diff options
Diffstat (limited to 'old/68695-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/68695-0.txt | 11554 |
1 files changed, 0 insertions, 11554 deletions
diff --git a/old/68695-0.txt b/old/68695-0.txt deleted file mode 100644 index 3d07933..0000000 --- a/old/68695-0.txt +++ /dev/null @@ -1,11554 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Dramaturgiai dolgozatok (1. kötet), -by Pál Gyulai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Dramaturgiai dolgozatok (1. kötet) - -Author: Pál Gyulai - -Release Date: August 5, 2022 [eBook #68695] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Internet Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DRAMATURGIAI DOLGOZATOK (1. -KÖTET) *** - - -DRAMATURGIAI DOLGOZATOK - -IRTA - -GYULAI PÁL - -ELSŐ KÖTET - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -MAGYAR IRODALMI INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA - -1908 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - -DRAMATURGIAI DOLGOZATOK - -I. - -1850–1863 - - - - - - -1850 - - - - -ALFÖLDI SZINMŰTÁR.[1] - -Az Alföld, a mily gazdag gabonában, oly szegény irodalmi terményekben s -a minő nagy tiszteletben áll előtte a szalonna és töltött káposzta, épen -oly kevés becsűek a könyvek. Az írók és könyvárúsok bizonyságot -tehetnek. Túl a dunai részen mindig két annyi könyv kel el, mint a Tisza -áldott vidékén; Debreczenben közelebbről is megszüntek a _Csokonai -lapok_ és Szegednek egyetlen lapja még mindeddig nem tudott -fölelevenülni. Szomoru dolog; annyival inkább, hogy az alföld a magyar -elem fészke. - -Azt hitte az ember, hogy a mult évek, midőn minden ember kénytelen volt -hirlapot olvasni, e vidéket is közelebb hozzák az irodalomhoz. A -hirlapok után majd könyvek következnek, s a szellemi haladás megkezdi -emelkedését. Azonban, úgy látszik, hogy Debreczen, Szeged és más alföldi -nagyobb városok polgárainak még most sem vált életszükségletökké egy kis -olvasás. Elég a kalendárium, melyben a vasárnapok, időjóslat, magzatok, -atyafiak, komák és komaasszonyok névnapjai feltalálhatók. - -Igen rosszul van ez igy. Nincs miért büszkélkedni a tősgyökeres -magyarsággal, magában az csak holt kincs. Jó pénzzé kell verni és -forgásba hozni, hogy vegye hasznát az ország. Ugy fáj az ember lelke a -látományon. A nemzet életerős tagjai munkátlanul, tétlenül, s a szellem -lekötve bennök. A jó s legépebb magyar természet, annyi szép képesség -kifejletlenül, vagy tévesztett irányban. - -Holott itt alakulhatna meg a valódi magyar középrend, melyre annyira -szükségünk van, s találhatná mind szám szerint, mind anyagi tekintetben, -legerősebb támaszát az irodalom s általa a nemzeti műveltség. - -A serdülő nemzedék nyujt is e reményekre némi kilátást. Azért nem kell -elcsüggednünk. Mindenekelőtt az alföldi hirlapokat kell ujra -feltámasztani, s velök a közélet és irodalom részvétét. Lassan-lassan -megnyílik a szellemi élet világa. Az alföldi embernek sok patriarchális -eszméje van, s inkább megveszi azt a lapot vagy könyvet, mely saját -szülötte városában jött ki, még pedig ismerős irótól, mint az idegent. A -többi aztán magától jön. De a hangot el kell találni kedélyéhez. Ez a -legfőbb. - -Ha igazságosak akarunk lenni, meg kell vallanunk, hogy ez mindeddig -hiányzott. Például a _Csokonai lapok_ – mást most mellőzzünk – oly -diákos és tapintatlan modorban valának szerkesztve, hogy megszünésökben -csak az irodalmi közöny sajnálható. - -Már e szempontokból is örvendenünk kell e vállalatnak, habár szinműtárak -hazája nem a vidék, hanem a főváros, hol szinész, drámairó és műveltebb -izlésü közönség kölcsönös hatással vannak egymásra. A kiadónak czélja -koronként megjelenő füzetekben egy eredeti s egy forditott szinmüvet -közleni. Ez is mind jó, csak félünk, hogy az eredeti szinművek sorozatát -alkalmasint megbukott, el nem fogadott vagy évtizedek óta heverő, -becscsel soha nem birt, s már divatból is kiment szinművek fogják -kitölteni. Legalább a jelenleg közlött eredeti mű ilyesmit gyanittat. -Igy az irodalomnak mit sem használunk. A rossz, selejtes költői műveknek -közlönyt inditani meg nagy bűn. Izlést ront, s csökkenti a jók hitelét. -Tudományos könyv legyen bármily hiányos, mégis mindig tartalmaz valami -jót, s viszonyosan hasznos is lehet. Nem igy a költői mű. - -Ez első kötet Horváth Cyrill akadémiai rendes tagnak egy öt felvonásos -szomorujátéka kezdi meg _Vetélytársak_ czim alatt. Horváth Cyrill régi -drámairó már, de alig hihető, hogy egy-két szorgalmas könyvtárnokon -kívül, valaki emlékezzék műveire. Jobb is lett volna nyugodni a -borostyánokon. Most nincs az a boldog idő, midőn az akadémia száz -aranynyal jutalmazta a csinos jambusokat, s Tóth Lőrincz és Jakab István -voltak a koszorus drámairók. Ma már senki sem ir, olvas és játszik ily -darabokat. Kinevetik vele az embert, legyen bár még oly becsületes -arcza, kétszer oly tudós neve és háromszor oly tiszteletet igénylő -ruhája. - -Furcsa alkatrészekből állottak e drámák. Első s fődolog volt csengő és -pengő jambusok; dagályos képek mennél hosszabbra nyujtva, hogy -kiadhassák az iveket, mit a cselekvény nem tudott, a kornak a régi -magyar előidőkből kellett vétetni; aztán megjelentek a személyek, német -lovag-drámákból megszökött, s attilába erőszakolt hősök, egymást -halálosan gyülölő várurak, bölcs remeték s módfölött okos vén cselédek; -vitéz lovagok, kiknek erényét majdnem gyűlölni kell, s gyáva ostoba -bűneíket szánni. Szerelmes halvány leányok, kik tengert pityeregnek és -szélvészt sóhajtanak. E diszes társaság, miután öt hosszu unalmas -felvonást német érzelgések és magyar táblabirói pathoszszal telebeszélt, -rendszerint elpusztitotta egymást, vagy boldog lett, egy-egy álerkölcsi -eszmét hagyva megemésztésül a nézőknek. Körülbelül ezekből áll Horváth -Cyrill drámája is. - -Legyen ennyi róla elég s mellőzzük a részleteket. Becsületünkre! -átolvasásuk is szörnyü fáradságba került. Aztán egy akadémiai tagnak -sokkal több ismerete van, mintsem egy irodalmi ujoncz fejtegetéseire -szoruljon. Más baj is van itt: az a csodálatos mánia, mely a csizmadiát -szokta elérni, midőn politikus lesz; vagy a borbélyt, ki erőnek-erejével -doktor akar lenni. Birálat helyett jó tanácsot akarunk adni. -Sziveskedjék Horváth Cyrill kerülni a múzsákat s dolgozzék akadémiai -szakmájában valami olyat, mely, ha nem kitünő, legalább hasznos lehet; -ne compromittálja az akadémiai tagsági czimet, melyet már annyiszor -compromittáltak, s éltesebb létére ne alkalmatlankodjék nekünk, kiknek a -fiatalokkal is elég bajunk van. - -A másik szinmű, Hugo Victor _Borgia Lucretiá_-ja fordítva a kiadótól. A -választás dicsérendő; Hugo Victor, a német kritikusok ellenére is, a -jelesebb drámairók egyike. A hol genialitás van, hamar békülünk a -hibákkal, s a költészetnél lelkesülnünk kell. Eredetisége mellett -feledjük különczségeit, eszméiért megbocsátunk erőszakosságának. Ő annak -nem oka, hogy iskoláját elferditék, modorrá aljasiták, s tizenöt év óta -csak jellemeit nyesik a drámagyártók, kik közül a világ alig tanulta meg -egy-kettő nevét. - -Borgia Lucretiában is mily óriási feladattal küzdött meg, s mily nagy -eszmét vitt keresztül. Egy női szörnyet tesz érdekessé, drámaivá azzal, -hogy anyai szeretetet gerjeszt szivében. Összhangzásba hozza jellemével, -bár testvérét gyilkolta meg és atyja ágyasa volt. A gyülölet mellett -részvétünk ébred, haragunkban szánjuk. Csupán az egyetlen erénye, -roppant bünei mellett, s ezért szenvednie, buknia kell. Minő mély -igazság és kiengesztelődés! - -Ajánljuk a kiadó figyelmébe Hugónak a többi, még magyarra nem forditott -drámáit is; úgy Delavigne Kázmért, kitől a magyar szinpad semmit sem -bir. Nem volna fölösleges a régibb és újabb spanyol drámákhoz is -hozzányulni; mert a spanyol drámairodalom gazdag, s a spanyol költészet -népdalai után itélve a mienkkel leginkább rokon minden nyugotiak közt. -Csodálatos, hogy a spanyol drámákat forditóink mindeddig elhanyagolták. - -A kiadó forditása nem művészi, s még csak nem is hibátlan. A _vous_-t -épen oly gyakran használja a magyarban, mint a hogy a franczia szokta. -Egy-egy lapon huszonnyolczat is megszámlálhatni: «Azon nap, midőn -tizenhat éves lettem, a halász nyilvánitá, hogy nem az apám légyen, mig -csak a világon férfiak hadjáratra s nők gyönyörélvezetre fognak -találtatni.» Ez mind francziául van. «Minden kedélyeimet teljesítik.» -Ennek nincs értelme. A _kedély_ kedvteléssel vagy vágygyal van -fölcserélve. A herczeg szolgájához gúnyosan igy szól: _Kedvesem_. Ez -sajátságos kifejezés s magyarban a _barátom_mal leginkább -megközelíthető. - -Nem hiányzanak a nyelvtani hibák sem. Ezeket nyesegetni, meglehet, -pedantság, de elkövetni mindenesetre több a figyelmetlenségnél. -_Törődni_ ik-es ige, _folyik_ ik-telen vagy legalább kétes, s ilyenkor -jobb iktelen alakban használni. Az _ik_-kel különben is el van árasztva -nyelvünk. _Megbocsájtani_ tájszólás; ki mondja főnevét igy: _bocsájnat?_ -stb. - -A kiállitás és nyomás becsületére válik a kecskeméti nyomdának. - - - - - - -1853 - - - - -KALMÁR ÉS TENGERÉSZ. - -Dráma 4 felvonásban. Irta Czakó Zsigmond. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1853 február 25-én. - -Nem nekünk jut először eszünkbe: mivé lesz a magyar szinészet, ha -jeleseink lassan-lassan kidőlnek. Csodálatos! A legmostohább korszakban, -midőn legjobb szinészeink ötvenkét megye vándorai valának s a szinpad -csak a festett falak varázserejével rendelkezett, csapatonként állottak -elő a nagy tehetségek, mig most, a nem épen a kedvezőtlen körülmények -között, alig látunk egy-kettőt, a kik némi reményekre jogosithatnának. -Honnan van ez? oly kérdés, melyet feszegetni csak német bölcsész -tudhatna, mert neki van tehetsége és türelme oly dolgokról elmélkedni, -mikről nem szükség s eredményre jutni ott is, a hol eredményt elérni -nehéz. Utoljára is abban kell megnyugodnunk, mit a hires Monte-Christo -az élet titkának nevezett: «Várjunk és reméljünk.» Mi még bátrak vagyunk -hozzá tenni: reméljünk és csalódjunk és ujra reméljünk. Tapasztalásból -szólunk, épen mint a hires Monte-Christo. - -Hervei Ida kisasszony először lépett föl nagyobb szerepben (Bilsenné): -tehát öreg nő szerepében ifju leány. Ez már magában igen méltánylandó -valami s mi a legjobb véleménynyel léptünk a szinházba. Igaz, nem épen -nagy figyelemmel néztük végig a szinművet, mert akaratlan a multba -tévedt gondolatunk, midőn az ifju költő e darabjával első diadalát -ünnepelte s kora halála eszünkbe juttatja azt, hogy azóta -drámairodalmunk is a szinészet sorsában osztozik: itt is várnunk és -remélnünk kell, azonban Hervei Ida kisasszony egyetlen szavát sem -vesztettük el s hiven kisértük mozdulatait. - -Hervei Ida kisasszony jó szinpadi alak, hangja erős és nem kellemetlen, -de szavalni, arcz- és tagjátékot kell még tanulnia. A kezdő -elfogultságát talán a folytonos gyakorlat legyőzi s nem is ez az, a min -mi fönnakadnánk. Kevés jelét láttuk a jellemfölfogásnak és -visszaadásnak. Bilsenné vallásos, szigoru, nyers és indulatos öreg nő. -Előttünk ifju hölgy állott élénk mozdulatokkal, kinek csak néha jutott -eszébe, hogy haja már megőszült. Midőn indulatba jő, s átkozódni -látszik, csak annyit jegyzett meg magának: itt föl kell emelnem hangomat -és kezemet, de a helyzet lélektani jelleméről nem gondolkozott és -szerepét nem tudta egyöntetüvé alakitani. Ez véleményünk ma esti -játékáról, de tehetségégéről nem mernénk határozottan szólani. Még nem -fog ártani néhány próba, hogy mind ő tisztába jőjön magával, mind a -közönség vele. Az igazgatóság, ugy hiszszük, ezután is alkalmat -szolgáltat arra, hogy Hervei Ida kisasszony haladását bemutassa s -tehetségéről mind jobban meggyőzzön bennünket, annyival is inkább, mert -az a szakma, a melyre ő hivatottnak érzi magát, fontos és nincs eléggé -képviselve. - -A közönség részvéttel volt a föllépő iránt s kihivásokkal bátoritá. - - - - -IRA ALDRIDGE. - -1853 márczius 24-én. - -Az afrikai Roscius, az egyetlen Othello, mikép Aldridge-t Európaszerte -nevezik, pár nap mulva körünkben lesz s kétszer fog föllépni a nemzeti -szinpadon. Helyén látjuk rövid vázlatban közölni életrajzát és szólani -valamit művészi jelleméről s azon hatásról, melyet Európa fővárosaiban -tőn. A szempontok, melyekből magasztalói és ócsárlói kiindulnak, -æsthetikai tekintetben nem egészen eldöntött kérdések, de a magyar -közönségnek biztos vezérfonalul szolgálhatnak, hogy elfogulatlanul -élvezhessen s itélhessen meg egy művészt, ki nem csak azért nevezetes, -mert egy elnyomott és magasabb szellemi emelkedésre képtelennek tartott -népfaj képviselője, hanem egyszersmind azon nagy szinészek közé -tartozik, a kik Shakespeare műveinek adnak életet s vele mintegy -rokonságban tehetségök tragikumot és komikumot egyesit. - -Aldridge fejedelmi sarj, épen mint Othello. Ősei a Fulah-törzsnek voltak -fönökei Sanegal partjain, Afrika nyugati részén. Egy amerikai -missionarius utat talált oda. – Hősünk nagyatyját igyekezett megnyerni a -keresztyén vallásnak. Ez hajlott rá és szokásba akarta hozni a -keresztyén foglyok kicserélését, a helyett, hogy rabszolgákként -eladassanak. A törzs ezen fölháborodott s lázadás ütött ki. A -missionárius még a lázadás kiütése előtt harmadnappal visszatért -Amerikába, magával vive egyik fiut, Aldridge atyját és gondoskodott, -hogy keresztyén nevelésben részesüljön. Ezalatt az egész fejedelmi -család kiirtatott s a lázadás vezére vette át az uralkodást. Az egyetlen -életben maradt fiu lelkészi pályára szánta magát, de titkon azt az -óhajtást táplálá, hogy hazájába visszatérvén kivivja örökösödési jogát s -néptörzsét a keresztyén hitre téritse. Meg is jelent hivei között, de -czélja nem sikerült. Ujra kiütöttek a régi viszályok s a nép két pártra -szakadt. A trónkövetelő, a kiütött polgárháboruban megveretvén, csak -futással menthette meg életét. Kilencz évig élt elrejtőzve hivei -egyikénél, nejével, egy négernővel, kit még Amerikában vett el. -Lehetetlen volt szabadulnia. A vidéket kémek vették körül, kik reá -vadásztak. - -Itt született Ira, ki még most is emlékszik, hogy mint nyolcz éves -gyermek, a kunyhó előtt játszván, hol szülői rejtőztek, mint fogatott el -egy fegyveres kémtől, a ki arczán atyja vonásaira ismert, s mikép -szabaditá meg egy öreg nő, ki őt fiának hazudá. Végre nagy bajjal -Amerikába menekültek, hol atyja szines társainak lelkésze lőn. – Szülői -őt is lelkészi pályára szánván s nagy gondot forditottak neveltetésére. -Azonban egy szini előadás, melyen történetesen jelen volt, életpályáját -máskép döntötte el. Ugy hitte, hogy szinésznek született. Ő maga beszéli -el, mennyire el volt ragadtatva, bűvölve és sejtelmeit mint mulá felül -mindaz, mit látott, hallott, érzett. Az előitélet, mely népfaján -nehezül, az akadályok, melyek minden lépten eléje gördültek, nem -rettenték vissza. Egy ifju művész lelkesülését, ki tárgyán -szenvedélylyel csügg, semmi sem olthatja ki. Szerepeket kezdett tanulni -s először egy magán szinpadon lépett föl; társai néger műkedvelők -voltak, kiket ő maga tanított be. Az előadás sikerült, a fehérek gunyos -élczei természetesen nem maradtak el. - -Első kisérletei e korszakából egy mulatságos adomát beszél el róla -Mathews, hires angol szinész, ki épen akkor tőn tanulmányutat az az -Egyesült Államokban s egyik előadásán jelen volt. Hamletet játszta. -Midőn a hires «lenni és nem lenni,» monologot szavalja s mindjárt elején -e helyre ér: «and by opposing end them» a közönségnek egy ezzel -hangzásra nézve csaknem egyező néger dal kezdete jut eszébe: Oppossum up -a gum tree (a zacskós-állat gummifára mász) s nagy zajjal kényszeriti -Hamletet, hogy ezt énekelje el. «Jól van, uraim és asszonyaim, úgy -látszik, önök inkább kedvelik a zacskós-állatot a gummifán, mint -Hamletet.» És elénekelte a dalt, azután tovább szavalá a hires -monologot. Ez az ő humora, mi vendégszerepléseinél most is megujul; mert -ugyan nem e jelenet ismétlése-e az, midőn Othello és Macbeth után -ugyanazon este _Mungó_-ban lép föl, s mint ostoba szerecsen rabszolga -kaczagtatja meg közönségét, melyet elébb sirásra birt, megrázott? - -Ira tanulni akart s tovább képezni magát. Jeles szinészeket akart látni -s mindent elkövetett, hogy a Chatam-szinház előadásaira bejuthasson. Egy -tanulótársa segité rá, ki Wallack szinész jelmezeit hordá föl esténként -a szinházba. Barátja halálával ő foglalta el helyét s mint a legelső -szinész inasának bő alkalma lőn a szinészet titkaiba bepillanthatni. -Itt, a szinfalak közt képezte ő magát, örömmel szenvedve bántalmat, -lealáztatást, csak hogy czéljához juthasson. - -Atyja most sem mondott le azon szándékáról, hogy belőle lelkészt -neveljen. A Shenectady College-be adá, majd 1828-ban Európába is -átküldé, hol a glasgowi egyetemen másfél évet töltött. Se az atyai -szigor, se hittani tanulmányai nem gyöngiték régi hajlamát. Szenvedélye -a szinészethez szellemi fejlődésevel növekedett. Azon elhatározással -indult Londonba, hogy szerencsét próbál. Senkitől nem ismerve, egyedül -hajdani gazdájától, Wallacktól ajánlva, számtalan akadályokkal kellett -megküzdenie, mig egyik külvárosi szinházban fölléphetett. Othellót -játszá s nagy tetszést nyert. Ez fölbátoritá. A Coburg-szinházhoz -szegődött, noha ez sem tartozik az első ranguak közé. Itt Oronoko, -Gambia, Zarambo s más szerepekben a közönség kegyenczévé lőn. - -Othello szerepét nem csak a szinpadon játszsza, hanem az életben is. -Azonban még mind eddig boldog Othello. A történet im ez. Midön egykor a -_Rabszolgák_ czimű szinműben Gambiát játszá, egyik barátjától játék után -egy páholyba kéretett. Berks grófságból egy kőztiszteletben álló férfiu -és parlamenti tag családja akart megismerkedni vele, mely művészete -iránt nagy tisztelettel viseltetett. E rövid találkozás elég volt arra, -hogy a parlamenti tag leánya Desdemona szerepét játszsza és Aldridge hat -hét mulva elmondhassa a bámuló rokonoknak: - - Hogy a leány velem jött, az való, - Az is való, hogy összeesküvénk. - -Nem vádolták be, hogy bájitalt, bűvös mesterséget használ. De atyja épen -ugy gondolkozott, mint Brabantio, a mi különben nem akadályozá -boldogságukat. - -Neje hiven kisérte a vidékre, hova visszavonult hogy nagyobbszerű -föllépésre készüljön a főváros valamelyik első rangu szinpadán. Nyolcz -évet töltött vidéki szinpadokon folytonos gyakorlat és tanulmány közt. -Most először Dublinban akart föllépni. Az igazgató eleinte nem akart -vele egyezkedni. Valami izetlennek találta, hogy Britannia egyik -legjelesebb szinpadán néger játszszék. Végre engedett. Aldridge -Othellóban akart föllépni. Az igazgató figyelmeztette, hogy Kean, kit -épen vendégül vár, mindig haragudni szokott, ha szerepeit előtte -játszszák, aztán vakmerőség is tőle, _Othelló_-ban lépni föl, mert a -közönség hasonlítást fog tenni közte és Kean közt. Aldridge megmaradt -szándéka mellett és – győzött. Maga a megérkezett Kean is a tapsolók -közé vegyült s ajánló levelekkel látta el. Szerepei szaporodtak. Végre -1833-ban föllépett Covent-Garden szinházban, hol megalapitá művészi -hirét, mely azóta mindig növekedik. Ármányok utóbb a Surrey-szinházba -szoriták. Oda hagyta Londont, de a kitüntetések követték. A többek közt -1838-ban a saint-domingói parlament egy üdvözlőirattal tisztelte meg s -az akkori elnök számfeletti segédének nevezte ki, mit a londoni consul -hivatalosan juttatott értésére. Később ujra visszatért Londonba s még -nagyobb sikerrel játszott. A londoni lapok telvék magasztalásával. A -_Punch_ természetesen humorral ir róla: «Ira furor brevis est. Jól -választotta csodálatos keresztnevét, s talán azért csinál mindenütt -furorét.» - -A mult évben kezdé meg szárazföldi vendégszerepléseit. Németországban -lépett föl s legnevezetesebb fővárosaiban tetszést aratott. A porosz -király bemutattatá magának s a tudomány és művészet arany érempénzével -jutalmazta. A mult hóban látogatta meg Bécset. Jelenleg Pestre utaztában -Pozsonyban vendégszerepel. – Aldridge külseje megnyerő és deli. Valódi -hősi alak. Közép nagyságu, jól megtermett erős férfiu, egy kissé hizásra -hajlott, a mi azonban még nem ártott növése szabályosságának. Barna -arcza kifejezéssel teljes a nélkül, hogy némely szinész bágyadt -szenvelgésével birna, s épen ugy hatalmában van, mint termete. Egyedül -egy kissé nem szép orr zavarja a különben szép fej összhangját. Szemei -hasonlóképen kifejezésteljesek és beszélők. Organuma hatalmas, teli, -mély érczü. Játékának stilje főbb vonásokban a legjobb angol szinészek -iskolájából való, melyre saját eredetisége bélyegét nyomta. A nyugodt -helyeken könnyen társalog, mintegy oda vetve, a csak kissé -szenvedélyeseken is a szavalatig emelkedik, a mi drámai éneklés a szó -művészi értelmében, az ugynevezett nagy stil. Mozdulatai mindig nemesek, -méltóságosak. Néger eredetének köszöni azon természeti hangokat, -melyeket ugyszólva ő hozott szinpadra. Hosszan nyujtott «Oh» fölkiáltása -megható, oroszlánias mormolása, mely a szenvedély viharát megelőzi, -legmegrázóbb, mig sirása, mint a gyermeké, meginditja az embert. Ily -pillanatokban szemében valami csodálatos fájdalom nyilatkozik. Midőn -égre tekint, szemgolyójának sötéten kékesfehére fölfordul s arczának a -legmélyebb szenvedés kifejezését adja. - -Legkedvenczebb szerepei Othello, Macbeth, Mungo. Othellóban a -legeredetibb. A féltékenységet, e legféktelenebb szenvedélyt, még senki -sem ábrázolta ily igazán, mit nagyon elősegit néger származása. A -valóság és művészet egyesül e két szerepben. Othello csak ilyen lehet, -mikép Shakespeare teremté. A komikumban is épen oly jeles, mint a -tragikumban. E sokoldaluságát még azok is elismerik, kik szemére -hányják, hogy egész repertoireja csak egy-két szerep, melyeket nem nehéz -egy egész életen át betanulni. Berlin- és Bécsben ugyan a közönség -osztatlan tetszésében részesült, de a műbirák két pártra oszoltak. -Ócsárlói egész művészetét csak modornak nevezik, melyből egyedül a -féktelenség övé, a többi utánzása Kean- és Macreadynek, nem épen -mindennapi tehetséggel és tanulmánynyal. Az izlés nevében tiltakoznak a -barbárság betörései ellen. Hatását ritkán nevezik æsthetikainak s nem -akarják elismerni, hogy különb a német Othellóknál, bár gunyosan -megengedik, hogy egyetlen. Művészietlen természetiesnek tartják a -szenvedély vulkáni kitöréseiért, természetietlen művésznek a nagy -stilért, az ellentétek igen szem- és fülbántó kitüntéseért, mit angol és -franczia iskolának neveznek. Azonban ne feledjük el, hogy a német -kritikusok Rachel irányában sem voltak elég méltányosak és rögeszméjök, -hogy Shakespeare műveit a német szinészek játszák legjobban. Arra is -gondoljunk, hogy Shakespeare drámáiban az egyéni a fő minden -következményeivel, s a szenvedélyek legigazabb ábrázolása. - -Mi igaz és mi nem azon magasztalás- és ócsárlásokból, miket e rövid -czikkben futólag érinténk, a jövő héten tanui lehetünk. - - - - -ÁRMÁNY ÉS SZERELEM. - -Irta Schiller, forditotta Szenvei József. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1853 április 10-én. - -Kitünő előadás, gyér közönség. Nem igen tapasztalhatni utóhatását azon -lelkesülésnek, mely a drámai művészet iránt Ira Aldridge itt létekor -közönségünkben oly örvendetes jelenségként tünt föl. Pedig a mai est -telt házat érdemelt volna. A szerepek legjobb kezekben, az előadás -szabatos és összevágó, – oly dolgok, mikkel fölötte ritkán találkozunk, -de talán többször lehetne bennök részünk, ha irántok élénkebb részvétet -tanusitanánk. Nálunk divat a drámákat inkább csak az első előadáskor -nézni meg, mintha csak a szinmű ujdonságának volna érdeke. Ennek -kellemetlenül kell hatni szinészeinkre, mert mintegy lenézése -művészetöknek. Másutt a jeles szinészt kitünő szerepeiben mindig örömmel -nézik, sőt épen mert egy szerepet számtalanszor kell játszania, módjában -van azt oly tökélyre vinni, a mi nálunk csaknem lehetetlen. - -Ne vegye senki rossz néven tőlünk, hogy a szinészek helyett a közönséget -kritizáljuk. A sikerült előadás teljesen jogot ad reá. Lendvay -(Ferdinand), Jókainé (Lady Milford), Szentpéteri (Müller), Fáncsi -(Wurm), László (Kalb) művészetök teljes erejében jelentek meg. Tóth -(elnök), minden igyekezete mellett is, szerepének finomabb árnyalatait -nem tudta ugyan kiemelni, de nem rontott. Bulyovszkyné iránt, ki Luiza -szerepét tudtunkra most először játszotta, méltó elismeréssel kell -lennünk. Ő fokonkénti haladást tanusit. Szavalata tiszta, hangsulyozott, -s játékán gondos tanulmány vonul át, ha nem is mindig mély felfogás. E -szerepével is szerencsésen küzdött meg. Kivált az utolsó felvonásban, -midőn Ferdinand illetlen szóval gyalázza meg, fölkiáltása valami megható -volt. A fájdalom és szemrehányás önkénytelen hangja vala az a legmélyebb -szerelemben fölolvadva. - - - - -ÁRGYIL ÉS TÜNDÉR ILONA. - -Eredeti néprege 3 fölvonásban, népdalokkal, zenével és tánczokkal. Irta -Szigligeti Ede. Zenéjét szerezte Doppler Károly. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1853 április 16-án. - -Mit és mit ne irjunk e műről? Legtanácsosabb volna könnyedén véve a -dolgot elmondanunk: szombaton este meglehetős számu közönség gyült föl, -vasárnap még számosabb; sokan gyönyörködtek a diszitményeken: az -aranyalmát termő fán, a délibábban, a manók, virágok, lepkék és tündérek -tánczán, megtapsolták a népdalokat, Füredi urat és Alkári kisasszonyt; -nem kevesen borzasztóan unatkoztak, kivált ha történetesen nem volt szép -szomszédnőjök; a drámairók méltatlankodva emlegették, hogy a drámabiráló -választmány épen oly szigoru, mint engedékeny; a kritikusok csóválták -fejöket és élczekre készültek, aztán mindenki hazament, lefeküdt, -elaludt s reggelre mindent elfeledett – kivéve talán a gyermekeket, kik -még sokáig fognak Tündér Ilonával álmodni; a drámairókat, kiknek Árgyil -fegyverül fog szolgálni visszautasitott drámáik védelmében; a -kritikusokat, kik eddig már gyilkolják – a halottat. - -Sajnáljuk, hogy nem lehet épen ily könnyedén vennünk a dolgot. Egy -eredeti mű, melynek érdekét már a ritkaság is kezdi emelni, több -figyelmet érdemel. Irnunk kell róla. Kötelességünk, épen mint a -szinészeknek végig – játszani. - -Azonban eljárásunkon az előadás sokat könnyit. Föl vagyunk mentve, hogy -a mű tartalmát elmondjuk, s részletes birálatba bocsátkozzunk. A manók -(Hegedűs, Tóth, Turcsányi) oly zajt ütöttek, melyből bajos volt kivenni -emberi artikulált hangot; a vén székelynek (Réthi) csak tizedik szavát -lehetett érteni; aztán magának a műnek meséje is sokkal ziláltabb s a -cselekvény szálai lazábban kapcsolódnak, hogysem a zene, táncz és -diszitmények közt megosztott figyelem azt egyszerre fölfoghassa. Csak a -mű alapeszméjéről és a cselekvény főbb vonalairól lehet szólanunk. - -Szigligeti e művét, ugy látszik, nem irta szinműi igénynyel. Népregének -nevezi, mi az elbeszélő költészethez tartozik. Tehát akarattal dob el -magától minden drámai alapot. Szabad-e ezt szinköltőnek tenni? Nem -vitatjuk, elég az hozzá, hogy bárminő szempontból tekintsük e művet, -egykép elhibázott. - -Tündér Ilona meséje, mely Olaszországból átszivárogva századok óta forog -népünk ajkán, tisztán keresztyén alapu. Az eszményitett szerelem, az -ábránd és a mély sentimentalismus, melyet a királyfi és a szép -tündérleány képvisel, csak a keresztyén világban található föl, miből -természetesen foly, hogy az egész mese, ha időhöz és helyhez köttetik, -már alapeszméjénél fogva csak azon tündérvilágba férhet be, melyet a -keresztyén phantasia a keresztes háboruk utáni időkben alkotott a -szaraczénoktól kölcsönzött jó és rossz nemtőkből. Szigligeti visszamegy -az avarok korába, oly korba, mely e mese szellemével homlokegyenest -ellenkezésben van. Történeti alapot keres és hősöket, kik beszélhessenek -hazáról, nemzetről. Itt egy közbeszőtt megjegyzést nem hallgathatunk el. -Ideje volna, ha drámairóink békét hagynának már az avaroknak s általában -az inkább époszi, mint drámai kornak, melyből számunkra csak fényes -magyar ruhát, kardcsörömpölést halásznak ki, s felsujtásozzák a mai kor -eszméivel rhetorikai-lyra kisérete mellett. - -Szigligeti nem elégszik meg azzal, hogy a mese szellemén ily erőszakot -tesz. Tovább megy s minél több époszi elemet vegyit művébe, mi aztán -puszta allegoriává fajul. Ez természetes következménye volt a mese hibás -fölfogásának. Föllépnek Hadur és Ármány, az Idő, Mult, Jelen, Jövő s -átveszik a drámai személyzet sorsának elintézését. A kedves kis -gyermeteg népregéből, mely keresetlensége s egyszerüsége által oly vonzó -és költői, allegoriai mű kerül ki, hol minden symbolikussá válik és az -egész szellemvilág szabad, könnyü mozgását elveszti azért, hogy illő -következeteséggel képviselhessen valami indulatot, valami fogalmat, -valami tulajdont. A tündérekről lehullott az idom, az ideg, a csont, a -bőr, az emberi, az egyéni, hogy emblemává, eszmévé válhassanak. Ily -kezelése a hitregéknek a legköltőietlenebb valami. - -Aztán az egész nem azon gyermeteg, átengedő képzelőerővel van -kidolgozva, mely a jól sikerült tündérmesékre szükséges, mert a mese -utoljára is egy álom, melyet Ilona kristály koporsójában álmodik. A -költő őrizkedett, hogy meg ne szólják babonásságáért. Mikor a -szellemvilágot játszatja, mintegy igyekszik megmutatni, hogy megírta -ugyan a tréfát, de nem hiszi. Ő rationalista, avarai is azok, s -óhajtaná, hogy a közönség is az legyen. Az egész darabon át, midőn a -tündér- és manóvilágot megjelenteti, mindig azon fentartással él, hogy -ezt bizony csak Árgyil látja, a többi nem. Szóval, csak a királyfi -monomaniája a léleklátás, miért aztán az egész szinpadi személyzet le -egészen a kertészlegényig sült bolondnak tartja is. Még a boszorkányt is -álomjáróvá teszi a csodálatos indokolása végett, csakhogy megmenthesse -művét – nem a költészetnek, hanem a valóságnak. Való és ábránd, rege és -történet van összevegyitve benne, mindegyikből a legprózaibb rész, -összhang és éltető szellem nélkül. - -Mindez a népregét illeti. Mint szinműről nem lehet szólani róla. Még -szerkezetét is alig emelhetjük ki, a mi különben Szigligetinek erős -oldala. Mi nem is óhajtjuk, hogy tündéres szinműveknek bővében legyünk. -Ki merjük mondani, hogy a tündérvilágból lehetetlen valódi szinművet -irni; legfölebb csak komikai alapon lehet, mikor aztán a jelen életbe -kell átjátszania. Goethe _Faust_-ja sem az, bár legfönségesebb -költészet; Shakespeare _Nyáréji álma_ is minden szépsége mellett sem bir -drámai érdekkel. A magyarnak épen nincs érzéke az ilyszerü művekhez, -minek egyik oka, hogy népköltészete mesékben igen szegény lévén, a -szinpadon mindig csak a költő csinálmányaival találkoznék, nem azon -kedves alakokkal, melyek bölcsőjét körüllebegték. - -Azonban Árgyil és Tündér Ilona talán még egy darabig fönn fogja magát -tartani szinpadunkon. A kiállitás igen fényes volt, a népdalok -tetszettek, a diszitmények sikerültek, kivéve a forgószelet, mely sehogy -sem akart forogni. - -A czimszerepet Bulyovszkyné és Feleki adták, elég igyekezettel. - -Legjobb lenne ballettá alakitani az egészet, ez hosszabb életet -biztositana számára. - -Több lap keményen megrója a szigoru drámabiráló választmányt, mely oly -engedékeny. Semmi szavunk nem lehet rá. Egy körülményt azonban nem -mellőzhetünk hallgatással. A választmány épen ugy pálczát tört a mű -fölött, mint az összes journalistika s csak mint olyant ajánlá, melyben -a diszitmények, táncz, Attila árnya, avarok, csillogó ruhák és phrasisok -az eddigi szokás szerint talán sokáig kamatozni fognak a pénztárnak. A -közönség nem nyilvánitott tetszést s igy a választmány szigora -hatalmazta föl, melynek ellenében épen a közönségre szokás hivatkozni. - -Legjobb az egyenes ut az izlés dolgában is. - - - - -CID. - -Dráma 5 fölvonásban Irta Corneille Péter, forditotta Hegedűs Lajos. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1853 április 18-án. - -Ez már harmadik forditása a nagy franczia szinköltő egyik legjelesb -művének, melylyel a franczia dráma fénykora kezdődik. - -Az elsőt ezelőtt nyolczvan évvel vettük gr. Teleki Ádám kezeiből s a -nyelv akkori fejlettségéhez képest csaknem genialitással dolgozva. Ő a -Bessenyei által hozzánk átültetett alexandrinekben adá, néhol áradozón -és sok szabadsággal ugyan, de egészben véve hűn a styl méltóságos -páthoszához. - -A második a Gregussé, mely 1847-ben jelent meg Szarvason. Greguss az -ötös jámbust választá, melyet már rég drámai nyelvvé szentesitének -költőink. Ennek mindenesetre elsősége is van nálunk trochæusi lejtésü -alexandrin fölött, mely sem szavalatra nem oly alkalmas, se a komoly -dráma méltóságához nem illik egészen. De kérdés: a franczia klasszikai -iskola drámait lehet-e elég jellemzően visszaadni ötös jámbusainkon? Nem -jobb szolgálatot tennének-e a rimelt alexandrinek jambusi lejtéssel, -mint a hogy a francziában van, s mikép az már nálunk is megkisértetett, -nem ugyan szinmű, hanem épen egy franczia tanköltemény forditásában. Ez -mintegy külsőkép is jellemezné azt a szellemi különbséget, mi a -shakespeare-i és franczia classikai szinművek közt van s hűn -visszatükrözné a Corneille és Racine-féle művek kellemes feszességét, -finom ragyogását, rhythmusos páthoszát s korlátolt szenvedélyeit. Ez -azonban csak egy sejtelmes ötlet, minek igazolása a kisérlettől függ. A -mi magát a forditást illeti, arról már elmondá véleményét a kritika. -Megjelentekor a _Szépirodalmi Szemle_ igen derék és részletes birálatát -közölte. Elmondta, hogy a forditó egészben hathatósan megközelitette -föladatát, ha egyes helyeken kivánni valót hagyva is, hogy eredetiét -értelme minden redőiben fölfogta s s azzal meg is tud víni, midőn nem -sajnálja a fáradságot; párhuzamos sorokban összehasonlitja azon -helyeket, melyekben az eredetitől messze elmaradt, kimutatja a nem -eléggé szabatos jambusokat, a rhythmus hiányát s nyelvtani tévedéseket. -Mi még bátrak vagyunk hozzátenni, hogy Greguss nem birta elég költőileg -kezelni a nyelvet s a legtöbbször még akkor is hiányzik nála a báj, -midőn a legfinomabb árnyalatokat vissza tudja adni; aztán kitételei, sőt -egyes szavai is sokkal bölcsészetiebbek, hogy sem költőiek lehetnének s -nyelvtani különczségei majd mindig zavarják a stil méltóságát. - -Fölülmulta-e Hegedűs elődeit, tökéletesebbet nyujtott-e vagy nem? -könnyedén nem merjük elhatározni. Egyszeri hallás után, csak ugy -emlékezetből, bajos igazságos összehasonlitást tennünk. Annyi bizonyos, -hogy Hegedűs jambusai igen is szabad jambusok, inkább próza, s -műforditói igényre, a szó valódi értelmében, nem tarthat számot. De egy -classikai mű forditása kivált olyané, melyben a dictióra van legtöbb -suly helyezve, nem könnyü föladat s nehézségekkel küzdeni is érdem. Mi -méltánylattal zárnók be futó észrevételeinket, s megköszönnök Hegedűsnek -azt a buzgalmát, melyet e jeles mü szinrehozatala körül kifejtett, ha -toldozásainak barbarismusa nem hatna reánk oly kedvetlenül. Hegedűs -szabadságot vett Corneille gondolataihoz toldani egyet s mást a -magáéiból. A _Pesti Napló_ ezt, mint megérdemlé, megrótta, izlési bűnnek -nyilatkoztatván. S ime a _Hölgyfutár_, ki az irodalmi bünök védelmében -oly _con amore_ szokott lándzsát törni s jó példával maga megy elől, -felszólal mondván: hogy Shakespeare bizonyos tekintetben elavult drámáin -egész jeleneteket változtatnak, igazitják jobbra-balra s ezekről még -senki sem mondá, hogy «bepiszkoló toldók». Nem vitatva, hogy mennyiben -változtathatni s mennyiben nem valamely drámán a szinrehozatal -körülményeihez képest, csak azt kérdjük: szabad-e ugy változtatni, hogy -a mű szellemén s a jellemeken erőszakot tegyünk? Shakespeare szinre -alkalmazói, kiknek különben mi nem nagy barátai lehetünk, legalább -vonakodnak bántani a költő szellemét s inkább a kihagyásokban tünnek ki. -Hegedűs toldásai rontanak, kirínak a műből és semmi körülmény által nem -igazolhatok. A harmadik fölvonást Diego szavai a legszebben végzik, -midőn igy szól: «menj, kövesd nyomom, harczolj, hadd lássa meg a király, -hogy a mit Gormazben vesztett, benned föltalálja;» mit ezután mint -Rodrigo mond a galamb-, oroszlán- és hazáról a mellett, hogy fölösleges, -Rodrigo nem is mondhatja, mert ő lovag és hős, ki nem szokott -hetvenkedni s épen e pillanatban inkább sötét elbusulás, mint kitörő -lelkesülés árad el kedélyén. Miket Chimène szerepébe toldott, azt -Corneille bizonyosan még szebben megtette volna, ha szükségét látja. – -Hanem ő alkalmasint ugy volt meggyőződve, hogy nem szükség az érzés és -helyzet minden árnyalatát szavakkal kisérni s bizni kell valamit a -szinésznőre is. - -Ennyit a forditásról. - -A mi az előadást illeti, azt nem sorozhatjuk a jobbak közé. E mű fő -ereje a szavalatban fekszik, s ez szinészeink közűl kevésnek erős -oldala. Egyedül Jókainé szavalt szépen, a műhöz méltón. Többször -megtapsoltatott. Azonban ő sem volt az a Chimène, a kit Corneille -gondolt s minő szerepének mélyebb fölfogása s tanulmánya után lehetett -volna, a büszke és lángoló szerelmü Chimène, a déli égalj -szenvedélyével. Mind a mellett nem értünk egyet azon szini referenssel, -ki e szerepet Bulyovszkynénak (Donna Uraque) szerette volna adatni. -Bulyovszkiné az ily szerepekben legkevésbbé van helyén; ő még nem birja -a tragikumot s a szenvedélyek erősebb nyilatkozatait. - -Szigeti Rodrigó helyett, ki a lovagiasság eszménye, egy közönséges -szerelmest játszott. Szavalata csak két hangból állott: siró sóhaj- s -neki eresztett fölkiáltásból. Azt sem hagyhatjuk szó nélkül, hogy -Hegedűs toldásait különös előszeretettel emelte ki, kivált a harmadik -fölvonás végén csaknem a sugólyukra lépett s ugy dörgötte el az -oroszlány, galamb és haza tirádáját. Itt jól eltalálta a hangot. - -Fáncsi (Don Diegue) különös gonddal játszott, s hűn személyesité a -tehetetlenné vált aggot, de nem egyszersmind a hajdani hőst. A romok nem -mutatták eléggé, hogy mi nagyszerü volt az épület. - -A többi szereplőkről nincs mit szólanunk, elég ha megemlitjük, hogy -Hegedűs (Don Fernando) betölté helyét, s Tóth (Don Gomez) szavalata -sokat rontott. A csekély számu, de válogatott közönség nagy tetszéssel -fogadta a művet. A forditó kihivatott. - -Örvendetes jelenség. - - - - -HÁROM SZIN. - -Eredeti vigjáték 4 fölvonásban. Irta Kovács Pál. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1853 május 18-án. - -Meglehetős számu közönség gyült föl azon közönyhöz képest, melyet drámai -előadásaink alkalmával a közelebbi hetekben sajnosan kellet -tapasztalnunk. Jele, hogy az eredeti szinművek irányában folytonos érdek -és részvét nyilatkozik. A mű nem tett ugyan valami nagy hatást, de -megbukottnak épen nem mondhatni. A két első fölvonás elég tetszéssel -fogadtatott, s bár a két utóbbiban meggyérültek a tapsok, mindamellett -kevés unatkozott arczczal találkoztunk. Mutatja, hogy a közönség némi -elnézéssel viseltetik drámairóink irányában, s műveikben mindent élvez, -a mit csak élvezhetni. - -Minő eljárást kövessen ilyenkor a kritika? Nem volna-e üdvös valamit -tanulnia közönségtől s kiemelnie mindent, a mit bármi tekintetben -kiemelnie lehet. Ennél a jelen művet illetőleg semmi sem volna könnyebb, -ha nem tartanánk attól, hogy ránk illeszthetik e példabeszédet: mást -beszél Bodóné, mikor a bor árát kérik. – Ezzel csak ezt akarjuk -kifejezni, hogy mind az, a mit e vigjátékban kiemelhetni, épen nem -komiko-drámai érdekü, hanem valami egyéb s bizonyosan az irna rá -legszigorubb birálatot, ki följegyezné azon helyeket, melyek leginkább -megtapsoltattak. - -Paradoxonnak tetsző állitásunkat bebizonyithatni hiszszük. - -A mű tartalma röviden ez: - -Egy kisvárosi vendéglőbe egymásután négy nőtelen férfi száll meg: Ősváry -ügyvéd (Szigeti), Dr. Porhanyó (Tóth), Geldmann kereskedelmi ügynök -(László), Lentei huszártiszt (Feleki). A vendéglős mindegyiknek -elbeszéli, hogy Kádos Gerőnek (Udvarhelyi) mily gazdag és szép leánya -van. Mind a négyen házassági tervekkel indulnak látogatóba, de a leányt -nem találják honn, csak a házgondviselőnőt Deborát (Kovácsné), kinek -Geldmann és Porhanyó, mint házikisasszony udvarolni kezdenek. A más -kettő nevet rajtok; ebből aztán kisül, hogy tévednek. Deborát mindegyik -igyekszik maga részére vonni. - -Ezalatt megérkezik Kádas Gerő, Menyhért testvérével s három leánynyal. A -három közöl csak egy az övé, a más kettő testvéréé, ki azt a tervet -ajánlja, meghallván a leánynézők hirét, hogy maradjon titok: melyek az ő -leányai s melyik az egyetlen örökös, mert csak igy fognak a kérők szivök -szerint választhatni. Gerő ur elfogadja a tervet s miután Debora nem -ismerheti meg gazdája leányát, mert már tiz év óta nem látta s -megnyugszik abban, mivel hitetik, hogy a három közöl egyik se a -házikisasszony, a titok biztositva van. A leányok bemutattatnak. A kérők -közöl kettő, Ősváry és Lentei, csakhamar szerelmes lesz Róza -(Bulyovszkiné) és Lilába (Komlossi I.). A más kettő kiknél a pénz a -fődolog, azon törik fe öket, hogy kitalálják: melyik a valódi. Sehogy -sem sikerül s midőn az utolsó felvonásban Kádas Gerő háromféle szinü -ruhában öltöztetett leányait választás végett kiállitja, visszalépnek -azon jó hiszemben, melyet Debora erősitett meg bennök, hogy az egyetlen -örökös, a gazdag Kádas-lány, nincs a választandók közt. Ősváry és Lentei -megmaradnak választottaik mellett, kik Menyhért leányai. A valódi -házikisasszony Tini (Latkócziné) hajadon marad. - -E vázlatból is látszik, mennyire nem tudott a különben mulatságos -helyzetekkel kinálkozó meséből drámai cselekvény alakulni, Egyetlen -személy sincs, ki szinműi értelemben cselekvőleg hatna a fejlődésre. A -bonyolódást egészen a korcsmáros és Kádos készitik elő s gyakorolnak rá -egész végig legnagyobb befolyást, mig a vigjáték hősei szenvedőlegesen -viselik magokat A harmadik fölvonásban tökéletesen be lehetne fejezni a -művet; tehát épen ott, hol a bonyolódásnak a legmagasb pontot kellene -elérni s egyszersmind előkésziteni a kifejlést. A cselekvény a harmadik -fölvonásban megáll s csak a mű végén ad némi életjelt. E megállapodást -szerző Debora tréfáival igyekszik feledtetni, s valóban a nők közt -Debora a főszemély, sőt benne és körüle látszik összpontositva a mű -komikuma, holott ennek a mese szelleme szerint a kérők és leányok közti -viszonyból kellene kifejlődni. Azonban ez egészen mellőzve van s innen a -cselekvény szálai természetes szövődésökben megakadályozvák, s a három -lány a cselekvény elébb vitelére annyira szükségtelenül előállitva, hogy -akár az utolsó fölvonás végéig ne is lássuk őket s a vigjáték nem -szenved csorbát, sőt talán annyiban nyer, mennyiben megkiméli a nézőket -legekvésbé sikerült alakjaitól s azon nem igen nőies társalgástól minő -például: «Fölmelegithetném ugyan udvarlómat – mond egyik leány – de nem -szeretem a fölmelegitett ételt.» - -Jellemekről nem lehet szó, legalább mi szinműben cselekvény nélkül nem -képzelhetünk jellemet. Ismert stereotyp alakok a szerző beszélyeiből, -hol ő azokat sokkal érdekesebben is tudja fölhasználni. Szinészeink -szorgalma mind a masquirozás-, mind a játszásban igen sokat tőn, hogy -rajtok egy-két jól talált vonást fölismerhessünk. - -S már kérdeni fogják olvasóink: mi az tehát, mit e vigjátékban -élvezhetni? Mindaz, mi csupán magában nem szinmüi érdekü, például: -élczek, találó észrevételek, s ügyes czélzatok, s egy-két különben -mulatságos jelenet, melyek a műnek, mint egésznek, hátrányára vannak. - -Ugy hiszszük, igazoltuk paradoxonnak tetsző állitásunkat. Mert -megdicsérhetni-e vigjátékot azzal, hogy sikerült élczei vannak, mig -komikai jellem- és helyzetekben szegény? Ez épen annyit tenne, mint -kiemelni a drámában a szép lyrai helyeket, a nem drámai dictiot? -Vigjátékban a komikum nem az élczekben áll. Az csak másodrendü dolog, s -ugy alkalmazva, mint e jelen műben van, még ártalmas is. Itt a személyek -csupán azért látszanak élni, hogy elméskedjenek. Mindegyik egy-egy -Saphir, ki fölolvasást tart – s nem annyira rajtok nevetünk, mint -elmésségökön. S ez igen nagy baj; nem ugyan az életben, hanem -vigjátékban. - -Az előadás a legjobbak közé tartozott. Különösen Szigetit kell -kiemelnünk, ki Ösváryt egész végig igen eredetileg adá, s belőle érdekes -alakot teremtett. A többi szerepek mind a legjobb kezekben. Az egész -személyzet kitapsoltatott s a darab szerencséje az elmésségeken kivül -leginkább a sikerült előadásnak tulajdonitható. - - - - -PÉNZ ÉS BECSÜLET. - -Vigjáték 5 fölvonásban. Irta Ponsard, francziából forditotta Országh -Antal. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1853 május 25-én. - -E mű méltán tesz oly nagy hatást Párisban. Ponsard a classicismus hive, -ki eddig csak tragédiákat irt s mindig a multból vette tárgyait, -közelebb lép az élethez, hogy korának Aristophanese legyen. Érdekes -jelenet. Ott, a hol nem rég egy magas állásu egyén nyilatkozott igy: -többre becsülöm az utolsó dobost, mint a legnagyobb irót – egy az -ó-világ tanulmányozásába merült költő emelkedik föl s ajkán csendes -mosolylyal, homlokán magas gondolatokkal mély értelmü gunyt hallatt az -uj világ phraseologiája s becsületgőgje fölött, mely sehol sem oly -otthonos, mint Francziaországban. - -Sárba tapodni eszmét és férfiakat, a kik tegnap még bálványok voltak; a -körülmények szerint cserélni meggyőződést; a corruptiót ezer alakban -gyakorolni; a könnyelmüség és gyalázatnak az elvek szentségét -kölcsönözni s mindezt az ékesszólás csillogásaival aranyozni meg: oly -dolgok, melyeknek gyakrabban volt tanuja a franczia közélet, se hogy -társadalmi állapotára is mélyen ne hassanak s ne idézzenek elő a családi -életben is éles ellentéteket az ugy nevezett világi becsület és valódi -erkölcs közt. A becsület keresztje a sziv fölött, s a kereszt becsülete -a szivben nem élcz, melyet a fájdalom humora pattantott ki, de tény, -melyet Teste és Praslin herczeg esetén kezdve annyi sok más igazolt. - -E tragikus ellentétek komikai oldalát állitja elő Ponsard vigjátékában s -azon eszmét viszi keresztül rajta, hogy becsületes embernek lenni -kedvező körülmények közt olcsó erény, balsorsban pedig majdnem -lehetetlenséggel határos, de nem lehetetlen. Már az első fölvonásban -megtudjuk, mit akar a költő s miután egy egyszerü mese bonyolodásán és -kifejlésén nevettünk, megindultunk, s a háttérben mintegy korunk tükrébe -pillantánk, ugyanazon eszme zendül meg lelkünkben utóhangkép. - -A mű hőse egy gazdag fiatal ember, George (Feleki), ki magasztos -eszmékkel lép az életbe. Előtte a becsület bálvány. Mély megvetéssel -szól azokról, kik áruba bocsátják meggyőződéseiket, vagy bárminő -viszonyok közt haszonért föláldozzák a becsületet. Követeli, hogy a -becsületes ember a legnagyobb nyomorban se ingadozzék s később, midőn ő -maga is nyomorba jut, szigoru elveit feledvén, satyrája kezd lenni -önmagának. S e körülmények közé a becsület taszitja. Atyja tetemes -adósságot hagyott hátra. Az ő egész vagyona pusztán anyai örök, melyet -el kell vesztenie, ha atyja adósságait kifizeti. Erre ugyan nem -kényszeriti törvény, azonban tisztelvén atyja emlékét, sajnálván -hitelezőit, enged a becsület szavának. Szegény lesz, ki csak ecsetére -támaszkodhatik. S itt megnyilik az élet iskolája. Szereti Mercier -(Szentpéteri) gazdag bankár leányát Laure-t (Komlóssi Ida) s viszont -szerettetik. Az atya, a becsületrend vitéze, nem ellenzi a viszonyt a -örvend, hogy leányát ily derék férfiu fogja birni, kit bárminő -körülmények közt örömest választana vejéül. Az ifju szaván fogja őt, -egyszersmind értesitvén körülményei változásáról. Az öreg szép phrasisok -fedezete alatt «becsületesen» kezd visszavonulni s megtagadja leányát. -Laure, ki különben szereti George-ot, atyjának engedelmeskedni akar s -ellenére testvére Lucile (Bulyovszkyné) gunyainak egy szép phrasisban -lemond róla s férjhez megy egy köztiszteletben álló bankárhoz, kit nem -szeret. Georgenak semmije sincs s valami vállalathoz akar fogni. Atyja -hitelezőihez fordul, kiket utolsó fillérig kielégitettet s kik -hálájokban szolgálatukat ajánlák vala föl. Ezek is szép phrasisokban és -jó tanácsok mellett megtagadják tőle a kölcsönt. Meghasonlásba jő -magával nem tudja türni a nyomort, nélkülözést: hivatalok után -kérdezősködik, melyekről azelőtt megvetéssel szólott s el akar venni egy -gazdag agg leányt (Miskolczi J.). Az örvény széléről barátja Rodolphe -(Szigeti), s Lucile, kibe belé szeret és szerelme fordulópontot idéz elé -kedélyében, vonják vissza egy estélyen, melyet ügyvivője ad. A -becsületes ügyvivő aztán kölcsönt szerez számára. Vállalathoz fog, mely -szerencsésen sikerül. Ezalatt Laure férje, ki pazar jellemtelen ember, -megbukik s magával rántja apósát is. Mercier épen a legkomikusabb -dühében tör ki veje ellen, ki oly józan oly practicus, a költészetről -annyira nem tart semmit és még is megbukott, midőn George megjelen s -nőül veszi Lucile-t. - -Ime röviden a mese, mely mikép Ponsardnál mindig, egyszerü s nem -gyönyörködtet szinpadi csinyekkel s mesterségesen szőtt bonyodalmakkal. -Ponsard a franczia szinköltészetben reactiót jelent az elfajult -romantikai iskola ellenében. Ő elvetette a cselekvény megriadt folyamát, -mely eseményt eseményre halmoz, erőszakosan vagy véletlen old és -személyeit bészélni se hagyja, hanem űzi őket, hogy minél sebesebb -gőzerővel vonják a cselekvényt – csattanásra. Ő jellemeket, szenvedélyt -akar festeni, biztos fejlesztő mozgásban, a kor erkölcseit föltüntetni -embereiben, eszmét lehelni a mű belső életeül s nyelv és dictio bájával -is kiemelni minden mozzanatot. - -E művében is megtaláljuk mindezt. Mily finom komikum a jellemek- és -helyzetekben, minő lélektani mozzanatok, mennyi könnyüség és erő a -kidolgozásban, és kellem s elmésség a párbeszédekben, s minő gazdag -szellem, költői kedély s derült humor ömlik el az egészen! A genius -nyomát érezzük mindenütt. - -Azonban önkéntelen kérdenünk kell: - -Vajon jellemekben nyujt-e e mű élesen kijelölt egyéneket, a minőket mi -drámai müvészet remekeinek hiszünk? - -Vajon midőn korunk erkölcsi phraseologiáját gunyolja ki, nem lesz épen -akkor ő maga is mint drámairó egy kissé phraseolog, mert többet ad a -dictiora, mint szükség, s kelletén tul töm meg majd minden jelenetet -maximák- s irányczikkekkel. - -Vajon az eszme, mely az egész műven átvonul, nem uralkodik-e -korlátlanul, egészen a görög tragédiák fatumához hasonlón a személyek -fölött és sorsukat nem ez határozza-e el inkább, mint drámailag szabad -akaratjok. S épen ezért nem úgy látszik-e, mintha a cselekvény az -eszméből merülne föl s nem ellenkezőleg s ez által a drámai erő és -illusio egy része veszendőben volna? - -Kérdések, melyeket nem mernénk a műre nézve kedvező szempontokból -vitatni. Nem is szükség. Ponsardot rég ismerjük iskolája hibái- és -szépségeivel. A classikus költő nem szokott egyént adni, csak typikus -alakot, dictiókkal szeret jellemezni; személyeiben inkább a kort tükrözi -vissza s az eszméket testesiti meg. Im itt egymással szembetéve a két -franczia rendszer. Nem áll-e felettök Shakespeare elérhetlen magasban? - -A mű nálunk is nagy hatást tőn, mit elősegitett az előadás. Uj darabot -rég nem játszanak a szinészeink ily szorgalommal s összevágón. A -szerepek is jól valának kiosztva. Sajnáljuk, hogy hely szüke miatt az -előadásról nem szólhatunk bővebben. Legyen elég Szentpéterit, Szigetit, -Bulyovszkynét, Komlóssi Idát kiemelnünk. Feleki is megállta a helyét. - -Közönség nem nagy számmal. Néhány jelenet és sok mondat lelkesülten -megtapsoltattak. - - - - - - -1855 - - - - -A MÁRVÁNYHÖLGYEK. - -Dráma 4 fölvonásban előjátékkal, énekkel és zenével. Irták Barrière és -Thiboust. Francziából fordította Csepreghy Ferencz. Zenéjét szerzette D. -F. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1855 július 20-án. - -Sokan azt mondják, hogy két féle költészet van: egyik, melyet a -kritikusok és tudósok dicsérnek; másik, melyet a világfiak és -nagyközönség. Amaz a halhatlan költészet, mely mindig untat; ez a -halandó költészet, mely mindig gyönyörködtet. - -Szegény halhatatlan költők, ki irigyelné a ti sorsotokat! Minő hideg, -minő nyomorult e halhatatlanság. Műveiteken elalszik a szép hölgy, ásit -a világfi, meg nem illetődik a tömeg, legfölebb bámul benneteket oly -föltétel alatt, hogy többé nem alkalmatlankodtok. Ott feküsztök a -könyvtárban, szépen bekötve, illetetlenül. Csak a kritikusok jönnek -hozzátok, nem azért, hogy gyönyörködjenek, hisz a tagadás és guny, a -kiaszott sziv és rideg értelem e szánalomra méltó képviselői nem tudnak -gyönyörködni, hanem, hogy kommentárokat irjanak rólatok, föl nem -található szépségeket fedezzenek föl bennetek s elhitessék a világgal, -hogy nagy költők vagytok. A közönség szivesen elhiszi és folyvást unja -magát. Csak a tudósok emlékében éltek, kik megirják életrajzotokat, -betöltik neveitekkel az irodalomtörténet lapjait s érczemléket -inditványoznak sirotokra. A közönség ujra mindent hisz, örömmel fizet s -már most nem is unja magát, hanem olvassa és bámulja, műveitek helyett, -az aranyos sirverset, a pompás érczemléket. - -Boldog halandó költők, ki ne irigyelné a ti sorsotokat? Ti nem -szorultatok a kritikusok és tudósok fáradozásaira. Műveitek nem a -könyvtárakban és nem illetetlenül hevernek. Minden szép hölgy oly mohón, -oly kiváncsian csügg rajtatok, hogy néha férje-, gyermekei- vagy -kedveséről is megfeledkezik. A világfi örömest föláldoz értetek egy -estélyt, hol talán unná magát s még egy légyottot is, ha történetesen -imádottjával szakitani akar. A nagy közönség tapsol s egymás kezéből -tépi ki könyveiteket. Tietek az élet öröme, tietek minden; a papir, a -mennyit csak beirhattok; a pénz, a mennyit csak beseperhettek; a nap, a -mennyit csak leélhettek. Tietek minden, kivéve a halhatatlanságot, az -ércz siremléket, a kritikusok magasztalását, az irodalomtörténetirók -phrasisait, melyek bizonyára nem irigylésre méltó dolgok. A választás -nem nehéz s alkalmasint innen van, hogy annyian választják a második -szebb pályát, hogy annyi a halandó költő s oly kevés a halhatatlan. - -De vajon igaz volna-e mindez? Nem tudom. Legalább igy beszélik. Én se -többet, se kevesebbet nem tudok, mint azt, hogy a költészet csak egyféle -lehet: a valódi, s bár ne dicsérjék a kritikusok és ne tapsolja meg a -közönség, mégis költészet marad s bár ne tapsolja meg a közönség és -dicsérjék a kritikusok, még se változik át nem költészetté. Voltaire -elég tudós és genialis ember volt és Shakespearet izléstelen parasztnak -nevezte, mégis Shakespeare mindeddig a legnagyobb drámairó. «KOszorukkal -fojtotok meg» – kiáltá Voltaire egyik drámája adatásakor a lelkesült -párisi népnek, mégis Voltaire gyönge drámairó. Az kritikus sokszor -csalódik, a közönség még többször. Mit bizonyit ez? Azt, hogy valamely -költői mű értékét nem lehet a kritikusok és közönség tapsaitól -fölfüggesztenünk, hanem éreznünk, itélnünk kell a magunk szive és -eszével is s mindenek előtt megvizsgálnunk: vajon nem előitéletek -vezetik-e félre a kritikusokat, vajon nem oly indokok lelkesitik-e a -közönséget tapssal, melyek kivül esnek az æsthetikai gyönyör határain? - -Sok mű roppant tetszésben részesül a nélkül, hogy műbecse volna. Mi -ennek az oka? Sok minden. Először is az, hogy a szerzőnek, ha nincs is -elég költői tehetsége, de sok ügyessége és eszélye van s művének oly -alapeszmét választ, mely a közönséget politikai vagy társadalmi -szenvedélyeinél fogva leigézi. Hány mű köszöni szerencséjét valamely -hevesen vitatott politikai kérdésnek, valamely társadalmi forrongásnak, -valamely helyi érdeknek! A taps elhangzik, a mű kimegy a divatból, mint -akármely frakk, kabát vagy kalap. De nincsenek-e művek, melyekben -hiányzik mindez, költői becsök sincs s mégis nagy tetszésben -részesülnek? Vannak, az úgynevezett _par excellence_ gyönyörködtető -művek, melyek ép úgy elmulattatják az embert, mint domino, billiárd, egy -vidor társaság kellemes fecsegései és pletykái, egy álarczos bál vagy -épen orgia izgalmai. A költő, minthogy nem tudhatni a közönség -æsthetikai érzéseire, másnemü érzéseit veszi igénybe; vagy ha tud is, -nem akar, mert igy több sikert, több tapsot, több jövedelmet remél. Ha a -lélektan, a természetes fejlődés alapján nem tud mesét, cselekvényt -alkotni, mely a szellemhez szóljon, alkot olyat, mely a képzelődést -megvesztegetve a kiváncsiságot kelti és fokozza föl; ha nem képes -meghatni, megborzasztani igyekszik; ha kedélyünket nem emelheti, nem -épen dicsérendő hajlamainkat izgatja; ha nem bizik jellemei- és -párbeszédeiben, a diszitmények-, jelmezek- és tánczosnőkbe veti -reményét; egyszóval: ha lelkünkre és szivünkre nem számithat, számit -szellemi restségünk- vagy érzékiségünkre. Az ily ügyesség sokat pótol, -bár nem pótolhatja a költészetet; az ily ügyesség sikert arathat, de -azért nem lesz költészet. Azonban bizonyos pontig senki sem veheti rossz -néven a közönségnek, ha ily műveken jól mulatja magát. A közönség nagy -része nem annyira élvezni, mint szórakozni jár a szinházba: menekülni -akar a szalon unalmai-, a dolgozószoba fáradalmaitól. Miért ne mulasson? -valóban miért ne, ha befizetett. Mi rossz van abban, ha az ember mulat, -kellemes izgatottságba jő: például, ha dominózik, billiárdozik vagy -részt vesz egy vidor lakoma tréfáiban; ha mosolyog, ha megborzad, mert -egy kellemes vagy kellemetlen botrányt, pikant bonmot-t, bizarr adomát -hallott. Én részemről soha sem tudom hibáztatni a jól mulató embereket, -de ha a jól mulató emberek közül valaki azt mondja, hogy e mulatság a -költészet élve, kissé boszankodnom kell s azt mondanom, mindez nem -költészet, hanem mulatság, vagy legalább nem a költészet mulatsága, mely -a lelket és szivet veszi igénybe, hanem sok más egyébé, melyeket hosszas -volna előszámlálnom. - -E talán nagyon is érzékeny gondolatokat a nagyon is érzéketlen -_Márványhölgyek_ keltették föl bennem. Szerzőjök azon -nyolczszáznegyvenhárom élő franczia drámairóhoz tartoznak, kik – mint -Planche oly találóan megjegyzi – éjet-napot összetesznek, szünet nélkül -dolgoznak és mindennap uj művet dobnak ki a vásárra s kiket egyedül az -oly siker reménye vezet, mely nyereséget hajt. E mű Párisban roppant -tetszésben részesült. Vajon tulajdonithatni-e a nagy sikert költői -becsének? Nem. Ha csak egy futó pillantást vetünk a franczia lapok- és -folyóiratokba, látni fogjuk, hogy a roppant tetszés okai épen olyan -nemüek, minőket az elébb emlitettem: bizonyos helyi körülmény és igénybe -vétele a közönség æsthetikai, de oly érzéseinek, melyeknél fogva a -sikerre a legtöbbször bizton számithatni. - -A dolog igen egyszerü. A _Márványhölgyek_ a _Kaméliás hölgy_ nélkül soha -se részesült volna oly nagy tetszésben. Barrière és Thiboust -kizsákmányolták a Dumas fia szerencséjét, ki ezelőtt pár évvel a -fentebbi czim alatt egy regényt s később drámát irt. Dumas fia, kitől -szinpadunkon még egyetlen dráma sem fordult meg, legtehetségesebb az -ifju franczia drámairók közt, s ha nem is nagy, de reményteljes költő. A -_Kaméliás hölgy_-nek minden hiánya mellett sok érdeme van. E mellett már -tárgyánál fogva nagy hatást kellett előidéznie. A költő egy «femme -perdue»-t rehabilitál és eszményit. Ezt régebb is tették a franczia -költők, de egyik sem annyiszor s annyi sikerrel, mint Dumas fia, kinek -_Diane de Lys_, _Le Demi-Monde_ czimü művei is ezen eszme körül -forognak. Ez a franczia viszonyok, különösen a franczia költők és -művészek élményeiből foly, mire nem árt egy futó pillantást vetnünk. - -A francziáknál a két utóbbi században, ha egy iró vagy művész tehetsége -által kiemelkedett a tömegből, tüstént tagja lett az ugynevezett jó -társaságnak. Akkor, ha nem is összeolvadva, csak megkülönböztetve és nem -szétválasztva volt a társadalmi és irodalmi fensőség. Egyik a másikra -hatott s a költők jó társaságnak kivántak tetszeni, köréből meritettek -lelkesülést, vettek tárgyat és mintát. A politikai körülmények -szétválasztották e két kört, szakadás állott be az irodalom és az -ugynevezett jó társaság közt, mely utóbbi nagyon is kezdé megtisztitani -magát s azt hitte, hogy a zárt ajtók és ablakok által az uj eszmék -hőseivel, magukat az uj eszméket is kizárja. A jó társaság elvonultabb, -kizáróbb, komorabb és kétkedőbb lőn s elveszté régi befolyását. Azonban -helyébe egy uj alakult, különböző elemekből összeállitva, melyet az -elfogult vagy felületes vizsgáló könnyen a réginek vehet vala. Az -ifjuság, a zaj, ünnep, mulatság és szépség kedvelői, a független -egyéniségek, a könnyelmü világfiak másutt kezdettek keresni, mit a jó -társaságban már föl nem találhatának. Hozzájok csatlakoztak a költők, -irók és művészek, kiket semmi kötelék nem csatolt többé a jó társasághoz -s kik alig ismerve más törvényt, mint képzelmüket, igen jól találták -magokat e körben, melynek csakhamar hangadóivá váltak. S minő nők -kezdették itt játszani a főszerepet? Oly hölgyek, kik szépségök, eszök, -művészetök által kárpótolni hitték azt, mivel ritkán birtak: a jó -származást, a tiszta multat, a szeplőtlen jó hirt. A régi pogány világ -kicsiny és bizarr kiadása látszék megujulni, oly világ, hol a «domum -mansitat, lanam fecit» az anyák és nők kötelessége lőn, a fény, pipere, -művészeti élvek, a szellemdus férfiak hódolatai pedig a courtisane-oknak -jutottak osztályrészül. Innen a franczia költők hajlama ily nőket venni -tárgyul, tanulmányozni örömeiket és nyomoraikat, elfödni gyalázatukat, -pártjukat fogni és rehabilitálni nem keresztyénileg a szánalom és -bocsánat érzéseihez folyamodva, hanem büszkén, merészen, követelőn és -hirdetve, hogy az igaz szerelem egy pillanata képes tisztává varázsolni -egy egész kicsapongó, meggyalázott életet. – E költői paradoxonnal -régebb is foglalkoztak a franczia költők, de törekvésöket nem koszoruzta -eléggé népszerü siker. – Dumas fia kivivta a koszorut. A _Kaméliás -hölgy_ épen az, mi Manon, Marion, Bernarette, de a szini optikán, e -nagyitó üvegen, melyet a költő jól alkalmazott, megszépült s belopta -magát a képzelődésbe. A közönségben igen sok nő volt, a ki képmását -látta benne. Midőn azt mondja féltékeny kedvesének multját illetőleg: -«Ugy hiszem, oly férfiut választottam, ki elég magas szellemmel bir, -hogy engem megértsen;» midőn egyik barátnéja halálos ágyára hajol s e -bibliai szavakat susogja fülébe: «Neked sokat meg lehet bocsátani, mert -sokat szerettél»; sok nőnek lelkesülnie kellett, mert e szavak titkos -gondolataik- és határozatlan vágyaiknak feleltek meg. A költő a párisi -nővilág nagy részét elbájolta, mert gyöngeségének hizelgett, mert -botlásait eszményité. - -Később más körü nők is szorgalmas látogatói lőnek e műnek, a női -kiváncsiságnál fogva s izgatva bizonyos zavart és bizarr érzéstől, mely -a rendes viszonyból ismeretlen tájak felé vonja a szivet, óhajtva -szihatni pillanatra e költészet meleg és egészségtelen legét, vágyva -látni e veszélyes tündéreket, kiknek bájai és csábitásairól annyi -magasztalást hallottak férjeik és testvéreiktől. A mű sikerét, a költő -tehetségén kivül, nagyban elősegité a nővilág rokon- és ellenszenve, -hálája és bosszuja, kiváncsisága és szeszélye. Azonban számos tiltakozás -is kezdett fölszólalni a gyalázat és bün e dicsőitése ellen. Sokan -megtagadták a hüséget és igazságot e műtől s hihetlennek tartották, hogy -egy meggyalázott bünös sziv oly tisztán és feláldozóan szerethessen. -Sokan mérgelődtek e merészségen s a mű ellen lázitották a közvéleményt. -Önként fölmerült az az eszme, hogy jó volna a _Kaméliás hölgy_-nek -ellendarabját megirni, rehabilitálni a becsületes nőket a nem becsületes -nők ellenében, fölmutatni egy ifju embert, egy művészt, hogy mint -alacsonyul le, mint hasonlik meg, mint vesz el, mert gyöngyöt keres a -szeméten és talál szemetet gyöngy nélkül. Igy született meg a -_Márványhölgyek_ czimü dráma, mely csaknem oly tetszésben részesült, -mint a _Kaméliás hölgy_, noha költői becs tekintetében tőle messze -marad. - -Ime a tetszés titka, mely kivül esik az æsthetikai gyönyör határain. -Bizonyos esemény, bizonyos helyi körülmény, bizonyos szerencsés időpont -ügyes fölhasználása képes bármily gyönge művet ünnepeltté tenni. A -franczia közönség egy része azt hitte, hogy elégtételt nyert, a másik -izgalmat talált abban, ha ma az ellen tapsolhat, mi mellett tegnap -tapsolt. De a roppant tetszésnek még más oka is van. E mű épen ugy -elmulattat valakit, mintha valamely nem épen tisztességes helyen keresne -szórakozást. Barrière és Thiboust nyilt, őszinte szabadszáju emberek, -kik ridegen, költői fátyol nélkül tárnak föl előttünk mindent s hatni -akarnak buja hajlamainkra. Hogy-hogy, hisz a mű nagyon erkölcsös irányu? -Épen az a baj. Én régebben ösztönszerüleg sohasem éreztem rokonszenvet -oly emberek- és költőkhöz, kik sokat beszéltek az erkölcsről. Most némi -tapasztalat nyomán alig állhatom őket s azt hiszem, hogy Rousseau soha -sem mondott igazabbat, mint akkor, midőn azt mondá: «Midőn az erény -elhagyja a szivet, az ajkakra menekül.» A franczia költők némelyikét -nagyon megszállotta az erkölcsösség. Nem árt kétkedni az -erkölcsösségben. A költészetben az erkölcsösség maga a költészet, tiszta -és költői felfogásu az életnek, embereknek és viszonyoknak s biztos -költői igazságszolgáltatás, melyet a világrend kényszerüsége parancsol, -azaz a valódi keresztyén világnézet, melyet se a tudomány, se a -pietismus, se a hypocrisis, se az előitélet tévedései be nem mocskolták. -S ennek a költői mű compositiójában kell nyilatkozni s nem phrasisokban, -bensőleg müködnie s nem mázkép reá kenve. Némely franczia költő vagy -látszólagos erkölcsi nézeteket véd, vagy erkölcsi irány örve alatt jogot -tulajdonit magának a szemtelenségre, jól tudván, hogy ezen mindenki -mulat, mig amazt elfeledi. Az erkölcsi irány, a fenhangzó phrasisok -daczára a _Márványhölgyek_ nem annyira ellen, mint mellékdarabja a -_Kaméliás hölgy_-nek. Dicsőitve vagy alázva, megkoszoruzva a szerelem, -vagy megbélyegezve a gyalázat által mindig csak a courtisanet látta a -párisi nép, mindig csak a halvány veszélyes alakot, ki hatalommá -emelkedett, ki miatt a költők összevesztek s előszeretettel tárták föl -botrányait, melyek mindig mulatságosak, legyen bár az alapeszme mellette -vagy ellene s az legyen művészettel vagy művészet nélkül földolgozva. A -botrány bárminő alakban hatást idéz elő. - -Valóban a _Márványhölgyek_ nem érdemelték azt a nagy tetszést. E műnek -igen csekély költői becse van, bár némi ügyességet nem lehet tőle -megtagadni. Cselekvénye alapjában elhibázott, jellemei nem drámaiak. E -mellett a költők az alapeszmét inkább csak érintik, mint beléje hatnak -és kifejtik. Ugy látszik, nem volt más czéljok, mint kizsákmányolni -Dumas fiát, pikáns erkölcsi predikácziót tartani s beszerezni annyi -pénzt, a mennyit csak lehet. - -Az előjáték kétezer évvel történik a dráma előtt. A költők Görögországba -vándorolnak, hogy a párisi courtisanet, Marcot, Aspasia, – a párisi -szobrászt, Raphaelt, Phidias mellé állithassuk. – Phidias három szobrot -készit! Aspasiát, Phrynét és Laist a gazdag Gorgias megrendelésére, -azonban az elkészült szobrokat nem akarja kiadni, – mert beléjük -szeretett. «Lais, Aspasia, Phryne!» – kiált föl «hölgyek vagy szobrok, -én titeket szeretlek. Vésőm második életet adott nektek, halhatlanokká -tett. Éljetek és szeressétek, legyetek enyéim, mint én tietek vagyok, -máséi nem lesztek, a művész teremtményeit, a lángelmét és szerelmet -megvenni nem lehet.» De Gorgias áll jogszerü követelése mellett, őröket -hozat, hogy a szobrokat elvitesse. Ekkor Diogenes azt inditványozza, -hogy adja elő mindenik fél igényét és határozzanak a szobrok. Phidias -elő áll s igy szól a szobrokhoz: «Lais, Aspasia, Phryne, éltetöket nekem -köszönitek és én szeretlek titeket, szegény vagyok, ti vagytok mindenem. -Maradjatok nálam.» A szobrok nem mozdulnak. Most Gorgias áll elő s -elkezd gazdagságával kérkedni. A szobrok feléje hajolnak és mosolyognak. -«Rátok ismerek szivtelen hölgyek, ilyenek voltatok, ilyenek lesztek» – -mormolja Diogenes s lefekszik aludni. - -Jules Janin a következőket jegyzi meg az előjátékról: «E dráma el -lehetett volna a görög keret nélkül is. Phidiasnak, Laisnak, Diogenesnek -nincs helyök e szatirában. Nem kell vala a régiekhez nyulni, midőn az -ember oly csekély ujkori; nem kell vala görögöt beszélni, midőn az ember -oly keveset mond francziául.» Azonban a franczia kritikusok e mű -legnagyobb hibáját mellőzik. S ez az, hogy a hős épen nem drámai vagy -tragikai személy. Szegény Raphael, a te szerelmed nem szenvedély, hanem -monománia. Bukásod meg nem rázhat, csak szánalmat kelt, melyet, ha -őrültségedből kigyógyulnál, ha halálos álmodból fölébrednél, bizonyára -nem köszönnél meg. S te Marco, te szörnyü hölgy vagy, mert nincs benned -annyi bármily bünös szeretetreméltóság, hogy egyetlen férfiut is semmivé -tehess; nem foghatjuk meg, mikép tetted semmivé szegény Raphaelt is. -Nagyon szörnyü vagy és még sem vagy szörnyü, mert szörnyüségedet nem -hihetjük; lehetnél bünösebb, rosszabb, de igy, a hogy a költők elé -állitottak, nem vagy nő, nem vagy courtisane, igazán márványhölgy vagy. -Raphael egyébiránt derék fiu, ki egy Páris melletti mulatóhelyen -őszintén beszéli el Desgenais barátjának, hogy minő boldog: jó anyja -van; szobrai közül megvett egyet a kormány s tizezer francot tőkésitett; -műterme pompás, hálószobája kicsiny egy kis ablakkal, keletnek. De a -ligetben nemcsak ő és öt barátja mulatnak, hanem Aspasiák és Laisok, az -Alcibiadesek és Gorgiasok egész társasága. Egyik közülök Marco, egy szép -művésznő, – szörnyü asszony, fölkaczag Raphael naiv vallomásain. -Hihetőleg semmivé akarja tenni boldogságát, elkölteni tizezer francját, -noha ez utóbbira aligha szüksége van, mert udvarlója Ferenc gróf, nagyon -gazdag. Raphaelt a társaság meghivja ebédre; Marco karját ajánlja föl, -barátja hiába inti; Raphael ott marad s természetesen belészeret e -szörnyü asszonyba. Legalább a második fölvonásból ezt sejtjük, Raphael -műtermében ül s igy kiált föl: «Ó Marco, Marco! vészes syrén, -megfoghatlan teremtmény, kinek szeme mosolyog és körmei a szivet -marczangolják. Beszél veled, nyájasan édeleg és szive? Oh Marco, hol a -szived?» Ugy látszik, Raphael épen nem táplál illusiókat kedvese felől, -de azért mégis szereti. Hiába inti anyja s barátja, ki neki a következő -tanácsot adja: «Ha épen szeretni akarsz, szeress falusi leányt, ki -sohasem volt Párisban, vagy szeresd házmestered leányát, ha énekiskolába -nem jár; szeress varróleányt, ki hamisan énekel, de igazán szeret, ki -egész héten keblén hordja az ibolyát, mit vasárnap együtt szedtetek és -boldog lehetsz; de ha Marcót szereted, véged van.» Raphael mégis szeret, -noha becsületére legyen mondva, kissé ingadozik. A vihar egy paraszt -leányt hajt be a műterembe, az anya és barát azt hiszik, hogy az épen jó -nő lesz Raphael számára. Raphael is osztozik a szép tervben, de a -szörnyü Marco épen akkor küld egy levelet hozzá, Raphaelnek menni kell -és elmegy. A boldog szerelmesek hat hetet töltenek együtt egy nyári -mulató lakban, de Marco unni kezdi, vagy jobban mondva egészen megunta -az idylli életet. Legalább a harmadik fölvonásból ezt sejtjük, Raphael -bokrétát hoz kedvesének, melyet az az asztalra dob s oly gorombán bánik -szegénynyel, hogy az ember vére föllázad, nem a gorombaság miatt, hanem -hogy a jámbor szobrász mindezt türi, sőt a legföláldozóbb, -legnevetségesebb szerelemmel viszonozza. Még az nem elég. Raphael a -türelem és szerelem valóságos vértanuja. Frense gróf paczkázásait is -eltüri s csak azon busul, hogy Marco ujra Frense gróf karjaiban akar -unatkozni. Azonban mindent ő sem türhet el. Ideje már, hogy megőrüljön. -Eltávozik. Ekkor Marcót épen látogatóba jött barátnéi azzal kezdik -faggatni, hogy Raphael oda hagyta s alkalmasint azon paraszt leányát, ki -a vihar elől műtermébe menekült s kit anyja a házhoz fogadott. Marco -hiába erősiti, hogy épen az ellenkező történt. Fogadásra kerül a dolog, -Marco győzni akar. «Oh még nincs vége – kiált föl – majd meglátjuk, hogy -ki győz, Marco-e vagy a szende ártatlanság. Nem szenvedhetem a -leányokat, ők is gyülölnek engem. Utálom a vászonszoknyás -ártatlanságot.» Az eltávozott Raphael épen belép. Marco megörvend, mert -megnyeri fogadását. De Raphael nem távozott volt el, sőt az -oldalszobában hallgatózott. Most már ő lesz goromba, megutálja Marcót, -őrjöngeni kezd s haza megy meghalni. A negyedik fölvonás nem egyéb, mint -Raphael halála. A megbánás és fájdalom lázrohamai közt meghal az -ártatlan parasztleány ápoló karjaiban. Épen, midőn behunyja szemét, nem -tudni miért, megjelenik Marco. Desgenais azt kérdi tőle: «Raphaelt -keresi ön? Ott van!» – s a halottra mutat. Marco felsikolt. «Csöndesen, -a mellékszobában anyja alszik» – szól Desgenais s a függöny legördül. - -Ime a különben szomoru történet, melyben semmi drámai, semmi tragikai -nincs. Hogyan is lehetne Raphael drámai, tragikai személy? Hiszen akkor -érdeket kellene maga iránt gerjesztenie s oly tulajdonokkal birnia, -melyek vonzók vagy megdöbbentők. Ő csak szánalmat gerjeszt, a mi a -tragikai érdeknek épen ellenkezője. A tragikai személy vonz vagy -megdöbbent s midőn szenvedélyei vakmerőségre, tévedésre vagy bünre -vezetik, aggódunk érte, midőn fölidézte maga ellen a nemezist és -megbukik, a nélkül, hogy eltörpülne, megrázkódunk, talán könyezünk, de -egyszersmind megnyugszunk, ennek igy kellett történni; mert igy kivánta -a világrend és kedélyünkben semmi ingerlő, semmi fájó dissonantia nem -marad hátra; mert fölindulásunk, a megnyugvásban ringatózik; Raphael -téved, de tévedése, a mint a költők előállitják, nem a szenvedélye, -hanem a monomániáé. Indokolja-e valami Marco iránti szerelmét? Nem. De a -szerelmet lehet-e, kell-e indokolni? Ugy nem lehet, mint azt, hogy -kétszerkettő négy, de ugy lehet, a mint az élet bizonyitja s a mint a -költészet kivánja. Legalább fölfoghatóvá lehet tenni, mint tette minden -valódi költő. Ellenkező esetben oda minden költői hatás. Miért ne -történhetnék meg például, hogy valaki meglát egy szép leányt az utczán, -belészeret s bár soha sem szólt vele, soha sem láthatta többé, bujában -főbe lövi magát érte? Mi van ebben lehetlen? A tett oka lehet -lélekbetegség, lázroham vagy akármi, mit az orvosok kimagyarázhatnak. De -próbálja meg valaki az eseményt tragikummá dolgozni föl, nevetséges -lesz. Igy minden halál, minden szenvedés tragikaivá válhatnék és semmi -sem volna könnyebb, mint tragikai hatást idézni elő, a mi annyira nehéz. -Azonban, hogy Raphael nem válhatik tragikai személyé, annak nagyrészt -Marco az oka. Hogy érdekelhetne bennünket Raphael szerelme és bukása, -midőn Marco ugy van rajzolva, hogy nem érthetjük Raphael szenvedélyét? -Ez a Marco szörnyü egy nő, nem azért, hogy rossz, lehetne rosszabb, csak -volna valamely oly tulajdonsága, a mi férfiut őrültté képes tenni. -Valamely férfiu tiszta, áldozó szerelmét bünös s talán több mint bünös, -hitvány nő iránt indokolni nehéz, de nem lehetlen s még tragikumra is -alkalmas. Az életben ez néha megtörténik s a költő erős phantasiával, -mély lélektani eljárással megfoghatóvá s talán költői hatásuvá is -teheti. De hogy költői műben oly csábitó nő szerepeljen, kinek szépségén -és ékszerein kivül nem hogy bármi szempontból becsülendő, de ingerlő és -megdöbbentő tulajdonai nincsenek s tele a legundokabb vétkekkel; az a -legköltőietlenebb gondolat, mi csak lehet. És Marco ilyen és Marco még -sem ilyen. – A szerzők oly szörnyüvé akarják tenni, a milyen nő nincs és -mégis Marco nem oly szörnyü. Jelleme fejlődésének csak három mozzanata -van: egyik midőn Raphael boldogságán fölkaczag, másik midőn reá un, -harmadik midőn fogadásból ujra vissza akarja hóditani. A többi -szörnyüsége nem előttünk történik s igy nem drámai, az elébb emlitettek -pedig, melyek előttünk történnek, oly kevéssé vannak fejlesztve, -marquirozva, hogy inkább ráfogás, mint jellemzés. Untalan halljuk a -többi személyektől, hogy milyen szörnyü nővel van dolguk s előttünk -hallgatag, mozdulatlan szobor áll – egy valóságos márványhölgy. - -E két személy, minden más segély nélkül képes volna semmivé tenni -akármely művet. Miért szóljak hát magáról a cselekvényről, mely -nélkülözi a drámai fejlődést s nem egyéb, mint tableauk összefüzése? -Miért emeljem ki a többi személyeket, kik közül csak Desgenaisre -forditottak a költők némi gondot? E derék journalista elég elmés -erkölcsi leczkéket tart ugyan, de oly kevéssé foly be a drámai -cselekvényre, hogy nélküle is lepereghetne az egész szomoru történet. -Hát az előadásról mit mondjak? Nálunk e mű nem idézett elő oly nagy -hatást, mint Párisban; talán mert erős idő volt s gyér közönség jelent -meg, talán azért, mert bennünket a courtisane-ok miatti pör kevéssé -érdekelhet, talán mert az előadás bágyadt volt. Marcót Bulyovszkyné -adta. Rosszul játszott s költőktől elrontott szerepet költőileg -fölfoghatatlanabbá tette. Valaki azt beszélte nekem, hogy Bulyovszkyné -akaratból játszott rosszul, a mire igen fontos és méltánylandó okai -voltak. Én nem tudom, nem hiszem, s ha ugy volna is, nem tartoznám se -tudni, se hinni. Elég az hozzá, hogy Bulyovszkyné rosszul játszott, a -mit rosszul tett, mert Bulyovszkyné tud jól is játszani. Egressy -(Desgenais) alkalmasint nem akart rosszul játszani, nem is játszott -rosszul, de szerepébe önthetett volna több gunyt és több finomságot s -kalapja lehetett volna divatosabb. Egyébiránt a divatban én nem lehetek -illetékes biró. Komlóssy Ida (Mari) mindent megtett, a mit lehetett, de -arról nem tehetett, hogy szerepe annyira naiv volt. Feleki (Raphael), -Bolnai (Fresne gróf) is jól akartak játszani. Bocsánat, hogy csak oly -félvállról s oly indokolatlanul birálok, mintha divatlapjainkat venném -példányul. De az embernek nem nagy kedve lehet oly mű előadását -fejtegetni, mely művészeti szempontból nem érdemli meg az előadást. Hadd -muljék el tőlem most e keserű pohár s hadd üritsek ki egy más keserü -poharat; hadd biráljam a birálókat. - -Nem a szinbirálókat akarom birálni, se az én birálóimat, kik a -_Budapesti Hirlap_-ban közölt s lyrai költészetünket illető czikkeimre a -_Divatcsarnok_-ban epigrammokat, a _Sonntagsblatt_-ban pedig élczeket -szórnak ellenem. S itt csak azért érintem e tárgyat, mert belőle egész -polemia fejlett ki s bár nem vettem részt benne, sokan azt gondolhatják, -hogy én, ki elég merész vagyok véleményemet másokról kimondani, nem -vagyok elég türelmes a mások rólam mondott véleményeit meghallgatni. -Kénytelen vagyok kinyilatkoztatni, hogy én igen jól tudom, mi az irónak -joga és kötelessége. Nekem jogom van mindenki irói egyéniségéhez, de -nincs magánjelleméhez s köteles vagyok eltürni mindazt, a mi bárminő -alakban irói egyéniségemet s nem magánjellememet illeti. A -_Divatcsarnok_-nak joga van rólam azt mondani, hogy kicsiny kritikus, -beteges költő, unalmas novellairó vagyok, hogy Toldi buzogányával -puritán kálvinista módra tördelem a költők oltárképeit, sőt ha tetszik, -mint ezelőtt két évvel, még torzképeimet is kiadhatja. A _Sonntagsblatt_ -csak jogával él, midőn hirdeti, hogy Schillert és Börnét erőlködöm -utánozni s igazságtalan vagyok a magyar Bürgerek és Immermannok iránt. -Valóban nyomtatásban megjelent czikkről, előadott szinműről, kiadott -könyvről minden olvasó elmondhatja a maga véleményét, epigrammját, -élczét. Mindenkinek joga van okosat vagy nem okosat, sikerült vagy nem -sikerült élczet mondani; joga van épen ugy mást, mint magát iróilag -nevetségessé vagy nem nevetségessé tenni. E jogot én tisztelem, sőt -semminek nem örülök inkább, mint a czikkemre megjelenendő -«Antikritiká»-nak, mely a mint hallom, nemcsak elménczkedni fog, hanem -hozzá akar szólani a dologhoz is. Azért legyünk türelmesek, tiszteljük -az irói jogot, érezzük az irói kötelességet. Rajtam e tekintetben -bizonyosan semmi sem fog mulni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -_U. i._ Ennyit megnyugtatásul. S most e kis intermezzo után áttérek más -intermezzóra s birálom a _Magyar Sajtó_ egyik kritikusát. E lap 17ik -számában az áll: «Figyelemre méltók különösen Dux Adolf urnak, Petőfi -költeményei gyakran igen szerencsés forditójának legujabb áttételei, név -szerint Vörösmarty _Vén Czigány_-a és Arany _Tetétleni Halma_, melyek -elég hiven s mert költőileg, sokkal hivebben ujitják meg az eredetieket, -mintha mindenütt szóhoz tapadnának. A bú orgiái, mikből a remény oly -jelentőleg csillámlik föl; e nagyszerü zárköve azon költő -énekpalotájának, ki élte hajnalában oly hathatósan fölrázta a nemzetet, -ki annak dicső napjait oly magasztosan énekelte meg s leghivebb -hangadója volt a fájdalom és örömek minden mozzanatainak, mik a nemzet -szivét dobogtatták; magokhoz méltán lelik itt tolmácslatukat. A -_Tetétleni Halmon_ czimü szép költemény csonkitva adatik, tudniillik -annak utolsó hat versszaka nélkül s mégis teljesebben az eredetinél, -mely e záradék apostrophája által egy nemileg idegenszerü gondolatba és -érzésbe csapván által, tulteljes leszen s gátolja a megpenditett hur -utánrezgését, miben oly véghetetlen szépség fekszik. Nagy költők is -vétettek néha abban, hogy nem ismerték föl mindig a pontot, a hol -végezniök kellett. Vessük össze Schiller német költeményeit első -dolgozásaikkal; tekintsük Berzsenyi hires ódáját a _Magyarokhoz_, -melynek első alakjában még egy végstrophája volt: mennyivel hathatósb -érzéssel eresztenek el végeik elhagyása által! Azért köszönettel -tartozunk Dux ur finom érzésének és bátorságának, hogy inkább a -hathatósságra, mintsem a hűségre tekintett.» - -Mellőzöm a Vörösmarty _Vén Czigány_-ára mondott vélemény elemzését s -csak az Arany költeményéről szólok. Védeni akarom s különösen azért, -mert némely kritikus, mig elismeri _Toldi_ költője epikai tehetségét, -nem sokra becsüli lyráját. Mindenesetre Arany nem dalköltő, ritkán is ir -ugynevezett dalt, de ódái, elegiái, románczai, balladái minden ujabb és -régibb magyar költővel diadalmasan kiállják a versenyt; a mi pedig -nyelvének erejét és zenéjét illeti, egyetlen magyar költő sem -versenyezhet vele. Az nem az ő hibája, hogy némely magyar kritikusnak -nincs érzéke a költőihez s az egyszerüt nem birja fölfogni. A _Magyar -Sajtó_ kritikusa már csak azért is ily kritikus, mert le tudta irni e -bombastot «énekpalota zárköve». De iztelenségét leginkább elárulja -azzal, hogy Arany elegiájának végső hat versszakát kihagyatni kivánja. -Miért? mert e költemény compositióját nem fogta föl. Valóban Arany e hat -versszak nélkül igen kiszélesitett epigrammot ir, melyben csak a _Magyar -Sajtó_ kritikusának telhetik vala kedve. Arany elegiát akart irni s ugy -megirta, a mint csak kell. Compositiója az: a költő megáll a tetétleni -halmon. Elmereng. A domb csekély, mintha csak a szél hordotta volna -össze, mégis nagy nemzeti emlék, mert itt sátorozott hajdan a diadalmas -Árpád. És akkor néhány plastikus vonással elénk rajzolja a magyar -tábort. Mintha hallani Lehel kürtjét… - - Nem, nem, – csak a szomszéd Abony vagy Törtel - Kanásza mulatá magát a kürttel. - -A költő elnémul s mit jelent ez? Azt, hogy minden oda van s mi -megmaradt, egyedül e szép, e termékeny föld. S a költő ekkor ujra -megszólal s megáldja e szép, e termékeny földet. Most már kérdem: e -gondolat, ez érzés idegenszerü-e, gátolja-e a megpenditett hur -utánrezgését? Nem, sőt méla kinyugvásban hangoztatja vissza, mi oly -szépen megfelel az egész hangulatnak. Avagy azt hiszi-e a _Magyar Sajtó_ -kritikusa, hogy egy költemény a kedélynek csak egy, legfölebb két -mozzanatából állhat? Nem hiszem, hogy ezt merné erősiteni? A dolog -sokkal egyszerübb. _Magyar Sajtó_ kritikusa alkalmasint olvasta valahol, -– hogy sok nagy költő toldás által rontotta el compositióját s -olvasottságának hasznát kivánva venni, azt kivánta egy szerinte nem nagy -költőtől, hogy csonkitás által rontsa el compositióját. - -Ennyi az egész, se több, se kevesebb s most már bocsánatot kérek, hogy a -_Márványhölgyek_-től idáig tévedtem s olvasóimat is márványszobroknak -képzelém, kik elég türelmesek végig hallgatni az én aesthetikai -vitáimat. - - - - -LELKIISMERET. - -Dráma 2 szakaszban, 6 felvonásban. Irta Dumas Sándor, forditotta -Bulyovszky Lilla. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1855 augusztus 21-én, -Egressy Gábor javára. - -Nem tudom, mi nyujtott nagyobb gyönyört: az előadás-e vagy a közönség? -Gyönyörü közönség volt. A páholyok tele, pedig se opera, se ballett nem -volt; a karzat is tele és nem népszinműre; a földszint is tele és -drámára. Mindez egy meleg augusztusi este történt. Izzadni és lelkesülni -lehetett. Hanem a közönség részvéte csakugyan fölébredne a dráma, a -szólóművészet iránt; ha szinészeink csakugyan kedvet kapnának igazán -játszani és szavalni, ha a drámairóink érdemesnek tartanák olyat is -irni, mit igazán játszhatni és szavalhatni, ha a magyar szó a költészet -és szinművészet diadalai között tartaná ünnepeit: nemde szép nyáresti -álom a zümmögő tömeg tolakodásai közt, egy eléggé kényelmes zártszéken, -honnan untalan felbolygatják az embert? - -A tele szinháznak is megvan a maga árnyoldala. Ilyenkor az első felvonás -elsőbb jelenetei alatt mindent lehet tenni: gondolkozni, álmodozni, -értekezni, udvarolni csak figyelni nem. A közönség nem jelen meg -pontosan. Ez igy divat. Sok idő telik bele, mig a zaj csendre verödik, a -ruhák suhogása elhal, a társalgás kifárad s a zaklatott zártszéknyitónő -visszaugrik csengetyüjéhez. Drámairóink ezt figyelembe vehetnék. Az első -jelenetekbe semmi olyat nem kellene irniok, mi a cselekvényre -vonatkozik. Műveikből tulajdonkép hiányozni kellene a kezdetnek. Hadd -kezdődnék minden szinmű az első felvonás közepén vagy végén, mikor a -közönség begyül és figyelni kezd. S ez nagyon könnyü. Például az első -jelenetekben a kártyázó inasok elmélkednének az uri helyzet nyomoráról, -aztán vesznének össze s vágnák egymás hátához a széket, vagy egy csinos -szobalány némi piquant mosoly után énekelne el valamely kedvencz dalt s -tánczolva à la Pepita, vagy holmi daliák bölcselkednének a harczról, -dicsőség és győzelemről s rántanának kardot. Minő bámulat, minő ijedtség -fogná el a közönséget s a beállott csendben mily illendően -megkezdődhetnék a szinmű. Ime egy nem ugyan széptani, de igen gyakorlati -tanács! S miért nem merném kimondani. A kritikát nálunk ugy is azzal -vádolják, hogy csak az elmélethez ért s csak rosszakarata van. Óh nem! A -szegény magyar kritikának tapasztalata és szive is van, s én hiszem, -hogy tapasztalat és önváddal megtelt szive még igy fog kiáltani a -megbántott költőkhöz: én nem követelek tőletek semmit, csak ti se -követeljetek tőlem. - -Dumas előtt alkalmasint valami ilyes gyakorlati szempont lebeghetett, -midőn a _Lelkiismeret_-et irta. Ő nem jeleneteket, hanem egész három -felvonást irt, melyekből csak pár jelenet tartozik a többi háromhoz, az -egész műhöz. E mű tulajdonkép a második felvonásban kezdődik s csak a -negyedikben indul tovább. Vajon nem fölösleges-e a második felvonás is? -Teljességgel nem. Ebben már az expositio is megkezdődik, mert Ruhberg -Eduard meglopja atyját, a pénztárnokot. Eduard a mű hőse. Már első -megjelenésével érdeket gerjeszt maga iránt. Feldult arczczal lép be, -hitelezői üldözik. Ki nem volt közülünk valaha adós, ki nem érezte azon -rettentő állapotot, midőn fizetnünk kell s nem tudunk? Már ez magában -tragikus. De Eduard ennél többet is érez. Neki több szüksége van pénzre, -mint nekünk: ő kártyázni szokott és szeretni vél egy gróf, egy -Königstein kisasszonyt. Még ez sem elég. Neki becsületbeli adóssága is -van. Egy éjjel 1000 tallért veszt, melyet reggelre ki kell fizetnie egy -bárónak. Ha nem fizet, oda becsülete, oda a grófkisasszony: a reggelinél -a báró elfogja mondani az egész Königstein családnak, hogy Ruhberg -Eduard minő hitvány ember és szegény ördög. Nem elég ok-e mindez arra, -hogy meglopja az álladalmi pénztárt adósága kifizetése végett, remélvén, -hogy később bizonyos baráti kölcsön utján visszalophatja az ellopott -összeget? Neki becsületét kell megmentenie, hogy gazember legyen, -kedvesét kell megnyernie, kit csak pénzeért szeret, hogy atyját, kit -igazán szeret, meggyalázza és elveszitse. Azonban épen pénztárvizsgálat -van. Az öreg Ruhberg összerogy e nagy csapás alatt. Eduardot gyötreni -kezdi a lelkiismeret, bevallja bünét s miután Alden ellenőr, kinek fia -Ruhberg kisasszonyt vesz nőül, kifizeti az elorzott összeget, elbujdosik -a nagy világba, hogy magát megjavitsa. A harmadik és negyedik felvonás -közti idő alatt tökéletesen megjavitja magát. A negyedik felvonásban már -mint Stevenssel találkozunk vele, ki bajor ministeri titkár s udvari -kegyencz. Stevens rég elfeledte Eduard kedvesét, a Königstein -kisasszonyt s egy Sophie nevü grófnőt szeret; de Eduárd bünére még mind -emlékszik s a lelkiismeret mardosásán kivül még azon félelem is gyötri, -hogy az irigy udvaronczok lehuzhatják álarczát. A leggyötrőbb -helyzetekbe jut és kivivja magát, mert Sophie grófnő angyal, ki igy -kiált föl: «Eduard, a vétek nagy, de az isten könyörületessége -határtalan, mint szerelmem», mert a minister emelkedett lelkü -államférfiu, ki ekép nyilatkozik: «A ki igy megtudja javitani magát, -több előttem, mint aki soha sem botlott.» Stevens boldog ember lesz: -nőül veszi Sophie grófnőt, kir. tanácsosi és bárói rangot nyer s -feldiszittetik a bajor polgári érdemrend nagy keresztjével. - -Ime a drámai jellem, a drámai cselekvény, a költői igazságszolgáltatás! -Olvasóim talán csodálkozni fognak, hogy a genialis Dumas, ki Hugo -Viktorral együtt a franczia dráma ujjáteremtőjeként lépett fel, mint a -régi melodrámák plagiátora végzi pályáját, hogy az érzéki Dumas annyira -sentimentalis lett, mennyire Iffland is alig sülyedt, hogy a kissé -frivol Dumas oly erkölcsös költővé kezd válni, mintha Török János -széptani leczkéit hallgatná. Nem csoda. Ezelőtt 25–30 évvel Dumas -szegény irnok volt, ki nehány száz frankból elégülten meg tudott élni; -most hires iró, ki százezer frank mellett is szükséget szenved. Hogyan -álmodozhatnék hát a dicsőségről? Akkor lelkesülve csüggött pályáján, -mert költő akart lenni, hitt az erkölcsben, mert ifju volt. Most mint ex -professió költőnek hogyan legyen hite a költészetben s mint vénülő -emberhez, kit többé, szenvedélyek nem zaklatnak, nem illő-e, hogy -moralistává váljék? Akkor még nem kellett annyit dolgoznia, hogy -megbénitsa találékonyságát; akkor még műveiben az élet dobbanása -lüktetett s nem szorult arra, hogy az Iffland és Kotzebue-féle drámák -csontvázait galvanizálja. - -Valóban a _Lelkiismeret_ nem egyéb, mint az Iffland és Kotzebue-féle -érzékeny drámák reminiscentiája fölvegyülve némi franczia «verve»-vel. -Dumas halottakat támaszt, az eltemetett német drámák kicsinyes házi -nyomoruságait, hitvány szenvedélyeit, dőre vagy ráfogott büneit, -nevetséges vagy hazudott erényeit és hamis erkölcsi kiengesztelését. Ez -elemek mindig megrontották a drámairodalmat. Mi köze a komoly -drámairónak a dőre vagy ráfogott bünhöz, midőn csak a sziv démoni -nyilatkozásainak festése lehet megrázó, drámai érdekü? Miért hassa meg -szivünket a nevetséges vagy hazudott erény, midőn az ember isteni -részének küzdelmei után áhitozunk? S az oly hitvány szenvedélyek, minő a -játék, részegség s több efféle, hogyan lehessen tragikai és drámai -indok, ha a tragikai és drámai csak emelkedett szenvedélyek: büne- és -erénybe játszó tévedéseiből merülhet fel? S miért higyjünk oly költői -kiengesztelésbe, mely épen ugy megtagadja az életet, mint sérti erkölcsi -érzületünk? S vajjon Ruhberg Eduard szenvedélye nem ily hitvány-e és -büne, mire e szenvedély vezeti, nem ily dőre-e? Hihetünk-e javulásában, -midőn az nem előttünk, nem a cselekvényben történik s eleme nincs letéve -jellemébe? Az elkövetett bün, mely a javulás tetőpontján feltámad és -semmivé teszi a hőst, tragikai érdekü. Az egyén elbukott és jogosan, az -eszme győzött és jogosan: mindkettőt a közönség részvéte fogja kisérni. -De miért ne emelkedhetnék föl az egyén az eszme győzelmével, a közönség -részvéte mellett? Fölemelkedhetik, de nem oly kiengesztelés alapján, -minőt itt Dumas nyujt. Ruhberg Eduard tanácsos, báró s isten tudja még -mi lesz! A társaság soha sem szokta megbocsátani az ellene elkövetett -bünt. Ezt csak egyesek tehetik és teszik. Egy királyi tanácsos, egy -báró, egy grófi hölgy férje, ki meglopta a közpénztárt, fényes -helyzetének csak kellemetlenségeit és hiányait érezheti. Dumas e külső -kiengeszteléssel elrontja azon belsőt is, melynek némi elemeit nyujtja. -S vajjon a külső kiengesztelés nem gyermekes-e? Nem az élet -megtagadása-e az optimista és tulnan grófi hölgy, kik ugy vannak festve, -mintha valamely falusi kunyhóban növekedtek volna s mitsem tudnának az -állam és társadalomról. De miért tovább szőni ily lelkiismeretes -kérdéseket e lelkiismeretlen _Lelkiismeret_-ről? Hiszen talán Dumas nem -is akart drámát irni, talán csak a német kritikának akarta megmutatni, -hogy ő is tud még elmés és moralis lenni, hogy franczia léttére is -ismeri a német eszményt s képes hősét tanácsosi és bárói ranggal -jutalmazni. - -Az előadás a sikerültebbek közé tartozott. Különösen Egressy (Eduard) és -Bulyovszkyné (Sophie) tüntették ki magukat. Egressy mint jutalmazott -tapsok és koszorukkal fogadtatott. Szigeti (Alden) a nyers ellenőrt igen -találóan személyesité. Folytassam-e tovább is igy? Nem folytatom. Csak -azt ismételném, mit a divatlapok ezelőtt már egy héttel megirtak s mit -ezután egy hét mulva ujra meg fognak irni. Alig foghatni meg, hogy az -ily phrasisokban mi örömet találhat az iró, mi érdekét a szinész és -közönség. De hát miért nincsenek jó vagy rossz, de mégis birálatok? -Ezekhez egy kis idő, egy kis fáradság, egy kis tér kell. Én nem fogom -kimélni a fáradságot, ha időt és tért nyerhetek, hogy elmondjak pár -eszmét szinészetünk jelen állásáról. - -Addig én is csak e phrasissal sóhajtok föl: Oh lelkesülés, ki ezelőtt -félszázaddal megteremtéd a magyar szinészetet, jőj ujra közénk, lehelj -ihletet fásulni kezdő gyermekeidbe, csattogtasd szárnyaidat a szinpadon, -a nézőhelyen, csak most, csak még egy félszázadig; hiszen te épittetted, -neked épittettük e csarnokot s te igen jól tudod, hogy miért!… - - - - -DIOCLETIÁN. - -Eredeti dráma 5 szakaszban, írta Szigligeti Ede. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1855 szeptember 19-én, Jókainé javára. - -E mű alapeszméje az őrjöngő Diocletián végszavaiban van letéve, midőn -így kiált föl: «Úgy-e, ki vért vetett, vért arat?» - -A hős egy véres bűnért bűnhődik, melyet azért követett el, hogy a trónra -juthasson s melyet az által akar kiengesztelni, hogy a trónról lemond. E -véres bűn nem előttünk történik; mint régen megtörténtet mindjárt az -expositióban halljuk elbeszélni. - -Arius Aper és Diocletián jó barátok voltak s mindketten főtisztjei -Numerián császárnak, ki a persa hadjárat után annyira elgyengült, hogy -folyvást a hordszék és sátor leplei közé kellett temetkeznie. A kormányt -Arius vitte, a sátort Diocletián őrzé s a császár láthatlan lett Ez -hónapokig tartott, a hatalom már Ariusnál volt s csak Numerián halála -hiányzott, hogy császárnak kiáltsák ki. De a sereg valakitől felbujtatva -gyanakodni kezdett, dühe kitört, megrohanta az imperatori sátrat és -Numerián holttestére talált. Arius gyanúba jött és vasra veretett. -Diocletián mint vádló lépett fel ellene a haditanács előtt, megesküvén, -hogy ő ártatlan s Arius bűnös. Arius is esküdni akart, de mielőtt egy -hangot szólhatott volna, Diocletián dühösen feléje fordult, így kiáltván -föl: «Ez Numerián gyilkosa» és szívébe döfte kardját. - -A sereg Diocletiánt, Numerián valódi gyilkosát kiáltotta ki császárnak. -Azonban Diocletiánt a szerencse és hatalom nem tették boldoggá. Az önvád -kínjai közt az apán elkövetett bűnt a fiúban akarta jóvá tenni. Ariusnak -volt egy természetes fia, a kit hajdan neje előtt el kellett titkolnia. -Diocletián tudva ezt, egészen magáig emelte a fiút, uralkodótársul -vevén. - -Diocletiánt – kivált egy hosszabb betegség után – folyvást üldözi az -önvád. Meg-megjelen neki a megölt Arius szelleme. Megutálja a -dicsőséget, a trónt, az életet, önmagát. Az első szakasz épen azzal -végződik, hogy összehívja népét, lemond az augustusi koronáról, -Galeriust nevezi ki utódjául s nőül adja neki leányát, Valeriát, ki -ugyan Liciniust szereti s érte minden áldozatra kész, de minthogy a -feltörekvő ifjú inkább csak atyja kegyéért szereti őt s nem akar -elszökni vele, hódol atyja kívánságának. Arius szelleme a lemondó -Diocletiánnak pálmakoszorút nyujt, ki aztán nyugodtan vonul magánéletbe. - -Hat évig él Diocletián csendesen gazdálkodva dalmátiai jószágain. -Azonban a birodalom bomlásnak indul Galerius rossz kormánya -következtében. E közben Diocletiánhoz Maximin, hajdan Augustus társa, a -ki vele együtt mondott volt le a hatalomról, követet küld és -felszólítja, hogy kövesse példáját, vegye vissza a trónt s űzze el -Galeriust. Diocletián szívében már rég kialudt a becsvágy és még a -hazafiság is érzéketlen marad. De családi viszonyai szívén találják s -mély búba merítik. Alig távozik Maximin követe, neje érkezik meg, -magával hozva leányát, Valeriát, kivel a kicsapongó Galerius a -legrosszabbul bánt. Az atya fölindul, nem akarja visszabocsátani a -kötelességéhez még most is hű nőt és bosszút forral Galerius ellen. - -Ekkor megjelen a főeunuch, kitől Galerius visszaküldi nejének a -jegypénzt és jegygyűrüt, fölmenti esküje alól, mert egy borzasztó -betegség jelenségei mutatkoznak rajta, mely hosszas szenvedés után csak -halállal végződhetik s nem akarja, hogy ifjú szép neje hozzá mint -élőhalotthoz legyen kötve. Az atya örvend, de Valeria lelkesülve kiált -föl: «Visszatérek hozzá!… Én hitvese vagyok s most helyem beteg férjem -ágyánál van!» «Nagylelkü gyermekem, hidd el, ezt az istenek följegyzik», -sóhajt föl az atya s leányának erénye enyhíti fájdalmát. - -Ezután nemsoká Galerius meghal. Temetésére megjelen Maximin, Augustus -társa is, ki a szép özvegybe szenvedélyesen beleszeret s még a temetés -előtt szerelmet vall neki. Azonban Valeria, ki csak kötelességének és -első szerelme emlékének él, visszautasítja ajánlatát. Maximin boszut -esküszik s a főeunuch által Valeriát mint hűtlen nőt vádoltatja be, ki -mostoha fiával, Caudidiánnal titkos viszonyban élt. Diocletián -felindulva Maximinra ront és számot kér tőle. Maximin sértőn felel, -Diocletián kitör s vissza akarja venni az eldobott hatalmat, de senki -sem engedelmeskedik neki. «Temessetek el engem is, én már halott -vagyok!» – kiált föl egészen megalázva. A halálra itélt Valeria -nyugodtan várja halálát, de Maximin oly szenvedélyesen szereti őt, hogy -nincs ereje megöletni. «Nem foglak letörni – mond neki – de megtöröm -büszkeségedet», legyetek száműzve. Ha majd az éhség, nyomor, magány -megtör, magad fogsz kegyelmet kérni.» «Bízzatok a sorsban, még meglátjuk -egymást», kiált távozó családja után Diocletián. «Igen atyám, még él -Licinius» – felel Valeria. - -A száműzött Valeria anyjával Syria pusztáin bolyong, mindenütt őrizve, -zaklatva Maximin katonáitól. Diocletián, hogy találkozhassék -családjával, kénytelen koldus ruhába öltözni. Míg az atya, nő és leány a -viszontlátás örömeit élvezik, azalatt a trón miatt véres harcz foly -Maximin és Licinius közt. Maximin megveretve és üldözve épen Valeria -kunyhójába téved s az általa annyira sujtott család előtt megöli magát, -hogy ne juthasson Licinius híveinek kezei közé. Valeria örömre gyulad s -így kiált Licinius híveinek: «Vigyétek Liciniushoz, ő értem harcolt, ő -szeret engem!» «Hah, nem halok meg boszu nélkül» – kiált fölemelkedve a -haldokló Maximin – ne örvendj büszke nő, Licinius győzött, de Constantin -volt frigytársa s hogy e frigy tartós legyen, Licinius nőül veszi -Constantin nővérét, a bájos Constantiát.» Vigy uradhoz – mond Valéria -remény és kétség között Licinius egyik vezérének – gyors légy, fejeddel -játszol. Meg kell előznünk a nászt, vagy a halál előz meg». - -Maximinnak igaza volt; Licinius épen nászát ünnepelte Nikomédiában, -midőn Valeria oda megérkezik. Licinius megdöbben, míg Constantin és -Constantia szinleg örömmel fogadják a szerencsétlen családot. Azonban -Constantin ez eseményt fölhasználja Licinius ellen, kitől a győzelem -után különben is meg akart szabadulni, követeli tőle, hogy hajtassa -végre Valerián a bírák által hozott véritéletet, melyet Maximin -száműzetésre enyhített mert az ellenkező esetben sértett nővére miatt -kész boszura fegyverkezni. A sértett Constantia hasonlót követel. A -nagyravágyás és féltékenység szövetkeznek Valeria ellen. Licinius enged, -de titkon meg akarja menteni hajdani kedvesét, a kit még most is szeret -s a ki mellett nyilván a viszonyok kényszerűsége miatt lehetetlen állást -foglalnia. - -Az annyit szenvedett és annyira csalódott Valeria heves szemrehányásokat -tesz Liciniusnak s legalább anyját akarja megmenteni. Ekkor lép föl -Diocletián, indulatosan kérdezvén, hogy kinek parancsából hirdetik ki -újra a véritéletet leánya ellen? Constantintól ugyanazt a megaláztatást -szenvedi, mint azelőtt Maximintól. A felbőszült, a megalázott öreg -megátkozza a hálátlanokat, kiket ő emelt ki a porból s kik őt porba -alázzák. «Vigyétek az öreget, viseljétek gondját, mert elméje háborog» – -szól Constantin. Azonban épen e perczben jelenti a testőrvezér, hogy -Valeria és anyja megszöktek. «Megszabadultak? – kiált föl Diocletián – -istenek, igazságos istenek, itt a porban imádlak». - -Diocletián nejétől és leányától elszakadva, örömtelenül s tébolyszerü -melancholiába sülyedve él salonai palotájában. Neje és leánya még -egyszer látni óhajtják s hogy mint halálra ítélte meg ne ismerjék őket -koldusruhában jelennek meg palotája előtt. Diocletián meglátva őket, így -kiált föl: «Inség leányai, mi döntött titeket nyomorba? Talán jót -tettetek? Talán fogadott fiaitok voltak koldusok gyermekeiből, ti nekik -adtatok mindent s ők elvettek mindent? Nemde ők fényben éltek, míg -nektek nem hagytak egyebet koldusbotnál?» Aranyat szór a koldusnőknek, -de azok nem mernek szólani. - -Diocletián visszasűlyed sötét melancholiájába. «Oh vajha maradtam volna -itt szülőföldemen – sóhajt föl – Apollo tagadta volna meg tőlem -ajándékait: a tűzészt, nagyravágyó lelket, tetterőt, most itt volna nőm, -keblére hajtanám ősz fejemet. Valeriám lábaimnál ülne, kezemet szorítaná -szívéhez, vagy arczomat csókolná. Most senkim, senkim, oh nőm, szegény -nőm, gyermekem, Valeriám!» Valeria fölindul atyja szenvedélyein s e -szavakban tör ki: «Szegény Diocletián!» Az atya ekkor megismeri leányát, -nejét, de nem mer hozzájuk szólni, mert elárulhatná, vérpadra vihetné -őket. Az udvari szolgák azt hiszik, hogy urok magánkivül van. Valóban -Diocletián őrjöngeni kezd: «Én nem vagyok Diocletián, ő hatalmas volt, -reszketett alatta a föld, reszkettek népei, ő a világ ura volt. -Diocletián meghalt, én a rabszolga vagyok… Az ott nem Valeria-e, nem az -én nőm-e? Én őket bíborban hagytam, ha ők ezek, el e ruhával, úgy én is -koldus leszek. Nos Arius, jól van-e ez így?» «Vigyétek – szól a főeunuch -– ő megőrült.» E szóra a nő és leány sikoltva borulnak Diocletiánra, -mikor aztán a főeunuch rájok ismerve, végrehajtja rajtok a -vérítéleletet. «Az átok enyészik, ő megbocsát, most bocsát meg. Úgy-e, -ki vért vetett, vért arat? – kiált őrjöngve Diocletián és összeroskad. - -Íme a mű meséje a legapróbb részletekig. Csaknem akaratlan jött tollam -alá, mert többször és figyelmesen vizsgáltam át, hogy legyőzzem azt a -kételyemet: vajon Diocletián drámai, tragikai egyén-e, vajon a -cselekvényben van-e belső élet s ezáltal előidézett drámai egység? Most, -midőn a mesét terjedelmesen leírtam s emlékemben a legapróbb részlet is -felújult, még több okom van meggyőződni az ellenkezőről. - -Vizsgáljuk. - -Mi az a drámai hős, hiszen minden hős drámai, ha drámában szerepel? Mi -az a tragikai hős, hiszen minden hős tragikai, ha szerencsétlen véget -ér? Mi az a drámai egység, hiszen az egység minden költői mű föltétele s -nincs szükség e külön elnevezésre? - -E kérdések teszik a dráma lényegét, e pontoknál dől el: vajon valamely -mű dráma-e, vagy csak dramatizált lyra, eposz, regény? Honnan mégis, -hogy kritikusaink e kérdéseket érintik legritkábban s drámaköltőink -mindíg e pontokon szenvednek hajótörést? Nem tudom. Annyi bizonyos, hogy -én nem új igazságokat hirdetek s nem eredeti eszméimet akarom elmondani. -Ezek az eszmék oly régiek, mint maga a drámaköltészet, melynek -természetén alapulnak s oly örök igazságok, mint a hogy a költészet, -lényegében, egy és örök a kor és divat bármily változatai közt. S ezt -egyszer s mindenkorra csak azért jegyzem meg, mert el akarom ismerni azt -a hibámat, melyet úntalan szememre vetnek, hogy tudniillik bírálataimban -csekély eredetiséget tanusítok. Miért ne vallanám be, hogy nem én -találtam fel a költészet örök törvényeit, melyeket annyi mulandó műre -alkalmazgatok? Miért titkoljam azt a gyöngeségemet, hogy semmitől sem -óvakodom inkább, mint attól a nálunk annyira bálványozott eredetiségtől, -mely a költészet örök törvényei fölött akar diadalmaskodni. - -De a dologra. - -A drámai, a tragikai hősnek, bárminő jellemű legyen, bárminő viszonyok -közt szerepeljen, három sajátság nélkül nincs létjoga. E sajátságok nem -a kritikusi önkény teremtményei, hanem a költészet általános s a szinpad -viszonyított követeléseinek felelnek meg. Először a hősnek bírnia kell -teljes részvétünket, jeles vagy nagyszerű, vonzó vagy megdöbbentő -tulajdonai miatt. Emelkedett jellem nélkül nincs dráma s a hitvány bűn -vagy gyáva erény épen olyan kevéssé költői, mint drámai becsű, mert csak -undort és sajnálkozást gerjeszt. Másodszor szükséges, hogy a hőst erős -és határozott szenvedély vezesse, mely összeütközik a jogos -viszonyokkal, a hagyományos erkölcsökkel, a kegyelettel, a -kötelességgel: szóval azzal, a mit társadalmi-, erkölcsi- vagy -világrendnek nevezünk. Ez az összeütközés a cselekvény magva, a -katastropha eleme s minél jogosítottabb egyénileg a szenvedély, mely -keztyűt dobott a világrendnek, annál erősebb a drámai érdek s annál -tragikaibb a katastropha. E pont a költői tehetség próbaköve, mert míg -egyfelől az alkotás erejét vagy gyöngeségét tárja föl, addig másfelől -bizonyságot tesz a világnézet felületességéről vagy mélységéről. -Harmadszor a hős csak cselekvő jellem lehet. Attól a pillanattól kezdve, -melyben az összeütközés kezdődik, folytonosan fejlesztőn kell hatnia a -cselekvényre, bonyodalmakat idéznie elő s felköltenie bűneivel, -tévedéseivel vagy vakmerőségével a nemesist, a bukást, a katastrophát, -mely megrázón hat reánk, mert egy kitűnő egyént látunk bukni, mely -kiengeszteli szívünket, mert a bűn, tévedés vagy vakmerőség bűnhődését -látjuk. De a katastrophának nemcsak megrázónak és kiengesztelőnek kell -lennie; szükséges egyszersmind, hogy jellemző, erős legyen s valami -tényben mutatkozzék. - -Így kivánja ezt a drámai alak, a színpadi korlát, a mely részletes és -finom indokolást követel s a költőt csak tényekben engedi beszélni. E -harmadik pont a kiválón drámai tehetség próbaköve, mert e nélkül nincs -drámai hatás, míg a regényíró, szenvedőleges hőssel, kiengesztelő ugyan, -de nem tényben mutatkozó katastrophával a leghatásosabb regényeket -írhatja. Innen van, hogy minden drámai tárgy lehet egyszersmind -regénytárgy is, de nem megfordítva s épen itt tűnnek föl a dráma és -regény közti nagy különbségek, melyeknek fejtegetése messze vezetne. - -Az a három sajátság, melyeket előszámláltam, minden nagy drámairó -hősében föltalálható. Shakespeare hősei épen e sajátságok miatt válnak a -drámai, a tragikai hősök példáivá. Nem nagyszerű egyén-e Coriolán, a -vitéz és büszke aristokrata? Vitézsége és büszkesége nem hozza-e -összeütközésbe a néppel és Róma intézményeivel s midőn sértett -büszkeségében hazája ellen fegyvert fog, nem dobott-e keztyüt a -társadalmi és erkölcsi rendnek, miért lakolnia kell? – Nem vonzó, kitünő -jellem-e újra Brutus, e tiszta és lelkes hazafi? Nem épen hazafisága -jön-e összeütközésbe a családiasság, a baráti kötelesség érzelmeivel és -a viszonyok kényszerüségével? Ő szereti Caesart, de megöli, mert jobban -szereti Rómát, meg akarja menteni Rómát, de az elaljasult Róma -menthetetlen s neki buknia kell egy eljátszott élet, az elveszett -szabadság romjai közé temetve. – Hamletnek, e mélyen érző és szülőit -annyira szerető fiúnak, nem anyján és nagybátyján kell-e boszút állnia -atyjáért? Nem jön-e összeütközésbe a kegyelet és kötelesség legerősebb -érzelmeivel, melyeknek küzdelmében összeroskad? – A szenvedélyes, -őszinte, a lovagias Othellót nem épen szenvedélyessége, őszintesége és -lovagiassága teszi-e féltékenynyé, tévedtté, bűnössé s nem folytonosan -maga idézi-e föl maga ellen a nemezist: a boldogtalanságot és halált? – -Lear nem jó atya-e, ki szereti leányait s nem épen az a tévedése, hogy -igen szereti őket? E szenvedélyes és szeszélyes szeretet nem teszi-e -megfoghatóvá a különben majdnem megfoghatatlan gyermeki hálátlanságot, a -melyet ő folyvást ingerel s a mely őt megbuktatja? - -E drámai, tragikai hősök mind nagyszerű és kitünő jellemek. Mindeniket -erős szenvedély ragadja az összeütközésre, a mi folytonos cselekvőségben -a tévedések és bűnök bonyodalmát idézi elő s erős bukásban vagy -katastrophában nyugszik el. E három elem nélkül nem képzelhetünk drámát -és tragédiát, mert a szembe tett szenvedélyek jogos összeütközése nélkül -nem jöhet létre drámai cselekvény, mert a bűn vagy erény még magában nem -drámai érdekű és a szerencsétlenség vagy halál még nem tragikai. - -S most már e szempontból kiindulva, nevezhetni-e Diocletiánt drámai vagy -tragikai hősnek? Hol vannak kitűnő tulajdonai, melyek felköltsék -részvétünket? A történelem kitűnő egyéniségnek festi, azonban a drámában -a cselekvény folytán jellemének ilyes oldala alig tűnhetik ki. Ő csak -egy igen gyönge, bűnbánó ember, a ki sóhajt, átkozódik, rémeket lát és -szereti nejét, leányát. Van-e benne erős szenvedély, mely bűnre vagy -tévedésre vezesse? Volt a nagyravágyás, mely véres bűnre ösztönzé. -Azonban ez nem előttünk történik, rég történt s a műnek csak meséjéhez, -nem cselekvényéhez tartozik. Mikor a cselekvény kezdődik, Diocletián -csak bűnbánó egyén gyanánt jelen meg, ki a sors csapásait folyvást -önmegtagadással tűri s a kit csak szánnunk lehet. - -De miért ne lehetne tragikai hős egy bűnös, ki bűnét akarja -kiengesztelni, tisztulni, javulni, emelkedni kezd, de ellene támad a -mult, bonyodalmaiból nemezis fejlik ki, hogy megsemmisítse. Bizonyára az -ilyen hős is tragikai, mert itt is erős összeütközés állhat elő a -viszonyok kényszerűségével, mely erős drámai és tragikai katastrophában -lelhet kinyugvást, noha, mint Hugo Viktor _Borgia Lucretiá_-jában -megmutatta, nehéz s nem épen a legtermészetesebb drámai feladat. - -Azonban Diocletián nem ilyen, mert nem cselekvő, hanem csak -szenvedőleges jellem. Azonkívül, hogy a trónról lemond, öt felvonáson -keresztül semmit sem tesz egyebet, mint csak tűr és szenved. Mindaz, a -mi őt éri, s a mi miatt bűnhődik, inkább valami történetes, mint a -szabad akarat, a szenvedély küzdelméből folyó s tőle felidézett drámai -tény. Bűne s azon cselekmények közt, melyek bűnhődését okozzák, oly laza -a kapcsolat, hogy nem lehet drámai érdekű. Úgy, a hogy a költő hősét -felfogta, csak akkor tehette volna drámai hőssé, ha Diocletián -visszavonultságában sem talál nyugalmat s midőn tapasztalja, hogy a -birodalom bomolni kezd, Galerius hálátlansággal fizet: feltámadt -szívében a becsvágy és boszu, nem tűri megaláztatását, még egyszer -vissza akarja vívni a koronát, de ezáltal még nagyobb csapásokat von -magára, családjára s alattok összeroskad. De a történet ilynemű -alakításra oly csekély alapot nyujt, hogy miatta a történeti hűség -szenvedett volna. A költő alkalmasint ezért dobta el ez alapot, de -ugyanakkor egyszersmind a drámait, tragikait is eldobta, mert midőn -Diocletián a trónról lelép, egyszersmind a drámai tért is oda hagyja, -többé semmit sem hat, a cselekvény folyamára leánya lép előtérbe s az -események akkor is megtörténhetnek, ha a hős az első szakaszban meghal, -kivéve a végjelenetet, midőn leányát megismervén, vérpadra juttatja. - -A drámai hős határoz mindíg a dráma sorsáról s a hős közvetlen -befolyásának hiánya legtöbbször maga után von még egy más ballépést is, -mely egymaga képes a drámának halálos döfést adni: a drámai egység -hiányát, mert drámai hős nélkül hiányzik a központ, hova a cselekvény -egységbe olvadjon; hiányzik a fejlesztő erő, mely a legtermészetesebb, a -legrövidebb úton készíti elő a kifejlődést. Mi az a drámai egység, -hiszen az egység minden költői mű életföltétele s e külön elnevezés -szükségtelen? Igaz, de e külön elnevezés sokat jelent, mert azt jelenti, -hogy a költői egység a drámában a legerősebb; minden cselekvények közt a -drámainak kell legkerekebbnek lennie s a költői művek közt egyedül a -dráma az, hol az expositio után minden jelenetnek siettetnie kell a -kifejlődést. - -Nem is lehet máskép. Mint a hős cselekvősége, úgy ez sem a kritika -önkényéből foly, hanem a dráma és szinpad természetéből. A dráma egy pár -óra alatt foly le, még pedig a szinpadon. Az idő rövidsége és a szinpad -korlátjai tiltják az epizódokat s mihelyt a nézőket nem köti le sebes, -fokozatos és a katastrophára siető fejlődés, a lankadás és unalom -kikerülhetetlen. A drámaíró nem élhet az epikus vagy regényíró -szabadságával, a ki nem nézőkre, hanem olvasókra számítva s nem -korlátozva a szinpadtól elejtheti a cselekvény fonalát, más, szorosan -össze nem tartozó, de rokoneseményekre ragadhatja figyelmünket s a -részletezés és staffage kedvéért oly epizódokra is vehet szabadságot, -melyeket inkább csak az alapeszme és hangulat köt össze, mint a -szigorúan vett cselekvény. A regény még a kettős cselekvényt is megtűri, -ha egy pontban össze tud olvadni, míg a dráma ezzel a hatást mindíg -veszélyezteti, még oly költőnél is, mint Shakspeare, ki _Lear -király_-ban e hibáját hőse nagyszerűségével és tragikai költészete egész -bűbájával sem tudja egészen fedezni. - -_Diocletián_-nak nincs ugyan egészen kettős cselekvénye, de annyira -nélkülözi a benső életet, a fokozatos fejlődést, hogy egészen vontatottá -és lazává válik. Mindjárt a második felvonásban semmi sem történik, a mi -a cselekvényt előre vinné. Minden, a mi benne előfordul, csak esemény és -nem drámai tény. Minddíg csak azt halljuk, mi történt előbb, vagy mi -történik a színpadon kívül, mintha most kezdődnék az expositio. A -harmadik felvonásban ugyan a cselekvény élénkülni kezd, megkezdődik a -bonyodalom, hogy a negyedikben egy újabb bonyodalomnak adjon helyet. E -két bonyodalom bensőleg igen kevés kapcsolatben van egymással. Maximin -cselszövése és Licinius hitszegése csaknem két külön dráma alapeszméje. -S az ötödik felvonás, a katastropha minő pusztán melodrámai hatású! -Egyébiránt az egész drámában e végjelenet az egyetlen, melyben költői és -lélektani mozzanatok vannak, a mit Egressy (Diocletian), leszámítva pár -nyelvbotlást, nagy sikerrel és művésziesen emelt ki. - -Mondjak-e még többet? Talán elég lesz, talán igen is sok volt. Legyen -szabad az előadásról csak annyit jegyeznem meg, hogy az nagy fénynyel -ment végbe, hogy Jókainé (Valeria) zajos tapsokkal és számos koszorúval -üdvözöltetett s nagy kedvvel, a közönség teljes megelégedésére játszotta -szerepét, melyben igen kevés volt a játszani való. Ha a szinésznő -örömest játszik gyönge szerepet, miért ne írhatna a kritikus is örömest -az ily szerep előadásáról? Nem tudom, miért ne? De nekem soha sincs -kedvem szinésznőink vagy szinészeink fény- vagy árnyoldalait rajzolni -oly szerepekben, melyeket ki nem állhatok. Nagy gyöngeség. Ez is -hóbortjaimhoz tartozik, melyért még nem rótt meg se a _Magyar Sajtó_, se -a _Hölgyfutár_. - - - - -DIVATHÖLGYEK. - -Vigjáték 5 felvonásban. Irta ifj. Dumas Sándor, fordította Feleki -Miklós. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1855 október 3-án, Feleki Miklós -javára. - -E mű eredeti czíme _Le Demi-Monde_, mely nyelvünkre fordítva -érthetetlen, mert gúnynév, a párisi társadalom egyik különös és -veszélyes osztályának gúnyneve. Ez az osztály ugyan nálunk is megvan, -noha más szinezettel s nem szerepet játszva, mint Párisban, de még nincs -neve talán épen ez oknál fogva. A fordító kénytelenségből használt oly -czímet, mely az eredetit nem fejezi ki szabatosan. De hát mi ez a -_Demi-Monde_, mi az a félnagyvilág? Erre legjobban megfelel Jalin -Olivér, a mű egyik főszemélye, midőn hozzá hasonló kérdést intéz egyik -barátja, Nanjac Raymond, egy Afrikából hazajött katonatiszt, a ki úgy -látszik annyira sem ismeri Párist, mint mi pestiek, a kik csak -könyvekből ismerjük. - -Jalin Olivér körülbelül igy felel meg barátjának: «Oh barátom, sokáig -kell buvárkodni a párisi élet rejtekeiben, míg megismerhetjük annak -minden árnyalatát s még ekkor sem könnyű e magyarázat. Minden ide -tartozó nő multján van egy fekete pont, nevén egy folt, de egyik a -másikat annyira takarja, hogy alig észrevehető. Származásukra, -külsőjökre, előitéleteikre nézve hasonlók a jó társaság hölgyeihez, hová -nem tartoznak s alkotják azt a világot, melyet _Demi-Monde_-nak -nevezünk, mely nem az aristocratia, se a bourgeoisie, de a mely mégis -mint uszó sziget lebeg Páris óczeánján s fölszed, magához von mindent, a -mi kiválik, kiköltözik, menekül e két szárazföld valamelyikéből. E világ -ki nem jelölve, de mindenütt él, azonban a párisi könnyen ráismerhet – a -férjek távollétéről. Sok férjes nő van itt, ki sohasem látta férjét. Ez -egy egészen új világ. Hajdan a házasságtörés, úgy, a mint most értjük, -nem volt meg. A férjek engedékenyebbek voltak s azon dolog -értelmezésére, melyet ma házasságtörésnek nevezünk, más szót használtak, -sokkal triviálisabbat, melylyel Molière gyakran él, ki a férjeket tette -inkább nevetségesekké, mint a nőket vádolta; de mióta a férjeknek -törvényekkel fölfegyverkezve joguk van számüzni a kötelességéről -megfeledkezett nőt, a házassági viszonyok megváltoztak s egy új világ -állott elő, mert hová menekülnének különben e compromittált, -szétválasztott, eltaszított nők? Az első, a ki ily sorsra jut, szégyenét -könnyeibe rejti, elvonul a világ szemei elől, a második fölkeresi az -elsőt és mikor már ketten vannak, szerencsétlenségnek nevezik azt, a mi -hiba, tévedésnek azt, a mi bűn. Ily mentséges vigaszt gondolnak ki -magoknak. Mikor hárman vannak, meghívják egymást ebédre és ha negyedik -is akad, kész a kontratáncz. Körülök csoportosulnak még az ifjú leányok, -a kik bukással léptek föl az életben, az álözvegyek, az álférjesnők, -szóval mindazon balhelyzetű nők, a kik másoknak akarnak látszani, mint a -mik. Ez az áltársaság nem szükölködik udvarlókban, mert itt a szerelem -könnyebb, mint a felső és olcsóbb, mint az alsóbb körökben. Mi lesz -aztán e nőkből? Nem tudhatni. Ha az ifjúság oda, az udvarlók eltünnek, -következik a megbánás, lélekfurdalás, nyomor, elhagyottság. Némelyek -közűlök férfiakhoz csatlakoznak, kik elég balgák komolyan szeretni őket; -mások eltűnnek, a nélkül, hogy tudatni akarnák, hova. Némelyek a magasra -törekvés és leesés félelme közt küzdik át az életet, mások bánkódva a -család, a gyermekek nevében férjök bocsánatáért könyörögnek. A közös -barátok közbevetik magokat s néha szerencsével. A nő már elvénült, senki -sem beszél róla, a világ szemet húny s lassan és titkon egy kis ajtón -beereszti azt, a ki kapun és nyilvánosan távozott el.» - -Íme a _Demi-Monde_, íme az a kör, hol az ifjú Dumas phantasiája oly -örömest mulat. E fiatal költő három drámát írt, s mind a három ebben a -körben játszik. Mintha itt nyert élményei volnának lelkében a -legélénkebbek, mintha itt pazarolta volna el szívének kincseit s titkos -bú és elkeseredés ösztönözné most menteni, majd pellengérre állítani e -szerencsétlen és veszélyes nőket. A _Dame aux Camélias, Diane de Lys_ és -_Demi-monde_ ugyanazon eszme különböző változatai. Ő mint drámairó -kizáróan a «femme perdue»-ek költője, kik közt Gauthier Margit a -legköltőibb, Lys Diana a legbecsületesebb és d’Ange bárónő a -legélethűbb. A művek mindenike nagy hatást tett. A tagadhatlan -tehetségen és ügyességen kívül sokat tett a sikerre a tárgy -tulajdonsága, különössége s azon boszúság és örvendezés, melyeket e -rajzoknak a közönség különböző osztályai közt, könnyen érthető okokból, -föl kellett költeniök. E művek csakhamar megalapíták a költő hirét. A -közönség tapsaihoz a kritikusok méltánylata is járult. A franczia -kritikusok legtekintélyesebbjei is méltánylattal szólnak tehetségéről, -kiemelik ügyességét, rajzai pontosságát, élénk és elmés párbeszédeit, -sőt _Demi-monde_-ját a legújabb franczia drámairodalom legjobb termékei -közé számítják s különösebben csak azt vetik szemére, hogy miért mozog -mindíg ugyanazon körben, miért nem festi a fél nagy világ helyett az -egész nagy világot, mert az igazat megvallva a «femme perdue»-ek e -csoportjában alig van valami, a mi valóban érdekelhetné az embert; ezek -az özvegyek, kiknek soha sem volt férjök ezek a bárónők, kik nem tudni, -honnan jönnek és gyakran igen könnyen megzavarodnának, ha atyjokat -kellene megnevezniök, felköltik ugyan egyelőre a kiváncsiságot, de -elvégre is unalmasak. - -Vajon a méltánylat mellett ez-e a legnagyobb szemrehányás, a mit az ifjú -Dumas érdemel? Kétlem. Igaz, e kör nem lehet a költészet rendes köre; -igaz, e körből írni nehéz, mert az ember önkénytelenül paradoxonokba -téved, ha e nőket költőileg akarja érdekesekké tenni; avagy igen -természetesen feldúl minden idealismust, ha pusztán hűségre törekszik s -míg tragikuma könnyen nevetségessé válhatik, komikuma mosoly helyett -undort is idézhet elő; de azért nem lehetlen, s Francziaországban, hol a -nők annyira nagy szerepet játszanak, talán szükséges, korszerű is. - -Az ifjú Dumas nem tudta legyőzni a nehézségeket, a melyek szinműben -kevésbbé is legyőzhetők, mint regényben. _Demi-monde_-ja elvégre is -gyönge mű akár általános költői, akár szorosan vett drámai szempontból. -Hiába hat szemfényvesztően reánk az ügyes szerkezet, az elmés párbeszéd, -pár szerencsés helyzet és jellemvonás, az alap egy mélyebb tekintetre -ingadoz és összeomlik. A költő, úgy látszik, inkább tud regényt, mint -drámát írni s regényi conceptiókat szorít a dráma szűk korlátai közé, a -mi megbénítja a compositiót; regényi motivumokkal akar elérni drámai -hatást, s míg cselekvénye lassan mozgó lett, jellemei nem lehetnek -egészen érthetők és valószínűek. A költő, úgy látszik, nagy erkölcsi -szónok, s nem veszi észre, hogy a modor, melylyel nézeteit hirdeti, -erkölcstelen, vagy ha nem is egészen az, mindenesetre olyan, hogy a -szerelem- és nőtisztelettel minden költészetet feldúlni igyekszik. A -költő pelengérre akarja állítani a társadalom legveszélyesb nőit s mit -tesz? Ellenök oly férfibálványozást állít föl, mely akkor is türhetetlen -lenne, ha a férfiak a lovagiasság és emelkedett jellem oly példányképei -volnának, a milyenek nem. - -Kisérjünk felvonást felvonásra, jelenetet jelenetre s meg fogunk -győződni, hogy ezek az állítások nem alapnélküliek. - -Az első felvonásban Jalin Olivér szállásán vagyunk. Ez egy vidor, -harmincz éves fiatal ember, 30,000 franknyi földbirtokkal, ki -tapasztalás végett vagy hajlamból-e: nem tudhatni, egy kis kirándulást -tesz a _Demi-Monde_-ba s ez állítólagos özvegy d’Ange bárónő kedvese. Az -első jelenetben épen Vernières asszony látogatja meg, egy valódi özvegy, -ki a eltemette férjét, szerencséjét, becsületét és estélyeket adva, -pazarolja unokahuga, Marcelle nászhozományát, a kit szeretne minél -jobban férjhez adni. Épen nem bánná, ha Olivér venné el, de ennek -ilyesmi eszeágában sincs, bár némi hajlammal viseltetik iránta. Miért? -Mert azt hiszi, hogy ez ártatlan leány a _Demi-Monde_ hölgyei körében -egészen meg fog romlani, s erre egészen atyailag figyelmezteti is -Vernières asszonyt. Ez túlságosnak tartja aggodalmát, aztán különben is -sebaj, ha Olivér nem is veszi el Marcellet. Érkezett Afrikából egy -sokkal derekabb vőlegény, Nanjac Raymond, a ki Párisban alig ismer -valakit. Vernières asszony épen ezért fölkéri Olivért, hogy ha -megismerkedik Raymonddal, ne szóljon oly kiméletlenül unokahugáról, mint -szokott. Egyébiránt Vernières asszony látogatásának ez csak mellékes -czélja volt. Tulajdonkép azért jött Olivérhez, hogy megtudja: vajon -Latour és Maucroix urak, kik nála egy estélyen kártyázás közben -összevesztek, kibékültek-e s megkérje őt, mint Maucroix segédjét, hogyha -párbajra kerülne a dolog, hallgassák el a valódi okot, mert nem szeretne -törvényszék elé állíttatni, vagy nevét hirlapokban olvasni. Olivér -megnyugtatja, aztán Santis asszonyt fogadja el, ki hasonlókép özvegy, de -élő férjnek, Richard Hippolytnak özvegye, a kit megcsalt s a ki megtiltá -neki, hogyn evét viselhesse. Ez okonő Santis asszony. Ez is a -_Demi-Monde_ egyik hölgye. Hiú és fecsegő, festi magát, vagyona -fogyatékát éli és szeretne visszamenni férjéhez. Santis asszonynak -különben nincs dolga Olivérrel, csak Vernières asszony után jött, csak -fecsegni akar a házigazdával, ki a leggyöngédtelenebb bókokkal és jó -tanácsokkal halmozza el. Azonban Olivért nemcsak nők látogatják, oh nem, -férfiak is jönnek hozzá. Íme Richard Hippolyt lép be, ki hasonlókép a -párbajról tudakozódik, mint Maucroix leendő második segédje. A magára -maradt két barát nem sokat beszél a párbajról, melynek kiegyenlítését -remélik, de annál többet a nőkről. Hippolyt elbeszéli neje egész -élettörténetét. Ez egy nagy botrány. Olivér csinosabb botrányokat beszél -Lornen grófnéról, a ki nem tartozik a _Demi-Monde_-hoz, a ki szereti őt, -s a kit épen egy levélben akar kötelességére téríteni, s egy más -hölgyről, ki a _Demi-Monde_-hoz tartozik, kit nem nevez meg s kit épen -nincs szándoka kötelességére téríteni. E hölgy d’Ange báróné, -tulajdonkép Susanne, ki a párbeszéd végével éppen a mellékajtón -kopogtat. Hippolyt távozik s Susanne megjelen. Ez már a harmadik özvegy, -a ki Olivér látogatására jő s bizonyára a legkedvesb. Susanne hajdan -Thonnerius marquis kedvese volt s 300,000 frank tőkéje van. Jónak látta -szép butoraihoz illő czimet venni föl s bárónénak hivatja magát. Szép, -elmés, üres szívű, a cselszövények által megromlott lelkű, a ki -mindenkép férjhez akar menni. Ifjú, szép, előkelő és derék férjre -vadász. Bádenből érkezett meg s kedvesét, kinek már két hét óta nem írt, -először is azzal a kérdéssel lepi meg: akarja-e nőül venni? Olivér -vonakodik. Susanne nem haragszik meg érte, s most már házasság helyett -csak barátságot követel, okos, hallgatag és védelmező barátságot. Olivér -sejti, hogy kedvese, a ki férjhez akar menni, már talált egy jó -bolondot. Valóban Raymond jó fiú, előkelő, fiatal, gazdag, derék. Egyéb -hibája nincs, minthogy tiz évig szolgált Afrikában s csak annyit tud a -világról, mint egy tizenötéves gyermek s azon szerencsétlenség érte, -hogy sebet kapjon, Bádenben töltse a fürdői évszakot és szenvedélyesen -beleszeressen Susanneba. Susanne megdöbben Nanjac Raymond nevét hallva s -láttatlanul akar távozni. «Ah, ön fel van indulva – mondja Olivér – -tehát ez a Nanjac… «Ön álmodik, bocsáttassa be, előtte akarok távozni, -mond az őszinteség cselszövényében bízó Susanne s a belépő Raymondot -üdvözölve távozik. Raymond, mint Latour segéde, kiegyenlíti Olivérrel a -párbajt s mielőtt távoznék, e kérdéseket intézi barátjához: hogy hívják -e nőt, a ki az elébbtávozott, előkelő hölgy-e, özvegy-e, mi oknál fogva -volt itt s minő viszonyban van vele? Olivér mindezen kérdésekre -kielégítőleg felel, mint illik Susanne okos, hallgatag és védelmező -barátjához. «De mi érdekből jött e nő önhöz, csak a barátság színe alatt -– folytatja kérdéseit Raymond: «Erre csak azt mondom – felel Olivér – -hogy ha d’Ange bárónő más érdekből jó könnyen távozhatott volna e -mellékajtón úgy, hogy ön vagy más valaki meg ne lássa.» Raymond föltárja -titkát, elmondja, hogy azért kérdezte mindezt, mert d’Ange bárónét nőül -akarja venni. - -A második felvonásban Vernières asszony szalonjában vagyunk és estélyen. -Ez a számítások estélye. Vernières asszony arra számít, hogy Marcelle -meg fogja hódítani Raymondot, Santis asszony pedig arra, hogy -visszahódítja férjét. És Susanne? Neki van legtöbb elintézendője és -számítása. Először is Thonnerins marquissal jő tisztába, kit gyámjának -nevez, ki kedvese volt s ki róla atyailag gondoskodik. Felvilágosítást -kér vagyoni állapotjáról. Háromszázezer frank – felel a marquis – egy -szó a jegyzőmnek és a szükséges iratok a kezei közt lesznek.» Susanne -elmondja, hogy férjhez szándékozik menni s meg akarja nevezni kedvesét. -«Ne nevezze meg, mert talán ismerem s ekkor kénytelen leszek vagy egy -becsületes embert megcsalni vagy önt elárulni.» Susannenak valóban jobb -titokban tartani kedvese nevét, titokban menni férjhez és elutazni. Ő -mindezt igen jól tudja, tudja azt is, hogy Raymond nővére járatos a -marquis családjához, hogy Olivér, mint Raymond barátja, könnyen -házassága megrontásán fog dolgozni. Ő előrelátó, túljár mindenik eszén -és ért és a cselszövényhez; ráveszi Raymondot, hogy szerelméről ne -szóljon se nővérének, se Olivérnek. - -Ez finomul rajzolt jelenet. Susanne őszinteséget, mély érzést és -szeretetreméltó szeszélyt tettet. Raymondnak hinnie kell, hogy mindez -nem egyéb, mint az igaz szerelem gyöngéd tartózkodása. Vernières és -Santis aszszony számításai távolról sem sikerültek ily jól. Marcella -mindent elrontott. Óh ez az ártatlan kis leány! Ő a _Demi-Monde_-ban -növekedett föl és oly romlott modorra nézve, a mily romlatlan szívben. -Félre hívja Raymondot s őszintén tudtára adja, hogy nejévé szánták, de -neki semmi kedve a házassághoz. Santis asszony épen pórul jár. Férje, -Hippolyt e szavakkal utasítja vissza: «Bizonyára most utolszor látjuk -egymást.» - -Hát Olivérnek mi szerep jutott ez estélyen? Az, hogy jobbra balra szórja -elmésségeit, melyek gorombaságoknak is beillenek. Különösen Marcelle -sértegetésében telik kedve; szemére veti, hogy mint kis leány oly -dolgokról beszél, mik nem illenek korához. «Én nem vagyok kis leány, én -nő vagyok – mond Marcelle.» «Ezt mondották nekem is, de ön ránti -tiszteletből nem hittem el» – felelt Olivér. Marcellet mélyen sérti e -gorombaság, de egyszersmind érzi, hogy érdemes reá. E percz óta javulni -kezd és szenvedélyesen Olivérbe szeret, a kit titkon föl is kér, hogy -mentse meg nagynénjétől, ragadja ki a _Demi-Monde_-ból, ha mindjárt -vissza viszi is a nevelőintézetbe. - -Olivérnek, ki Lornan grófnét visszautasította, Susannetól elesett, épen -ideje van szeretni a javuló leányt, kit megmenteni szándékozik. Azonban -ő Raymondot is megakarja menteni. Hogyan mentse meg? Nagy és nehéz -kérdés. Nem mondhatja neki; ne vedd el e nőt, mert szeretőm volt. Ily -lovagiatlanságra nem sülyedhet. Azért csak úgy távolról akarja értésére -adni, hogy őrizkedjék e nőtől. Elmondja, hogy mily veszélyes e kör, -megmagyarázza, hogy mi az a _Demi-Monde_. Mind hiába. Raymond épen nem -ütődik meg, hisz Susanne már mindezt elmondta neki épen így. «De hát ha -a bárónő így ismeri a kört, miért él benne?» – kérdi a csodálkozó -Olivér. «Én is azt kérdém tőle – felel Raymond – s azt mondá, hogy -régibb barátságos összeköttetései sodorták e körbe, aztán különösen -érdekli Marcelle, a kit meg akar menteni. Egyébiránt közelebbről -szakítani akar e társasággal.» «Mikép»? – kérdi Olivér. «Az titok – -felel Raymond – de nyolcz nap mulva nagy ujságot fog hallani ön.» - -Íme Susanne mily jól számított, mily jól ismerte Olivért s mily jól -eleve kijátszotta cselszövényét. Azonban az okos nő tudja, hogy még sok -mindennel kell megküzdenie és felszólítja Olivért, küldje vissza -szerelmes leveleit. Vajon miért e kivánat? Talán fél, hogy e levelek még -Raymond kezeibe kerülhetnek? Oh nem; Susanne akarja, hogy e leveleket -elolvassa Raymond. – Meglátjuk, miért. - -A harmadik felvonásban Susanne szalonjában vagyunk. A szép özvegyet -Marcelle látogatja meg. A javuló leány elpanaszolja barátnéjának, hogy -menekülni akar nagynénjétől Thonnerins marquishoz, a ki azelőtt négy -évvel leánya mellé akarta venni társul. Vajon igéretét teljesítené még -most is a marquis, vajon lenne Susanne közbenjáró? Susanne fölajánlja -magát, levelet írat vele a marquishoz, melyet elvinni igér. Míg Susanne -a marquisnál mulat, megérkezik Olivér és a visszakivánt leveleket az -asztalra helyezi. Távozásakor Raymonddal találkozik. A jó afrikai már -beadta a hadügyminiszterhez lemondását, házasodni akar s mindezt -Susannenak tett igéretének, ellnére is föltárja Olivér előtt. Olivér -kötelességének tartja megmenteni barátját és világosabban beszél. De -Raymond sokkal inkább szereti Susannet, mintsem fölvilágosodni bírjon. -Végre Olivér ki meri mondani, hogy Susannenak sohasem volt férje, s ha -Raymond bővebben akar hallani e nőről, kérdezősködjék Thonnerins -marquistól, kinek házához nővére úgy is járatos. A jó afrikait mindez -megzavarja és meglátván a leveleket, valóságos gyanú és féltékenység -ébred szívében. Azt hiszi rólok, hogy szerelmes levelek, melyeket -Susanne Olivérnek írt. Olvasni akarja. «Egy nő levelei szentek, bárki -legyen az» – kiált föl Olivér. Elvégre is Olivér ott hagyja a leveleket, -miután Raymond becsületére fogadja, hogy azokat el nem olvassa. Ezalatt -hazajő Susanne s tudtára adja Raymondnak, hogy a jegyzőnél járt; -elolvassa keresztlevelét, megholt férjével kötött házassági szerződését -s a férje haláláról szóló bizonyítványt. Raymond hivőn magához veszi e -hamis iratokat. Susanne azt is elbeszéli, hogy Thonnerins marquisnál -járt Marcelle ügyében, kit tüstént tudósítania kell ügye állásáról. -«Írjon hát neki levelet» – kiált föl Raymond. Susanne némi tettetett -vonakodás után irni kezd. Ekkor Raymond átadja neki az Olivér által -hozott leveleket és engedelmet kér tőle, hogy azokat elolvashassa. -Susanne megengedi. Raymond fölbontja a leveleket s összehasonlítja a -kézirást Susannenak Marcellehez írt levelével. Az irás nem ugyanaz. «Itt -valaki játékot űz velünk – szól Raymond. Susanne elkéri s átfutja a -leveleket. «Ezek szerelmes levelek, s nem épen leggyöngédebbek – szól -gúnyosan. «S ön nem tudja, ki írta e leveleket?» «Hogy tudnám, midőn -nincsenek aláírva.» «S nem ön írta volna e leveleket?» «Ön örjöng; -hasonlít-e az én irásom ehhez» – valóban szeretném, ha hasonlítana, e nő -szépen ír.» E párbeszéd után a jó afrikai elmondja, hogy Olivér olyasmit -sejtetett vele, mintha Susanne Olivér szeretője lett volna. «Ön megbánta -házassági ajánlatát s most e cselszövényes ürügy alatt akar -visszavonulni,» – kiált Susanne fölindulva. Összezördülnek. «Mindennek -vége köztünk» – mond Susanne s a faképnél hagyja bánkódó kedvesét. -Raymond távozik, hogy később visszajövén lábaihoz boruljon méltatlanul -gyanusított kedvesének. Ezt Susanne igen jól tudja s épen ezért egész -diadalérzettel veti szemére Olivérnek lovagiatlanságát, mely egyébiránt -házassági tervét eddig még épen nem dönthette meg. Olivér nem tud a -dologról fölvilágosodni. Susanne elmondja, hogy Raymond olvasta a -szerelmes leveleket összehasonlította a kéziratot Marcellehez írt -levelével s meggyőződött, hogy a két kézirat egészen különböző. «Önnek -hát kétféle kézirata van» – mond a csodálkozó Olivér. «Nem, csak egy, ez -is elég» – felel Susanne s elbeszéli, hogy Olivérhez írt szerelmes -leveleit mind Santis asszonynyal iratta volt, mert számított ily -esetekre. Az így kijátszott Olivér kénytelen Raymond előtt minden vádat -visszavonni, a ki ekkép ujra Susanne hatalmába esik. - -A negyedik felvonásban Susannenak ujabb gátakat kell legyőznie. Ő igen -jól sejti, hogy Raymond, Olivér árulása következtében, tudakozódott -felőle Thonnerins marquisnál, s a marquis, ha eleinte nem is, de később -föl fogja előtte fedezni multját. Ezért bánatost tettetve elpanaszolja a -marquisnak, hogy férjhez meneteléből már nem lesz semmi. Olivér -elrontotta az egészet s ő bosszúságában utazni szándékozik. A marquis -örvend. «Lássa ön – szól hozzá bizalmasan – Raymond nálam járt ön felől -tudakozódni. Én nem szólottam semmit, hivén, hogy e házasságból úgy sem -lesz semmi. De eljöttem önhöz, még egyszer ismételni, mit már mondottam -volt egyszer, hogy abban a komoly pillanatban, melyben megismerem azt a -férfit, a ki önt csakugyan el akarja venni, meg fogom neki mondani a -tiszta igazságot. Vártam néhány napot és jól tevém, miután ön más -okokból is meggyőződött, hogy e házassági lehetlen.» A marquis azon -hitben távozik, hogy Susanne csakugyan lemondott házassági terveiről. -Susannenak épen erre van szüksége, mert a marquis jóhiszemében -hallgatván, Raymonddal könnyen elbánhatik s ha egyszer nejévé lesz s -elutazik, nincs oka többé semmitől tartani. De Susanne egyszersmind -boszút is akar állam Olivéren. Erre az Olivér és Lornan grófnő közti -viszonyt akarja fölhasználni. Megkéri Santis asszonyt, hogy eszközöljön -ki egy titkos légyottot közte és Lornan grófnő közt, mintha ezt Olivér -érdeke kivánná, a ki elég oktalanul Marcellet akarja elvenni és ezt -mindenkép meg kell akadályozniok. Santis asszony jól elintézi a -megbizást, Lornan grófnő még ma meglátogatja Susannet, Susanne még ma -meg fogja alázni Olivért, mert egy jó hirű nő fog látogatást tenni nála, -mert rossz hírbe fog keverni egy nőt, kit Olivér becsül és talán szeret -is. Susanne diadalérzettel fogadja a nála összegyülekező társaságot: -Vernières asszonyt, ki boszankodik, hogy Olivér unokahugát elrontotta s -rábirta egy társalgói állomás elfogadására; Raymondot, a ki boldog -szerelmes és a nász napjáról beszél; Olivért, a ki Hippolyt barátjával -lép be és sejt valamit Susanne cselszövénye felől. A szolga Lornan -grófnőt jelenti be. Olivér jő és kirohan, hogy megakadályozza Lornan -grófnő belépését. «Mit tett ön? – kérdi Raymond a visszatért Olivértől. -«Megmondtam Lornan grófnőnek, hogy nem akarom, hogy ide belépjen.» «Mi -oknál fogva?» «Azon oknál fogva, mely szerint a becsületes ember -tartozik ballépésektől megőrizni a becsületes nőt.» «Különösen, midőn e -becsületes nő kedvese azon becsületes embernek – vág közbe Susanne. «Ön -hazudik, asszonyom!» – kiált föl Olivér. Ekkor Raymond föllép védeni -leendő nejét és párbajra hívja Olivért. Susanne diadalt ül, de egy -közbejött körülmény ismét fenyegetni kezdi házassági tervét. Thommerins -marquis levelet küld hozzá, melyben ez áll: «Ön megcsalt engem, ön -elbolondítá Raymondot s a tőlem lehetlennek nyilatkoztatott házasságot -végre akarja hajtani. Egy órát adok önnek annak szétszakítására. Ha ön -erre egy óra alatt nem talál módot, mindent fel fogok fedezni -Raymondnak.» Susanne megdöbben. «Magam vallok meg mindent – kiált föl – -nem, küzdeni fogok mindvégig; nyerjünk időt, ez a fődolog.» Ezzel leül -és ír. Raymond meglepi s tudni akarja, mit ír, mi van abban a levélben, -melyet úgy rejteget. Susanne vonakodik. A felizgatott Raymond erővel -facsarja ki kezéből a levelet és elolvassa. A levél Thonnerins -marquishoz szól, melyben Susanne felkéri a marquist, hogy hallgasson, -hiszen az nem bűn, hogy őt szereti Raymond s ő viszont szereti; legyen -kegyelmes, ha Raymond megtudja az igazat, ő meg fog halni szégyenében. -Ekkor Susanne mindent felföd Raymond előtt. Elmondja, hogy egy nagy -ifjúsági tévedése van, hogy nem báróné, hogy férje sohasem volt s hogy -egész vagyona Thonnerins marquis ajándéka s kéri Raymondot, hogy hagyja -és feledje el örökre. Raymond tovább vallatja. Susannenak nincs több -vallandója s megesküszik, hogy Olivérrel soha sem volt szerelmi -viszonyban. S a jó afrikai mit tesz? Szereti, még most is szereti -Susannet s csak azon áldozatot kéri tőle, hogy Thonnerins marquisnak -küldjön vissza mindent. Susanne megteszi. «Ah Susanne – kiált föl -Raymond – magam sem tudom, mennyire szeretem önt!» - -Az ötödik felvonásban Olivér párbajra készül. Hippolyt barátja hiába -erősíti, hogy e párbaj lehetlen. «Csak azt kell bevallanod Raymondnak – -így szól – hogy Susanne kedvese voltál s el van intézve minden, mert -Raymond kinyilatkoztatta, hogy ha ezt szemébe mondod, kezet szorít veled -és sohasem fogja többet látni Susannet.» Azonban Olivér szerint meg kell -történnie a párbajnak, mert itt többé nem Susanneról van a kérdés. A -készület foly és karddal fognak vívni. Midőn Olivér épen távozni akar, -megjelen előtte Marcelle, hogy búcsút vegyen tőle, mielőtt elhagyná -Párist. Olivér titkolja előtte a párbajt, de megvallja, hogy szereti. -Olivér távozása után Susanne lép be és fölfedezi Marcellenek, hogy -Olivér párbajt ment vívni. A megrémült Marcelle imádkozik, Susanne pedig -cselszövényen töri fejét. Ha Olivér meghal, semmi baj, de ha Raymond -halna meg, miért ne lehetne ő tovább is Olivér kedvese s talán neje is, -hátha Olivér csak féltékenységből tett mindent? Ezért Marcellenek azt a -ajánlatot teszi, hogy várják be Olivért, ki mindkettőjöknek szerelmet -vallott s kinek valódi hajlamáról meggyőződniök most a legjobb alkalom -nyilik. Ezért vonuljon egyikök a mellékszobába s hallgassa ki a másik -beszélgetését. Az egyiknek szerepét természetesen Susanne vállalja el. -Künn kocsirobogás. Olivér lép be és megsebesítve. «Mi történt Raymonddal -– kérdi Susanne. «Meghalt – felel Olivér, s egyszersmind megvallja neki, -hogy mindazt, a mit tett, féltékenységből tette, mert őt szereti. -«Utazzunk el – kiált karjaiba dőlve Susanne. Az ajtó megnyilik s épen, -egészségesen Raymond lép be, ki mindent hallott s ki végre meggyőződik -arról, hogy Susanne hitvány nő. Susanne oda van. Raymond azzal -vigasztalja, hogy a Thonnerins marquisnak visszaadott vagyonát -kárpótolni fogja. «Én nem vagyonára vágytam, hanem nevére – kiált föl -Susanne, egy óra mulva ide hagyom Párist, holnap túl leszek -Francziaországon.» «De önnek semmije sincs, mindent visszaadott a -marquisnak» – mond Olivér. «Nem tudom, mikép történt, de a vagyonomat -illető iratok egy része asztalomon maradt.» Tehát a szép nő mégis elég -óvatos volt nem tenni koczkára mindent. Olivér mindent megnyert és -Marcellet nőül veszi. A jó afrikai is mindent megnyert, csak Susannet -nem, de nő helyett talált egy jó barátra, ki érte megsebesíttette magát -s kit a világ legbecsületesebb emberének tart. - -Ennyi a mű tartalma inkább az eredeti, mint a fordítás szerint, mely se -nem hű, se nem szabatos s telve oly közbeszurásokkal, melyeket a -fordítónak ifj. Dumas aligha köszönne meg. - -A tartalom ily terjedelmes közlését talán unják is olvasóim. Valóban, -iró nem tehet rosszabbat, mint a midőn untatja olvasóit, kivált ha még a -mellett el is késik, mint én, ki nem egészen önhibám miatt nem először -követem el e legnagyobb journalistikai bűnt. De tehetek-e róla, ha -szükség kényszerít ily részletesen elbeszélni a tartalmát, mert csak így -lehet érthetően kimagyaráznom azt az eszmét, mit e mű bennem felköltött. -S miféle eszme az? Nem új, sem eredeti. Kemény e lapok hasábjain -_Szinművészetünk_ czímű czikkeiben már régebben érintette ezt, midőn -kimondta, hogy a drámairodalom mindenütt hanyatlik s ennek egyik oka a -regény, mely elnyelte az eposzt s fenyegeti a drámát. - -A legújabb franczia drámai iskola minden esetre igazolja e nézetet. A ki -ez iskola termékeinek tartalmát és alakját részletesen vizsgálja, -meggyőződhetik arról, hogy a Hugo Victortól alapított iskola kiment a -divatból. A franczia kritikusok azt már többször megjegyezték. Úntalan -ismétlik, hogy a közelebbi harmincz év alatt a franczia dráma két nagy -változáson ment át. 1825–1835-ig, az irodalmi ujjászületés e nagy -mozgalmában, mely néhány jeles művet hozott létre, a szinpadot, a -történelem és a phantasia foglalta le. A költő a hatás és meglepetés -minden eszközét igénybe véve, a mult vagy jelen eseményeit akarta a -tömeg előtt megeleveníteni. Az idők megváltoztak. A mostani drámaköltők -kevésbbé találékonyak, de annál többet elmélkednek s álmok hüvelyezése -helyett mindent összegyüjtenek, mi a szalonban, utczán vagy bárhol -található. A szinpad többé nem követeli, hogy a társadalom az ő képére -teremtse magát; megelégszik, ha a társadalom hű képe lehet. - -Ez mind igaz, de a régibb és újabb franczia drámai iskola közt a -különbség nem csak ennyi. Mitt tett Hugo Victor, midőn megújította a -franczia drámát? Azt mondta, hogy a classikus dráma inkább egy pogány, -mint keresztyén társadalom kifejezése. Ezért nem a görög és római -történetből vette tárgyait, hanem a középkorból. E mellett széttépte a -franczia classikusok merev drámai szabályait, az idő és hely egységét, a -mit az angol irodalomban Shakspeare már rég megtett. Nem említve az -ellentétek elméletét s más részleteket, melyek Hugo egyéni költészetéből -folynak, ez a lényege a franczia romantikának. De mindezen ujítások -mellett is igyekezett megtartani a szoros drámai formát, cselekvényt és -jellemzést. - -S mit tesz az ujabb franczia dráma? Tartalmára nézve csaknem kizáróan a -jelenre vonatkozik s itt is oly tárgyakat választ, melyek az úgynevezett -modern regények tárgyai s ez utóbbinál fogva kénytelen feldulni a valódi -drámai formát, cselekvényt, jellemzést. A franczia dráma tulajdonkép nem -egyéb, mint dialogban írt regény, vagy jobban mondva regénykivonat -dialogban. A szinpadon színtelen regényeket látunk, melyek drámáknak -hazudják magokat és se drámák, se regények nem lehetnek. Mit bánom én, -akár regény, akár dráma, mit érdekel engem a pedáns kritika forma körüli -aggodalma, ha az műélvezetet nyújt – mondhatják a nézők. Úgy van, -mondhatják és mondják, de hogy sokáig fogják-e mondani, kérdés, s épen -itt a bökkenő. Mert miért gyönyörködjék sokáig a közönség oly drámában, -melyet regényben százszor szebben, százszor jobban olvashat? -Érdekelheti-e oly tárgyak drámai feldolgozása, melyek természetöknél -fogva csak regényben fejthetőkki, csak regényben érdekesek, sőt érthetők -is? Fog-e elébb-utóbb az, a ki tisztán művészi élvezetet ohajt, egyébért -járni szinházba, mint az operáért és balletért s ha igen, fogja-e egyéb -mulattatni, mint a nők szemcsövezése és társalgás szomszédjával? Midőn -néhány kontár a kitünő irók öt-hat kötetes regényeit dramatizálni -kezdte, sokan megütődtek s úgy tekintették e jelenséget, mint dráma -hanyatlását, talán nem egészen ok nélkül, talán túlaggodalmasan. Most -sokkal több ok van az aggodalomra, mert valódi költők állottak elő, kik -majd mind oly tárgyakat dolgoznak fel drámává, melyek a formába nem -férhetnek be, mert a közönség a korviszonyok hangulatánál fogva kiválón -oly tárgyak iránt van előszeretettel, melyeknek csak a regény lehet -valódi és természetes formája. Nem egészen formai dolog hát e kérdés, -vagy oly formai dolog, mely a lényeget teszi, mert ha valahol, a -költészetben igaz, hogy a forma teszi a dolgot. A ki maga regényt vagy -drámát írt, vagy gondolkozott róluk, érteni fogja a kérdés szövevényeit, -a ki pedig nem írt s ez elvont fogalmak körül nem tudja tájékozni magát, -könnyen megértheti, ha szobrokra és festményekre egy pillantást vet s -utána gondol: vajon a festész teheti-e azt, a mit a szobrász, vajon az -ok nem az anyagban van-e, melyből dolgoznia kell, vajon anyag és alak -nem állanak-e a legszorosb összeköttetésben? - -A legújabb franczia drámai iskola a drámait támadja meg a drámában s -kárpótlásul semmi olyast nyújt, a mit a regény százszor jobban ne -nyújthatna. Széttöri a formáit az anyagért és semmivé teszi az anyagot a -formáért. Ez főjellemvonása ez iskolának, mely épen ennélfogva sehogy -sem rejtheti méhében az ujjászületés csiráját. Példája a _Demi-monde_. -Ifj. Dumas e művében egy társadalmi osztály rajzát akarta adni. De vajon -adhatni-e ezt drámában? Oly kevéssé, mint valamely politikai intézmény, -kor vagy népélet rajzát. Mindez a drámában csak háttér lehet, melyből -kiemelkednek az egyének, vagy árnyak, mely kellő világításukra szolgál. -Mindez a regény dolga, melynek ereje és varázsa a részletezésben van -Drámában a részletezés semmivé teszi a drámai hatást. Drámában fő az -egyén, körüle kell megfordulnia a cselekvénynek; formája csak ennyit tűr -meg s ezt is inkább nagy és kiemelkedő, mint finom vonásokban. - -S mit tesz az ifjú Dumas, hogy czélját, egy társadalmi osztály -ismertetését elérhesse, de a melyet még sem érhet el? Műve tartalmát -figyelmesen vizsgálva csakhamar észre veszszük, hogy igyekszik akarata -ellen minél kevésbbé drámai lenni. - -Mindjárt először is feltünő az, hogy e műben néhány oly személy -szerepel, kik tulajdonkép egyszer sem lépnek föl. Ilyen a többek közt -Lornan grófnő, pedig e nő elhatározó befolyással van a cselekvény -fejlődésére. E mellett Hippolyt, Santis, Vernières asszony több tért -foglalnak el, mint a mennyi megillethet oly személyeket, kik a -cselekvényre kevés befolyással vannak. Honnan van ez? Mert a költő egy -osztályt akart megismertetni, a _Demi-monde_-ot s e személyek nélkül -rajza hiányos lett volna és e személyeknek sokat kell beszélniök, hogy -magokat és körüket megismertethessék. - -Regényben mennyivel könnyebben és hatásosabban czélt érhetett volna a -költő, mennyi más személyt léptethetett volna még föl, a kiket most -mellőznie kellett s a kik teljesebben föltárták volna előttünk e kör -titkait. S ha tovább vizsgálódunk, nem tünik-e föl különösen az is, hogy -a nők úntalan látogatják a férfiakat, mintha a férfiszoba boudoir volna -s immár a nők udvarolnának a férfiaknak? Igaz, e nők nem a jó társaság -hölgyei, de Olivér nem úgy jellemzi-e őket, mint a kik származásukra, -külsőjökre, előitéleteikre nézve hasonlók a jó társaság hölgyeihez? S ez -természetes. Minél inkább annak akar tartatni valaki, a mi nem, annál -jobban figyel fölvett szerepének külsőségeire. Olivér szavai szerint az -ifjú Dumas ezt jobban tudja, mint bárki. Miért vét hát mégis ellene, -miért akarja valószinütlenné tenni cselekvényét? Mert kénytelen volt, -mert tárgyát, a mind azt felfogta, csak így volt képes beerőszakolni a -dráma korlátai közé. Regényben mint nem kellett volna küzdenie e -nehézséggel; mily könnyen összehozhatta volna a nőket a férfiakkal, a -nélkül, hogy mint a drámában, untalan szobájokig fáraszsza. - -A jellemzésben sem találjuk meg a drámait. A mű személyei többé-kevésbbé -mind olyanok, melyek csak regényben domborodhattak volna ki egészen -élethű alakokká. A dráma korláta rájok nehezül és megbénítja őket; -azután annyi különböző elem vegyítéke van bennök, hogy kifejtésökre a -drámai cselekvény, mely inkább csak egyszerű és határozott -szenvedélyeket tűr meg, nem elegendő. - -Regényben a szerző könnyen elkerülhette volna azt a hibát, hogy midőn -Olivért lovagiasnak akarja festeni, lovagiatlannak fesse. E lovag, ki -mindvégig teljességgel nem akarja megmondani Raymondnak, hogy Susanne -kedvese volt, a regényben bizonyosan nem lesz kénytelen a szerelmes -levelek titkát elárulni. A költő talált volna más módot, melylyel -meséjét tovább szője. Regényben Olivér bizonyosan kevesebbet okoskodik, -moralizál és gorombáskodik, mert a költőnek lett volna módja, hogy -mindezt önmaga tegye meg. Regényben Raymond jelleme is máskép ütött -volna ki. Inkább értettük volna a jó afrikai együgyűségét és erős -szenvedélyét; ott ki lehetett volna vinni, hogy se komikai, se tragikai -szinezettel ne birjon és mégis érdekes legyen. A drámában e miatt oda a -hatás. Nem tudjuk; nevessünk-e a jó bolondon vagy szánjuk? Midőn mindent -megtud Susanne multját illetőleg és épen Susannetól és mégis szereti őt, -itt drámailag vagy erős komikumnak, vagy erős tragikumnak kellene -kifejlődnie. Nem fejlődik, mert a költő sem akarja. Mindezt regényben -kár nélkül teheti vala. Itt kárral teszi s elvégre is Raymond előttünk -érthetetlen marad. Még a legsikerültebben rajzolt alak, Susanne is -szenved a drámai nyűg miatt. Regényben részletesen festve mennyivel -természetesebben tűntek volna föl a nő cselszövényei, melyekben a -subtilitás miatt kevés a drámai s a drámaivá lenni akarás miatt kevés a -valószinű. A mű végén mennyire kénytelen a szerző néhány szóval -megrontani a legtöbb előszeretettel rajzolt jellemét. Susanne bevallja, -hogy Thonnerins marquisnak nem küldötte vissza mind a vagyonát illető -iratokat. Ezt azon Susanne vallja be, a ki még kijátszatásakor is azt -mondja Raymondnak, hogy nevéért és nem vagyonáért szerette s még -megaláztatásakor is a becsület némi maradványaival takarózik. Miért -teszi ezt a költő? Mert nem tudja máskép tudtára adni a közönségnek -Susanne csalfaságát. Regényben egy tollvonással segíthetett volna a -bajon. - -S vajon a véghatás, melyet ez a mű reánk tesz, miért annyira -határozatlan, miért hogy a kedélyt sem tragikailag, sem komikailag nem -érdekli. Egyéb okok mellett bizonyosan a forma miatt. E tárgy drámai -alakban alig idézhet elő más hatást. Regényben egészen máskép ütött -volna ki. A költő oda állíthatta volna saját egyéniségét; humorával vagy -iróniájával kibékíthette volna mindazt, a mi máskép könnyen sértheti az -æsthetikai érzést; a viszonyok és egyének részletes és lélektani -rajzával érdeket gerjeszthetett volna fel s úgy festhette volna -_Demi-monde_-ját, hogy az valószinűbbnek s mégis költőibbnek tünjék föl. -Így kedvetlenül fordulunk el a rajztól. Nem találjuk se hűnek, se -költőinek, s e nőket, kik iránt a költő ellenszenvet akart bennünk -felkölteni, csaknem szánjuk, mert a férfiak mindíg alázzák bennök -nemcsak az egyént, hanem magát a nőiséget is; mert e férfiak épen nem -érdemlik becsülésünket. Mi joga van a goromba Olivérnek leczkézni a -_Demi-monde_ hölgyeit, midőn ő maga is köztök él és velök szoros -viszonyban? Miért érdekeljen bennünket az együgyű Raymond, ki elég -ostoba szeretni Susannet s elég rideg csalódását épen nem venni -komolyan? S miért érezzünk a költő iránt rokonszenvet, ki a nőkről -minden eszményi zománczot letörül s nem annyira romlottságukat akarja -felmutatni, mint azon tisztelet és lovagiasság ellen küzd, mely a -férfinak a nő iránt bárminő viszonyok közt kötelessége. - -Épen azért méltánylandó volt Bulyovszkyné, ki Susanne jellemét némi -költői fénynyel igyekezett bevonni, épen azért hibáztatható Feleki, ki -Olivér jellemét durvábban fogta föl, mint a hogy a költő festi. - -Ez előadás egyébiránt Bulyovszkynénak valóságos diadala volt. Alig -játszott valaha oly művészi egyöntetűséggel, mint ma. Minden jelenete -sikerült. Csak azt sajnálom, hogy a mű hosszas fejtegetése után nincs -terem játéka fényoldalait kiemelhetnem, csak azon örülök, hogy mégis -alkalmam van, – habár csak néhány sorban is – gáncs nélkül mutatnom be -hódolatomat oly tehetség és szorgalom iránt, kit a mi -«demi-critique»-ánk egyik közlönye annyira ledorongolni igyekszik. - - - - -SIGNORA RISTORI. - -Berlin, 1855 november 26-án. - -A porosz fővárosban közelebbről három egyén nyújtott rendkivüli -élvezetet a művészet és irodalom barátainak: Joachim, hegedüvirtuoz, ki -egy pár nap előtt adta utolsó hangversenyét; Philarète Chasles, híres -kritikus, a Collège de France egyik tanára, ki az énekakadémia -nagytermében nem rég kezdte meg felolvasásait az angol és franczia -regényirodalomról; Ristori, a turini királyi szinház tagja, ki hazatérő -útjában Berlint is meglátogatta s a királyi dalszinházban kétszer lépett -föl. - -Mint magyarnak, talán Joachim hazánkfia iránt kellene leginkább -érdeklődnöm; mint olyan, ki néha kritikával foglalkozom, talán Philarète -Chasles eszméit tartoznám fejtegetni; de őszintén szólva, engem csak -Ristori érdekelt, csak róla tudok írni, vagy jobban mondva -elragadtatásomról. - -E kis hazafiatlanságot, e kis közönyt a tudomány iránt meg tudom -magamnak bocsátani. Miért is ne? Joachim nem tud hegedűjén annyi édes, -annyi fájó hangot kicsalni, a mennyit Ristori egyetlen sóhaja magába -zár; Philarète Chasles nem magyarázza oly mélyen és hűn az angol és -franczia regény-irodalom hőseit, mint Ristori Alfierit és Schillert s -elvégre elragadtatásom örömei közé hazai művészetünk gondjai vegyültek: -a mi árva tragédiánk sebeit kötözgetém. - -Meglehet, hogy egész Berlinben talán csak én voltam ennyire -elragadtatva, én szegény ábrándozó, a ki évek óta esengem a tragédiát és -évek óta nélkülözöm. De tehetek-e róla, hogy én néha a szinházban a -fölindulást, a megilletődést keresem: vágynám visszaidézni tünedező -álmaimat, elpazarolt könyeimet s egy felemelkedett érzésben feledni az -élet apró nyomorúságait? De tehetek-e róla, hogy nem láthatom Rachelt, -hogy a mi szinésznőink a tragédiákban sohasem tudtak eléggé meghatni, -hogy a német szinésznők között csak Seebachot s csak Gretchen szerepében -bámulhattam, hogy a berlini királyi szinház nőszemélyzetében egyetlen -kitünőbb szinésznő sincs? De tehetek-e róla, hogy Ristori nagy szinésznő -s hogy engemet, bár előadásaira egy franczia fordításból csak nagy -bajjal készülhettem el, elragadott, megrázott s visszaadta hitemet a -tragédiában. - -Ristori több, mint a hogy a hír beszélte. Az valótlan, hogy a párisi -journalistika csak azért emelte, mert Rachelre ingerült volt s hírét -inkább a műtárlatra Párisba tódult idegenek állapították meg, mint a -kritika és műértő közönség. Ő alkalmasint van annyi, ha nem több, mint -Rachel s jelenleg Európában a tragikai múzsa egyetlen gyermeke. A német -közönség és kritika is meghajolt előtte. Berlinben rendkivüli hatást -idézett elő. Közönség és kritika egyformán el volt ragadtatva. Csak egy -pár kritikus észak-német hidegvére tiltakozott a déli szenvedélyesség -ellen, vetette szemére az olasz-franczia páthoszt, a túlzott arczjátékot -s látszott mintegy óhajtani, hogy kissé szelidebben, kissé jobban -játszszék, mint talán a szép Fuhr Lina, vagy a jó Birch-Pfeiffer -asszony. Szegény Lessing, ha tudtad volna, hogy midőn hazád irodalmát a -franczia irodalom jármától megmented, mennyi nevetséges jelenetre adsz -egyszersmind alkalmat! Hány jámbor földid fejét zavarta meg a te -nagyszerű polémiád! Azóta a legrosszabb német drámaíró is megvetőn -tekint Corneille- és Racinera, a legegyügyűbb német szinész is fitymálva -emlegeti Talma vagy Rachel páthoszát s még a legderekabb német kritikus -is hazafias kötelességet hisz teljesíteni, ha legalább életében egyszer -neki ronthat a francia vagy általában a román művészetnek. - -Azonban Ristori legkevésbbé szorult az én védelmemre. Benne minden -megvan, a mi szinésznőt nagygyá tehet. A természet semmit sem tagadott -meg tőle s ő maga mindent megszerzett. Az ő érdemei nem pusztán a -franczia-olasz szinészeti iskola kitünő sajátságain alapulnak, melyeket -annyira hűn képvisel. Neki megvan az a sajátsága, a mi minden -művészetben csak a lángészé: az egészben keresni a hatást, az -egyöntetűségben szabatosságot, a természetesben az eredetit és újat. Ő -egyetlen saspillantással s a legtermészetesb oldalról fogja föl szerepét -s egyszersmind e szellemben emeli érvényre. Talán a részletek apróbb -árnyalataiban ejt hibát, de ott soha sem, hol az egész körrajzzá alakul. -A részleteknek az a lelkiismeretes kidolgozása, túlpontos érvényesítése, -melynek az egész legtöbbször áldozatul esik, a természetesnek az az -aggályos keresése, melyből oly természetesen foly a mesterkélt, az a -szenvedélyes előszeretet a nagy mozzanatok iránt, mely szüntelen a -nekikészülés és ellankadás hangulatait szűli, egyiránt távol vannak tőle -s mennyi élet, hűség, összhang ez egészben felfogott, természetesen -visszaadott, egyöntetűen érvényesített szerepekben, több, mint a mennyit -a költő beléjök lehelt, mert Ristori egyszersmind teremt: jóvá tesz, -vagy eltakarja a költő hibáját. - -E geniális nő többé már nem fiatal. Túl lehet harminczadik évén. Nem -ingerlően bájos, hanem szabályosan szép s inkább magához vonz, mint -meghat, mint csodálatra ragad, vagy megdöbbent. A tiszta nőiség az, mi -egész lényén elömlik. Termete szoborszerű, melyen a ruha festői -redőzetben hullámzik. Mozdulatai nyugodtak s nemességöket a szenvedély -legkitörőbb perczeiben sem vesztik el. Taglejtésében semmi habozás vagy -erőltetés. A taglejtés nála együtt születik az érzéssel, a szóval s ez -utóbbit mindig önkénytelenül pótolja. Midőn meghajlik és összerogy, -avagy rohan és karjait tárja ki, mind a legplastikaibb és még sem az, -mert hol a szobrász, ki az idomokba élő és folytonos szenvedélyt tudjon -lehelni: a kétségbeesés, az öröm, az elfojtott bánat, a kitörő düh -emelkedő és szálló árnyalatait? Arcza bámulatosan mozgékony és kifejező. -E finoman metszett ajkak és szemek s ezek a jelzett arczvonalak -beszélnek; kimondják, a mit a szív titkolni akar, de a mit többé nem -titkolhat, a mit e szó képtelen kifejezni a sejtelem leggyöngébb, az -akarat legönkénytelenebb mozzanatától kezdve a küzdelem és tett viharos -kitöréséig s a küzdelem és kétségbeesés perczeiben mily erős és mély -fájdalom nyilatkozik ez arczon, e szemekben. Kedved volna elfordulni a -szinpadtól, de oda vagy bűvölve, mert a szenvedélyek e hű rajza sohasem -hágja át a művészet határait s borzadály helyett csak a legmélyebb -tragikai hatást érzed. S mit mondjak szavalatáról? Hangjának -változatossága annyira végtelen, hogy még oly finom árnyalatokat is ki -tud emelni, melyet az értelem alig jelölhetne ki; oly tisztán beszél, -mintha csak a levegő csendülne meg s olyan mély érzéssel, mintha -szívében volna ajka s a bensőség e mély kifejezése bizonyos déli -lágyságban olvadoz. Talán épen ezért a megvetés, gúny, harag, gyűlölet -kevésbbé sikerülnek neki. Hagyján. E hiányt gazdagon kárpótolja, mert -mosolyogni és sírni, szeretni és meghalni csak ő tud a világon. Mennyi -érzést, mennyi gondolatot leplezhet föl egyetlen sóhaj, egyetlen -zokogás! Mennyi költészet rejlik egyetlen hangban, egyetlen szóban! -Mennyire vetekedhetik a szavalat az ének hatásával. Ristori bírja a -tragikai szavalat legnagyobb titkát: igen érezhetőn, mégis úgy emeli ki -a rhythmust, hogy az értelmesség semmit sem szenved; megköti bizonyos -emelkedettség, mégis oly szabadon rezegteti az érzések árnyalatait, -mintha csak akkor gondolta volna ki a verssorokat. - -Még ez nem minden. Úgy látszik, mintha e nőben valamely rejtélyes varázs -volna. Mintha nem is volna szinésznő, mintha nem is játszanék, hanem -élne, valóban érezné, a mit játszik; mintha nem is tudná, hogy tapsoló -közönség gyönyörködik kínjain, csak magával volna elfoglalva s nem -annyira művészetével, mint egyéniségével hatna. Csalódás! Annyira -megszoktuk mesterségnek nézni a művészetet, hogy többé nem ismerünk rá, -annyira kizártuk a lelkesülést a művészetből, hogy mintegy -megbotránkozunk benne. E rejtélyes varázs titka egyszerű: Ristori -lelkesülve játszik, Ristorit lelkesíti a tragikai költészet. E deli -termet, e mozgékony arcz, e szép hang a természet adománya; e mély -belátás a szerepekbe az értelem műve; e készség a kivitelben a -gyakorlatból foly; de az erő, mely mindebből teremt, a bűbáj, mely -mindezt átjárja, a szívben rejlik. Hathatna-e oly mélyen reánk, ha maga -is nem volna mélyen meghatva, ha nem értené a tragikai költészet nagy -eszméit, ha nem visszhangzanának kedélyén azok az érzések és -szenvedélyek, melyeknek örömét és kínját, tévedését és bukását rajzolnia -kell? Csoda-e tehát, ha felindul, ha szenved, ha sír, ha neki e festett -ház, e szűk szinpad az élet tágas világa? E nélkül megszűnnék művésznő -lenni, mert csak a lelkesülés tud előidézni lelkesülést, mert csak a -lelkesülés a művészet forrása. Ez az, a mi élessé és áthatóvá teszi az -észt; ez az, a mi hitet és kitartást önt a szívbe; ez az, a mi -mindkettőt a teremtés ereje és örömével áldja meg. Ez tulajdonképen a -lángész, a tanulmány, a dicsőség: minden. - -Mindamellett Ristori szerepléseinek sikere egyelőre igen kétségesnek -látszik. Csak kétszer léphetett föl: először Alfieri _Mirrá_-jában; -másodszor: Schiller _Stuart Máriá_-jában. - -Alfieri iránt kevés rokonszenvvel viseltetnek a németek, már csak azért -is, mert sok tekintetben Corneille és Racine tanítványa. Költészetének -egyszerű férfiassága szerintök merev zordonság. Nem méltányolják eléggé -azt a körülményt, hogy Alfieri, midőn megújította az olasz drámát, az -érzelgő lágyság és czifra üresség ellen indított visszahatást s a -visszahatásnak mindig természetében van, hogy tovább menjen, mint -kellene. Azt is feledik, hogy Alfieri, bárminő drámai iskolához -tartozott is, valódi költő volt, oly drámaköltő, kihez hasonlót a -németek Goethén és Schilleren kívül nem tudnak felmutatni. - -Annyi igaz, hogy _Mirra_ legkevésbbé oly mű, mely az Alfieri iránti -elfogultságot el tudná oszlatni. E mű alapeszméje tudniillik, hogy egy -leány szereti tulajdon édesatyját, a legkétségesebb becsű tragikum. -Tartani lehetett, hogy a legművészibb játék sem győzheti le azt az -ellenszenvet, melyet e mű bizarrsága okvetlen felkölt. - -A másik műre nézve sem voltak kedvező kilátások. Egy híres német, -úgyszólva nemzeti dráma, az imádott Schiller műve nem igen pontos s e -mellett rövidített fordításban. Fölfoghatja-e egy olasz nő Schillert, -vagy ha fölfogja is, eltörölheti-e azon sok jeles Stuart Mária emlékét, -kiket a német közönség és kritika mint fölülmulhatatlanokat ünnepelt? -Mindezek ellenére is a diadal tökéletes volt. A német közönség el volt -ragadtatva, feledte Alfierit, feledte Schillert és meghódolt Ristorinak. - -Mirra királyleány és boldogtalan; fiatal, szép, e mellett menyasszony és -halni akar, senki sem tudja bánata okát, szülői sem, kik jók, gyöngédek -hozzá; vőlegénye sem, a kit maga választott; dajkája sem, a ki anyja, -testvérje, barátnéja egy személyben. Mirra atyját, tulajdon édesatyját -szereti. E bősz és bűnös szenvedély egész ifjúságát elhervasztotta. -Anyját, ki vetélytársnéja, gyűlöli; atyja elől, kit bírni óhajt, -menekül; vőlegényét, kit becsül, sajnálja; dajkája, ki vigasztalni -igyekszik, terhére van. Önmagát megveti s átkozza s még panaszolnia, -imádkoznia sem lehet. Szenvedélyét sivár lelkierővel igyekszik titkolni -és szüntelen elárulja magát. - -Mindez feltűnt Ristorin már első jeleneteiben. Lassan és méltósággal -lépett elő, de mintegy meghajolva az önvád és fájdalom súlya alatt; -szemérmes, de megtört fényű szemei, melyek hol lángba, hol könnybe -olvadnak; nyugodt arcza, de a melyet remegő ajkai meghazudtolnak, a -kisértetiest és megindítót különös vegyületben játszták. Atyja épen -akkor vőlegényével, Pereóval hagyta őt. Midőn megpillantja atyját, -összerebben; aztán erőt vesz magán, Pereóhoz közeledik, az elfojtott kín -sziszegő hangján suttogva magában: - - _Ei con Pereo mi lascia…? Oh rio cimento!_ - _Vieppiü il cor mi si squarcia._[2] - -Pereo tudakolja bánata okát s le akar mondani kezéről. Mirra ezalatt -mind nyugodtabb lesz, de ez a vőlegényt inkább elszomorítja, mint -vigasztalja. Ekkor azzal menti magát, hogy csak azért bús, mert el kell -válnia szülőitől. Aztán mintha fájna, hogy tettet, hogy nem tud eléggé -tettetni, némi izgatottsággal esküszik szerelmet vőlegényének, ki hinni -kezd neki s el van ragadtatva. Azonban lassan-lassan önfeledtté, -búskomolylyá válik, noha még mindig biztató hangon mondja e szavakat: - - _No; questo è il giorno; ed oggi_ - _Sarò tua sposa. – Ma, doman le vele_ - _Daremo ai venti, e lascerem per sempre_ - _Dietro noi queste rive.»_[3] - -Pereo bámul és kérdi: hogyan lehet az, hogy szülőiért búsul s mégis -örökre akarja őket elhagyni. Mirra arcza búskomorabb kifejezést ölt, -egészen elméláz s a lemondás mély bánatával sóhajtja: - - _Il vo’; per sempre_ - _Abbandonarli; e morir di dolore._[4] - -Pereo azon fölkiáltására, hogy arcza s beszéde kétségbeesést árul el, -újra erőt vesz magán. Nem tagadja szörnyű fájdalmát, de legyőzni igéri -és gyöngéden susogja: - - _Sollievo in te…!_[5] - -Pereót e mosoly kétségbeejti s a szülőkhöz siet, hogy felbontsa a -házasságot. Ekkor Mirra kevés mozdulatot tesz, Pereo vissza akarja -tartóztatni és egyedül marad. Kétségbeesése egy bősz kiáltásban tör ki. -Megijed önmagától, fél egyedül maradni s gyermekesen örvend, hogy -dajkája belép, kinek kérdezősködése, vigasza azonban még inkább -felindítják. Mélyen elkeseredik, halni akar. Kéri dajkáját, hogy ölje -meg, mire ez sírni kezd. Ekkor ő is könnyekre fakad, zokog, megenyhül. -Jól esik hitetni magával, hogy még van ereje legyőzni szenvedélyét és -Pereóhoz menni férjhez. Arcza nyugodt lesz, bár szemeiben még könnyek -csillognak; fölegyenesedik, bár tagjai még remegnek s az elhatározás -öröme és büszkeségének egy futó sugara villan meg szomorú alakján. - -E jelenetekben Ristori folyton két hangulat közt hánykódott s midőn -átment a harmadikba, ezt amazokban olvasztá föl. Legyőzni, titkolni -akarta kétségbeesését, de küzdelmével mindig elárulta, pillanatokra -eltitkolta, legyőzte, de mindig kifáradván, álmadozásba sülyedt, a mi -ismét ugyanoda vezette vissza. Végre panaszolnia, sírnia lehetett s -ettől enyhülni, erősödni látszott. Csak látszott. Ez enyhület inkább a -kifáradt kétségbeesés volt s ez erőben a még folyvást tartó küzdelem -nyilatkozott. - -A következő felvonásban már e lélekállapot legszélsőbb végleteit tünteti -föl. Némi könnyelmű derültséggel lép be, de a mint együtt látja atyját, -az ő kedvesét, anyjával, ki neki vetélytársnője, elsötétül és reszketni -kezd. De anyjának gyöngédsége s atyjának aggodalma bűnét és gyalázatát -még mélyebben éreztetik vele, mint valaha. Szemei vad lángban égnek, -ajkai rángatódznak, szívéhez kap és tüzes arczkifejezéssel suttogja -fogai közt: - - _O Mirra, è questo_ - _L’ultimo sforzo. – Alma, corraggio._[6] - -Mindhiába, Mirra az elhatározás erejével sohasem tudja legyőzni -kétségbeesését. Neki sírnia, panaszkodnia kell, hogy erőt és enyhülést -nyerhessen. Most is csak, miután panaszkodott, menthette magát; sírt, de -ki meri mondani, hogy kedélye már gyógyul, hogy Pereo neje akar lenni, -csak ekkor tud mosolyogni, csak ekkor suttoghatja gyöngéden e szavakat: - - _Or mi ritraggo_ - _A mie stanze, per poco: asciutto affatto_ - _Recar vo’il ciglio all’ara; e al degno sposo_ - _Venir gradita con serena fronte._[7] - -Azonban a mint a menyegző órája közeledik, mind nyugtalanabb lesz, az -elfojtott kín újra ránehezül s a végküzdelemre egész erejét látszik -összeszedni. Már lobog az oltár, összegyült a násznép. Mirra dajkájára -támaszkodva jelen meg. Halvány és mozdulatlan, mint egy márványszobor, -nyugodt és hallgatag, mint egy halálra vált. Mintha vasakarata -összezúzta volna szívét, mintha semmi fájdalma nem volna már. A vallás -szolgája imádkozik s a megzendülő kar a szerelem testvérét, Hyment -dicsőíti. Mirra lelkét ringatni látszik az ének, egy önfeledt pillantást -vet atyjára és összerendül. Dajkája fülébe susogja, hogy reszket. _Taci: -deh! taci_,[8] válaszol egy haldokló sóhajával. _Non, non è ver, non -tremo_,[9] ismétli erős hangon. A karének újra megzendül s a szerelem és -Hymen anyját, Venust dicsőíti. Mirra egy heves mozdulatot tesz, mintha -végerejét akarná összeszedni. Hasztalan! Keze nehezülő fejen simul el, -szeme káprázik, térdei inganak. A karének újra megzendül s az alvilág, a -fúriák ellen kér segélyt az istenektől. Ekkor Mirra, mintha keblében -érezné a fúriákat, vadul kitépi magát dajkája s szülői karjai közül s -eltorzult arczczal, görcsös vonaglások közt tántorog az oltárhoz. Szemei -egy pontra merednek, bősz hangon kiáltoz és szülői karjaiba roskad. - -Ez a jelenet hasonlíthatatlan. A kétségbeesés ily hű s annyi művészi -hatással kivitt rajza minden várakozást fölülmúl. Az ájulásnál csak -felocsudása meghatóbb. Néhány pillanatig mozdulatlanul, életjel nélkül -fekszik. Arczán a megfagyott kín, a kínok közt kiszenvedett halott -kifejezése. Üvegesedett szemei csak lassan és bágyadtan élénkülnek, -merevült teste meg-megmozdul, ajkairól egy sóhaj lebben el, és -föltekint, atyja haragos pillantásával találkozik, atyja szigorú szavait -hallja. Mintegy örülni látszik, hogy atyja ingerült ellene, féltérdre -emelkedik és halált kér tőle. Atyja megtagadja és távozik. Ekkor Mirra -hirtelen feláll, anyjához rohan, ki hasonlóképen megtagadja tőle a tőrt. -Ezért mintegy oka lévén anyja ellen felindulni, egyszersmind mintegy -vetélytársát támadja meg benne. Vádlón emeli föl szemeit s megrendítő -zokogással kiáltja: - - _Tu prima, tu sola,_ - _Tu sempiterna cagione funesta_ - _D’ogni miseria mia._[10] - -De midőn anyja e megfoghatatlan felindulásán összeborzad és sírva tárja -ki karjait, mintha álomból ébredne, rábámul, megszégyenülve süti le -szemeit, a félelem, engesztelés, a tehetetlen fájdalom hangján mondja el -e mentő és kétségbeesett szavakat: - - _Tu, sì, de’ mali miei cagione_ - _Fosti, nel dar vita ad un’ empia; e il sei,_ - _S’or di tormela nieghi; or, ch’io ferventi_ - _Prieghi ten porgo._[11] - -Atyjával szemben hasonló finom lélektani árnyalatokat tüntet föl. Ez a -katastropha az utolsó felvonás. Az atya szigorú szemrehányásokban tör -ki. Mirra felindul, de nem a szemrehányásokon, hanem mert atyjával -egyedül van. Tekintete mind atyján csüng s mintha növekedni érezné -szenvedélyét, hevesen felkiált: - - _Deh! perchè allor… non mi uccidevi?