diff options
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/68695-0.txt | 11554 | ||||
| -rw-r--r-- | old/68695-0.zip | bin | 294315 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68695-h.zip | bin | 311154 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68695-h/68695-h.htm | 12794 |
7 files changed, 17 insertions, 24348 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..9896127 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #68695 (https://www.gutenberg.org/ebooks/68695) diff --git a/old/68695-0.txt b/old/68695-0.txt deleted file mode 100644 index 3d07933..0000000 --- a/old/68695-0.txt +++ /dev/null @@ -1,11554 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Dramaturgiai dolgozatok (1. kötet), -by Pál Gyulai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Dramaturgiai dolgozatok (1. kötet) - -Author: Pál Gyulai - -Release Date: August 5, 2022 [eBook #68695] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Internet Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DRAMATURGIAI DOLGOZATOK (1. -KÖTET) *** - - -DRAMATURGIAI DOLGOZATOK - -IRTA - -GYULAI PÁL - -ELSŐ KÖTET - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -MAGYAR IRODALMI INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA - -1908 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - -DRAMATURGIAI DOLGOZATOK - -I. - -1850–1863 - - - - - - -1850 - - - - -ALFÖLDI SZINMŰTÁR.[1] - -Az Alföld, a mily gazdag gabonában, oly szegény irodalmi terményekben s -a minő nagy tiszteletben áll előtte a szalonna és töltött káposzta, épen -oly kevés becsűek a könyvek. Az írók és könyvárúsok bizonyságot -tehetnek. Túl a dunai részen mindig két annyi könyv kel el, mint a Tisza -áldott vidékén; Debreczenben közelebbről is megszüntek a _Csokonai -lapok_ és Szegednek egyetlen lapja még mindeddig nem tudott -fölelevenülni. Szomoru dolog; annyival inkább, hogy az alföld a magyar -elem fészke. - -Azt hitte az ember, hogy a mult évek, midőn minden ember kénytelen volt -hirlapot olvasni, e vidéket is közelebb hozzák az irodalomhoz. A -hirlapok után majd könyvek következnek, s a szellemi haladás megkezdi -emelkedését. Azonban, úgy látszik, hogy Debreczen, Szeged és más alföldi -nagyobb városok polgárainak még most sem vált életszükségletökké egy kis -olvasás. Elég a kalendárium, melyben a vasárnapok, időjóslat, magzatok, -atyafiak, komák és komaasszonyok névnapjai feltalálhatók. - -Igen rosszul van ez igy. Nincs miért büszkélkedni a tősgyökeres -magyarsággal, magában az csak holt kincs. Jó pénzzé kell verni és -forgásba hozni, hogy vegye hasznát az ország. Ugy fáj az ember lelke a -látományon. A nemzet életerős tagjai munkátlanul, tétlenül, s a szellem -lekötve bennök. A jó s legépebb magyar természet, annyi szép képesség -kifejletlenül, vagy tévesztett irányban. - -Holott itt alakulhatna meg a valódi magyar középrend, melyre annyira -szükségünk van, s találhatná mind szám szerint, mind anyagi tekintetben, -legerősebb támaszát az irodalom s általa a nemzeti műveltség. - -A serdülő nemzedék nyujt is e reményekre némi kilátást. Azért nem kell -elcsüggednünk. Mindenekelőtt az alföldi hirlapokat kell ujra -feltámasztani, s velök a közélet és irodalom részvétét. Lassan-lassan -megnyílik a szellemi élet világa. Az alföldi embernek sok patriarchális -eszméje van, s inkább megveszi azt a lapot vagy könyvet, mely saját -szülötte városában jött ki, még pedig ismerős irótól, mint az idegent. A -többi aztán magától jön. De a hangot el kell találni kedélyéhez. Ez a -legfőbb. - -Ha igazságosak akarunk lenni, meg kell vallanunk, hogy ez mindeddig -hiányzott. Például a _Csokonai lapok_ – mást most mellőzzünk – oly -diákos és tapintatlan modorban valának szerkesztve, hogy megszünésökben -csak az irodalmi közöny sajnálható. - -Már e szempontokból is örvendenünk kell e vállalatnak, habár szinműtárak -hazája nem a vidék, hanem a főváros, hol szinész, drámairó és műveltebb -izlésü közönség kölcsönös hatással vannak egymásra. A kiadónak czélja -koronként megjelenő füzetekben egy eredeti s egy forditott szinmüvet -közleni. Ez is mind jó, csak félünk, hogy az eredeti szinművek sorozatát -alkalmasint megbukott, el nem fogadott vagy évtizedek óta heverő, -becscsel soha nem birt, s már divatból is kiment szinművek fogják -kitölteni. Legalább a jelenleg közlött eredeti mű ilyesmit gyanittat. -Igy az irodalomnak mit sem használunk. A rossz, selejtes költői műveknek -közlönyt inditani meg nagy bűn. Izlést ront, s csökkenti a jók hitelét. -Tudományos könyv legyen bármily hiányos, mégis mindig tartalmaz valami -jót, s viszonyosan hasznos is lehet. Nem igy a költői mű. - -Ez első kötet Horváth Cyrill akadémiai rendes tagnak egy öt felvonásos -szomorujátéka kezdi meg _Vetélytársak_ czim alatt. Horváth Cyrill régi -drámairó már, de alig hihető, hogy egy-két szorgalmas könyvtárnokon -kívül, valaki emlékezzék műveire. Jobb is lett volna nyugodni a -borostyánokon. Most nincs az a boldog idő, midőn az akadémia száz -aranynyal jutalmazta a csinos jambusokat, s Tóth Lőrincz és Jakab István -voltak a koszorus drámairók. Ma már senki sem ir, olvas és játszik ily -darabokat. Kinevetik vele az embert, legyen bár még oly becsületes -arcza, kétszer oly tudós neve és háromszor oly tiszteletet igénylő -ruhája. - -Furcsa alkatrészekből állottak e drámák. Első s fődolog volt csengő és -pengő jambusok; dagályos képek mennél hosszabbra nyujtva, hogy -kiadhassák az iveket, mit a cselekvény nem tudott, a kornak a régi -magyar előidőkből kellett vétetni; aztán megjelentek a személyek, német -lovag-drámákból megszökött, s attilába erőszakolt hősök, egymást -halálosan gyülölő várurak, bölcs remeték s módfölött okos vén cselédek; -vitéz lovagok, kiknek erényét majdnem gyűlölni kell, s gyáva ostoba -bűneíket szánni. Szerelmes halvány leányok, kik tengert pityeregnek és -szélvészt sóhajtanak. E diszes társaság, miután öt hosszu unalmas -felvonást német érzelgések és magyar táblabirói pathoszszal telebeszélt, -rendszerint elpusztitotta egymást, vagy boldog lett, egy-egy álerkölcsi -eszmét hagyva megemésztésül a nézőknek. Körülbelül ezekből áll Horváth -Cyrill drámája is. - -Legyen ennyi róla elég s mellőzzük a részleteket. Becsületünkre! -átolvasásuk is szörnyü fáradságba került. Aztán egy akadémiai tagnak -sokkal több ismerete van, mintsem egy irodalmi ujoncz fejtegetéseire -szoruljon. Más baj is van itt: az a csodálatos mánia, mely a csizmadiát -szokta elérni, midőn politikus lesz; vagy a borbélyt, ki erőnek-erejével -doktor akar lenni. Birálat helyett jó tanácsot akarunk adni. -Sziveskedjék Horváth Cyrill kerülni a múzsákat s dolgozzék akadémiai -szakmájában valami olyat, mely, ha nem kitünő, legalább hasznos lehet; -ne compromittálja az akadémiai tagsági czimet, melyet már annyiszor -compromittáltak, s éltesebb létére ne alkalmatlankodjék nekünk, kiknek a -fiatalokkal is elég bajunk van. - -A másik szinmű, Hugo Victor _Borgia Lucretiá_-ja fordítva a kiadótól. A -választás dicsérendő; Hugo Victor, a német kritikusok ellenére is, a -jelesebb drámairók egyike. A hol genialitás van, hamar békülünk a -hibákkal, s a költészetnél lelkesülnünk kell. Eredetisége mellett -feledjük különczségeit, eszméiért megbocsátunk erőszakosságának. Ő annak -nem oka, hogy iskoláját elferditék, modorrá aljasiták, s tizenöt év óta -csak jellemeit nyesik a drámagyártók, kik közül a világ alig tanulta meg -egy-kettő nevét. - -Borgia Lucretiában is mily óriási feladattal küzdött meg, s mily nagy -eszmét vitt keresztül. Egy női szörnyet tesz érdekessé, drámaivá azzal, -hogy anyai szeretetet gerjeszt szivében. Összhangzásba hozza jellemével, -bár testvérét gyilkolta meg és atyja ágyasa volt. A gyülölet mellett -részvétünk ébred, haragunkban szánjuk. Csupán az egyetlen erénye, -roppant bünei mellett, s ezért szenvednie, buknia kell. Minő mély -igazság és kiengesztelődés! - -Ajánljuk a kiadó figyelmébe Hugónak a többi, még magyarra nem forditott -drámáit is; úgy Delavigne Kázmért, kitől a magyar szinpad semmit sem -bir. Nem volna fölösleges a régibb és újabb spanyol drámákhoz is -hozzányulni; mert a spanyol drámairodalom gazdag, s a spanyol költészet -népdalai után itélve a mienkkel leginkább rokon minden nyugotiak közt. -Csodálatos, hogy a spanyol drámákat forditóink mindeddig elhanyagolták. - -A kiadó forditása nem művészi, s még csak nem is hibátlan. A _vous_-t -épen oly gyakran használja a magyarban, mint a hogy a franczia szokta. -Egy-egy lapon huszonnyolczat is megszámlálhatni: «Azon nap, midőn -tizenhat éves lettem, a halász nyilvánitá, hogy nem az apám légyen, mig -csak a világon férfiak hadjáratra s nők gyönyörélvezetre fognak -találtatni.» Ez mind francziául van. «Minden kedélyeimet teljesítik.» -Ennek nincs értelme. A _kedély_ kedvteléssel vagy vágygyal van -fölcserélve. A herczeg szolgájához gúnyosan igy szól: _Kedvesem_. Ez -sajátságos kifejezés s magyarban a _barátom_mal leginkább -megközelíthető. - -Nem hiányzanak a nyelvtani hibák sem. Ezeket nyesegetni, meglehet, -pedantság, de elkövetni mindenesetre több a figyelmetlenségnél. -_Törődni_ ik-es ige, _folyik_ ik-telen vagy legalább kétes, s ilyenkor -jobb iktelen alakban használni. Az _ik_-kel különben is el van árasztva -nyelvünk. _Megbocsájtani_ tájszólás; ki mondja főnevét igy: _bocsájnat?_ -stb. - -A kiállitás és nyomás becsületére válik a kecskeméti nyomdának. - - - - - - -1853 - - - - -KALMÁR ÉS TENGERÉSZ. - -Dráma 4 felvonásban. Irta Czakó Zsigmond. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1853 február 25-én. - -Nem nekünk jut először eszünkbe: mivé lesz a magyar szinészet, ha -jeleseink lassan-lassan kidőlnek. Csodálatos! A legmostohább korszakban, -midőn legjobb szinészeink ötvenkét megye vándorai valának s a szinpad -csak a festett falak varázserejével rendelkezett, csapatonként állottak -elő a nagy tehetségek, mig most, a nem épen a kedvezőtlen körülmények -között, alig látunk egy-kettőt, a kik némi reményekre jogosithatnának. -Honnan van ez? oly kérdés, melyet feszegetni csak német bölcsész -tudhatna, mert neki van tehetsége és türelme oly dolgokról elmélkedni, -mikről nem szükség s eredményre jutni ott is, a hol eredményt elérni -nehéz. Utoljára is abban kell megnyugodnunk, mit a hires Monte-Christo -az élet titkának nevezett: «Várjunk és reméljünk.» Mi még bátrak vagyunk -hozzá tenni: reméljünk és csalódjunk és ujra reméljünk. Tapasztalásból -szólunk, épen mint a hires Monte-Christo. - -Hervei Ida kisasszony először lépett föl nagyobb szerepben (Bilsenné): -tehát öreg nő szerepében ifju leány. Ez már magában igen méltánylandó -valami s mi a legjobb véleménynyel léptünk a szinházba. Igaz, nem épen -nagy figyelemmel néztük végig a szinművet, mert akaratlan a multba -tévedt gondolatunk, midőn az ifju költő e darabjával első diadalát -ünnepelte s kora halála eszünkbe juttatja azt, hogy azóta -drámairodalmunk is a szinészet sorsában osztozik: itt is várnunk és -remélnünk kell, azonban Hervei Ida kisasszony egyetlen szavát sem -vesztettük el s hiven kisértük mozdulatait. - -Hervei Ida kisasszony jó szinpadi alak, hangja erős és nem kellemetlen, -de szavalni, arcz- és tagjátékot kell még tanulnia. A kezdő -elfogultságát talán a folytonos gyakorlat legyőzi s nem is ez az, a min -mi fönnakadnánk. Kevés jelét láttuk a jellemfölfogásnak és -visszaadásnak. Bilsenné vallásos, szigoru, nyers és indulatos öreg nő. -Előttünk ifju hölgy állott élénk mozdulatokkal, kinek csak néha jutott -eszébe, hogy haja már megőszült. Midőn indulatba jő, s átkozódni -látszik, csak annyit jegyzett meg magának: itt föl kell emelnem hangomat -és kezemet, de a helyzet lélektani jelleméről nem gondolkozott és -szerepét nem tudta egyöntetüvé alakitani. Ez véleményünk ma esti -játékáról, de tehetségégéről nem mernénk határozottan szólani. Még nem -fog ártani néhány próba, hogy mind ő tisztába jőjön magával, mind a -közönség vele. Az igazgatóság, ugy hiszszük, ezután is alkalmat -szolgáltat arra, hogy Hervei Ida kisasszony haladását bemutassa s -tehetségéről mind jobban meggyőzzön bennünket, annyival is inkább, mert -az a szakma, a melyre ő hivatottnak érzi magát, fontos és nincs eléggé -képviselve. - -A közönség részvéttel volt a föllépő iránt s kihivásokkal bátoritá. - - - - -IRA ALDRIDGE. - -1853 márczius 24-én. - -Az afrikai Roscius, az egyetlen Othello, mikép Aldridge-t Európaszerte -nevezik, pár nap mulva körünkben lesz s kétszer fog föllépni a nemzeti -szinpadon. Helyén látjuk rövid vázlatban közölni életrajzát és szólani -valamit művészi jelleméről s azon hatásról, melyet Európa fővárosaiban -tőn. A szempontok, melyekből magasztalói és ócsárlói kiindulnak, -æsthetikai tekintetben nem egészen eldöntött kérdések, de a magyar -közönségnek biztos vezérfonalul szolgálhatnak, hogy elfogulatlanul -élvezhessen s itélhessen meg egy művészt, ki nem csak azért nevezetes, -mert egy elnyomott és magasabb szellemi emelkedésre képtelennek tartott -népfaj képviselője, hanem egyszersmind azon nagy szinészek közé -tartozik, a kik Shakespeare műveinek adnak életet s vele mintegy -rokonságban tehetségök tragikumot és komikumot egyesit. - -Aldridge fejedelmi sarj, épen mint Othello. Ősei a Fulah-törzsnek voltak -fönökei Sanegal partjain, Afrika nyugati részén. Egy amerikai -missionarius utat talált oda. – Hősünk nagyatyját igyekezett megnyerni a -keresztyén vallásnak. Ez hajlott rá és szokásba akarta hozni a -keresztyén foglyok kicserélését, a helyett, hogy rabszolgákként -eladassanak. A törzs ezen fölháborodott s lázadás ütött ki. A -missionárius még a lázadás kiütése előtt harmadnappal visszatért -Amerikába, magával vive egyik fiut, Aldridge atyját és gondoskodott, -hogy keresztyén nevelésben részesüljön. Ezalatt az egész fejedelmi -család kiirtatott s a lázadás vezére vette át az uralkodást. Az egyetlen -életben maradt fiu lelkészi pályára szánta magát, de titkon azt az -óhajtást táplálá, hogy hazájába visszatérvén kivivja örökösödési jogát s -néptörzsét a keresztyén hitre téritse. Meg is jelent hivei között, de -czélja nem sikerült. Ujra kiütöttek a régi viszályok s a nép két pártra -szakadt. A trónkövetelő, a kiütött polgárháboruban megveretvén, csak -futással menthette meg életét. Kilencz évig élt elrejtőzve hivei -egyikénél, nejével, egy négernővel, kit még Amerikában vett el. -Lehetetlen volt szabadulnia. A vidéket kémek vették körül, kik reá -vadásztak. - -Itt született Ira, ki még most is emlékszik, hogy mint nyolcz éves -gyermek, a kunyhó előtt játszván, hol szülői rejtőztek, mint fogatott el -egy fegyveres kémtől, a ki arczán atyja vonásaira ismert, s mikép -szabaditá meg egy öreg nő, ki őt fiának hazudá. Végre nagy bajjal -Amerikába menekültek, hol atyja szines társainak lelkésze lőn. – Szülői -őt is lelkészi pályára szánván s nagy gondot forditottak neveltetésére. -Azonban egy szini előadás, melyen történetesen jelen volt, életpályáját -máskép döntötte el. Ugy hitte, hogy szinésznek született. Ő maga beszéli -el, mennyire el volt ragadtatva, bűvölve és sejtelmeit mint mulá felül -mindaz, mit látott, hallott, érzett. Az előitélet, mely népfaján -nehezül, az akadályok, melyek minden lépten eléje gördültek, nem -rettenték vissza. Egy ifju művész lelkesülését, ki tárgyán -szenvedélylyel csügg, semmi sem olthatja ki. Szerepeket kezdett tanulni -s először egy magán szinpadon lépett föl; társai néger műkedvelők -voltak, kiket ő maga tanított be. Az előadás sikerült, a fehérek gunyos -élczei természetesen nem maradtak el. - -Első kisérletei e korszakából egy mulatságos adomát beszél el róla -Mathews, hires angol szinész, ki épen akkor tőn tanulmányutat az az -Egyesült Államokban s egyik előadásán jelen volt. Hamletet játszta. -Midőn a hires «lenni és nem lenni,» monologot szavalja s mindjárt elején -e helyre ér: «and by opposing end them» a közönségnek egy ezzel -hangzásra nézve csaknem egyező néger dal kezdete jut eszébe: Oppossum up -a gum tree (a zacskós-állat gummifára mász) s nagy zajjal kényszeriti -Hamletet, hogy ezt énekelje el. «Jól van, uraim és asszonyaim, úgy -látszik, önök inkább kedvelik a zacskós-állatot a gummifán, mint -Hamletet.» És elénekelte a dalt, azután tovább szavalá a hires -monologot. Ez az ő humora, mi vendégszerepléseinél most is megujul; mert -ugyan nem e jelenet ismétlése-e az, midőn Othello és Macbeth után -ugyanazon este _Mungó_-ban lép föl, s mint ostoba szerecsen rabszolga -kaczagtatja meg közönségét, melyet elébb sirásra birt, megrázott? - -Ira tanulni akart s tovább képezni magát. Jeles szinészeket akart látni -s mindent elkövetett, hogy a Chatam-szinház előadásaira bejuthasson. Egy -tanulótársa segité rá, ki Wallack szinész jelmezeit hordá föl esténként -a szinházba. Barátja halálával ő foglalta el helyét s mint a legelső -szinész inasának bő alkalma lőn a szinészet titkaiba bepillanthatni. -Itt, a szinfalak közt képezte ő magát, örömmel szenvedve bántalmat, -lealáztatást, csak hogy czéljához juthasson. - -Atyja most sem mondott le azon szándékáról, hogy belőle lelkészt -neveljen. A Shenectady College-be adá, majd 1828-ban Európába is -átküldé, hol a glasgowi egyetemen másfél évet töltött. Se az atyai -szigor, se hittani tanulmányai nem gyöngiték régi hajlamát. Szenvedélye -a szinészethez szellemi fejlődésevel növekedett. Azon elhatározással -indult Londonba, hogy szerencsét próbál. Senkitől nem ismerve, egyedül -hajdani gazdájától, Wallacktól ajánlva, számtalan akadályokkal kellett -megküzdenie, mig egyik külvárosi szinházban fölléphetett. Othellót -játszá s nagy tetszést nyert. Ez fölbátoritá. A Coburg-szinházhoz -szegődött, noha ez sem tartozik az első ranguak közé. Itt Oronoko, -Gambia, Zarambo s más szerepekben a közönség kegyenczévé lőn. - -Othello szerepét nem csak a szinpadon játszsza, hanem az életben is. -Azonban még mind eddig boldog Othello. A történet im ez. Midön egykor a -_Rabszolgák_ czimű szinműben Gambiát játszá, egyik barátjától játék után -egy páholyba kéretett. Berks grófságból egy kőztiszteletben álló férfiu -és parlamenti tag családja akart megismerkedni vele, mely művészete -iránt nagy tisztelettel viseltetett. E rövid találkozás elég volt arra, -hogy a parlamenti tag leánya Desdemona szerepét játszsza és Aldridge hat -hét mulva elmondhassa a bámuló rokonoknak: - - Hogy a leány velem jött, az való, - Az is való, hogy összeesküvénk. - -Nem vádolták be, hogy bájitalt, bűvös mesterséget használ. De atyja épen -ugy gondolkozott, mint Brabantio, a mi különben nem akadályozá -boldogságukat. - -Neje hiven kisérte a vidékre, hova visszavonult hogy nagyobbszerű -föllépésre készüljön a főváros valamelyik első rangu szinpadán. Nyolcz -évet töltött vidéki szinpadokon folytonos gyakorlat és tanulmány közt. -Most először Dublinban akart föllépni. Az igazgató eleinte nem akart -vele egyezkedni. Valami izetlennek találta, hogy Britannia egyik -legjelesebb szinpadán néger játszszék. Végre engedett. Aldridge -Othellóban akart föllépni. Az igazgató figyelmeztette, hogy Kean, kit -épen vendégül vár, mindig haragudni szokott, ha szerepeit előtte -játszszák, aztán vakmerőség is tőle, _Othelló_-ban lépni föl, mert a -közönség hasonlítást fog tenni közte és Kean közt. Aldridge megmaradt -szándéka mellett és – győzött. Maga a megérkezett Kean is a tapsolók -közé vegyült s ajánló levelekkel látta el. Szerepei szaporodtak. Végre -1833-ban föllépett Covent-Garden szinházban, hol megalapitá művészi -hirét, mely azóta mindig növekedik. Ármányok utóbb a Surrey-szinházba -szoriták. Oda hagyta Londont, de a kitüntetések követték. A többek közt -1838-ban a saint-domingói parlament egy üdvözlőirattal tisztelte meg s -az akkori elnök számfeletti segédének nevezte ki, mit a londoni consul -hivatalosan juttatott értésére. Később ujra visszatért Londonba s még -nagyobb sikerrel játszott. A londoni lapok telvék magasztalásával. A -_Punch_ természetesen humorral ir róla: «Ira furor brevis est. Jól -választotta csodálatos keresztnevét, s talán azért csinál mindenütt -furorét.» - -A mult évben kezdé meg szárazföldi vendégszerepléseit. Németországban -lépett föl s legnevezetesebb fővárosaiban tetszést aratott. A porosz -király bemutattatá magának s a tudomány és művészet arany érempénzével -jutalmazta. A mult hóban látogatta meg Bécset. Jelenleg Pestre utaztában -Pozsonyban vendégszerepel. – Aldridge külseje megnyerő és deli. Valódi -hősi alak. Közép nagyságu, jól megtermett erős férfiu, egy kissé hizásra -hajlott, a mi azonban még nem ártott növése szabályosságának. Barna -arcza kifejezéssel teljes a nélkül, hogy némely szinész bágyadt -szenvelgésével birna, s épen ugy hatalmában van, mint termete. Egyedül -egy kissé nem szép orr zavarja a különben szép fej összhangját. Szemei -hasonlóképen kifejezésteljesek és beszélők. Organuma hatalmas, teli, -mély érczü. Játékának stilje főbb vonásokban a legjobb angol szinészek -iskolájából való, melyre saját eredetisége bélyegét nyomta. A nyugodt -helyeken könnyen társalog, mintegy oda vetve, a csak kissé -szenvedélyeseken is a szavalatig emelkedik, a mi drámai éneklés a szó -művészi értelmében, az ugynevezett nagy stil. Mozdulatai mindig nemesek, -méltóságosak. Néger eredetének köszöni azon természeti hangokat, -melyeket ugyszólva ő hozott szinpadra. Hosszan nyujtott «Oh» fölkiáltása -megható, oroszlánias mormolása, mely a szenvedély viharát megelőzi, -legmegrázóbb, mig sirása, mint a gyermeké, meginditja az embert. Ily -pillanatokban szemében valami csodálatos fájdalom nyilatkozik. Midőn -égre tekint, szemgolyójának sötéten kékesfehére fölfordul s arczának a -legmélyebb szenvedés kifejezését adja. - -Legkedvenczebb szerepei Othello, Macbeth, Mungo. Othellóban a -legeredetibb. A féltékenységet, e legféktelenebb szenvedélyt, még senki -sem ábrázolta ily igazán, mit nagyon elősegit néger származása. A -valóság és művészet egyesül e két szerepben. Othello csak ilyen lehet, -mikép Shakespeare teremté. A komikumban is épen oly jeles, mint a -tragikumban. E sokoldaluságát még azok is elismerik, kik szemére -hányják, hogy egész repertoireja csak egy-két szerep, melyeket nem nehéz -egy egész életen át betanulni. Berlin- és Bécsben ugyan a közönség -osztatlan tetszésében részesült, de a műbirák két pártra oszoltak. -Ócsárlói egész művészetét csak modornak nevezik, melyből egyedül a -féktelenség övé, a többi utánzása Kean- és Macreadynek, nem épen -mindennapi tehetséggel és tanulmánynyal. Az izlés nevében tiltakoznak a -barbárság betörései ellen. Hatását ritkán nevezik æsthetikainak s nem -akarják elismerni, hogy különb a német Othellóknál, bár gunyosan -megengedik, hogy egyetlen. Művészietlen természetiesnek tartják a -szenvedély vulkáni kitöréseiért, természetietlen művésznek a nagy -stilért, az ellentétek igen szem- és fülbántó kitüntéseért, mit angol és -franczia iskolának neveznek. Azonban ne feledjük el, hogy a német -kritikusok Rachel irányában sem voltak elég méltányosak és rögeszméjök, -hogy Shakespeare műveit a német szinészek játszák legjobban. Arra is -gondoljunk, hogy Shakespeare drámáiban az egyéni a fő minden -következményeivel, s a szenvedélyek legigazabb ábrázolása. - -Mi igaz és mi nem azon magasztalás- és ócsárlásokból, miket e rövid -czikkben futólag érinténk, a jövő héten tanui lehetünk. - - - - -ÁRMÁNY ÉS SZERELEM. - -Irta Schiller, forditotta Szenvei József. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1853 április 10-én. - -Kitünő előadás, gyér közönség. Nem igen tapasztalhatni utóhatását azon -lelkesülésnek, mely a drámai művészet iránt Ira Aldridge itt létekor -közönségünkben oly örvendetes jelenségként tünt föl. Pedig a mai est -telt házat érdemelt volna. A szerepek legjobb kezekben, az előadás -szabatos és összevágó, – oly dolgok, mikkel fölötte ritkán találkozunk, -de talán többször lehetne bennök részünk, ha irántok élénkebb részvétet -tanusitanánk. Nálunk divat a drámákat inkább csak az első előadáskor -nézni meg, mintha csak a szinmű ujdonságának volna érdeke. Ennek -kellemetlenül kell hatni szinészeinkre, mert mintegy lenézése -művészetöknek. Másutt a jeles szinészt kitünő szerepeiben mindig örömmel -nézik, sőt épen mert egy szerepet számtalanszor kell játszania, módjában -van azt oly tökélyre vinni, a mi nálunk csaknem lehetetlen. - -Ne vegye senki rossz néven tőlünk, hogy a szinészek helyett a közönséget -kritizáljuk. A sikerült előadás teljesen jogot ad reá. Lendvay -(Ferdinand), Jókainé (Lady Milford), Szentpéteri (Müller), Fáncsi -(Wurm), László (Kalb) művészetök teljes erejében jelentek meg. Tóth -(elnök), minden igyekezete mellett is, szerepének finomabb árnyalatait -nem tudta ugyan kiemelni, de nem rontott. Bulyovszkyné iránt, ki Luiza -szerepét tudtunkra most először játszotta, méltó elismeréssel kell -lennünk. Ő fokonkénti haladást tanusit. Szavalata tiszta, hangsulyozott, -s játékán gondos tanulmány vonul át, ha nem is mindig mély felfogás. E -szerepével is szerencsésen küzdött meg. Kivált az utolsó felvonásban, -midőn Ferdinand illetlen szóval gyalázza meg, fölkiáltása valami megható -volt. A fájdalom és szemrehányás önkénytelen hangja vala az a legmélyebb -szerelemben fölolvadva. - - - - -ÁRGYIL ÉS TÜNDÉR ILONA. - -Eredeti néprege 3 fölvonásban, népdalokkal, zenével és tánczokkal. Irta -Szigligeti Ede. Zenéjét szerezte Doppler Károly. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1853 április 16-án. - -Mit és mit ne irjunk e műről? Legtanácsosabb volna könnyedén véve a -dolgot elmondanunk: szombaton este meglehetős számu közönség gyült föl, -vasárnap még számosabb; sokan gyönyörködtek a diszitményeken: az -aranyalmát termő fán, a délibábban, a manók, virágok, lepkék és tündérek -tánczán, megtapsolták a népdalokat, Füredi urat és Alkári kisasszonyt; -nem kevesen borzasztóan unatkoztak, kivált ha történetesen nem volt szép -szomszédnőjök; a drámairók méltatlankodva emlegették, hogy a drámabiráló -választmány épen oly szigoru, mint engedékeny; a kritikusok csóválták -fejöket és élczekre készültek, aztán mindenki hazament, lefeküdt, -elaludt s reggelre mindent elfeledett – kivéve talán a gyermekeket, kik -még sokáig fognak Tündér Ilonával álmodni; a drámairókat, kiknek Árgyil -fegyverül fog szolgálni visszautasitott drámáik védelmében; a -kritikusokat, kik eddig már gyilkolják – a halottat. - -Sajnáljuk, hogy nem lehet épen ily könnyedén vennünk a dolgot. Egy -eredeti mű, melynek érdekét már a ritkaság is kezdi emelni, több -figyelmet érdemel. Irnunk kell róla. Kötelességünk, épen mint a -szinészeknek végig – játszani. - -Azonban eljárásunkon az előadás sokat könnyit. Föl vagyunk mentve, hogy -a mű tartalmát elmondjuk, s részletes birálatba bocsátkozzunk. A manók -(Hegedűs, Tóth, Turcsányi) oly zajt ütöttek, melyből bajos volt kivenni -emberi artikulált hangot; a vén székelynek (Réthi) csak tizedik szavát -lehetett érteni; aztán magának a műnek meséje is sokkal ziláltabb s a -cselekvény szálai lazábban kapcsolódnak, hogysem a zene, táncz és -diszitmények közt megosztott figyelem azt egyszerre fölfoghassa. Csak a -mű alapeszméjéről és a cselekvény főbb vonalairól lehet szólanunk. - -Szigligeti e művét, ugy látszik, nem irta szinműi igénynyel. Népregének -nevezi, mi az elbeszélő költészethez tartozik. Tehát akarattal dob el -magától minden drámai alapot. Szabad-e ezt szinköltőnek tenni? Nem -vitatjuk, elég az hozzá, hogy bárminő szempontból tekintsük e művet, -egykép elhibázott. - -Tündér Ilona meséje, mely Olaszországból átszivárogva századok óta forog -népünk ajkán, tisztán keresztyén alapu. Az eszményitett szerelem, az -ábránd és a mély sentimentalismus, melyet a királyfi és a szép -tündérleány képvisel, csak a keresztyén világban található föl, miből -természetesen foly, hogy az egész mese, ha időhöz és helyhez köttetik, -már alapeszméjénél fogva csak azon tündérvilágba férhet be, melyet a -keresztyén phantasia a keresztes háboruk utáni időkben alkotott a -szaraczénoktól kölcsönzött jó és rossz nemtőkből. Szigligeti visszamegy -az avarok korába, oly korba, mely e mese szellemével homlokegyenest -ellenkezésben van. Történeti alapot keres és hősöket, kik beszélhessenek -hazáról, nemzetről. Itt egy közbeszőtt megjegyzést nem hallgathatunk el. -Ideje volna, ha drámairóink békét hagynának már az avaroknak s általában -az inkább époszi, mint drámai kornak, melyből számunkra csak fényes -magyar ruhát, kardcsörömpölést halásznak ki, s felsujtásozzák a mai kor -eszméivel rhetorikai-lyra kisérete mellett. - -Szigligeti nem elégszik meg azzal, hogy a mese szellemén ily erőszakot -tesz. Tovább megy s minél több époszi elemet vegyit művébe, mi aztán -puszta allegoriává fajul. Ez természetes következménye volt a mese hibás -fölfogásának. Föllépnek Hadur és Ármány, az Idő, Mult, Jelen, Jövő s -átveszik a drámai személyzet sorsának elintézését. A kedves kis -gyermeteg népregéből, mely keresetlensége s egyszerüsége által oly vonzó -és költői, allegoriai mű kerül ki, hol minden symbolikussá válik és az -egész szellemvilág szabad, könnyü mozgását elveszti azért, hogy illő -következeteséggel képviselhessen valami indulatot, valami fogalmat, -valami tulajdont. A tündérekről lehullott az idom, az ideg, a csont, a -bőr, az emberi, az egyéni, hogy emblemává, eszmévé válhassanak. Ily -kezelése a hitregéknek a legköltőietlenebb valami. - -Aztán az egész nem azon gyermeteg, átengedő képzelőerővel van -kidolgozva, mely a jól sikerült tündérmesékre szükséges, mert a mese -utoljára is egy álom, melyet Ilona kristály koporsójában álmodik. A -költő őrizkedett, hogy meg ne szólják babonásságáért. Mikor a -szellemvilágot játszatja, mintegy igyekszik megmutatni, hogy megírta -ugyan a tréfát, de nem hiszi. Ő rationalista, avarai is azok, s -óhajtaná, hogy a közönség is az legyen. Az egész darabon át, midőn a -tündér- és manóvilágot megjelenteti, mindig azon fentartással él, hogy -ezt bizony csak Árgyil látja, a többi nem. Szóval, csak a királyfi -monomaniája a léleklátás, miért aztán az egész szinpadi személyzet le -egészen a kertészlegényig sült bolondnak tartja is. Még a boszorkányt is -álomjáróvá teszi a csodálatos indokolása végett, csakhogy megmenthesse -művét – nem a költészetnek, hanem a valóságnak. Való és ábránd, rege és -történet van összevegyitve benne, mindegyikből a legprózaibb rész, -összhang és éltető szellem nélkül. - -Mindez a népregét illeti. Mint szinműről nem lehet szólani róla. Még -szerkezetét is alig emelhetjük ki, a mi különben Szigligetinek erős -oldala. Mi nem is óhajtjuk, hogy tündéres szinműveknek bővében legyünk. -Ki merjük mondani, hogy a tündérvilágból lehetetlen valódi szinművet -irni; legfölebb csak komikai alapon lehet, mikor aztán a jelen életbe -kell átjátszania. Goethe _Faust_-ja sem az, bár legfönségesebb -költészet; Shakespeare _Nyáréji álma_ is minden szépsége mellett sem bir -drámai érdekkel. A magyarnak épen nincs érzéke az ilyszerü művekhez, -minek egyik oka, hogy népköltészete mesékben igen szegény lévén, a -szinpadon mindig csak a költő csinálmányaival találkoznék, nem azon -kedves alakokkal, melyek bölcsőjét körüllebegték. - -Azonban Árgyil és Tündér Ilona talán még egy darabig fönn fogja magát -tartani szinpadunkon. A kiállitás igen fényes volt, a népdalok -tetszettek, a diszitmények sikerültek, kivéve a forgószelet, mely sehogy -sem akart forogni. - -A czimszerepet Bulyovszkyné és Feleki adták, elég igyekezettel. - -Legjobb lenne ballettá alakitani az egészet, ez hosszabb életet -biztositana számára. - -Több lap keményen megrója a szigoru drámabiráló választmányt, mely oly -engedékeny. Semmi szavunk nem lehet rá. Egy körülményt azonban nem -mellőzhetünk hallgatással. A választmány épen ugy pálczát tört a mű -fölött, mint az összes journalistika s csak mint olyant ajánlá, melyben -a diszitmények, táncz, Attila árnya, avarok, csillogó ruhák és phrasisok -az eddigi szokás szerint talán sokáig kamatozni fognak a pénztárnak. A -közönség nem nyilvánitott tetszést s igy a választmány szigora -hatalmazta föl, melynek ellenében épen a közönségre szokás hivatkozni. - -Legjobb az egyenes ut az izlés dolgában is. - - - - -CID. - -Dráma 5 fölvonásban Irta Corneille Péter, forditotta Hegedűs Lajos. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1853 április 18-án. - -Ez már harmadik forditása a nagy franczia szinköltő egyik legjelesb -művének, melylyel a franczia dráma fénykora kezdődik. - -Az elsőt ezelőtt nyolczvan évvel vettük gr. Teleki Ádám kezeiből s a -nyelv akkori fejlettségéhez képest csaknem genialitással dolgozva. Ő a -Bessenyei által hozzánk átültetett alexandrinekben adá, néhol áradozón -és sok szabadsággal ugyan, de egészben véve hűn a styl méltóságos -páthoszához. - -A második a Gregussé, mely 1847-ben jelent meg Szarvason. Greguss az -ötös jámbust választá, melyet már rég drámai nyelvvé szentesitének -költőink. Ennek mindenesetre elsősége is van nálunk trochæusi lejtésü -alexandrin fölött, mely sem szavalatra nem oly alkalmas, se a komoly -dráma méltóságához nem illik egészen. De kérdés: a franczia klasszikai -iskola drámait lehet-e elég jellemzően visszaadni ötös jámbusainkon? Nem -jobb szolgálatot tennének-e a rimelt alexandrinek jambusi lejtéssel, -mint a hogy a francziában van, s mikép az már nálunk is megkisértetett, -nem ugyan szinmű, hanem épen egy franczia tanköltemény forditásában. Ez -mintegy külsőkép is jellemezné azt a szellemi különbséget, mi a -shakespeare-i és franczia classikai szinművek közt van s hűn -visszatükrözné a Corneille és Racine-féle művek kellemes feszességét, -finom ragyogását, rhythmusos páthoszát s korlátolt szenvedélyeit. Ez -azonban csak egy sejtelmes ötlet, minek igazolása a kisérlettől függ. A -mi magát a forditást illeti, arról már elmondá véleményét a kritika. -Megjelentekor a _Szépirodalmi Szemle_ igen derék és részletes birálatát -közölte. Elmondta, hogy a forditó egészben hathatósan megközelitette -föladatát, ha egyes helyeken kivánni valót hagyva is, hogy eredetiét -értelme minden redőiben fölfogta s s azzal meg is tud víni, midőn nem -sajnálja a fáradságot; párhuzamos sorokban összehasonlitja azon -helyeket, melyekben az eredetitől messze elmaradt, kimutatja a nem -eléggé szabatos jambusokat, a rhythmus hiányát s nyelvtani tévedéseket. -Mi még bátrak vagyunk hozzátenni, hogy Greguss nem birta elég költőileg -kezelni a nyelvet s a legtöbbször még akkor is hiányzik nála a báj, -midőn a legfinomabb árnyalatokat vissza tudja adni; aztán kitételei, sőt -egyes szavai is sokkal bölcsészetiebbek, hogy sem költőiek lehetnének s -nyelvtani különczségei majd mindig zavarják a stil méltóságát. - -Fölülmulta-e Hegedűs elődeit, tökéletesebbet nyujtott-e vagy nem? -könnyedén nem merjük elhatározni. Egyszeri hallás után, csak ugy -emlékezetből, bajos igazságos összehasonlitást tennünk. Annyi bizonyos, -hogy Hegedűs jambusai igen is szabad jambusok, inkább próza, s -műforditói igényre, a szó valódi értelmében, nem tarthat számot. De egy -classikai mű forditása kivált olyané, melyben a dictióra van legtöbb -suly helyezve, nem könnyü föladat s nehézségekkel küzdeni is érdem. Mi -méltánylattal zárnók be futó észrevételeinket, s megköszönnök Hegedűsnek -azt a buzgalmát, melyet e jeles mü szinrehozatala körül kifejtett, ha -toldozásainak barbarismusa nem hatna reánk oly kedvetlenül. Hegedűs -szabadságot vett Corneille gondolataihoz toldani egyet s mást a -magáéiból. A _Pesti Napló_ ezt, mint megérdemlé, megrótta, izlési bűnnek -nyilatkoztatván. S ime a _Hölgyfutár_, ki az irodalmi bünök védelmében -oly _con amore_ szokott lándzsát törni s jó példával maga megy elől, -felszólal mondván: hogy Shakespeare bizonyos tekintetben elavult drámáin -egész jeleneteket változtatnak, igazitják jobbra-balra s ezekről még -senki sem mondá, hogy «bepiszkoló toldók». Nem vitatva, hogy mennyiben -változtathatni s mennyiben nem valamely drámán a szinrehozatal -körülményeihez képest, csak azt kérdjük: szabad-e ugy változtatni, hogy -a mű szellemén s a jellemeken erőszakot tegyünk? Shakespeare szinre -alkalmazói, kiknek különben mi nem nagy barátai lehetünk, legalább -vonakodnak bántani a költő szellemét s inkább a kihagyásokban tünnek ki. -Hegedűs toldásai rontanak, kirínak a műből és semmi körülmény által nem -igazolhatok. A harmadik fölvonást Diego szavai a legszebben végzik, -midőn igy szól: «menj, kövesd nyomom, harczolj, hadd lássa meg a király, -hogy a mit Gormazben vesztett, benned föltalálja;» mit ezután mint -Rodrigo mond a galamb-, oroszlán- és hazáról a mellett, hogy fölösleges, -Rodrigo nem is mondhatja, mert ő lovag és hős, ki nem szokott -hetvenkedni s épen e pillanatban inkább sötét elbusulás, mint kitörő -lelkesülés árad el kedélyén. Miket Chimène szerepébe toldott, azt -Corneille bizonyosan még szebben megtette volna, ha szükségét látja. – -Hanem ő alkalmasint ugy volt meggyőződve, hogy nem szükség az érzés és -helyzet minden árnyalatát szavakkal kisérni s bizni kell valamit a -szinésznőre is. - -Ennyit a forditásról. - -A mi az előadást illeti, azt nem sorozhatjuk a jobbak közé. E mű fő -ereje a szavalatban fekszik, s ez szinészeink közűl kevésnek erős -oldala. Egyedül Jókainé szavalt szépen, a műhöz méltón. Többször -megtapsoltatott. Azonban ő sem volt az a Chimène, a kit Corneille -gondolt s minő szerepének mélyebb fölfogása s tanulmánya után lehetett -volna, a büszke és lángoló szerelmü Chimène, a déli égalj -szenvedélyével. Mind a mellett nem értünk egyet azon szini referenssel, -ki e szerepet Bulyovszkynénak (Donna Uraque) szerette volna adatni. -Bulyovszkiné az ily szerepekben legkevésbbé van helyén; ő még nem birja -a tragikumot s a szenvedélyek erősebb nyilatkozatait. - -Szigeti Rodrigó helyett, ki a lovagiasság eszménye, egy közönséges -szerelmest játszott. Szavalata csak két hangból állott: siró sóhaj- s -neki eresztett fölkiáltásból. Azt sem hagyhatjuk szó nélkül, hogy -Hegedűs toldásait különös előszeretettel emelte ki, kivált a harmadik -fölvonás végén csaknem a sugólyukra lépett s ugy dörgötte el az -oroszlány, galamb és haza tirádáját. Itt jól eltalálta a hangot. - -Fáncsi (Don Diegue) különös gonddal játszott, s hűn személyesité a -tehetetlenné vált aggot, de nem egyszersmind a hajdani hőst. A romok nem -mutatták eléggé, hogy mi nagyszerü volt az épület. - -A többi szereplőkről nincs mit szólanunk, elég ha megemlitjük, hogy -Hegedűs (Don Fernando) betölté helyét, s Tóth (Don Gomez) szavalata -sokat rontott. A csekély számu, de válogatott közönség nagy tetszéssel -fogadta a művet. A forditó kihivatott. - -Örvendetes jelenség. - - - - -HÁROM SZIN. - -Eredeti vigjáték 4 fölvonásban. Irta Kovács Pál. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1853 május 18-án. - -Meglehetős számu közönség gyült föl azon közönyhöz képest, melyet drámai -előadásaink alkalmával a közelebbi hetekben sajnosan kellet -tapasztalnunk. Jele, hogy az eredeti szinművek irányában folytonos érdek -és részvét nyilatkozik. A mű nem tett ugyan valami nagy hatást, de -megbukottnak épen nem mondhatni. A két első fölvonás elég tetszéssel -fogadtatott, s bár a két utóbbiban meggyérültek a tapsok, mindamellett -kevés unatkozott arczczal találkoztunk. Mutatja, hogy a közönség némi -elnézéssel viseltetik drámairóink irányában, s műveikben mindent élvez, -a mit csak élvezhetni. - -Minő eljárást kövessen ilyenkor a kritika? Nem volna-e üdvös valamit -tanulnia közönségtől s kiemelnie mindent, a mit bármi tekintetben -kiemelnie lehet. Ennél a jelen művet illetőleg semmi sem volna könnyebb, -ha nem tartanánk attól, hogy ránk illeszthetik e példabeszédet: mást -beszél Bodóné, mikor a bor árát kérik. – Ezzel csak ezt akarjuk -kifejezni, hogy mind az, a mit e vigjátékban kiemelhetni, épen nem -komiko-drámai érdekü, hanem valami egyéb s bizonyosan az irna rá -legszigorubb birálatot, ki följegyezné azon helyeket, melyek leginkább -megtapsoltattak. - -Paradoxonnak tetsző állitásunkat bebizonyithatni hiszszük. - -A mű tartalma röviden ez: - -Egy kisvárosi vendéglőbe egymásután négy nőtelen férfi száll meg: Ősváry -ügyvéd (Szigeti), Dr. Porhanyó (Tóth), Geldmann kereskedelmi ügynök -(László), Lentei huszártiszt (Feleki). A vendéglős mindegyiknek -elbeszéli, hogy Kádos Gerőnek (Udvarhelyi) mily gazdag és szép leánya -van. Mind a négyen házassági tervekkel indulnak látogatóba, de a leányt -nem találják honn, csak a házgondviselőnőt Deborát (Kovácsné), kinek -Geldmann és Porhanyó, mint házikisasszony udvarolni kezdenek. A más -kettő nevet rajtok; ebből aztán kisül, hogy tévednek. Deborát mindegyik -igyekszik maga részére vonni. - -Ezalatt megérkezik Kádas Gerő, Menyhért testvérével s három leánynyal. A -három közöl csak egy az övé, a más kettő testvéréé, ki azt a tervet -ajánlja, meghallván a leánynézők hirét, hogy maradjon titok: melyek az ő -leányai s melyik az egyetlen örökös, mert csak igy fognak a kérők szivök -szerint választhatni. Gerő ur elfogadja a tervet s miután Debora nem -ismerheti meg gazdája leányát, mert már tiz év óta nem látta s -megnyugszik abban, mivel hitetik, hogy a három közöl egyik se a -házikisasszony, a titok biztositva van. A leányok bemutattatnak. A kérők -közöl kettő, Ősváry és Lentei, csakhamar szerelmes lesz Róza -(Bulyovszkiné) és Lilába (Komlossi I.). A más kettő kiknél a pénz a -fődolog, azon törik fe öket, hogy kitalálják: melyik a valódi. Sehogy -sem sikerül s midőn az utolsó felvonásban Kádas Gerő háromféle szinü -ruhában öltöztetett leányait választás végett kiállitja, visszalépnek -azon jó hiszemben, melyet Debora erősitett meg bennök, hogy az egyetlen -örökös, a gazdag Kádas-lány, nincs a választandók közt. Ősváry és Lentei -megmaradnak választottaik mellett, kik Menyhért leányai. A valódi -házikisasszony Tini (Latkócziné) hajadon marad. - -E vázlatból is látszik, mennyire nem tudott a különben mulatságos -helyzetekkel kinálkozó meséből drámai cselekvény alakulni, Egyetlen -személy sincs, ki szinműi értelemben cselekvőleg hatna a fejlődésre. A -bonyolódást egészen a korcsmáros és Kádos készitik elő s gyakorolnak rá -egész végig legnagyobb befolyást, mig a vigjáték hősei szenvedőlegesen -viselik magokat A harmadik fölvonásban tökéletesen be lehetne fejezni a -művet; tehát épen ott, hol a bonyolódásnak a legmagasb pontot kellene -elérni s egyszersmind előkésziteni a kifejlést. A cselekvény a harmadik -fölvonásban megáll s csak a mű végén ad némi életjelt. E megállapodást -szerző Debora tréfáival igyekszik feledtetni, s valóban a nők közt -Debora a főszemély, sőt benne és körüle látszik összpontositva a mű -komikuma, holott ennek a mese szelleme szerint a kérők és leányok közti -viszonyból kellene kifejlődni. Azonban ez egészen mellőzve van s innen a -cselekvény szálai természetes szövődésökben megakadályozvák, s a három -lány a cselekvény elébb vitelére annyira szükségtelenül előállitva, hogy -akár az utolsó fölvonás végéig ne is lássuk őket s a vigjáték nem -szenved csorbát, sőt talán annyiban nyer, mennyiben megkiméli a nézőket -legekvésbé sikerült alakjaitól s azon nem igen nőies társalgástól minő -például: «Fölmelegithetném ugyan udvarlómat – mond egyik leány – de nem -szeretem a fölmelegitett ételt.» - -Jellemekről nem lehet szó, legalább mi szinműben cselekvény nélkül nem -képzelhetünk jellemet. Ismert stereotyp alakok a szerző beszélyeiből, -hol ő azokat sokkal érdekesebben is tudja fölhasználni. Szinészeink -szorgalma mind a masquirozás-, mind a játszásban igen sokat tőn, hogy -rajtok egy-két jól talált vonást fölismerhessünk. - -S már kérdeni fogják olvasóink: mi az tehát, mit e vigjátékban -élvezhetni? Mindaz, mi csupán magában nem szinmüi érdekü, például: -élczek, találó észrevételek, s ügyes czélzatok, s egy-két különben -mulatságos jelenet, melyek a műnek, mint egésznek, hátrányára vannak. - -Ugy hiszszük, igazoltuk paradoxonnak tetsző állitásunkat. Mert -megdicsérhetni-e vigjátékot azzal, hogy sikerült élczei vannak, mig -komikai jellem- és helyzetekben szegény? Ez épen annyit tenne, mint -kiemelni a drámában a szép lyrai helyeket, a nem drámai dictiot? -Vigjátékban a komikum nem az élczekben áll. Az csak másodrendü dolog, s -ugy alkalmazva, mint e jelen műben van, még ártalmas is. Itt a személyek -csupán azért látszanak élni, hogy elméskedjenek. Mindegyik egy-egy -Saphir, ki fölolvasást tart – s nem annyira rajtok nevetünk, mint -elmésségökön. S ez igen nagy baj; nem ugyan az életben, hanem -vigjátékban. - -Az előadás a legjobbak közé tartozott. Különösen Szigetit kell -kiemelnünk, ki Ösváryt egész végig igen eredetileg adá, s belőle érdekes -alakot teremtett. A többi szerepek mind a legjobb kezekben. Az egész -személyzet kitapsoltatott s a darab szerencséje az elmésségeken kivül -leginkább a sikerült előadásnak tulajdonitható. - - - - -PÉNZ ÉS BECSÜLET. - -Vigjáték 5 fölvonásban. Irta Ponsard, francziából forditotta Országh -Antal. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1853 május 25-én. - -E mű méltán tesz oly nagy hatást Párisban. Ponsard a classicismus hive, -ki eddig csak tragédiákat irt s mindig a multból vette tárgyait, -közelebb lép az élethez, hogy korának Aristophanese legyen. Érdekes -jelenet. Ott, a hol nem rég egy magas állásu egyén nyilatkozott igy: -többre becsülöm az utolsó dobost, mint a legnagyobb irót – egy az -ó-világ tanulmányozásába merült költő emelkedik föl s ajkán csendes -mosolylyal, homlokán magas gondolatokkal mély értelmü gunyt hallatt az -uj világ phraseologiája s becsületgőgje fölött, mely sehol sem oly -otthonos, mint Francziaországban. - -Sárba tapodni eszmét és férfiakat, a kik tegnap még bálványok voltak; a -körülmények szerint cserélni meggyőződést; a corruptiót ezer alakban -gyakorolni; a könnyelmüség és gyalázatnak az elvek szentségét -kölcsönözni s mindezt az ékesszólás csillogásaival aranyozni meg: oly -dolgok, melyeknek gyakrabban volt tanuja a franczia közélet, se hogy -társadalmi állapotára is mélyen ne hassanak s ne idézzenek elő a családi -életben is éles ellentéteket az ugy nevezett világi becsület és valódi -erkölcs közt. A becsület keresztje a sziv fölött, s a kereszt becsülete -a szivben nem élcz, melyet a fájdalom humora pattantott ki, de tény, -melyet Teste és Praslin herczeg esetén kezdve annyi sok más igazolt. - -E tragikus ellentétek komikai oldalát állitja elő Ponsard vigjátékában s -azon eszmét viszi keresztül rajta, hogy becsületes embernek lenni -kedvező körülmények közt olcsó erény, balsorsban pedig majdnem -lehetetlenséggel határos, de nem lehetetlen. Már az első fölvonásban -megtudjuk, mit akar a költő s miután egy egyszerü mese bonyolodásán és -kifejlésén nevettünk, megindultunk, s a háttérben mintegy korunk tükrébe -pillantánk, ugyanazon eszme zendül meg lelkünkben utóhangkép. - -A mű hőse egy gazdag fiatal ember, George (Feleki), ki magasztos -eszmékkel lép az életbe. Előtte a becsület bálvány. Mély megvetéssel -szól azokról, kik áruba bocsátják meggyőződéseiket, vagy bárminő -viszonyok közt haszonért föláldozzák a becsületet. Követeli, hogy a -becsületes ember a legnagyobb nyomorban se ingadozzék s később, midőn ő -maga is nyomorba jut, szigoru elveit feledvén, satyrája kezd lenni -önmagának. S e körülmények közé a becsület taszitja. Atyja tetemes -adósságot hagyott hátra. Az ő egész vagyona pusztán anyai örök, melyet -el kell vesztenie, ha atyja adósságait kifizeti. Erre ugyan nem -kényszeriti törvény, azonban tisztelvén atyja emlékét, sajnálván -hitelezőit, enged a becsület szavának. Szegény lesz, ki csak ecsetére -támaszkodhatik. S itt megnyilik az élet iskolája. Szereti Mercier -(Szentpéteri) gazdag bankár leányát Laure-t (Komlóssi Ida) s viszont -szerettetik. Az atya, a becsületrend vitéze, nem ellenzi a viszonyt a -örvend, hogy leányát ily derék férfiu fogja birni, kit bárminő -körülmények közt örömest választana vejéül. Az ifju szaván fogja őt, -egyszersmind értesitvén körülményei változásáról. Az öreg szép phrasisok -fedezete alatt «becsületesen» kezd visszavonulni s megtagadja leányát. -Laure, ki különben szereti George-ot, atyjának engedelmeskedni akar s -ellenére testvére Lucile (Bulyovszkyné) gunyainak egy szép phrasisban -lemond róla s férjhez megy egy köztiszteletben álló bankárhoz, kit nem -szeret. Georgenak semmije sincs s valami vállalathoz akar fogni. Atyja -hitelezőihez fordul, kiket utolsó fillérig kielégitettet s kik -hálájokban szolgálatukat ajánlák vala föl. Ezek is szép phrasisokban és -jó tanácsok mellett megtagadják tőle a kölcsönt. Meghasonlásba jő -magával nem tudja türni a nyomort, nélkülözést: hivatalok után -kérdezősködik, melyekről azelőtt megvetéssel szólott s el akar venni egy -gazdag agg leányt (Miskolczi J.). Az örvény széléről barátja Rodolphe -(Szigeti), s Lucile, kibe belé szeret és szerelme fordulópontot idéz elé -kedélyében, vonják vissza egy estélyen, melyet ügyvivője ad. A -becsületes ügyvivő aztán kölcsönt szerez számára. Vállalathoz fog, mely -szerencsésen sikerül. Ezalatt Laure férje, ki pazar jellemtelen ember, -megbukik s magával rántja apósát is. Mercier épen a legkomikusabb -dühében tör ki veje ellen, ki oly józan oly practicus, a költészetről -annyira nem tart semmit és még is megbukott, midőn George megjelen s -nőül veszi Lucile-t. - -Ime röviden a mese, mely mikép Ponsardnál mindig, egyszerü s nem -gyönyörködtet szinpadi csinyekkel s mesterségesen szőtt bonyodalmakkal. -Ponsard a franczia szinköltészetben reactiót jelent az elfajult -romantikai iskola ellenében. Ő elvetette a cselekvény megriadt folyamát, -mely eseményt eseményre halmoz, erőszakosan vagy véletlen old és -személyeit bészélni se hagyja, hanem űzi őket, hogy minél sebesebb -gőzerővel vonják a cselekvényt – csattanásra. Ő jellemeket, szenvedélyt -akar festeni, biztos fejlesztő mozgásban, a kor erkölcseit föltüntetni -embereiben, eszmét lehelni a mű belső életeül s nyelv és dictio bájával -is kiemelni minden mozzanatot. - -E művében is megtaláljuk mindezt. Mily finom komikum a jellemek- és -helyzetekben, minő lélektani mozzanatok, mennyi könnyüség és erő a -kidolgozásban, és kellem s elmésség a párbeszédekben, s minő gazdag -szellem, költői kedély s derült humor ömlik el az egészen! A genius -nyomát érezzük mindenütt. - -Azonban önkéntelen kérdenünk kell: - -Vajon jellemekben nyujt-e e mű élesen kijelölt egyéneket, a minőket mi -drámai müvészet remekeinek hiszünk? - -Vajon midőn korunk erkölcsi phraseologiáját gunyolja ki, nem lesz épen -akkor ő maga is mint drámairó egy kissé phraseolog, mert többet ad a -dictiora, mint szükség, s kelletén tul töm meg majd minden jelenetet -maximák- s irányczikkekkel. - -Vajon az eszme, mely az egész műven átvonul, nem uralkodik-e -korlátlanul, egészen a görög tragédiák fatumához hasonlón a személyek -fölött és sorsukat nem ez határozza-e el inkább, mint drámailag szabad -akaratjok. S épen ezért nem úgy látszik-e, mintha a cselekvény az -eszméből merülne föl s nem ellenkezőleg s ez által a drámai erő és -illusio egy része veszendőben volna? - -Kérdések, melyeket nem mernénk a műre nézve kedvező szempontokból -vitatni. Nem is szükség. Ponsardot rég ismerjük iskolája hibái- és -szépségeivel. A classikus költő nem szokott egyént adni, csak typikus -alakot, dictiókkal szeret jellemezni; személyeiben inkább a kort tükrözi -vissza s az eszméket testesiti meg. Im itt egymással szembetéve a két -franczia rendszer. Nem áll-e felettök Shakespeare elérhetlen magasban? - -A mű nálunk is nagy hatást tőn, mit elősegitett az előadás. Uj darabot -rég nem játszanak a szinészeink ily szorgalommal s összevágón. A -szerepek is jól valának kiosztva. Sajnáljuk, hogy hely szüke miatt az -előadásról nem szólhatunk bővebben. Legyen elég Szentpéterit, Szigetit, -Bulyovszkynét, Komlóssi Idát kiemelnünk. Feleki is megállta a helyét. - -Közönség nem nagy számmal. Néhány jelenet és sok mondat lelkesülten -megtapsoltattak. - - - - - - -1855 - - - - -A MÁRVÁNYHÖLGYEK. - -Dráma 4 fölvonásban előjátékkal, énekkel és zenével. Irták Barrière és -Thiboust. Francziából fordította Csepreghy Ferencz. Zenéjét szerzette D. -F. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1855 július 20-án. - -Sokan azt mondják, hogy két féle költészet van: egyik, melyet a -kritikusok és tudósok dicsérnek; másik, melyet a világfiak és -nagyközönség. Amaz a halhatlan költészet, mely mindig untat; ez a -halandó költészet, mely mindig gyönyörködtet. - -Szegény halhatatlan költők, ki irigyelné a ti sorsotokat! Minő hideg, -minő nyomorult e halhatatlanság. Műveiteken elalszik a szép hölgy, ásit -a világfi, meg nem illetődik a tömeg, legfölebb bámul benneteket oly -föltétel alatt, hogy többé nem alkalmatlankodtok. Ott feküsztök a -könyvtárban, szépen bekötve, illetetlenül. Csak a kritikusok jönnek -hozzátok, nem azért, hogy gyönyörködjenek, hisz a tagadás és guny, a -kiaszott sziv és rideg értelem e szánalomra méltó képviselői nem tudnak -gyönyörködni, hanem, hogy kommentárokat irjanak rólatok, föl nem -található szépségeket fedezzenek föl bennetek s elhitessék a világgal, -hogy nagy költők vagytok. A közönség szivesen elhiszi és folyvást unja -magát. Csak a tudósok emlékében éltek, kik megirják életrajzotokat, -betöltik neveitekkel az irodalomtörténet lapjait s érczemléket -inditványoznak sirotokra. A közönség ujra mindent hisz, örömmel fizet s -már most nem is unja magát, hanem olvassa és bámulja, műveitek helyett, -az aranyos sirverset, a pompás érczemléket. - -Boldog halandó költők, ki ne irigyelné a ti sorsotokat? Ti nem -szorultatok a kritikusok és tudósok fáradozásaira. Műveitek nem a -könyvtárakban és nem illetetlenül hevernek. Minden szép hölgy oly mohón, -oly kiváncsian csügg rajtatok, hogy néha férje-, gyermekei- vagy -kedveséről is megfeledkezik. A világfi örömest föláldoz értetek egy -estélyt, hol talán unná magát s még egy légyottot is, ha történetesen -imádottjával szakitani akar. A nagy közönség tapsol s egymás kezéből -tépi ki könyveiteket. Tietek az élet öröme, tietek minden; a papir, a -mennyit csak beirhattok; a pénz, a mennyit csak beseperhettek; a nap, a -mennyit csak leélhettek. Tietek minden, kivéve a halhatatlanságot, az -ércz siremléket, a kritikusok magasztalását, az irodalomtörténetirók -phrasisait, melyek bizonyára nem irigylésre méltó dolgok. A választás -nem nehéz s alkalmasint innen van, hogy annyian választják a második -szebb pályát, hogy annyi a halandó költő s oly kevés a halhatatlan. - -De vajon igaz volna-e mindez? Nem tudom. Legalább igy beszélik. Én se -többet, se kevesebbet nem tudok, mint azt, hogy a költészet csak egyféle -lehet: a valódi, s bár ne dicsérjék a kritikusok és ne tapsolja meg a -közönség, mégis költészet marad s bár ne tapsolja meg a közönség és -dicsérjék a kritikusok, még se változik át nem költészetté. Voltaire -elég tudós és genialis ember volt és Shakespearet izléstelen parasztnak -nevezte, mégis Shakespeare mindeddig a legnagyobb drámairó. «KOszorukkal -fojtotok meg» – kiáltá Voltaire egyik drámája adatásakor a lelkesült -párisi népnek, mégis Voltaire gyönge drámairó. Az kritikus sokszor -csalódik, a közönség még többször. Mit bizonyit ez? Azt, hogy valamely -költői mű értékét nem lehet a kritikusok és közönség tapsaitól -fölfüggesztenünk, hanem éreznünk, itélnünk kell a magunk szive és -eszével is s mindenek előtt megvizsgálnunk: vajon nem előitéletek -vezetik-e félre a kritikusokat, vajon nem oly indokok lelkesitik-e a -közönséget tapssal, melyek kivül esnek az æsthetikai gyönyör határain? - -Sok mű roppant tetszésben részesül a nélkül, hogy műbecse volna. Mi -ennek az oka? Sok minden. Először is az, hogy a szerzőnek, ha nincs is -elég költői tehetsége, de sok ügyessége és eszélye van s művének oly -alapeszmét választ, mely a közönséget politikai vagy társadalmi -szenvedélyeinél fogva leigézi. Hány mű köszöni szerencséjét valamely -hevesen vitatott politikai kérdésnek, valamely társadalmi forrongásnak, -valamely helyi érdeknek! A taps elhangzik, a mű kimegy a divatból, mint -akármely frakk, kabát vagy kalap. De nincsenek-e művek, melyekben -hiányzik mindez, költői becsök sincs s mégis nagy tetszésben -részesülnek? Vannak, az úgynevezett _par excellence_ gyönyörködtető -művek, melyek ép úgy elmulattatják az embert, mint domino, billiárd, egy -vidor társaság kellemes fecsegései és pletykái, egy álarczos bál vagy -épen orgia izgalmai. A költő, minthogy nem tudhatni a közönség -æsthetikai érzéseire, másnemü érzéseit veszi igénybe; vagy ha tud is, -nem akar, mert igy több sikert, több tapsot, több jövedelmet remél. Ha a -lélektan, a természetes fejlődés alapján nem tud mesét, cselekvényt -alkotni, mely a szellemhez szóljon, alkot olyat, mely a képzelődést -megvesztegetve a kiváncsiságot kelti és fokozza föl; ha nem képes -meghatni, megborzasztani igyekszik; ha kedélyünket nem emelheti, nem -épen dicsérendő hajlamainkat izgatja; ha nem bizik jellemei- és -párbeszédeiben, a diszitmények-, jelmezek- és tánczosnőkbe veti -reményét; egyszóval: ha lelkünkre és szivünkre nem számithat, számit -szellemi restségünk- vagy érzékiségünkre. Az ily ügyesség sokat pótol, -bár nem pótolhatja a költészetet; az ily ügyesség sikert arathat, de -azért nem lesz költészet. Azonban bizonyos pontig senki sem veheti rossz -néven a közönségnek, ha ily műveken jól mulatja magát. A közönség nagy -része nem annyira élvezni, mint szórakozni jár a szinházba: menekülni -akar a szalon unalmai-, a dolgozószoba fáradalmaitól. Miért ne mulasson? -valóban miért ne, ha befizetett. Mi rossz van abban, ha az ember mulat, -kellemes izgatottságba jő: például, ha dominózik, billiárdozik vagy -részt vesz egy vidor lakoma tréfáiban; ha mosolyog, ha megborzad, mert -egy kellemes vagy kellemetlen botrányt, pikant bonmot-t, bizarr adomát -hallott. Én részemről soha sem tudom hibáztatni a jól mulató embereket, -de ha a jól mulató emberek közül valaki azt mondja, hogy e mulatság a -költészet élve, kissé boszankodnom kell s azt mondanom, mindez nem -költészet, hanem mulatság, vagy legalább nem a költészet mulatsága, mely -a lelket és szivet veszi igénybe, hanem sok más egyébé, melyeket hosszas -volna előszámlálnom. - -E talán nagyon is érzékeny gondolatokat a nagyon is érzéketlen -_Márványhölgyek_ keltették föl bennem. Szerzőjök azon -nyolczszáznegyvenhárom élő franczia drámairóhoz tartoznak, kik – mint -Planche oly találóan megjegyzi – éjet-napot összetesznek, szünet nélkül -dolgoznak és mindennap uj művet dobnak ki a vásárra s kiket egyedül az -oly siker reménye vezet, mely nyereséget hajt. E mű Párisban roppant -tetszésben részesült. Vajon tulajdonithatni-e a nagy sikert költői -becsének? Nem. Ha csak egy futó pillantást vetünk a franczia lapok- és -folyóiratokba, látni fogjuk, hogy a roppant tetszés okai épen olyan -nemüek, minőket az elébb emlitettem: bizonyos helyi körülmény és igénybe -vétele a közönség æsthetikai, de oly érzéseinek, melyeknél fogva a -sikerre a legtöbbször bizton számithatni. - -A dolog igen egyszerü. A _Márványhölgyek_ a _Kaméliás hölgy_ nélkül soha -se részesült volna oly nagy tetszésben. Barrière és Thiboust -kizsákmányolták a Dumas fia szerencséjét, ki ezelőtt pár évvel a -fentebbi czim alatt egy regényt s később drámát irt. Dumas fia, kitől -szinpadunkon még egyetlen dráma sem fordult meg, legtehetségesebb az -ifju franczia drámairók közt, s ha nem is nagy, de reményteljes költő. A -_Kaméliás hölgy_-nek minden hiánya mellett sok érdeme van. E mellett már -tárgyánál fogva nagy hatást kellett előidéznie. A költő egy «femme -perdue»-t rehabilitál és eszményit. Ezt régebb is tették a franczia -költők, de egyik sem annyiszor s annyi sikerrel, mint Dumas fia, kinek -_Diane de Lys_, _Le Demi-Monde_ czimü művei is ezen eszme körül -forognak. Ez a franczia viszonyok, különösen a franczia költők és -művészek élményeiből foly, mire nem árt egy futó pillantást vetnünk. - -A francziáknál a két utóbbi században, ha egy iró vagy művész tehetsége -által kiemelkedett a tömegből, tüstént tagja lett az ugynevezett jó -társaságnak. Akkor, ha nem is összeolvadva, csak megkülönböztetve és nem -szétválasztva volt a társadalmi és irodalmi fensőség. Egyik a másikra -hatott s a költők jó társaságnak kivántak tetszeni, köréből meritettek -lelkesülést, vettek tárgyat és mintát. A politikai körülmények -szétválasztották e két kört, szakadás állott be az irodalom és az -ugynevezett jó társaság közt, mely utóbbi nagyon is kezdé megtisztitani -magát s azt hitte, hogy a zárt ajtók és ablakok által az uj eszmék -hőseivel, magukat az uj eszméket is kizárja. A jó társaság elvonultabb, -kizáróbb, komorabb és kétkedőbb lőn s elveszté régi befolyását. Azonban -helyébe egy uj alakult, különböző elemekből összeállitva, melyet az -elfogult vagy felületes vizsgáló könnyen a réginek vehet vala. Az -ifjuság, a zaj, ünnep, mulatság és szépség kedvelői, a független -egyéniségek, a könnyelmü világfiak másutt kezdettek keresni, mit a jó -társaságban már föl nem találhatának. Hozzájok csatlakoztak a költők, -irók és művészek, kiket semmi kötelék nem csatolt többé a jó társasághoz -s kik alig ismerve más törvényt, mint képzelmüket, igen jól találták -magokat e körben, melynek csakhamar hangadóivá váltak. S minő nők -kezdették itt játszani a főszerepet? Oly hölgyek, kik szépségök, eszök, -művészetök által kárpótolni hitték azt, mivel ritkán birtak: a jó -származást, a tiszta multat, a szeplőtlen jó hirt. A régi pogány világ -kicsiny és bizarr kiadása látszék megujulni, oly világ, hol a «domum -mansitat, lanam fecit» az anyák és nők kötelessége lőn, a fény, pipere, -művészeti élvek, a szellemdus férfiak hódolatai pedig a courtisane-oknak -jutottak osztályrészül. Innen a franczia költők hajlama ily nőket venni -tárgyul, tanulmányozni örömeiket és nyomoraikat, elfödni gyalázatukat, -pártjukat fogni és rehabilitálni nem keresztyénileg a szánalom és -bocsánat érzéseihez folyamodva, hanem büszkén, merészen, követelőn és -hirdetve, hogy az igaz szerelem egy pillanata képes tisztává varázsolni -egy egész kicsapongó, meggyalázott életet. – E költői paradoxonnal -régebb is foglalkoztak a franczia költők, de törekvésöket nem koszoruzta -eléggé népszerü siker. – Dumas fia kivivta a koszorut. A _Kaméliás -hölgy_ épen az, mi Manon, Marion, Bernarette, de a szini optikán, e -nagyitó üvegen, melyet a költő jól alkalmazott, megszépült s belopta -magát a képzelődésbe. A közönségben igen sok nő volt, a ki képmását -látta benne. Midőn azt mondja féltékeny kedvesének multját illetőleg: -«Ugy hiszem, oly férfiut választottam, ki elég magas szellemmel bir, -hogy engem megértsen;» midőn egyik barátnéja halálos ágyára hajol s e -bibliai szavakat susogja fülébe: «Neked sokat meg lehet bocsátani, mert -sokat szerettél»; sok nőnek lelkesülnie kellett, mert e szavak titkos -gondolataik- és határozatlan vágyaiknak feleltek meg. A költő a párisi -nővilág nagy részét elbájolta, mert gyöngeségének hizelgett, mert -botlásait eszményité. - -Később más körü nők is szorgalmas látogatói lőnek e műnek, a női -kiváncsiságnál fogva s izgatva bizonyos zavart és bizarr érzéstől, mely -a rendes viszonyból ismeretlen tájak felé vonja a szivet, óhajtva -szihatni pillanatra e költészet meleg és egészségtelen legét, vágyva -látni e veszélyes tündéreket, kiknek bájai és csábitásairól annyi -magasztalást hallottak férjeik és testvéreiktől. A mű sikerét, a költő -tehetségén kivül, nagyban elősegité a nővilág rokon- és ellenszenve, -hálája és bosszuja, kiváncsisága és szeszélye. Azonban számos tiltakozás -is kezdett fölszólalni a gyalázat és bün e dicsőitése ellen. Sokan -megtagadták a hüséget és igazságot e műtől s hihetlennek tartották, hogy -egy meggyalázott bünös sziv oly tisztán és feláldozóan szerethessen. -Sokan mérgelődtek e merészségen s a mű ellen lázitották a közvéleményt. -Önként fölmerült az az eszme, hogy jó volna a _Kaméliás hölgy_-nek -ellendarabját megirni, rehabilitálni a becsületes nőket a nem becsületes -nők ellenében, fölmutatni egy ifju embert, egy művészt, hogy mint -alacsonyul le, mint hasonlik meg, mint vesz el, mert gyöngyöt keres a -szeméten és talál szemetet gyöngy nélkül. Igy született meg a -_Márványhölgyek_ czimü dráma, mely csaknem oly tetszésben részesült, -mint a _Kaméliás hölgy_, noha költői becs tekintetében tőle messze -marad. - -Ime a tetszés titka, mely kivül esik az æsthetikai gyönyör határain. -Bizonyos esemény, bizonyos helyi körülmény, bizonyos szerencsés időpont -ügyes fölhasználása képes bármily gyönge művet ünnepeltté tenni. A -franczia közönség egy része azt hitte, hogy elégtételt nyert, a másik -izgalmat talált abban, ha ma az ellen tapsolhat, mi mellett tegnap -tapsolt. De a roppant tetszésnek még más oka is van. E mű épen ugy -elmulattat valakit, mintha valamely nem épen tisztességes helyen keresne -szórakozást. Barrière és Thiboust nyilt, őszinte szabadszáju emberek, -kik ridegen, költői fátyol nélkül tárnak föl előttünk mindent s hatni -akarnak buja hajlamainkra. Hogy-hogy, hisz a mű nagyon erkölcsös irányu? -Épen az a baj. Én régebben ösztönszerüleg sohasem éreztem rokonszenvet -oly emberek- és költőkhöz, kik sokat beszéltek az erkölcsről. Most némi -tapasztalat nyomán alig állhatom őket s azt hiszem, hogy Rousseau soha -sem mondott igazabbat, mint akkor, midőn azt mondá: «Midőn az erény -elhagyja a szivet, az ajkakra menekül.» A franczia költők némelyikét -nagyon megszállotta az erkölcsösség. Nem árt kétkedni az -erkölcsösségben. A költészetben az erkölcsösség maga a költészet, tiszta -és költői felfogásu az életnek, embereknek és viszonyoknak s biztos -költői igazságszolgáltatás, melyet a világrend kényszerüsége parancsol, -azaz a valódi keresztyén világnézet, melyet se a tudomány, se a -pietismus, se a hypocrisis, se az előitélet tévedései be nem mocskolták. -S ennek a költői mű compositiójában kell nyilatkozni s nem phrasisokban, -bensőleg müködnie s nem mázkép reá kenve. Némely franczia költő vagy -látszólagos erkölcsi nézeteket véd, vagy erkölcsi irány örve alatt jogot -tulajdonit magának a szemtelenségre, jól tudván, hogy ezen mindenki -mulat, mig amazt elfeledi. Az erkölcsi irány, a fenhangzó phrasisok -daczára a _Márványhölgyek_ nem annyira ellen, mint mellékdarabja a -_Kaméliás hölgy_-nek. Dicsőitve vagy alázva, megkoszoruzva a szerelem, -vagy megbélyegezve a gyalázat által mindig csak a courtisanet látta a -párisi nép, mindig csak a halvány veszélyes alakot, ki hatalommá -emelkedett, ki miatt a költők összevesztek s előszeretettel tárták föl -botrányait, melyek mindig mulatságosak, legyen bár az alapeszme mellette -vagy ellene s az legyen művészettel vagy művészet nélkül földolgozva. A -botrány bárminő alakban hatást idéz elő. - -Valóban a _Márványhölgyek_ nem érdemelték azt a nagy tetszést. E műnek -igen csekély költői becse van, bár némi ügyességet nem lehet tőle -megtagadni. Cselekvénye alapjában elhibázott, jellemei nem drámaiak. E -mellett a költők az alapeszmét inkább csak érintik, mint beléje hatnak -és kifejtik. Ugy látszik, nem volt más czéljok, mint kizsákmányolni -Dumas fiát, pikáns erkölcsi predikácziót tartani s beszerezni annyi -pénzt, a mennyit csak lehet. - -Az előjáték kétezer évvel történik a dráma előtt. A költők Görögországba -vándorolnak, hogy a párisi courtisanet, Marcot, Aspasia, – a párisi -szobrászt, Raphaelt, Phidias mellé állithassuk. – Phidias három szobrot -készit! Aspasiát, Phrynét és Laist a gazdag Gorgias megrendelésére, -azonban az elkészült szobrokat nem akarja kiadni, – mert beléjük -szeretett. «Lais, Aspasia, Phryne!» – kiált föl «hölgyek vagy szobrok, -én titeket szeretlek. Vésőm második életet adott nektek, halhatlanokká -tett. Éljetek és szeressétek, legyetek enyéim, mint én tietek vagyok, -máséi nem lesztek, a művész teremtményeit, a lángelmét és szerelmet -megvenni nem lehet.» De Gorgias áll jogszerü követelése mellett, őröket -hozat, hogy a szobrokat elvitesse. Ekkor Diogenes azt inditványozza, -hogy adja elő mindenik fél igényét és határozzanak a szobrok. Phidias -elő áll s igy szól a szobrokhoz: «Lais, Aspasia, Phryne, éltetöket nekem -köszönitek és én szeretlek titeket, szegény vagyok, ti vagytok mindenem. -Maradjatok nálam.» A szobrok nem mozdulnak. Most Gorgias áll elő s -elkezd gazdagságával kérkedni. A szobrok feléje hajolnak és mosolyognak. -«Rátok ismerek szivtelen hölgyek, ilyenek voltatok, ilyenek lesztek» – -mormolja Diogenes s lefekszik aludni. - -Jules Janin a következőket jegyzi meg az előjátékról: «E dráma el -lehetett volna a görög keret nélkül is. Phidiasnak, Laisnak, Diogenesnek -nincs helyök e szatirában. Nem kell vala a régiekhez nyulni, midőn az -ember oly csekély ujkori; nem kell vala görögöt beszélni, midőn az ember -oly keveset mond francziául.» Azonban a franczia kritikusok e mű -legnagyobb hibáját mellőzik. S ez az, hogy a hős épen nem drámai vagy -tragikai személy. Szegény Raphael, a te szerelmed nem szenvedély, hanem -monománia. Bukásod meg nem rázhat, csak szánalmat kelt, melyet, ha -őrültségedből kigyógyulnál, ha halálos álmodból fölébrednél, bizonyára -nem köszönnél meg. S te Marco, te szörnyü hölgy vagy, mert nincs benned -annyi bármily bünös szeretetreméltóság, hogy egyetlen férfiut is semmivé -tehess; nem foghatjuk meg, mikép tetted semmivé szegény Raphaelt is. -Nagyon szörnyü vagy és még sem vagy szörnyü, mert szörnyüségedet nem -hihetjük; lehetnél bünösebb, rosszabb, de igy, a hogy a költők elé -állitottak, nem vagy nő, nem vagy courtisane, igazán márványhölgy vagy. -Raphael egyébiránt derék fiu, ki egy Páris melletti mulatóhelyen -őszintén beszéli el Desgenais barátjának, hogy minő boldog: jó anyja -van; szobrai közül megvett egyet a kormány s tizezer francot tőkésitett; -műterme pompás, hálószobája kicsiny egy kis ablakkal, keletnek. De a -ligetben nemcsak ő és öt barátja mulatnak, hanem Aspasiák és Laisok, az -Alcibiadesek és Gorgiasok egész társasága. Egyik közülök Marco, egy szép -művésznő, – szörnyü asszony, fölkaczag Raphael naiv vallomásain. -Hihetőleg semmivé akarja tenni boldogságát, elkölteni tizezer francját, -noha ez utóbbira aligha szüksége van, mert udvarlója Ferenc gróf, nagyon -gazdag. Raphaelt a társaság meghivja ebédre; Marco karját ajánlja föl, -barátja hiába inti; Raphael ott marad s természetesen belészeret e -szörnyü asszonyba. Legalább a második fölvonásból ezt sejtjük, Raphael -műtermében ül s igy kiált föl: «Ó Marco, Marco! vészes syrén, -megfoghatlan teremtmény, kinek szeme mosolyog és körmei a szivet -marczangolják. Beszél veled, nyájasan édeleg és szive? Oh Marco, hol a -szived?» Ugy látszik, Raphael épen nem táplál illusiókat kedvese felől, -de azért mégis szereti. Hiába inti anyja s barátja, ki neki a következő -tanácsot adja: «Ha épen szeretni akarsz, szeress falusi leányt, ki -sohasem volt Párisban, vagy szeresd házmestered leányát, ha énekiskolába -nem jár; szeress varróleányt, ki hamisan énekel, de igazán szeret, ki -egész héten keblén hordja az ibolyát, mit vasárnap együtt szedtetek és -boldog lehetsz; de ha Marcót szereted, véged van.» Raphael mégis szeret, -noha becsületére legyen mondva, kissé ingadozik. A vihar egy paraszt -leányt hajt be a műterembe, az anya és barát azt hiszik, hogy az épen jó -nő lesz Raphael számára. Raphael is osztozik a szép tervben, de a -szörnyü Marco épen akkor küld egy levelet hozzá, Raphaelnek menni kell -és elmegy. A boldog szerelmesek hat hetet töltenek együtt egy nyári -mulató lakban, de Marco unni kezdi, vagy jobban mondva egészen megunta -az idylli életet. Legalább a harmadik fölvonásból ezt sejtjük, Raphael -bokrétát hoz kedvesének, melyet az az asztalra dob s oly gorombán bánik -szegénynyel, hogy az ember vére föllázad, nem a gorombaság miatt, hanem -hogy a jámbor szobrász mindezt türi, sőt a legföláldozóbb, -legnevetségesebb szerelemmel viszonozza. Még az nem elég. Raphael a -türelem és szerelem valóságos vértanuja. Frense gróf paczkázásait is -eltüri s csak azon busul, hogy Marco ujra Frense gróf karjaiban akar -unatkozni. Azonban mindent ő sem türhet el. Ideje már, hogy megőrüljön. -Eltávozik. Ekkor Marcót épen látogatóba jött barátnéi azzal kezdik -faggatni, hogy Raphael oda hagyta s alkalmasint azon paraszt leányát, ki -a vihar elől műtermébe menekült s kit anyja a házhoz fogadott. Marco -hiába erősiti, hogy épen az ellenkező történt. Fogadásra kerül a dolog, -Marco győzni akar. «Oh még nincs vége – kiált föl – majd meglátjuk, hogy -ki győz, Marco-e vagy a szende ártatlanság. Nem szenvedhetem a -leányokat, ők is gyülölnek engem. Utálom a vászonszoknyás -ártatlanságot.» Az eltávozott Raphael épen belép. Marco megörvend, mert -megnyeri fogadását. De Raphael nem távozott volt el, sőt az -oldalszobában hallgatózott. Most már ő lesz goromba, megutálja Marcót, -őrjöngeni kezd s haza megy meghalni. A negyedik fölvonás nem egyéb, mint -Raphael halála. A megbánás és fájdalom lázrohamai közt meghal az -ártatlan parasztleány ápoló karjaiban. Épen, midőn behunyja szemét, nem -tudni miért, megjelenik Marco. Desgenais azt kérdi tőle: «Raphaelt -keresi ön? Ott van!» – s a halottra mutat. Marco felsikolt. «Csöndesen, -a mellékszobában anyja alszik» – szól Desgenais s a függöny legördül. - -Ime a különben szomoru történet, melyben semmi drámai, semmi tragikai -nincs. Hogyan is lehetne Raphael drámai, tragikai személy? Hiszen akkor -érdeket kellene maga iránt gerjesztenie s oly tulajdonokkal birnia, -melyek vonzók vagy megdöbbentők. Ő csak szánalmat gerjeszt, a mi a -tragikai érdeknek épen ellenkezője. A tragikai személy vonz vagy -megdöbbent s midőn szenvedélyei vakmerőségre, tévedésre vagy bünre -vezetik, aggódunk érte, midőn fölidézte maga ellen a nemezist és -megbukik, a nélkül, hogy eltörpülne, megrázkódunk, talán könyezünk, de -egyszersmind megnyugszunk, ennek igy kellett történni; mert igy kivánta -a világrend és kedélyünkben semmi ingerlő, semmi fájó dissonantia nem -marad hátra; mert fölindulásunk, a megnyugvásban ringatózik; Raphael -téved, de tévedése, a mint a költők előállitják, nem a szenvedélye, -hanem a monomániáé. Indokolja-e valami Marco iránti szerelmét? Nem. De a -szerelmet lehet-e, kell-e indokolni? Ugy nem lehet, mint azt, hogy -kétszerkettő négy, de ugy lehet, a mint az élet bizonyitja s a mint a -költészet kivánja. Legalább fölfoghatóvá lehet tenni, mint tette minden -valódi költő. Ellenkező esetben oda minden költői hatás. Miért ne -történhetnék meg például, hogy valaki meglát egy szép leányt az utczán, -belészeret s bár soha sem szólt vele, soha sem láthatta többé, bujában -főbe lövi magát érte? Mi van ebben lehetlen? A tett oka lehet -lélekbetegség, lázroham vagy akármi, mit az orvosok kimagyarázhatnak. De -próbálja meg valaki az eseményt tragikummá dolgozni föl, nevetséges -lesz. Igy minden halál, minden szenvedés tragikaivá válhatnék és semmi -sem volna könnyebb, mint tragikai hatást idézni elő, a mi annyira nehéz. -Azonban, hogy Raphael nem válhatik tragikai személyé, annak nagyrészt -Marco az oka. Hogy érdekelhetne bennünket Raphael szerelme és bukása, -midőn Marco ugy van rajzolva, hogy nem érthetjük Raphael szenvedélyét? -Ez a Marco szörnyü egy nő, nem azért, hogy rossz, lehetne rosszabb, csak -volna valamely oly tulajdonsága, a mi férfiut őrültté képes tenni. -Valamely férfiu tiszta, áldozó szerelmét bünös s talán több mint bünös, -hitvány nő iránt indokolni nehéz, de nem lehetlen s még tragikumra is -alkalmas. Az életben ez néha megtörténik s a költő erős phantasiával, -mély lélektani eljárással megfoghatóvá s talán költői hatásuvá is -teheti. De hogy költői műben oly csábitó nő szerepeljen, kinek szépségén -és ékszerein kivül nem hogy bármi szempontból becsülendő, de ingerlő és -megdöbbentő tulajdonai nincsenek s tele a legundokabb vétkekkel; az a -legköltőietlenebb gondolat, mi csak lehet. És Marco ilyen és Marco még -sem ilyen. – A szerzők oly szörnyüvé akarják tenni, a milyen nő nincs és -mégis Marco nem oly szörnyü. Jelleme fejlődésének csak három mozzanata -van: egyik midőn Raphael boldogságán fölkaczag, másik midőn reá un, -harmadik midőn fogadásból ujra vissza akarja hóditani. A többi -szörnyüsége nem előttünk történik s igy nem drámai, az elébb emlitettek -pedig, melyek előttünk történnek, oly kevéssé vannak fejlesztve, -marquirozva, hogy inkább ráfogás, mint jellemzés. Untalan halljuk a -többi személyektől, hogy milyen szörnyü nővel van dolguk s előttünk -hallgatag, mozdulatlan szobor áll – egy valóságos márványhölgy. - -E két személy, minden más segély nélkül képes volna semmivé tenni -akármely művet. Miért szóljak hát magáról a cselekvényről, mely -nélkülözi a drámai fejlődést s nem egyéb, mint tableauk összefüzése? -Miért emeljem ki a többi személyeket, kik közül csak Desgenaisre -forditottak a költők némi gondot? E derék journalista elég elmés -erkölcsi leczkéket tart ugyan, de oly kevéssé foly be a drámai -cselekvényre, hogy nélküle is lepereghetne az egész szomoru történet. -Hát az előadásról mit mondjak? Nálunk e mű nem idézett elő oly nagy -hatást, mint Párisban; talán mert erős idő volt s gyér közönség jelent -meg, talán azért, mert bennünket a courtisane-ok miatti pör kevéssé -érdekelhet, talán mert az előadás bágyadt volt. Marcót Bulyovszkyné -adta. Rosszul játszott s költőktől elrontott szerepet költőileg -fölfoghatatlanabbá tette. Valaki azt beszélte nekem, hogy Bulyovszkyné -akaratból játszott rosszul, a mire igen fontos és méltánylandó okai -voltak. Én nem tudom, nem hiszem, s ha ugy volna is, nem tartoznám se -tudni, se hinni. Elég az hozzá, hogy Bulyovszkyné rosszul játszott, a -mit rosszul tett, mert Bulyovszkyné tud jól is játszani. Egressy -(Desgenais) alkalmasint nem akart rosszul játszani, nem is játszott -rosszul, de szerepébe önthetett volna több gunyt és több finomságot s -kalapja lehetett volna divatosabb. Egyébiránt a divatban én nem lehetek -illetékes biró. Komlóssy Ida (Mari) mindent megtett, a mit lehetett, de -arról nem tehetett, hogy szerepe annyira naiv volt. Feleki (Raphael), -Bolnai (Fresne gróf) is jól akartak játszani. Bocsánat, hogy csak oly -félvállról s oly indokolatlanul birálok, mintha divatlapjainkat venném -példányul. De az embernek nem nagy kedve lehet oly mű előadását -fejtegetni, mely művészeti szempontból nem érdemli meg az előadást. Hadd -muljék el tőlem most e keserű pohár s hadd üritsek ki egy más keserü -poharat; hadd biráljam a birálókat. - -Nem a szinbirálókat akarom birálni, se az én birálóimat, kik a -_Budapesti Hirlap_-ban közölt s lyrai költészetünket illető czikkeimre a -_Divatcsarnok_-ban epigrammokat, a _Sonntagsblatt_-ban pedig élczeket -szórnak ellenem. S itt csak azért érintem e tárgyat, mert belőle egész -polemia fejlett ki s bár nem vettem részt benne, sokan azt gondolhatják, -hogy én, ki elég merész vagyok véleményemet másokról kimondani, nem -vagyok elég türelmes a mások rólam mondott véleményeit meghallgatni. -Kénytelen vagyok kinyilatkoztatni, hogy én igen jól tudom, mi az irónak -joga és kötelessége. Nekem jogom van mindenki irói egyéniségéhez, de -nincs magánjelleméhez s köteles vagyok eltürni mindazt, a mi bárminő -alakban irói egyéniségemet s nem magánjellememet illeti. A -_Divatcsarnok_-nak joga van rólam azt mondani, hogy kicsiny kritikus, -beteges költő, unalmas novellairó vagyok, hogy Toldi buzogányával -puritán kálvinista módra tördelem a költők oltárképeit, sőt ha tetszik, -mint ezelőtt két évvel, még torzképeimet is kiadhatja. A _Sonntagsblatt_ -csak jogával él, midőn hirdeti, hogy Schillert és Börnét erőlködöm -utánozni s igazságtalan vagyok a magyar Bürgerek és Immermannok iránt. -Valóban nyomtatásban megjelent czikkről, előadott szinműről, kiadott -könyvről minden olvasó elmondhatja a maga véleményét, epigrammját, -élczét. Mindenkinek joga van okosat vagy nem okosat, sikerült vagy nem -sikerült élczet mondani; joga van épen ugy mást, mint magát iróilag -nevetségessé vagy nem nevetségessé tenni. E jogot én tisztelem, sőt -semminek nem örülök inkább, mint a czikkemre megjelenendő -«Antikritiká»-nak, mely a mint hallom, nemcsak elménczkedni fog, hanem -hozzá akar szólani a dologhoz is. Azért legyünk türelmesek, tiszteljük -az irói jogot, érezzük az irói kötelességet. Rajtam e tekintetben -bizonyosan semmi sem fog mulni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -_U. i._ Ennyit megnyugtatásul. S most e kis intermezzo után áttérek más -intermezzóra s birálom a _Magyar Sajtó_ egyik kritikusát. E lap 17ik -számában az áll: «Figyelemre méltók különösen Dux Adolf urnak, Petőfi -költeményei gyakran igen szerencsés forditójának legujabb áttételei, név -szerint Vörösmarty _Vén Czigány_-a és Arany _Tetétleni Halma_, melyek -elég hiven s mert költőileg, sokkal hivebben ujitják meg az eredetieket, -mintha mindenütt szóhoz tapadnának. A bú orgiái, mikből a remény oly -jelentőleg csillámlik föl; e nagyszerü zárköve azon költő -énekpalotájának, ki élte hajnalában oly hathatósan fölrázta a nemzetet, -ki annak dicső napjait oly magasztosan énekelte meg s leghivebb -hangadója volt a fájdalom és örömek minden mozzanatainak, mik a nemzet -szivét dobogtatták; magokhoz méltán lelik itt tolmácslatukat. A -_Tetétleni Halmon_ czimü szép költemény csonkitva adatik, tudniillik -annak utolsó hat versszaka nélkül s mégis teljesebben az eredetinél, -mely e záradék apostrophája által egy nemileg idegenszerü gondolatba és -érzésbe csapván által, tulteljes leszen s gátolja a megpenditett hur -utánrezgését, miben oly véghetetlen szépség fekszik. Nagy költők is -vétettek néha abban, hogy nem ismerték föl mindig a pontot, a hol -végezniök kellett. Vessük össze Schiller német költeményeit első -dolgozásaikkal; tekintsük Berzsenyi hires ódáját a _Magyarokhoz_, -melynek első alakjában még egy végstrophája volt: mennyivel hathatósb -érzéssel eresztenek el végeik elhagyása által! Azért köszönettel -tartozunk Dux ur finom érzésének és bátorságának, hogy inkább a -hathatósságra, mintsem a hűségre tekintett.» - -Mellőzöm a Vörösmarty _Vén Czigány_-ára mondott vélemény elemzését s -csak az Arany költeményéről szólok. Védeni akarom s különösen azért, -mert némely kritikus, mig elismeri _Toldi_ költője epikai tehetségét, -nem sokra becsüli lyráját. Mindenesetre Arany nem dalköltő, ritkán is ir -ugynevezett dalt, de ódái, elegiái, románczai, balladái minden ujabb és -régibb magyar költővel diadalmasan kiállják a versenyt; a mi pedig -nyelvének erejét és zenéjét illeti, egyetlen magyar költő sem -versenyezhet vele. Az nem az ő hibája, hogy némely magyar kritikusnak -nincs érzéke a költőihez s az egyszerüt nem birja fölfogni. A _Magyar -Sajtó_ kritikusa már csak azért is ily kritikus, mert le tudta irni e -bombastot «énekpalota zárköve». De iztelenségét leginkább elárulja -azzal, hogy Arany elegiájának végső hat versszakát kihagyatni kivánja. -Miért? mert e költemény compositióját nem fogta föl. Valóban Arany e hat -versszak nélkül igen kiszélesitett epigrammot ir, melyben csak a _Magyar -Sajtó_ kritikusának telhetik vala kedve. Arany elegiát akart irni s ugy -megirta, a mint csak kell. Compositiója az: a költő megáll a tetétleni -halmon. Elmereng. A domb csekély, mintha csak a szél hordotta volna -össze, mégis nagy nemzeti emlék, mert itt sátorozott hajdan a diadalmas -Árpád. És akkor néhány plastikus vonással elénk rajzolja a magyar -tábort. Mintha hallani Lehel kürtjét… - - Nem, nem, – csak a szomszéd Abony vagy Törtel - Kanásza mulatá magát a kürttel. - -A költő elnémul s mit jelent ez? Azt, hogy minden oda van s mi -megmaradt, egyedül e szép, e termékeny föld. S a költő ekkor ujra -megszólal s megáldja e szép, e termékeny földet. Most már kérdem: e -gondolat, ez érzés idegenszerü-e, gátolja-e a megpenditett hur -utánrezgését? Nem, sőt méla kinyugvásban hangoztatja vissza, mi oly -szépen megfelel az egész hangulatnak. Avagy azt hiszi-e a _Magyar Sajtó_ -kritikusa, hogy egy költemény a kedélynek csak egy, legfölebb két -mozzanatából állhat? Nem hiszem, hogy ezt merné erősiteni? A dolog -sokkal egyszerübb. _Magyar Sajtó_ kritikusa alkalmasint olvasta valahol, -– hogy sok nagy költő toldás által rontotta el compositióját s -olvasottságának hasznát kivánva venni, azt kivánta egy szerinte nem nagy -költőtől, hogy csonkitás által rontsa el compositióját. - -Ennyi az egész, se több, se kevesebb s most már bocsánatot kérek, hogy a -_Márványhölgyek_-től idáig tévedtem s olvasóimat is márványszobroknak -képzelém, kik elég türelmesek végig hallgatni az én aesthetikai -vitáimat. - - - - -LELKIISMERET. - -Dráma 2 szakaszban, 6 felvonásban. Irta Dumas Sándor, forditotta -Bulyovszky Lilla. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1855 augusztus 21-én, -Egressy Gábor javára. - -Nem tudom, mi nyujtott nagyobb gyönyört: az előadás-e vagy a közönség? -Gyönyörü közönség volt. A páholyok tele, pedig se opera, se ballett nem -volt; a karzat is tele és nem népszinműre; a földszint is tele és -drámára. Mindez egy meleg augusztusi este történt. Izzadni és lelkesülni -lehetett. Hanem a közönség részvéte csakugyan fölébredne a dráma, a -szólóművészet iránt; ha szinészeink csakugyan kedvet kapnának igazán -játszani és szavalni, ha a drámairóink érdemesnek tartanák olyat is -irni, mit igazán játszhatni és szavalhatni, ha a magyar szó a költészet -és szinművészet diadalai között tartaná ünnepeit: nemde szép nyáresti -álom a zümmögő tömeg tolakodásai közt, egy eléggé kényelmes zártszéken, -honnan untalan felbolygatják az embert? - -A tele szinháznak is megvan a maga árnyoldala. Ilyenkor az első felvonás -elsőbb jelenetei alatt mindent lehet tenni: gondolkozni, álmodozni, -értekezni, udvarolni csak figyelni nem. A közönség nem jelen meg -pontosan. Ez igy divat. Sok idő telik bele, mig a zaj csendre verödik, a -ruhák suhogása elhal, a társalgás kifárad s a zaklatott zártszéknyitónő -visszaugrik csengetyüjéhez. Drámairóink ezt figyelembe vehetnék. Az első -jelenetekbe semmi olyat nem kellene irniok, mi a cselekvényre -vonatkozik. Műveikből tulajdonkép hiányozni kellene a kezdetnek. Hadd -kezdődnék minden szinmű az első felvonás közepén vagy végén, mikor a -közönség begyül és figyelni kezd. S ez nagyon könnyü. Például az első -jelenetekben a kártyázó inasok elmélkednének az uri helyzet nyomoráról, -aztán vesznének össze s vágnák egymás hátához a széket, vagy egy csinos -szobalány némi piquant mosoly után énekelne el valamely kedvencz dalt s -tánczolva à la Pepita, vagy holmi daliák bölcselkednének a harczról, -dicsőség és győzelemről s rántanának kardot. Minő bámulat, minő ijedtség -fogná el a közönséget s a beállott csendben mily illendően -megkezdődhetnék a szinmű. Ime egy nem ugyan széptani, de igen gyakorlati -tanács! S miért nem merném kimondani. A kritikát nálunk ugy is azzal -vádolják, hogy csak az elmélethez ért s csak rosszakarata van. Óh nem! A -szegény magyar kritikának tapasztalata és szive is van, s én hiszem, -hogy tapasztalat és önváddal megtelt szive még igy fog kiáltani a -megbántott költőkhöz: én nem követelek tőletek semmit, csak ti se -követeljetek tőlem. - -Dumas előtt alkalmasint valami ilyes gyakorlati szempont lebeghetett, -midőn a _Lelkiismeret_-et irta. Ő nem jeleneteket, hanem egész három -felvonást irt, melyekből csak pár jelenet tartozik a többi háromhoz, az -egész műhöz. E mű tulajdonkép a második felvonásban kezdődik s csak a -negyedikben indul tovább. Vajon nem fölösleges-e a második felvonás is? -Teljességgel nem. Ebben már az expositio is megkezdődik, mert Ruhberg -Eduard meglopja atyját, a pénztárnokot. Eduard a mű hőse. Már első -megjelenésével érdeket gerjeszt maga iránt. Feldult arczczal lép be, -hitelezői üldözik. Ki nem volt közülünk valaha adós, ki nem érezte azon -rettentő állapotot, midőn fizetnünk kell s nem tudunk? Már ez magában -tragikus. De Eduard ennél többet is érez. Neki több szüksége van pénzre, -mint nekünk: ő kártyázni szokott és szeretni vél egy gróf, egy -Königstein kisasszonyt. Még ez sem elég. Neki becsületbeli adóssága is -van. Egy éjjel 1000 tallért veszt, melyet reggelre ki kell fizetnie egy -bárónak. Ha nem fizet, oda becsülete, oda a grófkisasszony: a reggelinél -a báró elfogja mondani az egész Königstein családnak, hogy Ruhberg -Eduard minő hitvány ember és szegény ördög. Nem elég ok-e mindez arra, -hogy meglopja az álladalmi pénztárt adósága kifizetése végett, remélvén, -hogy később bizonyos baráti kölcsön utján visszalophatja az ellopott -összeget? Neki becsületét kell megmentenie, hogy gazember legyen, -kedvesét kell megnyernie, kit csak pénzeért szeret, hogy atyját, kit -igazán szeret, meggyalázza és elveszitse. Azonban épen pénztárvizsgálat -van. Az öreg Ruhberg összerogy e nagy csapás alatt. Eduardot gyötreni -kezdi a lelkiismeret, bevallja bünét s miután Alden ellenőr, kinek fia -Ruhberg kisasszonyt vesz nőül, kifizeti az elorzott összeget, elbujdosik -a nagy világba, hogy magát megjavitsa. A harmadik és negyedik felvonás -közti idő alatt tökéletesen megjavitja magát. A negyedik felvonásban már -mint Stevenssel találkozunk vele, ki bajor ministeri titkár s udvari -kegyencz. Stevens rég elfeledte Eduard kedvesét, a Königstein -kisasszonyt s egy Sophie nevü grófnőt szeret; de Eduárd bünére még mind -emlékszik s a lelkiismeret mardosásán kivül még azon félelem is gyötri, -hogy az irigy udvaronczok lehuzhatják álarczát. A leggyötrőbb -helyzetekbe jut és kivivja magát, mert Sophie grófnő angyal, ki igy -kiált föl: «Eduard, a vétek nagy, de az isten könyörületessége -határtalan, mint szerelmem», mert a minister emelkedett lelkü -államférfiu, ki ekép nyilatkozik: «A ki igy megtudja javitani magát, -több előttem, mint aki soha sem botlott.» Stevens boldog ember lesz: -nőül veszi Sophie grófnőt, kir. tanácsosi és bárói rangot nyer s -feldiszittetik a bajor polgári érdemrend nagy keresztjével. - -Ime a drámai jellem, a drámai cselekvény, a költői igazságszolgáltatás! -Olvasóim talán csodálkozni fognak, hogy a genialis Dumas, ki Hugo -Viktorral együtt a franczia dráma ujjáteremtőjeként lépett fel, mint a -régi melodrámák plagiátora végzi pályáját, hogy az érzéki Dumas annyira -sentimentalis lett, mennyire Iffland is alig sülyedt, hogy a kissé -frivol Dumas oly erkölcsös költővé kezd válni, mintha Török János -széptani leczkéit hallgatná. Nem csoda. Ezelőtt 25–30 évvel Dumas -szegény irnok volt, ki nehány száz frankból elégülten meg tudott élni; -most hires iró, ki százezer frank mellett is szükséget szenved. Hogyan -álmodozhatnék hát a dicsőségről? Akkor lelkesülve csüggött pályáján, -mert költő akart lenni, hitt az erkölcsben, mert ifju volt. Most mint ex -professió költőnek hogyan legyen hite a költészetben s mint vénülő -emberhez, kit többé, szenvedélyek nem zaklatnak, nem illő-e, hogy -moralistává váljék? Akkor még nem kellett annyit dolgoznia, hogy -megbénitsa találékonyságát; akkor még műveiben az élet dobbanása -lüktetett s nem szorult arra, hogy az Iffland és Kotzebue-féle drámák -csontvázait galvanizálja. - -Valóban a _Lelkiismeret_ nem egyéb, mint az Iffland és Kotzebue-féle -érzékeny drámák reminiscentiája fölvegyülve némi franczia «verve»-vel. -Dumas halottakat támaszt, az eltemetett német drámák kicsinyes házi -nyomoruságait, hitvány szenvedélyeit, dőre vagy ráfogott büneit, -nevetséges vagy hazudott erényeit és hamis erkölcsi kiengesztelését. Ez -elemek mindig megrontották a drámairodalmat. Mi köze a komoly -drámairónak a dőre vagy ráfogott bünhöz, midőn csak a sziv démoni -nyilatkozásainak festése lehet megrázó, drámai érdekü? Miért hassa meg -szivünket a nevetséges vagy hazudott erény, midőn az ember isteni -részének küzdelmei után áhitozunk? S az oly hitvány szenvedélyek, minő a -játék, részegség s több efféle, hogyan lehessen tragikai és drámai -indok, ha a tragikai és drámai csak emelkedett szenvedélyek: büne- és -erénybe játszó tévedéseiből merülhet fel? S miért higyjünk oly költői -kiengesztelésbe, mely épen ugy megtagadja az életet, mint sérti erkölcsi -érzületünk? S vajjon Ruhberg Eduard szenvedélye nem ily hitvány-e és -büne, mire e szenvedély vezeti, nem ily dőre-e? Hihetünk-e javulásában, -midőn az nem előttünk, nem a cselekvényben történik s eleme nincs letéve -jellemébe? Az elkövetett bün, mely a javulás tetőpontján feltámad és -semmivé teszi a hőst, tragikai érdekü. Az egyén elbukott és jogosan, az -eszme győzött és jogosan: mindkettőt a közönség részvéte fogja kisérni. -De miért ne emelkedhetnék föl az egyén az eszme győzelmével, a közönség -részvéte mellett? Fölemelkedhetik, de nem oly kiengesztelés alapján, -minőt itt Dumas nyujt. Ruhberg Eduard tanácsos, báró s isten tudja még -mi lesz! A társaság soha sem szokta megbocsátani az ellene elkövetett -bünt. Ezt csak egyesek tehetik és teszik. Egy királyi tanácsos, egy -báró, egy grófi hölgy férje, ki meglopta a közpénztárt, fényes -helyzetének csak kellemetlenségeit és hiányait érezheti. Dumas e külső -kiengeszteléssel elrontja azon belsőt is, melynek némi elemeit nyujtja. -S vajjon a külső kiengesztelés nem gyermekes-e? Nem az élet -megtagadása-e az optimista és tulnan grófi hölgy, kik ugy vannak festve, -mintha valamely falusi kunyhóban növekedtek volna s mitsem tudnának az -állam és társadalomról. De miért tovább szőni ily lelkiismeretes -kérdéseket e lelkiismeretlen _Lelkiismeret_-ről? Hiszen talán Dumas nem -is akart drámát irni, talán csak a német kritikának akarta megmutatni, -hogy ő is tud még elmés és moralis lenni, hogy franczia léttére is -ismeri a német eszményt s képes hősét tanácsosi és bárói ranggal -jutalmazni. - -Az előadás a sikerültebbek közé tartozott. Különösen Egressy (Eduard) és -Bulyovszkyné (Sophie) tüntették ki magukat. Egressy mint jutalmazott -tapsok és koszorukkal fogadtatott. Szigeti (Alden) a nyers ellenőrt igen -találóan személyesité. Folytassam-e tovább is igy? Nem folytatom. Csak -azt ismételném, mit a divatlapok ezelőtt már egy héttel megirtak s mit -ezután egy hét mulva ujra meg fognak irni. Alig foghatni meg, hogy az -ily phrasisokban mi örömet találhat az iró, mi érdekét a szinész és -közönség. De hát miért nincsenek jó vagy rossz, de mégis birálatok? -Ezekhez egy kis idő, egy kis fáradság, egy kis tér kell. Én nem fogom -kimélni a fáradságot, ha időt és tért nyerhetek, hogy elmondjak pár -eszmét szinészetünk jelen állásáról. - -Addig én is csak e phrasissal sóhajtok föl: Oh lelkesülés, ki ezelőtt -félszázaddal megteremtéd a magyar szinészetet, jőj ujra közénk, lehelj -ihletet fásulni kezdő gyermekeidbe, csattogtasd szárnyaidat a szinpadon, -a nézőhelyen, csak most, csak még egy félszázadig; hiszen te épittetted, -neked épittettük e csarnokot s te igen jól tudod, hogy miért!… - - - - -DIOCLETIÁN. - -Eredeti dráma 5 szakaszban, írta Szigligeti Ede. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1855 szeptember 19-én, Jókainé javára. - -E mű alapeszméje az őrjöngő Diocletián végszavaiban van letéve, midőn -így kiált föl: «Úgy-e, ki vért vetett, vért arat?» - -A hős egy véres bűnért bűnhődik, melyet azért követett el, hogy a trónra -juthasson s melyet az által akar kiengesztelni, hogy a trónról lemond. E -véres bűn nem előttünk történik; mint régen megtörténtet mindjárt az -expositióban halljuk elbeszélni. - -Arius Aper és Diocletián jó barátok voltak s mindketten főtisztjei -Numerián császárnak, ki a persa hadjárat után annyira elgyengült, hogy -folyvást a hordszék és sátor leplei közé kellett temetkeznie. A kormányt -Arius vitte, a sátort Diocletián őrzé s a császár láthatlan lett Ez -hónapokig tartott, a hatalom már Ariusnál volt s csak Numerián halála -hiányzott, hogy császárnak kiáltsák ki. De a sereg valakitől felbujtatva -gyanakodni kezdett, dühe kitört, megrohanta az imperatori sátrat és -Numerián holttestére talált. Arius gyanúba jött és vasra veretett. -Diocletián mint vádló lépett fel ellene a haditanács előtt, megesküvén, -hogy ő ártatlan s Arius bűnös. Arius is esküdni akart, de mielőtt egy -hangot szólhatott volna, Diocletián dühösen feléje fordult, így kiáltván -föl: «Ez Numerián gyilkosa» és szívébe döfte kardját. - -A sereg Diocletiánt, Numerián valódi gyilkosát kiáltotta ki császárnak. -Azonban Diocletiánt a szerencse és hatalom nem tették boldoggá. Az önvád -kínjai közt az apán elkövetett bűnt a fiúban akarta jóvá tenni. Ariusnak -volt egy természetes fia, a kit hajdan neje előtt el kellett titkolnia. -Diocletián tudva ezt, egészen magáig emelte a fiút, uralkodótársul -vevén. - -Diocletiánt – kivált egy hosszabb betegség után – folyvást üldözi az -önvád. Meg-megjelen neki a megölt Arius szelleme. Megutálja a -dicsőséget, a trónt, az életet, önmagát. Az első szakasz épen azzal -végződik, hogy összehívja népét, lemond az augustusi koronáról, -Galeriust nevezi ki utódjául s nőül adja neki leányát, Valeriát, ki -ugyan Liciniust szereti s érte minden áldozatra kész, de minthogy a -feltörekvő ifjú inkább csak atyja kegyéért szereti őt s nem akar -elszökni vele, hódol atyja kívánságának. Arius szelleme a lemondó -Diocletiánnak pálmakoszorút nyujt, ki aztán nyugodtan vonul magánéletbe. - -Hat évig él Diocletián csendesen gazdálkodva dalmátiai jószágain. -Azonban a birodalom bomlásnak indul Galerius rossz kormánya -következtében. E közben Diocletiánhoz Maximin, hajdan Augustus társa, a -ki vele együtt mondott volt le a hatalomról, követet küld és -felszólítja, hogy kövesse példáját, vegye vissza a trónt s űzze el -Galeriust. Diocletián szívében már rég kialudt a becsvágy és még a -hazafiság is érzéketlen marad. De családi viszonyai szívén találják s -mély búba merítik. Alig távozik Maximin követe, neje érkezik meg, -magával hozva leányát, Valeriát, kivel a kicsapongó Galerius a -legrosszabbul bánt. Az atya fölindul, nem akarja visszabocsátani a -kötelességéhez még most is hű nőt és bosszút forral Galerius ellen. - -Ekkor megjelen a főeunuch, kitől Galerius visszaküldi nejének a -jegypénzt és jegygyűrüt, fölmenti esküje alól, mert egy borzasztó -betegség jelenségei mutatkoznak rajta, mely hosszas szenvedés után csak -halállal végződhetik s nem akarja, hogy ifjú szép neje hozzá mint -élőhalotthoz legyen kötve. Az atya örvend, de Valeria lelkesülve kiált -föl: «Visszatérek hozzá!… Én hitvese vagyok s most helyem beteg férjem -ágyánál van!» «Nagylelkü gyermekem, hidd el, ezt az istenek följegyzik», -sóhajt föl az atya s leányának erénye enyhíti fájdalmát. - -Ezután nemsoká Galerius meghal. Temetésére megjelen Maximin, Augustus -társa is, ki a szép özvegybe szenvedélyesen beleszeret s még a temetés -előtt szerelmet vall neki. Azonban Valeria, ki csak kötelességének és -első szerelme emlékének él, visszautasítja ajánlatát. Maximin boszut -esküszik s a főeunuch által Valeriát mint hűtlen nőt vádoltatja be, ki -mostoha fiával, Caudidiánnal titkos viszonyban élt. Diocletián -felindulva Maximinra ront és számot kér tőle. Maximin sértőn felel, -Diocletián kitör s vissza akarja venni az eldobott hatalmat, de senki -sem engedelmeskedik neki. «Temessetek el engem is, én már halott -vagyok!» – kiált föl egészen megalázva. A halálra itélt Valeria -nyugodtan várja halálát, de Maximin oly szenvedélyesen szereti őt, hogy -nincs ereje megöletni. «Nem foglak letörni – mond neki – de megtöröm -büszkeségedet», legyetek száműzve. Ha majd az éhség, nyomor, magány -megtör, magad fogsz kegyelmet kérni.» «Bízzatok a sorsban, még meglátjuk -egymást», kiált távozó családja után Diocletián. «Igen atyám, még él -Licinius» – felel Valeria. - -A száműzött Valeria anyjával Syria pusztáin bolyong, mindenütt őrizve, -zaklatva Maximin katonáitól. Diocletián, hogy találkozhassék -családjával, kénytelen koldus ruhába öltözni. Míg az atya, nő és leány a -viszontlátás örömeit élvezik, azalatt a trón miatt véres harcz foly -Maximin és Licinius közt. Maximin megveretve és üldözve épen Valeria -kunyhójába téved s az általa annyira sujtott család előtt megöli magát, -hogy ne juthasson Licinius híveinek kezei közé. Valeria örömre gyulad s -így kiált Licinius híveinek: «Vigyétek Liciniushoz, ő értem harcolt, ő -szeret engem!» «Hah, nem halok meg boszu nélkül» – kiált fölemelkedve a -haldokló Maximin – ne örvendj büszke nő, Licinius győzött, de Constantin -volt frigytársa s hogy e frigy tartós legyen, Licinius nőül veszi -Constantin nővérét, a bájos Constantiát.» Vigy uradhoz – mond Valéria -remény és kétség között Licinius egyik vezérének – gyors légy, fejeddel -játszol. Meg kell előznünk a nászt, vagy a halál előz meg». - -Maximinnak igaza volt; Licinius épen nászát ünnepelte Nikomédiában, -midőn Valeria oda megérkezik. Licinius megdöbben, míg Constantin és -Constantia szinleg örömmel fogadják a szerencsétlen családot. Azonban -Constantin ez eseményt fölhasználja Licinius ellen, kitől a győzelem -után különben is meg akart szabadulni, követeli tőle, hogy hajtassa -végre Valerián a bírák által hozott véritéletet, melyet Maximin -száműzetésre enyhített mert az ellenkező esetben sértett nővére miatt -kész boszura fegyverkezni. A sértett Constantia hasonlót követel. A -nagyravágyás és féltékenység szövetkeznek Valeria ellen. Licinius enged, -de titkon meg akarja menteni hajdani kedvesét, a kit még most is szeret -s a ki mellett nyilván a viszonyok kényszerűsége miatt lehetetlen állást -foglalnia. - -Az annyit szenvedett és annyira csalódott Valeria heves szemrehányásokat -tesz Liciniusnak s legalább anyját akarja megmenteni. Ekkor lép föl -Diocletián, indulatosan kérdezvén, hogy kinek parancsából hirdetik ki -újra a véritéletet leánya ellen? Constantintól ugyanazt a megaláztatást -szenvedi, mint azelőtt Maximintól. A felbőszült, a megalázott öreg -megátkozza a hálátlanokat, kiket ő emelt ki a porból s kik őt porba -alázzák. «Vigyétek az öreget, viseljétek gondját, mert elméje háborog» – -szól Constantin. Azonban épen e perczben jelenti a testőrvezér, hogy -Valeria és anyja megszöktek. «Megszabadultak? – kiált föl Diocletián – -istenek, igazságos istenek, itt a porban imádlak». - -Diocletián nejétől és leányától elszakadva, örömtelenül s tébolyszerü -melancholiába sülyedve él salonai palotájában. Neje és leánya még -egyszer látni óhajtják s hogy mint halálra ítélte meg ne ismerjék őket -koldusruhában jelennek meg palotája előtt. Diocletián meglátva őket, így -kiált föl: «Inség leányai, mi döntött titeket nyomorba? Talán jót -tettetek? Talán fogadott fiaitok voltak koldusok gyermekeiből, ti nekik -adtatok mindent s ők elvettek mindent? Nemde ők fényben éltek, míg -nektek nem hagytak egyebet koldusbotnál?» Aranyat szór a koldusnőknek, -de azok nem mernek szólani. - -Diocletián visszasűlyed sötét melancholiájába. «Oh vajha maradtam volna -itt szülőföldemen – sóhajt föl – Apollo tagadta volna meg tőlem -ajándékait: a tűzészt, nagyravágyó lelket, tetterőt, most itt volna nőm, -keblére hajtanám ősz fejemet. Valeriám lábaimnál ülne, kezemet szorítaná -szívéhez, vagy arczomat csókolná. Most senkim, senkim, oh nőm, szegény -nőm, gyermekem, Valeriám!» Valeria fölindul atyja szenvedélyein s e -szavakban tör ki: «Szegény Diocletián!» Az atya ekkor megismeri leányát, -nejét, de nem mer hozzájuk szólni, mert elárulhatná, vérpadra vihetné -őket. Az udvari szolgák azt hiszik, hogy urok magánkivül van. Valóban -Diocletián őrjöngeni kezd: «Én nem vagyok Diocletián, ő hatalmas volt, -reszketett alatta a föld, reszkettek népei, ő a világ ura volt. -Diocletián meghalt, én a rabszolga vagyok… Az ott nem Valeria-e, nem az -én nőm-e? Én őket bíborban hagytam, ha ők ezek, el e ruhával, úgy én is -koldus leszek. Nos Arius, jól van-e ez így?» «Vigyétek – szól a főeunuch -– ő megőrült.» E szóra a nő és leány sikoltva borulnak Diocletiánra, -mikor aztán a főeunuch rájok ismerve, végrehajtja rajtok a -vérítéleletet. «Az átok enyészik, ő megbocsát, most bocsát meg. Úgy-e, -ki vért vetett, vért arat? – kiált őrjöngve Diocletián és összeroskad. - -Íme a mű meséje a legapróbb részletekig. Csaknem akaratlan jött tollam -alá, mert többször és figyelmesen vizsgáltam át, hogy legyőzzem azt a -kételyemet: vajon Diocletián drámai, tragikai egyén-e, vajon a -cselekvényben van-e belső élet s ezáltal előidézett drámai egység? Most, -midőn a mesét terjedelmesen leírtam s emlékemben a legapróbb részlet is -felújult, még több okom van meggyőződni az ellenkezőről. - -Vizsgáljuk. - -Mi az a drámai hős, hiszen minden hős drámai, ha drámában szerepel? Mi -az a tragikai hős, hiszen minden hős tragikai, ha szerencsétlen véget -ér? Mi az a drámai egység, hiszen az egység minden költői mű föltétele s -nincs szükség e külön elnevezésre? - -E kérdések teszik a dráma lényegét, e pontoknál dől el: vajon valamely -mű dráma-e, vagy csak dramatizált lyra, eposz, regény? Honnan mégis, -hogy kritikusaink e kérdéseket érintik legritkábban s drámaköltőink -mindíg e pontokon szenvednek hajótörést? Nem tudom. Annyi bizonyos, hogy -én nem új igazságokat hirdetek s nem eredeti eszméimet akarom elmondani. -Ezek az eszmék oly régiek, mint maga a drámaköltészet, melynek -természetén alapulnak s oly örök igazságok, mint a hogy a költészet, -lényegében, egy és örök a kor és divat bármily változatai közt. S ezt -egyszer s mindenkorra csak azért jegyzem meg, mert el akarom ismerni azt -a hibámat, melyet úntalan szememre vetnek, hogy tudniillik bírálataimban -csekély eredetiséget tanusítok. Miért ne vallanám be, hogy nem én -találtam fel a költészet örök törvényeit, melyeket annyi mulandó műre -alkalmazgatok? Miért titkoljam azt a gyöngeségemet, hogy semmitől sem -óvakodom inkább, mint attól a nálunk annyira bálványozott eredetiségtől, -mely a költészet örök törvényei fölött akar diadalmaskodni. - -De a dologra. - -A drámai, a tragikai hősnek, bárminő jellemű legyen, bárminő viszonyok -közt szerepeljen, három sajátság nélkül nincs létjoga. E sajátságok nem -a kritikusi önkény teremtményei, hanem a költészet általános s a szinpad -viszonyított követeléseinek felelnek meg. Először a hősnek bírnia kell -teljes részvétünket, jeles vagy nagyszerű, vonzó vagy megdöbbentő -tulajdonai miatt. Emelkedett jellem nélkül nincs dráma s a hitvány bűn -vagy gyáva erény épen olyan kevéssé költői, mint drámai becsű, mert csak -undort és sajnálkozást gerjeszt. Másodszor szükséges, hogy a hőst erős -és határozott szenvedély vezesse, mely összeütközik a jogos -viszonyokkal, a hagyományos erkölcsökkel, a kegyelettel, a -kötelességgel: szóval azzal, a mit társadalmi-, erkölcsi- vagy -világrendnek nevezünk. Ez az összeütközés a cselekvény magva, a -katastropha eleme s minél jogosítottabb egyénileg a szenvedély, mely -keztyűt dobott a világrendnek, annál erősebb a drámai érdek s annál -tragikaibb a katastropha. E pont a költői tehetség próbaköve, mert míg -egyfelől az alkotás erejét vagy gyöngeségét tárja föl, addig másfelől -bizonyságot tesz a világnézet felületességéről vagy mélységéről. -Harmadszor a hős csak cselekvő jellem lehet. Attól a pillanattól kezdve, -melyben az összeütközés kezdődik, folytonosan fejlesztőn kell hatnia a -cselekvényre, bonyodalmakat idéznie elő s felköltenie bűneivel, -tévedéseivel vagy vakmerőségével a nemesist, a bukást, a katastrophát, -mely megrázón hat reánk, mert egy kitűnő egyént látunk bukni, mely -kiengeszteli szívünket, mert a bűn, tévedés vagy vakmerőség bűnhődését -látjuk. De a katastrophának nemcsak megrázónak és kiengesztelőnek kell -lennie; szükséges egyszersmind, hogy jellemző, erős legyen s valami -tényben mutatkozzék. - -Így kivánja ezt a drámai alak, a színpadi korlát, a mely részletes és -finom indokolást követel s a költőt csak tényekben engedi beszélni. E -harmadik pont a kiválón drámai tehetség próbaköve, mert e nélkül nincs -drámai hatás, míg a regényíró, szenvedőleges hőssel, kiengesztelő ugyan, -de nem tényben mutatkozó katastrophával a leghatásosabb regényeket -írhatja. Innen van, hogy minden drámai tárgy lehet egyszersmind -regénytárgy is, de nem megfordítva s épen itt tűnnek föl a dráma és -regény közti nagy különbségek, melyeknek fejtegetése messze vezetne. - -Az a három sajátság, melyeket előszámláltam, minden nagy drámairó -hősében föltalálható. Shakespeare hősei épen e sajátságok miatt válnak a -drámai, a tragikai hősök példáivá. Nem nagyszerű egyén-e Coriolán, a -vitéz és büszke aristokrata? Vitézsége és büszkesége nem hozza-e -összeütközésbe a néppel és Róma intézményeivel s midőn sértett -büszkeségében hazája ellen fegyvert fog, nem dobott-e keztyüt a -társadalmi és erkölcsi rendnek, miért lakolnia kell? – Nem vonzó, kitünő -jellem-e újra Brutus, e tiszta és lelkes hazafi? Nem épen hazafisága -jön-e összeütközésbe a családiasság, a baráti kötelesség érzelmeivel és -a viszonyok kényszerüségével? Ő szereti Caesart, de megöli, mert jobban -szereti Rómát, meg akarja menteni Rómát, de az elaljasult Róma -menthetetlen s neki buknia kell egy eljátszott élet, az elveszett -szabadság romjai közé temetve. – Hamletnek, e mélyen érző és szülőit -annyira szerető fiúnak, nem anyján és nagybátyján kell-e boszút állnia -atyjáért? Nem jön-e összeütközésbe a kegyelet és kötelesség legerősebb -érzelmeivel, melyeknek küzdelmében összeroskad? – A szenvedélyes, -őszinte, a lovagias Othellót nem épen szenvedélyessége, őszintesége és -lovagiassága teszi-e féltékenynyé, tévedtté, bűnössé s nem folytonosan -maga idézi-e föl maga ellen a nemezist: a boldogtalanságot és halált? – -Lear nem jó atya-e, ki szereti leányait s nem épen az a tévedése, hogy -igen szereti őket? E szenvedélyes és szeszélyes szeretet nem teszi-e -megfoghatóvá a különben majdnem megfoghatatlan gyermeki hálátlanságot, a -melyet ő folyvást ingerel s a mely őt megbuktatja? - -E drámai, tragikai hősök mind nagyszerű és kitünő jellemek. Mindeniket -erős szenvedély ragadja az összeütközésre, a mi folytonos cselekvőségben -a tévedések és bűnök bonyodalmát idézi elő s erős bukásban vagy -katastrophában nyugszik el. E három elem nélkül nem képzelhetünk drámát -és tragédiát, mert a szembe tett szenvedélyek jogos összeütközése nélkül -nem jöhet létre drámai cselekvény, mert a bűn vagy erény még magában nem -drámai érdekű és a szerencsétlenség vagy halál még nem tragikai. - -S most már e szempontból kiindulva, nevezhetni-e Diocletiánt drámai vagy -tragikai hősnek? Hol vannak kitűnő tulajdonai, melyek felköltsék -részvétünket? A történelem kitűnő egyéniségnek festi, azonban a drámában -a cselekvény folytán jellemének ilyes oldala alig tűnhetik ki. Ő csak -egy igen gyönge, bűnbánó ember, a ki sóhajt, átkozódik, rémeket lát és -szereti nejét, leányát. Van-e benne erős szenvedély, mely bűnre vagy -tévedésre vezesse? Volt a nagyravágyás, mely véres bűnre ösztönzé. -Azonban ez nem előttünk történik, rég történt s a műnek csak meséjéhez, -nem cselekvényéhez tartozik. Mikor a cselekvény kezdődik, Diocletián -csak bűnbánó egyén gyanánt jelen meg, ki a sors csapásait folyvást -önmegtagadással tűri s a kit csak szánnunk lehet. - -De miért ne lehetne tragikai hős egy bűnös, ki bűnét akarja -kiengesztelni, tisztulni, javulni, emelkedni kezd, de ellene támad a -mult, bonyodalmaiból nemezis fejlik ki, hogy megsemmisítse. Bizonyára az -ilyen hős is tragikai, mert itt is erős összeütközés állhat elő a -viszonyok kényszerűségével, mely erős drámai és tragikai katastrophában -lelhet kinyugvást, noha, mint Hugo Viktor _Borgia Lucretiá_-jában -megmutatta, nehéz s nem épen a legtermészetesebb drámai feladat. - -Azonban Diocletián nem ilyen, mert nem cselekvő, hanem csak -szenvedőleges jellem. Azonkívül, hogy a trónról lemond, öt felvonáson -keresztül semmit sem tesz egyebet, mint csak tűr és szenved. Mindaz, a -mi őt éri, s a mi miatt bűnhődik, inkább valami történetes, mint a -szabad akarat, a szenvedély küzdelméből folyó s tőle felidézett drámai -tény. Bűne s azon cselekmények közt, melyek bűnhődését okozzák, oly laza -a kapcsolat, hogy nem lehet drámai érdekű. Úgy, a hogy a költő hősét -felfogta, csak akkor tehette volna drámai hőssé, ha Diocletián -visszavonultságában sem talál nyugalmat s midőn tapasztalja, hogy a -birodalom bomolni kezd, Galerius hálátlansággal fizet: feltámadt -szívében a becsvágy és boszu, nem tűri megaláztatását, még egyszer -vissza akarja vívni a koronát, de ezáltal még nagyobb csapásokat von -magára, családjára s alattok összeroskad. De a történet ilynemű -alakításra oly csekély alapot nyujt, hogy miatta a történeti hűség -szenvedett volna. A költő alkalmasint ezért dobta el ez alapot, de -ugyanakkor egyszersmind a drámait, tragikait is eldobta, mert midőn -Diocletián a trónról lelép, egyszersmind a drámai tért is oda hagyja, -többé semmit sem hat, a cselekvény folyamára leánya lép előtérbe s az -események akkor is megtörténhetnek, ha a hős az első szakaszban meghal, -kivéve a végjelenetet, midőn leányát megismervén, vérpadra juttatja. - -A drámai hős határoz mindíg a dráma sorsáról s a hős közvetlen -befolyásának hiánya legtöbbször maga után von még egy más ballépést is, -mely egymaga képes a drámának halálos döfést adni: a drámai egység -hiányát, mert drámai hős nélkül hiányzik a központ, hova a cselekvény -egységbe olvadjon; hiányzik a fejlesztő erő, mely a legtermészetesebb, a -legrövidebb úton készíti elő a kifejlődést. Mi az a drámai egység, -hiszen az egység minden költői mű életföltétele s e külön elnevezés -szükségtelen? Igaz, de e külön elnevezés sokat jelent, mert azt jelenti, -hogy a költői egység a drámában a legerősebb; minden cselekvények közt a -drámainak kell legkerekebbnek lennie s a költői művek közt egyedül a -dráma az, hol az expositio után minden jelenetnek siettetnie kell a -kifejlődést. - -Nem is lehet máskép. Mint a hős cselekvősége, úgy ez sem a kritika -önkényéből foly, hanem a dráma és szinpad természetéből. A dráma egy pár -óra alatt foly le, még pedig a szinpadon. Az idő rövidsége és a szinpad -korlátjai tiltják az epizódokat s mihelyt a nézőket nem köti le sebes, -fokozatos és a katastrophára siető fejlődés, a lankadás és unalom -kikerülhetetlen. A drámaíró nem élhet az epikus vagy regényíró -szabadságával, a ki nem nézőkre, hanem olvasókra számítva s nem -korlátozva a szinpadtól elejtheti a cselekvény fonalát, más, szorosan -össze nem tartozó, de rokoneseményekre ragadhatja figyelmünket s a -részletezés és staffage kedvéért oly epizódokra is vehet szabadságot, -melyeket inkább csak az alapeszme és hangulat köt össze, mint a -szigorúan vett cselekvény. A regény még a kettős cselekvényt is megtűri, -ha egy pontban össze tud olvadni, míg a dráma ezzel a hatást mindíg -veszélyezteti, még oly költőnél is, mint Shakspeare, ki _Lear -király_-ban e hibáját hőse nagyszerűségével és tragikai költészete egész -bűbájával sem tudja egészen fedezni. - -_Diocletián_-nak nincs ugyan egészen kettős cselekvénye, de annyira -nélkülözi a benső életet, a fokozatos fejlődést, hogy egészen vontatottá -és lazává válik. Mindjárt a második felvonásban semmi sem történik, a mi -a cselekvényt előre vinné. Minden, a mi benne előfordul, csak esemény és -nem drámai tény. Minddíg csak azt halljuk, mi történt előbb, vagy mi -történik a színpadon kívül, mintha most kezdődnék az expositio. A -harmadik felvonásban ugyan a cselekvény élénkülni kezd, megkezdődik a -bonyodalom, hogy a negyedikben egy újabb bonyodalomnak adjon helyet. E -két bonyodalom bensőleg igen kevés kapcsolatben van egymással. Maximin -cselszövése és Licinius hitszegése csaknem két külön dráma alapeszméje. -S az ötödik felvonás, a katastropha minő pusztán melodrámai hatású! -Egyébiránt az egész drámában e végjelenet az egyetlen, melyben költői és -lélektani mozzanatok vannak, a mit Egressy (Diocletian), leszámítva pár -nyelvbotlást, nagy sikerrel és művésziesen emelt ki. - -Mondjak-e még többet? Talán elég lesz, talán igen is sok volt. Legyen -szabad az előadásról csak annyit jegyeznem meg, hogy az nagy fénynyel -ment végbe, hogy Jókainé (Valeria) zajos tapsokkal és számos koszorúval -üdvözöltetett s nagy kedvvel, a közönség teljes megelégedésére játszotta -szerepét, melyben igen kevés volt a játszani való. Ha a szinésznő -örömest játszik gyönge szerepet, miért ne írhatna a kritikus is örömest -az ily szerep előadásáról? Nem tudom, miért ne? De nekem soha sincs -kedvem szinésznőink vagy szinészeink fény- vagy árnyoldalait rajzolni -oly szerepekben, melyeket ki nem állhatok. Nagy gyöngeség. Ez is -hóbortjaimhoz tartozik, melyért még nem rótt meg se a _Magyar Sajtó_, se -a _Hölgyfutár_. - - - - -DIVATHÖLGYEK. - -Vigjáték 5 felvonásban. Irta ifj. Dumas Sándor, fordította Feleki -Miklós. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1855 október 3-án, Feleki Miklós -javára. - -E mű eredeti czíme _Le Demi-Monde_, mely nyelvünkre fordítva -érthetetlen, mert gúnynév, a párisi társadalom egyik különös és -veszélyes osztályának gúnyneve. Ez az osztály ugyan nálunk is megvan, -noha más szinezettel s nem szerepet játszva, mint Párisban, de még nincs -neve talán épen ez oknál fogva. A fordító kénytelenségből használt oly -czímet, mely az eredetit nem fejezi ki szabatosan. De hát mi ez a -_Demi-Monde_, mi az a félnagyvilág? Erre legjobban megfelel Jalin -Olivér, a mű egyik főszemélye, midőn hozzá hasonló kérdést intéz egyik -barátja, Nanjac Raymond, egy Afrikából hazajött katonatiszt, a ki úgy -látszik annyira sem ismeri Párist, mint mi pestiek, a kik csak -könyvekből ismerjük. - -Jalin Olivér körülbelül igy felel meg barátjának: «Oh barátom, sokáig -kell buvárkodni a párisi élet rejtekeiben, míg megismerhetjük annak -minden árnyalatát s még ekkor sem könnyű e magyarázat. Minden ide -tartozó nő multján van egy fekete pont, nevén egy folt, de egyik a -másikat annyira takarja, hogy alig észrevehető. Származásukra, -külsőjökre, előitéleteikre nézve hasonlók a jó társaság hölgyeihez, hová -nem tartoznak s alkotják azt a világot, melyet _Demi-Monde_-nak -nevezünk, mely nem az aristocratia, se a bourgeoisie, de a mely mégis -mint uszó sziget lebeg Páris óczeánján s fölszed, magához von mindent, a -mi kiválik, kiköltözik, menekül e két szárazföld valamelyikéből. E világ -ki nem jelölve, de mindenütt él, azonban a párisi könnyen ráismerhet – a -férjek távollétéről. Sok férjes nő van itt, ki sohasem látta férjét. Ez -egy egészen új világ. Hajdan a házasságtörés, úgy, a mint most értjük, -nem volt meg. A férjek engedékenyebbek voltak s azon dolog -értelmezésére, melyet ma házasságtörésnek nevezünk, más szót használtak, -sokkal triviálisabbat, melylyel Molière gyakran él, ki a férjeket tette -inkább nevetségesekké, mint a nőket vádolta; de mióta a férjeknek -törvényekkel fölfegyverkezve joguk van számüzni a kötelességéről -megfeledkezett nőt, a házassági viszonyok megváltoztak s egy új világ -állott elő, mert hová menekülnének különben e compromittált, -szétválasztott, eltaszított nők? Az első, a ki ily sorsra jut, szégyenét -könnyeibe rejti, elvonul a világ szemei elől, a második fölkeresi az -elsőt és mikor már ketten vannak, szerencsétlenségnek nevezik azt, a mi -hiba, tévedésnek azt, a mi bűn. Ily mentséges vigaszt gondolnak ki -magoknak. Mikor hárman vannak, meghívják egymást ebédre és ha negyedik -is akad, kész a kontratáncz. Körülök csoportosulnak még az ifjú leányok, -a kik bukással léptek föl az életben, az álözvegyek, az álférjesnők, -szóval mindazon balhelyzetű nők, a kik másoknak akarnak látszani, mint a -mik. Ez az áltársaság nem szükölködik udvarlókban, mert itt a szerelem -könnyebb, mint a felső és olcsóbb, mint az alsóbb körökben. Mi lesz -aztán e nőkből? Nem tudhatni. Ha az ifjúság oda, az udvarlók eltünnek, -következik a megbánás, lélekfurdalás, nyomor, elhagyottság. Némelyek -közűlök férfiakhoz csatlakoznak, kik elég balgák komolyan szeretni őket; -mások eltűnnek, a nélkül, hogy tudatni akarnák, hova. Némelyek a magasra -törekvés és leesés félelme közt küzdik át az életet, mások bánkódva a -család, a gyermekek nevében férjök bocsánatáért könyörögnek. A közös -barátok közbevetik magokat s néha szerencsével. A nő már elvénült, senki -sem beszél róla, a világ szemet húny s lassan és titkon egy kis ajtón -beereszti azt, a ki kapun és nyilvánosan távozott el.» - -Íme a _Demi-Monde_, íme az a kör, hol az ifjú Dumas phantasiája oly -örömest mulat. E fiatal költő három drámát írt, s mind a három ebben a -körben játszik. Mintha itt nyert élményei volnának lelkében a -legélénkebbek, mintha itt pazarolta volna el szívének kincseit s titkos -bú és elkeseredés ösztönözné most menteni, majd pellengérre állítani e -szerencsétlen és veszélyes nőket. A _Dame aux Camélias, Diane de Lys_ és -_Demi-monde_ ugyanazon eszme különböző változatai. Ő mint drámairó -kizáróan a «femme perdue»-ek költője, kik közt Gauthier Margit a -legköltőibb, Lys Diana a legbecsületesebb és d’Ange bárónő a -legélethűbb. A művek mindenike nagy hatást tett. A tagadhatlan -tehetségen és ügyességen kívül sokat tett a sikerre a tárgy -tulajdonsága, különössége s azon boszúság és örvendezés, melyeket e -rajzoknak a közönség különböző osztályai közt, könnyen érthető okokból, -föl kellett költeniök. E művek csakhamar megalapíták a költő hirét. A -közönség tapsaihoz a kritikusok méltánylata is járult. A franczia -kritikusok legtekintélyesebbjei is méltánylattal szólnak tehetségéről, -kiemelik ügyességét, rajzai pontosságát, élénk és elmés párbeszédeit, -sőt _Demi-monde_-ját a legújabb franczia drámairodalom legjobb termékei -közé számítják s különösebben csak azt vetik szemére, hogy miért mozog -mindíg ugyanazon körben, miért nem festi a fél nagy világ helyett az -egész nagy világot, mert az igazat megvallva a «femme perdue»-ek e -csoportjában alig van valami, a mi valóban érdekelhetné az embert; ezek -az özvegyek, kiknek soha sem volt férjök ezek a bárónők, kik nem tudni, -honnan jönnek és gyakran igen könnyen megzavarodnának, ha atyjokat -kellene megnevezniök, felköltik ugyan egyelőre a kiváncsiságot, de -elvégre is unalmasak. - -Vajon a méltánylat mellett ez-e a legnagyobb szemrehányás, a mit az ifjú -Dumas érdemel? Kétlem. Igaz, e kör nem lehet a költészet rendes köre; -igaz, e körből írni nehéz, mert az ember önkénytelenül paradoxonokba -téved, ha e nőket költőileg akarja érdekesekké tenni; avagy igen -természetesen feldúl minden idealismust, ha pusztán hűségre törekszik s -míg tragikuma könnyen nevetségessé válhatik, komikuma mosoly helyett -undort is idézhet elő; de azért nem lehetlen, s Francziaországban, hol a -nők annyira nagy szerepet játszanak, talán szükséges, korszerű is. - -Az ifjú Dumas nem tudta legyőzni a nehézségeket, a melyek szinműben -kevésbbé is legyőzhetők, mint regényben. _Demi-monde_-ja elvégre is -gyönge mű akár általános költői, akár szorosan vett drámai szempontból. -Hiába hat szemfényvesztően reánk az ügyes szerkezet, az elmés párbeszéd, -pár szerencsés helyzet és jellemvonás, az alap egy mélyebb tekintetre -ingadoz és összeomlik. A költő, úgy látszik, inkább tud regényt, mint -drámát írni s regényi conceptiókat szorít a dráma szűk korlátai közé, a -mi megbénítja a compositiót; regényi motivumokkal akar elérni drámai -hatást, s míg cselekvénye lassan mozgó lett, jellemei nem lehetnek -egészen érthetők és valószínűek. A költő, úgy látszik, nagy erkölcsi -szónok, s nem veszi észre, hogy a modor, melylyel nézeteit hirdeti, -erkölcstelen, vagy ha nem is egészen az, mindenesetre olyan, hogy a -szerelem- és nőtisztelettel minden költészetet feldúlni igyekszik. A -költő pelengérre akarja állítani a társadalom legveszélyesb nőit s mit -tesz? Ellenök oly férfibálványozást állít föl, mely akkor is türhetetlen -lenne, ha a férfiak a lovagiasság és emelkedett jellem oly példányképei -volnának, a milyenek nem. - -Kisérjünk felvonást felvonásra, jelenetet jelenetre s meg fogunk -győződni, hogy ezek az állítások nem alapnélküliek. - -Az első felvonásban Jalin Olivér szállásán vagyunk. Ez egy vidor, -harmincz éves fiatal ember, 30,000 franknyi földbirtokkal, ki -tapasztalás végett vagy hajlamból-e: nem tudhatni, egy kis kirándulást -tesz a _Demi-Monde_-ba s ez állítólagos özvegy d’Ange bárónő kedvese. Az -első jelenetben épen Vernières asszony látogatja meg, egy valódi özvegy, -ki a eltemette férjét, szerencséjét, becsületét és estélyeket adva, -pazarolja unokahuga, Marcelle nászhozományát, a kit szeretne minél -jobban férjhez adni. Épen nem bánná, ha Olivér venné el, de ennek -ilyesmi eszeágában sincs, bár némi hajlammal viseltetik iránta. Miért? -Mert azt hiszi, hogy ez ártatlan leány a _Demi-Monde_ hölgyei körében -egészen meg fog romlani, s erre egészen atyailag figyelmezteti is -Vernières asszonyt. Ez túlságosnak tartja aggodalmát, aztán különben is -sebaj, ha Olivér nem is veszi el Marcellet. Érkezett Afrikából egy -sokkal derekabb vőlegény, Nanjac Raymond, a ki Párisban alig ismer -valakit. Vernières asszony épen ezért fölkéri Olivért, hogy ha -megismerkedik Raymonddal, ne szóljon oly kiméletlenül unokahugáról, mint -szokott. Egyébiránt Vernières asszony látogatásának ez csak mellékes -czélja volt. Tulajdonkép azért jött Olivérhez, hogy megtudja: vajon -Latour és Maucroix urak, kik nála egy estélyen kártyázás közben -összevesztek, kibékültek-e s megkérje őt, mint Maucroix segédjét, hogyha -párbajra kerülne a dolog, hallgassák el a valódi okot, mert nem szeretne -törvényszék elé állíttatni, vagy nevét hirlapokban olvasni. Olivér -megnyugtatja, aztán Santis asszonyt fogadja el, ki hasonlókép özvegy, de -élő férjnek, Richard Hippolytnak özvegye, a kit megcsalt s a ki megtiltá -neki, hogyn evét viselhesse. Ez okonő Santis asszony. Ez is a -_Demi-Monde_ egyik hölgye. Hiú és fecsegő, festi magát, vagyona -fogyatékát éli és szeretne visszamenni férjéhez. Santis asszonynak -különben nincs dolga Olivérrel, csak Vernières asszony után jött, csak -fecsegni akar a házigazdával, ki a leggyöngédtelenebb bókokkal és jó -tanácsokkal halmozza el. Azonban Olivért nemcsak nők látogatják, oh nem, -férfiak is jönnek hozzá. Íme Richard Hippolyt lép be, ki hasonlókép a -párbajról tudakozódik, mint Maucroix leendő második segédje. A magára -maradt két barát nem sokat beszél a párbajról, melynek kiegyenlítését -remélik, de annál többet a nőkről. Hippolyt elbeszéli neje egész -élettörténetét. Ez egy nagy botrány. Olivér csinosabb botrányokat beszél -Lornen grófnéról, a ki nem tartozik a _Demi-Monde_-hoz, a ki szereti őt, -s a kit épen egy levélben akar kötelességére téríteni, s egy más -hölgyről, ki a _Demi-Monde_-hoz tartozik, kit nem nevez meg s kit épen -nincs szándoka kötelességére téríteni. E hölgy d’Ange báróné, -tulajdonkép Susanne, ki a párbeszéd végével éppen a mellékajtón -kopogtat. Hippolyt távozik s Susanne megjelen. Ez már a harmadik özvegy, -a ki Olivér látogatására jő s bizonyára a legkedvesb. Susanne hajdan -Thonnerius marquis kedvese volt s 300,000 frank tőkéje van. Jónak látta -szép butoraihoz illő czimet venni föl s bárónénak hivatja magát. Szép, -elmés, üres szívű, a cselszövények által megromlott lelkű, a ki -mindenkép férjhez akar menni. Ifjú, szép, előkelő és derék férjre -vadász. Bádenből érkezett meg s kedvesét, kinek már két hét óta nem írt, -először is azzal a kérdéssel lepi meg: akarja-e nőül venni? Olivér -vonakodik. Susanne nem haragszik meg érte, s most már házasság helyett -csak barátságot követel, okos, hallgatag és védelmező barátságot. Olivér -sejti, hogy kedvese, a ki férjhez akar menni, már talált egy jó -bolondot. Valóban Raymond jó fiú, előkelő, fiatal, gazdag, derék. Egyéb -hibája nincs, minthogy tiz évig szolgált Afrikában s csak annyit tud a -világról, mint egy tizenötéves gyermek s azon szerencsétlenség érte, -hogy sebet kapjon, Bádenben töltse a fürdői évszakot és szenvedélyesen -beleszeressen Susanneba. Susanne megdöbben Nanjac Raymond nevét hallva s -láttatlanul akar távozni. «Ah, ön fel van indulva – mondja Olivér – -tehát ez a Nanjac… «Ön álmodik, bocsáttassa be, előtte akarok távozni, -mond az őszinteség cselszövényében bízó Susanne s a belépő Raymondot -üdvözölve távozik. Raymond, mint Latour segéde, kiegyenlíti Olivérrel a -párbajt s mielőtt távoznék, e kérdéseket intézi barátjához: hogy hívják -e nőt, a ki az elébbtávozott, előkelő hölgy-e, özvegy-e, mi oknál fogva -volt itt s minő viszonyban van vele? Olivér mindezen kérdésekre -kielégítőleg felel, mint illik Susanne okos, hallgatag és védelmező -barátjához. «De mi érdekből jött e nő önhöz, csak a barátság színe alatt -– folytatja kérdéseit Raymond: «Erre csak azt mondom – felel Olivér – -hogy ha d’Ange bárónő más érdekből jó könnyen távozhatott volna e -mellékajtón úgy, hogy ön vagy más valaki meg ne lássa.» Raymond föltárja -titkát, elmondja, hogy azért kérdezte mindezt, mert d’Ange bárónét nőül -akarja venni. - -A második felvonásban Vernières asszony szalonjában vagyunk és estélyen. -Ez a számítások estélye. Vernières asszony arra számít, hogy Marcelle -meg fogja hódítani Raymondot, Santis asszony pedig arra, hogy -visszahódítja férjét. És Susanne? Neki van legtöbb elintézendője és -számítása. Először is Thonnerins marquissal jő tisztába, kit gyámjának -nevez, ki kedvese volt s ki róla atyailag gondoskodik. Felvilágosítást -kér vagyoni állapotjáról. Háromszázezer frank – felel a marquis – egy -szó a jegyzőmnek és a szükséges iratok a kezei közt lesznek.» Susanne -elmondja, hogy férjhez szándékozik menni s meg akarja nevezni kedvesét. -«Ne nevezze meg, mert talán ismerem s ekkor kénytelen leszek vagy egy -becsületes embert megcsalni vagy önt elárulni.» Susannenak valóban jobb -titokban tartani kedvese nevét, titokban menni férjhez és elutazni. Ő -mindezt igen jól tudja, tudja azt is, hogy Raymond nővére járatos a -marquis családjához, hogy Olivér, mint Raymond barátja, könnyen -házassága megrontásán fog dolgozni. Ő előrelátó, túljár mindenik eszén -és ért és a cselszövényhez; ráveszi Raymondot, hogy szerelméről ne -szóljon se nővérének, se Olivérnek. - -Ez finomul rajzolt jelenet. Susanne őszinteséget, mély érzést és -szeretetreméltó szeszélyt tettet. Raymondnak hinnie kell, hogy mindez -nem egyéb, mint az igaz szerelem gyöngéd tartózkodása. Vernières és -Santis aszszony számításai távolról sem sikerültek ily jól. Marcella -mindent elrontott. Óh ez az ártatlan kis leány! Ő a _Demi-Monde_-ban -növekedett föl és oly romlott modorra nézve, a mily romlatlan szívben. -Félre hívja Raymondot s őszintén tudtára adja, hogy nejévé szánták, de -neki semmi kedve a házassághoz. Santis asszony épen pórul jár. Férje, -Hippolyt e szavakkal utasítja vissza: «Bizonyára most utolszor látjuk -egymást.» - -Hát Olivérnek mi szerep jutott ez estélyen? Az, hogy jobbra balra szórja -elmésségeit, melyek gorombaságoknak is beillenek. Különösen Marcelle -sértegetésében telik kedve; szemére veti, hogy mint kis leány oly -dolgokról beszél, mik nem illenek korához. «Én nem vagyok kis leány, én -nő vagyok – mond Marcelle.» «Ezt mondották nekem is, de ön ránti -tiszteletből nem hittem el» – felelt Olivér. Marcellet mélyen sérti e -gorombaság, de egyszersmind érzi, hogy érdemes reá. E percz óta javulni -kezd és szenvedélyesen Olivérbe szeret, a kit titkon föl is kér, hogy -mentse meg nagynénjétől, ragadja ki a _Demi-Monde_-ból, ha mindjárt -vissza viszi is a nevelőintézetbe. - -Olivérnek, ki Lornan grófnét visszautasította, Susannetól elesett, épen -ideje van szeretni a javuló leányt, kit megmenteni szándékozik. Azonban -ő Raymondot is megakarja menteni. Hogyan mentse meg? Nagy és nehéz -kérdés. Nem mondhatja neki; ne vedd el e nőt, mert szeretőm volt. Ily -lovagiatlanságra nem sülyedhet. Azért csak úgy távolról akarja értésére -adni, hogy őrizkedjék e nőtől. Elmondja, hogy mily veszélyes e kör, -megmagyarázza, hogy mi az a _Demi-Monde_. Mind hiába. Raymond épen nem -ütődik meg, hisz Susanne már mindezt elmondta neki épen így. «De hát ha -a bárónő így ismeri a kört, miért él benne?» – kérdi a csodálkozó -Olivér. «Én is azt kérdém tőle – felel Raymond – s azt mondá, hogy -régibb barátságos összeköttetései sodorták e körbe, aztán különösen -érdekli Marcelle, a kit meg akar menteni. Egyébiránt közelebbről -szakítani akar e társasággal.» «Mikép»? – kérdi Olivér. «Az titok – -felel Raymond – de nyolcz nap mulva nagy ujságot fog hallani ön.» - -Íme Susanne mily jól számított, mily jól ismerte Olivért s mily jól -eleve kijátszotta cselszövényét. Azonban az okos nő tudja, hogy még sok -mindennel kell megküzdenie és felszólítja Olivért, küldje vissza -szerelmes leveleit. Vajon miért e kivánat? Talán fél, hogy e levelek még -Raymond kezeibe kerülhetnek? Oh nem; Susanne akarja, hogy e leveleket -elolvassa Raymond. – Meglátjuk, miért. - -A harmadik felvonásban Susanne szalonjában vagyunk. A szép özvegyet -Marcelle látogatja meg. A javuló leány elpanaszolja barátnéjának, hogy -menekülni akar nagynénjétől Thonnerins marquishoz, a ki azelőtt négy -évvel leánya mellé akarta venni társul. Vajon igéretét teljesítené még -most is a marquis, vajon lenne Susanne közbenjáró? Susanne fölajánlja -magát, levelet írat vele a marquishoz, melyet elvinni igér. Míg Susanne -a marquisnál mulat, megérkezik Olivér és a visszakivánt leveleket az -asztalra helyezi. Távozásakor Raymonddal találkozik. A jó afrikai már -beadta a hadügyminiszterhez lemondását, házasodni akar s mindezt -Susannenak tett igéretének, ellnére is föltárja Olivér előtt. Olivér -kötelességének tartja megmenteni barátját és világosabban beszél. De -Raymond sokkal inkább szereti Susannet, mintsem fölvilágosodni bírjon. -Végre Olivér ki meri mondani, hogy Susannenak sohasem volt férje, s ha -Raymond bővebben akar hallani e nőről, kérdezősködjék Thonnerins -marquistól, kinek házához nővére úgy is járatos. A jó afrikait mindez -megzavarja és meglátván a leveleket, valóságos gyanú és féltékenység -ébred szívében. Azt hiszi rólok, hogy szerelmes levelek, melyeket -Susanne Olivérnek írt. Olvasni akarja. «Egy nő levelei szentek, bárki -legyen az» – kiált föl Olivér. Elvégre is Olivér ott hagyja a leveleket, -miután Raymond becsületére fogadja, hogy azokat el nem olvassa. Ezalatt -hazajő Susanne s tudtára adja Raymondnak, hogy a jegyzőnél járt; -elolvassa keresztlevelét, megholt férjével kötött házassági szerződését -s a férje haláláról szóló bizonyítványt. Raymond hivőn magához veszi e -hamis iratokat. Susanne azt is elbeszéli, hogy Thonnerins marquisnál -járt Marcelle ügyében, kit tüstént tudósítania kell ügye állásáról. -«Írjon hát neki levelet» – kiált föl Raymond. Susanne némi tettetett -vonakodás után irni kezd. Ekkor Raymond átadja neki az Olivér által -hozott leveleket és engedelmet kér tőle, hogy azokat elolvashassa. -Susanne megengedi. Raymond fölbontja a leveleket s összehasonlítja a -kézirást Susannenak Marcellehez írt levelével. Az irás nem ugyanaz. «Itt -valaki játékot űz velünk – szól Raymond. Susanne elkéri s átfutja a -leveleket. «Ezek szerelmes levelek, s nem épen leggyöngédebbek – szól -gúnyosan. «S ön nem tudja, ki írta e leveleket?» «Hogy tudnám, midőn -nincsenek aláírva.» «S nem ön írta volna e leveleket?» «Ön örjöng; -hasonlít-e az én irásom ehhez» – valóban szeretném, ha hasonlítana, e nő -szépen ír.» E párbeszéd után a jó afrikai elmondja, hogy Olivér olyasmit -sejtetett vele, mintha Susanne Olivér szeretője lett volna. «Ön megbánta -házassági ajánlatát s most e cselszövényes ürügy alatt akar -visszavonulni,» – kiált Susanne fölindulva. Összezördülnek. «Mindennek -vége köztünk» – mond Susanne s a faképnél hagyja bánkódó kedvesét. -Raymond távozik, hogy később visszajövén lábaihoz boruljon méltatlanul -gyanusított kedvesének. Ezt Susanne igen jól tudja s épen ezért egész -diadalérzettel veti szemére Olivérnek lovagiatlanságát, mely egyébiránt -házassági tervét eddig még épen nem dönthette meg. Olivér nem tud a -dologról fölvilágosodni. Susanne elmondja, hogy Raymond olvasta a -szerelmes leveleket összehasonlította a kéziratot Marcellehez írt -levelével s meggyőződött, hogy a két kézirat egészen különböző. «Önnek -hát kétféle kézirata van» – mond a csodálkozó Olivér. «Nem, csak egy, ez -is elég» – felel Susanne s elbeszéli, hogy Olivérhez írt szerelmes -leveleit mind Santis asszonynyal iratta volt, mert számított ily -esetekre. Az így kijátszott Olivér kénytelen Raymond előtt minden vádat -visszavonni, a ki ekkép ujra Susanne hatalmába esik. - -A negyedik felvonásban Susannenak ujabb gátakat kell legyőznie. Ő igen -jól sejti, hogy Raymond, Olivér árulása következtében, tudakozódott -felőle Thonnerins marquisnál, s a marquis, ha eleinte nem is, de később -föl fogja előtte fedezni multját. Ezért bánatost tettetve elpanaszolja a -marquisnak, hogy férjhez meneteléből már nem lesz semmi. Olivér -elrontotta az egészet s ő bosszúságában utazni szándékozik. A marquis -örvend. «Lássa ön – szól hozzá bizalmasan – Raymond nálam járt ön felől -tudakozódni. Én nem szólottam semmit, hivén, hogy e házasságból úgy sem -lesz semmi. De eljöttem önhöz, még egyszer ismételni, mit már mondottam -volt egyszer, hogy abban a komoly pillanatban, melyben megismerem azt a -férfit, a ki önt csakugyan el akarja venni, meg fogom neki mondani a -tiszta igazságot. Vártam néhány napot és jól tevém, miután ön más -okokból is meggyőződött, hogy e házassági lehetlen.» A marquis azon -hitben távozik, hogy Susanne csakugyan lemondott házassági terveiről. -Susannenak épen erre van szüksége, mert a marquis jóhiszemében -hallgatván, Raymonddal könnyen elbánhatik s ha egyszer nejévé lesz s -elutazik, nincs oka többé semmitől tartani. De Susanne egyszersmind -boszút is akar állam Olivéren. Erre az Olivér és Lornan grófnő közti -viszonyt akarja fölhasználni. Megkéri Santis asszonyt, hogy eszközöljön -ki egy titkos légyottot közte és Lornan grófnő közt, mintha ezt Olivér -érdeke kivánná, a ki elég oktalanul Marcellet akarja elvenni és ezt -mindenkép meg kell akadályozniok. Santis asszony jól elintézi a -megbizást, Lornan grófnő még ma meglátogatja Susannet, Susanne még ma -meg fogja alázni Olivért, mert egy jó hirű nő fog látogatást tenni nála, -mert rossz hírbe fog keverni egy nőt, kit Olivér becsül és talán szeret -is. Susanne diadalérzettel fogadja a nála összegyülekező társaságot: -Vernières asszonyt, ki boszankodik, hogy Olivér unokahugát elrontotta s -rábirta egy társalgói állomás elfogadására; Raymondot, a ki boldog -szerelmes és a nász napjáról beszél; Olivért, a ki Hippolyt barátjával -lép be és sejt valamit Susanne cselszövénye felől. A szolga Lornan -grófnőt jelenti be. Olivér jő és kirohan, hogy megakadályozza Lornan -grófnő belépését. «Mit tett ön? – kérdi Raymond a visszatért Olivértől. -«Megmondtam Lornan grófnőnek, hogy nem akarom, hogy ide belépjen.» «Mi -oknál fogva?» «Azon oknál fogva, mely szerint a becsületes ember -tartozik ballépésektől megőrizni a becsületes nőt.» «Különösen, midőn e -becsületes nő kedvese azon becsületes embernek – vág közbe Susanne. «Ön -hazudik, asszonyom!» – kiált föl Olivér. Ekkor Raymond föllép védeni -leendő nejét és párbajra hívja Olivért. Susanne diadalt ül, de egy -közbejött körülmény ismét fenyegetni kezdi házassági tervét. Thommerins -marquis levelet küld hozzá, melyben ez áll: «Ön megcsalt engem, ön -elbolondítá Raymondot s a tőlem lehetlennek nyilatkoztatott házasságot -végre akarja hajtani. Egy órát adok önnek annak szétszakítására. Ha ön -erre egy óra alatt nem talál módot, mindent fel fogok fedezni -Raymondnak.» Susanne megdöbben. «Magam vallok meg mindent – kiált föl – -nem, küzdeni fogok mindvégig; nyerjünk időt, ez a fődolog.» Ezzel leül -és ír. Raymond meglepi s tudni akarja, mit ír, mi van abban a levélben, -melyet úgy rejteget. Susanne vonakodik. A felizgatott Raymond erővel -facsarja ki kezéből a levelet és elolvassa. A levél Thonnerins -marquishoz szól, melyben Susanne felkéri a marquist, hogy hallgasson, -hiszen az nem bűn, hogy őt szereti Raymond s ő viszont szereti; legyen -kegyelmes, ha Raymond megtudja az igazat, ő meg fog halni szégyenében. -Ekkor Susanne mindent felföd Raymond előtt. Elmondja, hogy egy nagy -ifjúsági tévedése van, hogy nem báróné, hogy férje sohasem volt s hogy -egész vagyona Thonnerins marquis ajándéka s kéri Raymondot, hogy hagyja -és feledje el örökre. Raymond tovább vallatja. Susannenak nincs több -vallandója s megesküszik, hogy Olivérrel soha sem volt szerelmi -viszonyban. S a jó afrikai mit tesz? Szereti, még most is szereti -Susannet s csak azon áldozatot kéri tőle, hogy Thonnerins marquisnak -küldjön vissza mindent. Susanne megteszi. «Ah Susanne – kiált föl -Raymond – magam sem tudom, mennyire szeretem önt!» - -Az ötödik felvonásban Olivér párbajra készül. Hippolyt barátja hiába -erősíti, hogy e párbaj lehetlen. «Csak azt kell bevallanod Raymondnak – -így szól – hogy Susanne kedvese voltál s el van intézve minden, mert -Raymond kinyilatkoztatta, hogy ha ezt szemébe mondod, kezet szorít veled -és sohasem fogja többet látni Susannet.» Azonban Olivér szerint meg kell -történnie a párbajnak, mert itt többé nem Susanneról van a kérdés. A -készület foly és karddal fognak vívni. Midőn Olivér épen távozni akar, -megjelen előtte Marcelle, hogy búcsút vegyen tőle, mielőtt elhagyná -Párist. Olivér titkolja előtte a párbajt, de megvallja, hogy szereti. -Olivér távozása után Susanne lép be és fölfedezi Marcellenek, hogy -Olivér párbajt ment vívni. A megrémült Marcelle imádkozik, Susanne pedig -cselszövényen töri fejét. Ha Olivér meghal, semmi baj, de ha Raymond -halna meg, miért ne lehetne ő tovább is Olivér kedvese s talán neje is, -hátha Olivér csak féltékenységből tett mindent? Ezért Marcellenek azt a -ajánlatot teszi, hogy várják be Olivért, ki mindkettőjöknek szerelmet -vallott s kinek valódi hajlamáról meggyőződniök most a legjobb alkalom -nyilik. Ezért vonuljon egyikök a mellékszobába s hallgassa ki a másik -beszélgetését. Az egyiknek szerepét természetesen Susanne vállalja el. -Künn kocsirobogás. Olivér lép be és megsebesítve. «Mi történt Raymonddal -– kérdi Susanne. «Meghalt – felel Olivér, s egyszersmind megvallja neki, -hogy mindazt, a mit tett, féltékenységből tette, mert őt szereti. -«Utazzunk el – kiált karjaiba dőlve Susanne. Az ajtó megnyilik s épen, -egészségesen Raymond lép be, ki mindent hallott s ki végre meggyőződik -arról, hogy Susanne hitvány nő. Susanne oda van. Raymond azzal -vigasztalja, hogy a Thonnerins marquisnak visszaadott vagyonát -kárpótolni fogja. «Én nem vagyonára vágytam, hanem nevére – kiált föl -Susanne, egy óra mulva ide hagyom Párist, holnap túl leszek -Francziaországon.» «De önnek semmije sincs, mindent visszaadott a -marquisnak» – mond Olivér. «Nem tudom, mikép történt, de a vagyonomat -illető iratok egy része asztalomon maradt.» Tehát a szép nő mégis elég -óvatos volt nem tenni koczkára mindent. Olivér mindent megnyert és -Marcellet nőül veszi. A jó afrikai is mindent megnyert, csak Susannet -nem, de nő helyett talált egy jó barátra, ki érte megsebesíttette magát -s kit a világ legbecsületesebb emberének tart. - -Ennyi a mű tartalma inkább az eredeti, mint a fordítás szerint, mely se -nem hű, se nem szabatos s telve oly közbeszurásokkal, melyeket a -fordítónak ifj. Dumas aligha köszönne meg. - -A tartalom ily terjedelmes közlését talán unják is olvasóim. Valóban, -iró nem tehet rosszabbat, mint a midőn untatja olvasóit, kivált ha még a -mellett el is késik, mint én, ki nem egészen önhibám miatt nem először -követem el e legnagyobb journalistikai bűnt. De tehetek-e róla, ha -szükség kényszerít ily részletesen elbeszélni a tartalmát, mert csak így -lehet érthetően kimagyaráznom azt az eszmét, mit e mű bennem felköltött. -S miféle eszme az? Nem új, sem eredeti. Kemény e lapok hasábjain -_Szinművészetünk_ czímű czikkeiben már régebben érintette ezt, midőn -kimondta, hogy a drámairodalom mindenütt hanyatlik s ennek egyik oka a -regény, mely elnyelte az eposzt s fenyegeti a drámát. - -A legújabb franczia drámai iskola minden esetre igazolja e nézetet. A ki -ez iskola termékeinek tartalmát és alakját részletesen vizsgálja, -meggyőződhetik arról, hogy a Hugo Victortól alapított iskola kiment a -divatból. A franczia kritikusok azt már többször megjegyezték. Úntalan -ismétlik, hogy a közelebbi harmincz év alatt a franczia dráma két nagy -változáson ment át. 1825–1835-ig, az irodalmi ujjászületés e nagy -mozgalmában, mely néhány jeles művet hozott létre, a szinpadot, a -történelem és a phantasia foglalta le. A költő a hatás és meglepetés -minden eszközét igénybe véve, a mult vagy jelen eseményeit akarta a -tömeg előtt megeleveníteni. Az idők megváltoztak. A mostani drámaköltők -kevésbbé találékonyak, de annál többet elmélkednek s álmok hüvelyezése -helyett mindent összegyüjtenek, mi a szalonban, utczán vagy bárhol -található. A szinpad többé nem követeli, hogy a társadalom az ő képére -teremtse magát; megelégszik, ha a társadalom hű képe lehet. - -Ez mind igaz, de a régibb és újabb franczia drámai iskola közt a -különbség nem csak ennyi. Mitt tett Hugo Victor, midőn megújította a -franczia drámát? Azt mondta, hogy a classikus dráma inkább egy pogány, -mint keresztyén társadalom kifejezése. Ezért nem a görög és római -történetből vette tárgyait, hanem a középkorból. E mellett széttépte a -franczia classikusok merev drámai szabályait, az idő és hely egységét, a -mit az angol irodalomban Shakspeare már rég megtett. Nem említve az -ellentétek elméletét s más részleteket, melyek Hugo egyéni költészetéből -folynak, ez a lényege a franczia romantikának. De mindezen ujítások -mellett is igyekezett megtartani a szoros drámai formát, cselekvényt és -jellemzést. - -S mit tesz az ujabb franczia dráma? Tartalmára nézve csaknem kizáróan a -jelenre vonatkozik s itt is oly tárgyakat választ, melyek az úgynevezett -modern regények tárgyai s ez utóbbinál fogva kénytelen feldulni a valódi -drámai formát, cselekvényt, jellemzést. A franczia dráma tulajdonkép nem -egyéb, mint dialogban írt regény, vagy jobban mondva regénykivonat -dialogban. A szinpadon színtelen regényeket látunk, melyek drámáknak -hazudják magokat és se drámák, se regények nem lehetnek. Mit bánom én, -akár regény, akár dráma, mit érdekel engem a pedáns kritika forma körüli -aggodalma, ha az műélvezetet nyújt – mondhatják a nézők. Úgy van, -mondhatják és mondják, de hogy sokáig fogják-e mondani, kérdés, s épen -itt a bökkenő. Mert miért gyönyörködjék sokáig a közönség oly drámában, -melyet regényben százszor szebben, százszor jobban olvashat? -Érdekelheti-e oly tárgyak drámai feldolgozása, melyek természetöknél -fogva csak regényben fejthetőkki, csak regényben érdekesek, sőt érthetők -is? Fog-e elébb-utóbb az, a ki tisztán művészi élvezetet ohajt, egyébért -járni szinházba, mint az operáért és balletért s ha igen, fogja-e egyéb -mulattatni, mint a nők szemcsövezése és társalgás szomszédjával? Midőn -néhány kontár a kitünő irók öt-hat kötetes regényeit dramatizálni -kezdte, sokan megütődtek s úgy tekintették e jelenséget, mint dráma -hanyatlását, talán nem egészen ok nélkül, talán túlaggodalmasan. Most -sokkal több ok van az aggodalomra, mert valódi költők állottak elő, kik -majd mind oly tárgyakat dolgoznak fel drámává, melyek a formába nem -férhetnek be, mert a közönség a korviszonyok hangulatánál fogva kiválón -oly tárgyak iránt van előszeretettel, melyeknek csak a regény lehet -valódi és természetes formája. Nem egészen formai dolog hát e kérdés, -vagy oly formai dolog, mely a lényeget teszi, mert ha valahol, a -költészetben igaz, hogy a forma teszi a dolgot. A ki maga regényt vagy -drámát írt, vagy gondolkozott róluk, érteni fogja a kérdés szövevényeit, -a ki pedig nem írt s ez elvont fogalmak körül nem tudja tájékozni magát, -könnyen megértheti, ha szobrokra és festményekre egy pillantást vet s -utána gondol: vajon a festész teheti-e azt, a mit a szobrász, vajon az -ok nem az anyagban van-e, melyből dolgoznia kell, vajon anyag és alak -nem állanak-e a legszorosb összeköttetésben? - -A legújabb franczia drámai iskola a drámait támadja meg a drámában s -kárpótlásul semmi olyast nyújt, a mit a regény százszor jobban ne -nyújthatna. Széttöri a formáit az anyagért és semmivé teszi az anyagot a -formáért. Ez főjellemvonása ez iskolának, mely épen ennélfogva sehogy -sem rejtheti méhében az ujjászületés csiráját. Példája a _Demi-monde_. -Ifj. Dumas e művében egy társadalmi osztály rajzát akarta adni. De vajon -adhatni-e ezt drámában? Oly kevéssé, mint valamely politikai intézmény, -kor vagy népélet rajzát. Mindez a drámában csak háttér lehet, melyből -kiemelkednek az egyének, vagy árnyak, mely kellő világításukra szolgál. -Mindez a regény dolga, melynek ereje és varázsa a részletezésben van -Drámában a részletezés semmivé teszi a drámai hatást. Drámában fő az -egyén, körüle kell megfordulnia a cselekvénynek; formája csak ennyit tűr -meg s ezt is inkább nagy és kiemelkedő, mint finom vonásokban. - -S mit tesz az ifjú Dumas, hogy czélját, egy társadalmi osztály -ismertetését elérhesse, de a melyet még sem érhet el? Műve tartalmát -figyelmesen vizsgálva csakhamar észre veszszük, hogy igyekszik akarata -ellen minél kevésbbé drámai lenni. - -Mindjárt először is feltünő az, hogy e műben néhány oly személy -szerepel, kik tulajdonkép egyszer sem lépnek föl. Ilyen a többek közt -Lornan grófnő, pedig e nő elhatározó befolyással van a cselekvény -fejlődésére. E mellett Hippolyt, Santis, Vernières asszony több tért -foglalnak el, mint a mennyi megillethet oly személyeket, kik a -cselekvényre kevés befolyással vannak. Honnan van ez? Mert a költő egy -osztályt akart megismertetni, a _Demi-monde_-ot s e személyek nélkül -rajza hiányos lett volna és e személyeknek sokat kell beszélniök, hogy -magokat és körüket megismertethessék. - -Regényben mennyivel könnyebben és hatásosabban czélt érhetett volna a -költő, mennyi más személyt léptethetett volna még föl, a kiket most -mellőznie kellett s a kik teljesebben föltárták volna előttünk e kör -titkait. S ha tovább vizsgálódunk, nem tünik-e föl különösen az is, hogy -a nők úntalan látogatják a férfiakat, mintha a férfiszoba boudoir volna -s immár a nők udvarolnának a férfiaknak? Igaz, e nők nem a jó társaság -hölgyei, de Olivér nem úgy jellemzi-e őket, mint a kik származásukra, -külsőjökre, előitéleteikre nézve hasonlók a jó társaság hölgyeihez? S ez -természetes. Minél inkább annak akar tartatni valaki, a mi nem, annál -jobban figyel fölvett szerepének külsőségeire. Olivér szavai szerint az -ifjú Dumas ezt jobban tudja, mint bárki. Miért vét hát mégis ellene, -miért akarja valószinütlenné tenni cselekvényét? Mert kénytelen volt, -mert tárgyát, a mind azt felfogta, csak így volt képes beerőszakolni a -dráma korlátai közé. Regényben mint nem kellett volna küzdenie e -nehézséggel; mily könnyen összehozhatta volna a nőket a férfiakkal, a -nélkül, hogy mint a drámában, untalan szobájokig fáraszsza. - -A jellemzésben sem találjuk meg a drámait. A mű személyei többé-kevésbbé -mind olyanok, melyek csak regényben domborodhattak volna ki egészen -élethű alakokká. A dráma korláta rájok nehezül és megbénítja őket; -azután annyi különböző elem vegyítéke van bennök, hogy kifejtésökre a -drámai cselekvény, mely inkább csak egyszerű és határozott -szenvedélyeket tűr meg, nem elegendő. - -Regényben a szerző könnyen elkerülhette volna azt a hibát, hogy midőn -Olivért lovagiasnak akarja festeni, lovagiatlannak fesse. E lovag, ki -mindvégig teljességgel nem akarja megmondani Raymondnak, hogy Susanne -kedvese volt, a regényben bizonyosan nem lesz kénytelen a szerelmes -levelek titkát elárulni. A költő talált volna más módot, melylyel -meséjét tovább szője. Regényben Olivér bizonyosan kevesebbet okoskodik, -moralizál és gorombáskodik, mert a költőnek lett volna módja, hogy -mindezt önmaga tegye meg. Regényben Raymond jelleme is máskép ütött -volna ki. Inkább értettük volna a jó afrikai együgyűségét és erős -szenvedélyét; ott ki lehetett volna vinni, hogy se komikai, se tragikai -szinezettel ne birjon és mégis érdekes legyen. A drámában e miatt oda a -hatás. Nem tudjuk; nevessünk-e a jó bolondon vagy szánjuk? Midőn mindent -megtud Susanne multját illetőleg és épen Susannetól és mégis szereti őt, -itt drámailag vagy erős komikumnak, vagy erős tragikumnak kellene -kifejlődnie. Nem fejlődik, mert a költő sem akarja. Mindezt regényben -kár nélkül teheti vala. Itt kárral teszi s elvégre is Raymond előttünk -érthetetlen marad. Még a legsikerültebben rajzolt alak, Susanne is -szenved a drámai nyűg miatt. Regényben részletesen festve mennyivel -természetesebben tűntek volna föl a nő cselszövényei, melyekben a -subtilitás miatt kevés a drámai s a drámaivá lenni akarás miatt kevés a -valószinű. A mű végén mennyire kénytelen a szerző néhány szóval -megrontani a legtöbb előszeretettel rajzolt jellemét. Susanne bevallja, -hogy Thonnerins marquisnak nem küldötte vissza mind a vagyonát illető -iratokat. Ezt azon Susanne vallja be, a ki még kijátszatásakor is azt -mondja Raymondnak, hogy nevéért és nem vagyonáért szerette s még -megaláztatásakor is a becsület némi maradványaival takarózik. Miért -teszi ezt a költő? Mert nem tudja máskép tudtára adni a közönségnek -Susanne csalfaságát. Regényben egy tollvonással segíthetett volna a -bajon. - -S vajon a véghatás, melyet ez a mű reánk tesz, miért annyira -határozatlan, miért hogy a kedélyt sem tragikailag, sem komikailag nem -érdekli. Egyéb okok mellett bizonyosan a forma miatt. E tárgy drámai -alakban alig idézhet elő más hatást. Regényben egészen máskép ütött -volna ki. A költő oda állíthatta volna saját egyéniségét; humorával vagy -iróniájával kibékíthette volna mindazt, a mi máskép könnyen sértheti az -æsthetikai érzést; a viszonyok és egyének részletes és lélektani -rajzával érdeket gerjeszthetett volna fel s úgy festhette volna -_Demi-monde_-ját, hogy az valószinűbbnek s mégis költőibbnek tünjék föl. -Így kedvetlenül fordulunk el a rajztól. Nem találjuk se hűnek, se -költőinek, s e nőket, kik iránt a költő ellenszenvet akart bennünk -felkölteni, csaknem szánjuk, mert a férfiak mindíg alázzák bennök -nemcsak az egyént, hanem magát a nőiséget is; mert e férfiak épen nem -érdemlik becsülésünket. Mi joga van a goromba Olivérnek leczkézni a -_Demi-monde_ hölgyeit, midőn ő maga is köztök él és velök szoros -viszonyban? Miért érdekeljen bennünket az együgyű Raymond, ki elég -ostoba szeretni Susannet s elég rideg csalódását épen nem venni -komolyan? S miért érezzünk a költő iránt rokonszenvet, ki a nőkről -minden eszményi zománczot letörül s nem annyira romlottságukat akarja -felmutatni, mint azon tisztelet és lovagiasság ellen küzd, mely a -férfinak a nő iránt bárminő viszonyok közt kötelessége. - -Épen azért méltánylandó volt Bulyovszkyné, ki Susanne jellemét némi -költői fénynyel igyekezett bevonni, épen azért hibáztatható Feleki, ki -Olivér jellemét durvábban fogta föl, mint a hogy a költő festi. - -Ez előadás egyébiránt Bulyovszkynénak valóságos diadala volt. Alig -játszott valaha oly művészi egyöntetűséggel, mint ma. Minden jelenete -sikerült. Csak azt sajnálom, hogy a mű hosszas fejtegetése után nincs -terem játéka fényoldalait kiemelhetnem, csak azon örülök, hogy mégis -alkalmam van, – habár csak néhány sorban is – gáncs nélkül mutatnom be -hódolatomat oly tehetség és szorgalom iránt, kit a mi -«demi-critique»-ánk egyik közlönye annyira ledorongolni igyekszik. - - - - -SIGNORA RISTORI. - -Berlin, 1855 november 26-án. - -A porosz fővárosban közelebbről három egyén nyújtott rendkivüli -élvezetet a művészet és irodalom barátainak: Joachim, hegedüvirtuoz, ki -egy pár nap előtt adta utolsó hangversenyét; Philarète Chasles, híres -kritikus, a Collège de France egyik tanára, ki az énekakadémia -nagytermében nem rég kezdte meg felolvasásait az angol és franczia -regényirodalomról; Ristori, a turini királyi szinház tagja, ki hazatérő -útjában Berlint is meglátogatta s a királyi dalszinházban kétszer lépett -föl. - -Mint magyarnak, talán Joachim hazánkfia iránt kellene leginkább -érdeklődnöm; mint olyan, ki néha kritikával foglalkozom, talán Philarète -Chasles eszméit tartoznám fejtegetni; de őszintén szólva, engem csak -Ristori érdekelt, csak róla tudok írni, vagy jobban mondva -elragadtatásomról. - -E kis hazafiatlanságot, e kis közönyt a tudomány iránt meg tudom -magamnak bocsátani. Miért is ne? Joachim nem tud hegedűjén annyi édes, -annyi fájó hangot kicsalni, a mennyit Ristori egyetlen sóhaja magába -zár; Philarète Chasles nem magyarázza oly mélyen és hűn az angol és -franczia regény-irodalom hőseit, mint Ristori Alfierit és Schillert s -elvégre elragadtatásom örömei közé hazai művészetünk gondjai vegyültek: -a mi árva tragédiánk sebeit kötözgetém. - -Meglehet, hogy egész Berlinben talán csak én voltam ennyire -elragadtatva, én szegény ábrándozó, a ki évek óta esengem a tragédiát és -évek óta nélkülözöm. De tehetek-e róla, hogy én néha a szinházban a -fölindulást, a megilletődést keresem: vágynám visszaidézni tünedező -álmaimat, elpazarolt könyeimet s egy felemelkedett érzésben feledni az -élet apró nyomorúságait? De tehetek-e róla, hogy nem láthatom Rachelt, -hogy a mi szinésznőink a tragédiákban sohasem tudtak eléggé meghatni, -hogy a német szinésznők között csak Seebachot s csak Gretchen szerepében -bámulhattam, hogy a berlini királyi szinház nőszemélyzetében egyetlen -kitünőbb szinésznő sincs? De tehetek-e róla, hogy Ristori nagy szinésznő -s hogy engemet, bár előadásaira egy franczia fordításból csak nagy -bajjal készülhettem el, elragadott, megrázott s visszaadta hitemet a -tragédiában. - -Ristori több, mint a hogy a hír beszélte. Az valótlan, hogy a párisi -journalistika csak azért emelte, mert Rachelre ingerült volt s hírét -inkább a műtárlatra Párisba tódult idegenek állapították meg, mint a -kritika és műértő közönség. Ő alkalmasint van annyi, ha nem több, mint -Rachel s jelenleg Európában a tragikai múzsa egyetlen gyermeke. A német -közönség és kritika is meghajolt előtte. Berlinben rendkivüli hatást -idézett elő. Közönség és kritika egyformán el volt ragadtatva. Csak egy -pár kritikus észak-német hidegvére tiltakozott a déli szenvedélyesség -ellen, vetette szemére az olasz-franczia páthoszt, a túlzott arczjátékot -s látszott mintegy óhajtani, hogy kissé szelidebben, kissé jobban -játszszék, mint talán a szép Fuhr Lina, vagy a jó Birch-Pfeiffer -asszony. Szegény Lessing, ha tudtad volna, hogy midőn hazád irodalmát a -franczia irodalom jármától megmented, mennyi nevetséges jelenetre adsz -egyszersmind alkalmat! Hány jámbor földid fejét zavarta meg a te -nagyszerű polémiád! Azóta a legrosszabb német drámaíró is megvetőn -tekint Corneille- és Racinera, a legegyügyűbb német szinész is fitymálva -emlegeti Talma vagy Rachel páthoszát s még a legderekabb német kritikus -is hazafias kötelességet hisz teljesíteni, ha legalább életében egyszer -neki ronthat a francia vagy általában a román művészetnek. - -Azonban Ristori legkevésbbé szorult az én védelmemre. Benne minden -megvan, a mi szinésznőt nagygyá tehet. A természet semmit sem tagadott -meg tőle s ő maga mindent megszerzett. Az ő érdemei nem pusztán a -franczia-olasz szinészeti iskola kitünő sajátságain alapulnak, melyeket -annyira hűn képvisel. Neki megvan az a sajátsága, a mi minden -művészetben csak a lángészé: az egészben keresni a hatást, az -egyöntetűségben szabatosságot, a természetesben az eredetit és újat. Ő -egyetlen saspillantással s a legtermészetesb oldalról fogja föl szerepét -s egyszersmind e szellemben emeli érvényre. Talán a részletek apróbb -árnyalataiban ejt hibát, de ott soha sem, hol az egész körrajzzá alakul. -A részleteknek az a lelkiismeretes kidolgozása, túlpontos érvényesítése, -melynek az egész legtöbbször áldozatul esik, a természetesnek az az -aggályos keresése, melyből oly természetesen foly a mesterkélt, az a -szenvedélyes előszeretet a nagy mozzanatok iránt, mely szüntelen a -nekikészülés és ellankadás hangulatait szűli, egyiránt távol vannak tőle -s mennyi élet, hűség, összhang ez egészben felfogott, természetesen -visszaadott, egyöntetűen érvényesített szerepekben, több, mint a mennyit -a költő beléjök lehelt, mert Ristori egyszersmind teremt: jóvá tesz, -vagy eltakarja a költő hibáját. - -E geniális nő többé már nem fiatal. Túl lehet harminczadik évén. Nem -ingerlően bájos, hanem szabályosan szép s inkább magához vonz, mint -meghat, mint csodálatra ragad, vagy megdöbbent. A tiszta nőiség az, mi -egész lényén elömlik. Termete szoborszerű, melyen a ruha festői -redőzetben hullámzik. Mozdulatai nyugodtak s nemességöket a szenvedély -legkitörőbb perczeiben sem vesztik el. Taglejtésében semmi habozás vagy -erőltetés. A taglejtés nála együtt születik az érzéssel, a szóval s ez -utóbbit mindig önkénytelenül pótolja. Midőn meghajlik és összerogy, -avagy rohan és karjait tárja ki, mind a legplastikaibb és még sem az, -mert hol a szobrász, ki az idomokba élő és folytonos szenvedélyt tudjon -lehelni: a kétségbeesés, az öröm, az elfojtott bánat, a kitörő düh -emelkedő és szálló árnyalatait? Arcza bámulatosan mozgékony és kifejező. -E finoman metszett ajkak és szemek s ezek a jelzett arczvonalak -beszélnek; kimondják, a mit a szív titkolni akar, de a mit többé nem -titkolhat, a mit e szó képtelen kifejezni a sejtelem leggyöngébb, az -akarat legönkénytelenebb mozzanatától kezdve a küzdelem és tett viharos -kitöréséig s a küzdelem és kétségbeesés perczeiben mily erős és mély -fájdalom nyilatkozik ez arczon, e szemekben. Kedved volna elfordulni a -szinpadtól, de oda vagy bűvölve, mert a szenvedélyek e hű rajza sohasem -hágja át a művészet határait s borzadály helyett csak a legmélyebb -tragikai hatást érzed. S mit mondjak szavalatáról? Hangjának -változatossága annyira végtelen, hogy még oly finom árnyalatokat is ki -tud emelni, melyet az értelem alig jelölhetne ki; oly tisztán beszél, -mintha csak a levegő csendülne meg s olyan mély érzéssel, mintha -szívében volna ajka s a bensőség e mély kifejezése bizonyos déli -lágyságban olvadoz. Talán épen ezért a megvetés, gúny, harag, gyűlölet -kevésbbé sikerülnek neki. Hagyján. E hiányt gazdagon kárpótolja, mert -mosolyogni és sírni, szeretni és meghalni csak ő tud a világon. Mennyi -érzést, mennyi gondolatot leplezhet föl egyetlen sóhaj, egyetlen -zokogás! Mennyi költészet rejlik egyetlen hangban, egyetlen szóban! -Mennyire vetekedhetik a szavalat az ének hatásával. Ristori bírja a -tragikai szavalat legnagyobb titkát: igen érezhetőn, mégis úgy emeli ki -a rhythmust, hogy az értelmesség semmit sem szenved; megköti bizonyos -emelkedettség, mégis oly szabadon rezegteti az érzések árnyalatait, -mintha csak akkor gondolta volna ki a verssorokat. - -Még ez nem minden. Úgy látszik, mintha e nőben valamely rejtélyes varázs -volna. Mintha nem is volna szinésznő, mintha nem is játszanék, hanem -élne, valóban érezné, a mit játszik; mintha nem is tudná, hogy tapsoló -közönség gyönyörködik kínjain, csak magával volna elfoglalva s nem -annyira művészetével, mint egyéniségével hatna. Csalódás! Annyira -megszoktuk mesterségnek nézni a művészetet, hogy többé nem ismerünk rá, -annyira kizártuk a lelkesülést a művészetből, hogy mintegy -megbotránkozunk benne. E rejtélyes varázs titka egyszerű: Ristori -lelkesülve játszik, Ristorit lelkesíti a tragikai költészet. E deli -termet, e mozgékony arcz, e szép hang a természet adománya; e mély -belátás a szerepekbe az értelem műve; e készség a kivitelben a -gyakorlatból foly; de az erő, mely mindebből teremt, a bűbáj, mely -mindezt átjárja, a szívben rejlik. Hathatna-e oly mélyen reánk, ha maga -is nem volna mélyen meghatva, ha nem értené a tragikai költészet nagy -eszméit, ha nem visszhangzanának kedélyén azok az érzések és -szenvedélyek, melyeknek örömét és kínját, tévedését és bukását rajzolnia -kell? Csoda-e tehát, ha felindul, ha szenved, ha sír, ha neki e festett -ház, e szűk szinpad az élet tágas világa? E nélkül megszűnnék művésznő -lenni, mert csak a lelkesülés tud előidézni lelkesülést, mert csak a -lelkesülés a művészet forrása. Ez az, a mi élessé és áthatóvá teszi az -észt; ez az, a mi hitet és kitartást önt a szívbe; ez az, a mi -mindkettőt a teremtés ereje és örömével áldja meg. Ez tulajdonképen a -lángész, a tanulmány, a dicsőség: minden. - -Mindamellett Ristori szerepléseinek sikere egyelőre igen kétségesnek -látszik. Csak kétszer léphetett föl: először Alfieri _Mirrá_-jában; -másodszor: Schiller _Stuart Máriá_-jában. - -Alfieri iránt kevés rokonszenvvel viseltetnek a németek, már csak azért -is, mert sok tekintetben Corneille és Racine tanítványa. Költészetének -egyszerű férfiassága szerintök merev zordonság. Nem méltányolják eléggé -azt a körülményt, hogy Alfieri, midőn megújította az olasz drámát, az -érzelgő lágyság és czifra üresség ellen indított visszahatást s a -visszahatásnak mindig természetében van, hogy tovább menjen, mint -kellene. Azt is feledik, hogy Alfieri, bárminő drámai iskolához -tartozott is, valódi költő volt, oly drámaköltő, kihez hasonlót a -németek Goethén és Schilleren kívül nem tudnak felmutatni. - -Annyi igaz, hogy _Mirra_ legkevésbbé oly mű, mely az Alfieri iránti -elfogultságot el tudná oszlatni. E mű alapeszméje tudniillik, hogy egy -leány szereti tulajdon édesatyját, a legkétségesebb becsű tragikum. -Tartani lehetett, hogy a legművészibb játék sem győzheti le azt az -ellenszenvet, melyet e mű bizarrsága okvetlen felkölt. - -A másik műre nézve sem voltak kedvező kilátások. Egy híres német, -úgyszólva nemzeti dráma, az imádott Schiller műve nem igen pontos s e -mellett rövidített fordításban. Fölfoghatja-e egy olasz nő Schillert, -vagy ha fölfogja is, eltörölheti-e azon sok jeles Stuart Mária emlékét, -kiket a német közönség és kritika mint fölülmulhatatlanokat ünnepelt? -Mindezek ellenére is a diadal tökéletes volt. A német közönség el volt -ragadtatva, feledte Alfierit, feledte Schillert és meghódolt Ristorinak. - -Mirra királyleány és boldogtalan; fiatal, szép, e mellett menyasszony és -halni akar, senki sem tudja bánata okát, szülői sem, kik jók, gyöngédek -hozzá; vőlegénye sem, a kit maga választott; dajkája sem, a ki anyja, -testvérje, barátnéja egy személyben. Mirra atyját, tulajdon édesatyját -szereti. E bősz és bűnös szenvedély egész ifjúságát elhervasztotta. -Anyját, ki vetélytársnéja, gyűlöli; atyja elől, kit bírni óhajt, -menekül; vőlegényét, kit becsül, sajnálja; dajkája, ki vigasztalni -igyekszik, terhére van. Önmagát megveti s átkozza s még panaszolnia, -imádkoznia sem lehet. Szenvedélyét sivár lelkierővel igyekszik titkolni -és szüntelen elárulja magát. - -Mindez feltűnt Ristorin már első jeleneteiben. Lassan és méltósággal -lépett elő, de mintegy meghajolva az önvád és fájdalom súlya alatt; -szemérmes, de megtört fényű szemei, melyek hol lángba, hol könnybe -olvadnak; nyugodt arcza, de a melyet remegő ajkai meghazudtolnak, a -kisértetiest és megindítót különös vegyületben játszták. Atyja épen -akkor vőlegényével, Pereóval hagyta őt. Midőn megpillantja atyját, -összerebben; aztán erőt vesz magán, Pereóhoz közeledik, az elfojtott kín -sziszegő hangján suttogva magában: - - _Ei con Pereo mi lascia…? Oh rio cimento!_ - _Vieppiü il cor mi si squarcia._[2] - -Pereo tudakolja bánata okát s le akar mondani kezéről. Mirra ezalatt -mind nyugodtabb lesz, de ez a vőlegényt inkább elszomorítja, mint -vigasztalja. Ekkor azzal menti magát, hogy csak azért bús, mert el kell -válnia szülőitől. Aztán mintha fájna, hogy tettet, hogy nem tud eléggé -tettetni, némi izgatottsággal esküszik szerelmet vőlegényének, ki hinni -kezd neki s el van ragadtatva. Azonban lassan-lassan önfeledtté, -búskomolylyá válik, noha még mindig biztató hangon mondja e szavakat: - - _No; questo è il giorno; ed oggi_ - _Sarò tua sposa. – Ma, doman le vele_ - _Daremo ai venti, e lascerem per sempre_ - _Dietro noi queste rive.»_[3] - -Pereo bámul és kérdi: hogyan lehet az, hogy szülőiért búsul s mégis -örökre akarja őket elhagyni. Mirra arcza búskomorabb kifejezést ölt, -egészen elméláz s a lemondás mély bánatával sóhajtja: - - _Il vo’; per sempre_ - _Abbandonarli; e morir di dolore._[4] - -Pereo azon fölkiáltására, hogy arcza s beszéde kétségbeesést árul el, -újra erőt vesz magán. Nem tagadja szörnyű fájdalmát, de legyőzni igéri -és gyöngéden susogja: - - _Sollievo in te…!_[5] - -Pereót e mosoly kétségbeejti s a szülőkhöz siet, hogy felbontsa a -házasságot. Ekkor Mirra kevés mozdulatot tesz, Pereo vissza akarja -tartóztatni és egyedül marad. Kétségbeesése egy bősz kiáltásban tör ki. -Megijed önmagától, fél egyedül maradni s gyermekesen örvend, hogy -dajkája belép, kinek kérdezősködése, vigasza azonban még inkább -felindítják. Mélyen elkeseredik, halni akar. Kéri dajkáját, hogy ölje -meg, mire ez sírni kezd. Ekkor ő is könnyekre fakad, zokog, megenyhül. -Jól esik hitetni magával, hogy még van ereje legyőzni szenvedélyét és -Pereóhoz menni férjhez. Arcza nyugodt lesz, bár szemeiben még könnyek -csillognak; fölegyenesedik, bár tagjai még remegnek s az elhatározás -öröme és büszkeségének egy futó sugara villan meg szomorú alakján. - -E jelenetekben Ristori folyton két hangulat közt hánykódott s midőn -átment a harmadikba, ezt amazokban olvasztá föl. Legyőzni, titkolni -akarta kétségbeesését, de küzdelmével mindig elárulta, pillanatokra -eltitkolta, legyőzte, de mindig kifáradván, álmadozásba sülyedt, a mi -ismét ugyanoda vezette vissza. Végre panaszolnia, sírnia lehetett s -ettől enyhülni, erősödni látszott. Csak látszott. Ez enyhület inkább a -kifáradt kétségbeesés volt s ez erőben a még folyvást tartó küzdelem -nyilatkozott. - -A következő felvonásban már e lélekállapot legszélsőbb végleteit tünteti -föl. Némi könnyelmű derültséggel lép be, de a mint együtt látja atyját, -az ő kedvesét, anyjával, ki neki vetélytársnője, elsötétül és reszketni -kezd. De anyjának gyöngédsége s atyjának aggodalma bűnét és gyalázatát -még mélyebben éreztetik vele, mint valaha. Szemei vad lángban égnek, -ajkai rángatódznak, szívéhez kap és tüzes arczkifejezéssel suttogja -fogai közt: - - _O Mirra, è questo_ - _L’ultimo sforzo. – Alma, corraggio._[6] - -Mindhiába, Mirra az elhatározás erejével sohasem tudja legyőzni -kétségbeesését. Neki sírnia, panaszkodnia kell, hogy erőt és enyhülést -nyerhessen. Most is csak, miután panaszkodott, menthette magát; sírt, de -ki meri mondani, hogy kedélye már gyógyul, hogy Pereo neje akar lenni, -csak ekkor tud mosolyogni, csak ekkor suttoghatja gyöngéden e szavakat: - - _Or mi ritraggo_ - _A mie stanze, per poco: asciutto affatto_ - _Recar vo’il ciglio all’ara; e al degno sposo_ - _Venir gradita con serena fronte._[7] - -Azonban a mint a menyegző órája közeledik, mind nyugtalanabb lesz, az -elfojtott kín újra ránehezül s a végküzdelemre egész erejét látszik -összeszedni. Már lobog az oltár, összegyült a násznép. Mirra dajkájára -támaszkodva jelen meg. Halvány és mozdulatlan, mint egy márványszobor, -nyugodt és hallgatag, mint egy halálra vált. Mintha vasakarata -összezúzta volna szívét, mintha semmi fájdalma nem volna már. A vallás -szolgája imádkozik s a megzendülő kar a szerelem testvérét, Hyment -dicsőíti. Mirra lelkét ringatni látszik az ének, egy önfeledt pillantást -vet atyjára és összerendül. Dajkája fülébe susogja, hogy reszket. _Taci: -deh! taci_,[8] válaszol egy haldokló sóhajával. _Non, non è ver, non -tremo_,[9] ismétli erős hangon. A karének újra megzendül s a szerelem és -Hymen anyját, Venust dicsőíti. Mirra egy heves mozdulatot tesz, mintha -végerejét akarná összeszedni. Hasztalan! Keze nehezülő fejen simul el, -szeme káprázik, térdei inganak. A karének újra megzendül s az alvilág, a -fúriák ellen kér segélyt az istenektől. Ekkor Mirra, mintha keblében -érezné a fúriákat, vadul kitépi magát dajkája s szülői karjai közül s -eltorzult arczczal, görcsös vonaglások közt tántorog az oltárhoz. Szemei -egy pontra merednek, bősz hangon kiáltoz és szülői karjaiba roskad. - -Ez a jelenet hasonlíthatatlan. A kétségbeesés ily hű s annyi művészi -hatással kivitt rajza minden várakozást fölülmúl. Az ájulásnál csak -felocsudása meghatóbb. Néhány pillanatig mozdulatlanul, életjel nélkül -fekszik. Arczán a megfagyott kín, a kínok közt kiszenvedett halott -kifejezése. Üvegesedett szemei csak lassan és bágyadtan élénkülnek, -merevült teste meg-megmozdul, ajkairól egy sóhaj lebben el, és -föltekint, atyja haragos pillantásával találkozik, atyja szigorú szavait -hallja. Mintegy örülni látszik, hogy atyja ingerült ellene, féltérdre -emelkedik és halált kér tőle. Atyja megtagadja és távozik. Ekkor Mirra -hirtelen feláll, anyjához rohan, ki hasonlóképen megtagadja tőle a tőrt. -Ezért mintegy oka lévén anyja ellen felindulni, egyszersmind mintegy -vetélytársát támadja meg benne. Vádlón emeli föl szemeit s megrendítő -zokogással kiáltja: - - _Tu prima, tu sola,_ - _Tu sempiterna cagione funesta_ - _D’ogni miseria mia._[10] - -De midőn anyja e megfoghatatlan felindulásán összeborzad és sírva tárja -ki karjait, mintha álomból ébredne, rábámul, megszégyenülve süti le -szemeit, a félelem, engesztelés, a tehetetlen fájdalom hangján mondja el -e mentő és kétségbeesett szavakat: - - _Tu, sì, de’ mali miei cagione_ - _Fosti, nel dar vita ad un’ empia; e il sei,_ - _S’or di tormela nieghi; or, ch’io ferventi_ - _Prieghi ten porgo._[11] - -Atyjával szemben hasonló finom lélektani árnyalatokat tüntet föl. Ez a -katastropha az utolsó felvonás. Az atya szigorú szemrehányásokban tör -ki. Mirra felindul, de nem a szemrehányásokon, hanem mert atyjával -egyedül van. Tekintete mind atyján csüng s mintha növekedni érezné -szenvedélyét, hevesen felkiált: - - _Deh! perchè allor… non mi uccidevi?_[12] - -Atyja elmondja, hogy Pereo meghalt s érte ölte meg magát. – Mirra -sötéten néz maga elé, elméláz és önkénytelen lebben el ajkairól: - - _Io sola, io degna sono_ - _Di morte… E ancor respiro?_[13] - -Ez az öngyilkos mélázása. E percztől fogva féltjük őt. Hangjában nemcsak -az önvád csendült meg, hanem egy sivár szándék visszhangja is: a halál -vágya és sejtelme. S ekkor atyja ráriad, tudni akarja titkát; -felszólítja, hogy nevezze meg kedvesét, mert ily kétségbeesésnek csak -szerelem lehet oka. Mirra egész testében megreszket és majd félénken, -majd dühösen, de atyjától elfordulva ejti ki e szaggatott szavakat: - - _Io?… d’amor?… Deh! nol credere…_[14] - -A mint tovább foly a párbeszéd, az atya majd szigorún, majd gyöngéden -szól. Mirrát valamely tébolyszerű hangulat fogja el. Mintegy jól esik -titkától menekülni, melyet nem mer kimondani, csak távolról czéloz rá; -mintegy örül, hogy közeledik halála, noha nincs ereje öngyilkossá lenni. -Végre atyja elutasítja magától. Mirra az elfojtott szerelem egész -szenvedélyét, az elválás egész fájdalmát egy mosolyba olvasztva, remegő -hangon kiált föl: - - _Da te morire io lungi?_ - _Oh madre mia felice! almen concesso_ - _A lei sarà… di morire… al tuo fianco._[15] - -A titkot arcza, hangja, beszéde egyaránt föllebbenté. Mindent feled és -édes odaadással csügg atyján, de midőn ez összeborzad s istentelennek -nevezi, bőszülten riad föl s rohan végig a szinpadon, mintha el akarná -rejteni magát; magán kívül ragadja ki atyja kardját s döfi keblébe. -Mindez egy percz műve volt. A mihez nem volt ereje, de a mit óhajtott, -megtörtént. Atyja lábinál halhat meg s végperczében, midőn szeretnie -szabad, egyszersmind bűnhődhetik. Gyöngéden tekint fel és boldog. -Pillanatra árny vonul el arczán. Anyja jut eszébe s kéri atyját, hogy -anyjának ne szóljon titkáról. Szemei még mindig boldog mámorban égnek, -de midőn anyja belép s megtudván titkát, atyjával együtt odahagyja, -arcza sötét, sivár kifejezést ölt, csak ápolására siető dajkájának -megjelenésére vonul el egy fájdalmas mosoly ajkain, rendül meg szemében -egy könny – a kétségbeesés utolsó enyhülete. - -Mindezt Ristori megrázó hatással érvényesítette. Nem tudja az ember, mi -benne bámulatosabb: a tehetség-e, vagy a tanulmány, melyeket az -ugynevezett geniális szinészek nem tudnak együtt gondolni; a -lelkesülés-e, vagy a számítás, melyeket a kritikusok az úgynevezett -tárgyilagosság nevében külön választanak? Ristori megmutatta, hogy e -négy dolog tulajdonképen egy. Mirra természetellenes és egyhangú szerepe -ily hihetőn, ennyire változatosan csak a lángész megfeszített -szorgalmának, csak a lelkesülés egész életre kiható erejének sikerülhet. -Hátha még _Stuart Máriá_t is ide gondoljuk. - -Mi mindent teremtett Ristori Stuart Mária szerepéből? E szép és -szerencsétlen, e büszke és megalázott, könnyelmű és nemes szívű, bűnös -és jogtalanul lefejezett királynő, talán most talált először méltó -képviselőre. Ristori mind kiemelte e vonásokat. E mellett a költői és -történeti Máriát összeolvasztani igyekezett; a katholikus királynőt is -személyesíte, ki hiteért szenved és hitéből merít vigaszt és erőt. - -Az első jeleneten méltóságot és gyászt önt el. Ez udvarhölgyeihez -intézett szavait: - - _Un ornamento la reina non forma._[16] - -nemcsak ajkai ejtik ki, hanem egyszersmind arcza, mozdulatai is. E -méltóság oly vonzó, mert bájai aranyozzák és bánata szenteli meg. S -nemcsak börtönőrével szemben királynő, hanem udvarhölgye irányában is. -Csak midőn vádolja magát hajdani bűneiért és bősz éji látomásait kezdi -elbeszélni, szakadoz le róla a láthatlan királyi bíbor s lesz -szerencsétlen nő, a ki barátnét, testvért keres. Ez önvád alatt melyet -inkább hevesen, mint bensőséggel, inkább az izgatott képzelődés, mint az -összezúzott szív hangján mond el, a könnyelmű és ideges nőt tünteti fel. -Innen foly az a hirtelen átmenet is az öröm és remény hangulatába a -Mortimerrel való jelenetben. Egy mosoly, mely a Leicester neve -említésekor Mortimer kétkedésére fölsugárzik arczán, a szerelmes nőt -állítja elénk, egész Máriát elénk állítja, mert e mosoly több, mint a -szerelem mosolya, egyszersmind a boszúé is, az Erzsébeten veendő boszúé. -Ristoriban az arczjáték a legbámulatosabb. Ezzel a parkjelenetben is -mesés hatást idéz elő. Midőn belép, mintegy virradni látszik bánatos -arczán az öröm, de csak egy pár perczig tart. A szabad lég, a virágok -illata, az egész természet inkább csendes bánatra, búskomoly ábrándra -hangolják, mint kitörő lelkesedésre vagy édes álmadozásra. Inkább magába -szállva, mintegy imádkozva szavalja el azt a szép magánbeszédet, mint -örülve és élvezve. Néhol hangja sóhajban hal el. Csak midőn -Francziaországot említi, fogja el a gyermekkori emlék édes mámora; csak -midőn Erzsébetre czéloz, rezdül meg hangjában a keserűség és indulat s -ez egyszersmind átmenet arra az iszonyra, melyet Erzsébet közeledésének -híre költ fel benne. Mint reszket és sápadoz Paulet beszéde alatt, -mennyi belküzdelmet fejez ki a Talbottal való jelenetben s midőn e jó -öreg, megnyugtatására, azt mondja neki, hogy Leicestertől nincs mit -tartania, mert Erzsébet udvarában ez azon egyetlen, a ki nem óhajtja -vesztét, minő mosolylyal ejti ki e szavakat: _Ben lo sapea_.