok <span class="pagenum"><a name="Page_409" id= -"Page_409">-409-</a></span> szellemét, kik szerint a történelmi -dráma ikertestvére az epopeinak.</p> -<p>Szigligeti nem követte ez irányt, sőt mintegy tiltakozott -ellene. Első trágédiái <i>Dienes, Gyászvitézek, Vazul, Aba</i> épen -drámai cselekvényök által vonták magokra a figyelmet s főérdemök -csak is ebben áll. Vörösmarty a másik irány képviselője, a ki azt, -legalább elméletben, elhagyni készült, méltán üdvözölte e műveket, -mint olyanokat, melyekben a cselekvény ügyesen bonyolított, az -elrendezés jó, tisztán drámai gazdaságos: s méltán rótta meg a -jellemek ürességét, az érzelmek és indulatok erőtlen -rajzát.<a name="FNanchor_22" id="FNanchor_22"></a><a href= -"#Footnote_22" class="fnanchor">22)</a> Szigligeti tragédiáinak e -két sajátsága végig vonul egész pályáján. A cselekvény -bonyolításában még több ügyességre tett szert, jellemrajzai -tartalmasabbakká váltak, de egy valóban nagyobbszerű tragédiával -annyi küzdelem díjában se ajándékozhatta meg nemzetét. Pályája -második és harmadik évtizedében inkább a népszínművekhez és -vígjátékokhoz fordult nagy előszeretettel, de folyvást írt -tragédiákat is. Ezek nagy részt leszorúltak a színpadról és -feledségbe sűlyedtek, de a melyek fenmaradtak is, mint <i>Gritti, -Béldi Pál</i>, a <i>Fény árnyai</i>, nem nagy becsüek. Hiányzik -bennök a tragikai fenség; vagy a <span class="pagenum"><a name= -"Page_410" id="Page_410">-410-</a></span> cselekvényben vagy a -hősben nincs meg a nagyság, hogy egymást emelni birják. Grittiben -egy pár jó jelenetet találunk, de a hősben nagy gonoszban, nincs se -nagy ész, se hősiség. A híres olasz oly ügyetlen, hogy a jámbor -Czibakot se tudja elszédíteni s alig tesz többet, mint hogy -orgyilkosokat bérel ellene. Béldinek mind tévedésében, mind -erényében van valami gyámoltalanság. A <i>Fény árnyai</i>-ban a -főszemély, Charlotte, átalakulása nem eléggé drámai, jellemének -alkatrészei nem olvadnak össze egy határozott szenvedélylyé, a mi -aztán a katasztrófát inkább csak színpadi hatásúvá teszi, mint -egyszersmind valóban tragikaivá.</p> -<p>Szigligeti ujabb tragédiái közül (1868–1873) csak három kerűlt -színre és jelent meg nyomtatásban. A <i>Trónkereső, Török János, -Struensee</i>.<a name="FNanchor_23" id="FNanchor_23"></a><a href= -"#Footnote_23" class="fnanchor">23)</a> Az első nemcsak társai, -hanem általában Szigligeti összes tragédiái között is legjobb, -évtizedek óta a legsikerűltebb tragédia irodalmunkban. A közönség a -gyönge előadás mellett is tetszéssel fogadta, azonban a hírlapok -épen azt támadták meg benne, a mi legjobb, a tragikai alapot. -Elmondották, hogy a <span class="pagenum"><a name="Page_411" id= -"Page_411">-411-</a></span> főszemély nem a tragikai hős, akit a -szabad akarat sodor örvénybe, hanem csak báb, akivel az események -játszanak s bukásában nem az erkölcsi világrend kényszerűsége -nyilatkozik, hanem a sors szeszélye. Sulyos vád de mivel nem igaz, -nem nyom többet ama dicséreteknél, melyekkel hírlapjaink némely új -drámát oly méltatlanul elhalmoznak. Mind maga a kérdés, mind pedig -a tragédia megérdemelnek egy kis bővebb fejtegetést.</p> -<p>A mű hőse Borics, a ki nem tudja, hogy törvénytelen szülött, -mert kolostorba vonult anyja folyvást rejti előtte születése -titkát. Nem örökölhette a magyar trónt, de mint Halics fejedelme -boldogan él. Szeretett férj és uralkodó. Midőn egyszer anyjánál van -látogatóban, megjelennek előtte Magyarországból az elégedetlenek -követei s felszólítják, hogy mentse meg az országot a zsarnokságtól -s foglalja el a trónt, mely jog szerint őt illeti. Borics nemes -szíve föllángol e felhívásra; nem csak trónját foglalhatja vissza, -hanem nemzetének is szabadítója lehet. Anyja Predzlava, a ki tudja, -hogy fia nem törvényes szülött, tartóztatná, de nem meri bevallani -bűnét. Borics lengyel segítséggel betör Magyarországba. Csalódásai -egymást érik. A helyett, hogy az ország fölkelne, csak némely -érdekeiben sértett főurak és kóbor vitézek gyűlnek táborában. A két -tábor szemben áll egymással. <span class="pagenum"><a name= -"Page_412" id="Page_412">-412-</a></span> Magyarország királya -részéről megjelen a nádor, felmutatja a Borics törvénytelen -születéséről szóló ítélet okiratát, melyet még azok a főúrak is -aláírtak volt, a kik őt most behívták. Borics nem hisz az -okiratnak, mert hiszen anyja megvallotta volna neki, hogy nem -törvényes szülött. Most már nemcsak jogáért, hanem anyja -becsületéért is vívni akar, és elveszti a csatát. Anyja ezalatt -lelkiismeret furdalásainak martaléka s érzi végelgyengülését. Egy -papnak meggyónja bűnét s Borics nejének, Juditnak, fia számára egy -lepecsételt iratot ad át, a melyben neki is bevallja törvénytelen -szülöttségét s egyszersmind megesketi Juditot, hogy iratát -bontatlan szolgáltatja fia kezébe. Judit sejti a titkos irat -tartalmát; fél férje, maga és gyermekei meggyaláztatásától s -hajlandó eltitkolni férje előtt a végzetes iratot. A csatát -vesztett Borics haza érkezik, keresi anyját, hogy születése titkát -megtudja. De épen akkor kondúl meg a halálharang: anyja meghalt. -Judit látva férje kétségbeesését, hogy új életet, hitet öntsön -bele, eltitkolja előtte az iratot, elhiteti vele, hogy anyja rá -bízta búcsuját, végakaratát; minden rágalom, a mit beszélnek, anyja -végszava szerint ő törvényes szülött.</p> -<p>Boricsot nemes szíve s jogának hite sodorta a küzdelembe, majd -anyja becsülete is belevegyült a játékba; most, mert legyőzetett, -<span class="pagenum"><a name="Page_413" id= -"Page_413">-413-</a></span> győzni, mert megalázott uralkodni, mert -sértett, boszúlni akar. Mindinkább sűlyed, de mind erélyesebbé -válik és kész mindent koczkáztatni. Mint keresztes vitéz ismét -Magyarországba jő és összeesküvést szervez, Bodomér, Kúnország -száműzött fejedelme és leánya, Rózsa, hű társai vállalataiban. A -harczos kún leány szereti őt s már az első vesztett csatában -megmentette életét, a mi Judit szívébe a féltékenység fulánkját -ütötte. Borics nem veszi észre se Rózsa szerelmét, se neje -leplezett féltékenységét; csak trónkereső tervei foglalják el. -Azonban neje mindenütt nyomában, s midőn a kún leány másodszor is -megmenti Boricsnak veszélyben forgó életét, a két nő -összeszólalkozik; Judit megerősödik gyanújában s férjét bár -alaptalanul, hütelennek hiszi. A másodszor is megszabadult Borics -Kúnországba menekül, hol Bodomér visszanyerte ősei trónját és -szövetséggel kínálja Boricsot egy Magyarország elleni hadjáratra. -Borics elfogadja a szövetséget; kigúnyolt joga, földig aláztatása, -boszúja újabb küzdelemre sarkalják s már a tábor indúlandó, midőn -föllép féltékeny neje s boszúból átadván anyja iratát, születése -titkát fölfedi előtte. Borics lesújtva áll anyja becsülete, családi -boldogsága romjain; képzelt jogaiért elkövetett tettei miatt -lelkifurdalások kinozzák. Fölébrednek nemes érzelmei; többé nem -vezet sereget <span class="pagenum"><a name="Page_414" id= -"Page_414">-414-</a></span> Magyarország ellen. Kihívóan lép a kún -tábor elébe, fölbontja a csak előbb megkötött szövetséget; -fölingerli maga ellen a lázadó népet a mely aztán leszúrja.</p> -<p>E vázlatból is könnyen kivehetni a hasonlóságot Szigligeti -tragédiája és Schiller <i>Demetrius</i> czímű tragédia-terve és -töredéke között. Mindketten a viszonyok démoni hatását akarják -rajzolni, egy nemes jellem küzdelmére és megrontására. Demetrius se -törvényes szülött, de jó hiszemben küzd trónjáért s midőn megtudja, -hogy hite tévedésen alapszik, nem lép vissza; tévedése új bűnökre s -a bukás örvényébe sodorja. A főkülönbség köztük az, hogy Demetrius -a tragédia közepén tudja meg törvénytelen születését, Borics a -végén; amaz új bűnre ragadtatik, ennek nemes érzelmei ébrednek föl; -amazt a titok fölleplezése rontja meg erkölcsileg, ezt a föl nem -leplezés és tetteinek visszahatása. De épen e főkülönbség a baj, -mondák hírlapjaink, ez emeli tragikai hőssé Demetriust és sülyeszti -ártatlan szenvedővé Boricsot. Demetriusnak módjában lett volna -visszalépni, midőn megtudta, hogy nincs joga a koronához, de nem -lépett vissza követte szenvedélyét, s így szabad akarata határozott -jövőjéről. Borics egész a tragédia végéig jó hiszemben küzd, -csalódásban él s így tettei nem eshetnek erkölcsi beszámítás alá. -De szemben ez ellenvetésekkel nem méltán kérdhetni-e: <span class= -"pagenum"><a name="Page_415" id="Page_415">-415-</a></span> Vajon -Boricsnak, mint Halics fejedelmének, nem volt-e módjában tovább is -nyugodtan és boldogan élni? Anyja kolostorba vonulása, mély -bánatja, marasztása nem kelthetett-e benne gyanút? Borics bizalmas, -hivő és könnyen lelkesülő természet, a ki nem tud megnyugodni -sorsában. Nemcsak trónjáért küzd, hanem Magyarország szabadítója is -akar lenni. Vakon hisz az elégületlen magyar főuraknak. Ime hogyan -ragadja a szenvedély, mennyi ballépést követ el, melyek még akkor -is bukáshoz vezethetik, ha csakugyan törvényes szülött. Csalódásai -és megvetése gyülöletet és boszút keltenek szívében, egész odáig -sülyed, hogy hazája ellen idegenekkel szövetkezik s azt nekik -zsákmányul igéri. Szenvedélyét, hol akaratlanul, hol akarva -mennyire táplálják anyja és neje, e két nő kimélete és -ragaszkodása. Igaz ugyan, hogy Borics pályájára nagy befolyással -vannak a már meglevő viszonyok, anyja végzetes bűne, de nem csak e -viszonyok démoni hatása ragadja őt, hanem szenvedélye is, mely -nélkül egészen más fejlődés állhatna elő. Hamlet is oly viszonyok -között lép föl, melyeknek nem maga az oka, hanem anyja bűne, de -hogy azok fejlődjenek tovább, nagyrészt tőle függ. Othello is -csalódásban él, őt is altatja Jago gonosz indulatból, mint Boricsot -anyja és neje szeretetből, de vajon azért ártatlan szenvedővé -sűlyedt-e? <span class="pagenum"><a name="Page_416" id= -"Page_416">-416-</a></span> Mind az életben, mind a tragédiában két -elem játszik főszerepet: a viszonyok és szenvedély végzetessége; -néha amazok szülik emezt, néha emez amazokat, néha pedig a -legszorosabban összeolvadnak. Mindez nem zárja ki a szabad -akaratot, mely tulajdonkép nem egyébb, mint a viszonyokból fejlődő -és a viszonyokra ható szenvedély. És épen abban áll a tragikai -hatás félelmletes és rejtélyes volta, hogy a nemesis fejlődése -egyenetlen és aránytalan. A bűntetés ritkán áll arányban a bűnnel, -tévedéseink, sőt erényeink is, ha nem voltunk elég okosak, nagyobb -vészt hozhatnak reánk, mint bűneink. A fődolog, hogy küzdő és erős -szenvedély fejlődjék ki, mert ez az emberi szabad akarat, és szoros -kapcsolatban legyen a katasztróffal, a melyet fölidézett.</p> -<p>Valóban mi nem hibáztatjuk, sőt védjük és dicsérjük e mű -tragikai alapját. A <i>Trónkereső</i> Szigligeti legnagyobbszerű -tragikai conceptiója. Cselekvénye is sikerűltebb, mint a minőt -régibb műveiben találunk.</p> -<p>Van ugyan benne némi mesterkedés, de általában az egymásra ható -szenvedélyek szövik és lélektani indokok tartják össze bonyodalmát. -A személyekben sok a részvétre gerjesztő, nemes szívek tévedéseit -látják mindenütt, a melyek egymást rontják meg, a viszonyok és -szenvedélyek nemezisének hatását érezzük, <span class= -"pagenum"><a name="Page_417" id="Page_417">-417-</a></span> nemcsak -a főhősben, hanem környezetében is. A mű gyönge oldala egészen -másutt rejlik. Itt is nyilatkoznak, ha nem is nagy mértékben, -mindazon sajátságok, a melyek Szigligeti tragédiáit nem igen -szokták emelni. A cselekvény inkább combinálva van jól, mint -megalkotva; a szenvedély kevésbbé bágyadt ugyan, de nem erős, a -jellemrajz nagyrészt szabatos, de itt-ott jelentékenyen hibás és -sehol sem eléggé eleven.</p> -<p>Legfeltünőbb ez Judit és Rózsa rajzában. Szigligetinek a -cselekvény fejlődése szempontjából szüksége volt arra, hogy Judit, -mint Borics neje, vágyjék a magyar trónra, szeresse férjét és -féltse a kún leánytól, a ki részt vesz harczaiban és kétszer menti -meg az életét. Ez indokok jól vannak combinálva, de magában a -jellemben nincsenek jól összeolvasztva és elevenen rajzolva. Judit -mindjárt első jelenetekben fájlalja, hogy bitorlás győzte le a -jogot, hogy férje, ki oly nemes, vitéz és bölcs s egy világot -boldogíthatna, Halicsra, egy talpalatnyi földre van szorítva, de -midőn férjét az elégületlenek a magyar trón elfoglalására szólítják -fel s anyja lebeszélni igyekszik, hallgat, teljes szenvedőlegesen -viseli magát, pedig biztatása, buzdítása jelleméből folyna, -drámaiabbá tenné a jelenetet s erősb indokul szolgálna később arra -nézve, hogy anyja végzetes iratát férjének ne adja át. A mi -féltékenységét <span class="pagenum"><a name="Page_418" id= -"Page_418">-418-</a></span> illeti, annak okai meg vannak a -viszonyokban, de nincsenek meg természetében A költő minden -felvonásban mondat vele valami olyast, a mi féltékenységét sejteti -s elég fokozatosan egész a kitörésig, de nem rajzolja úgy, hogy azt -természetesnek találjuk, elhigyjük s ne lássuk mesterkedő fogásnak. -Ez általában egyik főhibája Szigligeti jellemzési módjának. Az -alapul vett indokok a viszonyokból folynak ugyan, de nincsenek -teljes összhangzásban a személyek belső természetével. Ez az oka -aztán Szigligeti gyakori panaszainak, hogy kritikusai félre értik, -vagy nem találják meg jellemei indokait, pedig elég világosan -megírta ez vagy ama sorokban. De nem egyes mondatok határozzák meg -a jellem lényegét, hanem az egész rajz szabatossága és elevensége. -Rózsa egész elhibázott jellem. Szükséges személy a műben, de szavai -és tettei között nincs meg a szükséges összhangzat, sőt tele a -legkirívóbb ellenmondásokkal. Harczos, vad, egészen amazon s mégis -oly szelid érzelmekben áradoz, mintha a modern lyra legérzelgősb -termékeivel táplálkoznék. Nem keresztyén, a házasság szentségét nem -ismeri el, a szenvedély jogát állítja ellenében s mégis oly -keresztyén, lemondó érzelmű, a minő egy sincs az egész műben. -Valóban a többi személyek inkább hordják magokon a kor bélyegét s -jellemzőbb vonásokkal emelkednek ki. <span class="pagenum"><a name= -"Page_419" id="Page_419">-419-</a></span> De legkitünőbb a két -főszemély: Predzlava és Borics, kivált ez utóbbi, a kinek -fokonkénti fejlődése lélektani és drámai egyszersmind, bár -hiányozni látszik benne valami arra nézve, hogy a tragikai nagyság -erősb benyomását tehesse a lélekre. Miben rejlik e hiány, mert nem -merjük hibának mondani?</p> -<p>Szigligeti költészete sajátságában, a mely ki tudja ugyan -fejezni a szenvedély természetét, fordulatait, de nem erejét, -változatosságát, aránytalan hullámzásait és megdöbbentő fenségét. -Innen hőseiben nincs elég kedélygazdagság, lelki emelkedettség, -gondolatbeli mélység és valódi páthosz. Borics általában gonddal -dolgozott jellem, szenvedélye rajzában sem hiányzik bizonyos hév, -de fejlődése majd minden lépcsőjén lágyabb, egyhangúbb, mintsem a -keblében duló szenvedély megengedné, s legválságosb perczeiben sem -emelkedik helyzete és lelki állapota magaslatára. El-elbágyad s -néha oly felkiáltásokban tör ki, a melyek inkább az idegesség, mint -a szenvedély hangyái, inkább köznapias panasz, mint egy hősi lélek -fájdalma.</p> -<p>A más két műről kevés a mondani valónk. Szigligetinek talán -nincs műve, a melyben a melyben oly kevés összhangzat volna a -cselekvény és jellemrajz között, mint Török Jánosban, pedig -kiválóan a szenvedély, a féltékenység rajza akarna lenni. A -cselekvény fordulatai <span class="pagenum"><a name="Page_420" id= -"Page_420">-420-</a></span> mesterkéltségök mellett is -elősegíthetnék e szenvedély fejlődését, de a személyek épen nem -valók e czélra. Az a körülmény, hogy Borbála kényszerítve ment nőűl -Törökhöz, bár később becsülni és szeretni tanulta őt s a dráma -kezdetén egész szerelemmel és szenvedélylyel csüng rajta, nem elég -arra, hogy a féltékenység belső indokául szolgáljon, midőn a Török -jellemében nincs semmi, a mi táplálója, fejlesztője lehetne, -például: az önbizalom hiánya nagyon hivő vagy nagyon gyanakvó -természettel egyesülve. Neje sem ártatlan kaczér vagy gondolatlanul -bizalmas sőt okos, belátó asszony, a ki csakhamar felfogja helyzete -veszélyes voltát s igyekszik felvilágosítani férjét. A mi pedig -Jago helyettesét, Balassa Menyhértet illeti, ez iránt oly kevés -rokonszenvet tanusít Török, sőt annyira lenézi, hogy épen nem -alkalmas gyanuja, féltékenysége táplálására. Általában Török sokkal -józanabbnak van feltüntetve, mintsem észre ne vehetné, hogy ha a -fenforgó körülmények között valaki gyanú alá jöhet, az nem az ő -neje, hanem a Menyhérté, Judit. A féltékenység árapálya, a kutatás, -vallatások, aprólékos, majdnem vígjátéki vonásokkal tárgyaltatnak. -Nagy szenvedély nem fejlődhetik ki, s a cselekvény folyvást -meghasonlásban áll a jellemekkel.</p> -<p>Struensee sem sikerült mű, bár tárgyánál <span class= -"pagenum"><a name="Page_421" id="Page_421">-421-</a></span> fogva -is gazdag drámai mozzanatokban és felfogása is tragikai. Struensee -erőszakos reformer, ki nagy czélokért lelkesülve jól kiszámított -ármánynyal kezébe ragadja a főhatalmat s azt épen oly módon veszti -el, a mint megnyerte; mindent tesz a népért, de a nép nem érti s -veszni hagyja szabadítóját; nagy czéljaiért küzdve lankadni kezd, a -nagyravágyás mellett a szerelem szenvedélye is fölébred benne, -tévútra s vészbe sodorja azzal együtt, a kit szeretett. Azonban a -fölfogás e valóban tragikai érdeke a cselekvény folyamában -lassanként elpárolog s tragédia helyett egy cselszövényes melodráma -kerekedik ki belőle. Lehet, hogy ennek egyik oka az indokok -gazdagsága és össze nem olvadása, a külső tényeknek a belső -küzdelemmel nem elég összhangzása is. De a legfőbb mégis az erős és -határozott szenvedély hiánya, az érzések bizonyos bágyadtsága. -Különösen Struensee szerelme nem tud elég részvétet kelteni. Alig -veszszük észre ébredését, fejlődését s midőn már erős viszonynyá -válik is, egyetlen nagyobb hullámot sem vet, a mely szívünket -magával ragadhatná. Azt sem vehetni ki tisztán, hogy e szerelem -mennyiben idézi elő Struensee bukását.</p> -<p>Midőn a testőrök ügyében enged a királynénak és szerelemből -tovább is minister marad, bár nagy czélját elérni többé nem reméli, -<span class="pagenum"><a name="Page_422" id= -"Page_422">-422-</a></span> ez bukásának csirája lehetne, ha a -fejlődés ez irányban haladna. Ha fölhagyva czéljával szerelmének -élne, s a főhatalmat csak ezért kivánná megtartani; ha ellenségei a -multért ki nem békülnének, barátai a jelenért ellene fordulnának; -ha titkos szerelmének kitörése a gyanunak erősb alapot kölcsönözne -s felköltené a király gyanúját: mindinkább érthetőbbé, drámaiabbá -és tragikaiabbá válnék a fordulat. Mind ebből keveset vagy épen -semmit sem látunk. Struenseet leginkább cselszövény és erőszak -buktatják meg, melynek sikerét öntudatlan maga nem segíti elő. A -negyedik fölvonásban ezért a gyors haladás és fordulat mellett is -kevés a drámai bensőbb érdek s azt egyedül Ranzau tétovázása tartja -fönn. Az ötödik fölvonás e tekintetben már gazdagabb, de melodrámai -hatású s abban, hogy Ranzau csak Struenseehez megy Schach ármányai -kijátszása végett s nem egyszersmind a királynéhoz, kit inkább -félthet, feltünő mesterkéltség nyilatkozik. Szigligeti kelletnél -több indokot és tényt ölelt föl s a cselekvény menetének nem adott -határozott irányt. Úgy látszik, a mellékdolgok csábították el, -melyektől több hatást remélt s mintegy megújult ifjúkori hibája, -midőn a hatásnak nem egyszer épen a szerfölötti hatni akarással -ártott.</p> -<p>Szigligeti épen oly szaporán termékeny, szívósan kitartó volt a -vígjáték terén, mint a <span class="pagenum"><a name="Page_423" id= -"Page_423">-423-</a></span> komoly drámáén. Különösen az ötvenes és -hatvanas években tünt ki vígjátékaival. Előszeretete a mennél -bonyolultabb cselekvény iránt inkább is vonzhatta a vígjáték, mint -a tragédia felé. Valóban nem egyszer használt komoly drámában oly -indokot és szövevényt, a melyek inkább vígjátékba valók. A -tragédiának majd mindig használ az egyszerű cselekvény, ha erős, -ellenben a vígjáték bizonyos fajában a főérdek épen a cselekvény -bonyolult voltából szokott kifejlődni. Egyébiránt Szigligeti a -vígjáték mindenik fajában tett kisérletet. Tárgyát hol a multból, -hol a jelen életből vette; érinteni törekedett a fensőbb komikumot -és le-leszállott az alsóhoz. Irt prózában és versben, sőt a magyar -vígjátékot először szólaltatta meg rimes jambusokban.</p> -<p>E téren is a cselekvényben van főereje, de jellemrajza -elevenebb, mint drámáiban és szorosb kapcsolatban áll a -cselekvénynyel. Nem mélyebb vizsgálója s a társadalomnak, s az -emberi szívnek, de az élet benyomásai itt inkább áthatják színpadi -emlékeit. Nem mélyebb vizsgálója se a társadalomnak, se az emberi -szívnek, de az élet benyomásai itt inkább áthatják szinpadi -emlékeit. Nem szokása valamely nagyobb gyarlóságot, rögeszmét, -divatos lelki betegséget, vagy épen bűnt jellemzően kidolgozott -typusban vagy egyénben tenni vígjátéka központjául, de a kisebb -gyöngeség <span class="pagenum"><a name="Page_424" id= -"Page_424">-424-</a></span> és gyarlóság egy-egy felötlő vonása -hamar megtermékenyíti leleményességét, s alakul át cselekvénynyé, -habár a fordulatok ritkán hű kifejezői az eszme lényegének. Nem -tűzte feladatul a magyar élet rajzát, a viszonyok, eszmék, -osztályok, törekvések komikai oldala feltüntetését a családi, -társadalmi és közélet körében, az időszerintit általános érdekűre -emelve, de azért vígjátékaiban nem hiányzik bizonyos magyar élet, -noha az időszerinti és általános érdek összeolvadása nem emelkedik -fensőbb fokra. Leginkább a családi élet rajzát kedveli: kedvencz -tárgyai az összezördülő és kibékülő házas pár, az uralkodni vágyó -anyós, a papucskormány ellen küzdő férj, a jó parti fejében -fényűzésbe merülő anya és leány. Legalább jobb vígjátékai: -Házassági három parancs, Fenn az ernyő nincsen kas, Mama, Nőuralom, -nagyrészt mind e körben forognak. Népszinművei sokkal inkább tükrei -a magyar társadalomnak, mint vígjátékai, sőt amazok komikai -genre-alakjai gyakran sikerültebbek emezek főszemélyeinél. Sokkal -inkább emlékünkbe nyomulnak s egy-egy ötletökből könnyen válik -közmondás. Nem habozunk azt is kimondani, hogy Szigligeti -népszínművei között van egy bohózat, Liliomfi, mely többet ér közép -és fensőbb fajú vígjátékai bármelyikénél. Komikai erő seholsem -nyilatkozik több erővel és eredetiséggel, mint itt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_425" id="Page_425">-425-</a></span> A mű -leleménye épen oly önkénytelen, mint gazdag, mintegy a jó kedv -szüli, s a frissesség ragadja. Alakjai elevenek s a cselekvény -legszeszélyesebb fordulatait is követni, magyarázni és emelni -tudják. Valóban sajnálnunk kell, hogy Szigligeti az alsó komikai -fajokat nem mívelte szorgalmasabban. Úgy látszik nem becsülte -eléggé az e fajta vígjátékokat. Pedig soha sem a műfajtól függ a -becs, hanem magától a műtől s mi részünkről többre becsüljük a -Szent-Iván éji álmot, sőt a Tévedések vígjátékát is, mint -Shakespeare némely fensőbb fajú vígjátékait.</p> -<p>Szigligeti, ha fensőbb vígjáték felé törekszik, könnyen válik -igen is czélzatos moralistává, ha pedig csak mulattatni akar, a -kelleténél keveset gondol az eszmei tartalommal. Vígjátékai -nagyrészt e két szélsőség között hánykódnak, sőt stíljében is van -valami ilyes: ha versben ír, kissé bőbeszédű, keresett és -cziczomás, ha prózához fog, kevés szavú, száraz, köznapi. De nem -egyszer meglábolja ez örvényeket, s ha nem is emelkedik a szellemes -könnyedség, az élezett fordulatosság s a gazdag árnyalatú finomság -fensőbb fokára, általán véve drámaibb, természetesb és könnyedebb, -mint elődei és kortársai s e tekintetben is emelte a magyar -vígjátékot. Nagyobb baj az, hogy naiv komikai vagy nem egészen -komikai személyeiben igen kevés a szellem, <span class= -"pagenum"><a name="Page_426" id="Page_426">-426-</a></span> s az -erényt és ártatlanságot unalmasan rajzolja. Példa rá a Fenn az -ernyő nincsen kas czímű vígjátékban előforduló Várfoki és Etelka. -Amaz igen becsületes és okos ifjú, ez nemes szívű és házias leány. -De csak így bizonyára nem arra valók, hogy a költészet eszményei -legyenek. Szigligeti kedveli s gyakran föllépteti őket vígjátékai- -sőt drámáiban is vígjátékíróink mintegy örökölték tőle e nemes -szívű párt, kivált az okos és erényes leánykát, Tóth Kálmán, -Berczik és Toldy vígjátékaiban is ott találjuk őket különböző -változatban. Nagy baj az, a mikor a színpad kevés igazsággal és -bájjal tudja rajzolni az erényt s mintegy meguntatja a közönséggel. -Jól tudjuk, hogy a vígjáték nem az erények visszatükrözése, hanem -épen a gyarlóságoké, de ha ellentétűl vagy más okból szükséges az -erények föltünése is, ne tegyük tönkre æsthetikai értéköket, mert -ártunk vele az erkölcsinek is. Vígjátékíróink úgy látszik, azt -hiszik, hogy az erény már magában is hat. De a költészetben semmi -sem hat költészet nélkül. Moliére épen oly gondot fordított okos és -erényes személyeire, mint a gyarlók és hóbortosokra. Kivált női -kitünők.</p> -<p>Elmira, Marianna, Henriette, mily nemes és költői alakok! -Marianna és Valér összezördülése a legszebb naiv komikai jelenet, -melyet valaha költő írt. Moliére tanulmányát e <span class= -"pagenum"><a name="Page_427" id="Page_427">-427-</a></span> -szempontból sem ajánlhatni eléggé vígjátékíróinknak.</p> -<p>A közelebbi évek alatt Szigligetinek négy új vígjátéka adatott: -A bajusz, Ne fujd a mi nem éget, Kedv és hivatás, Az udvari bolond. -Ez utóbbi megjelent nyomtatásban is.</p> -<p>Közöttük a legjobbikat sem mondhatni sikerült vagy épen becses -műnek. Az első a mult század közepén játszik, Bécs németesítő -törekvéseit rajzolja a társadalmi téren, házasság útján. Egy gazdag -magyar nemes Koltay, egy előkelő német családból származott leányt -vesz nőűl. A nő szereti férjét, boldogul él vele falun, de meglepi -a honvágy s telelni Bécsbe költöznek. Koltay itt is magyar marad, -még ruhában is, sőt bajuszát sem vágja le, a mi megbotránkoztatja a -német köröket s a nőt kellemetlen helyzetbe hozza. Kettőjök között -áll Koltay huga, Erzsi, egy derék magyar leány, szeretve és -támogatva mindkettőt. Koltaynénak van egy nagynénje is, -Thurdreyspitz Thusnelda grófné, nagyvilági nő, a ki eddig Párisban -élt és pazarolt, most Bécsbe jő, elfoglalja Koltay házát s őt -németesíteni akarja. Elősegíti Thusnelda e czélját egyik régi -imádója, Hugolini gróf, de a kit egészen más éri dek vezérel, -tudniillik beleszeret Koltaynéba, s őt a világba sodorva, el akarná -csábítani. Közös erővel felköltik Koltayban a hiúságot, hogy -Bécshez köthessék. Kamarási és grófi <span class="pagenum"><a name= -"Page_428" id="Page_428">-428-</a></span> rangot igérnek neki, csak -jelenjék meg az udvarnál, vegyüljön a társaságba, de hogy ezt -tehesse, német ruhát kell öltenie, sőt levágnia bajuszát. Magyar -ruhájából még kivetkőznék, de a bajusz levágása ellen tiltakozik -magyar érzése. E közben Erzsi mátkája, gróf Várkövi, egy kis -ármányt szőnek Thusnelda és Hugolini ellen, a kik aztán -megszégyenülve oda hagyják Koltay házát s így a feleség is, bajusz -is megmarad.</p> -<p>E műben inkább csak kiinduló pont az, a mi Mária Terézia korára -emlékeztet. Az egész cselekvény nem igen hangzik össze a korral. Ha -a németesedés oly erős ellentállásra talált volna a magyar előkelő -nemességben, a mint a szerző rajzolja, nem értük volna meg fensőbb -osztályaink elnémetesedését. Sokkal hűbb lett volna a korhoz az, ha -Koltay mind bajuszát, mind feleségét elveszti. De más tekintetben -sem korrajz e vígjáték. A személyek meglehetős újkoriak, még a -Thusnelda név is, mert a mult században az ős német neveket nem -igen elevenítették föl. Különben Thusnelda legjobb az egészben, -érdekesen lép föl, s van benne egy pár jellemző vonás is. A többi -személyről nem mondhatni ezt. E mellett a cselszövény is durva, s a -társalgási hang sem finom. Általában Szigligeti kevés szerencsével -rajzolja a fensőbb köröket s e tekintetben nem sokat tanult a -francziáktól Szigligeti erényes <span class="pagenum"><a name= -"Page_429" id="Page_429">-429-</a></span> typusaival, az unalmas -derék ifjúval és leánynyal itt is találkozunk. Várkövi és Erzsi nem -mások, mint Fenn az ernyő nincsen kas Várfokija és Etelkája. Az -elsőnek még neve is hasonló.