_[12] - -Atyja elmondja, hogy Pereo meghalt s érte ölte meg magát. – Mirra -sötéten néz maga elé, elméláz és önkénytelen lebben el ajkairól: - - _Io sola, io degna sono_ - _Di morte… E ancor respiro?_[13] - -Ez az öngyilkos mélázása. E percztől fogva féltjük őt. Hangjában nemcsak -az önvád csendült meg, hanem egy sivár szándék visszhangja is: a halál -vágya és sejtelme. S ekkor atyja ráriad, tudni akarja titkát; -felszólítja, hogy nevezze meg kedvesét, mert ily kétségbeesésnek csak -szerelem lehet oka. Mirra egész testében megreszket és majd félénken, -majd dühösen, de atyjától elfordulva ejti ki e szaggatott szavakat: - - _Io?… d’amor?… Deh! nol credere…_[14] - -A mint tovább foly a párbeszéd, az atya majd szigorún, majd gyöngéden -szól. Mirrát valamely tébolyszerű hangulat fogja el. Mintegy jól esik -titkától menekülni, melyet nem mer kimondani, csak távolról czéloz rá; -mintegy örül, hogy közeledik halála, noha nincs ereje öngyilkossá lenni. -Végre atyja elutasítja magától. Mirra az elfojtott szerelem egész -szenvedélyét, az elválás egész fájdalmát egy mosolyba olvasztva, remegő -hangon kiált föl: - - _Da te morire io lungi?_ - _Oh madre mia felice! almen concesso_ - _A lei sarà… di morire… al tuo fianco._[15] - -A titkot arcza, hangja, beszéde egyaránt föllebbenté. Mindent feled és -édes odaadással csügg atyján, de midőn ez összeborzad s istentelennek -nevezi, bőszülten riad föl s rohan végig a szinpadon, mintha el akarná -rejteni magát; magán kívül ragadja ki atyja kardját s döfi keblébe. -Mindez egy percz műve volt. A mihez nem volt ereje, de a mit óhajtott, -megtörtént. Atyja lábinál halhat meg s végperczében, midőn szeretnie -szabad, egyszersmind bűnhődhetik. Gyöngéden tekint fel és boldog. -Pillanatra árny vonul el arczán. Anyja jut eszébe s kéri atyját, hogy -anyjának ne szóljon titkáról. Szemei még mindig boldog mámorban égnek, -de midőn anyja belép s megtudván titkát, atyjával együtt odahagyja, -arcza sötét, sivár kifejezést ölt, csak ápolására siető dajkájának -megjelenésére vonul el egy fájdalmas mosoly ajkain, rendül meg szemében -egy könny – a kétségbeesés utolsó enyhülete. - -Mindezt Ristori megrázó hatással érvényesítette. Nem tudja az ember, mi -benne bámulatosabb: a tehetség-e, vagy a tanulmány, melyeket az -ugynevezett geniális szinészek nem tudnak együtt gondolni; a -lelkesülés-e, vagy a számítás, melyeket a kritikusok az úgynevezett -tárgyilagosság nevében külön választanak? Ristori megmutatta, hogy e -négy dolog tulajdonképen egy. Mirra természetellenes és egyhangú szerepe -ily hihetőn, ennyire változatosan csak a lángész megfeszített -szorgalmának, csak a lelkesülés egész életre kiható erejének sikerülhet. -Hátha még _Stuart Máriá_t is ide gondoljuk. - -Mi mindent teremtett Ristori Stuart Mária szerepéből? E szép és -szerencsétlen, e büszke és megalázott, könnyelmű és nemes szívű, bűnös -és jogtalanul lefejezett királynő, talán most talált először méltó -képviselőre. Ristori mind kiemelte e vonásokat. E mellett a költői és -történeti Máriát összeolvasztani igyekezett; a katholikus királynőt is -személyesíte, ki hiteért szenved és hitéből merít vigaszt és erőt. - -Az első jeleneten méltóságot és gyászt önt el. Ez udvarhölgyeihez -intézett szavait: - - _Un ornamento la reina non forma._[16] - -nemcsak ajkai ejtik ki, hanem egyszersmind arcza, mozdulatai is. E -méltóság oly vonzó, mert bájai aranyozzák és bánata szenteli meg. S -nemcsak börtönőrével szemben királynő, hanem udvarhölgye irányában is. -Csak midőn vádolja magát hajdani bűneiért és bősz éji látomásait kezdi -elbeszélni, szakadoz le róla a láthatlan királyi bíbor s lesz -szerencsétlen nő, a ki barátnét, testvért keres. Ez önvád alatt melyet -inkább hevesen, mint bensőséggel, inkább az izgatott képzelődés, mint az -összezúzott szív hangján mond el, a könnyelmű és ideges nőt tünteti fel. -Innen foly az a hirtelen átmenet is az öröm és remény hangulatába a -Mortimerrel való jelenetben. Egy mosoly, mely a Leicester neve -említésekor Mortimer kétkedésére fölsugárzik arczán, a szerelmes nőt -állítja elénk, egész Máriát elénk állítja, mert e mosoly több, mint a -szerelem mosolya, egyszersmind a boszúé is, az Erzsébeten veendő boszúé. -Ristoriban az arczjáték a legbámulatosabb. Ezzel a parkjelenetben is -mesés hatást idéz elő. Midőn belép, mintegy virradni látszik bánatos -arczán az öröm, de csak egy pár perczig tart. A szabad lég, a virágok -illata, az egész természet inkább csendes bánatra, búskomoly ábrándra -hangolják, mint kitörő lelkesedésre vagy édes álmadozásra. Inkább magába -szállva, mintegy imádkozva szavalja el azt a szép magánbeszédet, mint -örülve és élvezve. Néhol hangja sóhajban hal el. Csak midőn -Francziaországot említi, fogja el a gyermekkori emlék édes mámora; csak -midőn Erzsébetre czéloz, rezdül meg hangjában a keserűség és indulat s -ez egyszersmind átmenet arra az iszonyra, melyet Erzsébet közeledésének -híre költ fel benne. Mint reszket és sápadoz Paulet beszéde alatt, -mennyi belküzdelmet fejez ki a Talbottal való jelenetben s midőn e jó -öreg, megnyugtatására, azt mondja neki, hogy Leicestertől nincs mit -tartania, mert Erzsébet udvarában ez azon egyetlen, a ki nem óhajtja -vesztét, minő mosolylyal ejti ki e szavakat: _Ben lo sapea_.[17] E -mosoly ugyanaz, a mit fentebb láttunk, de most a boszúvágy kifejezése -erősebb benne, mint a szerelemé. A boszúvágy mindinkább erőt vesz rajta. -Imádkozva kulcsolja át olvasóját, mert vallásos érzéseibe akar menekülni -a szívében uralkodó daemonok elől – s ím belép Erzsébet. - -Mária ott áll egész testében reszketve s nem akar Erzsébetre tekinteni, -hogy inkább erőt vehessen magán, de mintegy a kiváncsiságtól ösztönözve, -föltekint és összeborzad, mert Erzsébet arczán nem olvas jó indulatot. -Ekkor elfordul tőle, majd újra rátekint, megpillantja Leicestert is, és -némi hiú önérzet, finom gúny villan meg ajkai körül, mert Erzsébet nem -szép, ő sokkal szebb. Úgy látszik, mintha az elfojtott félelem, -büszkeség és düh tehetetlenné tennék. Azonban győznek jobb érzései. -Áhítattal emeli szemeit égre, lassan s mind nyugodtabban közeledik -Erzsébethez, csak a térdeléskor remeg vissza egy perczig s inkább -kifáradva, mint akaratból omlik lábaihoz. Ez az alázat, melyet vallásos -érzés emel; ez a fájdalom, melyet nem leplez többé büszkeség, oly -széppé, meghatóvá, fönségessé teszik. Ez az arcz, ez a hang csak egy -könnyelmű és nemes szívű, csak egy bűnös és vallásos hölgyé lehet s minő -lélektanilag megy át a fölindulásba. Erzsébet gőgös szavaira nem indul -fel mindjárt, inkább a bámulat hangját hallatja, mintha nem hinne -önmagának, mintha lehetetlen volna, hogy Erzsébet ily gőgös és hideg -legyen. Még egyszer könyörög és sír, de hangján már érzik a keserűség, a -helyzet örvénye mindinkább sodorja és előttünk áll a büszke királynő és -szenvedélyes asszony. Ki mondja meg: mikor fejtett ki Ristori több -művészetet, akkor-e, midőn inkább királynő volt, mint asszony és -megalázta Erzsébetet, vagy midőn egészen asszony volt és a boszu és -szerelem lihegésével kiáltotta Annának: - - _Anna! quanto son lieta. Io l’abbassai_ - _Agli occhi di Roberto._[18] - -Mindezt semmi sem fejezhette volna be méltóbban, mint az utolsó jelenet. -A közönség oly mélyen fel volt indulva, mintha a nőt valóban a vérpadra -kisérné. Nem csoda. Ristori szomorú és fönséges alakja egész tragikai -dicsfényben ragyogott. Beléptekor némi dacz, némi lemondás ült -egyébiránt sápadt és szenvedő arczán. Azonban, midőn hagyakozik, búcsut -vesz cselédeitől, mindinkább csendes fájdalomba olvad. Se ki nem tör, se -el nem lágyul: meg akarja kimélni cselédeit. Csak egy pillanatig nem bír -magával, az utolsó Istenhozzád elsóhajtásakor. Épen azért tüstént int -kezével cselédinek, hogy távozzanak, de ebben a kézmozdulatban van -valami, mi azt látszik kifejezni: oh maradjatok! Távozásuk után -nyugodtabb lesz s midőn gyónni és imádkozni kezd, egy térdelő szentté -változik át. Fájdalom, alázat, remény olvadnak össze vonásain s végre a -túlvilági boldogság azon rejtélyes derűje sugárzik fel rajtok, melyet a -nagy mesterek haldokló szentjein bámulunk. Cecil beléptével a derűre -futó felhő vet árnyat: az elhatározó percz, a halál közeledése. De azért -nyugodtan beszél Cecillel és csendes felindulással törli le Anna -könyeit, kinek Cecil a siránkozás miatt megtiltja, hogy asszonyát a -vérpadra kisérje: _Oh no, non piangera_,[19] kiáltja a nőiesség -leggyengébb hangján, kezével födve el udvarhölgye arczát. A sheriff már -megjelent, a dob tompán pereg. Ekkor erőt vesz rajta a borzadás, inkább -idegein, mint lelkén, csaknem összerogy, de egy felpillantás az égre s a -kebléhez szorított feszület visszaadják erejét. Vallásos fönséggel -fordul a kapunak, mely a vérpadra vezet s megpillantja Leicestert. Még -egyszer s utolszor felindul, megragadja a Leicester karját, még egyszer -kitör egész szenvedélye, de a pap által eléje tartott feszületre nézvén, -csendesülni kezd. Szemei merően függenek a feszületen, ajkai imát -susognak, a hit erején megtörik szenvedélyének e végső küzdelme is; -egészen szakít a világgal s arczán újra felsugárzik ama túlvilágias -derű. Megindul. A legfensőbb lépcsőről még egyszer visszatekint, inkább -megáldva cselédeit, mint búcsuzva tőlök s eltűnik, mint égbe emelkedő -vértanú. - -Ilyen Ristori, kit nem annyira birálni, mint rajzolni akartam. Miért is -birálnám? Eléggé megbirálta őt némely német lap, a többek közt a -Gutzkowé is; elég bölcsen kifejezték, hogy művészetében nincs semmi -eredeti, egészen Rachel, csak szebb és jobb kiadásban; elég pontosan -kijelölték, hogy mennyiben engedhető el neki olasz származása s -mennyiben nem; elég alaposan bebizonyították, hogy játéka oly kimért, -mint a classikai dráma s oly korlátlan, mint a romantikai. Egész halmaz -birálat áll előttem, melyet nem tudok végigolvasni. Hát vajon az enyémet -fogja-e valaki végigolvasni, ha nem is Debreczenben, legalább Pesten? -Hát vajon lesz-e oly magyar szinésznő, ki a Ristorira szórt -magasztalásaimért meg nem haragszik reám? Mi jut eszembe? Elmélkedés -helyett álmodozom. Lelkem elvándorolt e hazából, hol a nagy kritikusok -mellett oly kicsinyek a szinészek és költők s ott mulat az én édes -hazámban, hol nincsenek kritikusok, csak nagy szinészek és nagy költők; -ott ballagok a Nemzeti Szinház csarnokában a nagy költők közt, ott ülök -régi helyemen s nézem a nagy szinészeket, kik épen tragédiát adnak. Oh -miért kell nekem végigvárnom mind az öt felvonást? Oh én édes magyar -tragédiám, miért kell nekem ily hosszan néznem a te sebeidet és be nem -kötözhetnem? - -De mit akarok én? Ristori játékát követelem-e szinésznőinktől? Oh nem. -Egész Európában csak egy Ristori van. Külföld szinészeivel akarom-e -összehasonlítani szinészeinket? Miért ne? Nekünk egy pár igen jó -szinészünk és szinésznőnk van s nem egy vígjáték s nem egy szinmű fordul -meg sikerülten szinpadunkon. Mit kívánok hát többet? Úgy félek a -gúnymosolytól, hogy alig merem kimondani: tragédiát. Hiába büszkélkedünk -aranyozott és koszoruzott szinműveinkkel: Nekünk nincs tragédiánk, hiába -ámítjuk magunkat: szinészeinkből a tragikai szellem, a pathosz egészen -kihalni készül. De talán csak én látok ily sötéten, egyedül én, ki a -nélkül, hogy gazdagítottam volna valamivel irodalmunkat, túlkövetelek; -kit a kritikában nem annyira komoly szándék és érett megfontolás vezet, -mint önkínzó ábránd és faggató gúny; ki még mielőtt külföldnek egyetlen -göröndjét tapodtam volna, már egész külföldieskedő lettem s elvesztém a -hazai művészet becsülése iránti érzésemet. Meglehet. Valami olyat érzek, -mi a lelkiismeret furdalásához hasonlít. Oh csak én, egyedül én vagyok a -hibás! - -Miért is volnának a szinészek hibásak? Hogyan alapítsák meg ők a magyar -hang ezer báját, midőn drámaíróink oly nyelven írnak, minővel -hírlapczikket sem kellene; midőn a rhythmusos nyelv végkép száműzve van -tragédiánkból s a párbeszéd oly élethű, mint a hogy az utczán beszélnek? -Miért ne kiméljék ők idegeiket, miért ne legyenek hidegek, -szenvedélytelenek, midőn drámaíróink ugyanezt teszik s talán nevetve -írják számukra azt a sok érzelgő és rémes tréfát? Honnan meríthetnének -ők tragikai lelkesülést, midőn drámaíróink tragikai alakjai oly -szánandók s tragikumuk alig több, mint tőr és méreg. Nem, nem, a -szinészekben nincs hiba. De miért volnának a drámaírók hibásak? Miért -írjanak ők emelkedett tragédiai nyelven, miért kínlódjanak hónapokig a -rhythmuson, miért igyekezzenek nyelvünk egész erejét, szellemét -kifejteni, midőn szinészeink prózába szedik a jambust, aztán így sem -tanulják meg? Miért írjanak ők valódi tragédiát, miért fessenek erős -szenvedélyt, emelkedett jellemet, határozott egyént, miért helyezzenek -súlyt a lélektani mozzanatok finom árnyalataira, midőn szinészeink -restelnek gondolkozni s mindent az ő typikus rámáikba öntenek? Ők sokkal -jobban értik a tragikai költészetet, mint bárki. Hiszen ők szinészek és -Shakespeare is az volt. Nekik megvannak az ő jelmezeik, melyek együtt -járnak a szenvedélyekkel; nekik megvannak az ő fogásaik, melyek soha sem -tévesztik hatásukat. Hiszen ők találták fel a szinpadi hatás híres -elméletét, hiszen tulajdonkép csak ők tudnak drámát írni. - -Nem, nem, a drámaírókban nincs hiba! Azután elvégre is, miért -igyekeznének a szinészek és drámaírók vállvetve fölemelni tragédiánkat? -Ki nézi, ki hallja? Közönségünk ugyan szorgalmasan járja a szinházat, – -e tekintetben nem lehet ellene panasz – de a tragédiát inkább dicséri és -únja, mint nézi és élvezi. Nincs-e igaza? Nem alapos-e mentsége, midőn -azt mondja, hogy a közelebbi években elég valódi tragédiát látott, -azután eleget búsul otthon, miért búsuljon a szinházban is? Közönségünk -megúnta a declamatiót; többé nem táblabiró; kifáradt a nagy -szenvedélyekben: philister akar lenni, feled és vigad. - -Oh, se a közönségben, se a drámaírókban, se a szinészekben nincs hiba. -Egyedül én vagyok a hibás, az én túlkövetelő, ingerült és külföldieskedő -egyéniségem oka mindennek. Valóban büntetést érdemlek; megérdemlem, hogy -irodalmi száműzöttként bolyongjak külföldön s évekig ne lépjem át -szinházunk küszöbét. Pedig érzem, hogy én is magyar vagyok, ha nem is -oly tősgyökeres, mint Vas Gereben; hogy én is hazafi vagyok, ha nem is -oly nagy, mint Vahot Imre. Miért ne kérkedjem én is hazafiságommal -legalább egyszer életemben. Miért ne valljam be, hogy bennem is megvan -az az erény, melyet honvágynak neveznek. Ha tudnátok, hogy mint vágyom -néha haza! Mily örömest odaadnék minden olasz és német drámát egyetlen -estéért a magyar szinházban, habár meg kellene is siketülnöm a _Magyar -Sajtó_ szerkesztőjének tapsai miatt, mint annyiszor! Mily örömest -odaadnám az egész berlini hangverseny-saisont, egyetlen magyar -népdalért, habár Lisznyai palóczdala volna is az és Bratka énekelné is! -Mily örömest fölcserélném az egész _Unter den Linden_-t Nagy Frigyes -szobrával együtt, egyetlen szűk utczáért Pesten, habár találkoznom -kellene is ott valamennyi szerkesztővel, habár mindnyájan zaklatnának is -azokért a kéziratokért, melyeket nem tudom, mikor írok meg! - -Mennyi bohóságot fecsegek össze! Elég, elég, igen is sok. - - - - - - -1856 - - - - -MÉG EGYSZER RISTORI. - - -I.[20] - -Berlin, 1855 deczember 28. - -Épen karácsony első napján kaptam meg a _Vasárnapi Ujság_ 51-ik számát. -Alig bontottam ki, tüstént szemembe tünt egy ily czimü czikk: _Egy kis -vitatkozás_. Jelszó: «Amicus Plato, amicus Aristoteles, sed maxime amica -veritas.» Magyarul: «Barátom Kemény Zsigmond, barátom Gyulai Pál, de még -inkább barátom az igazság.» - -Tehát karácsonyi ajándékul az igazságot kapom és épen öntől, ki eddig -igen kevésre látszék becsülni az irodalmi igazságokról szóló vitákat, -gondolám és mohó vágygyal olvasám végig czikkét. Azonban az ön -igazságával sem jártam máskép, mint azon jó öreg uréval, ki minden héten -meglátogatott bennünket, azaz engemet és szegény barátomat, Pákh -Albertet, midőn még együtt laktunk az Uri-utczában. Ugy hiszem, ön is -találkozott hébe-korba nálunk ezzel a jó öreg urral. Emlékezhetik, hogy -épen oly fájdalmas felindulással beszélt, mint ön, ha nem is hajhászta -annyira a hatást, épen azt mondotta, a mit ön, hogy feltalálta az -igazságot, ő kért bennünket, írnók le, bocsátanók világ elé eszméit, -mert ő már nagyon öreg, reszketnek kezei, nem dolgozhatik. E látogatások -mindig és egyaránt lehangoltak bennünket és az öregurat. Az öreg ur -megharagudott ránk, mert nem hittünk igazságában, mi pedig -megharagudtunk magunkra, mert az öreg urnak kellemetlen órákat okoztunk. -Egyszer kértem Pákhot, engedné meg, hogy irjam meg a _Vasárnapi -Ujság_-ba az öreg ur igazságát, hadd teljék szegénynek kedve, hadd -vitázzon aztán fölötte a világ. Pákh mindig ellenállott az én gyerekes -kérelmemnek. Ön sokkal szerencsésebb, önnek megengedte Pákh, hogy a -_Vasárnapi Ujság_-ban fölfedezze az igazságot. Én megint a régi -szerencsétlen vagyok, lehangolva érzem magamat, mint azon látogatások -alkalmával, mert épen úgy nem tudok hinni az ön igazságában, mint az -öreg uréban. Vajon az ön kedélye edzettebb-e? Vajon megfogja-e bocsátani -nekem, ha netalán egy pár kellemetlen perczet okoznék önnek? - -Azonban lehangoltságom mellett is némi örömet érzek. Ön félretéve minden -magán tekintetet, nem rettegve a gyanusítástól, nyiltan és szabadon -mondotta ki ellenemben véleményét. Ez ritka jelenet journalistikánkban, -hol a tisztán irodalmi szempontok rendesen másodrangú szerepet játszanak -s a legtöbben inkább félnek a gyanusitástól, mintsem megvethetnék a -képmutatást s az olcsó dicsőséget többre becsülik a való érdem utáni -törekvésnél. Ez az örömem még más öröm reményével is kecsegtetett. -Reméltem, hogy ön más tekintetben sem követi az új uralkodó divatot s -nem fog ugy polemizálni velem, mint Erdélyi Jánost kivéve mindazok, kik -valaha csak ellenem írtak. Csalódtam s őszintén megvallom, rosszul esik, -hogy ön Török Jánost utánozza, nagy hűhót csap s tulajdonkép még vitázni -sem akar, az igazságost játsza, mégis oly állitásokat tulajdonit nekem, -melyeket nem mondottam, ez az a mit legjobban gyülölök irodalmi -vitáinkban, ez az mit öntől legkevésbbé vártam. Aztán az is rosszul -esik, hogy ön az én rágalmazóim közé áll, sőt tovább megy, mint ezek s -engem a legrosszabb indulatu embernek és hütelen magyarnak szidalmaz. -Mily megalázó szerep ez önhöz. De ez az ön dolga, nem az enyém. Az én -dolgom védeni magam, ha ugyan rágalmak ellen védheti magát az ember, -összetörni az ön czikkét, mi egyébiránt nem nagy mesterség, s mindenek -fölött óltalmazni a szabad irodalmi vélemény jogát, melyet ön -terrorizálni merészel. Eljárásomban igyekszem lovagias lenni. Egyetlen -betüt sem fogok irni, mi önre, mint szinésznő férjére és drámairóra -vonatkozhatnék. Egyedül csak Jókaival, a journalistával, az idézet egyik -irójával akarok számolni, nem használva más fegyvert, mint azt, melyet -ön kezembe adott. - -Ön az e lapokban megjelent _Signora Ristori_ czikkem miatt indult el -keresni az igazságot s födözte föl, hogy a legrosszabb indulatu ember -vagyok, mig ön önmegtagadó lélek, hogy hütelen magyar lettem, mig ön -napról-napra nagyobb hazafi. Ön egyébiránt engem méltányolni is tud, s -czikkemben mindazt, a mit Ristoriról irtam, fölöttébb magasztalja. Ettől -megkimélhetett volna. Ön mint journalista annyi gyönge müvet dicsért, -hogy itéletére igen keveset lehet adnom. E gyönge müveket bizonyosan nem -azért dicséri, mintha nem volna izlése, hanem mert jó embernek akar -látszani, ki mindenkinek csak használni tud. Kétkednem kell, vajon most -nem azért dicsér-e engem, hogy igazságosnak látszassék, vajon nem azért -magasztalja-e eszemet, hogy szivemet annál nyomorultabbnak mutathassa -be? S mit tettem én, hogy ön a legnépszerübb magyar iró, a -legelterjedtebb néplapban, mely hasábjait eddig irodalmi vitáknak nem -nyitotta meg, a nyomorult és hazafiatlan sziv gyalázatának bélyegét -süsse reám? Először azt, hogy czikkem vége felé igy szólok: «Vajon -lesz-e oly magyar szinésznő, ki Ristorira szórt magasztalásaimért meg -nem haragszik reám?» Ön azt mondja, hogy ez «jellemsértő gúny, mert a ki -pályatársai dicséretéért haragszik, nem becsületes ember.» Én oly -szigoru erkölcsbiró nem vagyok, hogy önnek e véleményében osztozzam. -Szerintem az amolyan harag nem becstelenség, csak emberi, csak művészi -gyöngeség, melyet nem tartozunk kimélni. De álljon akár az ön véleménye, -akár az enyém, az mitsem változtat a dolgon. Nekem jogom volt azt -mondani, a mit mondottam, mert adatok és élmények jogositottak föl reá, -melyeket ugyan, nyilvánosan átallok elmondani, de önnek – ha kivánja – -magánlevélben megirhatok. Épen azért e pontot illetőleg a közönség előtt -vesztett perem van ön ellenében; épen ezért teljesitem az ön kivánságát -s ezennel ünnepélyesen megkövetek minden magyar szinésznőt s -kinyilatkoztatom, hogy ők nem haragudhattak meg reám, csak legfölebb -mosolyoghattak rajtam, mint hóbortos enthusiastán. - -Menjünk tovább; lássuk, miféle bünt követtem még el. Ön azt állitja, -miszerint én nem kevesebbet mondok, mint hogy a magyar müvészek és a -külföldiek közt még összehasonlítást sem lehet tenni. Én ezt nem -mondottam. Czikkemben szóról-szóra ez áll: «De mit akarok én? Ristori -játékát követelem a szinésznőinktől? Oh nem! Egész Európában csak egy -Ristori van. Külföld szinészeivel akarom összehasonlitani szinészeinket? -Miért ne? Nekünk egy pár igen jó szinészünk és szinésznőnk van, s nem -egy vigjáték, nem egy szinmű fordul meg igen sikerülten szinpadunkon. -Mit kivánok hát többet? Ugy félek a gunymosolytól, hogy alig merem -kimondani: tragédiát. Hiába büszkélkedünk aranyzott és koszoruzott -szinmüveinkkel, nekünk nincs tragédiánk; hiába ámitjuk magunkat, -szinészetünkből a tragikai szellem, a pathos kihalni készül.» Azt -teszi-e ez, mint a mit ön reám fog? Nem épen ellenkezőleg azt teszi-e, -hogy a magyar és külföldi szinészek közt lehet összehasonlitást tenni, -ez kedvezően üt ki, mert nekünk pár igen jó szinészünk és szinésznőnk -van s nem egy vigjáték, szinmü fordul meg igen sikerülten szinpadunkon. -Nem azt mondottam-e, hogy csak tragédiánk nincs, hogy szinészeink csak a -tragédiákban gyöngék és szinészetünkből ez a tragikai szellem, pathosz -is, mely eddig megvolt, kihalni készül? Vajon a berlini királyi szinház -szinésznőiről kedvezőbben nyilatkoztam-e, mint a mieinkről? A tragédia -Európa legtöbb fővárosában többé-kevésbbé rossz lábon áll. Ez elismert -dolog. Vajon nemzeti bűn-e az, ha valaki azt rólunk is kimondani meri, -hivén, hogy mindezen segiteni lehetne, ha az illetőkben több volna az -ügyszeretet és komoly szándék. Most már kérdem öntől, ki az igazság -barátjának hirdeti magát, igazságos-e irányomban? Most már kérdem öntől, -hogy az indulatok ama legrosszabbikából, a legbünösebb hiuságból, melyet -nekem tulajdonit, nincs-e önben is legalább egy szemernyi, midőn, hogy -ékes beszédet tarthasson, olcsó tapsokat nyerhessen, nagy hazafinak -mutathassa magát, nem pirul a más szavait elferdíteni? Nem követelem -öntől, hogy visszavonja rám fogott állitásait. Megelégszem azon -elégtétellel, hogy mindezt szemébe mondhattam, hogy ön saját maga előtt -kénytelen elismerni, hogy méltatlanul bánt velem. És most, mielőtt -tovább czáfolnám czikkét legyen szabad megmagyaráznom Ristori-féle -czikkemet, melyet ön nem értett meg, vagy nem akart érteni. Én Ristorit -jellemezve és játékát bonczolva némi eszményképet akartam festeni -szinészeink és szinésznőink elé szemben azon szerintem tévfogalmakkal, -melyek köztük a genialitást és tanulmányt, a tárgyilagosságot és -felindulást, s mindenekfölött a tragikai stilt illetőleg divatoznak. -Mindezt igyekeztem az aesthetikai fejtegetés hangján tartani, a mennyire -tőlem telt. A mit a czikk végén drámairóink, szinészeink és -közönségünkről irtam, az nem aesthetikai fejtegetés, hanem humorféle -akart lenni. Erőt vett rajtam bizonyos humorhoz hasonló hangulat, melyet -nem igyekeztem elnyomni. Reméltem, hogy humorban olvasva könnyebben -elhihetők lesznek eszméim, mint máskép hittem, hogy ha sötét -szeszélyeskedésnek bélyegzem meggyőződésemet, több joggal és kevesebb -ártalommal tehetem nevetségesekké azon vádakat, melyeket drámairó, -szinész és közönség egymás és a kritika ellen szoktak emelni. Hittem, -hogy a külföldieskedés vádja alól valahogy kimenekülök, ha azt magam -mondom ki; ha tréfás megjegyzések közt sejtetni engedem, hogy a -hazaszeretet nem dőre bámulása annak, a mink van és a mink nincs s nem -is az irodalmi és müvészeti dicsőségtől függ. Hittem, hogy czikkemet -mindenki csak legfeljebb hóbortnak fogja tartani s nem egyszersmind -rossz akaratunak s igy kevesebb tévedéssel érezhet ki belőle némi -igazságot és fájdalmat. Meglehet, hogy humorom nem sikerült. Meglehet, -hogy a humorból irónia, az iróniából sarcasmus lett. Mindez könnyen -megeshetett. Hiszen én szerkesztettem lapot, voltam -drámabiráló-választmányi tag, irtam szinbirálatot, sokat vitáztam a -drámairókkal és szinészekkel, sőt még a szinésznőkkel is, kiknek talán -jobb lesz vala udvarolnom. Tudom, hogy minő nézetek uralkodnak e -körökben. Tapasztalataim és élményeim nem valami derültek s mindig -kedélyemre nehezülnek, ha valami ide vonatkozót irok. Hogy mindezt nem -tudom elnyomni, nem tehetek róla. Ez nem bűn, csak emberi, csak -kritikusi gyöngeség, mely nem érdemel ugyan kiméletet, de oly nagy -büntetést sem, mint a minőt ön reám ró. - -Öntől, kit a legnagyobb magyar humoristának tartanak, mindenesetre -megvártam volna, hogy ha nem méltányolja is humoros kisérletemet, de -legalább nem érti félre. Ha ön így szól, hozzám: az ön humora rosszul -sikerült, aztán ily kényes kérdésben nem szabad humorizálni, önnek -alapos fejtegetésbe kellett volna bocsátkoznia: talán hosszu fejtegető -czikkel állok elő. Ha ön azt mondja nekem: ön, a mint nem eléggé -határozott beszédéből sejthető, a tragédiában az úgynevezett nagy stil -hive s a classicisimus felé látszik hajlani, mig én s a szinészek a -romanticismust pártoljuk: talán eszmecserébe bocsátkozhatunk s -kölcsönösen fölvilágosithatjuk egymást. Ön mindezt nem teszi. Mit tesz? -Nagyon szánandó dolgot. - -Eleinte nem kétkedik jóakaratomban, azt hiszi, hogy öntudatlan teszek -rosszat s jó utra akar téritni, később mégis megtagadja tőlem -jóakaratomat, rossz szivünek és hazafiatlannak nevez. Ha ön oly -következetesen viszi ki legujabb regényében jellemeit, mint e rövid -czikkében azon szerepet, mit eljátszani jónak vélt: akkor ön aligha -derekabb regényiró, mint polemikus. Legyen ön eziránt mindig -figyelemmel, mert akadnak oly olvasók is, kik az ilyesmit észreveszik, a -nélkül, hogy rossz szivüek és hazafiatlanok akarnának lenni. Ezután neki -fog ön s erős szinekkel festi azon borzasztó jövendőt, mit czikkem -szinészetünkre nézve okvetlen elő fog idézni, mi sem több, sem kevesebb, -mint hogy a szinészek és színésznők odahagyják a szinházat, a czirkuszba -szegődnek, vagy a szinháznál maradnak s nem fognak igyekezni, a közönség -is circusba megy, vagy az is otthon marad, a drámairók pedig nem irnak -több tragediát, hanem csinálnak kalendáriumot. Ön, mint egyik beszédéből -kitetszik, hisz a mozgóasztal jóslatában, bizonyos titkos hatalomban, -melyet asztal- vagy asztrálszellemnek nevez. Alkalmasint ez sughatta -önnek ezt a borzasztó jóslatot. Az én költőietlen, elfásult lelkem nem -tud hinni sem az asztrálszellemben, sem jóslatában. Hígye meg ön, hogy -nem vagyok oly népszerű iró, sem annyira tekintély, hogy ennyi -katastrophát idézhetnék elő. Nekem sokan mondották már, hogy ne irjak -birálatokat, mert azokat senki sem olvassa. Az irók és szinészek közül a -legtöbben hol nyiltan, hol elburkolva, nem egyszer adták tudtomra, hogy -feljebb érzik magokat, mintsem pedáns és epés czikkeimet csak olvasásra -is méltatnák. Oly czikk, melyet kevesen olvasnak, nem lehet nagy hatásu. -De ha mégis az ön asztrálszellemének igaza volna, ha csakugyan mind -beteljesednék az, a mit mond, ha a szinészek vagy a szinésznők közül -valamelyik, kiket ön martyrokként jellemez, megunná a martyrságot s az -elég tisztességes fizetést, és kötéltánczosnak állana be; ha a közönség, -mely ön szerint tudja hazafi kötelességét, kezdene kimaradozni a drámai -előadásokból: akkor tüstént haza megyek, beállok szinésznek, minden -szerepet eljátszom, még a nőieket is, miután leggeniálisabb költőink -egyike, Lisznyay egyik tankölteményében bebizonyította -kisasszonyságomat; akkor kiállok a szinház csarnokába s megengedem a -_Magyar Sajtó_ szerkesztőjének, hogy azzal a nagy bottal, a melylyel a -_Tenger és Szerelem hullámai_ adatásakor oly viharosan szokott -dörömbölni, halálra verjen. A drámairóknak nem tudom, miként adjunk -elégtételt; ők czikkem előtt is csináltak kalendáriumot s talán nem -kevesebb, fáradtsággal, mint drámát. Hadd ne panaszolhassanak ezek is -reám. Ha valamelyik közülök miattam mond le a tragédiáról, én fogom -pótolni helyét. Előveszem a franczia drámákat, innen is kivágok egy -jelenést, amonnan is; tanulmányozom az avar és csuvasz mythologiát s -magam is toldok hozzá valamit; történeteinkből kikeresem a nagy neveket -és személyeimre aggatom, irok tragœdiát minden héten egyet. Merjen aztán -valaki engem megbirálni, akár mint szinészt, akár mint drámairót! Tudom, -hogy kiáltani fogom, ne bántsatok ti hazaárulók, mert én vagyok a -nemzet, a haza. - -De én csak gyermekeskedem, mondhatja ön, mig ön komoly és elkeseredett, -mint az utolsó itélet. Miért nem egyszersmind oly igazságos is? Ön -néhány vonással szinészetünk és drámánk fejlődését rajzolva, érinti azon -balkörülményeket, melyeken csak a legkitartóbb lelkesülés tudott -győzedelmeskedni, a mi elvégre is egy előre haladó intézetet alapitott, -melynek most vannak müvészei, költői és közönsége, kik ugy, a hogy meg -vannak elégedve egymással. Senki sem hirdeti jobban nálamnál a hazai -müvészet és irodalom iránti lelkesülést s épen az esik rosszul nekem, -hogy azt a szinészek és drámairók többet hordozzák ajkukon, mint -szivükben. Én nem vagyok megelégedve se a drámairókkal, se a -szinészekkel, se a közönséggel, mert ők nagyon is meg vannak elégedve -önmagokkal; mert szeretném, hogy jobban meg lehetnénk elégedve -egymással. Elismerem, hogy Nemzeti Szinházunk sok tekintetben előre -halad, de az előhaladást tragédiáinkra nézve tagadom. Ne hígye ön, hogy -azon elfogultak közé tartozom, kik az ujabb irodalomban csak hanyatlást -látnak. Én voltam az, ki az ujabb irodalomért nem rég lándsát törtem, -kikelve Toldy ellen, ki erről csaknem megvetőleg nyilatkozott; senkinek -nincs több hite irodalmunk jövőjében, mint nekem, ha nem bámulom is -multját és jelenét annyira, mint sokan. Szerintem irodalmunk a közelebbi -hat év alatt is nagy haladást tett a történetirás mezején éppen ugy, -mint a regény, eposz, ballada terén, sőt még a kritikában és stilben is. -A tragédiáról mindezt nem mondhatom. Vessen ön egy vizsgáló pillantást -tragédiánkra 1830-től mostanig, s igazat fog nekem adni. - -Minő képet tár elénk tragédiánk 1830–40-ig? Ez években minden költő -tömegestül tódult e térre, s az akadémia jutalmakkal élesztette a -lelkesülést. E költők tiszteletet érdemelnek, ők legalább akartak -tragédiát irni s hitték, hogy a tragédiának is költői műnek kell lennie. -A verselésre, dictióra, nyelvre nagy gondot forditottak, de közülök -senki sem volt sok drámai tehetséggel megáldva. Nyelvök inkább volt -lyrai, mint drámai; kevéssé értették a drámai cselekvény szerkezetét; -nem birtak jellemeket alkotni s alapeszméjökből hiányzott e valóban -tragikai elem. Müveik napjaikban csaknem elfeledvék. Azonban -kisérleteikben nem voltak nyomnélküliek. Utat törtek s a drámai nyelv -kifejlődésének első stádiumát küzdötték át. Katona _Bánk Bán_-ja az -egyetlen magyar tragédia, melynek, fájdalom, le kellett tünni -szinpadunkról, s melyet még sokáig nem nevezhetünk egészen magunkénak, -nem e korból való. Ez azon korból maradt reánk, melyről ön elég -gondatlanul a többek közt azt is irja, hogy nyelvünk a néptől el volt -rontva s a tragédiára nem kinálkozott méltó tárgy. Katona elszigetelten -áll szinirodalmunkban elődők és utódok nélkül. Egyedül ő az -tragédiaköltőink közt, ki mély pillantást vetett történeteinkbe, ki -jellemeket s mi több, magyar jellemeket tudott alkotni s compositiójában -a tragikum magasságáig emelkedett. Müvének viszontagságaiban tanulság és -szigor rejlik. Ha van hazánkban valódi költő, ki ezért elkeseredni tud, -mert a közönség és kritika előtt nem bir népszerüségre vergődni s -hütelen akar lenni önmagához, gondoljon Katonára, kinek müvét a -kritikusok számba sem vették, a közönség hidegen fogadta, mégis harmincz -év alatt lassan-lassan egyetlen müvével az egyetlen és ünnepelt magyar -tragédia költőjévé lőn – gondoljon mondom Katonára és dolgozzék tovább. - -S mit látunk 1840–1848-ig? A lyrai, epikai költők és regényirók -visszavonulnak a tragédiától, hol nem termett számukra babér. Mások -foglalják el a tért, kik már azelőtt is tettek kisérleteket e téren és -több sikerrel. Ez évek nevezetesebb tragédiáit majd mind szinészek -irták, kik kevesebb gondot fordítottak ugyan a dictióra és nyelvre, de -felhasználván szinpadi tapasztalataikat, annál jobban értették a -cselekvény szerkezetét; nem alkottak ugyan jellemeket, de ismervén a -szinészek egyéniségét, tudtak szerepet irni; nem hatottak ugyan a -tragikai összeütközések erejével, de kitanulván a közönség gyöngéit, a -szinpadi csinyekben nagy ügyességet fejtettek ki. E müvek sem tragédiák -a szó valódi értelmében, de tiszteletet érdemelnek, mert tragédiánkat -tovább vitték s a fejlődés ez ujabb stadiumát küzdötték át. A Szigligeti -és Czakó müveit értem; Szigligetinek természetesen csak tragédiáit, mert -népszinmüvei, vigjátékai, bohózatai egészen más szempont alá esnek. - -Ez évek törekvése és küzdelme után mutatkozik-e most egy ujabb, mely -akár aesthetikai, akár irodalomtörténeti tekintetben anynyira -tiszteletreméltó volna, mint emezek? Haladt-e azóta tragédiánk! Nyert-e -ujabb lendületet bármely oldalról? Tesznek-e azóta költőink mélyebb -történeti tanulmányokat? Kisérik-e a tragikait a szabad akarat és -szenvedély amaz összeütközésébe az erkölcsi világrenddel, mi nélkül -nincs tragœdia? Nem elődeink szinpadi csinyeit használgatják-e? Lehet-e -verseknek nevezni ugynevezett gyönyörü jambusaikat, szavalatosabb és -drámaibb-e prózájuk? E kérdésekre feleljen ön s mielőtt felelne, tudja -meg, hogy én nem a lángeszek remekmüveit követelem tragédia-költőinktől, -csak a komoly törekvést, csak a hitet a tragédiában. Ez az, a mivel -czikkemben vádoltam őket; ez az, a mivel most is vádolom. - -Lássuk most szinészetünk tragikai oldalát; mert én czikkemben csak erről -szóltam. Mellőzve azon tiszteletreméltó törekvéseket, melyeket jobb -szinészeink, különösen a Nemzeti Szinház megnyitása óta e tekintetben -kifejetettek; mellőzve kritikánknak azt a különös eljárását, hogy a -szinfalszaggatással együtt a pathost is üldözte és müvészi nyugodtság -örve alatt a hidegséget tette uralkodóvá tragédiánkban, egyedül csak a -jelenre szoritkozom. Még egyszer mondom, hogy szinészeinkről, csak mint -tragikai szinészekről akarok szólani, mert különösebben csak e -tekintetben ismerem el őket olyanoknak, minőknek magokat hiszik, mert -csak e tekintetaen látok előrehaladás helyett hanyatlást. Mindezt azért -ismétlem annyiszor, hogy még az se érthessen félre, ki elfogultsággal -olvassa soraimat. Aztán azt sem szeretném, ha már az egész szinész és -drámairóvilág haragját magamra vontam, hogy az öreg Szentpétery is -megharagudjék reám. Neki sok hálával tartozom. Nem tudom, fogok-e látni -valaha oly Falstaffot s nagybácsikat, mint ő; nem is emlitve a régi jó -táblabirákat, kiknek ő talán utolsó képviselője szinpadunkon. Én őt -jelenleg a legnagyobb magyar szinésznek tartom, de gyönge tragikusnak. -Nem hiszem, hogy e nyilatkozatomat ő is nemzeti bünnek tartsa. De -Istenem! miféle nemzeti bün van abban, ha tovább megyek s azt mondom, -hogy Jókainé jeles szinésznő, de igen szép tragikai tehetsége -kifejezésére sokat elmulasztott s az ujabb időben nem annyira lelkesül -szerepeiért, mint elhanyagolja azokat; hogy Egressy Gábor, a mennyit -használt igen dicsérendő fáradozásaival tragédiánknak, épen annyit -ártott ferdeségeivel, melyeket mint genialitásokat utánoznak -pályatársai, különösen hetykén pattogó, különczködve megszaggatott s a -tragédiához oly méltatlan szavalatával, melyet a tragikai szavalat -példányául tüzött ki kritikánk; hogy Komlóssy Ida, bármennyire -méltánylandó némely vigjátékban és szinműben, a tragédiában a fájdalmat -kinlódással fejezi ki és szavalatában valami kellemetlen éneklést -érzésnek hisz; hogy Bulyovszkyné, kinek érdemeit és erélyét én ismertem -el leginkább, bármennyire jeles a vigjátékban és szinműben, a -tragédiában még csak most tesz némi sikerültebb kisérleteket; hogy az -ujabb szinészek közt, bár némely szerepben sok élvezhetőt nyujtanak, -nincs tragikai tehetség, sőt hiányzik bennök a komolyabb idetörekvés is. -S mondottam-e többet abban a bünös czikkben, mint ezt, midőn azt mondám, -hogy szinészetünkből a tragikai szellem és pathosz kihalni készül? -Nincs-e igazam? Jobb tragikai szinészeink egy része nem halt-e meg, vagy -nem lépett-e le a szinpadról, mig a másik rész babárain nyugszik, vagy -ferdeségeiben tesz előhaladást? S van-e az ujabb szinészi nemzedékben -törekvés: emelni a tragédiát? A természetesség és müvészi nyugodtság -nevében nem józanon, jámborul és hidegen rajzolják-e a viharos -szenvedélyeket? Igyekeznek-e a szavalatban megállapitani némi -emelkedettséget, némi tragikai stilt? Ne értsen ön félre. Nem kivánom, -hogy szinészeink az olasz, franczia, angol, német szinészeket utánozzák; -ne utánozzanak senkit, de tanuljanak mindeniktől, de gondolkozzanak és -lássák át, hogy tragédiánk szánandó állapotban van. Először is -győződjenek meg arról, hogy ha a költő kothurnust huz, a szinésznek is -azt kell huznia; hogy ha a költő rhytmusos nyelven ir, a szavalat sem -lehet társalgás. Aztán felhasználván elődeik tévedéseit és vivmányait, -igyekezzenek nyelvünk és nemzeti jellemünkhez képest némi tragikai stilt -megalapitani, a mennyire azt tragédiánk s nagyrészt gyönge forditásaink -engedik. Ugyanezt mondom a kritikusoknak is; ugyanezt mondom magamnak -is, s ha körülményeim engedik, bizonyosan nem mulasztom el egy pár -gondolattal járulni ide. Ezt az aggodalmat, ezt a vágyat akartam én -humorba olvasztva Ristori-féle czikkemben kifejezni. Mondja meg ön, igaz -lelkére, nemzeti bün-e ez? Meglehet, hogy humorom csak guny volt. Nem -busulok rajta. Az a szertelen és üres fenhéjázás, mely e pontot -illetőleg szinészeink és drámairóink közt uralkodik, nem érdemel -egyebet. Azonban a guny mellett volt még czikkemben egyéb is. Ha ön az -egyebet nem értette: akkor vagy eszében vagy szivében kételkednem kell, -Tessék választani. - -Ime büneim egy része. Lássuk még mivel vádol ön? Valami olyasmit mond, -hogy nem szégyellem világfájdalommal mentegetőzni. Én sohasem mondtam, -mint kritikus, hogy világfájdalmas vagyok. Abban a czikkemben csak -ennyit mondtam: «de talán csak én látok ily sötéten» s ez némi humoros -gyöngédség akart lenni szinészeink és drámairóink irányában. Török János -egyik kritikusa fogta reám a világfájdalmat, mert aestetikai elveket és -irodalmi izlést kivántam tőlük, a mi máig is hiányzik belőlük; mert -pártosságaikat és következetlenségeiket hánytam szemökre, mire a mai -napig sem feleltek. A mint ön Török Jánost utánozza, bizonyosan önt is -fogja utánozni más; azért jelen és jövendőbeli vádlóimat utasitom a -legujabb lyrai költőinkről irt czikkemre, hol a világfájdalom ellen -irtam, s annyiban a legnyomósabban, a mennyiben a zeszmét felbonczolni -és értelmezni is törekvém, a mit magyar irodalomban előttem senki sem -tett. - -A mit ön szerencsémről, boldogságomról, a világ iránti hálátlanságomról -mond, mint magán dolgokat mellőzöm, de czikkének végét szóról-szóra ide -igtatom, hogy olvassák, kik még nem olvasták, minő eszközökkel vadászsza -a népszerüséget oly iró, ki különben is elég népszerü. - -«Honnét hát az a nagy világgyülölet – mondá ön – melynek egy királyságot -kell megenni, hogy étvágyát elverje? Azt is megmondom én. Nem -világgyülölet, nem önmeghasonlás az, a mi az én tisztelt barátomat -aludni nem hagyja, hanem az «önteltség.» Kicsinynek találja ön azt a -szerepet, a mire egy magyar költő hivatva van (a mint hogy kicsiny is -az): morzsát-morzsára hordani egy nagy hangyabolyhoz, melynek nemzeti -irodalom a neve s nevezetesebb szerepet lát abban, hogy e hangyabolyt -széjjelrugja. Mint nagyon fárasztó és dicstelen pálya áll előtte az, a -melyen mi járunk, szerény irodalmi napszámosok, a kik gyenge szóval -két-három embernek dalolgatunk nemzeti nagyságról, önérzetről, balga -reményekről és sokkal messzehangzóbb szónak találja azt a gunykaczajt, -mely ezt a jámbor müködést a külföld magasából lecsufolja. A minden -emberi indulatok legrosszabbika az, tisztelt barátom: a gonosz hiuság, -mely «világfájdalom» álnév alatt fészkelte be magát egy gyanutalan -becsületes ifju szivébe. - -Mi is régen megjöttünk onnan – Berlinig sem voltunk érte – a hol -megtanultuk, hogy a magyar nemzet kicsiny nemzet, hogy a magyar nemzet -költői és müvészei bizony kicsiny költők és müvészek; hogy a magyar -nemzet költőinek és müvészeinek dicsősége bizony kicsiny dicsőség; de mi -azért szeretünk parányi nép apró költői lenni, s meg vagyunk elégedve -azzal a kis szereppel, melyre hivatva voltunk, ha azt be tudtuk tölteni, -s kérünk titeket is, nagyon tisztelt barátaim, hogy ha egyszer -visszajöttök közénk azért, hogy irói asztaloknál jobban is éltetek, ne -szégyeneljetek ismét közénk ülni s ne piruljatok a mi szegénységünk -miatt.» - -Minő beszéd az, hogy én megvetem a magyar iró szerepét, midőn én is -magyar iró lennék, ha volnék; midőn minden évben én is irogatok valamit, -s egy év óta kizáróan irodalmunk egyik elhagyottabb ágát, a kritikát -művelgetem, ha nem is sikerrel, de nem min den kellemetlenség nélkül? -Hogy a magyar nemzet kicsiny nemzet, a magyar dicsőség nem méltó a -fáradtságra: én ilyen értelem nélküli és sületlen dolgot soha sem -mondottam. Hogy iróink némelyikéről minő véleménynyel vagyok: -megmutattam Petőfi, Arany, Kemény, Tompáról irván, kiknek teljesebb -igazságot akartam szolgáltatni, mint előttem mások, s hol önt is, kinek -müveit egyébiránt tüzetesen sohasem biráltam, védelmezém egyik méltatlan -megtámadója ellen. Hogy a nemzeti önérzet szentséges alkatrésze volna a -szinészek és drámairók bámulása, azt kereken és minden indokolás nélkül -tagadom. Hogy a legrosszabb indulatu ember és hazafiatlan szivü vagyok: -erre önérzetem, mit ön büszkeségnek is nevezhet, tilt többet felelnem -annál, mint a mennyit eszméim védelmére mondottam. Hígye ön s ön után -bárki rólam azt, a mi tetszik, azzal én se jobb, se rosszabb ember nem -leszek, mint a minő azelőtt voltam. Hogy ön a magyar közönséget egy-két -embernek mondja, megvallom, nem értem. Egy-két ember csekély szám, hát -azon tiz-tizenkétezer ember, kik a _Vasárnapi Ujság_-ra előfizetnek, -melynek ön fődolgozótársa? Hát azon olvasók, kik az ön regényeit két -csekély kiadásban is elkapkodják? Ne gondolja, hogy hizelegni akarok a -közönségnek, soha sem tettem, s ezután sem fogom. Én épen olyan -nevetségesnek találom, midőn közönségünk azzal, hogy egy kis élénkebb -részvétet mutat müvészetünk és irodalmunk iránt, ha félig teljesiti -annyiszor elmulasztott kötelességét, fennen dicsekszik: mint a midőn -iróink némelyike nagy képpel kiáll s untalan részvétlenségről -panaszkodik, nem is kétkedve, vajon megérdemli-e az annyira követelt -részvétet? Nem önre czélzok, ön valóban megérdemli mind kitünő -tehetségénél, mind nagy munkásságánál fogva, hanem azon nem épen jogos -sápitozókra, kiknek czikornyáit ön is eltanulta. Egyébiránt ön ezt nem -először teszi. Emlékszem, midőn még egyszer igy kiáltott föl a -_Vasárnapi Ujság_-ban: «Nem tudom menjek-e ez uton (tudniillik az iróin) -vagy megforduljak, felkeressem az ősi barázdákat és szántsak és vessek?» -És mégis ön leczkéz engem, miért vádolom részvétlenséggel a közönséget, -holott én sem többet, sem kevesebbet nem mondottam közönségünkről, mint -azt, hogy a tragédiát inkább dicséri és unja, mint nézi és élvezi, s ezt -mint nem épen dicsérendő tulajdonságát ujra bátor vagyok érinteni. - -Minő hosszan, pedáns módon és unalmasan polemizálok – mondhatja ön – -pedig tulajdonkép csak most akarok szólni arról, a mi fontos, pedig -tulajdonkép most akarok még pedáns és unalmas lenni. Ön polemiájában -ellenem oly eljárást követ, mely ellen a legerélyesebben tiltakoznom -kell. Ön eljárása lehetlenné akarja tenni a kritikát, terrorizálni a -szabad vélemény jogát az által, hogy mindazokra, kik önnel művészi és -irodalmi dolgokban nem egy véleményen vannak, vita és czáfolat fejében a -hazafiatlanság bélyegét süti. Nem égeti homlokomat e bélyeg, de itt benn -fáj valami, hiszen nekem is van szivem, vagy legalább volt azelőtt -hat-hét évekkel. - -Oh irodalom, hazám irodalma, mire való vagy te? Arra-e, hogy egy pár -forintot juttass nekünk, egy pár nő vagy kisasszonyka kegyébe segits, -arczképeinkkel ajándékozz meg s fenhéjázó életrajzokkal, sületlen -magasztalásokkal, örvendeztess bennünket? Akkor én hátat forditok neked -örökre és benned senki üzletét, mulatságát nem háborgatom. - -De ha te a nemzeti miveltség zászlaját lobogtatod, akkor engedjék meg -nekem a te istened és vezéreid, hogy én is küzdjem e szent zászló alatt -a magam módja szerint, bármily ügyetlenül, akkor engedjék meg, hogy én -is elmondhassam a haditanácsban nézeteimet, aggodalmaimat, fájdalmaimat, -ha mindjárt ostobák és nevetségesek is azok, bármily bizarr és durva -nyelven, a mint nekem az Isten adta. De hová tévedtem? Hiszen nekem -ellágyulás és könyörgés helyett a legerélyesebben tiltakoznom kell. -Tehát ezennel tiltakozom az ellen, hogy a hazában bárkinek joga volna -engem rossz hazafinak nevezni azért, mert az irodalmi és müvészi -dolgokban máskép gondolkozom, mint ő; hogy bárkinek több joga lehetne -irányomban e tekintetben, mint véleményemet megczáfolni, összetörni, -nevetségessé tenni, ugy, a mint neki tetszik. Jól tudom, hogy -tiltakozásomnak csak annyi eredménye lesz, mint a régi jó -táblabirákénak, kik mindig tiltakoztak és jegyzőkönyvbe tétették jogaik -sérelmét. De annak is megvolt, ennek is meg van az a haszna, hogy az -ember kibeszéli magát. Egyébiránt tudja meg ön s mindenki, a kit illet, -hogy ha milliószor hirdetik is hazafiatlanságomat, ha minden jogtalan -utat elkövetnek is irói függetlenségem csökkentésére: az nem fog engem -visszatartóztatni attól soha, hogy véleményemet, meggyőződésemet az -irodalmi dolgokban szabadon és függetlenül ki ne mondjam. És ide nem -kell valami nagy lelki erő, csak egy kis kötelességérzet, a mennyi az -utczaseprőnek is van, ha hivatásáról tart valamit. - - -II.[21] - -Berlin, 1856 január 30-án. - -Későre kaptam meg a _Magyar Sajtó_ 149-ik számát, melyben ön _Signora -Ristori_ czimű czikkemet megtámadja. Ez az oka, hogy feleletemmel -csaknem elkéstem. Nem baj. Néhány czikkére teendő megjegyzésem most se -fölösleges, s fölhívásom, a melyet önhöz intézek, még most is -teljesíthető. - -Az ön czikke, pár indokolatlan állítás s néhány alkalmasint szerepeiből -emlékében maradt dagályos phrásison kívül, nem foglal magában egyebet, -mint a már mástól reám kimondott hazafiatlanság vádját. E kényelmes és -népszerű vád mindenütt divatos, de sehol se annyira, mint nálunk, a -minek, fájdalom, megvan a maga igen természetes oka. Angolországban nem -egy journalista vádolja Dickenst és Thackerayt hazafiatlansággal. Miért? -Mert kiméletlenül leplezgetik föl az angol társadalom sebeit. Én -végtelenül kevesebbet tettem, csak színészeink hanyagsága, -tragédiaköltőink könnyelműsége s közönségünk philister hajlamai fölött -humorizáltam s önök mégis oly érdemet tulajdonítanak nekem, a minővel e -két nagy regényíró bír. - -Ezután nem fogok többé vitatkozni e vád ellen, sőt úgy fogom venni, mint -bókot. Valóban kezdek büszke lenni az önöktől reám ruházott hazafiatlan -czímre, ha elgondolom, hogy kit neveznek önök hazafias kritikusnak. Önök -szerint – legalább beszédeik és tapasztalataim után azt kell sejtenem – -az a hazafi kritikus, a ki fejtegetés és birálat helyett üres -phrásisokat farag; leplezi fogyatkozásainkat, mégis előhaladásunkban -remél, kérkedőn hirdeti dicsősségünket s a tehetséget a nem tehetséggel, -az érdemet a nyegleséggel egy sorba helyezi; rosszakaratnak hirdeti az -elvek jogos szenvedélyét s a magánérdekek szenvedélyének hódol, -tekintélyt követel, épen oly pártos, mint következetlen, untalan a haza -nevét koptatja s azt hiszi, hogy ezáltal már szolgálta is. Idézzek-e -adatokat? Ezelőtt egy évvel idéztem eleget, noha csak egyetlen lapból, -ha kivánják, idézni fogok többet és tízannyit. Én ennek a kritikának -határozott és kérlelhetetlen ellensége vagyok, mert nevetségessé tesz -bennünket az idegenek előtt; mert nem termékenyíti az irodalmat; mert -eszmezavart idéz elő; mert lehangolja a becsvágyat; mert hizeleg a -hiúság szeszélyeinek; mert fölbátorítja a könnyelműséget és hanyagságot. - -Van-e szükség kritikusra vagy nincs? ez oly kérdés, mely irodalmunkban -újra föllátszik merülni. Elég szégyen, hogy e kérdésről még most is -vitáznunk kell, miután oly kritikusaink voltak, mint Kazinczy, Kölcsey, -Bajza, Erdélyi, s munkálkodásaik oly jótékony hatását mutatják föl -irodalmi évkönyveink. Részemről nem vitázok s utasítok minden írót s -olvasót irodalmunk multjára. Vigasztalásul mégis mondhatók mindenkinek -annyit, hogy a kritikus nagy költőt és művészt épen úgy nem teremtett -soha, mint nem tudott elnyomni. A nagy költő és művész, azon a nagy -befolyáson kívül, melyet kora gyakorol reá, mindig maga teremti magát, -ha van elég tehetsége s ha nem restel mindent megtenni tehetségének -kifejtésére. A kritika csak az utat egyengeti számukra, csak az ízlés -érdekeit védi, csak gyönyörködik és haragszik; csak tapasztal, észlel, -fejteget s hátrahagyja tanulmányai és küzdelmei tanulságát, melynek a -legnagyobb költő is hasznát veheti, ha a legtöbb esetben nem is -föltétlenül. Szigorú legyen-e a kritika vagy nem, az másodrangú kérdés, -a fődolog az, hogy legyen elve, jelleme és mértéke. Én a szigorú kritika -híve vagyok, mert visszahat kedélyemre azon csaknem a nevetségességig -ment üres engedékenység és pártosság, a mi irodalmi közlönyeinknek -majdnem mindegyikében divatos, mert meg vagyok győződve, hogy irodalmunk -e válságos korszakában szükség van őszinte, szigorú szóra, sőt éles -gúnyos hangra is, mind az írók, mind a közönség irányában. - -Miért magasztaljam én a mi közönségünket, midőn kötelességét csak félig -teljesíti azzal, hogy bizonyos irányban némi élénkülő részvétet mutat -irodalmunk és művészetünk iránt? Ez a közönség untatlan ajkain hordja a -nyelv és nemzeti műveltség ügyét és érdekében sokkal kevesebbet tesz, -mint a mennyit tehetne. - -Nem szégyen-e, hogy egyetlen tudományos folyóiratunk a részvétlenség -miatt nem felelhet meg hivatásának? Nem szégyen-e, hogy közönségünkben -nem találkoznak annyian, a kik részvények útján, mi másutt is szokás, -egy irodalmunkhoz méltó tudományos folyóiratot alapítsanak, mely a -tudományok európai fejlődését figyelemmel kisérhesse és hazai -tudományosságunkal is előmozdítsa? Ezelőtt húsz évvel az akkori -szükségekhez képest volt ilyen folyóiratunk. Most alig van. Ezelőtt -tíz-húsz évvel volt kritikai folyóiratunk, sőt voltak különféle -szakfolyóiratunk is. Most alig van egy-kettő. Nem szégyen-e, hogy oly -művekből, melyek fordításban idegen nemzeteknél is figyelmet -gerjesztettek, nálunk alig kél el néhány példány? Nem szégyen-e, hogy -kevés kivétellel azoknak az íróknak van legtöbb közönségük, a kiknek a -legtöbb ismerősük vagy oly jóbarátjuk van, kik elég fáradhatatlanok -összehajhászni az előfizetőket. Valóban, ha szavaim hatását remélhetném, -a gúny és fájdalom legélesebb fegyvereit használnám közönségünk ellen, -mely kegyúrnak, maecenásnak hiszi magát s még kötelességét sem teljesíti -egészen. - -Miért ne legyen szigorú a kritika az írók irányában is? Csecsemő korát -éli e irodalmunk, nincs-e, ha nem is nagy, de elég díszes multja? Nem -voltak-e, nincsenek-e oly íróink is, kik akármily irodalomban -becsülettel megállhatnának? Miért ne legyen önérzetünk, melylyel a mult -emléke s a jövő reménye egyaránt emeljenek? Miért ne követeljünk -egymástól többet, mint a mennyit adunk; annyit, a mennyit adhatnánk. -Miért álljunk össze egymás dicsőítésére azért, hogy ellenségeinknek -jogos szatirákra, sikerült torzképekre adjunk alkalmat? Aztán elvégre is -a művészetet és irodalmat soha sem tarthatja fön, csak emelheti a -pusztán nemzeties részvét; szükségeseké kell magukat tenniök, különben -elvesznek, haszontalanokká válnak. Nekem kevés hítem van oly irodalomba, -mely csak a nemzeti érzésre támaszkodik s nem egyszersmind a tudománynak -és míveltségnek a viszonyokból követelt szükségeire. Sötét -világfájdalmas nézet – mondhatják sokan. E vád ellen sem fogom többé -védeni magam; úgy veendem, mint bókot, szánakozván azon derült méretű -boldogokon, kiknek oly jó kedvök van Még egyszer mondom, hogy az -irodalomnak és művészetnek szükségesekké kell magukat tenniök s ezért -tartozik az itészet magasabb szempontokból kiindulva. Ezt próbáltam én -meg néhány czikkben a szépirodalmat illetőleg, melyben némi jártasságom -van, s nem vádol a lelkiismeret, hogy rosszat tettem. Bár kisértenék meg -mások is ugyanezt irodalmunk más ágaiban s többi készültséggel és -kitartással, mint én. A mozgalom élet jele, a nyugalom lassú halál. -Előbbre kell vinnünk szükségesebbé kell tennünk irodalmunkat s minden -lehetőt megtennünk érdekében, a mit még nem tettünk meg. Ez legyen az -irodalomi kritika és közönség jelszava. Ez eszme nem ábránd, álmodozás, -sőt nagyon is rideg, fájó és gúnyos igazság. De miért beszéltem én -mindezt – mondhatja ön – hiszen önt csak a színház és tapsok, csak a -dráma és jó szerepek, csak költői, azaz magasztaló birálatok érdeklik. -Igaza van. Hadd szóljak hát ezekről. - -A fővárosi közönség tiszteletet érdemel, hogy köteleségét híven -teljesíti és színházán annyi részvét és szeretettel csügg. De vajon -minden tiszteletünk mellett nem lehet-e megrónunk azon tulajdonságát, -hogy a magasabb, a valódi drámai költészet iránt nem viseltetik elég -érdekkel? Én voltam tanuja színházunkban oly jelenetnek, melyben a -közönség fölfedezte, hogy Shakspeare nem nagy költő. Tapasztaltam, hogy -a páholyok legtöbbször társalogni szoktak, midőn az úgynevezett -szavalati drámák kerülnek színpadra. Az sem kerülte el figyelmemet, hogy -a színésznő szép öltözékével néha nagyobb hatást idézett elő, mint -játékával; hogy némely színész modoros fogásait inkább megtapsolják, -mind szerepének valóban művészien csinált részeit. Ezt önön is -tapasztaltam. A szinészek jól tudják mindezt, valamint a költők is s -nincs annyi büszkeségük, hogy a közönséget, alázó hódolat helyett, -meghódítani igyekezzenek, közönségünk igen sokszor nem annyira a költők -és színészek becsvágyát táplálja, mint inkább hiúságaiknak hizeleg; nem -annyira azon igyekszik, hogy színházunkban a költészet és magyar szó -bájai tartsanak ünnepet, mint inkább, hogy látványa és puszta időtöltése -legyen. Aztán a koszorú is oly olcsó lett már, hogy maholnap ingyen -adják, míg a sok kihívás miatt utoljára éjfélig fog tartani az előadás. -Miért ne legyen a szellemi jutalomnak becse? Miért váljék a taps és -koszorú költészete a legridegebb prózává? Mindezt, sőt ennél többet is -tartozik elmondani a kritika s ha a közönség sértve érzi magát, -szabadságában áll pedansnak nevezni a kritikust, ki aztán ismét azzal -vigasztalhatja magát; bizony ez többé kevésbbé másutt is úgy van azon -különbséggel, hogy másutt a színház ügye nem oly jelentékeny, mint -nálunk. - -S vajon a színészet irányában mért ne legyen szigorú a kritika? Mai -szülött-e színészetünk s félszázados multja nem elég díszes-e? Igaz, -szinházi viszonyaink nem állanak a legjobban, de szinészeink állása -eléggé biztosítva van arra, hogy művészetöknek élhessenek. Miért ne -kivánjunk tőlük igyekezettel, előhaladását, tanulmányt. Miféle eredményt -idéztek elő engedékeny birálataink? Ösztönzés és önérzet helyett oly -fönhéjázást, melyet ha valaki illetni mer, csaknem a gonosztevő hirébe -jő, oly önelégültséget, mely csak nevetséges lenne, ha nem volna -egyszersmind számandó is. De a szigorú birálat csak elkeseredést, csak -daczot szül – mondhatja ön, állítását saját példájával igazolva mind a -multból mind a jelenből. Meglehet. De a kritika nem tartozik számba -venni az egyéni szeszélyeket, s ha helyes eszméket fejteget, -mindenesetre szélesbbíti az ízlési látkört, gondolatokat ébreszt s elébb -utóbb némi jó eredményt szül, ha nem is épen annyit, mennyit az itész -jóhiszeme remél. S miért legyen az itész engedékeny a drámaírók iránt? -Annyira kevés önérzetük legyen-e, hogy oly gyönge műveket is -magasztaljunk, minöknél már jobbakat birunk? Miért ne követelhetnök -drámairodalmunk továbbfejlődését? Miért ne mondjuk drámaíróinknak, hogy -ha szeretik a dicsőséget, szeretniök kell az utat is, mely oda vezet? -Igaz, drámaíróink nincsenek oly jól díjazva, de a díj és jutalom még -sohasem teremtett jó drámát. Francziaországban elég jól vannak díjazva a -drámaírók mégis elég haszontalan művet írnak. Schiller negyedrész annyit -se kapott drámáiból, mint amennyit a sok mostani rossz német drámaíró -kap, mégis a német drámairodalom egyik alapítója lett. Katona nem, hogy -kapott volna valamit «Bánkbán»-jáért; sőt belé vesztett, mégis oly művet -írt, melyre akármely nemzet csaknem oly büszke lehetne, mint mi. - -A díj igen szükséges, igen jó, de nem minden. Tekintsünk vissza -irodalmunk multjára, s tanuljunk meg onnan valamit, mit, úgy látszik -feledni akarunk. Kifizette meg Kazinczynak azt, hogy egész életét -nyelvünk megújításának s irodalmunk emelkedésének szentelte? Senki; de -azért ő nem csüggedt el, hatás-e Vörösmartynak eleinte egyenként többet -azon művekért, melyekkel költészetünkben korszakot alkotott, mint a -mennyit mi kapunk néhány jelentéktelen hirlapi czikkeinkért? Nem, s ő -mégis tudott dolgozni. Eszményies, ábrándos fölfogás, fogják mondani -sokan, de én tényekről, személyekről szólok, kiknek oly sokat köszönhet -irodalmunk, nemzetiségünk, becsületünk. Ne vénüljünk meg, mielőtt még -ifjak lettünk volna, ne engedjük kialudni szívünkben a lelkesedést, ha -mindjárt többet kellene is szenvednünk érette, mint elődeink! - -Most áttérek az ön czikkének azon két indokolatlan állítására, melyekről -föntebb emlékeztem. - -Ön így szól: «Miként fogja föl e fohász (tudniillik az én czikkem) a -tragédiát, vagy általában fölfogja-e?… abba most nem ereszkedem, csak -azt jegyzem meg, hogy ez a sopánkodás, egyéb gyarlóságai mellett, még -csak nem is eredeti, hanem utánzása és visszhangja azon híres franczia -classikai párt sápítozásainak, mely azért vált leginkább bohózatossá, -mert a franczia classicitást állította föl, mint legmagasabb eszmény -képét az újkori tragédiának». Mi módon juthatott ön e gondolathoz, nem -tudom elképzelni. Alkalmasint ez is olynemű geniálitás és szívbensőség, -a mit az én prózai és szívtelen gyengeségem föl nem foghat. -Ristori-czikkem távolról sem fejtegette a tragédia alapelveit; a -franczia drámai iskolának pedig se classikai, se romantikai elméletét -nem állította föl eszményképül. E mellett régibb czikkeimben annyira nem -hirdettem soha a franczia classikai iskola idő és hely egységét s más -sajátságait, hogy ezekkel épen homlokegyenest ellenkező nézeteket -fejtegettem, mindig Shakespearere hivatkozva. Legfeljebb Alfierival -állhatna ön elő. De mit mondodtam én? Azt, hogy Alfieri bárminő -iskolához tartozott is, valódi költő, oly drámaköltő volt, kihez -hasonlót a németek Goethén és Schilleren kívül nem tudnak fölmutatni. -Vajon iskoláját védtem-e? Vajon nem költői, tehetsége mellett -szolaltam-e föl a német kritikusok ellenében, kik iránta igazságtalanok? -Vajon Racine és Corneille költői tehetségét nem ismerték-e el a franczia -romantikai iskola vezérei s legelhatározottabb hívei is, noha -iskolájokat a leghevesebben támadták meg? Aztán _Mirrá_-ját nem -mondotta-e a legkétesebb becsű tragédiának, a mit ön jónak látott -elhallgatni, hogy erkölcstelennek mutathasson be, mint a ki egy lánynak -atyja iránti szerelmébe gyönyörködöm? Vajon nem azzal vádoltam e mindig -tragédiaíróinkat, hogy az erkölcsi világrend törvényeit nem értik -eléggé, s épen azért nem képesek előidézni se erős tragikai -összeütközést, se költői igazságszolgáltatást? Hogy ön mindezt nem -akarja tudni. Nem csodálkozom, mert tudom, hogy nálunk az a -legdivatosabb polemia, mely az eszméket nem támadja meg, hanem -elfacsarja és haszontalankodik, de azon megint ön csodálkozhatnék, ha én -az ily eljárás iránt a legkisebb tisztelettel is viseltetem. A mi -egyébiránt az önök erkölcsi és aesthetikai elveit illeti, azokat épen -nincs kedvem magamévá tennem. - -Ha ön föntebb idézett soraiban nem a tragédia elméletére czéloz, hanem -arra, mit azok nem jelenthetnek; a tragédia elvállására s azt hiszi, -hogy én azon tragikai stil és hagyományok iránt, mit a classikai dráma a -franczia és olasz színészetben hátrahagyott, rokonszenvvel viseltetem, -akkor mond valami olyant, a mit Ristori czikkemből kiolvashatni. A -franczia classikai dráma igen természetes okoknál fogva nagy mértékben -kifejté a franczia színészetben a pathoszt, az emelkedett szavalatot. -Mint mindennek, úgy ennek is megvan a maga árnyoldala, de fényoldala oly -nagy, hogy a franczia színészet dicsőségét alkotja. Corneille és Racine -nem hijába írták oly szépen, mindig találkoztak színészek és színésznők -egész Rachelig, kik verseikkel elbájolják a félvilágot. Bármennyit -gunyolódjanak a németek a franczia színészet pathoszával, ők a -szavalatban soha sem tudtak annyi bájt fejtene ki, annyi hatást idézni -elő s hijába hivatkoznak az angolokra, kik hasonlókép nagyra becsülik a -pathoszt, a minek mi is tanúi lehettünk Aldriage vendégszerepléseikor. - -A franczia classikai dráma másfelől nagyban elősegíté a színészeti -plastika kifejlődését is. A költők tárgyaikat nagyrészt a görög vagy -római mythologiából és történetekből vévén, már maga az öltözék -kényszeríté a színészeket némi plastikára, a mit a régi classikai -irodalom és művészet iránti rokonszenv még inkább elősegített. -Teljességgel nem szándékozom a franczia classikai dráma elméletét akkor -védeni, midőn azt már az idők és kritikusok egyaránt megbuktatták, csak -azon hagyományait érintem röviden, melyeket a franczia színészetben -hátrahagyott. A franczia classikai dráma sok tekintetben szembe tette -magát a keresztyén világnézettel s így nélkülöznie kellett korunk -legerősbb tragikai elemeit; továbbá az idő és hely egységével tűrhetlen -békót fűzött a költőkre; míg végre a jellem alkotásban soha sem -emelkedett az egyéniségig, csak typosokat teremtett, a szenvedélyeknek -csak általánosított képviselőit festette. Azonban az általánosított -szenvedélyeket a költészet és ékesszólás nagy erejével állítá elő s -hozzá szoktatta a szinészeket a szenvedélyek élénk festéséhez, a mit -ezek már csak azért is kénytelenek voltak megtenni, hogy az egyéniség -hiányát valami egyébbel pótolják. Az élénk és pathetikus franczia nép -oly előszeretettel csüggött a classikai dráma e színészeti hagyományain, -hogy midőn a romantikai iskola győzelemre jutott is, ezek csak -módosultak de nem vesztették el jogaikat. Mindez miért ne érdemelné meg -a magyar itészek és szinészek figyelmét. Miért ne mondhatná valaki -közülünk, hogy a német színészet befolyása nem volt reánk mindig -jótékony s nem árt másfelé is tekintgetnünk? Miért ne mernök sejteni, -hogy nyelvünk hangzatosbb mint a német és több és másnemű pathoszt -kíván? Miért ne higyjük, hogy szónoki nép vagyunk, s nem ártana, ha e -művészetet színészeink is mívelnék, midőn más úgysem mívelheti? Miért ne -erősíthetnök, hogy az egyénítés, mi az újabb színészet legnagyobb -hódítmánya, s miben az angolok és németek annyira kitünők, nem hogy -kizárnák pathoszt, de a szükséges módosítások mellett épen megkívánja? -Miért ne kívánhatnók meg, hogy a magasabb tragédiákban bizonyos tragikai -stylünk alakuljon meg, annyival inkább, hogy e tekintetben már birunk -némi hagyományokkal is? – Miért ne bölcselkedhetnék valaki e kérdésekről -egy franczia vagy olasz előadás erős benyomásai után? Én ugyan Ristori -czikkemben mindezt nem tevém, csak a közönség, tragédiaírók és színészek -kölcsönös vádjai fölött humorizáltam; csak a szavalat és pathosz -mellőzése, csak azon nyugodtság és hidegség ellen keltem ki, mi -tragédiáink előadásaiban uralkodóvá vált, de ha tettem volna is, -követék-e valami nagy bűnt? Mindebből láthatja ön, hogy nem vagyok épen -a legrosszabb akaratú ember, sőt az ön kedvéért fölveszem egy pillanatra -a jó ember szerepét is. Ezennel kinyilatkoztatom, _hogy_ én megnem -bocsájtva semminemű hanyagságot, nem bámulva semminemű és bármennyire -bámult ferdeséget, az ön és más jelesb színészeink és színésznőink -tehetségeit, őszintén becsülöm s ha a tragödiákban igen sokkal kevésbbé -méltánylom önöket, mint más itész, annak oka az én polemikus itészetem, -mely szépirodalmunk és színészetünk néhány vezérelvét ostromolja s nem -annyira a tehetségek fényoldalait tünteti föl, mindinkább iskoláik -_árnyoldalaira mutat_. Nem tudom, érti-e ön e mondatot, de magyarul van -mondva s épen nem új eszme. - -Lássuk most már azon második indokolatlan állítást. Ön azt mondja, hogy -e mondatomnak: «_Az_ ő (Ristori) érdemei nem pusztán a franczia, olasz -színészeti iskola kitünő sajátságain alapulnak, melyeket annyira _hűn -képvisel_» – nincs értelme. Hogy miért, azt természetesen nem mondja -meg. Ennek így is megvan a maga értelme, de még inkább meglesz, ha ön a -rá közvetlenül következő mondatot is elolvasná, mely ez: «_Neki_ meg van -az a sajátsága, mi minden művészetben csak a _lángészi_ stb.» Ebben se -logikus, se æsthetikai ellenmondas nincs, s azt teszi, hogy a Ristori -érdem, nem pusztán a franczia-olasz színészeti iskola kitünő -sajátságaié, melyek már magokban is nagy hatásnak, hanem egyszersmind a -lángészé. - -Ennyit nem annyira feleletül az ön czikkére, melyben egyetlen a dologra -vonatkozó gondolat sincs, hanem inkább rövid itészi pályán némi -igazolással, melyről ha nem is örökre, de legalább egy időre lelépni -szándékozom. De mielőtt lelépnék, még végig akarok önnel vivni egy -harczot a tragödia fölött, ha mindjárt tragikomikailag ütne is ki. Ön -azt mondja: miként fogom én föl e tragédiát, vagy egyátalában -fölfogom-e, abba most nem ereszkedik. _De_ kérem, én fölhívom, hogy -ereszkedjék bele és fejtse ki nézeteit szemben az _enyéimmel_. Azonban -nézeteimet a tragédiáról nem fogja megtalálhatni Ristori-cikkemben, -melyben majd semmi sincs, mi határozottan ide vonatkozhatnék. Elméletem -a tragödiáról leginkább fellelhető _Diocletian_-ról írt birálatomban, -mely a _Pesti Napló_ mult évi folyamának valamelyik szeptemberi számában -jelent meg. Ez épen nem kimerítő czik, csak könyed hirlapi dolgozat, -mint minden czikkem, de elég arra, hogy kimerítő vitatkozást alapjául -szolgáljon. Kiváncsi vagyok hallani az ön nézeteit, mert őszintén -megvallom, hogy azokat eddigi czikkeiből sehogy sem tudtam kivenni, s -azt hiszem ezzel más sincs különben. - -Aztán a tragédia elméletéről vitatkoznunk épen nem fölösleges, mert -irodalmunk e tekintetben igen szegény. Tehát harcz és háború! Hadd -kürtöljön a várkapus, nyiljanak meg a sorompók, csattogjon a fegyver, s -a közönség készüljön egy mérges párviadal szemléletére, mely ha nem is -fog oly nagyszerűen kiütni, mint a Toldié, de talán méltó lesz arra, -hogy Toldy irodalomtörténetébe följegyezze. Akár én essem el, akár ön, -küzdelmünk az irodalomra nézve nem lesz minden haszon nélküli. Azonban -előre figyelmeztetem, hogy a dologhoz kell szólania, különben ott hagyom -önt is, mint Török Jánost s ön is kénytelen lesz maga önmagát sebezni -össze. Egyébiránt lehet ön szenvedélyes, eszmékért szabad szenvedélyesen -küzdeni; lehet gúnyos is, e fegyvert nagy írók is használják, csak -azokat a czifra phrasisokat kerülje, melyeket úgy látszik, költészetnek -képzel, de én prózának is kevesellek s a polemia legtöredékenyebb -fegyvereinek tartok. - -Ön bizonyosan engedni fog fölhívásomnak, különben azt a jogos gyanút -kelti föl, hogy inkább szeret kötekedni, mind irodalmilag polemizálni s -több bátorsága van vádakkal állani elő, mint eszmékkel. Tegyen ön -bármit, én mindenkép ki leszek elégítve, s ha kritikai pályám fölött -pálczát tört is a közönség, azt a mivel bevégzem, alkalmasint -méltányolni fogja; mert vagy az eszmét polémiájára adok alkalmat, vagy -leálarczozok egy fönhéjózó és eszme nélküli polemikust. - - -III.[22] - -Berlin, április 26-án. - -Ön a mult év végén megtámadván Ristoriról írt czikkemet, a többek közt -azt mondá rólam, hogy a tragédiát nem értem. Erre bátor valék fölhívni -önt, hogy állítását indokolja és fejtse ki nézeteit szemben az -enyéimmel, s minthogy Ristori-czikkemben semmi sincs, a mi szorosan a -tragédia elméletére vonatkoznék, utasítám önt oly czikkemre, a -Szigligeti _Diocletián_-járól írt birálatomra, mely épen ezt fejtegeti. -Ez által nem egyebet akartam elérni, mint azt, hogy az ellenem megindult -hazafiuskodó polemiát az æsthetikai térre vigyem, a hova tulajdonkép -tartozik s ott vagy az eszmék polemiájára adjak alkalmat, vagy -leálarczozzam önt, mint fenhéjázó és eszme nélküli polemikust. - -S miként fogadta ön fölhivásomat? Egyszerűen visszautasítá, azt mondván -rólam, hogy velem vitába nem bocsátkozhatik, mert ahhoz nekem se -«szellemi erőm» se «szakértelmem» se «tapasztalatom» se «érettségem» se -«érzékem» nincs. Jól van. De ha ön engemet, mint írót ennyire megvet, -nem kellett volna annyira figyelmére méltatnia, hogy megtámadjon; vagy -ha kegyeskedett leereszkedni hozzám s azt mondani rólam, hogy a -tragédiát nem értem, méltóztatott volna egyszersmind állítását indokolni -is, össze meg összetörvén a tragédiáról írt elméletemet. Mibe került -volna ez önnek? Óriási ereje mily könnyen semmivé tehet vala oly törpét, -a minő én vagyok. Ugyan miért nem tett semmivé? Mennyi dicsőség háromlot -volna önre! Azok a lyrai költők, a kikkel én oly igazságtalanul bántam, -fönséges ódákban halhatatlanították volna önt; a szinésznők és -szinészek, kiket én néha megróni mertem, a közügyért félre téve minden -személyes rangkórt, lakomát rendeztek volna az ön tiszteletére s Török -János, ez idő szerint legnagyobb hazafi, kit én elég rossz szivű valék -rágalmazni, elérzékenyülve nyújtotta volna önnek a hazafikoszorút s -mindig compact betűkkel szedette volna az ön nevét vezérczikkeiben -újdonságaiban is, mint a Széchenyiét és Komlóssy Idáét. Mennyire -elvakithatta önt a büszkeség, hogy mind ezt nem gondolta meg. - -Hagyján! Csakhogy igazán meg tudott volna vetni engem. De ön nem képes -elég büszke lenni, sőt még elég gőgös sem. Végetlenül jobban játszik a -színpadon, mint a tárczában. E tárczai vendégszereplése sehogy sem -sikerült. Mennyit nem beszél ön az egyenítésről s mennyire nem tudja -önmagát, mint büszke művészt egyéníteni. Higyje meg, e szerepet nagyon -rosszul játsza. Mindjárt az első jelenetben nagy hibát ejt. A büszke -művész, a ki engem oly mélyen megvet, nem átalja oda alázni magát, hogy -velem három hónapig foglalkozzék. Ez oly ellenmondás, melyet még Török -János sem tudna összeegyeztetni, pedig ő az effélékben figyelemre méltó -furfangosságot fejt ki. Úgy van: ön büszkén visszautasítja ugyan -fölhivásomat, de ugyanakkor egyszersmind czikkeket kezd meg ellenem, -melyekből ötöt három hónap alatt szerencsésen be is végezett. S mit -foglalnak magukban e nagy erőlködések közt írt czikkek? Vajon bonczolat -alá veszik-e az én tragédiáról írt elméletemet? Nem, hiszen ön engemet -megvet, nem akar vitázni velem, legkevésbbé oly dologról, mi megérdemli -a fáradtságot. Mit tesz hát ön? Birálni törekszik azon czikkemet, -melyben önt vitára hivtam föl. Azonban e czikkemben újra semmi sincs, mi -szorosan a tragédia elméletére vonatkoznék, mert az nem akart egyéb -lenni, mint felhívás, itészi eljárásom igazolása s felvilágosítása azon -két ráfogásnak, melyek ön első czikkének egész tartalmát tették. E -szerint önnek úgynevezett birálatában, igen természetesen, e pontok -védveit kellett volna ostromolnia. S mit tesz ön? Megtámadja nézeteimet -a tragédiáról, vagy jobban mondva holmi összetépett, elfacsart -mondataimból, oly mesterséggel, melyet a legutolsó zugprókátor is -megvetne, oly széptani nézeteket következtet és fog reám, melyeket soha -nem vallottam. Hova sülyed az ön büszkesége? Csaknem Fallstaff -mesterségéig. Valóban Fallstaff nem mond annyi valótlanságot, mint a -mennyi ráfogást ön használ ellenem czikkeiben. Sajnálom egész vitánkat. -Nem kellett volna alkalmat adnom arra, hogy a legelső magyar színész s -annyira kitünő æsthetikus magát ennyire compromittálja, ha ugyan -journalistikánk némely pontokban nem kezdene oda jutni, hol többé semmi -se compromissio. - -Most már mit csináljak önnel, miután az eszmék polemiája lehetetlenné -vált köztünk? Leálarczozzam-e mint fenhéjázó és eszme nélküli -polemikust? Nem teszem, mert ha tenném, négy nagy tárczát kellene tele -irnom s öt-hat napig untatnom a közönséget azzal, hogy én ezt meg ezt -mondottam, s nem azt, a mit ön reám fog; nogy állitásaimnak értelme ez -meg ez, s nem az, a mit ön mond; hogy innen is amonnan is kikapott -mondataimat így meg így ferdíti el; hogy itt meg itt nem ellenem beszél -s tulajdonkép mindent, helyest és helytelent, össze-viszza zavar s -egyetlen gondolatot sem fejt ki végig. Nem lehet visszaélnem e lapok -szerkesztője és olvasói türelmével, kik különben is már megunták az én -hosszadalmas Ristori-peremet. Aztán azt hiszem, hogy ön az én segítségem -nélkül is eléggé leálarczozta magát. Minthogy azonban ezt se ön, se -mindenik olvasó nem tartozik elhinni, ezennel győzöttnek nyilatkoztatom -magamat; önnek engedek minden diadalt, leteszem fegyvereimet, -föltétlenül meghódolok s eltűröm, hogy valamikép Török János magát nem -rég («_Magyar Sajtó_» _97. sz._) Megváltónkhoz hasonlította, kiről a -gonosz és irástudó farizeusok kétélü fegyverei visszapattantak: úgy ön -Hunyady dicsőségével kérkedhessék, kin Cilley ármányai megtörtek s az -egész színházi személyzet elénekelhesse fölöttem: «Meghalt a cselszövő, -nincsen többé viszály!»