[17] E -mosoly ugyanaz, a mit fentebb láttunk, de most a boszúvágy kifejezése -erősebb benne, mint a szerelemé. A boszúvágy mindinkább erőt vesz rajta. -Imádkozva kulcsolja át olvasóját, mert vallásos érzéseibe akar menekülni -a szívében uralkodó daemonok elől – s ím belép Erzsébet. - -Mária ott áll egész testében reszketve s nem akar Erzsébetre tekinteni, -hogy inkább erőt vehessen magán, de mintegy a kiváncsiságtól ösztönözve, -föltekint és összeborzad, mert Erzsébet arczán nem olvas jó indulatot. -Ekkor elfordul tőle, majd újra rátekint, megpillantja Leicestert is, és -némi hiú önérzet, finom gúny villan meg ajkai körül, mert Erzsébet nem -szép, ő sokkal szebb. Úgy látszik, mintha az elfojtott félelem, -büszkeség és düh tehetetlenné tennék. Azonban győznek jobb érzései. -Áhítattal emeli szemeit égre, lassan s mind nyugodtabban közeledik -Erzsébethez, csak a térdeléskor remeg vissza egy perczig s inkább -kifáradva, mint akaratból omlik lábaihoz. Ez az alázat, melyet vallásos -érzés emel; ez a fájdalom, melyet nem leplez többé büszkeség, oly -széppé, meghatóvá, fönségessé teszik. Ez az arcz, ez a hang csak egy -könnyelmű és nemes szívű, csak egy bűnös és vallásos hölgyé lehet s minő -lélektanilag megy át a fölindulásba. Erzsébet gőgös szavaira nem indul -fel mindjárt, inkább a bámulat hangját hallatja, mintha nem hinne -önmagának, mintha lehetetlen volna, hogy Erzsébet ily gőgös és hideg -legyen. Még egyszer könyörög és sír, de hangján már érzik a keserűség, a -helyzet örvénye mindinkább sodorja és előttünk áll a büszke királynő és -szenvedélyes asszony. Ki mondja meg: mikor fejtett ki Ristori több -művészetet, akkor-e, midőn inkább királynő volt, mint asszony és -megalázta Erzsébetet, vagy midőn egészen asszony volt és a boszu és -szerelem lihegésével kiáltotta Annának: - - _Anna! quanto son lieta. Io l’abbassai_ - _Agli occhi di Roberto._[18] - -Mindezt semmi sem fejezhette volna be méltóbban, mint az utolsó jelenet. -A közönség oly mélyen fel volt indulva, mintha a nőt valóban a vérpadra -kisérné. Nem csoda. Ristori szomorú és fönséges alakja egész tragikai -dicsfényben ragyogott. Beléptekor némi dacz, némi lemondás ült -egyébiránt sápadt és szenvedő arczán. Azonban, midőn hagyakozik, búcsut -vesz cselédeitől, mindinkább csendes fájdalomba olvad. Se ki nem tör, se -el nem lágyul: meg akarja kimélni cselédeit. Csak egy pillanatig nem bír -magával, az utolsó Istenhozzád elsóhajtásakor. Épen azért tüstént int -kezével cselédinek, hogy távozzanak, de ebben a kézmozdulatban van -valami, mi azt látszik kifejezni: oh maradjatok! Távozásuk után -nyugodtabb lesz s midőn gyónni és imádkozni kezd, egy térdelő szentté -változik át. Fájdalom, alázat, remény olvadnak össze vonásain s végre a -túlvilági boldogság azon rejtélyes derűje sugárzik fel rajtok, melyet a -nagy mesterek haldokló szentjein bámulunk. Cecil beléptével a derűre -futó felhő vet árnyat: az elhatározó percz, a halál közeledése. De azért -nyugodtan beszél Cecillel és csendes felindulással törli le Anna -könyeit, kinek Cecil a siránkozás miatt megtiltja, hogy asszonyát a -vérpadra kisérje: _Oh no, non piangera_,[19] kiáltja a nőiesség -leggyengébb hangján, kezével födve el udvarhölgye arczát. A sheriff már -megjelent, a dob tompán pereg. Ekkor erőt vesz rajta a borzadás, inkább -idegein, mint lelkén, csaknem összerogy, de egy felpillantás az égre s a -kebléhez szorított feszület visszaadják erejét. Vallásos fönséggel -fordul a kapunak, mely a vérpadra vezet s megpillantja Leicestert. Még -egyszer s utolszor felindul, megragadja a Leicester karját, még egyszer -kitör egész szenvedélye, de a pap által eléje tartott feszületre nézvén, -csendesülni kezd. Szemei merően függenek a feszületen, ajkai imát -susognak, a hit erején megtörik szenvedélyének e végső küzdelme is; -egészen szakít a világgal s arczán újra felsugárzik ama túlvilágias -derű. Megindul. A legfensőbb lépcsőről még egyszer visszatekint, inkább -megáldva cselédeit, mint búcsuzva tőlök s eltűnik, mint égbe emelkedő -vértanú. - -Ilyen Ristori, kit nem annyira birálni, mint rajzolni akartam. Miért is -birálnám? Eléggé megbirálta őt némely német lap, a többek közt a -Gutzkowé is; elég bölcsen kifejezték, hogy művészetében nincs semmi -eredeti, egészen Rachel, csak szebb és jobb kiadásban; elég pontosan -kijelölték, hogy mennyiben engedhető el neki olasz származása s -mennyiben nem; elég alaposan bebizonyították, hogy játéka oly kimért, -mint a classikai dráma s oly korlátlan, mint a romantikai. Egész halmaz -birálat áll előttem, melyet nem tudok végigolvasni. Hát vajon az enyémet -fogja-e valaki végigolvasni, ha nem is Debreczenben, legalább Pesten? -Hát vajon lesz-e oly magyar szinésznő, ki a Ristorira szórt -magasztalásaimért meg nem haragszik reám? Mi jut eszembe? Elmélkedés -helyett álmodozom. Lelkem elvándorolt e hazából, hol a nagy kritikusok -mellett oly kicsinyek a szinészek és költők s ott mulat az én édes -hazámban, hol nincsenek kritikusok, csak nagy szinészek és nagy költők; -ott ballagok a Nemzeti Szinház csarnokában a nagy költők közt, ott ülök -régi helyemen s nézem a nagy szinészeket, kik épen tragédiát adnak. Oh -miért kell nekem végigvárnom mind az öt felvonást? Oh én édes magyar -tragédiám, miért kell nekem ily hosszan néznem a te sebeidet és be nem -kötözhetnem? - -De mit akarok én? Ristori játékát követelem-e szinésznőinktől? Oh nem. -Egész Európában csak egy Ristori van. Külföld szinészeivel akarom-e -összehasonlítani szinészeinket? Miért ne? Nekünk egy pár igen jó -szinészünk és szinésznőnk van s nem egy vígjáték s nem egy szinmű fordul -meg sikerülten szinpadunkon. Mit kívánok hát többet? Úgy félek a -gúnymosolytól, hogy alig merem kimondani: tragédiát. Hiába büszkélkedünk -aranyozott és koszoruzott szinműveinkkel: Nekünk nincs tragédiánk, hiába -ámítjuk magunkat: szinészeinkből a tragikai szellem, a pathosz egészen -kihalni készül. De talán csak én látok ily sötéten, egyedül én, ki a -nélkül, hogy gazdagítottam volna valamivel irodalmunkat, túlkövetelek; -kit a kritikában nem annyira komoly szándék és érett megfontolás vezet, -mint önkínzó ábránd és faggató gúny; ki még mielőtt külföldnek egyetlen -göröndjét tapodtam volna, már egész külföldieskedő lettem s elvesztém a -hazai művészet becsülése iránti érzésemet. Meglehet. Valami olyat érzek, -mi a lelkiismeret furdalásához hasonlít. Oh csak én, egyedül én vagyok a -hibás! - -Miért is volnának a szinészek hibásak? Hogyan alapítsák meg ők a magyar -hang ezer báját, midőn drámaíróink oly nyelven írnak, minővel -hírlapczikket sem kellene; midőn a rhythmusos nyelv végkép száműzve van -tragédiánkból s a párbeszéd oly élethű, mint a hogy az utczán beszélnek? -Miért ne kiméljék ők idegeiket, miért ne legyenek hidegek, -szenvedélytelenek, midőn drámaíróink ugyanezt teszik s talán nevetve -írják számukra azt a sok érzelgő és rémes tréfát? Honnan meríthetnének -ők tragikai lelkesülést, midőn drámaíróink tragikai alakjai oly -szánandók s tragikumuk alig több, mint tőr és méreg. Nem, nem, a -szinészekben nincs hiba. De miért volnának a drámaírók hibásak? Miért -írjanak ők emelkedett tragédiai nyelven, miért kínlódjanak hónapokig a -rhythmuson, miért igyekezzenek nyelvünk egész erejét, szellemét -kifejteni, midőn szinészeink prózába szedik a jambust, aztán így sem -tanulják meg? Miért írjanak ők valódi tragédiát, miért fessenek erős -szenvedélyt, emelkedett jellemet, határozott egyént, miért helyezzenek -súlyt a lélektani mozzanatok finom árnyalataira, midőn szinészeink -restelnek gondolkozni s mindent az ő typikus rámáikba öntenek? Ők sokkal -jobban értik a tragikai költészetet, mint bárki. Hiszen ők szinészek és -Shakespeare is az volt. Nekik megvannak az ő jelmezeik, melyek együtt -járnak a szenvedélyekkel; nekik megvannak az ő fogásaik, melyek soha sem -tévesztik hatásukat. Hiszen ők találták fel a szinpadi hatás híres -elméletét, hiszen tulajdonkép csak ők tudnak drámát írni. - -Nem, nem, a drámaírókban nincs hiba! Azután elvégre is, miért -igyekeznének a szinészek és drámaírók vállvetve fölemelni tragédiánkat? -Ki nézi, ki hallja? Közönségünk ugyan szorgalmasan járja a szinházat, – -e tekintetben nem lehet ellene panasz – de a tragédiát inkább dicséri és -únja, mint nézi és élvezi. Nincs-e igaza? Nem alapos-e mentsége, midőn -azt mondja, hogy a közelebbi években elég valódi tragédiát látott, -azután eleget búsul otthon, miért búsuljon a szinházban is? Közönségünk -megúnta a declamatiót; többé nem táblabiró; kifáradt a nagy -szenvedélyekben: philister akar lenni, feled és vigad. - -Oh, se a közönségben, se a drámaírókban, se a szinészekben nincs hiba. -Egyedül én vagyok a hibás, az én túlkövetelő, ingerült és külföldieskedő -egyéniségem oka mindennek. Valóban büntetést érdemlek; megérdemlem, hogy -irodalmi száműzöttként bolyongjak külföldön s évekig ne lépjem át -szinházunk küszöbét. Pedig érzem, hogy én is magyar vagyok, ha nem is -oly tősgyökeres, mint Vas Gereben; hogy én is hazafi vagyok, ha nem is -oly nagy, mint Vahot Imre. Miért ne kérkedjem én is hazafiságommal -legalább egyszer életemben. Miért ne valljam be, hogy bennem is megvan -az az erény, melyet honvágynak neveznek. Ha tudnátok, hogy mint vágyom -néha haza! Mily örömest odaadnék minden olasz és német drámát egyetlen -estéért a magyar szinházban, habár meg kellene is siketülnöm a _Magyar -Sajtó_ szerkesztőjének tapsai miatt, mint annyiszor! Mily örömest -odaadnám az egész berlini hangverseny-saisont, egyetlen magyar -népdalért, habár Lisznyai palóczdala volna is az és Bratka énekelné is! -Mily örömest fölcserélném az egész _Unter den Linden_-t Nagy Frigyes -szobrával együtt, egyetlen szűk utczáért Pesten, habár találkoznom -kellene is ott valamennyi szerkesztővel, habár mindnyájan zaklatnának is -azokért a kéziratokért, melyeket nem tudom, mikor írok meg! - -Mennyi bohóságot fecsegek össze! Elég, elég, igen is sok. - - - - - - -1856 - - - - -MÉG EGYSZER RISTORI. - - -I.[20] - -Berlin, 1855 deczember 28. - -Épen karácsony első napján kaptam meg a _Vasárnapi Ujság_ 51-ik számát. -Alig bontottam ki, tüstént szemembe tünt egy ily czimü czikk: _Egy kis -vitatkozás_. Jelszó: «Amicus Plato, amicus Aristoteles, sed maxime amica -veritas.» Magyarul: «Barátom Kemény Zsigmond, barátom Gyulai Pál, de még -inkább barátom az igazság.» - -Tehát karácsonyi ajándékul az igazságot kapom és épen öntől, ki eddig -igen kevésre látszék becsülni az irodalmi igazságokról szóló vitákat, -gondolám és mohó vágygyal olvasám végig czikkét. Azonban az ön -igazságával sem jártam máskép, mint azon jó öreg uréval, ki minden héten -meglátogatott bennünket, azaz engemet és szegény barátomat, Pákh -Albertet, midőn még együtt laktunk az Uri-utczában. Ugy hiszem, ön is -találkozott hébe-korba nálunk ezzel a jó öreg urral. Emlékezhetik, hogy -épen oly fájdalmas felindulással beszélt, mint ön, ha nem is hajhászta -annyira a hatást, épen azt mondotta, a mit ön, hogy feltalálta az -igazságot, ő kért bennünket, írnók le, bocsátanók világ elé eszméit, -mert ő már nagyon öreg, reszketnek kezei, nem dolgozhatik. E látogatások -mindig és egyaránt lehangoltak bennünket és az öregurat. Az öreg ur -megharagudott ránk, mert nem hittünk igazságában, mi pedig -megharagudtunk magunkra, mert az öreg urnak kellemetlen órákat okoztunk. -Egyszer kértem Pákhot, engedné meg, hogy irjam meg a _Vasárnapi -Ujság_-ba az öreg ur igazságát, hadd teljék szegénynek kedve, hadd -vitázzon aztán fölötte a világ. Pákh mindig ellenállott az én gyerekes -kérelmemnek. Ön sokkal szerencsésebb, önnek megengedte Pákh, hogy a -_Vasárnapi Ujság_-ban fölfedezze az igazságot. Én megint a régi -szerencsétlen vagyok, lehangolva érzem magamat, mint azon látogatások -alkalmával, mert épen úgy nem tudok hinni az ön igazságában, mint az -öreg uréban. Vajon az ön kedélye edzettebb-e? Vajon megfogja-e bocsátani -nekem, ha netalán egy pár kellemetlen perczet okoznék önnek? - -Azonban lehangoltságom mellett is némi örömet érzek. Ön félretéve minden -magán tekintetet, nem rettegve a gyanusítástól, nyiltan és szabadon -mondotta ki ellenemben véleményét. Ez ritka jelenet journalistikánkban, -hol a tisztán irodalmi szempontok rendesen másodrangú szerepet játszanak -s a legtöbben inkább félnek a gyanusitástól, mintsem megvethetnék a -képmutatást s az olcsó dicsőséget többre becsülik a való érdem utáni -törekvésnél. Ez az örömem még más öröm reményével is kecsegtetett. -Reméltem, hogy ön más tekintetben sem követi az új uralkodó divatot s -nem fog ugy polemizálni velem, mint Erdélyi Jánost kivéve mindazok, kik -valaha csak ellenem írtak. Csalódtam s őszintén megvallom, rosszul esik, -hogy ön Török Jánost utánozza, nagy hűhót csap s tulajdonkép még vitázni -sem akar, az igazságost játsza, mégis oly állitásokat tulajdonit nekem, -melyeket nem mondottam, ez az a mit legjobban gyülölök irodalmi -vitáinkban, ez az mit öntől legkevésbbé vártam. Aztán az is rosszul -esik, hogy ön az én rágalmazóim közé áll, sőt tovább megy, mint ezek s -engem a legrosszabb indulatu embernek és hütelen magyarnak szidalmaz. -Mily megalázó szerep ez önhöz. De ez az ön dolga, nem az enyém. Az én -dolgom védeni magam, ha ugyan rágalmak ellen védheti magát az ember, -összetörni az ön czikkét, mi egyébiránt nem nagy mesterség, s mindenek -fölött óltalmazni a szabad irodalmi vélemény jogát, melyet ön -terrorizálni merészel. Eljárásomban igyekszem lovagias lenni. Egyetlen -betüt sem fogok irni, mi önre, mint szinésznő férjére és drámairóra -vonatkozhatnék. Egyedül csak Jókaival, a journalistával, az idézet egyik -irójával akarok számolni, nem használva más fegyvert, mint azt, melyet -ön kezembe adott. - -Ön az e lapokban megjelent _Signora Ristori_ czikkem miatt indult el -keresni az igazságot s födözte föl, hogy a legrosszabb indulatu ember -vagyok, mig ön önmegtagadó lélek, hogy hütelen magyar lettem, mig ön -napról-napra nagyobb hazafi. Ön egyébiránt engem méltányolni is tud, s -czikkemben mindazt, a mit Ristoriról irtam, fölöttébb magasztalja. Ettől -megkimélhetett volna. Ön mint journalista annyi gyönge müvet dicsért, -hogy itéletére igen keveset lehet adnom. E gyönge müveket bizonyosan nem -azért dicséri, mintha nem volna izlése, hanem mert jó embernek akar -látszani, ki mindenkinek csak használni tud. Kétkednem kell, vajon most -nem azért dicsér-e engem, hogy igazságosnak látszassék, vajon nem azért -magasztalja-e eszemet, hogy szivemet annál nyomorultabbnak mutathassa -be? S mit tettem én, hogy ön a legnépszerübb magyar iró, a -legelterjedtebb néplapban, mely hasábjait eddig irodalmi vitáknak nem -nyitotta meg, a nyomorult és hazafiatlan sziv gyalázatának bélyegét -süsse reám? Először azt, hogy czikkem vége felé igy szólok: «Vajon -lesz-e oly magyar szinésznő, ki Ristorira szórt magasztalásaimért meg -nem haragszik reám?» Ön azt mondja, hogy ez «jellemsértő gúny, mert a ki -pályatársai dicséretéért haragszik, nem becsületes ember.» Én oly -szigoru erkölcsbiró nem vagyok, hogy önnek e véleményében osztozzam. -Szerintem az amolyan harag nem becstelenség, csak emberi, csak művészi -gyöngeség, melyet nem tartozunk kimélni. De álljon akár az ön véleménye, -akár az enyém, az mitsem változtat a dolgon. Nekem jogom volt azt -mondani, a mit mondottam, mert adatok és élmények jogositottak föl reá, -melyeket ugyan, nyilvánosan átallok elmondani, de önnek – ha kivánja – -magánlevélben megirhatok. Épen azért e pontot illetőleg a közönség előtt -vesztett perem van ön ellenében; épen ezért teljesitem az ön kivánságát -s ezennel ünnepélyesen megkövetek minden magyar szinésznőt s -kinyilatkoztatom, hogy ők nem haragudhattak meg reám, csak legfölebb -mosolyoghattak rajtam, mint hóbortos enthusiastán. - -Menjünk tovább; lássuk, miféle bünt követtem még el. Ön azt állitja, -miszerint én nem kevesebbet mondok, mint hogy a magyar müvészek és a -külföldiek közt még összehasonlítást sem lehet tenni. Én ezt nem -mondottam. Czikkemben szóról-szóra ez áll: «De mit akarok én? Ristori -játékát követelem a szinésznőinktől? Oh nem! Egész Európában csak egy -Ristori van. Külföld szinészeivel akarom összehasonlitani szinészeinket? -Miért ne? Nekünk egy pár igen jó szinészünk és szinésznőnk van, s nem -egy vigjáték, nem egy szinmű fordul meg igen sikerülten szinpadunkon. -Mit kivánok hát többet? Ugy félek a gunymosolytól, hogy alig merem -kimondani: tragédiát. Hiába büszkélkedünk aranyzott és koszoruzott -szinmüveinkkel, nekünk nincs tragédiánk; hiába ámitjuk magunkat, -szinészetünkből a tragikai szellem, a pathos kihalni készül.» Azt -teszi-e ez, mint a mit ön reám fog? Nem épen ellenkezőleg azt teszi-e, -hogy a magyar és külföldi szinészek közt lehet összehasonlitást tenni, -ez kedvezően üt ki, mert nekünk pár igen jó szinészünk és szinésznőnk -van s nem egy vigjáték, szinmü fordul meg igen sikerülten szinpadunkon. -Nem azt mondottam-e, hogy csak tragédiánk nincs, hogy szinészeink csak a -tragédiákban gyöngék és szinészetünkből ez a tragikai szellem, pathosz -is, mely eddig megvolt, kihalni készül? Vajon a berlini királyi szinház -szinésznőiről kedvezőbben nyilatkoztam-e, mint a mieinkről? A tragédia -Európa legtöbb fővárosában többé-kevésbbé rossz lábon áll. Ez elismert -dolog. Vajon nemzeti bűn-e az, ha valaki azt rólunk is kimondani meri, -hivén, hogy mindezen segiteni lehetne, ha az illetőkben több volna az -ügyszeretet és komoly szándék. Most már kérdem öntől, ki az igazság -barátjának hirdeti magát, igazságos-e irányomban? Most már kérdem öntől, -hogy az indulatok ama legrosszabbikából, a legbünösebb hiuságból, melyet -nekem tulajdonit, nincs-e önben is legalább egy szemernyi, midőn, hogy -ékes beszédet tarthasson, olcsó tapsokat nyerhessen, nagy hazafinak -mutathassa magát, nem pirul a más szavait elferdíteni? Nem követelem -öntől, hogy visszavonja rám fogott állitásait. Megelégszem azon -elégtétellel, hogy mindezt szemébe mondhattam, hogy ön saját maga előtt -kénytelen elismerni, hogy méltatlanul bánt velem. És most, mielőtt -tovább czáfolnám czikkét legyen szabad megmagyaráznom Ristori-féle -czikkemet, melyet ön nem értett meg, vagy nem akart érteni. Én Ristorit -jellemezve és játékát bonczolva némi eszményképet akartam festeni -szinészeink és szinésznőink elé szemben azon szerintem tévfogalmakkal, -melyek köztük a genialitást és tanulmányt, a tárgyilagosságot és -felindulást, s mindenekfölött a tragikai stilt illetőleg divatoznak. -Mindezt igyekeztem az aesthetikai fejtegetés hangján tartani, a mennyire -tőlem telt. A mit a czikk végén drámairóink, szinészeink és -közönségünkről irtam, az nem aesthetikai fejtegetés, hanem humorféle -akart lenni. Erőt vett rajtam bizonyos humorhoz hasonló hangulat, melyet -nem igyekeztem elnyomni. Reméltem, hogy humorban olvasva könnyebben -elhihetők lesznek eszméim, mint máskép hittem, hogy ha sötét -szeszélyeskedésnek bélyegzem meggyőződésemet, több joggal és kevesebb -ártalommal tehetem nevetségesekké azon vádakat, melyeket drámairó, -szinész és közönség egymás és a kritika ellen szoktak emelni. Hittem, -hogy a külföldieskedés vádja alól valahogy kimenekülök, ha azt magam -mondom ki; ha tréfás megjegyzések közt sejtetni engedem, hogy a -hazaszeretet nem dőre bámulása annak, a mink van és a mink nincs s nem -is az irodalmi és müvészeti dicsőségtől függ. Hittem, hogy czikkemet -mindenki csak legfeljebb hóbortnak fogja tartani s nem egyszersmind -rossz akaratunak s igy kevesebb tévedéssel érezhet ki belőle némi -igazságot és fájdalmat. Meglehet, hogy humorom nem sikerült. Meglehet, -hogy a humorból irónia, az iróniából sarcasmus lett. Mindez könnyen -megeshetett. Hiszen én szerkesztettem lapot, voltam -drámabiráló-választmányi tag, irtam szinbirálatot, sokat vitáztam a -drámairókkal és szinészekkel, sőt még a szinésznőkkel is, kiknek talán -jobb lesz vala udvarolnom. Tudom, hogy minő nézetek uralkodnak e -körökben. Tapasztalataim és élményeim nem valami derültek s mindig -kedélyemre nehezülnek, ha valami ide vonatkozót irok. Hogy mindezt nem -tudom elnyomni, nem tehetek róla. Ez nem bűn, csak emberi, csak -kritikusi gyöngeség, mely nem érdemel ugyan kiméletet, de oly nagy -büntetést sem, mint a minőt ön reám ró. - -Öntől, kit a legnagyobb magyar humoristának tartanak, mindenesetre -megvártam volna, hogy ha nem méltányolja is humoros kisérletemet, de -legalább nem érti félre. Ha ön így szól, hozzám: az ön humora rosszul -sikerült, aztán ily kényes kérdésben nem szabad humorizálni, önnek -alapos fejtegetésbe kellett volna bocsátkoznia: talán hosszu fejtegető -czikkel állok elő. Ha ön azt mondja nekem: ön, a mint nem eléggé -határozott beszédéből sejthető, a tragédiában az úgynevezett nagy stil -hive s a classicisimus felé látszik hajlani, mig én s a szinészek a -romanticismust pártoljuk: talán eszmecserébe bocsátkozhatunk s -kölcsönösen fölvilágosithatjuk egymást. Ön mindezt nem teszi. Mit tesz? -Nagyon szánandó dolgot. - -Eleinte nem kétkedik jóakaratomban, azt hiszi, hogy öntudatlan teszek -rosszat s jó utra akar téritni, később mégis megtagadja tőlem -jóakaratomat, rossz szivünek és hazafiatlannak nevez. Ha ön oly -következetesen viszi ki legujabb regényében jellemeit, mint e rövid -czikkében azon szerepet, mit eljátszani jónak vélt: akkor ön aligha -derekabb regényiró, mint polemikus. Legyen ön eziránt mindig -figyelemmel, mert akadnak oly olvasók is, kik az ilyesmit észreveszik, a -nélkül, hogy rossz szivüek és hazafiatlanok akarnának lenni. Ezután neki -fog ön s erős szinekkel festi azon borzasztó jövendőt, mit czikkem -szinészetünkre nézve okvetlen elő fog idézni, mi sem több, sem kevesebb, -mint hogy a szinészek és színésznők odahagyják a szinházat, a czirkuszba -szegődnek, vagy a szinháznál maradnak s nem fognak igyekezni, a közönség -is circusba megy, vagy az is otthon marad, a drámairók pedig nem irnak -több tragediát, hanem csinálnak kalendáriumot. Ön, mint egyik beszédéből -kitetszik, hisz a mozgóasztal jóslatában, bizonyos titkos hatalomban, -melyet asztal- vagy asztrálszellemnek nevez. Alkalmasint ez sughatta -önnek ezt a borzasztó jóslatot. Az én költőietlen, elfásult lelkem nem -tud hinni sem az asztrálszellemben, sem jóslatában. Hígye meg ön, hogy -nem vagyok oly népszerű iró, sem annyira tekintély, hogy ennyi -katastrophát idézhetnék elő. Nekem sokan mondották már, hogy ne irjak -birálatokat, mert azokat senki sem olvassa. Az irók és szinészek közül a -legtöbben hol nyiltan, hol elburkolva, nem egyszer adták tudtomra, hogy -feljebb érzik magokat, mintsem pedáns és epés czikkeimet csak olvasásra -is méltatnák. Oly czikk, melyet kevesen olvasnak, nem lehet nagy hatásu. -De ha mégis az ön asztrálszellemének igaza volna, ha csakugyan mind -beteljesednék az, a mit mond, ha a szinészek vagy a szinésznők közül -valamelyik, kiket ön martyrokként jellemez, megunná a martyrságot s az -elég tisztességes fizetést, és kötéltánczosnak állana be; ha a közönség, -mely ön szerint tudja hazafi kötelességét, kezdene kimaradozni a drámai -előadásokból: akkor tüstént haza megyek, beállok szinésznek, minden -szerepet eljátszom, még a nőieket is, miután leggeniálisabb költőink -egyike, Lisznyay egyik tankölteményében bebizonyította -kisasszonyságomat; akkor kiállok a szinház csarnokába s megengedem a -_Magyar Sajtó_ szerkesztőjének, hogy azzal a nagy bottal, a melylyel a -_Tenger és Szerelem hullámai_ adatásakor oly viharosan szokott -dörömbölni, halálra verjen. A drámairóknak nem tudom, miként adjunk -elégtételt; ők czikkem előtt is csináltak kalendáriumot s talán nem -kevesebb, fáradtsággal, mint drámát. Hadd ne panaszolhassanak ezek is -reám. Ha valamelyik közülök miattam mond le a tragédiáról, én fogom -pótolni helyét. Előveszem a franczia drámákat, innen is kivágok egy -jelenést, amonnan is; tanulmányozom az avar és csuvasz mythologiát s -magam is toldok hozzá valamit; történeteinkből kikeresem a nagy neveket -és személyeimre aggatom, irok tragœdiát minden héten egyet. Merjen aztán -valaki engem megbirálni, akár mint szinészt, akár mint drámairót! Tudom, -hogy kiáltani fogom, ne bántsatok ti hazaárulók, mert én vagyok a -nemzet, a haza. - -De én csak gyermekeskedem, mondhatja ön, mig ön komoly és elkeseredett, -mint az utolsó itélet. Miért nem egyszersmind oly igazságos is? Ön -néhány vonással szinészetünk és drámánk fejlődését rajzolva, érinti azon -balkörülményeket, melyeken csak a legkitartóbb lelkesülés tudott -győzedelmeskedni, a mi elvégre is egy előre haladó intézetet alapitott, -melynek most vannak müvészei, költői és közönsége, kik ugy, a hogy meg -vannak elégedve egymással. Senki sem hirdeti jobban nálamnál a hazai -müvészet és irodalom iránti lelkesülést s épen az esik rosszul nekem, -hogy azt a szinészek és drámairók többet hordozzák ajkukon, mint -szivükben. Én nem vagyok megelégedve se a drámairókkal, se a -szinészekkel, se a közönséggel, mert ők nagyon is meg vannak elégedve -önmagokkal; mert szeretném, hogy jobban meg lehetnénk elégedve -egymással. Elismerem, hogy Nemzeti Szinházunk sok tekintetben előre -halad, de az előhaladást tragédiáinkra nézve tagadom. Ne hígye ön, hogy -azon elfogultak közé tartozom, kik az ujabb irodalomban csak hanyatlást -látnak. Én voltam az, ki az ujabb irodalomért nem rég lándsát törtem, -kikelve Toldy ellen, ki erről csaknem megvetőleg nyilatkozott; senkinek -nincs több hite irodalmunk jövőjében, mint nekem, ha nem bámulom is -multját és jelenét annyira, mint sokan. Szerintem irodalmunk a közelebbi -hat év alatt is nagy haladást tett a történetirás mezején éppen ugy, -mint a regény, eposz, ballada terén, sőt még a kritikában és stilben is. -A tragédiáról mindezt nem mondhatom. Vessen ön egy vizsgáló pillantást -tragédiánkra 1830-től mostanig, s igazat fog nekem adni. - -Minő képet tár elénk tragédiánk 1830–40-ig? Ez években minden költő -tömegestül tódult e térre, s az akadémia jutalmakkal élesztette a -lelkesülést. E költők tiszteletet érdemelnek, ők legalább akartak -tragédiát irni s hitték, hogy a tragédiának is költői műnek kell lennie. -A verselésre, dictióra, nyelvre nagy gondot forditottak, de közülök -senki sem volt sok drámai tehetséggel megáldva. Nyelvök inkább volt -lyrai, mint drámai; kevéssé értették a drámai cselekvény szerkezetét; -nem birtak jellemeket alkotni s alapeszméjökből hiányzott e valóban -tragikai elem. Müveik napjaikban csaknem elfeledvék. Azonban -kisérleteikben nem voltak nyomnélküliek. Utat törtek s a drámai nyelv -kifejlődésének első stádiumát küzdötték át. Katona _Bánk Bán_-ja az -egyetlen magyar tragédia, melynek, fájdalom, le kellett tünni -szinpadunkról, s melyet még sokáig nem nevezhetünk egészen magunkénak, -nem e korból való. Ez azon korból maradt reánk, melyről ön elég -gondatlanul a többek közt azt is irja, hogy nyelvünk a néptől el volt -rontva s a tragédiára nem kinálkozott méltó tárgy. Katona elszigetelten -áll szinirodalmunkban elődők és utódok nélkül. Egyedül ő az -tragédiaköltőink közt, ki mély pillantást vetett történeteinkbe, ki -jellemeket s mi több, magyar jellemeket tudott alkotni s compositiójában -a tragikum magasságáig emelkedett. Müvének viszontagságaiban tanulság és -szigor rejlik. Ha van hazánkban valódi költő, ki ezért elkeseredni tud, -mert a közönség és kritika előtt nem bir népszerüségre vergődni s -hütelen akar lenni önmagához, gondoljon Katonára, kinek müvét a -kritikusok számba sem vették, a közönség hidegen fogadta, mégis harmincz -év alatt lassan-lassan egyetlen müvével az egyetlen és ünnepelt magyar -tragédia költőjévé lőn – gondoljon mondom Katonára és dolgozzék tovább. - -S mit látunk 1840–1848-ig? A lyrai, epikai költők és regényirók -visszavonulnak a tragédiától, hol nem termett számukra babér. Mások -foglalják el a tért, kik már azelőtt is tettek kisérleteket e téren és -több sikerrel. Ez évek nevezetesebb tragédiáit majd mind szinészek -irták, kik kevesebb gondot fordítottak ugyan a dictióra és nyelvre, de -felhasználván szinpadi tapasztalataikat, annál jobban értették a -cselekvény szerkezetét; nem alkottak ugyan jellemeket, de ismervén a -szinészek egyéniségét, tudtak szerepet irni; nem hatottak ugyan a -tragikai összeütközések erejével, de kitanulván a közönség gyöngéit, a -szinpadi csinyekben nagy ügyességet fejtettek ki. E müvek sem tragédiák -a szó valódi értelmében, de tiszteletet érdemelnek, mert tragédiánkat -tovább vitték s a fejlődés ez ujabb stadiumát küzdötték át. A Szigligeti -és Czakó müveit értem; Szigligetinek természetesen csak tragédiáit, mert -népszinmüvei, vigjátékai, bohózatai egészen más szempont alá esnek. - -Ez évek törekvése és küzdelme után mutatkozik-e most egy ujabb, mely -akár aesthetikai, akár irodalomtörténeti tekintetben anynyira -tiszteletreméltó volna, mint emezek? Haladt-e azóta tragédiánk! Nyert-e -ujabb lendületet bármely oldalról? Tesznek-e azóta költőink mélyebb -történeti tanulmányokat? Kisérik-e a tragikait a szabad akarat és -szenvedély amaz összeütközésébe az erkölcsi világrenddel, mi nélkül -nincs tragœdia? Nem elődeink szinpadi csinyeit használgatják-e? Lehet-e -verseknek nevezni ugynevezett gyönyörü jambusaikat, szavalatosabb és -drámaibb-e prózájuk? E kérdésekre feleljen ön s mielőtt felelne, tudja -meg, hogy én nem a lángeszek remekmüveit követelem tragédia-költőinktől, -csak a komoly törekvést, csak a hitet a tragédiában. Ez az, a mivel -czikkemben vádoltam őket; ez az, a mivel most is vádolom. - -Lássuk most szinészetünk tragikai oldalát; mert én czikkemben csak erről -szóltam. Mellőzve azon tiszteletreméltó törekvéseket, melyeket jobb -szinészeink, különösen a Nemzeti Szinház megnyitása óta e tekintetben -kifejetettek; mellőzve kritikánknak azt a különös eljárását, hogy a -szinfalszaggatással együtt a pathost is üldözte és müvészi nyugodtság -örve alatt a hidegséget tette uralkodóvá tragédiánkban, egyedül csak a -jelenre szoritkozom. Még egyszer mondom, hogy szinészeinkről, csak mint -tragikai szinészekről akarok szólani, mert különösebben csak e -tekintetben ismerem el őket olyanoknak, minőknek magokat hiszik, mert -csak e tekintetaen látok előrehaladás helyett hanyatlást. Mindezt azért -ismétlem annyiszor, hogy még az se érthessen félre, ki elfogultsággal -olvassa soraimat. Aztán azt sem szeretném, ha már az egész szinész és -drámairóvilág haragját magamra vontam, hogy az öreg Szentpétery is -megharagudjék reám. Neki sok hálával tartozom. Nem tudom, fogok-e látni -valaha oly Falstaffot s nagybácsikat, mint ő; nem is emlitve a régi jó -táblabirákat, kiknek ő talán utolsó képviselője szinpadunkon. Én őt -jelenleg a legnagyobb magyar szinésznek tartom, de gyönge tragikusnak. -Nem hiszem, hogy e nyilatkozatomat ő is nemzeti bünnek tartsa. De -Istenem! miféle nemzeti bün van abban, ha tovább megyek s azt mondom, -hogy Jókainé jeles szinésznő, de igen szép tragikai tehetsége -kifejezésére sokat elmulasztott s az ujabb időben nem annyira lelkesül -szerepeiért, mint elhanyagolja azokat; hogy Egressy Gábor, a mennyit -használt igen dicsérendő fáradozásaival tragédiánknak, épen annyit -ártott ferdeségeivel, melyeket mint genialitásokat utánoznak -pályatársai, különösen hetykén pattogó, különczködve megszaggatott s a -tragédiához oly méltatlan szavalatával, melyet a tragikai szavalat -példányául tüzött ki kritikánk; hogy Komlóssy Ida, bármennyire -méltánylandó némely vigjátékban és szinműben, a tragédiában a fájdalmat -kinlódással fejezi ki és szavalatában valami kellemetlen éneklést -érzésnek hisz; hogy Bulyovszkyné, kinek érdemeit és erélyét én ismertem -el leginkább, bármennyire jeles a vigjátékban és szinműben, a -tragédiában még csak most tesz némi sikerültebb kisérleteket; hogy az -ujabb szinészek közt, bár némely szerepben sok élvezhetőt nyujtanak, -nincs tragikai tehetség, sőt hiányzik bennök a komolyabb idetörekvés is. -S mondottam-e többet abban a bünös czikkben, mint ezt, midőn azt mondám, -hogy szinészetünkből a tragikai szellem és pathosz kihalni készül? -Nincs-e igazam? Jobb tragikai szinészeink egy része nem halt-e meg, vagy -nem lépett-e le a szinpadról, mig a másik rész babárain nyugszik, vagy -ferdeségeiben tesz előhaladást? S van-e az ujabb szinészi nemzedékben -törekvés: emelni a tragédiát? A természetesség és müvészi nyugodtság -nevében nem józanon, jámborul és hidegen rajzolják-e a viharos -szenvedélyeket? Igyekeznek-e a szavalatban megállapitani némi -emelkedettséget, némi tragikai stilt? Ne értsen ön félre. Nem kivánom, -hogy szinészeink az olasz, franczia, angol, német szinészeket utánozzák; -ne utánozzanak senkit, de tanuljanak mindeniktől, de gondolkozzanak és -lássák át, hogy tragédiánk szánandó állapotban van. Először is -győződjenek meg arról, hogy ha a költő kothurnust huz, a szinésznek is -azt kell huznia; hogy ha a költő rhytmusos nyelven ir, a szavalat sem -lehet társalgás. Aztán felhasználván elődeik tévedéseit és vivmányait, -igyekezzenek nyelvünk és nemzeti jellemünkhez képest némi tragikai stilt -megalapitani, a mennyire azt tragédiánk s nagyrészt gyönge forditásaink -engedik. Ugyanezt mondom a kritikusoknak is; ugyanezt mondom magamnak -is, s ha körülményeim engedik, bizonyosan nem mulasztom el egy pár -gondolattal járulni ide. Ezt az aggodalmat, ezt a vágyat akartam én -humorba olvasztva Ristori-féle czikkemben kifejezni. Mondja meg ön, igaz -lelkére, nemzeti bün-e ez? Meglehet, hogy humorom csak guny volt. Nem -busulok rajta. Az a szertelen és üres fenhéjázás, mely e pontot -illetőleg szinészeink és drámairóink közt uralkodik, nem érdemel -egyebet. Azonban a guny mellett volt még czikkemben egyéb is. Ha ön az -egyebet nem értette: akkor vagy eszében vagy szivében kételkednem kell, -Tessék választani. - -Ime büneim egy része. Lássuk még mivel vádol ön? Valami olyasmit mond, -hogy nem szégyellem világfájdalommal mentegetőzni. Én sohasem mondtam, -mint kritikus, hogy világfájdalmas vagyok. Abban a czikkemben csak -ennyit mondtam: «de talán csak én látok ily sötéten» s ez némi humoros -gyöngédség akart lenni szinészeink és drámairóink irányában. Török János -egyik kritikusa fogta reám a világfájdalmat, mert aestetikai elveket és -irodalmi izlést kivántam tőlük, a mi máig is hiányzik belőlük; mert -pártosságaikat és következetlenségeiket hánytam szemökre, mire a mai -napig sem feleltek. A mint ön Török Jánost utánozza, bizonyosan önt is -fogja utánozni más; azért jelen és jövendőbeli vádlóimat utasitom a -legujabb lyrai költőinkről irt czikkemre, hol a világfájdalom ellen -irtam, s annyiban a legnyomósabban, a mennyiben a zeszmét felbonczolni -és értelmezni is törekvém, a mit magyar irodalomban előttem senki sem -tett. - -A mit ön szerencsémről, boldogságomról, a világ iránti hálátlanságomról -mond, mint magán dolgokat mellőzöm, de czikkének végét szóról-szóra ide -igtatom, hogy olvassák, kik még nem olvasták, minő eszközökkel vadászsza -a népszerüséget oly iró, ki különben is elég népszerü. - -«Honnét hát az a nagy világgyülölet – mondá ön – melynek egy királyságot -kell megenni, hogy étvágyát elverje? Azt is megmondom én. Nem -világgyülölet, nem önmeghasonlás az, a mi az én tisztelt barátomat -aludni nem hagyja, hanem az «önteltség.» Kicsinynek találja ön azt a -szerepet, a mire egy magyar költő hivatva van (a mint hogy kicsiny is -az): morzsát-morzsára hordani egy nagy hangyabolyhoz, melynek nemzeti -irodalom a neve s nevezetesebb szerepet lát abban, hogy e hangyabolyt -széjjelrugja. Mint nagyon fárasztó és dicstelen pálya áll előtte az, a -melyen mi járunk, szerény irodalmi napszámosok, a kik gyenge szóval -két-három embernek dalolgatunk nemzeti nagyságról, önérzetről, balga -reményekről és sokkal messzehangzóbb szónak találja azt a gunykaczajt, -mely ezt a jámbor müködést a külföld magasából lecsufolja. A minden -emberi indulatok legrosszabbika az, tisztelt barátom: a gonosz hiuság, -mely «világfájdalom» álnév alatt fészkelte be magát egy gyanutalan -becsületes ifju szivébe. - -Mi is régen megjöttünk onnan – Berlinig sem voltunk érte – a hol -megtanultuk, hogy a magyar nemzet kicsiny nemzet, hogy a magyar nemzet -költői és müvészei bizony kicsiny költők és müvészek; hogy a magyar -nemzet költőinek és müvészeinek dicsősége bizony kicsiny dicsőség; de mi -azért szeretünk parányi nép apró költői lenni, s meg vagyunk elégedve -azzal a kis szereppel, melyre hivatva voltunk, ha azt be tudtuk tölteni, -s kérünk titeket is, nagyon tisztelt barátaim, hogy ha egyszer -visszajöttök közénk azért, hogy irói asztaloknál jobban is éltetek, ne -szégyeneljetek ismét közénk ülni s ne piruljatok a mi szegénységünk -miatt.» - -Minő beszéd az, hogy én megvetem a magyar iró szerepét, midőn én is -magyar iró lennék, ha volnék; midőn minden évben én is irogatok valamit, -s egy év óta kizáróan irodalmunk egyik elhagyottabb ágát, a kritikát -művelgetem, ha nem is sikerrel, de nem min den kellemetlenség nélkül? -Hogy a magyar nemzet kicsiny nemzet, a magyar dicsőség nem méltó a -fáradtságra: én ilyen értelem nélküli és sületlen dolgot soha sem -mondottam. Hogy iróink némelyikéről minő véleménynyel vagyok: -megmutattam Petőfi, Arany, Kemény, Tompáról irván, kiknek teljesebb -igazságot akartam szolgáltatni, mint előttem mások, s hol önt is, kinek -müveit egyébiránt tüzetesen sohasem biráltam, védelmezém egyik méltatlan -megtámadója ellen. Hogy a nemzeti önérzet szentséges alkatrésze volna a -szinészek és drámairók bámulása, azt kereken és minden indokolás nélkül -tagadom. Hogy a legrosszabb indulatu ember és hazafiatlan szivü vagyok: -erre önérzetem, mit ön büszkeségnek is nevezhet, tilt többet felelnem -annál, mint a mennyit eszméim védelmére mondottam. Hígye ön s ön után -bárki rólam azt, a mi tetszik, azzal én se jobb, se rosszabb ember nem -leszek, mint a minő azelőtt voltam. Hogy ön a magyar közönséget egy-két -embernek mondja, megvallom, nem értem. Egy-két ember csekély szám, hát -azon tiz-tizenkétezer ember, kik a _Vasárnapi Ujság_-ra előfizetnek, -melynek ön fődolgozótársa? Hát azon olvasók, kik az ön regényeit két -csekély kiadásban is elkapkodják? Ne gondolja, hogy hizelegni akarok a -közönségnek, soha sem tettem, s ezután sem fogom. Én épen olyan -nevetségesnek találom, midőn közönségünk azzal, hogy egy kis élénkebb -részvétet mutat müvészetünk és irodalmunk iránt, ha félig teljesiti -annyiszor elmulasztott kötelességét, fennen dicsekszik: mint a midőn -iróink némelyike nagy képpel kiáll s untalan részvétlenségről -panaszkodik, nem is kétkedve, vajon megérdemli-e az annyira követelt -részvétet? Nem önre czélzok, ön valóban megérdemli mind kitünő -tehetségénél, mind nagy munkásságánál fogva, hanem azon nem épen jogos -sápitozókra, kiknek czikornyáit ön is eltanulta. Egyébiránt ön ezt nem -először teszi. Emlékszem, midőn még egyszer igy kiáltott föl a -_Vasárnapi Ujság_-ban: «Nem tudom menjek-e ez uton (tudniillik az iróin) -vagy megforduljak, felkeressem az ősi barázdákat és szántsak és vessek?» -És mégis ön leczkéz engem, miért vádolom részvétlenséggel a közönséget, -holott én sem többet, sem kevesebbet nem mondottam közönségünkről, mint -azt, hogy a tragédiát inkább dicséri és unja, mint nézi és élvezi, s ezt -mint nem épen dicsérendő tulajdonságát ujra bátor vagyok érinteni. - -Minő hosszan, pedáns módon és unalmasan polemizálok – mondhatja ön – -pedig tulajdonkép csak most akarok szólni arról, a mi fontos, pedig -tulajdonkép most akarok még pedáns és unalmas lenni. Ön polemiájában -ellenem oly eljárást követ, mely ellen a legerélyesebben tiltakoznom -kell. Ön eljárása lehetlenné akarja tenni a kritikát, terrorizálni a -szabad vélemény jogát az által, hogy mindazokra, kik önnel művészi és -irodalmi dolgokban nem egy véleményen vannak, vita és czáfolat fejében a -hazafiatlanság bélyegét süti. Nem égeti homlokomat e bélyeg, de itt benn -fáj valami, hiszen nekem is van szivem, vagy legalább volt azelőtt -hat-hét évekkel. - -Oh irodalom, hazám irodalma, mire való vagy te? Arra-e, hogy egy pár -forintot juttass nekünk, egy pár nő vagy kisasszonyka kegyébe segits, -arczképeinkkel ajándékozz meg s fenhéjázó életrajzokkal, sületlen -magasztalásokkal, örvendeztess bennünket? Akkor én hátat forditok neked -örökre és benned senki üzletét, mulatságát nem háborgatom. - -De ha te a nemzeti miveltség zászlaját lobogtatod, akkor engedjék meg -nekem a te istened és vezéreid, hogy én is küzdjem e szent zászló alatt -a magam módja szerint, bármily ügyetlenül, akkor engedjék meg, hogy én -is elmondhassam a haditanácsban nézeteimet, aggodalmaimat, fájdalmaimat, -ha mindjárt ostobák és nevetségesek is azok, bármily bizarr és durva -nyelven, a mint nekem az Isten adta. De hová tévedtem? Hiszen nekem -ellágyulás és könyörgés helyett a legerélyesebben tiltakoznom kell. -Tehát ezennel tiltakozom az ellen, hogy a hazában bárkinek joga volna -engem rossz hazafinak nevezni azért, mert az irodalmi és müvészi -dolgokban máskép gondolkozom, mint ő; hogy bárkinek több joga lehetne -irányomban e tekintetben, mint véleményemet megczáfolni, összetörni, -nevetségessé tenni, ugy, a mint neki tetszik. Jól tudom, hogy -tiltakozásomnak csak annyi eredménye lesz, mint a régi jó -táblabirákénak, kik mindig tiltakoztak és jegyzőkönyvbe tétették jogaik -sérelmét. De annak is megvolt, ennek is meg van az a haszna, hogy az -ember kibeszéli magát. Egyébiránt tudja meg ön s mindenki, a kit illet, -hogy ha milliószor hirdetik is hazafiatlanságomat, ha minden jogtalan -utat elkövetnek is irói függetlenségem csökkentésére: az nem fog engem -visszatartóztatni attól soha, hogy véleményemet, meggyőződésemet az -irodalmi dolgokban szabadon és függetlenül ki ne mondjam. És ide nem -kell valami nagy lelki erő, csak egy kis kötelességérzet, a mennyi az -utczaseprőnek is van, ha hivatásáról tart valamit. - - -II.[21] - -Berlin, 1856 január 30-án. - -Későre kaptam meg a _Magyar Sajtó_ 149-ik számát, melyben ön _Signora -Ristori_ czimű czikkemet megtámadja. Ez az oka, hogy feleletemmel -csaknem elkéstem. Nem baj. Néhány czikkére teendő megjegyzésem most se -fölösleges, s fölhívásom, a melyet önhöz intézek, még most is -teljesíthető. - -Az ön czikke, pár indokolatlan állítás s néhány alkalmasint szerepeiből -emlékében maradt dagályos phrásison kívül, nem foglal magában egyebet, -mint a már mástól reám kimondott hazafiatlanság vádját. E kényelmes és -népszerű vád mindenütt divatos, de sehol se annyira, mint nálunk, a -minek, fájdalom, megvan a maga igen természetes oka. Angolországban nem -egy journalista vádolja Dickenst és Thackerayt hazafiatlansággal. Miért? -Mert kiméletlenül leplezgetik föl az angol társadalom sebeit. Én -végtelenül kevesebbet tettem, csak színészeink hanyagsága, -tragédiaköltőink könnyelműsége s közönségünk philister hajlamai fölött -humorizáltam s önök mégis oly érdemet tulajdonítanak nekem, a minővel e -két nagy regényíró bír. - -Ezután nem fogok többé vitatkozni e vád ellen, sőt úgy fogom venni, mint -bókot. Valóban kezdek büszke lenni az önöktől reám ruházott hazafiatlan -czímre, ha elgondolom, hogy kit neveznek önök hazafias kritikusnak. Önök -szerint – legalább beszédeik és tapasztalataim után azt kell sejtenem – -az a hazafi kritikus, a ki fejtegetés és birálat helyett üres -phrásisokat farag; leplezi fogyatkozásainkat, mégis előhaladásunkban -remél, kérkedőn hirdeti dicsősségünket s a tehetséget a nem tehetséggel, -az érdemet a nyegleséggel egy sorba helyezi; rosszakaratnak hirdeti az -elvek jogos szenvedélyét s a magánérdekek szenvedélyének hódol, -tekintélyt követel, épen oly pártos, mint következetlen, untalan a haza -nevét koptatja s azt hiszi, hogy ezáltal már szolgálta is. Idézzek-e -adatokat? Ezelőtt egy évvel idéztem eleget, noha csak egyetlen lapból, -ha kivánják, idézni fogok többet és tízannyit. Én ennek a kritikának -határozott és kérlelhetetlen ellensége vagyok, mert nevetségessé tesz -bennünket az idegenek előtt; mert nem termékenyíti az irodalmat; mert -eszmezavart idéz elő; mert lehangolja a becsvágyat; mert hizeleg a -hiúság szeszélyeinek; mert fölbátorítja a könnyelműséget és hanyagságot. - -Van-e szükség kritikusra vagy nincs? ez oly kérdés, mely irodalmunkban -újra föllátszik merülni. Elég szégyen, hogy e kérdésről még most is -vitáznunk kell, miután oly kritikusaink voltak, mint Kazinczy, Kölcsey, -Bajza, Erdélyi, s munkálkodásaik oly jótékony hatását mutatják föl -irodalmi évkönyveink. Részemről nem vitázok s utasítok minden írót s -olvasót irodalmunk multjára. Vigasztalásul mégis mondhatók mindenkinek -annyit, hogy a kritikus nagy költőt és művészt épen úgy nem teremtett -soha, mint nem tudott elnyomni. A nagy költő és művész, azon a nagy -befolyáson kívül, melyet kora gyakorol reá, mindig maga teremti magát, -ha van elég tehetsége s ha nem restel mindent megtenni tehetségének -kifejtésére. A kritika csak az utat egyengeti számukra, csak az ízlés -érdekeit védi, csak gyönyörködik és haragszik; csak tapasztal, észlel, -fejteget s hátrahagyja tanulmányai és küzdelmei tanulságát, melynek a -legnagyobb költő is hasznát veheti, ha a legtöbb esetben nem is -föltétlenül. Szigorú legyen-e a kritika vagy nem, az másodrangú kérdés, -a fődolog az, hogy legyen elve, jelleme és mértéke. Én a szigorú kritika -híve vagyok, mert visszahat kedélyemre azon csaknem a nevetségességig -ment üres engedékenység és pártosság, a mi irodalmi közlönyeinknek -majdnem mindegyikében divatos, mert meg vagyok győződve, hogy irodalmunk -e válságos korszakában szükség van őszinte, szigorú szóra, sőt éles -gúnyos hangra is, mind az írók, mind a közönség irányában. - -Miért magasztaljam én a mi közönségünket, midőn kötelességét csak félig -teljesíti azzal, hogy bizonyos irányban némi élénkülő részvétet mutat -irodalmunk és művészetünk iránt? Ez a közönség untatlan ajkain hordja a -nyelv és nemzeti műveltség ügyét és érdekében sokkal kevesebbet tesz, -mint a mennyit tehetne. - -Nem szégyen-e, hogy egyetlen tudományos folyóiratunk a részvétlenség -miatt nem felelhet meg hivatásának? Nem szégyen-e, hogy közönségünkben -nem találkoznak annyian, a kik részvények útján, mi másutt is szokás, -egy irodalmunkhoz méltó tudományos folyóiratot alapítsanak, mely a -tudományok európai fejlődését figyelemmel kisérhesse és hazai -tudományosságunkal is előmozdítsa? Ezelőtt húsz évvel az akkori -szükségekhez képest volt ilyen folyóiratunk. Most alig van. Ezelőtt -tíz-húsz évvel volt kritikai folyóiratunk, sőt voltak különféle -szakfolyóiratunk is. Most alig van egy-kettő. Nem szégyen-e, hogy oly -művekből, melyek fordításban idegen nemzeteknél is figyelmet -gerjesztettek, nálunk alig kél el néhány példány? Nem szégyen-e, hogy -kevés kivétellel azoknak az íróknak van legtöbb közönségük, a kiknek a -legtöbb ismerősük vagy oly jóbarátjuk van, kik elég fáradhatatlanok -összehajhászni az előfizetőket. Valóban, ha szavaim hatását remélhetném, -a gúny és fájdalom legélesebb fegyvereit használnám közönségünk ellen, -mely kegyúrnak, maecenásnak hiszi magát s még kötelességét sem teljesíti -egészen. - -Miért ne legyen szigorú a kritika az írók irányában is? Csecsemő korát -éli e irodalmunk, nincs-e, ha nem is nagy, de elég díszes multja? Nem -voltak-e, nincsenek-e oly íróink is, kik akármily irodalomban -becsülettel megállhatnának? Miért ne legyen önérzetünk, melylyel a mult -emléke s a jövő reménye egyaránt emeljenek? Miért ne követeljünk -egymástól többet, mint a mennyit adunk; annyit, a mennyit adhatnánk. -Miért álljunk össze egymás dicsőítésére azért, hogy ellenségeinknek -jogos szatirákra, sikerült torzképekre adjunk alkalmat? Aztán elvégre is -a művészetet és irodalmat soha sem tarthatja fön, csak emelheti a -pusztán nemzeties részvét; szükségeseké kell magukat tenniök, különben -elvesznek, haszontalanokká válnak. Nekem kevés hítem van oly irodalomba, -mely csak a nemzeti érzésre támaszkodik s nem egyszersmind a tudománynak -és míveltségnek a viszonyokból követelt szükségeire. Sötét -világfájdalmas nézet – mondhatják sokan. E vád ellen sem fogom többé -védeni magam; úgy veendem, mint bókot, szánakozván azon derült méretű -boldogokon, kiknek oly jó kedvök van Még egyszer mondom, hogy az -irodalomnak és művészetnek szükségesekké kell magukat tenniök s ezért -tartozik az itészet magasabb szempontokból kiindulva. Ezt próbáltam én -meg néhány czikkben a szépirodalmat illetőleg, melyben némi jártasságom -van, s nem vádol a lelkiismeret, hogy rosszat tettem. Bár kisértenék meg -mások is ugyanezt irodalmunk más ágaiban s többi készültséggel és -kitartással, mint én. A mozgalom élet jele, a nyugalom lassú halál. -Előbbre kell vinnünk szükségesebbé kell tennünk irodalmunkat s minden -lehetőt megtennünk érdekében, a mit még nem tettünk meg. Ez legyen az -irodalomi kritika és közönség jelszava. Ez eszme nem ábránd, álmodozás, -sőt nagyon is rideg, fájó és gúnyos igazság. De miért beszéltem én -mindezt – mondhatja ön – hiszen önt csak a színház és tapsok, csak a -dráma és jó szerepek, csak költői, azaz magasztaló birálatok érdeklik. -Igaza van. Hadd szóljak hát ezekről. - -A fővárosi közönség tiszteletet érdemel, hogy köteleségét híven -teljesíti és színházán annyi részvét és szeretettel csügg. De vajon -minden tiszteletünk mellett nem lehet-e megrónunk azon tulajdonságát, -hogy a magasabb, a valódi drámai költészet iránt nem viseltetik elég -érdekkel? Én voltam tanuja színházunkban oly jelenetnek, melyben a -közönség fölfedezte, hogy Shakspeare nem nagy költő. Tapasztaltam, hogy -a páholyok legtöbbször társalogni szoktak, midőn az úgynevezett -szavalati drámák kerülnek színpadra. Az sem kerülte el figyelmemet, hogy -a színésznő szép öltözékével néha nagyobb hatást idézett elő, mint -játékával; hogy némely színész modoros fogásait inkább megtapsolják, -mind szerepének valóban művészien csinált részeit. Ezt önön is -tapasztaltam. A szinészek jól tudják mindezt, valamint a költők is s -nincs annyi büszkeségük, hogy a közönséget, alázó hódolat helyett, -meghódítani igyekezzenek, közönségünk igen sokszor nem annyira a költők -és színészek becsvágyát táplálja, mint inkább hiúságaiknak hizeleg; nem -annyira azon igyekszik, hogy színházunkban a költészet és magyar szó -bájai tartsanak ünnepet, mint inkább, hogy látványa és puszta időtöltése -legyen. Aztán a koszorú is oly olcsó lett már, hogy maholnap ingyen -adják, míg a sok kihívás miatt utoljára éjfélig fog tartani az előadás. -Miért ne legyen a szellemi jutalomnak becse? Miért váljék a taps és -koszorú költészete a legridegebb prózává? Mindezt, sőt ennél többet is -tartozik elmondani a kritika s ha a közönség sértve érzi magát, -szabadságában áll pedansnak nevezni a kritikust, ki aztán ismét azzal -vigasztalhatja magát; bizony ez többé kevésbbé másutt is úgy van azon -különbséggel, hogy másutt a színház ügye nem oly jelentékeny, mint -nálunk. - -S vajon a színészet irányában mért ne legyen szigorú a kritika? Mai -szülött-e színészetünk s félszázados multja nem elég díszes-e? Igaz, -szinházi viszonyaink nem állanak a legjobban, de szinészeink állása -eléggé biztosítva van arra, hogy művészetöknek élhessenek. Miért ne -kivánjunk tőlük igyekezettel, előhaladását, tanulmányt. Miféle eredményt -idéztek elő engedékeny birálataink? Ösztönzés és önérzet helyett oly -fönhéjázást, melyet ha valaki illetni mer, csaknem a gonosztevő hirébe -jő, oly önelégültséget, mely csak nevetséges lenne, ha nem volna -egyszersmind számandó is. De a szigorú birálat csak elkeseredést, csak -daczot szül – mondhatja ön, állítását saját példájával igazolva mind a -multból mind a jelenből. Meglehet. De a kritika nem tartozik számba -venni az egyéni szeszélyeket, s ha helyes eszméket fejteget, -mindenesetre szélesbbíti az ízlési látkört, gondolatokat ébreszt s elébb -utóbb némi jó eredményt szül, ha nem is épen annyit, mennyit az itész -jóhiszeme remél. S miért legyen az itész engedékeny a drámaírók iránt? -Annyira kevés önérzetük legyen-e, hogy oly gyönge műveket is -magasztaljunk, minöknél már jobbakat birunk? Miért ne követelhetnök -drámairodalmunk továbbfejlődését? Miért ne mondjuk drámaíróinknak, hogy -ha szeretik a dicsőséget, szeretniök kell az utat is, mely oda vezet? -Igaz, drámaíróink nincsenek oly jól díjazva, de a díj és jutalom még -sohasem teremtett jó drámát. Francziaországban elég jól vannak díjazva a -drámaírók mégis elég haszontalan művet írnak. Schiller negyedrész annyit -se kapott drámáiból, mint amennyit a sok mostani rossz német drámaíró -kap, mégis a német drámairodalom egyik alapítója lett. Katona nem, hogy -kapott volna valamit «Bánkbán»-jáért; sőt belé vesztett, mégis oly művet -írt, melyre akármely nemzet csaknem oly büszke lehetne, mint mi. - -A díj igen szükséges, igen jó, de nem minden. Tekintsünk vissza -irodalmunk multjára, s tanuljunk meg onnan valamit, mit, úgy látszik -feledni akarunk. Kifizette meg Kazinczynak azt, hogy egész életét -nyelvünk megújításának s irodalmunk emelkedésének szentelte? Senki; de -azért ő nem csüggedt el, hatás-e Vörösmartynak eleinte egyenként többet -azon művekért, melyekkel költészetünkben korszakot alkotott, mint a -mennyit mi kapunk néhány jelentéktelen hirlapi czikkeinkért? Nem, s ő -mégis tudott dolgozni. Eszményies, ábrándos fölfogás, fogják mondani -sokan, de én tényekről, személyekről szólok, kiknek oly sokat köszönhet -irodalmunk, nemzetiségünk, becsületünk. Ne vénüljünk meg, mielőtt még -ifjak lettünk volna, ne engedjük kialudni szívünkben a lelkesedést, ha -mindjárt többet kellene is szenvednünk érette, mint elődeink! - -Most áttérek az ön czikkének azon két indokolatlan állítására, melyekről -föntebb emlékeztem. - -Ön így szól: «Miként fogja föl e fohász (tudniillik az én czikkem) a -tragédiát, vagy általában fölfogja-e?… abba most nem ereszkedem, csak -azt jegyzem meg, hogy ez a sopánkodás, egyéb gyarlóságai mellett, még -csak nem is eredeti, hanem utánzása és visszhangja azon híres franczia -classikai párt sápítozásainak, mely azért vált leginkább bohózatossá, -mert a franczia classicitást állította föl, mint legmagasabb eszmény -képét az újkori tragédiának». Mi módon juthatott ön e gondolathoz, nem -tudom elképzelni. Alkalmasint ez is olynemű geniálitás és szívbensőség, -a mit az én prózai és szívtelen gyengeségem föl nem foghat. -Ristori-czikkem távolról sem fejtegette a tragédia alapelveit; a -franczia drámai iskolának pedig se classikai, se romantikai elméletét -nem állította föl eszményképül. E mellett régibb czikkeimben annyira nem -hirdettem soha a franczia classikai iskola idő és hely egységét s más -sajátságait, hogy ezekkel épen homlokegyenest ellenkező nézeteket -fejtegettem, mindig Shakespearere hivatkozva. Legfeljebb Alfierival -állhatna ön elő. De mit mondodtam én? Azt, hogy Alfieri bárminő -iskolához tartozott is, valódi költő, oly drámaköltő volt, kihez -hasonlót a németek Goethén és Schilleren kívül nem tudnak fölmutatni. -Vajon iskoláját védtem-e? Vajon nem költői, tehetsége mellett -szolaltam-e föl a német kritikusok ellenében, kik iránta igazságtalanok? -Vajon Racine és Corneille költői tehetségét nem ismerték-e el a franczia -romantikai iskola vezérei s legelhatározottabb hívei is, noha -iskolájokat a leghevesebben támadták meg? Aztán _Mirrá_-ját nem -mondotta-e a legkétesebb becsű tragédiának, a mit ön jónak látott -elhallgatni, hogy erkölcstelennek mutathasson be, mint a ki egy lánynak -atyja iránti szerelmébe gyönyörködöm? Vajon nem azzal vádoltam e mindig -tragédiaíróinkat, hogy az erkölcsi világrend törvényeit nem értik -eléggé, s épen azért nem képesek előidézni se erős tragikai -összeütközést, se költői igazságszolgáltatást? Hogy ön mindezt nem -akarja tudni. Nem csodálkozom, mert tudom, hogy nálunk az a -legdivatosabb polemia, mely az eszméket nem támadja meg, hanem -elfacsarja és haszontalankodik, de azon megint ön csodálkozhatnék, ha én -az ily eljárás iránt a legkisebb tisztelettel is viseltetem. A mi -egyébiránt az önök erkölcsi és aesthetikai elveit illeti, azokat épen -nincs kedvem magamévá tennem. - -Ha ön föntebb idézett soraiban nem a tragédia elméletére czéloz, hanem -arra, mit azok nem jelenthetnek; a tragédia elvállására s azt hiszi, -hogy én azon tragikai stil és hagyományok iránt, mit a classikai dráma a -franczia és olasz színészetben hátrahagyott, rokonszenvvel viseltetem, -akkor mond valami olyant, a mit Ristori czikkemből kiolvashatni. A -franczia classikai dráma igen természetes okoknál fogva nagy mértékben -kifejté a franczia színészetben a pathoszt, az emelkedett szavalatot. -Mint mindennek, úgy ennek is megvan a maga árnyoldala, de fényoldala oly -nagy, hogy a franczia színészet dicsőségét alkotja. Corneille és Racine -nem hijába írták oly szépen, mindig találkoztak színészek és színésznők -egész Rachelig, kik verseikkel elbájolják a félvilágot. Bármennyit -gunyolódjanak a németek a franczia színészet pathoszával, ők a -szavalatban soha sem tudtak annyi bájt fejtene ki, annyi hatást idézni -elő s hijába hivatkoznak az angolokra, kik hasonlókép nagyra becsülik a -pathoszt, a minek mi is tanúi lehettünk Aldriage vendégszerepléseikor. - -A franczia classikai dráma másfelől nagyban elősegíté a színészeti -plastika kifejlődését is. A költők tárgyaikat nagyrészt a görög vagy -római mythologiából és történetekből vévén, már maga az öltözék -kényszeríté a színészeket némi plastikára, a mit a régi classikai -irodalom és művészet iránti rokonszenv még inkább elősegített. -Teljességgel nem szándékozom a franczia classikai dráma elméletét akkor -védeni, midőn azt már az idők és kritikusok egyaránt megbuktatták, csak -azon hagyományait érintem röviden, melyeket a franczia színészetben -hátrahagyott. A franczia classikai dráma sok tekintetben szembe tette -magát a keresztyén világnézettel s így nélkülöznie kellett korunk -legerősbb tragikai elemeit; továbbá az idő és hely egységével tűrhetlen -békót fűzött a költőkre; míg végre a jellem alkotásban soha sem -emelkedett az egyéniségig, csak typosokat teremtett, a szenvedélyeknek -csak általánosított képviselőit festette. Azonban az általánosított -szenvedélyeket a költészet és ékesszólás nagy erejével állítá elő s -hozzá szoktatta a szinészeket a szenvedélyek élénk festéséhez, a mit -ezek már csak azért is kénytelenek voltak megtenni, hogy az egyéniség -hiányát valami egyébbel pótolják. Az élénk és pathetikus franczia nép -oly előszeretettel csüggött a classikai dráma e színészeti hagyományain, -hogy midőn a romantikai iskola győzelemre jutott is, ezek csak -módosultak de nem vesztették el jogaikat. Mindez miért ne érdemelné meg -a magyar itészek és szinészek figyelmét. Miért ne mondhatná valaki -közülünk, hogy a német színészet befolyása nem volt reánk mindig -jótékony s nem árt másfelé is tekintgetnünk? Miért ne mernök sejteni, -hogy nyelvünk hangzatosbb mint a német és több és másnemű pathoszt -kíván? Miért ne higyjük, hogy szónoki nép vagyunk, s nem ártana, ha e -művészetet színészeink is mívelnék, midőn más úgysem mívelheti? Miért ne -erősíthetnök, hogy az egyénítés, mi az újabb színészet legnagyobb -hódítmánya, s miben az angolok és németek annyira kitünők, nem hogy -kizárnák pathoszt, de a szükséges módosítások mellett épen megkívánja? -Miért ne kívánhatnók meg, hogy a magasabb tragédiákban bizonyos tragikai -stylünk alakuljon meg, annyival inkább, hogy e tekintetben már birunk -némi hagyományokkal is? – Miért ne bölcselkedhetnék valaki e kérdésekről -egy franczia vagy olasz előadás erős benyomásai után? Én ugyan Ristori -czikkemben mindezt nem tevém, csak a közönség, tragédiaírók és színészek -kölcsönös vádjai fölött humorizáltam; csak a szavalat és pathosz -mellőzése, csak azon nyugodtság és hidegség ellen keltem ki, mi -tragédiáink előadásaiban uralkodóvá vált, de ha tettem volna is, -követék-e valami nagy bűnt? Mindebből láthatja ön, hogy nem vagyok épen -a legrosszabb akaratú ember, sőt az ön kedvéért fölveszem egy pillanatra -a jó ember szerepét is. Ezennel kinyilatkoztatom, _hogy_ én megnem -bocsájtva semminemű hanyagságot, nem bámulva semminemű és bármennyire -bámult ferdeséget, az ön és más jelesb színészeink és színésznőink -tehetségeit, őszintén becsülöm s ha a tragödiákban igen sokkal kevésbbé -méltánylom önöket, mint más itész, annak oka az én polemikus itészetem, -mely szépirodalmunk és színészetünk néhány vezérelvét ostromolja s nem -annyira a tehetségek fényoldalait tünteti föl, mindinkább iskoláik -_árnyoldalaira mutat_. Nem tudom, érti-e ön e mondatot, de magyarul van -mondva s épen nem új eszme. - -Lássuk most már azon második indokolatlan állítást. Ön azt mondja, hogy -e mondatomnak: «_Az_ ő (Ristori) érdemei nem pusztán a franczia, olasz -színészeti iskola kitünő sajátságain alapulnak, melyeket annyira _hűn -képvisel_» – nincs értelme. Hogy miért, azt természetesen nem mondja -meg. Ennek így is megvan a maga értelme, de még inkább meglesz, ha ön a -rá közvetlenül következő mondatot is elolvasná, mely ez: «_Neki_ meg van -az a sajátsága, mi minden művészetben csak a _lángészi_ stb.» Ebben se -logikus, se æsthetikai ellenmondas nincs, s azt teszi, hogy a Ristori -érdem, nem pusztán a franczia-olasz színészeti iskola kitünő -sajátságaié, melyek már magokban is nagy hatásnak, hanem egyszersmind a -lángészé. - -Ennyit nem annyira feleletül az ön czikkére, melyben egyetlen a dologra -vonatkozó gondolat sincs, hanem inkább rövid itészi pályán némi -igazolással, melyről ha nem is örökre, de legalább egy időre lelépni -szándékozom. De mielőtt lelépnék, még végig akarok önnel vivni egy -harczot a tragödia fölött, ha mindjárt tragikomikailag ütne is ki. Ön -azt mondja: miként fogom én föl e tragédiát, vagy egyátalában -fölfogom-e, abba most nem ereszkedik. _De_ kérem, én fölhívom, hogy -ereszkedjék bele és fejtse ki nézeteit szemben az _enyéimmel_. Azonban -nézeteimet a tragédiáról nem fogja megtalálhatni Ristori-cikkemben, -melyben majd semmi sincs, mi határozottan ide vonatkozhatnék. Elméletem -a tragödiáról leginkább fellelhető _Diocletian_-ról írt birálatomban, -mely a _Pesti Napló_ mult évi folyamának valamelyik szeptemberi számában -jelent meg. Ez épen nem kimerítő czik, csak könyed hirlapi dolgozat, -mint minden czikkem, de elég arra, hogy kimerítő vitatkozást alapjául -szolgáljon. Kiváncsi vagyok hallani az ön nézeteit, mert őszintén -megvallom, hogy azokat eddigi czikkeiből sehogy sem tudtam kivenni, s -azt hiszem ezzel más sincs különben. - -Aztán a tragédia elméletéről vitatkoznunk épen nem fölösleges, mert -irodalmunk e tekintetben igen szegény. Tehát harcz és háború! Hadd -kürtöljön a várkapus, nyiljanak meg a sorompók, csattogjon a fegyver, s -a közönség készüljön egy mérges párviadal szemléletére, mely ha nem is -fog oly nagyszerűen kiütni, mint a Toldié, de talán méltó lesz arra, -hogy Toldy irodalomtörténetébe följegyezze. Akár én essem el, akár ön, -küzdelmünk az irodalomra nézve nem lesz minden haszon nélküli. Azonban -előre figyelmeztetem, hogy a dologhoz kell szólania, különben ott hagyom -önt is, mint Török Jánost s ön is kénytelen lesz maga önmagát sebezni -össze. Egyébiránt lehet ön szenvedélyes, eszmékért szabad szenvedélyesen -küzdeni; lehet gúnyos is, e fegyvert nagy írók is használják, csak -azokat a czifra phrasisokat kerülje, melyeket úgy látszik, költészetnek -képzel, de én prózának is kevesellek s a polemia legtöredékenyebb -fegyvereinek tartok. - -Ön bizonyosan engedni fog fölhívásomnak, különben azt a jogos gyanút -kelti föl, hogy inkább szeret kötekedni, mind irodalmilag polemizálni s -több bátorsága van vádakkal állani elő, mint eszmékkel. Tegyen ön -bármit, én mindenkép ki leszek elégítve, s ha kritikai pályám fölött -pálczát tört is a közönség, azt a mivel bevégzem, alkalmasint -méltányolni fogja; mert vagy az eszmét polémiájára adok alkalmat, vagy -leálarczozok egy fönhéjózó és eszme nélküli polemikust. - - -III.[22] - -Berlin, április 26-án. - -Ön a mult év végén megtámadván Ristoriról írt czikkemet, a többek közt -azt mondá rólam, hogy a tragédiát nem értem. Erre bátor valék fölhívni -önt, hogy állítását indokolja és fejtse ki nézeteit szemben az -enyéimmel, s minthogy Ristori-czikkemben semmi sincs, a mi szorosan a -tragédia elméletére vonatkoznék, utasítám önt oly czikkemre, a -Szigligeti _Diocletián_-járól írt birálatomra, mely épen ezt fejtegeti. -Ez által nem egyebet akartam elérni, mint azt, hogy az ellenem megindult -hazafiuskodó polemiát az æsthetikai térre vigyem, a hova tulajdonkép -tartozik s ott vagy az eszmék polemiájára adjak alkalmat, vagy -leálarczozzam önt, mint fenhéjázó és eszme nélküli polemikust. - -S miként fogadta ön fölhivásomat? Egyszerűen visszautasítá, azt mondván -rólam, hogy velem vitába nem bocsátkozhatik, mert ahhoz nekem se -«szellemi erőm» se «szakértelmem» se «tapasztalatom» se «érettségem» se -«érzékem» nincs. Jól van. De ha ön engemet, mint írót ennyire megvet, -nem kellett volna annyira figyelmére méltatnia, hogy megtámadjon; vagy -ha kegyeskedett leereszkedni hozzám s azt mondani rólam, hogy a -tragédiát nem értem, méltóztatott volna egyszersmind állítását indokolni -is, össze meg összetörvén a tragédiáról írt elméletemet. Mibe került -volna ez önnek? Óriási ereje mily könnyen semmivé tehet vala oly törpét, -a minő én vagyok. Ugyan miért nem tett semmivé? Mennyi dicsőség háromlot -volna önre! Azok a lyrai költők, a kikkel én oly igazságtalanul bántam, -fönséges ódákban halhatatlanították volna önt; a szinésznők és -szinészek, kiket én néha megróni mertem, a közügyért félre téve minden -személyes rangkórt, lakomát rendeztek volna az ön tiszteletére s Török -János, ez idő szerint legnagyobb hazafi, kit én elég rossz szivű valék -rágalmazni, elérzékenyülve nyújtotta volna önnek a hazafikoszorút s -mindig compact betűkkel szedette volna az ön nevét vezérczikkeiben -újdonságaiban is, mint a Széchenyiét és Komlóssy Idáét. Mennyire -elvakithatta önt a büszkeség, hogy mind ezt nem gondolta meg. - -Hagyján! Csakhogy igazán meg tudott volna vetni engem. De ön nem képes -elég büszke lenni, sőt még elég gőgös sem. Végetlenül jobban játszik a -színpadon, mint a tárczában. E tárczai vendégszereplése sehogy sem -sikerült. Mennyit nem beszél ön az egyenítésről s mennyire nem tudja -önmagát, mint büszke művészt egyéníteni. Higyje meg, e szerepet nagyon -rosszul játsza. Mindjárt az első jelenetben nagy hibát ejt. A büszke -művész, a ki engem oly mélyen megvet, nem átalja oda alázni magát, hogy -velem három hónapig foglalkozzék. Ez oly ellenmondás, melyet még Török -János sem tudna összeegyeztetni, pedig ő az effélékben figyelemre méltó -furfangosságot fejt ki. Úgy van: ön büszkén visszautasítja ugyan -fölhivásomat, de ugyanakkor egyszersmind czikkeket kezd meg ellenem, -melyekből ötöt három hónap alatt szerencsésen be is végezett. S mit -foglalnak magukban e nagy erőlködések közt írt czikkek? Vajon bonczolat -alá veszik-e az én tragédiáról írt elméletemet? Nem, hiszen ön engemet -megvet, nem akar vitázni velem, legkevésbbé oly dologról, mi megérdemli -a fáradtságot. Mit tesz hát ön? Birálni törekszik azon czikkemet, -melyben önt vitára hivtam föl. Azonban e czikkemben újra semmi sincs, mi -szorosan a tragédia elméletére vonatkoznék, mert az nem akart egyéb -lenni, mint felhívás, itészi eljárásom igazolása s felvilágosítása azon -két ráfogásnak, melyek ön első czikkének egész tartalmát tették. E -szerint önnek úgynevezett birálatában, igen természetesen, e pontok -védveit kellett volna ostromolnia. S mit tesz ön? Megtámadja nézeteimet -a tragédiáról, vagy jobban mondva holmi összetépett, elfacsart -mondataimból, oly mesterséggel, melyet a legutolsó zugprókátor is -megvetne, oly széptani nézeteket következtet és fog reám, melyeket soha -nem vallottam. Hova sülyed az ön büszkesége? Csaknem Fallstaff -mesterségéig. Valóban Fallstaff nem mond annyi valótlanságot, mint a -mennyi ráfogást ön használ ellenem czikkeiben. Sajnálom egész vitánkat. -Nem kellett volna alkalmat adnom arra, hogy a legelső magyar színész s -annyira kitünő æsthetikus magát ennyire compromittálja, ha ugyan -journalistikánk némely pontokban nem kezdene oda jutni, hol többé semmi -se compromissio. - -Most már mit csináljak önnel, miután az eszmék polemiája lehetetlenné -vált köztünk? Leálarczozzam-e mint fenhéjázó és eszme nélküli -polemikust? Nem teszem, mert ha tenném, négy nagy tárczát kellene tele -irnom s öt-hat napig untatnom a közönséget azzal, hogy én ezt meg ezt -mondottam, s nem azt, a mit ön reám fog; nogy állitásaimnak értelme ez -meg ez, s nem az, a mit ön mond; hogy innen is amonnan is kikapott -mondataimat így meg így ferdíti el; hogy itt meg itt nem ellenem beszél -s tulajdonkép mindent, helyest és helytelent, össze-viszza zavar s -egyetlen gondolatot sem fejt ki végig. Nem lehet visszaélnem e lapok -szerkesztője és olvasói türelmével, kik különben is már megunták az én -hosszadalmas Ristori-peremet. Aztán azt hiszem, hogy ön az én segítségem -nélkül is eléggé leálarczozta magát. Minthogy azonban ezt se ön, se -mindenik olvasó nem tartozik elhinni, ezennel győzöttnek nyilatkoztatom -magamat; önnek engedek minden diadalt, leteszem fegyvereimet, -föltétlenül meghódolok s eltűröm, hogy valamikép Török János magát nem -rég («_Magyar Sajtó_» _97. sz._) Megváltónkhoz hasonlította, kiről a -gonosz és irástudó farizeusok kétélü fegyverei visszapattantak: úgy ön -Hunyady dicsőségével kérkedhessék, kin Cilley ármányai megtörtek s az -egész színházi személyzet elénekelhesse fölöttem: «Meghalt a cselszövő, -nincsen többé viszály!»… Úgy hiszem e nyilatkozatommal megelégszik ön s -épen nem fogja rossz néven venni, ha daczára föltétlen meghódolásomnak, -polemiája egyetlen pontjára pár megjegyzést teszek. Nem cáfolni akarok, -isten mentsen, sőt ellenkezőleg ön legsúlyosb vádját szándékozom -igazolni, bevallván bünömet. Utolsó czikkének végén ön ezt mondja: «A -költőről jut eszembe, hogy Vörösmarty utolsó költeményére, a «Vén -czigány»-ra ez a berlini polemikus oly értelemben fejezte ki kritikáját, -hogy e költeménynek csupán a feje (első verse) emberi: a többi része se -nem hús, se nem hal, mint Fallstaff jegyzi meg a csaplárosnéról. -Tanulságos példa ismét arra, mikép szokott a hivatlan itészkedő saját -magára irni legkegyetlenebb birálatot. Ime ez a polemikus itészkedő -világosan kimondja magáról, hogy neki sem a költői mélységhez érzéke, -sem a művészi nagyságról fogalma nincs.» - -Ön geniális ember lévén, ki gondolkodás nélkül, öntudatlan szokott irni, -alkalmasint nem tudja, hogy e sorokban tulajdonkép mit fejezett ki. -Azért megmagyarázom. Ön sem többet, sem kevesebbet nem fejezett ki, mint -ezt: lássátok ez ember nemcsak Egressy Gáborról szólott tiszteletlenül, -hanem Vörösmartyról is, ime e törpe a nemzet mindenik _nagy_ fiát -megtámadja. E fogás bizonyosan megtette a maga hatását. Ha sikerül Török -Jánosnak handabandáit Széchenyi nevével takargatni, miért ne sikerülne -Egressy Gábornak fenhéjázó és eszme nélküli polemiáját a Vörösmarty -nevének aegise alá helyezni? Miért, ugyan miért ne? Egyébiránt azon -tény, mit ön ellenem végsoraimban fölhoz, igaz s csak kissé van -elferdítve. A dolog így áll: Vörösmarty «Vén czigányát» nyilvánosan, -lapban soha se biráltam ugyan, hanem a «Magyar szép könyve» egyik -szerkesztőjének szállásán, hol több iró volt jelen, midőn véleményemet -kérdezték körülbelül így nyilatkoztam felőle: e költemény első versszaka -kitünő szép, a másodikban már kiesik a költő az alaphangulatból, több -helyt dagályba csap, míg forma tekintetében nem mindenütt ismerhetni meg -benne a régi Vörösmartyt. Nem vitatom: vajon magántársaságban mondott -szavaiért felelős-e az ember a közönség előtt s vajon volt-e önnek joga -az úgynevezett birálatomat nyilvánossá tenni? Mindegy. A mit mondok, -soha sem szégyeltem és tudom mindig indokolni s ha a kérdéses költemény -kezemnél volna, avagy itt helye lehetne, hogy azt biráljam, nem -mulasztanám el bővebben kifejteni véleményemet. Azonban, ha én -Vörösmarty e költeményét nem tartom valami kitünőnek s legkevésbbé oly -remeknek, mint ön, következik-e ebből az, hogy én Vörösmartyt nem -tisztelem s nem tartom egyik legnagyobb magyar költőnek? Bizonyára nem. -Igaz, én Vörösmartynak még több ily s ezeknél gyöngébb költeményét is -tudnám előszámlálni; igaz, se eposzait, se drámáit nem birtam annyira -magasztalni mint mások, de ha azon költeményeiről van szó, melyekben ő -valóban nagy ha azon hatás jő kérdés alá, melyet ő nyelvünkre s nemzeti -érzésünk felköltésére tett, ha szóval egész költői pályájáról kell -szólani, alkalmasint inkább és nyomósabban tudnám azt méltányolni, mint -ön, a minthogy ezt tettem is. Meglehet, hogy ön e szavaimat, kissé -elferdített kiadásban, mint kegyetlenséget, vérárulást, nemzeti bűnt -fogja hirdetni. Nem botránkoznám meg benne. Van irodalmunkban egy nem -annyira párt, mint csoport, – ide tartozik ön is, – mely brutalitással -akar terrorisalni minden neki nem tetsző irodalomtörténeti vagy széptani -véleményt. E párt kegyelete otromba dicsőítés, nemzeti önérzete émelyitő -kérkedés s hazafisága a sértett hiúság vagy üzérkedés nyeglesége. De -elég. Oly ponthoz értem, mely mindig indulatossá tesz. Jobb hallgatnom, -különben is elég rossz hirem van. - - - - - - -1857 - - - - -A SZINHÁZI NAPTÁR ÜGYÉBEN. - - -I. - -A _Magyar Sajtó_ és _Hölgyfutár_ közti polemiába akarok beleszólani, nem -mint érdekelt fél, hanem mint olyan, kire kellemetlenül hatott a vita -folytán kifejlett botrány s ki sajnálja, hogy elvkérdés -személyeskedésnek lőn föláldozva. Egy pár év előtt nyiltan és névtelenül -sokkal többször irtam mind a _Hölgyfutár_, mind a _Magyar Sajtó_ ellen, -mintsem ez egyetlen oknál fogva is ne hihetném magamat ez ügyben -pártatlanabbnak másoknál. - -A mult évben gróf Bethlen Miklós, Dobsa Lajos és Tóth Kálmán urak -_Szinházi Naptár_ című vállalatot indítottak meg oly igéret mellett, -hogy a tiszta jövedelmet _részben_ a nemzeti szinház nyugdíjintézetének -adják s így vállalatuk minden pártolója ezuttal e kegyelt intézetnek is -áldozik. A vállalat szerencsésen sikerült s a szerkesztők igéreteiket -megtartva, a nyugdíjintézetnek 100 darab aranyat adtak át s mint -naptárjuk boritékján megjegyzik, igéretükön fölül Fáncsy Lajos elhunyt -jeles művészünk leányát buzditáskép külön negyven aranyban -részesítették. E szerint a közönség nem volt kijátszva, mert tudta, -mennyiben áldozik a nyugdíjintézetnek, amennyiben a szerkesztők nem -voltak szószegők, mert nem csak igéretöket teljesíték, hanem annál -valamivel többet. Ez nem lehet kérdés tárgya, ez bevégzett tény, melyet -mindenkinek el kell ismerni. - -Egészen más és egészen nyilt kérdés az: vajon helyes-e jótékony cél cége -alatt adni ki könyvet s mégis a jótékony célra a tiszta jövedelemből -csak bizonyos részt – harmadát vagy felét, az mindegy – ajánlani oda. -Azt hiszem nem helyes, mert árt az irodalom erkölcsi tekintélyének, -veszélyezteti a jótékonyság e szép módjának sikerét, s oly kellemetlen -helyzeteket szülhet, melybe a legbecsületesebb ember is -belekeveredhetik, ha jó hiszemben, de gondolatlanul hódol e divatnak, -melyet hirlapjaink inkább dicsérve, mint megróva, csaknem kétség alá sem -jöhető elvvé emeltek. - -A jótékony czél czége az egész tiszta jövedelem oda ajánlása nélkül, oly -kérdéseket ébreszt a közönségben, melyek rosszul eshetnek az embernek, -nem mintha kényesebbnek tartaná a reá ruházott irói czimet más -czimeknél, hanem mert szivén fekszik az irodalom erkölcsi tekintélye, -melyet elvégre a szerkesztők is képviselnek, s a jótékonyság ügye, mely -e miatt majd mindig szenvedni szokott. Hová lesz a tiszta jövedelmek -másik része? Nem elég-e a kiadó szerkesztőnek és iróinak fáradságuk -jutalmául bizonyos méltányos tiszteletdíj? Illő-e nyereségre is -számítaniok akkor, midőn philanthropok akarnak lenni? Hogyan lehet -kockáztatásról beszélni, hiszen szabadságában áll a szerkesztőnek nem -indítani meg vállalatát, ha előfizetői gyéren mutatkoznak, vagy ha szó -lehet kockáztatásról, nem kockáztat-e a közönség is, előfizetve s nem -tudva: vajjon azt, mit _részben_ jótékony célra adott nem emésztik-e föl -_egészen_ a kiadási és dijazási költségek? Nincs-e okunk, ha nem is -gyanús szemmel nézni, de nagyon hibáztatni e félkegyelmű cégeket? E -kérdések igen természetesek és jogosak, de ha nem volnának is azok, az -eredmény ugyanaz lenne. A magánkörben elmondott kérdések nyilt -támadásokká válhatnak a lapok hasábjain s mint szokás, nem elv, hanem -személy ellen intézve. Valaki a méltányosság szempontjából azt -vitathatja, hogy ennyi meg ennyi tiszta jövedelemhez képest csekély volt -ez vagy amaz jótékony célra adott összeg. Mennyi félreértés és -kellemetlen helyzet merülhet föl. Az önérdek, irigység elkeseríthetik a -vitát, a rágalom megteheti a magáét s az ügy különös természeténél fogva -az egészből nem származhatik egyéb, mint vagy nagy botrány vagy nagy -igazságtalanság vagy mindakettő egyszerre. A különben is elégedetlen -közönség még elégedetlenebb lesz, gyanús szemmel néz nemcsak ily hanem -másnemű irodalmi vállalatokat is, s mindinkább elhül a jótékonyság e -szép módja iránt, melyet aztán majd a legnagyobb szükség esetében sem -lehet sikerrel igénybe venni. - -Mindezt rég el kellett volna mondani a lapoknak s illő kimélettel, de -nagy erélylyel elvvé emelni, hogy minden jótékony cél cége alatt -megindult vállalat tartozik cégének áldozni egész tiszta jövedelmét. -Azonban a lapok ezt mindig elmulasztották. Ezért természetes volt, hogy -a divatnak nemcsak gróf Bethlen Miklós, Tóth Kálmán és Dobsa urak -hódoltak folytatva naptárukat, hanem jónak látta Szigeti úr is új -szinházi naptárt inditani meg, a nyugdíjintézeti választmány pártfogása -mellett a tiszta jövedelemnek felét igérve. Végre a _Magyar Sajtó_-ban -felszólalt valaki Szathmárból, azon helyes elvet fejtegetve, hogy a -_Szinházi Naptár_-nak egész jövedelme legyen a nyugdijintézeté, mert -különben a cég csak üres hang, s az előfizetők célja nem lesz elérve. -Mindenki azt várta, hogy a _Magyar Sajtó_ pártolni fogja e helyes elvet -s mind a két naptár szerkesztőit felhivja az egész tiszta jövedelem -odaajánlására. A _Magyar Sajtó_ mást tett: csak Szigeti úr naptára -mellett izgatott s gróf Bethlen Miklós, Dobsa Lajos és Tóth Kálmán -urakat felhivta naptáruk megszüntetésére. E logikátlanságot élesen -lobbantá szemére a _Hölgyfutár_, de az irodalmi polémia határai közt. -Erre a _Magyar Sajtó_, vagy a mint később kiderült, Török János úr egy -sokkép rágalmazó cikkel felelt, mit aztán a _Hölgyfutár_ oly módon -viszonzott, mely csak azok előtt menthető, kik ismerik a -magán-körülményeket s tudják, hogy a _Hölgyfutár_ e lépésre kényszerülve -volt. Török János úr folytatta rágalmait s csak akkor hallgatott el, -midőn Dobsa Lajos és Tóth Kálmán urak több igen méltánylandó ok miatt -megszüntették naptárukat s előfizetőiket Szigeti úrnak küldötték. - -Ime röviden az egész polémia, mely nem szül hasznot, csak botrányt. -Pedig az elvkérdést ki kell vivnunk mind az irodalom, mind a közönség -iránti tekintetekből. Ez elv sokkal természetesb, jogosabb, mintsem a -mondottakon kivül még bővebb fejtegetésre is szorulna. Ezért bátor -vagyok felszólitani lapjaink szerkesztőit, hogy támadjanak meg minden -jótékony cél cége alatt megindult vállalatot, mely nem egész tiszta -jövedelmet ajánl jótékony célra s ezt kezdjék a Szigeti úr vállalanát, -hol különben is holmi koczkáztatásról legkevésbbé lehet szó. Felszólítom -továbbá irótársaimat is, hogy közremunkálásukkal oly vállalatot ne -támogassanak, mely nem hódol ez elvnek s így a Szigeti úrét sem -mindaddig, mig a nyugdijintézetnek csak bizonyos részt igér, részemről -nem támogatom, mivel ugyan a vállalat keveset vagy épen semmit sem -veszt, de az elv nyer valamit, talán egy két hivet az irók közül s -erkölcsi súlyt a közönség részéről. - - -II. - -A _Magyar Sajtó_ 83-ik számának nyiltterében a _Szinházi naptár_ ügyében -írt czikkemre egy hosszú czikk jelent meg Török János úrtól, melyet nem -hagyhatok egészen szó nélkül. - -A czikk nagyrészt felszólalásom indokát gyanúsítja. Ez indok szerinte -nem egyéb, mint moralis alakba burkolt bosszú, melyre magamat láthatlan -rugók által ingereltetém. A ki elfogulatlanul olvasta czikkemet, -észrevehette, hogy elv mellett és visszaélések ellen küzdöttem, a -személyek közt nem téve különbséget. Nekem Szigeti úr ez ügyben épen -annyi volt, mint Tóth Kálmán és Dobsa Lajos urak, már csak azért is, -mert mindegyikre egykép alkalmaztam azt a helyesnek ismert elvet, -tudniillik, hogy minden jótékonysági czég alatt megindult vállalat -tartozik czégének áldozni egész tiszta jövedelmét. Minden czikkből csak -annyit szabad kiolvasni, a mennyi benne van s valamely tett láthatlan -indokait bosszúnak nevezni nem kevesebb, mint logika nélküli rágalom. - -Ez értelem nélküli rágalmon kivül van még Török úr czikkében egy pár -fenyegetőzés, melynek eredményét nyugodtan várom s egy csoport ferdítés, -melyekre nézve czikkemre utalom az olvasót. - -A dolog érdemébe, a felállított elv megvitatásába nem bocsátkozik Török -úr. Most is csak azt ismétli, a mit már többször elmondott. Újra -elmondja, hogy a nyugdíjintézeti választmány nem ereszkedhetik -vállalkozási kisérletekbe, hogy Szigeti úr a maga koczkázatára adja ki a -naptárt s minthogy veszthet, tehát illő nyernie is s több effélét. A -választmány ellen senki sem beszél. A választmány igen helyesen teszi, -hogy nem ereszkedik vállalkozási kisérletekbe; valamint azt is helyesen -tette, hogy nem a Tóth Kálmán és Dobsa Lajos urak vállalatát ajánlá a -közönség pártfogásába, hanem Szigeti úrét, mint olyant, mely amazoknál -többet, fele jövedelmet igér. Azonban ez semmit sem bizonyít a mellett, -hogy vajon Szigeti úr helyesen tesz akkor, midőn félkegyelmű czéget -használ s így a méltányos díjon kivül, mely már magába is ellensúlyozza -azt a sokszor emlegetett koczkázatot, még nyereségre is számít. A -koczkázat kikerülhetlen mind a közönség, mind a szerkesztő részéről, az -egész tiszta jövedelem odaigérése esetében épen úgy, mintha csak -bizonyos részt igérünk. Ez a dolog természetében fekszik, min egyikünk -sem segíthet. De azon nem csak segíthetünk, de tartozunk is segíteni, -hogy a jótékony czél varázsát ne gyöngítse az üzérkedés jogos gyanúja, s -az irodalom ne legyen kitéve megaláztatásoknak. Csak másfél év óta -kezdenek divatozni irodalmunkban e félkegyelmű jótékonysági czégek. -Ezelőtt mindenki cynismusnak tartotta volna ilyesmivel előállani, -kivétel nélkül mindenki egész tiszta jövedelmet ajánlott, például br. -Eötvös, Császár Vahot és mások. Ez elvkérdés, itt személyes tekintetek -nem határozhatnak. Épen azért újra felszólítom a szerkesztőket és -irótársaimat az elv kivivására. A sikeretlenség nem a mi hibánk lesz, de -ha meg nem bélyegezzük e botrányos visszaélést, kötelességet mulasztunk. - - -III. - -A _Magyar Sajtó_ 84 és 85-ik számaiban újra czikkek jelentek meg a -_Szinházi Naptár_ ügyében. E czikkek jelleme is ugyanaz, mi az eddigieké -volt: egy kis cynismus, jó adag korlátolt felfogás s némi ferdítés. Csak -a rágalom hiányzik belölük, mi mindenesetre érdem, s miért a nem mindig -felelős szerkesztő köszönetet érdemel. - -Egyik czikk a szerkesztő tollából foly s korlátoltabb felfogású -mindeniknél. A szerkesztő jó tanácsot ad a nyugdíjintézeti -választmánynak s ezt lapja változatlan elvének nevezi. Szerinte a -választmány még ez évben intézkedni tartozik és akép, hogy az egész -vállalatot vegye át saját koczkájára valamely nyomdatulajdonos, a -szerkesztő húzzon kellő dijt és procentáatiot, a tiszta jövedelem pedig -jusson minden levonás nélkül a nyugdíjintézetnek. Miért a választmánynak -beszélni és nem Szigeti úrnak? A választmány nem használhatja e jó -tanrcsot, mert olyasmit cselekednék, mi körén kivül esik. Az ő tiszte e -tekintetben nem lehet több, mint elfogadni és megköszönni az adományokat -és támogatni pártfogásával minden oly vállalatot, melyből az intézet -némi személyes biztosíték mellett hasznot remélhet. A többi a vállalkozó -dolga, tehát a jelen esetben Szigeti úré, ki tetszése szerint -egyezkedhetik a nyomdatulajdonossal, de ha kiadási költségeken, -szerkesztői és irói dijakon kivül még procentuatiót is akar húzni, ismét -csak nyerészkedő lesz, s megint ott vagyunk, ahol voltunk. - -Azonban a szerkesztő úr korlátolt felfogása itt meg nem állapodik. Neki -nem csak a választmány köréről nincs fogalma, hanem a journalistika -természetét sem ismeri. Ugyanis czikke végén oda nyilatkozik, hogy kész -megelégedni a dolog mostani rendével s így megváltoztatja változatlan -elvét, ha azt a választmány nem veszi foganatba. A hirlapok nem azért -szoktak tenni valamely indítványt, melynek helyessége és kivihetőségéről -meg vannak győződve, hogy aztán lemondjanak róla csak azért, mert az -illetőknek nem tetszik. Ily körülmény még erélyesebb küzdelmet tesz -kötelességökké. Az úgy van a világon mindenütt s e nélkül elvesztené a -journalistika egyik létezési jogát. Ma egyet, holnap mást beszélni, s -mások szeszélye vagy önérdekének áldozni föl a meggyőződést, lehet -korlátolt felfogás, de mindenesetre a legnagyobb journalistikai bűn. - -Szigeti úr korlátolt felfogásán már kevésbbé csodálkozom. Ő szinész s -csak szerepeit tartoznék tudni. Azért nem vehetem rossz néven tőle, hogy -hivatlan és illetéktelen erőszakoskodásnak nevezte felszólalásomat, de -tartozom neki megmagyarázni, amit nem tud s minek megértésére még csak -gondolkozás sem szükséges. Arra, hogy valaki hirlapi czikket vagy -könyvet merjen irni, nem kell sem oklevél, sem kinevezés, még csak -pártfogói ajánlat sem. Ide mindenki hivatalos, itt mindenki illetékes s -bele szabad szólnia bármily ügybe. Egészen más kérdés: okosan szól-e -valaki? Hanem Szigeti úr nem ez értelemben nevez engem hivatlan és -illetéktelen erőszakoskodónak. Ő úgy látszik, épen úgy tagadja -felszólalási jogomat, mint kicsinyli egyéniségemet. Ily fontos ügybe -csak nagy érdemű és megpróbált jellemű egyén avatkozhatik, szóval: aki -szereti a félkegyelmű czégeket. Más felől azt hiszi, hogy -felszolalásommal olyasmit követtem el, mi rablás. Megtámadtam -tulajdonjogát, néhány képzelt száz forintot akartam kivenni zsebéből s -tenni nem ugyan a magaméba, hanem a nyugdíjintézet pénztárába. Mindegy. -Az erőszak erőszaknak marad akár magunk, akár más számára rablunk. -Börtönt érdemelnék s kegyelemben részesülök. Szigeti úr megkegyelmez -nekem mint Rómának, midőn Attila szerepét játssza. Megelégszik egyszerű -óvással, melyben kijelenti, hogy erőszaknak nem enged s törvényes és -határozott jogáról nem mond le. - -Mi az a törvényes és határozott jog? Szigeti úr azt is megmondja egy -másik, a közönséghez intézett czikkében. E czikk egyébiránt nem annyira -jogi okadatolás, mint történeti elbeszélés. Megtudjuk belőle mindazt, -amit már mások is elmondottak, mit mindnyájan tudunk. A választmány nem -adhat ki naptárt, mert az intézet pénzét, mint alapítványi tőkét, nem -szabad bárminemű üzletbe fektetnie. Ezt tudta a választmány, azért nem -lett kiadó, tudta Szigeti úr s ezért lépett elő azon ajánlattal, hogy -saját rovására és felelősségére ad ki naptárt s a tiszta jövedelem -felében a nyugdíjintézetet részelteti. A választmány elismeréssel -fogadta az ajánlatot s minden kitelhető módon pártfogolni igérte. Ennek -következtében áll a programmon az intézeti elnök és szinházi igazgató -pártfogói ajánlata. Igy nyert a vállalat «Nemzeti Szinházi -nyugdijintézeti» jelleget. Ezért nem tarthat a választmány igényt a -tiszta jövedelemhez, ezért illeti Szigeti urat törvényesen és határozott -joggal a felerész. Mindez egy betüig igaz és senki sem kételkedett -benne. Senki sem mondá, hogy a választmány nem fogadta el Szigeti úr -ajánlatát vagy hogy helytelenül cselekedett. Én s e lapok szerkesztője -csak magát az ajánlatot róttuk meg, mint irodalmi cynismust. - -Senki sem vitatta, hogy a választmány egész jövedelemhez tart igényt és -Szigeti úr fele résznél többet tartozik beszolgáltatni. Mi csak azt -vitattuk, hogy az ily eljárás nyerészkedés, mely nem fér össze a -jótékonysági czéggel, elidegeniti a közönséget, árt az irodalom erkölcsi -tekintélyének, ezért az irók részéről nem támogatni, hanem megbélyegezni -való. Szigeti úr mindezt mellőzi. Pedig erről vártam hosszú, szép -beszédet, illően hangsúlyozva. Mennyire meglehetett volna bizonyítani ez -eljárás tiszteletre méltóságát. Mily könnyü védeni egy irót, ki -philanthrop akar lenni, az emberiség ügyében intéz felhivást a -közönséghez s a munkadíjon kivül még nyereséget is kiván! Mily -dicsérendő egy színész, ki elaggott pályatársai érdekében lép föl, s a -maga érdekét a túlon túl egész a nyereségig szeme előtt tartja! Ily -szónoklatot vártam Szigeti úrtól. Csak ekkor végezhette volna be czikkét -méltón ama büszke felkiáltással: Ennek folytán vállalatomat a közönség -kegyes pártfogásába felemelt homlokkal ajánlom. - -Fényes úr czikkére is csak ilyesmit felelhetek. Ő is mellőzi az eljárás -erkölcsi oldalát, melyre én fősúlyt helyeztem. Ő is pusztán -mellékeszmékkel bajlódik, csak hogy más oldalról. Először is azon -botránkozik meg, hogy még soha föl nem talált elvet állítok föl, t. i. -minden jótékonysági czég alatt megindult vállalat tartozik czégének -áldozni egész tiszta jövedelmét. Fényes úr, ki sok féle tudományt mível -tudhatná, hogy vannak dolgok, melyeket nem szükség feltalálni és -hirdetni, mert léteznek, szemünk előtt és szivünkben. Irodalmunkban a -közelebbi időkig hallatlan volt a félkegyelmű jótékonysági czég, mert az -írók cynismusnak tartották volna. Ezért nem volt szükség hirdetni az -elvet, most szükség, mivel találkoznak írók, kik az ellenkezőt felemelt -homlokkal hirdetik. Szigeti úr az elv czáfolatában sem szerencsésebb, -nem csak azért, mert oly alapföltételeket czáfol, melyekből teljesen nem -indultam ki. Épen nem mondám, hogy a jótékonysági czég alatt megindult -vállalatoknál a vállalkozó koczkáztatásáról és veszteségéről szó sem -lehet. - -Közönség, szerkesztő egykép koczkáztat az egész tiszta jövedelem -átengedése esetében épen úgy, mintha csak bizonyos rész van igérve. Ezen -nem lehet segíteni, ez a dolog természetében fekszik. Legfeljebb Szigeti -úr koczkáztat kevesebbet másoknál, minthogy a nyugdíjintézet iránti -részvét élénk és általános. Mindez ki van fejezve czikkeimben. Én csak -azt állítám, hogy jótékonysági czég alatt nyerészkedni, árt az irodalom -erkölcsi tekintélyének s a jótékony czélnak sincs hasznára. Ezt most -állítom, ha még egyszer oly fájón hat is Fényes úr érzékeny szivére. Azt -sem mondám, hogy valamely irodalmi vállalat sikerére elég a jótékony -czég s a szerkesztő anyagi és szellemi munkásságának nincs reá -befolyása. Annyira van, hogy érte méltányos díjt érdemel, mi -mindenesetre oly valami, mit a legjelesb szerkesztők és írók is -megköszönhetnek s mi megérdemli a koczkáztatást is. Csak a nyereség -erkölcsi jogát tagadtam s ezt tagadom most is, mert ha valamely ügyért -az emberek philanthropiáját vesszük igénybe, magunk sem lehetünk -szatócsok vagy uzsorások. - -Fényes úr czikkének többi része nem érdemel figyelmet. Meghagyom azon -hitében, hogy a félkegyelmű jótékonysági cégek előmozdítják a -jótékonysági ügyet, nem idegenítik el a közönséget. Hadd támogasson ő -minden ily vállalatot s higyje azt hazafiui kötelességnek. Azt sem -magyarázom meg, hogy ha valaki ártott a nyugdíjintézetnek, az egyedül -Szigeti úr és jóakarói, kimélem mély philanthropiai fájdalmát is, melyet -neki felszólalásom okozott. Csak sajnálatomat fejezem ki azon, hogy -találkoznak írók, kik ez eljárásban nem látják azt, mit látniok kellene, -az irodalom erkölcsi tekintélyének aláztatását és szépirodalmi és -néplapjaink annyirai gnorálják az egész dolgot, mintha még annyiban sem -tartoznék reájok, mint mondani valójukban elménczséget gyártani a -beküldött kéziratokra. - - - - -A NEMZETI SZINHÁZ ÉS DRÁMAIRODALMUNK. - -Ezelőtt harmincz évvel írta Kölcsey azt az el nem mondott híres -beszédét, mely kihatott később az egész országra. E percz óta a szinész -büszkébben merte magát a nemzeti nyelv és míveltség apostolának nevezni, -mert a haza egyik első rangú írója mondá a szinházról: «Itt leszen -nyelvünk egyik bátorságos révpartja; itt leszen a haza, hol mostani -számkivetése után megnyugszik; itt leszen a tűzpont, melyből valahára -teljes erejében lobbanhat ki, hogy a maga bámulást érdemlő tulajdonainak -tartozott rangját a többi európai nyelvek mellett elfoglalja». A -megyékben inkább kezdék hinni, hogy a nemzeti szinház csakugyan oly -közügy, mely figyelmet érdemel, mert egy hires író, egy komoly és -önmérséklő férfiú, a szenvedély hangján írta a részvétlenekhez: «Ez-e az -a hazafiúság, melyre Pestvármegyének rendei számot tartottak, mikor -elvégezték, hogy minket is meghívjanak-e szép szándék elősegélésére? -Ez-e a buzgóság, melyet tőlünk a nemzeti nyelvnek közügye vár? Ez-e az a -fennérzés, melylyel magunkat magyaroknak nevezni büszkélkedünk?» A -szigorú erkölcsbirák és a léha képmutatók, kik megtanulták Rousseauból, -hogy a színház erkölcsi romlást okoz, nem mertek többé szólani, mert egy -feddhetlen jellem fakadt e szemrehányásokra: «Ront a játékszin! Miért -mégis az idegentől vissza nem irtózni? Oh jól értem én, hogy mi az -úgynevezett romlás eszközei nélkül el nem lehetünk. Mi szeretünk -romlani, mi akarunk romlani, de romlásunkon is idegen színt akarunk -láttatni.» Az áldozni habozóknak – akarva nem akarva – meg kellett -nyitni erszényöket, mert egy ritkán gunyos ajak kifogyhatlan gúnynyal -kérdé tőlök: «A haza kiván nem vért, nem határtalan feláldozást, csak -bővségünkből kiván valamit, csak felesleg valónknak egy részét kivánja, -s mi, kik a vendégfogadás törvényeit gyakran érdemetlenek iránt is nem -minden vesztegetés nélkül gyakoroljuk; mi, kik bizonyos alkalmakkal -csillogás által kiismerszeni annyira szeretünk, hogy a kimélést -alacsonyságnak fognók tekinteni: mi vonjuk-e be markainkat a nemzetiség -közoltára előtt, mi ne tartsuk-e alacsonyságnak a kislelkű kimélést?» Az -ellenmondás elnémult, vagy lelkesedéssé vált, mert a felindulásban -kifáradt szónok e megbélyegző fordulattal végezte szónoklat formájába -öntött czikkét: «Ha van köztünk, ki a gyalázatos nevét hordozni nem -irtózik, keljen fel és czáfoljon meg.» Ez elébb csak kéziratban keringő, -később nyomtatásban is megjelent czikk mindenütt újabb és erősebb -lendületet adott a részvétnek; néhány év mulva már emelkedtek a Nemzeti -Szinház falai; nem sokára országgyűlésen is szőnyegre került az ügy s a -Felség hozzájárultával megajánltatott a dotatio. - -Miért újítni meg e napok emlékét, miért hivatkozni e czikkre? Talán a -közönyt és részvétlenséget kell újra ostromolni? Oh nem. Hála Istennek, -ezen túl vagyunk! A mit akkor Kölcsey csak néhányad magával érzett, most -mindnyájan érezzük, s bár szinházunk még most sincs annyira biztosítva, -a mennyire körülményeink közt is lehetséges, a hiány pótlása bizonyosan -nem a részvétlenségen fog mulni. Azonban Kölcsey nem csak izgatott, -ortromolt, lelkesített – hanem hitt, remélt és álmodozott is. Előtte oly -szinház lebegett, melynek jelleme nem csak a falakra festett országos -czímer, hanem egyszersmind az az önérzés, melylyel belép küszöbén a -közönség; az a lelkesedés, mely felülemeli az önbecsérző szinészt a -mindennapi élet körén; az a nemes hazafiúság, mely által a költő -tulajdon érzéseit a nemzetéivel olvasztja össze. Ő hitte, hogy a szinház -a közönséget, a közönség a szinházat kölcsönösen fogják nemesíteni; -remélt szinészetünk és drámánk jövőjében; szinészekről álmodozott, kik -többé nem az idegen ízlés rabszolgái; költőkről, kik új pályát törve, -saját életünk multját és jelenét varázsolják elénk halhatlan új -műveikben. - -Az óta sok év tölt el; Kölcsey rég a sírban nyugszik; de szent fájdalma -s hő lelkesedése folyvást él közöttünk; s most, e harmadik évtized -fordulásán, mintegy számot kérve kérdi tőlünk: Vajon beteltek-e azok a -szép remények, melylyekben oly mélyen hittünk; vajon haladunk-e azon -eszmény felé, melyről oly jól esett álmodoznunk? Kérdések, melyekre -felindul a szív, s az ajk nem mondhat határozottan se igent, se nemet. -Mégis e néma felindulásban több van, a mi vigasztal, mint a mi fáj. -Nincs okunk pirulni a multért, mert fontos eredményeket vívtunk ki; -reménynyel tekinthetünk a jővőbe, mert elégületlenek vagyunk a jelennel, -s nem hiszünk abban a hazug dicsőségben, melyet az együgyű jóakarat, -vagy az önmagának hizelgő hiúság igyekszik ránk vitatni. Ez -elégületlenséget öntudatra emelni és eszmékre vive vissza gyümölcsözővé -tenni: oly feladat, mely megérdemli a fáradságot. Kölcsey szelleme hív, -int és biztat. Az ő álmait kell hüvelyeznünk, az ő reményeit táplálnunk, -az ő hitében erősödnünk. Tovább kell fűznünk az eszmék lánczolatát is, -ott, a hol ő elejté. Akkor a szinház anyagi érdekeiről kellett -gondoskodni, most leginkább a szellemiek igénylik részvétünket; akkor -arról volt szó, legyen-e szinházunk, most azért kell küzdenünk, hogy -kitűzött czélja felé haladjon; akkor szónoklatra és pártfogásra volt -szükség, most elmélkedésre és kritikára, s ez utóbbi nem tehet jobbat, -mintha összehasonlítván a multat és jelent, saját viszonyaink -szempontjából vizsgálja bajainkat, s ez úgyszólva történeti alapon izgat -azon eszmék mellett, melyekben a jővő küzdelme s talán dicsősége is -rejlik. - -Minő különbség régi s mostani szinészeink állása közt! Kölcsey élénken -festi a nyomort és megvetést, mely a legjelesebbnek is egyetlen jutalma -volt. Kötéltánczosokként barangoltak városról-városra többször ébresztve -szánalmat, mint fogékonyságot a művészet iránt. Az utasok jól ismerték -őket; tudták, kiket visznek azok a megterhelt és mégis könnyű kocsik, -melyekről festett vásznak és aranyozott papirdarabok csüggenek alá s -tetejében télen is nyári ruhában fütyörész néhány beesett arczú úr és -didereg egy pár fátyolos ifjasszony. A városok vendégfogadósai hónapok -múlva is emlékeztek reájok a sok fúrás-faragásról, melylyel megrongálták -a nagy teremet s a hosszú árjegyzékekről, melyeket nem tudtak kifizetni. -A fővárosban nem hogy szinházépületjök lett volna, de még a fölléphetési -engedélyért is perelniök kellett. Többször kisérelték meg hol Pestre, -hol Budára telepedni és sikertelen küzdelmek után mindannyiszor -kénytelenek voltak újra nyakukba venni a vidéket. Aristocratiánk -ezereket pazarolt idegen művészekre s alig találkozott egy Wesselényi, -Ráday és Vida, kik a hazaiakat vegyék pártfogás alá. A megyék ugyan -tettek értök valamit, de a pillanatnyi segély csak alamizsna volt. A -míveltebb körök szégyelték vagy megvetették őket, az alsóbbakban csekély -volt a fogékonyság. Nem a szellemi szükség töltötte meg olykor a -szinházat, hanem a kiváncsiság. A vagyonosabb nemesség külföldieskedése -s a magyar polgári elem fejletlensége lehetetlenné tette az állandó -közönség megalakulását. A jó polgárok csak bámulni tudtak, a büszke -nemesek csak gúnyolódni szerettek. A magyar nem művésznek való, mondák -az idegen míveltségű ifjú urak; az ó-divatú öregek pedig, kik délelőtt a -haza ügyét védtek a megyegyűlésen, megbotránkozva szemlélték este az -előfüggönyt, melyre nagy betükkel volt felírva: éljen a nemzet, s -mosolyogva mormolták fogaik közt: a nemzet megél, csak ti tudjatok -megélni. Valóban kevesen voltak, kik a szinészet hatását a nemzeti -míveltség fejlesztésére fel tudták volna fogni. Valóban a szinészek nem -tehettek okosabbat, mintha megélni igyekeztek. El is követtek ezért -mindent. Nem kimélték a görögtüzet s a czifrábbnál czifrább tableaukat. -Oly műveket férczeltek össze, oly czímeket gondoltak ki, hogy csodájában -is begyült a közönség. A kit aztán bekaphattak, igyekeztek megtartani s -kedvéért akár bajazzókká váltak. Nemcsak művészetöket, hanem magokat is -készek voltak lealacsonyítani. Jutalomjátékaik alkalmával személyesen -hordozták szét a színlapot s ültek ki a pénztárhoz, megköszönni a -nagylelkű közönség filléreit. Se vásár, se főispáni beigtatás, sőt -nagyobbszerű névnap se eshetett meg nélkülök. Sátort ütöttek az -állatmutatók bódéi mellett s együtt hízelegtek a muzsikus czigánynyal. S -ha mégsem volt miből fizetni az adósságot, ha kifogytak az utolsóelőtti -és legeslegutolsó előadásokból is, megáldták a jó nagyságos úrfit vagy -urat, ki valamelyik színésznő szép szemeiért segélyt nyujtott számukra, -vagy jószágára vitette ki őket korhely pajtásokul. Szóval, néhány -szerencsésebb évet kivéve, a régibb szinész alig volt egyéb, mint most -iparlovag vagy bohócz, majd koldus vagy élősködő. - -Ily körülmények sokat árthatnak, de még magokban nem akadályozzák a -művészet lassú és biztos fejlését. Kevés különbséggel így volt az -eleinte Angol-, Franczia- és Németországon is. Az anyagi jóllét és külső -dísz a művészetek haladásában ritkán ok, a legtöbbször következmény. -Fődolog némi hagyományos hajlam, fogékonyság és érdekeltség. Ennek -hiánya akadályozta leginkább szinészetünk fejlését. - -Másutt a színészet vallásos és nemzeti szokások földjén csirázott. A -mysteriumok és utczai tréfák, a leendő tragédia és komédia elemei mindig -kedvencz mulatságai voltak a népnek, s így a szinháznak később mintegy -szükséggé kelle válnia. Nálunk a mysteriumok nagyon szűk körben -divatoztak, s az utczai bohóczok idegenekből teltek ki. Történetíróink -emlékeznek ugyan kóbor szinészekről, két vagy három drámai költeményünk -nyomtatásban is fenmaradt, de mindent összevetve, legrégibb szinészetünk -vagy majdnem egészen idegen volt, vagy nem a népszellem önkéntelen és -tartós nyilatkozata. - -Ezért a mult század vége felé, midőn néhány buzgó hazafi felszólalt a -magyar szinészet mellett, nem a meglevő elemek ápolásáról és -nemesítéséről volt szó, hanem egy mezőben új és idegen valami -átültetéséről. A szinház nem belső szükségkép nyilatkozott, hanem mint -abstractio s a nemzeti visszahatás egyik mesterséges eszköze. A szinpad -magyar lőn, de a szellem idegen maradt; a német szinészet halvány -másolata nem elégíthette ki az elnémetesedett mívelteket, a nép pedig -érzéketlenül nézte és hallgatta, a mit se érteni, se érezni nem birt. A -szinész maga sem tudta, mit csináljon. Hiányzott az alap, a melyre -építsen, a hatás, mely lelkesítse. Nem csoda, hogy a nagy hévvel -felkarolt ügy, a visszahatás gyöngültével, csak tengődni tudott. Nem -csoda, hogy szinészeink hiában küzdöttek a lehetetlenséggel s a -legtehetségesebbek ereje is megtört. Nemzeti szinészet nemzeti drámai -költészet nélkül nem állhat elő; a hagyományos nemzeti szellem képző -erejét még a lángész sem pótolhatja; s a szinész, mint a haldokló -viador, örömest hordozza sebeit, ha gyönyörittas közönség taposlja meg. -Ezt nélkülözvén szinészetünk mindent nélkülözött, s arra volt -kárhoztatva, hogy jól rosszul önmaga alkossa meg saját elemeit. - -Most máskép van minden. Hatvan év nehéz küzdelme közönséget teremtett. A -fölébredt közszellem s a fejlődő irodalom, szinészetünk e hű -szövetségesei, felizgatták a fogékonyságot. Az állandó és dotált szinház -létrejöttével egész új korszak derült föl. A vándorok menhelyre -találtak, hol tisztesség és közbecsülés váltotta föl a nyomort és -megvetést, pálya nyilt a művészi törekvéseknek és táplálékot nyert a -becsvágy. Az ifjú és emelkedő magyar főváros s a már önbizalommal küzdő -nemzeti szinészet egymást gyámolíták. Segítségül jöttek a költők és -kritikusok is. Elmélet és gyakorlat a nemzeti drámai költészet -megalapításán fáradoztak. Némely, ha nem is épen becses, de folyvást -törekvő drámai kisérlet egy kis magyar életet varázsolt a szinpadra. Ez -szinészetünknek némi nemzeti színt adott s közelebb hozva az élethez, a -hatás eszközeivel ruházta fel. A közönség növekedett részint -érdekeltségből, részint hazafiságból, részint divatból. Ma már bizton -elmondhatjuk, hogy oly közönségünk van, melynek szükségévé kezd válni a -szinház. Ott ül az aristocratia, s mi más ez, mint ezelőtt hatvan, sőt -csak húsz évvel is! Hűn megjelen a középrend, mely naponként erősbödik -számban, vagyonban és míveltségben; nem hiányzik az alsóbb osztály s -egész lelkéből tapsolja meg népszinműveinket. Most nyári hónapban is -annyi a közönség, a mennyi hajdan a bőjti napokban sem volt. Most nem -hallunk gúnyt és senki sem közönyös, sőt oly jóakaratú, elnéző és -részvevő, mint a minő gúnyos, követelő és érzéketlen volt egykor. E -mellett a szinésznek megkülönböztetett állása van. Nem magánember -zsoldosa, hanem országos intézet tagja. Nem kénytelen művészetét vagy -önmagát lealacsonyítani. Díja, ha nem vetekszik is a külföldiekével, -fölmenti az élet gondjai alól. Megtiszteltetésekben részesül s vénségére -nyugdíjat várhat. Van ideje tanulni és kipihenni magát. A főváros és a -vasútak által közel hozott külföld könnyebbé tették önmívelhetését. A -társaságokban nem fogadják többé előitélettel, s csak egyéniségétől -függ, hogy szívesen látott vendég legyen. Ha vidékre rándul -vendégszerepelni útja, egy kis diadalmenethez hasonló. Hányszor térnek -vissza koszorúkkal és ékszerekkel, s mennyi mindent tudnak beszélni a -sok ünnepélyes lakomáról és fáklyás zenéről, melyekkel megtisztelte őket -az ifjúság! A vidék követi a fővárost s mintegy vetekszik vele. -Nevezetesebb városainkban gyökeret kezd verni a szinészet. Arad, -Szabadka, Miskolcz nem rég építettek állandó színházat s már Debreczen -és Nagyvárad hasonló mozgalmairól értesülünk. Maholnap a vidéki színész -sorsa is jobbra fordul és művészi nemesülésök hatással lesz a fővárosi -szinházra, melynek az eddiginél több módja lesz belőlök újonczozni. -Mindez tény és örvendetes haladás. Közönségünk még soha soha sem -csüggött ennyi előszeretettel a szinészeten; érdekeltsége viszonyainkhoz -képest oly nagy, mely a nem mindennapi becsvágy törekvéseit is -megérdemli. - -Mégis honnan az, hogy az ifjú színészi nemzedék nem jogosít annyi -reményre, mennyit a régi valósított? Mégis mi az oka, hogy a míg azelőtt -harmincz évvel a nyomor és hányódás közepett a jeles és törekvő -tehetségek egész csoportja állott elő, kik később a pesti szinpad -díszeivé fejlettek, most a kedvezőbb körülmények közt, ha nem hiányzik -is egy pár új tehetség, csekélyebb a törekvés és aránylag hanyatlást -tapasztalunk? - -Tagadhatatlan, hogy sokat háríthatni az időre. Akkor még minden előttünk -állott; megifjúltunk és lelkesülésünkben visszanyerni hittük, a mit -elvesztettünk s kiküzdeni, a mit nem bírtunk. Ez a szellem teremtő -erővel hatott mindenüvé; a fejlődő politikai, irodalmi és társas élet -magával ragadta a szinészetet, mely aztán önmegalapításával igyekezett -folytatni a mult század kezdeményét. A szinésznek hazafiui becsvágya -támadt, mely táplálta a művészit. Kiérdemelni a nemzet figyelmét, részt -venni az újjászületés nagy munkájában, oly gondolat volt, mely a -nyomorban is emelte a lelket s a hányódás közepett is megtermékenyíti a -munkásságot. Nem ugyanezt hirdette-e Kölcsey el nem mondott, de -mindenütt olvasott beszédében s mást fejezett-e ki Vörösmarty _Árpád -ébredésé_-ben? Íme a szónok, költő és vándorszinész hogyan találkoznak -egymással a küldetési hit és lelkesült önbizalom e napjaiban. - -Most sok van a hátunk megett; kimerültség és csalódás nyomják a kedélyt. -Kétkedni tanultunk és hidegebbek vagyunk. Mélán tekintünk a multba s -mintha félnénk a jővőtől, meg-megrendül önbizalmunk. Érezzük, hogy az -időben sok a bomlasztó, s kevés az alakító erő. Azonban mindez nem -fásultság, se tehetlenség. Eltűnt előlünk sok bolygó fény, melyeket -csillagoknak hittünk, de sarkcsillagunk a homályon is átrezg hozzánk. -Szívünk nem égett ki, s ha mélyen sebzett is, van erőnk önismeretre -törekedve tájékozni magunkat s igyekezvén megtartani, a mink volt, a -további fejlődhetés útját egyengetni. - -Társadalmunk s az irodalom ez erősbülő hangulatából többet meríthetne -színészetünk; inkább érezhetné napjaink önmegtagadó hazafiasságát, mely -a legnagyobb erőfeszítést kivánja. A mai szinésznek nincs annyi hazafiúi -becsszomja, mint a mennyi a réginek volt. Talán többet és jobban tud -beszélni róla, de bizonyosan nem érzi oly mélyen; inkább tudja -fontosságát, mint teljesíti kötelességeit, s éber gondok helyett -csalálmokba ringatja magát. Régen élénk volt a hiány és elmaradottság -érzete s épen azért folytonos fejlődést vagy legalább küzdést -tapasztaltunk; most nagy az önámítás és fenhéjázás s épen azért -hanyatlást vagy tespedést látunk; régen a közönség kissé emelkedő -hazafias részvéte ösztönül szolgált s kölcsön kép fogadtatott el, mely -után kamat jár; most adóvá kezd alászállani, mely követeltetik; a régi -szinész rongyai közt is büszke volt arra, hogy magyarnak született, most -találkozik olyan is, a ki csekélyli a magyar dicsőséget. S ezt nemcsak a -kosmopolita énekes és énekesnő teszi, hanem némely drámai szinész is. -Nem rég egyik fiatal szinészünk külföldi szinpadon kisérte szerencsét s -most már egyik legjelesb és legtörekvőbb szinésznőnkről rebesgetik -ugyanazt. Amaz lehet kivételes különczség, ez puszta hír, de mégis oly -valami, mely már csak azért is, mert vita és pletyka tárgya lehet, -figyelmet érdemel. - -Másutt a hazafiasság csak emeli és nemesíti a művészi becsvágyat, nálunk -majdnem egyedül szüli és táplálja. Ha a magyar tudós, író és művész azon -beteges ábránddal kezd tépelődni, hogy miért nem született oly hazában, -hol egy félvilágra hathatna dicsőségével; ha nem merít önfeláldozást a -rokon és ellenszenv összeolvadt szenvedélyéből, mely nálunk annyi -mindent pótol s melyet semmi sem pótolhat; ha pénzvágy miatt vagy -hiúságból feledni kezdi, hogy neki a honnak, a honért és a honnal kell -élnie: a legtragikomikusabb önmeghasonlás fog bekövetkezni s irodalmunk -és művészetünk elveszti súlypontját. - -Hála Istennek, még távolról sem közeledünk ez örvény felé. Se vádra, se -félelemre nincs elég okunk. Szinészeink csak panaszolnak, affectálnak és -szeretnek szerepet játszani a szinpadon kivül is. Mióta inkább ismerik a -külföldet s magasabb eszményök van a szinész állásáról, mióta köztünk -világhírű művészek fordultak meg, mióta nemzeti viszonyaink, vágyaink és -reményeink mérsékeltségét parancsolják, megszokták a sóhajt és panaszt. -Irígylik az énekes sorsát, a kinek az egész világ nyitva van; búsulnak, -hogy csak egyetlen nagyobbszerű szinházunk levén, nincs hova menniök; -nem fenyegetőzhetnek, ha összetűzve az igazgatósággal, díjaikat akarják -fölemelni, vagy szeszélyeik érvényét kivívni; kérkednek, hogyha így meg -így volna, mily óriási művészek tudnának lenni, a míg most vagy nem -lehet, vagy nincs miért megerőltetni magokat. - -Hiú álmadozás, üres fecsegés, melynek alig volna fontossága, ha nem -koptatná az erélyt s nem szülne bizonyos fásult hangulatot! Hol az a -hazafias büszkeség, mely az önérzetben is talált jutalmat, az a -törhetlen elszántság, mely a részvétlenséggel is meg tudott küzdeni, az -a lelkesült igyekezet, mely részben a tehetséget is pótolja? Tünedezni -kezd lassan és öntudatlanul. Gyöngülvén a hazafi becsvágy, gyöngült a -művészi is, s ez utóbbi annyival inkább, mert a közönség részéről kevés -táplálékot nyer. Közönségünk részvékeny, hazafias, de talán épen azért -nem akarván büntetni, jutalmazni sem tud emelőn és termékenyítve. Tapsai -és koszorú elámítják a hiut, elkeserítik a becsvágyót s akadályozzák -mindkettő haladását. Kevés különbséget tevén, épen úgy jutalmazza a -legjelesebbet, mint a kevésbbé jelest. Elnézése fölbátorítja a -hanyagságot, elszunyasztja a törekvést és táplálja az önámítást. Innen -foly aztán az, hogy a szinész azt is művészetének tulajdonítja, a mi a -hazafiasság vagy bátorítás szüleménye s a meg nem érdemelt kapcsokra -hivatkozik a legméltányosb kritika ellenében is. Míg a hazafias részvét -némi ízlési szigorral nem párosul s a koszorú és taps oly olcsó lesz, -közönség és szinész egymást fogják rontani. - -Íme szinészetünk aránylagos hanyatlásának különböző okai. De vajon -igaz-e, hogy hanyatlunk, habár csak aránylagosan is? Oly kérdés, melyre -legjobban megfelel egy kis visszapillantás a multra. - -Szinészeink ezelőtt ötven-hatvan évvel a német szinészetet utánozták, -sokkal kényszerübben is német míveltség uralkodott költészetünkben, mint -azelőtt a németek a francziát s a francziák az olaszt. Csak kissé mívelt -köreinkben a német iskola kezdte meg diadalmas küzdelmét s a Pesten már -virágzó német szinház mintegy mintául szolgált a leendő magyarnak. - -Németországon 1791 előtt a Gottsched iskolája megbukása után, a -legféktelenebb természetiességnek hódolt a színpad. Színész és költő -arra törekedett, hogy a természet hangját minél inkább s minél -erőteljesebben hallassa. Lessing úgynevezett polgári drámái; Goethe -_Götz von Berlichingen_-e és _Schiller Haramjá_-i adták e lendületet. A -vers nyűgét félre dobva s a franczia conventionalis formák romjain -büszkén emelkedett a próza és valóság, most a nekivadult indulatok, majd -a siránkozó ellágyulás kiséretében. - -Ha a szinpad lázas hévvel igyekszik másolni az életet, nem jár rossz -úton, de még csak leendő művészet s csak a fejlődés forrongását éli. -Érezték ezt Goethe és Schiller és később czélul tűzték ki: megbuktatni a -részint általok is előidézett természetiességet. A weimári minister és -szinházigazgató, a jénai tanár és drámaíró korlátlan hatalommal kezdik -osztani parancsolataikat. - -Ha az eddigi szinpad a valóság hű utánzása volt, a leendőnek mintegy az -élet irányadójául és mintaképeül kellett szolgálni. A természetes -beszélgetés rhythmusos szavalattá vált, nem ugyan a Gottsched idejebeli -alexandrin, hanem jambusok szerint. Mozdulatok és csoportozatok a -plastika szabályaihoz alkalmazódtak. Most már a szinésznek nem volt elég -némi természetes ész és élénk kedély, hanem finom érzékkel, nemesített -érzülettel és tudományos képzettséggel is kellett rendelkeznie. Az eddig -mintául szolgált természetet az eszményi antik váltotta föl. Ez az irány -nehezen hódított, sokfélekép módosult, de elvégre is győzött s meg volt -egyengetve az út az eszményi szinpad felé, melyhez a német színészet, -többször megkisérlett eltérések daczára is, mind a mai napig hű maradt. - -Szinészeink, kik a hazánkba telepedett német színészeket vették -példányul, e másod kézből nyert iskola növendékei voltak. Nem levén -drámai költészetünk, német fordításokból éltünk és szinészeink -igyekeztek úgy adni szerepeiket, a hogy azt a németektől látták. A -tragédiában átvették a rhythmusos szavalást, s minthogy verset nem -szavalhattak, a prózát szavalták úgy, keveset ügyelve a magyar -hangsúlyra. Bizonyos éneklő modor pótolta a rhythmust és mesterkélt -taglejtés a plastikát. Most gúnyosan emlegetik mindezt s nem ok nélkül. -Szigligeti méltán mondja _Drámai állapotjainkról_ czímű czikkében régibb -szinészeinkről, hogy még «jó reggelt» sem tudtak egymásnak mondani a -szinpadon bizonyos szenvelgett páthosz nélkül. - -Azonban nem kell felednünk, hogy szegények alig tehettek mást, s jól -tették, hogy bizonyos formákhoz jól-rosszul ragaszkodtak, miuthogy -önmagokból lehetetlen volt meríteniök. Legalább küzdöttek valamiért, -fegyelmezni engedték magokat valami által, s ez elég volt arra, hogy a -művészetről: bárminő, de mégis fogalmat nyerjenek. - -E küzdés és fegyelem lassanként fejlődést idézett elő. Elég csak Kocsit -és Kántornét említenünk, kivált ez utóbbit, ki e holt formákba annyi -életet és emelkedést tudott önteni. Ő valóban a kedvezőtlen anyagi és -szellemi körülmények közt is hűbben és méltóbban szolgálta a tragikai -múzsát, mint utána bármelyik szinésznőnk. - -Alig telt el harmincz év s már mutatkozott a visszahatás, s a pesti -szinház megnyiltával új irány kezdett lábra kapni. A már megszólaló -kritika semmit sem üldözött inkább, mint a páthoszt, melyet álnak -nevezett a nélkül, hogy a valódit megmagyarázta volna. A nyelvészek -visszakövetelték a magyar hangsúlyozást s minthogy ez az egyszerűbb, -mondhatni társalgási modorban, inkább volt valósítható, öntudatlan -ellenszenv fejlődött ki a rhythmusos szavalat iránt, noha most már -voltak jambusban írt tragédiáink is. A néha nevetségig emelkedő -mesterkélt taglejtést bizonyos mérsékeltség váltotta föl, melyet a -természetesség művészi nyugalmának neveztek. - -Lassanként meggyőződéssé vált a természetességet tartani művészetnek. Az -egymást sűrűbben követő magyar drámák, különösen népszinművek, melyek -jól-rosszul a hazai életet igyekeztek vázolni, hozzá szoktatták a -szinészt, hogy ismert a lakokat másoljon, a mit egyénítésnek neveztek -el, bár a legtöbbször alig volt több photographirozásnál. Ez új műszó -köpenye alá menekült aztán minden különczfogás, bizarr szeszély, sőt még -a félszegség és hiba is. Az egyénit szembe állították az eszményivel nem -annyira, mint külön rendszert és iskolát, hanem mint a művészet egymást -kizáró elemét. Igazán és igaztalanul, de mindig egyoldalúan -Shakespeare-re történt hivatkozás, kinek művei rossz prózai fordításban -többször kerültek szinpadra, míg a francia romantikusok művei felettök -nem diadalmaskodtak. Itt a természetesség már nem ismert határt s a -kirívó ellentéteket és érzéki oldalról fölfogott szenvedélyeket könnyebb -volt visszaadni, mint Shakespeare lélektani mozzanatait. A szinészek -kaptak rajta; most már beszélhettek szavalat nélkül s egyéníthettek -masquirozás által is. - -Ily gyűrűzetben hullámzott az új irány, melynek meg volt az a jó oldala, -hogy széttörte a kölcsönzött formákat, közelebb hozta a művészetet az -élethez és segítette önmagából fejleni. - -Az ár folyama a tehetségek egész nemzedékét hozta magával. Többé nemcsak -egy-két jeles szinészünk volt, hanem egy egész csoport; most már nemcsak -nehány jelenést láthattunk sikerrel előadva, hanem egész művet. Elég -legyen csak Megyerit, Szentpéterit, Barthát, Lendvayt, Egressyt, -Lendvaynét és Laborfalvi Rózát említenünk. Úgyszólva ők alapították meg -színészetünket. Vezette őket, lebegett előttük valami: ösztönszerű -sejtés, mely eszmévé virradott s ezért küzdve egy fejlődési fokot vívtak -ki, mely bárminő tévedések árán is mindíg nagy nyereség. - -Ez hiányzik s az újabb nemzedékben ez az, a mit hanyatlásnak nevezünk. A -közelebbi tíz év alatt láttunk ugyan feltünni egy pár új jeles -tehetséget, de semminemű szellemi mozgalmat, mely új hódítással akarja -gazdagítani szinészetünket s mintegy élesztőt vessen belé. A régi -nemzedék részint sírba szállt, részint nyugalomba lépett, részint -kiégett becsvágygyal halad pályája vége felé, s az új, mely elfoglalja -helyét, nem hoz magával új ösztönt vagy eszmét s így fejlődési elemet. -Bulyovszkyné jól pótolja és sokban felülmúlja az egykori Lendvaynét, -Szerdahelyi feledtetni fogja Lászlót, Komlóssy Ida, Munkácsy Flóra, -Szigeti, Feleki, Tóth sok érdemet szereztek, de ők is, mint a többi, a -régi nyomokon járnak föl s alá, sem jobbra, sem balra, legkevésbbé -előre. - -A természetiesség ösztöne, az egyénítés balfelfogása uralkodik most is -szinpadunkon, mindinkább elhasználódva s vesztve fejlesztési erejét. Még -örvendetes volna, ha e rendszert végig vinnék s bár művészietlenül, de -erőteljes féktelenséggel rajzonák az életet és szenvedélyeit. Ezt -haladásnak tarthatnók, mely talán hamar idézne elő oly visszahatást, -mely képes lehetne a megnyert nyers anyagot feldolgozni. - -De eddig nem mennek, megállapodnak azon a ponton, mely nem kiván -fáradságos figyelmet vagy nagy megerőltetést. Innen előszeretetök a -melodrámák és könnyed vígjátékok s közönyösségök az erős tragikum és -komikum iránt. Az egyénítés és jelzés műszavait halljuk mindennap oly -büszkén és mély hittel, mint költészetünkben a népies kifejezést. A nagy -hűhó miatt szinészeinket művészetökben legalább is a németalföldi -festész-iskola nagymestereinek hihetnők, de ha megvizsgáljuk az -elméletet s még inkább a gyakorlatot, kiderül: hogy ez egyénítés és -jelzés alatt valami olyas fogalom rejilk, mely igen hasonlít a -photographiáéhoz. - -Hát nem művészet-e a photographia? Az igaz, miért ne lehetne? Hiszen -visszatükrözi az egyént a legfinomabb részletekig s még egyetlen -hajszálat sem hibáz el. Nem hizelegve senkinek, nem eszményítve semmit, -pontos és hű másolatot nyújt egész a szolgaiságig. - -De épen ez a baj, épen ezért nem művészet. A művész ecsete kevésbbé hűn -és pontosan, de igazabban, szebben s így művészien fest. Ismerve a -vonalok titkos iratát, az arczizmok rejtélyeit, a küzdő szenvedélyek -színvegyületét s azokat a kinyomatokat, melyekben az érzések, indulatok, -hajlamok, rögeszmék megjelennek, a lelket is oda leheli, most válogatva -és összpontosítva, majd mellőzve és kiemelve. Ez az eljárás, melyet -eszményítésnek neveznek, nem sérti meg az igazságot, csak kimagyarázza; -nem törli le az egyéni jegyeket, csak czéljaira használja föl. E nélkül -nincs a festészetben iskola, legyen az akár olasz, akár németalföldi, s -csak az eszményítés kisebb vagy nagyobb fokáról lehet kérdés s csak -akkor szabad szembe állítani az egyénit az eszményivel, mint két külön -rendszer ellenséges elveit. A legeszményítőbb festész sem nélkülözheti -az egyénítés bizonyos fokát s a legeszményítőbb műveiben is feltalálható -némi egyénítés; mert a rideg valóság önmagával soha sincs összhangban, s -ezt mindig a belévetett eszme eszközli; mert a puszta egyéni hajhászása -arra tévedésre vezet, hogy az esetleges és anyagi erőt vesz a lényesen -és szellemin s minden eszmei jelentőség veszni indul. - -A költészetben sincs máskép. A drámaíró, akár Sophokles, akár -Shakespeare tanítványa, mindig eszményit, azaz uralkodik a természeten -és szabadon alakítja a valóság által nyújtott elemeket, azon eszme -szerint, melyet ki akar fejezni. Ezért az élet töredékes és elszórt -eseményeit folytonosokká téve egészszé olvasztja össze, a jellem és -szenvedély nyilatkozatait gyúpontba szedi, s a körvonalakat most emelve, -majd arányosítva igyekszik elérni mindennél nagyobb czélját, a költői -hatást. - -Idézhetné-e ezt más elő, mint emez a szellem sugárain derengő élet -megfejtve és kimagyarázva, ez ég és föld összeölelkezése, ez új és mégis -ismerős világ, melynek egyik fele kivülünk, a másik pedig bennünk él. E -szabadság és kötelezettség alól nem oldozhatja fel magát a szinész, -kinek kötelessége szolgálni, a költőt. Ha a költő az eszme ereje által -teszi érthetővé a valóságot a színisz nem ölheti meg az anyag által a -szellemet. Ha a költő, bár földhöz van kötve, ég felé tör: a szinész nem -rohanhat a prózaiaság mocsárába. Ha a költő a szép formák nemesítő -hatása alatt mutat föl mindent: a szinésznek nem lehet feladata e -formákat össze törni. Ha a költőt a rhythmusos nyelv nem akadályozza, -sőt elősegíti a jellem és szenvedély festéseiben: a szinész nem állíthat -ellenkezőt. - -S vajon többé-kevésbbé nem ezt teszik-e színészeink? Az eszményítés -iránti érzék naponként apad, s az egyéni örve alatt a legüresebb -realismus felé közeledünk. Ez az, a mi leginkább sülyeszt s csak az -eszményítés bizonyos foka felé törekvés önthet szinészetünkbe új -életerőt s fejlesztheti az emelkedés útján. E mellett tartozik küzdeni a -kritika, ide kell törekedni drámaíróinknak, kik elvégre is legnagyobb -befolyással vannak a szinészet fejlesztésére. - -Íme, drámairodalmunkhoz értünk. Hát itt emelkedést látunk-e? Aligha. -Itten is ugyanazt tapasztaljuk, a mit szinészetünkben: hanyatlást, mert -a közelebbi tíz év alatt semminemű új szellemi mozgalom, fejlődési elem -nem nyilatkozott. Itt is legjobban megmagyaráz mindent egy kis -visszapillantás a multra. - -Ezelőtt hatvan évvel nem volt drámairodalmunk, s harmincz évig -vándoroltak szinészeink költők nélkül. Majdnem kizáróan a német múzsa -uralkodott szinpadunkon. Azon nehány eredeti műről, melyek e korban -divatoztak, inkább az irodalom történetírója tartozik emlékezni, mint a -szorosan vett æsthetikus vagy még ez sem. Simai, Bessenyei, Boér, -Verseghy, Dugonics, Szentjóbi neveit csak a kegyelet említheti. Részint -átdolgozott, részint eredeti műveik nyom nélkül enyésztek el. A legtöbb -szinművet szinész írta; magyar ruhába öltöztetett egy-egy német -lovagdrámát vagy bohózatot; ennyi volt minden. - -Az irodalom és szinpad közt hiányzott az összeköttetés. Az írók -szétszórva laktak s többnyire falun; a főváros nem volt központja se a -magyar társas életnek, se irodalmi és művészeti törekvéseinknek. A -költők magányaikban csak lyrában ömledezhettek, s a drámai új nem, mely -minden hagyományosságot nélkülözött, inkább kiváncsiságból vonzotta -őket, mint belső ösztönből. Ha mégis írtak, épen nem tartották szemök -előtt a szinpadot, melyet alig ismerhettek. Becsvágyuknak nem volt semmi -tápláléka. A kritika mindennel inkább foglalkozott, mint drámai és -szinészi ügyekkel, s a szinész megvetett állapota, a közönség -érdekeltségének hiánya, vagy vágyat sem ébreszthetett, vagy lehangolt -mindenkit. Szóval társadalmunk, nemzeti viszonyaink és irodalmunk -fejletlensége épen azon szellemnek nem kedvezett, mely a drámaíró -levegője. - -Most minden máskép van. A német múzsa többé nem uralkodik szinpadunkon, -a bécsi bohózatokat pedig épen leszorították népszinműveink. Bár most is -elég idegen művet kell látnunk, de ezek az összes európai irodalom jobb -termékei. Műsorozatunk többé nem a külföldi s legkevésbbé a hazai német -szinpadoké, mert közönségünkben némi önálló ízlés fejlődött ki. Nehány -évtized annyi eredeti művel gazdagítá a szinház könyvtárát, hogy -válogathatunk is bennök. Ma már oly iróink is vannak, kik kizárólag a -szinpadnak szentelik erejöket s nem megvetendő díjt húzhatnak. Alig van -hónap, melyben két-három új mű ne kerüljön színpadra. A közönség annyi -hazafias érdekeltséggel, sőt előszeretettel viseltetik irántok, hogy -néha az ízlés kivánalmait is feláldozza. A szinpad, irodalom és közönség -közt kölcsönös hatás fejlődött ki. Lapjaink szorgalmasan foglalkoznak a -szinházzal. Bár sok is a szó és haszontalankodás, kevés a gondolat és -fejtegetés, de a pesti színház megnyilta óta mindíg voltak kritikusok, -kik jelentékeny hatást gyakoroltak a közízlésre. - -Minő haladás ez néhány évtized alatt! Ma már némi önérzettel mondhatjuk -el, hogy van drámairodalmunk, mely, ha nem vetekedik is a nagy nemzetek -legjobb termékeivel, de értéke van s ez érték nem csak viszonyos, hanem -egyszersmind általános is. Az utóbbi jóval csekélyebb amannál, de reánk -nézve ez is nagy kincs, mert benne oly alapunk van, mely lehetővé teszi -a nagyobbszerű emelkedést. - -Ez alap első szegletkövét Kisfaludy Károly vetette meg. Mindnyájan -hallottunk arról a lelkesülésről, melyet műve 1819- és 1820-ban -ébresztettek. Ezt az eddig hallatlan részvétet nagy termékenység -viszonozta. Az újabb időben senki sem írt több színművet, senki sem -vívott ki nagyobb tetszést nálánál. - -Azonban az idő itélt fölötte s feledékenységbe sülyeszté tragédiáit. Nem -történt igazságtalanság. Valóban e művek mind alapeszmére, mind a -kidolgozásra nézve csekély becsűek. Elvitázhatlan jótékony hatásuk nem a -műbecsben, hanem abban rejlik, hogy ő volt az első, ki szinpadunkon -tisztult és szabatos nyelvet tett otthonossá, némi sikerrel küzdött meg -a rhythmussal s a hazai tárgyak iránt, ha nem is drámai, de legalább -költői érdeket tudott gerjeszteni szónoki és lyrai hangulatai által. - -Vígjátékai már sikerültebbek. Sok szerencsével járt Kotzebue nyomain, -többel, mint az ujabbak Scribe-éin, s ha találékonyságát nem érte utól, -erkölcstelenségét és durvaságát sem sajátította el. A magyar nemesi és -népéletből vett rajzai a legjótékonyabban hatottak. A szinész oly -szerepet nyert, melynek eredetijét is tanulmányozhatta; a közönség a -hazai élet képein gyönyörködhetett, s az írók e példa után kezdtek saját -társas életünkbe merülni. Fáy, Csató, Kovács Pál, Gaál mind e hatás -szülöttei. - -Kisfaludy érdemeit csak az tudja méltányolni, a ki ismeri régibb -drámairodalmunkat. Kölcsey méltán magasztalta őt 1827-ben. Drámai -próbáink közül a komoly nemben még egy sem tünt fel, mely a kritikusnak, -mint kritikusnak figyelmét megérdemelné, a vígban pedig egyedül -Kisfaludy Károly az, kire a múzsa mosolygott. Igaz, ő e nemben sem -hagyott hátra remekeket, de igen olyanokat, melyek felülemelkednek a -középszerűségen s az úttörő szerencsés kezdeményei. - -A vele egykorú Katona leginkább a tragédia terén mozgott, s -_Bánk-bán_-ja, mely 1819-ben a Kisfaludy diadalai után volt előadandó, a -censura miatt nem kerülhetett szinpadra, s csak nyomtatásban jelent meg. -E mű, mely mind e mai napig a legkitünőbb magyar tragédia s melyet -egyedül állíthatunk szembe a külföld legjobb műveivel, korában csekély -méltatásban részesült, a mi azután költőjét végkép elnémítá. Nem ide -tartozik vizsgálni e különös tünemény okait. Elég az, hogy Katona -megelőzte korát s egyetlen tragédiája később sem volt képes iskolát -teremteni s mindíg kívül állott a hatás és visszahatás azon mozgalmain, -melyek közt drámánk fejlődött. - -Kisfaludy után Vörösmarty kezdett irányt adni. Az ő tragédiáit vette -mintául az ifjabb nemzedék, s Garay, Tóth Lőrincz, Jakab, Vajda, Horvát -Czirill, sőt egy pár darabjában maga Szigligeti is az ő tanítványai -voltak részint hajlamaiknál fogva, részint, mert csak így hitték -megnyerhetni az akadémia koszorúit. Vörösmarty a lyra és eposz -segélyével lett drámaíró, mind végig ily elemekből dolgozott s nagyobb -sikert érdemlő törekvés után sem tehette magáévá a drámaíró sajátságait. -Ez iránt ma már nincs kétség, sőt a meggyőződés egész az -igazságtalanságig ment. Mostani drámaíróink gúnyosan emlegetik -jambusait, melyek szépen hangzanak, de nem indítják meg a szívet; -hőseit, kik sokat énekelnek a szenvedélyről s elfelednek szenvedélyesek -lenni; kevéssé bonyolult cselekvényeit, melyek néha az első felvonásban -is megoldhatók. - -Mindebben sok igaz van, de az sem szeved kétséget, hogy Vörösmarty -hatása oly fejlődési fok volt, melynek sokat köszönhetünk; ő buktatta -meg végkép a szinpad durva és romlott nyelvét, melyet már Kisfaludy is -ostromolt. Jambusai máig is legszebbek nyelvünkön s némely újabb -drámaíró jól tenné, ha nem is rhythmust, legalább egy kis szókötést -tanulna tőle. Az ő nemzeti multunkon csüggő lelkesedése s az a nemes és -emelkedett kedély, mely minden művén tükröződik, mintegy megszentelték a -szinpadot, s fennen hirdették, hogy a drámaírónak is költőnek kell -lenni, a mit ma már feledni akarunk. - -Vörösmarty valóban költő volt, de költészetéből épen a tulajdonképeni -drámai elem hiányzott. A közönség hamar betelt a lyrai ömledezésekkel, s -bárminő, de másnemű felindulás után esengett. Az erős visszahatás előre -látható volt s a kritika, mely nálunk örömest gyárt elméletet a költők -hibáinak igazolására, csak sietteté ezt. Lassanként a drámának két külön -elmélete támadt, melyek egyike a költői, másika a szinpadi hatást tűzte -ki elvül; ezt a közönség, amazt a költők védelmére, s e kettő közt -egészen elpárolgott az egyetlen jogos hatás, tudniillik drámai. - -A közönségnek igaza volt. A szinpad nem lyrai palaestra s mégis a -helyzetek hangulatai szerint a különböző egyéni szenvedélyek hathatós -kifejezésére nélkülözhetetlen bizonyos lyrai elem. Az éposz egészen más -törvényeknek hódol, mint a dráma, mégis a tragédia sem gyülöli a nagy -egyéniségeket, a mondai és történeti homályt, mely a körvonalokat -nagyítani engedi. A dráma formája tágabb, mint a hogy a classikai iskola -tanította, de nem oly tág, minőnek a franczia romantikusok hirdetik és -szigorúbban költői, mintsem annyi prózai elemmel vegyülhessen, a mennyi -a regénynek úgy szólva életföltétele. A szinpad a tettek küzdelme, eleme -a sebes fejlődés és folytonos cselekvény, de ha az nem oly alapeszméből -csirázik, mely emelkedett világnézlet s nem azon lélektani -összeütközéseken sarkallik, melyeket tragikumnak és komikumnak nevezünk: -minden bonyodalom, szerkezeti ügyesség és szinpadi csiny mellett is csak -a kiváncsiságot fogja kielégíteni, s nem a kedélyt; s csak mulattat, -mint a bűvész mutatványa, de nem hagy nyomot a lélekben. - -Mindezt Szigligeti sok részben tagadni törekszik. Legalább művei arra -mutatnak, sőt _Drámai állapotunkról_ szóló elméletében is többet -fejtegeti a dráma külsőségeit, mint lényegét, s elég őszintén vallja be -mestereit is, midőn a franczia romantikusokról azt mondja, hogy sok jót -és rosszat tanultunk tőlök; különösen megtanultuk azt, hogy miként kell -és lehet ügyes előadás és rendezés mellett kevesebb talentummal -könynyebb tartalommal és gyengébb szinészekkel is hatni. - -A franczia romantikusok nyomai sokkép kimutathatók drámairodalmunkban. A -szinpadi hatás titka nem volt egyéb, mint az ellentét, a kivételes -lélekallapot, a szenvedélyek érzéki oldala, a mesterkélt bonyodalom, a -véletlen, a korlátlanság, a látvány: szóval mindaz, mi a franczia -romantikából, a mi viszonyainkhoz volt alkalmazható. - -Annyira eredetieknek látszó népszinműveinken is észrevehető a franczia -népdrámák hatása. Itt is, mint ott, szüntelen meg van alázva a felsőbb -társaság az alsóbb rovására, s alapja az össze nem olvadható -tragikomikai elem. - -Ez a rendszer öntudatlanul is kényszeríté a költőket, hogy ne az életet, -hanem a szinpadot tanulmányozzák, s a szív titkai helyett a szinészek -tehetségeit. Azok a költők, kik ez irányban leginkább kitüntek, magok is -szinészek voltak. Czakó és Szigligeti, bármenynyire különböznek -egymástól, abban tökéletesen megegyeznek, hogy leginkább szerepet -igyekeztek írni s a közönség kiváncsiságát, vagy bizar hajlamait vették -igénybe. A többiek is, mint Obernyik, Nagy Ignácz, Vahot ezt az elvet -fogadták el, megtoldva a politikai irány s a napi érdekekre való -hivatkozás törekvéseivel. Teleki László és Hugo Károly némi külön -csoportozatot alkottak, a mennyiben inkább törekedtek a drámai hatás -felé, azonban egyik első kisérlete után végkép elhallgatott, a másik -pedig sokkal kevésbbé értette viszonyainkat és nyelvünket, hogysem -nyomot hagyhatott volna maga után. - -Így lett állandóvá a szinpadi hatás elve. A költők hatni akartak minden -áron, s valóban hatottak is. Azóta növekededik közönségünk, azóta vannak -oly szinműveink, melyek legalább kielégítik a mindennapi szükséget. E -mozgalomnak jó oldalát nem lehet el nem ismernünk. Költőink megtanulták -becsülni a színpadot s ha túlbecsülték is, minden esetre egy fokkal -tovább vitték drámairodalmunkat. A szinpadi hatás elmélete egy pár -pontban sokkal közelebb érinti a dráma lényegét, mint az általános -költői hatásé. Aztán erős érzéket fejtett ki, bár nem annyira a belső, -mint inkább a külső, de mégis a forma iránt. Némi technikai -virtuozitással dicsekedhetünk s nem estünk azon bajba, mint az új -tehetségesebb német drámaírók, kik a szinpadot lenéző conceptiók miatt -saját szinpadjokon is megveretni engedték magokat a francziák által. -Szigligetit e tekintetben nem méltányolhatjuk eléggé. Húsz év óta látja -el színpadunkat oly művekkel, melyek ha nem küzdenek is a -halhatlanságért, de legalább élnek hónapokig, évekig. Az ő egészben vett -munkássága fejlődési fokot alkot s így oly halhatatlan érdem, melyet -senki sem fog tőle elvitatni. - -Mind eme, mind ama korszak költői küzdöttek valamiért, kivívtak valamit -s e valami mindíg haladás volt. Ez az, a mi most hiányzik s a mit -hanyatlásnak nevezünk. Jelen drámairodalmunk se újabb lendületet nem -vőn, se a régibb törekvéseket nem látjuk egy vagy más tekintetben úgy -kiegészítve, hogy nyereségnek tarthassuk. Drámaíróink ugyanazt teszik a -mit elődeik, s ha nem rosszabbúl, bizonyosan nem jobban. Dobsa, ki egyik -kedveltebb drámaíró, talán többet nyujt a szemnek, mint Czakó, de a -léleknek jóval kevesebbet; Kövérnek néhány élénk vígjátékot köszönünk, -de még eddig semmit se bírunk tőle olyant, a mi akár alapeszmében, akár -kidolgozásban felülmulja a régieket, sőt a frivol iránti hajlama -valóságos kórjel; Jókai nehány sikertelen kisérlet után _Manlius -Sinister_-ével méltán ébresztett figyelmet, de aztán itt meg is -állapodott s úgy látszik sokkal könnyebben rögtönöz regényt és novellát, -mint drámát; Szigeti egy pár tetszéssel fogadott népszinművet írt, de a -népszinmű most is ott áll, a hol azelőtt s még talán annyiban sülyedett, -a mennyiben össze nem olvadt elemei forrongásából semmi sem -kristályosodik. - -A többi kisérletekről még ennyit sem mondhatni. Ez az itélet -igazságtalannak látszhatik, mert nem szoktuk meg az igazságot, s -alkalmasint a hazafiutlanság vádját vonja maga után, mert szeretjük az -olcsó hazafiaskodást. Mindegy, csak félre ne értessünk! Még egyszer -ismételjük, hogy drámánk mostani állapotja nem annyira azért nevezhető -hanyatlásnak, mintha újabb műveink nem versenyeznének a régiekkel, hanem -a mi egykor fejlődési fok volt, ma már megszűnt az lenni. A szinpadi -hatás elve végkép elhasználta magát s merő absurditássá nőtt ki. Midőn -ezelőtt tizenegy évvel Szigligeti e szavakkal köszöntött be a -Kisfaludy-társaságba: «Drámát, vigjátékot, vagy épen szinművet kellett -volna felolvasnom, de ezt önzésem ellenzé; nem akartam leginkább -szinpadi hatásra dolgozott műveimet a puszta felolvasás által -öltözékeiktől megfosztva meztelenül bemutatni; az ily kivetkőztetett -gyermek reám, apjára, nem sok díszt hozandott», s a szinpadi hatás -elméletét fejtegette, nem volt szükség éles polemiára. Akkor szerényen -mutatta be magát egy diadalra jutott rendszer s jó szolgálatára -hivatkozott: most csak bűneivel kérkedik s a drámát egészen el akarja -szakítani az irodalomtól. - -Vajon tudjuk-e, hova kezdünk jutni? Oda, hol a dráma végkép megszünik -költői mű lenni, végkép száműzi a rhythmust; nyelve a hirlapírók -rögtönzéseihez lesz hasonló s inkább fogja tisztelni a karzatot, mint a -történetet és társadalmat. - -Ehhez járul még azon a hatásvadászat által annyira kizsákmányolt -természetiesség, melyet drámaíróink is épen úgy egyénítésnek neveznek, -mint szinészeink. Nálok is a különös és kirívó pótolja a jellemzetest, -az esetleges a lényegest, az anyagi a szellemit; s csak a puszta életet -kivánván rajzolni – noha ez is ritkán sikerül – mind inkább vesztik -érzéköket a tragikum és komikum iránt, a mi eszményítés nélkül nem -képzelhető. Minő a csodálkozás, ha a kritika szomorú vagy víg -történeteiket nem hajlandó tragikai vagy komikai conceptióknak -elfogadni; minő a visszatetszés, ha a dráma ál- vagy korcsnemei helyett -a tragédiát és komédiát sürgeti, mint egyedül fő vagy jogos nemeket. -Pedig csak ez von ki bennünket a szinpadi hatás örvényéből, s tesz -lehetővé egy újabb fejlődési fokot a szinműi hatás felé; pedig csak így -olvadhat be drámánk az irodalomba, nyer eszményi tartalmat s válik a -történet és társadalom fönséges magyarázójává. - -Keletkezik-e közelebbről ilyes mozgalom, fog-e emelkedni -drámairodalmunk? oly kérdések, melyeket fejtegetni merészség. - -A dráma nemcsak a költészet legmagasb kifejlésének virága, hanem -egyszersmind a legvirágzóbb nemzeti élet adománya. E kettő csak -elválhatlan. Valóban, nagy drámai költők csak ott állhatnak elő, a hol -egy nagy jövendőre hívott nemzet nemzetiségét megalapította és -terjeszteni kezdi, hol nagyszerű forrongás után az anyagi és szellemi -törekvések szép egyensúlya áll be, s a hol egy sülyedő korszak romjain -diadallal emelkedik az új és megtermékenyíti a szellemeket. Ily korban -éltek Shakespeare, Calderon, Racine, Corneille, s hogy Goethe és -Schiller nem voltak képesek oly értelemben alkotni nemzeti drámát, mint -ezek, oka leginkább a kedvezőtlen német viszonyokban keresendő. - -Hát akkor mi magyarok mit mondjunk, s nem kell-e elcsüggednünk? Oh nem! -A drámai aranykorig még sok oly dicsőséges fokozat van, melyeket bárminő -körülmények közt elérhetünk s melyeket elérnünk ugyanazon erős érzés -ösztönöz, mely nemzeti önfentartásunk forrása. Azonban ide nehéz -küzdelem vezet: az önismeret fáradalma, az elégületlenség fájdalma s a -lelkesülés törekvése. - - - - -DÓZSA GYÖRGY. - -Történeti szinmű 4 felvonásban. Irta Jókai Mór. Előadatott a Nemzeti -Szinházban, 1857. - - -I. - -A mit tájékozó bevezetésünkben csak érintettünk, tartozunk kifejteni; s -ezt részint hosszabb elméleti czikkekben, részint e rövidebb biráló -szemlékben akarjuk megkisérteni. Amott a szinészet és dráma legfőbb -kérdései körül fogunk vizsgálódni, itt a szinpad nevezetesb jelenségeit -veszszük szemle alá. - -Kitűzött szempontjaink sem az abstract tökély, sem az öntetsző szigor -szempontjai, sőt ellenkezőleg viszonyaink concret felfogásából folyók. -Szerintünk a magyar szinészet és drámairodalom még nem ért ugyan -virágzási korszakot, de azért a közelebbi évekig folytonos fejlődésben -volt. Most sülyedni látszik, a mennyiben semmi újabb mozgalom nem -mutatkozik, mely tovább fejlését bizonyítaná. Midőn ezt fölfejtettük, -nem az abstract tökély követeléseivel állottunk elő, hanem csak a -fejlődés egy újabb fokozata mellett izgattunk, melyet bajaink bonczolata -mintegy önmagától tűz ki. Szinészeink csak photographizáló -természetiessége ellenében némi eszményítést kivánni, nem annyi, mint a -Talma és Ristori művészetét követelni tőlök; a szinpadi hatás -elhasználtnak nyilvánítva, a drámai hatás felé törekvést sürgetni, -végetlenül kevesebb, mint csak a shakespeare-i és molière-i művek iránt -bírni fogékonysággal. Értsük meg egymást. A kritika, ha nem nagyobbszerű -jelenségekkel van dolga, rendesen a körülményekhez alkalmazza magát s -méltánylata vagy hibáztatása majd mindig viszonyos. Ez elv különösen a -fejlődés forrongásaiban vagy más válságos időkben bír érvénynyel, midőn -a kritikus tiszte nemcsak ítélni, de egyszersmind küzdeni is. A mi -bizonyos körülmények között méltánylatra, sőt túlbecsülésre is -számíthatott, mert haladás volt, később hibáztatást vagy épen -megtámadást idézhet elő, mert sülyedéssé vált. Kisfaludy Károly -tragédiái a magok idejében megérdemelték a méltánylatot s épen azért ma -is irodalomtörténeti becscsel bírnak, nem azért, mert jeles művek, hanem -mert elsők valának, melyekben a magyar Musa némi erővel szólalt meg. -Vörösmarty, kivált a nyelv és dictióra nézve, tovább vitte, a mit -Kisfaludy kezdeményezett. Ők ketten nevezetes fejlődési fokozatot -képviselnek, épen úgy, mint később Szigligeti és Czakó, kik a szinpadi -hatás elvénél fogva új hódítmánynyal gazdagíták a színpadot. Azonban -megállapodhatunk-e itt? Megállapodtunk s épen azért sülyedünk. E -sülyedést nem segítheti elő a kritika is, s midőn ellene dolgozik, nem -remekekre vár, hanem csak haladást óhajt, s legkevésbbé túlszigorú, mert -csak a puszta törekvést is képes méltányolni. - -Ezt azért jegyezzük meg, mert kritikától elszokott irodalmunkban minden -túlszigornak látszik, a mi divatlapjaink stereotyp csevegéseitől elüt; s -mert épen egy oly műről akarunk szólani, mely csak ezelőtt tizenöt vagy -harmincz évvel számíthatott volna méltánylatra. Jókai _Dózsa György_ -czímű tragédiáját értjük, mely csodálatosan egyesíti a -Kisfaludy-Vörösmarty és Szigligeti-Czakóféle tragédiák gyöngeségeit. A -mű jambusokban van írva, de ha e jambusok jobbak is, mint Kisfaludy -nagyon is szabad jambusai, jóval gyöngébbek a Vörösmartyéinál s mint -párbeszédek csak egy pár szép lyrai hangulatig, s néhány erőteljes -rhetori dictióig emelkednek. Tehát újra ott vagyunk, hol ezelőtt -harmincz évvel, sőt hátrább, mert azóta harmincz év telt el. A conceptio -nélkülöz mindennemű tragikai alapeszmét; a cselekvény fejlődésében -kevesebb a drámai élet, mint Szigligeti vagy Czakó jobb műveiben, de nem -hiányzik a szinpadi hatás, ha nem is épen emezek virtuózitásával -alkalmazva. Tehát újra ott vagyunk, a honnan menekűlni óhajtanánk: a -szinpadi hatás elvénél s talán egy kevéssel hátrább; mert Jókai meg is -akarta magát különböztetni, s oly vakmerő játékot űzött a történeti -személyekkel, sőt az egész korral, minőt elődei soha sem mertek. Íme a -nagyszerű tragédia, melyet Egressy, Shakespeare imádója és Schiller -ócsárlója, annyi dicsérettel halmozott el; melyet Császár, Alfieri -tisztelője és Petőfi szigorú bírálója, nem győz magasztalni, s melyben -divatlapjaink kritikusai egy új drámai iskola hajnalát üdvözlik. Valóban -könnyen érthetjük a túlszigor vádját. A szegény magyar kritika maholnap -terror alá jut, ha elég gyáva lesz megijedni a zajongástól. - -A drámai hatás mellett izgatván, először is a szinpadi hatás elvét kell -megtámadnunk e tragoediában. A szinpadi hatás oly műszó, melyet sokkép -értelmeznek, s mely alatt a többség egészen mást ért, mint a mit -tulajdonkép jelent. A drámának hatni kell, és épen a szinpadon, a hová -írták; ezt annyira nem lehet tagadni, hogy a drámai forma egész elmélete -ez egyszerű tényen alapszik. Innen a legszorosb egység, mely nem tűr -episodot, a sebesen fejlődő cselekvény, mely egyenesen a megoldás elé -siet, – mert az előadás legfeljebb csak negyedfélóráig tarthat; innen a -csak nagy vonásokban kivihető jellemzés, mint a frescoképeken; mert a -finom részletezés a szinpadon nem tehet hatást; innen a _par excellence_ -cselekvő személyek küzdelme és az erős tényben mutatkozó katastropha; -mert a költő csak személyei által szólhat s nincs eszköze a passiv -személyt, a lassú fejlődést, a szembeötlőleg nem látható katastrophát -érdekesekké tenni, mint például a regényírónak. Azonban a hatás és hatás -közt különbség van. A műben ott lehet a szoros egység, ha alapeszméje -bizarr ötlet vagy tév-világnézlet, mely legfeljebb csak izgatni képes; a -cselekvény rohanhat, ha a véletlen vezeti vagy egész fejlődése csak -kiváncsiságunkat ébreszti föl; a költő festhet nagy vonásokkal, ha csak -érzékeinkre tud hatni; személyei lehetnek cselekvők, ha küzdelmeik nem -érdemlik részvétünket; a katastropha mutatkozhatik erős tényben, ha csak -borzasztani és ellágyítani bír, s nem egyszersmind megrázni és -fölemelni. Mégis a költő hatni fog, ha elég ügyességgel bírt a drámai -formának a szellemtől megvált eszközeivel meglepni és kijátszani a -kevésbbé mívelt nézőt. Sőt, ha elég merész – s miért ne lenne az, midőn -ezáltal legalább egy pár évre a népszerüséget bitorolhatja – még tovább -is mehet s a hatás drasztikusabb eszközeit is megragadhatja. -Hivatkozhatik a napi szenvedélyekre, igénybe veheti a közönség hiuságát, -szeszélyeit, korlátoltságát, erkölcstelen hajlamait. Lehet -szemfényvesztő, bohócz, circusrendező. Bizonyos hatás ritkán fog -elmaradni, mert a tömeget ideig-óráig épen úgy ámíthatja és ronthatja a -költő, mint akármely politikai charlatan. A szinészek a legtöbbször -kapnak az ily hatásos darabokon; részint mert tetszik a tömegnek; -részint mert – a mint Heine mondja – feltalálhatják kedvencz -jelmezeiket, testszín tricoköltészetöket, megtapsolt kirohanásaikat, -hagyományos grimassaikat, aranyfüstös phrasisaikat, s az egész affectált -műczigányságot: oly nyelvet, melyet csak a szinpadon beszélnek, -virágokat, melyek csak e csinált földben virulnak, gyümölcsöket, -melyeket csak a szinpad lámpafénye érlel, oly természetet, hol nem -isten, hanem a sugó leheletét érezzük, a szinfalrázó tombolást, szelid -fájdalmat fuvolakisérettel, kendőzött ártatlanságot a bűn karjaiban, -trombitaharsogást, dobpergést s több effélét. - -Nem mondjuk, hogy Szigligeti és Czakó a hatás ez utóbbi nemeivel éltek -volna; utánzóik ugyan lesülyedtek ide is, de szerencsére kevés -szerencsével. Ők magok inkább azon eszközöket vették igénybe, melyeket a -puszta, úgy szólva önmagáért álló forma nyujt s hatottak technikai -ügyességgel, tehát a bensőtől meg-megváló külsővel. Erre vetvén a -fősúlyt, műveikben nagyobb a szerkezet ügyessége, mint a compositio -ereje, érdekesb a külső bonyodalom, mint a benső fejlés, aránylag többet -ér a kidolgozás, mint az alapeszme, s a tragicum hiánya vagy gyöngesége -miatt, inkább tudják a nézőt szórakoztatni, vagy megdöbbenteni, mint -megrázni és fölemelni. Hatottak, mert a hatás eszközeit alkalmazták, -habár hiányosan vagy félszegen, nevezetes jelenségként tüntek fel -irodalmunkban, mert elődeik épen a forma titkait értették legkevésbbé s -azért bizonyos pontig jótékony befolyást gyakorolva, haladásnak voltak -eszközlői. A hiba nem a hatás eszközeiben rejlik, hanem a hiányos vagy -félszeg alkalmazásban s a kórjel az, hogy túlbecsüljük a külsőt, sőt -hibáink és gyöngeségeink öszvegét eszménynyé akarjuk emelni. A külső és -belső öszhangja, az eszmével összeforrott forma, minden eszköz, melyeket -a szinpad természete nyujt vagy parancsol a szellem jó szolgálatában és -a szellemhez irányozva: ez az, a mit drámai hatásnak nevezünk, a mit -elérni minden irodalomban kevésnek sikerült, de a hova törekedni -mindenütt érdem s nálunk kétszerte. - -Szigligeti egyik hirlapi cikkében nem rég azt jegyzé meg, hogy ő -ugyanazt nevezi szinpadi hatásnak, melyet mi drámainak mondunk s így -csak szavakban van köztünk különbség. Valóban azon értekezésben, melyet -ezelőtt tíz évvel a Kisfaludy-társaságban olvasott vala föl, és melyet -kijavítva a _Szinházi Naptár_-ban adott ki újabban, sok olyasmiről szól, -mit drámai hatásnak is lehet nevezni. De mi szükség egy jó műszót -olyannal váltani föl, melyet az egész világon csak bizonyos hiány vagy -félszegség megjelölésére használnak. Mégis csalódnánk, ha azt hinnők, -hogy Szigligeti ok nélkül nevezi a drámai hatást szinpadinak. -Értekezésében sok jó gyakorlati tanácsot ad, noha töredékesen, -össze-visszahányva s ritkán kifejtve. Sokat gondolkozhatott a drámáról, -többet mint a mennyit leírni képes, de vizsgálódása legörömestebb a -külső felé irányul s elméletében is a fősúlyt a dráma mesteremberi -oldalára fekteti. Például, hogy csak egyet említsünk, beszél a -tragédiáról s egy árva szóval sem magyarázza meg a tragikumot. Lehet-e -tragédiát tragikum nélkül írni, úgy látszik oly kérdés, melyre -dramaturgiánk igennel felel. Legalább Szigligeti értekezéséből az jő ki. -Jókai ez elmélet szerint írta tragédiáját s talán épen a Szigligeti -tanácsa után. - -Dózsa Györgyben valóban csak a tragikum hiányzik, e csekélység, a mit -tragédiaköltőink elmélete és gyakorlata annyira mellőzhetőnek hisz. Ezen -kívül sok olyasmit találhatni benne, a mi hatásra számíthat. Jókai nem -érti ugyan annyira a bensővel meghasonlott forma titkát, mint elődei, de -ebbeli hiányait tudja pótolni holmi ezzel egy értékű dolgokkal. A műnek -nincs határozott alapeszméje, a cselekvényben hiányzik a központ, de a -költő oly érzületre támaszkodik, mely sokaknál sokat feledtet. A _Régi -jó táblabirák_ költője, ki nem rég zsákmányolta ki a hajdani kiváltságos -osztály részvétét, most jónak látta a régi jó aristocraták iránti -ellenszenvre hivatkozni. Költői igazság helyett, mely oly kevéssé szokta -legyezni az aristocratiát, mint a democratiát, politikai éretlenségnek -hódol, mi a hatásnak sokszor nagy eszköze. A cselekvény nem fejlődik -folytonos erővel, de azért a költő gondoskodik a hiba kárpótlásáról is. -Például a második felvonás eleje csak hátráltatja a fejlődést, de nem -hatás nélküli, mert egy pár hazafias dalt hallunk elszavaltatni, s ez -mindig hat a magyarra, miben egyébiránt semmi rosz nincs. A dalok elég -szépek s lapjaink, melyek szép lyrai versek nagy szűkében vannak, -közlésökkel csak önérdeköknek szolgáltak s nem a dráma jó hírének. A -negyedik felvonás végén, hol a bonyodalomnak a katastropha felé sebesen -kellene sietni, egy regényes episod tolja föl magát, mely a -katastrophára legkisebb befolyással sincs, de a jelenet elég érzékeny, -valóságos melodrámai, melyet akár fuvolával kisérhetni. Egy szegény -leány áldozza föl magát kedveséért, ki őt nem szereti, egy titkos -szerelmes öli meg kedvesét tévedésből. Az ember sajnálkozik és -fölizgatva érzi magát, mit minden esetre csak hatás eszközölhet. Az -utolsó felvonás kissé bágyadt, de úgy hiszszük, velünk együtt mindenki -kiváncsian várta, vajon meg fogják-e sütni Dózsát, a mint híre járt. E -hatásos jelenettől megkimélt a költő; csak egyik személyével, Lórával -nézette végig s mondatta el e hajborzasztó kegyetlenséget. Kárpótlásul -ez is elég. A kegyetlenség hallva is elég borzalmas undort kelt s -felizgathatja a politikai éretlenséget, mi szintén hatás s mit, ha -szinpadról jő, bátran nevezhetünk szinpadinak. - -Mindez megvan a műben, mindez hatás. De hol van az a hatás, melyet a -tragédiától vár lelkünk s a mely nélkül hijábavaló mindennemü szinpadi -mesterkedés? Hol a tragikai hős, ki lebilincselje részvétünket jeles, -nagyszerű vagy megdöbbentő tulajdonai által? Hol a tragikai -összeütközés, mely vagy a viszonyok kényszerűségén, a hagyományos -erkölcsökben, a kegyelet, a társadalmi rend, az állami és családi -kötelességek követelésein alapszik, vagy a hős hibáiból, tévedéseiből, -büneiből foly, a szenvedély, kisértés, csáb, az ármány által kifejtve? -Hol a tragikai katastropha, midőn a hős vakmerővé, tévedtté vagy bünössé -válván, a nélkül, hogy eltörpülne, nemesist idéz föl maga ellen és -megbukik, hogy könnyezzünk sorsán, mert megérdemelte részvétünket, hogy -megnyugodjunk bukásán, mert vakmerőségeért, tévedéseért vagy büneért -lakolt? Sehol; vagy a hol mutatkoznék is, csirájában elfojtva! Dózsa -vitéz férfiú, nemességet nyer s a keresztes hadak fővezérévé emelkedik; -nagyravágyó, hűtelen lesz régi kedveséhez s egy oligarcha hölgybe -szeret. Ez oly expositio, melyből válhatik tragikum. Szerelmét -nagyravágyása idézi elő, új helyzetéből foly s a nélkül, hogy -eltörpítené oly tévedés és bűn, a miben nemesis rejlik. Azonban a költő -nem e viszonyra fekteti alapeszméje súlyát. Ez egészen csak mellékes -dolog, miből semmi derekas nem fejlődik, egy kis szerelmeshistoria, -talán az asszonyok kedveért. Jól van. A költő alapeszméje e szerint -valami egyéb. Dózsa nagyravágyó, kinek nemes célja van; hatalmas úrrá, a -haza szabaditójává, második Hunyadi Jánossá akar válni. Talán -akadályokkal küzd, talán az oligarchia a király által elvéteti tőle a -fővezérséget, a mint azt évkönyveinkben olvassuk? Nem. Jókai Dózsáját -senki sem akadályozza célja kivitelében. Vele csak gúnyolódik az -oligarchia, különösen Zápolya; aztán meghallja anyja halála hírét, ki -Zápolya börtönében arája becsületéért halt meg, s csúfondárosan -temettetett el; találkozik régi kedvesével, kit Zápolya el akar tőle -rabolni. Tehát a kegyelet érzéséből támadt bosszú az, a mi elvonja -céljától s előidézi bukását, miből ismét származhatik tragicai érdek? -Nem. Dózsa nem igen akar anyjáért boszút állani, kedveséért még kevésbé, -kit már nem is szeret; őt leginkább sértett büszkesége bősziti föl s -csak akkor tüzi ki a forradalom zászlóját s fordítja seregét nem a -török, hanem az aristocratia és aristocrata intézmények ellen, midőn -Zápolya a fővezérség jelvényét tépi le melléről s önnépe előtt -meggyalázza. Ebből is válhatik tragikai érdek. A megbukott forradalom -rend szerint tragikum, főleg ha a megalapított rend, a jogosan létező -ellen támadt föl s nem tudott helyébe olyat állítani, a mi megállhasson, -mert nagy ballépései, túlságai, bűnei miatt eljátszotta a siker jogát. -Így Dózsának azért kellene bukni, mert semmivé akarja tenni a fennálló -rendet, mely a nagy visszaélések dacára is életerősb s így több létezési -joggal bir, mint az ő új társadalma. Jókai máskép gondolkozik s egészen -Dózsának ad igazat; szerinte a XVI-ik század hajnalán az aristocratiai -alapon nyugvó társadalom egészen elhasználta magát s az 1789-ki francia -elveket csak alkalmazni kellett. Legalább az egész műből ez jő ki; nem -csak az aristocratiát rajzolja egészen romlottnak, hanem az általa -képviselt társadalmi rendet is. Az semmit sem használ, hogy Bornemisza -és Csáky Lóra némi rokonszenvet gerjesztő mázzal vannak kifestve; ők -tulajdonkép nem képviselik a fennálló rendet s titkon többé kevésbbé -Dózsával tartanak, sőt Lóra végszavaiban azon jobb nap fölvirradása után -eseng, mikor teljesülni fog mindaz, a mit Dózsa akart. Dózsát tehát -Jókai nem buktathatja meg felforgatási vakmerőségért, melyet épen -ellenkezőnek fest s így ez alapon nem fejlődhetik tragicum. Jól van. De -Dózsának mégis bukni kell, a mint hogy meg is bukik. Miért? Talán -tévedései, túlságai, bűnei által játszodja el a siker jogát? Talán -roszul használja hatalmát vagy vágytársai irigységével, ármányaival kell -küzdenie, a mi benső feloszlásra vezet? Nem. Dózsa mérsékelt, eszélyes -férfiú, társai pedig az engedelmesség példányai. Talán a nép -értetlensége, dühe, bősz szenvedélyei, sőt saját boszúvágya oly -lépésekre sodorják, melyek minden nyomán nemesis kel ki? Nem. Egy pár -hadnagy, holmi megbukott mesterember, beszél ugyan vagyonfelosztásról s -több efféléről, de a nép sokkal okosabb hadnagyainál, nem osztozik e -nézetekben, sőt ha osztaná is, Dózsa nagy fegyelmet képes fentartani s -így minden csak tőle függ. Dózsa maga pedig kegyes jó úr, ki nem szereti -a vérontást, pusztítást, épen nem aristocrata, hogy kegyetlenkedjék, -jogtalanságokat kövessen el, s legfeljebb csak fenyegetőzni képes. Talán -épen lágysága, engedékenysége buktatja meg? Oh nem. Azon tettéből, hogy -az elfogott főurakat, legnagyobb ellenségeit, szabadon bocsátja, nem -származik semmi olyas, noha származhatnék, a mi drámaivá válva -elősegítené a katastrophát, vagy megfoghatóvá tenné. Társai nem -lázasztják föl ellene a népet, csak gyanakodni kezdenek reá, s meg -akarják ölni a fogoly Csáky Lórát, kit e tett indító okának hisznek. -Azonban ez sem történik meg; semmi viszály nem támad a vezér és népe -közt, minden marad ugy a hogy volt és Dózsa mégis megbukik. Miért? Mert -meggyőzik. Ily katastrophával még a történetiró sem elégítheti ki -olvasóit, nemhogy a költő. Oly hőst, ki nem követ el vakmerőséget, kinek -nincsenek tévedései vagy bűnei, megbuktatni s iszonyú kinok közt -végeztetni ki, a legundorítóbb eszme, a mit költő kigondolhat s a -tragédiai kontárság ne továbbja. - -De ne ragadjon el hevünk, legyünk lelkiismeretesek s ne hallgassunk el a -műből semmit, mi még tragikai indoknak hazudhatja magát. Dózsának -csakugyan van nagy bűne, tudniillik az, hogy nem hisz egy jövendőmondó -czigánynőnek, ki azt jósolja neki: egy ellentől félj csupán, a ki a bort -meg nem iszsza – és megkegyelmez Bornemiszának, mielőtt a nevét tudná. -Ezért kell szegénynek Jókai szerint lakolnia a kinok kinjával, egyébért -semmiért. Ime a tragikai katastropha a vak sors legnevetségesebb -indokára alapítva. Legkevésbé sem csodálkozunk, hogy Dózsa nem hisz a -cigánynő jóslatában s így szól: - - Bolond nő, ám bolondabb a ki kérdez - Tőle okos szót és a legbolondabb, - Ki tartogatja azt. - -Ő felvilágosodott ember s már politikai elveinél fogva ismeri a XVIII-ik -század philosophusait de ha babonás volna is, mit ér, ha mi nem vagyunk -azok, Dózsa bűnét nem látjuk bünnek s bukását nem foghatjuk meg? Jókai, -úgy látszik, hallott valamit a régi görög tragoediák fatumáról s jónak -látta _à la_ Kakas Márton kiparódiázni. Valóban ez a mű közepén -előrántott fatumféle valami s oly költőietlenül alkalmazva, nem több -paródiánál. Lehet-e napjainkban a görög fatumot vagy ezzel rokon elemet -alapúl venni és mennyiben, még döntetlen kérdésnek nézhetik sokan, de -azt mindenki elismeri, hogy azt csak a mythikus tárgyak szenvedik meg, s -akkor is a mű organismusába olvadva s élő szenvedélyekre támaszkodva, a -viszonyok által kimagyarázva s az ezer Scylla és Charybdis közt a -phantasia rendkivülien hitető erejével kivíve. Jókainak már tárgya sem -türt meg ily alapot, feldolgozása pedig a legelhibázottabb. A jóslat még -annyira sem döbbenti meg Dózsát, hogy zavara valami látható tényben -mutatkozzék. Ha e pillanat óta elvesztené önbizalmát, félszeg -rendelkezéseket tenne és mindinkább sodortatnék tévedésről tévedésre, -bűnről bűnre, még értenénk valamit s lehetne kisütni egy kis tragikumot. -Így nem értünk semmit, a műnek nincs tragikai hatása s legfeljebb csak a -politikai éretlenekre hathat, mert egy ártatlanul megbukott nagy embert -bámulhatnak, kin az aristocratia iszonyú kegyetlenséget követ el s ez -elég nekik. - -Jókai épen oly költőitlenűl fogta föl Dózsát, mint a mily hűtlenűl a -történethez. E két hiba a jelen esetben egymást segítette elő. A költő, -ha csak kissé hűbb a történethez, költőibbé válhatik. Jól tudjuk, hogy -ez eset nem mindig áll. Néha a történeti hűség ellentétben van a költői -igazsággal, s ekkor a költő tartozik hűtlen lenni a történethez, mivel -hódolnia kell a költői igazságnak, a művészi világ e gondviselésének, mi -mindennél több. Mi sem tanácsolnánk mást, de egyszersmind megjegyeznők, -hogy a költő szerencsétlenül választotta tárgyát, s ha eleget is tett a -költői igazságszolgáltatásnak, megrontotta az illusiót, mely minden -költői mű alapföltétele s így a költői igazságszolgáltatásnak is egyik -része. Tudjuk, hogy nagy tekintélyek szólanak ellenünk. Lessing más -nézetben van s a magyar költők, ha egyebet nem is, ezt jól megtanulták -hamburgi dramaturgiájából. Valóban Lessing a legtöbbször jogosan és -mindig erős dialecticával védi a költői igazságot a történeti hűség -ellenében, s csak abban hibázik, hogy a kérdés egyik fontos oldalát -érintetlenül hagyja. Az ifjabb Corneille _Essex gróf_ czimű tragédiája -birálatában így tanít: «Röviden szólva, a tragédia nem dialogizált -történet; a történet a tragédiára nézve nem egyéb, mint nevek -repertoriuma, melyekkel megszoktunk bizonyos jellemeket összekötni. -Talál a költő a történetben sok oly körülményt, melyeket tárgya -egyénítésére és kidíszitésére használhat: jól van, használja. Csak hogy -ezt épen oly kevéssé lehet neki érdeműl tulajdonítni, mint az ellenkezőt -hibául». Ha ez azt teszi, hogy a történethez hű tragédia még nem költői -érdem s a történethez hűtelen tragédia birhat nagy költői érdemmel, -tökéletesen igaz. Lessing talán csak ezt akarta kiemelni. De a kérdésnek -más oldala is van tudniillik: vajon a történethez hűtelen és nagy költői -érdemmel biró tragédia nem lesz-e költőibb, ha a történethez hű marad, -vajon a legjobb költői mű hatását is nem fogja-e paralyzálni -szétrombolása azon illusiónak, mely a néző kedélyében oly eleven, meleg, -szent s melyet a költő oly hideg és vakmerő kezekkel érint. Erre -lehetetlen igennel nem felelni, annyival inkább, mert a költő történeti -hűsége nem a történetiróé. A költő éveket napokká tehet, tetszése -szerint mellőzheti a nem lényeges adatokat, kiegészítheti, alakíthatja a -lényegeseket, az inkább regényesen érdekes, mint történetileg fontos -episodokból csak a történeti háttért tarthatja meg, a kétes és vita -alatti kérdésekben saját felfogása után indulhat, sőt tovább mehet s nem -követi a történetirót, hanem a hagyományt, az oklevelek dacára is ki nem -irható naiv hitet. Mindezt teheti a költő s épen az illusio végett, de -azt nem teheti, nem szabad tennie, hogy ismert és nevezetes -egyéniségeket jellemeikkel épen ellenkező világításban tüntessen föl, -hogy meghamisítsa a nagy tényeket, s meghazudtolja a történet szellemét, -– s annál kevésbé, minél ismertebb, minél nemzetibb tárgyat dolgoz föl. -Próbálja meg például valaki Hunyadi Mátyásnak III. Rikhárd jellemét -adni; irja meg tragédiáját oly nagy erővel, oly elragadó -igazságszolgáltatással, mint Shakspeare a magáét, bizonyosan meg fog -bukni, mert könnyelmün ellenkezésbe jött a köztudattal, mert vakmerően -játszott a nemzeti hagyományok iránti kegyelettel s nem bir hitetni. - -Ha a történeti hűtlenség még a jó tragédiában is méltán hibáztatható, -mennyivel inkább meg kell rónunk azt oly műben, mely a történeti hűséget -a költői igazság ellenére mellőzi. Dózsa jelleme nagy szabadságot ad a -költőnek. A történet csak annyit mond róla, hogy vitéz, durva, dölyfös -és kegyetlen ember volt. Jókai sok mindent csinálhatott volna belőle, -csak ártatlant és kegyest nem, festhette volna nemes jelleműnek, ki -fokonként sülyed, csak tett volna belé némi daemoni hajlamokat. A nép -bőszültségét és kegyetlenségeit élénk szinekkel festik történetiróink; -Jókai megelégszik az aristocratia kegyetlenségei illustrálásával. A -történet sokat beszél Ulászló kormánya gyöngeségéről, mely vészbe -döntötte a hazát, Jókai mindent az aristocratiának tulajdonit. Az -oligarchia akkor valóban romlott volt, de nem oly nyomorult és aljas, -minőnek Jókai festi, különben le sem győzhette volna a nagy Dózsát, ki -Jókai szerint a tiszta democratiát képviseli, holott nem képviselt -egyebet az elnyomott nép rosz szenvedélyeinél. S minő Zápolyát fest, -mivé teszi Európa egyik legnagyobb oligarcháját, a kit utóbb királylyá -emeltek? Impertinens léhává, szivtelen kéjenccé s kérkedő kegyetlenné. -Nem mondjuk Zápolyát nagy embernek; ereje nem állott arányban -nagyravágyásával, több volt a hiúság benne, mint a becsszomj, ohajtá a -haza veszélyét, hogy alkalma legyen megmenteni; a veszély eljött, ő nem -volt képes megmenteni s csak sirni tudott érte. Azonban ez árnyoldala -mellett fényoldalairól sem feledkeznek meg történetiróink. Jó hadvezér -volt, igazságos biró, jártas a közügyekben s nagy népszerűséggel birt az -egész magyar birodalomban. Mint magán embernek még több tiszteletre -méltó tulajdona volt. A mi a Dózsán elkövetett kegyetlenséget illeti, az -tulajdonkép nem az ő műve. Ő Dózsának csak megbuktatója, nem bakója -volt. Amaz iszonyatos kínhalált úgy akarta a kor szokása, mely Dózsa -kegyetlen leleményességét hasonló leleményességgel rendelé -visszatoroltatni; úgy akarta a temesvári itélőszék, melynek tagjai a -törököktől tanult s Kinizsy által adott példát kivánták követni s -mennyiben a megfenyitendő büntett még iszonyatosb volt, fölülmúlni. - -Mindezt tudva – s ki nem tudja, ha Magyarország történetét csak -felületesen is ismeri – még akkor sem nézhetnők végig e művet zavart -illusio és megbántott nemzeti érzés nélkül, ha az valódi költői mű -volna. Azonban Jókai azt mondhatja, hogy épen az illusióért lett hűtelen -a történethez, mert csak így hathatott a politikai éretlenekre, mert -csak így támaszkodhatott az aristocratia iránti ellenszenvre. Jól van; -vette tapsaikat, elégedjék meg vele, de tőlünk és azoktól – s ilyenek -nagyon sokan vannak a hazában, – a kik tiszteljük nemzeti -hagyományainkat, ne várjon egyebet a legélénkebb hibáztatásnál. - - -II.[23] - -Válaszomat sokan fölöslegesnek tarthatják méltán. A ki birálatomat és -Jókai fölszólalását figyelemmel olvasta, magyarázat nélkül is -eligazodhatik s akár helyeselje, akár ne széptani nézeteimet, könnyen -átláthatja, hogy Jókai nem akar engem érteni s a ráfogás, gyanusítás és -pletyka oly mellékösvényein jár, melyeket, ha nem megvetni, legalább -kerülni tartoznék. Azonban némi magyarázat még sem maradhat el; részint -mert lehetnek nem elég figyelmes olvasók; részint mert egy pár vádat föl -kell világositani. - -Jókai polemiája igen sokban hasonlit tragédiájához. Tragédiájában a -tragikum hiányzik, polemiájában az okadatolás; ott a politikai, itt az -irodalmi éretlenek tapsait vadásza, sőt tragédiájának egész -mellékdarabját irja meg, melyben ő maga játssza az ártatlanul elkinzott -hős szerepét nagy szinpadi hatással. Nem látjátok? Ott ül koldusruhában, -bekötözött tagokkal, mintha sebei volnának. Sir, rimánkodik, könyörög, -koldul. Panaszolja fünek-fának, hogy holmi nagy urak hajdui árulkodnak -utána s üldözik, mint országháboritót, pedig jámbor, békés ember s a mi -keveset tett, az olyan, mit báró urak is tesznek; bezzeg ezeket nem -bántják, mert hatalmasak, csak őt üldözik, mert utban levő szegény -ember; hijába lépett egyezségre egyik hajduval, hogy legyen iránta jó -indulatu – mégis üldözi; égbekiáltó árulkodás!