</p> -<p>A Ne fujd, a mi nem éget czíműben egy öreg úr, akarja -kigyógyítani szintén öreg barátját, a ki egy fiatal nőbe szerelmes, -de gyógyítás közben maga is bele szeret s így barátja versenytársa -lesz. Mindakettőt egymás által kijátssza és kigyógyítja egy fiatal -unokaöcs, részint hogy maga nyerje meg az özvegyet, részint, hogy -egyik öreg úr leányát, a kit atyja épen neki szánt, kedvese karjába -segítse. Az alapeszme komikai, a helyzetek is azok, de a -bonyodalomban kevés a lelemény s a jellemrajz is nagyon gyönge. -Szigligetin nem csak az esik meg, hogy jellemrajza és cselekvénye -meghasonlanak, hanem az is, hogy vagy a jó komikai alapeszméhez nem -tud cselekvényt találni vagy cselekvényét nem lelkesíti, vezeti -valamely eszme ereje. Ez utóbbi bajban szenved Kedv és hivatás -czímű vígjátéka. Ebben egy csoport genreképet veszünk, a melyeket -nem olvaszt össze uralkodó eszme. Tulajdonkép két hőse van. Egyik -Szövési Boldizsár, egy jó indulatú ember, a kit csendes házi életre -teremtett isten, de nem akar másodszor házasodni, mert első -házassága szerencsétlenül ütött ki, hanem a helyett lopatja magát -gazdaasszonyával, <span class="pagenum"><a name="Page_430" id= -"Page_430">-430-</a></span> unalmában philosoph lesz és titkos író, -a ki a dicsőségnek szeretne élni. Unokaöcscse Szövési Dezső, -könnyelmű fiatal ember, a kinek nagy tehetsége van a festészetre, -de erőnek erejével költő akar lenni.</p> -<p>Nem szeret tanulni, dolgozni, de mégis szeretne valami állást -nyerni, hogy elvehesse Darvai gyáros leányát s épen azért egy -laphoz segédszerkesztőnek szegődik. A vígjáték úgy indul, hogy -hősei egészen egyebek akarnak lenni, mint a mire valók, a miből -természetesen annak kellene következni, hogy egyik se érje el -czélját, mindenik pórul járjon s úgy térjen vissza hivatásához. E -fölfogás komikai, de a cselekvény menete nem felel meg a -czélnak.</p> -<p>Czeczilia egy kissé éltes, de különben derék s nem kellem -nélküli kisasszony alakjában leginkább a gondviselés működik s ez -vonja más felé s teszi boldoggá a nagybátyját és unokaöcscsöt. Az -ember azt várja, hogy Szövésit philosophiája, írói viszketege egy -csoport kellemetlenségbe bonyolítja, a melyek aztán kigyógyítják. -Mindebből keveset látunk s épen nem elhatározó befolyással. Szövési -kigyógyul, mert észre veszi, hogy Czeczilia iránta titkos hajlammal -valódi szerelemmel viseltetik, miért aztán nőűl is veszi. Szövési -Dezső is kigyógyul poétaságából, nem azért, <span class= -"pagenum"><a name="Page_431" id="Page_431">-431-</a></span> mert -nevetségessé vált s ez úton semmire sem mehet, hanem mert -Czeczillia jó indulatú cselszövényei következtében a műtárlatban -képei elkeltek, s mert nagybátyja házassága vagyonhoz juttatja, s -így kedvese atyja is beleegyezik a házasságba. E gyönge cselekvény -gyönge jellemrajzzal párosul. Czeczillia kisasszony még -legeredetibb s legsikerültebb az egész vígjátékban. Szigligeti egy -éltes kisasszonyt rajzol, a ki a maga módja szerint -csendes-titkosan szerelmes egy szintén éltes emberbe; e mellett -némi anyai érzelemmel és őrködő gonddal viseltetik az egész Szövési -család iránt. Úgy rajzolja, hogy nem válik komikaivá, még sem -visszatetsző, sőt rokonszenvet kelt. Ha Czeczillia leány helyett -özvegy asszony, e körülmény még inkább emelte volna a hatást. -Egyébiránt az ily jellemeket könnyebb regényben rajzolni, mint -színműben; a humoros elbeszélő inkább kiegyenlítheti az -ellentéteket, mint a drámaíró.</p> -<p>Legsikerültebb a négy között az Udvari bolond, mert legalább van -benne lelemény. Történelmi vígjáték akarna lenni, de igen is -bohózatos. Általában az a baja, a mi történelmi vagy úgynevezett -udvari vígjátékainknak, hogy akaratlanul is bohózatokká válnak. A -költő nem akar bohózatot írni, de csakhamar bele esik a bohózatos -hangulatba, ki is akarna belőle emelkedni, de ez csak félig-meddig -sikerül <span class="pagenum"><a name="Page_432" id= -"Page_432">-432-</a></span> s így mind a cselekvény, mind a -jellemrajz valami határozatlan, indokra és stilre nézve egyaránt. A -mű a XIV-dik század elején játszik, III-dik Endre özvegyének -udvarában. Az ifjú Brebir gróf álruhába belopódzik az udvarba, hogy -az udvari hölgyek egyikének, Jusztinnak, a kit szeret s a ki -viszont szerette, szerelméről újabban meggyőződjék. Az ifjú cseh -Venczel, választott magyar király is álruhában jő az udvarhoz, hogy -megnyerje Erzsébet királyleány szerelmét és kezét, de Jusztinba -szeret s épen az ál-Brebir grófra bízza Jusztinhoz írt szerelmes -levele átadását. Brebir gróf kijátszsza a királyt, de ez is -visszaadja neki a kölcsönt, mert a midőn, mint Erzsébet vőlegénye, -felfödi kilétét, az ál-Brebir grófot udvari bolondjává nevezi ki. -Ez meg-megtartja a csörgő sipkát, hogy ellenőrizhesse kedvesét s -kijátszhassa a királyt. S csakugyan meg is nyeri bizalmát s -élhiteti vele, hogy Jusztin légyottra hívja. Arra is ráveszi, hogy -a gyanu elkerülése végett az ő udvari bolond ruháját öltse fel a -légyottra. A légyotton Jusztin helyett Deodata, egy vén udvari -hölgy, jelen meg, majd az egész udvar föllép s az ifjú cseh Venczel -csúffá téve, elesik Erzsébet kezétől, Brebir gróf pedig megnyeri a -Jusztinét.</p> -<p>A cselekvényben sok a lelemény, de maga az alap nem igen erős. -Nekünk úgy tetszik, <span class="pagenum"><a name="Page_433" id= -"Page_433">-433-</a></span> hogy Brebir grófnak teljességgel nincs -szükannyi furfangra, hogy megnyerje kedvese kezét. Házasságukat -semmi sem akadályozza, legfeljebb az, a mit Brebir gróf mindjárt az -expositióban megemlít, hogy őt Jusztin, mint íródiákot szerette meg -s tudni akarná: vajjon hű-e még most is hozzá. De erről mindjárt az -első fölvonásban meggyőződhetett s ha fölfedve rangját, mint kérő -állana elébe, aligha vége nem szakadna az egész vígjátéknak. Az sem -valószínű, hogy Venczel egy ismeretlen ifjúban mindjárt az első -találkozáskor annyira megbízik. Igaz, Venczel nagyon együgyűnek -látszik, csak az a baj, hogy néhol mégis oly ügyes és találékony, -mintha helyette maga a költő szerepelne. Mindamellett a cselekvény -bonyodalma méltánylatot érdemel. Folyvást új meg új fordulattal -emelkedik s érdeket keltő egész a kifejlésig. A jellemrajz már -csekélyebb becsű. A színpad ismert s meglehetősen elkoptatott -alakjaival találkozunk minduntalan, a minők Hancsik, Deodata, sőt -Venczel, Brebir gróf, Jusztin is inkább csak külső, mint benső -érdeket tudnak kelteni. Kevés bennök az élet melege, elevensége; a -jelmez kirívó piperéjében csillognak, s igen is érzik rajtok a -színpadi festék szaga.</p> -<p>Szigligeti munkássága harmadik ágában, a népszínműben sem volt -terméketlen az utóbbi évek alatt. Két népszínművet írt: A strikeot -<span class="pagenum"><a name="Page_434" id= -"Page_434">-434-</a></span> és az Amerikait,<a name="FNanchor_24" -id="FNanchor_24"></a><a href="#Footnote_24" class= -"fnanchor">24)</a> a melyek folyvást adatnak, sőt a népszínmű oly -divatossá lőn, mint ezelőtt húsz-huszonöt évvel, a mennyiben ismét -rendes népszínmű-énekesünk és énekesnőnk van, a régibb népszínművek -föleleveníttettek és vasárnaponként a műsor rendes és kedvencz -darabjai. Ez újabb mozgalom nem szült újabb fejlődést s a kritika -is, a mely gyakrabban kezd foglalkozni a népszínművel, nem épen a -legjobb tanácsokat adja a költőknek, mert inkább zavarja, mint -tisztázza a fogalmakat. Mindennap olvassuk, hogy a népszínmű -tárgyában és alakjaiban valami ethnografiainak kell lenni, a -költőnek népszokásokat s mennél kevésbbé ismert népsajátságokat -kell feldolgozni; a népszínmű csak a jelenben játszhatik, de nem -lehet vígjáték, tragikai és komikai vegyületűnek kell lennie; csak -a népnek szabad benne szerepelni más osztályok kizárásával, még a -nagy városi népnek sem, csak a falusinak, hiszen maga a népszínmű -elnevezés eléggé kimagyarázza a válfaj e sajátságait. De a név nem -sokat magyaráz, mert ha a népdal, népmese, népballada neveket -tekintjük, a melyek analogiájára neveztetett el a népszínmű, -egészen más magyarázatot nyerünk. <span class="pagenum"><a name= -"Page_435" id="Page_435">-435-</a></span> A népdal, népmese, -népballada oly költemények, a melyeket a nép maga teremt, s a -melyeket, ha utánoz a műköltészet, azt szint’ oly népi vagyis naiv -felfogással igyekszik tenni. Vajon a népszínművet a nép teremti-e? -Ellenkezőleg a népnek, vagy színházi nyelven szólva, a nagy -közönségnek írják, s a költő álláspontja nem épen a népi naivság. A -népmese, népballada nemcsak az alsó osztályokkal foglalkozik, sőt -hősei gyakran királyok, várurak, mert a népiesség nem annyira a -tárgyban van, mint a felfogásban. De a népszínmű nem egy határozott -faj neve, mint a tragédia vagy komédia, hanem több válfajé, a -melyeket más nemzetek más névvel neveznek, noha a németek is -használják a Volksstück, Volksdrama kifejezést. Épen azért jobb a -népszínműnek neve helyett fejlődését venni szemügyre s magából a -lényegből magyarázni jellemét s jelölni ki æsthetikailag jogos -határait.</p> -<p>A magyar népszínmű a negyvenes évek elején született s fejlődése -első stádiumán se vígjáték, se bohózat, se dráma, se tragédia nem -volt, de mindebből valami, bizonyos közép faj, vegyes tartalommal, -társadalmi iránynyal, segédűl véve a népdalt és zenét is. A magyar -színköltészetben már volt némi előzménye, külföldi mintái sem -hiányoztak, de legnagyobb hatással volt reá úgy az európai, -<span class="pagenum"><a name="Page_436" id= -"Page_436">-436-</a></span> mint a magyar politikai, társadalmi és -irodalmi viszonyok democratiai és nemzeti szellemű fejlődése. A -tragikomikai elem többé-kevésbbé mindig megvolt a keresztyén -drámában s az úgynevezett középfajú drámának mintegy alapul -szolgált, bár a tárgy szerint, hol az egyik hol a másik elem -túlsúlyával, most a tragédiához, majd a vígjátékhoz közeledve. A -spanyol, angol, franczia színköltészetben és később a németben is -mindig volt egy csoport válfaj, melyek az idő szelleme szerint -különböző változásokon mentek át. Mi mások Shakespeare közép fajú -drámái, mint a XVIII-dik századéi és ezek mennyire különböznek a -jelen század úgynevezett melodrámáitól és komoly vaudevilleitől. A -regény mindig nagy befolyással volt az e fajú drámára s van még ma -is, úgy szólva az amabból táplálkozik. A harminczas években a -franczia középfajú dráma társadalmi irányt vett, épen mint a -regény. A párisi boulevard-színházak darabjai többé-kevésbbé váddal -léptek föl a társadalom ellen, a socialismus érdekében s kirívó -színekkel festhették az alsóbb osztályok szenvedéseit. A magyar -népszínmű is előszeretettel rajzolta politikai és társadalmi -intézményeink hiányait s a nép szószólója kivánt lenni. Politikai -vezérczikkeink fejtegetéseit a jobbágyság eltörlésétől a -börtön-rendszer javításáig örömest fogadta alapeszméűl s általában -ott is, hol nem vett föl <span class="pagenum"><a name="Page_437" -id="Page_437">-437-</a></span> valamely speciális kérdést, -részvétet igyekezett kelteni a társadalom alsóbb osztályai iránt és -sokszor igen is kirívóan a fensőbb osztályok rovására. Politikai -életünk democratiai mozgalmainak egyik hatásaként tünt föl a -népszínmű színpadunkon. Ez volt az egyik forrás, melyből merített, -a másikat az irodalom nyújtotta, hol szintén hasonló forrongás -mutatkozott. A fejlődő nemzeti költészet örömest fordult a népies -felé, részint democratiai ösztönből, részint művészi czélból; -szorosb kapcsolatba jött a magyar élettel s nem vetette meg a -magyar genrerajzot. A magyar dalokat nemcsak jambusok- és -trochæusokban írták már s költői rhytmusunk ismét összeolvadt -zenénkkel.</p> -<p>Mindez elősegítette a népszínmű fejlődését. Szigligeti drámai -formába öntötte mindazt, a mi politikai és irodalmi mozgalmainkban -czéljára szolgált. Elődei nyomdokain új utat tört, nem elégedett -meg Kisfaludy komikai genreképeivel, s a mit Munkácsy és Gaal csak -félénken kisértettek meg, a magyar népdal fölhasználását drámai -czélokra, egész bátorsággal érvényre emelte. Eddig csak pár víg -népdalt hallottunk a garaboncziás diák- és Peleskei nótáriusban, -most a víg mellett az érzelmes egész csoportja zendült meg, mint a -drámai mozzanatok kifejezője, vagy kisérője. Szigligeti -népszínművei egész 1848-ig nagy <span class="pagenum"><a name= -"Page_438" id="Page_438">-438-</a></span> részt középfajú drámák, a -melyekben tragikai és komikai elemek vegyülnek. Köztük a Szökött -katona és A csikós vívták ki a legnagyobb tetszést és méltán, mert -mind cselekvény, mind jellemrajz tekintetében legkitünőbbek. -Azonban a népszínmű sem kerülhette ki a középfajú drámák örvényét. -Gyakran erősb tragikai összeütközéseket használt, mintsem -kiegyenlíthetők lettek volna, a tragikai és komikai elemeket ritkán -vegyítette a tárgy természete és hangulata szerint. Mindig fölvette -a komoly és víg részt, de arra nem igen volt gondja, hogy ezek -egymásnak árthatnak is, gátolhatják egymás fejlődését s minthogy a -víg rész inkább sikerűlt, a legtöbbször háttérbe szorította a -komolyt. Nem a tragikai és komikai vegyületet hibáztatjuk, hanem -annak a módját. Shakespeare tragédiáiba is vegyít némi komikai -elemet, de csak egy pár népjelenetben és csak annyit és úgy, hogy -semmi sem zavarja meg a mű stíljét. Közép fajú drámáiban már sokkal -több van, de nagyrészt az alapeszme, tárgy természetéhez és -hangulatához alkalmazkodik. A magyar népszínműben e két elem inkább -egymás mellett van, mint egymásért, inkább rontja egymást, mint -elősegíti, és együttvéve ritkán æsthetikai hatású.</p> -<p>Ide járult még az is, hogy az énekes rész aránylag nagy tért -foglalt el s nem igen olvadt be a mű szervezetébe. A -népszínmű-énekesnő <span class="pagenum"><a name="Page_439" id= -"Page_439">-439-</a></span> szerepe, egyénisége miatt ritkán -lehetett drámai, néha nem is volt fontos, de megrontotta a -fontosabb szerepeket. A népszínmű komoly része majdnem oly nemű -vázlat volt, mint az opera-szövegé, s így alig lehetett szó drámai -cselekvényről és jellemrajzról. Az énekes és komikai részek egészen -nyakára nőttek a komoly részeknek s a hatásból az oroszlánrész -mindig őket illette. Látni való volt, hogy e részint össze nem -olvadt, részint ily alakban össze sem olvadható részeknek a -fejlődés bizonyos folyamán kell átmenniök: vagy összeolvadniok, -vagy elválalniok. Az énekrészek nagyobb kiterjedése majd -kifejleszti a magyar operettet, a komikai részek túlsúlya a magyar -bohózatot, a komoly rész polgári vagy népdrámává emelkedik és -eldobja a népdalt, vagy ha megtartja is, mérsékli s egészen -czéljához alkalmazza, mint a komolyabb franczia vaudeville Csak ez -lett volna természetes és helyes útja a magyar népszínmű -fejlődésének, hogy nyerjen tartalomban és æsthetikai becsben. S egy -darabig úgy is látszott, mintha ez úton akarna fejlődni. A -forradalom után a viszonyok miatt elvesztvén irányszerűségét, -inkább a komikai conceptio felé hajlott, sőt a népdalt is inkább -alkalmazta tárgyához s igyekezett szervezetébe olvasztani. Valóban -Liliomfi és Dalos Pista a legsikerültebb magyar bohózatok, kivált -az első, a melyet fennebb is kiemeltünk. <span class= -"pagenum"><a name="Page_440" id="Page_440">-440-</a></span> S -nemcsak Szigligeti indult ez úton, hanem Szigeti is. A magyar -polgári vagy népdráma felé való törekvés sem hiányzott, sőt a -magyar operette terén is tettek kisérletet. Ilyen magyar népdráma -Szigligeti Lelencze, ilyen magyar operette a Debreczeni biró, -csakugyan Szigligetitől. De úgy látszik, hogy mind ez a körülmények -kényszerűségéből folyt s nem a fejlődés belső ösztönéből. A -Lelenczet e legjobb népszínművet, a komoly nemben a népszínmű -énekesnő hiánya szülte, a Debreczeni birót pedig alkalmasint a -zeneszerző nógatása. Ezzel aztán annyiban maradt minden s most -midőn a népszínmű új életre kezd ébredni, nem látunk egyebet, mint -a fejlődés első stádiumának ismétlését csekélyebb tartalommal, -erővel, frisseséggel.</p> -<p>A strike és Amerikai annyiban egészen a régi népszínművekre -emlékeztetnek, a menynyiben a komikai és tragikai elemet nem jól -vegyítik s az énekes részek háttérbe szorítják a cselekvény és -jellemrajz drámai fejlődését. Inkább tárgyukban van valami új, mert -a cselekvény főbb mozzanatai a gyári munkás és kézműves -életviszonyain sarkallanak, a melyekhez Szigligeti eddig nem igen -nyúlt. Némely lap ezt hibáztatta, mintha csikósok és -szegénylegények nélkül nem is lehetne népszínmű. A népszínmű nem -szorítkozhatik csak pusztai vagy falusi élet rajzára, sőt a fensőbb -<span class="pagenum"><a name="Page_441" id= -"Page_441">-441-</a></span> osztályokat sem zárhatja ki. Hiszen -akkor mellőzné a legérdekesebb összeütközéseket, melyek a különböző -osztályok és egyének viszonyaiból és szenvedélyeiből keletkeznek. A -népszínművet tárgya választásában nem korlátozhatják holmi önkényes -szabályok. Ezt maga a műforma természete szabja meg épen mint a -tragédia és komédiában. De az már csakugyan hibája mind két műnek, -hogy oly viszonyokat tárgyal tragikai felfogással, a melyek nálunk -erre még nem elég alkalmasok, mert a mi társadalmunkban se a munkás -kérdés, se az amerikai párbaj nincs előtérben.</p> -<p>Mindamellett ezen könnyen túltehetnők magunkat, ha más -tekintetben nyerhetnének kárpótlást. De a legjobb akarat mellett -is, meg kell vallanunk, hogy leginkább csak az énekes és komikai -részleteket élvezhetni bennök. Mindkettő leleménye szegény, -jellemrajza vázlatos és bágyadt, s a cselekvénynek alig van más -érdeme, hogy gyors. A Strikeban Szikráné, a ki csak mellékszemély s -nélküle megtörténhetnék az egész népszínmű, inkább kiemelkedik, -mint István gazda, a mű hőse. Az Amerikaiban Csupri bohózatos -alakja legjobban a többi kopott vagy elmosódott. Megvan bennök a -régibb népszínművek minden árnyoldala, de a fényoldal csak a -szerkezet ügyességében, a technikai készségben nyilatkozik, a mely -ritkán szokta elhagyni Szigligetit. <span class="pagenum"><a name= -"Page_442" id="Page_442">-442-</a></span></p> -<p>Egy szóval e két új népszínműben, sőt a régiekhez mérve is a -kevésbbé értékesek között foglal helyet. Nem is hiszszük, hogy a -népszínmű fejlődése a Nemzeti Színházba nagyobb lendületet -vehessen. Itt nincs erre se elég tere, se elég alkalma, se valódi -közönsége. Erre népszínház volna szükséges, hol hamarább és -biztosabban átesnék azon a fejlődési folyamon, a melyet fennebb -érinténk, s a melyet maga Szigligeti is megindított. De fejlődjék -vagy ne fejlődjék, Szigligeti drámaírói pályájának mindig -fénypontja marad. Drámai költészetünket nemzeti alapon egy új -válfajjal gazdagította, a mely nemcsak közönséget vonzott a -színházba, hanem egyszersmind elősegítette politikai és irodalmi -átalakulásunk diadalmas harczait. Azonban mondanánk le a jövő -reményéről is? Előbb-utóbb gyökeret kell verni Pesten egy valódi -népszinháznak, s fejlődnie mindazon válfajoknak, a melyeket most -népszínműveknek nevezünk. E fejlődésnek Szigligeti vetette meg -alapját, jelölte ki irányát s egy pár műve még akkor is élni fog, -midőn talán nagyobb tehetségek a magyar népszínművet a fejlődés és -æsthetikai becs magasabb színvonalára emelik, a mit adjon isten! -<span class="pagenum"><a name="Page_443" id= -"Page_443">-443-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1874</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_444" id= -"Page_444">-444-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_445" id="Page_445"><br /> --445-</a></span></p> -<h2>A HOLT KÖLTŐ SZERELME.</h2> -<p class="summary">Ballada Jókai Mórtól. Előadatott a Magyar irók -és Művészek estélyén 1874.</p> -<p>E ballada nem jelent meg külön füzetben de mint a magyar irók és -művészek estélyén Liszt zongorakisérete mellett elszavalt -költeményt közölte több lap s általában ugy ünnepelték, mint a -magyar költészet rendkivüli tüneményét. Ime az ok, a miért hozzá -szólunk s nem tartjuk fölöslegesnek vizsgálni: vajon csakugyan -gazdagodott-e költészetünk, vagy az egész zaj csak egyike azon -irodalmi humbugoknak, melyeknek épen nem vagyunk szükében.</p> -<p>Jókai balladájának tárgya Petőfi neje és fia. Nincsenek ugyan -megnevezve, de a költő czélzata nagyon is észre vehető. Nem -vizsgáljuk: ajánlatos-e a nem rég elhunytakat, kiknek rokonai még -élnek, kikhez sok gyöngéd emlék füződik, ily módon regény, dráma -vagy ballada tárgyaivá tenni, s mellőzve egyéb szempontot, magának -a költői hatásnak szempontjából is, <span class="pagenum"><a name= -"Page_446" id="Page_446">-446-</a></span> nem jobb kerülni mindent, -a mi a kedély elfogultsága miatt épen ugy csökkentheti a költő -szabad alkotását, mint a közönség nyugodt élvezetét! Legyen elég -csak azzal a kérdéssel foglalkoznunk: méltóan énekelte-e meg Jókai -Petőfit, a költőt, a hőst, a jó barátot, s vajon a költemény -mélabus hangjával nincs-e kiáltó ellentétben a conceptio komikai -hóbortossága? Gyönge költeményt irni akár kin megesik, még a -legnagyobb költőn is, de hogy valaki annyira félre ismerje tárgya -természetét s az eredetiséget és hatást abban keresse, a minek sem -eszmei jelentősége, sem æsthetikai értéke nincs, az ugy látszik -Jókainak valóságos irányává kezd válni. Őt annyira túlbecsülte a -közönség és hirlapirodalom, hogy ő maga igen természetes -viszonzásul épen nem becsüli őket s azt hiszi, hogy mindent irhat -nekik, mert mindennel megelégesznek, mindent dicsőitenek a mit -ir.</p> -<p>A ballada azon kezdődik, hogy hőse, a költő harczba indul és -bucsuzik neje- és gyermekétől. Ez a balladának legjobb része, ebben -egy pár szép lyrai helyet találhatni, bár csodálkozunk, hogy Petőfi -<i>Szeptember végén</i> czimű elegiáját, mely hasonló érzést, -hasonló rytmusban fejez ki, nem használta fel Jókai, mert igy -erősebben és közvetlenebbűl hatott volna az olvasóra a bucsuzó -költő halálsejtelme. Ez után mind inkább romlik a mű, egy-egy szebb -sor vagy épen versszak igyekszik ugyan fentartani az érdeket, de -<span class="pagenum"><a name="Page_447" id= -"Page_447">-447-</a></span> mind hiába; a tragikai conceptio -csakhamar komikaivá torzul. A hős ugyanis elesik; a holló a fán -megjelenti férje halálát e nőnek, a ki aztán nem sokára férjhez -megy. De a halott nem nyughatik sirjában, megjelen a nőnek -<i>koszorús kalpaggal</i> fején, hanem a fő nem az övé, valaki -másé, egyé a sok közül, a kikkel együtt esett és temettetett el. -Koszoruját meglelte, a fejét nem a mi alkalmasint azt akarná -kifejezni, hogy a költőknek még a sirban is legtöbb gondjok van -koszorújokra. A nő nem ismervén reá, hiába hivja, nem megy vele. -«Te nem vagy ő, férjem sohasem voltál, arczod nem az övé» kiált fel -a nő. Ekkor a szellem – ha ugyan megérdemli e nevet – mentegetőzni -kezd, hogy nem lelte meg fejét, téved a kéz, majd visszamegy érte s -megleli, bár a közös sirban nagyon nehéz a válogatás. És megjelen -ujra, de akkor sem a maga fejével. Húsz évig jár-fel a sirból -más-más fejjel, végre megtalálja a magáét. A nő ekkor már őszül, a -gyermek vén ifjú lett, a ki unja az életet. Most reá ismernek -mindketten s elmennek vele a sirba, hogy örökre csókolhassák -egymást.</p> -<p>Ki nem érzi, a kinek csak egy kis költői érzéke van, hogy Jókai -itt lábbal tapod minden népköltészeti hagyományt, költői illusiót, -s a tragikai conceptiónak a fejkeresés komikai fordulatával oly -groteszk irányt ad, mely ellen egyaránt fellázad erkölcsi és -aesthetikai érzésünk. <span class="pagenum"><a name="Page_448" id= -"Page_448">-448-</a></span> A népköltészetnek régi hagyománya a -sirból feljáró lélek, a melyet a műköltők nagy hatással szoktak -feldolgozni, kivált a balladaköltők. De e költői motivummal, a mely -míndig fönséges, nem lehet gyermekjátékot űzni. A balladaköltők ezt -rendesen mint subjectiv csodást, mint visiót használják a feldult, -lázas lelki állapot költői kifejezéseül, a minő az erős bánat, -kétségbeesés vagy lelkiismeret furdalása. Ilyenkor mindig az élő -kebelében rejlik az a varázs, a mely a halottat felkelti sirjából s -a halott ez érzés ereje által nyer hatalmat az élő fölött. Az -élőnek a halott nem jelenhet meg más alakban, mint a hogy képzeli, -s a halott nem tehet mást az élővel, mint a mit ez óhajt vagy a -mitől fél. Így találjuk ezt az északi, így a magyar népballadákban, -így magának Shakespeare-nek tragédiáiban is. S ha Jókai e motivumot -akarta használni, elég lett volna, ha a férjhez ment özvegy nem tud -boldog lenni uj férje karjai között, régi férje emléke miatt, ha a -sirból feljáró halott vádoló arczczal mély búval tölti el, ha a -gyermeket anyja búja hervasztja s ha a férj és atya végre magával -viszi a boldogtalanokat a sir nyugodalmába. De Jókai nem kedveli az -egyszerűt, a lélektanit, a költőit, neki valami hallatlan kellett s -így teremtette meg a fejét nem találó halottat, a ki azt húsz évig -keresi, tövistől megtépve, elfáradva a nagy munkában, -ruhájaszakadtan. S van-e <span class="pagenum"><a name="Page_449" -id="Page_449">-449-</a></span> Jókai e leleményének bármily -tekintetben eszmei jelentősége, van-e kapcsolatban a nő lelki -állapotával s általában fejez-e ki valamit? Ha csakugyan fejez ki -valamit a költő akarata ellenéreis, az nem lehet egyéb, mint -parodia a sirból feljáró szellemekre, épen mint Arany János komikai -cposzában, a <i>Nagyidai czigányok</i>-ban, Puk Mihály esete, a ki -levágott fejét hóna alatt hozza s Csóri, a vajda, azt mondja neki: -«Tedd fel a fejedet, én is voltam olyan szegény ember, mint te.» De -ezt Csóri csak álmodja s különben is a mi illik s igen helyén van -egy komikai eposzban, a mely rendesen a komoly eposzok parodiája -szokott lenni, nemeillik egy tragikai balladába s legkevésbbé -Petőfi emlékéhez.</p> -<p>Petőfi 1848-ban heves polemiát folytatott Jókai ellen és szemére -vetette, hogy «öt impertinentiát» követett el rajta. Nem akarjuk -itt eldönteni, vajon Petőfi vádjai alaposak voltak-e, de hogy Jókai -e balladájával nagy méltatlanságot követett el Petőfi emlékén, az -előttünk bizonyos. Úgy rajzolni Petőfit, mint fejevesztett költőt! -Ha a két költő közül valamelyik csakugyan elvesztette a fejét, az -bizonyára nem Petőfi. <span class="pagenum"><a name="Page_450" id= -"Page_450">-450-</a></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_451" id="Page_451"><br /> --451-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1878</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_452" id= -"Page_452">-452-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_453" id="Page_453"><br /> --453-</a></span></p> -<h2>CSIKY GERGELY UJABB SZÍNMŰVEI.</h2> -<p>Semmi sem mutatja inkább drámai költészetünk meddőségét, mint -az, hogy Csiky színművei szokatlan figyelemben részesülnek. Az ifjú -költő egymásután nyeri az akadémia drámai pályadíjait; a nemzeti -színház bizonyos előzékenységgel adatja elő minden ujabb művét; a -hirlapoknak épen kedvencze s úgy tekintik őt, mint a jövő -drámaíróját.</p> -<p>Mi elejétől fogva nem tartoztunk Csiky bámulói közé, de értjük e -jelenségeket. Az akadémia Teleki-pályázatán a viszonylag legjobb -műnek mindig kiadatik a díj, a Karácsonyi-díjat csak önálló -becsűnek adhatni ugyan ki, azonban ha nyolcz-tíz évi várakozás után -nem akad kitünő mű, a birálók elvégre oly művet is megjutalmaznak, -mely ha nem kitünő is, de egy vagy más tekintetben önálló becsű. A -nemzeti színház kapva kap minden ujdonságon, a melytől közönséget -remél, különösen Csiky művein, a kit boldogúlt Szigligeti annyira -pártfogásába vett. A hírlapok az akadémia <span class= -"pagenum"><a name="Page_454" id="Page_454">-454-</a></span> -ellenében fölmagasztalván a <i>Jóslat</i>ot, Csiky első művét, s -nagy drámaírót jósolván belőle, már csak következetességből is -folyvást dicsérik kedvenczöket, bár lanyhábban, mint -fölléptekor.</p> -<p>Csiky termékenységgel viszonozta a közönség és kritika -figyelmét. A <i>Jóslat</i> után csak hamar két tragédiát írt: a -<i>Máguszt</i> és <i>Jánust</i> s egy vígjátékot, az -<i>Ellenállhatatlan</i> czíműt. Mind e művek fejlődésről -tanuskodnak, s bizonyos haladást épen nem tagadhatni meg Csikytől. -Első művében sok mindent összezavart, rosszúl vegyítette a komoly -és komikai elemeket, meséje kuszált és nehezen érthető volt, a -mellékdolgok erőt vettek a főcselekvényen: újabb műveiben tisztább -stilre törekszik, tragédiát és vígjátékot ír, cselekvénye is -kerekebb. Drámai forma, nyelv és verselés tekintetében is haladt, a -mennyiben párbeszédei gyorsabb menetűek, kevésbbé látszik kedvelni -a közhelyeket s olykor szabatosan és hangzatosan tudja kifejezni -gondolatait.</p> -<p>Azonban a drámai ér még most sem fakadt föl benne, s még -folyvást keveset gondol a hagyománynyal, történelemmel, sőt a -valószinűséggel is. Cselekvénye inkább külső, mint belső, inkább -mechanikai csinálmány, mint élő organismus; jellemrajza egy-két -durva vonásból áll, a szenvedély fejlődését, erejét és hangját épen -oly kevéssé képes felfogni, mint <span class="pagenum"><a name= -"Page_455" id="Page_455">-455-</a></span> visszaadni. Tragikai -conceptióiban maga sem látszik hinni, komikuma pedig csak tréfa, a -melynek nincs semmi mélyebb jelentősége. Általában nem ismeri a -külső világot s belső világa szegény. Mintha nem belső szükségből, -hanem külső kényszerből írna. Nem látszik, hogy valami meghatotta -volna. Hiába keressük az eszméket, s melyek lelkén feküsznek, az -érzéseket, a melyekkel szíve telve. Nem tapasztalatokból, az élet -és történelem átélt vagy átérzett emlékéiből ír, hanem -olvasmányokból s a képzelődés ködképeiből. Innen cselekvényében -nincsen élet alakjaiban elevenség. Nem annyira természetesen alkot, -mint erőszakosan combinál, élő emberek helyett elvont forgalmakat -mozgat, s minthogy nincs leleményes phantaziája, erőszakolja a -bonyodalmat és lélektani absurdumokba téved. Érzéke levén a drámai -forma iránt, s némi technikai ügyességet sajátítván el, könnyen -önti drámába a mit így kigondolt. S azok szemre-főre mutatnak is -valamit, de belől üresek, s a legjobb esetben is hidegen hagyják a -szívet.</p> -<p>A <i>Mágusz</i> egy felvonásos tragédia.<a name="FNanchor_25" -id="FNanchor_25"></a><a href="#Footnote_25" class= -"fnanchor">25)</a> Egy felvonásban jó tragédiát írni nehéz, majdnem -lehetetlen. Bármely jó tárgy megromlik így összeszorítva, mert -nincs hely érdekes bonyodalom <span class="pagenum"><a name= -"Page_456" id="Page_456">-456-</a></span> szövésére s a szenvedély -fejlődésének rajzára. Más a vígjáték, a hol egy felvonásba könnyen -szoríthatni egy kis komikai összeütközést, sőt vannak tárgyak, a -melyek az egy felvonást úgyszólva követelik. Egy kis vígság -elmulathatja az embert, de egy kis szomorúsággal nem elégszünk meg, -a nagy szomorúság pedig kicsinynyé törpítve hatástalan. Midőn -részvétet, félelmet, szánalmat és megnyugvást, a tragikum ez -alkatrészeit, egy pár negyed óra alatt kell átéreznünk, az lesz -belőle, hogy egyiket sem érezhetjük át egészen. Az életben is -örömest nevetünk egy jó tréfán nehány perczig s aztán dolgunk után -látunk, de ha igazán meg vagyunk hatva, s ki akarjuk sírni -magunkat, arra több idő kell. Csiky nemcsak azzal gyöngítette műve -tragikai hatását, hogy egy nagy tárgyat összeszorított, hanem azzal -is, hogy hőse iránt nem tudott részvétet gerjeszteni.</p> -<p>Ki az a gittoni mágusz, a kit Simonnak neveznek? Úgy látszik -titkos keresztyén, a ki csak színleg űzi szemfényvesztő -mesterségét, egészen át van hatva az új hittől s azt az egész római -birodalomban el akarja terjeszteni. Hogy titkolja másoktól -keresztyén hitét, az érthető, de hogy nekünk nézőknek sem vallja -be, az egy kissé különös. Egy határozott nagy czél, a melyet -értünk, inkább fog iránta érdeket kelteni, mint a homályos beszéd, -<span class="pagenum"><a name="Page_457" id= -"Page_457">-457-</a></span> a melyből tisztán ki nem vehető, hogy -tulajdonkép minő hitért küzd, a Krisztus hiteért-e vagy maga egy új -Krisztus. S mi által reméli elérni nagy czélját? Azzal, hogy -magához vesz egy tyrusi utcsai leányt, a ki szakasztott mása Nero -meghalt kedvesének, Phoebenek, s azt úgy szándékszik kiadni -Nerónak, mint máguszi mesterség által halottaiból feltámasztott -kedvesét, a miért őt Nero pontifex maximussá fogja emelni. Ime -Simon nagy czélja, a melyért föláldozza szerelmét, mert a leányt ő -is szereti, bár e föláldozásból sokat levon az, hogy szerelmét nem -hiszi viszonzottnak. De vajon Nero elhiheti-e, hogy Helena -csakugyan a föltámasztott Phœbe? Hiszen ha beszélni fog vele, -könnyen meggyőződhetik az ellenkezőről, mert Helena semmit sem tud -a múltról. De ha Nero Phœbe helyett megelégszik egy hozzá hasonló -leánynyal is, és Simont pontifex maximussá emeli, vajon el fogja-e -tűrni az új vallást, s ha ő eltűri is, eltűri-e Róma? Nem lábbal -tapodása ez úgy a valószinűségnek, mint a történelmi hűségnek s -vajon oly hígvelejű ember iránt, minő Simon, érezhetünk-e tragikai -részvétet?</p> -<p>Bizonyára a tragikai hős vagy czéljában vagy eszközeiben mindig -tévedő s ellenkezésbe jő a fennálló renddel, de mind czéljának, -mind eszközének olyannak kell lenni, a melyet érthessünk, a melybe -hihessünk, a mely bizonyos <span class="pagenum"><a name="Page_458" -id="Page_458">-458-</a></span> sikerre számíthat, annyira, hogy -hasonló körülmények között talán magok a nézők is hasonlóan -cselekednének. Ha minden tévedés tragikai, akkor a félkegyelmű -emberek épen oly tragikai hősök, mint a Coriolanok és Brutusok. De -a <i>Mágusz</i> tragikai alapjának még más baja is van. Úgy -látszik, hogy Simon fölhagyna nagy czéljával, ha tudná, hogy Helena -őt szereti, legalább azt mutatja a Helena és Simon közti utolsó -jelenet. A költőnek tehát úgy kellett volna rajzolnia Helenát, hogy -Simon csak a kifejtésnél vegye észre szerelmét, vagy Simont úgy, -hogy egy darabig legyőzi szerelmét, de az később erőt vesz rajta. -De e helyett Helena már az első jelenésben úgy beszél, hogy Simon -könnyen észrevehetné hajlamát. A mily könnyen bánik el Csiky a -lélektani mozzanatokkal, ép oly kevés gondja van a korrajzra. Az -összes személyzet úgy beszél mintha keresztyén volna, s midőn a mű -végén Nero föllép, épen nem ismerünk a történelem Nerójára. A -kegyetlen Nero itt oly kegyelmes, bölcs, mintha Simon már rég -megtérítette volna.</p> -<p><i>Janus</i>ban,<a name="FNanchor_26" id= -"FNanchor_26"></a><a href="#Footnote_26" class="fnanchor">26)</a> a -mely öt felvonásos tragédia, szintén a pogányság és keresztyénség -közti küzdelmet rajzolja Csiky, csakhogy itt nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_459" id="Page_459">-459-</a></span> a -római, hanem a magyar pogánysággal foly a küzdelem. A míg a -<i>Mágusz</i>ban a pogányok is keresztyén szinezetűek, itt a -pogányság túlnyomó, kivéve magát Janust, a pogányság fejét, a ki -oly jámbor ember, hogy keresztyénnek is beillenék, ellenben a -keresztyének oly jóindulattal viseltetnek pogány honfitársaik -iránt, hogy nem volna nehéz őket visszatéríteni. A mű tele van -pogány táltossal és jósnővel, azonban keresztyén papnak se híre, se -hamva, mintha ezek részt sem vettek volna a küzdelemben. De nemcsak -ebben vét Csiky a történelmi hűség ellen. A mint I. Béla királyt -rajzolja és megindítja a cselekvényt, az már a soknál is több. I. -Bélát, az erélyes királyt, a ki egész gondját a keresztyénség -megszilárdítására fordította, úgy rajzolja, mint a ki vadászsza a -pogány magyarok barátságát, meglátogatja vezéröket, Janust -személyesen hívja meg az országgyűlésre, mindenkép igyekszik -megnyerni őt és párthíveit a közjó érdekében, sőt meg is esküszik -előtte, hogy az ősmagyar hitet sohasem fogja bántani.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Én Béla, a magyar nemzet -királya<br /></span> <span class="i0">Királyi szóm kötöm le s -esküszöm,<br /></span> <span class="i0">Hogy téged, Janus s a -tiéidet<br /></span> <span class="i0">Hitedben, ős szokásaidban -soha<br /></span> <span class="i0">Nem foglak háborítni, -bántani;<br /></span> <span class="i0">S mindenki ellen, bárki -légyen az,<br /></span> <span class="i0">Királyi kardom lesz az -oltalom!<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_460" id= -"Page_460">-460-</a></span></p> -<p>Hanem legyünk elnézők s fogadjuk el a szerző álláspontját, a -mely nemcsak történelmileg valótlan, hanem lélektanilag sem -valószinű. Hiszen az újabb drámaírók úgy is hozzászoktattak -bennünket a történelemellenes történelmi drámához s ha láttuk -Miltont, a ki a legélesb ellentéte az író és államférfiu Miltonnak, -ha elfogadtunk a hagyományos Iskariót helyett egy egészen képzelt -ifjonczot, miért ne fogadhatnánk el egy pogánybarát Béla királyt s -egy keresztyén jámborságú Janust, a kik atyafiságosan kiegyeznek. -Ez alapon mi lehetne természetesb fejlemény, mint az, hogy a két -kibékült ellentétes irány mindinkább összeütközik; a viszonyok és -szenvedélyek kényszerűségénél fogva, a király és Janus akaratlan is -esküszegőkké válnak és végre Janus elbukik nem azért, mert -megszegte eskűjét, hanem mert ki nem egyenlíthető dolgokat akart -összebékéltetni s a keresztyénség ellen támadva, elvégre is az -ősvallást törekedett visszaállítani, a melynek nincs jövője. A -vallásos és politikai összeütközéseket éleszthette volna a -szenvedélyeké, a mire elég anyag van azon körülményben, hogy Janus -leánya. Ara, bele szeret egy keresztyén lovagba, elszökik vele és -keresztyénné lesz.</p> -<p>Azonban Csiky nem a viszonyok és szenvedélyek összeütközéséből -indítja meg a bonyodalmat, hanem cselszövénynyel idézi azt elő, -<span class="pagenum"><a name="Page_461" id= -"Page_461">-461-</a></span> melynek a politikai és vallásos eszmék -és szenvedélyek küzdelmében csak mellékesen lehet helye. Ő ezt -teszi fővé s Janus tulajdonkép csak báb Rasdi jósnő és meghitte. -Karvaly, kezében, a kik egy kissé durva furfanggal mindent -elkövetnek, hogy megtörténjék az, a mi különben is bekövetkezhetett -volna s elhitessék Janussal, hogy mindez a hitszegő Béla király -műve. E cselszövők tudniillik Boleszlót éjjel titkon Arához vezetik -légyottra, bár nincs szükség reá, mert Boleszló különben is -látogathatja a leányt, elősegítik elszöktetését és áttérését a -keresztyén hitre s midőn Janus visszahozza Arát várába, szintén ők -eszközlői újabb szökésének. E mellett föllázítják a keresztyének -ellen pogány társaikat s midőn már minden készen van, nógatják -Janust, hogy álljon boszút szenvedett sérelmeiért s tűzze ki az -őshit, a lázadás zászlóját. De majdnem kudarczot vallanak, mert -Janus egyik nőcseléde elárulja Karvalyt, elmondja, hogy kezdettől -fogva ő volt biztosa Boleszlónak, ő vezette Arát a keresztyén -papokhoz, ő segítette elő újabb elszökésöket is, s hazugság mindaz, -a mivel Janust ámítja. Erre Janus leszúrja Karvalyt, a ki aztán a -jósnő biztatására haldokolva azt hazudja, hogy az egész ármányt -Béla király szőtte s ő az oka minden szerencsétlenségnek. És Janus -Karvalynak, a kit azelőtt egy pár perczczel épen hazugságáért -<span class="pagenum"><a name="Page_462" id= -"Page_462">-462-</a></span> szúrt le, most minden újabb hazugságát -elhiszi s kitűzi a lázadás zászlaját, sőt akkor sem vonja vissza -azt, midőn Béla király megjelen nála, s visszahozva leányát, -elmondja, hogy minden tudtán kívül történt, s a bűnösöket -megbünteti. Bánkódik ugyan egy kissé, hanem aztán annál nagyobb -hévvel kezdi rábeszélni a királyt, hogy térjen vissza az őshitre s -álljon a pogány magyarság élére. Béla visszautasítja az ajánlatot, -s kitör a polgárháború. Janus elveszti a csatát, s őt magát is -megtöri most párthívei aljassága, majd leánya halála; megszállja a -lelkiismeret is, nem akar tovább küzdeni s visszautasítva a király -ajánlatát, a ki megkegyelmez neki, ha keresztyén hitre tér, egy -tőrszúrással véget vet életének.</p> -<p>Ime Rasdi és Karvaly cselszövényéből mily nagy forradalom -támadt. Nélkülök talán még ma is békén élne együtt Magyarországban -keresztyén és pogány a haza üdvére. De fogadjuk el alapul e -cselszövényt is, vajon akkor is összhangzásban van-e az Janus -jellemével, s így elhihető-e sikere? Könnyenhivő, szenvedélyes -ember-e Janus? Épen nem; mérsékelt, nyugodt, mindent megfontoló. -Viseltetik-e Rasdi és Karvaly iránt némi kiváló rokonszenvvel és -bizalommal? Nem, sőt úgy látszik, hogy Béla király az, a kit -különösen tisztel, s a kiben leginkább bízik. Hogy ily cselszövény -<span class="pagenum"><a name="Page_463" id= -"Page_463">-463-</a></span> kifoghasson rajta, egészen máskép -kellett volna rajzolni őt. Csiky nem igen látszik érteni, hogy a -jellemrajz és cselekvény mily benső kapcsolatban vannak egymással -és egymást szülve és táplálva alkotják a dráma organismusát. A -legjobb cselekvény, a legerősb indokok elvesztik hatásukat, ha a -jellemrajzzal ellenkezésbe jönnek. Például Othello egész -cselekvénye megromlik, sőt nevetségessé válik, ha Othello jelleme -nem táplálja a fejlődést. Egyébiránt Janus jellemrajza nem egyéb -hideg abstractiónál, s annak is hibás. Szegényes és nyomorék alak, -itt-ott fölcziczomázva Brutus, Bánk bán s a trónkereső Borics -rongyaival Többé-kevésbbé a többi személyek is ilyenek.</p> -<p>Mindamellett a műnek van méltánylandó oldala is. Ha Csiky nem -tudott tragikai hőst rajzolni, legalább tragikai alapot keresett; -ha jellemrajzában és cselekvényében nincs történelmi hűség, -lélektani igazság, benső élet, költői elevenség, legalább a -cselekvény kerek, mely folyvást halad, emelkedik és siet a kifejlés -felé. Ha nyelve nem drámilag jellemző, legalább nem szószaporító s -épen nem hiányzik benne a külső drámaiság. Általában Csikynek sok -érzéke van drámai forma iránt s hogy e tekintetben folyvást halad, -mutatja legújabb vígjátéka is. <span class="pagenum"><a name= -"Page_464" id="Page_464">-464-</a></span></p> -<p>Valóban az <i>Ellenállhatatlan</i><a name="FNanchor_27" id= -"FNanchor_27"></a><a href="#Footnote_27" class="fnanchor">27)</a> -czímű három felvonásos vígjátékának főbecse a tiszta drámai -formában, kerek cselekvényben s a kidolgozás bizonyos -széparányúságában áll. Ha a tartalom: a jellemrajz és cselekvény -benső értéke megfelelne a forma szabatosságának, az -<i>Ellenállhatatlan</i>ban kitünő vígjátékot bírnánk. De a belsőt -nem lehet úgy elsajátítani, mint a külsőt. A külsőt inkább a -tanulmány és gyakorlat nyújtja, a belsőt inkább az élet, ha van -szemünk látni a látnivalót, s ha van elég erőnk azt átalakítva -visszasugározni a phantasia tükrében. Csiky, a mint már -megjegyeztük, keveset merít az élet tapasztalataiból, a kedély -benső világából s nagyrészt csak olvasmányait dolgozza föl, inkább -combináló, mint alkotó tehetséggel. Jelen művében Moreto <i>Szép -Diegó</i>jából átvette a főalakot s egy új cselekvényt gondolt -hozzá, mely egységes és kerek ugyan, de majdnem oly szegény, mint -nem valószinű. Leleményre nézve több mint Janus, jellemrajza sem -oly ellenmondó, alakjai is tetszetősbek, de egyaránt érezhetni -benne az élet és költészet elevenségének hiányát. Ide járul még, -hogy a mű a fensőbb, a jellemvígjáték követelésével lép föl, -különösen a külső forma és nyelv tekintetében s tulajdonkép -<span class="pagenum"><a name="Page_465" id= -"Page_465">-465-</a></span> nem is annyira bohózat, mint valóságos -operetteszerű mű, a jobb operettek hegyke, de találó vonásai s -derült frissesége nélkül. A forma és tartalom e meghasonlása sokat -árt a mű hatásának, a színészt is zavarba hozza, a közönséget is, -is egyik sem adhatja át magát valamely határozott hangulatnak, a -mely oly könnyen szokta illusióba ringatni az embert.</p> -<p>A vígjáték Spanyolországban történik. A mióta Rákosi és Dóczi -fölfedezték Spanyolországot, vígjátékíróink örömest vándorolnak e -szép országba, a hol minden lehetetlenség megtörténhetik. -Asturiában vagyunk. Diego regens és gyám férjhez akarja adni a -herczegnőt, Florindát, de nem mondja meg nekik, a miből Florinda és -dajkája azt következtetik, hogy maga akarja elvenni. Pedig Florinda -Roland herczeget szereti, a ki a mórok ellen harczol, kit szeretne -értesíteni bújáról és segítségül hívni. Ime a mű kiinduló pontja. -Egy regens, egy gyám nem mondja meg herczegnőjének, hogy kit szánt -férjeül, egy leány, ki nem tudakolja, hogy kihez akarják férjhez -adni. Ezt bizony bajosan hiszi el valaki még Spanyolországban is. -De hát miért nem mondja meg Diego a férj nevét? Azért, mert heves -természetű, a ki senkit nem enged szóhoz jutni. Ez nem baj, annál -többet beszélhet maga, annál inkább elmondhatja, hogy ki a -választott vőlegény. <span class="pagenum"><a name="Page_466" id= -"Page_466">-466-</a></span> S azt hogyan veszi fejébe a herczegnő, -hogy gyámja akarja elvenni? Valamely félreértett czélzásából talán -vagy magaviseletéből? Épen nem. Egy szóval a szerző úgy akarja, -hogy Florinda aggódjék és segítségül hívja kedvesét. De kitől -küldjön neki levelet? A dajka Rodrigo kóbor lovagot ajánlja, a ki -komája, Gil Perez vendéglőjében szállásol s igen szegény ördög. Ez -egy hiú, képzelgő ember, a ki ellenállhatatlannak tartja magát, s -mert a herczegnő és dajkája a templomból jövet szemügyre veszik, -azt hiszi, hogy Florinda beleszeretett. S csakugyan hivatja is. -Rodrigónak igen viseltes ruhája levén, jobb után látna, de se pénz, -se hitel. Azonban Dorido kóbor lovagtársa elmondja Rodrigo herczegi -szerencséjét kedvesének, a vendéglős leányának, ez atyjának, a ki -mindjárt harmincz aranyat kölcsönöz neki, remélvén, hogy a bérlett -vendéglő a herczegnő kegyéből majd tulajdonába megy.</p> -<p>Ez a vígjáték másik kiinduló pontja, a melyet szintoly kevéssé -hihetni, mint az elsőt. Hogy az udvarból senkit sem küldhet a -herczegnő kedveséhez, azt még érthetni, de hogy az egész városban, -ne találkoznék senki ismerős, a ki jó pénzért a levelet elvinné -Roland herczeghez, ez kevésbbé hihető. Azt is bajos elhinni, hogy a -herczegnő Rolanddal, a kivel oly bizalmas viszonyban áll, folyvást -ne levelezzen. De különben is épen nincs okuk titkolni <span class= -"pagenum"><a name="Page_467" id="Page_467">-467-</a></span> -szerelmöket a gyám előtt. Csiky épen a kiinduló pontokat hanyagolja -el, pedig ha ezek valószinűek s illusiót tudnak kelteni, a -bonyodalom folyamában sokkal könnyebben elhiszünk még olyat is, a -mi kevésbbé indokolt. S a műnek erre nagy szüksége lett volna, mert -minden lépten-nyomon találni benne valami bajosan hihetőt. De -folytassuk a cselekvényt. Rodrigo megjelen a herczegnőnél s ennek -szives szavait szerelmi vallomásra magyarázza, míg ez az övéit csak -lovagi hódolatnak veszi. Azonban a herczegnő elfeledte az -elküldendő levelet megírni s elsiet, hogy azt megírja. Rodrigo -meghökken a levélre, de megnyugtatja magát, s mint a herczegnő -kegyencze jobbra-balra kegyeket osztogat. Itt megint azt -kérdhetjük: hogyan feledheti el a herczegnő a levél megírását, -mídőn épen annak átadására hivatja Rodrigót s vajon általában -szükséges-e, hogy Rodrigót magához hivassa, hisz a levelet a dajka -is átadhatná.</p> -<p>Az egész bonyodalom oly kevéssé van jól előkészítve, mint szőve, -de a komikai hős jellemvonása egész a harmadik felvonásig -következetes. Itt az is megromlik. Ugyanis a gyám vallatni kezdi a -herczegnőt s csak oly föltétel alatt ad hitelt szavának, hogy nem -szereti Rodrigót, ha azt szemébe mondja s távozást parancsol neki. -Rodrigót fölhivatják, s a gyám a mellékszobából hallgatja ki -beszélgetésüket. <span class="pagenum"><a name="Page_468" id= -"Page_468">-468-</a></span> A herczegnő fenhangon elmondja, a mit -gyámja parancsolt, de titokban megsúgja Rodrigónak, hogy még -találkozni óhajt vele a levél átadása végett. Mindez még jobban -megerősíti Rodrigót abban, hogy ő a herczegnő választottja s -cselhez folyamodik. Színleg mérget vesz be a leselkedő gyám előtt, -haldoklást tettet, papot kiván s halála előtt még egyszer látni -óhajtja a herczegnőt és Dorido barátját. Mind megjelennek s a -herczegnő egyszersmind elhozza az elküldendő levelet is. Ekkor -Rodrigó fölugrik, a herczegnőt megragadja, a pap elébe áll vele és -esküdni akar. Azt hiszi, hogy a szerelmes herczegnő beleegyezik az -improvisált esküvőbe. De a herczegnő vonakodik, a pap zajt üt, mire -a gyám berohan, kiragadja Rodrigo kezéből a levelet, a mely mindent -fölvilágosít. A gyámnak tudniillik eszeágában sem volt gyámleánya -kezére vágyni, sőt épen kedveséhez, Rolandhoz akarja férjhez adni, -a kiért már hirnököt küldött s a ki a mű végén meg is érkezik. A -herczegnő férjhez megy, Rodrigó pedig tovább álmodozik -ellenállhatatlanságáról.</p> -<p>Csiky a Moreto ellenállhatatlanjából nemcsak a férfihiúság -vonásait vette át, hanem azt is, hogy csellel vágja ki magát a -hinárból. De Moreto hőse csak abban hóbortos, a mi hiúságával van -kapcsolatban, egyébben elég józan eszű s ezért cselfogásában van -valószinűség. <span class="pagenum"><a name="Page_469" id= -"Page_469">-469-</a></span> A Csiky ellenállhatatlanja mindenben -bárgyú s arra számít, hogy az udvari pap csak úgy rövid úton -megesketi őt az uralkodó herczegnővel. Ez még a legközönségesebb -bohózatban sem volna helyén. Nem ártott volna, ha Csiky Moretót a -bonyodalom szövésében is követi, akkor vígjátéka gazdagabbá válik s -az egész cselekvény nyer valószinűségben és drámaiságban egyaránt. -Moreto hősének felsülése egy szerelmes párt segít czéljához, itt a -Rodrigóé semmit sem eszközöl; ott cselszövény sodorja bonyodalomba -a hiú képzelgőt, a melyet aztán ő saját cselszövényével is élénkít, -itt mindent csak oly félreértés szül, a melyben kevés a -valószinűség; ott a hőst mindenki hóbortosnak tartja, itt mindenki -komolyan veszi, a mi még valótlanabb színűvé teszi az egész -vígjátékot.</p> -<p>De Csiky nem bohózathoz hajló vígjátékot akart írni, mint -Moreto, hanem fensőbb, sőt úgynevezett jellemvígjátékot. Azért -egyszerűségre törekedett stilben, cselekvényben egyaránt. Igaz, a -jellemvígjáték kevesebb cselekvénnyel is beéri, mint az övé; -például Molière <i>Misantrop</i>jában sokkal kevesebb a cselekvény. -De a cselekvény egyszerűségét pótolja a jellemzés gazdagsága, a -szív és emberi viszonyok hű rajza. Hol van ebből valami az -<i>Ellenállhatatlan</i>ban? Csikyn betelt Horatius szava: -<i>Amphora coepit institui, urceus exit.</i> Fensőbb vígjátékba -kezdett s igen is alsó lett belőle. <span class="pagenum"><a name= -"Page_470" id="Page_470">-470-</a></span> <span class= -"pagenum"><a name="Page_471" id="Page_471"><br /> --471-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1880</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_472" id= -"Page_472">-472-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_473" id="Page_473"><br /> --473-</a></span></p> -<h2>BARTÓK LEGSZEBBJE ÉS CSIKY PROLETÁRJAI.</h2> -<p>A Nemzeti Szinház ujabb eredeti szinművei közül kettő igényli -különösebben figyelmünket: Bartók <i>Legszebbje</i><a name= -"FNanchor_28" id="FNanchor_28"></a><a href="#Footnote_28" class= -"fnanchor">28)</a> és Csiky <i>Proletárjai</i>,<a name= -"FNanchor_29" id="FNanchor_29"></a><a href="#Footnote_29" class= -"fnanchor">29)</a> nem mintha értékre és hatásra nézve egyenlők -volnának, hanem mert mindkét mű egyaránt képviselője dramaturgiai -mozgalmaink két különböző irányának. Bartók egészen azon irányhoz -csatlakozott, a melyet ezelőtt néhány évvel Rákosi és Dóczy -kezdeményeztek s melyet már-már magát túléltnek hittünk, Csiky -ellenben, a ki első művét szintén e szellemben irta, legujabb -művében hátat fordított a költött görög és spanyol világ képtelen -mesélnek s a magyar társadalom rajzához <span class= -"pagenum"><a name="Page_474" id="Page_474">-474-</a></span> fogott, -mint egykor Kisfaludy Károly és Szigligeti.</p> -<p>Bartók nem az első drámai kisérletével lép először a közönség -elébe. Mint lyrai és satirai költő már évek óta ismeretes. Az -<i>Üstökösben</i> Jókai védszárnyai alatt növekedett föl s mint a -Tiszapárt hive kiméletlenül gunyolta a Deák-pártot, majd a szélső -baloldalhoz ment át s a <i>Bolond Istókot</i> alapítva, kettőzött -hévvel döntögette hajdani bálványait. Tehetsége és féktelensége -egyaránt elősegítették hatását. Általában véve jól versel s bár -szerelmi lyrája könnyen dagályba téved vagy puszta játékká fajul, -de egy-egy hazafi felindulásnak néha erélyes kifejezést tud adni. A -satirai eret bajos volna elvitatni tőle, de az még kétségtelenebb, -hogy hajlik a pasquil felé, a mennyiben örömest foglalkozik a -magánviszonyokkal s minden mende-mondát, rágalmat készpénz gyanánt -vesz. A férfiasb satira nem tud kifejlődni benne részint sekélyes -műveltsége, részint diákos vásottsága miatt, a nemesebb felindulás -finom gunya vagy az értelmesség humora bizonyos vad indulatosságba -fulad nála. S e hangulat nem is épen őszinte; minden esetre egy jó -adag affectatio vegyül bele. Mi legalább azt tartjuk, hogyha Bartók -hiszi is mindazt, a mit ir, semmi esetre sem érzi oly mélyen, mint -a hogy velünk el akarná hitetni. Erre vígjátéka is némi bizonyíték. -<span class="pagenum"><a name="Page_475" id= -"Page_475">-475-</a></span></p> -<p>Egy költő, a ki annyira el van telve a magyar politikai, -társadalmi és irodalmi élet visszásságai, sőt bünei gyülöletével, a -kinek keserűsége majdnem a dühig emelkedik, ha vígjátékot ir, -bizonyosan az életből veszi tárgyát, alapeszméjét, az élet komikai -alakjait viszi színpadra, hogy mindazt, a mi szivén fekszik s a mit -eddig gunyos epigrammákban, személyeskedő torzképben s élczes -ötletben öntött ki, most eszményítve egy költői cselekvényben tárja -a közönség elébe. Oh nem! Legalább Bartók nem így tett. -Költőitlennek találta a jelent s a multba menekült, szük volt neki -Magyarország és Lesbos szigetére vándorolt. De talán mindezt csak -azért tette, hogy mint a XVIII-dik század franczia regényírói, egy -idegen mese leple alatt saját hazája viszonyait annál szabadabban -rajzolja? Teljességgel nem. Bartók a görög világból egy igen hideg -szerelmi tréfát tár elénkbe és semmi mást. Bizonyára nem akarta, -hogy szerelmi tréfája hidegen hagyjon bennünket. Ebben teljesen -ártatlan, de nem méltán kérdhetjük-e: egy magyar satirairó nem -választhatott volna-e magának méltóbb tárgyat; vajon a magyar -társadalom visszásságai annyira szivén feküsznek-e, mint a hogy -lapjában hirdeti; vajon hihetünk-e teljesen szenvedélyes gunya -őszinteségében?</p> -<p>Mi régóta követeljük regény- és vígjátékiróinktól <span class= -"pagenum"><a name="Page_476" id="Page_476">-476-</a></span> a -magyar társadalom rajzát. Erős szemrehányásokat nyertünk feleletül. -Mi önkényesen korlátolni akarjuk a költő szabadságát, megfosztjuk -legköltőibb tárgyaitól s az általános emberit alárendeljük az -esetleges nemzetinek. Isten mentsen, hogy bárminemű szabadságot -korlátolni akarjunk, azonban minden szabadságnak megvan a maga -természetes korlátja. A költőiség nem annyira a tárgytól függ, mint -inkább magától a költőtől, s az általános emberi -legtermészetesebben egyéni és nemzeti formákban nyilatkozik. -Általában e kérdést nem a költő, sem a kritikus önkénye dönti el, -hanem a drámai műfajok lényeges sajátságai s a történeti fejlődés -tanulsága.</p> -<p>A tragédia kedveli a multat: a monda és történelem homályát, -hogy nagyíthassa alakjai körvonalait s így fenségesebb hatást -tehessen, a komédia a jelenhez ragaszkodik, mely mindig törpébbnek -tetszik a multnál, a mindennapi élet zajába merül, mert hatásainak -egy jó része az uralkodó erkölcsökön és szokásokon sarkallik. De -mind kettő élénk kifejezése korának és nemzetének tárgyban és -szellemben egyaránt. A görög hős mondáiból merítette tragédiáit s -társadalmi élete eseményeiből vígjátékait. A római, a kinek -mythologiája, hős mondája, költészete s egész műveltsége oly szoros -kapcsolatban volt a göröggel, szintén követte a példát. A -keresztyén költészet <span class="pagenum"><a name="Page_477" id= -"Page_477">-477-</a></span> más nemű fejlődést mutat a nélkül, hogy -megváltoztatná a drámai költészet némely lényeges sajátságait. -Midőn a középkor végén a renaissance a keresztyén polgárosodás -egyik lényeges elemévé válik s a mysteriumok tragédiákká, a -moralitások és közbeszőtt tréfák vígjátékokká kezdenek átalakulni, -a nemzeti elem félig-meddig háttérbe látszik szorulni, különösen a -francziáknál. Corneille, Racine és követőik a görög tragédiák -tárgyait dolgozták föl, előszeretettel fordultak a római -történelemhez s azt hitték, hogy a hazájok mondáinak és -történelmének feldolgozása ellenkezik a tragédia fönségével. De -mindamellett francziák maradtak s egész gondolat- és érzésviláguk a -renaissance érintésére fejledező franczia szellem lüktetése. -Moliért vígjátékaiban még határozottabban a franczia társadalom -rajzolja s az általános emberi és nemzeti, a typikai és egyéni a -legösszhangzóbban olvadnak össze néha műveiben. Calderon egészen -spanyol tárgyban és szellemben s a catholicus világrésznek -képviselője. Shakspeare, a protestáns Anglia költője szintén -előszeretettel fordult hazája mondáihoz és történelméhez, de épen -úgy földolgozta a klasszikai kor mondáit és történelmét, mint a -közép- és újkor némely elbeszélést. A XVIII-dik században a jelen -felé kezdett hajlani a tragédia, mind Angol-, mind Franczia- mind -Németországon, <span class="pagenum"><a name="Page_478" id= -"Page_478">-478-</a></span> vesztett ugyan fönségéből, de nyert -életelevenségében, szemben a kimerült klassicismussal. Diderot, -Lessing, de különösen Schiller kitünő képviselői ez új iránynak. A -vígjáték is át-átcsapott koronként a multba, de legnagyobb sikereit -folyvást a jelennek köszönhette.</p> -<p>A XIX-dik század előttünk áll forrongó politikai, társadalmi és -irodalmi irányaival, nemzeti erős érzésével és történeti -tisztultabb látkörével. Nemcsak a tudomány szélesbitette határait, -hanem a költészet is; új műfajokat élesztett föl vagy teremtett, a -melyeknek semmi köze a klasszikai hagyományokkal. Különösen a -regény indult nagy fejlődésnek a félig költői, félig prózai műfaj, -a mely leginkább megfelel az újabb kor izlésének. A drámai -költészet érezte mindezek hatását. Az angol regény társadalmi és -történeti rajzai új tárgyakat kölcsönöztek a drámának. -Francziaországban háttérbe szorult a klassicismus az új -romanticismus támadásaira, a német költészetben Schiller és Goethe -törekvései, a kik egy új klassicismust akarták megalapítani, nem -találtak viszhangra, sőt a német romanticismus keresztyén-germán -heviben egész középkori álmodozásba merűlt, a melyet a politikai és -társadalmi küzdelmek zaja csakhamar oszlani kezdett. De e mozgalmak -és változások közepette is a tragédia hű maradt <span class= -"pagenum"><a name="Page_479" id="Page_479">-479-</a></span> -eredetéhez. A tragédia termőföldje maig is a monda és történelem s -bár a jelenből gyakrabban veszi tárgyait mint régebben, de ha a -szenvedélyek kiváló erejével nem tudja pótolni azt a fenséget, -melyet az idők homálya s a nagyobbszerű viszonyok kölcsönöznek, -örömest válik középfajú drámává s a különböző elemeket -összhangzatosban igyekszik összeolvasztani, mint a régibb e fajta -művek. A vígjáték néha visszaszáll ugyan a multba egy-egy történeti -adoma vagy monda feldolgozása végett, de főleg most is a jelen élet -visszásságaiból táplálkozik. A mi a tárgyakat illeti, a nemzeti -elem majd minden nemzet költészetében túlnyomóságra emelkedett; az -újabb kor drámairói épen nem követik a franczia klassicismus -megalapítóit, de mindamellett nem egyszer örömest fordulnak a -görög, római és az újabb történelem egy-egy tragikai érdekű -mozzanatához. A vígjáték ritkábban vesz föl idegen tárgyat, -legfeljebb egy-egy mélyebb értelmi alapeszme vagy rendkivül érdekes -mese kedvéért vagy azért burkolózik idegen lepelbe, hogy annál -szabadabban rajzolhassa hazája némely kétes természetű -viszonyait.</p> -<p>Ime az idők tanúsága, melyet se tagadni, se hibáztatni nem -akarunk. Épen nem kivánjuk megszorítni azt a költői szabadságot, -melyet a geniusz sikere kivivott s a gyakorlat folytonossága -<span class="pagenum"><a name="Page_480" id= -"Page_480">-480-</a></span> megszentelt. Nem hibáztatjuk a magyar -költőt, ha egyszer-másszor egy-egy idegen tárgyu tragédiát vagy -vígjátékot ir, mert képzelmét megragadta a régi vagy újabb -történelem egy-egy nagy alakja vagy új leleményre serkentette -egy-egy klassikai, közép- vagy újkori adoma, elbeszélés. Mi -szivesen üdvözöljük az ily kisérleteket, mert a költői ihlet mindig -tiszteletreméltó. De vajon a kivétel váljék-e szabálylyá? Vajon -türjük-e, hogy mintegy hirdessék drámairóink: a magyar történelem -és társadalom nem nyújt költői anyagot, forduljunk külföldhöz, -kalandozzuk be Európát s áraszszuk el a nemzeti színpadot idegen -népek és viszonyok rajzaival? Drámairóink a külföldi költők -példájára hivatkoznak. De vajon túlnyomó-e azoknál az idegen tárgy -s ha idegen tárgyhoz nyulnak, nem nemzetök izlése szerint -dolgozzák-e föl? Tapasztalunk-e ilyesmit a mi külföldieskedő -drámairóinknál? S vajon a legkitünőbb külföldi drámairók azért -fordulnak-e idegen tárgyakhoz, mert az idegen tárgy elsőséget -érdemel vagy mert valamely idegen monda, elbeszélés vagy történelmi -esemény megragadta képzelmöket? Vajon ugyanazt teszik-e, a mit a mi -drámairóink, a kik <i>nem idegen hagyományt dolgoznak föl a mi -számunkra, hanem itthon költött meséjöknek keresnek idegen -országot</i>. Ez az, a mit mi leginkább hibáztatunk, <span class= -"pagenum"><a name="Page_481" id="Page_481">-481-</a></span> ez az, -miért az egész irányt hajlandók vagyunk elítélni.</p> -<p>Bartók <i>Legszebb</i>-je oly kevéssé alapszik valamely -történeti vagy mondai hagyományon, mint Rákosi <i>Szerelem -iskolája</i>, Dóczy <i>Csók</i>-ja és Csiky <i>Jóslata</i>. Mind -itthonn készült mesék, a képzelem szabad szülöttei, s azért -menekültek Spanyol- vagy Görögországba, hogy minél szabadabban -csaponghassanak. De ez a csapongás mind inkább veszti ujdonsági -ingerét s kezd vergődéssé válni. Bartók vígjátéka már sokkal -kevesebb sikert tudott kivívni, mint társai. Igaz a külső -körülmények sem kedveztek neki annyira, mint a Dóczyénak vagy -Csikyének, de az is igaz, hogy kevesebb drámai vagy komikai érdeket -nyújtott, mint emezek. A Bartók cselekvénye is zavaros és nehezen -felfogható, mint társaié, de ezekben legalább még akad egy-egy -színpadilag hatásos jelenet; a jellemrajz itt is bábok rángatása, -de kevésbbé színpadi s inkább elmosódó báboké. Bartók nemcsak -cselekvényben és jellemrajzban követi drámánk új irányát, hanem -stilben is. Az elmés és mesterkélt beszédmód az ő vígjátékainak is -egyik főjellemvonása. Euphemismussal beszél itt mindenki és minden -alkalommal, de míg amazoknál egy-egy lyrai ömlengést vagy elmés -szóváltást a helyzet fordulata kiemel és hatásossá tesz, addig -Bartók szebben írt helyei épen a kevésbbé drámai <span class= -"pagenum"><a name="Page_482" id="Page_482">-482-</a></span> vagy -épen henye jelenetek. Azonban azt meg kell adni, hogy Bartók nyelve -magyarosabb, mint a Dóczyé, a ki gyakran idegenszerű, és -erőteljesebb, mint a Csikyé, a ki simább ugyan, de áradozóbb s -hajlik a közhelyekhez. Bartóknál is találhatni egy-egy nyelvhibát, -mint például:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i8">Ah, ily -gyanú<i>ra</i><br /></span> <span class="i0">Hogy meg nem ütközöl… -(36. l.)<br /></span> <span class="i8">A bölcs nevet<br /></span> -<span class="i0">Hívságos embertársai <i>felett</i>… (55. -l.)<br /></span> <span class="i0">Van-e így eltelve?… (124. l.) -sat.;<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">jambusaiba is nem egyszer vegyül trochaeus, -például:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0"><i>Erre</i> tanítsa bölcseség -mondása (52. l.)<br /></span> <span class="i0"><i>Sárga</i> kalász -füződött… (156. l.)<br /></span> <span class= -"i0"><i>Meggyö</i>kerez<i>tek</i> <i>ro</i>hanó lábaim (156. l.) -sat.;<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">néhol bőbeszédűségbe is téved, különösen midőn Oxylos -az archon előtt oly kevéssé bölcsen, mint elmésen magyarázta meg a -Pluto és Aristoteles közti különbséget vagy otthon eléggé unalmas -monologokat tart. De általában véve Bartók nyelve és verselése -méltánylatot érdemel; tudna írni, csak nem igen van, a mit -megírjon.</p> -<p>A vígjáték expositiója is hasonlít társaiéhoz. A mint Rákosi -<i>Aesopusá</i>ban a király parancsára minden nőtlen embernek egy -pár nap <span class="pagenum"><a name="Page_483" id= -"Page_483">-483-</a></span> alatt meg kell házasodnia; a mint Dóczy -<i>Csók</i>jában senkinek sem szabad csókolózni a királyi udvarban; -a mint Csiky <i>Jóslat</i>ában bizonyos nőknek husz év alatt két -ikerleányt, három nem ikerleányt kell szülniök s közülök négynek -Apollo ünnepén férjhez kell menniök: úgy itt is az archon fiának, -Myrsilosnak, meg kell házasodni, nőül vennie a szépség -versenyünnepén győztes leányt, tudniillik a kit a birák «a -legfenköltebb szívtől lelkesült legszebb leánynak» itélnek. A -versenybirók régebb fiatal emberek voltak, de most az archon, -minthogy a fiatalság megromlott, három éltes tanácsosára ruházza a -birói tisztet s meghagyja nekik, hogy a verseny napjáig titkolják -tisztöket, valamint azt is, hogy a győztes leányt fiának szánta. De -ha már változtatott az archon a régi szokáson, miért bizta meg a -birósággal épen azt a három tanácsosát, a kikről keveset tart, a -kiknek tanácsát mellőzi, a kik közül egyik, Menander, papucshős, a -másik, Dioméd, a kicsapongás és pazar költés hirében áll, a -harmadik pedig, Oxylos, a philosoph, oly együgyü, hogy az archon -fiának egy tánczosnővel való összeházasítását javasolja. Az archon -ily körülmények között sokkal inkább magát tehette volna birónak -vagy legalább magának tarthatta volna fenn az itélet megerősítését. -Ezt inkább elhittük volna, de akkor összeomlott volna a vígjáték -egész alapja. <span class="pagenum"><a name="Page_484" id= -"Page_484">-484-</a></span> Általában az új iskola vígjátékírói -képtelenek a cselekvényt úgy megindítani, hogy egy pár szerencsés -vonással illusióba ringassák a közönséget, pedig ez a fődolog, ha -eleinte hitetni tudunk, később a kevésbbé hihetőt is könnyebben -elhitetjük.</p> -<p>Minden esetre jobban tett volna a szerző, ha az archon -tanácsosait kevésbbé nyomorultaknak festi. Ha egyik vitéz katona, a -másik derék jogász, a harmadik hires philosoph s a király -ragaszkodván hozzájok, épen e tulajdonaiknál fogva mindenre -alkalmasoknak hiszi őket, mind maga komikaibb helyzetbe jut, mind a -birák megtántorodása komikaibb összeütközésekre adhat alkalmat. Így -e haszontalan emberek elcsábitásában kevés komikum nyilatkozhatik. -Tüstént kifecsegik a király szándékát hol félig, hol egészen s -Corinna, egy haetera, csakhamar a maga részére hódítja -mindnyájokat: Diomedet, ki különben is kedvese, Oxylost, a kit -szintén szerelmével biztat s egyszersmind azt igéri neki, a mit -Diomédnak is megigért, hogy mint az archon menye sokat meg fog -tenni érdekében és végre Menandert, a kinek pártfogását neje által -nyeri meg. Ezzel telik el az egész második felvonás, de a mű -érdekesebb és tulajdonképi bonyodalma a harmadik felvonásban -kezdődik, midőn Arion, Menander fia, lép az előtérbe, a ki Melittát -szereti, egy jövevény phrygiai harczos <span class= -"pagenum"><a name="Page_485" id="Page_485">-485-</a></span> -leányát, de a kinek hajlama szülői ellenkezésével találkozik. De -vajon miért ellenzik Arion szülői a viszonyt? Leginkább uri gőgből, -bár az archon kinyilatkoztatta, hogy Melitta egyrangú a többi -bennszülött leányokkal s pályázhat a szépség versenyén:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Ha atyja országunkért -harczola,<br /></span> <span class="i0">Kevesbet, mint hazát nem -adhatunk<br /></span> <span class="i0">E lánynak. Jog szerint -fölvétetik.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Ha Melitta az archon menye is lehet, bizony Menander -is elfogadhatja annak; így társadalmi állása nem ok az ellenzésre, -mely különben sem látszik oly erősnek, hogy a fiú más uton le ne -győzhetné. Valóban ha Menander annyira mene szabadulni akarna e -jövevény leánytól, mint versenybiró Corinna helyett őt pártolná s a -legtisztességesebb módon túladhatna rajta. Egyébiránt Bartók görög -társadalma csodálatos társadalom: egy phrygiai leány, a kinek atyja -vérét ontotta Mitelenéért nem méltó egy miteléni tanácsos fiához, -de egy haetara vagy még ennél is rosszabb, egy Corinna, a kinek -ruhaszámláit Diomed fizeti, épen megilleti az archon fiát. A -tanácsosok azt hiszik, hogy itéletökön senki sem fog -megbotránkozni, legkevésbbé az archon. Boldog görögök, a kiknek -minden szabad, boldogtalan magyar közönség, hogy veled ily dolgokat -akarnak elhitetni a nemzeti színházban. <span class= -"pagenum"><a name="Page_486" id="Page_486">-486-</a></span></p> -<p>Arion mindent elkövet, hogy kedvese győzzön a szépség versenyén. -A szemérmes leányt reá veszi a versenyre, elhurczolja a birákhoz -szavazatkoldulás végett, bár ismerve a viszályokat, tudhatná, hogy -mindez haszontalan s nem annyira a birák megvesztegetésére, mint -megbuktatásukra kellene törekednie. Oxylosnak, bár megigéri neki a -pártolást, esze ágában sincs igéretének megtartása s Arion, a -philosoph a gazdasszonyával, Dókiával együtt kihallgatja, hogy -Corinna hogyan csábítja a maga részére mind a három birót. Ebből az -következnék, hogy Arion tettre buzduljon s bevádolja a -megvesztegetett birákat. Később eszibe is jut, hogy ezt kell -tennie, de most nem gondol, nem tesz semmit, hanem helyette gondol -és tesz Dókia valami olyast, a mit épen nem várnak tőle. Összeszedi -mindazon ékszerajándékot, melyeket Oxylos a versenyző nőktől kapott -s indul az archonhoz bevádolni urát. Mi ragadja őt e lépésre? -Fölháborodik Oxylos jellemtelenségén s némi rokonszenvet érez -Melitta iránt. De vajon, mint régi gazdasszony, csak most -tapasztalja-e, hogy ura megvesztegethető s vajon Melitta iránt -ébredt futó rokonszenve oly erős-e, hogy érette mind maga mind ura -jövőjét oly könnyen koczkára tegye? Ha Dókia Oxylosnak nemcsak -gazdasszonya, hanem annál több, régi szeretője, a ki látva, hogy -ura Corinnába bolondult, féltékenynyé <span class= -"pagenum"><a name="Page_487" id="Page_487">-487-</a></span> lesz, -teljesen értenők mindent koczkáztató fölgerjedését. De ez igen -természetes indok lett volna s az új drámai iskola köznapinak, -költőietlennek tartja mindazt, a mi természetes. Azonban Bartók -ezzel meg nem elégedve, még nagyobb természetlenségbe téved, midőn, -hogy tovább bonyolíthasson, csavar egyet Corinna szívgépezetén s -így egészen új leányt állít előnkbe, gondolván, hogy a fiatal nők -még könnyebben változnak, mint a vének.</p> -<p>Oxylos ugyanis észrevévén a tolvajságot, azt hiszi, hogy Arion -lopta meg s az ékszerajándékokkal akarja támogatni vádját az archon -előtt. Fölkeresi birótársait s elmondja nekik, hogy mily veszély -fenyegeti mindnyájokat. Ezt csak úgy lehetne elfordítani, ha -fölfedik Arionnak a titkot s megértetik vele, hogy Melitta győzelme -a versenyen reá nézve veszély, mert ez esetben elveszti őt, azért -ne vádaskodjék az archon előtt s ne gátolja Corinna sikerét. Társai -nem hallgatnak reá s Corinnát bizzák meg az ügy rendbehozásával, a -ki arra különben is ajánlkozik. Azonban Corinna nem sokat gondol -velök, egészen más jár a fejében; hogy s hogy nem, bele szeret -Arionba, a ki hajdan udvarlója volt, vissza akarja őt csábítani, -szerelmet vall neki, s midőn ez visszautasítja, dúl-ful, visszalép -a versenytől, hogy Melitta legyen a győztes s neki maradjon Arion. -Mi idézte elő ezt a nagy változást <span class="pagenum"><a name= -"Page_488" id="Page_488">-488-</a></span> Corinnában, mi oly -kevéssé tudjuk, mint maga Bartók. Corinna nemcsak úgy lép föl a mű -elején, mint egy szép és kaczér hölgy, pedig a vigjáték bonyodalma -ezt kivánná, hanem mint Dioméd kitartott kedvese, a ki csak azért -akar győzni a szépség versenyén, hogy az archonfi neje legyen, -kielégíthesse dicsvágyát és fényüző hajlamait, a ki, mint maga -mondja, férjhez menne az öreg archonhoz is, csakhogy uralkodhassék. -Épen azért egész következetesen mindent elkövet a versenykoszorú -elnyerhetéséért. Kaczérkodik s épen nem finom módon Oxylossal, a -míg elbolondítja, hizeleg Menander nejének, hogy általa férjére -hathasson, s midőn veszély fenyegeti szövetségeseit, megmentésökre -vállalkozik. S im egyszerre csak elfordul tőlük, s oly -szenvedélyesen kezd szeretni, a hogy egy üres szív nem képes és -szerelméért annyira kész feláldozni mindent, a mi eddig élte czélja -volt, hogy azt kell hinnünk: vagy eddig tettetett vagy most tettet. -Az emberi szív nagy változáson mehet át életben és drámában, de -ennek csirája mindig megvan benne, úgy anynyira, hogy az nem is -változás, mint inkább lassubb vagy gyorsabb fejlődés. Ha a költő -ezt képtelen rajzolni, csak bábokat rángat? valóban Bartók -Corinnája épen oly érthetetlen, mint a görög társadalom, melyben -játszatja. De lássuk a mese végét. Arion csakugyan bevádolja -<span class="pagenum"><a name="Page_489" id= -"Page_489">-489-</a></span> a birákat az archonnak s vádját -igazolja Dókia megjelenése, a ki felmutatja az ékszerajándékokat és -végre Corinna is, a ki megsúgja az archonnak, hogy titkát a birák -elárulták. Az archon megfosztja a birói tiszttől tanácsosait s -helyökbe ifjakat nevez ki, köztök Ariont is, kinek bizalma jeléül -megsúgja, hogy a győztes leányt fiának szánta. Arion megsemmisülni -látva törekvését, le akarja beszélni Melittát a versenybe való -részvételtől, de ez azt hiszi, hogy kedvese Corinnához pártolt, -mert meghitten beszélgetve találta őket s beszélgetésök töredéket -félreértette, epen azért még inkább megmarad feltétele mellett. E -jelenetek az egész bonyodalom legtermészetesebb s legkomikaibb -részei. Szegény Arionnak nincs más menekvése, mint elárulni a reá -bizott titkot, tudniillik, hogy a győztes leány az archonfi neje -lesz, mire Melitta visszavonul, Arion pedig lemond tisztéről, -bevallva, hogy megszegte szavát, elárulta a titkot. Az archon -haragját végre megenyhíti egy levél, a melyet Cyprus szigetéről fia -küld s mely jelenti, hogy megházasodott, atyja áldását kérve. Az -archon nem tagadja meg áldását, a nap örömére mindenkinek megbocsát -s eltörli a szépségversenyt.</p> -<p>A cselekvény kirívó valószínűtlensége s a jellemrajz durva -hibáin kivűl, melyeket nagyjában kimutattunk, még sok más baja van -e műnek. Szerző mindazt elkerűlve sem írt volna <span class= -"pagenum"><a name="Page_490" id="Page_490">-490-</a></span> -sikerűlt vigjátékot. Komikai eszme és komikai typusok nélkül fogott -művéhez. Tetszett neki a szépségverseny gondolata, a nők -korteskedése, a bírák zavara s egyébre nem is gondolt. Megindította -a cselekvényt, s az ragadta magával, maga sem tudta merre; -fölléptette személyeit, élczes ötleteket, lyrai ömlengést adva -ajkaikra, de azok mint árnyak lebegtek ide-oda határozatlan -irányban. Nem tüzött maga elébe feladatot s nem volt mit -megoldania. Az archonfi levele nélkül be se végezhette volna -vígjátékát. Egy a műben nem is szereplő egyénnek kellett ketté -vágni a csomót. Egy-egy kivűlről jövő esemény segítheti ugyan a -megoldást, elég példa van erre a legjobb vígjátékokban is, de -megoldani a csomót és ketté vágni két különböző dolog. A szerző -úgynevezett humoristasága sem igen kedvezett vígjátékának, s -megszokva lapjában az élcz és torzkép könnyű sikerét, azt hitte, -hogy a vígjáték sem egyéb, mint ötletek és torzképek sorozata. -Megszokván keveset törődni a valóval, sőt valószinűvel is, azt -hitte, hogy a vígjáték személyeire is épen úgy rá lehet fogni -mindent, mint a közélet szereplőire. Valóban Bartók Andrássy -Gyulája, Tisza Kálmána, Csengery Antala, stb. <i>Bolond -Istók</i>jában satirailag is épen oly valótlanok, mint -<i>Legszebb</i>jének komikai alakjai. Ha Bartók vígjátékíró akar -lenni, egy kissé el kell szoknia attól, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_491" id="Page_491">-491-</a></span> mit -<i>Bolond Istók</i>jában igen is megszokott, hogy az írónak minden -szabad. Az íróra nézve a sajtótörvényen kivűl vannak, még fensőbb -törvények is: a lélektan és a jó ízlés törvényei.</p> -<p>Jól esik Bartóktól Csikyre, Lesbosból Buda-Pestre térnünk. -Csiky, a ki eddig szintén hol Spanyol- hol Görögországban -bolyongott, végre letette vándorbotját és vissza telepedett -hazájába. A siker, a melyet kivívott, alkalmasint állandóbb hazai -lakossá teszi. Hogy vígjátéka oly nagy tetszésben részesűlt, annak -egyik oka bizonyára az volt, hogy a magyar társadalom rajzát -kisérlette meg. A közönség rég megúnta már drámaíróink görög és -spanyol meséit, beteg álmodozását s örömmel üdvözölte a hazai -képeket s a való élet rajzát. Úgy rémlett előtte, mintha a hazai -tárgy termékenyebbé, az ismert személyek és dolgok tartalmasabbá -tették volna a költő képzelmét. A visszahatás valamely megúnt irány -ellen mindig fokozza a közönség érdeklődését. Azonban -igazságtalanok volnánk, ha a sikert leginkább csak magából a -tárgyból akarnók kimagyarázni. A műnek drámai becse is van. A -jellemrajz benne elevenebb, a cselekvény biztosabb s a drámai -technika erősb, mint <i>Csiky</i> korábbi műveiben s folyvást -emelkedő fejlődést tanusít. Épen azért nem csodálhatni, hogy -közönség és kritika egyaránt túlbecsűlték. Mi jó oldalai mellett -látjuk tetemes <span class="pagenum"><a name="Page_492" id= -"Page_492">-492-</a></span> fogyatkozásait és hibáit is. A -jellemrajz elevensége néhol durvaság- és túlzásba csap, másutt -bágyadtság vagy épen erőtlenségbe hanyatlik; a cselekvény alapja -nem mindenütt elég erős, a megoldás épen elhibázott.</p> -<p>A dráma cselekvénye a házas felek könnyü elválásából indúl ki, a -mi a protestánsoknál, különösen Erdélyben nem épen ritka eset. Egy -erdélyi nemes ember, Zátonyi Bencze elpazarolván vagyonát, elválik -nejétől, mert ez egy kedvelt udvarlóra tett szert, Bankó Bénire, a -ki a nő tudtán kivűl örömest fizet a férjnek tízezer forintot az -elválásba való beleegyezésért. Bencze Budapestre jő, s elköltve a -pénzt adósságba merűlve a házasodás és elválás újabb üzlete után -lát, a mire csakhamar alkalma nyílik. Él a fővárosban egy álözvegy, -Héderváry Kamilla, a küküllő-dombi harangozó leánya, kit harczias -hajlamai annyira ragadtak, hogy hadjáratokban is részt vett, bájai, -útlevele mellett gyakran pótolta a tábori póstát, sőt meglehetős -sikerrel kémkedett is, abban különbözve a közönséges paraszt -kémektől, hogy ha valami szép szemű tisztre akadt, ennek is -szívesen tett hasonló apróbb szolgálatokat. Később álnév alatt -koholt iratokkal özvegykedni kezdett s mint egy kivégzett főtiszt -özvegye, az emberek hiszékenységéből élt, a miben nagy segítségére -volt egy Mosolygó nevű silentiumra ítélt ügyvéd, a ki a kéregető -<span class="pagenum"><a name="Page_493" id= -"Page_493">-493-</a></span> leveleket fogalmazta számára s vezette -egész üzletét. Az özvegynek van egy fogadott leánya is, Irén, de a -kit ő magáénak ad ki s maga a leány is ebben a hitben él. Irénbe -egy fiatal ügyvéd szerelmes, Darvas Károly, a ki meg is kérné, mert -a leány viszonozza szerelmét, de nincs oly anyagi körülmények -között, hogy hozzáadhassák. Azonban egy új szerelmes lép föl, Timót -Pál, gazdag, de együgyű, becsületes, de éltes ember, a ki az -álözvegy segélyt kérő levelére megjelen a háznál, megbámúlja a -vértanú özvegyét s beleszeret a leányba. Bencze észrevévén ezt, -tüstént kész tervével: mielőtt Timót nyilatkozhatnék, ő kéri meg és -veszi el a leányt; az özvegy múltját ismerve, majd rá riaszt s -kicsikarja az özvegy beleegyezését s általa a leányét is; Darvast -eltávolítja Pestről, Timót uradalmi fiskálisává segítve, a ki úgy -is régi jó ismerőse s atyja jó tetteiért hálával viseltetik iránta -s már is kölcsönt vett fel tőle; Elzát, hajdani nejét, a ki -elszegényedett férjével szintén Buda-Pestre készült s járatos az -özvegyhez, titkába avatja, szövetséget köt vele terve valósítása -végett, részt igérve neki a nyereségből; az esküvő után tüstént -elútazik s nejét Elzára bizza, hogy egy hónap alatt hozza hírbe őt -Timóttal s így egyengeti a leendő elválás útját. Minden úgy -történik, a hogy kitervezte. Irén beleegyezik a házasságba, mert -nem akarja, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_494" id= -"Page_494">-494-</a></span> anyját börtönbe hurczolják, örvend, -hogy férje az esküvő után tüstént elútazott, s Elza felügyelete -alatt maradhat, a ki őt nemcsak hírbe hozta Timóttal, hanem ennek -titkos, félénk szerelmét folyvást táplálja is. Egy hónap múlva a -férj haza jön és fényes estélyt ad. Timót észrevévén az estélyen, -hogy őt mindenki Irén udvarlójának tartja, a rágalom fáj becsületes -szívének s Benczének megvallja, hogy ő ugyan titkon szereti Irént, -de teljesen ártatlan, leküzdi szenvedélyét s elutazik. Bencze -tervét immár érettnek látva, felajánlja Timótnak a válást, hogy -mind neje becsületét megmentse, mind pedig Timótot boldoggá tegye. -Eddig minden kedvez Bencze tervének, de most már akadályok -gördűlnek elébe. Darvas, Irén kedvese, bár hivatlanúl, szintén -megjelen az estélyen, heves szemrehányással illeti hűtlennek vélt -kedvesét, fölfedi előtte, hogy mily hírben áll, a mit igazol az is, -hogy neki udvarlója által hivatalt adatott és eltávolított a -fővárosból. Irén kétségbeesve hivatja Benczét s követeli, hogy -hagyják ide a fényes szállást, a mely nem az ő pénzökből telik, ő -követni fogja férjét bármely szegénységbe, de gyalázatba soha. -Férje csillapítni igyekszik, valamint anyja is, a ki az estélyen -sok puncsot iván, mindinkább felhevűlve így kiált fel: «ki vagy te, -hogy így beszélsz velem, egy tisztességben megőszűlt asszonynyal! -Ki vagy te, mi vagy te, a <span class="pagenum"><a name="Page_495" -id="Page_495">-495-</a></span> kit én a porból vettelek föl, -semmiből emeltelek föl s nem hagytalak elpusztulni a szalmán -szüleiddel, a kik nyomorúlt bányamunkások voltak s te éhen vesztél -volna el, ha én meg nem szánlak s lányommá nem fogadlak.» Irén így -megtudva, hogy nem leánya az özvegynek, nem érez többé iránta -feláldozó kötelességet, oda hagyja a házat s Mosolygó ügyvédhez -költözik, a ki sok jóakaratot és részvétet tanusított iránta. -Bencze azonban nem hagy föl tervével. Elzát küldi Irénhez, a ki reá -akarja beszélni őt Mosolygó szállása elhagyására és a hozzá való -költözésre. De Mosolygó visszatartja Irént és megleczkézi Elzát, a -kinek jobb érzése fölébredvén, fölhagy a cselszövénynyel s -elhatározza Timót fölvilágosítását. Bencze is megjelen nejénél, -fölajánlja az elválást, mely engesztelhetetlen gyűlölség czímén -könnyen valósítható, de ő csak azon föltétel alatt egyezhetik bele, -ha Timóthoz megy férjhez, mert ezt kivánja mindkettőjük becsülete. -Irén vonakodik, Bencze azzal fenyegeti, hogy feltétele teljesítése -nélkül soha se fog beleegyezni az elválásba, sőt az álözvegyet, a -ki ugyan nem anyja, de mégis felnevelője, nyomorba, börtönbe -taszítja. Irén nem ad ugyan határozott választ, de lesújtva -szobájába vonúl, hogy az imádságban keressen erőt. Ezalatt Elza -Timótot fölvilágosítja a cselszövényről, a ki, hogy hibáját jóvá -tegye, Irén pártjára áll férje ellenében. <span class= -"pagenum"><a name="Page_496" id="Page_496">-496-</a></span> Bencze -Elzától megcsalva, Tinóttól elhagyva, nején akarja bosszúját -tölteni, s azt követeli tőle, hogy mint törvényes férjét kövesse -házába. De ekkor megjelennek Mosolygó és Darvas, akik közül ez -utóbbi Irén nevében megkezdte a válópert, bebizonyította, hogy a -házasság erőszakkal köttetett s így semmis, a tanúk: a szolgáló, -szomszédasszony, sőt maga az özvegy is bevallották az erőszakot, s -már, végzés is van kezében, mely a formaságok miatt curiai -végeldöntésig megtiltja a házasfeleknek az együttlakást. Az özvegy -bocsánatot nyer leányától, Timót és Mosolygó pedig az atyai -szerepet vállalják el addig, a mig Darvasnak kiadhatnák -menyasszonyát.</p> -<p>Csiky nem iránydrámát akart írni a házasság katholikus felfogása -mellett szemben a protestánssal, bár e két felfogás leginkább a -válóperekben nyer gyakorlati fontosságot. Ő tulajdonkép csak az -emberi szenvedélyek küzdelmét akarta rajzolni, a melyet válóper -kezd meg s válóper végez be. Inkább költői czélja volt, mint -társadalmi vagy épen felekezeti, noha a házasság intézményének mind -társadalmi, mind felekezeti oldalát érinteni kellett, s ezt -természetesnek találjuk. Az állami és társadalmi intézmények mindig -nagy befolyással vannak az egyén fejlődésére és sorsára, mert -köztük születik, növekedik föl s velök vagy ellenök küzdve éli le -napjait. Épen <span class="pagenum"><a name="Page_497" id= -"Page_497">-497-</a></span> azért a költő, kinek főczélja az emberi -szenvedélyek rajza, nem mellőzheti mindazon állami és társadalmi -intézmények hatását, melyek a szenvedélyeket táplálják, élesztik -vagy épen szülik. Csak így magyarázhat meg némely szenvedélyt, de -tulajdonkép nem arra törekszik, hogy egy vagy más intézményt -megtámadjon vagy védjen, mint inkább hogy feltüntesse: mennyi -örvény vonja, sodorja az emberi szívet, ha féket nem ismer. A -házasság akár katholikus, akár protestáns felfogásának egyaránt -rajzolhatni örvényeit, tragikumát. A katholikus felfogás szigora, -mely a tridenti zsinat óta inkább csak érvénytelen házasságot -ismer, mint teljesen felbonthatót, jobban megfelel az eszményi -erkölcsnek, mint a protestáns, de az emberi gyarlóságnál fogva nagy -erkölcstelenségeket is idézhet elő: könnyen szűlhet tényleges -bigamiát, szaporíthatja a törvénytelen gyermekeket, élesztheti a -gyűlöletet az elválaszthatatlan házastársak közt, sőt néha -gyilkosságra is ragadhatja őket. A protestáns felfogás, mely nem -tartja a házasságot szentségnek s nemcsak az érvénytelenség, hanem -a teljes elválasztás elvét is vallja, gyakorlati szigor -tekintetében eleinte keveset különbözött a katholikustól.</p> -<p>Milton szíve vérével irta híres polemiáit a presbyteriánusok -ellen, a kik a csak házasságtörés esetében ismerték el a házasság -<span class="pagenum"><a name="Page_498" id= -"Page_498">-498-</a></span> felbonthatóságát. Később a szigor -többé-kevésbbé enyhült s az engesztelhetetlen gyülölség czimén való -teljes elválasztás nem egyszer tág kaput nyitott a könnyelműségnek, -az érzéki szenvedély rohamainak, sőt az aljas pénzvágynak is. A -költő mindezt feldolgozhatja, mert mind két felfogásban a drámai -bonyodalom és tragikum rejlik, sőt, ha tetszik, irányművet is -írhat, csak tudja a társadalmi vagy felekezeti irányát teljesen -összeolvasztani az æsthetikai czéllal. De bármelyik felfogás -következményeit dolgozza fel, oly esetet kell fölvennie, mely nem a -legkivételesebbek, hanem a szokottabbak közé tartozik. A költészet -ugyan mindig nagyit, de nagyitása nem a kivételesség hajhászásában -áll, hanem a többé-kevésbbé mindenkivel közöz szenvedélyek erejének -emelésében s a szokott esetek szokatlanabb bonyodalmában. A Csiky -drámáját a theologus moralista, ha azt irányműnek tartja, azzal -támadhatja meg, hogy e mű oly kivételes esettel akar bizonyítani -protestáns házassági elválás ellen, mely legfeljebb kivételesen -vagy talán sohasem történik meg, többet akar bizonyítani, mint a -mennyit lehet s így irányát eltévesztette; az irodalmi kritikus -pedig, a ki főleg æsthetikai szempontból indúl ki, így fog szólani: -a drámai cselekvény nem a kivételes vagy épen hihetetlen esetek -feldolgozása. Csiky drámai cselekvényének egyik főpontjában kevés -<span class="pagenum"><a name="Page_499" id= -"Page_499">-499-</a></span> a valószinűség s így rontva az -illusiót, árt az egész hatásának is.</p> -<p>Bizonyára van eset reá, hogy a válni készülő házastársak -engesztelhetetlen gyülölséget szinlelnek, mert egyik vagy másik -gazdag vőlegényre vagy menyasszonyra tett szert. Az is megesik, -hogy a férj az udvarló kedvéért örömest elválik nejétől, ha akár a -nő, akár az udvarló nagy összeg pénzt fizet érte, sőt az is -valószinű, hogy az így másodszor megházasodott férj másodszor is -ugyanazt teszi, ha kedvező alkalom kinálkozik. De hogy valaki a -házasságot és elválást rendszeres üzletté tegye s csak azért -házasodjék újra meg újra, hogy eladhassa magát, nem valószínű, mert -sokkal kétségesebb és koczkáztatóbb vállalat mintsem az emberek -rászánják magukat megkisérlésére. Meglehet, hogy a nőnek akad -udvarlója, de nem gazdag vagy ha gazdag akad is, a nő nem hajlandó -hozzá, mert talán férjéhez ragaszkodik, vagy épen mást szeret. A -férjnek sok módja van ugyan nejét kinozni és válásra kényszeríteni, -de vajon az elvált nőt kényszerítheti-e arra, hogy épen ahhoz -menjen nőül, a kit ő választott. Ha már Csiky ily kivételes, ily -kevéssé valószínű esetet választott drámája tárgyául, mindent el -kellett volna követnie, hogy azt a jellemrajzzal valamennyire -hihetővé tegye. A jellemrajz, hibája gyakran még a természetes -cselekvényt is <span class="pagenum"><a name="Page_500" id= -"Page_500">-500-</a></span> hihetetlenné teszi, hát még a kevésbbé -hihetőt.</p> -<p>Lássuk először is Kamilla jellemrajzát, a ki oly nagy -befolyással van az egész cselekvény menetére. Meg kell vallanunk, -hogy e nő rajzában igen sikerült vonásokat találhatni. Csiky -színpadra hozott egy oly typust, melylyel a közelebbi évtizedekben -gyakran találkoztunk, de a melyhez eddig se vígjáték, se -regényiróink nem nyultak. Ez az álhonvéd-özvegy, a ki a hazafi és -emberbaráti részvétre egész üzletet alapít. Vértanu özvegyének adja -ki magát, mindig gyászol, de otthon vigan él, sőt kelleténél többet -iszik, ha pénzre tesz szert. Megadóztatja a világot, hazug, -képmutató, de találékony, elmés és vidám. Műveletlen, de van egy -külső máza; rendetlen háztartást visz, de különben jó számitó; -romlott, de nincs minden jó indulat nélkül. Mindjárt első jelenete, -melyben titkárával, Mosolygóval a kicsapott ügyvéddel, üzlete felöl -értekezik, valamint a harmadik felvonásbeli estély jelenete is, a -midőn ittasan kifecsegi titkát, mind igen sikerült jelenetek s -jellemzetes elevenséggel tüntetik föl e szerencsésen választott -alakot. Sokkal kevésbbé sikerültek leányával és Zátonyival való -jelenetei. Csiky igen helyesen Kamillában némi részvétre gerjesztő -vonásokat igyekszik felcsillámoltatni. Kamilla nem örömest, csak -kényszerítve egyezik bele <span class="pagenum"><a name="Page_501" -id="Page_501">-501-</a></span> Irén házasságába s később, midőn ez -válni, készül, semmivel nem gondolva kész javára tanuságot tenni az -erőszakolt házasság mellett. De ragaszkodásából Irénhez vajon -foly-e az, hogy oly hamar beleegyezzék az erőltetett házasságba, a -midőn Zátonyi kényszerítő eszközei nem oly félelmesek. Zátonyi -birtokában oly okiratok vannak, melyek Kamilla egykori kémségét -bizonyítják. De ezért büntetheti-e őt a törvényszék vagy olyan-e -társadalmi állása, hogy fölleplezése sokat árthasson neki. Kamilla -álözvegy, a ki az emberek hiszékenységét zsákmányolja ki és Zátonyi -azzal ijeszti, hogy föladja a rendőrségnek. Ez már egy kissé -hathatósabb eszköz, de vajon olyan-e, hogy egyszerre lesujtson egy -tapasztalt és sok mindenen keresztülment nőt. Nincs-e módjában -húzni, halasztani a házasságot, hisz erre az a körülmény, hogy Irén -csak fogadott leánya s a házassághoz szükséges keresztlevelet nehéz -lesz megszerezni elég ürügyet nyújt, sőt színleg kényszeríthetné a -leányt, mig titkon ellenállásra ösztönözné s mit tehetne ez ellen -Zátonyi. Kamilla mindenben találékony, csak ott nem, a hol legfőbb -érdeke van a koczkán, hol jó indulatja és önzése egyaránt tettre -sarkalják. Megfoghatatlan, hogy e nő, a ki sajátjaként kiadott -fogadott leányában tisztességes vagy nem tisztességes módon -öregsége támaszát keresi, még csak nem is <span class= -"pagenum"><a name="Page_502" id="Page_502">-502-</a></span> sejti -Zátonyi czélját, a ki Irénen nyerészkedni akar, nem is gondol -Timótra, a kit ő szintúgy felhasználhatna czéljaira, mint Zátonyi. -A szerző nem oly együgyűnek mutatta be, hogy mindent elhigyen és -semmit át ne lásson s nem oly gyámoltalannak, hogy ármányt ne -örménynyel igyekezzék visszaverni. Egy szóval Kamilla -jellemrajzának épen azon vonásai nem elég biztosak, a melyek -elhatározzák a cselekvény bonyodalmát. Vagy a bonyodalmat máskép -kellett volna szőni vagy Kamilla jellemébe más elemeket olvasztani, -hogy bonyodalom és jellemrajz nagyobb öszhangzásra -emelkedjenek.</p> -<p>Zátonyiban sem hiányzanak a jól eltalált vonások. Nem új typus a -magyar színpadon, de érdekesen megújított. Zátonyi egy nemes család -gyermeke, a kinek már atyja adósságokból élt s a ki nem örökölt -tőle mást, mint a kényelem megszokását, úri vágyakat és -munkátlanságot. Szegény, de élvezni született frivol és cynikus s -mindenre kész, a miből élvet vagy hasznot huzhat, csak attól -őrizkedik, hogy ne jöjjön a büntetőtörvénynyel összeütközésbe s a -világ előtt megóvja külső becsületét. Néha a jobb érzés felszólal -benne, de sophismákkal altatja el. Szeme mindent meglát, agya -termékeny tervekben, ajka mindent kigunyol. Eszes, emberismerő és -humoros hajlamu, a mi enyhiti romlottságát. Azonban <span class= -"pagenum"><a name="Page_503" id="Page_503">-503-</a></span> úgy -hiszszük, hogy Irénnel szemben sokkal több cynismust mutat, mint a -mennyi czéljával összhangzik. Az sem igen bizonyít átható esze -mellett, hogy Timót hajlama Irén iránt oly nyaktörő vállalatra -ragadja, holott együgyü barátját más uton talán biztosabban -kifoszthatná. Hogy a vállalatra hajdani nejével szövetkezik, a kit -erkölcsileg és anyagilag megcsalt, nem épen nagy emberismeretre -mutat. Eben is különös teremtmény, hogy minden biztosíték nélkül -oly könnyen hisz annak, a ki őt oly rútul megcsalta Általában Elza -jellemrajza nem sikerült. Szövetsége és árulása, ármánya és -megtérése egyaránt erőltetett. Nincs semmi benne a mi -aesthetikailag érdeket kelthetne. Bágyadt, élettelen alak, a ki -csak színpadi csinyekre alkalmas. De ha mind elhiszszük is azt, a -mit Zátonyi három felvonásban tervez és tesz, mert egy s más, ha -nem erősen is, de mégis támogatja, utolsó felvonásbeli jelenetein -lehetetlen meg nem ütköznünk, mert nem folynak se körülményekből, -se jelleméből s minden alap nélküliek. A mű a harmadik felvonásban, -mint dráma bevégződött. Mihelyt Irén megtudta, hogy Kamilla nem -anyja s oda hagyta férjét, mihelyt a per megindult, a tanuk -vallottak. Zátonyi ármánya megbukott s a csomó meg van oldva. Az -utolsó felvonásban többé nincs valódi drámai élet, csak mesterkélt, -melyet a <span class="pagenum"><a name="Page_504" id= -"Page_504">-504-</a></span> szerző holmi képtelenségekkel igyekszik -előidézni. El akarja hitetni velünk a következőket: először, hogy -Irén semmit sem tud erről, hogy nevében válópert indítottak, -másodszor, hogy Zátonyi semmit sem tud arról, hogy a tanúk, -különösen Kamilla ellene vallottak s ezért föllép kényszeríteni -Irént a Timóttal kötendő házasságra, mert csak ez esetben válik el -tőle, s nem juttatja anyját börtönbe. Irén megtörve ingadozni kezd. -De hogyan hihessük el mindezt? Hiszen Zátonyinak tudnia kell a per -folyamáról, ha mint alperes már megidéztetett, Irént pedig még azon -esetben is, ha tudta nélkül indították meg a válópert, a mi -képtelenség, tíz nap alatt Mosolygó és Darvas csak megnyugtathatták -és felvilágosíthatták arról, hogy Zátonyi már semmit sem tehet -ellene s házasságát, mint erőszakoltat az ő beleegyezése nélkül is -megsemmisítik. Azt nem tagadhatni, hogy az utolsó felvonás is sok -ügyességgel van irva. Tartunk tőle, hogy Csikyt mind inkább -erősbülő technikai készsége inkább a színpadi, mint a drámai hatás -felé ragadja, bár ez a tömeget is csak ideig-óráig elégíti ki, a -gondolkozót pedig soha. Mind két fél tapsa nyujtja a drámairónak az -örökzöld koszorút.</p> -<p>Mosolygó és Timót az életből szerencsésen kikapott alakok. -Mosolygó rajza legjobb az egész műben. A silentiumra itélt ügyvéd -nehány <span class="pagenum"><a name="Page_505" id= -"Page_505">-505-</a></span> biztos vonással oly elevenen emelkedik -ki, hogy egy perczig sem kétkedhetünk benne. Nincs rajta semmi -nyoma a fáradságnak, mesterkélésnek, a mi a többi személyeken -többé-kevésbbé észrevehető. A becstelenség és becsület, a lágy -érzés és durva gúny, a megnyugvás és elégületlenség, a gyöngédség -és komiszság művészien olvadnak össze benne egész sajátságos -beszédmodoráig. Ily biztosan és önmérséklőn még nem rajzolt Csiky, -épen azért kár, hogy az utolsó felvonásban egy kis szinpadi hatásra -számított ötlet kedvéért megzavarja rajzának összhangját. Ugyan -miért növeli Mosolygó tiz éves inaskáját, Gáspárt, nemcsak -asszonygyülölőnek, hanem szemtelennek is. Ez az egész izetlen tréfa -nem foly Mosolygó jelleméből, s magában sem mulatságos. A mi Timót -jellemrajzát illeti, abban inkább az elemek jók, mint -összeolvasztásuk, inkább az alapvonások sikerültek, mint az -árnyalat. A meggazdagodott s kissé már éltes falusi gazda jó -hazafi, de korlátolt eszü, becsületes, de a nagy világban járatlan, -jó szivű, de egy kissé hiú a nélkül, hogy maga is tudná. A -fővárosba jó elverni vagyonát s képmutatók és csalók kezébe kerül. -Parlagi hazafiságának inkább ki kellett volna emelkedni még pedig -oly módon, hogy ez ébreszsze föl áldozatkészségét az özvegy és -szerelmét Irén iránt. Az, hogy egy vértanu özvegyének tesz jót s -<span class="pagenum"><a name="Page_506" id= -"Page_506">-506-</a></span> egy vértanu leányát veszi nőül, -egyaránt táplálta volna hiúságát, hazafias és szerelmi érzelmeit s -több jellemzetességet és komikai színezetet adott volna az egész -alaknak. Egyűgyűségét a világ dolgaiban talán azzal lehetett volna -enyhíteni, hogy itt-ott több észt tanusítson abban, a mihez -ért.</p> -<p>Bankó s a többi mellékszemélyek obligát színpadi álorczák. A két -szerelmes főbb személyről, Darvasról és Irénről sem sok jót -mondhatunk. Nemes szívű erényes személyek, de unalmasak és -gyámoltalanok. Nagy baj, a mikor a költő meg akarja szerettetni az -erényt és megunatja. Irénben nagyon sok a jóság, de igen kevés az -aesthetikai báj. Darvasnak bár lenne valami hibája csak ne volna -oly gyámoltalan, ne emlegetné oly keservesen, hogy nem tud megélni -s tenne egyebet is, mint azt, hogy Irén válóperében allegál, a mit, -ügyvéd lévén, bizonyára idegennek is megtenne. Úgy látszik, hogy -nemes szivök nemcsak tetterejöket bénítja meg, hanem megfigyelő -tehetségöket is. Irén az álözvegy házában úgy nő föl mint valami -kolostorban, semmit sem tud a világról s nem ismeri környezetét. -Darvas jár a házhoz, de nem tudja, kikkel van dolga. Ármánykodik -ellenök az egész világ, ők csak szenvednek és sirnak. Jó volna az -erény ártatlanul szenvedő és tétlen hőseit és hősnőit Iflandnak és -Kotzebuenak hagynunk, habár <span class="pagenum"><a name= -"Page_507" id="Page_507">-507-</a></span> az ujabb franczia -drámairók néha elkölcsönzik is tőlök. A németektől és francziáktól -valami jobbat is tanulhatni.</p> -<p>A dráma czimére nézve sem nyomhatunk el egy megjegyzést. A -proletár a nép oly osztályát jelenti, a melynek nincs vagyona, -biztos keresete, csak gyermekei. Szerző nem ilyeket rajzol, hanem -szédelgőket, csalókat, a kik nem vagyonosak ugyan, de azért elég -úri módon élnek. Ezeket legföljebb úri proletároknak lehetne -nevezni. Midőn a színlapot olvastuk, azt hittük, hogy a mű a -proletárság kérdését vette tárgyul s ime egy más nemü társadalmi -kép tárult elönkbe, egy oly kép, a melyben a gonosz emberek eszesek -és ügyesek, a jók pedig együgyűek vagy gyámoltalanok. Vajon a -magyar társadalom rajza-e ez? Bizonyára egy regény vagy dráma -ritkán rajzolhatja az egész társadalmat s legfeljebb egyik vagy -másik oldalát mutathatja be. De nekünk úgy tetszik, hogy Csiky e -szempontból is egy kissé egyoldalúan fogta föl a magyar társadalmat -s igen is rikitó szinekkel festett. Azonban nem egy hirlap épen ezt -szerette benne s mintegy kárörömmel kiáltott föl: Ime corrumpált -társadalmunk. Egész divat már állami és társadalmi corruptiónkat -diadallal hirdetni, ott is megtalálni, a hol nincs s a hol van, oly -nagynak festeni, hogy okos ember el nem hiheti. Hiu és nem épen -lelkiismeretes <span class="pagenum"><a name="Page_508" id= -"Page_508">-508-</a></span> hirlapírók, a kik a tehetséget és -tudományt szenvedélylyel hiszik pótolhatni, ezzel akarják magokra -vonni a tömeg figyelmét s felizgatni szenvedélyeit. Őrizze meg -drámairóinkat jó szellemök attól, hogy ily vezérczikkekből merítsék -lelkesülésöket. Kövessék az élet és saját keblök sugallatát. -<span class="pagenum"><a name="Page_509" id= -"Page_509">-509-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1881</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_510" id= -"Page_510">-510-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_511" id="Page_511"><br /> --511-</a></span></p> -<h2>A PHILOSOPHUS.</h2> -<p class="summary">Irta Bessenyei György. Föleleveníttetett a -Nemzeti Szinházban 1881 augusztus 11-én.</p> -<p>Ime egy száz évesnél régibb vigjáték, Bessenyei György műve, a -kitől a legujabb kori irodalmunkat számítjuk. Különös tüneménynek -látszik, hogy elhanyatlott irodalmunkat néhány dráma éleszti föl -oly korban, midőn szinészeink és szinházaink még nem voltak. De -mégis mi se volt természetesebb, mint az, hogy a huszonnyolcz éves -testőr, kinek szivét erös nemzeti érzés dobogtatta s lelkét egészen -elbájolta a franczia irodalom, irói pályáját drámákkal kezdette -meg.</p> -<p>Egy szabolcsmegyei faluból Bécsbe kerülve, csakhamar fájdalmasan -érezte maga ás hazája elmaradottságát. Mivelte magát idegen -nyelveken, de erős meggőződésévé vált, hogy az egész nemzet csak -anyanyelvében lehet mívelt. Mint akkor az egész világ, ő is -leginkább a franczia irodalmat kedvelte, melynek mindenha a dráma -volt egyik legfőbb dicsősége. Akkor már Coneille-t, Racine-t -<span class="pagenum"><a name="Page_512" id= -"Page_512">-512-</a></span> és Molière-t Voltaire váltotta ugyan -föl, de azért a franczia dráma uralkodott egész Európán. Voltaire -némi ujításaival s a kor szellemét lehelő eszméivel uj életet -öntött a hanyatló franczia drámába s mint nagy drámairót -ünnepelték. Bessenyei leginkább az ő hatása alatt állott, általában -ifju lelkére mély benyomást tett a franczia tragédia: eltelt az -eszmék és érzések fenköltségével, bámulta stilje szónoki erejét, -megkisérlette utánzását, vagy a mint maga mondja, meg akarta -mutatni, hogy magyar nyelven is lehet elég erővel, mélységgel és -méltósággal írni. Nem a szinpadnak írt, nem a néző, hanem az -olvasóközönség lebegett előtte. Azt hitte, hogy ha őt elragadták -példányai, mint olvasmányok, úgy fognak hatni utánzatai is, Nem -csalódott; a siker uj drámai kisérletekre buzdította, majd -megszólaltatta nyelvünkön a franczia tanköltészetet is: a költői -levelet, satirát, és tankölteményt; és különösen lelkesült tolmácsa -volt kisebb és nagyobb munkáiban a franczia szellem új philosophiai -eszméinek. Senki sem volt irodalmunkban, a ki a XVIII. század -franczia irodalmát oly hévvel oly sok oldalról fogta volna fel s -oly élénken tudta volna visszatükrözni. Hanem kénytelen oly korán -magányba temetkezve, mintegy elszakadni az irodalomtól; ha -tehetsége szabad fejlődését nem akadályozza a censura: nemcsak azt -teszi, a mit tett, tudniillik, hogy föléleszti <span class= -"pagenum"><a name="Page_513" id="Page_513">-513-</a></span> -irodalmunkat, hanem maradandóbb művekkel is gazdagitja vagy -legalább mérsékli egyoldalúságát.</p> -<p>Első művével, <i>Agis</i> tragédiával, 1772-ben lépett föl, a -melyet követtek még ugyanazon évben <i>Hunyadi László</i>, a -következőben Buda tragédiái, majd 1777-ben <i>A philosophus</i> -vígjátéka, 1779 ben <i>A hármas vitézek</i> tragédiája Voltaire -után, és végre <i>Laisz</i> vígjátéka, mely azonban csak ezelőtt -egy pár évvel adatott ki. Mind e művek korukban nagy hatást tettek. -A csekélyre olvadt közönséget, mely anyanyelvén évek óta leginkább -csak naptárt, imádságos könyvet és egyházi beszédet olvashatott, -meglepték ez egész uj nemű könyvek. Bécsben nehány lelkes -testőrtársa követte példáját, egy egész kis társaság képződött -körüle, benn a hazában pedig egy pár eddig titkon dolgozó író -kilépett magányából, kikhez ujabbak csalatkoztak s irodalmunk -kezdett fölzsendülni. De Bessenyei drámái csak uj irodalmunk, de -nem egyszersmind drámairodalmunk alapját vetették meg. Ő -tulajdonkép nem volt drámaírói tehetség s drámáival nem is czélzott -egyebet, mint hogy uj gondolatokat és érzéseket fejezzen ki a -köznapinál emelkedettebb nyelven. Minden, a mi drámában fő, -mellékes volt előtte. Keveset gondolt a drámai cselekvénynyel és -jellemfejlesztéssel, megelégedett bizonyos helyzetek- és -szenvedélyekkel, melyek alkalmat <span class="pagenum"><a name= -"Page_514" id="Page_514">-514-</a></span> szolgáltatnak -ömledezésre, szónoklatra és elmélkedésre. Jól nevezi személyeit -beszélő személyeknek: valóban többet beszélnek, mint -cselekesznek.</p> -<p>Azonban tévedés azt hinni, mint némelyek hiszik, hogy a franczia -klasszikai dráma iskolája nyomta el benne a drámaírót. Ez iskola -szükségtelen korlátokat is állít ugyan föl, de nem nyomja el a -drámaírót, példa reá Corneille, Racine és Molière. De különben is -Bessenyei nem volt föltétlen híve a franczia classzikai dráma -szabályainak. Az idő és hely egységét nem tartja meg minden -művében, s meri azt is, a mit a classikai drámaíró nem mert, -tudniillik, hogy nemzete történelméből vesz tárgyat. Tehetsége épen -oly kevéssé ösztönözte a valódi tragédiára, mint czélja. Ő csak -olvasmányt akar nyujtani nemzetének, mely fölemelje lelkét s -gondolathoz és illő kifejezéshez szoktassa. «Úgy hiszem – mondja -<i>Agis</i> előszavában, hogy egy tragédiában, mint <i>minden egyéb -irásokban</i>, legjobb törvény az igaz ságnak, emberi indulatoknak -természetes fölfedezések, továbbá minden mesterség abban áll, hogy -a beszélők illendőképen beszéljenek.» Ime a dráma neki épen csak -külső forma, egy neme a párbeszédnek, s czélja szerinte nem más, -mint minden irodalmi műnek, hogy igazat mondjon, természetesen -érezzen, s illőkép beszéljen. Bessenyei e czélját el <span class= -"pagenum"><a name="Page_515" id="Page_515">-515-</a></span> is -érte. Drámáiban fölemelte olvasói lelkét, a szabadság- és -igazságért elvérzett hősök gondolataihoz és érzéseihez, kifejezte -eszméit a társadalom-, államról és emberről a ujkor szellemében és -egyszersmind példát adott, hogyan kell kiemelni lassanként -nyelvünket az idegenes tarkaság- és bőbeszédű laposságból. -Hirdette, hogy a gondolatnak kell szülni a szót és rímet s nem -megfordítva. Épen azért a négy sorú és rímű Sándorverset kettőre -szállította le, mert a négy rím áradozásra csábítja a költőt, még -ha Zrínyi is.</p> -<p>E tragédiák közül egyik sem került szinpadra. Midőn 1790-ben -megalakult az első szintársulat s mindent elkövetett, hogy a -forditott s átdolgozott művek mellett egy pár eredetit is -játszhassék, a Bessenyei tragédiáihoz nem mert nyulni, annyira nem -volt bennök szerep s oly kevés hatást lehetett remélni csekély -bonyodalmuktól. Azonban a <i>A philosophus</i> vígjátéka 1792 jun. -4-én Budán, – a mint a színlap mondja – a hid mellett levő nyári -játékszinben, előadatott és hatással, 9-én ismételték s később -<i>Pontyi</i> czím alatt Pesten is többször.<a name="FNanchor_30" -id="FNanchor_30"></a><a href="#Footnote_30" class= -"fnanchor">30)</a> Bessenyei e vígjátékát 1777-ben írta s ugyanazon -évben adta ki Pesten. Laczka János, barátja, a ki, halála után, -rövid életrajzát írta meg, így ír <span class="pagenum"><a name= -"Page_516" id="Page_516">-516-</a></span> a mű keletkezéséről: -«Eddig többnyire philosophusi darabokat és szomorújátékokat írt a -mi Bessenyeink: most már segédje és barátja is levén a háznál -(tudniillik Laczka), arról tanakodott, ha lehetne-e és mi módon a -hazai nyelven eredeti vígjátékot, komédiát dolgozni. Hamar meglett -az elszánás, elkészült a planum és a <i>Philosophus</i> czímű -játékdarab, melyet közönségesen egy abban nevezetes rollt játszó -személyről Pontyinak is hivnak, megszületett. Tegyen itéletet erről -a darabról a ki olvassa: ennek a biographiának írója, minthogy -magának is benne nagy része volt, abba nem avatkozik: elég -szerencsésnek tartja magát, hogy azt néhány esztendőkkel ezelőtt a -pesti magyar játszó társaság által ugyanott Pesten eljátszattatni -láthatta.<a name="FNanchor_31" id="FNanchor_31"></a><a href= -"#Footnote_31" class="fnanchor">31)</a></p> -<p>E helyből kiindulva, Bessenyei egyik életrajzírója azt -következteti, hogy Laczka befolyt volna e vígjáték terve előleges -megbeszélésébe és megállapításába.<a name="FNanchor_32" id= -"FNanchor_32"></a><a href="#Footnote_32" class="fnanchor">32)</a> -De vajon Debreczenből épen 1777-ben följött ifjú, a milyen Laczka -volt, a kit Bessenyei akkor kezdett a német és franczia nyelvre -tanítani s a ki azért a dramaturgiában nem lehetett igen jártas, -<span class="pagenum"><a name="Page_517" id= -"Page_517">-517-</a></span> adhatott-e tanácsot egy már gyakorlott -írónak? Azt hisszük, hogy nem, s ha Laczka mégis Bessenyei -dolgozótársának mondja magát, azt csak arra érthetni, hogy segített -neki abban, a miben jártasabb volt nála, tudniillik, hogy Pontyi -falusias beszédéhez, különösen Pontyi tiszttartója parlagi, s -ügyvéde diákos leveléhez szolgáltatott kifejezéseket. S ezt az a -körülmény is valószínűvé teszi, hogy Bessenyei akkor, a midőn e -vígjátékot írta, már húsz év óta Bécsben lakott s -elhomályosodhattak emlékében az ily jellemző kifejezések. Egy másik -életrajzírója<a name="FNanchor_33" id="FNanchor_33"></a><a href= -"#Footnote_33" class="fnanchor">33)</a> b. Orczy Lőrincz -sugalmazásának tulajdonítja Pontyi alakját, mert benne s az egész -vígjátékban az Orczyéhoz hasonló irányt vél fölfedezni, az arany -középszer magasztalását, a túlfinom és túldurva elem ellentétét, -hogy mindkettő helytelen oldala annál inkább kitünjék. Azonban ily -irányt bajos fölfedezni Orczy költeményeiben, melyek mindig a -falusi életet, a nép egyszerü erkölcseit dicsérik szemben a városi -élettel s a nagy urak szokásaival, sőt még magával a tudományos -haladással is. S ha Bessenyei Pontyiban kigúnyolja is a parlagi -magyart, a többiben épen nem teszi a finom életet nevetségessé.</p> -<p>Egy szóval se Laczka, se Orczy nem volt <span class= -"pagenum"><a name="Page_518" id="Page_518">-518-</a></span> -sugalmazója, hanem volt Destouches <i>L’homme singulier</i> czímű -vígjátéka, a mint azt Petz Gedeon nem rég alaposan -kimutatta.<a name="FNanchor_34" id="FNanchor_34"></a><a href= -"#Footnote_34" class="fnanchor">34)</a> Az alapeszme, a cselekvény -és jellemzés néhány fővonása onnan van véve, bár némi eltéréssel. -De merített Bessenyei önmagából s a magyar társadalom akkori -viszonyaiból is. Ő maga Parmenio, a ki Rosseau hatása alatt -philosophál s legfeljebb csak abban különbözik tőle, hogy a mint -előszavában mondja – a házasságra nem tökélheti el magát. A többi -férfi személy: Titius, Lilisz, az ő barátjai, művelt lelkű, nemes -szívű férfiak, a kikben legfeljebb csak azt hibáztatja, hogy egy -kissé kapnak a divatos öltözeten. Szidalisz, Berenisz, Angyelika -szép, elmés, érzelmes nők, az ő barátnői, a kiket tisztel és szeret -s a kikben ifjúsága emlékei ujulnak meg. Pontyi rokonai csak -szomszédai egyike lehet, a kiknek körében töltötte Szabolcsban -gyermekségét, első ifjúságát, a kikre felférne egy kis műveltség, s -a kikhez ő is hasonló lesz, ha tovább is otthon marad. A Parmenio -szolgájában, Lidásban, a ki <i>Markalfon</i> é a -<i>Nyul-historián</i> táplálkozik és Kónyit tartja legnagyobb -magyar költőnek, mintegy a nagy közönséget akarta -megszemélyesíteni, a ki még nem emelkedett az uj irodalom -színvonaláig. Íme a benyomások, a melyek alatt keletkezett e mű, -<span class="pagenum"><a name="Page_519" id= -"Page_519">-519-</a></span> az elemek, melyeknek vegyüléke. -Bessenyei egy mívelt magyar társaságot akart a közönség elé -varázsolni, s hirdetni, hogy a műveltség nemesíti szivünket, emeli -boldogságunkat, Pontyi és Lidás ellentétes alakjait is szintén csak -azért rajzolja, hogy ez eszmét annál élénkebben kifejezze. Magában -a mű előszavában is czéloz ilyesmire, midőn azt mondja, hogy nincs -dicsőségesebb dolog, mintha az ifjú nemes erkölcscsel és arany -elmével bír. Az egész vígjátékon nemes ábránd és boldog optimismus -ömlik el, mintha a műveltség megszüntetné az ész és szív -tévedéseit, s kiegyenlítené a szenvedélyek és érdekek -összeütközéseit. Itt mindenki jó és nemes, legföljebb egy kis -szeretetreméltó gyöngesége van, mindenki küzdelem nélkül ér czélt -és szenvedés nélkül lesz boldog.</p> -<p>Ily fölfogással, ily hangulattal bajos a legegyszerűbb -cselekvényt is megalkotni. S valóban a <i>Philosophus</i>nak a szó -szoros értelmében nincs is cselekvénye. A bonyodalom oly csekély, -hogy alig mondhatni annak. Parmenio únja a hiú és léha mulatságot, -szeret magába vonulni; a nőket tiszteli ugyan, de nem igen kedveli -vagy hogy saját szavaival éljünk, okoskodásai miatt nem lelheti -bennök tárgyát. Tulajdonkép nem hiszi, hogy szívre és szellemre -magához hasonlót találjon. Huga, Angyelika, nógatja, hogy keressen -és találni fog, de Parmenio <span class="pagenum"><a name= -"Page_520" id="Page_520">-520-</a></span> megmarad könyvei és -magánya mellett. Szidalisz hasonló lelki állapotban van. Ki nem -állhatja a férfiak hizelkedéseit; neki nem rab, hanem férj kell, -férfiú, a ki őt inkább belső tulajdonságaiért, mint külső -tekintetböl szeresse. Anyja Eresztra, hiába aggódik miatta, hiába -inti őt: Szidalisz hű marad elveihez. A két bölcselkedő -rokonszellem találkozik egymással, megszereti egymást, de egyik sem -mer a másiknak nyilt vallomást tenni, végre Angyelika észre veszi -bátyja változását, szerelmes levelet irat vele Szidalisznak, a ki -azt viszonozza s csakhamar egybekelnek.</p> -<p>Ime a megoldás bonyodalom nélkül. A komikai alapeszme, mely -kölcsönzés Destouchestől, igen jó, két bölcselkedő elme, a kiken -erőt vesz a szív, két szeretni nem akaró szív, a kik mégis szeretni -kénytelenek. De hol a küzdelem, s az abból folyó bonyodalom, a -tulajdonképi drámai érdek? Sehol. Sem külső, sem belső akadály -nincs, a melyeket le kellene győzniök. Küzdelmük csak annyi, hogy -szégyenlik bevallani szerelmöket. De Angyelika, a ki összehozta -őket, könnyen segít rajtok. S valóban az egész műben ez az egyetlen -cselekvő személy. A többiek általában nem folynak be a -főcselekvénybe, sőt mellékcselekvényök sincs, mert Angyelika és -Lilisz rövid pörpatvarát nem lehet annak venni. Berenisz és Titius -pedig első jelenettől fogva utolsóig zavartalanul <span class= -"pagenum"><a name="Page_521" id="Page_521">-521-</a></span> -szeretik egymást. Eresztra, az anya csak int, csillapít, és -áldázkodik. Pontyi, a ki annyit jár-kel és beszél, senki -törekvésének nem vet gátot, senki czélját nem mozdítja elő és saját -magának más czélja nincs, mint ujságot mondani, másoktól vett -leveleit felolvasni s megjegyzéseket tenni dolgokra és személyekre. -A két cseléd, Lucinda és Lidás, a spanyol graciosok módjára, -köznapias józan eszökkell és csekély míveltségökkel mintegy gúnyos -ellentétei ugyan uraik föllengzésének, mulatságos alakok is, de nem -cselekvők.</p> -<p>Bizonyára atyáink nem a bonyodalmat tapsolták meg e műben, hanem -az irányt, a szellemet, a szabatos és élénk jellemrajzot s a -párbeszédek kellemét, a mely korán jóval túlemelkedik. Valóban -Bessenyei vígjátékában a jellemzés sokkal természetesebb és -élénkebb, mint tragédiáiban. Parmenio mintegy typusza a kor -legmíveltebb magyar embereinek, a kiket a XVIII-ik századi franczia -philosophia eszményi oldalai lelkesítenek, de kételyei is -háborgatnak. Ő csak ennyiben philosophus s épen nem szobatudós, a -ki rendszeren töri fejét és könyvet ír. Magasabb, philosophiai -szempontból fogja fel az életet; mélyebben gondolkozik és érez mint -mások, a mi komolylyá, s egy kissé szomorúvá teszi. Nemeslekű, de a -búskomorság némi árnyával, heves szenvedélyű, de önmérséklő, -félénk, a ki nem ismeri a női <span class="pagenum"><a name= -"Page_522" id="Page_522">-522-</a></span> szivet s nem hisz a -szerelmi boldogságban. Komolysága visszariad a tréfás és gondtalan -beszédtől, még Pontyival sem igen gúnyolódik, de felderül, ha -Angyelika hugát látja s midőn ismerni tanulja Szidaliszt, szerelme -erőt vesz rajta, zavara, önuralma, csendes határozottsága s végre -boldogsága, mely nem annyira szenvedélyes kitörésben mint inkább -mély értelmű és érzelmű szavakban nyilatkozik. Mind találó vonások -és jól vegyített szinek. Szidalisz komolysága nem annyira -bölcselkedéséből foly, mint inkább női méltósága érzetéből; mert -büszke, megveti a hizelgést és bókot: mert szép és gazdag, azt -hiszi, hogy nem benső érdemeiért szeretik; elhagyatva érzi magát -segy nagy szív után sóvárog. Barátnői víg kedvét, boldog szerelmét -lenézi és mégis irigyelni látszik. De azért nem válik kesernyéssé, -sőt komolyságába sok gyöngédség vegyül, különösen anyja iránt. -Szerelme ébredésekor őszinteségét szemérme mérsékli s midőn -szeretve is érzi magát, heves fölindulása boldog enyelgéssé -lágyul.</p> -<p>Mindez jellemző és sikerült rajz, de legsikerültebb a mű női -alakjai közt Angyelika, lehet talán azért is, hogy legcselekvőbb. E -beszédes és nyughatatlan leány épen ellentéte Szidalisznak, de -azért nem kevésbbé nemes szívű és eszes. Vidámságában némi naiv -kaczérság vegyül ugyan, de ez még kedvesebbé <span class= -"pagenum"><a name="Page_523" id="Page_523">-523-</a></span> teszi. -Hiven szereti Liliszt, de óhajt az egész világtól szerettetni s -mindenkihez részvéttel fordul. Nemcsak földeríti környezetét, hanem -okosságával vezeti is. Mindent fölfog, mindent belát, de -bölcseségét elmésségbe és tréfába burkolja. Mint az ily -természetek, mindenkivel szeret ingerkedni, de mindig megtartja az -illem korlátait. Kedvesét szerelemből néha megkinozza, megbünteti, -de úgy, hogy szerelmét még inkább kimutassa iránta. A harmadik nő -Berenisz, mintegy közép helyet foglal el Szidalisz és Angyelika -közt, épen mint kedvese, Titius, Lilisz és Parmenio közt. Ez ifjú -csoporthoz jól sorakozik egy agg nő, Eresztra, a kinek házában foly -le az egész cselekvény s a ki türelmével és tapintatával uralkodik -környezetén.</p> -<p>E személyek mindnyájan a fölsőbb komikum képviselői, míg Pontyi, -Lucinda és Lidás inkább az az alsóbbéi, a nélkül, hogy kirínának a -mű hangulatából. Pontyi gazdag nemes, de míveletlen, bár szeret egy -kis tudákosságot szenvelegni. Nem olvas hirlapot, kocsisa s a -vándor görög kereskedők látják el politikai hírekkel, melyeket -örömest mond el másoknak, megjegyzésekkel, kisérve. Jó gazdának -tartja magát, de inkább csak parancsolgatni szeret, mint utána -látni a dolognak. Szeret pörölni, ősiségi pöröket folytat, nyegle -és tudákos ügyvédeket kedvel, a kik megcsalják. Örömest beszél -<span class="pagenum"><a name="Page_524" id= -"Page_524">-524-</a></span> a maga s más családja geneologiájáról s -el-elérzékenyül, ha egy megholt atyafiáról van szó, kiről azt -hiszi, hogy valaha megsértette. De nincs minden természetes ész és -elmésség nélkül s néha találóan gúnyolja ki a míveltség és divat -ferdeségeit, épen mint a peleskei nótárius. Ez alak, melyet nagy -tetszéssel fogadott a közönség, mint egy ősatyja a magyar vígjáték -későbbi ifju és vén nyers magyar nemeseinek, Kisfaludy Károly -Mokánya, Gaal Baczur más alakok ugyan, de az anyag, eszme ugyanaz: -a nyers magyar, az elmaradottság képviselője, szemben a mívelt -társasággal s a haladó korral. Ama két levélben, melyeket Pontyi -tisztartója és ügyvéde irnak, Bessenyei a kor csökönyös -magyarságának stiljét akarta kigúnyolni; a tisztartó levelében a -parlagi magyarságot, az ügyvédében a latinnal tarkázott beszédet, -melyet értekezéseiben is ostoroz. Később Kisfaludy Károly -Perföldyében e latinos beszédet egy egész jellemrajzzá dolgozta -föl. Valóban Bessenyei inkább Pontyi alakjával hatott a magyar -vígjáték fejlődésére, míg tragédiáinak semmi nyoma nem maradt -drámai törekvéseinken.</p> -<p>Lidász utánozza urát, ő is philosophus akar lenni, csak hogy -Lucinda hamar kigyógyítja őt, hamarább mint Szidalisz Parmeniót. -Azonban a szolga olvasmányai nem a franczia philosophok, hanem -<i>Markalf</i>, <i>A nyul historiája</i>, <span class= -"pagenum"><a name="Page_525" id="Page_525">-525-</a></span> -<i>Álmos könyv</i>, <i>Trója veszedelme</i> stb. czímű könyvek. -Kónyi János verseiből tanul érzelegni és szerelmet vallani. -Bessenyei itt kora népszerű olvasmányára czéloz s ugyanazt a -gondolatot fejezi ki komikailag, a mit <i>Magyar Néző</i>-jében -komolyan.<a name="FNanchor_35" id="FNanchor_35"></a><a href= -"#Footnote_35" class="fnanchor">35)</a> Ott is előszámlálja az -említett könyveket, idéz is belőlök, s így kiált fel: «Itéljétek -meg már, hogy micsoda szép versek lehetnek az előszámlált -könyvekben, melyeket több olyakkal hazánkban árulnak, vesznek és -nyomtatnak. Tegyük hozzá ezekhez a mai magyarságot, hadd tessék ki -a különbség.»</p> -<p>Ha valakinek, bizonyára Bessenyeinek volt joga kikelni kora -népszerű olvasmányai ellen tartalom és forma tekintetében egyaránt. -Senkinek nem volt akkor több eszméje, mint neki, senki sem írt több -izléssel és tisztább magyarsággal, mint ő. Vígjátékának párbeszédei -is bizonyságot tehetnek erről. Épen úgy kerüi a köznapi -magyarságot, mind a latinos keveréket. Nyelvtanilag nem elég -szabatos ugyan, például az <i>ik</i>-telen igéket néha bihariasan -<i>ik</i>-es módon ragozza, de nem egy helytt könnyed, fordulatos s -néha ki tudja fejezni az újkori társalgás finomságait is. E -tekintetben egész Kisfaludy Károlyig egyetlen drámaírónk se -közelítette <span class="pagenum"><a name="Page_526" id= -"Page_526">-526-</a></span> meg, nemhogy fölülmulta volna. Nem ok -nélkül elevenítette föl színpad és irodalom rég elfeledett -vígjátékát. Nem tehet ugyan elég hatást már cselekvényhiánya miatt -is, de kegyeletet érdemel, mint első figyelemreméltó kisérlet a -magyar vígjáték terén. E mellett némi tanulság is rejlik benne. Nem -méltán kérdhetjük-e: vajon száz év mulva a magyar vígjáték -társalgási nyelve, párbeszéde csín, fordulatosság és műgond -tekintetében, haladott-e annyit, a mennyit Bessenyei kezdeménye -után várhattunk? Vajon nem ártana-e néha a fensőbb komikum fölé -törekednünk s a szenvedélyek és viszonyok köznapiságából valamivel -magasabb légkörbe emelkednünk, mint azt Bessenyei tette a miénknél -sokkal nyomasztóbb viszonyok között. <span class="pagenum"><a name= -"Page_527" id="Page_527">-527-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>MÁTYÁS KIRÁLY VAGY A NÉP SZERETETE JÁMBOR FEJEDELMEK -JUTALMA</h2> -</div> -<p class="summary">Nemzeti érzékenyjáték három felvonásban. Irta: -Szentjóbi Szabó László, azon alkalmatosságra, midőn Ferencz Buda -várában 1792 junius 6-án magyar királylyá koronáztatott. -Föleleveníttetett a Nemzeti Színházban 1881 augusztus 12-én.</p> -<p>A magyar történelem drámai földolgozása egyidős színészetünkkel, -sőt már iskolai drámáinkban is megtaláljuk előzményét. II. József -németesítő iránya és ujításai anyanyelve művelésére és ősi -alkotmánya védelmére buzdítván a magyart, élénkebb kegyelettel -fordult dicső multja és nagy emlékei felé is. Költőink epikai -lelkesedésöket és hazafi vágyaikat öntötték drámai formába, melyet -idegen költőkből igyekeztek elsajátítani. Dugonics András és -Szentjóbi Szabó László, Katona József és Kisfaludy Károly, -Vörösmarty Mihály és Szigligeti Edvárd egymást váltották föl, mint -történelmi drámánk fejlődésének legkiválóbb képviselői. Mindnyájan -a hazafiság érzéséből s az ősi dicsőség kegyeletéből merítették -ugyan lelkesedésöket <span class="pagenum"><a name="Page_528" id= -"Page_528">-528-</a></span> s nem egy pontban találkoznak is, de -mégis elválasztják őket nemcsak tehetségök külömbségei, hanem azon -hatások is, melyet a külföld drámairodalma tett reájok.</p> -<p>Eleinte a német lovagdrámák és Kotzebue történelmi és néem -történelmi színmővei hatása alatt írnak drámaíróink, sőt néha nem -tesznek egyebet, mint egy-egy magyar mondát vagy történelmi -eseményt alkalmaznak valamely német lovagdráma leleményéhez. -Előttök inkább a tárgy a fő, mint a tárgyalás, a hazafi erények -dicsőitése, mint a szenvedély festése, némi történelmi rajz, mint a -drámai cselekvény, a jelenre hatást, mint a kor hű képe. Első -drámáiban maga Katona is a német lovagregények és érzékeny drámák -hatása alatt állott, de csakhamar Shaksepeare kezdette lelkesíteni; -történelmi rajz helyett drámai szerkezetre törekszik, érzékeny -dráma helyett valódi tragédiát ír, kort és szenvedélyt mesterin -ecsetelve, de nem talál fogékonyságra s még kevésbbé követőkre. -Kisfaludy Károly folytatja a hagyományos irányt, de több izlés-, -tehetség- és eredetiséggel; drámaibb s művészibb és szélesebb körü -hatás látszik rajta: Schiller, a német romantikusok, sőt -Shaksepeare is. Utolsó történelmi drámájában, <i>Csák</i>ban, -Shakespearenek az angol történelemből vett drámái, úgynevezett -históriái, lebegnek szeme előtt s a német romantikusok elméletét -látszik elfogadni, <span class="pagenum"><a name="Page_529" id= -"Page_529">-529-</a></span> a mely szerint a történelmi dráma -ikertestvére az éposznak. Vörösmarty történelmi drámáiban egészen -ez iránynak hódol, mig Szigligeti a franczia romantika hatása alatt -kezdi feldolgozni a magyar történelmet.</p> -<p>Szentjóbi <i>Mátyás királya</i> mintegy tisztult typusa a magyar -kezdetleges történelmi drámának s annyival érdekesebb, mert e -korból kevés történelmi dráma maradt reánk nyomtatásban. Az -előadott színművek rikán nyomattak ki s maig is a színházak -könyvtárában lappanganak vagy nyom nélkül elvesztek, mint a -Vitkovicséi. Szentjóbi huszonöt éves volt, midőn ez első drámáját -megírta és huszonnyolcz éves korában már meghalt. Rövid életének -gyér adatait, Horvát István közlése szerint, Toldy jegyezte föl a -<i>Magyar költészet kézikönyvé</i>-ben.<a name="FNanchor_36" id= -"FNanchor_36"></a><a href="#Footnote_36" class= -"fnanchor">36)</a></p> -<p>Biharmegyében Ottományban született 1767-ben, helvét hitvallásu -szülőktől; Debreczenben folytatta tanulását s ott végezte a -hittudományt is, mert lelkész akart lenni.</p> -<p>Azonban megváltoztatta szándékát; II. József alatt szabadabb tér -nyilt a protestánsoknak s 1786-ban Szentjóbi is kineveztetett az -úgynevezett nemzeti iskolák egyik tanítójává Nagy-Váradra, majd -1790-ben a rhetorika tanárává a nagybányai gymnasiumhoz. A lelkes -ifju korán kezdett foglalkozni a költészettel s élénk <span class= -"pagenum"><a name="Page_530" id="Page_530">-530-</a></span> részt -vett föléledt irodalmunk erősbülő mozgalmaiban. Hogy buzgó magyar -író létére hivatalt vállalt II-ik József alatt, azon oly kevéssé -lehet csodálkozni, mint azon, hogy Kazinczy is elvállalta a kassai -kerületben a nemzeti iskolák felügyelőségét. Akkor nem az volt a -kérdés, hogy magyar vagy német legyen a közoktatás és igazgatás -nyelve, hanem az, hogy latin-e vagy német. Ha már a kettő között -kellett választani, nem egy újkori szellemű magyar író inkább -hajlott a némethez, mint a latinhoz, mert azt hitte, hogy ez az -európai műveltséget inkább terjeszti, s az alatt a fejlődő magyar -irodalom kiművelvén a magyar nyelvet, az könnyebben elfoglalhatja a -német, mint a latin helyét.</p> -<p>Szentjóbi az irodalom terén is követte Kazinczy példáját. Előbb -ugyan (1787) a <i>Magyar Musá</i>ban lépett föl, de már a következő -évben a Kazinczy <i>Magyar Museum</i>át majd <i>Orpheus</i>át -gazdagította jeles költeményeivel és prózai dolgozataival. Ő, -Kazinczy és Dayka voltak az akkori új magyar lyra képviselői, a kik -a német irodalom befolyása alatt, kiemelkedve a leiró és elmélkedő -költészet békóiból, a tiszta lyra felé törtek utat. Dayka hévben, -Kazinczy formaszépségben felülmulják ugyan, de némi naiv érzés- és -szeszélyben nem vetekedhetnek vele. E mellett Szentjóbiban egy kis -komikai ér is lappangott. Az <i>Együgyü paraszt</i> czímű víg -költői <span class="pagenum"><a name="Page_531" id= -"Page_531">-531-</a></span> beszélykéje maig is föntartotta magát -irodalmunkban s korában páratlan volt. Prózai dolgozatai: egy pár -idyll, műfordítmány s <i>Első Mária magyar királyné</i> czímű -történelmi elbeszélése mindjárt a Kazinczy, Kármán prózai művei -után következnek. Költeményei annyira tetszettek, hogy 1790-ben -merhette összegyűjtésöket; gyűjteménye összesen négy kiadást ért az -utolsót Toldy eszközölte, mely egyszersmind mgaában foglalja prózai -munkáit is.<a name="FNanchor_37" id="FNanchor_37"></a><a href= -"#Footnote_37" class="fnanchor">37)</a></p> -<p>Az 1790-ik év más tekintetben is fordulópont volt életében. Alig -foglalta el nagybányai tanári állomását, már oda kellett azt -hagynia, mert II. József halála után a protestáns tanárok a -katholikus állami iskolákból elbocsáttattak. Szentjóbi -törvénytudományra adta magát és Pestre jött. Itt megismerkedett a -nevezetesebb magyar írókkal. Kazinczyt és Bacsányit már régebben -ismerte, most ezekhez Verseghy és Koppi járultak,<a name= -"FNanchor_38" id="FNanchor_38"></a><a href="#Footnote_38" class= -"fnanchor">38)</a> sőt Hajnóczy és Szentmarjai is, kiknek befolyása -reá végzetessé vált. Úgy látszik, hogy az itt megszületett magyar -szinészet is hatással volt reá. A drámai pályán még nem tett -kisérletet, csak Gellertnek <i>A pántlika</i> czímű egy felvonásos -pásztori játékát fordította le, mely költeményei gyűjteményében meg -is <span class="pagenum"><a name="Page_532" id= -"Page_532">-532-</a></span> jelent. Most egy történelmi drámára -lelkesítette őt részint az alkalom, I. Ferencz közelgő koronázása, -részint a vágy, hogy kifejezhesse hazafiúi eszméit és érzéseit. Így -írta 1792 tavaszán néhány hét alatt <i>Mátyás királyát</i>, melyet -még azon évben ki is nyomatott.<a name="FNanchor_39" id= -"FNanchor_39"></a><a href="#Footnote_39" class= -"fnanchor">39)</a></p> -<p>Fölléptekor Dugonics volt a magyar történelmi dráma képviselője. -Drámává átdolgozott regényei és eredetileg a színpad számára írt -drámái tetszésben részesültek; mert hazafiságra, nemzeti önérzetre -s az ősi hagyomány tiszteletére buzditották a közönséget. Szentjóbi -is ily hangulattal irta drámáját, de legalább egy fokkal feljebb -igyekezett emelni a magyar történelmi dráma szinvonalát. Dudonics a -drámai bonyodalmat a legtöbbször idegen költőből vette át s ritkán -érintette multunk valóban nagy emlékeit: Szentjóbi mindent a -történelemből merít s a Hunyadiak korát leplezi föl. Dugonics -inkább törekszik cselekvényre és szenvedélyfestésre, de nincs hozzá -ereje: Szentjóbi nem becsüli túl erejét s némi egyenletes -szinvonalon marad. Dugonics izlése műveletlen, nyelve nyers s -majdnem a pórias felé hajlik: Szentjóbi az újabb irodalom szülötte, -a Kazinczy tanitványa s ha nyelve nem drámai is, azért izléses, -hangzatos és szónokiasan emelkedett. <span class="pagenum"><a name= -"Page_533" id="Page_533">-533-</a></span> E mellett a hazafi eszmék -és érzések tekintetében is van köztök különbség. Dugonics a nemzeti -visszahatás képviselője szemben József reformjaival, együtt érez a -papság és nemesség nagy többségével s épen azért nem hajlik a -szabadelvű eszmék felé: Szentjóbi is osztozik a visszahatásban, de -csak annyiban, a mennyiben nemzeti; különben épen nem conservativ s -hive a szabadelvű eszméknek. Dynastikus érzelmű, de nem a régi -módon, megérzik rajta a franczia forradalom fuvallata. II. József -halálára sírverset ír és szabadelvűségéért nagyobbnak mondja -századánál; Mirabeau halálát megénekli s a <i>Mai világ</i> czímű -költeményében pedig ostorozza azokat, a kiket önző magánérdek vezet -s a közérdek- és szabadságért lelkesedik.</p> -<p>I. Mátyás és I. Ferencz trónralépet között alig van -hasonlatosság; amaz választás, emez örökösödés útján jutott -trónjához, amaz egy dicső magyar család, emez egy európai dynastia -sarjadéka. Azonban Szentjóbi mégis talált, Mátyást atyja érdemei -emelték trónra; Ferencz atyja, II. Lipót, szintén nagy érdemű -fejedelem, a ki visszaállitotta a magyar alkotmányt, barátja volt a -haladásnak, ezért fiának épen oly örömest nyújtja a magyar nemzet -koronáját, mint Mátyásnak, de megvárja tőle törvényei tiszteletét s -jóléte és dicsősége emelését. Ez alapeszme sugalja a dráma -alakjait. Szentjóbi az <span class="pagenum"><a name="Page_534" id= -"Page_534">-534-</a></span> ifjú Mátyásban a magyar király -eszményét akarta fölmutatni a szintén ifjú Ferencz királynak s -környezetében a dynastikus, de alkotmányához ragaszgodó magyar -nemzet: Szilágyiban és társaiban a hazafias aristocratiát, Vitézben -az alkotmányos papságot, Erzsébetben a fenkölt lelkű és erélyes -magyar nőt s a Hunyadi-házhoz ragaszkodó vitézekben a hű és hálás -magyar népet.</p> -<p>A párbeszédekben egyenes vonatkozások is találhatók minderre. -Midőn Vitéz Ujlakynak és Lindvaynak Mátyást ajánlva (I. f. 6. j.) -így szól: «Egy ilyen jól indult fából nem várhatunk-e méltán -áldást, a ki magát már most is oly gazdagon mutatja, életének -tavaszában a legszebb termést, nyárra és őszre a legjobb izű -gyümölcsöket igéri… Legyetek az ő bölcs baráti, és hamikor oztán -valamely nemes cselekedetet véghez viszen, a haza bajain -könnyebbít, minden korba és állapotba levőket boldog megelégedéssel -eltölt, a haza javát állandóul megerősítette, az országnak méltó -fényességet szerzett, akkor érezzétek azon kimondhatatlan édes -örömöt, mely csak egy nemes kevélységből származhatik: ezt a -gondolatot én adtam neki ebben az én tanácsomat követte, ezen -dolognak véghez vitelében én is vele együtt segítettem s azon -háladatos örömkönnyei a hazának, melyeket a maga tulajdon -boldogságán, jó királyának emberi szeretettel teljes uralkodásán -<span class="pagenum"><a name="Page_535" id= -"Page_535">-535-</a></span> hullat, én reám is szinte úgy -háramlanak»: mindezt maga a költő mondja bennök I. Ferenczben és -tanácsosaiban vetett reményét fejezi ki. Erzsébet e felkiátásai (I. -f. 5. j.): «Hevesek ugyan az én hazámfiai, de valósággal jószivűek, -a kik hazájokat igazán és szivesen szeretik. Csak szelid hangon, jó -kivánó lélekkel mondd meg nekik az igazságot: soha sem vetik meg». -Majd hátrább (III. felv. 1. j.): «Oh nem akkor vethetné le a magyar -igazán természetét, ha a kényszerítés és erőszakoskodás többet -tenne rajta mint a jóság és a bizodalommal való bánás. Esmerem én -az ő szíveket, örömest visznek annak végbe mindent, a ki az ő kész -akaratjokat szelid meggyőzés által tudja megnyerni, csak a -kényszerítést nem szenvedhetik»: czélzások II. József korára, a -kényuralom rendeleteire. Sőt a költő tudva nem átall anachronismust -is elkövetni, csak hogy kifejezhesse a nemzet közérzületét. -«Válaszd Buda várát lakóhelyedül» – szól Gara Mátyáshoz (III. f. 5. -j.) – «építsd meg ennek romladozott kőfalait és ékesitsd meg -hajlékait» stb. Vajon uralkodása kezdetén hol lakhatott volna -másutt Mátyás, mint Budán, midőn Bécset csak évtizedek mulva -foglalta el? Szentjóbi nem a XV-ik, hanem a XVIII-ik század -Budájára gondolt, mely rég óta nem látott már királyt s nem tudta -visszanyerni régi fényét.</p> -<p>A szónoklattal megelégedő hazafias irány <span class= -"pagenum"><a name="Page_536" id="Page_536">-536-</a></span> nem -kivánta meg, az ünnepélyes alkalom pedig épen kizárta az erős -drámai összeütközést. De valamivel több cselekvényt nemcsak megtűr, -hanem megiván az alkalmi drámai mű is. Szentjóbi műve -cselekvényében az események nem annyira egymásból, egymásra hatva -folynak, mint inkább csak egymás után. Két összeütközés van benne, -de egyik sem alkot bonyodalmat s mindenik csak hamar elsimul, -kibékül. Mindjárt az első felvonásban Gara és Ujlaky akadályozni -akarják Mátyásnak királylyá választását, de Vitéz, Szilágyi és -Erzsébet igéretei, rábeszélései s a nép zajongása kicsikarják tőlök -a beleegyezést. Erzsébet ugyan felajánlja nekik fia -megpróbáltatását is, tudniillik, hogy puhatolják ki titkon: hogyan -dolgozik Mátyás testvére haláláról, boszut akar-e állani érte -rajtok s ha bosszuállónak találják, rekesszék ki örökre a királyi -székből. Ezzel akarja a költő fentartani a drámai érdeket, de -csaknem bizonyosan tudjuk már, hogy Mátyás anyja óhajtása szerint -fogja magát viselni, de ha máskép viselné is, lehetne-e már -megsemmisíteni a királyválasztást? Ebből hát nem fejlődik semmi, -hanem a helyett egy más: a második összeütközés áll elő. Podiebrád -nem akarja kiadni Mátyást, mert megigérte azt a magyar koronára -vágyó lengyel királynak s fél haragjától, de Erzsébet szintén -háborúval fenyegeti. Erre megijed, mert ha ily erélyesek a magyar -asszonyok, <span class="pagenum"><a name="Page_537" id= -"Page_537">-537-</a></span> milyenek lehetnek a férfiak. Azonban -megtudva, hogy leányát szereti Mátyás s nőül akarja venni, mindenbe -beleegyezik s így mindkét akadály minden nagyobb küzdelem nélkül le -van győzve s a dráma véget ér.</p> -<p>A költő nem cselekvényre törekszik, csak helyzeteket keres, hogy -személyei kifejezzék érzelmeit s elszónokolják eszméit. A -cselekvény ez erőtlensége s a lyrai és szónoki elem e túltengése -később is, sokáig jellemvonása volt a magyar történelmi drámának s -még maig sem szabadult meg egészen tőle. De Szentjóbi némi drámai -érzékkel önti jelenetekbe nem elég drámai cselekvényét s általában -bizonyos mozgalmasságot és takarékosságot tanusit, a mi Dugonicsnak -épen nem sajátja. A jellemrajzba is fölülmulja őt. Sehol sem -találkozunk drámájában Dugonics lélektani ellenmodásaival, -erőltetett szenvedélyeivel s kirivó anachronismusaival. Azonban -Szentjóbi alakjai sem elevenek s korrajza sem jellemzetes. Mátyás -és a többi személyek is inkább csak abstractiók, bizonyos eszmék -jelképei. Mátyásban nincs semmi fiatalság, oly okos, erényes, -minővé még érett korában sem válik az ember. A többi magyar úr oly -hazafias, jó akaratú vagy könnyen megterő és kibékülő, a -milyeneknek óhajtotta Szentjóbi az 1792-ik országgyűlés alsó és -felső tábláját. Podiebráddal nem tud mit csinálni a szerző s -utoljára is inkább csak arra <span class="pagenum"><a name= -"Page_538" id="Page_538">-538-</a></span> használja, hogy -elérzékenyülve bámulja a magyarok nagylelkűségét. Leánya már -határozottabb alak, de igen is érzik rajta Kotzebue naturalismusa. -A cseh királykisasszony az ártatlanság és természet gyermeke, a ki -egész ártatlanul be-besuhan Mátyás börtönébe s igen természetesnek -találja a szerelmet. Abban az időben bámulta e világ Kotzebue -Gurliját, a ki minden, neki megtetszett idegen férfi nyakába borul, -megcsókolja, s kinyilatkoztatja, hogy örömest hozzá megy nőül. Az -akkori színművek hemzsegtek az egész, fél és negyedrész Gurliktól. -Csoda-e, ha Szentjóbi sem kerülhette ki a ragályt?</p> -<p>Bár <i>Mátyás király</i> I. Ferencz koronázási ünnepélyére -íratott, mely 1792 jun. 6-án volt végbemenendő, mindamellett azon -évben nem adatott elő. Endrődy <i>Magyar játékszinében</i><a name= -"FNanchor_40" id="FNanchor_40"></a><a href="#Footnote_40" class= -"fnanchor">40)</a> pontosan előszámlálja az e hónapban előadott -színműveket, de <i>Mátyás király</i> sehol sem fordul elő, sőt e -napon nem is volt olőadás, s a színház ablakai bérbe adattak a -koronázási menetet néző közönségnek. Csak 1793 jul. 3-án került -először szinre,<a name="FNanchor_41" id="FNanchor_41"></a><a href= -"#Footnote_41" class="fnanchor">41)</a> s azután többször, -századunkban is egész a negyvenes évekig tetszéssel adatott, -különösen országos és megyei ünnepélyek alkalmával s 1834-ben -dalművé alakították át, <span class="pagenum"><a name="Page_539" -id="Page_539">-539-</a></span> melynek zenéjét Heinisch József és -Arnold György írták.<a name="FNanchor_42" id= -"FNanchor_42"></a><a href="#Footnote_42" class= -"fnanchor">42)</a></p> -<p>Szentjóbi nem soká élvezhette drámája sikerét; 1794-ben ugyan -biharmegyei aljegyző s gr. Teleki Sámuel titkára lett, de ugyanazon -év deczember közepén elfogatott és Budára hozatott, mint a -Martinovics féle titkos társaság tagja. Tulajdonkép nem volt -valóságos tagja a társaságnak, azonban Hajnóczy vallomásából -kiderült,<a name="FNanchor_43" id="FNanchor_43"></a><a href= -"#Footnote_43" class="fnanchor">43)</a> hogy tudott létezéséről, -ismerte kátéját, s bár utóbb értésére adta Hajnóczynak, hogy nem -akar benne részt venni, de minthogy nem tett jelentést a -hatóságnak, 1795 május 8-án a királyi tábla mint felségsértőt -halálra ítélte, mit másnap a hétszemélyes tábla is helyben hagyott. -Azonban a király ez itéletet fogságra változtatta bizonytalan -időig, «míg az őszinte búbánat és teljes javulás jeleit adván, a -körülmények tekintetbevételével más intézkedés fog tétetni.»</p> -<p>Íme a dynastikus érzelmű drámairó, a ki I. Ferenczben egy ujabb -Mátyást remélt s tanácsosaiban az igazság és eszély megtestesülését -óhajtotta, börtönbe vettetett, mert egy demokratiai elveket -terjesztő kátét ismert s elmulasztotta azt följelenteni. Kufsteinba -vitetve, nem sokáig raboskodott, mert 1715 okt. 10-én meghalt, -<span class="pagenum"><a name="Page_540" id= -"Page_540">-540-</a></span> élete huszonnyolczadik évében. Emlékét -nem jelöli sirkő, arczképe sem maradt, csak egy árnyképét őrizte -meg Bacsányi, melyet fekete papirból, úgy látszik maga vágott s -költeményei közé rejtett, s melyet ezelőtt tiz évvel a <i>Vasárnapi -Ujság</i><a name="FNanchor_44" id="FNanchor_44"></a><a href= -"#Footnote_44" class="fnanchor">44)</a> közölt is. Bacsányi -Szentjóbi barátja és fogolytársa volt, ki <i>Gyötrödés</i> czimű -költeményében szívszaggatón énekli, hogy a szomszéd börtönből -áthallik haldokló barátja nyögése s nem mehet hozzá, hogy enyhítse -kínjait, halálát is megéneki <i>Egy szerencsétlen ifjú -sirjánál</i><a name="FNanchor_45" id="FNanchor_45"></a><a href= -"#Footnote_45" class="fnanchor">45)</a> czimű költeményében:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Ő néki megnyitotta -már<br /></span> <span class="i0">Révét a jóltevő -halál:<br /></span> <span class="i0">A mi hajónk habok közt -jár,<br /></span> <span class="i0">S nem tudjuk partot hol -talál<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Ti szűzek s ti is, óh -Tirol<br /></span> <span class="i0">Ifjú polgári, -jőjetek,<br /></span> <span class="i0">S az emberség -barátiról<br /></span> <span class="i0">Barátom sirján -zengjetek.<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_541" id= -"Page_541">-541-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>AZ ESKÜVÉS.</h2> -</div> -<p class="summary">Szomorújáték öt fölvonásban. Szerzette Gombos -Imre. Föleleveníttetett a Nemzeti Szinházban 1881 augusztus -13-án.</p> -<p>Egy elfeledett régi magyar tragédiát vesz itt az olvasó új -kiadásban, melyet legközelebbről a nemzeti színház műsora is -fölelevenitett. Katona és Kisfaludy Károly előtt e mű volt a magyar -tragédia legkiválóbb képviselője irodalomban és színpadon egyaránt -s igy irodalomtörténeti szempontból is érdekes jelenség.</p> -<p>Szerzőjéről, Gombos Imréről, keveset tudunk A m. t. akadémia -névkönyve tartott fenn róla néhány adatot, de ezek inkább csak -külső, mint balső életére vonatkoznak.<a name="FNanchor_46" id= -"FNanchor_46"></a><a href="#Footnote_46" class="fnanchor">46)</a> -Született 1791 julius 6-án Szent Laadon Borsodmegyében körnemes -szüléktől; atyja Gombos Ferencz, megyei táblabíró volt. Iskoláit -Kassán végezte s 1810-ben a pesti egyetemen jogtudori oklevelet -nyert s részint az eperjesi kerületi tábla, részint a kir. tábla -mellett járatuskodott. Nem sokára 1812-ben, Borsodmegyében -tiszteletbeli aljegyzővé <span class="pagenum"><a name="Page_542" -id="Page_542">-542-</a></span> neveztetett ki, majd a m. kir udvari -cancellaria, utóbb a köz-udvari kamara mellett fogalmazó, -gyakornokká, 1816-ban ugyanitt udvari fogalmazóvá, 1817-ben a -magyar udvari kamaránál titkárrá s mint ilyen ez évben ifj. gr. -Zichy Károly mellett a közinség dolgában Tót- és Horvátországba -küldött udvari biztosságnak s újra 1823-ban az akkori kamaraelnök, -gr. Majláth József, mellett, a Száván túli részek és magyar -tengermellék visszakapcsolására kirendelt királyi biztosságnak -tollvivője volt; ugyanekkor fiumei tiszteletbeli patriciustanácsos; -1826-ban magyar udvari kamarai tanácsos, 1830-ban a pesti -törvénykar tagja, 1835-ben cs. kir. kamarás, 1837-ben udv. tanácsos -és a magyar királyi udvari cancellariánál referendarius, majd -Heves-Szolnok főispáni helytartója, mely hivatalától azonban 1839 -végén saját kérelmére feloldoztatott.</p> -<p>Gombos korán kezdett írni s úgy látszik kizáróan drámákat. Első -kísérlete <i>Lilla</i> czímű három fölvonásos vígjáték volt, de a -melynek közel fele hiányzik kéziratai közt; második <i>Bavariai -Albert</i> szomorújáték négy fölvonásban 1812); a harmadik: <i>A -testvérek</i>, vígjáték egy fölvonásban; a negyedik: <i>A szekrény -és rózsaboko</i>r, szintén vígjáték egy fölvonásban, befejezve, -mint kézirata bizonyítja, 1815 juliusában; ötödik: <i>Az -esküvés</i>, szomorújáték öt fölvonásban, befejezve 1816 -novemberében és <span class="pagenum"><a name="Page_543" id= -"Page_543">-543-</a></span> szintén egykorúlag a hatodik: <i>Elek -és Polyxena</i>, polgári szomorújáték öt fölvonásban.</p> -<p>Tehát huszonegy éves korától huszonhatig mintegy hat színművet -ír s a mikor a legjobbat írja meg, úgyszólva pályája küszöbén, -visszavonul, épen mint Katona. De míg Katonát családi körülményei s -a sikeretlen küzdelmek temették magányba, Gombost, úgy látszik, a -hivatal fényesebb pályája vonta el a drámaírástól, a mit -elősegített csekély költői becsvágya is. Inkább műkedvelő volt mint -művész, inkább csak ifjú hév fogatott vele tolltat, mint komoly és -tartós lelkesülés. Szerénysége sokáig visszatartóztatta a nyilvános -föllépéstől. <i>Esküvés</i>ét sem maga adta ki, hanem barátja, -Dömötör Miklós s nevének csak első betüivel megjelölve. Többi -színművei maig is kiadatlanok; a negyvenes években Toldy akarta -kiadni a <i>Nemzeti könyvtár</i>ban, de abban maradt, azonban a -kéziratok megtalálhatók Toldy kéziratgyüjteményében, a melyet a m. -t. akadémia váltott magához. Gombos tragédiáját nagy tetszéssel -fogadta olvasó és néző közönség egyaránt. Alkalmasint már -megjelenése évében előadták a vidéki színészek, de arra már biztos -adataink vannak, hogy 1819 márczius 19-én Rozsnyón nagy hatássall -adta elő a műkedvelő ifjúság, József nádor nevenapján, az épülő -félben levő evang gymnasium javára, mint «oly szép theatromi -darabot, melynek tárgya, elrendeltetése <span class= -"pagenum"><a name="Page_544" id="Page_544">-544-</a></span> és ékes -magyarsága megérdemli a közmegkedveltetést.<a name="FNanchor_47" -id="FNanchor_47"></a><a href="#Footnote_47" class= -"fnanchor">47)</a> Ugyanazon év ápril. 15-én Székes-Fehérvárott is -adatott,<a name="FNanchor_48" id="FNanchor_48"></a><a href= -"#Footnote_48" class="fnanchor">48)</a> s a székes-fehérvári -társaság Pestre jövén, május 3-tól jun. 16-ig tizenháromszor lépett -föl a német színpadon, tizenegyedszer épen az -<i>Esküvés</i>ben.<a name="FNanchor_49" id= -"FNanchor_49"></a><a href="#Footnote_49" class="fnanchor">49)</a> -Ledvaynak kedvencz szerepe volt Cæsar s 1833-ban Budán ebben lépett -föl először, nagy mértékben magára vonva a közönség -figyelmét.<a name="FNanchor_50" id="FNanchor_50"></a><a href= -"#Footnote_50" class="fnanchor">50)</a> Egész a negyvenes évekig -kedvencz darabja volt a pesti és vidéki színházak műsorának, sőt -egyszerű czímét is fölczifrázgatták <i>Szent a törvény és szent az -esküvés</i>re. Gombost a siker nem ösztönözte nagyobb -termékenységre, legfeljebb reá vette, hogy már kész <i>Elek és -Polyxena</i> czímű tragédiáját is átadja a színészeknek előadás -végett.<a name="FNanchor_51" id="FNanchor_51"></a><a href= -"#Footnote_51" class="fnanchor">51)</a> E műnek, úgy látszik, már -sokkal kevesebb sikere volt. Vajon befolyt-e ez visszavonulására -vagy Kisfaludy Károly diadalai közepett nem kívánt már új művel -föllépni? Oly kérdések, melyekre nem adhatni, határozott feleletet. -Annyi bizonyos, hogy 1817-ben bevégezte írói pályáját, azután csak -pártfogója volt a magyar irodalomnak és művészetnek s mint ilyen a -magyar akadémia által, <span class="pagenum"><a name="Page_545" id= -"Page_545">-545-</a></span> 1835. szept. 14-én, tiszteleti taggá -választatott, melynek kisgyűléseiben nem ritkán elnökölt s a -<i>Nagy Szótár</i> előkészületeiben is részt vett. Meghalt 1840 -január 12-én.</p> -<p>Gombos <i>Esküvés</i>e élénken tünteti föl a régibb magyar dráma -egyik főjellemvonását. Midőn a mult század végén, mint visszahatás -József germanisatiójára, megszületett a magyar színpad, főkiinduló -pontja a nyelvmívelés és hazafiság volt. Védeni és csinosítani a -nyelvet, éleszteni és fentartani a hazafi érzést, volt legfőbb -czélja színésznek és drámaírónak. Azonban ha volt is színész, alig -volt drámaíró. Német színműveket, fordítottak dolgoztak át vagy -utánoztak, s épen nem a legjavát. A forma idegen volt, néha a -gondolat is, de a tárgy és irány magyar. Különösen kedvelték a -lovag drámákat, a történeti érzékeny rajzokat s magok is -megkísérlették e műfajt. Szentjóbi Szabó László <i>Mátyás -király</i>a (1792) egyik kifejezőbb szülötte ez iránynak. A múlt -dicsőségével éleszti a jelent s a jelen eszméit és érzéseit -kölcsönzi a múltnak. Nem a tragikai és drámai érdek a főczél, hanem -a hazafiúi lelkesedés s a nemes és nagy tettek dicsőítése. Egész -Kisfaludy Károlyig ez irány uralkodott a magyar színpadon, sőt -legtöbb komoly drámájában maga sem tőn egyebet, mint ez irányt -igyekezett költőibbé emelni, mind forma, mind tartalomra nézve. -Katona, a ki <i>Bánkbán</i>jában a magyar <span class= -"pagenum"><a name="Page_546" id="Page_546">-546-</a></span> -történelem tragikai oldala felé fordult, nem tehetett hatást, mert -mintegy ellenkezésben állott a kor eszméivel és ízléseivel. De a -történeti érzékeny drámákon, s még inkább azokon, melyek idegen -tárgyúak voltak, egy más jellemvonástis észrevehetni. Drámaíróinkon -más tekintetben is erősen megérzett a német dráma hatása. Örömest -utánozták Schiller ifjúkori drámáinak fellengző rhetorikáját, lágy -érzelmességét, előszeretettel fordultak Kotzebue felé s komoly -drámáiban is nemcsak leleményét, technikáját bámulták, hanem -mesterkélt compositióit, önkényes jellemrajzait s kétes becsű -erkölcsi fölfogását is. Kölcsönöztek valamit a német romantikai -iskola sorstragédiáiból is, a nélkül, hogy egészen zászlója alá -szegődtek volna.</p> -<p>Mindezt sajátságos s a szokottnál költőibb vegyületben olvasztja -össze Gombos <i>Esküvés</i>ében, de ennél többet is. Ő tulajdonkép -polgári tragédiát akart írni mint Lessing. Előtte <i>Galotti -Emilia</i> lebegett s Orsinija egy Marinelli-féle udvaroncz, a ki -épen úgy elragad egy leányt herczege számára, de több hasonlóság -nincs köztök. Orsini a köznapi német drámák cselszövőjévé sülyed; -nagy gazember, de kevés eszű s unalmas; bár ő okoz minden bajt, -mégis ép bőrrel menekűl számkivetésében, de azért folyvást óbégat -hogy mily szerencsétlen, míg végre megnyugodva sorsán, jobbulást -igér a közönségnek. <span class="pagenum"><a name="Page_547" id= -"Page_547">-547-</a></span> A szerelmesek fellengős és túlérzelmes -magán- és párbeszédein Schiller Károlya, Ferdinandja, Amaliája és -Luizája pathoszát érezzük; Ottavio és Angelo erkölcsös -fölbuzdulásai Kotzebuere és Ifflandra emlékeztetnek, de nem egy -helyt elárad Gombos ifjú lelkesedése is s az obligát phraseologián -áttör egy-egy eredeti eszme. Megismerjük benne a magyar hazafit is; -bár a tárgy idegen, de a magyar dráma hazafias iránya mégis -megcsillan rajta. Olvassuk csak Ottaviónak fiaihoz intézett -búcsúszavaiból a következő helyeket: «Tartsd meg a honi szent -törvényt, mely hajdan eleidnek adá a haza kormányát… Tiszteld, -pallérozd az anyai nyelvet, ez által él a nemzet, ez a polgári rend -szent palladiuma… A mely nemzet nem becsüli nyelvét, az önmagának -készíti örök sírhalmát. Becsüld meg a tudósokat, kik anyai nyelven -oktatják polgártársaikat; ő benne él a nemzet bölcsesége, ők tették -paradicsommá a durva világot. De anyai nyelven szóljanak a haza -bölcsei. A mely tudós idegen nyelven írja le gondolatait, hasonló -egy háladatlan fához, a mely ugyan a mi földünkből szívja nedveit, -de ágai más felé hajolván, a szomszéd kertjébe hullatja gazdag -gyümölcseit.» Mindez nsm egy olasz herczeg, hanem egy magyar hazafi -ömlengése.</p> -<p>Gombos a Werner és Müllner-féle sorstragédiákból is kölcsönzött -valamit. Személyei sokat <span class="pagenum"><a name="Page_548" -id="Page_548">-548-</a></span> emlegetik a sorsot. Corunnának -megjósolja egy remete, hogy lator kéz döfi le, mint atyát s a -jóslat teljesűl. Ottavio a sors bosszújának tekinti azt a csapást, -mely családját sújtja, s oda veti magát áldozatúl a sors -megengesztelésére. De a kérlelhetetlen sors egyszersmind -kérlelhetetlen nemesis. A sors kényével Gombos össze igyekszik -olvasztani a szenvedélyek tévedését s prológjában egyaránt kiemeli -a sors hatalmát, mely vaskezével lesujtja a hőst, mint a gyarló -ember szenvedélyeit, melyek «hamar lángot vetnek, ha a körülmények -szorítják lelkünket s kettős erővel rohannak ellenünk.» A mű alapja -tulajdonkép erős összeütközés a kötelesség követelése s az atyai -szeretet érzése között. Ottaviónak, Mirandola herczegének, egyik -fia Cæsar bele szeret Juliába, Fontanelli tanácsos leányába, a ki -már Don Alfonso de Corunna jegyese, s kit Orsini udvarnoka által -elraboltat. A jegyes nyomára jő a titoknak, meglepi Cæsart épen -akkor, a midőn jegyesének szerelmet vall, párbajra kel vele s -elesik. Fontanelli leánya elrablását elpanaszolja Ottaviónak, a kit -felindít az erőszakos tett s midőn később Corunna halálát és Julia -megőrülését is hallja, megesküszik, hogy a rabló és gyilkos -halállal fog bűnhödni. Ekkor föllép Cæsar és bevallja bűnét. Az -atya nem kegyelmezhet, meg akarja tartani esküjét, de atyai -szeretete visszariad a tettől s hogy mégis megtartsa esküjét, -betöltse <span class="pagenum"><a name="Page_549" id= -"Page_549">-549-</a></span> a törvényt azt a közép útat választja, -hogy büntetésül párbajt rendelt életre halálra és zárt sisakkal -maga vívja a párbajt s tompa karddal, s gyönge bádog mellvassal -állván ki megöleti magát fiával. Meghagyta ugyan, hogy zárt -sisakkal temessék el, de Orsini fölnyitván a sisakot, a nép -megismeri benne herczegét, Cæsar pedig atyját és kétségbeesésében -megöli magát. A herczeg kapitánya mintegy choruskep ezzel végzi: -«Borzadva imádom Nemesist, s mélyen érzem, hogy szent az esküvés, -hogy főkincs a tiszta lelkiismeret».</p> -<p>Ottavio esküje épen oly indokolatlan, mint szükségtelen. Se -Julia se Corunna iránt nem viseltetik valami szokatlanabb -részvéttel, mégis egyszerre szokatlan indulaba jő; nyugodt, -fontolgató ember s mégis a nélkül, hogy megvizssgáltatná az ügyet, -nagy esküt tesz. De különben is, ha szent a törvény előtte, mely -halált mond a leányrablóra, mire való az eskü; az öszszeütközés -fejedelmi kötelessége és atyai érzése közt így is megvan. Azzal, -hogy közép útat választ kötelessége és érzése közt, a tragikai -érdek egészen megromlik. Ha megöletné fiát s ennek pártja -föllázadna vagy megkegyelmezne neki s kihívná Fontanelli bosszúját -s e bonyodalmak közt semmisülne meg, sokkal tragikaibb alakká -válnék, mint igy jezsuita dialektikájával, s erénymázas -alakoskodásával. Cæsar kétségbeesése és öngyilkossága is így -<span class="pagenum"><a name="Page_550" id= -"Page_550">-550-</a></span> kevésbbétragikai, hiszen atyja halni, -keze által akar halni s így ő tulajdonkép nem gyilkosa. Általában -az egész cselekvénynek sokat árt, hogy a költő keveset ad a -valószínűségre, a szenvedélyeket nem eléggé természetesen indítja -meg s midőn azok tombolni kezdenek, még kevésbbé természetes útra -tereli. Az egész művön megérzik Kotzebue érzékenykedő, de -álerkölcsössége s hatást vadászó, de határozatlan és önkényes -jellemrajzi modorú. Cæsar hevesen szereti Juliát, de szenvedélye -természetéről nem igen világosodunk föl. Egyszer úgy tünik föl az, -mint valódi szerelem, máskor mint puszta érzékiség. Cæsar -körülményei nincsenek úgy festve, hogy táplálják erőszakos -szenvedélyét. Mi akadályozta, hogy udvaroljon Juliának, s ha -hajlamát tapasztalja, nőül vegye? Atyja bizony nem, hiszen, a mint -később mondja, örömest beleegyezett volna házasságába. Cæsarnak se -jó, se rosz hajlamaiban nem nyilatkozik erő. Nem érezhetünk iránta -elég részvétet s kétségbeesése nem indíthatja meg szívünket, mert -nem hihetünk eléggé benne. Julia túlérzelmes, túlgyöngéd hölgy s -midőn kedvesét megölik, átokban tör ki, bosszuló kardot ragad, -aztán megőrül mint Ophelia, majd visszanyerve lelke épségét oly -nyugodt, hideg lesz mint egy férfiú. Ottavio majd igen elmélkedő, -majd igen heve; erényes bölcseségében több a hóbort, mint a belátás -s önmegtagadása inkább tehetetlenség, <span class= -"pagenum"><a name="Page_551" id="Page_551">-551-</a></span> mint -erő. Fontanellit mélyen lesújtja leánya sorsa, de aztán nem sokat -gondol vele, sőt Cæsarnak kegyelmet akar eszközölni, s azt nem -nyerve, ő tanácsolja a párbaj-büntetést s végül örömest oda adná -leányát nőül a győztes Cæsarnak.</p> -<p>Azonban a jellemek e következetlen és összhangtalan rajzában -vannak sikerült vonások is, s az igen is fellengző vagy igen is -alantjáró pathoszban megcsendül egy-egy tiszta hang is. A költő -küzd a nyelvvel; a neologiából inkább csak egy-két új szót merít, -mint müvészi csínt, de a nehézkességet itt-ott könnyedség, s a -bágyadtságot hév és erős váltják föl. Minden esetre technikája -színpad-ismeretet s nem közönsges tehetséget árul el. A cselekvény -gyorsan fejlődik s fokozatosan emelkedik tetőpontra. A kerti -jelenet, melyben Corunna meglepi Cæsart, nagy hatású jelenet, de a -költő fokozni tudja a hatást, midőn a tetőpont jeleneteiben, -melyekben az őrült Julia föllép, Ottavio esküt tesz és végre Cæsar -bevallja bűnét, még árnyaltabban rajzol, még erősebb színeket -használ. Ezentúl a cselekvény egy kissé vontatott ugyan, de a -jól-roszúl fölköltött érdeket mind végig meg tudja tartani. -Kisfaludy Károly első drámáiban nincs ennyi technikai készség s ily -fokozatos hatás. De a tárgy magyar, a jellemrajz természetesebb, a -nyelv költőibb s rajtok egy új, eredetibb szellem fuvalma érzik, s -<span class="pagenum"><a name="Page_552" id= -"Page_552">-552-</a></span> mindez némikép háttérbe szorítja Gombos -kísérletét.</p> -<p>E mellett a kritika is szigorúbb volt Gombos, mint Kisfaludy -iránt. A <i>Tudományos Gyűjtemény</i>-ben<a name="FNanchor_52" id= -"FNanchor_52"></a><a href="#Footnote_52" class="fnanchor">52)</a> -mindjárt a mű megjelenése után egy névtelen bírálat jelent meg, -mely hiányait találóan emeli ki. Már meséje ismertetésében megró -egy pár valószínűtlenséget, nem helyesli a cselekvény -fordulópontját, midőn Ottavio a párbaj-büntetésben állapodván meg, -leeresztett sisakban megöleti magát fiával. «Ezen természetlen -fordulás indító okait – úgymond – nem látja által a recensens. -Feltévén, hogyha az ily kettős viadal fölbonthatná az esküvést, -bizonyára nem szükséges, hogy az atya legyen a bajnok: ha pedig az -öreg herczeg halála szükséges az esküvés megsemmisítésére, miért -kell annak fia által elveszni? Miért akarja a jó atya, a kegyes jó -keresztyény, fia bűneit atyagyilkossággal, ha tudatlan is, tetézni… -A bajvívásra a szükséges készületek megtétetnek. Ottavio, hogy -titkon planja el ne árultassék, még a bajvívás előtt hosszú útra -elindulását tetteti… Valamivel élesebb elméjű emberek előtt, mint a -szegény mirandolaiak, az ily titkolódzó parancsolatok az Ottavio -plánját bizonyosan fölfedezték volna. De hogy is lehet, hogy egy -fejedelem útnak indulni készüljön <span class="pagenum"><a name= -"Page_553" id="Page_553">-553-</a></span> és el ne induljon; -megölettessék a nélkül, hogy észre ne vétessék, kivált midőn senki -sem iktatván titkaiban, senki által sem segíttetik szövevényes -planja kivitelében?»</p> -<p>A jellemrajzról még bővebben és szintén alaposan szól: -«Legkevesebbé szerencsés a költő folytatja – a karakterek -előadásában. A szelid, kegyes Ottavio gyakran igen hideg, máskor -tüzével nem bír, s így magával meg nem egyező. Az angyali erkölcsű, -érzékeny szívű Julia, ki a darab elején mint a legtüzesebb szerető -festetik, az utolsó fölvonásban ádáz sorsában egészen megnyugodva -szemléltetik, egyszerre mintegy tüzes szívből hideg ésszé változik, -a nélkül, hogy karakterében vagy a körülményekben ennek okát -találhatnók. Orsini, a kiben a recensens eleintén egy nagyravágyó, -álnok, alattomos úton czéljára törekedő, színlelését mesterségesen -elfedező udvarnokot, Marinelli és Jago mását szemlélt, a további -előadásban egy alávaló, otromba hízelkedő lesz. Legjobban előadta a -költő a Cæsar karakterét, kiben az indulatok mind nagyok, tüzesek, -zabolatlanokra; a szív jó ugyan, de, az értelem nem léte miatt, az -indultoktól a legnagyobb gonoszság okra vezéreltetik; szörnyű -gyengeségei mindazonáltal, melyek fölemelkedett nagy -tulajdonságokkal, nincsenek párosodva, azt a karaktert is -megfosztják a szomorújátéki méltóságtól.</p> -<p>«A beszéddel alkalmasint meg van a recensens <span class= -"pagenum"><a name="Page_554" id="Page_554">-554-</a></span> -elégedve. A gondolatok sok helyt szépek és igazak, a -hasonlatosságok újjak, az előadások és leírások elevenek. Különösen -tetszettek a recensensnek a szélvésznek és a gálya veszedelmeinek -leírások, (9–10. l.); Juliának aggódása a kettős viadal alatt, a -kardok csattogásait hallván; a megtébolyodott Julia beszélgetései -(88–93. l.) psychologiai belátással vannak írva. Cæsarnak -megnyugvása atyja akaratában és a halálos ítéletben (107. l.) -philosophiai okoskodással adatik elő. Az emberi életnek egy híddal -való egybehasonlítása (134. l.) szép ha nem tökéletes is. -Ottavionak intései Angelo fiához (141. l.) a hazai nyelv kimívelése -iránt, egy igaz hazafihoz illők. Sok helyen kitetszik a szerzőnek -közelebbi ismeretsége az újabb, kivált német írókkal, kiktől sok -gondolatokat kölcsönözött. A beszéd külső formája tiszta, eleven, -folyó. De némely közönségesebb kifejezések elhagyását vagy -megváltoztatását kívánta volna a recensens. Az «Angyalom» (13. l.); -«Mammont hívjad komának» (13. l.); «Nem egyszerre érik a gyümölcs» -(50. l.); «Van eszek az egeknek» (76. l.) stb. nem egyeznek meg -Melpomene méltóságával. A versek harmoniája, a kötött beszéd -kellemei, melyek nélkül minden költemény a folyó beszédhez többet -vagy kevesebbet közelít, az előadás szépségét ezen szomorújátékban -is emelték volna.</p> -<p>«A mint az eddig mondottakból kitetszik, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_555" id="Page_555">-555-</a></span> -jelenvaló munkácska épen nem valamely tökéletes költemény. Ezen -ítélet nem lehet sértő a szerzőnkre nézve; mert maga megmondja -ajánló levelében, hogy poetai hírt e költeményével nem keres. -Minden tetemes hibái mellett is mindazonáltal a szorosabban -vizsgálódó olvasó e szomorújátékból észreveheti, hogy a szerzőjének -költői elméje, szép tragédiai talentuma és lágy érzése vagyon, -melyek csak hosszas gyakorlás által fejlődhetnek ki voltakképen. A -recensens tökéletes bizodalommal óhajtja, hogy ezen szép -tulajdonságait tovább is honi litteraturánk előmozdítására -fordítván, ezen első szüleményében találtató hiányosságok -elkerülésével mindig jobb meg jobb és tökéletesebb színjátéki -darabokkal megajándékozza a magyar közönséget.</p> -<p>«Trattner úr, kinek hazánk oly sok honi nyelvünkön írt -tudományos művek és most ezen munkácska kiadásáért is köszönettel -tartozik, még nagyobb érdemet szerzett volna magának, ha a -nyomtatás szépségére, a könyvecske kellemetesebb külső formájára -jobban vigyázott és kivált az ocsmány minden ízlés nélkül gondolt -és mesterség nélkül készült czímmetszés helyett, melyen a -személyek, mint meg annyi meredt fabábok, a jobb ízlésű szemet -bántják, e tragédiát egy más szebbel ékesítette volna.»</p> -<p>Eddig a bírálat. Valóban a bíráló méltán <span class= -"pagenum"><a name="Page_556" id="Page_556">-556-</a></span> ítéli -el az első kiadás czímképét, de mi mégis hű lenyomatban ide -csatoljuk, mert jellemző mind a korra, mind a műre nézve. Gyakran -egy régi könyv metszetei, czifrázatai, sőt betűi inkább előnkbe -varázsolják a kort, mint sok egyéb. Mai képeink, czifrázataink egy -félszázad mulva szintén a kor tükrévé válnak s hány ünnepelt -drámánk fog a <i>Esküvés</i> sorsára jutni! <span class= -"pagenum"><a name="Page_557" id="Page_557">-557-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1889</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_558" id= -"Page_558">-558-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_559" id="Page_559"><br /> --559-</a></span></p> -<h2>VEGYES PÁROK.</h2> -<p class="summary">Szinmű három felvonásban. Irta Dóczi Lajos -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1889 márczius 29-én.</p> -<p>Dóczi kitünő drámaíró hirében áll. Midőn <i>Csók</i>jával -föllépett, azt oly dicsőítéssel üdvözölték a fővárosi magyar és -német lapok, a minőben a legnagyobb magyar költők: Vörösmarty, -Petőfi, Arany legjobb művei sem részesültek a magok idejében. -Később is a magyar romantika koszorusának, költői drámánk -képviselőjének nevezték. Bizonyára Dóczi tehetséges és szellemes -író, de hogy kiválóan drámai tehetség volna, azt se régibb, se ez -újabb műve nem igen bizonyítják. S mily különös jelenség! Némely -régibb hírlapi dicsőitői ez ujabb művét birálva, azt épen nem -találják sikerültnek, holott ebben is épen oly fény- és árnyoldalak -vannak, mint a régiekben, melyeket annyira sikerülteknek hirdettek. -A fényoldalak inkább általános irodalmiak, az árnyoldalak nagy -részt specifikus drámaiak. Dóczi párbeszédeit lyrai hév, elmés -dialectika, <span class="pagenum"><a name="Page_560" id= -"Page_560">-560-</a></span> szellemes ötletek jellemzik; mindezt -újabb művében is feltaláljuk, azzal a különbséggel, hogy a lyrai -hevet itt szónoki lendület pótolja s a prózai forma nem ragadja oly -merész soloecismusokra, mint a verses. Az elmésség, szójáték néha -itt is keresett vagy köznapi, de a jelen társalgási nyelvének élénk -fordulatai épen úgy föltalálhatók benne, mint a régiekben a -szikrázó lyrai ötletek.</p> -<p>Azonban a drámai cselekvény és jellemrajz Dóczi ez új művében -sem sikerűltebb, mint a régiekben. Expositiója itt sem biztos, -leleménye csekély, a cselekvény bonyodalma erőltetve s nem egy -csapáson fejlődik s a kifejlés szintoly önkényes, mint a -<i>Csók</i>-ban, <i>Utolsó szerelem</i>-ben vagy <i>Széchy -Máriá</i>-ban. A jellemrajz is hasonló a régiekhez. A főszemélyek -nem eléggé érthetők, inkább abstractiók, mint élő emberek, de mint -ilyenekben sincs határozottabb indok, a melyből szükségkép folyjon -a tett. Malvin oly kevéssé érthető, mint Blanda vagy Széchy Mária; -Turgonyi, mint Szever, Apor vagy Wesselényi. Kapkodók és -határozatlanok. Mindent megtehetnek, a mi csak lehetséges, sőt azt -is, a mi nem épen az; sorsuk nem annyira magoktól függ, mint a -szerző önkényétől. De a rosszúl indult s erőltetve fejlődő -cselekvény jelenetei tűzzel vannak megírva s egy-egy drámaibb -helyzet kellő hatásra emelkedik. Valóban Dóczi <span class= -"pagenum"><a name="Page_561" id="Page_561">-561-</a></span> kitünő -színműíró volna, ha valaki sikerült librettót irna neki; ő -bizonyára jól tenné szóra.</p> -<p>Ha mindez igaz, mi az oka mégis, hogy Dóczinak ez új műve -kevésbbé tetszik a hirlapoknak és közönségnek, mint a régiek? -Alkalmasint tárgya az ok. Dóczi régibb színműveinek tárgya a mondák -világából vett, vagy történelmi hátterű volt. A majdnem hihetetlen -viszonyokat a mondának és történelemnek tudta be a közönség. Régen -sok oly dolog megtörténhetett, a mi most nem történhetik meg. A -hírlapok e költői kicsapongásokat a phantasia gazdagságának -tartották. De az új mű a jelen életben játszik. Egy elszegényedett -nemes ifjú egy kitért gazdag zsidó leányt vesz nőül, s e házasság -bonyodalmait tárja előnkbe a szerző. A közönség a színmű -cselekvényét az élettel hasonlította össze, s az egyik ezt, a másik -azt találta túlzottnak vagy épen valószínűtlennek. A hírlapi -kritika szintén kénytelen volt a realis élet szempontjából is -itélni s épen oly viszonyokról, melyekről kinek-kinek megvan a maga -rokon- vagy ellenszenve. Igazán sajnáljuk Dóczit. Kár volt -leszállnia a spanyol légvárakból, Nagy Lajos udvarából, az -ostromlott Murányból, a hol oly háborítlanúl uralkodott. Ott -mindent megbocsátottak neki közönség és hírlapok, itt még birálni -is merik. <span class="pagenum"><a name="Page_562" id= -"Page_562">-562-</a></span> De a birálók épen úgy tévedhetnek, mint -a költők. Egy gáncs ellen minden esetre védelmébe veheti Dóczit az -is, a ki soha sem volt dicsőítője. Egy pár lap szemére hányja, hogy -tárgya nem új; ötven év óta különféle változatban a nemes és polgár -közt való házasság kedvencz tárgya a franczia dráma- és -regényíróknak; az a körülmény, hogy Dóczi ez esetben a nemességet -kitért zsidókkal állítja szembe; csak jelentéktelen árnyalat. -Bizonyára nem érdemelt szemrehányás. Teljesen új tárgy nem igen van -a költészet birodalmában s ha e szempontból kezdjük birálni a -drámaírókat, a legnagyobbak is, például Shakespeare és Molière, -igen pórul járnak. A fődolog az, hogy a költő tudja újjá szülni a -régi tárgyat, tudjon új érdeket adni az örök és ezer változatban -folyvást ismétlődő emberi viszonyoknak és szenvedélyeknek. -Bizonyára tárgyáért nem érheti jogos gáncs Dóczit, sőt dicsérnünk -kell őt, hogy elég bátorsága volt hozzá nyúlni e kényes tárgyhoz s -épen oly árnyalattal, a mely társadalmi életünkben nem épen -ritkaság.</p> -<p>Egészen más kérdés: vajon sikerült-e műve? Lássuk.</p> -<p>A személyek között van egy orvos, Gold nevű, a ki ugyan -semminemű befolyással sincs a színmű menetére, de néhány szóval -kifejezi a költő alapgondolatát, czélzatát. Ez mindjárt az első -jelenetben a többek között így szól: <span class="pagenum"><a name= -"Page_563" id="Page_563">-563-</a></span> «Igen bolond politika az, -a mely azt hiszi, hogy a házasság fogja eltünteni a társadalmi -különbséget ember és ember között. Előbb el kell tünni a -különbségnek, azután lehet jó házasság. Vannak elemek, a melyek -csak bizonyos hőfokon egyesülnek új elemekkel, hidegen pedig csak -rombolva hatnak egymásra.» E szerint a költő egy oly házasságot -akart rajzolni, a mely nem ily hőfokon köttetett. Három út állott -előtte: vagy polgári tragédiát ír, mely e romboló hatás -bonyodalmait és katastróphját tárja előnkbe; vagy középfajú drámát, -melyben a küzdő elemek utólag érik el a hőfokot; vagy vígjátékot, -hol a hőfolyam komikai uton ér véget. Dóczi se tragédiát, se -drámát, se vígjátékot nem irt; mindegyikből vett valamit s ez -elemeket úgy keverte össze, hogy æsthetikailag meglehetős rombolva -hatnak egymásra. Az első felvonás inkább dráma, a második vége a -tragédia felé hajlik, a harmadik vígjátéki fordulatot vesz, sőt -itt-ott a bohózatig száll alá. Mindez nemcsak stiltelenné teszi a -művet, hanem ingadozóvá, erőltetetté is a cselekvény folyamát és -zavarosokká a jellemrajz indokait. Ily fölfogással alakítani e -tárgyat még más nagyobb költőnek sem sikerül, annál kevésbbé -Dóczinak, a ki különben sem elég biztosan szokta szőni a -cselekvényt s rajzolni a jellemeket.</p> -<p>Ide járul még, hogy a viszonyok nem táplálják <span class= -"pagenum"><a name="Page_564" id="Page_564">-564-</a></span> se a -cselekvény, se a jellemrajz valószínűségét. Már a cselekvény -megindítása nem bir hitetni, pedig ha ezt eltalálja a drámairó, már -megvetette műve sikerének az alapját. Ha mindjárt elején illusióba -ringatja, magával ragadja a nézőt, az könnyebben hisz neki később -is, még akkor is, a mikor kétkedni kellene, épen mint az életben, -annak, a kiben bizunk, még akkor is hiszünk, a mikor csalni akar, -míg annak, a kiben nem bizunk, még akkor sem hiszünk, a mikor -őszinte. Dóczi hőse, Turgonyi Lajos, egy régi nemes, de -elszegényedett család sarjadéka, a ki a fővárosban lakik mint -ministeri titkár; nőül vett egy kitért zsidó leányt, Rózsai -Malvint, a kit egy bálban megvédett a sértések ellen s a kiért -párbajt is vívott. Az atya maga is kitért s egy kerek milliót adott -leányával, tudniillik annyit érő falusi jószágot vett és leánya -nevére iratta. Turgonyi inkább érdekből, pénzeért vette el a -leányt, de mint nejébe egészen bele szeretett. Boldogul élnek, -Malvin nem vágy ki házi köréből, nem akar szerepelni a világban. -Egyszer kirándulnak jószágukra; Turgonyi nejével a szomszédságba -látogatásokat tesz régi nemes ismerőseinél, de senki sem -viszonozza. Pedig Turgonyi nagyon óhajtja, hogy nejét befogadja a -vidék társasága, mert a mint mondja, positiót akar neki szerezni. -Végre apósa révén, egy herczeg ajánló levele következtében, -<span class="pagenum"><a name="Page_565" id= -"Page_565">-565-</a></span> meghivja őket Kamóczy, a herczeg -uradalmi igazgatója, névnapi mulatságra, melyben részt fog venni -több vidéki nemes. Turgonyi elviszi nejét, bár ez vonakodik s ott -találja Kenessey grófot, egy tönkre jutott gavallért, ki a hercegi -ménes igazgatója; báró Somvárynét, aki azért látogatja a hercegi -uradalom-igazgató családját, mert titkon szereti a grófot; egy -elszegényedett nemest és volt képviselőt, Binczkey Tamást; ennek -nejét, fiát és leányát; az ifjú Kamóczit leány-testvérével; végre -Dadányit, egy bukott nemes család ivadékát, aki gazdasági irnok. -Mindezek, kivéve a grófot, oly antisemiták, akik a -kikeresztelkedett zsidót sem állhatják, haragusznak Turgonyira -házasságáért s elhatározzák, hogy éreztetni fogják mind vele, mind -pedig nejével ellenszenvöket; vele azért, mert pénzért házasodott, -nejével azért, mert zsidó származásu. Turgonyi a férfiaknál -valahogy megtöri a jeget, megigéri nekik, hogy a -képviselőválasztáskor Binczkey fiát fogja támogatni, ezért megint -barátságukba fogadják, de nejével a nők rosszúl bánnak, megsértik. -Nem tudjuk ugyan, hogy mennyire és mikép, ezt férje sem tudja, mert -az egész a színfalak mögött történik, de annyit látunk, hogy az -érzékeny Malvin egész a kétségbeesésig oda van. Haza akar menni, -férje tartóztatja, de amidőn magára marad, mégis végrehajtja -<span class="pagenum"><a name="Page_566" id= -"Page_566">-566-</a></span> szándékát. Befogat és hazamegy. «Ha -férjem szeret, utánam jő, ha nem, nem szeret» – suttogja magában s -elfogadja gróf Kenessey karját, aki kocsijáig vezeti s majd lóháton -haza kiséri. Turgonyi nem megy neje után, nemes társainál marad, -akik, úgy látszik, teljesen megbocsátják neki, hogy a -Rózsai-családba házasodott.</p> -<p>Dóczi mindent elkövet, hogy a rokonszenvet hőse iránt elölje -bennünk. Valóban Turgonyi kevés eszű s meglehetős szivtelen ember, -vagy legalább is nem lovagias. Buda-Pesten kellemes társadalmi -viszonyok között él – az ellenkezőről se ő, se neje nem -panaszkodnak – falusi jószágára csak ritkán rándul le; s mégis -erőlteti nejét, erőlteti magát egy oly vidéki társaságba, mely nem -akarja befogadni. Megaláztatásokat szenved, kegyet koldúl hajdani -ismerőseitől. Mindezt nem teszi önérzetes ember, különösen akkor -nem, amikor semmi nemü érdek nem ösztönzi reá. Egészen más volna, -ha lemondva hivataláról, állandóan falun laknék, szerepet akarna -játszani a megyén, képviselőnek lépne föl, vagy neje óhajtana akár -unalomból, akár hiúságból férje nevéhez és saját gazdagságához illő -társadalmi helyzetet a vidéki birtokosok között. S vajon az a -társaság, melybe Turgonyi föl akarja vétetni nejét és vissza vívni -magát, bármely szempotból megérdemli-e a fáradságot? Bizonyára nem. -<span class="pagenum"><a name="Page_567" id= -"Page_567">-567-</a></span> Kikből áll e társaság? Bukott, -alárendelt helyzetű és műveletlen nemesekből, akik a vegyes párnak -se hiúságát, se szellemibb vágyait nem ingerelhetik s társadalmi -állásuknak sem nyujthatnak támaszt. Dóczi rajza nemcsak -valószinűség tekintetében egyoldalú torzkép, hanem drámai céljával -is ellenkezik, amely a küzdő elemeket ki akarja békíteni. Szorgalom -szellem és erény jellemzik a kitért zsidókat, míg a nemesek nagy -részt a renyheség, a gőg, a műveletlenség képviselői. Ily elemek -bajosan fognak összeolvadni, nem is sok haszon volna belőle. A -drámai célnak, az élethűségnek is inkább megfelel vala, ha -különböző árnyalatban mindenik félnek oly fény- és árnyoldalai -vannak, amelyek a másikban hiányzanak s egymást úgyszólva -kiegészítik. Különösen megvártuk volna az egyik főszemélytől, -Turgonyitól, aki az ősi név varázsáról oly szép szónoklatot tart, -hogy legalább is lovagias legyen s midőn nejét megsértik, ne hagyja -magára, s midőn ez haza megy, kövesse s ne maradjon és mulasson -sértői között. Ennyit még idegen nőért is megtesz a lovagias -férfiú, annyival inkább azért, aki nevét viseli s akit nagyon -szeret. Turgonyi a társaság sértését azzal tetézi, hogy ugyanazon -társaság előtt még jobban megsérti nejét, azt, akit leánykorában -hasonló sértések ellen védett. Ily dolgot bajos kiegyenlíteni s ha -Malvin a <span class="pagenum"><a name="Page_568" id= -"Page_568">-568-</a></span> mű végén mégis hisz férje szerelmében, -a közönség nem igen hihet benne.</p> -<p>Dóczi a mily mostoha Turgonyihoz, épen olyan szives és nagylelkű -Malvin iránt. Egész eszményi alakká akarja emelni. Minden esetre -lovagiasabb hozzá, mint férje; bámulja és bámultatni ohajtja. -Fölruházza a sziv minden nemességével s a szellem minden -gazdagságával. Talán igen is sok a jóból s épen azért önkénytelen -kétkedünk benne s ami még nagyobb baj, nem igen találjuk meg a -kulcsot jelleméhez. Oly rohamosan változik s esik egyik hangulatból -a másikba, hogy alig tudjuk képzelni. Midőn az első fölvonásban -föllép, egy egészen a férjén csüggő, félénk és mély érzelmű, sőt -túlérzékeny hölgyet látunk magunk előtt, aki egészen férje uralma -alatt áll. A második fölvonásban a családi reggelinél, amidőn -férjével a balul kiütött látogatás után találkozik, már úgy tünik -föl, mint a ki egyedül úr a háznál és korlátlanúl parancsol. Azt -értjük, hogy duzzog, hogy férjének, a ki bocsánatot kér és ad a -tegnap történtekért, kitérően felel, de azt nem értjük, hogy oly -könnyedén rendelkezik férjéről s ez oly alázatosan engedelmeskedik -neki. Malvin elhatározza, hogy férje lemond hivataláról, -képviselőnek lép föl, kifizeti a képviselőnek föllépett Binczkey -költségeit és hivatalt szerez számára, fölfelé tör s ha már -alázkodni kell, inkább az <span class="pagenum"><a name="Page_569" -id="Page_569">-569-</a></span> aristocratia kegyét hajhássza. S -Turgonyi mind ebbe bele egyezik, de midőn az atya és fia -eltávoznak, s a házaspár magára marad, kitör köztök a viszály. -Malvin szemére veti férjének, hogy szerelme elhűlt, mert nem -oltalmazta meg. Turgonyi védekezik, hogy érdekéért tette, a mit -tett. Szóból szó jön ki. Turgonyi védi az öröklött ősi nevet, -Malvin az önszerezte érdemet, de leginkább a szeretet nagy -gondolatát és erős érzelmét. Végre kijelenti, hogy férje őt ma -szóval, tegnap pedig tettel tanította meg, hogy válaszfal van -köztök, s ő már csak névleg neje. Turgonyi fölkiált: «Azt hiszi-e -ön, hogyha elég könnyelmű voltam is önt pénzeért elvenni, most elég -nyomorúlt leszek megmaradni férjének, mikor tudom, hogy nem -szeret». S egyszersmind bevallja nejének, hogy csakugyan pénzeért -vette el, de azután megszerette s most híven szereti. Ez csak új -olaj a tűzre, Malvin dühöng, de a férj tovább ostromolja, lábaihoz -borul és szerelmét bizonyítja, s midőn ez meg nem indul, arra kéri, -hogy legalább becsülje őszinteségeért. «Ki mondja, hogy nem -becsülöm – felel a nő – s honnan tudja, hogy nem szeretem? Én nem -mondom, hogy szeretem, azt sem mondom, hogy nem. De az ön -szerelmében kétkednem kell mind addig, míg bizonyságom nem lesz -reá, addig pedig kérem, tekintsen a világ előtt hitvesének». -Turgonyi nem hajlandó <span class="pagenum"><a name="Page_570" id= -"Page_570">-570-</a></span> ily szerepre. «Akkor csak egy mód marad -fönn: váljunk» végzi be a nő s titkon örvend, hogy férjét megrémiti -e szándék. Ekkor vendéget jelentenek be, gróf Kenesseyt, megszakad -a házaspár versengése s bevégződik a második fölvonás.</p> -<p>E jelenet sok tűzzel van írva, mindkét fél szíve mélyéig -fölindúl. Köztök az elvek és érzelmek heves harca fejlődik ki s -már-már tragikai összeütközést és fordulatot várunk. Azonban a -szerző amúgy hirtelenében a vígjáték felé tereli fő személyeit, még -pedig nem oly módon, hogy érdekes bonyodalmat és kifejlést várjunk. -Midőn a nő férje előtt kinyilatkoztatja, hogy kétkedik szerelmében -mind addig, mig bizonysága nem lesz reá, már tudjuk, hogy -kibékülnek, mert a nő akarja, a férj pedig könnyen elkészülhet a -megpróbáltatásra. S a harmadik felvonás csakugyan a megpróbáltatást -tárja előnkbe, a mely két módon történik. Először: Malvin Kenessey -gróf látogatásait fölhasználja arra, hogy férjében némi -féltékenységet ébresszen, de maga sem helyez reá nagy súlyt s férje -sem mutat több fölindulást, mint a mennyi akkor is illő volna, ha -nem szeretné nejét, de tart valamit becsületére. Másodszor ügyvédet -hivat, titkon értekezik vele, hogy férje higyjen a válópör -előkészületeiben, azonban egy oly okirat készítését rendeli el, -mely szerint <span class="pagenum"><a name="Page_571" id= -"Page_571">-571-</a></span> minden ingó és ingatlan vagyonát -férjére ruházza s ez adomány még akkor is érvényben marad, ha -elválnának egymástól. S az okiratot egy engesztelékeny percben -olvasatlanúl aláíratja férjével, a ki azt megolvasván, -természetesen széttépi. Így kibékülnek s ugyanakkor a -mellékszemélyzetből három pár egy kissé bohózatos módon házassági -frigyre lép, a kik közül csak Kenessey gróf és Somváry báróné -voltak némi befolyással a cselekvény menetére.</p> -<p>Ime a két főszemély: az egyik, Turgonyi, nem tesz egyebet, mint -durván megsérti nejét s aztán szenvedőlegesen viseli magát; a -másik, Malvin, sok mindent akar cselekedni, de a mit cselekszik, -nem igen szolgál céljaira, mert egy nő bajosan gerjeszthet -féltékenységet férjében, ha se udvarlója nincs, se maga nem -kacérkodik valakivel, s nem nehéz próbára teszi tisztességes -embernek tudott férjét, ha vagyonát reá ruházza, mert tudhatja, -hogy az nem fogja elfogadni, hiszen ha kibékülnek, a vagyon úgy is -közös marad, ha pedig elválnak, az elfogadás nagy fokú aljasság -volna. Így nem annyira férjét teszi próbára, mint a maga -áldozatkészségéről tesz bizonyságot az affectativ és a magát rákötő -szándék némi szinezetével. S méltán kérdhetjük: ez-e az a hőfok, -mely a házasság előtt nem egyesülhetett elemeket a házasság után -teljesen egyesíti? <span class="pagenum"><a name="Page_572" id= -"Page_572">-572-</a></span> Bizony, ez se drámai, se vígjátéki úton -nem történt meg s nem úgy lépünk ki a színházból, hogy akár -aesthetikailag, akár társadalmilag megnyugodhatnánk. Ha már Dóczi -nem akart, vagy nem tudott valóságos drámát irni, minden esetre a -vígjáték inkább sikerült volna s inkább is illett volna -tárgyához.</p> -<p>Ha a vegyes pár helyzetéből és jelleméből folyó nemes -tulajdonokat és gyöngeségeket rajzol, a melyek könnyen adhatnak -alkalmat az összezördülésre a nélkül, hogy bármelyiket eltörpítnék; -ha a küzdelemben a gyöngeségek mindkét részről nevetségesekké -válnának s a nemes tulajdonok fölülkerekedve, megerősítenék a -szerelmet; ha szerencsés leleménnyel a cselekvényben kifejlődött -volna az az eszme, a melyet Malvin érint is, tudniillik, hogy -csalódva férjében, megpróbálja: vajon nem ébredne föl benne is -utólag a szerelem, mint férjében, a ki pénzért vette el s utóbb -bele szeretett: talán sikerült vígjátékot irhatott volna.</p> -<p>Így a vegyes pár drámája nagyon is vegyes dráma lett: ex omnibus -aliquid ex toto nihil. Mindent összevéve, az ékítmények többet -érnek benne, mint a cselekvény és jellemrajz épülete.</p> -<p>A librettó keveset ér, de a szóra tétel méltánylást érdemel. -Tárgya miatt kiváncsiságból <span class="pagenum"><a name= -"Page_573" id="Page_573">-573-</a></span> egy darabig vonzhatja a -közönséget a színházba, de az irodalom nem nyert benne sikerűltebb -művet, legfeljebb a nemzeti színház eredeti műsora gazdagodott oly -művel, a milyeneknek igen is bővében van.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Szilágyi Ferencz -<i>Budapesti Hirlap</i>-jában 1855</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Előszó a -<i>Népköltési Gyűjtemény</i> első kötetéhez.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> <i>Guericke:</i> -Lehrbuch der Kristlichen Kirchlichen Archäologie. Leipzig, 1847. -207. l.</p> -<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href= -"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> <i>Weinhold K.:</i> -Weinachtspiele und Lieder aus Süddeutschland und Schlesien, mit -Anleitungen und Erläuterungen. Graz, 1870. 1–30. l.</p> -<p><a name="Footnote_5" id="Footnote_5"></a> <a href= -"#FNanchor_5"><span class="label">5)</span></a> Lásd bővebben: -<i>Klein J. L.</i> Geschichte des Dramas. IV. 1–12. l.</p> -<p><a name="Footnote_6" id="Footnote_6"></a> <a href= -"#FNanchor_6"><span class="label">6)</span></a> <i>Martene Ed.:</i> -De antiquis Ecclesiae ritibus I. IV. c. 14. <i>Gerbert:</i> Veteris -liturgiae alemanicae monumenta. II. 237. <i>Durandi:</i> Rationale -divinorum officiorum Lib. 6.</p> -<p><a name="Footnote_7" id="Footnote_7"></a> <a href= -"#FNanchor_7"><span class="label">7)</span></a> <i>Abrinc</i> -(Avranche) J. Liber de officiis ecclesiaticis Rothomagi, 1679.</p> -<p><a name="Footnote_8" id="Footnote_8"></a> <a href= -"#FNanchor_8"><span class="label">8)</span></a> <i>Jubinal -Achil:</i> Mystères inédits I. p. XXI. 1.</p> -<p><a name="Footnote_9" id="Footnote_9"></a> <a href= -"#FNanchor_9"><span class="label">9)</span></a> <i>Ipolyi -Arnold:</i> A mysteriumok maradványai hazánkban. Uj M. Muzeum. -1858. VII. füz.</p> -<p><a name="Footnote_10" id="Footnote_10"></a> <a href= -"#FNanchor_10"><span class="label">10)</span></a> <i>Toldy F.:</i> -A magyar költészet története. Második kiadás, egy kötetben. Pest -1861. 98–101. l.</p> -<p><a name="Footnote_11" id="Footnote_11"></a> <a href= -"#FNanchor_11"><span class="label">11)</span></a> Coll. Concil. -VII. t. 881. col. ed. <i>Zatta</i>.</p> -<p><a name="Footnote_12" id="Footnote_12"></a> <a href= -"#FNanchor_12"><span class="label">12)</span></a> <i>Baluz:</i> -Capit. reg. franc</p> -<p><a name="Footnote_13" id="Footnote_13"></a> <a href= -"#FNanchor_13"><span class="label">13)</span></a> <i>Agobard</i> -Lugd, Arcliep. opera c. not. Baluzii. 1866. De Dispens. p. 297.</p> -<p><a name="Footnote_14" id="Footnote_14"></a> <a href= -"#FNanchor_14"><span class="label">14)</span></a> <i>Reidt Hen.</i> -Das geistliche Schauspiel des Mittelalters in Deutschland. -Frankfurt, 1867. 11. l.</p> -<p><a name="Footnote_15" id="Footnote_15"></a> <a href= -"#FNanchor_15"><span class="label">15)</span></a> Religio. 1854. I. -69. sz. 551. lap.</p> -<p><a name="Footnote_16" id="Footnote_16"></a> <a href= -"#FNanchor_16"><span class="label">16)</span></a> Új Magyar-muzeum. -1858. 354. l.</p> -<p><a name="Footnote_17" id="Footnote_17"></a> <a href= -"#FNanchor_17"><span class="label">17)</span></a> Weinhold 44–55. -l.</p> -<p><a name="Footnote_18" id="Footnote_18"></a> <a href= -"#FNanchor_18"><span class="label">18)</span></a> <i>Sandys</i> -Christmas carols. London. 1833. CXX. l.</p> -<p><a name="Footnote_19" id="Footnote_19"></a> <a href= -"#FNanchor_19"><span class="label">19)</span></a> Kärntisches -Wörterbuch. <i>Lexer M.</i> Mit einem Anhange: Weinachtsspiele und -Lieder aus Kärnten. Leipzig, 1862.</p> -<p><a name="Footnote_20" id="Footnote_20"></a> <a href= -"#FNanchor_20"><span class="label">20)</span></a> <i>Wright</i> Th. -Early mysteries and other latin poems of the twelfth and thirteenth -centuries. London, 1844.</p> -<p><a name="Footnote_21" id="Footnote_21"></a> <a href= -"#FNanchor_21"><span class="label">21)</span></a> <i>Schröer</i> K. -J. Deutsche Weihnachtsspiele aus Ungarn. Wien, 1858.</p> -<p><a name="Footnote_22" id="Footnote_22"></a> <a href= -"#FNanchor_22"><span class="label">22)</span></a> Vörösmarty minden -munkái Pest, 1864. XI. k. 324 l. XII. k. 87., 104., 164. l.</p> -<p><a name="Footnote_23" id="Footnote_23"></a> <a href= -"#FNanchor_23"><span class="label">23)</span></a> <i>A -trónkereső</i>. Eredeti szomorújáték 5 felvonásban. Pest 1868. A -nemzeti színház könyvtára. Első füzet. <i>Török János</i>. Eredeti -dráma 5 felvonásban. Pest 1871. Huszonnegyedik füzet. -<i>Struensee</i>. Eredeti tragédia 4 felvonásban. Pest 1871.</p> -<p><a name="Footnote_24" id="Footnote_24"></a> <a href= -"#FNanchor_24"><span class="label">24)</span></a> Nemzeti Színház -könyvtára. Huszonhatodik füzet. A strike. Népszínmű három -szakaszban. Pest, 1871. Ötvenegyedik füzet. Az amerikai. Népszínmű -három szakaszban. Pest, 1872. Pfeifer.</p> -<p><a name="Footnote_25" id="Footnote_25"></a> <a href= -"#FNanchor_25"><span class="label">25)</span></a> <i>A mágusz.</i> -Tragédia egy felvonásban. Irta Csiky Gergely. Temesvár, 1878.</p> -<p><a name="Footnote_26" id="Footnote_26"></a> <a href= -"#FNanchor_26"><span class="label">26)</span></a> <i>Janus</i>. -Tragédia öt felvonásban. Irta: Csiky Gergely. Temesvár 1877. Az -1876-iki Teleki-pályázaton 100 arany jutalmat nyert.</p> -<p><a name="Footnote_27" id="Footnote_27"></a> <a href= -"#FNanchor_27"><span class="label">27)</span></a> Az -<i>Ellenállhatatlan</i>. Vígjáték három felvonásban. Irta Csiky -Gergely. Temesvár, 1878. Az 1877-ki Karácsonyi-pályázaton 400 arany -jutalmat nyert.</p> -<p><a name="Footnote_28" id="Footnote_28"></a> <a href= -"#FNanchor_28"><span class="label">28)</span></a> <i>A -legszebb.</i> Vígjáték három felvonásban. Irta: Bartók Lajos. Buda -Pest. 1880. Franklin-társulat. Először adatott a Nemzeti Szinházban -1879 deczember 21-én.</p> -<p><a name="Footnote_29" id="Footnote_29"></a> <a href= -"#FNanchor_29"><span class="label">29)</span></a> <i>A -proletárok.</i> Színmű négy felvonásban. Irta: Csiky Gergely. -Nyomtatásban még nem jelent meg Először adatott 1880. junius -23-án.</p> -<p><a name="Footnote_30" id="Footnote_30"></a> <a href= -"#FNanchor_30"><span class="label">30)</span></a> <i>Magyar -hirmondó</i> Bécs, 1792. jun. 8. sz. Szigligeti: <i>A dráma és -válfajai</i>. Buda-Pest. 462. l.</p> -<p><a name="Footnote_31" id="Footnote_31"></a> <a href= -"#FNanchor_31"><span class="label">31)</span></a> Laczka J.: -<i>Bessenyei Gy. élete</i>; kéziratban nemz. muzeum, kiadva -1872-ben Ballagi Aladár: <i>A m. kir. testőrség története</i> -függelékében. 433. l.</p> -<p><a name="Footnote_32" id="Footnote_32"></a> <a href= -"#FNanchor_32"><span class="label">32)</span></a> Závodszky Károly: -<i>Bessenyei György</i>. Irodalmi tanulmány. Pest, 1872. 114. -l.</p> -<p><a name="Footnote_33" id="Footnote_33"></a> <a href= -"#FNanchor_33"><span class="label">33)</span></a> Ballagi Aladár: -<i>A magyar királyi testőrség története különös tekintettel -irodalmi működésére</i>. Pest, 1872. 97. l.</p> -<p><a name="Footnote_34" id="Footnote_34"></a> <a href= -"#FNanchor_34"><span class="label">34)</span></a> <i>Philologiai -Közlöny</i> 1884. Nyolczadik évfolyam. 558. lap.</p> -<p><a name="Footnote_35" id="Footnote_35"></a> <a href= -"#FNanchor_35"><span class="label">35)</span></a> <i>Magyar -Néző.</i> Hely és évjegy nélkül; alkalmasint Bécsben 1779. 60. -l.</p> -<p><a name="Footnote_36" id="Footnote_36"></a> <a href= -"#FNanchor_36"><span class="label">36)</span></a> Pest, 1857. I. -köt.</p> -<p><a name="Footnote_37" id="Footnote_37"></a> <a href= -"#FNanchor_37"><span class="label">37)</span></a> Szentjóbi Szabó -László költeményes munkái. Pest. 1791. – Újra: Debreczen 1820. – -Pest, 1840. – Pest, 1865.</p> -<p><a name="Footnote_38" id="Footnote_38"></a> <a href= -"#FNanchor_38"><span class="label">38)</span></a> Bacsányi költői -levele Szentjóbihoz <i>Hazafiui aggódás</i> czime alatt <i>Bacsányi -János költeményei</i> Pest, 1865. 37 l.</p> -<p><a name="Footnote_39" id="Footnote_39"></a> <a href= -"#FNanchor_39"><span class="label">39)</span></a> <i>Mátyás király -vagy a nép szeretete jámbor fejedelmek jutalma</i>. Nemzeti -érzékeny játék. 3 felv. Buda, 1792. Német forditása ugyanott és -akkor.</p> -<p><a name="Footnote_40" id="Footnote_40"></a> <a href= -"#FNanchor_40"><span class="label">40)</span></a> Pest, 1793. II. -k.</p> -<p><a name="Footnote_41" id="Footnote_41"></a> <a href= -"#FNanchor_41"><span class="label">41)</span></a> <i>Teátromi -zsebkönyvecske</i>. Pest. 1793.</p> -<p><a name="Footnote_42" id="Footnote_42"></a> <a href= -"#FNanchor_42"><span class="label">42)</span></a> <i>Honművész</i> -1843.</p> -<p><a name="Footnote_43" id="Footnote_43"></a> <a href= -"#FNanchor_43"><span class="label">43)</span></a> Franknói V.; -<i>Martinovics és társainak összeesküvése</i> Buda-Pest 1881. 255. -l.</p> -<p><a name="Footnote_44" id="Footnote_44"></a> <a href= -"#FNanchor_44"><span class="label">44)</span></a> «V. U.» 1870. I. -félév. 2 sz. 58. l.</p> -<p><a name="Footnote_45" id="Footnote_45"></a> <a href= -"#FNanchor_45"><span class="label">45)</span></a> <i>Bacsányi János -költeményei</i> Pest. 1865. 58 l.</p> -<p><a name="Footnote_46" id="Footnote_46"></a> <a href= -"#FNanchor_46"><span class="label">46)</span></a> <i>M. T. -Társasági Névkönyv</i> 1841-re 75–76. l.</p> -<p><a name="Footnote_47" id="Footnote_47"></a> <a href= -"#FNanchor_47"><span class="label">47)</span></a> <i>Hazai és -külföldi Tudósítások</i> 1819. I. 30. sz.</p> -<p><a name="Footnote_48" id="Footnote_48"></a> <a href= -"#FNanchor_48"><span class="label">48)</span></a> <i>Magyar -theatromi zsebkönyv</i> 1819-re. Székes-Fehérvár 1820.</p> -<p><a name="Footnote_49" id="Footnote_49"></a> <a href= -"#FNanchor_49"><span class="label">49)</span></a> <i>Hazai és -Külföldi Tudósítások</i> 1819. I. 49. sz.</p> -<p><a name="Footnote_50" id="Footnote_50"></a> <a href= -"#FNanchor_50"><span class="label">50)</span></a> <i>Honművész</i>. -1883. 39. sz.</p> -<p><a name="Footnote_51" id="Footnote_51"></a> <a href= -"#FNanchor_51"><span class="label">51)</span></a> Benkő: <i>M. -Színvilág</i> 55. l.</p> -<p><a name="Footnote_52" id="Footnote_52"></a> <a href= -"#FNanchor_52"><span class="label">52)</span></a> VI. köt. 1817. -86. l</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_574" id= -"Page_574">-574-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A MÁSODIK KÖTET TARTALMA.</h2> -</div> -<ul class="TOC"> -<li>1. Pályavígjátékok <span class="ralign"><a href= -"#Page_7">7</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">I.</span> <i>Tények</i> -<span class="ralign"><a href="#Page_11">11</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">II.</span> <i>Egy szellemdús -hölgy</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_14">14</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">III.</span> <i>Az apám -felesége</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_18">18</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">IV.</span> <i>Az égben</i> -<span class="ralign"><a href="#Page_22">22</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">V.</span> <i>A jó madár</i> -<span class="ralign"><a href="#Page_28">28</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">VI.</span> <i>Becsület és -szerelem</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_43">43</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">VII.</span> <i>A házasság -politikája</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_48">48</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">VIII.</span> <i>Divatos -beteg</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_52">52</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">IX.</span> <i>Első -nyilatkozat</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_60">60</a></span></li> -<li>2. Hugo Viktor: <i>A gályarab</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_65">65</a></span></li> -<li>3. Műkedvelő előadás a szűkölködők javára <span class= -"ralign"><a href="#Page_71">71</a></span></li> -<li>4. Shakespeare: <i>A Szentivánéji álom</i> (I–III.) -<span class="ralign"><a href="#Page_77">77</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">I.</span> A Budai Népszinházról -<span class="ralign"><a href="#Page_117">117</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">II.</span> Offenbach: -<i>Dunanan apó és fia</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_121">121</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">III.</span> Corradini, féllábú -tánczos fellépte – <span class="ralign"><a href= -"#Page_126">126</a></span></li> -<li>6. Dumanoir és Keraniou: <i>Egyik sir, a másik nevet</i> -<span class="ralign"><a href="#Page_128">128</a></span></li> -<li>7. Sardou Victor: <i>A csapodár</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_136">136</a></span></li> -<li>8. Molière: <i>A fösvény</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_144">144</a></span></li> -<li>9. Kovács Pál: <i>Nem szabad a királylyal tréfálni</i> -<span class="ralign"><a href="#Page_165">165</a></span></li> -<li>10 Szigligeti Ede: <i>Nadányi</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_170">170</a></span></li> -<li>11. Vörösmarty Mihály: <i>Az áldozat</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_175">175</a></span></li> -<li>12. Feuillet: <i>Montjoye</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_178">178</a></span></li> -<li>13. Shakespeare: <i>Téli rege</i> (I–II.) <span class= -"ralign"><a href="#Page_191">191</a></span></li> -<li>14. Schiller: <i>Ármány és szerelem</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_210">210</a></span></li> -<li>15. Zichy Antal: <i>Stuart Mária Skóthonban</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_227">227</a></span></li> -<li>16. Szigligeti Ede: <i>A fény árnyai</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_237">237</a></span></li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_575" id= -"Page_575">-575-</a></span></li> -<li>17. Schiller: <i>Stuart Mária</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_260">260</a></span></li> -<li>18. Feuillet Octáv: <i>Az erdő szépe</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_267">267</a></span></li> -<li>19. Sardou Victor: <i>A Benoiton-család</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_275">275</a></span></li> -<li>20. Katona József: <i>Bánk bán</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_283">283</a></span></li> -<li>21. <i>A franczia classikai drámáról</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_291">291</a></span></li> -<li>22. Sardou: <i>Jó falusiak</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_341">341</a></span></li> -<li>23. Girardin és Dumas fils: <i>Egy nő vétke</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_348">348</a></span></li> -<li>24. Grange és Thiboust: <i>Egy férj vétke</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_350">350</a></span></li> -<li>25. Rajkai: <i>Hasznos orvosság nősülésre</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_351">351</a></span></li> -<li>26. Rákosi Jenő: <i>A szent korona varázsa</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_352">352</a></span></li> -<li>27. Schiller: <i>Fiesco</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_358">358</a></span></li> -<li>28. Karácsonyi mysteriumok és vizkereszti játékok <span class= -"ralign"><a href="#Page_365">365</a></span></li> -<li>29. Szigligeti és újabb szinművei <span class="ralign"><a href= -"#Page_395">395</a></span></li> -<li>30 Jókai Mór: <i>A holt költő szerelme</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_445">445</a></span></li> -<li>31. Csiky Gergely újabb szinműve <span class="ralign"><a href= -"#Page_453">453</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">I.</span> <i>A mágusz</i> -<span class="ralign"><a href="#Page_455">455</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">II.</span> <i>Jánusz</i> -<span class="ralign"><a href="#Page_458">458</a></span></li> -<li class="li2"><span class="roman">III.</span> <i>Az -ellenállhatatlan</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_464">464</a></span></li> -<li>32. Bartók Lajos: <i>A legszebb</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_473">473</a></span></li> -<li>33. Csiky Gergely: <i>A proletárok</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_491">491</a></span></li> -<li>34 Bessenyei György: <i>A philosophus</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_511">511</a></span></li> -<li>35. Szentjóbi Szabó László<i>: Mátyás király</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_527">527</a></span></li> -<li>36. Gombos Imre: <i>Esküvés</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_541">541</a></span></li> -<li>37. Dóczi Lajos: <i>Vegyes párok</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_559">559</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_67">67</a></td> -<td>annnyira</td> -<td>annyira</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_90">90</a></td> -<td>megszunnek</td> -<td>megszűnnek</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_141">141</a></td> -<td>jeienetben</td> -<td>jelenetben</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_156">156</a></td> -<td>bogy a kincs</td> -<td>hogy a kincs</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_168">168</a></td> -<td>indokolható eényt</td> -<td>indokolható tényt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_204">204</a></td> -<td>tudadtlanságokat</td> -<td>tudatlanságokat</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_243">243</a></td> -<td>van- e</td> -<td>van-e</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_245">245</a></td> -<td>kell- e</td> -<td>kell-e</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_245">245</a></td> -<td>fogja- e</td> -<td>fogja-e</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_253">253</a></td> -<td>Legnyomósab, ban</td> -<td>Legnyomósabban</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_325">325</a></td> -<td>tegalább</td> -<td>legalább</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_514">514</a></td> -<td>stermészete… minden</td> -<td>természetes… mindn</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_536">536</a></td> -<td>királyválasztast</td> -<td>királyválasztást</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_538">538</a></td> -<td>Mályás király</td> -<td>Mátyás király</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_550">550</a></td> -<td>gylikosa</td> -<td>gyilkosa</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_550">550</a></td> -<td>Cæsra</td> -<td>Cæsar</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_550">550</a></td> -<td>Cæsarnk se jó</td> -<td>Cæsarnak se jó</td> -</tr> -</table> -</div> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>DRAMATURGIAI DOLGOZATOK (2. KÖTET)</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> |