… Úgy hiszem e nyilatkozatommal megelégszik ön s -épen nem fogja rossz néven venni, ha daczára föltétlen meghódolásomnak, -polemiája egyetlen pontjára pár megjegyzést teszek. Nem cáfolni akarok, -isten mentsen, sőt ellenkezőleg ön legsúlyosb vádját szándékozom -igazolni, bevallván bünömet. Utolsó czikkének végén ön ezt mondja: «A -költőről jut eszembe, hogy Vörösmarty utolsó költeményére, a «Vén -czigány»-ra ez a berlini polemikus oly értelemben fejezte ki kritikáját, -hogy e költeménynek csupán a feje (első verse) emberi: a többi része se -nem hús, se nem hal, mint Fallstaff jegyzi meg a csaplárosnéról. -Tanulságos példa ismét arra, mikép szokott a hivatlan itészkedő saját -magára irni legkegyetlenebb birálatot. Ime ez a polemikus itészkedő -világosan kimondja magáról, hogy neki sem a költői mélységhez érzéke, -sem a művészi nagyságról fogalma nincs.» - -Ön geniális ember lévén, ki gondolkodás nélkül, öntudatlan szokott irni, -alkalmasint nem tudja, hogy e sorokban tulajdonkép mit fejezett ki. -Azért megmagyarázom. Ön sem többet, sem kevesebbet nem fejezett ki, mint -ezt: lássátok ez ember nemcsak Egressy Gáborról szólott tiszteletlenül, -hanem Vörösmartyról is, ime e törpe a nemzet mindenik _nagy_ fiát -megtámadja. E fogás bizonyosan megtette a maga hatását. Ha sikerül Török -Jánosnak handabandáit Széchenyi nevével takargatni, miért ne sikerülne -Egressy Gábornak fenhéjázó és eszme nélküli polemiáját a Vörösmarty -nevének aegise alá helyezni? Miért, ugyan miért ne? Egyébiránt azon -tény, mit ön ellenem végsoraimban fölhoz, igaz s csak kissé van -elferdítve. A dolog így áll: Vörösmarty «Vén czigányát» nyilvánosan, -lapban soha se biráltam ugyan, hanem a «Magyar szép könyve» egyik -szerkesztőjének szállásán, hol több iró volt jelen, midőn véleményemet -kérdezték körülbelül így nyilatkoztam felőle: e költemény első versszaka -kitünő szép, a másodikban már kiesik a költő az alaphangulatból, több -helyt dagályba csap, míg forma tekintetében nem mindenütt ismerhetni meg -benne a régi Vörösmartyt. Nem vitatom: vajon magántársaságban mondott -szavaiért felelős-e az ember a közönség előtt s vajon volt-e önnek joga -az úgynevezett birálatomat nyilvánossá tenni? Mindegy. A mit mondok, -soha sem szégyeltem és tudom mindig indokolni s ha a kérdéses költemény -kezemnél volna, avagy itt helye lehetne, hogy azt biráljam, nem -mulasztanám el bővebben kifejteni véleményemet. Azonban, ha én -Vörösmarty e költeményét nem tartom valami kitünőnek s legkevésbbé oly -remeknek, mint ön, következik-e ebből az, hogy én Vörösmartyt nem -tisztelem s nem tartom egyik legnagyobb magyar költőnek? Bizonyára nem. -Igaz, én Vörösmartynak még több ily s ezeknél gyöngébb költeményét is -tudnám előszámlálni; igaz, se eposzait, se drámáit nem birtam annyira -magasztalni mint mások, de ha azon költeményeiről van szó, melyekben ő -valóban nagy ha azon hatás jő kérdés alá, melyet ő nyelvünkre s nemzeti -érzésünk felköltésére tett, ha szóval egész költői pályájáról kell -szólani, alkalmasint inkább és nyomósabban tudnám azt méltányolni, mint -ön, a minthogy ezt tettem is. Meglehet, hogy ön e szavaimat, kissé -elferdített kiadásban, mint kegyetlenséget, vérárulást, nemzeti bűnt -fogja hirdetni. Nem botránkoznám meg benne. Van irodalmunkban egy nem -annyira párt, mint csoport, – ide tartozik ön is, – mely brutalitással -akar terrorisalni minden neki nem tetsző irodalomtörténeti vagy széptani -véleményt. E párt kegyelete otromba dicsőítés, nemzeti önérzete émelyitő -kérkedés s hazafisága a sértett hiúság vagy üzérkedés nyeglesége. De -elég. Oly ponthoz értem, mely mindig indulatossá tesz. Jobb hallgatnom, -különben is elég rossz hirem van. - - - - - - -1857 - - - - -A SZINHÁZI NAPTÁR ÜGYÉBEN. - - -I. - -A _Magyar Sajtó_ és _Hölgyfutár_ közti polemiába akarok beleszólani, nem -mint érdekelt fél, hanem mint olyan, kire kellemetlenül hatott a vita -folytán kifejlett botrány s ki sajnálja, hogy elvkérdés -személyeskedésnek lőn föláldozva. Egy pár év előtt nyiltan és névtelenül -sokkal többször irtam mind a _Hölgyfutár_, mind a _Magyar Sajtó_ ellen, -mintsem ez egyetlen oknál fogva is ne hihetném magamat ez ügyben -pártatlanabbnak másoknál. - -A mult évben gróf Bethlen Miklós, Dobsa Lajos és Tóth Kálmán urak -_Szinházi Naptár_ című vállalatot indítottak meg oly igéret mellett, -hogy a tiszta jövedelmet _részben_ a nemzeti szinház nyugdíjintézetének -adják s így vállalatuk minden pártolója ezuttal e kegyelt intézetnek is -áldozik. A vállalat szerencsésen sikerült s a szerkesztők igéreteiket -megtartva, a nyugdíjintézetnek 100 darab aranyat adtak át s mint -naptárjuk boritékján megjegyzik, igéretükön fölül Fáncsy Lajos elhunyt -jeles művészünk leányát buzditáskép külön negyven aranyban -részesítették. E szerint a közönség nem volt kijátszva, mert tudta, -mennyiben áldozik a nyugdíjintézetnek, amennyiben a szerkesztők nem -voltak szószegők, mert nem csak igéretöket teljesíték, hanem annál -valamivel többet. Ez nem lehet kérdés tárgya, ez bevégzett tény, melyet -mindenkinek el kell ismerni. - -Egészen más és egészen nyilt kérdés az: vajon helyes-e jótékony cél cége -alatt adni ki könyvet s mégis a jótékony célra a tiszta jövedelemből -csak bizonyos részt – harmadát vagy felét, az mindegy – ajánlani oda. -Azt hiszem nem helyes, mert árt az irodalom erkölcsi tekintélyének, -veszélyezteti a jótékonyság e szép módjának sikerét, s oly kellemetlen -helyzeteket szülhet, melybe a legbecsületesebb ember is -belekeveredhetik, ha jó hiszemben, de gondolatlanul hódol e divatnak, -melyet hirlapjaink inkább dicsérve, mint megróva, csaknem kétség alá sem -jöhető elvvé emeltek. - -A jótékony czél czége az egész tiszta jövedelem oda ajánlása nélkül, oly -kérdéseket ébreszt a közönségben, melyek rosszul eshetnek az embernek, -nem mintha kényesebbnek tartaná a reá ruházott irói czimet más -czimeknél, hanem mert szivén fekszik az irodalom erkölcsi tekintélye, -melyet elvégre a szerkesztők is képviselnek, s a jótékonyság ügye, mely -e miatt majd mindig szenvedni szokott. Hová lesz a tiszta jövedelmek -másik része? Nem elég-e a kiadó szerkesztőnek és iróinak fáradságuk -jutalmául bizonyos méltányos tiszteletdíj? Illő-e nyereségre is -számítaniok akkor, midőn philanthropok akarnak lenni? Hogyan lehet -kockáztatásról beszélni, hiszen szabadságában áll a szerkesztőnek nem -indítani meg vállalatát, ha előfizetői gyéren mutatkoznak, vagy ha szó -lehet kockáztatásról, nem kockáztat-e a közönség is, előfizetve s nem -tudva: vajjon azt, mit _részben_ jótékony célra adott nem emésztik-e föl -_egészen_ a kiadási és dijazási költségek? Nincs-e okunk, ha nem is -gyanús szemmel nézni, de nagyon hibáztatni e félkegyelmű cégeket? E -kérdések igen természetesek és jogosak, de ha nem volnának is azok, az -eredmény ugyanaz lenne. A magánkörben elmondott kérdések nyilt -támadásokká válhatnak a lapok hasábjain s mint szokás, nem elv, hanem -személy ellen intézve. Valaki a méltányosság szempontjából azt -vitathatja, hogy ennyi meg ennyi tiszta jövedelemhez képest csekély volt -ez vagy amaz jótékony célra adott összeg. Mennyi félreértés és -kellemetlen helyzet merülhet föl. Az önérdek, irigység elkeseríthetik a -vitát, a rágalom megteheti a magáét s az ügy különös természeténél fogva -az egészből nem származhatik egyéb, mint vagy nagy botrány vagy nagy -igazságtalanság vagy mindakettő egyszerre. A különben is elégedetlen -közönség még elégedetlenebb lesz, gyanús szemmel néz nemcsak ily hanem -másnemű irodalmi vállalatokat is, s mindinkább elhül a jótékonyság e -szép módja iránt, melyet aztán majd a legnagyobb szükség esetében sem -lehet sikerrel igénybe venni. - -Mindezt rég el kellett volna mondani a lapoknak s illő kimélettel, de -nagy erélylyel elvvé emelni, hogy minden jótékony cél cége alatt -megindult vállalat tartozik cégének áldozni egész tiszta jövedelmét. -Azonban a lapok ezt mindig elmulasztották. Ezért természetes volt, hogy -a divatnak nemcsak gróf Bethlen Miklós, Tóth Kálmán és Dobsa urak -hódoltak folytatva naptárukat, hanem jónak látta Szigeti úr is új -szinházi naptárt inditani meg, a nyugdíjintézeti választmány pártfogása -mellett a tiszta jövedelemnek felét igérve. Végre a _Magyar Sajtó_-ban -felszólalt valaki Szathmárból, azon helyes elvet fejtegetve, hogy a -_Szinházi Naptár_-nak egész jövedelme legyen a nyugdijintézeté, mert -különben a cég csak üres hang, s az előfizetők célja nem lesz elérve. -Mindenki azt várta, hogy a _Magyar Sajtó_ pártolni fogja e helyes elvet -s mind a két naptár szerkesztőit felhivja az egész tiszta jövedelem -odaajánlására. A _Magyar Sajtó_ mást tett: csak Szigeti úr naptára -mellett izgatott s gróf Bethlen Miklós, Dobsa Lajos és Tóth Kálmán -urakat felhivta naptáruk megszüntetésére. E logikátlanságot élesen -lobbantá szemére a _Hölgyfutár_, de az irodalmi polémia határai közt. -Erre a _Magyar Sajtó_, vagy a mint később kiderült, Török János úr egy -sokkép rágalmazó cikkel felelt, mit aztán a _Hölgyfutár_ oly módon -viszonzott, mely csak azok előtt menthető, kik ismerik a -magán-körülményeket s tudják, hogy a _Hölgyfutár_ e lépésre kényszerülve -volt. Török János úr folytatta rágalmait s csak akkor hallgatott el, -midőn Dobsa Lajos és Tóth Kálmán urak több igen méltánylandó ok miatt -megszüntették naptárukat s előfizetőiket Szigeti úrnak küldötték. - -Ime röviden az egész polémia, mely nem szül hasznot, csak botrányt. -Pedig az elvkérdést ki kell vivnunk mind az irodalom, mind a közönség -iránti tekintetekből. Ez elv sokkal természetesb, jogosabb, mintsem a -mondottakon kivül még bővebb fejtegetésre is szorulna. Ezért bátor -vagyok felszólitani lapjaink szerkesztőit, hogy támadjanak meg minden -jótékony cél cége alatt megindult vállalatot, mely nem egész tiszta -jövedelmet ajánl jótékony célra s ezt kezdjék a Szigeti úr vállalanát, -hol különben is holmi koczkáztatásról legkevésbbé lehet szó. Felszólítom -továbbá irótársaimat is, hogy közremunkálásukkal oly vállalatot ne -támogassanak, mely nem hódol ez elvnek s így a Szigeti úrét sem -mindaddig, mig a nyugdijintézetnek csak bizonyos részt igér, részemről -nem támogatom, mivel ugyan a vállalat keveset vagy épen semmit sem -veszt, de az elv nyer valamit, talán egy két hivet az irók közül s -erkölcsi súlyt a közönség részéről. - - -II. - -A _Magyar Sajtó_ 83-ik számának nyiltterében a _Szinházi naptár_ ügyében -írt czikkemre egy hosszú czikk jelent meg Török János úrtól, melyet nem -hagyhatok egészen szó nélkül. - -A czikk nagyrészt felszólalásom indokát gyanúsítja. Ez indok szerinte -nem egyéb, mint moralis alakba burkolt bosszú, melyre magamat láthatlan -rugók által ingereltetém. A ki elfogulatlanul olvasta czikkemet, -észrevehette, hogy elv mellett és visszaélések ellen küzdöttem, a -személyek közt nem téve különbséget. Nekem Szigeti úr ez ügyben épen -annyi volt, mint Tóth Kálmán és Dobsa Lajos urak, már csak azért is, -mert mindegyikre egykép alkalmaztam azt a helyesnek ismert elvet, -tudniillik, hogy minden jótékonysági czég alatt megindult vállalat -tartozik czégének áldozni egész tiszta jövedelmét. Minden czikkből csak -annyit szabad kiolvasni, a mennyi benne van s valamely tett láthatlan -indokait bosszúnak nevezni nem kevesebb, mint logika nélküli rágalom. - -Ez értelem nélküli rágalmon kivül van még Török úr czikkében egy pár -fenyegetőzés, melynek eredményét nyugodtan várom s egy csoport ferdítés, -melyekre nézve czikkemre utalom az olvasót. - -A dolog érdemébe, a felállított elv megvitatásába nem bocsátkozik Török -úr. Most is csak azt ismétli, a mit már többször elmondott. Újra -elmondja, hogy a nyugdíjintézeti választmány nem ereszkedhetik -vállalkozási kisérletekbe, hogy Szigeti úr a maga koczkázatára adja ki a -naptárt s minthogy veszthet, tehát illő nyernie is s több effélét. A -választmány ellen senki sem beszél. A választmány igen helyesen teszi, -hogy nem ereszkedik vállalkozási kisérletekbe; valamint azt is helyesen -tette, hogy nem a Tóth Kálmán és Dobsa Lajos urak vállalatát ajánlá a -közönség pártfogásába, hanem Szigeti úrét, mint olyant, mely amazoknál -többet, fele jövedelmet igér. Azonban ez semmit sem bizonyít a mellett, -hogy vajon Szigeti úr helyesen tesz akkor, midőn félkegyelmű czéget -használ s így a méltányos díjon kivül, mely már magába is ellensúlyozza -azt a sokszor emlegetett koczkázatot, még nyereségre is számít. A -koczkázat kikerülhetlen mind a közönség, mind a szerkesztő részéről, az -egész tiszta jövedelem odaigérése esetében épen úgy, mintha csak -bizonyos részt igérünk. Ez a dolog természetében fekszik, min egyikünk -sem segíthet. De azon nem csak segíthetünk, de tartozunk is segíteni, -hogy a jótékony czél varázsát ne gyöngítse az üzérkedés jogos gyanúja, s -az irodalom ne legyen kitéve megaláztatásoknak. Csak másfél év óta -kezdenek divatozni irodalmunkban e félkegyelmű jótékonysági czégek. -Ezelőtt mindenki cynismusnak tartotta volna ilyesmivel előállani, -kivétel nélkül mindenki egész tiszta jövedelmet ajánlott, például br. -Eötvös, Császár Vahot és mások. Ez elvkérdés, itt személyes tekintetek -nem határozhatnak. Épen azért újra felszólítom a szerkesztőket és -irótársaimat az elv kivivására. A sikeretlenség nem a mi hibánk lesz, de -ha meg nem bélyegezzük e botrányos visszaélést, kötelességet mulasztunk. - - -III. - -A _Magyar Sajtó_ 84 és 85-ik számaiban újra czikkek jelentek meg a -_Szinházi Naptár_ ügyében. E czikkek jelleme is ugyanaz, mi az eddigieké -volt: egy kis cynismus, jó adag korlátolt felfogás s némi ferdítés. Csak -a rágalom hiányzik belölük, mi mindenesetre érdem, s miért a nem mindig -felelős szerkesztő köszönetet érdemel. - -Egyik czikk a szerkesztő tollából foly s korlátoltabb felfogású -mindeniknél. A szerkesztő jó tanácsot ad a nyugdíjintézeti -választmánynak s ezt lapja változatlan elvének nevezi. Szerinte a -választmány még ez évben intézkedni tartozik és akép, hogy az egész -vállalatot vegye át saját koczkájára valamely nyomdatulajdonos, a -szerkesztő húzzon kellő dijt és procentáatiot, a tiszta jövedelem pedig -jusson minden levonás nélkül a nyugdíjintézetnek. Miért a választmánynak -beszélni és nem Szigeti úrnak? A választmány nem használhatja e jó -tanrcsot, mert olyasmit cselekednék, mi körén kivül esik. Az ő tiszte e -tekintetben nem lehet több, mint elfogadni és megköszönni az adományokat -és támogatni pártfogásával minden oly vállalatot, melyből az intézet -némi személyes biztosíték mellett hasznot remélhet. A többi a vállalkozó -dolga, tehát a jelen esetben Szigeti úré, ki tetszése szerint -egyezkedhetik a nyomdatulajdonossal, de ha kiadási költségeken, -szerkesztői és irói dijakon kivül még procentuatiót is akar húzni, ismét -csak nyerészkedő lesz, s megint ott vagyunk, ahol voltunk. - -Azonban a szerkesztő úr korlátolt felfogása itt meg nem állapodik. Neki -nem csak a választmány köréről nincs fogalma, hanem a journalistika -természetét sem ismeri. Ugyanis czikke végén oda nyilatkozik, hogy kész -megelégedni a dolog mostani rendével s így megváltoztatja változatlan -elvét, ha azt a választmány nem veszi foganatba. A hirlapok nem azért -szoktak tenni valamely indítványt, melynek helyessége és kivihetőségéről -meg vannak győződve, hogy aztán lemondjanak róla csak azért, mert az -illetőknek nem tetszik. Ily körülmény még erélyesebb küzdelmet tesz -kötelességökké. Az úgy van a világon mindenütt s e nélkül elvesztené a -journalistika egyik létezési jogát. Ma egyet, holnap mást beszélni, s -mások szeszélye vagy önérdekének áldozni föl a meggyőződést, lehet -korlátolt felfogás, de mindenesetre a legnagyobb journalistikai bűn. - -Szigeti úr korlátolt felfogásán már kevésbbé csodálkozom. Ő szinész s -csak szerepeit tartoznék tudni. Azért nem vehetem rossz néven tőle, hogy -hivatlan és illetéktelen erőszakoskodásnak nevezte felszólalásomat, de -tartozom neki megmagyarázni, amit nem tud s minek megértésére még csak -gondolkozás sem szükséges. Arra, hogy valaki hirlapi czikket vagy -könyvet merjen irni, nem kell sem oklevél, sem kinevezés, még csak -pártfogói ajánlat sem. Ide mindenki hivatalos, itt mindenki illetékes s -bele szabad szólnia bármily ügybe. Egészen más kérdés: okosan szól-e -valaki? Hanem Szigeti úr nem ez értelemben nevez engem hivatlan és -illetéktelen erőszakoskodónak. Ő úgy látszik, épen úgy tagadja -felszólalási jogomat, mint kicsinyli egyéniségemet. Ily fontos ügybe -csak nagy érdemű és megpróbált jellemű egyén avatkozhatik, szóval: aki -szereti a félkegyelmű czégeket. Más felől azt hiszi, hogy -felszolalásommal olyasmit követtem el, mi rablás. Megtámadtam -tulajdonjogát, néhány képzelt száz forintot akartam kivenni zsebéből s -tenni nem ugyan a magaméba, hanem a nyugdíjintézet pénztárába. Mindegy. -Az erőszak erőszaknak marad akár magunk, akár más számára rablunk. -Börtönt érdemelnék s kegyelemben részesülök. Szigeti úr megkegyelmez -nekem mint Rómának, midőn Attila szerepét játssza. Megelégszik egyszerű -óvással, melyben kijelenti, hogy erőszaknak nem enged s törvényes és -határozott jogáról nem mond le. - -Mi az a törvényes és határozott jog? Szigeti úr azt is megmondja egy -másik, a közönséghez intézett czikkében. E czikk egyébiránt nem annyira -jogi okadatolás, mint történeti elbeszélés. Megtudjuk belőle mindazt, -amit már mások is elmondottak, mit mindnyájan tudunk. A választmány nem -adhat ki naptárt, mert az intézet pénzét, mint alapítványi tőkét, nem -szabad bárminemű üzletbe fektetnie. Ezt tudta a választmány, azért nem -lett kiadó, tudta Szigeti úr s ezért lépett elő azon ajánlattal, hogy -saját rovására és felelősségére ad ki naptárt s a tiszta jövedelem -felében a nyugdíjintézetet részelteti. A választmány elismeréssel -fogadta az ajánlatot s minden kitelhető módon pártfogolni igérte. Ennek -következtében áll a programmon az intézeti elnök és szinházi igazgató -pártfogói ajánlata. Igy nyert a vállalat «Nemzeti Szinházi -nyugdijintézeti» jelleget. Ezért nem tarthat a választmány igényt a -tiszta jövedelemhez, ezért illeti Szigeti urat törvényesen és határozott -joggal a felerész. Mindez egy betüig igaz és senki sem kételkedett -benne. Senki sem mondá, hogy a választmány nem fogadta el Szigeti úr -ajánlatát vagy hogy helytelenül cselekedett. Én s e lapok szerkesztője -csak magát az ajánlatot róttuk meg, mint irodalmi cynismust. - -Senki sem vitatta, hogy a választmány egész jövedelemhez tart igényt és -Szigeti úr fele résznél többet tartozik beszolgáltatni. Mi csak azt -vitattuk, hogy az ily eljárás nyerészkedés, mely nem fér össze a -jótékonysági czéggel, elidegeniti a közönséget, árt az irodalom erkölcsi -tekintélyének, ezért az irók részéről nem támogatni, hanem megbélyegezni -való. Szigeti úr mindezt mellőzi. Pedig erről vártam hosszú, szép -beszédet, illően hangsúlyozva. Mennyire meglehetett volna bizonyítani ez -eljárás tiszteletre méltóságát. Mily könnyü védeni egy irót, ki -philanthrop akar lenni, az emberiség ügyében intéz felhivást a -közönséghez s a munkadíjon kivül még nyereséget is kiván! Mily -dicsérendő egy színész, ki elaggott pályatársai érdekében lép föl, s a -maga érdekét a túlon túl egész a nyereségig szeme előtt tartja! Ily -szónoklatot vártam Szigeti úrtól. Csak ekkor végezhette volna be czikkét -méltón ama büszke felkiáltással: Ennek folytán vállalatomat a közönség -kegyes pártfogásába felemelt homlokkal ajánlom. - -Fényes úr czikkére is csak ilyesmit felelhetek. Ő is mellőzi az eljárás -erkölcsi oldalát, melyre én fősúlyt helyeztem. Ő is pusztán -mellékeszmékkel bajlódik, csak hogy más oldalról. Először is azon -botránkozik meg, hogy még soha föl nem talált elvet állítok föl, t. i. -minden jótékonysági czég alatt megindult vállalat tartozik czégének -áldozni egész tiszta jövedelmét. Fényes úr, ki sok féle tudományt mível -tudhatná, hogy vannak dolgok, melyeket nem szükség feltalálni és -hirdetni, mert léteznek, szemünk előtt és szivünkben. Irodalmunkban a -közelebbi időkig hallatlan volt a félkegyelmű jótékonysági czég, mert az -írók cynismusnak tartották volna. Ezért nem volt szükség hirdetni az -elvet, most szükség, mivel találkoznak írók, kik az ellenkezőt felemelt -homlokkal hirdetik. Szigeti úr az elv czáfolatában sem szerencsésebb, -nem csak azért, mert oly alapföltételeket czáfol, melyekből teljesen nem -indultam ki. Épen nem mondám, hogy a jótékonysági czég alatt megindult -vállalatoknál a vállalkozó koczkáztatásáról és veszteségéről szó sem -lehet. - -Közönség, szerkesztő egykép koczkáztat az egész tiszta jövedelem -átengedése esetében épen úgy, mintha csak bizonyos rész van igérve. Ezen -nem lehet segíteni, ez a dolog természetében fekszik. Legfeljebb Szigeti -úr koczkáztat kevesebbet másoknál, minthogy a nyugdíjintézet iránti -részvét élénk és általános. Mindez ki van fejezve czikkeimben. Én csak -azt állítám, hogy jótékonysági czég alatt nyerészkedni, árt az irodalom -erkölcsi tekintélyének s a jótékony czélnak sincs hasznára. Ezt most -állítom, ha még egyszer oly fájón hat is Fényes úr érzékeny szivére. Azt -sem mondám, hogy valamely irodalmi vállalat sikerére elég a jótékony -czég s a szerkesztő anyagi és szellemi munkásságának nincs reá -befolyása. Annyira van, hogy érte méltányos díjt érdemel, mi -mindenesetre oly valami, mit a legjelesb szerkesztők és írók is -megköszönhetnek s mi megérdemli a koczkáztatást is. Csak a nyereség -erkölcsi jogát tagadtam s ezt tagadom most is, mert ha valamely ügyért -az emberek philanthropiáját vesszük igénybe, magunk sem lehetünk -szatócsok vagy uzsorások. - -Fényes úr czikkének többi része nem érdemel figyelmet. Meghagyom azon -hitében, hogy a félkegyelmű jótékonysági cégek előmozdítják a -jótékonysági ügyet, nem idegenítik el a közönséget. Hadd támogasson ő -minden ily vállalatot s higyje azt hazafiui kötelességnek. Azt sem -magyarázom meg, hogy ha valaki ártott a nyugdíjintézetnek, az egyedül -Szigeti úr és jóakarói, kimélem mély philanthropiai fájdalmát is, melyet -neki felszólalásom okozott. Csak sajnálatomat fejezem ki azon, hogy -találkoznak írók, kik ez eljárásban nem látják azt, mit látniok kellene, -az irodalom erkölcsi tekintélyének aláztatását és szépirodalmi és -néplapjaink annyirai gnorálják az egész dolgot, mintha még annyiban sem -tartoznék reájok, mint mondani valójukban elménczséget gyártani a -beküldött kéziratokra. - - - - -A NEMZETI SZINHÁZ ÉS DRÁMAIRODALMUNK. - -Ezelőtt harmincz évvel írta Kölcsey azt az el nem mondott híres -beszédét, mely kihatott később az egész országra. E percz óta a szinész -büszkébben merte magát a nemzeti nyelv és míveltség apostolának nevezni, -mert a haza egyik első rangú írója mondá a szinházról: «Itt leszen -nyelvünk egyik bátorságos révpartja; itt leszen a haza, hol mostani -számkivetése után megnyugszik; itt leszen a tűzpont, melyből valahára -teljes erejében lobbanhat ki, hogy a maga bámulást érdemlő tulajdonainak -tartozott rangját a többi európai nyelvek mellett elfoglalja». A -megyékben inkább kezdék hinni, hogy a nemzeti szinház csakugyan oly -közügy, mely figyelmet érdemel, mert egy hires író, egy komoly és -önmérséklő férfiú, a szenvedély hangján írta a részvétlenekhez: «Ez-e az -a hazafiúság, melyre Pestvármegyének rendei számot tartottak, mikor -elvégezték, hogy minket is meghívjanak-e szép szándék elősegélésére? -Ez-e a buzgóság, melyet tőlünk a nemzeti nyelvnek közügye vár? Ez-e az a -fennérzés, melylyel magunkat magyaroknak nevezni büszkélkedünk?» A -szigorú erkölcsbirák és a léha képmutatók, kik megtanulták Rousseauból, -hogy a színház erkölcsi romlást okoz, nem mertek többé szólani, mert egy -feddhetlen jellem fakadt e szemrehányásokra: «Ront a játékszin! Miért -mégis az idegentől vissza nem irtózni? Oh jól értem én, hogy mi az -úgynevezett romlás eszközei nélkül el nem lehetünk. Mi szeretünk -romlani, mi akarunk romlani, de romlásunkon is idegen színt akarunk -láttatni.» Az áldozni habozóknak – akarva nem akarva – meg kellett -nyitni erszényöket, mert egy ritkán gunyos ajak kifogyhatlan gúnynyal -kérdé tőlök: «A haza kiván nem vért, nem határtalan feláldozást, csak -bővségünkből kiván valamit, csak felesleg valónknak egy részét kivánja, -s mi, kik a vendégfogadás törvényeit gyakran érdemetlenek iránt is nem -minden vesztegetés nélkül gyakoroljuk; mi, kik bizonyos alkalmakkal -csillogás által kiismerszeni annyira szeretünk, hogy a kimélést -alacsonyságnak fognók tekinteni: mi vonjuk-e be markainkat a nemzetiség -közoltára előtt, mi ne tartsuk-e alacsonyságnak a kislelkű kimélést?» Az -ellenmondás elnémult, vagy lelkesedéssé vált, mert a felindulásban -kifáradt szónok e megbélyegző fordulattal végezte szónoklat formájába -öntött czikkét: «Ha van köztünk, ki a gyalázatos nevét hordozni nem -irtózik, keljen fel és czáfoljon meg.» Ez elébb csak kéziratban keringő, -később nyomtatásban is megjelent czikk mindenütt újabb és erősebb -lendületet adott a részvétnek; néhány év mulva már emelkedtek a Nemzeti -Szinház falai; nem sokára országgyűlésen is szőnyegre került az ügy s a -Felség hozzájárultával megajánltatott a dotatio. - -Miért újítni meg e napok emlékét, miért hivatkozni e czikkre? Talán a -közönyt és részvétlenséget kell újra ostromolni? Oh nem. Hála Istennek, -ezen túl vagyunk! A mit akkor Kölcsey csak néhányad magával érzett, most -mindnyájan érezzük, s bár szinházunk még most sincs annyira biztosítva, -a mennyire körülményeink közt is lehetséges, a hiány pótlása bizonyosan -nem a részvétlenségen fog mulni. Azonban Kölcsey nem csak izgatott, -ortromolt, lelkesített – hanem hitt, remélt és álmodozott is. Előtte oly -szinház lebegett, melynek jelleme nem csak a falakra festett országos -czímer, hanem egyszersmind az az önérzés, melylyel belép küszöbén a -közönség; az a lelkesedés, mely felülemeli az önbecsérző szinészt a -mindennapi élet körén; az a nemes hazafiúság, mely által a költő -tulajdon érzéseit a nemzetéivel olvasztja össze. Ő hitte, hogy a szinház -a közönséget, a közönség a szinházat kölcsönösen fogják nemesíteni; -remélt szinészetünk és drámánk jövőjében; szinészekről álmodozott, kik -többé nem az idegen ízlés rabszolgái; költőkről, kik új pályát törve, -saját életünk multját és jelenét varázsolják elénk halhatlan új -műveikben. - -Az óta sok év tölt el; Kölcsey rég a sírban nyugszik; de szent fájdalma -s hő lelkesedése folyvást él közöttünk; s most, e harmadik évtized -fordulásán, mintegy számot kérve kérdi tőlünk: Vajon beteltek-e azok a -szép remények, melylyekben oly mélyen hittünk; vajon haladunk-e azon -eszmény felé, melyről oly jól esett álmodoznunk? Kérdések, melyekre -felindul a szív, s az ajk nem mondhat határozottan se igent, se nemet. -Mégis e néma felindulásban több van, a mi vigasztal, mint a mi fáj. -Nincs okunk pirulni a multért, mert fontos eredményeket vívtunk ki; -reménynyel tekinthetünk a jővőbe, mert elégületlenek vagyunk a jelennel, -s nem hiszünk abban a hazug dicsőségben, melyet az együgyű jóakarat, -vagy az önmagának hizelgő hiúság igyekszik ránk vitatni. Ez -elégületlenséget öntudatra emelni és eszmékre vive vissza gyümölcsözővé -tenni: oly feladat, mely megérdemli a fáradságot. Kölcsey szelleme hív, -int és biztat. Az ő álmait kell hüvelyeznünk, az ő reményeit táplálnunk, -az ő hitében erősödnünk. Tovább kell fűznünk az eszmék lánczolatát is, -ott, a hol ő elejté. Akkor a szinház anyagi érdekeiről kellett -gondoskodni, most leginkább a szellemiek igénylik részvétünket; akkor -arról volt szó, legyen-e szinházunk, most azért kell küzdenünk, hogy -kitűzött czélja felé haladjon; akkor szónoklatra és pártfogásra volt -szükség, most elmélkedésre és kritikára, s ez utóbbi nem tehet jobbat, -mintha összehasonlítván a multat és jelent, saját viszonyaink -szempontjából vizsgálja bajainkat, s ez úgyszólva történeti alapon izgat -azon eszmék mellett, melyekben a jővő küzdelme s talán dicsősége is -rejlik. - -Minő különbség régi s mostani szinészeink állása közt! Kölcsey élénken -festi a nyomort és megvetést, mely a legjelesebbnek is egyetlen jutalma -volt. Kötéltánczosokként barangoltak városról-városra többször ébresztve -szánalmat, mint fogékonyságot a művészet iránt. Az utasok jól ismerték -őket; tudták, kiket visznek azok a megterhelt és mégis könnyű kocsik, -melyekről festett vásznak és aranyozott papirdarabok csüggenek alá s -tetejében télen is nyári ruhában fütyörész néhány beesett arczú úr és -didereg egy pár fátyolos ifjasszony. A városok vendégfogadósai hónapok -múlva is emlékeztek reájok a sok fúrás-faragásról, melylyel megrongálták -a nagy teremet s a hosszú árjegyzékekről, melyeket nem tudtak kifizetni. -A fővárosban nem hogy szinházépületjök lett volna, de még a fölléphetési -engedélyért is perelniök kellett. Többször kisérelték meg hol Pestre, -hol Budára telepedni és sikertelen küzdelmek után mindannyiszor -kénytelenek voltak újra nyakukba venni a vidéket. Aristocratiánk -ezereket pazarolt idegen művészekre s alig találkozott egy Wesselényi, -Ráday és Vida, kik a hazaiakat vegyék pártfogás alá. A megyék ugyan -tettek értök valamit, de a pillanatnyi segély csak alamizsna volt. A -míveltebb körök szégyelték vagy megvetették őket, az alsóbbakban csekély -volt a fogékonyság. Nem a szellemi szükség töltötte meg olykor a -szinházat, hanem a kiváncsiság. A vagyonosabb nemesség külföldieskedése -s a magyar polgári elem fejletlensége lehetetlenné tette az állandó -közönség megalakulását. A jó polgárok csak bámulni tudtak, a büszke -nemesek csak gúnyolódni szerettek. A magyar nem művésznek való, mondák -az idegen míveltségű ifjú urak; az ó-divatú öregek pedig, kik délelőtt a -haza ügyét védtek a megyegyűlésen, megbotránkozva szemlélték este az -előfüggönyt, melyre nagy betükkel volt felírva: éljen a nemzet, s -mosolyogva mormolták fogaik közt: a nemzet megél, csak ti tudjatok -megélni. Valóban kevesen voltak, kik a szinészet hatását a nemzeti -míveltség fejlesztésére fel tudták volna fogni. Valóban a szinészek nem -tehettek okosabbat, mintha megélni igyekeztek. El is követtek ezért -mindent. Nem kimélték a görögtüzet s a czifrábbnál czifrább tableaukat. -Oly műveket férczeltek össze, oly czímeket gondoltak ki, hogy csodájában -is begyült a közönség. A kit aztán bekaphattak, igyekeztek megtartani s -kedvéért akár bajazzókká váltak. Nemcsak művészetöket, hanem magokat is -készek voltak lealacsonyítani. Jutalomjátékaik alkalmával személyesen -hordozták szét a színlapot s ültek ki a pénztárhoz, megköszönni a -nagylelkű közönség filléreit. Se vásár, se főispáni beigtatás, sőt -nagyobbszerű névnap se eshetett meg nélkülök. Sátort ütöttek az -állatmutatók bódéi mellett s együtt hízelegtek a muzsikus czigánynyal. S -ha mégsem volt miből fizetni az adósságot, ha kifogytak az utolsóelőtti -és legeslegutolsó előadásokból is, megáldták a jó nagyságos úrfit vagy -urat, ki valamelyik színésznő szép szemeiért segélyt nyujtott számukra, -vagy jószágára vitette ki őket korhely pajtásokul. Szóval, néhány -szerencsésebb évet kivéve, a régibb szinész alig volt egyéb, mint most -iparlovag vagy bohócz, majd koldus vagy élősködő. - -Ily körülmények sokat árthatnak, de még magokban nem akadályozzák a -művészet lassú és biztos fejlését. Kevés különbséggel így volt az -eleinte Angol-, Franczia- és Németországon is. Az anyagi jóllét és külső -dísz a művészetek haladásában ritkán ok, a legtöbbször következmény. -Fődolog némi hagyományos hajlam, fogékonyság és érdekeltség. Ennek -hiánya akadályozta leginkább szinészetünk fejlését. - -Másutt a színészet vallásos és nemzeti szokások földjén csirázott. A -mysteriumok és utczai tréfák, a leendő tragédia és komédia elemei mindig -kedvencz mulatságai voltak a népnek, s így a szinháznak később mintegy -szükséggé kelle válnia. Nálunk a mysteriumok nagyon szűk körben -divatoztak, s az utczai bohóczok idegenekből teltek ki. Történetíróink -emlékeznek ugyan kóbor szinészekről, két vagy három drámai költeményünk -nyomtatásban is fenmaradt, de mindent összevetve, legrégibb szinészetünk -vagy majdnem egészen idegen volt, vagy nem a népszellem önkéntelen és -tartós nyilatkozata. - -Ezért a mult század vége felé, midőn néhány buzgó hazafi felszólalt a -magyar szinészet mellett, nem a meglevő elemek ápolásáról és -nemesítéséről volt szó, hanem egy mezőben új és idegen valami -átültetéséről. A szinház nem belső szükségkép nyilatkozott, hanem mint -abstractio s a nemzeti visszahatás egyik mesterséges eszköze. A szinpad -magyar lőn, de a szellem idegen maradt; a német szinészet halvány -másolata nem elégíthette ki az elnémetesedett mívelteket, a nép pedig -érzéketlenül nézte és hallgatta, a mit se érteni, se érezni nem birt. A -szinész maga sem tudta, mit csináljon. Hiányzott az alap, a melyre -építsen, a hatás, mely lelkesítse. Nem csoda, hogy a nagy hévvel -felkarolt ügy, a visszahatás gyöngültével, csak tengődni tudott. Nem -csoda, hogy szinészeink hiában küzdöttek a lehetetlenséggel s a -legtehetségesebbek ereje is megtört. Nemzeti szinészet nemzeti drámai -költészet nélkül nem állhat elő; a hagyományos nemzeti szellem képző -erejét még a lángész sem pótolhatja; s a szinész, mint a haldokló -viador, örömest hordozza sebeit, ha gyönyörittas közönség taposlja meg. -Ezt nélkülözvén szinészetünk mindent nélkülözött, s arra volt -kárhoztatva, hogy jól rosszul önmaga alkossa meg saját elemeit. - -Most máskép van minden. Hatvan év nehéz küzdelme közönséget teremtett. A -fölébredt közszellem s a fejlődő irodalom, szinészetünk e hű -szövetségesei, felizgatták a fogékonyságot. Az állandó és dotált szinház -létrejöttével egész új korszak derült föl. A vándorok menhelyre -találtak, hol tisztesség és közbecsülés váltotta föl a nyomort és -megvetést, pálya nyilt a művészi törekvéseknek és táplálékot nyert a -becsvágy. Az ifjú és emelkedő magyar főváros s a már önbizalommal küzdő -nemzeti szinészet egymást gyámolíták. Segítségül jöttek a költők és -kritikusok is. Elmélet és gyakorlat a nemzeti drámai költészet -megalapításán fáradoztak. Némely, ha nem is épen becses, de folyvást -törekvő drámai kisérlet egy kis magyar életet varázsolt a szinpadra. Ez -szinészetünknek némi nemzeti színt adott s közelebb hozva az élethez, a -hatás eszközeivel ruházta fel. A közönség növekedett részint -érdekeltségből, részint hazafiságból, részint divatból. Ma már bizton -elmondhatjuk, hogy oly közönségünk van, melynek szükségévé kezd válni a -szinház. Ott ül az aristocratia, s mi más ez, mint ezelőtt hatvan, sőt -csak húsz évvel is! Hűn megjelen a középrend, mely naponként erősbödik -számban, vagyonban és míveltségben; nem hiányzik az alsóbb osztály s -egész lelkéből tapsolja meg népszinműveinket. Most nyári hónapban is -annyi a közönség, a mennyi hajdan a bőjti napokban sem volt. Most nem -hallunk gúnyt és senki sem közönyös, sőt oly jóakaratú, elnéző és -részvevő, mint a minő gúnyos, követelő és érzéketlen volt egykor. E -mellett a szinésznek megkülönböztetett állása van. Nem magánember -zsoldosa, hanem országos intézet tagja. Nem kénytelen művészetét vagy -önmagát lealacsonyítani. Díja, ha nem vetekszik is a külföldiekével, -fölmenti az élet gondjai alól. Megtiszteltetésekben részesül s vénségére -nyugdíjat várhat. Van ideje tanulni és kipihenni magát. A főváros és a -vasútak által közel hozott külföld könnyebbé tették önmívelhetését. A -társaságokban nem fogadják többé előitélettel, s csak egyéniségétől -függ, hogy szívesen látott vendég legyen. Ha vidékre rándul -vendégszerepelni útja, egy kis diadalmenethez hasonló. Hányszor térnek -vissza koszorúkkal és ékszerekkel, s mennyi mindent tudnak beszélni a -sok ünnepélyes lakomáról és fáklyás zenéről, melyekkel megtisztelte őket -az ifjúság! A vidék követi a fővárost s mintegy vetekszik vele. -Nevezetesebb városainkban gyökeret kezd verni a szinészet. Arad, -Szabadka, Miskolcz nem rég építettek állandó színházat s már Debreczen -és Nagyvárad hasonló mozgalmairól értesülünk. Maholnap a vidéki színész -sorsa is jobbra fordul és művészi nemesülésök hatással lesz a fővárosi -szinházra, melynek az eddiginél több módja lesz belőlök újonczozni. -Mindez tény és örvendetes haladás. Közönségünk még soha soha sem -csüggött ennyi előszeretettel a szinészeten; érdekeltsége viszonyainkhoz -képest oly nagy, mely a nem mindennapi becsvágy törekvéseit is -megérdemli. - -Mégis honnan az, hogy az ifjú színészi nemzedék nem jogosít annyi -reményre, mennyit a régi valósított? Mégis mi az oka, hogy a míg azelőtt -harmincz évvel a nyomor és hányódás közepett a jeles és törekvő -tehetségek egész csoportja állott elő, kik később a pesti szinpad -díszeivé fejlettek, most a kedvezőbb körülmények közt, ha nem hiányzik -is egy pár új tehetség, csekélyebb a törekvés és aránylag hanyatlást -tapasztalunk? - -Tagadhatatlan, hogy sokat háríthatni az időre. Akkor még minden előttünk -állott; megifjúltunk és lelkesülésünkben visszanyerni hittük, a mit -elvesztettünk s kiküzdeni, a mit nem bírtunk. Ez a szellem teremtő -erővel hatott mindenüvé; a fejlődő politikai, irodalmi és társas élet -magával ragadta a szinészetet, mely aztán önmegalapításával igyekezett -folytatni a mult század kezdeményét. A szinésznek hazafiui becsvágya -támadt, mely táplálta a művészit. Kiérdemelni a nemzet figyelmét, részt -venni az újjászületés nagy munkájában, oly gondolat volt, mely a -nyomorban is emelte a lelket s a hányódás közepett is megtermékenyíti a -munkásságot. Nem ugyanezt hirdette-e Kölcsey el nem mondott, de -mindenütt olvasott beszédében s mást fejezett-e ki Vörösmarty _Árpád -ébredésé_-ben? Íme a szónok, költő és vándorszinész hogyan találkoznak -egymással a küldetési hit és lelkesült önbizalom e napjaiban. - -Most sok van a hátunk megett; kimerültség és csalódás nyomják a kedélyt. -Kétkedni tanultunk és hidegebbek vagyunk. Mélán tekintünk a multba s -mintha félnénk a jővőtől, meg-megrendül önbizalmunk. Érezzük, hogy az -időben sok a bomlasztó, s kevés az alakító erő. Azonban mindez nem -fásultság, se tehetlenség. Eltűnt előlünk sok bolygó fény, melyeket -csillagoknak hittünk, de sarkcsillagunk a homályon is átrezg hozzánk. -Szívünk nem égett ki, s ha mélyen sebzett is, van erőnk önismeretre -törekedve tájékozni magunkat s igyekezvén megtartani, a mink volt, a -további fejlődhetés útját egyengetni. - -Társadalmunk s az irodalom ez erősbülő hangulatából többet meríthetne -színészetünk; inkább érezhetné napjaink önmegtagadó hazafiasságát, mely -a legnagyobb erőfeszítést kivánja. A mai szinésznek nincs annyi hazafiúi -becsszomja, mint a mennyi a réginek volt. Talán többet és jobban tud -beszélni róla, de bizonyosan nem érzi oly mélyen; inkább tudja -fontosságát, mint teljesíti kötelességeit, s éber gondok helyett -csalálmokba ringatja magát. Régen élénk volt a hiány és elmaradottság -érzete s épen azért folytonos fejlődést vagy legalább küzdést -tapasztaltunk; most nagy az önámítás és fenhéjázás s épen azért -hanyatlást vagy tespedést látunk; régen a közönség kissé emelkedő -hazafias részvéte ösztönül szolgált s kölcsön kép fogadtatott el, mely -után kamat jár; most adóvá kezd alászállani, mely követeltetik; a régi -szinész rongyai közt is büszke volt arra, hogy magyarnak született, most -találkozik olyan is, a ki csekélyli a magyar dicsőséget. S ezt nemcsak a -kosmopolita énekes és énekesnő teszi, hanem némely drámai szinész is. -Nem rég egyik fiatal szinészünk külföldi szinpadon kisérte szerencsét s -most már egyik legjelesb és legtörekvőbb szinésznőnkről rebesgetik -ugyanazt. Amaz lehet kivételes különczség, ez puszta hír, de mégis oly -valami, mely már csak azért is, mert vita és pletyka tárgya lehet, -figyelmet érdemel. - -Másutt a hazafiasság csak emeli és nemesíti a művészi becsvágyat, nálunk -majdnem egyedül szüli és táplálja. Ha a magyar tudós, író és művész azon -beteges ábránddal kezd tépelődni, hogy miért nem született oly hazában, -hol egy félvilágra hathatna dicsőségével; ha nem merít önfeláldozást a -rokon és ellenszenv összeolvadt szenvedélyéből, mely nálunk annyi -mindent pótol s melyet semmi sem pótolhat; ha pénzvágy miatt vagy -hiúságból feledni kezdi, hogy neki a honnak, a honért és a honnal kell -élnie: a legtragikomikusabb önmeghasonlás fog bekövetkezni s irodalmunk -és művészetünk elveszti súlypontját. - -Hála Istennek, még távolról sem közeledünk ez örvény felé. Se vádra, se -félelemre nincs elég okunk. Szinészeink csak panaszolnak, affectálnak és -szeretnek szerepet játszani a szinpadon kivül is. Mióta inkább ismerik a -külföldet s magasabb eszményök van a szinész állásáról, mióta köztünk -világhírű művészek fordultak meg, mióta nemzeti viszonyaink, vágyaink és -reményeink mérsékeltségét parancsolják, megszokták a sóhajt és panaszt. -Irígylik az énekes sorsát, a kinek az egész világ nyitva van; búsulnak, -hogy csak egyetlen nagyobbszerű szinházunk levén, nincs hova menniök; -nem fenyegetőzhetnek, ha összetűzve az igazgatósággal, díjaikat akarják -fölemelni, vagy szeszélyeik érvényét kivívni; kérkednek, hogyha így meg -így volna, mily óriási művészek tudnának lenni, a míg most vagy nem -lehet, vagy nincs miért megerőltetni magokat. - -Hiú álmadozás, üres fecsegés, melynek alig volna fontossága, ha nem -koptatná az erélyt s nem szülne bizonyos fásult hangulatot! Hol az a -hazafias büszkeség, mely az önérzetben is talált jutalmat, az a -törhetlen elszántság, mely a részvétlenséggel is meg tudott küzdeni, az -a lelkesült igyekezet, mely részben a tehetséget is pótolja? Tünedezni -kezd lassan és öntudatlanul. Gyöngülvén a hazafi becsvágy, gyöngült a -művészi is, s ez utóbbi annyival inkább, mert a közönség részéről kevés -táplálékot nyer. Közönségünk részvékeny, hazafias, de talán épen azért -nem akarván büntetni, jutalmazni sem tud emelőn és termékenyítve. Tapsai -és koszorú elámítják a hiut, elkeserítik a becsvágyót s akadályozzák -mindkettő haladását. Kevés különbséget tevén, épen úgy jutalmazza a -legjelesebbet, mint a kevésbbé jelest. Elnézése fölbátorítja a -hanyagságot, elszunyasztja a törekvést és táplálja az önámítást. Innen -foly aztán az, hogy a szinész azt is művészetének tulajdonítja, a mi a -hazafiasság vagy bátorítás szüleménye s a meg nem érdemelt kapcsokra -hivatkozik a legméltányosb kritika ellenében is. Míg a hazafias részvét -némi ízlési szigorral nem párosul s a koszorú és taps oly olcsó lesz, -közönség és szinész egymást fogják rontani. - -Íme szinészetünk aránylagos hanyatlásának különböző okai. De vajon -igaz-e, hogy hanyatlunk, habár csak aránylagosan is? Oly kérdés, melyre -legjobban megfelel egy kis visszapillantás a multra. - -Szinészeink ezelőtt ötven-hatvan évvel a német szinészetet utánozták, -sokkal kényszerübben is német míveltség uralkodott költészetünkben, mint -azelőtt a németek a francziát s a francziák az olaszt. Csak kissé mívelt -köreinkben a német iskola kezdte meg diadalmas küzdelmét s a Pesten már -virágzó német szinház mintegy mintául szolgált a leendő magyarnak. - -Németországon 1791 előtt a Gottsched iskolája megbukása után, a -legféktelenebb természetiességnek hódolt a színpad. Színész és költő -arra törekedett, hogy a természet hangját minél inkább s minél -erőteljesebben hallassa. Lessing úgynevezett polgári drámái; Goethe -_Götz von Berlichingen_-e és _Schiller Haramjá_-i adták e lendületet. A -vers nyűgét félre dobva s a franczia conventionalis formák romjain -büszkén emelkedett a próza és valóság, most a nekivadult indulatok, majd -a siránkozó ellágyulás kiséretében. - -Ha a szinpad lázas hévvel igyekszik másolni az életet, nem jár rossz -úton, de még csak leendő művészet s csak a fejlődés forrongását éli. -Érezték ezt Goethe és Schiller és később czélul tűzték ki: megbuktatni a -részint általok is előidézett természetiességet. A weimári minister és -szinházigazgató, a jénai tanár és drámaíró korlátlan hatalommal kezdik -osztani parancsolataikat. - -Ha az eddigi szinpad a valóság hű utánzása volt, a leendőnek mintegy az -élet irányadójául és mintaképeül kellett szolgálni. A természetes -beszélgetés rhythmusos szavalattá vált, nem ugyan a Gottsched idejebeli -alexandrin, hanem jambusok szerint. Mozdulatok és csoportozatok a -plastika szabályaihoz alkalmazódtak. Most már a szinésznek nem volt elég -némi természetes ész és élénk kedély, hanem finom érzékkel, nemesített -érzülettel és tudományos képzettséggel is kellett rendelkeznie. Az eddig -mintául szolgált természetet az eszményi antik váltotta föl. Ez az irány -nehezen hódított, sokfélekép módosult, de elvégre is győzött s meg volt -egyengetve az út az eszményi szinpad felé, melyhez a német színészet, -többször megkisérlett eltérések daczára is, mind a mai napig hű maradt. - -Szinészeink, kik a hazánkba telepedett német színészeket vették -példányul, e másod kézből nyert iskola növendékei voltak. Nem levén -drámai költészetünk, német fordításokból éltünk és szinészeink -igyekeztek úgy adni szerepeiket, a hogy azt a németektől látták. A -tragédiában átvették a rhythmusos szavalást, s minthogy verset nem -szavalhattak, a prózát szavalták úgy, keveset ügyelve a magyar -hangsúlyra. Bizonyos éneklő modor pótolta a rhythmust és mesterkélt -taglejtés a plastikát. Most gúnyosan emlegetik mindezt s nem ok nélkül. -Szigligeti méltán mondja _Drámai állapotjainkról_ czímű czikkében régibb -szinészeinkről, hogy még «jó reggelt» sem tudtak egymásnak mondani a -szinpadon bizonyos szenvelgett páthosz nélkül. - -Azonban nem kell felednünk, hogy szegények alig tehettek mást, s jól -tették, hogy bizonyos formákhoz jól-rosszul ragaszkodtak, miuthogy -önmagokból lehetetlen volt meríteniök. Legalább küzdöttek valamiért, -fegyelmezni engedték magokat valami által, s ez elég volt arra, hogy a -művészetről: bárminő, de mégis fogalmat nyerjenek. - -E küzdés és fegyelem lassanként fejlődést idézett elő. Elég csak Kocsit -és Kántornét említenünk, kivált ez utóbbit, ki e holt formákba annyi -életet és emelkedést tudott önteni. Ő valóban a kedvezőtlen anyagi és -szellemi körülmények közt is hűbben és méltóbban szolgálta a tragikai -múzsát, mint utána bármelyik szinésznőnk. - -Alig telt el harmincz év s már mutatkozott a visszahatás, s a pesti -szinház megnyiltával új irány kezdett lábra kapni. A már megszólaló -kritika semmit sem üldözött inkább, mint a páthoszt, melyet álnak -nevezett a nélkül, hogy a valódit megmagyarázta volna. A nyelvészek -visszakövetelték a magyar hangsúlyozást s minthogy ez az egyszerűbb, -mondhatni társalgási modorban, inkább volt valósítható, öntudatlan -ellenszenv fejlődött ki a rhythmusos szavalat iránt, noha most már -voltak jambusban írt tragédiáink is. A néha nevetségig emelkedő -mesterkélt taglejtést bizonyos mérsékeltség váltotta föl, melyet a -természetesség művészi nyugalmának neveztek. - -Lassanként meggyőződéssé vált a természetességet tartani művészetnek. Az -egymást sűrűbben követő magyar drámák, különösen népszinművek, melyek -jól-rosszul a hazai életet igyekeztek vázolni, hozzá szoktatták a -szinészt, hogy ismert a lakokat másoljon, a mit egyénítésnek neveztek -el, bár a legtöbbször alig volt több photographirozásnál. Ez új műszó -köpenye alá menekült aztán minden különczfogás, bizarr szeszély, sőt még -a félszegség és hiba is. Az egyénit szembe állították az eszményivel nem -annyira, mint külön rendszert és iskolát, hanem mint a művészet egymást -kizáró elemét. Igazán és igaztalanul, de mindig egyoldalúan -Shakespeare-re történt hivatkozás, kinek művei rossz prózai fordításban -többször kerültek szinpadra, míg a francia romantikusok művei felettök -nem diadalmaskodtak. Itt a természetesség már nem ismert határt s a -kirívó ellentéteket és érzéki oldalról fölfogott szenvedélyeket könnyebb -volt visszaadni, mint Shakespeare lélektani mozzanatait. A szinészek -kaptak rajta; most már beszélhettek szavalat nélkül s egyéníthettek -masquirozás által is. - -Ily gyűrűzetben hullámzott az új irány, melynek meg volt az a jó oldala, -hogy széttörte a kölcsönzött formákat, közelebb hozta a művészetet az -élethez és segítette önmagából fejleni. - -Az ár folyama a tehetségek egész nemzedékét hozta magával. Többé nemcsak -egy-két jeles szinészünk volt, hanem egy egész csoport; most már nemcsak -nehány jelenést láthattunk sikerrel előadva, hanem egész művet. Elég -legyen csak Megyerit, Szentpéterit, Barthát, Lendvayt, Egressyt, -Lendvaynét és Laborfalvi Rózát említenünk. Úgyszólva ők alapították meg -színészetünket. Vezette őket, lebegett előttük valami: ösztönszerű -sejtés, mely eszmévé virradott s ezért küzdve egy fejlődési fokot vívtak -ki, mely bárminő tévedések árán is mindíg nagy nyereség. - -Ez hiányzik s az újabb nemzedékben ez az, a mit hanyatlásnak nevezünk. A -közelebbi tíz év alatt láttunk ugyan feltünni egy pár új jeles -tehetséget, de semminemű szellemi mozgalmat, mely új hódítással akarja -gazdagítani szinészetünket s mintegy élesztőt vessen belé. A régi -nemzedék részint sírba szállt, részint nyugalomba lépett, részint -kiégett becsvágygyal halad pályája vége felé, s az új, mely elfoglalja -helyét, nem hoz magával új ösztönt vagy eszmét s így fejlődési elemet. -Bulyovszkyné jól pótolja és sokban felülmúlja az egykori Lendvaynét, -Szerdahelyi feledtetni fogja Lászlót, Komlóssy Ida, Munkácsy Flóra, -Szigeti, Feleki, Tóth sok érdemet szereztek, de ők is, mint a többi, a -régi nyomokon járnak föl s alá, sem jobbra, sem balra, legkevésbbé -előre. - -A természetiesség ösztöne, az egyénítés balfelfogása uralkodik most is -szinpadunkon, mindinkább elhasználódva s vesztve fejlesztési erejét. Még -örvendetes volna, ha e rendszert végig vinnék s bár művészietlenül, de -erőteljes féktelenséggel rajzonák az életet és szenvedélyeit. Ezt -haladásnak tarthatnók, mely talán hamar idézne elő oly visszahatást, -mely képes lehetne a megnyert nyers anyagot feldolgozni. - -De eddig nem mennek, megállapodnak azon a ponton, mely nem kiván -fáradságos figyelmet vagy nagy megerőltetést. Innen előszeretetök a -melodrámák és könnyed vígjátékok s közönyösségök az erős tragikum és -komikum iránt. Az egyénítés és jelzés műszavait halljuk mindennap oly -büszkén és mély hittel, mint költészetünkben a népies kifejezést. A nagy -hűhó miatt szinészeinket művészetökben legalább is a németalföldi -festész-iskola nagymestereinek hihetnők, de ha megvizsgáljuk az -elméletet s még inkább a gyakorlatot, kiderül: hogy ez egyénítés és -jelzés alatt valami olyas fogalom rejilk, mely igen hasonlít a -photographiáéhoz. - -Hát nem művészet-e a photographia? Az igaz, miért ne lehetne? Hiszen -visszatükrözi az egyént a legfinomabb részletekig s még egyetlen -hajszálat sem hibáz el. Nem hizelegve senkinek, nem eszményítve semmit, -pontos és hű másolatot nyújt egész a szolgaiságig. - -De épen ez a baj, épen ezért nem művészet. A művész ecsete kevésbbé hűn -és pontosan, de igazabban, szebben s így művészien fest. Ismerve a -vonalok titkos iratát, az arczizmok rejtélyeit, a küzdő szenvedélyek -színvegyületét s azokat a kinyomatokat, melyekben az érzések, indulatok, -hajlamok, rögeszmék megjelennek, a lelket is oda leheli, most válogatva -és összpontosítva, majd mellőzve és kiemelve. Ez az eljárás, melyet -eszményítésnek neveznek, nem sérti meg az igazságot, csak kimagyarázza; -nem törli le az egyéni jegyeket, csak czéljaira használja föl. E nélkül -nincs a festészetben iskola, legyen az akár olasz, akár németalföldi, s -csak az eszményítés kisebb vagy nagyobb fokáról lehet kérdés s csak -akkor szabad szembe állítani az egyénit az eszményivel, mint két külön -rendszer ellenséges elveit. A legeszményítőbb festész sem nélkülözheti -az egyénítés bizonyos fokát s a legeszményítőbb műveiben is feltalálható -némi egyénítés; mert a rideg valóság önmagával soha sincs összhangban, s -ezt mindig a belévetett eszme eszközli; mert a puszta egyéni hajhászása -arra tévedésre vezet, hogy az esetleges és anyagi erőt vesz a lényesen -és szellemin s minden eszmei jelentőség veszni indul. - -A költészetben sincs máskép. A drámaíró, akár Sophokles, akár -Shakespeare tanítványa, mindig eszményit, azaz uralkodik a természeten -és szabadon alakítja a valóság által nyújtott elemeket, azon eszme -szerint, melyet ki akar fejezni. Ezért az élet töredékes és elszórt -eseményeit folytonosokká téve egészszé olvasztja össze, a jellem és -szenvedély nyilatkozatait gyúpontba szedi, s a körvonalakat most emelve, -majd arányosítva igyekszik elérni mindennél nagyobb czélját, a költői -hatást. - -Idézhetné-e ezt más elő, mint emez a szellem sugárain derengő élet -megfejtve és kimagyarázva, ez ég és föld összeölelkezése, ez új és mégis -ismerős világ, melynek egyik fele kivülünk, a másik pedig bennünk él. E -szabadság és kötelezettség alól nem oldozhatja fel magát a szinész, -kinek kötelessége szolgálni, a költőt. Ha a költő az eszme ereje által -teszi érthetővé a valóságot a színisz nem ölheti meg az anyag által a -szellemet. Ha a költő, bár földhöz van kötve, ég felé tör: a szinész nem -rohanhat a prózaiaság mocsárába. Ha a költő a szép formák nemesítő -hatása alatt mutat föl mindent: a szinésznek nem lehet feladata e -formákat össze törni. Ha a költőt a rhythmusos nyelv nem akadályozza, -sőt elősegíti a jellem és szenvedély festéseiben: a szinész nem állíthat -ellenkezőt. - -S vajon többé-kevésbbé nem ezt teszik-e színészeink? Az eszményítés -iránti érzék naponként apad, s az egyéni örve alatt a legüresebb -realismus felé közeledünk. Ez az, a mi leginkább sülyeszt s csak az -eszményítés bizonyos foka felé törekvés önthet szinészetünkbe új -életerőt s fejlesztheti az emelkedés útján. E mellett tartozik küzdeni a -kritika, ide kell törekedni drámaíróinknak, kik elvégre is legnagyobb -befolyással vannak a szinészet fejlesztésére. - -Íme, drámairodalmunkhoz értünk. Hát itt emelkedést látunk-e? Aligha. -Itten is ugyanazt tapasztaljuk, a mit szinészetünkben: hanyatlást, mert -a közelebbi tíz év alatt semminemű új szellemi mozgalom, fejlődési elem -nem nyilatkozott. Itt is legjobban megmagyaráz mindent egy kis -visszapillantás a multra. - -Ezelőtt hatvan évvel nem volt drámairodalmunk, s harmincz évig -vándoroltak szinészeink költők nélkül. Majdnem kizáróan a német múzsa -uralkodott szinpadunkon. Azon nehány eredeti műről, melyek e korban -divatoztak, inkább az irodalom történetírója tartozik emlékezni, mint a -szorosan vett æsthetikus vagy még ez sem. Simai, Bessenyei, Boér, -Verseghy, Dugonics, Szentjóbi neveit csak a kegyelet említheti. Részint -átdolgozott, részint eredeti műveik nyom nélkül enyésztek el. A legtöbb -szinművet szinész írta; magyar ruhába öltöztetett egy-egy német -lovagdrámát vagy bohózatot; ennyi volt minden. - -Az irodalom és szinpad közt hiányzott az összeköttetés. Az írók -szétszórva laktak s többnyire falun; a főváros nem volt központja se a -magyar társas életnek, se irodalmi és művészeti törekvéseinknek. A -költők magányaikban csak lyrában ömledezhettek, s a drámai új nem, mely -minden hagyományosságot nélkülözött, inkább kiváncsiságból vonzotta -őket, mint belső ösztönből. Ha mégis írtak, épen nem tartották szemök -előtt a szinpadot, melyet alig ismerhettek. Becsvágyuknak nem volt semmi -tápláléka. A kritika mindennel inkább foglalkozott, mint drámai és -szinészi ügyekkel, s a szinész megvetett állapota, a közönség -érdekeltségének hiánya, vagy vágyat sem ébreszthetett, vagy lehangolt -mindenkit. Szóval társadalmunk, nemzeti viszonyaink és irodalmunk -fejletlensége épen azon szellemnek nem kedvezett, mely a drámaíró -levegője. - -Most minden máskép van. A német múzsa többé nem uralkodik szinpadunkon, -a bécsi bohózatokat pedig épen leszorították népszinműveink. Bár most is -elég idegen művet kell látnunk, de ezek az összes európai irodalom jobb -termékei. Műsorozatunk többé nem a külföldi s legkevésbbé a hazai német -szinpadoké, mert közönségünkben némi önálló ízlés fejlődött ki. Nehány -évtized annyi eredeti művel gazdagítá a szinház könyvtárát, hogy -válogathatunk is bennök. Ma már oly iróink is vannak, kik kizárólag a -szinpadnak szentelik erejöket s nem megvetendő díjt húzhatnak. Alig van -hónap, melyben két-három új mű ne kerüljön színpadra. A közönség annyi -hazafias érdekeltséggel, sőt előszeretettel viseltetik irántok, hogy -néha az ízlés kivánalmait is feláldozza. A szinpad, irodalom és közönség -közt kölcsönös hatás fejlődött ki. Lapjaink szorgalmasan foglalkoznak a -szinházzal. Bár sok is a szó és haszontalankodás, kevés a gondolat és -fejtegetés, de a pesti színház megnyilta óta mindíg voltak kritikusok, -kik jelentékeny hatást gyakoroltak a közízlésre. - -Minő haladás ez néhány évtized alatt! Ma már némi önérzettel mondhatjuk -el, hogy van drámairodalmunk, mely, ha nem vetekedik is a nagy nemzetek -legjobb termékeivel, de értéke van s ez érték nem csak viszonyos, hanem -egyszersmind általános is. Az utóbbi jóval csekélyebb amannál, de reánk -nézve ez is nagy kincs, mert benne oly alapunk van, mely lehetővé teszi -a nagyobbszerű emelkedést. - -Ez alap első szegletkövét Kisfaludy Károly vetette meg. Mindnyájan -hallottunk arról a lelkesülésről, melyet műve 1819- és 1820-ban -ébresztettek. Ezt az eddig hallatlan részvétet nagy termékenység -viszonozta. Az újabb időben senki sem írt több színművet, senki sem -vívott ki nagyobb tetszést nálánál. - -Azonban az idő itélt fölötte s feledékenységbe sülyeszté tragédiáit. Nem -történt igazságtalanság. Valóban e művek mind alapeszmére, mind a -kidolgozásra nézve csekély becsűek. Elvitázhatlan jótékony hatásuk nem a -műbecsben, hanem abban rejlik, hogy ő volt az első, ki szinpadunkon -tisztult és szabatos nyelvet tett otthonossá, némi sikerrel küzdött meg -a rhythmussal s a hazai tárgyak iránt, ha nem is drámai, de legalább -költői érdeket tudott gerjeszteni szónoki és lyrai hangulatai által. - -Vígjátékai már sikerültebbek. Sok szerencsével járt Kotzebue nyomain, -többel, mint az ujabbak Scribe-éin, s ha találékonyságát nem érte utól, -erkölcstelenségét és durvaságát sem sajátította el. A magyar nemesi és -népéletből vett rajzai a legjótékonyabban hatottak. A szinész oly -szerepet nyert, melynek eredetijét is tanulmányozhatta; a közönség a -hazai élet képein gyönyörködhetett, s az írók e példa után kezdtek saját -társas életünkbe merülni. Fáy, Csató, Kovács Pál, Gaál mind e hatás -szülöttei. - -Kisfaludy érdemeit csak az tudja méltányolni, a ki ismeri régibb -drámairodalmunkat. Kölcsey méltán magasztalta őt 1827-ben. Drámai -próbáink közül a komoly nemben még egy sem tünt fel, mely a kritikusnak, -mint kritikusnak figyelmét megérdemelné, a vígban pedig egyedül -Kisfaludy Károly az, kire a múzsa mosolygott. Igaz, ő e nemben sem -hagyott hátra remekeket, de igen olyanokat, melyek felülemelkednek a -középszerűségen s az úttörő szerencsés kezdeményei. - -A vele egykorú Katona leginkább a tragédia terén mozgott, s -_Bánk-bán_-ja, mely 1819-ben a Kisfaludy diadalai után volt előadandó, a -censura miatt nem kerülhetett szinpadra, s csak nyomtatásban jelent meg. -E mű, mely mind e mai napig a legkitünőbb magyar tragédia s melyet -egyedül állíthatunk szembe a külföld legjobb műveivel, korában csekély -méltatásban részesült, a mi azután költőjét végkép elnémítá. Nem ide -tartozik vizsgálni e különös tünemény okait. Elég az, hogy Katona -megelőzte korát s egyetlen tragédiája később sem volt képes iskolát -teremteni s mindíg kívül állott a hatás és visszahatás azon mozgalmain, -melyek közt drámánk fejlődött. - -Kisfaludy után Vörösmarty kezdett irányt adni. Az ő tragédiáit vette -mintául az ifjabb nemzedék, s Garay, Tóth Lőrincz, Jakab, Vajda, Horvát -Czirill, sőt egy pár darabjában maga Szigligeti is az ő tanítványai -voltak részint hajlamaiknál fogva, részint, mert csak így hitték -megnyerhetni az akadémia koszorúit. Vörösmarty a lyra és eposz -segélyével lett drámaíró, mind végig ily elemekből dolgozott s nagyobb -sikert érdemlő törekvés után sem tehette magáévá a drámaíró sajátságait. -Ez iránt ma már nincs kétség, sőt a meggyőződés egész az -igazságtalanságig ment. Mostani drámaíróink gúnyosan emlegetik -jambusait, melyek szépen hangzanak, de nem indítják meg a szívet; -hőseit, kik sokat énekelnek a szenvedélyről s elfelednek szenvedélyesek -lenni; kevéssé bonyolult cselekvényeit, melyek néha az első felvonásban -is megoldhatók. - -Mindebben sok igaz van, de az sem szeved kétséget, hogy Vörösmarty -hatása oly fejlődési fok volt, melynek sokat köszönhetünk; ő buktatta -meg végkép a szinpad durva és romlott nyelvét, melyet már Kisfaludy is -ostromolt. Jambusai máig is legszebbek nyelvünkön s némely újabb -drámaíró jól tenné, ha nem is rhythmust, legalább egy kis szókötést -tanulna tőle. Az ő nemzeti multunkon csüggő lelkesedése s az a nemes és -emelkedett kedély, mely minden művén tükröződik, mintegy megszentelték a -szinpadot, s fennen hirdették, hogy a drámaírónak is költőnek kell -lenni, a mit ma már feledni akarunk. - -Vörösmarty valóban költő volt, de költészetéből épen a tulajdonképeni -drámai elem hiányzott. A közönség hamar betelt a lyrai ömledezésekkel, s -bárminő, de másnemű felindulás után esengett. Az erős visszahatás előre -látható volt s a kritika, mely nálunk örömest gyárt elméletet a költők -hibáinak igazolására, csak sietteté ezt. Lassanként a drámának két külön -elmélete támadt, melyek egyike a költői, másika a szinpadi hatást tűzte -ki elvül; ezt a közönség, amazt a költők védelmére, s e kettő közt -egészen elpárolgott az egyetlen jogos hatás, tudniillik drámai. - -A közönségnek igaza volt. A szinpad nem lyrai palaestra s mégis a -helyzetek hangulatai szerint a különböző egyéni szenvedélyek hathatós -kifejezésére nélkülözhetetlen bizonyos lyrai elem. Az éposz egészen más -törvényeknek hódol, mint a dráma, mégis a tragédia sem gyülöli a nagy -egyéniségeket, a mondai és történeti homályt, mely a körvonalokat -nagyítani engedi. A dráma formája tágabb, mint a hogy a classikai iskola -tanította, de nem oly tág, minőnek a franczia romantikusok hirdetik és -szigorúbban költői, mintsem annyi prózai elemmel vegyülhessen, a mennyi -a regénynek úgy szólva életföltétele. A szinpad a tettek küzdelme, eleme -a sebes fejlődés és folytonos cselekvény, de ha az nem oly alapeszméből -csirázik, mely emelkedett világnézlet s nem azon lélektani -összeütközéseken sarkallik, melyeket tragikumnak és komikumnak nevezünk: -minden bonyodalom, szerkezeti ügyesség és szinpadi csiny mellett is csak -a kiváncsiságot fogja kielégíteni, s nem a kedélyt; s csak mulattat, -mint a bűvész mutatványa, de nem hagy nyomot a lélekben. - -Mindezt Szigligeti sok részben tagadni törekszik. Legalább művei arra -mutatnak, sőt _Drámai állapotunkról_ szóló elméletében is többet -fejtegeti a dráma külsőségeit, mint lényegét, s elég őszintén vallja be -mestereit is, midőn a franczia romantikusokról azt mondja, hogy sok jót -és rosszat tanultunk tőlök; különösen megtanultuk azt, hogy miként kell -és lehet ügyes előadás és rendezés mellett kevesebb talentummal -könynyebb tartalommal és gyengébb szinészekkel is hatni. - -A franczia romantikusok nyomai sokkép kimutathatók drámairodalmunkban. A -szinpadi hatás titka nem volt egyéb, mint az ellentét, a kivételes -lélekallapot, a szenvedélyek érzéki oldala, a mesterkélt bonyodalom, a -véletlen, a korlátlanság, a látvány: szóval mindaz, mi a franczia -romantikából, a mi viszonyainkhoz volt alkalmazható. - -Annyira eredetieknek látszó népszinműveinken is észrevehető a franczia -népdrámák hatása. Itt is, mint ott, szüntelen meg van alázva a felsőbb -társaság az alsóbb rovására, s alapja az össze nem olvadható -tragikomikai elem. - -Ez a rendszer öntudatlanul is kényszeríté a költőket, hogy ne az életet, -hanem a szinpadot tanulmányozzák, s a szív titkai helyett a szinészek -tehetségeit. Azok a költők, kik ez irányban leginkább kitüntek, magok is -szinészek voltak. Czakó és Szigligeti, bármenynyire különböznek -egymástól, abban tökéletesen megegyeznek, hogy leginkább szerepet -igyekeztek írni s a közönség kiváncsiságát, vagy bizar hajlamait vették -igénybe. A többiek is, mint Obernyik, Nagy Ignácz, Vahot ezt az elvet -fogadták el, megtoldva a politikai irány s a napi érdekekre való -hivatkozás törekvéseivel. Teleki László és Hugo Károly némi külön -csoportozatot alkottak, a mennyiben inkább törekedtek a drámai hatás -felé, azonban egyik első kisérlete után végkép elhallgatott, a másik -pedig sokkal kevésbbé értette viszonyainkat és nyelvünket, hogysem -nyomot hagyhatott volna maga után. - -Így lett állandóvá a szinpadi hatás elve. A költők hatni akartak minden -áron, s valóban hatottak is. Azóta növekededik közönségünk, azóta vannak -oly szinműveink, melyek legalább kielégítik a mindennapi szükséget. E -mozgalomnak jó oldalát nem lehet el nem ismernünk. Költőink megtanulták -becsülni a színpadot s ha túlbecsülték is, minden esetre egy fokkal -tovább vitték drámairodalmunkat. A szinpadi hatás elmélete egy pár -pontban sokkal közelebb érinti a dráma lényegét, mint az általános -költői hatásé. Aztán erős érzéket fejtett ki, bár nem annyira a belső, -mint inkább a külső, de mégis a forma iránt. Némi technikai -virtuozitással dicsekedhetünk s nem estünk azon bajba, mint az új -tehetségesebb német drámaírók, kik a szinpadot lenéző conceptiók miatt -saját szinpadjokon is megveretni engedték magokat a francziák által. -Szigligetit e tekintetben nem méltányolhatjuk eléggé. Húsz év óta látja -el színpadunkat oly művekkel, melyek ha nem küzdenek is a -halhatlanságért, de legalább élnek hónapokig, évekig. Az ő egészben vett -munkássága fejlődési fokot alkot s így oly halhatatlan érdem, melyet -senki sem fog tőle elvitatni. - -Mind eme, mind ama korszak költői küzdöttek valamiért, kivívtak valamit -s e valami mindíg haladás volt. Ez az, a mi most hiányzik s a mit -hanyatlásnak nevezünk. Jelen drámairodalmunk se újabb lendületet nem -vőn, se a régibb törekvéseket nem látjuk egy vagy más tekintetben úgy -kiegészítve, hogy nyereségnek tarthassuk. Drámaíróink ugyanazt teszik a -mit elődeik, s ha nem rosszabbúl, bizonyosan nem jobban. Dobsa, ki egyik -kedveltebb drámaíró, talán többet nyujt a szemnek, mint Czakó, de a -léleknek jóval kevesebbet; Kövérnek néhány élénk vígjátékot köszönünk, -de még eddig semmit se bírunk tőle olyant, a mi akár alapeszmében, akár -kidolgozásban felülmulja a régieket, sőt a frivol iránti hajlama -valóságos kórjel; Jókai nehány sikertelen kisérlet után _Manlius -Sinister_-ével méltán ébresztett figyelmet, de aztán itt meg is -állapodott s úgy látszik sokkal könnyebben rögtönöz regényt és novellát, -mint drámát; Szigeti egy pár tetszéssel fogadott népszinművet írt, de a -népszinmű most is ott áll, a hol azelőtt s még talán annyiban sülyedett, -a mennyiben össze nem olvadt elemei forrongásából semmi sem -kristályosodik. - -A többi kisérletekről még ennyit sem mondhatni. Ez az itélet -igazságtalannak látszhatik, mert nem szoktuk meg az igazságot, s -alkalmasint a hazafiutlanság vádját vonja maga után, mert szeretjük az -olcsó hazafiaskodást. Mindegy, csak félre ne értessünk! Még egyszer -ismételjük, hogy drámánk mostani állapotja nem annyira azért nevezhető -hanyatlásnak, mintha újabb műveink nem versenyeznének a régiekkel, hanem -a mi egykor fejlődési fok volt, ma már megszűnt az lenni. A szinpadi -hatás elve végkép elhasználta magát s merő absurditássá nőtt ki. Midőn -ezelőtt tizenegy évvel Szigligeti e szavakkal köszöntött be a -Kisfaludy-társaságba: «Drámát, vigjátékot, vagy épen szinművet kellett -volna felolvasnom, de ezt önzésem ellenzé; nem akartam leginkább -szinpadi hatásra dolgozott műveimet a puszta felolvasás által -öltözékeiktől megfosztva meztelenül bemutatni; az ily kivetkőztetett -gyermek reám, apjára, nem sok díszt hozandott», s a szinpadi hatás -elméletét fejtegette, nem volt szükség éles polemiára. Akkor szerényen -mutatta be magát egy diadalra jutott rendszer s jó szolgálatára -hivatkozott: most csak bűneivel kérkedik s a drámát egészen el akarja -szakítani az irodalomtól. - -Vajon tudjuk-e, hova kezdünk jutni? Oda, hol a dráma végkép megszünik -költői mű lenni, végkép száműzi a rhythmust; nyelve a hirlapírók -rögtönzéseihez lesz hasonló s inkább fogja tisztelni a karzatot, mint a -történetet és társadalmat. - -Ehhez járul még azon a hatásvadászat által annyira kizsákmányolt -természetiesség, melyet drámaíróink is épen úgy egyénítésnek neveznek, -mint szinészeink. Nálok is a különös és kirívó pótolja a jellemzetest, -az esetleges a lényegest, az anyagi a szellemit; s csak a puszta életet -kivánván rajzolni – noha ez is ritkán sikerül – mind inkább vesztik -érzéköket a tragikum és komikum iránt, a mi eszményítés nélkül nem -képzelhető. Minő a csodálkozás, ha a kritika szomorú vagy víg -történeteiket nem hajlandó tragikai vagy komikai conceptióknak -elfogadni; minő a visszatetszés, ha a dráma ál- vagy korcsnemei helyett -a tragédiát és komédiát sürgeti, mint egyedül fő vagy jogos nemeket. -Pedig csak ez von ki bennünket a szinpadi hatás örvényéből, s tesz -lehetővé egy újabb fejlődési fokot a szinműi hatás felé; pedig csak így -olvadhat be drámánk az irodalomba, nyer eszményi tartalmat s válik a -történet és társadalom fönséges magyarázójává. - -Keletkezik-e közelebbről ilyes mozgalom, fog-e emelkedni -drámairodalmunk? oly kérdések, melyeket fejtegetni merészség. - -A dráma nemcsak a költészet legmagasb kifejlésének virága, hanem -egyszersmind a legvirágzóbb nemzeti élet adománya. E kettő csak -elválhatlan. Valóban, nagy drámai költők csak ott állhatnak elő, a hol -egy nagy jövendőre hívott nemzet nemzetiségét megalapította és -terjeszteni kezdi, hol nagyszerű forrongás után az anyagi és szellemi -törekvések szép egyensúlya áll be, s a hol egy sülyedő korszak romjain -diadallal emelkedik az új és megtermékenyíti a szellemeket. Ily korban -éltek Shakespeare, Calderon, Racine, Corneille, s hogy Goethe és -Schiller nem voltak képesek oly értelemben alkotni nemzeti drámát, mint -ezek, oka leginkább a kedvezőtlen német viszonyokban keresendő. - -Hát akkor mi magyarok mit mondjunk, s nem kell-e elcsüggednünk? Oh nem! -A drámai aranykorig még sok oly dicsőséges fokozat van, melyeket bárminő -körülmények közt elérhetünk s melyeket elérnünk ugyanazon erős érzés -ösztönöz, mely nemzeti önfentartásunk forrása. Azonban ide nehéz -küzdelem vezet: az önismeret fáradalma, az elégületlenség fájdalma s a -lelkesülés törekvése. - - - - -DÓZSA GYÖRGY. - -Történeti szinmű 4 felvonásban. Irta Jókai Mór. Előadatott a Nemzeti -Szinházban, 1857. - - -I. - -A mit tájékozó bevezetésünkben csak érintettünk, tartozunk kifejteni; s -ezt részint hosszabb elméleti czikkekben, részint e rövidebb biráló -szemlékben akarjuk megkisérteni. Amott a szinészet és dráma legfőbb -kérdései körül fogunk vizsgálódni, itt a szinpad nevezetesb jelenségeit -veszszük szemle alá. - -Kitűzött szempontjaink sem az abstract tökély, sem az öntetsző szigor -szempontjai, sőt ellenkezőleg viszonyaink concret felfogásából folyók. -Szerintünk a magyar szinészet és drámairodalom még nem ért ugyan -virágzási korszakot, de azért a közelebbi évekig folytonos fejlődésben -volt. Most sülyedni látszik, a mennyiben semmi újabb mozgalom nem -mutatkozik, mely tovább fejlését bizonyítaná. Midőn ezt fölfejtettük, -nem az abstract tökély követeléseivel állottunk elő, hanem csak a -fejlődés egy újabb fokozata mellett izgattunk, melyet bajaink bonczolata -mintegy önmagától tűz ki. Szinészeink csak photographizáló -természetiessége ellenében némi eszményítést kivánni, nem annyi, mint a -Talma és Ristori művészetét követelni tőlök; a szinpadi hatás -elhasználtnak nyilvánítva, a drámai hatás felé törekvést sürgetni, -végetlenül kevesebb, mint csak a shakespeare-i és molière-i művek iránt -bírni fogékonysággal. Értsük meg egymást. A kritika, ha nem nagyobbszerű -jelenségekkel van dolga, rendesen a körülményekhez alkalmazza magát s -méltánylata vagy hibáztatása majd mindig viszonyos. Ez elv különösen a -fejlődés forrongásaiban vagy más válságos időkben bír érvénynyel, midőn -a kritikus tiszte nemcsak ítélni, de egyszersmind küzdeni is. A mi -bizonyos körülmények között méltánylatra, sőt túlbecsülésre is -számíthatott, mert haladás volt, később hibáztatást vagy épen -megtámadást idézhet elő, mert sülyedéssé vált. Kisfaludy Károly -tragédiái a magok idejében megérdemelték a méltánylatot s épen azért ma -is irodalomtörténeti becscsel bírnak, nem azért, mert jeles művek, hanem -mert elsők valának, melyekben a magyar Musa némi erővel szólalt meg. -Vörösmarty, kivált a nyelv és dictióra nézve, tovább vitte, a mit -Kisfaludy kezdeményezett. Ők ketten nevezetes fejlődési fokozatot -képviselnek, épen úgy, mint később Szigligeti és Czakó, kik a szinpadi -hatás elvénél fogva új hódítmánynyal gazdagíták a színpadot. Azonban -megállapodhatunk-e itt? Megállapodtunk s épen azért sülyedünk. E -sülyedést nem segítheti elő a kritika is, s midőn ellene dolgozik, nem -remekekre vár, hanem csak haladást óhajt, s legkevésbbé túlszigorú, mert -csak a puszta törekvést is képes méltányolni. - -Ezt azért jegyezzük meg, mert kritikától elszokott irodalmunkban minden -túlszigornak látszik, a mi divatlapjaink stereotyp csevegéseitől elüt; s -mert épen egy oly műről akarunk szólani, mely csak ezelőtt tizenöt vagy -harmincz évvel számíthatott volna méltánylatra. Jókai _Dózsa György_ -czímű tragédiáját értjük, mely csodálatosan egyesíti a -Kisfaludy-Vörösmarty és Szigligeti-Czakóféle tragédiák gyöngeségeit. A -mű jambusokban van írva, de ha e jambusok jobbak is, mint Kisfaludy -nagyon is szabad jambusai, jóval gyöngébbek a Vörösmartyéinál s mint -párbeszédek csak egy pár szép lyrai hangulatig, s néhány erőteljes -rhetori dictióig emelkednek. Tehát újra ott vagyunk, hol ezelőtt -harmincz évvel, sőt hátrább, mert azóta harmincz év telt el. A conceptio -nélkülöz mindennemű tragikai alapeszmét; a cselekvény fejlődésében -kevesebb a drámai élet, mint Szigligeti vagy Czakó jobb műveiben, de nem -hiányzik a szinpadi hatás, ha nem is épen emezek virtuózitásával -alkalmazva. Tehát újra ott vagyunk, a honnan menekűlni óhajtanánk: a -szinpadi hatás elvénél s talán egy kevéssel hátrább; mert Jókai meg is -akarta magát különböztetni, s oly vakmerő játékot űzött a történeti -személyekkel, sőt az egész korral, minőt elődei soha sem mertek. Íme a -nagyszerű tragédia, melyet Egressy, Shakespeare imádója és Schiller -ócsárlója, annyi dicsérettel halmozott el; melyet Császár, Alfieri -tisztelője és Petőfi szigorú bírálója, nem győz magasztalni, s melyben -divatlapjaink kritikusai egy új drámai iskola hajnalát üdvözlik. Valóban -könnyen érthetjük a túlszigor vádját. A szegény magyar kritika maholnap -terror alá jut, ha elég gyáva lesz megijedni a zajongástól. - -A drámai hatás mellett izgatván, először is a szinpadi hatás elvét kell -megtámadnunk e tragoediában. A szinpadi hatás oly műszó, melyet sokkép -értelmeznek, s mely alatt a többség egészen mást ért, mint a mit -tulajdonkép jelent. A drámának hatni kell, és épen a szinpadon, a hová -írták; ezt annyira nem lehet tagadni, hogy a drámai forma egész elmélete -ez egyszerű tényen alapszik. Innen a legszorosb egység, mely nem tűr -episodot, a sebesen fejlődő cselekvény, mely egyenesen a megoldás elé -siet, – mert az előadás legfeljebb csak negyedfélóráig tarthat; innen a -csak nagy vonásokban kivihető jellemzés, mint a frescoképeken; mert a -finom részletezés a szinpadon nem tehet hatást; innen a _par excellence_ -cselekvő személyek küzdelme és az erős tényben mutatkozó katastropha; -mert a költő csak személyei által szólhat s nincs eszköze a passiv -személyt, a lassú fejlődést, a szembeötlőleg nem látható katastrophát -érdekesekké tenni, mint például a regényírónak. Azonban a hatás és hatás -közt különbség van. A műben ott lehet a szoros egység, ha alapeszméje -bizarr ötlet vagy tév-világnézlet, mely legfeljebb csak izgatni képes; a -cselekvény rohanhat, ha a véletlen vezeti vagy egész fejlődése csak -kiváncsiságunkat ébreszti föl; a költő festhet nagy vonásokkal, ha csak -érzékeinkre tud hatni; személyei lehetnek cselekvők, ha küzdelmeik nem -érdemlik részvétünket; a katastropha mutatkozhatik erős tényben, ha csak -borzasztani és ellágyítani bír, s nem egyszersmind megrázni és -fölemelni. Mégis a költő hatni fog, ha elég ügyességgel bírt a drámai -formának a szellemtől megvált eszközeivel meglepni és kijátszani a -kevésbbé mívelt nézőt. Sőt, ha elég merész – s miért ne lenne az, midőn -ezáltal legalább egy pár évre a népszerüséget bitorolhatja – még tovább -is mehet s a hatás drasztikusabb eszközeit is megragadhatja. -Hivatkozhatik a napi szenvedélyekre, igénybe veheti a közönség hiuságát, -szeszélyeit, korlátoltságát, erkölcstelen hajlamait. Lehet -szemfényvesztő, bohócz, circusrendező. Bizonyos hatás ritkán fog -elmaradni, mert a tömeget ideig-óráig épen úgy ámíthatja és ronthatja a -költő, mint akármely politikai charlatan. A szinészek a legtöbbször -kapnak az ily hatásos darabokon; részint mert tetszik a tömegnek; -részint mert – a mint Heine mondja – feltalálhatják kedvencz -jelmezeiket, testszín tricoköltészetöket, megtapsolt kirohanásaikat, -hagyományos grimassaikat, aranyfüstös phrasisaikat, s az egész affectált -műczigányságot: oly nyelvet, melyet csak a szinpadon beszélnek, -virágokat, melyek csak e csinált földben virulnak, gyümölcsöket, -melyeket csak a szinpad lámpafénye érlel, oly természetet, hol nem -isten, hanem a sugó leheletét érezzük, a szinfalrázó tombolást, szelid -fájdalmat fuvolakisérettel, kendőzött ártatlanságot a bűn karjaiban, -trombitaharsogást, dobpergést s több effélét. - -Nem mondjuk, hogy Szigligeti és Czakó a hatás ez utóbbi nemeivel éltek -volna; utánzóik ugyan lesülyedtek ide is, de szerencsére kevés -szerencsével. Ők magok inkább azon eszközöket vették igénybe, melyeket a -puszta, úgy szólva önmagáért álló forma nyujt s hatottak technikai -ügyességgel, tehát a bensőtől meg-megváló külsővel. Erre vetvén a -fősúlyt, műveikben nagyobb a szerkezet ügyessége, mint a compositio -ereje, érdekesb a külső bonyodalom, mint a benső fejlés, aránylag többet -ér a kidolgozás, mint az alapeszme, s a tragicum hiánya vagy gyöngesége -miatt, inkább tudják a nézőt szórakoztatni, vagy megdöbbenteni, mint -megrázni és fölemelni. Hatottak, mert a hatás eszközeit alkalmazták, -habár hiányosan vagy félszegen, nevezetes jelenségként tüntek fel -irodalmunkban, mert elődeik épen a forma titkait értették legkevésbbé s -azért bizonyos pontig jótékony befolyást gyakorolva, haladásnak voltak -eszközlői. A hiba nem a hatás eszközeiben rejlik, hanem a hiányos vagy -félszeg alkalmazásban s a kórjel az, hogy túlbecsüljük a külsőt, sőt -hibáink és gyöngeségeink öszvegét eszménynyé akarjuk emelni. A külső és -belső öszhangja, az eszmével összeforrott forma, minden eszköz, melyeket -a szinpad természete nyujt vagy parancsol a szellem jó szolgálatában és -a szellemhez irányozva: ez az, a mit drámai hatásnak nevezünk, a mit -elérni minden irodalomban kevésnek sikerült, de a hova törekedni -mindenütt érdem s nálunk kétszerte. - -Szigligeti egyik hirlapi cikkében nem rég azt jegyzé meg, hogy ő -ugyanazt nevezi szinpadi hatásnak, melyet mi drámainak mondunk s így -csak szavakban van köztünk különbség. Valóban azon értekezésben, melyet -ezelőtt tíz évvel a Kisfaludy-társaságban olvasott vala föl, és melyet -kijavítva a _Szinházi Naptár_-ban adott ki újabban, sok olyasmiről szól, -mit drámai hatásnak is lehet nevezni. De mi szükség egy jó műszót -olyannal váltani föl, melyet az egész világon csak bizonyos hiány vagy -félszegség megjelölésére használnak. Mégis csalódnánk, ha azt hinnők, -hogy Szigligeti ok nélkül nevezi a drámai hatást szinpadinak. -Értekezésében sok jó gyakorlati tanácsot ad, noha töredékesen, -össze-visszahányva s ritkán kifejtve. Sokat gondolkozhatott a drámáról, -többet mint a mennyit leírni képes, de vizsgálódása legörömestebb a -külső felé irányul s elméletében is a fősúlyt a dráma mesteremberi -oldalára fekteti. Például, hogy csak egyet említsünk, beszél a -tragédiáról s egy árva szóval sem magyarázza meg a tragikumot. Lehet-e -tragédiát tragikum nélkül írni, úgy látszik oly kérdés, melyre -dramaturgiánk igennel felel. Legalább Szigligeti értekezéséből az jő ki. -Jókai ez elmélet szerint írta tragédiáját s talán épen a Szigligeti -tanácsa után. - -Dózsa Györgyben valóban csak a tragikum hiányzik, e csekélység, a mit -tragédiaköltőink elmélete és gyakorlata annyira mellőzhetőnek hisz. Ezen -kívül sok olyasmit találhatni benne, a mi hatásra számíthat. Jókai nem -érti ugyan annyira a bensővel meghasonlott forma titkát, mint elődei, de -ebbeli hiányait tudja pótolni holmi ezzel egy értékű dolgokkal. A műnek -nincs határozott alapeszméje, a cselekvényben hiányzik a központ, de a -költő oly érzületre támaszkodik, mely sokaknál sokat feledtet. A _Régi -jó táblabirák_ költője, ki nem rég zsákmányolta ki a hajdani kiváltságos -osztály részvétét, most jónak látta a régi jó aristocraták iránti -ellenszenvre hivatkozni. Költői igazság helyett, mely oly kevéssé szokta -legyezni az aristocratiát, mint a democratiát, politikai éretlenségnek -hódol, mi a hatásnak sokszor nagy eszköze. A cselekvény nem fejlődik -folytonos erővel, de azért a költő gondoskodik a hiba kárpótlásáról is. -Például a második felvonás eleje csak hátráltatja a fejlődést, de nem -hatás nélküli, mert egy pár hazafias dalt hallunk elszavaltatni, s ez -mindig hat a magyarra, miben egyébiránt semmi rosz nincs. A dalok elég -szépek s lapjaink, melyek szép lyrai versek nagy szűkében vannak, -közlésökkel csak önérdeköknek szolgáltak s nem a dráma jó hírének. A -negyedik felvonás végén, hol a bonyodalomnak a katastropha felé sebesen -kellene sietni, egy regényes episod tolja föl magát, mely a -katastrophára legkisebb befolyással sincs, de a jelenet elég érzékeny, -valóságos melodrámai, melyet akár fuvolával kisérhetni. Egy szegény -leány áldozza föl magát kedveséért, ki őt nem szereti, egy titkos -szerelmes öli meg kedvesét tévedésből. Az ember sajnálkozik és -fölizgatva érzi magát, mit minden esetre csak hatás eszközölhet. Az -utolsó felvonás kissé bágyadt, de úgy hiszszük, velünk együtt mindenki -kiváncsian várta, vajon meg fogják-e sütni Dózsát, a mint híre járt. E -hatásos jelenettől megkimélt a költő; csak egyik személyével, Lórával -nézette végig s mondatta el e hajborzasztó kegyetlenséget. Kárpótlásul -ez is elég. A kegyetlenség hallva is elég borzalmas undort kelt s -felizgathatja a politikai éretlenséget, mi szintén hatás s mit, ha -szinpadról jő, bátran nevezhetünk szinpadinak. - -Mindez megvan a műben, mindez hatás. De hol van az a hatás, melyet a -tragédiától vár lelkünk s a mely nélkül hijábavaló mindennemü szinpadi -mesterkedés? Hol a tragikai hős, ki lebilincselje részvétünket jeles, -nagyszerű vagy megdöbbentő tulajdonai által? Hol a tragikai -összeütközés, mely vagy a viszonyok kényszerűségén, a hagyományos -erkölcsökben, a kegyelet, a társadalmi rend, az állami és családi -kötelességek követelésein alapszik, vagy a hős hibáiból, tévedéseiből, -büneiből foly, a szenvedély, kisértés, csáb, az ármány által kifejtve? -Hol a tragikai katastropha, midőn a hős vakmerővé, tévedtté vagy bünössé -válván, a nélkül, hogy eltörpülne, nemesist idéz föl maga ellen és -megbukik, hogy könnyezzünk sorsán, mert megérdemelte részvétünket, hogy -megnyugodjunk bukásán, mert vakmerőségeért, tévedéseért vagy büneért -lakolt? Sehol; vagy a hol mutatkoznék is, csirájában elfojtva! Dózsa -vitéz férfiú, nemességet nyer s a keresztes hadak fővezérévé emelkedik; -nagyravágyó, hűtelen lesz régi kedveséhez s egy oligarcha hölgybe -szeret. Ez oly expositio, melyből válhatik tragikum. Szerelmét -nagyravágyása idézi elő, új helyzetéből foly s a nélkül, hogy -eltörpítené oly tévedés és bűn, a miben nemesis rejlik. Azonban a költő -nem e viszonyra fekteti alapeszméje súlyát. Ez egészen csak mellékes -dolog, miből semmi derekas nem fejlődik, egy kis szerelmeshistoria, -talán az asszonyok kedveért. Jól van. A költő alapeszméje e szerint -valami egyéb. Dózsa nagyravágyó, kinek nemes célja van; hatalmas úrrá, a -haza szabaditójává, második Hunyadi Jánossá akar válni. Talán -akadályokkal küzd, talán az oligarchia a király által elvéteti tőle a -fővezérséget, a mint azt évkönyveinkben olvassuk? Nem. Jókai Dózsáját -senki sem akadályozza célja kivitelében. Vele csak gúnyolódik az -oligarchia, különösen Zápolya; aztán meghallja anyja halála hírét, ki -Zápolya börtönében arája becsületéért halt meg, s csúfondárosan -temettetett el; találkozik régi kedvesével, kit Zápolya el akar tőle -rabolni. Tehát a kegyelet érzéséből támadt bosszú az, a mi elvonja -céljától s előidézi bukását, miből ismét származhatik tragicai érdek? -Nem. Dózsa nem igen akar anyjáért boszút állani, kedveséért még kevésbé, -kit már nem is szeret; őt leginkább sértett büszkesége bősziti föl s -csak akkor tüzi ki a forradalom zászlóját s fordítja seregét nem a -török, hanem az aristocratia és aristocrata intézmények ellen, midőn -Zápolya a fővezérség jelvényét tépi le melléről s önnépe előtt -meggyalázza. Ebből is válhatik tragikai érdek. A megbukott forradalom -rend szerint tragikum, főleg ha a megalapított rend, a jogosan létező -ellen támadt föl s nem tudott helyébe olyat állítani, a mi megállhasson, -mert nagy ballépései, túlságai, bűnei miatt eljátszotta a siker jogát. -Így Dózsának azért kellene bukni, mert semmivé akarja tenni a fennálló -rendet, mely a nagy visszaélések dacára is életerősb s így több létezési -joggal bir, mint az ő új társadalma. Jókai máskép gondolkozik s egészen -Dózsának ad igazat; szerinte a XVI-ik század hajnalán az aristocratiai -alapon nyugvó társadalom egészen elhasználta magát s az 1789-ki francia -elveket csak alkalmazni kellett. Legalább az egész műből ez jő ki; nem -csak az aristocratiát rajzolja egészen romlottnak, hanem az általa -képviselt társadalmi rendet is. Az semmit sem használ, hogy Bornemisza -és Csáky Lóra némi rokonszenvet gerjesztő mázzal vannak kifestve; ők -tulajdonkép nem képviselik a fennálló rendet s titkon többé kevésbbé -Dózsával tartanak, sőt Lóra végszavaiban azon jobb nap fölvirradása után -eseng, mikor teljesülni fog mindaz, a mit Dózsa akart. Dózsát tehát -Jókai nem buktathatja meg felforgatási vakmerőségért, melyet épen -ellenkezőnek fest s így ez alapon nem fejlődhetik tragicum. Jól van. De -Dózsának mégis bukni kell, a mint hogy meg is bukik. Miért? Talán -tévedései, túlságai, bűnei által játszodja el a siker jogát? Talán -roszul használja hatalmát vagy vágytársai irigységével, ármányaival kell -küzdenie, a mi benső feloszlásra vezet? Nem. Dózsa mérsékelt, eszélyes -férfiú, társai pedig az engedelmesség példányai. Talán a nép -értetlensége, dühe, bősz szenvedélyei, sőt saját boszúvágya oly -lépésekre sodorják, melyek minden nyomán nemesis kel ki? Nem. Egy pár -hadnagy, holmi megbukott mesterember, beszél ugyan vagyonfelosztásról s -több efféléről, de a nép sokkal okosabb hadnagyainál, nem osztozik e -nézetekben, sőt ha osztaná is, Dózsa nagy fegyelmet képes fentartani s -így minden csak tőle függ. Dózsa maga pedig kegyes jó úr, ki nem szereti -a vérontást, pusztítást, épen nem aristocrata, hogy kegyetlenkedjék, -jogtalanságokat kövessen el, s legfeljebb csak fenyegetőzni képes. Talán -épen lágysága, engedékenysége buktatja meg? Oh nem. Azon tettéből, hogy -az elfogott főurakat, legnagyobb ellenségeit, szabadon bocsátja, nem -származik semmi olyas, noha származhatnék, a mi drámaivá válva -elősegítené a katastrophát, vagy megfoghatóvá tenné. Társai nem -lázasztják föl ellene a népet, csak gyanakodni kezdenek reá, s meg -akarják ölni a fogoly Csáky Lórát, kit e tett indító okának hisznek. -Azonban ez sem történik meg; semmi viszály nem támad a vezér és népe -közt, minden marad ugy a hogy volt és Dózsa mégis megbukik. Miért? Mert -meggyőzik. Ily katastrophával még a történetiró sem elégítheti ki -olvasóit, nemhogy a költő. Oly hőst, ki nem követ el vakmerőséget, kinek -nincsenek tévedései vagy bűnei, megbuktatni s iszonyú kinok közt -végeztetni ki, a legundorítóbb eszme, a mit költő kigondolhat s a -tragédiai kontárság ne továbbja. - -De ne ragadjon el hevünk, legyünk lelkiismeretesek s ne hallgassunk el a -műből semmit, mi még tragikai indoknak hazudhatja magát. Dózsának -csakugyan van nagy bűne, tudniillik az, hogy nem hisz egy jövendőmondó -czigánynőnek, ki azt jósolja neki: egy ellentől félj csupán, a ki a bort -meg nem iszsza – és megkegyelmez Bornemiszának, mielőtt a nevét tudná. -Ezért kell szegénynek Jókai szerint lakolnia a kinok kinjával, egyébért -semmiért. Ime a tragikai katastropha a vak sors legnevetségesebb -indokára alapítva. Legkevésbé sem csodálkozunk, hogy Dózsa nem hisz a -cigánynő jóslatában s így szól: - - Bolond nő, ám bolondabb a ki kérdez - Tőle okos szót és a legbolondabb, - Ki tartogatja azt. - -Ő felvilágosodott ember s már politikai elveinél fogva ismeri a XVIII-ik -század philosophusait de ha babonás volna is, mit ér, ha mi nem vagyunk -azok, Dózsa bűnét nem látjuk bünnek s bukását nem foghatjuk meg? Jókai, -úgy látszik, hallott valamit a régi görög tragoediák fatumáról s jónak -látta _à la_ Kakas Márton kiparódiázni. Valóban ez a mű közepén -előrántott fatumféle valami s oly költőietlenül alkalmazva, nem több -paródiánál. Lehet-e napjainkban a görög fatumot vagy ezzel rokon elemet -alapúl venni és mennyiben, még döntetlen kérdésnek nézhetik sokan, de -azt mindenki elismeri, hogy azt csak a mythikus tárgyak szenvedik meg, s -akkor is a mű organismusába olvadva s élő szenvedélyekre támaszkodva, a -viszonyok által kimagyarázva s az ezer Scylla és Charybdis közt a -phantasia rendkivülien hitető erejével kivíve. Jókainak már tárgya sem -türt meg ily alapot, feldolgozása pedig a legelhibázottabb. A jóslat még -annyira sem döbbenti meg Dózsát, hogy zavara valami látható tényben -mutatkozzék. Ha e pillanat óta elvesztené önbizalmát, félszeg -rendelkezéseket tenne és mindinkább sodortatnék tévedésről tévedésre, -bűnről bűnre, még értenénk valamit s lehetne kisütni egy kis tragikumot. -Így nem értünk semmit, a műnek nincs tragikai hatása s legfeljebb csak a -politikai éretlenekre hathat, mert egy ártatlanul megbukott nagy embert -bámulhatnak, kin az aristocratia iszonyú kegyetlenséget követ el s ez -elég nekik. - -Jókai épen oly költőitlenűl fogta föl Dózsát, mint a mily hűtlenűl a -történethez. E két hiba a jelen esetben egymást segítette elő. A költő, -ha csak kissé hűbb a történethez, költőibbé válhatik. Jól tudjuk, hogy -ez eset nem mindig áll. Néha a történeti hűség ellentétben van a költői -igazsággal, s ekkor a költő tartozik hűtlen lenni a történethez, mivel -hódolnia kell a költői igazságnak, a művészi világ e gondviselésének, mi -mindennél több. Mi sem tanácsolnánk mást, de egyszersmind megjegyeznők, -hogy a költő szerencsétlenül választotta tárgyát, s ha eleget is tett a -költői igazságszolgáltatásnak, megrontotta az illusiót, mely minden -költői mű alapföltétele s így a költői igazságszolgáltatásnak is egyik -része. Tudjuk, hogy nagy tekintélyek szólanak ellenünk. Lessing más -nézetben van s a magyar költők, ha egyebet nem is, ezt jól megtanulták -hamburgi dramaturgiájából. Valóban Lessing a legtöbbször jogosan és -mindig erős dialecticával védi a költői igazságot a történeti hűség -ellenében, s csak abban hibázik, hogy a kérdés egyik fontos oldalát -érintetlenül hagyja. Az ifjabb Corneille _Essex gróf_ czimű tragédiája -birálatában így tanít: «Röviden szólva, a tragédia nem dialogizált -történet; a történet a tragédiára nézve nem egyéb, mint nevek -repertoriuma, melyekkel megszoktunk bizonyos jellemeket összekötni. -Talál a költő a történetben sok oly körülményt, melyeket tárgya -egyénítésére és kidíszitésére használhat: jól van, használja. Csak hogy -ezt épen oly kevéssé lehet neki érdeműl tulajdonítni, mint az ellenkezőt -hibául». Ha ez azt teszi, hogy a történethez hű tragédia még nem költői -érdem s a történethez hűtelen tragédia birhat nagy költői érdemmel, -tökéletesen igaz. Lessing talán csak ezt akarta kiemelni. De a kérdésnek -más oldala is van tudniillik: vajon a történethez hűtelen és nagy költői -érdemmel biró tragédia nem lesz-e költőibb, ha a történethez hű marad, -vajon a legjobb költői mű hatását is nem fogja-e paralyzálni -szétrombolása azon illusiónak, mely a néző kedélyében oly eleven, meleg, -szent s melyet a költő oly hideg és vakmerő kezekkel érint. Erre -lehetetlen igennel nem felelni, annyival inkább, mert a költő történeti -hűsége nem a történetiróé. A költő éveket napokká tehet, tetszése -szerint mellőzheti a nem lényeges adatokat, kiegészítheti, alakíthatja a -lényegeseket, az inkább regényesen érdekes, mint történetileg fontos -episodokból csak a történeti háttért tarthatja meg, a kétes és vita -alatti kérdésekben saját felfogása után indulhat, sőt tovább mehet s nem -követi a történetirót, hanem a hagyományt, az oklevelek dacára is ki nem -irható naiv hitet. Mindezt teheti a költő s épen az illusio végett, de -azt nem teheti, nem szabad tennie, hogy ismert és nevezetes -egyéniségeket jellemeikkel épen ellenkező világításban tüntessen föl, -hogy meghamisítsa a nagy tényeket, s meghazudtolja a történet szellemét, -– s annál kevésbé, minél ismertebb, minél nemzetibb tárgyat dolgoz föl. -Próbálja meg például valaki Hunyadi Mátyásnak III. Rikhárd jellemét -adni; irja meg tragédiáját oly nagy erővel, oly elragadó -igazságszolgáltatással, mint Shakspeare a magáét, bizonyosan meg fog -bukni, mert könnyelmün ellenkezésbe jött a köztudattal, mert vakmerően -játszott a nemzeti hagyományok iránti kegyelettel s nem bir hitetni. - -Ha a történeti hűtlenség még a jó tragédiában is méltán hibáztatható, -mennyivel inkább meg kell rónunk azt oly műben, mely a történeti hűséget -a költői igazság ellenére mellőzi. Dózsa jelleme nagy szabadságot ad a -költőnek. A történet csak annyit mond róla, hogy vitéz, durva, dölyfös -és kegyetlen ember volt. Jókai sok mindent csinálhatott volna belőle, -csak ártatlant és kegyest nem, festhette volna nemes jelleműnek, ki -fokonként sülyed, csak tett volna belé némi daemoni hajlamokat. A nép -bőszültségét és kegyetlenségeit élénk szinekkel festik történetiróink; -Jókai megelégszik az aristocratia kegyetlenségei illustrálásával. A -történet sokat beszél Ulászló kormánya gyöngeségéről, mely vészbe -döntötte a hazát, Jókai mindent az aristocratiának tulajdonit. Az -oligarchia akkor valóban romlott volt, de nem oly nyomorult és aljas, -minőnek Jókai festi, különben le sem győzhette volna a nagy Dózsát, ki -Jókai szerint a tiszta democratiát képviseli, holott nem képviselt -egyebet az elnyomott nép rosz szenvedélyeinél. S minő Zápolyát fest, -mivé teszi Európa egyik legnagyobb oligarcháját, a kit utóbb királylyá -emeltek? Impertinens léhává, szivtelen kéjenccé s kérkedő kegyetlenné. -Nem mondjuk Zápolyát nagy embernek; ereje nem állott arányban -nagyravágyásával, több volt a hiúság benne, mint a becsszomj, ohajtá a -haza veszélyét, hogy alkalma legyen megmenteni; a veszély eljött, ő nem -volt képes megmenteni s csak sirni tudott érte. Azonban ez árnyoldala -mellett fényoldalairól sem feledkeznek meg történetiróink. Jó hadvezér -volt, igazságos biró, jártas a közügyekben s nagy népszerűséggel birt az -egész magyar birodalomban. Mint magán embernek még több tiszteletre -méltó tulajdona volt. A mi a Dózsán elkövetett kegyetlenséget illeti, az -tulajdonkép nem az ő műve. Ő Dózsának csak megbuktatója, nem bakója -volt. Amaz iszonyatos kínhalált úgy akarta a kor szokása, mely Dózsa -kegyetlen leleményességét hasonló leleményességgel rendelé -visszatoroltatni; úgy akarta a temesvári itélőszék, melynek tagjai a -törököktől tanult s Kinizsy által adott példát kivánták követni s -mennyiben a megfenyitendő büntett még iszonyatosb volt, fölülmúlni. - -Mindezt tudva – s ki nem tudja, ha Magyarország történetét csak -felületesen is ismeri – még akkor sem nézhetnők végig e művet zavart -illusio és megbántott nemzeti érzés nélkül, ha az valódi költői mű -volna. Azonban Jókai azt mondhatja, hogy épen az illusióért lett hűtelen -a történethez, mert csak így hathatott a politikai éretlenekre, mert -csak így támaszkodhatott az aristocratia iránti ellenszenvre. Jól van; -vette tapsaikat, elégedjék meg vele, de tőlünk és azoktól – s ilyenek -nagyon sokan vannak a hazában, – a kik tiszteljük nemzeti -hagyományainkat, ne várjon egyebet a legélénkebb hibáztatásnál. - - -II.