… ő nem lázasztó, ki a -szőlődézsma, és tagosztály ellen izgat, sőt ellenkezőleg kezét-lábát -csókolja a méltóságos, nagyságos és tekintetes uraknak, mégis bántják -ezek a kegyetlen hajduk, kik buzgóbbak uraiknál. És jajveszékel és -alamizsnáért nyujtja ki kezét. Hálás szerep, meginditó jelenet, egészen -Jókaias tragikum. Az ember önkénytelen szánalomra lágyul; magam is -örömest vetném oda a részvét filléreit, ha nem ellenem szólna a panasz s -nem kellene fölkiáltanom: ne komédiázzék kend, ne ámitsa a világot, nem -bántotta kendet senki, lóduljon a dolgára! - -S ez nem tréfa, hanem komoly valóság. Jókai oly méltatlanságok -következtében koldulja a közönség részvétét, melyeket rajta senki sem -követett el. Untalan csak arról panaszol, hogy én őt, mint -országháboritót, mutattam be, ki drámája által a köznépet a szőlődézsma -és tagosztály ügyében teendő egyezkedések ellen bujtogatja; bevádoltam, -beárultam az egész aristokratia nevében és az aristocratiának (értse, a -ki érti!), hogy drámájában megtámadta a magyar aristocratiát; művének -politikai hatását fejtegetve, a magyar nép éretlenségéről beszéltem, s -kardot huztam a végveszélylyel fenyegetett nemesség ügyében. - -Mindebből egyetlen betü sem igaz! - -Birálatomnak idevonatkozó helyei a következők: «A _Régi jó táblabirák_ -költője, ki nem rég zsákmányolta ki a hajdani kiváltságos osztály -részvétét, most jónak látta a régi jó aristocraták iránti ellenszenvre -hivatkozni. Költői igazság helyett, mely oly kevéssé szokta legyezgetni -az aristocratiát, mint a democratiát, politikai éretlenségnek hódol, mi -a hatásnak sokszor nagy eszköze.» Más helyt: «A műnek nincs tragikai -hatása s legföljebb csak a politikai éretlenekre hatott, mert egy -ártatlanul megbukott nagy embert bámulhatnak, kin az aristocratia -iszonyú kegyetlenséget követ el, s az elég nekik.» És végül, midőn a -történeti hüségről van szó, mely épen a költői illusióért szükséges, ez -áll: «Jókai azt mondhatja, hogy épen az illusióért lett hütelen a -történethez, mert csak így hathatott a politikai éretlenekre, mert csak -igy támaszkodhatott az aristocratia iránti ellenszenvre. Jól van; vette -tapsaikat, elégedjék meg vele, de tőlünk és azoktól, – s ilyenek nagyon -sokan vannak e hazában – kik tiszteljük nemzeti hagyományainkat, ne -várjon egyebet a legélénkebb hibáztatásnál.» - -Azt teszi e az, a mit Jókai rám fog? A legtávolabbról sem. Szavaimnak, -melyet egész birálatom, még bővebben kimagyaráz, röviden ez az értelme: -Jókai nem szolgáltat költői igazságot, mert a néplázadást tévedések, -bünök, minden benső kényszerüség nélkül buktatja meg, az aristocratiát -physicailag és erkölcsileg lehetlennek festi, mégis győzelemre juttatja -s e költőietlen eljárására hihetőleg befolyt holmi speculatió az -aristocratia iránti ellenszenvre, mi valóságos politikai éretlenség; -Dózsa nem tud tragikai hőssé emelkedni, épen ártatlansága miatt, a mű -egészen nélkülözi a viszonyok vagy szenvedélyek nemezisét, mely nélkül -nincs tragicum s legföljebb csak azoknak tetszhetik, kik a költészetben -is politikai éretlenségök kielégitését vadászszák. Jókai hütelen a -történethez, mert a legcsattogóbb tapsok kedvéért nem akarja elrontani -azon politikai éretlenek illusióját, kik Dózsát, mert a nép ügyéért -küzdött, tévedés és bün nélküli erényhősnek hiszik és Zápolyát, mert az -aristocratia győzelmét vivta ki, csak a leggazabb embernek tudják -képzelni. Látható, hogy megrovásom alapja tisztán széptani volt s oly -kevéssé aristocrat, mint democrat szinezetü. Ha Jókai nem Dózsáról, -hanem Coriolánról ir tragédiát s oly ártatlannak festi, oly oknélkül -buktatja meg ezt is, mint amazt, ugyanazt irom, a mit Dózsáról irtam, -tudniillik a költő politikai éretlenségre támaszkodik és költői -igazságszolgáltatás helyett, az aristocratiának hizeleg. Szóval ez a -tragikum kérdése, nem az aristocratia vagy democratiáé, s midőn Jókai az -utóbbi térre viszi a vitát, csak irodalmi éretlenségre támaszkodik, azok -tapsait hajhászsza, kiket nem érdekel a dolog lényege, de szeretik a -népszerü phrasisokat s jóizüen nevetnek holmi Hovelvek-Antrum- és -Bathrend-féle értelem nélküli elmésségeken. - -E szerint mindazt, mi Jókai művének politikai hatására vonatkozhatnék, -teljesen mellőztem. Nem fejtegettem, hogy Dózsa igy fölfogva jelen -politikai viszonyaink közt nem épen jótékony hatásu, hogy behegedt -sebeket téphet föl, melyeket érinteni a költőnek is csak óvatosan -szabad, hogy a költő tartozik érteni korát s több ilyesmit, miből a -rabulista kibetüzhette volna azon állításokat, melyeket Jókai reám fog. -S mindezt nem azért mellőztem, mintha nem tartoznék a kritika körébe, a -kritikának nem azok a határai, melyeket Jókai talán Vajda és Szegfii -kritikai dolgozataiból ismer – hanem azért, mert meg voltam győződve, -hogy Jókai nem politikai rosszakaratból irta Dózsáját ugy, a hogy irta, -legföljebb költői speculatióból, hatáshajhászatból, vagy épen -korlátozottságból; mert a műnek ez oldalát fejtegetni több ok miatt -kényesnek tartottam; mert elvégre megigértem neki, hogy művének -politikai hatásáról nem fogok szólni. Ez tulajdonképen nem valami -ünnepélyes igéret volt, hanem egyszerű nyilatkozat. Jókai panaszolta -nekem, hogy a _Magyar Néplap_ szőlődézsmát és tagosztályt emleget s -némelyek rosszakarattal gyanusitják, mintha az aristocratia ellen -ingerelné a népet. Én olyasmit feleltem reá, hogy származhatik valami -jóakaratból s lehet mégis rossz hatása; a tragédiát elhibázottnak -tartom, de politikai rosszakarattal nem fogom gyanusitani s több -effélét. - -Jókai rég igyekszik föltüntetni igéretemet, mintha azt báró Eötvös -kedvéért tettem volna, hogy ne legyen kénytelen báró Eötvös regényére -hivatkozni. A dolog kissé máskép áll. Ellenkezőleg, biztattam Jókait, -hogy irjon báró Eötvösről minél többet s minél erélyesebben; én -szeretem, ha az irók nyiltan kimondják egymás művéről itéleteiket, s a -magam részéről senkit sem tisztelhetek és szerethetek anynyira, hogy -ellene, ha meggyőződésem kivánja, ne irjak. - -Jókai igéretemet oly kevéssé akarja érteni, mint birálatomat s mint -szószegőt mutat be a közönségnek. Nem botránkozom meg benne. Jókainak -mániája szeretni minden könyvet, gyülölni minden kritikát, magasztalni -minden irót, gyalázni minden kritikust. Nem tesz föl róluk semmi jót s -igyekszik őket erkölcstelen embereknek festeni. Alkalmasint mélyen meg -van győződve, hogy a kritikus nem is lehet becsületes ember; rossz férj, -hütlen szerető, csalfa barát, kárörvendő és irigy, szivtelen, -megvesztegethető és mindenek előtt hazafiatlan. Legalább minden eddigi -polemiája ilyes meggyőződésre mutat. Nem szokott eszméért szállni sikra -s mindig csak gyanusitani szeret. Nem nagy lélekbuvárlat kell hozzá, -hogy polemiái tartalmát előre megmondja az ember. Ha megbirálnák a -_Magyar nemzet története_ czimü munkáját, melyben a tudatlanság a -könnyelmüséggel vetekszik, tüstént igy kiáltana föl: «Az a kritikus a -Szalay barátja, s haragszik, hogy az én históriám jobban kel, mint -barátjáé, ahhoz a clubhoz tartozik, mely ellenem összeesküdött, ilyen a -magyar kritika.» Ha regényeit birálnák, melyeket eddig csak dicsértek s -elismernők bennök az elismerni valót, megrónák a megrovandót, igy irna, -vagy iratna Kakas Márton által: «Ezek a rossz hazafiak megakarják -rontani a magyar irodalmat, magok nem tudnak irni, csak a másén -rágódnak, irigylik népszerüségemet, jövedelmemet stb.» Ha megrónák azon -bárgyunál bárgyubb czikkeket, melyeket Tóth József a _Magyar Sajtó_ -tárczájába irt, s melyeket Jókai oly nagy hangu elbizottsággal -magasztalt s ajánlott a közönségnek, mindjárt kész volna a felelettel. A -kritikusokat eszi a méreg, egy szinész jobb széptani dolgozatot irt, -mint ők, féltik a konczukat, s több efféle. Ha tragédiáját birálja -valaki s benne tragikum helyett politikai éretlenséget talál, uczczu -neki, ráförmed: Te árulkodó, te szószegő, te… te… isten tudja még mi! A -hiuság és önzés e nevetséges mániájából aligha kigyógyul Jókai. -Egyébiránt vigasztalhatja magát azzal, hogy nálánál jelesebb irók is -szenvedtek e betegségben. A kritikus e betegség rohamait, melyek -rendszeresen gyanusitó feleselésekben jelentkeznek, nem is veheti rossz -néven. Természetesnek találja és élesen megrója. Ennyi minden, a mit -tennie kell. Én e kötelességet Jókai irányában már egyszer teljesitém, -most másodszor teljesítem s ha isten éltet, alkalmasint teljesiteni -fogom még egynehányszor. - -A mondottak után bizton befejezhetném polemiámat; a főkérdés -megczáfolásával a többi magától elesik, de mégis folytatom, hogy még -inkább földeríthessem Jókai szemfényvesztő fogásait és szólhassak a báró -Eötvös regényéről, a melyre való hivatkozással Jókai rajtam oly mély -sebet vél ejthetni. - -Jókai el akarván hitetni a közönséggel, hogy én az ő tragédiáját nem a -tragicum hiánya és a puszta hatáshajhászat miatt támadtam meg, hanem -mert megtámadta benne az aristocratiát, a szőlődézsma és tagosztály -ellen izgatott s a XVI. század kényurait festve, megsértette a mai kor -önfeláldozó nemességét, szörnyen mentegetőzik s művét az oligarchia s -nem az aristocratia ellen iróknak vallja be. Szememre veti, hogy nem -értem az oligarchia és aristocratia közti különbséget, e két fogalmat -kényem-kedvem szerint cserélgetem. Csáky Lórát (egy leányt) oligarchának -nevezem és legyaláz minden valaha létezett magyar oligarchiát és -föltétlenül magasztalja a magyar aristokratiát Árpád idejétől egész -napjainkig. - -Összezavartam-e az oligarchia és aristokratia közti különbséget, az -közönyös a vita alatti kérdésre nézve. Ha már Jókai az oligarchia ellen -irottnak vallja be tragédiáját, azt kellett volna bizonyitania, hogy -művében az oligarchák mint oligarchák s nem mint aristocraták -szerepelnek, hogy Dózsa nem az aristocratiai intézményeket, hanem az -oligarcha kormányt akarta megbuktatni, s nem a nemességet szándékszott -kiirtani, hanem csak az oligarchákat. Egyébiránt Jókai az oligarchia -fogalmát nem a legszabatosban magyarázza meg. A philosophia és politikai -műszavak rendesen szorosb és tágasb értelemmel birnak és ritkán -szószerintivel. Oligarchia szoros értelemben azt teszi, a minek Jókai -állítja, kevesek uralkodását, azon különbséggel, hogy az oligarchia -rendesen az aristocratiai intézmények kinövése, midőn nehány aristocrata -bitorolja az egész aristocratia jogát, vagy még annál is többet. Azonban -széles értelemben mindazokat oligarcháknak szokás nevezni, kik az -aristocratiában roppant birtokaik, vagy családi összeköttetéseik, vagy -személyes érdemeiknél fogva tulnyomó befolyást gyakorolnak a -közdolgokra, különösen azon korban, midőn még a királyi hatalom nem volt -a XIV. Lajos fogalmai szerint megszilárdulva. - -S ez értelemben Hunyadi is csak olyan oligarcha volt, mint Zápolya; -mindenik a kisebb nemesség vállain emelkedett, amannak fia lett király, -ez maga, s a különbség köztük az, hogy az egyik nagy ember volt, a másik -nem. Hogy az oligarchiában a nő nem szokott uralkodni, mikép az -egyeduralomban, abban Jókainak igaza van. Nem is ez értelemben neveztem -Csáky Lórát oligarcha leánynak, hanem csak úgy, mint oligarchának -leányát, – ha herczeg leányt lehet mondani, mért ne oligarcha leányt is -– oligarcha leánynak pedig nem érzülete miatt gondoltam, hiszen ő -tökéletes democrata, ki egészen fölfogja és méltányolja Dózsát, hanem -mert Ulászló udvarában az első palotahölgy szerepét játszsza, Zápolya is -kacsingat rá, ki, mint tudjuk, mindig királyleányok keze után járt s -hihetően nem jelentéktelen születési hölgyeknek udvarolt oly fényes -ünnepélyen, a minővel az első és második fölvonás kezdődik. - -Azonban, mint fennebb is mondám, mindez keveset foly be a kérdés -lényegére. A fődolog az: vajon Dózsa az aristocratia mellett fogott e -fegyvert az oligarchia ellen, vagy a nép ügyében az aristocratia ellen? -Ez utóbbin senki sem kételkedik; csak maga Jókai, ki polemiájában -egészen mást állít, mint a mit tragédiájában festett. Zápolya és társai -műve egyetlen jelenetében sem szerepelnek, mint oligarchák, azaz kevesen -uralkodik, kik megszorítják a királyi hatalmat s az egész aristokratia -jogait bitorolják, hanem mint aristocratát, s Jókai görög philologiája -ellenére, nem épen a legjobbakként. Valóban e fölött idővesztegetés -vitatkozni. Elhagyom hát. Azon paradoxont sem bonczolom, hogy Amerikának -oligarchiája van aristocratia nélkül; Giskrát, Fortunatus Imrét, Fuggert -sem bántom; azt is bizvást hiheti tőlem Jókai, hogy a mohácsi -veszedelmet egyedül az oligarchia okozta s a kisebb nemességnek nem volt -nagy része benne, hogy oligarchák nem feküdtek a csatasikon, hogy -Zápolyára csakugyan bebizonyult a készakarva elkésés, s a mohácsi -veszedelem után tüstént szövetkezett a törökkel és meg sem kisérlé -megmenteni az ország függetlenségét, de azon hizelgésnek is beillő -bókot, melyet a magyar aristocratiáról mond, nem hagyhatom szó nélkül. -Ugyanis azt állitja, hogy a magyar aristokratia tartotta fönn mindig az -országot, az oligarchia vesztette el mindig. Jókai úgy látszik hamar -feled és hamar tanul, s a hatás kedvéért most egy, majd más rokonszenvet -vesz igénybe s mindig a politikai éretlenekét. Szerinte a magyar -aristocratia mindig fentartotta az országot, tehát soha sem dönté -vészbe, soha sem voltak nagy bünei, mindig hazafias, bölcs, a polgári -erény példányképe volt. Ilyesmit semminemü osztályról nem lehet mondani, -legkevésbbé egy századokon át uralkodó hatalomról. A magyar -aristocratiának, mint minden aristocratiának, minden hatalomnak, minden -politikai pártnak megvoltak a maga tévedései és bünei, melyek részint a -hatalom természetéből folytak, részint egyes nevezetes egyéniségek által -lönek előidézve, részint bizonyos korszakokban a megromlottságból -állottak elő. A történet hiven feljegyezte a fény és árnyoldalt, a -hazafiság és sülyedés, a gyöngeség és erő, az erény és bün korszakait s -ezt elismerni nem szükség, hogy aristocrata vagy democrata érzelmüek -legyünk, csak igazságosaknak kell lenniök s ez elismerés által még nem -gyaláztuk vagy magasztaltuk a jelen nemzedéket s nem itéltünk semminemü -politikai rendszer vagy elv fölött. Jókai ezáltal akar kimenekülni a -politikai éretlenséggel kaczérkodás vádja alól, hogy más és épen -ellentétes politikai éretlenséggel kacérkodik s azt tevén mégis a -«Budapesti Szemlét» akarja gyanusitani holmi szolgalelkü -uszályhordással. Mindent föláldoz egy kis gyanusitásért, nehány sor -hatásáért, egész czikke szellemét, egész tragédiáját, önmagát. Valóban -nem én irok Jókai ellen, nem én czáfolom meg czikkét, hanem ő maga. - -Még utolsó sánczából kell kivernem Jókait, melyben annyira biztosnak -érzi magát. A báró Eötvös regényére való hivatkozást értem. Lássuk, hogy -áll ez a kérdés. - -Jókai azt állitja, hogy ő tragédiájában azt tette, a mit báró Eötvös -_Magyarország 1514-ben_ czimü regényében, sőt sokkal kevesebbet. Nem -nemzeti bün Dozsát valamely költői mű tárgyául választani. Eötvös -regényében kegyetlenebb kifakadások vannak, a democrat eszmék -merészebben kifejezvék, pedig midőn e mű megjelent, sokkal válságosabb -időket éltünk, mint most. Akkor a jobbágyság még nem volt fölszabaditva, -a nemzet kiváltságos osztálya pártokra szakadott, s ha valaha, csak -ekkor lehetett Dózsa rémképét egy politikai irányu mű által fölidézni. -Akkor miért nem róttam meg báró Eötvöst a politikai éretlenséggel való -kaczérkodását, miért rovom meg csak Jókait, honnan e kettős felfogása -egy és ugyanazon dolognak! Hihetősen onnan, mert báró Eötvös egy -hatalmas, nagy befolyásu férfiu, kinek én kegyét hajhászom, -pártfogoltja, tányérnyalója vagyok s több efféle. - -Először is azt jegyzem meg, hogy báró Eötvösnek sem régebb, sem ujabb -regényeiről soha sem irtam sem birálatot, sem ismertetést. Jókai -közelebbről is irt és oly magasztalást, melyet én minden pontjában -teljességgel nem irnék alá. - -Másodszor: 1847-ben, midőn Eötvös regénye megjelent, még tanuló diák -voltam s birálatok helyett chriákat dolgoztam tanáraimnak. Harmadszor: -Jókait sehol nem vádoltam azzal, hogy miért választá Dózsát műve -tárgyául, hogy Dózsa vagy más személyei miért fakadnak ki XVI. -századbeli aristocratia ellen, hogy a népmozgalom jól rosszul democrat -eszméket képvisel, hanem a következőkkel: nem tud költői igazságot -szolgáltatni s a nép és aristocratia festésében politikai éretlenségre -támaszkodik; nem tudja tragikailag megbuktatni Dózsát és a forradalmat, -talán épen a politikai éretlenek kedvéért s több ilyesmivel, miket már -elég bőven fejtegettem. A kérdés tehát csak a körül foroghat: -támaszkodott e Eötvös politikai éretlenségre, ugy fogta e föl Dózsát, a -forradalmat és aristocratiát, mint Jókai? - -A napokban ujra elolvastam báró Eötvös három kötetes regényét, de semmit -sem találtam benne, a mi Jókait igazolhatná. Itt nincs helye birálni a -regényt, föltüntetni fény és árnyoldalait; mindezt mellőzöm s csak arról -szólók: támaszkodott-e a szerző politikai éretlenségre. Ezt báró Eötvös -már előszava miatt sem tehette, hol a történeti regénytől oly szoros -határok közt követeli meg a történeti hüséget, minőket a műbiró nem -kivánhat. Mint idézeteiből s egész munkájából látszik, regényére annyi -történeti tanulmányt tett, mennyi történeti tudományos műnél is számot -tenne s Jókai történeti hütlenségét semmi se viláigosthatja fel -könnyebben a nagy közönség előtt, mintha elolvassa báró Eötvös regényét. -Eötvösnél tulajdonkép nem is Dózsa képviseli a democratiát, hanem -Lőrincz, a czeglédi pap s miután a szerző a művészet határai közt egész -vadságában festi a néplázadást, a katastrof felé igy kiáltat föl -Lőrinczczel: «Hogy szabadságért küzdjön, hittam föl a népet, s az -vadságában felülmulta egykori zsarnokait. Egy jobb lét alapját akarám -lerakni s csak ingoványt láték körülöttem, melyre épiteni nem lehet stb. -A harcz, a melyet kezdék, nagyobb, hogysem azt egy ivadék bevégezné. Az -anyagi szabadság, melyért a nép fegyvert fogott, mindaddig el nem -érethetik, mig szellemi szabadsága ki nem vivatott s talán századok -mulnak el, mig az megtörténik.» Mond-e valaki ilyesmit Jókai -tragédiájában? Van e festve a néplázadás tévedése és büne, hogy -indokolva legyen a bukás? Teljességgel nincs! S hogyan festi báró Eötvös -Dózsát és környezetét, a katastróf előtti jelenetekben? Dózsa utánozza a -fényüzésben és oligarcháskodásban Zápolyát s bősz és részeg -szenvedélyeknek engedi át magát, melyeket csak testvére iránti szeretete -enyhit. Egész táborán észrevehető, hogy az embereknek volt okuk -föltámadni, de tévedéseik és büneikkel megszeplősiték az eszmét és -eljátszották a siker jogát. Hogy báró Eötvös az aristocratiának nem -kedvezett, igen természetes, de nem festette oly nyomorultnak, mint -Jókai, s jobbjait nem czimboráskodtatta a lázadókkal s ügyelt arra, hogy -ugy tüntesse föl, mint oly társadalmi kényszerüség képviselőjét, melynek -győzelme Dózsa ellenében elkerülhetlen és benső szükségesség. Én csak -ennyit kivántam Jókaitól. Ezt teljesitve, még nem irt volna jó -tragédiát, mert a conceptiótól még sok van a kivitelig, de legalább -politikai éretlenség helyett tragicum lesz vala művében. - -A mi végül Jókai azon megjegyzését illeti, hogy mielőtt a magyar nép -valamelyik osztályának politikai éretlenséget vetek szemére, nőjjek még -egy kicsit, csak mosolyognom lehet. Én nem neveztem a magyar nép sem -egyik, sem másik osztályát politikai éretlennek, csak Jókait, magasztaló -birálóit s azokat, kiknek a tragédia Dózsa és a forradalom éretlen -fölfogásáért tetszik. Ennek kimondására nem szükség nagyság, csak annyi -értelem és izlés, mennyit birálatomban kifejteni igyekvém. Jobb lesz, ha -megjegyzi magának: bármily nagy érdemei vannak és lehetnek, oly nagy -ember soha sem lesz – mert ilyenné iró nem emelkedhetik – hogy -gyanusitásokkal terrorizálhassa a szabad véleményt, elnémithassa a -kritikát. - -Mindig találkozni fog magyar kritikus, ki e vakmerőségéért büntetni -fogja és megbélyegzi. - - - - - - -1858 - - - - -EGY KIS CURIOSUM. - -«Némely kritikus – mond Macaulay egyik essayjében – oly véleményben van, -hogy a nő, ha merészelt könyvet bocsájtani közre, e tette által minden -nemét illető előjogról lemondott s a legszigorúbb kritika alul sem -igényelhet kivételt. Mi más véleményben vagyunk. Megengedjük ugyan, hogy -oly országban, hol számos írónő találkozik, kiket tehetségök és előnyeik -elég hatással ruháznak föl, hogy a közvéleményre befolyjanak, a -legveszélyesebb következményekkel járna, ha valamely hibás történeti mű -vagy egészségtelen bölcselet, csak azért, mert e bűnt egy lady követte -el, megrovás nélkül maradna. Azonban úgy hiszszük, hogy a kritikus ily -alkalommal jól cselekszik, ha azon becsületes lovagot utánozza, kit -kötelessége Bradomante ellen kényszerített sorompóba lépni. A lovag, -amint a rege mondja, szerencsésen védte az ügyet, melynek bajnoka volt, -de mielőtt megkezdte volna a viadalt balisordját kevésbbé halálos -karddal cserélte föl, aztán ennek is gondosan kitörte hegyét és élit». - -Ily tompa karddal akarunk mi küzdeni Bulyovszkyné ellen, ki a _Wiener -Zeitung_ január 21-iki esti lapjának tárczájában, alkalmasint magyarul -megjelenendő utirajzából, egy figyelemre méltó töredéket bocsájtott -közre. A töredék nem azért figyelemreméltó, mintha képes volna érdekes -széptani vitára adni alkalmat. Oh nem! Az egész csak csinos csevegés -akar lenni, mi nőnek oly jól illik s épen ezért legnagyobb hibája az, -hogy kissé nehézkes és igényteljes. De ezért még nem szólalnánk föl; van -más dolgunk is. A miért föl kell szólalnunk, az a bizonyos kósza vágy, -hiú ábránd, vétkes becsszomj, szánandó erőpazarlás, mi egyik fiatal -színészünket már semmivé tette, most egyik legjelesebb színésznőnket -fenyegeti s még lassankint színészetünk divatos betegségévé válhatik. «A -színművészet hazájának – mond Bulyovszkyné – kosmopolitikai -természeténél fogva nem vetnek határt hegyek és folyók, mégis meg kell -vallanom, hogy sehol sem találtam oly honosnak, mint a német nemzetnél, -mely művészetének eredeti tisztaságát a leglelkiismeretesb hévvel őrizte -meg. Ott még nem fogyó fényben ragyog a szivet és lelket emelő Thália, -míg túl a Rajnán – és sajnálattal mondom – innen a Lajthán is, a kihivó -Terpsichore s a kaczér Melpomene csillogó kiséretükkel az előtérbe -léptek. Szeretem hazámat, mint magyar nőhez illik s ha valaha sikerülne -a dicsőség meredek magasságára jutnom, nyert babéraimat legörömestebb a -hazai géniusz lábaihoz tenném le, de mindennek daczára a távolba -tekintek keresni azt, mi itt nem található: az égalj ott nem oly -boldogító, de elismerés követi a törekvést és számára szabadabb, -szélesebb küzdtér s kevésbbé korlátolt látkör nyilik. Azonban hova ragad -képzeletem? Lelkemnek oly húrját érintettem, mely örökös rezgésben van s -oly kevéssé juthat nyugalomra, mint amily kevéssé képes nyugalmat adni. -Ha merészlenék a húroknak hangot adni, az egy mélyen elrejtett -szenvedélynek lenne rhapsodiája, melynek chaoszából csak a hivatott -lehetne képes kivenni a harmoniát.» - -E vallomás eléggé határozott, ha nem is elégé világos. Megerősíti azon, -a lapokban és társas körökben már többször szőnyegre került hírt, hogy -Bulyovszkyné oda akarja hagyni a magyar színpadot, hol nem méltányolják -eléggé, hol tehetségének kifejtésére igen szűk kör nyilik s mint német -vagy franczia színésznő akar szerencsét kisérleni, avagy a legjobb -esetben, egy kis társaságot alakítva a la Rachel és Ristori be akarja -utazni az ó és új világot. A kritika mindezt nem hagyhatja szó nélkül s -nem kérve engedelmet sem Jókai, sem Szegfi úrtól, bonczkés alá veszi a -művésznő _szándékát_ s amennyiben _gyanúsítja_ is, amennyiben -megmagyarázza neki, hogy amit ő mély s talán tiszteletre méltó -szenvedélynek hisz, valami egészen egyéb, hogy túlbecsülve magát, jobb -sorsot érdemlő tehetségét megrontani igyekszik, hogy elvégre nem érti -művészetét, mert benne a lehetlent akarja megkisérleni. – Azon -művészetek, melyeknek közlönye a nyelv, mint a költészet és színészet, -soha sem válhatnak kosmopolita természetüekké, még akkor sem, ha minden -nemzeti tartalmukat elvesztették. - -A nyelv bizonyos földhöz, bizonyos levegőhöz, bizonyos nemzethez köti -őket, még pedig a legtermészetesb s épen azért legzsarnokibb -kényszerűségnél fogva. Anyanyelvén kivül sok nyelvet megtanulhat az -ember, kivált fiatal korában, beszélhet, irhat rajtok s valahogy még -szónokolhat is, de hogy csak kettőt is – legyen bár egyik saját -anyanyelve – úgy elsajátíthasson, hogy rajtok egész a költészet vagy -szavalat valódi művészetéig emelkedhessék, az teljes képtelenség. Ime a -kényszerűség, melyet mindenki belát, ki a művészetek mélységeibe -bepillantott s melynek vasigájába a legnagyobb lángész is ellenmondás -nélkül hajtja fejét. Miért? Hiszen a legbajosabb nyelvtant is meglehet -tanulni s a gyakorlat és szorgalom minden akadályt legyőz. Valóban -mindent, kivéve e lehetlenséget. A nyelvtanból sokat tanulhat a költő és -színész, de a rhythmust és szavalatot, a szenvedély és hang, a gondolat -és kifejezés titkait az élő és ezer változatban élő nyelvből kell -ellesnie, s ide, a tehetségen és szorgalmon kívül, két nyelvhez két -emberélet kellene még akkor is, ha az alkotó phantasia két formához -szokhatnék s nem érezné magát csak egyben szabadon. Mi a költő nyelvét s -a színész szavalatát nemzetivé teszi, az mind oly számtalan finom -árnyalattól függ, melyekről az olvasó és hallgató hirtelen számot sem -tud magának adni, de melyekből ha egyetlen egy is hiányzik, már a -legkellemetlenebben érezhető s egyetlen egy is elég, hogy az egészet -paralyzálja vagy épen nevetségessé tegye. S mindezt soha sem tanulhatjuk -meg egészen, be kell szívnunk, mint a levegőt, hogy vérünkké válva, -táplálja phantasiánkat. E nélkül költő és színész örök meghasonlásban -fog szenvedni, a gondolat és forma átkos meghasonlásában, mi kihűti -lelkesedését, megbénítja alkotó erejét vagy a legjobb esetben, szűk -körbe szorítja, modorba ejti. - -S azon kívül hogyan szerezhető meg az a sok minden, mi, ha nagy részt -nem függ is a nyelvtől, de leginkább bizonyos nemzetiség éles -sajátságaiból foly? Hogyan lehet egy idegen phantasiája elég fogékony, -elég teremtő oly dolgokban, melyeket gyermekségünk óta kell látnunk, -hallanunk, értenünk, éreznünk, hogy a művészetben visszatükrözhessük? -Hogyan hathat be az idegen valamely idegen nemzet kedélyvilágába -annyira, hogy legfinomabb, legelrejtettebb, legvisszhangzóbb húrjain -képes lehessen játszani? - -A tapasztalat lehetlent mond s az irodalmak és művészetek története -elítél minden kétnyelvűséget. Még nem volt nagy költő, ki két nyelven -egyenlő erővel és bájjal tudott volna írni. Az ó világban rendesen -barbár volt az egyik nemzet a másikra nézve, s ha a római költő meg is -tanult görögül, nem mert egyszersmind írni a nyelven, vagy ha mert, soha -sem emelkedhetett a classicusok soraiba. A középkorban latinul írtak a -költők, de épen azért kénytelenek voltak békét hagyni nemzeti -nyelvöknek, vagy ha nem tartották szégyennek azon írni, latinul írtak -rosszul, s ez áll még a prózaírókra nézve is. Az újabb időben, mikor a -franczia nyelv világuralomra látszott jutni, sokan megkisérlék franczia -költőkké válni és csekély szerencsével. Nagy Fridrik, mint franczia -költő és stylista mind végig középszerű maradt, bár Voltaire javítgatta -műveit, németül pedig rosszul írt. Goethe franczia verseivel gúnyolódni -szoktak a francziák. Heine verset nem, csak prózát mert írni francziául, -de ez nem tette volna híressé s csak a német formában találta magát -otthon. Béranger, saját nyilatkozata szerint, annyira el volt foglalva a -franczia nyelv titkainak tanulásával, hogy nem maradt ideje idegen -nyelveket tanulni. A költészetben a nyelv fele a gondolatnak, néha maga -a gondolat s a költő vagy mélyebben szereti művészetét, vagy önzőbb, -mintsem feláldozza vagy nevetségessé tegye magát. A színésznek ugyanezen -helyzete van. Még soha sem hallottuk, hogy német színész franczia -színpadon, vagy viszont, föllépni merészelt volna. Az megtörtént, hogy -némelyek idegen földön nevelkedve vagy ifjú korukban idegen nyelvre adva -magukat, idegen nemzet művészeivé váltak, de aztán többé nem is -kaczérkodtak nemzeti nyelvökkel, nem jutott eszökbe a két nyelvű -művészet s megmaradtak pályájukon. Ristorinak Párizsban sokan -tanácsolták, hogy játszék francziául, nem mert, s hajtott azon -kritikusok intéseire, kik bukását jósolták. - -S Bulyovszkyné, ki csak jeles tehetség, meri azt tenni, mit a lángelmék -sem mernek. Még a magyar nyelv titkait sem érti a művészet kimeríthető -mélyéig, s hiszi, hogy a német vagy franczia nyelveket maholnap magáévá -teheti! Meg van győződve, hogy kitünő német vagy franczia színésznő -lesz, aztán visszatér, hazájába, a nemzet géniusz lábaihoz tenni -babérait! Ah, asszonyom, ön nem tudja mit csinál! - -Ön soha sem tévedhet oly nagyon, mint e wiener zeitungi czikkben -tévedett. Önt sokan hibáztathatják, önön sokan mosolyoghatnak, de én -szívemből szánom és sajnálom – illusiómat: azt hittem, ön érti -művészetét – s istenem! ön oly kevéssé tudja vagy akarja érteni, mintha -ma lépne először színpadra, vagy még annyira sem. - -Ugyan mi indíthatta önt e lépésre, e czikkre, e tévedésre, e bohóságra? -A művészet szeretete nem, mert hogyan szerethetné ön azt, mit, a mint -megmagyaráztam, nem tud vagy nem akar érteni. Talán az elégedetlenség, a -fájdalom, a nagyravágyás? Alkalmasint. Legalább czikkében így sóhajt -föl: tekintetem a távolba száll, hol elismerés követi a törekvést és -számára szabadabb küzdtér és szélesb látkör nyílik. Valóban meltán -mondja e sóhaj után: de hova ragad képzeletem? Ön képzelődik. A beteg -képzelődés hiú ábrándja mindaz, mit ön oly mély és tiszteletreméltó -szenvedélyként ápol keblében. Az ábránd mindent feledtet önnel, mi való -s mindent reméltet, mi soha sem fog betelni. - -Tehát az ön törekvését csakugyan nem követte volna elismerés? Vajon az-e -az ön állása a színháznál, a közönség előtt, a hirlapok véleményében, mi -ezelőtt nyolcz évvel volt? Én úgy tudom, hogy ön egyik elsőrangú -színésznőnkké emelkedett, kit a fővárosi közönség számtalan tapsokkal és -koszorúkkal halmozott el, néha olykor is – bocsánat a kifejezésért – -midőn nem egészen volt érdemes rájuk. Vidéken egész diadalutat tőn s -számos kitüntetésben részesült. Mindezt elismerésnek lehet ismerni el, -még Németországban is, ön álmai boldog hazájában. Avagy talán a kritika -ellen van panasza? Önt a kritika mindig jeles tehetségnek ismerte el s -ha nem minden szerepét itélte sikerültnek, ha némely szerepkörben nem -találta oly kitünőnek, mint másban, ez a legtermészetesb valami a -világon. Még nem volt oly nagy költő és művész, kinek árnyoldalai ne -lettek volna s a kritikának magasabb hivatása van, mint hizelegni vagy -bókokat mondani. A kritika talán igazságtalan is volt ön iránt? -Elhiszem. Ez oly valami, mit a közpálya egyetlen férfia vagy asszonya -sem fog elkerülni soha, s ha elkerülhetne, talán nem is volna jó, mert -csak a szabad vélemény korlátozásával történhetnék meg. Jól emlékszem, -hogy évekkel ezelőtt önt egy lap csaknem üldözte; de találkozott valaki, -ki önt védeni igyekezett, s az a valaki épen az volt, ki ön ellen most -tompa kardot forgat, noha mindinkább kedve jő azt kiélesíteni. Azt is -tudom, hogy nem rég, Prielle Cornélia vendégszereplése alkalmával, sem -voltak elég igazságosak önhöz, művészete és önmaga iránt. Ah, asszonyom, -ön nagyon beteg, s én aligha ki fogom gyógyítani. - -Talán az igazgatósággal vannak kellemetlen összeütközései, talán -cselszövénynyel is küzd? Meglehet, avagy nincs úgy, mit tudom én; ide -elegyedni nem a kritika dolga. Azonban azt tudom, hogy akárhova menjen -ön, soha sem fog kifogyhatni a vádakból a kritika, közönség és szinházi -viszonyok ellen. Ön beutazta Német- és Francziaországot, de úgy látszik, -csak hiú ábrándokat hozott haza és igen kevés tapasztalást. Ha -mégegyszer kimegy és mint német vagy franczia szinésznő, bizonyosan -többet fog tapasztalni, még akkor is, ha sikerülne a lehetlenség, s -bukása nem volna bizonyos. Ön vissza fogja óhajtani a közönséget, mely -csak tapsolni tud, de nem egyszersmind fütyülni is; a szegény magyar -kritikát, mely midőn a legigazságtalanabb volt is ön irányában, nem -eshetett önnek oly keservesen, mint esni fog a külföldi legigazságosabb; -a mi színházi viszonyainkat, melyek elvégre korlátoltságuk miatt sem -adhatnak nagy tért a cselszövényeknek. Ön vissza fog térni csalódva és -bűnbánóan. Már késő lesz. Eljátszott három dolgot, melyek mindenike nagy -kincs; a magyar közönség részvétét; egypár kipótolhatlan szép évet, s -ereje nagy részét. Az istenért, asszonyom, mit csinál! Alvajáróként -mélység felé közeledik. Ébredjen, még egy lépés, és soha sem fog többé -fölkelni. - -Azonban talán igazságtalan vagyok önhöz Nincs szándékában a kétnyelvű -művészet, magyar színésznő akar maradni csak mint Rachel és Ristori -akarja beutazni a világot, hogy felmutassa, mily magasra emelkedett -önben a magyar művészet. - -Meglehet. Czikkéből azt is épen úgy ki lehet olvasni, mint ama másikat. -S csakugyan ez utóbbi kevésbbé absurd szándék, de szintén oly beteges -ábránd és hiú erőpazarlás. Túlbecsüli magát, innen ered minden baj. -Tudja e minő szinész vagy szinésznő látogathat meg idegen nemzetet? Csak -olyan, ki a maga szerepkörében a legrendkivüliebb s egyetlen tünemény. -Ön minden esetre jeles színésznő, de ilyennek legtúlzóbb tisztelője sem -nevezheti, még akkor sem, ha csak bókot akar mondani. Hallott-e ön -valaha, hogy Rachelen kivül, valamire való franczia színésznő külföldre -utazott volna, pedig vannak ott jelesnél jelesebb tehetségek. Legfeljebb -egy-egy vaudville csapat vándorolja be Európát, mert a sajátságos -franczia genre érdekes az idegenek előtt, kiknek jórésze egyszersmind -érti a nyelvet is. A német színész már nyelve miatt sem igen mer -tulmenni a Rajnán s hogy néha Londonban játszik, az csak felsőbb -pártfogás következménye. S mit játszanék ön Németországon? Hihetőleg -magyarra fordított német drámákat. Németországnak ez idő szerint -egyetlen nagyobbszerű szinésznő sincs, de az az egy-két jelesb tehetség -minden esetre jobb önnél. S mit játszanék Francziaországban? Alkalmasint -magyarra fordított vígjátékokat. S ön e szerepkörben akarna mérkőzni a -franczia szinésznőkkel? Mintha nem is járt volna ön Párisban soha s a -mult nyarat nem Francziaországban, hanem Moldovában töltötte volna. S -vajjon a magyar nyelv, melyet Német- és Francziaországban senki sem ért, -nem fogná-e önt még jobb viszonyok közt is megrontani. Ha mégis -népszínműénekesnő volna? E sajátságos genre még érdekelheti az -idegeneket, s hogy élvezzék, nem oly mulhatlanul szükséges nyelvünk -ismerete. De a fejlődő magyar tragédiát kár az idegenek elé vinni, még -akkor is kár volna, ha önnél jelesb tehetség képviselné előttük -színművészetünket. Nem így használhat ön a magyar színművészetnek, hanem -úgy, ha honn marad, s hiú ábrándok helyett kétszerezett igyekezettel -fejti szép tehetségét, minden nap a magyar szavalat egy-egy titkát fejti -meg, s új meg új diadalokkal szolgál nemzetének. Itt koszorú és taps vár -önre, ott gúny és lenézés. Óh, asszonyom, kimélje meg magát, kiméljen -meg bennünket! - -Miért polemizáljak tovább? Miért bonczoljam ön czikkének azon -állításait, melyek a német és franczia színművészetre vonatkoznak. Ön -szerint a franczia színészet alul van a középszerűségen, s a német -folytonos emelkedésben. A legjelesb német kritikusok ellenkezőt -állítanak, s untalan csak a német költészet és szinművészet hanyatlását -emlegetik. De erről nem vitázok. Még egy más húrt sem akarok pengetni. -Nem vette-e észre, asszonyom, hogy egész polemiámban kerültem a -hazafiságra való hivatkozást! Nem szeretem a hazafi-phrasisokat. A -hazafiságot éreznünk kell, s nem beszélnünk róla. Ha a hazafiság -elhagyja a szivet, rendesen az ajkára száll. S ön is jobban tesz vala, -ha nem emlegeti hazája iránti szeretetét, hanem hallgat és érzi. Mégis -lehetlen, hogy végül Arany egyik versét némi változtatással ne intézzem -önhöz: - - A meddig ily nép fogja őt körül, - Nép, melynek érzi keble, zengi szája - A színésznek nyelvét – addig terül, - Ott éri végét a színész hazája; - Azon túl maga jövevény, - Szava üvegházi növény, - Legszebb illatja, szine kárba megy: - Széles világon nincs népe, hona – csak egy - Innen, hogy ő e népet és hazát - Szeretni tudja kimondhatlanul. - Nem a dijt méri, melyet tán az ád, - Oltára nem önző lángokra gyúl; - És, bárha szük és bárha gyér - A jutalom és a babér: - Ő a honért, a honnal s honnak él –… - - - - - - -1862 - - - - -EGY SZINHÁZI ZSEBKÖNYVRŐL.[24] - -_Thalia Zsebkönyv_, melynek Rousseauból van véve jeligéje, a ki a -szinház legszenvedélyesebb ellensége. S még minő jelige: «Il faut des -spectacles dans les grandes villes, et des romans aux peuples -corrompus.» Az ember csodálkozik rajta és sehogy sem találja ki okát. E -csodálkozás még nagyobb lesz, ha olvassuk az egyik szerkesztő czikkének -elején: «Még mai nap is találtatnak elfogult balga emberek, kik e -magasztos müvészet iránt bizonyos ellenszenvvel és előitélettel -viseltetnek. «Miért hát oly iróból venni jeligét, ki, bár nagy szellem, -minden esetre amaz előitéletes emberek közé tartozik? Ugy látszik, hogy -a szerkesztőket a Rousseau mondatának első része hozta zavarba: nem -vették észre, hogy annak más nemü értelme is lehet, mint a minőt ők -óhajtanak, noha a mondat második része eléggé megmagyarázza a valódi -értelmét. - -Azonban ez minket ne zavarjon meg. E vállalat jó szándéku, ment minden -nyerészkedésből, ifju lelkesedés szüleménye, s remélni lehet, hogy a jó -szándékhoz és lelkesüléshez lassanként még egyébb is fog járulni, mert -fájdalom meg kell vallanunk, hogy igy nagy részt gyönge dolgozatokkal -nem igen lehet valamit elérni. - -A zsebkönyvet Jókai ismeretes _Prológ_-ja nyitja meg; utána Fésüs -Györgynek _A budai magyar népszinház keletkezése_ czimü czikke -következik. Népszinházunk keletkezésének történetét veszszük benne. Kár, -hogy az érdekes adatokat, kevéssé szabatos, sőt néhol ferde elméletek és -ötletek füzik össze. Szerző a magyar szinmüvészetet, vagy igen tul, vagy -igen alá becsüli, sehol sem jár a rendes uton. Minő állitás például ez: -«Ugyanis a többi (más) nemzeteknél a mulatság és müvelődés a czélok, -melyeket a szinmüvészetnek el kell érnie. Nálunk e kettő csak mellékczél -gyanánt tünik fel, s harmadik vagy talán inkább legeslegelső és főczél, -a nemzetiség fentartása mellett.» Az igaz, hogy a szinészet is befoly a -nemzetiség erősbitésére és nemesitésére, épen mint az iskolák, irodalom -s több efféle, de hogy egymagára fentartja a nemzetiséget, a -legalaptalanabb állitás. Aztán hogyan lehet az, hogy a szinmüvészetnek -maga a müvészet csak mellékczélja? Hiszen a szinmüvészet csak annyiban -foly be a nemzetiség erősbitésére és nemesitésére, s igy fentartására, -amennyiben megközeliti müvészeti hivatását. A franczia és angol irodalom -nem azért hódit, mert az irók francziául és angolul irnak, hogyan is -irnának máskép, s ezen a studiumon már mi is tul vagyunk, hanem mert -jeles vagy remekmüveket irtak vagy igyekeznek irni. A hamis elvek -hirdetése mindig megboszulja magát. Ha a magyar szinmüvészet főczélja -pusztán a nemzetiségi érdek, akkor elégedjünk meg, ha szinészeink jól -beszélnek magyarul, ne várjunk tőlük semminemü müélvet, mit Fésüs úr sem -óhajt. - -Az is furcsa állitás e czikkben, ha a magyar nemzet az egész középkoron -át egész Európának védfalát képezte a mindinkább növekedő ozmán -birodalom ellenében. Az egész középkoron át nemzetünk sem lakott mostani -lakhelyén, a törökkel pedig csak a középkor vége felé gyült meg a -bajunk. Egyébiránt a mint már emlitettük is, e czikkben érdekes adatok -vannak elősorolva, melyeknek egy részét olvasóinkkal is közöljük. Szerző -előadván Molnár szinigazgató és az ifjuság kezdeményezését, Buda város -községtanácsa gyámolitását, a második bizottmány alakulását, igy -folytatja közleményét: - -«A kiegészitett bizottmány most ujabb megkeresményeket s aláirási iveket -bocsájtott ki, még magához az országgyüléshez is egy irásbeli -folyamodványt intézett, azt a népszinháznak országos intézetté emelésére -kerve, mely kérésre az országgyülés azonban feloszlása miatt nem -válaszolhatott, s igy a szinház ezentuli sorsa a jövő titka. - -A felhivás visszhangra talált sok buzgó hazafinál s ezek adakozásaiból -amint már jelentékenyebb összeg gyült össze, a bizottmány telket -keresett s erre nézve a lánczhidtól balra fekvő magtár a -legalkalmasabbnak találtatott. Nem érdektelen e magtárról néhány szót -szólanunk. Kezdetben, amint azt támoszlopai mutatják, Budavárának alsó -határfalát képezte, később épületté egészittetvén ki (1470–1480.) Mátyás -király istálónak használta; a törökök idejében Mustafa pasa (1566–1579.) -őrtanyává változtatta át, mig a törökök kiüzetése után (1688–1848.) -kincstári magtár lett belőle. Ezen épület falai között tehát, melyben a -nagy király lovai, később a hitetlenek őrei tanyáztak, azután majd két -századon át a kincstár gabonája tartatott, végre e prózai dolgok utóda -Thalia lőn. - -Ezen telek a lánczhidtársulaté volt, mely azt félévi felmondás kikötése -mellett, évenkint 1500 forintért bérbe adta, mire a bizottmány Kimnach -testvérek, budai ácsmesterekkel megegyezett, kik a szinházat 10,000 -forintért felállitani megigerték. De a bizottmány az eképen épitendő -szinházat igen kisszerünek tartván és Kimnach testvérek sem nyujthatván -elég garantiát, az alkudozások ezekkel félbeszakittattak, s a bizottmány -örömmel fogadta el Gerster és Frey épitész urak ajánlatát, kik -nyilvániták, miszerint képesek lesznek a szinház tervét dij nélkül -elkésziteni s az épitészeti munkálatokat is a jó ügy iránti kegyeletből -segiteni. - -Az épitész urak a tervet és költségvetést, mely hozzávetőleg 36,000 -forintra számittatott, elkészitvén, azt a budai városi szépitő -bizottmánynak nyujták be, mely a terv ellen azt a kifogást tette, hogy -az épitendő szinháznak a takarékpénztár ujra épült házával párhumos -homlokzattal kell birnia s innét a szinház csarnokának mostani ferde -alakja. - -A terv készen lévén, s a bizottmány csekély pénzösszeg fölött -rendelkezhetvén, az építésre szükséges előkészületek megtétettek és -1861. junius 15-én reggel az csakugyan meg is kezdetett. - -A épités megkezdése a pesti szinház épitésének első napjaira -emlékeztetett. Lélekemelő látvány volt látni a bizottmány, szinészek, -szinésznök és pesti jogászok kisded csapatát, kik durva munkához nem -szokott kezeikbe, talán életökben először, ásót, kapát fogtak, azután -talyigákon hordták a fövenyt félóra hosszáig ki a partra. - -Két hónapig tartó megfeszitett munka után végre, a szép szinház szept. -14-én megnyittatott, még délelőtt, sőt délután is lehetett látni a -munkások sürgő csapatát, mig a kalapácsütések elhangzottak és esti hét -órakor azon épületben, melyben először nagy királyunk paripáinak -nyeritése, később vad tatárok lármája hangzott, megcsendült az első -nyilvános magyar szó s a zsufolt ház lelkesen vett részt a megnyitási -ünnepélyen.» - -A népszinház jelen állapotára nézve a következőket veszszük: - -«Mi a közönségnek a népszinház iránti részvétét illeti, az ellen -panaszkodni nincs okunk, azonban egy fájdalmas érzést el nem -titkolhatunk, ha a szinház jövőjét vesszük tekintetbe. - -Mert im a részvét, ha nem tulságos is, de mégis olyan, hogy a szinház, -különösen a város által évenként ajánlott 1000 forint segélyezés -mellett, szépen megállhatna és szép hivatásának napról-napra inkább -megfelelhetne. - -De mint fennebb emlitettük, a telek csak fél évre volt bérbe adva s igy -annak letelte után, ha netán a lánczhidtársulat akadályokat görditene, a -nemzet közadakozásából épült szinházat talán le kellene bontani, vagy -legalább ennek zsarnoki önkénye alá jutna. Hogy ezen mindenesetre -aggasztó körülmény elháritassék a bizottmány folyamodványt nyujtott be -Buda város tanácsához, hogy a telket, melynek vételára 82,000 forintra -rug, a lánczhidtársulattól a szinház javára vásárolja meg. - -A város elejétől kezdve nagyobb részben elég lelkesnek mutatkozott a -szinház ügye iránt, s igy most is majdnem biztos sikernek nézett elébe a -bizottmány folyamodványa, midön egyesek ellenvetése az ügyet annyiban -hátráltatta, hogy a telek a lánczhidtársulattól ugyan megvásároltatott, -de a város nem vette fel a szinházat az általa pártfogolt intézetek -sorába, hanem azt az eddig még ideiglenes bizottmány további felügyelete -alatt hagyván, magának az érintet összegből négy százalékot fizettek. - -És igy ez összegnek a napi jövedelmekből kell fedeztetnie, azonkivül az -épitkezési költségek sem lévén egészben fedezve, ezek is a napi pénztárt -terhelik. Ez iránt a bizottmány már felhivást intézett a nemzethez, -melyben a pénzállapot pontosan ki van mutatva és a nemzet ujabb -pártfogására van kikérve. S im bizton reméljük, hogy a nemzet, mely -eddig segité elő e szinház ügyét, azt továbbra sem fogja elhagyni, hanem -inkább oly állapotba helyezendi, hogy kitüzött czéljának és magasztos -hivatásának egészen megfelelhessen. - -Ezt mi is óhajtjuk és reméljük, s épen azért szeretjük, ha a jó ügyet -oly czikkel compromittálják, mint aminő e zsebkönyvben az Urváry Lajos-é -_A budai népszinház jövője_ czim alatt. E czikknek nem annyira némely -üres phrasisai s æsthetikai balfogalmain botránkoztunk meg, mint iukább -azon, hogy Urváry a nemzeti szinház rovására izgat a budai népszinház -mellett. «Szinmüvészetünk – mond a többek közt – ezelőtt egy helyen -központosult: a nemzeti szinpadon. Boldog-boldogtalan ide hozza -eszmeszülötteit s boldog-boldogtalan csalódott. Csalódott az intézet -hivatásában. Ezen legkevesebbet sem csodálkozhatni, ha meggondoljuk, -hogy a nemzeti szinház, egy kis korszakot kivéve, maga sem tudta, hogy -miért létezik s azt a mai napig sem tudja.» Hogy a nemzeti szinház -mennyiben oldja meg feladatát s mennyiben nem, hogy e tekintetben minő -anyagi szellemi akadályokkal küzd, ahhoz sok szó férhet. Azt sem -tagadjuk, hogy a visszaélések sem hiányoztak soha az intézetnél. De hogy -a Nemzeti Szinház azt sem tudná, hogy miért létezik, vagy például ezt -jobban tudná a Budai Népszinház, azon legyen szabad kétkednünk. Sőt a -dolog ellenkezőleg áll. A budai népszinház igazgatójának épen az a baja, -hogy néha téveszteni látszik szinháza hivatását s versenyezni akar a -nemzeti szinházzal. Mi szükség a budai népszinházban tragédiákat s -magasb vigjátékokat adni? A társaság sem alkalmas reá, a szinház -sajátságos jelleme fejlődését akadályozza. E szinháznak a népszinmüvek, -kisebb vigjátékok, melodrámák szinházának kell lennie, ebben kell -versenyeznie a nemzeti szinházzal, hogy idővel leszoritsa e térről. Csak -igy van értelme e két szinháznak. Nagy hiba egymással szembe állitani, -mert ha a kettő között kellene választani, bizonyára minden okos ember -előtt nem volna nehéz a választás. Szerencsére nem az az eset; két -szinházunk van, mind a kettő megállhat egymás mellett, idővel egymást -fogják kiegésziteni, s a közönség és irodalom egyiktől sem akarja -megvonni részvétét. - -A zsebkönyv többi része beszélyekből és verses költeményekből áll. Három -beszélyt veszünk: _Ferike, a szép mosóné_, gr. Batthyány Juliától; _A -tévedések_, Toldy Istvántól; _Rang és becsület_, Maszlaghy Ferencztől. -Ehhez járul még Balázs Frigyesnek _Emlékek a közelmultból_ czimü nem -tudni miféle prózai dolgozata, mely vázlat akar lenni angol modorban, de -tulajdonkép semmi sem. Őszintén megvalljuk, hogy mind a három beszély -igen kellemetlen benyomást tett reánk. Nem vártunk sokat, s talán -valamit még képesek leszünk méltányolni bennök, ha némi erkölcstelen -érzület, mely többé-kevésbbé mind a hármon elvonul, el nem rontja vala -minden kedvünket. Eszünk ágában sincs megtámadni egy nő s két fiatal iró -szivét, sőt azt hiszszük, hogy a mint a meg nem állapodott jellemeknél -vagy ábrándozóknál gyakori eset, elméletök- vagy példányképökben rejlik -inkább a hiba, mint érzületükben. De ily felfogása a világnak, ennyi -rothadt elem együtt, még is több, mintsem élesb szó nélkül maradhatna. - -_A Ferike, a szép mosóné_, czimü beszély, mint egészen rendén levő -dolgot, fest oly viszonyt, mely a társadalom legelemibb felfogásával is -ellenkezik, Ferike (a név Francziskának szörnyü szerencsétlen forditása) -segitőnője Sárának egy molnár-utczai derék mosónőnek és kedvese -Laczinak, Sára fiának. Semmi de semminemü körülmény nem akadályozza, -hogy elvegyék egymást, mégis csak aztán gondolkoznak, hogy oltár elébe -lépjenek, midön már megszületett gyermekök. A derék Sára asszony mindezt -nagyon helyesnek találja, s igy látszik, hogy ő is csak a kritikusra -bizta a megbotránkozást. - -A Maszlaghy beszélyében Arándy báró fogadást tesz, hogy elcsábitja -Marit, egy árva leányt, Elek testvérét. Fogadását meg is nyeri; Elek -dühöng és átkai megrepesztik testvére szivét. Elek a csábitón is bosszut -kiván állani, csellel a bálból magához csalja s Mari koporsójánál meg -akarja ölni, azonban Arándy báró azt igéri Eleknek, hogy testvérét -Irént, kit szeret s kitől viszontszerettetik, nőűl szerzi neki, ha -megkegyelmez. Elek természetesen megjuhászodik s elveszi Irént. A -tanulság belőle az, hogy ha az ember leányt csábit, legyen nővére, kivel -kiengesztelhesse a felbőszült testvért, sőt csábittassa el a nővérét, ha -főrangu leányt akar nőül nyerni. - -A Toldy István novellettája még legszelidebb. Itt a játsziság még -valamennyire enyhiti a dolgot. Azonban ebben is elég van, a mi -visszatetszhetik a finomabb izlésü olvasónak. Jól nevelt s a költő által -szeretetreméltónak rajzolt lyánykák csak amugy iriák s hányják ki az -ablakon a szerelmes levélkéket az alig ismerős jogászoknak s mennek ki -késő este hozzájok légyottra az uj téri ligetbe. Boldog jogászok, -szerencsétlen lánykák, még szerencsétlenebb kritikus, kinek mindezt -végig kell olvasni. - -A versekkel is hamar végezhetünk. Jókai prológján, Vörösmarty három és -Petőfi egy költeményén kivül, van az Albumban Dalmadytól egy, Thalytól -kettő (forditás), Malvinától kettő, Wohl Jankától egy, Berecz Károlytól -egy, Berczik Árpádtól három (egyik Schiller Glocke-jának forditása), -Hilóczy Bélától kettő, Szél Farkastól egy, Rácz Miklóstól egy, Csukássy -Józseftől egy. Valóban nem lehetett volna ellentétesb összeállitás, mint -egyfelöl Vörösmarty és Petőfi erő- és pathoszteljes határozott lyrája, -vagy Jókainak, bár az alkalmiság némi hátrányától nem ment, de azért -teljes hangu prologja; másfelöl amaz érzelmi sekélyesség, -határozatlanság, mely a többi eredeti költeményen, alig némi kivétellel, -uralkodik. Amott mindenik dal, ugy szólva, egyéni, határozott, élesen -jellemzett vonásokkal, képe az olvasónak erővel is képzeletébe nyomul, s -egyszer olvasva mindig rá fog emlékezni; emitt a képzelet erőlteti meg -magát, hogy a költő álláspontjára helyezkedjék, hogy felfogjon valamit -érzéseiből, hogy megkülönböztesse azt, ami neki uj gyanánt nyujtatik, -attól, ami közhelyül lézeng benne, isten tudja mióta. Az érzelem -rendesen oly félszerü, oly muló, oly határozatlan mozzanatra -szoritkozik, – azért aztán a kifejezés is oly halvány, bizonytalan, hogy -könnyebb rostával vizet meriteni, mint ebből az olvasónak valami -határozottat és kiválót fogni fel. - -Az érzés egy buborék, a dal pillanatnyi játéka annak: eltünő nyom -nélkül. Ilyen e könyvben Dalmady kis verse is. Huga menyasszony, -bucsuzik; sir vele a ház. Ő arra gondol, kedvese és igy fog-e majd sirni -a menyekzői napon. Egy percznyi felhő e gondolat mert eloszlatja -mindjárt előre képzelt mosolya boldog menyasszonyának. Elég-e ennyi a -költői meghatottságból egy dalra? És különösen egy magyar dal -jellemzetessége, Petőfi után? Mi nem szeretnők, hogy a magyar dal -keresve az érzések árnyalatait, ily érzelemparányokat röpke és halvány -benyomásokat szedjen föl. Ilyen a Rácz Miklósé: _Fényes sugár_… Hilóczy -Béláé pedig: _Gyermekévek_ oly határozatlan érzésben olvad fel végül, -hogy nem tudni hányadán vagyunk vele. Gyermekkorában, ugymond, a dajka -dalán, mennybe álmodta magát. Most ifju, «ujra mennyben él szerelme» – -tehát a szerelem boldogságát élvezi, de «tudja isten» – igy végzi – most -is inkább szeretne boldog gyermek lenni.» Hát igaz szerelem-e az ilyen, -vagy határozott-e ily érzés? Nem százszorta igazabb a népdal: - - Mikor én kis gyermek voltam, - A dióért majd megholtam, - De már mivel nagyobb vagyok - A leányért majd meghalok. - -S nyerne-e vele a dal, ha már most azt mondaná: «tudja isten, mégis nem -mondanék-e le a leányról egy – dióért!» Hilóczy másik verse _Egy -szinésznőhöz_ az érzelmi és értelmi határozatlanságot a nyelvre is -átviszi, igy: - - (A sors) Szivet alkot, angyalarczczal (szivnek arcza!) - Husdarabba éltet ad, - S benne, annyi szenvedélyt, mint - Holdvilág a jégre hat - -Berczik Árpád elég jól mondja el azt a kis eszmét, hogy szeretné sorsát, -mint a mágusok a csillagokból, kedvese szép szemeiből kiolvasni, és -találóan teszi a nem uj gondolathoz, hogy a csillag az égen, a kedves -szemei orczáján ragyognak – s az arcz az ő mennyországa; de másik -költeménye, melyben szivét a naphoz hasonlitja, meg ellentétbe teszi -ezzel, álképpel játszik. A nap nem azért borul el s hideg, mert tél van, -hanem azért van tél, mert a nap hideg. Különben a fiatal önzéstelen -szivet jól festik a végsorok, hogy csalódás után sem szün meg szeretni, - - Hanem ujra s ujra bizom - S ujra-ujra szeretek. - -Csukássy _Ábránd_-ja külformában jó, a hangulat egy refrainban volna: -«Künn az eső esik csendesen» – s e mellett foly az ábránd, de a hangulat -Petőfi négy ökrös szekerét juttatja eszünkbe, s a sziv regénye nem oly -eredeti mint ott. A boldogság tetőpontját nem mint Petőfi -«csillagválasztással», – hanem e léha kifejezéssel festi: «irigyelve -néztek ránk az angyalok». E határozatlanságból, melyet ifju költőink -kedvelni látszanak, még leginkább emelkedik valami positiv érzéshez -Berecz Károly költeménye: _Ne huzd czigány_… Legalább tisztában vagyunk -vele, mely idők benyomása alatt iratott. – Malvina _Oszkár és -Fatime_-ja, az ő gyanusitásaival igen prózai, de a _Kedveshez_ jobban -ir, egy pár képet helyesen alkalmaz, egy lélekállapotot elég szabatosan -fejez ki. Wohl Janka a többiekkel ellenkező tulságban jár, vagy inkább -«áll az örvény szélén – tekintetében az őrület jele» – ő nagy -szenvedélyekkel akar játszani, de nem igen bir velök, utoljára is -allegoriai személyesitésben fárad ki páthosza. Szél Farkas balladája (a -férj megöli gyanuból nejét, nyomban rá megnősül s a nászéjen megőrül) -lehetne ballada, de erősebb lélektani indokolással. Szaggatott beszéd -nem elég arra. - - - - -A VIGJÁTÉKRÓL.[25] - -E munka néhány felolvasásból van összeállitva, melyeket a szerző -Baselben tartott. Nem nagy igényü könyv, mélyebb analysis sincs benne, -de nem is akar ilyen lenni. A szerző egy lehetőleg összevont, de élénk -és vonzó rajzát akarta adni a vigjáték történelmének. Czélját el is -érte. E mellett szempontjai és itéletei nagyrészt helyesek; kellemes -olvasmány, s nem ártana átdolgozni vagy leforditni magyarra. A -nagyközönség is élvezhetné, ugyis irodalmunk talán a vigjátékkal -foglalkozott legkevesebbet. Kóstolóban rövid ismertetését adjuk egy -német lap után. - -A vigjáték eredetét általában véve, a mint mindenki tudja, a görögöknél -kell keresni. A tragédia a Bachus-ünnep játékai- és énekeinek köszöni -lételét, a komédia a különböző népünnepek rögtönzött bohózataiból állott -elő. Azonban mig a tragédia a mythologiából meritette tárgyait, a -komédia tisztán csak a satira körében mozgott s czélja nem volt egyéb, -mint kigunyolni a még élő s meg is nevezett személyek cselekedeteit és -elveit. E divat egész Aristophanesig tartott, ki régibb műveiben még élő -és megnevezett személyeket gunyolt ki. Athénnek a lacedaemoniak általi -bevételével mindezt tilalom szüntette meg s az ugynevezett régi komédia -a középbe ment át, hova Aristophanes szintén tartozik s mely a valódi -életet rajzolta ugyan, hanem már költött nevek alatt. - -Aristophanes az első hires név a vigjáték történetében, kivált műveinek -formája bámulatos Versei a legfinomabb attikai bájt lehelik, mond Mähly; -nem vehetni észre rajtok, hogy egy művészi kéz kimért uton vezet és -szabályoz mindent; a rohanó árnak könnyed, de biztos gátat vet, s a -természetes szépségre a szabályosság bélyegét üti. Igaz ugyan, hogy e -folyam nem a tragédi mélységes nyugalmával s meg nem zavart -egyenmértékében áradoz, mindegyre fodros hullámocskákat vet, melyek -fölülemelkedve a viz szinén, a partokat jobbra-balra érintgetik, de ez -élénk mozgás, e játszi ringás mindig bizonyos szabályozott körben -ismétlődik. A mi a tartalmat illeti, természetesen, szemben a -tragédiával, a motivumoknak tulajdonképeni fejlődése, a cselekvény, nem -szabályos, s benne a költő korlátban önkénye uralkodik. Aristophanes az -egyenes vonalt gondosan kerüli, gyakran szilajon átvágja, elágaztatja, a -legkülönösb és furcsább alakzatokra használja föl, vagy pedig épen a -phantasia végtelenébe veszteti. Egy motivumot elejt s a közben már egy -mást ragadott meg; az ember a valóság földjéről mindjárt-mindjárt a -phantastikus világ légi jelenetei közé van emelve, a hol a rend, a -szerves fejlődés elmélete föl van forgatva, sőt a nehézség physikai -törvénye is elvesztette erejét. Minden egy nagy tűzbe van sodorva, -melyet csak villámok világitanak, a lángész villámai. - -A mint tudjuk, a görög komédiában három korszakot különböztetnek meg a -régi közép- és uj komédiát. Ez utóbbiban már a tárgy is költött volt. -Nagy veszteség, hogy e korszakból egyetlen mű sem maradt reánk; kitünő -költők művelték e genret s köztük Menander, kit oly nagy magasztalással -emlegetnek. Mindazon, bár gyönge másolatok, melyeket az őt utánzó római -vígjátékairók hagytak reánk, mind az összes műértő régi világ véleménye -ugy tüntetik föl Menandert, mint nagy költőt, kinek műveiben az -általános humanitás lehe a legfinomabb műveltség virágillatával egyesül -s a ki igen jól ért ahhoz, hogyan kell a selejtest; köznapit és -esetlegest közértékü jellemrajzzá olvasztani s typikai példánynyá -emelni. - -Menaderrel kezdődik az ujabb vigjáték is, mert a drámai oekonomia, a -cselekvény tervszerű keresztülvitele, a bog megkötése és kioldása -tekintetében is remek műveket irt, mit annyival inkább bámulhatni, mivel -a vigjátékban használható motivumok akkor nem voltak oly bőségben, mint -most. A mi számos és apró árnyalatokba vesző viszonyaink, osztályaink, -életmódunk, nem állottak a görög vigjátékiró rendelkezésére. A szerelem -érzése is, mely az élet és vigjáték oly változatos anyaga, akkor sokkal -egyszerübb volt s hiányzott erkölcsi alapja, a menynyiben leginkább a -hatærákkal való viszonyokra vonatkozott. De ha a házasság a görögöknél -nemesebb és szentebb lesz vala is, a nő még sem foglalhat kitünőbb -állást a vigjátékban, mivel ez nem benn a házban folyt le, hanem künn az -utczán, a ház előtt, hol a görög nőnek tulajdonkép nem volt mit keresni. -E szokást ugyan a chorus eltüntével könnyen meg lehetett volna -változtatni, a menynyiben az előbbi korszakokban, chorus kivánta a -cselekvény ily nyilvánosságát, azonban nem érezték szükségét, a -házasságra alapitott családéletnek még nem volt nagy hatása a -kedélyekre. - -A rómaiak egészen a görögöket utánozták. Leghiresebb vigjátékiróik, -Plautus és Trentius, anyagot és formát tölök kölcsönöztek. Plantusnak -sok az elnézése, szeszélye, kombináló tehetsége s érzéke a komikai -iránt. Mind születésére mind műveltségére nézve a nép gyermeke lévén, -jól tudja rajzolni az alsóbb osztályokat s még nyelvsajátságaikat is -feltünteti. Az anyagot illetőleg, minden esetre a görögök utánzója, de -néha eredeti feldolgozó. Rabszolgái és parasitái soha sem fogynak ki a -humoros ötletből, találó élczből; szójátékai gyakran szerencsések s -akaratlan is megnevettetik az embert; a mi a cynismust illeti, sem több, -sem kevesebb nincs benne, mint a mennyit egy szolid római baj nélkül -eltürhet; mindenütt friss szin, hegyke vonások, nyers humor és sehol -unalom. Terentius szelidebb, lágyabb természet s a tulajdonképeni -komikai erőt illetőleg sokkal szegényebb is Plautusnál, de a diadalok -művészetében s a társalgás finom sima nyelvére nagyon fölötte áll. A ki -a hibátlan latin stilusban akarja képezni magát, nem mellőzheti -Terentius iskoláját; a ki mulatni kiván, Plautushoz kell fordulnia. -Terentius az anyag feldolgozásában mindig ugyanaz, nem kicsapongó, -kimért; az alaprajz csinos, a jellemzés gondos, majd mindenik művében, -de sokkal inkább görög, mint Plautus. - -Róma sem a drámának, sem a komédiának nem volt valódi termőföldje. A -barbárság idejében hirét sem hallhatni e művészetnek, csak mikor a -mysteriumok és moralitások már rég divatban voltak, állott elő ismét egy -vigjátéki genre az utczai és farsangi bohózatokból. Az olaszok az elsők, -a kik ujonnan valódi komédiákat kezdettek irni. A későbbi időből -különösen két nevet kell kiemelnünk: Gozzit és Goldonit. Goldoni, nem -alap nélkül, azt hitte, hogy a vigjátékirónak a valódi élet képét kell -adni művében; aggályos hűséggel is másolta azt s e közben csaknem -megfeledkezett a költészetről, Az élet száraz részleteit gazdagon -föltalálhatni vigjátékaiban, de a költői felfogásnak, a lángész -sugarainak, melyek e tömeget megvilágitanák semmi nyom sincs bennök. -Vele összehasonlitva Gozzi phantasta, de phantastikája életet fejez ki s -legkalandosabb cselekvényei sem siklanak ki egészen az élet uralma alól. -A szabályok szinmű mértéket egyébiránt nem lehet műveire alkalmazni -alkalmazni. Gozzit nem hasonlíthatni ugyan Shakespearehez, kinek -mélységétől nagyon távol van, de azon költői nemre nézve, a melyben -dolgozott, mindent megtett, a mit lehetett, sem többet, sem kevesebbet; -mindenesetre költő volt. - -Az olaszokat a spanyolok követték, kik a vigjátékban még kitünőbb hely -elfoglalására látszottak hivatva. Mindenesetre Cervantes nagysága nem a -vigjáték tervén emelkedik; de a ki a komikai regény oly remekét tudta -megteremteni, természetesen tehetségeinek kellett lennie az ezzel oly -rokon vigjátékra is. Fájdalom, korábban irt vigjátékai elvesztek, pedig -alkalmasint ezek voltak a jobbak, mert a későbbieket, úgy látszik, -inkább lázas sietségben irta, mint költői nyugalomban; nem -homályosíthatta el Lope de Vega emelkedő csillagát, műveiben nem volt -elég fény s a világon egyetlen költő sem versenyezhetett a termékenység -e csodagyermekével. Ha Cervantes a vigjátékban sokkal nagyobb költő is, -még sem lehetett volna rossz néven venni a spanyoloktól, sőt az egész -világtól, hogy bámulatteljes tiszteletökkel egyedül azon férfiun -csüngöttek, ki a költészet kertét, mintegy varázslóként, a legpazarabb -bőségben ültette be a legszebb, a legillatosb, bár néha csak különös és -bizarr, virágokkal. Lope de Vega hihetlen sokat irása mellett is tetőtől -talpig költő volt, tevékeny és termékeny majd minden nemben, de a -drámaiban még is legkitünőbb. S nem csak írt drámákat, élete egy -szerelmi és harczi kalandokkal teljes dráma. Később a papi pályára -lépett, hogy nyugalomban egészen a költészetnek szentelje magát. Nem -tudja az ember művei számát bámulja-e, vagy azt a könnyüséget, melylyel -irt, vagy azt a költőiséget, mely a pazarlás mellett is, bőven áradt -szelleméből. Egy pár száz műről nem bizonyos, vajon ő irta-e, maga -1500-at vallott be, alkalmasint kevés, mert néha reggeli előtt fárdság -nélkül megirt egy-egy szinművet. Kivált a találékonyságban nagy, azaz -cselekvényt fejleszteni, személyei egymáshoz való viszonyaiból, a külső -körülményekből a legkülönbözőbb helyzeteket, fordulatokat és -katastrophokat állítani elő. E mellett szelleme mozgékony, mélyen lát a -természetbe és életbe, érzesei hevesek, phantasiája és gondolatja -emelkedett, s éles érzéke van a szenvedélyek felfogására. Mindenesetre -árnyoldalai is vannak. Az ellentétekkel igen kirivón játszik, képeit -tulhamozza, csak versei dallamosságának összhangját nem zavarja semmi. -Stilusa nemes, elragadó, tele röppenő élczczel és áradó -szenvedélyességgel. A mi jellemrajzát illeti, bár kevés ecsetvonással -rajzol, de kellőn tud kiemelni, s különösen erős a nők rajzában. Komikai -személyei parodiakép állanak szembe hőseivel s a reflectáló elem -képviselői. Különös előszeretettel viseltetik a vigjátékhoz, ez -legkedvesb gyermeke. - -A spanyoloktól a francziák sokat tanultak. A franczia vigjáték -legbevégzetteb alakja Molièreben tünik föl. E férfiura méltán büszke -nemzete, s ha a csodálók tulzása mértéken felül emelkedik is, mint La -Harpenál, ki azt mondja, hogy Molière s a vigjáték ugyanegy fogalom, azt -csak ellensulynak vehetni a németek irányában, kik őt nagyon kicsinyitni -törekednek, például Schlegel, ki szerint Molière csak XIV. Lajos udvari -bohócza. Molière lángész, ki mindig megtalálja a helyest s az élet -teljét lelke tükörében tisztán felfogván, még tisztábban és szebben -sugároztatja vissza. Igaz, nem Shakespeare, se minden tekintetben remek -vigjátékot nem írt, de megtett mindent, mi korában és körülményei közt -csak tehető volt. Ha Molièret helyesen akarjuk megitélni, tekintetbe -kell vennünk, hogy maga előtt nem talált példányt s neki magának kellett -utat törni az ugynevezett jellemvigjátékhoz. Ő alkotta meg először az -ujabb komédiának modern tartalommal megtelt formáját, szilárd alapot -adva neki és gondos jellemrajzzal gazdagítva. Mindez halhatatlan érdeme -a művészet történelmében. Hogy Molière nem mindig eredeti, azért épen -úgy nem lehet hibáztatni, mint Shakspearet; Terentius és Plautus -szorgalmas tanulmányától nem is lehetett egyebet várni. Alakjai egész a -velőig nem egyének ugyan, de az ember szolgai másolata s az átalánositó -typus közt mégis középet tartanak. Műveitől épen nem lehet elvitatni az -erkölcsi hatást csak azért mert nem tüntet fel czélzatosan ilyes irányt. -Inkább azért lehet hibáztatni, hogy néhol igen sok benne a philosophiai -elmélkedés. Molière vigjátékai mellett a Beaumarchaiséi a -legjelentékenyebbek. Szinei kissé kirivók, de élethűk, az erkölcsi -elvetemültség örvényeit festik. _Figaró_-ja elősegitette a franczia -forradalom kitörését. A nép a főhősben, a ravasz, de életvidor s -erkölcsileg még el nem gyöngült komornyikban, saját képét látta, -valamint urának vakmerő erőszakoskodásaiban a fensőbb körökét. Ily -hatásu mű nem lehet kitünű tulajdonok nélkül. Valóban Beaumarchaistől -nem lehet eltagadni az elmés és élénk dialogot, a mozgékony cselekvényt, -a drámai hatást, a kirivó, de erős ellentétet, a színpadi jártasságot. -Az ujabb franczia vigjátékirók nagyon meghajlanak Scribe előtt, a ki -királyként uralkodik felettök. Scribe csakugyan mind termékenységre, -mind tehetségre nézve ritka tünemény. Néhány vígjátéka valódi példái a -technikai bevégzettségnek, de a költészet gyöngéd lehelete nem érzik -rajtok, s a röpke szellemdússág enyelgése sehogy sem pótolja e nagy -hiányt. A jellem lelkiismeretes rajzával nem sokat gondol, ereje inkább -a technikai mechanismuson nyugszik, az élő organismushoz nem annyira -érzéke hiányzik, mint inspiratiója. Előtte az intrigue, a helyzet a fő, -s ezt oly módon hajtja is végre, hogy e tekintetben mint példányt -tanulhatni. - -Az angolok közt először is Shakespearet kell emlitenünk, de egyszersmind -előre kimondanunk, hogy Shakespeare vigjátéka nem nyujthatja tökéletes -képét költészetének. Tragédiáinak némely komikai alakjai, mint Fallstaff -s a bohóczok majdnem jobban bizonyitják komikai erejét, mint -tulajdonképi vigjátékai. Ő nem érzi szükségét a tragikum és comikum éles -elválasztásának, mindkét elemet összeolvasztja, épen mint az élet. Mai -izlésünk nem kedveli ez összeolvasztást, ezért Shakespeare ma már e -tekintetben nem szabhat törvényt a vigjátéknak. Aztán másfelől -Shakespeáre vigjátékai nagy részt olasz novellákból vétetvén, nagyon -távol állanak a mai élettől és felfogástól. Legtöbb vigjátékát, mostani -osztályozásunk szerint, az úgynevezett nézőjátékok közé sorozhatni. Nála -a vígjátékot leginkább a kibékülő, derült bevégzés jellemzi, ugyanis -vigjátékai fejlődése gyakran aggodalom, rémület és szánakozás közt -hánykodtatja a nézőt. A spanyol és franczia vigjátékoktól a -Shakespearéit kiváltkép a jellemek éles rajza különbözteti meg, melyben -Shakespeare felülmulhatlan. Aztán Shakespeare felülmulhatlan. Aztán -Shakespeare költészetének megvan az az előnye, hogy mindig, még akkor -is, midőn a burleszket érinti, mélyen erkölcsös, noha soha sem tűz ki -czélzatosan erkölcsi irányt. Ő, mint Gervinus megjegyzi, az életet, mint -egészet fogja fel, s maga is egész ember. Hát ha még ide vesszük azt a -derék, ős, egészséges realismust, mely minden tulzást kizár mind fel, -mind lefelé! – Sheridánnak kitünő tehetsége volt a vigjátékra; művei -közt a _Rágalom iskolája_ és a _Vetélytársak_ legjelesbek. Majd minden -megvan bennök, mi egy valódi vigjátékiró tulajdona. A jellemrajz -részletezése oly teljes, hogy alig találhatni benne átalánositó vonást, -a szinezés oly hű, hogy túl gondosnak tünhetnék föl, ha, mint főtörvény, -nem urlaná a világitás leghelyesb elosztása. Valódi angol humor s azon -egészséges elmésség nyilatkozik műveiben, mely önkénytelen e helyzethez -simul. Jól választott tárgyain szigorú erkölcsi komolyság s csaknem -polemikus irány ömlik el. - -A vigjátéki irodalom terén a dánok is oly nevet tudnak felmutatni, mely -a maga idejében, nemcsak hazájában, hanem Németországon is nagyon hires -és népszerü volt. E név: Holberg. Születésére nézve nem volt dán, hanem -norvég. – Bergenben született – azonban lakás és hivatal dánná tették. -Németországon sokáig kedvencze vala a közönségnek, büszkesége e -szinészeknek és példánya a vigjátékirónak. Lassanként egészen leszorult -a német szinpadról, ma már alig adják műveit. Mintegy harminczkét -vigjátékot irt melyeknek tárgyai a dán nemzeti életből vannak meritve. A -polgár- és földmivesosztályt rajzolja kiváló előszeretettel. Az -elmésség, gunyor, komikai erő, őszinte érzés, mély értelem oly -összeolvadása tünteti ki a dán irodalom ez első kisérleteit a vigjáték -terén, hogy aránylag csak kevés nemzet mutathat föl hozzájok hasonlókat. - -A német vigjáték történelmét Mähly mintegy tizenkét lapon tárgyalja. -Igaz, a német vigjátéki irodalom távolról sem vetekedik a franczia vagy -angollal, de egy némettől mégis megvárta volna az ember, hogy saját -nemzete költészetéről többet szóljon, ha mindjárt csak a jelenre hatás -szempontjából is. Ismertetésünkben mellőzzük e részt, azonban Kneschke -után, ki újabban a német vígjáték történelméről egy egész könyvet írt, -ismertetni fogjuk a német vigjátékot is e lapok újalakú folyamában, -annyival inkább, mert az ujabb időkig, mikor Scribe jött divatba, a -magyar vigjáték majdnem egészen a német után indult. - - - - - - -1863 - - - - -A PAJTÁSKODÁS. - -Vigjáték 5 fölvonásban. Írta Scribe, forditotta Feleki Miklós. -Előadatott a Nemzeti Színházban 1863 január 2-án. - -A politikai és divatlapok tárczaírói meglehetős rosszul fogadták e -művet, mely, ha jól emlékszünk, ezelőtt húsz évvel a Nagy Ignácz -_Szinműtár_-ában is megjelent Erdélyi Jánostól fordítva, sőt elő is -adatott nemzeti szinpadunkon, noha már kevesen emlékeznek reája. -Őszintén megvalljuk, hogy mi a közönséggel együtt, ha nem is a -legjobban, de meglehetősen mulattunk, s egy kissé komikai hatást tett -reánk, midőn annyira megtámadva láttuk Seribet, mintha ő volna -legrosszabb vígjátékíró s e műve legkevésbbé sikerült. Azt értjük, ha -egyik politikai nagy lapunk szigorú kritikusa, ki jó ízlésének annyi -jelét adta, ki Molière-nek oly őszinte bámulója, nem örömet lel benne, -sőt azt is megbocsátjuk neki, ha politikai irányműnek nézi, miben épen -nincs igaza, de ezek a többi tárczaírók, kik dicsérik Sardout, bámulják -Feuillet-t, nagyon gyönge művekben gyönyörködnek, ez már mulatságos, -vagy legalább is mulatsághoz hasonló. - -Nem becsüljük túl Scribet; nem tartjuk első rangú költőnek, de a -másodrangot bajosan lehet elvitatni tőle. Nem írjuk alá Villemainenek -dicséreteit, melyeket reá halmozott azon ünnepélyes és udvarias órában, -midőn 1835-ben a franczia akadémiába bevezette, de azt el kell -ismernünk, hogy az újabb kor legtehetségesb vígjáték-írója. Látjuk nagy -hibáit, melyek rossz hatással voltak majd minden nemzet vígjátékára, a -miénkre is, de elismerjük jó tulajdonságait is, melyekből nem árt -tanulnunk, okosabban mint eddig. Több van benne, mint csak drámai -technika, miben példány; van neki phantasiája is, s leleményessége nem -pusztán mechanikai combinatio, úgy hogy bátran elfogadhatjuk egy -nálunknál szigorubb kritikus e következő ítéletét: «Scribetől még -legnagyobb ellenségei sem vitathatnak el egy nagy előnyt: tisztán lát, -czélzatait láthatólag és szabatosan kiemeli s helyesen itélő szeme van. -Scribenek tökéletesen birtokában van e másodrangu leleményesség, mely -hirtelen fölfedezi tárgyának minden segédforrását. A hosszas -gyakorlatnak köszöni azt a titkot, hogy miként kell a várakozást a -világos expositio által fölkelteni s azt a bonyodalom változatosságával -folyvást ébren tartani. A nézőnek nem kell megerőltetni magát; Scribenél -a cselekvény mindig oly jól van előkészítve, hogy még a lusta néző is -követheti a fejlődést. Személyei, ha nem mindig igazak is, de folyvást -érdekesek, néhány éles vonás kitünteti őket, legalább szemünket -foglalkoztatják s tetszetős csoportozattá alakulnak. Az ember ritkán -érez heves fölindulást, azonban kiváncsisága folyvást igénybe van véve s -mi több, bizonyos kellemes feszültség kiséri egész a mű végeig.» - -Átalában a franczia drámairodalomnak a restauratio és a juliusi dynastia -alatti lázas mozgalmát mi sokkal többre becsüljük a mostani nyugalmasb, -de erőtlen korszaknál, Hugo Victor és Scribe végtelenül följebb állanak, -mint az ifjú Dumas, Augier, Sardou stb. Hugo Victornak már nagy érdeme -az is, hogy széttörte a classicismus békóit, s habár az ellentétre -alapitott rendszere, a szenvedélyek materialisticus festése, a kivételes -dolgok iránti előszeretete s erőszakos, korlátlan phantasiája sokat -ártanak még jobb műveinek is, de legaalább kiváló érzéke volt a -drámaihoz s nagy összeütközéseket, erős szenvedélyeket igyekezett -rajzolni. Az ujabb franczia drámaírók épen a drámait akarják száműzni a -színpadról s kerülik a nagy fölindulást. Scribeben a legjobb akarattal -se fedezhetjük föl a mélyebb komikumot, a jellemrajzban se nagy, de tud -alkotni drámai és egész cselekvényt, s ha nincs is eszményi magasb -emelkedés, soha sem hiányzik belőle a józan ész moralja. A mostani -franczia vígjátékírók nagy részt, cselekvény helyett, egyes jelenetet, -genreképeket adnak és hideg moralizalással vagy épen cynismussal -untatják az embert. Épen azért mi nem bánjuk, ha Scribe gyakrabban -fordul meg színpadunkon Neki még sok oly műve van, melyek színpadunkon -nem adattak. – Csak azt nem óhajtjuk, ha Scribe vagy más régibb költő -művei közül olyakat fordítnak le, melyek már jól le vannak fordítva, s -így a mit ingyen kaphatna meg a színház, azt pénzen veszi meg, minő a -jelen eset is. - -E vígjáték nem tartozik Scribe legjobb művei közé, de nem is a roszabbak -közül való. Egy csoport embert rajzol a társadalom különböző köreiből, -kik kölcsönösen emelik, pártolják egymást, hogy elhiresedhessenek, -pénzre tegyenek szert, hivatalra juthassanak, rangot vagy jó parthiet -nyerhessenek. Egy követválasztás körül forog ugyan a cselekvény, de -azért nincs benne politikai irány. Scribe nem a parlamentaris rendszer -visszaéléseit akarta kigunyolni, sem valamely politikai párt ellen -lődözni nyilait. Ő általában csak azt az industrialismust, szédelgést -ostorozza, mely a franczia irodalomban, köz- és magánéletben anynyira -fölütötte fejét. E rajz Párisra még jobban illik most, mint 1837-ben, -midőn e mű először adatott, s oly általánosan van tartva, hogy -kicsinyben más fővárosokra is illik, ezért tapsolt meg közönségünk -nehány oly helyet, melyekben vonatkozást érzett a mi viszonyainkra is. - -A pajtáskodók feje Césarine, egy pair neje, ki szerelem nélkül ment -férjhez egy vén emberhez, s unalmában politikát űz, cselt sző, s -uralkodik környezetén. Szeret egy fiatal ügyvédet, Edmundot, ki őt -kerüli, de nagyon szerelmes mostoha leányába, Agathába, s ez viszont -belé. Césarine minderről semmit sem tud. Agatha azt hiszi, hogy ha -kedvese képviselővé választatnék, atyja nem tagadná meg tőle kezét, -legalább egyszer igy nyilatkozott. Bátorításul ezt el is mondja -Edmundnak, ki most életre-halálra képviselő akar lenni. Azonban a -pajtáskodóknak más jelöltjük van, s befolyások nagy az illető választó -kerületben. Edmund nem szövetkezik, sőt összevész velök. Minden reménye -füstbe ment, kétségbe van esve: szerencsére akad neki is egy pártfogója, -Zoe, Montlucar tudós neje, ki nagy rokonszenvvel viseltetik iránta. Ez -nyomára jövén Césarine Edmund iránti hajlamának, elhiteti vele, hogy -Edmund szereti őt, titkon, reménytelenül s épen azért kerüli, mert nem -akarja fokozni szenvedélyét. Ekkor Césarine mindent elkövet Edmund -képviselővé választatása ügyében. A mit eddig tett, meg kell -semmisíteni. A pajtások új parancsot vesznek, s mindenik hévvel dolgozik -az új irányban, mert mindenik vár valamit a miniszternél annyira -befolyásos Césarinetől, kivált az orvos, ki általa már egyetemi tanár -lett s most Agathe kezét reméli elnyerhetni. - -A szerelmes Césarine nagy erélyt fejt ki. Edmundot csakugyan -megválasztják képviselőnek, megnyeri Agatha kezét, Césarine és társai -porul járnak s a függöny legördül. - -A mű főszemélye tulajdonkép Césarine, e büszke, ravasz és számító nő, -kit szerelmi szenvedélyénél fogva rászed egy általa lenézett egyszerűen -csintalan nőcske. Az erkölcsi tartalom nélküli éles számítást és erélyes -akaratot kijátszodja a sokkal gyöngébb erő, egy részvétteljes szív, mely -boldogítni kívánja az ifjú párt; az önző pajtáskodók, kik mindig csak a -magok érdekét tartják szem előtt, egész erővel dolgoznak magok ellen s -épen ellenségök érdekében. Ez jó fölfogás, valódi komikai alap. Egészen -más kérdés, vajon a fejlesztés, a jellemek sikerültek-e? Césarine -különben érdekes alakjára nagyon kevés gond van fordítva. Nagyon árt -neki, hogy pajtásai s egész környezete csak bábok. Ily bábok mozgatása -nem kíván sem nagy észt, sem erős akaratot. Aztán a tulzások sok helyt -rontják a hatást s a valószinűtlenségek az ilusiót. Oly hirlap, mely ma -egyet, holnap mást beszél, keveset tehet akárki érdekében, mert -lehetlen, hogy valami hatása legyen a közvéleményre; oly férjet, kín oly -könnyen lehet uralkodni, mint Césarine férjén, még az utolsó perczben is -rávehetni, hogy ne adja oda Edmundnak leányát. A pajtások is igen durván -vannak rajzolva, bár egypár jellemző vonással. Az egészben Rigaut -Oszkár, a pajtáskodók követjelöltje s Zoe a szabatosbban kidolgozott -jellemek. A párbeszéd élénk, a szerkezet kitünő, s a cselekvény folyvást -föntartja az emberben azt a nem mély, de kellemes érdekeltséget, melynek -Scribe valóságos mestere. - -A mi az előadást illeti, bár nem épen udvariasság, de mégis kimondjuk, -hogy a férfiak jobban játsztak, mint a nők. Prielle Kornélia kissé -lágyan fogta föl Césarine büszke, cselszövő és szenvedélyes jellemét. Ha -e vonásokat kitünteti, a mű komikuma is élesebben emelkedik ki. -Szigligeti Anna Zoe szerepében épen azt a jószívű csintalanságot nem -találta el, mely a jellem alapját képezi. A férfiak közt legjobb volt -Szerdahelyi, mint Rigaut Oszkár. Tóth, ki a pair szerepét adta, igen ki -akart emelni holmit és túlozott. Egyébiránt nem csodáljuk, hogy sokszor -beleesik e hibába, ma is megtapsolták érte. - -A fordításról nem mondhatunk még csak fölületes itéletet sem. A -jövő-menők sokszor felköltöttek helyünkről, s a szomszéd páholyban -folytatott elég hangos párbeszéd mindegyre megzavarta figyelmünket. Csak -annyit jegyeztünk meg, hogy Prielle Kornélia többször emlegette a -követté kinevezést, választás helyett. Nem tudjuk: vajon a fordító -hibája-e vagy a játszóé? - - - - -AZ ELADÓ LÁNYOK. - -Vigjáték 3 felvonásban. Irta Szigligeti Ede. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 január 16-án. - -Nem nagy tetszésben részesült uj mű, hanem sok helyen mulattató s az -egészet elég érdekeltséggel nézte végig a közönség. A magasb szempontu -kritika előtt is gyengének találtatnék; de több jó inventiója, -párbeszédeinek természetessége, gyakran találó kifejezései s az érdeklő -fordulatok sok enyhitő körülményt mutatnak fel a műnek menthetőségére -nézve. Ismertetésére elmondjuk meséjét. - -Gondosi (Szigeti) gazdag földbirtokos, özvegy ember, s gondjainak -főtárgya Piroska férjhezadása, ki egyetlen gyermeke. Számos kérő jelent -meg a háznál; de vagy a lánynak, vagy az apának nem tetszett egyik is; -már pedig, ugymond, csak oly kérő lenne elfogadható, ki mindkettőjöknek -tetszik, mert ha a lány szereti, s később rossz férjnek bizonyul be, a -lányt furdalná a lelkiismeret, hogy szót nem fogadott apjának, ha -ellenben a lány nem szereti, az apa tehetne magának szemrehányásokat. - -A vigjáték kezdetén egyszerre három uj kérő jelen meg a falusi háznál. -Gondosi lelkiismeretes próbára akarja tenni mindeniket, s e próbák -foglálják el a vigjáték nagy részét. Gondosi főképen kártyásnak vagy -iszákosnak nem szeretné adni leányát. A három kérőt szépszerével próbára -teszi e két fegyvernemben, tudniillik a poharazásban ás a -kártyajátékban. A pohárkedvelő oly kevéssé tagadhatja meg hajlamát -bizalmas társaságban és jó bor mellett, mint a kártyás, ha egyszer -belekerül a játékba. Két kérő ily módon csakhamar elárulja magát, midőn -Gondosi mindháromnak mintegy pályázatot nyit, igen kedvező alkalmakat -adván nekik. Egyikre kétségtelenül bebizonyul, hogy kártyás, másik nagy -hajlamot mutat a kedélyes iszogatásra – s mint Gombosi megjegyzi, ez -könnyen vezet észrevétlenül az iszákosságra. A harmadik kérő se nem -iszik, se nem kártyázik. Takarékos, sőt fösvény – talán uzsorás? – -Bebizonyul, hogy e gyanu alapos volt. Mindezen furfangos tűzpróbák -fölöslegesek; mert Gondosi Piroska (Szigligeti Jolán) különben sem volt -legkisebb hajlammal a három kérő egyikéhez is s míg atyja ama -kisértésekben fáradozik, azalatt ő nagy lélektani tapintattal -elidegeniti magától kérőit s ugyszólván kikosarazza apja háta mögött. - -Gondosi csak most kezdi gyanitani, hogy az ő furfangos leánya -alkalmasint a maga fejétől oszt kosarakat; de hogy mi okból, föl nem -birja fogni. - -Piroska pedig egészen tisztában van magával. Ő szereti Gondosi fogadott -fiát, a háznál lakó Illeit (Szerdahelyi). A családapa annyival inkább -észrevehette volna ezt, mivel a fiatalok magok sem lévén meggyőződve -egymás szerelméről, aggodalmak s kölcsönös gyötrődések közt élnek. De -Gondosi az ily symptomákban oly avatatlan, hogy teljesen meg van -győződve, mikép tanulmánya-végzett fogadott fia elégedett és boldog -fogna lenni Piroska nevelőnőjével, Lenke kisaszonynyal (Prielle -Cornelia), e minden tekintetben derék s még eléggé fiatal hölgygyel. -Gondosi tökéletesen boldog, mig kedvencz terveit táplálhatja. Piroskának -egy elfogadható kérőt előbb-utóbb találni fog s Lenkét Illeihez adja: ők -megérdemlik egymást. - -De csakhamar felzavarodik a boldogság oly oldalról, a honnan legkévésbbé -várta volna. Egy látogatóba hozzá ment özvegy szomszédné elmondja neki, -mit beszél a rossz világ, hogy tudniillik ő, Gondosi, a magát korosnak -hivő családapa, nőül akarja venni Lenkét, a társalkodónőt. S miért ne? -Hiszen akár korát nézze, mi csak harmincznyolcz év, akár tükrét, mely -idősbnek nem mutatja, akár végre saját szivébe tekintsen, melyben a -Lenke iránti vonzalom több valamivel a tiszteletnél és hálánál – ez -eszme nem látszik se oly képtelennek, se oly nevetségesnek, mint első -tekintetre hivé. Az özvegy ember e tünődésének köszönhetjük e mű -legsikerültebb jeleneteit. Szigligeti jól játszta, kivéve, hogy, mint -egy bennünket megelőző biráló megjegyzé, tán fiatalabbnak kell vala e -személyt feltüntetnie. Nem osztozunk egy másik biráló azon -ellenvetésében, mintha a lehetetlenséggel határos lenne, érdeklővé tenni -e vén, e bárgyu vén szerelmest. Nagy szigor a _Független_ tárczairójától -ily lesujtó anathemát mondani a negyvendik évöket be nem töltött -férfiakra. - -Gondosi viszonya és ennek kimenetele emlékezetet a _Lowoodi árva_ -Rochesterére és Eyre Jane-ére. Eyre Jane Lenke, e kényes becsületérzetü -nő, azonnal ott akarja hagyni a Gondosi házát, mihelyt ez szerelmet vall -neki. Azonban, bár kevesebb bensőséggel, küzdelemmel és lélektani erejü -motivummal Lenke is eláll szándékától és Gondosinévá lesz. - -Ezalatt Piroska viszonya is szerencsés kifejléshez jut. Illeit, kit -különben is folyvást busit Gondosi édesapai jósága, mit meg nem bir -hálálni, most kétségbeejtő lelkiismeretfurdalások bántják, hogy -jóltevője egyetlen lányával ő, a szegény és magáról nem sokat tartó -ifju, szerelmi viszonyba keveredni elég vakmerő és hálátlan volt. Hogy a -reménytelen és hibáztatandó viszonynak véget vessen, elhatározza, hogy -kibujdosik Amerikába. El is indul, csak a kapufélfától véve bucsut. De -Piroska észreveszi távozását s látja is már, mint halad messze kedvese a -sikon. Szerencsére épen egy rablókat kutató lovas pandur megy el a -palánkon kivül, midőn Piroska szemével kiséri Illeit. A szerelem -találékony s Piroska elhiteti a pandurral, hogy a ki most oly sietve -halad, a keresett rablók közé tartozik. A pandur visszahozza Illeit és -kis podgyászát, épen mikor Gondosi és Lenke között az egyezség -létrejött. Az ifjak bevallják most szerelmüket s Gondosi rendkivül örül -neki. Megdorgálja őket, mért nem vallották be vonzalmunkat; mert -Illeinél szive szerint valóbb kérőt nem találhatott volna Piroskának. - -Ez röviden a mese, ez a cselekvény kivonata, mi még nem igazolja, miért -hivjuk e vigjátékot _Eladó lányok_-nak. Van azonban egy epizód, melyben -mind e czim jobban van igazolva, mind a mű tulajdonképeni erkölcsi -intentiója jobban kitünik, habár a mese általános irányával nincs eléggé -összhangzásban. A fent emlitett szomszéd özvegyasszonynak (Szatmáriné) -két eladó lánya van, kiknek számára minden áron vőlegényt szeretne -találni s maga e nő is óhajtaná elvétetni magát Gondosival. Az -özvegyasszony özvegyen marad; de Piroska kérői közül kettő az ő két -leányához pártol átal. Az özvegyasszony csak annyiban foly be a -főszemélyre Gondosira, hogy ő figyelmezteti a vigjáték elején a -társalkodónőre. A kifejlésben semmi más része nincs se neki, se -lányainak. - -A műben kétféle komikum elemei vannak meg kisebb-nagyobb mértékben. -Egyik a minden áron férjhez menni és férjhez adni akarók komikuma, mely -azonban csak epizód marad. Másik a főszemély, Gondosi komikuma, kiben -épen nem az a nevetséges, mintha vén létére is szerelmesdit akarna -játszani, hanem ellenkezőleg, hogy korosabbnak véli magát, mint a minő, -s ugyszolván méltósága alattinak vallja szive hajlamát. A kétféle -komikus irány rontja a mű egységét, s vagy egyiket, vagy a másikat kell -vala jobban kiemelni – igy mindkető hiányosan van kivive. - -A mi pedig a nevezett komikaibb epizódot illeti, abban a főszemély, -tudniillik az özvegy nő, bár sok jellemző és hatásos vonással van -előállítva, megszünik komikai hatásuvá lenni tulságosan kirivó -magaviselete által. Ha e nőt több észszel áldotta volna meg a szerző, -csak okosságból sem lenne olyan kihivó. Egy másik alak hatásából is -sokat von le, hogy igen együgyünek van előállitva. Ez a három kérő -egyike, ki ivásra árul el hajlamot. A mi parlagi embereink járatlanok -lehetnek a szaloni társalgásban, de épen elfogulatlanságuknál fogva több -józan észt mutatnak, mint Szolnoki, kit Feleki különben jól -személyesitett. Azután szeles jókedvének tulcsapásai oly kifejezéseket -adnak szájába, melyek a mai közönségre rossz hatást tesznek. - -Minden fogyatkozása ellenére korántsem tartjuk némely laptársainkkal oly -gyenge, oly értéknélküli műnek, melynek elfogadásáért a drámabiráló -választmány megrovást érdemelne. Mindenesetre az előadható müvek közé -tartozott jelen viszonyaink között s kerültek már szinpadunkra ennél -gyengébb művek, a nélkül, hogy lapjaink oly szigorral léptek volna fel -ellene, mint most e vigjáték ellen. Az _Eladó lányok_ nem valami jeles -mű; de annyi értéke van, hogy bátran kérjen szigorú igazságtételt s -követelje, hogy iránta is legyenek annyi elnézéssel, amennyivel még -teljesen megbukott drámákat is itéltek, melyben legalább a tehetség -jeleit kétségtelenül felfedezték. - - - - -XI-IK LAJOS. - -Dráma 5 felvonásban. Irta Delavigne Kázmér. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 február 23-án. - -Delavigne e művét már többször adták szinpadunkon és mindig elég -hatással. Egy drámai cselekvény és hős nélküli mű, és mégis ennyi hatás! -Nem épen mindennapi jelenség, épen azért megérdemel egy pár szót. XI-ik -Lajosban nagyon kevés vagy épen semmi sincs, mi őt drámai hőssé -emelhetné. Ő csak egy beteg, haldokló zsarnok, ki fél a haláltól, de -halálkinjai közt is folyvást uralkodik, lefejezteti ellenségeit, -megcsalja frigyesét, mindenben czélt ér s végre meghal, lélekben oly -kevéssé megtörve, hogy utolsó perczében is lefejeztetheti Nemours -herczeget s egész pathoszszal megáldhatja Francziaországot, melynek -javára annyit áldozott. Hol itt drámai erős érdek és tragikai hatás? -Tudjuk, hogy a nagy bűnök tragikuma más, mint a nagy tévedéseké, s a -szörnyek, egy Richard, Caligula másként válnak érdekesekké, mint a -Coriolanusok és Brutusok. Azonban épen az a baj, hogy Delavigne sem egy -sem más módon nem tudott XI-ik Lajosból tragikai személyt alkotni. -Például, minő nagyszerű és megdöbbentő alak Shakespeare Richardja. -Zsarnok, kegyetlen ő is, de egyszersmind hős és nagyeszü ember; -merészségének, ravaszságának minden sikerül, de minden ujabb siker -közelebb viszi a bukáshoz. A siker tetőpontján, diadalának mámorában, -föltámad ellene minden nemü megsértett érdek, az egész világ, s ő a -romok között küzdve esik el. Hugo Victor Borgia Lucretiája is szörny, de -szenvedélyesen szereti fiát s az anyai szerelem tisztitó befolyása alatt -javulni, emelkedni kezd, azonban már késő, föltámad ellene multja és -saját fiának kardja alatt kell elvérzenie. Ime hogyan lehet drámai, -tragikai személyekké emelni a szörnyeket és nyomorultakat. XI-ik -Lajosban majdnem semmi ilyes. Egyetlen érdekes vonás benne csak az, hogy -betegen is uralkodni akar, hogy nehezen válhatik meg az élettől, hogy -örökké uralkodni szeretne. De vajon vezeti-e ez valami katasztróf felé? -Nem. Minden épen úgy történik, mintha egészséges volna és senki se várná -halálát. - -Delavigne tulajdonkép nem drámát irt, hanem csak történelmi, lélektani -és pathologiai tanulmányt, mely ez érdekességénél fogva sokkép igénybe -veszi figyelmünket és kiváncsiságunkat. Ime a hatásnak, ha nem is épen a -drámainak, egyik oka. Hogy Párisban a maga idejében még nagyobb hatással -adatott, az igen természetes. Delavigne e művet 1832-ben irta, tehát a -juliusi foradalom után. A népnek nagy tapssal kellett fogadnia, mert az -idősb Bourbon-ág egyik hőse, a régi királyság egyik képviselője volt -benne gyülöletessé téve. Ime a hatás másik oka, mely többé-kevésbbé most -is, másutt is sokat tesz e mű sikerére. - -A cselekvény szintén igen szegény. XI-ik Lajos az utolsó felvonásban -ugyanaz, a mi az elsőben volt, jellemében nincs semmi fejlődés és drámai -érdek. Az egész cselekvény a körül forog, hogy Nemours herczeg, ki -boszut akar állani atyjáért, hogyan menekülhessen meg a zsarnok dühétől, -s utoljára sem menekülhet meg. Ha XI. Lajos egypár perczczel később hal -meg, Nemours nem fog a vérpadra lépni, azonban ez egypár percz miatt -szegénynek meg kell halnia. Ily külsőség, történetesség határozza el a -végkifejődést. A jelenetekben nincs belső szükségesség, lazul -kapcsolódnak össze s csak arra szolgálnak, hogy XI. Lajos jellemét kellő -világitásba helyezzék. Mintha nem is drámáról volna szó, csak történelmi -rajzról. Azonban, meg kell vallani, hogy e czélra jól vannak választva -és szerkesztve a jelenetek és felhasználva a franczia romantika minden -hatásos eszköze. Delavigne, ki eleinte a franczia dráma klaszikai -iskolájához tartozott, e drámájával egészen átment a másik táborba. XI. -Lajos jelleme is egészen a franczia romantika módja szerint van alkotva. -Nagy szerepet játszik benne az ellentét egész a groteszkig; kár, hogy a -szinek igen kiáltók, s a jellem különböző alkatrészeinek összeolvasztása -nem mindenütt sikerült. Mindemellett e jellem, a mint mondani szokás, jó -szerep s igen háládatos tért nyujt a szinész virtuozitásnak, mi a mű -hatásának harmadik főoka. - -Ma is Tóth adta a czimszerepet és a közönség tapsai közt. Ugy látszik, -kedvencz szerepei közé tartozik s nagy gondot fordit reá, mit teljesen -méltánylunk a közönséggel együtt. Azonban a taps mellé kénytelenek -vagyunk egypár megjegyzést is csatolni. Tóth rendesen inkább a részeket -tanulja át és dolgozza ki, mint az egészet, s innen, hogy egy-egy -jelenet tőle majd mindig hatásosb, mint az egész jellem. Ma is az ő -XI-ik Lajosából teljesen hiányzott a hatalomvágy zord erélye, s ama -politikai rögeszme láza, hogy minden bünt az állam jólétéért követ el, -melyekre a költő meglehetős sulyt helyez. Ő a jellemnek leginkább csak -ravaszságát, képmutatását, s halálfélelmét emelte ki, melyek sikerültek -is. Az átmeneteket sem igen tudta összeolvasztani, kivált ott, hol némi -komikai árnyalat van. Delavigne nem azért tett e jellembe bizonyos -komikai adagot, hogy nevetséget gerjeszszen, hanem, hogy árnyalja a -daemonit, mely e jellemnek egyik alkatrésze. Az igaz, hogy ez néhol a -költőnek sem sikerül, de a szinész sokszor enyhitheti s enyhítni is -tartozik a költő hibáját. Tóth épen kitüntette, és ott is, hol a költő -nem volt hibás. - - - - -AZ AUTOMIMIKÁRÓL. - -Hugo Károly automimikai előadása az Európa teremében 1863 február 26-án. - -Mi az automimika? Egy uj müvészet, Hugó Károly ur találmánya, mely sem -szinészet, sem művészi felolvasás, hanem mindenikből valami; szóval az -midőn valaki kiáll jelmezben és játszik egyszerre öt-hat személyt, egész -drámát. Mi nem hiszünk ez uj müvészet jogosultságában. Mi szükség oly -müvészetre, mely a szinészet hatását igyekszi elérni, de nincs hozzá -elég eszköze s épen ezért nem idézhet elő illusiót, legyen bármily nagy -tehetség az előadó? Mi szükség a müvészi felolvasás határait mind kijebb -terjeszteni, egészen a szinészetbe olvasztani, s veszélyeztetve azt a -hatást, melyet ez eszközénél fogva elérhet, kapkodni olyan után, a mi -elérhetetlen. - -A szinészet több ember szenvedélye által előidézett cselekvényt ábrázol, -s ugy, mintha minden ép előttünk történnék meg. A legtökéletesebb -illusiót igyekszik felkelteni, s erre nézve felhasznál mindent, egész a -diszitmények- és jelmezekig. Most előáll az automimikus egy ember -jelmezében s azt kivánja tőlünk, nézzük őt több embernek, ebben a -pillanatban öregnek, a másikban ifjunak, most férfinak, majd nőnek, -holott ez illusio előidézésére csak egyetlen eszközzel rendelkezik, a -hanggal. A müvészi felolvasás, a mint azt Tieck gyakorolta és Boz -Dickens ujra divatba hozta, sem előttünk történő cselekvényt, sem élő -személyt nem kiván ábrázolni. A mint a neve mutatja, csak felolvasás. De -abban különbözik másnemü felovasástól, hogy a hang és szavalat által -némi mérsékelt s épen nem szinészies tag- és arczjáték kiséretében, -jellemzetesen igyekszik kiemelni a személyek helyzeteit és -szenvedélyeit, mi sokkal hatásosbbá teszi a müvet, mintha magunk -magunkban olvasnók. Az automimikus megveti a felolvasó egyszerü polgári -ruháját, eldobja a könyvet, jelmezbe öltözik, azonban képtelen lévén a -szinészszel versenyezni, egyszersmind megrontja a felolvasó egyszerü -hatását is, a nélkül, hogy valami egyébbel birná pótolni. - -Ez ugyszólva előleges nézetünket az automimikáról csak megerősiti Hugó -ur előadása. Az a két rész volt benne legsikerültebb, melyek tulajdonkép -szinészeti monológok: Nostradamus jelenése a _Pokoli szinjáték_-ból s -Apolló segélyül hivása. A valóban automimikus rész: néhány jelenet -_Brutus és Lucretia_ czimü tragédiából csekély hatást tett, bár Hugó ur -szépen és jellemzetesen igyekezett szavalni. Őszinte tanácsunk az: vagy -csak monológokat játszik Hugó ur jelmezben s igy küzdjön a szinen -koszorujáért, vagy pedig polgári ruhában üljön az asztalhoz s igyekezzék -felülmulni Tiecket és Dickenst. Az automimika számára nem teremhet -koszoru, legfeljebb csak akkor, ha Thespis korába esnék vissza a drámai -müvészet, de ekkor is mihamar előállana Aischilos és Sophocles reformja. - - - - -EGY UJ SZINMÜTÁR.[26] - -Ez ujonnan megindult szinmütár, épen mint a régi, eredeti és forditott -szinmüveket közöl. Szigligeti _Béldi Pál_ czimü szomorujátéka nyitja meg -a gyüjteményt, melyet Sardou _Jó barátok_ szinmüve követ, forditva -Szerdahelyitől. Örvendünk e vállalatnak már csak azért is, mert kezdett -kimenni divatból a szinmüvek kinyomatása s a dráma mintegy megválni -látszott az irodalomtól. Talán e körülmény volt egyik oka annak, hogy -tiz-tizenöt év óta az irodalom egyik ágában sem lehetett oly kevés -gondot és csint tapasztalni, a nyelvre nézve, mint épen a drámákban. -Némelyik szinmüiró nem is irt, csak beszélt, mintha az utczán fecsegne s -majdnem mindegyik csak a szinpadon kivánt babért aratni s nem -egyszersmind az irodalomban is. Régebbi költőink csak az olvasóknak -irtak, az ujabbak nagyrészt csak a nézőket tartják szem előtt. Mindkettő -veszélyes egyoldaluság. Az ugynevezett költői hatás éppen oly keveset -ér, mint a szinpadi; a drámai hatás a valódi, a mely olvasót és nézőt -egyaránt elragad. A rhetori pathosz vagy épen dagály hanyatlásán nincs -mit örvendenünk, ha helyette drámáinkban az utczák nyelve és köznapiság -akarnak uralkodni. Reméljük, hogy e szinmütár is segélni foja a drámának -közelebb hozását az irodalomhoz, kivált ha a szerkesztő egy kissé -szigoru lesz nemcsak az eredeti, hanem a forditott munkák -megválogatásában is. - - - - -TARTUFFE. - -Vigjáték 5 felvonásban. Irta Molière. Előadatott a Nemzeti Szinházban -1863 márczius 9-én. - -E művet csak úgy hirtelenében rántotta elő az igazgatóság Kövér _Kiadó -szállása_ helyett, melynek ez este kellett volna először szinre kerülni. -Talán ez volt oka, hogy az előadás sokkal kevésbbé sikerült, mint -rendesen. Csak Kövérné és Tóth tettek kivételt. Az első Elmirát -játszotta nagyon jó kedvvel. Különösen örültünk, hogy alig lehetett -észrevenni szavalatán azt a vontatott, éneklő hanghordozást, mely e -jeles szinésznőnknek annyira árnyoldala. Tóth a czímszerepet adta. Kár, -hogy ő a jellemet inkább csak külső, mint belsőkép fogja föl s itt is -némi túlzott fogásokra fekteti a fősulyt. Örömest ereszkednénk e jellem, -valamint Tóth játéka fejtegetéseibe s ezt a legközelebbi alkalommal, -midőn több időnk és terünk lesz reá, meg is teszszük, most hadd -bíráljunk egy más szinészt, _Magyar Sajtó_ czímű bohózat egyik komikus -alakját. - -Nem azon vádakra és élczekre akarunk felelni, melyeket a _Magyar Sajtó_ -ujdonságírója és kritikusa kivált egy hét óta a _Koszoru_ ellen szór. -Nincs okunk óhajtani, hogy a _Magyar Sajtó_ jó véleménynyel legyen -rólunk. Hadd higyje, hogy a _Koszoru_ a nyegle irodalmi vállalatokat -pártolja, hogy csak oly írókat dicsér, a kikre féltékeny nem lehet, s a -valódi tehetséget elnyomni igyekszik, például Vajda Jánost, kinek -handabandás röpiratait még _Figyelő_ korában nem méltányolta. Zilahy -Károlyt, a kit nem tartott oly nagy kritikusnak, mint a boldogult -_Csarnok_ és Bajza Jenőt, kiről nem mondott se jót, se rosszat, csak az -ő érdekében sajnálta, hogy színre kerülendő drámáját pajtásai oly nagyon -magasztalják s így túlkövetelővé teszik irányában a kritikát és -közönséget egyaránt. Hadd higyje ő mindezt. Ilyesmit örömest szó nélkül -hagyunk, nyugodtan eltűrünk, de Molière egyik remekműve felett valaki -oly könnyedén és tudatlanul pálczát törjön, azt már nem tűrhetjük el még -a _Magyar Sajtó_-tól sem. - -A _Magyar Sajtó_ kritikusa nem tartja szerencsés választásnak _Tartuffe_ -színrehozatalát s e művet épen nem számítja a Molière sikerültebb -darabjai közé. Még eddig Molièrenek mind bámulói, mind ócsárlói e -következő öt művét tartották legfőbb műveinek: _L’École des Femmes, -Tartuffe, Le Misantrope, L’Avare, Les Femmes savantes_. - -A ki _Tartuffe_-öt gyönge műnek tartja, Molièrenek minden nevezetesebb -művét gyöngének kell tartania; nagyjában mindeniken ugyanazon szellem -vonul át s jellem, mese, szerkezet tekintetében is édes testvérek. Nem -érthetni hát, hogy a _Magyar Sajtó_ miért nevezi Molièret nagy költőnek. -Ha _Tartuffe_ gyönge darab, Molière sem valami derék költő. S miért -gyönge mű _Tartuffe_? Azért, mondja a _Magyar Sajtó_ kritikusa, mert az -akkori viszonyokra illett, azon légkörnél fogva, melyet XIV. Lajos és -Maintenon asszony szenteskedése az akkori társadalomnak teremtett, -minden vonása az életből volt véve, életbe vágott, semmi sem volt -túlozva, de most Tartuffe torznak és az undorítóig kétesnek tetszik -előttünk. Mi úgy tudjuk, hogy Molière e művet 1667-ben írta, midőn se -XIV. Lajos, se Maintenon aszszony még nem voltak oly szenteskedők, mint -később. Furcsa is lett volna, hogy a király és kedvese kigunyoltatni -engedjék magokat épen Molière-től, a ki kegyöktől függött. - -A darab adatását épen a király rendelte el némely udvaronczai ellenére. -Molière 1673-ban halt meg, XIV. Lajos 1715-ben, így több mint harmincz -év után s leginkább csak utolsó éveiben volt szenteskedő, sőt a franczia -kritikusok épen azt jegyzik meg, hogy Molière mintegy ösztönszerüleg, a -lángész jós tehetségénél fogva, előre érezte azt a vészt, mely a király -uralkodásának végét megrontja. A mi azt illeti, hogy _Tartuffe_ a -mostani korra nem illik, ezen az állításon mindenki nevetni fog, ki csak -felületesen ismeri is Francziaország és Európa viszonyait. Hisz a mai -franczia vígjátékköltők is meg-megkísérlik az ily alakok rajzolását, -habár sokkal kevesebb szerencsével mint a _Magyar Sajtó_-nak a -_Corpus-juris_-sal együtt elavult Molièreje. Igaz, hogy a korviszonyok -változtával a képmutatásnak és szenteskedésnek más, s a napi események -szempontjából érdekesebb formái is vannak, de hogy a Molière alakja -örökké élő marad, mert az emberi szív mély tanulmányán s a művészet -varázsán alapszik. Csak az tagadhatja, ki nem ismeri az emberi szivet s -nincs elég érzéke a művészet magasabb elveihez. Így elavult Macbeth, -Othello, Falstaff is, mert a mai társadalomban más módosulással -nyilatkoznak azok az emberi örök szenvedélyek, melyeket Shakespeare -bennök kifejezett. De ily szempontból is megállja a sarat. Ma is -közelebb áll az élethez, mint sok más halhatatlan költő halhatatlan -alakja. - -«Azonban – folytatja a _Magyar Sajtó_ kritikusa – épen mivel a mű iránya -és alapgondolata az élettel oly közel érintkezésben állott, a költő nem -lehetett képes a komikum szemlélődő színvonalára emelkedni, a szatira -támadó álláspontján maradt; továbbá ugyanazon okból a széptani helyett -szükségeskép és mindenekelőtt erkölcsi tanulságra kellett törekednie. -Ezzel műve hatását és sokáig tartó kapósságát biztosította, de belbecsét -megfélegesítette.» - -Ebből először is az a tanulság, hogy a vígjátékköltő oly tárgyat ne -válaszszon, mely az élettel közel érintkezésben áll, mert szükségkép -gyönge vígjátékot fog írni. Ez épen olyan új tan, melyet teljességgel -nem értünk, valamint a komikum szemlélődő színvonalát sem. Még azt sem -foghatjuk meg, hogy idézhet elő valaki hatást csupán erkölcsi -tanulsággal. Azt tudjuk, hogy a drámaíró ideig-óráig pótolhatja a drámai -hatást holmi szinpadi fogásokkal, szemfényvesztő bonyolódással, a -közönség szenvedélyeinek való hízelgessel, de hogy egy dráma két -századig fenntartsa magát pusztán erkölcsi prédikáczióval, ez új tény az -irodalmak történetében. Továbbá az is furcsának tetszik előttünk, hogy a -_Magyar Sajtó_ kritikusa Tartuffe alakját undorítónak nevezi, megtagad -tőle minden komikumot, mégis alább a czímszerep parodikus vonásairól -beszél, holott a parodia az alsóbbnemű komikumhoz tartozik. E -zagyvalékkal tulajdonkép nem egyebet akart mondani, csak nem volt reá -képes, mint azt, a mit a németek már untig elcsépeltek, hogy tudniillik -Molièreben néha a szatirai elem túlsúlyra kap s inkább philosoph és -moralista, mintsem kellene. Azonban a _Magyar Sajtó_ szerencsétlenségére -a philosophálás és moralizálás vádja legkevésbbé illik a _Tartuffe_-re, -a mi pedig a szatirai elemet illeti, a jó németek még eddig nem tudták -megmérni, hány nehezék szatirai elemet bír el a komikum, melyet ily elem -nélkül képzelni épen oly bajos, mint a humort. - -Annyi bizonyos, hogy Molière tudott a burleszkhez, a könnyedébb -vígjátékhoz is, de itt nem állapodott meg, egy magasb genret igyekezett -megteremteni. A fensőbb vígjátékot, melyben őt eddig még senki felül nem -multa. Az tehát a kérdés, jogos-e e genre, sajátképen a Molière -vígjáték? - -A világ és a legnagyobb kritikusok elismerték, épen azért nem volna -bajos igazolnunk. Azonban igen hosszas lenne, inkább világhírű -kritikusokhoz utasítjuk a _Magyar Sajtó_ kritikusát, kiktől jobban -megtanulhatja mint tőlünk. A _Magyar Sajtó_ kritikusa mindezzel még nem -elégszik meg, mindent le akar húzni szegény Molière _Tartuffe_-jéről. -«Különben a tárgy – folytatja – a szerző tolla felett annyira -uralkodott, hogy még a hatás szokásosabb eszközeit sem kívánta -fölhasználni. _Tartuffe_-nek meséje alig van, szerkezete pedig nem állja -ki a bírálatot. Minden bonyolulat és megoldás a hallgatózás simplex -eszméjére van építve.» - -Ugyan mi van hát jó e darabban? Úgy látszik semmi, csak morál. Egy oly -műről mondani, hogy nem állja ki a bírálatot, midőn Molière főműveit a -forma és szerkezet tekintetében még ellenségei is mintaszerűknek ismerik -el! Hát még az, hogy minden bonyolulat és megoldás a hallgatódzás -simplex eszméjére van építve! Az tehát nem tartozik a dologhoz, hogy -Tartuffe szerelmes Elmirába, hogy a férj vakon hisz Tartuffeben, hogy -Elmira cselt vet Tartuffenek és elbujtatja férjét, ki aztán kihallgat -mindent? Ez mind semmi, csak simplex hallgatózás. O beata simplicitas! -Ha már a _Magyar Sajtó_ Molière ellen akart írni, miért nem támadta meg -azért, hogy inkább typusokat rajzol, mint egyéneket; legalább valami -olyast mondott volna, a mi igaz, bár magában még nem dönti meg Molière -nagyságát. Ha épen _Tartuffe_-t akarta megtámadni, miért nem támadta meg -az utolsó jeleneteket, a végkifejlést, mely legalább vitás pont. Vagy -végre, miért nem nyitotta föl Schlegelt, ki azt hitte, hogy második -Lessing lesz, ha sárba tiporja Molièret; ő legalább a sok nem igaz közt -mond igazat is, legalább nem logikátlan és ki tudja fejezni magát. Ha -_Magyar Sajtó_ kritikusa egy pár könyvet forgat, még egyebet is elkerül, -nem fogja czikke végén a romanticismus vígjátékírójának nevezni -Molièret, a mi nagy tudatlanság. - -Moliére és romanticismus! - -Úgy látszik, a _Magyar Sajtó_ azt hiszi, hogy a görög és latin -költészeten kívül a többi mind romantikus; úgy látszik, hogy semmit sem -hallott a franczia költészet classikai iskolájáról, melynek Molière épen -oly hőse, mint Racine és Corneille. És egy ily kritikus mer pálczát -törni Molière _Tartuffe_-je fölött, egy ily tudós nevezi a Kisfaludy -Társaságot tudatlannak! De legyünk csendesen. A _Magyar Sajtó_ -szerkesztője kimondta, hogy a politikában nincs szükség tudományra, -tapasztalatra, elég a vak ösztön. Csoda-e, ha dolgozó társai mesterök -bölcs mondását az irodalomban is követik? - - - - -KIADÓ SZÁLLÁS. - -Vigjáték 3 felvonásban. Irta Kövér Lajos. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 márczius 11-én. - -Sajnáljuk, hogy Kövérnek ez az új vígjátéka teljességgel nem jelöl -haladási pontot pályáján, sőt meg kell vallanunk: a _Kiadó szállás_-ból -még az is hiányzik, a mit eddigi jobb vígjátékaitól legszigorúbb birálói -sem tagadtak meg. Értjük az elevenséget élénk menetet s a technikai -jártasságot. - -E művében is van ugyan egy pár élénk jelenet, jó ötlet, de csak úgy -mellesleg, az egész nagyon vontatott, lassú menetű s oly epizódokkal -terhelt, melyek legfeljebb regényben lehetnek helyökön, de nem drámai -műben. Ilyen például a Stahlmajerné titkára és cselédei közötti jelenet, -mely egy lépést sem viszi a cselekvényt előre, sőt még csak nem is -világosítja. A szobaleány és Gombási is szükségtelen személyek, s -bohóskodásuk, mely a cselekvényre semmi befolyással nincs, igen sok tért -foglal el. Magában a főcselekvényben is sok a szószaporítás, nyújtás; a -nagybátya első átöltözködése elmaradhatott volna, elég lett volna a -második is, természetesen ahhoz idomított változtatással. Szóval abból, -a mit e műben valódi cselekvénynek lehet nevezni, legfeljebb egy -egyfelvonásos vígjáték telt volna ki. - -Kövér régebbi műveiben sok szinpadi jártasságot tanusított, a jellemzés -soha sem volt ugyan erős oldala, a mélyebb komikum felé sem törekedett, -de értett a mulatságos helyzetek föltalálásához, tudta a jeleneteket -arányosan felosztani, s a cselekvényt sebes folyamban peregtette le, ha -mindjárt nem erős lélektani alapon is. E vígjátékából mindez hiányzik; e -mellett úgy tetszik nekünk, mintha régibb hibái megnagyobbodtak volna. A -_Kiadó szállás_ jellemrajzáról alig lehet szólani. A költő egy csoport -egyént kapott föl az életből, de még nagyjában sem tudta átalakítani s -félig-meddig sem lehelt beléjök benső életet. Attól a hordártól, kit a -rendezőség az utczáról hivott be, hogy a szinpadon a nagybácsi után -vigye holmiját, a költő személyei csak annyiban különböznek, a mennyiben -némelyik jó vastagon egy kis regényes vagy bohózatos mázzal van bevonva. -Néha azt hittük, hogy az utczán vagyunk, csak holmi _Veszedelmes -nagynéne_-féle átöltözködések s némi torzképes tréfák juttatták eszünkbe -a szinházat. - -Azonban mindez sokkal megbocsáthatóbb, mint az, hogy a szerző Rejtei -urat, a szerelmest, az írót, a kit oly szép színben kiván felmutatni, -meglehetős hitvány fráternek festi. Ez az ifju Stahlmajernétől, a kivel -viszonya volt, Csillagné javára, kit el akar venni, kierőszakolja azt a -százezer forintot, mely Stahlmajer szinlett csődje miatt fizetetlen -maradt, még pedig azzal a fenyegetéssel, hogy különben hozzá írt -szerelmes levelét közölni fogja férjével. Szóval Rejtei lovagiassága -nagyon gyanús vagy már egyáltalán nem is gyanús, hanem ellenkező színben -tűnik fel. - -Az iró legkedveltebb alakjának jellemzésével nem azt éri el, a mit akar, -hanem épen az ellenkezőt. Így vígjátéka sem igazi vígjáték, csak néhány -mulatságos jelenetnek sorozata. - - - - -A KÁRTYAVETŐNŐ. - -Dráma 5 felvonásban, előjátékkal. Irta Séjour Victor, forditotta Feleki -Miklós. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 márczius 23-án. - -Holmi alsóbb rendű szinpadok számára való franczia szinmű, melyet -szerzője alkalmasint akkor írt, midőn a Mortara-féle eset foglakoztatt a -közfigyelmet s így kedvező alkalom nyilt a közönség kiváncsisága -kizsákmányolására. Hosszú és unalmas mű, melyben van ugyan elég -mesterkedés, de annál kevesebb valódi költészet. - -Géméa, zsidónő férjével együtt örökségi ügy miatt elutazván, még -csecsszopó lánykáját Márthánál hagyja, kinek férje a tengerészetnél -szolgál. A lányka megbetegszik; Mártha gondosan ápolja, sőt -gyógyulásáért Istenhez könyörögvén, fogadást tesz, hogyha a gyermek -megél, megkeresztelteti. A gyermek felgyógyul. Mártha teljesíti, a mit -fogadott, végrehajtatja a keresztelést az _Annunciata_ kolostorban, -honnan egy magasrangú hölgy magával viszi a gyermeket és sajátjának -fogadja. Az anya haza jő s nem találja gyermekét. Mártha csak annyit -vall meg, hogy megkereszteltette, de arról, hogy a ki az a hölgy, ki -sajátjának fogadta, mélyen hallgat. Az apa is megjő, mindketten reá -támadnak. Mártha ijedtében szörnyet hal és titkát sírba viszi. A zsidónő -elindúl a világba keresni gyermekét. - -Ennyi az előjáték, mely meglehetős szükségtelen rész ugyan, mert magába -a darabba, mint multat, bele lehetett szőni, de mindamellett legjobb az -egészben. Legtöbb benne a drámai fejlődés és költői igazságszolgáltatás. -Mártha fogadalmából, mely jól van motiválva, önként foly az egész -bonyodalom. A zsidónőt, ki nyereségvágyból utazik el, mintegy -nemezisként éri leányának elveszte, míg Mártha halála a megrablott anya -elégtételeként tűnik föl, noha nagyon materialistikus eszközzel van -rajzolva, mert ha jól vettük ki, Mártha nem annyira a belküzdelem és -ijedtség szorongatásai között hal meg, mint inkább azért, hogy mint -szoptatós nőnek, a tej a fejébe megy. A többi részben, a tulajdonképi -drámában, ennyi sincs, az egész egy csoport drastikus esemény gyuradéka, -melylyel a szerző nem egyebet czéloz, mint kínozni a kedélyt, ha ugyan a -nézők elég együgyűek kínoztatni magokat. - -A dráma mintegy tizenhét-tizennyolcz évvel kezdődik később. Genuában -vagyunk. Mártha fia Ottavió, kit anyja a Géméa bosszuja elől atyjához a -hajóra küldött volt, már házasulandó fiatal ember, Doriani gróf, atyja -érdemei következtében, ki egyszerű tengerészből admiral lett. A zsidó -lány, keresztyén néven Paula, Lomellini herczegné leánya és Ottavio -arája. Géméa kártyavetőnő lett, nem szükségből, mert gazdag, hisz egyik -rokonától milliókat örökölt, hanem mert azt hiszi, hogy úgy sikeresebben -felkutathatja elveszett lányát. Egy csoport részint szükségtelen, -részint hosszura nyujtott jelenet után Géméa megismeri a herczegnében, -ki hozzá kártyavettetés ürügye alatt pénzkölcsönért jött, azt a nőt, -kinek uti kocsijában, mindjárt a Mártha halála után, reá ismert volt -lánykájára, kit megtámadván, meg is sebzett körmével, de a ki aztán -sebesen elhajtatott, s azóta egész mostanig szeme elébe nem került. -Géméa szobájába zárja a herczegnét, leányához rohan a herczegi palotába, -elmondja, hogy ő az anya, mit azonban Paula nem hihet. Ezalatt Ottavio -egy becsületes gazemberrel, Rucchionival, ki az egész darabban sokat -lábatlankodik, kiszabadítja a herczegnét. Géméa felszólitja őt, hogy -esküdjék meg Paulára, mint saját gyermekére; a herczegné kész a hamis -esűre, de minél inkább közeledik a térdeplő szent képéhez, annál inkább -elhagyja ereje, nem tud hamisan esküdni s Paula meggyőződik, hogy ő -csakugyan a kártyavetőnő leánya. Géméa magával viszi megtalált -gyermekét, Génua legszebb palotáját veszi meg számára, mindennel -elhalmozza, a mit csak pénzen szerezhetni, de Paula nem boldog. Anyja -azt kivánja, hogy azt a nőt, kit eddig anyjaként szeretett, gyűlölje -vele együtt. Paula nem gyűlölheti, de ami több, valódi anyját sem -szeretheti úgy, a mint ez kivánná. A herczegné látogatása heves -összeütközésre ad alkalmat. Mindkét nő magának követeli a lányka szivét; -egyik szülési fájdalmait hozza fel, a másik nevelési gondjait; amaz -Izrael istenére hivatkozik, ez keresztyén vallására emlékezteti. A két -anya küzdelmei közt a szegény leány ereje megtörik és megőrül. Az -orvosok nem birnak segíteni a bajon, azonban segít ő maga magán, a -mennyiben látomásai vannak és fölfedezi az egyedüli orvosszert, mely őt -meggyógyíthatja, a mi nem egyéb mint az, hogy két anya béküljön ki és -szeresse egymást. Az anyák kibékülnek, Paula meggyógyul és végre -valahára mintegy féltizenegy óra felé, a függöny legördül. - -Az ember azt hitte, hogy a gyermekét nem találó anya Mártha fián, -Ottavión igyekszik boszut állani, s az ez által fölidézett nemezis alatt -vész el, mind maga, mind leánya, mind a herczegné. Így kellett volna -fejleszteni az eseményeket, azonban a szerző másnemű hatást vadászott. -Tudta, hogy közönsége előtt kedvesb a kalandos és érzékeny, mint -valószínű és költői. Neki kinozni kellett az ártatlan leányt, mert ez -megható; rajzolni egy herczegnét, a ki nagyon affectálja az anyai -szeretetet, melyet oly mértékben teljességgel nem érezhet, mert ez -curiosum, és végre kibékíteni a bosszút lihegő zsidónőt, mert a sok köny -után jól esik egy kis vidámság. Egyébiránt az egész darabból csak az a -tanulság, hogy az ember ne igyekezzék zsidóhölgynek születni, mert -könnyen két anyára tehet szert, kik szeretetökkel megőrjíthetik, s nem -mindenki lehet oly szerencsés, mint Paula, hogy belőle hamar -kigyógyuljon. - -Néhány jelenést kiválón megtapsolt a közönség, de ez nem a költőt -illette, hanem Jókainét, ki Géméa szerepét kitünően játszotta. Hogy a -közönség nem igen kedveli e darabot, onnan is kitetszik, hogy másnapi -ismétlésére kevesebben jelentek meg. Nem búsulunk érte; a Nemzeti -Szinház közönségének jó, ha van egy kis önérzete, s többre becsüli magát -a Porte-Saint-Martin közönségénél. - - - - -GRITTI. - -Tragédia 5 felvonásban. Irta Szigligeti Ede. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 április 1-én. - -Bartók Klementina kisasszony az anya szerepében lépett fel, mint olyan, -ki első kísérletét teszi. Megvalljuk őszintén, hogy első kísérletet nagy -szerepben épen oly kevéssé kedvelünk, mint tanácsolunk. Még ott is, hol -színészi conservatorium van, nagyon rendkívüli és sebesen fejlődő -tehetség legyen az, ki egyszerre a legnagyobbszerű szerepekben lép föl. -Hát nálunk, hol a leggondosabb előkészület is csak nagyon hiányos és -egyoldalú lehet! Mi jobbnak tartjuk, ha a kezdő szinész vagy szinésznő -némi tájékozó előkészület után kis szerepekben teszi első kísérleteit, s -fokozatos gyakorlat mellett folytatja tanulmányait. E módszert, kivált -nálunk, számos ok és körülmény támogatja. A szinpadi és közönség előtti -gyakorlat többet ér mindennél, ha a kezdő folyvást figyelemmel kiséri a -közönséget, önmagát s fejteni igyekszik tehetségét. Egy pár kis -szerepben, ha jól megtanul mozogni vagy csak állani is, már nagy -tanulmányt tett. A kisebb szerepeket könnyebben és teljesebben -feldolgozhatja s ha némi sikert vív ki, mintegy magától fejlik -tehetsége, fokozatos örömben és haladásban; ez mind az ő kedélyére, mind -a közönségre a legjobb hatással van. A nagy szerep nagytehetségű -kezdőnek is ritkán sikerül, nem is említve, hogy vannak lassan fejlődő -tehetségek. A sikertelenség vagy félsiker hamar lehangolja a kezdő -szinészt, s ami annyira veszélyes, könnyen elégületlenné teszi – nem -magával, a mi nem volna nagy baj, hanem az egész világgal. Az ilyen -mindjárt a félreismeret lángész szerepét játszsza, s azt hiszi, hogy a -nagy dícsvágy annyi, mint kifejlett nagy tehetség, kész művészet, a mi -pedig, legalább egyelőre, nagy hátrányára van tehetsége fejlődésének. -Még nagytehetségű kezdő szinész is könnyen csalódik azon szerepkörben, -melyet magának választott s csak sikertelen küzdelmek után fedezi föl -valódi hivatását. Bármily tehetségű szinész, kisebb szerepekben kezdve -pályáját, e veszélyeknek és csalódásoknak sokkal kevésbbé van kitéve; -semmit sem koczkáztat vagy játszik el. Ha nagy jövője van, biztosabban -közeledik feléje, ha a sors szerényebb kört mutatott ki számára, -könnyebben beléje találja magát, jobban megfelel neki. S vajon van-e -művészet, melyen másod- és harmadrangú művészekre nagyobb szükség -legyen, mint épen a szinészin? - -Ezek az általános nézetek semmire sem illenek inkább, mint Bartók -kisasszony első fölléptére. Nem mondhatni, hogy őt a természet pazarul -áldotta meg, bár nem volt hozzá épen mostoha. Jó szinpadi alak, hangja -nem igen kellemes vagy nagyterjedelmű, arcza sem kiválóan kifejező, de -mindkettő olyan, mely nem teszi alkalmatlanná a színésznői pályára. Mint -halljuk, már egy év óta tanul, s íme, alig tudott többre menni, mint -fennakadás nélkül elmondani szerepét. Az érzések és indulatok -árnyalatairól nála még szó se lehet; az öröm és fájdalom egypár -stereotyp kifejezése mindaz, mit művészetkép nyújtani képes. Szavalata a -hangnak egyhangú felemelése és leeresztéséből áll; állásában, -mozdulataiban semmi kifejezés és biztosság. Ha ezelőtt néhány hónappal -egy pár jelentéktelen szerepben lépett volna föl, s úgy próbálkozott -volna meg némi jelentékenyebbel, de akkor sem ily nagygyal, inkább -ítélhetnénk tehetségéről. Most, ha e nagy szerepből ítélnők meg őt, -könnyen igazságtalanná válhatnánk, mert meg kellene tagadnunk tőle a -tehetséget s legföljebb csak szorgalmát dicsérhetnők meg. Neki lehet -tehetsége s talán jó szinésznő is válhatik belőle, de ha folyvást ily -nagy szerepeket játszik, bajosan fog boldogulni. - - - - -COUQUI CLAUDINA VENDÉGSZEREPLÉSE. - -1863 április 10-én. - - -I. - -E kitünő művésznőt nem előzvén meg épen világhír, némi elfogultsággal -kelle megküzdenie. Azonban mindjárt első fölléptével meghódította a -sziveket. Azóta mind emelkedőben a tetszés s úgy látszik, hogy sokkal -mélyebb hatást tett közönségünkre, mint a hogy rendesen a tánczosnők -szoktak. Mind ezzel nem akarunk valami hallatlant mondani. Megengedjük, -hogy azok a híres művésznők, kik tiz-tizenöt év alatt nemzeti -színpadunkon szerepeltek egy s más tekintetben felülmulták Couquit, de -nem hiszszük, hogy közülök bármelyik jobban értett volna nálánál ahhoz, -hogyan kell eszméket, érzéseket, szóval egy egész drámai cselekvényt -kifejezni tánczmozdulat és arczjáték által. - -Talán némelyek mosolyogni fognak, hogy mi a balletben is drámai -felindulást keresünk s tánczosnőt szinésznői oldalról méltánylunk. -Tulajdonkép nekünk volna okunk mosolyogni azokon, kik a balletet nem -tartják egyébnek, mint jelentekre osztott bálnak vagy pusztán a -legnehezebb tánczképletek mutatványainak. A balletnek is drámai -cselekvényt kell kifejezni; a különbség a dráma és ballet közt leginkább -csak az, hogy ez utóbbi szó helyett zene kiséretében táncz, arcz- és -tagjáték által fejezi ki az emberi szenvedélyeket. - -A balletszerző oly mesét keres s oly jelenetekből alkotja össze a -cselekvényt, melyeket táncz, tag- és arczjáték által könnyen -megértethetni. A zene, táncz, arcz- és tagjáték öszhangzata a -cselekvénynyel alkotja a valódi balletet, minélfogva a ballettánczosnő -művészetét egy jó részben az határozza meg, vajon képes-e a -lélekállapotokat bájjal és jellemzőn kifejezni. A legszebb táncz, a -legbájosabb mozdulat csak fél értékű a balletben, ha nem a kivánt eszme -és érzés kifejezése. Innen magyarázhatni meg, hogy Elsler soha sem volt -képes egészen felülmulni az első Taglionit, ki a balletben az arcz- és a -tagjátékra, szóval a drámai kifejezésre, annyi súlyt fektetett. - -E szempontból kiváló méltánylatot érdemel vendégművésznőnk. Mozgékony -izmú arczával az érzések legfinomabb árnyalatait is kifejezi. Mozdulata, -táncza mindig összehangzik a helyzet lélekállapotával, jellemző bájjal -fejezi ki a különböző érzéseket, a mi csak akkor romlik meg egy kissé, -midőn nyaktörő képleteket rajzol előnkbe, a mi az újabb időben annyira -divatossá lett s árt a jó balletnek. Természetesen ilyenkor a testi -megerőltetés erőt vesz az arczon, a lélek kifejezésén. Azonban -dicséretére mondhatjuk, hogy az ilyesmi sokkal ritkább nála, mint más -tánczosnőknél. - -Már négyszer lépett föl, _Gizella_ és _Szerelmes ördög_ czímű -balletekben, mindkettőben kétszer. E balletek, melyek a jobbak közé -tartoznak, eddig is adattak szinpadunkon, de senki sem tudott adni akik -annyi plastikai érthetőséget, a megszólalásig hű kifejezést, mint -Couqui. Mi szépen halt meg, mint Gizella, híven a természethez, de a -szép formák határai közt, semminemű materialistikus eszközt nem -használva, s midőn villivé változva, tánczolta körül kedvesét s tőle -búcsúzva szállt vissza sírjába, mily jellemző bájjal fejezte ki a -szerelmet, mely a sírban sem hamvadhat el. - -A _Szerelmes ördög_-ben még jelesebb volt. Élénken éreztette velünk a -dæmonit újabb meg újabb változatban, a cselekvény fejlődése szerint. A -pajkosság és ellágyulás, a féltékenység és boszu, a csáb és harag számos -árnyalatban elevenedtek meg arczán, tánczán, mozdulataiban. A -végjelenetet pedig, midőn leküzdve magát, egész kedélyében átváltozik s -dæmonból angyallá lesz, annyi erővel adta, hogy játéka kitünő színésznők -játékával is versenyzett. - -Sajnáljuk, hogy negyedik előadása nem volt oly látogatott, mint a három -első. A kevesebb közönség nem hangolta le a művésznőt; _Gizella_ most -még inkább sikerült neki, mint először s a közönség nem szűnt meg -tapsolni. Méltánylatunkkal nem izgatni akarunk a ballet mellett -szinházunknál; a Nemzeti Színház főczéljának nincs köze a ballettel, -pénzünk sincs elég, hogy megbírhassuk, de mindig jól esik méltányolnunk -a kitünő művésznőket, kivált oly oldalról, melyet nálunk nem vesznek -eléggé figyelembe. - - -II. - -Couqui kisasszony háromszor lépett föl a _Farsangi kalandok_ czimü három -szakaszos balletben, melyet tulajdonkép nem tudja az ember, minek -nevezzen. Ha ez is ballet, akkor minden ballet, melyben tánczolnak az -emberek, a redoutebáltól egész a csárdabeli mulatságig. Semmi -cselekvénye, semmi értelme az egésznek. A _Szinházi Látcső_ közli ugyan -cselekvényét, de a színpadon alig látunk valamit belőle. Úgy látszik, -hogy csak egy pár jelenetet vettek fel belőle, a többit kihúzták; bele -toldottak sokat, a mi nem tartozik hozzá, s bevégezni épen nem tartották -czélszerűnek. Lett belőle aztán egy izléstelen egyveleg, melyet -balletnek nevezni nem volna szabad egy Nemzeti Szinház szinlapján. Nem -az a baj, hogy rossz ballet, hanem hogy nem ballet. Couqui kisasszonyt -is meg kell rónunk, hogy ily semmiségben lép fel, midőn oly jól tudja -kifejezni a ballet drámai oldalát. A _Farsangi kalandok_-ban semmi tere -nem volt, hogy e tehetségével ragadja el nézőit; csak tánczolt, -kellemmel ugyan, de minden drámai kifejezés nélkül. Mit is fejezett -volna ki, hiszen nem volt mit. Jobb lett volna, ha ez úgynevezett ballet -helyett egy izléssel szerkesztett egyvelegben lép fel. Itt is -megmaradhatott volna a carnevali jelenet, mely az egészben legjobb, s -inkább helyén lett volna a magyar táncz is. Hogy magyar tánczát -megtapsolták, mondanunk se kell. Nem hibáztatjuk, hanem az a sok virág- -bokréta meg koszorú sokkal inkább megillette volna a derék művésznőt a -_Szerelmes Ördög_-ben vagy _Gizellá_-ban, melyben művészetének -fénypontját láttuk, mint most, midőn csak egy koszorúról levette a -nemzeti szalagot és oldalára tűzte, szép volt tőle, de nem olyas, a mi -művészi enthusiasmust érdemeljen. - - - - -A SZINHÁZI KIHIVÁSOKRÓL. - -1863 május 3-án. - -Némelyek felettébb dicsérik a németországi főbb szinházak közönségének -magaviseletét: nem oly enthusiasta, kitörő, zajos, mint a franczia, -csöndesen mulat s bizonyos kritikai komolysággal tapsol; s óhajtják, -hogy a mi Nemzeti Szinházunk közönsége is így viselje magát. Mi magában -még nem tartjuk nagy bajnak sem az enthusiasmust, se a zajt, ha maga -helyén történik s azt hiszszük, hogy bajos a nemzeteknek vérmérsékét -octroyálni. De lehetnek és vannak is visszaélések, melyek sem a nemzeti -szellem, sem a vérmérsék kifolyásai, s melyeket épen azért nem árt -ostromolni. Ilyennek tartottuk mi mindig, kivált a drámai előadásoknál, -azt a sok kihivást, melylyel közönségünk hol jelenet, hol felvonás közt, -mindjárt-mindjárt kiparancsolja a szinészt, négyszer-ötször, sőt hatszor -is egymásután. A szinész a felvonás végén meghal, a közönségnek kedve -kerekedik föltámasztani, s íme a szegény halott a jövő perczben már -mosolyog és hajlong előtte; a szinésznő egyik jelenetben örökre -elbúcsuzik kedvesétől, de a közönség nem engedi, visszaparancsolja s -megkivánja tőle, hogy a sok sírás után már mosolyogjon is egyet; a -szinésznek át kell öltözni vagy szerepét kivánná még egyszer átfutni; -van rá idő azután is, gondolja a közönség, elébb hajtsa meg magát; a -szinésznő a fárasztó jelenetek után kissé pihenni óhajtana, hogy is ne, -gyönyörködni akarunk mosolyában, csak jőjjön ki, mosolyogjon, s hálálja -meg tapsainkat. Szóval e nálunk annyira divatozó kihivás rontja az -illusiót, vontatottá teszi az előadást, s legtöbbször nem is a közönség -véleményének kifejezése, hanem csak egy pár ember zajoskodása. Föl is -akartunk már szólalni egy párszor ez ügyben, azonban megvalljuk -gyöngeségünket, kissé átallottuk. Azt hittük, hogy majd a színészek így -fognak felkiáltani: ezek a kritikusok már a kihivást is irigylik tőlünk, -azt is el akarják vitatni, a mire ellenökben eddig oly bátran -hivatkozhattunk. Annyiban hagytuk hát az egész kérdést, melyet különben -sem tartottunk nagyon fontosnak, de minthogy magok a színészek kezdenek -felszólalni a kihivás ellen, többé nem hallgathatunk, s örömest -pártoljuk őket. - -Ime Egressy Gábornak a _Szinházi Látcső_-ben közrebocsátott felszólalása -egész terjedelmében: - -«A kihivások legyenek megszüntetve mindenkorra, akként, hogy a Nemzeti -Szinházi rendes tagjainak legyen megtiltva a kihivásra megjelenni a -szinpadon. Országos szinház méltóságával alig lehet megegyeztetni azon -kihivási jeleneteket, melyekre némely, különben talán igen buzgó -pártfogói intézetünknek, engedik magokat ragadtatni, gyakran a közönség -nagy részének nem kis boszuságára. Egész általánosságban szólunk e -dologról, midőn mondjuk, hogy a hol a kihivások régen kimentek a -divatból vagy divatban sem voltak soha, a _Théâtre Français_-ben és a -bécsi _Burgtheater_-ben a közönség részéről a legnagyobb elragadtatásnak -sincs más kifejezése, mint a taps, az illető felkiáltások kiséretében. E -kifejezésben találja legszebb koszoruját ama szinpadokon a művész is. A -taps oly régi szokás, mint a szinművészet. A kihivás nem annyira -fokozata e kitüntetésnek, mint korcs kinövése, mely midőn a művészt meg -akarja tisztelni, annak személyét egyszersmind lealázza, szolgájává téve -szeszélyének. A szinházi kitüntetésnek neme, kétértelműsége mellett, még -ártalmas is, a mennyiben a mű benyomását zavarván, rontja az illusiót; -továbbá késlelteti az előadást, hátráltatván a szinpad átváltoztatását, -s az illető tagok átöltözködését. - -Egressynek igaza van, azonban mi nem reméljük, hogy e visszalépéstől -egyszerre el lehessen szoktatni a közönséget. Azért tanácsunk az, hogy -az igazgatóság csak a jelenetek és felvonások közti kihivásokra való -megjelenést tiltsa meg a drámai színészeknek, de a játék végén történni -szokott kihivásokra ne terjeszsze ki tilalmát. - - - - -A MENEKÜLTEK. - -Dráma 5 felvonásban. Irták Sand György és Meurice Pál. Fordította Feleki -Miklós. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 április 27-én. - -E szinmű Sandnak _Les beaux Messieurs de Bois-Doré_ czímű regényéből van -véve, mely 1858-ban jelent meg. Nem tudjuk: vajon Sand részt vett-e az -átdolgozásban vagy csak felajánlotta regényét e czélra; annyi bizonyos, -hogy egyetlen drámája sincs annyi technikai készséggel kidolgozva, mint -ez. - -A regény minden részletére nem emlékezünk már, csak annyit tudunk, hogy -a szinmű cselekvénye egy pár pontban különbözik a regénytől s az -átdolgozók lényeges változtatásoktól sem riadtak vissza. Ezt a világért -sem úgy említjük föl, mint hibát. A regényből készült drámák rendesen -épen abban a bajban szenvednek, hogy nagyon is a regény befolyása alatt -állanak; az átdolgozók ritkán emelkednek független költőkké, kik újra -teremtenek, hanem csak másolók maradnak, kik megelégszenek a regény -scenirozásával. Azonban, midőn a _Menekültek_ íróinak elvbeli -függetlenségét méltányoljuk, csodálkoznunk kell, hogy az gyakorlatilag -oly keveset eredményezett. E dráma sem több jól rendezett tableauk -összegénél s hatása inkább melodrámaszerű, mint drámai; többet veszi -igénybe kiváncsiságunkat, mint kedélyünket s nem annyira szenvedélyeket -rajzol, mint eseményeket csoportosít. Azonban vannak jó tulajdonai, -melyek előnyösen különböztetik meg más hozzá hasonló franczia drámáktól. -Nincs benne hóbortos philosophia, erkölcstelen erkölcs, nem kap a -rémjeleneteken, megveti a testi és erkölcsi szörnyüségeket: szóval, ha -mélyebben nem indítja is meg az embert, bizonyos kellemes -felületességgel mulattatja, s ez elég arra nézve, hogy a repertoiren egy -darabig fen maradjon. Már kétszer adták s nem mondhatni, hogy -közönségünknek ne tetszett volna. - -A színmű 1616-ban játszik s hátterét a hugenották küzdelmei képezik. A -cselekmény jó része nem egyéb, mint egy régebben elkövetett bűn -leleplezése és megboszulása. Így felvéve, már a tárgy sem eléggé drámai. -A drámai cselekvénynek lehető keveset kell foglalkozni azzal, a mi -azelőtt történt, avagy állani a mult befolyása alatt. A multtal való -foglalkozás leginkább az expositio dolga s nem a szorosan vett drámai -cselekvényé. Mennél többet kell beszélnünk arról, a mi azelőtt vagy künn -történt, annál roszabbul választottuk tárgyunkat. A görögök példáját itt -nem hozhatni fel. Ők trilogiákat írtak s így a mult csak annyiban volt -mult, a mennyiben egyik dráma után más dráma következett; mindenik -bevégzett egész volt, habár tárgyuknál fogva kapcsolatban egymással. -Senki sem értette jobban Shakespearenél, hogy a mi azelőtt vagy künn -történt, azzal keveset kell bajlódni a drámaíróknak. Drámai -cselekvényeinek gyökerei nem a multból táplálkoznak; expositiói -bámulatosak, sőt még _Hamlet_-ben is, melynek tárgya egy régebben -elkövetett bűn megboszulása, a leleplezés már az expositióban -megtörténik, figyelmünk egészen a jelen felé fordul s a hős küzdelme és -boszuja veszik igénybe teljes részvétünket. A _Menekültek_-ben a -leleplezések s a multban gyökeredző felvilágosítások nagy tért foglalnak -el, a legtöbbször drámai mozzanat nélküliek s a cselekvényt nem annyira -bonyolítják, mint nyujtják. - -A mű másik hibája az, hogy Sciarra d’Almivár, a mű egyik főhőse, a hogy -itt van előállítva, a legérdektelenebb személy, a kit leálarczoznak s -boszú áldozatául esik. A bűn, mint drámai alap, vagy nagyszerűsége által -válik drámai alappá, nagyszerűsége által válik drámai érdekűvé, vagy -mint az alapjokban nemes vagy jogos szenvedélyek korlátlansága, -tévedése, mikor aztán mindíg valami részvétre gerjesztő indokot rejt -magában. Pusztán criminalis esetek csekély értéküek. Sciarra d’ Almivár -bűne ugyan nem puszta criminalitás, de közel áll hozzá s maga oly -érdektelen s indokolatlan egyéniség, hogy küzdelme és bukása legfeljebb -csak erkölcsi érzésünket veszi igénybe s nem egyszersmind az æsthetikait -is. - -A mű harmadik hibája szintén nem csekély. A boszú nagy munkáját egy -gyermek kezdi meg, de végrehajtani nem lévén képes, nemcsak hogy -segítségre szorul, hanem kénytelen egészen másoknak engedni át, -Jovelinnek és Bois-Doré marquisnak. A boszú tulajdonkép hármok közt -oszlik meg. Innen aztán az, hogy a kifejléskor az események nem -összpontosúlhatnak eléggé, a szenvedély ereje is megoszlik, a mi -sokfélekép gyöngíti a drámai érdeket. Mario iránti részvétünk sem az, -mit egy drámai hős ébreszt föl. Már kora is kizár ilyesmit. Csak -szánjuk, s midőn szánalmunkhoz más érzés is vegyül, ő megszünik cselekvő -személy lenni; Jovelin és Bois-Doré marquis lépnek föl helyette, kiket -eddig figyelembe se vettünk. Igaz, a gyermeket bajos lett volna Sciarra -d’Almivárral szembeállítani; jó hogy Jovelin és a marquis vívnák a -párbajt, de az is igaz, hogy a megosztott érdeket nem pótolhatja az -események változatossága s a helyzetek regényessége. Szegény Mariót -Bois-Doré marquis nagyon háttérbe tolja, aztán Jovelin is előáll az ő -szerelmi históriájával. A személyek iránt nem fejlődhetik mélyebb -részvét, s inkább csak az események kimenetelére vagyunk kiváncsiak. - -Mindent összevéve, nekünk inkább tetszett az előadás, mint maga a dráma. -Szinészeink a szokottnál több gonddal és kedvvel játszottak. Különösen -Egressyt kell kiemelnünk. Ő Bois-Doré marquist játszotta, e -szeretetreméltó vén piperkőczöt és lovagot egyszersmind, a ki vigad, -udvarol és uriasan semmiskedik, egész addig, míg feltalálja öcscsét; -ekkor aztán levetkőzi hazug fiatalságát és tiszteletreméltó öreg -nagybátya lesz, kit lovagi becsület és testvéri szeretet egyaránt -boszura ingerelnek. - -Kevésbbé sikerültnek tartjuk azt a jelenetét Marióval, midőn ez -elbeszéli neki életét s ő öcscsét véli föltalálhatni benne. Itt majd -semmi átmenetet nem vettünk észre. A marquis levertebb, érzékenyebb -volt, mint kellett volna s meghatottsága csak általánosságban, árnyalat -nélkül volt játszva. - -Mariót Szilágyiné sok érzéssel s a közönség tapsai közt adta, de nekünk -úgy tetszik, hogy több nőiséget, mint gyermeki bájt tüntetett föl s -inkább egy kora érett lyány, mint fiú állott előttünk. Feleki Jovelinban -sikerültebben emelte ki a védő és boszuálló lovagot, mint a szerelmest; -Felekiné, mint Beuvée Laura, kedves jelenség volt, de mivel talán -szerepe kevés hatásos mozzanatot nyujtott, nem fordított reá annyi -gondot, mint a mennyit nagyobb szerepeire szokott. Színésznőinknél ezt -többször tapasztaljuk, mint színészeinknél, s nekik talán könnyebben is -megbocsáthatni, ha ugyan a kritika erényei közé tartozik a gyöngéd -udvariasság. Komáromyról, Sciarra d’Almivar személyesítőjéről nincs -kedvünk írni; e jellem oly rosszul van kigondolva és írva, hogy nem -csoda, ha a szinész nem tudja, mit csináljon vele. Mindamellett -figyelmeztetjük őt arra, hogy a mozdulatok és állások szép és jellemző -formái a szinészet köréhez tartoznak. Általában erre aránylag kevés gond -van szinházunknál. Nem szoborszerű mesterkedéseket kivánunk, sem typikai -schemákat az egyéni rovására. Óhajtásunk csak az, hogy a kellem és erő, -az öröm és fájdalom, szóval a szenvedélyek és érzések árnyalatait ne -csak arczczal és szóval igyekezzünk kifejezni, hanem az állással és -taglejtéssel is természetesen mindíg a művészet határai közt. - - - - -A DRÁMABIRÁLÓ VÁLASZTMÁNYRÓL. - -1863 május 24-én. - -Mint drámabíráló választmányi tag szólalok fel egyik tagtársam ellen, a -ki igazságtalansággal vádolja e választmány egyik osztályát. Nem -tartozom ehhez az osztályhoz, nem magamat védem, sőt tulajdonkép -társaimat sem akarom védeni, mert nem tudhatom, hogy csakugyan igazuk -van-e vagy nincs. Csak ez állítólag igazságtalanság orvoslatára ajánlott -mód helytelenségét kivánom kimutatni s helyébe jobbat ajánlani. - -Az ügy ez. Bajza Jenő _Zách Feliczián_ czímű szinműve, egy ellenében -három biráló előadásra nem ajánlván, visszautasíttatott. Ezért nagy zajt -ütött egyik politikai lapunk, azt mondván, hogy _Bánk bán_-t kivéve -_Zách Feliczián_-nál nincs jobb tragédiánk, sőt Katona tragédiája -körülményeit összehasonlítván a Bajzáéival, úgy mutatta fel Bajzát, mint -félreismert lángészt és üldözött költőt, kit irodalmi ellenségei -elnyomni törekednek. Nem ütköztem meg e nyilatkozaton, de egyszersmind -kevés sulyt is helyeztem reá. A ki Molière egyik remekéről azt mondja, -hogy sehogy sem állja ki a bírálatot, attól kitelik, hogy egy némi -reményre jogosító vagy épen talán gyönge drámát akár remekműnek -hirdessen. Azután Tóth Kálmán szólalt fel a _Bolond Miská_-ban, nem mint -humorista, hanem mint dramaturg és drámabíráló választmányi tag. Ő is -nagy igazságtalanságnak tartja a választmány eljárását s oda -nyilatkozik, hogy _Zách Feliczián_ a legszerencsésebb compositio, a -cselekvény egysége s legtömörebb nyelve miatt, melyen valaha fiatal -költő írt, megérdemlik, hogy Bajza Jenőt hozsonnával fogadják. - -Őszintén megvallom, hogy némi elfogultsággal olvastam e sorokat s maig -sem adok nekik hitelt, már csak azért sem, mert irodalmunkban _Bánk -bán_-on kívül egyetlen drámát sem ismerek, melyre a föntebbi itélet -illenék, sőt _Bánk bán_-ra sem illik, mert ez is legfeljebb szerencsés -compositio, de nem a legszerencsésebb. Tíz év óta, mióta járom a Nemzeti -Szinházat s birálom a szinműveket, sokszor hallottam én már ily -magasztalást s mindig csalódtam; azért nem könnyen hiszek el valamit, ha -mindjárt drámaírók mondják is, kik rendesen nem igen szokták egymás -darabjait dícsérni. Azonban én nem olvasván _Zách Feliczián_-t, -természetesen nem ítélhetek a dolog érdemére nézve, s csak némi -analogiából s a nyilatkozók irodalmi egyéniségéből indulhatok ki, a mi -megőrizhet ugyan a hiszékenységtől, de nem ad jogot valódi itéletre. -Lehet, hogy _Zách Feliczián_ jeles mű; lehet, hogy még jó darab sem, -csak figyelemre méltó jelenség, mely érdemes az előadásra; lehet, hogy -ilyen sem, s a visszautasító birálóknak igazok van. Szóval, én mindezt -lehetőnek hiszem, de a legkedvezőbb esetben is lehetetlennek tartom ez -állítólagos igazságtalanságot úgy orvosolni meg, a hogy Tóth Kálmán -javasolja. - -Mit javasol ő? Se többet, se kevesebbet, mint azt, hogy Bajza Jenő adja -be szinművét még egyszer, valami más czím alatt, ezt nem akadályozhatja -senki s ő biztosítja a költőt, hogy a választmány fölismeri azon -életrevaló elemeket, melyek legkevésbbé valók arra, hogy egy terczettel -eltemettessenek. Tehát Tóth Kálmán azt akarja divatba hozni, hogy az -igazgató minden visszautasított drámát más czím alatt köteles legyen -elfogadni, a választmány pedig megbírálni. Tehát az igazgatónak joga van -ily gyermekeskedéssel boszantani a választmányt, sőt talán épen azokat a -tagokat, kik visszautasították. Vagy azt hiszi Tóth Kálmán, hogy az -igazgató más bírálókhoz fogja küldeni a szinművet s három bíráló fölött -más három bírálóval töret pálczát, mindaddig, míg találkozik három derék -ember, kik elég igazságosak lesznek fölfedezni az igazságot? Az igazgató -ily jogáról nem tudunk semmit s ha ilyesmit kísért meg, bizonyosan sokan -ki fognak lépni oly választmányból, mely megaláztatni engedi magát. Vagy -Tóth Kálmán épen magában a választmányban fog indítványt tenni, hogy ez -vagy amaz visszautasított darab adassék ki más bírálóknak? De vajon a -választmánynak is van-e joga három tagja felett más három taggal hozatni -ítéletet? S ha van, mi fog következni? Tóth Kálmán elfogadott vagy -elvetett, néhány szinművet; adassanak ki új bírálóknak s így tovább, míg -aztán a drámabíráló választmány köznevetség tárgya lesz s önmagát fogja -mindennap megalázni, ha ugyan ily rendszabályokat el tud fogadni. - -Így hát a netalán történhető igazságtalanságokat sehogy se lehet -orvosolni? Oh igen, csak nem a választmány compromittálásával. A -választmány akármelyik tagja felett csak az egész választmány ítélhet s -egyik vagy másik osztály ellenében csak az egész választmányra -hivatkozhatni. E hivatkozási jogot bajos megadni a drámaíróknak, mert -akkor minden visszautasított szinmű új bírálat alá kerül. Hanem meg -lehetne adni az igazgatónak. Föl lehetne szabadítani arra nézve, hogy az -oly visszautasított szinművet, melytől sikert remél, terjeszthesse az -egész választmány elé, azaz ülést hirdetve, olvastassa föl a szinművet, -melyet aztán a tagok szótöbbséggel vagy újra elvetnek, vagy elfogadnak. -Sőt e hivatkozási, e közülés elébe terjeszthetési jogot meg lehetne adni -a választmányi tagoknak is, de nem egyeseknek, hanem például a -választmány harmadrészének, azaz, ha a választmány harmadrésze meg van -győződve valamely igazságtalanságról, legyen joga az igazgató által -ülést hivatni össze, hol aztán a szinmű sorsát az egész választmány -döntené el a fennebbi módon. - -Ezt a indítványt talán a választmányi ülésre kellett volna halasztanom, -de minthogy Tóth Kálmán, mint valamelyik lap mondja, szép -szabadelvüséggel a hírlapi térre lépett ki, nekem is követnem kellett e -példát. Most nincs egyéb hátra, mint az igazgató és tagtársaim -figyelmébe ajánlanom indítványomat, melyet valamelyik ülésben, vagy akár -hírlapban megvitatva, bizonyosan még sokkal jobban formulázhatni. - - - - -A CSALÁD ÖRÖME. - -Vigjáték 3 felvonásban Bourgeois Anicet és Decourcelle után fordította -Feleki Miklós. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 május 15-én. - -Kissé elkéstünk birálatunkkal. Ilyenkor alig tud az ember valami olyat -mondani, mit a többi lapok többé-kevésbbé, félig vagy egészen már el nem -mondottak volna, kivált ha a szinmű gyönge vagy jó oldalai nagyon is -szembetűnők. - -E vígjáték hiányait is eléggé megjelölték lapjaink s mi talán már nem is -szólanánk hozzá, ha nem tapasztaltuk volna, hogy legfőbb hibáját még -senki sem érinté. E hiba sem több, sem kevesebb, mint a komikai alap -teljes hiánya. Soha sem volt anynyira divat vígjátékot komikum nélkül -írni, mint most Francziaországban, a vígjáték e classikai földjén. Úgy -látszik, sok mostani franczia vígjátékíró épen úgy nem tud egész -lelkéből nevettetni, mint közönsége nevetni. Talán mindenik lelkében -zavartabb, homályosabb az erkölcsi eszmény, mintsem a nevetségesség -ellentétét eléggé érezhessék. A világ bohóságait, az emberek -gyöngeségeit egyik sem tartja oly bohóságoknak és gyöngeségeknek mint -kellene. Ritkán telik kedvök élesen kitüntetni és büntetni valamely -tévedést, túlságot, balgaságot vagy gyöngeséget. Inkább szórakoztatni és -szórakozni kivánnak. Egy-egy pikáns történetet találnak fel, melyben a -meztelen botrány kiszorítja a komikumot s a bonyodalom nem annyira -komikai, mint pusztán váratlan helyzeteket fejt ki. Inkább -kiváncsiságunkat veszik igénybe, legfeljebb izgatnak, de nem nyújtanak -æsthetikai gyönyört. A cselekvény ritkán fejez ki valamely határozott -eszmét; a fő hős ritkán jár pórul, a mi nélkül épen úgy nincs komédia, -mint tragédia tragikai bukás nélkül; vagy ha pórul jár is, az ok nem -szenvedélyében vagy tévedésében rejlik. Az érdek sokfelé oszlik, a -mellékszemélyek rendesen komikaibbak, mint a fők, a párbeszédek -elméssége, a jellemek erőltetett különössége, s némi stereotyp tréfák -nyomulnak leginkább előtérbe, s midőn kijövünk a szinházból, jó ha csak -annyit mondhatunk, hogy csak szórakoztunk s nem egyszersmind -boszankodtunk is. - -E jellemzés a mostani franczia vígjáték nem minden csoporzatára illik. -Vannak más csoportozatok is, bár nagy részt ezekben sem sok a -vigasztaló. - -Megvalljuk, hogy mi a most jellemzett osztály iránt a legnagyobb -ellenszenvvel viseltetünk. - -Az ily vígjátékban, mint a _Család öröme_, nem tudja az ember mi és ki a -nevetséges. Mit akarnak kifejezni a költők? Azt-e, hogy mily nevetséges -az anyósnak bele avatkozni elegyedni gyermeke és veje dolgába, s elvégre -könnyen pórul járhat e miatt? Nem. Az anyós itt nagyon mellékszemély s a -családi összezördülés a vígjáték kezdete előtt mintegy kilencz-tiz évvel -történt. Avagy azt akarják tudtára adni a világnak, hogy mily -nevetséges, ha az egymást szerető házaspár kis ok miatt elválik -egymástól? Nem. Egyik házaspár sincs nevetségessé téve. A költők -tulajdonkép azt hirdetik, hogy ha az ember kis ok miatt oda hagyta -feleségét, s kilencz-tiz évig szeretőket tartott, s végre ráunt e sivár -életre, béküljön ki újra nejével, a nő pedig bocsásson meg neki. Hogy mi -ebben nevetséges, nem foghatni meg, ha ugyan magán az írón nem nevetünk, -kinek a szerelemről és házas életről ilyen furcsa fogalmai vannak. - -Vajon az egyik főhőst, Sylly Györgyöt, elfogadhatjuk-e komikai alaknak? -Elég gyönge, sőt csaknem nyomorult ember, de a költők teljességgel nem -akarják nevetségesnek festeni, sőt szánalmunkat és rokonszenvünket -igyekeznek iránta felkölteni. Azt hiszik, hogy mindenki oly könnyen -megbocsát neki, mint neje, mert elég bátor az ő becsületéért párbajt -vívni. Sylly neje sem komikai személy, sőt rokonszenves, szenvedő alak, -kit sajnálunk egész addig, míg férjével kibékül; aztán megbánjuk, hogy -sajnáltuk. Cecile leányuk szintén nincs nevetségnek festve. Ez egy -koraért, eszes és szeretetreméltó lyány akar lenni. Esze elég is van, de -szeretetreméltóságából hiányzik valami, mit nőiségnek neveznek. Az anyós -Barmont asszony, s Cecile vőlegénye, Duxornel Hector, akarnak -tulajdonkép komikai alakok lenni. Sőt az anyós meg is bukik, elmegy a -háztól, mikor leánya és veje kibékülnek. E szerint Barmont asszony volna -a legfőbb személy a vígjátékban, az ő eltávozása teszi tulajdonkép a -komikai katastrophát. Csak az a baj, hogy Barmont asszony csak multjával -foly be némileg a cselekvényre és magában a műben sokkal mellékesebb -személy, mintsem a cselekvény súlypontja lehetne. Aztán megvalva az -igazat, Barmont asszonynak több igaza van, mint akár leányának, akár -vejének. Oly férfi, ki elhagyja szeretett nejét, kilencz évig -egyetlenegy gyermekét még látni sem kívánja és szeretőket tartva -Párisban úgy él, mint egy fiatal roué, csakugyan nem érdemli meg a -boldog házas életet. Nem azon csodálkozunk, hogy az anyós ellenzi a -kibékülést, hanem inkább azon, hogy oly keveset tesz akadályozására, -miért aztán bukásában ez okon is kevés a komikum. - -Az egész darabban a Hector jellemében van legtöbb komikum, azaz a -komikumnak némi árnyalata. Vitéz katona, ki nem rég tért vissza -Afrikából. Azonban, a mily vitéz a csatatéren, oly félénk a társaságban, -az asszonyok körül. E komikai ellentét teszi érdekessé. Egyébiránt ezt -már annyiszor használták a franczia vígjáték és regényírók, hogy kezd -stereotyppá válni. Mint Cecile eszköze s így mellékszemély, -természetesen kevéssel járulhat a vígjáték alapeszméji kifejezéséhez s -így a cselekvény menetére. Mindenesetre ő a legjobb alak; kár, hogy a -költők nem rajzolták oly jól, mint talán kigondolták; félénksége és -ügyetlensége néhol csaknem a bornirozottságba megy át, a mit bizonyára -nem akarhattak. - -E csak felületesen odavetett bonczolás is képes igazolni fentebbi -jellemzésünket. Sajnáljuk, hogy szinészeink ily műveket nemcsak -egyszer-másszor, mintegy kivételesen, hanem nagyon is sokszor -kénytelenek játszani. Ily szerepek betanulása keveset hat művészeti -erejök kifejtésére. Nagy részt elcsépelt, stereotyp dolgok; mind -gyöngébb kiadásban, melyek nem igen vehetik igénybe a szinésznek se -lelkesülését, se ambitióját. Ez nagyon hozzá szoktatja aztán a szinészt -a modorossághoz, mihez különben is elég a hajlam nálunk. Ezt nem az -előadásra kivánjuk értetni, mely nem volt gyöngébb a szokottnál. Azonban -nekünk úgy tetszett, mintha ez új darab szerepeiben már legalább is -húszszor láttunk volna minden szereplőt. Tudjuk, hogy ennek egyik oka -maga a vígjáték, de a másik ok bizonyosan ott rejlik, hogy nagyon -sokszor játszanak szinészeink ily műveket s mintegy vonatnak a stereotyp -játszásra, még talán akkor is, midőn maga a szerep az elégnél is több -anyagot ad az ellenkezőre. - - - - -RICHELIEU. - -Dráma 5 felvonásban. Irta Bulwer, fordította Tóth József. Előadatott a -Nemzeti Szinházban 1863 június 8-án. - -Már mintegy axioma, hogy a jó regényírók bajosan írhatnak drámát. Nem -alap nélküli állítás; számos példa igazolja, sőt okát is könnyed -megérthetni, ha egy pár futó pillantást vetünk a dráma és regény közti -különbségekre. A regény alatt természetesen a mai regényt értjük, mely -többé nem naiv elbeszélés, se phantastikus rajz, hanem a társadalomnak -eléggé philosophikus bírálata. A részletezés mind a cselekmény -fejlesztésében, mind a személyek jellemzésében oly tulajdona a mai -regényírónak, minél semmi sincs drámaitlanabb. A szinpad természete -concentrált cselekményt kíván, nem bírja meg a sok részletet, s négy-öt -felvonás határai közt egy részletesen felfogott jellem épen oly -kifejleszthetlen marad, mint hatástalan. A szinpad a nagy- és erős -vonásokat kedveli s a legsebesebb fejlődést; a szembe tett szenvedélyek -küzdelmére helyezvén a fősúlyt kevésbbé veszi tekintetbe a viszonyok -rajzát, mely a regénynek éltető eleme. S ha ide veszszük a mai regény -legháládatosb tárgyait, melyek se terjedelmök, se szövevényök miatt nem -valók drámai compositióra, továbbá a költői igazságkiszolgáltatása -eszközeit, melyek nagyrészt drámában hatástalanok vagy épen lehetlenek, -mindinkább világos lesz, hogy a mai regény a drámának csaknem teljes -ellentéte, habár a hajdani naiv elbeszéléshez képest sok másodrendű -dolgot kölcsönzött a drámából az előadás élénkségét illetőleg. Nagyon -természetes hát, hogy a regényírók, kik conceptióban, compositióban, -kidolgozásban egyaránt hozzá szoktak a drámaiatlansághoz, bajosan -lehetnek drámaik még akkor is, midőn drámát írnak. - -Különösen Bulwertől nem lehet sikerült drámát várni. Regényeiben -legkevésbbé sem hajlik a drámai compositio felé, aztán az a nagyon is -reflexiós modor, melylyel a cselekvényt és személyeit kíséri, -világosítja, bonczolja, már előre is igen kevés szerencsét igér neki a -drámai jellemzéshez. - -Valóban nincs is sikerült drámája, bár régebben többször tett kísérletet -e téren. E jelen drámája sem egyéb, mint egy összetöpörödett regény, -melyet maga nem kísérhetvén szokásos reflexióival, személyei által -mondat el egy csoport ilyesmit. Richelieu néha nem más, mint Bulwer, ki -fel-feltárja nekünk, hogy mint gondolkozik ő Richelieuről. Hanem ez mind -semmi ahhoz képest, hogy mennyire vontatott a cselekvény s mennyire -nincs a műben valódi drámai conceptio. Ha Bulwer regényt ír -Richelieuről, bizonyosan érdekessé fogja vala rajzolni a nemesség -küzdelmeit a királyi hatalommal s Richelieu egy nagyobbszerű történeti -alakként tünik fel a cselekvény folyamában. Így csak egyszerű cselszövő, -ki sokat beszél ugyan kedves Francziaországáról, de igazában igen -keveset tesz érte. Már a drámai forma miatt sem rajzolhatta a költő -Francziaország viszonyait, de másfelől oly cselszövényre vetette műve -fősúlyát, mely inkább egy _Pohár viz_-féle vígjátéknak szolgálhat -alapul, mint egy komoly drámának. Az egész nem egyéb, mint Richelieu -küzdelme a kezéből már-már kisikló főhatalomért. Ismét győz, s tovább is -ministere marad XIII-ik Lajosnak. De vajon lehetünk-e iránta nagyobb -részvéttel, mint a másik párt iránt, mely meg akarja buktatni? A költő e -tekintetben egészen homályban hagyja a nézőt s legfeljebb a történelemre -utasítja. A gyámleányához való viszonya sem olyan, mi részvétet -gerjesztene iránta. Számításból adja férjhez; ezzel ugyan maga ellen -idézi a király haragját, de e tettének nem sokkal több erkölcsi becse -van, mintha Juliát, szintén számításból, a király kedvesévé tette volna. -Richelieu küzdelme nem ébreszt bennünk több érdeket, mint bárminő -cselszövény, melynek kifejlődése, ha nem bárgyuság, elvégre is ingerli -kíváncsiságunkat. Szivünk hidegen marad s phantasiánkat semmi sem -ragadja meg. - -Mindamellett nem hibáztatjuk a fordítót, hogy szinpadra hozta e művet. -Bulwer oly kitünő író, hogy leggyöngébb művében is van valami élvezetes. -Itt sem hiányzanak szép gondolatjai, megakad egy-egy jól rajzolt alak s -egy pár sikerült jelenet, s az egészen valami oly szellem ömlik el, mely -megkülönbözteti őt a mindennapi dráma férzelőktől. - -A czimszerepet Tóth játszotta, de nem épen sikerrel. Voltak átgondolt, s -talán sikerült jelenetei is, de most is hiányzott játékából valami, a mi -sokszor hiányzik nála, midőn nem úgynevezett genreszerepet játszik, -melyben kitünő. - -Azonban e gáncs nemcsak őt illeti, hanem szinészeink és szinésznőink -majd mindenikét. A mily jelesek jobb szinészeink az oly jellemek -visszatükrözésében, melyek nem kívánják az erősb szenvedély rajzát vagy -emelkedettebb hangulatot, épen oly ritkán sikerül nekik felemelkedni a -magasabb drámai stilig. Ez szinészetünknek oly baja, mely nem érintést, -hanem tüzetes tárgyalást érdemel, mit alkalomszerint meg is fogunk -tenni. Tóthnak egyébiránt e szerepében sok minden szolgálhat mentségére, -miért nem is kívánju szigorubban megitélni; elég lesz, ha -figyelmeztetjük arra, hogy valahányszor erősebb szenvedélyt akar -kifejezni, beleesik bizonyos sápítozó és síránkozó hangba, a mi majdnem -modorává kezd válni. Oly szinésznek, mint ő, nem lesz nehéz magát -mérsékelni és fegyelmezni. - - - - -GAUTHIER MARGIT. - -Dráma öt felvonásban. Irta ifj, Dumas Sándor. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 junius 10-én. Bulyovszky Lilla (jól magyarul -Bulyovszkyné) asszony, a drezdai színház tagjának első fellépte az Irói -Segélyegylet s a Jogász Segélyző egylet javára. - -Talán nekem nem is volna szabad szólanom, hallgatnom, elbúnom kellene, -vagy ha szólok bűnbánóan felkiáltanom: tévedtem, bocsássátok meg -gyarlóságomat. Íme Bulyovszkyné két nyelvű színésznő, épen oly szépen -tudja szavalni Goethe és Schiller nyelvét, mint a Vörösmartyét és -Petőfiét, s homlokát testvéri egyetértésben övedzik a negyven millió -német s a nyolcz millió magyar nemzet koszorúi. Íme Bulyovszkyné -ellenmondhatatlanul megczáfolta azt az állításomat, hogy az irodalomés -művészettörténet a költészet és szinészetben elitél minden -kétnyelvűséget, hogy lehetetlen költőnek és szinésznek két nyelven a -stil és szavalat titkait egyenlő művészettel elsajátítani s annyira -behatolnia két nemzetiség kedélyvilágába, hogy a legfinomabb, -legelrejtettebb húrjain is játszhassék. Íme Bulyovszkynénak sikerült e -lehetlenség, végrehajtotta, mit nagyobbszerű szinésznők megkisérleni sem -mertek; legyőzött oly akadályokat is, melyek egy Ristorit is képesek -voltak megbuktatni. - -Íme egy hallatlan tényt kell beigtatnunk a művészet történetébe, mint a -magyar szellem vívmányait. - -Irótársaim közül s a közönségből bizonyosan nem egy gondolkozik így, s -én mégis szólni merek, sőt lényegileg most is ragaszkodom ezelőtt öt -évvel a _Pesti Napló_-ban megjelent czikkemhez, melyben a Bulyovszkyné -szándéklott két-három nyelvű szinészkedését hiú ábrándnak, vétkes -becsvágynak és szánandó erőpazarlásnak neveztem. Nem makacsságból -teszem, hanem meggyőződésből. Nem ismerek kritikust, még a -legnagyobbakat sem véve ki, a ki soha se tévedt volna. Az ízlés kérdései -nem mathematikai problemák; a mi pedig engemet illett, sokkal ifjabban -és kevesebb készülettel léptem a kritikai pályára, mintsem ne tévedtem -volna, talán többször, mint a hogy magam is hiszem. Aztán lehet-e -kedvezőbb alkalma egy kritikusnak a bűnbánó szerep eljátszására, mint -épen nekem a jelen? Egy nő irányában vallanám be tévedésemet, s hányszor -nem tartozunk a nőknek igazat adni akkor is, midőn épen semmi igazuk -sincs? - -Egy tapsviharral és koszorúzáporral fogadott művésznő diadalkocsijába -fognám be magamat s nekem is jutna valami a tapsból s koszorúból, -melyekben úgy sem volt soha részem. De nem tehetem, meggyőződésem -tiltja. Hogyan is tehetném csak azért, mert ünnepelt művésznőnk a bécsi -várszinházban nem tetszett, a berlini királyi színházban még nem -léphetett föl; egy pár kisebb német szinpadon, mint a weimarin, -münchenin sikert vívott ki ugyan, de a német kritikusok folyvást azt -jegyzik meg róla, hogy szavalatán valami idegen íz érzik; a magyar -kritikusok pedig s köztük Bulyovszkyné legrajongóbb tisztelői is, azzal -állanak elő, hogy hangsúlyozása itt-ott németes s észrevehetni rajta, -hogy rég nem játszott magyarul. Mindez legkevésbbé sem ösztönözhet -állításom visszavonására. Ma is épen oly kevéssé hirdethetem, mint -ezelőtt öt évvel: magyar szinészek legyetek németekké, hogy jobb magyar -szinészek lehessetek, mert a két nyelvű művészet a tökéletesség kitűnő -fokát alkotja; s ha visszahúznám is állitásomat, ha elismerném is -Bulyovszkynénak teljesen sikerült a két nyelvű művészet, ismernék-e el -egyebet, mint kivételt a szabály alól, tarthatnám-e el egyebet vele, -mint azt, hogy rendkívül könnyen tanul idegen nyelveket, a mi még -magában a szinészi tehetségnek sem szükségképi, sem kiváló nyilatkozása. - -Öt év alatt egy pár magyar és német lap nem egyszer emlegette és -magyarázta félre Bulyovszkynéról irt czikkemet; szememre hánytak, hogy -nem æsthetikai, hanem nemzetiségi és hazafiúi szempontból indultam ki. -Ez nem igaz. Készakarva mellőztem a hazafiúi szempontot s inkább csak -azért boszankodtam, hogy Bulyovszkyné oly sokat emlegeti hazája iránti -szeretetét. Elmondották, hogy tagadtam valamely idegen nemzet művészévé -válás lehetőségét. Ez sem igaz, sőt ellenkezőleg elismertem, hogy -némelyek idegen földön növekedve, vagy ifjú korukban idegen nyelvre adva -magokat, idegen nemzet művészeivé váltak, de aztán többé nem is -kaczérkodtak nemzeti nyelvökkel, nem jutott eszükbe a két nyelvű -művészet s megmaradtak pályájukon. Tulajdonkép csak a két vagy három -nyelvűséget támadtam meg költészet- és szinészetben egyaránt. -Elmondottam, hogy az oly művészetek, melyeknek egyik főeszköze a nyelv, -soha se válhatnak kosmopolita természetűekké; hogy anyanyelvén kívűl sok -nyelvet megtanulhatna az ember, kivált fiatal korában, beszélhet, irhat -rajtok, de hogy csak kettőt is úgy elsajátíthasson, hogy rajtok a költői -stil és szinészi szavalat valódi classicitásáig emelkedhessék, az -képtelenség; ide két élet kellene még akkor is, ha az alkotó phantasia -két formához szokhatnék, s nem érezné magát csak egyben szabadon; mi a -költő nyelvét s a szinész szavalatát nemzetivé teszi, az mind oly -számtalan finom árnyalattól függ, melyekről a hallgató és olvasó -hirtelen számot sem tud magának adni; mindezt soha sem tanulhatjuk meg -egészen, be kell szívnunk, mint a levegőt, hogy vérünkké válva táplálja -phantasiánkat; e nélkül költő és színész örök meghasonlásban fog -szenvedni, a gondolat és forma átkos meghasonlásban mi kihüti -lelkesedését, megbénítja alkotó erejét; vagy a legjobb esetben szűk -körre szorítja, modorba ejti. Elmondottam, hogy ezen kívül bajosan -szerezhetni meg azt a sok mindent, mi ha nagyrészt nem függ is a -nyelvtől, de leginkább bizonyos nemzetiség éles sajátságaiból foly; hogy -egy idegen phantasiája nem lehet elég fogékony, elég teremtő oly -dolgokban, melyeket gyermekségünk óta kell látnunk, hallanunk, értenünk, -érzenünk, hogy a művészetben visszatükrözhessük. Ez rövidre vonva -czikkem lényege, ily értelemben mondottam lehetetlennek a két nyelvű -szinészetet s ehhez, ismétlem, most is ragaszkodom. - -Távol legyen tőlem Bulyovszkynénak a német szinpadokon kivívott -diadalait épen semmibe se vennem. Megvallom, nem hittem ennyi sikert, -azonban lapjaink némelyikének tendentiosus közleményei e tekintetben -épen nem ámítanak el. Teljességgel nem mellőzhetni, hogy Bulyovszkyné a -bécsi várszinházban megbukott, a berlini királyi szinpadon nem léphetett -föl; Weimart bajos túlbecsülni, mert szinpada csekély hírű, valamint -Münchent is, melynek szinházában magam is eleget unatkoztam; a drezdai -sikere minden esetre legnevezetesebb, de tudnunk kellene valamit -részleteiről, így azt sem tudjuk, legalább én nem tudom, hogy a «drezdai -szinházi tag» czím csak oly czím-e, melynek osztogatásában -Németországon, a czímek hazájában, nagyon bőkezűek, vagy valami mélyebb -jelentőségű dolog? Továbbá hiteles adatok birtokába kellene lennem, -mennyi esik Bulyovszkyné diadalaiban magára szinészi tehetségére, mennyi -német szavalatára, mennyi a német nemzet vendégszerető udvariasságára, -mely mindíg szívesen fogadta a német-magyart, mennyi a curiosum -újdonságára, mennyi magára a német szinkritikára, mely nem sokkal áll -jobb lábon, mint nálunk, a mennyiben nevezetesb írók nem igen -foglalkoznak vele. Végül arról is meg kellene győződnöm, vajon -Bulyovszkyné valóságos rendes német szinésznő-e vagy csak néhány -szerepet tanult be, melylyel aztán, mint vendég, bejárja a német -kis-nagy városok számtalan szinházait? - -Mindezt nem tudva, biztosan nem itélhetek, azért egyszerűen elfogadom a -sikert s csak azt kérdem: volt-e oly német szinbiráló, ki meg ne -jegyezte volna, hogy Bulyovszkyné szavalatában van valami, a mi nem oly -német hogy a Gretchenek és Klärchenek szerepeit játszhassa; német-e -annyira, hogy a specificikus németségben a német szinésznőkkel -versenyezhessen, föllépett-e ily szerepekben s ha föl, nagy sikerrel-e? - -E kérdéseket Bulyovszkyné legrajongóbb tisztelői sem igenelhetik. Én -legalább a róla írt német birálatokból nem tudtam ilyesmit kiolvasni. S -most mit írnak róla a magyar lapok, majdnem kivétel nélkül? Nem azt-e, -hogy szavalatán itt-ott idegen hangsúlyozás érzik s a nyelvet illetőleg -észrevehetni rajta egy kis gyakorlatlanságot. Valóban, én e tekintetben -is nagy figyelemmel kisértem az előadást, s nehány helyt nagyon -kellemetlenül csapott fülembe némely szó közép szótagjának fölkapása; -például, ha jól emlékszem mindjárt az első felvonás végén: _sirrasson_ -stb. E mellett a két első felvonásban, volt beszédében valami olyan nem -magyarság, mit nem lehet hangsúlyozási hibának mondani, de a miről épen -úgy nem tudok számot adni, mint némely mondat magyartalanságáról, s -nyelvérzékem mégis megütközik rajta. Igaz, hogy az utolsó felvonásokban -mindez már kevésbbé volt észrevehető, hogy nem sok idő mulva talán -egészen el fog maradni, sőt arról is meg vagyok győződve, hogy -Bulyovszkyné még most is jobban tud magyarul szavalni, mint németűl; de -vajon előnyére lesz-e, ha mint német szinésznő ismét egészen magyar -színésznő lesz, s mint magyar szinésznő fog-e nyerni, ha visszatér új -hazájába? Én nem azt kötöm lelkére, a mi egyik koszorújának szalagjára -volt hímezve: «A nagy világon e kívül nincsen számodra hely»; -szabadelvűbb vagyok s azt mondom: vagy itt, vagy ott, de a két nyelvű -művészeten oly kevéssé van áldás, mint a kétkulacsos politikán. A -szinészetben, költészetben, sőt a műprózában is egyik nyelv a másiknak -ellensége. Minél tökéletesebb lesz Bulyovszkyné az egyikben, annál -inkább fog veszteni a másikban, vagy egykép hibákat ejteni mindkettőn. -Mily léha ambitio, mennyire nem értése e színészetnek a két nyelvvel -való küzdelem, s mennyire feladata minden költő- és szinésznek saját -nemzeti nyelve soha egészen ki nem buvárolható titkaiba mélyedni! -Valóban, ha Bulyovszkyné azt a nagy szorgalmat és kitartást, melyet a -német nyelvre fordított, saját nemzeti nyelvére fordította volna, talán -ez este úgy hallottuk volna szavalni, mint talán magyar szinésznőt még, -soha s csakugyan talán mind megérdemelte volna azt a sok koszorút, -melyeket lábaihoz dobtak. - -Tudom, hogy sokan rideg grammatikusnak fognak nevezni. Tudom, hogy az -ily beszéd csekély méltánylatra számíthat hazánkban, hol annyiféle -nyelvet beszélnek az emberek s egyet sem tudnak jól; hol a fensőbb -osztályok nem ismerik nyelvünk finomságait; irodalmunk tele van -germanismussal s a bájosés szűz magyar nyelv szentélyébe való törekvés -vajmi ritka. Francziaországban inkább értik az ilyesmit, hol Dumast -rossz stilistának tartják, Guizottnak nyelvhibákat hánynak szemére s -Rachelt, midőn hosszas külföldi útjából visszatért, oly keményen -megleczkézték némely francziátlan fogásaiért, a mint én Bulyovszkynét -távolról sem merem. Azonban kiválóan sajnálnám, ha olvasóim közül -kevesen értenék meg azt, hogy a művészetben, különösen a költészet- és -szinészetben, az általános emberin kívül van nemzeti elem is, melyet -egészen elsajátítani nem lehet, hogy például a legelső franczia vagy -német szinész sem fogja a mi szinpadunkon, nekünk úgy játszani a magyar -táblabirót mint játszotta Szentpéteri, vagy Tiborczot, mint Bartha és -Petúrt, mint Egressy. - -E szerint most is ragaszkodva régi czikkem lényegéhez, örömest -visszahúzom belőle azt, a miben a tények félig-meddig megczáfoltak. Én -nemcsak a két nyelvű művészetet tartottam bizonyos értelemben -lehetetlennek, hanem czikkem végén bukást is jósoltam Bulyovszkynénak a -külföldi szinpadokon. Ez nem teljesült be egészen. Szolgáljon -mentségeműl, hogy Bulyovszkyné _Wienerzeitung_-i czikkéből s a lapokban -szállongó hírekből sok mindent ki lehetett magyarázni; tisztán nem -tudhatta az ember: vajon német vagy franczia szinésznő akar-e lenni vagy -mindkettő egyszerre, vagy épen csak _à la Ristori_ kíván körútat tenni -egy magyar társasággal. S én ehhez alkalmazva birálatomat, mertem oly -biztosan jóslani. Hogy Bulyovszkyné német s csak német szinésznő lett, -mutatja belátását. A mi szinművészetünk már multjánál fogva is sokkal -rokonabb a némettel, némikép még most is másolata s nem tudott egészen -önálló stilt megalkotni. Így könnyebb volt az átmenet és biztosabb a -siker. A franczia szinpadon még csekély eredményt sem vívhatott volna -ki; annál kevésbbé mindkettőn. A franczia szinészetnek egészen más -stilja van, s a nyelv és szavalat ezer természetes és szabályzott -finomságaiban sokkal bajosabb a németnél. Egy Ristori is megbukott itt, -pedig a rokon olasz nemzet leánya volt, s a francziáktól is bálványozott -szinésznő. - -A mi Bulyovszkyné játékát illeti, most nem bocsátkozom részletes -birálatba. Elvárom a második előadást, midőn Gauthier Margitnál méltóbb -szerepben lép föl s talán egészen ment lesz az elfogultságtól, melyet -most a két első felvonásban nagyon is észre lehetett venni rajta. Hanem -elmondok némi általánosságot s kissé szigorúbb szempontból, mint eddig. -Én ugyan soha sem indultam ki oly hazafi szem pontból, mely palástolja a -hiányokat s hizeleg a nemzeti hiúságnak, de tekintetbe vettem mindig -körülményeinket. Bulyovszkyné fölment ettől, ő bizonyos tekintetben -lemondott nemzetiségéről, európai követelésekkel áll elő, illő, hogy én -is követelőbb legyek. - -Mindenki tudja, hogy én Bulyovszkynét bizonyos szerepkörben mindig -legjelesbb szinésznőnknek tartottam; általában véve pedig legtörekvőbb, -legszorgalmasabb tehetségünknek, bár soha sem mentnek némi beteges -ambitiótól. Ezt most is elismerem. De lehetetlen azon elsőrendű, bár -különböző fokozatú szinésznők közé számítanom, kik magokkal szokták -ragadni Európa főbb városait, sőt e mellett azt is meg kell vallanom, -hogy öt év alatt, mióta nem láttam, bizonyos irányban haladt ugyan, de -tehetsége alapjában nagyobb fejlődést nem vett. Nála most is túlnyomóbb -a reflexio, mint a phantasia, kivált ott, hol a tragikum felé hajlik, -nincs meg az a saspillantása, mely egy szerep lényegét egyszerre -felfogja s nagy erővel visszaadja; szerepében sok finom részletet -dolgozgat ki, de egy kerek egészszé ritkán olvasztja; felfogásában és -alkotásában több gond, mint erő, több tanulmány, mint eredetiség -nyilatkozik. Most is Gauthier Margit szerepében sok szép részletet -nyújtott, de két pontra csekély súlyt helyezett, pedig e nélkül szerepét -nem érthetni eléggé, én legalább nem értem, tudni illik Margit -blazírtságára, mely nélkül heves szerelme némikép indokolatlan és erős -impressionabilitására, mely leginkább megmagyarázza e nő gyors és -excentrikus változásait. - -Bizonyára most sokkal jobban játszotta e szerepet, mint régebben, de -inkább részletekben, mint egészben véve; kivált jelenete Armand atyával -rendkívül kitünően sikerült. A miben haladt Bulyovszkyné, az a -mozdulatok nemessége, plasticitása s több nemű árnyalás, a szenvedély -élénkebb kiemelése, melyeket bizonyosan senki sem méltányol jobban, mint -én. - -De azt is kénytelen vagyok megjegyezni, hogy Bulyovszkyné ezzel az új -vívmányával néha vissza él, a mennyiben elég affectatiot is vegyít belé. -Íme Bulyovszkyné haladása, melyet a német szinpadon nyert, s melyet -megnyerhetett volna a nélkül is, hogy német szinésznővé válják; különben -én soha sem tagadtam, hogy a mi nincs a nemzetiséggel kapcsolatban, -olyat a külföldi szinészetből sokat tanulhatni, kivált ha nem utánozunk. - -A szinház tömve volt, s zajos taps és számtalan koszorú fogadta a -vendégművésznőt. Ha közönségünk ezzel azért akarta jutalmazni -Bulyovszkynét, hogy német szinésznő lett, vagy a két nyelvű szinészet -mellett kivánt demonstrálni, nagyon sajnálnom, de azt hiszem, hogy nem -tett egyebet, mint kedvencz s rég nem látott szinésznőjét üdvözölte, kit -örömest látna a Nemzeti Szinház tagjai közt, a mi ellen nincs semmi -szavam. Hogy e zajos fogadtatásban volt egy kis erőltetés is, nem -tagadhatni, már csak azért sem, mert azután néhány nap mulva egy más -tüntetésnek is voltunk tanúi Prielle Kornélia és Felekiné részére. - -Mindíg távol tartottam magam az ilyesmitől, nem szólok bele, a fiatalabb -és lelkesebb kritikusokra bízom, kiknek épen nem vagyunk hiányában. - - - - -LECOUVREUR ADRIENNE. - -Dráma 5 felvonásban. Irták Scribe és Legouvé, fordították Csepreghy -Ferencz és Egressy Béni. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 június -23-án. - -Szilágyi Pál nyugalmazott szinész félszázados jubileumául és javára. -Bulyovszky Lilla (jól magyarul Bulyovszkyné) asszonynak, a drezdai -udvari szinház tagjának utolsó föllépte. - -Egy hozzá méltóbb szerepben vártam Bulyovszkyné fölléptét; a második -előadás részletes bírálatát igértem, remélve, hogy egészen ment lesz az -elfogultságtól. Ez teljesült is, amaz nem. Lecouvreur Adrienne jó szerep -arra nézve, hogy a szinésznő virtuozitását kimutassa, de költői becsre -nézve nem sokkal áll feljebb Gauthier Margitnál. Nem tudom, honnan van -az, hogy kitünő, sőt nagy szinésznők is ritkábban tisztelik a nagy -költőket s kiváló szeretettel fordulnak oly művekhez, melyek sokkal -mesterkéltebb hatásra vannak számítva, mintsem valóban megindítók -lehessenek. De másfelől e szerep nem olyan, hogy Bulyovszkyné kitünő -tehetségét a legerősebb oldalról mutathassa be. Az ő valódi szakmája -most is oly kevéssé a tragikai, mint ezelőtt öt évvel. Soha sem -hibáztattam, hogy e szerepkörben is kísérleteket tesz, de folyvást -hibáztatnom kell, hogy másik szerepkörét elhanyagolja, melyben egyedűl -vívhat ki hervadhatatlan koszorúkat. Számos vígjáték, drámát, sőt -tragédiát is ismerek, melyekben a szerepek mintegy Bulyovszkynénak -vannak írva. Sokszor gyönyörködtetett folyékony, finom társalgása; -csevegni senki sem tudott jobban a magyar szinpadon, mint ő; a vidám -enyelgést, a könnyed ironiát, kaczérságot, sőt az érzelmesség bizonyos -fajait majdnem mindig sok bájjal és erővel fejezte ki. Lehet, hogy -ejtett itt-ott hibákat, megtörtént néha, hogy szerepe felfogásában -megtévedt; a reflexio olykor megbénította önkéntességét s művésziebben -kívánva adni egyet-mást, a mesterkéltség örvénye felé lépdelt, de mindig -tudott hatni s bizonyos varázszsal kötötte le nézőit. E varázs mindjárt -vesztette erejét, mihelyt kilépett e körből s az erősb a viharosb -szenvedélyek küzdelmét ábrázolta. S különös, e szerepeire fordított -legtöbb gondot, holott kitünő tehetségének fényoldalai itt nagyrészt -elhalványultak, s az árnyoldalak kaptak túlsúlyra. Nem a teremtő -phantasia alakjai állottak előttünk, hanem a reflexio fáradságos -mozaikművei. Méltányoltuk a szorgalmat, bámultuk a gondot, tanulmányt, -de nem egyszersmind a tanulmány eredményeit is. - -Már arcza és hangja sem olyan, minővel nagyobbszerű tragikai szinésznővé -válhatnék valaki. Arczán legörömestebb mulat a mosoly, ajkai körül a -finom gúny, szemében az enyelgés. A mély fájdalom kitörését, a dűh, -boszú, megvetés kifejezéseit csak keresi, de nem találja meg. Hangja a -mily finom árnyalatokra képes a társalgásban, épen oly monotonná vagy -erőtlenné válik az erősebb felindulásban. A mily önkénytes nála a -csevegés, enyelgés, sőt a csendes meghatottság is: épen oly nehezen -bírja meg a korlátjokat áttört szenvedélyek rohamait. S e szerepekben -rendesen inkább részleteket nyujt, mint egészet, s a mi ezzel a -legtöbbször együtt jár, ritkán tudja biztosan rajzolni a jellem -körvonalait. Csak az oly mozzanatra helyez súlyt, melytől hatást remél; -csak ott dolgozgat ki sok finom részletet, hol mintegy feltünni vágyik; -de nem önti el egész játékán a jellem alapszínezetét, a főszenvedélyt -vagy az érzések és szenvedélyek vegyületét, melyből, mint magából nőtt -ki a cselekvény. E mozzanatokat mintegy várja, nagy gonddal emeli ki, de -a legtöbbször aztán ismét közönybe esik vissza, egész addig, míg nem jő -valami hatásos mozzanat. E mozzanatok nagyrészt elég jól vannak -gondolva, de nem mindíg jól játszva, és nagyon sokszor hiányzik belőlök -az a czement, mely a jellem alkatrészeit összetartja. E mellett -legsikerültebb tragikai jeleneteiben is érezzük, hogy ez csak játék, -szinészkedés. Nem tud eléggé hitetni, teljes illusiót teremteni, a mi -másik szerepkörében nem egyszer sikerül neki. - -Természetes, hogy minden oly szempontból van mondva, minőt -Bulyovszkynénak európainak hírlelt nevezetessége mintegy magával hoz. -Természetes, hogy mindez nemcsak a régi Bulyovszkynéra illik, hanem az -újra is. Ő haladt ugyan, de a mint már mondám, tehetsége nagyobb -fejlődést nem vett, se művészetének alaptermészete nem változott meg. -Mint régebben, úgy most is jobban játszotta Gauthier Margitot, mint -Lecouvreur Adriennet, pedig épen nem volt elfogult, sőt bátrabb, jobb -kedvű volt, mint a hogy Adrienne szerepe megkívánta. Hangsulyozása is -most hibátlanabb volt, mint Gauthier Margitban. Csak a második -fölvonásban vettem észre egy pár hibát: például: _igen, velem közlendő, -felkiált_ stb. a végső felvonásokban inkább betüket hagyott ki egy-egy -szóból: _semmi_ helyett _semi_-t, _szelleme_ helyett _szeleme_-t -mondott. Azonban grammatikusi ridegségem mellett is mindezt könnyebben -megbocsátom vala, mint azt, hogy nem annyira Adrienne szerény, -tartózkodó, de nemesen önérző, gyöngéd, de azért belül folyvást égő -szenvedélyessége, melybe, mint a szinésznőknél rendesen, az érzés némi -montirozása vegyül. Bulyovszkyné valamivel bátrabb, jobb kedvű volt, -mintsem eléggé szerény és tartózkodó, valamivel vidámabb, mintsem eléggé -gyöngéd lehessen. A heves és viharos természetnek csekély sejtető -árnyalatát tüntette föl a nyugodtabb pillanatokban. Igen sokat és -sokszor mosolygott. Részemről sokat elengednék mozdulatai nemességéből, -finom részletezéseiből, melyeket ujabban elsajátított, ha arczán -kevesebbszer látnék mosolyt, melynek kedvességét egyébiránt a világért -sem akarom elvitatni. Most is, mint a multkor, elsőbb jelenetei kevésbbé -sikerültek, mint a későbbiek. Michonnetvel való jeleneteinek épen annyit -használt, mint ártott, hogy édes atyja játszotta e szerepet s épen ez -ünnepélyes este. Emelte a hatást s nem csoda, hogy a közönség élénk -tetszését nyilvánította, midőn karjaiba borult és felkiállott: ennek -köszönöm mindezt, ez atyám, de egyszersmind ártott is, mert nem annyira -Adrienne-t és Michonnet-et láttuk magunk előtt, mint Bulyovszkynét és az -ő édesatyját. Az a hely, midőn Adrienne szerepét próbálja, jobban volt -kigondolva, mint eljátszva. Nem úgy igazította meg magát, hogy élénken -kitessenek a javított helyek. A galamb meséjét szépen szavalta, de nem -nagy bájjal és gyöngédséggel, a mit talán az is okozhatott, hogy -Lendvai, ki Maurice grófot játszotta, oly esetlenül szólott belé, hogy a -legégőbb gyöngédség is megfagyhatott volna. Sikerültebb volt Rachel -híres jelenete, midőn Adriennet a féltékenység kinozza és megszabadítja -vetélytársnőjét. Hogy reám e jelenet kevésbbé hatott, mint a körülem -tomboló fiatalságra, meglehet, bennem van a hiba, a ki erősb tragikai -felindulások után áhítozom. Különösen rosszul hatott reám, midőn -Bulyovszkyné Rachel híres _oui_-át mondotta el, a mi magyarul -_hiszem_-mel van fordítva. Ez mind kigondolva, mind játszva jól volt, de -mihelyt bevégződött a mozzanat, Bulyovszkyné meglehetős közönyössé vált -s úgy szagolta bokrétáját, mintha nem ment volna át valami nagylelkű -küzdelmen. A negyedik felvonás híres jelenetében két hibát találtam -midőn Adrienne rosszul takart czélzatokban társalog a herczegnővel, nem -tudta eléggé vegyíteni tartózkodását felindulásával, a finomságot -dühével, a fájdalmat boszúvágyával; midőn szavalni kezd a társaságnak, -csak későre találta meg a kellő hangulatot s csak a végsorok sikerültek -annyira, hogy teljességgel nem vettem rossz néven szomszédaim zajos -tapsait. A végső jelenetben mindent megtett, mi tehetségében állott, de -ki tehet róla, hogy e tehetség nem határozottan tragikai. Teljesen -méltánylom azt a mozzanatot, midőn kissé megdőlve merően áll s a -levegőbe néz; igen szép alak volt, méltó fájdalmához. Azt is örömmel -szemléltem, hogy a haldoklás perczeiben nem folyamodott materialis -eszközökhöz, de a legjobb akarat mellett is meg kell vallanom, hogy -arczával, szemével, hangjával keveset tudott kifejezni, s bocsássák meg -rajongó tisztelői bűnömet, még mindíg örömestebb tapsolok, ha a kín -tördelt hangjai helyett kedves csevegését hallom s mosolyában -gyönyörködhetem. - -Nem tudom, fel fog-e még lépni vendégművésznőnk, azt sem, vajon van-e -kedve ismét a hazai művészetnek szentelni tehetségét. Hogy a közönség és -hírlapok óhajtják, nem szenved kétséget. De egyszersmind azt is hallani -itt-ott, hogy főbb szinésznőink tömegesen vissza fognak vonulni a -nemzeti szinpadtól, ha Bulyovszkynét az igazgatóság szerződteti. Én -ugyan nem kedvelem a szinházi pletykákat, nem szoktam bele szólani az -igazgatás dolgaiba, soha sem ajánlottam senkit szerződtetés végett, sőt -megvallom, oly kevéssé értek a szinház igazgatásához, mint akár a -_Hölgyfutár_ és _Magyar Sajtó_ kritikusai, a kik mindennap beleszólnak, -de lehetetlen e szállongó hírt megjegyzés nélkül hagynom. Először is nem -hiszem, nem tudom feltenni szinésznőinkről, hogy ha hazafiúi érzelmökben -sértve érezték magukat Bulyovszkyné által, ily módon kivánnának rajta -boszút állani. Ez nem volna egyéb, mint a szinház érdeke elleni -dolgozás, a hazafiasság leple alatti hazafiatlanság, vagy a mi szinte -oly rossz, puszta ürügye a versenytől való félelemnek. Nem szükség -bővebben magyaráznom a dolgot s tovább szónokolnom Bulyovszkyné mellett, -épen nekem, a ki két nyelvű színészkedését mindíg kiméletlenül -megtámadtam. De ha én tudok az akadémiában és Kisfaludy-társaságban egy -teremben ülni és kezet szorítani azokkal, kik túlbuzgalmukban -kritikáimért majdnem hazaárulónak kiáltottak ki, bizony szinésznőink is -örömest játszhatnak egy oly szinésznővel, ki szinészetünk egyik dísze, a -ki nem ellenök vétett, csak maga ellen, midőn megszünt magyar művésznő -lenni, a nélkűl, hogy egészen németté váljék. - - - - -SZINHÁZI DOLGOKRÓL. - -1863 július. - - -I. - -«Oly keveset értek a Nemzeti Szinház igazgatásához, mint akár a (mult -félévi) _Magyar Sajtó_ és _Hölgyfutár_ kritikusai.» Így szóltam a minap, -s ez nem tréfa, hanem őszinte vallomás, melyet ismételnem kell, midőn -épen a Nemzeti Szinház igazgatását illető kérvényről kell egy pár szót -szólanom. Nincs szándékom egészben véve a dolog érdeméhez szólani, a -mire se elég ismeretem, se elég hiteles adatom nincs, de elmondok a -dolog körül egyet-mást, mik talán figyelmet érdemelnek. - -Ha egy idegen kérdezné tőlem, mi a legjellemzőbb különbség a külföldi és -a magyar szinkritika közt, minden habozás nélkül azt felelném: leginkább -az, hogy a magyar szinkritika rendesen keveset foglalkozik a szin- és -dalművek birálatával, magával az előadással, de annál többet a szinház -igazgatásával, untalan bele szól, szerződtetést és elbocsáttatást -követel, pártolja a szinészeket és szinésznőket kik fizetésjavítást -kivánnak, baja van az énekmester, a kardalnokok, a szinházi szolgák -fizetésével, közönség elébe hurczol egy csoport szinházi pletykát, az -elégedetlen szinészek és szinésznők közlönyévé avatja magát, s oly nagy -zajt üt minden kicsinységből, mintha egy miniszter megbuktatásáról vagy -valamely nemzeti nagy kérdés kivívásáról volna a szó. - -Valóban szinikritikánk ez annyira jellemző oldala példátlan az európai -journalistákban. Sehol sem olvastam, hogy a kritikusok a -szinházigazgatók megbuktatásában, a szinészek fizetései fölemeltetésében -vagy leszállíttatásában keressék ambitíóikat s a művészeti oldal helyett -gazdaságukkal és személyökkel foglalkozzanak; mindenütt megelégesznek az -æsthetikai itélettel, csak ezáltal kivánnak hatni az igazgatásra, sőt -többre, mint kritikusok, nem is érzik magokat jogosítva. Egy -államszinház elvi reformja vagy újonnan rendezése idéz elő másutt is -vitát, de az igazgatás speciális és személyes kérdései miatti zaj -egészen csak a mi találmányunk. Pedig ha van Európában szinház, melyet -igazgatni s igazgatásról itéletet hozni nehéz, ez a mi Nemzeti -Szinházunk. Másutt az operának és drámának külön szinházai vannak, így -könnyebb találni szakértő igazgatót; nálunk e művészeti két ág egyesítve -lévén, oly nehéz, hogy Nemzeti Szinházunknak még egyetlen igazgatója sem -volt, ki a művészet e mindkét ágában szakértő lett volna; Bajza oly -kevéssé, mint Ráday s a többiek. Bizonyosan most sincs senki íróink vagy -főuraink között, kit ily értelemben szakértőnek lehetne nevezni, a ki e -mellett külföldön vagy itthon a szinházigazgatást speciális tanulmányává -tette volna. - -Nekünk sajátságos viszonyainknál fogva folyvást meg kell elégednünk oly -igazgatókkal, kik több vagy kevesebb tájékozottsággal a művészetben elég -belátók a szinház művészeti intelligentiája s a valódi közvélemény -útmutatásait a legjobb módon felhasználni; elég lelkiismeretesek és jó -gazdák a szinház pénzviszonyait soha sem téveszteni szem elől, s elég -türelmesen szigorúak igazságosan és tapintattal kormányozható szinészi -népet. S ha ide veszszük még azt is, hogy színigazgatónknak az opera és -dráma gyakran ellentétes érdekeit egyaránt védeni és ápolnia kell; hogy -a magasb művészeti igényeket épen úgy szolgálni tartozik, mint kénytelen -gondoskodni mindennapi kenyeréről, mert subventiója mindig csekély volt -s a mi most kilátásban van; sem annyi, hogy egészen fölmenthesse a -megélhetés gondjai alól, még nehezebbé válik szinházigazgatóink pályája. -Még mennyi nehézséget lehetne előszámlálni a társadalmi viszonyoktól fel -a politikaiakig! S vajon e sok nehézséget tekintetbe veszi-e -kritikusaink és journalistáink többsége; szól-e szinházunk igazgatásához -elég eszélyesen, alaposan, igazságosan s a szinház érdekeinek tekintetbe -vételével? Bajos igennel felelni, kivált azon lapokat illetőleg, melyek -legtöbb zajt ütnek a szinházigazgatás kérdésével. - -A dráma és opera közti szerencsétlen küzdelem előidézésében jó része van -jornalistáinknak. E küzdelem egy idejü színházunk megnyiltával s még -máig is tart. A közönség egyik legbefolyásosb és áldozóbb része majdnem -kizárólag az opera érdekei ápolására ösztönzi az igazgatót; -journalistáink legtöbbje keveset ad az operára, kivéve akkor, ha -valamelyik igazgató ellen vádkép hozhatja fel; majdnem elnyomására -törekszik, sőt még az országgyűlési bizottságban is találkozott tag, a -ki az opera teljes eltörlését indítványozta; mintha bizony egy már -virágzásnak indult művészeti ágat helyes volna eltaposni; mintha az -bizony lehetne módunk két szinházat, egy operait és drámait állítani, és -fentartani; mintha eltörlesztésének Nemzeti Szinházunknál Pest viszonyai -közt nem az volna következése, hogy az ujtéri szinház újra divatba -jőjjön s a mi nemzetink félig-meddig kimenjen divatból. Az igazgató, -kinek kötelessége a színházi pénzviszonyaihoz képest mindkettő érdekeit -ápolni, folyvást két tűz közé van szorítva s mindkétfelől csak vádakat -hall. Azonban ez még hagyján, némileg természetes, mert szinházunk -szervezetéből loly. De semmikép nem nevezhetni természetesnek kritikánk -fentebb jellemzett eljárását, mely, mióta szinházunk fennáll, folyvást -divatozik s az igazgatók pályáját annyira nehezíti. Az igazgatási, -pénzügyi, szerződtetési és fegyelmi kérdések előtérbe tolása pusztán -csak izgatási eszközzé válik. A czél nem hatni az igazgatóra, hanem -megbuktatni; egész ministernek nézik, a ki ellen rendszeres ellenzéket -kell szervezni. Egy pár elégedetlen szinész, egy pár boszus journalista -vagy drámaíró egyesül s kész a harcz életre halálra. Ide járul még -néhány kezdő író, kik irodalmi pályájuk boldog éveit élvén, semmiben sem -találnak nagyobb gyönyört, mint Demosthenesként mennydörögni a szinház -zsarnoka ellen s tudtára adni a világnak, hogy ők is élnek s uralkodni -akarnak. A szinész igaz és nem igaz adatokat, híreket hord ki a -színháztól; a journalista feldolgozza. Oly dolgok válnak a mindennapi -vita vagyis inkább zaj tárgyává, melyekhez csak kivételesen, nagy -discretióval s hiteles adatok nyomán lehetne nyulni. Az igazgató elleni -gyűlöletből nem kiméltetnek a szinház érdekei sem. Egy pár tévedés elég -arra nézve, hogy az igazgató a színház elleneségének, megbuktatójának -kiáltassék ki, mintha lehetne igazgató, ki egyben-másban ne tévedjen, -kivált a mi szinházunknál. Minden bajért, mely a színház szervezetéből -vagy az eszközök elégtelenségéből foly, egyedül az igazgatót teszik -felelőssé. Az összes szinházi személyzet hibái, az olyanok is, melyek -nincsenek kapcsolatban az igazgatással, az igazgató hibáiul rovatnak -fel. A Nemzeti Szinház igazgatásának kérdése oly könnyűnek tetszik, hogy -ujdonságírók, kik keveset értenek a drámához, semmit az operához, soha -sem tették tanulmányuk tárgyává a szinház belviszonyait, csak úgy írnak -róla, mintha a bérkocsisok gorombaságát kellene megróniok. Husz harmincz -sorban minden nap ukázokat bocsátanak ki az opera és dráma -szervezéséről, hogy kit kell s kit nem kell szerződtetni, kit nem szabad -elbocsátani s több efféle, melyeknek ha nem engedelmeskedik az igazgató -jaj, neki, mert elárulta egyik legdrágább nemzeti intézetünket. E -rendszeres izgatás, zaj és pletyka rendesen nemcsak megbénítja az -igazgató intézkedéseit, hanem elfordítja tőle a közönséget is. Az -igazgatónak bajos minden hírt megczáfolni, minden támadást visszaverni, -sőt némely kényes természetű ügyében épen lehetetlen. Egy pár -tekintetélyesebb politikai lap vagy irodalmi folyóirat közönyös a -szinház beldolgai iránt, vagy mert nem akar egyoldaluan ítélni, vagy -mert nem tartja fontosnak, s nem óhajtja gyümölcstelen polemiáknak -megnyitni hasábjait. A legtekintélyesb szépirodalmi irók nagy részt -szintén így gondolkoznak. Az az egy pár ember, ki a kritikával -tüzetesebben foglalkozik, resteli ártani magát oly dolgokba, melyek -tulajdonkép nem tartoznak az æsthetikai kritika körébe, melyekben nem -tartja magát competens bírónak, vagy ha tartja is, kétkedik az adatok -hitelességében s nincs módja vagy ideje utánok járni. Szóval az -igazgató, ha nincs valami nagy szerencséje és figyelmetlenségből vagy -kénytelenségből megsértett nem épen kíméletre méltó érdekeket, csakhamar -maga ellen látja a lapok többségét. A zaj mind erősbül, a közönség -lassanként mindent elhisz, mert a kik bátran és sokszor állítanak -valamit, mindíg hitelre találnak azok előtt, kik azt bizonyosan nem -tudhatják. Az igazgató kénytelen visszavonulni, jő egy másik, kit nagy -hozsánnával fogadnak, de a ki egy pár év mulva szintén úgy jár, mint -előde, miben aztán az a legrosszabb, hogy igazgatóink hamar változván, -egyik sem szerezhet magának elég tapasztalatot, gyakorlottságot s mindig -újonczok kisérleteivel kell találkoznunk. - -Íme az okok, melyek alapján hibáztatnom kell a kritikának oly nagy -mértékben s oly könnyelmű módon foglalkozását a szinház belügyével, a -mint ez nálunk oly régóta divatos. Íme miért nem ajálhatni elég -tapintatot és eszélyt mindazoknak, kik a szinház igazgatásába beleszólni -elég competens bíróknak tartják magokat, legyenek akár ellenségei, akár -barátai az igazgatónak. Rajzom talán túlzottnak tetszik, pedig nincs -benne más túlzás, mint az, hogy egy pár évtized eseményei vannak -összepontosítva benne. Hogy a jelenre sok illik belőle, bajosan -tagadhatja valaki, sőt van két oly adatom is melyeket, mint egész -újakat, meg sem említettem. Egyik a budai szinház melletti izgatás a -Nemzeti Szinház és igazgatója rovására; a másik több írónak és művésznek -a legfelsőbb helyre benyujtandó kérvénye, mely többek közt a Radnotfáy -igazgató úr elmozditását kéri. Nemzeti Szinházunknak minden leendő -igazgatója el lehet reá készülve, hogy kivált ez utóbbi eszköz fel fog -használtatni ellene, mert mindig találkozik egy pár iró, kik elég -erélyesek husz-harmincz sort fogalmazni és aláírókat szerezni, ha -mindjárt oly írókat és művészeket is, kik soha sem járnak a szinházba. E -kérvénynek épen az előttem a legroszabb oldala, hogy ha divatba jő, még -inkább meg fog nehezíttetni az igazgatók pályája, melyet tulajdonkép -könnyíteni kellene. - -De miért e kérvény, miért a szenvedélyes és makacs megtámadás, melyet -Radnotfáy úrnak mindennap szenvedni kell; miért kiáltják ki a Nemzeti -Szinház megbuktatójának, a legroszabb igazgatónak, ki valaha csak volt -és lesz? Nem tudom. Nem vagyok oly bölcs, hogy mindent megfejtsek. -Lehet, hogy divatba jött s a divat ragadós, s ha gróf Ráday nem épen -fontos okokból legkitünőbb igazgatónknak kiáltatott ki, miért ne -kiáltsuk ki Radnotfáyt szintén nem fontos okokból a legroszabb -igazgatónak? Én nem védhetem Radnotfáy urat, nem itélhetek -igazgatásáról. Az operához semmit sem értek, soha sem tettem -tanulmányaim tárgyává, se a szinház belviszonyait, se az igazgatást; nem -ismerem a szinház budgetjét; nem tudom az igazgatónak mily hatásköre -van, mennyit tudhatni be neki, s mennyit a felette álló szinházi -bizottságnak; minő terhekkel, mily állapotban vette át a jelen igazgató -a szinházat elődjétől; min segíthetett volna s min nem stb. Szóval én -csak a drámához s a drámai előadáshoz értek, szóval én oly keveset értek -Nemzeti Szinházunk igazgatásához, mint a boldogult _Magyar Sajtó_ s a -nem boldog _Hölgyfutár_ kritikusai; legfeljebb csak abban különbözőm -tőlök, hogy sejtem a szinházunk igazgatásának nehézségeit s jobban -használom logikámat az igazgatás ellen támasztott zaj megitélésében, -mint ők, kik épen legtöbbet zajongnak. E csekély készülettel kell hát -síkra szállanom az elhírhedt kérvény ellenében, még pedig csak azon -ismertetés alapján, melyet róla Reviczky Szevér a mult félévi _Magyar -Sajtó_ 133-ik számában közrebocsátott. Ne várjon tőlem az olvasó valódi -bírálatot, csak egy pontban akarok, mint bíráló beszélni, a többiben nem -leszek más, mint egy ember a közönségből, ki pusztán csak logikájára -támaszkodik. De kifogyván a térből, fejtegetéseim többi részét a jövő -számra kell halasztanom. - - -II. - -Tehát kérvény készült, mely több író és művész nevében a jelen igazgató -elmozdítását, új rendszer behozatalát sürgeti, s mely a legfelsőbb -helyre fog beadatni. Reviczky a múlt félévi _Magyar Sajtó_ már idézett -számában megismertette e kérvényt s felhívta az írókat, művészeket és -szinészeket (e megkülönböztetés szerint a szinészek nem tartoznak a -művészek kategóriájába) a kérvény aláírására. Sokan csodálkoztak, hogy -Reviczky állott e kérvényező írók és művészek élére, a ki se művész, se -drámaíró, se zene- vagy dráma-kritikus és soha a szinház ügyeivel nem -foglalkozott. Én nem csodálkoztam. Reviczky sok mindent megkísért az -irodalomban, sok mindenhez hozzászól, utoljára valamelyiket csak -eltalálja. Aztán tekintetbe kell vennünk azt a körülményt is, hogy a -múlt évben, midőn Reviczky az _Új nemzedék_ élére állott. _A -csoportosulás mint eszme_ jelszót írta ez új irodalmi párt zászlójára; -az _Új Nemzedék_ ugyan megbukott, de a jelszó mind tartotta magát s íme -új csoportosulás állott elő, s bár az eszmék itt is meglehetősen -hiányzanak, de Reviczkynek nem lehetett hiányozni. - -Azonban halljuk mit akarnak ő és társai: «Ők – úgymond Reviczky -czikkében – abban a hitben vannak hogyha a Nemzeti Szinház igazgatása a -jelen állapotban hagyatik, a magas évi segélypénz nem fogja azt az -eredményt előidézni, melyre oly vágyva vágyik a szinház ügye iránt -érdekelett irodalom, művészvilág és országos közönség. Több éve múlt, -hogy a hazafiui lelkesedés által alapított drága közintézet eredeti -czéljához, a magyar drámairodalom művelése- és terjesztéséhez, oly -viszonyban áll, a mi, ha nem hanyatlás, minden esetre erőpazarló -vesztegelés. Az iránytévesztés, a visszaélések szaporasága, a szinház -belső érdekeinek szembeszökő ignorálása: a jelen igazgatóság vagy talán -jobban mondva igazgató alatt kezd a tetőpont felé haladni.» Felemlítik -továbbá a sérelmeket általánosságban. «A szinház tagjainak -megválasztásában és eleresztésében semmi tapintat és lelkiismeretesség: -a pénztár hasznavehetetlen tagok összehalmozása által terhelve; az -eredeti szinműirodalomra kevés gond fordítva; az æsthetikai szempontok -elhanyagolva; az igazgatásba oda nem illő befolyások harapózva s az -egész közvetlen ügykezelésben avatatlanság, érzék- és szakképesség -hiányának jelei.» Mint a pesti irodalom és művészvilág tagjai, -orvosoltatni kívánják e bajokat; óhajtják, hogy a jelen igazgatás alatt -elharapozott visszaélések megszűntetése végett hallgattassék meg az -1861-ki országgyűlés által kinevezett színházügyi bizottság véleménye, -vagy szereztessék arról a maga rendes útján tudomás; engedtessék meg, -hogy változott igazgatási rendszer és más igazgató mellett a magas évi -segélypénz áldást hozó adománynyá váljék a Nemzeti Szinházra nézve. - -Reviczky polemiával kíséri az ismertetést, tiltakozik a kaján föltevések -ellen, megrójja az alkalmazkodó melléktekinteteket, megtámadja a -töprengő pessimust, ürügyűl bitorlott politikai kifogásokat, -nagyképüskedést, semlegességet. E vádak egy jó része leginkább a _Pesti -Napló_ és _Koszorú_-ra vonatkozhatik, melyek épen nem barátjai az egész -zajos kérvényezésnek. Mit mond a _Pesti Napló_ egyik dolgozó társa e -vádjára, az az ő dolga a _Koszorú_ nem elegyedik czáfolatába s a -kérvénynek úgynevezett politikai oldalát egészen mellőzi. De annyit -mégis megkérd: vajon hiszik-e komolyan a kérvényezők az országgyűlés -által kinevezett bizottság összehivását, holott az akkor sem hívatott -össze, midőn a subventio kérdéséről folyt a tanácskozás? Továbbá, mit -értenek ez alatt «vagy a maga rendes útján», mi alatt sok mindent lehet -érteni? És végre, ha csakugyan eszméjök van a kérvényezőknek a szinház -reformjára nézve, súlyos vádjaik az igazgató ellen s nem elég nekik a -hírlapok tere, vajon nem volt-e alkalmuk a múlt télen épen a subventio -ügyében összehívott tanácskozás elébe terjeszteni mindazt, mi szívükön -fekszik? Husz-harmincz soros kérvény helyett egész részletes -memorandumot dolgozhattak volna kapcsolatban a subventio kérdésével; e -mellett előadhatták volna vádjaikat a szinházigazgató ellen, minden zaj, -tüntetés nélkül, a mi a szinház érdekeinek is inkább használ vala. Miért -jut eszökbe csak most a szinház reformja, miért lépnek föl csak most -Radnotfay ellen? E kérdések sokat levonnak abból a kegyeletből és -«kötelességhű» éberségből, melyet Reviczky emleget s némi szenvedélyes -torsalkodást is gyaníttattnak. Egyébiránt a kérvényezőknek az -országgyűlési bizottsággal való paradirozása fogalomzavar. Az 1861-ki -országgyűlés kinevezett egy bizottságot, hogy megvizsgálja a szinház -hiányait, tegyen jelentést rólok s készítsen javaslatot arra nézve, hogy -mikép lehetne a Nemzeti Szinházat neve méltóságához illő állapotba -helyezni mind anyagi, mind szellemi tekintetben. A bizottság eljárt -kiküldetésében, beadta jelentését, javaslatát s ezzel megszünt bizottság -lenni. Jelenleg semmi nemű országgyűlési szinházi bizottság nincs se -jogilag, se tényleg. Hogy a kormány a subventio kérdésében e bizottság -néhány tagjait is meghívta, csak azt mutatja, hogy ő is bizalmat -helyezett azok némelyikébe, kiket az országgyűlés ez ügyben kiküldött -volt, de a meghívott tagok természetesen csak mint szakavatott egyének -jelentek meg s nem mint az ország képviselői. Ez egyének összehívása s -megjelenése se alkotmányos, se alkotmánytalan eljárás, csak épen -tapintatos, a mi minden esetre viszonyaink közt méltánylatot érdemel, de -kár reá holmi alkotmányi dogmákat építeni. - -A mint a múlt számban előadtam, teljességgel nem vagyok barátja annak, -hogy szinikritikánk nagyobb részt mellőzi a művészeti oldalt s -igazgatási és gazdasági kérdésekkel foglalkozik. Hogy ez nem a -szinikritika köre, könnyen megfoghatni; de egyszersmind nem állítottam, -hogy egy államszinház reformja vagy újonnan rendezése ne foglalkoztassa -a hírlapokat s hogy az igazgatásnak netalán nagy visszaélései, hibái, -kivált a pénzügyet illetőleg, a körülmények szerint mintegy kivételesen, -discretióval, hiteles adatok nyomán napfényre ne hozassanak, mint -bármely közintézeté. Azonban épen az a baj, hogy hírlapjaink minden nap -emlegetik a reformot, mindennap támadják az igazgatót, de sohasem -foglalkoznak komolyan az ügygyel. Írt-e a kérvényező írók közül -valamelyik tüzetes czikket a szinház reformjáról, a kilátásba helyezett -subventióval kapcsolatban? Adott-e tervet a szinház újonnan rendezésére, -s épen Reviczky, ki annyi mindenhez szól, annyi vasútat épít, -építtetett-e csak egy légváracskát is Nemzeti Szinházunk jövőjének? Az -igazgató eljárása vétetett-e tüzetes bírálat alá, hiteles adatok nyomán, -mintegy számokkal kimutatva? - -Hallottunk elég zajt, gúnyt, olvastunk oly czikket is, mely a -szabadjegyek elvételét egyik fő sérelemként tárgyalta, de olyat egyet -sem, mely a dolgot derekasan felfejteni igyekszik, s igazolni képes e -súlyos vádakat: «lelkiismeretlenség, az igazgatásba oda nem illő -befolyások elharapózása, a pénztár megterheltetése, a szinház érdekeinek -szembeszökő ignoralása» stb. Még a politikai életben is a kérvényeket -tüzetes tárgyalások szokták megelőzni a hírlapokban. Ha már divatba -hoztuk a kérvényt a szinházigazgatás ügyében, vajon a szinház reformja s -az igazgató csúfos elmozdítása nem érdemelnek-e még egy kis behatóbb -analysist? S miért csak az igazgató letételét kérni, miért nem vádolni a -színházi választmányt is, mely a legfőbb dolgok elintézésébe szintén -befoly, az igazgatóval együtt felelős, s mely elég lelkiismeretlen -eltűrni színházunknak a végelpusztulás örvénybe hanyatlását? - -Még tovább fűzhetni e kérdéseket. Ha a kérvényezők a hírlapokban nem -fejtegették tüzetesen se a színház reformját, se a jelen igazgatás -hiányait, visszaéléseit, miért nem csatoltak kérvényökhöz egy -emlékiratot, mely mind a két kérdést kimerítőn tárgyalja? A kérvényező -írók és művészek nem mint a nagy közönség tagjai léptek föl, hanem mint -szakértő emberek, az irodalom és művészet érdekében. Így egy kimerítő -emlékirat készítése kétszeres kötelességök lett volna. Reviczky ugyan -indítványozza, hogy, ha majd többen lesznek, gyűljenek össze, «s -bízzanak meg keblökből szakismeret és tükörtiszta gondolkodásmód -tekintetében kiváló pár egyént a szinház ügyének tárgyalásába ereszkedő -emlékirat szerkesztésével, mert ebből ki fog tünni felszólalásunk -indoka.» Nem tudom, megtalálták-e a kérvényezők «e szakismerő és -tükörtiszta gondolkodású egyéneket» kik megírják azt, mit ők tulajdonkép -nem tudnak eléggé tisztán? Sok mindent olvashatni lapjainkban a -kérvényezők megbizottjairól, a kérvény felviteléről, de hogy valami -emlékiratot is szerkesztettek volna, arról hallgat az írás. Íme egy -újabb ok, hogy elhamarkodott, könnyelmű lépésnek tartsuk e kérvényt, még -akkor is, ha különben helyeselnők. - -De még más oldalról is fontos ellenvetésre találhatni. A kérvény legfőbb -czélja, a mint Reviczky előadja, Radnotfay elmozdítása. Jól van, de -van-e a kérvényezőknek igazgatójelöltjök? Ha egy kérdést annyira -személyhez kötünk, egy más személyt kell vele szembeállítanunk. A -kérvény hallgat a kérvényezők igazgató-jelöltjéről. Megengedem, hogy ez -nem hiba, noha akkor nem kellett volna oly élesen személy ellen intézni -a kérvényt. De miért nem emlegetik a kérvényezők főbbjei a -rendelkezésekre álló lapokban igazgató-jelöltjöket? Vagy ezt nem szükség -tudnunk? Lehet, hogy Radnotfay tévedett, hibái vannak, de vajon jobb -jő-e helyébe? Ha már az igazgatókat teszszük-veszszük, nem jó volna-e a -hírlapoknak hozzászólani, hogy az a leendő igazgató mennyiben alkalmas -egyén, be fogja-e tölteni helyét? Vagy a kérvényezők czélja csak a -Radnotfay megbuktatása, aztán nem bánják bár ki lesz, a többit egészen -azokra bízzák, a kik Radnotfayt jó igazgatónak nézték s eltűrték, hogy -szerintök tönkre tegye a színházat? Ez a kérvény szempontjából sem -helyes logika. - -A kérvényezők neveinek oly mély titokba burkolása sem igen szól a -kérvény mellett. Az ily kérvényekről való tudósításokban divat, épen az -ügy érdekében nemcsak az aláírók nagy számát emlegetni, hanem a -nevezetesb aláírókat is. A kérvényt pártoló lapok alig emlegetnek egy -pár kérvényezőt, de annál többször olvassuk itt-ott, a «magyar irodalom -és művészet képviselői», «a magyar írók és és művészek nagy része», -«hatvan journalista, író és művész írta alá már a kérvényt». De kik azok -a művészek és journalisták és írók? A szinészek nem. Midőn Reviczky -fennebi czikkében aláírásra szólította fel őket, nyilatkozatot adtak ki, -melyben visszautasították a felszólítást, szükségtelennek nevezték a -kérvényt s a mennyiben az igazgató működéséről már döntő ítéletet akar -hozni, méltánytalannak, időelőttinek is; egyszersmind indokolni is -igyekezték nyilatkozatukat, mindenesetre több okkal, mint a kérvényezők -kérvényöket. A politikai lapok szerkesztői sem vettek részt a -kérvényezésben; közülök csak Lonkayt halljuk emlegetni. Eötvös, -Csengery, Jókai, Arany szintén nem írták alá a kérvényt. A zene- és -dráma-kritikusok közül csak Ábrányi és Zilahy léptek föl. De legyenek -bárkik az aláírók, több okból tiltakoznom kell némely pesti és bécsi lap -azon állítása ellen, hogy a kérvény az összes magyar irodalom és -journalistika véleménye. Ha az összes magyar irodalom és journalistika -helyesnek látta volna beleavatkozni a dologba, talán csak szabatosabban -tudott volna fogalmazni húsz-harmincz sort, mint a kérvényezők. - -Én nem olvastam a kérvény eredetijét, de nincs okom föltenni -Reviczkyről, hogy azt hűtelenűl igyekezett volna ismertetni. S mily két -nagy hiba ötlik fel benne, mindjárt az első tekintetre. Egy helyt ez -áll: «Több éve múlt, hogy a hazafiúi lelkesedés által alapított drága -közintézet eredeti czéljához a magyar drámairodalom művelése és -terjesztéséhez, oly viszonyban áll» stb. Tehát a Nemzeti Szinház eredeti -czélja csak a magyar drámairodalom művelése és terjesztése. Különbözik-e -e meghatározás szerint Nemzeti Színházunk a Toldy István _Nemzeti -Szinház_ czimű szinműtárától, melynek czélja szintén a magyar -drámairodalom művelése és terjesztése? Alább ismét ez áll: «Az egész -közvetlen ügykezelésben avatatlanság, érzék- és szakképesség hiányának -jelei.» Az avatatlanság hiánya annyi, mint avatottság vagy legalább is -nem avatatlanság. Ezt akarják-e a kérvényezők mondani? Aztán miféle szó, -mit tesz az az érzékképesség? - -De a mint mondani szokás, ne kapaszkodjunk a szavak egérfarkába, hanem -küzdjünk meg a gondolatok hiénáival, szóljunk a kérvény tartalmához. -Hadd próbáljam meg hát. Nem vagyok ugyan erős ember, de talán e hiénák -sem oly erősek, hogy hamarjában széttépjenek. - - -III. - -Második czikkem megjelente óta maga a hirhedt kérvény is megjelent a -_Sürgöny_ hasábjain. Reviczky elég híven ismertette; a fogalmazás ebben -sem szabatos; a stilushibák mind benne maradtak, a Nemzeti Szinház -meghatározása meg van ugyan bővítve, de most is épen úgy illik Toldy -István _Nemzeti Szinház_-ára, mint azelőtt. Azonban egy pár különbség -mégis van Reviczky ismertetése és az eredeti szöveg között. Először egy -helyt, mindjárt elől, Reviczky és társai, az egész magyar irodalom és -művészvilág nevében szólanak: másodszor a kérvényben csak az 1861-iki -országgyűlés színügyi bizottságáról van szó, s ki van hagyva ez: «vagy -arról a maga rendes utján tudomást szerezni»; harmadszor a kérvényezők -nem kívánnak más igazgatási rendszert, csak más igazgatást és igazgatót; -a kettő közt egy kis különbség van, bár meglehet, az illetők nem is -gondoltak reá. A kérvényt ötvenöt úgynevezett író, művész és journalista -írta alá. Nem tagadhatni, hogy van köztök néhány író, művész és -journalista, de mindegyiket csak az fogja annak nevezni, ki mindenkit -írónak tart, a ki ír, művésznek, ki dilletánskodik, és journalistának, -ki valamelyik lapnál notizeket szerkeszt vagy fordítgat. - -De ne bajlódjunk a nevek és szók egérfarkával, hanem küzdjünk meg az -eszmék hiénáival, mint a múlt számban igértem. Valóban kár volt ily -igéretet tennem. A kérvényben tulajdonkép nincsenek eszmék, csak vádak, -a kérvényhez nincs mellékelve semmi nemű emlékirat; csak nevek, mintha a -csoportosúlás már eszme volna. Mihez szóljon az ember? Collegialis -igazgatást vagy teljhatalmú felelős igazgatót óhajtanak-e a kérvényezők; -művezetőket kívánnak-e az igazgató mellé rendeltetni némi önálló körrel -stb? Minderről hallgatnak; még csak általánosságban sem szólanak azokról -a reformokról, melyeket a subventióval kapcsolatban életbe kellene -léptetni. Sehol a gondolatok hiénái. E tekintetben a vitának tárgya -sincs, s én a kérdés azon oldalához sem szólhatok, melyhez talán némi -szakértéssel szólhatnék. - -A kérvény csak vádol. S csak az igazgatót vádolja-e? Nem. Mint a múlt -számban is megjegyzém, e kérvény, bár elhallgatja, egyszersmind a -szinházi bizottság ellen is van intézve. Nem tudom tisztán, mily -viszonyban áll az igazgató a szinházi választmányhoz, de azt tudom, hogy -az igazgató nem egészen független s a bizottságnak is van része a dolgok -vezetésében. A kérvényezők ennélfogva épen úgy kérik a szinházi -választmány elmozdítását, mint az igazgatóét s talán az «igazgatás» s -«igazgatóság» szó alatt épen ezt értik. Ha nem ez lett volna czéljok, az -igazgató elleni panaszaikkal először is e bizottsághoz fordúlnak vala. -De ők nem azt tették. S kikből áll e választmány? Nem köztiszteletű -hazafiakból-e, kik közelebbi tizenkét év alatt, a legsúlyosabb viszonyok -közt is oltalmazták, ápolták, sőt fentartották a szinházat? Nem gróf -Károlyi György volt-e az, ki, midőn nyilvánosan nem volt szabad a -szinház számára gyűjteni, magán úton kétszázezer forintot gyűjtött, s -oly segélylyel járult hozzá, mely nélkül csakugyan a bukás szélén állott -volna? Hol voltak akkor Morländer, Bexheft, Spiegel, Beermann, Király -János, Friebeisz Ferencz, b. Jósika Kálmán, b. Pongrácz Emil, Sipos Pál, -Bényei Gábor, Urváry Lajos, Deák Farkas stb., a magyar irodalom és -művészvilág e kérvényező ismeretlen nagyságai, hogy megmentsék «drága -közintézetünket?» Hol volt Reviczky az ő «kötelesség hű» -bőbeszédűségével, lármás «éberségével?» Szerkesztett-e csak egy -albumocskát is az inséggel küzdő szinház javára, mint «ügyfél» és -«atyafi»? Ez a hála az úgynevezett magyar irodalom és művészvilág -részéről e köztiszteletű hazafiak iránt, hogy még jóakaratjokat is -kétségbe vonjuk. - -A szinházi bizottmány és igazgatás ellen felhozott vádakat két részre -oszthatni: először olyanokra, melyek megalapításában bajosan ágazhatnak -el a vélemények, mert adatok, tények, számok által kell igazoltatniok; -másodszor olyanokra, melyek, mint talán æsthetikai nézetek eredményei, -vita tárgyai lehetnének, ha ismernők azokat a nézeteket. A kérvényezők -csak árnyoldalakról és hiányokról panaszkodnak, de aztán oly -árnyoldalakat emlegetnek, melyek minden fényoldalt kizárnak s az egész -szinházat egy nagy árnynak, hiánynak, visszaélésnek tüntetik föl. A mibe -Reviczky befoly, ott bajos szabatos fogalmazást várni, ezért kár is -fennakadni rajta. Lássuk a vádakat, melyek szerint a színház a bukás -szélére jutott. «A színház derék, hasznavehető s népszerű régi tagjai -közül sokan eleresztve» – mond a kérvény. Sokan? Én úgy tudom, hogy csak -Füredy, Réthy és Tóth Soma eresztettek el a közelebbi szerződtetések -alkalmával, sőt ez utóbbi saját kérelmére vissza is fogadtatott a -pénztár megterheltetése nélkül. Mit érthetnek a kérvényezők az egy pár, -a néhány kifejezés alatt, ha nekik három is sok? Aztán, vajon e -művészurak nem kináltattak-e meg régi szerződésökkel, nem azért mentek-e -el, mert több fizetést kívántak? - -Sőt épen ezért. Az igazgató e szerint tartozik minden fizetésjavítást -kívánó művésznek eleget tenni, mert az irodalom tagjai úgy kívánják, -mert különben mint a szinház «atyafiai és ügyfelei» tüstént agyonlövik – -egy kérvénynyel. Így a hírlapok lassanként a fizetésjavítást kívánó -szinészek közlönyeivé válnak s az egyesek érdekei emelkednek a szinház -érdekei fölé. Keveset értek a szinházigazgatáshoz, de csekély -tapasztalást kell belátnom, hogy a journalistika ily eljárása hová -vezet. Aztán ily nemű elbocsátás most először történik-e a Nemzeti -Szinháznál? Nem volte-e oly idő, midőn szintén pénzügyi kérdés miatt a -magyar drámai művészet elsőrendű tagjai bocsáttattak el? Miért nem -kérvényezett akkor is Reviczky? Kovács Ödön, Kun Pál, Szász Béla nem -voltak a magyar irodalom tagjai. De az volt Remellay, Szabó Richard, -Medve Imre stb. miért nem kérvényeztek akkor is, miért tisztelik meg -csak Radnotfayt e nagyszerű föllépéssel? - -«A pénztár új, szükségfölötti s haszon nélkül csupán a számot szaporító -tagok szerződtetése által kimerítve – folytatják Reviczky és társai. A -kérvényhez nem lévén a vádpontokat igazoló emlékirat mellékelve, nem -tudja az ember, kik e haszontalan, szükségfölötti tagok? operaiak-e, -vagy drámaiak? Az operához nem értvén, nem szólhatok hozzá. Hogy a -drámai tagok közt új, szükségfeletti, haszontalan tagok volnának, nem -vettem észre. Egyébiránt az a felfogástól is függ. Az aláírók között -vannak olyanok, kik Bajza Jenő _Zách Feliczián_-ját jeles műnek tartják, -míg a drámabíráló választmány tagjai közül többen ellenkező véleményben -vannak. - -Egészen más az, hogy a pénztár kimerítve: ez már nagyon is positiv -kérdés, a hol számok döntenek. De mit tesz e pénztárnak e kimerítése? -Azt-e, hogy Radnotfay túlment a rendes budgeten, többet költött, mint a -hogy szabad lett volna, zavarba hozta a szinház pénzügyét? Vagy csak -azt, hogy mindazt kiadta, mit kiadnia szabad volt, bár nem helyesen, s -nem takarított meg semmit, holott valamit megtakarítni lett volna -kötelessége? Nem tudom, de ha tudnám, se szólhatnék hozzá, mert nem -ismerem a szinház budgetjét s általában semmi nemű pénzügyi positiv -adatom nincs. A kérvényezők hihetőleg birtokában vannak mindazon -adatoknak, melyek e vádpontot támogatják. Reményi Ede alkalmasint -mihelyt Olaszországból hazajött, első gondja volt, hogy megvizsgálja a -szinház pénzügyi állását; Szegfi Mór a szerkesztéstől fenmaradt idejét -szintén az adatok kikutatására fordította, így Udvardy Vincze, Színi -Károly, Vajda János urak. Kár, hogy nem közölték adatjaikat az illető -helyen; így nagyon hiányos eljárásuk, mert semmit sem igyekeznek -bebizonyítani. Tőlem ugyan mondhatják, hogy akár kétszázezer forintig -megkárosította Radnotfay s a színházi bizottság a színházat. Nem lévén -kezeim között adatok, egy betűt sem írhatnék ellene. Mind a mellett azt -hiszem, hogy egyik kérvényező, Reményi Ede, nagyon hibáztatná -eljárásomat, ha minden biztos adat nélkül, csak úgy egyszerűen, -meggondolatlanul bevádolnám őt a közönség előtt, hogy általa a -Petőfi-szoborra gyűjtött pénzösszeg nem biztos helyre van kiadva -kamatra, a miről semmit sem tudok. Miért másokkal azt tenni, a mit nem -akarunk, hogy ők velünk tegyenek? - -«Az igazgatásba oda nem illő befolyások elharapózva – mond ismét a -kérvény. Ez megint sek mindent jelenthet: számos visszaélést, botrányt, -melyeket nem véleményeknek, okoskodásoknak, hanem szintén adatoknak kell -igazolniok. Én e vádhoz se szólhatok. Nem vagyok beavatva az igazgatás -és szinfalak titkaiba. Lonkay, Riedl, Szende, Hegyi Gyula, Reményi Antal -hihetőleg legtöbb fölvilágosítást adhatnak e tekintetben; lehet, hogy -nekik elég idejök van a szinfalak közé, a próbákra ki s bejárni. -Szabados János, ki tudtomra Szegeden lakik, alkalmasint itt ügynököt -tart, ki őt mindenről értesíti, a mi a függönyök mögött történik. Így a -többi kérvényező urak is bizonyosan egy csoport adatot halmoztak össze e -vádjoknak a szükség esetében támogatására. Kár, hogy a kérvényhez nem -csatolták az adatokat. Így vádjok csak nagy általánosság, mely nem -bizonyít, hanem épen bizonyításra szorúl. De mondhatni: nem közöltek-e a -lapok elég visszaélést, kivált a múlt «félévi» _Magyar Sajtó_ és -_Csáládi kör_. Valóban e lapokban sok olyat olvashatott az ember, mik e -vádat némileg támogathatnák. De hihetek-e én könnyen a múlt félévi -_Magyar Sajtó_-nak és _Családi kör_-nek, midőn a _Magyar Sajtó_-ban egy -reám vonatkozó tényt, továbbá egyik czikkem lényegét egészen elferdítve -olvastam, midőn a _Családi kör_ egy ártatlan novellámból oly valamit -kerekített ki, a mi nincs benne? Alkalmasint nem rossz akaratból -történt, hanem egyébből. Némely írónak és művésznek nagyon nobilis -phantasiája van; könnyen összezavarja, megmásítja az eszméket, adatokat, -miből aztán valami olyan kerekedik ki, minek kevés a tényleges alapja. -Hányszor nem tapasztalják, hogy holmi semmiségből mily iszonyú pletyka -keletkezik. Aztán egészen más hírlapba írni valamit hallomás után, -melyet jobban értesülés esetében visszavonhatni; egészen más nagy zaj -közt váddal lépni föl s a legfelsőbb helyen. Ily esetben el kell -készülve lennünk mindenre, s kétségbe vonhatlan adatokkal és hiteles -tanúkkal támogatnunk vádjainkat. A kérvényezők tudják, hogy mily adataik -és tanúik vannak, de tőlem nem kivánhatják, hogy akár czáfolatukba, akár -támogatásukba elegyedjem. - -«Az æsthetikai szempontok elhanyagolva» – folytatja a kérvény. E vád is -meglehetős homályos. Azt teszi-e, hogy a szinházunk igazgatásában az -űzleti szempont túlnyomóbb az æsthetikánál, vagy, hogy átalában -æsthetikai szempontról szó sem lehet? Sajnálom, hogy nem vehetem ki -tisztán a vádat, mert legalább egy részben hozzá szólanék. De egy -megjegyzést még sem nyomhatok el. Ha végig tekint az ember a kérvényezők -során, alig van egynéhány, kinek æsthetikai szempontjairól tudna valamit -a világ. Én legalabb Oldal, Eltér, Kulifay, Kulcsár, Kiroly, stb. -æsthetikai nézeteinek még hírét sem hallottam. A kiket ismerek is, -annyira különböznek egymástól, hogy nem okoskodhatom ki, így együtt minő -æsthetikai nézetek uralmát követelik a kérvényezők. Dobsa és Zilahy -dramaturgiai szempontjai nagyon különböznek egymástól, ezt mindenki -tudhatja, a ki a _Szent István_ czímű dráma fölötti vitákat olvasta. -Zilahy Molière _Tartuffe_-jét gyenge műnek tartja; hibáztatta az -igazgatót, hogy miért adatja épen ezt a Molière vígjátékai közül. Nem -hiszem, hogy pártolná Riedl, vagy Hegyi Gyula csak a classicismus -híréért is. A mi a kérvényező zenekritikusokat illeti, természetesen, -mint laikus nem szólhatok szempontjaikról, de annyit észrevehettem én -is, hogy meglehetős következetlenek. Reményi ugyanegy hónapban, ha nem -is ugyanegy lapban, magasztalja az olasz zenét s nevezi a Wagner zenéjét -egyedül igaznak. Ábrányi saját lapjában egykor keveset tartott Reményi -művészetéről, most egekig emeli. Minő æsthetikai szempontok ezek? Hogy -tudhassa az ember mit értsen a kérvényezők æsthetikai szempontjain? - - -IV. - -Mint valamely miniszternek, egy csoport jegyzékre kell válaszolnom. -Lássuk az első nagy hatalmasságét. Reményi csodálkozik, hogy én, saját -vallomásom szerint, a zenéhez nem értve, beleszólok, itélni merek, e -mellett ignorálok és ferditek. Továbbá megjegyzi, hogy velem valami -olyat hitettek el, a miből semmi sem igaz, s hivatkozik a _Zenészeti -Lapok_-ban megjelent czikkeire. Hogy a zenéhez nem értek, még egyszer -ismétlem, de egyszersmind hozzáteszem, hogy csak oly részhez szóltam, -melynek megitélésére elég egy kis általános aesthetikai képzettség meg -egy kis logika. Reményi rosszul van értesülve; velem senki sem hitetett -el semmit, saját szemeimmel győződtem meg a dolog valóságáról. Az egész -igy történt. Meglátogattam egyik barátomat, hol több jó ismerősömmel -találkoztam. Itt kezembe akadva a _Hon_ 169. és 170-ik számai, -elolvastam a tárczában Reményinek Wagnerről irt czikkeit. «Ily czikkeket -– mondám barátaimnak – én is tudnék irni, noha nem értek a zenéhez; -nincs benne egyéb frázisnál, s oly nemü tájékozottságnál, melyet -akármelyik lexiconból megszerezhetni». «Nem az abban a nevezetes – mondá -házigazdánk – hanem az, hogy Reményi, a ki itt oly határozott, sőt tulzó -pártállást foglal el Wagner mellett, nemrég majdnem ugy magasztalta -Mayerbeert, Rossinit, Donizettit, Verdit, az olasz operát, szóval sok -oly dolgot, melyek Wagner elméletével és gyakorlatával a legjelesb -ellenkezésben vannak». Ezzel hirlapcsomagjaiból kivette a _Zenészeti -Lapok_ 1862-ik 29-ik számát, melyben Reményi berlini diadalát irja le. -Elolvastam az illető czikket. Barátomnak igaza volt. Reményi Meyerbeert -nagy embernek nevezi s a többi közt igy ir róla: «Meyerbeer elmondhatja, -hogy lyrai és _drámai zene netovábbját_ (a _Hugenották_ negyedik -felvonását) teremtette; nyugodtan meghalhat, miután saját müve által -emelt magának _elévülhetlen_ emléket, s már _élve átlépte az üdvlelde -küszöbét_». Vajon igy nyilatkozik-e Meyerbeerről Wagner is az _Oper und -Drama_ czimü müvében, melynek bevezetését a _Zenészeti Lapok_ is közlik, -s melynek töredékeit Reményi is idézi a Wagnerről irt czikkében? Nem -támad-e Meyerbeerre a legkiméletlenebben, nem nevezi-e operáit -olyanoknak, melyekben szerinte az operai tévirány s legundokabb, a -leglealázóbb alakban jelen meg? Vajon Reményi nem visszhangozza-e Wagner -e szavait általánosságban, nem nevezi-e az ugynevezett jövő zenéjét örök -igazságnak, magát Wagnert titánnak? Melyik itt már az örök igazság, a -_non plus ultra_, a Wagner vagy Meyerbeer iránya-e? Reményi közvetve -vagy közvetlenül mindeniket dicséri, vagy megtámadja, a mint kedve -szöszszen vagy szüksége van reá. - -Barátom azután egy más czikket adott kezembe a _Zenészeti Lapok_ idei -38. 39. 40. 41. 42. és 43-ik számait, melyekben Reményi olaszországi -utját irja le. Ezeket is elolvastam A 43-ik számban mindjárt feltünt e -hely: «Nincs egy-egy nehezebb feladat, mint talpra esett s igazán -kedélyes humorral tölt buffooperát irni; az e nemben sikerültek aztán -elévülhetlenekké is válnak. Hányszor hallottam már Rossini _Sevillai -borbély_-át vagy Párisban, midőn még a páratlan müvész Lablanche élt; -hányszor gyönyörködtem Cimarosa _Matrimonio segreto_ czimü dalmüvében. -De az is igaz ám, hogy az ily remek buffo-operák előadásának sikere nem -a tulzott bohóczkodó, de igazán finom humoros előadástól függ». - -Továbbá a 42-ik számban dicséri Verdit, hogy olasz melodikus géniuszát -összekeveri a német (de nem Wagner-féle) irmodor sajátságaival. Utolsó -két dalmüvét nagyra becsüli s így kiált föl: «_Ha melodikus forrása ki -nem apad_, jogosan lehet tőle várni, hogy ezután inkább a valódi, mint -az álmúzsáknak fog élni és hódolni». A 43-ik számban Donizettit -illetőleg így sóhajtoz: «Edgardo, Donizetti géniuszának az elévülhetlen -ideálja!» Illik e mindez egy annyira tulzó Zukünftler szájába, a minőnek -Reményi mutatja be magát a «_Hon_»-ban? Dicsérheti-e az az olasz operát, -aki igy ir Wagner irányáról az operában: «A rosszakarat – mond Reményi – -a tehetetlenség, a mozdulatlan tétlenség, a kiczirkalmozott formákban -való undok dörzsölés, a sötétebb korszakokban fölállitott sablonok -bálványimádása, szóval a nyegleségnek nyerészkedésre és hatásvadászatra -alapitott hazug pagodája le van rombolva, megsemmisülve Wagner örök -igazságra fektetett zenéje által». Vajon kikre érti mindezt Reményi, ha -nem a régibb, kivált az olasz operairókra? Azonban ő azzal védi magát, -hogy miért ne dicsérhetnők Wagner mellett az olasz opera most ébredező -szebb jelenségeit, Shakespeare mellett a többi jó drámairót? Oh igen! -Ezt bizvást teheti egy objektiv kritikus, ki a különböző irányok fény- -és árnyoldalait feltüntetni igyekszik, de nem az, ki oly tulzó -pártállást foglal el, mint Reményi. Aztán itt nem a kisebb és nagyobb -tehetségekről van szó, hanem az opera két oly irányáról, melyek -egymással életre-halálra küzdenek. Ime az okok, a miért én, mint laikus -is, merhettem meglehetős következetlenséggel vádolni Reményi urat. A mi -a Petőfi-szoborra begyült pénzt illeti, senkit sem gyanusitottam -egyetlen szóval sem; örvendek rajta, hogy a pénz biztosan kamatoz s -óhajtom, ha már czikkeim nem kamatozhatnak a szinház javára, -kamatozzanak legalább Reményi urnak annyit, hogy azután jobban -meggondolja a mit ír s a mit aláir. - -A második jegyzék a _Családi Kör_ szerkesztőségétől van hozzám intézve. -Emlékezhetnek arra e lap olvasói, hogy ez év elején egy _Nők a tükör -előtt_ czimü novellát irtam, melyben a többek közt nem általában az -irónőket, hanem csak az irónők bizonyos faját igyekeztem kigunyolni, oly -fajt, melyet nem hiszem, hogy még a _Családi Kör_ is oltalmába vegyen. -Novellám e pontját három oldalról támadhatni meg: vagy azért, mert -nincsenek oly irónők, s ha igen nem oly számosan, hogy szatira tárgyai -lehessenek; vagy mert hívtelenül festettem; vagy mert műveimnek egy -csepp aesthetikai becse sincs. A _Családi Kör_ nem ezt tette, hanem -fogta magát s _Néhány szó a nőnem érdekében_ czim alatt (neki az irónő -és nőnem ugyanegy) egy hosszú czikket irt, mely igy kezdődik: «Az öreg -tudta, hogy az irónők nem igen szoktak kötni és himezni», irja Gyulai -Pál a _Koszorú_ egyik közelebb megjelent számában, és nem először -történt, hogy Gyulai éles gúnyainak és kiméletlen nyilvános bevádolások -tárgyává teszi az irónőket. Semmi szóm nem volna hozzá, ha egyes -példányokra vonatkoznának vádjai; minden állásnak és osztályuak vannak -ép ugy becsülésre méltó, mint kigunyolásra alkalmas példájai és a kinek, -mint Gyulainak, kiváló hajlama van a gunyorra, inkább az utóbbiakat -választja költészete tárgyául. De Gyulai nem egyes példányokról -nyilatkozik ilyen becsmérlőleg hanem az egész osztályról; most azt -mondta, hogy az irónők nem szoktak kötni meg himezni másutt meg, valahol -a _Szépirodalmi Figyelő_-ben, kétségbevonja, ha jó anyák lehetnek, egy -harmadik és negyedik alkalommal meg egyéb nemes női tulajdonokra tartja -őket képteleknek, szóval a ki Gyulainak egyes nyilatkozatait egy -egészszé foglalja össze, annak lehetetlen az irónőben mást, mint -nevetséges, szánandó, vagy épen megvetendő teremtést látni». A _Családi -Kör_ elhallgatta, hogy én novellát irtam. Olvasója azt hihette, hogy én -értekezést irtam s az nem az irónők bizonyos faja, hanem általában az -irónők ellen van intézve. A mit novellámból idéz, s a mire épiti -értekezése jó részét, az nem az iró objektiv véleményeként van oda irva; -hanem mint a novellai személy subjektiv meggyőződése. Vajon szabatos -eljárás-e ez; vajon nem olyasmit kerekitett e ki a _Családi Kör_ -novellámból a mi nincs benne? De menjünk tovább. Nem igaz, hogy több -izben irtam az irónők ellen. Csak egyszer fejtegettem az irónők kérdését -az 1858-ki _Pesti Napló_-ban. A _Szépirodalmi Figyelő_-ben erről soha -egy betüt sem irtam, s kétlem, hogy más is azt s ugy irta volna, mint -azt a _Családi Kör_ állitja. Hogy én mennyire s mint nem vagyok barátja -az irónőjének, azt elég bőven kifejtettem a _Pesti Napló_-ban. Ha a -_Családi Kör_-nek polemiára volt kedve, vette volna e czikket alapul s -ne adott volna számba elferditett vagy együgyüen formulázott -ellenvetéseket, s ne irta volna polemiáját ugy, hogy olvasója azt sem -tudhatja, mi van mindebből a novellában s mi nincs. - -Szóval a _Családi Kör_ azt a dolgozatomat tolta előtérbe, melyben semmi -nincs az irónők ellen, a miben pedig van, egészen mellőzi s kénye, kedve -szerint állitja föl a tételeket, hogy annál kényelmesebben czáfolhassa -meg. Azonban mindezt nem panaszkép mondom, én már hozzászoktam az -ilyesmihez, tőlem irhat akármit a _Családi Kör_, csak azt ne kivánja, -hogy könnyen higyjem a mit ír. Hiszen, uramfia, legujabb számában is -olyat állit rólam, minek nincs alapja. Azt mondja, hogy Reviczky -Szevérnek fiatalságát hibául róvom föl. Hol van erről egyetlen szó is -első és második czikkemben, melyekre a _Családi Kör_ hivatkozik? - -De elég ebből az unalmas dologból ennyi. Lássuk a _Hölgyfutár_ és -Reviczky Szevér, ha nem is ugyanazonos, de együttes jegyzékét. Elfogadva -a fegyvernyugvást, nem folytatom tovább polemiámat a kérvényezők ellen, -sőt e nyilatkozatukra is csak egy pár rövid megjegyzést teszek. Először: -én is küzdöttem oly akadályokkal, a minőt ők emlitenek, de tekintetbe -vévén a körülményeket, mégis tudtam irni. Reviczky kedvező helyzetét -senki sem emlegette se kárörömmel, se a nélkül; én részemről nagyon -kedvezőtlennek tartottam eleitől fogva. Hogy a kérvényezők tanultak -valamit eljárásuk birálatából, s emlékiratot készitettek, az nagyon -örvendetes; jobb későn is, mint soha; hogy a _Pesti Napló_-nak nincs -része a kérvényben, azt mindenki tudta, de az, hogy semleges volna, nem -áll, mert anynyira nem kedveli a kérvényt, hogy még eddig mint tényt sem -registrálta. Egyébiránt rám nézve tökéletesen mindegy lesz vala, akár -pártolja a kérvényt, akár nem. Ha pártolja, csak sajnálkoztam volna a -szerkesztőn, hogy oly kevés belátása van, mint egyik dolgozótársának, ki -semmi tekintetben nincs hivatva, hogy e lapnak irányt adjon. - - - - -HAMLET. - -Tragédia 5 felvonásban. Irta Shakespeare, fordította Vajda Péter. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 augusztus 22-én. Paulai és -Paulainé, a kolozsvári Nemzeti Szinház tagjai mint vendégek. - -Csak helyeselni lehet, hogy vidéki szinészeink jobbjai koronként egy pár -vendégszerepben fellépnek szinpadunkon. Nemzeti Szinházunk még sokáig -nagyrészt a vidéki szinészekből fog újonczozni s egy pár jó újonczra -nagyon szükség volna. Paulai mindenesetre első sorban áll azok között, -kikből adandó alkalommal újonczozni lehet. Nem mindennapi tehetség, ha -nem is kifejlett művész. Nagyobb szerepei szellemét nem fogja föl -egészben helyesen, de a mit felfog, néhol meglepően játszsza. Az arcz- -és szemjátékban nem erős, mozdulatai sem kitünőek, inkább csak kézjátéka -sikerül, de hangja tiszta, rokonszenves, szavalata elég szabatos, kivált -az élénkebb helyeken, mert a nyugodtabb perczekben néha holmi prédikáló -hangba esik belé, de leginkább örvendhetni annak, hogy hajlama és -képessége van a pathosz kifejezésére, a mi szinészetünkből, részint -ferde elméletek nyomán, részint a tehetség hiánya miatt, kivált az ifjú -nemzedékből kezd majdnem egészen kiveszni. Azonban, hogy e méltánylatunk -mellett is egyenesen kimondjuk, hogy a czímszerep nem sikerült -Paulainak, azon senki sem fog csodálkozni, a ki _Hamlet_-et figyelemmel -olvasta. Hamlet a legnehezebb szerep Shakespeare drámáiban, mert a -legcomplicáltabb motivumok szövevénye, s nagyon ritkán egyesülnek -valamely szinészben oly tulajdonok, melyeknek úgyszólva chemiai -összeolvadásából kell előállítani e jellemet. Hamletben egy hős, egy -finom udvari, egy éles elméjű tudós, egy erényes ember, Dánia reménye -elveszését sajnálja Ophelia. S valóban mindebből van valami Hamletben, -de a hőst a beteges lelkiismeretesség és kétely gyávává és cselszövővé -teszik, csak akkor gyúlad föl tettereje vagy hősisége, midőn mozgékony -phantasiája heves indulatba ejti, mikor azután, mint rendesen a -fontolgató tétlen emberek, balságokat követ el; a társaságkedvelő derült -udvari finomságába a bizalmatlanság, melancholia, gúny epéje olvad, mely -néha egész a durvaságig ragadja; a tudós éles elméje csak sophismákat -gyárt tétlensége palástolására, meghasonlásba hozza a világgal s -önmagával, hogy már-már se esze, se szíve nincs helyén; gyöngesége majd -minden erényét bűnre változtatja s egy nagy tett örve alatt, a melyre -képtelen, nemcsak másokat csal meg és sodor veszélybe, hanem önmagát is; -és végre Dánia reménye, a helyett, hogy atyját megboszulja, hazáját -felszabadítsa, csak önkinzó komédiát játszik, melyben mindent a véletlen -dönt el. - -Íme csak egy pillanatra is mily látszólagos ellenmondás, mennyi -különböző elem Hamlet jellemében. S ha nemcsak az általános benyomást -veszszük, ha jelenetről jelenetre vizsgáljuk, mennyi alkatrész tünik föl -még s mennyi módosulást szenved a cselekvény s a kedélyhangulat szerint -mindez s mégis a jellemvonások e chaoszába mily egységet tudott önteni a -költő. A különféleség ez egységét visszatükrözni bármely szinésznek -nehéz, még akkor is, ha minden ide szükséges tulajdon megvan benne, mert -a vegyítés aránya és módja az, a mi itt leginkább dönt. Néhány kitünő -szinésztől láttam Hamlet szerepét itthon és külföldön, de mindenikben -éreztem valami hiányt, a miről hirtelenében magam sem tudtam volna -számot adni. Egyik a finom udvari ember modorára helyezett több súlyt, -mint a mennyit kellett volna; a másik a kitérő jelenetekben fejezett ki -itt-ott olynemű erőt és szenvedélyt, melyek ellenkezésben vannak Hamlet -tehetetlenségével; a harmadik a szójátékot és élczet nem tudta jól -beleolvasztani a melancholia alaphangulatába; a negyedik alig emelte ki -Hamlet szellemi és rangbeli fensőségét, melylyel kivált a nyugodt -pillanatokban egész környezetén uralkodik; az ötödiknél a tettető és -valódi Hamlet különbségei igen élesen állottak egymással szemben, holott -mintegy fokozatosan, úgyszólva egymásba kell játszaniok, kivált az -Opheliával való híres jelenetben. De elég. Nagyon halvány vonásokban -élnek emlékemben az előadások benyomásai, csak arra emlékszem élénken, -hogy a mint említettem, mindíg éreztem valami hiányt és soha egészen nem -állott előttem az a Hamlet, a kit Shakespeare oly mély psychologiával és -erős phantasiával rajzolt. De épen azért, mert elméletből és -tapasztalatból tudom, mily nehéz e szerep, sokkal engedékenyebb szemmel -nézek benne végig akárkit, mint másban. Bizonyára egy vidéki fiatal -szinésznek kétszeres joga van ez engedékenységre mindnyájunk részéről s -valóban örömest méltányolnám Paulai Hamletjét, ha észre vettem volna, -hogy igyekszik valamennyire a szerep mélyére hatni. A baj az, hogy úgy -látszik, nem érti szerepét s csak egy búsongó heves ifjút állít elénk, a -ki atyját meg akarja boszulni. A legegyoldalúbb általánosságban fogta -föl a sokoldalú s anynyira complicált szerepet s kivált a melancholia -humorának s az önkinzó gúnynak egyetlen hangját sem hallatá. Csak a -harmadik felvonás negyedik jelenete sikerült vendégművészünknek, midőn -Hamlet anyjára támad, mint oly hely, mely kevébbé complicált a többinél, -s melyet a heves felindulás kevéssé árnyalt pathosza is hatásossá tehet. -Azonban, midőn Paulai Hamletjét nem méltányolhatjuk, örömest -méltányoljuk szép tehetségét, mely könynyebb, hozzávaló szerepekben -bizonyára még inkább ki fog tűnni. - -Paulainé a királynét adta, elég gondosan; kár, hogy ez az egyébiránt -tehetséges és gyakorlott szinésznő szavalatát bizonyos méltóságos -hanghordozás csaknem modorossá teszi. A többi szerepekről legyen elég -annyit megjegyeznünk, hogy Tóthot és Prielle Kornéliát kivéve, -mindnyájan gyöngén és készületlenül játszottak, sőt Tóth és Prielle -Kornélia sem játszottak úgy, a hogy tudnak. Hogy a tragédia nálunk nem -jó lábon áll, hogy az 1830–1848 közti korszakhoz képest hanyatlik, azt -ezelőtt hat évvel elég bőven kifejtettem a _Budapesti Szemlé_-ben. Azóta -a viszonyok keveset változtak; most csak annyit adok még hozzá, hogy -ezen se subventio, se igazgató, se petitio nem segíthet. Új tehetségeket -teremteni nem áll hatalmunkban; a meglevő többé-kevésbbé jeles -tehetségek közös törekvése tehet legtöbbet s így leginkább -szinészeinktől függ, hogy ne haljon ki köztünk a drámai művészet -tulajdonképi fönsége. Szinészeink a mily kedvvel s készülettel játszanak -némely vígjátékot és drámát, nagyrészt épen oly kedvetlenek a -tragédiában, kivált a Shakespeareéiben, melyeket jobbadán még csak -Egressy Gábor tart fenn szinpadunkon. Nem mulasztjuk el erről adandó -alkalommal többször és bővebben szólani. Most még csak a -Shakespeare-fordításról akarunk egy pár szót koczkáztatni. _Julius -Caesar_-t kivéve, Shakespeare drámái művészietlen vagy magyartalan -fordításban adatnak színpadunkon. _Lear király_-t nem Vörösmarty, -_Coriolan_-t nem Petőfi fordítása szerint adják. Igaz, hogy főbb -szinészeinknek, kik tizenöt-húsz év óta játszszák valamely fordítás -szerint szerepeiket, bajos és kényelmetlen egy egészen új fordítást -betanulni, de talán Shakespeare, meg aztán Vörösmarty és Petőfi -tehetnének e tekintetben kivételt. A Vajda Péter _Hamlet_-fordításánál, -mely elég művészietlen és magyartalan, nincs ugyan jobb, de vajon a -Kisfaludy-társaság nem igyekszik-e Shakespeare meghonosításán, vajon a -szinházi bizottság és az igazgatóság nem tesznek vala-e jobban, ha azzal -az összeggel, melyet két drámai jutalom kitüzésére fordítottak, a -Kisfaludy-társaság törekvését támogatják? Az akadémia két drámai jutalma -untig elég, ezeket sem igen koronázza a siker, s egy teljes és jó magyar -Shakespeare fölér nagyon sok koszorúzott és koszorúzandó drámával. -Némely lap vádolja az igazgatóságot az eredeti drámirodalom -elhanyagolásával. Nem vizsgáljuk, mennyiben alapos e vád, de azt bátran -kimondjuk, hogy részünkről nem abban látjuk az eredeti drámairodalom -előmozdítását, ha csak egy párszor adható eredeti dráma betanulásával -kinozzuk szinészeinket és Shakespeare meghonosítását s gonddal adatását -nagyobb nyereségnek tartjuk mind az irodalomra, mind a szinművészetre -nézve a drámajutalmak kitüzésénél. - - - - -BÁNK BÁN. - -Tragédia 5 felvonásban. Irta Katona József. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 augusztus 26-án Paulai és Paulainé, a kolozsvári szinház -tagjai mint vendégek. - -Bocsássanak meg olvasóim, hogy ismét egy régi szinműről irok. Bizonyára -nem tartozik jó tulajdonaink közé, hogy közönség, szinész, kritikus -egyaránt csak új dolgokon kap. A nagy vagy kitünő költők művei -mindenesetre nagyobb tiszteletben részesülhetnének nálunk. Mily szép -volna például, ha közönségünk nemcsak az új szinművek előadásán jelenne -meg nagyobb számmal, ha lennének nagybecsű kedvencz darabjai, melyeket -örömest nézne mindíg; mily szép volna, ha szinészeink néhány örökbecsű -mű lehető gondos előadásában helyeznék főbüszkeségöket; ha néhány -nagyobbszerű szerepet folytonos tanulmány tárgyává tennének, s így -évenként az egész drámai személyzet mintegy bemutatná tiszteletét -egy-egy nagy költő és saját művészetének fönsége iránt; mily szép volna, -ha a kritikus a helyett, hogy az igazgatás gazdasági kérdésével -foglalkozik, a szinészek játszását birálná, kivált oly szerepekben, -melyek az analysist megérdemlik. Angolországban nemzedékről nemzedékre -száll a Shakespeare iránti tisztelet; Francziaországban Molièret épen -úgy megtapsolják most, mint ezelőtt kétszáz évvel. A németnek ugyan -nincs se Shakespeareje, se Molièreje, de Schillerjét és Goethéjét -szintén kitünteti és Shakespearet annyira meghonosította szinpadán, hogy -népszerűbb nemzeti költőinél. Az 1849. év előtt nálunk is tapasztaltunk -némi ilyes törekvést, mely legalább kezdetnek elég volt. Egressy -Shakespeare meghonosításán fáradozott, Lendvai versenyzett vele. Néha a -közönség csak azért ment szinházba, hogy lássa, vajon Othellót vagy -III-ik Richardot Egressy vagy Lendvay játszsza-e jobban. Egy pár jelesb -eredeti drámát nagy kedvvel, gonddal adtak, ha nem is teljes sikerrel. -Katona _Bánk bán_-ját szinészeink élesztették föl hamvaiból. Volt idő, -midőn e műben minden kis szerepet legjelesb szinészeink játszottak. -Egressy, Lendvay, Bartha, Szentpétery, Fáncsy, Jókainé, Lendvayné stb. -együtt s egymást támogatva működtek. Közönség, kritika egyaránt érezte e -hatást és visszahatott reá. Most Shakespeare meghonosítása majdnem -egészen megszakadt. A lefolyt tizenöt év alatt csak két újabb -Shakespeare-fordítás fordult meg szinpadunkon. _Antonius és Cleopátrá_-t -alig láttuk egy párszor s már a lomtárba került. Jelesb eredeti -színműveink gyakoribb és kedvvel adatása lassanként kezd kimenni -divatból. _Bánk bán_-t 1857 óta, mikor adatása újabban megengedtetett, -alig láttuk egy párszor. Másfél év óta senki sem rántja elő, egy vidéki -szinésznek kell feljönni, hogy a legjobb magyar tragédiában ismét -gyönyörködhessünk, ha ugyan gyönyörködhetni, midőn a szinészek egy része -szerepét sem tudja jól s az egész előadás vontatott, összevágás nélküli. -Ezt érdemli-e a legjobb magyar tragédia? Igy tesz-e eleget a Nemzeti -Szinház egyik főczéljának, mely a magasb drámai művészet fejlesztése? - -Mindez nem az igazgatóság ellen van intézve. Nem vagyok egy véleményben -szépirodalmi lapjaink nagy részével, melyek minden baj okát az -igazgatóban keresik. Az igazgató rá kényszerítheti a szinészeket jobb -repertoirera, több próbára, nagyobb pontosságra, de szellemet, törekvést -oly kevéssé önthet beléjök, mint a közönségbe részvétet a tragédia -iránt, mint a kritikába eszmét és elveket. Részemről az igazgatót -legkevésbbé hibáztatom, hanem első sorban a szinészeket, aztán a -közönséget s végre a kritikát. Nincsenek nagy követeléseim s csak annyit -óhajtok, a mennyi lehetséges. Néhány örök becsű tragédia, egy pár -moliére-i vígjáték jól betanulását és gonddal adatását óhajtom, melyek -mintegy ünnepnapjai legyenek a drámai művészetnek s melyekben minden -szerepet, még a legcsekélyebbet is, a legjobb erők vállaljanak el. E -néhány mű, ha szinészeink évenként többször ismétlik s nem csupán -szükségből rántják elő, lassanként mind tökéletesben fog előadatni. A -főszerep-játszó oly támogatásra talál társai részéről, mely emelni fogja -lelkesedését, s így ő is hajlandóbb lesz viszonszolgálatkép más ily -szinmű csekélyebb szerepében is föllépni. De a szinészek ilynemű -törekvése nem lehet tartós, ha a közönség nem kiséri részvéttel, ha csak -új szinműre gyűl fel nagyobb számmal, ha általában közönyös oly művek -előadása iránt, melyek a szinész tehetségét és tanulmányát leginkább -megpróbálják. E törekvést és részvétet éleszteni a kritikának volna -feladata. Azonban nálunk a kritika többet foglalkozik a szerződtetési -kérdésekkel, a szinészek fizetésével, mint játékával; az örökbecsű művek -előadásáról, ha nem ujdonság, épen hallgat, vagy ha néha szól, ritkán -mond egyebet üres phrásisoknál. - -Ily gondolatokkal tépelődve egész előadás alatt, talán kevesebbet -figyeltem az előadásra, mint kellett volna. Annyit mégis ki merek -mondani, hogy a czímszerep csaknem úgy felül van Paulai erején, mint -Hamlet. Bánk jelleme is sokkal bonyolultabb, mintsem egyetlen uralkodó -szenvedély rajzával, melyhez, úgy látszik, Paulai leginkább ért, ki -lehessen emelni. Csak nagy általánosságban fogta fel szerepét, s ez -általánosságban is voltak hibák. Bánk nem oly ifjú ember, mint Paulai -elénk állította; mindenesetre negyven és őtven közti férfiú; büszke, -méltóságos oligarcha, ki nemcsak környezetének, hanem a királynénak is -imponál. Örömmel jegyezzük meg, hogy a részletezésben, mely különben -Paulainak nem erős oldala, egy pár sikerült mozzanatot vettünk észre. -Ilyen volt például az első felvonás vége, midőn a rejtekajtóból előjő. -Paulai a meztelen kardot nem emelte magasra, mintha valakit meg akarna -ölni, mint azt nem egy jeles szinész tette már szinpadunkon. S ez így -van jól. Bánk az előbbi jelenetben, midőn bejő és visszatántorog, -hűtelennek hiszi nejét, mert kezét az előtte térdeplő Ottó kezében -látja; ezért benn rejtekben kardot húz, hogy megrohanja Ottót; azonban -tanúja levén Melinda boszus felindulásának, a ki visszautasítja Ottót, -megcsendesedik. Az ok elenyészett, a miért megrohanhatná vetélytársát s -midőn később meztelen fegyverrel s magánkivül jő ki rejtekéből, a -fegyver semmi egyebet nem jelent, mint szórakozottságát; elfeledte -visszadugni s egész nagy felindulása a királyné párbeszédére vonatkozik. -Az utolsó felvonásban is egy pár hely igen sikerült Paulainak; kár, hogy -Bánk fokozatos megsemmisülését kevésbbé tüntette ki, pedig a költő nagy -súlyt helyez. Paulainé sok méltósággal játszotta a büszke királynét, sőt -a multkor tőlünk megrótt méltóságos hanghordozása is itt inkább helyén -volt, mint _Hamlet_-ben. Azonban a finomabb, kivált a daemonias -árnyalatokat, ő sem emelte ki, s egészen csak a büszkeségből dolgozta ki -szerepét. - -Prielle Kornélia Melinda szerepét sokkal sikerültebben játszota, mint a -multkor az Opheliáét. Kivált az őrülési jelenetekben volt kitünő. Az -első felvonásbeli jeleneteivel már kevésbbé lehettünk megelégedve. -Melinda sokkal ártatlanabb, szelidebb és naivabb, mint a hogy ő fogta -fel. Épen e szelídség, ártatlanság és naivság sodorják örvénybe. Ez -különösen az Ottóval való jelenetekben érvényesül, a kit mintegy bátorít -még akkor is, midőn visszautasítja szerelmét. Arra is figyelmeztetjük a -tisztelt szinésznőt, hogy a harmadik felvonás első jelenetében e szép -helyet: - - Nem, azt ne mondja az udvar, mert hazud’ - Mindenkor, ez ne mondjon engem annak; - Ah én szerencsétlen vagyok _(földre rogy)_. - -ne hagyja elsiklani. Melinda nem meri kimondani azt a gyalázatos szót, a -mivel vádolják; szűzi szemérme még most sem hagyta el. Az _annak_ szót -valami oly hangon kiemelni, mely mindezt éreztesse velünk, s melylyel -némi átmenetes ellentét legyen a kitörő fájdalom, mely alatt összerogy. - -Legjobb volt Tóth, mint Biberach. Ez legjobb szerepeinek egyike, s nem -sok gyakorlat és tanulmány kellene még hozzá, hogy az eltakartabb -czélzatokat is érthetőkké tegye a közönség előtt. Különösen ajánljuk, -hogy az első felvonásban jobban emelje ki azt, midőn Ottóval beszélve, -tulajdonkép a rejtekben levő Bánkhoz szól, s a végső jelenetben némi -erős felindulásba vegyítse a gúnyt. Okát maga a jelenet eléggé -kimagyarázza. Biberachot a rossz fizetés, kevés haszon s még hozzá a -veszély ingerlékenynyé tették. Heveskedett és őszintén, pedig ebből nem -húzhatni hasznot. Eszélye csak egy pillanatban hagyta el, csak kissé -engedett a szív felindulásának, s íme életébe került. - -Nem hagyhatjuk említés nélkül Szigligeti Annát Izidora szerepében. Ez a -fiatal szinésznő, tehetségéhez képest, néhány hónap óta szép fejlődésnek -indult. A minap a _Menekültek_-ben, midőn Szilágyiné helyett lépett föl, -részesült érdemlett tapsokban. Ma szintén kitünt s a mi több, oly -szerepben, melyet rendesen minden hatás nélkül játszanak szinpadunkon. -Nem tudjuk, miért, e szinésznőt folyvást gúnyolja s csaknem üldözi egy -pár lap. Azért-e, mert a nevezetesb szinésznők ellen nem mervén szólni, -egy kezdőre kényelmesebben kiönthetik mérgöket, vagy azért, mert oly -férfú leánya, kinek drámairodalmunkban s a Nemzeti Szinház körül nem -mindennapi érdemei vannak? Nem tudjuk, de mindenesetre nagy szegénység. - -A többi szereplőről jobb nem szólanom. - - - - -BRANKOVICS GYÖRGY. - -Tragédia 5 felvonásban. Irta Obernyik Károly. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 szeptember 9-én. - -E művet leginkább Egressy játéka tartja fenn, ki Brankovics szerepét -folyvást nagy virtuozitással játszsza. Nincs is e műben szorosan véve -egyéb, mint e szerepnek egy pár oly jelenete, mely alkalmat ad a -szinésznek az atyai fájdalom hatásos rajzára. - -Brankovics jellemének mint egésznek, kevés érdeke van. A költő nem úgy -bonyolítja a cselekvényt, hogy Brankovics szenvedése, bukása valóban -drámai és tragikai legyen. Ő családja és országa érdekében föláldozza a -magyarok szövetségét, melynek biztosítására aztán kezesekül küldi fiait -a török udvarba. Az ember azt várja s a fejlődés is úgy indul, hogy -midőn a magyarok győzelmesen nyomulnak elő a török ellen, Szerbországban -forradalom üt ki, mely kényszeríti Brankovicsot a magyarok oldala -mellett a török ellen indulni, vagyé pen megfosztja trónjától Ennek -következtében azután a szultán megöleti fiait, s így Brankovics mindazt -fölidézi maga ellen, a mit hogy elkerüljön, nem borzad vissza még a -hitszegéstől sem. Azonban a költő egészen más fejlődést ád -cselekvényének. Brankovics lecsöndesíti az elégületlen szerbeket, hű -marad a török szultánhoz s csak akkor ránt ellene kardot, midőn a török -szultán arra a kósza hírre, mintha a szerbek elpártoltak volna, -kiszúratja fiai szemét. Oly félreértés dönt tehát, melyet semminemű -ármány nem készített elő s így csak puszta véletlen. E miatt Brankovics -szenvedése sem oly megindító, mint lett volna különben. De másfelől nem -is igen valószínű, hogy a szultán csak kósza hírre kiszúrassa szemét oly -ifjaknak, kiknek testvérét szenvedélyesen szereti, kivált akkor, midőn -annyira érdekében van, hogy Szerbországot elvonja a magyarok -szövetségétől. Általában a szultán nagyon elhibázott jellem, valamint -Mara is, a ki szintén bábnak van rajzolva. Továbbá a szultán viszonya -Marával kettőssé teszi a cselekvényt; szerelmöknek kevés befolyása van -az egész folyamára s épen semmi a kifejlődésre. - -Mindezzel nem oda izgatunk, hogy e mű kiszoruljon a repertoireból; sok -ügyességgel van összeszerkesztve s Egressy játéka kiváló érdeket -kölcsönöz neki, sőt ellenkezőleg azt óhajtanók, hogy minden eredeti -régibb mű, melynek egy vagy más szempontból némi kiváló érdeme van, -koronként megforduljon szinpadunkon. Az ily eredeti művek száma is -csekély s mindenesetre érnek annyit, mint némely, talán kelleténél -többször adott, külföldi művek. - -Azoknak, a kik azt hiszik, hogy a szinész csak pusztán a költő szolgája, -Egressy ma eléggé bebizonyítá az ellenkezőt. Jobban megalkotta a -Brankovics jellemét, mint a költő. Igaz, hogy ez könnyebb a kis, mint a -nagy költők műveiben, de itt is marad a szinésznek elég alkotni valója. -Hogy ne menjünk tovább, példa van reá: a magyar közönség előtt is eléggé -ismeretes Aldrigde, ki Othello szerepében nemcsak a költő intentióit -testesítette meg, a mi már magában is alkotás, hanem a megadott alapon -saját phantasiájából is oda teremtett egy csoport oly vonást, melyek a -jellemet mind érthetőbbé, mind hatásosabbá tették. Obernyik -Brankovicsában kevés a kiváló egyéni, sőt typikus vonás is; nagy -általánosságban van tartva, majd minden árnyalat nélkül. Egressy egy -elvénült hőst mutatott be, ki testileg meglehetősen meg van törve, de -keblében oly erős szenvedélyek lobognak, melyek testi erejét is emelni -tudják. Innen van, hogy midőn a csatából visszajő, fiaitól támogatva lép -be: a nyugodt pillanatokban csendes, kimerült, szaggatottan beszél, -azonban mihelyt szenvedélyei igazgatják, heves, kitörő, erélyes s -mintegy megifjodni látszik. Kiváló súlyt helyezett továbbá Egressy az -apai gyöngédségre is, melyet a költő első felvonásokban nem emel ki -annyira, a mennyire a későbbi felvonások megkivánják. Egressy -Brankovicsa mindjárt fiai nézésébe merül, gyönyörködni látszik bennök, -meg-megöleli őket, s midőn hozzájok szól, hangja érzelmesebb, -olvadékonyabb. S mind ebbe Egressy némi szerb nemzeti vonást is -olvasztott, némi erős indulatosságot, mely a korhoz képest a vadsággal -határos. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy némi szerbséget szavalatába -is átvitt, mert egy pár helyt úgy tetszett az embernek, hogy valóban -szerb beszél, a ki rosszúl hangoztatja a magyar szavakat és különös -módon hangsúlyoz. Nem a kitörő szenvedély hangsúlyát értjük, melynek -szabályait nem lehet meghatározni s mely ritkán függ a nyelvtanitól, -vagy jobban mondva az értelmitől, mert e kettő egy a magyar nyelvben, -hanem a nyugodt beszédét, melylyel Egressy meglehetősen önkényesen -bánik. Nem tudjuk, itt jellemzési okból beszélt-e egy párszor oly -különös módon, de ilyesmit, noha más szinezettel, többé vagy kevésbbé -feltünőn, nem egyszer tapasztaltunk nála. Sajnálnók, ha ifjú szinészeink -épen ezt tanulnák el Egressytől, a kitől egyébiránt annyi szépet -tanulhatnak. De mellőzzük a gáncsot. Egressy az apai fájdalom -jelenetében elég gazdagon kárpótolt mindennemű hangsúlyozást. Itt is -felülmúlta a költőt, kiegészítette, helyreigazította s a fájdalom rajzát -fokozatosan szerves egészszé alkotta. Csupán csak egyetlen egy -mozzanatra van megjegyzésünk. Abba a helybe, midőn Brankovics megátkozza -az istent, talán némi őrültszerűséget kellett volna önteni, mintha nem -tudná, mit beszél s mintha fájdalma e magas fokon kifáradt volna már és -csak akkor nyer erősb lendületet, midőn a bosszu indulatától vesz új -táplálékot. - -Brankovics nagyobbik fia szerepében Egressy Árpád tette első kisérletét -a főváros közönsége előtt. Ez a fiatal szinész szép reményekre jogosít. -Termete deli, arcza kifejező, hangja érczes. Szavalata nagyon értelmes -volt. Hogy inkább tisztességes szónok, mint valódi szinész gyanánt -szavalt, az természetes. Az indulatok árnyalatait hangban, arczban, -mozdulatban csak a gyakorlat és tanulmány adja meg, a mihez sok -szerencsét és kitartást kivánunk neki. A szultán szerepét Komáromy -játszsza. Neki az a szerencsétlensége, bogy a legtöbbször oly szerepeket -kell játszania, melyekből nagyon bajosan lehet valami érthetőbbet és -hatásosabbat teremteni. Ezért nem akarjuk súlyosbítani keresztjét és -csak annyit jegyzünk meg, hogy nekünk úgy tetszett, mintha egy helyt -vagy a sugó, vagy emlékezőtehetsége cserben hagyta volna. A szultán -meghittje, Cselebi szerepében Odry bohóskodott, hogy miért, ő tudja. E -kis szerep teljességgel nem komikus, Odry pedig annyit fintorgatta -arczát, hajtogatta magát, izgett, mozgott, mintha utasításába lett volna -adva, hogy ma okvetlen megkaczagtassa a karzatot. Mara szerepében -Szigligeti Anna szép igyekezetet tanusított. Figyelmeztetjük, hogy első -jelenetében, midőn elbeszéli szerelmét dajkájának, igen a közönségnek -beszélt. Az, hogy elforduljon dajkájától, lesüsse szemét, mintha -szégyelné előtte titkát, helyes felfogás, csak hogy a kivitelben oly -színezetet kell adni az egésznek, hogy félre ne érthessük e törekvést. -Szigligeti Annáról eszünkbe jut a _Független_. A minap, midőn -méltányoltuk e fiatal szinésznőt egy pár szerepben, azt jegyeztük meg, -hogy «nem tudni miért, e szinésznőt folyvást gúnyolja, csaknem üldözi -egy pár lap; azért-e, mert a nevezetesb szinésznők ellen nem mervén -szólni, egy kezdőre kényelmesebben kiönthetik mérgöket, vagy azért, mert -oly férfiúnak leánya, kinek drámairodalmunkban s a Nemzeti Szinház körül -nem mindennapi érdemei vannak? nem tudjuk, de mindenesetre nagy -szegénység». A _Független_ magára vette az általánosságban tett czélzást -mely első sorban nem is őt illette s leczkét tart nekünk a vélemény -függetlenségéről, ő, a _Független_. «Azt hiszszük, – mond egyedül -független laptársuk – hogy midőn Gyulai Pál a rossz verseket tönkre -zúzza, nem igen jut eszébe: hogy vaiamely iró atyja nem valamely -érdemdús férfiú-e? Különös, hogy egy bíráló maga ily szempontokat kíván -meghonosíttatni a birálat munkájában.» Valóban különös, de az még -különösebb, hogy a _Független_ ily különösséget következtet szavainkból. -Azonban az a legkülönösebb volna, ha szóba állanánk a _Független_-nel, -ki egy eléggé egyszerű mondatot sem képes vagy akar megérteni. Van annyi -önérzetünk, hogy ilyesmi ellen ne mentegessük magunkat. Nem először -teszszük s alkalmasint nem utolszor. - - - - -BULYOVSZKYNÉ BERLINBEN. - -1863 szeptember. - -Néhány porosz lap fekszik előttünk, melyek Bulyovszkynénak a berlini -királyi szinpadon való vendégszerepléséről írnak. Már kétszer lépett fel -_Stuart Máriá_-ban és _Romeo és Juliá_-ban. A _Berliner Allgemeine -Zeitung_ elragadtatva magasztalja alakját és öltözékét. «Úgy tetszett -nekünk – mond – mintha rámából lépne ki valamely egykorú képíró által -elővarázsolva: nemes szenvedő arcz, fájdalom által sujtott, de meg nem -hajolt termet, egészen akkori jelmezben.» Ruhájának anyaga, színe, -vágása egészen az volt, melyet a banzi kolostorban mutatnak; öv, gallér, -hajviselet egészítették ki e képet, mely lehető hű volt a történelmihez. -«Azonban – folytatja – e fényes foszlányok még nem teszik a királynőt; -vendégművésznőnk szellemben távolról sem közelítette meg annyira -Schiller Máriáját, mint a történelminek testi alakját.» Hibáztatja benne -különösen azt, hogy a szenvedélyt idegességgel fejezi ki. Mindamellett -hivatott színésznőnek nevezi s egyszersmind a drámai technika tökélyes -mesternőjének. A _Breslauer Zeitung_ berlini levelezője sokkal -kedvezőbben nyilatkozik róla, bár dicséreteibe némi oly illetlen -személyeskedést is vegyít, minőt Bulyovszkyné a magyar journalistikában -soha sem tapasztalt. Legobjectivabbnak látszik a _National Zeitung_ -birálata, melyet egész terjedelmében közlünk, annyival inkább, mert -egyik politikai lapunk igen részrehajló kivonatban közölte. -«Bulyovszkyné – mondta a _National Zeitung_ – legforróbb köszönetünket -és elismerésünket érdemli, hogy mint született magyar nő, ennyi időt, -fáradságot fordított nyelvünk megtanulására s költőink alakjainak -megtestesítésére. Csak erős lelkesülés, s a német művészet szeretete -bátoríthatta őt e nehéz feladat megoldására. Bármily hiányokat találjunk -is játékában, ez azérdeme érintetlen marad s ez értelemben minden német -örülni fog, hogy nyelvét egy oly tehetséges nő ajkáról hallhatja. -Azonban azt, hogy e nyelvet a maga tökéletes tisztaságában beszélje, még -nem érte el Bulyovszkyné; az idegen hangsúlyt még gyakran nagyon is -észrevehetni rajta. A mi a vígjátékban talán még bizonyos kellemet -kölcsönözhet, zavarólag hat a tragédiában; _Stuart Mária_ magas eszményi -stiljába pedig épen nem illik. Úgy tetszik nekünk, hogy a művésznő első -vendégszerepét nem jól választotta meg. A mi őt kitünteti, az az -értelmes kiszámítás, bizonyos hidegen fontoló érzék, a jellemzetesre -törekvés, ide hajlik már arczulata s egész alakja. A mi királyi fönség -és páthosz hiányzik benne. Hangja sem állja ki a szenvedély viharát. Az -ő Mária rajzában sok finom vonás volt, bizonyos neme az aprólékos -rajznak, de a géniusz egyetlen szikrája sem, mely az egész alakot -megvilágítsa. Sajátságos volt ez előadás, se a schilleri, se a -történelmi Máriát nem tüntette föl. Bulyovszkyné az ötödik felvonásban -valami oly hangot és megtört magatartást vett föl, mely félig túlvilági -átszellemülést, félig fásultságot akart kifejezni. De hogyan lépett a -vérpadra? Könnyek nélkül, bátran, fényesen öltözve, mintha ünnepélyre -menne. A hóhér háromszor érinté s még csak nem is rezzent össze. Oly -Stuart Mária, a ki e lassú ünnepélyes egyhanguságban, minden bensőség -nélkül mondja Leicesternek: - - Borulj le Erzsébet lábához és ne - Legyen jutalmad büntetésed is! - -Soha sem volt még se Schiller drámájában, se a történelemben. Az első -felvonás magasabb vígjátékként hatott a nézőre; úgy a hogy Bulyovszkyné -adta át a levelet és képet Mortimernek, se egy királynő, se egy Stuart -nem viselheti magát szemben alattvalójával. Malborough herczegné volt a -_Pohár víz_-ből, vagy Margaréta a _Navarrai királyné regéi_-ből. -Mindenütt csak az értelmet, a reflexiót láttuk, még pedig a rosszul -számító reflexiót; csak egyszer a szívet, a harmadik felvonásban. Itt -néhány szerencsés mozzanata volt, hangokat hallottunk, melyek a lélek -mélyéből jőnek. Bulyovszkyné tehetségét ez első előadásból nem akarjuk -megitélni, másban alkalmasint szerencsésebb lesz. A ki magában géniuszt -érez, az büntetlen szakíthat a művészet hagyományaival s újat teremtve, -magát a művészetet is előviheti, de a ki csak tehetség, jól teszi, ha a -régi formáknál marad és számbaveszi erejét.» Második vendégszerepéről -_Romeo és Juliá_-ban így ír szintén a _Nationale Zeitung:_ «E mű égi -fényéből és déli varázsából volt valami Bulyovszkyné Júliájában is. Alig -találhatni már színészeinknél a tragikai nagy stilt; nincs erejök a -tragikum előadására, a közönségnél pedig hiányzik hozzá az érzék. -Nincsenek többé hőseink, tulajdonkép nem hiszünk igazán bennök. Egy más, -bizonyos democratiai felfogás erőt vett mindnyájunkon. A nép és a dolgok -magasra emelkedtek becsülésünkben, az egyén pedig lesülyedt. Korunk a -genre, a vázlat korszaka. Nem Scott Walter történelmi regényei tetszenek -többé, hanem az életrajz és emlékiratok. Ezért sikerülnek a modern -tragédiák oly ritkán szinpadunkon, ezért vonják le színészeink a -tragikumot oly örömest a genre körébe: szinészt és közönséget ugyanegy -átok sújt. Így vendégszereplő művésznőnk Júliája is nem tragikai alak a -szó magasb értelmében, de mégis igazabb és meghatóbb, mint volt Stuart -Máriája. A skót királynő úgyszólva mozaik alak, mely valóban se élni, se -halni nem tudott; ellenben Julia él, szeret és szenved. A művésznő -magatartása most szabadabb volt s organuma teljesebb és kedvesebb. A -második felvonás erkélyjelenete, mint előadásnak fénypontja újabban is -bizonyítá, hogy Bulyovszkynét mind tehetsége, mind alakja a vígjáték -körébe utasítják. Ez az arcz csak mosolyogni tud, egyetlen vonása sincs -Niobe fájdalma vagy Phædra szenvedélye számára. Júliát az erkélyen -eszményibbnek, nagyobbszerűnek képzelhetjük, mintegy környezve a -borzasztó halál sejtelmeitől, de a mi kecses, ábrándszerű és gyöngéd e -jelenetben, annak Bulyovszkyné kedves és bájos képviselője. Többi -jelenetei nem sikerültek ennyire, mind a mellett holmi elrontásról épen -nem lehet szó. E jelenet fénye egész a végjelenetig világított: így -huzódik nyári éjben Olaszország tengerén egy fényes vonal a hajó után a -habokon. Egész előadásában legtisztábban fejezte ki a művésznő Júlia -fájdalmát a szülőivel való jelenetben, a hol ezek természetlen módon és -sértő nyereséggel erőltetik Párishoz férjhez menni. Mesterkéltebbnek -tünt fel nekünk az üvegcse elvetése e szavak után: «Romeo, ezt érted -ittam ki.» Az ablakhoz tántorgást és visszatántorgást nagyobbszerüen és -egyszerübben kellett volna játszania. Stuart Máriával szemben e szerep -mindenesetre rendkívüli haladás: a közönség láthatólag meg volt lepve és -örvendett. Bulyovszkyné Júliájának genreszerüségét nem tekintve – -ugyanis kivéve Seebachot néhány jelenetben, ki játszik már nálunk -cothurnusban? – az egész alakon bizonyos déli melegség, szerelmi ábránd, -ha nem is szerelemmámor huzódott át. A fájdalom kifejezésében hiányzott -a mélység és nagyszerüség, de nem a meghatottság, és nemesebb volt, mint -Mária megtörtsége: egy szóval az egész derék játék volt, minőt évek óta -nem láttunk a királyi szinpadon.» Ime egyik berlini legtekintélyesb lap -véleménye Bulyovszkyné játékáról. Vajon máskép nyilatkozik-e róla, mint -mi ezelőtt néhány hónappal? Néhol szóról-szóra csaknem azt mondja, a mit -mi. A különbség köztünk és közte az, hogy mi első czikkünket pedig nem -igyekeztünk annyira megczukrozni, mint ő. Valóban, a berlini lap -czukortartóval kezében némi nevetséges ellentétbe jő meggyőződésével, -melyet sehogy sem tud elnyomni. Az erkélyjelenetet Bulyovszkyné előadása -fénypontjának nevezi, az egész előadását derék játéknak, mégis -ugyanakkor a vígjátékba utasítja a tragikai Julia eléggé dicsért -képviselőjét. Mindamellett Bulyovszkyné alkalmasint szerződtetni fog a -berlini királyi színházhoz, mert jeles színésznő, ha nem is tragikai s -általában véve nem valami rendkívüli nagy tehetség. Németország hanyatló -szinészete nem igen mutathat fel oly sok jeles szinésznőt, hogy -Bulyovszkyné fölösleges lehetne. Szerződtetéséből hihetően alkalmat vesz -egy pár lapunk megmagyarázni nekünk azt, hogy mennyire legyőzte -Bulyovszkyné a két nyelvű szinészkedés akadályait. Azonban jó lesz -meggondolni, hogy a _Nationale Zeitung_ véleménye szerint a tisztelt -művésznő szavalatán még nagyon is érzik az idegen hangsúly; midőn pedig -nemrég nemzeti szinpadunkon szerepelt, mi éreztünk szavalatán némi -idegenszerűt, ha nem is oly nagy mértékben, mint a berliniek. A -kétnyelvű szinészkedés tehát – egyebet nem is említve – még nem -sikerűlt. Választani kell a tisztelt művésznőnek a kettő közt. Úgy -látszik, a német felé hajol; nem szólunk ellene, de kérjük, ha csakugyan -elhatározta magát, ne kivánjon ismét magyar szinésznő lenni. Ha ő el -lehet nyelvünk nélkül, ez is el lehet nélküle; ha neki kicsiny a magyar -nemzet, ő sem oly nagy, hogy ily kicsiny nemzet is nagyon érezze -hiányát. - - - - -EGY BÚJDOSÓ KURUCZ. - -Szinmű. Irta Szigligeti Ede. Zenéjét szerezte Böhm Gusztáv. Előadatott a -Nemzeti Szinházban 1863 október 2-án. - -«Ma igen jó, vagy épen remek művet fogunk látni; ez első azon darabok -közt, melyeket az új drámabíráló-választmány ajánlott előadásra, a -drámabíráló-választmányban izléses emberek, sőt szigorú kritikusok ülnek -s így csak jó vagy épen remekművet ajánlhatnak.» Valami ilyest vettem ki -néhány hátam mögött ülő úr társalgásából. Nem azért mondták, hogy én is -halljam s épen nem gúnyból. Nem csodálkoztam rajta. Már többször volt -alkalmam tapasztalni, hogy nálunk a művészeti és irodalmi dolgokban -itt-ott, még a mívelt embereknél is furcsábbnál-furcsább felfogásra -találhatni. Ha némelyek azt hiszik, hogy holmi nagy összeg pénz virágzó -drámai és szinészeti korszakot képes teremteni, hogy egy kitünő igazgató -magyar Rácheleket és Talmákat varázsolhat szinpadunkra, miért ne higyjék -azt, hogy eddiginél egy kissé szigorúbb drámabíráló-választmány épen a -magyar Shakespearekkel ajándékozza meg a magyar drámairodalmat? Azonban -azon már csodálkoznom kell, hogy ilyen felfogás még hírlapokba is -becsúszik. Íme másnap a fennebbi párbeszéddel analog magánbeszédet -olvastam egyik esti lapunkban: «Ez ephemer életű mű első azok közül, -melyek az újonnan alkotott drámabíráló-választmány rostájában maradtak. -Greguss, Egressy és Tóth Lőrincz fogadták el», kiált föl a referens némi -kimélő gúnynyal. Oh boldog fiatalember, mert nem lehetsz más, ki a nem -ephemer életű költői műveket oly mindennapi dolgoknak tartod! Oh -szerencsés kritikus, ki nem tudod még, hogy szigorú absolut szempontból -tekintve, egy pár mű kivételével egész drámairodalmunk alig áll -egyébből, mint ephemer becsű művekből! Azon urak párbeszédébe nem -szólhattam belé az illem megsértése nélkül, de a te rövid monologodhoz -hozzá szólok, ez már kötelességem s egész atyailag megintelek: ne -kivánd, hogy örök becsű műveket fogadjon el a választmány, mert akkor -bajosan lesz szerencséd új eredeti műhöz s alkalmasint te lészsz az -első, ki az eredeti drámairodalom elnyomásával fogod vádolni a -választmányt; elégedjél meg, ha azon harmincz-negyven mű közül, melyeket -szinházunkhoz évenként beadnak, néhány olyant fogunk el, melyek egy vagy -más tekintetben kitünnek s méltók az előadásra. Ez is elég gondot ad -nekünk; a többi a közönség és kritika dolga. - -A legtöbb lap úgy szól Szigligeti e legújabb művéről, mint teljesen -megbukott darabról. Mi úgy vettük észre, hogy a közönségnek eléggé -tetszett s nem minden ok nélkül. Már tárgya olyan, hogy rokonszenvet -ébreszt. A múlt század első évtizedei a csak közel múlt évtized emlékét -költik föl. A kedély kész a benyomások elfogadására. Továbbá a mű három -első felvonása kitűnő ügyességgel van összeszerkesztve; annyira, hogy -minden bensőbb drámai élet nélkül is meglehetős érdeket gerjeszt s -folyvást leköti figyelmünket. Egy pár sikerült genreképi alak, jól -beillesztve, kellemesen szövődik át az egész cselekvény folyamán. Mindez -magában oly dolog, a miért nem lehet hibáztatni se a szerzőt, se a -közönséget. Egészen más kérdés: vajon egészben véve sikerült költői -mű-e? Nem tartom annak, sőt Szigligeti jobban sikerült művei közé sem -sorolhatom. Azonban úgy hiszem, hogy lapjaink hibáztak, midőn a tragédia -vagy szorosan vett dráma szempontjából itélték meg e melodramatikus -művet. Megengedem, hogy e genret el lehet ítélni, de azt hiszem, hogy e -genreban írt sok oly franczia műnél jobb, melyek a mi divatlapjaink -szigorú kritikáját diadalmasan kiállották. - -Szigligeti se tragédiát, se szoros értelemben vett drámát, se -vígjátékot, se bohózatot nem akart írni. Mellőzte a drámai költészet e -két fő- s e két alnemét. Azon vegyes nem terén próbált szerencsét, -melynek határozatlan stilja s válfajai különfélesége miatt tulajdonkép -nincs neve és sokan csak melodrámának nevezik, még akkor is, ha hiányzik -benne a zenekiséret. Különböző stilok vegyülete ez, egyaránt felveszi a -tragikai és komikai motivumokat, habár az érzelmes az uralkodó elem -benne. Rendesen a szembe tett érdekeket és szenvedélyeket törekszik -kibékíteni s ennyiben még leginkább hajlik a szorosabb értelemben vett -dráma felé. Tárgyát kiválóan a csodálatos és kalandos teréről szedi, -kedveli a látványosságot s nagyobb hatás kedvéért a legkiválóbb -mozzanatokat zenével kiséri. Örömest folyamodík a tündérmeséhez, -mondához, criminális perekhez, történeti és jelenkori par excellence -regényes eseményekhez. Tárgyban és formában nagyon változatos. Olykor, -moralizáló hajlamánál fogva, hasonlít valamennyire a középkori -moralitáshoz, máskor az úgy nevezett polgári drámához. Sokszor nem -egyéb, mint dramatizált regény; néha politikai és társadalmi irányt tűz -ki s leginkább a nagy tömegre igyekszik hatni. A tündéres és látványos -szinmű, a rémdráma, a történelmi és korrajz, szóval a mit nem lehet -osztályozni, mind az ő körébe vág. Sőt a mi népszinműveink egy jó része -sem egyéb, mint ily melodrámai mű s épen azért Szigligeti nem tett -helytelenűl, midőn e darabját a harmadik előadáskor népszínműnek -keresztelte. Leginkább a francziáknál van e nem divatban, bár a német -szinpadon is eleget találhatni. A franczia classikai tragédia zsarnok -uralma alatt írt komolyabb hangulatú művek, melyeknek tárgya a -jelenkorból vétetett, alkották meg leginkább e nemét. Később a -romantikai iskola győzelmével, mint alsóbb rendű romantikai drámák -kezdtek szerepelni. Némely boulevardszínház, kivált a -Porte-Saint-Martin, majd mind oly művel táplálja a közönségét. -Szinpadunkon is számtalan fordúlt meg ilyen, melyek közül legyen elég a -nem rég adott _Kártyavetőnő_-t említenünk. - -Nincs se időm, se elég ismeretem e tárgyról bővebben vagy épen -kimerítően írni. Máskor talán tüzetesebben és derekasabban szólhatok -hozzá. Most csak annyit említek, hogy az æsthetikusok e nemmel nem igen -bajlódnak; egyszerűen megvetik, vagy oly kétes becsűnek mondják, melyet -valódi költőnek jobb meg se kísérleni. S ez természetes. E téren még -egyetlen nagy költő sem jelent meg, mint törvényhozó lángész. Aztán -másfelől az æsthetika, a határozott stilt, a szigorú műformát -legkevésbbé a drámában adhatja föl. Azonban azt nem tartom helyesnek, -hogy e nemet tudtomra senki se vette behatóbb vizsgálat alá, mert, hogy -egyebet ne említsek, az oly művek felett, mint Raymond tüneményes -darabjai, csak puszta kategoriákkal nem lehet pálczát törni. Nem -igazolni akarom e nemet, egyéni hajlamaimnál fogva épen nem kedvelem, s -visszaéléseit épen úgy ismerem, mint akárki. De tény az, hogy számos -költő dolgozik e nemben, s a nagy tömeg sok kedvencz darabja innen telik -ki. - -Vajon ily körülmények közt helyes-e, ha a kritika mindig csak -megvetéssel szól e művekről, a negativ terén marad, s nem igyekszik némi -positiv álláspontot foglalva el, a mennyiben lehet e téren is szolgálni -az ízlést? - -E szempontból méltánylatot érdemel e mű, a mennyiben a szerző kerülte a -melodrámák durvább eszközeit s átalában a közönség nemesebb érzelmére -kívánt hatni. A komikumot is úgy vegyítette művében, hogy nem ártott -vele az egész alap hangulatának. Csak a népjelenetekben érint egy-egy -vidámabb húrt, s e jelenetek nincsenek csak úgy oda férczelve. A szolga -hallgatózása, ki annyiszor pórúl jár; Peti ispán nevetséges -félytékenysége, mind lényegesen befolynak a cselekvényre. - -Némely lap rossz néven veszi a szerzőtől, hogy illő helyen itt-ott -éneket vegyített művébe, hogy egy pár jelenetet zenével kisértet, hogy a -szinház új holdvilágát felhasználta. Ha csak ennyi baja volna a -melodrámának, az æsthetika könnyen igazolhatná. Nagyobb baj az, hogy a -szerző nem igen igyekezett némi bensőbb drámai élettel is nemesíteni -melodrámáját. Személyei csaknem mind úgynevezett állandó kész jellemek, -a kik semmi nemű belső fejlődésen nem mentek át. Ödönfi és neje -jellemében látunk ugyan fejlődést, de nem annyit, a mennyi négy -felvonást betölthetne. Innen aztán, hogy a tulajdonképi cselekvény -nagyon későre indul s jobbadán a külső események befolyása alatt -fejlődik. Igaz, a szerző oly ügyesen csoportosítja az eseményeket és -személyeit, oly tapintatosan készíti elő a figyelmet a titokszerű kurucz -megjelenésére, hogy a valódi fejlődés hiányát alig veszszük észre. De -annál inkább észre veszszük, midőn kivillanván a titok, egy csoport -összeütközés áll elő, melyek akár jobbra akár balra dőlhetnének. Ez -okozza azt is, hogy a mellékszemélyek genre képei, alakjai sokkal jobban -sikerültek, mint a főbb személyeké. A genreképi alak egy pár jelenetben -is kidomborúlhat, a drámai személynek a cselekvény bensőbb -folyamatosságára van szüksége. - -Ha e benső folyamatosságot inkább megközelíti szerző, oly melodrámát ír, -mely a jobb franczia melodrámákkal bátran kiállja a versenyt. Tudjuk, -hogy a melodráma kedveli a váratlant, az eseményeknek inkább külső, mint -benső kapcsolatát, sőt némikép ez egyik főjellemvonása, szemben a -szigorú értelemben vett drámával. Azonban, ha a drámai költészet e kétes -becsű nemének jobb hírt akarunk szerezni, jó lesz minél közelebbi -kapcsolatba hozni a valódi drámával. Nem izgatni akarunk a melodráma -mellett, de ha már divatban van, jobb ha nemzetit látunk, mint idegent, -jobb ha nemesíteni törekszünk, mint ha elvadulni engedjük. - - - - -SZÉCSI MÁRIA VAGY MURÁNYVÁR OSTROMA. - -Szinmű dalokkal, 3 felvonásban. Irta Szigeti József. Zenéjét -szerkesztette, részben eredetileg írta Erkel Gyula. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 október 16-án. - -Megint új melodráma, eredeti melodráma, a jövő héten talán a harmadik, -azután egy negyedik s úgy tovább. Legközelebbről, a mennyire lehetett, -méltányolni igyekeztem a drámai költészet e kitagadott fajzatát, s íme, -úgy látszik, a sors jutalmul a melodrámák egész záporával készül -megáldani. Talán drámaíróink nem is akarnak egyebet írni melodrámáknál? -Oh jaj, ha talán nekem is részem lesz e melodráma-korszak előidézésében. -Ha bűnt követtem is el mult czikkemben, már eleget lakoltam érte. -Szigligeti melodrámájában még el tudtam nyelni egyet-mást, még azt is, -mikor a kurucz leánya oly czifrán ömledez a szerelemről, de ez a Szécsi -Mária, ez a Wesselényi majdnem beteggé tett. A mű jobb és derültebb -részei sem tudtak felvidítani. Az émelygős sentimentalismus, -politizálás, szerelmeskedés és hazafiaskodás még folyvást üldöz. Mintha -most is fülemben csengenének Mária és Wesselényi felkiáltásai: «Mi az -élet szabadság nélkül?» «De mi a szabadság élet nélkül» stb. - -Tréfa, a mi tréfa, nem kell a melodrámák ellenségének lennünk, hogy -drámairodalmunk sülyedését lássuk a drámai költészet fő- és alfajai -elhanyagolásában s e kétes faj túlbuzgó mívelésében. Nem annyira az a -baj, hogy melodrámákat kezdünk írni, mint az, hogy a tragédiát és a -szigorúbb értelemben vett drámát, a vígjátékot és bohózatot aránylag -elhanyagoljuk. Ha nincs hajlamotok vagy erőtök a tragédia magasb -szárnyalásához, fogjatok a kevesebb igényű drámához, dolgozzátok fel a -jelen élet kisebbszerű, de azért nem kevésbbé érdekes és költői -összeütközéseit; ha unjátok a fensőbb vígjátékot, dolgozzatok a közép -fajban, vagy épen ereszkedjetek le a bohózathoz. Aztán nem bánjuk, ha -néha-néha egy-egy melodrámát írtok, a tehetség és ízlés itt is nyujthat -æsthetikai gyönyört. De magában e genre nem méltó, hogy drámairodalmunk -súlypontja legyen; nem olyan, hogy az írót emelje, inkább az írónak kell -emelnie s mihelyt nem igyekszik erre, könnyen megronthatja tehetségét -is. - -Mindezt nem ok nélkül mondjuk el épen most, midőn Szigeti legújabb -művéről akarunk szólani egy pár szót. Szigeti drámaírói tehetségét és -technikai készségét senki sem fogja kétségbe vonni, bár ízlését nem -mindíg lehet dicsérni. Azonban e tehetség leginkább a vígjátékra van -utalva, ott is leginkább a bohózat terére. Midőn Szigeti néhány évvel -ezelőtt egy pár népszínművet írt, mi sokkal inkább örültünk e művek -irányának, mint élveztük magokat a műveket, noha bizonyos tekintetben a -sikert nem lehetett tőlök megtagadni. Olyasmit látunk bennök, mintha az -a sok mindenféléből összevegyített valami, melyet mi népszínműnek -nevezünk, kezd kristályosodni s legelőször holmi nemzeti bohózat -kiválására lehet reményünk. Szigeti népszinműveit a bohózati elem -túlnyomósága különbözteti meg rendes népszínműveinktől. Jól ismeri az -alsóbb néposztályok életét, élénk érzéke van a genreképszerű -jellemzeteshez, kedveli a komikus vonások bohózatos túlzását s nem -hiányzik benne egy jó adag nyers, de legalább nagyjában egészséges -humor. Mindehhez csak tisztultabb világnézetek s némi művészi forma -lennének szükségesek, hogy Szigeti nemzeti bohózatunknak egyik merészebb -kezdeményezője legyen. A bohózat nem csekély dolog, épen oly jogos -genre, mint a vígjáték s ha Molière és Shakespeare mívelhették e nemet, -bizony Szigetinek sem válhatik szégyenére. Azonban ő inkább kedveli a -vígjátékot és melodrámát, mint a bohózatot, melyre legtöbb tehetsége -van, s úgy látszik, nem tartozik ambitiói közé, hogy magyar bohózat -erőteljesb kezdeményezője legyen. Nem mondjuk, hogy a vígjátékaiban nem -találhatni néhol a szerencsésb inventio nyomaira, egy-egy sikerültebb -rajzra; de itt is ott jobb, hol a bohózatos felé hajlik s általában a -mélyebb s magasabb komikumhoz nincs erős érzéke. Melodrámáiról még -kevesebb jót mondhatni. Midőn komoly összeütközést, vagy hevesebb -szenvedélyt rajzol, valami oly émelygős sentimentalismusba esik, mely -csaknem kiállhatatlan. Ilyenkor mind a compositiót, mind a jellemrajzot -illetőleg a reflexio dolgozik benne, holmi felületes és roszszúl számító -reflexio. Csak a színpadi routine takarja e nemű művei szegénységét s -egy pár bohózatos alak menti meg a bukástól. - -Ily műve _Szécsi Mária_ is, melyet nem számítunk ugyan az úgynevezett -bukott darabok közé, mert a közönség aránylag meglehetős tetszéssel -fogadta, de meg kell vallanunk, hogy nagyon kevés van benne olyasmi, mit -az engedékenyebb kritika is méltányolhasson. Szécsi Mária története oly -tárgy, mely első pillanatra nagyon alkalmasnak látszik a költői -feldolgozásra; de valósággal nem épen a legalkalmasabb. A mint tudjuk, -számos magyar költő dolgozta föl már e tárgyat komoly alapon: Gyöngyösi, -Kisfaludy Károly, Arany, Petőfi, Tompa, de egyik sem írt belőle valami -elsőbbrendű művet. Lenni kell valaminek a tárgyban, hogy ily kitünő -költők sem tudták kitünőbb művé megalkotni. Valóban, okát hirtelenében -nem tudom megmondani. Úgy látszik, hogy a tárgy regényes külszíne nagyon -megkapja a phantasiát; de bensője nem elég gazdag, hogy az alkotást -nagyon előmozdítsa és sokkal több komikai elem van benne, mint egyelőre -látszik. Nem kisebbíteni akarom azokat a kitünő költőket, kik e tárgyat -feldolgozták, sőt elismerem, hogy majd mindenik helyesen fogta föl, -midőn a tiszta nőiségnek, a szerelemnek a nőietlen hősködés feletti -győzelmét testesíték meg Máriában. Azt sem hibáztatom, hogy Szigeti -meglehetősen eltért e felfogástól, de csodálkozom, hogy ő, a ki inkább a -komikum terére van hivatva, nem komikailag fogta föl Máriát. Meg vagyok -győződve arról, hogy Szécsi Mária legalkalmasb vígjátékra, amolyan -Scribe-féle vígjátékra, minő a _Pohár víz_. Talán nem érzett magában -elég hajlamot az ily fajta vígjáték finomságaihoz, bohózatnak pedig, -mint nem elég alkalmas tárgyat, nem dolgozhatta föl? Nem tudjuk, elég az -hozzá, hogy melodrámát kisérlett meg. Jól van, de akkor tartotta volna -meg a régibb költők felfogását, a kik ezt úgyszólva egymástól vették át -s mégis eredetiséggel, sőt több költői erővel testesítették meg, mint -elődeik. - -Szigeti Máriájában is a szerelem ül diadalt a hősködés felett, de -tulajdonkép nem a természetes szerelem, vagy legalább is nem a szerelmes -nő a hősködő felett. Nincs e műben se hősködő, se szerelmes Mária, csak -a szerző mesterkélt reflexiója jár-kel szoknyásan és sisakosan. Szigeti -Máriájának már első szerelme Wesselényi volt; a körülmények szakíták el -tőle s adták Bethlen Istvánhoz, kinek most özvegye. Ez eddig jó. Az -ember azt várja, hogy a nem boldog nő, ki nőietlen különczségekbe -igyekszik temetni bánatát, most egy újabb lelki fejleményen megy át s a -szerelem által ismét nővé válik. Szigeti letér e természetes útról, -minderre majdnem semmi súlyt sem helyez. Oly kevéssé festi a harczias, -mint a szerelmes nőt. Az ő Máriája akkor kezd inkább felindulni, midőn -Wesselényi mintegy megkérésképen elbeszéli első felesége halálát, a ki -nehezen halt meg, mindíg csak gyermekeiért búsult s azt tanácsolta neki, -hogy vegye nőül Máriát, mert csak ő lesz a gyermekeknek igazi anyja. -Felindulását még inkább fokozza Wesselényi, midőn megmagyarázza az -együgyű asszonynak, hogy tévúton jár, az övé az igazi hazafiság útja s -egy csoport tirádát hord össze az egyetértésről, a haza állapotáról s a -maga nagy érdemeiről. Mária már kész hozzámenni, szívét és Murány várát -egyaránt feladni, de a katonai becsület visszatartja. Segít a dolgon. Ír -az erdélyi fejedelemnek, hogy mentse föl esküje alól; a fejedelem nincs -otthon, de helyette Illésházy, utólagos jóváhagyás reményében, minden -tekintetben fölmenti. Megérkezvén a fölmentés, már csak a lakodalom van -hátra, de a várnagy semmit sem akar tudni a vár feladásáról, kirohanást -tervez s azzal vigasztalja Máriát, hogy úgy intézte el a dolgot, hogy -mikor az ellenség a vár birtokába jut, a puskaporos bástya felrobban s a -légbe röpíti a győzelmes sereget. Mária elszörnyűködik, már most -emberbaráti szempontból is igyekszik az ellenség kezére játszani a -várat, a mi meg is történik. - -Íme a szerző Máriája, ki megnyerhetné pörét talán még a katonai -törvényszéknél is, de nem a kritikainál. Ez alak rajzából is láthatni, -hogy a műben teljesen hiányzik minden bensőbb drámai élet. Pusztán csak -események lánczolata és látvány. Az oly szerencsétlenül rajzolt Mária -jellemének sokat árt az is, hogy ő látogatja meg követ képében -Wesselényit s nem ez őt, mint a hogy az e tárgyat feldolgozott költőknél -találjuk. Továbbá szintén e szempontból az sem helyes, hogy Mária -környezetében Bukkenbuk és Gyűszűsi játszák a főszerepet. Egyik sem -alkalmas arra, hogy emelje Mária alakjának méltóságát. Nem mondjuk, hogy -e két bohózatos alak fölösleges e műben; mindkettő befoly valamit a -cselekvényre: Bukkenbuk, midőn az őröket elfogatja, Gyűszűsi, midőn -postáskodik. De igen előtérben vannak, sok helyet foglalnak el. -Egyébiránt Bukkenbuk, Fallstaff e halvány másolata, legjobb az egészben, -kivált ha Szigeti játszsza; Gyűszűsivel is megbarátkoznék az ember, ha -szerző vagy az előadó színész egy kissé mérséklené igen is túlzott -casperliádjait. - -Talán igen szigoruaknak látszunk. Mindegy. Nem lehetett elnyomnunk -meggyőződésünket. Félünk, hogy a melodráma túlsulyra kap -drámairodalmunkban, továbbá inkább becsüljük Szigeti tehetségét, mintsem -ne figyelmeztessük valódi körére, hol számára koszorúk virulhatnak. - - - - -EGRESSY LEVELE. - -1863 november 8-án. - -Mit irjak e rovatba, midőn e héten egyetlen új szinmű sem fordult meg -szinpadunkon, a régibb szinművek előadását pedig elfoglaltságom miatt -nem nézhettem meg. E kérdést intéztem magamhoz s nem tudtam rá felelni. -Nagy baj, ha az írónak se tárgya, se gondolatja. Azután én, fájdalom, -azon írók közé tartozom, a kik nagyrészt csak akkor gondolkoznak, mikor -írniok kell. Nem mindíg teszem ugyan, van elég mentségem is, de se az, -se ez nem vigasztal. A mi vigasztal, az a tapasztalásom, hogy elég író -van, ki akkor sem gondolkozik, mikor ír. Ej, gondolkozzunk hát és -írjunk, vagy ne is gondolkozzunk, csak írjunk. Hát ha így levetkezzük a -pedáns, nehézkes író nevét, némi genialitásra tesszünk szert s talán még -a divatlapok is bevesznek tárczaírónak. De hát miről írjak? Épen -gondolkozni akartam szinészetünk egy pár föltünőbb árnyoldaláról, midőn -asztalomon egy irat ötlött szemembe, melyet ezelőtt egy pár héttel -félretettem alkalom szerinti közlés végett, de már egészen -megfeledkeztem róla Ah, Egressy engem kihúz a hinárból, ma legalább nem -kell se gondolkoznom, se írnom; mára gondolkozott is, írt is ő -helyettem, s úgy hiszem, se a szerkesztő, se az olvasó nem fogja rossz -néven venni, ha egyszer szinkritika helyett szinkritikám birálatával -szolgálok, annyival is inkább, hogy a tárgy nem érdemetlen a figyelemre. - -A dolog igen egyszerű. Egressy egy magánlevelet intézett hozzám, mely -egyik róla írt kritikámra vonatkozik. A levél nekem tetszett, nem azért, -mert egy pár bók is van benne, hanem mert bizonyos szempontból jól és -finom ironiával van írva. Oly dolgok, melyekkel ritkán van szerencsém -találkozni az ellenem írt polemiákban. Megkértem Egressy urat, hogy -engedné meg kinyomtatnom e levelet. Szívesen beleegyezett. Íme a levél: - -«Uram! Bocsánatot kérek, hogy egy hosszú levéllel kell önt -«meglátogatnom». Ez a kritikai pálya alkalmatlanságai közé tartozik. -Önnek azon színházi szemléje adott reá okot, melyet _Brankovics György_ -előadásáról a _Koszorú_ 22-dik száma közlött. Legyen szabad legelőbb is -köszönetemet kifejeznem azért a figyelemért, melyre ön Árpád fiam akkori -föllépését méltatni szíveskedett. Aztán, ha a magyar színészet -megbizottja volnék: megköszönném azt az igazságtételt is, mely szerint -ön ellene mond azon szegény felfogásnak, mintha a szinész pusztán -szolgája volna a költőnek. - -Az én előadásomra a többek közt azt a megjegyzést teszi ön, hogy abba a -helybe, a hol Brankovics az Istent megátkozza: némi őrültszerűséget -lehetett volna vegyítenem. Lehetett volna biz azt, az igaz: de én azt -gondolom, hogy az indulat legmagasabb foka, minő az is, hol a fájdalom -dühe átokban tör ki, már így is magánkívüli állapot, s itt az -őrültszerűség erősebb színezete már túlzássá válhatnék, s rontaná a kép -harmoniáját. - -Azt az észrevételt is teszi ön, hogy én rosszul hangoztatom (néhol) a -magyar szavakat, különös módon hangsúlyozok. A gyöngédség, a jóakarat, a -melylyel ön e gáncsot szelidíti, ellensúlyozza, megczukrozza: oda mutat, -hogy ön e hiba létezéséről erősen meg van győződve, s a figyelmeztetés -hozzám is levén intézve: megnyerőn akar inkább hatni reám, mint -visszataszítón. Hiszen hogy a kritikai eljárásban sem árt olykor egy kis -diplomatia: az bizonyos; s e részben én is Claudiussal tartok, a ki azt -mondja, hogy: «A dán királyhoz nem szólsz hasztalan, észszel ha szólsz.» -Mély belátás, meggyőződés, őszinte jóindulat hozzám sem szólt hiába -soha, ha nem nagyon válogatta is a szavakat. Tehát ezuttal is, a mint az -ön czikkét elolvastam: újra szigorú vizsgálatot tartottam magam fölött. -Különösen átfutottam azon szerepeimet, melyekben a hangjárás nálam már -változhatlanul meg van állapítva. Azonban a kérdéses hibát mindeddig nem -vagyok képes magamon észrevenni. Hogy tehát e hibának öntudatára -juthassak: nincs más mód, mint fölkérem önt, lenne szíves nekem e végett -egy rövid órát áldozni, ha szabad ideje lesz. Én akkor majd eljátszom ön -előtt Brankovics nyugodtabb helyeit, s más szerepeimből is a hasonlókat, -hogy azután a nekem tulajdonított hibákra mintegy ujjal mutathasson. -Szeretném, ha mások is lennének jelen azok közül, kik e részben önnel -netalán egy véleményben volnának. - -Ki tudja, hogy ez a kis vizsgálat nem válik-e majd kölcsönössé, s nem -nyerünk-e majd általa mind a ketten a sokratesi önismeret dolgában? Mert -például emberi dolog, sőt logikai kényszerűség is, hogy ha a nekünk -tulajdonított hibát magunkban a legjobb akarat mellett sem találjuk: -tehát szemeinket kifelé irányozzuk, s összehasonlításokat tegyünk. Azért -engedelmet kérek, hogy én a magam combinatióját itt mindjárt -megkezdhessem. - -Én már épen harminczkét év óta beszélek a szinpadon így, mint most. -Beszédemnek soha sem volt más jelleme magyar hangoztatás tekintetében, -mint a mi van jelenleg. Miskolczon nőttem föl, mely középpont felső és -alsó Magyarország között, s azon helyekhez tartozik, hol a legtisztábban -beszélnek magyarul. Értek valamit latinul, németül, francziául, de semmi -más nyelvet nem beszélek, mint a magyart. A franczia pathosz hangja nem -ragadhatott reám, mert azt az én fülem nem találja szeretetreméltónak; a -németet sem. A magyar dialectusokat mind ismerem s nehányat meglehetősen -utánzok; de épen azért, mert azokat ismerem: nem vegyíthetem beszédembe -a nélkül, hogy ne tudnám. Honnan vettem tehát én azt az idegen hangot, s -mi az tulajdonképen: még csak nem is képzelhetem. Vajon nem az a -sajátsága-e ez az ember hanghordozásának, a mit így szoktunk nevezni: -Brassai modora, Eötvös modora, Arany modora, Kazinczy Gábor modora, -Székács modora? Toldy modora? De hiszen ez a sajátság nem volna épen -olyan nagy hiba, mert ámbár a színész hanghordozása legáltalánosabb, s -így legtöbb változatra kell képesnek lennie, azért végre mindíg volt és -lesz efféle különbség a legnagyobb művészek beszéde között is, azaz: -volt és lesz Rachel modor, Ristori modor, Macready modor, Aldridge -modor, Megyeri modor, Szentpétery modor, mert e sajátság az egyéniségtől -elválaszthatatlan. - -De különösen van egy körülmény, a mely az én helyzetemet kritikusaimmal -szemben igen furcsává teszi. Én Vörösmartyval tizenegy éven át 1837-től -1848-ig (a külföldön töltött időmet leszámítva) csaknem mindennap együtt -voltam. Nőtlen korában együtt vacsoráltunk: vacsora után Megyerit és -engem számtalanszor magához hívott, s maga készítette pezsgő (ezzel egy -időben szenvedélyesen foglalkozott) és fekete kávé mellett felváltva -szavalgattunk, beszélgettünk (æsthetikai dolgokról) anekdotáztunk és -danolgattunk néha éjfél után két három óráig is. Ő legjobban szerette -szavalni Berzsenyi melancholikus verseit. Egyike voltam azoknak, a -kiknek először mondta el vagy olvasta fel minden új költeményét, -darabjainak meséjét és egy-egy elkészült jelenetét. Mily finom és kényes -hallása volt a magyar hangokra nézve: nem szükség mondanom. És -Vörösmarty mindez idő alatt nemcsak hogy soha sem vett észre beszédemben -magyartalan hangokat, hanem színbirálataiban, melyeket az _Athaeneum_ -közlött, beszédem tisztaságát és szabatosságát például mutatta föl, még -oly collegáimmal szemben is minők Megyeri, Szentpétery. Lendvay stb. -voltak. Ha fáradságot venne ön magának e birálatokat áttekinteni, látni -fogná, hogy így van, a mint mondom. - -Most már merre induljak? Vörösmarty mintául állítja föl beszédemet, ön -pedig mint rettentő példát mutatja be azt az új nemzedéknek. Nem kell-e -önkénytelenül arra a gondolatra jönnöm, hogy összemérjem egymással két -oly derék kritikusom illetékességét e kérdésben, a kik egymásnak ellent -mondanak? - -Meg kell vallanom, hogy az erdélyi úrhölgyek társalgására mindig -elragadtatássa emlékezem. Soha sem hallottam valami bájosabbat, mint a -magyar beszéd, erdélyi művelt hölgyek ajkán. De azt hiszem, se az -erdélyi hölgyeket meg nem sértem, se magammal nem jövök ellenmondásba, -ha azt mondom, hogy az erdélyiek beszéde, szerkezeti sajátság, -hanghordozás és kiejtés tekintetében: dialectus. És én még egyetlen -erdélyi embert sem ismerek, a ki dialectusnak- világos, vagy legalább -elfogulatlan öntudatában lett volna. Többet mondok: önöknek még latin és -német beszédjök is dialectus a magyarországival szemben. Önök így -beszélnek: váldé béné, siné, finé, généticé (ez utóbbi szónak utolsó -hangzóját Brassai még nyomtatásban is megaccentisálta. Lásd Brassai -_Logiká_-ja, 163. l.) _énergicé, mensé(æ) geschichté_, _ersté, zweité, -liebé, keiné, beweisé_ sat. sőt nevezhetnék erdélyi urat, a ki a -franczia nyelvet is ilyen erdélyi dialectussal beszéli. Magyarul pedig -így beszélnek önök a többek közt: _magyaar, eltakaar, heely, keenyje, -hajnaala, baarna, Gábór, Káróly, gyértya, dicsőség_, sat. Nem akarok -ezzel nyelvészeti vitába bocsátkozni, csak azt mondom, hogy az önök -hangjárása a mienktől nagyon különbözik; hogy önöknek még pathoszuk is -tájszerű, hogy a dialectust beszélők, általában subjectiv állásponthoz -levén kötve, saját szokásukat hajlandók a hangbirodalom középpontjának -tekinteni, s ebbeli nézeteikhez a mértéket saját hang-járásukból -kölcsönözni. - -Íme, mindezen conjecturák az én részemre látszanak ugyan kedvezőknek: -azonban mégis ki tudja, nem hibázhatom-e olykor a hangok alkalmazásában, -már akár különczségből, akár valami szeszélyből; akár abbeli -buzgalomból, hogy beszédemet minden oldalról magyarázni, illustrálni -törekszem? Azért, hogy teljes megismerésre juthassak, ismétlem -kérelmemet, mert a hang dolga végre is olyan természetű, hogy az iránt -puszta irás által tisztába nem jövünk soha. - -Pest, 1863. szeptember 24. - -Tisztelettel _Egressy Gábor_. - -Eddig a levél, a melyre most igen kevés megjegyzésem van. Elfogadtam -Egressy úr ajánlatát, s egyszersmind megigértem, hogy főbb szerepeiben -kiváló figyelemmel fogom kisérni, s a bővebb tapasztalatok nyomán, -valamelyik szinkritikámban visszatérek e tárgyra. Most csak annyit -jegyzek meg, hogy én Egressy úr szavalatát nem az erdélyi magyar vagy -székely tájszólás szempontjából biráltam, nem is mint tájszólást -hibáztattam. A mit én hibáztattam, az bizonyos sajátság, a mit Egressy -úr is igen jól sejt, vagyis e sajátságnak néha nagyon is feltűnő -túlsága. Egressynek igaza van, midőn a művészek egyéni sajátságainak -jogait védi, azonban nem ez a kérdés, hanem az: vajon e sajátság a nyelv -és művészet határain belül jelen-e meg vagy sem? Tulajdonkép ez a mi -vitánk sarkpontja. - - - - -A KIRÁLY HÁZASODIK. - -Vigjáték 4 felvonásban. Irta Tóth Kálmán. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 november 7-én. - - -I. - -Nincs áldás szinkritikáink óhajtásain és aggodalmain. Méltánylatunk -ellenünk fordul, vágyaink betelése pedig csak újabb aggodalmakat szül. A -minap, Szigligetinek egy nem ugyan jeles, de nem érdem nélküli -melodrámája adatásakor, alkalmat vettünk genre némi méltánylatára, s íme -a másik héten ismét egy új és sokkal gyöngébb melodrámával kellett -találkoznunk. Megijedve a melodráma-ártól, aggódva kiáltottunk föl: e -genre nem arra való, hogy drámai irodalmunk súlypontja legyen, -legfeljebb csak egyszer-másszor járja meg nemzeti szinpadunkon; ne -míveljétek e kétes becsű genré-t, írjatok tragédiát, drámát, vígjátékot, -bohózatot. Kivánságunk betelt, a másik héten csakugyan egy új eredeti -vígjáték került a szinpadra, s íme most ismét bűnbánón kell -felkiáltanunk: inkább melodrámát, mint ily vígjátékokat; inkább _Szécsi -Máriá_-t, még e komoly párbeszédet is eltűrjük benne: «Mi az élet -szabadság nélkül?» «De mi a szabadság élet nélkül?», noha meg kell -vallanunk, hogy Tóth Kálmán ilyesmivel nem boszantotta fülünket, s midőn -a velenczei háborút ellenző Erzsébet királyné így kiáltott fel: «Mi a -tenger becsület nélkül», Lajos király nem viszonzá Wesselényi módjára: -«De mi a becsület tenger nélkül». - -De hagyjuk a tréfát. A dolog komolyabb figyelmet is megérdemel. Oly -költőről van szó, a ki a szépirodalom két különböző ágában egy s más -tekintetben sikert vívott ki, sőt mint drámaíró is elismerésre talált. -Ez utóbbi körülménynél fogva nagyon sajnáljuk, hogy első kisérletét -kivéve, nem ismerjük a szerző többi drámáit, s így a midőn mint -drámaíróról először kell róla itélnünk, könnyen az igazságtalanság -vádját vonhatjuk magunkra, mert e vígjátékban a drámai tehetség kevés -nyomaira akadunk. Nem az a baj, hogy a mű gyönge, hanem hogy tulajdonkép -nem drámai mű; lehetne rossz organismusa, de semmi nemű drámai -organismusa nincs, sőt még a közönséges szinpadi mesterség is nagyrészt -hiányzik belőle. A legjobb akarattal is keveset méltányolhatunk e -vígjátékban. Az első felvonásban a király incognito-jelenete szemben a -báni családdal, az utolsóban Fiori és a bán leánya közti párbeszéd egy -része mindössze is az, a mi jól van írva, s még e részletek is csak -magokban jók s nem mint az egész compositio szerves tagjai. De mily -csekélység ez ahhoz a sok mindenhez képest, a mi e műben lehangolja az -embert! Azt sem tudjuk, hol kezdjük. - -A szerző törekvése mindenesetre méltánylást érdemel. Egy alig mívelt -téren, a történelmi vígjáték terén, tett kisérletet. Nem ugyan ő az első -kezdeményező, mint lapjaink állítják, hisz már Kisfaludy Károly is -probált ilyesmit, még inkább Szigligeti _Rózsa_ czímű művében, de annyi -igaz, hogy azóta senki sem míveli e tért. Őszintén megvallva, mi nem -vagyunk épen lelkesült barátjai a történelmi vígjátéknak, noha tudjuk -élvezni, mint bárki más. A vígjáték épen úgy kedveli a jelenkort, mint a -tragédia a multat. A mohos századok már magokban némi fönséget -kölcsönöznek a tragédiának, a költő inkább nagyíthatja a körvonalakat, s -a nagy szenvedélyek rajza hatásosabbá válik, ha a monda vagy történelem -ismert és nagy tényeit veszi tárgyául. A jelenkor ellenkezőleg épen a -vígjátéknak kedvez; a közelség élesebben tünteti föl az emberek -bohóságait, a korviszonyok, társadalmi állapotok, divatos szenvedélyek a -legjobb anyagot szolgáltatják annak, a ki az embereket törpeségök, -balgaságaik és nevetséges tévedéseik rajzával kivánja gyönyörködtetni. -Mindez nem azt teszi, hogy nem lehet tragédiát írni a jelenből, és -vígjátékot a multból. Csak a nehézségekre kivántunk mutatni, melyek a -legnagyobb költő erejét is paralysálhatják. Különösen áll ez a -vígjátékra nézve, s alkalmasint innen az a jelenség, hogy a legnagyobb -vígjátékírók békét hagytak a történelemnek. A történelemi tárgyak -önkénytelen ragadják a költőt, hogy csak az cselszövényre helyezze a -fősúlyt, s itt is leginkább a véletlen által idéztesse elő a komikai -helyzeteket. Minél történelmibb a tárgy, minél nagyobb események és -személyek körül forog a cselekvény, az örvény annál veszélyesebb. A -költő kénytelen a történelmi nagy tényeket kicsinyes okokból vagy épen -valami nevetséges véletlenből származtatni, s bármily mulatságos -cselekvényt szőjön, véghatása nem lehet más, mint a leghibásabb -pragmatismus: tudniillik, hogy az egész történelem a balga véletlenségek -bohózata. Scribe legnagyobb mester e téren, s ő sem kerülte ki ez -örvényt, legalább egyik főműve, a _Pohár víz_, minden jelessége mellett -ily hatást tesz az emberre. Épen azért jobb oly történelmi adomákat -venni tárgyul, melyeknek kevés vagy épen semmi közük nincs a történelmi -nagy eseményekhez, nem csak a fentebbi okból, hanem azért is, hogy -fölmentessünk a történelmi hűség jogos követelései alól, melyet a -vígjátékban alig lehet megtartani. De különösen vigyázni kell a költőnek -arra, hogy minél távolabb tartsa magát nemzete történelmének nagy -eseményei- és hőseitől, különben a legnagyobb vigyázat mellett is -okvetlen frivolnak fog feltünni közönsége előtt, mely mindenről -könnyebben mond le, mint a nemzeti kegyelet érzelmeiről. Inkább idegen -nemzetek történelméből válaszszon tárgyat, ha csakugyan szerelmes a -nagyobb eseményekbe és férfiakba. Scribe így tett, kimélte nemzetét s az -angol és dán történelemhez folyamodott. - -E szempontokból kiindulva nem azért hibáztatjuk Tóth Kálmánt, hogy a -történelmet nem vette tekintetbe, hogy művében, kivéve a király -házasságát a bosznyák bán leányával, alig nyugszik történelmi alapon -valami, hanem azt, hogy első Lajost vette tárgyul, nemzetünk e nagy -királyát és kedvencz hősét. Igaz, nem tette komikai személylyé, de -fájdalom, törpébbnek tünteti föl bármely komikai személynél, a mennyiben -bizonyos bohózatos alakok játékszerévé alacsonyítja le. Valóban Lajos, -udvarában csak mulat, tánczol; a közdolgokba neki van a legkevesebb -befolyása, mindezt anyja által két ügyetlen minister intézi s elvégre is -őt a szégyenből, az országot a veszélyből egy eleinte bárgyúnak rajzolt, -de aztán hirtelen megügyesedett ifjoncz menti meg. Azonban talán még ezt -is eltürnők, ha más oldalról kárpótlást nyerhetnénk. Mindennél nagyobb -baj az, hogy a műnek tulajdonkép nincs cselekvénye, vagy jobban mondva -oly kettős cselekvénye van, melyek egyike küzdelem nélkül kezdődik és -végződik az első felvonásban, másika pedig a második felvonás végén -küzdelemmel kezdődik, de a harmadikban oly alapon nyer megoldást, mely -ellen valószinűség és izlés egyaránt tiltakoznak. Így két felvonás marad -a négy felvonásból; a többi szükségtelen s e két felvonás legfeljebb -összeenyvezve alkothat valami organismust. De magyarázzuk ki magunkat. - -A királyt két minisztere össze akarja házasítani az udvarnál mulató -velenczei herczegnővel, Fiorival. Hogy miért, kivehetni ugyan, de nem -érthetni eléggé tisztán. Azért-e, hogy befolyásuk inkább -megszilárduljon? De hiszen az anyakirályné által eléggé uralkodnak a -királyon, legfeljebb a királyné halála utáni időre kivánják magokat -biztosítani. Azért-e, hogy e házasság véget vessen a velenczei -háborúnak? De a háború úgy van feltüntetve, hogy oly kevéssé -akadályozhatja e házasságot, mint nem azt, hogy a doge rokona az egész -háború folyama alatt az udvarnál igen vígan mulasson a királylyal. -Azonban ne bajlódjunk ezzel, elég az hozzá, hogy a ministerek házasítani -akarják a királyt. Kár, hogy csak az akaratnál és beszédnél maradnak és -nem tesznek semmit. A királyt e tekintetben nem veszi körül semminemű -cselszövény se anyja, se Fiori, se a miniszterek részéről. Egészen -szabadon bele szerethet az udvarnál hirtelen megjelenő bosnyák bán -leányába, Erzsibe. Az ember azt várná, hogy most kezdődik a cselszövény, -a küzdés. A világért sem. A királyné, a két miniszter s Fiori számba se -veszik Erzsit, sőt Fiori nélkül az egész darab befolyhatna, elég lenne, -ha csak a nevét emlegetnék, annyira nincs befolyása a cselekvényre. A -király tőlök még az nap elvehetné kedvesét. De talán Erzsi részén van az -akadály? Nincs, szereti a királyt, legfeljebb attól fél, hogy a király -nem szereti s játékot űz vele. De hiszen ezen könnyű segíteni. A -királynak nincs oka vagy akadálya, hogy későbbre halaszsza becsületes -szándéka kinyilatkoztatását. Miért nem kéri meg valamivel előbb, -mindjárt az első felvonás végén vagy a második elején. Így hamar vége -volna az egésznek s Erzsit is fölmentené hogy holmi szoborgyúrással -mutassa ki titkos szenvedélyét. - -Ennyi az egyik cselekvény, mely semminemű drámai küzdelmet nem mutat -föl, sőt még törekvést sem ily irányban. A mű többi részét egész az -utolsó felvonásig a miniszterek mesterkedései töltik be, kik meg akarják -akadályozni a velenczei háborút. E czélból elhitetik az anyakirálynéval, -hogy a római császár sértőleg nyilatkozott róla udvara színe előtt. - -Remélik, hogy a királyné e miatt háborúba keveri fiát a római császárral -s így két háború nem folyhatván, a velenczei abban marad. A királyné -csakugyan ráveszi Lajost a hadüzenetre, azonban követ érkezik a római -császártól a fenforgó pletyka megczáfolására s nagy tisztelete -kifejezésére. A miniszterek, nehogy a követ a királylyal találkozzék s -így a hadüzenet dugába dőljön, a követet szép szín alatt becsalják egy -félreeső szobába, hogy aztán oda zárják, azonban pórul járnak, mert -Kopjai, kinek sok oka van haragudni reájok, őket is a követhez zárja, s -az egész dolgot bejelenti a királynak. Az ármány kisül, a királyné -megutálja a minisztereket s beleegyezik, hogy fia elvegye Erzsit, a mit -egyébiránt eddig már csak azért sem akadályozhatott, mert semmit sem -tudott e viszonyról. - -Először is nem foghatni meg, hogy a miniszterek miért óhajtják annyira a -római császárral való háborút s a velenczei megszakadását. Hisz nekik -legfőbb érdekök az volna, hogy a királylyal elvétessék Fiorit; s -mindamellett semmibe se veszik a bán leányát, kitől leginkább -félhetnének. Megindulhat a római háború, megszakadhat a velenczei, ha -egyszer Erzsi királyné. Nem érti az ember törekvésök hasznát. De hátha -még oda veszszük, hogy úgy törekednek e haszontalan czélra, hogy, ha azt -elérik is, bukások bizonyos. A király Kopjai segítsége nélkül is -elébb-utóbb meg fogja tudni a dolgot s kénytelen lesz kiűzni őket -udvarából. Hát ha még meggondoljuk, hogy ármányukat némi mindennapi -számítás sem támogatja. A római császár követe nem utazik kiséret -nélkül, de ha úgy utazik is, az udvari cselédség már tudja, hogy követ -érkezett s így az egész dolog könnyen a király fülébe juthat. E mellett -ezek a nagy cselszövők, kik nagy Lajos udvarában uralkodnak, épen -ellenségök segítségével akarják végrehajtani durva cselszövényöket. - -De elég. Ne bonczoljuk tovább e szeretlen cselekvény össze-vissza hányt -tagjait, mellőzzünk egyebet is, sok mindent, mert lapokat kellene -összeírnunk a mű hibáiról, mert kimélni akarjuk a szerzőt, ki e -szerencsétlen kisérletét talán nem sokára egy jobbal fogja feledtetni. - - -II. - -Nem e mű második vagy harmadik előadásáról akarok írni, hanem jóvá tenni -egy hibát, melyet a mult számban e műről megjelent birálatomban -elkövettem s e módosítás alapján részben újabb birálat alá venni a -vígjátékot. Figyelmetlenségből vagy a zaj miatt vagy mert gyöngélkedtem, -elvégre mindegy, egy pár helyt félreértettem a szerzőt, miért bocsánatot -kell kérnem mind tőle, ki iránt igazságtalan voltam, mind olvasóimtól, -kiket, bár akaratlanul, némikép félrevezettem. Sajnálom, hogy e -vallomásomhoz nem csatolhatom még ezt is: mindenben tévedtem, e vígjáték -csakugyan sikerült mű. Én méltán figyelmetlen szinkritikus hirébe -jöhetek, de e vígjáték mégis gyönge kisérlet marad. Hanem lássunk -dologhoz. A szerző maga figyelmeztetett tévedésemre s egy nyilt levél -kiséretében megküldé nekem vígjátéka kéziratát is. A nyilt levél így -hangzik. - -«Kedves barátom! A _Koszorú_ mult számában _A király házasodik_ czímű -vígjátékom drámai egységéről igazságtalanul nyilatkozol, s nem akarod a -többi közt átlátni, hogy a római császár ellen való izgatás a velenczei -herczegnő trónra jutásával a legszorosabb kapcsolatban áll, s hogy ezen -idegen herczegnő trónra jutása az, a mi a darabban előforduló -cselszövések főczélját teszi. Itt küldöm darabomat; győződjél meg, hogy -vígjátékom meséjét legalább is nem jól fogtad fel. Vitatkozás helyett – -a mire se időm, se kedvem – ime az _argumentum ad hominem_. Olvasd és -lásd, hogy arról a drámai egységről nekem is van valami sejtelmem. - -Egyébiránt nyugodjál meg, te csak azt nem akartad látni darabomban, a mi -benne van, de némely kritikusok olyakat is látnak benne, a mik ott -teljességgel nincsenek. A te véleményedre súlyt helyezek s ezért -óhajtom, hogy meggyőződjél, hogy én is gondolkozom egy keveset, mielőtt -írnék s a legrosszabb esetben is, legalább törekvéseket mutatok el a -benső forma iránt, ha ezt azután nem is tudom úgy kifejezni, a mint -óhajtanám. - -A darabomra vonatkozó kritikából eddigelé csak azt az észrevételt -fogadhatom el, a mely a kamrajelenet bohózati stiljét kárhoztatja; ezt -mentse ki az, hogy én Guido és Balbo öltözékét egészen máskép képzeltem, -mint a hogy ők megjelentek. Ez az öltözet emelte oly nagyon azon jelenet -élességét; mindíg baj, ha jelmezpróbát nem tartunk. Az utóbbi előadáskor -e jelenet átalakítva adatott. - -Végre még egyet. A kik a _Koszorú_ mult számát vidéken olvasták, -bizonyosan arra a gondolatra jöttek, hogy az én darabom formaliter -megbukott. Nem volt tehát szép tőled, hogy darabom szinpadi sikerét -elhallgattad; hogy nem említetted meg, hogy művemet a közönség elvégre -is oly zajjal és tetszésnyilatkozatokkal fogadta, a minőben nem minden -darab szokott részesülni; hogy harmadik előadása is nagyobb közönséget -vonzott a szinházba, mint előtte való napon egy új opera. - -Már azt vitathatjátok, hogy én még a drámai egység primitiv ismeretével -sem rendelkezem, hanem hát legalább hagyjátok meg nekem a közönség -tetszését vigasztalásul s ezt, ha keveset adtok is reá, legalább ne -ignoráljátok. - -_Tóth Kálmán_.» - - ; - -Figyelemmel végig olvastam a megküldött vígjátékot; most sem találtam -ugyan benne valóságos drámai egységet, de hogy birálatomban hibáztam, -azt hamar át kellett látnom. A két miniszternek különben nem valami -mélységes és finom politikájában, egy pont elkerülte figyelmemet és -tévednem kellett. Azt értettem, hogy Lajos király miniszterei a -velenczei háború megszakadásáért kivánják a római császár elleni -háborút, mert egyszerre két nagy háborút nem lehet folytatni; azt is -felfogtam, hogy a velenczei háború megszakadása szerintök a királynak a -velenczei herczegnővel való házasságát fogja elősegíteni, de hogy mi -módon segíti elő, azzal nem voltam tisztában. Azt hittem, a királyt, a -ki szerelmes a velenczei herczegnőbe, csak az akadályozza a házasságban, -hogy a háború folyama alatt átallja ellenségének a dogénak rokonát nőül -kérni. E hiedelemből folyt az az ellenvetésem is, hogy ha a háború nem -akadályozza a velenczei herczegnőnek a magyar udvarban víg mulatását a -királylyal, bizony nőül vételét sem akadályozhatja. Azonban a -miniszterek számítása egészen más; ők a római császár elleni háborúval a -velenczei békét akarják kivívni, a velenczei béke szükségességével pedig -nyomást gyakorolni a királyra házassága ügyében. Tudják, hogy a magyar -seregek hátrányban levén a a velenczeiek ellen, Lajos nem fog ugyan -gyalázatos békét kötni, de előnyösre hajlandó lesz; előnyös béke pedig -csak úgy jöhet létre, ha a király elveszi a velenczei herczegnőt, mert -ekkor a doge engedni fog. Mindezt elmondja egyik miniszter a másiknak -mindjárt az első felvonásban. (III. jelenet.) Ime: «Tudva van a -magnificus előtt, hogy mióta a magyar hadakat Erberach vezérli, a -velenczeiek előnyben vannak; a király ő felsége tehát a velenczeiekkel -csak hátrányos békét köthetne, azt azonban a diadalokhoz szokott magyar -király büszkesége meg nem engedi; a király ő felsége legszerényebb -esetben is Jadra birtoklását tüzné ki a béke feltételeül; hogy tehát a -király kedvező békét köthessen, s a római császár ellen indulhasson, -kétségtelenül nem fogja megvetni azt az eszközt, mely Delfinót, a -velenczei dogét a béke megkötésére hangolná; s ez az eszköz nem más, -mint hogy ő felsége Delfino közel rokonát, a velenczei herczegnőt nőül -vegye.» Nemcsak így elbeszélésben, hanem mint a cselekvényre ható indok -is előjő még egyszer e tárgy a tanácsülés jelenetében is (II. felv. IX. -jelenet), midőn a király így szól: «Ez esetben megkötöm Velenczével a a -békét. De Delfino nem fog Jadráról lemondani.» A miniszter ezt feleli -reá: «Delfinót felségednek elhatározása bármi czélnak megnyerné. Ha -felséged, a mit az ország óhajt s a mitől felségednek minden szépre, -nemesre fogékony szíve sem idegen, ha mondom, felséged ezt legmagasb -elhatározásával végrehajtaná s Delfino rokonát, a báj és női erényekben -annyira gazdag velenczei herczegnőt a trónra emelné.» - -Íme e helyeket mind magam ellen idézem és igazságot szolgáltatok a -költőnek. Mentségemre szolgálhatna talán, hogy se a _Független_, se a -_Pester Lloyd_ referensei nem említik ezt az indokot birálataikban, hogy -maga a szerző se igyekszik kitüntetni se az expositióban, sem a -cselekvény folyamában, de ez keveset változtat a dolgon, s ennélfogva -tartozom e lapok mult számában megjelent birálatomból mind azt -visszavonni, a mi figyelmetlenségemen alapult. De egyszersmind -kötelességem mind magam, mind olvasóim irányában az is, hogy a most már -mindenben jól megértett művet legalább egy részben újra bonczolás alá -vegyem. - -Előszőr is kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a miniszterek -cselszövényét, mely egyszersmind az egész mű bonyodalma, nem támogatják -se a jellemek, se a körülmények. Guido miniszter társának, Balbónak -csupán árnya levén, szóba sem jöhet – nem államférfiú, csak méltóság- és -hivatalvadász. Nincs benne feltüntetve politikai pártczélzat, nem vezeti -a hatalomvágy láza; minden tekintetben közönséges ember. Mondja ugyan -egy helyt, hogy az egyház érdekeit kivánja előmozdítani, a -schismatikusokat szándékszik kiirtani, de ez csak képmutató szójárás -nála. Főczélja a megürült esztergomi érseki szék elnyerése, a mit a -darab folytán mind ő, mind mások többször kiemelnek. De ily czélból -miért oly nyaktörő vállalatokba elegyednie? Ha oly nagy befolyása van a -királyné által a királyra, ha a király kedves vezérét, Kontot képes volt -letétetni, helyébe Erberachot ültetni, bizony magát is könnyen -kineveztetheti érseknek az anyakirályné által. De képzeljük, el őt -államférfiui szenvedélyekkel, olyanformán, hogy az anyakirályné halála -esetére félti befolyását rály házassága által kivánja biztosítani. Vajon -s azt a ki elég biztosíték-e a herczegnő? Nem igen. A herczegnő nem -vallásos, mint az anyakirályné. - -«Hiúságánál fogva uralkodunk rajta» – mond Guido, de a herczegnő hiúsága -ki lesz elégítve, ha a trónra jut s inkább fog férje kedvében járni, -mint Guidónak; így ez hála fejében csak az érsekséget remélheti, a mit -akár most is elérhet, mert a király inkább engedelmeskedik anyjának, kit -szeret, mint leendő nejének, kit inkább csak politikai érdekből vesz -el». Azonban gondoljuk e viszonyt is máskép. Vajon Guido cselszövényének -a legnagyobb hiszékenység mellett is remélhetni-e sikerét? - -Ő egy általa kigondolt és elterjesztett rágalomra épít mindent. Ilyesmi -alkalmas eszköz lehet sok esetben, csak a fenforgó viszonyok között nem. -Egy ministernél kevesebb eszű ember is meggondolhatja, hogy a római -császár, midőn kérdőre vonják, nem fog elismerni oly sértő -kifejezéseket, melyeket soha sem mondott, s ekkor vége az egésznek. Vagy -arra számít Guido, hogy a király követe, a ki felvilágosítást kér, vagy -a császár követe, a ki felvilágosítást hoz, elpusztulnak az úton, vagy -ha megérkeznek is, senki se fogja megtudni megérkezésöket, s neki -módjában lesz őket holmi cisternás kamrába zárni? Csodálatos, a római -császár sértő kifejezéseinek nyoma van a történelemben, bár a király -házasulása utáni időszakban, s mégis szerző ezt csak Guido -koholmányaként használja, holott amugy jobb szolgálatot tett volna. E -mellett mit használ Guidónak, ha a király hadat izen is? A római -császárnak ez csak újabb alkalmat ad arra, hogy a félreértést kiderítse. -Avagy Guido az új követet is cisternás kamrába fogja zárni? Miért -törekednék hát e haszontalan czélra, s úgy hogy bukása bizonyos, ha -netalán eléri is, mert a király előbb-utóbb megtudja a dolgot, kiüzeti -udvarából, s a herczegnő csak a királyné haragja miatt sem fogja -megvédhetni. S miért épen Kopjait vennie segítségül, a kiről tudja, hogy -a király kedveli, a ki rája elvett jószágainak bitorlása miatt -haragszik? S miért épen oly kamrába zárni a követet, a honnan könnyen -kiszabadíthatja magát, mert a bán és leánya gyakran megfordulnak a -mellékszobában és meghallhatják kiáltását? De nem csak a német kérdést -intézi Guido uram ily rosszul, a velenczeivel sem bánik el különben. -Tudja, hogy a király csak akkor köt békét Velenczével, ha ez Jadrát -átengedi; épen ezért a tanácsülésben biztosítja is a királyt erről De -mivel? Csak puszta szóval, semminemű okirattal a velenczei dogétól vagy -tanácstól. Vajon hihetni-e, hogy Lajos könnyen hisz neki, midőn különben -sincs kedve a békére? De másfelől épen Guido annyit beszéli: két háborút -nem folytathatni egyszerre, hogy a király, a ki szintén osztozik e -nézetben, mindaddig nem üzenhet háborút a római császárnak, míg -Velenczével a békét nemcsak elhatározta, hanem meg is kötötte. Ki tudja, -vajon a doge ráveheti-e a tanácsot arra, hogy rokonságának érdeke miatt -megcsorbuljon a köztársaságé? Tehát a hadizenet a szerző intentiója -szerint is lehetetlen a jelenetben, mégis megtörténik és Guido -fogalmazása szerint indul. Aztán a királynak is nincs-e elég módja -legalább egy darab időre lecsillapítani anyját, elhalasztani a háborút, -kijátszani Guido ármányát, nem igérni meg a herczegnő nőül vételét, -kitől bensőleg már egészen idegen? - -Úgy hiszem, ennyi is elég megdönteni Guido cselszövényét, a mű -bonyodalmát. Vajon a cselekvény másik ága jobb-e és szerves kapcsolatban -van-e amazzal? A királynak a bán leányával, Erzsivel való viszonya -nélkül is megtörténhetnék az egész miniszteri ármány, tehát a mű -főcselekvénye, mert ezt az se elő nem segíti, se nem akadályozza. Két -pont van, a mit kapcsolatul lehet fölvenni, de ez még nem alkot -organismust. Midőn Guido látja, hogy Erzsi a királynak tetszik, így -kiált föl: «Mintha ő felsége a banilla által érdekeltetnék; még ma meg -kell történni a herczegnővel való eljegyzésnek.» Tehát Erzsi sietteti a -Guido cselszövényét, de aztán Guido többé semmit sem ad Erzsire. Nagy -hibája az egész darabnak, hogy Guido cselszövényét egész a -végkifejlődésig nem akadályozza semmi, nem talál ellenhatásra s így a -drámai érdek csekély. A másik pont az, midőn a király a tanácsülésben -kezd megbarátkozni a herczegnővel való házassággal, mert Erzsitől -visszautasítva hiszi magát. Tehát a király az első felvonásban szerette -Erzsit, a másodikban visszautasítva hiszi magát, nem hajt többé reá, s e -szerint épen a darab kezdete előtti helyzetében maradt, nem ment át -semmi oly változáson, mely akadályul szolgáljon vagy küzdelemre adjon -okot. De miért higyje a visszautasítást oly hölgytől, ki az incognito -jelenetben oly hevesen bevallott szerelmet szivesen fogadta? A király e -változás okát könnyen kitalálhatja; tudhatja, Erzsi attól fél, hogy csak -játékot űz vele s nem veszi nőül. Miért nem oszlatja el aggodalmát, s -midőn a második felvonásban is hevesen megragadja kezét, miért nem -mondja: Szeretlek és nőül veszlek! Erzsi aggodalmát könnyü eloszlatni; -lám Kopjai épen olyasmivel oszlatja el, a minek fel kellene költenie. -Azután mi szükség arra, hogy Erzsi azzal az izetlen szoborgyúrással -fejezze ki szerelmét? A király már értesítve van Kópjai által -szerelméről, s így az egész szoborleleplezési jelenet fölösleges. -Szerves kapcsolat-e, drámai egység-e mindez? Hát a negyedik felvonásra -mit mondjak épen a drámai egység szempontjából? A harmadik felvonásban -az egész bonyodalom véget ér, a szerző mégis megtoldja egy felvonással -csak azért, hogy a királyné meggyőződjék a herczegnő vallástalanságáról -s így annál nagyobb rokonszenvvel forduljon Erzsi felé. Ennyi okon -minden vígjátékot és tragédiát még meg lehet toldani egy felvonással. - -Végül, ha mind e tévedést elkerülte volna is a szerző: hol a világos és -drámai expositio, az ügyes scenirozás, hol a komikai alap a -cselekvényben és jellemekben, hol a phantasia ereje, mely életet öntsön -a műbe s gyönyörteljes illusiót a nézőkbe? De a darab tetszett, mondja a -szerző s én ezt nem említettem meg. Igaz, de Isten látja lelkemet, nem -rossz czélzatból. Világos tényt tagadni kábaság még képmutatónak is, s -nekem nincs erre hajlamom. Mindíg volt annyi bátorságom, hogy ha -kellett, a közönség tetszését bonczkés alá vegyem, kárhoztassam vagy -legalább kimagyarázzam. - -Tóth Kálmán vígjátékát többször zajosan megtapsolták s a szerzőt hívták. -De én úgy tudom, hogy ilyesmi majd minden eredeti darabbal megtörténik, -bármily gyönge legyen is. - -A darab tetszett, mert van benne a «hazapuffogtatás» és elménczkedés, -mert fraterek vannak benne csuffá téve, a mi ritka jelenség -szinpadunkon. Midőn Kopjai azt mondja, hogy a fraterek eszik gabonáját, -óriási taps hangzott fel. De vajon aesthetikai, drámai hatás-e ez? Nem -kivánom, hogy Tóth Kálmán helyeselje darabjáról elmondott nézetemet, de -azt óhajtom, hogy a közönség tetszésének okait néha-néha analysálja. -Vonjon el e polemiából magának ennyi tanulságot; én a magamét már -elvontam: igyekezni fogok a birálandó színművekre gondosan figyelni, de -ha szomszédaim zaja vagy a zártszéknyitónő költögetése miatt valami -elkerülné figyelmemet, kérem a drámaírókat és színészeket, -világosítsanak fel, mindig kész leszek a legfényesb elégtételt adni. - - - - -A LELENCZ. - -Eredeti népszinmű 4 felvonásban. Irta Szigligeti Ede. Előadatott a -Nemzeti Szinházban 1863 november 20-án. - - -I. - -«Ez nem népszinmű, ez regényes dráma, sőt szomorújáték». Ily s ezekhez -hasonló megjegyzéseket hallottam a színházban s olvastam később a -lapokban is. De vajon mi az a népszinmű, ki tudja, ki határozza meg -valahára? Vas Gereben hallgat, pedig ő volna a magyar nép választott -æsthetikusa s a leendő Petőfi-Társulat született elnöke; a _Hölgyfutár_ -szerkesztői se szólnak, pedig korszakot akarnak alkotni a magyar -dramaturgiában s a szinházi bérkocsi kérdését már is szerencsésen -megfejtették; a német míveltség magyar képviselői is némák, pedig ez -sokkal könnyebb feladat, mint bebizonyítgatni, hogy Bulyovszkyné mutatta -meg először a németeknek, mi a valódi német kiejtés, mely kiemelkedett a -tájszólások barbarismusából. Tréfa, a mi tréfa, de valóban csodálni -lehet, hogy a magyar kritika, mely annyi népszinművet birált, oly -kevéssé foglalkodott a népszinmű elméletével. Még annyira sem ment, hogy -fogalmát meg tudja határozni. Mi, kik most először birálunk -népszinművet, pótolni kivánjuk ugyan e hiányt, de nem igérhetünk tüzetes -fejtegetést, legföljebb egy kis tájékozást, mely egyszersmind birálatunk -kiinduló pontja. - -A népszinmű se vígjáték, se dráma, se tragédia, de mindebből valami; -vegyes nem, mely sok mindent magába olvaszthat, sőt a zenét és éneket is -segédűl veheti. Egy neme a melodrámának, vagyis modern melodráma -tragikomikai alapon, legtöbbször társadalmi iránynyal. Nem mondjuk, hogy -a magyar népszinművet a franczia democratia eszméi, melyek nálunk is -terjedezni kezdettek, nevezetes befolyással voltak reá. A franczia -népdrámák többé-kevésbbé váddal léptek föl a társadalom ellen a -socialismus érdekében; a mieink is vádolták a társadalmat, de inkább -csak szerény reformot sürgettek. Előszeretettel rajzolták politikai és -társadalmi intézményeink hiányait s a nép érdekében kivántak hatni. A -politikai vezérczikkek fejtegetéseit: a jobbágyság eltörlésétől a -börtönrendszer javításáig, örömest fogadták műveik alapeszméjeűl -általában ott is, a hol nem vettek fel valamely specialis kérdést, -részvétet igyekezetek kelteni a társadalom alsó osztályai iránt és -sokszor igen is kirívóan a fensőbb osztályok rovására. Politikai életünk -democratiai mozgalmainak egyik hatásaként tűnt fel a népszinmű -szinpadunkon. Ez volt egyik forrás, melyből népszinműíróink merítettek; -a másikat az irodalom nyujtotta, a hol szintén hasonló forrongás -mutatkozott. - -A fejlődő nemzeti költészet örömest fordult a népies felé; részint -democratiai ösztönből, részint művészi czélból; erősebb kapcsolatba jött -a magyar élettel s nem vetette meg többé a genrerajzot. A magyar dalokat -nemcsak jambusokban és trocheausokban irták már s költői rhythmusunk -ismét összeolvadt a zenével. Mindez elősegítette a népszinmű fejlődését. -Szigligeti egész virtouzitással öntötte drámai formába mindazt, mi a -politikai és irodalmi mozgalmakban czéljára szolgált. Megszületett a -magyar népszinmű, melynek fővonásai lettek: formában határzatlan drámai -stil, szellemben democratiai irány, tartalomban magyar élet genreképi -vonásokban, tragikomikai oldalról, népzene és népdal kiséretében. - -Íme a magyar népszinmű, melyet majdnem osztatlan tetszéssel fogadott a -közönség és kritika. Nem csodálkozunk rajta. E népszinművek elűzték -szinpadunkról a német bohózatokat és melodrámákat, közelebb hozták a -szinpadot a magyar élethez s közönséget teremtettek. - -Mindkettő nagy nyereség volt, s az még ma is, és nemcsak egy -szempontból. De azon már csodálkoznunk kell, hogy a kritika minden szó -nélkül elfogadta a népszinműi formát. Megengedjük, hogy a népszinmű jó -volt s talán most is jó fejlődési foknak, átmenetnek azonban fejlődnie -kell s e fejlődés nem lehet más, mint hogy össze nem olvadható elemei -forrongásából álljanak elő határzott stilu drámai alnemek; oly nemek, -melyek majdnem mellőzve vannak drámairodalmunkban, pedig sokkal több -művészi jogosultságuk van, mint a népszinműveknek, melyek helyöket -elfoglalják. Azt a sok mindent, a mi népszinműveinkben össze van gyúrva, -csak a humor bírhatná el és békíthetné ki. De a humor a legerősb -subjectivitását, legföljebb humoros alakot rajzolhat, de nem irhat -humoros drámát. Ezért a tragikum és komikum, a bohózatos és érzelmes -összeolvasztása soha sem tehet valóban művészeti hatást. Shakespeare -vegyít ugyan tragédiáiba komikai elemet, de csak a népjelenetekben, s -csak annyit és úgy, hogy semmi ne zavarja meg a mű stilusát. -Népszinműveinkben a tragikum és komikum lényeges elem, épen ezért igazán -se meg nem hatnak, hanem csak disharmonikus hangulatban lebegtetnek. -Továbbá a szoros értelemben vett társadalmi irányt se bírhatják meg a -népszinműveink; erre a dráma formájánál sokkal alkalmasabb a regényé, -mert széles tért nyújt a detailrajzra s még ott is kérdés: vajon a -regényt nem vetkezteti-e ki költészetéből az egyoldalú polemia s az a -sok prózai elem, melyet az irányregény okvetlen magával hoz. E mellett -az ének, zene sem olvadt úgy össze népszinműveink bensőjével, hogy -organismust alkosson. Szóval ki kell válni ez összegyúrt, de össze nem -olvadható elemeknek és saját formájokat felvenni. Miért ne válhatnék ki -például a komikai és bohózatos elem, hogy megteremtse a magyar bohózatot -és vaudevillet? - -Mi részünkről Szigeti egy pár népszinművét azért méltányoljuk leginkább, -mert irány felé látszik törni; ez okon óhajtottuk a minap: vajha kapna -kedvet a magyar bohózat megalkotására az eddiginél nemzetibb alapon. -Folytassuk tovább a felbomlási vagy fejlődési folyamat. Az ének- és -zenerészből miért ne állhatna elő az önálló magyar operette? - -Szigligeti nem rég már egy kisérletet tett is e téren, melynek csak -örvendenünk lehet. Hát az érzelmes, tragikai részszel mit csináljunk? -Szülessék meg belőle polgári, vagy ha jobban tetszik népdrámánk. A többi -aztán legyen melodráma; a polgári drámát is, tudjuk sokszor ide fogják -levonni, de nem bánjuk, mindenesetre nyerünk. Ím Szigligeti a mi -tanácsunk nélkül ilyesmit czéloz. A _Lelencz_ népszinműve ilyen kiván -lenni s épen azért nem tehetjük, hogy ebbeli törekvését ne üdvözöljük. - -Valóban a _Lelencz_ ha nem is mindenben, egy pár lényeges vonásban -különbözik Szigligeti eddigi népszinműveitől. Nincs benne ének, zene, -táncz; egészen dráma akar lenni. Nem iránydarab; nem a lelenczház -szükségességét kivánja bebizonyítani; a fensőbb és alsóbb osztályokat se -állítja egymással szembe, hogy amazok csak a bűn, emezek csak az erény -képviselői legyenek. A komikai és tragikai elemet se vegyíti össze, mínt -régibb népszínműveiben, kivált _Czigány_-ában. Szóval, mint föntebb -mondottuk, polgári drámává kívánja emelni népszinművét, viszonyainkhoz -alkalmazva, a hol sok tekintetben nagyobb szerepet játszik a vidéki alsó -középosztály, mint a szó szerinti bourgeoisie. E tisztább stíl felé -törekvést méltányoljuk mi leginkább e műben s épen nem bánjuk, sőt -örülünk rajta, hogy némelyek, még a kritikusok sem találták meg benne -azt a népszinművet, melynek fogalmával, úgy látszik, nem igen vannak -tisztában. Valóban, épen ezért sajnáljuk, hogy méltánylatunkat nekünk is -gáncsolással kell megzavarnunk. Azonban megvalljuk, hogy mi egyeben -ütköztünk meg, mint kritikustársaink. Egyik azt hibáztatja, hogy e műben -a szerelem nagyon alárendelt szerepet játszik, pedig drámát szerelem -nélkül nem lehet képzelni. E szerint _Julius Caesar, Coriolán, Macbeth_ -nem volnának drámák. - -A második a palacsinta adomája ellen kel ki erősen, melyet csak -elbeszélni hallunk a multból. «Íme az egész mű, mint négy doriai -oszlopon, akként nyugszik a négy palacsintán» kiált fel birálónk. - -Mi nem védjük e palacsintás adomát; épen oly ízléstelen, mint a -foghagymás rostélyos bizonyos vigjátékban, azonban nem tartjuk lényeges -hibának, sőt azt hiszszük, könnyen kiigazíthatni, mert nem egyébért van, -mint a rector szemérmetessége feltüntetéseért s így tiszteségesebb -adomával is helyettesíthetni a cselekvény legcsekélyebb sérelme nélkül. -A harmadik azt rója meg, hogy a szerző a regényírók sok szabadalmával -él: nem törődik az idő és helyegységgel, véletlenek által szővi a -cselekvényt és sokat hagy történni a szinfalak mögött. Nem tudtuk, hogy -az idő- és helyegység oly classikai bajnokai lappanganak köztünk, -valamint azt sem, hogy véletlen által szőni a cselekvényt a regényírók -szabadalma. Mi nem tudunk semmit e szabadalomról, s óhajtjuk, hogy -regényiróink se tudjanak. - -Valódi véletlenség e műben csak egy helyt fordul elő, midőn Erzsi haza -tér s testvére gyermekét megmenti. Nem védjük e véletlenséget sem, de -nem tartjuk e mű lényeges hibájának, mert csak bonyolítja a cselekvényt, -nem oldja fel s általában nem zavarja meg a jellemfejlesztést. Nagyobb -baj az, hogy midőn Szigligeti polgári drámává emelte népszinművét, nem -tudta kikerülni a polgári drámák egyik örvényét, bizonyos beteges -sentimentalismust, bizonyos érzékenyítő befejezést, mely ha nem is -mindig erkölcsi érzésünk, de mindenesetre idealismusunk rovására kiván -szívünkre hatni a mennyiben felindít megnyugtatás nélkül, vagyis egészen -más alapon nyugtat meg, mint a melyen felindított. - -Ez a mű legnagyobb hibája, melyet nem takarhatnak el se a drámai élénk -jelenetek, se a jól rajzolt alakok. De kifogyván a térből, -fejtegetésünket a jövő számra kell halasztanunk; addig talán másodszor -is szinpadra kerül az új mű, s még érthetőbbé válik birálatunk. - - -II. - -E hó 6-án újra szinpadra került e mű és nagy közönség előtt. Mi is -megnéztük másodszor is s még inkább meggyőződtünk, hogy befejezése -hibás. De miért gáncsoljuk a befejezést, miért nevezzük beteges -sentimentalismusnak, mely idealismusunk rovására akar szívünkre hatni, -felindít megnyugtatás nélkül: vagyis egészen más alapon nyugtat meg, -mint a melyen felindított? Lehet-e ezt máskép befejezni? mondhatja a -szerző. Nem a keresztyén morál legfönségesebbikét érezzük-e e művön -átvonulni: a megbocsátást? Avagy tévedéseink nemesise elől nincs-e -menekvés a költészetben, holott az élet gyakran ellenkezőt mutat? Oly -kegyetlen legyen-e a költő, hogy se meg ne bocsásson, se meg ne -bocsáttathasson, még a bűnbánóknak sem? - -Íme ott egy szegény sorsú leány, Julcsa, a ki szolgálatjával keresi -élelmét; bele szeret egy rangbeli ifjúba, a ki megcsalja és odahagyja. A -szerencsétlen meg akarja ölni magát és szíve alatt nyugvó gyermekét, -azonban egy öreg komornyik rábeszélésére, a ki sejti szándékát, -visszariad ez újabb bűntől s élni kiván gyermekéért. Nehány hónap telik -el. Julcsa el akarja rejteni gyalázatát a világ és szülői szemei elől s -egyszersmind jó kezekbe tenni le ártatlan csecsemőjét. E czélból titkon -falura utazik szüleihez s éjjel ablakukba teszi csecsemőjét, a pólyába -göngyölve egy gyűrűt, egy anonym levelet s minden megtakarított pénzét. -Alig távozik el, midőn testvére, a korhely és részeges Bertók, haza jő s -kopogtatni akarván, az ablakban megtalál mindent. A pénzt elteszi, a -csecsemőt pedig a Tiszába dobja. Ezalatt az anya visszatér, hogy lássa -még egyszer gyermekét s csak a felbontott levelet találja a földön. -Föllármázza szülőit, a jegyző is oda érkezik feleségestől; megmutatja -nekik a levelet s a gyermek keresésére akar indulni Ekkor érkezik haza -fővárosi szolgálatjából testvére, Erzsi, s karján hozza a csecsemőt, kit -a gát galyai között hallott nyögni és megmentett. Nem is sejtik, hogy ki -dobta vízbe a csecsemőt, kivéve Julcsát, ki Bertók ujján gyermeke -gyűrűjére ismer. Bertók bevallja neki bűnét s elbujdosik. A kis lelencz -már négy éves. Senki sem tudja, hogy Julcsa gyermeke. Mindkét leány a -szülői háznál van. Erzsi már mennyasszony, egy derék ifjú akarja -elvenni, kit a jegyzőné szeretett volna vőűl. A jegyzőék még más okon is -sértve érzik magokat, azért azt a rágalmat terjesztik el, hogy a lelencz -Erzsi gyermeke. A rágalom a vőlegény fülébe jut; minden körülmény Erzsi -ellen szól s az esküvő már-már elmaradni látszik. Azonban Julcsa, hogy -megmentse testvére becsületét, fölfedi titkát, magáénak vallja a -gyermeket. Ekkor azzal áll elő a jegyző, hogy ha Julcsa az anya, neki -kell lenni a gyilkosnak is, ki a csecsemőt a vízbe dobta. Julcsa -hallgat, nem meri bevallani Bertókot, mert kimélni kívánja már is -annyira sújtott szülőit. A dologból bűnvádi per keletkezik. Julcsát -vallatni a szolgabiróhoz viszik, egy tisztelt férfiúhoz, egy boldog -családapához, a ki nem más, mint a csábító, a lelencz atyja. - -A helyzet gúnyját és veszélyét teljes mértékben fölfogó szolgabíró kérve -fordul a leányhoz, hogy ne dúlja fel becsületét, boldogságát. Julcsa -nagylelkűen megbocsát neki. Ezalatt levél érkezik a szolgabiróhoz, egy -Déli nevű rablótól, ki nem más, mint Bertók, melyben ez bevallja a -Julcsára fogott bűnt; a szolgabiró egyszersmind arról is tudósíttatik, -hogy a rabló e vallomás után főbe lőtte magát. Julcsa fölmentetik. Egy -fiatal ispán, ki már többször megkérte Julcsát, a törvényszék előtt a -lelencz atyjának adja ki magát s újra kezével kinálja meg. Julcsa -hálával szorítja meg kezét s későbbre, ha sebei begyógyulnak, reményt -nyújt neki. - -E vázlatból is kitetszik, mondhatná a szerző, hogy e művet csak így -fejezhetni be. Avagy azt kívánja ön, mint egy más kritikus, hogy a -csábítóval nőűl vétessem Julcsát? Vagy épen azt, hogy példásan büntessem -a csábítót? De nem bűnhődik-e ez eléggé, hiszen megbánja bűnét s néhány -perczig iszonyú félelmet áll ki. Ha még egyébbel is büntetném, ártatlan -nejét és gyermekeit büntetném. Miért boldogtalanná tenni e derék -férfiút, egy ifjúkori s nem is oly nagy tévedésért, melyet már megbánt? -A mi Julcsát illeti, eléggé megszenvedtettem bűnéért. Miért ne helyezzem -kilátásba boldogságát? Bizonyára megérdemli. Hol itt a beteges -sentimentalismus, minő idealismus ellen vétek? Nem a bűnbánat és -bocsánat idealismusának tettem-e eleget, mely minden keresztyén szívben -viszhangra talál. - -Ilyen s ezekhez hasonló ellenvetéseket tehet a szerző s mi még sem -vonhatjuk vissza vádunkat. Elismerjük, hogy a bűnbánat és bocsánat -keresztyén erény, óhajtjuk, hogy minél több ember gyakorolja, de -kérdjük: vajon a költő azért ír-e drámát, hogy tévedéseink és bűneink -bocsánatát hirdesse a viszonyok és embertársaink részéről, vagy azért, -hogy kimutassa a megsértett erkölcsi, társadalmi és állami érdekek -nemesisét? Azzal a hangulattal bocsássa-e el a költő közönségét, hogy -tévedéseinket, bűneinket jóra fordítja a szerencse vagy embertársaink -könyörülő szíve, vagy azzal, hogy minden bűn és tévedés megboszulja -magát a földön, bár az ég kegyelme soha se záródik be ellőttünk? Im ott -van Shakespeare _Coriolán_-ja. Büszkesége szánalomra olvad, megbánja -bűnét és visszavezeti sergét Róma fala alól. Nem érdemlené-e meg e -tettéért a jutalmat, hogy boldogul éljen szeretett családja körében? -Miért kell elesnie a volscok kardjától? Ott van Kotzebue _Embergyűlölés -és megbánás_-a. A hűtelen nő megbánja bűnét, sírva borul gyermekeivel -férje lábaihoz; a férj mogbocsát s ismét boldogok lesznek. Melyik -szolgálja jobban a keresztyén morált és költői idealismust? Shakespeare -kegyetlensége-e vagy Kotzebue érzékeny szíve? Nem mondjuk, hogy a -_Lelencz_ Kotzebue e hirhedt művéhez hasonlít, de azon elv, melylyel -befejezését védhetni végeredményében ide vezet. Azonban mit tehetünk -róla, hogy ez így van az életben is, miért legyen a dráma más, mint az -élet, melynek tűkre? Ezt az ellenvetést ismételheti Szigligeti; de -kérdjük, ismerjük-e, nyomoztuk-e a nemesis titkos működését, s -tagadhatjuk-e csak azért, mert nem mindenütt ötlik szemünkbe? Azután -mire való a költő, ha az életet csak pusztán adja, benső, kényszerű, -erkölcsi kapcsolat nélkül s mi sem egyéb a költői idealismus, mint az az -égi fény, mely mindent megvilágít, mi az életben homályos? - -Szigligeti kiméli a csábítót. Érezni látszik, hogy ez visszatetszést -szül s épen azért enyhíteni igyekszik eljárását. Ezért nagyon háttérbe -tolja a csábítót s az utolsó felvonásban megjelente előtt nejét lépteti -föl részvétgerjesztően. A nő nagy rokonszenvet tanusít a fogoly iránt s -vigasztalja. A szerző mintegy előre készíti a közönséget arra nézve, -hogy ne óhajtsa a csábító bukását, családélete feldulását, derék neje -boldogtalanságát. Midőn a csábító belép és áldozatára tekint, a -lelkiismeret furdalását érzi s megalázva fordul hozzá. Mindez elég -ügyesen van kiszámítva és még sem teszi meg az óhajtott hatást. Aztán az -ilynemű kibékítés nem is drámai, mert nincs benne benső kényszerűség. A -szerző tovább is megy, Julcsát boldoggá teszi, legalább kilátásba -helyezi férjhez menetelét. Ezt is mindazért, hogy a csábító bukását ne -kivánjuk. Egyik hiba a másikat szűli. Miért e szerencsétlen leányt egy -új szerető, habár férj, karjaiba dobni? E költői igazságszolgáltatás nem -foly a mű organismusából, csak külsőleg van oda tapasztva. Julcsa -megtisztult a szenvedések alatt s legszebben végezné pályáját szemeink -előtt, ha az anyai érzésekbe menekülne s gyermekének szentelné életét, -nem új szerelem örömeinek. Egyébiránt megvalljuk, sehogy se tudnánk -tanácsot adni a szerzőnek műve tökéletes befejezésére. Épen az a baj, -hogy az összeütközéseket úgy hozta össze, hogy bajos megoldani, s úgy -oldotta meg, hogy erkölcsi türelmességünkhöz, könyörülő szívünkhöz -folyamodott, s mintegy elnyomni, vagy legalább kijátszani akarta -idealismusunkat, melyet nem elégíthetett ki. S épen ezt nevezzük mi -beteges sentimentalismusnak. Felindulásunk megnyugtatásra vár az -erkölcsi világrend alapján s a költő megnyugtatás helyett csak -elérzékenyít, puszta könyörületre hangol, mi igen helyén lehet az -életben, de nem drámai emotio, nem költői igazságszolgáltatás. - -Ne csodálkozzék se a szerző, se az olvasó, hogy e különben jeles mű e -hibája iránt nincs könyörület szívünkben, s leginkább csak ezzel -foglalkoztunk egész birálatunkban. Az erkölcsi világrend, a költői -idealismus élénk érzésének tompulása, drámairóban és közönségben, a -legnagyobb csapás, mi drámairodalmunkat érhetné; az úgynevezett polgári -dráma pedig, sok körülménynél fogva, könnyen vezeti e tévútra a költőt. -A franczia, angol és német irodalomban elég példát találhatni reá. -Óhajtjuk, hogy Szigligeti óvakodjék ez örvénytől, mely a szerencsés -inventiót és compositiót is könnyen besodorja. Ím ez a műve is mily -gazdag egyes drámai jelenetekben, néhány mily jól rajzolt alakot tüntet -föl, mily bámulatos technikát fejt ki ő oly történet dramatizálásában, -mely egyik kerékvágásból mindjárt másikba zökken s nem igen látszik -alkalmasnak drámai cselekvényre: mégis e hiány mennyire megrontja! - -Sajnáljuk, hogy bővebben nem írhatunk a mű fényoldalairól, de minthogy -az előadásra úgy is egy pár lényeges megjegyzésünk van, valamelyik -alkalommal még visszatérünk reá. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Kiadja Horváth Döme. Első kötet. Kecskeméten, Szilády -Károlynál, 1850. Ára 1 frt.] - -[Footnote 2: Ő Pereóval hagy engem? Szörnyű találkozás! Emésztő kínomat -kétszerezve érzem.] - -[Footnote 3: Nem; íme a nap, melyen nőd leszek. Holnap kidagasztja a -szél vitorláinkat s e partokat örökre magunk után hagyjuk.] - -[Footnote 4: Úgy akarom, örökre elhagyni s meghalni fájdalmamban] - -[Footnote 5: Te megvigasztalsz.] - -[Footnote 6: O Mirra, ez a te utolsó erőlködésed. Bátorság…] - -[Footnote 7: Pillanatra visszavonulok szobámba, az oltárhoz száraz -szemeket és derült homlokot akarok vinni, hogy tessem az én méltó -vőlegényemnek.] - -[Footnote 8: Hallgass, oh hallgass.] - -[Footnote 9: Nem, valóban nem reszketek.] - -[Footnote 10: Te vagy első, egyedüli és örök oka az én kínaimnak.] - -[Footnote 11: Igen, te vagy oka az én kínaimnak, te adtál életet nekem – -istentelennek, te vagy istentelen, hogy annyi kérésemre sem adtál -halált.] - -[Footnote 12: Oh hát akkor miért nem öltél meg?] - -[Footnote 13: Egyedül én vagyok méltó a halálra. És mégis lélekzem?] - -[Footnote 14: Én?… szeretni?… Oh ne hidd.] - -[Footnote 15: Tőled távol halni meg? Mily boldog édes anyám, legalább -neki meg van engedve, hogy oldaladnál haljon meg.] - -[Footnote 16: Az ékszer nem teszi a királynőt.] - -[Footnote 17: Azt jól tudom.] - -[Footnote 18: Anna! mily boldog vagyok. Megaláztam őt Róbert szemei -előtt.] - -[Footnote 19: Oh ne, már nem sír.] - -[Footnote 20: Vita Jókai Mórral.] - -[Footnote 21: Vita Egressy Gáborral.] - -[Footnote 22: Vita Egressy Gáborral.] - -[Footnote 23: Vita Jókai Mórral.] - -[Footnote 24: _Thalia Zsebkönyv 1862-re_. Kiadták Fésüs György és Toldy -István. – A budai magyar népszinház javára s keletkezésének emlékére. – -Pest, Emich, 1862.] - -[Footnote 25: Wesen und Geschichte des Lustspiels. Irta Mähly I. Lipcse, -1862. Weber kiadása.] - -[Footnote 26: Kiadja Toldy István. Nemzeti Szinház. I–II. kötet. Pest -1863.] - - - - -AZ ELSŐ KÖTET TARTALMA. - - 1. Alföldi szinműtár. - I. Horváth Cyrill: _Vetélytársak_ - II. Hugo Victor: _Borgia Lucretia_ 7 - 2. Czakó Zsigmond: _Kalmár és tengerész_ 17 - 3. Ira Aldridge 20 - 4. Schiller: _Ármány és Szerelem_ 29 - 5. Szigligeti Ede: _Árgyil és Tündér Ilona_ 31 - 6. Corneille: _Cid_ 37 - 7. Kovács Pál: _Három szin_ 43 - 8. Ponsard: _Pénz és becsület_ 48 - 9. Barrière és Thiboust: _Márványhölgyek_ 57 - 10. Dumas: _Lelkiismeret_ 82 - 11. Szigligeti Ede: _Diocletián_ 90 - 12. Dumas fils: _Divathölgyek_ (Le Demi-Monde) 107 - 13. Ristori 137 - 14. Még egyszer Ristori I–III. 167 - 15. A _Szinházi Naptár_ ügyében I–III. 219 - 16. A Nemzeti Szinház és Drámairodalmunk 236 - 17. Jókai Mór: _Dózsa György_ I–II. 273 - 18. _Egy kis curiosum_ (Vita Bulyovszkynéval) 313 - 19. _Egy szinházi zsebkönyvről_ 329 - 20. _A vigjátékról_ 344 - 21. Sribe: _A pajtáskodás_ 359 - 22. Szigligeti Ede: _Az eladó lányok_ 367 - 23. Delavigne: _XI-ik Lajos_ 374 - 24. Az automimikáról 379 - 25. Egy új szinműtár - I. Szigligeti Ede: _Béldi Pál_ - II. Sardou: _Jó barátok_ 382 - 26. Molière: _Tartuffe_ 384 - 27. Kövér Lajos: _Kiadó szállás_ 392 - 28. Séjour: _A kártyavetőnő_ 395 - 29. Szigligeti Ede: _Gritti_ 400 - 30. Conqui Claudina vendégszereplése I–II. 403 - 31. A szinházi kihívásokról 409 - 32. Sand és Meurice: _A menekültek_ 413 - 33. A drámabiráló választmányról 419 - 34. Bourgeois és Decourcelle: _A család öröme_ 424 - 35. Bulwer: _Richelieu_ 430 - 36. Dumas fils: _Gauthier Margit (A kaméliás hölgy)_ 435 - 37. Scribe és Legouvé: _Lecouvreur Adrienne_ 448 - 38. Szinházi dolgokról I–IV. 456 - 39. Shakespeare: _Hamlet_ 494 - 40. Katona József: _Bánk bán_ 501 - 41. Obernyik Károly: _Brankovics György_ 509 - 42. Bulyovszkyné Berlinben 516 - 43. Szigligeti Ede: _Egy bujdosó kurucz_ 523 - 44. Szigeti József: _Szécsi Mária vagy Murányvár ostroma_ 531 - 45. Egressy levele 539 - 46. Tóth Kálmán: _A király házasodik_ I–II. 548 - 47. Szigligeti Ede: _A lelencz_ I–II. 569 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -146 |vîtorláinkat |vitorláinkat - -210 |elvakhaittta |elvakithatta - -252 |eltérések mel- is |eltérések daczára is - -258 |szen- vedély |szenvedély - -265 |lméleetet |elméletet - -271 |fokot a drá- hatás |fokot a szinműi hatás - -354 |mindig- még |mindig, még - -387 |Magyyar Sajtó |Magyar Sajtó - -404 |képes- e |képes-e - -427 |mintse a mcselekvény |mintsem a cselekvény - -522 |Azonbau |Azonban] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DRAMATURGIAI DOLGOZATOK (1. -KÖTET) *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/68695-0.zip b/old/68695-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 028887d..0000000 --- a/old/68695-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/68695-h.zip b/old/68695-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 7497b97..0000000 --- a/old/68695-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/68695-h/68695-h.htm b/old/68695-h/68695-h.htm deleted file mode 100644 index b5b770e..0000000 --- a/old/68695-h/68695-h.htm +++ /dev/null @@ -1,12794 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Dramaturgiai dolgozatok (1. -kötet) by Pál Gyulai</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h1, h2, h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -p.i0 { - text-indent: 0; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.blockquot { - margin-left: 10%; - margin-right: 0%; - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.summary { - text-align: center; - text-indent: 0; - margin: auto; - font-size: 90%; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i4 { - display: block; - margin-left: 2em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i8 { - display: block; - margin-left: 4em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -.TOC .roman { - margin-right: 1em; - float: left; - text-align: right; - margin-left: -4em; - min-width: 3em; - -} - -li.li2 { - padding-left: 1em; - text-indent: 0; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>Dramaturgiai dolgozatok (1. kötet)</span>, by Pál Gyulai</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>Dramaturgiai dolgozatok (1. kötet)</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Pál Gyulai</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: August 5, 2022 [eBook #68695]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Internet Archive</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>DRAMATURGIAI DOLGOZATOK (1. KÖTET)</span> ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_585">585</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<h1>DRAMATURGIAI DOLGOZATOK</h1> -<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">GYULAI PÁL</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">ELSŐ KÖTET</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">MAGYAR IRODALMI -INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA</span></p> -<p class="center"><span class="caption">1908</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">FRANKLIN-TÁRSULAT -NYOMDÁJA.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<p class="center"></p> -<p class="center"><span class="caption-150">DRAMATURGIAI -DOLGOZATOK</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">I.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">1850–1863</span> -<span class="pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> -<span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5"><br /> --5-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1850</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7"><br /> --7-</a></span></p> -<h2>ALFÖLDI SZINMŰTÁR.<a name="FNanchor_1" id= -"FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a></h2> -<p>Az Alföld, a mily gazdag gabonában, oly szegény irodalmi -terményekben s a minő nagy tiszteletben áll előtte a szalonna és -töltött káposzta, épen oly kevés becsűek a könyvek. Az írók és -könyvárúsok bizonyságot tehetnek. Túl a dunai részen mindig két -annyi könyv kel el, mint a Tisza áldott vidékén; Debreczenben -közelebbről is megszüntek a <i>Csokonai lapok</i> és Szegednek -egyetlen lapja még mindeddig nem tudott fölelevenülni. Szomoru -dolog; annyival inkább, hogy az alföld a magyar elem fészke.</p> -<p>Azt hitte az ember, hogy a mult évek, midőn minden ember -kénytelen volt hirlapot olvasni, e vidéket is közelebb hozzák az -irodalomhoz. A hirlapok után majd könyvek következnek, s a szellemi -haladás megkezdi emelkedését. Azonban, úgy látszik, hogy Debreczen, -Szeged és más alföldi nagyobb városok polgárainak <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> még most sem -vált életszükségletökké egy kis olvasás. Elég a kalendárium, -melyben a vasárnapok, időjóslat, magzatok, atyafiak, komák és -komaasszonyok névnapjai feltalálhatók.</p> -<p>Igen rosszul van ez igy. Nincs miért büszkélkedni a tősgyökeres -magyarsággal, magában az csak holt kincs. Jó pénzzé kell verni és -forgásba hozni, hogy vegye hasznát az ország. Ugy fáj az ember -lelke a látományon. A nemzet életerős tagjai munkátlanul, tétlenül, -s a szellem lekötve bennök. A jó s legépebb magyar természet, annyi -szép képesség kifejletlenül, vagy tévesztett irányban.</p> -<p>Holott itt alakulhatna meg a valódi magyar középrend, melyre -annyira szükségünk van, s találhatná mind szám szerint, mind anyagi -tekintetben, legerősebb támaszát az irodalom s általa a nemzeti -műveltség.</p> -<p>A serdülő nemzedék nyujt is e reményekre némi kilátást. Azért -nem kell elcsüggednünk. Mindenekelőtt az alföldi hirlapokat kell -ujra feltámasztani, s velök a közélet és irodalom részvétét. -Lassan-lassan megnyílik a szellemi élet világa. Az alföldi embernek -sok patriarchális eszméje van, s inkább megveszi azt a lapot vagy -könyvet, mely saját szülötte városában jött ki, még pedig ismerős -irótól, mint az idegent. A többi aztán magától jön. De a hangot el -kell találni kedélyéhez. Ez a legfőbb. <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p> -<p>Ha igazságosak akarunk lenni, meg kell vallanunk, hogy ez -mindeddig hiányzott. Például a <i>Csokonai lapok</i> – mást most -mellőzzünk – oly diákos és tapintatlan modorban valának -szerkesztve, hogy megszünésökben csak az irodalmi közöny -sajnálható.</p> -<p>Már e szempontokból is örvendenünk kell e vállalatnak, habár -szinműtárak hazája nem a vidék, hanem a főváros, hol szinész, -drámairó és műveltebb izlésü közönség kölcsönös hatással vannak -egymásra. A kiadónak czélja koronként megjelenő füzetekben egy -eredeti s egy forditott szinmüvet közleni. Ez is mind jó, csak -félünk, hogy az eredeti szinművek sorozatát alkalmasint megbukott, -el nem fogadott vagy évtizedek óta heverő, becscsel soha nem birt, -s már divatból is kiment szinművek fogják kitölteni. Legalább a -jelenleg közlött eredeti mű ilyesmit gyanittat. Igy az irodalomnak -mit sem használunk. A rossz, selejtes költői műveknek közlönyt -inditani meg nagy bűn. Izlést ront, s csökkenti a jók hitelét. -Tudományos könyv legyen bármily hiányos, mégis mindig tartalmaz -valami jót, s viszonyosan hasznos is lehet. Nem igy a költői -mű.</p> -<p>Ez első kötet Horváth Cyrill akadémiai rendes tagnak egy öt -felvonásos szomorujátéka kezdi meg <i>Vetélytársak</i> czim alatt. -Horváth Cyrill régi drámairó már, de alig hihető, <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> hogy -egy-két szorgalmas könyvtárnokon kívül, valaki emlékezzék műveire. -Jobb is lett volna nyugodni a borostyánokon. Most nincs az a boldog -idő, midőn az akadémia száz aranynyal jutalmazta a csinos -jambusokat, s Tóth Lőrincz és Jakab István voltak a koszorus -drámairók. Ma már senki sem ir, olvas és játszik ily darabokat. -Kinevetik vele az embert, legyen bár még oly becsületes arcza, -kétszer oly tudós neve és háromszor oly tiszteletet igénylő -ruhája.</p> -<p>Furcsa alkatrészekből állottak e drámák. Első s fődolog volt -csengő és pengő jambusok; dagályos képek mennél hosszabbra nyujtva, -hogy kiadhassák az iveket, mit a cselekvény nem tudott, a kornak a -régi magyar előidőkből kellett vétetni; aztán megjelentek a -személyek, német lovag-drámákból megszökött, s attilába erőszakolt -hősök, egymást halálosan gyülölő várurak, bölcs remeték s módfölött -okos vén cselédek; vitéz lovagok, kiknek erényét majdnem gyűlölni -kell, s gyáva ostoba bűneíket szánni. Szerelmes halvány leányok, -kik tengert pityeregnek és szélvészt sóhajtanak. E diszes társaság, -miután öt hosszu unalmas felvonást német érzelgések és magyar -táblabirói pathoszszal telebeszélt, rendszerint elpusztitotta -egymást, vagy boldog lett, egy-egy álerkölcsi eszmét hagyva -megemésztésül a nézőknek. Körülbelül ezekből áll Horváth Cyrill -drámája is. <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span></p> -<p>Legyen ennyi róla elég s mellőzzük a részleteket. Becsületünkre! -átolvasásuk is szörnyü fáradságba került. Aztán egy akadémiai -tagnak sokkal több ismerete van, mintsem egy irodalmi ujoncz -fejtegetéseire szoruljon. Más baj is van itt: az a csodálatos -mánia, mely a csizmadiát szokta elérni, midőn politikus lesz; vagy -a borbélyt, ki erőnek-erejével doktor akar lenni. Birálat helyett -jó tanácsot akarunk adni. Sziveskedjék Horváth Cyrill kerülni a -múzsákat s dolgozzék akadémiai szakmájában valami olyat, mely, ha -nem kitünő, legalább hasznos lehet; ne compromittálja az akadémiai -tagsági czimet, melyet már annyiszor compromittáltak, s éltesebb -létére ne alkalmatlankodjék nekünk, kiknek a fiatalokkal is elég -bajunk van.</p> -<p>A másik szinmű, Hugo Victor <i>Borgia Lucretiá</i>-ja fordítva a -kiadótól. A választás dicsérendő; Hugo Victor, a német kritikusok -ellenére is, a jelesebb drámairók egyike. A hol genialitás van, -hamar békülünk a hibákkal, s a költészetnél lelkesülnünk kell. -Eredetisége mellett feledjük különczségeit, eszméiért megbocsátunk -erőszakosságának. Ő annak nem oka, hogy iskoláját elferditék, -modorrá aljasiták, s tizenöt év óta csak jellemeit nyesik a -drámagyártók, kik közül a világ alig tanulta meg egy-kettő -nevét.</p> -<p>Borgia Lucretiában is mily óriási feladattal <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> küzdött -meg, s mily nagy eszmét vitt keresztül. Egy női szörnyet tesz -érdekessé, drámaivá azzal, hogy anyai szeretetet gerjeszt szivében. -Összhangzásba hozza jellemével, bár testvérét gyilkolta meg és -atyja ágyasa volt. A gyülölet mellett részvétünk ébred, haragunkban -szánjuk. Csupán az egyetlen erénye, roppant bünei mellett, s ezért -szenvednie, buknia kell. Minő mély igazság és kiengesztelődés!</p> -<p>Ajánljuk a kiadó figyelmébe Hugónak a többi, még magyarra nem -forditott drámáit is; úgy Delavigne Kázmért, kitől a magyar szinpad -semmit sem bir. Nem volna fölösleges a régibb és újabb spanyol -drámákhoz is hozzányulni; mert a spanyol drámairodalom gazdag, s a -spanyol költészet népdalai után itélve a mienkkel leginkább rokon -minden nyugotiak közt. Csodálatos, hogy a spanyol drámákat -forditóink mindeddig elhanyagolták.</p> -<p>A kiadó forditása nem művészi, s még csak nem is hibátlan. A -<i>vous</i>-t épen oly gyakran használja a magyarban, mint a hogy a -franczia szokta. Egy-egy lapon huszonnyolczat is megszámlálhatni: -«Azon nap, midőn tizenhat éves lettem, a halász nyilvánitá, hogy -nem az apám légyen, mig csak a világon férfiak hadjáratra s nők -gyönyörélvezetre fognak találtatni.» Ez mind francziául van. -«Minden kedélyeimet teljesítik.» Ennek nincs értelme. <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> A -<i>kedély</i> kedvteléssel vagy vágygyal van fölcserélve. A herczeg -szolgájához gúnyosan igy szól: <i>Kedvesem</i>. Ez sajátságos -kifejezés s magyarban a <i>barátom</i>mal leginkább -megközelíthető.</p> -<p>Nem hiányzanak a nyelvtani hibák sem. Ezeket nyesegetni, -meglehet, pedantság, de elkövetni mindenesetre több a -figyelmetlenségnél. <i>Törődni</i> ik-es ige, <i>folyik</i> -ik-telen vagy legalább kétes, s ilyenkor jobb iktelen alakban -használni. Az <i>ik</i>-kel különben is el van árasztva nyelvünk. -<i>Megbocsájtani</i> tájszólás; ki mondja főnevét igy: -<i>bocsájnat?</i> stb.</p> -<p>A kiállitás és nyomás becsületére válik a kecskeméti nyomdának. -<span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span> <span class="pagenum"><a name="Page_15" -id="Page_15"><br /> --15-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1853</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17"><br /> --17-</a></span></p> -<h2>KALMÁR ÉS TENGERÉSZ.</h2> -<p class="summary">Dráma 4 felvonásban. Irta Czakó Zsigmond. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1853 február 25-én.</p> -<p>Nem nekünk jut először eszünkbe: mivé lesz a magyar szinészet, -ha jeleseink lassan-lassan kidőlnek. Csodálatos! A legmostohább -korszakban, midőn legjobb szinészeink ötvenkét megye vándorai -valának s a szinpad csak a festett falak varázserejével -rendelkezett, csapatonként állottak elő a nagy tehetségek, mig -most, a nem épen a kedvezőtlen körülmények között, alig látunk -egy-kettőt, a kik némi reményekre jogosithatnának. Honnan van ez? -oly kérdés, melyet feszegetni csak német bölcsész tudhatna, mert -neki van tehetsége és türelme oly dolgokról elmélkedni, mikről nem -szükség s eredményre jutni ott is, a hol eredményt elérni nehéz. -Utoljára is abban kell megnyugodnunk, mit a hires Monte-Christo az -élet titkának nevezett: «Várjunk és reméljünk.» Mi még bátrak -vagyunk hozzá tenni: reméljünk és csalódjunk és ujra reméljünk. -<span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span> Tapasztalásból szólunk, épen mint a hires -Monte-Christo.</p> -<p>Hervei Ida kisasszony először lépett föl nagyobb szerepben -(Bilsenné): tehát öreg nő szerepében ifju leány. Ez már magában -igen méltánylandó valami s mi a legjobb véleménynyel léptünk a -szinházba. Igaz, nem épen nagy figyelemmel néztük végig a -szinművet, mert akaratlan a multba tévedt gondolatunk, midőn az -ifju költő e darabjával első diadalát ünnepelte s kora halála -eszünkbe juttatja azt, hogy azóta drámairodalmunk is a szinészet -sorsában osztozik: itt is várnunk és remélnünk kell, azonban Hervei -Ida kisasszony egyetlen szavát sem vesztettük el s hiven kisértük -mozdulatait.</p> -<p>Hervei Ida kisasszony jó szinpadi alak, hangja erős és nem -kellemetlen, de szavalni, arcz- és tagjátékot kell még tanulnia. A -kezdő elfogultságát talán a folytonos gyakorlat legyőzi s nem is ez -az, a min mi fönnakadnánk. Kevés jelét láttuk a jellemfölfogásnak -és visszaadásnak. Bilsenné vallásos, szigoru, nyers és indulatos -öreg nő. Előttünk ifju hölgy állott élénk mozdulatokkal, kinek csak -néha jutott eszébe, hogy haja már megőszült. Midőn indulatba jő, s -átkozódni látszik, csak annyit jegyzett meg magának: itt föl kell -emelnem hangomat és kezemet, de a helyzet lélektani jelleméről nem -gondolkozott és <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span> szerepét nem tudta egyöntetüvé alakitani. -Ez véleményünk ma esti játékáról, de tehetségégéről nem mernénk -határozottan szólani. Még nem fog ártani néhány próba, hogy mind ő -tisztába jőjön magával, mind a közönség vele. Az igazgatóság, ugy -hiszszük, ezután is alkalmat szolgáltat arra, hogy Hervei Ida -kisasszony haladását bemutassa s tehetségéről mind jobban -meggyőzzön bennünket, annyival is inkább, mert az a szakma, a -melyre ő hivatottnak érzi magát, fontos és nincs eléggé -képviselve.</p> -<p>A közönség részvéttel volt a föllépő iránt s kihivásokkal -bátoritá. <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>IRA ALDRIDGE.</h2> -</div> -<p class="right">1853 márczius 24-én.</p> -<p>Az afrikai Roscius, az egyetlen Othello, mikép Aldridge-t -Európaszerte nevezik, pár nap mulva körünkben lesz s kétszer fog -föllépni a nemzeti szinpadon. Helyén látjuk rövid vázlatban közölni -életrajzát és szólani valamit művészi jelleméről s azon hatásról, -melyet Európa fővárosaiban tőn. A szempontok, melyekből magasztalói -és ócsárlói kiindulnak, æsthetikai tekintetben nem egészen -eldöntött kérdések, de a magyar közönségnek biztos vezérfonalul -szolgálhatnak, hogy elfogulatlanul élvezhessen s itélhessen meg egy -művészt, ki nem csak azért nevezetes, mert egy elnyomott és -magasabb szellemi emelkedésre képtelennek tartott népfaj -képviselője, hanem egyszersmind azon nagy szinészek közé tartozik, -a kik Shakespeare műveinek adnak életet s vele mintegy rokonságban -tehetségök tragikumot és komikumot egyesit.</p> -<p>Aldridge fejedelmi sarj, épen mint Othello. <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> Ősei a -Fulah-törzsnek voltak fönökei Sanegal partjain, Afrika nyugati -részén. Egy amerikai missionarius utat talált oda. – Hősünk -nagyatyját igyekezett megnyerni a keresztyén vallásnak. Ez hajlott -rá és szokásba akarta hozni a keresztyén foglyok kicserélését, a -helyett, hogy rabszolgákként eladassanak. A törzs ezen -fölháborodott s lázadás ütött ki. A missionárius még a lázadás -kiütése előtt harmadnappal visszatért Amerikába, magával vive egyik -fiut, Aldridge atyját és gondoskodott, hogy keresztyén nevelésben -részesüljön. Ezalatt az egész fejedelmi család kiirtatott s a -lázadás vezére vette át az uralkodást. Az egyetlen életben maradt -fiu lelkészi pályára szánta magát, de titkon azt az óhajtást -táplálá, hogy hazájába visszatérvén kivivja örökösödési jogát s -néptörzsét a keresztyén hitre téritse. Meg is jelent hivei között, -de czélja nem sikerült. Ujra kiütöttek a régi viszályok s a nép két -pártra szakadt. A trónkövetelő, a kiütött polgárháboruban -megveretvén, csak futással menthette meg életét. Kilencz évig élt -elrejtőzve hivei egyikénél, nejével, egy négernővel, kit még -Amerikában vett el. Lehetetlen volt szabadulnia. A vidéket kémek -vették körül, kik reá vadásztak.</p> -<p>Itt született Ira, ki még most is emlékszik, hogy mint nyolcz -éves gyermek, a kunyhó előtt játszván, hol szülői rejtőztek, mint -fogatott <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span> el egy fegyveres kémtől, a ki arczán -atyja vonásaira ismert, s mikép szabaditá meg egy öreg nő, ki őt -fiának hazudá. Végre nagy bajjal Amerikába menekültek, hol atyja -szines társainak lelkésze lőn. – Szülői őt is lelkészi pályára -szánván s nagy gondot forditottak neveltetésére. Azonban egy szini -előadás, melyen történetesen jelen volt, életpályáját máskép -döntötte el. Ugy hitte, hogy szinésznek született. Ő maga beszéli -el, mennyire el volt ragadtatva, bűvölve és sejtelmeit mint mulá -felül mindaz, mit látott, hallott, érzett. Az előitélet, mely -népfaján nehezül, az akadályok, melyek minden lépten eléje -gördültek, nem rettenték vissza. Egy ifju művész lelkesülését, ki -tárgyán szenvedélylyel csügg, semmi sem olthatja ki. Szerepeket -kezdett tanulni s először egy magán szinpadon lépett föl; társai -néger műkedvelők voltak, kiket ő maga tanított be. Az előadás -sikerült, a fehérek gunyos élczei természetesen nem maradtak -el.</p> -<p>Első kisérletei e korszakából egy mulatságos adomát beszél el -róla Mathews, hires angol szinész, ki épen akkor tőn tanulmányutat -az az Egyesült Államokban s egyik előadásán jelen volt. Hamletet -játszta. Midőn a hires «lenni és nem lenni,» monologot szavalja s -mindjárt elején e helyre ér: «and by opposing end them» a -közönségnek egy ezzel hangzásra nézve csaknem egyező néger dal -kezdete jut eszébe: <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span> Oppossum up a gum tree (a zacskós-állat -gummifára mász) s nagy zajjal kényszeriti Hamletet, hogy ezt -énekelje el. «Jól van, uraim és asszonyaim, úgy látszik, önök -inkább kedvelik a zacskós-állatot a gummifán, mint Hamletet.» És -elénekelte a dalt, azután tovább szavalá a hires monologot. Ez az ő -humora, mi vendégszerepléseinél most is megujul; mert ugyan nem e -jelenet ismétlése-e az, midőn Othello és Macbeth után ugyanazon -este <i>Mungó</i>-ban lép föl, s mint ostoba szerecsen rabszolga -kaczagtatja meg közönségét, melyet elébb sirásra birt, -megrázott?</p> -<p>Ira tanulni akart s tovább képezni magát. Jeles szinészeket -akart látni s mindent elkövetett, hogy a Chatam-szinház előadásaira -bejuthasson. Egy tanulótársa segité rá, ki Wallack szinész -jelmezeit hordá föl esténként a szinházba. Barátja halálával ő -foglalta el helyét s mint a legelső szinész inasának bő alkalma lőn -a szinészet titkaiba bepillanthatni. Itt, a szinfalak közt képezte -ő magát, örömmel szenvedve bántalmat, lealáztatást, csak hogy -czéljához juthasson.</p> -<p>Atyja most sem mondott le azon szándékáról, hogy belőle lelkészt -neveljen. A Shenectady College-be adá, majd 1828-ban Európába is -átküldé, hol a glasgowi egyetemen másfél évet töltött. Se az atyai -szigor, se hittani tanulmányai nem gyöngiték régi hajlamát. -Szenvedélye <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> a szinészethez szellemi fejlődésevel -növekedett. Azon elhatározással indult Londonba, hogy szerencsét -próbál. Senkitől nem ismerve, egyedül hajdani gazdájától, -Wallacktól ajánlva, számtalan akadályokkal kellett megküzdenie, mig -egyik külvárosi szinházban fölléphetett. Othellót játszá s nagy -tetszést nyert. Ez fölbátoritá. A Coburg-szinházhoz szegődött, noha -ez sem tartozik az első ranguak közé. Itt Oronoko, Gambia, Zarambo -s más szerepekben a közönség kegyenczévé lőn.</p> -<p>Othello szerepét nem csak a szinpadon játszsza, hanem az életben -is. Azonban még mind eddig boldog Othello. A történet im ez. Midön -egykor a <i>Rabszolgák</i> czimű szinműben Gambiát játszá, egyik -barátjától játék után egy páholyba kéretett. Berks grófságból egy -kőztiszteletben álló férfiu és parlamenti tag családja akart -megismerkedni vele, mely művészete iránt nagy tisztelettel -viseltetett. E rövid találkozás elég volt arra, hogy a parlamenti -tag leánya Desdemona szerepét játszsza és Aldridge hat hét mulva -elmondhassa a bámuló rokonoknak:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Hogy a leány velem jött, az -való,<br /></span> <span class="i0">Az is való, hogy -összeesküvénk.<br /></span></div> -</div> -<p>Nem vádolták be, hogy bájitalt, bűvös mesterséget használ. De -atyja épen ugy gondolkozott, <span class="pagenum"><a name= -"Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> mint Brabantio, a mi -különben nem akadályozá boldogságukat.</p> -<p>Neje hiven kisérte a vidékre, hova visszavonult hogy -nagyobbszerű föllépésre készüljön a főváros valamelyik első rangu -szinpadán. Nyolcz évet töltött vidéki szinpadokon folytonos -gyakorlat és tanulmány közt. Most először Dublinban akart föllépni. -Az igazgató eleinte nem akart vele egyezkedni. Valami izetlennek -találta, hogy Britannia egyik legjelesebb szinpadán néger -játszszék. Végre engedett. Aldridge Othellóban akart föllépni. Az -igazgató figyelmeztette, hogy Kean, kit épen vendégül vár, mindig -haragudni szokott, ha szerepeit előtte játszszák, aztán vakmerőség -is tőle, <i>Othelló</i>-ban lépni föl, mert a közönség hasonlítást -fog tenni közte és Kean közt. Aldridge megmaradt szándéka mellett -és – győzött. Maga a megérkezett Kean is a tapsolók közé vegyült s -ajánló levelekkel látta el. Szerepei szaporodtak. Végre 1833-ban -föllépett Covent-Garden szinházban, hol megalapitá művészi hirét, -mely azóta mindig növekedik. Ármányok utóbb a Surrey-szinházba -szoriták. Oda hagyta Londont, de a kitüntetések követték. A többek -közt 1838-ban a saint-domingói parlament egy üdvözlőirattal -tisztelte meg s az akkori elnök számfeletti segédének nevezte ki, -mit a londoni consul hivatalosan juttatott értésére. Később ujra -visszatért Londonba s még nagyobb <span class="pagenum"><a name= -"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> sikerrel játszott. A londoni -lapok telvék magasztalásával. A <i>Punch</i> természetesen humorral -ir róla: «Ira furor brevis est. Jól választotta csodálatos -keresztnevét, s talán azért csinál mindenütt furorét.»</p> -<p>A mult évben kezdé meg szárazföldi vendégszerepléseit. -Németországban lépett föl s legnevezetesebb fővárosaiban tetszést -aratott. A porosz király bemutattatá magának s a tudomány és -művészet arany érempénzével jutalmazta. A mult hóban látogatta meg -Bécset. Jelenleg Pestre utaztában Pozsonyban vendégszerepel. – -Aldridge külseje megnyerő és deli. Valódi hősi alak. Közép -nagyságu, jól megtermett erős férfiu, egy kissé hizásra hajlott, a -mi azonban még nem ártott növése szabályosságának. Barna arcza -kifejezéssel teljes a nélkül, hogy némely szinész bágyadt -szenvelgésével birna, s épen ugy hatalmában van, mint termete. -Egyedül egy kissé nem szép orr zavarja a különben szép fej -összhangját. Szemei hasonlóképen kifejezésteljesek és beszélők. -Organuma hatalmas, teli, mély érczü. Játékának stilje főbb -vonásokban a legjobb angol szinészek iskolájából való, melyre saját -eredetisége bélyegét nyomta. A nyugodt helyeken könnyen társalog, -mintegy oda vetve, a csak kissé szenvedélyeseken is a szavalatig -emelkedik, a mi drámai éneklés a szó művészi értelmében, az -ugynevezett nagy stil. Mozdulatai mindig <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> nemesek, -méltóságosak. Néger eredetének köszöni azon természeti hangokat, -melyeket ugyszólva ő hozott szinpadra. Hosszan nyujtott «Oh» -fölkiáltása megható, oroszlánias mormolása, mely a szenvedély -viharát megelőzi, legmegrázóbb, mig sirása, mint a gyermeké, -meginditja az embert. Ily pillanatokban szemében valami csodálatos -fájdalom nyilatkozik. Midőn égre tekint, szemgolyójának sötéten -kékesfehére fölfordul s arczának a legmélyebb szenvedés kifejezését -adja.</p> -<p>Legkedvenczebb szerepei Othello, Macbeth, Mungo. Othellóban a -legeredetibb. A féltékenységet, e legféktelenebb szenvedélyt, még -senki sem ábrázolta ily igazán, mit nagyon elősegit néger -származása. A valóság és művészet egyesül e két szerepben. Othello -csak ilyen lehet, mikép Shakespeare teremté. A komikumban is épen -oly jeles, mint a tragikumban. E sokoldaluságát még azok is -elismerik, kik szemére hányják, hogy egész repertoireja csak -egy-két szerep, melyeket nem nehéz egy egész életen át betanulni. -Berlin- és Bécsben ugyan a közönség osztatlan tetszésében -részesült, de a műbirák két pártra oszoltak. Ócsárlói egész -művészetét csak modornak nevezik, melyből egyedül a féktelenség -övé, a többi utánzása Kean- és Macreadynek, nem épen mindennapi -tehetséggel és tanulmánynyal. Az izlés nevében tiltakoznak a -barbárság betörései <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span> ellen. Hatását ritkán nevezik -æsthetikainak s nem akarják elismerni, hogy különb a német -Othellóknál, bár gunyosan megengedik, hogy egyetlen. Művészietlen -természetiesnek tartják a szenvedély vulkáni kitöréseiért, -természetietlen művésznek a nagy stilért, az ellentétek igen szem- -és fülbántó kitüntéseért, mit angol és franczia iskolának neveznek. -Azonban ne feledjük el, hogy a német kritikusok Rachel irányában -sem voltak elég méltányosak és rögeszméjök, hogy Shakespeare műveit -a német szinészek játszák legjobban. Arra is gondoljunk, hogy -Shakespeare drámáiban az egyéni a fő minden következményeivel, s a -szenvedélyek legigazabb ábrázolása.</p> -<p>Mi igaz és mi nem azon magasztalás- és ócsárlásokból, miket e -rövid czikkben futólag érinténk, a jövő héten tanui lehetünk. -<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>ÁRMÁNY ÉS SZERELEM.</h2> -</div> -<p class="summary">Irta Schiller, forditotta Szenvei József. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1853 április 10-én.</p> -<p>Kitünő előadás, gyér közönség. Nem igen tapasztalhatni -utóhatását azon lelkesülésnek, mely a drámai művészet iránt Ira -Aldridge itt létekor közönségünkben oly örvendetes jelenségként -tünt föl. Pedig a mai est telt házat érdemelt volna. A szerepek -legjobb kezekben, az előadás szabatos és összevágó, – oly dolgok, -mikkel fölötte ritkán találkozunk, de talán többször lehetne bennök -részünk, ha irántok élénkebb részvétet tanusitanánk. Nálunk divat a -drámákat inkább csak az első előadáskor nézni meg, mintha csak a -szinmű ujdonságának volna érdeke. Ennek kellemetlenül kell hatni -szinészeinkre, mert mintegy lenézése művészetöknek. Másutt a jeles -szinészt kitünő szerepeiben mindig örömmel nézik, sőt épen mert egy -szerepet számtalanszor kell játszania, módjában van azt oly -tökélyre vinni, a mi nálunk csaknem lehetetlen. <span class= -"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span></p> -<p>Ne vegye senki rossz néven tőlünk, hogy a szinészek helyett a -közönséget kritizáljuk. A sikerült előadás teljesen jogot ad reá. -Lendvay (Ferdinand), Jókainé (Lady Milford), Szentpéteri (Müller), -Fáncsi (Wurm), László (Kalb) művészetök teljes erejében jelentek -meg. Tóth (elnök), minden igyekezete mellett is, szerepének -finomabb árnyalatait nem tudta ugyan kiemelni, de nem rontott. -Bulyovszkyné iránt, ki Luiza szerepét tudtunkra most először -játszotta, méltó elismeréssel kell lennünk. Ő fokonkénti haladást -tanusit. Szavalata tiszta, hangsulyozott, s játékán gondos -tanulmány vonul át, ha nem is mindig mély felfogás. E szerepével is -szerencsésen küzdött meg. Kivált az utolsó felvonásban, midőn -Ferdinand illetlen szóval gyalázza meg, fölkiáltása valami megható -volt. A fájdalom és szemrehányás önkénytelen hangja vala az a -legmélyebb szerelemben fölolvadva. <span class="pagenum"><a name= -"Page_31" id="Page_31">-31-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>ÁRGYIL ÉS TÜNDÉR ILONA.</h2> -</div> -<p class="summary">Eredeti néprege 3 fölvonásban, népdalokkal, -zenével és tánczokkal. Irta Szigligeti Ede. Zenéjét szerezte -Doppler Károly. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1853 április -16-án.</p> -<p>Mit és mit ne irjunk e műről? Legtanácsosabb volna könnyedén -véve a dolgot elmondanunk: szombaton este meglehetős számu közönség -gyült föl, vasárnap még számosabb; sokan gyönyörködtek a -diszitményeken: az aranyalmát termő fán, a délibábban, a manók, -virágok, lepkék és tündérek tánczán, megtapsolták a népdalokat, -Füredi urat és Alkári kisasszonyt; nem kevesen borzasztóan -unatkoztak, kivált ha történetesen nem volt szép szomszédnőjök; a -drámairók méltatlankodva emlegették, hogy a drámabiráló választmány -épen oly szigoru, mint engedékeny; a kritikusok csóválták fejöket -és élczekre készültek, aztán mindenki hazament, lefeküdt, elaludt s -reggelre mindent elfeledett – kivéve talán a gyermekeket, kik még -sokáig fognak Tündér Ilonával álmodni; a drámairókat, kiknek Árgyil -fegyverül fog szolgálni <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> visszautasitott drámáik védelmében; a -kritikusokat, kik eddig már gyilkolják – a halottat.</p> -<p>Sajnáljuk, hogy nem lehet épen ily könnyedén vennünk a dolgot. -Egy eredeti mű, melynek érdekét már a ritkaság is kezdi emelni, -több figyelmet érdemel. Irnunk kell róla. Kötelességünk, épen mint -a szinészeknek végig – játszani.</p> -<p>Azonban eljárásunkon az előadás sokat könnyit. Föl vagyunk -mentve, hogy a mű tartalmát elmondjuk, s részletes birálatba -bocsátkozzunk. A manók (Hegedűs, Tóth, Turcsányi) oly zajt ütöttek, -melyből bajos volt kivenni emberi artikulált hangot; a vén -székelynek (Réthi) csak tizedik szavát lehetett érteni; aztán -magának a műnek meséje is sokkal ziláltabb s a cselekvény szálai -lazábban kapcsolódnak, hogysem a zene, táncz és diszitmények közt -megosztott figyelem azt egyszerre fölfoghassa. Csak a mű -alapeszméjéről és a cselekvény főbb vonalairól lehet szólanunk.</p> -<p>Szigligeti e művét, ugy látszik, nem irta szinműi igénynyel. -Népregének nevezi, mi az elbeszélő költészethez tartozik. Tehát -akarattal dob el magától minden drámai alapot. Szabad-e ezt -szinköltőnek tenni? Nem vitatjuk, elég az hozzá, hogy bárminő -szempontból tekintsük e művet, egykép elhibázott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span></p> -<p>Tündér Ilona meséje, mely Olaszországból átszivárogva századok -óta forog népünk ajkán, tisztán keresztyén alapu. Az eszményitett -szerelem, az ábránd és a mély sentimentalismus, melyet a királyfi -és a szép tündérleány képvisel, csak a keresztyén világban -található föl, miből természetesen foly, hogy az egész mese, ha -időhöz és helyhez köttetik, már alapeszméjénél fogva csak azon -tündérvilágba férhet be, melyet a keresztyén phantasia a keresztes -háboruk utáni időkben alkotott a szaraczénoktól kölcsönzött jó és -rossz nemtőkből. Szigligeti visszamegy az avarok korába, oly korba, -mely e mese szellemével homlokegyenest ellenkezésben van. Történeti -alapot keres és hősöket, kik beszélhessenek hazáról, nemzetről. Itt -egy közbeszőtt megjegyzést nem hallgathatunk el. Ideje volna, ha -drámairóink békét hagynának már az avaroknak s általában az inkább -époszi, mint drámai kornak, melyből számunkra csak fényes magyar -ruhát, kardcsörömpölést halásznak ki, s felsujtásozzák a mai kor -eszméivel rhetorikai-lyra kisérete mellett.</p> -<p>Szigligeti nem elégszik meg azzal, hogy a mese szellemén ily -erőszakot tesz. Tovább megy s minél több époszi elemet vegyit -művébe, mi aztán puszta allegoriává fajul. Ez természetes -következménye volt a mese hibás fölfogásának. Föllépnek Hadur és -Ármány, az <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span> Idő, Mult, Jelen, Jövő s átveszik a -drámai személyzet sorsának elintézését. A kedves kis gyermeteg -népregéből, mely keresetlensége s egyszerüsége által oly vonzó és -költői, allegoriai mű kerül ki, hol minden symbolikussá válik és az -egész szellemvilág szabad, könnyü mozgását elveszti azért, hogy -illő következeteséggel képviselhessen valami indulatot, valami -fogalmat, valami tulajdont. A tündérekről lehullott az idom, az -ideg, a csont, a bőr, az emberi, az egyéni, hogy emblemává, eszmévé -válhassanak. Ily kezelése a hitregéknek a legköltőietlenebb -valami.</p> -<p>Aztán az egész nem azon gyermeteg, átengedő képzelőerővel van -kidolgozva, mely a jól sikerült tündérmesékre szükséges, mert a -mese utoljára is egy álom, melyet Ilona kristály koporsójában -álmodik. A költő őrizkedett, hogy meg ne szólják babonásságáért. -Mikor a szellemvilágot játszatja, mintegy igyekszik megmutatni, -hogy megírta ugyan a tréfát, de nem hiszi. Ő rationalista, avarai -is azok, s óhajtaná, hogy a közönség is az legyen. Az egész darabon -át, midőn a tündér- és manóvilágot megjelenteti, mindig azon -fentartással él, hogy ezt bizony csak Árgyil látja, a többi nem. -Szóval, csak a királyfi monomaniája a léleklátás, miért aztán az -egész szinpadi személyzet le egészen a kertészlegényig sült -bolondnak tartja is. Még a boszorkányt is álomjáróvá <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> teszi a -csodálatos indokolása végett, csakhogy megmenthesse művét – nem a -költészetnek, hanem a valóságnak. Való és ábránd, rege és történet -van összevegyitve benne, mindegyikből a legprózaibb rész, összhang -és éltető szellem nélkül.</p> -<p>Mindez a népregét illeti. Mint szinműről nem lehet szólani róla. -Még szerkezetét is alig emelhetjük ki, a mi különben Szigligetinek -erős oldala. Mi nem is óhajtjuk, hogy tündéres szinműveknek bővében -legyünk. Ki merjük mondani, hogy a tündérvilágból lehetetlen valódi -szinművet irni; legfölebb csak komikai alapon lehet, mikor aztán a -jelen életbe kell átjátszania. Goethe <i>Faust</i>-ja sem az, bár -legfönségesebb költészet; Shakespeare <i>Nyáréji álma</i> is minden -szépsége mellett sem bir drámai érdekkel. A magyarnak épen nincs -érzéke az ilyszerü művekhez, minek egyik oka, hogy népköltészete -mesékben igen szegény lévén, a szinpadon mindig csak a költő -csinálmányaival találkoznék, nem azon kedves alakokkal, melyek -bölcsőjét körüllebegték.</p> -<p>Azonban Árgyil és Tündér Ilona talán még egy darabig fönn fogja -magát tartani szinpadunkon. A kiállitás igen fényes volt, a -népdalok tetszettek, a diszitmények sikerültek, kivéve a -forgószelet, mely sehogy sem akart forogni.</p> -<p>A czimszerepet Bulyovszkyné és Feleki adták, elég igyekezettel. -<span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span></p> -<p>Legjobb lenne ballettá alakitani az egészet, ez hosszabb életet -biztositana számára.</p> -<p>Több lap keményen megrója a szigoru drámabiráló választmányt, -mely oly engedékeny. Semmi szavunk nem lehet rá. Egy körülményt -azonban nem mellőzhetünk hallgatással. A választmány épen ugy -pálczát tört a mű fölött, mint az összes journalistika s csak mint -olyant ajánlá, melyben a diszitmények, táncz, Attila árnya, avarok, -csillogó ruhák és phrasisok az eddigi szokás szerint talán sokáig -kamatozni fognak a pénztárnak. A közönség nem nyilvánitott tetszést -s igy a választmány szigora hatalmazta föl, melynek ellenében épen -a közönségre szokás hivatkozni.</p> -<p>Legjobb az egyenes ut az izlés dolgában is. <span class= -"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>CID.</h2> -</div> -<p class="summary">Dráma 5 fölvonásban Irta Corneille Péter, -forditotta Hegedűs Lajos. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1853 -április 18-án.</p> -<p>Ez már harmadik forditása a nagy franczia szinköltő egyik -legjelesb művének, melylyel a franczia dráma fénykora kezdődik.</p> -<p>Az elsőt ezelőtt nyolczvan évvel vettük gr. Teleki Ádám kezeiből -s a nyelv akkori fejlettségéhez képest csaknem genialitással -dolgozva. Ő a Bessenyei által hozzánk átültetett alexandrinekben -adá, néhol áradozón és sok szabadsággal ugyan, de egészben véve hűn -a styl méltóságos páthoszához.</p> -<p>A második a Gregussé, mely 1847-ben jelent meg Szarvason. -Greguss az ötös jámbust választá, melyet már rég drámai nyelvvé -szentesitének költőink. Ennek mindenesetre elsősége is van nálunk -trochæusi lejtésü alexandrin fölött, mely sem szavalatra nem oly -alkalmas, se a komoly dráma méltóságához nem illik egészen. De -kérdés: a franczia klasszikai iskola drámait lehet-e elég -jellemzően <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span> visszaadni ötös jámbusainkon? Nem jobb -szolgálatot tennének-e a rimelt alexandrinek jambusi lejtéssel, -mint a hogy a francziában van, s mikép az már nálunk is -megkisértetett, nem ugyan szinmű, hanem épen egy franczia -tanköltemény forditásában. Ez mintegy külsőkép is jellemezné azt a -szellemi különbséget, mi a shakespeare-i és franczia classikai -szinművek közt van s hűn visszatükrözné a Corneille és Racine-féle -művek kellemes feszességét, finom ragyogását, rhythmusos páthoszát -s korlátolt szenvedélyeit. Ez azonban csak egy sejtelmes ötlet, -minek igazolása a kisérlettől függ. A mi magát a forditást illeti, -arról már elmondá véleményét a kritika. Megjelentekor a -<i>Szépirodalmi Szemle</i> igen derék és részletes birálatát -közölte. Elmondta, hogy a forditó egészben hathatósan -megközelitette föladatát, ha egyes helyeken kivánni valót hagyva -is, hogy eredetiét értelme minden redőiben fölfogta s s azzal meg -is tud víni, midőn nem sajnálja a fáradságot; párhuzamos sorokban -összehasonlitja azon helyeket, melyekben az eredetitől messze -elmaradt, kimutatja a nem eléggé szabatos jambusokat, a rhythmus -hiányát s nyelvtani tévedéseket. Mi még bátrak vagyunk hozzátenni, -hogy Greguss nem birta elég költőileg kezelni a nyelvet s a -legtöbbször még akkor is hiányzik nála a báj, midőn a legfinomabb -árnyalatokat vissza tudja adni; <span class="pagenum"><a name= -"Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> aztán kitételei, sőt egyes -szavai is sokkal bölcsészetiebbek, hogy sem költőiek lehetnének s -nyelvtani különczségei majd mindig zavarják a stil méltóságát.</p> -<p>Fölülmulta-e Hegedűs elődeit, tökéletesebbet nyujtott-e vagy -nem? könnyedén nem merjük elhatározni. Egyszeri hallás után, csak -ugy emlékezetből, bajos igazságos összehasonlitást tennünk. Annyi -bizonyos, hogy Hegedűs jambusai igen is szabad jambusok, inkább -próza, s műforditói igényre, a szó valódi értelmében, nem tarthat -számot. De egy classikai mű forditása kivált olyané, melyben a -dictióra van legtöbb suly helyezve, nem könnyü föladat s -nehézségekkel küzdeni is érdem. Mi méltánylattal zárnók be futó -észrevételeinket, s megköszönnök Hegedűsnek azt a buzgalmát, melyet -e jeles mü szinrehozatala körül kifejtett, ha toldozásainak -barbarismusa nem hatna reánk oly kedvetlenül. Hegedűs szabadságot -vett Corneille gondolataihoz toldani egyet s mást a magáéiból. A -<i>Pesti Napló</i> ezt, mint megérdemlé, megrótta, izlési bűnnek -nyilatkoztatván. S ime a <i>Hölgyfutár</i>, ki az irodalmi bünök -védelmében oly <i>con amore</i> szokott lándzsát törni s jó -példával maga megy elől, felszólal mondván: hogy Shakespeare -bizonyos tekintetben elavult drámáin egész jeleneteket -változtatnak, igazitják jobbra-balra s ezekről még senki sem mondá, -hogy «bepiszkoló toldók». Nem vitatva, <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> hogy -mennyiben változtathatni s mennyiben nem valamely drámán a -szinrehozatal körülményeihez képest, csak azt kérdjük: szabad-e ugy -változtatni, hogy a mű szellemén s a jellemeken erőszakot tegyünk? -Shakespeare szinre alkalmazói, kiknek különben mi nem nagy barátai -lehetünk, legalább vonakodnak bántani a költő szellemét s inkább a -kihagyásokban tünnek ki. Hegedűs toldásai rontanak, kirínak a műből -és semmi körülmény által nem igazolhatok. A harmadik fölvonást -Diego szavai a legszebben végzik, midőn igy szól: «menj, kövesd -nyomom, harczolj, hadd lássa meg a király, hogy a mit Gormazben -vesztett, benned föltalálja;» mit ezután mint Rodrigo mond a -galamb-, oroszlán- és hazáról a mellett, hogy fölösleges, Rodrigo -nem is mondhatja, mert ő lovag és hős, ki nem szokott hetvenkedni s -épen e pillanatban inkább sötét elbusulás, mint kitörő lelkesülés -árad el kedélyén. Miket Chimène szerepébe toldott, azt Corneille -bizonyosan még szebben megtette volna, ha szükségét látja. – Hanem -ő alkalmasint ugy volt meggyőződve, hogy nem szükség az érzés és -helyzet minden árnyalatát szavakkal kisérni s bizni kell valamit a -szinésznőre is.</p> -<p>Ennyit a forditásról.</p> -<p>A mi az előadást illeti, azt nem sorozhatjuk a jobbak közé. E mű -fő ereje a szavalatban fekszik, <span class="pagenum"><a name= -"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> s ez szinészeink közűl -kevésnek erős oldala. Egyedül Jókainé szavalt szépen, a műhöz -méltón. Többször megtapsoltatott. Azonban ő sem volt az a Chimène, -a kit Corneille gondolt s minő szerepének mélyebb fölfogása s -tanulmánya után lehetett volna, a büszke és lángoló szerelmü -Chimène, a déli égalj szenvedélyével. Mind a mellett nem értünk -egyet azon szini referenssel, ki e szerepet Bulyovszkynénak (Donna -Uraque) szerette volna adatni. Bulyovszkiné az ily szerepekben -legkevésbbé van helyén; ő még nem birja a tragikumot s a -szenvedélyek erősebb nyilatkozatait.</p> -<p>Szigeti Rodrigó helyett, ki a lovagiasság eszménye, egy -közönséges szerelmest játszott. Szavalata csak két hangból állott: -siró sóhaj- s neki eresztett fölkiáltásból. Azt sem hagyhatjuk szó -nélkül, hogy Hegedűs toldásait különös előszeretettel emelte ki, -kivált a harmadik fölvonás végén csaknem a sugólyukra lépett s ugy -dörgötte el az oroszlány, galamb és haza tirádáját. Itt jól -eltalálta a hangot.</p> -<p>Fáncsi (Don Diegue) különös gonddal játszott, s hűn személyesité -a tehetetlenné vált aggot, de nem egyszersmind a hajdani hőst. A -romok nem mutatták eléggé, hogy mi nagyszerü volt az épület.</p> -<p>A többi szereplőkről nincs mit szólanunk, <span class= -"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> elég ha -megemlitjük, hogy Hegedűs (Don Fernando) betölté helyét, s Tóth -(Don Gomez) szavalata sokat rontott. A csekély számu, de válogatott -közönség nagy tetszéssel fogadta a művet. A forditó kihivatott.</p> -<p>Örvendetes jelenség. <span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>HÁROM SZIN.</h2> -</div> -<p class="summary">Eredeti vigjáték 4 fölvonásban. Irta Kovács Pál. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1853 május 18-án.</p> -<p>Meglehetős számu közönség gyült föl azon közönyhöz képest, -melyet drámai előadásaink alkalmával a közelebbi hetekben sajnosan -kellet tapasztalnunk. Jele, hogy az eredeti szinművek irányában -folytonos érdek és részvét nyilatkozik. A mű nem tett ugyan valami -nagy hatást, de megbukottnak épen nem mondhatni. A két első -fölvonás elég tetszéssel fogadtatott, s bár a két utóbbiban -meggyérültek a tapsok, mindamellett kevés unatkozott arczczal -találkoztunk. Mutatja, hogy a közönség némi elnézéssel viseltetik -drámairóink irányában, s műveikben mindent élvez, a mit csak -élvezhetni.</p> -<p>Minő eljárást kövessen ilyenkor a kritika? Nem volna-e üdvös -valamit tanulnia közönségtől s kiemelnie mindent, a mit bármi -tekintetben kiemelnie lehet. Ennél a jelen művet illetőleg semmi -sem volna könnyebb, ha nem <span class="pagenum"><a name="Page_44" -id="Page_44">-44-</a></span> tartanánk attól, hogy ránk -illeszthetik e példabeszédet: mást beszél Bodóné, mikor a bor árát -kérik. – Ezzel csak ezt akarjuk kifejezni, hogy mind az, a mit e -vigjátékban kiemelhetni, épen nem komiko-drámai érdekü, hanem -valami egyéb s bizonyosan az irna rá legszigorubb birálatot, ki -följegyezné azon helyeket, melyek leginkább megtapsoltattak.</p> -<p>Paradoxonnak tetsző állitásunkat bebizonyithatni hiszszük.</p> -<p>A mű tartalma röviden ez:</p> -<p>Egy kisvárosi vendéglőbe egymásután négy nőtelen férfi száll -meg: Ősváry ügyvéd (Szigeti), Dr. Porhanyó (Tóth), Geldmann -kereskedelmi ügynök (László), Lentei huszártiszt (Feleki). A -vendéglős mindegyiknek elbeszéli, hogy Kádos Gerőnek (Udvarhelyi) -mily gazdag és szép leánya van. Mind a négyen házassági tervekkel -indulnak látogatóba, de a leányt nem találják honn, csak a -házgondviselőnőt Deborát (Kovácsné), kinek Geldmann és Porhanyó, -mint házikisasszony udvarolni kezdenek. A más kettő nevet rajtok; -ebből aztán kisül, hogy tévednek. Deborát mindegyik igyekszik maga -részére vonni.</p> -<p>Ezalatt megérkezik Kádas Gerő, Menyhért testvérével s három -leánynyal. A három közöl csak egy az övé, a más kettő testvéréé, ki -azt a tervet ajánlja, meghallván a leánynézők hirét, hogy maradjon -titok: melyek az ő leányai <span class="pagenum"><a name="Page_45" -id="Page_45">-45-</a></span> s melyik az egyetlen örökös, mert csak -igy fognak a kérők szivök szerint választhatni. Gerő ur elfogadja a -tervet s miután Debora nem ismerheti meg gazdája leányát, mert már -tiz év óta nem látta s megnyugszik abban, mivel hitetik, hogy a -három közöl egyik se a házikisasszony, a titok biztositva van. A -leányok bemutattatnak. A kérők közöl kettő, Ősváry és Lentei, -csakhamar szerelmes lesz Róza (Bulyovszkiné) és Lilába (Komlossi -I.). A más kettő kiknél a pénz a fődolog, azon törik fe öket, hogy -kitalálják: melyik a valódi. Sehogy sem sikerül s midőn az utolsó -felvonásban Kádas Gerő háromféle szinü ruhában öltöztetett leányait -választás végett kiállitja, visszalépnek azon jó hiszemben, melyet -Debora erősitett meg bennök, hogy az egyetlen örökös, a gazdag -Kádas-lány, nincs a választandók közt. Ősváry és Lentei megmaradnak -választottaik mellett, kik Menyhért leányai. A valódi -házikisasszony Tini (Latkócziné) hajadon marad.</p> -<p>E vázlatból is látszik, mennyire nem tudott a különben -mulatságos helyzetekkel kinálkozó meséből drámai cselekvény -alakulni, Egyetlen személy sincs, ki szinműi értelemben cselekvőleg -hatna a fejlődésre. A bonyolódást egészen a korcsmáros és Kádos -készitik elő s gyakorolnak rá egész végig legnagyobb befolyást, mig -a vigjáték hősei szenvedőlegesen <span class="pagenum"><a name= -"Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> viselik magokat A harmadik -fölvonásban tökéletesen be lehetne fejezni a művet; tehát épen ott, -hol a bonyolódásnak a legmagasb pontot kellene elérni s -egyszersmind előkésziteni a kifejlést. A cselekvény a harmadik -fölvonásban megáll s csak a mű végén ad némi életjelt. E -megállapodást szerző Debora tréfáival igyekszik feledtetni, s -valóban a nők közt Debora a főszemély, sőt benne és körüle látszik -összpontositva a mű komikuma, holott ennek a mese szelleme szerint -a kérők és leányok közti viszonyból kellene kifejlődni. Azonban ez -egészen mellőzve van s innen a cselekvény szálai természetes -szövődésökben megakadályozvák, s a három lány a cselekvény elébb -vitelére annyira szükségtelenül előállitva, hogy akár az utolsó -fölvonás végéig ne is lássuk őket s a vigjáték nem szenved csorbát, -sőt talán annyiban nyer, mennyiben megkiméli a nézőket legekvésbé -sikerült alakjaitól s azon nem igen nőies társalgástól minő -például: «Fölmelegithetném ugyan udvarlómat – mond egyik leány – de -nem szeretem a fölmelegitett ételt.»</p> -<p>Jellemekről nem lehet szó, legalább mi szinműben cselekvény -nélkül nem képzelhetünk jellemet. Ismert stereotyp alakok a szerző -beszélyeiből, hol ő azokat sokkal érdekesebben is tudja -fölhasználni. Szinészeink szorgalma mind a masquirozás-, mind a -játszásban igen <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> sokat tőn, hogy rajtok egy-két jól talált -vonást fölismerhessünk.</p> -<p>S már kérdeni fogják olvasóink: mi az tehát, mit e vigjátékban -élvezhetni? Mindaz, mi csupán magában nem szinmüi érdekü, például: -élczek, találó észrevételek, s ügyes czélzatok, s egy-két különben -mulatságos jelenet, melyek a műnek, mint egésznek, hátrányára -vannak.</p> -<p>Ugy hiszszük, igazoltuk paradoxonnak tetsző állitásunkat. Mert -megdicsérhetni-e vigjátékot azzal, hogy sikerült élczei vannak, mig -komikai jellem- és helyzetekben szegény? Ez épen annyit tenne, mint -kiemelni a drámában a szép lyrai helyeket, a nem drámai dictiot? -Vigjátékban a komikum nem az élczekben áll. Az csak másodrendü -dolog, s ugy alkalmazva, mint e jelen műben van, még ártalmas is. -Itt a személyek csupán azért látszanak élni, hogy elméskedjenek. -Mindegyik egy-egy Saphir, ki fölolvasást tart – s nem annyira -rajtok nevetünk, mint elmésségökön. S ez igen nagy baj; nem ugyan -az életben, hanem vigjátékban.</p> -<p>Az előadás a legjobbak közé tartozott. Különösen Szigetit kell -kiemelnünk, ki Ösváryt egész végig igen eredetileg adá, s belőle -érdekes alakot teremtett. A többi szerepek mind a legjobb kezekben. -Az egész személyzet kitapsoltatott s a darab szerencséje az -elmésségeken kivül leginkább a sikerült előadásnak tulajdonitható. -<span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>PÉNZ ÉS BECSÜLET.</h2> -</div> -<p class="summary">Vigjáték 5 fölvonásban. Irta Ponsard, -francziából forditotta Országh Antal. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1853 május 25-én.</p> -<p>E mű méltán tesz oly nagy hatást Párisban. Ponsard a -classicismus hive, ki eddig csak tragédiákat irt s mindig a multból -vette tárgyait, közelebb lép az élethez, hogy korának Aristophanese -legyen. Érdekes jelenet. Ott, a hol nem rég egy magas állásu egyén -nyilatkozott igy: többre becsülöm az utolsó dobost, mint a -legnagyobb irót – egy az ó-világ tanulmányozásába merült költő -emelkedik föl s ajkán csendes mosolylyal, homlokán magas -gondolatokkal mély értelmü gunyt hallatt az uj világ phraseologiája -s becsületgőgje fölött, mely sehol sem oly otthonos, mint -Francziaországban.</p> -<p>Sárba tapodni eszmét és férfiakat, a kik tegnap még bálványok -voltak; a körülmények szerint cserélni meggyőződést; a corruptiót -ezer alakban gyakorolni; a könnyelmüség és gyalázatnak az elvek -szentségét kölcsönözni s <span class="pagenum"><a name="Page_49" -id="Page_49">-49-</a></span> mindezt az ékesszólás csillogásaival -aranyozni meg: oly dolgok, melyeknek gyakrabban volt tanuja a -franczia közélet, se hogy társadalmi állapotára is mélyen ne -hassanak s ne idézzenek elő a családi életben is éles ellentéteket -az ugy nevezett világi becsület és valódi erkölcs közt. A becsület -keresztje a sziv fölött, s a kereszt becsülete a szivben nem élcz, -melyet a fájdalom humora pattantott ki, de tény, melyet Teste és -Praslin herczeg esetén kezdve annyi sok más igazolt.</p> -<p>E tragikus ellentétek komikai oldalát állitja elő Ponsard -vigjátékában s azon eszmét viszi keresztül rajta, hogy becsületes -embernek lenni kedvező körülmények közt olcsó erény, balsorsban -pedig majdnem lehetetlenséggel határos, de nem lehetetlen. Már az -első fölvonásban megtudjuk, mit akar a költő s miután egy egyszerü -mese bonyolodásán és kifejlésén nevettünk, megindultunk, s a -háttérben mintegy korunk tükrébe pillantánk, ugyanazon eszme zendül -meg lelkünkben utóhangkép.</p> -<p>A mű hőse egy gazdag fiatal ember, George (Feleki), ki magasztos -eszmékkel lép az életbe. Előtte a becsület bálvány. Mély -megvetéssel szól azokról, kik áruba bocsátják meggyőződéseiket, -vagy bárminő viszonyok közt haszonért föláldozzák a becsületet. -Követeli, hogy a becsületes ember a legnagyobb nyomorban -<span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span> se ingadozzék s később, midőn ő maga is -nyomorba jut, szigoru elveit feledvén, satyrája kezd lenni -önmagának. S e körülmények közé a becsület taszitja. Atyja tetemes -adósságot hagyott hátra. Az ő egész vagyona pusztán anyai örök, -melyet el kell vesztenie, ha atyja adósságait kifizeti. Erre ugyan -nem kényszeriti törvény, azonban tisztelvén atyja emlékét, -sajnálván hitelezőit, enged a becsület szavának. Szegény lesz, ki -csak ecsetére támaszkodhatik. S itt megnyilik az élet iskolája. -Szereti Mercier (Szentpéteri) gazdag bankár leányát Laure-t -(Komlóssi Ida) s viszont szerettetik. Az atya, a becsületrend -vitéze, nem ellenzi a viszonyt a örvend, hogy leányát ily derék -férfiu fogja birni, kit bárminő körülmények közt örömest választana -vejéül. Az ifju szaván fogja őt, egyszersmind értesitvén -körülményei változásáról. Az öreg szép phrasisok fedezete alatt -«becsületesen» kezd visszavonulni s megtagadja leányát. Laure, ki -különben szereti George-ot, atyjának engedelmeskedni akar s -ellenére testvére Lucile (Bulyovszkyné) gunyainak egy szép -phrasisban lemond róla s férjhez megy egy köztiszteletben álló -bankárhoz, kit nem szeret. Georgenak semmije sincs s valami -vállalathoz akar fogni. Atyja hitelezőihez fordul, kiket utolsó -fillérig kielégitettet s kik hálájokban szolgálatukat ajánlák vala -föl. Ezek is szép phrasisokban és jó tanácsok mellett <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> -megtagadják tőle a kölcsönt. Meghasonlásba jő magával nem tudja -türni a nyomort, nélkülözést: hivatalok után kérdezősködik, -melyekről azelőtt megvetéssel szólott s el akar venni egy gazdag -agg leányt (Miskolczi J.). Az örvény széléről barátja Rodolphe -(Szigeti), s Lucile, kibe belé szeret és szerelme fordulópontot -idéz elé kedélyében, vonják vissza egy estélyen, melyet ügyvivője -ad. A becsületes ügyvivő aztán kölcsönt szerez számára. Vállalathoz -fog, mely szerencsésen sikerül. Ezalatt Laure férje, ki pazar -jellemtelen ember, megbukik s magával rántja apósát is. Mercier -épen a legkomikusabb dühében tör ki veje ellen, ki oly józan oly -practicus, a költészetről annyira nem tart semmit és még is -megbukott, midőn George megjelen s nőül veszi Lucile-t.</p> -<p>Ime röviden a mese, mely mikép Ponsardnál mindig, egyszerü s nem -gyönyörködtet szinpadi csinyekkel s mesterségesen szőtt -bonyodalmakkal. Ponsard a franczia szinköltészetben reactiót jelent -az elfajult romantikai iskola ellenében. Ő elvetette a cselekvény -megriadt folyamát, mely eseményt eseményre halmoz, erőszakosan vagy -véletlen old és személyeit bészélni se hagyja, hanem űzi őket, hogy -minél sebesebb gőzerővel vonják a cselekvényt – csattanásra. Ő -jellemeket, szenvedélyt akar festeni, biztos fejlesztő <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> mozgásban, -a kor erkölcseit föltüntetni embereiben, eszmét lehelni a mű belső -életeül s nyelv és dictio bájával is kiemelni minden -mozzanatot.</p> -<p>E művében is megtaláljuk mindezt. Mily finom komikum a jellemek- -és helyzetekben, minő lélektani mozzanatok, mennyi könnyüség és erő -a kidolgozásban, és kellem s elmésség a párbeszédekben, s minő -gazdag szellem, költői kedély s derült humor ömlik el az egészen! A -genius nyomát érezzük mindenütt.</p> -<p>Azonban önkéntelen kérdenünk kell:</p> -<p>Vajon jellemekben nyujt-e e mű élesen kijelölt egyéneket, a -minőket mi drámai müvészet remekeinek hiszünk?</p> -<p>Vajon midőn korunk erkölcsi phraseologiáját gunyolja ki, nem -lesz épen akkor ő maga is mint drámairó egy kissé phraseolog, mert -többet ad a dictiora, mint szükség, s kelletén tul töm meg majd -minden jelenetet maximák- s irányczikkekkel.</p> -<p>Vajon az eszme, mely az egész műven átvonul, nem uralkodik-e -korlátlanul, egészen a görög tragédiák fatumához hasonlón a -személyek fölött és sorsukat nem ez határozza-e el inkább, mint -drámailag szabad akaratjok. S épen ezért nem úgy látszik-e, mintha -a cselekvény az eszméből merülne föl s nem ellenkezőleg s ez által -a drámai erő és illusio egy része veszendőben volna? <span class= -"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span></p> -<p>Kérdések, melyeket nem mernénk a műre nézve kedvező -szempontokból vitatni. Nem is szükség. Ponsardot rég ismerjük -iskolája hibái- és szépségeivel. A classikus költő nem szokott -egyént adni, csak typikus alakot, dictiókkal szeret jellemezni; -személyeiben inkább a kort tükrözi vissza s az eszméket testesiti -meg. Im itt egymással szembetéve a két franczia rendszer. Nem áll-e -felettök Shakespeare elérhetlen magasban?</p> -<p>A mű nálunk is nagy hatást tőn, mit elősegitett az előadás. Uj -darabot rég nem játszanak a szinészeink ily szorgalommal s -összevágón. A szerepek is jól valának kiosztva. Sajnáljuk, hogy -hely szüke miatt az előadásról nem szólhatunk bővebben. Legyen elég -Szentpéterit, Szigetit, Bulyovszkynét, Komlóssi Idát kiemelnünk. -Feleki is megállta a helyét.</p> -<p>Közönség nem nagy számmal. Néhány jelenet és sok mondat -lelkesülten megtapsoltattak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> <span class= -"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55"><br /> --55-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1855</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57"><br /> --57-</a></span></p> -<h2>A MÁRVÁNYHÖLGYEK.</h2> -<p class="summary">Dráma 4 fölvonásban előjátékkal, énekkel és -zenével. Irták Barrière és Thiboust. Francziából fordította -Csepreghy Ferencz. Zenéjét szerzette D. F. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1855 július 20-án.</p> -<p>Sokan azt mondják, hogy két féle költészet van: egyik, melyet a -kritikusok és tudósok dicsérnek; másik, melyet a világfiak és -nagyközönség. Amaz a halhatlan költészet, mely mindig untat; ez a -halandó költészet, mely mindig gyönyörködtet.</p> -<p>Szegény halhatatlan költők, ki irigyelné a ti sorsotokat! Minő -hideg, minő nyomorult e halhatatlanság. Műveiteken elalszik a szép -hölgy, ásit a világfi, meg nem illetődik a tömeg, legfölebb bámul -benneteket oly föltétel alatt, hogy többé nem alkalmatlankodtok. -Ott feküsztök a könyvtárban, szépen bekötve, illetetlenül. Csak a -kritikusok jönnek hozzátok, nem azért, hogy gyönyörködjenek, hisz a -tagadás és guny, a kiaszott sziv és rideg értelem e szánalomra -méltó képviselői nem tudnak gyönyörködni, hanem, hogy kommentárokat -irjanak rólatok, <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span> föl nem található szépségeket fedezzenek -föl bennetek s elhitessék a világgal, hogy nagy költők vagytok. A -közönség szivesen elhiszi és folyvást unja magát. Csak a tudósok -emlékében éltek, kik megirják életrajzotokat, betöltik neveitekkel -az irodalomtörténet lapjait s érczemléket inditványoznak sirotokra. -A közönség ujra mindent hisz, örömmel fizet s már most nem is unja -magát, hanem olvassa és bámulja, műveitek helyett, az aranyos -sirverset, a pompás érczemléket.</p> -<p>Boldog halandó költők, ki ne irigyelné a ti sorsotokat? Ti nem -szorultatok a kritikusok és tudósok fáradozásaira. Műveitek nem a -könyvtárakban és nem illetetlenül hevernek. Minden szép hölgy oly -mohón, oly kiváncsian csügg rajtatok, hogy néha férje-, gyermekei- -vagy kedveséről is megfeledkezik. A világfi örömest föláldoz -értetek egy estélyt, hol talán unná magát s még egy légyottot is, -ha történetesen imádottjával szakitani akar. A nagy közönség tapsol -s egymás kezéből tépi ki könyveiteket. Tietek az élet öröme, tietek -minden; a papir, a mennyit csak beirhattok; a pénz, a mennyit csak -beseperhettek; a nap, a mennyit csak leélhettek. Tietek minden, -kivéve a halhatatlanságot, az ércz siremléket, a kritikusok -magasztalását, az irodalomtörténetirók phrasisait, melyek bizonyára -nem irigylésre méltó dolgok. A választás nem nehéz s <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> -alkalmasint innen van, hogy annyian választják a második szebb -pályát, hogy annyi a halandó költő s oly kevés a halhatatlan.</p> -<p>De vajon igaz volna-e mindez? Nem tudom. Legalább igy beszélik. -Én se többet, se kevesebbet nem tudok, mint azt, hogy a költészet -csak egyféle lehet: a valódi, s bár ne dicsérjék a kritikusok és ne -tapsolja meg a közönség, mégis költészet marad s bár ne tapsolja -meg a közönség és dicsérjék a kritikusok, még se változik át nem -költészetté. Voltaire elég tudós és genialis ember volt és -Shakespearet izléstelen parasztnak nevezte, mégis Shakespeare -mindeddig a legnagyobb drámairó. «KOszorukkal fojtotok meg» – -kiáltá Voltaire egyik drámája adatásakor a lelkesült párisi népnek, -mégis Voltaire gyönge drámairó. Az kritikus sokszor csalódik, a -közönség még többször. Mit bizonyit ez? Azt, hogy valamely költői -mű értékét nem lehet a kritikusok és közönség tapsaitól -fölfüggesztenünk, hanem éreznünk, itélnünk kell a magunk szive és -eszével is s mindenek előtt megvizsgálnunk: vajon nem előitéletek -vezetik-e félre a kritikusokat, vajon nem oly indokok lelkesitik-e -a közönséget tapssal, melyek kivül esnek az æsthetikai gyönyör -határain?</p> -<p>Sok mű roppant tetszésben részesül a nélkül, hogy műbecse volna. -Mi ennek az oka? Sok minden. Először is az, hogy a szerzőnek, ha -<span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span> nincs is elég költői tehetsége, de sok -ügyessége és eszélye van s művének oly alapeszmét választ, mely a -közönséget politikai vagy társadalmi szenvedélyeinél fogva leigézi. -Hány mű köszöni szerencséjét valamely hevesen vitatott politikai -kérdésnek, valamely társadalmi forrongásnak, valamely helyi -érdeknek! A taps elhangzik, a mű kimegy a divatból, mint akármely -frakk, kabát vagy kalap. De nincsenek-e művek, melyekben hiányzik -mindez, költői becsök sincs s mégis nagy tetszésben részesülnek? -Vannak, az úgynevezett <i>par excellence</i> gyönyörködtető művek, -melyek ép úgy elmulattatják az embert, mint domino, billiárd, egy -vidor társaság kellemes fecsegései és pletykái, egy álarczos bál -vagy épen orgia izgalmai. A költő, minthogy nem tudhatni a közönség -æsthetikai érzéseire, másnemü érzéseit veszi igénybe; vagy ha tud -is, nem akar, mert igy több sikert, több tapsot, több jövedelmet -remél. Ha a lélektan, a természetes fejlődés alapján nem tud mesét, -cselekvényt alkotni, mely a szellemhez szóljon, alkot olyat, mely a -képzelődést megvesztegetve a kiváncsiságot kelti és fokozza föl; ha -nem képes meghatni, megborzasztani igyekszik; ha kedélyünket nem -emelheti, nem épen dicsérendő hajlamainkat izgatja; ha nem bizik -jellemei- és párbeszédeiben, a diszitmények-, jelmezek- és -tánczosnőkbe veti reményét; egyszóval: ha <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> lelkünkre -és szivünkre nem számithat, számit szellemi restségünk- vagy -érzékiségünkre. Az ily ügyesség sokat pótol, bár nem pótolhatja a -költészetet; az ily ügyesség sikert arathat, de azért nem lesz -költészet. Azonban bizonyos pontig senki sem veheti rossz néven a -közönségnek, ha ily műveken jól mulatja magát. A közönség nagy -része nem annyira élvezni, mint szórakozni jár a szinházba: -menekülni akar a szalon unalmai-, a dolgozószoba fáradalmaitól. -Miért ne mulasson? valóban miért ne, ha befizetett. Mi rossz van -abban, ha az ember mulat, kellemes izgatottságba jő: például, ha -dominózik, billiárdozik vagy részt vesz egy vidor lakoma tréfáiban; -ha mosolyog, ha megborzad, mert egy kellemes vagy kellemetlen -botrányt, pikant bonmot-t, bizarr adomát hallott. Én részemről soha -sem tudom hibáztatni a jól mulató embereket, de ha a jól mulató -emberek közül valaki azt mondja, hogy e mulatság a költészet élve, -kissé boszankodnom kell s azt mondanom, mindez nem költészet, hanem -mulatság, vagy legalább nem a költészet mulatsága, mely a lelket és -szivet veszi igénybe, hanem sok más egyébé, melyeket hosszas volna -előszámlálnom.</p> -<p>E talán nagyon is érzékeny gondolatokat a nagyon is érzéketlen -<i>Márványhölgyek</i> keltették föl bennem. Szerzőjök azon -nyolczszáznegyvenhárom élő franczia drámairóhoz tartoznak, -<span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span> kik – mint Planche oly találóan megjegyzi -– éjet-napot összetesznek, szünet nélkül dolgoznak és mindennap uj -művet dobnak ki a vásárra s kiket egyedül az oly siker reménye -vezet, mely nyereséget hajt. E mű Párisban roppant tetszésben -részesült. Vajon tulajdonithatni-e a nagy sikert költői becsének? -Nem. Ha csak egy futó pillantást vetünk a franczia lapok- és -folyóiratokba, látni fogjuk, hogy a roppant tetszés okai épen olyan -nemüek, minőket az elébb emlitettem: bizonyos helyi körülmény és -igénybe vétele a közönség æsthetikai, de oly érzéseinek, melyeknél -fogva a sikerre a legtöbbször bizton számithatni.</p> -<p>A dolog igen egyszerü. A <i>Márványhölgyek</i> a <i>Kaméliás -hölgy</i> nélkül soha se részesült volna oly nagy tetszésben. -Barrière és Thiboust kizsákmányolták a Dumas fia szerencséjét, ki -ezelőtt pár évvel a fentebbi czim alatt egy regényt s később drámát -irt. Dumas fia, kitől szinpadunkon még egyetlen dráma sem fordult -meg, legtehetségesebb az ifju franczia drámairók közt, s ha nem is -nagy, de reményteljes költő. A <i>Kaméliás hölgy</i>-nek minden -hiánya mellett sok érdeme van. E mellett már tárgyánál fogva nagy -hatást kellett előidéznie. A költő egy «femme perdue»-t rehabilitál -és eszményit. Ezt régebb is tették a franczia költők, de egyik sem -annyiszor s annyi sikerrel, mint Dumas fia, kinek <i>Diane de -Lys</i>, <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span> <i>Le Demi-Monde</i> czimü művei is ezen -eszme körül forognak. Ez a franczia viszonyok, különösen a franczia -költők és művészek élményeiből foly, mire nem árt egy futó -pillantást vetnünk.</p> -<p>A francziáknál a két utóbbi században, ha egy iró vagy művész -tehetsége által kiemelkedett a tömegből, tüstént tagja lett az -ugynevezett jó társaságnak. Akkor, ha nem is összeolvadva, csak -megkülönböztetve és nem szétválasztva volt a társadalmi és irodalmi -fensőség. Egyik a másikra hatott s a költők jó társaságnak kivántak -tetszeni, köréből meritettek lelkesülést, vettek tárgyat és mintát. -A politikai körülmények szétválasztották e két kört, szakadás -állott be az irodalom és az ugynevezett jó társaság közt, mely -utóbbi nagyon is kezdé megtisztitani magát s azt hitte, hogy a zárt -ajtók és ablakok által az uj eszmék hőseivel, magukat az uj -eszméket is kizárja. A jó társaság elvonultabb, kizáróbb, komorabb -és kétkedőbb lőn s elveszté régi befolyását. Azonban helyébe egy uj -alakult, különböző elemekből összeállitva, melyet az elfogult vagy -felületes vizsgáló könnyen a réginek vehet vala. Az ifjuság, a zaj, -ünnep, mulatság és szépség kedvelői, a független egyéniségek, a -könnyelmü világfiak másutt kezdettek keresni, mit a jó társaságban -már föl nem találhatának. Hozzájok csatlakoztak <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> a költők, -irók és művészek, kiket semmi kötelék nem csatolt többé a jó -társasághoz s kik alig ismerve más törvényt, mint képzelmüket, igen -jól találták magokat e körben, melynek csakhamar hangadóivá váltak. -S minő nők kezdették itt játszani a főszerepet? Oly hölgyek, kik -szépségök, eszök, művészetök által kárpótolni hitték azt, mivel -ritkán birtak: a jó származást, a tiszta multat, a szeplőtlen jó -hirt. A régi pogány világ kicsiny és bizarr kiadása látszék -megujulni, oly világ, hol a «domum mansitat, lanam fecit» az anyák -és nők kötelessége lőn, a fény, pipere, művészeti élvek, a -szellemdus férfiak hódolatai pedig a courtisane-oknak jutottak -osztályrészül. Innen a franczia költők hajlama ily nőket venni -tárgyul, tanulmányozni örömeiket és nyomoraikat, elfödni -gyalázatukat, pártjukat fogni és rehabilitálni nem keresztyénileg a -szánalom és bocsánat érzéseihez folyamodva, hanem büszkén, -merészen, követelőn és hirdetve, hogy az igaz szerelem egy -pillanata képes tisztává varázsolni egy egész kicsapongó, -meggyalázott életet. – E költői paradoxonnal régebb is foglalkoztak -a franczia költők, de törekvésöket nem koszoruzta eléggé népszerü -siker. – Dumas fia kivivta a koszorut. A <i>Kaméliás hölgy</i> épen -az, mi Manon, Marion, Bernarette, de a szini optikán, e nagyitó -üvegen, melyet a költő jól alkalmazott, megszépült <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> s belopta -magát a képzelődésbe. A közönségben igen sok nő volt, a ki képmását -látta benne. Midőn azt mondja féltékeny kedvesének multját -illetőleg: «Ugy hiszem, oly férfiut választottam, ki elég magas -szellemmel bir, hogy engem megértsen;» midőn egyik barátnéja -halálos ágyára hajol s e bibliai szavakat susogja fülébe: «Neked -sokat meg lehet bocsátani, mert sokat szerettél»; sok nőnek -lelkesülnie kellett, mert e szavak titkos gondolataik- és -határozatlan vágyaiknak feleltek meg. A költő a párisi nővilág nagy -részét elbájolta, mert gyöngeségének hizelgett, mert botlásait -eszményité.</p> -<p>Később más körü nők is szorgalmas látogatói lőnek e műnek, a női -kiváncsiságnál fogva s izgatva bizonyos zavart és bizarr érzéstől, -mely a rendes viszonyból ismeretlen tájak felé vonja a szivet, -óhajtva szihatni pillanatra e költészet meleg és egészségtelen -legét, vágyva látni e veszélyes tündéreket, kiknek bájai és -csábitásairól annyi magasztalást hallottak férjeik és -testvéreiktől. A mű sikerét, a költő tehetségén kivül, nagyban -elősegité a nővilág rokon- és ellenszenve, hálája és bosszuja, -kiváncsisága és szeszélye. Azonban számos tiltakozás is kezdett -fölszólalni a gyalázat és bün e dicsőitése ellen. Sokan megtagadták -a hüséget és igazságot e műtől s hihetlennek tartották, hogy egy -meggyalázott <span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span> bünös sziv oly tisztán és feláldozóan -szerethessen. Sokan mérgelődtek e merészségen s a mű ellen -lázitották a közvéleményt. Önként fölmerült az az eszme, hogy jó -volna a <i>Kaméliás hölgy</i>-nek ellendarabját megirni, -rehabilitálni a becsületes nőket a nem becsületes nők ellenében, -fölmutatni egy ifju embert, egy művészt, hogy mint alacsonyul le, -mint hasonlik meg, mint vesz el, mert gyöngyöt keres a szeméten és -talál szemetet gyöngy nélkül. Igy született meg a -<i>Márványhölgyek</i> czimü dráma, mely csaknem oly tetszésben -részesült, mint a <i>Kaméliás hölgy</i>, noha költői becs -tekintetében tőle messze marad.</p> -<p>Ime a tetszés titka, mely kivül esik az æsthetikai gyönyör -határain. Bizonyos esemény, bizonyos helyi körülmény, bizonyos -szerencsés időpont ügyes fölhasználása képes bármily gyönge művet -ünnepeltté tenni. A franczia közönség egy része azt hitte, hogy -elégtételt nyert, a másik izgalmat talált abban, ha ma az ellen -tapsolhat, mi mellett tegnap tapsolt. De a roppant tetszésnek még -más oka is van. E mű épen ugy elmulattat valakit, mintha valamely -nem épen tisztességes helyen keresne szórakozást. Barrière és -Thiboust nyilt, őszinte szabadszáju emberek, kik ridegen, költői -fátyol nélkül tárnak föl előttünk mindent s hatni akarnak buja -hajlamainkra. Hogy-hogy, hisz a mű nagyon erkölcsös irányu? Épen az -a <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span> baj. Én régebben ösztönszerüleg sohasem -éreztem rokonszenvet oly emberek- és költőkhöz, kik sokat beszéltek -az erkölcsről. Most némi tapasztalat nyomán alig állhatom őket s -azt hiszem, hogy Rousseau soha sem mondott igazabbat, mint akkor, -midőn azt mondá: «Midőn az erény elhagyja a szivet, az ajkakra -menekül.» A franczia költők némelyikét nagyon megszállotta az -erkölcsösség. Nem árt kétkedni az erkölcsösségben. A költészetben -az erkölcsösség maga a költészet, tiszta és költői felfogásu az -életnek, embereknek és viszonyoknak s biztos költői -igazságszolgáltatás, melyet a világrend kényszerüsége parancsol, -azaz a valódi keresztyén világnézet, melyet se a tudomány, se a -pietismus, se a hypocrisis, se az előitélet tévedései be nem -mocskolták. S ennek a költői mű compositiójában kell nyilatkozni s -nem phrasisokban, bensőleg müködnie s nem mázkép reá kenve. Némely -franczia költő vagy látszólagos erkölcsi nézeteket véd, vagy -erkölcsi irány örve alatt jogot tulajdonit magának a -szemtelenségre, jól tudván, hogy ezen mindenki mulat, mig amazt -elfeledi. Az erkölcsi irány, a fenhangzó phrasisok daczára a -<i>Márványhölgyek</i> nem annyira ellen, mint mellékdarabja a -<i>Kaméliás hölgy</i>-nek. Dicsőitve vagy alázva, megkoszoruzva a -szerelem, vagy megbélyegezve a gyalázat által mindig csak a -courtisanet látta a párisi nép, <span class="pagenum"><a name= -"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> mindig csak a halvány -veszélyes alakot, ki hatalommá emelkedett, ki miatt a költők -összevesztek s előszeretettel tárták föl botrányait, melyek mindig -mulatságosak, legyen bár az alapeszme mellette vagy ellene s az -legyen művészettel vagy művészet nélkül földolgozva. A botrány -bárminő alakban hatást idéz elő.</p> -<p>Valóban a <i>Márványhölgyek</i> nem érdemelték azt a nagy -tetszést. E műnek igen csekély költői becse van, bár némi -ügyességet nem lehet tőle megtagadni. Cselekvénye alapjában -elhibázott, jellemei nem drámaiak. E mellett a költők az alapeszmét -inkább csak érintik, mint beléje hatnak és kifejtik. Ugy látszik, -nem volt más czéljok, mint kizsákmányolni Dumas fiát, pikáns -erkölcsi predikácziót tartani s beszerezni annyi pénzt, a mennyit -csak lehet.</p> -<p>Az előjáték kétezer évvel történik a dráma előtt. A költők -Görögországba vándorolnak, hogy a párisi courtisanet, Marcot, -Aspasia, – a párisi szobrászt, Raphaelt, Phidias mellé állithassuk. -– Phidias három szobrot készit! Aspasiát, Phrynét és Laist a gazdag -Gorgias megrendelésére, azonban az elkészült szobrokat nem akarja -kiadni, – mert beléjük szeretett. «Lais, Aspasia, Phryne!» – kiált -föl «hölgyek vagy szobrok, én titeket szeretlek. Vésőm második -életet adott nektek, halhatlanokká tett. Éljetek és szeressétek, -legyetek enyéim, mint én tietek vagyok, máséi nem lesztek, a -<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> művész teremtményeit, a lángelmét és -szerelmet megvenni nem lehet.» De Gorgias áll jogszerü követelése -mellett, őröket hozat, hogy a szobrokat elvitesse. Ekkor Diogenes -azt inditványozza, hogy adja elő mindenik fél igényét és -határozzanak a szobrok. Phidias elő áll s igy szól a szobrokhoz: -«Lais, Aspasia, Phryne, éltetöket nekem köszönitek és én szeretlek -titeket, szegény vagyok, ti vagytok mindenem. Maradjatok nálam.» A -szobrok nem mozdulnak. Most Gorgias áll elő s elkezd gazdagságával -kérkedni. A szobrok feléje hajolnak és mosolyognak. «Rátok ismerek -szivtelen hölgyek, ilyenek voltatok, ilyenek lesztek» – mormolja -Diogenes s lefekszik aludni.</p> -<p>Jules Janin a következőket jegyzi meg az előjátékról: «E dráma -el lehetett volna a görög keret nélkül is. Phidiasnak, Laisnak, -Diogenesnek nincs helyök e szatirában. Nem kell vala a régiekhez -nyulni, midőn az ember oly csekély ujkori; nem kell vala görögöt -beszélni, midőn az ember oly keveset mond francziául.» Azonban a -franczia kritikusok e mű legnagyobb hibáját mellőzik. S ez az, hogy -a hős épen nem drámai vagy tragikai személy. Szegény Raphael, a te -szerelmed nem szenvedély, hanem monománia. Bukásod meg nem rázhat, -csak szánalmat kelt, melyet, ha őrültségedből kigyógyulnál, ha -halálos álmodból fölébrednél, bizonyára nem köszönnél meg. S te -Marco, te <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span> szörnyü hölgy vagy, mert nincs benned -annyi bármily bünös szeretetreméltóság, hogy egyetlen férfiut is -semmivé tehess; nem foghatjuk meg, mikép tetted semmivé szegény -Raphaelt is. Nagyon szörnyü vagy és még sem vagy szörnyü, mert -szörnyüségedet nem hihetjük; lehetnél bünösebb, rosszabb, de igy, a -hogy a költők elé állitottak, nem vagy nő, nem vagy courtisane, -igazán márványhölgy vagy. Raphael egyébiránt derék fiu, ki egy -Páris melletti mulatóhelyen őszintén beszéli el Desgenais -barátjának, hogy minő boldog: jó anyja van; szobrai közül megvett -egyet a kormány s tizezer francot tőkésitett; műterme pompás, -hálószobája kicsiny egy kis ablakkal, keletnek. De a ligetben -nemcsak ő és öt barátja mulatnak, hanem Aspasiák és Laisok, az -Alcibiadesek és Gorgiasok egész társasága. Egyik közülök Marco, egy -szép művésznő, – szörnyü asszony, fölkaczag Raphael naiv -vallomásain. Hihetőleg semmivé akarja tenni boldogságát, elkölteni -tizezer francját, noha ez utóbbira aligha szüksége van, mert -udvarlója Ferenc gróf, nagyon gazdag. Raphaelt a társaság meghivja -ebédre; Marco karját ajánlja föl, barátja hiába inti; Raphael ott -marad s természetesen belészeret e szörnyü asszonyba. Legalább a -második fölvonásból ezt sejtjük, Raphael műtermében ül s igy kiált -föl: «Ó Marco, Marco! vészes syrén, <span class="pagenum"><a name= -"Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> megfoghatlan teremtmény, -kinek szeme mosolyog és körmei a szivet marczangolják. Beszél -veled, nyájasan édeleg és szive? Oh Marco, hol a szived?» Ugy -látszik, Raphael épen nem táplál illusiókat kedvese felől, de azért -mégis szereti. Hiába inti anyja s barátja, ki neki a következő -tanácsot adja: «Ha épen szeretni akarsz, szeress falusi leányt, ki -sohasem volt Párisban, vagy szeresd házmestered leányát, ha -énekiskolába nem jár; szeress varróleányt, ki hamisan énekel, de -igazán szeret, ki egész héten keblén hordja az ibolyát, mit -vasárnap együtt szedtetek és boldog lehetsz; de ha Marcót szereted, -véged van.» Raphael mégis szeret, noha becsületére legyen mondva, -kissé ingadozik. A vihar egy paraszt leányt hajt be a műterembe, az -anya és barát azt hiszik, hogy az épen jó nő lesz Raphael számára. -Raphael is osztozik a szép tervben, de a szörnyü Marco épen akkor -küld egy levelet hozzá, Raphaelnek menni kell és elmegy. A boldog -szerelmesek hat hetet töltenek együtt egy nyári mulató lakban, de -Marco unni kezdi, vagy jobban mondva egészen megunta az idylli -életet. Legalább a harmadik fölvonásból ezt sejtjük, Raphael -bokrétát hoz kedvesének, melyet az az asztalra dob s oly gorombán -bánik szegénynyel, hogy az ember vére föllázad, nem a gorombaság -miatt, hanem hogy a jámbor szobrász mindezt türi, sőt a -legföláldozóbb, <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span> legnevetségesebb szerelemmel viszonozza. -Még az nem elég. Raphael a türelem és szerelem valóságos vértanuja. -Frense gróf paczkázásait is eltüri s csak azon busul, hogy Marco -ujra Frense gróf karjaiban akar unatkozni. Azonban mindent ő sem -türhet el. Ideje már, hogy megőrüljön. Eltávozik. Ekkor Marcót épen -látogatóba jött barátnéi azzal kezdik faggatni, hogy Raphael oda -hagyta s alkalmasint azon paraszt leányát, ki a vihar elől -műtermébe menekült s kit anyja a házhoz fogadott. Marco hiába -erősiti, hogy épen az ellenkező történt. Fogadásra kerül a dolog, -Marco győzni akar. «Oh még nincs vége – kiált föl – majd meglátjuk, -hogy ki győz, Marco-e vagy a szende ártatlanság. Nem szenvedhetem a -leányokat, ők is gyülölnek engem. Utálom a vászonszoknyás -ártatlanságot.» Az eltávozott Raphael épen belép. Marco megörvend, -mert megnyeri fogadását. De Raphael nem távozott volt el, sőt az -oldalszobában hallgatózott. Most már ő lesz goromba, megutálja -Marcót, őrjöngeni kezd s haza megy meghalni. A negyedik fölvonás -nem egyéb, mint Raphael halála. A megbánás és fájdalom lázrohamai -közt meghal az ártatlan parasztleány ápoló karjaiban. Épen, midőn -behunyja szemét, nem tudni miért, megjelenik Marco. Desgenais azt -kérdi tőle: «Raphaelt keresi ön? Ott van!» – s a halottra mutat. -Marco felsikolt. «Csöndesen, <span class="pagenum"><a name= -"Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> a mellékszobában anyja -alszik» – szól Desgenais s a függöny legördül.</p> -<p>Ime a különben szomoru történet, melyben semmi drámai, semmi -tragikai nincs. Hogyan is lehetne Raphael drámai, tragikai személy? -Hiszen akkor érdeket kellene maga iránt gerjesztenie s oly -tulajdonokkal birnia, melyek vonzók vagy megdöbbentők. Ő csak -szánalmat gerjeszt, a mi a tragikai érdeknek épen ellenkezője. A -tragikai személy vonz vagy megdöbbent s midőn szenvedélyei -vakmerőségre, tévedésre vagy bünre vezetik, aggódunk érte, midőn -fölidézte maga ellen a nemezist és megbukik, a nélkül, hogy -eltörpülne, megrázkódunk, talán könyezünk, de egyszersmind -megnyugszunk, ennek igy kellett történni; mert igy kivánta a -világrend és kedélyünkben semmi ingerlő, semmi fájó dissonantia nem -marad hátra; mert fölindulásunk, a megnyugvásban ringatózik; -Raphael téved, de tévedése, a mint a költők előállitják, nem a -szenvedélye, hanem a monomániáé. Indokolja-e valami Marco iránti -szerelmét? Nem. De a szerelmet lehet-e, kell-e indokolni? Ugy nem -lehet, mint azt, hogy kétszerkettő négy, de ugy lehet, a mint az -élet bizonyitja s a mint a költészet kivánja. Legalább fölfoghatóvá -lehet tenni, mint tette minden valódi költő. Ellenkező esetben oda -minden költői hatás. Miért ne történhetnék meg például, hogy valaki -meglát egy szép leányt az <span class="pagenum"><a name="Page_74" -id="Page_74">-74-</a></span> utczán, belészeret s bár soha sem -szólt vele, soha sem láthatta többé, bujában főbe lövi magát érte? -Mi van ebben lehetlen? A tett oka lehet lélekbetegség, lázroham -vagy akármi, mit az orvosok kimagyarázhatnak. De próbálja meg -valaki az eseményt tragikummá dolgozni föl, nevetséges lesz. Igy -minden halál, minden szenvedés tragikaivá válhatnék és semmi sem -volna könnyebb, mint tragikai hatást idézni elő, a mi annyira -nehéz. Azonban, hogy Raphael nem válhatik tragikai személyé, annak -nagyrészt Marco az oka. Hogy érdekelhetne bennünket Raphael -szerelme és bukása, midőn Marco ugy van rajzolva, hogy nem -érthetjük Raphael szenvedélyét? Ez a Marco szörnyü egy nő, nem -azért, hogy rossz, lehetne rosszabb, csak volna valamely oly -tulajdonsága, a mi férfiut őrültté képes tenni. Valamely férfiu -tiszta, áldozó szerelmét bünös s talán több mint bünös, hitvány nő -iránt indokolni nehéz, de nem lehetlen s még tragikumra is -alkalmas. Az életben ez néha megtörténik s a költő erős -phantasiával, mély lélektani eljárással megfoghatóvá s talán költői -hatásuvá is teheti. De hogy költői műben oly csábitó nő -szerepeljen, kinek szépségén és ékszerein kivül nem hogy bármi -szempontból becsülendő, de ingerlő és megdöbbentő tulajdonai -nincsenek s tele a legundokabb vétkekkel; az a legköltőietlenebb -gondolat, mi csak lehet. És Marco <span class="pagenum"><a name= -"Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> ilyen és Marco még sem -ilyen. – A szerzők oly szörnyüvé akarják tenni, a milyen nő nincs -és mégis Marco nem oly szörnyü. Jelleme fejlődésének csak három -mozzanata van: egyik midőn Raphael boldogságán fölkaczag, másik -midőn reá un, harmadik midőn fogadásból ujra vissza akarja -hóditani. A többi szörnyüsége nem előttünk történik s igy nem -drámai, az elébb emlitettek pedig, melyek előttünk történnek, oly -kevéssé vannak fejlesztve, marquirozva, hogy inkább ráfogás, mint -jellemzés. Untalan halljuk a többi személyektől, hogy milyen -szörnyü nővel van dolguk s előttünk hallgatag, mozdulatlan szobor -áll – egy valóságos márványhölgy.</p> -<p>E két személy, minden más segély nélkül képes volna semmivé -tenni akármely művet. Miért szóljak hát magáról a cselekvényről, -mely nélkülözi a drámai fejlődést s nem egyéb, mint tableauk -összefüzése? Miért emeljem ki a többi személyeket, kik közül csak -Desgenaisre forditottak a költők némi gondot? E derék journalista -elég elmés erkölcsi leczkéket tart ugyan, de oly kevéssé foly be a -drámai cselekvényre, hogy nélküle is lepereghetne az egész szomoru -történet. Hát az előadásról mit mondjak? Nálunk e mű nem idézett -elő oly nagy hatást, mint Párisban; talán mert erős idő volt s gyér -közönség jelent meg, talán azért, mert bennünket a courtisane-ok -miatti <span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> pör kevéssé érdekelhet, talán mert az -előadás bágyadt volt. Marcót Bulyovszkyné adta. Rosszul játszott s -költőktől elrontott szerepet költőileg fölfoghatatlanabbá tette. -Valaki azt beszélte nekem, hogy Bulyovszkyné akaratból játszott -rosszul, a mire igen fontos és méltánylandó okai voltak. Én nem -tudom, nem hiszem, s ha ugy volna is, nem tartoznám se tudni, se -hinni. Elég az hozzá, hogy Bulyovszkyné rosszul játszott, a mit -rosszul tett, mert Bulyovszkyné tud jól is játszani. Egressy -(Desgenais) alkalmasint nem akart rosszul játszani, nem is játszott -rosszul, de szerepébe önthetett volna több gunyt és több finomságot -s kalapja lehetett volna divatosabb. Egyébiránt a divatban én nem -lehetek illetékes biró. Komlóssy Ida (Mari) mindent megtett, a mit -lehetett, de arról nem tehetett, hogy szerepe annyira naiv volt. -Feleki (Raphael), Bolnai (Fresne gróf) is jól akartak játszani. -Bocsánat, hogy csak oly félvállról s oly indokolatlanul birálok, -mintha divatlapjainkat venném példányul. De az embernek nem nagy -kedve lehet oly mű előadását fejtegetni, mely művészeti szempontból -nem érdemli meg az előadást. Hadd muljék el tőlem most e keserű -pohár s hadd üritsek ki egy más keserü poharat; hadd biráljam a -birálókat.</p> -<p>Nem a szinbirálókat akarom birálni, se az én birálóimat, kik a -<i>Budapesti Hirlap</i>-ban közölt s lyrai költészetünket illető -czikkeimre <span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span> a <i>Divatcsarnok</i>-ban epigrammokat, a -<i>Sonntagsblatt</i>-ban pedig élczeket szórnak ellenem. S itt csak -azért érintem e tárgyat, mert belőle egész polemia fejlett ki s bár -nem vettem részt benne, sokan azt gondolhatják, hogy én, ki elég -merész vagyok véleményemet másokról kimondani, nem vagyok elég -türelmes a mások rólam mondott véleményeit meghallgatni. Kénytelen -vagyok kinyilatkoztatni, hogy én igen jól tudom, mi az irónak joga -és kötelessége. Nekem jogom van mindenki irói egyéniségéhez, de -nincs magánjelleméhez s köteles vagyok eltürni mindazt, a mi -bárminő alakban irói egyéniségemet s nem magánjellememet illeti. A -<i>Divatcsarnok</i>-nak joga van rólam azt mondani, hogy kicsiny -kritikus, beteges költő, unalmas novellairó vagyok, hogy Toldi -buzogányával puritán kálvinista módra tördelem a költők -oltárképeit, sőt ha tetszik, mint ezelőtt két évvel, még -torzképeimet is kiadhatja. A <i>Sonntagsblatt</i> csak jogával él, -midőn hirdeti, hogy Schillert és Börnét erőlködöm utánozni s -igazságtalan vagyok a magyar Bürgerek és Immermannok iránt. Valóban -nyomtatásban megjelent czikkről, előadott szinműről, kiadott -könyvről minden olvasó elmondhatja a maga véleményét, epigrammját, -élczét. Mindenkinek joga van okosat vagy nem okosat, sikerült vagy -nem sikerült élczet mondani; joga van épen ugy mást, mint magát -<span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> iróilag nevetségessé vagy nem -nevetségessé tenni. E jogot én tisztelem, sőt semminek nem örülök -inkább, mint a czikkemre megjelenendő «Antikritiká»-nak, mely a -mint hallom, nemcsak elménczkedni fog, hanem hozzá akar szólani a -dologhoz is. Azért legyünk türelmesek, tiszteljük az irói jogot, -érezzük az irói kötelességet. Rajtam e tekintetben bizonyosan semmi -sem fog mulni.</p> -<hr class="tb" /> -<p><i>U. i.</i> Ennyit megnyugtatásul. S most e kis intermezzo után -áttérek más intermezzóra s birálom a <i>Magyar Sajtó</i> egyik -kritikusát. E lap 17ik számában az áll: «Figyelemre méltók -különösen Dux Adolf urnak, Petőfi költeményei gyakran igen -szerencsés forditójának legujabb áttételei, név szerint Vörösmarty -<i>Vén Czigány</i>-a és Arany <i>Tetétleni Halma</i>, melyek elég -hiven s mert költőileg, sokkal hivebben ujitják meg az eredetieket, -mintha mindenütt szóhoz tapadnának. A bú orgiái, mikből a remény -oly jelentőleg csillámlik föl; e nagyszerü zárköve azon költő -énekpalotájának, ki élte hajnalában oly hathatósan fölrázta a -nemzetet, ki annak dicső napjait oly magasztosan énekelte meg s -leghivebb hangadója volt a fájdalom és örömek minden mozzanatainak, -mik a nemzet szivét dobogtatták; magokhoz méltán lelik itt -tolmácslatukat. A <i>Tetétleni Halmon</i> <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> czimü szép -költemény csonkitva adatik, tudniillik annak utolsó hat versszaka -nélkül s mégis teljesebben az eredetinél, mely e záradék -apostrophája által egy nemileg idegenszerü gondolatba és érzésbe -csapván által, tulteljes leszen s gátolja a megpenditett hur -utánrezgését, miben oly véghetetlen szépség fekszik. Nagy költők is -vétettek néha abban, hogy nem ismerték föl mindig a pontot, a hol -végezniök kellett. Vessük össze Schiller német költeményeit első -dolgozásaikkal; tekintsük Berzsenyi hires ódáját a -<i>Magyarokhoz</i>, melynek első alakjában még egy végstrophája -volt: mennyivel hathatósb érzéssel eresztenek el végeik elhagyása -által! Azért köszönettel tartozunk Dux ur finom érzésének és -bátorságának, hogy inkább a hathatósságra, mintsem a hűségre -tekintett.»</p> -<p>Mellőzöm a Vörösmarty <i>Vén Czigány</i>-ára mondott vélemény -elemzését s csak az Arany költeményéről szólok. Védeni akarom s -különösen azért, mert némely kritikus, mig elismeri <i>Toldi</i> -költője epikai tehetségét, nem sokra becsüli lyráját. Mindenesetre -Arany nem dalköltő, ritkán is ir ugynevezett dalt, de ódái, -elegiái, románczai, balladái minden ujabb és régibb magyar költővel -diadalmasan kiállják a versenyt; a mi pedig nyelvének erejét és -zenéjét illeti, egyetlen magyar költő sem versenyezhet vele. Az nem -az ő hibája, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span> némely magyar kritikusnak nincs érzéke a -költőihez s az egyszerüt nem birja fölfogni. A <i>Magyar Sajtó</i> -kritikusa már csak azért is ily kritikus, mert le tudta irni e -bombastot «énekpalota zárköve». De iztelenségét leginkább elárulja -azzal, hogy Arany elegiájának végső hat versszakát kihagyatni -kivánja. Miért? mert e költemény compositióját nem fogta föl. -Valóban Arany e hat versszak nélkül igen kiszélesitett epigrammot -ir, melyben csak a <i>Magyar Sajtó</i> kritikusának telhetik vala -kedve. Arany elegiát akart irni s ugy megirta, a mint csak kell. -Compositiója az: a költő megáll a tetétleni halmon. Elmereng. A -domb csekély, mintha csak a szél hordotta volna össze, mégis nagy -nemzeti emlék, mert itt sátorozott hajdan a diadalmas Árpád. És -akkor néhány plastikus vonással elénk rajzolja a magyar tábort. -Mintha hallani Lehel kürtjét…</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Nem, nem, – csak a szomszéd -Abony vagy Törtel<br /></span> <span class="i0">Kanásza mulatá -magát a kürttel.<br /></span></div> -</div> -<p>A költő elnémul s mit jelent ez? Azt, hogy minden oda van s mi -megmaradt, egyedül e szép, e termékeny föld. S a költő ekkor ujra -megszólal s megáldja e szép, e termékeny földet. Most már kérdem: e -gondolat, ez érzés idegenszerü-e, gátolja-e a megpenditett hur -utánrezgését? Nem, sőt méla kinyugvásban hangoztatja vissza, mi oly -szépen megfelel az <span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span> egész hangulatnak. Avagy azt hiszi-e a -<i>Magyar Sajtó</i> kritikusa, hogy egy költemény a kedélynek csak -egy, legfölebb két mozzanatából állhat? Nem hiszem, hogy ezt merné -erősiteni? A dolog sokkal egyszerübb. <i>Magyar Sajtó</i> kritikusa -alkalmasint olvasta valahol, – hogy sok nagy költő toldás által -rontotta el compositióját s olvasottságának hasznát kivánva venni, -azt kivánta egy szerinte nem nagy költőtől, hogy csonkitás által -rontsa el compositióját.</p> -<p>Ennyi az egész, se több, se kevesebb s most már bocsánatot -kérek, hogy a <i>Márványhölgyek</i>-től idáig tévedtem s olvasóimat -is márványszobroknak képzelém, kik elég türelmesek végig hallgatni -az én aesthetikai vitáimat. <span class="pagenum"><a name="Page_82" -id="Page_82">-82-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>LELKIISMERET.</h2> -</div> -<p class="summary">Dráma 2 szakaszban, 6 felvonásban. Irta Dumas -Sándor, forditotta Bulyovszky Lilla. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1855 augusztus 21-én, Egressy Gábor javára.</p> -<p>Nem tudom, mi nyujtott nagyobb gyönyört: az előadás-e vagy a -közönség? Gyönyörü közönség volt. A páholyok tele, pedig se opera, -se ballett nem volt; a karzat is tele és nem népszinműre; a -földszint is tele és drámára. Mindez egy meleg augusztusi este -történt. Izzadni és lelkesülni lehetett. Hanem a közönség részvéte -csakugyan fölébredne a dráma, a szólóművészet iránt; ha szinészeink -csakugyan kedvet kapnának igazán játszani és szavalni, ha a -drámairóink érdemesnek tartanák olyat is irni, mit igazán -játszhatni és szavalhatni, ha a magyar szó a költészet és -szinművészet diadalai között tartaná ünnepeit: nemde szép nyáresti -álom a zümmögő tömeg tolakodásai közt, egy eléggé kényelmes -zártszéken, honnan untalan felbolygatják az embert? <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span></p> -<p>A tele szinháznak is megvan a maga árnyoldala. Ilyenkor az első -felvonás elsőbb jelenetei alatt mindent lehet tenni: gondolkozni, -álmodozni, értekezni, udvarolni csak figyelni nem. A közönség nem -jelen meg pontosan. Ez igy divat. Sok idő telik bele, mig a zaj -csendre verödik, a ruhák suhogása elhal, a társalgás kifárad s a -zaklatott zártszéknyitónő visszaugrik csengetyüjéhez. Drámairóink -ezt figyelembe vehetnék. Az első jelenetekbe semmi olyat nem -kellene irniok, mi a cselekvényre vonatkozik. Műveikből tulajdonkép -hiányozni kellene a kezdetnek. Hadd kezdődnék minden szinmű az első -felvonás közepén vagy végén, mikor a közönség begyül és figyelni -kezd. S ez nagyon könnyü. Például az első jelenetekben a kártyázó -inasok elmélkednének az uri helyzet nyomoráról, aztán vesznének -össze s vágnák egymás hátához a széket, vagy egy csinos szobalány -némi piquant mosoly után énekelne el valamely kedvencz dalt s -tánczolva à la Pepita, vagy holmi daliák bölcselkednének a -harczról, dicsőség és győzelemről s rántanának kardot. Minő -bámulat, minő ijedtség fogná el a közönséget s a beállott csendben -mily illendően megkezdődhetnék a szinmű. Ime egy nem ugyan -széptani, de igen gyakorlati tanács! S miért nem merném kimondani. -A kritikát nálunk ugy is azzal vádolják, hogy csak az elmélethez -ért s csak <span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span> rosszakarata van. Óh nem! A szegény -magyar kritikának tapasztalata és szive is van, s én hiszem, hogy -tapasztalat és önváddal megtelt szive még igy fog kiáltani a -megbántott költőkhöz: én nem követelek tőletek semmit, csak ti se -követeljetek tőlem.</p> -<p>Dumas előtt alkalmasint valami ilyes gyakorlati szempont -lebeghetett, midőn a <i>Lelkiismeret</i>-et irta. Ő nem -jeleneteket, hanem egész három felvonást irt, melyekből csak pár -jelenet tartozik a többi háromhoz, az egész műhöz. E mű tulajdonkép -a második felvonásban kezdődik s csak a negyedikben indul tovább. -Vajon nem fölösleges-e a második felvonás is? Teljességgel nem. -Ebben már az expositio is megkezdődik, mert Ruhberg Eduard meglopja -atyját, a pénztárnokot. Eduard a mű hőse. Már első megjelenésével -érdeket gerjeszt maga iránt. Feldult arczczal lép be, hitelezői -üldözik. Ki nem volt közülünk valaha adós, ki nem érezte azon -rettentő állapotot, midőn fizetnünk kell s nem tudunk? Már ez -magában tragikus. De Eduard ennél többet is érez. Neki több -szüksége van pénzre, mint nekünk: ő kártyázni szokott és szeretni -vél egy gróf, egy Königstein kisasszonyt. Még ez sem elég. Neki -becsületbeli adóssága is van. Egy éjjel 1000 tallért veszt, melyet -reggelre ki kell fizetnie egy bárónak. Ha nem fizet, oda becsülete, -oda a grófkisasszony: a reggelinél a báró <span class= -"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> elfogja -mondani az egész Königstein családnak, hogy Ruhberg Eduard minő -hitvány ember és szegény ördög. Nem elég ok-e mindez arra, hogy -meglopja az álladalmi pénztárt adósága kifizetése végett, remélvén, -hogy később bizonyos baráti kölcsön utján visszalophatja az -ellopott összeget? Neki becsületét kell megmentenie, hogy gazember -legyen, kedvesét kell megnyernie, kit csak pénzeért szeret, hogy -atyját, kit igazán szeret, meggyalázza és elveszitse. Azonban épen -pénztárvizsgálat van. Az öreg Ruhberg összerogy e nagy csapás -alatt. Eduardot gyötreni kezdi a lelkiismeret, bevallja bünét s -miután Alden ellenőr, kinek fia Ruhberg kisasszonyt vesz nőül, -kifizeti az elorzott összeget, elbujdosik a nagy világba, hogy -magát megjavitsa. A harmadik és negyedik felvonás közti idő alatt -tökéletesen megjavitja magát. A negyedik felvonásban már mint -Stevenssel találkozunk vele, ki bajor ministeri titkár s udvari -kegyencz. Stevens rég elfeledte Eduard kedvesét, a Königstein -kisasszonyt s egy Sophie nevü grófnőt szeret; de Eduárd bünére még -mind emlékszik s a lelkiismeret mardosásán kivül még azon félelem -is gyötri, hogy az irigy udvaronczok lehuzhatják álarczát. A -leggyötrőbb helyzetekbe jut és kivivja magát, mert Sophie grófnő -angyal, ki igy kiált föl: «Eduard, a vétek nagy, de az isten -könyörületessége határtalan, <span class="pagenum"><a name= -"Page_86" id="Page_86">-86-</a></span> mint szerelmem», mert a -minister emelkedett lelkü államférfiu, ki ekép nyilatkozik: «A ki -igy megtudja javitani magát, több előttem, mint aki soha sem -botlott.» Stevens boldog ember lesz: nőül veszi Sophie grófnőt, -kir. tanácsosi és bárói rangot nyer s feldiszittetik a bajor -polgári érdemrend nagy keresztjével.</p> -<p>Ime a drámai jellem, a drámai cselekvény, a költői -igazságszolgáltatás! Olvasóim talán csodálkozni fognak, hogy a -genialis Dumas, ki Hugo Viktorral együtt a franczia dráma -ujjáteremtőjeként lépett fel, mint a régi melodrámák plagiátora -végzi pályáját, hogy az érzéki Dumas annyira sentimentalis lett, -mennyire Iffland is alig sülyedt, hogy a kissé frivol Dumas oly -erkölcsös költővé kezd válni, mintha Török János széptani leczkéit -hallgatná. Nem csoda. Ezelőtt 25–30 évvel Dumas szegény irnok volt, -ki nehány száz frankból elégülten meg tudott élni; most hires iró, -ki százezer frank mellett is szükséget szenved. Hogyan -álmodozhatnék hát a dicsőségről? Akkor lelkesülve csüggött -pályáján, mert költő akart lenni, hitt az erkölcsben, mert ifju -volt. Most mint ex professió költőnek hogyan legyen hite a -költészetben s mint vénülő emberhez, kit többé, szenvedélyek nem -zaklatnak, nem illő-e, hogy moralistává váljék? Akkor még nem -kellett annyit dolgoznia, hogy megbénitsa <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> -találékonyságát; akkor még műveiben az élet dobbanása lüktetett s -nem szorult arra, hogy az Iffland és Kotzebue-féle drámák -csontvázait galvanizálja.</p> -<p>Valóban a <i>Lelkiismeret</i> nem egyéb, mint az Iffland és -Kotzebue-féle érzékeny drámák reminiscentiája fölvegyülve némi -franczia «verve»-vel. Dumas halottakat támaszt, az eltemetett német -drámák kicsinyes házi nyomoruságait, hitvány szenvedélyeit, dőre -vagy ráfogott büneit, nevetséges vagy hazudott erényeit és hamis -erkölcsi kiengesztelését. Ez elemek mindig megrontották a -drámairodalmat. Mi köze a komoly drámairónak a dőre vagy ráfogott -bünhöz, midőn csak a sziv démoni nyilatkozásainak festése lehet -megrázó, drámai érdekü? Miért hassa meg szivünket a nevetséges vagy -hazudott erény, midőn az ember isteni részének küzdelmei után -áhitozunk? S az oly hitvány szenvedélyek, minő a játék, részegség s -több efféle, hogyan lehessen tragikai és drámai indok, ha a -tragikai és drámai csak emelkedett szenvedélyek: büne- és erénybe -játszó tévedéseiből merülhet fel? S miért higyjünk oly költői -kiengesztelésbe, mely épen ugy megtagadja az életet, mint sérti -erkölcsi érzületünk? S vajjon Ruhberg Eduard szenvedélye nem ily -hitvány-e és büne, mire e szenvedély vezeti, nem ily dőre-e? -Hihetünk-e javulásában, midőn az nem előttünk, <span class= -"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> nem a -cselekvényben történik s eleme nincs letéve jellemébe? Az -elkövetett bün, mely a javulás tetőpontján feltámad és semmivé -teszi a hőst, tragikai érdekü. Az egyén elbukott és jogosan, az -eszme győzött és jogosan: mindkettőt a közönség részvéte fogja -kisérni. De miért ne emelkedhetnék föl az egyén az eszme -győzelmével, a közönség részvéte mellett? Fölemelkedhetik, de nem -oly kiengesztelés alapján, minőt itt Dumas nyujt. Ruhberg Eduard -tanácsos, báró s isten tudja még mi lesz! A társaság soha sem -szokta megbocsátani az ellene elkövetett bünt. Ezt csak egyesek -tehetik és teszik. Egy királyi tanácsos, egy báró, egy grófi hölgy -férje, ki meglopta a közpénztárt, fényes helyzetének csak -kellemetlenségeit és hiányait érezheti. Dumas e külső -kiengeszteléssel elrontja azon belsőt is, melynek némi elemeit -nyujtja. S vajjon a külső kiengesztelés nem gyermekes-e? Nem az -élet megtagadása-e az optimista és tulnan grófi hölgy, kik ugy -vannak festve, mintha valamely falusi kunyhóban növekedtek volna s -mitsem tudnának az állam és társadalomról. De miért tovább szőni -ily lelkiismeretes kérdéseket e lelkiismeretlen -<i>Lelkiismeret</i>-ről? Hiszen talán Dumas nem is akart drámát -irni, talán csak a német kritikának akarta megmutatni, hogy ő is -tud még elmés és moralis lenni, hogy franczia léttére is ismeri a -német <span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span> eszményt s képes hősét tanácsosi és bárói -ranggal jutalmazni.</p> -<p>Az előadás a sikerültebbek közé tartozott. Különösen Egressy -(Eduard) és Bulyovszkyné (Sophie) tüntették ki magukat. Egressy -mint jutalmazott tapsok és koszorukkal fogadtatott. Szigeti (Alden) -a nyers ellenőrt igen találóan személyesité. Folytassam-e tovább is -igy? Nem folytatom. Csak azt ismételném, mit a divatlapok ezelőtt -már egy héttel megirtak s mit ezután egy hét mulva ujra meg fognak -irni. Alig foghatni meg, hogy az ily phrasisokban mi örömet -találhat az iró, mi érdekét a szinész és közönség. De hát miért -nincsenek jó vagy rossz, de mégis birálatok? Ezekhez egy kis idő, -egy kis fáradság, egy kis tér kell. Én nem fogom kimélni a -fáradságot, ha időt és tért nyerhetek, hogy elmondjak pár eszmét -szinészetünk jelen állásáról.</p> -<p>Addig én is csak e phrasissal sóhajtok föl: Oh lelkesülés, ki -ezelőtt félszázaddal megteremtéd a magyar szinészetet, jőj ujra -közénk, lehelj ihletet fásulni kezdő gyermekeidbe, csattogtasd -szárnyaidat a szinpadon, a nézőhelyen, csak most, csak még egy -félszázadig; hiszen te épittetted, neked épittettük e csarnokot s -te igen jól tudod, hogy miért!… <span class="pagenum"><a name= -"Page_90" id="Page_90">-90-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>DIOCLETIÁN.</h2> -</div> -<p class="summary">Eredeti dráma 5 szakaszban, írta Szigligeti Ede. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1855 szeptember 19-én, Jókainé -javára.</p> -<p>E mű alapeszméje az őrjöngő Diocletián végszavaiban van letéve, -midőn így kiált föl: «Úgy-e, ki vért vetett, vért arat?»</p> -<p>A hős egy véres bűnért bűnhődik, melyet azért követett el, hogy -a trónra juthasson s melyet az által akar kiengesztelni, hogy a -trónról lemond. E véres bűn nem előttünk történik; mint régen -megtörténtet mindjárt az expositióban halljuk elbeszélni.</p> -<p>Arius Aper és Diocletián jó barátok voltak s mindketten -főtisztjei Numerián császárnak, ki a persa hadjárat után annyira -elgyengült, hogy folyvást a hordszék és sátor leplei közé kellett -temetkeznie. A kormányt Arius vitte, a sátort Diocletián őrzé s a -császár láthatlan lett Ez hónapokig tartott, a hatalom már Ariusnál -volt s csak Numerián halála hiányzott, hogy császárnak kiáltsák ki. -De a sereg valakitől felbujtatva gyanakodni kezdett, dühe kitört, -<span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span> megrohanta az imperatori sátrat és -Numerián holttestére talált. Arius gyanúba jött és vasra veretett. -Diocletián mint vádló lépett fel ellene a haditanács előtt, -megesküvén, hogy ő ártatlan s Arius bűnös. Arius is esküdni akart, -de mielőtt egy hangot szólhatott volna, Diocletián dühösen feléje -fordult, így kiáltván föl: «Ez Numerián gyilkosa» és szívébe döfte -kardját.</p> -<p>A sereg Diocletiánt, Numerián valódi gyilkosát kiáltotta ki -császárnak. Azonban Diocletiánt a szerencse és hatalom nem tették -boldoggá. Az önvád kínjai közt az apán elkövetett bűnt a fiúban -akarta jóvá tenni. Ariusnak volt egy természetes fia, a kit hajdan -neje előtt el kellett titkolnia. Diocletián tudva ezt, egészen -magáig emelte a fiút, uralkodótársul vevén.</p> -<p>Diocletiánt – kivált egy hosszabb betegség után – folyvást -üldözi az önvád. Meg-megjelen neki a megölt Arius szelleme. -Megutálja a dicsőséget, a trónt, az életet, önmagát. Az első -szakasz épen azzal végződik, hogy összehívja népét, lemond az -augustusi koronáról, Galeriust nevezi ki utódjául s nőül adja neki -leányát, Valeriát, ki ugyan Liciniust szereti s érte minden -áldozatra kész, de minthogy a feltörekvő ifjú inkább csak atyja -kegyéért szereti őt s nem akar elszökni vele, hódol atyja -kívánságának. Arius szelleme a lemondó Diocletiánnak pálmakoszorút -nyujt, ki aztán nyugodtan vonul magánéletbe. <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p> -<p>Hat évig él Diocletián csendesen gazdálkodva dalmátiai -jószágain. Azonban a birodalom bomlásnak indul Galerius rossz -kormánya következtében. E közben Diocletiánhoz Maximin, hajdan -Augustus társa, a ki vele együtt mondott volt le a hatalomról, -követet küld és felszólítja, hogy kövesse példáját, vegye vissza a -trónt s űzze el Galeriust. Diocletián szívében már rég kialudt a -becsvágy és még a hazafiság is érzéketlen marad. De családi -viszonyai szívén találják s mély búba merítik. Alig távozik Maximin -követe, neje érkezik meg, magával hozva leányát, Valeriát, kivel a -kicsapongó Galerius a legrosszabbul bánt. Az atya fölindul, nem -akarja visszabocsátani a kötelességéhez még most is hű nőt és -bosszút forral Galerius ellen.</p> -<p>Ekkor megjelen a főeunuch, kitől Galerius visszaküldi nejének a -jegypénzt és jegygyűrüt, fölmenti esküje alól, mert egy borzasztó -betegség jelenségei mutatkoznak rajta, mely hosszas szenvedés után -csak halállal végződhetik s nem akarja, hogy ifjú szép neje hozzá -mint élőhalotthoz legyen kötve. Az atya örvend, de Valeria -lelkesülve kiált föl: «Visszatérek hozzá!… Én hitvese vagyok s most -helyem beteg férjem ágyánál van!» «Nagylelkü gyermekem, hidd el, -ezt az istenek följegyzik», sóhajt föl az atya s leányának erénye -enyhíti fájdalmát. <span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span></p> -<p>Ezután nemsoká Galerius meghal. Temetésére megjelen Maximin, -Augustus társa is, ki a szép özvegybe szenvedélyesen beleszeret s -még a temetés előtt szerelmet vall neki. Azonban Valeria, ki csak -kötelességének és első szerelme emlékének él, visszautasítja -ajánlatát. Maximin boszut esküszik s a főeunuch által Valeriát mint -hűtlen nőt vádoltatja be, ki mostoha fiával, Caudidiánnal titkos -viszonyban élt. Diocletián felindulva Maximinra ront és számot kér -tőle. Maximin sértőn felel, Diocletián kitör s vissza akarja venni -az eldobott hatalmat, de senki sem engedelmeskedik neki. -«Temessetek el engem is, én már halott vagyok!» – kiált föl egészen -megalázva. A halálra itélt Valeria nyugodtan várja halálát, de -Maximin oly szenvedélyesen szereti őt, hogy nincs ereje megöletni. -«Nem foglak letörni – mond neki – de megtöröm büszkeségedet», -legyetek száműzve. Ha majd az éhség, nyomor, magány megtör, magad -fogsz kegyelmet kérni.» «Bízzatok a sorsban, még meglátjuk -egymást», kiált távozó családja után Diocletián. «Igen atyám, még -él Licinius» – felel Valeria.</p> -<p>A száműzött Valeria anyjával Syria pusztáin bolyong, mindenütt -őrizve, zaklatva Maximin katonáitól. Diocletián, hogy -találkozhassék családjával, kénytelen koldus ruhába öltözni. Míg az -atya, nő és leány a viszontlátás örömeit élvezik, azalatt a trón -miatt véres harcz <span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span> foly Maximin és Licinius közt. Maximin -megveretve és üldözve épen Valeria kunyhójába téved s az általa -annyira sujtott család előtt megöli magát, hogy ne juthasson -Licinius híveinek kezei közé. Valeria örömre gyulad s így kiált -Licinius híveinek: «Vigyétek Liciniushoz, ő értem harcolt, ő szeret -engem!» «Hah, nem halok meg boszu nélkül» – kiált fölemelkedve a -haldokló Maximin – ne örvendj büszke nő, Licinius győzött, de -Constantin volt frigytársa s hogy e frigy tartós legyen, Licinius -nőül veszi Constantin nővérét, a bájos Constantiát.» Vigy uradhoz – -mond Valéria remény és kétség között Licinius egyik vezérének – -gyors légy, fejeddel játszol. Meg kell előznünk a nászt, vagy a -halál előz meg».</p> -<p>Maximinnak igaza volt; Licinius épen nászát ünnepelte -Nikomédiában, midőn Valeria oda megérkezik. Licinius megdöbben, míg -Constantin és Constantia szinleg örömmel fogadják a szerencsétlen -családot. Azonban Constantin ez eseményt fölhasználja Licinius -ellen, kitől a győzelem után különben is meg akart szabadulni, -követeli tőle, hogy hajtassa végre Valerián a bírák által hozott -véritéletet, melyet Maximin száműzetésre enyhített mert az -ellenkező esetben sértett nővére miatt kész boszura fegyverkezni. A -sértett Constantia hasonlót követel. A nagyravágyás és féltékenység -szövetkeznek Valeria ellen. Licinius <span class="pagenum"><a name= -"Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> enged, de titkon meg akarja -menteni hajdani kedvesét, a kit még most is szeret s a ki mellett -nyilván a viszonyok kényszerűsége miatt lehetetlen állást -foglalnia.</p> -<p>Az annyit szenvedett és annyira csalódott Valeria heves -szemrehányásokat tesz Liciniusnak s legalább anyját akarja -megmenteni. Ekkor lép föl Diocletián, indulatosan kérdezvén, hogy -kinek parancsából hirdetik ki újra a véritéletet leánya ellen? -Constantintól ugyanazt a megaláztatást szenvedi, mint azelőtt -Maximintól. A felbőszült, a megalázott öreg megátkozza a -hálátlanokat, kiket ő emelt ki a porból s kik őt porba alázzák. -«Vigyétek az öreget, viseljétek gondját, mert elméje háborog» – -szól Constantin. Azonban épen e perczben jelenti a testőrvezér, -hogy Valeria és anyja megszöktek. «Megszabadultak? – kiált föl -Diocletián – istenek, igazságos istenek, itt a porban imádlak».</p> -<p>Diocletián nejétől és leányától elszakadva, örömtelenül s -tébolyszerü melancholiába sülyedve él salonai palotájában. Neje és -leánya még egyszer látni óhajtják s hogy mint halálra ítélte meg ne -ismerjék őket koldusruhában jelennek meg palotája előtt. Diocletián -meglátva őket, így kiált föl: «Inség leányai, mi döntött titeket -nyomorba? Talán jót tettetek? Talán fogadott fiaitok voltak -koldusok gyermekeiből, ti nekik adtatok mindent s ők elvettek -<span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> mindent? Nemde ők fényben éltek, míg -nektek nem hagytak egyebet koldusbotnál?» Aranyat szór a -koldusnőknek, de azok nem mernek szólani.</p> -<p>Diocletián visszasűlyed sötét melancholiájába. «Oh vajha -maradtam volna itt szülőföldemen – sóhajt föl – Apollo tagadta -volna meg tőlem ajándékait: a tűzészt, nagyravágyó lelket, -tetterőt, most itt volna nőm, keblére hajtanám ősz fejemet. -Valeriám lábaimnál ülne, kezemet szorítaná szívéhez, vagy arczomat -csókolná. Most senkim, senkim, oh nőm, szegény nőm, gyermekem, -Valeriám!» Valeria fölindul atyja szenvedélyein s e szavakban tör -ki: «Szegény Diocletián!» Az atya ekkor megismeri leányát, nejét, -de nem mer hozzájuk szólni, mert elárulhatná, vérpadra vihetné -őket. Az udvari szolgák azt hiszik, hogy urok magánkivül van. -Valóban Diocletián őrjöngeni kezd: «Én nem vagyok Diocletián, ő -hatalmas volt, reszketett alatta a föld, reszkettek népei, ő a -világ ura volt. Diocletián meghalt, én a rabszolga vagyok… Az ott -nem Valeria-e, nem az én nőm-e? Én őket bíborban hagytam, ha ők -ezek, el e ruhával, úgy én is koldus leszek. Nos Arius, jól van-e -ez így?» «Vigyétek – szól a főeunuch – ő megőrült.» E szóra a nő és -leány sikoltva borulnak Diocletiánra, mikor aztán a főeunuch rájok -ismerve, végrehajtja rajtok a vérítéleletet. <span class= -"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> «Az átok -enyészik, ő megbocsát, most bocsát meg. Úgy-e, ki vért vetett, vért -arat? – kiált őrjöngve Diocletián és összeroskad.</p> -<p>Íme a mű meséje a legapróbb részletekig. Csaknem akaratlan jött -tollam alá, mert többször és figyelmesen vizsgáltam át, hogy -legyőzzem azt a kételyemet: vajon Diocletián drámai, tragikai -egyén-e, vajon a cselekvényben van-e belső élet s ezáltal -előidézett drámai egység? Most, midőn a mesét terjedelmesen leírtam -s emlékemben a legapróbb részlet is felújult, még több okom van -meggyőződni az ellenkezőről.</p> -<p>Vizsgáljuk.</p> -<p>Mi az a drámai hős, hiszen minden hős drámai, ha drámában -szerepel? Mi az a tragikai hős, hiszen minden hős tragikai, ha -szerencsétlen véget ér? Mi az a drámai egység, hiszen az egység -minden költői mű föltétele s nincs szükség e külön elnevezésre?</p> -<p>E kérdések teszik a dráma lényegét, e pontoknál dől el: vajon -valamely mű dráma-e, vagy csak dramatizált lyra, eposz, regény? -Honnan mégis, hogy kritikusaink e kérdéseket érintik legritkábban s -drámaköltőink mindíg e pontokon szenvednek hajótörést? Nem tudom. -Annyi bizonyos, hogy én nem új igazságokat hirdetek s nem eredeti -eszméimet akarom elmondani. Ezek az eszmék oly régiek, <span class= -"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> mint maga -a drámaköltészet, melynek természetén alapulnak s oly örök -igazságok, mint a hogy a költészet, lényegében, egy és örök a kor -és divat bármily változatai közt. S ezt egyszer s mindenkorra csak -azért jegyzem meg, mert el akarom ismerni azt a hibámat, melyet -úntalan szememre vetnek, hogy tudniillik bírálataimban csekély -eredetiséget tanusítok. Miért ne vallanám be, hogy nem én találtam -fel a költészet örök törvényeit, melyeket annyi mulandó műre -alkalmazgatok? Miért titkoljam azt a gyöngeségemet, hogy semmitől -sem óvakodom inkább, mint attól a nálunk annyira bálványozott -eredetiségtől, mely a költészet örök törvényei fölött akar -diadalmaskodni.</p> -<p>De a dologra.</p> -<p>A drámai, a tragikai hősnek, bárminő jellemű legyen, bárminő -viszonyok közt szerepeljen, három sajátság nélkül nincs létjoga. E -sajátságok nem a kritikusi önkény teremtményei, hanem a költészet -általános s a szinpad viszonyított követeléseinek felelnek meg. -Először a hősnek bírnia kell teljes részvétünket, jeles vagy -nagyszerű, vonzó vagy megdöbbentő tulajdonai miatt. Emelkedett -jellem nélkül nincs dráma s a hitvány bűn vagy gyáva erény épen -olyan kevéssé költői, mint drámai becsű, mert csak undort és -sajnálkozást gerjeszt. Másodszor szükséges, hogy a hőst erős és -határozott szenvedély vezesse, mely <span class="pagenum"><a name= -"Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> összeütközik a jogos -viszonyokkal, a hagyományos erkölcsökkel, a kegyelettel, a -kötelességgel: szóval azzal, a mit társadalmi-, erkölcsi- vagy -világrendnek nevezünk. Ez az összeütközés a cselekvény magva, a -katastropha eleme s minél jogosítottabb egyénileg a szenvedély, -mely keztyűt dobott a világrendnek, annál erősebb a drámai érdek s -annál tragikaibb a katastropha. E pont a költői tehetség próbaköve, -mert míg egyfelől az alkotás erejét vagy gyöngeségét tárja föl, -addig másfelől bizonyságot tesz a világnézet felületességéről vagy -mélységéről. Harmadszor a hős csak cselekvő jellem lehet. Attól a -pillanattól kezdve, melyben az összeütközés kezdődik, folytonosan -fejlesztőn kell hatnia a cselekvényre, bonyodalmakat idéznie elő s -felköltenie bűneivel, tévedéseivel vagy vakmerőségével a nemesist, -a bukást, a katastrophát, mely megrázón hat reánk, mert egy kitűnő -egyént látunk bukni, mely kiengeszteli szívünket, mert a bűn, -tévedés vagy vakmerőség bűnhődését látjuk. De a katastrophának -nemcsak megrázónak és kiengesztelőnek kell lennie; szükséges -egyszersmind, hogy jellemző, erős legyen s valami tényben -mutatkozzék.</p> -<p>Így kivánja ezt a drámai alak, a színpadi korlát, a mely -részletes és finom indokolást követel s a költőt csak tényekben -engedi beszélni. E harmadik pont a kiválón drámai tehetség -próbaköve, mert e nélkül nincs <span class="pagenum"><a name= -"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> drámai hatás, míg a -regényíró, szenvedőleges hőssel, kiengesztelő ugyan, de nem tényben -mutatkozó katastrophával a leghatásosabb regényeket írhatja. Innen -van, hogy minden drámai tárgy lehet egyszersmind regénytárgy is, de -nem megfordítva s épen itt tűnnek föl a dráma és regény közti nagy -különbségek, melyeknek fejtegetése messze vezetne.</p> -<p>Az a három sajátság, melyeket előszámláltam, minden nagy -drámairó hősében föltalálható. Shakespeare hősei épen e sajátságok -miatt válnak a drámai, a tragikai hősök példáivá. Nem nagyszerű -egyén-e Coriolán, a vitéz és büszke aristokrata? Vitézsége és -büszkesége nem hozza-e összeütközésbe a néppel és Róma -intézményeivel s midőn sértett büszkeségében hazája ellen fegyvert -fog, nem dobott-e keztyüt a társadalmi és erkölcsi rendnek, miért -lakolnia kell? – Nem vonzó, kitünő jellem-e újra Brutus, e tiszta -és lelkes hazafi? Nem épen hazafisága jön-e összeütközésbe a -családiasság, a baráti kötelesség érzelmeivel és a viszonyok -kényszerüségével? Ő szereti Caesart, de megöli, mert jobban szereti -Rómát, meg akarja menteni Rómát, de az elaljasult Róma menthetetlen -s neki buknia kell egy eljátszott élet, az elveszett szabadság -romjai közé temetve. – Hamletnek, e mélyen érző és szülőit annyira -szerető fiúnak, nem anyján és nagybátyján kell-e boszút állnia -atyjáért? Nem <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> jön-e összeütközésbe a kegyelet és -kötelesség legerősebb érzelmeivel, melyeknek küzdelmében -összeroskad? – A szenvedélyes, őszinte, a lovagias Othellót nem -épen szenvedélyessége, őszintesége és lovagiassága teszi-e -féltékenynyé, tévedtté, bűnössé s nem folytonosan maga idézi-e föl -maga ellen a nemezist: a boldogtalanságot és halált? – Lear nem jó -atya-e, ki szereti leányait s nem épen az a tévedése, hogy igen -szereti őket? E szenvedélyes és szeszélyes szeretet nem teszi-e -megfoghatóvá a különben majdnem megfoghatatlan gyermeki -hálátlanságot, a melyet ő folyvást ingerel s a mely őt -megbuktatja?</p> -<p>E drámai, tragikai hősök mind nagyszerű és kitünő jellemek. -Mindeniket erős szenvedély ragadja az összeütközésre, a mi -folytonos cselekvőségben a tévedések és bűnök bonyodalmát idézi elő -s erős bukásban vagy katastrophában nyugszik el. E három elem -nélkül nem képzelhetünk drámát és tragédiát, mert a szembe tett -szenvedélyek jogos összeütközése nélkül nem jöhet létre drámai -cselekvény, mert a bűn vagy erény még magában nem drámai érdekű és -a szerencsétlenség vagy halál még nem tragikai.</p> -<p>S most már e szempontból kiindulva, nevezhetni-e Diocletiánt -drámai vagy tragikai hősnek? Hol vannak kitűnő tulajdonai, melyek -felköltsék részvétünket? A történelem kitűnő <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> -egyéniségnek festi, azonban a drámában a cselekvény folytán -jellemének ilyes oldala alig tűnhetik ki. Ő csak egy igen gyönge, -bűnbánó ember, a ki sóhajt, átkozódik, rémeket lát és szereti -nejét, leányát. Van-e benne erős szenvedély, mely bűnre vagy -tévedésre vezesse? Volt a nagyravágyás, mely véres bűnre ösztönzé. -Azonban ez nem előttünk történik, rég történt s a műnek csak -meséjéhez, nem cselekvényéhez tartozik. Mikor a cselekvény -kezdődik, Diocletián csak bűnbánó egyén gyanánt jelen meg, ki a -sors csapásait folyvást önmegtagadással tűri s a kit csak szánnunk -lehet.</p> -<p>De miért ne lehetne tragikai hős egy bűnös, ki bűnét akarja -kiengesztelni, tisztulni, javulni, emelkedni kezd, de ellene támad -a mult, bonyodalmaiból nemezis fejlik ki, hogy megsemmisítse. -Bizonyára az ilyen hős is tragikai, mert itt is erős összeütközés -állhat elő a viszonyok kényszerűségével, mely erős drámai és -tragikai katastrophában lelhet kinyugvást, noha, mint Hugo Viktor -<i>Borgia Lucretiá</i>-jában megmutatta, nehéz s nem épen a -legtermészetesebb drámai feladat.</p> -<p>Azonban Diocletián nem ilyen, mert nem cselekvő, hanem csak -szenvedőleges jellem. Azonkívül, hogy a trónról lemond, öt -felvonáson keresztül semmit sem tesz egyebet, mint csak tűr és -szenved. Mindaz, a mi őt éri, s a mi miatt bűnhődik, inkább valami -történetes, mint <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> a szabad akarat, a szenvedély -küzdelméből folyó s tőle felidézett drámai tény. Bűne s azon -cselekmények közt, melyek bűnhődését okozzák, oly laza a kapcsolat, -hogy nem lehet drámai érdekű. Úgy, a hogy a költő hősét felfogta, -csak akkor tehette volna drámai hőssé, ha Diocletián -visszavonultságában sem talál nyugalmat s midőn tapasztalja, hogy a -birodalom bomolni kezd, Galerius hálátlansággal fizet: feltámadt -szívében a becsvágy és boszu, nem tűri megaláztatását, még egyszer -vissza akarja vívni a koronát, de ezáltal még nagyobb csapásokat -von magára, családjára s alattok összeroskad. De a történet ilynemű -alakításra oly csekély alapot nyujt, hogy miatta a történeti hűség -szenvedett volna. A költő alkalmasint ezért dobta el ez alapot, de -ugyanakkor egyszersmind a drámait, tragikait is eldobta, mert midőn -Diocletián a trónról lelép, egyszersmind a drámai tért is oda -hagyja, többé semmit sem hat, a cselekvény folyamára leánya lép -előtérbe s az események akkor is megtörténhetnek, ha a hős az első -szakaszban meghal, kivéve a végjelenetet, midőn leányát -megismervén, vérpadra juttatja.</p> -<p>A drámai hős határoz mindíg a dráma sorsáról s a hős közvetlen -befolyásának hiánya legtöbbször maga után von még egy más ballépést -is, mely egymaga képes a drámának halálos döfést adni: a drámai -egység hiányát, mert <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span> drámai hős nélkül hiányzik a központ, -hova a cselekvény egységbe olvadjon; hiányzik a fejlesztő erő, mely -a legtermészetesebb, a legrövidebb úton készíti elő a kifejlődést. -Mi az a drámai egység, hiszen az egység minden költői mű -életföltétele s e külön elnevezés szükségtelen? Igaz, de e külön -elnevezés sokat jelent, mert azt jelenti, hogy a költői egység a -drámában a legerősebb; minden cselekvények közt a drámainak kell -legkerekebbnek lennie s a költői művek közt egyedül a dráma az, hol -az expositio után minden jelenetnek siettetnie kell a -kifejlődést.</p> -<p>Nem is lehet máskép. Mint a hős cselekvősége, úgy ez sem a -kritika önkényéből foly, hanem a dráma és szinpad természetéből. A -dráma egy pár óra alatt foly le, még pedig a szinpadon. Az idő -rövidsége és a szinpad korlátjai tiltják az epizódokat s mihelyt a -nézőket nem köti le sebes, fokozatos és a katastrophára siető -fejlődés, a lankadás és unalom kikerülhetetlen. A drámaíró nem -élhet az epikus vagy regényíró szabadságával, a ki nem nézőkre, -hanem olvasókra számítva s nem korlátozva a szinpadtól elejtheti a -cselekvény fonalát, más, szorosan össze nem tartozó, de -rokoneseményekre ragadhatja figyelmünket s a részletezés és -staffage kedvéért oly epizódokra is vehet szabadságot, melyeket -inkább csak az alapeszme és hangulat köt össze, mint a szigorúan -<span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> vett cselekvény. A regény még a kettős -cselekvényt is megtűri, ha egy pontban össze tud olvadni, míg a -dráma ezzel a hatást mindíg veszélyezteti, még oly költőnél is, -mint Shakspeare, ki <i>Lear király</i>-ban e hibáját hőse -nagyszerűségével és tragikai költészete egész bűbájával sem tudja -egészen fedezni.</p> -<p><i>Diocletián</i>-nak nincs ugyan egészen kettős cselekvénye, de -annyira nélkülözi a benső életet, a fokozatos fejlődést, hogy -egészen vontatottá és lazává válik. Mindjárt a második felvonásban -semmi sem történik, a mi a cselekvényt előre vinné. Minden, a mi -benne előfordul, csak esemény és nem drámai tény. Minddíg csak azt -halljuk, mi történt előbb, vagy mi történik a színpadon kívül, -mintha most kezdődnék az expositio. A harmadik felvonásban ugyan a -cselekvény élénkülni kezd, megkezdődik a bonyodalom, hogy a -negyedikben egy újabb bonyodalomnak adjon helyet. E két bonyodalom -bensőleg igen kevés kapcsolatben van egymással. Maximin cselszövése -és Licinius hitszegése csaknem két külön dráma alapeszméje. S az -ötödik felvonás, a katastropha minő pusztán melodrámai hatású! -Egyébiránt az egész drámában e végjelenet az egyetlen, melyben -költői és lélektani mozzanatok vannak, a mit Egressy (Diocletian), -leszámítva pár nyelvbotlást, nagy sikerrel és művésziesen emelt ki. -<span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span></p> -<p>Mondjak-e még többet? Talán elég lesz, talán igen is sok volt. -Legyen szabad az előadásról csak annyit jegyeznem meg, hogy az nagy -fénynyel ment végbe, hogy Jókainé (Valeria) zajos tapsokkal és -számos koszorúval üdvözöltetett s nagy kedvvel, a közönség teljes -megelégedésére játszotta szerepét, melyben igen kevés volt a -játszani való. Ha a szinésznő örömest játszik gyönge szerepet, -miért ne írhatna a kritikus is örömest az ily szerep előadásáról? -Nem tudom, miért ne? De nekem soha sincs kedvem szinésznőink vagy -szinészeink fény- vagy árnyoldalait rajzolni oly szerepekben, -melyeket ki nem állhatok. Nagy gyöngeség. Ez is hóbortjaimhoz -tartozik, melyért még nem rótt meg se a <i>Magyar Sajtó</i>, se a -<i>Hölgyfutár</i>. <span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>DIVATHÖLGYEK.</h2> -</div> -<p class="summary">Vigjáték 5 felvonásban. Irta ifj. Dumas Sándor, -fordította Feleki Miklós. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1855 -október 3-án, Feleki Miklós javára.</p> -<p>E mű eredeti czíme <i>Le Demi-Monde</i>, mely nyelvünkre -fordítva érthetetlen, mert gúnynév, a párisi társadalom egyik -különös és veszélyes osztályának gúnyneve. Ez az osztály ugyan -nálunk is megvan, noha más szinezettel s nem szerepet játszva, mint -Párisban, de még nincs neve talán épen ez oknál fogva. A fordító -kénytelenségből használt oly czímet, mely az eredetit nem fejezi ki -szabatosan. De hát mi ez a <i>Demi-Monde</i>, mi az a félnagyvilág? -Erre legjobban megfelel Jalin Olivér, a mű egyik főszemélye, midőn -hozzá hasonló kérdést intéz egyik barátja, Nanjac Raymond, egy -Afrikából hazajött katonatiszt, a ki úgy látszik annyira sem ismeri -Párist, mint mi pestiek, a kik csak könyvekből ismerjük.</p> -<p>Jalin Olivér körülbelül igy felel meg barátjának: «Oh barátom, -sokáig kell buvárkodni <span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span> a párisi élet rejtekeiben, míg -megismerhetjük annak minden árnyalatát s még ekkor sem könnyű e -magyarázat. Minden ide tartozó nő multján van egy fekete pont, -nevén egy folt, de egyik a másikat annyira takarja, hogy alig -észrevehető. Származásukra, külsőjökre, előitéleteikre nézve -hasonlók a jó társaság hölgyeihez, hová nem tartoznak s alkotják -azt a világot, melyet <i>Demi-Monde</i>-nak nevezünk, mely nem az -aristocratia, se a bourgeoisie, de a mely mégis mint uszó sziget -lebeg Páris óczeánján s fölszed, magához von mindent, a mi kiválik, -kiköltözik, menekül e két szárazföld valamelyikéből. E világ ki nem -jelölve, de mindenütt él, azonban a párisi könnyen ráismerhet – a -férjek távollétéről. Sok férjes nő van itt, ki sohasem látta -férjét. Ez egy egészen új világ. Hajdan a házasságtörés, úgy, a -mint most értjük, nem volt meg. A férjek engedékenyebbek voltak s -azon dolog értelmezésére, melyet ma házasságtörésnek nevezünk, más -szót használtak, sokkal triviálisabbat, melylyel Molière gyakran -él, ki a férjeket tette inkább nevetségesekké, mint a nőket -vádolta; de mióta a férjeknek törvényekkel fölfegyverkezve joguk -van számüzni a kötelességéről megfeledkezett nőt, a házassági -viszonyok megváltoztak s egy új világ állott elő, mert hová -menekülnének különben e compromittált, szétválasztott, eltaszított -nők? Az első, a ki ily <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span> sorsra jut, szégyenét könnyeibe rejti, -elvonul a világ szemei elől, a második fölkeresi az elsőt és mikor -már ketten vannak, szerencsétlenségnek nevezik azt, a mi hiba, -tévedésnek azt, a mi bűn. Ily mentséges vigaszt gondolnak ki -magoknak. Mikor hárman vannak, meghívják egymást ebédre és ha -negyedik is akad, kész a kontratáncz. Körülök csoportosulnak még az -ifjú leányok, a kik bukással léptek föl az életben, az álözvegyek, -az álférjesnők, szóval mindazon balhelyzetű nők, a kik másoknak -akarnak látszani, mint a mik. Ez az áltársaság nem szükölködik -udvarlókban, mert itt a szerelem könnyebb, mint a felső és olcsóbb, -mint az alsóbb körökben. Mi lesz aztán e nőkből? Nem tudhatni. Ha -az ifjúság oda, az udvarlók eltünnek, következik a megbánás, -lélekfurdalás, nyomor, elhagyottság. Némelyek közűlök férfiakhoz -csatlakoznak, kik elég balgák komolyan szeretni őket; mások -eltűnnek, a nélkül, hogy tudatni akarnák, hova. Némelyek a magasra -törekvés és leesés félelme közt küzdik át az életet, mások bánkódva -a család, a gyermekek nevében férjök bocsánatáért könyörögnek. A -közös barátok közbevetik magokat s néha szerencsével. A nő már -elvénült, senki sem beszél róla, a világ szemet húny s lassan és -titkon egy kis ajtón beereszti azt, a ki kapun és nyilvánosan -távozott el.»</p> -<p>Íme a <i>Demi-Monde</i>, íme az a kör, hol az <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> ifjú -Dumas phantasiája oly örömest mulat. E fiatal költő három drámát -írt, s mind a három ebben a körben játszik. Mintha itt nyert -élményei volnának lelkében a legélénkebbek, mintha itt pazarolta -volna el szívének kincseit s titkos bú és elkeseredés ösztönözné -most menteni, majd pellengérre állítani e szerencsétlen és -veszélyes nőket. A <i>Dame aux Camélias, Diane de Lys</i> és -<i>Demi-monde</i> ugyanazon eszme különböző változatai. Ő mint -drámairó kizáróan a «femme perdue»-ek költője, kik közt Gauthier -Margit a legköltőibb, Lys Diana a legbecsületesebb és d’Ange bárónő -a legélethűbb. A művek mindenike nagy hatást tett. A tagadhatlan -tehetségen és ügyességen kívül sokat tett a sikerre a tárgy -tulajdonsága, különössége s azon boszúság és örvendezés, melyeket e -rajzoknak a közönség különböző osztályai közt, könnyen érthető -okokból, föl kellett költeniök. E művek csakhamar megalapíták a -költő hirét. A közönség tapsaihoz a kritikusok méltánylata is -járult. A franczia kritikusok legtekintélyesebbjei is méltánylattal -szólnak tehetségéről, kiemelik ügyességét, rajzai pontosságát, -élénk és elmés párbeszédeit, sőt <i>Demi-monde</i>-ját a legújabb -franczia drámairodalom legjobb termékei közé számítják s -különösebben csak azt vetik szemére, hogy miért mozog mindíg -ugyanazon körben, miért nem festi a fél nagy világ helyett az egész -nagy világot, <span class="pagenum"><a name="Page_111" id= -"Page_111">-111-</a></span> mert az igazat megvallva a «femme -perdue»-ek e csoportjában alig van valami, a mi valóban -érdekelhetné az embert; ezek az özvegyek, kiknek soha sem volt -férjök ezek a bárónők, kik nem tudni, honnan jönnek és gyakran igen -könnyen megzavarodnának, ha atyjokat kellene megnevezniök, -felköltik ugyan egyelőre a kiváncsiságot, de elvégre is -unalmasak.</p> -<p>Vajon a méltánylat mellett ez-e a legnagyobb szemrehányás, a mit -az ifjú Dumas érdemel? Kétlem. Igaz, e kör nem lehet a költészet -rendes köre; igaz, e körből írni nehéz, mert az ember önkénytelenül -paradoxonokba téved, ha e nőket költőileg akarja érdekesekké tenni; -avagy igen természetesen feldúl minden idealismust, ha pusztán -hűségre törekszik s míg tragikuma könnyen nevetségessé válhatik, -komikuma mosoly helyett undort is idézhet elő; de azért nem -lehetlen, s Francziaországban, hol a nők annyira nagy szerepet -játszanak, talán szükséges, korszerű is.</p> -<p>Az ifjú Dumas nem tudta legyőzni a nehézségeket, a melyek -szinműben kevésbbé is legyőzhetők, mint regényben. -<i>Demi-monde</i>-ja elvégre is gyönge mű akár általános költői, -akár szorosan vett drámai szempontból. Hiába hat szemfényvesztően -reánk az ügyes szerkezet, az elmés párbeszéd, pár szerencsés -helyzet és jellemvonás, az alap egy mélyebb tekintetre ingadoz és -összeomlik. A költő, úgy látszik, inkább <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> tud -regényt, mint drámát írni s regényi conceptiókat szorít a dráma -szűk korlátai közé, a mi megbénítja a compositiót; regényi -motivumokkal akar elérni drámai hatást, s míg cselekvénye lassan -mozgó lett, jellemei nem lehetnek egészen érthetők és valószínűek. -A költő, úgy látszik, nagy erkölcsi szónok, s nem veszi észre, hogy -a modor, melylyel nézeteit hirdeti, erkölcstelen, vagy ha nem is -egészen az, mindenesetre olyan, hogy a szerelem- és nőtisztelettel -minden költészetet feldúlni igyekszik. A költő pelengérre akarja -állítani a társadalom legveszélyesb nőit s mit tesz? Ellenök oly -férfibálványozást állít föl, mely akkor is türhetetlen lenne, ha a -férfiak a lovagiasság és emelkedett jellem oly példányképei -volnának, a milyenek nem.</p> -<p>Kisérjünk felvonást felvonásra, jelenetet jelenetre s meg fogunk -győződni, hogy ezek az állítások nem alapnélküliek.</p> -<p>Az első felvonásban Jalin Olivér szállásán vagyunk. Ez egy -vidor, harmincz éves fiatal ember, 30,000 franknyi földbirtokkal, -ki tapasztalás végett vagy hajlamból-e: nem tudhatni, egy kis -kirándulást tesz a <i>Demi-Monde</i>-ba s ez állítólagos özvegy -d’Ange bárónő kedvese. Az első jelenetben épen Vernières asszony -látogatja meg, egy valódi özvegy, ki a eltemette férjét, -szerencséjét, becsületét és estélyeket adva, pazarolja unokahuga, -Marcelle nászhozományát, a kit szeretne <span class= -"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> minél -jobban férjhez adni. Épen nem bánná, ha Olivér venné el, de ennek -ilyesmi eszeágában sincs, bár némi hajlammal viseltetik iránta. -Miért? Mert azt hiszi, hogy ez ártatlan leány a <i>Demi-Monde</i> -hölgyei körében egészen meg fog romlani, s erre egészen atyailag -figyelmezteti is Vernières asszonyt. Ez túlságosnak tartja -aggodalmát, aztán különben is sebaj, ha Olivér nem is veszi el -Marcellet. Érkezett Afrikából egy sokkal derekabb vőlegény, Nanjac -Raymond, a ki Párisban alig ismer valakit. Vernières asszony épen -ezért fölkéri Olivért, hogy ha megismerkedik Raymonddal, ne szóljon -oly kiméletlenül unokahugáról, mint szokott. Egyébiránt Vernières -asszony látogatásának ez csak mellékes czélja volt. Tulajdonkép -azért jött Olivérhez, hogy megtudja: vajon Latour és Maucroix urak, -kik nála egy estélyen kártyázás közben összevesztek, kibékültek-e s -megkérje őt, mint Maucroix segédjét, hogyha párbajra kerülne a -dolog, hallgassák el a valódi okot, mert nem szeretne törvényszék -elé állíttatni, vagy nevét hirlapokban olvasni. Olivér -megnyugtatja, aztán Santis asszonyt fogadja el, ki hasonlókép -özvegy, de élő férjnek, Richard Hippolytnak özvegye, a kit megcsalt -s a ki megtiltá neki, hogyn evét viselhesse. Ez okonő Santis -asszony. Ez is a <i>Demi-Monde</i> egyik hölgye. Hiú és fecsegő, -festi magát, vagyona fogyatékát éli és szeretne visszamenni -<span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span> férjéhez. Santis asszonynak különben -nincs dolga Olivérrel, csak Vernières asszony után jött, csak -fecsegni akar a házigazdával, ki a leggyöngédtelenebb bókokkal és -jó tanácsokkal halmozza el. Azonban Olivért nemcsak nők látogatják, -oh nem, férfiak is jönnek hozzá. Íme Richard Hippolyt lép be, ki -hasonlókép a párbajról tudakozódik, mint Maucroix leendő második -segédje. A magára maradt két barát nem sokat beszél a párbajról, -melynek kiegyenlítését remélik, de annál többet a nőkről. Hippolyt -elbeszéli neje egész élettörténetét. Ez egy nagy botrány. Olivér -csinosabb botrányokat beszél Lornen grófnéról, a ki nem tartozik a -<i>Demi-Monde</i>-hoz, a ki szereti őt, s a kit épen egy levélben -akar kötelességére téríteni, s egy más hölgyről, ki a -<i>Demi-Monde</i>-hoz tartozik, kit nem nevez meg s kit épen nincs -szándoka kötelességére téríteni. E hölgy d’Ange báróné, tulajdonkép -Susanne, ki a párbeszéd végével éppen a mellékajtón kopogtat. -Hippolyt távozik s Susanne megjelen. Ez már a harmadik özvegy, a ki -Olivér látogatására jő s bizonyára a legkedvesb. Susanne hajdan -Thonnerius marquis kedvese volt s 300,000 frank tőkéje van. Jónak -látta szép butoraihoz illő czimet venni föl s bárónénak hivatja -magát. Szép, elmés, üres szívű, a cselszövények által megromlott -lelkű, a ki mindenkép férjhez akar menni. Ifjú, szép, előkelő és -derék férjre <span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span> vadász. Bádenből érkezett meg s -kedvesét, kinek már két hét óta nem írt, először is azzal a -kérdéssel lepi meg: akarja-e nőül venni? Olivér vonakodik. Susanne -nem haragszik meg érte, s most már házasság helyett csak barátságot -követel, okos, hallgatag és védelmező barátságot. Olivér sejti, -hogy kedvese, a ki férjhez akar menni, már talált egy jó bolondot. -Valóban Raymond jó fiú, előkelő, fiatal, gazdag, derék. Egyéb -hibája nincs, minthogy tiz évig szolgált Afrikában s csak annyit -tud a világról, mint egy tizenötéves gyermek s azon -szerencsétlenség érte, hogy sebet kapjon, Bádenben töltse a fürdői -évszakot és szenvedélyesen beleszeressen Susanneba. Susanne -megdöbben Nanjac Raymond nevét hallva s láttatlanul akar távozni. -«Ah, ön fel van indulva – mondja Olivér – tehát ez a Nanjac… «Ön -álmodik, bocsáttassa be, előtte akarok távozni, mond az őszinteség -cselszövényében bízó Susanne s a belépő Raymondot üdvözölve -távozik. Raymond, mint Latour segéde, kiegyenlíti Olivérrel a -párbajt s mielőtt távoznék, e kérdéseket intézi barátjához: hogy -hívják e nőt, a ki az elébbtávozott, előkelő hölgy-e, özvegy-e, mi -oknál fogva volt itt s minő viszonyban van vele? Olivér mindezen -kérdésekre kielégítőleg felel, mint illik Susanne okos, hallgatag -és védelmező barátjához. «De mi érdekből jött e nő önhöz, csak a -barátság színe alatt – folytatja <span class="pagenum"><a name= -"Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> kérdéseit Raymond: «Erre -csak azt mondom – felel Olivér – hogy ha d’Ange bárónő más érdekből -jó könnyen távozhatott volna e mellékajtón úgy, hogy ön vagy más -valaki meg ne lássa.» Raymond föltárja titkát, elmondja, hogy azért -kérdezte mindezt, mert d’Ange bárónét nőül akarja venni.</p> -<p>A második felvonásban Vernières asszony szalonjában vagyunk és -estélyen. Ez a számítások estélye. Vernières asszony arra számít, -hogy Marcelle meg fogja hódítani Raymondot, Santis asszony pedig -arra, hogy visszahódítja férjét. És Susanne? Neki van legtöbb -elintézendője és számítása. Először is Thonnerins marquissal jő -tisztába, kit gyámjának nevez, ki kedvese volt s ki róla atyailag -gondoskodik. Felvilágosítást kér vagyoni állapotjáról. -Háromszázezer frank – felel a marquis – egy szó a jegyzőmnek és a -szükséges iratok a kezei közt lesznek.» Susanne elmondja, hogy -férjhez szándékozik menni s meg akarja nevezni kedvesét. «Ne -nevezze meg, mert talán ismerem s ekkor kénytelen leszek vagy egy -becsületes embert megcsalni vagy önt elárulni.» Susannenak valóban -jobb titokban tartani kedvese nevét, titokban menni férjhez és -elutazni. Ő mindezt igen jól tudja, tudja azt is, hogy Raymond -nővére járatos a marquis családjához, hogy Olivér, mint Raymond -barátja, könnyen házassága megrontásán fog dolgozni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> Ő -előrelátó, túljár mindenik eszén és ért és a cselszövényhez; -ráveszi Raymondot, hogy szerelméről ne szóljon se nővérének, se -Olivérnek.</p> -<p>Ez finomul rajzolt jelenet. Susanne őszinteséget, mély érzést és -szeretetreméltó szeszélyt tettet. Raymondnak hinnie kell, hogy -mindez nem egyéb, mint az igaz szerelem gyöngéd tartózkodása. -Vernières és Santis aszszony számításai távolról sem sikerültek ily -jól. Marcella mindent elrontott. Óh ez az ártatlan kis leány! Ő a -<i>Demi-Monde</i>-ban növekedett föl és oly romlott modorra nézve, -a mily romlatlan szívben. Félre hívja Raymondot s őszintén tudtára -adja, hogy nejévé szánták, de neki semmi kedve a házassághoz. -Santis asszony épen pórul jár. Férje, Hippolyt e szavakkal utasítja -vissza: «Bizonyára most utolszor látjuk egymást.»</p> -<p>Hát Olivérnek mi szerep jutott ez estélyen? Az, hogy jobbra -balra szórja elmésségeit, melyek gorombaságoknak is beillenek. -Különösen Marcelle sértegetésében telik kedve; szemére veti, hogy -mint kis leány oly dolgokról beszél, mik nem illenek korához. «Én -nem vagyok kis leány, én nő vagyok – mond Marcelle.» «Ezt mondották -nekem is, de ön ránti tiszteletből nem hittem el» – felelt Olivér. -Marcellet mélyen sérti e gorombaság, de egyszersmind érzi, hogy -érdemes reá. E percz <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> óta javulni kezd és szenvedélyesen -Olivérbe szeret, a kit titkon föl is kér, hogy mentse meg -nagynénjétől, ragadja ki a <i>Demi-Monde</i>-ból, ha mindjárt -vissza viszi is a nevelőintézetbe.</p> -<p>Olivérnek, ki Lornan grófnét visszautasította, Susannetól -elesett, épen ideje van szeretni a javuló leányt, kit megmenteni -szándékozik. Azonban ő Raymondot is megakarja menteni. Hogyan -mentse meg? Nagy és nehéz kérdés. Nem mondhatja neki; ne vedd el e -nőt, mert szeretőm volt. Ily lovagiatlanságra nem sülyedhet. Azért -csak úgy távolról akarja értésére adni, hogy őrizkedjék e nőtől. -Elmondja, hogy mily veszélyes e kör, megmagyarázza, hogy mi az a -<i>Demi-Monde</i>. Mind hiába. Raymond épen nem ütődik meg, hisz -Susanne már mindezt elmondta neki épen így. «De hát ha a bárónő így -ismeri a kört, miért él benne?» – kérdi a csodálkozó Olivér. «Én is -azt kérdém tőle – felel Raymond – s azt mondá, hogy régibb -barátságos összeköttetései sodorták e körbe, aztán különösen -érdekli Marcelle, a kit meg akar menteni. Egyébiránt közelebbről -szakítani akar e társasággal.» «Mikép»? – kérdi Olivér. «Az titok – -felel Raymond – de nyolcz nap mulva nagy ujságot fog hallani -ön.»</p> -<p>Íme Susanne mily jól számított, mily jól ismerte Olivért s mily -jól eleve kijátszotta cselszövényét. Azonban az okos nő tudja, hogy -még sok mindennel kell megküzdenie <span class="pagenum"><a name= -"Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> és felszólítja Olivért, -küldje vissza szerelmes leveleit. Vajon miért e kivánat? Talán fél, -hogy e levelek még Raymond kezeibe kerülhetnek? Oh nem; Susanne -akarja, hogy e leveleket elolvassa Raymond. – Meglátjuk, miért.</p> -<p>A harmadik felvonásban Susanne szalonjában vagyunk. A szép -özvegyet Marcelle látogatja meg. A javuló leány elpanaszolja -barátnéjának, hogy menekülni akar nagynénjétől Thonnerins -marquishoz, a ki azelőtt négy évvel leánya mellé akarta venni -társul. Vajon igéretét teljesítené még most is a marquis, vajon -lenne Susanne közbenjáró? Susanne fölajánlja magát, levelet írat -vele a marquishoz, melyet elvinni igér. Míg Susanne a marquisnál -mulat, megérkezik Olivér és a visszakivánt leveleket az asztalra -helyezi. Távozásakor Raymonddal találkozik. A jó afrikai már beadta -a hadügyminiszterhez lemondását, házasodni akar s mindezt -Susannenak tett igéretének, ellnére is föltárja Olivér előtt. -Olivér kötelességének tartja megmenteni barátját és világosabban -beszél. De Raymond sokkal inkább szereti Susannet, mintsem -fölvilágosodni bírjon. Végre Olivér ki meri mondani, hogy -Susannenak sohasem volt férje, s ha Raymond bővebben akar hallani e -nőről, kérdezősködjék Thonnerins marquistól, kinek házához nővére -úgy is járatos. A jó afrikait mindez megzavarja és <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> -meglátván a leveleket, valóságos gyanú és féltékenység ébred -szívében. Azt hiszi rólok, hogy szerelmes levelek, melyeket Susanne -Olivérnek írt. Olvasni akarja. «Egy nő levelei szentek, bárki -legyen az» – kiált föl Olivér. Elvégre is Olivér ott hagyja a -leveleket, miután Raymond becsületére fogadja, hogy azokat el nem -olvassa. Ezalatt hazajő Susanne s tudtára adja Raymondnak, hogy a -jegyzőnél járt; elolvassa keresztlevelét, megholt férjével kötött -házassági szerződését s a férje haláláról szóló bizonyítványt. -Raymond hivőn magához veszi e hamis iratokat. Susanne azt is -elbeszéli, hogy Thonnerins marquisnál járt Marcelle ügyében, kit -tüstént tudósítania kell ügye állásáról. «Írjon hát neki levelet» – -kiált föl Raymond. Susanne némi tettetett vonakodás után irni kezd. -Ekkor Raymond átadja neki az Olivér által hozott leveleket és -engedelmet kér tőle, hogy azokat elolvashassa. Susanne megengedi. -Raymond fölbontja a leveleket s összehasonlítja a kézirást -Susannenak Marcellehez írt levelével. Az irás nem ugyanaz. «Itt -valaki játékot űz velünk – szól Raymond. Susanne elkéri s átfutja a -leveleket. «Ezek szerelmes levelek, s nem épen leggyöngédebbek – -szól gúnyosan. «S ön nem tudja, ki írta e leveleket?» «Hogy tudnám, -midőn nincsenek aláírva.» «S nem ön írta volna e leveleket?» «Ön -örjöng; hasonlít-e az én irásom <span class="pagenum"><a name= -"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> ehhez» – valóban -szeretném, ha hasonlítana, e nő szépen ír.» E párbeszéd után a jó -afrikai elmondja, hogy Olivér olyasmit sejtetett vele, mintha -Susanne Olivér szeretője lett volna. «Ön megbánta házassági -ajánlatát s most e cselszövényes ürügy alatt akar visszavonulni,» – -kiált Susanne fölindulva. Összezördülnek. «Mindennek vége köztünk» -– mond Susanne s a faképnél hagyja bánkódó kedvesét. Raymond -távozik, hogy később visszajövén lábaihoz boruljon méltatlanul -gyanusított kedvesének. Ezt Susanne igen jól tudja s épen ezért -egész diadalérzettel veti szemére Olivérnek lovagiatlanságát, mely -egyébiránt házassági tervét eddig még épen nem dönthette meg. -Olivér nem tud a dologról fölvilágosodni. Susanne elmondja, hogy -Raymond olvasta a szerelmes leveleket összehasonlította a kéziratot -Marcellehez írt levelével s meggyőződött, hogy a két kézirat -egészen különböző. «Önnek hát kétféle kézirata van» – mond a -csodálkozó Olivér. «Nem, csak egy, ez is elég» – felel Susanne s -elbeszéli, hogy Olivérhez írt szerelmes leveleit mind Santis -asszonynyal iratta volt, mert számított ily esetekre. Az így -kijátszott Olivér kénytelen Raymond előtt minden vádat visszavonni, -a ki ekkép ujra Susanne hatalmába esik.</p> -<p>A negyedik felvonásban Susannenak ujabb gátakat kell legyőznie. -Ő igen jól sejti, hogy Raymond, Olivér árulása következtében, -tudakozódott <span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span> felőle Thonnerins marquisnál, s a -marquis, ha eleinte nem is, de később föl fogja előtte fedezni -multját. Ezért bánatost tettetve elpanaszolja a marquisnak, hogy -férjhez meneteléből már nem lesz semmi. Olivér elrontotta az -egészet s ő bosszúságában utazni szándékozik. A marquis örvend. -«Lássa ön – szól hozzá bizalmasan – Raymond nálam járt ön felől -tudakozódni. Én nem szólottam semmit, hivén, hogy e házasságból úgy -sem lesz semmi. De eljöttem önhöz, még egyszer ismételni, mit már -mondottam volt egyszer, hogy abban a komoly pillanatban, melyben -megismerem azt a férfit, a ki önt csakugyan el akarja venni, meg -fogom neki mondani a tiszta igazságot. Vártam néhány napot és jól -tevém, miután ön más okokból is meggyőződött, hogy e házassági -lehetlen.» A marquis azon hitben távozik, hogy Susanne csakugyan -lemondott házassági terveiről. Susannenak épen erre van szüksége, -mert a marquis jóhiszemében hallgatván, Raymonddal könnyen -elbánhatik s ha egyszer nejévé lesz s elutazik, nincs oka többé -semmitől tartani. De Susanne egyszersmind boszút is akar állam -Olivéren. Erre az Olivér és Lornan grófnő közti viszonyt akarja -fölhasználni. Megkéri Santis asszonyt, hogy eszközöljön ki egy -titkos légyottot közte és Lornan grófnő közt, mintha ezt Olivér -érdeke kivánná, a ki elég oktalanul Marcellet akarja elvenni és -<span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> ezt mindenkép meg kell akadályozniok. -Santis asszony jól elintézi a megbizást, Lornan grófnő még ma -meglátogatja Susannet, Susanne még ma meg fogja alázni Olivért, -mert egy jó hirű nő fog látogatást tenni nála, mert rossz hírbe fog -keverni egy nőt, kit Olivér becsül és talán szeret is. Susanne -diadalérzettel fogadja a nála összegyülekező társaságot: Vernières -asszonyt, ki boszankodik, hogy Olivér unokahugát elrontotta s -rábirta egy társalgói állomás elfogadására; Raymondot, a ki boldog -szerelmes és a nász napjáról beszél; Olivért, a ki Hippolyt -barátjával lép be és sejt valamit Susanne cselszövénye felől. A -szolga Lornan grófnőt jelenti be. Olivér jő és kirohan, hogy -megakadályozza Lornan grófnő belépését. «Mit tett ön? – kérdi -Raymond a visszatért Olivértől. «Megmondtam Lornan grófnőnek, hogy -nem akarom, hogy ide belépjen.» «Mi oknál fogva?» «Azon oknál -fogva, mely szerint a becsületes ember tartozik ballépésektől -megőrizni a becsületes nőt.» «Különösen, midőn e becsületes nő -kedvese azon becsületes embernek – vág közbe Susanne. «Ön hazudik, -asszonyom!» – kiált föl Olivér. Ekkor Raymond föllép védeni leendő -nejét és párbajra hívja Olivért. Susanne diadalt ül, de egy -közbejött körülmény ismét fenyegetni kezdi házassági tervét. -Thommerins marquis levelet küld hozzá, melyben ez áll: «Ön megcsalt -engem, ön elbolondítá <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> Raymondot s a tőlem lehetlennek -nyilatkoztatott házasságot végre akarja hajtani. Egy órát adok -önnek annak szétszakítására. Ha ön erre egy óra alatt nem talál -módot, mindent fel fogok fedezni Raymondnak.» Susanne megdöbben. -«Magam vallok meg mindent – kiált föl – nem, küzdeni fogok -mindvégig; nyerjünk időt, ez a fődolog.» Ezzel leül és ír. Raymond -meglepi s tudni akarja, mit ír, mi van abban a levélben, melyet úgy -rejteget. Susanne vonakodik. A felizgatott Raymond erővel facsarja -ki kezéből a levelet és elolvassa. A levél Thonnerins marquishoz -szól, melyben Susanne felkéri a marquist, hogy hallgasson, hiszen -az nem bűn, hogy őt szereti Raymond s ő viszont szereti; legyen -kegyelmes, ha Raymond megtudja az igazat, ő meg fog halni -szégyenében. Ekkor Susanne mindent felföd Raymond előtt. Elmondja, -hogy egy nagy ifjúsági tévedése van, hogy nem báróné, hogy férje -sohasem volt s hogy egész vagyona Thonnerins marquis ajándéka s -kéri Raymondot, hogy hagyja és feledje el örökre. Raymond tovább -vallatja. Susannenak nincs több vallandója s megesküszik, hogy -Olivérrel soha sem volt szerelmi viszonyban. S a jó afrikai mit -tesz? Szereti, még most is szereti Susannet s csak azon áldozatot -kéri tőle, hogy Thonnerins marquisnak küldjön vissza mindent. -Susanne megteszi. «Ah Susanne – kiált <span class= -"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> föl -Raymond – magam sem tudom, mennyire szeretem önt!»</p> -<p>Az ötödik felvonásban Olivér párbajra készül. Hippolyt barátja -hiába erősíti, hogy e párbaj lehetlen. «Csak azt kell bevallanod -Raymondnak – így szól – hogy Susanne kedvese voltál s el van -intézve minden, mert Raymond kinyilatkoztatta, hogy ha ezt szemébe -mondod, kezet szorít veled és sohasem fogja többet látni Susannet.» -Azonban Olivér szerint meg kell történnie a párbajnak, mert itt -többé nem Susanneról van a kérdés. A készület foly és karddal -fognak vívni. Midőn Olivér épen távozni akar, megjelen előtte -Marcelle, hogy búcsút vegyen tőle, mielőtt elhagyná Párist. Olivér -titkolja előtte a párbajt, de megvallja, hogy szereti. Olivér -távozása után Susanne lép be és fölfedezi Marcellenek, hogy Olivér -párbajt ment vívni. A megrémült Marcelle imádkozik, Susanne pedig -cselszövényen töri fejét. Ha Olivér meghal, semmi baj, de ha -Raymond halna meg, miért ne lehetne ő tovább is Olivér kedvese s -talán neje is, hátha Olivér csak féltékenységből tett mindent? -Ezért Marcellenek azt a ajánlatot teszi, hogy várják be Olivért, ki -mindkettőjöknek szerelmet vallott s kinek valódi hajlamáról -meggyőződniök most a legjobb alkalom nyilik. Ezért vonuljon egyikök -a mellékszobába s hallgassa ki a másik beszélgetését. Az egyiknek -szerepét természetesen <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> Susanne vállalja el. Künn kocsirobogás. -Olivér lép be és megsebesítve. «Mi történt Raymonddal – kérdi -Susanne. «Meghalt – felel Olivér, s egyszersmind megvallja neki, -hogy mindazt, a mit tett, féltékenységből tette, mert őt szereti. -«Utazzunk el – kiált karjaiba dőlve Susanne. Az ajtó megnyilik s -épen, egészségesen Raymond lép be, ki mindent hallott s ki végre -meggyőződik arról, hogy Susanne hitvány nő. Susanne oda van. -Raymond azzal vigasztalja, hogy a Thonnerins marquisnak visszaadott -vagyonát kárpótolni fogja. «Én nem vagyonára vágytam, hanem nevére -– kiált föl Susanne, egy óra mulva ide hagyom Párist, holnap túl -leszek Francziaországon.» «De önnek semmije sincs, mindent -visszaadott a marquisnak» – mond Olivér. «Nem tudom, mikép történt, -de a vagyonomat illető iratok egy része asztalomon maradt.» Tehát a -szép nő mégis elég óvatos volt nem tenni koczkára mindent. Olivér -mindent megnyert és Marcellet nőül veszi. A jó afrikai is mindent -megnyert, csak Susannet nem, de nő helyett talált egy jó barátra, -ki érte megsebesíttette magát s kit a világ legbecsületesebb -emberének tart.</p> -<p>Ennyi a mű tartalma inkább az eredeti, mint a fordítás szerint, -mely se nem hű, se nem szabatos s telve oly közbeszurásokkal, -melyeket a fordítónak ifj. Dumas aligha köszönne meg. <span class= -"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span></p> -<p>A tartalom ily terjedelmes közlését talán unják is olvasóim. -Valóban, iró nem tehet rosszabbat, mint a midőn untatja olvasóit, -kivált ha még a mellett el is késik, mint én, ki nem egészen -önhibám miatt nem először követem el e legnagyobb journalistikai -bűnt. De tehetek-e róla, ha szükség kényszerít ily részletesen -elbeszélni a tartalmát, mert csak így lehet érthetően kimagyaráznom -azt az eszmét, mit e mű bennem felköltött. S miféle eszme az? Nem -új, sem eredeti. Kemény e lapok hasábjain <i>Szinművészetünk</i> -czímű czikkeiben már régebben érintette ezt, midőn kimondta, hogy a -drámairodalom mindenütt hanyatlik s ennek egyik oka a regény, mely -elnyelte az eposzt s fenyegeti a drámát.</p> -<p>A legújabb franczia drámai iskola minden esetre igazolja e -nézetet. A ki ez iskola termékeinek tartalmát és alakját -részletesen vizsgálja, meggyőződhetik arról, hogy a Hugo Victortól -alapított iskola kiment a divatból. A franczia kritikusok azt már -többször megjegyezték. Úntalan ismétlik, hogy a közelebbi harmincz -év alatt a franczia dráma két nagy változáson ment át. -1825–1835-ig, az irodalmi ujjászületés e nagy mozgalmában, mely -néhány jeles művet hozott létre, a szinpadot, a történelem és a -phantasia foglalta le. A költő a hatás és meglepetés minden -eszközét igénybe véve, a mult vagy jelen eseményeit akarta a tömeg -<span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span> előtt megeleveníteni. Az idők -megváltoztak. A mostani drámaköltők kevésbbé találékonyak, de annál -többet elmélkednek s álmok hüvelyezése helyett mindent -összegyüjtenek, mi a szalonban, utczán vagy bárhol található. A -szinpad többé nem követeli, hogy a társadalom az ő képére teremtse -magát; megelégszik, ha a társadalom hű képe lehet.</p> -<p>Ez mind igaz, de a régibb és újabb franczia drámai iskola közt a -különbség nem csak ennyi. Mitt tett Hugo Victor, midőn megújította -a franczia drámát? Azt mondta, hogy a classikus dráma inkább egy -pogány, mint keresztyén társadalom kifejezése. Ezért nem a görög és -római történetből vette tárgyait, hanem a középkorból. E mellett -széttépte a franczia classikusok merev drámai szabályait, az idő és -hely egységét, a mit az angol irodalomban Shakspeare már rég -megtett. Nem említve az ellentétek elméletét s más részleteket, -melyek Hugo egyéni költészetéből folynak, ez a lényege a franczia -romantikának. De mindezen ujítások mellett is igyekezett megtartani -a szoros drámai formát, cselekvényt és jellemzést.</p> -<p>S mit tesz az ujabb franczia dráma? Tartalmára nézve csaknem -kizáróan a jelenre vonatkozik s itt is oly tárgyakat választ, -melyek az úgynevezett modern regények tárgyai s ez utóbbinál fogva -kénytelen feldulni a valódi drámai formát, cselekvényt, jellemzést. -A franczia <span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span> dráma tulajdonkép nem egyéb, mint -dialogban írt regény, vagy jobban mondva regénykivonat dialogban. A -szinpadon színtelen regényeket látunk, melyek drámáknak hazudják -magokat és se drámák, se regények nem lehetnek. Mit bánom én, akár -regény, akár dráma, mit érdekel engem a pedáns kritika forma körüli -aggodalma, ha az műélvezetet nyújt – mondhatják a nézők. Úgy van, -mondhatják és mondják, de hogy sokáig fogják-e mondani, kérdés, s -épen itt a bökkenő. Mert miért gyönyörködjék sokáig a közönség oly -drámában, melyet regényben százszor szebben, százszor jobban -olvashat? Érdekelheti-e oly tárgyak drámai feldolgozása, melyek -természetöknél fogva csak regényben fejthetőkki, csak regényben -érdekesek, sőt érthetők is? Fog-e elébb-utóbb az, a ki tisztán -művészi élvezetet ohajt, egyébért járni szinházba, mint az operáért -és balletért s ha igen, fogja-e egyéb mulattatni, mint a nők -szemcsövezése és társalgás szomszédjával? Midőn néhány kontár a -kitünő irók öt-hat kötetes regényeit dramatizálni kezdte, sokan -megütődtek s úgy tekintették e jelenséget, mint dráma hanyatlását, -talán nem egészen ok nélkül, talán túlaggodalmasan. Most sokkal -több ok van az aggodalomra, mert valódi költők állottak elő, kik -majd mind oly tárgyakat dolgoznak fel drámává, melyek a formába nem -férhetnek be, mert a közönség a korviszonyok <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> -hangulatánál fogva kiválón oly tárgyak iránt van előszeretettel, -melyeknek csak a regény lehet valódi és természetes formája. Nem -egészen formai dolog hát e kérdés, vagy oly formai dolog, mely a -lényeget teszi, mert ha valahol, a költészetben igaz, hogy a forma -teszi a dolgot. A ki maga regényt vagy drámát írt, vagy -gondolkozott róluk, érteni fogja a kérdés szövevényeit, a ki pedig -nem írt s ez elvont fogalmak körül nem tudja tájékozni magát, -könnyen megértheti, ha szobrokra és festményekre egy pillantást vet -s utána gondol: vajon a festész teheti-e azt, a mit a szobrász, -vajon az ok nem az anyagban van-e, melyből dolgoznia kell, vajon -anyag és alak nem állanak-e a legszorosb összeköttetésben?</p> -<p>A legújabb franczia drámai iskola a drámait támadja meg a -drámában s kárpótlásul semmi olyast nyújt, a mit a regény százszor -jobban ne nyújthatna. Széttöri a formáit az anyagért és semmivé -teszi az anyagot a formáért. Ez főjellemvonása ez iskolának, mely -épen ennélfogva sehogy sem rejtheti méhében az ujjászületés -csiráját. Példája a <i>Demi-monde</i>. Ifj. Dumas e művében egy -társadalmi osztály rajzát akarta adni. De vajon adhatni-e ezt -drámában? Oly kevéssé, mint valamely politikai intézmény, kor vagy -népélet rajzát. Mindez a drámában csak háttér lehet, melyből -kiemelkednek az egyének, vagy árnyak, mely kellő <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> -világításukra szolgál. Mindez a regény dolga, melynek ereje és -varázsa a részletezésben van Drámában a részletezés semmivé teszi a -drámai hatást. Drámában fő az egyén, körüle kell megfordulnia a -cselekvénynek; formája csak ennyit tűr meg s ezt is inkább nagy és -kiemelkedő, mint finom vonásokban.</p> -<p>S mit tesz az ifjú Dumas, hogy czélját, egy társadalmi osztály -ismertetését elérhesse, de a melyet még sem érhet el? Műve -tartalmát figyelmesen vizsgálva csakhamar észre veszszük, hogy -igyekszik akarata ellen minél kevésbbé drámai lenni.</p> -<p>Mindjárt először is feltünő az, hogy e műben néhány oly személy -szerepel, kik tulajdonkép egyszer sem lépnek föl. Ilyen a többek -közt Lornan grófnő, pedig e nő elhatározó befolyással van a -cselekvény fejlődésére. E mellett Hippolyt, Santis, Vernières -asszony több tért foglalnak el, mint a mennyi megillethet oly -személyeket, kik a cselekvényre kevés befolyással vannak. Honnan -van ez? Mert a költő egy osztályt akart megismertetni, a -<i>Demi-monde</i>-ot s e személyek nélkül rajza hiányos lett volna -és e személyeknek sokat kell beszélniök, hogy magokat és körüket -megismertethessék.</p> -<p>Regényben mennyivel könnyebben és hatásosabban czélt érhetett -volna a költő, mennyi más személyt léptethetett volna még föl, a -<span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span> kiket most mellőznie kellett s a kik -teljesebben föltárták volna előttünk e kör titkait. S ha tovább -vizsgálódunk, nem tünik-e föl különösen az is, hogy a nők úntalan -látogatják a férfiakat, mintha a férfiszoba boudoir volna s immár a -nők udvarolnának a férfiaknak? Igaz, e nők nem a jó társaság -hölgyei, de Olivér nem úgy jellemzi-e őket, mint a kik -származásukra, külsőjökre, előitéleteikre nézve hasonlók a jó -társaság hölgyeihez? S ez természetes. Minél inkább annak akar -tartatni valaki, a mi nem, annál jobban figyel fölvett szerepének -külsőségeire. Olivér szavai szerint az ifjú Dumas ezt jobban tudja, -mint bárki. Miért vét hát mégis ellene, miért akarja -valószinütlenné tenni cselekvényét? Mert kénytelen volt, mert -tárgyát, a mind azt felfogta, csak így volt képes beerőszakolni a -dráma korlátai közé. Regényben mint nem kellett volna küzdenie e -nehézséggel; mily könnyen összehozhatta volna a nőket a férfiakkal, -a nélkül, hogy mint a drámában, untalan szobájokig fáraszsza.</p> -<p>A jellemzésben sem találjuk meg a drámait. A mű személyei -többé-kevésbbé mind olyanok, melyek csak regényben domborodhattak -volna ki egészen élethű alakokká. A dráma korláta rájok nehezül és -megbénítja őket; azután annyi különböző elem vegyítéke van bennök, -hogy kifejtésökre a drámai cselekvény, mely inkább <span class= -"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> csak -egyszerű és határozott szenvedélyeket tűr meg, nem elegendő.</p> -<p>Regényben a szerző könnyen elkerülhette volna azt a hibát, hogy -midőn Olivért lovagiasnak akarja festeni, lovagiatlannak fesse. E -lovag, ki mindvégig teljességgel nem akarja megmondani Raymondnak, -hogy Susanne kedvese volt, a regényben bizonyosan nem lesz -kénytelen a szerelmes levelek titkát elárulni. A költő talált volna -más módot, melylyel meséjét tovább szője. Regényben Olivér -bizonyosan kevesebbet okoskodik, moralizál és gorombáskodik, mert a -költőnek lett volna módja, hogy mindezt önmaga tegye meg. Regényben -Raymond jelleme is máskép ütött volna ki. Inkább értettük volna a -jó afrikai együgyűségét és erős szenvedélyét; ott ki lehetett volna -vinni, hogy se komikai, se tragikai szinezettel ne birjon és mégis -érdekes legyen. A drámában e miatt oda a hatás. Nem tudjuk; -nevessünk-e a jó bolondon vagy szánjuk? Midőn mindent megtud -Susanne multját illetőleg és épen Susannetól és mégis szereti őt, -itt drámailag vagy erős komikumnak, vagy erős tragikumnak kellene -kifejlődnie. Nem fejlődik, mert a költő sem akarja. Mindezt -regényben kár nélkül teheti vala. Itt kárral teszi s elvégre is -Raymond előttünk érthetetlen marad. Még a legsikerültebben rajzolt -alak, Susanne is szenved a drámai nyűg miatt. Regényben részletesen -festve <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span> mennyivel természetesebben tűntek volna -föl a nő cselszövényei, melyekben a subtilitás miatt kevés a drámai -s a drámaivá lenni akarás miatt kevés a valószinű. A mű végén -mennyire kénytelen a szerző néhány szóval megrontani a legtöbb -előszeretettel rajzolt jellemét. Susanne bevallja, hogy Thonnerins -marquisnak nem küldötte vissza mind a vagyonát illető iratokat. Ezt -azon Susanne vallja be, a ki még kijátszatásakor is azt mondja -Raymondnak, hogy nevéért és nem vagyonáért szerette s még -megaláztatásakor is a becsület némi maradványaival takarózik. Miért -teszi ezt a költő? Mert nem tudja máskép tudtára adni a közönségnek -Susanne csalfaságát. Regényben egy tollvonással segíthetett volna a -bajon.</p> -<p>S vajon a véghatás, melyet ez a mű reánk tesz, miért annyira -határozatlan, miért hogy a kedélyt sem tragikailag, sem komikailag -nem érdekli. Egyéb okok mellett bizonyosan a forma miatt. E tárgy -drámai alakban alig idézhet elő más hatást. Regényben egészen -máskép ütött volna ki. A költő oda állíthatta volna saját -egyéniségét; humorával vagy iróniájával kibékíthette volna mindazt, -a mi máskép könnyen sértheti az æsthetikai érzést; a viszonyok és -egyének részletes és lélektani rajzával érdeket gerjeszthetett -volna fel s úgy festhette volna <i>Demi-monde</i>-ját, hogy az -valószinűbbnek s mégis költőibbnek tünjék föl. Így kedvetlenül -<span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span> fordulunk el a rajztól. Nem találjuk se -hűnek, se költőinek, s e nőket, kik iránt a költő ellenszenvet -akart bennünk felkölteni, csaknem szánjuk, mert a férfiak mindíg -alázzák bennök nemcsak az egyént, hanem magát a nőiséget is; mert e -férfiak épen nem érdemlik becsülésünket. Mi joga van a goromba -Olivérnek leczkézni a <i>Demi-monde</i> hölgyeit, midőn ő maga is -köztök él és velök szoros viszonyban? Miért érdekeljen bennünket az -együgyű Raymond, ki elég ostoba szeretni Susannet s elég rideg -csalódását épen nem venni komolyan? S miért érezzünk a költő iránt -rokonszenvet, ki a nőkről minden eszményi zománczot letörül s nem -annyira romlottságukat akarja felmutatni, mint azon tisztelet és -lovagiasság ellen küzd, mely a férfinak a nő iránt bárminő -viszonyok közt kötelessége.</p> -<p>Épen azért méltánylandó volt Bulyovszkyné, ki Susanne jellemét -némi költői fénynyel igyekezett bevonni, épen azért hibáztatható -Feleki, ki Olivér jellemét durvábban fogta föl, mint a hogy a költő -festi.</p> -<p>Ez előadás egyébiránt Bulyovszkynénak valóságos diadala volt. -Alig játszott valaha oly művészi egyöntetűséggel, mint ma. Minden -jelenete sikerült. Csak azt sajnálom, hogy a mű hosszas fejtegetése -után nincs terem játéka fényoldalait kiemelhetnem, csak azon -<span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span> örülök, hogy mégis alkalmam van, – -habár csak néhány sorban is – gáncs nélkül mutatnom be hódolatomat -oly tehetség és szorgalom iránt, kit a mi «demi-critique»-ánk egyik -közlönye annyira ledorongolni igyekszik. <span class= -"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>SIGNORA RISTORI.</h2> -</div> -<p class="right">Berlin, 1855 november 26-án.</p> -<p>A porosz fővárosban közelebbről három egyén nyújtott rendkivüli -élvezetet a művészet és irodalom barátainak: Joachim, -hegedüvirtuoz, ki egy pár nap előtt adta utolsó hangversenyét; -Philarète Chasles, híres kritikus, a Collège de France egyik -tanára, ki az énekakadémia nagytermében nem rég kezdte meg -felolvasásait az angol és franczia regényirodalomról; Ristori, a -turini királyi szinház tagja, ki hazatérő útjában Berlint is -meglátogatta s a királyi dalszinházban kétszer lépett föl.</p> -<p>Mint magyarnak, talán Joachim hazánkfia iránt kellene leginkább -érdeklődnöm; mint olyan, ki néha kritikával foglalkozom, talán -Philarète Chasles eszméit tartoznám fejtegetni; de őszintén szólva, -engem csak Ristori érdekelt, csak róla tudok írni, vagy jobban -mondva elragadtatásomról.</p> -<p>E kis hazafiatlanságot, e kis közönyt a tudomány <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> iránt -meg tudom magamnak bocsátani. Miért is ne? Joachim nem tud -hegedűjén annyi édes, annyi fájó hangot kicsalni, a mennyit Ristori -egyetlen sóhaja magába zár; Philarète Chasles nem magyarázza oly -mélyen és hűn az angol és franczia regény-irodalom hőseit, mint -Ristori Alfierit és Schillert s elvégre elragadtatásom örömei közé -hazai művészetünk gondjai vegyültek: a mi árva tragédiánk sebeit -kötözgetém.</p> -<p>Meglehet, hogy egész Berlinben talán csak én voltam ennyire -elragadtatva, én szegény ábrándozó, a ki évek óta esengem a -tragédiát és évek óta nélkülözöm. De tehetek-e róla, hogy én néha a -szinházban a fölindulást, a megilletődést keresem: vágynám -visszaidézni tünedező álmaimat, elpazarolt könyeimet s egy -felemelkedett érzésben feledni az élet apró nyomorúságait? De -tehetek-e róla, hogy nem láthatom Rachelt, hogy a mi szinésznőink a -tragédiákban sohasem tudtak eléggé meghatni, hogy a német -szinésznők között csak Seebachot s csak Gretchen szerepében -bámulhattam, hogy a berlini királyi szinház nőszemélyzetében -egyetlen kitünőbb szinésznő sincs? De tehetek-e róla, hogy Ristori -nagy szinésznő s hogy engemet, bár előadásaira egy franczia -fordításból csak nagy bajjal készülhettem el, elragadott, megrázott -s visszaadta hitemet a tragédiában.</p> -<p>Ristori több, mint a hogy a hír beszélte. Az <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> -valótlan, hogy a párisi journalistika csak azért emelte, mert -Rachelre ingerült volt s hírét inkább a műtárlatra Párisba tódult -idegenek állapították meg, mint a kritika és műértő közönség. Ő -alkalmasint van annyi, ha nem több, mint Rachel s jelenleg -Európában a tragikai múzsa egyetlen gyermeke. A német közönség és -kritika is meghajolt előtte. Berlinben rendkivüli hatást idézett -elő. Közönség és kritika egyformán el volt ragadtatva. Csak egy pár -kritikus észak-német hidegvére tiltakozott a déli szenvedélyesség -ellen, vetette szemére az olasz-franczia páthoszt, a túlzott -arczjátékot s látszott mintegy óhajtani, hogy kissé szelidebben, -kissé jobban játszszék, mint talán a szép Fuhr Lina, vagy a jó -Birch-Pfeiffer asszony. Szegény Lessing, ha tudtad volna, hogy -midőn hazád irodalmát a franczia irodalom jármától megmented, -mennyi nevetséges jelenetre adsz egyszersmind alkalmat! Hány jámbor -földid fejét zavarta meg a te nagyszerű polémiád! Azóta a -legrosszabb német drámaíró is megvetőn tekint Corneille- és -Racinera, a legegyügyűbb német szinész is fitymálva emlegeti Talma -vagy Rachel páthoszát s még a legderekabb német kritikus is -hazafias kötelességet hisz teljesíteni, ha legalább életében -egyszer neki ronthat a francia vagy általában a román -művészetnek.</p> -<p>Azonban Ristori legkevésbbé szorult az én <span class= -"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> -védelmemre. Benne minden megvan, a mi szinésznőt nagygyá tehet. A -természet semmit sem tagadott meg tőle s ő maga mindent -megszerzett. Az ő érdemei nem pusztán a franczia-olasz szinészeti -iskola kitünő sajátságain alapulnak, melyeket annyira hűn képvisel. -Neki megvan az a sajátsága, a mi minden művészetben csak a -lángészé: az egészben keresni a hatást, az egyöntetűségben -szabatosságot, a természetesben az eredetit és újat. Ő egyetlen -saspillantással s a legtermészetesb oldalról fogja föl szerepét s -egyszersmind e szellemben emeli érvényre. Talán a részletek apróbb -árnyalataiban ejt hibát, de ott soha sem, hol az egész körrajzzá -alakul. A részleteknek az a lelkiismeretes kidolgozása, túlpontos -érvényesítése, melynek az egész legtöbbször áldozatul esik, a -természetesnek az az aggályos keresése, melyből oly természetesen -foly a mesterkélt, az a szenvedélyes előszeretet a nagy mozzanatok -iránt, mely szüntelen a nekikészülés és ellankadás hangulatait -szűli, egyiránt távol vannak tőle s mennyi élet, hűség, összhang ez -egészben felfogott, természetesen visszaadott, egyöntetűen -érvényesített szerepekben, több, mint a mennyit a költő beléjök -lehelt, mert Ristori egyszersmind teremt: jóvá tesz, vagy eltakarja -a költő hibáját.</p> -<p>E geniális nő többé már nem fiatal. Túl lehet harminczadik évén. -Nem ingerlően bájos, hanem <span class="pagenum"><a name="Page_141" -id="Page_141">-141-</a></span> szabályosan szép s inkább magához -vonz, mint meghat, mint csodálatra ragad, vagy megdöbbent. A tiszta -nőiség az, mi egész lényén elömlik. Termete szoborszerű, melyen a -ruha festői redőzetben hullámzik. Mozdulatai nyugodtak s -nemességöket a szenvedély legkitörőbb perczeiben sem vesztik el. -Taglejtésében semmi habozás vagy erőltetés. A taglejtés nála együtt -születik az érzéssel, a szóval s ez utóbbit mindig önkénytelenül -pótolja. Midőn meghajlik és összerogy, avagy rohan és karjait tárja -ki, mind a legplastikaibb és még sem az, mert hol a szobrász, ki az -idomokba élő és folytonos szenvedélyt tudjon lehelni: a -kétségbeesés, az öröm, az elfojtott bánat, a kitörő düh emelkedő és -szálló árnyalatait? Arcza bámulatosan mozgékony és kifejező. E -finoman metszett ajkak és szemek s ezek a jelzett arczvonalak -beszélnek; kimondják, a mit a szív titkolni akar, de a mit többé -nem titkolhat, a mit e szó képtelen kifejezni a sejtelem -leggyöngébb, az akarat legönkénytelenebb mozzanatától kezdve a -küzdelem és tett viharos kitöréséig s a küzdelem és kétségbeesés -perczeiben mily erős és mély fájdalom nyilatkozik ez arczon, e -szemekben. Kedved volna elfordulni a szinpadtól, de oda vagy -bűvölve, mert a szenvedélyek e hű rajza sohasem hágja át a művészet -határait s borzadály helyett csak a legmélyebb tragikai hatást -érzed. <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span> S mit mondjak szavalatáról? Hangjának -változatossága annyira végtelen, hogy még oly finom árnyalatokat is -ki tud emelni, melyet az értelem alig jelölhetne ki; oly tisztán -beszél, mintha csak a levegő csendülne meg s olyan mély érzéssel, -mintha szívében volna ajka s a bensőség e mély kifejezése bizonyos -déli lágyságban olvadoz. Talán épen ezért a megvetés, gúny, harag, -gyűlölet kevésbbé sikerülnek neki. Hagyján. E hiányt gazdagon -kárpótolja, mert mosolyogni és sírni, szeretni és meghalni csak ő -tud a világon. Mennyi érzést, mennyi gondolatot leplezhet föl -egyetlen sóhaj, egyetlen zokogás! Mennyi költészet rejlik egyetlen -hangban, egyetlen szóban! Mennyire vetekedhetik a szavalat az ének -hatásával. Ristori bírja a tragikai szavalat legnagyobb titkát: -igen érezhetőn, mégis úgy emeli ki a rhythmust, hogy az értelmesség -semmit sem szenved; megköti bizonyos emelkedettség, mégis oly -szabadon rezegteti az érzések árnyalatait, mintha csak akkor -gondolta volna ki a verssorokat.</p> -<p>Még ez nem minden. Úgy látszik, mintha e nőben valamely -rejtélyes varázs volna. Mintha nem is volna szinésznő, mintha nem -is játszanék, hanem élne, valóban érezné, a mit játszik; mintha nem -is tudná, hogy tapsoló közönség gyönyörködik kínjain, csak magával -volna elfoglalva s nem annyira művészetével, mint <span class= -"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> -egyéniségével hatna. Csalódás! Annyira megszoktuk mesterségnek -nézni a művészetet, hogy többé nem ismerünk rá, annyira kizártuk a -lelkesülést a művészetből, hogy mintegy megbotránkozunk benne. E -rejtélyes varázs titka egyszerű: Ristori lelkesülve játszik, -Ristorit lelkesíti a tragikai költészet. E deli termet, e mozgékony -arcz, e szép hang a természet adománya; e mély belátás a szerepekbe -az értelem műve; e készség a kivitelben a gyakorlatból foly; de az -erő, mely mindebből teremt, a bűbáj, mely mindezt átjárja, a -szívben rejlik. Hathatna-e oly mélyen reánk, ha maga is nem volna -mélyen meghatva, ha nem értené a tragikai költészet nagy eszméit, -ha nem visszhangzanának kedélyén azok az érzések és szenvedélyek, -melyeknek örömét és kínját, tévedését és bukását rajzolnia kell? -Csoda-e tehát, ha felindul, ha szenved, ha sír, ha neki e festett -ház, e szűk szinpad az élet tágas világa? E nélkül megszűnnék -művésznő lenni, mert csak a lelkesülés tud előidézni lelkesülést, -mert csak a lelkesülés a művészet forrása. Ez az, a mi élessé és -áthatóvá teszi az észt; ez az, a mi hitet és kitartást önt a -szívbe; ez az, a mi mindkettőt a teremtés ereje és örömével áldja -meg. Ez tulajdonképen a lángész, a tanulmány, a dicsőség: -minden.</p> -<p>Mindamellett Ristori szerepléseinek sikere <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> -egyelőre igen kétségesnek látszik. Csak kétszer léphetett föl: -először Alfieri <i>Mirrá</i>-jában; másodszor: Schiller <i>Stuart -Máriá</i>-jában.</p> -<p>Alfieri iránt kevés rokonszenvvel viseltetnek a németek, már -csak azért is, mert sok tekintetben Corneille és Racine tanítványa. -Költészetének egyszerű férfiassága szerintök merev zordonság. Nem -méltányolják eléggé azt a körülményt, hogy Alfieri, midőn -megújította az olasz drámát, az érzelgő lágyság és czifra üresség -ellen indított visszahatást s a visszahatásnak mindig természetében -van, hogy tovább menjen, mint kellene. Azt is feledik, hogy -Alfieri, bárminő drámai iskolához tartozott is, valódi költő volt, -oly drámaköltő, kihez hasonlót a németek Goethén és Schilleren -kívül nem tudnak felmutatni.</p> -<p>Annyi igaz, hogy <i>Mirra</i> legkevésbbé oly mű, mely az -Alfieri iránti elfogultságot el tudná oszlatni. E mű alapeszméje -tudniillik, hogy egy leány szereti tulajdon édesatyját, a -legkétségesebb becsű tragikum. Tartani lehetett, hogy a -legművészibb játék sem győzheti le azt az ellenszenvet, melyet e mű -bizarrsága okvetlen felkölt.</p> -<p>A másik műre nézve sem voltak kedvező kilátások. Egy híres -német, úgyszólva nemzeti dráma, az imádott Schiller műve nem igen -pontos s e mellett rövidített fordításban. Fölfoghatja-e egy olasz -nő Schillert, vagy ha <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span> fölfogja is, eltörölheti-e azon sok -jeles Stuart Mária emlékét, kiket a német közönség és kritika mint -fölülmulhatatlanokat ünnepelt? Mindezek ellenére is a diadal -tökéletes volt. A német közönség el volt ragadtatva, feledte -Alfierit, feledte Schillert és meghódolt Ristorinak.</p> -<p>Mirra királyleány és boldogtalan; fiatal, szép, e mellett -menyasszony és halni akar, senki sem tudja bánata okát, szülői sem, -kik jók, gyöngédek hozzá; vőlegénye sem, a kit maga választott; -dajkája sem, a ki anyja, testvérje, barátnéja egy személyben. Mirra -atyját, tulajdon édesatyját szereti. E bősz és bűnös szenvedély -egész ifjúságát elhervasztotta. Anyját, ki vetélytársnéja, gyűlöli; -atyja elől, kit bírni óhajt, menekül; vőlegényét, kit becsül, -sajnálja; dajkája, ki vigasztalni igyekszik, terhére van. Önmagát -megveti s átkozza s még panaszolnia, imádkoznia sem lehet. -Szenvedélyét sivár lelkierővel igyekszik titkolni és szüntelen -elárulja magát.</p> -<p>Mindez feltűnt Ristorin már első jeleneteiben. Lassan és -méltósággal lépett elő, de mintegy meghajolva az önvád és fájdalom -súlya alatt; szemérmes, de megtört fényű szemei, melyek hol lángba, -hol könnybe olvadnak; nyugodt arcza, de a melyet remegő ajkai -meghazudtolnak, a kisértetiest és megindítót különös vegyületben -játszták. Atyja épen <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span> akkor vőlegényével, Pereóval hagyta őt. -Midőn megpillantja atyját, összerebben; aztán erőt vesz magán, -Pereóhoz közeledik, az elfojtott kín sziszegő hangján suttogva -magában:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0"><i>Ei con Pereo mi lascia…? Oh -rio cimento!</i><br /></span> <span class="i0"><i>Vieppiü il cor mi -si squarcia.</i><a name="FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href= -"#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a><br /></span></div> -</div> -<p>Pereo tudakolja bánata okát s le akar mondani kezéről. Mirra -ezalatt mind nyugodtabb lesz, de ez a vőlegényt inkább -elszomorítja, mint vigasztalja. Ekkor azzal menti magát, hogy csak -azért bús, mert el kell válnia szülőitől. Aztán mintha fájna, hogy -tettet, hogy nem tud eléggé tettetni, némi izgatottsággal esküszik -szerelmet vőlegényének, ki hinni kezd neki s el van ragadtatva. -Azonban lassan-lassan önfeledtté, búskomolylyá válik, noha még -mindig biztató hangon mondja e szavakat:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i4"><i>No; questo è il giorno; ed -oggi</i><br /></span> <span class="i0"><i>Sarò tua sposa. – Ma, -doman le vele</i><br /></span> <span class="i0"><i>Daremo ai venti, -e lascerem per sempre</i><br /></span> <span class="i0"><i>Dietro -noi queste rive.»</i><a name="FNanchor_3" id= -"FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class= -"fnanchor">3)</a><br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span></p> -<p class="i0">Pereo bámul és kérdi: hogyan lehet az, hogy szülőiért -búsul s mégis örökre akarja őket elhagyni. Mirra arcza búskomorabb -kifejezést ölt, egészen elméláz s a lemondás mély bánatával -sóhajtja:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0"><i>Il vo’; per -sempre</i><br /></span> <span class="i0"><i>Abbandonarli; e morir -di dolore.</i><a name="FNanchor_4" id="FNanchor_4"></a><a href= -"#Footnote_4" class="fnanchor">4)</a><br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Pereo azon fölkiáltására, hogy arcza s beszéde -kétségbeesést árul el, újra erőt vesz magán. Nem tagadja szörnyű -fájdalmát, de legyőzni igéri és gyöngéden susogja:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0"><i>Sollievo in -te…!</i><a name="FNanchor_5" id="FNanchor_5"></a><a href= -"#Footnote_5" class="fnanchor">5)</a><br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Pereót e mosoly kétségbeejti s a szülőkhöz siet, hogy -felbontsa a házasságot. Ekkor Mirra kevés mozdulatot tesz, Pereo -vissza akarja tartóztatni és egyedül marad. Kétségbeesése egy bősz -kiáltásban tör ki. Megijed önmagától, fél egyedül maradni s -gyermekesen örvend, hogy dajkája belép, kinek kérdezősködése, -vigasza azonban még inkább felindítják. Mélyen elkeseredik, halni -akar. Kéri dajkáját, hogy ölje meg, mire ez sírni kezd. Ekkor ő is -könnyekre fakad, zokog, megenyhül. Jól esik hitetni magával, hogy -még van ereje legyőzni szenvedélyét és Pereóhoz menni férjhez. -Arcza <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span> nyugodt lesz, bár szemeiben még könnyek -csillognak; fölegyenesedik, bár tagjai még remegnek s az -elhatározás öröme és büszkeségének egy futó sugara villan meg -szomorú alakján.</p> -<p>E jelenetekben Ristori folyton két hangulat közt hánykódott s -midőn átment a harmadikba, ezt amazokban olvasztá föl. Legyőzni, -titkolni akarta kétségbeesését, de küzdelmével mindig elárulta, -pillanatokra eltitkolta, legyőzte, de mindig kifáradván, -álmadozásba sülyedt, a mi ismét ugyanoda vezette vissza. Végre -panaszolnia, sírnia lehetett s ettől enyhülni, erősödni látszott. -Csak látszott. Ez enyhület inkább a kifáradt kétségbeesés volt s ez -erőben a még folyvást tartó küzdelem nyilatkozott.</p> -<p>A következő felvonásban már e lélekállapot legszélsőbb végleteit -tünteti föl. Némi könnyelmű derültséggel lép be, de a mint együtt -látja atyját, az ő kedvesét, anyjával, ki neki vetélytársnője, -elsötétül és reszketni kezd. De anyjának gyöngédsége s atyjának -aggodalma bűnét és gyalázatát még mélyebben éreztetik vele, mint -valaha. Szemei vad lángban égnek, ajkai rángatódznak, szívéhez kap -és tüzes arczkifejezéssel suttogja fogai közt:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i8"><i>O Mirra, è -questo</i><br /></span> <span class="i0"><i>L’ultimo sforzo. – -Alma, corraggio.</i><a name="FNanchor_6" id= -"FNanchor_6"></a><a href="#Footnote_6" class= -"fnanchor">6)</a><br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span></p> -<p class="i0">Mindhiába, Mirra az elhatározás erejével sohasem -tudja legyőzni kétségbeesését. Neki sírnia, panaszkodnia kell, hogy -erőt és enyhülést nyerhessen. Most is csak, miután panaszkodott, -menthette magát; sírt, de ki meri mondani, hogy kedélye már -gyógyul, hogy Pereo neje akar lenni, csak ekkor tud mosolyogni, -csak ekkor suttoghatja gyöngéden e szavakat:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i8"><i>Or mi -ritraggo</i><br /></span> <span class="i0"><i>A mie stanze, per -poco: asciutto affatto</i><br /></span> <span class="i0"><i>Recar -vo’il ciglio all’ara; e al degno sposo</i><br /></span> -<span class="i0"><i>Venir gradita con serena fronte.</i><a name= -"FNanchor_7" id="FNanchor_7"></a><a href="#Footnote_7" class= -"fnanchor">7)</a><br /></span></div> -</div> -<p>Azonban a mint a menyegző órája közeledik, mind nyugtalanabb -lesz, az elfojtott kín újra ránehezül s a végküzdelemre egész -erejét látszik összeszedni. Már lobog az oltár, összegyült a -násznép. Mirra dajkájára támaszkodva jelen meg. Halvány és -mozdulatlan, mint egy márványszobor, nyugodt és hallgatag, mint egy -halálra vált. Mintha vasakarata összezúzta volna szívét, mintha -semmi fájdalma nem volna már. A vallás szolgája imádkozik s a -megzendülő kar a szerelem testvérét, Hyment dicsőíti. Mirra lelkét -ringatni látszik az ének, egy önfeledt pillantást vet atyjára és -összerendül. <span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span> Dajkája fülébe susogja, hogy reszket. -<i>Taci: deh! taci</i>,<a name="FNanchor_8" id= -"FNanchor_8"></a><a href="#Footnote_8" class="fnanchor">8)</a> -válaszol egy haldokló sóhajával. <i>Non, non è ver, non -tremo</i>,<a name="FNanchor_9" id="FNanchor_9"></a><a href= -"#Footnote_9" class="fnanchor">9)</a> ismétli erős hangon. A -karének újra megzendül s a szerelem és Hymen anyját, Venust -dicsőíti. Mirra egy heves mozdulatot tesz, mintha végerejét akarná -összeszedni. Hasztalan! Keze nehezülő fejen simul el, szeme -káprázik, térdei inganak. A karének újra megzendül s az alvilág, a -fúriák ellen kér segélyt az istenektől. Ekkor Mirra, mintha -keblében érezné a fúriákat, vadul kitépi magát dajkája s szülői -karjai közül s eltorzult arczczal, görcsös vonaglások közt tántorog -az oltárhoz. Szemei egy pontra merednek, bősz hangon kiáltoz és -szülői karjaiba roskad.</p> -<p>Ez a jelenet hasonlíthatatlan. A kétségbeesés ily hű s annyi -művészi hatással kivitt rajza minden várakozást fölülmúl. Az -ájulásnál csak felocsudása meghatóbb. Néhány pillanatig -mozdulatlanul, életjel nélkül fekszik. Arczán a megfagyott kín, a -kínok közt kiszenvedett halott kifejezése. Üvegesedett szemei csak -lassan és bágyadtan élénkülnek, merevült teste meg-megmozdul, -ajkairól egy sóhaj lebben el, és föltekint, atyja haragos -pillantásával találkozik, atyja szigorú szavait hallja. Mintegy -<span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> örülni látszik, hogy atyja ingerült -ellene, féltérdre emelkedik és halált kér tőle. Atyja megtagadja és -távozik. Ekkor Mirra hirtelen feláll, anyjához rohan, ki -hasonlóképen megtagadja tőle a tőrt. Ezért mintegy oka lévén anyja -ellen felindulni, egyszersmind mintegy vetélytársát támadja meg -benne. Vádlón emeli föl szemeit s megrendítő zokogással -kiáltja:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i8"><i>Tu prima, tu -sola,</i><br /></span> <span class="i0"><i>Tu sempiterna cagione -funesta</i><br /></span> <span class="i0"><i>D’ogni miseria -mia.</i><a name="FNanchor_10" id="FNanchor_10"></a><a href= -"#Footnote_10" class="fnanchor">10)</a><br /></span></div> -</div> -<p>De midőn anyja e megfoghatatlan felindulásán összeborzad és -sírva tárja ki karjait, mintha álomból ébredne, rábámul, -megszégyenülve süti le szemeit, a félelem, engesztelés, a -tehetetlen fájdalom hangján mondja el e mentő és kétségbeesett -szavakat:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i8"><i>Tu, sì, de’ mali miei -cagione</i><br /></span> <span class="i0"><i>Fosti, nel dar vita ad -un’ empia; e il sei,</i><br /></span> <span class="i0"><i>S’or di -tormela nieghi; or, ch’io ferventi</i><br /></span> <span class= -"i0"><i>Prieghi ten porgo.</i><a name="FNanchor_11" id= -"FNanchor_11"></a><a href="#Footnote_11" class= -"fnanchor">11)</a><br /></span></div> -</div> -<p>Atyjával szemben hasonló finom lélektani árnyalatokat tüntet -föl. Ez a katastropha az utolsó <span class="pagenum"><a name= -"Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> felvonás. Az atya szigorú -szemrehányásokban tör ki. Mirra felindul, de nem a -szemrehányásokon, hanem mert atyjával egyedül van. Tekintete mind -atyján csüng s mintha növekedni érezné szenvedélyét, hevesen -felkiált:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0"><i>Deh! perchè allor… non mi -uccidevi?</i><a name="FNanchor_12" id="FNanchor_12"></a><a href= -"#Footnote_12" class="fnanchor">12)</a><br /></span></div> -</div> -<p>Atyja elmondja, hogy Pereo meghalt s érte ölte meg magát. – -Mirra sötéten néz maga elé, elméláz és önkénytelen lebben el -ajkairól:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i8"><i>Io sola, io degna -sono</i><br /></span> <span class="i0"><i>Di morte… E ancor -respiro?</i><a name="FNanchor_13" id="FNanchor_13"></a><a href= -"#Footnote_13" class="fnanchor">13)</a><br /></span></div> -</div> -<p>Ez az öngyilkos mélázása. E percztől fogva féltjük őt. Hangjában -nemcsak az önvád csendült meg, hanem egy sivár szándék visszhangja -is: a halál vágya és sejtelme. S ekkor atyja ráriad, tudni akarja -titkát; felszólítja, hogy nevezze meg kedvesét, mert ily -kétségbeesésnek csak szerelem lehet oka. Mirra egész testében -megreszket és majd félénken, majd dühösen, de atyjától elfordulva -ejti ki e szaggatott szavakat:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0"><i>Io?… d’amor?… Deh! nol -credere…</i><a name="FNanchor_14" id="FNanchor_14"></a><a href= -"#Footnote_14" class="fnanchor">14)</a><br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span></p> -<p>A mint tovább foly a párbeszéd, az atya majd szigorún, majd -gyöngéden szól. Mirrát valamely tébolyszerű hangulat fogja el. -Mintegy jól esik titkától menekülni, melyet nem mer kimondani, csak -távolról czéloz rá; mintegy örül, hogy közeledik halála, noha nincs -ereje öngyilkossá lenni. Végre atyja elutasítja magától. Mirra az -elfojtott szerelem egész szenvedélyét, az elválás egész fájdalmát -egy mosolyba olvasztva, remegő hangon kiált föl:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i4"><i>Da te morire io -lungi?</i><br /></span> <span class="i0"><i>Oh madre mia felice! -almen concesso</i><br /></span> <span class="i0"><i>A lei sarà… di -morire… al tuo fianco.</i><a name="FNanchor_15" id= -"FNanchor_15"></a><a href="#Footnote_15" class= -"fnanchor">15)</a><br /></span></div> -</div> -<p>A titkot arcza, hangja, beszéde egyaránt föllebbenté. Mindent -feled és édes odaadással csügg atyján, de midőn ez összeborzad s -istentelennek nevezi, bőszülten riad föl s rohan végig a szinpadon, -mintha el akarná rejteni magát; magán kívül ragadja ki atyja -kardját s döfi keblébe. Mindez egy percz műve volt. A mihez nem -volt ereje, de a mit óhajtott, megtörtént. Atyja lábinál halhat meg -s végperczében, midőn szeretnie szabad, egyszersmind bűnhődhetik. -Gyöngéden tekint fel és boldog. Pillanatra árny vonul el arczán. -Anyja <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span> jut eszébe s kéri atyját, hogy anyjának -ne szóljon titkáról. Szemei még mindig boldog mámorban égnek, de -midőn anyja belép s megtudván titkát, atyjával együtt odahagyja, -arcza sötét, sivár kifejezést ölt, csak ápolására siető dajkájának -megjelenésére vonul el egy fájdalmas mosoly ajkain, rendül meg -szemében egy könny – a kétségbeesés utolsó enyhülete.</p> -<p>Mindezt Ristori megrázó hatással érvényesítette. Nem tudja az -ember, mi benne bámulatosabb: a tehetség-e, vagy a tanulmány, -melyeket az ugynevezett geniális szinészek nem tudnak együtt -gondolni; a lelkesülés-e, vagy a számítás, melyeket a kritikusok az -úgynevezett tárgyilagosság nevében külön választanak? Ristori -megmutatta, hogy e négy dolog tulajdonképen egy. Mirra -természetellenes és egyhangú szerepe ily hihetőn, ennyire -változatosan csak a lángész megfeszített szorgalmának, csak a -lelkesülés egész életre kiható erejének sikerülhet. Hátha még -<i>Stuart Máriá</i>t is ide gondoljuk.</p> -<p>Mi mindent teremtett Ristori Stuart Mária szerepéből? E szép és -szerencsétlen, e büszke és megalázott, könnyelmű és nemes szívű, -bűnös és jogtalanul lefejezett királynő, talán most talált először -méltó képviselőre. Ristori mind kiemelte e vonásokat. E mellett a -költői és történeti Máriát összeolvasztani igyekezett; a katholikus -királynőt is személyesíte, <span class="pagenum"><a name="Page_155" -id="Page_155">-155-</a></span> ki hiteért szenved és hitéből merít -vigaszt és erőt.</p> -<p>Az első jeleneten méltóságot és gyászt önt el. Ez -udvarhölgyeihez intézett szavait:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0"><i>Un ornamento la reina non -forma.</i><a name="FNanchor_16" id="FNanchor_16"></a><a href= -"#Footnote_16" class="fnanchor">16)</a><br /></span></div> -</div> -<p class="i0">nemcsak ajkai ejtik ki, hanem egyszersmind arcza, -mozdulatai is. E méltóság oly vonzó, mert bájai aranyozzák és -bánata szenteli meg. S nemcsak börtönőrével szemben királynő, hanem -udvarhölgye irányában is. Csak midőn vádolja magát hajdani bűneiért -és bősz éji látomásait kezdi elbeszélni, szakadoz le róla a -láthatlan királyi bíbor s lesz szerencsétlen nő, a ki barátnét, -testvért keres. Ez önvád alatt melyet inkább hevesen, mint -bensőséggel, inkább az izgatott képzelődés, mint az összezúzott -szív hangján mond el, a könnyelmű és ideges nőt tünteti fel. Innen -foly az a hirtelen átmenet is az öröm és remény hangulatába a -Mortimerrel való jelenetben. Egy mosoly, mely a Leicester neve -említésekor Mortimer kétkedésére fölsugárzik arczán, a szerelmes -nőt állítja elénk, egész Máriát elénk állítja, mert e mosoly több, -mint a szerelem mosolya, egyszersmind a boszúé is, az Erzsébeten -veendő boszúé. Ristoriban az arczjáték a legbámulatosabb. -<span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> Ezzel a parkjelenetben is mesés hatást -idéz elő. Midőn belép, mintegy virradni látszik bánatos arczán az -öröm, de csak egy pár perczig tart. A szabad lég, a virágok illata, -az egész természet inkább csendes bánatra, búskomoly ábrándra -hangolják, mint kitörő lelkesedésre vagy édes álmadozásra. Inkább -magába szállva, mintegy imádkozva szavalja el azt a szép -magánbeszédet, mint örülve és élvezve. Néhol hangja sóhajban hal -el. Csak midőn Francziaországot említi, fogja el a gyermekkori -emlék édes mámora; csak midőn Erzsébetre czéloz, rezdül meg -hangjában a keserűség és indulat s ez egyszersmind átmenet arra az -iszonyra, melyet Erzsébet közeledésének híre költ fel benne. Mint -reszket és sápadoz Paulet beszéde alatt, mennyi belküzdelmet fejez -ki a Talbottal való jelenetben s midőn e jó öreg, megnyugtatására, -azt mondja neki, hogy Leicestertől nincs mit tartania, mert -Erzsébet udvarában ez azon egyetlen, a ki nem óhajtja vesztét, minő -mosolylyal ejti ki e szavakat: <i>Ben lo sapea</i>.<a name= -"FNanchor_17" id="FNanchor_17"></a><a href="#Footnote_17" class= -"fnanchor">17)</a> E mosoly ugyanaz, a mit fentebb láttunk, de most -a boszúvágy kifejezése erősebb benne, mint a szerelemé. A boszúvágy -mindinkább erőt vesz rajta. Imádkozva kulcsolja át olvasóját, mert -vallásos érzéseibe akar menekülni a szívében uralkodó daemonok elől -– s ím belép Erzsébet. <span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span></p> -<p>Mária ott áll egész testében reszketve s nem akar Erzsébetre -tekinteni, hogy inkább erőt vehessen magán, de mintegy a -kiváncsiságtól ösztönözve, föltekint és összeborzad, mert Erzsébet -arczán nem olvas jó indulatot. Ekkor elfordul tőle, majd újra -rátekint, megpillantja Leicestert is, és némi hiú önérzet, finom -gúny villan meg ajkai körül, mert Erzsébet nem szép, ő sokkal -szebb. Úgy látszik, mintha az elfojtott félelem, büszkeség és düh -tehetetlenné tennék. Azonban győznek jobb érzései. Áhítattal emeli -szemeit égre, lassan s mind nyugodtabban közeledik Erzsébethez, -csak a térdeléskor remeg vissza egy perczig s inkább kifáradva, -mint akaratból omlik lábaihoz. Ez az alázat, melyet vallásos érzés -emel; ez a fájdalom, melyet nem leplez többé büszkeség, oly széppé, -meghatóvá, fönségessé teszik. Ez az arcz, ez a hang csak egy -könnyelmű és nemes szívű, csak egy bűnös és vallásos hölgyé lehet s -minő lélektanilag megy át a fölindulásba. Erzsébet gőgös szavaira -nem indul fel mindjárt, inkább a bámulat hangját hallatja, mintha -nem hinne önmagának, mintha lehetetlen volna, hogy Erzsébet ily -gőgös és hideg legyen. Még egyszer könyörög és sír, de hangján már -érzik a keserűség, a helyzet örvénye mindinkább sodorja és előttünk -áll a büszke királynő és szenvedélyes asszony. Ki mondja meg: mikor -fejtett ki Ristori több művészetet, akkor-e, midőn <span class= -"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> inkább -királynő volt, mint asszony és megalázta Erzsébetet, vagy midőn -egészen asszony volt és a boszu és szerelem lihegésével kiáltotta -Annának:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0"><i>Anna! quanto son lieta. Io -l’abbassai</i><br /></span> <span class="i0"><i>Agli occhi di -Roberto.</i><a name="FNanchor_18" id="FNanchor_18"></a><a href= -"#Footnote_18" class="fnanchor">18)</a><br /></span></div> -</div> -<p>Mindezt semmi sem fejezhette volna be méltóbban, mint az utolsó -jelenet. A közönség oly mélyen fel volt indulva, mintha a nőt -valóban a vérpadra kisérné. Nem csoda. Ristori szomorú és fönséges -alakja egész tragikai dicsfényben ragyogott. Beléptekor némi dacz, -némi lemondás ült egyébiránt sápadt és szenvedő arczán. Azonban, -midőn hagyakozik, búcsut vesz cselédeitől, mindinkább csendes -fájdalomba olvad. Se ki nem tör, se el nem lágyul: meg akarja -kimélni cselédeit. Csak egy pillanatig nem bír magával, az utolsó -Istenhozzád elsóhajtásakor. Épen azért tüstént int kezével -cselédinek, hogy távozzanak, de ebben a kézmozdulatban van valami, -mi azt látszik kifejezni: oh maradjatok! Távozásuk után nyugodtabb -lesz s midőn gyónni és imádkozni kezd, egy térdelő szentté változik -át. Fájdalom, alázat, remény olvadnak össze vonásain s végre a -túlvilági boldogság azon rejtélyes <span class="pagenum"><a name= -"Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> derűje sugárzik fel -rajtok, melyet a nagy mesterek haldokló szentjein bámulunk. Cecil -beléptével a derűre futó felhő vet árnyat: az elhatározó percz, a -halál közeledése. De azért nyugodtan beszél Cecillel és csendes -felindulással törli le Anna könyeit, kinek Cecil a siránkozás miatt -megtiltja, hogy asszonyát a vérpadra kisérje: <i>Oh no, non -piangera</i>,<a name="FNanchor_19" id="FNanchor_19"></a><a href= -"#Footnote_19" class="fnanchor">19)</a> kiáltja a nőiesség -leggyengébb hangján, kezével födve el udvarhölgye arczát. A sheriff -már megjelent, a dob tompán pereg. Ekkor erőt vesz rajta a -borzadás, inkább idegein, mint lelkén, csaknem összerogy, de egy -felpillantás az égre s a kebléhez szorított feszület visszaadják -erejét. Vallásos fönséggel fordul a kapunak, mely a vérpadra vezet -s megpillantja Leicestert. Még egyszer s utolszor felindul, -megragadja a Leicester karját, még egyszer kitör egész szenvedélye, -de a pap által eléje tartott feszületre nézvén, csendesülni kezd. -Szemei merően függenek a feszületen, ajkai imát susognak, a hit -erején megtörik szenvedélyének e végső küzdelme is; egészen szakít -a világgal s arczán újra felsugárzik ama túlvilágias derű. -Megindul. A legfensőbb lépcsőről még egyszer visszatekint, inkább -megáldva cselédeit, mint búcsuzva tőlök s eltűnik, mint égbe -emelkedő vértanú. <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span></p> -<p>Ilyen Ristori, kit nem annyira birálni, mint rajzolni akartam. -Miért is birálnám? Eléggé megbirálta őt némely német lap, a többek -közt a Gutzkowé is; elég bölcsen kifejezték, hogy művészetében -nincs semmi eredeti, egészen Rachel, csak szebb és jobb kiadásban; -elég pontosan kijelölték, hogy mennyiben engedhető el neki olasz -származása s mennyiben nem; elég alaposan bebizonyították, hogy -játéka oly kimért, mint a classikai dráma s oly korlátlan, mint a -romantikai. Egész halmaz birálat áll előttem, melyet nem tudok -végigolvasni. Hát vajon az enyémet fogja-e valaki végigolvasni, ha -nem is Debreczenben, legalább Pesten? Hát vajon lesz-e oly magyar -szinésznő, ki a Ristorira szórt magasztalásaimért meg nem haragszik -reám? Mi jut eszembe? Elmélkedés helyett álmodozom. Lelkem -elvándorolt e hazából, hol a nagy kritikusok mellett oly kicsinyek -a szinészek és költők s ott mulat az én édes hazámban, hol -nincsenek kritikusok, csak nagy szinészek és nagy költők; ott -ballagok a Nemzeti Szinház csarnokában a nagy költők közt, ott ülök -régi helyemen s nézem a nagy szinészeket, kik épen tragédiát adnak. -Oh miért kell nekem végigvárnom mind az öt felvonást? Oh én édes -magyar tragédiám, miért kell nekem ily hosszan néznem a te sebeidet -és be nem kötözhetnem?</p> -<p>De mit akarok én? Ristori játékát követelem-e <span class= -"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> -szinésznőinktől? Oh nem. Egész Európában csak egy Ristori van. -Külföld szinészeivel akarom-e összehasonlítani szinészeinket? Miért -ne? Nekünk egy pár igen jó szinészünk és szinésznőnk van s nem egy -vígjáték s nem egy szinmű fordul meg sikerülten szinpadunkon. Mit -kívánok hát többet? Úgy félek a gúnymosolytól, hogy alig merem -kimondani: tragédiát. Hiába büszkélkedünk aranyozott és koszoruzott -szinműveinkkel: Nekünk nincs tragédiánk, hiába ámítjuk magunkat: -szinészeinkből a tragikai szellem, a pathosz egészen kihalni -készül. De talán csak én látok ily sötéten, egyedül én, ki a -nélkül, hogy gazdagítottam volna valamivel irodalmunkat, -túlkövetelek; kit a kritikában nem annyira komoly szándék és érett -megfontolás vezet, mint önkínzó ábránd és faggató gúny; ki még -mielőtt külföldnek egyetlen göröndjét tapodtam volna, már egész -külföldieskedő lettem s elvesztém a hazai művészet becsülése iránti -érzésemet. Meglehet. Valami olyat érzek, mi a lelkiismeret -furdalásához hasonlít. Oh csak én, egyedül én vagyok a hibás!</p> -<p>Miért is volnának a szinészek hibásak? Hogyan alapítsák meg ők a -magyar hang ezer báját, midőn drámaíróink oly nyelven írnak, -minővel hírlapczikket sem kellene; midőn a rhythmusos nyelv végkép -száműzve van tragédiánkból s a párbeszéd oly élethű, mint -<span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span> a hogy az utczán beszélnek? Miért ne -kiméljék ők idegeiket, miért ne legyenek hidegek, -szenvedélytelenek, midőn drámaíróink ugyanezt teszik s talán -nevetve írják számukra azt a sok érzelgő és rémes tréfát? Honnan -meríthetnének ők tragikai lelkesülést, midőn drámaíróink tragikai -alakjai oly szánandók s tragikumuk alig több, mint tőr és méreg. -Nem, nem, a szinészekben nincs hiba. De miért volnának a drámaírók -hibásak? Miért írjanak ők emelkedett tragédiai nyelven, miért -kínlódjanak hónapokig a rhythmuson, miért igyekezzenek nyelvünk -egész erejét, szellemét kifejteni, midőn szinészeink prózába szedik -a jambust, aztán így sem tanulják meg? Miért írjanak ők valódi -tragédiát, miért fessenek erős szenvedélyt, emelkedett jellemet, -határozott egyént, miért helyezzenek súlyt a lélektani mozzanatok -finom árnyalataira, midőn szinészeink restelnek gondolkozni s -mindent az ő typikus rámáikba öntenek? Ők sokkal jobban értik a -tragikai költészetet, mint bárki. Hiszen ők szinészek és -Shakespeare is az volt. Nekik megvannak az ő jelmezeik, melyek -együtt járnak a szenvedélyekkel; nekik megvannak az ő fogásaik, -melyek soha sem tévesztik hatásukat. Hiszen ők találták fel a -szinpadi hatás híres elméletét, hiszen tulajdonkép csak ők tudnak -drámát írni.</p> -<p>Nem, nem, a drámaírókban nincs hiba! Azután <span class= -"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> elvégre -is, miért igyekeznének a szinészek és drámaírók vállvetve fölemelni -tragédiánkat? Ki nézi, ki hallja? Közönségünk ugyan szorgalmasan -járja a szinházat, – e tekintetben nem lehet ellene panasz – de a -tragédiát inkább dicséri és únja, mint nézi és élvezi. Nincs-e -igaza? Nem alapos-e mentsége, midőn azt mondja, hogy a közelebbi -években elég valódi tragédiát látott, azután eleget búsul otthon, -miért búsuljon a szinházban is? Közönségünk megúnta a declamatiót; -többé nem táblabiró; kifáradt a nagy szenvedélyekben: philister -akar lenni, feled és vigad.</p> -<p>Oh, se a közönségben, se a drámaírókban, se a szinészekben nincs -hiba. Egyedül én vagyok a hibás, az én túlkövetelő, ingerült és -külföldieskedő egyéniségem oka mindennek. Valóban büntetést -érdemlek; megérdemlem, hogy irodalmi száműzöttként bolyongjak -külföldön s évekig ne lépjem át szinházunk küszöbét. Pedig érzem, -hogy én is magyar vagyok, ha nem is oly tősgyökeres, mint Vas -Gereben; hogy én is hazafi vagyok, ha nem is oly nagy, mint Vahot -Imre. Miért ne kérkedjem én is hazafiságommal legalább egyszer -életemben. Miért ne valljam be, hogy bennem is megvan az az erény, -melyet honvágynak neveznek. Ha tudnátok, hogy mint vágyom néha -haza! Mily örömest odaadnék minden olasz és német drámát egyetlen -estéért a magyar szinházban, habár <span class="pagenum"><a name= -"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> meg kellene is siketülnöm -a <i>Magyar Sajtó</i> szerkesztőjének tapsai miatt, mint annyiszor! -Mily örömest odaadnám az egész berlini hangverseny-saisont, -egyetlen magyar népdalért, habár Lisznyai palóczdala volna is az és -Bratka énekelné is! Mily örömest fölcserélném az egész <i>Unter den -Linden</i>-t Nagy Frigyes szobrával együtt, egyetlen szűk utczáért -Pesten, habár találkoznom kellene is ott valamennyi szerkesztővel, -habár mindnyájan zaklatnának is azokért a kéziratokért, melyeket -nem tudom, mikor írok meg!</p> -<p>Mennyi bohóságot fecsegek össze! Elég, elég, igen is sok. -<span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1856</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167"><br /> --167-</a></span></p> -<h2>MÉG EGYSZER RISTORI.</h2> -<h3>I.<a name="FNanchor_20" id="FNanchor_20"></a><a href= -"#Footnote_20" class="fnanchor">20)</a></h3> -<p class="right">Berlin, 1855 deczember 28.</p> -<p>Épen karácsony első napján kaptam meg a <i>Vasárnapi Ujság</i> -51-ik számát. Alig bontottam ki, tüstént szemembe tünt egy ily -czimü czikk: <i>Egy kis vitatkozás</i>. Jelszó: «Amicus Plato, -amicus Aristoteles, sed maxime amica veritas.» Magyarul: «Barátom -Kemény Zsigmond, barátom Gyulai Pál, de még inkább barátom az -igazság.»</p> -<p>Tehát karácsonyi ajándékul az igazságot kapom és épen öntől, ki -eddig igen kevésre látszék becsülni az irodalmi igazságokról szóló -vitákat, gondolám és mohó vágygyal olvasám végig czikkét. Azonban -az ön igazságával sem jártam máskép, mint azon jó öreg uréval, ki -minden héten meglátogatott bennünket, azaz engemet és szegény -barátomat, Pákh Albertet, midőn még együtt laktunk az Uri-utczában. -Ugy hiszem, ön is találkozott hébe-korba nálunk <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> ezzel a -jó öreg urral. Emlékezhetik, hogy épen oly fájdalmas felindulással -beszélt, mint ön, ha nem is hajhászta annyira a hatást, épen azt -mondotta, a mit ön, hogy feltalálta az igazságot, ő kért bennünket, -írnók le, bocsátanók világ elé eszméit, mert ő már nagyon öreg, -reszketnek kezei, nem dolgozhatik. E látogatások mindig és egyaránt -lehangoltak bennünket és az öregurat. Az öreg ur megharagudott -ránk, mert nem hittünk igazságában, mi pedig megharagudtunk -magunkra, mert az öreg urnak kellemetlen órákat okoztunk. Egyszer -kértem Pákhot, engedné meg, hogy irjam meg a <i>Vasárnapi -Ujság</i>-ba az öreg ur igazságát, hadd teljék szegénynek kedve, -hadd vitázzon aztán fölötte a világ. Pákh mindig ellenállott az én -gyerekes kérelmemnek. Ön sokkal szerencsésebb, önnek megengedte -Pákh, hogy a <i>Vasárnapi Ujság</i>-ban fölfedezze az igazságot. Én -megint a régi szerencsétlen vagyok, lehangolva érzem magamat, mint -azon látogatások alkalmával, mert épen úgy nem tudok hinni az ön -igazságában, mint az öreg uréban. Vajon az ön kedélye edzettebb-e? -Vajon megfogja-e bocsátani nekem, ha netalán egy pár kellemetlen -perczet okoznék önnek?</p> -<p>Azonban lehangoltságom mellett is némi örömet érzek. Ön -félretéve minden magán tekintetet, nem rettegve a gyanusítástól, -nyiltan és szabadon mondotta ki ellenemben véleményét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> Ez -ritka jelenet journalistikánkban, hol a tisztán irodalmi szempontok -rendesen másodrangú szerepet játszanak s a legtöbben inkább félnek -a gyanusitástól, mintsem megvethetnék a képmutatást s az olcsó -dicsőséget többre becsülik a való érdem utáni törekvésnél. Ez az -örömem még más öröm reményével is kecsegtetett. Reméltem, hogy ön -más tekintetben sem követi az új uralkodó divatot s nem fog ugy -polemizálni velem, mint Erdélyi Jánost kivéve mindazok, kik valaha -csak ellenem írtak. Csalódtam s őszintén megvallom, rosszul esik, -hogy ön Török Jánost utánozza, nagy hűhót csap s tulajdonkép még -vitázni sem akar, az igazságost játsza, mégis oly állitásokat -tulajdonit nekem, melyeket nem mondottam, ez az a mit legjobban -gyülölök irodalmi vitáinkban, ez az mit öntől legkevésbbé vártam. -Aztán az is rosszul esik, hogy ön az én rágalmazóim közé áll, sőt -tovább megy, mint ezek s engem a legrosszabb indulatu embernek és -hütelen magyarnak szidalmaz. Mily megalázó szerep ez önhöz. De ez -az ön dolga, nem az enyém. Az én dolgom védeni magam, ha ugyan -rágalmak ellen védheti magát az ember, összetörni az ön czikkét, mi -egyébiránt nem nagy mesterség, s mindenek fölött óltalmazni a -szabad irodalmi vélemény jogát, melyet ön terrorizálni merészel. -Eljárásomban igyekszem lovagias lenni. Egyetlen betüt sem -<span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> fogok irni, mi önre, mint szinésznő -férjére és drámairóra vonatkozhatnék. Egyedül csak Jókaival, a -journalistával, az idézet egyik irójával akarok számolni, nem -használva más fegyvert, mint azt, melyet ön kezembe adott.</p> -<p>Ön az e lapokban megjelent <i>Signora Ristori</i> czikkem miatt -indult el keresni az igazságot s födözte föl, hogy a legrosszabb -indulatu ember vagyok, mig ön önmegtagadó lélek, hogy hütelen -magyar lettem, mig ön napról-napra nagyobb hazafi. Ön egyébiránt -engem méltányolni is tud, s czikkemben mindazt, a mit Ristoriról -irtam, fölöttébb magasztalja. Ettől megkimélhetett volna. Ön mint -journalista annyi gyönge müvet dicsért, hogy itéletére igen keveset -lehet adnom. E gyönge müveket bizonyosan nem azért dicséri, mintha -nem volna izlése, hanem mert jó embernek akar látszani, ki -mindenkinek csak használni tud. Kétkednem kell, vajon most nem -azért dicsér-e engem, hogy igazságosnak látszassék, vajon nem azért -magasztalja-e eszemet, hogy szivemet annál nyomorultabbnak -mutathassa be? S mit tettem én, hogy ön a legnépszerübb magyar iró, -a legelterjedtebb néplapban, mely hasábjait eddig irodalmi vitáknak -nem nyitotta meg, a nyomorult és hazafiatlan sziv gyalázatának -bélyegét süsse reám? Először azt, hogy czikkem vége felé igy -szólok: «Vajon lesz-e oly magyar <span class="pagenum"><a name= -"Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> szinésznő, ki Ristorira -szórt magasztalásaimért meg nem haragszik reám?» Ön azt mondja, -hogy ez «jellemsértő gúny, mert a ki pályatársai dicséretéért -haragszik, nem becsületes ember.» Én oly szigoru erkölcsbiró nem -vagyok, hogy önnek e véleményében osztozzam. Szerintem az amolyan -harag nem becstelenség, csak emberi, csak művészi gyöngeség, melyet -nem tartozunk kimélni. De álljon akár az ön véleménye, akár az -enyém, az mitsem változtat a dolgon. Nekem jogom volt azt mondani, -a mit mondottam, mert adatok és élmények jogositottak föl reá, -melyeket ugyan, nyilvánosan átallok elmondani, de önnek – ha -kivánja – magánlevélben megirhatok. Épen azért e pontot illetőleg a -közönség előtt vesztett perem van ön ellenében; épen ezért -teljesitem az ön kivánságát s ezennel ünnepélyesen megkövetek -minden magyar szinésznőt s kinyilatkoztatom, hogy ők nem -haragudhattak meg reám, csak legfölebb mosolyoghattak rajtam, mint -hóbortos enthusiastán.</p> -<p>Menjünk tovább; lássuk, miféle bünt követtem még el. Ön azt -állitja, miszerint én nem kevesebbet mondok, mint hogy a magyar -müvészek és a külföldiek közt még összehasonlítást sem lehet tenni. -Én ezt nem mondottam. Czikkemben szóról-szóra ez áll: «De mit -akarok én? Ristori játékát követelem a szinésznőinktől? Oh nem! -Egész Európában csak <span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span> egy Ristori van. Külföld szinészeivel -akarom összehasonlitani szinészeinket? Miért ne? Nekünk egy pár -igen jó szinészünk és szinésznőnk van, s nem egy vigjáték, nem egy -szinmű fordul meg igen sikerülten szinpadunkon. Mit kivánok hát -többet? Ugy félek a gunymosolytól, hogy alig merem kimondani: -tragédiát. Hiába büszkélkedünk aranyzott és koszoruzott -szinmüveinkkel, nekünk nincs tragédiánk; hiába ámitjuk magunkat, -szinészetünkből a tragikai szellem, a pathos kihalni készül.» Azt -teszi-e ez, mint a mit ön reám fog? Nem épen ellenkezőleg azt -teszi-e, hogy a magyar és külföldi szinészek közt lehet -összehasonlitást tenni, ez kedvezően üt ki, mert nekünk pár igen jó -szinészünk és szinésznőnk van s nem egy vigjáték, szinmü fordul meg -igen sikerülten szinpadunkon. Nem azt mondottam-e, hogy csak -tragédiánk nincs, hogy szinészeink csak a tragédiákban gyöngék és -szinészetünkből ez a tragikai szellem, pathosz is, mely eddig -megvolt, kihalni készül? Vajon a berlini királyi szinház -szinésznőiről kedvezőbben nyilatkoztam-e, mint a mieinkről? A -tragédia Európa legtöbb fővárosában többé-kevésbbé rossz lábon áll. -Ez elismert dolog. Vajon nemzeti bűn-e az, ha valaki azt rólunk is -kimondani meri, hivén, hogy mindezen segiteni lehetne, ha az -illetőkben több volna az ügyszeretet és komoly szándék. Most már -kérdem öntől, <span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span> ki az igazság barátjának hirdeti magát, -igazságos-e irányomban? Most már kérdem öntől, hogy az indulatok -ama legrosszabbikából, a legbünösebb hiuságból, melyet nekem -tulajdonit, nincs-e önben is legalább egy szemernyi, midőn, hogy -ékes beszédet tarthasson, olcsó tapsokat nyerhessen, nagy hazafinak -mutathassa magát, nem pirul a más szavait elferdíteni? Nem -követelem öntől, hogy visszavonja rám fogott állitásait. -Megelégszem azon elégtétellel, hogy mindezt szemébe mondhattam, -hogy ön saját maga előtt kénytelen elismerni, hogy méltatlanul bánt -velem. És most, mielőtt tovább czáfolnám czikkét legyen szabad -megmagyaráznom Ristori-féle czikkemet, melyet ön nem értett meg, -vagy nem akart érteni. Én Ristorit jellemezve és játékát bonczolva -némi eszményképet akartam festeni szinészeink és szinésznőink elé -szemben azon szerintem tévfogalmakkal, melyek köztük a genialitást -és tanulmányt, a tárgyilagosságot és felindulást, s mindenekfölött -a tragikai stilt illetőleg divatoznak. Mindezt igyekeztem az -aesthetikai fejtegetés hangján tartani, a mennyire tőlem telt. A -mit a czikk végén drámairóink, szinészeink és közönségünkről irtam, -az nem aesthetikai fejtegetés, hanem humorféle akart lenni. Erőt -vett rajtam bizonyos humorhoz hasonló hangulat, melyet nem -igyekeztem elnyomni. Reméltem, <span class="pagenum"><a name= -"Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> hogy humorban olvasva -könnyebben elhihetők lesznek eszméim, mint máskép hittem, hogy ha -sötét szeszélyeskedésnek bélyegzem meggyőződésemet, több joggal és -kevesebb ártalommal tehetem nevetségesekké azon vádakat, melyeket -drámairó, szinész és közönség egymás és a kritika ellen szoktak -emelni. Hittem, hogy a külföldieskedés vádja alól valahogy -kimenekülök, ha azt magam mondom ki; ha tréfás megjegyzések közt -sejtetni engedem, hogy a hazaszeretet nem dőre bámulása annak, a -mink van és a mink nincs s nem is az irodalmi és müvészeti -dicsőségtől függ. Hittem, hogy czikkemet mindenki csak legfeljebb -hóbortnak fogja tartani s nem egyszersmind rossz akaratunak s igy -kevesebb tévedéssel érezhet ki belőle némi igazságot és fájdalmat. -Meglehet, hogy humorom nem sikerült. Meglehet, hogy a humorból -irónia, az iróniából sarcasmus lett. Mindez könnyen megeshetett. -Hiszen én szerkesztettem lapot, voltam drámabiráló-választmányi -tag, irtam szinbirálatot, sokat vitáztam a drámairókkal és -szinészekkel, sőt még a szinésznőkkel is, kiknek talán jobb lesz -vala udvarolnom. Tudom, hogy minő nézetek uralkodnak e körökben. -Tapasztalataim és élményeim nem valami derültek s mindig kedélyemre -nehezülnek, ha valami ide vonatkozót irok. Hogy mindezt nem tudom -elnyomni, <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span> nem tehetek róla. Ez nem bűn, csak -emberi, csak kritikusi gyöngeség, mely nem érdemel ugyan kiméletet, -de oly nagy büntetést sem, mint a minőt ön reám ró.</p> -<p>Öntől, kit a legnagyobb magyar humoristának tartanak, -mindenesetre megvártam volna, hogy ha nem méltányolja is humoros -kisérletemet, de legalább nem érti félre. Ha ön így szól, hozzám: -az ön humora rosszul sikerült, aztán ily kényes kérdésben nem -szabad humorizálni, önnek alapos fejtegetésbe kellett volna -bocsátkoznia: talán hosszu fejtegető czikkel állok elő. Ha ön azt -mondja nekem: ön, a mint nem eléggé határozott beszédéből sejthető, -a tragédiában az úgynevezett nagy stil hive s a classicisimus felé -látszik hajlani, mig én s a szinészek a romanticismust pártoljuk: -talán eszmecserébe bocsátkozhatunk s kölcsönösen fölvilágosithatjuk -egymást. Ön mindezt nem teszi. Mit tesz? Nagyon szánandó -dolgot.</p> -<p>Eleinte nem kétkedik jóakaratomban, azt hiszi, hogy öntudatlan -teszek rosszat s jó utra akar téritni, később mégis megtagadja -tőlem jóakaratomat, rossz szivünek és hazafiatlannak nevez. Ha ön -oly következetesen viszi ki legujabb regényében jellemeit, mint e -rövid czikkében azon szerepet, mit eljátszani jónak vélt: akkor ön -aligha derekabb regényiró, mint polemikus. Legyen ön eziránt mindig -figyelemmel, mert akadnak oly olvasók is, <span class= -"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> kik az -ilyesmit észreveszik, a nélkül, hogy rossz szivüek és hazafiatlanok -akarnának lenni. Ezután neki fog ön s erős szinekkel festi azon -borzasztó jövendőt, mit czikkem szinészetünkre nézve okvetlen elő -fog idézni, mi sem több, sem kevesebb, mint hogy a szinészek és -színésznők odahagyják a szinházat, a czirkuszba szegődnek, vagy a -szinháznál maradnak s nem fognak igyekezni, a közönség is circusba -megy, vagy az is otthon marad, a drámairók pedig nem irnak több -tragediát, hanem csinálnak kalendáriumot. Ön, mint egyik beszédéből -kitetszik, hisz a mozgóasztal jóslatában, bizonyos titkos -hatalomban, melyet asztal- vagy asztrálszellemnek nevez. -Alkalmasint ez sughatta önnek ezt a borzasztó jóslatot. Az én -költőietlen, elfásult lelkem nem tud hinni sem az -asztrálszellemben, sem jóslatában. Hígye meg ön, hogy nem vagyok -oly népszerű iró, sem annyira tekintély, hogy ennyi katastrophát -idézhetnék elő. Nekem sokan mondották már, hogy ne irjak -birálatokat, mert azokat senki sem olvassa. Az irók és szinészek -közül a legtöbben hol nyiltan, hol elburkolva, nem egyszer adták -tudtomra, hogy feljebb érzik magokat, mintsem pedáns és epés -czikkeimet csak olvasásra is méltatnák. Oly czikk, melyet kevesen -olvasnak, nem lehet nagy hatásu. De ha mégis az ön -asztrálszellemének igaza volna, ha csakugyan mind <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> -beteljesednék az, a mit mond, ha a szinészek vagy a szinésznők -közül valamelyik, kiket ön martyrokként jellemez, megunná a -martyrságot s az elég tisztességes fizetést, és kötéltánczosnak -állana be; ha a közönség, mely ön szerint tudja hazafi -kötelességét, kezdene kimaradozni a drámai előadásokból: akkor -tüstént haza megyek, beállok szinésznek, minden szerepet eljátszom, -még a nőieket is, miután leggeniálisabb költőink egyike, Lisznyay -egyik tankölteményében bebizonyította kisasszonyságomat; akkor -kiállok a szinház csarnokába s megengedem a <i>Magyar Sajtó</i> -szerkesztőjének, hogy azzal a nagy bottal, a melylyel a <i>Tenger -és Szerelem hullámai</i> adatásakor oly viharosan szokott -dörömbölni, halálra verjen. A drámairóknak nem tudom, miként adjunk -elégtételt; ők czikkem előtt is csináltak kalendáriumot s talán nem -kevesebb, fáradtsággal, mint drámát. Hadd ne panaszolhassanak ezek -is reám. Ha valamelyik közülök miattam mond le a tragédiáról, én -fogom pótolni helyét. Előveszem a franczia drámákat, innen is -kivágok egy jelenést, amonnan is; tanulmányozom az avar és csuvasz -mythologiát s magam is toldok hozzá valamit; történeteinkből -kikeresem a nagy neveket és személyeimre aggatom, irok tragœdiát -minden héten egyet. Merjen aztán valaki engem megbirálni, akár mint -szinészt, akár mint drámairót! <span class="pagenum"><a name= -"Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> Tudom, hogy kiáltani -fogom, ne bántsatok ti hazaárulók, mert én vagyok a nemzet, a -haza.</p> -<p>De én csak gyermekeskedem, mondhatja ön, mig ön komoly és -elkeseredett, mint az utolsó itélet. Miért nem egyszersmind oly -igazságos is? Ön néhány vonással szinészetünk és drámánk fejlődését -rajzolva, érinti azon balkörülményeket, melyeken csak a -legkitartóbb lelkesülés tudott győzedelmeskedni, a mi elvégre is -egy előre haladó intézetet alapitott, melynek most vannak müvészei, -költői és közönsége, kik ugy, a hogy meg vannak elégedve egymással. -Senki sem hirdeti jobban nálamnál a hazai müvészet és irodalom -iránti lelkesülést s épen az esik rosszul nekem, hogy azt a -szinészek és drámairók többet hordozzák ajkukon, mint szivükben. Én -nem vagyok megelégedve se a drámairókkal, se a szinészekkel, se a -közönséggel, mert ők nagyon is meg vannak elégedve önmagokkal; mert -szeretném, hogy jobban meg lehetnénk elégedve egymással. Elismerem, -hogy Nemzeti Szinházunk sok tekintetben előre halad, de az -előhaladást tragédiáinkra nézve tagadom. Ne hígye ön, hogy azon -elfogultak közé tartozom, kik az ujabb irodalomban csak hanyatlást -látnak. Én voltam az, ki az ujabb irodalomért nem rég lándsát -törtem, kikelve Toldy ellen, ki erről csaknem megvetőleg -nyilatkozott; senkinek nincs több hite irodalmunk jövőjében, mint -<span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span> nekem, ha nem bámulom is multját és -jelenét annyira, mint sokan. Szerintem irodalmunk a közelebbi hat -év alatt is nagy haladást tett a történetirás mezején éppen ugy, -mint a regény, eposz, ballada terén, sőt még a kritikában és -stilben is. A tragédiáról mindezt nem mondhatom. Vessen ön egy -vizsgáló pillantást tragédiánkra 1830-től mostanig, s igazat fog -nekem adni.</p> -<p>Minő képet tár elénk tragédiánk 1830–40-ig? Ez években minden -költő tömegestül tódult e térre, s az akadémia jutalmakkal -élesztette a lelkesülést. E költők tiszteletet érdemelnek, ők -legalább akartak tragédiát irni s hitték, hogy a tragédiának is -költői műnek kell lennie. A verselésre, dictióra, nyelvre nagy -gondot forditottak, de közülök senki sem volt sok drámai -tehetséggel megáldva. Nyelvök inkább volt lyrai, mint drámai; -kevéssé értették a drámai cselekvény szerkezetét; nem birtak -jellemeket alkotni s alapeszméjökből hiányzott e valóban tragikai -elem. Müveik napjaikban csaknem elfeledvék. Azonban kisérleteikben -nem voltak nyomnélküliek. Utat törtek s a drámai nyelv -kifejlődésének első stádiumát küzdötték át. Katona <i>Bánk -Bán</i>-ja az egyetlen magyar tragédia, melynek, fájdalom, le -kellett tünni szinpadunkról, s melyet még sokáig nem nevezhetünk -egészen magunkénak, nem e korból való. Ez azon korból maradt -<span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span> reánk, melyről ön elég gondatlanul a -többek közt azt is irja, hogy nyelvünk a néptől el volt rontva s a -tragédiára nem kinálkozott méltó tárgy. Katona elszigetelten áll -szinirodalmunkban elődők és utódok nélkül. Egyedül ő az -tragédiaköltőink közt, ki mély pillantást vetett történeteinkbe, ki -jellemeket s mi több, magyar jellemeket tudott alkotni s -compositiójában a tragikum magasságáig emelkedett. Müvének -viszontagságaiban tanulság és szigor rejlik. Ha van hazánkban -valódi költő, ki ezért elkeseredni tud, mert a közönség és kritika -előtt nem bir népszerüségre vergődni s hütelen akar lenni -önmagához, gondoljon Katonára, kinek müvét a kritikusok számba sem -vették, a közönség hidegen fogadta, mégis harmincz év alatt -lassan-lassan egyetlen müvével az egyetlen és ünnepelt magyar -tragédia költőjévé lőn – gondoljon mondom Katonára és dolgozzék -tovább.</p> -<p>S mit látunk 1840–1848-ig? A lyrai, epikai költők és regényirók -visszavonulnak a tragédiától, hol nem termett számukra babér. Mások -foglalják el a tért, kik már azelőtt is tettek kisérleteket e téren -és több sikerrel. Ez évek nevezetesebb tragédiáit majd mind -szinészek irták, kik kevesebb gondot fordítottak ugyan a dictióra -és nyelvre, de felhasználván szinpadi tapasztalataikat, annál -jobban értették a cselekvény szerkezetét; nem alkottak <span class= -"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> ugyan -jellemeket, de ismervén a szinészek egyéniségét, tudtak szerepet -irni; nem hatottak ugyan a tragikai összeütközések erejével, de -kitanulván a közönség gyöngéit, a szinpadi csinyekben nagy -ügyességet fejtettek ki. E müvek sem tragédiák a szó valódi -értelmében, de tiszteletet érdemelnek, mert tragédiánkat tovább -vitték s a fejlődés ez ujabb stadiumát küzdötték át. A Szigligeti -és Czakó müveit értem; Szigligetinek természetesen csak tragédiáit, -mert népszinmüvei, vigjátékai, bohózatai egészen más szempont alá -esnek.</p> -<p>Ez évek törekvése és küzdelme után mutatkozik-e most egy ujabb, -mely akár aesthetikai, akár irodalomtörténeti tekintetben anynyira -tiszteletreméltó volna, mint emezek? Haladt-e azóta tragédiánk! -Nyert-e ujabb lendületet bármely oldalról? Tesznek-e azóta költőink -mélyebb történeti tanulmányokat? Kisérik-e a tragikait a szabad -akarat és szenvedély amaz összeütközésébe az erkölcsi világrenddel, -mi nélkül nincs tragœdia? Nem elődeink szinpadi csinyeit -használgatják-e? Lehet-e verseknek nevezni ugynevezett gyönyörü -jambusaikat, szavalatosabb és drámaibb-e prózájuk? E kérdésekre -feleljen ön s mielőtt felelne, tudja meg, hogy én nem a lángeszek -remekmüveit követelem tragédia-költőinktől, csak a komoly -törekvést, csak a hitet a tragédiában. Ez az, a mivel <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> -czikkemben vádoltam őket; ez az, a mivel most is vádolom.</p> -<p>Lássuk most szinészetünk tragikai oldalát; mert én czikkemben -csak erről szóltam. Mellőzve azon tiszteletreméltó törekvéseket, -melyeket jobb szinészeink, különösen a Nemzeti Szinház megnyitása -óta e tekintetben kifejetettek; mellőzve kritikánknak azt a különös -eljárását, hogy a szinfalszaggatással együtt a pathost is üldözte -és müvészi nyugodtság örve alatt a hidegséget tette uralkodóvá -tragédiánkban, egyedül csak a jelenre szoritkozom. Még egyszer -mondom, hogy szinészeinkről, csak mint tragikai szinészekről akarok -szólani, mert különösebben csak e tekintetben ismerem el őket -olyanoknak, minőknek magokat hiszik, mert csak e tekintetaen látok -előrehaladás helyett hanyatlást. Mindezt azért ismétlem annyiszor, -hogy még az se érthessen félre, ki elfogultsággal olvassa soraimat. -Aztán azt sem szeretném, ha már az egész szinész és drámairóvilág -haragját magamra vontam, hogy az öreg Szentpétery is megharagudjék -reám. Neki sok hálával tartozom. Nem tudom, fogok-e látni valaha -oly Falstaffot s nagybácsikat, mint ő; nem is emlitve a régi jó -táblabirákat, kiknek ő talán utolsó képviselője szinpadunkon. Én őt -jelenleg a legnagyobb magyar szinésznek tartom, de gyönge -tragikusnak. Nem hiszem, hogy e nyilatkozatomat <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> ő is -nemzeti bünnek tartsa. De Istenem! miféle nemzeti bün van abban, ha -tovább megyek s azt mondom, hogy Jókainé jeles szinésznő, de igen -szép tragikai tehetsége kifejezésére sokat elmulasztott s az ujabb -időben nem annyira lelkesül szerepeiért, mint elhanyagolja azokat; -hogy Egressy Gábor, a mennyit használt igen dicsérendő -fáradozásaival tragédiánknak, épen annyit ártott ferdeségeivel, -melyeket mint genialitásokat utánoznak pályatársai, különösen -hetykén pattogó, különczködve megszaggatott s a tragédiához oly -méltatlan szavalatával, melyet a tragikai szavalat példányául -tüzött ki kritikánk; hogy Komlóssy Ida, bármennyire méltánylandó -némely vigjátékban és szinműben, a tragédiában a fájdalmat -kinlódással fejezi ki és szavalatában valami kellemetlen éneklést -érzésnek hisz; hogy Bulyovszkyné, kinek érdemeit és erélyét én -ismertem el leginkább, bármennyire jeles a vigjátékban és -szinműben, a tragédiában még csak most tesz némi sikerültebb -kisérleteket; hogy az ujabb szinészek közt, bár némely szerepben -sok élvezhetőt nyujtanak, nincs tragikai tehetség, sőt hiányzik -bennök a komolyabb idetörekvés is. S mondottam-e többet abban a -bünös czikkben, mint ezt, midőn azt mondám, hogy szinészetünkből a -tragikai szellem és pathosz kihalni készül? Nincs-e igazam? Jobb -tragikai szinészeink egy része nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> halt-e meg, vagy nem -lépett-e le a szinpadról, mig a másik rész babárain nyugszik, vagy -ferdeségeiben tesz előhaladást? S van-e az ujabb szinészi -nemzedékben törekvés: emelni a tragédiát? A természetesség és -müvészi nyugodtság nevében nem józanon, jámborul és hidegen -rajzolják-e a viharos szenvedélyeket? Igyekeznek-e a szavalatban -megállapitani némi emelkedettséget, némi tragikai stilt? Ne értsen -ön félre. Nem kivánom, hogy szinészeink az olasz, franczia, angol, -német szinészeket utánozzák; ne utánozzanak senkit, de tanuljanak -mindeniktől, de gondolkozzanak és lássák át, hogy tragédiánk -szánandó állapotban van. Először is győződjenek meg arról, hogy ha -a költő kothurnust huz, a szinésznek is azt kell huznia; hogy ha a -költő rhytmusos nyelven ir, a szavalat sem lehet társalgás. Aztán -felhasználván elődeik tévedéseit és vivmányait, igyekezzenek -nyelvünk és nemzeti jellemünkhez képest némi tragikai stilt -megalapitani, a mennyire azt tragédiánk s nagyrészt gyönge -forditásaink engedik. Ugyanezt mondom a kritikusoknak is; ugyanezt -mondom magamnak is, s ha körülményeim engedik, bizonyosan nem -mulasztom el egy pár gondolattal járulni ide. Ezt az aggodalmat, -ezt a vágyat akartam én humorba olvasztva Ristori-féle czikkemben -kifejezni. Mondja meg ön, igaz lelkére, nemzeti bün-e ez? Meglehet, -<span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span> hogy humorom csak guny volt. Nem -busulok rajta. Az a szertelen és üres fenhéjázás, mely e pontot -illetőleg szinészeink és drámairóink közt uralkodik, nem érdemel -egyebet. Azonban a guny mellett volt még czikkemben egyéb is. Ha ön -az egyebet nem értette: akkor vagy eszében vagy szivében -kételkednem kell, Tessék választani.</p> -<p>Ime büneim egy része. Lássuk még mivel vádol ön? Valami olyasmit -mond, hogy nem szégyellem világfájdalommal mentegetőzni. Én sohasem -mondtam, mint kritikus, hogy világfájdalmas vagyok. Abban a -czikkemben csak ennyit mondtam: «de talán csak én látok ily -sötéten» s ez némi humoros gyöngédség akart lenni szinészeink és -drámairóink irányában. Török János egyik kritikusa fogta reám a -világfájdalmat, mert aestetikai elveket és irodalmi izlést kivántam -tőlük, a mi máig is hiányzik belőlük; mert pártosságaikat és -következetlenségeiket hánytam szemökre, mire a mai napig sem -feleltek. A mint ön Török Jánost utánozza, bizonyosan önt is fogja -utánozni más; azért jelen és jövendőbeli vádlóimat utasitom a -legujabb lyrai költőinkről irt czikkemre, hol a világfájdalom ellen -irtam, s annyiban a legnyomósabban, a mennyiben a zeszmét -felbonczolni és értelmezni is törekvém, a mit magyar irodalomban -előttem senki sem tett.</p> -<p>A mit ön szerencsémről, boldogságomról, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> világ -iránti hálátlanságomról mond, mint magán dolgokat mellőzöm, de -czikkének végét szóról-szóra ide igtatom, hogy olvassák, kik még -nem olvasták, minő eszközökkel vadászsza a népszerüséget oly iró, -ki különben is elég népszerü.</p> -<p>«Honnét hát az a nagy világgyülölet – mondá ön – melynek egy -királyságot kell megenni, hogy étvágyát elverje? Azt is megmondom -én. Nem világgyülölet, nem önmeghasonlás az, a mi az én tisztelt -barátomat aludni nem hagyja, hanem az «önteltség.» Kicsinynek -találja ön azt a szerepet, a mire egy magyar költő hivatva van (a -mint hogy kicsiny is az): morzsát-morzsára hordani egy nagy -hangyabolyhoz, melynek nemzeti irodalom a neve s nevezetesebb -szerepet lát abban, hogy e hangyabolyt széjjelrugja. Mint nagyon -fárasztó és dicstelen pálya áll előtte az, a melyen mi járunk, -szerény irodalmi napszámosok, a kik gyenge szóval két-három -embernek dalolgatunk nemzeti nagyságról, önérzetről, balga -reményekről és sokkal messzehangzóbb szónak találja azt a -gunykaczajt, mely ezt a jámbor müködést a külföld magasából -lecsufolja. A minden emberi indulatok legrosszabbika az, tisztelt -barátom: a gonosz hiuság, mely «világfájdalom» álnév alatt -fészkelte be magát egy gyanutalan becsületes ifju szivébe.</p> -<p>Mi is régen megjöttünk onnan – Berlinig <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> sem -voltunk érte – a hol megtanultuk, hogy a magyar nemzet kicsiny -nemzet, hogy a magyar nemzet költői és müvészei bizony kicsiny -költők és müvészek; hogy a magyar nemzet költőinek és müvészeinek -dicsősége bizony kicsiny dicsőség; de mi azért szeretünk parányi -nép apró költői lenni, s meg vagyunk elégedve azzal a kis -szereppel, melyre hivatva voltunk, ha azt be tudtuk tölteni, s -kérünk titeket is, nagyon tisztelt barátaim, hogy ha egyszer -visszajöttök közénk azért, hogy irói asztaloknál jobban is éltetek, -ne szégyeneljetek ismét közénk ülni s ne piruljatok a mi -szegénységünk miatt.»</p> -<p>Minő beszéd az, hogy én megvetem a magyar iró szerepét, midőn én -is magyar iró lennék, ha volnék; midőn minden évben én is irogatok -valamit, s egy év óta kizáróan irodalmunk egyik elhagyottabb ágát, -a kritikát művelgetem, ha nem is sikerrel, de nem min den -kellemetlenség nélkül? Hogy a magyar nemzet kicsiny nemzet, a -magyar dicsőség nem méltó a fáradtságra: én ilyen értelem nélküli -és sületlen dolgot soha sem mondottam. Hogy iróink némelyikéről -minő véleménynyel vagyok: megmutattam Petőfi, Arany, Kemény, -Tompáról irván, kiknek teljesebb igazságot akartam szolgáltatni, -mint előttem mások, s hol önt is, kinek müveit egyébiránt tüzetesen -sohasem biráltam, védelmezém egyik <span class="pagenum"><a name= -"Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> méltatlan megtámadója -ellen. Hogy a nemzeti önérzet szentséges alkatrésze volna a -szinészek és drámairók bámulása, azt kereken és minden indokolás -nélkül tagadom. Hogy a legrosszabb indulatu ember és hazafiatlan -szivü vagyok: erre önérzetem, mit ön büszkeségnek is nevezhet, tilt -többet felelnem annál, mint a mennyit eszméim védelmére mondottam. -Hígye ön s ön után bárki rólam azt, a mi tetszik, azzal én se jobb, -se rosszabb ember nem leszek, mint a minő azelőtt voltam. Hogy ön a -magyar közönséget egy-két embernek mondja, megvallom, nem értem. -Egy-két ember csekély szám, hát azon tiz-tizenkétezer ember, kik a -<i>Vasárnapi Ujság</i>-ra előfizetnek, melynek ön fődolgozótársa? -Hát azon olvasók, kik az ön regényeit két csekély kiadásban is -elkapkodják? Ne gondolja, hogy hizelegni akarok a közönségnek, soha -sem tettem, s ezután sem fogom. Én épen olyan nevetségesnek -találom, midőn közönségünk azzal, hogy egy kis élénkebb részvétet -mutat müvészetünk és irodalmunk iránt, ha félig teljesiti annyiszor -elmulasztott kötelességét, fennen dicsekszik: mint a midőn iróink -némelyike nagy képpel kiáll s untalan részvétlenségről panaszkodik, -nem is kétkedve, vajon megérdemli-e az annyira követelt részvétet? -Nem önre czélzok, ön valóban megérdemli mind kitünő tehetségénél, -mind nagy munkásságánál <span class="pagenum"><a name="Page_189" -id="Page_189">-189-</a></span> fogva, hanem azon nem épen jogos -sápitozókra, kiknek czikornyáit ön is eltanulta. Egyébiránt ön ezt -nem először teszi. Emlékszem, midőn még egyszer igy kiáltott föl a -<i>Vasárnapi Ujság</i>-ban: «Nem tudom menjek-e ez uton (tudniillik -az iróin) vagy megforduljak, felkeressem az ősi barázdákat és -szántsak és vessek?» És mégis ön leczkéz engem, miért vádolom -részvétlenséggel a közönséget, holott én sem többet, sem kevesebbet -nem mondottam közönségünkről, mint azt, hogy a tragédiát inkább -dicséri és unja, mint nézi és élvezi, s ezt mint nem épen -dicsérendő tulajdonságát ujra bátor vagyok érinteni.</p> -<p>Minő hosszan, pedáns módon és unalmasan polemizálok – mondhatja -ön – pedig tulajdonkép csak most akarok szólni arról, a mi fontos, -pedig tulajdonkép most akarok még pedáns és unalmas lenni. Ön -polemiájában ellenem oly eljárást követ, mely ellen a -legerélyesebben tiltakoznom kell. Ön eljárása lehetlenné akarja -tenni a kritikát, terrorizálni a szabad vélemény jogát az által, -hogy mindazokra, kik önnel művészi és irodalmi dolgokban nem egy -véleményen vannak, vita és czáfolat fejében a hazafiatlanság -bélyegét süti. Nem égeti homlokomat e bélyeg, de itt benn fáj -valami, hiszen nekem is van szivem, vagy legalább volt azelőtt -hat-hét évekkel.</p> -<p>Oh irodalom, hazám irodalma, mire való <span class= -"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> vagy -te? Arra-e, hogy egy pár forintot juttass nekünk, egy pár nő vagy -kisasszonyka kegyébe segits, arczképeinkkel ajándékozz meg s -fenhéjázó életrajzokkal, sületlen magasztalásokkal, örvendeztess -bennünket? Akkor én hátat forditok neked örökre és benned senki -üzletét, mulatságát nem háborgatom.</p> -<p>De ha te a nemzeti miveltség zászlaját lobogtatod, akkor -engedjék meg nekem a te istened és vezéreid, hogy én is küzdjem e -szent zászló alatt a magam módja szerint, bármily ügyetlenül, akkor -engedjék meg, hogy én is elmondhassam a haditanácsban nézeteimet, -aggodalmaimat, fájdalmaimat, ha mindjárt ostobák és nevetségesek is -azok, bármily bizarr és durva nyelven, a mint nekem az Isten adta. -De hová tévedtem? Hiszen nekem ellágyulás és könyörgés helyett a -legerélyesebben tiltakoznom kell. Tehát ezennel tiltakozom az -ellen, hogy a hazában bárkinek joga volna engem rossz hazafinak -nevezni azért, mert az irodalmi és müvészi dolgokban máskép -gondolkozom, mint ő; hogy bárkinek több joga lehetne irányomban e -tekintetben, mint véleményemet megczáfolni, összetörni, -nevetségessé tenni, ugy, a mint neki tetszik. Jól tudom, hogy -tiltakozásomnak csak annyi eredménye lesz, mint a régi jó -táblabirákénak, kik mindig tiltakoztak és jegyzőkönyvbe tétették -jogaik sérelmét. De annak is megvolt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> ennek -is meg van az a haszna, hogy az ember kibeszéli magát. Egyébiránt -tudja meg ön s mindenki, a kit illet, hogy ha milliószor hirdetik -is hazafiatlanságomat, ha minden jogtalan utat elkövetnek is irói -függetlenségem csökkentésére: az nem fog engem visszatartóztatni -attól soha, hogy véleményemet, meggyőződésemet az irodalmi -dolgokban szabadon és függetlenül ki ne mondjam. És ide nem kell -valami nagy lelki erő, csak egy kis kötelességérzet, a mennyi az -utczaseprőnek is van, ha hivatásáról tart valamit. <span class= -"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>II.<a name="FNanchor_21" id="FNanchor_21"></a><a href= -"#Footnote_21" class="fnanchor">21)</a></h3> -</div> -<p class="right">Berlin, 1856 január 30-án.</p> -<p>Későre kaptam meg a <i>Magyar Sajtó</i> 149-ik számát, melyben -ön <i>Signora Ristori</i> czimű czikkemet megtámadja. Ez az oka, -hogy feleletemmel csaknem elkéstem. Nem baj. Néhány czikkére teendő -megjegyzésem most se fölösleges, s fölhívásom, a melyet önhöz -intézek, még most is teljesíthető.</p> -<p>Az ön czikke, pár indokolatlan állítás s néhány alkalmasint -szerepeiből emlékében maradt dagályos phrásison kívül, nem foglal -magában egyebet, mint a már mástól reám kimondott hazafiatlanság -vádját. E kényelmes és népszerű vád mindenütt divatos, de sehol se -annyira, mint nálunk, a minek, fájdalom, megvan a maga igen -természetes oka. Angolországban nem egy journalista vádolja -Dickenst és Thackerayt hazafiatlansággal. Miért? Mert <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> -kiméletlenül leplezgetik föl az angol társadalom sebeit. Én -végtelenül kevesebbet tettem, csak színészeink hanyagsága, -tragédiaköltőink könnyelműsége s közönségünk philister hajlamai -fölött humorizáltam s önök mégis oly érdemet tulajdonítanak nekem, -a minővel e két nagy regényíró bír.</p> -<p>Ezután nem fogok többé vitatkozni e vád ellen, sőt úgy fogom -venni, mint bókot. Valóban kezdek büszke lenni az önöktől reám -ruházott hazafiatlan czímre, ha elgondolom, hogy kit neveznek önök -hazafias kritikusnak. Önök szerint – legalább beszédeik és -tapasztalataim után azt kell sejtenem – az a hazafi kritikus, a ki -fejtegetés és birálat helyett üres phrásisokat farag; leplezi -fogyatkozásainkat, mégis előhaladásunkban remél, kérkedőn hirdeti -dicsősségünket s a tehetséget a nem tehetséggel, az érdemet a -nyegleséggel egy sorba helyezi; rosszakaratnak hirdeti az elvek -jogos szenvedélyét s a magánérdekek szenvedélyének hódol, -tekintélyt követel, épen oly pártos, mint következetlen, untalan a -haza nevét koptatja s azt hiszi, hogy ezáltal már szolgálta is. -Idézzek-e adatokat? Ezelőtt egy évvel idéztem eleget, noha csak -egyetlen lapból, ha kivánják, idézni fogok többet és tízannyit. Én -ennek a kritikának határozott és kérlelhetetlen ellensége vagyok, -mert nevetségessé tesz bennünket az idegenek előtt; mert -<span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span> nem termékenyíti az irodalmat; mert -eszmezavart idéz elő; mert lehangolja a becsvágyat; mert hizeleg a -hiúság szeszélyeinek; mert fölbátorítja a könnyelműséget és -hanyagságot.</p> -<p>Van-e szükség kritikusra vagy nincs? ez oly kérdés, mely -irodalmunkban újra föllátszik merülni. Elég szégyen, hogy e -kérdésről még most is vitáznunk kell, miután oly kritikusaink -voltak, mint Kazinczy, Kölcsey, Bajza, Erdélyi, s munkálkodásaik -oly jótékony hatását mutatják föl irodalmi évkönyveink. Részemről -nem vitázok s utasítok minden írót s olvasót irodalmunk multjára. -Vigasztalásul mégis mondhatók mindenkinek annyit, hogy a kritikus -nagy költőt és művészt épen úgy nem teremtett soha, mint nem tudott -elnyomni. A nagy költő és művész, azon a nagy befolyáson kívül, -melyet kora gyakorol reá, mindig maga teremti magát, ha van elég -tehetsége s ha nem restel mindent megtenni tehetségének -kifejtésére. A kritika csak az utat egyengeti számukra, csak az -ízlés érdekeit védi, csak gyönyörködik és haragszik; csak -tapasztal, észlel, fejteget s hátrahagyja tanulmányai és küzdelmei -tanulságát, melynek a legnagyobb költő is hasznát veheti, ha a -legtöbb esetben nem is föltétlenül. Szigorú legyen-e a kritika vagy -nem, az másodrangú kérdés, a fődolog az, hogy legyen elve, jelleme -és mértéke. Én a szigorú kritika híve vagyok, mert visszahat -<span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span> kedélyemre azon csaknem a -nevetségességig ment üres engedékenység és pártosság, a mi irodalmi -közlönyeinknek majdnem mindegyikében divatos, mert meg vagyok -győződve, hogy irodalmunk e válságos korszakában szükség van -őszinte, szigorú szóra, sőt éles gúnyos hangra is, mind az írók, -mind a közönség irányában.</p> -<p>Miért magasztaljam én a mi közönségünket, midőn kötelességét -csak félig teljesíti azzal, hogy bizonyos irányban némi élénkülő -részvétet mutat irodalmunk és művészetünk iránt? Ez a közönség -untatlan ajkain hordja a nyelv és nemzeti műveltség ügyét és -érdekében sokkal kevesebbet tesz, mint a mennyit tehetne.</p> -<p>Nem szégyen-e, hogy egyetlen tudományos folyóiratunk a -részvétlenség miatt nem felelhet meg hivatásának? Nem szégyen-e, -hogy közönségünkben nem találkoznak annyian, a kik részvények -útján, mi másutt is szokás, egy irodalmunkhoz méltó tudományos -folyóiratot alapítsanak, mely a tudományok európai fejlődését -figyelemmel kisérhesse és hazai tudományosságunkal is előmozdítsa? -Ezelőtt húsz évvel az akkori szükségekhez képest volt ilyen -folyóiratunk. Most alig van. Ezelőtt tíz-húsz évvel volt kritikai -folyóiratunk, sőt voltak különféle szakfolyóiratunk is. Most alig -van egy-kettő. Nem szégyen-e, hogy oly művekből, melyek fordításban -idegen nemzeteknél is figyelmet gerjesztettek, nálunk alig kél -<span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span> el néhány példány? Nem szégyen-e, hogy -kevés kivétellel azoknak az íróknak van legtöbb közönségük, a -kiknek a legtöbb ismerősük vagy oly jóbarátjuk van, kik elég -fáradhatatlanok összehajhászni az előfizetőket. Valóban, ha szavaim -hatását remélhetném, a gúny és fájdalom legélesebb fegyvereit -használnám közönségünk ellen, mely kegyúrnak, maecenásnak hiszi -magát s még kötelességét sem teljesíti egészen.</p> -<p>Miért ne legyen szigorú a kritika az írók irányában is? Csecsemő -korát éli e irodalmunk, nincs-e, ha nem is nagy, de elég díszes -multja? Nem voltak-e, nincsenek-e oly íróink is, kik akármily -irodalomban becsülettel megállhatnának? Miért ne legyen önérzetünk, -melylyel a mult emléke s a jövő reménye egyaránt emeljenek? Miért -ne követeljünk egymástól többet, mint a mennyit adunk; annyit, a -mennyit adhatnánk. Miért álljunk össze egymás dicsőítésére azért, -hogy ellenségeinknek jogos szatirákra, sikerült torzképekre adjunk -alkalmat? Aztán elvégre is a művészetet és irodalmat soha sem -tarthatja fön, csak emelheti a pusztán nemzeties részvét; -szükségeseké kell magukat tenniök, különben elvesznek, -haszontalanokká válnak. Nekem kevés hítem van oly irodalomba, mely -csak a nemzeti érzésre támaszkodik s nem egyszersmind a tudománynak -és míveltségnek a viszonyokból követelt szükségeire. Sötét -világfájdalmas nézet – <span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span> mondhatják sokan. E vád ellen sem fogom -többé védeni magam; úgy veendem, mint bókot, szánakozván azon -derült méretű boldogokon, kiknek oly jó kedvök van Még egyszer -mondom, hogy az irodalomnak és művészetnek szükségesekké kell -magukat tenniök s ezért tartozik az itészet magasabb szempontokból -kiindulva. Ezt próbáltam én meg néhány czikkben a szépirodalmat -illetőleg, melyben némi jártasságom van, s nem vádol a -lelkiismeret, hogy rosszat tettem. Bár kisértenék meg mások is -ugyanezt irodalmunk más ágaiban s többi készültséggel és -kitartással, mint én. A mozgalom élet jele, a nyugalom lassú halál. -Előbbre kell vinnünk szükségesebbé kell tennünk irodalmunkat s -minden lehetőt megtennünk érdekében, a mit még nem tettünk meg. Ez -legyen az irodalomi kritika és közönség jelszava. Ez eszme nem -ábránd, álmodozás, sőt nagyon is rideg, fájó és gúnyos igazság. De -miért beszéltem én mindezt – mondhatja ön – hiszen önt csak a -színház és tapsok, csak a dráma és jó szerepek, csak költői, azaz -magasztaló birálatok érdeklik. Igaza van. Hadd szóljak hát -ezekről.</p> -<p>A fővárosi közönség tiszteletet érdemel, hogy köteleségét híven -teljesíti és színházán annyi részvét és szeretettel csügg. De vajon -minden tiszteletünk mellett nem lehet-e megrónunk azon -tulajdonságát, hogy a magasabb, <span class="pagenum"><a name= -"Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> a valódi drámai költészet -iránt nem viseltetik elég érdekkel? Én voltam tanuja színházunkban -oly jelenetnek, melyben a közönség fölfedezte, hogy Shakspeare nem -nagy költő. Tapasztaltam, hogy a páholyok legtöbbször társalogni -szoktak, midőn az úgynevezett szavalati drámák kerülnek színpadra. -Az sem kerülte el figyelmemet, hogy a színésznő szép öltözékével -néha nagyobb hatást idézett elő, mint játékával; hogy némely -színész modoros fogásait inkább megtapsolják, mind szerepének -valóban művészien csinált részeit. Ezt önön is tapasztaltam. A -szinészek jól tudják mindezt, valamint a költők is s nincs annyi -büszkeségük, hogy a közönséget, alázó hódolat helyett, meghódítani -igyekezzenek, közönségünk igen sokszor nem annyira a költők és -színészek becsvágyát táplálja, mint inkább hiúságaiknak hizeleg; -nem annyira azon igyekszik, hogy színházunkban a költészet és -magyar szó bájai tartsanak ünnepet, mint inkább, hogy látványa és -puszta időtöltése legyen. Aztán a koszorú is oly olcsó lett már, -hogy maholnap ingyen adják, míg a sok kihívás miatt utoljára -éjfélig fog tartani az előadás. Miért ne legyen a szellemi -jutalomnak becse? Miért váljék a taps és koszorú költészete a -legridegebb prózává? Mindezt, sőt ennél többet is tartozik -elmondani a kritika s ha a közönség sértve érzi magát, -szabadságában áll pedansnak nevezni <span class="pagenum"><a name= -"Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> a kritikust, ki aztán -ismét azzal vigasztalhatja magát; bizony ez többé kevésbbé másutt -is úgy van azon különbséggel, hogy másutt a színház ügye nem oly -jelentékeny, mint nálunk.</p> -<p>S vajon a színészet irányában mért ne legyen szigorú a kritika? -Mai szülött-e színészetünk s félszázados multja nem elég díszes-e? -Igaz, szinházi viszonyaink nem állanak a legjobban, de szinészeink -állása eléggé biztosítva van arra, hogy művészetöknek élhessenek. -Miért ne kivánjunk tőlük igyekezettel, előhaladását, tanulmányt. -Miféle eredményt idéztek elő engedékeny birálataink? Ösztönzés és -önérzet helyett oly fönhéjázást, melyet ha valaki illetni mer, -csaknem a gonosztevő hirébe jő, oly önelégültséget, mely csak -nevetséges lenne, ha nem volna egyszersmind számandó is. De a -szigorú birálat csak elkeseredést, csak daczot szül – mondhatja ön, -állítását saját példájával igazolva mind a multból mind a jelenből. -Meglehet. De a kritika nem tartozik számba venni az egyéni -szeszélyeket, s ha helyes eszméket fejteget, mindenesetre -szélesbbíti az ízlési látkört, gondolatokat ébreszt s elébb utóbb -némi jó eredményt szül, ha nem is épen annyit, mennyit az itész -jóhiszeme remél. S miért legyen az itész engedékeny a drámaírók -iránt? Annyira kevés önérzetük legyen-e, hogy oly gyönge műveket is -magasztaljunk, minöknél már jobbakat birunk? Miért <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> ne -követelhetnök drámairodalmunk továbbfejlődését? Miért ne mondjuk -drámaíróinknak, hogy ha szeretik a dicsőséget, szeretniök kell az -utat is, mely oda vezet? Igaz, drámaíróink nincsenek oly jól -díjazva, de a díj és jutalom még sohasem teremtett jó drámát. -Francziaországban elég jól vannak díjazva a drámaírók mégis elég -haszontalan művet írnak. Schiller negyedrész annyit se kapott -drámáiból, mint amennyit a sok mostani rossz német drámaíró kap, -mégis a német drámairodalom egyik alapítója lett. Katona nem, hogy -kapott volna valamit «Bánkbán»-jáért; sőt belé vesztett, mégis oly -művet írt, melyre akármely nemzet csaknem oly büszke lehetne, mint -mi.</p> -<p>A díj igen szükséges, igen jó, de nem minden. Tekintsünk vissza -irodalmunk multjára, s tanuljunk meg onnan valamit, mit, úgy -látszik feledni akarunk. Kifizette meg Kazinczynak azt, hogy egész -életét nyelvünk megújításának s irodalmunk emelkedésének szentelte? -Senki; de azért ő nem csüggedt el, hatás-e Vörösmartynak eleinte -egyenként többet azon művekért, melyekkel költészetünkben korszakot -alkotott, mint a mennyit mi kapunk néhány jelentéktelen hirlapi -czikkeinkért? Nem, s ő mégis tudott dolgozni. Eszményies, ábrándos -fölfogás, fogják mondani sokan, de én tényekről, személyekről -szólok, kiknek oly sokat köszönhet irodalmunk, nemzetiségünk, -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span> becsületünk. Ne vénüljünk meg, mielőtt -még ifjak lettünk volna, ne engedjük kialudni szívünkben a -lelkesedést, ha mindjárt többet kellene is szenvednünk érette, mint -elődeink!</p> -<p>Most áttérek az ön czikkének azon két indokolatlan állítására, -melyekről föntebb emlékeztem.</p> -<p>Ön így szól: «Miként fogja föl e fohász (tudniillik az én -czikkem) a tragédiát, vagy általában fölfogja-e?… abba most nem -ereszkedem, csak azt jegyzem meg, hogy ez a sopánkodás, egyéb -gyarlóságai mellett, még csak nem is eredeti, hanem utánzása és -visszhangja azon híres franczia classikai párt sápítozásainak, mely -azért vált leginkább bohózatossá, mert a franczia classicitást -állította föl, mint legmagasabb eszmény képét az újkori -tragédiának». Mi módon juthatott ön e gondolathoz, nem tudom -elképzelni. Alkalmasint ez is olynemű geniálitás és szívbensőség, a -mit az én prózai és szívtelen gyengeségem föl nem foghat. -Ristori-czikkem távolról sem fejtegette a tragédia alapelveit; a -franczia drámai iskolának pedig se classikai, se romantikai -elméletét nem állította föl eszményképül. E mellett régibb -czikkeimben annyira nem hirdettem soha a franczia classikai iskola -idő és hely egységét s más sajátságait, hogy ezekkel épen -homlokegyenest ellenkező nézeteket fejtegettem, mindig -Shakespearere hivatkozva. Legfeljebb <span class="pagenum"><a name= -"Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> Alfierival állhatna ön -elő. De mit mondodtam én? Azt, hogy Alfieri bárminő iskolához -tartozott is, valódi költő, oly drámaköltő volt, kihez hasonlót a -németek Goethén és Schilleren kívül nem tudnak fölmutatni. Vajon -iskoláját védtem-e? Vajon nem költői, tehetsége mellett szolaltam-e -föl a német kritikusok ellenében, kik iránta igazságtalanok? Vajon -Racine és Corneille költői tehetségét nem ismerték-e el a franczia -romantikai iskola vezérei s legelhatározottabb hívei is, noha -iskolájokat a leghevesebben támadták meg? Aztán <i>Mirrá</i>-ját -nem mondotta-e a legkétesebb becsű tragédiának, a mit ön jónak -látott elhallgatni, hogy erkölcstelennek mutathasson be, mint a ki -egy lánynak atyja iránti szerelmébe gyönyörködöm? Vajon nem azzal -vádoltam e mindig tragédiaíróinkat, hogy az erkölcsi világrend -törvényeit nem értik eléggé, s épen azért nem képesek előidézni se -erős tragikai összeütközést, se költői igazságszolgáltatást? Hogy -ön mindezt nem akarja tudni. Nem csodálkozom, mert tudom, hogy -nálunk az a legdivatosabb polemia, mely az eszméket nem támadja -meg, hanem elfacsarja és haszontalankodik, de azon megint ön -csodálkozhatnék, ha én az ily eljárás iránt a legkisebb -tisztelettel is viseltetem. A mi egyébiránt az önök erkölcsi és -aesthetikai elveit illeti, azokat épen nincs kedvem magamévá -tennem. <span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span></p> -<p>Ha ön föntebb idézett soraiban nem a tragédia elméletére czéloz, -hanem arra, mit azok nem jelenthetnek; a tragédia elvállására s azt -hiszi, hogy én azon tragikai stil és hagyományok iránt, mit a -classikai dráma a franczia és olasz színészetben hátrahagyott, -rokonszenvvel viseltetem, akkor mond valami olyant, a mit Ristori -czikkemből kiolvashatni. A franczia classikai dráma igen -természetes okoknál fogva nagy mértékben kifejté a franczia -színészetben a pathoszt, az emelkedett szavalatot. Mint mindennek, -úgy ennek is megvan a maga árnyoldala, de fényoldala oly nagy, hogy -a franczia színészet dicsőségét alkotja. Corneille és Racine nem -hijába írták oly szépen, mindig találkoztak színészek és színésznők -egész Rachelig, kik verseikkel elbájolják a félvilágot. Bármennyit -gunyolódjanak a németek a franczia színészet pathoszával, ők a -szavalatban soha sem tudtak annyi bájt fejtene ki, annyi hatást -idézni elő s hijába hivatkoznak az angolokra, kik hasonlókép nagyra -becsülik a pathoszt, a minek mi is tanúi lehettünk Aldriage -vendégszerepléseikor.</p> -<p>A franczia classikai dráma másfelől nagyban elősegíté a -színészeti plastika kifejlődését is. A költők tárgyaikat nagyrészt -a görög vagy római mythologiából és történetekből vévén, már maga -az öltözék kényszeríté a színészeket némi plastikára, a mit a régi -classikai irodalom <span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span> és művészet iránti rokonszenv még -inkább elősegített. Teljességgel nem szándékozom a franczia -classikai dráma elméletét akkor védeni, midőn azt már az idők és -kritikusok egyaránt megbuktatták, csak azon hagyományait érintem -röviden, melyeket a franczia színészetben hátrahagyott. A franczia -classikai dráma sok tekintetben szembe tette magát a keresztyén -világnézettel s így nélkülöznie kellett korunk legerősbb tragikai -elemeit; továbbá az idő és hely egységével tűrhetlen békót fűzött a -költőkre; míg végre a jellem alkotásban soha sem emelkedett az -egyéniségig, csak typosokat teremtett, a szenvedélyeknek csak -általánosított képviselőit festette. Azonban az általánosított -szenvedélyeket a költészet és ékesszólás nagy erejével állítá elő s -hozzá szoktatta a szinészeket a szenvedélyek élénk festéséhez, a -mit ezek már csak azért is kénytelenek voltak megtenni, hogy az -egyéniség hiányát valami egyébbel pótolják. Az élénk és pathetikus -franczia nép oly előszeretettel csüggött a classikai dráma e -színészeti hagyományain, hogy midőn a romantikai iskola győzelemre -jutott is, ezek csak módosultak de nem vesztették el jogaikat. -Mindez miért ne érdemelné meg a magyar itészek és szinészek -figyelmét. Miért ne mondhatná valaki közülünk, hogy a német -színészet befolyása nem volt reánk mindig jótékony s nem árt -másfelé <span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span> is tekintgetnünk? Miért ne mernök -sejteni, hogy nyelvünk hangzatosbb mint a német és több és másnemű -pathoszt kíván? Miért ne higyjük, hogy szónoki nép vagyunk, s nem -ártana, ha e művészetet színészeink is mívelnék, midőn más úgysem -mívelheti? Miért ne erősíthetnök, hogy az egyénítés, mi az újabb -színészet legnagyobb hódítmánya, s miben az angolok és németek -annyira kitünők, nem hogy kizárnák pathoszt, de a szükséges -módosítások mellett épen megkívánja? Miért ne kívánhatnók meg, hogy -a magasabb tragédiákban bizonyos tragikai stylünk alakuljon meg, -annyival inkább, hogy e tekintetben már birunk némi hagyományokkal -is? – Miért ne bölcselkedhetnék valaki e kérdésekről egy franczia -vagy olasz előadás erős benyomásai után? Én ugyan Ristori -czikkemben mindezt nem tevém, csak a közönség, tragédiaírók és -színészek kölcsönös vádjai fölött humorizáltam; csak a szavalat és -pathosz mellőzése, csak azon nyugodtság és hidegség ellen keltem -ki, mi tragédiáink előadásaiban uralkodóvá vált, de ha tettem volna -is, követék-e valami nagy bűnt? Mindebből láthatja ön, hogy nem -vagyok épen a legrosszabb akaratú ember, sőt az ön kedvéért -fölveszem egy pillanatra a jó ember szerepét is. Ezennel -kinyilatkoztatom, <i>hogy</i> én megnem bocsájtva semminemű -hanyagságot, nem bámulva semminemű <span class="pagenum"><a name= -"Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> és bármennyire bámult -ferdeséget, az ön és más jelesb színészeink és színésznőink -tehetségeit, őszintén becsülöm s ha a tragödiákban igen sokkal -kevésbbé méltánylom önöket, mint más itész, annak oka az én -polemikus itészetem, mely szépirodalmunk és színészetünk néhány -vezérelvét ostromolja s nem annyira a tehetségek fényoldalait -tünteti föl, mindinkább iskoláik <i>árnyoldalaira mutat</i>. Nem -tudom, érti-e ön e mondatot, de magyarul van mondva s épen nem új -eszme.</p> -<p>Lássuk most már azon második indokolatlan állítást. Ön azt -mondja, hogy e mondatomnak: «<i>Az</i> ő (Ristori) érdemei nem -pusztán a franczia, olasz színészeti iskola kitünő sajátságain -alapulnak, melyeket annyira <i>hűn képvisel</i>» – nincs értelme. -Hogy miért, azt természetesen nem mondja meg. Ennek így is megvan a -maga értelme, de még inkább meglesz, ha ön a rá közvetlenül -következő mondatot is elolvasná, mely ez: «<i>Neki</i> meg van az a -sajátsága, mi minden művészetben csak a <i>lángészi</i> stb.» Ebben -se logikus, se æsthetikai ellenmondas nincs, s azt teszi, hogy a -Ristori érdem, nem pusztán a franczia-olasz színészeti iskola -kitünő sajátságaié, melyek már magokban is nagy hatásnak, hanem -egyszersmind a lángészé.</p> -<p>Ennyit nem annyira feleletül az ön czikkére, melyben egyetlen a -dologra vonatkozó gondolat <span class="pagenum"><a name="Page_207" -id="Page_207">-207-</a></span> sincs, hanem inkább rövid itészi -pályán némi igazolással, melyről ha nem is örökre, de legalább egy -időre lelépni szándékozom. De mielőtt lelépnék, még végig akarok -önnel vivni egy harczot a tragödia fölött, ha mindjárt -tragikomikailag ütne is ki. Ön azt mondja: miként fogom én föl e -tragédiát, vagy egyátalában fölfogom-e, abba most nem ereszkedik. -<i>De</i> kérem, én fölhívom, hogy ereszkedjék bele és fejtse ki -nézeteit szemben az <i>enyéimmel</i>. Azonban nézeteimet a -tragédiáról nem fogja megtalálhatni Ristori-cikkemben, melyben majd -semmi sincs, mi határozottan ide vonatkozhatnék. Elméletem a -tragödiáról leginkább fellelhető <i>Diocletian</i>-ról írt -birálatomban, mely a <i>Pesti Napló</i> mult évi folyamának -valamelyik szeptemberi számában jelent meg. Ez épen nem kimerítő -czik, csak könyed hirlapi dolgozat, mint minden czikkem, de elég -arra, hogy kimerítő vitatkozást alapjául szolgáljon. Kiváncsi -vagyok hallani az ön nézeteit, mert őszintén megvallom, hogy azokat -eddigi czikkeiből sehogy sem tudtam kivenni, s azt hiszem ezzel más -sincs különben.</p> -<p>Aztán a tragédia elméletéről vitatkoznunk épen nem fölösleges, -mert irodalmunk e tekintetben igen szegény. Tehát harcz és háború! -Hadd kürtöljön a várkapus, nyiljanak meg a sorompók, csattogjon a -fegyver, s a közönség készüljön egy mérges párviadal <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> -szemléletére, mely ha nem is fog oly nagyszerűen kiütni, mint a -Toldié, de talán méltó lesz arra, hogy Toldy irodalomtörténetébe -följegyezze. Akár én essem el, akár ön, küzdelmünk az irodalomra -nézve nem lesz minden haszon nélküli. Azonban előre figyelmeztetem, -hogy a dologhoz kell szólania, különben ott hagyom önt is, mint -Török Jánost s ön is kénytelen lesz maga önmagát sebezni össze. -Egyébiránt lehet ön szenvedélyes, eszmékért szabad szenvedélyesen -küzdeni; lehet gúnyos is, e fegyvert nagy írók is használják, csak -azokat a czifra phrasisokat kerülje, melyeket úgy látszik, -költészetnek képzel, de én prózának is kevesellek s a polemia -legtöredékenyebb fegyvereinek tartok.</p> -<p>Ön bizonyosan engedni fog fölhívásomnak, különben azt a jogos -gyanút kelti föl, hogy inkább szeret kötekedni, mind irodalmilag -polemizálni s több bátorsága van vádakkal állani elő, mint -eszmékkel. Tegyen ön bármit, én mindenkép ki leszek elégítve, s ha -kritikai pályám fölött pálczát tört is a közönség, azt a mivel -bevégzem, alkalmasint méltányolni fogja; mert vagy az eszmét -polémiájára adok alkalmat, vagy leálarczozok egy fönhéjózó és eszme -nélküli polemikust. <span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>III.<a name="FNanchor_22" id="FNanchor_22"></a><a href= -"#Footnote_22" class="fnanchor">22)</a></h3> -</div> -<p class="right">Berlin, április 26-án.</p> -<p>Ön a mult év végén megtámadván Ristoriról írt czikkemet, a -többek közt azt mondá rólam, hogy a tragédiát nem értem. Erre bátor -valék fölhívni önt, hogy állítását indokolja és fejtse ki nézeteit -szemben az enyéimmel, s minthogy Ristori-czikkemben semmi sincs, a -mi szorosan a tragédia elméletére vonatkoznék, utasítám önt oly -czikkemre, a Szigligeti <i>Diocletián</i>-járól írt birálatomra, -mely épen ezt fejtegeti. Ez által nem egyebet akartam elérni, mint -azt, hogy az ellenem megindult hazafiuskodó polemiát az æsthetikai -térre vigyem, a hova tulajdonkép tartozik s ott vagy az eszmék -polemiájára adjak alkalmat, vagy leálarczozzam önt, mint fenhéjázó -és eszme nélküli polemikust.</p> -<p>S miként fogadta ön fölhivásomat? Egyszerűen visszautasítá, azt -mondván rólam, <span class="pagenum"><a name="Page_210" id= -"Page_210">-210-</a></span> hogy velem vitába nem bocsátkozhatik, -mert ahhoz nekem se «szellemi erőm» se «szakértelmem» se -«tapasztalatom» se «érettségem» se «érzékem» nincs. Jól van. De ha -ön engemet, mint írót ennyire megvet, nem kellett volna annyira -figyelmére méltatnia, hogy megtámadjon; vagy ha kegyeskedett -leereszkedni hozzám s azt mondani rólam, hogy a tragédiát nem -értem, méltóztatott volna egyszersmind állítását indokolni is, -össze meg összetörvén a tragédiáról írt elméletemet. Mibe került -volna ez önnek? Óriási ereje mily könnyen semmivé tehet vala oly -törpét, a minő én vagyok. Ugyan miért nem tett semmivé? Mennyi -dicsőség háromlot volna önre! Azok a lyrai költők, a kikkel én oly -igazságtalanul bántam, fönséges ódákban halhatatlanították volna -önt; a szinésznők és szinészek, kiket én néha megróni mertem, a -közügyért félre téve minden személyes rangkórt, lakomát rendeztek -volna az ön tiszteletére s Török János, ez idő szerint legnagyobb -hazafi, kit én elég rossz szivű valék rágalmazni, elérzékenyülve -nyújtotta volna önnek a hazafikoszorút s mindig compact betűkkel -szedette volna az ön nevét vezérczikkeiben újdonságaiban is, mint a -Széchenyiét és Komlóssy Idáét. Mennyire elvakithatta önt a -büszkeség, hogy mind ezt nem gondolta meg.</p> -<p>Hagyján! Csakhogy igazán meg tudott volna <span class= -"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> vetni -engem. De ön nem képes elég büszke lenni, sőt még elég gőgös sem. -Végetlenül jobban játszik a színpadon, mint a tárczában. E tárczai -vendégszereplése sehogy sem sikerült. Mennyit nem beszél ön az -egyenítésről s mennyire nem tudja önmagát, mint büszke művészt -egyéníteni. Higyje meg, e szerepet nagyon rosszul játsza. Mindjárt -az első jelenetben nagy hibát ejt. A büszke művész, a ki engem oly -mélyen megvet, nem átalja oda alázni magát, hogy velem három -hónapig foglalkozzék. Ez oly ellenmondás, melyet még Török János -sem tudna összeegyeztetni, pedig ő az effélékben figyelemre méltó -furfangosságot fejt ki. Úgy van: ön büszkén visszautasítja ugyan -fölhivásomat, de ugyanakkor egyszersmind czikkeket kezd meg -ellenem, melyekből ötöt három hónap alatt szerencsésen be is -végezett. S mit foglalnak magukban e nagy erőlködések közt írt -czikkek? Vajon bonczolat alá veszik-e az én tragédiáról írt -elméletemet? Nem, hiszen ön engemet megvet, nem akar vitázni velem, -legkevésbbé oly dologról, mi megérdemli a fáradtságot. Mit tesz hát -ön? Birálni törekszik azon czikkemet, melyben önt vitára hivtam -föl. Azonban e czikkemben újra semmi sincs, mi szorosan a tragédia -elméletére vonatkoznék, mert az nem akart egyéb lenni, mint -felhívás, itészi eljárásom igazolása s felvilágosítása azon két -ráfogásnak, <span class="pagenum"><a name="Page_212" id= -"Page_212">-212-</a></span> melyek ön első czikkének egész -tartalmát tették. E szerint önnek úgynevezett birálatában, igen -természetesen, e pontok védveit kellett volna ostromolnia. S mit -tesz ön? Megtámadja nézeteimet a tragédiáról, vagy jobban mondva -holmi összetépett, elfacsart mondataimból, oly mesterséggel, melyet -a legutolsó zugprókátor is megvetne, oly széptani nézeteket -következtet és fog reám, melyeket soha nem vallottam. Hova sülyed -az ön büszkesége? Csaknem Fallstaff mesterségéig. Valóban Fallstaff -nem mond annyi valótlanságot, mint a mennyi ráfogást ön használ -ellenem czikkeiben. Sajnálom egész vitánkat. Nem kellett volna -alkalmat adnom arra, hogy a legelső magyar színész s annyira kitünő -æsthetikus magát ennyire compromittálja, ha ugyan journalistikánk -némely pontokban nem kezdene oda jutni, hol többé semmi se -compromissio.</p> -<p>Most már mit csináljak önnel, miután az eszmék polemiája -lehetetlenné vált köztünk? Leálarczozzam-e mint fenhéjázó és eszme -nélküli polemikust? Nem teszem, mert ha tenném, négy nagy tárczát -kellene tele irnom s öt-hat napig untatnom a közönséget azzal, hogy -én ezt meg ezt mondottam, s nem azt, a mit ön reám fog; nogy -állitásaimnak értelme ez meg ez, s nem az, a mit ön mond; hogy -innen is amonnan is kikapott <span class="pagenum"><a name= -"Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> mondataimat így meg így -ferdíti el; hogy itt meg itt nem ellenem beszél s tulajdonkép -mindent, helyest és helytelent, össze-viszza zavar s egyetlen -gondolatot sem fejt ki végig. Nem lehet visszaélnem e lapok -szerkesztője és olvasói türelmével, kik különben is már megunták az -én hosszadalmas Ristori-peremet. Aztán azt hiszem, hogy ön az én -segítségem nélkül is eléggé leálarczozta magát. Minthogy azonban -ezt se ön, se mindenik olvasó nem tartozik elhinni, ezennel -győzöttnek nyilatkoztatom magamat; önnek engedek minden diadalt, -leteszem fegyvereimet, föltétlenül meghódolok s eltűröm, hogy -valamikép Török János magát nem rég («<i>Magyar Sajtó</i>» <i>97. -sz.</i>) Megváltónkhoz hasonlította, kiről a gonosz és irástudó -farizeusok kétélü fegyverei visszapattantak: úgy ön Hunyady -dicsőségével kérkedhessék, kin Cilley ármányai megtörtek s az egész -színházi személyzet elénekelhesse fölöttem: «Meghalt a cselszövő, -nincsen többé viszály!»… Úgy hiszem e nyilatkozatommal megelégszik -ön s épen nem fogja rossz néven venni, ha daczára föltétlen -meghódolásomnak, polemiája egyetlen pontjára pár megjegyzést -teszek. Nem cáfolni akarok, isten mentsen, sőt ellenkezőleg ön -legsúlyosb vádját szándékozom igazolni, bevallván bünömet. Utolsó -czikkének végén ön ezt mondja: «A költőről jut eszembe, hogy -Vörösmarty <span class="pagenum"><a name="Page_214" id= -"Page_214">-214-</a></span> utolsó költeményére, a «Vén czigány»-ra -ez a berlini polemikus oly értelemben fejezte ki kritikáját, hogy e -költeménynek csupán a feje (első verse) emberi: a többi része se -nem hús, se nem hal, mint Fallstaff jegyzi meg a csaplárosnéról. -Tanulságos példa ismét arra, mikép szokott a hivatlan itészkedő -saját magára irni legkegyetlenebb birálatot. Ime ez a polemikus -itészkedő világosan kimondja magáról, hogy neki sem a költői -mélységhez érzéke, sem a művészi nagyságról fogalma nincs.»</p> -<p>Ön geniális ember lévén, ki gondolkodás nélkül, öntudatlan -szokott irni, alkalmasint nem tudja, hogy e sorokban tulajdonkép -mit fejezett ki. Azért megmagyarázom. Ön sem többet, sem kevesebbet -nem fejezett ki, mint ezt: lássátok ez ember nemcsak Egressy -Gáborról szólott tiszteletlenül, hanem Vörösmartyról is, ime e -törpe a nemzet mindenik <i>nagy</i> fiát megtámadja. E fogás -bizonyosan megtette a maga hatását. Ha sikerül Török Jánosnak -handabandáit Széchenyi nevével takargatni, miért ne sikerülne -Egressy Gábornak fenhéjázó és eszme nélküli polemiáját a Vörösmarty -nevének aegise alá helyezni? Miért, ugyan miért ne? Egyébiránt azon -tény, mit ön ellenem végsoraimban fölhoz, igaz s csak kissé van -elferdítve. A dolog így áll: Vörösmarty «Vén czigányát» -nyilvánosan, lapban <span class="pagenum"><a name="Page_215" id= -"Page_215">-215-</a></span> soha se biráltam ugyan, hanem a «Magyar -szép könyve» egyik szerkesztőjének szállásán, hol több iró volt -jelen, midőn véleményemet kérdezték körülbelül így nyilatkoztam -felőle: e költemény első versszaka kitünő szép, a másodikban már -kiesik a költő az alaphangulatból, több helyt dagályba csap, míg -forma tekintetében nem mindenütt ismerhetni meg benne a régi -Vörösmartyt. Nem vitatom: vajon magántársaságban mondott szavaiért -felelős-e az ember a közönség előtt s vajon volt-e önnek joga az -úgynevezett birálatomat nyilvánossá tenni? Mindegy. A mit mondok, -soha sem szégyeltem és tudom mindig indokolni s ha a kérdéses -költemény kezemnél volna, avagy itt helye lehetne, hogy azt -biráljam, nem mulasztanám el bővebben kifejteni véleményemet. -Azonban, ha én Vörösmarty e költeményét nem tartom valami kitünőnek -s legkevésbbé oly remeknek, mint ön, következik-e ebből az, hogy én -Vörösmartyt nem tisztelem s nem tartom egyik legnagyobb magyar -költőnek? Bizonyára nem. Igaz, én Vörösmartynak még több ily s -ezeknél gyöngébb költeményét is tudnám előszámlálni; igaz, se -eposzait, se drámáit nem birtam annyira magasztalni mint mások, de -ha azon költeményeiről van szó, melyekben ő valóban nagy ha azon -hatás jő kérdés alá, melyet ő nyelvünkre s nemzeti érzésünk -felköltésére <span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span> tett, ha szóval egész költői pályájáról -kell szólani, alkalmasint inkább és nyomósabban tudnám azt -méltányolni, mint ön, a minthogy ezt tettem is. Meglehet, hogy ön e -szavaimat, kissé elferdített kiadásban, mint kegyetlenséget, -vérárulást, nemzeti bűnt fogja hirdetni. Nem botránkoznám meg -benne. Van irodalmunkban egy nem annyira párt, mint csoport, – ide -tartozik ön is, – mely brutalitással akar terrorisalni minden neki -nem tetsző irodalomtörténeti vagy széptani véleményt. E párt -kegyelete otromba dicsőítés, nemzeti önérzete émelyitő kérkedés s -hazafisága a sértett hiúság vagy üzérkedés nyeglesége. De elég. Oly -ponthoz értem, mely mindig indulatossá tesz. Jobb hallgatnom, -különben is elég rossz hirem van. <span class="pagenum"><a name= -"Page_217" id="Page_217">-217-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1857</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_219" id="Page_219"><br /> --219-</a></span></p> -<h2>A SZINHÁZI NAPTÁR ÜGYÉBEN.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>A <i>Magyar Sajtó</i> és <i>Hölgyfutár</i> közti polemiába -akarok beleszólani, nem mint érdekelt fél, hanem mint olyan, kire -kellemetlenül hatott a vita folytán kifejlett botrány s ki -sajnálja, hogy elvkérdés személyeskedésnek lőn föláldozva. Egy pár -év előtt nyiltan és névtelenül sokkal többször irtam mind a -<i>Hölgyfutár</i>, mind a <i>Magyar Sajtó</i> ellen, mintsem ez -egyetlen oknál fogva is ne hihetném magamat ez ügyben -pártatlanabbnak másoknál.</p> -<p>A mult évben gróf Bethlen Miklós, Dobsa Lajos és Tóth Kálmán -urak <i>Szinházi Naptár</i> című vállalatot indítottak meg oly -igéret mellett, hogy a tiszta jövedelmet <i>részben</i> a nemzeti -szinház nyugdíjintézetének adják s így vállalatuk minden pártolója -ezuttal e kegyelt intézetnek is áldozik. A vállalat szerencsésen -sikerült s a szerkesztők igéreteiket megtartva, a nyugdíjintézetnek -100 darab aranyat adtak át <span class="pagenum"><a name="Page_220" -id="Page_220">-220-</a></span> s mint naptárjuk boritékján -megjegyzik, igéretükön fölül Fáncsy Lajos elhunyt jeles művészünk -leányát buzditáskép külön negyven aranyban részesítették. E szerint -a közönség nem volt kijátszva, mert tudta, mennyiben áldozik a -nyugdíjintézetnek, amennyiben a szerkesztők nem voltak szószegők, -mert nem csak igéretöket teljesíték, hanem annál valamivel többet. -Ez nem lehet kérdés tárgya, ez bevégzett tény, melyet mindenkinek -el kell ismerni.</p> -<p>Egészen más és egészen nyilt kérdés az: vajon helyes-e jótékony -cél cége alatt adni ki könyvet s mégis a jótékony célra a tiszta -jövedelemből csak bizonyos részt – harmadát vagy felét, az mindegy -– ajánlani oda. Azt hiszem nem helyes, mert árt az irodalom -erkölcsi tekintélyének, veszélyezteti a jótékonyság e szép módjának -sikerét, s oly kellemetlen helyzeteket szülhet, melybe a -legbecsületesebb ember is belekeveredhetik, ha jó hiszemben, de -gondolatlanul hódol e divatnak, melyet hirlapjaink inkább dicsérve, -mint megróva, csaknem kétség alá sem jöhető elvvé emeltek.</p> -<p>A jótékony czél czége az egész tiszta jövedelem oda ajánlása -nélkül, oly kérdéseket ébreszt a közönségben, melyek rosszul -eshetnek az embernek, nem mintha kényesebbnek tartaná a reá -ruházott irói czimet más czimeknél, <span class="pagenum"><a name= -"Page_221" id="Page_221">-221-</a></span> hanem mert szivén fekszik -az irodalom erkölcsi tekintélye, melyet elvégre a szerkesztők is -képviselnek, s a jótékonyság ügye, mely e miatt majd mindig -szenvedni szokott. Hová lesz a tiszta jövedelmek másik része? Nem -elég-e a kiadó szerkesztőnek és iróinak fáradságuk jutalmául -bizonyos méltányos tiszteletdíj? Illő-e nyereségre is számítaniok -akkor, midőn philanthropok akarnak lenni? Hogyan lehet -kockáztatásról beszélni, hiszen szabadságában áll a szerkesztőnek -nem indítani meg vállalatát, ha előfizetői gyéren mutatkoznak, vagy -ha szó lehet kockáztatásról, nem kockáztat-e a közönség is, -előfizetve s nem tudva: vajjon azt, mit <i>részben</i> jótékony -célra adott nem emésztik-e föl <i>egészen</i> a kiadási és dijazási -költségek? Nincs-e okunk, ha nem is gyanús szemmel nézni, de nagyon -hibáztatni e félkegyelmű cégeket? E kérdések igen természetesek és -jogosak, de ha nem volnának is azok, az eredmény ugyanaz lenne. A -magánkörben elmondott kérdések nyilt támadásokká válhatnak a lapok -hasábjain s mint szokás, nem elv, hanem személy ellen intézve. -Valaki a méltányosság szempontjából azt vitathatja, hogy ennyi meg -ennyi tiszta jövedelemhez képest csekély volt ez vagy amaz jótékony -célra adott összeg. Mennyi félreértés és kellemetlen helyzet -merülhet föl. Az önérdek, irigység elkeseríthetik a vitát, a -rágalom megteheti a <span class="pagenum"><a name="Page_222" id= -"Page_222">-222-</a></span> magáét s az ügy különös természeténél -fogva az egészből nem származhatik egyéb, mint vagy nagy botrány -vagy nagy igazságtalanság vagy mindakettő egyszerre. A különben is -elégedetlen közönség még elégedetlenebb lesz, gyanús szemmel néz -nemcsak ily hanem másnemű irodalmi vállalatokat is, s mindinkább -elhül a jótékonyság e szép módja iránt, melyet aztán majd a -legnagyobb szükség esetében sem lehet sikerrel igénybe venni.</p> -<p>Mindezt rég el kellett volna mondani a lapoknak s illő -kimélettel, de nagy erélylyel elvvé emelni, hogy minden jótékony -cél cége alatt megindult vállalat tartozik cégének áldozni egész -tiszta jövedelmét. Azonban a lapok ezt mindig elmulasztották. Ezért -természetes volt, hogy a divatnak nemcsak gróf Bethlen Miklós, Tóth -Kálmán és Dobsa urak hódoltak folytatva naptárukat, hanem jónak -látta Szigeti úr is új szinházi naptárt inditani meg, a -nyugdíjintézeti választmány pártfogása mellett a tiszta -jövedelemnek felét igérve. Végre a <i>Magyar Sajtó</i>-ban -felszólalt valaki Szathmárból, azon helyes elvet fejtegetve, hogy a -<i>Szinházi Naptár</i>-nak egész jövedelme legyen a -nyugdijintézeté, mert különben a cég csak üres hang, s az -előfizetők célja nem lesz elérve. Mindenki azt várta, hogy a -<i>Magyar Sajtó</i> pártolni fogja e helyes elvet s mind a két -naptár szerkesztőit felhivja az egész tiszta jövedelem <span class= -"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> -odaajánlására. A <i>Magyar Sajtó</i> mást tett: csak Szigeti úr -naptára mellett izgatott s gróf Bethlen Miklós, Dobsa Lajos és Tóth -Kálmán urakat felhivta naptáruk megszüntetésére. E logikátlanságot -élesen lobbantá szemére a <i>Hölgyfutár</i>, de az irodalmi polémia -határai közt. Erre a <i>Magyar Sajtó</i>, vagy a mint később -kiderült, Török János úr egy sokkép rágalmazó cikkel felelt, mit -aztán a <i>Hölgyfutár</i> oly módon viszonzott, mely csak azok -előtt menthető, kik ismerik a magán-körülményeket s tudják, hogy a -<i>Hölgyfutár</i> e lépésre kényszerülve volt. Török János úr -folytatta rágalmait s csak akkor hallgatott el, midőn Dobsa Lajos -és Tóth Kálmán urak több igen méltánylandó ok miatt megszüntették -naptárukat s előfizetőiket Szigeti úrnak küldötték.</p> -<p>Ime röviden az egész polémia, mely nem szül hasznot, csak -botrányt. Pedig az elvkérdést ki kell vivnunk mind az irodalom, -mind a közönség iránti tekintetekből. Ez elv sokkal természetesb, -jogosabb, mintsem a mondottakon kivül még bővebb fejtegetésre is -szorulna. Ezért bátor vagyok felszólitani lapjaink szerkesztőit, -hogy támadjanak meg minden jótékony cél cége alatt megindult -vállalatot, mely nem egész tiszta jövedelmet ajánl jótékony célra s -ezt kezdjék a Szigeti úr vállalanát, hol különben is holmi -koczkáztatásról legkevésbbé lehet szó. Felszólítom továbbá -<span class="pagenum"><a name="Page_224" id= -"Page_224">-224-</a></span> irótársaimat is, hogy -közremunkálásukkal oly vállalatot ne támogassanak, mely nem hódol -ez elvnek s így a Szigeti úrét sem mindaddig, mig a -nyugdijintézetnek csak bizonyos részt igér, részemről nem -támogatom, mivel ugyan a vállalat keveset vagy épen semmit sem -veszt, de az elv nyer valamit, talán egy két hivet az irók közül s -erkölcsi súlyt a közönség részéről. <span class="pagenum"><a name= -"Page_225" id="Page_225">-225-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>II.</h3> -</div> -<p>A <i>Magyar Sajtó</i> 83-ik számának nyiltterében a <i>Szinházi -naptár</i> ügyében írt czikkemre egy hosszú czikk jelent meg Török -János úrtól, melyet nem hagyhatok egészen szó nélkül.</p> -<p>A czikk nagyrészt felszólalásom indokát gyanúsítja. Ez indok -szerinte nem egyéb, mint moralis alakba burkolt bosszú, melyre -magamat láthatlan rugók által ingereltetém. A ki elfogulatlanul -olvasta czikkemet, észrevehette, hogy elv mellett és visszaélések -ellen küzdöttem, a személyek közt nem téve különbséget. Nekem -Szigeti úr ez ügyben épen annyi volt, mint Tóth Kálmán és Dobsa -Lajos urak, már csak azért is, mert mindegyikre egykép alkalmaztam -azt a helyesnek ismert elvet, tudniillik, hogy minden jótékonysági -czég alatt megindult vállalat tartozik czégének áldozni egész -tiszta jövedelmét. Minden czikkből csak annyit szabad kiolvasni, a -mennyi benne van s valamely tett láthatlan indokait bosszúnak -nevezni nem kevesebb, mint logika nélküli rágalom. <span class= -"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span></p> -<p>Ez értelem nélküli rágalmon kivül van még Török úr czikkében egy -pár fenyegetőzés, melynek eredményét nyugodtan várom s egy csoport -ferdítés, melyekre nézve czikkemre utalom az olvasót.</p> -<p>A dolog érdemébe, a felállított elv megvitatásába nem -bocsátkozik Török úr. Most is csak azt ismétli, a mit már többször -elmondott. Újra elmondja, hogy a nyugdíjintézeti választmány nem -ereszkedhetik vállalkozási kisérletekbe, hogy Szigeti úr a maga -koczkázatára adja ki a naptárt s minthogy veszthet, tehát illő -nyernie is s több effélét. A választmány ellen senki sem beszél. A -választmány igen helyesen teszi, hogy nem ereszkedik vállalkozási -kisérletekbe; valamint azt is helyesen tette, hogy nem a Tóth -Kálmán és Dobsa Lajos urak vállalatát ajánlá a közönség -pártfogásába, hanem Szigeti úrét, mint olyant, mely amazoknál -többet, fele jövedelmet igér. Azonban ez semmit sem bizonyít a -mellett, hogy vajon Szigeti úr helyesen tesz akkor, midőn -félkegyelmű czéget használ s így a méltányos díjon kivül, mely már -magába is ellensúlyozza azt a sokszor emlegetett koczkázatot, még -nyereségre is számít. A koczkázat kikerülhetlen mind a közönség, -mind a szerkesztő részéről, az egész tiszta jövedelem odaigérése -esetében épen úgy, mintha csak bizonyos részt igérünk. Ez a dolog -természetében fekszik, min egyikünk <span class="pagenum"><a name= -"Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> sem segíthet. De azon nem -csak segíthetünk, de tartozunk is segíteni, hogy a jótékony czél -varázsát ne gyöngítse az üzérkedés jogos gyanúja, s az irodalom ne -legyen kitéve megaláztatásoknak. Csak másfél év óta kezdenek -divatozni irodalmunkban e félkegyelmű jótékonysági czégek. Ezelőtt -mindenki cynismusnak tartotta volna ilyesmivel előállani, kivétel -nélkül mindenki egész tiszta jövedelmet ajánlott, például br. -Eötvös, Császár Vahot és mások. Ez elvkérdés, itt személyes -tekintetek nem határozhatnak. Épen azért újra felszólítom a -szerkesztőket és irótársaimat az elv kivivására. A sikeretlenség -nem a mi hibánk lesz, de ha meg nem bélyegezzük e botrányos -visszaélést, kötelességet mulasztunk. <span class= -"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>III.</h3> -</div> -<p>A <i>Magyar Sajtó</i> 84 és 85-ik számaiban újra czikkek -jelentek meg a <i>Szinházi Naptár</i> ügyében. E czikkek jelleme is -ugyanaz, mi az eddigieké volt: egy kis cynismus, jó adag korlátolt -felfogás s némi ferdítés. Csak a rágalom hiányzik belölük, mi -mindenesetre érdem, s miért a nem mindig felelős szerkesztő -köszönetet érdemel.</p> -<p>Egyik czikk a szerkesztő tollából foly s korlátoltabb felfogású -mindeniknél. A szerkesztő jó tanácsot ad a nyugdíjintézeti -választmánynak s ezt lapja változatlan elvének nevezi. Szerinte a -választmány még ez évben intézkedni tartozik és akép, hogy az egész -vállalatot vegye át saját koczkájára valamely nyomdatulajdonos, a -szerkesztő húzzon kellő dijt és procentáatiot, a tiszta jövedelem -pedig jusson minden levonás nélkül a nyugdíjintézetnek. Miért a -választmánynak beszélni és nem Szigeti úrnak? A választmány nem -használhatja e jó tanrcsot, mert olyasmit <span class= -"pagenum"><a name="Page_229" id="Page_229">-229-</a></span> -cselekednék, mi körén kivül esik. Az ő tiszte e tekintetben nem -lehet több, mint elfogadni és megköszönni az adományokat és -támogatni pártfogásával minden oly vállalatot, melyből az intézet -némi személyes biztosíték mellett hasznot remélhet. A többi a -vállalkozó dolga, tehát a jelen esetben Szigeti úré, ki tetszése -szerint egyezkedhetik a nyomdatulajdonossal, de ha kiadási -költségeken, szerkesztői és irói dijakon kivül még procentuatiót is -akar húzni, ismét csak nyerészkedő lesz, s megint ott vagyunk, ahol -voltunk.</p> -<p>Azonban a szerkesztő úr korlátolt felfogása itt meg nem -állapodik. Neki nem csak a választmány köréről nincs fogalma, hanem -a journalistika természetét sem ismeri. Ugyanis czikke végén oda -nyilatkozik, hogy kész megelégedni a dolog mostani rendével s így -megváltoztatja változatlan elvét, ha azt a választmány nem veszi -foganatba. A hirlapok nem azért szoktak tenni valamely indítványt, -melynek helyessége és kivihetőségéről meg vannak győződve, hogy -aztán lemondjanak róla csak azért, mert az illetőknek nem tetszik. -Ily körülmény még erélyesebb küzdelmet tesz kötelességökké. Az úgy -van a világon mindenütt s e nélkül elvesztené a journalistika egyik -létezési jogát. Ma egyet, holnap mást beszélni, s mások szeszélye -vagy önérdekének áldozni föl a meggyőződést, lehet korlátolt -felfogás, <span class="pagenum"><a name="Page_230" id= -"Page_230">-230-</a></span> de mindenesetre a legnagyobb -journalistikai bűn.</p> -<p>Szigeti úr korlátolt felfogásán már kevésbbé csodálkozom. Ő -szinész s csak szerepeit tartoznék tudni. Azért nem vehetem rossz -néven tőle, hogy hivatlan és illetéktelen erőszakoskodásnak nevezte -felszólalásomat, de tartozom neki megmagyarázni, amit nem tud s -minek megértésére még csak gondolkozás sem szükséges. Arra, hogy -valaki hirlapi czikket vagy könyvet merjen irni, nem kell sem -oklevél, sem kinevezés, még csak pártfogói ajánlat sem. Ide -mindenki hivatalos, itt mindenki illetékes s bele szabad szólnia -bármily ügybe. Egészen más kérdés: okosan szól-e valaki? Hanem -Szigeti úr nem ez értelemben nevez engem hivatlan és illetéktelen -erőszakoskodónak. Ő úgy látszik, épen úgy tagadja felszólalási -jogomat, mint kicsinyli egyéniségemet. Ily fontos ügybe csak nagy -érdemű és megpróbált jellemű egyén avatkozhatik, szóval: aki -szereti a félkegyelmű czégeket. Más felől azt hiszi, hogy -felszolalásommal olyasmit követtem el, mi rablás. Megtámadtam -tulajdonjogát, néhány képzelt száz forintot akartam kivenni -zsebéből s tenni nem ugyan a magaméba, hanem a nyugdíjintézet -pénztárába. Mindegy. Az erőszak erőszaknak marad akár magunk, akár -más számára rablunk. Börtönt érdemelnék s kegyelemben részesülök. -Szigeti <span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span> úr megkegyelmez nekem mint Rómának, -midőn Attila szerepét játssza. Megelégszik egyszerű óvással, -melyben kijelenti, hogy erőszaknak nem enged s törvényes és -határozott jogáról nem mond le.</p> -<p>Mi az a törvényes és határozott jog? Szigeti úr azt is megmondja -egy másik, a közönséghez intézett czikkében. E czikk egyébiránt nem -annyira jogi okadatolás, mint történeti elbeszélés. Megtudjuk -belőle mindazt, amit már mások is elmondottak, mit mindnyájan -tudunk. A választmány nem adhat ki naptárt, mert az intézet pénzét, -mint alapítványi tőkét, nem szabad bárminemű üzletbe fektetnie. Ezt -tudta a választmány, azért nem lett kiadó, tudta Szigeti úr s ezért -lépett elő azon ajánlattal, hogy saját rovására és felelősségére ad -ki naptárt s a tiszta jövedelem felében a nyugdíjintézetet -részelteti. A választmány elismeréssel fogadta az ajánlatot s -minden kitelhető módon pártfogolni igérte. Ennek következtében áll -a programmon az intézeti elnök és szinházi igazgató pártfogói -ajánlata. Igy nyert a vállalat «Nemzeti Szinházi nyugdijintézeti» -jelleget. Ezért nem tarthat a választmány igényt a tiszta -jövedelemhez, ezért illeti Szigeti urat törvényesen és határozott -joggal a felerész. Mindez egy betüig igaz és senki sem kételkedett -benne. Senki sem mondá, hogy a választmány nem fogadta el Szigeti -<span class="pagenum"><a name="Page_232" id= -"Page_232">-232-</a></span> úr ajánlatát vagy hogy helytelenül -cselekedett. Én s e lapok szerkesztője csak magát az ajánlatot -róttuk meg, mint irodalmi cynismust.</p> -<p>Senki sem vitatta, hogy a választmány egész jövedelemhez tart -igényt és Szigeti úr fele résznél többet tartozik beszolgáltatni. -Mi csak azt vitattuk, hogy az ily eljárás nyerészkedés, mely nem -fér össze a jótékonysági czéggel, elidegeniti a közönséget, árt az -irodalom erkölcsi tekintélyének, ezért az irók részéről nem -támogatni, hanem megbélyegezni való. Szigeti úr mindezt mellőzi. -Pedig erről vártam hosszú, szép beszédet, illően hangsúlyozva. -Mennyire meglehetett volna bizonyítani ez eljárás tiszteletre -méltóságát. Mily könnyü védeni egy irót, ki philanthrop akar lenni, -az emberiség ügyében intéz felhivást a közönséghez s a munkadíjon -kivül még nyereséget is kiván! Mily dicsérendő egy színész, ki -elaggott pályatársai érdekében lép föl, s a maga érdekét a túlon -túl egész a nyereségig szeme előtt tartja! Ily szónoklatot vártam -Szigeti úrtól. Csak ekkor végezhette volna be czikkét méltón ama -büszke felkiáltással: Ennek folytán vállalatomat a közönség kegyes -pártfogásába felemelt homlokkal ajánlom.</p> -<p>Fényes úr czikkére is csak ilyesmit felelhetek. Ő is mellőzi az -eljárás erkölcsi oldalát, melyre én fősúlyt helyeztem. Ő is pusztán -<span class="pagenum"><a name="Page_233" id= -"Page_233">-233-</a></span> mellékeszmékkel bajlódik, csak hogy más -oldalról. Először is azon botránkozik meg, hogy még soha föl nem -talált elvet állítok föl, t. i. minden jótékonysági czég alatt -megindult vállalat tartozik czégének áldozni egész tiszta -jövedelmét. Fényes úr, ki sok féle tudományt mível tudhatná, hogy -vannak dolgok, melyeket nem szükség feltalálni és hirdetni, mert -léteznek, szemünk előtt és szivünkben. Irodalmunkban a közelebbi -időkig hallatlan volt a félkegyelmű jótékonysági czég, mert az írók -cynismusnak tartották volna. Ezért nem volt szükség hirdetni az -elvet, most szükség, mivel találkoznak írók, kik az ellenkezőt -felemelt homlokkal hirdetik. Szigeti úr az elv czáfolatában sem -szerencsésebb, nem csak azért, mert oly alapföltételeket czáfol, -melyekből teljesen nem indultam ki. Épen nem mondám, hogy a -jótékonysági czég alatt megindult vállalatoknál a vállalkozó -koczkáztatásáról és veszteségéről szó sem lehet.</p> -<p>Közönség, szerkesztő egykép koczkáztat az egész tiszta jövedelem -átengedése esetében épen úgy, mintha csak bizonyos rész van igérve. -Ezen nem lehet segíteni, ez a dolog természetében fekszik. -Legfeljebb Szigeti úr koczkáztat kevesebbet másoknál, minthogy a -nyugdíjintézet iránti részvét élénk és általános. Mindez ki van -fejezve czikkeimben. Én csak azt állítám, hogy jótékonysági czég -alatt nyerészkedni, <span class="pagenum"><a name="Page_234" id= -"Page_234">-234-</a></span> árt az irodalom erkölcsi tekintélyének -s a jótékony czélnak sincs hasznára. Ezt most állítom, ha még -egyszer oly fájón hat is Fényes úr érzékeny szivére. Azt sem -mondám, hogy valamely irodalmi vállalat sikerére elég a jótékony -czég s a szerkesztő anyagi és szellemi munkásságának nincs reá -befolyása. Annyira van, hogy érte méltányos díjt érdemel, mi -mindenesetre oly valami, mit a legjelesb szerkesztők és írók is -megköszönhetnek s mi megérdemli a koczkáztatást is. Csak a nyereség -erkölcsi jogát tagadtam s ezt tagadom most is, mert ha valamely -ügyért az emberek philanthropiáját vesszük igénybe, magunk sem -lehetünk szatócsok vagy uzsorások.</p> -<p>Fényes úr czikkének többi része nem érdemel figyelmet. Meghagyom -azon hitében, hogy a félkegyelmű jótékonysági cégek előmozdítják a -jótékonysági ügyet, nem idegenítik el a közönséget. Hadd támogasson -ő minden ily vállalatot s higyje azt hazafiui kötelességnek. Azt -sem magyarázom meg, hogy ha valaki ártott a nyugdíjintézetnek, az -egyedül Szigeti úr és jóakarói, kimélem mély philanthropiai -fájdalmát is, melyet neki felszólalásom okozott. Csak sajnálatomat -fejezem ki azon, hogy találkoznak írók, kik ez eljárásban nem -látják azt, mit látniok kellene, az irodalom erkölcsi tekintélyének -aláztatását <span class="pagenum"><a name="Page_235" id= -"Page_235">-235-</a></span> és szépirodalmi és néplapjaink annyirai -gnorálják az egész dolgot, mintha még annyiban sem tartoznék -reájok, mint mondani valójukban elménczséget gyártani a beküldött -kéziratokra. <span class="pagenum"><a name="Page_236" id= -"Page_236">-236-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A NEMZETI SZINHÁZ ÉS DRÁMAIRODALMUNK.</h2> -</div> -<p>Ezelőtt harmincz évvel írta Kölcsey azt az el nem mondott híres -beszédét, mely kihatott később az egész országra. E percz óta a -szinész büszkébben merte magát a nemzeti nyelv és míveltség -apostolának nevezni, mert a haza egyik első rangú írója mondá a -szinházról: «Itt leszen nyelvünk egyik bátorságos révpartja; itt -leszen a haza, hol mostani számkivetése után megnyugszik; itt -leszen a tűzpont, melyből valahára teljes erejében lobbanhat ki, -hogy a maga bámulást érdemlő tulajdonainak tartozott rangját a -többi európai nyelvek mellett elfoglalja». A megyékben inkább -kezdék hinni, hogy a nemzeti szinház csakugyan oly közügy, mely -figyelmet érdemel, mert egy hires író, egy komoly és önmérséklő -férfiú, a szenvedély hangján írta a részvétlenekhez: «Ez-e az a -hazafiúság, melyre Pestvármegyének rendei számot tartottak, mikor -elvégezték, hogy minket is meghívjanak-e <span class= -"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span> szép -szándék elősegélésére? Ez-e a buzgóság, melyet tőlünk a nemzeti -nyelvnek közügye vár? Ez-e az a fennérzés, melylyel magunkat -magyaroknak nevezni büszkélkedünk?» A szigorú erkölcsbirák és a -léha képmutatók, kik megtanulták Rousseauból, hogy a színház -erkölcsi romlást okoz, nem mertek többé szólani, mert egy -feddhetlen jellem fakadt e szemrehányásokra: «Ront a játékszin! -Miért mégis az idegentől vissza nem irtózni? Oh jól értem én, hogy -mi az úgynevezett romlás eszközei nélkül el nem lehetünk. Mi -szeretünk romlani, mi akarunk romlani, de romlásunkon is idegen -színt akarunk láttatni.» Az áldozni habozóknak – akarva nem akarva -– meg kellett nyitni erszényöket, mert egy ritkán gunyos ajak -kifogyhatlan gúnynyal kérdé tőlök: «A haza kiván nem vért, nem -határtalan feláldozást, csak bővségünkből kiván valamit, csak -felesleg valónknak egy részét kivánja, s mi, kik a vendégfogadás -törvényeit gyakran érdemetlenek iránt is nem minden vesztegetés -nélkül gyakoroljuk; mi, kik bizonyos alkalmakkal csillogás által -kiismerszeni annyira szeretünk, hogy a kimélést alacsonyságnak -fognók tekinteni: mi vonjuk-e be markainkat a nemzetiség közoltára -előtt, mi ne tartsuk-e alacsonyságnak a kislelkű kimélést?» Az -ellenmondás elnémult, vagy lelkesedéssé vált, mert a felindulásban -kifáradt szónok e megbélyegző <span class="pagenum"><a name= -"Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> fordulattal végezte -szónoklat formájába öntött czikkét: «Ha van köztünk, ki a -gyalázatos nevét hordozni nem irtózik, keljen fel és czáfoljon -meg.» Ez elébb csak kéziratban keringő, később nyomtatásban is -megjelent czikk mindenütt újabb és erősebb lendületet adott a -részvétnek; néhány év mulva már emelkedtek a Nemzeti Szinház falai; -nem sokára országgyűlésen is szőnyegre került az ügy s a Felség -hozzájárultával megajánltatott a dotatio.</p> -<p>Miért újítni meg e napok emlékét, miért hivatkozni e czikkre? -Talán a közönyt és részvétlenséget kell újra ostromolni? Oh nem. -Hála Istennek, ezen túl vagyunk! A mit akkor Kölcsey csak néhányad -magával érzett, most mindnyájan érezzük, s bár szinházunk még most -sincs annyira biztosítva, a mennyire körülményeink közt is -lehetséges, a hiány pótlása bizonyosan nem a részvétlenségen fog -mulni. Azonban Kölcsey nem csak izgatott, ortromolt, lelkesített – -hanem hitt, remélt és álmodozott is. Előtte oly szinház lebegett, -melynek jelleme nem csak a falakra festett országos czímer, hanem -egyszersmind az az önérzés, melylyel belép küszöbén a közönség; az -a lelkesedés, mely felülemeli az önbecsérző szinészt a mindennapi -élet körén; az a nemes hazafiúság, mely által a költő tulajdon -érzéseit a nemzetéivel olvasztja össze. Ő hitte, hogy a szinház a -közönséget, a közönség a <span class="pagenum"><a name="Page_239" -id="Page_239">-239-</a></span> szinházat kölcsönösen fogják -nemesíteni; remélt szinészetünk és drámánk jövőjében; szinészekről -álmodozott, kik többé nem az idegen ízlés rabszolgái; költőkről, -kik új pályát törve, saját életünk multját és jelenét varázsolják -elénk halhatlan új műveikben.</p> -<p>Az óta sok év tölt el; Kölcsey rég a sírban nyugszik; de szent -fájdalma s hő lelkesedése folyvást él közöttünk; s most, e harmadik -évtized fordulásán, mintegy számot kérve kérdi tőlünk: Vajon -beteltek-e azok a szép remények, melylyekben oly mélyen hittünk; -vajon haladunk-e azon eszmény felé, melyről oly jól esett -álmodoznunk? Kérdések, melyekre felindul a szív, s az ajk nem -mondhat határozottan se igent, se nemet. Mégis e néma felindulásban -több van, a mi vigasztal, mint a mi fáj. Nincs okunk pirulni a -multért, mert fontos eredményeket vívtunk ki; reménynyel -tekinthetünk a jővőbe, mert elégületlenek vagyunk a jelennel, s nem -hiszünk abban a hazug dicsőségben, melyet az együgyű jóakarat, vagy -az önmagának hizelgő hiúság igyekszik ránk vitatni. Ez -elégületlenséget öntudatra emelni és eszmékre vive vissza -gyümölcsözővé tenni: oly feladat, mely megérdemli a fáradságot. -Kölcsey szelleme hív, int és biztat. Az ő álmait kell hüvelyeznünk, -az ő reményeit táplálnunk, az ő hitében erősödnünk. Tovább kell -fűznünk az eszmék lánczolatát is, ott, a hol ő elejté. Akkor a -szinház <span class="pagenum"><a name="Page_240" id= -"Page_240">-240-</a></span> anyagi érdekeiről kellett gondoskodni, -most leginkább a szellemiek igénylik részvétünket; akkor arról volt -szó, legyen-e szinházunk, most azért kell küzdenünk, hogy kitűzött -czélja felé haladjon; akkor szónoklatra és pártfogásra volt -szükség, most elmélkedésre és kritikára, s ez utóbbi nem tehet -jobbat, mintha összehasonlítván a multat és jelent, saját -viszonyaink szempontjából vizsgálja bajainkat, s ez úgyszólva -történeti alapon izgat azon eszmék mellett, melyekben a jővő -küzdelme s talán dicsősége is rejlik.</p> -<p>Minő különbség régi s mostani szinészeink állása közt! Kölcsey -élénken festi a nyomort és megvetést, mely a legjelesebbnek is -egyetlen jutalma volt. Kötéltánczosokként barangoltak -városról-városra többször ébresztve szánalmat, mint fogékonyságot a -művészet iránt. Az utasok jól ismerték őket; tudták, kiket visznek -azok a megterhelt és mégis könnyű kocsik, melyekről festett vásznak -és aranyozott papirdarabok csüggenek alá s tetejében télen is nyári -ruhában fütyörész néhány beesett arczú úr és didereg egy pár -fátyolos ifjasszony. A városok vendégfogadósai hónapok múlva is -emlékeztek reájok a sok fúrás-faragásról, melylyel megrongálták a -nagy teremet s a hosszú árjegyzékekről, melyeket nem tudtak -kifizetni. A fővárosban nem hogy szinházépületjök lett volna, de -még a fölléphetési engedélyért <span class="pagenum"><a name= -"Page_241" id="Page_241">-241-</a></span> is perelniök kellett. -Többször kisérelték meg hol Pestre, hol Budára telepedni és -sikertelen küzdelmek után mindannyiszor kénytelenek voltak újra -nyakukba venni a vidéket. Aristocratiánk ezereket pazarolt idegen -művészekre s alig találkozott egy Wesselényi, Ráday és Vida, kik a -hazaiakat vegyék pártfogás alá. A megyék ugyan tettek értök -valamit, de a pillanatnyi segély csak alamizsna volt. A míveltebb -körök szégyelték vagy megvetették őket, az alsóbbakban csekély volt -a fogékonyság. Nem a szellemi szükség töltötte meg olykor a -szinházat, hanem a kiváncsiság. A vagyonosabb nemesség -külföldieskedése s a magyar polgári elem fejletlensége lehetetlenné -tette az állandó közönség megalakulását. A jó polgárok csak bámulni -tudtak, a büszke nemesek csak gúnyolódni szerettek. A magyar nem -művésznek való, mondák az idegen míveltségű ifjú urak; az ó-divatú -öregek pedig, kik délelőtt a haza ügyét védtek a megyegyűlésen, -megbotránkozva szemlélték este az előfüggönyt, melyre nagy betükkel -volt felírva: éljen a nemzet, s mosolyogva mormolták fogaik közt: a -nemzet megél, csak ti tudjatok megélni. Valóban kevesen voltak, kik -a szinészet hatását a nemzeti míveltség fejlesztésére fel tudták -volna fogni. Valóban a szinészek nem tehettek okosabbat, mintha -megélni igyekeztek. El is követtek ezért mindent. Nem kimélték -<span class="pagenum"><a name="Page_242" id= -"Page_242">-242-</a></span> a görögtüzet s a czifrábbnál czifrább -tableaukat. Oly műveket férczeltek össze, oly czímeket gondoltak -ki, hogy csodájában is begyült a közönség. A kit aztán bekaphattak, -igyekeztek megtartani s kedvéért akár bajazzókká váltak. Nemcsak -művészetöket, hanem magokat is készek voltak lealacsonyítani. -Jutalomjátékaik alkalmával személyesen hordozták szét a színlapot s -ültek ki a pénztárhoz, megköszönni a nagylelkű közönség filléreit. -Se vásár, se főispáni beigtatás, sőt nagyobbszerű névnap se -eshetett meg nélkülök. Sátort ütöttek az állatmutatók bódéi mellett -s együtt hízelegtek a muzsikus czigánynyal. S ha mégsem volt miből -fizetni az adósságot, ha kifogytak az utolsóelőtti és -legeslegutolsó előadásokból is, megáldták a jó nagyságos úrfit vagy -urat, ki valamelyik színésznő szép szemeiért segélyt nyujtott -számukra, vagy jószágára vitette ki őket korhely pajtásokul. -Szóval, néhány szerencsésebb évet kivéve, a régibb szinész alig -volt egyéb, mint most iparlovag vagy bohócz, majd koldus vagy -élősködő.</p> -<p>Ily körülmények sokat árthatnak, de még magokban nem -akadályozzák a művészet lassú és biztos fejlését. Kevés -különbséggel így volt az eleinte Angol-, Franczia- és Németországon -is. Az anyagi jóllét és külső dísz a művészetek haladásában ritkán -ok, a legtöbbször következmény. <span class="pagenum"><a name= -"Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> Fődolog némi hagyományos -hajlam, fogékonyság és érdekeltség. Ennek hiánya akadályozta -leginkább szinészetünk fejlését.</p> -<p>Másutt a színészet vallásos és nemzeti szokások földjén -csirázott. A mysteriumok és utczai tréfák, a leendő tragédia és -komédia elemei mindig kedvencz mulatságai voltak a népnek, s így a -szinháznak később mintegy szükséggé kelle válnia. Nálunk a -mysteriumok nagyon szűk körben divatoztak, s az utczai bohóczok -idegenekből teltek ki. Történetíróink emlékeznek ugyan kóbor -szinészekről, két vagy három drámai költeményünk nyomtatásban is -fenmaradt, de mindent összevetve, legrégibb szinészetünk vagy -majdnem egészen idegen volt, vagy nem a népszellem önkéntelen és -tartós nyilatkozata.</p> -<p>Ezért a mult század vége felé, midőn néhány buzgó hazafi -felszólalt a magyar szinészet mellett, nem a meglevő elemek -ápolásáról és nemesítéséről volt szó, hanem egy mezőben új és -idegen valami átültetéséről. A szinház nem belső szükségkép -nyilatkozott, hanem mint abstractio s a nemzeti visszahatás egyik -mesterséges eszköze. A szinpad magyar lőn, de a szellem idegen -maradt; a német szinészet halvány másolata nem elégíthette ki az -elnémetesedett mívelteket, a nép pedig érzéketlenül nézte és -hallgatta, a mit se érteni, se érezni nem birt. A szinész maga sem -tudta, <span class="pagenum"><a name="Page_244" id= -"Page_244">-244-</a></span> mit csináljon. Hiányzott az alap, a -melyre építsen, a hatás, mely lelkesítse. Nem csoda, hogy a nagy -hévvel felkarolt ügy, a visszahatás gyöngültével, csak tengődni -tudott. Nem csoda, hogy szinészeink hiában küzdöttek a -lehetetlenséggel s a legtehetségesebbek ereje is megtört. Nemzeti -szinészet nemzeti drámai költészet nélkül nem állhat elő; a -hagyományos nemzeti szellem képző erejét még a lángész sem -pótolhatja; s a szinész, mint a haldokló viador, örömest hordozza -sebeit, ha gyönyörittas közönség taposlja meg. Ezt nélkülözvén -szinészetünk mindent nélkülözött, s arra volt kárhoztatva, hogy jól -rosszul önmaga alkossa meg saját elemeit.</p> -<p>Most máskép van minden. Hatvan év nehéz küzdelme közönséget -teremtett. A fölébredt közszellem s a fejlődő irodalom, -szinészetünk e hű szövetségesei, felizgatták a fogékonyságot. Az -állandó és dotált szinház létrejöttével egész új korszak derült -föl. A vándorok menhelyre találtak, hol tisztesség és közbecsülés -váltotta föl a nyomort és megvetést, pálya nyilt a művészi -törekvéseknek és táplálékot nyert a becsvágy. Az ifjú és emelkedő -magyar főváros s a már önbizalommal küzdő nemzeti szinészet egymást -gyámolíták. Segítségül jöttek a költők és kritikusok is. Elmélet és -gyakorlat a nemzeti drámai költészet megalapításán fáradoztak. -Némely, ha nem is épen <span class="pagenum"><a name="Page_245" id= -"Page_245">-245-</a></span> becses, de folyvást törekvő drámai -kisérlet egy kis magyar életet varázsolt a szinpadra. Ez -szinészetünknek némi nemzeti színt adott s közelebb hozva az -élethez, a hatás eszközeivel ruházta fel. A közönség növekedett -részint érdekeltségből, részint hazafiságból, részint divatból. Ma -már bizton elmondhatjuk, hogy oly közönségünk van, melynek -szükségévé kezd válni a szinház. Ott ül az aristocratia, s mi más -ez, mint ezelőtt hatvan, sőt csak húsz évvel is! Hűn megjelen a -középrend, mely naponként erősbödik számban, vagyonban és -míveltségben; nem hiányzik az alsóbb osztály s egész lelkéből -tapsolja meg népszinműveinket. Most nyári hónapban is annyi a -közönség, a mennyi hajdan a bőjti napokban sem volt. Most nem -hallunk gúnyt és senki sem közönyös, sőt oly jóakaratú, elnéző és -részvevő, mint a minő gúnyos, követelő és érzéketlen volt egykor. E -mellett a szinésznek megkülönböztetett állása van. Nem magánember -zsoldosa, hanem országos intézet tagja. Nem kénytelen művészetét -vagy önmagát lealacsonyítani. Díja, ha nem vetekszik is a -külföldiekével, fölmenti az élet gondjai alól. Megtiszteltetésekben -részesül s vénségére nyugdíjat várhat. Van ideje tanulni és -kipihenni magát. A főváros és a vasútak által közel hozott külföld -könnyebbé tették önmívelhetését. A társaságokban nem fogadják többé -előitélettel, s csak egyéniségétől <span class="pagenum"><a name= -"Page_246" id="Page_246">-246-</a></span> függ, hogy szívesen -látott vendég legyen. Ha vidékre rándul vendégszerepelni útja, egy -kis diadalmenethez hasonló. Hányszor térnek vissza koszorúkkal és -ékszerekkel, s mennyi mindent tudnak beszélni a sok ünnepélyes -lakomáról és fáklyás zenéről, melyekkel megtisztelte őket az -ifjúság! A vidék követi a fővárost s mintegy vetekszik vele. -Nevezetesebb városainkban gyökeret kezd verni a szinészet. Arad, -Szabadka, Miskolcz nem rég építettek állandó színházat s már -Debreczen és Nagyvárad hasonló mozgalmairól értesülünk. Maholnap a -vidéki színész sorsa is jobbra fordul és művészi nemesülésök -hatással lesz a fővárosi szinházra, melynek az eddiginél több módja -lesz belőlök újonczozni. Mindez tény és örvendetes haladás. -Közönségünk még soha soha sem csüggött ennyi előszeretettel a -szinészeten; érdekeltsége viszonyainkhoz képest oly nagy, mely a -nem mindennapi becsvágy törekvéseit is megérdemli.</p> -<p>Mégis honnan az, hogy az ifjú színészi nemzedék nem jogosít -annyi reményre, mennyit a régi valósított? Mégis mi az oka, hogy a -míg azelőtt harmincz évvel a nyomor és hányódás közepett a jeles és -törekvő tehetségek egész csoportja állott elő, kik később a pesti -szinpad díszeivé fejlettek, most a kedvezőbb körülmények közt, ha -nem hiányzik is egy pár új tehetség, csekélyebb a törekvés és -aránylag hanyatlást tapasztalunk? <span class="pagenum"><a name= -"Page_247" id="Page_247">-247-</a></span></p> -<p>Tagadhatatlan, hogy sokat háríthatni az időre. Akkor még minden -előttünk állott; megifjúltunk és lelkesülésünkben visszanyerni -hittük, a mit elvesztettünk s kiküzdeni, a mit nem bírtunk. Ez a -szellem teremtő erővel hatott mindenüvé; a fejlődő politikai, -irodalmi és társas élet magával ragadta a szinészetet, mely aztán -önmegalapításával igyekezett folytatni a mult század kezdeményét. A -szinésznek hazafiui becsvágya támadt, mely táplálta a művészit. -Kiérdemelni a nemzet figyelmét, részt venni az újjászületés nagy -munkájában, oly gondolat volt, mely a nyomorban is emelte a lelket -s a hányódás közepett is megtermékenyíti a munkásságot. Nem -ugyanezt hirdette-e Kölcsey el nem mondott, de mindenütt olvasott -beszédében s mást fejezett-e ki Vörösmarty <i>Árpád -ébredésé</i>-ben? Íme a szónok, költő és vándorszinész hogyan -találkoznak egymással a küldetési hit és lelkesült önbizalom e -napjaiban.</p> -<p>Most sok van a hátunk megett; kimerültség és csalódás nyomják a -kedélyt. Kétkedni tanultunk és hidegebbek vagyunk. Mélán tekintünk -a multba s mintha félnénk a jővőtől, meg-megrendül önbizalmunk. -Érezzük, hogy az időben sok a bomlasztó, s kevés az alakító erő. -Azonban mindez nem fásultság, se tehetlenség. Eltűnt előlünk sok -bolygó fény, melyeket csillagoknak hittünk, de sarkcsillagunk -<span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span> a homályon is átrezg hozzánk. Szívünk -nem égett ki, s ha mélyen sebzett is, van erőnk önismeretre -törekedve tájékozni magunkat s igyekezvén megtartani, a mink volt, -a további fejlődhetés útját egyengetni.</p> -<p>Társadalmunk s az irodalom ez erősbülő hangulatából többet -meríthetne színészetünk; inkább érezhetné napjaink önmegtagadó -hazafiasságát, mely a legnagyobb erőfeszítést kivánja. A mai -szinésznek nincs annyi hazafiúi becsszomja, mint a mennyi a réginek -volt. Talán többet és jobban tud beszélni róla, de bizonyosan nem -érzi oly mélyen; inkább tudja fontosságát, mint teljesíti -kötelességeit, s éber gondok helyett csalálmokba ringatja magát. -Régen élénk volt a hiány és elmaradottság érzete s épen azért -folytonos fejlődést vagy legalább küzdést tapasztaltunk; most nagy -az önámítás és fenhéjázás s épen azért hanyatlást vagy tespedést -látunk; régen a közönség kissé emelkedő hazafias részvéte ösztönül -szolgált s kölcsön kép fogadtatott el, mely után kamat jár; most -adóvá kezd alászállani, mely követeltetik; a régi szinész rongyai -közt is büszke volt arra, hogy magyarnak született, most találkozik -olyan is, a ki csekélyli a magyar dicsőséget. S ezt nemcsak a -kosmopolita énekes és énekesnő teszi, hanem némely drámai szinész -is. Nem rég egyik fiatal szinészünk külföldi szinpadon kisérte -szerencsét s most <span class="pagenum"><a name="Page_249" id= -"Page_249">-249-</a></span> már egyik legjelesb és legtörekvőbb -szinésznőnkről rebesgetik ugyanazt. Amaz lehet kivételes -különczség, ez puszta hír, de mégis oly valami, mely már csak azért -is, mert vita és pletyka tárgya lehet, figyelmet érdemel.</p> -<p>Másutt a hazafiasság csak emeli és nemesíti a művészi -becsvágyat, nálunk majdnem egyedül szüli és táplálja. Ha a magyar -tudós, író és művész azon beteges ábránddal kezd tépelődni, hogy -miért nem született oly hazában, hol egy félvilágra hathatna -dicsőségével; ha nem merít önfeláldozást a rokon és ellenszenv -összeolvadt szenvedélyéből, mely nálunk annyi mindent pótol s -melyet semmi sem pótolhat; ha pénzvágy miatt vagy hiúságból feledni -kezdi, hogy neki a honnak, a honért és a honnal kell élnie: a -legtragikomikusabb önmeghasonlás fog bekövetkezni s irodalmunk és -művészetünk elveszti súlypontját.</p> -<p>Hála Istennek, még távolról sem közeledünk ez örvény felé. Se -vádra, se félelemre nincs elég okunk. Szinészeink csak panaszolnak, -affectálnak és szeretnek szerepet játszani a szinpadon kivül is. -Mióta inkább ismerik a külföldet s magasabb eszményök van a szinész -állásáról, mióta köztünk világhírű művészek fordultak meg, mióta -nemzeti viszonyaink, vágyaink és reményeink mérsékeltségét -parancsolják, megszokták a sóhajt és panaszt. Irígylik az énekes -sorsát, a kinek az egész világ <span class="pagenum"><a name= -"Page_250" id="Page_250">-250-</a></span> nyitva van; búsulnak, -hogy csak egyetlen nagyobbszerű szinházunk levén, nincs hova -menniök; nem fenyegetőzhetnek, ha összetűzve az igazgatósággal, -díjaikat akarják fölemelni, vagy szeszélyeik érvényét kivívni; -kérkednek, hogyha így meg így volna, mily óriási művészek tudnának -lenni, a míg most vagy nem lehet, vagy nincs miért megerőltetni -magokat.</p> -<p>Hiú álmadozás, üres fecsegés, melynek alig volna fontossága, ha -nem koptatná az erélyt s nem szülne bizonyos fásult hangulatot! Hol -az a hazafias büszkeség, mely az önérzetben is talált jutalmat, az -a törhetlen elszántság, mely a részvétlenséggel is meg tudott -küzdeni, az a lelkesült igyekezet, mely részben a tehetséget is -pótolja? Tünedezni kezd lassan és öntudatlanul. Gyöngülvén a hazafi -becsvágy, gyöngült a művészi is, s ez utóbbi annyival inkább, mert -a közönség részéről kevés táplálékot nyer. Közönségünk részvékeny, -hazafias, de talán épen azért nem akarván büntetni, jutalmazni sem -tud emelőn és termékenyítve. Tapsai és koszorú elámítják a hiut, -elkeserítik a becsvágyót s akadályozzák mindkettő haladását. Kevés -különbséget tevén, épen úgy jutalmazza a legjelesebbet, mint a -kevésbbé jelest. Elnézése fölbátorítja a hanyagságot, elszunyasztja -a törekvést és táplálja az önámítást. Innen foly aztán az, hogy a -szinész azt is művészetének tulajdonítja, a mi a hazafiasság -<span class="pagenum"><a name="Page_251" id= -"Page_251">-251-</a></span> vagy bátorítás szüleménye s a meg nem -érdemelt kapcsokra hivatkozik a legméltányosb kritika ellenében is. -Míg a hazafias részvét némi ízlési szigorral nem párosul s a -koszorú és taps oly olcsó lesz, közönség és szinész egymást fogják -rontani.</p> -<p>Íme szinészetünk aránylagos hanyatlásának különböző okai. De -vajon igaz-e, hogy hanyatlunk, habár csak aránylagosan is? Oly -kérdés, melyre legjobban megfelel egy kis visszapillantás a -multra.</p> -<p>Szinészeink ezelőtt ötven-hatvan évvel a német szinészetet -utánozták, sokkal kényszerübben is német míveltség uralkodott -költészetünkben, mint azelőtt a németek a francziát s a francziák -az olaszt. Csak kissé mívelt köreinkben a német iskola kezdte meg -diadalmas küzdelmét s a Pesten már virágzó német szinház mintegy -mintául szolgált a leendő magyarnak.</p> -<p>Németországon 1791 előtt a Gottsched iskolája megbukása után, a -legféktelenebb természetiességnek hódolt a színpad. Színész és -költő arra törekedett, hogy a természet hangját minél inkább s -minél erőteljesebben hallassa. Lessing úgynevezett polgári drámái; -Goethe <i>Götz von Berlichingen</i>-e és <i>Schiller Haramjá</i>-i -adták e lendületet. A vers nyűgét félre dobva s a franczia -conventionalis formák romjain büszkén emelkedett a próza és -valóság, <span class="pagenum"><a name="Page_252" id= -"Page_252">-252-</a></span> most a nekivadult indulatok, majd a -siránkozó ellágyulás kiséretében.</p> -<p>Ha a szinpad lázas hévvel igyekszik másolni az életet, nem jár -rossz úton, de még csak leendő művészet s csak a fejlődés -forrongását éli. Érezték ezt Goethe és Schiller és később czélul -tűzték ki: megbuktatni a részint általok is előidézett -természetiességet. A weimári minister és szinházigazgató, a jénai -tanár és drámaíró korlátlan hatalommal kezdik osztani -parancsolataikat.</p> -<p>Ha az eddigi szinpad a valóság hű utánzása volt, a leendőnek -mintegy az élet irányadójául és mintaképeül kellett szolgálni. A -természetes beszélgetés rhythmusos szavalattá vált, nem ugyan a -Gottsched idejebeli alexandrin, hanem jambusok szerint. Mozdulatok -és csoportozatok a plastika szabályaihoz alkalmazódtak. Most már a -szinésznek nem volt elég némi természetes ész és élénk kedély, -hanem finom érzékkel, nemesített érzülettel és tudományos -képzettséggel is kellett rendelkeznie. Az eddig mintául szolgált -természetet az eszményi antik váltotta föl. Ez az irány nehezen -hódított, sokfélekép módosult, de elvégre is győzött s meg volt -egyengetve az út az eszményi szinpad felé, melyhez a német -színészet, többször megkisérlett eltérések daczára is, mind a mai -napig hű maradt.</p> -<p>Szinészeink, kik a hazánkba telepedett német <span class= -"pagenum"><a name="Page_253" id="Page_253">-253-</a></span> -színészeket vették példányul, e másod kézből nyert iskola -növendékei voltak. Nem levén drámai költészetünk, német -fordításokból éltünk és szinészeink igyekeztek úgy adni -szerepeiket, a hogy azt a németektől látták. A tragédiában átvették -a rhythmusos szavalást, s minthogy verset nem szavalhattak, a -prózát szavalták úgy, keveset ügyelve a magyar hangsúlyra. Bizonyos -éneklő modor pótolta a rhythmust és mesterkélt taglejtés a -plastikát. Most gúnyosan emlegetik mindezt s nem ok nélkül. -Szigligeti méltán mondja <i>Drámai állapotjainkról</i> czímű -czikkében régibb szinészeinkről, hogy még «jó reggelt» sem tudtak -egymásnak mondani a szinpadon bizonyos szenvelgett páthosz -nélkül.</p> -<p>Azonban nem kell felednünk, hogy szegények alig tehettek mást, s -jól tették, hogy bizonyos formákhoz jól-rosszul ragaszkodtak, -miuthogy önmagokból lehetetlen volt meríteniök. Legalább küzdöttek -valamiért, fegyelmezni engedték magokat valami által, s ez elég -volt arra, hogy a művészetről: bárminő, de mégis fogalmat -nyerjenek.</p> -<p>E küzdés és fegyelem lassanként fejlődést idézett elő. Elég csak -Kocsit és Kántornét említenünk, kivált ez utóbbit, ki e holt -formákba annyi életet és emelkedést tudott önteni. Ő valóban a -kedvezőtlen anyagi és szellemi körülmények közt is hűbben és -méltóbban <span class="pagenum"><a name="Page_254" id= -"Page_254">-254-</a></span> szolgálta a tragikai múzsát, mint utána -bármelyik szinésznőnk.</p> -<p>Alig telt el harmincz év s már mutatkozott a visszahatás, s a -pesti szinház megnyiltával új irány kezdett lábra kapni. A már -megszólaló kritika semmit sem üldözött inkább, mint a páthoszt, -melyet álnak nevezett a nélkül, hogy a valódit megmagyarázta volna. -A nyelvészek visszakövetelték a magyar hangsúlyozást s minthogy ez -az egyszerűbb, mondhatni társalgási modorban, inkább volt -valósítható, öntudatlan ellenszenv fejlődött ki a rhythmusos -szavalat iránt, noha most már voltak jambusban írt tragédiáink is. -A néha nevetségig emelkedő mesterkélt taglejtést bizonyos -mérsékeltség váltotta föl, melyet a természetesség művészi -nyugalmának neveztek.</p> -<p>Lassanként meggyőződéssé vált a természetességet tartani -művészetnek. Az egymást sűrűbben követő magyar drámák, különösen -népszinművek, melyek jól-rosszul a hazai életet igyekeztek vázolni, -hozzá szoktatták a szinészt, hogy ismert a lakokat másoljon, a mit -egyénítésnek neveztek el, bár a legtöbbször alig volt több -photographirozásnál. Ez új műszó köpenye alá menekült aztán minden -különczfogás, bizarr szeszély, sőt még a félszegség és hiba is. Az -egyénit szembe állították az eszményivel nem annyira, mint külön -rendszert és iskolát, hanem mint a művészet egymást kizáró elemét. -<span class="pagenum"><a name="Page_255" id= -"Page_255">-255-</a></span> Igazán és igaztalanul, de mindig -egyoldalúan Shakespeare-re történt hivatkozás, kinek művei rossz -prózai fordításban többször kerültek szinpadra, míg a francia -romantikusok művei felettök nem diadalmaskodtak. Itt a -természetesség már nem ismert határt s a kirívó ellentéteket és -érzéki oldalról fölfogott szenvedélyeket könnyebb volt visszaadni, -mint Shakespeare lélektani mozzanatait. A szinészek kaptak rajta; -most már beszélhettek szavalat nélkül s egyéníthettek masquirozás -által is.</p> -<p>Ily gyűrűzetben hullámzott az új irány, melynek meg volt az a jó -oldala, hogy széttörte a kölcsönzött formákat, közelebb hozta a -művészetet az élethez és segítette önmagából fejleni.</p> -<p>Az ár folyama a tehetségek egész nemzedékét hozta magával. Többé -nemcsak egy-két jeles szinészünk volt, hanem egy egész csoport; -most már nemcsak nehány jelenést láthattunk sikerrel előadva, hanem -egész művet. Elég legyen csak Megyerit, Szentpéterit, Barthát, -Lendvayt, Egressyt, Lendvaynét és Laborfalvi Rózát említenünk. -Úgyszólva ők alapították meg színészetünket. Vezette őket, lebegett -előttük valami: ösztönszerű sejtés, mely eszmévé virradott s ezért -küzdve egy fejlődési fokot vívtak ki, mely bárminő tévedések árán -is mindíg nagy nyereség.</p> -<p>Ez hiányzik s az újabb nemzedékben ez <span class= -"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span> az, a -mit hanyatlásnak nevezünk. A közelebbi tíz év alatt láttunk ugyan -feltünni egy pár új jeles tehetséget, de semminemű szellemi -mozgalmat, mely új hódítással akarja gazdagítani szinészetünket s -mintegy élesztőt vessen belé. A régi nemzedék részint sírba szállt, -részint nyugalomba lépett, részint kiégett becsvágygyal halad -pályája vége felé, s az új, mely elfoglalja helyét, nem hoz magával -új ösztönt vagy eszmét s így fejlődési elemet. Bulyovszkyné jól -pótolja és sokban felülmúlja az egykori Lendvaynét, Szerdahelyi -feledtetni fogja Lászlót, Komlóssy Ida, Munkácsy Flóra, Szigeti, -Feleki, Tóth sok érdemet szereztek, de ők is, mint a többi, a régi -nyomokon járnak föl s alá, sem jobbra, sem balra, legkevésbbé -előre.</p> -<p>A természetiesség ösztöne, az egyénítés balfelfogása uralkodik -most is szinpadunkon, mindinkább elhasználódva s vesztve -fejlesztési erejét. Még örvendetes volna, ha e rendszert végig -vinnék s bár művészietlenül, de erőteljes féktelenséggel rajzonák -az életet és szenvedélyeit. Ezt haladásnak tarthatnók, mely talán -hamar idézne elő oly visszahatást, mely képes lehetne a megnyert -nyers anyagot feldolgozni.</p> -<p>De eddig nem mennek, megállapodnak azon a ponton, mely nem kiván -fáradságos figyelmet vagy nagy megerőltetést. Innen előszeretetök -<span class="pagenum"><a name="Page_257" id= -"Page_257">-257-</a></span> a melodrámák és könnyed vígjátékok s -közönyösségök az erős tragikum és komikum iránt. Az egyénítés és -jelzés műszavait halljuk mindennap oly büszkén és mély hittel, mint -költészetünkben a népies kifejezést. A nagy hűhó miatt -szinészeinket művészetökben legalább is a németalföldi -festész-iskola nagymestereinek hihetnők, de ha megvizsgáljuk az -elméletet s még inkább a gyakorlatot, kiderül: hogy ez egyénítés és -jelzés alatt valami olyas fogalom rejilk, mely igen hasonlít a -photographiáéhoz.</p> -<p>Hát nem művészet-e a photographia? Az igaz, miért ne lehetne? -Hiszen visszatükrözi az egyént a legfinomabb részletekig s még -egyetlen hajszálat sem hibáz el. Nem hizelegve senkinek, nem -eszményítve semmit, pontos és hű másolatot nyújt egész a -szolgaiságig.</p> -<p>De épen ez a baj, épen ezért nem művészet. A művész ecsete -kevésbbé hűn és pontosan, de igazabban, szebben s így művészien -fest. Ismerve a vonalok titkos iratát, az arczizmok rejtélyeit, a -küzdő szenvedélyek színvegyületét s azokat a kinyomatokat, -melyekben az érzések, indulatok, hajlamok, rögeszmék megjelennek, a -lelket is oda leheli, most válogatva és összpontosítva, majd -mellőzve és kiemelve. Ez az eljárás, melyet eszményítésnek -neveznek, nem sérti meg az igazságot, csak kimagyarázza; nem törli -le az egyéni jegyeket, <span class="pagenum"><a name="Page_258" id= -"Page_258">-258-</a></span> csak czéljaira használja föl. E nélkül -nincs a festészetben iskola, legyen az akár olasz, akár -németalföldi, s csak az eszményítés kisebb vagy nagyobb fokáról -lehet kérdés s csak akkor szabad szembe állítani az egyénit az -eszményivel, mint két külön rendszer ellenséges elveit. A -legeszményítőbb festész sem nélkülözheti az egyénítés bizonyos -fokát s a legeszményítőbb műveiben is feltalálható némi egyénítés; -mert a rideg valóság önmagával soha sincs összhangban, s ezt mindig -a belévetett eszme eszközli; mert a puszta egyéni hajhászása arra -tévedésre vezet, hogy az esetleges és anyagi erőt vesz a lényesen -és szellemin s minden eszmei jelentőség veszni indul.</p> -<p>A költészetben sincs máskép. A drámaíró, akár Sophokles, akár -Shakespeare tanítványa, mindig eszményit, azaz uralkodik a -természeten és szabadon alakítja a valóság által nyújtott elemeket, -azon eszme szerint, melyet ki akar fejezni. Ezért az élet töredékes -és elszórt eseményeit folytonosokká téve egészszé olvasztja össze, -a jellem és szenvedély nyilatkozatait gyúpontba szedi, s a -körvonalakat most emelve, majd arányosítva igyekszik elérni -mindennél nagyobb czélját, a költői hatást.</p> -<p>Idézhetné-e ezt más elő, mint emez a szellem sugárain derengő -élet megfejtve és kimagyarázva, ez ég és föld összeölelkezése, ez -új és mégis ismerős világ, melynek egyik fele <span class= -"pagenum"><a name="Page_259" id="Page_259">-259-</a></span> -kivülünk, a másik pedig bennünk él. E szabadság és kötelezettség -alól nem oldozhatja fel magát a szinész, kinek kötelessége -szolgálni, a költőt. Ha a költő az eszme ereje által teszi -érthetővé a valóságot a színisz nem ölheti meg az anyag által a -szellemet. Ha a költő, bár földhöz van kötve, ég felé tör: a -szinész nem rohanhat a prózaiaság mocsárába. Ha a költő a szép -formák nemesítő hatása alatt mutat föl mindent: a szinésznek nem -lehet feladata e formákat össze törni. Ha a költőt a rhythmusos -nyelv nem akadályozza, sőt elősegíti a jellem és szenvedély -festéseiben: a szinész nem állíthat ellenkezőt.</p> -<p>S vajon többé-kevésbbé nem ezt teszik-e színészeink? Az -eszményítés iránti érzék naponként apad, s az egyéni örve alatt a -legüresebb realismus felé közeledünk. Ez az, a mi leginkább -sülyeszt s csak az eszményítés bizonyos foka felé törekvés önthet -szinészetünkbe új életerőt s fejlesztheti az emelkedés útján. E -mellett tartozik küzdeni a kritika, ide kell törekedni -drámaíróinknak, kik elvégre is legnagyobb befolyással vannak a -szinészet fejlesztésére.</p> -<p>Íme, drámairodalmunkhoz értünk. Hát itt emelkedést látunk-e? -Aligha. Itten is ugyanazt tapasztaljuk, a mit szinészetünkben: -hanyatlást, mert a közelebbi tíz év alatt semminemű új szellemi -mozgalom, fejlődési elem <span class="pagenum"><a name="Page_260" -id="Page_260">-260-</a></span> nem nyilatkozott. Itt is legjobban -megmagyaráz mindent egy kis visszapillantás a multra.</p> -<p>Ezelőtt hatvan évvel nem volt drámairodalmunk, s harmincz évig -vándoroltak szinészeink költők nélkül. Majdnem kizáróan a német -múzsa uralkodott szinpadunkon. Azon nehány eredeti műről, melyek e -korban divatoztak, inkább az irodalom történetírója tartozik -emlékezni, mint a szorosan vett æsthetikus vagy még ez sem. Simai, -Bessenyei, Boér, Verseghy, Dugonics, Szentjóbi neveit csak a -kegyelet említheti. Részint átdolgozott, részint eredeti műveik -nyom nélkül enyésztek el. A legtöbb szinművet szinész írta; magyar -ruhába öltöztetett egy-egy német lovagdrámát vagy bohózatot; ennyi -volt minden.</p> -<p>Az irodalom és szinpad közt hiányzott az összeköttetés. Az írók -szétszórva laktak s többnyire falun; a főváros nem volt központja -se a magyar társas életnek, se irodalmi és művészeti -törekvéseinknek. A költők magányaikban csak lyrában ömledezhettek, -s a drámai új nem, mely minden hagyományosságot nélkülözött, inkább -kiváncsiságból vonzotta őket, mint belső ösztönből. Ha mégis írtak, -épen nem tartották szemök előtt a szinpadot, melyet alig -ismerhettek. Becsvágyuknak nem volt semmi tápláléka. A kritika -mindennel inkább foglalkozott, mint drámai és szinészi ügyekkel, s -a szinész megvetett állapota, <span class="pagenum"><a name= -"Page_261" id="Page_261">-261-</a></span> a közönség -érdekeltségének hiánya, vagy vágyat sem ébreszthetett, vagy -lehangolt mindenkit. Szóval társadalmunk, nemzeti viszonyaink és -irodalmunk fejletlensége épen azon szellemnek nem kedvezett, mely a -drámaíró levegője.</p> -<p>Most minden máskép van. A német múzsa többé nem uralkodik -szinpadunkon, a bécsi bohózatokat pedig épen leszorították -népszinműveink. Bár most is elég idegen művet kell látnunk, de ezek -az összes európai irodalom jobb termékei. Műsorozatunk többé nem a -külföldi s legkevésbbé a hazai német szinpadoké, mert -közönségünkben némi önálló ízlés fejlődött ki. Nehány évtized annyi -eredeti művel gazdagítá a szinház könyvtárát, hogy válogathatunk is -bennök. Ma már oly iróink is vannak, kik kizárólag a szinpadnak -szentelik erejöket s nem megvetendő díjt húzhatnak. Alig van hónap, -melyben két-három új mű ne kerüljön színpadra. A közönség annyi -hazafias érdekeltséggel, sőt előszeretettel viseltetik irántok, -hogy néha az ízlés kivánalmait is feláldozza. A szinpad, irodalom -és közönség közt kölcsönös hatás fejlődött ki. Lapjaink -szorgalmasan foglalkoznak a szinházzal. Bár sok is a szó és -haszontalankodás, kevés a gondolat és fejtegetés, de a pesti -színház megnyilta óta mindíg voltak kritikusok, kik jelentékeny -hatást gyakoroltak a közízlésre. <span class="pagenum"><a name= -"Page_262" id="Page_262">-262-</a></span></p> -<p>Minő haladás ez néhány évtized alatt! Ma már némi önérzettel -mondhatjuk el, hogy van drámairodalmunk, mely, ha nem vetekedik is -a nagy nemzetek legjobb termékeivel, de értéke van s ez érték nem -csak viszonyos, hanem egyszersmind általános is. Az utóbbi jóval -csekélyebb amannál, de reánk nézve ez is nagy kincs, mert benne oly -alapunk van, mely lehetővé teszi a nagyobbszerű emelkedést.</p> -<p>Ez alap első szegletkövét Kisfaludy Károly vetette meg. -Mindnyájan hallottunk arról a lelkesülésről, melyet műve 1819- és -1820-ban ébresztettek. Ezt az eddig hallatlan részvétet nagy -termékenység viszonozta. Az újabb időben senki sem írt több -színművet, senki sem vívott ki nagyobb tetszést nálánál.</p> -<p>Azonban az idő itélt fölötte s feledékenységbe sülyeszté -tragédiáit. Nem történt igazságtalanság. Valóban e művek mind -alapeszmére, mind a kidolgozásra nézve csekély becsűek. -Elvitázhatlan jótékony hatásuk nem a műbecsben, hanem abban rejlik, -hogy ő volt az első, ki szinpadunkon tisztult és szabatos nyelvet -tett otthonossá, némi sikerrel küzdött meg a rhythmussal s a hazai -tárgyak iránt, ha nem is drámai, de legalább költői érdeket tudott -gerjeszteni szónoki és lyrai hangulatai által.</p> -<p>Vígjátékai már sikerültebbek. Sok szerencsével járt Kotzebue -nyomain, többel, mint az <span class="pagenum"><a name="Page_263" -id="Page_263">-263-</a></span> ujabbak Scribe-éin, s ha -találékonyságát nem érte utól, erkölcstelenségét és durvaságát sem -sajátította el. A magyar nemesi és népéletből vett rajzai a -legjótékonyabban hatottak. A szinész oly szerepet nyert, melynek -eredetijét is tanulmányozhatta; a közönség a hazai élet képein -gyönyörködhetett, s az írók e példa után kezdtek saját társas -életünkbe merülni. Fáy, Csató, Kovács Pál, Gaál mind e hatás -szülöttei.</p> -<p>Kisfaludy érdemeit csak az tudja méltányolni, a ki ismeri régibb -drámairodalmunkat. Kölcsey méltán magasztalta őt 1827-ben. Drámai -próbáink közül a komoly nemben még egy sem tünt fel, mely a -kritikusnak, mint kritikusnak figyelmét megérdemelné, a vígban -pedig egyedül Kisfaludy Károly az, kire a múzsa mosolygott. Igaz, ő -e nemben sem hagyott hátra remekeket, de igen olyanokat, melyek -felülemelkednek a középszerűségen s az úttörő szerencsés -kezdeményei.</p> -<p>A vele egykorú Katona leginkább a tragédia terén mozgott, s -<i>Bánk-bán</i>-ja, mely 1819-ben a Kisfaludy diadalai után volt -előadandó, a censura miatt nem kerülhetett szinpadra, s csak -nyomtatásban jelent meg. E mű, mely mind e mai napig a legkitünőbb -magyar tragédia s melyet egyedül állíthatunk szembe a külföld -legjobb műveivel, korában csekély méltatásban részesült, a mi -azután költőjét végkép <span class="pagenum"><a name="Page_264" id= -"Page_264">-264-</a></span> elnémítá. Nem ide tartozik vizsgálni e -különös tünemény okait. Elég az, hogy Katona megelőzte korát s -egyetlen tragédiája később sem volt képes iskolát teremteni s -mindíg kívül állott a hatás és visszahatás azon mozgalmain, melyek -közt drámánk fejlődött.</p> -<p>Kisfaludy után Vörösmarty kezdett irányt adni. Az ő tragédiáit -vette mintául az ifjabb nemzedék, s Garay, Tóth Lőrincz, Jakab, -Vajda, Horvát Czirill, sőt egy pár darabjában maga Szigligeti is az -ő tanítványai voltak részint hajlamaiknál fogva, részint, mert csak -így hitték megnyerhetni az akadémia koszorúit. Vörösmarty a lyra és -eposz segélyével lett drámaíró, mind végig ily elemekből dolgozott -s nagyobb sikert érdemlő törekvés után sem tehette magáévá a -drámaíró sajátságait. Ez iránt ma már nincs kétség, sőt a -meggyőződés egész az igazságtalanságig ment. Mostani drámaíróink -gúnyosan emlegetik jambusait, melyek szépen hangzanak, de nem -indítják meg a szívet; hőseit, kik sokat énekelnek a szenvedélyről -s elfelednek szenvedélyesek lenni; kevéssé bonyolult cselekvényeit, -melyek néha az első felvonásban is megoldhatók.</p> -<p>Mindebben sok igaz van, de az sem szeved kétséget, hogy -Vörösmarty hatása oly fejlődési fok volt, melynek sokat -köszönhetünk; ő buktatta meg végkép a szinpad durva és romlott -nyelvét, melyet már Kisfaludy is <span class="pagenum"><a name= -"Page_265" id="Page_265">-265-</a></span> ostromolt. Jambusai máig -is legszebbek nyelvünkön s némely újabb drámaíró jól tenné, ha nem -is rhythmust, legalább egy kis szókötést tanulna tőle. Az ő nemzeti -multunkon csüggő lelkesedése s az a nemes és emelkedett kedély, -mely minden művén tükröződik, mintegy megszentelték a szinpadot, s -fennen hirdették, hogy a drámaírónak is költőnek kell lenni, a mit -ma már feledni akarunk.</p> -<p>Vörösmarty valóban költő volt, de költészetéből épen a -tulajdonképeni drámai elem hiányzott. A közönség hamar betelt a -lyrai ömledezésekkel, s bárminő, de másnemű felindulás után -esengett. Az erős visszahatás előre látható volt s a kritika, mely -nálunk örömest gyárt elméletet a költők hibáinak igazolására, csak -sietteté ezt. Lassanként a drámának két külön elmélete támadt, -melyek egyike a költői, másika a szinpadi hatást tűzte ki elvül; -ezt a közönség, amazt a költők védelmére, s e kettő közt egészen -elpárolgott az egyetlen jogos hatás, tudniillik drámai.</p> -<p>A közönségnek igaza volt. A szinpad nem lyrai palaestra s mégis -a helyzetek hangulatai szerint a különböző egyéni szenvedélyek -hathatós kifejezésére nélkülözhetetlen bizonyos lyrai elem. Az -éposz egészen más törvényeknek hódol, mint a dráma, mégis a -tragédia sem gyülöli a nagy egyéniségeket, a mondai és történeti -homályt, mely a körvonalokat <span class="pagenum"><a name= -"Page_266" id="Page_266">-266-</a></span> nagyítani engedi. A dráma -formája tágabb, mint a hogy a classikai iskola tanította, de nem -oly tág, minőnek a franczia romantikusok hirdetik és szigorúbban -költői, mintsem annyi prózai elemmel vegyülhessen, a mennyi a -regénynek úgy szólva életföltétele. A szinpad a tettek küzdelme, -eleme a sebes fejlődés és folytonos cselekvény, de ha az nem oly -alapeszméből csirázik, mely emelkedett világnézlet s nem azon -lélektani összeütközéseken sarkallik, melyeket tragikumnak és -komikumnak nevezünk: minden bonyodalom, szerkezeti ügyesség és -szinpadi csiny mellett is csak a kiváncsiságot fogja kielégíteni, s -nem a kedélyt; s csak mulattat, mint a bűvész mutatványa, de nem -hagy nyomot a lélekben.</p> -<p>Mindezt Szigligeti sok részben tagadni törekszik. Legalább művei -arra mutatnak, sőt <i>Drámai állapotunkról</i> szóló elméletében is -többet fejtegeti a dráma külsőségeit, mint lényegét, s elég -őszintén vallja be mestereit is, midőn a franczia romantikusokról -azt mondja, hogy sok jót és rosszat tanultunk tőlök; különösen -megtanultuk azt, hogy miként kell és lehet ügyes előadás és -rendezés mellett kevesebb talentummal könynyebb tartalommal és -gyengébb szinészekkel is hatni.</p> -<p>A franczia romantikusok nyomai sokkép kimutathatók -drámairodalmunkban. A szinpadi hatás titka nem volt egyéb, mint az -ellentét, a kivételes <span class="pagenum"><a name="Page_267" id= -"Page_267">-267-</a></span> lélekallapot, a szenvedélyek érzéki -oldala, a mesterkélt bonyodalom, a véletlen, a korlátlanság, a -látvány: szóval mindaz, mi a franczia romantikából, a mi -viszonyainkhoz volt alkalmazható.</p> -<p>Annyira eredetieknek látszó népszinműveinken is észrevehető a -franczia népdrámák hatása. Itt is, mint ott, szüntelen meg van -alázva a felsőbb társaság az alsóbb rovására, s alapja az össze nem -olvadható tragikomikai elem.</p> -<p>Ez a rendszer öntudatlanul is kényszeríté a költőket, hogy ne az -életet, hanem a szinpadot tanulmányozzák, s a szív titkai helyett a -szinészek tehetségeit. Azok a költők, kik ez irányban leginkább -kitüntek, magok is szinészek voltak. Czakó és Szigligeti, -bármenynyire különböznek egymástól, abban tökéletesen megegyeznek, -hogy leginkább szerepet igyekeztek írni s a közönség kiváncsiságát, -vagy bizar hajlamait vették igénybe. A többiek is, mint Obernyik, -Nagy Ignácz, Vahot ezt az elvet fogadták el, megtoldva a politikai -irány s a napi érdekekre való hivatkozás törekvéseivel. Teleki -László és Hugo Károly némi külön csoportozatot alkottak, a -mennyiben inkább törekedtek a drámai hatás felé, azonban egyik első -kisérlete után végkép elhallgatott, a másik pedig sokkal kevésbbé -értette viszonyainkat és nyelvünket, hogysem nyomot hagyhatott -volna maga után. <span class="pagenum"><a name="Page_268" id= -"Page_268">-268-</a></span></p> -<p>Így lett állandóvá a szinpadi hatás elve. A költők hatni akartak -minden áron, s valóban hatottak is. Azóta növekededik közönségünk, -azóta vannak oly szinműveink, melyek legalább kielégítik a -mindennapi szükséget. E mozgalomnak jó oldalát nem lehet el nem -ismernünk. Költőink megtanulták becsülni a színpadot s ha -túlbecsülték is, minden esetre egy fokkal tovább vitték -drámairodalmunkat. A szinpadi hatás elmélete egy pár pontban sokkal -közelebb érinti a dráma lényegét, mint az általános költői hatásé. -Aztán erős érzéket fejtett ki, bár nem annyira a belső, mint inkább -a külső, de mégis a forma iránt. Némi technikai virtuozitással -dicsekedhetünk s nem estünk azon bajba, mint az új tehetségesebb -német drámaírók, kik a szinpadot lenéző conceptiók miatt saját -szinpadjokon is megveretni engedték magokat a francziák által. -Szigligetit e tekintetben nem méltányolhatjuk eléggé. Húsz év óta -látja el színpadunkat oly művekkel, melyek ha nem küzdenek is a -halhatlanságért, de legalább élnek hónapokig, évekig. Az ő egészben -vett munkássága fejlődési fokot alkot s így oly halhatatlan érdem, -melyet senki sem fog tőle elvitatni.</p> -<p>Mind eme, mind ama korszak költői küzdöttek valamiért, kivívtak -valamit s e valami mindíg haladás volt. Ez az, a mi most hiányzik s -a mit hanyatlásnak nevezünk. Jelen <span class="pagenum"><a name= -"Page_269" id="Page_269">-269-</a></span> drámairodalmunk se újabb -lendületet nem vőn, se a régibb törekvéseket nem látjuk egy vagy -más tekintetben úgy kiegészítve, hogy nyereségnek tarthassuk. -Drámaíróink ugyanazt teszik a mit elődeik, s ha nem rosszabbúl, -bizonyosan nem jobban. Dobsa, ki egyik kedveltebb drámaíró, talán -többet nyujt a szemnek, mint Czakó, de a léleknek jóval kevesebbet; -Kövérnek néhány élénk vígjátékot köszönünk, de még eddig semmit se -bírunk tőle olyant, a mi akár alapeszmében, akár kidolgozásban -felülmulja a régieket, sőt a frivol iránti hajlama valóságos -kórjel; Jókai nehány sikertelen kisérlet után <i>Manlius -Sinister</i>-ével méltán ébresztett figyelmet, de aztán itt meg is -állapodott s úgy látszik sokkal könnyebben rögtönöz regényt és -novellát, mint drámát; Szigeti egy pár tetszéssel fogadott -népszinművet írt, de a népszinmű most is ott áll, a hol azelőtt s -még talán annyiban sülyedett, a mennyiben össze nem olvadt elemei -forrongásából semmi sem kristályosodik.</p> -<p>A többi kisérletekről még ennyit sem mondhatni. Ez az itélet -igazságtalannak látszhatik, mert nem szoktuk meg az igazságot, s -alkalmasint a hazafiutlanság vádját vonja maga után, mert szeretjük -az olcsó hazafiaskodást. Mindegy, csak félre ne értessünk! Még -egyszer ismételjük, hogy drámánk mostani állapotja nem annyira -azért nevezhető hanyatlásnak, <span class="pagenum"><a name= -"Page_270" id="Page_270">-270-</a></span> mintha újabb műveink nem -versenyeznének a régiekkel, hanem a mi egykor fejlődési fok volt, -ma már megszűnt az lenni. A szinpadi hatás elve végkép elhasználta -magát s merő absurditássá nőtt ki. Midőn ezelőtt tizenegy évvel -Szigligeti e szavakkal köszöntött be a Kisfaludy-társaságba: -«Drámát, vigjátékot, vagy épen szinművet kellett volna felolvasnom, -de ezt önzésem ellenzé; nem akartam leginkább szinpadi hatásra -dolgozott műveimet a puszta felolvasás által öltözékeiktől -megfosztva meztelenül bemutatni; az ily kivetkőztetett gyermek -reám, apjára, nem sok díszt hozandott», s a szinpadi hatás -elméletét fejtegette, nem volt szükség éles polemiára. Akkor -szerényen mutatta be magát egy diadalra jutott rendszer s jó -szolgálatára hivatkozott: most csak bűneivel kérkedik s a drámát -egészen el akarja szakítani az irodalomtól.</p> -<p>Vajon tudjuk-e, hova kezdünk jutni? Oda, hol a dráma végkép -megszünik költői mű lenni, végkép száműzi a rhythmust; nyelve a -hirlapírók rögtönzéseihez lesz hasonló s inkább fogja tisztelni a -karzatot, mint a történetet és társadalmat.</p> -<p>Ehhez járul még azon a hatásvadászat által annyira kizsákmányolt -természetiesség, melyet drámaíróink is épen úgy egyénítésnek -neveznek, mint szinészeink. Nálok is a különös és kirívó pótolja a -jellemzetest, az esetleges a <span class="pagenum"><a name= -"Page_271" id="Page_271">-271-</a></span> lényegest, az anyagi a -szellemit; s csak a puszta életet kivánván rajzolni – noha ez is -ritkán sikerül – mind inkább vesztik érzéköket a tragikum és -komikum iránt, a mi eszményítés nélkül nem képzelhető. Minő a -csodálkozás, ha a kritika szomorú vagy víg történeteiket nem -hajlandó tragikai vagy komikai conceptióknak elfogadni; minő a -visszatetszés, ha a dráma ál- vagy korcsnemei helyett a tragédiát -és komédiát sürgeti, mint egyedül fő vagy jogos nemeket. Pedig csak -ez von ki bennünket a szinpadi hatás örvényéből, s tesz lehetővé -egy újabb fejlődési fokot a szinműi hatás felé; pedig csak így -olvadhat be drámánk az irodalomba, nyer eszményi tartalmat s válik -a történet és társadalom fönséges magyarázójává.</p> -<p>Keletkezik-e közelebbről ilyes mozgalom, fog-e emelkedni -drámairodalmunk? oly kérdések, melyeket fejtegetni merészség.</p> -<p>A dráma nemcsak a költészet legmagasb kifejlésének virága, hanem -egyszersmind a legvirágzóbb nemzeti élet adománya. E kettő csak -elválhatlan. Valóban, nagy drámai költők csak ott állhatnak elő, a -hol egy nagy jövendőre hívott nemzet nemzetiségét megalapította és -terjeszteni kezdi, hol nagyszerű forrongás után az anyagi és -szellemi törekvések szép egyensúlya áll be, s a hol egy sülyedő -korszak romjain diadallal emelkedik <span class="pagenum"><a name= -"Page_272" id="Page_272">-272-</a></span> az új és megtermékenyíti -a szellemeket. Ily korban éltek Shakespeare, Calderon, Racine, -Corneille, s hogy Goethe és Schiller nem voltak képesek oly -értelemben alkotni nemzeti drámát, mint ezek, oka leginkább a -kedvezőtlen német viszonyokban keresendő.</p> -<p>Hát akkor mi magyarok mit mondjunk, s nem kell-e elcsüggednünk? -Oh nem! A drámai aranykorig még sok oly dicsőséges fokozat van, -melyeket bárminő körülmények közt elérhetünk s melyeket elérnünk -ugyanazon erős érzés ösztönöz, mely nemzeti önfentartásunk forrása. -Azonban ide nehéz küzdelem vezet: az önismeret fáradalma, az -elégületlenség fájdalma s a lelkesülés törekvése. <span class= -"pagenum"><a name="Page_273" id="Page_273">-273-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>DÓZSA GYÖRGY.</h2> -</div> -<p class="summary">Történeti szinmű 4 felvonásban. Irta Jókai Mór. -Előadatott a Nemzeti Szinházban, 1857.</p> -<h3>I.</h3> -<p>A mit tájékozó bevezetésünkben csak érintettünk, tartozunk -kifejteni; s ezt részint hosszabb elméleti czikkekben, részint e -rövidebb biráló szemlékben akarjuk megkisérteni. Amott a szinészet -és dráma legfőbb kérdései körül fogunk vizsgálódni, itt a szinpad -nevezetesb jelenségeit veszszük szemle alá.</p> -<p>Kitűzött szempontjaink sem az abstract tökély, sem az öntetsző -szigor szempontjai, sőt ellenkezőleg viszonyaink concret -felfogásából folyók. Szerintünk a magyar szinészet és drámairodalom -még nem ért ugyan virágzási korszakot, de azért a közelebbi évekig -folytonos fejlődésben volt. Most sülyedni látszik, a mennyiben -semmi újabb mozgalom nem mutatkozik, mely tovább fejlését -bizonyítaná. Midőn ezt fölfejtettük, nem az abstract tökély -követeléseivel állottunk elő, hanem <span class="pagenum"><a name= -"Page_274" id="Page_274">-274-</a></span> csak a fejlődés egy újabb -fokozata mellett izgattunk, melyet bajaink bonczolata mintegy -önmagától tűz ki. Szinészeink csak photographizáló természetiessége -ellenében némi eszményítést kivánni, nem annyi, mint a Talma és -Ristori művészetét követelni tőlök; a szinpadi hatás elhasználtnak -nyilvánítva, a drámai hatás felé törekvést sürgetni, végetlenül -kevesebb, mint csak a shakespeare-i és molière-i művek iránt bírni -fogékonysággal. Értsük meg egymást. A kritika, ha nem nagyobbszerű -jelenségekkel van dolga, rendesen a körülményekhez alkalmazza magát -s méltánylata vagy hibáztatása majd mindig viszonyos. Ez elv -különösen a fejlődés forrongásaiban vagy más válságos időkben bír -érvénynyel, midőn a kritikus tiszte nemcsak ítélni, de egyszersmind -küzdeni is. A mi bizonyos körülmények között méltánylatra, sőt -túlbecsülésre is számíthatott, mert haladás volt, később -hibáztatást vagy épen megtámadást idézhet elő, mert sülyedéssé -vált. Kisfaludy Károly tragédiái a magok idejében megérdemelték a -méltánylatot s épen azért ma is irodalomtörténeti becscsel bírnak, -nem azért, mert jeles művek, hanem mert elsők valának, melyekben a -magyar Musa némi erővel szólalt meg. Vörösmarty, kivált a nyelv és -dictióra nézve, tovább vitte, a mit Kisfaludy kezdeményezett. Ők -ketten nevezetes fejlődési fokozatot <span class="pagenum"><a name= -"Page_275" id="Page_275">-275-</a></span> képviselnek, épen úgy, -mint később Szigligeti és Czakó, kik a szinpadi hatás elvénél fogva -új hódítmánynyal gazdagíták a színpadot. Azonban megállapodhatunk-e -itt? Megállapodtunk s épen azért sülyedünk. E sülyedést nem -segítheti elő a kritika is, s midőn ellene dolgozik, nem remekekre -vár, hanem csak haladást óhajt, s legkevésbbé túlszigorú, mert csak -a puszta törekvést is képes méltányolni.</p> -<p>Ezt azért jegyezzük meg, mert kritikától elszokott irodalmunkban -minden túlszigornak látszik, a mi divatlapjaink stereotyp -csevegéseitől elüt; s mert épen egy oly műről akarunk szólani, mely -csak ezelőtt tizenöt vagy harmincz évvel számíthatott volna -méltánylatra. Jókai <i>Dózsa György</i> czímű tragédiáját értjük, -mely csodálatosan egyesíti a Kisfaludy-Vörösmarty és -Szigligeti-Czakóféle tragédiák gyöngeségeit. A mű jambusokban van -írva, de ha e jambusok jobbak is, mint Kisfaludy nagyon is szabad -jambusai, jóval gyöngébbek a Vörösmartyéinál s mint párbeszédek -csak egy pár szép lyrai hangulatig, s néhány erőteljes rhetori -dictióig emelkednek. Tehát újra ott vagyunk, hol ezelőtt harmincz -évvel, sőt hátrább, mert azóta harmincz év telt el. A conceptio -nélkülöz mindennemű tragikai alapeszmét; a cselekvény fejlődésében -kevesebb a drámai élet, mint Szigligeti vagy Czakó jobb műveiben, -de nem hiányzik a szinpadi hatás, <span class="pagenum"><a name= -"Page_276" id="Page_276">-276-</a></span> ha nem is épen emezek -virtuózitásával alkalmazva. Tehát újra ott vagyunk, a honnan -menekűlni óhajtanánk: a szinpadi hatás elvénél s talán egy kevéssel -hátrább; mert Jókai meg is akarta magát különböztetni, s oly -vakmerő játékot űzött a történeti személyekkel, sőt az egész -korral, minőt elődei soha sem mertek. Íme a nagyszerű tragédia, -melyet Egressy, Shakespeare imádója és Schiller ócsárlója, annyi -dicsérettel halmozott el; melyet Császár, Alfieri tisztelője és -Petőfi szigorú bírálója, nem győz magasztalni, s melyben -divatlapjaink kritikusai egy új drámai iskola hajnalát üdvözlik. -Valóban könnyen érthetjük a túlszigor vádját. A szegény magyar -kritika maholnap terror alá jut, ha elég gyáva lesz megijedni a -zajongástól.</p> -<p>A drámai hatás mellett izgatván, először is a szinpadi hatás -elvét kell megtámadnunk e tragoediában. A szinpadi hatás oly műszó, -melyet sokkép értelmeznek, s mely alatt a többség egészen mást ért, -mint a mit tulajdonkép jelent. A drámának hatni kell, és épen a -szinpadon, a hová írták; ezt annyira nem lehet tagadni, hogy a -drámai forma egész elmélete ez egyszerű tényen alapszik. Innen a -legszorosb egység, mely nem tűr episodot, a sebesen fejlődő -cselekvény, mely egyenesen a megoldás elé siet, – mert az előadás -legfeljebb csak negyedfélóráig tarthat; innen a csak <span class= -"pagenum"><a name="Page_277" id="Page_277">-277-</a></span> nagy -vonásokban kivihető jellemzés, mint a frescoképeken; mert a finom -részletezés a szinpadon nem tehet hatást; innen a <i>par -excellence</i> cselekvő személyek küzdelme és az erős tényben -mutatkozó katastropha; mert a költő csak személyei által szólhat s -nincs eszköze a passiv személyt, a lassú fejlődést, a szembeötlőleg -nem látható katastrophát érdekesekké tenni, mint például a -regényírónak. Azonban a hatás és hatás közt különbség van. A műben -ott lehet a szoros egység, ha alapeszméje bizarr ötlet vagy -tév-világnézlet, mely legfeljebb csak izgatni képes; a cselekvény -rohanhat, ha a véletlen vezeti vagy egész fejlődése csak -kiváncsiságunkat ébreszti föl; a költő festhet nagy vonásokkal, ha -csak érzékeinkre tud hatni; személyei lehetnek cselekvők, ha -küzdelmeik nem érdemlik részvétünket; a katastropha mutatkozhatik -erős tényben, ha csak borzasztani és ellágyítani bír, s nem -egyszersmind megrázni és fölemelni. Mégis a költő hatni fog, ha -elég ügyességgel bírt a drámai formának a szellemtől megvált -eszközeivel meglepni és kijátszani a kevésbbé mívelt nézőt. Sőt, ha -elég merész – s miért ne lenne az, midőn ezáltal legalább egy pár -évre a népszerüséget bitorolhatja – még tovább is mehet s a hatás -drasztikusabb eszközeit is megragadhatja. Hivatkozhatik a napi -szenvedélyekre, igénybe veheti a közönség <span class= -"pagenum"><a name="Page_278" id="Page_278">-278-</a></span> -hiuságát, szeszélyeit, korlátoltságát, erkölcstelen hajlamait. -Lehet szemfényvesztő, bohócz, circusrendező. Bizonyos hatás ritkán -fog elmaradni, mert a tömeget ideig-óráig épen úgy ámíthatja és -ronthatja a költő, mint akármely politikai charlatan. A szinészek a -legtöbbször kapnak az ily hatásos darabokon; részint mert tetszik a -tömegnek; részint mert – a mint Heine mondja – feltalálhatják -kedvencz jelmezeiket, testszín tricoköltészetöket, megtapsolt -kirohanásaikat, hagyományos grimassaikat, aranyfüstös phrasisaikat, -s az egész affectált műczigányságot: oly nyelvet, melyet csak a -szinpadon beszélnek, virágokat, melyek csak e csinált földben -virulnak, gyümölcsöket, melyeket csak a szinpad lámpafénye érlel, -oly természetet, hol nem isten, hanem a sugó leheletét érezzük, a -szinfalrázó tombolást, szelid fájdalmat fuvolakisérettel, kendőzött -ártatlanságot a bűn karjaiban, trombitaharsogást, dobpergést s több -effélét.</p> -<p>Nem mondjuk, hogy Szigligeti és Czakó a hatás ez utóbbi nemeivel -éltek volna; utánzóik ugyan lesülyedtek ide is, de szerencsére -kevés szerencsével. Ők magok inkább azon eszközöket vették igénybe, -melyeket a puszta, úgy szólva önmagáért álló forma nyujt s hatottak -technikai ügyességgel, tehát a bensőtől meg-megváló külsővel. Erre -vetvén a fősúlyt, műveikben nagyobb a szerkezet ügyessége, -<span class="pagenum"><a name="Page_279" id= -"Page_279">-279-</a></span> mint a compositio ereje, érdekesb a -külső bonyodalom, mint a benső fejlés, aránylag többet ér a -kidolgozás, mint az alapeszme, s a tragicum hiánya vagy gyöngesége -miatt, inkább tudják a nézőt szórakoztatni, vagy megdöbbenteni, -mint megrázni és fölemelni. Hatottak, mert a hatás eszközeit -alkalmazták, habár hiányosan vagy félszegen, nevezetes jelenségként -tüntek fel irodalmunkban, mert elődeik épen a forma titkait -értették legkevésbbé s azért bizonyos pontig jótékony befolyást -gyakorolva, haladásnak voltak eszközlői. A hiba nem a hatás -eszközeiben rejlik, hanem a hiányos vagy félszeg alkalmazásban s a -kórjel az, hogy túlbecsüljük a külsőt, sőt hibáink és gyöngeségeink -öszvegét eszménynyé akarjuk emelni. A külső és belső öszhangja, az -eszmével összeforrott forma, minden eszköz, melyeket a szinpad -természete nyujt vagy parancsol a szellem jó szolgálatában és a -szellemhez irányozva: ez az, a mit drámai hatásnak nevezünk, a mit -elérni minden irodalomban kevésnek sikerült, de a hova törekedni -mindenütt érdem s nálunk kétszerte.</p> -<p>Szigligeti egyik hirlapi cikkében nem rég azt jegyzé meg, hogy ő -ugyanazt nevezi szinpadi hatásnak, melyet mi drámainak mondunk s -így csak szavakban van köztünk különbség. Valóban azon -értekezésben, melyet ezelőtt tíz évvel a Kisfaludy-társaságban -olvasott <span class="pagenum"><a name="Page_280" id= -"Page_280">-280-</a></span> vala föl, és melyet kijavítva a -<i>Szinházi Naptár</i>-ban adott ki újabban, sok olyasmiről szól, -mit drámai hatásnak is lehet nevezni. De mi szükség egy jó műszót -olyannal váltani föl, melyet az egész világon csak bizonyos hiány -vagy félszegség megjelölésére használnak. Mégis csalódnánk, ha azt -hinnők, hogy Szigligeti ok nélkül nevezi a drámai hatást -szinpadinak. Értekezésében sok jó gyakorlati tanácsot ad, noha -töredékesen, össze-visszahányva s ritkán kifejtve. Sokat -gondolkozhatott a drámáról, többet mint a mennyit leírni képes, de -vizsgálódása legörömestebb a külső felé irányul s elméletében is a -fősúlyt a dráma mesteremberi oldalára fekteti. Például, hogy csak -egyet említsünk, beszél a tragédiáról s egy árva szóval sem -magyarázza meg a tragikumot. Lehet-e tragédiát tragikum nélkül -írni, úgy látszik oly kérdés, melyre dramaturgiánk igennel felel. -Legalább Szigligeti értekezéséből az jő ki. Jókai ez elmélet -szerint írta tragédiáját s talán épen a Szigligeti tanácsa -után.</p> -<p>Dózsa Györgyben valóban csak a tragikum hiányzik, e csekélység, -a mit tragédiaköltőink elmélete és gyakorlata annyira mellőzhetőnek -hisz. Ezen kívül sok olyasmit találhatni benne, a mi hatásra -számíthat. Jókai nem érti ugyan annyira a bensővel meghasonlott -forma titkát, mint elődei, de ebbeli hiányait tudja pótolni holmi -ezzel egy értékű dolgokkal. <span class="pagenum"><a name= -"Page_281" id="Page_281">-281-</a></span> A műnek nincs határozott -alapeszméje, a cselekvényben hiányzik a központ, de a költő oly -érzületre támaszkodik, mely sokaknál sokat feledtet. A <i>Régi jó -táblabirák</i> költője, ki nem rég zsákmányolta ki a hajdani -kiváltságos osztály részvétét, most jónak látta a régi jó -aristocraták iránti ellenszenvre hivatkozni. Költői igazság -helyett, mely oly kevéssé szokta legyezni az aristocratiát, mint a -democratiát, politikai éretlenségnek hódol, mi a hatásnak sokszor -nagy eszköze. A cselekvény nem fejlődik folytonos erővel, de azért -a költő gondoskodik a hiba kárpótlásáról is. Például a második -felvonás eleje csak hátráltatja a fejlődést, de nem hatás nélküli, -mert egy pár hazafias dalt hallunk elszavaltatni, s ez mindig hat a -magyarra, miben egyébiránt semmi rosz nincs. A dalok elég szépek s -lapjaink, melyek szép lyrai versek nagy szűkében vannak, -közlésökkel csak önérdeköknek szolgáltak s nem a dráma jó hírének. -A negyedik felvonás végén, hol a bonyodalomnak a katastropha felé -sebesen kellene sietni, egy regényes episod tolja föl magát, mely a -katastrophára legkisebb befolyással sincs, de a jelenet elég -érzékeny, valóságos melodrámai, melyet akár fuvolával kisérhetni. -Egy szegény leány áldozza föl magát kedveséért, ki őt nem szereti, -egy titkos szerelmes öli meg kedvesét tévedésből. Az ember -sajnálkozik és fölizgatva <span class="pagenum"><a name="Page_282" -id="Page_282">-282-</a></span> érzi magát, mit minden esetre csak -hatás eszközölhet. Az utolsó felvonás kissé bágyadt, de úgy -hiszszük, velünk együtt mindenki kiváncsian várta, vajon meg -fogják-e sütni Dózsát, a mint híre járt. E hatásos jelenettől -megkimélt a költő; csak egyik személyével, Lórával nézette végig s -mondatta el e hajborzasztó kegyetlenséget. Kárpótlásul ez is elég. -A kegyetlenség hallva is elég borzalmas undort kelt s felizgathatja -a politikai éretlenséget, mi szintén hatás s mit, ha szinpadról jő, -bátran nevezhetünk szinpadinak.</p> -<p>Mindez megvan a műben, mindez hatás. De hol van az a hatás, -melyet a tragédiától vár lelkünk s a mely nélkül hijábavaló -mindennemü szinpadi mesterkedés? Hol a tragikai hős, ki -lebilincselje részvétünket jeles, nagyszerű vagy megdöbbentő -tulajdonai által? Hol a tragikai összeütközés, mely vagy a -viszonyok kényszerűségén, a hagyományos erkölcsökben, a kegyelet, a -társadalmi rend, az állami és családi kötelességek követelésein -alapszik, vagy a hős hibáiból, tévedéseiből, büneiből foly, a -szenvedély, kisértés, csáb, az ármány által kifejtve? Hol a -tragikai katastropha, midőn a hős vakmerővé, tévedtté vagy bünössé -válván, a nélkül, hogy eltörpülne, nemesist idéz föl maga ellen és -megbukik, hogy könnyezzünk sorsán, mert megérdemelte részvétünket, -hogy megnyugodjunk bukásán, mert vakmerőségeért, <span class= -"pagenum"><a name="Page_283" id="Page_283">-283-</a></span> -tévedéseért vagy büneért lakolt? Sehol; vagy a hol mutatkoznék is, -csirájában elfojtva! Dózsa vitéz férfiú, nemességet nyer s a -keresztes hadak fővezérévé emelkedik; nagyravágyó, hűtelen lesz -régi kedveséhez s egy oligarcha hölgybe szeret. Ez oly expositio, -melyből válhatik tragikum. Szerelmét nagyravágyása idézi elő, új -helyzetéből foly s a nélkül, hogy eltörpítené oly tévedés és bűn, a -miben nemesis rejlik. Azonban a költő nem e viszonyra fekteti -alapeszméje súlyát. Ez egészen csak mellékes dolog, miből semmi -derekas nem fejlődik, egy kis szerelmeshistoria, talán az asszonyok -kedveért. Jól van. A költő alapeszméje e szerint valami egyéb. -Dózsa nagyravágyó, kinek nemes célja van; hatalmas úrrá, a haza -szabaditójává, második Hunyadi Jánossá akar válni. Talán -akadályokkal küzd, talán az oligarchia a király által elvéteti tőle -a fővezérséget, a mint azt évkönyveinkben olvassuk? Nem. Jókai -Dózsáját senki sem akadályozza célja kivitelében. Vele csak -gúnyolódik az oligarchia, különösen Zápolya; aztán meghallja anyja -halála hírét, ki Zápolya börtönében arája becsületéért halt meg, s -csúfondárosan temettetett el; találkozik régi kedvesével, kit -Zápolya el akar tőle rabolni. Tehát a kegyelet érzéséből támadt -bosszú az, a mi elvonja céljától s előidézi bukását, miből ismét -származhatik tragicai érdek? Nem. Dózsa <span class= -"pagenum"><a name="Page_284" id="Page_284">-284-</a></span> nem -igen akar anyjáért boszút állani, kedveséért még kevésbé, kit már -nem is szeret; őt leginkább sértett büszkesége bősziti föl s csak -akkor tüzi ki a forradalom zászlóját s fordítja seregét nem a -török, hanem az aristocratia és aristocrata intézmények ellen, -midőn Zápolya a fővezérség jelvényét tépi le melléről s önnépe -előtt meggyalázza. Ebből is válhatik tragikai érdek. A megbukott -forradalom rend szerint tragikum, főleg ha a megalapított rend, a -jogosan létező ellen támadt föl s nem tudott helyébe olyat -állítani, a mi megállhasson, mert nagy ballépései, túlságai, bűnei -miatt eljátszotta a siker jogát. Így Dózsának azért kellene bukni, -mert semmivé akarja tenni a fennálló rendet, mely a nagy -visszaélések dacára is életerősb s így több létezési joggal bir, -mint az ő új társadalma. Jókai máskép gondolkozik s egészen -Dózsának ad igazat; szerinte a XVI-ik század hajnalán az -aristocratiai alapon nyugvó társadalom egészen elhasználta magát s -az 1789-ki francia elveket csak alkalmazni kellett. Legalább az -egész műből ez jő ki; nem csak az aristocratiát rajzolja egészen -romlottnak, hanem az általa képviselt társadalmi rendet is. Az -semmit sem használ, hogy Bornemisza és Csáky Lóra némi rokonszenvet -gerjesztő mázzal vannak kifestve; ők tulajdonkép nem képviselik a -fennálló rendet s titkon többé kevésbbé Dózsával tartanak, -<span class="pagenum"><a name="Page_285" id= -"Page_285">-285-</a></span> sőt Lóra végszavaiban azon jobb nap -fölvirradása után eseng, mikor teljesülni fog mindaz, a mit Dózsa -akart. Dózsát tehát Jókai nem buktathatja meg felforgatási -vakmerőségért, melyet épen ellenkezőnek fest s így ez alapon nem -fejlődhetik tragicum. Jól van. De Dózsának mégis bukni kell, a mint -hogy meg is bukik. Miért? Talán tévedései, túlságai, bűnei által -játszodja el a siker jogát? Talán roszul használja hatalmát vagy -vágytársai irigységével, ármányaival kell küzdenie, a mi benső -feloszlásra vezet? Nem. Dózsa mérsékelt, eszélyes férfiú, társai -pedig az engedelmesség példányai. Talán a nép értetlensége, dühe, -bősz szenvedélyei, sőt saját boszúvágya oly lépésekre sodorják, -melyek minden nyomán nemesis kel ki? Nem. Egy pár hadnagy, holmi -megbukott mesterember, beszél ugyan vagyonfelosztásról s több -efféléről, de a nép sokkal okosabb hadnagyainál, nem osztozik e -nézetekben, sőt ha osztaná is, Dózsa nagy fegyelmet képes -fentartani s így minden csak tőle függ. Dózsa maga pedig kegyes jó -úr, ki nem szereti a vérontást, pusztítást, épen nem aristocrata, -hogy kegyetlenkedjék, jogtalanságokat kövessen el, s legfeljebb -csak fenyegetőzni képes. Talán épen lágysága, engedékenysége -buktatja meg? Oh nem. Azon tettéből, hogy az elfogott főurakat, -legnagyobb ellenségeit, szabadon bocsátja, nem származik semmi -olyas, <span class="pagenum"><a name="Page_286" id= -"Page_286">-286-</a></span> noha származhatnék, a mi drámaivá válva -elősegítené a katastrophát, vagy megfoghatóvá tenné. Társai nem -lázasztják föl ellene a népet, csak gyanakodni kezdenek reá, s meg -akarják ölni a fogoly Csáky Lórát, kit e tett indító okának -hisznek. Azonban ez sem történik meg; semmi viszály nem támad a -vezér és népe közt, minden marad ugy a hogy volt és Dózsa mégis -megbukik. Miért? Mert meggyőzik. Ily katastrophával még a -történetiró sem elégítheti ki olvasóit, nemhogy a költő. Oly hőst, -ki nem követ el vakmerőséget, kinek nincsenek tévedései vagy bűnei, -megbuktatni s iszonyú kinok közt végeztetni ki, a legundorítóbb -eszme, a mit költő kigondolhat s a tragédiai kontárság ne -továbbja.</p> -<p>De ne ragadjon el hevünk, legyünk lelkiismeretesek s ne -hallgassunk el a műből semmit, mi még tragikai indoknak hazudhatja -magát. Dózsának csakugyan van nagy bűne, tudniillik az, hogy nem -hisz egy jövendőmondó czigánynőnek, ki azt jósolja neki: egy -ellentől félj csupán, a ki a bort meg nem iszsza – és megkegyelmez -Bornemiszának, mielőtt a nevét tudná. Ezért kell szegénynek Jókai -szerint lakolnia a kinok kinjával, egyébért semmiért. Ime a -tragikai katastropha a vak sors legnevetségesebb indokára alapítva. -Legkevésbé sem csodálkozunk, hogy Dózsa nem hisz a cigánynő -jóslatában s így szól: <span class="pagenum"><a name="Page_287" id= -"Page_287">-287-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Bolond nő, ám bolondabb a ki -kérdez<br /></span> <span class="i0">Tőle okos szót és a -legbolondabb,<br /></span> <span class="i0">Ki tartogatja -azt.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">Ő felvilágosodott ember s már politikai elveinél -fogva ismeri a XVIII-ik század philosophusait de ha babonás volna -is, mit ér, ha mi nem vagyunk azok, Dózsa bűnét nem látjuk bünnek s -bukását nem foghatjuk meg? Jókai, úgy látszik, hallott valamit a -régi görög tragoediák fatumáról s jónak látta <i>à la</i> Kakas -Márton kiparódiázni. Valóban ez a mű közepén előrántott fatumféle -valami s oly költőietlenül alkalmazva, nem több paródiánál. Lehet-e -napjainkban a görög fatumot vagy ezzel rokon elemet alapúl venni és -mennyiben, még döntetlen kérdésnek nézhetik sokan, de azt mindenki -elismeri, hogy azt csak a mythikus tárgyak szenvedik meg, s akkor -is a mű organismusába olvadva s élő szenvedélyekre támaszkodva, a -viszonyok által kimagyarázva s az ezer Scylla és Charybdis közt a -phantasia rendkivülien hitető erejével kivíve. Jókainak már tárgya -sem türt meg ily alapot, feldolgozása pedig a legelhibázottabb. A -jóslat még annyira sem döbbenti meg Dózsát, hogy zavara valami -látható tényben mutatkozzék. Ha e pillanat óta elvesztené -önbizalmát, félszeg rendelkezéseket tenne és mindinkább sodortatnék -tévedésről tévedésre, bűnről bűnre, még értenénk valamit s lehetne -kisütni egy <span class="pagenum"><a name="Page_288" id= -"Page_288">-288-</a></span> kis tragikumot. Így nem értünk semmit, -a műnek nincs tragikai hatása s legfeljebb csak a politikai -éretlenekre hathat, mert egy ártatlanul megbukott nagy embert -bámulhatnak, kin az aristocratia iszonyú kegyetlenséget követ el s -ez elég nekik.</p> -<p>Jókai épen oly költőitlenűl fogta föl Dózsát, mint a mily -hűtlenűl a történethez. E két hiba a jelen esetben egymást -segítette elő. A költő, ha csak kissé hűbb a történethez, költőibbé -válhatik. Jól tudjuk, hogy ez eset nem mindig áll. Néha a történeti -hűség ellentétben van a költői igazsággal, s ekkor a költő tartozik -hűtlen lenni a történethez, mivel hódolnia kell a költői -igazságnak, a művészi világ e gondviselésének, mi mindennél több. -Mi sem tanácsolnánk mást, de egyszersmind megjegyeznők, hogy a -költő szerencsétlenül választotta tárgyát, s ha eleget is tett a -költői igazságszolgáltatásnak, megrontotta az illusiót, mely minden -költői mű alapföltétele s így a költői igazságszolgáltatásnak is -egyik része. Tudjuk, hogy nagy tekintélyek szólanak ellenünk. -Lessing más nézetben van s a magyar költők, ha egyebet nem is, ezt -jól megtanulták hamburgi dramaturgiájából. Valóban Lessing a -legtöbbször jogosan és mindig erős dialecticával védi a költői -igazságot a történeti hűség ellenében, s csak abban hibázik, hogy a -kérdés egyik fontos oldalát érintetlenül <span class= -"pagenum"><a name="Page_289" id="Page_289">-289-</a></span> hagyja. -Az ifjabb Corneille <i>Essex gróf</i> czimű tragédiája birálatában -így tanít: «Röviden szólva, a tragédia nem dialogizált történet; a -történet a tragédiára nézve nem egyéb, mint nevek repertoriuma, -melyekkel megszoktunk bizonyos jellemeket összekötni. Talál a költő -a történetben sok oly körülményt, melyeket tárgya egyénítésére és -kidíszitésére használhat: jól van, használja. Csak hogy ezt épen -oly kevéssé lehet neki érdeműl tulajdonítni, mint az ellenkezőt -hibául». Ha ez azt teszi, hogy a történethez hű tragédia még nem -költői érdem s a történethez hűtelen tragédia birhat nagy költői -érdemmel, tökéletesen igaz. Lessing talán csak ezt akarta kiemelni. -De a kérdésnek más oldala is van tudniillik: vajon a történethez -hűtelen és nagy költői érdemmel biró tragédia nem lesz-e költőibb, -ha a történethez hű marad, vajon a legjobb költői mű hatását is nem -fogja-e paralyzálni szétrombolása azon illusiónak, mely a néző -kedélyében oly eleven, meleg, szent s melyet a költő oly hideg és -vakmerő kezekkel érint. Erre lehetetlen igennel nem felelni, -annyival inkább, mert a költő történeti hűsége nem a történetiróé. -A költő éveket napokká tehet, tetszése szerint mellőzheti a nem -lényeges adatokat, kiegészítheti, alakíthatja a lényegeseket, az -inkább regényesen érdekes, mint történetileg fontos episodokból -csak a történeti <span class="pagenum"><a name="Page_290" id= -"Page_290">-290-</a></span> háttért tarthatja meg, a kétes és vita -alatti kérdésekben saját felfogása után indulhat, sőt tovább mehet -s nem követi a történetirót, hanem a hagyományt, az oklevelek -dacára is ki nem irható naiv hitet. Mindezt teheti a költő s épen -az illusio végett, de azt nem teheti, nem szabad tennie, hogy -ismert és nevezetes egyéniségeket jellemeikkel épen ellenkező -világításban tüntessen föl, hogy meghamisítsa a nagy tényeket, s -meghazudtolja a történet szellemét, – s annál kevésbé, minél -ismertebb, minél nemzetibb tárgyat dolgoz föl. Próbálja meg például -valaki Hunyadi Mátyásnak III. Rikhárd jellemét adni; irja meg -tragédiáját oly nagy erővel, oly elragadó igazságszolgáltatással, -mint Shakspeare a magáét, bizonyosan meg fog bukni, mert könnyelmün -ellenkezésbe jött a köztudattal, mert vakmerően játszott a nemzeti -hagyományok iránti kegyelettel s nem bir hitetni.</p> -<p>Ha a történeti hűtlenség még a jó tragédiában is méltán -hibáztatható, mennyivel inkább meg kell rónunk azt oly műben, mely -a történeti hűséget a költői igazság ellenére mellőzi. Dózsa -jelleme nagy szabadságot ad a költőnek. A történet csak annyit mond -róla, hogy vitéz, durva, dölyfös és kegyetlen ember volt. Jókai sok -mindent csinálhatott volna belőle, csak ártatlant és kegyest nem, -festhette volna nemes jelleműnek, ki fokonként sülyed, csak -<span class="pagenum"><a name="Page_291" id= -"Page_291">-291-</a></span> tett volna belé némi daemoni -hajlamokat. A nép bőszültségét és kegyetlenségeit élénk szinekkel -festik történetiróink; Jókai megelégszik az aristocratia -kegyetlenségei illustrálásával. A történet sokat beszél Ulászló -kormánya gyöngeségéről, mely vészbe döntötte a hazát, Jókai mindent -az aristocratiának tulajdonit. Az oligarchia akkor valóban romlott -volt, de nem oly nyomorult és aljas, minőnek Jókai festi, különben -le sem győzhette volna a nagy Dózsát, ki Jókai szerint a tiszta -democratiát képviseli, holott nem képviselt egyebet az elnyomott -nép rosz szenvedélyeinél. S minő Zápolyát fest, mivé teszi Európa -egyik legnagyobb oligarcháját, a kit utóbb királylyá emeltek? -Impertinens léhává, szivtelen kéjenccé s kérkedő kegyetlenné. Nem -mondjuk Zápolyát nagy embernek; ereje nem állott arányban -nagyravágyásával, több volt a hiúság benne, mint a becsszomj, -ohajtá a haza veszélyét, hogy alkalma legyen megmenteni; a veszély -eljött, ő nem volt képes megmenteni s csak sirni tudott érte. -Azonban ez árnyoldala mellett fényoldalairól sem feledkeznek meg -történetiróink. Jó hadvezér volt, igazságos biró, jártas a -közügyekben s nagy népszerűséggel birt az egész magyar -birodalomban. Mint magán embernek még több tiszteletre méltó -tulajdona volt. A mi a Dózsán elkövetett kegyetlenséget illeti, az -tulajdonkép <span class="pagenum"><a name="Page_292" id= -"Page_292">-292-</a></span> nem az ő műve. Ő Dózsának csak -megbuktatója, nem bakója volt. Amaz iszonyatos kínhalált úgy akarta -a kor szokása, mely Dózsa kegyetlen leleményességét hasonló -leleményességgel rendelé visszatoroltatni; úgy akarta a temesvári -itélőszék, melynek tagjai a törököktől tanult s Kinizsy által adott -példát kivánták követni s mennyiben a megfenyitendő büntett még -iszonyatosb volt, fölülmúlni.</p> -<p>Mindezt tudva – s ki nem tudja, ha Magyarország történetét csak -felületesen is ismeri – még akkor sem nézhetnők végig e művet -zavart illusio és megbántott nemzeti érzés nélkül, ha az valódi -költői mű volna. Azonban Jókai azt mondhatja, hogy épen az -illusióért lett hűtelen a történethez, mert csak így hathatott a -politikai éretlenekre, mert csak így támaszkodhatott az -aristocratia iránti ellenszenvre. Jól van; vette tapsaikat, -elégedjék meg vele, de tőlünk és azoktól – s ilyenek nagyon sokan -vannak a hazában, – a kik tiszteljük nemzeti hagyományainkat, ne -várjon egyebet a legélénkebb hibáztatásnál. <span class= -"pagenum"><a name="Page_293" id="Page_293">-293-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>II.<a name="FNanchor_23" id="FNanchor_23"></a><a href= -"#Footnote_23" class="fnanchor">23)</a></h3> -</div> -<p>Válaszomat sokan fölöslegesnek tarthatják méltán. A ki -birálatomat és Jókai fölszólalását figyelemmel olvasta, magyarázat -nélkül is eligazodhatik s akár helyeselje, akár ne széptani -nézeteimet, könnyen átláthatja, hogy Jókai nem akar engem érteni s -a ráfogás, gyanusítás és pletyka oly mellékösvényein jár, melyeket, -ha nem megvetni, legalább kerülni tartoznék. Azonban némi -magyarázat még sem maradhat el; részint mert lehetnek nem elég -figyelmes olvasók; részint mert egy pár vádat föl kell -világositani.</p> -<p>Jókai polemiája igen sokban hasonlit tragédiájához. -Tragédiájában a tragikum hiányzik, polemiájában az okadatolás; ott -a politikai, itt az irodalmi éretlenek tapsait vadásza, sőt -tragédiájának egész mellékdarabját irja meg, melyben ő maga játssza -az ártatlanul elkinzott hős szerepét nagy szinpadi hatással. Nem -látjátok? Ott ül koldusruhában, bekötözött tagokkal, mintha sebei -volnának. Sir, rimánkodik, <span class="pagenum"><a name="Page_294" -id="Page_294">-294-</a></span> könyörög, koldul. Panaszolja -fünek-fának, hogy holmi nagy urak hajdui árulkodnak utána s -üldözik, mint országháboritót, pedig jámbor, békés ember s a mi -keveset tett, az olyan, mit báró urak is tesznek; bezzeg ezeket nem -bántják, mert hatalmasak, csak őt üldözik, mert utban levő szegény -ember; hijába lépett egyezségre egyik hajduval, hogy legyen iránta -jó indulatu – mégis üldözi; égbekiáltó árulkodás!… ő nem lázasztó, -ki a szőlődézsma, és tagosztály ellen izgat, sőt ellenkezőleg -kezét-lábát csókolja a méltóságos, nagyságos és tekintetes uraknak, -mégis bántják ezek a kegyetlen hajduk, kik buzgóbbak uraiknál. És -jajveszékel és alamizsnáért nyujtja ki kezét. Hálás szerep, -meginditó jelenet, egészen Jókaias tragikum. Az ember önkénytelen -szánalomra lágyul; magam is örömest vetném oda a részvét filléreit, -ha nem ellenem szólna a panasz s nem kellene fölkiáltanom: ne -komédiázzék kend, ne ámitsa a világot, nem bántotta kendet senki, -lóduljon a dolgára!</p> -<p>S ez nem tréfa, hanem komoly valóság. Jókai oly méltatlanságok -következtében koldulja a közönség részvétét, melyeket rajta senki -sem követett el. Untalan csak arról panaszol, hogy én őt, mint -országháboritót, mutattam be, ki drámája által a köznépet a -szőlődézsma és tagosztály ügyében teendő egyezkedések ellen -bujtogatja; bevádoltam, beárultam <span class="pagenum"><a name= -"Page_295" id="Page_295">-295-</a></span> az egész aristokratia -nevében és az aristocratiának (értse, a ki érti!), hogy drámájában -megtámadta a magyar aristocratiát; művének politikai hatását -fejtegetve, a magyar nép éretlenségéről beszéltem, s kardot huztam -a végveszélylyel fenyegetett nemesség ügyében.</p> -<p>Mindebből egyetlen betü sem igaz!</p> -<p>Birálatomnak idevonatkozó helyei a következők: «A <i>Régi jó -táblabirák</i> költője, ki nem rég zsákmányolta ki a hajdani -kiváltságos osztály részvétét, most jónak látta a régi jó -aristocraták iránti ellenszenvre hivatkozni. Költői igazság -helyett, mely oly kevéssé szokta legyezgetni az aristocratiát, mint -a democratiát, politikai éretlenségnek hódol, mi a hatásnak sokszor -nagy eszköze.» Más helyt: «A műnek nincs tragikai hatása s -legföljebb csak a politikai éretlenekre hatott, mert egy ártatlanul -megbukott nagy embert bámulhatnak, kin az aristocratia iszonyú -kegyetlenséget követ el, s az elég nekik.» És végül, midőn a -történeti hüségről van szó, mely épen a költői illusióért -szükséges, ez áll: «Jókai azt mondhatja, hogy épen az illusióért -lett hütelen a történethez, mert csak így hathatott a politikai -éretlenekre, mert csak igy támaszkodhatott az aristocratia iránti -ellenszenvre. Jól van; vette tapsaikat, elégedjék meg vele, de -tőlünk és azoktól, – s ilyenek nagyon sokan vannak e hazában – kik -tiszteljük nemzeti <span class="pagenum"><a name="Page_296" id= -"Page_296">-296-</a></span> hagyományainkat, ne várjon egyebet a -legélénkebb hibáztatásnál.»</p> -<p>Azt teszi e az, a mit Jókai rám fog? A legtávolabbról sem. -Szavaimnak, melyet egész birálatom, még bővebben kimagyaráz, -röviden ez az értelme: Jókai nem szolgáltat költői igazságot, mert -a néplázadást tévedések, bünök, minden benső kényszerüség nélkül -buktatja meg, az aristocratiát physicailag és erkölcsileg -lehetlennek festi, mégis győzelemre juttatja s e költőietlen -eljárására hihetőleg befolyt holmi speculatió az aristocratia -iránti ellenszenvre, mi valóságos politikai éretlenség; Dózsa nem -tud tragikai hőssé emelkedni, épen ártatlansága miatt, a mű egészen -nélkülözi a viszonyok vagy szenvedélyek nemezisét, mely nélkül -nincs tragicum s legföljebb csak azoknak tetszhetik, kik a -költészetben is politikai éretlenségök kielégitését vadászszák. -Jókai hütelen a történethez, mert a legcsattogóbb tapsok kedvéért -nem akarja elrontani azon politikai éretlenek illusióját, kik -Dózsát, mert a nép ügyéért küzdött, tévedés és bün nélküli -erényhősnek hiszik és Zápolyát, mert az aristocratia győzelmét -vivta ki, csak a leggazabb embernek tudják képzelni. Látható, hogy -megrovásom alapja tisztán széptani volt s oly kevéssé aristocrat, -mint democrat szinezetü. Ha Jókai nem Dózsáról, hanem Coriolánról -ir tragédiát s oly ártatlannak festi, oly oknélkül <span class= -"pagenum"><a name="Page_297" id="Page_297">-297-</a></span> -buktatja meg ezt is, mint amazt, ugyanazt irom, a mit Dózsáról -irtam, tudniillik a költő politikai éretlenségre támaszkodik és -költői igazságszolgáltatás helyett, az aristocratiának hizeleg. -Szóval ez a tragikum kérdése, nem az aristocratia vagy democratiáé, -s midőn Jókai az utóbbi térre viszi a vitát, csak irodalmi -éretlenségre támaszkodik, azok tapsait hajhászsza, kiket nem -érdekel a dolog lényege, de szeretik a népszerü phrasisokat s -jóizüen nevetnek holmi Hovelvek-Antrum- és Bathrend-féle értelem -nélküli elmésségeken.</p> -<p>E szerint mindazt, mi Jókai művének politikai hatására -vonatkozhatnék, teljesen mellőztem. Nem fejtegettem, hogy Dózsa igy -fölfogva jelen politikai viszonyaink közt nem épen jótékony hatásu, -hogy behegedt sebeket téphet föl, melyeket érinteni a költőnek is -csak óvatosan szabad, hogy a költő tartozik érteni korát s több -ilyesmit, miből a rabulista kibetüzhette volna azon állításokat, -melyeket Jókai reám fog. S mindezt nem azért mellőztem, mintha nem -tartoznék a kritika körébe, a kritikának nem azok a határai, -melyeket Jókai talán Vajda és Szegfii kritikai dolgozataiból ismer -– hanem azért, mert meg voltam győződve, hogy Jókai nem politikai -rosszakaratból irta Dózsáját ugy, a hogy irta, legföljebb költői -speculatióból, hatáshajhászatból, vagy épen korlátozottságból; mert -a műnek <span class="pagenum"><a name="Page_298" id= -"Page_298">-298-</a></span> ez oldalát fejtegetni több ok miatt -kényesnek tartottam; mert elvégre megigértem neki, hogy művének -politikai hatásáról nem fogok szólni. Ez tulajdonképen nem valami -ünnepélyes igéret volt, hanem egyszerű nyilatkozat. Jókai -panaszolta nekem, hogy a <i>Magyar Néplap</i> szőlődézsmát és -tagosztályt emleget s némelyek rosszakarattal gyanusitják, mintha -az aristocratia ellen ingerelné a népet. Én olyasmit feleltem reá, -hogy származhatik valami jóakaratból s lehet mégis rossz hatása; a -tragédiát elhibázottnak tartom, de politikai rosszakarattal nem -fogom gyanusitani s több effélét.</p> -<p>Jókai rég igyekszik föltüntetni igéretemet, mintha azt báró -Eötvös kedvéért tettem volna, hogy ne legyen kénytelen báró Eötvös -regényére hivatkozni. A dolog kissé máskép áll. Ellenkezőleg, -biztattam Jókait, hogy irjon báró Eötvösről minél többet s minél -erélyesebben; én szeretem, ha az irók nyiltan kimondják egymás -művéről itéleteiket, s a magam részéről senkit sem tisztelhetek és -szerethetek anynyira, hogy ellene, ha meggyőződésem kivánja, ne -irjak.</p> -<p>Jókai igéretemet oly kevéssé akarja érteni, mint birálatomat s -mint szószegőt mutat be a közönségnek. Nem botránkozom meg benne. -Jókainak mániája szeretni minden könyvet, gyülölni minden kritikát, -magasztalni minden <span class="pagenum"><a name="Page_299" id= -"Page_299">-299-</a></span> irót, gyalázni minden kritikust. Nem -tesz föl róluk semmi jót s igyekszik őket erkölcstelen embereknek -festeni. Alkalmasint mélyen meg van győződve, hogy a kritikus nem -is lehet becsületes ember; rossz férj, hütlen szerető, csalfa -barát, kárörvendő és irigy, szivtelen, megvesztegethető és mindenek -előtt hazafiatlan. Legalább minden eddigi polemiája ilyes -meggyőződésre mutat. Nem szokott eszméért szállni sikra s mindig -csak gyanusitani szeret. Nem nagy lélekbuvárlat kell hozzá, hogy -polemiái tartalmát előre megmondja az ember. Ha megbirálnák a -<i>Magyar nemzet története</i> czimü munkáját, melyben a -tudatlanság a könnyelmüséggel vetekszik, tüstént igy kiáltana föl: -«Az a kritikus a Szalay barátja, s haragszik, hogy az én históriám -jobban kel, mint barátjáé, ahhoz a clubhoz tartozik, mely ellenem -összeesküdött, ilyen a magyar kritika.» Ha regényeit birálnák, -melyeket eddig csak dicsértek s elismernők bennök az elismerni -valót, megrónák a megrovandót, igy irna, vagy iratna Kakas Márton -által: «Ezek a rossz hazafiak megakarják rontani a magyar -irodalmat, magok nem tudnak irni, csak a másén rágódnak, irigylik -népszerüségemet, jövedelmemet stb.» Ha megrónák azon bárgyunál -bárgyubb czikkeket, melyeket Tóth József a <i>Magyar Sajtó</i> -tárczájába irt, s melyeket Jókai oly nagy hangu elbizottsággal -magasztalt s ajánlott <span class="pagenum"><a name="Page_300" id= -"Page_300">-300-</a></span> a közönségnek, mindjárt kész volna a -felelettel. A kritikusokat eszi a méreg, egy szinész jobb széptani -dolgozatot irt, mint ők, féltik a konczukat, s több efféle. Ha -tragédiáját birálja valaki s benne tragikum helyett politikai -éretlenséget talál, uczczu neki, ráförmed: Te árulkodó, te -szószegő, te… te… isten tudja még mi! A hiuság és önzés e -nevetséges mániájából aligha kigyógyul Jókai. Egyébiránt -vigasztalhatja magát azzal, hogy nálánál jelesebb irók is -szenvedtek e betegségben. A kritikus e betegség rohamait, melyek -rendszeresen gyanusitó feleselésekben jelentkeznek, nem is veheti -rossz néven. Természetesnek találja és élesen megrója. Ennyi -minden, a mit tennie kell. Én e kötelességet Jókai irányában már -egyszer teljesitém, most másodszor teljesítem s ha isten éltet, -alkalmasint teljesiteni fogom még egynehányszor.</p> -<p>A mondottak után bizton befejezhetném polemiámat; a főkérdés -megczáfolásával a többi magától elesik, de mégis folytatom, hogy -még inkább földeríthessem Jókai szemfényvesztő fogásait és -szólhassak a báró Eötvös regényéről, a melyre való hivatkozással -Jókai rajtam oly mély sebet vél ejthetni.</p> -<p>Jókai el akarván hitetni a közönséggel, hogy én az ő tragédiáját -nem a tragicum hiánya és a puszta hatáshajhászat miatt támadtam -meg, hanem mert megtámadta benne az aristocratiát, <span class= -"pagenum"><a name="Page_301" id="Page_301">-301-</a></span> a -szőlődézsma és tagosztály ellen izgatott s a XVI. század kényurait -festve, megsértette a mai kor önfeláldozó nemességét, szörnyen -mentegetőzik s művét az oligarchia s nem az aristocratia ellen -iróknak vallja be. Szememre veti, hogy nem értem az oligarchia és -aristocratia közti különbséget, e két fogalmat kényem-kedvem -szerint cserélgetem. Csáky Lórát (egy leányt) oligarchának nevezem -és legyaláz minden valaha létezett magyar oligarchiát és -föltétlenül magasztalja a magyar aristokratiát Árpád idejétől egész -napjainkig.</p> -<p>Összezavartam-e az oligarchia és aristokratia közti különbséget, -az közönyös a vita alatti kérdésre nézve. Ha már Jókai az -oligarchia ellen irottnak vallja be tragédiáját, azt kellett volna -bizonyitania, hogy művében az oligarchák mint oligarchák s nem mint -aristocraták szerepelnek, hogy Dózsa nem az aristocratiai -intézményeket, hanem az oligarcha kormányt akarta megbuktatni, s -nem a nemességet szándékszott kiirtani, hanem csak az oligarchákat. -Egyébiránt Jókai az oligarchia fogalmát nem a legszabatosban -magyarázza meg. A philosophia és politikai műszavak rendesen -szorosb és tágasb értelemmel birnak és ritkán szószerintivel. -Oligarchia szoros értelemben azt teszi, a minek Jókai állítja, -kevesek uralkodását, azon különbséggel, hogy az <span class= -"pagenum"><a name="Page_302" id="Page_302">-302-</a></span> -oligarchia rendesen az aristocratiai intézmények kinövése, midőn -nehány aristocrata bitorolja az egész aristocratia jogát, vagy még -annál is többet. Azonban széles értelemben mindazokat oligarcháknak -szokás nevezni, kik az aristocratiában roppant birtokaik, vagy -családi összeköttetéseik, vagy személyes érdemeiknél fogva tulnyomó -befolyást gyakorolnak a közdolgokra, különösen azon korban, midőn -még a királyi hatalom nem volt a XIV. Lajos fogalmai szerint -megszilárdulva.</p> -<p>S ez értelemben Hunyadi is csak olyan oligarcha volt, mint -Zápolya; mindenik a kisebb nemesség vállain emelkedett, amannak fia -lett király, ez maga, s a különbség köztük az, hogy az egyik nagy -ember volt, a másik nem. Hogy az oligarchiában a nő nem szokott -uralkodni, mikép az egyeduralomban, abban Jókainak igaza van. Nem -is ez értelemben neveztem Csáky Lórát oligarcha leánynak, hanem -csak úgy, mint oligarchának leányát, – ha herczeg leányt lehet -mondani, mért ne oligarcha leányt is – oligarcha leánynak pedig nem -érzülete miatt gondoltam, hiszen ő tökéletes democrata, ki egészen -fölfogja és méltányolja Dózsát, hanem mert Ulászló udvarában az -első palotahölgy szerepét játszsza, Zápolya is kacsingat rá, ki, -mint tudjuk, mindig királyleányok keze után járt s hihetően nem -jelentéktelen születési hölgyeknek udvarolt oly fényes <span class= -"pagenum"><a name="Page_303" id="Page_303">-303-</a></span> -ünnepélyen, a minővel az első és második fölvonás kezdődik.</p> -<p>Azonban, mint fennebb is mondám, mindez keveset foly be a kérdés -lényegére. A fődolog az: vajon Dózsa az aristocratia mellett fogott -e fegyvert az oligarchia ellen, vagy a nép ügyében az aristocratia -ellen? Ez utóbbin senki sem kételkedik; csak maga Jókai, ki -polemiájában egészen mást állít, mint a mit tragédiájában festett. -Zápolya és társai műve egyetlen jelenetében sem szerepelnek, mint -oligarchák, azaz kevesen uralkodik, kik megszorítják a királyi -hatalmat s az egész aristokratia jogait bitorolják, hanem mint -aristocratát, s Jókai görög philologiája ellenére, nem épen a -legjobbakként. Valóban e fölött idővesztegetés vitatkozni. Elhagyom -hát. Azon paradoxont sem bonczolom, hogy Amerikának oligarchiája -van aristocratia nélkül; Giskrát, Fortunatus Imrét, Fuggert sem -bántom; azt is bizvást hiheti tőlem Jókai, hogy a mohácsi -veszedelmet egyedül az oligarchia okozta s a kisebb nemességnek nem -volt nagy része benne, hogy oligarchák nem feküdtek a csatasikon, -hogy Zápolyára csakugyan bebizonyult a készakarva elkésés, s a -mohácsi veszedelem után tüstént szövetkezett a törökkel és meg sem -kisérlé megmenteni az ország függetlenségét, de azon hizelgésnek is -beillő bókot, melyet a magyar aristocratiáról mond, nem hagyhatom -szó nélkül. <span class="pagenum"><a name="Page_304" id= -"Page_304">-304-</a></span> Ugyanis azt állitja, hogy a magyar -aristokratia tartotta fönn mindig az országot, az oligarchia -vesztette el mindig. Jókai úgy látszik hamar feled és hamar tanul, -s a hatás kedvéért most egy, majd más rokonszenvet vesz igénybe s -mindig a politikai éretlenekét. Szerinte a magyar aristocratia -mindig fentartotta az országot, tehát soha sem dönté vészbe, soha -sem voltak nagy bünei, mindig hazafias, bölcs, a polgári erény -példányképe volt. Ilyesmit semminemü osztályról nem lehet mondani, -legkevésbbé egy századokon át uralkodó hatalomról. A magyar -aristocratiának, mint minden aristocratiának, minden hatalomnak, -minden politikai pártnak megvoltak a maga tévedései és bünei, -melyek részint a hatalom természetéből folytak, részint egyes -nevezetes egyéniségek által lönek előidézve, részint bizonyos -korszakokban a megromlottságból állottak elő. A történet hiven -feljegyezte a fény és árnyoldalt, a hazafiság és sülyedés, a -gyöngeség és erő, az erény és bün korszakait s ezt elismerni nem -szükség, hogy aristocrata vagy democrata érzelmüek legyünk, csak -igazságosaknak kell lenniök s ez elismerés által még nem gyaláztuk -vagy magasztaltuk a jelen nemzedéket s nem itéltünk semminemü -politikai rendszer vagy elv fölött. Jókai ezáltal akar kimenekülni -a politikai éretlenséggel kaczérkodás vádja alól, hogy más és épen -ellentétes <span class="pagenum"><a name="Page_305" id= -"Page_305">-305-</a></span> politikai éretlenséggel kacérkodik s -azt tevén mégis a «Budapesti Szemlét» akarja gyanusitani holmi -szolgalelkü uszályhordással. Mindent föláldoz egy kis -gyanusitásért, nehány sor hatásáért, egész czikke szellemét, egész -tragédiáját, önmagát. Valóban nem én irok Jókai ellen, nem én -czáfolom meg czikkét, hanem ő maga.</p> -<p>Még utolsó sánczából kell kivernem Jókait, melyben annyira -biztosnak érzi magát. A báró Eötvös regényére való hivatkozást -értem. Lássuk, hogy áll ez a kérdés.</p> -<p>Jókai azt állitja, hogy ő tragédiájában azt tette, a mit báró -Eötvös <i>Magyarország 1514-ben</i> czimü regényében, sőt sokkal -kevesebbet. Nem nemzeti bün Dozsát valamely költői mű tárgyául -választani. Eötvös regényében kegyetlenebb kifakadások vannak, a -democrat eszmék merészebben kifejezvék, pedig midőn e mű megjelent, -sokkal válságosabb időket éltünk, mint most. Akkor a jobbágyság még -nem volt fölszabaditva, a nemzet kiváltságos osztálya pártokra -szakadott, s ha valaha, csak ekkor lehetett Dózsa rémképét egy -politikai irányu mű által fölidézni. Akkor miért nem róttam meg -báró Eötvöst a politikai éretlenséggel való kaczérkodását, miért -rovom meg csak Jókait, honnan e kettős felfogása egy és ugyanazon -dolognak! Hihetősen onnan, mert báró Eötvös egy hatalmas, nagy -befolyásu férfiu, kinek én <span class="pagenum"><a name="Page_306" -id="Page_306">-306-</a></span> kegyét hajhászom, pártfogoltja, -tányérnyalója vagyok s több efféle.</p> -<p>Először is azt jegyzem meg, hogy báró Eötvösnek sem régebb, sem -ujabb regényeiről soha sem irtam sem birálatot, sem ismertetést. -Jókai közelebbről is irt és oly magasztalást, melyet én minden -pontjában teljességgel nem irnék alá.</p> -<p>Másodszor: 1847-ben, midőn Eötvös regénye megjelent, még tanuló -diák voltam s birálatok helyett chriákat dolgoztam tanáraimnak. -Harmadszor: Jókait sehol nem vádoltam azzal, hogy miért választá -Dózsát műve tárgyául, hogy Dózsa vagy más személyei miért fakadnak -ki XVI. századbeli aristocratia ellen, hogy a népmozgalom jól -rosszul democrat eszméket képvisel, hanem a következőkkel: nem tud -költői igazságot szolgáltatni s a nép és aristocratia festésében -politikai éretlenségre támaszkodik; nem tudja tragikailag -megbuktatni Dózsát és a forradalmat, talán épen a politikai -éretlenek kedvéért s több ilyesmivel, miket már elég bőven -fejtegettem. A kérdés tehát csak a körül foroghat: támaszkodott e -Eötvös politikai éretlenségre, ugy fogta e föl Dózsát, a -forradalmat és aristocratiát, mint Jókai?</p> -<p>A napokban ujra elolvastam báró Eötvös három kötetes regényét, -de semmit sem találtam benne, a mi Jókait igazolhatná. Itt nincs -helye <span class="pagenum"><a name="Page_307" id= -"Page_307">-307-</a></span> birálni a regényt, föltüntetni fény és -árnyoldalait; mindezt mellőzöm s csak arról szólók: támaszkodott-e -a szerző politikai éretlenségre. Ezt báró Eötvös már előszava miatt -sem tehette, hol a történeti regénytől oly szoros határok közt -követeli meg a történeti hüséget, minőket a műbiró nem kivánhat. -Mint idézeteiből s egész munkájából látszik, regényére annyi -történeti tanulmányt tett, mennyi történeti tudományos műnél is -számot tenne s Jókai történeti hütlenségét semmi se viláigosthatja -fel könnyebben a nagy közönség előtt, mintha elolvassa báró Eötvös -regényét. Eötvösnél tulajdonkép nem is Dózsa képviseli a -democratiát, hanem Lőrincz, a czeglédi pap s miután a szerző a -művészet határai közt egész vadságában festi a néplázadást, a -katastrof felé igy kiáltat föl Lőrinczczel: «Hogy szabadságért -küzdjön, hittam föl a népet, s az vadságában felülmulta egykori -zsarnokait. Egy jobb lét alapját akarám lerakni s csak ingoványt -láték körülöttem, melyre épiteni nem lehet stb. A harcz, a melyet -kezdék, nagyobb, hogysem azt egy ivadék bevégezné. Az anyagi -szabadság, melyért a nép fegyvert fogott, mindaddig el nem -érethetik, mig szellemi szabadsága ki nem vivatott s talán századok -mulnak el, mig az megtörténik.» Mond-e valaki ilyesmit Jókai -tragédiájában? Van e festve a néplázadás tévedése és büne, hogy -indokolva legyen a bukás? <span class="pagenum"><a name="Page_308" -id="Page_308">-308-</a></span> Teljességgel nincs! S hogyan festi -báró Eötvös Dózsát és környezetét, a katastróf előtti jelenetekben? -Dózsa utánozza a fényüzésben és oligarcháskodásban Zápolyát s bősz -és részeg szenvedélyeknek engedi át magát, melyeket csak testvére -iránti szeretete enyhit. Egész táborán észrevehető, hogy az -embereknek volt okuk föltámadni, de tévedéseik és büneikkel -megszeplősiték az eszmét és eljátszották a siker jogát. Hogy báró -Eötvös az aristocratiának nem kedvezett, igen természetes, de nem -festette oly nyomorultnak, mint Jókai, s jobbjait nem -czimboráskodtatta a lázadókkal s ügyelt arra, hogy ugy tüntesse -föl, mint oly társadalmi kényszerüség képviselőjét, melynek -győzelme Dózsa ellenében elkerülhetlen és benső szükségesség. Én -csak ennyit kivántam Jókaitól. Ezt teljesitve, még nem irt volna jó -tragédiát, mert a conceptiótól még sok van a kivitelig, de legalább -politikai éretlenség helyett tragicum lesz vala művében.</p> -<p>A mi végül Jókai azon megjegyzését illeti, hogy mielőtt a magyar -nép valamelyik osztályának politikai éretlenséget vetek szemére, -nőjjek még egy kicsit, csak mosolyognom lehet. Én nem neveztem a -magyar nép sem egyik, sem másik osztályát politikai éretlennek, -csak Jókait, magasztaló birálóit s azokat, kiknek a tragédia Dózsa -és a forradalom éretlen fölfogásáért tetszik. Ennek kimondására -<span class="pagenum"><a name="Page_309" id= -"Page_309">-309-</a></span> nem szükség nagyság, csak annyi értelem -és izlés, mennyit birálatomban kifejteni igyekvém. Jobb lesz, ha -megjegyzi magának: bármily nagy érdemei vannak és lehetnek, oly -nagy ember soha sem lesz – mert ilyenné iró nem emelkedhetik – hogy -gyanusitásokkal terrorizálhassa a szabad véleményt, elnémithassa a -kritikát.</p> -<p>Mindig találkozni fog magyar kritikus, ki e vakmerőségéért -büntetni fogja és megbélyegzi. <span class="pagenum"><a name= -"Page_310" id="Page_310">-310-</a></span> <span class= -"pagenum"><a name="Page_311" id="Page_311"><br /> --311-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1858</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_312" id= -"Page_312">-312-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_313" id="Page_313"><br /> --313-</a></span></p> -<h2>EGY KIS CURIOSUM.</h2> -<p>«Némely kritikus – mond Macaulay egyik essayjében – oly -véleményben van, hogy a nő, ha merészelt könyvet bocsájtani közre, -e tette által minden nemét illető előjogról lemondott s a -legszigorúbb kritika alul sem igényelhet kivételt. Mi más -véleményben vagyunk. Megengedjük ugyan, hogy oly országban, hol -számos írónő találkozik, kiket tehetségök és előnyeik elég hatással -ruháznak föl, hogy a közvéleményre befolyjanak, a legveszélyesebb -következményekkel járna, ha valamely hibás történeti mű vagy -egészségtelen bölcselet, csak azért, mert e bűnt egy lady követte -el, megrovás nélkül maradna. Azonban úgy hiszszük, hogy a kritikus -ily alkalommal jól cselekszik, ha azon becsületes lovagot utánozza, -kit kötelessége Bradomante ellen kényszerített sorompóba lépni. A -lovag, amint a rege mondja, szerencsésen védte az ügyet, melynek -bajnoka volt, de mielőtt megkezdte volna a viadalt balisordját -kevésbbé halálos karddal cserélte <span class="pagenum"><a name= -"Page_314" id="Page_314">-314-</a></span> föl, aztán ennek is -gondosan kitörte hegyét és élit».</p> -<p>Ily tompa karddal akarunk mi küzdeni Bulyovszkyné ellen, ki a -<i>Wiener Zeitung</i> január 21-iki esti lapjának tárczájában, -alkalmasint magyarul megjelenendő utirajzából, egy figyelemre méltó -töredéket bocsájtott közre. A töredék nem azért figyelemreméltó, -mintha képes volna érdekes széptani vitára adni alkalmat. Oh nem! -Az egész csak csinos csevegés akar lenni, mi nőnek oly jól illik s -épen ezért legnagyobb hibája az, hogy kissé nehézkes és -igényteljes. De ezért még nem szólalnánk föl; van más dolgunk is. A -miért föl kell szólalnunk, az a bizonyos kósza vágy, hiú ábránd, -vétkes becsszomj, szánandó erőpazarlás, mi egyik fiatal -színészünket már semmivé tette, most egyik legjelesebb -színésznőnket fenyegeti s még lassankint színészetünk divatos -betegségévé válhatik. «A színművészet hazájának – mond Bulyovszkyné -– kosmopolitikai természeténél fogva nem vetnek határt hegyek és -folyók, mégis meg kell vallanom, hogy sehol sem találtam oly -honosnak, mint a német nemzetnél, mely művészetének eredeti -tisztaságát a leglelkiismeretesb hévvel őrizte meg. Ott még nem -fogyó fényben ragyog a szivet és lelket emelő Thália, míg túl a -Rajnán – és sajnálattal mondom – innen a Lajthán is, a kihivó -Terpsichore s a kaczér Melpomene <span class="pagenum"><a name= -"Page_315" id="Page_315">-315-</a></span> csillogó kiséretükkel az -előtérbe léptek. Szeretem hazámat, mint magyar nőhez illik s ha -valaha sikerülne a dicsőség meredek magasságára jutnom, nyert -babéraimat legörömestebb a hazai géniusz lábaihoz tenném le, de -mindennek daczára a távolba tekintek keresni azt, mi itt nem -található: az égalj ott nem oly boldogító, de elismerés követi a -törekvést és számára szabadabb, szélesebb küzdtér s kevésbbé -korlátolt látkör nyilik. Azonban hova ragad képzeletem? Lelkemnek -oly húrját érintettem, mely örökös rezgésben van s oly kevéssé -juthat nyugalomra, mint amily kevéssé képes nyugalmat adni. Ha -merészlenék a húroknak hangot adni, az egy mélyen elrejtett -szenvedélynek lenne rhapsodiája, melynek chaoszából csak a hivatott -lehetne képes kivenni a harmoniát.»</p> -<p>E vallomás eléggé határozott, ha nem is elégé világos. -Megerősíti azon, a lapokban és társas körökben már többször -szőnyegre került hírt, hogy Bulyovszkyné oda akarja hagyni a magyar -színpadot, hol nem méltányolják eléggé, hol tehetségének -kifejtésére igen szűk kör nyilik s mint német vagy franczia -színésznő akar szerencsét kisérleni, avagy a legjobb esetben, egy -kis társaságot alakítva a la Rachel és Ristori be akarja utazni az -ó és új világot. A kritika mindezt nem hagyhatja szó nélkül s nem -kérve engedelmet sem Jókai, sem Szegfi <span class= -"pagenum"><a name="Page_316" id="Page_316">-316-</a></span> úrtól, -bonczkés alá veszi a művésznő <i>szándékát</i> s amennyiben -<i>gyanúsítja</i> is, amennyiben megmagyarázza neki, hogy amit ő -mély s talán tiszteletre méltó szenvedélynek hisz, valami egészen -egyéb, hogy túlbecsülve magát, jobb sorsot érdemlő tehetségét -megrontani igyekszik, hogy elvégre nem érti művészetét, mert benne -a lehetlent akarja megkisérleni. – Azon művészetek, melyeknek -közlönye a nyelv, mint a költészet és színészet, soha sem válhatnak -kosmopolita természetüekké, még akkor sem, ha minden nemzeti -tartalmukat elvesztették.</p> -<p>A nyelv bizonyos földhöz, bizonyos levegőhöz, bizonyos nemzethez -köti őket, még pedig a legtermészetesb s épen azért legzsarnokibb -kényszerűségnél fogva. Anyanyelvén kivül sok nyelvet megtanulhat az -ember, kivált fiatal korában, beszélhet, irhat rajtok s valahogy -még szónokolhat is, de hogy csak kettőt is – legyen bár egyik saját -anyanyelve – úgy elsajátíthasson, hogy rajtok egész a költészet -vagy szavalat valódi művészetéig emelkedhessék, az teljes -képtelenség. Ime a kényszerűség, melyet mindenki belát, ki a -művészetek mélységeibe bepillantott s melynek vasigájába a -legnagyobb lángész is ellenmondás nélkül hajtja fejét. Miért? -Hiszen a legbajosabb nyelvtant is meglehet tanulni s a gyakorlat és -szorgalom minden akadályt legyőz. Valóban <span class= -"pagenum"><a name="Page_317" id="Page_317">-317-</a></span> -mindent, kivéve e lehetlenséget. A nyelvtanból sokat tanulhat a -költő és színész, de a rhythmust és szavalatot, a szenvedély és -hang, a gondolat és kifejezés titkait az élő és ezer változatban -élő nyelvből kell ellesnie, s ide, a tehetségen és szorgalmon -kívül, két nyelvhez két emberélet kellene még akkor is, ha az -alkotó phantasia két formához szokhatnék s nem érezné magát csak -egyben szabadon. Mi a költő nyelvét s a színész szavalatát -nemzetivé teszi, az mind oly számtalan finom árnyalattól függ, -melyekről az olvasó és hallgató hirtelen számot sem tud magának -adni, de melyekből ha egyetlen egy is hiányzik, már a -legkellemetlenebben érezhető s egyetlen egy is elég, hogy az -egészet paralyzálja vagy épen nevetségessé tegye. S mindezt soha -sem tanulhatjuk meg egészen, be kell szívnunk, mint a levegőt, hogy -vérünkké válva, táplálja phantasiánkat. E nélkül költő és színész -örök meghasonlásban fog szenvedni, a gondolat és forma átkos -meghasonlásában, mi kihűti lelkesedését, megbénítja alkotó erejét -vagy a legjobb esetben, szűk körbe szorítja, modorba ejti.</p> -<p>S azon kívül hogyan szerezhető meg az a sok minden, mi, ha nagy -részt nem függ is a nyelvtől, de leginkább bizonyos nemzetiség éles -sajátságaiból foly? Hogyan lehet egy idegen phantasiája elég -fogékony, elég teremtő oly dolgokban, melyeket gyermekségünk óta -<span class="pagenum"><a name="Page_318" id= -"Page_318">-318-</a></span> kell látnunk, hallanunk, értenünk, -éreznünk, hogy a művészetben visszatükrözhessük? Hogyan hathat be -az idegen valamely idegen nemzet kedélyvilágába annyira, hogy -legfinomabb, legelrejtettebb, legvisszhangzóbb húrjain képes -lehessen játszani?</p> -<p>A tapasztalat lehetlent mond s az irodalmak és művészetek -története elítél minden kétnyelvűséget. Még nem volt nagy költő, ki -két nyelven egyenlő erővel és bájjal tudott volna írni. Az ó -világban rendesen barbár volt az egyik nemzet a másikra nézve, s ha -a római költő meg is tanult görögül, nem mert egyszersmind írni a -nyelven, vagy ha mert, soha sem emelkedhetett a classicusok -soraiba. A középkorban latinul írtak a költők, de épen azért -kénytelenek voltak békét hagyni nemzeti nyelvöknek, vagy ha nem -tartották szégyennek azon írni, latinul írtak rosszul, s ez áll még -a prózaírókra nézve is. Az újabb időben, mikor a franczia nyelv -világuralomra látszott jutni, sokan megkisérlék franczia költőkké -válni és csekély szerencsével. Nagy Fridrik, mint franczia költő és -stylista mind végig középszerű maradt, bár Voltaire javítgatta -műveit, németül pedig rosszul írt. Goethe franczia verseivel -gúnyolódni szoktak a francziák. Heine verset nem, csak prózát mert -írni francziául, de ez nem tette volna híressé s csak a német -formában találta magát otthon. <span class="pagenum"><a name= -"Page_319" id="Page_319">-319-</a></span> Béranger, saját -nyilatkozata szerint, annyira el volt foglalva a franczia nyelv -titkainak tanulásával, hogy nem maradt ideje idegen nyelveket -tanulni. A költészetben a nyelv fele a gondolatnak, néha maga a -gondolat s a költő vagy mélyebben szereti művészetét, vagy önzőbb, -mintsem feláldozza vagy nevetségessé tegye magát. A színésznek -ugyanezen helyzete van. Még soha sem hallottuk, hogy német színész -franczia színpadon, vagy viszont, föllépni merészelt volna. Az -megtörtént, hogy némelyek idegen földön nevelkedve vagy ifjú -korukban idegen nyelvre adva magukat, idegen nemzet művészeivé -váltak, de aztán többé nem is kaczérkodtak nemzeti nyelvökkel, nem -jutott eszökbe a két nyelvű művészet s megmaradtak pályájukon. -Ristorinak Párizsban sokan tanácsolták, hogy játszék francziául, -nem mert, s hajtott azon kritikusok intéseire, kik bukását -jósolták.</p> -<p>S Bulyovszkyné, ki csak jeles tehetség, meri azt tenni, mit a -lángelmék sem mernek. Még a magyar nyelv titkait sem érti a -művészet kimeríthető mélyéig, s hiszi, hogy a német vagy franczia -nyelveket maholnap magáévá teheti! Meg van győződve, hogy kitünő -német vagy franczia színésznő lesz, aztán visszatér, hazájába, a -nemzet géniusz lábaihoz tenni babérait! Ah, asszonyom, ön nem tudja -mit csinál!</p> -<p>Ön soha sem tévedhet oly nagyon, mint e <span class= -"pagenum"><a name="Page_320" id="Page_320">-320-</a></span> wiener -zeitungi czikkben tévedett. Önt sokan hibáztathatják, önön sokan -mosolyoghatnak, de én szívemből szánom és sajnálom – illusiómat: -azt hittem, ön érti művészetét – s istenem! ön oly kevéssé tudja -vagy akarja érteni, mintha ma lépne először színpadra, vagy még -annyira sem.</p> -<p>Ugyan mi indíthatta önt e lépésre, e czikkre, e tévedésre, e -bohóságra? A művészet szeretete nem, mert hogyan szerethetné ön -azt, mit, a mint megmagyaráztam, nem tud vagy nem akar érteni. -Talán az elégedetlenség, a fájdalom, a nagyravágyás? Alkalmasint. -Legalább czikkében így sóhajt föl: tekintetem a távolba száll, hol -elismerés követi a törekvést és számára szabadabb küzdtér és -szélesb látkör nyílik. Valóban meltán mondja e sóhaj után: de hova -ragad képzeletem? Ön képzelődik. A beteg képzelődés hiú ábrándja -mindaz, mit ön oly mély és tiszteletreméltó szenvedélyként ápol -keblében. Az ábránd mindent feledtet önnel, mi való s mindent -reméltet, mi soha sem fog betelni.</p> -<p>Tehát az ön törekvését csakugyan nem követte volna elismerés? -Vajon az-e az ön állása a színháznál, a közönség előtt, a hirlapok -véleményében, mi ezelőtt nyolcz évvel volt? Én úgy tudom, hogy ön -egyik elsőrangú színésznőnkké emelkedett, kit a fővárosi közönség -számtalan tapsokkal és koszorúkkal halmozott <span class= -"pagenum"><a name="Page_321" id="Page_321">-321-</a></span> el, -néha olykor is – bocsánat a kifejezésért – midőn nem egészen volt -érdemes rájuk. Vidéken egész diadalutat tőn s számos kitüntetésben -részesült. Mindezt elismerésnek lehet ismerni el, még -Németországban is, ön álmai boldog hazájában. Avagy talán a kritika -ellen van panasza? Önt a kritika mindig jeles tehetségnek ismerte -el s ha nem minden szerepét itélte sikerültnek, ha némely -szerepkörben nem találta oly kitünőnek, mint másban, ez a -legtermészetesb valami a világon. Még nem volt oly nagy költő és -művész, kinek árnyoldalai ne lettek volna s a kritikának magasabb -hivatása van, mint hizelegni vagy bókokat mondani. A kritika talán -igazságtalan is volt ön iránt? Elhiszem. Ez oly valami, mit a -közpálya egyetlen férfia vagy asszonya sem fog elkerülni soha, s ha -elkerülhetne, talán nem is volna jó, mert csak a szabad vélemény -korlátozásával történhetnék meg. Jól emlékszem, hogy évekkel -ezelőtt önt egy lap csaknem üldözte; de találkozott valaki, ki önt -védeni igyekezett, s az a valaki épen az volt, ki ön ellen most -tompa kardot forgat, noha mindinkább kedve jő azt kiélesíteni. Azt -is tudom, hogy nem rég, Prielle Cornélia vendégszereplése -alkalmával, sem voltak elég igazságosak önhöz, művészete és önmaga -iránt. Ah, asszonyom, ön nagyon beteg, s én aligha ki fogom -gyógyítani. <span class="pagenum"><a name="Page_322" id= -"Page_322">-322-</a></span></p> -<p>Talán az igazgatósággal vannak kellemetlen összeütközései, talán -cselszövénynyel is küzd? Meglehet, avagy nincs úgy, mit tudom én; -ide elegyedni nem a kritika dolga. Azonban azt tudom, hogy akárhova -menjen ön, soha sem fog kifogyhatni a vádakból a kritika, közönség -és szinházi viszonyok ellen. Ön beutazta Német- és -Francziaországot, de úgy látszik, csak hiú ábrándokat hozott haza -és igen kevés tapasztalást. Ha mégegyszer kimegy és mint német vagy -franczia szinésznő, bizonyosan többet fog tapasztalni, még akkor -is, ha sikerülne a lehetlenség, s bukása nem volna bizonyos. Ön -vissza fogja óhajtani a közönséget, mely csak tapsolni tud, de nem -egyszersmind fütyülni is; a szegény magyar kritikát, mely midőn a -legigazságtalanabb volt is ön irányában, nem eshetett önnek oly -keservesen, mint esni fog a külföldi legigazságosabb; a mi színházi -viszonyainkat, melyek elvégre korlátoltságuk miatt sem adhatnak -nagy tért a cselszövényeknek. Ön vissza fog térni csalódva és -bűnbánóan. Már késő lesz. Eljátszott három dolgot, melyek mindenike -nagy kincs; a magyar közönség részvétét; egypár kipótolhatlan szép -évet, s ereje nagy részét. Az istenért, asszonyom, mit csinál! -Alvajáróként mélység felé közeledik. Ébredjen, még egy lépés, és -soha sem fog többé fölkelni.</p> -<p>Azonban talán igazságtalan vagyok önhöz <span class= -"pagenum"><a name="Page_323" id="Page_323">-323-</a></span> Nincs -szándékában a kétnyelvű művészet, magyar színésznő akar maradni -csak mint Rachel és Ristori akarja beutazni a világot, hogy -felmutassa, mily magasra emelkedett önben a magyar művészet.</p> -<p>Meglehet. Czikkéből azt is épen úgy ki lehet olvasni, mint ama -másikat. S csakugyan ez utóbbi kevésbbé absurd szándék, de szintén -oly beteges ábránd és hiú erőpazarlás. Túlbecsüli magát, innen ered -minden baj. Tudja e minő szinész vagy szinésznő látogathat meg -idegen nemzetet? Csak olyan, ki a maga szerepkörében a -legrendkivüliebb s egyetlen tünemény. Ön minden esetre jeles -színésznő, de ilyennek legtúlzóbb tisztelője sem nevezheti, még -akkor sem, ha csak bókot akar mondani. Hallott-e ön valaha, hogy -Rachelen kivül, valamire való franczia színésznő külföldre utazott -volna, pedig vannak ott jelesnél jelesebb tehetségek. Legfeljebb -egy-egy vaudville csapat vándorolja be Európát, mert a sajátságos -franczia genre érdekes az idegenek előtt, kiknek jórésze -egyszersmind érti a nyelvet is. A német színész már nyelve miatt -sem igen mer tulmenni a Rajnán s hogy néha Londonban játszik, az -csak felsőbb pártfogás következménye. S mit játszanék ön -Németországon? Hihetőleg magyarra fordított német drámákat. -Németországnak ez idő szerint egyetlen nagyobbszerű szinésznő -sincs, de az az <span class="pagenum"><a name="Page_324" id= -"Page_324">-324-</a></span> egy-két jelesb tehetség minden esetre -jobb önnél. S mit játszanék Francziaországban? Alkalmasint magyarra -fordított vígjátékokat. S ön e szerepkörben akarna mérkőzni a -franczia szinésznőkkel? Mintha nem is járt volna ön Párisban soha s -a mult nyarat nem Francziaországban, hanem Moldovában töltötte -volna. S vajjon a magyar nyelv, melyet Német- és Francziaországban -senki sem ért, nem fogná-e önt még jobb viszonyok közt is -megrontani. Ha mégis népszínműénekesnő volna? E sajátságos genre -még érdekelheti az idegeneket, s hogy élvezzék, nem oly mulhatlanul -szükséges nyelvünk ismerete. De a fejlődő magyar tragédiát kár az -idegenek elé vinni, még akkor is kár volna, ha önnél jelesb -tehetség képviselné előttük színművészetünket. Nem így használhat -ön a magyar színművészetnek, hanem úgy, ha honn marad, s hiú -ábrándok helyett kétszerezett igyekezettel fejti szép tehetségét, -minden nap a magyar szavalat egy-egy titkát fejti meg, s új meg új -diadalokkal szolgál nemzetének. Itt koszorú és taps vár önre, ott -gúny és lenézés. Óh, asszonyom, kimélje meg magát, kiméljen meg -bennünket!</p> -<p>Miért polemizáljak tovább? Miért bonczoljam ön czikkének azon -állításait, melyek a német és franczia színművészetre vonatkoznak. -Ön szerint a franczia színészet alul van a középszerűségen, s a -német folytonos emelkedésben. <span class="pagenum"><a name= -"Page_325" id="Page_325">-325-</a></span> A legjelesb német -kritikusok ellenkezőt állítanak, s untalan csak a német költészet -és szinművészet hanyatlását emlegetik. De erről nem vitázok. Még -egy más húrt sem akarok pengetni. Nem vette-e észre, asszonyom, -hogy egész polemiámban kerültem a hazafiságra való hivatkozást! Nem -szeretem a hazafi-phrasisokat. A hazafiságot éreznünk kell, s nem -beszélnünk róla. Ha a hazafiság elhagyja a szivet, rendesen az -ajkára száll. S ön is jobban tesz vala, ha nem emlegeti hazája -iránti szeretetét, hanem hallgat és érzi. Mégis lehetlen, hogy -végül Arany egyik versét némi változtatással ne intézzem önhöz:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">A meddig ily nép fogja őt -körül,<br /></span> <span class="i0">Nép, melynek érzi keble, zengi -szája<br /></span> <span class="i0">A színésznek nyelvét – addig -terül,<br /></span> <span class="i0">Ott éri végét a színész -hazája;<br /></span> <span class="i0">Azon túl maga -jövevény,<br /></span> <span class="i0">Szava üvegházi -növény,<br /></span> <span class="i0">Legszebb illatja, szine kárba -megy:<br /></span> <span class="i0">Széles világon nincs népe, hona -– csak egy<br /></span> <span class="i0">Innen, hogy ő e népet és -hazát<br /></span> <span class="i0">Szeretni tudja -kimondhatlanul.<br /></span> <span class="i0">Nem a dijt méri, -melyet tán az ád,<br /></span> <span class="i0">Oltára nem önző -lángokra gyúl;<br /></span> <span class="i0">És, bárha szük és -bárha gyér<br /></span> <span class="i0">A jutalom és a -babér:<br /></span> <span class="i0">Ő a honért, a honnal s honnak -él –…<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_326" id= -"Page_326">-326-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_327" id="Page_327"><br /> --327-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1862</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_328" id= -"Page_328">-328-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_329" id="Page_329"><br /> --329-</a></span></p> -<h2>EGY SZINHÁZI ZSEBKÖNYVRŐL.<a name="FNanchor_24" id= -"FNanchor_24"></a><a href="#Footnote_24" class= -"fnanchor">24)</a></h2> -<p><i>Thalia Zsebkönyv</i>, melynek Rousseauból van véve jeligéje, -a ki a szinház legszenvedélyesebb ellensége. S még minő jelige: «Il -faut des spectacles dans les grandes villes, et des romans aux -peuples corrompus.» Az ember csodálkozik rajta és sehogy sem -találja ki okát. E csodálkozás még nagyobb lesz, ha olvassuk az -egyik szerkesztő czikkének elején: «Még mai nap is találtatnak -elfogult balga emberek, kik e magasztos müvészet iránt bizonyos -ellenszenvvel és előitélettel viseltetnek. «Miért hát oly iróból -venni jeligét, ki, bár nagy szellem, minden esetre amaz előitéletes -emberek közé tartozik? Ugy látszik, hogy a szerkesztőket a Rousseau -mondatának első része hozta zavarba: nem vették észre, hogy annak -más nemü értelme is lehet, mint a minőt ők óhajtanak, noha a mondat -második része eléggé megmagyarázza a valódi értelmét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_330" id="Page_330">-330-</a></span></p> -<p>Azonban ez minket ne zavarjon meg. E vállalat jó szándéku, ment -minden nyerészkedésből, ifju lelkesedés szüleménye, s remélni -lehet, hogy a jó szándékhoz és lelkesüléshez lassanként még egyébb -is fog járulni, mert fájdalom meg kell vallanunk, hogy igy nagy -részt gyönge dolgozatokkal nem igen lehet valamit elérni.</p> -<p>A zsebkönyvet Jókai ismeretes <i>Prológ</i>-ja nyitja meg; utána -Fésüs Györgynek <i>A budai magyar népszinház keletkezése</i> czimü -czikke következik. Népszinházunk keletkezésének történetét veszszük -benne. Kár, hogy az érdekes adatokat, kevéssé szabatos, sőt néhol -ferde elméletek és ötletek füzik össze. Szerző a magyar -szinmüvészetet, vagy igen tul, vagy igen alá becsüli, sehol sem jár -a rendes uton. Minő állitás például ez: «Ugyanis a többi (más) -nemzeteknél a mulatság és müvelődés a czélok, melyeket a -szinmüvészetnek el kell érnie. Nálunk e kettő csak mellékczél -gyanánt tünik fel, s harmadik vagy talán inkább legeslegelső és -főczél, a nemzetiség fentartása mellett.» Az igaz, hogy a szinészet -is befoly a nemzetiség erősbitésére és nemesitésére, épen mint az -iskolák, irodalom s több efféle, de hogy egymagára fentartja a -nemzetiséget, a legalaptalanabb állitás. Aztán hogyan lehet az, -hogy a szinmüvészetnek maga a müvészet csak mellékczélja? Hiszen a -szinmüvészet <span class="pagenum"><a name="Page_331" id= -"Page_331">-331-</a></span> csak annyiban foly be a nemzetiség -erősbitésére és nemesitésére, s igy fentartására, amennyiben -megközeliti müvészeti hivatását. A franczia és angol irodalom nem -azért hódit, mert az irók francziául és angolul irnak, hogyan is -irnának máskép, s ezen a studiumon már mi is tul vagyunk, hanem -mert jeles vagy remekmüveket irtak vagy igyekeznek irni. A hamis -elvek hirdetése mindig megboszulja magát. Ha a magyar szinmüvészet -főczélja pusztán a nemzetiségi érdek, akkor elégedjünk meg, ha -szinészeink jól beszélnek magyarul, ne várjunk tőlük semminemü -müélvet, mit Fésüs úr sem óhajt.</p> -<p>Az is furcsa állitás e czikkben, ha a magyar nemzet az egész -középkoron át egész Európának védfalát képezte a mindinkább -növekedő ozmán birodalom ellenében. Az egész középkoron át -nemzetünk sem lakott mostani lakhelyén, a törökkel pedig csak a -középkor vége felé gyült meg a bajunk. Egyébiránt a mint már -emlitettük is, e czikkben érdekes adatok vannak elősorolva, -melyeknek egy részét olvasóinkkal is közöljük. Szerző előadván -Molnár szinigazgató és az ifjuság kezdeményezését, Buda város -községtanácsa gyámolitását, a második bizottmány alakulását, igy -folytatja közleményét:</p> -<p>«A kiegészitett bizottmány most ujabb megkeresményeket s -aláirási iveket bocsájtott ki, <span class="pagenum"><a name= -"Page_332" id="Page_332">-332-</a></span> még magához az -országgyüléshez is egy irásbeli folyamodványt intézett, azt a -népszinháznak országos intézetté emelésére kerve, mely kérésre az -országgyülés azonban feloszlása miatt nem válaszolhatott, s igy a -szinház ezentuli sorsa a jövő titka.</p> -<p>A felhivás visszhangra talált sok buzgó hazafinál s ezek -adakozásaiból amint már jelentékenyebb összeg gyült össze, a -bizottmány telket keresett s erre nézve a lánczhidtól balra fekvő -magtár a legalkalmasabbnak találtatott. Nem érdektelen e magtárról -néhány szót szólanunk. Kezdetben, amint azt támoszlopai mutatják, -Budavárának alsó határfalát képezte, később épületté egészittetvén -ki (1470–1480.) Mátyás király istálónak használta; a törökök -idejében Mustafa pasa (1566–1579.) őrtanyává változtatta át, mig a -törökök kiüzetése után (1688–1848.) kincstári magtár lett belőle. -Ezen épület falai között tehát, melyben a nagy király lovai, később -a hitetlenek őrei tanyáztak, azután majd két századon át a kincstár -gabonája tartatott, végre e prózai dolgok utóda Thalia lőn.</p> -<p>Ezen telek a lánczhidtársulaté volt, mely azt félévi felmondás -kikötése mellett, évenkint 1500 forintért bérbe adta, mire a -bizottmány Kimnach testvérek, budai ácsmesterekkel megegyezett, kik -a szinházat 10,000 forintért felállitani megigerték. De a -bizottmány az eképen <span class="pagenum"><a name="Page_333" id= -"Page_333">-333-</a></span> épitendő szinházat igen kisszerünek -tartván és Kimnach testvérek sem nyujthatván elég garantiát, az -alkudozások ezekkel félbeszakittattak, s a bizottmány örömmel -fogadta el Gerster és Frey épitész urak ajánlatát, kik nyilvániták, -miszerint képesek lesznek a szinház tervét dij nélkül elkésziteni s -az épitészeti munkálatokat is a jó ügy iránti kegyeletből -segiteni.</p> -<p>Az épitész urak a tervet és költségvetést, mely hozzávetőleg -36,000 forintra számittatott, elkészitvén, azt a budai városi -szépitő bizottmánynak nyujták be, mely a terv ellen azt a kifogást -tette, hogy az épitendő szinháznak a takarékpénztár ujra épült -házával párhumos homlokzattal kell birnia s innét a szinház -csarnokának mostani ferde alakja.</p> -<p>A terv készen lévén, s a bizottmány csekély pénzösszeg fölött -rendelkezhetvén, az építésre szükséges előkészületek megtétettek és -1861. junius 15-én reggel az csakugyan meg is kezdetett.</p> -<p>A épités megkezdése a pesti szinház épitésének első napjaira -emlékeztetett. Lélekemelő látvány volt látni a bizottmány, -szinészek, szinésznök és pesti jogászok kisded csapatát, kik durva -munkához nem szokott kezeikbe, talán életökben először, ásót, kapát -fogtak, azután talyigákon hordták a fövenyt félóra hosszáig ki a -partra. <span class="pagenum"><a name="Page_334" id= -"Page_334">-334-</a></span></p> -<p>Két hónapig tartó megfeszitett munka után végre, a szép szinház -szept. 14-én megnyittatott, még délelőtt, sőt délután is lehetett -látni a munkások sürgő csapatát, mig a kalapácsütések elhangzottak -és esti hét órakor azon épületben, melyben először nagy királyunk -paripáinak nyeritése, később vad tatárok lármája hangzott, -megcsendült az első nyilvános magyar szó s a zsufolt ház lelkesen -vett részt a megnyitási ünnepélyen.»</p> -<p>A népszinház jelen állapotára nézve a következőket veszszük:</p> -<p>«Mi a közönségnek a népszinház iránti részvétét illeti, az ellen -panaszkodni nincs okunk, azonban egy fájdalmas érzést el nem -titkolhatunk, ha a szinház jövőjét vesszük tekintetbe.</p> -<p>Mert im a részvét, ha nem tulságos is, de mégis olyan, hogy a -szinház, különösen a város által évenként ajánlott 1000 forint -segélyezés mellett, szépen megállhatna és szép hivatásának -napról-napra inkább megfelelhetne.</p> -<p>De mint fennebb emlitettük, a telek csak fél évre volt bérbe -adva s igy annak letelte után, ha netán a lánczhidtársulat -akadályokat görditene, a nemzet közadakozásából épült szinházat -talán le kellene bontani, vagy legalább ennek zsarnoki önkénye alá -jutna. Hogy ezen mindenesetre aggasztó körülmény elháritassék -<span class="pagenum"><a name="Page_335" id= -"Page_335">-335-</a></span> a bizottmány folyamodványt nyujtott be -Buda város tanácsához, hogy a telket, melynek vételára 82,000 -forintra rug, a lánczhidtársulattól a szinház javára vásárolja -meg.</p> -<p>A város elejétől kezdve nagyobb részben elég lelkesnek -mutatkozott a szinház ügye iránt, s igy most is majdnem biztos -sikernek nézett elébe a bizottmány folyamodványa, midön egyesek -ellenvetése az ügyet annyiban hátráltatta, hogy a telek a -lánczhidtársulattól ugyan megvásároltatott, de a város nem vette -fel a szinházat az általa pártfogolt intézetek sorába, hanem azt az -eddig még ideiglenes bizottmány további felügyelete alatt hagyván, -magának az érintet összegből négy százalékot fizettek.</p> -<p>És igy ez összegnek a napi jövedelmekből kell fedeztetnie, -azonkivül az épitkezési költségek sem lévén egészben fedezve, ezek -is a napi pénztárt terhelik. Ez iránt a bizottmány már felhivást -intézett a nemzethez, melyben a pénzállapot pontosan ki van mutatva -és a nemzet ujabb pártfogására van kikérve. S im bizton reméljük, -hogy a nemzet, mely eddig segité elő e szinház ügyét, azt továbbra -sem fogja elhagyni, hanem inkább oly állapotba helyezendi, hogy -kitüzött czéljának és magasztos hivatásának egészen -megfelelhessen.</p> -<p>Ezt mi is óhajtjuk és reméljük, s épen azért szeretjük, ha a jó -ügyet oly czikkel compromittálják, <span class="pagenum"><a name= -"Page_336" id="Page_336">-336-</a></span> mint aminő e zsebkönyvben -az Urváry Lajos-é <i>A budai népszinház jövője</i> czim alatt. E -czikknek nem annyira némely üres phrasisai s æsthetikai -balfogalmain botránkoztunk meg, mint iukább azon, hogy Urváry a -nemzeti szinház rovására izgat a budai népszinház mellett. -«Szinmüvészetünk – mond a többek közt – ezelőtt egy helyen -központosult: a nemzeti szinpadon. Boldog-boldogtalan ide hozza -eszmeszülötteit s boldog-boldogtalan csalódott. Csalódott az -intézet hivatásában. Ezen legkevesebbet sem csodálkozhatni, ha -meggondoljuk, hogy a nemzeti szinház, egy kis korszakot kivéve, -maga sem tudta, hogy miért létezik s azt a mai napig sem tudja.» -Hogy a nemzeti szinház mennyiben oldja meg feladatát s mennyiben -nem, hogy e tekintetben minő anyagi szellemi akadályokkal küzd, -ahhoz sok szó férhet. Azt sem tagadjuk, hogy a visszaélések sem -hiányoztak soha az intézetnél. De hogy a Nemzeti Szinház azt sem -tudná, hogy miért létezik, vagy például ezt jobban tudná a Budai -Népszinház, azon legyen szabad kétkednünk. Sőt a dolog ellenkezőleg -áll. A budai népszinház igazgatójának épen az a baja, hogy néha -téveszteni látszik szinháza hivatását s versenyezni akar a nemzeti -szinházzal. Mi szükség a budai népszinházban tragédiákat s magasb -vigjátékokat adni? A társaság sem alkalmas reá, a szinház -sajátságos jelleme fejlődését <span class="pagenum"><a name= -"Page_337" id="Page_337">-337-</a></span> akadályozza. E szinháznak -a népszinmüvek, kisebb vigjátékok, melodrámák szinházának kell -lennie, ebben kell versenyeznie a nemzeti szinházzal, hogy idővel -leszoritsa e térről. Csak igy van értelme e két szinháznak. Nagy -hiba egymással szembe állitani, mert ha a kettő között kellene -választani, bizonyára minden okos ember előtt nem volna nehéz a -választás. Szerencsére nem az az eset; két szinházunk van, mind a -kettő megállhat egymás mellett, idővel egymást fogják kiegésziteni, -s a közönség és irodalom egyiktől sem akarja megvonni -részvétét.</p> -<p>A zsebkönyv többi része beszélyekből és verses költeményekből -áll. Három beszélyt veszünk: <i>Ferike, a szép mosóné</i>, gr. -Batthyány Juliától; <i>A tévedések</i>, Toldy Istvántól; <i>Rang és -becsület</i>, Maszlaghy Ferencztől. Ehhez járul még Balázs -Frigyesnek <i>Emlékek a közelmultból</i> czimü nem tudni miféle -prózai dolgozata, mely vázlat akar lenni angol modorban, de -tulajdonkép semmi sem. Őszintén megvalljuk, hogy mind a három -beszély igen kellemetlen benyomást tett reánk. Nem vártunk sokat, s -talán valamit még képesek leszünk méltányolni bennök, ha némi -erkölcstelen érzület, mely többé-kevésbbé mind a hármon elvonul, el -nem rontja vala minden kedvünket. Eszünk ágában sincs megtámadni -egy nő s két fiatal iró szivét, sőt azt hiszszük, <span class= -"pagenum"><a name="Page_338" id="Page_338">-338-</a></span> hogy a -mint a meg nem állapodott jellemeknél vagy ábrándozóknál gyakori -eset, elméletök- vagy példányképökben rejlik inkább a hiba, mint -érzületükben. De ily felfogása a világnak, ennyi rothadt elem -együtt, még is több, mintsem élesb szó nélkül maradhatna.</p> -<p><i>A Ferike, a szép mosóné</i>, czimü beszély, mint egészen -rendén levő dolgot, fest oly viszonyt, mely a társadalom legelemibb -felfogásával is ellenkezik, Ferike (a név Francziskának szörnyü -szerencsétlen forditása) segitőnője Sárának egy molnár-utczai derék -mosónőnek és kedvese Laczinak, Sára fiának. Semmi de semminemü -körülmény nem akadályozza, hogy elvegyék egymást, mégis csak aztán -gondolkoznak, hogy oltár elébe lépjenek, midön már megszületett -gyermekök. A derék Sára asszony mindezt nagyon helyesnek találja, s -igy látszik, hogy ő is csak a kritikusra bizta a -megbotránkozást.</p> -<p>A Maszlaghy beszélyében Arándy báró fogadást tesz, hogy -elcsábitja Marit, egy árva leányt, Elek testvérét. Fogadását meg is -nyeri; Elek dühöng és átkai megrepesztik testvére szivét. Elek a -csábitón is bosszut kiván állani, csellel a bálból magához csalja s -Mari koporsójánál meg akarja ölni, azonban Arándy báró azt igéri -Eleknek, hogy testvérét Irént, kit szeret s kitől -viszontszerettetik, nőűl szerzi <span class="pagenum"><a name= -"Page_339" id="Page_339">-339-</a></span> neki, ha megkegyelmez. -Elek természetesen megjuhászodik s elveszi Irént. A tanulság belőle -az, hogy ha az ember leányt csábit, legyen nővére, kivel -kiengesztelhesse a felbőszült testvért, sőt csábittassa el a -nővérét, ha főrangu leányt akar nőül nyerni.</p> -<p>A Toldy István novellettája még legszelidebb. Itt a játsziság -még valamennyire enyhiti a dolgot. Azonban ebben is elég van, a mi -visszatetszhetik a finomabb izlésü olvasónak. Jól nevelt s a költő -által szeretetreméltónak rajzolt lyánykák csak amugy iriák s -hányják ki az ablakon a szerelmes levélkéket az alig ismerős -jogászoknak s mennek ki késő este hozzájok légyottra az uj téri -ligetbe. Boldog jogászok, szerencsétlen lánykák, még -szerencsétlenebb kritikus, kinek mindezt végig kell olvasni.</p> -<p>A versekkel is hamar végezhetünk. Jókai prológján, Vörösmarty -három és Petőfi egy költeményén kivül, van az Albumban Dalmadytól -egy, Thalytól kettő (forditás), Malvinától kettő, Wohl Jankától -egy, Berecz Károlytól egy, Berczik Árpádtól három (egyik Schiller -Glocke-jának forditása), Hilóczy Bélától kettő, Szél Farkastól egy, -Rácz Miklóstól egy, Csukássy Józseftől egy. Valóban nem lehetett -volna ellentétesb összeállitás, mint egyfelöl Vörösmarty és Petőfi -erő- és pathoszteljes határozott lyrája, vagy Jókainak, bár az -alkalmiság <span class="pagenum"><a name="Page_340" id= -"Page_340">-340-</a></span> némi hátrányától nem ment, de azért -teljes hangu prologja; másfelöl amaz érzelmi sekélyesség, -határozatlanság, mely a többi eredeti költeményen, alig némi -kivétellel, uralkodik. Amott mindenik dal, ugy szólva, egyéni, -határozott, élesen jellemzett vonásokkal, képe az olvasónak erővel -is képzeletébe nyomul, s egyszer olvasva mindig rá fog emlékezni; -emitt a képzelet erőlteti meg magát, hogy a költő álláspontjára -helyezkedjék, hogy felfogjon valamit érzéseiből, hogy -megkülönböztesse azt, ami neki uj gyanánt nyujtatik, attól, ami -közhelyül lézeng benne, isten tudja mióta. Az érzelem rendesen oly -félszerü, oly muló, oly határozatlan mozzanatra szoritkozik, – -azért aztán a kifejezés is oly halvány, bizonytalan, hogy könnyebb -rostával vizet meriteni, mint ebből az olvasónak valami -határozottat és kiválót fogni fel.</p> -<p>Az érzés egy buborék, a dal pillanatnyi játéka annak: eltünő -nyom nélkül. Ilyen e könyvben Dalmady kis verse is. Huga -menyasszony, bucsuzik; sir vele a ház. Ő arra gondol, kedvese és -igy fog-e majd sirni a menyekzői napon. Egy percznyi felhő e -gondolat mert eloszlatja mindjárt előre képzelt mosolya boldog -menyasszonyának. Elég-e ennyi a költői meghatottságból egy dalra? -És különösen egy magyar dal jellemzetessége, Petőfi után? Mi nem -szeretnők, hogy a magyar dal keresve <span class="pagenum"><a name= -"Page_341" id="Page_341">-341-</a></span> az érzések árnyalatait, -ily érzelemparányokat röpke és halvány benyomásokat szedjen föl. -Ilyen a Rácz Miklósé: <i>Fényes sugár</i>… Hilóczy Béláé pedig: -<i>Gyermekévek</i> oly határozatlan érzésben olvad fel végül, hogy -nem tudni hányadán vagyunk vele. Gyermekkorában, ugymond, a dajka -dalán, mennybe álmodta magát. Most ifju, «ujra mennyben él -szerelme» – tehát a szerelem boldogságát élvezi, de «tudja isten» – -igy végzi – most is inkább szeretne boldog gyermek lenni.» Hát igaz -szerelem-e az ilyen, vagy határozott-e ily érzés? Nem százszorta -igazabb a népdal:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Mikor én kis gyermek -voltam,<br /></span> <span class="i0">A dióért majd -megholtam,<br /></span> <span class="i0">De már mivel nagyobb -vagyok<br /></span> <span class="i0">A leányért majd -meghalok.<br /></span></div> -</div> -<p>S nyerne-e vele a dal, ha már most azt mondaná: «tudja isten, -mégis nem mondanék-e le a leányról egy – dióért!» Hilóczy másik -verse <i>Egy szinésznőhöz</i> az érzelmi és értelmi -határozatlanságot a nyelvre is átviszi, igy:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">(A sors) Szivet alkot, -angyalarczczal (szivnek arcza!)<br /></span> <span class= -"i4">Husdarabba éltet ad,<br /></span> <span class="i4">S benne, -annyi szenvedélyt, mint<br /></span> <span class="i4">Holdvilág a -jégre hat<br /></span></div> -</div> -<p>Berczik Árpád elég jól mondja el azt a kis eszmét, hogy szeretné -sorsát, mint a mágusok <span class="pagenum"><a name="Page_342" id= -"Page_342">-342-</a></span> a csillagokból, kedvese szép szemeiből -kiolvasni, és találóan teszi a nem uj gondolathoz, hogy a csillag -az égen, a kedves szemei orczáján ragyognak – s az arcz az ő -mennyországa; de másik költeménye, melyben szivét a naphoz -hasonlitja, meg ellentétbe teszi ezzel, álképpel játszik. A nap nem -azért borul el s hideg, mert tél van, hanem azért van tél, mert a -nap hideg. Különben a fiatal önzéstelen szivet jól festik a -végsorok, hogy csalódás után sem szün meg szeretni,</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Hanem ujra s ujra -bizom<br /></span> <span class="i0">S ujra-ujra -szeretek.<br /></span></div> -</div> -<p>Csukássy <i>Ábránd</i>-ja külformában jó, a hangulat egy -refrainban volna: «Künn az eső esik csendesen» – s e mellett foly -az ábránd, de a hangulat Petőfi négy ökrös szekerét juttatja -eszünkbe, s a sziv regénye nem oly eredeti mint ott. A boldogság -tetőpontját nem mint Petőfi «csillagválasztással», – hanem e léha -kifejezéssel festi: «irigyelve néztek ránk az angyalok». E -határozatlanságból, melyet ifju költőink kedvelni látszanak, még -leginkább emelkedik valami positiv érzéshez Berecz Károly -költeménye: <i>Ne huzd czigány</i>… Legalább tisztában vagyunk -vele, mely idők benyomása alatt iratott. – Malvina <i>Oszkár és -Fatime</i>-ja, az ő gyanusitásaival igen prózai, de a -<i>Kedveshez</i> jobban ir, egy <span class="pagenum"><a name= -"Page_343" id="Page_343">-343-</a></span> pár képet helyesen -alkalmaz, egy lélekállapotot elég szabatosan fejez ki. Wohl Janka a -többiekkel ellenkező tulságban jár, vagy inkább «áll az örvény -szélén – tekintetében az őrület jele» – ő nagy szenvedélyekkel akar -játszani, de nem igen bir velök, utoljára is allegoriai -személyesitésben fárad ki páthosza. Szél Farkas balladája (a férj -megöli gyanuból nejét, nyomban rá megnősül s a nászéjen megőrül) -lehetne ballada, de erősebb lélektani indokolással. Szaggatott -beszéd nem elég arra. <span class="pagenum"><a name="Page_344" id= -"Page_344">-344-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A VIGJÁTÉKRÓL.<a name="FNanchor_25" id= -"FNanchor_25"></a><a href="#Footnote_25" class= -"fnanchor">25)</a></h2> -</div> -<p>E munka néhány felolvasásból van összeállitva, melyeket a szerző -Baselben tartott. Nem nagy igényü könyv, mélyebb analysis sincs -benne, de nem is akar ilyen lenni. A szerző egy lehetőleg -összevont, de élénk és vonzó rajzát akarta adni a vigjáték -történelmének. Czélját el is érte. E mellett szempontjai és -itéletei nagyrészt helyesek; kellemes olvasmány, s nem ártana -átdolgozni vagy leforditni magyarra. A nagyközönség is élvezhetné, -ugyis irodalmunk talán a vigjátékkal foglalkozott legkevesebbet. -Kóstolóban rövid ismertetését adjuk egy német lap után.</p> -<p>A vigjáték eredetét általában véve, a mint mindenki tudja, a -görögöknél kell keresni. A tragédia a Bachus-ünnep játékai- és -énekeinek köszöni lételét, a komédia a különböző népünnepek -rögtönzött bohózataiból állott elő. Azonban mig a tragédia a -mythologiából meritette <span class="pagenum"><a name="Page_345" -id="Page_345">-345-</a></span> tárgyait, a komédia tisztán csak a -satira körében mozgott s czélja nem volt egyéb, mint kigunyolni a -még élő s meg is nevezett személyek cselekedeteit és elveit. E -divat egész Aristophanesig tartott, ki régibb műveiben még élő és -megnevezett személyeket gunyolt ki. Athénnek a lacedaemoniak általi -bevételével mindezt tilalom szüntette meg s az ugynevezett régi -komédia a középbe ment át, hova Aristophanes szintén tartozik s -mely a valódi életet rajzolta ugyan, hanem már költött nevek -alatt.</p> -<p>Aristophanes az első hires név a vigjáték történetében, kivált -műveinek formája bámulatos Versei a legfinomabb attikai bájt -lehelik, mond Mähly; nem vehetni észre rajtok, hogy egy művészi kéz -kimért uton vezet és szabályoz mindent; a rohanó árnak könnyed, de -biztos gátat vet, s a természetes szépségre a szabályosság bélyegét -üti. Igaz ugyan, hogy e folyam nem a tragédi mélységes nyugalmával -s meg nem zavart egyenmértékében áradoz, mindegyre fodros -hullámocskákat vet, melyek fölülemelkedve a viz szinén, a partokat -jobbra-balra érintgetik, de ez élénk mozgás, e játszi ringás mindig -bizonyos szabályozott körben ismétlődik. A mi a tartalmat illeti, -természetesen, szemben a tragédiával, a motivumoknak tulajdonképeni -fejlődése, a cselekvény, nem szabályos, s benne a költő korlátban -önkénye uralkodik. Aristophanes az egyenes vonalt gondosan -<span class="pagenum"><a name="Page_346" id= -"Page_346">-346-</a></span> kerüli, gyakran szilajon átvágja, -elágaztatja, a legkülönösb és furcsább alakzatokra használja föl, -vagy pedig épen a phantasia végtelenébe veszteti. Egy motivumot -elejt s a közben már egy mást ragadott meg; az ember a valóság -földjéről mindjárt-mindjárt a phantastikus világ légi jelenetei -közé van emelve, a hol a rend, a szerves fejlődés elmélete föl van -forgatva, sőt a nehézség physikai törvénye is elvesztette erejét. -Minden egy nagy tűzbe van sodorva, melyet csak villámok -világitanak, a lángész villámai.</p> -<p>A mint tudjuk, a görög komédiában három korszakot különböztetnek -meg a régi közép- és uj komédiát. Ez utóbbiban már a tárgy is -költött volt. Nagy veszteség, hogy e korszakból egyetlen mű sem -maradt reánk; kitünő költők művelték e genret s köztük Menander, -kit oly nagy magasztalással emlegetnek. Mindazon, bár gyönge -másolatok, melyeket az őt utánzó római vígjátékairók hagytak reánk, -mind az összes műértő régi világ véleménye ugy tüntetik föl -Menandert, mint nagy költőt, kinek műveiben az általános humanitás -lehe a legfinomabb műveltség virágillatával egyesül s a ki igen jól -ért ahhoz, hogyan kell a selejtest; köznapit és esetlegest -közértékü jellemrajzzá olvasztani s typikai példánynyá emelni.</p> -<p>Menaderrel kezdődik az ujabb vigjáték is, mert a drámai -oekonomia, a cselekvény tervszerű <span class="pagenum"><a name= -"Page_347" id="Page_347">-347-</a></span> keresztülvitele, a bog -megkötése és kioldása tekintetében is remek műveket irt, mit -annyival inkább bámulhatni, mivel a vigjátékban használható -motivumok akkor nem voltak oly bőségben, mint most. A mi számos és -apró árnyalatokba vesző viszonyaink, osztályaink, életmódunk, nem -állottak a görög vigjátékiró rendelkezésére. A szerelem érzése is, -mely az élet és vigjáték oly változatos anyaga, akkor sokkal -egyszerübb volt s hiányzott erkölcsi alapja, a menynyiben leginkább -a hatærákkal való viszonyokra vonatkozott. De ha a házasság a -görögöknél nemesebb és szentebb lesz vala is, a nő még sem -foglalhat kitünőbb állást a vigjátékban, mivel ez nem benn a házban -folyt le, hanem künn az utczán, a ház előtt, hol a görög nőnek -tulajdonkép nem volt mit keresni. E szokást ugyan a chorus -eltüntével könnyen meg lehetett volna változtatni, a menynyiben az -előbbi korszakokban, chorus kivánta a cselekvény ily -nyilvánosságát, azonban nem érezték szükségét, a házasságra -alapitott családéletnek még nem volt nagy hatása a kedélyekre.</p> -<p>A rómaiak egészen a görögöket utánozták. Leghiresebb -vigjátékiróik, Plautus és Trentius, anyagot és formát tölök -kölcsönöztek. Plantusnak sok az elnézése, szeszélye, kombináló -tehetsége s érzéke a komikai iránt. Mind születésére mind -műveltségére nézve a nép gyermeke <span class="pagenum"><a name= -"Page_348" id="Page_348">-348-</a></span> lévén, jól tudja rajzolni -az alsóbb osztályokat s még nyelvsajátságaikat is feltünteti. Az -anyagot illetőleg, minden esetre a görögök utánzója, de néha -eredeti feldolgozó. Rabszolgái és parasitái soha sem fogynak ki a -humoros ötletből, találó élczből; szójátékai gyakran szerencsések s -akaratlan is megnevettetik az embert; a mi a cynismust illeti, sem -több, sem kevesebb nincs benne, mint a mennyit egy szolid római baj -nélkül eltürhet; mindenütt friss szin, hegyke vonások, nyers humor -és sehol unalom. Terentius szelidebb, lágyabb természet s a -tulajdonképeni komikai erőt illetőleg sokkal szegényebb is -Plautusnál, de a diadalok művészetében s a társalgás finom sima -nyelvére nagyon fölötte áll. A ki a hibátlan latin stilusban akarja -képezni magát, nem mellőzheti Terentius iskoláját; a ki mulatni -kiván, Plautushoz kell fordulnia. Terentius az anyag -feldolgozásában mindig ugyanaz, nem kicsapongó, kimért; az alaprajz -csinos, a jellemzés gondos, majd mindenik művében, de sokkal inkább -görög, mint Plautus.</p> -<p>Róma sem a drámának, sem a komédiának nem volt valódi -termőföldje. A barbárság idejében hirét sem hallhatni e -művészetnek, csak mikor a mysteriumok és moralitások már rég -divatban voltak, állott elő ismét egy vigjátéki genre az utczai és -farsangi bohózatokból. Az olaszok az elsők, a kik ujonnan valódi -komédiákat kezdettek irni. A későbbi időből különösen <span class= -"pagenum"><a name="Page_349" id="Page_349">-349-</a></span> két -nevet kell kiemelnünk: Gozzit és Goldonit. Goldoni, nem alap -nélkül, azt hitte, hogy a vigjátékirónak a valódi élet képét kell -adni művében; aggályos hűséggel is másolta azt s e közben csaknem -megfeledkezett a költészetről, Az élet száraz részleteit gazdagon -föltalálhatni vigjátékaiban, de a költői felfogásnak, a lángész -sugarainak, melyek e tömeget megvilágitanák semmi nyom sincs -bennök. Vele összehasonlitva Gozzi phantasta, de phantastikája -életet fejez ki s legkalandosabb cselekvényei sem siklanak ki -egészen az élet uralma alól. A szabályok szinmű mértéket egyébiránt -nem lehet műveire alkalmazni alkalmazni. Gozzit nem hasonlíthatni -ugyan Shakespearehez, kinek mélységétől nagyon távol van, de azon -költői nemre nézve, a melyben dolgozott, mindent megtett, a mit -lehetett, sem többet, sem kevesebbet; mindenesetre költő volt.</p> -<p>Az olaszokat a spanyolok követték, kik a vigjátékban még -kitünőbb hely elfoglalására látszottak hivatva. Mindenesetre -Cervantes nagysága nem a vigjáték tervén emelkedik; de a ki a -komikai regény oly remekét tudta megteremteni, természetesen -tehetségeinek kellett lennie az ezzel oly rokon vigjátékra is. -Fájdalom, korábban irt vigjátékai elvesztek, pedig alkalmasint ezek -voltak a jobbak, mert a későbbieket, úgy látszik, inkább lázas -sietségben irta, mint költői nyugalomban; nem homályosíthatta -<span class="pagenum"><a name="Page_350" id= -"Page_350">-350-</a></span> el Lope de Vega emelkedő csillagát, -műveiben nem volt elég fény s a világon egyetlen költő sem -versenyezhetett a termékenység e csodagyermekével. Ha Cervantes a -vigjátékban sokkal nagyobb költő is, még sem lehetett volna rossz -néven venni a spanyoloktól, sőt az egész világtól, hogy -bámulatteljes tiszteletökkel egyedül azon férfiun csüngöttek, ki a -költészet kertét, mintegy varázslóként, a legpazarabb bőségben -ültette be a legszebb, a legillatosb, bár néha csak különös és -bizarr, virágokkal. Lope de Vega hihetlen sokat irása mellett is -tetőtől talpig költő volt, tevékeny és termékeny majd minden -nemben, de a drámaiban még is legkitünőbb. S nem csak írt drámákat, -élete egy szerelmi és harczi kalandokkal teljes dráma. Később a -papi pályára lépett, hogy nyugalomban egészen a költészetnek -szentelje magát. Nem tudja az ember művei számát bámulja-e, vagy -azt a könnyüséget, melylyel irt, vagy azt a költőiséget, mely a -pazarlás mellett is, bőven áradt szelleméből. Egy pár száz műről -nem bizonyos, vajon ő irta-e, maga 1500-at vallott be, alkalmasint -kevés, mert néha reggeli előtt fárdság nélkül megirt egy-egy -szinművet. Kivált a találékonyságban nagy, azaz cselekvényt -fejleszteni, személyei egymáshoz való viszonyaiból, a külső -körülményekből a legkülönbözőbb helyzeteket, fordulatokat és -katastrophokat állítani elő. E mellett szelleme mozgékony, -<span class="pagenum"><a name="Page_351" id= -"Page_351">-351-</a></span> mélyen lát a természetbe és életbe, -érzesei hevesek, phantasiája és gondolatja emelkedett, s éles -érzéke van a szenvedélyek felfogására. Mindenesetre árnyoldalai is -vannak. Az ellentétekkel igen kirivón játszik, képeit tulhamozza, -csak versei dallamosságának összhangját nem zavarja semmi. Stilusa -nemes, elragadó, tele röppenő élczczel és áradó szenvedélyességgel. -A mi jellemrajzát illeti, bár kevés ecsetvonással rajzol, de kellőn -tud kiemelni, s különösen erős a nők rajzában. Komikai személyei -parodiakép állanak szembe hőseivel s a reflectáló elem képviselői. -Különös előszeretettel viseltetik a vigjátékhoz, ez legkedvesb -gyermeke.</p> -<p>A spanyoloktól a francziák sokat tanultak. A franczia vigjáték -legbevégzetteb alakja Molièreben tünik föl. E férfiura méltán -büszke nemzete, s ha a csodálók tulzása mértéken felül emelkedik -is, mint La Harpenál, ki azt mondja, hogy Molière s a vigjáték -ugyanegy fogalom, azt csak ellensulynak vehetni a németek -irányában, kik őt nagyon kicsinyitni törekednek, például Schlegel, -ki szerint Molière csak XIV. Lajos udvari bohócza. Molière lángész, -ki mindig megtalálja a helyest s az élet teljét lelke tükörében -tisztán felfogván, még tisztábban és szebben sugároztatja vissza. -Igaz, nem Shakespeare, se minden tekintetben remek vigjátékot nem -írt, de megtett mindent, mi korában <span class="pagenum"><a name= -"Page_352" id="Page_352">-352-</a></span> és körülményei közt csak -tehető volt. Ha Molièret helyesen akarjuk megitélni, tekintetbe -kell vennünk, hogy maga előtt nem talált példányt s neki magának -kellett utat törni az ugynevezett jellemvigjátékhoz. Ő alkotta meg -először az ujabb komédiának modern tartalommal megtelt formáját, -szilárd alapot adva neki és gondos jellemrajzzal gazdagítva. Mindez -halhatatlan érdeme a művészet történelmében. Hogy Molière nem -mindig eredeti, azért épen úgy nem lehet hibáztatni, mint -Shakspearet; Terentius és Plautus szorgalmas tanulmányától nem is -lehetett egyebet várni. Alakjai egész a velőig nem egyének ugyan, -de az ember szolgai másolata s az átalánositó typus közt mégis -középet tartanak. Műveitől épen nem lehet elvitatni az erkölcsi -hatást csak azért mert nem tüntet fel czélzatosan ilyes irányt. -Inkább azért lehet hibáztatni, hogy néhol igen sok benne a -philosophiai elmélkedés. Molière vigjátékai mellett a -Beaumarchaiséi a legjelentékenyebbek. Szinei kissé kirivók, de -élethűk, az erkölcsi elvetemültség örvényeit festik. -<i>Figaró</i>-ja elősegitette a franczia forradalom kitörését. A -nép a főhősben, a ravasz, de életvidor s erkölcsileg még el nem -gyöngült komornyikban, saját képét látta, valamint urának vakmerő -erőszakoskodásaiban a fensőbb körökét. Ily hatásu mű nem lehet -kitünű tulajdonok nélkül. Valóban Beaumarchaistől nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_353" id="Page_353">-353-</a></span> lehet -eltagadni az elmés és élénk dialogot, a mozgékony cselekvényt, a -drámai hatást, a kirivó, de erős ellentétet, a színpadi -jártasságot. Az ujabb franczia vigjátékirók nagyon meghajlanak -Scribe előtt, a ki királyként uralkodik felettök. Scribe csakugyan -mind termékenységre, mind tehetségre nézve ritka tünemény. Néhány -vígjátéka valódi példái a technikai bevégzettségnek, de a költészet -gyöngéd lehelete nem érzik rajtok, s a röpke szellemdússág -enyelgése sehogy sem pótolja e nagy hiányt. A jellem lelkiismeretes -rajzával nem sokat gondol, ereje inkább a technikai mechanismuson -nyugszik, az élő organismushoz nem annyira érzéke hiányzik, mint -inspiratiója. Előtte az intrigue, a helyzet a fő, s ezt oly módon -hajtja is végre, hogy e tekintetben mint példányt tanulhatni.</p> -<p>Az angolok közt először is Shakespearet kell emlitenünk, de -egyszersmind előre kimondanunk, hogy Shakespeare vigjátéka nem -nyujthatja tökéletes képét költészetének. Tragédiáinak némely -komikai alakjai, mint Fallstaff s a bohóczok majdnem jobban -bizonyitják komikai erejét, mint tulajdonképi vigjátékai. Ő nem -érzi szükségét a tragikum és comikum éles elválasztásának, mindkét -elemet összeolvasztja, épen mint az élet. Mai izlésünk nem kedveli -ez összeolvasztást, ezért Shakespeare ma már e tekintetben nem -szabhat törvényt a vigjátéknak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_354" id="Page_354">-354-</a></span> Aztán másfelől -Shakespeáre vigjátékai nagy részt olasz novellákból vétetvén, -nagyon távol állanak a mai élettől és felfogástól. Legtöbb -vigjátékát, mostani osztályozásunk szerint, az úgynevezett -nézőjátékok közé sorozhatni. Nála a vígjátékot leginkább a -kibékülő, derült bevégzés jellemzi, ugyanis vigjátékai fejlődése -gyakran aggodalom, rémület és szánakozás közt hánykodtatja a nézőt. -A spanyol és franczia vigjátékoktól a Shakespearéit kiváltkép a -jellemek éles rajza különbözteti meg, melyben Shakespeare -felülmulhatlan. Aztán Shakespeare felülmulhatlan. Aztán Shakespeare -költészetének megvan az az előnye, hogy mindig, még akkor is, midőn -a burleszket érinti, mélyen erkölcsös, noha soha sem tűz ki -czélzatosan erkölcsi irányt. Ő, mint Gervinus megjegyzi, az életet, -mint egészet fogja fel, s maga is egész ember. Hát ha még ide -vesszük azt a derék, ős, egészséges realismust, mely minden tulzást -kizár mind fel, mind lefelé! – Sheridánnak kitünő tehetsége volt a -vigjátékra; művei közt a <i>Rágalom iskolája</i> és a -<i>Vetélytársak</i> legjelesbek. Majd minden megvan bennök, mi egy -valódi vigjátékiró tulajdona. A jellemrajz részletezése oly teljes, -hogy alig találhatni benne átalánositó vonást, a szinezés oly hű, -hogy túl gondosnak tünhetnék föl, ha, mint főtörvény, nem urlaná a -világitás leghelyesb elosztása. Valódi angol humor s azon -egészséges elmésség <span class="pagenum"><a name="Page_355" id= -"Page_355">-355-</a></span> nyilatkozik műveiben, mely önkénytelen -e helyzethez simul. Jól választott tárgyain szigorú erkölcsi -komolyság s csaknem polemikus irány ömlik el.</p> -<p>A vigjátéki irodalom terén a dánok is oly nevet tudnak -felmutatni, mely a maga idejében, nemcsak hazájában, hanem -Németországon is nagyon hires és népszerü volt. E név: Holberg. -Születésére nézve nem volt dán, hanem norvég. – Bergenben született -– azonban lakás és hivatal dánná tették. Németországon sokáig -kedvencze vala a közönségnek, büszkesége e szinészeknek és példánya -a vigjátékirónak. Lassanként egészen leszorult a német szinpadról, -ma már alig adják műveit. Mintegy harminczkét vigjátékot irt -melyeknek tárgyai a dán nemzeti életből vannak meritve. A polgár- -és földmivesosztályt rajzolja kiváló előszeretettel. Az elmésség, -gunyor, komikai erő, őszinte érzés, mély értelem oly összeolvadása -tünteti ki a dán irodalom ez első kisérleteit a vigjáték terén, -hogy aránylag csak kevés nemzet mutathat föl hozzájok -hasonlókat.</p> -<p>A német vigjáték történelmét Mähly mintegy tizenkét lapon -tárgyalja. Igaz, a német vigjátéki irodalom távolról sem vetekedik -a franczia vagy angollal, de egy némettől mégis megvárta volna az -ember, hogy saját nemzete költészetéről többet szóljon, ha mindjárt -csak a jelenre hatás szempontjából is. Ismertetésünkben -<span class="pagenum"><a name="Page_356" id= -"Page_356">-356-</a></span> mellőzzük e részt, azonban Kneschke -után, ki újabban a német vígjáték történelméről egy egész könyvet -írt, ismertetni fogjuk a német vigjátékot is e lapok újalakú -folyamában, annyival inkább, mert az ujabb időkig, mikor Scribe -jött divatba, a magyar vigjáték majdnem egészen a német után -indult. <span class="pagenum"><a name="Page_357" id= -"Page_357">-357-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h1>1863</h1> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_358" id= -"Page_358">-358-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_359" id="Page_359"><br /> --359-</a></span></p> -<h2>A PAJTÁSKODÁS.</h2> -<p class="summary">Vigjáték 5 fölvonásban. Írta Scribe, forditotta -Feleki Miklós. Előadatott a Nemzeti Színházban 1863 január -2-án.</p> -<p>A politikai és divatlapok tárczaírói meglehetős rosszul fogadták -e művet, mely, ha jól emlékszünk, ezelőtt húsz évvel a Nagy Ignácz -<i>Szinműtár</i>-ában is megjelent Erdélyi Jánostól fordítva, sőt -elő is adatott nemzeti szinpadunkon, noha már kevesen emlékeznek -reája. Őszintén megvalljuk, hogy mi a közönséggel együtt, ha nem is -a legjobban, de meglehetősen mulattunk, s egy kissé komikai hatást -tett reánk, midőn annyira megtámadva láttuk Seribet, mintha ő volna -legrosszabb vígjátékíró s e műve legkevésbbé sikerült. Azt értjük, -ha egyik politikai nagy lapunk szigorú kritikusa, ki jó ízlésének -annyi jelét adta, ki Molière-nek oly őszinte bámulója, nem örömet -lel benne, sőt azt is megbocsátjuk neki, ha politikai irányműnek -nézi, miben épen nincs igaza, de ezek a többi tárczaírók, kik -dicsérik Sardout, bámulják Feuillet-t, nagyon gyönge művekben -gyönyörködnek, <span class="pagenum"><a name="Page_360" id= -"Page_360">-360-</a></span> ez már mulatságos, vagy legalább is -mulatsághoz hasonló.</p> -<p>Nem becsüljük túl Scribet; nem tartjuk első rangú költőnek, de a -másodrangot bajosan lehet elvitatni tőle. Nem írjuk alá -Villemainenek dicséreteit, melyeket reá halmozott azon ünnepélyes -és udvarias órában, midőn 1835-ben a franczia akadémiába bevezette, -de azt el kell ismernünk, hogy az újabb kor legtehetségesb -vígjáték-írója. Látjuk nagy hibáit, melyek rossz hatással voltak -majd minden nemzet vígjátékára, a miénkre is, de elismerjük jó -tulajdonságait is, melyekből nem árt tanulnunk, okosabban mint -eddig. Több van benne, mint csak drámai technika, miben példány; -van neki phantasiája is, s leleményessége nem pusztán mechanikai -combinatio, úgy hogy bátran elfogadhatjuk egy nálunknál szigorubb -kritikus e következő ítéletét: «Scribetől még legnagyobb ellenségei -sem vitathatnak el egy nagy előnyt: tisztán lát, czélzatait -láthatólag és szabatosan kiemeli s helyesen itélő szeme van. -Scribenek tökéletesen birtokában van e másodrangu leleményesség, -mely hirtelen fölfedezi tárgyának minden segédforrását. A hosszas -gyakorlatnak köszöni azt a titkot, hogy miként kell a várakozást a -világos expositio által fölkelteni s azt a bonyodalom -változatosságával folyvást ébren tartani. A nézőnek nem kell -megerőltetni magát; Scribenél a cselekvény <span class= -"pagenum"><a name="Page_361" id="Page_361">-361-</a></span> mindig -oly jól van előkészítve, hogy még a lusta néző is követheti a -fejlődést. Személyei, ha nem mindig igazak is, de folyvást -érdekesek, néhány éles vonás kitünteti őket, legalább szemünket -foglalkoztatják s tetszetős csoportozattá alakulnak. Az ember -ritkán érez heves fölindulást, azonban kiváncsisága folyvást -igénybe van véve s mi több, bizonyos kellemes feszültség kiséri -egész a mű végeig.»</p> -<p>Átalában a franczia drámairodalomnak a restauratio és a juliusi -dynastia alatti lázas mozgalmát mi sokkal többre becsüljük a -mostani nyugalmasb, de erőtlen korszaknál, Hugo Victor és Scribe -végtelenül följebb állanak, mint az ifjú Dumas, Augier, Sardou stb. -Hugo Victornak már nagy érdeme az is, hogy széttörte a classicismus -békóit, s habár az ellentétre alapitott rendszere, a szenvedélyek -materialisticus festése, a kivételes dolgok iránti előszeretete s -erőszakos, korlátlan phantasiája sokat ártanak még jobb műveinek -is, de legaalább kiváló érzéke volt a drámaihoz s nagy -összeütközéseket, erős szenvedélyeket igyekezett rajzolni. Az ujabb -franczia drámaírók épen a drámait akarják száműzni a színpadról s -kerülik a nagy fölindulást. Scribeben a legjobb akarattal se -fedezhetjük föl a mélyebb komikumot, a jellemrajzban se nagy, de -tud alkotni drámai és egész cselekvényt, s ha nincs is eszményi -magasb emelkedés, soha sem hiányzik <span class="pagenum"><a name= -"Page_362" id="Page_362">-362-</a></span> belőle a józan ész -moralja. A mostani franczia vígjátékírók nagy részt, cselekvény -helyett, egyes jelenetet, genreképeket adnak és hideg -moralizalással vagy épen cynismussal untatják az embert. Épen azért -mi nem bánjuk, ha Scribe gyakrabban fordul meg színpadunkon Neki -még sok oly műve van, melyek színpadunkon nem adattak. – Csak azt -nem óhajtjuk, ha Scribe vagy más régibb költő művei közül olyakat -fordítnak le, melyek már jól le vannak fordítva, s így a mit ingyen -kaphatna meg a színház, azt pénzen veszi meg, minő a jelen eset -is.</p> -<p>E vígjáték nem tartozik Scribe legjobb művei közé, de nem is a -roszabbak közül való. Egy csoport embert rajzol a társadalom -különböző köreiből, kik kölcsönösen emelik, pártolják egymást, hogy -elhiresedhessenek, pénzre tegyenek szert, hivatalra juthassanak, -rangot vagy jó parthiet nyerhessenek. Egy követválasztás körül -forog ugyan a cselekvény, de azért nincs benne politikai irány. -Scribe nem a parlamentaris rendszer visszaéléseit akarta -kigunyolni, sem valamely politikai párt ellen lődözni nyilait. Ő -általában csak azt az industrialismust, szédelgést ostorozza, mely -a franczia irodalomban, köz- és magánéletben anynyira fölütötte -fejét. E rajz Párisra még jobban illik most, mint 1837-ben, midőn e -mű először adatott, s oly általánosan van tartva, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_363" id="Page_363">-363-</a></span> -kicsinyben más fővárosokra is illik, ezért tapsolt meg közönségünk -nehány oly helyet, melyekben vonatkozást érzett a mi viszonyainkra -is.</p> -<p>A pajtáskodók feje Césarine, egy pair neje, ki szerelem nélkül -ment férjhez egy vén emberhez, s unalmában politikát űz, cselt sző, -s uralkodik környezetén. Szeret egy fiatal ügyvédet, Edmundot, ki -őt kerüli, de nagyon szerelmes mostoha leányába, Agathába, s ez -viszont belé. Césarine minderről semmit sem tud. Agatha azt hiszi, -hogy ha kedvese képviselővé választatnék, atyja nem tagadná meg -tőle kezét, legalább egyszer igy nyilatkozott. Bátorításul ezt el -is mondja Edmundnak, ki most életre-halálra képviselő akar lenni. -Azonban a pajtáskodóknak más jelöltjük van, s befolyások nagy az -illető választó kerületben. Edmund nem szövetkezik, sőt összevész -velök. Minden reménye füstbe ment, kétségbe van esve: szerencsére -akad neki is egy pártfogója, Zoe, Montlucar tudós neje, ki nagy -rokonszenvvel viseltetik iránta. Ez nyomára jövén Césarine Edmund -iránti hajlamának, elhiteti vele, hogy Edmund szereti őt, titkon, -reménytelenül s épen azért kerüli, mert nem akarja fokozni -szenvedélyét. Ekkor Césarine mindent elkövet Edmund képviselővé -választatása ügyében. A mit eddig tett, meg kell semmisíteni. A -pajtások új parancsot vesznek, s mindenik hévvel dolgozik -<span class="pagenum"><a name="Page_364" id= -"Page_364">-364-</a></span> az új irányban, mert mindenik vár -valamit a miniszternél annyira befolyásos Césarinetől, kivált az -orvos, ki általa már egyetemi tanár lett s most Agathe kezét reméli -elnyerhetni.</p> -<p>A szerelmes Césarine nagy erélyt fejt ki. Edmundot csakugyan -megválasztják képviselőnek, megnyeri Agatha kezét, Césarine és -társai porul járnak s a függöny legördül.</p> -<p>A mű főszemélye tulajdonkép Césarine, e büszke, ravasz és -számító nő, kit szerelmi szenvedélyénél fogva rászed egy általa -lenézett egyszerűen csintalan nőcske. Az erkölcsi tartalom nélküli -éles számítást és erélyes akaratot kijátszodja a sokkal gyöngébb -erő, egy részvétteljes szív, mely boldogítni kívánja az ifjú párt; -az önző pajtáskodók, kik mindig csak a magok érdekét tartják szem -előtt, egész erővel dolgoznak magok ellen s épen ellenségök -érdekében. Ez jó fölfogás, valódi komikai alap. Egészen más kérdés, -vajon a fejlesztés, a jellemek sikerültek-e? Césarine különben -érdekes alakjára nagyon kevés gond van fordítva. Nagyon árt neki, -hogy pajtásai s egész környezete csak bábok. Ily bábok mozgatása -nem kíván sem nagy észt, sem erős akaratot. Aztán a tulzások sok -helyt rontják a hatást s a valószinűtlenségek az ilusiót. Oly -hirlap, mely ma egyet, holnap mást beszél, keveset tehet akárki -érdekében, mert lehetlen, hogy valami hatása legyen <span class= -"pagenum"><a name="Page_365" id="Page_365">-365-</a></span> a -közvéleményre; oly férjet, kín oly könnyen lehet uralkodni, mint -Césarine férjén, még az utolsó perczben is rávehetni, hogy ne adja -oda Edmundnak leányát. A pajtások is igen durván vannak rajzolva, -bár egypár jellemző vonással. Az egészben Rigaut Oszkár, a -pajtáskodók követjelöltje s Zoe a szabatosbban kidolgozott -jellemek. A párbeszéd élénk, a szerkezet kitünő, s a cselekvény -folyvást föntartja az emberben azt a nem mély, de kellemes -érdekeltséget, melynek Scribe valóságos mestere.</p> -<p>A mi az előadást illeti, bár nem épen udvariasság, de mégis -kimondjuk, hogy a férfiak jobban játsztak, mint a nők. Prielle -Kornélia kissé lágyan fogta föl Césarine büszke, cselszövő és -szenvedélyes jellemét. Ha e vonásokat kitünteti, a mű komikuma is -élesebben emelkedik ki. Szigligeti Anna Zoe szerepében épen azt a -jószívű csintalanságot nem találta el, mely a jellem alapját -képezi. A férfiak közt legjobb volt Szerdahelyi, mint Rigaut -Oszkár. Tóth, ki a pair szerepét adta, igen ki akart emelni holmit -és túlozott. Egyébiránt nem csodáljuk, hogy sokszor beleesik e -hibába, ma is megtapsolták érte.</p> -<p>A fordításról nem mondhatunk még csak fölületes itéletet sem. A -jövő-menők sokszor felköltöttek helyünkről, s a szomszéd páholyban -folytatott elég hangos párbeszéd mindegyre <span class= -"pagenum"><a name="Page_366" id="Page_366">-366-</a></span> -megzavarta figyelmünket. Csak annyit jegyeztünk meg, hogy Prielle -Kornélia többször emlegette a követté kinevezést, választás -helyett. Nem tudjuk: vajon a fordító hibája-e vagy a játszóé? -<span class="pagenum"><a name="Page_367" id= -"Page_367">-367-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>AZ ELADÓ LÁNYOK.</h2> -</div> -<p class="summary">Vigjáték 3 felvonásban. Irta Szigligeti Ede. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 január 16-án.</p> -<p>Nem nagy tetszésben részesült uj mű, hanem sok helyen mulattató -s az egészet elég érdekeltséggel nézte végig a közönség. A magasb -szempontu kritika előtt is gyengének találtatnék; de több jó -inventiója, párbeszédeinek természetessége, gyakran találó -kifejezései s az érdeklő fordulatok sok enyhitő körülményt mutatnak -fel a műnek menthetőségére nézve. Ismertetésére elmondjuk -meséjét.</p> -<p>Gondosi (Szigeti) gazdag földbirtokos, özvegy ember, s -gondjainak főtárgya Piroska férjhezadása, ki egyetlen gyermeke. -Számos kérő jelent meg a háznál; de vagy a lánynak, vagy az apának -nem tetszett egyik is; már pedig, ugymond, csak oly kérő lenne -elfogadható, ki mindkettőjöknek tetszik, mert ha a lány szereti, s -később rossz férjnek bizonyul be, a lányt furdalná a lelkiismeret, -hogy szót nem fogadott apjának, ha ellenben a lány nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_368" id="Page_368">-368-</a></span> -szereti, az apa tehetne magának szemrehányásokat.</p> -<p>A vigjáték kezdetén egyszerre három uj kérő jelen meg a falusi -háznál. Gondosi lelkiismeretes próbára akarja tenni mindeniket, s e -próbák foglálják el a vigjáték nagy részét. Gondosi főképen -kártyásnak vagy iszákosnak nem szeretné adni leányát. A három kérőt -szépszerével próbára teszi e két fegyvernemben, tudniillik a -poharazásban ás a kártyajátékban. A pohárkedvelő oly kevéssé -tagadhatja meg hajlamát bizalmas társaságban és jó bor mellett, -mint a kártyás, ha egyszer belekerül a játékba. Két kérő ily módon -csakhamar elárulja magát, midőn Gondosi mindháromnak mintegy -pályázatot nyit, igen kedvező alkalmakat adván nekik. Egyikre -kétségtelenül bebizonyul, hogy kártyás, másik nagy hajlamot mutat a -kedélyes iszogatásra – s mint Gombosi megjegyzi, ez könnyen vezet -észrevétlenül az iszákosságra. A harmadik kérő se nem iszik, se nem -kártyázik. Takarékos, sőt fösvény – talán uzsorás? – Bebizonyul, -hogy e gyanu alapos volt. Mindezen furfangos tűzpróbák -fölöslegesek; mert Gondosi Piroska (Szigligeti Jolán) különben sem -volt legkisebb hajlammal a három kérő egyikéhez is s míg atyja ama -kisértésekben fáradozik, azalatt ő nagy lélektani tapintattal -elidegeniti magától kérőit s ugyszólván kikosarazza apja háta -mögött. <span class="pagenum"><a name="Page_369" id= -"Page_369">-369-</a></span></p> -<p>Gondosi csak most kezdi gyanitani, hogy az ő furfangos leánya -alkalmasint a maga fejétől oszt kosarakat; de hogy mi okból, föl -nem birja fogni.</p> -<p>Piroska pedig egészen tisztában van magával. Ő szereti Gondosi -fogadott fiát, a háznál lakó Illeit (Szerdahelyi). A családapa -annyival inkább észrevehette volna ezt, mivel a fiatalok magok sem -lévén meggyőződve egymás szerelméről, aggodalmak s kölcsönös -gyötrődések közt élnek. De Gondosi az ily symptomákban oly -avatatlan, hogy teljesen meg van győződve, mikép tanulmánya-végzett -fogadott fia elégedett és boldog fogna lenni Piroska nevelőnőjével, -Lenke kisaszonynyal (Prielle Cornelia), e minden tekintetben derék -s még eléggé fiatal hölgygyel. Gondosi tökéletesen boldog, mig -kedvencz terveit táplálhatja. Piroskának egy elfogadható kérőt -előbb-utóbb találni fog s Lenkét Illeihez adja: ők megérdemlik -egymást.</p> -<p>De csakhamar felzavarodik a boldogság oly oldalról, a honnan -legkévésbbé várta volna. Egy látogatóba hozzá ment özvegy -szomszédné elmondja neki, mit beszél a rossz világ, hogy tudniillik -ő, Gondosi, a magát korosnak hivő családapa, nőül akarja venni -Lenkét, a társalkodónőt. S miért ne? Hiszen akár korát nézze, mi -csak harmincznyolcz év, akár tükrét, mely idősbnek nem mutatja, -akár végre saját szivébe tekintsen, melyben a Lenke iránti vonzalom -<span class="pagenum"><a name="Page_370" id= -"Page_370">-370-</a></span> több valamivel a tiszteletnél és -hálánál – ez eszme nem látszik se oly képtelennek, se oly -nevetségesnek, mint első tekintetre hivé. Az özvegy ember e -tünődésének köszönhetjük e mű legsikerültebb jeleneteit. Szigligeti -jól játszta, kivéve, hogy, mint egy bennünket megelőző biráló -megjegyzé, tán fiatalabbnak kell vala e személyt feltüntetnie. Nem -osztozunk egy másik biráló azon ellenvetésében, mintha a -lehetetlenséggel határos lenne, érdeklővé tenni e vén, e bárgyu vén -szerelmest. Nagy szigor a <i>Független</i> tárczairójától ily -lesujtó anathemát mondani a negyvendik évöket be nem töltött -férfiakra.</p> -<p>Gondosi viszonya és ennek kimenetele emlékezetet a <i>Lowoodi -árva</i> Rochesterére és Eyre Jane-ére. Eyre Jane Lenke, e kényes -becsületérzetü nő, azonnal ott akarja hagyni a Gondosi házát, -mihelyt ez szerelmet vall neki. Azonban, bár kevesebb bensőséggel, -küzdelemmel és lélektani erejü motivummal Lenke is eláll -szándékától és Gondosinévá lesz.</p> -<p>Ezalatt Piroska viszonya is szerencsés kifejléshez jut. Illeit, -kit különben is folyvást busit Gondosi édesapai jósága, mit meg nem -bir hálálni, most kétségbeejtő lelkiismeretfurdalások bántják, hogy -jóltevője egyetlen lányával ő, a szegény és magáról nem sokat tartó -ifju, szerelmi viszonyba keveredni elég vakmerő és hálátlan volt. -Hogy a reménytelen és <span class="pagenum"><a name="Page_371" id= -"Page_371">-371-</a></span> hibáztatandó viszonynak véget vessen, -elhatározza, hogy kibujdosik Amerikába. El is indul, csak a -kapufélfától véve bucsut. De Piroska észreveszi távozását s látja -is már, mint halad messze kedvese a sikon. Szerencsére épen egy -rablókat kutató lovas pandur megy el a palánkon kivül, midőn -Piroska szemével kiséri Illeit. A szerelem találékony s Piroska -elhiteti a pandurral, hogy a ki most oly sietve halad, a keresett -rablók közé tartozik. A pandur visszahozza Illeit és kis -podgyászát, épen mikor Gondosi és Lenke között az egyezség -létrejött. Az ifjak bevallják most szerelmüket s Gondosi rendkivül -örül neki. Megdorgálja őket, mért nem vallották be vonzalmunkat; -mert Illeinél szive szerint valóbb kérőt nem találhatott volna -Piroskának.</p> -<p>Ez röviden a mese, ez a cselekvény kivonata, mi még nem -igazolja, miért hivjuk e vigjátékot <i>Eladó lányok</i>-nak. Van -azonban egy epizód, melyben mind e czim jobban van igazolva, mind a -mű tulajdonképeni erkölcsi intentiója jobban kitünik, habár a mese -általános irányával nincs eléggé összhangzásban. A fent emlitett -szomszéd özvegyasszonynak (Szatmáriné) két eladó lánya van, kiknek -számára minden áron vőlegényt szeretne találni s maga e nő is -óhajtaná elvétetni magát Gondosival. Az özvegyasszony özvegyen -marad; de Piroska kérői közül kettő az ő két leányához pártol átal. -Az <span class="pagenum"><a name="Page_372" id= -"Page_372">-372-</a></span> özvegyasszony csak annyiban foly be a -főszemélyre Gondosira, hogy ő figyelmezteti a vigjáték elején a -társalkodónőre. A kifejlésben semmi más része nincs se neki, se -lányainak.</p> -<p>A műben kétféle komikum elemei vannak meg kisebb-nagyobb -mértékben. Egyik a minden áron férjhez menni és férjhez adni akarók -komikuma, mely azonban csak epizód marad. Másik a főszemély, -Gondosi komikuma, kiben épen nem az a nevetséges, mintha vén létére -is szerelmesdit akarna játszani, hanem ellenkezőleg, hogy -korosabbnak véli magát, mint a minő, s ugyszolván méltósága -alattinak vallja szive hajlamát. A kétféle komikus irány rontja a -mű egységét, s vagy egyiket, vagy a másikat kell vala jobban -kiemelni – igy mindkető hiányosan van kivive.</p> -<p>A mi pedig a nevezett komikaibb epizódot illeti, abban a -főszemély, tudniillik az özvegy nő, bár sok jellemző és hatásos -vonással van előállítva, megszünik komikai hatásuvá lenni -tulságosan kirivó magaviselete által. Ha e nőt több észszel áldotta -volna meg a szerző, csak okosságból sem lenne olyan kihivó. Egy -másik alak hatásából is sokat von le, hogy igen együgyünek van -előállitva. Ez a három kérő egyike, ki ivásra árul el hajlamot. A -mi parlagi embereink járatlanok lehetnek a szaloni társalgásban, de -épen elfogulatlanságuknál fogva több józan észt mutatnak, mint -Szolnoki, <span class="pagenum"><a name="Page_373" id= -"Page_373">-373-</a></span> kit Feleki különben jól személyesitett. -Azután szeles jókedvének tulcsapásai oly kifejezéseket adnak -szájába, melyek a mai közönségre rossz hatást tesznek.</p> -<p>Minden fogyatkozása ellenére korántsem tartjuk némely -laptársainkkal oly gyenge, oly értéknélküli műnek, melynek -elfogadásáért a drámabiráló választmány megrovást érdemelne. -Mindenesetre az előadható müvek közé tartozott jelen viszonyaink -között s kerültek már szinpadunkra ennél gyengébb művek, a nélkül, -hogy lapjaink oly szigorral léptek volna fel ellene, mint most e -vigjáték ellen. Az <i>Eladó lányok</i> nem valami jeles mű; de -annyi értéke van, hogy bátran kérjen szigorú igazságtételt s -követelje, hogy iránta is legyenek annyi elnézéssel, amennyivel még -teljesen megbukott drámákat is itéltek, melyben legalább a tehetség -jeleit kétségtelenül felfedezték. <span class="pagenum"><a name= -"Page_374" id="Page_374">-374-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>XI-IK LAJOS.</h2> -</div> -<p class="summary">Dráma 5 felvonásban. Irta Delavigne Kázmér. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 február 23-án.</p> -<p>Delavigne e művét már többször adták szinpadunkon és mindig elég -hatással. Egy drámai cselekvény és hős nélküli mű, és mégis ennyi -hatás! Nem épen mindennapi jelenség, épen azért megérdemel egy pár -szót. XI-ik Lajosban nagyon kevés vagy épen semmi sincs, mi őt -drámai hőssé emelhetné. Ő csak egy beteg, haldokló zsarnok, ki fél -a haláltól, de halálkinjai közt is folyvást uralkodik, lefejezteti -ellenségeit, megcsalja frigyesét, mindenben czélt ér s végre -meghal, lélekben oly kevéssé megtörve, hogy utolsó perczében is -lefejeztetheti Nemours herczeget s egész pathoszszal megáldhatja -Francziaországot, melynek javára annyit áldozott. Hol itt drámai -erős érdek és tragikai hatás? Tudjuk, hogy a nagy bűnök tragikuma -más, mint a nagy tévedéseké, s a szörnyek, egy Richard, Caligula -másként válnak érdekesekké, mint a Coriolanusok és Brutusok. -<span class="pagenum"><a name="Page_375" id= -"Page_375">-375-</a></span> Azonban épen az a baj, hogy Delavigne -sem egy sem más módon nem tudott XI-ik Lajosból tragikai személyt -alkotni. Például, minő nagyszerű és megdöbbentő alak Shakespeare -Richardja. Zsarnok, kegyetlen ő is, de egyszersmind hős és nagyeszü -ember; merészségének, ravaszságának minden sikerül, de minden ujabb -siker közelebb viszi a bukáshoz. A siker tetőpontján, diadalának -mámorában, föltámad ellene minden nemü megsértett érdek, az egész -világ, s ő a romok között küzdve esik el. Hugo Victor Borgia -Lucretiája is szörny, de szenvedélyesen szereti fiát s az anyai -szerelem tisztitó befolyása alatt javulni, emelkedni kezd, azonban -már késő, föltámad ellene multja és saját fiának kardja alatt kell -elvérzenie. Ime hogyan lehet drámai, tragikai személyekké emelni a -szörnyeket és nyomorultakat. XI-ik Lajosban majdnem semmi ilyes. -Egyetlen érdekes vonás benne csak az, hogy betegen is uralkodni -akar, hogy nehezen válhatik meg az élettől, hogy örökké uralkodni -szeretne. De vajon vezeti-e ez valami katasztróf felé? Nem. Minden -épen úgy történik, mintha egészséges volna és senki se várná -halálát.</p> -<p>Delavigne tulajdonkép nem drámát irt, hanem csak történelmi, -lélektani és pathologiai tanulmányt, mely ez érdekességénél fogva -sokkép igénybe veszi figyelmünket és kiváncsiságunkat. Ime a -hatásnak, ha nem is épen a <span class="pagenum"><a name="Page_376" -id="Page_376">-376-</a></span> drámainak, egyik oka. Hogy Párisban -a maga idejében még nagyobb hatással adatott, az igen természetes. -Delavigne e művet 1832-ben irta, tehát a juliusi foradalom után. A -népnek nagy tapssal kellett fogadnia, mert az idősb Bourbon-ág -egyik hőse, a régi királyság egyik képviselője volt benne -gyülöletessé téve. Ime a hatás másik oka, mely többé-kevésbbé most -is, másutt is sokat tesz e mű sikerére.</p> -<p>A cselekvény szintén igen szegény. XI-ik Lajos az utolsó -felvonásban ugyanaz, a mi az elsőben volt, jellemében nincs semmi -fejlődés és drámai érdek. Az egész cselekvény a körül forog, hogy -Nemours herczeg, ki boszut akar állani atyjáért, hogyan -menekülhessen meg a zsarnok dühétől, s utoljára sem menekülhet meg. -Ha XI. Lajos egypár perczczel később hal meg, Nemours nem fog a -vérpadra lépni, azonban ez egypár percz miatt szegénynek meg kell -halnia. Ily külsőség, történetesség határozza el a végkifejődést. A -jelenetekben nincs belső szükségesség, lazul kapcsolódnak össze s -csak arra szolgálnak, hogy XI. Lajos jellemét kellő világitásba -helyezzék. Mintha nem is drámáról volna szó, csak történelmi -rajzról. Azonban, meg kell vallani, hogy e czélra jól vannak -választva és szerkesztve a jelenetek és felhasználva a franczia -romantika minden hatásos eszköze. Delavigne, ki eleinte a franczia -dráma klaszikai iskolájához tartozott, e drámájával <span class= -"pagenum"><a name="Page_377" id="Page_377">-377-</a></span> egészen -átment a másik táborba. XI. Lajos jelleme is egészen a franczia -romantika módja szerint van alkotva. Nagy szerepet játszik benne az -ellentét egész a groteszkig; kár, hogy a szinek igen kiáltók, s a -jellem különböző alkatrészeinek összeolvasztása nem mindenütt -sikerült. Mindemellett e jellem, a mint mondani szokás, jó szerep s -igen háládatos tért nyujt a szinész virtuozitásnak, mi a mű -hatásának harmadik főoka.</p> -<p>Ma is Tóth adta a czimszerepet és a közönség tapsai közt. Ugy -látszik, kedvencz szerepei közé tartozik s nagy gondot fordit reá, -mit teljesen méltánylunk a közönséggel együtt. Azonban a taps mellé -kénytelenek vagyunk egypár megjegyzést is csatolni. Tóth rendesen -inkább a részeket tanulja át és dolgozza ki, mint az egészet, s -innen, hogy egy-egy jelenet tőle majd mindig hatásosb, mint az -egész jellem. Ma is az ő XI-ik Lajosából teljesen hiányzott a -hatalomvágy zord erélye, s ama politikai rögeszme láza, hogy minden -bünt az állam jólétéért követ el, melyekre a költő meglehetős sulyt -helyez. Ő a jellemnek leginkább csak ravaszságát, képmutatását, s -halálfélelmét emelte ki, melyek sikerültek is. Az átmeneteket sem -igen tudta összeolvasztani, kivált ott, hol némi komikai árnyalat -van. Delavigne nem azért tett e jellembe bizonyos komikai adagot, -hogy nevetséget gerjeszszen, hanem, hogy árnyalja <span class= -"pagenum"><a name="Page_378" id="Page_378">-378-</a></span> a -daemonit, mely e jellemnek egyik alkatrésze. Az igaz, hogy ez néhol -a költőnek sem sikerül, de a szinész sokszor enyhitheti s enyhítni -is tartozik a költő hibáját. Tóth épen kitüntette, és ott is, hol a -költő nem volt hibás. <span class="pagenum"><a name="Page_379" id= -"Page_379">-379-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>AZ AUTOMIMIKÁRÓL.</h2> -</div> -<p class="summary">Hugo Károly automimikai előadása az Európa -teremében 1863 február 26-án.</p> -<p>Mi az automimika? Egy uj müvészet, Hugó Károly ur találmánya, -mely sem szinészet, sem művészi felolvasás, hanem mindenikből -valami; szóval az midőn valaki kiáll jelmezben és játszik egyszerre -öt-hat személyt, egész drámát. Mi nem hiszünk ez uj müvészet -jogosultságában. Mi szükség oly müvészetre, mely a szinészet -hatását igyekszi elérni, de nincs hozzá elég eszköze s épen ezért -nem idézhet elő illusiót, legyen bármily nagy tehetség az előadó? -Mi szükség a müvészi felolvasás határait mind kijebb terjeszteni, -egészen a szinészetbe olvasztani, s veszélyeztetve azt a hatást, -melyet ez eszközénél fogva elérhet, kapkodni olyan után, a mi -elérhetetlen.</p> -<p>A szinészet több ember szenvedélye által előidézett cselekvényt -ábrázol, s ugy, mintha minden ép előttünk történnék meg. A -legtökéletesebb illusiót igyekszik felkelteni, s erre nézve -<span class="pagenum"><a name="Page_380" id= -"Page_380">-380-</a></span> felhasznál mindent, egész a -diszitmények- és jelmezekig. Most előáll az automimikus egy ember -jelmezében s azt kivánja tőlünk, nézzük őt több embernek, ebben a -pillanatban öregnek, a másikban ifjunak, most férfinak, majd nőnek, -holott ez illusio előidézésére csak egyetlen eszközzel rendelkezik, -a hanggal. A müvészi felolvasás, a mint azt Tieck gyakorolta és Boz -Dickens ujra divatba hozta, sem előttünk történő cselekvényt, sem -élő személyt nem kiván ábrázolni. A mint a neve mutatja, csak -felolvasás. De abban különbözik másnemü felovasástól, hogy a hang -és szavalat által némi mérsékelt s épen nem szinészies tag- és -arczjáték kiséretében, jellemzetesen igyekszik kiemelni a személyek -helyzeteit és szenvedélyeit, mi sokkal hatásosbbá teszi a müvet, -mintha magunk magunkban olvasnók. Az automimikus megveti a -felolvasó egyszerü polgári ruháját, eldobja a könyvet, jelmezbe -öltözik, azonban képtelen lévén a szinészszel versenyezni, -egyszersmind megrontja a felolvasó egyszerü hatását is, a nélkül, -hogy valami egyébbel birná pótolni.</p> -<p>Ez ugyszólva előleges nézetünket az automimikáról csak -megerősiti Hugó ur előadása. Az a két rész volt benne -legsikerültebb, melyek tulajdonkép szinészeti monológok: -Nostradamus jelenése a <i>Pokoli szinjáték</i>-ból s Apolló -segélyül hivása. A valóban automimikus rész: néhány <span class= -"pagenum"><a name="Page_381" id="Page_381">-381-</a></span> jelenet -<i>Brutus és Lucretia</i> czimü tragédiából csekély hatást tett, -bár Hugó ur szépen és jellemzetesen igyekezett szavalni. Őszinte -tanácsunk az: vagy csak monológokat játszik Hugó ur jelmezben s igy -küzdjön a szinen koszorujáért, vagy pedig polgári ruhában üljön az -asztalhoz s igyekezzék felülmulni Tiecket és Dickenst. Az -automimika számára nem teremhet koszoru, legfeljebb csak akkor, ha -Thespis korába esnék vissza a drámai müvészet, de ekkor is mihamar -előállana Aischilos és Sophocles reformja. <span class= -"pagenum"><a name="Page_382" id="Page_382">-382-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>EGY UJ SZINMÜTÁR.<a name="FNanchor_26" id= -"FNanchor_26"></a><a href="#Footnote_26" class= -"fnanchor">26)</a></h2> -</div> -<p>Ez ujonnan megindult szinmütár, épen mint a régi, eredeti és -forditott szinmüveket közöl. Szigligeti <i>Béldi Pál</i> czimü -szomorujátéka nyitja meg a gyüjteményt, melyet Sardou <i>Jó -barátok</i> szinmüve követ, forditva Szerdahelyitől. Örvendünk e -vállalatnak már csak azért is, mert kezdett kimenni divatból a -szinmüvek kinyomatása s a dráma mintegy megválni látszott az -irodalomtól. Talán e körülmény volt egyik oka annak, hogy -tiz-tizenöt év óta az irodalom egyik ágában sem lehetett oly kevés -gondot és csint tapasztalni, a nyelvre nézve, mint épen a -drámákban. Némelyik szinmüiró nem is irt, csak beszélt, mintha az -utczán fecsegne s majdnem mindegyik csak a szinpadon kivánt babért -aratni s nem egyszersmind az irodalomban is. Régebbi költőink csak -az olvasóknak irtak, az ujabbak nagyrészt csak a nézőket tartják -szem előtt. Mindkettő veszélyes <span class="pagenum"><a name= -"Page_383" id="Page_383">-383-</a></span> egyoldaluság. Az -ugynevezett költői hatás éppen oly keveset ér, mint a szinpadi; a -drámai hatás a valódi, a mely olvasót és nézőt egyaránt elragad. A -rhetori pathosz vagy épen dagály hanyatlásán nincs mit örvendenünk, -ha helyette drámáinkban az utczák nyelve és köznapiság akarnak -uralkodni. Reméljük, hogy e szinmütár is segélni foja a drámának -közelebb hozását az irodalomhoz, kivált ha a szerkesztő egy kissé -szigoru lesz nemcsak az eredeti, hanem a forditott munkák -megválogatásában is. <span class="pagenum"><a name="Page_384" id= -"Page_384">-384-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>TARTUFFE.</h2> -</div> -<p class="summary">Vigjáték 5 felvonásban. Irta Molière. Előadatott -a Nemzeti Szinházban 1863 márczius 9-én.</p> -<p>E művet csak úgy hirtelenében rántotta elő az igazgatóság Kövér -<i>Kiadó szállása</i> helyett, melynek ez este kellett volna -először szinre kerülni. Talán ez volt oka, hogy az előadás sokkal -kevésbbé sikerült, mint rendesen. Csak Kövérné és Tóth tettek -kivételt. Az első Elmirát játszotta nagyon jó kedvvel. Különösen -örültünk, hogy alig lehetett észrevenni szavalatán azt a vontatott, -éneklő hanghordozást, mely e jeles szinésznőnknek annyira -árnyoldala. Tóth a czímszerepet adta. Kár, hogy ő a jellemet inkább -csak külső, mint belsőkép fogja föl s itt is némi túlzott fogásokra -fekteti a fősulyt. Örömest ereszkednénk e jellem, valamint Tóth -játéka fejtegetéseibe s ezt a legközelebbi alkalommal, midőn több -időnk és terünk lesz reá, meg is teszszük, most hadd bíráljunk egy -más szinészt, <i>Magyar Sajtó</i> czímű bohózat egyik komikus -alakját.</p> -<p>Nem azon vádakra és élczekre akarunk felelni, <span class= -"pagenum"><a name="Page_385" id="Page_385">-385-</a></span> -melyeket a <i>Magyar Sajtó</i> ujdonságírója és kritikusa kivált -egy hét óta a <i>Koszoru</i> ellen szór. Nincs okunk óhajtani, hogy -a <i>Magyar Sajtó</i> jó véleménynyel legyen rólunk. Hadd higyje, -hogy a <i>Koszoru</i> a nyegle irodalmi vállalatokat pártolja, hogy -csak oly írókat dicsér, a kikre féltékeny nem lehet, s a valódi -tehetséget elnyomni igyekszik, például Vajda Jánost, kinek -handabandás röpiratait még <i>Figyelő</i> korában nem méltányolta. -Zilahy Károlyt, a kit nem tartott oly nagy kritikusnak, mint a -boldogult <i>Csarnok</i> és Bajza Jenőt, kiről nem mondott se jót, -se rosszat, csak az ő érdekében sajnálta, hogy színre kerülendő -drámáját pajtásai oly nagyon magasztalják s így túlkövetelővé -teszik irányában a kritikát és közönséget egyaránt. Hadd higyje ő -mindezt. Ilyesmit örömest szó nélkül hagyunk, nyugodtan eltűrünk, -de Molière egyik remekműve felett valaki oly könnyedén és -tudatlanul pálczát törjön, azt már nem tűrhetjük el még a <i>Magyar -Sajtó</i>-tól sem.</p> -<p>A <i>Magyar Sajtó</i> kritikusa nem tartja szerencsés -választásnak <i>Tartuffe</i> színrehozatalát s e művet épen nem -számítja a Molière sikerültebb darabjai közé. Még eddig Molièrenek -mind bámulói, mind ócsárlói e következő öt művét tartották legfőbb -műveinek: <i>L’École des Femmes, Tartuffe, Le Misantrope, L’Avare, -Les Femmes savantes</i>. <span class="pagenum"><a name="Page_386" -id="Page_386">-386-</a></span></p> -<p>A ki <i>Tartuffe</i>-öt gyönge műnek tartja, Molièrenek minden -nevezetesebb művét gyöngének kell tartania; nagyjában mindeniken -ugyanazon szellem vonul át s jellem, mese, szerkezet tekintetében -is édes testvérek. Nem érthetni hát, hogy a <i>Magyar Sajtó</i> -miért nevezi Molièret nagy költőnek. Ha <i>Tartuffe</i> gyönge -darab, Molière sem valami derék költő. S miért gyönge mű -<i>Tartuffe</i>? Azért, mondja a <i>Magyar Sajtó</i> kritikusa, -mert az akkori viszonyokra illett, azon légkörnél fogva, melyet -XIV. Lajos és Maintenon asszony szenteskedése az akkori -társadalomnak teremtett, minden vonása az életből volt véve, életbe -vágott, semmi sem volt túlozva, de most Tartuffe torznak és az -undorítóig kétesnek tetszik előttünk. Mi úgy tudjuk, hogy Molière e -művet 1667-ben írta, midőn se XIV. Lajos, se Maintenon aszszony még -nem voltak oly szenteskedők, mint később. Furcsa is lett volna, -hogy a király és kedvese kigunyoltatni engedjék magokat épen -Molière-től, a ki kegyöktől függött.</p> -<p>A darab adatását épen a király rendelte el némely udvaronczai -ellenére. Molière 1673-ban halt meg, XIV. Lajos 1715-ben, így több -mint harmincz év után s leginkább csak utolsó éveiben volt -szenteskedő, sőt a franczia kritikusok épen azt jegyzik meg, hogy -Molière mintegy ösztönszerüleg, a lángész jós tehetségénél fogva, -előre érezte azt a vészt, mely a király <span class= -"pagenum"><a name="Page_387" id="Page_387">-387-</a></span> -uralkodásának végét megrontja. A mi azt illeti, hogy -<i>Tartuffe</i> a mostani korra nem illik, ezen az állításon -mindenki nevetni fog, ki csak felületesen ismeri is Francziaország -és Európa viszonyait. Hisz a mai franczia vígjátékköltők is -meg-megkísérlik az ily alakok rajzolását, habár sokkal kevesebb -szerencsével mint a <i>Magyar Sajtó</i>-nak a -<i>Corpus-juris</i>-sal együtt elavult Molièreje. Igaz, hogy a -korviszonyok változtával a képmutatásnak és szenteskedésnek más, s -a napi események szempontjából érdekesebb formái is vannak, de hogy -a Molière alakja örökké élő marad, mert az emberi szív mély -tanulmányán s a művészet varázsán alapszik. Csak az tagadhatja, ki -nem ismeri az emberi szivet s nincs elég érzéke a művészet magasabb -elveihez. Így elavult Macbeth, Othello, Falstaff is, mert a mai -társadalomban más módosulással nyilatkoznak azok az emberi örök -szenvedélyek, melyeket Shakespeare bennök kifejezett. De ily -szempontból is megállja a sarat. Ma is közelebb áll az élethez, -mint sok más halhatatlan költő halhatatlan alakja.</p> -<p>«Azonban – folytatja a <i>Magyar Sajtó</i> kritikusa – épen -mivel a mű iránya és alapgondolata az élettel oly közel -érintkezésben állott, a költő nem lehetett képes a komikum -szemlélődő színvonalára emelkedni, a szatira támadó álláspontján -maradt; továbbá ugyanazon okból a <span class="pagenum"><a name= -"Page_388" id="Page_388">-388-</a></span> széptani helyett -szükségeskép és mindenekelőtt erkölcsi tanulságra kellett -törekednie. Ezzel műve hatását és sokáig tartó kapósságát -biztosította, de belbecsét megfélegesítette.»</p> -<p>Ebből először is az a tanulság, hogy a vígjátékköltő oly tárgyat -ne válaszszon, mely az élettel közel érintkezésben áll, mert -szükségkép gyönge vígjátékot fog írni. Ez épen olyan új tan, melyet -teljességgel nem értünk, valamint a komikum szemlélődő színvonalát -sem. Még azt sem foghatjuk meg, hogy idézhet elő valaki hatást -csupán erkölcsi tanulsággal. Azt tudjuk, hogy a drámaíró -ideig-óráig pótolhatja a drámai hatást holmi szinpadi fogásokkal, -szemfényvesztő bonyolódással, a közönség szenvedélyeinek való -hízelgessel, de hogy egy dráma két századig fenntartsa magát -pusztán erkölcsi prédikáczióval, ez új tény az irodalmak -történetében. Továbbá az is furcsának tetszik előttünk, hogy a -<i>Magyar Sajtó</i> kritikusa Tartuffe alakját undorítónak nevezi, -megtagad tőle minden komikumot, mégis alább a czímszerep parodikus -vonásairól beszél, holott a parodia az alsóbbnemű komikumhoz -tartozik. E zagyvalékkal tulajdonkép nem egyebet akart mondani, -csak nem volt reá képes, mint azt, a mit a németek már untig -elcsépeltek, hogy tudniillik Molièreben néha a szatirai elem -túlsúlyra kap s inkább philosoph és moralista, mintsem kellene. -Azonban <span class="pagenum"><a name="Page_389" id= -"Page_389">-389-</a></span> a <i>Magyar Sajtó</i> -szerencsétlenségére a philosophálás és moralizálás vádja -legkevésbbé illik a <i>Tartuffe</i>-re, a mi pedig a szatirai -elemet illeti, a jó németek még eddig nem tudták megmérni, hány -nehezék szatirai elemet bír el a komikum, melyet ily elem nélkül -képzelni épen oly bajos, mint a humort.</p> -<p>Annyi bizonyos, hogy Molière tudott a burleszkhez, a könnyedébb -vígjátékhoz is, de itt nem állapodott meg, egy magasb genret -igyekezett megteremteni. A fensőbb vígjátékot, melyben őt eddig még -senki felül nem multa. Az tehát a kérdés, jogos-e e genre, -sajátképen a Molière vígjáték?</p> -<p>A világ és a legnagyobb kritikusok elismerték, épen azért nem -volna bajos igazolnunk. Azonban igen hosszas lenne, inkább -világhírű kritikusokhoz utasítjuk a <i>Magyar Sajtó</i> kritikusát, -kiktől jobban megtanulhatja mint tőlünk. A <i>Magyar Sajtó</i> -kritikusa mindezzel még nem elégszik meg, mindent le akar húzni -szegény Molière <i>Tartuffe</i>-jéről. «Különben a tárgy – -folytatja – a szerző tolla felett annyira uralkodott, hogy még a -hatás szokásosabb eszközeit sem kívánta fölhasználni. -<i>Tartuffe</i>-nek meséje alig van, szerkezete pedig nem állja ki -a bírálatot. Minden bonyolulat és megoldás a hallgatózás simplex -eszméjére van építve.»</p> -<p>Ugyan mi van hát jó e darabban? Úgy látszik <span class= -"pagenum"><a name="Page_390" id="Page_390">-390-</a></span> semmi, -csak morál. Egy oly műről mondani, hogy nem állja ki a bírálatot, -midőn Molière főműveit a forma és szerkezet tekintetében még -ellenségei is mintaszerűknek ismerik el! Hát még az, hogy minden -bonyolulat és megoldás a hallgatódzás simplex eszméjére van építve! -Az tehát nem tartozik a dologhoz, hogy Tartuffe szerelmes Elmirába, -hogy a férj vakon hisz Tartuffeben, hogy Elmira cselt vet -Tartuffenek és elbujtatja férjét, ki aztán kihallgat mindent? Ez -mind semmi, csak simplex hallgatózás. O beata simplicitas! Ha már a -<i>Magyar Sajtó</i> Molière ellen akart írni, miért nem támadta meg -azért, hogy inkább typusokat rajzol, mint egyéneket; legalább -valami olyast mondott volna, a mi igaz, bár magában még nem dönti -meg Molière nagyságát. Ha épen <i>Tartuffe</i>-t akarta megtámadni, -miért nem támadta meg az utolsó jeleneteket, a végkifejlést, mely -legalább vitás pont. Vagy végre, miért nem nyitotta föl Schlegelt, -ki azt hitte, hogy második Lessing lesz, ha sárba tiporja Molièret; -ő legalább a sok nem igaz közt mond igazat is, legalább nem -logikátlan és ki tudja fejezni magát. Ha <i>Magyar Sajtó</i> -kritikusa egy pár könyvet forgat, még egyebet is elkerül, nem fogja -czikke végén a romanticismus vígjátékírójának nevezni Molièret, a -mi nagy tudatlanság.</p> -<p>Moliére és romanticismus! <span class="pagenum"><a name= -"Page_391" id="Page_391">-391-</a></span></p> -<p>Úgy látszik, a <i>Magyar Sajtó</i> azt hiszi, hogy a görög és -latin költészeten kívül a többi mind romantikus; úgy látszik, hogy -semmit sem hallott a franczia költészet classikai iskolájáról, -melynek Molière épen oly hőse, mint Racine és Corneille. És egy ily -kritikus mer pálczát törni Molière <i>Tartuffe</i>-je fölött, egy -ily tudós nevezi a Kisfaludy Társaságot tudatlannak! De legyünk -csendesen. A <i>Magyar Sajtó</i> szerkesztője kimondta, hogy a -politikában nincs szükség tudományra, tapasztalatra, elég a vak -ösztön. Csoda-e, ha dolgozó társai mesterök bölcs mondását az -irodalomban is követik? <span class="pagenum"><a name="Page_392" -id="Page_392">-392-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>KIADÓ SZÁLLÁS.</h2> -</div> -<p class="summary">Vigjáték 3 felvonásban. Irta Kövér Lajos. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 márczius 11-én.</p> -<p>Sajnáljuk, hogy Kövérnek ez az új vígjátéka teljességgel nem -jelöl haladási pontot pályáján, sőt meg kell vallanunk: a <i>Kiadó -szállás</i>-ból még az is hiányzik, a mit eddigi jobb vígjátékaitól -legszigorúbb birálói sem tagadtak meg. Értjük az elevenséget élénk -menetet s a technikai jártasságot.</p> -<p>E művében is van ugyan egy pár élénk jelenet, jó ötlet, de csak -úgy mellesleg, az egész nagyon vontatott, lassú menetű s oly -epizódokkal terhelt, melyek legfeljebb regényben lehetnek helyökön, -de nem drámai műben. Ilyen például a Stahlmajerné titkára és -cselédei közötti jelenet, mely egy lépést sem viszi a cselekvényt -előre, sőt még csak nem is világosítja. A szobaleány és Gombási is -szükségtelen személyek, s bohóskodásuk, mely a cselekvényre semmi -befolyással nincs, igen sok tért foglal el. Magában a -főcselekvényben <span class="pagenum"><a name="Page_393" id= -"Page_393">-393-</a></span> is sok a szószaporítás, nyújtás; a -nagybátya első átöltözködése elmaradhatott volna, elég lett volna a -második is, természetesen ahhoz idomított változtatással. Szóval -abból, a mit e műben valódi cselekvénynek lehet nevezni, legfeljebb -egy egyfelvonásos vígjáték telt volna ki.</p> -<p>Kövér régebbi műveiben sok szinpadi jártasságot tanusított, a -jellemzés soha sem volt ugyan erős oldala, a mélyebb komikum felé -sem törekedett, de értett a mulatságos helyzetek föltalálásához, -tudta a jeleneteket arányosan felosztani, s a cselekvényt sebes -folyamban peregtette le, ha mindjárt nem erős lélektani alapon is. -E vígjátékából mindez hiányzik; e mellett úgy tetszik nekünk, -mintha régibb hibái megnagyobbodtak volna. A <i>Kiadó szállás</i> -jellemrajzáról alig lehet szólani. A költő egy csoport egyént -kapott föl az életből, de még nagyjában sem tudta átalakítani s -félig-meddig sem lehelt beléjök benső életet. Attól a hordártól, -kit a rendezőség az utczáról hivott be, hogy a szinpadon a -nagybácsi után vigye holmiját, a költő személyei csak annyiban -különböznek, a mennyiben némelyik jó vastagon egy kis regényes vagy -bohózatos mázzal van bevonva. Néha azt hittük, hogy az utczán -vagyunk, csak holmi <i>Veszedelmes nagynéne</i>-féle átöltözködések -s némi torzképes tréfák juttatták eszünkbe a szinházat.</p> -<p>Azonban mindez sokkal megbocsáthatóbb, <span class= -"pagenum"><a name="Page_394" id="Page_394">-394-</a></span> mint -az, hogy a szerző Rejtei urat, a szerelmest, az írót, a kit oly -szép színben kiván felmutatni, meglehetős hitvány fráternek festi. -Ez az ifju Stahlmajernétől, a kivel viszonya volt, Csillagné -javára, kit el akar venni, kierőszakolja azt a százezer forintot, -mely Stahlmajer szinlett csődje miatt fizetetlen maradt, még pedig -azzal a fenyegetéssel, hogy különben hozzá írt szerelmes levelét -közölni fogja férjével. Szóval Rejtei lovagiassága nagyon gyanús -vagy már egyáltalán nem is gyanús, hanem ellenkező színben tűnik -fel.</p> -<p>Az iró legkedveltebb alakjának jellemzésével nem azt éri el, a -mit akar, hanem épen az ellenkezőt. Így vígjátéka sem igazi -vígjáték, csak néhány mulatságos jelenetnek sorozata. <span class= -"pagenum"><a name="Page_395" id="Page_395">-395-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A KÁRTYAVETŐNŐ.</h2> -</div> -<p class="summary">Dráma 5 felvonásban, előjátékkal. Irta Séjour -Victor, forditotta Feleki Miklós. Előadatott a Nemzeti Szinházban -1863 márczius 23-án.</p> -<p>Holmi alsóbb rendű szinpadok számára való franczia szinmű, -melyet szerzője alkalmasint akkor írt, midőn a Mortara-féle eset -foglakoztatt a közfigyelmet s így kedvező alkalom nyilt a közönség -kiváncsisága kizsákmányolására. Hosszú és unalmas mű, melyben van -ugyan elég mesterkedés, de annál kevesebb valódi költészet.</p> -<p>Géméa, zsidónő férjével együtt örökségi ügy miatt elutazván, még -csecsszopó lánykáját Márthánál hagyja, kinek férje a tengerészetnél -szolgál. A lányka megbetegszik; Mártha gondosan ápolja, sőt -gyógyulásáért Istenhez könyörögvén, fogadást tesz, hogyha a gyermek -megél, megkeresztelteti. A gyermek felgyógyul. Mártha teljesíti, a -mit fogadott, végrehajtatja a keresztelést az <i>Annunciata</i> -kolostorban, honnan <span class="pagenum"><a name="Page_396" id= -"Page_396">-396-</a></span> egy magasrangú hölgy magával viszi a -gyermeket és sajátjának fogadja. Az anya haza jő s nem találja -gyermekét. Mártha csak annyit vall meg, hogy megkereszteltette, de -arról, hogy a ki az a hölgy, ki sajátjának fogadta, mélyen hallgat. -Az apa is megjő, mindketten reá támadnak. Mártha ijedtében szörnyet -hal és titkát sírba viszi. A zsidónő elindúl a világba keresni -gyermekét.</p> -<p>Ennyi az előjáték, mely meglehetős szükségtelen rész ugyan, mert -magába a darabba, mint multat, bele lehetett szőni, de mindamellett -legjobb az egészben. Legtöbb benne a drámai fejlődés és költői -igazságszolgáltatás. Mártha fogadalmából, mely jól van motiválva, -önként foly az egész bonyodalom. A zsidónőt, ki nyereségvágyból -utazik el, mintegy nemezisként éri leányának elveszte, míg Mártha -halála a megrablott anya elégtételeként tűnik föl, noha nagyon -materialistikus eszközzel van rajzolva, mert ha jól vettük ki, -Mártha nem annyira a belküzdelem és ijedtség szorongatásai között -hal meg, mint inkább azért, hogy mint szoptatós nőnek, a tej a -fejébe megy. A többi részben, a tulajdonképi drámában, ennyi sincs, -az egész egy csoport drastikus esemény gyuradéka, melylyel a szerző -nem egyebet czéloz, mint kínozni a kedélyt, ha ugyan a nézők elég -együgyűek kínoztatni magokat.</p> -<p>A dráma mintegy tizenhét-tizennyolcz évvel <span class= -"pagenum"><a name="Page_397" id="Page_397">-397-</a></span> -kezdődik később. Genuában vagyunk. Mártha fia Ottavió, kit anyja a -Géméa bosszuja elől atyjához a hajóra küldött volt, már házasulandó -fiatal ember, Doriani gróf, atyja érdemei következtében, ki -egyszerű tengerészből admiral lett. A zsidó lány, keresztyén néven -Paula, Lomellini herczegné leánya és Ottavio arája. Géméa -kártyavetőnő lett, nem szükségből, mert gazdag, hisz egyik -rokonától milliókat örökölt, hanem mert azt hiszi, hogy úgy -sikeresebben felkutathatja elveszett lányát. Egy csoport részint -szükségtelen, részint hosszura nyujtott jelenet után Géméa -megismeri a herczegnében, ki hozzá kártyavettetés ürügye alatt -pénzkölcsönért jött, azt a nőt, kinek uti kocsijában, mindjárt a -Mártha halála után, reá ismert volt lánykájára, kit megtámadván, -meg is sebzett körmével, de a ki aztán sebesen elhajtatott, s azóta -egész mostanig szeme elébe nem került. Géméa szobájába zárja a -herczegnét, leányához rohan a herczegi palotába, elmondja, hogy ő -az anya, mit azonban Paula nem hihet. Ezalatt Ottavio egy -becsületes gazemberrel, Rucchionival, ki az egész darabban sokat -lábatlankodik, kiszabadítja a herczegnét. Géméa felszólitja őt, -hogy esküdjék meg Paulára, mint saját gyermekére; a herczegné kész -a hamis esűre, de minél inkább közeledik a térdeplő szent képéhez, -annál inkább elhagyja ereje, nem tud hamisan esküdni s Paula -meggyőződik, <span class="pagenum"><a name="Page_398" id= -"Page_398">-398-</a></span> hogy ő csakugyan a kártyavetőnő leánya. -Géméa magával viszi megtalált gyermekét, Génua legszebb palotáját -veszi meg számára, mindennel elhalmozza, a mit csak pénzen -szerezhetni, de Paula nem boldog. Anyja azt kivánja, hogy azt a -nőt, kit eddig anyjaként szeretett, gyűlölje vele együtt. Paula nem -gyűlölheti, de ami több, valódi anyját sem szeretheti úgy, a mint -ez kivánná. A herczegné látogatása heves összeütközésre ad -alkalmat. Mindkét nő magának követeli a lányka szivét; egyik -szülési fájdalmait hozza fel, a másik nevelési gondjait; amaz -Izrael istenére hivatkozik, ez keresztyén vallására emlékezteti. A -két anya küzdelmei közt a szegény leány ereje megtörik és megőrül. -Az orvosok nem birnak segíteni a bajon, azonban segít ő maga magán, -a mennyiben látomásai vannak és fölfedezi az egyedüli orvosszert, -mely őt meggyógyíthatja, a mi nem egyéb mint az, hogy két anya -béküljön ki és szeresse egymást. Az anyák kibékülnek, Paula -meggyógyul és végre valahára mintegy féltizenegy óra felé, a -függöny legördül.</p> -<p>Az ember azt hitte, hogy a gyermekét nem találó anya Mártha -fián, Ottavión igyekszik boszut állani, s az ez által fölidézett -nemezis alatt vész el, mind maga, mind leánya, mind a herczegné. -Így kellett volna fejleszteni az eseményeket, azonban a szerző -másnemű hatást <span class="pagenum"><a name="Page_399" id= -"Page_399">-399-</a></span> vadászott. Tudta, hogy közönsége előtt -kedvesb a kalandos és érzékeny, mint valószínű és költői. Neki -kinozni kellett az ártatlan leányt, mert ez megható; rajzolni egy -herczegnét, a ki nagyon affectálja az anyai szeretetet, melyet oly -mértékben teljességgel nem érezhet, mert ez curiosum, és végre -kibékíteni a bosszút lihegő zsidónőt, mert a sok köny után jól esik -egy kis vidámság. Egyébiránt az egész darabból csak az a tanulság, -hogy az ember ne igyekezzék zsidóhölgynek születni, mert könnyen -két anyára tehet szert, kik szeretetökkel megőrjíthetik, s nem -mindenki lehet oly szerencsés, mint Paula, hogy belőle hamar -kigyógyuljon.</p> -<p>Néhány jelenést kiválón megtapsolt a közönség, de ez nem a -költőt illette, hanem Jókainét, ki Géméa szerepét kitünően -játszotta. Hogy a közönség nem igen kedveli e darabot, onnan is -kitetszik, hogy másnapi ismétlésére kevesebben jelentek meg. Nem -búsulunk érte; a Nemzeti Szinház közönségének jó, ha van egy kis -önérzete, s többre becsüli magát a Porte-Saint-Martin közönségénél. -<span class="pagenum"><a name="Page_400" id= -"Page_400">-400-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>GRITTI.</h2> -</div> -<p class="summary">Tragédia 5 felvonásban. Irta Szigligeti Ede. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 április 1-én.</p> -<p>Bartók Klementina kisasszony az anya szerepében lépett fel, mint -olyan, ki első kísérletét teszi. Megvalljuk őszintén, hogy első -kísérletet nagy szerepben épen oly kevéssé kedvelünk, mint -tanácsolunk. Még ott is, hol színészi conservatorium van, nagyon -rendkívüli és sebesen fejlődő tehetség legyen az, ki egyszerre a -legnagyobbszerű szerepekben lép föl. Hát nálunk, hol a leggondosabb -előkészület is csak nagyon hiányos és egyoldalú lehet! Mi jobbnak -tartjuk, ha a kezdő szinész vagy szinésznő némi tájékozó -előkészület után kis szerepekben teszi első kísérleteit, s -fokozatos gyakorlat mellett folytatja tanulmányait. E módszert, -kivált nálunk, számos ok és körülmény támogatja. A szinpadi és -közönség előtti gyakorlat többet ér mindennél, ha a kezdő folyvást -figyelemmel kiséri a közönséget, önmagát s fejteni igyekszik -tehetségét. Egy pár <span class="pagenum"><a name="Page_401" id= -"Page_401">-401-</a></span> kis szerepben, ha jól megtanul mozogni -vagy csak állani is, már nagy tanulmányt tett. A kisebb szerepeket -könnyebben és teljesebben feldolgozhatja s ha némi sikert vív ki, -mintegy magától fejlik tehetsége, fokozatos örömben és haladásban; -ez mind az ő kedélyére, mind a közönségre a legjobb hatással van. A -nagy szerep nagytehetségű kezdőnek is ritkán sikerül, nem is -említve, hogy vannak lassan fejlődő tehetségek. A sikertelenség -vagy félsiker hamar lehangolja a kezdő szinészt, s ami annyira -veszélyes, könnyen elégületlenné teszi – nem magával, a mi nem -volna nagy baj, hanem az egész világgal. Az ilyen mindjárt a -félreismeret lángész szerepét játszsza, s azt hiszi, hogy a nagy -dícsvágy annyi, mint kifejlett nagy tehetség, kész művészet, a mi -pedig, legalább egyelőre, nagy hátrányára van tehetsége -fejlődésének. Még nagytehetségű kezdő szinész is könnyen csalódik -azon szerepkörben, melyet magának választott s csak sikertelen -küzdelmek után fedezi föl valódi hivatását. Bármily tehetségű -szinész, kisebb szerepekben kezdve pályáját, e veszélyeknek és -csalódásoknak sokkal kevésbbé van kitéve; semmit sem koczkáztat -vagy játszik el. Ha nagy jövője van, biztosabban közeledik feléje, -ha a sors szerényebb kört mutatott ki számára, könnyebben beléje -találja magát, jobban megfelel neki. S vajon van-e művészet, -<span class="pagenum"><a name="Page_402" id= -"Page_402">-402-</a></span> melyen másod- és harmadrangú művészekre -nagyobb szükség legyen, mint épen a szinészin?</p> -<p>Ezek az általános nézetek semmire sem illenek inkább, mint -Bartók kisasszony első fölléptére. Nem mondhatni, hogy őt a -természet pazarul áldotta meg, bár nem volt hozzá épen mostoha. Jó -szinpadi alak, hangja nem igen kellemes vagy nagyterjedelmű, arcza -sem kiválóan kifejező, de mindkettő olyan, mely nem teszi -alkalmatlanná a színésznői pályára. Mint halljuk, már egy év óta -tanul, s íme, alig tudott többre menni, mint fennakadás nélkül -elmondani szerepét. Az érzések és indulatok árnyalatairól nála még -szó se lehet; az öröm és fájdalom egypár stereotyp kifejezése -mindaz, mit művészetkép nyújtani képes. Szavalata a hangnak -egyhangú felemelése és leeresztéséből áll; állásában, mozdulataiban -semmi kifejezés és biztosság. Ha ezelőtt néhány hónappal egy pár -jelentéktelen szerepben lépett volna föl, s úgy próbálkozott volna -meg némi jelentékenyebbel, de akkor sem ily nagygyal, inkább -ítélhetnénk tehetségéről. Most, ha e nagy szerepből ítélnők meg őt, -könnyen igazságtalanná válhatnánk, mert meg kellene tagadnunk tőle -a tehetséget s legföljebb csak szorgalmát dicsérhetnők meg. Neki -lehet tehetsége s talán jó szinésznő is válhatik belőle, de ha -folyvást ily nagy szerepeket játszik, bajosan fog boldogulni. -<span class="pagenum"><a name="Page_403" id= -"Page_403">-403-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>COUQUI CLAUDINA VENDÉGSZEREPLÉSE.</h2> -</div> -<p class="right">1863 április 10-én.</p> -<h3>I.</h3> -<p>E kitünő művésznőt nem előzvén meg épen világhír, némi -elfogultsággal kelle megküzdenie. Azonban mindjárt első fölléptével -meghódította a sziveket. Azóta mind emelkedőben a tetszés s úgy -látszik, hogy sokkal mélyebb hatást tett közönségünkre, mint a hogy -rendesen a tánczosnők szoktak. Mind ezzel nem akarunk valami -hallatlant mondani. Megengedjük, hogy azok a híres művésznők, kik -tiz-tizenöt év alatt nemzeti színpadunkon szerepeltek egy s más -tekintetben felülmulták Couquit, de nem hiszszük, hogy közülök -bármelyik jobban értett volna nálánál ahhoz, hogyan kell eszméket, -érzéseket, szóval egy egész drámai cselekvényt kifejezni -tánczmozdulat és arczjáték által.</p> -<p>Talán némelyek mosolyogni fognak, hogy mi a balletben is drámai -felindulást keresünk s tánczosnőt szinésznői oldalról méltánylunk. -Tulajdonkép nekünk volna okunk mosolyogni <span class= -"pagenum"><a name="Page_404" id="Page_404">-404-</a></span> azokon, -kik a balletet nem tartják egyébnek, mint jelentekre osztott bálnak -vagy pusztán a legnehezebb tánczképletek mutatványainak. A -balletnek is drámai cselekvényt kell kifejezni; a különbség a dráma -és ballet közt leginkább csak az, hogy ez utóbbi szó helyett zene -kiséretében táncz, arcz- és tagjáték által fejezi ki az emberi -szenvedélyeket.</p> -<p>A balletszerző oly mesét keres s oly jelenetekből alkotja össze -a cselekvényt, melyeket táncz, tag- és arczjáték által könnyen -megértethetni. A zene, táncz, arcz- és tagjáték öszhangzata a -cselekvénynyel alkotja a valódi balletet, minélfogva a -ballettánczosnő művészetét egy jó részben az határozza meg, vajon -képes-e a lélekállapotokat bájjal és jellemzőn kifejezni. A -legszebb táncz, a legbájosabb mozdulat csak fél értékű a balletben, -ha nem a kivánt eszme és érzés kifejezése. Innen magyarázhatni meg, -hogy Elsler soha sem volt képes egészen felülmulni az első -Taglionit, ki a balletben az arcz- és a tagjátékra, szóval a drámai -kifejezésre, annyi súlyt fektetett.</p> -<p>E szempontból kiváló méltánylatot érdemel vendégművésznőnk. -Mozgékony izmú arczával az érzések legfinomabb árnyalatait is -kifejezi. Mozdulata, táncza mindig összehangzik a helyzet -lélekállapotával, jellemző bájjal fejezi ki a különböző érzéseket, -a mi csak akkor romlik meg egy kissé, midőn nyaktörő képleteket -<span class="pagenum"><a name="Page_405" id= -"Page_405">-405-</a></span> rajzol előnkbe, a mi az újabb időben -annyira divatossá lett s árt a jó balletnek. Természetesen ilyenkor -a testi megerőltetés erőt vesz az arczon, a lélek kifejezésén. -Azonban dicséretére mondhatjuk, hogy az ilyesmi sokkal ritkább -nála, mint más tánczosnőknél.</p> -<p>Már négyszer lépett föl, <i>Gizella</i> és <i>Szerelmes -ördög</i> czímű balletekben, mindkettőben kétszer. E balletek, -melyek a jobbak közé tartoznak, eddig is adattak szinpadunkon, de -senki sem tudott adni akik annyi plastikai érthetőséget, a -megszólalásig hű kifejezést, mint Couqui. Mi szépen halt meg, mint -Gizella, híven a természethez, de a szép formák határai közt, -semminemű materialistikus eszközt nem használva, s midőn villivé -változva, tánczolta körül kedvesét s tőle búcsúzva szállt vissza -sírjába, mily jellemző bájjal fejezte ki a szerelmet, mely a sírban -sem hamvadhat el.</p> -<p>A <i>Szerelmes ördög</i>-ben még jelesebb volt. Élénken -éreztette velünk a dæmonit újabb meg újabb változatban, a -cselekvény fejlődése szerint. A pajkosság és ellágyulás, a -féltékenység és boszu, a csáb és harag számos árnyalatban -elevenedtek meg arczán, tánczán, mozdulataiban. A végjelenetet -pedig, midőn leküzdve magát, egész kedélyében átváltozik s dæmonból -angyallá lesz, annyi erővel adta, hogy játéka kitünő színésznők -játékával is versenyzett. <span class="pagenum"><a name="Page_406" -id="Page_406">-406-</a></span></p> -<p>Sajnáljuk, hogy negyedik előadása nem volt oly látogatott, mint -a három első. A kevesebb közönség nem hangolta le a művésznőt; -<i>Gizella</i> most még inkább sikerült neki, mint először s a -közönség nem szűnt meg tapsolni. Méltánylatunkkal nem izgatni -akarunk a ballet mellett szinházunknál; a Nemzeti Színház -főczéljának nincs köze a ballettel, pénzünk sincs elég, hogy -megbírhassuk, de mindig jól esik méltányolnunk a kitünő -művésznőket, kivált oly oldalról, melyet nálunk nem vesznek eléggé -figyelembe. <span class="pagenum"><a name="Page_407" id= -"Page_407">-407-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>II.</h3> -</div> -<p>Couqui kisasszony háromszor lépett föl a <i>Farsangi -kalandok</i> czimü három szakaszos balletben, melyet tulajdonkép -nem tudja az ember, minek nevezzen. Ha ez is ballet, akkor minden -ballet, melyben tánczolnak az emberek, a redoutebáltól egész a -csárdabeli mulatságig. Semmi cselekvénye, semmi értelme az -egésznek. A <i>Szinházi Látcső</i> közli ugyan cselekvényét, de a -színpadon alig látunk valamit belőle. Úgy látszik, hogy csak egy -pár jelenetet vettek fel belőle, a többit kihúzták; bele toldottak -sokat, a mi nem tartozik hozzá, s bevégezni épen nem tartották -czélszerűnek. Lett belőle aztán egy izléstelen egyveleg, melyet -balletnek nevezni nem volna szabad egy Nemzeti Szinház szinlapján. -Nem az a baj, hogy rossz ballet, hanem hogy nem ballet. Couqui -kisasszonyt is meg kell rónunk, hogy ily semmiségben lép fel, midőn -oly jól tudja kifejezni a ballet drámai oldalát. A <i>Farsangi -kalandok</i>-ban semmi tere nem volt, hogy e tehetségével -<span class="pagenum"><a name="Page_408" id= -"Page_408">-408-</a></span> ragadja el nézőit; csak tánczolt, -kellemmel ugyan, de minden drámai kifejezés nélkül. Mit is fejezett -volna ki, hiszen nem volt mit. Jobb lett volna, ha ez úgynevezett -ballet helyett egy izléssel szerkesztett egyvelegben lép fel. Itt -is megmaradhatott volna a carnevali jelenet, mely az egészben -legjobb, s inkább helyén lett volna a magyar táncz is. Hogy magyar -tánczát megtapsolták, mondanunk se kell. Nem hibáztatjuk, hanem az -a sok virág- bokréta meg koszorú sokkal inkább megillette volna a -derék művésznőt a <i>Szerelmes Ördög</i>-ben vagy -<i>Gizellá</i>-ban, melyben művészetének fénypontját láttuk, mint -most, midőn csak egy koszorúról levette a nemzeti szalagot és -oldalára tűzte, szép volt tőle, de nem olyas, a mi művészi -enthusiasmust érdemeljen. <span class="pagenum"><a name="Page_409" -id="Page_409">-409-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A SZINHÁZI KIHIVÁSOKRÓL.</h2> -</div> -<p class="right">1863 május 3-án.</p> -<p>Némelyek felettébb dicsérik a németországi főbb szinházak -közönségének magaviseletét: nem oly enthusiasta, kitörő, zajos, -mint a franczia, csöndesen mulat s bizonyos kritikai komolysággal -tapsol; s óhajtják, hogy a mi Nemzeti Szinházunk közönsége is így -viselje magát. Mi magában még nem tartjuk nagy bajnak sem az -enthusiasmust, se a zajt, ha maga helyén történik s azt hiszszük, -hogy bajos a nemzeteknek vérmérsékét octroyálni. De lehetnek és -vannak is visszaélések, melyek sem a nemzeti szellem, sem a -vérmérsék kifolyásai, s melyeket épen azért nem árt ostromolni. -Ilyennek tartottuk mi mindig, kivált a drámai előadásoknál, azt a -sok kihivást, melylyel közönségünk hol jelenet, hol felvonás közt, -mindjárt-mindjárt kiparancsolja a szinészt, négyszer-ötször, sőt -hatszor is egymásután. A szinész a felvonás végén meghal, a -közönségnek kedve kerekedik föltámasztani, s íme <span class= -"pagenum"><a name="Page_410" id="Page_410">-410-</a></span> a -szegény halott a jövő perczben már mosolyog és hajlong előtte; a -szinésznő egyik jelenetben örökre elbúcsuzik kedvesétől, de a -közönség nem engedi, visszaparancsolja s megkivánja tőle, hogy a -sok sírás után már mosolyogjon is egyet; a szinésznek át kell -öltözni vagy szerepét kivánná még egyszer átfutni; van rá idő -azután is, gondolja a közönség, elébb hajtsa meg magát; a szinésznő -a fárasztó jelenetek után kissé pihenni óhajtana, hogy is ne, -gyönyörködni akarunk mosolyában, csak jőjjön ki, mosolyogjon, s -hálálja meg tapsainkat. Szóval e nálunk annyira divatozó kihivás -rontja az illusiót, vontatottá teszi az előadást, s legtöbbször nem -is a közönség véleményének kifejezése, hanem csak egy pár ember -zajoskodása. Föl is akartunk már szólalni egy párszor ez ügyben, -azonban megvalljuk gyöngeségünket, kissé átallottuk. Azt hittük, -hogy majd a színészek így fognak felkiáltani: ezek a kritikusok már -a kihivást is irigylik tőlünk, azt is el akarják vitatni, a mire -ellenökben eddig oly bátran hivatkozhattunk. Annyiban hagytuk hát -az egész kérdést, melyet különben sem tartottunk nagyon fontosnak, -de minthogy magok a színészek kezdenek felszólalni a kihivás ellen, -többé nem hallgathatunk, s örömest pártoljuk őket.</p> -<p>Ime Egressy Gábornak a <i>Szinházi Látcső</i>-ben közrebocsátott -felszólalása egész terjedelmében: <span class="pagenum"><a name= -"Page_411" id="Page_411">-411-</a></span></p> -<p>«A kihivások legyenek megszüntetve mindenkorra, akként, hogy a -Nemzeti Szinházi rendes tagjainak legyen megtiltva a kihivásra -megjelenni a szinpadon. Országos szinház méltóságával alig lehet -megegyeztetni azon kihivási jeleneteket, melyekre némely, különben -talán igen buzgó pártfogói intézetünknek, engedik magokat -ragadtatni, gyakran a közönség nagy részének nem kis boszuságára. -Egész általánosságban szólunk e dologról, midőn mondjuk, hogy a hol -a kihivások régen kimentek a divatból vagy divatban sem voltak -soha, a <i>Théâtre Français</i>-ben és a bécsi -<i>Burgtheater</i>-ben a közönség részéről a legnagyobb -elragadtatásnak sincs más kifejezése, mint a taps, az illető -felkiáltások kiséretében. E kifejezésben találja legszebb -koszoruját ama szinpadokon a művész is. A taps oly régi szokás, -mint a szinművészet. A kihivás nem annyira fokozata e -kitüntetésnek, mint korcs kinövése, mely midőn a művészt meg akarja -tisztelni, annak személyét egyszersmind lealázza, szolgájává téve -szeszélyének. A szinházi kitüntetésnek neme, kétértelműsége -mellett, még ártalmas is, a mennyiben a mű benyomását zavarván, -rontja az illusiót; továbbá késlelteti az előadást, hátráltatván a -szinpad átváltoztatását, s az illető tagok átöltözködését.</p> -<p>Egressynek igaza van, azonban mi nem reméljük, hogy e -visszalépéstől egyszerre el <span class="pagenum"><a name= -"Page_412" id="Page_412">-412-</a></span> lehessen szoktatni a -közönséget. Azért tanácsunk az, hogy az igazgatóság csak a -jelenetek és felvonások közti kihivásokra való megjelenést tiltsa -meg a drámai színészeknek, de a játék végén történni szokott -kihivásokra ne terjeszsze ki tilalmát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_413" id="Page_413">-413-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A MENEKÜLTEK.</h2> -</div> -<p class="summary">Dráma 5 felvonásban. Irták Sand György és -Meurice Pál. Fordította Feleki Miklós. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 április 27-én.</p> -<p>E szinmű Sandnak <i>Les beaux Messieurs de Bois-Doré</i> czímű -regényéből van véve, mely 1858-ban jelent meg. Nem tudjuk: vajon -Sand részt vett-e az átdolgozásban vagy csak felajánlotta regényét -e czélra; annyi bizonyos, hogy egyetlen drámája sincs annyi -technikai készséggel kidolgozva, mint ez.</p> -<p>A regény minden részletére nem emlékezünk már, csak annyit -tudunk, hogy a szinmű cselekvénye egy pár pontban különbözik a -regénytől s az átdolgozók lényeges változtatásoktól sem riadtak -vissza. Ezt a világért sem úgy említjük föl, mint hibát. A -regényből készült drámák rendesen épen abban a bajban szenvednek, -hogy nagyon is a regény befolyása alatt állanak; az átdolgozók -ritkán emelkednek független költőkké, kik újra teremtenek, hanem -csak másolók maradnak, kik megelégszenek a regény <span class= -"pagenum"><a name="Page_414" id="Page_414">-414-</a></span> -scenirozásával. Azonban, midőn a <i>Menekültek</i> íróinak elvbeli -függetlenségét méltányoljuk, csodálkoznunk kell, hogy az -gyakorlatilag oly keveset eredményezett. E dráma sem több jól -rendezett tableauk összegénél s hatása inkább melodrámaszerű, mint -drámai; többet veszi igénybe kiváncsiságunkat, mint kedélyünket s -nem annyira szenvedélyeket rajzol, mint eseményeket csoportosít. -Azonban vannak jó tulajdonai, melyek előnyösen különböztetik meg -más hozzá hasonló franczia drámáktól. Nincs benne hóbortos -philosophia, erkölcstelen erkölcs, nem kap a rémjeleneteken, -megveti a testi és erkölcsi szörnyüségeket: szóval, ha mélyebben -nem indítja is meg az embert, bizonyos kellemes felületességgel -mulattatja, s ez elég arra nézve, hogy a repertoiren egy darabig -fen maradjon. Már kétszer adták s nem mondhatni, hogy -közönségünknek ne tetszett volna.</p> -<p>A színmű 1616-ban játszik s hátterét a hugenották küzdelmei -képezik. A cselekmény jó része nem egyéb, mint egy régebben -elkövetett bűn leleplezése és megboszulása. Így felvéve, már a -tárgy sem eléggé drámai. A drámai cselekvénynek lehető keveset kell -foglalkozni azzal, a mi azelőtt történt, avagy állani a mult -befolyása alatt. A multtal való foglalkozás leginkább az expositio -dolga s nem a szorosan vett drámai cselekvényé. Mennél <span class= -"pagenum"><a name="Page_415" id="Page_415">-415-</a></span> többet -kell beszélnünk arról, a mi azelőtt vagy künn történt, annál -roszabbul választottuk tárgyunkat. A görögök példáját itt nem -hozhatni fel. Ők trilogiákat írtak s így a mult csak annyiban volt -mult, a mennyiben egyik dráma után más dráma következett; mindenik -bevégzett egész volt, habár tárgyuknál fogva kapcsolatban -egymással. Senki sem értette jobban Shakespearenél, hogy a mi -azelőtt vagy künn történt, azzal keveset kell bajlódni a -drámaíróknak. Drámai cselekvényeinek gyökerei nem a multból -táplálkoznak; expositiói bámulatosak, sőt még <i>Hamlet</i>-ben is, -melynek tárgya egy régebben elkövetett bűn megboszulása, a -leleplezés már az expositióban megtörténik, figyelmünk egészen a -jelen felé fordul s a hős küzdelme és boszuja veszik igénybe teljes -részvétünket. A <i>Menekültek</i>-ben a leleplezések s a multban -gyökeredző felvilágosítások nagy tért foglalnak el, a legtöbbször -drámai mozzanat nélküliek s a cselekvényt nem annyira bonyolítják, -mint nyujtják.</p> -<p>A mű másik hibája az, hogy Sciarra d’Almivár, a mű egyik főhőse, -a hogy itt van előállítva, a legérdektelenebb személy, a kit -leálarczoznak s boszú áldozatául esik. A bűn, mint drámai alap, -vagy nagyszerűsége által válik drámai alappá, nagyszerűsége által -válik drámai érdekűvé, vagy mint az alapjokban nemes vagy jogos -szenvedélyek korlátlansága, <span class="pagenum"><a name= -"Page_416" id="Page_416">-416-</a></span> tévedése, mikor aztán -mindíg valami részvétre gerjesztő indokot rejt magában. Pusztán -criminalis esetek csekély értéküek. Sciarra d’ Almivár bűne ugyan -nem puszta criminalitás, de közel áll hozzá s maga oly érdektelen s -indokolatlan egyéniség, hogy küzdelme és bukása legfeljebb csak -erkölcsi érzésünket veszi igénybe s nem egyszersmind az æsthetikait -is.</p> -<p>A mű harmadik hibája szintén nem csekély. A boszú nagy munkáját -egy gyermek kezdi meg, de végrehajtani nem lévén képes, nemcsak -hogy segítségre szorul, hanem kénytelen egészen másoknak engedni -át, Jovelinnek és Bois-Doré marquisnak. A boszú tulajdonkép hármok -közt oszlik meg. Innen aztán az, hogy a kifejléskor az események -nem összpontosúlhatnak eléggé, a szenvedély ereje is megoszlik, a -mi sokfélekép gyöngíti a drámai érdeket. Mario iránti részvétünk -sem az, mit egy drámai hős ébreszt föl. Már kora is kizár ilyesmit. -Csak szánjuk, s midőn szánalmunkhoz más érzés is vegyül, ő -megszünik cselekvő személy lenni; Jovelin és Bois-Doré marquis -lépnek föl helyette, kiket eddig figyelembe se vettünk. Igaz, a -gyermeket bajos lett volna Sciarra d’Almivárral szembeállítani; jó -hogy Jovelin és a marquis vívnák a párbajt, de az is igaz, hogy a -megosztott érdeket nem pótolhatja az események változatossága s a -helyzetek <span class="pagenum"><a name="Page_417" id= -"Page_417">-417-</a></span> regényessége. Szegény Mariót Bois-Doré -marquis nagyon háttérbe tolja, aztán Jovelin is előáll az ő -szerelmi históriájával. A személyek iránt nem fejlődhetik mélyebb -részvét, s inkább csak az események kimenetelére vagyunk -kiváncsiak.</p> -<p>Mindent összevéve, nekünk inkább tetszett az előadás, mint maga -a dráma. Szinészeink a szokottnál több gonddal és kedvvel -játszottak. Különösen Egressyt kell kiemelnünk. Ő Bois-Doré -marquist játszotta, e szeretetreméltó vén piperkőczöt és lovagot -egyszersmind, a ki vigad, udvarol és uriasan semmiskedik, egész -addig, míg feltalálja öcscsét; ekkor aztán levetkőzi hazug -fiatalságát és tiszteletreméltó öreg nagybátya lesz, kit lovagi -becsület és testvéri szeretet egyaránt boszura ingerelnek.</p> -<p>Kevésbbé sikerültnek tartjuk azt a jelenetét Marióval, midőn ez -elbeszéli neki életét s ő öcscsét véli föltalálhatni benne. Itt -majd semmi átmenetet nem vettünk észre. A marquis levertebb, -érzékenyebb volt, mint kellett volna s meghatottsága csak -általánosságban, árnyalat nélkül volt játszva.</p> -<p>Mariót Szilágyiné sok érzéssel s a közönség tapsai közt adta, de -nekünk úgy tetszik, hogy több nőiséget, mint gyermeki bájt -tüntetett föl s inkább egy kora érett lyány, mint fiú állott -előttünk. Feleki Jovelinban sikerültebben <span class= -"pagenum"><a name="Page_418" id="Page_418">-418-</a></span> emelte -ki a védő és boszuálló lovagot, mint a szerelmest; Felekiné, mint -Beuvée Laura, kedves jelenség volt, de mivel talán szerepe kevés -hatásos mozzanatot nyujtott, nem fordított reá annyi gondot, mint a -mennyit nagyobb szerepeire szokott. Színésznőinknél ezt többször -tapasztaljuk, mint színészeinknél, s nekik talán könnyebben is -megbocsáthatni, ha ugyan a kritika erényei közé tartozik a gyöngéd -udvariasság. Komáromyról, Sciarra d’Almivar személyesítőjéről nincs -kedvünk írni; e jellem oly rosszul van kigondolva és írva, hogy nem -csoda, ha a szinész nem tudja, mit csináljon vele. Mindamellett -figyelmeztetjük őt arra, hogy a mozdulatok és állások szép és -jellemző formái a szinészet köréhez tartoznak. Általában erre -aránylag kevés gond van szinházunknál. Nem szoborszerű -mesterkedéseket kivánunk, sem typikai schemákat az egyéni rovására. -Óhajtásunk csak az, hogy a kellem és erő, az öröm és fájdalom, -szóval a szenvedélyek és érzések árnyalatait ne csak arczczal és -szóval igyekezzünk kifejezni, hanem az állással és taglejtéssel is -természetesen mindíg a művészet határai közt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_419" id="Page_419">-419-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A DRÁMABIRÁLÓ VÁLASZTMÁNYRÓL.</h2> -</div> -<p class="right">1863 május 24-én.</p> -<p>Mint drámabíráló választmányi tag szólalok fel egyik tagtársam -ellen, a ki igazságtalansággal vádolja e választmány egyik -osztályát. Nem tartozom ehhez az osztályhoz, nem magamat védem, sőt -tulajdonkép társaimat sem akarom védeni, mert nem tudhatom, hogy -csakugyan igazuk van-e vagy nincs. Csak ez állítólag -igazságtalanság orvoslatára ajánlott mód helytelenségét kivánom -kimutatni s helyébe jobbat ajánlani.</p> -<p>Az ügy ez. Bajza Jenő <i>Zách Feliczián</i> czímű szinműve, egy -ellenében három biráló előadásra nem ajánlván, visszautasíttatott. -Ezért nagy zajt ütött egyik politikai lapunk, azt mondván, hogy -<i>Bánk bán</i>-t kivéve <i>Zách Feliczián</i>-nál nincs jobb -tragédiánk, sőt Katona tragédiája körülményeit összehasonlítván a -Bajzáéival, úgy mutatta fel Bajzát, mint félreismert <span class= -"pagenum"><a name="Page_420" id="Page_420">-420-</a></span> -lángészt és üldözött költőt, kit irodalmi ellenségei elnyomni -törekednek. Nem ütköztem meg e nyilatkozaton, de egyszersmind kevés -sulyt is helyeztem reá. A ki Molière egyik remekéről azt mondja, -hogy sehogy sem állja ki a bírálatot, attól kitelik, hogy egy némi -reményre jogosító vagy épen talán gyönge drámát akár remekműnek -hirdessen. Azután Tóth Kálmán szólalt fel a <i>Bolond -Miská</i>-ban, nem mint humorista, hanem mint dramaturg és -drámabíráló választmányi tag. Ő is nagy igazságtalanságnak tartja a -választmány eljárását s oda nyilatkozik, hogy <i>Zách Feliczián</i> -a legszerencsésebb compositio, a cselekvény egysége s legtömörebb -nyelve miatt, melyen valaha fiatal költő írt, megérdemlik, hogy -Bajza Jenőt hozsonnával fogadják.</p> -<p>Őszintén megvallom, hogy némi elfogultsággal olvastam e sorokat -s maig sem adok nekik hitelt, már csak azért sem, mert -irodalmunkban <i>Bánk bán</i>-on kívül egyetlen drámát sem ismerek, -melyre a föntebbi itélet illenék, sőt <i>Bánk bán</i>-ra sem illik, -mert ez is legfeljebb szerencsés compositio, de nem a -legszerencsésebb. Tíz év óta, mióta járom a Nemzeti Szinházat s -birálom a szinműveket, sokszor hallottam én már ily magasztalást s -mindig csalódtam; azért nem könnyen hiszek el valamit, ha mindjárt -drámaírók mondják is, kik rendesen nem igen szokták egymás -<span class="pagenum"><a name="Page_421" id= -"Page_421">-421-</a></span> darabjait dícsérni. Azonban én nem -olvasván <i>Zách Feliczián</i>-t, természetesen nem ítélhetek a -dolog érdemére nézve, s csak némi analogiából s a nyilatkozók -irodalmi egyéniségéből indulhatok ki, a mi megőrizhet ugyan a -hiszékenységtől, de nem ad jogot valódi itéletre. Lehet, hogy -<i>Zách Feliczián</i> jeles mű; lehet, hogy még jó darab sem, csak -figyelemre méltó jelenség, mely érdemes az előadásra; lehet, hogy -ilyen sem, s a visszautasító birálóknak igazok van. Szóval, én -mindezt lehetőnek hiszem, de a legkedvezőbb esetben is -lehetetlennek tartom ez állítólagos igazságtalanságot úgy orvosolni -meg, a hogy Tóth Kálmán javasolja.</p> -<p>Mit javasol ő? Se többet, se kevesebbet, mint azt, hogy Bajza -Jenő adja be szinművét még egyszer, valami más czím alatt, ezt nem -akadályozhatja senki s ő biztosítja a költőt, hogy a választmány -fölismeri azon életrevaló elemeket, melyek legkevésbbé valók arra, -hogy egy terczettel eltemettessenek. Tehát Tóth Kálmán azt akarja -divatba hozni, hogy az igazgató minden visszautasított drámát más -czím alatt köteles legyen elfogadni, a választmány pedig -megbírálni. Tehát az igazgatónak joga van ily gyermekeskedéssel -boszantani a választmányt, sőt talán épen azokat a tagokat, kik -visszautasították. Vagy azt hiszi Tóth Kálmán, hogy az igazgató más -bírálókhoz <span class="pagenum"><a name="Page_422" id= -"Page_422">-422-</a></span> fogja küldeni a szinművet s három -bíráló fölött más három bírálóval töret pálczát, mindaddig, míg -találkozik három derék ember, kik elég igazságosak lesznek -fölfedezni az igazságot? Az igazgató ily jogáról nem tudunk semmit -s ha ilyesmit kísért meg, bizonyosan sokan ki fognak lépni oly -választmányból, mely megaláztatni engedi magát. Vagy Tóth Kálmán -épen magában a választmányban fog indítványt tenni, hogy ez vagy -amaz visszautasított darab adassék ki más bírálóknak? De vajon a -választmánynak is van-e joga három tagja felett más három taggal -hozatni ítéletet? S ha van, mi fog következni? Tóth Kálmán -elfogadott vagy elvetett, néhány szinművet; adassanak ki új -bírálóknak s így tovább, míg aztán a drámabíráló választmány -köznevetség tárgya lesz s önmagát fogja mindennap megalázni, ha -ugyan ily rendszabályokat el tud fogadni.</p> -<p>Így hát a netalán történhető igazságtalanságokat sehogy se lehet -orvosolni? Oh igen, csak nem a választmány compromittálásával. A -választmány akármelyik tagja felett csak az egész választmány -ítélhet s egyik vagy másik osztály ellenében csak az egész -választmányra hivatkozhatni. E hivatkozási jogot bajos megadni a -drámaíróknak, mert akkor minden visszautasított szinmű új bírálat -alá kerül. Hanem meg lehetne adni az igazgatónak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_423" id="Page_423">-423-</a></span> Föl -lehetne szabadítani arra nézve, hogy az oly visszautasított -szinművet, melytől sikert remél, terjeszthesse az egész választmány -elé, azaz ülést hirdetve, olvastassa föl a szinművet, melyet aztán -a tagok szótöbbséggel vagy újra elvetnek, vagy elfogadnak. Sőt e -hivatkozási, e közülés elébe terjeszthetési jogot meg lehetne adni -a választmányi tagoknak is, de nem egyeseknek, hanem például a -választmány harmadrészének, azaz, ha a választmány harmadrésze meg -van győződve valamely igazságtalanságról, legyen joga az igazgató -által ülést hivatni össze, hol aztán a szinmű sorsát az egész -választmány döntené el a fennebbi módon.</p> -<p>Ezt a indítványt talán a választmányi ülésre kellett volna -halasztanom, de minthogy Tóth Kálmán, mint valamelyik lap mondja, -szép szabadelvüséggel a hírlapi térre lépett ki, nekem is követnem -kellett e példát. Most nincs egyéb hátra, mint az igazgató és -tagtársaim figyelmébe ajánlanom indítványomat, melyet valamelyik -ülésben, vagy akár hírlapban megvitatva, bizonyosan még sokkal -jobban formulázhatni. <span class="pagenum"><a name="Page_424" id= -"Page_424">-424-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A CSALÁD ÖRÖME.</h2> -</div> -<p class="summary">Vigjáték 3 felvonásban Bourgeois Anicet és -Decourcelle után fordította Feleki Miklós. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 május 15-én.</p> -<p>Kissé elkéstünk birálatunkkal. Ilyenkor alig tud az ember valami -olyat mondani, mit a többi lapok többé-kevésbbé, félig vagy egészen -már el nem mondottak volna, kivált ha a szinmű gyönge vagy jó -oldalai nagyon is szembetűnők.</p> -<p>E vígjáték hiányait is eléggé megjelölték lapjaink s mi talán -már nem is szólanánk hozzá, ha nem tapasztaltuk volna, hogy legfőbb -hibáját még senki sem érinté. E hiba sem több, sem kevesebb, mint a -komikai alap teljes hiánya. Soha sem volt anynyira divat vígjátékot -komikum nélkül írni, mint most Francziaországban, a vígjáték e -classikai földjén. Úgy látszik, sok mostani franczia vígjátékíró -épen úgy nem tud egész lelkéből nevettetni, mint közönsége nevetni. -Talán mindenik lelkében zavartabb, homályosabb az erkölcsi eszmény, -mintsem a nevetségesség <span class="pagenum"><a name="Page_425" -id="Page_425">-425-</a></span> ellentétét eléggé érezhessék. A -világ bohóságait, az emberek gyöngeségeit egyik sem tartja oly -bohóságoknak és gyöngeségeknek mint kellene. Ritkán telik kedvök -élesen kitüntetni és büntetni valamely tévedést, túlságot, -balgaságot vagy gyöngeséget. Inkább szórakoztatni és szórakozni -kivánnak. Egy-egy pikáns történetet találnak fel, melyben a -meztelen botrány kiszorítja a komikumot s a bonyodalom nem annyira -komikai, mint pusztán váratlan helyzeteket fejt ki. Inkább -kiváncsiságunkat veszik igénybe, legfeljebb izgatnak, de nem -nyújtanak æsthetikai gyönyört. A cselekvény ritkán fejez ki -valamely határozott eszmét; a fő hős ritkán jár pórul, a mi nélkül -épen úgy nincs komédia, mint tragédia tragikai bukás nélkül; vagy -ha pórul jár is, az ok nem szenvedélyében vagy tévedésében rejlik. -Az érdek sokfelé oszlik, a mellékszemélyek rendesen komikaibbak, -mint a fők, a párbeszédek elméssége, a jellemek erőltetett -különössége, s némi stereotyp tréfák nyomulnak leginkább előtérbe, -s midőn kijövünk a szinházból, jó ha csak annyit mondhatunk, hogy -csak szórakoztunk s nem egyszersmind boszankodtunk is.</p> -<p>E jellemzés a mostani franczia vígjáték nem minden csoporzatára -illik. Vannak más csoportozatok is, bár nagy részt ezekben sem sok -a vigasztaló. <span class="pagenum"><a name="Page_426" id= -"Page_426">-426-</a></span></p> -<p>Megvalljuk, hogy mi a most jellemzett osztály iránt a legnagyobb -ellenszenvvel viseltetünk.</p> -<p>Az ily vígjátékban, mint a <i>Család öröme</i>, nem tudja az -ember mi és ki a nevetséges. Mit akarnak kifejezni a költők? Azt-e, -hogy mily nevetséges az anyósnak bele avatkozni elegyedni gyermeke -és veje dolgába, s elvégre könnyen pórul járhat e miatt? Nem. Az -anyós itt nagyon mellékszemély s a családi összezördülés a vígjáték -kezdete előtt mintegy kilencz-tiz évvel történt. Avagy azt akarják -tudtára adni a világnak, hogy mily nevetséges, ha az egymást -szerető házaspár kis ok miatt elválik egymástól? Nem. Egyik -házaspár sincs nevetségessé téve. A költők tulajdonkép azt -hirdetik, hogy ha az ember kis ok miatt oda hagyta feleségét, s -kilencz-tiz évig szeretőket tartott, s végre ráunt e sivár életre, -béküljön ki újra nejével, a nő pedig bocsásson meg neki. Hogy mi -ebben nevetséges, nem foghatni meg, ha ugyan magán az írón nem -nevetünk, kinek a szerelemről és házas életről ilyen furcsa -fogalmai vannak.</p> -<p>Vajon az egyik főhőst, Sylly Györgyöt, elfogadhatjuk-e komikai -alaknak? Elég gyönge, sőt csaknem nyomorult ember, de a költők -teljességgel nem akarják nevetségesnek festeni, sőt szánalmunkat és -rokonszenvünket igyekeznek iránta felkölteni. Azt hiszik, hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_427" id= -"Page_427">-427-</a></span> mindenki oly könnyen megbocsát neki, -mint neje, mert elég bátor az ő becsületéért párbajt vívni. Sylly -neje sem komikai személy, sőt rokonszenves, szenvedő alak, kit -sajnálunk egész addig, míg férjével kibékül; aztán megbánjuk, hogy -sajnáltuk. Cecile leányuk szintén nincs nevetségnek festve. Ez egy -koraért, eszes és szeretetreméltó lyány akar lenni. Esze elég is -van, de szeretetreméltóságából hiányzik valami, mit nőiségnek -neveznek. Az anyós Barmont asszony, s Cecile vőlegénye, Duxornel -Hector, akarnak tulajdonkép komikai alakok lenni. Sőt az anyós meg -is bukik, elmegy a háztól, mikor leánya és veje kibékülnek. E -szerint Barmont asszony volna a legfőbb személy a vígjátékban, az ő -eltávozása teszi tulajdonkép a komikai katastrophát. Csak az a baj, -hogy Barmont asszony csak multjával foly be némileg a cselekvényre -és magában a műben sokkal mellékesebb személy, mintsem a cselekvény -súlypontja lehetne. Aztán megvalva az igazat, Barmont asszonynak -több igaza van, mint akár leányának, akár vejének. Oly férfi, ki -elhagyja szeretett nejét, kilencz évig egyetlenegy gyermekét még -látni sem kívánja és szeretőket tartva Párisban úgy él, mint egy -fiatal roué, csakugyan nem érdemli meg a boldog házas életet. Nem -azon csodálkozunk, hogy az anyós ellenzi a kibékülést, hanem inkább -azon, hogy oly keveset <span class="pagenum"><a name="Page_428" id= -"Page_428">-428-</a></span> tesz akadályozására, miért aztán -bukásában ez okon is kevés a komikum.</p> -<p>Az egész darabban a Hector jellemében van legtöbb komikum, azaz -a komikumnak némi árnyalata. Vitéz katona, ki nem rég tért vissza -Afrikából. Azonban, a mily vitéz a csatatéren, oly félénk a -társaságban, az asszonyok körül. E komikai ellentét teszi -érdekessé. Egyébiránt ezt már annyiszor használták a franczia -vígjáték és regényírók, hogy kezd stereotyppá válni. Mint Cecile -eszköze s így mellékszemély, természetesen kevéssel járulhat a -vígjáték alapeszméji kifejezéséhez s így a cselekvény menetére. -Mindenesetre ő a legjobb alak; kár, hogy a költők nem rajzolták oly -jól, mint talán kigondolták; félénksége és ügyetlensége néhol -csaknem a bornirozottságba megy át, a mit bizonyára nem -akarhattak.</p> -<p>E csak felületesen odavetett bonczolás is képes igazolni -fentebbi jellemzésünket. Sajnáljuk, hogy szinészeink ily műveket -nemcsak egyszer-másszor, mintegy kivételesen, hanem nagyon is -sokszor kénytelenek játszani. Ily szerepek betanulása keveset hat -művészeti erejök kifejtésére. Nagy részt elcsépelt, stereotyp -dolgok; mind gyöngébb kiadásban, melyek nem igen vehetik igénybe a -szinésznek se lelkesülését, se ambitióját. Ez nagyon hozzá -szoktatja aztán a szinészt a modorossághoz, mihez különben is elég -a hajlam nálunk. <span class="pagenum"><a name="Page_429" id= -"Page_429">-429-</a></span> Ezt nem az előadásra kivánjuk értetni, -mely nem volt gyöngébb a szokottnál. Azonban nekünk úgy tetszett, -mintha ez új darab szerepeiben már legalább is húszszor láttunk -volna minden szereplőt. Tudjuk, hogy ennek egyik oka maga a -vígjáték, de a másik ok bizonyosan ott rejlik, hogy nagyon sokszor -játszanak szinészeink ily műveket s mintegy vonatnak a stereotyp -játszásra, még talán akkor is, midőn maga a szerep az elégnél is -több anyagot ad az ellenkezőre. <span class="pagenum"><a name= -"Page_430" id="Page_430">-430-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>RICHELIEU.</h2> -</div> -<p class="summary">Dráma 5 felvonásban. Irta Bulwer, fordította -Tóth József. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 június 8-án.</p> -<p>Már mintegy axioma, hogy a jó regényírók bajosan írhatnak -drámát. Nem alap nélküli állítás; számos példa igazolja, sőt okát -is könnyed megérthetni, ha egy pár futó pillantást vetünk a dráma -és regény közti különbségekre. A regény alatt természetesen a mai -regényt értjük, mely többé nem naiv elbeszélés, se phantastikus -rajz, hanem a társadalomnak eléggé philosophikus bírálata. A -részletezés mind a cselekmény fejlesztésében, mind a személyek -jellemzésében oly tulajdona a mai regényírónak, minél semmi sincs -drámaitlanabb. A szinpad természete concentrált cselekményt kíván, -nem bírja meg a sok részletet, s négy-öt felvonás határai közt egy -részletesen felfogott jellem épen oly kifejleszthetlen marad, mint -hatástalan. A szinpad a nagy- és erős vonásokat kedveli s a -legsebesebb fejlődést; a szembe tett szenvedélyek küzdelmére -helyezvén a fősúlyt <span class="pagenum"><a name="Page_431" id= -"Page_431">-431-</a></span> kevésbbé veszi tekintetbe a viszonyok -rajzát, mely a regénynek éltető eleme. S ha ide veszszük a mai -regény legháládatosb tárgyait, melyek se terjedelmök, se -szövevényök miatt nem valók drámai compositióra, továbbá a költői -igazságkiszolgáltatása eszközeit, melyek nagyrészt drámában -hatástalanok vagy épen lehetlenek, mindinkább világos lesz, hogy a -mai regény a drámának csaknem teljes ellentéte, habár a hajdani -naiv elbeszéléshez képest sok másodrendű dolgot kölcsönzött a -drámából az előadás élénkségét illetőleg. Nagyon természetes hát, -hogy a regényírók, kik conceptióban, compositióban, kidolgozásban -egyaránt hozzá szoktak a drámaiatlansághoz, bajosan lehetnek -drámaik még akkor is, midőn drámát írnak.</p> -<p>Különösen Bulwertől nem lehet sikerült drámát várni. Regényeiben -legkevésbbé sem hajlik a drámai compositio felé, aztán az a nagyon -is reflexiós modor, melylyel a cselekvényt és személyeit kíséri, -világosítja, bonczolja, már előre is igen kevés szerencsét igér -neki a drámai jellemzéshez.</p> -<p>Valóban nincs is sikerült drámája, bár régebben többször tett -kísérletet e téren. E jelen drámája sem egyéb, mint egy -összetöpörödett regény, melyet maga nem kísérhetvén szokásos -reflexióival, személyei által mondat el egy csoport ilyesmit. -Richelieu néha nem más, mint Bulwer, ki fel-feltárja nekünk, hogy -mint <span class="pagenum"><a name="Page_432" id= -"Page_432">-432-</a></span> gondolkozik ő Richelieuről. Hanem ez -mind semmi ahhoz képest, hogy mennyire vontatott a cselekvény s -mennyire nincs a műben valódi drámai conceptio. Ha Bulwer regényt -ír Richelieuről, bizonyosan érdekessé fogja vala rajzolni a -nemesség küzdelmeit a királyi hatalommal s Richelieu egy -nagyobbszerű történeti alakként tünik fel a cselekvény folyamában. -Így csak egyszerű cselszövő, ki sokat beszél ugyan kedves -Francziaországáról, de igazában igen keveset tesz érte. Már a -drámai forma miatt sem rajzolhatta a költő Francziaország -viszonyait, de másfelől oly cselszövényre vetette műve fősúlyát, -mely inkább egy <i>Pohár viz</i>-féle vígjátéknak szolgálhat -alapul, mint egy komoly drámának. Az egész nem egyéb, mint -Richelieu küzdelme a kezéből már-már kisikló főhatalomért. Ismét -győz, s tovább is ministere marad XIII-ik Lajosnak. De vajon -lehetünk-e iránta nagyobb részvéttel, mint a másik párt iránt, mely -meg akarja buktatni? A költő e tekintetben egészen homályban hagyja -a nézőt s legfeljebb a történelemre utasítja. A gyámleányához való -viszonya sem olyan, mi részvétet gerjesztene iránta. Számításból -adja férjhez; ezzel ugyan maga ellen idézi a király haragját, de e -tettének nem sokkal több erkölcsi becse van, mintha Juliát, szintén -számításból, a király kedvesévé tette volna. Richelieu küzdelme -<span class="pagenum"><a name="Page_433" id= -"Page_433">-433-</a></span> nem ébreszt bennünk több érdeket, mint -bárminő cselszövény, melynek kifejlődése, ha nem bárgyuság, elvégre -is ingerli kíváncsiságunkat. Szivünk hidegen marad s phantasiánkat -semmi sem ragadja meg.</p> -<p>Mindamellett nem hibáztatjuk a fordítót, hogy szinpadra hozta e -művet. Bulwer oly kitünő író, hogy leggyöngébb művében is van -valami élvezetes. Itt sem hiányzanak szép gondolatjai, megakad -egy-egy jól rajzolt alak s egy pár sikerült jelenet, s az egészen -valami oly szellem ömlik el, mely megkülönbözteti őt a mindennapi -dráma férzelőktől.</p> -<p>A czimszerepet Tóth játszotta, de nem épen sikerrel. Voltak -átgondolt, s talán sikerült jelenetei is, de most is hiányzott -játékából valami, a mi sokszor hiányzik nála, midőn nem úgynevezett -genreszerepet játszik, melyben kitünő.</p> -<p>Azonban e gáncs nemcsak őt illeti, hanem szinészeink és -szinésznőink majd mindenikét. A mily jelesek jobb szinészeink az -oly jellemek visszatükrözésében, melyek nem kívánják az erősb -szenvedély rajzát vagy emelkedettebb hangulatot, épen oly ritkán -sikerül nekik felemelkedni a magasabb drámai stilig. Ez -szinészetünknek oly baja, mely nem érintést, hanem tüzetes -tárgyalást érdemel, mit alkalomszerint meg is fogunk tenni. Tóthnak -egyébiránt e szerepében sok minden szolgálhat <span class= -"pagenum"><a name="Page_434" id="Page_434">-434-</a></span> -mentségére, miért nem is kívánju szigorubban megitélni; elég lesz, -ha figyelmeztetjük arra, hogy valahányszor erősebb szenvedélyt akar -kifejezni, beleesik bizonyos sápítozó és síránkozó hangba, a mi -majdnem modorává kezd válni. Oly szinésznek, mint ő, nem lesz nehéz -magát mérsékelni és fegyelmezni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_435" id="Page_435">-435-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>GAUTHIER MARGIT.</h2> -</div> -<p class="summary">Dráma öt felvonásban. Irta ifj, Dumas Sándor. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 junius 10-én. Bulyovszky Lilla -(jól magyarul Bulyovszkyné) asszony, a drezdai színház tagjának -első fellépte az Irói Segélyegylet s a Jogász Segélyző egylet -javára.</p> -<p>Talán nekem nem is volna szabad szólanom, hallgatnom, elbúnom -kellene, vagy ha szólok bűnbánóan felkiáltanom: tévedtem, -bocsássátok meg gyarlóságomat. Íme Bulyovszkyné két nyelvű -színésznő, épen oly szépen tudja szavalni Goethe és Schiller -nyelvét, mint a Vörösmartyét és Petőfiét, s homlokát testvéri -egyetértésben övedzik a negyven millió német s a nyolcz millió -magyar nemzet koszorúi. Íme Bulyovszkyné ellenmondhatatlanul -megczáfolta azt az állításomat, hogy az irodalomés művészettörténet -a költészet és szinészetben elitél minden kétnyelvűséget, hogy -lehetetlen költőnek és szinésznek két nyelven a stil és szavalat -titkait egyenlő művészettel elsajátítani s annyira behatolnia két -nemzetiség kedélyvilágába, hogy a legfinomabb, legelrejtettebb -<span class="pagenum"><a name="Page_436" id= -"Page_436">-436-</a></span> húrjain is játszhassék. Íme -Bulyovszkynénak sikerült e lehetlenség, végrehajtotta, mit -nagyobbszerű szinésznők megkisérleni sem mertek; legyőzött oly -akadályokat is, melyek egy Ristorit is képesek voltak -megbuktatni.</p> -<p>Íme egy hallatlan tényt kell beigtatnunk a művészet történetébe, -mint a magyar szellem vívmányait.</p> -<p>Irótársaim közül s a közönségből bizonyosan nem egy gondolkozik -így, s én mégis szólni merek, sőt lényegileg most is ragaszkodom -ezelőtt öt évvel a <i>Pesti Napló</i>-ban megjelent czikkemhez, -melyben a Bulyovszkyné szándéklott két-három nyelvű szinészkedését -hiú ábrándnak, vétkes becsvágynak és szánandó erőpazarlásnak -neveztem. Nem makacsságból teszem, hanem meggyőződésből. Nem -ismerek kritikust, még a legnagyobbakat sem véve ki, a ki soha se -tévedt volna. Az ízlés kérdései nem mathematikai problemák; a mi -pedig engemet illett, sokkal ifjabban és kevesebb készülettel -léptem a kritikai pályára, mintsem ne tévedtem volna, talán -többször, mint a hogy magam is hiszem. Aztán lehet-e kedvezőbb -alkalma egy kritikusnak a bűnbánó szerep eljátszására, mint épen -nekem a jelen? Egy nő irányában vallanám be tévedésemet, s hányszor -nem tartozunk a nőknek igazat adni akkor is, midőn épen semmi -igazuk sincs?</p> -<p>Egy tapsviharral és koszorúzáporral fogadott <span class= -"pagenum"><a name="Page_437" id="Page_437">-437-</a></span> -művésznő diadalkocsijába fognám be magamat s nekem is jutna valami -a tapsból s koszorúból, melyekben úgy sem volt soha részem. De nem -tehetem, meggyőződésem tiltja. Hogyan is tehetném csak azért, mert -ünnepelt művésznőnk a bécsi várszinházban nem tetszett, a berlini -királyi színházban még nem léphetett föl; egy pár kisebb német -szinpadon, mint a weimarin, münchenin sikert vívott ki ugyan, de a -német kritikusok folyvást azt jegyzik meg róla, hogy szavalatán -valami idegen íz érzik; a magyar kritikusok pedig s köztük -Bulyovszkyné legrajongóbb tisztelői is, azzal állanak elő, hogy -hangsúlyozása itt-ott németes s észrevehetni rajta, hogy rég nem -játszott magyarul. Mindez legkevésbbé sem ösztönözhet állításom -visszavonására. Ma is épen oly kevéssé hirdethetem, mint ezelőtt öt -évvel: magyar szinészek legyetek németekké, hogy jobb magyar -szinészek lehessetek, mert a két nyelvű művészet a tökéletesség -kitűnő fokát alkotja; s ha visszahúznám is állitásomat, ha -elismerném is Bulyovszkynénak teljesen sikerült a két nyelvű -művészet, ismernék-e el egyebet, mint kivételt a szabály alól, -tarthatnám-e el egyebet vele, mint azt, hogy rendkívül könnyen -tanul idegen nyelveket, a mi még magában a szinészi tehetségnek sem -szükségképi, sem kiváló nyilatkozása.</p> -<p>Öt év alatt egy pár magyar és német lap <span class= -"pagenum"><a name="Page_438" id="Page_438">-438-</a></span> nem -egyszer emlegette és magyarázta félre Bulyovszkynéról irt -czikkemet; szememre hánytak, hogy nem æsthetikai, hanem nemzetiségi -és hazafiúi szempontból indultam ki. Ez nem igaz. Készakarva -mellőztem a hazafiúi szempontot s inkább csak azért boszankodtam, -hogy Bulyovszkyné oly sokat emlegeti hazája iránti szeretetét. -Elmondották, hogy tagadtam valamely idegen nemzet művészévé válás -lehetőségét. Ez sem igaz, sőt ellenkezőleg elismertem, hogy -némelyek idegen földön növekedve, vagy ifjú korukban idegen nyelvre -adva magokat, idegen nemzet művészeivé váltak, de aztán többé nem -is kaczérkodtak nemzeti nyelvökkel, nem jutott eszükbe a két nyelvű -művészet s megmaradtak pályájukon. Tulajdonkép csak a két vagy -három nyelvűséget támadtam meg költészet- és szinészetben egyaránt. -Elmondottam, hogy az oly művészetek, melyeknek egyik főeszköze a -nyelv, soha se válhatnak kosmopolita természetűekké; hogy -anyanyelvén kívűl sok nyelvet megtanulhatna az ember, kivált fiatal -korában, beszélhet, irhat rajtok, de hogy csak kettőt is úgy -elsajátíthasson, hogy rajtok a költői stil és szinészi szavalat -valódi classicitásáig emelkedhessék, az képtelenség; ide két élet -kellene még akkor is, ha az alkotó phantasia két formához -szokhatnék, s nem érezné magát csak egyben szabadon; mi a -<span class="pagenum"><a name="Page_439" id= -"Page_439">-439-</a></span> költő nyelvét s a szinész szavalatát -nemzetivé teszi, az mind oly számtalan finom árnyalattól függ, -melyekről a hallgató és olvasó hirtelen számot sem tud magának -adni; mindezt soha sem tanulhatjuk meg egészen, be kell szívnunk, -mint a levegőt, hogy vérünkké válva táplálja phantasiánkat; e -nélkül költő és színész örök meghasonlásban fog szenvedni, a -gondolat és forma átkos meghasonlásban mi kihüti lelkesedését, -megbénítja alkotó erejét; vagy a legjobb esetben szűk körre -szorítja, modorba ejti. Elmondottam, hogy ezen kívül bajosan -szerezhetni meg azt a sok mindent, mi ha nagyrészt nem függ is a -nyelvtől, de leginkább bizonyos nemzetiség éles sajátságaiból foly; -hogy egy idegen phantasiája nem lehet elég fogékony, elég teremtő -oly dolgokban, melyeket gyermekségünk óta kell látnunk, hallanunk, -értenünk, érzenünk, hogy a művészetben visszatükrözhessük. Ez -rövidre vonva czikkem lényege, ily értelemben mondottam -lehetetlennek a két nyelvű szinészetet s ehhez, ismétlem, most is -ragaszkodom.</p> -<p>Távol legyen tőlem Bulyovszkynénak a német szinpadokon kivívott -diadalait épen semmibe se vennem. Megvallom, nem hittem ennyi -sikert, azonban lapjaink némelyikének tendentiosus közleményei e -tekintetben épen nem ámítanak el. Teljességgel nem mellőzhetni, -hogy Bulyovszkyné a bécsi várszinházban <span class= -"pagenum"><a name="Page_440" id="Page_440">-440-</a></span> -megbukott, a berlini királyi szinpadon nem léphetett föl; Weimart -bajos túlbecsülni, mert szinpada csekély hírű, valamint Münchent -is, melynek szinházában magam is eleget unatkoztam; a drezdai -sikere minden esetre legnevezetesebb, de tudnunk kellene valamit -részleteiről, így azt sem tudjuk, legalább én nem tudom, hogy a -«drezdai szinházi tag» czím csak oly czím-e, melynek osztogatásában -Németországon, a czímek hazájában, nagyon bőkezűek, vagy valami -mélyebb jelentőségű dolog? Továbbá hiteles adatok birtokába kellene -lennem, mennyi esik Bulyovszkyné diadalaiban magára szinészi -tehetségére, mennyi német szavalatára, mennyi a német nemzet -vendégszerető udvariasságára, mely mindíg szívesen fogadta a -német-magyart, mennyi a curiosum újdonságára, mennyi magára a német -szinkritikára, mely nem sokkal áll jobb lábon, mint nálunk, a -mennyiben nevezetesb írók nem igen foglalkoznak vele. Végül arról -is meg kellene győződnöm, vajon Bulyovszkyné valóságos rendes német -szinésznő-e vagy csak néhány szerepet tanult be, melylyel aztán, -mint vendég, bejárja a német kis-nagy városok számtalan -szinházait?</p> -<p>Mindezt nem tudva, biztosan nem itélhetek, azért egyszerűen -elfogadom a sikert s csak azt kérdem: volt-e oly német szinbiráló, -ki meg ne jegyezte volna, hogy Bulyovszkyné <span class= -"pagenum"><a name="Page_441" id="Page_441">-441-</a></span> -szavalatában van valami, a mi nem oly német hogy a Gretchenek és -Klärchenek szerepeit játszhassa; német-e annyira, hogy a -specificikus németségben a német szinésznőkkel versenyezhessen, -föllépett-e ily szerepekben s ha föl, nagy sikerrel-e?</p> -<p>E kérdéseket Bulyovszkyné legrajongóbb tisztelői sem -igenelhetik. Én legalább a róla írt német birálatokból nem tudtam -ilyesmit kiolvasni. S most mit írnak róla a magyar lapok, majdnem -kivétel nélkül? Nem azt-e, hogy szavalatán itt-ott idegen -hangsúlyozás érzik s a nyelvet illetőleg észrevehetni rajta egy kis -gyakorlatlanságot. Valóban, én e tekintetben is nagy figyelemmel -kisértem az előadást, s nehány helyt nagyon kellemetlenül csapott -fülembe némely szó közép szótagjának fölkapása; például, ha jól -emlékszem mindjárt az első felvonás végén: <i>sirrasson</i> stb. E -mellett a két első felvonásban, volt beszédében valami olyan nem -magyarság, mit nem lehet hangsúlyozási hibának mondani, de a miről -épen úgy nem tudok számot adni, mint némely mondat -magyartalanságáról, s nyelvérzékem mégis megütközik rajta. Igaz, -hogy az utolsó felvonásokban mindez már kevésbbé volt észrevehető, -hogy nem sok idő mulva talán egészen el fog maradni, sőt arról is -meg vagyok győződve, hogy Bulyovszkyné még most is jobban tud -magyarul szavalni, mint németűl; de <span class="pagenum"><a name= -"Page_442" id="Page_442">-442-</a></span> vajon előnyére lesz-e, ha -mint német szinésznő ismét egészen magyar színésznő lesz, s mint -magyar szinésznő fog-e nyerni, ha visszatér új hazájába? Én nem azt -kötöm lelkére, a mi egyik koszorújának szalagjára volt hímezve: «A -nagy világon e kívül nincsen számodra hely»; szabadelvűbb vagyok s -azt mondom: vagy itt, vagy ott, de a két nyelvű művészeten oly -kevéssé van áldás, mint a kétkulacsos politikán. A szinészetben, -költészetben, sőt a műprózában is egyik nyelv a másiknak ellensége. -Minél tökéletesebb lesz Bulyovszkyné az egyikben, annál inkább fog -veszteni a másikban, vagy egykép hibákat ejteni mindkettőn. Mily -léha ambitio, mennyire nem értése e színészetnek a két nyelvvel -való küzdelem, s mennyire feladata minden költő- és szinésznek -saját nemzeti nyelve soha egészen ki nem buvárolható titkaiba -mélyedni! Valóban, ha Bulyovszkyné azt a nagy szorgalmat és -kitartást, melyet a német nyelvre fordított, saját nemzeti nyelvére -fordította volna, talán ez este úgy hallottuk volna szavalni, mint -talán magyar szinésznőt még, soha s csakugyan talán mind -megérdemelte volna azt a sok koszorút, melyeket lábaihoz -dobtak.</p> -<p>Tudom, hogy sokan rideg grammatikusnak fognak nevezni. Tudom, -hogy az ily beszéd csekély méltánylatra számíthat hazánkban, hol -annyiféle nyelvet beszélnek az emberek s <span class= -"pagenum"><a name="Page_443" id="Page_443">-443-</a></span> egyet -sem tudnak jól; hol a fensőbb osztályok nem ismerik nyelvünk -finomságait; irodalmunk tele van germanismussal s a bájosés szűz -magyar nyelv szentélyébe való törekvés vajmi ritka. -Francziaországban inkább értik az ilyesmit, hol Dumast rossz -stilistának tartják, Guizottnak nyelvhibákat hánynak szemére s -Rachelt, midőn hosszas külföldi útjából visszatért, oly keményen -megleczkézték némely francziátlan fogásaiért, a mint én -Bulyovszkynét távolról sem merem. Azonban kiválóan sajnálnám, ha -olvasóim közül kevesen értenék meg azt, hogy a művészetben, -különösen a költészet- és szinészetben, az általános emberin kívül -van nemzeti elem is, melyet egészen elsajátítani nem lehet, hogy -például a legelső franczia vagy német szinész sem fogja a mi -szinpadunkon, nekünk úgy játszani a magyar táblabirót mint -játszotta Szentpéteri, vagy Tiborczot, mint Bartha és Petúrt, mint -Egressy.</p> -<p>E szerint most is ragaszkodva régi czikkem lényegéhez, örömest -visszahúzom belőle azt, a miben a tények félig-meddig megczáfoltak. -Én nemcsak a két nyelvű művészetet tartottam bizonyos értelemben -lehetetlennek, hanem czikkem végén bukást is jósoltam -Bulyovszkynénak a külföldi szinpadokon. Ez nem teljesült be -egészen. Szolgáljon mentségeműl, hogy Bulyovszkyné -<i>Wienerzeitung</i>-i czikkéből s a lapokban szállongó hírekből -sok mindent <span class="pagenum"><a name="Page_444" id= -"Page_444">-444-</a></span> ki lehetett magyarázni; tisztán nem -tudhatta az ember: vajon német vagy franczia szinésznő akar-e lenni -vagy mindkettő egyszerre, vagy épen csak <i>à la Ristori</i> kíván -körútat tenni egy magyar társasággal. S én ehhez alkalmazva -birálatomat, mertem oly biztosan jóslani. Hogy Bulyovszkyné német s -csak német szinésznő lett, mutatja belátását. A mi szinművészetünk -már multjánál fogva is sokkal rokonabb a némettel, némikép még most -is másolata s nem tudott egészen önálló stilt megalkotni. Így -könnyebb volt az átmenet és biztosabb a siker. A franczia szinpadon -még csekély eredményt sem vívhatott volna ki; annál kevésbbé -mindkettőn. A franczia szinészetnek egészen más stilja van, s a -nyelv és szavalat ezer természetes és szabályzott finomságaiban -sokkal bajosabb a németnél. Egy Ristori is megbukott itt, pedig a -rokon olasz nemzet leánya volt, s a francziáktól is bálványozott -szinésznő.</p> -<p>A mi Bulyovszkyné játékát illeti, most nem bocsátkozom részletes -birálatba. Elvárom a második előadást, midőn Gauthier Margitnál -méltóbb szerepben lép föl s talán egészen ment lesz az -elfogultságtól, melyet most a két első felvonásban nagyon is észre -lehetett venni rajta. Hanem elmondok némi általánosságot s kissé -szigorúbb szempontból, mint eddig. Én ugyan soha sem indultam ki -oly hazafi szem pontból, mely palástolja a hiányokat s hizeleg -<span class="pagenum"><a name="Page_445" id= -"Page_445">-445-</a></span> a nemzeti hiúságnak, de tekintetbe -vettem mindig körülményeinket. Bulyovszkyné fölment ettől, ő -bizonyos tekintetben lemondott nemzetiségéről, európai -követelésekkel áll elő, illő, hogy én is követelőbb legyek.</p> -<p>Mindenki tudja, hogy én Bulyovszkynét bizonyos szerepkörben -mindig legjelesbb szinésznőnknek tartottam; általában véve pedig -legtörekvőbb, legszorgalmasabb tehetségünknek, bár soha sem mentnek -némi beteges ambitiótól. Ezt most is elismerem. De lehetetlen azon -elsőrendű, bár különböző fokozatú szinésznők közé számítanom, kik -magokkal szokták ragadni Európa főbb városait, sőt e mellett azt is -meg kell vallanom, hogy öt év alatt, mióta nem láttam, bizonyos -irányban haladt ugyan, de tehetsége alapjában nagyobb fejlődést nem -vett. Nála most is túlnyomóbb a reflexio, mint a phantasia, kivált -ott, hol a tragikum felé hajlik, nincs meg az a saspillantása, mely -egy szerep lényegét egyszerre felfogja s nagy erővel visszaadja; -szerepében sok finom részletet dolgozgat ki, de egy kerek egészszé -ritkán olvasztja; felfogásában és alkotásában több gond, mint erő, -több tanulmány, mint eredetiség nyilatkozik. Most is Gauthier -Margit szerepében sok szép részletet nyújtott, de két pontra -csekély súlyt helyezett, pedig e nélkül szerepét nem érthetni -eléggé, én legalább nem értem, tudni illik Margit blazírtságára, -mely <span class="pagenum"><a name="Page_446" id= -"Page_446">-446-</a></span> nélkül heves szerelme némikép -indokolatlan és erős impressionabilitására, mely leginkább -megmagyarázza e nő gyors és excentrikus változásait.</p> -<p>Bizonyára most sokkal jobban játszotta e szerepet, mint -régebben, de inkább részletekben, mint egészben véve; kivált -jelenete Armand atyával rendkívül kitünően sikerült. A miben haladt -Bulyovszkyné, az a mozdulatok nemessége, plasticitása s több nemű -árnyalás, a szenvedély élénkebb kiemelése, melyeket bizonyosan -senki sem méltányol jobban, mint én.</p> -<p>De azt is kénytelen vagyok megjegyezni, hogy Bulyovszkyné ezzel -az új vívmányával néha vissza él, a mennyiben elég affectatiot is -vegyít belé. Íme Bulyovszkyné haladása, melyet a német szinpadon -nyert, s melyet megnyerhetett volna a nélkül is, hogy német -szinésznővé válják; különben én soha sem tagadtam, hogy a mi nincs -a nemzetiséggel kapcsolatban, olyat a külföldi szinészetből sokat -tanulhatni, kivált ha nem utánozunk.</p> -<p>A szinház tömve volt, s zajos taps és számtalan koszorú fogadta -a vendégművésznőt. Ha közönségünk ezzel azért akarta jutalmazni -Bulyovszkynét, hogy német szinésznő lett, vagy a két nyelvű -szinészet mellett kivánt demonstrálni, nagyon sajnálnom, de azt -hiszem, hogy nem tett egyebet, mint kedvencz <span class= -"pagenum"><a name="Page_447" id="Page_447">-447-</a></span> s rég -nem látott szinésznőjét üdvözölte, kit örömest látna a Nemzeti -Szinház tagjai közt, a mi ellen nincs semmi szavam. Hogy e zajos -fogadtatásban volt egy kis erőltetés is, nem tagadhatni, már csak -azért sem, mert azután néhány nap mulva egy más tüntetésnek is -voltunk tanúi Prielle Kornélia és Felekiné részére.</p> -<p>Mindíg távol tartottam magam az ilyesmitől, nem szólok bele, a -fiatalabb és lelkesebb kritikusokra bízom, kiknek épen nem vagyunk -hiányában. <span class="pagenum"><a name="Page_448" id= -"Page_448">-448-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>LECOUVREUR ADRIENNE.</h2> -</div> -<p class="summary">Dráma 5 felvonásban. Irták Scribe és Legouvé, -fordították Csepreghy Ferencz és Egressy Béni. Előadatott a Nemzeti -Szinházban 1863 június 23-án.</p> -<p>Szilágyi Pál nyugalmazott szinész félszázados jubileumául és -javára. Bulyovszky Lilla (jól magyarul Bulyovszkyné) asszonynak, a -drezdai udvari szinház tagjának utolsó föllépte.</p> -<p>Egy hozzá méltóbb szerepben vártam Bulyovszkyné fölléptét; a -második előadás részletes bírálatát igértem, remélve, hogy egészen -ment lesz az elfogultságtól. Ez teljesült is, amaz nem. Lecouvreur -Adrienne jó szerep arra nézve, hogy a szinésznő virtuozitását -kimutassa, de költői becsre nézve nem sokkal áll feljebb Gauthier -Margitnál. Nem tudom, honnan van az, hogy kitünő, sőt nagy -szinésznők is ritkábban tisztelik a nagy költőket s kiváló -szeretettel fordulnak oly művekhez, melyek sokkal mesterkéltebb -hatásra vannak számítva, mintsem valóban megindítók lehessenek. -<span class="pagenum"><a name="Page_449" id= -"Page_449">-449-</a></span> De másfelől e szerep nem olyan, hogy -Bulyovszkyné kitünő tehetségét a legerősebb oldalról mutathassa be. -Az ő valódi szakmája most is oly kevéssé a tragikai, mint ezelőtt -öt évvel. Soha sem hibáztattam, hogy e szerepkörben is kísérleteket -tesz, de folyvást hibáztatnom kell, hogy másik szerepkörét -elhanyagolja, melyben egyedűl vívhat ki hervadhatatlan koszorúkat. -Számos vígjáték, drámát, sőt tragédiát is ismerek, melyekben a -szerepek mintegy Bulyovszkynénak vannak írva. Sokszor -gyönyörködtetett folyékony, finom társalgása; csevegni senki sem -tudott jobban a magyar szinpadon, mint ő; a vidám enyelgést, a -könnyed ironiát, kaczérságot, sőt az érzelmesség bizonyos fajait -majdnem mindig sok bájjal és erővel fejezte ki. Lehet, hogy ejtett -itt-ott hibákat, megtörtént néha, hogy szerepe felfogásában -megtévedt; a reflexio olykor megbénította önkéntességét s -művésziebben kívánva adni egyet-mást, a mesterkéltség örvénye felé -lépdelt, de mindig tudott hatni s bizonyos varázszsal kötötte le -nézőit. E varázs mindjárt vesztette erejét, mihelyt kilépett e -körből s az erősb a viharosb szenvedélyek küzdelmét ábrázolta. S -különös, e szerepeire fordított legtöbb gondot, holott kitünő -tehetségének fényoldalai itt nagyrészt elhalványultak, s az -árnyoldalak kaptak túlsúlyra. Nem a teremtő phantasia alakjai -állottak előttünk, hanem a <span class="pagenum"><a name="Page_450" -id="Page_450">-450-</a></span> reflexio fáradságos mozaikművei. -Méltányoltuk a szorgalmat, bámultuk a gondot, tanulmányt, de nem -egyszersmind a tanulmány eredményeit is.</p> -<p>Már arcza és hangja sem olyan, minővel nagyobbszerű tragikai -szinésznővé válhatnék valaki. Arczán legörömestebb mulat a mosoly, -ajkai körül a finom gúny, szemében az enyelgés. A mély fájdalom -kitörését, a dűh, boszú, megvetés kifejezéseit csak keresi, de nem -találja meg. Hangja a mily finom árnyalatokra képes a társalgásban, -épen oly monotonná vagy erőtlenné válik az erősebb felindulásban. A -mily önkénytes nála a csevegés, enyelgés, sőt a csendes -meghatottság is: épen oly nehezen bírja meg a korlátjokat áttört -szenvedélyek rohamait. S e szerepekben rendesen inkább részleteket -nyujt, mint egészet, s a mi ezzel a legtöbbször együtt jár, ritkán -tudja biztosan rajzolni a jellem körvonalait. Csak az oly -mozzanatra helyez súlyt, melytől hatást remél; csak ott dolgozgat -ki sok finom részletet, hol mintegy feltünni vágyik; de nem önti el -egész játékán a jellem alapszínezetét, a főszenvedélyt vagy az -érzések és szenvedélyek vegyületét, melyből, mint magából nőtt ki a -cselekvény. E mozzanatokat mintegy várja, nagy gonddal emeli ki, de -a legtöbbször aztán ismét közönybe esik vissza, egész addig, míg -nem jő valami hatásos mozzanat. E mozzanatok <span class= -"pagenum"><a name="Page_451" id="Page_451">-451-</a></span> -nagyrészt elég jól vannak gondolva, de nem mindíg jól játszva, és -nagyon sokszor hiányzik belőlök az a czement, mely a jellem -alkatrészeit összetartja. E mellett legsikerültebb tragikai -jeleneteiben is érezzük, hogy ez csak játék, szinészkedés. Nem tud -eléggé hitetni, teljes illusiót teremteni, a mi másik szerepkörében -nem egyszer sikerül neki.</p> -<p>Természetes, hogy minden oly szempontból van mondva, minőt -Bulyovszkynénak európainak hírlelt nevezetessége mintegy magával -hoz. Természetes, hogy mindez nemcsak a régi Bulyovszkynéra illik, -hanem az újra is. Ő haladt ugyan, de a mint már mondám, tehetsége -nagyobb fejlődést nem vett, se művészetének alaptermészete nem -változott meg. Mint régebben, úgy most is jobban játszotta Gauthier -Margitot, mint Lecouvreur Adriennet, pedig épen nem volt elfogult, -sőt bátrabb, jobb kedvű volt, mint a hogy Adrienne szerepe -megkívánta. Hangsulyozása is most hibátlanabb volt, mint Gauthier -Margitban. Csak a második fölvonásban vettem észre egy pár hibát: -például: <i>igen, velem közlendő, felkiált</i> stb. a végső -felvonásokban inkább betüket hagyott ki egy-egy szóból: -<i>semmi</i> helyett <i>semi</i>-t, <i>szelleme</i> helyett -<i>szeleme</i>-t mondott. Azonban grammatikusi ridegségem mellett -is mindezt könnyebben megbocsátom vala, mint azt, hogy nem annyira -Adrienne szerény, tartózkodó, <span class="pagenum"><a name= -"Page_452" id="Page_452">-452-</a></span> de nemesen önérző, -gyöngéd, de azért belül folyvást égő szenvedélyessége, melybe, mint -a szinésznőknél rendesen, az érzés némi montirozása vegyül. -Bulyovszkyné valamivel bátrabb, jobb kedvű volt, mintsem eléggé -szerény és tartózkodó, valamivel vidámabb, mintsem eléggé gyöngéd -lehessen. A heves és viharos természetnek csekély sejtető -árnyalatát tüntette föl a nyugodtabb pillanatokban. Igen sokat és -sokszor mosolygott. Részemről sokat elengednék mozdulatai -nemességéből, finom részletezéseiből, melyeket ujabban -elsajátított, ha arczán kevesebbszer látnék mosolyt, melynek -kedvességét egyébiránt a világért sem akarom elvitatni. Most is, -mint a multkor, elsőbb jelenetei kevésbbé sikerültek, mint a -későbbiek. Michonnetvel való jeleneteinek épen annyit használt, -mint ártott, hogy édes atyja játszotta e szerepet s épen ez -ünnepélyes este. Emelte a hatást s nem csoda, hogy a közönség élénk -tetszését nyilvánította, midőn karjaiba borult és felkiállott: -ennek köszönöm mindezt, ez atyám, de egyszersmind ártott is, mert -nem annyira Adrienne-t és Michonnet-et láttuk magunk előtt, mint -Bulyovszkynét és az ő édesatyját. Az a hely, midőn Adrienne -szerepét próbálja, jobban volt kigondolva, mint eljátszva. Nem úgy -igazította meg magát, hogy élénken kitessenek a javított helyek. A -galamb meséjét szépen szavalta, de nem nagy bájjal és -gyöngédséggel, <span class="pagenum"><a name="Page_453" id= -"Page_453">-453-</a></span> a mit talán az is okozhatott, hogy -Lendvai, ki Maurice grófot játszotta, oly esetlenül szólott belé, -hogy a legégőbb gyöngédség is megfagyhatott volna. Sikerültebb volt -Rachel híres jelenete, midőn Adriennet a féltékenység kinozza és -megszabadítja vetélytársnőjét. Hogy reám e jelenet kevésbbé hatott, -mint a körülem tomboló fiatalságra, meglehet, bennem van a hiba, a -ki erősb tragikai felindulások után áhítozom. Különösen rosszul -hatott reám, midőn Bulyovszkyné Rachel híres <i>oui</i>-át mondotta -el, a mi magyarul <i>hiszem</i>-mel van fordítva. Ez mind -kigondolva, mind játszva jól volt, de mihelyt bevégződött a -mozzanat, Bulyovszkyné meglehetős közönyössé vált s úgy szagolta -bokrétáját, mintha nem ment volna át valami nagylelkű küzdelmen. A -negyedik felvonás híres jelenetében két hibát találtam midőn -Adrienne rosszul takart czélzatokban társalog a herczegnővel, nem -tudta eléggé vegyíteni tartózkodását felindulásával, a finomságot -dühével, a fájdalmat boszúvágyával; midőn szavalni kezd a -társaságnak, csak későre találta meg a kellő hangulatot s csak a -végsorok sikerültek annyira, hogy teljességgel nem vettem rossz -néven szomszédaim zajos tapsait. A végső jelenetben mindent -megtett, mi tehetségében állott, de ki tehet róla, hogy e tehetség -nem határozottan tragikai. Teljesen méltánylom azt a mozzanatot, -<span class="pagenum"><a name="Page_454" id= -"Page_454">-454-</a></span> midőn kissé megdőlve merően áll s a -levegőbe néz; igen szép alak volt, méltó fájdalmához. Azt is -örömmel szemléltem, hogy a haldoklás perczeiben nem folyamodott -materialis eszközökhöz, de a legjobb akarat mellett is meg kell -vallanom, hogy arczával, szemével, hangjával keveset tudott -kifejezni, s bocsássák meg rajongó tisztelői bűnömet, még mindíg -örömestebb tapsolok, ha a kín tördelt hangjai helyett kedves -csevegését hallom s mosolyában gyönyörködhetem.</p> -<p>Nem tudom, fel fog-e még lépni vendégművésznőnk, azt sem, vajon -van-e kedve ismét a hazai művészetnek szentelni tehetségét. Hogy a -közönség és hírlapok óhajtják, nem szenved kétséget. De -egyszersmind azt is hallani itt-ott, hogy főbb szinésznőink -tömegesen vissza fognak vonulni a nemzeti szinpadtól, ha -Bulyovszkynét az igazgatóság szerződteti. Én ugyan nem kedvelem a -szinházi pletykákat, nem szoktam bele szólani az igazgatás -dolgaiba, soha sem ajánlottam senkit szerződtetés végett, sőt -megvallom, oly kevéssé értek a szinház igazgatásához, mint akár a -<i>Hölgyfutár</i> és <i>Magyar Sajtó</i> kritikusai, a kik -mindennap beleszólnak, de lehetetlen e szállongó hírt megjegyzés -nélkül hagynom. Először is nem hiszem, nem tudom feltenni -szinésznőinkről, hogy ha hazafiúi érzelmökben sértve érezték -magukat Bulyovszkyné által, ily módon kivánnának <span class= -"pagenum"><a name="Page_455" id="Page_455">-455-</a></span> rajta -boszút állani. Ez nem volna egyéb, mint a szinház érdeke elleni -dolgozás, a hazafiasság leple alatti hazafiatlanság, vagy a mi -szinte oly rossz, puszta ürügye a versenytől való félelemnek. Nem -szükség bővebben magyaráznom a dolgot s tovább szónokolnom -Bulyovszkyné mellett, épen nekem, a ki két nyelvű színészkedését -mindíg kiméletlenül megtámadtam. De ha én tudok az akadémiában és -Kisfaludy-társaságban egy teremben ülni és kezet szorítani azokkal, -kik túlbuzgalmukban kritikáimért majdnem hazaárulónak kiáltottak -ki, bizony szinésznőink is örömest játszhatnak egy oly -szinésznővel, ki szinészetünk egyik dísze, a ki nem ellenök vétett, -csak maga ellen, midőn megszünt magyar művésznő lenni, a nélkűl, -hogy egészen németté váljék. <span class="pagenum"><a name= -"Page_456" id="Page_456">-456-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>SZINHÁZI DOLGOKRÓL.</h2> -</div> -<p class="right">1863 július.</p> -<h3>I.</h3> -<p>«Oly keveset értek a Nemzeti Szinház igazgatásához, mint akár a -(mult félévi) <i>Magyar Sajtó</i> és <i>Hölgyfutár</i> kritikusai.» -Így szóltam a minap, s ez nem tréfa, hanem őszinte vallomás, melyet -ismételnem kell, midőn épen a Nemzeti Szinház igazgatását illető -kérvényről kell egy pár szót szólanom. Nincs szándékom egészben -véve a dolog érdeméhez szólani, a mire se elég ismeretem, se elég -hiteles adatom nincs, de elmondok a dolog körül egyet-mást, mik -talán figyelmet érdemelnek.</p> -<p>Ha egy idegen kérdezné tőlem, mi a legjellemzőbb különbség a -külföldi és a magyar szinkritika közt, minden habozás nélkül azt -felelném: leginkább az, hogy a magyar szinkritika rendesen keveset -foglalkozik a szin- és dalművek birálatával, magával az előadással, -de annál többet a szinház igazgatásával, untalan <span class= -"pagenum"><a name="Page_457" id="Page_457">-457-</a></span> bele -szól, szerződtetést és elbocsáttatást követel, pártolja a -szinészeket és szinésznőket kik fizetésjavítást kivánnak, baja van -az énekmester, a kardalnokok, a szinházi szolgák fizetésével, -közönség elébe hurczol egy csoport szinházi pletykát, az -elégedetlen szinészek és szinésznők közlönyévé avatja magát, s oly -nagy zajt üt minden kicsinységből, mintha egy miniszter -megbuktatásáról vagy valamely nemzeti nagy kérdés kivívásáról volna -a szó.</p> -<p>Valóban szinikritikánk ez annyira jellemző oldala példátlan az -európai journalistákban. Sehol sem olvastam, hogy a kritikusok a -szinházigazgatók megbuktatásában, a szinészek fizetései -fölemeltetésében vagy leszállíttatásában keressék ambitíóikat s a -művészeti oldal helyett gazdaságukkal és személyökkel -foglalkozzanak; mindenütt megelégesznek az æsthetikai itélettel, -csak ezáltal kivánnak hatni az igazgatásra, sőt többre, mint -kritikusok, nem is érzik magokat jogosítva. Egy államszinház elvi -reformja vagy újonnan rendezése idéz elő másutt is vitát, de az -igazgatás speciális és személyes kérdései miatti zaj egészen csak a -mi találmányunk. Pedig ha van Európában szinház, melyet igazgatni s -igazgatásról itéletet hozni nehéz, ez a mi Nemzeti Szinházunk. -Másutt az operának és drámának külön szinházai vannak, így könnyebb -találni szakértő igazgatót; nálunk e művészeti két ág <span class= -"pagenum"><a name="Page_458" id="Page_458">-458-</a></span> -egyesítve lévén, oly nehéz, hogy Nemzeti Szinházunknak még egyetlen -igazgatója sem volt, ki a művészet e mindkét ágában szakértő lett -volna; Bajza oly kevéssé, mint Ráday s a többiek. Bizonyosan most -sincs senki íróink vagy főuraink között, kit ily értelemben -szakértőnek lehetne nevezni, a ki e mellett külföldön vagy itthon a -szinházigazgatást speciális tanulmányává tette volna.</p> -<p>Nekünk sajátságos viszonyainknál fogva folyvást meg kell -elégednünk oly igazgatókkal, kik több vagy kevesebb -tájékozottsággal a művészetben elég belátók a szinház művészeti -intelligentiája s a valódi közvélemény útmutatásait a legjobb módon -felhasználni; elég lelkiismeretesek és jó gazdák a szinház -pénzviszonyait soha sem téveszteni szem elől, s elég türelmesen -szigorúak igazságosan és tapintattal kormányozható szinészi népet. -S ha ide veszszük még azt is, hogy színigazgatónknak az opera és -dráma gyakran ellentétes érdekeit egyaránt védeni és ápolnia kell; -hogy a magasb művészeti igényeket épen úgy szolgálni tartozik, mint -kénytelen gondoskodni mindennapi kenyeréről, mert subventiója -mindig csekély volt s a mi most kilátásban van; sem annyi, hogy -egészen fölmenthesse a megélhetés gondjai alól, még nehezebbé válik -szinházigazgatóink pályája. Még mennyi nehézséget lehetne -előszámlálni a társadalmi viszonyoktól <span class= -"pagenum"><a name="Page_459" id="Page_459">-459-</a></span> fel a -politikaiakig! S vajon e sok nehézséget tekintetbe veszi-e -kritikusaink és journalistáink többsége; szól-e szinházunk -igazgatásához elég eszélyesen, alaposan, igazságosan s a szinház -érdekeinek tekintetbe vételével? Bajos igennel felelni, kivált azon -lapokat illetőleg, melyek legtöbb zajt ütnek a szinházigazgatás -kérdésével.</p> -<p>A dráma és opera közti szerencsétlen küzdelem előidézésében jó -része van jornalistáinknak. E küzdelem egy idejü színházunk -megnyiltával s még máig is tart. A közönség egyik legbefolyásosb és -áldozóbb része majdnem kizárólag az opera érdekei ápolására -ösztönzi az igazgatót; journalistáink legtöbbje keveset ad az -operára, kivéve akkor, ha valamelyik igazgató ellen vádkép hozhatja -fel; majdnem elnyomására törekszik, sőt még az országgyűlési -bizottságban is találkozott tag, a ki az opera teljes eltörlését -indítványozta; mintha bizony egy már virágzásnak indult művészeti -ágat helyes volna eltaposni; mintha az bizony lehetne módunk két -szinházat, egy operait és drámait állítani, és fentartani; mintha -eltörlesztésének Nemzeti Szinházunknál Pest viszonyai közt nem az -volna következése, hogy az ujtéri szinház újra divatba jőjjön s a -mi nemzetink félig-meddig kimenjen divatból. Az igazgató, kinek -kötelessége a színházi pénzviszonyaihoz képest mindkettő érdekeit -ápolni, <span class="pagenum"><a name="Page_460" id= -"Page_460">-460-</a></span> folyvást két tűz közé van szorítva s -mindkétfelől csak vádakat hall. Azonban ez még hagyján, némileg -természetes, mert szinházunk szervezetéből loly. De semmikép nem -nevezhetni természetesnek kritikánk fentebb jellemzett eljárását, -mely, mióta szinházunk fennáll, folyvást divatozik s az igazgatók -pályáját annyira nehezíti. Az igazgatási, pénzügyi, szerződtetési -és fegyelmi kérdések előtérbe tolása pusztán csak izgatási eszközzé -válik. A czél nem hatni az igazgatóra, hanem megbuktatni; egész -ministernek nézik, a ki ellen rendszeres ellenzéket kell szervezni. -Egy pár elégedetlen szinész, egy pár boszus journalista vagy -drámaíró egyesül s kész a harcz életre halálra. Ide járul még -néhány kezdő író, kik irodalmi pályájuk boldog éveit élvén, -semmiben sem találnak nagyobb gyönyört, mint Demosthenesként -mennydörögni a szinház zsarnoka ellen s tudtára adni a világnak, -hogy ők is élnek s uralkodni akarnak. A szinész igaz és nem igaz -adatokat, híreket hord ki a színháztól; a journalista feldolgozza. -Oly dolgok válnak a mindennapi vita vagyis inkább zaj tárgyává, -melyekhez csak kivételesen, nagy discretióval s hiteles adatok -nyomán lehetne nyulni. Az igazgató elleni gyűlöletből nem -kiméltetnek a szinház érdekei sem. Egy pár tévedés elég arra nézve, -hogy az igazgató a színház elleneségének, megbuktatójának -kiáltassék ki, mintha <span class="pagenum"><a name="Page_461" id= -"Page_461">-461-</a></span> lehetne igazgató, ki egyben-másban ne -tévedjen, kivált a mi szinházunknál. Minden bajért, mely a színház -szervezetéből vagy az eszközök elégtelenségéből foly, egyedül az -igazgatót teszik felelőssé. Az összes szinházi személyzet hibái, az -olyanok is, melyek nincsenek kapcsolatban az igazgatással, az -igazgató hibáiul rovatnak fel. A Nemzeti Szinház igazgatásának -kérdése oly könnyűnek tetszik, hogy ujdonságírók, kik keveset -értenek a drámához, semmit az operához, soha sem tették tanulmányuk -tárgyává a szinház belviszonyait, csak úgy írnak róla, mintha a -bérkocsisok gorombaságát kellene megróniok. Husz harmincz sorban -minden nap ukázokat bocsátanak ki az opera és dráma szervezéséről, -hogy kit kell s kit nem kell szerződtetni, kit nem szabad -elbocsátani s több efféle, melyeknek ha nem engedelmeskedik az -igazgató jaj, neki, mert elárulta egyik legdrágább nemzeti -intézetünket. E rendszeres izgatás, zaj és pletyka rendesen nemcsak -megbénítja az igazgató intézkedéseit, hanem elfordítja tőle a -közönséget is. Az igazgatónak bajos minden hírt megczáfolni, minden -támadást visszaverni, sőt némely kényes természetű ügyében épen -lehetetlen. Egy pár tekintetélyesebb politikai lap vagy irodalmi -folyóirat közönyös a szinház beldolgai iránt, vagy mert nem akar -egyoldaluan ítélni, vagy mert nem tartja fontosnak, <span class= -"pagenum"><a name="Page_462" id="Page_462">-462-</a></span> s nem -óhajtja gyümölcstelen polemiáknak megnyitni hasábjait. A -legtekintélyesb szépirodalmi irók nagy részt szintén így -gondolkoznak. Az az egy pár ember, ki a kritikával tüzetesebben -foglalkozik, resteli ártani magát oly dolgokba, melyek tulajdonkép -nem tartoznak az æsthetikai kritika körébe, melyekben nem tartja -magát competens bírónak, vagy ha tartja is, kétkedik az adatok -hitelességében s nincs módja vagy ideje utánok járni. Szóval az -igazgató, ha nincs valami nagy szerencséje és figyelmetlenségből -vagy kénytelenségből megsértett nem épen kíméletre méltó érdekeket, -csakhamar maga ellen látja a lapok többségét. A zaj mind erősbül, a -közönség lassanként mindent elhisz, mert a kik bátran és sokszor -állítanak valamit, mindíg hitelre találnak azok előtt, kik azt -bizonyosan nem tudhatják. Az igazgató kénytelen visszavonulni, jő -egy másik, kit nagy hozsánnával fogadnak, de a ki egy pár év mulva -szintén úgy jár, mint előde, miben aztán az a legrosszabb, hogy -igazgatóink hamar változván, egyik sem szerezhet magának elég -tapasztalatot, gyakorlottságot s mindig újonczok kisérleteivel kell -találkoznunk.</p> -<p>Íme az okok, melyek alapján hibáztatnom kell a kritikának oly -nagy mértékben s oly könnyelmű módon foglalkozását a szinház -belügyével, a mint ez nálunk oly régóta divatos. Íme miért nem -ajálhatni elég tapintatot és <span class="pagenum"><a name= -"Page_463" id="Page_463">-463-</a></span> eszélyt mindazoknak, kik -a szinház igazgatásába beleszólni elég competens bíróknak tartják -magokat, legyenek akár ellenségei, akár barátai az igazgatónak. -Rajzom talán túlzottnak tetszik, pedig nincs benne más túlzás, mint -az, hogy egy pár évtized eseményei vannak összepontosítva benne. -Hogy a jelenre sok illik belőle, bajosan tagadhatja valaki, sőt van -két oly adatom is melyeket, mint egész újakat, meg sem említettem. -Egyik a budai szinház melletti izgatás a Nemzeti Szinház és -igazgatója rovására; a másik több írónak és művésznek a legfelsőbb -helyre benyujtandó kérvénye, mely többek közt a Radnotfáy igazgató -úr elmozditását kéri. Nemzeti Szinházunknak minden leendő -igazgatója el lehet reá készülve, hogy kivált ez utóbbi eszköz fel -fog használtatni ellene, mert mindig találkozik egy pár iró, kik -elég erélyesek husz-harmincz sort fogalmazni és aláírókat szerezni, -ha mindjárt oly írókat és művészeket is, kik soha sem járnak a -szinházba. E kérvénynek épen az előttem a legroszabb oldala, hogy -ha divatba jő, még inkább meg fog nehezíttetni az igazgatók -pályája, melyet tulajdonkép könnyíteni kellene.</p> -<p>De miért e kérvény, miért a szenvedélyes és makacs megtámadás, -melyet Radnotfáy úrnak mindennap szenvedni kell; miért kiáltják ki -a Nemzeti Szinház megbuktatójának, a legroszabb igazgatónak, ki -valaha csak volt és <span class="pagenum"><a name="Page_464" id= -"Page_464">-464-</a></span> lesz? Nem tudom. Nem vagyok oly bölcs, -hogy mindent megfejtsek. Lehet, hogy divatba jött s a divat -ragadós, s ha gróf Ráday nem épen fontos okokból legkitünőbb -igazgatónknak kiáltatott ki, miért ne kiáltsuk ki Radnotfáyt -szintén nem fontos okokból a legroszabb igazgatónak? Én nem -védhetem Radnotfáy urat, nem itélhetek igazgatásáról. Az operához -semmit sem értek, soha sem tettem tanulmányaim tárgyává, se a -szinház belviszonyait, se az igazgatást; nem ismerem a szinház -budgetjét; nem tudom az igazgatónak mily hatásköre van, mennyit -tudhatni be neki, s mennyit a felette álló szinházi bizottságnak; -minő terhekkel, mily állapotban vette át a jelen igazgató a -szinházat elődjétől; min segíthetett volna s min nem stb. Szóval én -csak a drámához s a drámai előadáshoz értek, szóval én oly keveset -értek Nemzeti Szinházunk igazgatásához, mint a boldogult <i>Magyar -Sajtó</i> s a nem boldog <i>Hölgyfutár</i> kritikusai; legfeljebb -csak abban különbözőm tőlök, hogy sejtem a szinházunk igazgatásának -nehézségeit s jobban használom logikámat az igazgatás ellen -támasztott zaj megitélésében, mint ők, kik épen legtöbbet -zajongnak. E csekély készülettel kell hát síkra szállanom az -elhírhedt kérvény ellenében, még pedig csak azon ismertetés -alapján, melyet róla Reviczky Szevér a mult félévi <i>Magyar -Sajtó</i> 133-ik számában közrebocsátott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_465" id="Page_465">-465-</a></span> Ne -várjon tőlem az olvasó valódi bírálatot, csak egy pontban akarok, -mint bíráló beszélni, a többiben nem leszek más, mint egy ember a -közönségből, ki pusztán csak logikájára támaszkodik. De kifogyván a -térből, fejtegetéseim többi részét a jövő számra kell halasztanom. -<span class="pagenum"><a name="Page_466" id= -"Page_466">-466-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>II.</h3> -</div> -<p>Tehát kérvény készült, mely több író és művész nevében a jelen -igazgató elmozdítását, új rendszer behozatalát sürgeti, s mely a -legfelsőbb helyre fog beadatni. Reviczky a múlt félévi <i>Magyar -Sajtó</i> már idézett számában megismertette e kérvényt s felhívta -az írókat, művészeket és szinészeket (e megkülönböztetés szerint a -szinészek nem tartoznak a művészek kategóriájába) a kérvény -aláírására. Sokan csodálkoztak, hogy Reviczky állott e kérvényező -írók és művészek élére, a ki se művész, se drámaíró, se zene- vagy -dráma-kritikus és soha a szinház ügyeivel nem foglalkozott. Én nem -csodálkoztam. Reviczky sok mindent megkísért az irodalomban, sok -mindenhez hozzászól, utoljára valamelyiket csak eltalálja. Aztán -tekintetbe kell vennünk azt a körülményt is, hogy a múlt évben, -midőn Reviczky az <i>Új nemzedék</i> élére állott. <i>A -csoportosulás mint eszme</i> jelszót írta ez új irodalmi párt -zászlójára; az <i>Új Nemzedék</i> ugyan megbukott, de a -<span class="pagenum"><a name="Page_467" id= -"Page_467">-467-</a></span> jelszó mind tartotta magát s íme új -csoportosulás állott elő, s bár az eszmék itt is meglehetősen -hiányzanak, de Reviczkynek nem lehetett hiányozni.</p> -<p>Azonban halljuk mit akarnak ő és társai: «Ők – úgymond Reviczky -czikkében – abban a hitben vannak hogyha a Nemzeti Szinház -igazgatása a jelen állapotban hagyatik, a magas évi segélypénz nem -fogja azt az eredményt előidézni, melyre oly vágyva vágyik a -szinház ügye iránt érdekelett irodalom, művészvilág és országos -közönség. Több éve múlt, hogy a hazafiui lelkesedés által alapított -drága közintézet eredeti czéljához, a magyar drámairodalom -művelése- és terjesztéséhez, oly viszonyban áll, a mi, ha nem -hanyatlás, minden esetre erőpazarló vesztegelés. Az iránytévesztés, -a visszaélések szaporasága, a szinház belső érdekeinek szembeszökő -ignorálása: a jelen igazgatóság vagy talán jobban mondva igazgató -alatt kezd a tetőpont felé haladni.» Felemlítik továbbá a -sérelmeket általánosságban. «A szinház tagjainak megválasztásában -és eleresztésében semmi tapintat és lelkiismeretesség: a pénztár -hasznavehetetlen tagok összehalmozása által terhelve; az eredeti -szinműirodalomra kevés gond fordítva; az æsthetikai szempontok -elhanyagolva; az igazgatásba oda nem illő befolyások harapózva s az -egész közvetlen ügykezelésben avatatlanság, érzék- és <span class= -"pagenum"><a name="Page_468" id="Page_468">-468-</a></span> -szakképesség hiányának jelei.» Mint a pesti irodalom és művészvilág -tagjai, orvosoltatni kívánják e bajokat; óhajtják, hogy a jelen -igazgatás alatt elharapozott visszaélések megszűntetése végett -hallgattassék meg az 1861-ki országgyűlés által kinevezett -színházügyi bizottság véleménye, vagy szereztessék arról a maga -rendes útján tudomás; engedtessék meg, hogy változott igazgatási -rendszer és más igazgató mellett a magas évi segélypénz áldást hozó -adománynyá váljék a Nemzeti Szinházra nézve.</p> -<p>Reviczky polemiával kíséri az ismertetést, tiltakozik a kaján -föltevések ellen, megrójja az alkalmazkodó melléktekinteteket, -megtámadja a töprengő pessimust, ürügyűl bitorlott politikai -kifogásokat, nagyképüskedést, semlegességet. E vádak egy jó része -leginkább a <i>Pesti Napló</i> és <i>Koszorú</i>-ra vonatkozhatik, -melyek épen nem barátjai az egész zajos kérvényezésnek. Mit mond a -<i>Pesti Napló</i> egyik dolgozó társa e vádjára, az az ő dolga a -<i>Koszorú</i> nem elegyedik czáfolatába s a kérvénynek úgynevezett -politikai oldalát egészen mellőzi. De annyit mégis megkérd: vajon -hiszik-e komolyan a kérvényezők az országgyűlés által kinevezett -bizottság összehivását, holott az akkor sem hívatott össze, midőn a -subventio kérdéséről folyt a tanácskozás? Továbbá, mit értenek ez -alatt «vagy a maga <span class="pagenum"><a name="Page_469" id= -"Page_469">-469-</a></span> rendes útján», mi alatt sok mindent -lehet érteni? És végre, ha csakugyan eszméjök van a kérvényezőknek -a szinház reformjára nézve, súlyos vádjaik az igazgató ellen s nem -elég nekik a hírlapok tere, vajon nem volt-e alkalmuk a múlt télen -épen a subventio ügyében összehívott tanácskozás elébe terjeszteni -mindazt, mi szívükön fekszik? Husz-harmincz soros kérvény helyett -egész részletes memorandumot dolgozhattak volna kapcsolatban a -subventio kérdésével; e mellett előadhatták volna vádjaikat a -szinházigazgató ellen, minden zaj, tüntetés nélkül, a mi a szinház -érdekeinek is inkább használ vala. Miért jut eszökbe csak most a -szinház reformja, miért lépnek föl csak most Radnotfay ellen? E -kérdések sokat levonnak abból a kegyeletből és «kötelességhű» -éberségből, melyet Reviczky emleget s némi szenvedélyes -torsalkodást is gyaníttattnak. Egyébiránt a kérvényezőknek az -országgyűlési bizottsággal való paradirozása fogalomzavar. Az -1861-ki országgyűlés kinevezett egy bizottságot, hogy megvizsgálja -a szinház hiányait, tegyen jelentést rólok s készítsen javaslatot -arra nézve, hogy mikép lehetne a Nemzeti Szinházat neve -méltóságához illő állapotba helyezni mind anyagi, mind szellemi -tekintetben. A bizottság eljárt kiküldetésében, beadta jelentését, -javaslatát s ezzel megszünt bizottság lenni. Jelenleg <span class= -"pagenum"><a name="Page_470" id="Page_470">-470-</a></span> semmi -nemű országgyűlési szinházi bizottság nincs se jogilag, se tényleg. -Hogy a kormány a subventio kérdésében e bizottság néhány tagjait is -meghívta, csak azt mutatja, hogy ő is bizalmat helyezett azok -némelyikébe, kiket az országgyűlés ez ügyben kiküldött volt, de a -meghívott tagok természetesen csak mint szakavatott egyének -jelentek meg s nem mint az ország képviselői. Ez egyének -összehívása s megjelenése se alkotmányos, se alkotmánytalan -eljárás, csak épen tapintatos, a mi minden esetre viszonyaink közt -méltánylatot érdemel, de kár reá holmi alkotmányi dogmákat -építeni.</p> -<p>A mint a múlt számban előadtam, teljességgel nem vagyok barátja -annak, hogy szinikritikánk nagyobb részt mellőzi a művészeti oldalt -s igazgatási és gazdasági kérdésekkel foglalkozik. Hogy ez nem a -szinikritika köre, könnyen megfoghatni; de egyszersmind nem -állítottam, hogy egy államszinház reformja vagy újonnan rendezése -ne foglalkoztassa a hírlapokat s hogy az igazgatásnak netalán nagy -visszaélései, hibái, kivált a pénzügyet illetőleg, a körülmények -szerint mintegy kivételesen, discretióval, hiteles adatok nyomán -napfényre ne hozassanak, mint bármely közintézeté. Azonban épen az -a baj, hogy hírlapjaink minden nap emlegetik a reformot, mindennap -támadják az igazgatót, de sohasem foglalkoznak komolyan -<span class="pagenum"><a name="Page_471" id= -"Page_471">-471-</a></span> az ügygyel. Írt-e a kérvényező írók -közül valamelyik tüzetes czikket a szinház reformjáról, a kilátásba -helyezett subventióval kapcsolatban? Adott-e tervet a szinház -újonnan rendezésére, s épen Reviczky, ki annyi mindenhez szól, -annyi vasútat épít, építtetett-e csak egy légváracskát is Nemzeti -Szinházunk jövőjének? Az igazgató eljárása vétetett-e tüzetes -bírálat alá, hiteles adatok nyomán, mintegy számokkal -kimutatva?</p> -<p>Hallottunk elég zajt, gúnyt, olvastunk oly czikket is, mely a -szabadjegyek elvételét egyik fő sérelemként tárgyalta, de olyat -egyet sem, mely a dolgot derekasan felfejteni igyekszik, s igazolni -képes e súlyos vádakat: «lelkiismeretlenség, az igazgatásba oda nem -illő befolyások elharapózása, a pénztár megterheltetése, a szinház -érdekeinek szembeszökő ignoralása» stb. Még a politikai életben is -a kérvényeket tüzetes tárgyalások szokták megelőzni a hírlapokban. -Ha már divatba hoztuk a kérvényt a szinházigazgatás ügyében, vajon -a szinház reformja s az igazgató csúfos elmozdítása nem -érdemelnek-e még egy kis behatóbb analysist? S miért csak az -igazgató letételét kérni, miért nem vádolni a színházi választmányt -is, mely a legfőbb dolgok elintézésébe szintén befoly, az -igazgatóval együtt felelős, s mely elég lelkiismeretlen eltűrni -színházunknak a végelpusztulás örvénybe hanyatlását? <span class= -"pagenum"><a name="Page_472" id="Page_472">-472-</a></span></p> -<p>Még tovább fűzhetni e kérdéseket. Ha a kérvényezők a hírlapokban -nem fejtegették tüzetesen se a színház reformját, se a jelen -igazgatás hiányait, visszaéléseit, miért nem csatoltak kérvényökhöz -egy emlékiratot, mely mind a két kérdést kimerítőn tárgyalja? A -kérvényező írók és művészek nem mint a nagy közönség tagjai léptek -föl, hanem mint szakértő emberek, az irodalom és művészet -érdekében. Így egy kimerítő emlékirat készítése kétszeres -kötelességök lett volna. Reviczky ugyan indítványozza, hogy, ha -majd többen lesznek, gyűljenek össze, «s bízzanak meg keblökből -szakismeret és tükörtiszta gondolkodásmód tekintetében kiváló pár -egyént a szinház ügyének tárgyalásába ereszkedő emlékirat -szerkesztésével, mert ebből ki fog tünni felszólalásunk indoka.» -Nem tudom, megtalálták-e a kérvényezők «e szakismerő és tükörtiszta -gondolkodású egyéneket» kik megírják azt, mit ők tulajdonkép nem -tudnak eléggé tisztán? Sok mindent olvashatni lapjainkban a -kérvényezők megbizottjairól, a kérvény felviteléről, de hogy valami -emlékiratot is szerkesztettek volna, arról hallgat az írás. Íme egy -újabb ok, hogy elhamarkodott, könnyelmű lépésnek tartsuk e -kérvényt, még akkor is, ha különben helyeselnők.</p> -<p>De még más oldalról is fontos ellenvetésre találhatni. A kérvény -legfőbb czélja, a mint <span class="pagenum"><a name="Page_473" id= -"Page_473">-473-</a></span> Reviczky előadja, Radnotfay -elmozdítása. Jól van, de van-e a kérvényezőknek igazgatójelöltjök? -Ha egy kérdést annyira személyhez kötünk, egy más személyt kell -vele szembeállítanunk. A kérvény hallgat a kérvényezők -igazgató-jelöltjéről. Megengedem, hogy ez nem hiba, noha akkor nem -kellett volna oly élesen személy ellen intézni a kérvényt. De miért -nem emlegetik a kérvényezők főbbjei a rendelkezésekre álló lapokban -igazgató-jelöltjöket? Vagy ezt nem szükség tudnunk? Lehet, hogy -Radnotfay tévedett, hibái vannak, de vajon jobb jő-e helyébe? Ha -már az igazgatókat teszszük-veszszük, nem jó volna-e a hírlapoknak -hozzászólani, hogy az a leendő igazgató mennyiben alkalmas egyén, -be fogja-e tölteni helyét? Vagy a kérvényezők czélja csak a -Radnotfay megbuktatása, aztán nem bánják bár ki lesz, a többit -egészen azokra bízzák, a kik Radnotfayt jó igazgatónak nézték s -eltűrték, hogy szerintök tönkre tegye a színházat? Ez a kérvény -szempontjából sem helyes logika.</p> -<p>A kérvényezők neveinek oly mély titokba burkolása sem igen szól -a kérvény mellett. Az ily kérvényekről való tudósításokban divat, -épen az ügy érdekében nemcsak az aláírók nagy számát emlegetni, -hanem a nevezetesb aláírókat is. A kérvényt pártoló lapok alig -emlegetnek egy pár kérvényezőt, de annál többször olvassuk itt-ott, -a «magyar irodalom <span class="pagenum"><a name="Page_474" id= -"Page_474">-474-</a></span> és művészet képviselői», «a magyar írók -és és művészek nagy része», «hatvan journalista, író és művész írta -alá már a kérvényt». De kik azok a művészek és journalisták és -írók? A szinészek nem. Midőn Reviczky fennebi czikkében aláírásra -szólította fel őket, nyilatkozatot adtak ki, melyben -visszautasították a felszólítást, szükségtelennek nevezték a -kérvényt s a mennyiben az igazgató működéséről már döntő ítéletet -akar hozni, méltánytalannak, időelőttinek is; egyszersmind -indokolni is igyekezték nyilatkozatukat, mindenesetre több okkal, -mint a kérvényezők kérvényöket. A politikai lapok szerkesztői sem -vettek részt a kérvényezésben; közülök csak Lonkayt halljuk -emlegetni. Eötvös, Csengery, Jókai, Arany szintén nem írták alá a -kérvényt. A zene- és dráma-kritikusok közül csak Ábrányi és Zilahy -léptek föl. De legyenek bárkik az aláírók, több okból tiltakoznom -kell némely pesti és bécsi lap azon állítása ellen, hogy a kérvény -az összes magyar irodalom és journalistika véleménye. Ha az összes -magyar irodalom és journalistika helyesnek látta volna -beleavatkozni a dologba, talán csak szabatosabban tudott volna -fogalmazni húsz-harmincz sort, mint a kérvényezők.</p> -<p>Én nem olvastam a kérvény eredetijét, de nincs okom föltenni -Reviczkyről, hogy azt hűtelenűl igyekezett volna ismertetni. S mily -két <span class="pagenum"><a name="Page_475" id= -"Page_475">-475-</a></span> nagy hiba ötlik fel benne, mindjárt az -első tekintetre. Egy helyt ez áll: «Több éve múlt, hogy a hazafiúi -lelkesedés által alapított drága közintézet eredeti czéljához a -magyar drámairodalom művelése és terjesztéséhez, oly viszonyban -áll» stb. Tehát a Nemzeti Szinház eredeti czélja csak a magyar -drámairodalom művelése és terjesztése. Különbözik-e e meghatározás -szerint Nemzeti Színházunk a Toldy István <i>Nemzeti Szinház</i> -czimű szinműtárától, melynek czélja szintén a magyar drámairodalom -művelése és terjesztése? Alább ismét ez áll: «Az egész közvetlen -ügykezelésben avatatlanság, érzék- és szakképesség hiányának -jelei.» Az avatatlanság hiánya annyi, mint avatottság vagy legalább -is nem avatatlanság. Ezt akarják-e a kérvényezők mondani? Aztán -miféle szó, mit tesz az az érzékképesség?</p> -<p>De a mint mondani szokás, ne kapaszkodjunk a szavak egérfarkába, -hanem küzdjünk meg a gondolatok hiénáival, szóljunk a kérvény -tartalmához. Hadd próbáljam meg hát. Nem vagyok ugyan erős ember, -de talán e hiénák sem oly erősek, hogy hamarjában széttépjenek. -<span class="pagenum"><a name="Page_476" id= -"Page_476">-476-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>III.</h3> -</div> -<p>Második czikkem megjelente óta maga a hirhedt kérvény is -megjelent a <i>Sürgöny</i> hasábjain. Reviczky elég híven -ismertette; a fogalmazás ebben sem szabatos; a stilushibák mind -benne maradtak, a Nemzeti Szinház meghatározása meg van ugyan -bővítve, de most is épen úgy illik Toldy István <i>Nemzeti -Szinház</i>-ára, mint azelőtt. Azonban egy pár különbség mégis van -Reviczky ismertetése és az eredeti szöveg között. Először egy -helyt, mindjárt elől, Reviczky és társai, az egész magyar irodalom -és művészvilág nevében szólanak: másodszor a kérvényben csak az -1861-iki országgyűlés színügyi bizottságáról van szó, s ki van -hagyva ez: «vagy arról a maga rendes utján tudomást szerezni»; -harmadszor a kérvényezők nem kívánnak más igazgatási rendszert, -csak más igazgatást és igazgatót; a kettő közt egy kis különbség -van, bár meglehet, az illetők nem is gondoltak reá. A kérvényt -ötvenöt úgynevezett író, művész és <span class="pagenum"><a name= -"Page_477" id="Page_477">-477-</a></span> journalista írta alá. Nem -tagadhatni, hogy van köztök néhány író, művész és journalista, de -mindegyiket csak az fogja annak nevezni, ki mindenkit írónak tart, -a ki ír, művésznek, ki dilletánskodik, és journalistának, ki -valamelyik lapnál notizeket szerkeszt vagy fordítgat.</p> -<p>De ne bajlódjunk a nevek és szók egérfarkával, hanem küzdjünk -meg az eszmék hiénáival, mint a múlt számban igértem. Valóban kár -volt ily igéretet tennem. A kérvényben tulajdonkép nincsenek -eszmék, csak vádak, a kérvényhez nincs mellékelve semmi nemű -emlékirat; csak nevek, mintha a csoportosúlás már eszme volna. -Mihez szóljon az ember? Collegialis igazgatást vagy teljhatalmú -felelős igazgatót óhajtanak-e a kérvényezők; művezetőket kívánnak-e -az igazgató mellé rendeltetni némi önálló körrel stb? Minderről -hallgatnak; még csak általánosságban sem szólanak azokról a -reformokról, melyeket a subventióval kapcsolatban életbe kellene -léptetni. Sehol a gondolatok hiénái. E tekintetben a vitának tárgya -sincs, s én a kérdés azon oldalához sem szólhatok, melyhez talán -némi szakértéssel szólhatnék.</p> -<p>A kérvény csak vádol. S csak az igazgatót vádolja-e? Nem. Mint a -múlt számban is megjegyzém, e kérvény, bár elhallgatja, -egyszersmind a szinházi bizottság ellen is <span class= -"pagenum"><a name="Page_478" id="Page_478">-478-</a></span> van -intézve. Nem tudom tisztán, mily viszonyban áll az igazgató a -szinházi választmányhoz, de azt tudom, hogy az igazgató nem egészen -független s a bizottságnak is van része a dolgok vezetésében. A -kérvényezők ennélfogva épen úgy kérik a szinházi választmány -elmozdítását, mint az igazgatóét s talán az «igazgatás» s -«igazgatóság» szó alatt épen ezt értik. Ha nem ez lett volna -czéljok, az igazgató elleni panaszaikkal először is e bizottsághoz -fordúlnak vala. De ők nem azt tették. S kikből áll e választmány? -Nem köztiszteletű hazafiakból-e, kik közelebbi tizenkét év alatt, a -legsúlyosabb viszonyok közt is oltalmazták, ápolták, sőt -fentartották a szinházat? Nem gróf Károlyi György volt-e az, ki, -midőn nyilvánosan nem volt szabad a szinház számára gyűjteni, magán -úton kétszázezer forintot gyűjtött, s oly segélylyel járult hozzá, -mely nélkül csakugyan a bukás szélén állott volna? Hol voltak akkor -Morländer, Bexheft, Spiegel, Beermann, Király János, Friebeisz -Ferencz, b. Jósika Kálmán, b. Pongrácz Emil, Sipos Pál, Bényei -Gábor, Urváry Lajos, Deák Farkas stb., a magyar irodalom és -művészvilág e kérvényező ismeretlen nagyságai, hogy megmentsék -«drága közintézetünket?» Hol volt Reviczky az ő «kötelesség hű» -bőbeszédűségével, lármás «éberségével?» Szerkesztett-e csak egy -albumocskát is az inséggel küzdő <span class="pagenum"><a name= -"Page_479" id="Page_479">-479-</a></span> szinház javára, mint -«ügyfél» és «atyafi»? Ez a hála az úgynevezett magyar irodalom és -művészvilág részéről e köztiszteletű hazafiak iránt, hogy még -jóakaratjokat is kétségbe vonjuk.</p> -<p>A szinházi bizottmány és igazgatás ellen felhozott vádakat két -részre oszthatni: először olyanokra, melyek megalapításában bajosan -ágazhatnak el a vélemények, mert adatok, tények, számok által kell -igazoltatniok; másodszor olyanokra, melyek, mint talán æsthetikai -nézetek eredményei, vita tárgyai lehetnének, ha ismernők azokat a -nézeteket. A kérvényezők csak árnyoldalakról és hiányokról -panaszkodnak, de aztán oly árnyoldalakat emlegetnek, melyek minden -fényoldalt kizárnak s az egész szinházat egy nagy árnynak, -hiánynak, visszaélésnek tüntetik föl. A mibe Reviczky befoly, ott -bajos szabatos fogalmazást várni, ezért kár is fennakadni rajta. -Lássuk a vádakat, melyek szerint a színház a bukás szélére jutott. -«A színház derék, hasznavehető s népszerű régi tagjai közül sokan -eleresztve» – mond a kérvény. Sokan? Én úgy tudom, hogy csak -Füredy, Réthy és Tóth Soma eresztettek el a közelebbi -szerződtetések alkalmával, sőt ez utóbbi saját kérelmére vissza is -fogadtatott a pénztár megterheltetése nélkül. Mit érthetnek a -kérvényezők az egy pár, a néhány kifejezés alatt, ha nekik három is -sok? Aztán, <span class="pagenum"><a name="Page_480" id= -"Page_480">-480-</a></span> vajon e művészurak nem kináltattak-e -meg régi szerződésökkel, nem azért mentek-e el, mert több fizetést -kívántak?</p> -<p>Sőt épen ezért. Az igazgató e szerint tartozik minden -fizetésjavítást kívánó művésznek eleget tenni, mert az irodalom -tagjai úgy kívánják, mert különben mint a szinház «atyafiai és -ügyfelei» tüstént agyonlövik – egy kérvénynyel. Így a hírlapok -lassanként a fizetésjavítást kívánó szinészek közlönyeivé válnak s -az egyesek érdekei emelkednek a szinház érdekei fölé. Keveset értek -a szinházigazgatáshoz, de csekély tapasztalást kell belátnom, hogy -a journalistika ily eljárása hová vezet. Aztán ily nemű elbocsátás -most először történik-e a Nemzeti Szinháznál? Nem volte-e oly idő, -midőn szintén pénzügyi kérdés miatt a magyar drámai művészet -elsőrendű tagjai bocsáttattak el? Miért nem kérvényezett akkor is -Reviczky? Kovács Ödön, Kun Pál, Szász Béla nem voltak a magyar -irodalom tagjai. De az volt Remellay, Szabó Richard, Medve Imre -stb. miért nem kérvényeztek akkor is, miért tisztelik meg csak -Radnotfayt e nagyszerű föllépéssel?</p> -<p>«A pénztár új, szükségfölötti s haszon nélkül csupán a számot -szaporító tagok szerződtetése által kimerítve – folytatják Reviczky -és társai. A kérvényhez nem lévén a vádpontokat igazoló emlékirat -mellékelve, nem tudja az ember, kik e haszontalan, szükségfölötti -<span class="pagenum"><a name="Page_481" id= -"Page_481">-481-</a></span> tagok? operaiak-e, vagy drámaiak? Az -operához nem értvén, nem szólhatok hozzá. Hogy a drámai tagok közt -új, szükségfeletti, haszontalan tagok volnának, nem vettem észre. -Egyébiránt az a felfogástól is függ. Az aláírók között vannak -olyanok, kik Bajza Jenő <i>Zách Feliczián</i>-ját jeles műnek -tartják, míg a drámabíráló választmány tagjai közül többen -ellenkező véleményben vannak.</p> -<p>Egészen más az, hogy a pénztár kimerítve: ez már nagyon is -positiv kérdés, a hol számok döntenek. De mit tesz e pénztárnak e -kimerítése? Azt-e, hogy Radnotfay túlment a rendes budgeten, többet -költött, mint a hogy szabad lett volna, zavarba hozta a szinház -pénzügyét? Vagy csak azt, hogy mindazt kiadta, mit kiadnia szabad -volt, bár nem helyesen, s nem takarított meg semmit, holott valamit -megtakarítni lett volna kötelessége? Nem tudom, de ha tudnám, se -szólhatnék hozzá, mert nem ismerem a szinház budgetjét s általában -semmi nemű pénzügyi positiv adatom nincs. A kérvényezők hihetőleg -birtokában vannak mindazon adatoknak, melyek e vádpontot -támogatják. Reményi Ede alkalmasint mihelyt Olaszországból -hazajött, első gondja volt, hogy megvizsgálja a szinház pénzügyi -állását; Szegfi Mór a szerkesztéstől fenmaradt idejét szintén az -adatok kikutatására fordította, így Udvardy Vincze, Színi Károly, -<span class="pagenum"><a name="Page_482" id= -"Page_482">-482-</a></span> Vajda János urak. Kár, hogy nem -közölték adatjaikat az illető helyen; így nagyon hiányos eljárásuk, -mert semmit sem igyekeznek bebizonyítani. Tőlem ugyan mondhatják, -hogy akár kétszázezer forintig megkárosította Radnotfay s a -színházi bizottság a színházat. Nem lévén kezeim között adatok, egy -betűt sem írhatnék ellene. Mind a mellett azt hiszem, hogy egyik -kérvényező, Reményi Ede, nagyon hibáztatná eljárásomat, ha minden -biztos adat nélkül, csak úgy egyszerűen, meggondolatlanul -bevádolnám őt a közönség előtt, hogy általa a Petőfi-szoborra -gyűjtött pénzösszeg nem biztos helyre van kiadva kamatra, a miről -semmit sem tudok. Miért másokkal azt tenni, a mit nem akarunk, hogy -ők velünk tegyenek?</p> -<p>«Az igazgatásba oda nem illő befolyások elharapózva – mond ismét -a kérvény. Ez megint sek mindent jelenthet: számos visszaélést, -botrányt, melyeket nem véleményeknek, okoskodásoknak, hanem szintén -adatoknak kell igazolniok. Én e vádhoz se szólhatok. Nem vagyok -beavatva az igazgatás és szinfalak titkaiba. Lonkay, Riedl, Szende, -Hegyi Gyula, Reményi Antal hihetőleg legtöbb fölvilágosítást -adhatnak e tekintetben; lehet, hogy nekik elég idejök van a -szinfalak közé, a próbákra ki s bejárni. Szabados János, ki -tudtomra Szegeden lakik, alkalmasint itt ügynököt tart, ki -<span class="pagenum"><a name="Page_483" id= -"Page_483">-483-</a></span> őt mindenről értesíti, a mi a függönyök -mögött történik. Így a többi kérvényező urak is bizonyosan egy -csoport adatot halmoztak össze e vádjoknak a szükség esetében -támogatására. Kár, hogy a kérvényhez nem csatolták az adatokat. Így -vádjok csak nagy általánosság, mely nem bizonyít, hanem épen -bizonyításra szorúl. De mondhatni: nem közöltek-e a lapok elég -visszaélést, kivált a múlt «félévi» <i>Magyar Sajtó</i> és -<i>Csáládi kör</i>. Valóban e lapokban sok olyat olvashatott az -ember, mik e vádat némileg támogathatnák. De hihetek-e én könnyen a -múlt félévi <i>Magyar Sajtó</i>-nak és <i>Családi kör</i>-nek, -midőn a <i>Magyar Sajtó</i>-ban egy reám vonatkozó tényt, továbbá -egyik czikkem lényegét egészen elferdítve olvastam, midőn a -<i>Családi kör</i> egy ártatlan novellámból oly valamit kerekített -ki, a mi nincs benne? Alkalmasint nem rossz akaratból történt, -hanem egyébből. Némely írónak és művésznek nagyon nobilis -phantasiája van; könnyen összezavarja, megmásítja az eszméket, -adatokat, miből aztán valami olyan kerekedik ki, minek kevés a -tényleges alapja. Hányszor nem tapasztalják, hogy holmi semmiségből -mily iszonyú pletyka keletkezik. Aztán egészen más hírlapba írni -valamit hallomás után, melyet jobban értesülés esetében -visszavonhatni; egészen más nagy zaj közt váddal lépni föl s a -legfelsőbb helyen. Ily esetben el kell készülve lennünk mindenre, s -<span class="pagenum"><a name="Page_484" id= -"Page_484">-484-</a></span> kétségbe vonhatlan adatokkal és hiteles -tanúkkal támogatnunk vádjainkat. A kérvényezők tudják, hogy mily -adataik és tanúik vannak, de tőlem nem kivánhatják, hogy akár -czáfolatukba, akár támogatásukba elegyedjem.</p> -<p>«Az æsthetikai szempontok elhanyagolva» – folytatja a kérvény. E -vád is meglehetős homályos. Azt teszi-e, hogy a szinházunk -igazgatásában az űzleti szempont túlnyomóbb az æsthetikánál, vagy, -hogy átalában æsthetikai szempontról szó sem lehet? Sajnálom, hogy -nem vehetem ki tisztán a vádat, mert legalább egy részben hozzá -szólanék. De egy megjegyzést még sem nyomhatok el. Ha végig tekint -az ember a kérvényezők során, alig van egynéhány, kinek æsthetikai -szempontjairól tudna valamit a világ. Én legalabb Oldal, Eltér, -Kulifay, Kulcsár, Kiroly, stb. æsthetikai nézeteinek még hírét sem -hallottam. A kiket ismerek is, annyira különböznek egymástól, hogy -nem okoskodhatom ki, így együtt minő æsthetikai nézetek uralmát -követelik a kérvényezők. Dobsa és Zilahy dramaturgiai szempontjai -nagyon különböznek egymástól, ezt mindenki tudhatja, a ki a -<i>Szent István</i> czímű dráma fölötti vitákat olvasta. Zilahy -Molière <i>Tartuffe</i>-jét gyenge műnek tartja; hibáztatta az -igazgatót, hogy miért adatja épen ezt a Molière vígjátékai közül. -Nem hiszem, hogy pártolná Riedl, vagy Hegyi Gyula csak a -classicismus <span class="pagenum"><a name="Page_485" id= -"Page_485">-485-</a></span> híréért is. A mi a kérvényező -zenekritikusokat illeti, természetesen, mint laikus nem szólhatok -szempontjaikról, de annyit észrevehettem én is, hogy meglehetős -következetlenek. Reményi ugyanegy hónapban, ha nem is ugyanegy -lapban, magasztalja az olasz zenét s nevezi a Wagner zenéjét -egyedül igaznak. Ábrányi saját lapjában egykor keveset tartott -Reményi művészetéről, most egekig emeli. Minő æsthetikai szempontok -ezek? Hogy tudhassa az ember mit értsen a kérvényezők æsthetikai -szempontjain? <span class="pagenum"><a name="Page_486" id= -"Page_486">-486-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>IV.</h3> -</div> -<p>Mint valamely miniszternek, egy csoport jegyzékre kell -válaszolnom. Lássuk az első nagy hatalmasságét. Reményi -csodálkozik, hogy én, saját vallomásom szerint, a zenéhez nem -értve, beleszólok, itélni merek, e mellett ignorálok és ferditek. -Továbbá megjegyzi, hogy velem valami olyat hitettek el, a miből -semmi sem igaz, s hivatkozik a <i>Zenészeti Lapok</i>-ban megjelent -czikkeire. Hogy a zenéhez nem értek, még egyszer ismétlem, de -egyszersmind hozzáteszem, hogy csak oly részhez szóltam, melynek -megitélésére elég egy kis általános aesthetikai képzettség meg egy -kis logika. Reményi rosszul van értesülve; velem senki sem hitetett -el semmit, saját szemeimmel győződtem meg a dolog valóságáról. Az -egész igy történt. Meglátogattam egyik barátomat, hol több jó -ismerősömmel találkoztam. Itt kezembe akadva a <i>Hon</i> 169. és -170-ik számai, elolvastam a tárczában Reményinek Wagnerről irt -czikkeit. «Ily czikkeket – mondám <span class="pagenum"><a name= -"Page_487" id="Page_487">-487-</a></span> barátaimnak – én is -tudnék irni, noha nem értek a zenéhez; nincs benne egyéb frázisnál, -s oly nemü tájékozottságnál, melyet akármelyik lexiconból -megszerezhetni». «Nem az abban a nevezetes – mondá házigazdánk – -hanem az, hogy Reményi, a ki itt oly határozott, sőt tulzó -pártállást foglal el Wagner mellett, nemrég majdnem ugy magasztalta -Mayerbeert, Rossinit, Donizettit, Verdit, az olasz operát, szóval -sok oly dolgot, melyek Wagner elméletével és gyakorlatával a -legjelesb ellenkezésben vannak». Ezzel hirlapcsomagjaiból kivette a -<i>Zenészeti Lapok</i> 1862-ik 29-ik számát, melyben Reményi -berlini diadalát irja le. Elolvastam az illető czikket. Barátomnak -igaza volt. Reményi Meyerbeert nagy embernek nevezi s a többi közt -igy ir róla: «Meyerbeer elmondhatja, hogy lyrai és <i>drámai zene -netovábbját</i> (a <i>Hugenották</i> negyedik felvonását) -teremtette; nyugodtan meghalhat, miután saját müve által emelt -magának <i>elévülhetlen</i> emléket, s már <i>élve átlépte az -üdvlelde küszöbét</i>». Vajon igy nyilatkozik-e Meyerbeerről Wagner -is az <i>Oper und Drama</i> czimü müvében, melynek bevezetését a -<i>Zenészeti Lapok</i> is közlik, s melynek töredékeit Reményi is -idézi a Wagnerről irt czikkében? Nem támad-e Meyerbeerre a -legkiméletlenebben, nem nevezi-e operáit olyanoknak, melyekben -szerinte az operai tévirány s legundokabb, <span class= -"pagenum"><a name="Page_488" id="Page_488">-488-</a></span> a -leglealázóbb alakban jelen meg? Vajon Reményi nem visszhangozza-e -Wagner e szavait általánosságban, nem nevezi-e az ugynevezett jövő -zenéjét örök igazságnak, magát Wagnert titánnak? Melyik itt már az -örök igazság, a <i>non plus ultra</i>, a Wagner vagy Meyerbeer -iránya-e? Reményi közvetve vagy közvetlenül mindeniket dicséri, -vagy megtámadja, a mint kedve szöszszen vagy szüksége van reá.</p> -<p>Barátom azután egy más czikket adott kezembe a <i>Zenészeti -Lapok</i> idei 38. 39. 40. 41. 42. és 43-ik számait, melyekben -Reményi olaszországi utját irja le. Ezeket is elolvastam A 43-ik -számban mindjárt feltünt e hely: «Nincs egy-egy nehezebb feladat, -mint talpra esett s igazán kedélyes humorral tölt buffooperát irni; -az e nemben sikerültek aztán elévülhetlenekké is válnak. Hányszor -hallottam már Rossini <i>Sevillai borbély</i>-át vagy Párisban, -midőn még a páratlan müvész Lablanche élt; hányszor gyönyörködtem -Cimarosa <i>Matrimonio segreto</i> czimü dalmüvében. De az is igaz -ám, hogy az ily remek buffo-operák előadásának sikere nem a tulzott -bohóczkodó, de igazán finom humoros előadástól függ».</p> -<p>Továbbá a 42-ik számban dicséri Verdit, hogy olasz melodikus -géniuszát összekeveri a német (de nem Wagner-féle) irmodor -sajátságaival. Utolsó két dalmüvét nagyra becsüli <span class= -"pagenum"><a name="Page_489" id="Page_489">-489-</a></span> s így -kiált föl: «<i>Ha melodikus forrása ki nem apad</i>, jogosan lehet -tőle várni, hogy ezután inkább a valódi, mint az álmúzsáknak fog -élni és hódolni». A 43-ik számban Donizettit illetőleg így -sóhajtoz: «Edgardo, Donizetti géniuszának az elévülhetlen ideálja!» -Illik e mindez egy annyira tulzó Zukünftler szájába, a minőnek -Reményi mutatja be magát a «<i>Hon</i>»-ban? Dicsérheti-e az az -olasz operát, aki igy ir Wagner irányáról az operában: «A -rosszakarat – mond Reményi – a tehetetlenség, a mozdulatlan -tétlenség, a kiczirkalmozott formákban való undok dörzsölés, a -sötétebb korszakokban fölállitott sablonok bálványimádása, szóval a -nyegleségnek nyerészkedésre és hatásvadászatra alapitott hazug -pagodája le van rombolva, megsemmisülve Wagner örök igazságra -fektetett zenéje által». Vajon kikre érti mindezt Reményi, ha nem a -régibb, kivált az olasz operairókra? Azonban ő azzal védi magát, -hogy miért ne dicsérhetnők Wagner mellett az olasz opera most -ébredező szebb jelenségeit, Shakespeare mellett a többi jó -drámairót? Oh igen! Ezt bizvást teheti egy objektiv kritikus, ki a -különböző irányok fény- és árnyoldalait feltüntetni igyekszik, de -nem az, ki oly tulzó pártállást foglal el, mint Reményi. Aztán itt -nem a kisebb és nagyobb tehetségekről van szó, hanem az opera két -oly irányáról, melyek egymással életre-halálra <span class= -"pagenum"><a name="Page_490" id="Page_490">-490-</a></span> -küzdenek. Ime az okok, a miért én, mint laikus is, merhettem -meglehetős következetlenséggel vádolni Reményi urat. A mi a -Petőfi-szoborra begyült pénzt illeti, senkit sem gyanusitottam -egyetlen szóval sem; örvendek rajta, hogy a pénz biztosan kamatoz s -óhajtom, ha már czikkeim nem kamatozhatnak a szinház javára, -kamatozzanak legalább Reményi urnak annyit, hogy azután jobban -meggondolja a mit ír s a mit aláir.</p> -<p>A második jegyzék a <i>Családi Kör</i> szerkesztőségétől van -hozzám intézve. Emlékezhetnek arra e lap olvasói, hogy ez év elején -egy <i>Nők a tükör előtt</i> czimü novellát irtam, melyben a többek -közt nem általában az irónőket, hanem csak az irónők bizonyos faját -igyekeztem kigunyolni, oly fajt, melyet nem hiszem, hogy még a -<i>Családi Kör</i> is oltalmába vegyen. Novellám e pontját három -oldalról támadhatni meg: vagy azért, mert nincsenek oly irónők, s -ha igen nem oly számosan, hogy szatira tárgyai lehessenek; vagy -mert hívtelenül festettem; vagy mert műveimnek egy csepp -aesthetikai becse sincs. A <i>Családi Kör</i> nem ezt tette, hanem -fogta magát s <i>Néhány szó a nőnem érdekében</i> czim alatt (neki -az irónő és nőnem ugyanegy) egy hosszú czikket irt, mely igy -kezdődik: «Az öreg tudta, hogy az irónők nem igen szoktak kötni és -himezni», irja Gyulai Pál a <i>Koszorú</i> egyik közelebb megjelent -számában, <span class="pagenum"><a name="Page_491" id= -"Page_491">-491-</a></span> és nem először történt, hogy Gyulai -éles gúnyainak és kiméletlen nyilvános bevádolások tárgyává teszi -az irónőket. Semmi szóm nem volna hozzá, ha egyes példányokra -vonatkoznának vádjai; minden állásnak és osztályuak vannak ép ugy -becsülésre méltó, mint kigunyolásra alkalmas példájai és a kinek, -mint Gyulainak, kiváló hajlama van a gunyorra, inkább az utóbbiakat -választja költészete tárgyául. De Gyulai nem egyes példányokról -nyilatkozik ilyen becsmérlőleg hanem az egész osztályról; most azt -mondta, hogy az irónők nem szoktak kötni meg himezni másutt meg, -valahol a <i>Szépirodalmi Figyelő</i>-ben, kétségbevonja, ha jó -anyák lehetnek, egy harmadik és negyedik alkalommal meg egyéb nemes -női tulajdonokra tartja őket képteleknek, szóval a ki Gyulainak -egyes nyilatkozatait egy egészszé foglalja össze, annak lehetetlen -az irónőben mást, mint nevetséges, szánandó, vagy épen megvetendő -teremtést látni». A <i>Családi Kör</i> elhallgatta, hogy én -novellát irtam. Olvasója azt hihette, hogy én értekezést irtam s az -nem az irónők bizonyos faja, hanem általában az irónők ellen van -intézve. A mit novellámból idéz, s a mire épiti értekezése jó -részét, az nem az iró objektiv véleményeként van oda irva; hanem -mint a novellai személy subjektiv meggyőződése. Vajon szabatos -eljárás-e ez; vajon nem olyasmit kerekitett <span class= -"pagenum"><a name="Page_492" id="Page_492">-492-</a></span> e ki a -<i>Családi Kör</i> novellámból a mi nincs benne? De menjünk tovább. -Nem igaz, hogy több izben irtam az irónők ellen. Csak egyszer -fejtegettem az irónők kérdését az 1858-ki <i>Pesti Napló</i>-ban. A -<i>Szépirodalmi Figyelő</i>-ben erről soha egy betüt sem irtam, s -kétlem, hogy más is azt s ugy irta volna, mint azt a <i>Családi -Kör</i> állitja. Hogy én mennyire s mint nem vagyok barátja az -irónőjének, azt elég bőven kifejtettem a <i>Pesti Napló</i>-ban. Ha -a <i>Családi Kör</i>-nek polemiára volt kedve, vette volna e -czikket alapul s ne adott volna számba elferditett vagy együgyüen -formulázott ellenvetéseket, s ne irta volna polemiáját ugy, hogy -olvasója azt sem tudhatja, mi van mindebből a novellában s mi -nincs.</p> -<p>Szóval a <i>Családi Kör</i> azt a dolgozatomat tolta előtérbe, -melyben semmi nincs az irónők ellen, a miben pedig van, egészen -mellőzi s kénye, kedve szerint állitja föl a tételeket, hogy annál -kényelmesebben czáfolhassa meg. Azonban mindezt nem panaszkép -mondom, én már hozzászoktam az ilyesmihez, tőlem irhat akármit a -<i>Családi Kör</i>, csak azt ne kivánja, hogy könnyen higyjem a mit -ír. Hiszen, uramfia, legujabb számában is olyat állit rólam, minek -nincs alapja. Azt mondja, hogy Reviczky Szevérnek fiatalságát -hibául róvom föl. Hol van erről egyetlen szó is első és második -czikkemben, melyekre a <i>Családi Kör</i> hivatkozik? <span class= -"pagenum"><a name="Page_493" id="Page_493">-493-</a></span></p> -<p>De elég ebből az unalmas dologból ennyi. Lássuk a -<i>Hölgyfutár</i> és Reviczky Szevér, ha nem is ugyanazonos, de -együttes jegyzékét. Elfogadva a fegyvernyugvást, nem folytatom -tovább polemiámat a kérvényezők ellen, sőt e nyilatkozatukra is -csak egy pár rövid megjegyzést teszek. Először: én is küzdöttem oly -akadályokkal, a minőt ők emlitenek, de tekintetbe vévén a -körülményeket, mégis tudtam irni. Reviczky kedvező helyzetét senki -sem emlegette se kárörömmel, se a nélkül; én részemről nagyon -kedvezőtlennek tartottam eleitől fogva. Hogy a kérvényezők tanultak -valamit eljárásuk birálatából, s emlékiratot készitettek, az nagyon -örvendetes; jobb későn is, mint soha; hogy a <i>Pesti Napló</i>-nak -nincs része a kérvényben, azt mindenki tudta, de az, hogy semleges -volna, nem áll, mert anynyira nem kedveli a kérvényt, hogy még -eddig mint tényt sem registrálta. Egyébiránt rám nézve tökéletesen -mindegy lesz vala, akár pártolja a kérvényt, akár nem. Ha pártolja, -csak sajnálkoztam volna a szerkesztőn, hogy oly kevés belátása van, -mint egyik dolgozótársának, ki semmi tekintetben nincs hivatva, -hogy e lapnak irányt adjon. <span class="pagenum"><a name= -"Page_494" id="Page_494">-494-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>HAMLET.</h2> -</div> -<p class="summary">Tragédia 5 felvonásban. Irta Shakespeare, -fordította Vajda Péter. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 -augusztus 22-én. Paulai és Paulainé, a kolozsvári Nemzeti Szinház -tagjai mint vendégek.</p> -<p>Csak helyeselni lehet, hogy vidéki szinészeink jobbjai koronként -egy pár vendégszerepben fellépnek szinpadunkon. Nemzeti Szinházunk -még sokáig nagyrészt a vidéki szinészekből fog újonczozni s egy pár -jó újonczra nagyon szükség volna. Paulai mindenesetre első sorban -áll azok között, kikből adandó alkalommal újonczozni lehet. Nem -mindennapi tehetség, ha nem is kifejlett művész. Nagyobb szerepei -szellemét nem fogja föl egészben helyesen, de a mit felfog, néhol -meglepően játszsza. Az arcz- és szemjátékban nem erős, mozdulatai -sem kitünőek, inkább csak kézjátéka sikerül, de hangja tiszta, -rokonszenves, szavalata elég szabatos, kivált az élénkebb helyeken, -mert a nyugodtabb perczekben néha holmi prédikáló hangba esik -<span class="pagenum"><a name="Page_495" id= -"Page_495">-495-</a></span> belé, de leginkább örvendhetni annak, -hogy hajlama és képessége van a pathosz kifejezésére, a mi -szinészetünkből, részint ferde elméletek nyomán, részint a tehetség -hiánya miatt, kivált az ifjú nemzedékből kezd majdnem egészen -kiveszni. Azonban, hogy e méltánylatunk mellett is egyenesen -kimondjuk, hogy a czímszerep nem sikerült Paulainak, azon senki sem -fog csodálkozni, a ki <i>Hamlet</i>-et figyelemmel olvasta. Hamlet -a legnehezebb szerep Shakespeare drámáiban, mert a legcomplicáltabb -motivumok szövevénye, s nagyon ritkán egyesülnek valamely -szinészben oly tulajdonok, melyeknek úgyszólva chemiai -összeolvadásából kell előállítani e jellemet. Hamletben egy hős, -egy finom udvari, egy éles elméjű tudós, egy erényes ember, Dánia -reménye elveszését sajnálja Ophelia. S valóban mindebből van valami -Hamletben, de a hőst a beteges lelkiismeretesség és kétely gyávává -és cselszövővé teszik, csak akkor gyúlad föl tettereje vagy -hősisége, midőn mozgékony phantasiája heves indulatba ejti, mikor -azután, mint rendesen a fontolgató tétlen emberek, balságokat követ -el; a társaságkedvelő derült udvari finomságába a bizalmatlanság, -melancholia, gúny epéje olvad, mely néha egész a durvaságig -ragadja; a tudós éles elméje csak sophismákat gyárt tétlensége -palástolására, meghasonlásba hozza a világgal s önmagával, -<span class="pagenum"><a name="Page_496" id= -"Page_496">-496-</a></span> hogy már-már se esze, se szíve nincs -helyén; gyöngesége majd minden erényét bűnre változtatja s egy nagy -tett örve alatt, a melyre képtelen, nemcsak másokat csal meg és -sodor veszélybe, hanem önmagát is; és végre Dánia reménye, a -helyett, hogy atyját megboszulja, hazáját felszabadítsa, csak -önkinzó komédiát játszik, melyben mindent a véletlen dönt el.</p> -<p>Íme csak egy pillanatra is mily látszólagos ellenmondás, mennyi -különböző elem Hamlet jellemében. S ha nemcsak az általános -benyomást veszszük, ha jelenetről jelenetre vizsgáljuk, mennyi -alkatrész tünik föl még s mennyi módosulást szenved a cselekvény s -a kedélyhangulat szerint mindez s mégis a jellemvonások e chaoszába -mily egységet tudott önteni a költő. A különféleség ez egységét -visszatükrözni bármely szinésznek nehéz, még akkor is, ha minden -ide szükséges tulajdon megvan benne, mert a vegyítés aránya és -módja az, a mi itt leginkább dönt. Néhány kitünő szinésztől láttam -Hamlet szerepét itthon és külföldön, de mindenikben éreztem valami -hiányt, a miről hirtelenében magam sem tudtam volna számot adni. -Egyik a finom udvari ember modorára helyezett több súlyt, mint a -mennyit kellett volna; a másik a kitérő jelenetekben fejezett ki -itt-ott olynemű erőt és szenvedélyt, melyek ellenkezésben -<span class="pagenum"><a name="Page_497" id= -"Page_497">-497-</a></span> vannak Hamlet tehetetlenségével; a -harmadik a szójátékot és élczet nem tudta jól beleolvasztani a -melancholia alaphangulatába; a negyedik alig emelte ki Hamlet -szellemi és rangbeli fensőségét, melylyel kivált a nyugodt -pillanatokban egész környezetén uralkodik; az ötödiknél a tettető -és valódi Hamlet különbségei igen élesen állottak egymással -szemben, holott mintegy fokozatosan, úgyszólva egymásba kell -játszaniok, kivált az Opheliával való híres jelenetben. De elég. -Nagyon halvány vonásokban élnek emlékemben az előadások benyomásai, -csak arra emlékszem élénken, hogy a mint említettem, mindíg éreztem -valami hiányt és soha egészen nem állott előttem az a Hamlet, a kit -Shakespeare oly mély psychologiával és erős phantasiával rajzolt. -De épen azért, mert elméletből és tapasztalatból tudom, mily nehéz -e szerep, sokkal engedékenyebb szemmel nézek benne végig akárkit, -mint másban. Bizonyára egy vidéki fiatal szinésznek kétszeres joga -van ez engedékenységre mindnyájunk részéről s valóban örömest -méltányolnám Paulai Hamletjét, ha észre vettem volna, hogy -igyekszik valamennyire a szerep mélyére hatni. A baj az, hogy úgy -látszik, nem érti szerepét s csak egy búsongó heves ifjút állít -elénk, a ki atyját meg akarja boszulni. A legegyoldalúbb -általánosságban fogta föl a sokoldalú s anynyira <span class= -"pagenum"><a name="Page_498" id="Page_498">-498-</a></span> -complicált szerepet s kivált a melancholia humorának s az önkinzó -gúnynak egyetlen hangját sem hallatá. Csak a harmadik felvonás -negyedik jelenete sikerült vendégművészünknek, midőn Hamlet anyjára -támad, mint oly hely, mely kevébbé complicált a többinél, s melyet -a heves felindulás kevéssé árnyalt pathosza is hatásossá tehet. -Azonban, midőn Paulai Hamletjét nem méltányolhatjuk, örömest -méltányoljuk szép tehetségét, mely könynyebb, hozzávaló szerepekben -bizonyára még inkább ki fog tűnni.</p> -<p>Paulainé a királynét adta, elég gondosan; kár, hogy ez az -egyébiránt tehetséges és gyakorlott szinésznő szavalatát bizonyos -méltóságos hanghordozás csaknem modorossá teszi. A többi -szerepekről legyen elég annyit megjegyeznünk, hogy Tóthot és -Prielle Kornéliát kivéve, mindnyájan gyöngén és készületlenül -játszottak, sőt Tóth és Prielle Kornélia sem játszottak úgy, a hogy -tudnak. Hogy a tragédia nálunk nem jó lábon áll, hogy az 1830–1848 -közti korszakhoz képest hanyatlik, azt ezelőtt hat évvel elég bőven -kifejtettem a <i>Budapesti Szemlé</i>-ben. Azóta a viszonyok -keveset változtak; most csak annyit adok még hozzá, hogy ezen se -subventio, se igazgató, se petitio nem segíthet. Új tehetségeket -teremteni nem áll hatalmunkban; a meglevő többé-kevésbbé jeles -tehetségek közös törekvése tehet <span class="pagenum"><a name= -"Page_499" id="Page_499">-499-</a></span> legtöbbet s így leginkább -szinészeinktől függ, hogy ne haljon ki köztünk a drámai művészet -tulajdonképi fönsége. Szinészeink a mily kedvvel s készülettel -játszanak némely vígjátékot és drámát, nagyrészt épen oly -kedvetlenek a tragédiában, kivált a Shakespeareéiben, melyeket -jobbadán még csak Egressy Gábor tart fenn szinpadunkon. Nem -mulasztjuk el erről adandó alkalommal többször és bővebben szólani. -Most még csak a Shakespeare-fordításról akarunk egy pár szót -koczkáztatni. <i>Julius Caesar</i>-t kivéve, Shakespeare drámái -művészietlen vagy magyartalan fordításban adatnak színpadunkon. -<i>Lear király</i>-t nem Vörösmarty, <i>Coriolan</i>-t nem Petőfi -fordítása szerint adják. Igaz, hogy főbb szinészeinknek, kik -tizenöt-húsz év óta játszszák valamely fordítás szerint -szerepeiket, bajos és kényelmetlen egy egészen új fordítást -betanulni, de talán Shakespeare, meg aztán Vörösmarty és Petőfi -tehetnének e tekintetben kivételt. A Vajda Péter -<i>Hamlet</i>-fordításánál, mely elég művészietlen és magyartalan, -nincs ugyan jobb, de vajon a Kisfaludy-társaság nem igyekszik-e -Shakespeare meghonosításán, vajon a szinházi bizottság és az -igazgatóság nem tesznek vala-e jobban, ha azzal az összeggel, -melyet két drámai jutalom kitüzésére fordítottak, a -Kisfaludy-társaság törekvését támogatják? Az akadémia két drámai -jutalma <span class="pagenum"><a name="Page_500" id= -"Page_500">-500-</a></span> untig elég, ezeket sem igen koronázza a -siker, s egy teljes és jó magyar Shakespeare fölér nagyon sok -koszorúzott és koszorúzandó drámával. Némely lap vádolja az -igazgatóságot az eredeti drámirodalom elhanyagolásával. Nem -vizsgáljuk, mennyiben alapos e vád, de azt bátran kimondjuk, hogy -részünkről nem abban látjuk az eredeti drámairodalom előmozdítását, -ha csak egy párszor adható eredeti dráma betanulásával kinozzuk -szinészeinket és Shakespeare meghonosítását s gonddal adatását -nagyobb nyereségnek tartjuk mind az irodalomra, mind a -szinművészetre nézve a drámajutalmak kitüzésénél. <span class= -"pagenum"><a name="Page_501" id="Page_501">-501-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>BÁNK BÁN.</h2> -</div> -<p class="summary">Tragédia 5 felvonásban. Irta Katona József. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 augusztus 26-án Paulai és -Paulainé, a kolozsvári szinház tagjai mint vendégek.</p> -<p>Bocsássanak meg olvasóim, hogy ismét egy régi szinműről irok. -Bizonyára nem tartozik jó tulajdonaink közé, hogy közönség, -szinész, kritikus egyaránt csak új dolgokon kap. A nagy vagy kitünő -költők művei mindenesetre nagyobb tiszteletben részesülhetnének -nálunk. Mily szép volna például, ha közönségünk nemcsak az új -szinművek előadásán jelenne meg nagyobb számmal, ha lennének -nagybecsű kedvencz darabjai, melyeket örömest nézne mindíg; mily -szép volna, ha szinészeink néhány örökbecsű mű lehető gondos -előadásában helyeznék főbüszkeségöket; ha néhány nagyobbszerű -szerepet folytonos tanulmány tárgyává tennének, s így évenként az -egész drámai személyzet mintegy bemutatná tiszteletét egy-egy nagy -költő és saját művészetének fönsége iránt; mily szép volna, ha a -kritikus a helyett, <span class="pagenum"><a name="Page_502" id= -"Page_502">-502-</a></span> hogy az igazgatás gazdasági kérdésével -foglalkozik, a szinészek játszását birálná, kivált oly szerepekben, -melyek az analysist megérdemlik. Angolországban nemzedékről -nemzedékre száll a Shakespeare iránti tisztelet; Francziaországban -Molièret épen úgy megtapsolják most, mint ezelőtt kétszáz évvel. A -németnek ugyan nincs se Shakespeareje, se Molièreje, de Schillerjét -és Goethéjét szintén kitünteti és Shakespearet annyira -meghonosította szinpadán, hogy népszerűbb nemzeti költőinél. Az -1849. év előtt nálunk is tapasztaltunk némi ilyes törekvést, mely -legalább kezdetnek elég volt. Egressy Shakespeare meghonosításán -fáradozott, Lendvai versenyzett vele. Néha a közönség csak azért -ment szinházba, hogy lássa, vajon Othellót vagy III-ik Richardot -Egressy vagy Lendvay játszsza-e jobban. Egy pár jelesb eredeti -drámát nagy kedvvel, gonddal adtak, ha nem is teljes sikerrel. -Katona <i>Bánk bán</i>-ját szinészeink élesztették föl hamvaiból. -Volt idő, midőn e műben minden kis szerepet legjelesb szinészeink -játszottak. Egressy, Lendvay, Bartha, Szentpétery, Fáncsy, Jókainé, -Lendvayné stb. együtt s egymást támogatva működtek. Közönség, -kritika egyaránt érezte e hatást és visszahatott reá. Most -Shakespeare meghonosítása majdnem egészen megszakadt. A lefolyt -tizenöt év alatt csak két újabb Shakespeare-fordítás <span class= -"pagenum"><a name="Page_503" id="Page_503">-503-</a></span> fordult -meg szinpadunkon. <i>Antonius és Cleopátrá</i>-t alig láttuk egy -párszor s már a lomtárba került. Jelesb eredeti színműveink -gyakoribb és kedvvel adatása lassanként kezd kimenni divatból. -<i>Bánk bán</i>-t 1857 óta, mikor adatása újabban megengedtetett, -alig láttuk egy párszor. Másfél év óta senki sem rántja elő, egy -vidéki szinésznek kell feljönni, hogy a legjobb magyar tragédiában -ismét gyönyörködhessünk, ha ugyan gyönyörködhetni, midőn a -szinészek egy része szerepét sem tudja jól s az egész előadás -vontatott, összevágás nélküli. Ezt érdemli-e a legjobb magyar -tragédia? Igy tesz-e eleget a Nemzeti Szinház egyik főczéljának, -mely a magasb drámai művészet fejlesztése?</p> -<p>Mindez nem az igazgatóság ellen van intézve. Nem vagyok egy -véleményben szépirodalmi lapjaink nagy részével, melyek minden baj -okát az igazgatóban keresik. Az igazgató rá kényszerítheti a -szinészeket jobb repertoirera, több próbára, nagyobb pontosságra, -de szellemet, törekvést oly kevéssé önthet beléjök, mint a -közönségbe részvétet a tragédia iránt, mint a kritikába eszmét és -elveket. Részemről az igazgatót legkevésbbé hibáztatom, hanem első -sorban a szinészeket, aztán a közönséget s végre a kritikát. -Nincsenek nagy követeléseim s csak annyit óhajtok, a mennyi -lehetséges. Néhány örök becsű tragédia, egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_504" id="Page_504">-504-</a></span> pár -moliére-i vígjáték jól betanulását és gonddal adatását óhajtom, -melyek mintegy ünnepnapjai legyenek a drámai művészetnek s -melyekben minden szerepet, még a legcsekélyebbet is, a legjobb erők -vállaljanak el. E néhány mű, ha szinészeink évenként többször -ismétlik s nem csupán szükségből rántják elő, lassanként mind -tökéletesben fog előadatni. A főszerep-játszó oly támogatásra talál -társai részéről, mely emelni fogja lelkesedését, s így ő is -hajlandóbb lesz viszonszolgálatkép más ily szinmű csekélyebb -szerepében is föllépni. De a szinészek ilynemű törekvése nem lehet -tartós, ha a közönség nem kiséri részvéttel, ha csak új szinműre -gyűl fel nagyobb számmal, ha általában közönyös oly művek előadása -iránt, melyek a szinész tehetségét és tanulmányát leginkább -megpróbálják. E törekvést és részvétet éleszteni a kritikának volna -feladata. Azonban nálunk a kritika többet foglalkozik a -szerződtetési kérdésekkel, a szinészek fizetésével, mint játékával; -az örökbecsű művek előadásáról, ha nem ujdonság, épen hallgat, vagy -ha néha szól, ritkán mond egyebet üres phrásisoknál.</p> -<p>Ily gondolatokkal tépelődve egész előadás alatt, talán -kevesebbet figyeltem az előadásra, mint kellett volna. Annyit mégis -ki merek mondani, hogy a czímszerep csaknem úgy felül van Paulai -erején, mint Hamlet. Bánk <span class="pagenum"><a name="Page_505" -id="Page_505">-505-</a></span> jelleme is sokkal bonyolultabb, -mintsem egyetlen uralkodó szenvedély rajzával, melyhez, úgy -látszik, Paulai leginkább ért, ki lehessen emelni. Csak nagy -általánosságban fogta fel szerepét, s ez általánosságban is voltak -hibák. Bánk nem oly ifjú ember, mint Paulai elénk állította; -mindenesetre negyven és őtven közti férfiú; büszke, méltóságos -oligarcha, ki nemcsak környezetének, hanem a királynénak is -imponál. Örömmel jegyezzük meg, hogy a részletezésben, mely -különben Paulainak nem erős oldala, egy pár sikerült mozzanatot -vettünk észre. Ilyen volt például az első felvonás vége, midőn a -rejtekajtóból előjő. Paulai a meztelen kardot nem emelte magasra, -mintha valakit meg akarna ölni, mint azt nem egy jeles szinész -tette már szinpadunkon. S ez így van jól. Bánk az előbbi -jelenetben, midőn bejő és visszatántorog, hűtelennek hiszi nejét, -mert kezét az előtte térdeplő Ottó kezében látja; ezért benn -rejtekben kardot húz, hogy megrohanja Ottót; azonban tanúja levén -Melinda boszus felindulásának, a ki visszautasítja Ottót, -megcsendesedik. Az ok elenyészett, a miért megrohanhatná -vetélytársát s midőn később meztelen fegyverrel s magánkivül jő ki -rejtekéből, a fegyver semmi egyebet nem jelent, mint -szórakozottságát; elfeledte visszadugni s egész nagy felindulása a -királyné párbeszédére vonatkozik. Az utolsó felvonásban -<span class="pagenum"><a name="Page_506" id= -"Page_506">-506-</a></span> is egy pár hely igen sikerült -Paulainak; kár, hogy Bánk fokozatos megsemmisülését kevésbbé -tüntette ki, pedig a költő nagy súlyt helyez. Paulainé sok -méltósággal játszotta a büszke királynét, sőt a multkor tőlünk -megrótt méltóságos hanghordozása is itt inkább helyén volt, mint -<i>Hamlet</i>-ben. Azonban a finomabb, kivált a daemonias -árnyalatokat, ő sem emelte ki, s egészen csak a büszkeségből -dolgozta ki szerepét.</p> -<p>Prielle Kornélia Melinda szerepét sokkal sikerültebben játszota, -mint a multkor az Opheliáét. Kivált az őrülési jelenetekben volt -kitünő. Az első felvonásbeli jeleneteivel már kevésbbé lehettünk -megelégedve. Melinda sokkal ártatlanabb, szelidebb és naivabb, mint -a hogy ő fogta fel. Épen e szelídség, ártatlanság és naivság -sodorják örvénybe. Ez különösen az Ottóval való jelenetekben -érvényesül, a kit mintegy bátorít még akkor is, midőn -visszautasítja szerelmét. Arra is figyelmeztetjük a tisztelt -szinésznőt, hogy a harmadik felvonás első jelenetében e szép -helyet:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Nem, azt ne mondja az udvar, -mert hazud’<br /></span> <span class="i0">Mindenkor, ez ne mondjon -engem annak;<br /></span> <span class="i0">Ah én szerencsétlen -vagyok <i>(földre rogy)</i>.<br /></span></div> -</div> -<p class="i0">ne hagyja elsiklani. Melinda nem meri kimondani azt a -gyalázatos szót, a mivel vádolják; szűzi szemérme még most sem -hagyta el. <span class="pagenum"><a name="Page_507" id= -"Page_507">-507-</a></span> Az <i>annak</i> szót valami oly hangon -kiemelni, mely mindezt éreztesse velünk, s melylyel némi átmenetes -ellentét legyen a kitörő fájdalom, mely alatt összerogy.</p> -<p>Legjobb volt Tóth, mint Biberach. Ez legjobb szerepeinek egyike, -s nem sok gyakorlat és tanulmány kellene még hozzá, hogy az -eltakartabb czélzatokat is érthetőkké tegye a közönség előtt. -Különösen ajánljuk, hogy az első felvonásban jobban emelje ki azt, -midőn Ottóval beszélve, tulajdonkép a rejtekben levő Bánkhoz szól, -s a végső jelenetben némi erős felindulásba vegyítse a gúnyt. Okát -maga a jelenet eléggé kimagyarázza. Biberachot a rossz fizetés, -kevés haszon s még hozzá a veszély ingerlékenynyé tették. -Heveskedett és őszintén, pedig ebből nem húzhatni hasznot. Eszélye -csak egy pillanatban hagyta el, csak kissé engedett a szív -felindulásának, s íme életébe került.</p> -<p>Nem hagyhatjuk említés nélkül Szigligeti Annát Izidora -szerepében. Ez a fiatal szinésznő, tehetségéhez képest, néhány -hónap óta szép fejlődésnek indult. A minap a <i>Menekültek</i>-ben, -midőn Szilágyiné helyett lépett föl, részesült érdemlett tapsokban. -Ma szintén kitünt s a mi több, oly szerepben, melyet rendesen -minden hatás nélkül játszanak szinpadunkon. Nem tudjuk, miért, e -szinésznőt folyvást gúnyolja s csaknem üldözi egy pár lap. Azért-e, -mert a <span class="pagenum"><a name="Page_508" id= -"Page_508">-508-</a></span> nevezetesb szinésznők ellen nem mervén -szólni, egy kezdőre kényelmesebben kiönthetik mérgöket, vagy azért, -mert oly férfú leánya, kinek drámairodalmunkban s a Nemzeti Szinház -körül nem mindennapi érdemei vannak? Nem tudjuk, de mindenesetre -nagy szegénység.</p> -<p>A többi szereplőről jobb nem szólanom. <span class= -"pagenum"><a name="Page_509" id="Page_509">-509-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>BRANKOVICS GYÖRGY.</h2> -</div> -<p class="summary">Tragédia 5 felvonásban. Irta Obernyik Károly. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 szeptember 9-én.</p> -<p>E művet leginkább Egressy játéka tartja fenn, ki Brankovics -szerepét folyvást nagy virtuozitással játszsza. Nincs is e műben -szorosan véve egyéb, mint e szerepnek egy pár oly jelenete, mely -alkalmat ad a szinésznek az atyai fájdalom hatásos rajzára.</p> -<p>Brankovics jellemének mint egésznek, kevés érdeke van. A költő -nem úgy bonyolítja a cselekvényt, hogy Brankovics szenvedése, -bukása valóban drámai és tragikai legyen. Ő családja és országa -érdekében föláldozza a magyarok szövetségét, melynek biztosítására -aztán kezesekül küldi fiait a török udvarba. Az ember azt várja s a -fejlődés is úgy indul, hogy midőn a magyarok győzelmesen nyomulnak -elő a török ellen, Szerbországban forradalom üt ki, mely -kényszeríti Brankovicsot a magyarok oldala mellett a török ellen -indulni, vagyé pen megfosztja trónjától Ennek következtében -<span class="pagenum"><a name="Page_510" id= -"Page_510">-510-</a></span> azután a szultán megöleti fiait, s így -Brankovics mindazt fölidézi maga ellen, a mit hogy elkerüljön, nem -borzad vissza még a hitszegéstől sem. Azonban a költő egészen más -fejlődést ád cselekvényének. Brankovics lecsöndesíti az elégületlen -szerbeket, hű marad a török szultánhoz s csak akkor ránt ellene -kardot, midőn a török szultán arra a kósza hírre, mintha a szerbek -elpártoltak volna, kiszúratja fiai szemét. Oly félreértés dönt -tehát, melyet semminemű ármány nem készített elő s így csak puszta -véletlen. E miatt Brankovics szenvedése sem oly megindító, mint -lett volna különben. De másfelől nem is igen valószínű, hogy a -szultán csak kósza hírre kiszúrassa szemét oly ifjaknak, kiknek -testvérét szenvedélyesen szereti, kivált akkor, midőn annyira -érdekében van, hogy Szerbországot elvonja a magyarok szövetségétől. -Általában a szultán nagyon elhibázott jellem, valamint Mara is, a -ki szintén bábnak van rajzolva. Továbbá a szultán viszonya Marával -kettőssé teszi a cselekvényt; szerelmöknek kevés befolyása van az -egész folyamára s épen semmi a kifejlődésre.</p> -<p>Mindezzel nem oda izgatunk, hogy e mű kiszoruljon a -repertoireból; sok ügyességgel van összeszerkesztve s Egressy -játéka kiváló érdeket kölcsönöz neki, sőt ellenkezőleg azt -óhajtanók, hogy minden eredeti régibb mű, melynek egy vagy más -szempontból némi kiváló <span class="pagenum"><a name="Page_511" -id="Page_511">-511-</a></span> érdeme van, koronként megforduljon -szinpadunkon. Az ily eredeti művek száma is csekély s mindenesetre -érnek annyit, mint némely, talán kelleténél többször adott, -külföldi művek.</p> -<p>Azoknak, a kik azt hiszik, hogy a szinész csak pusztán a költő -szolgája, Egressy ma eléggé bebizonyítá az ellenkezőt. Jobban -megalkotta a Brankovics jellemét, mint a költő. Igaz, hogy ez -könnyebb a kis, mint a nagy költők műveiben, de itt is marad a -szinésznek elég alkotni valója. Hogy ne menjünk tovább, példa van -reá: a magyar közönség előtt is eléggé ismeretes Aldrigde, ki -Othello szerepében nemcsak a költő intentióit testesítette meg, a -mi már magában is alkotás, hanem a megadott alapon saját -phantasiájából is oda teremtett egy csoport oly vonást, melyek a -jellemet mind érthetőbbé, mind hatásosabbá tették. Obernyik -Brankovicsában kevés a kiváló egyéni, sőt typikus vonás is; nagy -általánosságban van tartva, majd minden árnyalat nélkül. Egressy -egy elvénült hőst mutatott be, ki testileg meglehetősen meg van -törve, de keblében oly erős szenvedélyek lobognak, melyek testi -erejét is emelni tudják. Innen van, hogy midőn a csatából visszajő, -fiaitól támogatva lép be: a nyugodt pillanatokban csendes, -kimerült, szaggatottan beszél, azonban mihelyt szenvedélyei -igazgatják, heves, kitörő, erélyes s mintegy megifjodni látszik. -Kiváló súlyt <span class="pagenum"><a name="Page_512" id= -"Page_512">-512-</a></span> helyezett továbbá Egressy az apai -gyöngédségre is, melyet a költő első felvonásokban nem emel ki -annyira, a mennyire a későbbi felvonások megkivánják. Egressy -Brankovicsa mindjárt fiai nézésébe merül, gyönyörködni látszik -bennök, meg-megöleli őket, s midőn hozzájok szól, hangja -érzelmesebb, olvadékonyabb. S mind ebbe Egressy némi szerb nemzeti -vonást is olvasztott, némi erős indulatosságot, mely a korhoz -képest a vadsággal határos. Azonban meg kell jegyeznünk, hogy némi -szerbséget szavalatába is átvitt, mert egy pár helyt úgy tetszett -az embernek, hogy valóban szerb beszél, a ki rosszúl hangoztatja a -magyar szavakat és különös módon hangsúlyoz. Nem a kitörő -szenvedély hangsúlyát értjük, melynek szabályait nem lehet -meghatározni s mely ritkán függ a nyelvtanitól, vagy jobban mondva -az értelmitől, mert e kettő egy a magyar nyelvben, hanem a nyugodt -beszédét, melylyel Egressy meglehetősen önkényesen bánik. Nem -tudjuk, itt jellemzési okból beszélt-e egy párszor oly különös -módon, de ilyesmit, noha más szinezettel, többé vagy kevésbbé -feltünőn, nem egyszer tapasztaltunk nála. Sajnálnók, ha ifjú -szinészeink épen ezt tanulnák el Egressytől, a kitől egyébiránt -annyi szépet tanulhatnak. De mellőzzük a gáncsot. Egressy az apai -fájdalom jelenetében elég gazdagon kárpótolt mindennemű -hangsúlyozást. <span class="pagenum"><a name="Page_513" id= -"Page_513">-513-</a></span> Itt is felülmúlta a költőt, -kiegészítette, helyreigazította s a fájdalom rajzát fokozatosan -szerves egészszé alkotta. Csupán csak egyetlen egy mozzanatra van -megjegyzésünk. Abba a helybe, midőn Brankovics megátkozza az -istent, talán némi őrültszerűséget kellett volna önteni, mintha nem -tudná, mit beszél s mintha fájdalma e magas fokon kifáradt volna -már és csak akkor nyer erősb lendületet, midőn a bosszu indulatától -vesz új táplálékot.</p> -<p>Brankovics nagyobbik fia szerepében Egressy Árpád tette első -kisérletét a főváros közönsége előtt. Ez a fiatal szinész szép -reményekre jogosít. Termete deli, arcza kifejező, hangja érczes. -Szavalata nagyon értelmes volt. Hogy inkább tisztességes szónok, -mint valódi szinész gyanánt szavalt, az természetes. Az indulatok -árnyalatait hangban, arczban, mozdulatban csak a gyakorlat és -tanulmány adja meg, a mihez sok szerencsét és kitartást kivánunk -neki. A szultán szerepét Komáromy játszsza. Neki az a -szerencsétlensége, bogy a legtöbbször oly szerepeket kell -játszania, melyekből nagyon bajosan lehet valami érthetőbbet és -hatásosabbat teremteni. Ezért nem akarjuk súlyosbítani keresztjét -és csak annyit jegyzünk meg, hogy nekünk úgy tetszett, mintha egy -helyt vagy a sugó, vagy emlékezőtehetsége cserben hagyta volna. A -szultán meghittje, Cselebi szerepében Odry bohóskodott, hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_514" id= -"Page_514">-514-</a></span> miért, ő tudja. E kis szerep -teljességgel nem komikus, Odry pedig annyit fintorgatta arczát, -hajtogatta magát, izgett, mozgott, mintha utasításába lett volna -adva, hogy ma okvetlen megkaczagtassa a karzatot. Mara szerepében -Szigligeti Anna szép igyekezetet tanusított. Figyelmeztetjük, hogy -első jelenetében, midőn elbeszéli szerelmét dajkájának, igen a -közönségnek beszélt. Az, hogy elforduljon dajkájától, lesüsse -szemét, mintha szégyelné előtte titkát, helyes felfogás, csak hogy -a kivitelben oly színezetet kell adni az egésznek, hogy félre ne -érthessük e törekvést. Szigligeti Annáról eszünkbe jut a -<i>Független</i>. A minap, midőn méltányoltuk e fiatal szinésznőt -egy pár szerepben, azt jegyeztük meg, hogy «nem tudni miért, e -szinésznőt folyvást gúnyolja, csaknem üldözi egy pár lap; azért-e, -mert a nevezetesb szinésznők ellen nem mervén szólni, egy kezdőre -kényelmesebben kiönthetik mérgöket, vagy azért, mert oly férfiúnak -leánya, kinek drámairodalmunkban s a Nemzeti Szinház körül nem -mindennapi érdemei vannak? nem tudjuk, de mindenesetre nagy -szegénység». A <i>Független</i> magára vette az általánosságban -tett czélzást mely első sorban nem is őt illette s leczkét tart -nekünk a vélemény függetlenségéről, ő, a <i>Független</i>. «Azt -hiszszük, – mond egyedül független laptársuk – hogy midőn Gyulai -Pál a rossz verseket tönkre zúzza, nem igen jut <span class= -"pagenum"><a name="Page_515" id="Page_515">-515-</a></span> eszébe: -hogy vaiamely iró atyja nem valamely érdemdús férfiú-e? Különös, -hogy egy bíráló maga ily szempontokat kíván meghonosíttatni a -birálat munkájában.» Valóban különös, de az még különösebb, hogy a -<i>Független</i> ily különösséget következtet szavainkból. Azonban -az a legkülönösebb volna, ha szóba állanánk a <i>Független</i>-nel, -ki egy eléggé egyszerű mondatot sem képes vagy akar megérteni. Van -annyi önérzetünk, hogy ilyesmi ellen ne mentegessük magunkat. Nem -először teszszük s alkalmasint nem utolszor. <span class= -"pagenum"><a name="Page_516" id="Page_516">-516-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>BULYOVSZKYNÉ BERLINBEN.</h2> -</div> -<p class="right">1863 szeptember.</p> -<p>Néhány porosz lap fekszik előttünk, melyek Bulyovszkynénak a -berlini királyi szinpadon való vendégszerepléséről írnak. Már -kétszer lépett fel <i>Stuart Máriá</i>-ban és <i>Romeo és -Juliá</i>-ban. A <i>Berliner Allgemeine Zeitung</i> elragadtatva -magasztalja alakját és öltözékét. «Úgy tetszett nekünk – mond – -mintha rámából lépne ki valamely egykorú képíró által -elővarázsolva: nemes szenvedő arcz, fájdalom által sujtott, de meg -nem hajolt termet, egészen akkori jelmezben.» Ruhájának anyaga, -színe, vágása egészen az volt, melyet a banzi kolostorban mutatnak; -öv, gallér, hajviselet egészítették ki e képet, mely lehető hű volt -a történelmihez. «Azonban – folytatja – e fényes foszlányok még nem -teszik a királynőt; vendégművésznőnk szellemben távolról sem -közelítette meg annyira Schiller Máriáját, mint a történelminek -testi alakját.» Hibáztatja benne különösen azt, hogy a szenvedélyt -idegességgel <span class="pagenum"><a name="Page_517" id= -"Page_517">-517-</a></span> fejezi ki. Mindamellett hivatott -színésznőnek nevezi s egyszersmind a drámai technika tökélyes -mesternőjének. A <i>Breslauer Zeitung</i> berlini levelezője sokkal -kedvezőbben nyilatkozik róla, bár dicséreteibe némi oly illetlen -személyeskedést is vegyít, minőt Bulyovszkyné a magyar -journalistikában soha sem tapasztalt. Legobjectivabbnak látszik a -<i>National Zeitung</i> birálata, melyet egész terjedelmében -közlünk, annyival inkább, mert egyik politikai lapunk igen -részrehajló kivonatban közölte. «Bulyovszkyné – mondta a -<i>National Zeitung</i> – legforróbb köszönetünket és -elismerésünket érdemli, hogy mint született magyar nő, ennyi időt, -fáradságot fordított nyelvünk megtanulására s költőink alakjainak -megtestesítésére. Csak erős lelkesülés, s a német művészet -szeretete bátoríthatta őt e nehéz feladat megoldására. Bármily -hiányokat találjunk is játékában, ez azérdeme érintetlen marad s ez -értelemben minden német örülni fog, hogy nyelvét egy oly tehetséges -nő ajkáról hallhatja. Azonban azt, hogy e nyelvet a maga tökéletes -tisztaságában beszélje, még nem érte el Bulyovszkyné; az idegen -hangsúlyt még gyakran nagyon is észrevehetni rajta. A mi a -vígjátékban talán még bizonyos kellemet kölcsönözhet, zavarólag hat -a tragédiában; <i>Stuart Mária</i> magas eszményi stiljába pedig -épen nem illik. Úgy tetszik nekünk, <span class="pagenum"><a name= -"Page_518" id="Page_518">-518-</a></span> hogy a művésznő első -vendégszerepét nem jól választotta meg. A mi őt kitünteti, az az -értelmes kiszámítás, bizonyos hidegen fontoló érzék, a -jellemzetesre törekvés, ide hajlik már arczulata s egész alakja. A -mi királyi fönség és páthosz hiányzik benne. Hangja sem állja ki a -szenvedély viharát. Az ő Mária rajzában sok finom vonás volt, -bizonyos neme az aprólékos rajznak, de a géniusz egyetlen szikrája -sem, mely az egész alakot megvilágítsa. Sajátságos volt ez előadás, -se a schilleri, se a történelmi Máriát nem tüntette föl. -Bulyovszkyné az ötödik felvonásban valami oly hangot és megtört -magatartást vett föl, mely félig túlvilági átszellemülést, félig -fásultságot akart kifejezni. De hogyan lépett a vérpadra? Könnyek -nélkül, bátran, fényesen öltözve, mintha ünnepélyre menne. A hóhér -háromszor érinté s még csak nem is rezzent össze. Oly Stuart Mária, -a ki e lassú ünnepélyes egyhanguságban, minden bensőség nélkül -mondja Leicesternek:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Borulj le Erzsébet lábához és -ne<br /></span> <span class="i0">Legyen jutalmad büntetésed -is!<br /></span></div> -</div> -<p>Soha sem volt még se Schiller drámájában, se a történelemben. Az -első felvonás magasabb vígjátékként hatott a nézőre; úgy a hogy -Bulyovszkyné adta át a levelet és képet Mortimernek, se egy -királynő, se egy <span class="pagenum"><a name="Page_519" id= -"Page_519">-519-</a></span> Stuart nem viselheti magát szemben -alattvalójával. Malborough herczegné volt a <i>Pohár víz</i>-ből, -vagy Margaréta a <i>Navarrai királyné regéi</i>-ből. Mindenütt csak -az értelmet, a reflexiót láttuk, még pedig a rosszul számító -reflexiót; csak egyszer a szívet, a harmadik felvonásban. Itt -néhány szerencsés mozzanata volt, hangokat hallottunk, melyek a -lélek mélyéből jőnek. Bulyovszkyné tehetségét ez első előadásból -nem akarjuk megitélni, másban alkalmasint szerencsésebb lesz. A ki -magában géniuszt érez, az büntetlen szakíthat a művészet -hagyományaival s újat teremtve, magát a művészetet is előviheti, de -a ki csak tehetség, jól teszi, ha a régi formáknál marad és -számbaveszi erejét.» Második vendégszerepéről <i>Romeo és -Juliá</i>-ban így ír szintén a <i>Nationale Zeitung:</i> «E mű égi -fényéből és déli varázsából volt valami Bulyovszkyné Júliájában is. -Alig találhatni már színészeinknél a tragikai nagy stilt; nincs -erejök a tragikum előadására, a közönségnél pedig hiányzik hozzá az -érzék. Nincsenek többé hőseink, tulajdonkép nem hiszünk igazán -bennök. Egy más, bizonyos democratiai felfogás erőt vett -mindnyájunkon. A nép és a dolgok magasra emelkedtek becsülésünkben, -az egyén pedig lesülyedt. Korunk a genre, a vázlat korszaka. Nem -Scott Walter történelmi regényei tetszenek többé, hanem az életrajz -és emlékiratok. Ezért sikerülnek <span class="pagenum"><a name= -"Page_520" id="Page_520">-520-</a></span> a modern tragédiák oly -ritkán szinpadunkon, ezért vonják le színészeink a tragikumot oly -örömest a genre körébe: szinészt és közönséget ugyanegy átok sújt. -Így vendégszereplő művésznőnk Júliája is nem tragikai alak a szó -magasb értelmében, de mégis igazabb és meghatóbb, mint volt Stuart -Máriája. A skót királynő úgyszólva mozaik alak, mely valóban se -élni, se halni nem tudott; ellenben Julia él, szeret és szenved. A -művésznő magatartása most szabadabb volt s organuma teljesebb és -kedvesebb. A második felvonás erkélyjelenete, mint előadásnak -fénypontja újabban is bizonyítá, hogy Bulyovszkynét mind tehetsége, -mind alakja a vígjáték körébe utasítják. Ez az arcz csak mosolyogni -tud, egyetlen vonása sincs Niobe fájdalma vagy Phædra szenvedélye -számára. Júliát az erkélyen eszményibbnek, nagyobbszerűnek -képzelhetjük, mintegy környezve a borzasztó halál sejtelmeitől, de -a mi kecses, ábrándszerű és gyöngéd e jelenetben, annak -Bulyovszkyné kedves és bájos képviselője. Többi jelenetei nem -sikerültek ennyire, mind a mellett holmi elrontásról épen nem lehet -szó. E jelenet fénye egész a végjelenetig világított: így huzódik -nyári éjben Olaszország tengerén egy fényes vonal a hajó után a -habokon. Egész előadásában legtisztábban fejezte ki a művésznő -Júlia fájdalmát a szülőivel való jelenetben, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_521" id="Page_521">-521-</a></span> hol -ezek természetlen módon és sértő nyereséggel erőltetik Párishoz -férjhez menni. Mesterkéltebbnek tünt fel nekünk az üvegcse elvetése -e szavak után: «Romeo, ezt érted ittam ki.» Az ablakhoz tántorgást -és visszatántorgást nagyobbszerüen és egyszerübben kellett volna -játszania. Stuart Máriával szemben e szerep mindenesetre rendkívüli -haladás: a közönség láthatólag meg volt lepve és örvendett. -Bulyovszkyné Júliájának genreszerüségét nem tekintve – ugyanis -kivéve Seebachot néhány jelenetben, ki játszik már nálunk -cothurnusban? – az egész alakon bizonyos déli melegség, szerelmi -ábránd, ha nem is szerelemmámor huzódott át. A fájdalom -kifejezésében hiányzott a mélység és nagyszerüség, de nem a -meghatottság, és nemesebb volt, mint Mária megtörtsége: egy szóval -az egész derék játék volt, minőt évek óta nem láttunk a királyi -szinpadon.» Ime egyik berlini legtekintélyesb lap véleménye -Bulyovszkyné játékáról. Vajon máskép nyilatkozik-e róla, mint mi -ezelőtt néhány hónappal? Néhol szóról-szóra csaknem azt mondja, a -mit mi. A különbség köztünk és közte az, hogy mi első czikkünket -pedig nem igyekeztünk annyira megczukrozni, mint ő. Valóban, a -berlini lap czukortartóval kezében némi nevetséges ellentétbe jő -meggyőződésével, melyet sehogy sem tud elnyomni. Az erkélyjelenetet -Bulyovszkyné előadása fénypontjának <span class="pagenum"><a name= -"Page_522" id="Page_522">-522-</a></span> nevezi, az egész -előadását derék játéknak, mégis ugyanakkor a vígjátékba utasítja a -tragikai Julia eléggé dicsért képviselőjét. Mindamellett -Bulyovszkyné alkalmasint szerződtetni fog a berlini királyi -színházhoz, mert jeles színésznő, ha nem is tragikai s általában -véve nem valami rendkívüli nagy tehetség. Németország hanyatló -szinészete nem igen mutathat fel oly sok jeles szinésznőt, hogy -Bulyovszkyné fölösleges lehetne. Szerződtetéséből hihetően alkalmat -vesz egy pár lapunk megmagyarázni nekünk azt, hogy mennyire -legyőzte Bulyovszkyné a két nyelvű szinészkedés akadályait. Azonban -jó lesz meggondolni, hogy a <i>Nationale Zeitung</i> véleménye -szerint a tisztelt művésznő szavalatán még nagyon is érzik az -idegen hangsúly; midőn pedig nemrég nemzeti szinpadunkon szerepelt, -mi éreztünk szavalatán némi idegenszerűt, ha nem is oly nagy -mértékben, mint a berliniek. A kétnyelvű szinészkedés tehát – -egyebet nem is említve – még nem sikerűlt. Választani kell a -tisztelt művésznőnek a kettő közt. Úgy látszik, a német felé hajol; -nem szólunk ellene, de kérjük, ha csakugyan elhatározta magát, ne -kivánjon ismét magyar szinésznő lenni. Ha ő el lehet nyelvünk -nélkül, ez is el lehet nélküle; ha neki kicsiny a magyar nemzet, ő -sem oly nagy, hogy ily kicsiny nemzet is nagyon érezze hiányát. -<span class="pagenum"><a name="Page_523" id= -"Page_523">-523-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>EGY BÚJDOSÓ KURUCZ.</h2> -</div> -<p class="summary">Szinmű. Irta Szigligeti Ede. Zenéjét szerezte -Böhm Gusztáv. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 október -2-án.</p> -<p>«Ma igen jó, vagy épen remek művet fogunk látni; ez első azon -darabok közt, melyeket az új drámabíráló-választmány ajánlott -előadásra, a drámabíráló-választmányban izléses emberek, sőt -szigorú kritikusok ülnek s így csak jó vagy épen remekművet -ajánlhatnak.» Valami ilyest vettem ki néhány hátam mögött ülő úr -társalgásából. Nem azért mondták, hogy én is halljam s épen nem -gúnyból. Nem csodálkoztam rajta. Már többször volt alkalmam -tapasztalni, hogy nálunk a művészeti és irodalmi dolgokban itt-ott, -még a mívelt embereknél is furcsábbnál-furcsább felfogásra -találhatni. Ha némelyek azt hiszik, hogy holmi nagy összeg pénz -virágzó drámai és szinészeti korszakot képes teremteni, hogy egy -kitünő igazgató magyar Rácheleket és Talmákat varázsolhat -szinpadunkra, miért ne higyjék azt, hogy eddiginél egy kissé -szigorúbb drámabíráló-választmány <span class="pagenum"><a name= -"Page_524" id="Page_524">-524-</a></span> épen a magyar -Shakespearekkel ajándékozza meg a magyar drámairodalmat? Azonban -azon már csodálkoznom kell, hogy ilyen felfogás még hírlapokba is -becsúszik. Íme másnap a fennebbi párbeszéddel analog magánbeszédet -olvastam egyik esti lapunkban: «Ez ephemer életű mű első azok -közül, melyek az újonnan alkotott drámabíráló-választmány -rostájában maradtak. Greguss, Egressy és Tóth Lőrincz fogadták el», -kiált föl a referens némi kimélő gúnynyal. Oh boldog fiatalember, -mert nem lehetsz más, ki a nem ephemer életű költői műveket oly -mindennapi dolgoknak tartod! Oh szerencsés kritikus, ki nem tudod -még, hogy szigorú absolut szempontból tekintve, egy pár mű -kivételével egész drámairodalmunk alig áll egyébből, mint ephemer -becsű művekből! Azon urak párbeszédébe nem szólhattam belé az illem -megsértése nélkül, de a te rövid monologodhoz hozzá szólok, ez már -kötelességem s egész atyailag megintelek: ne kivánd, hogy örök -becsű műveket fogadjon el a választmány, mert akkor bajosan lesz -szerencséd új eredeti műhöz s alkalmasint te lészsz az első, ki az -eredeti drámairodalom elnyomásával fogod vádolni a választmányt; -elégedjél meg, ha azon harmincz-negyven mű közül, melyeket -szinházunkhoz évenként beadnak, néhány olyant fogunk el, melyek egy -vagy más tekintetben kitünnek s méltók az előadásra. <span class= -"pagenum"><a name="Page_525" id="Page_525">-525-</a></span> Ez is -elég gondot ad nekünk; a többi a közönség és kritika dolga.</p> -<p>A legtöbb lap úgy szól Szigligeti e legújabb művéről, mint -teljesen megbukott darabról. Mi úgy vettük észre, hogy a -közönségnek eléggé tetszett s nem minden ok nélkül. Már tárgya -olyan, hogy rokonszenvet ébreszt. A múlt század első évtizedei a -csak közel múlt évtized emlékét költik föl. A kedély kész a -benyomások elfogadására. Továbbá a mű három első felvonása kitűnő -ügyességgel van összeszerkesztve; annyira, hogy minden bensőbb -drámai élet nélkül is meglehetős érdeket gerjeszt s folyvást leköti -figyelmünket. Egy pár sikerült genreképi alak, jól beillesztve, -kellemesen szövődik át az egész cselekvény folyamán. Mindez magában -oly dolog, a miért nem lehet hibáztatni se a szerzőt, se a -közönséget. Egészen más kérdés: vajon egészben véve sikerült költői -mű-e? Nem tartom annak, sőt Szigligeti jobban sikerült művei közé -sem sorolhatom. Azonban úgy hiszem, hogy lapjaink hibáztak, midőn a -tragédia vagy szorosan vett dráma szempontjából itélték meg e -melodramatikus művet. Megengedem, hogy e genret el lehet ítélni, de -azt hiszem, hogy e genreban írt sok oly franczia műnél jobb, melyek -a mi divatlapjaink szigorú kritikáját diadalmasan kiállották.</p> -<p>Szigligeti se tragédiát, se szoros értelemben <span class= -"pagenum"><a name="Page_526" id="Page_526">-526-</a></span> vett -drámát, se vígjátékot, se bohózatot nem akart írni. Mellőzte a -drámai költészet e két fő- s e két alnemét. Azon vegyes nem terén -próbált szerencsét, melynek határozatlan stilja s válfajai -különfélesége miatt tulajdonkép nincs neve és sokan csak -melodrámának nevezik, még akkor is, ha hiányzik benne a -zenekiséret. Különböző stilok vegyülete ez, egyaránt felveszi a -tragikai és komikai motivumokat, habár az érzelmes az uralkodó elem -benne. Rendesen a szembe tett érdekeket és szenvedélyeket törekszik -kibékíteni s ennyiben még leginkább hajlik a szorosabb értelemben -vett dráma felé. Tárgyát kiválóan a csodálatos és kalandos teréről -szedi, kedveli a látványosságot s nagyobb hatás kedvéért a -legkiválóbb mozzanatokat zenével kiséri. Örömest folyamodík a -tündérmeséhez, mondához, criminális perekhez, történeti és -jelenkori par excellence regényes eseményekhez. Tárgyban és -formában nagyon változatos. Olykor, moralizáló hajlamánál fogva, -hasonlít valamennyire a középkori moralitáshoz, máskor az úgy -nevezett polgári drámához. Sokszor nem egyéb, mint dramatizált -regény; néha politikai és társadalmi irányt tűz ki s leginkább a -nagy tömegre igyekszik hatni. A tündéres és látványos szinmű, a -rémdráma, a történelmi és korrajz, szóval a mit nem lehet -osztályozni, mind az ő körébe vág. Sőt a mi népszinműveink egy jó -<span class="pagenum"><a name="Page_527" id= -"Page_527">-527-</a></span> része sem egyéb, mint ily melodrámai mű -s épen azért Szigligeti nem tett helytelenűl, midőn e darabját a -harmadik előadáskor népszínműnek keresztelte. Leginkább a -francziáknál van e nem divatban, bár a német szinpadon is eleget -találhatni. A franczia classikai tragédia zsarnok uralma alatt írt -komolyabb hangulatú művek, melyeknek tárgya a jelenkorból vétetett, -alkották meg leginkább e nemét. Később a romantikai iskola -győzelmével, mint alsóbb rendű romantikai drámák kezdtek -szerepelni. Némely boulevardszínház, kivált a Porte-Saint-Martin, -majd mind oly művel táplálja a közönségét. Szinpadunkon is -számtalan fordúlt meg ilyen, melyek közül legyen elég a nem rég -adott <i>Kártyavetőnő</i>-t említenünk.</p> -<p>Nincs se időm, se elég ismeretem e tárgyról bővebben vagy épen -kimerítően írni. Máskor talán tüzetesebben és derekasabban -szólhatok hozzá. Most csak annyit említek, hogy az æsthetikusok e -nemmel nem igen bajlódnak; egyszerűen megvetik, vagy oly kétes -becsűnek mondják, melyet valódi költőnek jobb meg se kísérleni. S -ez természetes. E téren még egyetlen nagy költő sem jelent meg, -mint törvényhozó lángész. Aztán másfelől az æsthetika, a határozott -stilt, a szigorú műformát legkevésbbé a drámában adhatja föl. -Azonban azt nem tartom helyesnek, hogy e nemet tudtomra senki se -vette behatóbb vizsgálat alá, <span class="pagenum"><a name= -"Page_528" id="Page_528">-528-</a></span> mert, hogy egyebet ne -említsek, az oly művek felett, mint Raymond tüneményes darabjai, -csak puszta kategoriákkal nem lehet pálczát törni. Nem igazolni -akarom e nemet, egyéni hajlamaimnál fogva épen nem kedvelem, s -visszaéléseit épen úgy ismerem, mint akárki. De tény az, hogy -számos költő dolgozik e nemben, s a nagy tömeg sok kedvencz darabja -innen telik ki.</p> -<p>Vajon ily körülmények közt helyes-e, ha a kritika mindig csak -megvetéssel szól e művekről, a negativ terén marad, s nem igyekszik -némi positiv álláspontot foglalva el, a mennyiben lehet e téren is -szolgálni az ízlést?</p> -<p>E szempontból méltánylatot érdemel e mű, a mennyiben a szerző -kerülte a melodrámák durvább eszközeit s átalában a közönség -nemesebb érzelmére kívánt hatni. A komikumot is úgy vegyítette -művében, hogy nem ártott vele az egész alap hangulatának. Csak a -népjelenetekben érint egy-egy vidámabb húrt, s e jelenetek -nincsenek csak úgy oda férczelve. A szolga hallgatózása, ki -annyiszor pórúl jár; Peti ispán nevetséges félytékenysége, mind -lényegesen befolynak a cselekvényre.</p> -<p>Némely lap rossz néven veszi a szerzőtől, hogy illő helyen -itt-ott éneket vegyített művébe, hogy egy pár jelenetet zenével -kisértet, hogy a szinház új holdvilágát felhasználta. Ha csak -<span class="pagenum"><a name="Page_529" id= -"Page_529">-529-</a></span> ennyi baja volna a melodrámának, az -æsthetika könnyen igazolhatná. Nagyobb baj az, hogy a szerző nem -igen igyekezett némi bensőbb drámai élettel is nemesíteni -melodrámáját. Személyei csaknem mind úgynevezett állandó kész -jellemek, a kik semmi nemű belső fejlődésen nem mentek át. Ödönfi -és neje jellemében látunk ugyan fejlődést, de nem annyit, a mennyi -négy felvonást betölthetne. Innen aztán, hogy a tulajdonképi -cselekvény nagyon későre indul s jobbadán a külső események -befolyása alatt fejlődik. Igaz, a szerző oly ügyesen csoportosítja -az eseményeket és személyeit, oly tapintatosan készíti elő a -figyelmet a titokszerű kurucz megjelenésére, hogy a valódi fejlődés -hiányát alig veszszük észre. De annál inkább észre veszszük, midőn -kivillanván a titok, egy csoport összeütközés áll elő, melyek akár -jobbra akár balra dőlhetnének. Ez okozza azt is, hogy a -mellékszemélyek genre képei, alakjai sokkal jobban sikerültek, mint -a főbb személyeké. A genreképi alak egy pár jelenetben is -kidomborúlhat, a drámai személynek a cselekvény bensőbb -folyamatosságára van szüksége.</p> -<p>Ha e benső folyamatosságot inkább megközelíti szerző, oly -melodrámát ír, mely a jobb franczia melodrámákkal bátran kiállja a -versenyt. Tudjuk, hogy a melodráma kedveli a váratlant, az -eseményeknek inkább külső, mint <span class="pagenum"><a name= -"Page_530" id="Page_530">-530-</a></span> benső kapcsolatát, sőt -némikép ez egyik főjellemvonása, szemben a szigorú értelemben vett -drámával. Azonban, ha a drámai költészet e kétes becsű nemének jobb -hírt akarunk szerezni, jó lesz minél közelebbi kapcsolatba hozni a -valódi drámával. Nem izgatni akarunk a melodráma mellett, de ha már -divatban van, jobb ha nemzetit látunk, mint idegent, jobb ha -nemesíteni törekszünk, mint ha elvadulni engedjük. <span class= -"pagenum"><a name="Page_531" id="Page_531">-531-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>SZÉCSI MÁRIA VAGY MURÁNYVÁR OSTROMA.</h2> -</div> -<p class="summary">Szinmű dalokkal, 3 felvonásban. Irta Szigeti -József. Zenéjét szerkesztette, részben eredetileg írta Erkel Gyula. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 október 16-án.</p> -<p>Megint új melodráma, eredeti melodráma, a jövő héten talán a -harmadik, azután egy negyedik s úgy tovább. Legközelebbről, a -mennyire lehetett, méltányolni igyekeztem a drámai költészet e -kitagadott fajzatát, s íme, úgy látszik, a sors jutalmul a -melodrámák egész záporával készül megáldani. Talán drámaíróink nem -is akarnak egyebet írni melodrámáknál? Oh jaj, ha talán nekem is -részem lesz e melodráma-korszak előidézésében. Ha bűnt követtem is -el mult czikkemben, már eleget lakoltam érte. Szigligeti -melodrámájában még el tudtam nyelni egyet-mást, még azt is, mikor a -kurucz leánya oly czifrán ömledez a szerelemről, de ez a Szécsi -Mária, ez a Wesselényi majdnem beteggé tett. A mű jobb és derültebb -részei sem tudtak felvidítani. <span class="pagenum"><a name= -"Page_532" id="Page_532">-532-</a></span> Az émelygős -sentimentalismus, politizálás, szerelmeskedés és hazafiaskodás még -folyvást üldöz. Mintha most is fülemben csengenének Mária és -Wesselényi felkiáltásai: «Mi az élet szabadság nélkül?» «De mi a -szabadság élet nélkül» stb.</p> -<p>Tréfa, a mi tréfa, nem kell a melodrámák ellenségének lennünk, -hogy drámairodalmunk sülyedését lássuk a drámai költészet fő- és -alfajai elhanyagolásában s e kétes faj túlbuzgó mívelésében. Nem -annyira az a baj, hogy melodrámákat kezdünk írni, mint az, hogy a -tragédiát és a szigorúbb értelemben vett drámát, a vígjátékot és -bohózatot aránylag elhanyagoljuk. Ha nincs hajlamotok vagy erőtök a -tragédia magasb szárnyalásához, fogjatok a kevesebb igényű -drámához, dolgozzátok fel a jelen élet kisebbszerű, de azért nem -kevésbbé érdekes és költői összeütközéseit; ha unjátok a fensőbb -vígjátékot, dolgozzatok a közép fajban, vagy épen ereszkedjetek le -a bohózathoz. Aztán nem bánjuk, ha néha-néha egy-egy melodrámát -írtok, a tehetség és ízlés itt is nyujthat æsthetikai gyönyört. De -magában e genre nem méltó, hogy drámairodalmunk súlypontja legyen; -nem olyan, hogy az írót emelje, inkább az írónak kell emelnie s -mihelyt nem igyekszik erre, könnyen megronthatja tehetségét is.</p> -<p>Mindezt nem ok nélkül mondjuk el épen <span class= -"pagenum"><a name="Page_533" id="Page_533">-533-</a></span> most, -midőn Szigeti legújabb művéről akarunk szólani egy pár szót. -Szigeti drámaírói tehetségét és technikai készségét senki sem fogja -kétségbe vonni, bár ízlését nem mindíg lehet dicsérni. Azonban e -tehetség leginkább a vígjátékra van utalva, ott is leginkább a -bohózat terére. Midőn Szigeti néhány évvel ezelőtt egy pár -népszínművet írt, mi sokkal inkább örültünk e művek irányának, mint -élveztük magokat a műveket, noha bizonyos tekintetben a sikert nem -lehetett tőlök megtagadni. Olyasmit látunk bennök, mintha az a sok -mindenféléből összevegyített valami, melyet mi népszínműnek -nevezünk, kezd kristályosodni s legelőször holmi nemzeti bohózat -kiválására lehet reményünk. Szigeti népszinműveit a bohózati elem -túlnyomósága különbözteti meg rendes népszínműveinktől. Jól ismeri -az alsóbb néposztályok életét, élénk érzéke van a genreképszerű -jellemzeteshez, kedveli a komikus vonások bohózatos túlzását s nem -hiányzik benne egy jó adag nyers, de legalább nagyjában egészséges -humor. Mindehhez csak tisztultabb világnézetek s némi művészi forma -lennének szükségesek, hogy Szigeti nemzeti bohózatunknak egyik -merészebb kezdeményezője legyen. A bohózat nem csekély dolog, épen -oly jogos genre, mint a vígjáték s ha Molière és Shakespeare -mívelhették e nemet, bizony Szigetinek sem válhatik szégyenére. -Azonban ő inkább <span class="pagenum"><a name="Page_534" id= -"Page_534">-534-</a></span> kedveli a vígjátékot és melodrámát, -mint a bohózatot, melyre legtöbb tehetsége van, s úgy látszik, nem -tartozik ambitiói közé, hogy magyar bohózat erőteljesb -kezdeményezője legyen. Nem mondjuk, hogy a vígjátékaiban nem -találhatni néhol a szerencsésb inventio nyomaira, egy-egy -sikerültebb rajzra; de itt is ott jobb, hol a bohózatos felé hajlik -s általában a mélyebb s magasabb komikumhoz nincs erős érzéke. -Melodrámáiról még kevesebb jót mondhatni. Midőn komoly -összeütközést, vagy hevesebb szenvedélyt rajzol, valami oly -émelygős sentimentalismusba esik, mely csaknem kiállhatatlan. -Ilyenkor mind a compositiót, mind a jellemrajzot illetőleg a -reflexio dolgozik benne, holmi felületes és roszszúl számító -reflexio. Csak a színpadi routine takarja e nemű művei szegénységét -s egy pár bohózatos alak menti meg a bukástól.</p> -<p>Ily műve <i>Szécsi Mária</i> is, melyet nem számítunk ugyan az -úgynevezett bukott darabok közé, mert a közönség aránylag -meglehetős tetszéssel fogadta, de meg kell vallanunk, hogy nagyon -kevés van benne olyasmi, mit az engedékenyebb kritika is -méltányolhasson. Szécsi Mária története oly tárgy, mely első -pillanatra nagyon alkalmasnak látszik a költői feldolgozásra; de -valósággal nem épen a legalkalmasabb. A mint tudjuk, számos magyar -költő <span class="pagenum"><a name="Page_535" id= -"Page_535">-535-</a></span> dolgozta föl már e tárgyat komoly -alapon: Gyöngyösi, Kisfaludy Károly, Arany, Petőfi, Tompa, de egyik -sem írt belőle valami elsőbbrendű művet. Lenni kell valaminek a -tárgyban, hogy ily kitünő költők sem tudták kitünőbb művé -megalkotni. Valóban, okát hirtelenében nem tudom megmondani. Úgy -látszik, hogy a tárgy regényes külszíne nagyon megkapja a -phantasiát; de bensője nem elég gazdag, hogy az alkotást nagyon -előmozdítsa és sokkal több komikai elem van benne, mint egyelőre -látszik. Nem kisebbíteni akarom azokat a kitünő költőket, kik e -tárgyat feldolgozták, sőt elismerem, hogy majd mindenik helyesen -fogta föl, midőn a tiszta nőiségnek, a szerelemnek a nőietlen -hősködés feletti győzelmét testesíték meg Máriában. Azt sem -hibáztatom, hogy Szigeti meglehetősen eltért e felfogástól, de -csodálkozom, hogy ő, a ki inkább a komikum terére van hivatva, nem -komikailag fogta föl Máriát. Meg vagyok győződve arról, hogy Szécsi -Mária legalkalmasb vígjátékra, amolyan Scribe-féle vígjátékra, minő -a <i>Pohár víz</i>. Talán nem érzett magában elég hajlamot az ily -fajta vígjáték finomságaihoz, bohózatnak pedig, mint nem elég -alkalmas tárgyat, nem dolgozhatta föl? Nem tudjuk, elég az hozzá, -hogy melodrámát kisérlett meg. Jól van, de akkor tartotta volna meg -a régibb költők felfogását, a kik ezt úgyszólva egymástól vették -<span class="pagenum"><a name="Page_536" id= -"Page_536">-536-</a></span> át s mégis eredetiséggel, sőt több -költői erővel testesítették meg, mint elődeik.</p> -<p>Szigeti Máriájában is a szerelem ül diadalt a hősködés felett, -de tulajdonkép nem a természetes szerelem, vagy legalább is nem a -szerelmes nő a hősködő felett. Nincs e műben se hősködő, se -szerelmes Mária, csak a szerző mesterkélt reflexiója jár-kel -szoknyásan és sisakosan. Szigeti Máriájának már első szerelme -Wesselényi volt; a körülmények szakíták el tőle s adták Bethlen -Istvánhoz, kinek most özvegye. Ez eddig jó. Az ember azt várja, -hogy a nem boldog nő, ki nőietlen különczségekbe igyekszik temetni -bánatát, most egy újabb lelki fejleményen megy át s a szerelem -által ismét nővé válik. Szigeti letér e természetes útról, minderre -majdnem semmi súlyt sem helyez. Oly kevéssé festi a harczias, mint -a szerelmes nőt. Az ő Máriája akkor kezd inkább felindulni, midőn -Wesselényi mintegy megkérésképen elbeszéli első felesége halálát, a -ki nehezen halt meg, mindíg csak gyermekeiért búsult s azt -tanácsolta neki, hogy vegye nőül Máriát, mert csak ő lesz a -gyermekeknek igazi anyja. Felindulását még inkább fokozza -Wesselényi, midőn megmagyarázza az együgyű asszonynak, hogy tévúton -jár, az övé az igazi hazafiság útja s egy csoport tirádát hord -össze az egyetértésről, a haza állapotáról s a maga nagy -érdemeiről. Mária már kész hozzámenni, <span class= -"pagenum"><a name="Page_537" id="Page_537">-537-</a></span> szívét -és Murány várát egyaránt feladni, de a katonai becsület -visszatartja. Segít a dolgon. Ír az erdélyi fejedelemnek, hogy -mentse föl esküje alól; a fejedelem nincs otthon, de helyette -Illésházy, utólagos jóváhagyás reményében, minden tekintetben -fölmenti. Megérkezvén a fölmentés, már csak a lakodalom van hátra, -de a várnagy semmit sem akar tudni a vár feladásáról, kirohanást -tervez s azzal vigasztalja Máriát, hogy úgy intézte el a dolgot, -hogy mikor az ellenség a vár birtokába jut, a puskaporos bástya -felrobban s a légbe röpíti a győzelmes sereget. Mária -elszörnyűködik, már most emberbaráti szempontból is igyekszik az -ellenség kezére játszani a várat, a mi meg is történik.</p> -<p>Íme a szerző Máriája, ki megnyerhetné pörét talán még a katonai -törvényszéknél is, de nem a kritikainál. Ez alak rajzából is -láthatni, hogy a műben teljesen hiányzik minden bensőbb drámai -élet. Pusztán csak események lánczolata és látvány. Az oly -szerencsétlenül rajzolt Mária jellemének sokat árt az is, hogy ő -látogatja meg követ képében Wesselényit s nem ez őt, mint a hogy az -e tárgyat feldolgozott költőknél találjuk. Továbbá szintén e -szempontból az sem helyes, hogy Mária környezetében Bukkenbuk és -Gyűszűsi játszák a főszerepet. Egyik sem alkalmas arra, hogy emelje -Mária alakjának <span class="pagenum"><a name="Page_538" id= -"Page_538">-538-</a></span> méltóságát. Nem mondjuk, hogy e két -bohózatos alak fölösleges e műben; mindkettő befoly valamit a -cselekvényre: Bukkenbuk, midőn az őröket elfogatja, Gyűszűsi, midőn -postáskodik. De igen előtérben vannak, sok helyet foglalnak el. -Egyébiránt Bukkenbuk, Fallstaff e halvány másolata, legjobb az -egészben, kivált ha Szigeti játszsza; Gyűszűsivel is megbarátkoznék -az ember, ha szerző vagy az előadó színész egy kissé mérséklené -igen is túlzott casperliádjait.</p> -<p>Talán igen szigoruaknak látszunk. Mindegy. Nem lehetett -elnyomnunk meggyőződésünket. Félünk, hogy a melodráma túlsulyra kap -drámairodalmunkban, továbbá inkább becsüljük Szigeti tehetségét, -mintsem ne figyelmeztessük valódi körére, hol számára koszorúk -virulhatnak. <span class="pagenum"><a name="Page_539" id= -"Page_539">-539-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>EGRESSY LEVELE.</h2> -</div> -<p class="right">1863 november 8-án.</p> -<p>Mit irjak e rovatba, midőn e héten egyetlen új szinmű sem -fordult meg szinpadunkon, a régibb szinművek előadását pedig -elfoglaltságom miatt nem nézhettem meg. E kérdést intéztem magamhoz -s nem tudtam rá felelni. Nagy baj, ha az írónak se tárgya, se -gondolatja. Azután én, fájdalom, azon írók közé tartozom, a kik -nagyrészt csak akkor gondolkoznak, mikor írniok kell. Nem mindíg -teszem ugyan, van elég mentségem is, de se az, se ez nem vigasztal. -A mi vigasztal, az a tapasztalásom, hogy elég író van, ki akkor sem -gondolkozik, mikor ír. Ej, gondolkozzunk hát és írjunk, vagy ne is -gondolkozzunk, csak írjunk. Hát ha így levetkezzük a pedáns, -nehézkes író nevét, némi genialitásra tesszünk szert s talán még a -divatlapok is bevesznek tárczaírónak. De hát miről írjak? Épen -gondolkozni akartam szinészetünk egy pár föltünőbb árnyoldaláról, -midőn asztalomon egy <span class="pagenum"><a name="Page_540" id= -"Page_540">-540-</a></span> irat ötlött szemembe, melyet ezelőtt -egy pár héttel félretettem alkalom szerinti közlés végett, de már -egészen megfeledkeztem róla Ah, Egressy engem kihúz a hinárból, ma -legalább nem kell se gondolkoznom, se írnom; mára gondolkozott is, -írt is ő helyettem, s úgy hiszem, se a szerkesztő, se az olvasó nem -fogja rossz néven venni, ha egyszer szinkritika helyett -szinkritikám birálatával szolgálok, annyival is inkább, hogy a -tárgy nem érdemetlen a figyelemre.</p> -<p>A dolog igen egyszerű. Egressy egy magánlevelet intézett hozzám, -mely egyik róla írt kritikámra vonatkozik. A levél nekem tetszett, -nem azért, mert egy pár bók is van benne, hanem mert bizonyos -szempontból jól és finom ironiával van írva. Oly dolgok, melyekkel -ritkán van szerencsém találkozni az ellenem írt polemiákban. -Megkértem Egressy urat, hogy engedné meg kinyomtatnom e levelet. -Szívesen beleegyezett. Íme a levél:</p> -<div class="blockquot"> -<p>«Uram! Bocsánatot kérek, hogy egy hosszú levéllel kell önt -«meglátogatnom». Ez a kritikai pálya alkalmatlanságai közé -tartozik. Önnek azon színházi szemléje adott reá okot, melyet -<i>Brankovics György</i> előadásáról a <i>Koszorú</i> 22-dik száma -közlött. Legyen szabad legelőbb is köszönetemet kifejeznem azért a -figyelemért, melyre ön Árpád fiam akkori föllépését méltatni -szíveskedett. Aztán, <span class="pagenum"><a name="Page_541" id= -"Page_541">-541-</a></span> ha a magyar színészet megbizottja -volnék: megköszönném azt az igazságtételt is, mely szerint ön -ellene mond azon szegény felfogásnak, mintha a szinész pusztán -szolgája volna a költőnek.</p> -<p>Az én előadásomra a többek közt azt a megjegyzést teszi ön, hogy -abba a helybe, a hol Brankovics az Istent megátkozza: némi -őrültszerűséget lehetett volna vegyítenem. Lehetett volna biz azt, -az igaz: de én azt gondolom, hogy az indulat legmagasabb foka, minő -az is, hol a fájdalom dühe átokban tör ki, már így is magánkívüli -állapot, s itt az őrültszerűség erősebb színezete már túlzássá -válhatnék, s rontaná a kép harmoniáját.</p> -<p>Azt az észrevételt is teszi ön, hogy én rosszul hangoztatom -(néhol) a magyar szavakat, különös módon hangsúlyozok. A -gyöngédség, a jóakarat, a melylyel ön e gáncsot szelidíti, -ellensúlyozza, megczukrozza: oda mutat, hogy ön e hiba létezéséről -erősen meg van győződve, s a figyelmeztetés hozzám is levén -intézve: megnyerőn akar inkább hatni reám, mint visszataszítón. -Hiszen hogy a kritikai eljárásban sem árt olykor egy kis -diplomatia: az bizonyos; s e részben én is Claudiussal tartok, a ki -azt mondja, hogy: «A dán királyhoz nem szólsz hasztalan, észszel ha -szólsz.» Mély belátás, meggyőződés, őszinte jóindulat hozzám sem -<span class="pagenum"><a name="Page_542" id= -"Page_542">-542-</a></span> szólt hiába soha, ha nem nagyon -válogatta is a szavakat. Tehát ezuttal is, a mint az ön czikkét -elolvastam: újra szigorú vizsgálatot tartottam magam fölött. -Különösen átfutottam azon szerepeimet, melyekben a hangjárás nálam -már változhatlanul meg van állapítva. Azonban a kérdéses hibát -mindeddig nem vagyok képes magamon észrevenni. Hogy tehát e hibának -öntudatára juthassak: nincs más mód, mint fölkérem önt, lenne -szíves nekem e végett egy rövid órát áldozni, ha szabad ideje lesz. -Én akkor majd eljátszom ön előtt Brankovics nyugodtabb helyeit, s -más szerepeimből is a hasonlókat, hogy azután a nekem tulajdonított -hibákra mintegy ujjal mutathasson. Szeretném, ha mások is lennének -jelen azok közül, kik e részben önnel netalán egy véleményben -volnának.</p> -<p>Ki tudja, hogy ez a kis vizsgálat nem válik-e majd kölcsönössé, -s nem nyerünk-e majd általa mind a ketten a sokratesi önismeret -dolgában? Mert például emberi dolog, sőt logikai kényszerűség is, -hogy ha a nekünk tulajdonított hibát magunkban a legjobb akarat -mellett sem találjuk: tehát szemeinket kifelé irányozzuk, s -összehasonlításokat tegyünk. Azért engedelmet kérek, hogy én a -magam combinatióját itt mindjárt megkezdhessem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_543" id="Page_543">-543-</a></span></p> -<p>Én már épen harminczkét év óta beszélek a szinpadon így, mint -most. Beszédemnek soha sem volt más jelleme magyar hangoztatás -tekintetében, mint a mi van jelenleg. Miskolczon nőttem föl, mely -középpont felső és alsó Magyarország között, s azon helyekhez -tartozik, hol a legtisztábban beszélnek magyarul. Értek valamit -latinul, németül, francziául, de semmi más nyelvet nem beszélek, -mint a magyart. A franczia pathosz hangja nem ragadhatott reám, -mert azt az én fülem nem találja szeretetreméltónak; a németet sem. -A magyar dialectusokat mind ismerem s nehányat meglehetősen -utánzok; de épen azért, mert azokat ismerem: nem vegyíthetem -beszédembe a nélkül, hogy ne tudnám. Honnan vettem tehát én azt az -idegen hangot, s mi az tulajdonképen: még csak nem is képzelhetem. -Vajon nem az a sajátsága-e ez az ember hanghordozásának, a mit így -szoktunk nevezni: Brassai modora, Eötvös modora, Arany modora, -Kazinczy Gábor modora, Székács modora? Toldy modora? De hiszen ez a -sajátság nem volna épen olyan nagy hiba, mert ámbár a színész -hanghordozása legáltalánosabb, s így legtöbb változatra kell -képesnek lennie, azért végre mindíg volt és lesz efféle különbség a -legnagyobb művészek beszéde között is, azaz: volt és lesz Rachel -modor, <span class="pagenum"><a name="Page_544" id= -"Page_544">-544-</a></span> Ristori modor, Macready modor, Aldridge -modor, Megyeri modor, Szentpétery modor, mert e sajátság az -egyéniségtől elválaszthatatlan.</p> -<p>De különösen van egy körülmény, a mely az én helyzetemet -kritikusaimmal szemben igen furcsává teszi. Én Vörösmartyval -tizenegy éven át 1837-től 1848-ig (a külföldön töltött időmet -leszámítva) csaknem mindennap együtt voltam. Nőtlen korában együtt -vacsoráltunk: vacsora után Megyerit és engem számtalanszor magához -hívott, s maga készítette pezsgő (ezzel egy időben szenvedélyesen -foglalkozott) és fekete kávé mellett felváltva szavalgattunk, -beszélgettünk (æsthetikai dolgokról) anekdotáztunk és danolgattunk -néha éjfél után két három óráig is. Ő legjobban szerette szavalni -Berzsenyi melancholikus verseit. Egyike voltam azoknak, a kiknek -először mondta el vagy olvasta fel minden új költeményét, -darabjainak meséjét és egy-egy elkészült jelenetét. Mily finom és -kényes hallása volt a magyar hangokra nézve: nem szükség mondanom. -És Vörösmarty mindez idő alatt nemcsak hogy soha sem vett észre -beszédemben magyartalan hangokat, hanem színbirálataiban, melyeket -az <i>Athaeneum</i> közlött, beszédem tisztaságát és szabatosságát -például mutatta föl, még oly collegáimmal szemben is minők Megyeri, -Szentpétery. Lendvay stb. voltak. Ha <span class="pagenum"><a name= -"Page_545" id="Page_545">-545-</a></span> fáradságot venne ön -magának e birálatokat áttekinteni, látni fogná, hogy így van, a -mint mondom.</p> -<p>Most már merre induljak? Vörösmarty mintául állítja föl -beszédemet, ön pedig mint rettentő példát mutatja be azt az új -nemzedéknek. Nem kell-e önkénytelenül arra a gondolatra jönnöm, -hogy összemérjem egymással két oly derék kritikusom illetékességét -e kérdésben, a kik egymásnak ellent mondanak?</p> -<p>Meg kell vallanom, hogy az erdélyi úrhölgyek társalgására mindig -elragadtatássa emlékezem. Soha sem hallottam valami bájosabbat, -mint a magyar beszéd, erdélyi művelt hölgyek ajkán. De azt hiszem, -se az erdélyi hölgyeket meg nem sértem, se magammal nem jövök -ellenmondásba, ha azt mondom, hogy az erdélyiek beszéde, szerkezeti -sajátság, hanghordozás és kiejtés tekintetében: dialectus. És én -még egyetlen erdélyi embert sem ismerek, a ki dialectusnak- -világos, vagy legalább elfogulatlan öntudatában lett volna. Többet -mondok: önöknek még latin és német beszédjök is dialectus a -magyarországival szemben. Önök így beszélnek: váldé béné, siné, -finé, généticé (ez utóbbi szónak utolsó hangzóját Brassai még -nyomtatásban is megaccentisálta. Lásd Brassai <i>Logiká</i>-ja, -163. l.) <i>énergicé, mensé(æ) geschichté</i>, <span class= -"pagenum"><a name="Page_546" id="Page_546">-546-</a></span> -<i>ersté, zweité, liebé, keiné, beweisé</i> sat. sőt nevezhetnék -erdélyi urat, a ki a franczia nyelvet is ilyen erdélyi dialectussal -beszéli. Magyarul pedig így beszélnek önök a többek közt: -<i>magyaar, eltakaar, heely, keenyje, hajnaala, baarna, Gábór, -Káróly, gyértya, dicsőség</i>, sat. Nem akarok ezzel nyelvészeti -vitába bocsátkozni, csak azt mondom, hogy az önök hangjárása a -mienktől nagyon különbözik; hogy önöknek még pathoszuk is tájszerű, -hogy a dialectust beszélők, általában subjectiv állásponthoz levén -kötve, saját szokásukat hajlandók a hangbirodalom középpontjának -tekinteni, s ebbeli nézeteikhez a mértéket saját hang-járásukból -kölcsönözni.</p> -<p>Íme, mindezen conjecturák az én részemre látszanak ugyan -kedvezőknek: azonban mégis ki tudja, nem hibázhatom-e olykor a -hangok alkalmazásában, már akár különczségből, akár valami -szeszélyből; akár abbeli buzgalomból, hogy beszédemet minden -oldalról magyarázni, illustrálni törekszem? Azért, hogy teljes -megismerésre juthassak, ismétlem kérelmemet, mert a hang dolga -végre is olyan természetű, hogy az iránt puszta irás által tisztába -nem jövünk soha.</p> -<p>Pest, 1863. szeptember 24.</p> -<p class="right">Tisztelettel <i>Egressy Gábor</i>.</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_547" id= -"Page_547">-547-</a></span></p> -<p>Eddig a levél, a melyre most igen kevés megjegyzésem van. -Elfogadtam Egressy úr ajánlatát, s egyszersmind megigértem, hogy -főbb szerepeiben kiváló figyelemmel fogom kisérni, s a bővebb -tapasztalatok nyomán, valamelyik szinkritikámban visszatérek e -tárgyra. Most csak annyit jegyzek meg, hogy én Egressy úr -szavalatát nem az erdélyi magyar vagy székely tájszólás -szempontjából biráltam, nem is mint tájszólást hibáztattam. A mit -én hibáztattam, az bizonyos sajátság, a mit Egressy úr is igen jól -sejt, vagyis e sajátságnak néha nagyon is feltűnő túlsága. -Egressynek igaza van, midőn a művészek egyéni sajátságainak jogait -védi, azonban nem ez a kérdés, hanem az: vajon e sajátság a nyelv -és művészet határain belül jelen-e meg vagy sem? Tulajdonkép ez a -mi vitánk sarkpontja. <span class="pagenum"><a name="Page_548" id= -"Page_548">-548-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A KIRÁLY HÁZASODIK.</h2> -</div> -<p class="summary">Vigjáték 4 felvonásban. Irta Tóth Kálmán. -Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 november 7-én.</p> -<h3>I.</h3> -<p>Nincs áldás szinkritikáink óhajtásain és aggodalmain. -Méltánylatunk ellenünk fordul, vágyaink betelése pedig csak újabb -aggodalmakat szül. A minap, Szigligetinek egy nem ugyan jeles, de -nem érdem nélküli melodrámája adatásakor, alkalmat vettünk genre -némi méltánylatára, s íme a másik héten ismét egy új és sokkal -gyöngébb melodrámával kellett találkoznunk. Megijedve a -melodráma-ártól, aggódva kiáltottunk föl: e genre nem arra való, -hogy drámai irodalmunk súlypontja legyen, legfeljebb csak -egyszer-másszor járja meg nemzeti szinpadunkon; ne míveljétek e -kétes becsű genré-t, írjatok tragédiát, drámát, vígjátékot, -bohózatot. Kivánságunk betelt, a másik héten csakugyan egy új -eredeti vígjáték került a szinpadra, s íme most ismét bűnbánón -<span class="pagenum"><a name="Page_549" id= -"Page_549">-549-</a></span> kell felkiáltanunk: inkább melodrámát, -mint ily vígjátékokat; inkább <i>Szécsi Máriá</i>-t, még e komoly -párbeszédet is eltűrjük benne: «Mi az élet szabadság nélkül?» «De -mi a szabadság élet nélkül?», noha meg kell vallanunk, hogy Tóth -Kálmán ilyesmivel nem boszantotta fülünket, s midőn a velenczei -háborút ellenző Erzsébet királyné így kiáltott fel: «Mi a tenger -becsület nélkül», Lajos király nem viszonzá Wesselényi módjára: «De -mi a becsület tenger nélkül».</p> -<p>De hagyjuk a tréfát. A dolog komolyabb figyelmet is megérdemel. -Oly költőről van szó, a ki a szépirodalom két különböző ágában egy -s más tekintetben sikert vívott ki, sőt mint drámaíró is -elismerésre talált. Ez utóbbi körülménynél fogva nagyon sajnáljuk, -hogy első kisérletét kivéve, nem ismerjük a szerző többi drámáit, s -így a midőn mint drámaíróról először kell róla itélnünk, könnyen az -igazságtalanság vádját vonhatjuk magunkra, mert e vígjátékban a -drámai tehetség kevés nyomaira akadunk. Nem az a baj, hogy a mű -gyönge, hanem hogy tulajdonkép nem drámai mű; lehetne rossz -organismusa, de semmi nemű drámai organismusa nincs, sőt még a -közönséges szinpadi mesterség is nagyrészt hiányzik belőle. A -legjobb akarattal is keveset méltányolhatunk e vígjátékban. Az első -felvonásban a király incognito-jelenete szemben <span class= -"pagenum"><a name="Page_550" id="Page_550">-550-</a></span> a báni -családdal, az utolsóban Fiori és a bán leánya közti párbeszéd egy -része mindössze is az, a mi jól van írva, s még e részletek is csak -magokban jók s nem mint az egész compositio szerves tagjai. De mily -csekélység ez ahhoz a sok mindenhez képest, a mi e műben lehangolja -az embert! Azt sem tudjuk, hol kezdjük.</p> -<p>A szerző törekvése mindenesetre méltánylást érdemel. Egy alig -mívelt téren, a történelmi vígjáték terén, tett kisérletet. Nem -ugyan ő az első kezdeményező, mint lapjaink állítják, hisz már -Kisfaludy Károly is probált ilyesmit, még inkább Szigligeti -<i>Rózsa</i> czímű művében, de annyi igaz, hogy azóta senki sem -míveli e tért. Őszintén megvallva, mi nem vagyunk épen lelkesült -barátjai a történelmi vígjátéknak, noha tudjuk élvezni, mint bárki -más. A vígjáték épen úgy kedveli a jelenkort, mint a tragédia a -multat. A mohos századok már magokban némi fönséget kölcsönöznek a -tragédiának, a költő inkább nagyíthatja a körvonalakat, s a nagy -szenvedélyek rajza hatásosabbá válik, ha a monda vagy történelem -ismert és nagy tényeit veszi tárgyául. A jelenkor ellenkezőleg épen -a vígjátéknak kedvez; a közelség élesebben tünteti föl az emberek -bohóságait, a korviszonyok, társadalmi állapotok, divatos -szenvedélyek a legjobb anyagot szolgáltatják annak, a ki az -embereket törpeségök, <span class="pagenum"><a name="Page_551" id= -"Page_551">-551-</a></span> balgaságaik és nevetséges tévedéseik -rajzával kivánja gyönyörködtetni. Mindez nem azt teszi, hogy nem -lehet tragédiát írni a jelenből, és vígjátékot a multból. Csak a -nehézségekre kivántunk mutatni, melyek a legnagyobb költő erejét is -paralysálhatják. Különösen áll ez a vígjátékra nézve, s alkalmasint -innen az a jelenség, hogy a legnagyobb vígjátékírók békét hagytak a -történelemnek. A történelemi tárgyak önkénytelen ragadják a költőt, -hogy csak az cselszövényre helyezze a fősúlyt, s itt is leginkább a -véletlen által idéztesse elő a komikai helyzeteket. Minél -történelmibb a tárgy, minél nagyobb események és személyek körül -forog a cselekvény, az örvény annál veszélyesebb. A költő kénytelen -a történelmi nagy tényeket kicsinyes okokból vagy épen valami -nevetséges véletlenből származtatni, s bármily mulatságos -cselekvényt szőjön, véghatása nem lehet más, mint a leghibásabb -pragmatismus: tudniillik, hogy az egész történelem a balga -véletlenségek bohózata. Scribe legnagyobb mester e téren, s ő sem -kerülte ki ez örvényt, legalább egyik főműve, a <i>Pohár víz</i>, -minden jelessége mellett ily hatást tesz az emberre. Épen azért -jobb oly történelmi adomákat venni tárgyul, melyeknek kevés vagy -épen semmi közük nincs a történelmi nagy eseményekhez, nem csak a -fentebbi okból, hanem azért is, hogy fölmentessünk <span class= -"pagenum"><a name="Page_552" id="Page_552">-552-</a></span> a -történelmi hűség jogos követelései alól, melyet a vígjátékban alig -lehet megtartani. De különösen vigyázni kell a költőnek arra, hogy -minél távolabb tartsa magát nemzete történelmének nagy eseményei- -és hőseitől, különben a legnagyobb vigyázat mellett is okvetlen -frivolnak fog feltünni közönsége előtt, mely mindenről könnyebben -mond le, mint a nemzeti kegyelet érzelmeiről. Inkább idegen -nemzetek történelméből válaszszon tárgyat, ha csakugyan szerelmes a -nagyobb eseményekbe és férfiakba. Scribe így tett, kimélte nemzetét -s az angol és dán történelemhez folyamodott.</p> -<p>E szempontokból kiindulva nem azért hibáztatjuk Tóth Kálmánt, -hogy a történelmet nem vette tekintetbe, hogy művében, kivéve a -király házasságát a bosznyák bán leányával, alig nyugszik -történelmi alapon valami, hanem azt, hogy első Lajost vette -tárgyul, nemzetünk e nagy királyát és kedvencz hősét. Igaz, nem -tette komikai személylyé, de fájdalom, törpébbnek tünteti föl -bármely komikai személynél, a mennyiben bizonyos bohózatos alakok -játékszerévé alacsonyítja le. Valóban Lajos, udvarában csak mulat, -tánczol; a közdolgokba neki van a legkevesebb befolyása, mindezt -anyja által két ügyetlen minister intézi s elvégre is őt a -szégyenből, az országot a veszélyből egy eleinte bárgyúnak rajzolt, -de aztán hirtelen <span class="pagenum"><a name="Page_553" id= -"Page_553">-553-</a></span> megügyesedett ifjoncz menti meg. -Azonban talán még ezt is eltürnők, ha más oldalról kárpótlást -nyerhetnénk. Mindennél nagyobb baj az, hogy a műnek tulajdonkép -nincs cselekvénye, vagy jobban mondva oly kettős cselekvénye van, -melyek egyike küzdelem nélkül kezdődik és végződik az első -felvonásban, másika pedig a második felvonás végén küzdelemmel -kezdődik, de a harmadikban oly alapon nyer megoldást, mely ellen -valószinűség és izlés egyaránt tiltakoznak. Így két felvonás marad -a négy felvonásból; a többi szükségtelen s e két felvonás -legfeljebb összeenyvezve alkothat valami organismust. De -magyarázzuk ki magunkat.</p> -<p>A királyt két minisztere össze akarja házasítani az udvarnál -mulató velenczei herczegnővel, Fiorival. Hogy miért, kivehetni -ugyan, de nem érthetni eléggé tisztán. Azért-e, hogy befolyásuk -inkább megszilárduljon? De hiszen az anyakirályné által eléggé -uralkodnak a királyon, legfeljebb a királyné halála utáni időre -kivánják magokat biztosítani. Azért-e, hogy e házasság véget vessen -a velenczei háborúnak? De a háború úgy van feltüntetve, hogy oly -kevéssé akadályozhatja e házasságot, mint nem azt, hogy a doge -rokona az egész háború folyama alatt az udvarnál igen vígan -mulasson a királylyal. Azonban ne bajlódjunk ezzel, elég az hozzá, -hogy a ministerek házasítani <span class="pagenum"><a name= -"Page_554" id="Page_554">-554-</a></span> akarják a királyt. Kár, -hogy csak az akaratnál és beszédnél maradnak és nem tesznek semmit. -A királyt e tekintetben nem veszi körül semminemű cselszövény se -anyja, se Fiori, se a miniszterek részéről. Egészen szabadon bele -szerethet az udvarnál hirtelen megjelenő bosnyák bán leányába, -Erzsibe. Az ember azt várná, hogy most kezdődik a cselszövény, a -küzdés. A világért sem. A királyné, a két miniszter s Fiori számba -se veszik Erzsit, sőt Fiori nélkül az egész darab befolyhatna, elég -lenne, ha csak a nevét emlegetnék, annyira nincs befolyása a -cselekvényre. A király tőlök még az nap elvehetné kedvesét. De -talán Erzsi részén van az akadály? Nincs, szereti a királyt, -legfeljebb attól fél, hogy a király nem szereti s játékot űz vele. -De hiszen ezen könnyű segíteni. A királynak nincs oka vagy -akadálya, hogy későbbre halaszsza becsületes szándéka -kinyilatkoztatását. Miért nem kéri meg valamivel előbb, mindjárt az -első felvonás végén vagy a második elején. Így hamar vége volna az -egésznek s Erzsit is fölmentené hogy holmi szoborgyúrással mutassa -ki titkos szenvedélyét.</p> -<p>Ennyi az egyik cselekvény, mely semminemű drámai küzdelmet nem -mutat föl, sőt még törekvést sem ily irányban. A mű többi részét -egész az utolsó felvonásig a miniszterek mesterkedései töltik be, -kik meg akarják <span class="pagenum"><a name="Page_555" id= -"Page_555">-555-</a></span> akadályozni a velenczei háborút. E -czélból elhitetik az anyakirálynéval, hogy a római császár sértőleg -nyilatkozott róla udvara színe előtt.</p> -<p>Remélik, hogy a királyné e miatt háborúba keveri fiát a római -császárral s így két háború nem folyhatván, a velenczei abban -marad. A királyné csakugyan ráveszi Lajost a hadüzenetre, azonban -követ érkezik a római császártól a fenforgó pletyka megczáfolására -s nagy tisztelete kifejezésére. A miniszterek, nehogy a követ a -királylyal találkozzék s így a hadüzenet dugába dőljön, a követet -szép szín alatt becsalják egy félreeső szobába, hogy aztán oda -zárják, azonban pórul járnak, mert Kopjai, kinek sok oka van -haragudni reájok, őket is a követhez zárja, s az egész dolgot -bejelenti a királynak. Az ármány kisül, a királyné megutálja a -minisztereket s beleegyezik, hogy fia elvegye Erzsit, a mit -egyébiránt eddig már csak azért sem akadályozhatott, mert semmit -sem tudott e viszonyról.</p> -<p>Először is nem foghatni meg, hogy a miniszterek miért óhajtják -annyira a római császárral való háborút s a velenczei -megszakadását. Hisz nekik legfőbb érdekök az volna, hogy a -királylyal elvétessék Fiorit; s mindamellett semmibe se veszik a -bán leányát, kitől leginkább félhetnének. Megindulhat a római -háború, megszakadhat a velenczei, ha egyszer <span class= -"pagenum"><a name="Page_556" id="Page_556">-556-</a></span> Erzsi -királyné. Nem érti az ember törekvésök hasznát. De hátha még oda -veszszük, hogy úgy törekednek e haszontalan czélra, hogy, ha azt -elérik is, bukások bizonyos. A király Kopjai segítsége nélkül is -elébb-utóbb meg fogja tudni a dolgot s kénytelen lesz kiűzni őket -udvarából. Hát ha még meggondoljuk, hogy ármányukat némi mindennapi -számítás sem támogatja. A római császár követe nem utazik kiséret -nélkül, de ha úgy utazik is, az udvari cselédség már tudja, hogy -követ érkezett s így az egész dolog könnyen a király fülébe juthat. -E mellett ezek a nagy cselszövők, kik nagy Lajos udvarában -uralkodnak, épen ellenségök segítségével akarják végrehajtani durva -cselszövényöket.</p> -<p>De elég. Ne bonczoljuk tovább e szeretlen cselekvény -össze-vissza hányt tagjait, mellőzzünk egyebet is, sok mindent, -mert lapokat kellene összeírnunk a mű hibáiról, mert kimélni -akarjuk a szerzőt, ki e szerencsétlen kisérletét talán nem sokára -egy jobbal fogja feledtetni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_557" id="Page_557">-557-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>II.</h3> -</div> -<p>Nem e mű második vagy harmadik előadásáról akarok írni, hanem -jóvá tenni egy hibát, melyet a mult számban e műről megjelent -birálatomban elkövettem s e módosítás alapján részben újabb birálat -alá venni a vígjátékot. Figyelmetlenségből vagy a zaj miatt vagy -mert gyöngélkedtem, elvégre mindegy, egy pár helyt félreértettem a -szerzőt, miért bocsánatot kell kérnem mind tőle, ki iránt -igazságtalan voltam, mind olvasóimtól, kiket, bár akaratlanul, -némikép félrevezettem. Sajnálom, hogy e vallomásomhoz nem -csatolhatom még ezt is: mindenben tévedtem, e vígjáték csakugyan -sikerült mű. Én méltán figyelmetlen szinkritikus hirébe jöhetek, de -e vígjáték mégis gyönge kisérlet marad. Hanem lássunk dologhoz. A -szerző maga figyelmeztetett tévedésemre s egy nyilt levél -kiséretében megküldé nekem vígjátéka kéziratát is. A nyilt levél -így hangzik.</p> -<p>«Kedves barátom! A <i>Koszorú</i> mult számában <span class= -"pagenum"><a name="Page_558" id="Page_558">-558-</a></span> <i>A -király házasodik</i> czímű vígjátékom drámai egységéről -igazságtalanul nyilatkozol, s nem akarod a többi közt átlátni, hogy -a római császár ellen való izgatás a velenczei herczegnő trónra -jutásával a legszorosabb kapcsolatban áll, s hogy ezen idegen -herczegnő trónra jutása az, a mi a darabban előforduló cselszövések -főczélját teszi. Itt küldöm darabomat; győződjél meg, hogy -vígjátékom meséjét legalább is nem jól fogtad fel. Vitatkozás -helyett – a mire se időm, se kedvem – ime az <i>argumentum ad -hominem</i>. Olvasd és lásd, hogy arról a drámai egységről nekem is -van valami sejtelmem.</p> -<p>Egyébiránt nyugodjál meg, te csak azt nem akartad látni -darabomban, a mi benne van, de némely kritikusok olyakat is látnak -benne, a mik ott teljességgel nincsenek. A te véleményedre súlyt -helyezek s ezért óhajtom, hogy meggyőződjél, hogy én is gondolkozom -egy keveset, mielőtt írnék s a legrosszabb esetben is, legalább -törekvéseket mutatok el a benső forma iránt, ha ezt azután nem is -tudom úgy kifejezni, a mint óhajtanám.</p> -<p>A darabomra vonatkozó kritikából eddigelé csak azt az -észrevételt fogadhatom el, a mely a kamrajelenet bohózati stiljét -kárhoztatja; ezt mentse ki az, hogy én Guido és Balbo öltözékét -egészen máskép képzeltem, mint a hogy ők megjelentek. Ez az öltözet -emelte oly nagyon <span class="pagenum"><a name="Page_559" id= -"Page_559">-559-</a></span> azon jelenet élességét; mindíg baj, ha -jelmezpróbát nem tartunk. Az utóbbi előadáskor e jelenet átalakítva -adatott.</p> -<p>Végre még egyet. A kik a <i>Koszorú</i> mult számát vidéken -olvasták, bizonyosan arra a gondolatra jöttek, hogy az én darabom -formaliter megbukott. Nem volt tehát szép tőled, hogy darabom -szinpadi sikerét elhallgattad; hogy nem említetted meg, hogy -művemet a közönség elvégre is oly zajjal és tetszésnyilatkozatokkal -fogadta, a minőben nem minden darab szokott részesülni; hogy -harmadik előadása is nagyobb közönséget vonzott a szinházba, mint -előtte való napon egy új opera.</p> -<p>Már azt vitathatjátok, hogy én még a drámai egység primitiv -ismeretével sem rendelkezem, hanem hát legalább hagyjátok meg nekem -a közönség tetszését vigasztalásul s ezt, ha keveset adtok is reá, -legalább ne ignoráljátok.</p> -<p class="right"><i>Tóth Kálmán</i>.»</p> -<p> </p> -<p>Figyelemmel végig olvastam a megküldött vígjátékot; most sem -találtam ugyan benne valóságos drámai egységet, de hogy -birálatomban hibáztam, azt hamar át kellett látnom. A két -miniszternek különben nem valami mélységes és finom politikájában, -egy pont elkerülte figyelmemet és tévednem kellett. Azt értettem, -hogy <span class="pagenum"><a name="Page_560" id= -"Page_560">-560-</a></span> Lajos király miniszterei a velenczei -háború megszakadásáért kivánják a római császár elleni háborút, -mert egyszerre két nagy háborút nem lehet folytatni; azt is -felfogtam, hogy a velenczei háború megszakadása szerintök a -királynak a velenczei herczegnővel való házasságát fogja -elősegíteni, de hogy mi módon segíti elő, azzal nem voltam -tisztában. Azt hittem, a királyt, a ki szerelmes a velenczei -herczegnőbe, csak az akadályozza a házasságban, hogy a háború -folyama alatt átallja ellenségének a dogénak rokonát nőül kérni. E -hiedelemből folyt az az ellenvetésem is, hogy ha a háború nem -akadályozza a velenczei herczegnőnek a magyar udvarban víg -mulatását a királylyal, bizony nőül vételét sem akadályozhatja. -Azonban a miniszterek számítása egészen más; ők a római császár -elleni háborúval a velenczei békét akarják kivívni, a velenczei -béke szükségességével pedig nyomást gyakorolni a királyra házassága -ügyében. Tudják, hogy a magyar seregek hátrányban levén a a -velenczeiek ellen, Lajos nem fog ugyan gyalázatos békét kötni, de -előnyösre hajlandó lesz; előnyös béke pedig csak úgy jöhet létre, -ha a király elveszi a velenczei herczegnőt, mert ekkor a doge -engedni fog. Mindezt elmondja egyik miniszter a másiknak mindjárt -az első felvonásban. (III. jelenet.) Ime: «Tudva van a magnificus -előtt, hogy mióta a magyar hadakat <span class="pagenum"><a name= -"Page_561" id="Page_561">-561-</a></span> Erberach vezérli, a -velenczeiek előnyben vannak; a király ő felsége tehát a -velenczeiekkel csak hátrányos békét köthetne, azt azonban a -diadalokhoz szokott magyar király büszkesége meg nem engedi; a -király ő felsége legszerényebb esetben is Jadra birtoklását tüzné -ki a béke feltételeül; hogy tehát a király kedvező békét köthessen, -s a római császár ellen indulhasson, kétségtelenül nem fogja -megvetni azt az eszközt, mely Delfinót, a velenczei dogét a béke -megkötésére hangolná; s ez az eszköz nem más, mint hogy ő felsége -Delfino közel rokonát, a velenczei herczegnőt nőül vegye.» Nemcsak -így elbeszélésben, hanem mint a cselekvényre ható indok is előjő -még egyszer e tárgy a tanácsülés jelenetében is (II. felv. IX. -jelenet), midőn a király így szól: «Ez esetben megkötöm Velenczével -a a békét. De Delfino nem fog Jadráról lemondani.» A miniszter ezt -feleli reá: «Delfinót felségednek elhatározása bármi czélnak -megnyerné. Ha felséged, a mit az ország óhajt s a mitől felségednek -minden szépre, nemesre fogékony szíve sem idegen, ha mondom, -felséged ezt legmagasb elhatározásával végrehajtaná s Delfino -rokonát, a báj és női erényekben annyira gazdag velenczei -herczegnőt a trónra emelné.»</p> -<p>Íme e helyeket mind magam ellen idézem és igazságot szolgáltatok -a költőnek. Mentségemre <span class="pagenum"><a name="Page_562" -id="Page_562">-562-</a></span> szolgálhatna talán, hogy se a -<i>Független</i>, se a <i>Pester Lloyd</i> referensei nem említik -ezt az indokot birálataikban, hogy maga a szerző se igyekszik -kitüntetni se az expositióban, sem a cselekvény folyamában, de ez -keveset változtat a dolgon, s ennélfogva tartozom e lapok mult -számában megjelent birálatomból mind azt visszavonni, a mi -figyelmetlenségemen alapult. De egyszersmind kötelességem mind -magam, mind olvasóim irányában az is, hogy a most már mindenben jól -megértett művet legalább egy részben újra bonczolás alá vegyem.</p> -<p>Előszőr is kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a miniszterek -cselszövényét, mely egyszersmind az egész mű bonyodalma, nem -támogatják se a jellemek, se a körülmények. Guido miniszter -társának, Balbónak csupán árnya levén, szóba sem jöhet – nem -államférfiú, csak méltóság- és hivatalvadász. Nincs benne -feltüntetve politikai pártczélzat, nem vezeti a hatalomvágy láza; -minden tekintetben közönséges ember. Mondja ugyan egy helyt, hogy -az egyház érdekeit kivánja előmozdítani, a schismatikusokat -szándékszik kiirtani, de ez csak képmutató szójárás nála. Főczélja -a megürült esztergomi érseki szék elnyerése, a mit a darab folytán -mind ő, mind mások többször kiemelnek. De ily czélból miért oly -nyaktörő vállalatokba elegyednie? Ha oly nagy befolyása -<span class="pagenum"><a name="Page_563" id= -"Page_563">-563-</a></span> van a királyné által a királyra, ha a -király kedves vezérét, Kontot képes volt letétetni, helyébe -Erberachot ültetni, bizony magát is könnyen kineveztetheti érseknek -az anyakirályné által. De képzeljük, el őt államférfiui -szenvedélyekkel, olyanformán, hogy az anyakirályné halála esetére -félti befolyását rály házassága által kivánja biztosítani. Vajon s -azt a ki elég biztosíték-e a herczegnő? Nem igen. A herczegnő nem -vallásos, mint az anyakirályné.</p> -<p>«Hiúságánál fogva uralkodunk rajta» – mond Guido, de a herczegnő -hiúsága ki lesz elégítve, ha a trónra jut s inkább fog férje -kedvében járni, mint Guidónak; így ez hála fejében csak az -érsekséget remélheti, a mit akár most is elérhet, mert a király -inkább engedelmeskedik anyjának, kit szeret, mint leendő nejének, -kit inkább csak politikai érdekből vesz el». Azonban gondoljuk e -viszonyt is máskép. Vajon Guido cselszövényének a legnagyobb -hiszékenység mellett is remélhetni-e sikerét?</p> -<p>Ő egy általa kigondolt és elterjesztett rágalomra épít mindent. -Ilyesmi alkalmas eszköz lehet sok esetben, csak a fenforgó -viszonyok között nem. Egy ministernél kevesebb eszű ember is -meggondolhatja, hogy a római császár, midőn kérdőre vonják, nem fog -elismerni oly sértő kifejezéseket, melyeket soha <span class= -"pagenum"><a name="Page_564" id="Page_564">-564-</a></span> sem -mondott, s ekkor vége az egésznek. Vagy arra számít Guido, hogy a -király követe, a ki felvilágosítást kér, vagy a császár követe, a -ki felvilágosítást hoz, elpusztulnak az úton, vagy ha megérkeznek -is, senki se fogja megtudni megérkezésöket, s neki módjában lesz -őket holmi cisternás kamrába zárni? Csodálatos, a római császár -sértő kifejezéseinek nyoma van a történelemben, bár a király -házasulása utáni időszakban, s mégis szerző ezt csak Guido -koholmányaként használja, holott amugy jobb szolgálatot tett volna. -E mellett mit használ Guidónak, ha a király hadat izen is? A római -császárnak ez csak újabb alkalmat ad arra, hogy a félreértést -kiderítse. Avagy Guido az új követet is cisternás kamrába fogja -zárni? Miért törekednék hát e haszontalan czélra, s úgy hogy bukása -bizonyos, ha netalán eléri is, mert a király előbb-utóbb megtudja a -dolgot, kiüzeti udvarából, s a herczegnő csak a királyné haragja -miatt sem fogja megvédhetni. S miért épen Kopjait vennie -segítségül, a kiről tudja, hogy a király kedveli, a ki rája elvett -jószágainak bitorlása miatt haragszik? S miért épen oly kamrába -zárni a követet, a honnan könnyen kiszabadíthatja magát, mert a bán -és leánya gyakran megfordulnak a mellékszobában és meghallhatják -kiáltását? De nem csak a német kérdést intézi Guido uram ily -rosszul, a velenczeivel sem bánik el különben. <span class= -"pagenum"><a name="Page_565" id="Page_565">-565-</a></span> Tudja, -hogy a király csak akkor köt békét Velenczével, ha ez Jadrát -átengedi; épen ezért a tanácsülésben biztosítja is a királyt erről -De mivel? Csak puszta szóval, semminemű okirattal a velenczei -dogétól vagy tanácstól. Vajon hihetni-e, hogy Lajos könnyen hisz -neki, midőn különben sincs kedve a békére? De másfelől épen Guido -annyit beszéli: két háborút nem folytathatni egyszerre, hogy a -király, a ki szintén osztozik e nézetben, mindaddig nem üzenhet -háborút a római császárnak, míg Velenczével a békét nemcsak -elhatározta, hanem meg is kötötte. Ki tudja, vajon a doge -ráveheti-e a tanácsot arra, hogy rokonságának érdeke miatt -megcsorbuljon a köztársaságé? Tehát a hadizenet a szerző intentiója -szerint is lehetetlen a jelenetben, mégis megtörténik és Guido -fogalmazása szerint indul. Aztán a királynak is nincs-e elég módja -legalább egy darab időre lecsillapítani anyját, elhalasztani a -háborút, kijátszani Guido ármányát, nem igérni meg a herczegnő nőül -vételét, kitől bensőleg már egészen idegen?</p> -<p>Úgy hiszem, ennyi is elég megdönteni Guido cselszövényét, a mű -bonyodalmát. Vajon a cselekvény másik ága jobb-e és szerves -kapcsolatban van-e amazzal? A királynak a bán leányával, Erzsivel -való viszonya nélkül is megtörténhetnék az egész miniszteri ármány, -tehát a mű főcselekvénye, mert ezt az se elő <span class= -"pagenum"><a name="Page_566" id="Page_566">-566-</a></span> nem -segíti, se nem akadályozza. Két pont van, a mit kapcsolatul lehet -fölvenni, de ez még nem alkot organismust. Midőn Guido látja, hogy -Erzsi a királynak tetszik, így kiált föl: «Mintha ő felsége a -banilla által érdekeltetnék; még ma meg kell történni a -herczegnővel való eljegyzésnek.» Tehát Erzsi sietteti a Guido -cselszövényét, de aztán Guido többé semmit sem ad Erzsire. Nagy -hibája az egész darabnak, hogy Guido cselszövényét egész a -végkifejlődésig nem akadályozza semmi, nem talál ellenhatásra s így -a drámai érdek csekély. A másik pont az, midőn a király a -tanácsülésben kezd megbarátkozni a herczegnővel való házassággal, -mert Erzsitől visszautasítva hiszi magát. Tehát a király az első -felvonásban szerette Erzsit, a másodikban visszautasítva hiszi -magát, nem hajt többé reá, s e szerint épen a darab kezdete előtti -helyzetében maradt, nem ment át semmi oly változáson, mely -akadályul szolgáljon vagy küzdelemre adjon okot. De miért higyje a -visszautasítást oly hölgytől, ki az incognito jelenetben oly -hevesen bevallott szerelmet szivesen fogadta? A király e változás -okát könnyen kitalálhatja; tudhatja, Erzsi attól fél, hogy csak -játékot űz vele s nem veszi nőül. Miért nem oszlatja el aggodalmát, -s midőn a második felvonásban is hevesen megragadja kezét, miért -nem mondja: Szeretlek és nőül <span class="pagenum"><a name= -"Page_567" id="Page_567">-567-</a></span> veszlek! Erzsi aggodalmát -könnyü eloszlatni; lám Kopjai épen olyasmivel oszlatja el, a minek -fel kellene költenie. Azután mi szükség arra, hogy Erzsi azzal az -izetlen szoborgyúrással fejezze ki szerelmét? A király már -értesítve van Kópjai által szerelméről, s így az egész -szoborleleplezési jelenet fölösleges. Szerves kapcsolat-e, drámai -egység-e mindez? Hát a negyedik felvonásra mit mondjak épen a -drámai egység szempontjából? A harmadik felvonásban az egész -bonyodalom véget ér, a szerző mégis megtoldja egy felvonással csak -azért, hogy a királyné meggyőződjék a herczegnő vallástalanságáról -s így annál nagyobb rokonszenvvel forduljon Erzsi felé. Ennyi okon -minden vígjátékot és tragédiát még meg lehet toldani egy -felvonással.</p> -<p>Végül, ha mind e tévedést elkerülte volna is a szerző: hol a -világos és drámai expositio, az ügyes scenirozás, hol a komikai -alap a cselekvényben és jellemekben, hol a phantasia ereje, mely -életet öntsön a műbe s gyönyörteljes illusiót a nézőkbe? De a darab -tetszett, mondja a szerző s én ezt nem említettem meg. Igaz, de -Isten látja lelkemet, nem rossz czélzatból. Világos tényt tagadni -kábaság még képmutatónak is, s nekem nincs erre hajlamom. Mindíg -volt annyi bátorságom, hogy ha kellett, a közönség tetszését -bonczkés alá vegyem, kárhoztassam vagy legalább kimagyarázzam. -<span class="pagenum"><a name="Page_568" id= -"Page_568">-568-</a></span></p> -<p>Tóth Kálmán vígjátékát többször zajosan megtapsolták s a szerzőt -hívták. De én úgy tudom, hogy ilyesmi majd minden eredeti darabbal -megtörténik, bármily gyönge legyen is.</p> -<p>A darab tetszett, mert van benne a «hazapuffogtatás» és -elménczkedés, mert fraterek vannak benne csuffá téve, a mi ritka -jelenség szinpadunkon. Midőn Kopjai azt mondja, hogy a fraterek -eszik gabonáját, óriási taps hangzott fel. De vajon aesthetikai, -drámai hatás-e ez? Nem kivánom, hogy Tóth Kálmán helyeselje -darabjáról elmondott nézetemet, de azt óhajtom, hogy a közönség -tetszésének okait néha-néha analysálja. Vonjon el e polemiából -magának ennyi tanulságot; én a magamét már elvontam: igyekezni -fogok a birálandó színművekre gondosan figyelni, de ha szomszédaim -zaja vagy a zártszéknyitónő költögetése miatt valami elkerülné -figyelmemet, kérem a drámaírókat és színészeket, világosítsanak -fel, mindig kész leszek a legfényesb elégtételt adni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_569" id="Page_569">-569-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A LELENCZ.</h2> -</div> -<p class="summary">Eredeti népszinmű 4 felvonásban. Irta Szigligeti -Ede. Előadatott a Nemzeti Szinházban 1863 november 20-án.</p> -<h3>I.</h3> -<p>«Ez nem népszinmű, ez regényes dráma, sőt szomorújáték». Ily s -ezekhez hasonló megjegyzéseket hallottam a színházban s olvastam -később a lapokban is. De vajon mi az a népszinmű, ki tudja, ki -határozza meg valahára? Vas Gereben hallgat, pedig ő volna a magyar -nép választott æsthetikusa s a leendő Petőfi-Társulat született -elnöke; a <i>Hölgyfutár</i> szerkesztői se szólnak, pedig korszakot -akarnak alkotni a magyar dramaturgiában s a szinházi bérkocsi -kérdését már is szerencsésen megfejtették; a német míveltség magyar -képviselői is némák, pedig ez sokkal könnyebb feladat, mint -bebizonyítgatni, hogy Bulyovszkyné mutatta meg először a -németeknek, mi a valódi német kiejtés, mely kiemelkedett a -tájszólások barbarismusából. Tréfa, a mi tréfa, de valóban -<span class="pagenum"><a name="Page_570" id= -"Page_570">-570-</a></span> csodálni lehet, hogy a magyar kritika, -mely annyi népszinművet birált, oly kevéssé foglalkodott a -népszinmű elméletével. Még annyira sem ment, hogy fogalmát meg -tudja határozni. Mi, kik most először birálunk népszinművet, -pótolni kivánjuk ugyan e hiányt, de nem igérhetünk tüzetes -fejtegetést, legföljebb egy kis tájékozást, mely egyszersmind -birálatunk kiinduló pontja.</p> -<p>A népszinmű se vígjáték, se dráma, se tragédia, de mindebből -valami; vegyes nem, mely sok mindent magába olvaszthat, sőt a zenét -és éneket is segédűl veheti. Egy neme a melodrámának, vagyis modern -melodráma tragikomikai alapon, legtöbbször társadalmi iránynyal. -Nem mondjuk, hogy a magyar népszinművet a franczia democratia -eszméi, melyek nálunk is terjedezni kezdettek, nevezetes -befolyással voltak reá. A franczia népdrámák többé-kevésbbé váddal -léptek föl a társadalom ellen a socialismus érdekében; a mieink is -vádolták a társadalmat, de inkább csak szerény reformot sürgettek. -Előszeretettel rajzolták politikai és társadalmi intézményeink -hiányait s a nép érdekében kivántak hatni. A politikai vezérczikkek -fejtegetéseit: a jobbágyság eltörlésétől a börtönrendszer -javításáig, örömest fogadták műveik alapeszméjeűl általában ott is, -a hol nem vettek fel valamely specialis kérdést, részvétet -igyekezetek kelteni a társadalom <span class="pagenum"><a name= -"Page_571" id="Page_571">-571-</a></span> alsó osztályai iránt és -sokszor igen is kirívóan a fensőbb osztályok rovására. Politikai -életünk democratiai mozgalmainak egyik hatásaként tűnt fel a -népszinmű szinpadunkon. Ez volt egyik forrás, melyből -népszinműíróink merítettek; a másikat az irodalom nyujtotta, a hol -szintén hasonló forrongás mutatkozott.</p> -<p>A fejlődő nemzeti költészet örömest fordult a népies felé; -részint democratiai ösztönből, részint művészi czélból; erősebb -kapcsolatba jött a magyar élettel s nem vetette meg többé a -genrerajzot. A magyar dalokat nemcsak jambusokban és trocheausokban -irták már s költői rhythmusunk ismét összeolvadt a zenével. Mindez -elősegítette a népszinmű fejlődését. Szigligeti egész -virtouzitással öntötte drámai formába mindazt, mi a politikai és -irodalmi mozgalmakban czéljára szolgált. Megszületett a magyar -népszinmű, melynek fővonásai lettek: formában határzatlan drámai -stil, szellemben democratiai irány, tartalomban magyar élet -genreképi vonásokban, tragikomikai oldalról, népzene és népdal -kiséretében.</p> -<p>Íme a magyar népszinmű, melyet majdnem osztatlan tetszéssel -fogadott a közönség és kritika. Nem csodálkozunk rajta. E -népszinművek elűzték szinpadunkról a német bohózatokat és -melodrámákat, közelebb hozták a szinpadot a magyar élethez s -közönséget teremtettek. <span class="pagenum"><a name="Page_572" -id="Page_572">-572-</a></span></p> -<p>Mindkettő nagy nyereség volt, s az még ma is, és nemcsak egy -szempontból. De azon már csodálkoznunk kell, hogy a kritika minden -szó nélkül elfogadta a népszinműi formát. Megengedjük, hogy a -népszinmű jó volt s talán most is jó fejlődési foknak, átmenetnek -azonban fejlődnie kell s e fejlődés nem lehet más, mint hogy össze -nem olvadható elemei forrongásából álljanak elő határzott stilu -drámai alnemek; oly nemek, melyek majdnem mellőzve vannak -drámairodalmunkban, pedig sokkal több művészi jogosultságuk van, -mint a népszinműveknek, melyek helyöket elfoglalják. Azt a sok -mindent, a mi népszinműveinkben össze van gyúrva, csak a humor -bírhatná el és békíthetné ki. De a humor a legerősb -subjectivitását, legföljebb humoros alakot rajzolhat, de nem irhat -humoros drámát. Ezért a tragikum és komikum, a bohózatos és -érzelmes összeolvasztása soha sem tehet valóban művészeti hatást. -Shakespeare vegyít ugyan tragédiáiba komikai elemet, de csak a -népjelenetekben, s csak annyit és úgy, hogy semmi ne zavarja meg a -mű stilusát. Népszinműveinkben a tragikum és komikum lényeges elem, -épen ezért igazán se meg nem hatnak, hanem csak disharmonikus -hangulatban lebegtetnek. Továbbá a szoros értelemben vett -társadalmi irányt se bírhatják meg a népszinműveink; erre a dráma -formájánál sokkal <span class="pagenum"><a name="Page_573" id= -"Page_573">-573-</a></span> alkalmasabb a regényé, mert széles tért -nyújt a detailrajzra s még ott is kérdés: vajon a regényt nem -vetkezteti-e ki költészetéből az egyoldalú polemia s az a sok -prózai elem, melyet az irányregény okvetlen magával hoz. E mellett -az ének, zene sem olvadt úgy össze népszinműveink bensőjével, hogy -organismust alkosson. Szóval ki kell válni ez összegyúrt, de össze -nem olvadható elemeknek és saját formájokat felvenni. Miért ne -válhatnék ki például a komikai és bohózatos elem, hogy megteremtse -a magyar bohózatot és vaudevillet?</p> -<p>Mi részünkről Szigeti egy pár népszinművét azért méltányoljuk -leginkább, mert irány felé látszik törni; ez okon óhajtottuk a -minap: vajha kapna kedvet a magyar bohózat megalkotására az -eddiginél nemzetibb alapon. Folytassuk tovább a felbomlási vagy -fejlődési folyamat. Az ének- és zenerészből miért ne állhatna elő -az önálló magyar operette?</p> -<p>Szigligeti nem rég már egy kisérletet tett is e téren, melynek -csak örvendenünk lehet. Hát az érzelmes, tragikai részszel mit -csináljunk? Szülessék meg belőle polgári, vagy ha jobban tetszik -népdrámánk. A többi aztán legyen melodráma; a polgári drámát is, -tudjuk sokszor ide fogják levonni, de nem bánjuk, mindenesetre -nyerünk. Ím Szigligeti a mi tanácsunk nélkül ilyesmit czéloz. A -<i>Lelencz</i> népszinműve <span class="pagenum"><a name="Page_574" -id="Page_574">-574-</a></span> ilyen kiván lenni s épen azért nem -tehetjük, hogy ebbeli törekvését ne üdvözöljük.</p> -<p>Valóban a <i>Lelencz</i> ha nem is mindenben, egy pár lényeges -vonásban különbözik Szigligeti eddigi népszinműveitől. Nincs benne -ének, zene, táncz; egészen dráma akar lenni. Nem iránydarab; nem a -lelenczház szükségességét kivánja bebizonyítani; a fensőbb és -alsóbb osztályokat se állítja egymással szembe, hogy amazok csak a -bűn, emezek csak az erény képviselői legyenek. A komikai és -tragikai elemet se vegyíti össze, mínt régibb népszínműveiben, -kivált <i>Czigány</i>-ában. Szóval, mint föntebb mondottuk, polgári -drámává kívánja emelni népszinművét, viszonyainkhoz alkalmazva, a -hol sok tekintetben nagyobb szerepet játszik a vidéki alsó -középosztály, mint a szó szerinti bourgeoisie. E tisztább stíl felé -törekvést méltányoljuk mi leginkább e műben s épen nem bánjuk, sőt -örülünk rajta, hogy némelyek, még a kritikusok sem találták meg -benne azt a népszinművet, melynek fogalmával, úgy látszik, nem igen -vannak tisztában. Valóban, épen ezért sajnáljuk, hogy -méltánylatunkat nekünk is gáncsolással kell megzavarnunk. Azonban -megvalljuk, hogy mi egyeben ütköztünk meg, mint kritikustársaink. -Egyik azt hibáztatja, hogy e műben a szerelem nagyon alárendelt -szerepet játszik, pedig drámát szerelem nélkül nem lehet képzelni. -<span class="pagenum"><a name="Page_575" id= -"Page_575">-575-</a></span> E szerint <i>Julius Caesar, Coriolán, -Macbeth</i> nem volnának drámák.</p> -<p>A második a palacsinta adomája ellen kel ki erősen, melyet csak -elbeszélni hallunk a multból. «Íme az egész mű, mint négy doriai -oszlopon, akként nyugszik a négy palacsintán» kiált fel -birálónk.</p> -<p>Mi nem védjük e palacsintás adomát; épen oly ízléstelen, mint a -foghagymás rostélyos bizonyos vigjátékban, azonban nem tartjuk -lényeges hibának, sőt azt hiszszük, könnyen kiigazíthatni, mert nem -egyébért van, mint a rector szemérmetessége feltüntetéseért s így -tiszteségesebb adomával is helyettesíthetni a cselekvény -legcsekélyebb sérelme nélkül. A harmadik azt rója meg, hogy a -szerző a regényírók sok szabadalmával él: nem törődik az idő és -helyegységgel, véletlenek által szővi a cselekvényt és sokat hagy -történni a szinfalak mögött. Nem tudtuk, hogy az idő- és helyegység -oly classikai bajnokai lappanganak köztünk, valamint azt sem, hogy -véletlen által szőni a cselekvényt a regényírók szabadalma. Mi nem -tudunk semmit e szabadalomról, s óhajtjuk, hogy regényiróink se -tudjanak.</p> -<p>Valódi véletlenség e műben csak egy helyt fordul elő, midőn -Erzsi haza tér s testvére gyermekét megmenti. Nem védjük e -véletlenséget sem, de nem tartjuk e mű lényeges hibájának, mert -csak bonyolítja a cselekvényt, <span class="pagenum"><a name= -"Page_576" id="Page_576">-576-</a></span> nem oldja fel s általában -nem zavarja meg a jellemfejlesztést. Nagyobb baj az, hogy midőn -Szigligeti polgári drámává emelte népszinművét, nem tudta kikerülni -a polgári drámák egyik örvényét, bizonyos beteges -sentimentalismust, bizonyos érzékenyítő befejezést, mely ha nem is -mindig erkölcsi érzésünk, de mindenesetre idealismusunk rovására -kiván szívünkre hatni a mennyiben felindít megnyugtatás nélkül, -vagyis egészen más alapon nyugtat meg, mint a melyen -felindított.</p> -<p>Ez a mű legnagyobb hibája, melyet nem takarhatnak el se a drámai -élénk jelenetek, se a jól rajzolt alakok. De kifogyván a térből, -fejtegetésünket a jövő számra kell halasztanunk; addig talán -másodszor is szinpadra kerül az új mű, s még érthetőbbé válik -birálatunk. <span class="pagenum"><a name="Page_577" id= -"Page_577">-577-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>II.</h3> -</div> -<p>E hó 6-án újra szinpadra került e mű és nagy közönség előtt. Mi -is megnéztük másodszor is s még inkább meggyőződtünk, hogy -befejezése hibás. De miért gáncsoljuk a befejezést, miért nevezzük -beteges sentimentalismusnak, mely idealismusunk rovására akar -szívünkre hatni, felindít megnyugtatás nélkül: vagyis egészen más -alapon nyugtat meg, mint a melyen felindított? Lehet-e ezt máskép -befejezni? mondhatja a szerző. Nem a keresztyén morál -legfönségesebbikét érezzük-e e művön átvonulni: a megbocsátást? -Avagy tévedéseink nemesise elől nincs-e menekvés a költészetben, -holott az élet gyakran ellenkezőt mutat? Oly kegyetlen legyen-e a -költő, hogy se meg ne bocsásson, se meg ne bocsáttathasson, még a -bűnbánóknak sem?</p> -<p>Íme ott egy szegény sorsú leány, Julcsa, a ki szolgálatjával -keresi élelmét; bele szeret egy rangbeli ifjúba, a ki megcsalja és -odahagyja. A szerencsétlen meg akarja ölni magát és szíve -<span class="pagenum"><a name="Page_578" id= -"Page_578">-578-</a></span> alatt nyugvó gyermekét, azonban egy -öreg komornyik rábeszélésére, a ki sejti szándékát, visszariad ez -újabb bűntől s élni kiván gyermekéért. Nehány hónap telik el. -Julcsa el akarja rejteni gyalázatát a világ és szülői szemei elől s -egyszersmind jó kezekbe tenni le ártatlan csecsemőjét. E czélból -titkon falura utazik szüleihez s éjjel ablakukba teszi csecsemőjét, -a pólyába göngyölve egy gyűrűt, egy anonym levelet s minden -megtakarított pénzét. Alig távozik el, midőn testvére, a korhely és -részeges Bertók, haza jő s kopogtatni akarván, az ablakban megtalál -mindent. A pénzt elteszi, a csecsemőt pedig a Tiszába dobja. -Ezalatt az anya visszatér, hogy lássa még egyszer gyermekét s csak -a felbontott levelet találja a földön. Föllármázza szülőit, a -jegyző is oda érkezik feleségestől; megmutatja nekik a levelet s a -gyermek keresésére akar indulni Ekkor érkezik haza fővárosi -szolgálatjából testvére, Erzsi, s karján hozza a csecsemőt, kit a -gát galyai között hallott nyögni és megmentett. Nem is sejtik, hogy -ki dobta vízbe a csecsemőt, kivéve Julcsát, ki Bertók ujján -gyermeke gyűrűjére ismer. Bertók bevallja neki bűnét s elbujdosik. -A kis lelencz már négy éves. Senki sem tudja, hogy Julcsa gyermeke. -Mindkét leány a szülői háznál van. Erzsi már mennyasszony, egy -derék ifjú akarja elvenni, kit a jegyzőné szeretett volna vőűl. -<span class="pagenum"><a name="Page_579" id= -"Page_579">-579-</a></span> A jegyzőék még más okon is sértve érzik -magokat, azért azt a rágalmat terjesztik el, hogy a lelencz Erzsi -gyermeke. A rágalom a vőlegény fülébe jut; minden körülmény Erzsi -ellen szól s az esküvő már-már elmaradni látszik. Azonban Julcsa, -hogy megmentse testvére becsületét, fölfedi titkát, magáénak vallja -a gyermeket. Ekkor azzal áll elő a jegyző, hogy ha Julcsa az anya, -neki kell lenni a gyilkosnak is, ki a csecsemőt a vízbe dobta. -Julcsa hallgat, nem meri bevallani Bertókot, mert kimélni kívánja -már is annyira sújtott szülőit. A dologból bűnvádi per keletkezik. -Julcsát vallatni a szolgabiróhoz viszik, egy tisztelt férfiúhoz, -egy boldog családapához, a ki nem más, mint a csábító, a lelencz -atyja.</p> -<p>A helyzet gúnyját és veszélyét teljes mértékben fölfogó -szolgabíró kérve fordul a leányhoz, hogy ne dúlja fel becsületét, -boldogságát. Julcsa nagylelkűen megbocsát neki. Ezalatt levél -érkezik a szolgabiróhoz, egy Déli nevű rablótól, ki nem más, mint -Bertók, melyben ez bevallja a Julcsára fogott bűnt; a szolgabiró -egyszersmind arról is tudósíttatik, hogy a rabló e vallomás után -főbe lőtte magát. Julcsa fölmentetik. Egy fiatal ispán, ki már -többször megkérte Julcsát, a törvényszék előtt a lelencz atyjának -adja ki magát s újra kezével kinálja meg. Julcsa hálával szorítja -meg kezét s későbbre, ha sebei begyógyulnak, reményt nyújt neki. -<span class="pagenum"><a name="Page_580" id= -"Page_580">-580-</a></span></p> -<p>E vázlatból is kitetszik, mondhatná a szerző, hogy e művet csak -így fejezhetni be. Avagy azt kívánja ön, mint egy más kritikus, -hogy a csábítóval nőűl vétessem Julcsát? Vagy épen azt, hogy -példásan büntessem a csábítót? De nem bűnhődik-e ez eléggé, hiszen -megbánja bűnét s néhány perczig iszonyú félelmet áll ki. Ha még -egyébbel is büntetném, ártatlan nejét és gyermekeit büntetném. -Miért boldogtalanná tenni e derék férfiút, egy ifjúkori s nem is -oly nagy tévedésért, melyet már megbánt? A mi Julcsát illeti, -eléggé megszenvedtettem bűnéért. Miért ne helyezzem kilátásba -boldogságát? Bizonyára megérdemli. Hol itt a beteges -sentimentalismus, minő idealismus ellen vétek? Nem a bűnbánat és -bocsánat idealismusának tettem-e eleget, mely minden keresztyén -szívben viszhangra talál.</p> -<p>Ilyen s ezekhez hasonló ellenvetéseket tehet a szerző s mi még -sem vonhatjuk vissza vádunkat. Elismerjük, hogy a bűnbánat és -bocsánat keresztyén erény, óhajtjuk, hogy minél több ember -gyakorolja, de kérdjük: vajon a költő azért ír-e drámát, hogy -tévedéseink és bűneink bocsánatát hirdesse a viszonyok és -embertársaink részéről, vagy azért, hogy kimutassa a megsértett -erkölcsi, társadalmi és állami érdekek nemesisét? Azzal a -hangulattal bocsássa-e el a költő közönségét, hogy tévedéseinket, -<span class="pagenum"><a name="Page_581" id= -"Page_581">-581-</a></span> bűneinket jóra fordítja a szerencse -vagy embertársaink könyörülő szíve, vagy azzal, hogy minden bűn és -tévedés megboszulja magát a földön, bár az ég kegyelme soha se -záródik be ellőttünk? Im ott van Shakespeare <i>Coriolán</i>-ja. -Büszkesége szánalomra olvad, megbánja bűnét és visszavezeti sergét -Róma fala alól. Nem érdemlené-e meg e tettéért a jutalmat, hogy -boldogul éljen szeretett családja körében? Miért kell elesnie a -volscok kardjától? Ott van Kotzebue <i>Embergyűlölés és -megbánás</i>-a. A hűtelen nő megbánja bűnét, sírva borul -gyermekeivel férje lábaihoz; a férj mogbocsát s ismét boldogok -lesznek. Melyik szolgálja jobban a keresztyén morált és költői -idealismust? Shakespeare kegyetlensége-e vagy Kotzebue érzékeny -szíve? Nem mondjuk, hogy a <i>Lelencz</i> Kotzebue e hirhedt -művéhez hasonlít, de azon elv, melylyel befejezését védhetni -végeredményében ide vezet. Azonban mit tehetünk róla, hogy ez így -van az életben is, miért legyen a dráma más, mint az élet, melynek -tűkre? Ezt az ellenvetést ismételheti Szigligeti; de kérdjük, -ismerjük-e, nyomoztuk-e a nemesis titkos működését, s tagadhatjuk-e -csak azért, mert nem mindenütt ötlik szemünkbe? Azután mire való a -költő, ha az életet csak pusztán adja, benső, kényszerű, erkölcsi -kapcsolat nélkül s mi sem egyéb a költői idealismus, mint az az égi -<span class="pagenum"><a name="Page_582" id= -"Page_582">-582-</a></span> fény, mely mindent megvilágít, mi az -életben homályos?</p> -<p>Szigligeti kiméli a csábítót. Érezni látszik, hogy ez -visszatetszést szül s épen azért enyhíteni igyekszik eljárását. -Ezért nagyon háttérbe tolja a csábítót s az utolsó felvonásban -megjelente előtt nejét lépteti föl részvétgerjesztően. A nő nagy -rokonszenvet tanusít a fogoly iránt s vigasztalja. A szerző mintegy -előre készíti a közönséget arra nézve, hogy ne óhajtsa a csábító -bukását, családélete feldulását, derék neje boldogtalanságát. Midőn -a csábító belép és áldozatára tekint, a lelkiismeret furdalását -érzi s megalázva fordul hozzá. Mindez elég ügyesen van kiszámítva -és még sem teszi meg az óhajtott hatást. Aztán az ilynemű kibékítés -nem is drámai, mert nincs benne benső kényszerűség. A szerző tovább -is megy, Julcsát boldoggá teszi, legalább kilátásba helyezi férjhez -menetelét. Ezt is mindazért, hogy a csábító bukását ne kivánjuk. -Egyik hiba a másikat szűli. Miért e szerencsétlen leányt egy új -szerető, habár férj, karjaiba dobni? E költői igazságszolgáltatás -nem foly a mű organismusából, csak külsőleg van oda tapasztva. -Julcsa megtisztult a szenvedések alatt s legszebben végezné -pályáját szemeink előtt, ha az anyai érzésekbe menekülne s -gyermekének szentelné életét, nem új szerelem örömeinek. Egyébiránt -megvalljuk, sehogy <span class="pagenum"><a name="Page_583" id= -"Page_583">-583-</a></span> se tudnánk tanácsot adni a szerzőnek -műve tökéletes befejezésére. Épen az a baj, hogy az -összeütközéseket úgy hozta össze, hogy bajos megoldani, s úgy -oldotta meg, hogy erkölcsi türelmességünkhöz, könyörülő szívünkhöz -folyamodott, s mintegy elnyomni, vagy legalább kijátszani akarta -idealismusunkat, melyet nem elégíthetett ki. S épen ezt nevezzük mi -beteges sentimentalismusnak. Felindulásunk megnyugtatásra vár az -erkölcsi világrend alapján s a költő megnyugtatás helyett csak -elérzékenyít, puszta könyörületre hangol, mi igen helyén lehet az -életben, de nem drámai emotio, nem költői igazságszolgáltatás.</p> -<p>Ne csodálkozzék se a szerző, se az olvasó, hogy e különben jeles -mű e hibája iránt nincs könyörület szívünkben, s leginkább csak -ezzel foglalkoztunk egész birálatunkban. Az erkölcsi világrend, a -költői idealismus élénk érzésének tompulása, drámairóban és -közönségben, a legnagyobb csapás, mi drámairodalmunkat érhetné; az -úgynevezett polgári dráma pedig, sok körülménynél fogva, könnyen -vezeti e tévútra a költőt. A franczia, angol és német irodalomban -elég példát találhatni reá. Óhajtjuk, hogy Szigligeti óvakodjék ez -örvénytől, mely a szerencsés inventiót és compositiót is könnyen -besodorja. Ím ez a műve is mily gazdag egyes drámai jelenetekben, -néhány mily <span class="pagenum"><a name="Page_584" id= -"Page_584">-584-</a></span> jól rajzolt alakot tüntet föl, mily -bámulatos technikát fejt ki ő oly történet dramatizálásában, mely -egyik kerékvágásból mindjárt másikba zökken s nem igen látszik -alkalmasnak drámai cselekvényre: mégis e hiány mennyire -megrontja!</p> -<p>Sajnáljuk, hogy bővebben nem írhatunk a mű fényoldalairól, de -minthogy az előadásra úgy is egy pár lényeges megjegyzésünk van, -valamelyik alkalommal még visszatérünk reá.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Kiadja Horváth -Döme. Első kötet. Kecskeméten, Szilády Károlynál, 1850. Ára 1 -frt.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Ő Pereóval hagy -engem? Szörnyű találkozás! Emésztő kínomat kétszerezve érzem.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Nem; íme a nap, -melyen nőd leszek. Holnap kidagasztja a szél vitorláinkat s e -partokat örökre magunk után hagyjuk.</p> -<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href= -"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> Úgy akarom, örökre -elhagyni s meghalni fájdalmamban</p> -<p><a name="Footnote_5" id="Footnote_5"></a> <a href= -"#FNanchor_5"><span class="label">5)</span></a> Te -megvigasztalsz.</p> -<p><a name="Footnote_6" id="Footnote_6"></a> <a href= -"#FNanchor_6"><span class="label">6)</span></a> O Mirra, ez a te -utolsó erőlködésed. Bátorság…</p> -<p><a name="Footnote_7" id="Footnote_7"></a> <a href= -"#FNanchor_7"><span class="label">7)</span></a> Pillanatra -visszavonulok szobámba, az oltárhoz száraz szemeket és derült -homlokot akarok vinni, hogy tessem az én méltó vőlegényemnek.</p> -<p><a name="Footnote_8" id="Footnote_8"></a> <a href= -"#FNanchor_8"><span class="label">8)</span></a> Hallgass, oh -hallgass.</p> -<p><a name="Footnote_9" id="Footnote_9"></a> <a href= -"#FNanchor_9"><span class="label">9)</span></a> Nem, valóban nem -reszketek.</p> -<p><a name="Footnote_10" id="Footnote_10"></a> <a href= -"#FNanchor_10"><span class="label">10)</span></a> Te vagy első, -egyedüli és örök oka az én kínaimnak.</p> -<p><a name="Footnote_11" id="Footnote_11"></a> <a href= -"#FNanchor_11"><span class="label">11)</span></a> Igen, te vagy oka -az én kínaimnak, te adtál életet nekem – istentelennek, te vagy -istentelen, hogy annyi kérésemre sem adtál halált.</p> -<p><a name="Footnote_12" id="Footnote_12"></a> <a href= -"#FNanchor_12"><span class="label">12)</span></a> Oh hát akkor -miért nem öltél meg?</p> -<p><a name="Footnote_13" id="Footnote_13"></a> <a href= -"#FNanchor_13"><span class="label">13)</span></a> Egyedül én vagyok -méltó a halálra. És mégis lélekzem?</p> -<p><a name="Footnote_14" id="Footnote_14"></a> <a href= -"#FNanchor_14"><span class="label">14)</span></a> Én?… szeretni?… -Oh ne hidd.</p> -<p><a name="Footnote_15" id="Footnote_15"></a> <a href= -"#FNanchor_15"><span class="label">15)</span></a> Tőled távol halni -meg? Mily boldog édes anyám, legalább neki meg van engedve, hogy -oldaladnál haljon meg.</p> -<p><a name="Footnote_16" id="Footnote_16"></a> <a href= -"#FNanchor_16"><span class="label">16)</span></a> Az ékszer nem -teszi a királynőt.</p> -<p><a name="Footnote_17" id="Footnote_17"></a> <a href= -"#FNanchor_17"><span class="label">17)</span></a> Azt jól -tudom.</p> -<p><a name="Footnote_18" id="Footnote_18"></a> <a href= -"#FNanchor_18"><span class="label">18)</span></a> Anna! mily boldog -vagyok. Megaláztam őt Róbert szemei előtt.</p> -<p><a name="Footnote_19" id="Footnote_19"></a> <a href= -"#FNanchor_19"><span class="label">19)</span></a> Oh ne, már nem -sír.</p> -<p><a name="Footnote_20" id="Footnote_20"></a> <a href= -"#FNanchor_20"><span class="label">20)</span></a> Vita Jókai -Mórral.</p> -<p><a name="Footnote_21" id="Footnote_21"></a> <a href= -"#FNanchor_21"><span class="label">21)</span></a> Vita Egressy -Gáborral.</p> -<p><a name="Footnote_22" id="Footnote_22"></a> <a href= -"#FNanchor_22"><span class="label">22)</span></a> Vita Egressy -Gáborral.</p> -<p><a name="Footnote_23" id="Footnote_23"></a> <a href= -"#FNanchor_23"><span class="label">23)</span></a> Vita Jókai -Mórral.</p> -<p><a name="Footnote_24" id="Footnote_24"></a> <a href= -"#FNanchor_24"><span class="label">24)</span></a> <i>Thalia -Zsebkönyv 1862-re</i>. Kiadták Fésüs György és Toldy István. – A -budai magyar népszinház javára s keletkezésének emlékére. – Pest, -Emich, 1862.</p> -<p><a name="Footnote_25" id="Footnote_25"></a> <a href= -"#FNanchor_25"><span class="label">25)</span></a> Wesen und -Geschichte des Lustspiels. Irta Mähly I. Lipcse, 1862. Weber -kiadása.</p> -<p><a name="Footnote_26" id="Footnote_26"></a> <a href= -"#FNanchor_26"><span class="label">26)</span></a> Kiadja Toldy -István. Nemzeti Szinház. I–II. kötet. Pest 1863.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_585" id= -"Page_585">-585-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>AZ ELSŐ KÖTET TARTALMA.</h2> -</div> -<ul class="TOC"> -<li>1. Alföldi szinműtár.</li> -<li class="li2"><span class="roman">I.</span> Horváth Cyrill: -<i>Vetélytársak</i></li> -<li class="li2"><span class="roman">II.</span> Hugo Victor: -<i>Borgia Lucretia</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_7">7</a></span></li> -<li>2. Czakó Zsigmond: <i>Kalmár és tengerész</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_17">17</a></span></li> -<li>3. Ira Aldridge <span class="ralign"><a href= -"#Page_20">20</a></span></li> -<li>4. Schiller: <i>Ármány és Szerelem</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_29">29</a></span></li> -<li>5. Szigligeti Ede: <i>Árgyil és Tündér Ilona</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_31">31</a></span></li> -<li>6. Corneille: <i>Cid</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_37">37</a></span></li> -<li>7. Kovács Pál: <i>Három szin</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_43">43</a></span></li> -<li>8. Ponsard: <i>Pénz és becsület</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_48">48</a></span></li> -<li>9. Barrière és Thiboust: <i>Márványhölgyek</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_57">57</a></span></li> -<li>10. Dumas: <i>Lelkiismeret</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_82">82</a></span></li> -<li>11. Szigligeti Ede: <i>Diocletián</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_90">90</a></span></li> -<li>12. Dumas fils: <i>Divathölgyek</i> (Le Demi-Monde) -<span class="ralign"><a href="#Page_107">107</a></span></li> -<li>13. Ristori <span class="ralign"><a href= -"#Page_137">137</a></span></li> -<li>14. Még egyszer Ristori I–III. <span class="ralign"><a href= -"#Page_167">167</a></span></li> -<li>15. A <i>Szinházi Naptár</i> ügyében I–III. <span class= -"ralign"><a href="#Page_219">219</a></span></li> -<li>16. A Nemzeti Szinház és Drámairodalmunk <span class= -"ralign"><a href="#Page_236">236</a></span></li> -<li>17. Jókai Mór: <i>Dózsa György</i> I–II. <span class= -"ralign"><a href="#Page_273">273</a></span></li> -<li>18. <i>Egy kis curiosum</i> (Vita Bulyovszkynéval) <span class= -"ralign"><a href="#Page_313">313</a></span></li> -<li>19. <i>Egy szinházi zsebkönyvről</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_329">329</a></span></li> -<li>20. <i>A vigjátékról</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_344">344</a></span></li> -<li>21. Sribe: <i>A pajtáskodás</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_359">359</a></span></li> -<li>22. Szigligeti Ede: <i>Az eladó lányok</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_367">367</a></span></li> -<li>23. Delavigne: <i>XI-ik Lajos</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_374">374</a></span></li> -<li>24. Az automimikáról <span class="ralign"><a href= -"#Page_379">379</a></span></li> -<li>25. Egy új szinműtár</li> -<li class="li2"><span class="roman">I.</span> Szigligeti Ede: -<i>Béldi Pál</i></li> -<li class="li2"><span class="roman">II.</span> Sardou: <i>Jó -barátok</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_382">382</a></span></li> -<li><span class="pagenum"><a name="Page_586" id= -"Page_586">-586-</a></span></li> -<li>26. Molière: <i>Tartuffe</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_384">384</a></span></li> -<li>27. Kövér Lajos: <i>Kiadó szállás</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_392">392</a></span></li> -<li>28. Séjour: <i>A kártyavetőnő</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_395">395</a></span></li> -<li>29. Szigligeti Ede: <i>Gritti</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_400">400</a></span></li> -<li>30. Conqui Claudina vendégszereplése I–II. <span class= -"ralign"><a href="#Page_403">403</a></span></li> -<li>31. A szinházi kihívásokról <span class="ralign"><a href= -"#Page_409">409</a></span></li> -<li>32. Sand és Meurice: <i>A menekültek</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_413">413</a></span></li> -<li>33. A drámabiráló választmányról <span class="ralign"><a href= -"#Page_419">419</a></span></li> -<li>34. Bourgeois és Decourcelle: <i>A család öröme</i> -<span class="ralign"><a href="#Page_424">424</a></span></li> -<li>35. Bulwer: <i>Richelieu</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_430">430</a></span></li> -<li>36. Dumas fils: <i>Gauthier Margit (A kaméliás hölgy)</i> -<span class="ralign"><a href="#Page_435">435</a></span></li> -<li>37. Scribe és Legouvé: <i>Lecouvreur Adrienne</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_448">448</a></span></li> -<li>38. Szinházi dolgokról I–IV. <span class="ralign"><a href= -"#Page_456">456</a></span></li> -<li>39. Shakespeare: <i>Hamlet</i> <span class="ralign"><a href= -"#Page_494">494</a></span></li> -<li>40. Katona József: <i>Bánk bán</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_501">501</a></span></li> -<li>41. Obernyik Károly: <i>Brankovics György</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_509">509</a></span></li> -<li>42. Bulyovszkyné Berlinben <span class="ralign"><a href= -"#Page_516">516</a></span></li> -<li>43. Szigligeti Ede: <i>Egy bujdosó kurucz</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_523">523</a></span></li> -<li>44. Szigeti József: <i>Szécsi Mária vagy Murányvár ostroma</i> -<span class="ralign"><a href="#Page_531">531</a></span></li> -<li>45. Egressy levele <span class="ralign"><a href= -"#Page_539">539</a></span></li> -<li>46. Tóth Kálmán: <i>A király házasodik</i> I–II. <span class= -"ralign"><a href="#Page_548">548</a></span></li> -<li>47. Szigligeti Ede: <i>A lelencz</i> I–II. <span class= -"ralign"><a href="#Page_569">569</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_146">146</a></td> -<td>vîtorláinkat</td> -<td>vitorláinkat</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_210">210</a></td> -<td>elvakhaittta</td> -<td>elvakithatta</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_252">252</a></td> -<td>eltérések mel- is</td> -<td>eltérések daczára is</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_258">258</a></td> -<td>szen- vedély</td> -<td>szenvedély</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_265">265</a></td> -<td>lméleetet</td> -<td>elméletet</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_271">271</a></td> -<td>fokot a drá- hatás</td> -<td>fokot a szinműi hatás</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_354">354</a></td> -<td>mindig- még</td> -<td>mindig, még</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_387">387</a></td> -<td>Magyyar Sajtó</td> -<td>Magyar Sajtó</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_404">404</a></td> -<td>képes- e</td> -<td>képes-e</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_427">427</a></td> -<td>mintse a mcselekvény</td> -<td>mintsem a cselekvény</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_522">522</a></td> -<td>Azonbau</td> -<td>Azonban</td> -</tr> -</table> -</div> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>DRAMATURGIAI DOLGOZATOK (1. KÖTET)</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> |