[23] - -Válaszomat sokan fölöslegesnek tarthatják méltán. A ki birálatomat és -Jókai fölszólalását figyelemmel olvasta, magyarázat nélkül is -eligazodhatik s akár helyeselje, akár ne széptani nézeteimet, könnyen -átláthatja, hogy Jókai nem akar engem érteni s a ráfogás, gyanusítás és -pletyka oly mellékösvényein jár, melyeket, ha nem megvetni, legalább -kerülni tartoznék. Azonban némi magyarázat még sem maradhat el; részint -mert lehetnek nem elég figyelmes olvasók; részint mert egy pár vádat föl -kell világositani. - -Jókai polemiája igen sokban hasonlit tragédiájához. Tragédiájában a -tragikum hiányzik, polemiájában az okadatolás; ott a politikai, itt az -irodalmi éretlenek tapsait vadásza, sőt tragédiájának egész -mellékdarabját irja meg, melyben ő maga játssza az ártatlanul elkinzott -hős szerepét nagy szinpadi hatással. Nem látjátok? Ott ül koldusruhában, -bekötözött tagokkal, mintha sebei volnának. Sir, rimánkodik, könyörög, -koldul. Panaszolja fünek-fának, hogy holmi nagy urak hajdui árulkodnak -utána s üldözik, mint országháboritót, pedig jámbor, békés ember s a mi -keveset tett, az olyan, mit báró urak is tesznek; bezzeg ezeket nem -bántják, mert hatalmasak, csak őt üldözik, mert utban levő szegény -ember; hijába lépett egyezségre egyik hajduval, hogy legyen iránta jó -indulatu – mégis üldözi; égbekiáltó árulkodás!… ő nem lázasztó, ki a -szőlődézsma, és tagosztály ellen izgat, sőt ellenkezőleg kezét-lábát -csókolja a méltóságos, nagyságos és tekintetes uraknak, mégis bántják -ezek a kegyetlen hajduk, kik buzgóbbak uraiknál. És jajveszékel és -alamizsnáért nyujtja ki kezét. Hálás szerep, meginditó jelenet, egészen -Jókaias tragikum. Az ember önkénytelen szánalomra lágyul; magam is -örömest vetném oda a részvét filléreit, ha nem ellenem szólna a panasz s -nem kellene fölkiáltanom: ne komédiázzék kend, ne ámitsa a világot, nem -bántotta kendet senki, lóduljon a dolgára! - -S ez nem tréfa, hanem komoly valóság. Jókai oly méltatlanságok -következtében koldulja a közönség részvétét, melyeket rajta senki sem -követett el. Untalan csak arról panaszol, hogy én őt, mint -országháboritót, mutattam be, ki drámája által a köznépet a szőlődézsma -és tagosztály ügyében teendő egyezkedések ellen bujtogatja; bevádoltam, -beárultam az egész aristokratia nevében és az aristocratiának (értse, a -ki érti!), hogy drámájában megtámadta a magyar aristocratiát; művének -politikai hatását fejtegetve, a magyar nép éretlenségéről beszéltem, s -kardot huztam a végveszélylyel fenyegetett nemesség ügyében. - -Mindebből egyetlen betü sem igaz! - -Birálatomnak idevonatkozó helyei a következők: «A _Régi jó táblabirák_ -költője, ki nem rég zsákmányolta ki a hajdani kiváltságos osztály -részvétét, most jónak látta a régi jó aristocraták iránti ellenszenvre -hivatkozni. Költői igazság helyett, mely oly kevéssé szokta legyezgetni -az aristocratiát, mint a democratiát, politikai éretlenségnek hódol, mi -a hatásnak sokszor nagy eszköze.» Más helyt: «A műnek nincs tragikai -hatása s legföljebb csak a politikai éretlenekre hatott, mert egy -ártatlanul megbukott nagy embert bámulhatnak, kin az aristocratia -iszonyú kegyetlenséget követ el, s az elég nekik.» És végül, midőn a -történeti hüségről van szó, mely épen a költői illusióért szükséges, ez -áll: «Jókai azt mondhatja, hogy épen az illusióért lett hütelen a -történethez, mert csak így hathatott a politikai éretlenekre, mert csak -igy támaszkodhatott az aristocratia iránti ellenszenvre. Jól van; vette -tapsaikat, elégedjék meg vele, de tőlünk és azoktól, – s ilyenek nagyon -sokan vannak e hazában – kik tiszteljük nemzeti hagyományainkat, ne -várjon egyebet a legélénkebb hibáztatásnál.» - -Azt teszi e az, a mit Jókai rám fog? A legtávolabbról sem. Szavaimnak, -melyet egész birálatom, még bővebben kimagyaráz, röviden ez az értelme: -Jókai nem szolgáltat költői igazságot, mert a néplázadást tévedések, -bünök, minden benső kényszerüség nélkül buktatja meg, az aristocratiát -physicailag és erkölcsileg lehetlennek festi, mégis győzelemre juttatja -s e költőietlen eljárására hihetőleg befolyt holmi speculatió az -aristocratia iránti ellenszenvre, mi valóságos politikai éretlenség; -Dózsa nem tud tragikai hőssé emelkedni, épen ártatlansága miatt, a mű -egészen nélkülözi a viszonyok vagy szenvedélyek nemezisét, mely nélkül -nincs tragicum s legföljebb csak azoknak tetszhetik, kik a költészetben -is politikai éretlenségök kielégitését vadászszák. Jókai hütelen a -történethez, mert a legcsattogóbb tapsok kedvéért nem akarja elrontani -azon politikai éretlenek illusióját, kik Dózsát, mert a nép ügyéért -küzdött, tévedés és bün nélküli erényhősnek hiszik és Zápolyát, mert az -aristocratia győzelmét vivta ki, csak a leggazabb embernek tudják -képzelni. Látható, hogy megrovásom alapja tisztán széptani volt s oly -kevéssé aristocrat, mint democrat szinezetü. Ha Jókai nem Dózsáról, -hanem Coriolánról ir tragédiát s oly ártatlannak festi, oly oknélkül -buktatja meg ezt is, mint amazt, ugyanazt irom, a mit Dózsáról irtam, -tudniillik a költő politikai éretlenségre támaszkodik és költői -igazságszolgáltatás helyett, az aristocratiának hizeleg. Szóval ez a -tragikum kérdése, nem az aristocratia vagy democratiáé, s midőn Jókai az -utóbbi térre viszi a vitát, csak irodalmi éretlenségre támaszkodik, azok -tapsait hajhászsza, kiket nem érdekel a dolog lényege, de szeretik a -népszerü phrasisokat s jóizüen nevetnek holmi Hovelvek-Antrum- és -Bathrend-féle értelem nélküli elmésségeken. - -E szerint mindazt, mi Jókai művének politikai hatására vonatkozhatnék, -teljesen mellőztem. Nem fejtegettem, hogy Dózsa igy fölfogva jelen -politikai viszonyaink közt nem épen jótékony hatásu, hogy behegedt -sebeket téphet föl, melyeket érinteni a költőnek is csak óvatosan -szabad, hogy a költő tartozik érteni korát s több ilyesmit, miből a -rabulista kibetüzhette volna azon állításokat, melyeket Jókai reám fog. -S mindezt nem azért mellőztem, mintha nem tartoznék a kritika körébe, a -kritikának nem azok a határai, melyeket Jókai talán Vajda és Szegfii -kritikai dolgozataiból ismer – hanem azért, mert meg voltam győződve, -hogy Jókai nem politikai rosszakaratból irta Dózsáját ugy, a hogy irta, -legföljebb költői speculatióból, hatáshajhászatból, vagy épen -korlátozottságból; mert a műnek ez oldalát fejtegetni több ok miatt -kényesnek tartottam; mert elvégre megigértem neki, hogy művének -politikai hatásáról nem fogok szólni. Ez tulajdonképen nem valami -ünnepélyes igéret volt, hanem egyszerű nyilatkozat. Jókai panaszolta -nekem, hogy a _Magyar Néplap_ szőlődézsmát és tagosztályt emleget s -némelyek rosszakarattal gyanusitják, mintha az aristocratia ellen -ingerelné a népet. Én olyasmit feleltem reá, hogy származhatik valami -jóakaratból s lehet mégis rossz hatása; a tragédiát elhibázottnak -tartom, de politikai rosszakarattal nem fogom gyanusitani s több -effélét. - -Jókai rég igyekszik föltüntetni igéretemet, mintha azt báró Eötvös -kedvéért tettem volna, hogy ne legyen kénytelen báró Eötvös regényére -hivatkozni. A dolog kissé máskép áll. Ellenkezőleg, biztattam Jókait, -hogy irjon báró Eötvösről minél többet s minél erélyesebben; én -szeretem, ha az irók nyiltan kimondják egymás művéről itéleteiket, s a -magam részéről senkit sem tisztelhetek és szerethetek anynyira, hogy -ellene, ha meggyőződésem kivánja, ne irjak. - -Jókai igéretemet oly kevéssé akarja érteni, mint birálatomat s mint -szószegőt mutat be a közönségnek. Nem botránkozom meg benne. Jókainak -mániája szeretni minden könyvet, gyülölni minden kritikát, magasztalni -minden irót, gyalázni minden kritikust. Nem tesz föl róluk semmi jót s -igyekszik őket erkölcstelen embereknek festeni. Alkalmasint mélyen meg -van győződve, hogy a kritikus nem is lehet becsületes ember; rossz férj, -hütlen szerető, csalfa barát, kárörvendő és irigy, szivtelen, -megvesztegethető és mindenek előtt hazafiatlan. Legalább minden eddigi -polemiája ilyes meggyőződésre mutat. Nem szokott eszméért szállni sikra -s mindig csak gyanusitani szeret. Nem nagy lélekbuvárlat kell hozzá, -hogy polemiái tartalmát előre megmondja az ember. Ha megbirálnák a -_Magyar nemzet története_ czimü munkáját, melyben a tudatlanság a -könnyelmüséggel vetekszik, tüstént igy kiáltana föl: «Az a kritikus a -Szalay barátja, s haragszik, hogy az én históriám jobban kel, mint -barátjáé, ahhoz a clubhoz tartozik, mely ellenem összeesküdött, ilyen a -magyar kritika.» Ha regényeit birálnák, melyeket eddig csak dicsértek s -elismernők bennök az elismerni valót, megrónák a megrovandót, igy irna, -vagy iratna Kakas Márton által: «Ezek a rossz hazafiak megakarják -rontani a magyar irodalmat, magok nem tudnak irni, csak a másén -rágódnak, irigylik népszerüségemet, jövedelmemet stb.» Ha megrónák azon -bárgyunál bárgyubb czikkeket, melyeket Tóth József a _Magyar Sajtó_ -tárczájába irt, s melyeket Jókai oly nagy hangu elbizottsággal -magasztalt s ajánlott a közönségnek, mindjárt kész volna a felelettel. A -kritikusokat eszi a méreg, egy szinész jobb széptani dolgozatot irt, -mint ők, féltik a konczukat, s több efféle. Ha tragédiáját birálja -valaki s benne tragikum helyett politikai éretlenséget talál, uczczu -neki, ráförmed: Te árulkodó, te szószegő, te… te… isten tudja még mi! A -hiuság és önzés e nevetséges mániájából aligha kigyógyul Jókai. -Egyébiránt vigasztalhatja magát azzal, hogy nálánál jelesebb irók is -szenvedtek e betegségben. A kritikus e betegség rohamait, melyek -rendszeresen gyanusitó feleselésekben jelentkeznek, nem is veheti rossz -néven. Természetesnek találja és élesen megrója. Ennyi minden, a mit -tennie kell. Én e kötelességet Jókai irányában már egyszer teljesitém, -most másodszor teljesítem s ha isten éltet, alkalmasint teljesiteni -fogom még egynehányszor. - -A mondottak után bizton befejezhetném polemiámat; a főkérdés -megczáfolásával a többi magától elesik, de mégis folytatom, hogy még -inkább földeríthessem Jókai szemfényvesztő fogásait és szólhassak a báró -Eötvös regényéről, a melyre való hivatkozással Jókai rajtam oly mély -sebet vél ejthetni. - -Jókai el akarván hitetni a közönséggel, hogy én az ő tragédiáját nem a -tragicum hiánya és a puszta hatáshajhászat miatt támadtam meg, hanem -mert megtámadta benne az aristocratiát, a szőlődézsma és tagosztály -ellen izgatott s a XVI. század kényurait festve, megsértette a mai kor -önfeláldozó nemességét, szörnyen mentegetőzik s művét az oligarchia s -nem az aristocratia ellen iróknak vallja be. Szememre veti, hogy nem -értem az oligarchia és aristocratia közti különbséget, e két fogalmat -kényem-kedvem szerint cserélgetem. Csáky Lórát (egy leányt) oligarchának -nevezem és legyaláz minden valaha létezett magyar oligarchiát és -föltétlenül magasztalja a magyar aristokratiát Árpád idejétől egész -napjainkig. - -Összezavartam-e az oligarchia és aristokratia közti különbséget, az -közönyös a vita alatti kérdésre nézve. Ha már Jókai az oligarchia ellen -irottnak vallja be tragédiáját, azt kellett volna bizonyitania, hogy -művében az oligarchák mint oligarchák s nem mint aristocraták -szerepelnek, hogy Dózsa nem az aristocratiai intézményeket, hanem az -oligarcha kormányt akarta megbuktatni, s nem a nemességet szándékszott -kiirtani, hanem csak az oligarchákat. Egyébiránt Jókai az oligarchia -fogalmát nem a legszabatosban magyarázza meg. A philosophia és politikai -műszavak rendesen szorosb és tágasb értelemmel birnak és ritkán -szószerintivel. Oligarchia szoros értelemben azt teszi, a minek Jókai -állítja, kevesek uralkodását, azon különbséggel, hogy az oligarchia -rendesen az aristocratiai intézmények kinövése, midőn nehány aristocrata -bitorolja az egész aristocratia jogát, vagy még annál is többet. Azonban -széles értelemben mindazokat oligarcháknak szokás nevezni, kik az -aristocratiában roppant birtokaik, vagy családi összeköttetéseik, vagy -személyes érdemeiknél fogva tulnyomó befolyást gyakorolnak a -közdolgokra, különösen azon korban, midőn még a királyi hatalom nem volt -a XIV. Lajos fogalmai szerint megszilárdulva. - -S ez értelemben Hunyadi is csak olyan oligarcha volt, mint Zápolya; -mindenik a kisebb nemesség vállain emelkedett, amannak fia lett király, -ez maga, s a különbség köztük az, hogy az egyik nagy ember volt, a másik -nem. Hogy az oligarchiában a nő nem szokott uralkodni, mikép az -egyeduralomban, abban Jókainak igaza van. Nem is ez értelemben neveztem -Csáky Lórát oligarcha leánynak, hanem csak úgy, mint oligarchának -leányát, – ha herczeg leányt lehet mondani, mért ne oligarcha leányt is -– oligarcha leánynak pedig nem érzülete miatt gondoltam, hiszen ő -tökéletes democrata, ki egészen fölfogja és méltányolja Dózsát, hanem -mert Ulászló udvarában az első palotahölgy szerepét játszsza, Zápolya is -kacsingat rá, ki, mint tudjuk, mindig királyleányok keze után járt s -hihetően nem jelentéktelen születési hölgyeknek udvarolt oly fényes -ünnepélyen, a minővel az első és második fölvonás kezdődik. - -Azonban, mint fennebb is mondám, mindez keveset foly be a kérdés -lényegére. A fődolog az: vajon Dózsa az aristocratia mellett fogott e -fegyvert az oligarchia ellen, vagy a nép ügyében az aristocratia ellen? -Ez utóbbin senki sem kételkedik; csak maga Jókai, ki polemiájában -egészen mást állít, mint a mit tragédiájában festett. Zápolya és társai -műve egyetlen jelenetében sem szerepelnek, mint oligarchák, azaz kevesen -uralkodik, kik megszorítják a királyi hatalmat s az egész aristokratia -jogait bitorolják, hanem mint aristocratát, s Jókai görög philologiája -ellenére, nem épen a legjobbakként. Valóban e fölött idővesztegetés -vitatkozni. Elhagyom hát. Azon paradoxont sem bonczolom, hogy Amerikának -oligarchiája van aristocratia nélkül; Giskrát, Fortunatus Imrét, Fuggert -sem bántom; azt is bizvást hiheti tőlem Jókai, hogy a mohácsi -veszedelmet egyedül az oligarchia okozta s a kisebb nemességnek nem volt -nagy része benne, hogy oligarchák nem feküdtek a csatasikon, hogy -Zápolyára csakugyan bebizonyult a készakarva elkésés, s a mohácsi -veszedelem után tüstént szövetkezett a törökkel és meg sem kisérlé -megmenteni az ország függetlenségét, de azon hizelgésnek is beillő -bókot, melyet a magyar aristocratiáról mond, nem hagyhatom szó nélkül. -Ugyanis azt állitja, hogy a magyar aristokratia tartotta fönn mindig az -országot, az oligarchia vesztette el mindig. Jókai úgy látszik hamar -feled és hamar tanul, s a hatás kedvéért most egy, majd más rokonszenvet -vesz igénybe s mindig a politikai éretlenekét. Szerinte a magyar -aristocratia mindig fentartotta az országot, tehát soha sem dönté -vészbe, soha sem voltak nagy bünei, mindig hazafias, bölcs, a polgári -erény példányképe volt. Ilyesmit semminemü osztályról nem lehet mondani, -legkevésbbé egy századokon át uralkodó hatalomról. A magyar -aristocratiának, mint minden aristocratiának, minden hatalomnak, minden -politikai pártnak megvoltak a maga tévedései és bünei, melyek részint a -hatalom természetéből folytak, részint egyes nevezetes egyéniségek által -lönek előidézve, részint bizonyos korszakokban a megromlottságból -állottak elő. A történet hiven feljegyezte a fény és árnyoldalt, a -hazafiság és sülyedés, a gyöngeség és erő, az erény és bün korszakait s -ezt elismerni nem szükség, hogy aristocrata vagy democrata érzelmüek -legyünk, csak igazságosaknak kell lenniök s ez elismerés által még nem -gyaláztuk vagy magasztaltuk a jelen nemzedéket s nem itéltünk semminemü -politikai rendszer vagy elv fölött. Jókai ezáltal akar kimenekülni a -politikai éretlenséggel kaczérkodás vádja alól, hogy más és épen -ellentétes politikai éretlenséggel kacérkodik s azt tevén mégis a -«Budapesti Szemlét» akarja gyanusitani holmi szolgalelkü -uszályhordással. Mindent föláldoz egy kis gyanusitásért, nehány sor -hatásáért, egész czikke szellemét, egész tragédiáját, önmagát. Valóban -nem én irok Jókai ellen, nem én czáfolom meg czikkét, hanem ő maga. - -Még utolsó sánczából kell kivernem Jókait, melyben annyira biztosnak -érzi magát. A báró Eötvös regényére való hivatkozást értem. Lássuk, hogy -áll ez a kérdés. - -Jókai azt állitja, hogy ő tragédiájában azt tette, a mit báró Eötvös -_Magyarország 1514-ben_ czimü regényében, sőt sokkal kevesebbet. Nem -nemzeti bün Dozsát valamely költői mű tárgyául választani. Eötvös -regényében kegyetlenebb kifakadások vannak, a democrat eszmék -merészebben kifejezvék, pedig midőn e mű megjelent, sokkal válságosabb -időket éltünk, mint most. Akkor a jobbágyság még nem volt fölszabaditva, -a nemzet kiváltságos osztálya pártokra szakadott, s ha valaha, csak -ekkor lehetett Dózsa rémképét egy politikai irányu mű által fölidézni. -Akkor miért nem róttam meg báró Eötvöst a politikai éretlenséggel való -kaczérkodását, miért rovom meg csak Jókait, honnan e kettős felfogása -egy és ugyanazon dolognak! Hihetősen onnan, mert báró Eötvös egy -hatalmas, nagy befolyásu férfiu, kinek én kegyét hajhászom, -pártfogoltja, tányérnyalója vagyok s több efféle. - -Először is azt jegyzem meg, hogy báró Eötvösnek sem régebb, sem ujabb -regényeiről soha sem irtam sem birálatot, sem ismertetést. Jókai -közelebbről is irt és oly magasztalást, melyet én minden pontjában -teljességgel nem irnék alá. - -Másodszor: 1847-ben, midőn Eötvös regénye megjelent, még tanuló diák -voltam s birálatok helyett chriákat dolgoztam tanáraimnak. Harmadszor: -Jókait sehol nem vádoltam azzal, hogy miért választá Dózsát műve -tárgyául, hogy Dózsa vagy más személyei miért fakadnak ki XVI. -századbeli aristocratia ellen, hogy a népmozgalom jól rosszul democrat -eszméket képvisel, hanem a következőkkel: nem tud költői igazságot -szolgáltatni s a nép és aristocratia festésében politikai éretlenségre -támaszkodik; nem tudja tragikailag megbuktatni Dózsát és a forradalmat, -talán épen a politikai éretlenek kedvéért s több ilyesmivel, miket már -elég bőven fejtegettem. A kérdés tehát csak a körül foroghat: -támaszkodott e Eötvös politikai éretlenségre, ugy fogta e föl Dózsát, a -forradalmat és aristocratiát, mint Jókai? - -A napokban ujra elolvastam báró Eötvös három kötetes regényét, de semmit -sem találtam benne, a mi Jókait igazolhatná. Itt nincs helye birálni a -regényt, föltüntetni fény és árnyoldalait; mindezt mellőzöm s csak arról -szólók: támaszkodott-e a szerző politikai éretlenségre. Ezt báró Eötvös -már előszava miatt sem tehette, hol a történeti regénytől oly szoros -határok közt követeli meg a történeti hüséget, minőket a műbiró nem -kivánhat. Mint idézeteiből s egész munkájából látszik, regényére annyi -történeti tanulmányt tett, mennyi történeti tudományos műnél is számot -tenne s Jókai történeti hütlenségét semmi se viláigosthatja fel -könnyebben a nagy közönség előtt, mintha elolvassa báró Eötvös regényét. -Eötvösnél tulajdonkép nem is Dózsa képviseli a democratiát, hanem -Lőrincz, a czeglédi pap s miután a szerző a művészet határai közt egész -vadságában festi a néplázadást, a katastrof felé igy kiáltat föl -Lőrinczczel: «Hogy szabadságért küzdjön, hittam föl a népet, s az -vadságában felülmulta egykori zsarnokait. Egy jobb lét alapját akarám -lerakni s csak ingoványt láték körülöttem, melyre épiteni nem lehet stb. -A harcz, a melyet kezdék, nagyobb, hogysem azt egy ivadék bevégezné. Az -anyagi szabadság, melyért a nép fegyvert fogott, mindaddig el nem -érethetik, mig szellemi szabadsága ki nem vivatott s talán századok -mulnak el, mig az megtörténik.» Mond-e valaki ilyesmit Jókai -tragédiájában? Van e festve a néplázadás tévedése és büne, hogy -indokolva legyen a bukás? Teljességgel nincs! S hogyan festi báró Eötvös -Dózsát és környezetét, a katastróf előtti jelenetekben? Dózsa utánozza a -fényüzésben és oligarcháskodásban Zápolyát s bősz és részeg -szenvedélyeknek engedi át magát, melyeket csak testvére iránti szeretete -enyhit. Egész táborán észrevehető, hogy az embereknek volt okuk -föltámadni, de tévedéseik és büneikkel megszeplősiték az eszmét és -eljátszották a siker jogát. Hogy báró Eötvös az aristocratiának nem -kedvezett, igen természetes, de nem festette oly nyomorultnak, mint -Jókai, s jobbjait nem czimboráskodtatta a lázadókkal s ügyelt arra, hogy -ugy tüntesse föl, mint oly társadalmi kényszerüség képviselőjét, melynek -győzelme Dózsa ellenében elkerülhetlen és benső szükségesség. Én csak -ennyit kivántam Jókaitól. Ezt teljesitve, még nem irt volna jó -tragédiát, mert a conceptiótól még sok van a kivitelig, de legalább -politikai éretlenség helyett tragicum lesz vala művében. - -A mi végül Jókai azon megjegyzését illeti, hogy mielőtt a magyar nép -valamelyik osztályának politikai éretlenséget vetek szemére, nőjjek még -egy kicsit, csak mosolyognom lehet. Én nem neveztem a magyar nép sem -egyik, sem másik osztályát politikai éretlennek, csak Jókait, magasztaló -birálóit s azokat, kiknek a tragédia Dózsa és a forradalom éretlen -fölfogásáért tetszik. Ennek kimondására nem szükség nagyság, csak annyi -értelem és izlés, mennyit birálatomban kifejteni igyekvém. Jobb lesz, ha -megjegyzi magának: bármily nagy érdemei vannak és lehetnek, oly nagy -ember soha sem lesz – mert ilyenné iró nem emelkedhetik – hogy -gyanusitásokkal terrorizálhassa a szabad véleményt, elnémithassa a -kritikát. - -Mindig találkozni fog magyar kritikus, ki e vakmerőségéért büntetni -fogja és megbélyegzi. - - - - - - -1858 - - - - -EGY KIS CURIOSUM. - -«Némely kritikus – mond Macaulay egyik essayjében – oly véleményben van, -hogy a nő, ha merészelt könyvet bocsájtani közre, e tette által minden -nemét illető előjogról lemondott s a legszigorúbb kritika alul sem -igényelhet kivételt. Mi más véleményben vagyunk. Megengedjük ugyan, hogy -oly országban, hol számos írónő találkozik, kiket tehetségök és előnyeik -elég hatással ruháznak föl, hogy a közvéleményre befolyjanak, a -legveszélyesebb következményekkel járna, ha valamely hibás történeti mű -vagy egészségtelen bölcselet, csak azért, mert e bűnt egy lady követte -el, megrovás nélkül maradna. Azonban úgy hiszszük, hogy a kritikus ily -alkalommal jól cselekszik, ha azon becsületes lovagot utánozza, kit -kötelessége Bradomante ellen kényszerített sorompóba lépni. A lovag, -amint a rege mondja, szerencsésen védte az ügyet, melynek bajnoka volt, -de mielőtt megkezdte volna a viadalt balisordját kevésbbé halálos -karddal cserélte föl, aztán ennek is gondosan kitörte hegyét és élit». - -Ily tompa karddal akarunk mi küzdeni Bulyovszkyné ellen, ki a _Wiener -Zeitung_ január 21-iki esti lapjának tárczájában, alkalmasint magyarul -megjelenendő utirajzából, egy figyelemre méltó töredéket bocsájtott -közre. A töredék nem azért figyelemreméltó, mintha képes volna érdekes -széptani vitára adni alkalmat. Oh nem! Az egész csak csinos csevegés -akar lenni, mi nőnek oly jól illik s épen ezért legnagyobb hibája az, -hogy kissé nehézkes és igényteljes. De ezért még nem szólalnánk föl; van -más dolgunk is. A miért föl kell szólalnunk, az a bizonyos kósza vágy, -hiú ábránd, vétkes becsszomj, szánandó erőpazarlás, mi egyik fiatal -színészünket már semmivé tette, most egyik legjelesebb színésznőnket -fenyegeti s még lassankint színészetünk divatos betegségévé válhatik. «A -színművészet hazájának – mond Bulyovszkyné – kosmopolitikai -természeténél fogva nem vetnek határt hegyek és folyók, mégis meg kell -vallanom, hogy sehol sem találtam oly honosnak, mint a német nemzetnél, -mely művészetének eredeti tisztaságát a leglelkiismeretesb hévvel őrizte -meg. Ott még nem fogyó fényben ragyog a szivet és lelket emelő Thália, -míg túl a Rajnán – és sajnálattal mondom – innen a Lajthán is, a kihivó -Terpsichore s a kaczér Melpomene csillogó kiséretükkel az előtérbe -léptek. Szeretem hazámat, mint magyar nőhez illik s ha valaha sikerülne -a dicsőség meredek magasságára jutnom, nyert babéraimat legörömestebb a -hazai géniusz lábaihoz tenném le, de mindennek daczára a távolba -tekintek keresni azt, mi itt nem található: az égalj ott nem oly -boldogító, de elismerés követi a törekvést és számára szabadabb, -szélesebb küzdtér s kevésbbé korlátolt látkör nyilik. Azonban hova ragad -képzeletem? Lelkemnek oly húrját érintettem, mely örökös rezgésben van s -oly kevéssé juthat nyugalomra, mint amily kevéssé képes nyugalmat adni. -Ha merészlenék a húroknak hangot adni, az egy mélyen elrejtett -szenvedélynek lenne rhapsodiája, melynek chaoszából csak a hivatott -lehetne képes kivenni a harmoniát.» - -E vallomás eléggé határozott, ha nem is elégé világos. Megerősíti azon, -a lapokban és társas körökben már többször szőnyegre került hírt, hogy -Bulyovszkyné oda akarja hagyni a magyar színpadot, hol nem méltányolják -eléggé, hol tehetségének kifejtésére igen szűk kör nyilik s mint német -vagy franczia színésznő akar szerencsét kisérleni, avagy a legjobb -esetben, egy kis társaságot alakítva a la Rachel és Ristori be akarja -utazni az ó és új világot. A kritika mindezt nem hagyhatja szó nélkül s -nem kérve engedelmet sem Jókai, sem Szegfi úrtól, bonczkés alá veszi a -művésznő _szándékát_ s amennyiben _gyanúsítja_ is, amennyiben -megmagyarázza neki, hogy amit ő mély s talán tiszteletre méltó -szenvedélynek hisz, valami egészen egyéb, hogy túlbecsülve magát, jobb -sorsot érdemlő tehetségét megrontani igyekszik, hogy elvégre nem érti -művészetét, mert benne a lehetlent akarja megkisérleni. – Azon -művészetek, melyeknek közlönye a nyelv, mint a költészet és színészet, -soha sem válhatnak kosmopolita természetüekké, még akkor sem, ha minden -nemzeti tartalmukat elvesztették. - -A nyelv bizonyos földhöz, bizonyos levegőhöz, bizonyos nemzethez köti -őket, még pedig a legtermészetesb s épen azért legzsarnokibb -kényszerűségnél fogva. Anyanyelvén kivül sok nyelvet megtanulhat az -ember, kivált fiatal korában, beszélhet, irhat rajtok s valahogy még -szónokolhat is, de hogy csak kettőt is – legyen bár egyik saját -anyanyelve – úgy elsajátíthasson, hogy rajtok egész a költészet vagy -szavalat valódi művészetéig emelkedhessék, az teljes képtelenség. Ime a -kényszerűség, melyet mindenki belát, ki a művészetek mélységeibe -bepillantott s melynek vasigájába a legnagyobb lángész is ellenmondás -nélkül hajtja fejét. Miért? Hiszen a legbajosabb nyelvtant is meglehet -tanulni s a gyakorlat és szorgalom minden akadályt legyőz. Valóban -mindent, kivéve e lehetlenséget. A nyelvtanból sokat tanulhat a költő és -színész, de a rhythmust és szavalatot, a szenvedély és hang, a gondolat -és kifejezés titkait az élő és ezer változatban élő nyelvből kell -ellesnie, s ide, a tehetségen és szorgalmon kívül, két nyelvhez két -emberélet kellene még akkor is, ha az alkotó phantasia két formához -szokhatnék s nem érezné magát csak egyben szabadon. Mi a költő nyelvét s -a színész szavalatát nemzetivé teszi, az mind oly számtalan finom -árnyalattól függ, melyekről az olvasó és hallgató hirtelen számot sem -tud magának adni, de melyekből ha egyetlen egy is hiányzik, már a -legkellemetlenebben érezhető s egyetlen egy is elég, hogy az egészet -paralyzálja vagy épen nevetségessé tegye. S mindezt soha sem tanulhatjuk -meg egészen, be kell szívnunk, mint a levegőt, hogy vérünkké válva, -táplálja phantasiánkat. E nélkül költő és színész örök meghasonlásban -fog szenvedni, a gondolat és forma átkos meghasonlásában, mi kihűti -lelkesedését, megbénítja alkotó erejét vagy a legjobb esetben, szűk -körbe szorítja, modorba ejti. - -S azon kívül hogyan szerezhető meg az a sok minden, mi, ha nagy részt -nem függ is a nyelvtől, de leginkább bizonyos nemzetiség éles -sajátságaiból foly? Hogyan lehet egy idegen phantasiája elég fogékony, -elég teremtő oly dolgokban, melyeket gyermekségünk óta kell látnunk, -hallanunk, értenünk, éreznünk, hogy a művészetben visszatükrözhessük? -Hogyan hathat be az idegen valamely idegen nemzet kedélyvilágába -annyira, hogy legfinomabb, legelrejtettebb, legvisszhangzóbb húrjain -képes lehessen játszani? - -A tapasztalat lehetlent mond s az irodalmak és művészetek története -elítél minden kétnyelvűséget. Még nem volt nagy költő, ki két nyelven -egyenlő erővel és bájjal tudott volna írni. Az ó világban rendesen -barbár volt az egyik nemzet a másikra nézve, s ha a római költő meg is -tanult görögül, nem mert egyszersmind írni a nyelven, vagy ha mert, soha -sem emelkedhetett a classicusok soraiba. A középkorban latinul írtak a -költők, de épen azért kénytelenek voltak békét hagyni nemzeti -nyelvöknek, vagy ha nem tartották szégyennek azon írni, latinul írtak -rosszul, s ez áll még a prózaírókra nézve is. Az újabb időben, mikor a -franczia nyelv világuralomra látszott jutni, sokan megkisérlék franczia -költőkké válni és csekély szerencsével. Nagy Fridrik, mint franczia -költő és stylista mind végig középszerű maradt, bár Voltaire javítgatta -műveit, németül pedig rosszul írt. Goethe franczia verseivel gúnyolódni -szoktak a francziák. Heine verset nem, csak prózát mert írni francziául, -de ez nem tette volna híressé s csak a német formában találta magát -otthon. Béranger, saját nyilatkozata szerint, annyira el volt foglalva a -franczia nyelv titkainak tanulásával, hogy nem maradt ideje idegen -nyelveket tanulni. A költészetben a nyelv fele a gondolatnak, néha maga -a gondolat s a költő vagy mélyebben szereti művészetét, vagy önzőbb, -mintsem feláldozza vagy nevetségessé tegye magát. A színésznek ugyanezen -helyzete van. Még soha sem hallottuk, hogy német színész franczia -színpadon, vagy viszont, föllépni merészelt volna. Az megtörtént, hogy -némelyek idegen földön nevelkedve vagy ifjú korukban idegen nyelvre adva -magukat, idegen nemzet művészeivé váltak, de aztán többé nem is -kaczérkodtak nemzeti nyelvökkel, nem jutott eszökbe a két nyelvű -művészet s megmaradtak pályájukon. Ristorinak Párizsban sokan -tanácsolták, hogy játszék francziául, nem mert, s hajtott azon -kritikusok intéseire, kik bukását jósolták. - -S Bulyovszkyné, ki csak jeles tehetség, meri azt tenni, mit a lángelmék -sem mernek. Még a magyar nyelv titkait sem érti a művészet kimeríthető -mélyéig, s hiszi, hogy a német vagy franczia nyelveket maholnap magáévá -teheti! Meg van győződve, hogy kitünő német vagy franczia színésznő -lesz, aztán visszatér, hazájába, a nemzet géniusz lábaihoz tenni -babérait! Ah, asszonyom, ön nem tudja mit csinál! - -Ön soha sem tévedhet oly nagyon, mint e wiener zeitungi czikkben -tévedett. Önt sokan hibáztathatják, önön sokan mosolyoghatnak, de én -szívemből szánom és sajnálom – illusiómat: azt hittem, ön érti -művészetét – s istenem! ön oly kevéssé tudja vagy akarja érteni, mintha -ma lépne először színpadra, vagy még annyira sem. - -Ugyan mi indíthatta önt e lépésre, e czikkre, e tévedésre, e bohóságra? -A művészet szeretete nem, mert hogyan szerethetné ön azt, mit, a mint -megmagyaráztam, nem tud vagy nem akar érteni. Talán az elégedetlenség, a -fájdalom, a nagyravágyás? Alkalmasint. Legalább czikkében így sóhajt -föl: tekintetem a távolba száll, hol elismerés követi a törekvést és -számára szabadabb küzdtér és szélesb látkör nyílik. Valóban meltán -mondja e sóhaj után: de hova ragad képzeletem? Ön képzelődik. A beteg -képzelődés hiú ábrándja mindaz, mit ön oly mély és tiszteletreméltó -szenvedélyként ápol keblében. Az ábránd mindent feledtet önnel, mi való -s mindent reméltet, mi soha sem fog betelni. - -Tehát az ön törekvését csakugyan nem követte volna elismerés? Vajon az-e -az ön állása a színháznál, a közönség előtt, a hirlapok véleményében, mi -ezelőtt nyolcz évvel volt? Én úgy tudom, hogy ön egyik elsőrangú -színésznőnkké emelkedett, kit a fővárosi közönség számtalan tapsokkal és -koszorúkkal halmozott el, néha olykor is – bocsánat a kifejezésért – -midőn nem egészen volt érdemes rájuk. Vidéken egész diadalutat tőn s -számos kitüntetésben részesült. Mindezt elismerésnek lehet ismerni el, -még Németországban is, ön álmai boldog hazájában. Avagy talán a kritika -ellen van panasza? Önt a kritika mindig jeles tehetségnek ismerte el s -ha nem minden szerepét itélte sikerültnek, ha némely szerepkörben nem -találta oly kitünőnek, mint másban, ez a legtermészetesb valami a -világon. Még nem volt oly nagy költő és művész, kinek árnyoldalai ne -lettek volna s a kritikának magasabb hivatása van, mint hizelegni vagy -bókokat mondani. A kritika talán igazságtalan is volt ön iránt? -Elhiszem. Ez oly valami, mit a közpálya egyetlen férfia vagy asszonya -sem fog elkerülni soha, s ha elkerülhetne, talán nem is volna jó, mert -csak a szabad vélemény korlátozásával történhetnék meg. Jól emlékszem, -hogy évekkel ezelőtt önt egy lap csaknem üldözte; de találkozott valaki, -ki önt védeni igyekezett, s az a valaki épen az volt, ki ön ellen most -tompa kardot forgat, noha mindinkább kedve jő azt kiélesíteni. Azt is -tudom, hogy nem rég, Prielle Cornélia vendégszereplése alkalmával, sem -voltak elég igazságosak önhöz, művészete és önmaga iránt. Ah, asszonyom, -ön nagyon beteg, s én aligha ki fogom gyógyítani. - -Talán az igazgatósággal vannak kellemetlen összeütközései, talán -cselszövénynyel is küzd? Meglehet, avagy nincs úgy, mit tudom én; ide -elegyedni nem a kritika dolga. Azonban azt tudom, hogy akárhova menjen -ön, soha sem fog kifogyhatni a vádakból a kritika, közönség és szinházi -viszonyok ellen. Ön beutazta Német- és Francziaországot, de úgy látszik, -csak hiú ábrándokat hozott haza és igen kevés tapasztalást. Ha -mégegyszer kimegy és mint német vagy franczia szinésznő, bizonyosan -többet fog tapasztalni, még akkor is, ha sikerülne a lehetlenség, s -bukása nem volna bizonyos. Ön vissza fogja óhajtani a közönséget, mely -csak tapsolni tud, de nem egyszersmind fütyülni is; a szegény magyar -kritikát, mely midőn a legigazságtalanabb volt is ön irányában, nem -eshetett önnek oly keservesen, mint esni fog a külföldi legigazságosabb; -a mi színházi viszonyainkat, melyek elvégre korlátoltságuk miatt sem -adhatnak nagy tért a cselszövényeknek. Ön vissza fog térni csalódva és -bűnbánóan. Már késő lesz. Eljátszott három dolgot, melyek mindenike nagy -kincs; a magyar közönség részvétét; egypár kipótolhatlan szép évet, s -ereje nagy részét. Az istenért, asszonyom, mit csinál! Alvajáróként -mélység felé közeledik. Ébredjen, még egy lépés, és soha sem fog többé -fölkelni. - -Azonban talán igazságtalan vagyok önhöz Nincs szándékában a kétnyelvű -művészet, magyar színésznő akar maradni csak mint Rachel és Ristori -akarja beutazni a világot, hogy felmutassa, mily magasra emelkedett -önben a magyar művészet. - -Meglehet. Czikkéből azt is épen úgy ki lehet olvasni, mint ama másikat. -S csakugyan ez utóbbi kevésbbé absurd szándék, de szintén oly beteges -ábránd és hiú erőpazarlás. Túlbecsüli magát, innen ered minden baj. -Tudja e minő szinész vagy szinésznő látogathat meg idegen nemzetet? Csak -olyan, ki a maga szerepkörében a legrendkivüliebb s egyetlen tünemény. -Ön minden esetre jeles színésznő, de ilyennek legtúlzóbb tisztelője sem -nevezheti, még akkor sem, ha csak bókot akar mondani. Hallott-e ön -valaha, hogy Rachelen kivül, valamire való franczia színésznő külföldre -utazott volna, pedig vannak ott jelesnél jelesebb tehetségek. Legfeljebb -egy-egy vaudville csapat vándorolja be Európát, mert a sajátságos -franczia genre érdekes az idegenek előtt, kiknek jórésze egyszersmind -érti a nyelvet is. A német színész már nyelve miatt sem igen mer -tulmenni a Rajnán s hogy néha Londonban játszik, az csak felsőbb -pártfogás következménye. S mit játszanék ön Németországon? Hihetőleg -magyarra fordított német drámákat. Németországnak ez idő szerint -egyetlen nagyobbszerű szinésznő sincs, de az az egy-két jelesb tehetség -minden esetre jobb önnél. S mit játszanék Francziaországban? Alkalmasint -magyarra fordított vígjátékokat. S ön e szerepkörben akarna mérkőzni a -franczia szinésznőkkel? Mintha nem is járt volna ön Párisban soha s a -mult nyarat nem Francziaországban, hanem Moldovában töltötte volna. S -vajjon a magyar nyelv, melyet Német- és Francziaországban senki sem ért, -nem fogná-e önt még jobb viszonyok közt is megrontani. Ha mégis -népszínműénekesnő volna? E sajátságos genre még érdekelheti az -idegeneket, s hogy élvezzék, nem oly mulhatlanul szükséges nyelvünk -ismerete. De a fejlődő magyar tragédiát kár az idegenek elé vinni, még -akkor is kár volna, ha önnél jelesb tehetség képviselné előttük -színművészetünket. Nem így használhat ön a magyar színművészetnek, hanem -úgy, ha honn marad, s hiú ábrándok helyett kétszerezett igyekezettel -fejti szép tehetségét, minden nap a magyar szavalat egy-egy titkát fejti -meg, s új meg új diadalokkal szolgál nemzetének. Itt koszorú és taps vár -önre, ott gúny és lenézés. Óh, asszonyom, kimélje meg magát, kiméljen -meg bennünket! - -Miért polemizáljak tovább? Miért bonczoljam ön czikkének azon -állításait, melyek a német és franczia színművészetre vonatkoznak. Ön -szerint a franczia színészet alul van a középszerűségen, s a német -folytonos emelkedésben. A legjelesb német kritikusok ellenkezőt -állítanak, s untalan csak a német költészet és szinművészet hanyatlását -emlegetik. De erről nem vitázok. Még egy más húrt sem akarok pengetni. -Nem vette-e észre, asszonyom, hogy egész polemiámban kerültem a -hazafiságra való hivatkozást! Nem szeretem a hazafi-phrasisokat. A -hazafiságot éreznünk kell, s nem beszélnünk róla. Ha a hazafiság -elhagyja a szivet, rendesen az ajkára száll. S ön is jobban tesz vala, -ha nem emlegeti hazája iránti szeretetét, hanem hallgat és érzi. Mégis -lehetlen, hogy végül Arany egyik versét némi változtatással ne intézzem -önhöz: - - A meddig ily nép fogja őt körül, - Nép, melynek érzi keble, zengi szája - A színésznek nyelvét – addig terül, - Ott éri végét a színész hazája; - Azon túl maga jövevény, - Szava üvegházi növény, - Legszebb illatja, szine kárba megy: - Széles világon nincs népe, hona – csak egy - Innen, hogy ő e népet és hazát - Szeretni tudja kimondhatlanul. - Nem a dijt méri, melyet tán az ád, - Oltára nem önző lángokra gyúl; - És, bárha szük és bárha gyér - A jutalom és a babér: - Ő a honért, a honnal s honnak él –… - - - - - - -1862 - - - - -EGY SZINHÁZI ZSEBKÖNYVRŐL.[24] - -_Thalia Zsebkönyv_, melynek Rousseauból van véve jeligéje, a ki a -szinház legszenvedélyesebb ellensége. S még minő jelige: «Il faut des -spectacles dans les grandes villes, et des romans aux peuples -corrompus.» Az ember csodálkozik rajta és sehogy sem találja ki okát. E -csodálkozás még nagyobb lesz, ha olvassuk az egyik szerkesztő czikkének -elején: «Még mai nap is találtatnak elfogult balga emberek, kik e -magasztos müvészet iránt bizonyos ellenszenvvel és előitélettel -viseltetnek. «Miért hát oly iróból venni jeligét, ki, bár nagy szellem, -minden esetre amaz előitéletes emberek közé tartozik? Ugy látszik, hogy -a szerkesztőket a Rousseau mondatának első része hozta zavarba: nem -vették észre, hogy annak más nemü értelme is lehet, mint a minőt ők -óhajtanak, noha a mondat második része eléggé megmagyarázza a valódi -értelmét. - -Azonban ez minket ne zavarjon meg. E vállalat jó szándéku, ment minden -nyerészkedésből, ifju lelkesedés szüleménye, s remélni lehet, hogy a jó -szándékhoz és lelkesüléshez lassanként még egyébb is fog járulni, mert -fájdalom meg kell vallanunk, hogy igy nagy részt gyönge dolgozatokkal -nem igen lehet valamit elérni. - -A zsebkönyvet Jókai ismeretes _Prológ_-ja nyitja meg; utána Fésüs -Györgynek _A budai magyar népszinház keletkezése_ czimü czikke -következik. Népszinházunk keletkezésének történetét veszszük benne. Kár, -hogy az érdekes adatokat, kevéssé szabatos, sőt néhol ferde elméletek és -ötletek füzik össze. Szerző a magyar szinmüvészetet, vagy igen tul, vagy -igen alá becsüli, sehol sem jár a rendes uton. Minő állitás például ez: -«Ugyanis a többi (más) nemzeteknél a mulatság és müvelődés a czélok, -melyeket a szinmüvészetnek el kell érnie. Nálunk e kettő csak mellékczél -gyanánt tünik fel, s harmadik vagy talán inkább legeslegelső és főczél, -a nemzetiség fentartása mellett.» Az igaz, hogy a szinészet is befoly a -nemzetiség erősbitésére és nemesitésére, épen mint az iskolák, irodalom -s több efféle, de hogy egymagára fentartja a nemzetiséget, a -legalaptalanabb állitás. Aztán hogyan lehet az, hogy a szinmüvészetnek -maga a müvészet csak mellékczélja? Hiszen a szinmüvészet csak annyiban -foly be a nemzetiség erősbitésére és nemesitésére, s igy fentartására, -amennyiben megközeliti müvészeti hivatását. A franczia és angol irodalom -nem azért hódit, mert az irók francziául és angolul irnak, hogyan is -irnának máskép, s ezen a studiumon már mi is tul vagyunk, hanem mert -jeles vagy remekmüveket irtak vagy igyekeznek irni. A hamis elvek -hirdetése mindig megboszulja magát. Ha a magyar szinmüvészet főczélja -pusztán a nemzetiségi érdek, akkor elégedjünk meg, ha szinészeink jól -beszélnek magyarul, ne várjunk tőlük semminemü müélvet, mit Fésüs úr sem -óhajt. - -Az is furcsa állitás e czikkben, ha a magyar nemzet az egész középkoron -át egész Európának védfalát képezte a mindinkább növekedő ozmán -birodalom ellenében. Az egész középkoron át nemzetünk sem lakott mostani -lakhelyén, a törökkel pedig csak a középkor vége felé gyült meg a -bajunk. Egyébiránt a mint már emlitettük is, e czikkben érdekes adatok -vannak elősorolva, melyeknek egy részét olvasóinkkal is közöljük. Szerző -előadván Molnár szinigazgató és az ifjuság kezdeményezését, Buda város -községtanácsa gyámolitását, a második bizottmány alakulását, igy -folytatja közleményét: - -«A kiegészitett bizottmány most ujabb megkeresményeket s aláirási iveket -bocsájtott ki, még magához az országgyüléshez is egy irásbeli -folyamodványt intézett, azt a népszinháznak országos intézetté emelésére -kerve, mely kérésre az országgyülés azonban feloszlása miatt nem -válaszolhatott, s igy a szinház ezentuli sorsa a jövő titka. - -A felhivás visszhangra talált sok buzgó hazafinál s ezek adakozásaiból -amint már jelentékenyebb összeg gyült össze, a bizottmány telket -keresett s erre nézve a lánczhidtól balra fekvő magtár a -legalkalmasabbnak találtatott. Nem érdektelen e magtárról néhány szót -szólanunk. Kezdetben, amint azt támoszlopai mutatják, Budavárának alsó -határfalát képezte, később épületté egészittetvén ki (1470–1480.) Mátyás -király istálónak használta; a törökök idejében Mustafa pasa (1566–1579.) -őrtanyává változtatta át, mig a törökök kiüzetése után (1688–1848.) -kincstári magtár lett belőle. Ezen épület falai között tehát, melyben a -nagy király lovai, később a hitetlenek őrei tanyáztak, azután majd két -századon át a kincstár gabonája tartatott, végre e prózai dolgok utóda -Thalia lőn. - -Ezen telek a lánczhidtársulaté volt, mely azt félévi felmondás kikötése -mellett, évenkint 1500 forintért bérbe adta, mire a bizottmány Kimnach -testvérek, budai ácsmesterekkel megegyezett, kik a szinházat 10,000 -forintért felállitani megigerték. De a bizottmány az eképen épitendő -szinházat igen kisszerünek tartván és Kimnach testvérek sem nyujthatván -elég garantiát, az alkudozások ezekkel félbeszakittattak, s a bizottmány -örömmel fogadta el Gerster és Frey épitész urak ajánlatát, kik -nyilvániták, miszerint képesek lesznek a szinház tervét dij nélkül -elkésziteni s az épitészeti munkálatokat is a jó ügy iránti kegyeletből -segiteni. - -Az épitész urak a tervet és költségvetést, mely hozzávetőleg 36,000 -forintra számittatott, elkészitvén, azt a budai városi szépitő -bizottmánynak nyujták be, mely a terv ellen azt a kifogást tette, hogy -az épitendő szinháznak a takarékpénztár ujra épült házával párhumos -homlokzattal kell birnia s innét a szinház csarnokának mostani ferde -alakja. - -A terv készen lévén, s a bizottmány csekély pénzösszeg fölött -rendelkezhetvén, az építésre szükséges előkészületek megtétettek és -1861. junius 15-én reggel az csakugyan meg is kezdetett. - -A épités megkezdése a pesti szinház épitésének első napjaira -emlékeztetett. Lélekemelő látvány volt látni a bizottmány, szinészek, -szinésznök és pesti jogászok kisded csapatát, kik durva munkához nem -szokott kezeikbe, talán életökben először, ásót, kapát fogtak, azután -talyigákon hordták a fövenyt félóra hosszáig ki a partra. - -Két hónapig tartó megfeszitett munka után végre, a szép szinház szept. -14-én megnyittatott, még délelőtt, sőt délután is lehetett látni a -munkások sürgő csapatát, mig a kalapácsütések elhangzottak és esti hét -órakor azon épületben, melyben először nagy királyunk paripáinak -nyeritése, később vad tatárok lármája hangzott, megcsendült az első -nyilvános magyar szó s a zsufolt ház lelkesen vett részt a megnyitási -ünnepélyen.» - -A népszinház jelen állapotára nézve a következőket veszszük: - -«Mi a közönségnek a népszinház iránti részvétét illeti, az ellen -panaszkodni nincs okunk, azonban egy fájdalmas érzést el nem -titkolhatunk, ha a szinház jövőjét vesszük tekintetbe. - -Mert im a részvét, ha nem tulságos is, de mégis olyan, hogy a szinház, -különösen a város által évenként ajánlott 1000 forint segélyezés -mellett, szépen megállhatna és szép hivatásának napról-napra inkább -megfelelhetne. - -De mint fennebb emlitettük, a telek csak fél évre volt bérbe adva s igy -annak letelte után, ha netán a lánczhidtársulat akadályokat görditene, a -nemzet közadakozásából épült szinházat talán le kellene bontani, vagy -legalább ennek zsarnoki önkénye alá jutna. Hogy ezen mindenesetre -aggasztó körülmény elháritassék a bizottmány folyamodványt nyujtott be -Buda város tanácsához, hogy a telket, melynek vételára 82,000 forintra -rug, a lánczhidtársulattól a szinház javára vásárolja meg. - -A város elejétől kezdve nagyobb részben elég lelkesnek mutatkozott a -szinház ügye iránt, s igy most is majdnem biztos sikernek nézett elébe a -bizottmány folyamodványa, midön egyesek ellenvetése az ügyet annyiban -hátráltatta, hogy a telek a lánczhidtársulattól ugyan megvásároltatott, -de a város nem vette fel a szinházat az általa pártfogolt intézetek -sorába, hanem azt az eddig még ideiglenes bizottmány további felügyelete -alatt hagyván, magának az érintet összegből négy százalékot fizettek. - -És igy ez összegnek a napi jövedelmekből kell fedeztetnie, azonkivül az -épitkezési költségek sem lévén egészben fedezve, ezek is a napi pénztárt -terhelik. Ez iránt a bizottmány már felhivást intézett a nemzethez, -melyben a pénzállapot pontosan ki van mutatva és a nemzet ujabb -pártfogására van kikérve. S im bizton reméljük, hogy a nemzet, mely -eddig segité elő e szinház ügyét, azt továbbra sem fogja elhagyni, hanem -inkább oly állapotba helyezendi, hogy kitüzött czéljának és magasztos -hivatásának egészen megfelelhessen. - -Ezt mi is óhajtjuk és reméljük, s épen azért szeretjük, ha a jó ügyet -oly czikkel compromittálják, mint aminő e zsebkönyvben az Urváry Lajos-é -_A budai népszinház jövője_ czim alatt. E czikknek nem annyira némely -üres phrasisai s æsthetikai balfogalmain botránkoztunk meg, mint iukább -azon, hogy Urváry a nemzeti szinház rovására izgat a budai népszinház -mellett. «Szinmüvészetünk – mond a többek közt – ezelőtt egy helyen -központosult: a nemzeti szinpadon. Boldog-boldogtalan ide hozza -eszmeszülötteit s boldog-boldogtalan csalódott. Csalódott az intézet -hivatásában. Ezen legkevesebbet sem csodálkozhatni, ha meggondoljuk, -hogy a nemzeti szinház, egy kis korszakot kivéve, maga sem tudta, hogy -miért létezik s azt a mai napig sem tudja.» Hogy a nemzeti szinház -mennyiben oldja meg feladatát s mennyiben nem, hogy e tekintetben minő -anyagi szellemi akadályokkal küzd, ahhoz sok szó férhet. Azt sem -tagadjuk, hogy a visszaélések sem hiányoztak soha az intézetnél. De hogy -a Nemzeti Szinház azt sem tudná, hogy miért létezik, vagy például ezt -jobban tudná a Budai Népszinház, azon legyen szabad kétkednünk. Sőt a -dolog ellenkezőleg áll. A budai népszinház igazgatójának épen az a baja, -hogy néha téveszteni látszik szinháza hivatását s versenyezni akar a -nemzeti szinházzal. Mi szükség a budai népszinházban tragédiákat s -magasb vigjátékokat adni? A társaság sem alkalmas reá, a szinház -sajátságos jelleme fejlődését akadályozza. E szinháznak a népszinmüvek, -kisebb vigjátékok, melodrámák szinházának kell lennie, ebben kell -versenyeznie a nemzeti szinházzal, hogy idővel leszoritsa e térről. Csak -igy van értelme e két szinháznak. Nagy hiba egymással szembe állitani, -mert ha a kettő között kellene választani, bizonyára minden okos ember -előtt nem volna nehéz a választás. Szerencsére nem az az eset; két -szinházunk van, mind a kettő megállhat egymás mellett, idővel egymást -fogják kiegésziteni, s a közönség és irodalom egyiktől sem akarja -megvonni részvétét. - -A zsebkönyv többi része beszélyekből és verses költeményekből áll. Három -beszélyt veszünk: _Ferike, a szép mosóné_, gr. Batthyány Juliától; _A -tévedések_, Toldy Istvántól; _Rang és becsület_, Maszlaghy Ferencztől. -Ehhez járul még Balázs Frigyesnek _Emlékek a közelmultból_ czimü nem -tudni miféle prózai dolgozata, mely vázlat akar lenni angol modorban, de -tulajdonkép semmi sem. Őszintén megvalljuk, hogy mind a három beszély -igen kellemetlen benyomást tett reánk. Nem vártunk sokat, s talán -valamit még képesek leszünk méltányolni bennök, ha némi erkölcstelen -érzület, mely többé-kevésbbé mind a hármon elvonul, el nem rontja vala -minden kedvünket. Eszünk ágában sincs megtámadni egy nő s két fiatal iró -szivét, sőt azt hiszszük, hogy a mint a meg nem állapodott jellemeknél -vagy ábrándozóknál gyakori eset, elméletök- vagy példányképökben rejlik -inkább a hiba, mint érzületükben. De ily felfogása a világnak, ennyi -rothadt elem együtt, még is több, mintsem élesb szó nélkül maradhatna. - -_A Ferike, a szép mosóné_, czimü beszély, mint egészen rendén levő -dolgot, fest oly viszonyt, mely a társadalom legelemibb felfogásával is -ellenkezik, Ferike (a név Francziskának szörnyü szerencsétlen forditása) -segitőnője Sárának egy molnár-utczai derék mosónőnek és kedvese -Laczinak, Sára fiának. Semmi de semminemü körülmény nem akadályozza, -hogy elvegyék egymást, mégis csak aztán gondolkoznak, hogy oltár elébe -lépjenek, midön már megszületett gyermekök. A derék Sára asszony mindezt -nagyon helyesnek találja, s igy látszik, hogy ő is csak a kritikusra -bizta a megbotránkozást. - -A Maszlaghy beszélyében Arándy báró fogadást tesz, hogy elcsábitja -Marit, egy árva leányt, Elek testvérét. Fogadását meg is nyeri; Elek -dühöng és átkai megrepesztik testvére szivét. Elek a csábitón is bosszut -kiván állani, csellel a bálból magához csalja s Mari koporsójánál meg -akarja ölni, azonban Arándy báró azt igéri Eleknek, hogy testvérét -Irént, kit szeret s kitől viszontszerettetik, nőűl szerzi neki, ha -megkegyelmez. Elek természetesen megjuhászodik s elveszi Irént. A -tanulság belőle az, hogy ha az ember leányt csábit, legyen nővére, kivel -kiengesztelhesse a felbőszült testvért, sőt csábittassa el a nővérét, ha -főrangu leányt akar nőül nyerni. - -A Toldy István novellettája még legszelidebb. Itt a játsziság még -valamennyire enyhiti a dolgot. Azonban ebben is elég van, a mi -visszatetszhetik a finomabb izlésü olvasónak. Jól nevelt s a költő által -szeretetreméltónak rajzolt lyánykák csak amugy iriák s hányják ki az -ablakon a szerelmes levélkéket az alig ismerős jogászoknak s mennek ki -késő este hozzájok légyottra az uj téri ligetbe. Boldog jogászok, -szerencsétlen lánykák, még szerencsétlenebb kritikus, kinek mindezt -végig kell olvasni. - -A versekkel is hamar végezhetünk. Jókai prológján, Vörösmarty három és -Petőfi egy költeményén kivül, van az Albumban Dalmadytól egy, Thalytól -kettő (forditás), Malvinától kettő, Wohl Jankától egy, Berecz Károlytól -egy, Berczik Árpádtól három (egyik Schiller Glocke-jának forditása), -Hilóczy Bélától kettő, Szél Farkastól egy, Rácz Miklóstól egy, Csukássy -Józseftől egy. Valóban nem lehetett volna ellentétesb összeállitás, mint -egyfelöl Vörösmarty és Petőfi erő- és pathoszteljes határozott lyrája, -vagy Jókainak, bár az alkalmiság némi hátrányától nem ment, de azért -teljes hangu prologja; másfelöl amaz érzelmi sekélyesség, -határozatlanság, mely a többi eredeti költeményen, alig némi kivétellel, -uralkodik. Amott mindenik dal, ugy szólva, egyéni, határozott, élesen -jellemzett vonásokkal, képe az olvasónak erővel is képzeletébe nyomul, s -egyszer olvasva mindig rá fog emlékezni; emitt a képzelet erőlteti meg -magát, hogy a költő álláspontjára helyezkedjék, hogy felfogjon valamit -érzéseiből, hogy megkülönböztesse azt, ami neki uj gyanánt nyujtatik, -attól, ami közhelyül lézeng benne, isten tudja mióta. Az érzelem -rendesen oly félszerü, oly muló, oly határozatlan mozzanatra -szoritkozik, – azért aztán a kifejezés is oly halvány, bizonytalan, hogy -könnyebb rostával vizet meriteni, mint ebből az olvasónak valami -határozottat és kiválót fogni fel. - -Az érzés egy buborék, a dal pillanatnyi játéka annak: eltünő nyom -nélkül. Ilyen e könyvben Dalmady kis verse is. Huga menyasszony, -bucsuzik; sir vele a ház. Ő arra gondol, kedvese és igy fog-e majd sirni -a menyekzői napon. Egy percznyi felhő e gondolat mert eloszlatja -mindjárt előre képzelt mosolya boldog menyasszonyának. Elég-e ennyi a -költői meghatottságból egy dalra? És különösen egy magyar dal -jellemzetessége, Petőfi után? Mi nem szeretnők, hogy a magyar dal -keresve az érzések árnyalatait, ily érzelemparányokat röpke és halvány -benyomásokat szedjen föl. Ilyen a Rácz Miklósé: _Fényes sugár_… Hilóczy -Béláé pedig: _Gyermekévek_ oly határozatlan érzésben olvad fel végül, -hogy nem tudni hányadán vagyunk vele. Gyermekkorában, ugymond, a dajka -dalán, mennybe álmodta magát. Most ifju, «ujra mennyben él szerelme» – -tehát a szerelem boldogságát élvezi, de «tudja isten» – igy végzi – most -is inkább szeretne boldog gyermek lenni.» Hát igaz szerelem-e az ilyen, -vagy határozott-e ily érzés? Nem százszorta igazabb a népdal: - - Mikor én kis gyermek voltam, - A dióért majd megholtam, - De már mivel nagyobb vagyok - A leányért majd meghalok. - -S nyerne-e vele a dal, ha már most azt mondaná: «tudja isten, mégis nem -mondanék-e le a leányról egy – dióért!» Hilóczy másik verse _Egy -szinésznőhöz_ az érzelmi és értelmi határozatlanságot a nyelvre is -átviszi, igy: - - (A sors) Szivet alkot, angyalarczczal (szivnek arcza!) - Husdarabba éltet ad, - S benne, annyi szenvedélyt, mint - Holdvilág a jégre hat - -Berczik Árpád elég jól mondja el azt a kis eszmét, hogy szeretné sorsát, -mint a mágusok a csillagokból, kedvese szép szemeiből kiolvasni, és -találóan teszi a nem uj gondolathoz, hogy a csillag az égen, a kedves -szemei orczáján ragyognak – s az arcz az ő mennyországa; de másik -költeménye, melyben szivét a naphoz hasonlitja, meg ellentétbe teszi -ezzel, álképpel játszik. A nap nem azért borul el s hideg, mert tél van, -hanem azért van tél, mert a nap hideg. Különben a fiatal önzéstelen -szivet jól festik a végsorok, hogy csalódás után sem szün meg szeretni, - - Hanem ujra s ujra bizom - S ujra-ujra szeretek. - -Csukássy _Ábránd_-ja külformában jó, a hangulat egy refrainban volna: -«Künn az eső esik csendesen» – s e mellett foly az ábránd, de a hangulat -Petőfi négy ökrös szekerét juttatja eszünkbe, s a sziv regénye nem oly -eredeti mint ott. A boldogság tetőpontját nem mint Petőfi -«csillagválasztással», – hanem e léha kifejezéssel festi: «irigyelve -néztek ránk az angyalok». E határozatlanságból, melyet ifju költőink -kedvelni látszanak, még leginkább emelkedik valami positiv érzéshez -Berecz Károly költeménye: _Ne huzd czigány_… Legalább tisztában vagyunk -vele, mely idők benyomása alatt iratott. – Malvina _Oszkár és -Fatime_-ja, az ő gyanusitásaival igen prózai, de a _Kedveshez_ jobban -ir, egy pár képet helyesen alkalmaz, egy lélekállapotot elég szabatosan -fejez ki. Wohl Janka a többiekkel ellenkező tulságban jár, vagy inkább -«áll az örvény szélén – tekintetében az őrület jele» – ő nagy -szenvedélyekkel akar játszani, de nem igen bir velök, utoljára is -allegoriai személyesitésben fárad ki páthosza. Szél Farkas balladája (a -férj megöli gyanuból nejét, nyomban rá megnősül s a nászéjen megőrül) -lehetne ballada, de erősebb lélektani indokolással. Szaggatott beszéd -nem elég arra. - - - - -A VIGJÁTÉKRÓL.[25] - -E munka néhány felolvasásból van összeállitva, melyeket a szerző -Baselben tartott. Nem nagy igényü könyv, mélyebb analysis sincs benne, -de nem is akar ilyen lenni. A szerző egy lehetőleg összevont, de élénk -és vonzó rajzát akarta adni a vigjáték történelmének. Czélját el is -érte. E mellett szempontjai és itéletei nagyrészt helyesek; kellemes -olvasmány, s nem ártana átdolgozni vagy leforditni magyarra. A -nagyközönség is élvezhetné, ugyis irodalmunk talán a vigjátékkal -foglalkozott legkevesebbet. Kóstolóban rövid ismertetését adjuk egy -német lap után. - -A vigjáték eredetét általában véve, a mint mindenki tudja, a görögöknél -kell keresni. A tragédia a Bachus-ünnep játékai- és énekeinek köszöni -lételét, a komédia a különböző népünnepek rögtönzött bohózataiból állott -elő. Azonban mig a tragédia a mythologiából meritette tárgyait, a -komédia tisztán csak a satira körében mozgott s czélja nem volt egyéb, -mint kigunyolni a még élő s meg is nevezett személyek cselekedeteit és -elveit. E divat egész Aristophanesig tartott, ki régibb műveiben még élő -és megnevezett személyeket gunyolt ki. Athénnek a lacedaemoniak általi -bevételével mindezt tilalom szüntette meg s az ugynevezett régi komédia -a középbe ment át, hova Aristophanes szintén tartozik s mely a valódi -életet rajzolta ugyan, hanem már költött nevek alatt. - -Aristophanes az első hires név a vigjáték történetében, kivált műveinek -formája bámulatos Versei a legfinomabb attikai bájt lehelik, mond Mähly; -nem vehetni észre rajtok, hogy egy művészi kéz kimért uton vezet és -szabályoz mindent; a rohanó árnak könnyed, de biztos gátat vet, s a -természetes szépségre a szabályosság bélyegét üti. Igaz ugyan, hogy e -folyam nem a tragédi mélységes nyugalmával s meg nem zavart -egyenmértékében áradoz, mindegyre fodros hullámocskákat vet, melyek -fölülemelkedve a viz szinén, a partokat jobbra-balra érintgetik, de ez -élénk mozgás, e játszi ringás mindig bizonyos szabályozott körben -ismétlődik. A mi a tartalmat illeti, természetesen, szemben a -tragédiával, a motivumoknak tulajdonképeni fejlődése, a cselekvény, nem -szabályos, s benne a költő korlátban önkénye uralkodik. Aristophanes az -egyenes vonalt gondosan kerüli, gyakran szilajon átvágja, elágaztatja, a -legkülönösb és furcsább alakzatokra használja föl, vagy pedig épen a -phantasia végtelenébe veszteti. Egy motivumot elejt s a közben már egy -mást ragadott meg; az ember a valóság földjéről mindjárt-mindjárt a -phantastikus világ légi jelenetei közé van emelve, a hol a rend, a -szerves fejlődés elmélete föl van forgatva, sőt a nehézség physikai -törvénye is elvesztette erejét. Minden egy nagy tűzbe van sodorva, -melyet csak villámok világitanak, a lángész villámai. - -A mint tudjuk, a görög komédiában három korszakot különböztetnek meg a -régi közép- és uj komédiát. Ez utóbbiban már a tárgy is költött volt. -Nagy veszteség, hogy e korszakból egyetlen mű sem maradt reánk; kitünő -költők művelték e genret s köztük Menander, kit oly nagy magasztalással -emlegetnek. Mindazon, bár gyönge másolatok, melyeket az őt utánzó római -vígjátékairók hagytak reánk, mind az összes műértő régi világ véleménye -ugy tüntetik föl Menandert, mint nagy költőt, kinek műveiben az -általános humanitás lehe a legfinomabb műveltség virágillatával egyesül -s a ki igen jól ért ahhoz, hogyan kell a selejtest; köznapit és -esetlegest közértékü jellemrajzzá olvasztani s typikai példánynyá -emelni. - -Menaderrel kezdődik az ujabb vigjáték is, mert a drámai oekonomia, a -cselekvény tervszerű keresztülvitele, a bog megkötése és kioldása -tekintetében is remek műveket irt, mit annyival inkább bámulhatni, mivel -a vigjátékban használható motivumok akkor nem voltak oly bőségben, mint -most. A mi számos és apró árnyalatokba vesző viszonyaink, osztályaink, -életmódunk, nem állottak a görög vigjátékiró rendelkezésére. A szerelem -érzése is, mely az élet és vigjáték oly változatos anyaga, akkor sokkal -egyszerübb volt s hiányzott erkölcsi alapja, a menynyiben leginkább a -hatærákkal való viszonyokra vonatkozott. De ha a házasság a görögöknél -nemesebb és szentebb lesz vala is, a nő még sem foglalhat kitünőbb -állást a vigjátékban, mivel ez nem benn a házban folyt le, hanem künn az -utczán, a ház előtt, hol a görög nőnek tulajdonkép nem volt mit keresni. -E szokást ugyan a chorus eltüntével könnyen meg lehetett volna -változtatni, a menynyiben az előbbi korszakokban, chorus kivánta a -cselekvény ily nyilvánosságát, azonban nem érezték szükségét, a -házasságra alapitott családéletnek még nem volt nagy hatása a -kedélyekre. - -A rómaiak egészen a görögöket utánozták. Leghiresebb vigjátékiróik, -Plautus és Trentius, anyagot és formát tölök kölcsönöztek. Plantusnak -sok az elnézése, szeszélye, kombináló tehetsége s érzéke a komikai -iránt. Mind születésére mind műveltségére nézve a nép gyermeke lévén, -jól tudja rajzolni az alsóbb osztályokat s még nyelvsajátságaikat is -feltünteti. Az anyagot illetőleg, minden esetre a görögök utánzója, de -néha eredeti feldolgozó. Rabszolgái és parasitái soha sem fogynak ki a -humoros ötletből, találó élczből; szójátékai gyakran szerencsések s -akaratlan is megnevettetik az embert; a mi a cynismust illeti, sem több, -sem kevesebb nincs benne, mint a mennyit egy szolid római baj nélkül -eltürhet; mindenütt friss szin, hegyke vonások, nyers humor és sehol -unalom. Terentius szelidebb, lágyabb természet s a tulajdonképeni -komikai erőt illetőleg sokkal szegényebb is Plautusnál, de a diadalok -művészetében s a társalgás finom sima nyelvére nagyon fölötte áll. A ki -a hibátlan latin stilusban akarja képezni magát, nem mellőzheti -Terentius iskoláját; a ki mulatni kiván, Plautushoz kell fordulnia. -Terentius az anyag feldolgozásában mindig ugyanaz, nem kicsapongó, -kimért; az alaprajz csinos, a jellemzés gondos, majd mindenik művében, -de sokkal inkább görög, mint Plautus. - -Róma sem a drámának, sem a komédiának nem volt valódi termőföldje. A -barbárság idejében hirét sem hallhatni e művészetnek, csak mikor a -mysteriumok és moralitások már rég divatban voltak, állott elő ismét egy -vigjátéki genre az utczai és farsangi bohózatokból. Az olaszok az elsők, -a kik ujonnan valódi komédiákat kezdettek irni. A későbbi időből -különösen két nevet kell kiemelnünk: Gozzit és Goldonit. Goldoni, nem -alap nélkül, azt hitte, hogy a vigjátékirónak a valódi élet képét kell -adni művében; aggályos hűséggel is másolta azt s e közben csaknem -megfeledkezett a költészetről, Az élet száraz részleteit gazdagon -föltalálhatni vigjátékaiban, de a költői felfogásnak, a lángész -sugarainak, melyek e tömeget megvilágitanák semmi nyom sincs bennök. -Vele összehasonlitva Gozzi phantasta, de phantastikája életet fejez ki s -legkalandosabb cselekvényei sem siklanak ki egészen az élet uralma alól. -A szabályok szinmű mértéket egyébiránt nem lehet műveire alkalmazni -alkalmazni. Gozzit nem hasonlíthatni ugyan Shakespearehez, kinek -mélységétől nagyon távol van, de azon költői nemre nézve, a melyben -dolgozott, mindent megtett, a mit lehetett, sem többet, sem kevesebbet; -mindenesetre költő volt. - -Az olaszokat a spanyolok követték, kik a vigjátékban még kitünőbb hely -elfoglalására látszottak hivatva. Mindenesetre Cervantes nagysága nem a -vigjáték tervén emelkedik; de a ki a komikai regény oly remekét tudta -megteremteni, természetesen tehetségeinek kellett lennie az ezzel oly -rokon vigjátékra is. Fájdalom, korábban irt vigjátékai elvesztek, pedig -alkalmasint ezek voltak a jobbak, mert a későbbieket, úgy látszik, -inkább lázas sietségben irta, mint költői nyugalomban; nem -homályosíthatta el Lope de Vega emelkedő csillagát, műveiben nem volt -elég fény s a világon egyetlen költő sem versenyezhetett a termékenység -e csodagyermekével. Ha Cervantes a vigjátékban sokkal nagyobb költő is, -még sem lehetett volna rossz néven venni a spanyoloktól, sőt az egész -világtól, hogy bámulatteljes tiszteletökkel egyedül azon férfiun -csüngöttek, ki a költészet kertét, mintegy varázslóként, a legpazarabb -bőségben ültette be a legszebb, a legillatosb, bár néha csak különös és -bizarr, virágokkal. Lope de Vega hihetlen sokat irása mellett is tetőtől -talpig költő volt, tevékeny és termékeny majd minden nemben, de a -drámaiban még is legkitünőbb. S nem csak írt drámákat, élete egy -szerelmi és harczi kalandokkal teljes dráma. Később a papi pályára -lépett, hogy nyugalomban egészen a költészetnek szentelje magát. Nem -tudja az ember művei számát bámulja-e, vagy azt a könnyüséget, melylyel -irt, vagy azt a költőiséget, mely a pazarlás mellett is, bőven áradt -szelleméből. Egy pár száz műről nem bizonyos, vajon ő irta-e, maga -1500-at vallott be, alkalmasint kevés, mert néha reggeli előtt fárdság -nélkül megirt egy-egy szinművet. Kivált a találékonyságban nagy, azaz -cselekvényt fejleszteni, személyei egymáshoz való viszonyaiból, a külső -körülményekből a legkülönbözőbb helyzeteket, fordulatokat és -katastrophokat állítani elő. E mellett szelleme mozgékony, mélyen lát a -természetbe és életbe, érzesei hevesek, phantasiája és gondolatja -emelkedett, s éles érzéke van a szenvedélyek felfogására. Mindenesetre -árnyoldalai is vannak. Az ellentétekkel igen kirivón játszik, képeit -tulhamozza, csak versei dallamosságának összhangját nem zavarja semmi. -Stilusa nemes, elragadó, tele röppenő élczczel és áradó -szenvedélyességgel. A mi jellemrajzát illeti, bár kevés ecsetvonással -rajzol, de kellőn tud kiemelni, s különösen erős a nők rajzában. Komikai -személyei parodiakép állanak szembe hőseivel s a reflectáló elem -képviselői. Különös előszeretettel viseltetik a vigjátékhoz, ez -legkedvesb gyermeke. - -A spanyoloktól a francziák sokat tanultak. A franczia vigjáték -legbevégzetteb alakja Molièreben tünik föl. E férfiura méltán büszke -nemzete, s ha a csodálók tulzása mértéken felül emelkedik is, mint La -Harpenál, ki azt mondja, hogy Molière s a vigjáték ugyanegy fogalom, azt -csak ellensulynak vehetni a németek irányában, kik őt nagyon kicsinyitni -törekednek, például Schlegel, ki szerint Molière csak XIV. Lajos udvari -bohócza. Molière lángész, ki mindig megtalálja a helyest s az élet -teljét lelke tükörében tisztán felfogván, még tisztábban és szebben -sugároztatja vissza. Igaz, nem Shakespeare, se minden tekintetben remek -vigjátékot nem írt, de megtett mindent, mi korában és körülményei közt -csak tehető volt. Ha Molièret helyesen akarjuk megitélni, tekintetbe -kell vennünk, hogy maga előtt nem talált példányt s neki magának kellett -utat törni az ugynevezett jellemvigjátékhoz. Ő alkotta meg először az -ujabb komédiának modern tartalommal megtelt formáját, szilárd alapot -adva neki és gondos jellemrajzzal gazdagítva. Mindez halhatatlan érdeme -a művészet történelmében. Hogy Molière nem mindig eredeti, azért épen -úgy nem lehet hibáztatni, mint Shakspearet; Terentius és Plautus -szorgalmas tanulmányától nem is lehetett egyebet várni. Alakjai egész a -velőig nem egyének ugyan, de az ember szolgai másolata s az átalánositó -typus közt mégis középet tartanak. Műveitől épen nem lehet elvitatni az -erkölcsi hatást csak azért mert nem tüntet fel czélzatosan ilyes irányt. -Inkább azért lehet hibáztatni, hogy néhol igen sok benne a philosophiai -elmélkedés. Molière vigjátékai mellett a Beaumarchaiséi a -legjelentékenyebbek. Szinei kissé kirivók, de élethűk, az erkölcsi -elvetemültség örvényeit festik. _Figaró_-ja elősegitette a franczia -forradalom kitörését. A nép a főhősben, a ravasz, de életvidor s -erkölcsileg még el nem gyöngült komornyikban, saját képét látta, -valamint urának vakmerő erőszakoskodásaiban a fensőbb körökét. Ily -hatásu mű nem lehet kitünű tulajdonok nélkül. Valóban Beaumarchaistől -nem lehet eltagadni az elmés és élénk dialogot, a mozgékony cselekvényt, -a drámai hatást, a kirivó, de erős ellentétet, a színpadi jártasságot. -Az ujabb franczia vigjátékirók nagyon meghajlanak Scribe előtt, a ki -királyként uralkodik felettök. Scribe csakugyan mind termékenységre, -mind tehetségre nézve ritka tünemény. Néhány vígjátéka valódi példái a -technikai bevégzettségnek, de a költészet gyöngéd lehelete nem érzik -rajtok, s a röpke szellemdússág enyelgése sehogy sem pótolja e nagy -hiányt. A jellem lelkiismeretes rajzával nem sokat gondol, ereje inkább -a technikai mechanismuson nyugszik, az élő organismushoz nem annyira -érzéke hiányzik, mint inspiratiója. Előtte az intrigue, a helyzet a fő, -s ezt oly módon hajtja is végre, hogy e tekintetben mint példányt -tanulhatni. - -Az angolok közt először is Shakespearet kell emlitenünk, de egyszersmind -előre kimondanunk, hogy Shakespeare vigjátéka nem nyujthatja tökéletes -képét költészetének. Tragédiáinak némely komikai alakjai, mint Fallstaff -s a bohóczok majdnem jobban bizonyitják komikai erejét, mint -tulajdonképi vigjátékai. Ő nem érzi szükségét a tragikum és comikum éles -elválasztásának, mindkét elemet összeolvasztja, épen mint az élet. Mai -izlésünk nem kedveli ez összeolvasztást, ezért Shakespeare ma már e -tekintetben nem szabhat törvényt a vigjátéknak. Aztán másfelől -Shakespeáre vigjátékai nagy részt olasz novellákból vétetvén, nagyon -távol állanak a mai élettől és felfogástól. Legtöbb vigjátékát, mostani -osztályozásunk szerint, az úgynevezett nézőjátékok közé sorozhatni. Nála -a vígjátékot leginkább a kibékülő, derült bevégzés jellemzi, ugyanis -vigjátékai fejlődése gyakran aggodalom, rémület és szánakozás közt -hánykodtatja a nézőt. A spanyol és franczia vigjátékoktól a -Shakespearéit kiváltkép a jellemek éles rajza különbözteti meg, melyben -Shakespeare felülmulhatlan. Aztán Shakespeare felülmulhatlan. Aztán -Shakespeare költészetének megvan az az előnye, hogy mindig, még akkor -is, midőn a burleszket érinti, mélyen erkölcsös, noha soha sem tűz ki -czélzatosan erkölcsi irányt. Ő, mint Gervinus megjegyzi, az életet, mint -egészet fogja fel, s maga is egész ember. Hát ha még ide vesszük azt a -derék, ős, egészséges realismust, mely minden tulzást kizár mind fel, -mind lefelé! – Sheridánnak kitünő tehetsége volt a vigjátékra; művei -közt a _Rágalom iskolája_ és a _Vetélytársak_ legjelesbek. Majd minden -megvan bennök, mi egy valódi vigjátékiró tulajdona. A jellemrajz -részletezése oly teljes, hogy alig találhatni benne átalánositó vonást, -a szinezés oly hű, hogy túl gondosnak tünhetnék föl, ha, mint főtörvény, -nem urlaná a világitás leghelyesb elosztása. Valódi angol humor s azon -egészséges elmésség nyilatkozik műveiben, mely önkénytelen e helyzethez -simul. Jól választott tárgyain szigorú erkölcsi komolyság s csaknem -polemikus irány ömlik el. - -A vigjátéki irodalom terén a dánok is oly nevet tudnak felmutatni, mely -a maga idejében, nemcsak hazájában, hanem Németországon is nagyon hires -és népszerü volt. E név: Holberg. Születésére nézve nem volt dán, hanem -norvég. – Bergenben született – azonban lakás és hivatal dánná tették. -Németországon sokáig kedvencze vala a közönségnek, büszkesége e -szinészeknek és példánya a vigjátékirónak. Lassanként egészen leszorult -a német szinpadról, ma már alig adják műveit. Mintegy harminczkét -vigjátékot irt melyeknek tárgyai a dán nemzeti életből vannak meritve. A -polgár- és földmivesosztályt rajzolja kiváló előszeretettel. Az -elmésség, gunyor, komikai erő, őszinte érzés, mély értelem oly -összeolvadása tünteti ki a dán irodalom ez első kisérleteit a vigjáték -terén, hogy aránylag csak kevés nemzet mutathat föl hozzájok hasonlókat. - -A német vigjáték történelmét Mähly mintegy tizenkét lapon tárgyalja. -Igaz, a német vigjátéki irodalom távolról sem vetekedik a franczia vagy -angollal, de egy némettől mégis megvárta volna az ember, hogy saját -nemzete költészetéről többet szóljon, ha mindjárt csak a jelenre hatás -szempontjából is. Ismertetésünkben mellőzzük e részt, azonban Kneschke -után, ki újabban a német vígjáték történelméről egy egész könyvet írt, -ismertetni fogjuk a német vigjátékot is e lapok újalakú folyamában, -annyival inkább, mert az ujabb időkig, mikor Scribe jött divatba, a -magyar vigjáték majdnem egészen a német után indult. - - - - - - -1863 - - - - -A PAJTÁSKODÁS. - -Vigjáték 5 fölvonásban. Írta Scribe, forditotta Feleki Miklós. -Előadatott a Nemzeti Színházban 1863 január 2-án. - -A politikai és divatlapok tárczaírói meglehetős rosszul fogadták e -művet, mely, ha jól emlékszünk, ezelőtt húsz évvel a Nagy Ignácz -_Szinműtár_-ában is megjelent Erdélyi Jánostól fordítva, sőt elő is -adatott nemzeti szinpadunkon, noha már kevesen emlékeznek reája. -Őszintén megvalljuk, hogy mi a közönséggel együtt, ha nem is a -legjobban, de meglehetősen mulattunk, s egy kissé komikai hatást tett -reánk, midőn annyira megtámadva láttuk Seribet, mintha ő volna -legrosszabb vígjátékíró s e műve legkevésbbé sikerült. Azt értjük, ha -egyik politikai nagy lapunk szigorú kritikusa, ki jó ízlésének annyi -jelét adta, ki Molière-nek oly őszinte bámulója, nem örömet lel benne, -sőt azt is megbocsátjuk neki, ha politikai irányműnek nézi, miben épen -nincs igaza, de ezek a többi tárczaírók, kik dicsérik Sardout, bámulják -Feuillet-t, nagyon gyönge művekben gyönyörködnek, ez már mulatságos, -vagy legalább is mulatsághoz hasonló. - -Nem becsüljük túl Scribet; nem tartjuk első rangú költőnek, de a -másodrangot bajosan lehet elvitatni tőle. Nem írjuk alá Villemainenek -dicséreteit, melyeket reá halmozott azon ünnepélyes és udvarias órában, -midőn 1835-ben a franczia akadémiába bevezette, de azt el kell -ismernünk, hogy az újabb kor legtehetségesb vígjáték-írója. Látjuk nagy -hibáit, melyek rossz hatással voltak majd minden nemzet vígjátékára, a -miénkre is, de elismerjük jó tulajdonságait is, melyekből nem árt -tanulnunk, okosabban mint eddig. Több van benne, mint csak drámai -technika, miben példány; van neki phantasiája is, s leleményessége nem -pusztán mechanikai combinatio, úgy hogy bátran elfogadhatjuk egy -nálunknál szigorubb kritikus e következő ítéletét: «Scribetől még -legnagyobb ellenségei sem vitathatnak el egy nagy előnyt: tisztán lát, -czélzatait láthatólag és szabatosan kiemeli s helyesen itélő szeme van. -Scribenek tökéletesen birtokában van e másodrangu leleményesség, mely -hirtelen fölfedezi tárgyának minden segédforrását. A hosszas -gyakorlatnak köszöni azt a titkot, hogy miként kell a várakozást a -világos expositio által fölkelteni s azt a bonyodalom változatosságával -folyvást ébren tartani. A nézőnek nem kell megerőltetni magát; Scribenél -a cselekvény mindig oly jól van előkészítve, hogy még a lusta néző is -követheti a fejlődést. Személyei, ha nem mindig igazak is, de folyvást -érdekesek, néhány éles vonás kitünteti őket, legalább szemünket -foglalkoztatják s tetszetős csoportozattá alakulnak. Az ember ritkán -érez heves fölindulást, azonban kiváncsisága folyvást igénybe van véve s -mi több, bizonyos kellemes feszültség kiséri egész a mű végeig.» - -Átalában a franczia drámairodalomnak a restauratio és a juliusi dynastia -alatti lázas mozgalmát mi sokkal többre becsüljük a mostani nyugalmasb, -de erőtlen korszaknál, Hugo Victor és Scribe végtelenül följebb állanak, -mint az ifjú Dumas, Augier, Sardou stb. Hugo Victornak már nagy érdeme -az is, hogy széttörte a classicismus békóit, s habár az ellentétre -alapitott rendszere, a szenvedélyek materialisticus festése, a kivételes -dolgok iránti előszeretete s erőszakos, korlátlan phantasiája sokat -ártanak még jobb műveinek is, de legaalább kiváló érzéke volt a -drámaihoz s nagy összeütközéseket, erős szenvedélyeket igyekezett -rajzolni. Az ujabb franczia drámaírók épen a drámait akarják száműzni a -színpadról s kerülik a nagy fölindulást. Scribeben a legjobb akarattal -se fedezhetjük föl a mélyebb komikumot, a jellemrajzban se nagy, de tud -alkotni drámai és egész cselekvényt, s ha nincs is eszményi magasb -emelkedés, soha sem hiányzik belőle a józan ész moralja. A mostani -franczia vígjátékírók nagy részt, cselekvény helyett, egyes jelenetet, -genreképeket adnak és hideg moralizalással vagy épen cynismussal -untatják az embert. Épen azért mi nem bánjuk, ha Scribe gyakrabban -fordul meg színpadunkon Neki még sok oly műve van, melyek színpadunkon -nem adattak. – Csak azt nem óhajtjuk, ha Scribe vagy más régibb költő -művei közül olyakat fordítnak le, melyek már jól le vannak fordítva, s -így a mit ingyen kaphatna meg a színház, azt pénzen veszi meg, minő a -jelen eset is. - -E vígjáték nem tartozik Scribe legjobb művei közé, de nem is a roszabbak -közül való. Egy csoport embert rajzol a társadalom különböző köreiből, -kik kölcsönösen emelik, pártolják egymást, hogy elhiresedhessenek, -pénzre tegyenek szert, hivatalra juthassanak, rangot vagy jó parthiet -nyerhessenek. Egy követválasztás körül forog ugyan a cselekvény, de -azért nincs benne politikai irány. Scribe nem a parlamentaris rendszer -visszaéléseit akarta kigunyolni, sem valamely politikai párt ellen -lődözni nyilait. Ő általában csak azt az industrialismust, szédelgést -ostorozza, mely a franczia irodalomban, köz- és magánéletben anynyira -fölütötte fejét. E rajz Párisra még jobban illik most, mint 1837-ben, -midőn e mű először adatott, s oly általánosan van tartva, hogy -kicsinyben más fővárosokra is illik, ezért tapsolt meg közönségünk -nehány oly helyet, melyekben vonatkozást érzett a mi viszonyainkra is. - -A pajtáskodók feje Césarine, egy pair neje, ki szerelem nélkül ment -férjhez egy vén emberhez, s unalmában politikát űz, cselt sző, s -uralkodik környezetén. Szeret egy fiatal ügyvédet, Edmundot, ki őt -kerüli, de nagyon szerelmes mostoha leányába, Agathába, s ez viszont -belé. Césarine minderről semmit sem tud. Agatha azt hiszi, hogy ha -kedvese képviselővé választatnék, atyja nem tagadná meg tőle kezét, -legalább egyszer igy nyilatkozott. Bátorításul ezt el is mondja -Edmundnak, ki most életre-halálra képviselő akar lenni. Azonban a -pajtáskodóknak más jelöltjük van, s befolyások nagy az illető választó -kerületben. Edmund nem szövetkezik, sőt összevész velök. Minden reménye -füstbe ment, kétségbe van esve: szerencsére akad neki is egy pártfogója, -Zoe, Montlucar tudós neje, ki nagy rokonszenvvel viseltetik iránta. Ez -nyomára jövén Césarine Edmund iránti hajlamának, elhiteti vele, hogy -Edmund szereti őt, titkon, reménytelenül s épen azért kerüli, mert nem -akarja fokozni szenvedélyét. Ekkor Césarine mindent elkövet Edmund -képviselővé választatása ügyében. A mit eddig tett, meg kell -semmisíteni. A pajtások új parancsot vesznek, s mindenik hévvel dolgozik -az új irányban, mert mindenik vár valamit a miniszternél annyira -befolyásos Césarinetől, kivált az orvos, ki általa már egyetemi tanár -lett s most Agathe kezét reméli elnyerhetni. - -A szerelmes Césarine nagy erélyt fejt ki. Edmundot csakugyan -megválasztják képviselőnek, megnyeri Agatha kezét, Césarine és társai -porul járnak s a függöny legördül. - -A mű főszemélye tulajdonkép Césarine, e büszke, ravasz és számító nő, -kit szerelmi szenvedélyénél fogva rászed egy általa lenézett egyszerűen -csintalan nőcske. Az erkölcsi tartalom nélküli éles számítást és erélyes -akaratot kijátszodja a sokkal gyöngébb erő, egy részvétteljes szív, mely -boldogítni kívánja az ifjú párt; az önző pajtáskodók, kik mindig csak a -magok érdekét tartják szem előtt, egész erővel dolgoznak magok ellen s -épen ellenségök érdekében. Ez jó fölfogás, valódi komikai alap. Egészen -más kérdés, vajon a fejlesztés, a jellemek sikerültek-e? Césarine -különben érdekes alakjára nagyon kevés gond van fordítva. Nagyon árt -neki, hogy pajtásai s egész környezete csak bábok. Ily bábok mozgatása -nem kíván sem nagy észt, sem erős akaratot. Aztán a tulzások sok helyt -rontják a hatást s a valószinűtlenségek az ilusiót. Oly hirlap, mely ma -egyet, holnap mást beszél, keveset tehet akárki érdekében, mert -lehetlen, hogy valami hatása legyen a közvéleményre; oly férjet, kín oly -könnyen lehet uralkodni, mint Césarine férjén, még az utolsó perczben is -rávehetni, hogy ne adja oda Edmundnak leányát. A pajtások is igen durván -vannak rajzolva, bár egypár jellemző vonással. Az egészben Rigaut -Oszkár, a pajtáskodók követjelöltje s Zoe a szabatosbban kidolgozott -jellemek. A párbeszéd élénk, a szerkezet kitünő, s a cselekvény folyvást -föntartja az emberben azt a nem mély, de kellemes érdekeltséget, melynek -Scribe valóságos mestere. - -A mi az előadást illeti, bár nem épen udvariasság, de mégis kimondjuk, -hogy a férfiak jobban játsztak, mint a nők. Prielle Kornélia kissé -lágyan fogta föl Césarine büszke, cselszövő és szenvedélyes jellemét. Ha -e vonásokat kitünteti, a mű komikuma is élesebben emelkedik ki. -Szigligeti Anna Zoe szerepében épen azt a jószívű csintalanságot nem -találta el, mely a jellem alapját képezi. A férfiak közt legjobb volt -Szerdahelyi, mint Rigaut Oszkár. Tóth, ki a pair szerepét adta, igen ki -akart emelni holmit és túlozott. Egyébiránt nem csodáljuk, hogy sokszor -beleesik e hibába, ma is megtapsolták érte. - -A fordításról nem mondhatunk még csak fölületes itéletet sem. A -jövő-menők sokszor felköltöttek helyünkről, s a szomszéd páholyban -folytatott elég hangos párbeszéd mindegyre megzavarta figyelmünket. Csak -annyit jegyeztünk meg, hogy Prielle Kornélia többször emlegette a -követté kinevezést, választás helyett. Nem tudjuk: vajon a fordító -hibája-e vagy a játszóé? - - - - -AZ ELADÓ LÁNYOK. - -Vigjáték 3 felvonásban. Irta Szigligeti Ede. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 január 16-án. - -Nem nagy tetszésben részesült uj mű, hanem sok helyen mulattató s az -egészet elég érdekeltséggel nézte végig a közönség. A magasb szempontu -kritika előtt is gyengének találtatnék; de több jó inventiója, -párbeszédeinek természetessége, gyakran találó kifejezései s az érdeklő -fordulatok sok enyhitő körülményt mutatnak fel a műnek menthetőségére -nézve. Ismertetésére elmondjuk meséjét. - -Gondosi (Szigeti) gazdag földbirtokos, özvegy ember, s gondjainak -főtárgya Piroska férjhezadása, ki egyetlen gyermeke. Számos kérő jelent -meg a háznál; de vagy a lánynak, vagy az apának nem tetszett egyik is; -már pedig, ugymond, csak oly kérő lenne elfogadható, ki mindkettőjöknek -tetszik, mert ha a lány szereti, s később rossz férjnek bizonyul be, a -lányt furdalná a lelkiismeret, hogy szót nem fogadott apjának, ha -ellenben a lány nem szereti, az apa tehetne magának szemrehányásokat. - -A vigjáték kezdetén egyszerre három uj kérő jelen meg a falusi háznál. -Gondosi lelkiismeretes próbára akarja tenni mindeniket, s e próbák -foglálják el a vigjáték nagy részét. Gondosi főképen kártyásnak vagy -iszákosnak nem szeretné adni leányát. A három kérőt szépszerével próbára -teszi e két fegyvernemben, tudniillik a poharazásban ás a -kártyajátékban. A pohárkedvelő oly kevéssé tagadhatja meg hajlamát -bizalmas társaságban és jó bor mellett, mint a kártyás, ha egyszer -belekerül a játékba. Két kérő ily módon csakhamar elárulja magát, midőn -Gondosi mindháromnak mintegy pályázatot nyit, igen kedvező alkalmakat -adván nekik. Egyikre kétségtelenül bebizonyul, hogy kártyás, másik nagy -hajlamot mutat a kedélyes iszogatásra – s mint Gombosi megjegyzi, ez -könnyen vezet észrevétlenül az iszákosságra. A harmadik kérő se nem -iszik, se nem kártyázik. Takarékos, sőt fösvény – talán uzsorás? – -Bebizonyul, hogy e gyanu alapos volt. Mindezen furfangos tűzpróbák -fölöslegesek; mert Gondosi Piroska (Szigligeti Jolán) különben sem volt -legkisebb hajlammal a három kérő egyikéhez is s míg atyja ama -kisértésekben fáradozik, azalatt ő nagy lélektani tapintattal -elidegeniti magától kérőit s ugyszólván kikosarazza apja háta mögött. - -Gondosi csak most kezdi gyanitani, hogy az ő furfangos leánya -alkalmasint a maga fejétől oszt kosarakat; de hogy mi okból, föl nem -birja fogni. - -Piroska pedig egészen tisztában van magával. Ő szereti Gondosi fogadott -fiát, a háznál lakó Illeit (Szerdahelyi). A családapa annyival inkább -észrevehette volna ezt, mivel a fiatalok magok sem lévén meggyőződve -egymás szerelméről, aggodalmak s kölcsönös gyötrődések közt élnek. De -Gondosi az ily symptomákban oly avatatlan, hogy teljesen meg van -győződve, mikép tanulmánya-végzett fogadott fia elégedett és boldog -fogna lenni Piroska nevelőnőjével, Lenke kisaszonynyal (Prielle -Cornelia), e minden tekintetben derék s még eléggé fiatal hölgygyel. -Gondosi tökéletesen boldog, mig kedvencz terveit táplálhatja. Piroskának -egy elfogadható kérőt előbb-utóbb találni fog s Lenkét Illeihez adja: ők -megérdemlik egymást. - -De csakhamar felzavarodik a boldogság oly oldalról, a honnan legkévésbbé -várta volna. Egy látogatóba hozzá ment özvegy szomszédné elmondja neki, -mit beszél a rossz világ, hogy tudniillik ő, Gondosi, a magát korosnak -hivő családapa, nőül akarja venni Lenkét, a társalkodónőt. S miért ne? -Hiszen akár korát nézze, mi csak harmincznyolcz év, akár tükrét, mely -idősbnek nem mutatja, akár végre saját szivébe tekintsen, melyben a -Lenke iránti vonzalom több valamivel a tiszteletnél és hálánál – ez -eszme nem látszik se oly képtelennek, se oly nevetségesnek, mint első -tekintetre hivé. Az özvegy ember e tünődésének köszönhetjük e mű -legsikerültebb jeleneteit. Szigligeti jól játszta, kivéve, hogy, mint -egy bennünket megelőző biráló megjegyzé, tán fiatalabbnak kell vala e -személyt feltüntetnie. Nem osztozunk egy másik biráló azon -ellenvetésében, mintha a lehetetlenséggel határos lenne, érdeklővé tenni -e vén, e bárgyu vén szerelmest. Nagy szigor a _Független_ tárczairójától -ily lesujtó anathemát mondani a negyvendik évöket be nem töltött -férfiakra. - -Gondosi viszonya és ennek kimenetele emlékezetet a _Lowoodi árva_ -Rochesterére és Eyre Jane-ére. Eyre Jane Lenke, e kényes becsületérzetü -nő, azonnal ott akarja hagyni a Gondosi házát, mihelyt ez szerelmet vall -neki. Azonban, bár kevesebb bensőséggel, küzdelemmel és lélektani erejü -motivummal Lenke is eláll szándékától és Gondosinévá lesz. - -Ezalatt Piroska viszonya is szerencsés kifejléshez jut. Illeit, kit -különben is folyvást busit Gondosi édesapai jósága, mit meg nem bir -hálálni, most kétségbeejtő lelkiismeretfurdalások bántják, hogy -jóltevője egyetlen lányával ő, a szegény és magáról nem sokat tartó -ifju, szerelmi viszonyba keveredni elég vakmerő és hálátlan volt. Hogy a -reménytelen és hibáztatandó viszonynak véget vessen, elhatározza, hogy -kibujdosik Amerikába. El is indul, csak a kapufélfától véve bucsut. De -Piroska észreveszi távozását s látja is már, mint halad messze kedvese a -sikon. Szerencsére épen egy rablókat kutató lovas pandur megy el a -palánkon kivül, midőn Piroska szemével kiséri Illeit. A szerelem -találékony s Piroska elhiteti a pandurral, hogy a ki most oly sietve -halad, a keresett rablók közé tartozik. A pandur visszahozza Illeit és -kis podgyászát, épen mikor Gondosi és Lenke között az egyezség -létrejött. Az ifjak bevallják most szerelmüket s Gondosi rendkivül örül -neki. Megdorgálja őket, mért nem vallották be vonzalmunkat; mert -Illeinél szive szerint valóbb kérőt nem találhatott volna Piroskának. - -Ez röviden a mese, ez a cselekvény kivonata, mi még nem igazolja, miért -hivjuk e vigjátékot _Eladó lányok_-nak. Van azonban egy epizód, melyben -mind e czim jobban van igazolva, mind a mű tulajdonképeni erkölcsi -intentiója jobban kitünik, habár a mese általános irányával nincs eléggé -összhangzásban. A fent emlitett szomszéd özvegyasszonynak (Szatmáriné) -két eladó lánya van, kiknek számára minden áron vőlegényt szeretne -találni s maga e nő is óhajtaná elvétetni magát Gondosival. Az -özvegyasszony özvegyen marad; de Piroska kérői közül kettő az ő két -leányához pártol átal. Az özvegyasszony csak annyiban foly be a -főszemélyre Gondosira, hogy ő figyelmezteti a vigjáték elején a -társalkodónőre. A kifejlésben semmi más része nincs se neki, se -lányainak. - -A műben kétféle komikum elemei vannak meg kisebb-nagyobb mértékben. -Egyik a minden áron férjhez menni és férjhez adni akarók komikuma, mely -azonban csak epizód marad. Másik a főszemély, Gondosi komikuma, kiben -épen nem az a nevetséges, mintha vén létére is szerelmesdit akarna -játszani, hanem ellenkezőleg, hogy korosabbnak véli magát, mint a minő, -s ugyszolván méltósága alattinak vallja szive hajlamát. A kétféle -komikus irány rontja a mű egységét, s vagy egyiket, vagy a másikat kell -vala jobban kiemelni – igy mindkető hiányosan van kivive. - -A mi pedig a nevezett komikaibb epizódot illeti, abban a főszemély, -tudniillik az özvegy nő, bár sok jellemző és hatásos vonással van -előállítva, megszünik komikai hatásuvá lenni tulságosan kirivó -magaviselete által. Ha e nőt több észszel áldotta volna meg a szerző, -csak okosságból sem lenne olyan kihivó. Egy másik alak hatásából is -sokat von le, hogy igen együgyünek van előállitva. Ez a három kérő -egyike, ki ivásra árul el hajlamot. A mi parlagi embereink járatlanok -lehetnek a szaloni társalgásban, de épen elfogulatlanságuknál fogva több -józan észt mutatnak, mint Szolnoki, kit Feleki különben jól -személyesitett. Azután szeles jókedvének tulcsapásai oly kifejezéseket -adnak szájába, melyek a mai közönségre rossz hatást tesznek. - -Minden fogyatkozása ellenére korántsem tartjuk némely laptársainkkal oly -gyenge, oly értéknélküli műnek, melynek elfogadásáért a drámabiráló -választmány megrovást érdemelne. Mindenesetre az előadható müvek közé -tartozott jelen viszonyaink között s kerültek már szinpadunkra ennél -gyengébb művek, a nélkül, hogy lapjaink oly szigorral léptek volna fel -ellene, mint most e vigjáték ellen. Az _Eladó lányok_ nem valami jeles -mű; de annyi értéke van, hogy bátran kérjen szigorú igazságtételt s -követelje, hogy iránta is legyenek annyi elnézéssel, amennyivel még -teljesen megbukott drámákat is itéltek, melyben legalább a tehetség -jeleit kétségtelenül felfedezték. - - - - -XI-IK LAJOS. - -Dráma 5 felvonásban. Irta Delavigne Kázmér. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 február 23-án. - -Delavigne e művét már többször adták szinpadunkon és mindig elég -hatással. Egy drámai cselekvény és hős nélküli mű, és mégis ennyi hatás! -Nem épen mindennapi jelenség, épen azért megérdemel egy pár szót. XI-ik -Lajosban nagyon kevés vagy épen semmi sincs, mi őt drámai hőssé -emelhetné. Ő csak egy beteg, haldokló zsarnok, ki fél a haláltól, de -halálkinjai közt is folyvást uralkodik, lefejezteti ellenségeit, -megcsalja frigyesét, mindenben czélt ér s végre meghal, lélekben oly -kevéssé megtörve, hogy utolsó perczében is lefejeztetheti Nemours -herczeget s egész pathoszszal megáldhatja Francziaországot, melynek -javára annyit áldozott. Hol itt drámai erős érdek és tragikai hatás? -Tudjuk, hogy a nagy bűnök tragikuma más, mint a nagy tévedéseké, s a -szörnyek, egy Richard, Caligula másként válnak érdekesekké, mint a -Coriolanusok és Brutusok. Azonban épen az a baj, hogy Delavigne sem egy -sem más módon nem tudott XI-ik Lajosból tragikai személyt alkotni. -Például, minő nagyszerű és megdöbbentő alak Shakespeare Richardja. -Zsarnok, kegyetlen ő is, de egyszersmind hős és nagyeszü ember; -merészségének, ravaszságának minden sikerül, de minden ujabb siker -közelebb viszi a bukáshoz. A siker tetőpontján, diadalának mámorában, -föltámad ellene minden nemü megsértett érdek, az egész világ, s ő a -romok között küzdve esik el. Hugo Victor Borgia Lucretiája is szörny, de -szenvedélyesen szereti fiát s az anyai szerelem tisztitó befolyása alatt -javulni, emelkedni kezd, azonban már késő, föltámad ellene multja és -saját fiának kardja alatt kell elvérzenie. Ime hogyan lehet drámai, -tragikai személyekké emelni a szörnyeket és nyomorultakat. XI-ik -Lajosban majdnem semmi ilyes. Egyetlen érdekes vonás benne csak az, hogy -betegen is uralkodni akar, hogy nehezen válhatik meg az élettől, hogy -örökké uralkodni szeretne. De vajon vezeti-e ez valami katasztróf felé? -Nem. Minden épen úgy történik, mintha egészséges volna és senki se várná -halálát. - -Delavigne tulajdonkép nem drámát irt, hanem csak történelmi, lélektani -és pathologiai tanulmányt, mely ez érdekességénél fogva sokkép igénybe -veszi figyelmünket és kiváncsiságunkat. Ime a hatásnak, ha nem is épen a -drámainak, egyik oka. Hogy Párisban a maga idejében még nagyobb hatással -adatott, az igen természetes. Delavigne e művet 1832-ben irta, tehát a -juliusi foradalom után. A népnek nagy tapssal kellett fogadnia, mert az -idősb Bourbon-ág egyik hőse, a régi királyság egyik képviselője volt -benne gyülöletessé téve. Ime a hatás másik oka, mely többé-kevésbbé most -is, másutt is sokat tesz e mű sikerére. - -A cselekvény szintén igen szegény. XI-ik Lajos az utolsó felvonásban -ugyanaz, a mi az elsőben volt, jellemében nincs semmi fejlődés és drámai -érdek. Az egész cselekvény a körül forog, hogy Nemours herczeg, ki -boszut akar állani atyjáért, hogyan menekülhessen meg a zsarnok dühétől, -s utoljára sem menekülhet meg. Ha XI. Lajos egypár perczczel később hal -meg, Nemours nem fog a vérpadra lépni, azonban ez egypár percz miatt -szegénynek meg kell halnia. Ily külsőség, történetesség határozza el a -végkifejődést. A jelenetekben nincs belső szükségesség, lazul -kapcsolódnak össze s csak arra szolgálnak, hogy XI. Lajos jellemét kellő -világitásba helyezzék. Mintha nem is drámáról volna szó, csak történelmi -rajzról. Azonban, meg kell vallani, hogy e czélra jól vannak választva -és szerkesztve a jelenetek és felhasználva a franczia romantika minden -hatásos eszköze. Delavigne, ki eleinte a franczia dráma klaszikai -iskolájához tartozott, e drámájával egészen átment a másik táborba. XI. -Lajos jelleme is egészen a franczia romantika módja szerint van alkotva. -Nagy szerepet játszik benne az ellentét egész a groteszkig; kár, hogy a -szinek igen kiáltók, s a jellem különböző alkatrészeinek összeolvasztása -nem mindenütt sikerült. Mindemellett e jellem, a mint mondani szokás, jó -szerep s igen háládatos tért nyujt a szinész virtuozitásnak, mi a mű -hatásának harmadik főoka. - -Ma is Tóth adta a czimszerepet és a közönség tapsai közt. Ugy látszik, -kedvencz szerepei közé tartozik s nagy gondot fordit reá, mit teljesen -méltánylunk a közönséggel együtt. Azonban a taps mellé kénytelenek -vagyunk egypár megjegyzést is csatolni. Tóth rendesen inkább a részeket -tanulja át és dolgozza ki, mint az egészet, s innen, hogy egy-egy -jelenet tőle majd mindig hatásosb, mint az egész jellem. Ma is az ő -XI-ik Lajosából teljesen hiányzott a hatalomvágy zord erélye, s ama -politikai rögeszme láza, hogy minden bünt az állam jólétéért követ el, -melyekre a költő meglehetős sulyt helyez. Ő a jellemnek leginkább csak -ravaszságát, képmutatását, s halálfélelmét emelte ki, melyek sikerültek -is. Az átmeneteket sem igen tudta összeolvasztani, kivált ott, hol némi -komikai árnyalat van. Delavigne nem azért tett e jellembe bizonyos -komikai adagot, hogy nevetséget gerjeszszen, hanem, hogy árnyalja a -daemonit, mely e jellemnek egyik alkatrésze. Az igaz, hogy ez néhol a -költőnek sem sikerül, de a szinész sokszor enyhitheti s enyhítni is -tartozik a költő hibáját. Tóth épen kitüntette, és ott is, hol a költő -nem volt hibás. - - - - -AZ AUTOMIMIKÁRÓL. - -Hugo Károly automimikai előadása az Európa teremében 1863 február 26-án. - -Mi az automimika? Egy uj müvészet, Hugó Károly ur találmánya, mely sem -szinészet, sem művészi felolvasás, hanem mindenikből valami; szóval az -midőn valaki kiáll jelmezben és játszik egyszerre öt-hat személyt, egész -drámát. Mi nem hiszünk ez uj müvészet jogosultságában. Mi szükség oly -müvészetre, mely a szinészet hatását igyekszi elérni, de nincs hozzá -elég eszköze s épen ezért nem idézhet elő illusiót, legyen bármily nagy -tehetség az előadó? Mi szükség a müvészi felolvasás határait mind kijebb -terjeszteni, egészen a szinészetbe olvasztani, s veszélyeztetve azt a -hatást, melyet ez eszközénél fogva elérhet, kapkodni olyan után, a mi -elérhetetlen. - -A szinészet több ember szenvedélye által előidézett cselekvényt ábrázol, -s ugy, mintha minden ép előttünk történnék meg. A legtökéletesebb -illusiót igyekszik felkelteni, s erre nézve felhasznál mindent, egész a -diszitmények- és jelmezekig. Most előáll az automimikus egy ember -jelmezében s azt kivánja tőlünk, nézzük őt több embernek, ebben a -pillanatban öregnek, a másikban ifjunak, most férfinak, majd nőnek, -holott ez illusio előidézésére csak egyetlen eszközzel rendelkezik, a -hanggal. A müvészi felolvasás, a mint azt Tieck gyakorolta és Boz -Dickens ujra divatba hozta, sem előttünk történő cselekvényt, sem élő -személyt nem kiván ábrázolni. A mint a neve mutatja, csak felolvasás. De -abban különbözik másnemü felovasástól, hogy a hang és szavalat által -némi mérsékelt s épen nem szinészies tag- és arczjáték kiséretében, -jellemzetesen igyekszik kiemelni a személyek helyzeteit és -szenvedélyeit, mi sokkal hatásosbbá teszi a müvet, mintha magunk -magunkban olvasnók. Az automimikus megveti a felolvasó egyszerü polgári -ruháját, eldobja a könyvet, jelmezbe öltözik, azonban képtelen lévén a -szinészszel versenyezni, egyszersmind megrontja a felolvasó egyszerü -hatását is, a nélkül, hogy valami egyébbel birná pótolni. - -Ez ugyszólva előleges nézetünket az automimikáról csak megerősiti Hugó -ur előadása. Az a két rész volt benne legsikerültebb, melyek tulajdonkép -szinészeti monológok: Nostradamus jelenése a _Pokoli szinjáték_-ból s -Apolló segélyül hivása. A valóban automimikus rész: néhány jelenet -_Brutus és Lucretia_ czimü tragédiából csekély hatást tett, bár Hugó ur -szépen és jellemzetesen igyekezett szavalni. Őszinte tanácsunk az: vagy -csak monológokat játszik Hugó ur jelmezben s igy küzdjön a szinen -koszorujáért, vagy pedig polgári ruhában üljön az asztalhoz s igyekezzék -felülmulni Tiecket és Dickenst. Az automimika számára nem teremhet -koszoru, legfeljebb csak akkor, ha Thespis korába esnék vissza a drámai -müvészet, de ekkor is mihamar előállana Aischilos és Sophocles reformja. - - - - -EGY UJ SZINMÜTÁR.[26] - -Ez ujonnan megindult szinmütár, épen mint a régi, eredeti és forditott -szinmüveket közöl. Szigligeti _Béldi Pál_ czimü szomorujátéka nyitja meg -a gyüjteményt, melyet Sardou _Jó barátok_ szinmüve követ, forditva -Szerdahelyitől. Örvendünk e vállalatnak már csak azért is, mert kezdett -kimenni divatból a szinmüvek kinyomatása s a dráma mintegy megválni -látszott az irodalomtól. Talán e körülmény volt egyik oka annak, hogy -tiz-tizenöt év óta az irodalom egyik ágában sem lehetett oly kevés -gondot és csint tapasztalni, a nyelvre nézve, mint épen a drámákban. -Némelyik szinmüiró nem is irt, csak beszélt, mintha az utczán fecsegne s -majdnem mindegyik csak a szinpadon kivánt babért aratni s nem -egyszersmind az irodalomban is. Régebbi költőink csak az olvasóknak -irtak, az ujabbak nagyrészt csak a nézőket tartják szem előtt. Mindkettő -veszélyes egyoldaluság. Az ugynevezett költői hatás éppen oly keveset -ér, mint a szinpadi; a drámai hatás a valódi, a mely olvasót és nézőt -egyaránt elragad. A rhetori pathosz vagy épen dagály hanyatlásán nincs -mit örvendenünk, ha helyette drámáinkban az utczák nyelve és köznapiság -akarnak uralkodni. Reméljük, hogy e szinmütár is segélni foja a drámának -közelebb hozását az irodalomhoz, kivált ha a szerkesztő egy kissé -szigoru lesz nemcsak az eredeti, hanem a forditott munkák -megválogatásában is. - - - - -TARTUFFE. - -Vigjáték 5 felvonásban. Irta Molière. Előadatott a Nemzeti Szinházban -1863 márczius 9-én. - -E művet csak úgy hirtelenében rántotta elő az igazgatóság Kövér _Kiadó -szállása_ helyett, melynek ez este kellett volna először szinre kerülni. -Talán ez volt oka, hogy az előadás sokkal kevésbbé sikerült, mint -rendesen. Csak Kövérné és Tóth tettek kivételt. Az első Elmirát -játszotta nagyon jó kedvvel. Különösen örültünk, hogy alig lehetett -észrevenni szavalatán azt a vontatott, éneklő hanghordozást, mely e -jeles szinésznőnknek annyira árnyoldala. Tóth a czímszerepet adta. Kár, -hogy ő a jellemet inkább csak külső, mint belsőkép fogja föl s itt is -némi túlzott fogásokra fekteti a fősulyt. Örömest ereszkednénk e jellem, -valamint Tóth játéka fejtegetéseibe s ezt a legközelebbi alkalommal, -midőn több időnk és terünk lesz reá, meg is teszszük, most hadd -bíráljunk egy más szinészt, _Magyar Sajtó_ czímű bohózat egyik komikus -alakját. - -Nem azon vádakra és élczekre akarunk felelni, melyeket a _Magyar Sajtó_ -ujdonságírója és kritikusa kivált egy hét óta a _Koszoru_ ellen szór. -Nincs okunk óhajtani, hogy a _Magyar Sajtó_ jó véleménynyel legyen -rólunk. Hadd higyje, hogy a _Koszoru_ a nyegle irodalmi vállalatokat -pártolja, hogy csak oly írókat dicsér, a kikre féltékeny nem lehet, s a -valódi tehetséget elnyomni igyekszik, például Vajda Jánost, kinek -handabandás röpiratait még _Figyelő_ korában nem méltányolta. Zilahy -Károlyt, a kit nem tartott oly nagy kritikusnak, mint a boldogult -_Csarnok_ és Bajza Jenőt, kiről nem mondott se jót, se rosszat, csak az -ő érdekében sajnálta, hogy színre kerülendő drámáját pajtásai oly nagyon -magasztalják s így túlkövetelővé teszik irányában a kritikát és -közönséget egyaránt. Hadd higyje ő mindezt. Ilyesmit örömest szó nélkül -hagyunk, nyugodtan eltűrünk, de Molière egyik remekműve felett valaki -oly könnyedén és tudatlanul pálczát törjön, azt már nem tűrhetjük el még -a _Magyar Sajtó_-tól sem. - -A _Magyar Sajtó_ kritikusa nem tartja szerencsés választásnak _Tartuffe_ -színrehozatalát s e művet épen nem számítja a Molière sikerültebb -darabjai közé. Még eddig Molièrenek mind bámulói, mind ócsárlói e -következő öt művét tartották legfőbb műveinek: _L’École des Femmes, -Tartuffe, Le Misantrope, L’Avare, Les Femmes savantes_. - -A ki _Tartuffe_-öt gyönge műnek tartja, Molièrenek minden nevezetesebb -művét gyöngének kell tartania; nagyjában mindeniken ugyanazon szellem -vonul át s jellem, mese, szerkezet tekintetében is édes testvérek. Nem -érthetni hát, hogy a _Magyar Sajtó_ miért nevezi Molièret nagy költőnek. -Ha _Tartuffe_ gyönge darab, Molière sem valami derék költő. S miért -gyönge mű _Tartuffe_? Azért, mondja a _Magyar Sajtó_ kritikusa, mert az -akkori viszonyokra illett, azon légkörnél fogva, melyet XIV. Lajos és -Maintenon asszony szenteskedése az akkori társadalomnak teremtett, -minden vonása az életből volt véve, életbe vágott, semmi sem volt -túlozva, de most Tartuffe torznak és az undorítóig kétesnek tetszik -előttünk. Mi úgy tudjuk, hogy Molière e művet 1667-ben írta, midőn se -XIV. Lajos, se Maintenon aszszony még nem voltak oly szenteskedők, mint -később. Furcsa is lett volna, hogy a király és kedvese kigunyoltatni -engedjék magokat épen Molière-től, a ki kegyöktől függött. - -A darab adatását épen a király rendelte el némely udvaronczai ellenére. -Molière 1673-ban halt meg, XIV. Lajos 1715-ben, így több mint harmincz -év után s leginkább csak utolsó éveiben volt szenteskedő, sőt a franczia -kritikusok épen azt jegyzik meg, hogy Molière mintegy ösztönszerüleg, a -lángész jós tehetségénél fogva, előre érezte azt a vészt, mely a király -uralkodásának végét megrontja. A mi azt illeti, hogy _Tartuffe_ a -mostani korra nem illik, ezen az állításon mindenki nevetni fog, ki csak -felületesen ismeri is Francziaország és Európa viszonyait. Hisz a mai -franczia vígjátékköltők is meg-megkísérlik az ily alakok rajzolását, -habár sokkal kevesebb szerencsével mint a _Magyar Sajtó_-nak a -_Corpus-juris_-sal együtt elavult Molièreje. Igaz, hogy a korviszonyok -változtával a képmutatásnak és szenteskedésnek más, s a napi események -szempontjából érdekesebb formái is vannak, de hogy a Molière alakja -örökké élő marad, mert az emberi szív mély tanulmányán s a művészet -varázsán alapszik. Csak az tagadhatja, ki nem ismeri az emberi szivet s -nincs elég érzéke a művészet magasabb elveihez. Így elavult Macbeth, -Othello, Falstaff is, mert a mai társadalomban más módosulással -nyilatkoznak azok az emberi örök szenvedélyek, melyeket Shakespeare -bennök kifejezett. De ily szempontból is megállja a sarat. Ma is -közelebb áll az élethez, mint sok más halhatatlan költő halhatatlan -alakja. - -«Azonban – folytatja a _Magyar Sajtó_ kritikusa – épen mivel a mű iránya -és alapgondolata az élettel oly közel érintkezésben állott, a költő nem -lehetett képes a komikum szemlélődő színvonalára emelkedni, a szatira -támadó álláspontján maradt; továbbá ugyanazon okból a széptani helyett -szükségeskép és mindenekelőtt erkölcsi tanulságra kellett törekednie. -Ezzel műve hatását és sokáig tartó kapósságát biztosította, de belbecsét -megfélegesítette.» - -Ebből először is az a tanulság, hogy a vígjátékköltő oly tárgyat ne -válaszszon, mely az élettel közel érintkezésben áll, mert szükségkép -gyönge vígjátékot fog írni. Ez épen olyan új tan, melyet teljességgel -nem értünk, valamint a komikum szemlélődő színvonalát sem. Még azt sem -foghatjuk meg, hogy idézhet elő valaki hatást csupán erkölcsi -tanulsággal. Azt tudjuk, hogy a drámaíró ideig-óráig pótolhatja a drámai -hatást holmi szinpadi fogásokkal, szemfényvesztő bonyolódással, a -közönség szenvedélyeinek való hízelgessel, de hogy egy dráma két -századig fenntartsa magát pusztán erkölcsi prédikáczióval, ez új tény az -irodalmak történetében. Továbbá az is furcsának tetszik előttünk, hogy a -_Magyar Sajtó_ kritikusa Tartuffe alakját undorítónak nevezi, megtagad -tőle minden komikumot, mégis alább a czímszerep parodikus vonásairól -beszél, holott a parodia az alsóbbnemű komikumhoz tartozik. E -zagyvalékkal tulajdonkép nem egyebet akart mondani, csak nem volt reá -képes, mint azt, a mit a németek már untig elcsépeltek, hogy tudniillik -Molièreben néha a szatirai elem túlsúlyra kap s inkább philosoph és -moralista, mintsem kellene. Azonban a _Magyar Sajtó_ szerencsétlenségére -a philosophálás és moralizálás vádja legkevésbbé illik a _Tartuffe_-re, -a mi pedig a szatirai elemet illeti, a jó németek még eddig nem tudták -megmérni, hány nehezék szatirai elemet bír el a komikum, melyet ily elem -nélkül képzelni épen oly bajos, mint a humort. - -Annyi bizonyos, hogy Molière tudott a burleszkhez, a könnyedébb -vígjátékhoz is, de itt nem állapodott meg, egy magasb genret igyekezett -megteremteni. A fensőbb vígjátékot, melyben őt eddig még senki felül nem -multa. Az tehát a kérdés, jogos-e e genre, sajátképen a Molière -vígjáték? - -A világ és a legnagyobb kritikusok elismerték, épen azért nem volna -bajos igazolnunk. Azonban igen hosszas lenne, inkább világhírű -kritikusokhoz utasítjuk a _Magyar Sajtó_ kritikusát, kiktől jobban -megtanulhatja mint tőlünk. A _Magyar Sajtó_ kritikusa mindezzel még nem -elégszik meg, mindent le akar húzni szegény Molière _Tartuffe_-jéről. -«Különben a tárgy – folytatja – a szerző tolla felett annyira -uralkodott, hogy még a hatás szokásosabb eszközeit sem kívánta -fölhasználni. _Tartuffe_-nek meséje alig van, szerkezete pedig nem állja -ki a bírálatot. Minden bonyolulat és megoldás a hallgatózás simplex -eszméjére van építve.» - -Ugyan mi van hát jó e darabban? Úgy látszik semmi, csak morál. Egy oly -műről mondani, hogy nem állja ki a bírálatot, midőn Molière főműveit a -forma és szerkezet tekintetében még ellenségei is mintaszerűknek ismerik -el! Hát még az, hogy minden bonyolulat és megoldás a hallgatódzás -simplex eszméjére van építve! Az tehát nem tartozik a dologhoz, hogy -Tartuffe szerelmes Elmirába, hogy a férj vakon hisz Tartuffeben, hogy -Elmira cselt vet Tartuffenek és elbujtatja férjét, ki aztán kihallgat -mindent? Ez mind semmi, csak simplex hallgatózás. O beata simplicitas! -Ha már a _Magyar Sajtó_ Molière ellen akart írni, miért nem támadta meg -azért, hogy inkább typusokat rajzol, mint egyéneket; legalább valami -olyast mondott volna, a mi igaz, bár magában még nem dönti meg Molière -nagyságát. Ha épen _Tartuffe_-t akarta megtámadni, miért nem támadta meg -az utolsó jeleneteket, a végkifejlést, mely legalább vitás pont. Vagy -végre, miért nem nyitotta föl Schlegelt, ki azt hitte, hogy második -Lessing lesz, ha sárba tiporja Molièret; ő legalább a sok nem igaz közt -mond igazat is, legalább nem logikátlan és ki tudja fejezni magát. Ha -_Magyar Sajtó_ kritikusa egy pár könyvet forgat, még egyebet is elkerül, -nem fogja czikke végén a romanticismus vígjátékírójának nevezni -Molièret, a mi nagy tudatlanság. - -Moliére és romanticismus! - -Úgy látszik, a _Magyar Sajtó_ azt hiszi, hogy a görög és latin -költészeten kívül a többi mind romantikus; úgy látszik, hogy semmit sem -hallott a franczia költészet classikai iskolájáról, melynek Molière épen -oly hőse, mint Racine és Corneille. És egy ily kritikus mer pálczát -törni Molière _Tartuffe_-je fölött, egy ily tudós nevezi a Kisfaludy -Társaságot tudatlannak! De legyünk csendesen. A _Magyar Sajtó_ -szerkesztője kimondta, hogy a politikában nincs szükség tudományra, -tapasztalatra, elég a vak ösztön. Csoda-e, ha dolgozó társai mesterök -bölcs mondását az irodalomban is követik? - - - - -KIADÓ SZÁLLÁS. - -Vigjáték 3 felvonásban. Irta Kövér Lajos. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 márczius 11-én. - -Sajnáljuk, hogy Kövérnek ez az új vígjátéka teljességgel nem jelöl -haladási pontot pályáján, sőt meg kell vallanunk: a _Kiadó szállás_-ból -még az is hiányzik, a mit eddigi jobb vígjátékaitól legszigorúbb birálói -sem tagadtak meg. Értjük az elevenséget élénk menetet s a technikai -jártasságot. - -E művében is van ugyan egy pár élénk jelenet, jó ötlet, de csak úgy -mellesleg, az egész nagyon vontatott, lassú menetű s oly epizódokkal -terhelt, melyek legfeljebb regényben lehetnek helyökön, de nem drámai -műben. Ilyen például a Stahlmajerné titkára és cselédei közötti jelenet, -mely egy lépést sem viszi a cselekvényt előre, sőt még csak nem is -világosítja. A szobaleány és Gombási is szükségtelen személyek, s -bohóskodásuk, mely a cselekvényre semmi befolyással nincs, igen sok tért -foglal el. Magában a főcselekvényben is sok a szószaporítás, nyújtás; a -nagybátya első átöltözködése elmaradhatott volna, elég lett volna a -második is, természetesen ahhoz idomított változtatással. Szóval abból, -a mit e műben valódi cselekvénynek lehet nevezni, legfeljebb egy -egyfelvonásos vígjáték telt volna ki. - -Kövér régebbi műveiben sok szinpadi jártasságot tanusított, a jellemzés -soha sem volt ugyan erős oldala, a mélyebb komikum felé sem törekedett, -de értett a mulatságos helyzetek föltalálásához, tudta a jeleneteket -arányosan felosztani, s a cselekvényt sebes folyamban peregtette le, ha -mindjárt nem erős lélektani alapon is. E vígjátékából mindez hiányzik; e -mellett úgy tetszik nekünk, mintha régibb hibái megnagyobbodtak volna. A -_Kiadó szállás_ jellemrajzáról alig lehet szólani. A költő egy csoport -egyént kapott föl az életből, de még nagyjában sem tudta átalakítani s -félig-meddig sem lehelt beléjök benső életet. Attól a hordártól, kit a -rendezőség az utczáról hivott be, hogy a szinpadon a nagybácsi után -vigye holmiját, a költő személyei csak annyiban különböznek, a mennyiben -némelyik jó vastagon egy kis regényes vagy bohózatos mázzal van bevonva. -Néha azt hittük, hogy az utczán vagyunk, csak holmi _Veszedelmes -nagynéne_-féle átöltözködések s némi torzképes tréfák juttatták eszünkbe -a szinházat. - -Azonban mindez sokkal megbocsáthatóbb, mint az, hogy a szerző Rejtei -urat, a szerelmest, az írót, a kit oly szép színben kiván felmutatni, -meglehetős hitvány fráternek festi. Ez az ifju Stahlmajernétől, a kivel -viszonya volt, Csillagné javára, kit el akar venni, kierőszakolja azt a -százezer forintot, mely Stahlmajer szinlett csődje miatt fizetetlen -maradt, még pedig azzal a fenyegetéssel, hogy különben hozzá írt -szerelmes levelét közölni fogja férjével. Szóval Rejtei lovagiassága -nagyon gyanús vagy már egyáltalán nem is gyanús, hanem ellenkező színben -tűnik fel. - -Az iró legkedveltebb alakjának jellemzésével nem azt éri el, a mit akar, -hanem épen az ellenkezőt. Így vígjátéka sem igazi vígjáték, csak néhány -mulatságos jelenetnek sorozata. - - - - -A KÁRTYAVETŐNŐ. - -Dráma 5 felvonásban, előjátékkal. Irta Séjour Victor, forditotta Feleki -Miklós. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 márczius 23-án. - -Holmi alsóbb rendű szinpadok számára való franczia szinmű, melyet -szerzője alkalmasint akkor írt, midőn a Mortara-féle eset foglakoztatt a -közfigyelmet s így kedvező alkalom nyilt a közönség kiváncsisága -kizsákmányolására. Hosszú és unalmas mű, melyben van ugyan elég -mesterkedés, de annál kevesebb valódi költészet. - -Géméa, zsidónő férjével együtt örökségi ügy miatt elutazván, még -csecsszopó lánykáját Márthánál hagyja, kinek férje a tengerészetnél -szolgál. A lányka megbetegszik; Mártha gondosan ápolja, sőt -gyógyulásáért Istenhez könyörögvén, fogadást tesz, hogyha a gyermek -megél, megkeresztelteti. A gyermek felgyógyul. Mártha teljesíti, a mit -fogadott, végrehajtatja a keresztelést az _Annunciata_ kolostorban, -honnan egy magasrangú hölgy magával viszi a gyermeket és sajátjának -fogadja. Az anya haza jő s nem találja gyermekét. Mártha csak annyit -vall meg, hogy megkereszteltette, de arról, hogy a ki az a hölgy, ki -sajátjának fogadta, mélyen hallgat. Az apa is megjő, mindketten reá -támadnak. Mártha ijedtében szörnyet hal és titkát sírba viszi. A zsidónő -elindúl a világba keresni gyermekét. - -Ennyi az előjáték, mely meglehetős szükségtelen rész ugyan, mert magába -a darabba, mint multat, bele lehetett szőni, de mindamellett legjobb az -egészben. Legtöbb benne a drámai fejlődés és költői igazságszolgáltatás. -Mártha fogadalmából, mely jól van motiválva, önként foly az egész -bonyodalom. A zsidónőt, ki nyereségvágyból utazik el, mintegy -nemezisként éri leányának elveszte, míg Mártha halála a megrablott anya -elégtételeként tűnik föl, noha nagyon materialistikus eszközzel van -rajzolva, mert ha jól vettük ki, Mártha nem annyira a belküzdelem és -ijedtség szorongatásai között hal meg, mint inkább azért, hogy mint -szoptatós nőnek, a tej a fejébe megy. A többi részben, a tulajdonképi -drámában, ennyi sincs, az egész egy csoport drastikus esemény gyuradéka, -melylyel a szerző nem egyebet czéloz, mint kínozni a kedélyt, ha ugyan a -nézők elég együgyűek kínoztatni magokat. - -A dráma mintegy tizenhét-tizennyolcz évvel kezdődik később. Genuában -vagyunk. Mártha fia Ottavió, kit anyja a Géméa bosszuja elől atyjához a -hajóra küldött volt, már házasulandó fiatal ember, Doriani gróf, atyja -érdemei következtében, ki egyszerű tengerészből admiral lett. A zsidó -lány, keresztyén néven Paula, Lomellini herczegné leánya és Ottavio -arája. Géméa kártyavetőnő lett, nem szükségből, mert gazdag, hisz egyik -rokonától milliókat örökölt, hanem mert azt hiszi, hogy úgy sikeresebben -felkutathatja elveszett lányát. Egy csoport részint szükségtelen, -részint hosszura nyujtott jelenet után Géméa megismeri a herczegnében, -ki hozzá kártyavettetés ürügye alatt pénzkölcsönért jött, azt a nőt, -kinek uti kocsijában, mindjárt a Mártha halála után, reá ismert volt -lánykájára, kit megtámadván, meg is sebzett körmével, de a ki aztán -sebesen elhajtatott, s azóta egész mostanig szeme elébe nem került. -Géméa szobájába zárja a herczegnét, leányához rohan a herczegi palotába, -elmondja, hogy ő az anya, mit azonban Paula nem hihet. Ezalatt Ottavio -egy becsületes gazemberrel, Rucchionival, ki az egész darabban sokat -lábatlankodik, kiszabadítja a herczegnét. Géméa felszólitja őt, hogy -esküdjék meg Paulára, mint saját gyermekére; a herczegné kész a hamis -esűre, de minél inkább közeledik a térdeplő szent képéhez, annál inkább -elhagyja ereje, nem tud hamisan esküdni s Paula meggyőződik, hogy ő -csakugyan a kártyavetőnő leánya. Géméa magával viszi megtalált -gyermekét, Génua legszebb palotáját veszi meg számára, mindennel -elhalmozza, a mit csak pénzen szerezhetni, de Paula nem boldog. Anyja -azt kivánja, hogy azt a nőt, kit eddig anyjaként szeretett, gyűlölje -vele együtt. Paula nem gyűlölheti, de ami több, valódi anyját sem -szeretheti úgy, a mint ez kivánná. A herczegné látogatása heves -összeütközésre ad alkalmat. Mindkét nő magának követeli a lányka szivét; -egyik szülési fájdalmait hozza fel, a másik nevelési gondjait; amaz -Izrael istenére hivatkozik, ez keresztyén vallására emlékezteti. A két -anya küzdelmei közt a szegény leány ereje megtörik és megőrül. Az -orvosok nem birnak segíteni a bajon, azonban segít ő maga magán, a -mennyiben látomásai vannak és fölfedezi az egyedüli orvosszert, mely őt -meggyógyíthatja, a mi nem egyéb mint az, hogy két anya béküljön ki és -szeresse egymást. Az anyák kibékülnek, Paula meggyógyul és végre -valahára mintegy féltizenegy óra felé, a függöny legördül. - -Az ember azt hitte, hogy a gyermekét nem találó anya Mártha fián, -Ottavión igyekszik boszut állani, s az ez által fölidézett nemezis alatt -vész el, mind maga, mind leánya, mind a herczegné. Így kellett volna -fejleszteni az eseményeket, azonban a szerző másnemű hatást vadászott. -Tudta, hogy közönsége előtt kedvesb a kalandos és érzékeny, mint -valószínű és költői. Neki kinozni kellett az ártatlan leányt, mert ez -megható; rajzolni egy herczegnét, a ki nagyon affectálja az anyai -szeretetet, melyet oly mértékben teljességgel nem érezhet, mert ez -curiosum, és végre kibékíteni a bosszút lihegő zsidónőt, mert a sok köny -után jól esik egy kis vidámság. Egyébiránt az egész darabból csak az a -tanulság, hogy az ember ne igyekezzék zsidóhölgynek születni, mert -könnyen két anyára tehet szert, kik szeretetökkel megőrjíthetik, s nem -mindenki lehet oly szerencsés, mint Paula, hogy belőle hamar -kigyógyuljon. - -Néhány jelenést kiválón megtapsolt a közönség, de ez nem a költőt -illette, hanem Jókainét, ki Géméa szerepét kitünően játszotta. Hogy a -közönség nem igen kedveli e darabot, onnan is kitetszik, hogy másnapi -ismétlésére kevesebben jelentek meg. Nem búsulunk érte; a Nemzeti -Szinház közönségének jó, ha van egy kis önérzete, s többre becsüli magát -a Porte-Saint-Martin közönségénél. - - - - -GRITTI. - -Tragédia 5 felvonásban. Irta Szigligeti Ede. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 április 1-én. - -Bartók Klementina kisasszony az anya szerepében lépett fel, mint olyan, -ki első kísérletét teszi. Megvalljuk őszintén, hogy első kísérletet nagy -szerepben épen oly kevéssé kedvelünk, mint tanácsolunk. Még ott is, hol -színészi conservatorium van, nagyon rendkívüli és sebesen fejlődő -tehetség legyen az, ki egyszerre a legnagyobbszerű szerepekben lép föl. -Hát nálunk, hol a leggondosabb előkészület is csak nagyon hiányos és -egyoldalú lehet! Mi jobbnak tartjuk, ha a kezdő szinész vagy szinésznő -némi tájékozó előkészület után kis szerepekben teszi első kísérleteit, s -fokozatos gyakorlat mellett folytatja tanulmányait. E módszert, kivált -nálunk, számos ok és körülmény támogatja. A szinpadi és közönség előtti -gyakorlat többet ér mindennél, ha a kezdő folyvást figyelemmel kiséri a -közönséget, önmagát s fejteni igyekszik tehetségét. Egy pár kis -szerepben, ha jól megtanul mozogni vagy csak állani is, már nagy -tanulmányt tett. A kisebb szerepeket könnyebben és teljesebben -feldolgozhatja s ha némi sikert vív ki, mintegy magától fejlik -tehetsége, fokozatos örömben és haladásban; ez mind az ő kedélyére, mind -a közönségre a legjobb hatással van. A nagy szerep nagytehetségű -kezdőnek is ritkán sikerül, nem is említve, hogy vannak lassan fejlődő -tehetségek. A sikertelenség vagy félsiker hamar lehangolja a kezdő -szinészt, s ami annyira veszélyes, könnyen elégületlenné teszi – nem -magával, a mi nem volna nagy baj, hanem az egész világgal. Az ilyen -mindjárt a félreismeret lángész szerepét játszsza, s azt hiszi, hogy a -nagy dícsvágy annyi, mint kifejlett nagy tehetség, kész művészet, a mi -pedig, legalább egyelőre, nagy hátrányára van tehetsége fejlődésének. -Még nagytehetségű kezdő szinész is könnyen csalódik azon szerepkörben, -melyet magának választott s csak sikertelen küzdelmek után fedezi föl -valódi hivatását. Bármily tehetségű szinész, kisebb szerepekben kezdve -pályáját, e veszélyeknek és csalódásoknak sokkal kevésbbé van kitéve; -semmit sem koczkáztat vagy játszik el. Ha nagy jövője van, biztosabban -közeledik feléje, ha a sors szerényebb kört mutatott ki számára, -könnyebben beléje találja magát, jobban megfelel neki. S vajon van-e -művészet, melyen másod- és harmadrangú művészekre nagyobb szükség -legyen, mint épen a szinészin? - -Ezek az általános nézetek semmire sem illenek inkább, mint Bartók -kisasszony első fölléptére. Nem mondhatni, hogy őt a természet pazarul -áldotta meg, bár nem volt hozzá épen mostoha. Jó szinpadi alak, hangja -nem igen kellemes vagy nagyterjedelmű, arcza sem kiválóan kifejező, de -mindkettő olyan, mely nem teszi alkalmatlanná a színésznői pályára. Mint -halljuk, már egy év óta tanul, s íme, alig tudott többre menni, mint -fennakadás nélkül elmondani szerepét. Az érzések és indulatok -árnyalatairól nála még szó se lehet; az öröm és fájdalom egypár -stereotyp kifejezése mindaz, mit művészetkép nyújtani képes. Szavalata a -hangnak egyhangú felemelése és leeresztéséből áll; állásában, -mozdulataiban semmi kifejezés és biztosság. Ha ezelőtt néhány hónappal -egy pár jelentéktelen szerepben lépett volna föl, s úgy próbálkozott -volna meg némi jelentékenyebbel, de akkor sem ily nagygyal, inkább -ítélhetnénk tehetségéről. Most, ha e nagy szerepből ítélnők meg őt, -könnyen igazságtalanná válhatnánk, mert meg kellene tagadnunk tőle a -tehetséget s legföljebb csak szorgalmát dicsérhetnők meg. Neki lehet -tehetsége s talán jó szinésznő is válhatik belőle, de ha folyvást ily -nagy szerepeket játszik, bajosan fog boldogulni. - - - - -COUQUI CLAUDINA VENDÉGSZEREPLÉSE. - -1863 április 10-én. - - -I. - -E kitünő művésznőt nem előzvén meg épen világhír, némi elfogultsággal -kelle megküzdenie. Azonban mindjárt első fölléptével meghódította a -sziveket. Azóta mind emelkedőben a tetszés s úgy látszik, hogy sokkal -mélyebb hatást tett közönségünkre, mint a hogy rendesen a tánczosnők -szoktak. Mind ezzel nem akarunk valami hallatlant mondani. Megengedjük, -hogy azok a híres művésznők, kik tiz-tizenöt év alatt nemzeti -színpadunkon szerepeltek egy s más tekintetben felülmulták Couquit, de -nem hiszszük, hogy közülök bármelyik jobban értett volna nálánál ahhoz, -hogyan kell eszméket, érzéseket, szóval egy egész drámai cselekvényt -kifejezni tánczmozdulat és arczjáték által. - -Talán némelyek mosolyogni fognak, hogy mi a balletben is drámai -felindulást keresünk s tánczosnőt szinésznői oldalról méltánylunk. -Tulajdonkép nekünk volna okunk mosolyogni azokon, kik a balletet nem -tartják egyébnek, mint jelentekre osztott bálnak vagy pusztán a -legnehezebb tánczképletek mutatványainak. A balletnek is drámai -cselekvényt kell kifejezni; a különbség a dráma és ballet közt leginkább -csak az, hogy ez utóbbi szó helyett zene kiséretében táncz, arcz- és -tagjáték által fejezi ki az emberi szenvedélyeket. - -A balletszerző oly mesét keres s oly jelenetekből alkotja össze a -cselekvényt, melyeket táncz, tag- és arczjáték által könnyen -megértethetni. A zene, táncz, arcz- és tagjáték öszhangzata a -cselekvénynyel alkotja a valódi balletet, minélfogva a ballettánczosnő -művészetét egy jó részben az határozza meg, vajon képes-e a -lélekállapotokat bájjal és jellemzőn kifejezni. A legszebb táncz, a -legbájosabb mozdulat csak fél értékű a balletben, ha nem a kivánt eszme -és érzés kifejezése. Innen magyarázhatni meg, hogy Elsler soha sem volt -képes egészen felülmulni az első Taglionit, ki a balletben az arcz- és a -tagjátékra, szóval a drámai kifejezésre, annyi súlyt fektetett. - -E szempontból kiváló méltánylatot érdemel vendégművésznőnk. Mozgékony -izmú arczával az érzések legfinomabb árnyalatait is kifejezi. Mozdulata, -táncza mindig összehangzik a helyzet lélekállapotával, jellemző bájjal -fejezi ki a különböző érzéseket, a mi csak akkor romlik meg egy kissé, -midőn nyaktörő képleteket rajzol előnkbe, a mi az újabb időben annyira -divatossá lett s árt a jó balletnek. Természetesen ilyenkor a testi -megerőltetés erőt vesz az arczon, a lélek kifejezésén. Azonban -dicséretére mondhatjuk, hogy az ilyesmi sokkal ritkább nála, mint más -tánczosnőknél. - -Már négyszer lépett föl, _Gizella_ és _Szerelmes ördög_ czímű -balletekben, mindkettőben kétszer. E balletek, melyek a jobbak közé -tartoznak, eddig is adattak szinpadunkon, de senki sem tudott adni akik -annyi plastikai érthetőséget, a megszólalásig hű kifejezést, mint -Couqui. Mi szépen halt meg, mint Gizella, híven a természethez, de a -szép formák határai közt, semminemű materialistikus eszközt nem -használva, s midőn villivé változva, tánczolta körül kedvesét s tőle -búcsúzva szállt vissza sírjába, mily jellemző bájjal fejezte ki a -szerelmet, mely a sírban sem hamvadhat el. - -A _Szerelmes ördög_-ben még jelesebb volt. Élénken éreztette velünk a -dæmonit újabb meg újabb változatban, a cselekvény fejlődése szerint. A -pajkosság és ellágyulás, a féltékenység és boszu, a csáb és harag számos -árnyalatban elevenedtek meg arczán, tánczán, mozdulataiban. A -végjelenetet pedig, midőn leküzdve magát, egész kedélyében átváltozik s -dæmonból angyallá lesz, annyi erővel adta, hogy játéka kitünő színésznők -játékával is versenyzett. - -Sajnáljuk, hogy negyedik előadása nem volt oly látogatott, mint a három -első. A kevesebb közönség nem hangolta le a művésznőt; _Gizella_ most -még inkább sikerült neki, mint először s a közönség nem szűnt meg -tapsolni. Méltánylatunkkal nem izgatni akarunk a ballet mellett -szinházunknál; a Nemzeti Színház főczéljának nincs köze a ballettel, -pénzünk sincs elég, hogy megbírhassuk, de mindig jól esik méltányolnunk -a kitünő művésznőket, kivált oly oldalról, melyet nálunk nem vesznek -eléggé figyelembe. - - -II. - -Couqui kisasszony háromszor lépett föl a _Farsangi kalandok_ czimü három -szakaszos balletben, melyet tulajdonkép nem tudja az ember, minek -nevezzen. Ha ez is ballet, akkor minden ballet, melyben tánczolnak az -emberek, a redoutebáltól egész a csárdabeli mulatságig. Semmi -cselekvénye, semmi értelme az egésznek. A _Szinházi Látcső_ közli ugyan -cselekvényét, de a színpadon alig látunk valamit belőle. Úgy látszik, -hogy csak egy pár jelenetet vettek fel belőle, a többit kihúzták; bele -toldottak sokat, a mi nem tartozik hozzá, s bevégezni épen nem tartották -czélszerűnek. Lett belőle aztán egy izléstelen egyveleg, melyet -balletnek nevezni nem volna szabad egy Nemzeti Szinház szinlapján. Nem -az a baj, hogy rossz ballet, hanem hogy nem ballet. Couqui kisasszonyt -is meg kell rónunk, hogy ily semmiségben lép fel, midőn oly jól tudja -kifejezni a ballet drámai oldalát. A _Farsangi kalandok_-ban semmi tere -nem volt, hogy e tehetségével ragadja el nézőit; csak tánczolt, -kellemmel ugyan, de minden drámai kifejezés nélkül. Mit is fejezett -volna ki, hiszen nem volt mit. Jobb lett volna, ha ez úgynevezett ballet -helyett egy izléssel szerkesztett egyvelegben lép fel. Itt is -megmaradhatott volna a carnevali jelenet, mely az egészben legjobb, s -inkább helyén lett volna a magyar táncz is. Hogy magyar tánczát -megtapsolták, mondanunk se kell. Nem hibáztatjuk, hanem az a sok virág- -bokréta meg koszorú sokkal inkább megillette volna a derék művésznőt a -_Szerelmes Ördög_-ben vagy _Gizellá_-ban, melyben művészetének -fénypontját láttuk, mint most, midőn csak egy koszorúról levette a -nemzeti szalagot és oldalára tűzte, szép volt tőle, de nem olyas, a mi -művészi enthusiasmust érdemeljen. - - - - -A SZINHÁZI KIHIVÁSOKRÓL. - -1863 május 3-án. - -Némelyek felettébb dicsérik a németországi főbb szinházak közönségének -magaviseletét: nem oly enthusiasta, kitörő, zajos, mint a franczia, -csöndesen mulat s bizonyos kritikai komolysággal tapsol; s óhajtják, -hogy a mi Nemzeti Szinházunk közönsége is így viselje magát. Mi magában -még nem tartjuk nagy bajnak sem az enthusiasmust, se a zajt, ha maga -helyén történik s azt hiszszük, hogy bajos a nemzeteknek vérmérsékét -octroyálni. De lehetnek és vannak is visszaélések, melyek sem a nemzeti -szellem, sem a vérmérsék kifolyásai, s melyeket épen azért nem árt -ostromolni. Ilyennek tartottuk mi mindig, kivált a drámai előadásoknál, -azt a sok kihivást, melylyel közönségünk hol jelenet, hol felvonás közt, -mindjárt-mindjárt kiparancsolja a szinészt, négyszer-ötször, sőt hatszor -is egymásután. A szinész a felvonás végén meghal, a közönségnek kedve -kerekedik föltámasztani, s íme a szegény halott a jövő perczben már -mosolyog és hajlong előtte; a szinésznő egyik jelenetben örökre -elbúcsuzik kedvesétől, de a közönség nem engedi, visszaparancsolja s -megkivánja tőle, hogy a sok sírás után már mosolyogjon is egyet; a -szinésznek át kell öltözni vagy szerepét kivánná még egyszer átfutni; -van rá idő azután is, gondolja a közönség, elébb hajtsa meg magát; a -szinésznő a fárasztó jelenetek után kissé pihenni óhajtana, hogy is ne, -gyönyörködni akarunk mosolyában, csak jőjjön ki, mosolyogjon, s hálálja -meg tapsainkat. Szóval e nálunk annyira divatozó kihivás rontja az -illusiót, vontatottá teszi az előadást, s legtöbbször nem is a közönség -véleményének kifejezése, hanem csak egy pár ember zajoskodása. Föl is -akartunk már szólalni egy párszor ez ügyben, azonban megvalljuk -gyöngeségünket, kissé átallottuk. Azt hittük, hogy majd a színészek így -fognak felkiáltani: ezek a kritikusok már a kihivást is irigylik tőlünk, -azt is el akarják vitatni, a mire ellenökben eddig oly bátran -hivatkozhattunk. Annyiban hagytuk hát az egész kérdést, melyet különben -sem tartottunk nagyon fontosnak, de minthogy magok a színészek kezdenek -felszólalni a kihivás ellen, többé nem hallgathatunk, s örömest -pártoljuk őket. - -Ime Egressy Gábornak a _Szinházi Látcső_-ben közrebocsátott felszólalása -egész terjedelmében: - -«A kihivások legyenek megszüntetve mindenkorra, akként, hogy a Nemzeti -Szinházi rendes tagjainak legyen megtiltva a kihivásra megjelenni a -szinpadon. Országos szinház méltóságával alig lehet megegyeztetni azon -kihivási jeleneteket, melyekre némely, különben talán igen buzgó -pártfogói intézetünknek, engedik magokat ragadtatni, gyakran a közönség -nagy részének nem kis boszuságára. Egész általánosságban szólunk e -dologról, midőn mondjuk, hogy a hol a kihivások régen kimentek a -divatból vagy divatban sem voltak soha, a _Théâtre Français_-ben és a -bécsi _Burgtheater_-ben a közönség részéről a legnagyobb elragadtatásnak -sincs más kifejezése, mint a taps, az illető felkiáltások kiséretében. E -kifejezésben találja legszebb koszoruját ama szinpadokon a művész is. A -taps oly régi szokás, mint a szinművészet. A kihivás nem annyira -fokozata e kitüntetésnek, mint korcs kinövése, mely midőn a művészt meg -akarja tisztelni, annak személyét egyszersmind lealázza, szolgájává téve -szeszélyének. A szinházi kitüntetésnek neme, kétértelműsége mellett, még -ártalmas is, a mennyiben a mű benyomását zavarván, rontja az illusiót; -továbbá késlelteti az előadást, hátráltatván a szinpad átváltoztatását, -s az illető tagok átöltözködését. - -Egressynek igaza van, azonban mi nem reméljük, hogy e visszalépéstől -egyszerre el lehessen szoktatni a közönséget. Azért tanácsunk az, hogy -az igazgatóság csak a jelenetek és felvonások közti kihivásokra való -megjelenést tiltsa meg a drámai színészeknek, de a játék végén történni -szokott kihivásokra ne terjeszsze ki tilalmát. - - - - -A MENEKÜLTEK. - -Dráma 5 felvonásban. Irták Sand György és Meurice Pál. Fordította Feleki -Miklós. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 április 27-én. - -E szinmű Sandnak _Les beaux Messieurs de Bois-Doré_ czímű regényéből van -véve, mely 1858-ban jelent meg. Nem tudjuk: vajon Sand részt vett-e az -átdolgozásban vagy csak felajánlotta regényét e czélra; annyi bizonyos, -hogy egyetlen drámája sincs annyi technikai készséggel kidolgozva, mint -ez. - -A regény minden részletére nem emlékezünk már, csak annyit tudunk, hogy -a szinmű cselekvénye egy pár pontban különbözik a regénytől s az -átdolgozók lényeges változtatásoktól sem riadtak vissza. Ezt a világért -sem úgy említjük föl, mint hibát. A regényből készült drámák rendesen -épen abban a bajban szenvednek, hogy nagyon is a regény befolyása alatt -állanak; az átdolgozók ritkán emelkednek független költőkké, kik újra -teremtenek, hanem csak másolók maradnak, kik megelégszenek a regény -scenirozásával. Azonban, midőn a _Menekültek_ íróinak elvbeli -függetlenségét méltányoljuk, csodálkoznunk kell, hogy az gyakorlatilag -oly keveset eredményezett. E dráma sem több jól rendezett tableauk -összegénél s hatása inkább melodrámaszerű, mint drámai; többet veszi -igénybe kiváncsiságunkat, mint kedélyünket s nem annyira szenvedélyeket -rajzol, mint eseményeket csoportosít. Azonban vannak jó tulajdonai, -melyek előnyösen különböztetik meg más hozzá hasonló franczia drámáktól. -Nincs benne hóbortos philosophia, erkölcstelen erkölcs, nem kap a -rémjeleneteken, megveti a testi és erkölcsi szörnyüségeket: szóval, ha -mélyebben nem indítja is meg az embert, bizonyos kellemes -felületességgel mulattatja, s ez elég arra nézve, hogy a repertoiren egy -darabig fen maradjon. Már kétszer adták s nem mondhatni, hogy -közönségünknek ne tetszett volna. - -A színmű 1616-ban játszik s hátterét a hugenották küzdelmei képezik. A -cselekmény jó része nem egyéb, mint egy régebben elkövetett bűn -leleplezése és megboszulása. Így felvéve, már a tárgy sem eléggé drámai. -A drámai cselekvénynek lehető keveset kell foglalkozni azzal, a mi -azelőtt történt, avagy állani a mult befolyása alatt. A multtal való -foglalkozás leginkább az expositio dolga s nem a szorosan vett drámai -cselekvényé. Mennél többet kell beszélnünk arról, a mi azelőtt vagy künn -történt, annál roszabbul választottuk tárgyunkat. A görögök példáját itt -nem hozhatni fel. Ők trilogiákat írtak s így a mult csak annyiban volt -mult, a mennyiben egyik dráma után más dráma következett; mindenik -bevégzett egész volt, habár tárgyuknál fogva kapcsolatban egymással. -Senki sem értette jobban Shakespearenél, hogy a mi azelőtt vagy künn -történt, azzal keveset kell bajlódni a drámaíróknak. Drámai -cselekvényeinek gyökerei nem a multból táplálkoznak; expositiói -bámulatosak, sőt még _Hamlet_-ben is, melynek tárgya egy régebben -elkövetett bűn megboszulása, a leleplezés már az expositióban -megtörténik, figyelmünk egészen a jelen felé fordul s a hős küzdelme és -boszuja veszik igénybe teljes részvétünket. A _Menekültek_-ben a -leleplezések s a multban gyökeredző felvilágosítások nagy tért foglalnak -el, a legtöbbször drámai mozzanat nélküliek s a cselekvényt nem annyira -bonyolítják, mint nyujtják. - -A mű másik hibája az, hogy Sciarra d’Almivár, a mű egyik főhőse, a hogy -itt van előállítva, a legérdektelenebb személy, a kit leálarczoznak s -boszú áldozatául esik. A bűn, mint drámai alap, vagy nagyszerűsége által -válik drámai alappá, nagyszerűsége által válik drámai érdekűvé, vagy -mint az alapjokban nemes vagy jogos szenvedélyek korlátlansága, -tévedése, mikor aztán mindíg valami részvétre gerjesztő indokot rejt -magában. Pusztán criminalis esetek csekély értéküek. Sciarra d’ Almivár -bűne ugyan nem puszta criminalitás, de közel áll hozzá s maga oly -érdektelen s indokolatlan egyéniség, hogy küzdelme és bukása legfeljebb -csak erkölcsi érzésünket veszi igénybe s nem egyszersmind az æsthetikait -is. - -A mű harmadik hibája szintén nem csekély. A boszú nagy munkáját egy -gyermek kezdi meg, de végrehajtani nem lévén képes, nemcsak hogy -segítségre szorul, hanem kénytelen egészen másoknak engedni át, -Jovelinnek és Bois-Doré marquisnak. A boszú tulajdonkép hármok közt -oszlik meg. Innen aztán az, hogy a kifejléskor az események nem -összpontosúlhatnak eléggé, a szenvedély ereje is megoszlik, a mi -sokfélekép gyöngíti a drámai érdeket. Mario iránti részvétünk sem az, -mit egy drámai hős ébreszt föl. Már kora is kizár ilyesmit. Csak -szánjuk, s midőn szánalmunkhoz más érzés is vegyül, ő megszünik cselekvő -személy lenni; Jovelin és Bois-Doré marquis lépnek föl helyette, kiket -eddig figyelembe se vettünk. Igaz, a gyermeket bajos lett volna Sciarra -d’Almivárral szembeállítani; jó hogy Jovelin és a marquis vívnák a -párbajt, de az is igaz, hogy a megosztott érdeket nem pótolhatja az -események változatossága s a helyzetek regényessége. Szegény Mariót -Bois-Doré marquis nagyon háttérbe tolja, aztán Jovelin is előáll az ő -szerelmi históriájával. A személyek iránt nem fejlődhetik mélyebb -részvét, s inkább csak az események kimenetelére vagyunk kiváncsiak. - -Mindent összevéve, nekünk inkább tetszett az előadás, mint maga a dráma. -Szinészeink a szokottnál több gonddal és kedvvel játszottak. Különösen -Egressyt kell kiemelnünk. Ő Bois-Doré marquist játszotta, e -szeretetreméltó vén piperkőczöt és lovagot egyszersmind, a ki vigad, -udvarol és uriasan semmiskedik, egész addig, míg feltalálja öcscsét; -ekkor aztán levetkőzi hazug fiatalságát és tiszteletreméltó öreg -nagybátya lesz, kit lovagi becsület és testvéri szeretet egyaránt -boszura ingerelnek. - -Kevésbbé sikerültnek tartjuk azt a jelenetét Marióval, midőn ez -elbeszéli neki életét s ő öcscsét véli föltalálhatni benne. Itt majd -semmi átmenetet nem vettünk észre. A marquis levertebb, érzékenyebb -volt, mint kellett volna s meghatottsága csak általánosságban, árnyalat -nélkül volt játszva. - -Mariót Szilágyiné sok érzéssel s a közönség tapsai közt adta, de nekünk -úgy tetszik, hogy több nőiséget, mint gyermeki bájt tüntetett föl s -inkább egy kora érett lyány, mint fiú állott előttünk. Feleki Jovelinban -sikerültebben emelte ki a védő és boszuálló lovagot, mint a szerelmest; -Felekiné, mint Beuvée Laura, kedves jelenség volt, de mivel talán -szerepe kevés hatásos mozzanatot nyujtott, nem fordított reá annyi -gondot, mint a mennyit nagyobb szerepeire szokott. Színésznőinknél ezt -többször tapasztaljuk, mint színészeinknél, s nekik talán könnyebben is -megbocsáthatni, ha ugyan a kritika erényei közé tartozik a gyöngéd -udvariasság. Komáromyról, Sciarra d’Almivar személyesítőjéről nincs -kedvünk írni; e jellem oly rosszul van kigondolva és írva, hogy nem -csoda, ha a szinész nem tudja, mit csináljon vele. Mindamellett -figyelmeztetjük őt arra, hogy a mozdulatok és állások szép és jellemző -formái a szinészet köréhez tartoznak. Általában erre aránylag kevés gond -van szinházunknál. Nem szoborszerű mesterkedéseket kivánunk, sem typikai -schemákat az egyéni rovására. Óhajtásunk csak az, hogy a kellem és erő, -az öröm és fájdalom, szóval a szenvedélyek és érzések árnyalatait ne -csak arczczal és szóval igyekezzünk kifejezni, hanem az állással és -taglejtéssel is természetesen mindíg a művészet határai közt. - - - - -A DRÁMABIRÁLÓ VÁLASZTMÁNYRÓL. - -1863 május 24-én. - -Mint drámabíráló választmányi tag szólalok fel egyik tagtársam ellen, a -ki igazságtalansággal vádolja e választmány egyik osztályát. Nem -tartozom ehhez az osztályhoz, nem magamat védem, sőt tulajdonkép -társaimat sem akarom védeni, mert nem tudhatom, hogy csakugyan igazuk -van-e vagy nincs. Csak ez állítólag igazságtalanság orvoslatára ajánlott -mód helytelenségét kivánom kimutatni s helyébe jobbat ajánlani. - -Az ügy ez. Bajza Jenő _Zách Feliczián_ czímű szinműve, egy ellenében -három biráló előadásra nem ajánlván, visszautasíttatott. Ezért nagy zajt -ütött egyik politikai lapunk, azt mondván, hogy _Bánk bán_-t kivéve -_Zách Feliczián_-nál nincs jobb tragédiánk, sőt Katona tragédiája -körülményeit összehasonlítván a Bajzáéival, úgy mutatta fel Bajzát, mint -félreismert lángészt és üldözött költőt, kit irodalmi ellenségei -elnyomni törekednek. Nem ütköztem meg e nyilatkozaton, de egyszersmind -kevés sulyt is helyeztem reá. A ki Molière egyik remekéről azt mondja, -hogy sehogy sem állja ki a bírálatot, attól kitelik, hogy egy némi -reményre jogosító vagy épen talán gyönge drámát akár remekműnek -hirdessen. Azután Tóth Kálmán szólalt fel a _Bolond Miská_-ban, nem mint -humorista, hanem mint dramaturg és drámabíráló választmányi tag. Ő is -nagy igazságtalanságnak tartja a választmány eljárását s oda -nyilatkozik, hogy _Zách Feliczián_ a legszerencsésebb compositio, a -cselekvény egysége s legtömörebb nyelve miatt, melyen valaha fiatal -költő írt, megérdemlik, hogy Bajza Jenőt hozsonnával fogadják. - -Őszintén megvallom, hogy némi elfogultsággal olvastam e sorokat s maig -sem adok nekik hitelt, már csak azért sem, mert irodalmunkban _Bánk -bán_-on kívül egyetlen drámát sem ismerek, melyre a föntebbi itélet -illenék, sőt _Bánk bán_-ra sem illik, mert ez is legfeljebb szerencsés -compositio, de nem a legszerencsésebb. Tíz év óta, mióta járom a Nemzeti -Szinházat s birálom a szinműveket, sokszor hallottam én már ily -magasztalást s mindig csalódtam; azért nem könnyen hiszek el valamit, ha -mindjárt drámaírók mondják is, kik rendesen nem igen szokták egymás -darabjait dícsérni. Azonban én nem olvasván _Zách Feliczián_-t, -természetesen nem ítélhetek a dolog érdemére nézve, s csak némi -analogiából s a nyilatkozók irodalmi egyéniségéből indulhatok ki, a mi -megőrizhet ugyan a hiszékenységtől, de nem ad jogot valódi itéletre. -Lehet, hogy _Zách Feliczián_ jeles mű; lehet, hogy még jó darab sem, -csak figyelemre méltó jelenség, mely érdemes az előadásra; lehet, hogy -ilyen sem, s a visszautasító birálóknak igazok van. Szóval, én mindezt -lehetőnek hiszem, de a legkedvezőbb esetben is lehetetlennek tartom ez -állítólagos igazságtalanságot úgy orvosolni meg, a hogy Tóth Kálmán -javasolja. - -Mit javasol ő? Se többet, se kevesebbet, mint azt, hogy Bajza Jenő adja -be szinművét még egyszer, valami más czím alatt, ezt nem akadályozhatja -senki s ő biztosítja a költőt, hogy a választmány fölismeri azon -életrevaló elemeket, melyek legkevésbbé valók arra, hogy egy terczettel -eltemettessenek. Tehát Tóth Kálmán azt akarja divatba hozni, hogy az -igazgató minden visszautasított drámát más czím alatt köteles legyen -elfogadni, a választmány pedig megbírálni. Tehát az igazgatónak joga van -ily gyermekeskedéssel boszantani a választmányt, sőt talán épen azokat a -tagokat, kik visszautasították. Vagy azt hiszi Tóth Kálmán, hogy az -igazgató más bírálókhoz fogja küldeni a szinművet s három bíráló fölött -más három bírálóval töret pálczát, mindaddig, míg találkozik három derék -ember, kik elég igazságosak lesznek fölfedezni az igazságot? Az igazgató -ily jogáról nem tudunk semmit s ha ilyesmit kísért meg, bizonyosan sokan -ki fognak lépni oly választmányból, mely megaláztatni engedi magát. Vagy -Tóth Kálmán épen magában a választmányban fog indítványt tenni, hogy ez -vagy amaz visszautasított darab adassék ki más bírálóknak? De vajon a -választmánynak is van-e joga három tagja felett más három taggal hozatni -ítéletet? S ha van, mi fog következni? Tóth Kálmán elfogadott vagy -elvetett, néhány szinművet; adassanak ki új bírálóknak s így tovább, míg -aztán a drámabíráló választmány köznevetség tárgya lesz s önmagát fogja -mindennap megalázni, ha ugyan ily rendszabályokat el tud fogadni. - -Így hát a netalán történhető igazságtalanságokat sehogy se lehet -orvosolni? Oh igen, csak nem a választmány compromittálásával. A -választmány akármelyik tagja felett csak az egész választmány ítélhet s -egyik vagy másik osztály ellenében csak az egész választmányra -hivatkozhatni. E hivatkozási jogot bajos megadni a drámaíróknak, mert -akkor minden visszautasított szinmű új bírálat alá kerül. Hanem meg -lehetne adni az igazgatónak. Föl lehetne szabadítani arra nézve, hogy az -oly visszautasított szinművet, melytől sikert remél, terjeszthesse az -egész választmány elé, azaz ülést hirdetve, olvastassa föl a szinművet, -melyet aztán a tagok szótöbbséggel vagy újra elvetnek, vagy elfogadnak. -Sőt e hivatkozási, e közülés elébe terjeszthetési jogot meg lehetne adni -a választmányi tagoknak is, de nem egyeseknek, hanem például a -választmány harmadrészének, azaz, ha a választmány harmadrésze meg van -győződve valamely igazságtalanságról, legyen joga az igazgató által -ülést hivatni össze, hol aztán a szinmű sorsát az egész választmány -döntené el a fennebbi módon. - -Ezt a indítványt talán a választmányi ülésre kellett volna halasztanom, -de minthogy Tóth Kálmán, mint valamelyik lap mondja, szép -szabadelvüséggel a hírlapi térre lépett ki, nekem is követnem kellett e -példát. Most nincs egyéb hátra, mint az igazgató és tagtársaim -figyelmébe ajánlanom indítványomat, melyet valamelyik ülésben, vagy akár -hírlapban megvitatva, bizonyosan még sokkal jobban formulázhatni. - - - - -A CSALÁD ÖRÖME. - -Vigjáték 3 felvonásban Bourgeois Anicet és Decourcelle után fordította -Feleki Miklós. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 május 15-én. - -Kissé elkéstünk birálatunkkal. Ilyenkor alig tud az ember valami olyat -mondani, mit a többi lapok többé-kevésbbé, félig vagy egészen már el nem -mondottak volna, kivált ha a szinmű gyönge vagy jó oldalai nagyon is -szembetűnők. - -E vígjáték hiányait is eléggé megjelölték lapjaink s mi talán már nem is -szólanánk hozzá, ha nem tapasztaltuk volna, hogy legfőbb hibáját még -senki sem érinté. E hiba sem több, sem kevesebb, mint a komikai alap -teljes hiánya. Soha sem volt anynyira divat vígjátékot komikum nélkül -írni, mint most Francziaországban, a vígjáték e classikai földjén. Úgy -látszik, sok mostani franczia vígjátékíró épen úgy nem tud egész -lelkéből nevettetni, mint közönsége nevetni. Talán mindenik lelkében -zavartabb, homályosabb az erkölcsi eszmény, mintsem a nevetségesség -ellentétét eléggé érezhessék. A világ bohóságait, az emberek -gyöngeségeit egyik sem tartja oly bohóságoknak és gyöngeségeknek mint -kellene. Ritkán telik kedvök élesen kitüntetni és büntetni valamely -tévedést, túlságot, balgaságot vagy gyöngeséget. Inkább szórakoztatni és -szórakozni kivánnak. Egy-egy pikáns történetet találnak fel, melyben a -meztelen botrány kiszorítja a komikumot s a bonyodalom nem annyira -komikai, mint pusztán váratlan helyzeteket fejt ki. Inkább -kiváncsiságunkat veszik igénybe, legfeljebb izgatnak, de nem nyújtanak -æsthetikai gyönyört. A cselekvény ritkán fejez ki valamely határozott -eszmét; a fő hős ritkán jár pórul, a mi nélkül épen úgy nincs komédia, -mint tragédia tragikai bukás nélkül; vagy ha pórul jár is, az ok nem -szenvedélyében vagy tévedésében rejlik. Az érdek sokfelé oszlik, a -mellékszemélyek rendesen komikaibbak, mint a fők, a párbeszédek -elméssége, a jellemek erőltetett különössége, s némi stereotyp tréfák -nyomulnak leginkább előtérbe, s midőn kijövünk a szinházból, jó ha csak -annyit mondhatunk, hogy csak szórakoztunk s nem egyszersmind -boszankodtunk is. - -E jellemzés a mostani franczia vígjáték nem minden csoporzatára illik. -Vannak más csoportozatok is, bár nagy részt ezekben sem sok a -vigasztaló. - -Megvalljuk, hogy mi a most jellemzett osztály iránt a legnagyobb -ellenszenvvel viseltetünk. - -Az ily vígjátékban, mint a _Család öröme_, nem tudja az ember mi és ki a -nevetséges. Mit akarnak kifejezni a költők? Azt-e, hogy mily nevetséges -az anyósnak bele avatkozni elegyedni gyermeke és veje dolgába, s elvégre -könnyen pórul járhat e miatt? Nem. Az anyós itt nagyon mellékszemély s a -családi összezördülés a vígjáték kezdete előtt mintegy kilencz-tiz évvel -történt. Avagy azt akarják tudtára adni a világnak, hogy mily -nevetséges, ha az egymást szerető házaspár kis ok miatt elválik -egymástól? Nem. Egyik házaspár sincs nevetségessé téve. A költők -tulajdonkép azt hirdetik, hogy ha az ember kis ok miatt oda hagyta -feleségét, s kilencz-tiz évig szeretőket tartott, s végre ráunt e sivár -életre, béküljön ki újra nejével, a nő pedig bocsásson meg neki. Hogy mi -ebben nevetséges, nem foghatni meg, ha ugyan magán az írón nem nevetünk, -kinek a szerelemről és házas életről ilyen furcsa fogalmai vannak. - -Vajon az egyik főhőst, Sylly Györgyöt, elfogadhatjuk-e komikai alaknak? -Elég gyönge, sőt csaknem nyomorult ember, de a költők teljességgel nem -akarják nevetségesnek festeni, sőt szánalmunkat és rokonszenvünket -igyekeznek iránta felkölteni. Azt hiszik, hogy mindenki oly könnyen -megbocsát neki, mint neje, mert elég bátor az ő becsületéért párbajt -vívni. Sylly neje sem komikai személy, sőt rokonszenves, szenvedő alak, -kit sajnálunk egész addig, míg férjével kibékül; aztán megbánjuk, hogy -sajnáltuk. Cecile leányuk szintén nincs nevetségnek festve. Ez egy -koraért, eszes és szeretetreméltó lyány akar lenni. Esze elég is van, de -szeretetreméltóságából hiányzik valami, mit nőiségnek neveznek. Az anyós -Barmont asszony, s Cecile vőlegénye, Duxornel Hector, akarnak -tulajdonkép komikai alakok lenni. Sőt az anyós meg is bukik, elmegy a -háztól, mikor leánya és veje kibékülnek. E szerint Barmont asszony volna -a legfőbb személy a vígjátékban, az ő eltávozása teszi tulajdonkép a -komikai katastrophát. Csak az a baj, hogy Barmont asszony csak multjával -foly be némileg a cselekvényre és magában a műben sokkal mellékesebb -személy, mintsem a cselekvény súlypontja lehetne. Aztán megvalva az -igazat, Barmont asszonynak több igaza van, mint akár leányának, akár -vejének. Oly férfi, ki elhagyja szeretett nejét, kilencz évig -egyetlenegy gyermekét még látni sem kívánja és szeretőket tartva -Párisban úgy él, mint egy fiatal roué, csakugyan nem érdemli meg a -boldog házas életet. Nem azon csodálkozunk, hogy az anyós ellenzi a -kibékülést, hanem inkább azon, hogy oly keveset tesz akadályozására, -miért aztán bukásában ez okon is kevés a komikum. - -Az egész darabban a Hector jellemében van legtöbb komikum, azaz a -komikumnak némi árnyalata. Vitéz katona, ki nem rég tért vissza -Afrikából. Azonban, a mily vitéz a csatatéren, oly félénk a társaságban, -az asszonyok körül. E komikai ellentét teszi érdekessé. Egyébiránt ezt -már annyiszor használták a franczia vígjáték és regényírók, hogy kezd -stereotyppá válni. Mint Cecile eszköze s így mellékszemély, -természetesen kevéssel járulhat a vígjáték alapeszméji kifejezéséhez s -így a cselekvény menetére. Mindenesetre ő a legjobb alak; kár, hogy a -költők nem rajzolták oly jól, mint talán kigondolták; félénksége és -ügyetlensége néhol csaknem a bornirozottságba megy át, a mit bizonyára -nem akarhattak. - -E csak felületesen odavetett bonczolás is képes igazolni fentebbi -jellemzésünket. Sajnáljuk, hogy szinészeink ily műveket nemcsak -egyszer-másszor, mintegy kivételesen, hanem nagyon is sokszor -kénytelenek játszani. Ily szerepek betanulása keveset hat művészeti -erejök kifejtésére. Nagy részt elcsépelt, stereotyp dolgok; mind -gyöngébb kiadásban, melyek nem igen vehetik igénybe a szinésznek se -lelkesülését, se ambitióját. Ez nagyon hozzá szoktatja aztán a szinészt -a modorossághoz, mihez különben is elég a hajlam nálunk. Ezt nem az -előadásra kivánjuk értetni, mely nem volt gyöngébb a szokottnál. Azonban -nekünk úgy tetszett, mintha ez új darab szerepeiben már legalább is -húszszor láttunk volna minden szereplőt. Tudjuk, hogy ennek egyik oka -maga a vígjáték, de a másik ok bizonyosan ott rejlik, hogy nagyon -sokszor játszanak szinészeink ily műveket s mintegy vonatnak a stereotyp -játszásra, még talán akkor is, midőn maga a szerep az elégnél is több -anyagot ad az ellenkezőre. - - - - -RICHELIEU. - -Dráma 5 felvonásban. Irta Bulwer, fordította Tóth József. Előadatott a -Nemzeti Szinházban 1863 június 8-án. - -Már mintegy axioma, hogy a jó regényírók bajosan írhatnak drámát. Nem -alap nélküli állítás; számos példa igazolja, sőt okát is könnyed -megérthetni, ha egy pár futó pillantást vetünk a dráma és regény közti -különbségekre. A regény alatt természetesen a mai regényt értjük, mely -többé nem naiv elbeszélés, se phantastikus rajz, hanem a társadalomnak -eléggé philosophikus bírálata. A részletezés mind a cselekmény -fejlesztésében, mind a személyek jellemzésében oly tulajdona a mai -regényírónak, minél semmi sincs drámaitlanabb. A szinpad természete -concentrált cselekményt kíván, nem bírja meg a sok részletet, s négy-öt -felvonás határai közt egy részletesen felfogott jellem épen oly -kifejleszthetlen marad, mint hatástalan. A szinpad a nagy- és erős -vonásokat kedveli s a legsebesebb fejlődést; a szembe tett szenvedélyek -küzdelmére helyezvén a fősúlyt kevésbbé veszi tekintetbe a viszonyok -rajzát, mely a regénynek éltető eleme. S ha ide veszszük a mai regény -legháládatosb tárgyait, melyek se terjedelmök, se szövevényök miatt nem -valók drámai compositióra, továbbá a költői igazságkiszolgáltatása -eszközeit, melyek nagyrészt drámában hatástalanok vagy épen lehetlenek, -mindinkább világos lesz, hogy a mai regény a drámának csaknem teljes -ellentéte, habár a hajdani naiv elbeszéléshez képest sok másodrendű -dolgot kölcsönzött a drámából az előadás élénkségét illetőleg. Nagyon -természetes hát, hogy a regényírók, kik conceptióban, compositióban, -kidolgozásban egyaránt hozzá szoktak a drámaiatlansághoz, bajosan -lehetnek drámaik még akkor is, midőn drámát írnak. - -Különösen Bulwertől nem lehet sikerült drámát várni. Regényeiben -legkevésbbé sem hajlik a drámai compositio felé, aztán az a nagyon is -reflexiós modor, melylyel a cselekvényt és személyeit kíséri, -világosítja, bonczolja, már előre is igen kevés szerencsét igér neki a -drámai jellemzéshez. - -Valóban nincs is sikerült drámája, bár régebben többször tett kísérletet -e téren. E jelen drámája sem egyéb, mint egy összetöpörödett regény, -melyet maga nem kísérhetvén szokásos reflexióival, személyei által -mondat el egy csoport ilyesmit. Richelieu néha nem más, mint Bulwer, ki -fel-feltárja nekünk, hogy mint gondolkozik ő Richelieuről. Hanem ez mind -semmi ahhoz képest, hogy mennyire vontatott a cselekvény s mennyire -nincs a műben valódi drámai conceptio. Ha Bulwer regényt ír -Richelieuről, bizonyosan érdekessé fogja vala rajzolni a nemesség -küzdelmeit a királyi hatalommal s Richelieu egy nagyobbszerű történeti -alakként tünik fel a cselekvény folyamában. Így csak egyszerű cselszövő, -ki sokat beszél ugyan kedves Francziaországáról, de igazában igen -keveset tesz érte. Már a drámai forma miatt sem rajzolhatta a költő -Francziaország viszonyait, de másfelől oly cselszövényre vetette műve -fősúlyát, mely inkább egy _Pohár viz_-féle vígjátéknak szolgálhat -alapul, mint egy komoly drámának. Az egész nem egyéb, mint Richelieu -küzdelme a kezéből már-már kisikló főhatalomért. Ismét győz, s tovább is -ministere marad XIII-ik Lajosnak. De vajon lehetünk-e iránta nagyobb -részvéttel, mint a másik párt iránt, mely meg akarja buktatni? A költő e -tekintetben egészen homályban hagyja a nézőt s legfeljebb a történelemre -utasítja. A gyámleányához való viszonya sem olyan, mi részvétet -gerjesztene iránta. Számításból adja férjhez; ezzel ugyan maga ellen -idézi a király haragját, de e tettének nem sokkal több erkölcsi becse -van, mintha Juliát, szintén számításból, a király kedvesévé tette volna. -Richelieu küzdelme nem ébreszt bennünk több érdeket, mint bárminő -cselszövény, melynek kifejlődése, ha nem bárgyuság, elvégre is ingerli -kíváncsiságunkat. Szivünk hidegen marad s phantasiánkat semmi sem -ragadja meg. - -Mindamellett nem hibáztatjuk a fordítót, hogy szinpadra hozta e művet. -Bulwer oly kitünő író, hogy leggyöngébb művében is van valami élvezetes. -Itt sem hiányzanak szép gondolatjai, megakad egy-egy jól rajzolt alak s -egy pár sikerült jelenet, s az egészen valami oly szellem ömlik el, mely -megkülönbözteti őt a mindennapi dráma férzelőktől. - -A czimszerepet Tóth játszotta, de nem épen sikerrel. Voltak átgondolt, s -talán sikerült jelenetei is, de most is hiányzott játékából valami, a mi -sokszor hiányzik nála, midőn nem úgynevezett genreszerepet játszik, -melyben kitünő. - -Azonban e gáncs nemcsak őt illeti, hanem szinészeink és szinésznőink -majd mindenikét. A mily jelesek jobb szinészeink az oly jellemek -visszatükrözésében, melyek nem kívánják az erősb szenvedély rajzát vagy -emelkedettebb hangulatot, épen oly ritkán sikerül nekik felemelkedni a -magasabb drámai stilig. Ez szinészetünknek oly baja, mely nem érintést, -hanem tüzetes tárgyalást érdemel, mit alkalomszerint meg is fogunk -tenni. Tóthnak egyébiránt e szerepében sok minden szolgálhat mentségére, -miért nem is kívánju szigorubban megitélni; elég lesz, ha -figyelmeztetjük arra, hogy valahányszor erősebb szenvedélyt akar -kifejezni, beleesik bizonyos sápítozó és síránkozó hangba, a mi majdnem -modorává kezd válni. Oly szinésznek, mint ő, nem lesz nehéz magát -mérsékelni és fegyelmezni. - - - - -GAUTHIER MARGIT. - -Dráma öt felvonásban. Irta ifj, Dumas Sándor. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 junius 10-én. Bulyovszky Lilla (jól magyarul -Bulyovszkyné) asszony, a drezdai színház tagjának első fellépte az Irói -Segélyegylet s a Jogász Segélyző egylet javára. - -Talán nekem nem is volna szabad szólanom, hallgatnom, elbúnom kellene, -vagy ha szólok bűnbánóan felkiáltanom: tévedtem, bocsássátok meg -gyarlóságomat. Íme Bulyovszkyné két nyelvű színésznő, épen oly szépen -tudja szavalni Goethe és Schiller nyelvét, mint a Vörösmartyét és -Petőfiét, s homlokát testvéri egyetértésben övedzik a negyven millió -német s a nyolcz millió magyar nemzet koszorúi. Íme Bulyovszkyné -ellenmondhatatlanul megczáfolta azt az állításomat, hogy az irodalomés -művészettörténet a költészet és szinészetben elitél minden -kétnyelvűséget, hogy lehetetlen költőnek és szinésznek két nyelven a -stil és szavalat titkait egyenlő művészettel elsajátítani s annyira -behatolnia két nemzetiség kedélyvilágába, hogy a legfinomabb, -legelrejtettebb húrjain is játszhassék. Íme Bulyovszkynénak sikerült e -lehetlenség, végrehajtotta, mit nagyobbszerű szinésznők megkisérleni sem -mertek; legyőzött oly akadályokat is, melyek egy Ristorit is képesek -voltak megbuktatni. - -Íme egy hallatlan tényt kell beigtatnunk a művészet történetébe, mint a -magyar szellem vívmányait. - -Irótársaim közül s a közönségből bizonyosan nem egy gondolkozik így, s -én mégis szólni merek, sőt lényegileg most is ragaszkodom ezelőtt öt -évvel a _Pesti Napló_-ban megjelent czikkemhez, melyben a Bulyovszkyné -szándéklott két-három nyelvű szinészkedését hiú ábrándnak, vétkes -becsvágynak és szánandó erőpazarlásnak neveztem. Nem makacsságból -teszem, hanem meggyőződésből. Nem ismerek kritikust, még a -legnagyobbakat sem véve ki, a ki soha se tévedt volna. Az ízlés kérdései -nem mathematikai problemák; a mi pedig engemet illett, sokkal ifjabban -és kevesebb készülettel léptem a kritikai pályára, mintsem ne tévedtem -volna, talán többször, mint a hogy magam is hiszem. Aztán lehet-e -kedvezőbb alkalma egy kritikusnak a bűnbánó szerep eljátszására, mint -épen nekem a jelen? Egy nő irányában vallanám be tévedésemet, s hányszor -nem tartozunk a nőknek igazat adni akkor is, midőn épen semmi igazuk -sincs? - -Egy tapsviharral és koszorúzáporral fogadott művésznő diadalkocsijába -fognám be magamat s nekem is jutna valami a tapsból s koszorúból, -melyekben úgy sem volt soha részem. De nem tehetem, meggyőződésem -tiltja. Hogyan is tehetném csak azért, mert ünnepelt művésznőnk a bécsi -várszinházban nem tetszett, a berlini királyi színházban még nem -léphetett föl; egy pár kisebb német szinpadon, mint a weimarin, -münchenin sikert vívott ki ugyan, de a német kritikusok folyvást azt -jegyzik meg róla, hogy szavalatán valami idegen íz érzik; a magyar -kritikusok pedig s köztük Bulyovszkyné legrajongóbb tisztelői is, azzal -állanak elő, hogy hangsúlyozása itt-ott németes s észrevehetni rajta, -hogy rég nem játszott magyarul. Mindez legkevésbbé sem ösztönözhet -állításom visszavonására. Ma is épen oly kevéssé hirdethetem, mint -ezelőtt öt évvel: magyar szinészek legyetek németekké, hogy jobb magyar -szinészek lehessetek, mert a két nyelvű művészet a tökéletesség kitűnő -fokát alkotja; s ha visszahúznám is állitásomat, ha elismerném is -Bulyovszkynénak teljesen sikerült a két nyelvű művészet, ismernék-e el -egyebet, mint kivételt a szabály alól, tarthatnám-e el egyebet vele, -mint azt, hogy rendkívül könnyen tanul idegen nyelveket, a mi még -magában a szinészi tehetségnek sem szükségképi, sem kiváló nyilatkozása. - -Öt év alatt egy pár magyar és német lap nem egyszer emlegette és -magyarázta félre Bulyovszkynéról irt czikkemet; szememre hánytak, hogy -nem æsthetikai, hanem nemzetiségi és hazafiúi szempontból indultam ki. -Ez nem igaz. Készakarva mellőztem a hazafiúi szempontot s inkább csak -azért boszankodtam, hogy Bulyovszkyné oly sokat emlegeti hazája iránti -szeretetét. Elmondották, hogy tagadtam valamely idegen nemzet művészévé -válás lehetőségét. Ez sem igaz, sőt ellenkezőleg elismertem, hogy -némelyek idegen földön növekedve, vagy ifjú korukban idegen nyelvre adva -magokat, idegen nemzet művészeivé váltak, de aztán többé nem is -kaczérkodtak nemzeti nyelvökkel, nem jutott eszükbe a két nyelvű -művészet s megmaradtak pályájukon. Tulajdonkép csak a két vagy három -nyelvűséget támadtam meg költészet- és szinészetben egyaránt. -Elmondottam, hogy az oly művészetek, melyeknek egyik főeszköze a nyelv, -soha se válhatnak kosmopolita természetűekké; hogy anyanyelvén kívűl sok -nyelvet megtanulhatna az ember, kivált fiatal korában, beszélhet, irhat -rajtok, de hogy csak kettőt is úgy elsajátíthasson, hogy rajtok a költői -stil és szinészi szavalat valódi classicitásáig emelkedhessék, az -képtelenség; ide két élet kellene még akkor is, ha az alkotó phantasia -két formához szokhatnék, s nem érezné magát csak egyben szabadon; mi a -költő nyelvét s a szinész szavalatát nemzetivé teszi, az mind oly -számtalan finom árnyalattól függ, melyekről a hallgató és olvasó -hirtelen számot sem tud magának adni; mindezt soha sem tanulhatjuk meg -egészen, be kell szívnunk, mint a levegőt, hogy vérünkké válva táplálja -phantasiánkat; e nélkül költő és színész örök meghasonlásban fog -szenvedni, a gondolat és forma átkos meghasonlásban mi kihüti -lelkesedését, megbénítja alkotó erejét; vagy a legjobb esetben szűk -körre szorítja, modorba ejti. Elmondottam, hogy ezen kívül bajosan -szerezhetni meg azt a sok mindent, mi ha nagyrészt nem függ is a -nyelvtől, de leginkább bizonyos nemzetiség éles sajátságaiból foly; hogy -egy idegen phantasiája nem lehet elég fogékony, elég teremtő oly -dolgokban, melyeket gyermekségünk óta kell látnunk, hallanunk, értenünk, -érzenünk, hogy a művészetben visszatükrözhessük. Ez rövidre vonva -czikkem lényege, ily értelemben mondottam lehetetlennek a két nyelvű -szinészetet s ehhez, ismétlem, most is ragaszkodom. - -Távol legyen tőlem Bulyovszkynénak a német szinpadokon kivívott -diadalait épen semmibe se vennem. Megvallom, nem hittem ennyi sikert, -azonban lapjaink némelyikének tendentiosus közleményei e tekintetben -épen nem ámítanak el. Teljességgel nem mellőzhetni, hogy Bulyovszkyné a -bécsi várszinházban megbukott, a berlini királyi szinpadon nem léphetett -föl; Weimart bajos túlbecsülni, mert szinpada csekély hírű, valamint -Münchent is, melynek szinházában magam is eleget unatkoztam; a drezdai -sikere minden esetre legnevezetesebb, de tudnunk kellene valamit -részleteiről, így azt sem tudjuk, legalább én nem tudom, hogy a «drezdai -szinházi tag» czím csak oly czím-e, melynek osztogatásában -Németországon, a czímek hazájában, nagyon bőkezűek, vagy valami mélyebb -jelentőségű dolog? Továbbá hiteles adatok birtokába kellene lennem, -mennyi esik Bulyovszkyné diadalaiban magára szinészi tehetségére, mennyi -német szavalatára, mennyi a német nemzet vendégszerető udvariasságára, -mely mindíg szívesen fogadta a német-magyart, mennyi a curiosum -újdonságára, mennyi magára a német szinkritikára, mely nem sokkal áll -jobb lábon, mint nálunk, a mennyiben nevezetesb írók nem igen -foglalkoznak vele. Végül arról is meg kellene győződnöm, vajon -Bulyovszkyné valóságos rendes német szinésznő-e vagy csak néhány -szerepet tanult be, melylyel aztán, mint vendég, bejárja a német -kis-nagy városok számtalan szinházait? - -Mindezt nem tudva, biztosan nem itélhetek, azért egyszerűen elfogadom a -sikert s csak azt kérdem: volt-e oly német szinbiráló, ki meg ne -jegyezte volna, hogy Bulyovszkyné szavalatában van valami, a mi nem oly -német hogy a Gretchenek és Klärchenek szerepeit játszhassa; német-e -annyira, hogy a specificikus németségben a német szinésznőkkel -versenyezhessen, föllépett-e ily szerepekben s ha föl, nagy sikerrel-e? - -E kérdéseket Bulyovszkyné legrajongóbb tisztelői sem igenelhetik. Én -legalább a róla írt német birálatokból nem tudtam ilyesmit kiolvasni. S -most mit írnak róla a magyar lapok, majdnem kivétel nélkül? Nem azt-e, -hogy szavalatán itt-ott idegen hangsúlyozás érzik s a nyelvet illetőleg -észrevehetni rajta egy kis gyakorlatlanságot. Valóban, én e tekintetben -is nagy figyelemmel kisértem az előadást, s nehány helyt nagyon -kellemetlenül csapott fülembe némely szó közép szótagjának fölkapása; -például, ha jól emlékszem mindjárt az első felvonás végén: _sirrasson_ -stb. E mellett a két első felvonásban, volt beszédében valami olyan nem -magyarság, mit nem lehet hangsúlyozási hibának mondani, de a miről épen -úgy nem tudok számot adni, mint némely mondat magyartalanságáról, s -nyelvérzékem mégis megütközik rajta. Igaz, hogy az utolsó felvonásokban -mindez már kevésbbé volt észrevehető, hogy nem sok idő mulva talán -egészen el fog maradni, sőt arról is meg vagyok győződve, hogy -Bulyovszkyné még most is jobban tud magyarul szavalni, mint németűl; de -vajon előnyére lesz-e, ha mint német szinésznő ismét egészen magyar -színésznő lesz, s mint magyar szinésznő fog-e nyerni, ha visszatér új -hazájába? Én nem azt kötöm lelkére, a mi egyik koszorújának szalagjára -volt hímezve: «A nagy világon e kívül nincsen számodra hely»; -szabadelvűbb vagyok s azt mondom: vagy itt, vagy ott, de a két nyelvű -művészeten oly kevéssé van áldás, mint a kétkulacsos politikán. A -szinészetben, költészetben, sőt a műprózában is egyik nyelv a másiknak -ellensége. Minél tökéletesebb lesz Bulyovszkyné az egyikben, annál -inkább fog veszteni a másikban, vagy egykép hibákat ejteni mindkettőn. -Mily léha ambitio, mennyire nem értése e színészetnek a két nyelvvel -való küzdelem, s mennyire feladata minden költő- és szinésznek saját -nemzeti nyelve soha egészen ki nem buvárolható titkaiba mélyedni! -Valóban, ha Bulyovszkyné azt a nagy szorgalmat és kitartást, melyet a -német nyelvre fordított, saját nemzeti nyelvére fordította volna, talán -ez este úgy hallottuk volna szavalni, mint talán magyar szinésznőt még, -soha s csakugyan talán mind megérdemelte volna azt a sok koszorút, -melyeket lábaihoz dobtak. - -Tudom, hogy sokan rideg grammatikusnak fognak nevezni. Tudom, hogy az -ily beszéd csekély méltánylatra számíthat hazánkban, hol annyiféle -nyelvet beszélnek az emberek s egyet sem tudnak jól; hol a fensőbb -osztályok nem ismerik nyelvünk finomságait; irodalmunk tele van -germanismussal s a bájosés szűz magyar nyelv szentélyébe való törekvés -vajmi ritka. Francziaországban inkább értik az ilyesmit, hol Dumast -rossz stilistának tartják, Guizottnak nyelvhibákat hánynak szemére s -Rachelt, midőn hosszas külföldi útjából visszatért, oly keményen -megleczkézték némely francziátlan fogásaiért, a mint én Bulyovszkynét -távolról sem merem. Azonban kiválóan sajnálnám, ha olvasóim közül -kevesen értenék meg azt, hogy a művészetben, különösen a költészet- és -szinészetben, az általános emberin kívül van nemzeti elem is, melyet -egészen elsajátítani nem lehet, hogy például a legelső franczia vagy -német szinész sem fogja a mi szinpadunkon, nekünk úgy játszani a magyar -táblabirót mint játszotta Szentpéteri, vagy Tiborczot, mint Bartha és -Petúrt, mint Egressy. - -E szerint most is ragaszkodva régi czikkem lényegéhez, örömest -visszahúzom belőle azt, a miben a tények félig-meddig megczáfoltak. Én -nemcsak a két nyelvű művészetet tartottam bizonyos értelemben -lehetetlennek, hanem czikkem végén bukást is jósoltam Bulyovszkynénak a -külföldi szinpadokon. Ez nem teljesült be egészen. Szolgáljon -mentségeműl, hogy Bulyovszkyné _Wienerzeitung_-i czikkéből s a lapokban -szállongó hírekből sok mindent ki lehetett magyarázni; tisztán nem -tudhatta az ember: vajon német vagy franczia szinésznő akar-e lenni vagy -mindkettő egyszerre, vagy épen csak _à la Ristori_ kíván körútat tenni -egy magyar társasággal. S én ehhez alkalmazva birálatomat, mertem oly -biztosan jóslani. Hogy Bulyovszkyné német s csak német szinésznő lett, -mutatja belátását. A mi szinművészetünk már multjánál fogva is sokkal -rokonabb a némettel, némikép még most is másolata s nem tudott egészen -önálló stilt megalkotni. Így könnyebb volt az átmenet és biztosabb a -siker. A franczia szinpadon még csekély eredményt sem vívhatott volna -ki; annál kevésbbé mindkettőn. A franczia szinészetnek egészen más -stilja van, s a nyelv és szavalat ezer természetes és szabályzott -finomságaiban sokkal bajosabb a németnél. Egy Ristori is megbukott itt, -pedig a rokon olasz nemzet leánya volt, s a francziáktól is bálványozott -szinésznő. - -A mi Bulyovszkyné játékát illeti, most nem bocsátkozom részletes -birálatba. Elvárom a második előadást, midőn Gauthier Margitnál méltóbb -szerepben lép föl s talán egészen ment lesz az elfogultságtól, melyet -most a két első felvonásban nagyon is észre lehetett venni rajta. Hanem -elmondok némi általánosságot s kissé szigorúbb szempontból, mint eddig. -Én ugyan soha sem indultam ki oly hazafi szem pontból, mely palástolja a -hiányokat s hizeleg a nemzeti hiúságnak, de tekintetbe vettem mindig -körülményeinket. Bulyovszkyné fölment ettől, ő bizonyos tekintetben -lemondott nemzetiségéről, európai követelésekkel áll elő, illő, hogy én -is követelőbb legyek. - -Mindenki tudja, hogy én Bulyovszkynét bizonyos szerepkörben mindig -legjelesbb szinésznőnknek tartottam; általában véve pedig legtörekvőbb, -legszorgalmasabb tehetségünknek, bár soha sem mentnek némi beteges -ambitiótól. Ezt most is elismerem. De lehetetlen azon elsőrendű, bár -különböző fokozatú szinésznők közé számítanom, kik magokkal szokták -ragadni Európa főbb városait, sőt e mellett azt is meg kell vallanom, -hogy öt év alatt, mióta nem láttam, bizonyos irányban haladt ugyan, de -tehetsége alapjában nagyobb fejlődést nem vett. Nála most is túlnyomóbb -a reflexio, mint a phantasia, kivált ott, hol a tragikum felé hajlik, -nincs meg az a saspillantása, mely egy szerep lényegét egyszerre -felfogja s nagy erővel visszaadja; szerepében sok finom részletet -dolgozgat ki, de egy kerek egészszé ritkán olvasztja; felfogásában és -alkotásában több gond, mint erő, több tanulmány, mint eredetiség -nyilatkozik. Most is Gauthier Margit szerepében sok szép részletet -nyújtott, de két pontra csekély súlyt helyezett, pedig e nélkül szerepét -nem érthetni eléggé, én legalább nem értem, tudni illik Margit -blazírtságára, mely nélkül heves szerelme némikép indokolatlan és erős -impressionabilitására, mely leginkább megmagyarázza e nő gyors és -excentrikus változásait. - -Bizonyára most sokkal jobban játszotta e szerepet, mint régebben, de -inkább részletekben, mint egészben véve; kivált jelenete Armand atyával -rendkívül kitünően sikerült. A miben haladt Bulyovszkyné, az a -mozdulatok nemessége, plasticitása s több nemű árnyalás, a szenvedély -élénkebb kiemelése, melyeket bizonyosan senki sem méltányol jobban, mint -én. - -De azt is kénytelen vagyok megjegyezni, hogy Bulyovszkyné ezzel az új -vívmányával néha vissza él, a mennyiben elég affectatiot is vegyít belé. -Íme Bulyovszkyné haladása, melyet a német szinpadon nyert, s melyet -megnyerhetett volna a nélkül is, hogy német szinésznővé válják; különben -én soha sem tagadtam, hogy a mi nincs a nemzetiséggel kapcsolatban, -olyat a külföldi szinészetből sokat tanulhatni, kivált ha nem utánozunk. - -A szinház tömve volt, s zajos taps és számtalan koszorú fogadta a -vendégművésznőt. Ha közönségünk ezzel azért akarta jutalmazni -Bulyovszkynét, hogy német szinésznő lett, vagy a két nyelvű szinészet -mellett kivánt demonstrálni, nagyon sajnálnom, de azt hiszem, hogy nem -tett egyebet, mint kedvencz s rég nem látott szinésznőjét üdvözölte, kit -örömest látna a Nemzeti Szinház tagjai közt, a mi ellen nincs semmi -szavam. Hogy e zajos fogadtatásban volt egy kis erőltetés is, nem -tagadhatni, már csak azért sem, mert azután néhány nap mulva egy más -tüntetésnek is voltunk tanúi Prielle Kornélia és Felekiné részére. - -Mindíg távol tartottam magam az ilyesmitől, nem szólok bele, a fiatalabb -és lelkesebb kritikusokra bízom, kiknek épen nem vagyunk hiányában. - - - - -LECOUVREUR ADRIENNE. - -Dráma 5 felvonásban. Irták Scribe és Legouvé, fordították Csepreghy -Ferencz és Egressy Béni. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 június -23-án. - -Szilágyi Pál nyugalmazott szinész félszázados jubileumául és javára. -Bulyovszky Lilla (jól magyarul Bulyovszkyné) asszonynak, a drezdai -udvari szinház tagjának utolsó föllépte. - -Egy hozzá méltóbb szerepben vártam Bulyovszkyné fölléptét; a második -előadás részletes bírálatát igértem, remélve, hogy egészen ment lesz az -elfogultságtól. Ez teljesült is, amaz nem. Lecouvreur Adrienne jó szerep -arra nézve, hogy a szinésznő virtuozitását kimutassa, de költői becsre -nézve nem sokkal áll feljebb Gauthier Margitnál. Nem tudom, honnan van -az, hogy kitünő, sőt nagy szinésznők is ritkábban tisztelik a nagy -költőket s kiváló szeretettel fordulnak oly művekhez, melyek sokkal -mesterkéltebb hatásra vannak számítva, mintsem valóban megindítók -lehessenek. De másfelől e szerep nem olyan, hogy Bulyovszkyné kitünő -tehetségét a legerősebb oldalról mutathassa be. Az ő valódi szakmája -most is oly kevéssé a tragikai, mint ezelőtt öt évvel. Soha sem -hibáztattam, hogy e szerepkörben is kísérleteket tesz, de folyvást -hibáztatnom kell, hogy másik szerepkörét elhanyagolja, melyben egyedűl -vívhat ki hervadhatatlan koszorúkat. Számos vígjáték, drámát, sőt -tragédiát is ismerek, melyekben a szerepek mintegy Bulyovszkynénak -vannak írva. Sokszor gyönyörködtetett folyékony, finom társalgása; -csevegni senki sem tudott jobban a magyar szinpadon, mint ő; a vidám -enyelgést, a könnyed ironiát, kaczérságot, sőt az érzelmesség bizonyos -fajait majdnem mindig sok bájjal és erővel fejezte ki. Lehet, hogy -ejtett itt-ott hibákat, megtörtént néha, hogy szerepe felfogásában -megtévedt; a reflexio olykor megbénította önkéntességét s művésziebben -kívánva adni egyet-mást, a mesterkéltség örvénye felé lépdelt, de mindig -tudott hatni s bizonyos varázszsal kötötte le nézőit. E varázs mindjárt -vesztette erejét, mihelyt kilépett e körből s az erősb a viharosb -szenvedélyek küzdelmét ábrázolta. S különös, e szerepeire fordított -legtöbb gondot, holott kitünő tehetségének fényoldalai itt nagyrészt -elhalványultak, s az árnyoldalak kaptak túlsúlyra. Nem a teremtő -phantasia alakjai állottak előttünk, hanem a reflexio fáradságos -mozaikművei. Méltányoltuk a szorgalmat, bámultuk a gondot, tanulmányt, -de nem egyszersmind a tanulmány eredményeit is. - -Már arcza és hangja sem olyan, minővel nagyobbszerű tragikai szinésznővé -válhatnék valaki. Arczán legörömestebb mulat a mosoly, ajkai körül a -finom gúny, szemében az enyelgés. A mély fájdalom kitörését, a dűh, -boszú, megvetés kifejezéseit csak keresi, de nem találja meg. Hangja a -mily finom árnyalatokra képes a társalgásban, épen oly monotonná vagy -erőtlenné válik az erősebb felindulásban. A mily önkénytes nála a -csevegés, enyelgés, sőt a csendes meghatottság is: épen oly nehezen -bírja meg a korlátjokat áttört szenvedélyek rohamait. S e szerepekben -rendesen inkább részleteket nyujt, mint egészet, s a mi ezzel a -legtöbbször együtt jár, ritkán tudja biztosan rajzolni a jellem -körvonalait. Csak az oly mozzanatra helyez súlyt, melytől hatást remél; -csak ott dolgozgat ki sok finom részletet, hol mintegy feltünni vágyik; -de nem önti el egész játékán a jellem alapszínezetét, a főszenvedélyt -vagy az érzések és szenvedélyek vegyületét, melyből, mint magából nőtt -ki a cselekvény. E mozzanatokat mintegy várja, nagy gonddal emeli ki, de -a legtöbbször aztán ismét közönybe esik vissza, egész addig, míg nem jő -valami hatásos mozzanat. E mozzanatok nagyrészt elég jól vannak -gondolva, de nem mindíg jól játszva, és nagyon sokszor hiányzik belőlök -az a czement, mely a jellem alkatrészeit összetartja. E mellett -legsikerültebb tragikai jeleneteiben is érezzük, hogy ez csak játék, -szinészkedés. Nem tud eléggé hitetni, teljes illusiót teremteni, a mi -másik szerepkörében nem egyszer sikerül neki. - -Természetes, hogy minden oly szempontból van mondva, minőt -Bulyovszkynénak európainak hírlelt nevezetessége mintegy magával hoz. -Természetes, hogy mindez nemcsak a régi Bulyovszkynéra illik, hanem az -újra is. Ő haladt ugyan, de a mint már mondám, tehetsége nagyobb -fejlődést nem vett, se művészetének alaptermészete nem változott meg. -Mint régebben, úgy most is jobban játszotta Gauthier Margitot, mint -Lecouvreur Adriennet, pedig épen nem volt elfogult, sőt bátrabb, jobb -kedvű volt, mint a hogy Adrienne szerepe megkívánta. Hangsulyozása is -most hibátlanabb volt, mint Gauthier Margitban. Csak a második -fölvonásban vettem észre egy pár hibát: például: _igen, velem közlendő, -felkiált_ stb. a végső felvonásokban inkább betüket hagyott ki egy-egy -szóból: _semmi_ helyett _semi_-t, _szelleme_ helyett _szeleme_-t -mondott. Azonban grammatikusi ridegségem mellett is mindezt könnyebben -megbocsátom vala, mint azt, hogy nem annyira Adrienne szerény, -tartózkodó, de nemesen önérző, gyöngéd, de azért belül folyvást égő -szenvedélyessége, melybe, mint a szinésznőknél rendesen, az érzés némi -montirozása vegyül. Bulyovszkyné valamivel bátrabb, jobb kedvű volt, -mintsem eléggé szerény és tartózkodó, valamivel vidámabb, mintsem eléggé -gyöngéd lehessen. A heves és viharos természetnek csekély sejtető -árnyalatát tüntette föl a nyugodtabb pillanatokban. Igen sokat és -sokszor mosolygott. Részemről sokat elengednék mozdulatai nemességéből, -finom részletezéseiből, melyeket ujabban elsajátított, ha arczán -kevesebbszer látnék mosolyt, melynek kedvességét egyébiránt a világért -sem akarom elvitatni. Most is, mint a multkor, elsőbb jelenetei kevésbbé -sikerültek, mint a későbbiek. Michonnetvel való jeleneteinek épen annyit -használt, mint ártott, hogy édes atyja játszotta e szerepet s épen ez -ünnepélyes este. Emelte a hatást s nem csoda, hogy a közönség élénk -tetszését nyilvánította, midőn karjaiba borult és felkiállott: ennek -köszönöm mindezt, ez atyám, de egyszersmind ártott is, mert nem annyira -Adrienne-t és Michonnet-et láttuk magunk előtt, mint Bulyovszkynét és az -ő édesatyját. Az a hely, midőn Adrienne szerepét próbálja, jobban volt -kigondolva, mint eljátszva. Nem úgy igazította meg magát, hogy élénken -kitessenek a javított helyek. A galamb meséjét szépen szavalta, de nem -nagy bájjal és gyöngédséggel, a mit talán az is okozhatott, hogy -Lendvai, ki Maurice grófot játszotta, oly esetlenül szólott belé, hogy a -legégőbb gyöngédség is megfagyhatott volna. Sikerültebb volt Rachel -híres jelenete, midőn Adriennet a féltékenység kinozza és megszabadítja -vetélytársnőjét. Hogy reám e jelenet kevésbbé hatott, mint a körülem -tomboló fiatalságra, meglehet, bennem van a hiba, a ki erősb tragikai -felindulások után áhítozom. Különösen rosszul hatott reám, midőn -Bulyovszkyné Rachel híres _oui_-át mondotta el, a mi magyarul -_hiszem_-mel van fordítva. Ez mind kigondolva, mind játszva jól volt, de -mihelyt bevégződött a mozzanat, Bulyovszkyné meglehetős közönyössé vált -s úgy szagolta bokrétáját, mintha nem ment volna át valami nagylelkű -küzdelmen. A negyedik felvonás híres jelenetében két hibát találtam -midőn Adrienne rosszul takart czélzatokban társalog a herczegnővel, nem -tudta eléggé vegyíteni tartózkodását felindulásával, a finomságot -dühével, a fájdalmat boszúvágyával; midőn szavalni kezd a társaságnak, -csak későre találta meg a kellő hangulatot s csak a végsorok sikerültek -annyira, hogy teljességgel nem vettem rossz néven szomszédaim zajos -tapsait. A végső jelenetben mindent megtett, mi tehetségében állott, de -ki tehet róla, hogy e tehetség nem határozottan tragikai. Teljesen -méltánylom azt a mozzanatot, midőn kissé megdőlve merően áll s a -levegőbe néz; igen szép alak volt, méltó fájdalmához. Azt is örömmel -szemléltem, hogy a haldoklás perczeiben nem folyamodott materialis -eszközökhöz, de a legjobb akarat mellett is meg kell vallanom, hogy -arczával, szemével, hangjával keveset tudott kifejezni, s bocsássák meg -rajongó tisztelői bűnömet, még mindíg örömestebb tapsolok, ha a kín -tördelt hangjai helyett kedves csevegését hallom s mosolyában -gyönyörködhetem. - -Nem tudom, fel fog-e még lépni vendégművésznőnk, azt sem, vajon van-e -kedve ismét a hazai művészetnek szentelni tehetségét. Hogy a közönség és -hírlapok óhajtják, nem szenved kétséget. De egyszersmind azt is hallani -itt-ott, hogy főbb szinésznőink tömegesen vissza fognak vonulni a -nemzeti szinpadtól, ha Bulyovszkynét az igazgatóság szerződteti. Én -ugyan nem kedvelem a szinházi pletykákat, nem szoktam bele szólani az -igazgatás dolgaiba, soha sem ajánlottam senkit szerződtetés végett, sőt -megvallom, oly kevéssé értek a szinház igazgatásához, mint akár a -_Hölgyfutár_ és _Magyar Sajtó_ kritikusai, a kik mindennap beleszólnak, -de lehetetlen e szállongó hírt megjegyzés nélkül hagynom. Először is nem -hiszem, nem tudom feltenni szinésznőinkről, hogy ha hazafiúi érzelmökben -sértve érezték magukat Bulyovszkyné által, ily módon kivánnának rajta -boszút állani. Ez nem volna egyéb, mint a szinház érdeke elleni -dolgozás, a hazafiasság leple alatti hazafiatlanság, vagy a mi szinte -oly rossz, puszta ürügye a versenytől való félelemnek. Nem szükség -bővebben magyaráznom a dolgot s tovább szónokolnom Bulyovszkyné mellett, -épen nekem, a ki két nyelvű színészkedését mindíg kiméletlenül -megtámadtam. De ha én tudok az akadémiában és Kisfaludy-társaságban egy -teremben ülni és kezet szorítani azokkal, kik túlbuzgalmukban -kritikáimért majdnem hazaárulónak kiáltottak ki, bizony szinésznőink is -örömest játszhatnak egy oly szinésznővel, ki szinészetünk egyik dísze, a -ki nem ellenök vétett, csak maga ellen, midőn megszünt magyar művésznő -lenni, a nélkűl, hogy egészen németté váljék. - - - - -SZINHÁZI DOLGOKRÓL. - -1863 július. - - -I. - -«Oly keveset értek a Nemzeti Szinház igazgatásához, mint akár a (mult -félévi) _Magyar Sajtó_ és _Hölgyfutár_ kritikusai.» Így szóltam a minap, -s ez nem tréfa, hanem őszinte vallomás, melyet ismételnem kell, midőn -épen a Nemzeti Szinház igazgatását illető kérvényről kell egy pár szót -szólanom. Nincs szándékom egészben véve a dolog érdeméhez szólani, a -mire se elég ismeretem, se elég hiteles adatom nincs, de elmondok a -dolog körül egyet-mást, mik talán figyelmet érdemelnek. - -Ha egy idegen kérdezné tőlem, mi a legjellemzőbb különbség a külföldi és -a magyar szinkritika közt, minden habozás nélkül azt felelném: leginkább -az, hogy a magyar szinkritika rendesen keveset foglalkozik a szin- és -dalművek birálatával, magával az előadással, de annál többet a szinház -igazgatásával, untalan bele szól, szerződtetést és elbocsáttatást -követel, pártolja a szinészeket és szinésznőket kik fizetésjavítást -kivánnak, baja van az énekmester, a kardalnokok, a szinházi szolgák -fizetésével, közönség elébe hurczol egy csoport szinházi pletykát, az -elégedetlen szinészek és szinésznők közlönyévé avatja magát, s oly nagy -zajt üt minden kicsinységből, mintha egy miniszter megbuktatásáról vagy -valamely nemzeti nagy kérdés kivívásáról volna a szó. - -Valóban szinikritikánk ez annyira jellemző oldala példátlan az európai -journalistákban. Sehol sem olvastam, hogy a kritikusok a -szinházigazgatók megbuktatásában, a szinészek fizetései fölemeltetésében -vagy leszállíttatásában keressék ambitíóikat s a művészeti oldal helyett -gazdaságukkal és személyökkel foglalkozzanak; mindenütt megelégesznek az -æsthetikai itélettel, csak ezáltal kivánnak hatni az igazgatásra, sőt -többre, mint kritikusok, nem is érzik magokat jogosítva. Egy -államszinház elvi reformja vagy újonnan rendezése idéz elő másutt is -vitát, de az igazgatás speciális és személyes kérdései miatti zaj -egészen csak a mi találmányunk. Pedig ha van Európában szinház, melyet -igazgatni s igazgatásról itéletet hozni nehéz, ez a mi Nemzeti -Szinházunk. Másutt az operának és drámának külön szinházai vannak, így -könnyebb találni szakértő igazgatót; nálunk e művészeti két ág egyesítve -lévén, oly nehéz, hogy Nemzeti Szinházunknak még egyetlen igazgatója sem -volt, ki a művészet e mindkét ágában szakértő lett volna; Bajza oly -kevéssé, mint Ráday s a többiek. Bizonyosan most sincs senki íróink vagy -főuraink között, kit ily értelemben szakértőnek lehetne nevezni, a ki e -mellett külföldön vagy itthon a szinházigazgatást speciális tanulmányává -tette volna. - -Nekünk sajátságos viszonyainknál fogva folyvást meg kell elégednünk oly -igazgatókkal, kik több vagy kevesebb tájékozottsággal a művészetben elég -belátók a szinház művészeti intelligentiája s a valódi közvélemény -útmutatásait a legjobb módon felhasználni; elég lelkiismeretesek és jó -gazdák a szinház pénzviszonyait soha sem téveszteni szem elől, s elég -türelmesen szigorúak igazságosan és tapintattal kormányozható szinészi -népet. S ha ide veszszük még azt is, hogy színigazgatónknak az opera és -dráma gyakran ellentétes érdekeit egyaránt védeni és ápolnia kell; hogy -a magasb művészeti igényeket épen úgy szolgálni tartozik, mint kénytelen -gondoskodni mindennapi kenyeréről, mert subventiója mindig csekély volt -s a mi most kilátásban van; sem annyi, hogy egészen fölmenthesse a -megélhetés gondjai alól, még nehezebbé válik szinházigazgatóink pályája. -Még mennyi nehézséget lehetne előszámlálni a társadalmi viszonyoktól fel -a politikaiakig! S vajon e sok nehézséget tekintetbe veszi-e -kritikusaink és journalistáink többsége; szól-e szinházunk igazgatásához -elég eszélyesen, alaposan, igazságosan s a szinház érdekeinek tekintetbe -vételével? Bajos igennel felelni, kivált azon lapokat illetőleg, melyek -legtöbb zajt ütnek a szinházigazgatás kérdésével. - -A dráma és opera közti szerencsétlen küzdelem előidézésében jó része van -jornalistáinknak. E küzdelem egy idejü színházunk megnyiltával s még -máig is tart. A közönség egyik legbefolyásosb és áldozóbb része majdnem -kizárólag az opera érdekei ápolására ösztönzi az igazgatót; -journalistáink legtöbbje keveset ad az operára, kivéve akkor, ha -valamelyik igazgató ellen vádkép hozhatja fel; majdnem elnyomására -törekszik, sőt még az országgyűlési bizottságban is találkozott tag, a -ki az opera teljes eltörlését indítványozta; mintha bizony egy már -virágzásnak indult művészeti ágat helyes volna eltaposni; mintha az -bizony lehetne módunk két szinházat, egy operait és drámait állítani, és -fentartani; mintha eltörlesztésének Nemzeti Szinházunknál Pest viszonyai -közt nem az volna következése, hogy az ujtéri szinház újra divatba -jőjjön s a mi nemzetink félig-meddig kimenjen divatból. Az igazgató, -kinek kötelessége a színházi pénzviszonyaihoz képest mindkettő érdekeit -ápolni, folyvást két tűz közé van szorítva s mindkétfelől csak vádakat -hall. Azonban ez még hagyján, némileg természetes, mert szinházunk -szervezetéből loly. De semmikép nem nevezhetni természetesnek kritikánk -fentebb jellemzett eljárását, mely, mióta szinházunk fennáll, folyvást -divatozik s az igazgatók pályáját annyira nehezíti. Az igazgatási, -pénzügyi, szerződtetési és fegyelmi kérdések előtérbe tolása pusztán -csak izgatási eszközzé válik. A czél nem hatni az igazgatóra, hanem -megbuktatni; egész ministernek nézik, a ki ellen rendszeres ellenzéket -kell szervezni. Egy pár elégedetlen szinész, egy pár boszus journalista -vagy drámaíró egyesül s kész a harcz életre halálra. Ide járul még -néhány kezdő író, kik irodalmi pályájuk boldog éveit élvén, semmiben sem -találnak nagyobb gyönyört, mint Demosthenesként mennydörögni a szinház -zsarnoka ellen s tudtára adni a világnak, hogy ők is élnek s uralkodni -akarnak. A szinész igaz és nem igaz adatokat, híreket hord ki a -színháztól; a journalista feldolgozza. Oly dolgok válnak a mindennapi -vita vagyis inkább zaj tárgyává, melyekhez csak kivételesen, nagy -discretióval s hiteles adatok nyomán lehetne nyulni. Az igazgató elleni -gyűlöletből nem kiméltetnek a szinház érdekei sem. Egy pár tévedés elég -arra nézve, hogy az igazgató a színház elleneségének, megbuktatójának -kiáltassék ki, mintha lehetne igazgató, ki egyben-másban ne tévedjen, -kivált a mi szinházunknál. Minden bajért, mely a színház szervezetéből -vagy az eszközök elégtelenségéből foly, egyedül az igazgatót teszik -felelőssé. Az összes szinházi személyzet hibái, az olyanok is, melyek -nincsenek kapcsolatban az igazgatással, az igazgató hibáiul rovatnak -fel. A Nemzeti Szinház igazgatásának kérdése oly könnyűnek tetszik, hogy -ujdonságírók, kik keveset értenek a drámához, semmit az operához, soha -sem tették tanulmányuk tárgyává a szinház belviszonyait, csak úgy írnak -róla, mintha a bérkocsisok gorombaságát kellene megróniok. Husz harmincz -sorban minden nap ukázokat bocsátanak ki az opera és dráma -szervezéséről, hogy kit kell s kit nem kell szerződtetni, kit nem szabad -elbocsátani s több efféle, melyeknek ha nem engedelmeskedik az igazgató -jaj, neki, mert elárulta egyik legdrágább nemzeti intézetünket. E -rendszeres izgatás, zaj és pletyka rendesen nemcsak megbénítja az -igazgató intézkedéseit, hanem elfordítja tőle a közönséget is. Az -igazgatónak bajos minden hírt megczáfolni, minden támadást visszaverni, -sőt némely kényes természetű ügyében épen lehetetlen. Egy pár -tekintetélyesebb politikai lap vagy irodalmi folyóirat közönyös a -szinház beldolgai iránt, vagy mert nem akar egyoldaluan ítélni, vagy -mert nem tartja fontosnak, s nem óhajtja gyümölcstelen polemiáknak -megnyitni hasábjait. A legtekintélyesb szépirodalmi irók nagy részt -szintén így gondolkoznak. Az az egy pár ember, ki a kritikával -tüzetesebben foglalkozik, resteli ártani magát oly dolgokba, melyek -tulajdonkép nem tartoznak az æsthetikai kritika körébe, melyekben nem -tartja magát competens bírónak, vagy ha tartja is, kétkedik az adatok -hitelességében s nincs módja vagy ideje utánok járni. Szóval az -igazgató, ha nincs valami nagy szerencséje és figyelmetlenségből vagy -kénytelenségből megsértett nem épen kíméletre méltó érdekeket, csakhamar -maga ellen látja a lapok többségét. A zaj mind erősbül, a közönség -lassanként mindent elhisz, mert a kik bátran és sokszor állítanak -valamit, mindíg hitelre találnak azok előtt, kik azt bizonyosan nem -tudhatják. Az igazgató kénytelen visszavonulni, jő egy másik, kit nagy -hozsánnával fogadnak, de a ki egy pár év mulva szintén úgy jár, mint -előde, miben aztán az a legrosszabb, hogy igazgatóink hamar változván, -egyik sem szerezhet magának elég tapasztalatot, gyakorlottságot s mindig -újonczok kisérleteivel kell találkoznunk. - -Íme az okok, melyek alapján hibáztatnom kell a kritikának oly nagy -mértékben s oly könnyelmű módon foglalkozását a szinház belügyével, a -mint ez nálunk oly régóta divatos. Íme miért nem ajálhatni elég -tapintatot és eszélyt mindazoknak, kik a szinház igazgatásába beleszólni -elég competens bíróknak tartják magokat, legyenek akár ellenségei, akár -barátai az igazgatónak. Rajzom talán túlzottnak tetszik, pedig nincs -benne más túlzás, mint az, hogy egy pár évtized eseményei vannak -összepontosítva benne. Hogy a jelenre sok illik belőle, bajosan -tagadhatja valaki, sőt van két oly adatom is melyeket, mint egész -újakat, meg sem említettem. Egyik a budai szinház melletti izgatás a -Nemzeti Szinház és igazgatója rovására; a másik több írónak és művésznek -a legfelsőbb helyre benyujtandó kérvénye, mely többek közt a Radnotfáy -igazgató úr elmozditását kéri. Nemzeti Szinházunknak minden leendő -igazgatója el lehet reá készülve, hogy kivált ez utóbbi eszköz fel fog -használtatni ellene, mert mindig találkozik egy pár iró, kik elég -erélyesek husz-harmincz sort fogalmazni és aláírókat szerezni, ha -mindjárt oly írókat és művészeket is, kik soha sem járnak a szinházba. E -kérvénynek épen az előttem a legroszabb oldala, hogy ha divatba jő, még -inkább meg fog nehezíttetni az igazgatók pályája, melyet tulajdonkép -könnyíteni kellene. - -De miért e kérvény, miért a szenvedélyes és makacs megtámadás, melyet -Radnotfáy úrnak mindennap szenvedni kell; miért kiáltják ki a Nemzeti -Szinház megbuktatójának, a legroszabb igazgatónak, ki valaha csak volt -és lesz? Nem tudom. Nem vagyok oly bölcs, hogy mindent megfejtsek. -Lehet, hogy divatba jött s a divat ragadós, s ha gróf Ráday nem épen -fontos okokból legkitünőbb igazgatónknak kiáltatott ki, miért ne -kiáltsuk ki Radnotfáyt szintén nem fontos okokból a legroszabb -igazgatónak? Én nem védhetem Radnotfáy urat, nem itélhetek -igazgatásáról. Az operához semmit sem értek, soha sem tettem -tanulmányaim tárgyává, se a szinház belviszonyait, se az igazgatást; nem -ismerem a szinház budgetjét; nem tudom az igazgatónak mily hatásköre -van, mennyit tudhatni be neki, s mennyit a felette álló szinházi -bizottságnak; minő terhekkel, mily állapotban vette át a jelen igazgató -a szinházat elődjétől; min segíthetett volna s min nem stb. Szóval én -csak a drámához s a drámai előadáshoz értek, szóval én oly keveset értek -Nemzeti Szinházunk igazgatásához, mint a boldogult _Magyar Sajtó_ s a -nem boldog _Hölgyfutár_ kritikusai; legfeljebb csak abban különbözőm -tőlök, hogy sejtem a szinházunk igazgatásának nehézségeit s jobban -használom logikámat az igazgatás ellen támasztott zaj megitélésében, -mint ők, kik épen legtöbbet zajongnak. E csekély készülettel kell hát -síkra szállanom az elhírhedt kérvény ellenében, még pedig csak azon -ismertetés alapján, melyet róla Reviczky Szevér a mult félévi _Magyar -Sajtó_ 133-ik számában közrebocsátott. Ne várjon tőlem az olvasó valódi -bírálatot, csak egy pontban akarok, mint bíráló beszélni, a többiben nem -leszek más, mint egy ember a közönségből, ki pusztán csak logikájára -támaszkodik. De kifogyván a térből, fejtegetéseim többi részét a jövő -számra kell halasztanom. - - -II. - -Tehát kérvény készült, mely több író és művész nevében a jelen igazgató -elmozdítását, új rendszer behozatalát sürgeti, s mely a legfelsőbb -helyre fog beadatni. Reviczky a múlt félévi _Magyar Sajtó_ már idézett -számában megismertette e kérvényt s felhívta az írókat, művészeket és -szinészeket (e megkülönböztetés szerint a szinészek nem tartoznak a -művészek kategóriájába) a kérvény aláírására. Sokan csodálkoztak, hogy -Reviczky állott e kérvényező írók és művészek élére, a ki se művész, se -drámaíró, se zene- vagy dráma-kritikus és soha a szinház ügyeivel nem -foglalkozott. Én nem csodálkoztam. Reviczky sok mindent megkísért az -irodalomban, sok mindenhez hozzászól, utoljára valamelyiket csak -eltalálja. Aztán tekintetbe kell vennünk azt a körülményt is, hogy a -múlt évben, midőn Reviczky az _Új nemzedék_ élére állott. _A -csoportosulás mint eszme_ jelszót írta ez új irodalmi párt zászlójára; -az _Új Nemzedék_ ugyan megbukott, de a jelszó mind tartotta magát s íme -új csoportosulás állott elő, s bár az eszmék itt is meglehetősen -hiányzanak, de Reviczkynek nem lehetett hiányozni. - -Azonban halljuk mit akarnak ő és társai: «Ők – úgymond Reviczky -czikkében – abban a hitben vannak hogyha a Nemzeti Szinház igazgatása a -jelen állapotban hagyatik, a magas évi segélypénz nem fogja azt az -eredményt előidézni, melyre oly vágyva vágyik a szinház ügye iránt -érdekelett irodalom, művészvilág és országos közönség. Több éve múlt, -hogy a hazafiui lelkesedés által alapított drága közintézet eredeti -czéljához, a magyar drámairodalom művelése- és terjesztéséhez, oly -viszonyban áll, a mi, ha nem hanyatlás, minden esetre erőpazarló -vesztegelés. Az iránytévesztés, a visszaélések szaporasága, a szinház -belső érdekeinek szembeszökő ignorálása: a jelen igazgatóság vagy talán -jobban mondva igazgató alatt kezd a tetőpont felé haladni.» Felemlítik -továbbá a sérelmeket általánosságban. «A szinház tagjainak -megválasztásában és eleresztésében semmi tapintat és lelkiismeretesség: -a pénztár hasznavehetetlen tagok összehalmozása által terhelve; az -eredeti szinműirodalomra kevés gond fordítva; az æsthetikai szempontok -elhanyagolva; az igazgatásba oda nem illő befolyások harapózva s az -egész közvetlen ügykezelésben avatatlanság, érzék- és szakképesség -hiányának jelei.» Mint a pesti irodalom és művészvilág tagjai, -orvosoltatni kívánják e bajokat; óhajtják, hogy a jelen igazgatás alatt -elharapozott visszaélések megszűntetése végett hallgattassék meg az -1861-ki országgyűlés által kinevezett színházügyi bizottság véleménye, -vagy szereztessék arról a maga rendes útján tudomás; engedtessék meg, -hogy változott igazgatási rendszer és más igazgató mellett a magas évi -segélypénz áldást hozó adománynyá váljék a Nemzeti Szinházra nézve. - -Reviczky polemiával kíséri az ismertetést, tiltakozik a kaján föltevések -ellen, megrójja az alkalmazkodó melléktekinteteket, megtámadja a -töprengő pessimust, ürügyűl bitorlott politikai kifogásokat, -nagyképüskedést, semlegességet. E vádak egy jó része leginkább a _Pesti -Napló_ és _Koszorú_-ra vonatkozhatik, melyek épen nem barátjai az egész -zajos kérvényezésnek. Mit mond a _Pesti Napló_ egyik dolgozó társa e -vádjára, az az ő dolga a _Koszorú_ nem elegyedik czáfolatába s a -kérvénynek úgynevezett politikai oldalát egészen mellőzi. De annyit -mégis megkérd: vajon hiszik-e komolyan a kérvényezők az országgyűlés -által kinevezett bizottság összehivását, holott az akkor sem hívatott -össze, midőn a subventio kérdéséről folyt a tanácskozás? Továbbá, mit -értenek ez alatt «vagy a maga rendes útján», mi alatt sok mindent lehet -érteni? És végre, ha csakugyan eszméjök van a kérvényezőknek a szinház -reformjára nézve, súlyos vádjaik az igazgató ellen s nem elég nekik a -hírlapok tere, vajon nem volt-e alkalmuk a múlt télen épen a subventio -ügyében összehívott tanácskozás elébe terjeszteni mindazt, mi szívükön -fekszik? Husz-harmincz soros kérvény helyett egész részletes -memorandumot dolgozhattak volna kapcsolatban a subventio kérdésével; e -mellett előadhatták volna vádjaikat a szinházigazgató ellen, minden zaj, -tüntetés nélkül, a mi a szinház érdekeinek is inkább használ vala. Miért -jut eszökbe csak most a szinház reformja, miért lépnek föl csak most -Radnotfay ellen? E kérdések sokat levonnak abból a kegyeletből és -«kötelességhű» éberségből, melyet Reviczky emleget s némi szenvedélyes -torsalkodást is gyaníttattnak. Egyébiránt a kérvényezőknek az -országgyűlési bizottsággal való paradirozása fogalomzavar. Az 1861-ki -országgyűlés kinevezett egy bizottságot, hogy megvizsgálja a szinház -hiányait, tegyen jelentést rólok s készítsen javaslatot arra nézve, hogy -mikép lehetne a Nemzeti Szinházat neve méltóságához illő állapotba -helyezni mind anyagi, mind szellemi tekintetben. A bizottság eljárt -kiküldetésében, beadta jelentését, javaslatát s ezzel megszünt bizottság -lenni. Jelenleg semmi nemű országgyűlési szinházi bizottság nincs se -jogilag, se tényleg. Hogy a kormány a subventio kérdésében e bizottság -néhány tagjait is meghívta, csak azt mutatja, hogy ő is bizalmat -helyezett azok némelyikébe, kiket az országgyűlés ez ügyben kiküldött -volt, de a meghívott tagok természetesen csak mint szakavatott egyének -jelentek meg s nem mint az ország képviselői. Ez egyének összehívása s -megjelenése se alkotmányos, se alkotmánytalan eljárás, csak épen -tapintatos, a mi minden esetre viszonyaink közt méltánylatot érdemel, de -kár reá holmi alkotmányi dogmákat építeni. - -A mint a múlt számban előadtam, teljességgel nem vagyok barátja annak, -hogy szinikritikánk nagyobb részt mellőzi a művészeti oldalt s -igazgatási és gazdasági kérdésekkel foglalkozik. Hogy ez nem a -szinikritika köre, könnyen megfoghatni; de egyszersmind nem állítottam, -hogy egy államszinház reformja vagy újonnan rendezése ne foglalkoztassa -a hírlapokat s hogy az igazgatásnak netalán nagy visszaélései, hibái, -kivált a pénzügyet illetőleg, a körülmények szerint mintegy kivételesen, -discretióval, hiteles adatok nyomán napfényre ne hozassanak, mint -bármely közintézeté. Azonban épen az a baj, hogy hírlapjaink minden nap -emlegetik a reformot, mindennap támadják az igazgatót, de sohasem -foglalkoznak komolyan az ügygyel. Írt-e a kérvényező írók közül -valamelyik tüzetes czikket a szinház reformjáról, a kilátásba helyezett -subventióval kapcsolatban? Adott-e tervet a szinház újonnan rendezésére, -s épen Reviczky, ki annyi mindenhez szól, annyi vasútat épít, -építtetett-e csak egy légváracskát is Nemzeti Szinházunk jövőjének? Az -igazgató eljárása vétetett-e tüzetes bírálat alá, hiteles adatok nyomán, -mintegy számokkal kimutatva? - -Hallottunk elég zajt, gúnyt, olvastunk oly czikket is, mely a -szabadjegyek elvételét egyik fő sérelemként tárgyalta, de olyat egyet -sem, mely a dolgot derekasan felfejteni igyekszik, s igazolni képes e -súlyos vádakat: «lelkiismeretlenség, az igazgatásba oda nem illő -befolyások elharapózása, a pénztár megterheltetése, a szinház érdekeinek -szembeszökő ignoralása» stb. Még a politikai életben is a kérvényeket -tüzetes tárgyalások szokták megelőzni a hírlapokban. Ha már divatba -hoztuk a kérvényt a szinházigazgatás ügyében, vajon a szinház reformja s -az igazgató csúfos elmozdítása nem érdemelnek-e még egy kis behatóbb -analysist? S miért csak az igazgató letételét kérni, miért nem vádolni a -színházi választmányt is, mely a legfőbb dolgok elintézésébe szintén -befoly, az igazgatóval együtt felelős, s mely elég lelkiismeretlen -eltűrni színházunknak a végelpusztulás örvénybe hanyatlását? - -Még tovább fűzhetni e kérdéseket. Ha a kérvényezők a hírlapokban nem -fejtegették tüzetesen se a színház reformját, se a jelen igazgatás -hiányait, visszaéléseit, miért nem csatoltak kérvényökhöz egy -emlékiratot, mely mind a két kérdést kimerítőn tárgyalja? A kérvényező -írók és művészek nem mint a nagy közönség tagjai léptek föl, hanem mint -szakértő emberek, az irodalom és művészet érdekében. Így egy kimerítő -emlékirat készítése kétszeres kötelességök lett volna. Reviczky ugyan -indítványozza, hogy, ha majd többen lesznek, gyűljenek össze, «s -bízzanak meg keblökből szakismeret és tükörtiszta gondolkodásmód -tekintetében kiváló pár egyént a szinház ügyének tárgyalásába ereszkedő -emlékirat szerkesztésével, mert ebből ki fog tünni felszólalásunk -indoka.» Nem tudom, megtalálták-e a kérvényezők «e szakismerő és -tükörtiszta gondolkodású egyéneket» kik megírják azt, mit ők tulajdonkép -nem tudnak eléggé tisztán? Sok mindent olvashatni lapjainkban a -kérvényezők megbizottjairól, a kérvény felviteléről, de hogy valami -emlékiratot is szerkesztettek volna, arról hallgat az írás. Íme egy -újabb ok, hogy elhamarkodott, könnyelmű lépésnek tartsuk e kérvényt, még -akkor is, ha különben helyeselnők. - -De még más oldalról is fontos ellenvetésre találhatni. A kérvény legfőbb -czélja, a mint Reviczky előadja, Radnotfay elmozdítása. Jól van, de -van-e a kérvényezőknek igazgatójelöltjök? Ha egy kérdést annyira -személyhez kötünk, egy más személyt kell vele szembeállítanunk. A -kérvény hallgat a kérvényezők igazgató-jelöltjéről. Megengedem, hogy ez -nem hiba, noha akkor nem kellett volna oly élesen személy ellen intézni -a kérvényt. De miért nem emlegetik a kérvényezők főbbjei a -rendelkezésekre álló lapokban igazgató-jelöltjöket? Vagy ezt nem szükség -tudnunk? Lehet, hogy Radnotfay tévedett, hibái vannak, de vajon jobb -jő-e helyébe? Ha már az igazgatókat teszszük-veszszük, nem jó volna-e a -hírlapoknak hozzászólani, hogy az a leendő igazgató mennyiben alkalmas -egyén, be fogja-e tölteni helyét? Vagy a kérvényezők czélja csak a -Radnotfay megbuktatása, aztán nem bánják bár ki lesz, a többit egészen -azokra bízzák, a kik Radnotfayt jó igazgatónak nézték s eltűrték, hogy -szerintök tönkre tegye a színházat? Ez a kérvény szempontjából sem -helyes logika. - -A kérvényezők neveinek oly mély titokba burkolása sem igen szól a -kérvény mellett. Az ily kérvényekről való tudósításokban divat, épen az -ügy érdekében nemcsak az aláírók nagy számát emlegetni, hanem a -nevezetesb aláírókat is. A kérvényt pártoló lapok alig emlegetnek egy -pár kérvényezőt, de annál többször olvassuk itt-ott, a «magyar irodalom -és művészet képviselői», «a magyar írók és és művészek nagy része», -«hatvan journalista, író és művész írta alá már a kérvényt». De kik azok -a művészek és journalisták és írók? A szinészek nem. Midőn Reviczky -fennebi czikkében aláírásra szólította fel őket, nyilatkozatot adtak ki, -melyben visszautasították a felszólítást, szükségtelennek nevezték a -kérvényt s a mennyiben az igazgató működéséről már döntő ítéletet akar -hozni, méltánytalannak, időelőttinek is; egyszersmind indokolni is -igyekezték nyilatkozatukat, mindenesetre több okkal, mint a kérvényezők -kérvényöket. A politikai lapok szerkesztői sem vettek részt a -kérvényezésben; közülök csak Lonkayt halljuk emlegetni. Eötvös, -Csengery, Jókai, Arany szintén nem írták alá a kérvényt. A zene- és -dráma-kritikusok közül csak Ábrányi és Zilahy léptek föl. De legyenek -bárkik az aláírók, több okból tiltakoznom kell némely pesti és bécsi lap -azon állítása ellen, hogy a kérvény az összes magyar irodalom és -journalistika véleménye. Ha az összes magyar irodalom és journalistika -helyesnek látta volna beleavatkozni a dologba, talán csak szabatosabban -tudott volna fogalmazni húsz-harmincz sort, mint a kérvényezők. - -Én nem olvastam a kérvény eredetijét, de nincs okom föltenni -Reviczkyről, hogy azt hűtelenűl igyekezett volna ismertetni. S mily két -nagy hiba ötlik fel benne, mindjárt az első tekintetre. Egy helyt ez -áll: «Több éve múlt, hogy a hazafiúi lelkesedés által alapított drága -közintézet eredeti czéljához a magyar drámairodalom művelése és -terjesztéséhez, oly viszonyban áll» stb. Tehát a Nemzeti Szinház eredeti -czélja csak a magyar drámairodalom művelése és terjesztése. Különbözik-e -e meghatározás szerint Nemzeti Színházunk a Toldy István _Nemzeti -Szinház_ czimű szinműtárától, melynek czélja szintén a magyar -drámairodalom művelése és terjesztése? Alább ismét ez áll: «Az egész -közvetlen ügykezelésben avatatlanság, érzék- és szakképesség hiányának -jelei.» Az avatatlanság hiánya annyi, mint avatottság vagy legalább is -nem avatatlanság. Ezt akarják-e a kérvényezők mondani? Aztán miféle szó, -mit tesz az az érzékképesség? - -De a mint mondani szokás, ne kapaszkodjunk a szavak egérfarkába, hanem -küzdjünk meg a gondolatok hiénáival, szóljunk a kérvény tartalmához. -Hadd próbáljam meg hát. Nem vagyok ugyan erős ember, de talán e hiénák -sem oly erősek, hogy hamarjában széttépjenek. - - -III. - -Második czikkem megjelente óta maga a hirhedt kérvény is megjelent a -_Sürgöny_ hasábjain. Reviczky elég híven ismertette; a fogalmazás ebben -sem szabatos; a stilushibák mind benne maradtak, a Nemzeti Szinház -meghatározása meg van ugyan bővítve, de most is épen úgy illik Toldy -István _Nemzeti Szinház_-ára, mint azelőtt. Azonban egy pár különbség -mégis van Reviczky ismertetése és az eredeti szöveg között. Először egy -helyt, mindjárt elől, Reviczky és társai, az egész magyar irodalom és -művészvilág nevében szólanak: másodszor a kérvényben csak az 1861-iki -országgyűlés színügyi bizottságáról van szó, s ki van hagyva ez: «vagy -arról a maga rendes utján tudomást szerezni»; harmadszor a kérvényezők -nem kívánnak más igazgatási rendszert, csak más igazgatást és igazgatót; -a kettő közt egy kis különbség van, bár meglehet, az illetők nem is -gondoltak reá. A kérvényt ötvenöt úgynevezett író, művész és journalista -írta alá. Nem tagadhatni, hogy van köztök néhány író, művész és -journalista, de mindegyiket csak az fogja annak nevezni, ki mindenkit -írónak tart, a ki ír, művésznek, ki dilletánskodik, és journalistának, -ki valamelyik lapnál notizeket szerkeszt vagy fordítgat. - -De ne bajlódjunk a nevek és szók egérfarkával, hanem küzdjünk meg az -eszmék hiénáival, mint a múlt számban igértem. Valóban kár volt ily -igéretet tennem. A kérvényben tulajdonkép nincsenek eszmék, csak vádak, -a kérvényhez nincs mellékelve semmi nemű emlékirat; csak nevek, mintha a -csoportosúlás már eszme volna. Mihez szóljon az ember? Collegialis -igazgatást vagy teljhatalmú felelős igazgatót óhajtanak-e a kérvényezők; -művezetőket kívánnak-e az igazgató mellé rendeltetni némi önálló körrel -stb? Minderről hallgatnak; még csak általánosságban sem szólanak azokról -a reformokról, melyeket a subventióval kapcsolatban életbe kellene -léptetni. Sehol a gondolatok hiénái. E tekintetben a vitának tárgya -sincs, s én a kérdés azon oldalához sem szólhatok, melyhez talán némi -szakértéssel szólhatnék. - -A kérvény csak vádol. S csak az igazgatót vádolja-e? Nem. Mint a múlt -számban is megjegyzém, e kérvény, bár elhallgatja, egyszersmind a -szinházi bizottság ellen is van intézve. Nem tudom tisztán, mily -viszonyban áll az igazgató a szinházi választmányhoz, de azt tudom, hogy -az igazgató nem egészen független s a bizottságnak is van része a dolgok -vezetésében. A kérvényezők ennélfogva épen úgy kérik a szinházi -választmány elmozdítását, mint az igazgatóét s talán az «igazgatás» s -«igazgatóság» szó alatt épen ezt értik. Ha nem ez lett volna czéljok, az -igazgató elleni panaszaikkal először is e bizottsághoz fordúlnak vala. -De ők nem azt tették. S kikből áll e választmány? Nem köztiszteletű -hazafiakból-e, kik közelebbi tizenkét év alatt, a legsúlyosabb viszonyok -közt is oltalmazták, ápolták, sőt fentartották a szinházat? Nem gróf -Károlyi György volt-e az, ki, midőn nyilvánosan nem volt szabad a -szinház számára gyűjteni, magán úton kétszázezer forintot gyűjtött, s -oly segélylyel járult hozzá, mely nélkül csakugyan a bukás szélén állott -volna? Hol voltak akkor Morländer, Bexheft, Spiegel, Beermann, Király -János, Friebeisz Ferencz, b. Jósika Kálmán, b. Pongrácz Emil, Sipos Pál, -Bényei Gábor, Urváry Lajos, Deák Farkas stb., a magyar irodalom és -művészvilág e kérvényező ismeretlen nagyságai, hogy megmentsék «drága -közintézetünket?» Hol volt Reviczky az ő «kötelesség hű» -bőbeszédűségével, lármás «éberségével?» Szerkesztett-e csak egy -albumocskát is az inséggel küzdő szinház javára, mint «ügyfél» és -«atyafi»? Ez a hála az úgynevezett magyar irodalom és művészvilág -részéről e köztiszteletű hazafiak iránt, hogy még jóakaratjokat is -kétségbe vonjuk. - -A szinházi bizottmány és igazgatás ellen felhozott vádakat két részre -oszthatni: először olyanokra, melyek megalapításában bajosan ágazhatnak -el a vélemények, mert adatok, tények, számok által kell igazoltatniok; -másodszor olyanokra, melyek, mint talán æsthetikai nézetek eredményei, -vita tárgyai lehetnének, ha ismernők azokat a nézeteket. A kérvényezők -csak árnyoldalakról és hiányokról panaszkodnak, de aztán oly -árnyoldalakat emlegetnek, melyek minden fényoldalt kizárnak s az egész -szinházat egy nagy árnynak, hiánynak, visszaélésnek tüntetik föl. A mibe -Reviczky befoly, ott bajos szabatos fogalmazást várni, ezért kár is -fennakadni rajta. Lássuk a vádakat, melyek szerint a színház a bukás -szélére jutott. «A színház derék, hasznavehető s népszerű régi tagjai -közül sokan eleresztve» – mond a kérvény. Sokan? Én úgy tudom, hogy csak -Füredy, Réthy és Tóth Soma eresztettek el a közelebbi szerződtetések -alkalmával, sőt ez utóbbi saját kérelmére vissza is fogadtatott a -pénztár megterheltetése nélkül. Mit érthetnek a kérvényezők az egy pár, -a néhány kifejezés alatt, ha nekik három is sok? Aztán, vajon e -művészurak nem kináltattak-e meg régi szerződésökkel, nem azért mentek-e -el, mert több fizetést kívántak? - -Sőt épen ezért. Az igazgató e szerint tartozik minden fizetésjavítást -kívánó művésznek eleget tenni, mert az irodalom tagjai úgy kívánják, -mert különben mint a szinház «atyafiai és ügyfelei» tüstént agyonlövik – -egy kérvénynyel. Így a hírlapok lassanként a fizetésjavítást kívánó -szinészek közlönyeivé válnak s az egyesek érdekei emelkednek a szinház -érdekei fölé. Keveset értek a szinházigazgatáshoz, de csekély -tapasztalást kell belátnom, hogy a journalistika ily eljárása hová -vezet. Aztán ily nemű elbocsátás most először történik-e a Nemzeti -Szinháznál? Nem volte-e oly idő, midőn szintén pénzügyi kérdés miatt a -magyar drámai művészet elsőrendű tagjai bocsáttattak el? Miért nem -kérvényezett akkor is Reviczky? Kovács Ödön, Kun Pál, Szász Béla nem -voltak a magyar irodalom tagjai. De az volt Remellay, Szabó Richard, -Medve Imre stb. miért nem kérvényeztek akkor is, miért tisztelik meg -csak Radnotfayt e nagyszerű föllépéssel? - -«A pénztár új, szükségfölötti s haszon nélkül csupán a számot szaporító -tagok szerződtetése által kimerítve – folytatják Reviczky és társai. A -kérvényhez nem lévén a vádpontokat igazoló emlékirat mellékelve, nem -tudja az ember, kik e haszontalan, szükségfölötti tagok? operaiak-e, -vagy drámaiak? Az operához nem értvén, nem szólhatok hozzá. Hogy a -drámai tagok közt új, szükségfeletti, haszontalan tagok volnának, nem -vettem észre. Egyébiránt az a felfogástól is függ. Az aláírók között -vannak olyanok, kik Bajza Jenő _Zách Feliczián_-ját jeles műnek tartják, -míg a drámabíráló választmány tagjai közül többen ellenkező véleményben -vannak. - -Egészen más az, hogy a pénztár kimerítve: ez már nagyon is positiv -kérdés, a hol számok döntenek. De mit tesz e pénztárnak e kimerítése? -Azt-e, hogy Radnotfay túlment a rendes budgeten, többet költött, mint a -hogy szabad lett volna, zavarba hozta a szinház pénzügyét? Vagy csak -azt, hogy mindazt kiadta, mit kiadnia szabad volt, bár nem helyesen, s -nem takarított meg semmit, holott valamit megtakarítni lett volna -kötelessége? Nem tudom, de ha tudnám, se szólhatnék hozzá, mert nem -ismerem a szinház budgetjét s általában semmi nemű pénzügyi positiv -adatom nincs. A kérvényezők hihetőleg birtokában vannak mindazon -adatoknak, melyek e vádpontot támogatják. Reményi Ede alkalmasint -mihelyt Olaszországból hazajött, első gondja volt, hogy megvizsgálja a -szinház pénzügyi állását; Szegfi Mór a szerkesztéstől fenmaradt idejét -szintén az adatok kikutatására fordította, így Udvardy Vincze, Színi -Károly, Vajda János urak. Kár, hogy nem közölték adatjaikat az illető -helyen; így nagyon hiányos eljárásuk, mert semmit sem igyekeznek -bebizonyítani. Tőlem ugyan mondhatják, hogy akár kétszázezer forintig -megkárosította Radnotfay s a színházi bizottság a színházat. Nem lévén -kezeim között adatok, egy betűt sem írhatnék ellene. Mind a mellett azt -hiszem, hogy egyik kérvényező, Reményi Ede, nagyon hibáztatná -eljárásomat, ha minden biztos adat nélkül, csak úgy egyszerűen, -meggondolatlanul bevádolnám őt a közönség előtt, hogy általa a -Petőfi-szoborra gyűjtött pénzösszeg nem biztos helyre van kiadva -kamatra, a miről semmit sem tudok. Miért másokkal azt tenni, a mit nem -akarunk, hogy ők velünk tegyenek? - -«Az igazgatásba oda nem illő befolyások elharapózva – mond ismét a -kérvény. Ez megint sek mindent jelenthet: számos visszaélést, botrányt, -melyeket nem véleményeknek, okoskodásoknak, hanem szintén adatoknak kell -igazolniok. Én e vádhoz se szólhatok. Nem vagyok beavatva az igazgatás -és szinfalak titkaiba. Lonkay, Riedl, Szende, Hegyi Gyula, Reményi Antal -hihetőleg legtöbb fölvilágosítást adhatnak e tekintetben; lehet, hogy -nekik elég idejök van a szinfalak közé, a próbákra ki s bejárni. -Szabados János, ki tudtomra Szegeden lakik, alkalmasint itt ügynököt -tart, ki őt mindenről értesíti, a mi a függönyök mögött történik. Így a -többi kérvényező urak is bizonyosan egy csoport adatot halmoztak össze e -vádjoknak a szükség esetében támogatására. Kár, hogy a kérvényhez nem -csatolták az adatokat. Így vádjok csak nagy általánosság, mely nem -bizonyít, hanem épen bizonyításra szorúl. De mondhatni: nem közöltek-e a -lapok elég visszaélést, kivált a múlt «félévi» _Magyar Sajtó_ és -_Csáládi kör_. Valóban e lapokban sok olyat olvashatott az ember, mik e -vádat némileg támogathatnák. De hihetek-e én könnyen a múlt félévi -_Magyar Sajtó_-nak és _Családi kör_-nek, midőn a _Magyar Sajtó_-ban egy -reám vonatkozó tényt, továbbá egyik czikkem lényegét egészen elferdítve -olvastam, midőn a _Családi kör_ egy ártatlan novellámból oly valamit -kerekített ki, a mi nincs benne? Alkalmasint nem rossz akaratból -történt, hanem egyébből. Némely írónak és művésznek nagyon nobilis -phantasiája van; könnyen összezavarja, megmásítja az eszméket, adatokat, -miből aztán valami olyan kerekedik ki, minek kevés a tényleges alapja. -Hányszor nem tapasztalják, hogy holmi semmiségből mily iszonyú pletyka -keletkezik. Aztán egészen más hírlapba írni valamit hallomás után, -melyet jobban értesülés esetében visszavonhatni; egészen más nagy zaj -közt váddal lépni föl s a legfelsőbb helyen. Ily esetben el kell -készülve lennünk mindenre, s kétségbe vonhatlan adatokkal és hiteles -tanúkkal támogatnunk vádjainkat. A kérvényezők tudják, hogy mily adataik -és tanúik vannak, de tőlem nem kivánhatják, hogy akár czáfolatukba, akár -támogatásukba elegyedjem. - -«Az æsthetikai szempontok elhanyagolva» – folytatja a kérvény. E vád is -meglehetős homályos. Azt teszi-e, hogy a szinházunk igazgatásában az -űzleti szempont túlnyomóbb az æsthetikánál, vagy, hogy átalában -æsthetikai szempontról szó sem lehet? Sajnálom, hogy nem vehetem ki -tisztán a vádat, mert legalább egy részben hozzá szólanék. De egy -megjegyzést még sem nyomhatok el. Ha végig tekint az ember a kérvényezők -során, alig van egynéhány, kinek æsthetikai szempontjairól tudna valamit -a világ. Én legalabb Oldal, Eltér, Kulifay, Kulcsár, Kiroly, stb. -æsthetikai nézeteinek még hírét sem hallottam. A kiket ismerek is, -annyira különböznek egymástól, hogy nem okoskodhatom ki, így együtt minő -æsthetikai nézetek uralmát követelik a kérvényezők. Dobsa és Zilahy -dramaturgiai szempontjai nagyon különböznek egymástól, ezt mindenki -tudhatja, a ki a _Szent István_ czímű dráma fölötti vitákat olvasta. -Zilahy Molière _Tartuffe_-jét gyenge műnek tartja; hibáztatta az -igazgatót, hogy miért adatja épen ezt a Molière vígjátékai közül. Nem -hiszem, hogy pártolná Riedl, vagy Hegyi Gyula csak a classicismus -híréért is. A mi a kérvényező zenekritikusokat illeti, természetesen, -mint laikus nem szólhatok szempontjaikról, de annyit észrevehettem én -is, hogy meglehetős következetlenek. Reményi ugyanegy hónapban, ha nem -is ugyanegy lapban, magasztalja az olasz zenét s nevezi a Wagner zenéjét -egyedül igaznak. Ábrányi saját lapjában egykor keveset tartott Reményi -művészetéről, most egekig emeli. Minő æsthetikai szempontok ezek? Hogy -tudhassa az ember mit értsen a kérvényezők æsthetikai szempontjain? - - -IV. - -Mint valamely miniszternek, egy csoport jegyzékre kell válaszolnom. -Lássuk az első nagy hatalmasságét. Reményi csodálkozik, hogy én, saját -vallomásom szerint, a zenéhez nem értve, beleszólok, itélni merek, e -mellett ignorálok és ferditek. Továbbá megjegyzi, hogy velem valami -olyat hitettek el, a miből semmi sem igaz, s hivatkozik a _Zenészeti -Lapok_-ban megjelent czikkeire. Hogy a zenéhez nem értek, még egyszer -ismétlem, de egyszersmind hozzáteszem, hogy csak oly részhez szóltam, -melynek megitélésére elég egy kis általános aesthetikai képzettség meg -egy kis logika. Reményi rosszul van értesülve; velem senki sem hitetett -el semmit, saját szemeimmel győződtem meg a dolog valóságáról. Az egész -igy történt. Meglátogattam egyik barátomat, hol több jó ismerősömmel -találkoztam. Itt kezembe akadva a _Hon_ 169. és 170-ik számai, -elolvastam a tárczában Reményinek Wagnerről irt czikkeit. «Ily czikkeket -– mondám barátaimnak – én is tudnék irni, noha nem értek a zenéhez; -nincs benne egyéb frázisnál, s oly nemü tájékozottságnál, melyet -akármelyik lexiconból megszerezhetni». «Nem az abban a nevezetes – mondá -házigazdánk – hanem az, hogy Reményi, a ki itt oly határozott, sőt tulzó -pártállást foglal el Wagner mellett, nemrég majdnem ugy magasztalta -Mayerbeert, Rossinit, Donizettit, Verdit, az olasz operát, szóval sok -oly dolgot, melyek Wagner elméletével és gyakorlatával a legjelesb -ellenkezésben vannak». Ezzel hirlapcsomagjaiból kivette a _Zenészeti -Lapok_ 1862-ik 29-ik számát, melyben Reményi berlini diadalát irja le. -Elolvastam az illető czikket. Barátomnak igaza volt. Reményi Meyerbeert -nagy embernek nevezi s a többi közt igy ir róla: «Meyerbeer elmondhatja, -hogy lyrai és _drámai zene netovábbját_ (a _Hugenották_ negyedik -felvonását) teremtette; nyugodtan meghalhat, miután saját müve által -emelt magának _elévülhetlen_ emléket, s már _élve átlépte az üdvlelde -küszöbét_». Vajon igy nyilatkozik-e Meyerbeerről Wagner is az _Oper und -Drama_ czimü müvében, melynek bevezetését a _Zenészeti Lapok_ is közlik, -s melynek töredékeit Reményi is idézi a Wagnerről irt czikkében? Nem -támad-e Meyerbeerre a legkiméletlenebben, nem nevezi-e operáit -olyanoknak, melyekben szerinte az operai tévirány s legundokabb, a -leglealázóbb alakban jelen meg? Vajon Reményi nem visszhangozza-e Wagner -e szavait általánosságban, nem nevezi-e az ugynevezett jövő zenéjét örök -igazságnak, magát Wagnert titánnak? Melyik itt már az örök igazság, a -_non plus ultra_, a Wagner vagy Meyerbeer iránya-e? Reményi közvetve -vagy közvetlenül mindeniket dicséri, vagy megtámadja, a mint kedve -szöszszen vagy szüksége van reá. - -Barátom azután egy más czikket adott kezembe a _Zenészeti Lapok_ idei -38. 39. 40. 41. 42. és 43-ik számait, melyekben Reményi olaszországi -utját irja le. Ezeket is elolvastam A 43-ik számban mindjárt feltünt e -hely: «Nincs egy-egy nehezebb feladat, mint talpra esett s igazán -kedélyes humorral tölt buffooperát irni; az e nemben sikerültek aztán -elévülhetlenekké is válnak. Hányszor hallottam már Rossini _Sevillai -borbély_-át vagy Párisban, midőn még a páratlan müvész Lablanche élt; -hányszor gyönyörködtem Cimarosa _Matrimonio segreto_ czimü dalmüvében. -De az is igaz ám, hogy az ily remek buffo-operák előadásának sikere nem -a tulzott bohóczkodó, de igazán finom humoros előadástól függ». - -Továbbá a 42-ik számban dicséri Verdit, hogy olasz melodikus géniuszát -összekeveri a német (de nem Wagner-féle) irmodor sajátságaival. Utolsó -két dalmüvét nagyra becsüli s így kiált föl: «_Ha melodikus forrása ki -nem apad_, jogosan lehet tőle várni, hogy ezután inkább a valódi, mint -az álmúzsáknak fog élni és hódolni». A 43-ik számban Donizettit -illetőleg így sóhajtoz: «Edgardo, Donizetti géniuszának az elévülhetlen -ideálja!» Illik e mindez egy annyira tulzó Zukünftler szájába, a minőnek -Reményi mutatja be magát a «_Hon_»-ban? Dicsérheti-e az az olasz operát, -aki igy ir Wagner irányáról az operában: «A rosszakarat – mond Reményi – -a tehetetlenség, a mozdulatlan tétlenség, a kiczirkalmozott formákban -való undok dörzsölés, a sötétebb korszakokban fölállitott sablonok -bálványimádása, szóval a nyegleségnek nyerészkedésre és hatásvadászatra -alapitott hazug pagodája le van rombolva, megsemmisülve Wagner örök -igazságra fektetett zenéje által». Vajon kikre érti mindezt Reményi, ha -nem a régibb, kivált az olasz operairókra? Azonban ő azzal védi magát, -hogy miért ne dicsérhetnők Wagner mellett az olasz opera most ébredező -szebb jelenségeit, Shakespeare mellett a többi jó drámairót? Oh igen! -Ezt bizvást teheti egy objektiv kritikus, ki a különböző irányok fény- -és árnyoldalait feltüntetni igyekszik, de nem az, ki oly tulzó -pártállást foglal el, mint Reményi. Aztán itt nem a kisebb és nagyobb -tehetségekről van szó, hanem az opera két oly irányáról, melyek -egymással életre-halálra küzdenek. Ime az okok, a miért én, mint laikus -is, merhettem meglehetős következetlenséggel vádolni Reményi urat. A mi -a Petőfi-szoborra begyült pénzt illeti, senkit sem gyanusitottam -egyetlen szóval sem; örvendek rajta, hogy a pénz biztosan kamatoz s -óhajtom, ha már czikkeim nem kamatozhatnak a szinház javára, -kamatozzanak legalább Reményi urnak annyit, hogy azután jobban -meggondolja a mit ír s a mit aláir. - -A második jegyzék a _Családi Kör_ szerkesztőségétől van hozzám intézve. -Emlékezhetnek arra e lap olvasói, hogy ez év elején egy _Nők a tükör -előtt_ czimü novellát irtam, melyben a többek közt nem általában az -irónőket, hanem csak az irónők bizonyos faját igyekeztem kigunyolni, oly -fajt, melyet nem hiszem, hogy még a _Családi Kör_ is oltalmába vegyen. -Novellám e pontját három oldalról támadhatni meg: vagy azért, mert -nincsenek oly irónők, s ha igen nem oly számosan, hogy szatira tárgyai -lehessenek; vagy mert hívtelenül festettem; vagy mert műveimnek egy -csepp aesthetikai becse sincs. A _Családi Kör_ nem ezt tette, hanem -fogta magát s _Néhány szó a nőnem érdekében_ czim alatt (neki az irónő -és nőnem ugyanegy) egy hosszú czikket irt, mely igy kezdődik: «Az öreg -tudta, hogy az irónők nem igen szoktak kötni és himezni», irja Gyulai -Pál a _Koszorú_ egyik közelebb megjelent számában, és nem először -történt, hogy Gyulai éles gúnyainak és kiméletlen nyilvános bevádolások -tárgyává teszi az irónőket. Semmi szóm nem volna hozzá, ha egyes -példányokra vonatkoznának vádjai; minden állásnak és osztályuak vannak -ép ugy becsülésre méltó, mint kigunyolásra alkalmas példájai és a kinek, -mint Gyulainak, kiváló hajlama van a gunyorra, inkább az utóbbiakat -választja költészete tárgyául. De Gyulai nem egyes példányokról -nyilatkozik ilyen becsmérlőleg hanem az egész osztályról; most azt -mondta, hogy az irónők nem szoktak kötni meg himezni másutt meg, valahol -a _Szépirodalmi Figyelő_-ben, kétségbevonja, ha jó anyák lehetnek, egy -harmadik és negyedik alkalommal meg egyéb nemes női tulajdonokra tartja -őket képteleknek, szóval a ki Gyulainak egyes nyilatkozatait egy -egészszé foglalja össze, annak lehetetlen az irónőben mást, mint -nevetséges, szánandó, vagy épen megvetendő teremtést látni». A _Családi -Kör_ elhallgatta, hogy én novellát irtam. Olvasója azt hihette, hogy én -értekezést irtam s az nem az irónők bizonyos faja, hanem általában az -irónők ellen van intézve. A mit novellámból idéz, s a mire épiti -értekezése jó részét, az nem az iró objektiv véleményeként van oda irva; -hanem mint a novellai személy subjektiv meggyőződése. Vajon szabatos -eljárás-e ez; vajon nem olyasmit kerekitett e ki a _Családi Kör_ -novellámból a mi nincs benne? De menjünk tovább. Nem igaz, hogy több -izben irtam az irónők ellen. Csak egyszer fejtegettem az irónők kérdését -az 1858-ki _Pesti Napló_-ban. A _Szépirodalmi Figyelő_-ben erről soha -egy betüt sem irtam, s kétlem, hogy más is azt s ugy irta volna, mint -azt a _Családi Kör_ állitja. Hogy én mennyire s mint nem vagyok barátja -az irónőjének, azt elég bőven kifejtettem a _Pesti Napló_-ban. Ha a -_Családi Kör_-nek polemiára volt kedve, vette volna e czikket alapul s -ne adott volna számba elferditett vagy együgyüen formulázott -ellenvetéseket, s ne irta volna polemiáját ugy, hogy olvasója azt sem -tudhatja, mi van mindebből a novellában s mi nincs. - -Szóval a _Családi Kör_ azt a dolgozatomat tolta előtérbe, melyben semmi -nincs az irónők ellen, a miben pedig van, egészen mellőzi s kénye, kedve -szerint állitja föl a tételeket, hogy annál kényelmesebben czáfolhassa -meg. Azonban mindezt nem panaszkép mondom, én már hozzászoktam az -ilyesmihez, tőlem irhat akármit a _Családi Kör_, csak azt ne kivánja, -hogy könnyen higyjem a mit ír. Hiszen, uramfia, legujabb számában is -olyat állit rólam, minek nincs alapja. Azt mondja, hogy Reviczky -Szevérnek fiatalságát hibául róvom föl. Hol van erről egyetlen szó is -első és második czikkemben, melyekre a _Családi Kör_ hivatkozik? - -De elég ebből az unalmas dologból ennyi. Lássuk a _Hölgyfutár_ és -Reviczky Szevér, ha nem is ugyanazonos, de együttes jegyzékét. Elfogadva -a fegyvernyugvást, nem folytatom tovább polemiámat a kérvényezők ellen, -sőt e nyilatkozatukra is csak egy pár rövid megjegyzést teszek. Először: -én is küzdöttem oly akadályokkal, a minőt ők emlitenek, de tekintetbe -vévén a körülményeket, mégis tudtam irni. Reviczky kedvező helyzetét -senki sem emlegette se kárörömmel, se a nélkül; én részemről nagyon -kedvezőtlennek tartottam eleitől fogva. Hogy a kérvényezők tanultak -valamit eljárásuk birálatából, s emlékiratot készitettek, az nagyon -örvendetes; jobb későn is, mint soha; hogy a _Pesti Napló_-nak nincs -része a kérvényben, azt mindenki tudta, de az, hogy semleges volna, nem -áll, mert anynyira nem kedveli a kérvényt, hogy még eddig mint tényt sem -registrálta. Egyébiránt rám nézve tökéletesen mindegy lesz vala, akár -pártolja a kérvényt, akár nem. Ha pártolja, csak sajnálkoztam volna a -szerkesztőn, hogy oly kevés belátása van, mint egyik dolgozótársának, ki -semmi tekintetben nincs hivatva, hogy e lapnak irányt adjon. - - - - -HAMLET. - -Tragédia 5 felvonásban. Irta Shakespeare, fordította Vajda Péter. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 augusztus 22-én. Paulai és -Paulainé, a kolozsvári Nemzeti Szinház tagjai mint vendégek. - -Csak helyeselni lehet, hogy vidéki szinészeink jobbjai koronként egy pár -vendégszerepben fellépnek szinpadunkon. Nemzeti Szinházunk még sokáig -nagyrészt a vidéki szinészekből fog újonczozni s egy pár jó újonczra -nagyon szükség volna. Paulai mindenesetre első sorban áll azok között, -kikből adandó alkalommal újonczozni lehet. Nem mindennapi tehetség, ha -nem is kifejlett művész. Nagyobb szerepei szellemét nem fogja föl -egészben helyesen, de a mit felfog, néhol meglepően játszsza. Az arcz- -és szemjátékban nem erős, mozdulatai sem kitünőek, inkább csak kézjátéka -sikerül, de hangja tiszta, rokonszenves, szavalata elég szabatos, kivált -az élénkebb helyeken, mert a nyugodtabb perczekben néha holmi prédikáló -hangba esik belé, de leginkább örvendhetni annak, hogy hajlama és -képessége van a pathosz kifejezésére, a mi szinészetünkből, részint -ferde elméletek nyomán, részint a tehetség hiánya miatt, kivált az ifjú -nemzedékből kezd majdnem egészen kiveszni. Azonban, hogy e méltánylatunk -mellett is egyenesen kimondjuk, hogy a czímszerep nem sikerült -Paulainak, azon senki sem fog csodálkozni, a ki _Hamlet_-et figyelemmel -olvasta. Hamlet a legnehezebb szerep Shakespeare drámáiban, mert a -legcomplicáltabb motivumok szövevénye, s nagyon ritkán egyesülnek -valamely szinészben oly tulajdonok, melyeknek úgyszólva chemiai -összeolvadásából kell előállítani e jellemet. Hamletben egy hős, egy -finom udvari, egy éles elméjű tudós, egy erényes ember, Dánia reménye -elveszését sajnálja Ophelia. S valóban mindebből van valami Hamletben, -de a hőst a beteges lelkiismeretesség és kétely gyávává és cselszövővé -teszik, csak akkor gyúlad föl tettereje vagy hősisége, midőn mozgékony -phantasiája heves indulatba ejti, mikor azután, mint rendesen a -fontolgató tétlen emberek, balságokat követ el; a társaságkedvelő derült -udvari finomságába a bizalmatlanság, melancholia, gúny epéje olvad, mely -néha egész a durvaságig ragadja; a tudós éles elméje csak sophismákat -gyárt tétlensége palástolására, meghasonlásba hozza a világgal s -önmagával, hogy már-már se esze, se szíve nincs helyén; gyöngesége majd -minden erényét bűnre változtatja s egy nagy tett örve alatt, a melyre -képtelen, nemcsak másokat csal meg és sodor veszélybe, hanem önmagát is; -és végre Dánia reménye, a helyett, hogy atyját megboszulja, hazáját -felszabadítsa, csak önkinzó komédiát játszik, melyben mindent a véletlen -dönt el. - -Íme csak egy pillanatra is mily látszólagos ellenmondás, mennyi -különböző elem Hamlet jellemében. S ha nemcsak az általános benyomást -veszszük, ha jelenetről jelenetre vizsgáljuk, mennyi alkatrész tünik föl -még s mennyi módosulást szenved a cselekvény s a kedélyhangulat szerint -mindez s mégis a jellemvonások e chaoszába mily egységet tudott önteni a -költő. A különféleség ez egységét visszatükrözni bármely szinésznek -nehéz, még akkor is, ha minden ide szükséges tulajdon megvan benne, mert -a vegyítés aránya és módja az, a mi itt leginkább dönt. Néhány kitünő -szinésztől láttam Hamlet szerepét itthon és külföldön, de mindenikben -éreztem valami hiányt, a miről hirtelenében magam sem tudtam volna -számot adni. Egyik a finom udvari ember modorára helyezett több súlyt, -mint a mennyit kellett volna; a másik a kitérő jelenetekben fejezett ki -itt-ott olynemű erőt és szenvedélyt, melyek ellenkezésben vannak Hamlet -tehetetlenségével; a harmadik a szójátékot és élczet nem tudta jól -beleolvasztani a melancholia alaphangulatába; a negyedik alig emelte ki -Hamlet szellemi és rangbeli fensőségét, melylyel kivált a nyugodt -pillanatokban egész környezetén uralkodik; az ötödiknél a tettető és -valódi Hamlet különbségei igen élesen állottak egymással szemben, holott -mintegy fokozatosan, úgyszólva egymásba kell játszaniok, kivált az -Opheliával való híres jelenetben. De elég. Nagyon halvány vonásokban -élnek emlékemben az előadások benyomásai, csak arra emlékszem élénken, -hogy a mint említettem, mindíg éreztem valami hiányt és soha egészen nem -állott előttem az a Hamlet, a kit Shakespeare oly mély psychologiával és -erős phantasiával rajzolt. De épen azért, mert elméletből és -tapasztalatból tudom, mily nehéz e szerep, sokkal engedékenyebb szemmel -nézek benne végig akárkit, mint másban. Bizonyára egy vidéki fiatal -szinésznek kétszeres joga van ez engedékenységre mindnyájunk részéről s -valóban örömest méltányolnám Paulai Hamletjét, ha észre vettem volna, -hogy igyekszik valamennyire a szerep mélyére hatni. A baj az, hogy úgy -látszik, nem érti szerepét s csak egy búsongó heves ifjút állít elénk, a -ki atyját meg akarja boszulni. A legegyoldalúbb általánosságban fogta -föl a sokoldalú s anynyira complicált szerepet s kivált a melancholia -humorának s az önkinzó gúnynak egyetlen hangját sem hallatá. Csak a -harmadik felvonás negyedik jelenete sikerült vendégművészünknek, midőn -Hamlet anyjára támad, mint oly hely, mely kevébbé complicált a többinél, -s melyet a heves felindulás kevéssé árnyalt pathosza is hatásossá tehet. -Azonban, midőn Paulai Hamletjét nem méltányolhatjuk, örömest -méltányoljuk szép tehetségét, mely könynyebb, hozzávaló szerepekben -bizonyára még inkább ki fog tűnni. - -Paulainé a királynét adta, elég gondosan; kár, hogy ez az egyébiránt -tehetséges és gyakorlott szinésznő szavalatát bizonyos méltóságos -hanghordozás csaknem modorossá teszi. A többi szerepekről legyen elég -annyit megjegyeznünk, hogy Tóthot és Prielle Kornéliát kivéve, -mindnyájan gyöngén és készületlenül játszottak, sőt Tóth és Prielle -Kornélia sem játszottak úgy, a hogy tudnak. Hogy a tragédia nálunk nem -jó lábon áll, hogy az 1830–1848 közti korszakhoz képest hanyatlik, azt -ezelőtt hat évvel elég bőven kifejtettem a _Budapesti Szemlé_-ben. Azóta -a viszonyok keveset változtak; most csak annyit adok még hozzá, hogy -ezen se subventio, se igazgató, se petitio nem segíthet. Új tehetségeket -teremteni nem áll hatalmunkban; a meglevő többé-kevésbbé jeles -tehetségek közös törekvése tehet legtöbbet s így leginkább -szinészeinktől függ, hogy ne haljon ki köztünk a drámai művészet -tulajdonképi fönsége. Szinészeink a mily kedvvel s készülettel játszanak -némely vígjátékot és drámát, nagyrészt épen oly kedvetlenek a -tragédiában, kivált a Shakespeareéiben, melyeket jobbadán még csak -Egressy Gábor tart fenn szinpadunkon. Nem mulasztjuk el erről adandó -alkalommal többször és bővebben szólani. Most még csak a -Shakespeare-fordításról akarunk egy pár szót koczkáztatni. _Julius -Caesar_-t kivéve, Shakespeare drámái művészietlen vagy magyartalan -fordításban adatnak színpadunkon. _Lear király_-t nem Vörösmarty, -_Coriolan_-t nem Petőfi fordítása szerint adják. Igaz, hogy főbb -szinészeinknek, kik tizenöt-húsz év óta játszszák valamely fordítás -szerint szerepeiket, bajos és kényelmetlen egy egészen új fordítást -betanulni, de talán Shakespeare, meg aztán Vörösmarty és Petőfi -tehetnének e tekintetben kivételt. A Vajda Péter _Hamlet_-fordításánál, -mely elég művészietlen és magyartalan, nincs ugyan jobb, de vajon a -Kisfaludy-társaság nem igyekszik-e Shakespeare meghonosításán, vajon a -szinházi bizottság és az igazgatóság nem tesznek vala-e jobban, ha azzal -az összeggel, melyet két drámai jutalom kitüzésére fordítottak, a -Kisfaludy-társaság törekvését támogatják? Az akadémia két drámai jutalma -untig elég, ezeket sem igen koronázza a siker, s egy teljes és jó magyar -Shakespeare fölér nagyon sok koszorúzott és koszorúzandó drámával. -Némely lap vádolja az igazgatóságot az eredeti drámirodalom -elhanyagolásával. Nem vizsgáljuk, mennyiben alapos e vád, de azt bátran -kimondjuk, hogy részünkről nem abban látjuk az eredeti drámairodalom -előmozdítását, ha csak egy párszor adható eredeti dráma betanulásával -kinozzuk szinészeinket és Shakespeare meghonosítását s gonddal adatását -nagyobb nyereségnek tartjuk mind az irodalomra, mind a szinművészetre -nézve a drámajutalmak kitüzésénél. - - - - -BÁNK BÁN. - -Tragédia 5 felvonásban. Irta Katona József. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 augusztus 26-án Paulai és Paulainé, a kolozsvári szinház -tagjai mint vendégek. - -Bocsássanak meg olvasóim, hogy ismét egy régi szinműről irok. Bizonyára -nem tartozik jó tulajdonaink közé, hogy közönség, szinész, kritikus -egyaránt csak új dolgokon kap. A nagy vagy kitünő költők művei -mindenesetre nagyobb tiszteletben részesülhetnének nálunk. Mily szép -volna például, ha közönségünk nemcsak az új szinművek előadásán jelenne -meg nagyobb számmal, ha lennének nagybecsű kedvencz darabjai, melyeket -örömest nézne mindíg; mily szép volna, ha szinészeink néhány örökbecsű -mű lehető gondos előadásában helyeznék főbüszkeségöket; ha néhány -nagyobbszerű szerepet folytonos tanulmány tárgyává tennének, s így -évenként az egész drámai személyzet mintegy bemutatná tiszteletét -egy-egy nagy költő és saját művészetének fönsége iránt; mily szép volna, -ha a kritikus a helyett, hogy az igazgatás gazdasági kérdésével -foglalkozik, a szinészek játszását birálná, kivált oly szerepekben, -melyek az analysist megérdemlik. Angolországban nemzedékről nemzedékre -száll a Shakespeare iránti tisztelet; Francziaországban Molièret épen -úgy megtapsolják most, mint ezelőtt kétszáz évvel. A németnek ugyan -nincs se Shakespeareje, se Molièreje, de Schillerjét és Goethéjét -szintén kitünteti és Shakespearet annyira meghonosította szinpadán, hogy -népszerűbb nemzeti költőinél. Az 1849. év előtt nálunk is tapasztaltunk -némi ilyes törekvést, mely legalább kezdetnek elég volt. Egressy -Shakespeare meghonosításán fáradozott, Lendvai versenyzett vele. Néha a -közönség csak azért ment szinházba, hogy lássa, vajon Othellót vagy -III-ik Richardot Egressy vagy Lendvay játszsza-e jobban. Egy pár jelesb -eredeti drámát nagy kedvvel, gonddal adtak, ha nem is teljes sikerrel. -Katona _Bánk bán_-ját szinészeink élesztették föl hamvaiból. Volt idő, -midőn e műben minden kis szerepet legjelesb szinészeink játszottak. -Egressy, Lendvay, Bartha, Szentpétery, Fáncsy, Jókainé, Lendvayné stb. -együtt s egymást támogatva működtek. Közönség, kritika egyaránt érezte e -hatást és visszahatott reá. Most Shakespeare meghonosítása majdnem -egészen megszakadt. A lefolyt tizenöt év alatt csak két újabb -Shakespeare-fordítás fordult meg szinpadunkon. _Antonius és Cleopátrá_-t -alig láttuk egy párszor s már a lomtárba került. Jelesb eredeti -színműveink gyakoribb és kedvvel adatása lassanként kezd kimenni -divatból. _Bánk bán_-t 1857 óta, mikor adatása újabban megengedtetett, -alig láttuk egy párszor. Másfél év óta senki sem rántja elő, egy vidéki -szinésznek kell feljönni, hogy a legjobb magyar tragédiában ismét -gyönyörködhessünk, ha ugyan gyönyörködhetni, midőn a szinészek egy része -szerepét sem tudja jól s az egész előadás vontatott, összevágás nélküli. -Ezt érdemli-e a legjobb magyar tragédia? Igy tesz-e eleget a Nemzeti -Szinház egyik főczéljának, mely a magasb drámai művészet fejlesztése? - -Mindez nem az igazgatóság ellen van intézve. Nem vagyok egy véleményben -szépirodalmi lapjaink nagy részével, melyek minden baj okát az -igazgatóban keresik. Az igazgató rá kényszerítheti a szinészeket jobb -repertoirera, több próbára, nagyobb pontosságra, de szellemet, törekvést -oly kevéssé önthet beléjök, mint a közönségbe részvétet a tragédia -iránt, mint a kritikába eszmét és elveket. Részemről az igazgatót -legkevésbbé hibáztatom, hanem első sorban a szinészeket, aztán a -közönséget s végre a kritikát. Nincsenek nagy követeléseim s csak annyit -óhajtok, a mennyi lehetséges. Néhány örök becsű tragédia, egy pár -moliére-i vígjáték jól betanulását és gonddal adatását óhajtom, melyek -mintegy ünnepnapjai legyenek a drámai művészetnek s melyekben minden -szerepet, még a legcsekélyebbet is, a legjobb erők vállaljanak el. E -néhány mű, ha szinészeink évenként többször ismétlik s nem csupán -szükségből rántják elő, lassanként mind tökéletesben fog előadatni. A -főszerep-játszó oly támogatásra talál társai részéről, mely emelni fogja -lelkesedését, s így ő is hajlandóbb lesz viszonszolgálatkép más ily -szinmű csekélyebb szerepében is föllépni. De a szinészek ilynemű -törekvése nem lehet tartós, ha a közönség nem kiséri részvéttel, ha csak -új szinműre gyűl fel nagyobb számmal, ha általában közönyös oly művek -előadása iránt, melyek a szinész tehetségét és tanulmányát leginkább -megpróbálják. E törekvést és részvétet éleszteni a kritikának volna -feladata. Azonban nálunk a kritika többet foglalkozik a szerződtetési -kérdésekkel, a szinészek fizetésével, mint játékával; az örökbecsű művek -előadásáról, ha nem ujdonság, épen hallgat, vagy ha néha szól, ritkán -mond egyebet üres phrásisoknál. - -Ily gondolatokkal tépelődve egész előadás alatt, talán kevesebbet -figyeltem az előadásra, mint kellett volna. Annyit mégis ki merek -mondani, hogy a czímszerep csaknem úgy felül van Paulai erején, mint -Hamlet. Bánk jelleme is sokkal bonyolultabb, mintsem egyetlen uralkodó -szenvedély rajzával, melyhez, úgy látszik, Paulai leginkább ért, ki -lehessen emelni. Csak nagy általánosságban fogta fel szerepét, s ez -általánosságban is voltak hibák. Bánk nem oly ifjú ember, mint Paulai -elénk állította; mindenesetre negyven és őtven közti férfiú; büszke, -méltóságos oligarcha, ki nemcsak környezetének, hanem a királynénak is -imponál. Örömmel jegyezzük meg, hogy a részletezésben, mely különben -Paulainak nem erős oldala, egy pár sikerült mozzanatot vettünk észre. -Ilyen volt például az első felvonás vége, midőn a rejtekajtóból előjő. -Paulai a meztelen kardot nem emelte magasra, mintha valakit meg akarna -ölni, mint azt nem egy jeles szinész tette már szinpadunkon. S ez így -van jól. Bánk az előbbi jelenetben, midőn bejő és visszatántorog, -hűtelennek hiszi nejét, mert kezét az előtte térdeplő Ottó kezében -látja; ezért benn rejtekben kardot húz, hogy megrohanja Ottót; azonban -tanúja levén Melinda boszus felindulásának, a ki visszautasítja Ottót, -megcsendesedik. Az ok elenyészett, a miért megrohanhatná vetélytársát s -midőn később meztelen fegyverrel s magánkivül jő ki rejtekéből, a -fegyver semmi egyebet nem jelent, mint szórakozottságát; elfeledte -visszadugni s egész nagy felindulása a királyné párbeszédére vonatkozik. -Az utolsó felvonásban is egy pár hely igen sikerült Paulainak; kár, hogy -Bánk fokozatos megsemmisülését kevésbbé tüntette ki, pedig a költő nagy -súlyt helyez. Paulainé sok méltósággal játszotta a büszke királynét, sőt -a multkor tőlünk megrótt méltóságos hanghordozása is itt inkább helyén -volt, mint _Hamlet_-ben. Azonban a finomabb, kivált a daemonias -árnyalatokat, ő sem emelte ki, s egészen csak a büszkeségből dolgozta ki -szerepét. - -Prielle Kornélia Melinda szerepét sokkal sikerültebben játszota, mint a -multkor az Opheliáét. Kivált az őrülési jelenetekben volt kitünő. Az -első felvonásbeli jeleneteivel már kevésbbé lehettünk megelégedve. -Melinda sokkal ártatlanabb, szelidebb és naivabb, mint a hogy ő fogta -fel. Épen e szelídség, ártatlanság és naivság sodorják örvénybe. Ez -különösen az Ottóval való jelenetekben érvényesül, a kit mintegy bátorít -még akkor is, midőn visszautasítja szerelmét. Arra is figyelmeztetjük a -tisztelt szinésznőt, hogy a harmadik felvonás első jelenetében e szép -helyet: - - Nem, azt ne mondja az udvar, mert hazud’ - Mindenkor, ez ne mondjon engem annak; - Ah én szerencsétlen vagyok _(földre rogy)_. - -ne hagyja elsiklani. Melinda nem meri kimondani azt a gyalázatos szót, a -mivel vádolják; szűzi szemérme még most sem hagyta el. Az _annak_ szót -valami oly hangon kiemelni, mely mindezt éreztesse velünk, s melylyel -némi átmenetes ellentét legyen a kitörő fájdalom, mely alatt összerogy. - -Legjobb volt Tóth, mint Biberach. Ez legjobb szerepeinek egyike, s nem -sok gyakorlat és tanulmány kellene még hozzá, hogy az eltakartabb -czélzatokat is érthetőkké tegye a közönség előtt. Különösen ajánljuk, -hogy az első felvonásban jobban emelje ki azt, midőn Ottóval beszélve, -tulajdonkép a rejtekben levő Bánkhoz szól, s a végső jelenetben némi -erős felindulásba vegyítse a gúnyt. Okát maga a jelenet eléggé -kimagyarázza. Biberachot a rossz fizetés, kevés haszon s még hozzá a -veszély ingerlékenynyé tették. Heveskedett és őszintén, pedig ebből nem -húzhatni hasznot. Eszélye csak egy pillanatban hagyta el, csak kissé -engedett a szív felindulásának, s íme életébe került. - -Nem hagyhatjuk említés nélkül Szigligeti Annát Izidora szerepében. Ez a -fiatal szinésznő, tehetségéhez képest, néhány hónap óta szép fejlődésnek -indult. A minap a _Menekültek_-ben, midőn Szilágyiné helyett lépett föl, -részesült érdemlett tapsokban. Ma szintén kitünt s a mi több, oly -szerepben, melyet rendesen minden hatás nélkül játszanak szinpadunkon. -Nem tudjuk, miért, e szinésznőt folyvást gúnyolja s csaknem üldözi egy -pár lap. Azért-e, mert a nevezetesb szinésznők ellen nem mervén szólni, -egy kezdőre kényelmesebben kiönthetik mérgöket, vagy azért, mert oly -férfú leánya, kinek drámairodalmunkban s a Nemzeti Szinház körül nem -mindennapi érdemei vannak? Nem tudjuk, de mindenesetre nagy szegénység. - -A többi szereplőről jobb nem szólanom. - - - - -BRANKOVICS GYÖRGY. - -Tragédia 5 felvonásban. Irta Obernyik Károly. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 szeptember 9-én. - -E művet leginkább Egressy játéka tartja fenn, ki Brankovics szerepét -folyvást nagy virtuozitással játszsza. Nincs is e műben szorosan véve -egyéb, mint e szerepnek egy pár oly jelenete, mely alkalmat ad a -szinésznek az atyai fájdalom hatásos rajzára. - -Brankovics jellemének mint egésznek, kevés érdeke van. A költő nem úgy -bonyolítja a cselekvényt, hogy Brankovics szenvedése, bukása valóban -drámai és tragikai legyen. Ő családja és országa érdekében föláldozza a -magyarok szövetségét, melynek biztosítására aztán kezesekül küldi fiait -a török udvarba. Az ember azt várja s a fejlődés is úgy indul, hogy -midőn a magyarok győzelmesen nyomulnak elő a török ellen, Szerbországban -forradalom üt ki, mely kényszeríti Brankovicsot a magyarok oldala -mellett a török ellen indulni, vagyé pen megfosztja trónjától Ennek -következtében azután a szultán megöleti fiait, s így Brankovics mindazt -fölidézi maga ellen, a mit hogy elkerüljön, nem borzad vissza még a -hitszegéstől sem. Azonban a költő egészen más fejlődést ád -cselekvényének. Brankovics lecsöndesíti az elégületlen szerbeket, hű -marad a török szultánhoz s csak akkor ránt ellene kardot, midőn a török -szultán arra a kósza hírre, mintha a szerbek elpártoltak volna, -kiszúratja fiai szemét. Oly félreértés dönt tehát, melyet semminemű -ármány nem készített elő s így csak puszta véletlen. E miatt Brankovics -szenvedése sem oly megindító, mint lett volna különben. De másfelől nem -is igen valószínű, hogy a szultán csak kósza hírre kiszúrassa szemét oly -ifjaknak, kiknek testvérét szenvedélyesen szereti, kivált akkor, midőn -annyira érdekében van, hogy Szerbországot elvonja a magyarok -szövetségétől. Általában a szultán nagyon elhibázott jellem, valamint -Mara is, a ki szintén bábnak van rajzolva. Továbbá a szultán viszonya -Marával kettőssé teszi a cselekvényt; szerelmöknek kevés befolyása van -az egész folyamára s épen semmi a kifejlődésre. - -Mindezzel nem oda izgatunk, hogy e mű kiszoruljon a repertoireból; sok -ügyességgel van összeszerkesztve s Egressy játéka kiváló érdeket -kölcsönöz neki, sőt ellenkezőleg azt óhajtanók, hogy minden eredeti -régibb mű, melynek egy vagy más szempontból némi kiváló érdeme van, -koronként megforduljon szinpadunkon. Az ily eredeti művek száma is -csekély s mindenesetre érnek annyit, mint némely, talán kelleténél -többször adott, külföldi művek. - -Azoknak, a kik azt hiszik, hogy a szinész csak pusztán a költő szolgája, -Egressy ma eléggé bebizonyítá az ellenkezőt. Jobban megalkotta a -Brankovics jellemét, mint a költő. Igaz, hogy ez könnyebb a kis, mint a -nagy költők műveiben, de itt is marad a szinésznek elég alkotni valója. -Hogy ne menjünk tovább, példa van reá: a magyar közönség előtt is eléggé -ismeretes Aldrigde, ki Othello szerepében nemcsak a költő intentióit -testesítette meg, a mi már magában is alkotás, hanem a megadott alapon -saját phantasiájából is oda teremtett egy csoport oly vonást, melyek a -jellemet mind érthetőbbé, mind hatásosabbá tették. Obernyik -Brankovicsában kevés a kiváló egyéni, sőt typikus vonás is; nagy -általánosságban van tartva, majd minden árnyalat nélkül. Egressy egy -elvénült hőst mutatott be, ki testileg meglehetősen meg van törve, de -keblében oly erős szenvedélyek lobognak, melyek testi erejét is emelni -tudják. Innen van, hogy midőn a csatából visszajő, fiaitól támogatva lép -be: a nyugodt pillanatokban csendes, kimerült, szaggatottan beszél, -azonban mihelyt szenvedélyei igazgatják, heves, kitörő, erélyes s -mintegy megifjodni látszik. Kiváló súlyt helyezett továbbá Egressy az -apai gyöngédségre is, melyet a költő első felvonásokban nem emel ki -annyira, a mennyire a későbbi felvonások megkivánják. Egressy -Brankovicsa mindjárt fiai nézésébe merül, gyönyörködni látszik bennök, -meg-megöleli őket, s midőn hozzájok szól, hangja érzelmesebb, -olvadékonyabb. S mind ebbe Egressy némi szerb nemzeti vonást is -olvasztott, némi erős indulatosságot, mely a korhoz képest a vadsággal -határos. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy némi szerbséget szavalatába -is átvitt, mert egy pár helyt úgy tetszett az embernek, hogy valóban -szerb beszél, a ki rosszúl hangoztatja a magyar szavakat és különös -módon hangsúlyoz. Nem a kitörő szenvedély hangsúlyát értjük, melynek -szabályait nem lehet meghatározni s mely ritkán függ a nyelvtanitól, -vagy jobban mondva az értelmitől, mert e kettő egy a magyar nyelvben, -hanem a nyugodt beszédét, melylyel Egressy meglehetősen önkényesen -bánik. Nem tudjuk, itt jellemzési okból beszélt-e egy párszor oly -különös módon, de ilyesmit, noha más szinezettel, többé vagy kevésbbé -feltünőn, nem egyszer tapasztaltunk nála. Sajnálnók, ha ifjú szinészeink -épen ezt tanulnák el Egressytől, a kitől egyébiránt annyi szépet -tanulhatnak. De mellőzzük a gáncsot. Egressy az apai fájdalom -jelenetében elég gazdagon kárpótolt mindennemű hangsúlyozást. Itt is -felülmúlta a költőt, kiegészítette, helyreigazította s a fájdalom rajzát -fokozatosan szerves egészszé alkotta. Csupán csak egyetlen egy -mozzanatra van megjegyzésünk. Abba a helybe, midőn Brankovics megátkozza -az istent, talán némi őrültszerűséget kellett volna önteni, mintha nem -tudná, mit beszél s mintha fájdalma e magas fokon kifáradt volna már és -csak akkor nyer erősb lendületet, midőn a bosszu indulatától vesz új -táplálékot. - -Brankovics nagyobbik fia szerepében Egressy Árpád tette első kisérletét -a főváros közönsége előtt. Ez a fiatal szinész szép reményekre jogosít. -Termete deli, arcza kifejező, hangja érczes. Szavalata nagyon értelmes -volt. Hogy inkább tisztességes szónok, mint valódi szinész gyanánt -szavalt, az természetes. Az indulatok árnyalatait hangban, arczban, -mozdulatban csak a gyakorlat és tanulmány adja meg, a mihez sok -szerencsét és kitartást kivánunk neki. A szultán szerepét Komáromy -játszsza. Neki az a szerencsétlensége, bogy a legtöbbször oly szerepeket -kell játszania, melyekből nagyon bajosan lehet valami érthetőbbet és -hatásosabbat teremteni. Ezért nem akarjuk súlyosbítani keresztjét és -csak annyit jegyzünk meg, hogy nekünk úgy tetszett, mintha egy helyt -vagy a sugó, vagy emlékezőtehetsége cserben hagyta volna. A szultán -meghittje, Cselebi szerepében Odry bohóskodott, hogy miért, ő tudja. E -kis szerep teljességgel nem komikus, Odry pedig annyit fintorgatta -arczát, hajtogatta magát, izgett, mozgott, mintha utasításába lett volna -adva, hogy ma okvetlen megkaczagtassa a karzatot. Mara szerepében -Szigligeti Anna szép igyekezetet tanusított. Figyelmeztetjük, hogy első -jelenetében, midőn elbeszéli szerelmét dajkájának, igen a közönségnek -beszélt. Az, hogy elforduljon dajkájától, lesüsse szemét, mintha -szégyelné előtte titkát, helyes felfogás, csak hogy a kivitelben oly -színezetet kell adni az egésznek, hogy félre ne érthessük e törekvést. -Szigligeti Annáról eszünkbe jut a _Független_. A minap, midőn -méltányoltuk e fiatal szinésznőt egy pár szerepben, azt jegyeztük meg, -hogy «nem tudni miért, e szinésznőt folyvást gúnyolja, csaknem üldözi -egy pár lap; azért-e, mert a nevezetesb szinésznők ellen nem mervén -szólni, egy kezdőre kényelmesebben kiönthetik mérgöket, vagy azért, mert -oly férfiúnak leánya, kinek drámairodalmunkban s a Nemzeti Szinház körül -nem mindennapi érdemei vannak? nem tudjuk, de mindenesetre nagy -szegénység». A _Független_ magára vette az általánosságban tett czélzást -mely első sorban nem is őt illette s leczkét tart nekünk a vélemény -függetlenségéről, ő, a _Független_. «Azt hiszszük, – mond egyedül -független laptársuk – hogy midőn Gyulai Pál a rossz verseket tönkre -zúzza, nem igen jut eszébe: hogy vaiamely iró atyja nem valamely -érdemdús férfiú-e? Különös, hogy egy bíráló maga ily szempontokat kíván -meghonosíttatni a birálat munkájában.» Valóban különös, de az még -különösebb, hogy a _Független_ ily különösséget következtet szavainkból. -Azonban az a legkülönösebb volna, ha szóba állanánk a _Független_-nel, -ki egy eléggé egyszerű mondatot sem képes vagy akar megérteni. Van annyi -önérzetünk, hogy ilyesmi ellen ne mentegessük magunkat. Nem először -teszszük s alkalmasint nem utolszor. - - - - -BULYOVSZKYNÉ BERLINBEN. - -1863 szeptember. - -Néhány porosz lap fekszik előttünk, melyek Bulyovszkynénak a berlini -királyi szinpadon való vendégszerepléséről írnak. Már kétszer lépett fel -_Stuart Máriá_-ban és _Romeo és Juliá_-ban. A _Berliner Allgemeine -Zeitung_ elragadtatva magasztalja alakját és öltözékét. «Úgy tetszett -nekünk – mond – mintha rámából lépne ki valamely egykorú képíró által -elővarázsolva: nemes szenvedő arcz, fájdalom által sujtott, de meg nem -hajolt termet, egészen akkori jelmezben.» Ruhájának anyaga, színe, -vágása egészen az volt, melyet a banzi kolostorban mutatnak; öv, gallér, -hajviselet egészítették ki e képet, mely lehető hű volt a történelmihez. -«Azonban – folytatja – e fényes foszlányok még nem teszik a királynőt; -vendégművésznőnk szellemben távolról sem közelítette meg annyira -Schiller Máriáját, mint a történelminek testi alakját.» Hibáztatja benne -különösen azt, hogy a szenvedélyt idegességgel fejezi ki. Mindamellett -hivatott színésznőnek nevezi s egyszersmind a drámai technika tökélyes -mesternőjének. A _Breslauer Zeitung_ berlini levelezője sokkal -kedvezőbben nyilatkozik róla, bár dicséreteibe némi oly illetlen -személyeskedést is vegyít, minőt Bulyovszkyné a magyar journalistikában -soha sem tapasztalt. Legobjectivabbnak látszik a _National Zeitung_ -birálata, melyet egész terjedelmében közlünk, annyival inkább, mert -egyik politikai lapunk igen részrehajló kivonatban közölte. -«Bulyovszkyné – mondta a _National Zeitung_ – legforróbb köszönetünket -és elismerésünket érdemli, hogy mint született magyar nő, ennyi időt, -fáradságot fordított nyelvünk megtanulására s költőink alakjainak -megtestesítésére. Csak erős lelkesülés, s a német művészet szeretete -bátoríthatta őt e nehéz feladat megoldására. Bármily hiányokat találjunk -is játékában, ez azérdeme érintetlen marad s ez értelemben minden német -örülni fog, hogy nyelvét egy oly tehetséges nő ajkáról hallhatja. -Azonban azt, hogy e nyelvet a maga tökéletes tisztaságában beszélje, még -nem érte el Bulyovszkyné; az idegen hangsúlyt még gyakran nagyon is -észrevehetni rajta. A mi a vígjátékban talán még bizonyos kellemet -kölcsönözhet, zavarólag hat a tragédiában; _Stuart Mária_ magas eszményi -stiljába pedig épen nem illik. Úgy tetszik nekünk, hogy a művésznő első -vendégszerepét nem jól választotta meg. A mi őt kitünteti, az az -értelmes kiszámítás, bizonyos hidegen fontoló érzék, a jellemzetesre -törekvés, ide hajlik már arczulata s egész alakja. A mi királyi fönség -és páthosz hiányzik benne. Hangja sem állja ki a szenvedély viharát. Az -ő Mária rajzában sok finom vonás volt, bizonyos neme az aprólékos -rajznak, de a géniusz egyetlen szikrája sem, mely az egész alakot -megvilágítsa. Sajátságos volt ez előadás, se a schilleri, se a -történelmi Máriát nem tüntette föl. Bulyovszkyné az ötödik felvonásban -valami oly hangot és megtört magatartást vett föl, mely félig túlvilági -átszellemülést, félig fásultságot akart kifejezni. De hogyan lépett a -vérpadra? Könnyek nélkül, bátran, fényesen öltözve, mintha ünnepélyre -menne. A hóhér háromszor érinté s még csak nem is rezzent össze. Oly -Stuart Mária, a ki e lassú ünnepélyes egyhanguságban, minden bensőség -nélkül mondja Leicesternek: - - Borulj le Erzsébet lábához és ne - Legyen jutalmad büntetésed is! - -Soha sem volt még se Schiller drámájában, se a történelemben. Az első -felvonás magasabb vígjátékként hatott a nézőre; úgy a hogy Bulyovszkyné -adta át a levelet és képet Mortimernek, se egy királynő, se egy Stuart -nem viselheti magát szemben alattvalójával. Malborough herczegné volt a -_Pohár víz_-ből, vagy Margaréta a _Navarrai királyné regéi_-ből. -Mindenütt csak az értelmet, a reflexiót láttuk, még pedig a rosszul -számító reflexiót; csak egyszer a szívet, a harmadik felvonásban. Itt -néhány szerencsés mozzanata volt, hangokat hallottunk, melyek a lélek -mélyéből jőnek. Bulyovszkyné tehetségét ez első előadásból nem akarjuk -megitélni, másban alkalmasint szerencsésebb lesz. A ki magában géniuszt -érez, az büntetlen szakíthat a művészet hagyományaival s újat teremtve, -magát a művészetet is előviheti, de a ki csak tehetség, jól teszi, ha a -régi formáknál marad és számbaveszi erejét.» Második vendégszerepéről -_Romeo és Juliá_-ban így ír szintén a _Nationale Zeitung:_ «E mű égi -fényéből és déli varázsából volt valami Bulyovszkyné Júliájában is. Alig -találhatni már színészeinknél a tragikai nagy stilt; nincs erejök a -tragikum előadására, a közönségnél pedig hiányzik hozzá az érzék. -Nincsenek többé hőseink, tulajdonkép nem hiszünk igazán bennök. Egy más, -bizonyos democratiai felfogás erőt vett mindnyájunkon. A nép és a dolgok -magasra emelkedtek becsülésünkben, az egyén pedig lesülyedt. Korunk a -genre, a vázlat korszaka. Nem Scott Walter történelmi regényei tetszenek -többé, hanem az életrajz és emlékiratok. Ezért sikerülnek a modern -tragédiák oly ritkán szinpadunkon, ezért vonják le színészeink a -tragikumot oly örömest a genre körébe: szinészt és közönséget ugyanegy -átok sújt. Így vendégszereplő művésznőnk Júliája is nem tragikai alak a -szó magasb értelmében, de mégis igazabb és meghatóbb, mint volt Stuart -Máriája. A skót királynő úgyszólva mozaik alak, mely valóban se élni, se -halni nem tudott; ellenben Julia él, szeret és szenved. A művésznő -magatartása most szabadabb volt s organuma teljesebb és kedvesebb. A -második felvonás erkélyjelenete, mint előadásnak fénypontja újabban is -bizonyítá, hogy Bulyovszkynét mind tehetsége, mind alakja a vígjáték -körébe utasítják. Ez az arcz csak mosolyogni tud, egyetlen vonása sincs -Niobe fájdalma vagy Phædra szenvedélye számára. Júliát az erkélyen -eszményibbnek, nagyobbszerűnek képzelhetjük, mintegy környezve a -borzasztó halál sejtelmeitől, de a mi kecses, ábrándszerű és gyöngéd e -jelenetben, annak Bulyovszkyné kedves és bájos képviselője. Többi -jelenetei nem sikerültek ennyire, mind a mellett holmi elrontásról épen -nem lehet szó. E jelenet fénye egész a végjelenetig világított: így -huzódik nyári éjben Olaszország tengerén egy fényes vonal a hajó után a -habokon. Egész előadásában legtisztábban fejezte ki a művésznő Júlia -fájdalmát a szülőivel való jelenetben, a hol ezek természetlen módon és -sértő nyereséggel erőltetik Párishoz férjhez menni. Mesterkéltebbnek -tünt fel nekünk az üvegcse elvetése e szavak után: «Romeo, ezt érted -ittam ki.» Az ablakhoz tántorgást és visszatántorgást nagyobbszerüen és -egyszerübben kellett volna játszania. Stuart Máriával szemben e szerep -mindenesetre rendkívüli haladás: a közönség láthatólag meg volt lepve és -örvendett. Bulyovszkyné Júliájának genreszerüségét nem tekintve – -ugyanis kivéve Seebachot néhány jelenetben, ki játszik már nálunk -cothurnusban? – az egész alakon bizonyos déli melegség, szerelmi ábránd, -ha nem is szerelemmámor huzódott át. A fájdalom kifejezésében hiányzott -a mélység és nagyszerüség, de nem a meghatottság, és nemesebb volt, mint -Mária megtörtsége: egy szóval az egész derék játék volt, minőt évek óta -nem láttunk a királyi szinpadon.» Ime egyik berlini legtekintélyesb lap -véleménye Bulyovszkyné játékáról. Vajon máskép nyilatkozik-e róla, mint -mi ezelőtt néhány hónappal? Néhol szóról-szóra csaknem azt mondja, a mit -mi. A különbség köztünk és közte az, hogy mi első czikkünket pedig nem -igyekeztünk annyira megczukrozni, mint ő. Valóban, a berlini lap -czukortartóval kezében némi nevetséges ellentétbe jő meggyőződésével, -melyet sehogy sem tud elnyomni. Az erkélyjelenetet Bulyovszkyné előadása -fénypontjának nevezi, az egész előadását derék játéknak, mégis -ugyanakkor a vígjátékba utasítja a tragikai Julia eléggé dicsért -képviselőjét. Mindamellett Bulyovszkyné alkalmasint szerződtetni fog a -berlini királyi színházhoz, mert jeles színésznő, ha nem is tragikai s -általában véve nem valami rendkívüli nagy tehetség. Németország hanyatló -szinészete nem igen mutathat fel oly sok jeles szinésznőt, hogy -Bulyovszkyné fölösleges lehetne. Szerződtetéséből hihetően alkalmat vesz -egy pár lapunk megmagyarázni nekünk azt, hogy mennyire legyőzte -Bulyovszkyné a két nyelvű szinészkedés akadályait. Azonban jó lesz -meggondolni, hogy a _Nationale Zeitung_ véleménye szerint a tisztelt -művésznő szavalatán még nagyon is érzik az idegen hangsúly; midőn pedig -nemrég nemzeti szinpadunkon szerepelt, mi éreztünk szavalatán némi -idegenszerűt, ha nem is oly nagy mértékben, mint a berliniek. A -kétnyelvű szinészkedés tehát – egyebet nem is említve – még nem -sikerűlt. Választani kell a tisztelt művésznőnek a kettő közt. Úgy -látszik, a német felé hajol; nem szólunk ellene, de kérjük, ha csakugyan -elhatározta magát, ne kivánjon ismét magyar szinésznő lenni. Ha ő el -lehet nyelvünk nélkül, ez is el lehet nélküle; ha neki kicsiny a magyar -nemzet, ő sem oly nagy, hogy ily kicsiny nemzet is nagyon érezze -hiányát. - - - - -EGY BÚJDOSÓ KURUCZ. - -Szinmű. Irta Szigligeti Ede. Zenéjét szerezte Böhm Gusztáv. Előadatott a -Nemzeti Szinházban 1863 október 2-án. - -«Ma igen jó, vagy épen remek művet fogunk látni; ez első azon darabok -közt, melyeket az új drámabíráló-választmány ajánlott előadásra, a -drámabíráló-választmányban izléses emberek, sőt szigorú kritikusok ülnek -s így csak jó vagy épen remekművet ajánlhatnak.» Valami ilyest vettem ki -néhány hátam mögött ülő úr társalgásából. Nem azért mondták, hogy én is -halljam s épen nem gúnyból. Nem csodálkoztam rajta. Már többször volt -alkalmam tapasztalni, hogy nálunk a művészeti és irodalmi dolgokban -itt-ott, még a mívelt embereknél is furcsábbnál-furcsább felfogásra -találhatni. Ha némelyek azt hiszik, hogy holmi nagy összeg pénz virágzó -drámai és szinészeti korszakot képes teremteni, hogy egy kitünő igazgató -magyar Rácheleket és Talmákat varázsolhat szinpadunkra, miért ne higyjék -azt, hogy eddiginél egy kissé szigorúbb drámabíráló-választmány épen a -magyar Shakespearekkel ajándékozza meg a magyar drámairodalmat? Azonban -azon már csodálkoznom kell, hogy ilyen felfogás még hírlapokba is -becsúszik. Íme másnap a fennebbi párbeszéddel analog magánbeszédet -olvastam egyik esti lapunkban: «Ez ephemer életű mű első azok közül, -melyek az újonnan alkotott drámabíráló-választmány rostájában maradtak. -Greguss, Egressy és Tóth Lőrincz fogadták el», kiált föl a referens némi -kimélő gúnynyal. Oh boldog fiatalember, mert nem lehetsz más, ki a nem -ephemer életű költői műveket oly mindennapi dolgoknak tartod! Oh -szerencsés kritikus, ki nem tudod még, hogy szigorú absolut szempontból -tekintve, egy pár mű kivételével egész drámairodalmunk alig áll -egyébből, mint ephemer becsű művekből! Azon urak párbeszédébe nem -szólhattam belé az illem megsértése nélkül, de a te rövid monologodhoz -hozzá szólok, ez már kötelességem s egész atyailag megintelek: ne -kivánd, hogy örök becsű műveket fogadjon el a választmány, mert akkor -bajosan lesz szerencséd új eredeti műhöz s alkalmasint te lészsz az -első, ki az eredeti drámairodalom elnyomásával fogod vádolni a -választmányt; elégedjél meg, ha azon harmincz-negyven mű közül, melyeket -szinházunkhoz évenként beadnak, néhány olyant fogunk el, melyek egy vagy -más tekintetben kitünnek s méltók az előadásra. Ez is elég gondot ad -nekünk; a többi a közönség és kritika dolga. - -A legtöbb lap úgy szól Szigligeti e legújabb művéről, mint teljesen -megbukott darabról. Mi úgy vettük észre, hogy a közönségnek eléggé -tetszett s nem minden ok nélkül. Már tárgya olyan, hogy rokonszenvet -ébreszt. A múlt század első évtizedei a csak közel múlt évtized emlékét -költik föl. A kedély kész a benyomások elfogadására. Továbbá a mű három -első felvonása kitűnő ügyességgel van összeszerkesztve; annyira, hogy -minden bensőbb drámai élet nélkül is meglehetős érdeket gerjeszt s -folyvást leköti figyelmünket. Egy pár sikerült genreképi alak, jól -beillesztve, kellemesen szövődik át az egész cselekvény folyamán. Mindez -magában oly dolog, a miért nem lehet hibáztatni se a szerzőt, se a -közönséget. Egészen más kérdés: vajon egészben véve sikerült költői -mű-e? Nem tartom annak, sőt Szigligeti jobban sikerült művei közé sem -sorolhatom. Azonban úgy hiszem, hogy lapjaink hibáztak, midőn a tragédia -vagy szorosan vett dráma szempontjából itélték meg e melodramatikus -művet. Megengedem, hogy e genret el lehet ítélni, de azt hiszem, hogy e -genreban írt sok oly franczia műnél jobb, melyek a mi divatlapjaink -szigorú kritikáját diadalmasan kiállották. - -Szigligeti se tragédiát, se szoros értelemben vett drámát, se -vígjátékot, se bohózatot nem akart írni. Mellőzte a drámai költészet e -két fő- s e két alnemét. Azon vegyes nem terén próbált szerencsét, -melynek határozatlan stilja s válfajai különfélesége miatt tulajdonkép -nincs neve és sokan csak melodrámának nevezik, még akkor is, ha hiányzik -benne a zenekiséret. Különböző stilok vegyülete ez, egyaránt felveszi a -tragikai és komikai motivumokat, habár az érzelmes az uralkodó elem -benne. Rendesen a szembe tett érdekeket és szenvedélyeket törekszik -kibékíteni s ennyiben még leginkább hajlik a szorosabb értelemben vett -dráma felé. Tárgyát kiválóan a csodálatos és kalandos teréről szedi, -kedveli a látványosságot s nagyobb hatás kedvéért a legkiválóbb -mozzanatokat zenével kiséri. Örömest folyamodík a tündérmeséhez, -mondához, criminális perekhez, történeti és jelenkori par excellence -regényes eseményekhez. Tárgyban és formában nagyon változatos. Olykor, -moralizáló hajlamánál fogva, hasonlít valamennyire a középkori -moralitáshoz, máskor az úgy nevezett polgári drámához. Sokszor nem -egyéb, mint dramatizált regény; néha politikai és társadalmi irányt tűz -ki s leginkább a nagy tömegre igyekszik hatni. A tündéres és látványos -szinmű, a rémdráma, a történelmi és korrajz, szóval a mit nem lehet -osztályozni, mind az ő körébe vág. Sőt a mi népszinműveink egy jó része -sem egyéb, mint ily melodrámai mű s épen azért Szigligeti nem tett -helytelenűl, midőn e darabját a harmadik előadáskor népszínműnek -keresztelte. Leginkább a francziáknál van e nem divatban, bár a német -szinpadon is eleget találhatni. A franczia classikai tragédia zsarnok -uralma alatt írt komolyabb hangulatú művek, melyeknek tárgya a -jelenkorból vétetett, alkották meg leginkább e nemét. Később a -romantikai iskola győzelmével, mint alsóbb rendű romantikai drámák -kezdtek szerepelni. Némely boulevardszínház, kivált a -Porte-Saint-Martin, majd mind oly művel táplálja a közönségét. -Szinpadunkon is számtalan fordúlt meg ilyen, melyek közül legyen elég a -nem rég adott _Kártyavetőnő_-t említenünk. - -Nincs se időm, se elég ismeretem e tárgyról bővebben vagy épen -kimerítően írni. Máskor talán tüzetesebben és derekasabban szólhatok -hozzá. Most csak annyit említek, hogy az æsthetikusok e nemmel nem igen -bajlódnak; egyszerűen megvetik, vagy oly kétes becsűnek mondják, melyet -valódi költőnek jobb meg se kísérleni. S ez természetes. E téren még -egyetlen nagy költő sem jelent meg, mint törvényhozó lángész. Aztán -másfelől az æsthetika, a határozott stilt, a szigorú műformát -legkevésbbé a drámában adhatja föl. Azonban azt nem tartom helyesnek, -hogy e nemet tudtomra senki se vette behatóbb vizsgálat alá, mert, hogy -egyebet ne említsek, az oly művek felett, mint Raymond tüneményes -darabjai, csak puszta kategoriákkal nem lehet pálczát törni. Nem -igazolni akarom e nemet, egyéni hajlamaimnál fogva épen nem kedvelem, s -visszaéléseit épen úgy ismerem, mint akárki. De tény az, hogy számos -költő dolgozik e nemben, s a nagy tömeg sok kedvencz darabja innen telik -ki. - -Vajon ily körülmények közt helyes-e, ha a kritika mindig csak -megvetéssel szól e művekről, a negativ terén marad, s nem igyekszik némi -positiv álláspontot foglalva el, a mennyiben lehet e téren is szolgálni -az ízlést? - -E szempontból méltánylatot érdemel e mű, a mennyiben a szerző kerülte a -melodrámák durvább eszközeit s átalában a közönség nemesebb érzelmére -kívánt hatni. A komikumot is úgy vegyítette művében, hogy nem ártott -vele az egész alap hangulatának. Csak a népjelenetekben érint egy-egy -vidámabb húrt, s e jelenetek nincsenek csak úgy oda férczelve. A szolga -hallgatózása, ki annyiszor pórúl jár; Peti ispán nevetséges -félytékenysége, mind lényegesen befolynak a cselekvényre. - -Némely lap rossz néven veszi a szerzőtől, hogy illő helyen itt-ott -éneket vegyített művébe, hogy egy pár jelenetet zenével kisértet, hogy a -szinház új holdvilágát felhasználta. Ha csak ennyi baja volna a -melodrámának, az æsthetika könnyen igazolhatná. Nagyobb baj az, hogy a -szerző nem igen igyekezett némi bensőbb drámai élettel is nemesíteni -melodrámáját. Személyei csaknem mind úgynevezett állandó kész jellemek, -a kik semmi nemű belső fejlődésen nem mentek át. Ödönfi és neje -jellemében látunk ugyan fejlődést, de nem annyit, a mennyi négy -felvonást betölthetne. Innen aztán, hogy a tulajdonképi cselekvény -nagyon későre indul s jobbadán a külső események befolyása alatt -fejlődik. Igaz, a szerző oly ügyesen csoportosítja az eseményeket és -személyeit, oly tapintatosan készíti elő a figyelmet a titokszerű kurucz -megjelenésére, hogy a valódi fejlődés hiányát alig veszszük észre. De -annál inkább észre veszszük, midőn kivillanván a titok, egy csoport -összeütközés áll elő, melyek akár jobbra akár balra dőlhetnének. Ez -okozza azt is, hogy a mellékszemélyek genre képei, alakjai sokkal jobban -sikerültek, mint a főbb személyeké. A genreképi alak egy pár jelenetben -is kidomborúlhat, a drámai személynek a cselekvény bensőbb -folyamatosságára van szüksége. - -Ha e benső folyamatosságot inkább megközelíti szerző, oly melodrámát ír, -mely a jobb franczia melodrámákkal bátran kiállja a versenyt. Tudjuk, -hogy a melodráma kedveli a váratlant, az eseményeknek inkább külső, mint -benső kapcsolatát, sőt némikép ez egyik főjellemvonása, szemben a -szigorú értelemben vett drámával. Azonban, ha a drámai költészet e kétes -becsű nemének jobb hírt akarunk szerezni, jó lesz minél közelebbi -kapcsolatba hozni a valódi drámával. Nem izgatni akarunk a melodráma -mellett, de ha már divatban van, jobb ha nemzetit látunk, mint idegent, -jobb ha nemesíteni törekszünk, mint ha elvadulni engedjük. - - - - -SZÉCSI MÁRIA VAGY MURÁNYVÁR OSTROMA. - -Szinmű dalokkal, 3 felvonásban. Irta Szigeti József. Zenéjét -szerkesztette, részben eredetileg írta Erkel Gyula. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 október 16-án. - -Megint új melodráma, eredeti melodráma, a jövő héten talán a harmadik, -azután egy negyedik s úgy tovább. Legközelebbről, a mennyire lehetett, -méltányolni igyekeztem a drámai költészet e kitagadott fajzatát, s íme, -úgy látszik, a sors jutalmul a melodrámák egész záporával készül -megáldani. Talán drámaíróink nem is akarnak egyebet írni melodrámáknál? -Oh jaj, ha talán nekem is részem lesz e melodráma-korszak előidézésében. -Ha bűnt követtem is el mult czikkemben, már eleget lakoltam érte. -Szigligeti melodrámájában még el tudtam nyelni egyet-mást, még azt is, -mikor a kurucz leánya oly czifrán ömledez a szerelemről, de ez a Szécsi -Mária, ez a Wesselényi majdnem beteggé tett. A mű jobb és derültebb -részei sem tudtak felvidítani. Az émelygős sentimentalismus, -politizálás, szerelmeskedés és hazafiaskodás még folyvást üldöz. Mintha -most is fülemben csengenének Mária és Wesselényi felkiáltásai: «Mi az -élet szabadság nélkül?» «De mi a szabadság élet nélkül» stb. - -Tréfa, a mi tréfa, nem kell a melodrámák ellenségének lennünk, hogy -drámairodalmunk sülyedését lássuk a drámai költészet fő- és alfajai -elhanyagolásában s e kétes faj túlbuzgó mívelésében. Nem annyira az a -baj, hogy melodrámákat kezdünk írni, mint az, hogy a tragédiát és a -szigorúbb értelemben vett drámát, a vígjátékot és bohózatot aránylag -elhanyagoljuk. Ha nincs hajlamotok vagy erőtök a tragédia magasb -szárnyalásához, fogjatok a kevesebb igényű drámához, dolgozzátok fel a -jelen élet kisebbszerű, de azért nem kevésbbé érdekes és költői -összeütközéseit; ha unjátok a fensőbb vígjátékot, dolgozzatok a közép -fajban, vagy épen ereszkedjetek le a bohózathoz. Aztán nem bánjuk, ha -néha-néha egy-egy melodrámát írtok, a tehetség és ízlés itt is nyujthat -æsthetikai gyönyört. De magában e genre nem méltó, hogy drámairodalmunk -súlypontja legyen; nem olyan, hogy az írót emelje, inkább az írónak kell -emelnie s mihelyt nem igyekszik erre, könnyen megronthatja tehetségét -is. - -Mindezt nem ok nélkül mondjuk el épen most, midőn Szigeti legújabb -művéről akarunk szólani egy pár szót. Szigeti drámaírói tehetségét és -technikai készségét senki sem fogja kétségbe vonni, bár ízlését nem -mindíg lehet dicsérni. Azonban e tehetség leginkább a vígjátékra van -utalva, ott is leginkább a bohózat terére. Midőn Szigeti néhány évvel -ezelőtt egy pár népszínművet írt, mi sokkal inkább örültünk e művek -irányának, mint élveztük magokat a műveket, noha bizonyos tekintetben a -sikert nem lehetett tőlök megtagadni. Olyasmit látunk bennök, mintha az -a sok mindenféléből összevegyített valami, melyet mi népszínműnek -nevezünk, kezd kristályosodni s legelőször holmi nemzeti bohózat -kiválására lehet reményünk. Szigeti népszinműveit a bohózati elem -túlnyomósága különbözteti meg rendes népszínműveinktől. Jól ismeri az -alsóbb néposztályok életét, élénk érzéke van a genreképszerű -jellemzeteshez, kedveli a komikus vonások bohózatos túlzását s nem -hiányzik benne egy jó adag nyers, de legalább nagyjában egészséges -humor. Mindehhez csak tisztultabb világnézetek s némi művészi forma -lennének szükségesek, hogy Szigeti nemzeti bohózatunknak egyik merészebb -kezdeményezője legyen. A bohózat nem csekély dolog, épen oly jogos -genre, mint a vígjáték s ha Molière és Shakespeare mívelhették e nemet, -bizony Szigetinek sem válhatik szégyenére. Azonban ő inkább kedveli a -vígjátékot és melodrámát, mint a bohózatot, melyre legtöbb tehetsége -van, s úgy látszik, nem tartozik ambitiói közé, hogy magyar bohózat -erőteljesb kezdeményezője legyen. Nem mondjuk, hogy a vígjátékaiban nem -találhatni néhol a szerencsésb inventio nyomaira, egy-egy sikerültebb -rajzra; de itt is ott jobb, hol a bohózatos felé hajlik s általában a -mélyebb s magasabb komikumhoz nincs erős érzéke. Melodrámáiról még -kevesebb jót mondhatni. Midőn komoly összeütközést, vagy hevesebb -szenvedélyt rajzol, valami oly émelygős sentimentalismusba esik, mely -csaknem kiállhatatlan. Ilyenkor mind a compositiót, mind a jellemrajzot -illetőleg a reflexio dolgozik benne, holmi felületes és roszszúl számító -reflexio. Csak a színpadi routine takarja e nemű művei szegénységét s -egy pár bohózatos alak menti meg a bukástól. - -Ily műve _Szécsi Mária_ is, melyet nem számítunk ugyan az úgynevezett -bukott darabok közé, mert a közönség aránylag meglehetős tetszéssel -fogadta, de meg kell vallanunk, hogy nagyon kevés van benne olyasmi, mit -az engedékenyebb kritika is méltányolhasson. Szécsi Mária története oly -tárgy, mely első pillanatra nagyon alkalmasnak látszik a költői -feldolgozásra; de valósággal nem épen a legalkalmasabb. A mint tudjuk, -számos magyar költő dolgozta föl már e tárgyat komoly alapon: Gyöngyösi, -Kisfaludy Károly, Arany, Petőfi, Tompa, de egyik sem írt belőle valami -elsőbbrendű művet. Lenni kell valaminek a tárgyban, hogy ily kitünő -költők sem tudták kitünőbb művé megalkotni. Valóban, okát hirtelenében -nem tudom megmondani. Úgy látszik, hogy a tárgy regényes külszíne nagyon -megkapja a phantasiát; de bensője nem elég gazdag, hogy az alkotást -nagyon előmozdítsa és sokkal több komikai elem van benne, mint egyelőre -látszik. Nem kisebbíteni akarom azokat a kitünő költőket, kik e tárgyat -feldolgozták, sőt elismerem, hogy majd mindenik helyesen fogta föl, -midőn a tiszta nőiségnek, a szerelemnek a nőietlen hősködés feletti -győzelmét testesíték meg Máriában. Azt sem hibáztatom, hogy Szigeti -meglehetősen eltért e felfogástól, de csodálkozom, hogy ő, a ki inkább a -komikum terére van hivatva, nem komikailag fogta föl Máriát. Meg vagyok -győződve arról, hogy Szécsi Mária legalkalmasb vígjátékra, amolyan -Scribe-féle vígjátékra, minő a _Pohár víz_. Talán nem érzett magában -elég hajlamot az ily fajta vígjáték finomságaihoz, bohózatnak pedig, -mint nem elég alkalmas tárgyat, nem dolgozhatta föl? Nem tudjuk, elég az -hozzá, hogy melodrámát kisérlett meg. Jól van, de akkor tartotta volna -meg a régibb költők felfogását, a kik ezt úgyszólva egymástól vették át -s mégis eredetiséggel, sőt több költői erővel testesítették meg, mint -elődeik. - -Szigeti Máriájában is a szerelem ül diadalt a hősködés felett, de -tulajdonkép nem a természetes szerelem, vagy legalább is nem a szerelmes -nő a hősködő felett. Nincs e műben se hősködő, se szerelmes Mária, csak -a szerző mesterkélt reflexiója jár-kel szoknyásan és sisakosan. Szigeti -Máriájának már első szerelme Wesselényi volt; a körülmények szakíták el -tőle s adták Bethlen Istvánhoz, kinek most özvegye. Ez eddig jó. Az -ember azt várja, hogy a nem boldog nő, ki nőietlen különczségekbe -igyekszik temetni bánatát, most egy újabb lelki fejleményen megy át s a -szerelem által ismét nővé válik. Szigeti letér e természetes útról, -minderre majdnem semmi súlyt sem helyez. Oly kevéssé festi a harczias, -mint a szerelmes nőt. Az ő Máriája akkor kezd inkább felindulni, midőn -Wesselényi mintegy megkérésképen elbeszéli első felesége halálát, a ki -nehezen halt meg, mindíg csak gyermekeiért búsult s azt tanácsolta neki, -hogy vegye nőül Máriát, mert csak ő lesz a gyermekeknek igazi anyja. -Felindulását még inkább fokozza Wesselényi, midőn megmagyarázza az -együgyű asszonynak, hogy tévúton jár, az övé az igazi hazafiság útja s -egy csoport tirádát hord össze az egyetértésről, a haza állapotáról s a -maga nagy érdemeiről. Mária már kész hozzámenni, szívét és Murány várát -egyaránt feladni, de a katonai becsület visszatartja. Segít a dolgon. Ír -az erdélyi fejedelemnek, hogy mentse föl esküje alól; a fejedelem nincs -otthon, de helyette Illésházy, utólagos jóváhagyás reményében, minden -tekintetben fölmenti. Megérkezvén a fölmentés, már csak a lakodalom van -hátra, de a várnagy semmit sem akar tudni a vár feladásáról, kirohanást -tervez s azzal vigasztalja Máriát, hogy úgy intézte el a dolgot, hogy -mikor az ellenség a vár birtokába jut, a puskaporos bástya felrobban s a -légbe röpíti a győzelmes sereget. Mária elszörnyűködik, már most -emberbaráti szempontból is igyekszik az ellenség kezére játszani a -várat, a mi meg is történik. - -Íme a szerző Máriája, ki megnyerhetné pörét talán még a katonai -törvényszéknél is, de nem a kritikainál. Ez alak rajzából is láthatni, -hogy a műben teljesen hiányzik minden bensőbb drámai élet. Pusztán csak -események lánczolata és látvány. Az oly szerencsétlenül rajzolt Mária -jellemének sokat árt az is, hogy ő látogatja meg követ képében -Wesselényit s nem ez őt, mint a hogy az e tárgyat feldolgozott költőknél -találjuk. Továbbá szintén e szempontból az sem helyes, hogy Mária -környezetében Bukkenbuk és Gyűszűsi játszák a főszerepet. Egyik sem -alkalmas arra, hogy emelje Mária alakjának méltóságát. Nem mondjuk, hogy -e két bohózatos alak fölösleges e műben; mindkettő befoly valamit a -cselekvényre: Bukkenbuk, midőn az őröket elfogatja, Gyűszűsi, midőn -postáskodik. De igen előtérben vannak, sok helyet foglalnak el. -Egyébiránt Bukkenbuk, Fallstaff e halvány másolata, legjobb az egészben, -kivált ha Szigeti játszsza; Gyűszűsivel is megbarátkoznék az ember, ha -szerző vagy az előadó színész egy kissé mérséklené igen is túlzott -casperliádjait. - -Talán igen szigoruaknak látszunk. Mindegy. Nem lehetett elnyomnunk -meggyőződésünket. Félünk, hogy a melodráma túlsulyra kap -drámairodalmunkban, továbbá inkább becsüljük Szigeti tehetségét, mintsem -ne figyelmeztessük valódi körére, hol számára koszorúk virulhatnak. - - - - -EGRESSY LEVELE. - -1863 november 8-án. - -Mit irjak e rovatba, midőn e héten egyetlen új szinmű sem fordult meg -szinpadunkon, a régibb szinművek előadását pedig elfoglaltságom miatt -nem nézhettem meg. E kérdést intéztem magamhoz s nem tudtam rá felelni. -Nagy baj, ha az írónak se tárgya, se gondolatja. Azután én, fájdalom, -azon írók közé tartozom, a kik nagyrészt csak akkor gondolkoznak, mikor -írniok kell. Nem mindíg teszem ugyan, van elég mentségem is, de se az, -se ez nem vigasztal. A mi vigasztal, az a tapasztalásom, hogy elég író -van, ki akkor sem gondolkozik, mikor ír. Ej, gondolkozzunk hát és -írjunk, vagy ne is gondolkozzunk, csak írjunk. Hát ha így levetkezzük a -pedáns, nehézkes író nevét, némi genialitásra tesszünk szert s talán még -a divatlapok is bevesznek tárczaírónak. De hát miről írjak? Épen -gondolkozni akartam szinészetünk egy pár föltünőbb árnyoldaláról, midőn -asztalomon egy irat ötlött szemembe, melyet ezelőtt egy pár héttel -félretettem alkalom szerinti közlés végett, de már egészen -megfeledkeztem róla Ah, Egressy engem kihúz a hinárból, ma legalább nem -kell se gondolkoznom, se írnom; mára gondolkozott is, írt is ő -helyettem, s úgy hiszem, se a szerkesztő, se az olvasó nem fogja rossz -néven venni, ha egyszer szinkritika helyett szinkritikám birálatával -szolgálok, annyival is inkább, hogy a tárgy nem érdemetlen a figyelemre. - -A dolog igen egyszerű. Egressy egy magánlevelet intézett hozzám, mely -egyik róla írt kritikámra vonatkozik. A levél nekem tetszett, nem azért, -mert egy pár bók is van benne, hanem mert bizonyos szempontból jól és -finom ironiával van írva. Oly dolgok, melyekkel ritkán van szerencsém -találkozni az ellenem írt polemiákban. Megkértem Egressy urat, hogy -engedné meg kinyomtatnom e levelet. Szívesen beleegyezett. Íme a levél: - -«Uram! Bocsánatot kérek, hogy egy hosszú levéllel kell önt -«meglátogatnom». Ez a kritikai pálya alkalmatlanságai közé tartozik. -Önnek azon színházi szemléje adott reá okot, melyet _Brankovics György_ -előadásáról a _Koszorú_ 22-dik száma közlött. Legyen szabad legelőbb is -köszönetemet kifejeznem azért a figyelemért, melyre ön Árpád fiam akkori -föllépését méltatni szíveskedett. Aztán, ha a magyar színészet -megbizottja volnék: megköszönném azt az igazságtételt is, mely szerint -ön ellene mond azon szegény felfogásnak, mintha a szinész pusztán -szolgája volna a költőnek. - -Az én előadásomra a többek közt azt a megjegyzést teszi ön, hogy abba a -helybe, a hol Brankovics az Istent megátkozza: némi őrültszerűséget -lehetett volna vegyítenem. Lehetett volna biz azt, az igaz: de én azt -gondolom, hogy az indulat legmagasabb foka, minő az is, hol a fájdalom -dühe átokban tör ki, már így is magánkívüli állapot, s itt az -őrültszerűség erősebb színezete már túlzássá válhatnék, s rontaná a kép -harmoniáját. - -Azt az észrevételt is teszi ön, hogy én rosszul hangoztatom (néhol) a -magyar szavakat, különös módon hangsúlyozok. A gyöngédség, a jóakarat, a -melylyel ön e gáncsot szelidíti, ellensúlyozza, megczukrozza: oda mutat, -hogy ön e hiba létezéséről erősen meg van győződve, s a figyelmeztetés -hozzám is levén intézve: megnyerőn akar inkább hatni reám, mint -visszataszítón. Hiszen hogy a kritikai eljárásban sem árt olykor egy kis -diplomatia: az bizonyos; s e részben én is Claudiussal tartok, a ki azt -mondja, hogy: «A dán királyhoz nem szólsz hasztalan, észszel ha szólsz.» -Mély belátás, meggyőződés, őszinte jóindulat hozzám sem szólt hiába -soha, ha nem nagyon válogatta is a szavakat. Tehát ezuttal is, a mint az -ön czikkét elolvastam: újra szigorú vizsgálatot tartottam magam fölött. -Különösen átfutottam azon szerepeimet, melyekben a hangjárás nálam már -változhatlanul meg van állapítva. Azonban a kérdéses hibát mindeddig nem -vagyok képes magamon észrevenni. Hogy tehát e hibának öntudatára -juthassak: nincs más mód, mint fölkérem önt, lenne szíves nekem e végett -egy rövid órát áldozni, ha szabad ideje lesz. Én akkor majd eljátszom ön -előtt Brankovics nyugodtabb helyeit, s más szerepeimből is a hasonlókat, -hogy azután a nekem tulajdonított hibákra mintegy ujjal mutathasson. -Szeretném, ha mások is lennének jelen azok közül, kik e részben önnel -netalán egy véleményben volnának. - -Ki tudja, hogy ez a kis vizsgálat nem válik-e majd kölcsönössé, s nem -nyerünk-e majd általa mind a ketten a sokratesi önismeret dolgában? Mert -például emberi dolog, sőt logikai kényszerűség is, hogy ha a nekünk -tulajdonított hibát magunkban a legjobb akarat mellett sem találjuk: -tehát szemeinket kifelé irányozzuk, s összehasonlításokat tegyünk. Azért -engedelmet kérek, hogy én a magam combinatióját itt mindjárt -megkezdhessem. - -Én már épen harminczkét év óta beszélek a szinpadon így, mint most. -Beszédemnek soha sem volt más jelleme magyar hangoztatás tekintetében, -mint a mi van jelenleg. Miskolczon nőttem föl, mely középpont felső és -alsó Magyarország között, s azon helyekhez tartozik, hol a legtisztábban -beszélnek magyarul. Értek valamit latinul, németül, francziául, de semmi -más nyelvet nem beszélek, mint a magyart. A franczia pathosz hangja nem -ragadhatott reám, mert azt az én fülem nem találja szeretetreméltónak; a -németet sem. A magyar dialectusokat mind ismerem s nehányat meglehetősen -utánzok; de épen azért, mert azokat ismerem: nem vegyíthetem beszédembe -a nélkül, hogy ne tudnám. Honnan vettem tehát én azt az idegen hangot, s -mi az tulajdonképen: még csak nem is képzelhetem. Vajon nem az a -sajátsága-e ez az ember hanghordozásának, a mit így szoktunk nevezni: -Brassai modora, Eötvös modora, Arany modora, Kazinczy Gábor modora, -Székács modora? Toldy modora? De hiszen ez a sajátság nem volna épen -olyan nagy hiba, mert ámbár a színész hanghordozása legáltalánosabb, s -így legtöbb változatra kell képesnek lennie, azért végre mindíg volt és -lesz efféle különbség a legnagyobb művészek beszéde között is, azaz: -volt és lesz Rachel modor, Ristori modor, Macready modor, Aldridge -modor, Megyeri modor, Szentpétery modor, mert e sajátság az egyéniségtől -elválaszthatatlan. - -De különösen van egy körülmény, a mely az én helyzetemet kritikusaimmal -szemben igen furcsává teszi. Én Vörösmartyval tizenegy éven át 1837-től -1848-ig (a külföldön töltött időmet leszámítva) csaknem mindennap együtt -voltam. Nőtlen korában együtt vacsoráltunk: vacsora után Megyerit és -engem számtalanszor magához hívott, s maga készítette pezsgő (ezzel egy -időben szenvedélyesen foglalkozott) és fekete kávé mellett felváltva -szavalgattunk, beszélgettünk (æsthetikai dolgokról) anekdotáztunk és -danolgattunk néha éjfél után két három óráig is. Ő legjobban szerette -szavalni Berzsenyi melancholikus verseit. Egyike voltam azoknak, a -kiknek először mondta el vagy olvasta fel minden új költeményét, -darabjainak meséjét és egy-egy elkészült jelenetét. Mily finom és kényes -hallása volt a magyar hangokra nézve: nem szükség mondanom. És -Vörösmarty mindez idő alatt nemcsak hogy soha sem vett észre beszédemben -magyartalan hangokat, hanem színbirálataiban, melyeket az _Athaeneum_ -közlött, beszédem tisztaságát és szabatosságát például mutatta föl, még -oly collegáimmal szemben is minők Megyeri, Szentpétery. Lendvay stb. -voltak. Ha fáradságot venne ön magának e birálatokat áttekinteni, látni -fogná, hogy így van, a mint mondom. - -Most már merre induljak? Vörösmarty mintául állítja föl beszédemet, ön -pedig mint rettentő példát mutatja be azt az új nemzedéknek. Nem kell-e -önkénytelenül arra a gondolatra jönnöm, hogy összemérjem egymással két -oly derék kritikusom illetékességét e kérdésben, a kik egymásnak ellent -mondanak? - -Meg kell vallanom, hogy az erdélyi úrhölgyek társalgására mindig -elragadtatássa emlékezem. Soha sem hallottam valami bájosabbat, mint a -magyar beszéd, erdélyi művelt hölgyek ajkán. De azt hiszem, se az -erdélyi hölgyeket meg nem sértem, se magammal nem jövök ellenmondásba, -ha azt mondom, hogy az erdélyiek beszéde, szerkezeti sajátság, -hanghordozás és kiejtés tekintetében: dialectus. És én még egyetlen -erdélyi embert sem ismerek, a ki dialectusnak- világos, vagy legalább -elfogulatlan öntudatában lett volna. Többet mondok: önöknek még latin és -német beszédjök is dialectus a magyarországival szemben. Önök így -beszélnek: váldé béné, siné, finé, généticé (ez utóbbi szónak utolsó -hangzóját Brassai még nyomtatásban is megaccentisálta. Lásd Brassai -_Logiká_-ja, 163. l.) _énergicé, mensé(æ) geschichté_, _ersté, zweité, -liebé, keiné, beweisé_ sat. sőt nevezhetnék erdélyi urat, a ki a -franczia nyelvet is ilyen erdélyi dialectussal beszéli. Magyarul pedig -így beszélnek önök a többek közt: _magyaar, eltakaar, heely, keenyje, -hajnaala, baarna, Gábór, Káróly, gyértya, dicsőség_, sat. Nem akarok -ezzel nyelvészeti vitába bocsátkozni, csak azt mondom, hogy az önök -hangjárása a mienktől nagyon különbözik; hogy önöknek még pathoszuk is -tájszerű, hogy a dialectust beszélők, általában subjectiv állásponthoz -levén kötve, saját szokásukat hajlandók a hangbirodalom középpontjának -tekinteni, s ebbeli nézeteikhez a mértéket saját hang-járásukból -kölcsönözni. - -Íme, mindezen conjecturák az én részemre látszanak ugyan kedvezőknek: -azonban mégis ki tudja, nem hibázhatom-e olykor a hangok alkalmazásában, -már akár különczségből, akár valami szeszélyből; akár abbeli -buzgalomból, hogy beszédemet minden oldalról magyarázni, illustrálni -törekszem? Azért, hogy teljes megismerésre juthassak, ismétlem -kérelmemet, mert a hang dolga végre is olyan természetű, hogy az iránt -puszta irás által tisztába nem jövünk soha. - -Pest, 1863. szeptember 24. - -Tisztelettel _Egressy Gábor_. - -Eddig a levél, a melyre most igen kevés megjegyzésem van. Elfogadtam -Egressy úr ajánlatát, s egyszersmind megigértem, hogy főbb szerepeiben -kiváló figyelemmel fogom kisérni, s a bővebb tapasztalatok nyomán, -valamelyik szinkritikámban visszatérek e tárgyra. Most csak annyit -jegyzek meg, hogy én Egressy úr szavalatát nem az erdélyi magyar vagy -székely tájszólás szempontjából biráltam, nem is mint tájszólást -hibáztattam. A mit én hibáztattam, az bizonyos sajátság, a mit Egressy -úr is igen jól sejt, vagyis e sajátságnak néha nagyon is feltűnő -túlsága. Egressynek igaza van, midőn a művészek egyéni sajátságainak -jogait védi, azonban nem ez a kérdés, hanem az: vajon e sajátság a nyelv -és művészet határain belül jelen-e meg vagy sem? Tulajdonkép ez a mi -vitánk sarkpontja. - - - - -A KIRÁLY HÁZASODIK. - -Vigjáték 4 felvonásban. Irta Tóth Kálmán. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 november 7-én. - - -I. - -Nincs áldás szinkritikáink óhajtásain és aggodalmain. Méltánylatunk -ellenünk fordul, vágyaink betelése pedig csak újabb aggodalmakat szül. A -minap, Szigligetinek egy nem ugyan jeles, de nem érdem nélküli -melodrámája adatásakor, alkalmat vettünk genre némi méltánylatára, s íme -a másik héten ismét egy új és sokkal gyöngébb melodrámával kellett -találkoznunk. Megijedve a melodráma-ártól, aggódva kiáltottunk föl: e -genre nem arra való, hogy drámai irodalmunk súlypontja legyen, -legfeljebb csak egyszer-másszor járja meg nemzeti szinpadunkon; ne -míveljétek e kétes becsű genré-t, írjatok tragédiát, drámát, vígjátékot, -bohózatot. Kivánságunk betelt, a másik héten csakugyan egy új eredeti -vígjáték került a szinpadra, s íme most ismét bűnbánón kell -felkiáltanunk: inkább melodrámát, mint ily vígjátékokat; inkább _Szécsi -Máriá_-t, még e komoly párbeszédet is eltűrjük benne: «Mi az élet -szabadság nélkül?» «De mi a szabadság élet nélkül?», noha meg kell -vallanunk, hogy Tóth Kálmán ilyesmivel nem boszantotta fülünket, s midőn -a velenczei háborút ellenző Erzsébet királyné így kiáltott fel: «Mi a -tenger becsület nélkül», Lajos király nem viszonzá Wesselényi módjára: -«De mi a becsület tenger nélkül». - -De hagyjuk a tréfát. A dolog komolyabb figyelmet is megérdemel. Oly -költőről van szó, a ki a szépirodalom két különböző ágában egy s más -tekintetben sikert vívott ki, sőt mint drámaíró is elismerésre talált. -Ez utóbbi körülménynél fogva nagyon sajnáljuk, hogy első kisérletét -kivéve, nem ismerjük a szerző többi drámáit, s így a midőn mint -drámaíróról először kell róla itélnünk, könnyen az igazságtalanság -vádját vonhatjuk magunkra, mert e vígjátékban a drámai tehetség kevés -nyomaira akadunk. Nem az a baj, hogy a mű gyönge, hanem hogy tulajdonkép -nem drámai mű; lehetne rossz organismusa, de semmi nemű drámai -organismusa nincs, sőt még a közönséges szinpadi mesterség is nagyrészt -hiányzik belőle. A legjobb akarattal is keveset méltányolhatunk e -vígjátékban. Az első felvonásban a király incognito-jelenete szemben a -báni családdal, az utolsóban Fiori és a bán leánya közti párbeszéd egy -része mindössze is az, a mi jól van írva, s még e részletek is csak -magokban jók s nem mint az egész compositio szerves tagjai. De mily -csekélység ez ahhoz a sok mindenhez képest, a mi e műben lehangolja az -embert! Azt sem tudjuk, hol kezdjük. - -A szerző törekvése mindenesetre méltánylást érdemel. Egy alig mívelt -téren, a történelmi vígjáték terén, tett kisérletet. Nem ugyan ő az első -kezdeményező, mint lapjaink állítják, hisz már Kisfaludy Károly is -probált ilyesmit, még inkább Szigligeti _Rózsa_ czímű művében, de annyi -igaz, hogy azóta senki sem míveli e tért. Őszintén megvallva, mi nem -vagyunk épen lelkesült barátjai a történelmi vígjátéknak, noha tudjuk -élvezni, mint bárki más. A vígjáték épen úgy kedveli a jelenkort, mint a -tragédia a multat. A mohos századok már magokban némi fönséget -kölcsönöznek a tragédiának, a költő inkább nagyíthatja a körvonalakat, s -a nagy szenvedélyek rajza hatásosabbá válik, ha a monda vagy történelem -ismert és nagy tényeit veszi tárgyául. A jelenkor ellenkezőleg épen a -vígjátéknak kedvez; a közelség élesebben tünteti föl az emberek -bohóságait, a korviszonyok, társadalmi állapotok, divatos szenvedélyek a -legjobb anyagot szolgáltatják annak, a ki az embereket törpeségök, -balgaságaik és nevetséges tévedéseik rajzával kivánja gyönyörködtetni. -Mindez nem azt teszi, hogy nem lehet tragédiát írni a jelenből, és -vígjátékot a multból. Csak a nehézségekre kivántunk mutatni, melyek a -legnagyobb költő erejét is paralysálhatják. Különösen áll ez a -vígjátékra nézve, s alkalmasint innen az a jelenség, hogy a legnagyobb -vígjátékírók békét hagytak a történelemnek. A történelemi tárgyak -önkénytelen ragadják a költőt, hogy csak az cselszövényre helyezze a -fősúlyt, s itt is leginkább a véletlen által idéztesse elő a komikai -helyzeteket. Minél történelmibb a tárgy, minél nagyobb események és -személyek körül forog a cselekvény, az örvény annál veszélyesebb. A -költő kénytelen a történelmi nagy tényeket kicsinyes okokból vagy épen -valami nevetséges véletlenből származtatni, s bármily mulatságos -cselekvényt szőjön, véghatása nem lehet más, mint a leghibásabb -pragmatismus: tudniillik, hogy az egész történelem a balga véletlenségek -bohózata. Scribe legnagyobb mester e téren, s ő sem kerülte ki ez -örvényt, legalább egyik főműve, a _Pohár víz_, minden jelessége mellett -ily hatást tesz az emberre. Épen azért jobb oly történelmi adomákat -venni tárgyul, melyeknek kevés vagy épen semmi közük nincs a történelmi -nagy eseményekhez, nem csak a fentebbi okból, hanem azért is, hogy -fölmentessünk a történelmi hűség jogos követelései alól, melyet a -vígjátékban alig lehet megtartani. De különösen vigyázni kell a költőnek -arra, hogy minél távolabb tartsa magát nemzete történelmének nagy -eseményei- és hőseitől, különben a legnagyobb vigyázat mellett is -okvetlen frivolnak fog feltünni közönsége előtt, mely mindenről -könnyebben mond le, mint a nemzeti kegyelet érzelmeiről. Inkább idegen -nemzetek történelméből válaszszon tárgyat, ha csakugyan szerelmes a -nagyobb eseményekbe és férfiakba. Scribe így tett, kimélte nemzetét s az -angol és dán történelemhez folyamodott. - -E szempontokból kiindulva nem azért hibáztatjuk Tóth Kálmánt, hogy a -történelmet nem vette tekintetbe, hogy művében, kivéve a király -házasságát a bosznyák bán leányával, alig nyugszik történelmi alapon -valami, hanem azt, hogy első Lajost vette tárgyul, nemzetünk e nagy -királyát és kedvencz hősét. Igaz, nem tette komikai személylyé, de -fájdalom, törpébbnek tünteti föl bármely komikai személynél, a mennyiben -bizonyos bohózatos alakok játékszerévé alacsonyítja le. Valóban Lajos, -udvarában csak mulat, tánczol; a közdolgokba neki van a legkevesebb -befolyása, mindezt anyja által két ügyetlen minister intézi s elvégre is -őt a szégyenből, az országot a veszélyből egy eleinte bárgyúnak rajzolt, -de aztán hirtelen megügyesedett ifjoncz menti meg. Azonban talán még ezt -is eltürnők, ha más oldalról kárpótlást nyerhetnénk. Mindennél nagyobb -baj az, hogy a műnek tulajdonkép nincs cselekvénye, vagy jobban mondva -oly kettős cselekvénye van, melyek egyike küzdelem nélkül kezdődik és -végződik az első felvonásban, másika pedig a második felvonás végén -küzdelemmel kezdődik, de a harmadikban oly alapon nyer megoldást, mely -ellen valószinűség és izlés egyaránt tiltakoznak. Így két felvonás marad -a négy felvonásból; a többi szükségtelen s e két felvonás legfeljebb -összeenyvezve alkothat valami organismust. De magyarázzuk ki magunkat. - -A királyt két minisztere össze akarja házasítani az udvarnál mulató -velenczei herczegnővel, Fiorival. Hogy miért, kivehetni ugyan, de nem -érthetni eléggé tisztán. Azért-e, hogy befolyásuk inkább -megszilárduljon? De hiszen az anyakirályné által eléggé uralkodnak a -királyon, legfeljebb a királyné halála utáni időre kivánják magokat -biztosítani. Azért-e, hogy e házasság véget vessen a velenczei -háborúnak? De a háború úgy van feltüntetve, hogy oly kevéssé -akadályozhatja e házasságot, mint nem azt, hogy a doge rokona az egész -háború folyama alatt az udvarnál igen vígan mulasson a királylyal. -Azonban ne bajlódjunk ezzel, elég az hozzá, hogy a ministerek házasítani -akarják a királyt. Kár, hogy csak az akaratnál és beszédnél maradnak és -nem tesznek semmit. A királyt e tekintetben nem veszi körül semminemű -cselszövény se anyja, se Fiori, se a miniszterek részéről. Egészen -szabadon bele szerethet az udvarnál hirtelen megjelenő bosnyák bán -leányába, Erzsibe. Az ember azt várná, hogy most kezdődik a cselszövény, -a küzdés. A világért sem. A királyné, a két miniszter s Fiori számba se -veszik Erzsit, sőt Fiori nélkül az egész darab befolyhatna, elég lenne, -ha csak a nevét emlegetnék, annyira nincs befolyása a cselekvényre. A -király tőlök még az nap elvehetné kedvesét. De talán Erzsi részén van az -akadály? Nincs, szereti a királyt, legfeljebb attól fél, hogy a király -nem szereti s játékot űz vele. De hiszen ezen könnyű segíteni. A -királynak nincs oka vagy akadálya, hogy későbbre halaszsza becsületes -szándéka kinyilatkoztatását. Miért nem kéri meg valamivel előbb, -mindjárt az első felvonás végén vagy a második elején. Így hamar vége -volna az egésznek s Erzsit is fölmentené hogy holmi szoborgyúrással -mutassa ki titkos szenvedélyét. - -Ennyi az egyik cselekvény, mely semminemű drámai küzdelmet nem mutat -föl, sőt még törekvést sem ily irányban. A mű többi részét egész az -utolsó felvonásig a miniszterek mesterkedései töltik be, kik meg akarják -akadályozni a velenczei háborút. E czélból elhitetik az anyakirálynéval, -hogy a római császár sértőleg nyilatkozott róla udvara színe előtt. - -Remélik, hogy a királyné e miatt háborúba keveri fiát a római császárral -s így két háború nem folyhatván, a velenczei abban marad. A királyné -csakugyan ráveszi Lajost a hadüzenetre, azonban követ érkezik a római -császártól a fenforgó pletyka megczáfolására s nagy tisztelete -kifejezésére. A miniszterek, nehogy a követ a királylyal találkozzék s -így a hadüzenet dugába dőljön, a követet szép szín alatt becsalják egy -félreeső szobába, hogy aztán oda zárják, azonban pórul járnak, mert -Kopjai, kinek sok oka van haragudni reájok, őket is a követhez zárja, s -az egész dolgot bejelenti a királynak. Az ármány kisül, a királyné -megutálja a minisztereket s beleegyezik, hogy fia elvegye Erzsit, a mit -egyébiránt eddig már csak azért sem akadályozhatott, mert semmit sem -tudott e viszonyról. - -Először is nem foghatni meg, hogy a miniszterek miért óhajtják annyira a -római császárral való háborút s a velenczei megszakadását. Hisz nekik -legfőbb érdekök az volna, hogy a királylyal elvétessék Fiorit; s -mindamellett semmibe se veszik a bán leányát, kitől leginkább -félhetnének. Megindulhat a római háború, megszakadhat a velenczei, ha -egyszer Erzsi királyné. Nem érti az ember törekvésök hasznát. De hátha -még oda veszszük, hogy úgy törekednek e haszontalan czélra, hogy, ha azt -elérik is, bukások bizonyos. A király Kopjai segítsége nélkül is -elébb-utóbb meg fogja tudni a dolgot s kénytelen lesz kiűzni őket -udvarából. Hát ha még meggondoljuk, hogy ármányukat némi mindennapi -számítás sem támogatja. A római császár követe nem utazik kiséret -nélkül, de ha úgy utazik is, az udvari cselédség már tudja, hogy követ -érkezett s így az egész dolog könnyen a király fülébe juthat. E mellett -ezek a nagy cselszövők, kik nagy Lajos udvarában uralkodnak, épen -ellenségök segítségével akarják végrehajtani durva cselszövényöket. - -De elég. Ne bonczoljuk tovább e szeretlen cselekvény össze-vissza hányt -tagjait, mellőzzünk egyebet is, sok mindent, mert lapokat kellene -összeírnunk a mű hibáiról, mert kimélni akarjuk a szerzőt, ki e -szerencsétlen kisérletét talán nem sokára egy jobbal fogja feledtetni. - - -II. - -Nem e mű második vagy harmadik előadásáról akarok írni, hanem jóvá tenni -egy hibát, melyet a mult számban e műről megjelent birálatomban -elkövettem s e módosítás alapján részben újabb birálat alá venni a -vígjátékot. Figyelmetlenségből vagy a zaj miatt vagy mert gyöngélkedtem, -elvégre mindegy, egy pár helyt félreértettem a szerzőt, miért bocsánatot -kell kérnem mind tőle, ki iránt igazságtalan voltam, mind olvasóimtól, -kiket, bár akaratlanul, némikép félrevezettem. Sajnálom, hogy e -vallomásomhoz nem csatolhatom még ezt is: mindenben tévedtem, e vígjáték -csakugyan sikerült mű. Én méltán figyelmetlen szinkritikus hirébe -jöhetek, de e vígjáték mégis gyönge kisérlet marad. Hanem lássunk -dologhoz. A szerző maga figyelmeztetett tévedésemre s egy nyilt levél -kiséretében megküldé nekem vígjátéka kéziratát is. A nyilt levél így -hangzik. - -«Kedves barátom! A _Koszorú_ mult számában _A király házasodik_ czímű -vígjátékom drámai egységéről igazságtalanul nyilatkozol, s nem akarod a -többi közt átlátni, hogy a római császár ellen való izgatás a velenczei -herczegnő trónra jutásával a legszorosabb kapcsolatban áll, s hogy ezen -idegen herczegnő trónra jutása az, a mi a darabban előforduló -cselszövések főczélját teszi. Itt küldöm darabomat; győződjél meg, hogy -vígjátékom meséjét legalább is nem jól fogtad fel. Vitatkozás helyett – -a mire se időm, se kedvem – ime az _argumentum ad hominem_. Olvasd és -lásd, hogy arról a drámai egységről nekem is van valami sejtelmem. - -Egyébiránt nyugodjál meg, te csak azt nem akartad látni darabomban, a mi -benne van, de némely kritikusok olyakat is látnak benne, a mik ott -teljességgel nincsenek. A te véleményedre súlyt helyezek s ezért -óhajtom, hogy meggyőződjél, hogy én is gondolkozom egy keveset, mielőtt -írnék s a legrosszabb esetben is, legalább törekvéseket mutatok el a -benső forma iránt, ha ezt azután nem is tudom úgy kifejezni, a mint -óhajtanám. - -A darabomra vonatkozó kritikából eddigelé csak azt az észrevételt -fogadhatom el, a mely a kamrajelenet bohózati stiljét kárhoztatja; ezt -mentse ki az, hogy én Guido és Balbo öltözékét egészen máskép képzeltem, -mint a hogy ők megjelentek. Ez az öltözet emelte oly nagyon azon jelenet -élességét; mindíg baj, ha jelmezpróbát nem tartunk. Az utóbbi előadáskor -e jelenet átalakítva adatott. - -Végre még egyet. A kik a _Koszorú_ mult számát vidéken olvasták, -bizonyosan arra a gondolatra jöttek, hogy az én darabom formaliter -megbukott. Nem volt tehát szép tőled, hogy darabom szinpadi sikerét -elhallgattad; hogy nem említetted meg, hogy művemet a közönség elvégre -is oly zajjal és tetszésnyilatkozatokkal fogadta, a minőben nem minden -darab szokott részesülni; hogy harmadik előadása is nagyobb közönséget -vonzott a szinházba, mint előtte való napon egy új opera. - -Már azt vitathatjátok, hogy én még a drámai egység primitiv ismeretével -sem rendelkezem, hanem hát legalább hagyjátok meg nekem a közönség -tetszését vigasztalásul s ezt, ha keveset adtok is reá, legalább ne -ignoráljátok. - -_Tóth Kálmán_.» - - ; - -Figyelemmel végig olvastam a megküldött vígjátékot; most sem találtam -ugyan benne valóságos drámai egységet, de hogy birálatomban hibáztam, -azt hamar át kellett látnom. A két miniszternek különben nem valami -mélységes és finom politikájában, egy pont elkerülte figyelmemet és -tévednem kellett. Azt értettem, hogy Lajos király miniszterei a -velenczei háború megszakadásáért kivánják a római császár elleni -háborút, mert egyszerre két nagy háborút nem lehet folytatni; azt is -felfogtam, hogy a velenczei háború megszakadása szerintök a királynak a -velenczei herczegnővel való házasságát fogja elősegíteni, de hogy mi -módon segíti elő, azzal nem voltam tisztában. Azt hittem, a királyt, a -ki szerelmes a velenczei herczegnőbe, csak az akadályozza a házasságban, -hogy a háború folyama alatt átallja ellenségének a dogénak rokonát nőül -kérni. E hiedelemből folyt az az ellenvetésem is, hogy ha a háború nem -akadályozza a velenczei herczegnőnek a magyar udvarban víg mulatását a -királylyal, bizony nőül vételét sem akadályozhatja. Azonban a -miniszterek számítása egészen más; ők a római császár elleni háborúval a -velenczei békét akarják kivívni, a velenczei béke szükségességével pedig -nyomást gyakorolni a királyra házassága ügyében. Tudják, hogy a magyar -seregek hátrányban levén a a velenczeiek ellen, Lajos nem fog ugyan -gyalázatos békét kötni, de előnyösre hajlandó lesz; előnyös béke pedig -csak úgy jöhet létre, ha a király elveszi a velenczei herczegnőt, mert -ekkor a doge engedni fog. Mindezt elmondja egyik miniszter a másiknak -mindjárt az első felvonásban. (III. jelenet.) Ime: «Tudva van a -magnificus előtt, hogy mióta a magyar hadakat Erberach vezérli, a -velenczeiek előnyben vannak; a király ő felsége tehát a velenczeiekkel -csak hátrányos békét köthetne, azt azonban a diadalokhoz szokott magyar -király büszkesége meg nem engedi; a király ő felsége legszerényebb -esetben is Jadra birtoklását tüzné ki a béke feltételeül; hogy tehát a -király kedvező békét köthessen, s a római császár ellen indulhasson, -kétségtelenül nem fogja megvetni azt az eszközt, mely Delfinót, a -velenczei dogét a béke megkötésére hangolná; s ez az eszköz nem más, -mint hogy ő felsége Delfino közel rokonát, a velenczei herczegnőt nőül -vegye.» Nemcsak így elbeszélésben, hanem mint a cselekvényre ható indok -is előjő még egyszer e tárgy a tanácsülés jelenetében is (II. felv. IX. -jelenet), midőn a király így szól: «Ez esetben megkötöm Velenczével a a -békét. De Delfino nem fog Jadráról lemondani.» A miniszter ezt feleli -reá: «Delfinót felségednek elhatározása bármi czélnak megnyerné. Ha -felséged, a mit az ország óhajt s a mitől felségednek minden szépre, -nemesre fogékony szíve sem idegen, ha mondom, felséged ezt legmagasb -elhatározásával végrehajtaná s Delfino rokonát, a báj és női erényekben -annyira gazdag velenczei herczegnőt a trónra emelné.» - -Íme e helyeket mind magam ellen idézem és igazságot szolgáltatok a -költőnek. Mentségemre szolgálhatna talán, hogy se a _Független_, se a -_Pester Lloyd_ referensei nem említik ezt az indokot birálataikban, hogy -maga a szerző se igyekszik kitüntetni se az expositióban, sem a -cselekvény folyamában, de ez keveset változtat a dolgon, s ennélfogva -tartozom e lapok mult számában megjelent birálatomból mind azt -visszavonni, a mi figyelmetlenségemen alapult. De egyszersmind -kötelességem mind magam, mind olvasóim irányában az is, hogy a most már -mindenben jól megértett művet legalább egy részben újra bonczolás alá -vegyem. - -Előszőr is kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a miniszterek -cselszövényét, mely egyszersmind az egész mű bonyodalma, nem támogatják -se a jellemek, se a körülmények. Guido miniszter társának, Balbónak -csupán árnya levén, szóba sem jöhet – nem államférfiú, csak méltóság- és -hivatalvadász. Nincs benne feltüntetve politikai pártczélzat, nem vezeti -a hatalomvágy láza; minden tekintetben közönséges ember. Mondja ugyan -egy helyt, hogy az egyház érdekeit kivánja előmozdítani, a -schismatikusokat szándékszik kiirtani, de ez csak képmutató szójárás -nála. Főczélja a megürült esztergomi érseki szék elnyerése, a mit a -darab folytán mind ő, mind mások többször kiemelnek. De ily czélból -miért oly nyaktörő vállalatokba elegyednie? Ha oly nagy befolyása van a -királyné által a királyra, ha a király kedves vezérét, Kontot képes volt -letétetni, helyébe Erberachot ültetni, bizony magát is könnyen -kineveztetheti érseknek az anyakirályné által. De képzeljük, el őt -államférfiui szenvedélyekkel, olyanformán, hogy az anyakirályné halála -esetére félti befolyását rály házassága által kivánja biztosítani. Vajon -s azt a ki elég biztosíték-e a herczegnő? Nem igen. A herczegnő nem -vallásos, mint az anyakirályné. - -«Hiúságánál fogva uralkodunk rajta» – mond Guido, de a herczegnő hiúsága -ki lesz elégítve, ha a trónra jut s inkább fog férje kedvében járni, -mint Guidónak; így ez hála fejében csak az érsekséget remélheti, a mit -akár most is elérhet, mert a király inkább engedelmeskedik anyjának, kit -szeret, mint leendő nejének, kit inkább csak politikai érdekből vesz -el». Azonban gondoljuk e viszonyt is máskép. Vajon Guido cselszövényének -a legnagyobb hiszékenység mellett is remélhetni-e sikerét? - -Ő egy általa kigondolt és elterjesztett rágalomra épít mindent. Ilyesmi -alkalmas eszköz lehet sok esetben, csak a fenforgó viszonyok között nem. -Egy ministernél kevesebb eszű ember is meggondolhatja, hogy a római -császár, midőn kérdőre vonják, nem fog elismerni oly sértő -kifejezéseket, melyeket soha sem mondott, s ekkor vége az egésznek. Vagy -arra számít Guido, hogy a király követe, a ki felvilágosítást kér, vagy -a császár követe, a ki felvilágosítást hoz, elpusztulnak az úton, vagy -ha megérkeznek is, senki se fogja megtudni megérkezésöket, s neki -módjában lesz őket holmi cisternás kamrába zárni? Csodálatos, a római -császár sértő kifejezéseinek nyoma van a történelemben, bár a király -házasulása utáni időszakban, s mégis szerző ezt csak Guido -koholmányaként használja, holott amugy jobb szolgálatot tett volna. E -mellett mit használ Guidónak, ha a király hadat izen is? A római -császárnak ez csak újabb alkalmat ad arra, hogy a félreértést kiderítse. -Avagy Guido az új követet is cisternás kamrába fogja zárni? Miért -törekednék hát e haszontalan czélra, s úgy hogy bukása bizonyos, ha -netalán eléri is, mert a király előbb-utóbb megtudja a dolgot, kiüzeti -udvarából, s a herczegnő csak a királyné haragja miatt sem fogja -megvédhetni. S miért épen Kopjait vennie segítségül, a kiről tudja, hogy -a király kedveli, a ki rája elvett jószágainak bitorlása miatt -haragszik? S miért épen oly kamrába zárni a követet, a honnan könnyen -kiszabadíthatja magát, mert a bán és leánya gyakran megfordulnak a -mellékszobában és meghallhatják kiáltását? De nem csak a német kérdést -intézi Guido uram ily rosszul, a velenczeivel sem bánik el különben. -Tudja, hogy a király csak akkor köt békét Velenczével, ha ez Jadrát -átengedi; épen ezért a tanácsülésben biztosítja is a királyt erről De -mivel? Csak puszta szóval, semminemű okirattal a velenczei dogétól vagy -tanácstól. Vajon hihetni-e, hogy Lajos könnyen hisz neki, midőn különben -sincs kedve a békére? De másfelől épen Guido annyit beszéli: két háborút -nem folytathatni egyszerre, hogy a király, a ki szintén osztozik e -nézetben, mindaddig nem üzenhet háborút a római császárnak, míg -Velenczével a békét nemcsak elhatározta, hanem meg is kötötte. Ki tudja, -vajon a doge ráveheti-e a tanácsot arra, hogy rokonságának érdeke miatt -megcsorbuljon a köztársaságé? Tehát a hadizenet a szerző intentiója -szerint is lehetetlen a jelenetben, mégis megtörténik és Guido -fogalmazása szerint indul. Aztán a királynak is nincs-e elég módja -legalább egy darab időre lecsillapítani anyját, elhalasztani a háborút, -kijátszani Guido ármányát, nem igérni meg a herczegnő nőül vételét, -kitől bensőleg már egészen idegen? - -Úgy hiszem, ennyi is elég megdönteni Guido cselszövényét, a mű -bonyodalmát. Vajon a cselekvény másik ága jobb-e és szerves kapcsolatban -van-e amazzal? A királynak a bán leányával, Erzsivel való viszonya -nélkül is megtörténhetnék az egész miniszteri ármány, tehát a mű -főcselekvénye, mert ezt az se elő nem segíti, se nem akadályozza. Két -pont van, a mit kapcsolatul lehet fölvenni, de ez még nem alkot -organismust. Midőn Guido látja, hogy Erzsi a királynak tetszik, így -kiált föl: «Mintha ő felsége a banilla által érdekeltetnék; még ma meg -kell történni a herczegnővel való eljegyzésnek.» Tehát Erzsi sietteti a -Guido cselszövényét, de aztán Guido többé semmit sem ad Erzsire. Nagy -hibája az egész darabnak, hogy Guido cselszövényét egész a -végkifejlődésig nem akadályozza semmi, nem talál ellenhatásra s így a -drámai érdek csekély. A másik pont az, midőn a király a tanácsülésben -kezd megbarátkozni a herczegnővel való házassággal, mert Erzsitől -visszautasítva hiszi magát. Tehát a király az első felvonásban szerette -Erzsit, a másodikban visszautasítva hiszi magát, nem hajt többé reá, s e -szerint épen a darab kezdete előtti helyzetében maradt, nem ment át -semmi oly változáson, mely akadályul szolgáljon vagy küzdelemre adjon -okot. De miért higyje a visszautasítást oly hölgytől, ki az incognito -jelenetben oly hevesen bevallott szerelmet szivesen fogadta? A király e -változás okát könnyen kitalálhatja; tudhatja, Erzsi attól fél, hogy csak -játékot űz vele s nem veszi nőül. Miért nem oszlatja el aggodalmát, s -midőn a második felvonásban is hevesen megragadja kezét, miért nem -mondja: Szeretlek és nőül veszlek! Erzsi aggodalmát könnyü eloszlatni; -lám Kopjai épen olyasmivel oszlatja el, a minek fel kellene költenie. -Azután mi szükség arra, hogy Erzsi azzal az izetlen szoborgyúrással -fejezze ki szerelmét? A király már értesítve van Kópjai által -szerelméről, s így az egész szoborleleplezési jelenet fölösleges. -Szerves kapcsolat-e, drámai egység-e mindez? Hát a negyedik felvonásra -mit mondjak épen a drámai egység szempontjából? A harmadik felvonásban -az egész bonyodalom véget ér, a szerző mégis megtoldja egy felvonással -csak azért, hogy a királyné meggyőződjék a herczegnő vallástalanságáról -s így annál nagyobb rokonszenvvel forduljon Erzsi felé. Ennyi okon -minden vígjátékot és tragédiát még meg lehet toldani egy felvonással. - -Végül, ha mind e tévedést elkerülte volna is a szerző: hol a világos és -drámai expositio, az ügyes scenirozás, hol a komikai alap a -cselekvényben és jellemekben, hol a phantasia ereje, mely életet öntsön -a műbe s gyönyörteljes illusiót a nézőkbe? De a darab tetszett, mondja a -szerző s én ezt nem említettem meg. Igaz, de Isten látja lelkemet, nem -rossz czélzatból. Világos tényt tagadni kábaság még képmutatónak is, s -nekem nincs erre hajlamom. Mindíg volt annyi bátorságom, hogy ha -kellett, a közönség tetszését bonczkés alá vegyem, kárhoztassam vagy -legalább kimagyarázzam. - -Tóth Kálmán vígjátékát többször zajosan megtapsolták s a szerzőt hívták. -De én úgy tudom, hogy ilyesmi majd minden eredeti darabbal megtörténik, -bármily gyönge legyen is. - -A darab tetszett, mert van benne a «hazapuffogtatás» és elménczkedés, -mert fraterek vannak benne csuffá téve, a mi ritka jelenség -szinpadunkon. Midőn Kopjai azt mondja, hogy a fraterek eszik gabonáját, -óriási taps hangzott fel. De vajon aesthetikai, drámai hatás-e ez? Nem -kivánom, hogy Tóth Kálmán helyeselje darabjáról elmondott nézetemet, de -azt óhajtom, hogy a közönség tetszésének okait néha-néha analysálja. -Vonjon el e polemiából magának ennyi tanulságot; én a magamét már -elvontam: igyekezni fogok a birálandó színművekre gondosan figyelni, de -ha szomszédaim zaja vagy a zártszéknyitónő költögetése miatt valami -elkerülné figyelmemet, kérem a drámaírókat és színészeket, -világosítsanak fel, mindig kész leszek a legfényesb elégtételt adni. - - - - -A LELENCZ. - -Eredeti népszinmű 4 felvonásban. Irta Szigligeti Ede. Előadatott a -Nemzeti Szinházban 1863 november 20-án. - - -I. - -«Ez nem népszinmű, ez regényes dráma, sőt szomorújáték». Ily s ezekhez -hasonló megjegyzéseket hallottam a színházban s olvastam később a -lapokban is. De vajon mi az a népszinmű, ki tudja, ki határozza meg -valahára? Vas Gereben hallgat, pedig ő volna a magyar nép választott -æsthetikusa s a leendő Petőfi-Társulat született elnöke; a _Hölgyfutár_ -szerkesztői se szólnak, pedig korszakot akarnak alkotni a magyar -dramaturgiában s a szinházi bérkocsi kérdését már is szerencsésen -megfejtették; a német míveltség magyar képviselői is némák, pedig ez -sokkal könnyebb feladat, mint bebizonyítgatni, hogy Bulyovszkyné mutatta -meg először a németeknek, mi a valódi német kiejtés, mely kiemelkedett a -tájszólások barbarismusából. Tréfa, a mi tréfa, de valóban csodálni -lehet, hogy a magyar kritika, mely annyi népszinművet birált, oly -kevéssé foglalkodott a népszinmű elméletével. Még annyira sem ment, hogy -fogalmát meg tudja határozni. Mi, kik most először birálunk -népszinművet, pótolni kivánjuk ugyan e hiányt, de nem igérhetünk tüzetes -fejtegetést, legföljebb egy kis tájékozást, mely egyszersmind birálatunk -kiinduló pontja. - -A népszinmű se vígjáték, se dráma, se tragédia, de mindebből valami; -vegyes nem, mely sok mindent magába olvaszthat, sőt a zenét és éneket is -segédűl veheti. Egy neme a melodrámának, vagyis modern melodráma -tragikomikai alapon, legtöbbször társadalmi iránynyal. Nem mondjuk, hogy -a magyar népszinművet a franczia democratia eszméi, melyek nálunk is -terjedezni kezdettek, nevezetes befolyással voltak reá. A franczia -népdrámák többé-kevésbbé váddal léptek föl a társadalom ellen a -socialismus érdekében; a mieink is vádolták a társadalmat, de inkább -csak szerény reformot sürgettek. Előszeretettel rajzolták politikai és -társadalmi intézményeink hiányait s a nép érdekében kivántak hatni. A -politikai vezérczikkek fejtegetéseit: a jobbágyság eltörlésétől a -börtönrendszer javításáig, örömest fogadták műveik alapeszméjeűl -általában ott is, a hol nem vettek fel valamely specialis kérdést, -részvétet igyekezetek kelteni a társadalom alsó osztályai iránt és -sokszor igen is kirívóan a fensőbb osztályok rovására. Politikai életünk -democratiai mozgalmainak egyik hatásaként tűnt fel a népszinmű -szinpadunkon. Ez volt egyik forrás, melyből népszinműíróink merítettek; -a másikat az irodalom nyujtotta, a hol szintén hasonló forrongás -mutatkozott. - -A fejlődő nemzeti költészet örömest fordult a népies felé; részint -democratiai ösztönből, részint művészi czélból; erősebb kapcsolatba jött -a magyar élettel s nem vetette meg többé a genrerajzot. A magyar dalokat -nemcsak jambusokban és trocheausokban irták már s költői rhythmusunk -ismét összeolvadt a zenével. Mindez elősegítette a népszinmű fejlődését. -Szigligeti egész virtouzitással öntötte drámai formába mindazt, mi a -politikai és irodalmi mozgalmakban czéljára szolgált. Megszületett a -magyar népszinmű, melynek fővonásai lettek: formában határzatlan drámai -stil, szellemben democratiai irány, tartalomban magyar élet genreképi -vonásokban, tragikomikai oldalról, népzene és népdal kiséretében. - -Íme a magyar népszinmű, melyet majdnem osztatlan tetszéssel fogadott a -közönség és kritika. Nem csodálkozunk rajta. E népszinművek elűzték -szinpadunkról a német bohózatokat és melodrámákat, közelebb hozták a -szinpadot a magyar élethez s közönséget teremtettek. - -Mindkettő nagy nyereség volt, s az még ma is, és nemcsak egy -szempontból. De azon már csodálkoznunk kell, hogy a kritika minden szó -nélkül elfogadta a népszinműi formát. Megengedjük, hogy a népszinmű jó -volt s talán most is jó fejlődési foknak, átmenetnek azonban fejlődnie -kell s e fejlődés nem lehet más, mint hogy össze nem olvadható elemei -forrongásából álljanak elő határzott stilu drámai alnemek; oly nemek, -melyek majdnem mellőzve vannak drámairodalmunkban, pedig sokkal több -művészi jogosultságuk van, mint a népszinműveknek, melyek helyöket -elfoglalják. Azt a sok mindent, a mi népszinműveinkben össze van gyúrva, -csak a humor bírhatná el és békíthetné ki. De a humor a legerősb -subjectivitását, legföljebb humoros alakot rajzolhat, de nem irhat -humoros drámát. Ezért a tragikum és komikum, a bohózatos és érzelmes -összeolvasztása soha sem tehet valóban művészeti hatást. Shakespeare -vegyít ugyan tragédiáiba komikai elemet, de csak a népjelenetekben, s -csak annyit és úgy, hogy semmi ne zavarja meg a mű stilusát. -Népszinműveinkben a tragikum és komikum lényeges elem, épen ezért igazán -se meg nem hatnak, hanem csak disharmonikus hangulatban lebegtetnek. -Továbbá a szoros értelemben vett társadalmi irányt se bírhatják meg a -népszinműveink; erre a dráma formájánál sokkal alkalmasabb a regényé, -mert széles tért nyújt a detailrajzra s még ott is kérdés: vajon a -regényt nem vetkezteti-e ki költészetéből az egyoldalú polemia s az a -sok prózai elem, melyet az irányregény okvetlen magával hoz. E mellett -az ének, zene sem olvadt úgy össze népszinműveink bensőjével, hogy -organismust alkosson. Szóval ki kell válni ez összegyúrt, de össze nem -olvadható elemeknek és saját formájokat felvenni. Miért ne válhatnék ki -például a komikai és bohózatos elem, hogy megteremtse a magyar bohózatot -és vaudevillet? - -Mi részünkről Szigeti egy pár népszinművét azért méltányoljuk leginkább, -mert irány felé látszik törni; ez okon óhajtottuk a minap: vajha kapna -kedvet a magyar bohózat megalkotására az eddiginél nemzetibb alapon. -Folytassuk tovább a felbomlási vagy fejlődési folyamat. Az ének- és -zenerészből miért ne állhatna elő az önálló magyar operette? - -Szigligeti nem rég már egy kisérletet tett is e téren, melynek csak -örvendenünk lehet. Hát az érzelmes, tragikai részszel mit csináljunk? -Szülessék meg belőle polgári, vagy ha jobban tetszik népdrámánk. A többi -aztán legyen melodráma; a polgári drámát is, tudjuk sokszor ide fogják -levonni, de nem bánjuk, mindenesetre nyerünk. Ím Szigligeti a mi -tanácsunk nélkül ilyesmit czéloz. A _Lelencz_ népszinműve ilyen kiván -lenni s épen azért nem tehetjük, hogy ebbeli törekvését ne üdvözöljük. - -Valóban a _Lelencz_ ha nem is mindenben, egy pár lényeges vonásban -különbözik Szigligeti eddigi népszinműveitől. Nincs benne ének, zene, -táncz; egészen dráma akar lenni. Nem iránydarab; nem a lelenczház -szükségességét kivánja bebizonyítani; a fensőbb és alsóbb osztályokat se -állítja egymással szembe, hogy amazok csak a bűn, emezek csak az erény -képviselői legyenek. A komikai és tragikai elemet se vegyíti össze, mínt -régibb népszínműveiben, kivált _Czigány_-ában. Szóval, mint föntebb -mondottuk, polgári drámává kívánja emelni népszinművét, viszonyainkhoz -alkalmazva, a hol sok tekintetben nagyobb szerepet játszik a vidéki alsó -középosztály, mint a szó szerinti bourgeoisie. E tisztább stíl felé -törekvést méltányoljuk mi leginkább e műben s épen nem bánjuk, sőt -örülünk rajta, hogy némelyek, még a kritikusok sem találták meg benne -azt a népszinművet, melynek fogalmával, úgy látszik, nem igen vannak -tisztában. Valóban, épen ezért sajnáljuk, hogy méltánylatunkat nekünk is -gáncsolással kell megzavarnunk. Azonban megvalljuk, hogy mi egyeben -ütköztünk meg, mint kritikustársaink. Egyik azt hibáztatja, hogy e műben -a szerelem nagyon alárendelt szerepet játszik, pedig drámát szerelem -nélkül nem lehet képzelni. E szerint _Julius Caesar, Coriolán, Macbeth_ -nem volnának drámák. - -A második a palacsinta adomája ellen kel ki erősen, melyet csak -elbeszélni hallunk a multból. «Íme az egész mű, mint négy doriai -oszlopon, akként nyugszik a négy palacsintán» kiált fel birálónk. - -Mi nem védjük e palacsintás adomát; épen oly ízléstelen, mint a -foghagymás rostélyos bizonyos vigjátékban, azonban nem tartjuk lényeges -hibának, sőt azt hiszszük, könnyen kiigazíthatni, mert nem egyébért van, -mint a rector szemérmetessége feltüntetéseért s így tiszteségesebb -adomával is helyettesíthetni a cselekvény legcsekélyebb sérelme nélkül. -A harmadik azt rója meg, hogy a szerző a regényírók sok szabadalmával -él: nem törődik az idő és helyegységgel, véletlenek által szővi a -cselekvényt és sokat hagy történni a szinfalak mögött. Nem tudtuk, hogy -az idő- és helyegység oly classikai bajnokai lappanganak köztünk, -valamint azt sem, hogy véletlen által szőni a cselekvényt a regényírók -szabadalma. Mi nem tudunk semmit e szabadalomról, s óhajtjuk, hogy -regényiróink se tudjanak. - -Valódi véletlenség e műben csak egy helyt fordul elő, midőn Erzsi haza -tér s testvére gyermekét megmenti. Nem védjük e véletlenséget sem, de -nem tartjuk e mű lényeges hibájának, mert csak bonyolítja a cselekvényt, -nem oldja fel s általában nem zavarja meg a jellemfejlesztést. Nagyobb -baj az, hogy midőn Szigligeti polgári drámává emelte népszinművét, nem -tudta kikerülni a polgári drámák egyik örvényét, bizonyos beteges -sentimentalismust, bizonyos érzékenyítő befejezést, mely ha nem is -mindig erkölcsi érzésünk, de mindenesetre idealismusunk rovására kiván -szívünkre hatni a mennyiben felindít megnyugtatás nélkül, vagyis egészen -más alapon nyugtat meg, mint a melyen felindított. - -Ez a mű legnagyobb hibája, melyet nem takarhatnak el se a drámai élénk -jelenetek, se a jól rajzolt alakok. De kifogyván a térből, -fejtegetésünket a jövő számra kell halasztanunk; addig talán másodszor -is szinpadra kerül az új mű, s még érthetőbbé válik birálatunk. - - -II. - -E hó 6-án újra szinpadra került e mű és nagy közönség előtt. Mi is -megnéztük másodszor is s még inkább meggyőződtünk, hogy befejezése -hibás. De miért gáncsoljuk a befejezést, miért nevezzük beteges -sentimentalismusnak, mely idealismusunk rovására akar szívünkre hatni, -felindít megnyugtatás nélkül: vagyis egészen más alapon nyugtat meg, -mint a melyen felindított? Lehet-e ezt máskép befejezni? mondhatja a -szerző. Nem a keresztyén morál legfönségesebbikét érezzük-e e művön -átvonulni: a megbocsátást? Avagy tévedéseink nemesise elől nincs-e -menekvés a költészetben, holott az élet gyakran ellenkezőt mutat? Oly -kegyetlen legyen-e a költő, hogy se meg ne bocsásson, se meg ne -bocsáttathasson, még a bűnbánóknak sem? - -Íme ott egy szegény sorsú leány, Julcsa, a ki szolgálatjával keresi -élelmét; bele szeret egy rangbeli ifjúba, a ki megcsalja és odahagyja. A -szerencsétlen meg akarja ölni magát és szíve alatt nyugvó gyermekét, -azonban egy öreg komornyik rábeszélésére, a ki sejti szándékát, -visszariad ez újabb bűntől s élni kiván gyermekéért. Nehány hónap telik -el. Julcsa el akarja rejteni gyalázatát a világ és szülői szemei elől s -egyszersmind jó kezekbe tenni le ártatlan csecsemőjét. E czélból titkon -falura utazik szüleihez s éjjel ablakukba teszi csecsemőjét, a pólyába -göngyölve egy gyűrűt, egy anonym levelet s minden megtakarított pénzét. -Alig távozik el, midőn testvére, a korhely és részeges Bertók, haza jő s -kopogtatni akarván, az ablakban megtalál mindent. A pénzt elteszi, a -csecsemőt pedig a Tiszába dobja. Ezalatt az anya visszatér, hogy lássa -még egyszer gyermekét s csak a felbontott levelet találja a földön. -Föllármázza szülőit, a jegyző is oda érkezik feleségestől; megmutatja -nekik a levelet s a gyermek keresésére akar indulni Ekkor érkezik haza -fővárosi szolgálatjából testvére, Erzsi, s karján hozza a csecsemőt, kit -a gát galyai között hallott nyögni és megmentett. Nem is sejtik, hogy ki -dobta vízbe a csecsemőt, kivéve Julcsát, ki Bertók ujján gyermeke -gyűrűjére ismer. Bertók bevallja neki bűnét s elbujdosik. A kis lelencz -már négy éves. Senki sem tudja, hogy Julcsa gyermeke. Mindkét leány a -szülői háznál van. Erzsi már mennyasszony, egy derék ifjú akarja -elvenni, kit a jegyzőné szeretett volna vőűl. A jegyzőék még más okon is -sértve érzik magokat, azért azt a rágalmat terjesztik el, hogy a lelencz -Erzsi gyermeke. A rágalom a vőlegény fülébe jut; minden körülmény Erzsi -ellen szól s az esküvő már-már elmaradni látszik. Azonban Julcsa, hogy -megmentse testvére becsületét, fölfedi titkát, magáénak vallja a -gyermeket. Ekkor azzal áll elő a jegyző, hogy ha Julcsa az anya, neki -kell lenni a gyilkosnak is, ki a csecsemőt a vízbe dobta. Julcsa -hallgat, nem meri bevallani Bertókot, mert kimélni kívánja már is -annyira sújtott szülőit. A dologból bűnvádi per keletkezik. Julcsát -vallatni a szolgabiróhoz viszik, egy tisztelt férfiúhoz, egy boldog -családapához, a ki nem más, mint a csábító, a lelencz atyja. - -A helyzet gúnyját és veszélyét teljes mértékben fölfogó szolgabíró kérve -fordul a leányhoz, hogy ne dúlja fel becsületét, boldogságát. Julcsa -nagylelkűen megbocsát neki. Ezalatt levél érkezik a szolgabiróhoz, egy -Déli nevű rablótól, ki nem más, mint Bertók, melyben ez bevallja a -Julcsára fogott bűnt; a szolgabiró egyszersmind arról is tudósíttatik, -hogy a rabló e vallomás után főbe lőtte magát. Julcsa fölmentetik. Egy -fiatal ispán, ki már többször megkérte Julcsát, a törvényszék előtt a -lelencz atyjának adja ki magát s újra kezével kinálja meg. Julcsa -hálával szorítja meg kezét s későbbre, ha sebei begyógyulnak, reményt -nyújt neki. - -E vázlatból is kitetszik, mondhatná a szerző, hogy e művet csak így -fejezhetni be. Avagy azt kívánja ön, mint egy más kritikus, hogy a -csábítóval nőűl vétessem Julcsát? Vagy épen azt, hogy példásan büntessem -a csábítót? De nem bűnhődik-e ez eléggé, hiszen megbánja bűnét s néhány -perczig iszonyú félelmet áll ki. Ha még egyébbel is büntetném, ártatlan -nejét és gyermekeit büntetném. Miért boldogtalanná tenni e derék -férfiút, egy ifjúkori s nem is oly nagy tévedésért, melyet már megbánt? -A mi Julcsát illeti, eléggé megszenvedtettem bűnéért. Miért ne helyezzem -kilátásba boldogságát? Bizonyára megérdemli. Hol itt a beteges -sentimentalismus, minő idealismus ellen vétek? Nem a bűnbánat és -bocsánat idealismusának tettem-e eleget, mely minden keresztyén szívben -viszhangra talál. - -Ilyen s ezekhez hasonló ellenvetéseket tehet a szerző s mi még sem -vonhatjuk vissza vádunkat. Elismerjük, hogy a bűnbánat és bocsánat -keresztyén erény, óhajtjuk, hogy minél több ember gyakorolja, de -kérdjük: vajon a költő azért ír-e drámát, hogy tévedéseink és bűneink -bocsánatát hirdesse a viszonyok és embertársaink részéről, vagy azért, -hogy kimutassa a megsértett erkölcsi, társadalmi és állami érdekek -nemesisét? Azzal a hangulattal bocsássa-e el a költő közönségét, hogy -tévedéseinket, bűneinket jóra fordítja a szerencse vagy embertársaink -könyörülő szíve, vagy azzal, hogy minden bűn és tévedés megboszulja -magát a földön, bár az ég kegyelme soha se záródik be ellőttünk? Im ott -van Shakespeare _Coriolán_-ja. Büszkesége szánalomra olvad, megbánja -bűnét és visszavezeti sergét Róma fala alól. Nem érdemlené-e meg e -tettéért a jutalmat, hogy boldogul éljen szeretett családja körében? -Miért kell elesnie a volscok kardjától? Ott van Kotzebue _Embergyűlölés -és megbánás_-a. A hűtelen nő megbánja bűnét, sírva borul gyermekeivel -férje lábaihoz; a férj mogbocsát s ismét boldogok lesznek. Melyik -szolgálja jobban a keresztyén morált és költői idealismust? Shakespeare -kegyetlensége-e vagy Kotzebue érzékeny szíve? Nem mondjuk, hogy a -_Lelencz_ Kotzebue e hirhedt művéhez hasonlít, de azon elv, melylyel -befejezését védhetni végeredményében ide vezet. Azonban mit tehetünk -róla, hogy ez így van az életben is, miért legyen a dráma más, mint az -élet, melynek tűkre? Ezt az ellenvetést ismételheti Szigligeti; de -kérdjük, ismerjük-e, nyomoztuk-e a nemesis titkos működését, s -tagadhatjuk-e csak azért, mert nem mindenütt ötlik szemünkbe? Azután -mire való a költő, ha az életet csak pusztán adja, benső, kényszerű, -erkölcsi kapcsolat nélkül s mi sem egyéb a költői idealismus, mint az az -égi fény, mely mindent megvilágít, mi az életben homályos? - -Szigligeti kiméli a csábítót. Érezni látszik, hogy ez visszatetszést -szül s épen azért enyhíteni igyekszik eljárását. Ezért nagyon háttérbe -tolja a csábítót s az utolsó felvonásban megjelente előtt nejét lépteti -föl részvétgerjesztően. A nő nagy rokonszenvet tanusít a fogoly iránt s -vigasztalja. A szerző mintegy előre készíti a közönséget arra nézve, -hogy ne óhajtsa a csábító bukását, családélete feldulását, derék neje -boldogtalanságát. Midőn a csábító belép és áldozatára tekint, a -lelkiismeret furdalását érzi s megalázva fordul hozzá. Mindez elég -ügyesen van kiszámítva és még sem teszi meg az óhajtott hatást. Aztán az -ilynemű kibékítés nem is drámai, mert nincs benne benső kényszerűség. A -szerző tovább is megy, Julcsát boldoggá teszi, legalább kilátásba -helyezi férjhez menetelét. Ezt is mindazért, hogy a csábító bukását ne -kivánjuk. Egyik hiba a másikat szűli. Miért e szerencsétlen leányt egy -új szerető, habár férj, karjaiba dobni? E költői igazságszolgáltatás nem -foly a mű organismusából, csak külsőleg van oda tapasztva. Julcsa -megtisztult a szenvedések alatt s legszebben végezné pályáját szemeink -előtt, ha az anyai érzésekbe menekülne s gyermekének szentelné életét, -nem új szerelem örömeinek. Egyébiránt megvalljuk, sehogy se tudnánk -tanácsot adni a szerzőnek műve tökéletes befejezésére. Épen az a baj, -hogy az összeütközéseket úgy hozta össze, hogy bajos megoldani, s úgy -oldotta meg, hogy erkölcsi türelmességünkhöz, könyörülő szívünkhöz -folyamodott, s mintegy elnyomni, vagy legalább kijátszani akarta -idealismusunkat, melyet nem elégíthetett ki. S épen ezt nevezzük mi -beteges sentimentalismusnak. Felindulásunk megnyugtatásra vár az -erkölcsi világrend alapján s a költő megnyugtatás helyett csak -elérzékenyít, puszta könyörületre hangol, mi igen helyén lehet az -életben, de nem drámai emotio, nem költői igazságszolgáltatás. - -Ne csodálkozzék se a szerző, se az olvasó, hogy e különben jeles mű e -hibája iránt nincs könyörület szívünkben, s leginkább csak ezzel -foglalkoztunk egész birálatunkban. Az erkölcsi világrend, a költői -idealismus élénk érzésének tompulása, drámairóban és közönségben, a -legnagyobb csapás, mi drámairodalmunkat érhetné; az úgynevezett polgári -dráma pedig, sok körülménynél fogva, könnyen vezeti e tévútra a költőt. -A franczia, angol és német irodalomban elég példát találhatni reá. -Óhajtjuk, hogy Szigligeti óvakodjék ez örvénytől, mely a szerencsés -inventiót és compositiót is könnyen besodorja. Ím ez a műve is mily -gazdag egyes drámai jelenetekben, néhány mily jól rajzolt alakot tüntet -föl, mily bámulatos technikát fejt ki ő oly történet dramatizálásában, -mely egyik kerékvágásból mindjárt másikba zökken s nem igen látszik -alkalmasnak drámai cselekvényre: mégis e hiány mennyire megrontja! - -Sajnáljuk, hogy bővebben nem írhatunk a mű fényoldalairól, de minthogy -az előadásra úgy is egy pár lényeges megjegyzésünk van, valamelyik -alkalommal még visszatérünk reá. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Kiadja Horváth Döme. Első kötet. Kecskeméten, Szilády -Károlynál, 1850. Ára 1 frt.] - -[Footnote 2: Ő Pereóval hagy engem? Szörnyű találkozás! Emésztő kínomat -kétszerezve érzem.] - -[Footnote 3: Nem; íme a nap, melyen nőd leszek. Holnap kidagasztja a -szél vitorláinkat s e partokat örökre magunk után hagyjuk.] - -[Footnote 4: Úgy akarom, örökre elhagyni s meghalni fájdalmamban] - -[Footnote 5: Te megvigasztalsz.] - -[Footnote 6: O Mirra, ez a te utolsó erőlködésed. Bátorság…] - -[Footnote 7: Pillanatra visszavonulok szobámba, az oltárhoz száraz -szemeket és derült homlokot akarok vinni, hogy tessem az én méltó -vőlegényemnek.] - -[Footnote 8: Hallgass, oh hallgass.] - -[Footnote 9: Nem, valóban nem reszketek.] - -[Footnote 10: Te vagy első, egyedüli és örök oka az én kínaimnak.] - -[Footnote 11: Igen, te vagy oka az én kínaimnak, te adtál életet nekem – -istentelennek, te vagy istentelen, hogy annyi kérésemre sem adtál -halált.] - -[Footnote 12: Oh hát akkor miért nem öltél meg?] - -[Footnote 13: Egyedül én vagyok méltó a halálra. És mégis lélekzem?] - -[Footnote 14: Én?… szeretni?… Oh ne hidd.] - -[Footnote 15: Tőled távol halni meg? Mily boldog édes anyám, legalább -neki meg van engedve, hogy oldaladnál haljon meg.] - -[Footnote 16: Az ékszer nem teszi a királynőt.] - -[Footnote 17: Azt jól tudom.] - -[Footnote 18: Anna! mily boldog vagyok. Megaláztam őt Róbert szemei -előtt.] - -[Footnote 19: Oh ne, már nem sír.] - -[Footnote 20: Vita Jókai Mórral.] - -[Footnote 21: Vita Egressy Gáborral.] - -[Footnote 22: Vita Egressy Gáborral.] - -[Footnote 23: Vita Jókai Mórral.] - -[Footnote 24: _Thalia Zsebkönyv 1862-re_. Kiadták Fésüs György és Toldy -István. – A budai magyar népszinház javára s keletkezésének emlékére. – -Pest, Emich, 1862.] - -[Footnote 25: Wesen und Geschichte des Lustspiels. Irta Mähly I. Lipcse, -1862. Weber kiadása.] - -[Footnote 26: Kiadja Toldy István. Nemzeti Szinház. I–II. kötet. Pest -1863.] - - - - -AZ ELSŐ KÖTET TARTALMA. - - 1. Alföldi szinműtár. - I. Horváth Cyrill: _Vetélytársak_ - II. Hugo Victor: _Borgia Lucretia_ 7 - 2. Czakó Zsigmond: _Kalmár és tengerész_ 17 - 3. Ira Aldridge 20 - 4. Schiller: _Ármány és Szerelem_ 29 - 5. Szigligeti Ede: _Árgyil és Tündér Ilona_ 31 - 6. Corneille: _Cid_ 37 - 7. Kovács Pál: _Három szin_ 43 - 8. Ponsard: _Pénz és becsület_ 48 - 9. Barrière és Thiboust: _Márványhölgyek_ 57 - 10. Dumas: _Lelkiismeret_ 82 - 11. Szigligeti Ede: _Diocletián_ 90 - 12. Dumas fils: _Divathölgyek_ (Le Demi-Monde) 107 - 13. Ristori 137 - 14. Még egyszer Ristori I–III. 167 - 15. A _Szinházi Naptár_ ügyében I–III. 219 - 16. A Nemzeti Szinház és Drámairodalmunk 236 - 17. Jókai Mór: _Dózsa György_ I–II. 273 - 18. _Egy kis curiosum_ (Vita Bulyovszkynéval) 313 - 19. _Egy szinházi zsebkönyvről_ 329 - 20. _A vigjátékról_ 344 - 21. Sribe: _A pajtáskodás_ 359 - 22. Szigligeti Ede: _Az eladó lányok_ 367 - 23. Delavigne: _XI-ik Lajos_ 374 - 24. Az automimikáról 379 - 25. Egy új szinműtár - I. Szigligeti Ede: _Béldi Pál_ - II. Sardou: _Jó barátok_ 382 - 26. Molière: _Tartuffe_ 384 - 27. Kövér Lajos: _Kiadó szállás_ 392 - 28. Séjour: _A kártyavetőnő_ 395 - 29. Szigligeti Ede: _Gritti_ 400 - 30. Conqui Claudina vendégszereplése I–II. 403 - 31. A szinházi kihívásokról 409 - 32. Sand és Meurice: _A menekültek_ 413 - 33. A drámabiráló választmányról 419 - 34. Bourgeois és Decourcelle: _A család öröme_ 424 - 35. Bulwer: _Richelieu_ 430 - 36. Dumas fils: _Gauthier Margit (A kaméliás hölgy)_ 435 - 37. Scribe és Legouvé: _Lecouvreur Adrienne_ 448 - 38. Szinházi dolgokról I–IV. 456 - 39. Shakespeare: _Hamlet_ 494 - 40. Katona József: _Bánk bán_ 501 - 41. Obernyik Károly: _Brankovics György_ 509 - 42. Bulyovszkyné Berlinben 516 - 43. Szigligeti Ede: _Egy bujdosó kurucz_ 523 - 44. Szigeti József: _Szécsi Mária vagy Murányvár ostroma_ 531 - 45. Egressy levele 539 - 46. Tóth Kálmán: _A király házasodik_ I–II. 548 - 47. Szigligeti Ede: _A lelencz_ I–II. 569 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -146 |vîtorláinkat |vitorláinkat - -210 |elvakhaittta |elvakithatta - -252 |eltérések mel- is |eltérések daczára is - -258 |szen- vedély |szenvedély - -265 |lméleetet |elméletet - -271 |fokot a drá- hatás |fokot a szinműi hatás - -354 |mindig- még |mindig, még - -387 |Magyyar Sajtó |Magyar Sajtó - -404 |képes- e |képes-e - -427 |mintse a mcselekvény |mintsem a cselekvény - -522 |Azonbau |Azonban] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DRAMATURGIAI DOLGOZATOK (1. -KÖTET) *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |