diff options
Diffstat (limited to 'old/68427-h/68427-h.htm')
| -rw-r--r-- | old/68427-h/68427-h.htm | 6998 |
1 files changed, 0 insertions, 6998 deletions
diff --git a/old/68427-h/68427-h.htm b/old/68427-h/68427-h.htm deleted file mode 100644 index 5071392..0000000 --- a/old/68427-h/68427-h.htm +++ /dev/null @@ -1,6998 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A pénz legendája; Gányó -Julcsa by Zsigmond Justh</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.blockquot2 { - margin-left: 50%; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -em.gesperrt { - font-style: normal; - letter-spacing: 0.2em; - padding-left: 0.2em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -p.caption { - margin-top: 0; - font-size: smaller; - font-style: italic; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.figcenter, .figcenter img { - max-width: 100%; -} - -.poem p { - margin: 1em auto 1em auto; -} - -.poem p.i7 { - font-size: 0.9em; - text-indent: 0em; - text-align: right; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>A pénz legendája; Gányó Julcsa</span>, by Zsigmond Justh</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>A pénz legendája; Gányó Julcsa</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Zsigmond Justh</p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Illustrator: Ödön Tull</p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Contributor: Kálmán Mikszáth</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: June 29, 2022 [eBook #68427]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Internet Archive</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>A PÉNZ LEGENDÁJA; GÁNYÓ JULCSA</span> ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_247">247</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_I" id= -"Page_I">I.</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_II" id="Page_II"><br /> -II.</a></span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">MAGYAR -REGÉNYIRÓK</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">KÉPES -KIADÁSA</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">Szerkeszti és -bevezetésekkel ellátja</span></p> -<p class="center"><span class="caption">MIKSZÁTH KÁLMÁN</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">53. KÖTET</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">A KIVÁLÁS -GENEZISE</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">I.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">Irta</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">JUSTH -ZSIGMOND</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> -<p class="center"><span class="caption">magyar irod. intézet és -könyvnyomda</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">1905</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="figcenter" style="width: 355px;"><a href= -"images/i001hq.jpg"><img src="images/i001.jpg" alt="" title= -"" /></a></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_III" id= -"Page_III">III.</a></span></p> -<p class="center"><span class="caption-largest">A PÉNZ -LEGENDÁJA</span></p> -<p class="center">*</p> -<p class="center"><span class="caption-largest">GÁNYÓ -JULCSA</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">JUSTH -ZSIGMOND</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">TULL ÖDÖN -RAJZAIVAL</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> -<p class="center"><span class="caption">magyar irod. intézet és -könyvnyomda</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">1905</span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_IV" id= -"Page_IV">IV.</a></span></p> -<p class="center"><i>Minden jog fentartva.</i></p> -<p class="center"><span class="caption-small">Franklin-Társulat -nyomdája.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_V" id= -"Page_V">V.</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>JUSTH ZSIGMOND.</h2> -</div> -<p class="center">1863–1894.</p> -<p>Justh Zsigmond született Békésmegyében, a pusztaszenttornyai -kastélyban, 1863-ban, és meghalt 1894-ben Cannesban.</p> -<p>Ebből a két sorból egész élete konstruálható. Harminczegy évig -élt, előkelő úrfi volt, mert kastélyban született a neczpáli -Justhokból; regényeket írt, mert máskép nem fordulhatna elő e -gyűjteményben, és tüdőbetegségben halt meg, mert mit keresne a -békésmegyei ember Cannesban, ha új tüdőt nem?</p> -<p>Egy bevégzett nagy pálya mindenkor fenséges látvány és kibékítő. -Ellenben egy szép kezdet izgat és keserű hangulatot teremt. Ilyen -kezdetek minden irodalomban vannak és az összetört remények polczán -őriztetnek. Ez a nemzetek tetszelgése, akik kitárván mijök van, -szeretik sejtetni, hogy még mijök lehetett volna.</p> -<p>A nyolczvanas évek elbeszélő irodalmának ilyen alakja Justh -Zsigmond. Törékeny, bágyadt, hirtelenszőke ifjú, kinek ábrándos -szemeiben mély tűz ég. Nem úgy indul meg az Olympus felé, a hogy -rendesen szoktak az emberek, hogy a környezetből merítik a kedvet. -Az ő barátai a kaszinóban kártyáznak vagy Alagon versenylovaznak és -valamelyik kis szinésznővel regényt szőnek, melyhez sok csipke és -főleg igaz kő, smaragd és rubint kell; vadásznak, párbajoznak, a -mások vérét pusztítják.</p> -<p>Ő pedig tüdőbeteg lévén, a saját vérét hányja és <span class= -"pagenum"><a name="Page_VI" id="Page_VI">VI.</a></span> álmodozván -véget nem érő útján a tavaszi napfény nyomában, regényeket -komponál, melyekbe a saját lelkét önti.</p> -<p>Ám a regények építéséhez is sok kő kell, sok drágán szerzett kő, -hosszú élettapasztalat, nagy emberismeret fájdalmakból, -csalódásokból leszűrt bölcseség, éles megfigyelés és roppant látás. -Ki látott már harmincz éves embert, a ki mindent látott? Harmincz -év elég a lirikusnak. De mit kezdjen harmincz évvel egy regényíró? -Mi volna Dickens, ha harmincz éves korában hal el? Hol volna az -«<i>Új földesúr</i>» és a bűbájos «<i>Sárga rózsa</i>», ha Jókai -csak harmincz évet él?</p> -<p>Azért hát nem kell és nem lehet csodákat várni Justhtól. Csak -egy igen érdekes, sőt értékes kezdetről van szó és egy rendkívüli -processus hagyatott megoldatlanul.</p> -<p>Az írók rendszerint úgy lesznek írókká, hogy nem lévén valamely -pályához erős akaratuk, erre sodortatnak. Justh, ki Kielben, -Zürichben és Párisban folytatta tanulmányait, Taine-nek arra a -kérdésére, mire készül, azt felelte:</p> -<p>– Szépíró akarok lenni. Adjon tanácsot, mester!</p> -<p>– Mindenekelőtt egy kérdést kell intéznem önhöz, – mondá -Taine.</p> -<p>– Hogy van-e tehetségem? Átfordítom önnek -szárnypróbálgatásaimat.</p> -<p>Taine mosolygott:</p> -<p>– Nem azt akarom kérdezni, de hogy van-e erős akarata?</p> -<p>– Van.</p> -<p>– Hát akkor legyen szépíró.</p> -<p>A fiatal Justhban törhetetlen akarat lakott s olyan -apparátussal, annyi szorgalommal készült szakmájára, melynek -művelői vadon nőnek otthon, mint a hogy az orvosi vagy mérnöki -pályára szokás.</p> -<p>Négy telet töltvén Párisban, első munkáiban a -«<i>Káprázatok</i>»-ban, «<i>Páris elemei</i>»-ben, a -«<i>Művész-szerelem</i>»-ben <span class="pagenum"><a name= -"Page_VII" id="Page_VII">VII.</a></span> teljesen franczia befolyás -alatt áll, a secessio iszalagjai, kinövései közé fonódva. Páris -illata, Páris levegője érzik leirásain és elbeszélése módszerén. -Nem a csörgedező patakok mellől hozza alakjait, se a kökörcsines -mezőkről. Nem járja az erdőket, hol vidám koboldok, najádok, faunok -mulatoznak. Zola nyomában jár a modern szörnyek között, – melyeknek -egyike (A széngáz) mesterét is meg fogja fojtani egy napon. A -romlott emberiség bűneit, sebeit górcsövön nézi, mutogatja és -mindez csak annyi, mintha a Zolától elhajigált törmelékeket szedné -fel, hogy abból alakokat gyúrjon.</p> -<p>De meddig fog ez tartani? Ábrahám báránya is ott ragadott az -indák közt, mert fiatal volt; nem birta még őket széttépni, hogy -kigázoljon közülök, de ha ideje van hozzá, kigázol, pedig nem -voltak oroszlánkörmei, – Justhnak ellenben voltak.</p> -<p>Úgy kell őt venni, mint egy Párisból elindult utast, a ki -hazafelé tart. Még rajta van kocsija kerekén a párisi sár, lován -(pegazusán) a párisi por, de a gondolata már az alföldi -szélmalmokon és kútgémeken jár.</p> -<p>A mint el-elmaradozik a Notre Dame-torony meg a fényes -kirakatok, hogy im felbukkannak a pusztán a muskátlis ablakok, -Justh előtt is halaványodnak Zola és naturalizmusa. 1891. és 1893. -közt megjelent művei, «<i>A puszta könyve</i>», «<i>Gányó -Julcsa</i>», «<i>Delelőben</i>», némi eredeti ízt vesznek fel, a -melyből a Justh írói egyénisége fog kinőni, ha a jó isten -megengedi. Mert hát míg ő tolla pengéjével a halhatatlanság -barázdáit szántja s életet ad a gondolatainak, addig a halál a -villogó kaszapengéjével ott áll mögötte és nem lehet többé őt -lekérlelni.</p> -<p>Zolát e műveiben már csak annyiban követi, hogy mélyebben markol -bele a paraszt társadalomba, mint honfitársai, nem elégszik meg a -külsőségek, néprajzi tarkaságok és furcsaságok rajzaival, behasít -bonczoló késével társadalmukba, fölfogásaikba, erkölcseikbe. Ebben -az időben más irányban is foglalkozik parasztjaival. <span class= -"pagenum"><a name="Page_VIII" id="Page_VIII">VIII.</a></span> -Birtokán parasztszinházat állít, melyben a néppel magyar -szinműveket, Shakespeare-Molière darabokat játszat, ő maga tanítván -be nekik a szerepeket.</p> -<p>Azt lehetne hinni, hogy a nyugati kulturáért rajongott. Dehogy. -A magyar parasztért rajongott. Rendkívüli nemes, érdekes őslénynek -tartotta, a kivel érdemes bíbelődni.</p> -<p>A kis tollacska pengéje lázasan dolgozott – talán az a másik -penge a háta mögött kergette. Egy cziklust akart irni (és itt -megint Zola járt eszében), melyben a <i>Kiválás genezisét</i> -előtáró filozófiát akarta publikálni. Nagy, monumentális munkát -tervezett, tizenkét vagy tizennégy kötetet. Mikor a «<i>Fuimus</i>» -utolsó lapjait lázasan írta, szerette elbeszélni az édes őszi -napfényben melegedve látogatóinak, hogy mi minden lesz a még -hátralévő tizenegy kötetben. Mind a tizenegy könyv tartalma benne -volt a fejében. Csak még a kis pengének kell leírni.</p> -<p>Csakhogy ahhoz a tizenegy kötethez már akkor nem volt tizenegy -napja se. Következett a másik penge.</p> -<p class="right"><i>Mikszáth Kálmán.</i></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h1>A PÉNZ LEGENDÁJA</h1> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_2" id= -"Page_2">-2-</a></span></p> -<p class="center"><i>Első kiadása megjelent 1893-ban.</i></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>CZOBEL ISTVÁN BARÁTOMNAK.</h2> -</div> -<p>Te, ki más utakon ugyanazon czél felé haladsz mint én, engedd -meg, hogy tervezett regényciklusom első kötetét néked ajánljam -fel.</p> -<p>Nagy megnyugtatásomra szolgál az, hogy eddigi munkáimmal -egyetértettél, s aláirtad az azokon keresztül vonuló -tendentiát.</p> -<p>Tudom, hogy ezentúl is mellettem lész, s tudományoddal, -infinitiv szellemeddel támogatni fogsz müveimben. Mi, mindketten a -jövő Magyarországnak az anyaföldben gyökerező filozófiai -világnézletét, szellemét keressük.</p> -<p>Te biologiai alapon állva, hatalmas kulturtörténeti művedben, (a -melyet eddig csak nehány bizalmas embered ismer, a melyről azonban -tudom, pár év mulva Európa fog beszélni) csak úgy a magyar jövendő -kulturát szolgálod, mint én, ki erre regény formájában akarnék -rávilágítani. <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span></p> -<p>Egyet akarunk, édes társam, s ez megnyugtat, erre büszke vagyok. -A mai társadalmi testet bonczoljuk, te is, én is, s mindketten azt -nézzük, mi a kóros benne, s mi a használható, az a mi újat, jobbat -fog teremthetni.</p> -<p>Tanácsodra nevezem el ezt a cyklust is a «<i>Kiválás -genezisének</i>». Tudom, ezzel, mint egy kedves regényíró kollegám -igen helyesen megjegyezte, – «riasztgatni» fogom a magyar -közönséget, a melynek jórésze az aktualist, az érdekfeszítőt, a -mulatságost keresi.</p> -<p>Jól van, legyen igy. Kevesen fogják olvasni e könyveket, de ki -elolvassa, az lesz, a kinek irtuk. Mert ha, daczára e kissé kemény, -s tán nem is nagyon irodalmi czímnek (hisz a biologia felé huz!), -megteszi, ezzel bebizonyította, hogy érdeklődik tendentiáink iránt. -És egy ilyen olvasó kedvesebb nékem száz olyannál, ki mulatságát -keresve s várva, vette kezébe könyvem. Nem rejtem el, a mulattatás -nem volt czélom, nem is lesz soha. Mert az életben sem a -mulatságost keresem, de meg nem is látom mulatságosnak az -életet.</p> -<p>Igy hát nem akarván zsákban macskát árulni, a könyveket -tanulmányoknak nevezem el.</p> -<p>Mint mondtam – életczélomúl a magyar szellemi világnézlet -keresését tüztem ki. Meglehet, hogy tévútra lépek, meglehet, hogy -nem fogom megtalálni soha, de hát, tán egy érdemem lesz, hogy erre -a kevéssé megvilágitott térre forditom a figyelmet. <span class= -"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span></p> -<p>A néptől már igen sokat tanultam, sokat s újat. Ugy érzem, az ő -nyugodt – mint mondani szoktad – turáni nyugalma biztos, erős -alapunk nékünk. «Józansággal párosult idealizmusuk, népünk -rendithetetlen szellemi egyensulyában s erejében nyilvánul», igy -beszélsz róluk, azt a könyvemet taglalva, a melyet a népről irtam. -E világnézletet, a melyet a puszta könyvében meg akartam -állapitani, te felismerted, csak ugy mint nehány franczia és angol -kritikusom, kiknek a magyar nép világnézlete a göröghöz hasonlónak -tünt fel.</p> -<p>És én éreztem ezt mindig, minden szavukból, minden tettükből. Te -voltál az első, ki e hitemben megerősítettél. Te bátorítottál abban -is, hogy a társadalom egyes osztályait áttanulmányozva a társadalmi -test legkülönbözőbb fejlődési stádiumban levő részein keresztül, e -világnézlet megállapítását tüzzem ki életczélomúl.</p> -<p>Meglehet, hogy téves útra léptem. Jól van. Ha én nem találom -meg, megtalálja más, nálam hivatottabb. Megnyugtat az, hogy -legalább azt tettem, a mit megtenni kötelességemnek éreztem.</p> -<p>E sorozat első száma ez a kis lélektanulmány, erre fog aztán a -pusztuló felsőmagyarországi olygarcha világ, majd Erdély, legvégül -a mai Pest elkövetkezni. Mind e munkákban azt keresve, hogy a lassu -pusztulás vagy fejlődés folyamatában lévő társadalmi részek -mennyiben járulnak majd azon világnézlet fejlődéséhez, a mely egy a -népével <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span> – s igy a legmagyarabb – csak a fejlődés -másodlagos fokán.</p> -<p>Fogadd el könyvem ajánlatát. Kétszeresen a tiéd: mert te is ez -úton indultál az igazság keresésére, s mert az én utamra -rávilágítottál…</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_7" id= -"Page_7">-7-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A PÉNZ LEGENDÁJA.</h2> -</div> -<p class="center">(Belényesy Mária grófnő naplója).</p> -<p class="right">Budapest, május 3-án.</p> -<p>Ma reggel jött el először hozzánk. Mama azt állítja, ő az -egyetlen, kihez mehetek. Én istenem, hiszen meglehet, de hát akkor -miért mondja meg. Így még lehetőségét is elveszi annak, hogy -belészeressek valaha. Mama pompásan tud számolni. Azt mondja, néked -35 ezer forint jövedelmed lesz, ha meghalunk (miért beszél -haláláról akkor, midőn épp az én szerelmemről lenne szó, nem -tudom). Egy pesti palota, a mely azonban a senioratus jövedelméből -épült, így tehát nagy a ház, kicsi a vagyon, s így mindenkép -gazdagon kell férjhez menned. Nos megteszem. De hát elég ez? Tegnap -este az estély után végig mentem a salonokon. Megnéztem szegről -végre. A tánczterem tele aranyozással tetszik. A parquettáján úgy -siklik az ember, mint madár a légben. A nagy salon ajtajából sok -mindent lát meg az ember. Ezek alatt a nagy bársony függönyök alatt -mama folyton engem figyel. Áldom érte. Anyai gondoskodása sok -unalmas órámba került. Tegnap reggel is nagy predikácziót tartott: -Légy mindenkivel nyájas – mondta. – De? – tettem hozzá nevetve. – -No igen, légy tartózkodó a schmudlival (jő a schmudli magyarázata, -Istenem hányadszor; kik nincsenek egészen benn, kiket csak úgy a -nagy <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span> estélyekre hivunk, a noblesse de robe, -azok, kiknek nincs censusok s mégis a feleségeikkel meg (sőt!) -lányaikkal jönnek báljainkba, stb. stb.). Aztán kikkel még nem? – -folytattam ártatlan arczczal beugratva a mamát. A tánczosokkal, -kiket csak ágyutölteléknek hivunk meg. Ezekkel legfeljebb tour -tánczot szabad járnod. Tudom. Csend. Mama folytatja, meg a kisebb -partiekkal, ámbár ezekkel igen nyájas lehetsz akkor, ha az -<i>illető</i> feltünik a láthatáron. Ezzel izgatod. Nos, az illető -feltünt.</p> -<div class="figcenter" style="width: 371px;"><a href= -"images/i002hq.jpg"><img src="images/i002.jpg" alt= -"Belényesy Mária grófnő." title="Belényesy Mária grófnő." /></a> -<p class="caption">Belényesy Mária grófnő.</p> -</div> -<p>Íme az illető: Bálványosy Sándor gróf cs. kir. kamarás (hozzá -teszem, mintha – mama mondaná – a gentryhez tartozna, ezek mindig -accolirozzák), hat láb magas (az anyja angol volt – Lady Sarah -Spencer), olaj-barna arczbőr (Indiába járt, ott sült le végleg – -ezt különben nem szeretem), szürke szemek, sötét haj, deresedő -szakál (hegybe vágva) s hosszu, kissé túlhosszu bajusz. Egy méter -széles vállak, hatalmas mellkas, hosszu, nagy lábak (de keskenyek) -s kezek. Hangja mély, tudom, mert most mindenki énekel. (Hangját -szeretem még legjobban.) Foglalkozása: a Bálványosy család ifjabb -ágának, a grófinak feje. Kora 40 év (kissé vén, no de mindegy). Tud -hajtani, kitünő vadász (hat tigrist lőtt Indiában), volt azt hiszem -mindenütt. Fog utaztatni, – mondja mamám – mert anyja angol volt, s -unja magát. De tán ez nem is igaz, ezt mama csak azért tette hozzá, -hogy érdeklődjem iránta. Nos én érdeklődöm. Investigátiómmal -kideritettem, hogy 250 ezer forint évi jövedelme van tisztán. Ezzel -– az én 35 ezremet hozzácsatolva – megélhetünk. <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> Mint a mama -nevetve hozzá tette, telik lámpaolajra. Ha férjhez mész, majd -minden este minden salonban fog égni a lámpa. Hát ha telik olajra, -hozzá megyek. Basta!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Budapest, május 4-én</p> -<p>Tegnap a casinóban mulattunk. A czigány húzta, csak 12-en -voltunk. Very select. Papa adta az ebédet, elég jó volt. Bár, tudja -az Isten, de a mi tót szakácsunk jobban főz, mint az a hires -franczia. A kis barna salonban ettünk. A Bálványosy-család volt még -meghiva, Sándor nénje, az öreg herczegné, ki olyanokat mond, hogy -az ebédeknél minden fiatal lányt hatodik helyre ültetnek tőle, hogy -ne hallják, mit beszél. Azt mondják, Mária Teréziára hasonlít. Vele -volt két kiállhatatlan fia. Igazi majmok. Milyen szerencsém van, -hogy papáék nem akarnak hozzájuk kényszeríteni. No már az egyikhez, -t. i. ahhoz, a ki herczeg s a család feje. Szerencsémre csak -unmittelbar leányt vehet el, ez benne van a majorátusi levélben. S -az ilyen szegény magyar comtesse nem elég neki. Bécsből kell -házasodnia. Egyáltalán hiba van a családfánkon, mama sokszor -elpityergi. A papa egyik anyai őse fakereskedő volt, s aztán -báróságot kapott s egy megyét. De ezt a foltot már eltöröltük s -jogtalanul bár, de ő is udvarképes és k. u. k. kämmerer. De – igaz -a, az estéről? Volt még ott egy álmos kinézésü, hosszu haju fiatal -ember, Vezekényi Elek. A Vezekényinek mondom, hosszu haja van, -sápadt fakó szinű képe, nagy kék szemei. Most ez a divat külföldön, -mondta az öreg <span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span> herczegné. S hosszu előadást tartott -arról, hogy a mai asszonyoknak miért nem kell corset s a fiatal -uraink miért sápadtak s miért szavalják Baudelaire-t. Igaz, ezt az -utóbbi poétát susogva ejtette ki – nem nékem való olvasmány, azt -mondta. Megvettem, de még nem volt időm elolvasni.</p> -<p>«Les fleurs du mal.» Majd Vezekényitől megkérdem, minő. Itt még -a Gyallay Lőrincz, ez olyan tiszteletbeli czigány. Hosszu nógatásra -kivette a hegedűt a primás kezéből s primázni kezdett. Szépen -játszik. No de elmondom, még kik voltak itt. A Bajmóczyné férjével. -Igen boldogtalan asszony, a mamája rontotta el, azt mondják, s most -már sehogyse tud boldogulni. Most olyan æsthetical módon mulatja -magát. Nem tudom, miből áll ez a mulatság. Még egy asszony, egy -özvegy miniszterné, nem egészen copurlhic. De a mama ma reggel -hivta meg hamarjában, mást nem mert volna, kisegítőnek. Mert -Bálványosy Liza… a gyönyörü Liza! lemondott. Nékem a családot -kellett megnyernem. Ez volt esti teendőm. De hát jövendőbelim -mellettem ült, avval mulattam.</p> -<p>Tegez… Tegez, nem hiszem, hogy rokonok lennénk. De úgy illik -(ezt a papa mondta multkor neki), hogy egy Belényesy s egy -Bálványosy rokonok legyenek. Kimutatták, hogy mindketten -Stibor-ivadékok vagyunk. A Stibor ivadéka igen furcsa lélek. A -sauce tartar-t átnyujtva (addig hallgatott), megszólal: Mini -(Mininek nevez, mintha erre feljogosítottam volna; Mária is -megtenné, de 250,000 forintja van évente, gondoltam, s zsebre -raktam a Minit), szereti a czigányt? <span class="pagenum"><a name= -"Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> Ekkor vettem csak észre, -hogy a hangja majd csaknem olyan mély, mint a bőgő hangja. Én -kinyitottam a legyezőmet s mintha igen melegem lenne, -egyszer-kétszer meglegyeztem magamat, majd becsukva kissé -szemeimet: igen, elmerengtem. S tréfán kivül tetszett a muzsika, új -nóta volt a Czóbel Minkától. – Látod Mini, ha az ember -messze-messze országokba jár, akkor sokszor elgondol arra a -perczre, midőn először fogja a nótáját hallani! Az nem volt új, se -nem valami igen érdekes s én mégis behunytam a szemeimet s -abbahagytam a tok á la tartar felszelését s úgy hallgattam. -Egyszerre csak észreveszem a mamát, ide néz s érzem a szeme tüzének -változó fényéből, hogy bátorít. Nagyon elszégyeltem magamat. Ejha, -csak tán nem. Józan fejjel fogunk csak azért is leülni a Bálványosy -ifjabb ág dominiumaiba. – Hogy értem-e? s most már komédiáztam. -Rövid idő multán elfogyasztottam a tok á la tartar szeletet.</p> -<p>– Midőn fenn tanyáztam a Himalájában, sokszor elgondolkoztam -azon, leszek-e én még boldog valaha.</p> -<p>– Kin áll, ha nem rajtad, – mondtam nevetve, de – hozzá kell -tennem – ártatlan arczczal.</p> -<p>– De hát a boldogsághoz kettő kell.</p> -<p>– Hiszem… Sándor, de furcsa vagy, hogy azt <i>te</i> mondod. – -Az öreg Bálványosyné minket vizsgált, láttam s ez boszantott, nem -akartam, hogy úgy nézzek ki, mintha…</p> -<p>Sándort nevetésem, úgy látszik, lehangolta. Félreértette -intentióimat. Titokban végig néztem rajta, <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> csak olyan -igen sötétbarna ne lenne. Kicsit vadóczszerű, ki hinné, hogy anyja -angolnő volt. Másik szomszédomhoz, Elekhez fordultam.</p> -<p>– És hát igen messze járt?</p> -<p>– Messze? mindenütt ugyanaz! – volt a gyors, kissé meglepő -válasz; ez a fiu bágyadt és kedvetlennek látszott.</p> -<p>– Nem hiszem, lássa, <i>már</i> a hajviselete is más, mint -nálunk. – Megjegyzésemet elég ostobának tartottam, de nem akartam -semmikép sem belemélyedni a társalgásba.</p> -<p>– Az más, hosszu a hajam, mert utálok fodrászhoz járni.</p> -<p>– Akár csak én – szólott bele Sándor a maga mély hangján – és -Elek, hogyan áll Párisban a világ?</p> -<p>– A moulin rouge kereke forog, az anarchisták szabadon sétálnak -s a Bougival Grenouilliérejének évadja is elkezdődik nemsokára.</p> -<p>A két ember összenevetett.</p> -<p>A Sándor nevetését jobb szerettem, melegebb, férfiasabb. Eleké -metszett, de azért hozzá fordultam, szája ize szerint akartam -beszélni, hisz rokona s legjobb barátja Sándornak.</p> -<p>– Olvas sokat?</p> -<p>– Miért olvasnék, oly ritka a jó könyv. Nézek, látok s ez -elég.</p> -<p>– Ugyan ne affektálj – rikácsolt Niki az asztal túloldaláról, – -a multkor is, hogy táskádat kipakoltad, 10 kötet könyv volt benne, -meg egy hálóvánkos. Azzal érkezett meg Londonból. <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span></p> -<p>– Volt más táskám is, Niki! – nevetett Elek.</p> -<p>– Reménylem – tettem hozzá okos arczczal. – És mondja, mik -voltak azok a könyvek?</p> -<p>– Én tudom, – mondta Sándor, – az Elekismus kátéi, egy -Baudelaire (már megint Baudelaire!), egy Huysmans, pár Zola (pfui, -mondtam s még jobban figyeltem rá, mit mond), Berge, Rollinat -(megjegyeztem mind, ha a komornával kimegyek, titokban egyenként -megveszem).</p> -<p>– Ugyan hagyd el, én már jó ideje, hogy semmit sem olvasok.</p> -<p>– Akár mint Loti – tette hozzá Sándor.</p> -<p>– Az ám.</p> -<p>– Mondja maga, úgylátszik, rá ért az olvasásra is messzi -útjain.</p> -<p>– Nem igen. De egy-két könyvet csak elolvastam.</p> -<p>– Ugyan hagyjátok a sok könyvet – s Bálványosy herczegné egy -bécsi dalt rendelt a czigánynál. Elhallgattunk. Sándor mintha hozzá -ért volna kezemhez… Pedig igen széjjel ültünk. Nem mertem rá nézni, -pedig úgy szerettem volna. Hogy lehet az, ha valaki az emberbe -szerelmes? Milyen arczot vághat. Vigyázva, óvatosan, mintha az -asztal túlvégén keresnék valamit, feltekintettem; tekintetünk -találkozott. Egyik szemével mintha végig simított volna – lágyan. -Furcsa, hát ez az? Olyan különös volt, mikor aztán egy óra multán a -karjai között találtam magamat a keringő hangjánál. Úgy éreztem, -erős karjai vannak, meleg lehellete is közel járt az arczomhoz. -Furcsa! eddig még táncz közben nem vettem észre, hogy ez így -szokott lenni. <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span></p> -<p>Később igen meleg lett, kinyitották az ablakot, a hatvani-utcza -járókelői megálltak bebámulni. Úgy éreztem, hogy büszke vagyok, -hogy az ő (ő-nek neveztem, diadal – még belészeretek!) karján járom -a csárdást.</p> -<p>Reggel 6-kor párbeszéd a kocsiban.</p> -<p><i>Mamám</i> (nagyokat ásít, de azért kinyögi): Nos, hogy -vagytok?</p> -<p><i>Én</i> (kissé ártatlanul): Kivel?</p> -<p><i>Mamám</i> (idegességében felocsudva): Ugyan ne affektálj. Hát -Sándorral.</p> -<p><i>Én:</i> Jól tánczol, erős karjai vannak (no ez igaz is), -szépen tud nézni.</p> -<p><i>Mamám:</i> Ugyan őrült leány, hát nem látod, hogy azért néz -szépen, mert beléd szeretett.</p> -<p><i>Én</i> (de ezt már csak gondolom): Hát a ki szerelmes, az -mind ilyen szépen néz? Kár!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">1890 május 6-án.</p> -<p>Az első versenyre! A Sándor meghítt engemet, a mamát, Bálványosy -herczegnét s Nikit, és Stapszit (a két fiut) a coachára. Persze én -ültem fenn a bakon. De leirom toilettemet. Igen szép voltam. -Halvány arczomhoz, sötétkék szemeimhez, ébenfekete simára fésült -hajamhoz, igen jól állt elefántcsont selyem, sima toilettem -szürkéskék széles szalagokkal. Fejemen óriási szürkéskék kalap, -rajta halvány csipkefátyol lebegett, a mely egészen -beborította.</p> -<p>A mint felültem a bakra, úgy éreztem, hogy végre <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> is csak -uralkodni születtem, s bolond volnék, ha elmulasztanám a jó -alkalmat és hozzá nem mennék ehhez a 250,000 forint évi -jövedelemhez, a melynek Bálványosy Sándor a neve. Végre is es ist -gar nicht ohne egy nagy, hatalmas angol négyes kocsisa mellett ülni -fenn egy 20,000 franc értékü coach bakján, végig robogni -trombitaszó mellett az Andrássy-úton s érezni, hogy most mind e -bámészkodó ezer és ezer ember az én kicsinységemmel foglalkozik. -Mamának mindig igaza van. Sándor kitett magáért. Igazán bámulatos -kocsis, nem lennék apám leánya (pedig erről bizonyos vagyok, mama -csunya volt s csak pénzeért vette el a papa), ha büszke nem lettem -volna reá. Elragadó merészséggel hajtott ki a verseny végén, a -kocsik tömkelegéből s oly nyugodtan és minden henczegés nélkül, -hogy meglepett. Ebben angol, s eddig ezzel a tulajdonával imponál -nekem legjobban. Mi – mind egész családunk, istenem hányan a -«mienk» közül, csak szédelgünk. Ruhám igen szép volt, a mama azt -anzágolta Worthtól való; szó sem igaz, a kis szabó fabrikálta az én -rajzaim után (ezért fizetett mama 5 frtot annak a boglyas -festő-művésznek, hogy tehetségeimet erre használjam fel!) a -korona-utczában lakik, hátul az udvaron. A nagy ezüst tálakat, a -melyekről papa legendákat mesél, a Link csinálta, újak. A Belényesi -ős galleriát Bécsben festettük egy zugfestővel. Nem azért mintha -nem lenne – van tán 36 – (az igaz, hogy köztük – a fakereskedő is), -de hát ezt szemmel láthatólag produkálni is kellett. (A mama mindig -bécsi rokonairól beszél, kik nem akarták a papát tegezni -<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> s rokonnak elismerni.) Ez mind schwindli. -És Sándorban ebből semmi sincs, úgy él, mint a hogy hajt, -becsületesen. Ezért szerettem volna megszorítani a kezét. De hát ez -avance lett volna, már pedig… no, de hiszen a mama a papát is -megfogta a maga idején, én meg a tanítványa volnék.</p> -<p>A hogy a házunk elé ért a coach, a Sándor felállott, egy -félkarjára vett, úgy emelt le. Furcsa, e perczben szinte kicsinynek -éreztem magamat – én, Mab királynő!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 9-én.</p> -<p>Igen, megkért. A dolog így történt. Lini tantenál voltunk teán. -Ő (hát legyen ő, Sándor) csak későn jött. Ez izgatott, nem mintha -tetszett volna nekem, hiszen jól nevelt leány vagyok s tudom, mi a -kötelességem. Kötelességtudóan vártam annak jövetelét, kit nekem a -sors – és édes szülőim szántak.</p> -<p>A Bálványosy Niki mulattatott. Nem, már sokat tudok, nem is -vagyok valami prűd kisasszony (ma az ember nem prűd), de azért -mégis azt találtam, hogy a Niki ostoba és szemtelen is, és… no de -nem tehettem semmit. Hisz ő a Bálványosy herczeg, jövendőbeli -családom feje – ki csak unmittelbar kisasszonyt vehet el. Hátrább -az agarakkal, meg kell huznod magad, a 17-ik században volt egy -ősapád, – gondoltam – ki nem «született» s még orrod alá kenhetné. -(Bécsben mindenki emlegeti, én ott lehetetlen lennék – legalább -mint komolyan számbavehető leány.) Igy hát mosolyogtam a Niki -ostobaságán. <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span></p> -<p>Istenem és milyen szépen! Szemben velem volt egy tükör, azzal -mulattam magamat, hogy milyen szépen tudok én mosolyogni, még -taktusra is. Elpazarolni ezt a mosolyt ennek a tökfilkónak. No de -legalább szép voltam e perczben. A várakozás kissé pirosabbra -«hangolta» arczomat, ez jól áll. Belépett. Egyenesen oda jött -hozzám, s aztán oda szólt Nikihez:</p> -<p>– Menj egy perczre át a szürke szalonba, Minivel fontos -beszélgetésem lesz.</p> -<p>Én tudtam, mire czéloz. Kinyitottam legyezőmet (ezzel mi mindig -a várakozást, csudálkozást jelezzük), s ártatlan arczczal, kissé -mosolyogva (mert mondom, mosolyom jól áll), bámulva néztem reá. -Niki még egy vicczet szalasztott ki száján – s egyedül hagyott -jövendőbeli urammal.</p> -<p>– Mini, mondta mély hangján – maga tudja («magázott» jó jel), -miért jöttem Pestre?</p> -<p>Én a legyezőmet becsuktam s elpirultam. Láttam ezt is a szemben -levő tükörben.</p> -<p>– Sejtem, – mondtam susogva szintelen hangon.</p> -<p>– Lássa – mondta a férfi, mert éreztem, e perczben áll előttem -az első férfi – első percztől fogva szerettem s nem tudok, nem -akarok várni. Mondja – s kezemet nyugodtan kezébe vette s rám -nézett, – rám bizza jövendő életét?</p> -<p>Megint oly csudálatos szépen nézett reám. Hát minden szerelmes -így nézne?</p> -<p>– Sándor – mondtam – hisz alig ismerem. – Mini – ez ügyes volt, -sikerült e perczben igazat mondani s azért bátorítani – erőt adni -néki, mama <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span> meg lesz elégedve velem, gondoltam, de – -kezemet kezében hagytam.</p> -<p>– Lássa, én egyszerű ember vagyok, de kezem s szivem a magáé -lesz. Legyen feleségem.</p> -<p>Én igazán mélyen elpirultam, de hogyne, ha egy férfi olyan igen -közel ül az emberhez. Viszonoztam kézszorítását.</p> -<p>Így jegyeztem el magamat vele, igen, Sándorral.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 13-án.</p> -<p>Piknik a budai hegyekben. Mi mint jegyesek. Igen szép -látványosság volt. Lánytársaim (Pesten a kisasszonyok nem mennek -férjhez) sárgák lettek az irigységtől, a mint a 250,000 forint évi -jövedelem karján végig lépegettem a «Szép juhászné» termében.</p> -<p>Az épület előtt a gyepen sok bolondságot követtünk el. Az urak -zsákban versenyeztek, aztán labdáztunk. Végre mi leányok futottunk -versenyt. Én lettem az első, mert szerencsém (majd csak hogy nem -«boldogságot» irtam, nem, ez még nem az) szárnyakat növesztett -nékem. Azt hittem repülök. Sándor aggodalmas arczczal látott a -hegynek futni. Beczézgetett, dajkált versenyem után. Én az ezüst -tárczát (ez volt a díj, Stefanie adta, hogy beszéljenek róla) néki -ajándékoztam. Ő kezemet megcsókolta – ez volt az első kézcsók, a -melyet életemben kaptam. Nem égetett. Azt hittem, más lesz. Erre -elmentünk járni, elszöktünk tőlük.</p> -<p>Ez pedig, igen könnyelmü dolog volt, mondta <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> mama, -hátha az egész házasság valamikép nem jő létre, ez a magányos séta -nagyon kompromittálna. Mamának igaza volt, de – nékem is.</p> -<p>Mentünk, mentünk. Egyszerre egy tisztásra érve, Sándor -megragadja fejemet s oda szorítja a melléhez. Istenem, de furcsa -volt, éreztem a mellényén keresztül a szive dobogását, hevesen -dobogott – úgy mint a lázas emberé. Hát értem! Milyen különös ez a -szív, ez engem szeret, ennek én vagyok a világ közepe, ez a nagy -ember értem bele ugrana a tűzbe, mindez itt körültünk mit sem érne -nélkülem néki.</p> -<p>– Én vagyok hát néked minden? szerettem volna kérdeni tőle, de -nem tudtam semmit sem mondani. Úgy éreztem, a virágok igen erősen -illatoznak e perczben s amazoknak a lármájuk igen hiába való. A -leányok közül csak én diadalmaskodtam. – Sándor – suttogtam, és ő -azt hitte, szerelem beszélt. Oh nagy férfi, hát egy ilyen kis -parányi asszonyka túl jár az eszeden. De túl járt-e? Ő vele -tisztában vagyok, de magammal? ez a bökkenő. Mintha bizony az én -szivem lépést doboghatna azzal a másik nagy szívvel. Mini! vigyázz -magadra. Csak nem lész a vőlegényedbe szerelmes. Mama szava a -szivembe zeng, s e perczben nevetni szeretnék magam felett, hogy az -a szép tájkép, meg az a nagy férfi…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 16-án.</p> -<p>Ma összegyült a két család, illetőleg Sándor, (hisz szegény feje -magányos tulajdonosa, no de az <span class="pagenum"><a name= -"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> összeget nem említem fel, -mert már sok is lesz!) és a papáék.</p> -<p>A kis dohányzóba mentünk, itt a papának összes trofeái, itt -legerősebbnek érzi magát a mamával szemben. Itt a «Bájos» -bronzszobra, itt néhány más diadalának emléke. Itt az az álló ezüst -óra, a melyet egy a Pauline herczegnénél tartott privát matchon -nyert, erre legbüszkébb, mert ezt a herczegné sajátkezüleg adta át -neki. Hát ide gyültünk össze. Papa beleült egy nagy karos székbe a -kandalló baloldalán, Sándort a főhelyre hagyta ülni. Mama a -kandallóval szemben levő kis kanapén. Én, egy kis puffon, mint -szerény leányhoz illik, kit épp csak hogy bebocsájtanak e fontos -gyülésre, s kinek itt sem szava, sem joga. Papa szólalt meg -legelőbb. Előre bocsájtom, hogy papának lehetetlen hangja van. -Magasan fenn jár, aztán az orrán keresztül beszél, s elnyujtja a -szavakat. Ez a maga idején igen divatos volt. Mi puristák kezdünk -lenni s elég tisztán beszélünk.</p> -<p>Nos, eleinte a papa vitte a szót. Elmondta, hogy az ő vagyonának -nagy része seniorátus, hogy vagyonának zöme át megy a család egy -más ágára, ha meghal. Hogy annak a 35 ezer forintnak, mit én kapok, -kapitálisa a pusztahegyi jószág lenn Csongrádban, s ez a mama -hozománya volt. Hogy ezt a birtokot, a hogy férjhez megyek, -megkapom, mert ők ketten – mama meg ő – elélnek annak a rongyos -senioratusnak járulékából is (123 ezer forint évi jövedelem) s hogy -a palota, a melyet félre rakott filléreikből építettek, az enyém -lesz, ha meg…</p> -<p>De ezt már a Sándor nem hagyta, hogy elmondják. <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> Elmondta, -hogy nem pénzemért, nem palotáért, se ezért, se azért nem vesz el, -de mert szép vagyok és jó (jó, – ez nem rossz!), s jövedelemre neki -nincs szüksége, ezt tisztára elkölthetem s ez a leányunk hozománya -lesz. (Hm, leányunk, az ám, még én belőlem is lehet leányos mama, -igaz-e Mini?) Az ő vagyona majorátus, jövedelme – nem, nem irom le. -Úgy is tudom – s már meguntam ennek az összegnek még a chiffre-jét -is. Van azonkivül egy szabad jószága (erről papáék nem is tudtak) s -ezzel rendelkezhet. Köhécselés a kandalló balján, mama orrát fujja. -A birtok ugyancsak az alföldön van Békésben, (hogy lehet, fejezte -ki papa arcza, hogy én erről nem tudok semmit) és a ti pusztahegyi -birtokotokat érinti. A multkor vettem, akkor, mikor tudtam, hogy -lányotok kezével megtiszteltek. A jövedelem felét se birtam már -évek óta elkölteni, a birtok a «Salamoni uradalom». Papa -elhalványult, mama piros lett…</p> -<p>– Hogyan, hát megvetted, hisz egy millió százötvenezer forintért -ajálgatták.</p> -<p>– Megvettem egy hét előtt, azonban nem akartam, hogy tudjanak -róla addig, mig el nem jegyeztem Minit. A birtokot néki ajánlom -fel, mint nászajándékot, élete végéig használni fogja, még ha -özvegy is lenne, azzal a feltétellel, hogy halála után gyermekeink -egyenlően osztakoznak belőle. Ha gyermek nélkül halnánk el, a -birtok a Bálványosyak idősebb ágára száll…</p> -<p>Papa elhült, mamát az ájulás környékezte, csak én bennem volt -elég izlés, hogy ne mutassam, a mit <span class="pagenum"><a name= -"Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> érzek. Én közönyös arczczal -felvettem egy ezüst kést az asztalról s a «Revue des deux Mondes» -egy példányát kezdtem felvágni. Azonban titokban bámultam ezt az -embert. Hát ennyire belém bolondult. Ugyan miért. Szépségemért? Hát -ez elég. Mert végre is van elég itéletem arra, hogy belássam, -miszerint nem vagyok jobb a többinél, tán okosabb… nem, mégis -okosabb vagyok. S ez is erős fegyver, mamának igaza van…</p> -<p>Aztán, miután láttam, szüleim oly igen parvenu módon elhülnek, s -nem tudnak neki mit felelni, én keltem fel, s azt mondtam neki úgy -hiszem, a mit kellett: «Sándor köszönöm», kezet nyujtva neki, -«elfogadom a birtokot jövendő gyermekeink nevében. Meg fogom tudni -őrizni, mint a nevünk fényét, tisztaságát.» Ez frázis volt, de -éreztem, neki e perczben ezt kellett mondanom. A nagy férfi -megszorította megint a kezemet s a szemembe nézett.</p> -<p>És én nékem e perczben,… furcsa, mikor leirom ezeket a sorokat, -<i>még most is</i>, nem a birtok, sem az ára, hanem az az egyik -lágyan lecsukódó szeme van eszemben, meg az az erős kéz, a melynek -szorítása melegebb volt sokkal annál, a mit mondott.</p> -<p>Mini tu t’en amourache!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 18-án.</p> -<p>Elhatároz<i>tuk</i> (én, Sándor, papa és mama): hogy az esküvő -junius 9-én lesz. Siettünk, mert Sándor úgy akarja, és… és kivált -én. Vágytam már rég valami újra. A pestiek? Ismerem őket. A papát, -mamát <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span> ismerem mint a zsebemet, az az jobban, -mert hisz e perczben a Baudelaire egy kis bőrkötésü példányát -rejtegetem benne, a melyet még nem olvashattam el. Udvarlóim, az -egy Vezekényi Eleket kivéve, mind untatnak. Ez érdekel, – mint az a -kemény könyv a zsebemben, a melyet nem nyitottam még ki. De hát -Elek (valljuk be, hisz egyedül vagyunk) sohasem udvarolt nékem. -Miért? Az igaz. Hisz ez szemtelenség. Legyek csak asszony, majd -elforgatom a fejét. Addig úgyis hiábavaló mulatság lett volna, igen -kis birtoka lehet, még a főrendiházban sincs benn. Ha férjhez -megyek, akkor!… Milyen érdekes élet lesz!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Junius 7-én.</p> -<p>Ma, két nappal az esküvőnk előtt Sándor énekelt a Teréz néninél. -Milyen csudálatos hangja van. Különös, hogy éneke alatt nem -ismertem magamra. Mintha egy más ülne ott s hallgatná, nem én. Mi -lehet ennek az oka. Egész este hallgattam, nem volt kedvem -beszélni, még vele se. Pedig aztán odaült megint, hozzám közel, -éreztem a meleg lehelletét, de hogy mit beszélt, nem értettem. Csak -a hangját hallgattam. Ez így tartott egy félóráig. Aztán úgy -kezdtem érezni, hogy nevetséges leszek. Mintha egy pár ember -odafordult volna felénk s mosolyogni kezdett volna. Nem, nem. -Felkeltem, megszorítottam kezét (de ezt azok nem láthatták).</p> -<p>– Kissé fáradt vagyok, haza kell mennem, – mondtam s -kényszerítettem a mamát, hogy hagyja ott a bezigue játszmát s -vigyen haza! <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span></p> -<p>Most otthon vagyok s még hangja folyton a fülemben.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Junius 8-án.</p> -<p>Az esküvő előestéjén. Nem tudok elaludni, már lefeküdtem, de hát -itt ülök ismét a papir előtt, úgy érzem, addig nem tudok elaludni, -míg benyomásaimat le nem irtam. A brautsoiréen gyönyörű voltam. -Fehér nehéz selyem ruha volt rajtam, a hajam simára lefésülve, a -nyakamon a Bálványosy hetedhét országban hires tíz sor óriási -gyöngy. Mindegyik szeme akkora, mint egy mogyoró, mint egy-egy -solitair foglalva. Igen halavány voltam s fehér nyakam csak úgy, -mint sápadt arczom, elragadóan rajzolódott ki a fehér stükk falon. -Éreztem, olyan vagyok, mint egy kép. Sándor mellettem állott s ez a -nagy férfi remegett az izgatottságtól. Én soha ilyen erősnek nem -éreztem magamat. Határozottan uralkodni születtem, rájövök. Azaz -rájöttem rég. Már kis koromban dajkám felett uralkodtam, majd a -mamán, majd a nevelőnők hadán, végre a pesti társaságon… most már -szélesebb térre vágyunk. S mint a jó csataló a harcz mezején -leghasználhatóbb, így vagyok én az én kis benső óraművemmel is. Ma -bámulatos ügyesen viseltem magamat, meg voltam magammal elégedve. -Királynő voltam. De bámulatosan egyszerű királynő, kinek nincs -semmiféle posera szüksége, hogy az legyen. Minden szóra feleltem -valamit, azt, a mit épp felelnem kellett. Sándor hallgatott s némán -engem csudált. Hát persze, ő egész életében az Indiákat, Amerikát -járta, <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span> lovak és vadak között volt, hogy legyen -hát oly biztos fellépése, mint nekem, ki szinte egy udvari bálon -láttam meg a napvilágot. Ott volt az estélyen Elek is. Furcsán -gratulált.</p> -<p>Szemembe nézett. Nem szeretem halvány tekintetét, a mely azért -annyira metsz.</p> -<p>– Tehát meglesz? – kérdé s nevetett.</p> -<p>Sándor, ki félig álomban, valószinüleg nem értette meg, mit -mond, elragadtatva rebegett neki valamit. Én odanéztem egyenesen a -szeme fehérébe.</p> -<p>– Miért ne? – mondtam s azután hirtelen: – Gratulálj hát.</p> -<p>– Örülök, hogy oly közeli rokonom lettél – s megcsókolta (minden -bevett szokás ellenére) a kezemet. Furcsa, az ajka hideg volt s -mégis úgy éreztem, még a sima szarvasbőr keztyűn is keresztül -érzem, mintha csak beleharapott volna a kezembe.</p> -<p>Szerelmes belém a szegény.</p> -<p>Mama az estély után igen furcsa volt. Bejött szobámba s -elkezdett sirni.</p> -<p>– Mit sir mamám?</p> -<p>– Hisz holnap elhagysz örökre.</p> -<p>– De hiszen visszajövünk minden évben egynehány hónapra… -(kicsibe mult, hogy hozzá nem tettem, a palotába).</p> -<p>– Igen, de az máskép lesz, akkor például nem jöhetek be hozzád -így éjjel… egy pár órára…</p> -<p>– Miért nem? – kérdtem.</p> -<p>Anyám jóizüen mosolyogni kezdett s aztán (még könyes szemmel) -felnevetett.</p> -<p>– Te Mini! <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span></p> -<p>– Nos?</p> -<p>– Te most már – mondta feltekintve rám s kissé kiegyenesedve -(azelőtt egészen össze volt szegény guborodva) – most már bele is -szerethetsz Sándorba, sőt azt tanácslom neked, hogy szeress belé, -pour de bon! most már nem mehet szét a dolog.</p> -<p>Én bevallom, hogy elpirultam.</p> -<p>– Tán az is vagy már – s most a mama hevesen, melegen, -gyorsított szóval folytatta, – igazad van, derék, szép, okos ember. -Nem épen a legokosabb ember a világon, de hát a papa se volt az -(tudom, gondoltam) és igazán fejedelmileg tud – szeretni (a -salamoni uradalomra gondolt az én édes szülőm). Szeresd őt -lelkedből, légy hűséges felesége. Ámen.</p> -<p>Én a mama karjaiba vetettem magamat és soká sirtunk. Én az -idegességtől vagy mi, hogy a mama miért, azt ő tudja.</p> -<p>Én, mikor elment, lefeküdtem. De miért is keltem én csak fel, -miért ültem ide a papirlap elé? Szerelmes vagyok belé vagy mi? Azaz -kell, hogy legyek. Szeretem, igen szeretem. Hisz bolond lennék, -mikor ez által a boldogság kék virágját is megfoghatom.</p> -<p>Belé fogok szeretni.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Junius 9-én.</p> -<p>Esküvő után vagyunk. Becsuktam magam után az ajtót, leeresztve a -függöny. Fejemen még a myrtuskoszoru – 2 óra multán útban – vele, -vele egyedül. Így hát ez is megvolt. Szemben velem a tükör. -<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> Egészen olyan vagyok, mint voltam. Hát az -egész csak ebből állt?</p> -<div class="figcenter" style="width: 369px;"><a href= -"images/i003hq.jpg"><img src="images/i003.jpg" alt= -"A mama karjaiba vetettem magamat." title= -"A mama karjaiba vetettem magamat." /></a> -<p class="caption">A mama karjaiba vetettem magamat.</p> -</div> -<p>Pedig milyen rettenetes nagy dolgot csapott a két család. A -diszkocsi, mely vitt, 15 ezer frtba került, Bender tervei szerint -készült Párisban. Hét díszkocsi volt, 3 Bálványosy (egy Sándoré, -egy az öreg herczegnéé, egy a herczegéé – no Nikié), 3 Belényesy és -egy Gyallay. A muzeumtól az egyetemtérig minden utcza tele -emberrel.</p> -<p>Az egyetem kápolnájában volt a szertartás. Én a kocsiban úgy -viselkedtem, mint egy indiai bálvány, meg se mozdultam a hosszú -fehér fátyol alatt. Hisz az egész város összegyűlt engem csodálni. -A két kis Gyallay-fiu vitte az uszályomat, ügyetlen két kamasz, nem -csak az uszályt, de őket is húznom kellett befelé. Niki és Elek -vezetett az oltárhoz.</p> -<p>A násznagy, az öreg Vezekényi Stefi délczegen lépegetett -előttem. Jó kedvében volt, én nem tudom miért, de az esküvő reám -mindig úgy hatott eddig, mint egy temetés. Ma – valamivel -közönyösebben vettem a dolgot.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Letérdeltünk a piros imazsámoly előtt, <i>ő</i> (ma már csak így -nevezem) és <i>én</i>. Niki a bokrétámat tartja, Elek a Sándor -díszkardját. Igen, e perczben néztem meg először, még nem láttam -díszmagyarban. Ma igazán szép volt. Olajbarna bőréhez jól állt a -karmazsin piros díszruha s a nehéz egyszerű aranyláncz ékszer, a -melyet a Bálványosy nemzetség még Rákóczi Ferencztől örökölt. – A -nagy ember sírt. <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<p>Pfuj, sírt. Mind a két nagy szürke szeme tele volt könynyel. Mit -siratott. Őt magát, engem? Vagy örömkönyeket. Oh én az -örömkönyekben nem hiszek. Ez elrontotta egész hangulatomat. Az én -vőlegényem ne sírjon! Oly ingerült voltam, hogy a bibornok-érsek -kérdéseire határozottan éles hangon feleltem. Aztán észrevéve -magamat, lehajtottam fejemet s hálaimát rebegtem el. Mert hisz -vegyük akárhogy a dolgot, szerencsésnek vagyok mondható. Jóformán -csak magamtól függ, hogy boldog is legyek. Mert azt mondják, a -boldogsághoz szerelem is szükségeltetik. Mamának igaza van, – bele -fogok férjembe szeretni.</p> -<p>Esküvő után, midőn az orgona megszólalt… leírjam? Éreztem, két -könycsepp villant meg a szempilláimon. Miért? Sem akkor, sem most -nem tudok rá feleletet adni. A férjem karjára támaszkodtam és e -perczben (milyen furcsa) olyan gyengének éreztem magamat (én, a ki -végre is diadalmaskodtam) s oly jól esett, hogy a férjem karja oly -erős.</p> -<p>Az utczára vezető lépcsőkön egy perczre feltekintettem, -tengernyi néptömeg szemünk előtt – minden arczon bámulat.</p> -<p>A könycseppek határozottan jól álltak nékem. De – végezzünk, egy -félóra s a dejeuner – de igaz az. Milyen szép volt Sándortól, az -<i>én</i> jószágomra megyünk a mézeshetekre (de csunya szó, ki nem -állhattam soha a mézet) azt mondja azért, hogy a szomszédos -salamoni építkezésekre felügyelhessünk. Úgy látszik, Sándor nem -szereti a bálványosi várat. De hogy is szeretné, midőn csak egy -harmada az <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> övé – két harmadában az öreg douarière -herczegné lakik két ostoba fiával. Még képesek lennének nékem a -mézeshetek alatt is udvarolni!</p> -<p>De még valami. A mint az oltár elé mentünk volna, az egyik -vőfélyemnek, Eleknek reszketett a keze. Nem tudom miért. Lopva -ránéztem, halotthalvány volt, akár csak mint a jó menyasszonyok. -Szegény fiú!</p> -<p>A komorna kopog – holnap! Pá… mademoiselle Mini, pá…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Pusztahegy, junius 10-én.</p> -<p>Istenem, milyen unalmas volt ez a reggeli. A bibornok egy -félóráig beszélt, minden létező földi s égi javat összehordott s -mind feltálalta nékünk. Aztán a papa felelt, még pedig ha a papa -egy toastra felel – c’ est longue! Majd a Niki – egy vicczes -toastot eresztett meg, de olyat hogy nyoszoló lányaim mind belé -pirultak, olyan borsos volt. Aztán Elek – remegett a hangja s a -szemei villogtak. Határozottan nem tud a narancsvirágaimtól -nyugodni, azt bolygatta most is… Alig érezhető illat áradt ki a -narancsvirágokból a mint hozzá nyult, s ez az illat… a fejembe -szállt.</p> -<p>Egy pohár pezsgőt is kiittam.</p> -<p>Aztán elutaztunk. Sírás, (s igen tarka toilettek) az indóházban. -Mi ketten kiálltunk a vaggon ablakába s megmutatjuk magunkat. -Bókok, frázisok s ismét könyek. Egy fütty… s mi úton.</p> -<p>Külön szakaszunk van. Én, a hogy a vonat kirobogott az -állomásról, a salonba vonulok, a meghatottság <span class= -"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> ürügye -alatt. Gondolkozom: hogy lesz. Mit mond majd ő, s mit felelek én. -Vagy öt percz elteltével kopog. Beeresztem. Leül szembe velem s nem -szól, nem ís csókol meg (milyen banális lett volna, ha megteszi, -akár csak az enfin seul-ön), hanem megfogja két kezemet, kissé -előre hajol s szembe néz velem. Hát tudja így, hogy mindennek -ellene tudnék állani, csak a két szemének nem? Szemembe néz, és én, -ostoba gyermekleány, tudja isten, hogy történt, szégyellem leírni, -egyszerre elkezdek sírni, odavetem magamat a mellére, és sírok, -sírok. Mit, miért? Eh, ostobaság!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Este érünk a pusztahegyi állomásra. Én még sohasem voltam itt. -Előbb végig kocsiztunk a falun, a falu végén van a hosszú ház, a -hol a nyarat töltjük. Este nem láttam az egészből semmit. A házat -papáék úgy hagyták, mint a hogy azt még a nagypapa lakta. Empire -butorok (kedves, szép, merev lények, mily illedelemtudólag -tekintettek reánk!) nagy tágas szobák, becsületes szép, virágos -tapétákkal. A közepén óriási «palota» nagy családi képekkel, tele -selyem szövettel áthúzott butorokkal, innen kilátás… Sándor járt -itt a mult héten, tudta mit kell megmutatni. Megmutatta a -holdvilágot. Ezt már ismertem… Vacsora igen jó volt, a Sándor -franczia szakácsa főzte, ma tudtam meg, hogy mindenüvé elviszi -magával. Hej, mennyit dicsekedne ezzel más emberfia Pesten! Vacsora -után karonfogott, végig mentünk a házon. Vagy húsz szoba egy -sorban. Mind empire ízlésben butorozva, illedelemtudólag -<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> legvégén egy nagy piéce a hálószobánk. -Furcsa többesszám. Sándor a mint kiejtette, kezet csókolt nekem, -nini, az ő keze is remegett, mint az esküvőn az Eleké. Milyen -gyengék a férfiak!</p> -<p>Lemegyünk a ház előtti nagy terrassera, innen kilátás a Körösre. -A kastély terrassera építve, úgy hogy az ember lábai előtt ezer -tamariska körül a Kőrös habjai. Ez szép, meg szép a messze messze -elterülő füzesek s amott a Katinka-liget (mama után nevezték el). A -nagypapa ültette még, mert itt a városban nem volt csak kis kertre -hely.</p> -<p>Bejárjuk a ház tájékát, így egy egész az, amott egy csomó -hársfa, közbe egy pár lugas. «Elférünk itt ketten», mondja a -Sándor, s én hiszek neki.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Junius 18-án.</p> -<p>Nini, már egy hete nem írtam naplót. Hát boldog volnék, vagy mi? -Mert hisz azt mondják, a boldog embereknek nincs históriájuk. Mama -szavai sokszor eszembe voltak, szeresd meg őt, most már lehet. És -igyekszem is. Minden szavát, mit mond, latolgatom, s örülök, ha -mélyebb értelmére lelek. Azóta hogy férjem, mintha nyert és -vesztett volna. Nyert abban, hogy nem társas lény s így, kettesben -nyer. Jobban áll neki a vadászkalap mint a czilinder. S -lovagló-csizmában könnyebben mozog, mint lakczipőben a bálon. -Veszített azzal, s ez az, a mire nem tudnék feleletet adni. Azt -hiszem azzal, hogy belé akarok szeretni. S így most szigorúbban -kritizálom, mint azelőtt. Tán magasabb mértéket is alkalmazok -<span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> vele szemben. Ha elfelejtkeznék magamról… -akkor máskép lenne. Ma a Katinka-ligetben pár szép órát töltöttünk. -Ő hajtott s én mellette ültem. Ezt nagyon szeretem. Ilyenkor jól -esik annak a tudata, hogy végre is csak gyenge nő vagyok s van, a -ki megvédelmezzen. A liget igen szép, végig nyúlik a Körös partján. -Nagy nagy füzesek rá dőlnek a vizre, hatalmas óriási nyárfák, -tölgyfák csoportja, kissé beljebb nagy, messze elterülő tisztás, a -melyet a fehér színű nyírfák csinosan vesznek körül. Egy nagy -tölgyfánál a tisztás túloldalán leszálltunk a kocsiról, a kocsis -félre állott. S mi egyedül maradtunk. Milyen különös még is egy -asszony sorsa. Felnevelik 18–20 éven keresztül, úgy hogy egy -férfivel jóformán egyedül három szót nem válthat, fel úgy, hogy a -mi érdekes van az életben, azt mind suttyomba tudhatja meg csak, -aztán – kilökik egy férfivel a nagy világba. Boldogulj hát, ha -tudsz. Küzdj meg az élettel, a melyet nem ismersz. Mert hát én -magam is mit tudok? A társaságot szegről végre ismerem. Tudom -mindegyik csinját binját, tudok mindegyiknek nyelvén beszélni, -ismertem őket könyv nélkül. De hát… ez az élet? Épp a Sándor -beszélt erről. Azt mondja, még nem is éltem. Furcsa, pedig azt -hittem, okosabb vagyok, mint ő. Hátha mégse? Ő bizonynyal többet -próbált, látott, de hogyan, ez a kérdés!</p> -<p>Életéről beszélt. Közel símult hozzám. Ezt szerettem. Támogasson -hát nagy, erős ember, hogy belé tudjak szívből, igazán szeretni. -Megfogta a kezemet, (körül néztem, a kocsis nem láthatott, a kocsi -hatuljából két kerék látszott csak ki egy sűrű <span class= -"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> bodzabokor -mögül,) – s beszélt. Elmondta, hogy hamar egyedül maradt a világon. -Már kis gyermekkorában tudta, hogy végtelen gazdagság vár reá. S -félt – (nini, ez új felfogás, erről eddig még nem hallottam), félt, -hogy küzd meg azzal, hogy nábobnak született. Senkije se volt, -kiben bízzon. Érezte gyermekkorától, hogy senkije, ki önmagáért -szeresse. Néhány öreg cseléd… ez volt, a kire támaszkodhatott. -Aztán az egyetemi évek (csak udvara volt és nem barátai, tán az egy -Eleket kivéve). Hogy Bonnban már-már úgy akart élni, czinikusan, -mint azok, kik kiélvezik azt, hogy sok pénzök van s nem gondolnak -mellé semmit (hát ez a czinizmus!). Nem talált benne sem gyönyört, -sem megnyugvást. Haza jött, itt a világba járt… a mamák meg akarták -fogni. Fiatal volt, elhatározta, hogy nem fog megházasodni, utazni -ment, éveket töltött Indiában, Amerikában, Egyptomban. Most -egyenesen Aszuánból jött, ott egy angol tisztnél töltötte a -tavaszt, a ki mit sem tudott arról, hogy oly gazdag, s kivel így -össze is barátkozhatott. Haza jött… Engem szinházban látott meg -legelébb s a casinóban, végtelen boldogság töltötte el szívét, -midőn meghallotta, hogy gazdag vagyok s így tán nem szorulok a -pénzére. Ime, hát csak a pénz hozott össze minket. Én azért mentem -hozzá, mert neki sok van s így méltó az én 35 ezer forint évi -jövedelmemhez, ő azért vett el, mert ha annyim van, tán őszinte -szerelemmel megyek hozzá. Oh fülemülék, rigók fütyüljetek, hisz ez -a kikelet! Az igaz, hogy azt is mondta, hogy mama (oh édes mamám, -hát ügyesebb vagy, mint hittelek volna), <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> nem akarta -megfogni, s én oly tartózkodó voltam. Erre aztán felfortyantam. -«Tán csak nem hiszi, hogy én (itt előnevemet, czímemet, stb. stb. -hangsúlyozva az orra alá kentem), akárki után a föld hátán futni -fogok. Hát nem tudja stb. stb.» Tudta. Kezet csókolt nékem s én -megbocsájtottam néki. Nagy dolog, kellő pillanatban megbocsájtani -tudni!</p> -<p>Aztán a kocsit haza küldtük. S mi karonfogva, mint férj és -feleség végig mentünk a ligeten. Az erdei madaraknak, meg a két -erdei csősznek feltálalva boldogságunkat s büszkeségünket. Boldog? -Nem hiszem, az vagyok-e. De büszke, az bizonynyal. Férjem, hiába, a -legférfiasabb férfi nálunk, gazdag, Magyarország legelső -családjából. (Bizony vehetett volna el egy unmittelbar bécsi leányt -is, nem pedig egy ilyen ungarische Comtesse-t, mint Bécsben -mondják.) Sokat látott s a hangja olyan férfias, mint a karja. Il -n’y a rien à dire c’est un homme!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 3-án.</p> -<p>Mama jött hozzánk. Alig hogy kiszállt a kocsiból, sírni kezdett. -Szörnyű volt végig hallgatni. Azt mondta, hogy húsz éve mióta -férjnél van, hogyan él. Eddig, azt mondja, nem beszélhette el, mert -nem volt comtessen lectüre. Nem is nézett körül, csak jött be a -hálószobámba, leült a tükör elé és idegesen, éles hangon elmondta, -hogy milyen a papa. Hogy csak pénzéért vette el, hogy soha sem -szerette. Mikor menyasszony volt, az arczképét elküldte egy -szinésznőnek, «Und diese garstige Kredl muss ich <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> heiraten», -írta a kép hátára. Ezt későn hallotta meg egy barátnéjától. Ha -előbb tudta volna meg! De hát! S azóta egyforma évről-évre, olyan, -minden évben megcsalja, minden évben mással. Eleinte mondaine-ek -voltak, «ez a vén Bálványosyné, azt hiszed, papa nem lovagolt -keresztül az ő szivén is.» Ha ha! ilyen soká jóformán egygyel se -volt a «bájos»! Leontinének viszonya, mint a papával. Aztán Lucie, -aztán Klienigsteinné, hm Lolly!… a Lolly, a <i>te</i> nénéd. Az -öreg Klienigsteinnak annyi szarva van, mint a mennyi érdemrendje a -mellén, már pedig azt ambitionálja, hogy neki legyen legtöbb -Európában. Szarva mindenesetre neki van a legtöbb. És a Rézi, és -Niffor Felicie, és ez és amaz. Midőn öregebb lett, kopaszabb, s -nyivákolóbb a hangja, akkor jöttek a szinpadi szépek. Eleinte csak -a java, most már az aljára jutott… és így, így tart évek óta, -folyton s én nem birom már bevárni, hogy végre rám jőjjön a sor s -engem, <i>engem</i> szeressen. S mindez azért, mert az orrom -valamivel hosszabb volt, mint a görög istennőknek.</p> -<p>Szegény mama, a hogy így most szánalmasan ránéztem, igazán, -életemben először úgy tünt fel, hogy az orra még sem olyan igen -hosszú; és bizony a papa még hű is lehetett volna hozzá. -Mindenesetre a papa hangja kellemetlenebb a mama orránál!</p> -<p>– Szegény mamám, és hogy te erről nem szóltál.</p> -<p>– Nem lehetett, nem neked való volt az én életem. Aztán meg, – -és most kissé még jobban lekonyította az orrát, – szégyeltem volna -is magamat, most már ismered az életet, jobban megérted! -<span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span></p> -<p>Megsajnáltam. Szegény asszony, jobb sorsot érdemelt volna. Hát -ezért volt velem mindig olyan hideg. Mert szeretetében soha semmi -érzés nem volt, valami olyan nem létező valami volt. Megcsókolt, -kényeztetett, beczézett, csak – éreztem, nem szeretett soha. Hogy a -szobájába ment, önkénytelenül a férjemhez mentem. Kopogás nélkül -nyitottam be hozzá (először eddig!), épp az egyik majorból jött -meg, még nem is öltözködött át. Én magam sem tudom miért, de jól -esett.</p> -<p>– Lássa, – mondtam és szükségem volt ezt neki elmondani, – ne -csodálkozzék rajtam, hogy oly hideg vagyok. Tán, – susogtam, pedig -nem szégyeltem, a mit mondtam, – méltatlan magához. Itthon nem -tanítottak meg szeretni. Hideg és fényes volt az életem, könnyű, de -üres. Tanítson meg szeretni, úgy a hogy kell… kérem.</p> -<p>Sándor nem értette el, a mit mondok, átölelt és lehúzott -magához.</p> -<p>Oh! nem értett meg s így azt hiszem, elszalasztotta a -perczet.</p> -<p>Egy félóra mulva a villásreggelinél nagyon furcsa arczczal -ültünk mind a ketten a mama két oldalán. Én nagyon szégyeltem -magamat, sokat beszéltem s ostobaságokat. Sándor villogó szemekkel -nézett reám… haragudtam reá. Mama? Azt hitte, nagyon boldogok -vagyunk, s a házasélet örömeiről diszertált. Szegény mama, ebben a -perczben papa valahol egész másutt örülhetett a létnek!</p> -<p>Igaz, csak annyit, hogy tegnap este elbúcsúztam Sándortól s a -mamánál aludtam. <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span></p> -<p>– Beszélgetni akarok vele még az éjjel, – mondtam.</p> -<p>Sándor nem szólt, csak megcsókolta kezemet. Olyan nyugodtan, -bizalomteljesen nézett reám, hogy nagyon elszégyeltem magamat. Hát -ha neki volt ma délután igaza, nem nekem? Olyan rossz kedvem volt, -hogy egy szót se szóltam mamához, hanem befordultam a fal felé s -reggel azon gondolkoztam, hogy milyen ügyetlen is vagyok.</p> -<p>Reggel a Sándor nem látta meg, hogy a szemeim ki vannak sírva -(miért is sírtam?) milyen bakfis vagyok még, s úgy ölelt át, mint -mindig. Olyan külünös, egyenletes a szerelme, szeretném egyszer -fékvesztettnek, szevedélyesnek látni. Már azért is érdekelne, mert -ilyen férfit még nem láttam soha. Legalább közelemben nem!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 5-én.</p> -<p>Mama elutazott, örömtől sugárzó arczczal, hogy papához -visszatérhet, kit daczára mindennek, húsz éve, egy hétnél továbbra -nem hagyott el, s megelégelve boldogságunkat. Boldogságunkat! -Boldogságát talán. Én… szerelmes szeretnék lenni! Az az egész.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 16-án.</p> -<p>Hát holnap érkezik ide Vezekényi Elek. Sándor tegnap egész este -róla beszélt. Hogy milyen jó barátja, tán egyetlen barátja. Na -ezzel nincs sok mondva. Tán Niki lenne vagy Stapszi? Akkor soha sem -mentem volna hozzá. <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span></p> -<p>Sándor nagyon szereti Eleket. Ez az egész generáczió igen -összetart, pedig ugyancsak sokféle elemből állanak. Én már jórészét -csak látásból ismertem. Hárman közülök meghaltak, egynehánya -megházasodott. Jóformán már alig van közülök valaki Pesten. Ezek a -fiatal urak reactionáltak. Sokan ki nem állhattuk őket; azt -mondták, infesztálják a kaszinót, csak Bastien Lepageról, meg -Wagnerről tudnak beszélni. Sándort szép hangja kötötte hozzájuk. -Lett közülök minden, de mindben volt valami olyan fin de -siècle-ismus; s ezért majd mind többet gondolkozott, mint – -ugratott. Ezt mind a Sándor beszélte, ki az ő régi társairól csak -jól emlékezik. Elek volt köztük az expert. Felolvasott képekről, -kiállításokról, járatta a föld összes képes lapjait, a mennyire -pénze engedte (sok nem volt neki soha), képeket vásárolt, de -ezekből is csak az igen en avant dolgokat. Aztán írt, zongorázott -és énekelt. Je ne le goberai point azt hiszem, van benne valami, a -mi kiállhatatlan, magam sem tudom miért. Villásreggelire itt lesz, -azzal a vonattal jő, a melylyel a mama érkezett.</p> -<p>Ma pedig olyan szép esténk volt, a Sándor énekelt; ha énekel, -van a legközelebb hozzám, magam sem tudom, miért, és ha ének közben -szemembe néz, úgy érzem, a két sötétszürke szemével még többet tud -elmondani, mint a mennyit e dalokkal kifejezhet.</p> -<p>Ha mindig dalolna, belé szeretnék.</p> -<p>Épp a Saphische Ode-t énekelte, midőn egyszerre félre verték a -harangokat. Hirtelen abba hagyta, elsápadt… Én önkénytelenül az -órára néztem, 11 óra volt. <span class="pagenum"><a name="Page_39" -id="Page_39">-39-</a></span></p> -<p>– Megyek, – mondta s fogatott.</p> -<p>– Én megyek veled.</p> -<p>Nem akarta. De hát a miféle asszonynak akaratával, hogy birna -egy ilyen erős férfi. Mentem vele… oda símultam, egészen hozzá, -olyan közel, hogy azt hiszem, a szíve dobogását is hallottam. A kis -amerikai hintó gyorsan siklott a sötét pusztán. Egy közeli faluban -volt a tűz. Én Istenem, hát ilyen is létezik! Ott ült egy csomó -asszony egy üszkös gerenda alján s bambán nézte a pusztulást. Az -egyik sikított, mert a gyermeke benn az égő házban. Mielőtt -feleszméltem volna, már Sándor benn volt a recsegő, ropogó -kunyhóban. Énbennem meghült a vér: ha elveszteném. E perczben -nyomorultabbnak éreztem magam azoknál a szegény, szegény -asszonyoknál… Imádkoztam. Oh anyám, szegény anyám, de csak jól is -tetted, hogy megtanítottál – sirni. Két perczig nem láttam semmit, -minden összefolyt a szemem előtt. Egyszerre recsegés, ropogás, a -ház eleje bedőlt. Csak azt látom, hogy az a csoport asszony felkel -ülőhelyéből s égnek emeli hangját mind, de nem szól. Oda veszett -volna? Mi lesz akkor velem? De a jövő perczben a ház alsó részéből, -füstből lángból, kihozta onnét a gyermeket, magasan emelve a -férjem, <i>az uram</i>. Nem tudtam, mit teszek, a mi nálam volt az -a pár forint, mind kiosztottam köztük s aztán sírtam, sírtam soká. -Egy óra multán ott ült mellettem a kocsiban piszkosan, rongyosan, -mint amazok. És én? Szeretem hát már mégis? Így hát boldog -lennék?</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span></p> -<p class="right">Julius 17-én.</p> -<p>Elekért ment a kocsi, én vártam jövetelét, tudja Isten miért. -Úgy éreztem, hogy szinte büszkén fogom majd megmutatni ennek a -kételkedő gúnyos mosolyú uracskának, hogy igenis <i>boldog, -boldog</i> vagyok. De végre is, most hogy leírom, azt kérdem, hogy -miért éppen neki? Mi köze hozzá?</p> -<p>De nem jött. Villásreggeli után érkezett a távirat, hogy csak -két nap mulva jöhet és én, ki boldogságommal kérkedni akartam, úgy -vettem észre, hogy most, hogy nincs nézőnk, valami után vágyakozom. -Szóval <i>ő</i> még nem elég.</p> -<p>Csak lenne asszony barátném, kivel az én furcsa lelkiállapotomat -megbeszélhetném. De kivel? nincs senkim…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 19-én.</p> -<p>A várva várt Elek megérkezett. Leszállva a kocsiról, jóakarólag -a Sándor vállaira vert. Nekem kezet csókolt. De kézcsókjában volt -valami, a mi bántott. Ajkain folytonos gúnymosoly, úgy éreztem, a -mint megláttam, hogy a pesti Mini ébred fel bennem.</p> -<p>Hát legyen à la guerre comme à la guerre. Villásreggelinél -folyton Pestről beszélt. Ez mit tett, az mihez kezdett, ennek mik a -tervei. Hány házasság van készülőben, ki kivel. A -Szent-István-díjra melyik ló a favorit, a Katinkát a Feri veszi-e -el, vagy a Tóni. Bánom is én, hogy a Tökfilkó lesz-e a favorit, -vagy a Starlight. Bánom is én, Feri lesz-e, vagy Tóni a nábob veje. -Egyformák vagytok ti ott mind, arra valók csak, hogy az orruknál -vezessünk <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span> titeket. Pedig azt hiszem, ez a fiú -zavarban volt, mert annyi mindent összehordott. Mi lehet az oka. -Hát igazán szerelmes belém? Én rám mindig olyan gúnyosan néz, -mintha keresztül látna rajtam, de hisz akkor nem szeret?</p> -<p>Délután Sándor elvitte kocsin, én visszavonultam s lefeküdtem a -chaise longue-ra. Fáradt vagyok, magam sem tudom, hogy miért.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 20-án.</p> -<p>Ma délután Sándort a sándorlaki majorba hivták. Én Elekkel -egyedül mentem járni. Furcsa kiváncsiságból a Katinka-ligetbe -mentem vele. Itt mintha más ember lett volna belőle. A gúnyos -mosoly lefoszlott ajkáról s szemei fáradtak, szomorúak lettek. -Tehát amaz csak álarcz? Miért?</p> -<p>– Mondja, – kérdeztem hirtelen, – maga miért komédiázik a -világban, nem olyan rossz maga, mint a milyennek látszani akar. -(Most vettem észre, hogy magázom, pedig tegeznem kellett volna, -hisz unokatestvérek vagyunk – Sándoron keresztül.)</p> -<p>– Én…? – s felelet helyett egy kóró fejét ütötte le.</p> -<p>– Lássa, magának nincs joga szomorúnak lenni. Hiszen azt -mondják, annyi tehetsége van, hogy ebből tiznek is juttathatna.</p> -<p>– Mindenből valami s egyféléből semmi…</p> -<p>– Aztán látott, tanult, tapasztalt. Ha olyan gúnyosan néz reám, -azt hiszem, tudatlanságomat neveti. Tanultam volna, de kitől. A -nevelőnőktől – <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> épp úgy, mint a társaságtól, csak -felületességet tanul az ember. Szüleimtől? Anyámtól talán -megtanultam volna a tűrés mesterségét, lássa, magának ezt is el -mertem mondani. Papa? szeretett s megtanított lovagolni. Kitől -tanulhatnék, – s aztán egyszerre észrevéve magamat, hirtelen hozzá -tettem: – Sándortól még nem volt időm.</p> -<p>– Maga tanulni akar? Én feledni szeretnék.</p> -<p>– Eh, ez szépen van mondva, de sok értelme nincs. Sokat olvasott -s megcsömörlött belé, hát jó, nyitva az élet, tanuljon meg küzdeni. -Legyen férfi, – mondtam önkénytelenül.</p> -<p>E perczben Elek felvetette rám szemeit, s én nem mertem tovább -folytatni… tehát ez is. Hogyan, hisz alig látott, alig tudott rólam -valamit. Önkénytelenül felkeltem ülőhelyemből s elindultam lassan, -lassan, szótlanul, végig mentünk a Körös partján s én félni kezdtem -önmagamtól. Eh, minek jött ez az ember utamba – Sándor szeret s én -szeretem. Látom ott fenn a töltésen lóháton, mily férfiasan ül a -nyeregben, mily bátor, nemes, csak ő és senki más. Szeretni akarom -s szeretni fogom. Petit fin de siècle, jó éjszakát.</p> -<p>Vacsoránál a két férfi barátságáról beszélt. Ifjúkori -kalandjaikról. Arról az időről, midőn mindketten még olyan «zöld» -ifjú urak voltak. Különös generáczió volt nagyon, mindegyik -tanároknál lakott, de azért kiki azt tehette, a mit akart. -Mindennap másnál jöttek össze. Sándor egy családi házat lakott -egyedül a Stáczió-utczában. A bolond fiúk néha a ház födelén -cziczáztak. Egy éjjel, egy első <span class="pagenum"><a name= -"Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> májusi éjszakán, mind a -legcsodálatosabb jelmezekbe öltözve, bejárták a Ferenczváros -legalsóbb rendű butikjait, s reggel tértek csak haza. Egy izben -Sándor és Elek eloltottak egy utczai lámpát, a rendőr bekisérte -őket, épp midőn a legtöbb ember járt az utczákon, elég furcsa -lehetett, midőn a Ferencziek terén levő fiakkerstand előtt haladtak -el s a kocsisok mind megsüvegelték a két «gavallért». Meg mikor a -Sándor házának tűzfalát teli lövöldözték flobert-pisztolyaikkal, -meg az utczákon lakáshirdető czédulák, a szállodák, felcserélt -czipők, s egyszerre egy este a két fiú egy nagy orgia kellő -közepén, a Sándor lakásának egy hátulsó kamarájában, reá talált az -egymás lelkének magjára. A dolog így történt: míg az első szobában -a pajtások majd csak hogy az egymás fejét nem verték be széles -jókedvükben, Sándor, ki dulakodva Elekkel, esett be inkább, mint -lépett a kis szobába, így szólalt meg:</p> -<p>– Te Elek, – kérdte Sándor.</p> -<p>– No.</p> -<p>– Mulattat ez?</p> -<p>– Engem nem, és téged?</p> -<p>– Engem se.</p> -<p>– Akkor?!</p> -<p>S a két fiú letelepedett egy kerevetre, elmondta, hogy mit élt -eddig s mit látott az életben. Egyszerre bele láttak az egymás -lelkébe s ott «másfélekép» álltak a dolgok. (Ej, hát ez a -férfiaknál is lehetséges!) Mindkettő már szerelmes volt s a -szerelemtől (mint Elek mondja) a legmélyebb filozófiához csak egy -lépés. Reggelig beszélgettek. Amazok hiába keresték <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> a -háziurat, elszéledtek, a nélkül, hogy reá találtak volna. A szobák -lámpái elaludtak. A két fiú meg beszélt, beszélt. Én Istenem, ha én -egyszer úgy istenigazában kibeszélhetném magamat valakivel. Egy -hétre rá valami angol egyletfélét alapítottak, tudom, sokat -hallottam még én is kislány koromban a Bálványosyék «bating»-jéről, -mint a hogy az egyletüket csufolták. S ott kezdődik az Elek és -társainak működése. A sok zöld filozofia, a sok kék szappanbuborék! -Sándor csakhamar kivált közülök s ment a maga magányos útjain. Elek -a fait son chemin aussi. És ez emlékeken alapult barátságuk. A hogy -felkeltünk a vacsorától, Sándor átölelte Eleket s karon fogva őt, -oda vezette hozzám.</p> -<p>– Fiatalságom legjobb évei még is csak hozzá vannak fűzve.</p> -<p>Mindketten kezet csókoltak nékem, egyszerre. Hogy Sándor a -zongorához közeledett, Elek oda fordult hozzám:</p> -<p>– Lássa, – mondta alig hallhatóan, – ezért nem kellett volna -jönnöm.</p> -<p>És Sándor énekelt, de én csak e pár szót hallottam, hallom most -is.</p> -<p>Nem, nem szabad. Hiszen ott van előttem Sándor, a mint a tűzből -diadalmasan felém tart, átölel. Megyek, megyek feléd… hozzád!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 21-én.</p> -<p>Átolvastam újra tegnap irt naplómat. Mini, Mini, te -melodramatikus kezdesz lenni. Őrültség, hát nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> tanultad -meg a papa jelszavát: – glissez mortel n’appuyez pas! – Sándor jó, -komoly ember, szeretem. Elek: polichinel en bleu lilas. Mini, te -pedig: szedd össze magad s légy méltó nevelésedhez. Ma lefeküdtem s -ágyban irom e sorokat. Azt mondtam nekik, hogy fáradt vagyok, pedig -szó sem igaz, untatnak, pihenni akarok. Egy Zola-regényt olvasok az -ágyban. Eddig nem volt szabad. Mennyivel többet ér egy ilyen regény -a valóságnál.</p> -<p>Mini, tudod-e, hogy nagy ostobaság naplót vezetni?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 23-án.</p> -<p>Ma reggel Sándor bejött hozzám, hogy keljek fel, ha csak -lehetséges, mert Elek bucsuzni akar tőlem. Lini néninek igaza van, -a férfiak s kivált a férjek mind egyformák.</p> -<p>– Nem megyek.</p> -<p>Oly idegesen mondtam, hogy Sándor észrevette, hogy a pár napi -gyöngélkedésem csak szinlelés volt s hogy nem igaz, hogy beteg -vagyok.</p> -<p>Csodálkozva nézett reám. Aztán én idegesen, éles hangon kikeltem -Elek ellen (oly jól esett!), elmondtam, hogy nem szivelem, hogy nem -állom az arczát, hogy ki nem állhatom, hogy így, hogy amugy. Sándor -nyugodtan odajött ágyamhoz s megfogva kezemet, így szólt:</p> -<p>– Keljen fel, jőjjön ki, – mondta határozottan! nyugodtan, egy -csepp harag nélkül. Úgy látszik parancsolni akart nékem, mint egy -gyermeknek. <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span></p> -<p>– Nem fogok, mert utálom, mert nem tudok szemeibe tekinteni.</p> -<p>Sándor leült ágyamhoz s végig simította arczomat.</p> -<p>– Figyeljen reám, gyermekem. Elek legrégibb barátom, tudja, s -így magának is jó barátja kell, hogy legyen. Érti, <i>kell</i>. -Sokkal tartozom neki, fiatalságom első derült napjait mindenesetre -néki köszönhetem, így hát értse meg… máskép nem lehet, nem szabad -lennie. Annál is inkább, mert az idei tél (s ezt tegnap határoztuk -el) egy részét együtt fogjuk tölteni. Mi is Algierba megyünk s ott -találkozni fogunk. Tehát keljen fel, s legyen nyájas vele… hisz -tudom, elég ostoba, unalmas emberrel volt életében az. Erőszakoljon -ajkaira mosolyt, ma egyszer az én – s a maga kedveért. Ezzel még -egyszer megsimította arczomat, s kiment. Én még utána kiáltottam: – -nem, nem megyek – s aztán (hogy szégyellem magamat még most is, -hogy leirom e sorokat) felkeltem, s egy félóra multán lenn voltam -az ebédlőben. Sándor arczára tekintettem, nem mozdult egy vonása -sem. Úgy látszik, <i>áldozatomat</i> egész természetesnek tartotta. -Ez ismét felingerelt s rossz kedvemet Eleken töltöttem ki.</p> -<p>– Így hát hallom, – mondtam élesen, – a tél egy részét együtt -töltjük, szép, hogy velem is közölték terveiket.</p> -<p>– Ha néked ellenedre van (most tegezett a szemtelen), mehetek én -Indiába is Algier helyett.</p> -<p>– Óh miattunk – már-már gorombaságot mondtam volna neki, ha -Sándoron nem akad meg szemem <span class="pagenum"><a name= -"Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> (hát félnék tőle?) – -miattunk ugyan mehet Indiába is, de azért jere oda, a hol mi -leszünk – mondtam kellemesen mosolyogva (mamám, még mindig méltó -tanítványod vagyok.)</p> -<div class="figcenter" style="width: 371px;"><a href= -"images/i004hq.jpg"><img src="images/i004.jpg" alt= -"– Figyeljen reám, gyermekem." title= -"– Figyeljen reám, gyermekem." /></a> -<p class="caption">– Figyeljen reám, gyermekem.</p> -</div> -<p>Elek kezet adott nekem, szerettem volna visszahuzni… (nini, most -meg az én kezem reszketett, akár csak mint az övék) de nem -lehetett. Mosolyognom kellett. Elek elment s én Sándorral egyedül -maradtam. Mit tegyek? Elek Füredre utazott.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 24-én.</p> -<p>Mióta Elek elment, nyugtalan vagyok. Valami kimagyarázhatatlan -idegesség vett rajtam erőt. Ki nem állhatom ezt az embert, s érzem, -utamba veti magát. Szeretnék elbánni vele, hogy így nyugalmamat -visszakapjam.</p> -<p>Szembe kell hogy nézzek vele. Aztán attól is félek, hogy Sándor -észre veszi, hogy érdekel. Érdekel, nem, nem ez a szó illik lelki -állapotomra. De mi? Érzem, ha Elekről van szó, hangom nem -közvetlen.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 25-én.</p> -<p>Ma Sándor egy általa telepített faluba vitt. Hogy szereti a nép. -Ezt még legjobban értettem, faire le bon roy, jót tenni, s -megfürdeni az általános szeretet langy fürdőjében. Értem a -nép-jótevőket. Igen mulatságos lehet jót tenni. Tréfásan akarnék -irni, de nem megy, bevallom, meghatott…</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span></p> -<p class="right">Julius 26-án.</p> -<p>Határozottan nem megy. Napról-napra jobban bosszant ez az ember. -Eh, ha máskép nem lehet, ám legyen. Megyünk mi is a füredi -regattákra. Hisz Sándor augusztus közepén ugyis a weidmannsdorfi -vadászatokra akar menni, hát egy pár nappal előbb mit sem tesz. S e -pár nap alatt annyi szemtelenséget mondok majd neki, hogy minden -bizonynyal elmegy a kedve velünk Biskrába jönni.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 28-án.</p> -<p>Reggel a kissé meglepett Sándornak kijelentettem, hogy -Balatonfüredre <i>akarok</i> menni. Az akarok szót hangsúlyoztam. Ő -egy pillanatig csodálkozva nézett reám, aztán egész nyugodtan -beleegyezett. Ez bosszantott, azt hittem, nagy ellenzésre fogok -találni. Így hát holnapután megyünk. Megyek, mert tisztázni akarom -Elekkel a helyzetet. Megyünk, itt hagyjuk ezt a szép ódon házat, -itt a Katinkaligetet, kettős boldogságom boldog szinhelyét. Mini tu -es atroce!… Megyünk. Ha látom, meg kell hogy utáljam Eleket. -Megyünk s mégis!… Egy perczig vártam s reá néztem Sándorra. Azt -hittem, megszán s itt tart. Semmit sem akart észrevenni. Közönynyel -megcsókolta homlokomat s kiment a gazdaságba. Egész nap egyedül -hagyott. És én sirtam, nem is tudom mérgembe, avagy szomorúságomba. -Ha megkérhetném? Nem, nem, megyünk, ám legyen.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<p class="right">Augusztus 5-én.</p> -<p>Hogy Füredre értünk, Elek állt a hajóállomáson s vele egy egész -füredi társaság. Fékvesztett jókedvet mutattam, kaczérkodtam, úgy -viselkedtem, mintha végtelen örömöt éreznék, hogy ismét a -nagyvilágban lehetek. Csak azért, hogy Sándor észre ne vegye, hogy -zavarban vagyok, s Elek azt ne higyje, hogy az ő kedvéért jöttem -idáig. Elekhez különben alig szólok. A többiek előtt csak nem -mennék vele semmire. Majd egyedül más lesz. Csak legyek egyszer -egyedül vele…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 6-án.</p> -<p>Első nap már ostobaságot követek el. Sándor el akar vinni -yachtján, s mert Elek is velünk jött volna, nem megyek velük! -Kijelentem, (ideges, éles hangon) hogy jobb szeretem a Balatonnál a -füredi társaságot. A mi megint hazugság volt. Sándor elkomolyodott, -nem szólt.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 7-én.</p> -<p>Egész a régi Mini lett belőlem. Hat udvarlóm van, meg a férjem, -meg Eleket is gyakran látom. Ezek ketten folyton együtt az egész -napot a Balatonon töltik. Furcsa élet. Reggel fél nyolczkor -felkelek, matrózkalap, könnyű vászonruha a testemen. Egyenesen a -Tomiék villájába. Ott lenni egész ebédig. Igen mulattat, mert -legjobban játszom köztük. Ebéd a terrasseon, czigány húzza, s én -nem figyelek arra, a mit játszik (quelle discipline), hanem a Niki -ostobaságaiban gyönyörködöm. Igen, a Bálványosyak <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> feje most -lábaim előtt fetreng s halálosan szerelmes belém. A multban a maga -kedves ékes bécsi dialektusában tudtomra is adta, hogy daczára -annak a bizonyos ősnek, elvett volna, ha tudta volna, hogy annyira -homogének vagyunk. (Atrappe!) A füredi leánysereg ezért gyülöl, azt -mondják, hogy a partiekat mind elvonom tőlük, s kivált Nikiért -dühösek, kit legtöbben akarnának, miután néki közülök úgyse kéne -egy se. A Niki egy pesti kisasszonyra rá se nézne! Ezt mondta nékem -a maga fakó mosolyával, mintha ezzel nékem a legnyájasabb dolgot -mondaná a világon.</p> -<p>Második udvarlóm <i>Bálványosy Stapszi</i>. Mindig annak -udvarolt, a kinek a bátyja. Nem tudom, illedelemtudásból, vagy mi? -Azt mondják, az öreg herczegné szoktatta őket így. Niki t. i. -mindig a legfashionableabb (s így legpénzesebb) lánynak szokott -udvarolni, kit azonban ő, ki csak «unmittelbar» herczegnőknél kezdi -a világot, soha sem vesz el… s az így felültetett szépség aztán (ki -tudja) hátha Stapszihoz megy majd férjhez, kinek ugyan csak évi -járuléka van, de végre mégis csak a Bálványosyak herczegesített -ágából való. És Stapszi annyira megszokta ezt a «pót»-udvarlást, -hogy most az én uszályomhoz is odaszegődött. A Stapszi majd csak -nem olyan, mint a bátyja. Kissé nagyobb fogakkal, a melyek (mint a -hogy Elek szokta mondani) tökéletesen hozzá vannak bőréhez hangolva -s azért oly sárgák. Szintelen, halványkék szemei, kopaszodó homlok, -hegyes szakáll, hegyes vadászkalap, s hegyes «academia». Orrhangon -beszél és sokat. Mindig utamban <span class="pagenum"><a name= -"Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> van, azt hiszem, egyszer -igen goromba leszek vele.</p> -<p><i>Harmadik udvarlóm</i>. Ez yachting. Egész nap fehér sapka, -jersey, fehér ing, fehér czipők. A mellett feketére sült arczbőr, -fekete torzonborz szakáll, sötétzöld szemek. Beszél: hajózásról, a -szelek járásáról stb. Neve: Denghelegy Sándor. Kora 34 év. -Foglalkozása: ismétlem yachting. Télen pedig Monte-Carlo. Családja: -fejedelmi sarj. Ezt el is mondja néked a harmadik találkozásra. -Snobis. Családja azért nem gróf, mert nem kellett nekik. Este -lábaim előtt szokott ülni, sokat nem beszél, de jól hallgat. A mit -(sajnos) többi udvarlóimról nem éppen mondhatnék.</p> -<p><i>A negyedik</i>. Hans Graf von Klienigstein stb. stb. Különben -huszár főhadnagy. A Gyallay Tominé és a Lolly bátyja. Ganz -aerarisch. Olyan pozsonyvidéki bécsies úr. Igen gyakran emlegeti a -pratert, a Ronachert s a kamarabálokat. Minden nap szerelmet vall -nékem, katonai műszavakat használva, de azért mindig értésemre -adja, hogy egy bécsi wäscherballi Mariankában több van, mint -ezekben mind… ezek alatt, az összes jelenlevő kisasszonyságot érti, -magamat is beleszámítva. Ostoba, de jó fiú. A napernyőmért szoktam -küldeni, ha elhagyom, s nagy barátságot kötött Lindorral, a dán -doggommal, a melyet ötödik udvarlómtól kaptam. S azt hiszem, -Lindorral jobban meg is értik egymást, mint velem.</p> -<p><i>Az ötödik</i>. Rittmeister Kappel. Egy Rittmeister. Igen -szeretem, hisz annyira «ártatlan». Meg fog a magas iskola -lovaglására tanítani. A kutyáról, lóról <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> senki sem -tud jobban, szebben előadni annak, a kibe szerelmes, mint ez a jó -kapitány. Különben szép fiú. Mindenesetre a gárdának legszebb -tagja, – jól áll – a ruhámhoz.</p> -<p><i>A hatodik</i>. Ez erdélyi. Neve: Bélhiday Döme. Kicsiny, -zömök, széles vállú fiú. Négyszegletes arcz, sűrűn összenőtt -szemöldök. Rémséges erő. Multkor a terrassemon ülve panaszkodtam, -hogy ott egy kis ákáczfa elveszi a kilátásomat. Döme (a -«négyszeglet», így csufolják) leugrik a terrasseról, s egy pillanat -alatt kicsavarja a fát tövestől. Különben medvevadász. Czélba lő, -voltigerozik, kitünő csárdástánczos, s alapjában jó fiú. A -legjobban őt sajnálom, hogy hozzám szegődött. Valami jó erdélyi -kisasszonyt boldogíthatott volna… Én egy pár hónapját, tán -esztendejét rablom el. Pedig az úristen a megmondhatója, hogy nem -vagyok kaczér. De mit csináljak, ha Sándor mindig Elekkel van, s -Elek meg a Balaton vizeit járja. Magamban meg nem tudnék maradni és -kivált most nem.</p> -<p>Esténként aztán udvarlómmal és Kálnay Melaniéval a Denghelegy -Sándor yachtján elibök vitorlázunk. A Melanie a legcsunyább -asszony, kit életembe láttam, de roppant okos. S van annyi esze, -hogy mindig olyan asszonyhoz szegődik, kit szépségeért ünnepelnek. -Ennek napsugarainál aztán ő is melegszik. Azt mondják, már nem egy -kétségbeesett – s hoppon maradt udvarlónak volt a villámhárítója. -Az én oldalamon aztán hat mennykő is üthet belé. Illetőleg hét. -Mert hisz – végre is – Elek nem tetszik nékem. Azaz, hogy Eleket -csak <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> azóta birom kiállani, mióta látom, hogy -kerül. Vajjon a Sándor a saját kedvéből yachtozik mindig, vagy az -Elek viszi magával? Ha ez igaz, – de nem, hisz tudom, Elek nem -akarja. Tudja jól, hogy ezzel önmagának ártana az én szemem -előtt.</p> -<p>Nos, – Melanie – s én, meg a hatos. Melanie igen okosakat -mondott, annyira okos volt, hogy szinte rosszul esett. Hisz a -Balaton oly szép volt, s az én uram oly távol. Nem találkoztunk -velük, rosszkedvűen visszavitorláztunk. Sándor és Elek egy víz -volt, hogy haza értek, valamiféle baleset érte őket, elmondták -nékem, de az ő yachtnyelvüket nem értem.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 7-én.</p> -<p>Reggel a Melanie volt nálam. Mig a komorna kifésülte a hajamat, -furcsa dolgokat kérdett. Angolul beszéltünk, hogy a Mari ne -értse.</p> -<p>– Mondd – kérdte, – nem szereted te a férjedet?</p> -<p>– Furcsa kérdés, miért?</p> -<p>– Hogy jóformán már a mézes hetekre ide jöttetek.</p> -<p>– Azért jöttünk ide – mondtam hatalmas applombbal, – hogy az még -tovább tartson.</p> -<p>– Vigyázzatok, így a méz el is száradhat. És ezek közül ki -tetszik neked? – kérdte tán abból a czélból, hogy a «többi» -vigasztalásához kezdjen.</p> -<p>– Ezek közül… <i>én</i> nekem? Te tán tréfálsz. Hisz tudod te -is, meg tán veled az egész világ, hogy szerelemből mentem férjhez. -<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span></p> -<p>– Nem, azt sem én, sem a világ nem tudja. Azt mondják, -szerencsétlen, lehetetlen szerelmed volt. S azért mentél volt -gyorsan az <i>elsőhöz</i>, ki elvett.</p> -<p>– Édes Mélanie, tudd meg, hogy egyáltalán nem ez volt az első -kérő, még a gyermekszobából kértek. Sándorhoz mentem, mert ép ő -tetszett legjobban. S ma már szeretem is.</p> -<p>Azt hiszem, tökéletesen őszintén beszéltem e perczben, az ilyen -kérdésekre adott őszinte feleletet azonban soha sem hiszik el. -Melanie sem hitt nékem – megint a hatra tért át – hogy hát mégis -melyik érdekel közülök.</p> -<p>– Édes Melanie, ha ez a hat egyedül lenne velem a világon, még -akkor sem kellene közülök egy se.</p> -<p>– És Elek?</p> -<p>Hirtelen rá néztem, hát azt hinné…? Nem, csak azért kezdte, hogy -éppen kérdjen valamit.</p> -<p>– Férjem legjobb barátja, – mondtam oly hidegen, hogy még -önmagamat is megleptem vele.</p> -<p>– Te Mini, megmondjam? – s aztán oda hajlott egészen reám, – ez -az egyetlen férfi, ki itt engemet érdekel.</p> -<p>– Nincs rossz ízlésed, – mondtam még impersonelebb hangon, – -okos ember, de azt hiszem, nincs szíve. – Szeretném tudni, hogy -miért tettem hozzá ezt a hazugságot.</p> -<p>Erre Melanie egy félórai védbeszédet tartott, ezer példával -illusztrálva, hogy igen is van, mély szív és csupa érzés és így és -úgy, – de már mindezt nem írom le, mert fáradt s álmos vagyok.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span></p> -<p class="right">Augusztus 8-án.</p> -<p>Ma reggel Melanie megint eljött hozzám. S megint a házasságomról -beszélt. Hogy jó barátném és a saját érdekemben fel kell említeni, -a mit Füreden rólam pletykáznak. Hogy férjem nem szeret s azért -hanyagol el. Hogy rég megunt stb. stb.</p> -<p>– Mit? hogyan? – Még egyszer elmondattam magamnak, hogy időt -nyerjek. – Te, mondd, melyik udvarlómra vetetted magadat, hogy -erővel össze akarsz a férjemmel hozni?</p> -<p>Melanie erre goromba lett. Én meg kiutasítottam. Az egész ebből -áll. Pedig hiányozni fog nékem a parthiekon. Hisz rajta kívül más -asszonybarátném nincs is, minddel össze vagyok veszve.</p> -<p>De… ez nem minden. Szavainak mérge is volt. Hátha igaz, hátha? s -éppen ma este Tihanyban maradnak. Eh, unalmas estém lesz.</p> -<p>Pedig nagy czigányozás volt készülőben. Arra is kell gondolnom, -hogy kivel menjek, hisz alig ismerem az itteni asszonyokat. Majd -csak meglesz valahogy.</p> -<p class="right">Esti hétkor.</p> -<p>Hatkor táviratot kaptam a férjemtől, hogy haza jő félkilenczre. -Vacsorán tegyek el számára egy helyet. All right! Magam mellé őt -nem ültethetem, hátha kedveskednénk neki s Eleket venném -asztaltársamnak?</p> -<p>Jó van, úgy lesz. Hm. Mini, valld be, nem bánod ezt a -combinátiót. <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span></p> -<p class="right">Éjjel háromkor.</p> -<p>Itthon ülök, ablakom előtt éjjeli zene, tudom, az erdélyi -követte el, náluk van ez így szokásban; s míg a muzsika szól, írok; -Sándort kértem, jőjjön be hozzám, s ő megtagadta, azt mondván -fáradt, nem lehet; holnap hajnalban indulnak Elekkel. Ah! De hátha -ez csak számítás? Ez nem tehető fel tőle. De mit jelent mindez? -Mióta itt vagyunk, tökéletesen elhanyagol, rám se néz. Mintha csak -a felesége sem lennék. Holnap beszélni fogok vele… És a zene csak -szól. Ni, a zene. Hogy írtam, már egész el is felejtettem. Egy dalt -játszik, a melyet Sándor annak a napnak az előestéjén énekelt, a -melyen Elek Pusztahegyre jött… Multkor mondtam a négyszegletnek, -hogy ez a kedvencz dalom, azért huzatja. S erre feküdjek le? Nem, -ez tűrhetetlen, holnap beszélni fogok Sándorral.</p> -<p>De igaz; ezt még nem mondtam. Elek nem jött el a vacsorára. Na -bizony, nagyon elvoltunk nélküle. Sándor énekelt is a czigányokkal. -Ez az édes úr igen nagyon furcsa módon viseli magát.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 9-én.</p> -<p>Este, hogy Sándor hazajött, egyenesen bementem szobájába.</p> -<p>– Ez nem mehet így tovább, – kezdtem éles hangon, – végre is a -felesége vagyok, miért hanyagol el olyan nagyon. Hiszen már egész -Balatonfüred ujjal mutat rám. Ez hallatlan, ezt nem tűrhetem, – -aztán sírva fakadva egy székre omlottam. <span class= -"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> Éreztem, -hogy végtelenül nevetséges vagyok. Sándor egész nyugodtan leoldozta -nyakkendőjét s oda fordulva hozzám, így szólt.</p> -<p>– Elhanyagoltam? Hisz azt hittem, maga igen jól eltöltötte -idejét a Melanie társaságában. (Hát a hat Sigisbéről miért nem -teszen említést, mi!)</p> -<p>– Melaniet tegnap kiutasítottam, nem állhatom tovább szemtelen -megjegyzéseit.</p> -<p>– Ha csak ebből áll a dolog, keresünk magának más barátnőt.</p> -<p>– Ne keressen senkit, de vigyen el innen.</p> -<p>– Hisz úgy is ezt akartam. Tudja, hogy egy hét mulva nyilnak meg -a weidmannsdorfi vadászatok. Oda megyünk, majd ott bemutatom -osztrák rokonaimnak is.</p> -<p>– Hát még? – mondtam félhangon, – nem megyünk haza?</p> -<p>– Mindent a maga idején. – És megcsókolta a homlokomat.</p> -<p>Ugyanaz este Elektől búcsúztam el, kit az egész füredi létem -alatt jóformán alig láttam. Úgy intéztem a dolgot, hogy egyedül -fogadhassam.</p> -<p>– Téged igen ritkán láttalak, – tegeztem, igen közönyösen.</p> -<p>– Füreden nem igen látnak az asszonyok!</p> -<p>– Kár, pedig az asszonyok egy eszes férfira mindig -rászorulnak.</p> -<p>– Mini, maga nagyon udvarias, – mondta kissé gúnyosan -mosolyogva.</p> -<p>– Kérlek, tegezzél, – mondtam kissé hevesen, – ezt a -<i>módját</i> a magázásnak ki nem állhatom. <span class= -"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span></p> -<p>Elek, mintha nem értette volna meg szavaim értelmét, terveimről -tudakozott.</p> -<p>– Tudod tán, hogy Ausztriába megyünk az én nagy -szomorúságomra.</p> -<p>– Hát mulatod magadat ott is, egy szép asszony mindenütt jól -mulat. Aztán tudom, Niki, Stapszi is: meg Klienigstein Hansi is -veletek mennek.</p> -<p>– Ezzel vígasztalsz?</p> -<p>– Mindenkit azzal, a mivel lehet.</p> -<p>Ezt meg én nem akartam elérteni.</p> -<p>– Mikor látunk?</p> -<p>– A tél derekán Biskrában, én már őszszel oda megyek… addig, – s -most egyenesen a szemembe nézett, – vigyázz a szívedre, – mondta -élesen s felkapva kalapját, ott hagyott. Mit értett ez alatt? S -miért mondja éppen <i>ő</i> nékem ezt. Hát tehetek én arról, hogy ő -odajött Pusztahegyre, tehetek arról, hogy belém szeretett, tehetek, -hogy férjem legjobb barátja, tehetek, hogy férjem… eh nem igaz, én -a férjemet szeretem, hűséges felesége leszek, s néki fogok élni s -boldog leszek. Úgy legyen!</p> -<p>Nem fogunk Biskrába menni.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 11-én.</p> -<p>Bécs. Na hiszen, ez megint kedves úr volt. Sándorral nem voltunk -egy perczig sem egyedül. Velünk a Klienigstein Hansi, a Niki s a -Stapszi. Szép kompánia. Sándor, Stapszi s Hansi átmennek az étkező -kocsiba kártyázni, én meg egyedül Nikivel. Nikivel! Ezzel éppen -csak akkor hagynék igazán <span class="pagenum"><a name="Page_59" -id="Page_59">-59-</a></span> udvaroltatni magamnak, ha féltékenynyé -akarnék általa valakit tenni.</p> -<p>Közel ült hozzám, czigarettájának füstjével körül ölelt. Pfuj! -én is rá gyújtottam egyre, hogy kibirjam. Ha nem megyünk -Weidmannsdorfba, hát goromba lettem volna vele, de így nem mertem. -Ott szükségem lesz reá. Hisz alig ismerek egy-két osztrákot.</p> -<p>Mondom, oda ült hozzám egész közel, a karjával majd csak hogy -nem a vállamhoz ért. S úgy beszélt. Ime udvarlása:</p> -<p>– Mini, te szép vagy.</p> -<p>– Tudom.</p> -<p>– Milyen kár, hogy Bálványosy herczegnővé nem tettelek.</p> -<p>– Igen szép, hogy így gondolkodol, de kérdés, vágytam-e vajjon -én erre a végtelen tisztességre.</p> -<p>– Ha, ha, nem rossz. Azt hiszed, elhinném. Végre is gazdagabb is -volnék, mint Sándor.</p> -<p>– De hát úgy látszik, azt hiszed, hogy én nem szeretem -Sándort.</p> -<p>– Hiszek azt, a mit hiszek.</p> -<p>– Szemtelen, – nos és most én ügyetlen, a Sándorról dicshymnuszt -zengedeztem el neki. Hogy milyen jó, milyen okos, milyen derék… s -mikor mindezt elmondtam, igen elszégyeltem magamat. Végre is ez -senkire sem tartozik. Úgy éreztem, mintha éjjeli pongyolába -mutattam volna előtte magamat.</p> -<p>– Eh, lárifári! – vágott a szavamba, – azért te sohasem -szeretted, s ő? ő róla sem tudom, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> szeretett -téged. Ez olyan illő házasság volt, végre is neked férjhez -<i>kellett</i> menned, Sándornak meg <i>kellett</i> házasodnia s -így – megegyeztetek.</p> -<p>Nem és nem. De hiszen én szeretem őt, miért ne szeretném? Én -szeretem, csak alkalmam lett volna akkor neki megmondani. Ha ebben -a pillanatban belép a kupé ajtaján, tudom, hogy a nyakába borulok s -össze-vissza csókolom mindenki előtt. Mit bántam volna, ha ez a -három majom meg is ütődik viselkedésemen. De Sándor nem jött be -Marcheggig. Egyedül voltam az egész úton Nikivel. Este Sachernál -ebédeltünk. Mindig Hansi, Niki és Stapszi társaságában. Sándort még -ilyennek nem láttam. Unalmas, fáradt volt. Alig beszélt s hagyott -engem ezzel a három rüpőkkel!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 12-én.</p> -<p>Este az orfeumban voltunk. Hát ilyen? Repülő, félmeztelen -lányok, meg lányok, kik illedelmesen vannak ugyan öltözve, de a mit -mondanak, öltözetlenebbek az amazok meztelenségénél! Ostoba -fonnyadt arczú urak a páholyokban, monoklival belenézve a semmibe, -füst, lárma, lenn a szörnyű plebs, a maga rettenetes sörszagú bántó -lármájával. A szomszéd páholyban «eine unmittelbare!» valami kis -herczegné három udvarlójával s a férjével (nini, csak úgy, mint én) -épp oly hangosan nevet s lármázik s iszsza a sört, mint azok ott -lenn. Én leeresztem fátyolomat s hosszú keztyűim, azt szeretném, a -vállamig érnének, hogy a testemmel semmi ebből a légkörből -<span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span> ne érintkezzék. Utálom e helyet, de hát -mit tehetek? Nikinek esek neki:</p> -<p>– Hát ezekért a helyekért hanyagoltok ti minket el?</p> -<p>– Ohne Weiber… dalolja Niki az énekesnővel s nem felel.</p> -<p>– Mondd, mit szerettek ti <i>itt?</i></p> -<p>– A salonjaitok zárkózottságát, ha visszatérünk beléjök – -felelte gyorsan Sándor, Niki szavába vágva. Aztán keményen rám -nézett. Láttam, nem szereti, a mit mondok. Én sem szerettem, de mit -tehetek róla, ha szégyeltem, hogy itt szégyellem magamat.</p> -<p>Hogy hazamentünk, Sándor a kocsiban keményen megkorholt, -kiéreztem, a balatonfüredi viselkedéseimet érti alatta. Én boldogan -hallgattam, de úgy tettem, mintha haragudnék érte s nem eresztettem -haza érve a szobámba. Fokozni akartam érdeklődését irántam. Azt -szeretném, hogy őrülésig belém szeressen, akkor talán – lehet, -lehet. Vagy tán már ma is? Valamit érzek itt benn a szívemben, de -<i>mi</i> az? s kiért? Ha én azt tudnám.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 15-én.</p> -<p>Tegnap óta Weidmannsdorfban. A társaság nagy, 15–20 asszony s -ugyanannyi férfi. De mi asszonyok egész nap egyedül vagyunk, mert -uraink vadásznak. Milyen unalom. De ime egy pár alak. Az öreg -Weidmannsdorff herczegné. Magas, szikár asszony, olyan -mozdulatokkal, mintha nyakörvet viselne. <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> Nem néz se -jobbra, se balra, se le, csak mindig egyenesen felfelé. Szeretném -látni ezt az asszonyt egyszer az udvar előtt bókolni, ugyan hogy -törik ketté a dereka? Mindent kimérten, mereven mond el, minden -szó, mi kiszalad a száján, az által, hogy ő mondja, nagy súlyt -nyer. Csak kis ujját adta nékem, mikor megjöttem – tán megérezte -rajtam a bizonyos ősapát? A férfi makog, nyafog s rémítően papucs -alatt van. Leányuk van négy, mind olyan, mint egy-egy dragonyos, -rettenetesen vállasak, szegletesek, de igen jó lányok. Az egyikkel, -Marincsival összebarátkoztam. Minden szívbaját elmondta egy nap -alatt. Tudom, kibe s hányszor volt szerelmes.</p> -<p>Itt még Stachelnitz herczegné, a Pepi, a bécsiek elkényeztetett -Pepije. Játszik minden műkedvelői előadáson, elad minden bazáron, -minden carousselen lovagol, tud fütyülni, dalolni, magas iskolát -lovagolni, tíz nyelvet egyformán jól beszél, énekli a bécsi és -párisi kupleteket, franczia és olasz dalokat. Olvas minden könyvet, -mit írtak. Mindig pattog s nincs soha ideje valakivel egy félóránál -tovább beszélni. A férjével még nem is találkoztam. Itt az öreg -Klienigstein, finom mosolyú öreg úr, kinek azonban azt mondják, -csak minden harmadik szavát lehet és szabad elhinni, mert azt -hiszi, jó diplomatának hazudnia kell. Annál szókimondóbb a lánya, -Lolly, ki már két gorombaságot mondott nekem, de mind a kétszer -összecsókolt utána – es war ja nicht bös gemeint – mondta s egy -perczre el nem hágy, mióta megbocsájtottam neki. Roppant férfias -mozdulatok, <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span> bizonyos férfiaknak, meg az asszonyoknak -tetszik. Én nekem is… bár egy kicsit olyan, mint egy elszabadult -csikó.</p> -<p>Ezek a főbb alakok. Férfiak? Hansi, a bátyja, Niki és Stapszi -(Istenem, de meguntam már őket), egy Gysenburg-Stachberg, a család -feje, egy kis uralkodó herczeg, Ausztria legnagyobb partieja. Míg a -férfiak vadásznak, addig a lányok őt vadászszák, «mert én jobb -szeretem a vad libáknál a szelídeket», súgta nekem ebéd alatt, -ezzel igen nagy bizalmat árult el irántam. De mit folytassam -tovább, mind egyformák, legalább nékem.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 16-án.</p> -<p>Sándort alig látom. Egész nap vadászik. Este halálra ki van -merülve. De hát ez már vadászatoknál így szokás. Ebéd után vele -lehetnék, de ha ő nem, én sem.</p> -<p>Ma este Pepi jött le hozzám. Én fáradt voltam, le akartam -feküdni. Tulajdonkép nem tudom miért, de rosszkedvű voltam. Azt -hiszem, a Katinka-ligetre gondoltam, azért. Pepi leült ágyam -szélére.</p> -<p>– Látod, édes gyermekem, ha én te lennék, másképen élnék.</p> -<p>– Hiszen én olyan formán élek, mint te, csak mindenből -kevesebbet.</p> -<p>– Néked édes Minim – mondta s hangja színtelen lett – nincs okod -arra, hogy úgy élj, mint én. Te… boldog is lehetsz.</p> -<p>Csodálkozva néztem reá. Kissé furcsa volt, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> így, első -látásra olyan húrt pendít meg, melyből élettörténetére vonhatok -következtetést.</p> -<p>– Látod, te szép vagy, én sohasem voltam. (Ebben igaza van.) A -te férjed derék ember, s nem volt okod, miért ne menj szerelemből -hozzá (ez is igaz), te fiatal vagy… nézd. Én, a híres Pepi -herczegné, ki egész Bécset mulattatja, kinek kalandjairól két -ország beszél, hiszed-e, ha elmondom – soha boldog nem voltam. Mit -ér egy ilyen élet? Reggeltől estig hajsza, hogy a szív csendjét -befödje. Mit ér? Menj haza férjeddel, kérd bocsánatát. Mert a hiba -benned kell hogy legyen. Ismertem Sándort rég, a Bálványosyak -között a legtöbbet ér. Menj haza vele s hagyj minket tánczolni a mi -korpára épült tündérvárainkban.</p> -<p>Én megcsókoltam a kezét.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 18-án.</p> -<p>Sándorral párbeszéd.</p> -<p>– Menjünk haza, Sándor, én már úgy vágyom haza.</p> -<p>– A hogy akarja, pár napig azonban még nem lehet, most, hogy a -vadászatra a meghivást elfogadtam s én egy más vadász helyét -elfoglalom, itt kell maradnunk végig.</p> -<p>– De én… én, úgy akarom!</p> -<p>– Mini maga parancsol s én… cselekszem, – mondta Sándor s -megcsókolta homlokomat.</p> -<p>De azért itt maradtunk, ő győzedelmeskedett.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span></p> -<p class="right">Augusztus 19-én.</p> -<p>Szemtelenség, szemtelenség. Ime Elektől ez a levél:</p> -<p>«Édes Mini!</p> -<p>Tudja, hogy szeretem. Tudja attól a percztől, hogy a -Katinka-ligetben megcsókoltam a kezét. Tudom jól, hogy a maga lelke -az én lelkemhez hasonló, s hogy a Sándor és maga között -áthidalhatatlan örvény van, mert nincsenek egy anyagból. Szeretem. -Maga volt az első, ki lelkemet felgyújtotta. Maga adott vissza -önmagamnak. Nem tudja, mily üres volt életem, mielőtt megláttam. Az -egész világban csak a szép érdekelt, s magában megtaláltam azt, a -ki az asszonyban visszaadja ezt nékem. Nem szépségéről beszélek. -Lelkéről. Van valami a tekintetében, a miből érzem, egy velem, -egynek kell lennie, akár akarja, akár nem. Talán sohasem fog rólam -többé hallani. De ezt meg kellett írnom. Tán tudja, hogy egy -nagybátyám meghalt, váratlan óriási vagyon örököse lettem. -Gazdagabb vagyok ma, mint Sándor. Ha ez egy év előtt történik, ma -már nőm. De hát ezelőtt nemcsak szegény, de büszke is voltam. -Kerültem magát. Ma megmondom azt, a mit úgy is tud. Későn találtunk -egymásra, nagyon késő… Ne halljon rólam többet. Egy nagyobb afrikai -utat teszek – az Isten áldja. Elek.»</p> -<p>Ezt a levelet <i>merte</i> nékem írni. Hát azt hiszi, most már -majd írni fogok neki, hogy kérni fogom, térjen vissza. Soha – -Sándoré testem-lelkem. És boldoggá fogom tenni, mert megérdemli. Az -Elek útjait az Isten vezérelje!</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span></p> -<p class="right">Augusztus 20-án.</p> -<p>Pepinél.</p> -<p>– Mondd, mit tennél, ha házasságod után 3 hóra a férjed -elhanyagolna – a saját hibádból – s egy más ember üldözne -szerelmével?</p> -<p>– Megmondanám férjemnek, – mondá Pepi, – az agyonlőné azt, a ki -«üldöz szerelmével» s ez energikus actiója által ismét visszatérne -hozzám.</p> -<p>Ezen gondolkozom.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 21-én.</p> -<p>Nem, nem. A mit Pepi mond, az mégis lehetetlen. A skandalum, -aztán meg Sándornak is történhetne baja. És Eleknek? Ezzel nem -törődnék? Ha tudnám. Levelét nem téptem el; pedig mindig -megbosszant, ha újra átolvasom.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 22-én.</p> -<p>A vadászatok utolsó estéjén nagy bál. Roppant körülvettek, szép -voltam s okosabb, mint ezek a jó bécsi dámák, kik gorombaságukkal -akarják szellemi hiányaikat fedezni. Persze az egy Pepit kivéve, ki -csak úgy csillogott-villogott a jókedvtől, szellemtől s a -gyémántoktól. Folyton tánczolt. Tánczközben megérintette toll -legyezőjével a vállamat, «menj haza, Mini… még nem késő», súgta -angolul. Pedig milyen szép egy ilyen bál!</p> -<p>Sándor nem tánczolt, egy sarokban ült az öreg <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> -herczegnővel s annyira elmerült a beszélgetésbe, hogy engem észre -sem vett. Megunt volna?</p> -<p>Holnap haza megyünk.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 24-én.</p> -<p>Elutaztunk. A vasuton Sándor elmondta, hogy Elek nagy örökséget -csinált. Én majd csak hogy a szavába nem vágtam, hogy tudom.</p> -<p>Aztán… észrevettem magamat. És <i>most</i> e perczben közeledjek -hozzá? Hazugságra állva kezdjem el a boldogságot… Nem, nem. Pedig -hazudni tudok, jó iskolában nőttem fel erre. De ilyen esetekben -nem. Éreztem, hogy egy borzasztó árny tolult közénk. Sándor pedig -meleg volt velem s jóságos… Azt mondta, csak azért tartotta távol -magát tőlem, nehogy azt mondhassák: ezek csak úgy, mint a fürediek, -hogy én vagyok a dologban a hibás. Úgy akarta feltűntetni, mintha -ez kettőnk közös megegyezése lenne.</p> -<p>– És úgy-e, ha ez így is volt, ezentúl nem lesz így, – mondta s -közelebb húzódott hozzám s lágyan, olyan lágyan, mint azokban az -időkben rég, nézett a szemembe. És én e két szemében valami olyan -igen fájdalmas vonást láttam meg, és én e két szem kifejezését, -tekintetét, melegségét nem birtam el többet. E perczben igen tudom -hogy lehettünk volna ketten még. De hát az a harmadik! Hátha a Pepi -tanácsát elfogadnám… igaz, ha megmondanék neki mindent. Nem, nem -birom. Félek, félek.</p> -<p>Sándor át akart ölelni – s én visszavonulva a <span class= -"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> kupé egyik -sarkába, sírva fakadtam – s nem hagytam magam. Azt hiszem, hogy -nagyon boldogtalan vagyok.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 26-án.</p> -<p>Igen, boldogtalan. Átolvasom e naplót idáig. Mi lesz velem? Most -itt vagyok, hol boldog voltam pár napig; hol boldogíthattam volna -valakit. De hogyan? Hiszen egész életem hazugság az első -pillanattól kezdve. Ez az Elek-féle levél csak megvilágította azt, -a mit már oly rég éreztem. Minden a lelkemben, egész életem csak -hazugság. Megszülettem. A gyermekszoba már a hazugság páráival -telítve. Hazudtam akkor, midőn anyám s atyám kezét naponta -megcsókoltam, mert nem tisztelhettem őket. Hazudtam, midőn a -myrtuskoszorúval oda álltam az oltár elé, mert ha testem szűzi volt -is, lelkem tele volt szenynyel. Hazudtam a nagy világban, mert csak -mesteri hazudozással lehettem mindig az első. Hamisnak, hazugnak -kellett lennem, hogy nyerjek. Hazudtam, midőn hűséget s szerelmet -igértem ennek a becsületes embernek. Hazudtam önmagammal szemben, -midőn <i>most</i> azóta azt hittem, hogy a mulatság iránt van -érzékem csak, hazudtam néha még akkor is önmagamnak, midőn el -akartam magammal hitetni, hogy boldog vagyok.</p> -<p>Hazudtam Eleknek, midőn úgy tettem, hogy nem ismerem fel -szerelmét, álnok vagyok ma, midőn ezt a levelet folyton magamnál -hordom, hogy senki rá ne találjon, s midőn mosolyogva hazudok -<i>néki</i> derült, nyugodt boldogságot, hogy ne tudjon meg -<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> semmit. Hazugságon állok, erre épült -lelkem egész világa, erre jövőm… s most hogy boruljak én egy -becsületes ember keblére s hogy élhessek az oldalán.</p> -<p>Ha bevallanék néki mindent? Pedig ez lenne az egyetlen mód a -boldogulásra. Hogy legyen? Nincs erőm, nincs erőm, hogy gőgös -büszkeségemet megtörjem, hogy kicsinynyé váljak előtte s meghajtsam -fejemet, én, ki mindig s mindenütt az első voltam s ehhez vagyok -szokva.</p> -<p>Folyton kerülöm, pedig vele szeretnék lenni, vele, hogy elbirjam -azt, hogy az a levél úgy hiszem kiégeti a szívem egész -érzésvilágát…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 27-én.</p> -<p>Mamától egy levél. Leírom… mentségemül. «Légy mindig jó -férjeddel. Látod, sokat köszönhetsz néki, hallom minden oldalról, -hogy debut-d épp oly jól sikerült Füreden, mint Ausztriában. Ez nem -kis dolog; és kivált így a «mézes hetek» alatt. Büszke vagyok rád, -jól neveltelek. Érted, hogy kell az emberekkel bánni s hogy lehet -mindig s minden körülmények között – nyakukra hágni, s erős kézzel -ragadni meg az «elsőség» kormánygyeplőjét. Örülök, hogy boldogságod -mellett «tenni» is rá érsz. Én tán azért nem értem rá soha, mert -boldogtalanságom elfoglalt. A papa? Olyanabb az olyannál, multkor a -bécsi angol követ tiszteletére ebédet adtam, képzeld, nem jött el, -mint háziúr. Nem tudtam hová lenni szégyenletemben, ismét egy újat -kezdett… <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span> De hát hogy értenéd meg, mibe kerül nékem -ez a mosoly, a melylyel semmit, de semmit sem akarok meglátni, s a -melylyel mindent, de mindent elfedek…»</p> -<p>Ez a mosoly, ez is hazugság. Hát ez a mi sorsunk? -Boldogtalanság, szerencse, boldogság, minden csak hazug módon -viselve?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Szeptember 2-án.</p> -<p>Félek tőle. Ma oly jó volt velem, oda jött hozzám, mikor sirtam, -rá tette erős kezét a homlokomra s lassan felemelte fejemet. -Szemeim kifejezését kereste.</p> -<p>– Miért sír? Tán boldogtalan? Lássa, én nem lehetek mindig -emberek között, nem bírom ki a léhaságukat.</p> -<p>– Hát azt hiszi, – akartam kiáltani neki, de megakadt a szó a -torkomon. Ha én most oda mehetnék hozzá, s megcsókolva nyugodt, -tiszta homlokát, azt mondanám neki: «Bocsáss meg, én szegény, bűnös -asszony vagyok, ki hazudtam néked akkor, midőn az oltár előtt -álltunk. De ma igaz szívvel mondhatom néked, hogy szeretlek, s te -vagy boldogságom, mindenem.» De az igazság lenne-e ez? Hisz még az -a levél, a mit az a másik írt, mindig megvan, még megcsalom minden -felkelő nappal, még napról napra mélyebben sülyedek a sárba.</p> -<p>Ha több ember lenne körültünk, igyekezném magamat új alakban -mutatni, de vele szemben az <span class="pagenum"><a name="Page_71" -id="Page_71">-71-</a></span> igazságot csak is ezzel a levél -felmutatásával kéne kezdenem. És erre képes soha sem leszek.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Szeptember 10-én.</p> -<p>Azt hiszem, igen boldogtalanná teszem. Azt hiszem, tönkre teszem -átkos viselkedésemmel. Úgy hitte, unom magamat; egy hétig tele volt -a ház vendéggel. Ekkor napokig nem is mutattam magamat. Ekkor -megkorholt, kemény volt velem. S még ilyen perczekben érzem -legközelebb magamat hozzá. Ilyenkor nem félek a szemébe tekinteni, -ilyenkor oly jól esik, hogy lágyan, melegen tekint a szavai sulyos -értelmeinek daczára reám. De aztán, s ez a bökkenő, hogy nem szólok -ellen s megalázkodom, megteszem, a mit mond, mintha elszégyelné -magát, bocsánatot kér ilyenkor tőlem: s ez a bocsánatkérés már épp -elviselhetetlen.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Szeptember 15-én.</p> -<p>Határozottan rosszul néz ki s beteg. Ma elvitt kocsin arra a -birtokra, a melyet nékem szánt még <i>akkor</i>. Ott egy új -cottageszerű házat építtetett, azt mutatta meg nékem. A nagy -fáczányos szélén áll a kis épület. A mesterek három hónapig -dolgoztak csak rajta. Természetes fa- s téglából készült kis -emeletes alkotmány, gerendás tornáczokkal, czinóberszínű ajtók- s -gerendaszélekkel. A terrasseokon angol piros fonott bútorok, nehány -salon, s egy nagy hálószoba, a főépületben. Az utolsó szobában – az -arczképe. Akkor festette Sargeant, a nagy angol <span class= -"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> mester, -mikor jegyben jártunk. A hasonlóság feltünő, de a mellett ijesztő -látni, mennyit öregedett azóta. Mi baja lehet? Arczbőre sárgás, -szemei beestek, haja deresedni kezd. Én teszem tönkre? Boldogtalan -volna? Annyira meghatott a kép, hogy a mellére borultam, s nem -akartam sem az eredetit, sem a portrait-t látni.</p> -<p>Pedig ma majdnem derült volt máskorhoz képest arczkifejezése. -Látszott arczán, hogy boldog, hogy e birtokot a házzal együtt -végleg átadhatja nékem. Ha én most ezt igaz szívvel, tiszta szemmel -fogadhatnám el, ha egyenesen szemébe tekintve így szólhatnék neki: -– Köszönöm férjem, ajándékod nagy értékü és nemes, vedd érte -szerelmemet, a melynél többel nem birok.</p> -<p>Ha ezt mondhattam volna néki!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Szeptember 20-án.</p> -<p>Nem, határozottan nem irok többé naplót. Ez átkos papiron -szoktam rá a hazudozásra, s most, hogy lelkem igazságos képét irom -le, napról napra nem birom el a sulyát. Bele bolondulok.</p> -<p>Nem jó az embernek igen mélyen tekinteni bele a lelke világába. -Addig, mig külső éltemet írtam le benne, mulattatott a dolog. Aztán -– igen, kimondom, szégyeltem, – ma, megörjít.</p> -<p>Nem irok többet.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span></p> -<p class="right">Október 3-án.</p> -<p>Indulunk. Mától kezdve megint elkezdem az írást. Nem birom ki. -Hogy ha még le sem írom, a mit érzek, úgy egészen egyedül vagyok. -Igy legalább megkönnyit az, a mit énemből kipusztítok az által, -hogy papirra vetem.</p> -<p>Indulunk. Tegnapelőtt mondta Sándor, hogy el van tökélve -délolaszországi s algieri útját megtenni. Én eleinte elleneztem -(már megint hazudtam, nem mondhattam, hogy azért nem akartam menni, -mert Elek is ott lesz). Sándor azt hitte, a pesti világot sajnálom, -megigérte, hogy Cannesba visz a tavaszi hónapokra. Pfuj, milyen -véleménye van rólam, de megérdemlem. Legyen ez a bünhödésem. Nem -ellenkeztem tovább, nem is mondtam ellent. Higyjen rólam annyi -rosszat, a mennyit lehet. Az sem lesz elég…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Október 6-án.</p> -<p>Az utolsó pillanatban <i>egyedül</i> oda szaladtam a partra, -előttem a Körös, tovább a Katinkaliget, s a láthatárig a puszta. -Mit mindent hagyott itt, a mit nem tudtam életté átváltoztatni…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Október 10-én.</p> -<p>Ime Pest: Egész nap itteni barátnőim járnak be hozzám, mindegyik -irigyen nézi ezüst útikészletemet (csak a multkor kaptam -Sándortól), megnézték ékszertokjaimat, elbámulva látják óriás -solitair gyémántokból összefoglalt nyaklánczaimat, diadémjeimet. -<span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span> Egy se volt arra kiváncsi, hogy itt belül -milyen a világ. Mama irigyen megcsodált, azt találta, sohasem -voltam ily szép, még a papa is beczézgetett. Mindenki rontott. -Harmadik napja vagyunk itt s s három ebédmeghívásunk volt.</p> -<p>Én? előkerestem azt a könyvjegyzéket, a melyet egyszer Elek -adott nekem, s rendeltem vagy 50 kötet franczia és angol könyvet. -Olvasni fogok az úton. Én azt hiszem, az olvasás eltávolít majd -önmagamtól, pedig erre szükségem van.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Október 12-én.</p> -<p>Fiuméban. Sándor a hogy megérkeztünk, átöltözködött s -unokatestvéréhez, a kormányzóhoz ment. Én a legegyszerűbb ruhámban, -a komornám kiséretében, bejártam a várost. Olyan furcsa, kéjes -érzés fogott el. Úgy éreztem, mintha ébredni kezdene valami a -lelkemben, ez az arany napsugár, ezek a babérerdők, a végtelenség, -ez a néptömeg, mely körülvesz s a mely nem ismer… Ime, tán ez -legtöbbet ér. Hisz mióta megvagyok, üveg szekrénybe voltam -kiállítva. Mindig tudta mindenki, vagy legalább tudni vélte, hogy -mit teszek, mit gondolok s érzek. Itt senki, senkisem ismer. -Lementem a horvát part egy osteriájába, leültem a szőlőlugas -szélén, s belenéztem a messzehaladó tenger kék vizébe. Mily szép, -szép az élet! Úgy éreztem, az életerő beleszalad a lelkembe… nini, -szavalok! Most veszem észre. Nem hiába, hogy egész út alatt a Taine -«Italie»-ját olvastam. <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span></p> -<p>Elek, ha látna, csodálkozna rajtam. De tán nem annyira, mint én -magam csodálkozom. Oly jól esett ez a frissen fejt tej, úgy -éreztem, az igazság emlőjéből szivom! Azt hiszem, a mit látni -fogok, közelebb fog az igazhoz hozni. Furcsa, hogy majd a -művészetek segítségével kell hozzá jutnom. Tanulni akarok, -fejlődni. Szeretnék az lenni, a mi vagyok, megszakítani a régi -énemmel minden összeköttetést.</p> -<p>A kormányzóéknál igen boldog ebéd volt (ritkán használom e szót -«boldog!»). Igen rokonszenves emberek. A governatore még igen -fiatal ember, van valami igazán fejedelmi abban, a mit mond, abban -a mit tesz. Felesége komoly, szép asszony.</p> -<p>Olyan komolyan nézett rám – hogy lesütöttem szemeimet. És – -közvetlenül. Ez már haladás. Míg férjeink politizáltak, karon -fogott, megmutatta a nagy, de roppant nyomott palota minden -zege-zugát. Különös összeállítás, nagy aerarisch bútorok, s aztán -ezek között olasz, velenczei ritkaságok. Úgy látszik, erre sokat -tartanak. Furcsa, ezt soha sem láttam otthon. Peddig ezzel is -mennyit szórakozik, tanul és felejt az ember. Ezeknek meg még erre -sem volt szükségük, mert hisz boldogok, s van teendőjük elég. A -gyermekekhez is bementünk. Komoly gyerekek, szinte már ezek is -reprezentálnak.</p> -<p>Milyen különös, ezeknél minden olyan – igaz benyomást tesz.</p> -<p>Kiültünk egy terrasse-ra s hosszan elbeszélgettünk.</p> -<p>– Mondd, – kértem hirtelen, – hogy tanultad meg az igazság útját -járni?</p> -<p>A fiatal asszony jóságosan mosolygott, nem felelt <span class= -"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> rá semmit, -de szeméből láttam, hogy úgy született benne. Aztán tárgyakról -beszéltünk. Minden egyes bútornak története van, mindegyikről tud -valamit elmondani. Mennyit kellett hogy tanuljon, hogy érezze -mindezt, hogy lássa, mi a szép, mi az összhangzatos.</p> -<div class="figcenter" style="width: 375px;"><a href= -"images/i005hq.jpg"><img src="images/i005.jpg" alt= -"Kiültünk egy terrassera." title="Kiültünk egy terrassera." /></a> -<p class="caption">Kiültünk egy terrassera.</p> -</div> -<p>– Hogy irigyellek, hogy Rómába, Nápoly- s Szicziliába mentek, – -mondta.</p> -<p>– Hogy irigyellek, hogy itt maradhatsz, – viszonoztam elszólva -magamat.</p> -<p>– Mit irigyelsz rajtam, hisz néked is megvan mindened, mit -kivánsz, férjed szeret, vagyonod nagyobb a mienknél, tehetsz annyi -jót, mennyit akarsz, s élvezhetsz, a mennyit szemed és szád kiván. -Mi kell több ennél? Még gyermeked nincs, de hát ez is csak idő -kérdése. És te szabad is vagy, mi pedig kötelességünknek élünk.</p> -<p>A két utolsó mondata szeget ütött a fejembe. Gyermekem, hátha -lesz nékem is! Tán majd a kis fejére rá tett kézzel még el is -mondhatok néki mindent.</p> -<p>És kötelességem is lesz akkor. Most nincs? De ha nem birom, nem -tudom betölteni!</p> -<p class="right">Október 14-én.</p> -<p><i>Róma</i>. Milyen furcsa volt tegnap a kis hajón vele együtt -neki indulni a tengernek. Még soha sem voltam tengeren. Nyolczkor -este lassan siklott ki a hajó a megvilágított fiumei kikötőből, oly -csendes, oly nyugodt volt az éjszaka, és én úgy szerettem -<span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span> volna, ha nagy, igen nagy veszedelembe -jutnék vele. Ha terhes felhők környékeznének, ha villám, -mennydörgés elnyomná a szavunk. Hogy így közel-közel simulhassak -hozzá még egyszer, s elfogadhassam védelmét, őszinte szeretettel, -ragaszkodással.</p> -<p>A tenger bámulatos csendes volt. S Anconától Rómáig napfényes -idő. Este értünk Rómába. A Hotel Quirinalban ember ember hátán, -villanyvilágítás, nyüzsgés. Késő éjjel csendesek voltak az -utczák.</p> -<p>Hát ez Róma?</p> -<p class="right">Október 18-án.</p> -<p>Rómáról nem merek írni. Azt hiszem, ostobaságokat mondanék, így -hát csak Stendhalt s Tainet olvasom s azokat igyekszem Rómában -feltalálni. Pedig furcsa, minden más hatást tesz rám. Valószinüleg -éretlen vagyok még.</p> -<p>Már két nagy ebéden voltunk. Sándornak mindenütt vannak rokonai. -Az olasz rokonok! Gracié, majd felfalnak, olyan édeskések mind. -Voilá une race qui ne me plait pas! Egy angolnéval, Lady Stanleyval -ismerkedtem meg. Az vonzott hozzá, a mit az olaszoknál nem találtam -meg: az igazság.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Október 20-án.</p> -<p>Istenem, Istenem, hát nem lesz ennek vége. Elek ismét írt. Azt -mondja, Kairóból az arab pusztába expeditióra készül. S nem bir -magával, hozzám fordul egy kis érdeklődésért. Mit tehetek én érte? -<span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> Levele tele van Rómával s Rómán keresztül -minden sorából szerelme beszél, a melyet azonban nem említ. Így hát -megmérgezi nékem Rómát. Délután a Campagnában voltunk… nem birtam -magammal, e végtelenül szomorú mezőkből, e szürkés hangulatból -annyira az Elek szavai beszéltek hozzám, hogy megkértem Sándort, -forduljunk vissza, rosszul érzem magamat. S most itthon vagyok a -kis szobámban – a villanyfény besugárzik idáig az iróasztalomig, s -azért csak az a nagy, néma, csendes Campagna előttem… tovább még -keletnek az az ismeretlen sivatag, s azon egy ember, ki megy, tán -vesztét keresve…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Október 24-én.</p> -<p>Ha gyermekem lenne Sándortól, minden jobbra fordulna. Ma -bementem a Szent-Péter-templomba, ezért imádkoztam. Meghallgatott-e -az Úr? Ah! hiszen vallásom sincs, ezt is kiölték belőlem. Az a -czinizmus, a mely megölte bennem a szerelem iránti érzéket, elvitte -magával vallásomat is. Senkiben, semmiben nem hiszek. De igen, -Sándorban… Hát akkor?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">November 3-án.</p> -<p>Palermóban. Megyünk, megyünk – az én szemeim nyitva s azért nem -látok semmit, nem hallok semmit, nem vágyom semmire. Olvasom -Baudelairet… Mint a mákony. Szeretném, ha mind e fény, pompa -érdekelne. De mi közöm mindehhez?</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span></p> -<p class="right">November 16-án.</p> -<p>Megint egy levél Elektől, megérkezett a Szentföldre. Arra kért -már akkor, hogy oda feleljek neki, s miután semmi hir rólunk, azt -mondja, érzi, <i>igaza volt</i>, hogy megirta szerelmét, mert vagy -tőlem kellett volna pár sornak jönni, vagy Sándortól egy levélnek, -a melyben élethalál-párbajra hivja. Egyik sem jött, sem -<i>igen</i>, sem <i>nem</i>. Tehát szavait félig meghallgattam.</p> -<p>És igaza van, úgy van. Megcsaltam férjemet – és tán – önmagamat -is?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">November 18-án.</p> -<p>Nem, nem fogok mindig ezzel foglalkozni. Ez ostobaság s -eredménytelen.</p> -<p>Egy óriási parkban kocsiztunk, a mely Katinka-ligetre -emlékeztetett. Vagy csak minden a mit látok, azzá hasonul át, a mi -bennem van. Ma Verlaine-t vettem meg, az Elek kedvencz költőjét. -Mint lánynak megvolt, hogy férjhez mentem – akkor azt hittem – nem -lesz könyvekre, vagy legalább ilyenre szükségem, nem vittem -magammal. Éjjel olvasni fogom.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">November 19-én.</p> -<p>Egész éjjel Baudelairet olvastam, mint olaj a tüzre ez a könyv. -Magamra olvastam benne. «Comme vous êtes loin paradis parfumé!» -Volt-e ilyen paradicsomom valaha? Voltam-e gyermek, fiatal, mint -<span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span> mások. Rothadás vett körül, hogy -meglettem, s a rothadás légköre tápláló légköröm.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">November 24-én.</p> -<p>Nem értem, nem ismerek magamra. Napról-napra közönyösebb leszek. -A külvilág nem érdekel. Úgy ülök a nagy ebédeken, estélyeken mint -egy bálvány, szemeim kerekre tágulnak, nem mondok semmit, nem -hallgatom azt, a mit beszélnek, nem látok, nem hallok, semmi -érdekem, sem kedvem semmihez.</p> -<p>Este Baudelaire-re, Verlaine-re örülök.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">November 30-án.</p> -<p>Nagy jelenetem volt Sándorral. Ez az ember tönkre megy -mellettem. Napról-napra sápadtabb arczkifejezése. Girgentibe -mentünk. Én a hajó egy sarkában egy Zólát olvastam (nagyon érdekel -ez az író, ha utamba akadna, lehet, hogy vissza adna önmagamnak) -Sándor a másik sarkában a Times-t. Így egész Sziczilián keresztül. -Este későn érkeztünk.</p> -<p>Kocsin, zekegő úton a szállodáig, ott vár a megrendelt ebéd, en -tête á tête. Ettől most mindig félek. Sándor két üveg pezsgőt -megiszik egyedül, én pár osztrigát eszem, s hallgatunk. Aztán -külön-külön lefekszünk. Másnap nagy szél kerekedik, én nem merek -kimenni a szállodából, félek, hogy nevralgiát kapok. Sándor egyedül -nézi meg a görög templomokat. Este vissza Palermóba. <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p> -<p>Így lesz hát ez az út végig? Hogy vissza érkeztünk, -kijelentettem neki, hogy én nem megyek tovább, már unom ezt a -hajszát, aztán meg… Elek Biskrában. El fogom kerülni, bármibe -kerül. Sándor nem tágított, nyugodtan azt mondta, ő megigérte -Eleknek, hogy deczember végét ott együtt töltik s így -<i>megyünk</i>. Megyünk. Igen… én pár perczig zokogtam, sírtam, -aztán – mintha fénysugár szaladt volna át a lelkemen, végre is, -miért ne, menjünk. Hisz úgy jobb lesz. Jobb szembe nézni az -ellenséggel, így ártalmatlanabb. És aztán ki is fogom magyarázni -vele a dolgot úgy, hogy baj nélkül megértethetem magamat Sándorral. -De hát ez már megint csak nem lesz az igazság…</p> -<p>Sándor meghallgatta végelhatározásomat s ott hagyott: megyünk, -volt az utolsó szava.</p> -<p>Most hát én… igen én, irok Eleknek, ez az egyetlen módja.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Deczember. 1-én.</p> -<p>Ime levelem:</p> -<p>«Édes Elek. Reménylem, soraim még Jeruzsálemben érnek. (De hát -ha nem!) Hallgasd meg, a mit mondok. Nem szeretlek, nem is foglak -soha. Nem akarlak látni se élve, se halva. Ne gyere utamba, mert -kitérek előtted. Tudd meg, hogy tisztességes asszony vagyok s az is -akarok maradni. Férjemet szeretem, s jövendőbeli gyermekeimnek -akarok élni. Hogy megközelitesz, az gyalázatos dolog, s egész -lelkem felháborodik, ha rágondolok. Mit akarsz velem? Testem nem -lesz a tied, mint a <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> hogy a lelkem nem az. Nem szóltam -Sándornak, nem azért, mintha bármi módon vonzódnám hozzád, de mert -nem akartam, hogy összeütközés lehessen köztetek. Nem akarom, hogy -Sándort baj érje. Te mint könnyelmű lányt ismertél, mióta a -<i>szerelem</i> (igen, az a szerelem!!) átváltoztatott, azóta sem -érzésem, sem gondolatom nem az, a mi volt. Mi megyünk Biskrába, de -megtiltom, <i>érted</i>, hogy oda gyere. Nyugalmamat nem adom -semmiért. Az isten megáldjon s ez leszen első és utolsó levelem -tehozzád. Bálványosy Mária.»</p> -<p>Mini helyett Máriát írtam alá. Ebből aztán kiérzi, hogy semmikép -sem akarok vele bizalmas lábon állani. Magam vittem a levelet a -póstára, csak időre érkezne még oda. Jaffáig innen 6 nap, onnan 2 -Jeruzsálemig, ott 8–10 nap alatt. Decz. 12-ére ott lesz a levél s -akkor még tudom, ott kapja, hiszen karácsonyt a Szentföldön -tölti.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Deczember 3-án.</p> -<p>Átolvastam a levél fogalmazványát. – Istenem, milyen -ügyetlenséget követtem el, hogy azt irom: «nyugalmamat nem adom»; -hisz így többet árultam el, mint kellett volna, lelki -állapotomról.</p> -<p>De most naplót sem irok egy darabig, ez is csak hiába izgat. A -tárgyaknak fogok élni. Ugy mint egy utazó, – ki felejteni -utazik.</p> -<p>Felejteni… mit?</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span></p> -<p class="right">Deczember 30-án.</p> -<p>Anya vagyok, bizonyos. Ennek sem tudok most már örülni. Félek a -gyermektől. Hogy neveljem fel, ha nem tudok igaz lenni. Az ő életét -is megmérgezzem, mint a hogy az enyémet megmérgezték?</p> -<p>Sándor, uram! ments meg.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Tunis, január 4-én.</p> -<p>Éjjel-nappal a két férfi a fejemben. Nem látok semmit, csak -őket. Éjjel róluk álmodom – úgy érzem, ketté tépik a szivemet. Mi -lesz velem? Ha az Elek levelét olvasom, a Sándort is ott érzem az -oldalamon. S félek mind a kettőtől s nem látok a lelkemben egyebet -sötétségnél, némaságnál…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Biskra, január 6-án.</p> -<p>Sándor tegnap hirtelen hozzám fordult: «Az Elek <i>barátom</i>, -bizom benne minden körülmény között… érted?» S mereven szemembe -tekintett. Mit értett alatta – tán gyanakodott volna. Mikor árultam -el magamat, vagy már rég gyanakszik? Egész testemben reszketek még -most is, midőn szemeinek tompa kifejezésére gondolok. S holnap, -vagy tán ma már megjöhet. Mi lesz velem? Összezavarodott az elmém s -nem látok tisztán érzéseim chaosában. Nem látom a helyest, a jót, -nem tudom, mit érzek igazán, nem tudom, hogy lesz… Én uram! -támogass, mert eltántorodom…</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span></p> -<p class="right">Biskra, január 8-án.</p> -<p>Istenem! Istenem. Tönkre, tönkre vagyok téve. A dolog így -történt. Egy arab kávéházban voltunk, Sándor és én. Rendesen itt -töltöttük az estéket már jó ideje, Sándort igen mulattatja az -arabok fegyvertáncza, mindennap eljáratja velök.</p> -<p>Épp a fegyvertáncz közepén – én Uram Istenem – ki lép be az -ajtón: Elek. Azt hittem, rám szakad a ház. Sándor tüstént abba -hagyatta a vad tánczot, de a pokoli lárma után beállott csendet nem -lehet a szívem csendjéhez hasonlítani.</p> -<p>De tovább. Elek odafordul Sándorhoz, kezet ad neki.</p> -<p>– Tudod-e, miért jöttem oly gyorsan? – mondta merészen, -egyenesen a szemeim fehérébe tekintve, – mert Mini irt nekem.</p> -<p>– Ugyan? – kérdé Sándor fásultan, – s te erről nem is -szóltál.</p> -<p>Azt hittem, szétszakad a szívem.</p> -<p>– Igen, megirtam, hogy ide jövünk, miután tudtam terveidet, – -rebegtem halkan, nehogy Elek megmondja az igazságot, hogy így az -összeütközést elkerüljem.</p> -<p>– Igen, Mini meg akart lepni téged s ezért irt, – mondta Elek -még folyton rám nézve hidegen, közönyösen, tönkre téve tekintete -által, – s én sietve jöttem.</p> -<p>– Jól tetted, – mondta Sándor, hirtelen kézszorítását -viszonozva.</p> -<p>Ime, hazugságból hazugságba. – De ez még nem elég. Sándor éjjel -sakálvadászatra készült. Ide rendelte <span class= -"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> Ali Ben -Hamedet, dragománját<a name="FNanchor_1" id= -"FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> a -kávéházba, ki vezeti. Itt vártunk reá. 10 óra után megjött.</p> -<p>– Elek, légy oly szives feleségemet haza kisérni a Hôtel -Saharaba, te is ott vagy szállva úgy-e?</p> -<p>– Igen, mellettetek vettem szállást, – felelte Elek szemtelenül. -Sándor kezet szorított vele, nekem megcsókolta kezemet s szemembe -tekintett. Ha száz évig élek, nem felejtem el tekintetét. Mintha -egész lelkét a lelkembe lehelte volna. Vagy csak azért láttam ezt -így, mert magam végtelen izgatott voltam s mert tudtam, hogy most, -most fog elválni minden… Nem tudom. Elment. És Elek most hozzám -fordult: «Indulunk hát?» Karon fogott. Én nem akartam, hiába -mondtam neki magyarul, hogy nem engedem. Megtette. Végre is a még -népes utczában, a hol az arab Ouled Nailok<a name="FNanchor_2" id= -"FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a> -házai előtt franczia katonatisztek árnyai suhantak el, nem -téphettem ki magamat karjai közül. Elek a szó szoros értelmében -vitt. A kis telep legnépesebb utczájába mentünk, a hol a téli -éjszakán még ember ember hátán tolongott. És nem mertem szólni, -egész testemben remegtem. Vitt, vitt. Egy európai kávéházba erővel -bevonszolt. «Un caffé à madame, un verre de whisky à moi.» Úgy -tett, mintha felesége lennék.</p> -<p>– Eljöttem, mert levelének sorai között olvastam. Ha szeretné -férjét, akkor nyugodt lenne, nyugodtan odaadta volna levelemet -neki, hisz «vér»-leány, ki nem fél egy párbaj esélyeitől. Maga ha -<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> szereti férjét, csak egy módon -cselekedhetett volna, hiába mondja, hogy nem. A szerelem parancsol. -Hiába minden törvény, hiába esküje, a mit mond. Az enyém, mert -szeretem s mert viszont szeret.</p> -<p>És én gyenge báb csak hallgattam s mintha megszáradt volna a szó -a torkomon, nem tudtam, nem tudtam rá felelni semmit.</p> -<p>– Azt mondja, nem ismerem azt, a mi ma. Csakis azt szeretem s -nem azt, a minek lenni látszott. Maga még pár hó előtt nem önmaga -volt, hanem társadalmi körének visszfénye. Egy szava nem jött -szivéből s egy szó nem juthatott a szivéig, s így hogy -választhatott volna akkor a szíve szerint. Az enyém az Isten s -emberek előtt. Akkor a Katinka-ligetben láttam már – s ma az -enyém.</p> -<p>Hangja olyan áttetsző, tiszta lett, mint a fejünk felett -elterülő égbolt, a melyen az afrikai ég miriad és miriadnyi -csillagja ragyogott. A mimóza-fák virágoztak, messzi, messziről -szomorú dal hangzott, tán egy arab ház terrasseáról; fejem felett a -tejút fenséges íve; szivem tágult, úgy éreztem, karjaim -széttárulnak s átölelem az egész mindenséget, s szavam most is, -mint mindig, máskép beszélt.</p> -<p>– Sándort tisztelem – kiáltottam (Istenem miért is ezt).</p> -<p>– Nem tisztelet kell nékem, de szerelem. – S vitt, vitt.</p> -<p>Úgy éreztem egész testem lelkem azon az egy karján csügg, a mely -visz s a melynek ellenállani nem tudok. S nem tudtam. Felvitt. -Szobánk egymás <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> mellett… s a sötét éjszakában amazok ott -nem láthatták, hogy az ő szobájába tértünk.</p> -<p>Hát miért is nem öntöttetek erélyt, szivet belém, <i>ti</i>, -kikre ez rá volt bizva.</p> -<p>A Sándor gyermekével szivem alatt – ma az Elek szeretője vagyok. -Ime az igazság.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Biskra, január 9-én.</p> -<p>Sándor délben jött haza, és furcsa, én nyugodtabb, s lehet -mondani igazabb vagyok vele, mint voltam. Szinte kihivólag -viselkedtem vele szemben. Kijelentettem, hogy áthurczolkodom a déli -oldalra eső szobába, mert éjszaknak fázom. Sándor nem ellenkezett – -pedig ez azt jelentette, hogy ágytól válunk. Nos igen, ha már így -kellett hogy legyen, hát hadd legyen így. S legyen egészen. Kettős -játékra már igazán képtelen volnék. Szivem alatt levő gyermeket -említettem… ez aljas volt. De hát miért ne, ki egy olyan aljasságot -el tudott követni, mint én tegnap, az már mindent pirulás nélkül -elkövethet. Most hát előre – csuszszunk lefelé a lejtőn, nyitott -szemmel, sans peur et sans reproche!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Biskra, január 14-én.</p> -<p>Sándor minden éjjel vadászni jár, már vagy húsz sakált s pár -hienát lőtt. Azalatt én a Hôtel Sahara széles erkélyén ülök késő -éjszakáig, mellettem Elek. Előttünk a végtelen csillagos ég s -lábaink előtt a kis tér mimosa-bokrai. Keret, illat, mind -<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> ugyanaz, mint akkor. És én egész lélekkel -oda vetem magamat neki. Szinte túlságba megyek, akkor csókolom -száját, midőn tán nem is kivánom. Beszéltetem, mert szépen tud -beszélni. Elmondatom vele szerelmének egész történetét, el, hogy -mit szeret rajtam, hogy gondolt rám, ott azokon a hosszú útakon. -Már rég szeret. Még – azt mondja – kis leány voltam s nevelőnővel -jártam ki a jégre, hogy rám vetette szemét. Csak hogy büszke volt, -el akarta nyomni szerelmét. Nem akarta, hogy a partie-vadászok közé -sorolják, mint annyi mást Pesten. Került, mert szegény volt. Mióta -azonban gazdag, olyan gazdag mint Sándor, azóta kétszeres erővel -kivánt meg engem. Kivánt meg – igen, így mondta. Pfuj, a szó -csunya. De hát méltó – viszonyunkhoz. Tehát mindig csak pénz!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Biskra, január 16-án.</p> -<p>Ma ebéd alatt elnéztem Sándort. Ez az ember beteg. Valami van a -szemében, a mi szinte a túlvilágba húz. Milyen furcsa az élet. -Miért találkoztunk mi egymással, miért ott, hol nem lehettünk az -egymáséi. Milyen egyszerü dolog: két ember találkozik, vonzódik -egymáshoz, megszeretik egymást, egyek lesznek a sírig. Így van ez -az egyszerü embereknél. De hát nálunk hány kis mellékút, kitérés -van a fővonalak mellett, vagy tán fővonalak nincsenek is; csak -árnyalatok, csak félszinek. A félhomály misticzismusa, a mely éppen -csak az igazsággal van ellentétben. <span class="pagenum"><a name= -"Page_89" id="Page_89">-89-</a></span></p> -<p>A félszinektől az örök világossághoz hogy lehessen jutni?</p> -<p>Én szegény hites férjem, miért is kellett néked éppen én rám -bukkannod? Miért nem találtál magadhoz méltó, becsületes, igaz -asszonyt, ki az oltártól a halálos ágyig egyet gondolt és érzett -volna veled? Ha én egyszer elmondhatnám néked még az igazságot úgy -a hogy van! De jól is van az, hogy <i>ma</i> már ez lehetetlen. De -jó, mert én, ha <i>akkor</i> két mély szemeddel a szemembe -tekintenél, visszakivánnám azt a boldogságot is, mely után egyszer -már kinyujtottam a kezemet, és beléd találva szeretni – el kéne -pusztítanom magamat. De jó is az, hogy az igazságot néked soha, de -soha el nem mondhatom, mert tiltja az a kis gyermek ott a szivem -alatt, az, melynek bűnös szivem minden dobbanását meg kell -hallania, ki tud a <i>másik</i> minden öleléséről – csókjáról.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Biskra, január 21-én.</p> -<p>Napról-napra merészebb leszek. Ma, hogy Sándor a Kadinál ebédel, -mi Elekkel egy háromlovu kis kocsin Sidi Okbába rándulunk. A kocsi -elhagyva a biskrai város utolsó pálmáit, szélsebesen szeli a -sivatag homokját, az arab kocsis mélyen lenn guggol szinte a -lábaink előtt, s dalt zümmög. Elek átkarol s úgy röpülünk át a -végtelenen. A kocsis néha visszanéz, s bátorítva mosolyog ránk. Azt -hiszi, férj és feleség vagyunk, tudja, hogy csókolom az Elek ajkát, -hogy lássa ez az ember, hogy mondhasson el <span class= -"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> esetleg -Sándornak olyat, a melyből meg kell hogy tudja vétkemet.</p> -<p>Sidi Okbában is így viseltem magamat (hála a régi divatos -manierjaimnak, a melyek napról-napra jobban visszatérnek), hogy az -európai fogadósné, kinek terrasseán ebédelünk, már nem is az Elek -feleségének, de párisi cocottenak tart s folyton «ma belle» – nek -szólít. Ez vérszemet csinál nékem, czigarettára gyujtok s Elek -vállára hajtom a fejemet… s e perczben úgy érzem… nem érzek -semmit.</p> -<p>Késő este érkezünk haza. Sándor tekintetét keresem. Lenn várt a -fogadósnál, előtte fehér burnusos dragománja, ki vadászhistóriákat -mond el neki.</p> -<p>Még fel se nézett, hogy lejöttünk, azt se kérdte, honnan jövünk. -Pedig kihivó tekintetemmel magam mondtam el neki mindent! Istenem, -ha megölne mindkettőnket!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Biskra, január 23-án.</p> -<p>Ma Elekkel Ó-Biskrába járunk. Egy arab asszony jövendőt mond -nékem. Oly szép szőke gyermekeim lesznek, mint a gazdámnak (ez -alatt Eleket értette), rá fog hasonlítani a szemök, szivök azonban -olyan lesz, mint az anyjuké. Reménylem, hogy nem… A város végeig -megyünk, ott egy oued-en<a name="FNanchor_3" id= -"FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a> -kellene átgázolnunk. Elek habozik, pedig túl a folyón gyönyörű, úgy -mondják, a kilátás.</p> -<p>Én? mutatom, hogy kell. Lehuzom sárga kivágott czipőimet, -harisnyáimat, ruhámat felemelem a térdemig, <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> s megyek -előre. Elek is átgázol. Vissza már a karjain hoz át a vizen.</p> -<p>Ugyanazon eszközök, mint a Pál és Virginiában. Első regényem -volt, igen szinpadiasnak találtam akkor, csak úgy, mint a mai -kirándulásnak egyes részleteit.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Biskra, január 24-én.</p> -<p>Ma komornámat hazugságon értem. Ali Ben Hamettel valahol a -városban csatangolt s azt állította, hogy a bibornok által épített -menházat vizsgálta meg. Kisült, hogy hazudott, a vendéglős ott -látta az oáz azon részén a dragománnal, hol mi jártunk tegnap. Nem -szidhattam meg, mert nincs már jogom hozzá. Érzem, napról-napra -sülyedek.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Biskra, január 26-án.</p> -<p>Elutazásunk előtt tisztelegni voltunk a carthagói érseknél. A -bibornok itt szokta a teleket tölteni. Egész operettejelenet volt. -Az öreg úr felcziczomált szinpadias fogadószobájában, veres -székében, s mi hárman előtte. Mert mind a hárman ott voltunk. Aztán -a biboros hosszú beszédje, melyben házasságunkat példásnak és -tanulságosnak nevezte. Végén czélzások nagy vagyonunkra.</p> -<p>A beszédet, azt hiszem Eleknek igaza van, minden átutazó de -marque házaspárnak el szokta mondani, az alluziokat is elértettem. -Küldtem neki szegényei számára 1000 frankot. Megfizettem a -hazugságát, a mint amazok az én hazugságaimat fizetik meg. Eleknek -<span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> mégis igaza van, kár skrupulizálnom, -hiszen minden hazugságra van építve, egész társadalmunk, minden -intézményünk. Egész fejlődésünk, minden tettünk, minden szavunk -hazugság.</p> -<div class="figcenter" style="width: 373px;"><a href= -"images/i006hq.jpg"><img src="images/i006.jpg" alt= -"Vissza már a karjain hoz át." title= -"Vissza már a karjain hoz át." /></a> -<p class="caption">Vissza már a karjain hoz át.</p> -</div> -<p>De hát miért kárpótol ez engem?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Algier, január 30-án.</p> -<p>Ime a Hotel St. Georgeban. Csupa angol s angolné. Csupa flirt az -egész bódé. Lépcsőkön tuczat számra ülnek el az angolok -missjeikkel, a kiknek felét egy saisonra elbolondítják. A salonok -spanyolfalai mögött, az istálló dohányzójában, a tennistéren csupa -flirt. Annyira beleillek a keretbe, hogy siettetem elutazásunkat. -Most már igazán egy olyan helyre szeretnék menni, mint Cannes, hol -a nagy világ telel. A mámor, azt mondják, jót tesz, hadd igyam ki -poharát szinig.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Algier-Marseilles, február 1-én.</p> -<p>A hajón. Sándor és Elek a hajó orrán beszélgetnek. Nekem a fejem -fáj. Szomorú vagyok. És furcsa, most még ijesztőbbnek érzem azt, a -mi reám vár.</p> -<p>Mi lesz velem?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 3-án. Cannes.</p> -<p>Kora reggel érkeztünk ide. Sándor egy igen nagy butorozott -villát bérelt a Californiában. Ennek berendezése szórakoztat, -elvonja figyelmemet. A villának <span class="pagenum"><a name= -"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> falai rózsaszinüek, igen jól -áll a boldogságunkhoz.</p> -<p>Lépcsőház fehér lakk-fából. Igen könnyen építve, salonok, ebédlő -mind lakkirozott puha fából. A butorok igen izléses, egyszerü -kartonnal áthuzva. Itt-ott pár értékes régi, vaskos tölgyfa -szekrény. Minden sans prétention, s igen nagy izléssel berendezve. -A salonok s ebédlő óriási ablakaiból nagy virágparkligetre a -kilátás, tovább pedig a cannesi öböl, ellátni Frejusig. Ez a tájkép -az, melyet Maupassant egyik könyvében a herczegek paysage-ának -nevez.</p> -<p>Factice itt minden, de ez áll jól az én benső világomhoz. Ez -kellett nekem, most már teljek be vele.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 4-én. Cannes.</p> -<p>Boudoirom is rózsaszin. A plafondjára angyalkák vannak festve. -Émelygős persiflátió. Sándor a másodikat lakja, ő maga választotta -a lakást, én a földszinten. A fogadószobák az első emeleten (a mely -a kert felé tekint) vannak. Elek a közeli Montfleury szállodába -ment lakni. Tiz percznyi gyaloglás innen. Ha kerti kapunk kulcsát -odaadjuk neki, három percz alatt ide ér.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 5-én.</p> -<p>Igen, ezentúl csak tényeket irok le. Nem ér ez az érzelmeskedés -semmit. A dolgokat úgy sem változtathatom meg. Glissez mortel -n’appuyez pas! ez volt a papa jelszava is. A szerint fogok élni. Ma -egész nap Pepivel, ki itt tölti a telet szintén, bár <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> sajnos, a -város túloldalán, a West Endben lakik. Látogatásokat csináltunk. -Bejártuk a város 200 lehető házát, voltunk, mint Pepi nevetve -mondta, nehány lehetetlenben is. Pepi igen mulatságos előadást -tartott Cannesról, ez a snob-ok városa. Itt épp csak herczegnél -kezd az ember számítani. Van vagy 12 nagy, fő- és vérbeli -herczegük. Azonkivül 30 olyanféle családból, mint ő. Ezeken kivül -az egész párisi, londoni és bécsi high Tory-világ jórésze itt -telel. Ezek mögött meg az amerikaiaknak egész hada, kik azért -jöttek ide, hogy mivelünk megismerkedjenek. Hogy bátyáink az ő -leányaikat vegyék el… hugaink (ha vannak) fiaikat -szerencséltessék.</p> -<p>Óriási hajsza. Első kérdés: «ki ő» valakiről, ki megérkezik. -Második: «How much!» mennyit ér. A «ki ő» alatt családját értik. -Hány őse van, mi rangfokozata, «született, vagy nem született.» A -zsidóbárók és amerikaiak így taksálják az «ember» fiát. Pepi igen -szellemesen megjegyezte, hogy arra van elég ősünk (már mint neki), -hogy a bécsi kamarabálokra meghivják, arra azonban nincs mindig, -hogy egyik-másik vasuti király, vagy párisi pénzfejedelem elhivja -az intim jellegü ebédjeire. Mais n’est ce pas nous, nous en -passerons! mondta mosolyogva.</p> -<p>Beiratott minden nagy herczegnél (én persze mindenütt a Sándor -nevét is oda bigygyesztettem), elvitt minden socziális -hatalmassághoz. Mindenütt voltunk. És én haza érve, halálra -fáradtan végig feküdtem a chaise longuera s messze, messze repültem -el innen. Ha egy év előtt lenne még? Tán okosabban élnék? Nem -hiszem. Hisz nincs anyag bennem a <span class="pagenum"><a name= -"Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> boldogulásra. Csak az élet -kis eshetőségeire vagyok kikészítve.</p> -<p>Este Sándor állítólag kártyázni ment. Elek a művészetbe akar -beavatni. Azt mondja, a művészet czélja elfeledteti az élet -hazugságait. Azért minden nagyvilági embernek dilettansnak kell -lennie. Hogy így igaz élete is legyen. Azt hiszem, ebben igaza -van.</p> -<p>Pedig Elek!… Ah, de mindegy! Legyen <i>így</i>. Beülünk a kis -rózsaszinü boudoirba s a narancsszinü lámpaellenző fényénél egy -Bourget-regényt olvas fel nekem. Néki tetszik, én nékem ezek az -asszonyok mind hamisak. Úgy tünnek fel nékem, mintha egy velenczei -kristálycsillár utánzatát látnám. Nem egy dolgot másképp tennék, -mint ők teszik. Je serais plus canaille et plus grande dame à la -fois. Hogy beleuntunk az olvasásba, Elek előadást tartott nékem a -«szép»-ről. Nem sokára majd a jóra kerül a sor s akkor… pirulni -leszek kénytelen. Azt állítja, jól állana nekem, ha aláfesteném -szemeimet s szemöldökömet is meghúznám a Pinaud plajbászával Miért -ne? ha őt mulattatja, tegyük meg. Elek hiu – s úgy látszik, hiu -reám és szebbnek szeretne még, mint a milyen vagyok. Midőn -elmondtam neki (féktelen czinizmusomban), hogy anyának érzem magam, -már innen-onnan két hónapja, aggályait fejezte ki, hogy fogok majd -kinézni, hogy fogok majd öltözködni kis idő multán. Furcsa, én -nékem már egész más aggályaim vannak. Elek szépségemet szereti. Ez -is valami. Ha Sándor is <i>csak</i> ezt szeretné!</p> -<p>Aztán Elek elmondja, hogy az egész asszonyi világot látta itt s -én vagyok a legszebb mind között. <span class="pagenum"><a name= -"Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> Milyen kár, hogy már ennek -sem tudok örülni. Mit ér?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 6-án.</p> -<p>Redfernnél 17 ruhát próbáltam fel. Pompás foglalkozás, ez alatt -az ember határozottan képtelen a gondolkodásra. 13 (rossz szám!) -utczai ruhát tartottam meg, a számla 9000 frank. Aztán Worth -szabásza érkezett meg Párisból (1600 frank cachet azért, hogy -lejött!) 9 estélyi ruhát rendeltem. Egész nap mérték, szabták a -testemet. Estére annyira ki voltam merülve, hogy pirulás nélkül -dobhattam magam az Elek ölelő karjai közé.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 7-én.</p> -<p>Sándor egy yachtot és egy kis vitorlás hajót bérelt. Az utóbbi -oly kicsiny, hogy maga kormányozhatja. Ennek örülök. Tán némelykor -elvisz – Elek nélkül is. De ezt már alig merem reményleni. Ha ugyan -«reményleni», ez a szó kifejezi azt, a mit gondolok. Hisz félek -vele egyedül lenni, nem tudok néki semmit mondani s ő is épp csak -egészségemről tudakozódik. Ezt is úgy, mintha minden egyes szavával -mentséget akarna nékem adni arra, hogy miért lakik ő a másodikon és -én földszinten.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 8-án.</p> -<p>Felülmulom magamat. Ma este az örökszép Fernande estélyén -debuteiroztam Cannesban. Első <span class="pagenum"><a name= -"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> megjelenésem volt a nagy -világban. A szó szoros értelmében – meztelenül jelentem meg. Én nem -tudom miért, de az ilyet most megkivánom. Fáj nékem kínozni vele -Sándort, tudom, s mégis meg kell hogy tegyem. Egy finom, szinte -áttetsző selyem directoire ruha volt rajtam, a mely alatt csak igen -könnyű alsóruha. Nem volt fűzőm s mellem alatt csak egy -aranypánttal volt a ruha megerősítve. Fejemen babérkoszorú gyémánt -cseppekkel tarkítva, nyakamon semmi. Midőn letettem sorteéimat, -Sándor elsápadt. S az inasok is zavartan néztek rám. Én kihivó -arczczal léptem be a salonba – utolsók voltunk – s egy csapással, -éreztem, mind meghódítottam őket. Asszonya meghódolt, mert tudta, -érezte, első leszek köztük, férfia – én Istenem, ha az Elek -szemeinek kifejezését el tudtam viselni, akkor elviselem ezt -is.</p> -<p>Az ebéd alatt egy zsidó báró s a választófejedelem között ülök. -A fejedelem igen rokonszenves ember. Van valami bánatos, igen -bánatos az arczán. Én nem tudom mi, de valami úgy vonzott hozzá, -hogy az ebéd végén már barátok lettünk. A háziasszony kissé -ingerülten látta, mily gyorsan «elbántam» a prince charmanttal, -Cannesban a diadal a választófejedelem első mosolyánál -kezdődik.</p> -<p>Asztalhoz a háziasszonyt vezette, de már a fekete kávéját -oldalomon itta ki. És pedig… nem a ruhám «szabása» vonzotta, mint a -többieket, valami suggestio-féle volt kettőnk között, mi? magam se -tudnám megmondani.</p> -<p>Egy óráig lefoglalt. Jóformán csak közönyös dolgokról -<span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span> beszélt, a melyek között volt valami, a -mit elmondani első látásra nem lehetett neki. Azt mondják, nagy -beteg. Mi lehet a baja? Mily könnyen viselném én el egy betegség -minden kínját!</p> -<p>Hogy a herczeg elbocsájtott… fiatal urakból udvar támadt -körültem. Majd mindegyik bemutatta magát nékem. Ugy fél 10-kor, -midőn már az estélyre hivatalosak is érkeztek, kilenczen vettek -körül. Elek 10-kor jött. A mint belépett az ajtón, tekintete engem -keresett. Diadalmasan mosolygott, midőn a fejem fölött lebegő -villanylámpától fényesen megvilágított testemet meglátta. Látszott -a szemeiből, hogy büszke, hogy ez a fejedelmi termet az övé… s -hiába van körülöttem egy tuczat udvarló, azért fehér karjaim csak -őt fogják ölelni. Övé a testem… tekintetének igaza van. De a -lelkem? Az is… mert azt csirájában fojtotta el és ugyanakkor, midőn -már-már meg akart volna születni.</p> -<p>Sándort egész este nem láttam. Valami öreg douariére oldalán -beszélgetett.</p> -<p>A kocsiban férfiasan kikérte magának, hogy máskor ilyen -toiletteben megjelenjek. Hogy haza értünk, hirtelen pongyolába -vetettem magamat (hisz a Sándor oldalán égetett ez a ruha) s a -ruhát becsomagolva, átvittem néki a második emeletre. Tudom, -szinpadias volt, pedig igaz érzést akartam ezzel kifejezni. Dobja a -tűzbe – mondtam neki. – Megtette, a kandallóban elhamvadt, aztán -hirtelen kisiettem a szobából.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span></p> -<p class="right">Február 9-én.</p> -<p>De azért – reggel csak alá festettem szemeimet. Meg kellett, -hogy tegyem. Miért? nem tudom megmondani, bizonyos voltam, Sándort -bántani fogja. Elek? Elekkel nem törődöm. Azaz ebből a szempontból -nem. De valami visz feltartóztatlanul ebben az irányban. Jóformán -nem akarom egy perczig sem, hogy Sándor azt ne higyje, hogy -őszintén – az vagyok, a mi vagyok. Ha már meg nem mondhatom neki, -legalább hadd lássa meg; minden nap minden órájában, hogy aljas, -hozzá méltatlan a testem, a lelkem. Elek elragadtatva látott így. -Este, hogy háláját megmutassa, egy mogyoró nagyságu smaragdot -hozott. Elfogadtam. Pedig vehetnék magamnak, a mit akarok. De… el -fogok tőle mindent fogadni. Hadd legyek az, a minek születtem.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 10-én.</p> -<p>Három igen mulatós asszony van itt, kettő nagyon szép, a -harmadik csunya, de azért ünneplik. Ezekhez szegődtem én is. Igy -most én vagyok az ostorhegyes Cannes legfast-abb asszonyai között. -A legszebb köztük, Malthens grófné, egy nehézkes német felesége. -Születésére nézve angol. A legártatlanabb kifejezésü sötétkék -szemek, mit életemben láttam. Aranybarna haj, finoman ivelt -szemöldök. Roppant sápadt, vértelen arczszin. Nagy szalonban nem -mutat semmit, de otthon a legbájosabb asszony, kit életemben -láttam. A legártatlanabb arczczal tud olyanokat mondani, a mikről -én még nem is álmodtam. <span class="pagenum"><a name="Page_100" -id="Page_100">-100-</a></span> Maga a romlottság s ezt tudja és -erre büszke. Tudja – de nem hiszi senki – még barátnői, -vetélytársnői sem, olyan ártatlanul tud nézni. Oly szomorunak -látszik… Inséparable-ja a sötét hattyúnyaku Bennettné, egy -amerikaihoz férjhez ment római principessa, csupa szenvedély és -láng – látszólag. Pepi azt mondja, olyan mint egy darab jég.</p> -<p>A csunya asszony köztük Herrenstein Dahnstein Marianne, csunya s -eszesnek látszik, oly szemtelen, oly vakmerő s oly biztos -önmagáról.</p> -<p>Mi – úgy látszik – asszonyok – mindazzal tetszünk nekik, hogy -nem vagyunk azok, a minek látszani akarunk. Én egy cocodette -benyomását akarom tenni, pedig tán egy szemernyivel jobb – és igen -sokkal rosszabb vagyok a cocodette-eknél.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 10-én.</p> -<p>Délután rendesen három baratnémmal Rumpelmeyernél, a tengerparti -czukrászdában találkozunk. Mindegyik elmondja a haditervét, mit -akar aznap tenni, hány embert akar elbolondítani. Ez mulattatja -őket. Marianne és Bennetné felkapaszkodnak a Marianne két kerekü -kocsijába, a melyet az maga hajt – s elrobognak.</p> -<p>Hová? nem merem megkérdezni. Én egyedül Matthes Lillyvel. Furcsa -párbeszéd.</p> -<p><i>Lilly:</i> Ti – tegez, mert itt is már divatba jött a mi -kinövésünk, az általános tegeződés, a kik egy «set»-hez tartoznak, -tegezik egymást – együtt jöttetek Vezekényi Elekkel Afrikából? -<span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span></p> -<p><i>Én</i> (nyugodtan): Igen, ott is jó időt töltöttünk együtt – -két hónapot (egy hónappal többet mondtam neki).</p> -<p><i>Lilly:</i> Nem értem hogy kibirod egy udvarlóval. Én halálra -unnám magamat.</p> -<p><i>Én:</i> Ki mondta azt néked, hogy csak egy udvarlóm lesz. -Lesz – a mennyit akarok.</p> -<p><i>Lilly:</i> Azt tudom. De… úgy látszik, túlságosan tartasz -erre az egyre, hogy a többinek igazán audencziát adj.</p> -<p><i>Én</i> (naivan): Rokonom!</p> -<p><i>Lilly:</i> Nektek meg az osztrákoknak mind rokonaitok – ez -semmit sem jelent. Rokonod-e a férjed is?</p> -<p><i>Én</i> (még ártatlanabbul): Hogy ne… kivált azóta, mióta -elvett.</p> -<p>Hangosan felnevettünk.</p> -<p>Pár percz mulva Sándor bejött a szobánkba. Lilly rettenetes -sokat fáradozik, hogy «fény»-körébe vonja. De hát Sándor… jobban -szereti nálunk a yachtot.</p> -<p>Mikor egy órai időzés után elmegy, Lilly elragadtatva beszél -róla, hogy mennyivel érdekesebb mind a többinél, kik itt vannak, -mennyivel érdekesebb Eleknél is… és énnékem <i>ezt</i> -gúnymosolylyal ajkamon, szinte érdektelenül kell végig -hallgatnom.</p> -<p>Elek jő értem. Szerettem volna, ha éppen most nem jő. De hát…? -Mit tehettem. Ugy tettem, mintha igazán <i>ő lenne</i>. Haza -kisért, feljött velem a villába s mindig, mindig abba a rózsaszinű -boudoirba. Már úgy utálom s azt találom, azok az amorette-ek ott a -plafondon épp oly factice-ok, mint a <span class="pagenum"><a name= -"Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> mi szerelmünk Elekkel. -Csókjai úgy hatnak rám, mint egy édeskés franczia parfum -illata.</p> -<p>Sándor egész nap láthatatlan volt. Holnap kis vitorlás hajóján -kirándulást tesz. Én a választófejedelemnél ebédeltem. Előbb -ültettek D’Agnan herczegnénél. Ezt pedig Francziaországban nem -teszik, ott rang szerint ülnek a dámák. Ő így, mint herczegné, a -fejedelem mellett kellett volna hogy üljön (másik oldalán az -«örökszép» Fernande ült), s harmadik volt köztünk. Midőn kimentünk -az asztalhoz, elsápadt, elveresedett s azt hittem, tüstént haza -megy. Engem két perczre mulattatott a diadalom. A herczeg jóformán -csak velem foglalkozott. Hogy fogják azt nékem a többiek -megbocsájtani?</p> -<p>Ebéd után kivitt a villa terrasse-ára, honnan messze ellát az -ember a California örökzöld ligeteibe, (ni, ni, észrevettem a -tájképet, mit jelent ez?) egy ellenző mögött elrejtett japáni -kanapén leült mellém.</p> -<p>– Mondja, grófné, – mondta halk hangon, – érzi maga azt, hogy -valami közös van köztünk?</p> -<p>– Én az első perczben kiéreztem, fenség.</p> -<p>– Mi lehet ez?</p> -<p>– Ez, fenség, – s egyszerre tisztán láttam magam előtt azt, a mi -bennünk közös, – ez, fenség az, hogy mindketten az igazságot -keressük.</p> -<p>– De sehol, sehol se tudjuk megtalálni, – tette hozzá Degenburg -örökös és választó fejedelem.</p> -<p>– Énnekem kezemben volt, fenség, de… lányos fővel, ostoba -észszel ki hagytam siklani kezemből.</p> -<p>És most én magam se tudom miért, de kitört lelkemből minden, úgy -éreztem, megtaláltam benne <span class="pagenum"><a name="Page_103" -id="Page_103">-103-</a></span> azt, a kit oly rég kerestem, -barátomat, azt, a ki anyámat, atyámat pótolja, azt, a kinek mindent -elmondhassak.</p> -<p>– Lássa fenség, a hogy így maga előtt állok, minden izében -romlott asszony vagyok. – A fejedelem jóságosan mosolygott, nem -látta, úgy látszik, csak a szemem szinét s nem azt, a mit -szemeimnek vissza kellene tükröznie.</p> -<p>– Lehettem volna derék asszony is. Azt hiszem, benne volt a -lelkem mélyében a becsületesség csirája, a mely fává, hatalmas fává -növekedhetett volna. De hát a környezet, az első szavak, a melyeket -életemben a szerelemről, az élet nagy törvényeiről hallottam, -megmérgezték lelkemet gyökeréig. A társaság ezer hazugsága fátyolt -vont szemeim elé, az első pillanattól kezdve nem láttam meg az -igazság útját, a melyet pedig oly szenvedélylyel szerettem volna -követni. Most – ma? Nincs senkim. A férjem? Fenség, nincs ember a -föld hátán, kit jobban ne tisztelnék nála. De hát lássa, milyen -formát ölt az a tisztelet, mire világot lát… Pfuj, fenséges uram, -undorodom magamtól, undorodom a világtól…</p> -<p>– Különös szavak, különös hang egy annyira ünnepelt asszonytól, -mint a grófné.</p> -<p>– De hát nem érti, hogy épp én…</p> -<p>– De értem, – vágott szavamba. – Egyszer majd én is önmagamról -fogok a grófnénak beszélni, s akkor majd meglátja, hogy mi vonzott -engem önhöz. – Erre karját nyujtotta s bevezetett a szalonba. Ott -már észrevették hosszas távollétünket. <span class= -"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span></p> -<p>Elek (igaz, ő is hivatalos volt az ebédre) dühös pillantásokat -lövelt rám.</p> -<p>– Ugyan szedd össze kissé magadat, – sziszegte, midőn közel jött -hozzám, – mindenki észreveszi.</p> -<p>– Mit? – mondtam majdnem hangosan, egyenesen a szemébe -nézve.</p> -<p>– Azt, hogy hogyan igyekszel a herczeg fejét is elforgatni.</p> -<p>– Férjem vagy? – kérdtem élesen.</p> -<p>– Nem, a szeretőd. Tehát sokkal több jogom van hozzád.</p> -<p>S én, hogy önmagamat büntessem, nem feleltem szemtelen szavaira -semmit, odaadtam néki az egyik rózsát a bokrétámból. Az örökszép -Fernande belesápadt, mikor ezt meglátta. Midőn Elek elment, -odasietett hozzám s élesen markirozott hangon megleczkéztetett.</p> -<p>– A mi időnkben, a második császárság idején, sohasem mertünk -volna egy férfinek – éppen a fivérünket kivéve – egy rózsát -nyilvánosan átadni; ti a század végének asszonyai igazán kissé túl -mentek a határon.</p> -<p>– Vous êtiez vieux jeux voilà tout, madame, – feleltem rá én s -hátat fordítottam neki. Észrevettem, hogy az egész salon figyel -minket, s gyors, éles mozdulatomat meglátták csak úgy, mint -Fernande elhült ábrázatját. Meglátta mindenki, hogy <i>én</i> -voltam az erősebb. Ha így halad, én leszek Cannes legünnepeltebb -asszonya. Mit ér?</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span></p> -<p class="right">Február 11-én.</p> -<p>Elek ma egy Dagnan Bouveret képet hozott nekem ajándékba. 15 -ezer frankért vette, tudom, multkor együtt néztük meg. Igaz, -születésnapom van, 20 éves! és már milyen tapasztalt. Sándor egy -egyszerű ibolyabokrétát küldött. Maga le sem jött szobámba, csak -ebédre jő majd haza, üzentette. Elek már 11-kor itt volt, meg -akarta látni, milyen hatást tesz rám fejedelmi ajándéka. Látszik az -ajándékozási módján, hogy «nouveau riche». A pénzével akar nékem is -port hinteni a szemembe. Furcsa, pedig jó családból van, mégis?… -Ugy tettem, mintha el lettem volna ragadtatva ajándéka által. -Mellemen azonban a Sándor bokrétája volt s ezt nem tudhatta, kitől -való. A képről hosszú előadást tartott. Én figyelemmel hallgattam, -szinte várva, mikor mondja majd el, hogy mennyibe került. -Igyekeztem azonban úgy kinézni, mint a falánk gyermek, ki éhesen -falja az édes süteményeket, de ha két tuczat nyalánkságot is eszik -meg, mégse tud betelni vele. Mit adnék érte, ha tönkre tudnám tenni -úgy, mint azok a hirneves párisi cocotte-ok a szeretőiket. Hadd -pusztuljon el az a pénz, a mi engem tett semmivé. Mert végre is ha -nem örököl, sohasem mert volna megközelíteni.</p> -<p>Ugyan gyűlölöm-e, vagy még szeretem? Vagy egyiket sem tettem -soha? Ha meggyűlölném, akkor valóban szerettem valaha.</p> -<p>Az a bajom, hogy az igazság iránt nincs érzékem s így önmagam -lelkében sem látom meg a valót. Sándorral egyedül ebédeltünk. Az -asztalon <span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span> csak én magam egyszerü fehér ruhában, -mellemen csak az ő ibolyabokrétája. Sándor azt hitte, nagy ebédünk -lesz, fehér nyakkendővel, frakkban jött az asztalhoz. Bámulatát -fejezte ki, hogy egyedül vagyunk. Az asztal ibolyadísze felett -udvariasan bókot mondott. Nem mertem néki megmondani, hogy én magam -diszítettem fel. Cannesról beszélt, hogy milyen jól mulat a -tengeren – egyedül. Sohasem járt a yachton, csak mindig a kis -vitorlás hajón. Battiste, a matróza se jő most már vele, egyedül -megy, jóval túl a szigeteken.</p> -<p>– Istenem, ha valami baja lenne?</p> -<p>– Ugyan Mini, mi jut eszébe, hisz tudja, hogy kezemben a -vitorlázás minden csinja, binja…</p> -<p>– Elvisz-e egyszer magával? – susogtam félénken, szinte bámulva, -hogy ki tudtam nyögni.</p> -<p>– Miért ne, – de elébb egyszer barátnéit a yachtra hivjuk meg. -Akarja hogy holnap a nizzai versenyre a yachton menjünk. A szakács -meg tudja addig a hideg villásreggelit csinálni.</p> -<p>– Hogyne, – mondtam örömmel, hogy így egy napot mégis vele -tölthetek. – És kiket hivjunk?…</p> -<p>– Barátnéit – a három inseparablet, aztán azok férjeit és -barátait, – mondta minden hangsúlyozás nélkül.</p> -<p>– De – tettem hozzá zavartan, – igen sok barátjuk van.</p> -<p>– Válaszsza ki közülök azokat, kikre leginkább tart. Carpont, -Steatont, Eggerfeldet, Starzenskyt. Ha akarja, mondta gyorsan, -minden habozás nélkül. <span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<p>– Hát ha sok lesz? Eggerfeldet talán ki is hagyhatjuk.</p> -<p>– És Eleket? – kérdte nyugodtan Sándor.</p> -<p>Azt hiszem elpirultam. Én Istenem hová jutottam?</p> -<p>– Eleket is, ha nincs ellenedre.</p> -<p>– Eleket is, válaszolt.</p> -<p>Tudja vajjon? Mit gondolhat akkor rólam? Miért nem öli meg, -akkor legalább látná, hogy csak őt, igen, csak őt szeretem. Akkor -megmondanék neki első mámoromban mindent. Akkor nem félnék, akkor -látná szememben, hogy még mindig, mindig őt szeretem… s fogom -szeretni, örökké.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 12-én.</p> -<p>Óriási tömeg a parton, midőn indultunk. Három barátném s Pepi -(kit még hozzá csatoltam a listához) mind tarka-barka ruhákban -jelentek meg. Rengeteg kalapok, toll, legyezők, gyémánt övök s -csattok. Az urak fehér flanell szines ing, nyakkendők. Akár egy -marionette-szinház. Elek halványlila flanellruhában volt. Sándor -volt az egyetlen, ki férfinek nézett ki közöttük. Izmos derekán -sötétkék yersey, yachtsapka fején, vitorlavászon nadrág, sárga -bőrczipők. Ő vezényelt.</p> -<p>Mi mind kis csoportokba oszoltunk. Elek persze mellém ült. -Szerencsére hogy Pepi nem hagyott vele egyedül. Sándor onnan -felülről az egész fedélzetet belátta, pedig nem szerettem volna, ha -folyton az oldalam mellett látja halvány lila flanellruha, -<span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span> sárga selyempántlikás, szalmakalapos -barátját. Pepi nagyokat nevetett, mintha csak csiklandoznák. A -szigetekig jól ment minden.</p> -<p>A férjek lementek az alsó szalonba rouge et noirt játszani.</p> -<p>A szigeteken túl már kissé furcsa lett a mulatság. A tenger -tajtékos lett, nyugati szél kezdett felemelkedni (mi itt a zord -szél). A dámák sápadt arczához nem igen állott a tarka ruha. -Udvarlóik (kivált a lengyel Starzensky s a két franczia) savószinű -arczán csepp nyoma sincs a szerelem-hódolatnak. A hajó tánczol, s -én egyszerre az angol Steaton-t kivéve egyedül vagyok Elek- és -Sándorral. Pepi, miután öt pohárka cocnactól tökéletesen becsipett, -szintén bement aludni.</p> -<p>De jó, hogy az angol úgy bírja a tengert. Én nem tudom, de nem -bírtam volna ki itt a zúgó tenger közepén egyedül lenni Elekkel, -midőn ott felettünk Sándor kormányozza a hajót. Este lett, hogy -Nizzába értünk, elkéstünk a lóversenyről, a társaság harmadrésze -halálra volt fáradva. Épp csak az amerikai Malthensné, Steaton -(pedig ez nem egy pár, Steaton a Benettné boldogítója), Elek, -Sándor meg én éreztünk elég erőt arra, hogy a London Houseba -menjünk ebédelni, a többiek halálra merülve, átkozva a yachtingot, -visszavonultak vasuton Cannesba.</p> -<p>Az ebéd, méltó hozzám. Én, (most egy idő óta nem birok Elekkel -lenni a Sándor szeme láttára) a szó szoros értelmében elforgatom a -Steaton fejét. Aztán, midőn már beleuntam a játékba, karonfogom -<span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span> Malthensnét s felviszem az emeleti kis -salonba a férfiakat egyedül hagyva lenn dohányozni.</p> -<p>Malthensné azt mondja, nem ért. Nem tudja, miféle anyagból -vagyok, sok asszonyt látott, de olyat mint én, még soha sem. Meg -tudnál-e vajjon érteni akkor, gondoltam, ha a kulcsot jellememhez -kezedbe adnám? Tán még kevésbbé.</p> -<p>Elek, mint visszatérőben Steatontól hallom, erősen belekötött -férjembe, de az nyugodtan visszavágta minden támadását. Mit akar ez -az Elek? Ha összekapnak, mi lesz akkor? Hisz ha Elek megöli -Sándort, csak nem vehetne el, mit ér hát így vele. Ha Sándor -megölné Eleket? Ez más, ez volna az egyetlen lehető mód. De ezt én -nem eszközölhetem. Aztán mit érne most már!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 13-án.</p> -<p>Sándor elvitt magával vitorlás hajóján. Tán életemben először -éreztem, mi lenne a boldogság. Ha én még az vagyok, a mi tán -sohasem voltam, s az ő erős karjára támaszkodva neki megyünk a -viharos tengernek, nem félve a halált, most boldogan egyetértve, -egyet gondolva halunk meg. Egyedül voltunk, nem volt senki velünk. -A hajó lassan hagyta el a cannesi kikötőt. A szigetek egyikénél -kikötöttünk. Bámulatos nyugalom, csak a fenyők óriási oromja -felettünk s csend. Távol egymástól mint idegenek haladtunk el a fák -alatt. Hiába daloltak a madarak, hiába nyiltak az első ibolyák a -nagy fák alján, se madárdal, sem tavasz, sem virágillat értem nem -<span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> tehet már semmit. Hogy a szigetet -elhagytuk, a tenger nyugtalanabb lett, viharosan csapdosott. Ugy, -hogy Sándor karjain vitt a vitorlás hajóba. Szinte beleszédültem, -oly boldog voltam, hogy ismét karjai között éreztem magamat. De -majd bele haltam a gondolatba, hogy soha, soha többé máskép nem -lehet.</p> -<p>Sándor, hogy a hajóba értünk, megkérdte, kifelé vagy be. Én – -szinte önfeledten – kifelé mutattam. Hátha a tenger hullámaiba -vesznék vele. Ha már vele nem élhetek, hát haljak meg vele. Tán -megértette gondolatomat, mert egyenesen neki vágott a tengernek s a -hajó siklott, siklott a folyton emelkedő hullámokon, eszeveszett -gyorsasággal haladtunk le délfelé, hol száz és száz kilométernyire -csak tenger. A hajó orrán egyenesen állott Sándor s némán maga elé -mutatott. Igen, igen, ő is azt akarta. A tenger zúgott, a szél mind -erősebb lett, most már oldalról is kezdtek a hullámok csapdosni, -úgy érzettem, egyik-másik tüstént elnyeli a járművet. Cannes mind -távolodott tőlünk, én úgy éreztem, ezzel távolodik tőlem is az, a -mi szennyes, földi. Zúgnak a habok, haragos a tenger és Sándor -egyszerre visszafordul, elereszti a vitorlát, mereven szemembe -néz.</p> -<p>Igen, elpusztulunk, ezt akarja.</p> -<p>Én e perczben felvetettem szememet reá: hallgass meg, elmondok -mindent, – rebegtem.</p> -<p>De Sándor, mintha mást gondolt volna, hirtelen tagadólag intett -kezével, – megtiltom, – mondta szintelen hangon, vállat vonva a -vitorlát megigazította… <span class="pagenum"><a name="Page_111" -id="Page_111">-111-</a></span> s két óra multán a cannesi kikötőben -voltunk. Nem talált érdemesnek arra, hogy vele haljak… hát a vele -való életre érdemesnek tart?</p> -<div class="figcenter" style="width: 378px;"><a href= -"images/i007hq.jpg"><img src="images/i007.jpg" alt= -"Eszeveszett gyorsasággal haladtunk." title= -"Eszeveszett gyorsasággal haladtunk." /></a> -<p class="caption">Eszeveszett gyorsasággal haladtunk.</p> -</div> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 16-án.</p> -<p>Anyámtól egy levél. Elragadtatva ír az én szocziális -sikereimről. Hogy pár osztrák hazatérve Cannesből, a legnagyobb -elragadtatással írt rólam, a mit azután a mamának írtak meg. Hát -ilyformán kell élnem, hogy szocziális sikereket érjünk el! Mama -csak szerényen azt teszi hozzá, hogy igyekezzek <i>egy</i> udvarlót -tartani, (hogy udvarló alatt mit értett!) s ha már kell, hát legyen -az a választófejedelem (hát már ennek is híre ment). «Le sang des -roys ne soulle pas» (a régi ortografiával írta le… de azért még se -folytatom).</p> -<p>Anyám tanácsait tudomásul vettem… egy igen megelégedett, -szerencsétől áradó levéllel feleltem neki. Papáról is sokat ír, -üdvözöltet s örömmel lát azon a szocziális magaslaton, a melyre -születtem. Enchantée ms. et mesdames.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 17-én.</p> -<p>Hogy Eleket boszanthassam, folyton a herczeggel vagyok. Egyik -ajándékot a másik után fekteti lábaim elé. Úgy látszik, vannak -férfiak, kik az amolyanokat is azzal a szerelemmel szeretik, mint a -tisztességes nőket kéne (ilyen Sándor). Vannak olyanok, kik a -tisztességeseket akkép ünneplik, mint a hogy az <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> -amolyanokat szokták (Elek). Nini… most veszem észre, hogy mily nagy -igazságot írtam le. Az vagyok, mindkettőből áll a lelkem. Rosszabb -vagyok a legrosszabb párisi cocotte-nál és… lehetett volna a -legjobb hitves anya is belőlem.</p> -<p>Ma Elek egy gyémántkeresztet hozott. Ilyenkor aztán egy napra -úgy teszek, mintha melegebben éreznék iránta. Hadd tegye hát magát -értem tönkre. Ez az egy vágyam van csak ma már. Több nem is -lehet.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 19-én.</p> -<p>Fernande-nál az első garden party. Egy virágzó kamélia-lugasban -a fejedelemmel.</p> -<p>– A multkor be hagytam fenséged által a lelkembe látni. Ma…</p> -<p>– Igen, ma én beszélek. Lássa, grófné, elmondom őszintén. Miért -ne mondanám. Tisztább, jobb a többinél.</p> -<p>– Sem az egyik, sem a másik, fenség, csak tán boldogtalanabb – -tettem hozzá félhangon.</p> -<p>– Miért? nem keresem. De érzem, van valami köztünk, a mi több a -szerelemnél – felvetettem kérdőleg szemeimet – mert nagyon közel -áll a barátsághoz.</p> -<p>– Igen – feleltem nyugodtan – ha ugyan fenségednek és nekem -lehetnek barátjai.</p> -<p>– Éppen azért, mert ez jutott eszébe, látom, hogy igen. Meg -fogjuk érteni egymást. Lássa, tán tudja, hogy a német császár -unokaöcscse vagyok.</p> -<p>– Igen, fenség. <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span></p> -<p>– Az ő udvaránál nevelkedtem… boldogan… gyermekek között -gyermekként. Sok fiatal herczeg volt akkor a berlini udvarban, mind -jó pajtásaim… aztán… tíz éves koromban, hogy szegény atyám meghalt, -haza vittek Degenburgba. Uralkodnom kellett volna. Én katona -voltam, azt hittem, egész életemben csak katonákkal lesz dolgom. A -mi udvarunk fekélyes, rothadó talajra épült. Első perczben -elragadtatva láttam a jó akaratot, mely körülvett… aztán.</p> -<p>… Aztán? itt egy mosoly, elrejtett gondolat, egy tett… lassan -beláttam, hogy az egész udvarban nincs egy jó emberem…</p> -<p>– Aztán?</p> -<p>– Aztán a nép felé fordítottam tekintetem, úgy éltem, mint a -nagy királyok, kik a szalmafödeles kunyhókban keresték az -igazságot, én is bejártam kis országom minden falvát, városát. Azt -hittem, megértenek… azoknak a nagy királyoknak könnyű volt, mert -nem a mi kétkedő, megismerő, mérgezett századunkban éltek… a porból -emeltem magamhoz embereket. Szerettem őket, mert leköteleztem őket. -Ők gyűlöltek, mert hálásaknak kellett volna lenniök… Igy -napról-napra, emberről-emberre.</p> -<p>– Hol van hát az igazság? – kérdtem önkénytelenül – ha még a -legmagasabb csúcsokról sem látni meg csillagát?</p> -<p>– Az igazság… gyermekem – mondta, e perczben arcza végtelen -jóságos kifejezésű lett, de egyúttal igen öregnek látszott. – Az -igazság? – és nem felelt kérdésemre. <span class="pagenum"><a name= -"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span></p> -<p>– Aztán? – kérdtem.</p> -<p>– Aztán? Elhagytam herczegségemet. Úgy sincs szükségük reám. -Most itt töltöm a teleket, nem azért, mintha itt jobb lenne. Itt -csak úgy hazudnak, komédiáznak az emberek, mint másutt, de hát itt -legalább kevesebbet várva tőlem, mint kis országomban, valamivel -őszintébbek velem szemben. Meg hát itt, hol a föld legelső -társasága csapódott össze, többen állnak közel hozzám.</p> -<p>– Legalább társadalmilag, – mondtam s azt hiszem, keserűen -mosolyogtam.</p> -<p>– De most grófné, egy vallomást, – fordult hirtelen hozzám – s -aztán mint barátok válunk el.</p> -<p>– Akár kettőt is fenség, – mondtam határozott hangon, pedig -zavarba jöttem, ugyan mit akarhat tőlem</p> -<p>– Barátja önnek gr. Vezekényi Elek?</p> -<p>Bámulva néztem reá – miért kérdi, s aztán nyugodtan felelni:</p> -<p>– Férjemnek rokona, régebben vele utaztunk. Igen okos ember, -kitől jóformán, mit művészi dolgokban tudok, tanultam.</p> -<p>– De hisz ez nem felelet.</p> -<p>– Fenséges uram – mondtam s mélyen meghajlottam előtte, – ha -valaki tőlem azt kérdené, baráti viszonyban vagyok-e fenségeddel, -azt hiszi, tudnék reá felelni?… azt hiszi, tudja az ember, hogy -embertársával milyen viszonyban van?… Egyet tudok csak.</p> -<p>– S az?</p> -<p>– Hogy szeretni tudok, – s egyedül vagyok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span></p> -<p>– S ezt rég tudja?</p> -<p>– Feleletem első felét – párbedészünk hozta tudtomra – másodikát -pár napja tudom.</p> -<p>– Mióta? – kérdé a herczeg s szeme felvillant.</p> -<p>– Mióta a multkor a <i>férjemmel</i> – s e szót erősen -hangsúlyoztam – egy nagy viharban voltam együtt a sík tengeren.</p> -<p>S e perczben láttam a szeméből, hogy a herczeg is szeret. – Hát -ez is? – Feleletemre vállat vont s ott hagyott egyedül. Azt hitte, -komédiázok vele. De hát szerelmét csak nem fogadtam volna el. Így -mindegy.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 20-án.</p> -<p>Sándort négy napja nem láttam. Ma a cannesi ujságban nagy -betűkkel hírdették, hogy az itteni árvaháznak 30 ezer frankot -adott. Magyarországon is nagy adományokat tett. Én meg csak hordom -az Elek gyémántjait, felemelt homlokkal lépek a szalonokba, mint -Cannes királynője.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 22-én.</p> -<p>Ma két ügyvédje volt itt, azt mondja üzleti dolgai vannak vele. -Egész nap nem láthattam.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 23-án.</p> -<p>Mindnyájan a farsang utolsó napjaira Nizzában voltunk. A kis -Bennetné napról-napra féktelenebb, udvarlójával legképtelenebb -dolgokat követte el <span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span> A mit már azért sem volna szabad, mert -férje Amerikában van. Különben azt mondják, válni akar s férjhez -akar Steatonhoz menni.</p> -<p>Mi mind furcsán viseltük magunkat. Mind egyforma Pierret és -Pierrette jelmezben voltunk. Strazenszky coachán mentünk. Mi négyen -egy szabad perczben, midőn urainktól megszabadulhattunk, felmentünk -Malthensé egy unokabátyjának lakására. Tudtuk, nincs otthon. -Bejártuk minden zegezúgát. A komornyik goromba volt velünk, ki -akart hajtani. Nem hagytuk magunkat, megnéztük fürdőszobáját. -Egypár borzasztó lány arczképe van a tükörben… Könyveinek czímeit -nem irom itt le.</p> -<p>A hogy kijöttünk a lakásából, az öreg komornyik dühösen ajtót -mutatott nekünk (az álarcz alatt nagyot nevettem).</p> -<p>– Oda valók vagytok ti is, oda ni! – felmutatott a második -emeletre, – ott is olyan igen víg hölgyek laknak.</p> -<p>– Menjünk fel, nézzük meg, hogy laknak. – Ez a Benettné ideája -volt. Egy a szó s a tett. A még épp csak öltözködő leányok bámulva -látnak minket (félre lökve az ellenálló szobalányt) nehéz -illatoktól terhes salonjukba berontani. Eleinte sikoltnak, aztán -azt híve mi is olyanok vagyunk mint ők, egy csésze theával kináltak -meg, meg édességekkel. Elfogadtuk s igy egy félóráig ott ültünk mi, -Cannes divatkirálynéi, azokon a bizonyos kanapékon, szembe vagy öt -hat leánynyal, koczintanak velünk. Igen, mert cognacot is -ittunk.</p> -<p>Csakhogy… s ime a bökkenő, egyre nem számítottunk. <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> -Pierrette ruháink (egyforma fekete-sárga koczkából varrva) -elárultak minket. Alig hogy kimegyünk tőlük, «uraink» (kik szintén -lenn voltak előbb), épp ilyen jelmezben törnek be a «dámák»-hoz. -Persze ezek ismerték őket. A cocotte-ok elragadtatva tudják meg, -kik voltak náluk.</p> -<p>Fogadok, hogy ma már az egész Nizza erről beszél. Elek lilaszinű -volt a dühtől, hogy elmondtam neki. Ennek örülök… csak Sándor -<i>ezt</i> ne tudja meg. Vagy miért ne? Tán összetör s ez jó lenne -nékem, testem, lelkem fáradt.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 24-én.</p> -<p>Az összes nizzai lapok (persze nevek elhallgatása mellett) -leírták kalandunkat. Malthensné sírva hozta az ujságot. Benettné -csak nevet… az okos Dahnstein Marianne büszke, hogy olyat tett, mit -a mi világunkból való asszony nem mert megtenni soha. Én, ahogy a -három asszony elment, otthon maradok, várok… egész nap várom, -félek. A hideg lel vagy mi, de egész testemben reszketek. Este jő -meg Sándor. Bejő hozzám. Én felkelek, eléje megyek, de nem tudom -hogyan… ágyamban találom magamat. Ágyam fejénél komornám, ki ápol. -Úgy látszik, elájultam mikor bejött. Istenem, ha Sándor ezt is -komédiának hitte.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 25-én.</p> -<p>Elek jött korán reggel hozzám. Izgatottan elmondta, hogy ez nem -járja, a mit teszek. Hogy az <span class="pagenum"><a name= -"Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> egész város rólunk -beszél. Hogy keljek fel (még csak a chaise longue-on feküdtem), -most esetleg ha ma nem mutatom magamat, szocziális positiómnak -árthatok. Oh Cannes! Oh Elek! Hisz úgy látszik, csak szocziális -sikereim érdeklik, mint a papát és mamát.</p> -<p>Felkeltem, de… de nem az Elek miatt. Halványsárga selyem ruhában -szürke tollakkal díszitve, á la Daumont befogott négyesen, végig a -Crozetten. Mindenki ott sétált, olyan diadalmasan robogtam végig -közöttük – hogy még Fernande is abbahagyta – tudom, a szapulásomat. -A czukrászdába lépve, halk morajjal fogadtak. Mindenki felugrált. -Minden tánczomat elkapták estére a Fernande jelmezbáljára – a mely -az utolsó ez idén. Szerencsére… hisz a Sándor gyermeke már -megmozdult a szívem alatt.</p> -<p>Ha a szülés közben elpusztulnék, beszélne-e Sándor valaha majd -gyermekünknek rólam?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Éjjel 2 órakor.</p> -<p>A herczeg aggressiv kezd lenni. Igen szemtelen volt. Azóta, hogy -a férjemet emlegettem, engem is a többi közé sorol. Hiszen igaza -van más szempontból – de azért mégis felkeltem mellőle, végig menve -az egész báltermen, ott hagytam egyedül. Második botrány, a melyben -részem van a héten.</p> -<p>Erről még többet fognak beszélni a cannesiak s még -kegyetlenebbül, tudom, mint a nizzai kalandról.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_119" id= -"Page_119">-119-</a></span></p> -<p class="right">Február 26-án.</p> -<p>Szörnyű dolog történt ma éjjel. Benettné haza menve a bálból – -még úgy látszik elfogadta a kis angol udvarlását – elég az hozzá -hogy Bennet, ki váratlanul jött haza Amerikából, rájuk tört s -lelőtte Steatont.</p> -<p>Irtóztató skandalum… az egész város erről beszél. Steaton reggel -6-kor meghalt. Benettné még ma a délutáni vonattal Párisba -utazott.</p> -<p>Én Istenem, ha Sándor kezébe is pisztolyt adhatnék. – Persze -minálunk ez lehetetlen. Amerika nagy, s hamar felejtenek. De végre -is én egy jövendőbeli Bálványosy anyja vagyok.</p> -<p>A botrány hírével Elek sietett hozzám, halotthalványan, tán -megijedt?</p> -<p>Én, hogy végig hallgattam, mintegy önfeledten – a karjai közé -vetettem magamat. Elek még sápadtabb lett.</p> -<p>– Félsz? – kérdtem.</p> -<p>– Akarja, hogy lelőjjem Sándort? –</p> -<p>– Tudod, hogy ez lehetetlen, – mondtam a lehető legnyugodtabbnak -akarva látszani – mert hisz akkor nem vehetnél el.</p> -<p>– Igaza van – s lehorgasztotta fejét.</p> -<p>Este újabb részletek. Ebéden Pepi volt nálunk csak. Sándor, ha -Pepit hivom, mindig otthon marad – s én is a Pepi oldalán -erősebbnek érzem magamat s ilyenkor szinte még a tekintetét is -elbirom. A tegnapi esetről van szó. Én tréfásan beszéltem a -dologról (nem tudom miért, de valami benső vágy arra ösztökél, hogy -még szennyesebbnek tűnjek fel Sándor <span class="pagenum"><a name= -"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> előtt, mint a milyen -valóban vagyok) elmondtam az «eset» egyik verzióját. Hogy midőn -Benett lelőtte a felesége szeretőjét, Benettné sikoltva egy székre -rogyott s így kiáltott fel: «Jaj Istenem, el vagyok veszve, többet -nem fogadnak Cannesban.» Férje pedig, hogy letörölte pisztolya -csövét a kabátja ujján, csengetett <i>egy pohár vízért</i>. Midőn a -pinczér behozta, nyugodtan megkérdezte tőle, hogy át van-e szűrve, -beszéltem nagyokat nevetve.</p> -<p>Sándor némán tekintett rám, aztán, mint ki nem tudja tovább -visszatartani, felpattant.</p> -<p>– Ocsmány história ocsmány verziója. Nem a te szádba való. – -Szemei kifejezése az enyémet kereste s ebben benne volt, hogy -megvet, hogy méltónak tart a Benettné barátságára, hogy elhisz -rólam mindent, hogy az utolsónál utolsóbbnak tart… s a «nem a te -szádba való»… annak az volt az értelme, hogy nincs jogom éppen -<i>nékem</i> dobni az első követ Benettnére. Erre felkelt s kiment -szótlanul az ebédlőből. Pár percz mulva komornyikja lejött, hogy -erős szédülése van, azért nem jöhetett le. Én Pepivel egyedül -maradtam, némán ebédeltünk.</p> -<p>Ebéd után Pepi karon fogott s a kis szalonban összeszidott, de -úgy, mint egy kis iskolás leányt. Elmondta, hogy nem érti, mit -akarok, méltatlan vagyok önmagamhoz, méltatlan férjemhez, -nevemhez.</p> -<p>– Én bizony kimondom az én bécsies szókimondásommal. Undokság, a -hogy vele bánsz. Hát nem látod, hogy a világon a legderekabb férfi… -hogy többet ér a kis ujja Eleknél, a fejedelemnél s minden -<span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span> udvarlódnál együttvéve, de hát miért -cselekszel így vele, miért?</p> -<p>És én hevesen, élesen, szakgatottan zokogni kezdtem s a Pepi -mellén alig, hogy kitudtam nyögni, mert – szeretem.</p> -<p>Még némán sírtam-ríttam az oldalán, midőn a komornyik -lélekvesztve berohan. – Grófné, a méltóságos úr igen rosszul van, -elállt a szava, levegő után kapkod.</p> -<p>Én esztelenül felrohanok, be akarok menni hozzá, a mint belépek, -összeesik. Szívgörcse volt… Egész éjjel sírtam, virrasztottam -oldalán. Én Istenem, ha elmondhatnám neki, hogy szívem, lelkem a -képével van tele, ha elmondhatnám!</p> -<p>Az orvos azt mondja, már rég szervezeti szívbaja van. És ennek -mostanában kellett kifejlődnie. Reggel neki is megmondta – angol -egyenességével, – hogy vigyáznia kell magára s a nagy izgalmakat -kerülnie kell, mert pórul járhat.</p> -<p>És énnékem ezt <i>mind</i> végig kellett hallgatnom. Én nem -szólhattam, nem törülhettem le a hideg verejtéket gyöngyöző -homlokáról.</p> -<p>Sándor nyugodtan mosolygott, – az én életemben már nem igen -lesznek izgalmas napok, – mondta s megfogta a kezemet. Én… igen… -megtettem, volt-e jogom hozzá? megcsókoltam a kezét.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 28-án.</p> -<p>Azóta nem fogadtam senkit, nem láttam senkit. Elek leveleivel -üldöz. Én egész éjjel Sándor szobája <span class="pagenum"><a name= -"Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> mellett vigyázom minden -lépését, tettét. De nem megyek hozzá, hisz ehhez jogom sincs.</p> -<p>Ma az orvos kijelentette, hogy tengerre mehet, ez jót fog tenni -neki.</p> -<p>Én magam mondtam meg neki, – megkérdtem, hogy -elkisérhetem-e?</p> -<p>– Magam fogok csak menni, – mondta nyugodtan.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Márczius 3-án.</p> -<p>Mindennap kinn vitorlázik a tengeren, és mindig ott várom a -parton, a halászvárostól jó messze, a Golfe Juan mellett. Rendesen -indulás után jövök oda, ott lesem egy halászházban, a melyet erre a -czélra béreltem ki. Ott vagyok, míg elindul, s aztán a parton, míg -visszajő.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Márczius 6-án.</p> -<p>Pár nap óta egyedül jár. Azt mondja, a tenger nyugodt, így jobb, -s csak épp a szigetekig megy. Úgy szeretnék vele menni.</p> -<p>Ma este bejött a szobámba, úgy mint ezelőtt. Terveimről -kérdezősködött. Elmondta, hogy ha <i>haza</i> megyünk, ott fogunk -az új házban, az <i>én</i> birtokomon, a melyet nekem vett, – élni. -Elmondta, hogy ő volt a hibás…</p> -<p>– Miben? – kérdem.</p> -<p>– Hogy – de elakadt a szó a torkán.</p> -<p>Tán csak nem hiszi, hogy igazán Elekbe vagyok szerelmes?</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<p class="right">Márczius 7-én.</p> -<p>Az ágyban lázasan… csak egy pár szót. A hajót a tenger a frejusi -úton vetette ki üresen… Sándor holttestét ma este találták meg a -halászok a Bocca alatt.</p> -<p>Nem tudom, élek-e még, vagy csak álmodom. Én öltem meg! -Tudom…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 6-án.</p> -<p>Majdnem két hónapig ágyban. Azt mondják, élethalál között -voltam. Az élet győzedelmeskedett. Újra kezdhetem.</p> -<p>Ime a helyzet.</p> -<p>A pusztahegyi ház nagy szalonjában fekszem. Chaise longue-omat -oda tolattam az ablakhoz, szemeim előtt a Katinka-liget.</p> -<p>Egyedül vagyok…</p> -<p>Sándor ott a templom alatt a kriptában. Bármit mondjanak, -gondoljanak bármit, <i>én tudom</i>, hogy én öltem meg. Nincs -mentség sem a földiek, sem az égiek előtt?</p> -<p>Mit tegyek?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 7-én.</p> -<p>Napok, heteken keresztül a folytonos lázban. Terhes álmaimban -azon törtem fejemet, mit tegyek, ha felkelek. Első gondolatom volt… -Eleket tönkre tenni. Eh, ha minden baj oka a pénz volt, hát -pusztuljon az a pénz. De ekkor úgy kellene kezdenem, hogy -látogatásait elfogadjam, már háromszor volt itt, sohasem fogadtam. -Mama (ki igazán meghatóan <span class="pagenum"><a name="Page_124" -id="Page_124">-124-</a></span> ápol), roppant irigyel. Egy nagy -partiet eltemetek, s már egy másik kopogtat ajtómon.</p> -<p>– S ehhez el is kell menned, – mondja, – már a jó hired miatt -is. Igen sokat beszéltek rólatok már a Sándor idejében. Ezt helyre -kell ütnöd… kérlek… Menj hozzá…</p> -<p>– Igen, édes mamám, hozzá megyek, – mondtam két kezét -megcsókolva, – de elébb tönkre teszem lelkileg, – ismételtem -magamban, – s vagyonilag – ha még akkor is kedve van, hát jó, – -akkor hozzámegyek. Tán szegényen még becsületesek ís lehetünk. Tán -még az igazság útjára is rátalálunk…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 8-án.</p> -<p>És gyermekem? már mozdul a szívem alatt. Hogy fogok a szemébe -tekinteni, ha atyjáról kérdezősködik majd? Mit fogok neki -mondani?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 9-én.</p> -<p>Átvitettem magamat Salamonba. Arra a birtokra, a melyet Sándor -nékem a lakodalom napján adományozott. Ott vagyok a kis házban, a -mely boldogságunknak épült. Itt fog gyermekem is megszületni… itt a -képe előtt. Mert a hálószobámban ágyammal szemben függ a képe. -Nyiltan, derülten, bizalmasan néz le reám. Szeret. És én szeretem. -Igen… szeretem… a tavasz egész bűbájos költészetével, szeretem -lelkem egész erejével; felébresztette lelkem életét. Vissza adott -önmagamnak… <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> Szeretem. És átadom magamat szerelmem -egész szenvedésének. Ha őt már azzal tönkretettem, hogy szeretni -nem tudtam, hadd menjek én tönkre az ő iránta érzett szerelmemben. -De előbb Elekkel végzek.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 12-én.</p> -<p>Ugy tettem, mintha mama szavára hajtottam volna s az ő szaváért -engedtem volna magamhoz Eleket. Mama túlboldog. S én változatlan. -Mosolyogva fogadtam, mintha semmi sem történt volna, mintha nem -lett volna e gyilkosságban őneki is része. Kezemet forrón -megcsókolta, én viszonoztam kézszorítását. Leült velem szemben, -egypár nyájas szó után üzletről beszéltünk. Elmondtam, hogy -szeretném, ha egy palotát venne. Vesz. Hogy azt párisi emberekkel -rendezze be. Megteszi. Beleugrattam, hogy három díszkocsit -rendeljen Párisban, hogy egy gyémánt diadémet vegyen. (Mert hisz -nincsenek családi gyémántjai.) Egy millió erejéig beleugrasztottam. -Gondolom három milliója van, sietnem kell, mert fáradt vagyok.</p> -<p>Mindent megigér, meghunyászkodik, hisz szerelme erősebb, mint -valaha, már attól félt, nem fogadom el, hogy nem akarom látni -többet.</p> -<p>Várj csak, majd megismersz még.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 24-én.</p> -<p>Órákig elülök a Sándor arczképe előtt. Mit tehettünk volna mi -együtt, ha ki tudta volna lelkemet <span class="pagenum"><a name= -"Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> gyomlálni, ha visszaadott -volna önmagamnak. Ha megneveltél volna, én szerelmes férjem!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 25-én.</p> -<p>Elek jött megint hozzám. Minden zsebe tele ritkasággal. A -bibelot-mánia rajta is kiütött. Renaissance csészék fél drága -kőből, arany tálak, meg két óriási solitaire. Roppant szeret -költeni, látszik, hogy nem szokott a pénzhez. Ebben igazi -parvenu.</p> -<p>Dicsekedett, hogy már talált egy <i>hozzánk</i> (pfuj, milyen -többes szám) méltó palotát. Szebb, mint a papáéké. (Én t. i. ezt a -papafélét <i>tőle</i> születendő gyermekemnek akarom fentartani.) -Ebben a legfényesebb estélyeket adhatjuk Pesten. Tiz öl hosszú -tánczterem, két főlépcső, hat szalon.</p> -<p>Én hallgatom s boldogan mosolygok. Csak már azt a dobot -hallanám, a melyet annak a palotának udvarán ütnek meg.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 26-án.</p> -<p>Ma igen különös párbeszéd Elekkel. Sándorról beszéltünk – ma -először.</p> -<p>– Mondja, – kérdtem tőle hirtelen, – ígazán barátja volt -neki?</p> -<p>– Igazán, – mondta, s láttam, nem hazudott.</p> -<p>– Hát így… hogy tehette azt, a mit tett?</p> -<p>– Szerettem.</p> -<p>– De hát, – folytattam, kinozni akarván, – szerelme is csak oly -csekély, mint a barátsága volt?</p> -<p>– Mit tegyek még magáért, hogy bebizonyítsam szerelmem -mélységét? <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span></p> -<p>– Eddig csak költött értem.</p> -<p>– Azt tettem, a mit követelt, mit tegyek még?</p> -<p>– Semmit… semmit, – mondtam s tréfásan végig simítottam -toll-legyezőmmel a szempilláit.</p> -<p>Esténként azonban nem birom látni, ilyenkor bezárkózom szobámba -s nézem a <i>másik</i> arczképét. Ha még egyszer, csak egyszer -beszélhetnék vele, hogy legalább elmondhatnám neki, mily undok, -undorító teremtés vagyok. Csak azt s nem mást, azt hiszem, -könnyebben birnám el a mostani órák, napok terhes pillanatait, -végtelen súlyát.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 30-án.</p> -<p>A Sándor ügyvédje eljött s felolvasta nékem a végrendeletet. Az -a végrendelet, a melyet esküvőnk előtt említett, de a melyhez -halála előtt még Cannesban pár héttel nehány tételt csatolt. -Istenem, milyen szégyen.</p> -<p>A nagy szalonba gyültünk össze, én a lehető legközönyösebb -arczczal hallgattam. Nem, nem akarom, hogy megtudják, hogy majd -meghalok utána. Anyám és atyám is (!!) jelen voltak ez -aktusnál.</p> -<p>Ime a végrendelet: Nékem hagyja a salamoni birtokot egy kerek -millió értékben. Ez az enyém lesz, mégha férjhez is mennék máshoz. -A majorátusi javak felett nem rendelkezhetett. Ezeken kívül van még -vagy másfél millióra menő szabad vagyon. Ez a többi gyermekeink -között egyenlően lett volna felosztva. Eddig az eredeti -végrendelet. Záradékában, ezt Cannesban irta, arról az esetről -beszél, ha hirtelen meg találna halni, miután (így <i>mondja</i>) -érzi, <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span> nem soká viszi már, az orvosok azt -mondták, gyógyíthatatlan baja van. (Én tudom, mi volt a baja.) Igy, -ha előbb halna meg, mielőtt gyermekünk meg találna születni, a -végrendeletet a maga érvényességében fenntartja. Ha fiú, az összes -javak örököse ő, (kivéve az énnekem hagyományozott részt), ha -leány, a szabad javak illetik meg. Nevelését reám bizza, ki ebben, -<i>tudja</i>, nevünkhöz méltóan fogok eljárni. Ha meghal, kér, hogy -gyámul Eleket fogadjam el. Kit mint testvérjét szerette mindig s -kit kegyembe ajánl. Hozzá teszi (én jóságos, fenséges lelkü uram!), -hogy bevallja, úgy szeretné legjobban, ha hozzá mennék egyszer -majd, a gyászév elteltével feleségül. Ki legméltóbban vezetné -gyermekünk nevelését. Különben szabadon hagyja akaratomat, mert meg -van győződve arról, hogy méltót s méltóan önmagamhoz fogok -választani.</p> -<p>A végrendelethez még hozzá vannak hagyományai csatolva, vagy 200 -ezer frt jótékony czélra, s vagy 50 ezer cselédei, hivatalnokai -között kiosztandó.</p> -<p>De a végrendeletben még valami. Tanácsok. Ezt leirom a maga -egész teljében. Ehhez kell alkalmazkodnom – ez legyen -életprogrammom azután.</p> -<p>Ime a zárt levél:</p> -<p>Kedves, szeretett nőm!</p> -<p>Érzem, éltem virágai fogynak, érzem, elérkezik nemsokára a -nyugalom, az ébredés órája. Tudom, helytelen volt tőlem, hogy -téged, a viruló szép hajadont, az én korhadó életfámhoz -lánczoltalak. Tévedtem, bocsásd meg tévedésemet. De ha szerelmem -melegénél nem is tudtál felvirulni, engedd meg, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> egy pár -élettanácscsal szolgáljak; tanulj tapasztalatomból, hallgasd meg -azt a programmot, a melyet elétek: Elek és eléd vonok. Engedjétek -meg, hogy ha már boldogságtokban volt részem, éltetek helyes -alakulásához hozzájárulhassak. Ti mindketten fényes családból -származtok, mindkettőtöket nagy vagyonnal ajándékozott meg a -mindenható. Legyetek méltók vagyonotokhoz, nevetekhez. A nagy név s -a nagy vagyon csak teher annak, ki a boldogságot nem abba helyezi, -a mit ad, hanem mástól várja. Az aristokratia hivatása megmutatni -nagyban azt, a mit a többinek kicsinyben követnie kell. A századok -tükrében hűségesen kell visszaadni azt, hogy nevéhez mérten hogyan -<i>kell</i> élni. Én nem voltam életemben más, csak aristokrata; -tán azért, mert kedvem, tehetségem nem volt máshoz, vagy tán -körülményeim nem engedték meg, hogy máskép nyilatkozzak. De a nemes -ember hivatását így tán jobban tudom másnál, hát engedjétek meg, -hogy mesteretek legyek. Meg akarom néktek a ti körötökön -<i>belül</i> a boldogság útját világítani.</p> -<p>Ma divatban van az aristokratiát gáncsolni, piszkolni. Valamely -társadalom rétegét mindig piszkolni kell, hát legyenek ezek ma a -főurak. Az igaz, hogy a pesti társadalom léha, a «svihákság» -vezérfonala vonul rajta keresztül. Fenn az ernyő, nincsen kas. Ez a -jelszó. De azért a mi társaságunk egy cseppel sem svihákabb a -társadalom többi rétegénél. Csak nagyobb arányokban dolgozván, ez -jobban szembetűnik. A boltoslegény hamis gyémántja nem olyan -feltünő, mint a homokra épült várkastélyok szélkakasai. -<span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span></p> -<p>Te feleségem e talajon születtél, az első szó, a mit tanultál, -«látszani» volt s nem «lenni». És ez a szó mételyezi meg -társadalmunkat. Felülről le mind látszani akar s igy az igazságot -megveti s nem is akarja – ha tudná is – keresni.</p> -<p>A mi társaságunk ne legyen az, a minek nem kell lenni, ne -akarjon minden újítást lóhalálában előre tolni; de igen, igen is, -legyen egészségesen conservativ. Ez a hivatása. Vegye védelmébe a -földet, a melyre hazánk épült s a mely századok folyamán a hazát – -s két legerősebb tényezőjét, a nemes embert s a parasztot – -istápolta. Mutassa meg, hogy kell annak a társadalmi testnek, mely -gyökereivel mélyen, mélyen hat az anyaföld testébe, -megnyilatkoznia. Hogy kell élnie, tennie, küzdenie s meghalnia. És -itt a hiba, ti ezt nem teszitek ott fenn, vagy csak igen kevesen -közületek.</p> -<p>A mi világunknak nem a pénz által való kérkedés a hivatása, -hagyjuk ezt azoknak, kik mással nem hivalkodhatnak. Nekünk -<i>ellenkezőleg</i> azt kell bebizonyítanunk, hogy <i>daczára</i> -vagyonunknak, <i>nemesek</i> maradunk. Hisz a pénz… igazuk van az -anarchistáknak, lealacsonyít, kiöli az érzést a szívből, eltompítja -az elmét, mert ostoba gőggel tölti be a koponyát.</p> -<p>Ebből semmise legyen a mi sziveinkben. Hajolj le a néphez s -emeld fel magadhoz… tanítsd, segítsd, meríts tőle (végtelen -bölcseségétől) vigaszt s ne felejtsd el egy perczig sem, hogy -közelebb van hozzád minden másnál itt az anyaország határain belül. -Tanuld meg tőlük a családi élet egyszerű strukturáját, tanuld meg -tőlük az élet nagy esélyeit egyszerüen <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> venni -fel. És aztán fejleszd, nemesítsd, a mit tőlük tanultál, s ezt -hirdesd fennen, de csak <i>akkor</i>, ha már igazsággá változott a -lelked mélyén.</p> -<p>Ez a társadalom, hiszem, tönkre fog menni, mint a többiek tönkre -mentek, ekkor lesz a mi hivatásunk – az aristokratáé, emlékeztetni -az új embereket a régi erkölcsökre s átvinni mindazt, a mit -szükséges tudni az új embereknek, mert a forrongás, a pusztulás, a -harczok terén ezt meg nem tanulhatták.</p> -<p>Tégy jót, mert ez igazzá tesz. A felszárított köny megtanít -mosolyogni.</p> -<p>Tudom, tudtam mindig, jobb vagy annál, a minek látszani akarsz. -Azt hiszed, nem ismertelek? Nem láttam, hogy léha viselkedéseddel -csak az Elek iránt érzett szerelmet akartad palástolni. Tudom, ez -álczáskodásban többet szenvedtél, mint én magam. Mert te nem -tudtad, hogy hová visz utad, míg én az első pillanatban, midőn -megláttam, nem mehet a tiéddel párhuzamosan, láttam a czélját s -utolsó állomását is. Mert szerettelek… nagyon szerettelek. Jobban -életczéljaimnál, mindenemnél. Nélküled nem láttam az életben semmit -s ezért… bocsásd meg tettem. Hisz úgy se tartott volna soká… még -boldogságom se. Egy orvos már három év előtt megmondta, hogy -napjaim meg vannak számlálva. Köszönöm azt az egy pár nagyon szép -órát, a melyet néked köszönök… hisz ezért érdemes volt élni.</p> -<p>Még pár tanácsot. Tudom, követni fogod, mert most már, hogy -nyugodt, – boldog leszel:</p> -<p>Pártold azt, a mi szép. A művészet- s irodalomért tégy annyit, -mint a mennyit tehetsz. <span class="pagenum"><a name="Page_132" -id="Page_132">-132-</a></span></p> -<p>Adj példát életeddel, a melynek ezentúl szépnek s igaznak kell -lenni. És minden esetben átlátszónak. Érted?</p> -<p>És most menj, én feleségem, légy boldog mással. Megbocsájtok, -mert <i>tudom</i>, hogy méltó édes anyja lész gyermekemnek. Én -veled akartam élni, nem lehetett. Bocsásd meg tehát most, hogy -nélküled mentem nyugalomra.</p> -<p>Légy <i>magyar</i> és légy <i>igaz</i>. E két szót vésd -lelkedbe… Ezzel boldogulsz.</p> -<p>A jó Isten megáldjon!</p> -<p class="right">Férjed.</p> -<p>Légy igaz… Azt hittem leroskadok. Hát ismert, elitélt s kitért -utamból. És azt hitte, Eleket szeretem. Miért nem árulta el egy -szóval, hogy ismer, hisz akkor tán kipattant volna lelkemből az -igazság, s tán még boldogulunk!</p> -<p>Én édes, szeretett uram, minden úgy lesz, a mint -parancsolod.</p> -<p>Ezentúl ide, ebbe a könyvbe más bele nem lesz irva, mint az, a -mit a te tanácsodra, a te igédre építve cselekedtem.</p> -<p>Láttam, a pénz mit árthat, aztán fel akartam használni a vagyon -pusztító erejét, most meg kell a pénz áldásos erejét ismernem.</p> -<p>Megtanítottál élni.</p> -<p>Te vagy mesterem. Ha már a boldogság titkát nem is tanultam meg -tőled, úgy megtanulom az igazság útját járni…</p> -<p>Úgy leszen!</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span></p> -<p class="right">Junius 6-án.</p> -<p>Elek jött hozzám. Ismét ajándékot hozott, egy képet… Nem -fogadtam el. Látva visszautasító mozdulatomat, elhalványult. Azt -hitte, végleg visszautasítom.</p> -<p>– Nem Elek, – mondtam, – ülj le, komoly beszédem van veled. -Olvasd el e levelet… átnyujtottam neki Sándor utolsó sorait. -Figyeltem arczát, míg elolvasta. Láttam, hogy lesujtotta, tönkre -tette őt is. Tehát Elek is olyan, mint én, tán a lelkének gyökere -ép, csak iszapban nyiltak virágai!</p> -<p>– Hogy az Úr Isten bocsássa meg nekem, hogy tönkre tettem, – -mondta színtelen hangon, a mint a levelet visszaadta.</p> -<p>– Nem úgy, Elek. Hallgass meg. Nézz szemembe. Hallgasd meg végig -az igazságot, s szedd össze egész erődet. Mert olyan fog néked -igazat szólni, kinek egész eddigi élete csak hazugság volt, s ki -minden egyes szavával csak hazudott. Hallgass reám… Én öltem meg -Sándort. Ne mozdulj, ne ellenkezz, tudom. Én mérgeztem meg -napról-napra lelkét, én tettem tönkre. Pedig, – és most nézz a -szemembe s tekints a lelkem legmélyébe s ott is csak az <i>egy</i> -egyetlen igazságot fogod látni: pedig csak őt szerettem, és nem -szerettem soha senkit mást a világon, és nem is fogok szeretni -soha. Érzem, mert <i>ma</i> már úgy ismerem magamat, mint a hogy az -igazság útját látom tisztán magam előtt.</p> -<p>Az Elek arcza elborult, mondott volna valamit, de nem tudott, -fel akart volna emelkedni székéből, de visszaroskadt, nem tudott -mozdulni, szólni, tán gondolkozni sem e perczben, csak nézett maga -elé. <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span></p> -<p>– A perczben, midőn odaadtam testemet néked, akkor is a lelkem -az övé volt, s azé lesz az utolsó itéletig… Nem ismertem magamat, -nem tudtam a lelkembe látni, mert még nem tudtam a valót a -hazugságtól, a lélek álczás képleteit annak igaz anyagától -megkülönböztetni. Ekkor még csak hazudni tudtam. Egy ember életébe -került, hogy megtanuljam az igazság útját, annak az embernek az -életébe, kit legjobban szeretek a világon. Igy tehát szerelmemet -néked nem ajánlhatom. És ne is számíts arra, hogy a nagy világban -éljek. Ezentúl úgy fogok élni, s úgy fogom nevelni szívem alatt élő -gyermekemet, hogy éltünk minden percze a Sándor akaratához legyen -mérve. Ha te azonban egy ilyen élettársat elfogadsz, megyek -veled…</p> -<p>Szerelmet nem ajánlhatok, csak hűséget s igaz életet. Ha elég -erősnek érzed magadat egy vezeklővel lépést tartani, akkor fogj -kezet velem, hűséges élettársad leszek.</p> -<p>Elek egész testében megrendült, aztán kezeibe temetett arczczal, -görcsösen zokogni kezdett.</p> -<p>– Szegény barátom, eltévesztettük életünk útját. Még nem késő, -én megmutatom a helyes ösvényt. Én már látom…</p> -<p>Közeledtem hozzá, megálltam előtte. Egyszerre feltekintett, -aztán forró homlokát kezeimbe temette.</p> -<p>– Szeretlek… minden úgy lesz, mint akarod. Bocsáss meg…</p> -<p>És felvettük az élet keresztjét… tán elbirjuk együtt?</p> -<div class="figcenter" style="width: 374px;"><a href= -"images/i008hq.jpg"><img src="images/i008.jpg" alt= -"És felvettük az élet keresztjét." title= -"És felvettük az élet keresztjét." /></a> -<p class="caption">És felvettük az élet keresztjét.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span></p> -<h1>GÁNYÓ JULCSA</h1> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span></p> -<p class="center"><i>Első kiadása megjelent 1894-ben.</i></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>BEVEZETÉS.</h2> -</div> -<p>Míg pár hónap előtt megjelent regényemben, a «Pénz -legendájában», a túlságba vitt analizis hatását akarom egy finomult -lelki szövetü lényre feltüntetni, megvilágítván azt, hogy az akarat -mennyire pusztul a túldifferenczirozott agyműködés hatása alatt; -addig e kis tanulmányban a szenvedély impetuosus erejével -foglalkozom.</p> -<p>A Pénz legendájában az akaratbetegséget, ezt a tán legmodernebb -és legveszedelmesebb lelki kórt tárgyaltam. A melyet majd, a -cziklus harmadik számát képező regényben, a «Fuimus»-ban -szélesebben festek.</p> -<p>Hiszen ha a «Pénz legendájá»-nak hősnőjében, Mini grófnőben van -akaraterő, akkor megteszi férje felé azt az <i>egy</i> lépést, a -mely megmenti. Éppen ugy, mint ha Bálványosy Sándor erélyes, -akaraterős ember, megneveli alapjában nem rossz lelkü feleségét, de -persze akkor e tulajdona megadja az egyéniségéből hiányzó egyetlen -vonást arra, hogy kiváló, talán nagy ember legyen belőle. Ez -esetben azonban nem tesz fel mindent egy kártyára: – a szerelemre s -így valószínűleg a regény se történik meg.</p> -<p>A «Pénz legendájában» a bőség veszedelmét akartam megírni. A -regény egy kiváló kritikusa, Pekár Gyula igazat adott nekem, hogy -három főalakom: Mini grófné, <span class="pagenum"><a name= -"Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> Balványosy és Vezekényi -Elek tragikuma abban áll, «hogy az élet minden dús javait mintegy -magától az ölükbe ontja s így nem tudnak többé akarni…»</p> -<p>Gányó Julcsában társadalmunk egy másik typikus részének, a -magyar népnek két véghatárát: a könnyűvérü, szilaj dohánykertészt -és a csupa eszmévé tisztult nazarénust akarom bemutatni. Ezek -között pedig a paraszt rationalistát, a gazdát.</p> -<p>Gányó Julcsát egészséges szenvedélye, ős ereje keresztül kergeti -jón, rosszon, majd kiválasztja lelkének jobb anyagát s egy új -vallás karjaiba hajtja.</p> -<p>Hogy menti meg Julcsát impetusa és lelki egyensúlya, ez utolsó -tanulmányom filozofiai háttere. Hogy bukik el a passziv Mária -grófnő, ez a pénz legendája.</p> -<p>Az egyikben a magyar nép haladó, bár még kötött filozofiáját -akarom megvilágítani, a mely azért életképes, mert fajunk <i>józan -ideálizmusa szülte</i>. A másikban egy túlfinomult társadalmi kör, -csupán izgalmakat kereső, akaratra képtelen alakjának tragikus -sorsát rajzolom. Mint grófnő elbukik, mert képtelen megtenni az -egyetlen lépést a boldogulás felé. Elbukik, mert passziv.</p> -<p>Julcsa kiállja a tűzpróbát, mert fajának ez életerős, bár -életnagyságúnál nem nagyobb s így typikus alakra szüksége van. -Julcsa emelkedik, mert <i>erős</i>. Ebben párhuzamos a két -tanulmány, ebben kapcsolódik össze. Ezt akarom a két regényben -feltüntetni.</p> -<p><i>Szent-Tornya</i>, 1893 szeptember havában. <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>GÁNYÓ JULCSA.</h2> -</div> -<h3>I.</h3> -<p>Forró nyári estén Csepcsányi Bálint hazafelé indult a munkából. -Szombat este volt, holnap pihen, vasárnap munkaszünet, így -parancsolja ezt a magas kormány. Házuk túl volt a -szabad-szent-tornyai határon, a Gyopáros partján. Épp a homokhát -felé eső nagy utczán ment végig, midőn egy kis házból hangos -énekszó hallatszott ki az utczára.</p> -<p>– Ki lehet? – gondolta a legény s oda ment a kerítéshez -hallgatni. Leány dalolt, de mély hangja szinte férfiasan csengett. -Hallgatta… csak hallgatta. A nóta hangzott, szétáradt a nyugvó -mindenségben. A forró, poros este csöndjét betöltötte… s a jó Isten -tudja, hogy történt, de Bálint szívében is megmozdult valami a -hallatára. Odakönyökölt a kis ház falára s úgy hallgatta. Két sűrű -szemöldöke összenőve, két szürke szeme elmélázva pihen. – Néha -meg-megsimítja hosszú, seprüs bajuszát. Tetszik neki a dal. Pedig a -szavát alig érti.</p> -<p>Betaszítja az udvar kis ajtaját, most már odahajol az ablakra s -benéz. Odabenn a lány tánczol. Egy mécsestől van megvilágítva a -termete, de azért Bálint kilátja, hogy hajlik erre, hajlik arra. És -jól áll neki a táncz. Ki lehet? Arczát sem veszi ki. Ebben a házban -meg, úgy tudja, hogy Madarászné <span class="pagenum"><a name= -"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> lakik emberemlékezet óta, -annak meg semmi néven nevezendő magzatja sincsen.</p> -<div class="figcenter" style="width: 374px;"><a href= -"images/i009hq.jpg"><img src="images/i009.jpg" alt= -"Odakönyökölt a kis ház falára." title= -"Odakönyökölt a kis ház falára." /></a> -<p class="caption">Odakönyökölt a kis ház falára.</p> -</div> -<p>Eh, megtudja.</p> -<p>– Hé, húgom, adhatsz egy pohár friss vizet? – kiáltja be a -lánynak. Aztán befelé fordul a pitvarajtó felé. De csak a küszöbig -juthat, mert az ajtót hosszában becsapta az orra előtt a lány.</p> -<p>– Ide ugyan nem jön senki fia, de az Istennek se, – kiáltja -ugyanaz az érczes hang s a lány nekifekszik a zárt ajtónak.</p> -<p>– No ne izélj hát, csak egy pohár vizet…</p> -<p>– Menj oda, a honnan jöttél, – volt reá a felelet s az ajtó elé -tolta a reteszt.</p> -<p>De Bálintnak most már elfutotta a vér a szemeit. Ez a két szürke -szem szembe néz azzal, a ki fenyegeti, legyen az férfi vagy -asszony. Most már bemegy, ha addig él is.</p> -<p>– Ereszsz be, mert kiemelem az ajtót a sarkából…</p> -<p>Semmi felelet, némaság.</p> -<p>A legény nem rest, a mit mondott, meg is teszi. Egyet emel a -vállával az ajtón s az kiesik a sarkából.</p> -<p>Előtte a lány, megvilágítva a függő lámpától – tetőtől-talpig. -Csak egy rokkolya a termetén, fehér ingváll a derekán. Épp olyan -sűrű a szemöldöke mint a legénynek, szürkéskék szemei villognak, -széles állkapczája összeszorítva, felvetett ajkai lihegnek a -visszatartott dühtől, karjait kifeszíti – támadásra készül vagy -csak védelemre? De elszánt a lány. <span class="pagenum"><a name= -"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> -<p>Egy pillanatig némán szembenéztek. És le volt győzve a legény, -le a lány…</p> -<p>– Adj egy pohár vizet, ihatnám, – mondja Bálint csöndesen.</p> -<p>– Itt a víz. – Azután, mikor átnyujtja a poharat Bálintnak, -szeliden hozzáteszi: – egyedül vagyok. Néném, Madarászné, -halottas-házba ment… De – és szemei ismét felvillantak – nem félek -azért.</p> -<p>– Ne is félj semmitől. Nem vagyok én rossz ember, csak szomjas -voltam, – tette hozzá lassan. – Messziről jöttem, poros volt az -út.</p> -<p>– Poros nagyon. Aztán hazafelé indult? – kérdé a lány, mostan -már épp oly csendesen, halkan, mint Bálint.</p> -<p>– Hazafelé a homokhátra. Odavaló vagyok. A Csepcsányiék tanyáját -tudod merre van?</p> -<p>– Tudom. Szembe a Lőveyék portájával.</p> -<p>– Ott. Én az öreg Csepcsányi fia vagyok, Bálint…</p> -<p>– Hisz akkor, – s a leány szemei mintha felvillantak volna, – -nálunk részes kigyelmed.</p> -<p>– Hát te ki vagy?</p> -<p>– Manga Julcsa, a gányó Manga András lánya. Hallottad tán a -hírem…</p> -<p>– Még az apádat is ismerem. Úrnapja óta, hogy a nagy majorba -vagyok részes. A nótát is tudom, a mit fújnak rólad.</p> -<p>– El ne mond, mert megbánod. – És a lány szemei megint -felvillantak.</p> -<p>– Nem én. Meg nem is tudnám. Aztán, hogy jutottál ide, -Kopogba?</p> -<p>– Segíteni jöttem Madarásznénak. Beteges volt <span class= -"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> a -nyáron a keresztanyám. A jövő hét elején azért csak haza megyek, -mert apámnak is szüksége lesz rám, anyám rég meghalt.</p> -<p>– Jövő hétfőn én is nálatok virradok. Vasárnap este kimegyek. Az -Isten áldjon meg.</p> -<p>– Békességes nyugodalmat addig is… Világítsak?</p> -<p>– Tudom most már a járást… És a legény elhaladt.</p> -<p>Hogy a Hajduvölgy partjáról leért, azt a nótát kezdte fütyülni, -a mit elébb a lány dalolt. <span class="pagenum"><a name="Page_143" -id="Page_143">-143-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>II.</h3> -</div> -<p>Így találtak egymásra még a nyár elején. Most már nótát is -fújnak róluk a gányók. Híres legény, híres lányra akadt. Beszéltek -róluk annyit, mint akár a Zana Zsuzsiról, megtérése előtt.</p> -<p>Marga Julcsa apja dohánykertész volt a laposi uraságnál. Ott -szolgált vagy huszonöt esztendeje. Az öreg gányó és két gyereke egy -nagy szobában lakott, együtt a Györgyiekkel, meg az Annusékkal. Öt -öl hosszú volt a szoba és huszonketten laktak benne. A szoba nagy -volt, piszkos és czifra. A falról, az Annusék oldalán, czifra szűz -Mária aranyrámás képe tekingetett alá. A sarokban poros, hosszú -viaszgyertyák, a melyeket Radnáról hoztak magukkal az utolsó bucsú -alkalmával. Itt lógtak egy fogason az Annus Terka czifra viganói -is, vagy heten.</p> -<p>A másik sarok, a Volenszki Jóska sarka volt. Ebben szerelmes pár -lakott. A leghetykébb gányó fészke volt. Picziny, fekete-szemü -feleségével, Czombos Verával a harmadik eléggé üres sarkot foglalta -el. Ezeknél csecs-szopó is gőgicsélt. A harmadik sarokban Györgyiék -tanyáztak. Györgyi óhitü feleségével, kit Pankotáról hozott s a ki -magával hozta a görög rituálizmus minden csudabogarát. Egy hosszú -keresztet, a melyet a pópa szentelt meg, egy nagy <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> -fonatost, tán ezt is megszentelte valami papjuk. Meg aranyalapú -orosz szent képeket, a jó Isten tudja honnan.</p> -<p>A háznak ebben a részében ordított a Mihály hat gyermeke, meg -itt lakott Györgyi Jóska is, a nóta Györgyi Jóskája, kit megcsalt a -kedvese, Rétes Mari s a ki ezért széles kedvvel, nagy megvetéssel, -hátat fordított az összes gányó- s gazdalányoknak.</p> -<p>A háznak negyedik sarkában, mert hisz minden háznak négy sarka -volna, lakozott özvegy Manga András leányával, Julcsával, meg -nyomorék fiával, Lajkóval.</p> -<p>Épp vacsoránál ültek mind. Mindegyik a maga rekeszében, de azért -átal-átal szólva a másik sarokba. Julcsán ócska, piros viganó, -foltos, piros derék. De hajában piros muskátli, az urasági -kertésztől kapta egy rongyos mosolyáért.</p> -<p>– Kelmed még mindig arra a lányra gondol, – mondta Julcsa, nem -törődve, hogy a többiek is hallják.</p> -<p>– Arra hát, – felelt Jóska, lehuzva orrára a kalapot. – Annyit -ér csak, hogy gondoljon rá az ember. Ha többet érne, meg is -kérném.</p> -<p>– Miért ne kérné? – Azért, hogy a pajta alján mással találták? -Akkor is magára gondolt, ha azt csókolta. – Ismerem én a Mari -veséjét, a máját…</p> -<p>– Akkor mire volt ez jó neki.</p> -<p>– Arra, hogy kigyelmedet megigézze. Ilyen az asszonynép, nem -egyenes az útja, – mondta Julcsa s keserűen nevetve oldotta le a -kendőt fejéről, – <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span> többet ér azért az a Mari három -gazdalánynál, kik vásárhelyi czafatos ruhában járnak s akkora -selyemkendőt kötnek a derekukra, hogy mozdulni sem tudnak tőle. -Azért olyan a tánczuk is, mintha medvét tánczoltatnának, nem tudnak -a rokolyájuktól…</p> -<p>– De leszólod őket, pedig gazda fia a szeretőd. Vetette oda neki -Jóska nevetve.</p> -<p>– Az, elnézem neki még azt is, hogy gazdaember az apja.</p> -<p>– De rátartós lettél Julcsa, – szólott oda az apja, a legöregebb -majorosi gányó, kinek kékes inge, gatyája tisztára megbarnult a -dohánylétől. – Azért nem vesz az téged el soha, ne higyj neki.</p> -<p>– Nem ám, – bólintott fejével Györgyi Jóska s utána mondta a -Volenszki is, meg a felesége: – nem az.</p> -<p>– Nem-e? – pattant fel a leány kihuzott derékkal. – Kinek néztek -engem? Hát én velem csak úgy lehet cziczázni, mint valami csárdai -lánynyal. A hány selyemkendőt adtam neki, annyiszor verje meg az -Isten…</p> -<p>– Ki ne mondd leányom. Az Isten szavát ne vegyed hiába, – -szólalt meg a kemencze oldalán egy öreg, összetöpörödött asszony – -a Györgyi-fiuk öreg anyja, ki vénségére beépült a nazarénusok -közé.</p> -<p>Julcsa leült ismét s kibontva az asztalra terített kendőt, végig -simította kétszer.</p> -<p>– Elvesz, tudom, igérte, – mondta nyugodtan.</p> -<p>E perczben felnyílott az ajtó s Tóth András, egy orosházi -csendőr lépett be rajta. <span class="pagenum"><a name="Page_146" -id="Page_146">-146-</a></span></p> -<p>– Szerencsés jó estét, hasznos beszélgetést, – mondta szinte -félénk hangon.</p> -<p>Mind köszönt neki, csak Julcsa nem, ki föl se nézett rá.</p> -<p>– Jó estét Julcsa, – szólott most oda a magas, csontos fiú a -lánynak. Még félénkebben, mint az előtt.</p> -<p>– Adjon Isten kelmednek is, – feleli a lány hetykén.</p> -<p>– Nem jöttél a bánomi bálba. Pedig vártunk.</p> -<p>– Ki várt?</p> -<p>– Hát… én is.</p> -<p>– Aztán kelmeden kivül még ki?</p> -<p>– Én nem vagyok elég?</p> -<p>– Nekem nem. Másnak lehet.</p> -<p>Györgyiné, hogy tompítsa a szóbeszéd élét, egy pohár borral -kinálta meg a csendőrt. Az leült a Györgyiék sarkába s most már oda -se mert a lányra nézni többet. Julcsa meg nem törődve, hogy a -csendőr, meg amazok is ott vannak, lassan leoldotta rokolyáját, -pruszlikját. Mind felaggatta egy fogasra. Egy szílkébe vizet öntött -s megmosta arczát, fogait és sötét vászonszoknyát, felöltőt vett -magára.</p> -<p>Mintha csak a csendőr ott se lett volna, pedig az majd felfalta -a szemével.</p> -<p>– Kinek öltöztél fel ilyen későn, Julcsa? – kérdé Györgyi Jóska -gúnyosan.</p> -<p>– A szeretőmnek, nyolczra végzi a dolgát. Azzal volna pár -szavam.</p> -<p>– És ki az? – kérdi a csendőr, de már most hangja fenyegető. -<span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span></p> -<p>– Tudja kelmed úgy mint én. De hajaszála se görbüljön, mert -akkor még azt sem engedem meg, hogy egy perczre rajtam felejtse a -szemét, – pattant fel a leány s aztán Tóth Andrásra rá se nézve, -kiment az ajtón. <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>III.</h3> -</div> -<p>Úgy esti nyolcz óra felé járt az idő. A nap lement már, de azért -még elég világosan lehetett látni. A lány gyors léptekkel ment -végig a nagy akáczsoron, a mely az országútra vezetett s ott a -hajduvölgyi nádas szélén megállott.</p> -<p>Csendes volt minden. A napkeletnek elterülő falu fehér házai -élesen rajzolódnak ki a szürkéskék ég alapjára. A kopogi-utcza -felett sürü szürke por lebegett. Amarrébb, az Eötvösék határán levő -akáczsor fái lilaszinü árnyat vetettek a szürkés láthatár vonalára. -Egyik-másik házban már felgyuladt a mécses. Messziről egy cséplőgép -egyhangu dudolása hallatszott, meg a nádasból felrebbenő -vizimadarak sivítása.</p> -<p>A lány figyelt. Még nincs itt, hol lehet? Pedig jól hallotta, -mikor átöltözött, hogy az uradalmi gép zakatolása elnémult, így hát -már vége a munkának. Oda könyökölt egy ákácz törzséhez s csak -nézett maga elé. Itt is, ott is egy gazda tanyája. Ime egy ilyen -háza, ilyen istállója s háztája van neki is. Bánná is ő, bárcsak -semmije se lenne, hogy így semmi akadály se lenne a boldogságukban. -De hát azok a házak tiszták s egyszerüek. Az ő életük, meg ruhájuk, -a házuk is czifra, de piszkos. Dohánylétől szagos a czafat a -testén. Pedig most le is tette azt <span class="pagenum"><a name= -"Page_149" id="Page_149">-149-</a></span> az aranyszegélyű tarka -rongyot s olyat vett magára, minőt a gazdalányok viselnek. Nem áll -neki, tudja. Sápadt lehet… Kékes a szeme alja. Felemészti a vágy, a -szenvedély. És az a dohány, a melynek kéjes nehéz illatja reggeltől -estig izgatja!… Úgy érzi, felbontja testét ezer tűzparányra s ez -mind külön ég és mind egyet-egyet követel: élni, szeretni, szeretve -lenni. Eh, nem áll a testéhez ez a ruha. Hisz mint kis lánynak már -dohánylevelek lógtak a bölcsője felett. Édes anyja a mig szoptatta -is, csak dohányt csomózott s az első dajka-dalokat dohányfűzés -közben hallotta. Aztán az átkos, édes dohánylevelek elvitték az -anyját. Nem birta ki a nehéz izgató ájért, heptikás lett. -Eltemették. Nem volt ki rájuk vigyázzon. Az öcscse, a Lajkó három -éves korában felmászott a kasztenra egy köteg dohányért, a melyet -el akart csenni, lebukott s összetörte a derekát. Ma nyomorék. Ő -tudja, hogy lenne olyan, mint a gazdaleányok. Tudná ő is olyan -begyesen, urasan emelni a lábait, mint ők, tempózni, mint ők -szoktak – – de a dohány, az az… széttépi a módos tempót s -kiárasztja a szívéből azt, mit ott már rég kifejlesztett. Öltözne ő -is tisztán, egyszerűen… de a dohánylé elkeveri a fehér gyolcsot, -kieszi a fekete vásznat. Olcsó rongyot kell akasztani a testére, a -melynek tarka virágain nem látszik a piszok, a melynek lármás -színei olyanok, mint néha a lelke, midőn az érzelmek -össze-visszaságától majd kicsordul. Van ebben is minden, tarka, -színes virág, szenny, aranyos czikornya, bársonyos szeglet, kimart -alsó. <span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span></p> -<p>– Julcsa, itt vagy már? – kérdte Bálint s átfogta a derekát.</p> -<p>– Lassan, lassan, mert megégeted a körmöd. Nem látod, hogy olyan -gúnya van a testemen, mint a milyet a ti lányaitok a templom -udvarára vesznek. Ne nyúlj hozzám.</p> -<p>– No, kis czirmosom, szeretsz?</p> -<p>– Szeretlek. Most nézz rám. Ugy-e nem vagyok már olyan -gányós?</p> -<p>– Hisz azért szeretlek, mert olyan vagy.</p> -<p>– Elvennél azért, hogy gányós vagyok?</p> -<p>– Hisz tudod, hogy elveszlek az őszszel, szüret után.</p> -<p>– Hiszem. De csak én hiszem. Amazok mind azt hajtják, csak -hitegetsz. Csak a nádas szélén csillagfénynél igéred a -házasságodat, a napfény tüze meg eloltja a szavadat.</p> -<p>– Hazudik a ki mondja.</p> -<p>– Még senki sem ismer az övéid közül.</p> -<p>– Ismernek a szavam után.</p> -<p>– Mit felelnek a szavadra?</p> -<p>A legény hangja megrezgett.</p> -<p>– Van olyan, a ki ellenzi… van olyan…</p> -<p>– Ki ellenzi? – pattant fel a lány. – Mit vethetnek a szememre. -Szűz leány vagyok és szeretlek. Ilyen menyasszonyt nem kapsz minden -tanyán.</p> -<p>– De van olyan, a ki nem azt keresi, de a tanyát, melyet a leány -móringba kap. Anyám ötezerforintos leányt szánt nekem. Böske néném -tizezressel hiteget. <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span></p> -<p>– És te?</p> -<p>– Én rád gondolok, ha azokról beszélnek.</p> -<p>– De szót nem ejtesz rólam? Tudom.</p> -<p>– Anyám hallott rólad. Azt is megigérte, hogy egyszer eljő -hozzátok és széjjelnéz a házatok táján. Azt mondja, a leányt háza -tájáról ismerni fel.</p> -<p>– Huszonketten lakunk egy házban.</p> -<p>– De a pitvar ajtaját csak te söpröd?</p> -<p>– Azt is az anyád mondotta neked?</p> -<p>– Ő is. De ne bántson téged az, a mit mond, csak téged viszlek -haza, a cserepes tanyánkra.</p> -<p>– Hej, bár csak gaz lenne annak a tanyának a teteje. Bárcsak ne -is volna meg.</p> -<p>– Mit érnél vele? Akkor is csak téged vennélek el.</p> -<p>– Hej Bálint, attól félek, hogy csakis akkor vennél el.</p> -<p>– Gazda fia vagyok. Ura szavamnak, – mondta Bálint dölyfösen, -felhúzva a vállát.</p> -<p>– Leszek a szolgálója… én édes gazdám. – A lány odaborult a -vállára. – Azért, hogy én szegény lány vagyok, nincs az égnek annyi -csillaga, mint a mennyit én kegyelmednek minden éjjel lehozok a -csókjaimmal. Nem tudom, mit szeretek kelmeden. Azt-e, hogy akkor, -épp akkor tért be hozzám s úgy, ott dalolva meglepett. Vitt a nóta, -elvitt… úgy éreztem, tágul a lelkem, felpattant a kis ház ajtaja s -az édes tavasz iramlott be rajta. Kelmed volt az első… A két szeme -megigézett, azt hittem, mindaz, a mit eldaloltam, valóság lett s a -mit még gondolatba se tudtam volna foglalni, hangos <span class= -"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> szóval -elárasztotta a mindenséget Én gazdám, én uram…</p> -<p>És a gazda szerelemittasan vitte, vitte magával. Oda a nádas -szélére, a melynek susogó rengetege ráborult a kiszáradt mocsárra s -a melynek mélye édes vágygyal, forró szenvedélylyel, titkos -homálylyal, kimondhatatlan boldogsággal van tele… <span class= -"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>IV.</h3> -</div> -<p>Pár nap multán a majori kukás pajtában fűztek a lányok. Az -estalkonyat hamar leszállt, künn nagy a borulat. A mestergerendáról -lecsüngő egyetlen ligroinlámpa éppen csakhogy a fűzőket világítja -meg. A padmalyról száz kötéllel is csüngött már a dohánylevél. A -munka gyorsan haladt. Mindegyik rekesz más családé. Mangáék épp az -Annusék mellett fűztek. Annus Terka átjött a komájához, Julcsához -fűzni. Ott ül most egymás mellett a két leány, mindakettő munkának -vetkezve. Annus Terka kerek termetét csak egy nagy virágos vékony -gyolcsruha fedte. Ujjai feltűrve, feje menyecskésen bekötve, hogy -be ne keverje haját a dohányról leváló nehéz por.</p> -<p>Mindegyik leány kezében hosszu vastű, a melylyel nagy -gyorsasággal, ügyesen fűzték a levelet.</p> -<p>– Az a, Julcsa! Úgy mondták nékem a bánomi legények.</p> -<p>– Hazudtak, mert én voltam az első szeretője, tudom.</p> -<p>– Lehet, – felelt rá Terka s nagy gyermekszemeivel csodálkozva -nézte Julcsát. Öt éve, hogy egy házban laknak, de azért még mindig -megbámulja pattogó szenvedélyét, szikrát hányó szemeit. – Én ugyan -nem bánnám, ha lett volna neki tíz is… <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> A -Czombos Mihály még gyereklegény, így nem is lehetett neki… Elég baj -rám nézve, hogy azt kell tudnom, hogy utánam lesz még neki vagy -tíz…</p> -<p>– Hát nem várod meg?</p> -<p>– Megvárjam? Hogyan? Én tizennyolcz éves vagyok, a Mihály meg -négy év mulva kerül sor alá, aztán meg még legalább két év… Öreg -leány lennék, mire elvehetne, akkor meg már úgy se kellenék -neki.</p> -<p>– És te ebbe beletörődsz?</p> -<p>– Mit tegyek?</p> -<p>– De ha csókol, nem szalad át a hátadon a hideg, hogy a jövő -nyáron már tán mást ölel a karja?</p> -<p>– Ugyan ne ríkass hát meg, – s a leány sírva fakadt.</p> -<p>– No ne sírj hát, hisz csak kérdem. No te bolond gojhó. – És -Julcsa nagy hévvel össze-vissza csókolta a sírástól csak úgy -ziháló, nagy, kerekre hízott leányt. – Ne bomolj. Gyerekember -szerelmét könnyü pótolni. Hisz még azt se tudja, <em class= -"gesperrt">mért</em> csókol. – Mihály után lesz egy derék gazdád, a -ki megbecsül s ha átfogja derekadat, tudja azt is, hogy ilyen derék -leányt nem ölelt még, ilyen meleg szív nem volt az övé…</p> -<p>Annus Terka mosolyogni kezdett a könyei alatt.</p> -<p>– Aztán… tudnál ilyet? – kérdte halkan.</p> -<p>– No nézzék ezt a csifincset, máris erre gondol. Hát a -Mihály?</p> -<p>– No most meg azt nem akarod, hogy megvígasztalódjam. Julcsa, de -nehéz is veled. – És a leány megint sírni kezdett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155">-155-</a></span></p> -<p>– No nézzék ezt a két lányt, összeül sírni, a helyett, hogy -dohányt fűzne, – szólott át a rácson egy fiú, ki e perczben lépett -be a pajtába. Végig nézett nagy méltósággal rajtuk, lassan bejött -hozzájuk. Nagyot lépett, lassan mozdult, akár csak egy királyfi. -Fiók Szent Lászlónak is csúfolták a gányók. Czombos Mihály volt, a -Terka szeretője. Oda állt a lányok elé s nyugodtan felvett egy -csomó dohányt és nézegetni kezdte.</p> -<p>– No Mihály, épp a szeretődet vigasztalom. Azt mondja, meghal, -ha nem mehet hozzád.</p> -<p>– Tüstént el nem vehetem, – felelt rá a fiú, méltóságos -lassúsággal leülve közéjük.</p> -<p>– Nem veszed biz azt el soha, mert nem lesz bolond megvárni.</p> -<p>– Elébb, mint téged a Bálint, – viszonozta Mihály s fűzni -kezdett ő is.</p> -<p>– Hallgass, mert megbánod, – szisszent föl Julcsa, odadobva a -lába elé egy köteg dohányt, a melyet kezében tartott.</p> -<p>– De úgy van. Büszke lány vagy Julcsa. Mi nem kellettünk neked -soha. Nagyravágyó; tudja az egész major. Kávén, meg mazsolán akarsz -ezentúl élni, meguntad a vöröshagymát.</p> -<p>– Azt mondják? Azt?</p> -<p>– Azt. Meg hogy a Bálint csak bolondít. Én nem bánom, semmi -közöm hozzá. De néked jobb lesz tudni róla, azért mondtam el.</p> -<p>– Ugyan hagyd el, ne bosszantsd a Julcsát, – vágott szavába -Terka s odasimult hozzá.</p> -<p>– Gazda ember lenézi a mi fajtánkat. Ezért <span class= -"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> nem -szeretem, ha gányó utánuk jár, – folytatta Mihály, nem hagyva magát -félbe szakíttatni, épp oly méltósággal és komoly hangon.</p> -<p>– Hát én, én, – pattant fel ülőhelyéről most Manga Julcsa, – -jártam valaki után vagy látott valaki valaha egy lépést legény felé -tenni. A nőválaszon nem ültem mindig… mert nincs a véremben, hogy -én kérjek meg egy legényt… te mégis azt mered mondani.</p> -<p>– Én azt mondom Julcsa, a mit tudok, hogy gőgös vagy és szegény -vagy. A szegénynek meg alázatosnak kell lenni, hogy -boldoguljon.</p> -<p>– Te se vagy a rátóti zsidó keresztfia.</p> -<p>– Nékem nincs szükségem arra, hogy gőgös legyek, arra se, hogy -alázatos. Hétköznap a dohánylevél között ülök… de dalolok az alatt -is. Vasárnap meg, ha bálba megyek, a gányó lányok megismernek, -akkor is, ha csak hat forintos a csizmám, s megismernének, ha -színaranyban állanék is előttük.</p> -<p>– Meg ám Szent László.</p> -<p>– Annak neveznek, mert felfelé nézek, hogy a mestergerendába be -ne üssem a fejemet.</p> -<p>– Majd a Terka lakodalmán beszélek még veled egyszer, – és -Julcsa felnevetett.</p> -<p>– Azon is eltánczolom veled a csárdást, ha a gazdák ülve hagynak -is.</p> -<p>– Ugyan legyetek egy kis nyugodalommal, Julcsa már úgy is -eltépte mind a dohánylevelet…</p> -<p>– Az az ő dolga. A Bálint elveszi így is. Ha az ő felesége lesz, -úgy se fűz többet.</p> -<p>De most már Julcsa nem figyelt. A szérüs kertről <span class= -"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> nóta -hallatszott. Egy gányó nóta, de tudja jól, hogy gazda dalolja. Oda -vetette egy csomóba a dohánylevelet, rá se nézve azokra, kisettyent -az ajtón.</p> -<p>– Megbánja még, meglátod.</p> -<p>– Nem jóra visz az, ha a leány fut a legény után, kivált ha -gazdag a legény.</p> -<p>– Ne hidd, hogy a pénzét szereti, én ismerem. Csak a szíve kapja -el… Most is csak annak a szavára hallgatott…</p> -<p>Csak annak a szava felelet nélkül ne maradjon…</p> -<p>– Mihály… az én szavamra ki felel?</p> -<p>– Az, a ki a dohányod fűzésében is segítségedre vagyon, – felelt -a legény s nagy méltósággal átfonta a leány derekán a karját.</p> -<div class="figcenter" style="width: 383px;"><a href= -"images/i010hq.jpg"><img src="images/i010.jpg" alt= -"Átfonta a leány derekán a karját." title= -"Átfonta a leány derekán a karját." /></a> -<p class="caption">Átfonta a leány derekán a karját.</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>V.</h3> -</div> -<p>A Julcsa meg futott-futott végig a pajta szélén, ment a hang -után. Csillagtalan az éjszaka. Minden csendes, csak a nóta -hallatszik. Ott a nagy szalmakazal aljáról szól a hang. Nyomtatás -után Bálint lepihent s még a pipája ki nem égett, eldalolta a szíve -szerelmét.</p> -<p>A leány megállt előtte.</p> -<p>– Dallos a kedved, Bálint?</p> -<p>A legény felriadt.</p> -<p>– Hát lejöttél…? Hát eddig sohase jöttél ide. Nem akartál a -világ csúfja lenni… így mondtad. – És a legény karja tágult.</p> -<p>– Nem úgy. Nem csókolózni jöttem. Van itt még rajtunk kivül -valaki?</p> -<p>– Amott a szalmakazal túlsó oldalán az öreg Bús, meg a Kunos -Mihály szalonnát sütnek, a többi már alszik a kert árka szélén.</p> -<p>– Jól van. Annál jobb… Hallgass rám… Ezek mind csúfolnak, -bántanak. Mert eddig mást nem szerettem. Hiába járt utánam három -határ legénye. Most azt hiszik, a pénzedbe szerettem. Attól nincs -se nappalom, se éjjelem.</p> -<p>– Hiszen tudod jól, hogy én nem hiszem.</p> -<p>– Ez nékem nem elég. Nem akarom, hogy leszóljanak. Ha a tieid -megadják nékem a tiszteletet, <span class="pagenum"><a name= -"Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> a többi is tisztelni fog. -Ha anyád ellátogat hozzánk, nékem is jobb dolgom lesz. Akkor még -elvárok valameddig.</p> -<p>– Az anyám?</p> -<p>– Az. Hisz igérted, hogy még a nyáron eljő.</p> -<p>– Jól van, legyen, ha addig élek is, de elhozom. – És a -szerelemittas legény két szeme felvillant. – Szeretsz hát?</p> -<p>– Szeretlek… Tudod, hogy nincs szívembe zárva, csak a te képed, -csak a te szavadra hallgatok, csak a te nótáid kavarognak a -szívemben. Tudod, tudod jól, – s a leány leült Bálint mellé a -szalmába.</p> -<p>– Lesz egy kis házunk. Mert ha magam gazdája leszek, apám rám -iratja a kis rátai részét.</p> -<p>– Lesz két olyan dolgos kezed, mint a milyen családodban nem -volt még. Dalom betölti nem csak a kis házat, de az apai jus egész -területét. A mit lámpagyujtáskor mondok néked, arra a feleletet a -hajnali csillag adja…</p> -<p>– Lesz két kis tehenünk is. Az egyiket anyám ajánlotta, úgy -igérte az esküvőmre.</p> -<p>– Még akkor is, ha engem viszel a paphoz?</p> -<p>– Hisz te fogod fejni majd, gyönyörűm.</p> -<p>– Lesz kertünk is? Lesz benne majoránna?</p> -<p>– Lesz benne virág. Meg mák, paszuly, szőllő. Te sütöd nékem a -turóslepényt szombat este.</p> -<p>– Te meg szombat éjszakáján, mikor kifekszünk a küszöb elé, -átfonod a karodat a derekamon, aztán elaltatsz édesen, csittítva -szívemet, csittítva a csókjaiddal. <span class="pagenum"><a name= -"Page_160" id="Page_160">-160-</a></span></p> -<p>– Így, – s a legény át akarta fonni a leány derekán a karjait. -De a leány nem hagyta magát. Felugrott. – Nem, nem. Csak ma nem… Az -Isten áldjon Bálint, – és fejére húzva a fehér kendőt, eltűnt a -sötét éjszakában. <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>VI.</h3> -</div> -<p>A lány hazafelé indult. Alig hogy kiért azonban a szérüskertről, -egy magas ember állta útját. Tóth András volt.</p> -<p>– Rám leselkedett kelmed úgy-e? – kérdte a leány, megriadva, de -azért hetykén.</p> -<p>– Rád. És most már szemedbe mondom, hogy nem jó úton jársz. Én -elvettelek volna.</p> -<p>– Ugyan úgy-e, hát azt hiszed, mentem volna hozzád?</p> -<p>– Jobb amannak a szeretője lenni?</p> -<p>– Hallgass András! Elhallgass!</p> -<p>– Nem, nem hallgatok. – És most az erős legény megfogta Julcsa -kezét s úgy megszorította, hogy az felszisszent. – Eddig nem mertem -szólni néked. Nem tudom mi volt, az életem csak veszedelem, de ha -szembe találtam magamat véled, olyan lettem, mint a ma született -bárány. De ma nem félek. Nem… Elmondom, a mi a szívemet nyomja. -Szeretlek, tudod. Szeretlek úgy, hogy bűnbe kergethetnél, hogy az -édes szülőmet meggyilkolnám érted… te meg csak nevetsz rajtam s nem -hallgatsz a szavamra. Mondták, szeretőd a Bálint, tudtam, hogy vele -tánczolsz minden bálon, hogy az ő gyűrűit hordod, hogy… de, hogy az -éjszakákat vele…</p> -<p>– Ki ne mondd, András! Ki ne mondd!</p> -<p>– Kimondom, miért ne mondanám. Hisz most <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> már úgy -sem veszítek vele semmit, hogy az éjszakákat nála töltöd, azt csak -ma este tudtam meg… Mert úgy-e, úgy van?</p> -<p>– Higyjen, a mit akar. Ott járok, a merre nekem tetszik, arra -nézek, kire kedvem tartja, annak a gyűrűit hordom, a kiét -elfogadom.</p> -<p>– És azt ölelem, csókolom, a kit szeretőmnek elfogadtam. Julcsa, -ide jutottál?</p> -<p>– Csendőr, kisérj be, lehúzom a kendőmet. Állíts a -pellengérre!</p> -<p>– Julcsa, Julcsa, hallgass reám. A hogy én szeretlek, annak még -az árnyékát se közelíti meg annak a gazdának a gondolatja… Tud is -ez a gazdanép szeretni. Csak a kétszer-kettőt tudja.</p> -<p>– Azt, hogy énrólam mit mondtál, azzal nem törődöm. De Bálintot -ne vedd nyelved hegyére, mert megbánod.</p> -<p>– Nincs mit veszítsek, ha te nem szeretsz.</p> -<p>– Nem, nem szeretlek. Elmondom ma, holnap, mindennap. Se -feleséged, se társad nem lehetek… Menj utadra, András.</p> -<p>– Megyek. Az Isten meg fog verni, nem azért, hogy az én társam -nem lettél, de hogy mással bűnbe estél.</p> -<p>– Ha megver, én tűröm, nem te. Az Isten megáldjon, András, – s -most, mintha a leány szívében megrezdült volna valami: – Szánlak, -András. De nem tehetek érted semmit. Az Isten áldjon.</p> -<p>A leány ment útjára hetykén, de azért a szíve mélyén sajnálta -Andrást, annyira sajnálta, hogy még azt se vette neki zokon, a -miért azt merte neki mondani, hogy most már úgy se venné el -feleségül… <span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>VII.</h3> -</div> -<p>Bálint meg másnap – vasárnap reggelre – haza ment, pedig nem -volt szándékában. Beszélni akart az anyjával. Künn volt a tanyájuk, -közel a Gyopároshoz. Magas part szélén épült, az udvarban néhány -eper- és cseresznyefa. Egyik oldalán istálló, a másikon szérűskert. -A tanya körül nagy darab föld, hatvan hold. Ez kettőjüké lesz, -Bálinté, meg a testvérnénjié, ki egy vásárhelyi gazdához ment -feleségül.</p> -<p>A házban még a szülőin kívül, az édes anyja huga, a kora -özvegységre jutott Keresztesné, Böske néni, mint a hogy a -hármasfalu nevezte: Kopog, Ballarész, meg Homokhát, s annak egy kis -tizenegy éves leánya, a Julcsa lakott. De csak édes anyja volt -otthon. Az öreg, száraz, csontos asszony a kemencze oldalán ült, -talpig sötét festőruhában, derekán vastag húszforintos gyapotkendő, -ha mindjárt julius van is.</p> -<p>– Azt véltük, haza se jösz, – mondta az öreg asszony, hogy -Bálint belépett az ajtón. – Vasárnap ritka vendég vagy itthon, -Bálint.</p> -<p>Bálint leült a lóczára, maga elé vetette kenyeres -tarisznyáját.</p> -<p>– Hazajöttem tisztálkodni.</p> -<p>– Majd a fejed megmosásával kezdem el. Csak nem mész a Zalaiék -felé. Pedig tudod – <span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span></p> -<p>– Hallgasson reám szülém, – szólt szavába hirtelen Bálint, – nem -veszem el azt a lányt. Nem szeretem.</p> -<p>– Ki beszél szerelemről? Tán még nótát is tudsz a -szeretkezésről, mi? – nevetett az öreg asszony, de nevetése -köhögéssé csorbult. És minél jobban köhögött, annál gyorsabb, -élesebb lett a szava. – Nem kell néki a Zalai Örzsi, hogyis kéne? -Az apjának hatvan holdja van az orosházi határban s a lány magába -van rá. A szőllők szélén pedig négyszázötven forint a kis hold ára. -Hogy kéne az az én Bálintomnak.</p> -<p>– A szívemet nem is kérdi.</p> -<p>– A szíved tartja majd el a gyerekeidet?</p> -<p>– Anyám, tudja kelmed jól, hogy Manga Julcsát szeretem.</p> -<p>– Ne beszélj erről. Mit ér neked az, ha szereted. És mit ér -nekünk? Ezzel se te, se én nem leszünk gazdagabbak.</p> -<p>– Csak az a pénz ér hát valamit a világon?</p> -<p>– Csak. A szerelem elröpül, nyoma se marad. Nézd a sok -szocziálistát, ez mind szerelmes szívvel fogott feleséget, mert -mivel fogott volna egyébbel? Most még se telik be a szerelemmel. -Elhallgat a szív, ha üres a gyomor.</p> -<p>– De a mienk nem lesz az.</p> -<p>– Apád földjére számítasz, meg a kis rátai tanyára? Apád csak -kitagad, ha elveszed, – mondta az öreg asszony véghetetlen -nyugalommal.</p> -<p>– Két karomat nem vághatja le, – felelt reá Bálint épp oly -nyugodtan. <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span></p> -<p>– Azt nem, azt majd az élet töri meg.</p> -<p>– Anyám, igértél nékem valamit még régen, még mielőtt a Zalaiék -hatvan holdjáról szó lett volna ejtve.</p> -<p>– Igértem neked sok mindent, te is azt igérted mindig, hogy -engedelmes cselédünk lész.</p> -<p>– Az leszek. Csak egyet tegyen meg. Olyat, a mit igért. Jöjjön -el a Mangáékhoz csak egyszer. Ha meglátja Julcsát, tudom, -közbenjáróm lesz az édes apámnál.</p> -<p>– Ezt igértem, meg is tartom. De apádnál csak a menyasszonyod -értéke szól majd érted.</p> -<p>– Julcsa aranyat ér.</p> -<p>– Ezt mondod, mert szereted.</p> -<p>– Kelmed is meg fogja szeretni.</p> -<p>– Én elmegyek veled, körülnézek náluk, hogy megmondhassam, mit -tartok róla.</p> -<p>– Mikor jön hozzájuk?</p> -<p>– Akár ma is. Minél előbb, annál jobb. Az Annusné, kivel laknak, -úgyis ángyom. Azt látogatom meg s akkor őket is kinézem.</p> -<p>– Csak le ne nézze őket…</p> -<p>– Azt látom majd meg, a mi látható. A szemeimet meg az Úristen -adta nékem.</p> -<p>Bálint nagy örömében nem tudott hová lenni. Kisietett az ajtón, -megmosdott a kútnál, hamar magára rántotta a tisztát, befogta a két -mezőhegyesi lovat s úgy bepótyikálta nagy kendőkbe az édes anyját – -a juliusi napon – úgy, hogy az pipacspirosra pirulva ült az -oldalán. <span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>VIII.</h3> -</div> -<p>A mint Csepcsányiék kocsija megállott Mangáék háza előtt, a -gányók mind künn voltak a napon czifra ruhában. Ünnepeltek. Ott -virított a Manga Julcsa sáfrányzöld selyemviganója mellett, a -melyre szürkéskék selyem átalvető kendő borult, az Annus Terka -sárgás rózsaszín rokolyája s a Badár Rebeka fehér felöltője, nagy -virágos narancsszín szoknyája mellett. Mindegyiknek hajában, -kezében, mellén lángszín muskátli. Köztük vegyesen a legények vörös -ingben, fehér ránczbaszedett gatyában, sűrűn pitykézett -mellényben.</p> -<p>Manga Julcsa, a hogy meglátta az érkezőket, pár lépéssel -elindult feléjök, végigsimította a ruháját, azután megállt… várni. -Hátha még se hozzájok jöttek.</p> -<p>– Eljöttem, – szólalt meg Csepcsányiné, hogy leszállt a -kocsiról, – az ángyomat, Annusnét, meglátogatni. Otthon van, -Terka?</p> -<p>Terka lesegítette a ruháiba bonyolult öreg asszonyt.</p> -<p>– Nincs itt, – mondta, megcsókolva arczát. – Bánomba ment, Pál -bátyámékhoz, de azért fáradjon be nénémasszony a mi szegényes -házunkba.</p> -<p>– Hát nem hozzám jöttek, nem, – gondolta Julcsa, s az egyik -kezében levő muskátlit lassan szétmorzsolta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span></p> -<p>– Ez itt… a Manga Julcsa, – úgy-e? – kérdezte Csepcsányiné, -odafordulva Julcsához. – A Madarászné komámasszony huga (hát csak -erről ismersz, erről, – zengett a Julcsa fejében). – Derék lány, -pajtásod Terka, úgy-e? Együtt laktok?</p> -<p>– Együtt, néném, meg Volenszkiékkal és a Györgyi Mihályékkal. -Szegényesen vagyunk.</p> -<p>– Kis házban nagy boldogság elfér, – szólalt meg most -Julcsa.</p> -<p>– Nagyba is elfér az, húgom. Nagyba is, – felelt reá -Csepcsányiné.</p> -<p>Ezalatt Bálint levetette a lovak istrángját, oda jött a ház elé -s a gányó fiúk közé keveredett. Az öreg asszony Terkával bement a -házba. Julcsa daczosan künn akart maradni, de Bálint intett neki, -erre bement ő is.</p> -<p>– Hát melyik a ti részetek, ez? No ide ülök, miután hozzátok -jöttem el látogatóba. Csinos nagy ház, tele van.</p> -<p>Terka leült mellé, Julcsa pedig a saját szegletükbe vonult s ott -kihúzta a sublót egyik fiókját, úgy tett, mintha keresgélne benne -valamit.</p> -<p>– Csinos ház. És ez a tengersok viganó mind a tied, Terka?</p> -<p>– Az a, néném. Most is hét van rajtam ez alatt, – mondta, -felhajtva a selyemszoknyát.</p> -<p>– Persze, persze, telik nektek. Én nékem soha se volt háromnál -több egyszerre a testemen. – Persze, persze. Ti birjátok.</p> -<p>– Mi nem birjuk, néném, – szólott oda most Julcsa, pártját -akarva fogni Terkának. – De nénémasszonynak <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> egyebe -is volt, mint a teste, nem kellett annyira csinosítani, mint -minékünk. Minket nem vehetnek el az apánk négy ökréért, mert neki -nincs.</p> -<p>– Ejnye de igazat is szóltál. Engem csak azért vett el az -uram.</p> -<p>– Azt nem mondtam, néném, – felelt most hevesen Julcsa, -vérvörösre pirulva. – Csak úgy magunkról beszéltem.</p> -<p>– Ti kényesek vagytok. Mi nem voltunk. Selyem viganó se volt -rajtam, mint lány, soha se. Két átalvető selyemkendőm volt, az -egyiknek hat forint volt az ára, a másiké négy. A tied mennyijébe -volt az apádnak, Julcsa?</p> -<p>– Semennyiébe se. Magam szereztem a mult kukoriczatöréskor. -Tizennyolczat fizettem érte.</p> -<p>– Erre persze jutott. Erre mindig jut.</p> -<p>– Jut másra is, néném, – szólott közbe Terka, hogy csittítsa a -két beszélőt. – Nézze, ez a láda tele van vászonnal, ezt a Julcsa -mind a saját keresményéből szerezte…</p> -<p>– Persze, persze. Ez a lakodalomra készült. Módos ember fia -kerülgeti a szép leányt, hát tizenhat vég vászonra lesz szükség, -hogy az ágyakat befödje véle…</p> -<p>– Nem kell nékem egyéb, mint egy kis kunyhó gazfedele s abban -egy vaczok szalma. Boldog leszek én azon is azzal, a kit szeretek, -– vágta oda Julcsa mind élesebb hangon.</p> -<p>– Boldog-e? De jó is a dolgotok. Az én édes apám nem mert volna -négy szekér bútor nélkül elküldeni az uramhoz. Úgy tudták az én -gondos, bölcs <span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span> szülőim, hogy mikor a tejfel elfogy, -akkor nincs már méz se.</p> -<p>– Az Úristen nem csengő aranypénzért árulja a kis méheknek a -mezei virágok mézét.</p> -<p>– De a koldustarisznyába se juttat belőle.</p> -<p>– Koldus az, a ki kér, könyörög. Én nékem mindig magasan volt a -fejem. Nem tudtam megalázni magamat semmiért.</p> -<p>– Büszke lány vagy, gányó Julcsa, büszke lány, – vágott vissza -az öreg asszony, de mind nyugodtan, mozdulatlanul. Még ajkain is -csak oly egyforma változatlan mosolylyal, mint mikor leszállott a -kocsiról. – Büszke, persze selyemruha a testeden. A suhogása -bátorít…</p> -<p>– Nem az, de a szerelmem. Tudja meg néném, hogy az, a kit -szeretnek, az méltán büszke lehet, mert azt az Isten pártolja.</p> -<p>– Akkor az is fog tudom megvédelmezni, ha a szegények szegényei -lesztek, úgy-e?</p> -<p>– Az, akkor is. A szegényt szereti az Isten a legjobban.</p> -<p>– De nem azt a szegényt, ki selyemmel födi a rongyait.</p> -<p>– Ne bántsa néném. Nem ismeri, milyen jó, derék lány az. -Színaranyat ér a szíve, – szólalt meg Terka, a ki félve figyelte a -két asszony harczát.</p> -<p>– Hagyjad el Terka, hisz azért jött ide, hogy legyalázzon.</p> -<p>– Azért jöttem ide, – mondta az asszony s nyugodtan simogatta a -kezében levő keszkenő szélét, – hogy megmondjam néked, hogy hiába -jársz <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> a fiam után. Jobb, ha idejekorán én -tőlem tudod meg. Menj máshoz, ne vesd a szemeidet mindjárt a -legderekabb s legpénzesebb gazda fiára. Mert az csak addig pénzes, -míg téged nem ismer. A mi fiúnkat nem gányó lánynak neveltük, a mi -portánkon ne érezze senki a dohánylé szagát…</p> -<p>De ezt már Julcsa nem birta tovább. Felpattant ülőhelyéből, -odament az öreg asszony elé és szembenézett vele:</p> -<p>– Ismer? nem ismer? Szegény ember lánya vagyok. De… csak úgy -megyek a fiához, tudja meg, hogy ott hagyja értem mindenét, pénzét, -tanyáját, családját. Hogy csak úgy megyek hozzá, ha koldus lesz. -Koldus vagyok, koldus legyen a párom.</p> -<p>Ezzel kiment.</p> -<p>A házajtónál Bálint várt reá. Körülte a gányók.</p> -<p>– Megmondtam anyádnak is, megmondom neked is. Úgy megyek hozzád, -ha elhagyod értem apádat, anyádat, el pénzedet. Mert csak így vagy -az én nyomorúságomhoz méltó. Gazda-emberhez nem megyek.</p> -<p>A gányók szemmeresztve hallgatták. Czombos Miska szólalt -meg:</p> -<p>– Igazad van. Most már veled tartok. – A kinek nem tetszik, a -mit a Julcsa mondott, megfelelek neki én.</p> -<p>– Ne akarj az olyannak prókátora lenni, kinek nincs szüksége -reá, – mordult rá Bálint, félrelökve a fiút. – Te meg gyere Julcsa -innen velem, még nem késő. Békéld meg anyámat s menjünk aztán a -paphoz. <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span></p> -<p>– Én… őt? És ha azt mondanád, tépjem ki a szívemet gyökerestül, -hamarább megtenném. A mint mondtam, úgy van. Most terajtad áll, -hogy az enyim lész-e vagy másé. Szegény sorsban veled megyek. Nem -az én gyomromnak való a gazdák kenyere… Isten áldjon…</p> -<p>És a lány, a többi gányó legények-, lányoktól követve -elment.</p> -<p>Bálint egyedül maradt. Odabenn meg szegény Annus Terka nyelte a -keserű falatokat egyre-másra, Csepcsányiné meg csak tartotta -szóval. <span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>IX.</h3> -</div> -<p>És Manga Julcsa várt. Napok multak s Bálintról se hír, se hang. -A munkába embert állított maga helyett. Izenetet meg nem küldött a -lánynak semmit.</p> -<p>Julcsát majd elpusztította a lelkében lázongó szenvedély. Se -éjjele, se nappala nem volt. Szólni meg nem szólt senkinek. Nem -engedte a büszkesége. Dalolt egész nap, hogy azok ne sejtsék, mi -marja a szívét. Pedig a fenhéjázó szavával megnyerte mind a -gányókat. Mind neki adott most már igazat. Nem volt melegebb -szószólója Czombos Mihálynál, a ki pedig idáig lenézte, mert azt -hitte, csak a legény pénze után bomlik.</p> -<p>De mit törődött ő most ezzel? Mit a szóbeszéddel? Mit bánta -volna, ha az egész világ felfordul is, csak Bálintról jött volna -hír.</p> -<p>Esténkint leste a hajduvölgy szélén, tán oda jő beszélni véle… -Tán akadályok vannak az útjában, azért nem jöhet, tán ez, tán amaz. -Szabad-Szent-Tornyáról meg csak jöttek a részesek, de büszkesége -nem engedte, hogy tőlük tudakolja, hogy mi van Bálinttal.</p> -<p>Így telt el egy hét. Vasárnap Juczi néninél, a homokháton volt -bál. Hítták a lányok, Terka meg <span class="pagenum"><a name= -"Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> Rebeka, menjen velük. Nem -akart. Bálint nélkül úgy se érne a bál semmit…</p> -<p>– Ugyan hagyd el, hisz még azt mondják, ott hagyott, azért nem -mutatod magad, – ejtette ki Terka.</p> -<p>– Azt mondják, azt… Akkor megyek… Nem látta még Manga Julcsát -senki se sírni, nem is fogja.</p> -<p>És a lány felöltözött a legszínesebb ruhájába. Fejébe, hajába -piros szegfűt tűzött. Rózsaszín szallagot font a hajába s hat -alsószoknyát vett a selyem viganója alá. Olyan kényes volt, mint -még soha.</p> -<p>Suhogott a sok szoknya körülte, illatozott egész teste a -rozmarintól, szagos majoránnától. Napbarnult nyakán tíz sor kláris, -arany gyöngykoszorú övezte a fejét. A fülében két nagy máriás arany -fülbevaló. A füle mellett egy egész csokor téglaszín muskátli.</p> -<p>A mint kilépett a házajtó elé, a két másik lány irigységgel, -elragadtatással nézte. Ilyen szépnek még nem látták soha se.</p> -<p>A mint végigmentek a homokháti főutczán, a gazda-lányok mind -összebújtak szapulni. Ez az a híres Manga Julcsa, ki a Csepcsányi -Bálintra vetette a szemét, ez az, ki azzal kérkedik, nem kell néki -se pénze, se háza. – Ez az a híres gányó lány, kiről hét nótát -csináltak egy takarás alatt.</p> -<p>Éppen három órát ütött, hogy befordultak a Juczi néni kapuján. -Az udvarban volt az egész mindenség. A nagy eperfák alatt tánczolt -a hármas falu egész fiatalsága.</p> -<p>Ott volt Misinszki Franczi sötét gyászruhában (nem tudom kit -gyászolt olyan vígan) az újdonsült <span class="pagenum"><a name= -"Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> urával. Ott Guba János -meg a felesége, kit a tavalyi szénagyűjtéskor választott künn a -sós-tó partján, három lány közül. Ott Molnár Jánosné, madárkaszerű -arczélével, meg a derék Jánossal, ki kötelességtudólag, nagy -figyelemmel és becsülettudással tánczoltatta pirinkó feleségét. Meg -Berta Pál, kivel Molnárné, mint a hogy az írás mondja: «ült egy -meleg subában, no de persze régen, még kislánykorában». A subát -Bertáné sikkasztatta el valami vándorlólegénynyel, hogy ne legyen -többé szóbeszéd róla.</p> -<p>Meg a csendes Éliásné is eljött a falu széléről, gyönyörködni a -süldő legény fiában, kiből olyan híres tánczos lett.</p> -<p>Meg Rétes Mari, magára rántva legszebb tarka viganóját, kijött -Orosházáról, hol szolgálatba lépett és itt nyolcz major gányósága, -elvegyülve fehér gyolcsgatyáju, kaczkiás kis kalapjukban, a -gazda-fiúk fekete, finom posztó-mándlijai között. – Hányféle szín a -sárga napfényen, a fehér ingek, gatyák szinte vakítóan világítanak -ki a tarka selyemkendők, színes viganók közül. A homokháti -paraszt-banda húzza, odabenn meg két czigánynál, néhány legény -mulat.</p> -<p>Bálint nincs a tánczolók között. De hogy is lenne, hisz itt úgy -se tánczolhatna mással, mint a «gányólánynyal».</p> -<p>Azért Julcsa csak elmegy a tánczba. Hisz itt minden legény, lány -tudja a történetét, itt hát nem lehet bús, levert. Itt nem -láthatják, csak csapongó kedvét, három határban híres tánczát. -Györgyi Jóskával <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span> járja. A legények között ő a legjobb -tánczos. A legény méltósággal, lassú lépéssel kezdi, ő azonban -gyorsítja. Tánczol, mintha csak minden egyes lépéssel a szíve -bánatján könnyítene, annyira rezeg egész teste, oly szenvedélylyel -járja.</p> -<p>A csárdás alatt azonban eszébe jut, hátha Bálint az ivók között -van, hátha egy pohár bor mellett várja… nem akar addig tánczolni, -míg megérkezik.</p> -<p>A táncz végeztével odasiklik az ivó ajtajához. Odabenn csak Tóth -András, meg egy társa isznak. Széles a kedvük, hangzik a daluk, két -czigány húzza nékik, de annak a két czigánynak még a czinczogásából -se hall az ember semmit.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Mig engemet -szerettél,<br /></span> <span class="i0">Piros csizmát -viseltél.<br /></span> <span class="i0">De mióta nem -szeretsz,<br /></span> <span class="i0">Mezitláb is -elmehetsz.»<br /></span></div> -</div> -<p>Így dalolja a csendőr. Érti a lány, ellepi két arczát a vér. -Hirtelen a tánczolók közé vegyül s még feléje se néz többé az -ivónak.</p> -<p>Senki… senki. De hát hol lehet? Hát csak ilyen volt a hűsége, -olyan, mint az árvalányhaj virága, a melyet az első nagyobb szél -elkap s elvisz oda, honnan nincs visszajövetel! Eh… annál jobb, -hajtja a lány. És tánczol, tánczol őrült szenvedélylyel. A legények -meg majd szétszedik. Hisz azelőtt csak nagy nógatásra ment el -egyik-másikkal. Most meg nem nézi, ki kéri, megy mindegyikkel és -szinte tüzes szenvedélyével lávát önt annak a lelkébe is, a kivel -tánczol. Mert a legény is mind úgy járja az <span class= -"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> -oldalán, mintha ennek az egy táncznak végeztével már egyenesen az -örök fényesség birodalmába kivánkozna. Julcsa lángszín rokolyája -perdül, kibomlott piros szalagjai körülövezik testét, megrezgő ajka -kéjes szenvedélytől liheg, szikrát hány a szeme, minden izma -mozdul, úgy tánczol, mintha csak nem is a testével, de a féktelen -kíntól megtelt lelkével járná a csárdást arra a hegedű hangjára, a -mely boldogságról, szerelemről húzza ezt a keserűt!</p> -<p>Egy táncz végeztével, egyszer csak odasiklott hozzá Juczi néni s -letörülve az izzadtságtól gyöngyöző arczát nagy piros kendőjével, -így sóhajtott fel:</p> -<p>– Hej, ha nékem ilyen szolgálóim volnának, mint te vagy Julcsa, -nem volna üres az ivóm hétszámra.</p> -<p>Julcsa szürke szeme szinte bogárszínűvé vált, oly sötéten nézett -vissza Juczi nénire:</p> -<p>– Nem fogadna fel tán szolgálójának? – kérdte élesen.</p> -<p>– No, ne haragudj hát lányom. Ennél én ugyse tudtam volna többet -mondani a tánczodról.</p> -<p>De a leány oda se figyelt már rá, odadobta magát egy új tánczosa -karjai közé s csak járta-járta tovább. Késő este lett s csárdása -még csak oly tüzes volt, csak oly szenvedélylyel járta ki a muzsika -minden hangját, mint kezdetben, a mint épp egy friss kellő közepén -meglátta, hogy Bálint lassan… mint a kinek nem sietős a dolga, -belép a korcsma kis kapuján.</p> -<p>Julcsa azért csak tánczolt, mintha nem is látná… <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> A -csárdás végeztével aztán felment a ház sötét folyosójára épp az ivó -elé s ott várta. Itt lesz a legjobb hely, mert sötét is, az ivók -zajától meg nem hallatszik a hangjuk.</p> -<div class="figcenter" style="width: 371px;"><a href= -"images/i011hq.jpg"><img src="images/i011.jpg" alt= -"Julcsa lángszin rokolyája perdül…" title= -"Julcsa lángszin rokolyája perdül…" /></a> -<p class="caption">Julcsa lángszin rokolyája perdül…</p> -</div> -<p>Egy fél perczig egyik se szólt, csak álltak egymás mellett, -végre Bálint törte meg a csendet.</p> -<p>– Egy hétig küzdöttem. Egy hétig – mondta megcsukló hangon. – -Nem bírtam velük és most…</p> -<p>– És most eljöttél úgy-e… Megmondani, hogy velem maradsz és -megélünk a két kezünk munkájából, – szakította félbe Julcsa, -hevesen közeledve Bálinthoz.</p> -<p>– Most eljöttem – s Bálint akadozva folytatta – tudod, hogy -szeretlek, tudod. Nem lesz soha más a szivemben, csak végtelen -szerelem… irántad. De így nem lehet. Nem, nem lehet… Az öregjeim -kitagadnak. De nem ez fáj. Az apámat szeretem, nagyon öreg már és -gyönge. Szüksége lesz rám nemsokára. Látod, mit tehettem… Meg -kellett tennem. Akad még néked vígasztalód, Julcsa. Énnekem nem -lesz ebben az életben boldog napom többet. Koldushoz ne menjél!</p> -<p>Elhallgatott, kereste a szót. A lány meg nem felelt rá semmit. -Nem hitte, nem, a mit hallott. Hát ilyen is lehetséges? Annyira nem -várta Bálint szavát, hogy szinte beledermedt a hallatára. Szinte a -szíve megszünt dobogni, szinte elalélt a lélek benne.</p> -<p>Hallgattak mind a ketten. Az udvaron azok új csárdáshoz kezdtek. -Odabenn meg a két czigány csak czinczogott. Tóth András harsogó -hangja meg <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span> elnyomta a két muzsikás visszás hangját -– s csak folytatta a nótát folyton: «Mezitláb is elmehetsz…»</p> -<p>Ismét Bálint szólalt meg:</p> -<p>– Mit tehettem? Voltam Zalaiéknál. Egy hétig kértem apámékat, -könyörögtem egy hétig.</p> -<p>– Egy hétig! egy hétig! – kiáltotta be a hangos éjszakába a -leány. – És egy örökkévalóság fogja bánni, a mit meg én követek el. -Kövess! – mondta tompa hangon Bálintnak. Aztán feltárta az ivó -ajtaját, ott András a czimborájával, odakönyököl az asztalra s csak -dalol. A korcsmárosné egy liter bort tesz éppen eléje.</p> -<p>– Tóth András, tudom, nem kellek már neked hitestársul. Nem is -kívánom ezt a tisztességet. Jobb lánynak való ez, mint én vagyok. A -Gányó Julcsát nem viszik a paphoz, az csak ölelni jó. Leszek a -szeretőd, ölelj át… Kelmed meg, Juczi néni, ha dallos, nótás -szolgálót akart, hát leszek én olyan, hogy még a homokháti pap -szava se hallik, fogadjon meg, leszek a cselédje…</p> -<p>És odament Tóth Andráshoz, lebontotta nyakáról az odakötött kis -selyemkendőt s odanyujtotta néki. Az félig mámorban, mint ki maga -se tudja, ébren van-e vagy álmodik, átfonja karját a leány dereka -körül…</p> -<p>Bálint, egyet káromkodva, mint párducz ott terem s ki akarja a -karjai közül tépni. De a leány megnyúlt derékkal, erős karral -visszalöki, úgy, hogy a poharak közé esik.</p> -<p>– András a szeretőm, ne legyen gondja kelmednek rá. <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span></p> -<p>A lármára a tánczolók is bejönnek. Julcsa egyenesen szembe néz a -mindenséggel.</p> -<p>– Vezessétek ki ezt a legényt. Szememre hányta, hogy az András -szeretője vagyok. Hát igaza volt. Az leszek. Vigyétek innen, mert -elvesztette a fejét, megártott neki, hogy gazdalánynyal volt a -papnál. Ti meg lányok, – fordult oda a két gányó lányhoz, Rétes -Marihoz meg Annus Terkához, – mondjátok meg otthon, hogy a Julcsa -nem olyan lány, a kit el is lehetne venni. Az csak csárdába -czégernek való. Igazuk volt… Beszegődtem a Juczi nénihez. Itt majd -megbecsülnek…</p> -<p>És a szilaj leány oda vetette magát András karjai közé. Bálintot -meg a gazdalegények körülfogták s erőszakkal kituszkolták az -ivóból. <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>X.</h3> -</div> -<p>Reggelig dalolt, mulatott az András oldalán, csókolta az ajka, -ölelte a karja… Csak a szívében volt véghetetlen némaság. Mikor -aztán a csendőr mámorosan elhagyta s a két czigány is kilódult a -csárda ajtaján, a leány szinte bambán kérdte magától, igaz volt-e -mindez vagy álom? Hová jutott és hogyan?… Maga se tudta. Egy lépést -tett csak előre s ezzel lecsúszott, le a lejtő legaljára. Miért? -Hisz Andrást nem szerette… Bálint meg nem érdemelte meg a -szerelmet. De most már késő a bánat, késő…</p> -<p>Reggel még munkához se foghatott, hisz nem volt vele egyebe, -mint ez a tarka köntös, csupa selyem, arany a testén. A Juczi néni -meg boldog is volt nagyon, hogy egy ilyen szolgálót kapott, hogy -hagyta volna már első reggel dolgozni! Hisz még így tán el is -kedvetlenedett volna a dologtól.</p> -<p>Mig az öreg asszony benn a szobában rendezkedett, porolt, Julcsa -leült a tornácz lépcsőjére és nézett maga elé… A szomszéd szőllőben -egy ember kapált. Nem volt éppen fiatal, haja is deresedett már, -ránczok boronálták be a képét, de azért a szemeiből fiatal, ifjú -szív melege sugárzott ki. Horváth János volt, a nazarénus.</p> -<p>A leány csak nézett maga elé.</p> -<p>Az ember úgy látszik, hallott a históriáról, mert <span class= -"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> munkája -közben nem egyszer feltekintett reá. Míg egyszer csak, hogy -tekintetük összevágott, megszólalt.</p> -<p>– A Manga András leánya vagy, úgy-e hugom?</p> -<p>– Az, – felelt rá a lány röviden.</p> -<p>– Ismerem apádat. Györgyiékkel laktak egy házba, tudom.</p> -<p>– Azokkal.</p> -<p>– Reggelig tartott a bál?</p> -<p>– Nem, csak az ivóban tánczoltunk.</p> -<p>– Te is? A Manga András lánya.</p> -<p>– Az vagyok. Gányó Julcsának is hínak. Nóta is van rólam.</p> -<p>– Ez nem érdem.</p> -<p>– Nem? Az se, ha az ilyen szegény ember lánya csendőrökkel -mulatja át az éjszakát?</p> -<p>– Az meg már éppen bűnös cselekedet.</p> -<p>– Hát ez nem bűnös, ki ott hagyja szeretőjét s olyat vesz el, a -kit nem szeret?</p> -<p>– Az olyan elkárhozik.</p> -<p>– Mit ér az nékem?</p> -<p>– Csak az Isten malasztja ér valamit.</p> -<p>– Kelmed tán hivő?</p> -<p>– Krisztusban hiszek.</p> -<p>– Én is hittem az Isten igazságában eddig. Most kiben higyjek, -ha a szeretőm szavába se lehet.</p> -<p>– Ne káromold az Urat, lányom, – mondta János szeliden. – A nagy -megpróbáltatásban van ő legközelebb hozzánk.</p> -<p>– Hej, elszakadtam én tőle… igen nagyon messzire. <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p> -<p>– Egy megtért bűnös száz jámbor hivővel felér, így mondja ezt a -szentirás.</p> -<p>– Elbukni könnyű… pedig még nem is olyan rég buktam el, csak -tegnap. Ugyan milyen is lehetek így, megváltozott az ábrázatom? – -Ezzel oda ment a lány a kúthoz s belenézett a medrébe. – Olyan -vagyok, mint voltam. Úgy látszik, azelőtt se értem többet.</p> -<p>– Annyit értél, mint a mennyi jó érzés a szívedbe szorult.</p> -<p>– Szerettem Bálintot… szerettem. És most vette észre magát, hogy -ennek az idegen embernek itt, maga se tudja miért, de mindent -elmondott.</p> -<p>– A szerelem határa az emberöltőig se tart, csak az az érzés ér -valamit, a mi Istenhez emel.</p> -<p>A lány felnézett rá. Az ember dolgozott nyugodtan, fel se -tekintett rá, a mint ezt mondta.</p> -<p>– Könnyű kigyelmednek. Én nékem üres a világ.</p> -<p>– Nékem telve van azzal, a mit érzek…</p> -<p>– Mit érez… mit? – kérdé a lány kérdő arczczal.</p> -<p>E perczben kocsi állott meg a csárda kapuja előtt, egy rakott -szekér. Rajta nyoszolya, ládák, kocsisa Czombos Mihály.</p> -<p>A mint Julcsa meglátta a kocsit, azt hitte, meghasad a szive. -Megismerte a ládákat, az ágyat. Az ő ruhája… az ő ládája, az ő -szűzi nyoszolyája van rajta. Az, a melyet a Bálintékhoz kellett -volna vinni, szüret után… Így hát kitették az apai födél alól. -Nyitva, nyitva előtte a széles világ…</p> -<p>– Az apád küldött, – mondta Mihály egymásután <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> -lerakosgatva a butorokat földre. – Elküldötte néked a két -ládát.</p> -<p>– El? – kérdte a lány szívszorongva.</p> -<p>– Meg ezt az ágast, a ruháidat akasztottad rá, úgy tudom.</p> -<p>– Azokat… aztán mit még?</p> -<p>– Meg a nyoszolyádat. Benne van az ágyneműd is mind. Egy dunyha, -négy vánkos, két derékalj, czihák…</p> -<p>– Aztán még mit?</p> -<p>– Ezt a pár tányért is. Keresményedből vetted. Jó lesz néked… -ezentúl.</p> -<p>– Egyebet semmit?</p> -<p>– Egyebed nem volt.</p> -<p>– Aztán… izent valamit még nékem?</p> -<p>– Úgy szólott, hogy hagyjam meg néked, – mondta kérlelhetetlen -nyugalommal Mihály, – hogy soha többé át ne lépd a házuk küszöbét. -Hogy ne tudjon rólad ezentúl se jót, se rosszat. Ne hallja a -nevedet említeni, még a halálos ágyán se, mert ha szegény ember is, -meg gányó is, de eddig becsületben öregedett meg. Csárdás lányt nem -tűr meg a házánál. Így mondta.</p> -<p>– Így mondta?</p> -<p>– Így. Többet nem mondott.</p> -<p>Julcsa odament az egyik szekrényhez s kinyította. Mintha csak rá -nézve e perczben a legnagyobb fontossággal az bírna, hogy minden -megvan-e benne. Aztán odament a másikhoz, kinyította azt is. Abban -is rendben van minden. Majd odafordult Mihályhoz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p> -<p>– Jól van Mihály. Menj haza… Én meg csak azt izenem néki, hogy a -jó Isten áldja meg minden ősz szál haját. A jó Isten őrködjék -minden lépte fölött… és ne is halljon soha, soha többé rólam -semmit. Ezt mondd meg neki Mihály egyedűl, most az Isten -áldjon…</p> -<p>Mihály odament hozzá és kezet adott neki. Összenéztek, egy se -szólt egyet se. Aztán felpattant a fiú a kocsira, közibe vágott a -lovaknak s gyors vágtatással elrobogott.</p> -<p>Julcsa pedig, elfelejtve, hogy Horváth János ott van a -kerítésnél és láthatja, oda rogyott az egyik szekrényre s -keservesen elkezdett sírni.</p> -<p>Sírt, sírt soká. Elsírta a tegnap szivében maradt könnyet is, a -melyet csókra, ölelésre váltott az éjszaka.</p> -<p>A mint így elhagyatva zokogott, egyszerre csak egy hang -riasztotta fel, János volt. Átjött a kerítésen. Rátette vállára a -kezét.</p> -<p>– Mi bajod van leányom?</p> -<p>A leány felvetette szemét. Hej, ha ezelőtt valaki így sírás -közben találja, de megbánta volna… Vagy tán ennek az embernek -szabad?</p> -<p>– Egyedűl vagyok és széles a világ.</p> -<p>– Telve a világ azzal, a mit érzek, és az Isten veled vagyon, – -mondta a nazarénus és lassan elballagott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XI.</h3> -</div> -<p>Julcsa mint szolgáló nagyon bevált. Rendes, gyors és pontos -volt. Ellátta a Juczi néni minden vendégét, mindegyik nyelvén -tudott szólni, csak csókolni, ölelni nem hagyta magát többé. Akkor -este egyszer – és soha többé. De ennek a híre csak több vendéget -hozott a csárdába. A legények kerülgették nagyon, mind azt hitte, ő -lesz az, a kit kiválaszt s kinek majd szavára hallgat. Azért aztán -a Juczi néni is belenyugodott, hogy nem tesz eleget a vendégei -kivánságának. Egy hétig nyugodtan is volt. Mind csak azért -remegett, hogy Tóth András majd visszajő s jogait fogja követelni. -De az orosházi csendőröket Csorvásra rendelték, hol a szocziálisták -újra zavarogni kezdettek, ott lehetett az András is. Reggelenkint, -mielőtt vendég jöhetett volna, odament a kerítéshez s -elelbeszélgetett Jánossal, ki ott bíbelt szőllőjében.</p> -<p>– Aztán mikor lesz a szüret bátyám?</p> -<p>– Az idén korábban, egy hét multán meglesz.</p> -<p>Egy hét multán. És a lánynak az járt az eszében, hogy pár hét -még és Bálint esküvője is meglesz… és akkor, akkor vége lesz reá -nézve dalnak, vége táncznak. De hát ma is, mit ér! Vissza csak nem -térhet már hozzá. <span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span></p> -<p>– Hosszú lesz a tél, – mondta a lány. Arra gondolt, milyen lesz -a tél. Hová hajtja majd a fejét? Itt csak nem maradhat örökké.</p> -<p>– Nékem nem. Mert nem fogy el a dolgom akkor se.</p> -<p>– De mi lesz az én dolgom télen?</p> -<p>– A vendéget ellátni, mint tavaszszal, nyáron meg őszszel.</p> -<p>– Tán csak nem hiszi? – pattant fel Julcsa, lángszínre -pirulva.</p> -<p>– Tudom, hogy nem. Látom a szemedből. De hát nem találnál jobb -helyet?</p> -<p>– Hol, kinél? Urat még nem is láttam.</p> -<p>– Parasztgazda is felfogadna.</p> -<p>– El is szegődök innen, csak találjak helyet. Bár a Juczi néni -nem bánt. Beletörődött már abba, hogy csak félkonvencziónak teszek -eleget.</p> -<p>– Az Istennek csak nem tetszik ez a hely.</p> -<p>– Majd elsegít innen… aztán meg – – tette hozzá akadozva a lány -– itt hallhatok hírt amazokról is.</p> -<p>– A Bálintról úgy-e?</p> -<p>– Arról is. De meg a majorosiakról is.</p> -<p>– Ha az én szavamra hallgatnál…</p> -<p>– Nem vagyok én arra érdemes, hogy kigyelmed a szavát pazarolja -rám, – felelt reá Julcsa keserű hangon.</p> -<p>– Ha te megértenéd, hogy Krisztus miért eresztette magához a -kicsinyeket, miért hagyta megcsókolni a lábait a vétkes -asszonytól…</p> -<p>A leány figyelte arczát, hangját. Nem tudta maga <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> se -miért, de úgy érezte, mintha más ülne itt, mikor beszél s más -hallgatná a szavát, nem ő. A beszédje alatt, mintha elaludt volna a -tűzláng a szivében, mintha se gányókról, se Bálintról, sem a -csendőrről nem tudott volna semmit. De jó is elhallgatni, a mit -beszél.</p> -<p>A szeretet szavát hallotta mindenben. A ki szeret, az nem -kárhozik el, a ki szeret, csak az él.</p> -<p>– De a ki meghal – az szerelmét is elviszi magával. – S a lány -úgy érezte, leg is jobb lenne meghalni – s elvinni szerelmét -magával a fekete föld alá.</p> -<p>– Nincs halál, csak élet, élet volt, van és lesz, – mondta a -nazarénus és nyugodtan feltekintett reá. A lány meg lesütötte a -szemét. Bálint pedig soha se látta szemlesütve. Azzal szembe nézett -mindig. Ez meg, ha reá néz, mintha kinyítná a lelke könyvét s -lapozna-lapozna benne úgy, a hogy a kedve tartja.</p> -<p>A lány hallgatta volna még soká, de Juczi néni kiáltott reá, be -kellett az ivóba mennie. Tán vendég érkezett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XII.</h3> -</div> -<div class="blockquot2"> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Utolsó házai csendes -faluvégnek, –<br /></span> <span class="i0">Minden kis ablakban -piros mécsek égnek.<br /></span> <span class="i0">Kivilágítanak a -nagy éjszakába,<br /></span> <span class="i0">Letaposott utcza -fehérlő havára.<br /></span> <span class="i0">Amott a hegy felett, -tiszta fehér fényben,<br /></span> <span class="i0">Ragyogó nagy -csillag a távol kék égen.<br /></span> <span class="i0">Bizalmas a -mécsfény – ott emberek laknak,<br /></span> <span class= -"i0">Betérek hozzájuk – hátha befogadnak?<br /></span> <span class= -"i0">Ugyan mért térnék be? Engem ott ki várna?<br /></span> -<span class="i0">– Csak a csillag után – tisztább a -sugárja.<br /></span> -<p class="i7"><i>Czóbel Minka.</i></p> -</div> -</div> -</div> -<p>Egy este, tán három napra rá, a mint a vendégek elmentek és -Julcsa elrakosgatott, kinyílott az ajtó s Tóth András lépett be -rajta. Julcsa azt hitte, fejére szakad a ház. Mintha tűzláng -borította volna el a lelkét, daczosan megállt előtte és szembe -nézett vele. András azonban nem riadt vissza, kitárta karjait, -ment, mint a ki ismert háznak kapuján indul befelé, biztosan.</p> -<p>– Vissza, András. Ne nyúlj hozzám!</p> -<p>– Tán ismersz még hé, Gányó Julcsa!</p> -<p>– Az vagyok, de nem a szeretőd.</p> -<p>– Egy éjszaka az voltál.</p> -<p>– Meg is átkoztam százszor azt az éjszakát.</p> -<p>– Én meg megáldottam minden pillanatát.</p> -<p>– Akkor éjszaka fordult tőlem el az Isten.</p> -<p>– Akkor éjszaka nyílott ki előttem a magas égbolt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> -Julcsám, gyönyörűm! – s a férfi közeledett hozzá.</p> -<p>A leány halottra válva, szinte megdermedve ott állt egy helyen, -a mint azonban hozzáért a karja, egy ugrással az ivó túlsarkában -termett s az asztalt tolta maga elé.</p> -<p>A csendőr szemét azonban elfutotta a vér, már nem látott, nem -hallott semmit, csak az a multkori éjszaka járt az eszében. Bírni -akarta a lányt, ha addig él is. Egy kézzel félrelódította az -asztalt s most előtte állt.</p> -<p>A lány egy perczig tétovázva nézett maga elé, sem előre, se -hátra. Előtte a magas, erős férfi, mögötte a fal… Mit tegyen? -Egyszerre, mint a macska, felszökött az ivóból a padlásra vezető -létrára s homlokegyenest felszaladt rajta. A meglepett férfi első -pillanatban nem tudta, hogy történhetett. Aztán észrevevé magát, -utána akart rohanni, de a lány egyet rántott a létrán s felkapta a -padlásra. Ide nem jöhetett utána. De a legénynek volt-e távolság, a -melyet át ne lábolt volna, – volt-e olyan emelet, a melyre ő érte -fel ne tudott volna mászni. Egyet gondolt s aztán gyorsan oda húzta -az ivó asztalát a padlás-ajtó elé, egy szék még reá és fenn van. -Ott pedig a padláson az övé, – ott nincs, nincs mentség.</p> -<p>Eh, ha meghal – czikázik át a leány lelkén – hát meghal. Amott a -padlás hátulsó ajtaja nyitva, arra kimenekül. Egy ugrás és a János -szöllőjében van… Ha kitöri derekát… az is jobb, mint egy pillanat -még ennek az embernek a karjai között. <span class= -"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span></p> -<p>Mint a macska, odasiklik az ajtóhoz, behunyja a szemeit s egy -pillanat alatt lenn volt a szőllő-venyigék között. De jó az Isten. -Egy pár nap előtt kapált itt János, puha a szőllő hantja s a -lánynak csak a ruháját tépte el a venyige.</p> -<p>Innen hová? Csak egy út lehet. Ott a János kunyhója, egy mécses -világít még ki belőle, – oda. A lány lélekszakadva rohan a kis -házig, belöki ajtaját és benn halálra válva, János elé rogy.</p> -<p>– Mentsen meg, mentsen meg! Tóth András jő utánam. Meghalok, ha -itt ér.</p> -<p>– Hajad szála se görbül az én kunyhómban, – mondta János -nyugodtan. Kiment háza elé, rázárta a lányra a kunyhót s ott várt -az ajtó előtt.</p> -<p>Az éjszaka csendjét András káromkodása szakította meg. Kiugrott -ő is a lány után. Összekarmolva a képe, vér önti el az arczát, – de -azért nyomában.</p> -<p>Látta, hogy abba a kunyhóba ment be.</p> -<p>A küszöbnél, szemben egymással, a két ember.</p> -<p>– Itt van, ereszsz be, mert tönkre teszlek.</p> -<p>– Az én házam az Úr hajléka, oda csak tiszta fővel, tiszta -lélekkel jut az ember.</p> -<p>– Ereszsz be, mert darabokra zúzlak – s felemelte a kezét.</p> -<p>A nazarénus nyugodtan közeledett felé, leeresztett kézzel, -messzire elhajítva magától a süveget.</p> -<p>– Itt a homlokom, nincs süveg rajta, mely ütésedet felfogja. -Nincs kezemben fegyver, nincs velem más, mint az Úr mindenható -ereje. Testemen keresztül bejuthatsz, lelkem azonban megvédi akkor -is a lányt. <span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span></p> -<p>A csendőr visszariadt. Maga se tudta miért, de ő, a ki annyi -fegyveres emberrel állt már szemközt életében, ettől a -fegyvertelentől iszonyodni kezdett. Bárcsak lett volna véle valami, -egy kő, egy fejsze. De semmi, semmi. Nincs más fegyvere, mint a -testi ereje. A keze fejével meg hogy illethette volna ennek a -védtelen embernek a homlokát, itt az Isten ege alatt?</p> -<p>A nazarénus ment feléje, a csendőr meg hátrált. De János mind -gyorsabban haladt s midőn odaért hozzá, megfogta szeliden a kezét s -így szólt:</p> -<p>– Ketten vagyunk védtelenek. Egy olyan ember, ki fegyvert nem -foghat a kezébe s egy lány odabenn, kit az édes apja elkergetett, -mert egy éjszaka tartamán a te szavadra hallgatott és a ki ma a -szegények szegénye, nincs egyebe, mint a mit az Úr végtelen kegye -reá ruházott: lelki ereje. Törj reánk András, tégy tönkre minket. -Vagy ereszd útjára a szegény embert, hogy megmutathassa annak a -lánynak, hogy melyik az a csillag, a melynek fénye tündöklőbb az -emberek hajlékából kiáradó mécsek sugarainál.</p> -<p>És a csendőr – egész lelkében megrendülve – megrázta a nazarénus -kezét s aztán torony iránt elrohant a sötét éjszakába.</p> -<p>A nazarénus, megtörülve a homlokáról gyöngyöző verejtéket, -visszatért a házba.</p> -<p>– Mai napunk munkáját bevégeztük, menj pihenni lányom. Holnap az -igaz útra vezetlek.</p> -<p>Manga Julcsa felállt s ment feléje. A szemeik összenéztek, de -nem szólt egyik sem. <span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span></p> -<p>Soká így álltak szemben egymással. Majd Julcsa szólalt meg:</p> -<p>– Vezess el bárhová,… csak oda ne. Bárhová vezetsz, az igaz -ösvény leszen… érzem.</p> -<p>– Istenben bízzál csak, én az ő útját járom. A keskeny ösvény -szövétnekét tartom.</p> -<p>– Megyek veled, – mondta a lány.</p> -<p>És a nazarénus elvezette. Nem ment messze véle, csak a szomszéd -házig. Ott lakott az öreg Ányosné, annak gondjaira bízta a lányt. -<span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XIII.</h3> -</div> -<p>Ányosné, kihez vezette, szűkszavú, beteges asszony volt. Már -jóformán nem is élt, csak abban még, a miben hitt. A homokháti -főutczán lakott, tán ötödik ház volt a portája a Juczi néni -korcsmájától. Kicsiny ház, szőllő közepén, a melyet szintén János -munkált. Így szokták ezt a hivők, összetartanak, támogatják -egymást. A ki elaggott és maga nem munkálhatja földjét, azét -elmunkálják a «barátai», mint a hogy azokat nevezik, kik már -beépültek.</p> -<p>– Egy bűnös, eltévelyedett lelket hozok a házadba, gondodra -bízom. Meglátta az igaz ösvényt, azon akarná végigjárni ezentúl az -élet útját. Igaz szolgálód leszen.</p> -<p>– Az Úr kedveli azt, ki bűnből tér vissza közénk s megtért. Az -Úr szolgálója vagyok.</p> -<p>– Én járok majd hozzá tanítani. Te istápold.</p> -<p>Az öreg asszony felkelt ülőhelyéből, odament a lányhoz s az -egyik nyoszolyához vezette.</p> -<p>– Itt megpihenhetsz, ha elfáradtál.</p> -<p>– Elfáradtam… nagyon fáradt vagyok, – szólalt meg a lány. Úgy -érezte igazán, megingott alatta a föld s pihenni vágyna.</p> -<p>– De azért még elmondom azt, a mint mondanom kell. Hallgass meg -néném, ki vagyok. A Gányó <span class="pagenum"><a name="Page_194" -id="Page_194">-194-</a></span> Julcsa, a nóták Julcsája. Pár nap -előtt még fiatal szeretőm volt, – most hangja éles lett egy -pillanatra. – Elhagyott. Odavetettem magamat a más karjai közé, kit -nem szerettem, tisztátlan testem, lelkem, – tette hozzá most már -nyugodt hangon. – Befogad így a házába?</p> -<p>– Nem azt kérdem, mi voltál. De azt, mi vagy. Ha elfáradtál, itt -megpihenhetsz.</p> -<p>– Maradok, – s a leány körülnézve a tiszta tágas szobában, úgy -érezte, e perczben született.</p> -<p>– Ányosné lát el engem is, Julcsa. Ő főz, mos reám, én meg a -szőllőjét gondozom.</p> -<p>– Majd főzök, mosok én kelmednek ezentúl, tudok én hozzá, hogyha -gányó leány vagyok is.</p> -<p>– Az nem vétek. Lehetsz gányó is, csak hivő legyél. A csárdába -meg én átmegyek, tette hozzá János, és elintézem dolgaidat.</p> -<p>– Mitévő legyek a butoraimmal?</p> -<p>– Ruháidra bizonynyal nem lesz már szükség.</p> -<p>– Ágyamra se, elhálok én a földön is.</p> -<p>– De azért mind elhozom. Odaadhatod ruháidat a lánytársaidnak. -Azokról úgy se tudsz majd ezentúl semmit.</p> -<p>– Ők se tudjanak rólam.</p> -<p>– Isten tudjon rólunk csak s mi róla, – mondta János és -kiment.</p> -<p>A lány, hogy egyedül maradt az öreg asszonynyal, munkához fogott -s dolgozott délig. Délután ő vitte ki az ebédet Jánosnak a -szőllőbe. A nazarénus szürethez készült. Holnap reggel kezdik a -szőllőt szedni, az idén hamar lesz újbor. A mint a lány -<span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span> végigment a nagy, tágas, pusztai -szőllőn, meg-megállt az őszi napon. Elmerengett. Merre szem lát, -csak szőllő. Itt-ott egy sugár jegenyenyárfa szakította meg a nyári -naptól oly szinesre perzselt szőllő sorait… Ott az út szélénél kis -présház, a melyet tökéletesen befutott az össze-vissza kuszált -venyige, amott egy csomó pirosra érett riczinus. A szőllő útjain -szerteszét ágbogas alma-, meggy- és cseresznyefák. Itt-ott egy -százados diófa, jobb idők emlékeül. A tőkék oldalán érett, kékelő -szöllőfürtök, a tőkék alján meg szertefutott tök s egyéb -vetemények. Mindezen túlért, viruló mindenséget keresztültánczolta -az ősz még szines, de azért már langyos napsugara… s a levegőt -meg-megvonalozták a vén asszonyok nyarának finom, pókhálószerü -ezüstös szálai.</p> -<p>Végtelen nyugalom itt a virulás közepén. Nyugalom, pedig holnap -kezdődik a szőllő pusztulása; a szüret, s aztán letarolva élet, -termés. Olyan, mint a hivők élete. Nyugodalmas, békés… pedig holnap -tán már porba hull az élet gyümölcse és vége a földi létnek.</p> -<p>De jó is itt. Miért is jutott ide olyan későn? Miért nem -jöhetett ez emberek elé szennytelen testtel, lélekkel; miért nem -nézhetett annak az egyszerü embernek a szemeibe akkor, midőn még -arczát sem a szenvedély, sem a szégyen pirja el nem futotta. Midőn -még, ha tarka ruha fedte is a testét, lelkén még rajta volt a -harmat, míg a forró nyár el nem pörzsölte szíve virágait.</p> -<p>– Késő, késő… Most már nem nézhet a szemeibe, <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> csak -akkor, ha hibáiról, vétkeiről beszél neki…</p> -<p>És a lány haladt lassan. Nem sietett, jól esett neki az őszi -napfény, jól, hogy itt olyan távol van attól a másiktól. S -egyszerre mintha kigyó siklott volna át a testén, úgy megborzadt. -Eszébe jutott, hogy Bálint elhagyta, hogy megcsalta, hogy -érdemetlen volt szerelmére. Egyszerre lángba borult a lelke – -szilaj vágy fogta el, szembe nézni s arczába köpni néki még -egyszer, utoljára azt, hogy undok, hogy haszontalan ember! Hogy -gyülöli, hogy nem akar róla tudni se jót, se rosszat, hogy -eltemette a szerelmét örökre… De minek azt neki elmondani, ha így -van? kérdte önmagától… És így van-e? A lány összehúzta keblén a -nagy fekete kendőt, (már sötét ruhában volt, mint a hivő asszonyok) -meggyorsította lépteit. Egy pár lépés csak s a János kunyhója. Ott -áll a kunyhó előtt s feni a kapáját. Odamenjen eléje?… Nem, nem, -most nem. Úgy érezte, e perczben méltatlan arra, hogy a szemeibe -tekintsen.</p> -<p>Odalopózkodott mögé, a kunyhó túlsarkára. Letette a kosarat és -csendesen, nesztelenül elment…</p> -<p>De, mikor már jó messze volt a kunyhótól, önkénytelenül -visszatekintett. János nem vett észre semmit. <span class= -"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XIV.</h3> -</div> -<p>Egy délután, a mint künn ült a pitvarajtóban a földön s az öreg -Ányosnétól kapott bibliát lapozta, egyszerre, a mint föltekint, -mintha csak a földből nőtt volna ki – Bálint állt előtte. A lány -felugrott. Be akart a szobába menni, Bálint megragadta a kezét.</p> -<p>– Állj meg egy szóra, csak egy szóra, Julcsa.</p> -<p>– Miért jöttél, hát nem volt elég, a mit mondtál, még tetézni -akarod? – kiáltott fel a lány.</p> -<p>– Hallgass meg. Megbántam, a mit tettem, meg a mit elkövettem, -te tőled függ csak Julcsa s visszatérek hozzád…</p> -<p>– Nekem nincs már szavam hozzád. A mi mondani valóm volt, -megmondtam s megtettem. Azt is, a mit nem kellett volna. Miről -legyen hát szóbeszéd ezentúl közöttünk.</p> -<p>– Arról… hallgass meg Julcsa… arról, hogy ma és mindig, örökre -téged szeretlek. Hiába minden. Hiába az apám igérete, pénze, hiába -a szülőim fenyegetései… Tevéled a nyomorúság paradicsom lészen, -nélküled a jólét maga a pokol. Eljöttem hozzád, hogy megkérjem a -kezedet.</p> -<p>A lány odakapott a szívéhez. Én Istenem, mily boldogságot -jelentett volna néki ez a három szó pár nap előtt! És ma mit -ér?</p> -<p>– Kezemet kéred. Hát nem tudod, hogy azt az <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> -éjszakát a csendőrrel töltöttem? – vágta szemébe Julcsa -felegyenesedve, emelt fővel, szembe nézve vele.</p> -<div class="figcenter" style="width: 371px;"><a href= -"images/i012hq.jpg"><img src="images/i012.jpg" alt= -"Künn ült a pitvarajtóban." title= -"Künn ült a pitvarajtóban." /></a> -<p class="caption">Künn ült a pitvarajtóban.</p> -</div> -<p>– Tudom, tudok mindent. Mit bánom én még ezt is. Így is csak az -a két szem fog reám nézni, mint azelőtt az éjszaka előtt nézett, az -a két kar fog ölelni, mint azelőtt,… az a száj…</p> -<p>– Ne folytasd, mert többet találnál mondani, mint a mennyit a -gyomrom bevenne. Megcsalódtam benned, – mondta a leány, de most már -csendesebben, szinte oly nyugodtan, mint a hogy Jánossal szokott -beszélni, – és nem csókoltalak soha, karom nem érte a vállad, szám -nem illetett jó szóval…</p> -<p>– El akarod tán tagadni. Hát igaz az, a mit mondanak, hogy a -nazarénus szeretője lettél. Egy takarás alatt három szerető! Sokra -vitted húgom! – kaczagott fel Bálint s végig vágott botjával egy -katang kórón.</p> -<p>– Gondolj a mit akarsz, – felelte a lány még nyugodtabban, -színtelen hangon – ismétlem, hozzád jó szóval soha nem szóltam, -mert a kihez én szóltam, a kit én szerettem, az nem te vagy. -Legalább nem az, a kinek ma látlak. Az én szeretőm egyenes férfi -volt, bátor, szavának állt, igaz ember volt… tehozzád nem hajolok -le… a te nyelveden nem tudok. Az Isten vezérelje útjaidat – s a -lány még egyszer a szemeibe tekintett, mintha ezzel a tekintettel -végleg kitörölte volna lelkéből azt a véges haszontalan érzést, a -mely ehhez a férfihez fűzte; aztán lassan elfordult tőle s a ház -felé indult. <span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span></p> -<p>– Julcsa… Julcsa! Ez az utolsó szavad?</p> -<p>– A mit mondtam eddig, mind igaz szó volt. A mit ezentúl mondok, -az is az lesz. A te nyelveden nem tudok.</p> -<p>– Megvert, megvert az Isten. Megbánod ezt még Gányó Julcsa. Ha -majd tönkre tettél egészen… akkor az Istennél felelsz értem.</p> -<p>A lány visszafordult.</p> -<p>– Az Isten útjára léptem, annak a szavára hallgatok. Annak az -itéletét várom. Az legyen veled!</p> -<p>A lány bement.</p> -<p>A legény meg lázongó lélekkel, szenvedélytől remegő testtel, -kirohant az udvarból. <span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XV.</h3> -</div> -<p>Pár nap a szüreteléssel telt el. Ezalatt Julcsa úgy érezte, -végleg megnyugodott, úgy érezte, azzal a másikkal végzett s most -már csak azt fogja tenni, a mit amazok, a hivők fognak néki -mondani. Ha az élettel végezett is, úgy látszik, van még ezentúl is -valami.</p> -<p>Mit tudott erről eddig? Pedig tágult a lelke amazok szavára. -Mintha balzsammal csepegtették volna be sebzett, összetört szívét. -Úgy érezte, nyugalom, béke áradt szavaikból. Az egyik sor szőllőt -Jánossal együtt szedte. Elmondta néki, hogy Bálint járt nála s mi -történt köztük.</p> -<p>– De jó is, hogy végeztem vele. Olyan könnyű a szívem, mintha -mázsányi kő gördült volna le róla.</p> -<p>– Könnyen itélsz lányom. Nem tekintesz felé. De tekintened kell. -Ha rossz útra tér, te lész okozója. Te felelsz meg üdvösségeért a -Mindenható előtt addig, míg cselekedetei a tiédből szakadnak. A mit -most fog tenni, azért rajtad a felelősség.</p> -<p>A lány elsápadt.</p> -<p>– Hisz én elutasítottam, én szemére vetettem, hogy miért nem -akarok tudni róla.</p> -<p>– Ez nem volt elég, elhagytad menni a nélkül, hogy megnyugodott -volna. Az elvadult ember vadakat tehet. <span class= -"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span></p> -<p>– Mit tegyek hát, mit? – kérdte a lány szívszorongva.</p> -<p>– Most nem tehetsz mást, mint várni. Ha meglesz a baj, néked -kell majd megorvosolnod a lelkét.</p> -<p>– Én Istenem, mit követtem én el ellened, hogy annyit mérsz a -fejemre – zokogott fel hangosan a lány.</p> -<p>János odament hozzá, felemelte fejét s a szemébe nézett.</p> -<p>– Az élet azért van ránk róva, hogy kiéljük. A mennyit az -életben küzdünk, annyi nyugalom vár reánk azután. Mitől félsz?</p> -<p>– Attól, hogy szerettem. Hogy küzdjek így meg vele?</p> -<p>– Szereted még?</p> -<p>– Nem, – felelt a lány s most felnézett a János szemébe, -nyugodtan, megnyugodva.</p> -<p>– Az Úr veled leszen. <span class="pagenum"><a name="Page_202" -id="Page_202">-202-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XVI.</h3> -</div> -<p>Vagy tíz nap mulva, hogy künn dolgozott az udvaron a lány, -egyszerre csak Annus Terka, meg Czombos Mihály toppantak be az -udvarára.</p> -<p>– Hát te Julcsa, hogy kerültél ide a hivők közé? – kérdte -Terka.</p> -<p>– Úgy, hogy beálltam szolgálónak az öreg Ányosnéhoz.</p> -<p>– Hát a csárdában nem ment jól a dolgod? – kérdte ártatlan -arczczal, kerekre nyilt szemmel, Terka.</p> -<p>Julcsa végigsimítva fekete rokolyáját, így szólt:</p> -<p>– Nem nékem való volt a munka… Beleúntam.</p> -<p>– Mondd ki már, ne szégyeld, hogy nem becsületes lánynak való, -még ha gányó, akkor se, – szólott közbe Mihály.</p> -<p>– Én nem vagyok becsületes…</p> -<p>– Ne piszkold be magadat annyira, Julcsám, tudjuk mi azt jól, -hogy miért vetetted oda magadat az András keblére. Tudjuk, hogy nem -a gusztusod vitt arra, hogy csaplár-lány legyél.</p> -<p>– Akármi vitt rá, ezen már se Isten, se ember nem változtat. Ott -a bélyeg a homlokomon.</p> -<p>– Lecsókolom, – tréfálkozott Terka és átölelve <span class= -"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> -Julcsát, össze-vissza csókolta. – De tán fel is tartunk, Julcsa. -Dolgod van?</p> -<p>– Nincsen. Úgy is izentem volna nektek, hogy jertek át, beszédem -lett volna veled. Gyere be Mihály, segítsd kihozni a ládáimat.</p> -<p>Bementek, a szoba üres volt.</p> -<p>– Hát a gazdasszonyod hol jár? – kérdte Mihály.</p> -<p>– A gyülekezetbe ment. Este jő vissza.</p> -<p>– Van jó dolga. Különben vén asszonynak való időtöltés.</p> -<p>– Ne csúfolódj, Mihály. Nem jól áll néked. Komoly fiú voltál… Ne -vedd a nyelved hegyére azt, a miről nem tudsz.</p> -<p>– Tán te is annak akarsz felcsapni, Julcsa. Az ám, most látom, -hogy szakasztott olyan a ruhád, mint a hivő asszonyoknak.</p> -<p>– Attól kapom a ruhát, kinél lakom. A jóra meg az tanít, a ki -segítségemre volt.</p> -<p>– A nazarénus János, úgy-e? – kiáltott be az udvarról Terka, ki -figyelte a beszédüket.</p> -<p>– Az, ha ő nem lenne, vagy a szeméten lennék vagy a kopogi -temetőben.</p> -<p>– Az Isten megáldja, ha jót tett veled, – mondta Mihály s -felkapva egyik vállára a nagy ládát, kivitte az udvarra. Nem akarta -sehogyse Julcsa segítségét elfogadni, a másikat azonban már csak -ketten hozták ki.</p> -<p>Julcsa az őszi napon kipakolta a ládákat.</p> -<p>Ebben a viganói. Ez sáfrányzöld, amaz halványzöld, ez meg -lángpiros. Mindegyik emlék,… de <span class="pagenum"><a name= -"Page_204" id="Page_204">-204-</a></span> szive csak nem mozdul meg -a láttukra. Pedig mindegyiket Bálint kedviért vette.</p> -<p>– Ez legyen a tiéd, Terka. Tudom, szeretted ezt a sáfrányszint -mindig. Ehhez nagyon jól áll a kék selyem általvető kendő, tudod a -nagy aranybabokkal.</p> -<p>Terkában elhült a vér.</p> -<p>– Nékem, nékem adod? – Örömében ujjongani kezdett, Julcsa -nyakába vetette magát, aztán egyszerre csak, maga se tudta, hogy -miért, de sírva fakadt.</p> -<p>– Ugyan bolond! Azért, hogy én nékem nem lesz többet tarka -viganóra, tizennyolcz forintos selyemkendőre szükségem, azért még -nem visznek ki a kopogi határba!</p> -<p>– Fogadd el, Terka. Julcsa tudta mindig, mit csinált. Nem -habarodott meg azért, mert nem kell neki a babos kendő.</p> -<p>– Ezt meg, – mondta Julcsa, nem figyelve a mit Mihály mondott, – -ezt a violaszín köntöst add a Rebekának. Az ő holló hajához illeni -fog nagyon… Ezt a harmadik ünneplőmet meg Rétes Marinak adjad át. -Felveheti az orosházi bálba.</p> -<p>– Hát akkor néked mi marad? – kérdte Terka álmélkodva.</p> -<p>– Én nékem már nem lesz szükségem ünneplőre, mert én nékem -ezentúl mindennap ünnep lészen, – válaszolt Julcsa sugárzó -szemekkel.</p> -<p>– Így igazán, igazán nékem adod a sáfrányszín rokolyát, meg a -kék kendőt?</p> -<p>– Neked szántam. Legkedvesebb lánytársam voltál. <span class= -"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span></p> -<p>– Az vagyok tán most is, vagy mi? – s a lány ismét elfakadt -sírva.</p> -<p>– Nem,… csak voltál. A mi útjaink szétválnak, Terka. Hol -találkoznánk? A dolgunk más, ünnepelni is másutt fogunk.</p> -<p>– A Julcsa hivő lett, – mondta Mihály most már a mély -meggyőződés hangján. – Beépült.</p> -<p>– Nem fogadnának be ilyen bűnös lányt, mint a milyen én vagyok. -Nem vagyok én közéjük való. Csak a vétkeimről tudnak.</p> -<p>– Julcsa, elhagysz minket? El…</p> -<p>– Ti úgy sem akartok tudni rólam. Az édes apám szava sújtott. De -megérdemeltem, most van időm elmélkedni róla.</p> -<p>– De hisz azért jöttünk éppen, hogy elmondjuk, édes apád megbánt -mindent, haza hí, vár téged, megbocsájt.</p> -<p>– Késő. Más otthonom van nékem. Más utat látok és más tartja -nékem a szövétneket, késő.</p> -<p>– De hát, hogy bolondíthattak el téged ilyen rövid idő -alatt.</p> -<p>– Úgy, hogy megmutatták az élet igaz útját, azt járom.</p> -<p>Terka csak csóválta a fejét.</p> -<p>– Hagyd el, Terka. Julcsa fejét ismerem. A szívét meg becsülöm -is. Keményfejű lány s a szíve vitte erre az útra, tán visszahozza -majd minékünk is.</p> -<p>– Soha, Mihály, soha! Mindenki csak egy nyelven beszélheti az -igazság szavát. Én már csak így tudnám. És most segítsd visszavinni -a ládákat.</p> -<p>Terka ezalatt vállvonogatva, könyes szemmel, de <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> -mosolyogva, boldog arczczal rakosgatta össze a viganókat. Julcsa -adott neki egy nagy vászon-kendőt, abba belekötötte, aztán még -egyszer összecsókolta ismét nagy zokogás közt Julcsát s elindult -hazafelé.</p> -<p>Mihály lassú léptekkel követte, az ajtónál mégegyszer -visszafordult.</p> -<p>– Az Isten segítsen meg, ha haza vágynál, a mi kéményünk füstje -után mindig elindulhatsz. Sütnek ott számodra is Julcsa,… ezzel -megfordult s méltóságos léptekkel kiment az ajtón.</p> -<p>A lány soká nézett utánuk. Ott fordultak el a Juczi néninél, -midőn eltüntek, Julcsa megkönnyebbülve sóhajtott fel.</p> -<p>Egy lépéssel most már közelebb… Kihez? Talán még Istenhez is. -<span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XVII.</h3> -</div> -<p>Az öreg Ányosnéval igen jól megfértek. Az ájtatos hivő asszony -keveset törődött háza tájával s jóformán másra sem ért rá, mint -«barátkozás»-ra. Ha csak ideje volt, hol egyik, hol másik hivő -asszonyhoz ment át s aztán a vén asszonyok kiültek az őszi napnál -az ambitusra és zsoltárokat énekeltek.</p> -<p>A házi teendőket meg rábízta Julcsára, ki el is járt benne -hűségesen. Egész nap dolgozott. Főzött, mosott, sikált. Estefelé -pedig rendesen Horváth János látogatott át hozzájuk, ki mindig nála -költötte el az estebédet, hogy az Ányosné szolgálójának ne kelljen -késő este átbandukolni egy egész soron.</p> -<p>Ilyenkor aztán Julcsa és János kiültek a pitvarba beszélgetni, -addig míg az öreg asszony odabenn nagyokat bóbiskolva elszenderült -a padkán.</p> -<p>Ma is – meleg őszi este volt, – künn ültek az ajtóküszöbön. Az -est lassan leszállott, hamvas, kéményekből felszálló nehéz -tőzeg-füsttel telített fátyol borult mindenre. A házak fehér árnyai -belefolytak a leereszkedő ködbe. A haldokló ősz, beleálmodik -lassan, csendesen az ébredő télbe. De a leány nem fázott, nem félt -a téltől.</p> -<p>Hisz János annyi mindenre tanította meg, a hangja meg oly szép, -olyan jó hallgatni. <span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span></p> -<p>– Minékünk nincs papunk, se egyházunk. Azt tartjuk, ember ne -legyen közvetítő embertársai s az Isten között. Úgy házasodik a -hivő ember, az Isten ege alatt. Maga az Úr adja össze feleségével. -Mert hisz, a mit ember köt egybe, azt ember fel is bonthatja.</p> -<p>– De örök így a házasság? – kérdte a leány akadozva.</p> -<p>– Az, mert a ki megszegi, elkárhozik. Nem azért, mert társát -csalta meg, de mert az Istent.</p> -<p>– De… Kimondom, hisz magamról tudom, meg kelmed is mondta, a -szerelem nem tart egy emberöltőig.</p> -<p>– A szerelem nem. A szeretet igen, de te nem szereted Bálintot, -– mondta tiszta hangon János, – mert nem volt az, a kinek hitted. -Ha az lett volna, szerelmed átváltozott volna valami olyan érzéssé, -a mely Istenhez vezet, mert az éltet adja.</p> -<p>– Ígazad van, nem szerettem Bálintot. Mást szerettem s az Bálint -nem volt soha, soha se lesz. Ezt meg is mondtam neki.</p> -<p>– És tán ez vitte a bajba. Erről akartam már szót ejteni néked. -Pár nap óta Bálint a Juczi néninél tanyáz, minden éjszaka iszik s -húzatja.</p> -<p>– A lakodalma előtt? Úgy tudom, a hónap végivel lesz. Odáig -pedig már csak egy pár nap telik el…</p> -<p>– Bűnös lélekkel megy az Isten elé, mert a leányt nem szereti s -a te irántad érzett szerelmét mámorba akarja fojtani. Rosz útra -tért.</p> -<p>– Én Istenem… Akkor hát én tettem tönkre… <span class= -"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span></p> -<p>– De máskép nem cselekedhettél. Nehéz útra léptél… De úgy-e -üdvözölni akarsz?</p> -<p>– A kigyelmed szavában bizom csak. A mit kelmed parancsol, azt -fogom megcselekedni.</p> -<p>– Csak arra hallgass, a mikor az Isten beszél belőlem.</p> -<p>– Mit tegyek?</p> -<p>– Most csak várj. Mást nem tehetsz. Holnap meg elvezetlek a -gyülekezetbe s bemutatlak nékik.</p> -<p>– De hisz bűnös leány vagyok. Az utolsók utolsója.</p> -<p>– Ha meghajtod fejedet, ezzel elébe jutsz azoknak, kik emelt -fővel járnak. Reggel eljövök érted. Az Úr legyen veled. -<span class="pagenum"><a name="Page_210" id= -"Page_210">-210-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XVIII.</h3> -</div> -<p>Reggel elmentek a gyülekezeti házba. Ott volt a nagy szélmalom -mellett, a kis fehér ház, egyszerü, tiszta udvar közepén. Benn egy -kis előcsarnok. Itt a hivők kalapjai, pálczái. Benn fehérre meszelt -nagy szoba, a melynek falán se kép, se kereszt. A fal két oldalán -padok, az egyik oldalon az emberek, a másikán az asszonyok ülnek. A -padokban csak a biblia, egyetlen imakönyvük. A középen emelvény, -innen hirdeti az Isten igéjét az, kit a Szentlélek megszállt.</p> -<p>Ma reggel csak kevesen voltak. Olyanok csak, kik már be voltak -épülve. – Mind leborultak s imádkoztak.</p> -<p>Fekete mondta az imát:</p> -<p>– «Imádkozzunk. Add meg Uram Istenem, hogy éltünk minden -perczében emelkedhessünk, világítsd meg a boldogulás útját. Add, -hogy egyszerűek, szegények lehessünk. Add, hogy az ajándékozás és -könyörület boldogságában részünk legyen. Minden szavunk, tettünk a -Te országod mintájára legyen. Add, hogy már itt a földön -megismerhessük cselekedeteink és szenvedéseink által is, a -megnyugvás gyönyörét. Adj erőt Uram az élethez. Ránk róttad, így -add meg nekünk azt, hogy így méltóan Tehozzád és önmagunkhoz -kiélhessük. Életet adtál nekünk és mi <span class= -"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> életet -igérünk. Igérjük, hogy éltünk minden perczében feléd fog -gondolatunk, érzésünk szállani. Nem kérünk Tőled semmit, mert Te -tudsz és Te akarsz. Mi csak sugárzó szemmel nézünk fel reád és -hálát adunk Teneked, Te nagy, Te dicső, hogy az élet nyugodalmas -perczeiben csak úgy, mint a szenvedés óráiban részünk lehetett, -hogy erőt adtál elviselni a pusztulást, csak úgy, mint a sikert és -a szerencsét. Van, a mi van, mert hogy lehetne máskép. Minden, a mi -jó, Te vagy. De Te változtatod a roszat is jóvá. Tereád építünk, -Téged dicsérünk, Te légy velünk ma és mindörökké!</p> -<p>Az ima végeztével Fekete kiküldte az egyik hivőt János- és -Julcsáért, kik kézenfogva jelentek meg a hivők előtt.</p> -<p>– Ennek a bűnös hajadonnak lelkét megszállotta az Ur malasztja. -A megismerésre vágyik. A szűk ösvényre óhajtana lépni.</p> -<p>– Legyen hát köze a mi dolgainkhoz. Utazzon velünk az örök -világosság felé, – felelte a tanító.</p> -<p>– Ez a bűnös hajadon, a gyülekezet bocsánatát kéri. Kegyelméért -esedezik.</p> -<p>– A kegyelem Istennél van, mi csak tanácsot adhatunk. Leányom, -mik bűneid?</p> -<p>Manga Julcsa körülnézett. Lehettek vagy huszan összevéve. Ott az -öreg Györgyiné is egy padban. Mind reá figyel. Mind elitélheti, -mindnek hatalma lehet fölötte. De a leány felemelte fejét s egy -lépéssel közelebb ment a tanítóhoz.</p> -<p>– Ki tud erről a lányról bűnt, rosz cselekedetet elmondani? – -kérdte a tanító hangosan. <span class="pagenum"><a name="Page_212" -id="Page_212">-212-</a></span></p> -<p>Elébb az öreg Györgyiné kelt föl.</p> -<p>– Ez a leány gőgös, nem tudja magát se az Isten, se az emberek -előtt megalázni. Nem miközénk való.</p> -<p>– Ne itélj testvér. Csak azt mondd, mi a vétke, hibája, – -harsogta Fekete az emelvényről.</p> -<p>Györgyiné folytatta reszkető, de határozott hangon:</p> -<p>– Hivalgó, hívságos. Megveti az egyszerü embert. Czifraságra, -gazdagságra vágyakozik.</p> -<p>– Igaz ez leányom? – kérdezte Fekete szeliden.</p> -<p>– Ilyen voltam. Más leszek… Igérem, – mondta a leány határozott -hangon.</p> -<p>– A leány parázna. Szűzi testét odadobta olyannak, kit nem -szeretett sohase, gőgből.</p> -<p>– Igaz ez leányom?</p> -<p>Julcsa meg se mocczant, csak egy kissé halványabb lett. Hangja -azonban még mintha csengőbb, tisztább lett volna, mint azelőtt.</p> -<p>– Igaza van annak, a ki vádol. Odadobtam szűzi testemet -olyannak, kit nem szerettem sohase. Beállottam csárdai lánynak, -beszennyeztem testem-lelkem, balga hiuságból, gőgös fejjel.</p> -<p>– Ki tud még e lányról valamit?</p> -<p>A szoba hátulsó sarkából szólt valaki:</p> -<p>– A lány megtagadta régi szeretőjét s az most ivásra adta magát -és a pusztulás útjára lépett.</p> -<p>– Így van ez lányom?</p> -<p>– Így. Elutasítottam, mert már nem szeretem. Mert úgy érzem, más -világból való, mint én. Most <span class="pagenum"><a name= -"Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> az italra adta magát s -két nap mulva azt viszi oltár elé, kit sohase szeretett.</p> -<p>Ismét Györgyiné szólalt meg:</p> -<p>– Édes apja küldött érte, térjen vissza hozzá s ő megtagadta. -Gőgjében nem akar a szülőjének megbocsátani, hogy az, mikor -elbukott, elküldte néki minden podgyászát és nem akart róla tudni -semmit.</p> -<p>Eddig Julcsa mind nyugodtan, határozott hangon beszélt, de ez -igaztalan vádra elfutotta arczát a vér, egész testében reszketve, -szakgatott hangon – úgy mint régen szokta – vágott vissza a -vádra:</p> -<p>– Ez nem igaz! Nem igaz! Hazudik néném, ki merem mondani itt a -gyülekezet előtt. És ezért el fogják itélni, mint a hogy elébb -engemet itélt el. Nem mentem vissza apámhoz a kelmedék nemzetsége -közé, mert megtaláltam az igaz ösvényt, mert látom a világosságot. -Hogy menjek én vissza a dohánylé s a czifra rongyok közé, mikor itt -a tisztaság fehér gyolcsa világít a szemem előtt… Tehetek én róla, -hogy Gányó Julcsa volt a nevem? Tehetek arról, hogy éltem minden -perczében csak a hivalkodást, a kérkedést tanulhattam meg? Tehetek -róla, hogy szennyben nőttem fel? Tehetek róla, hogy -gyermeklánykoromban már pirosítót vettem az iskolapénzen. Hogy egy -rőf szalag többet ért nekem az örök üdvösségnél? Szidjatok, -itéljetek el, köpjetek a homlokomra, itt van, – s lebontotta -kendőjét, – csak engedjétek meg, hogy köztetek maradjak életre, -halálra… Ne hagyjatok el! Támogassatok, mert szegény vagyok és -nyomorult…</p> -<p>Horváth János megfogta a kezét s mondá: <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span></p> -<p>– Én ezt a lányt tisztának nevezem. Mert bűnbánó és érez.</p> -<p>– Én ezt a lányt szennyesnek nevezem, mert elbukott és fenhéjázó -szava, gondolatja, – felelt reá Györgyiné.</p> -<p>– Györgyiné, ne itélj, hogy ne itéltessél, – harsogta most neki -a tanító s lelépve az emelvényről, megfogta a leány kezét és így -szólott hozzá:</p> -<p>– Elfogadom vallomásodat. Bűnbánó vagy, alázatos és beismered -vétkeidet. A mi elmult, arról ne tudjunk semmit ezentúl, a jövőre -meg az Úr veti fényes sugarát. Elbuktál, gőgös voltál és hiu. Most -csak azt kell tudnunk, milyen lész, hogy a szerint itéljünk -feletted, addig, míg «utazol». Megpróbáltatást pedig kettőt mérünk -reád, úgy-e testvéreim? Egyik, hogy haza mész apádhoz s azok előtt -mind elmondod néki vétkedet s megkérleled őt. A másik és ez lesz a -nehezebb, régi szeretődet, ki miattad teszi magát tönkre, a helyes -útra téríted s visszaadod őt övéinek. Ha e két próbát leteszed, -visszatérhetsz hozzánk. Nyitott ajtóval fogadunk s karjainkba -zárunk. Most pedig menj én eltévelyedett testvérem, menj útadra. -Addig járd ez ösvényt, míg a lelked gőgjét meg nem törted és míg -egyszerü szívvel, tiszta lélekkel, lelki békével telve, visszatérsz -közénk.</p> -<p>Te pedig, Horváth János, te lész a tanítója, vezetője. Érdemeld -ki magadnak e lelket és fogadd alázattal rendeltetésedet.</p> -<p>János és Julcsa lassan kimentek. <span class="pagenum"><a name= -"Page_215" id="Page_215">-215-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XIX.</h3> -</div> -<p>Ezalatt Bálint csak ivott.</p> -<p>A menyasszonyát, Zalai Örzsit, épp csak akkor látta, mikor a -paphoz mentek együtt. De ez fel se tűnt azoknál. Hisz gazdák, ezek -meg a tempót szeretik. A szerelmet – ha van is – jobb nem mutatni, -így illendőbb. Ezt szokta mondani Böske néni Örzsinek, ha tán az -kérdőleg vetette volna reá a könyektől alig-alig felszáradt -szemeit.</p> -<p>Bálint szülői azt hitték, hogy az esküvő után megváltozik. Azért -siettették is a lakodalmat, még szörnyű savanyu, karczos volt az -újbor s mégis október negyedikére tűzték…</p> -<p>A lakodalomra nagy előkészületeket tettek. Egy nappal előtte ott -sütött, főzött a Csepcsányiék minden asszony rokonsága a konyhában. -Böske néni vezette az asszonyok hadát. Hazajött a Bálint nénje is, -Monusné, a vásárhelyi pusztáról, az urával. Böske egyre-másra -kanyarította ki a szép fonatosokat, Monus Mari meg rakta befelé a -kemenczébe.</p> -<p>– Hej néni, mikor még az én lakodalmamra rakták így a -fonatosokat, de jó idő is volt az.</p> -<p>– Jó-e?… Jó az most is. No nézzék, nem ízlik neki az a fehér -kalács, a mivel az ura tartja.</p> -<p>– Ízlik az Böske néném, de jobb volna sokszor egy darab száraz -kenyér annál. <span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span></p> -<p>– Hát mi bajod?</p> -<p>– Az a bajom, hogy még máig se szeret az uram.</p> -<p>– Nyolczvan holdja van a vásárhelyi pusztán, nagydarab föld, úgy -se tudnád telesírni, – mondta Böske néni, feltűzve a kötényét.</p> -<p>– A tenger medrét telesírtam én már nyolcz esztendő alatt!</p> -<p>– Hát mást szeret az urad?</p> -<p>– Azt hiszem, nem szeret az senkit, semmit, csak az -aranypénzt.</p> -<p>– Hisz akkor jól van. Mi kell több ennél. Így bizonyosan nem -halsz meg éhen az oldalán.</p> -<p>– De elszomjazok… Nincs a ki szeressen.</p> -<p>– Ti mind olyan hóbortosak vagytok. Mind a hány. Látod húgám, -engem szeretett a megboldogult Boldizsár, – s az asszony az égre -vetette a szemeit, – mégis nyomorogtunk hat éven által. Abban az -időben, mikor én férjhez mentem, még olcsón adták a lányt. Te -kikaptad mindjárt az anyád jussát.</p> -<p>– Bárcsak az uram szerelmét is megkaptam volna vele.</p> -<p>– Mit tettél volna akkor, ha úgy kellett volna nyomorogni -évszámra, mint nékem. Úgy loptam meg magamtól -krajczárról-krajczárra a mai vagyonkánkat. Bálba nem jártunk, -szalag soha se látta a nyakamat Selyem átalvető kendőt, két éve, -hogy az elsőt vettem.</p> -<p>– És aztán, mit ér el vele?</p> -<p>– Azt, hogy most már megvan.</p> -<p>– És ez a boldogság?</p> -<p>– Nem, nyugton vagyok. Nem félek attól, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> éhen -halok meg. Lesz, ki megfizesse a temetésem árát.</p> -<p>– És ezzel mit ér?</p> -<p>– Mit érek? Hát te mit érsz el azzal, hogy furt azt vitatod, -hogy az urad nem szeret?</p> -<p>– Ezzel könnyítek a lelkemen.</p> -<p>– Úgy, mint Bálint az ivással.</p> -<p>– Ezt is tönkre tettétek. Meglátod, Böske néném, ennek nem jó -vége lesz.</p> -<p>– Nem-e? De hát mi kell ennek a fiúnak. A lánynak hatvan holdja -van az orosházi szőlők alatt. Hisz ez kincset ér. Ötszáz forintot -is megkaphatnak holdjáért. A lány szép… Van olyan, mint az a -rongyos Gányó Julcsa volt…</p> -<p>– Mit ér neki, ha nem szereti.</p> -<p>– Meg fogja szeretni. Ha meg nem fogja… Hát eltölti az időt a -felesége hatvan holdjával. Az ad majd neki munkát, a munka meg a -legjobb búfelejtő.</p> -<p>Böske néni beszélt, beszélt, de nem jött ki nyugalmából. Fonta -egyre-másra a fehér kalácsot… Egyszerre csak felpattant az ajtó és -Bálint lépett be rajta.</p> -<p>– Jöjjön át a másik szobába néném, – szólott oda a nénjéhez.</p> -<p>Mónusné letörülte a két kezét s átment a szobába vele.</p> -<p>– Hol vannak az öregek? – kérdte Bálint mogorván.</p> -<p>– Bementek Orosházára, még egyet-mást vásárolni a holnapi -napra.</p> -<div class="figcenter" style="width: 377px;"><a href= -"images/i013hq.jpg"><img src="images/i013.jpg" alt= -"Böske néni beszélt, beszélt." title= -"Böske néni beszélt, beszélt." /></a> -<p class="caption">Böske néni beszélt, beszélt.</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span></p> -<p>– Tönkre is tették testem-lelkem üdvösségét, – mondta Bálint -tompa hangon.</p> -<p>És Mónusné ugyanazt ismételte most Bálintnak, a mit elébb Böske -néni mondott neki: hogy a lány szép, pénzes… Csak Gányó Julcsáról -nem tett említést.</p> -<p>– Mit ér nékem? Kelmed legjobban tudhatja. Mert hisz, a mióta -férjnél van, egy boldog percze se volt. Kelmedet is feláldozták, -mint engem.</p> -<p>– De én szeretem az uramat, – felelte Monusné megadással.</p> -<p>– Hát így a kelmed dolga még könnyebb. Mivé lettünk. Az a -gazdanép nem akar más egyebet látni a földön, mint a mi kézzel -fogható. Nem kell néki se nóta, se táncz, csendes leszen a föld. -Tán még a madarak is elhallgatnak… Hej! csúnya, csúnya világ ez -Mari néném.</p> -<p>– Hát azzal meg mit érsz, ha iszol?</p> -<p>– Akkor elkábulok… Ilyenkor még úgy érzem, érek valamit.</p> -<p>– És… Julcsát láttad azóta?</p> -<p>– Annak se kellek már. Pedig azt tudtam, ott hagyok érte -mindent… Megutált. Tán hivőnek készül.</p> -<p>– Van jó dolga, – nevetett fel hangosan most Böske néni, ki egy -tálba kalácsot hozott. – Gányó Julcsából csárdás Julcsa, azután meg -hivő Julcsa. De sokszínű viganója van a lelkemadtának, akad minden -alkalomra.</p> -<p>– Elhallgasson néném, el! Mert úgy segéljen az Úr Jézus, hogy -nem hagyok rá mondani még egy <span class="pagenum"><a name= -"Page_219" id="Page_219">-219-</a></span> rosz szót se. És ma még -kevésbbé, mint régen. Hisz hogy gányó-lány volt, arról nem -tehetett. Mert hisz csak a kelmedék fagyos világában szégyen a -szegénység. Hogy aztán csárdás-lány lett, azt daczból tette. Én -tudom, mert hisz azóta győzöm az italt, mióta így van. Hogy hivő -lett belőle… Az Isten megáldja érte. Tán juttat a lelke -üdvösségéből minekünk szegény bűnösöknek is valamit. A jó Isten -áldja meg mind a két kezivel.</p> -<p>– A menyasszonyodról beszélsz, Bálint? – kérdte az öreg -Csepcsányi, a mint belépett a szobába s a port leverte sötétkék -ünneplőjéről.</p> -<p>– Nem, a szeretőmről… A régi szeretőmről apám…</p> -<p>A fiú hangos zokogással odaborult az apja vállára, kit nagyon -szeretett s a kinek föláldozta boldogságát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XX.</h3> -</div> -<p>Pár napra a lakodalom után Bálint már megint csak a Juczi néni -vendége volt, csak úgy, mint azelőtt. Az italban találta meg azt, a -mit a felesége csókjaiban nem találhatott: – feledést, -nyugalmat.</p> -<p>Az ivó üres volt, csak az egy Tóth András ivott a kármentő -oldalánál.</p> -<p>Ezt is a szerelem vitte az italra.</p> -<p>A mint Bálintot megpillantotta, hirtelen fölkelt, nagy zajjal -letette poharát az asztalra s odalépett elé:</p> -<p>– Jó, hogy jöttél Bálint, vártalak. Volna még szóbeszédünk -együtt.</p> -<p>– Van ám, van, – felelt rá Bálint és fokosával nagyot ütött az -asztalra. – A te paráznaságod vitte őt a bűnbe, az tántorította el -tőlünk. A tejfelt te szedted le az édes tejről, te, ki eddig csak -savón éltél.</p> -<p>– Tán azt veted a szememre, te gőgös gazda, hogy én az -alamizsnádból éltem.</p> -<p>– Az enyimből is, máséból is, – vetette oda néki Bálint -gőgösen.</p> -<p>De erre a csendőr már nem felelt, hanem felkapott egy széket s -azzal ment Bálintra. Bálint egyik kezével messzire eldobta magától -azt s aztán egyet rántva a csendőrön, belökte a padok közé. -<span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span></p> -<p>Erre már a csárda népe összeszaladt. Juczi néni és szolgálói -jajgatva nézték. De hát nem tehettek semmit, férfi nem volt a -házban.</p> -<p>András zúzott karral, de azért fölkelt a darabokra mállott -lóczák közül, felvett egy butykost s azt vágta volna Bálint -fejéhez, de az irányt tévesztve berepült a csárda ablakába, a mely -most nagy csörömpöléssel betört.</p> -<p>Bálint erre egyet kanyarított fokosával a levegőbe s egyszeribe -a csendőr fejét érte, kinek szerencsére fején volt a kalap, a mely -most szétmállva lehullott a földre. Homlokából meg csergedezni -kezdett a vér. A csendőr egyet fordult maga körül, azután -halotthalványan összeesett.</p> -<p>– Meghalt… gyilkos vagyok! – rebegte Bálint és kirohant az -ivóból.</p> -<p>A legény most félőrülten szaladt végig a nagy utczán… Ment, -ment… abba a házba, hol tudta, hogy a Julcsa húzta meg magát. -Ugyanazzal a fokossal ütött egyet a ház ajtajára, a mely a csendőr -homlokát érte.</p> -<p>A zajra Julcsa kilépett a küszöbre. Az esthomályban is -megismerte, hogy ki az.</p> -<p>– Mit akarsz, hogy így fokossal kéred a «fogadj Istent?» – -kérdte tiszta hangon Julcsa.</p> -<p>– Eljöttem, megmondani néked, Julcsa, – felelt rá Bálint épp oly -tiszta, csengő hangon, – hogy gyilkoltam érted. Az Andrást -elpusztítottam, most már itt a bűn a homlokomon. Isten és ember -eltaszított. Most már nyomorult vagyok, senkim sincs… Szeretlek még -mindig, jobban mint valaha. <span class="pagenum"><a name= -"Page_222" id="Page_222">-222-</a></span></p> -<p>A leány megingott. Milyen borzasztóan bekövetkezett… Azok azt -mondják, csak akkor jut közéjük (s mikor azokra gondolt, János két -szeme világított a lelkébe), ha Bálintot megmenti… Bálint gyilkolt, -halálos bűnbe esett… És Bálint most földönfutó. Szegényebb, -nyomorultabb nála és tán reá szorul.</p> -<p>– Érted, mit mondtam? – kérdte Bálint hangosan.</p> -<p>– Értem, de most már teérted semmit se tehetek, – felelt neki a -lány egy percznyi ingadozás után. – Ha egy hónap előtt történik, ha -egy hónap előtt rongyosan, vérben állsz meg előttem s azt mondod, -gyere velem Julcsa, oszd meg a kenyeret, a melyet bujdosásban -napról-napra fogok összekoldulni, mentem volna veled. Most már -késő, mit érnél velem, ha már nem szeretlek…</p> -<p>– Hát igaz, igaz, hogy nem szeretsz?</p> -<p>– Szánlak. Ha tehetnék érted mást… egyebet, megtenném. De ma már -nem adhatom a szívemet oda… mert…</p> -<p>– Mert másé, – szakította félbe Bálint fenyegető szemmel. Mondd -ki, hogy másé, az a birkaszivű ember megigézte, azé tested, -lelked.</p> -<p>– Testem és lelkem az Istené. Olyané leszen, kit az Isten szán -nekem, a kit megérdemelek.</p> -<p>– Hogyne… Hisz ha a nazarénushoz mész, egyenesen a mennyországba -emel a két karja, megnyitja a paradicsom hét pecsétes kapuját a -csókjaival.</p> -<p>– Hallgass, – szólalt meg Julcsa szilárdan, erős <span class= -"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> -hanggal, de egy csepp élesség nélkül. – Távozz hajlékunkból. Ide -alázatos fővel kell még annak is jönnie, ki a koldusok koldusa. -Úgy, ha maga a király fia is. Ez a hajlék tiszta… Mert még én is -megtisztulok benne. Ne szennyezd be sárral a fehér oldalát. Menj -Bálint, az Isten segítsen meg ezentúl is. Imádkozni fogok érted… -Ennél többet nem tehetek. Az Úr legyen teveled.</p> -<p>Ezzel megfordult s bement a kis ajtón, de a melyet csak behúzott -maga után, a nélkül, hogy a reteszt rátolta volna.</p> -<p>Bálint odaborult a kis ajtóra s hörögve kérte bocsánatát, aztán -eldobva magától a fokost, a melyet eddig még mindig a kezében -szorított, kirohant az utczára. Egyenesen Orosházára ment s ott -feladta magát a járásbiróságnál.</p> -<p>Julcsa pedig bement a szobába, hol Ányosné remegve várt reá, -megcsókolta az öreg asszonyt s így szólt:</p> -<p>– Helyesen cselekedtem néném?</p> -<p>– Én nem tudom. Én csak azt tudom, hogy derék, jó lány vagy. -János majd megmérlegeli szavaid súlyát. Én szegény, gyengeelméjű -asszony vagyok, én csak azt tudom, a mit szívem sugall nékem, én -derék lányom, – mondta és zokogva a nyakába borult. <span class= -"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XXI.</h3> -</div> -<p>Szerencsére, Tóth András sebe nem volt súlyos. A csapást a fején -lévő kalap felfogta. Aztán meg ő volt a támadója (a csárdai -asszonyok vallomásai szerint), így Bálint csak egy pár hetet -kapott.</p> -<p>Tóth Andrást meg áthelyezték a szolnoki csendőrséghez, hogy így -minden zenebonának elejét vegyék.</p> -<p>Julcsa nagy megkönnyebbüléssel hallotta a hírt.</p> -<p>– Mi lett volna velem, ha igazán agyonütötte volna Andrást? – -kérdezte egy izben Jánost.</p> -<p>– Félek, lányom, hogy akkor nem épülhettél volna be soha. Mert -nem számolhattál volna Bálint lelke üdveért a Mindenható előtt.</p> -<p>– De így is? Hogy számolhatok? Ha ki is jut. Holnap újra -kezdheti.</p> -<p>– Akkor kell majd térítő munkádat elkezdeni.</p> -<p>– Én Istenem, hogy lesz az? – kérdte a leány szívszorongva. – -Hogy lesz?</p> -<p>– A jó Isten segíteni fog ezentúl is, mint a hogy eddig -megsegített. Minden akadályon átjutottál eddig.</p> -<p>– És ha megtérítettem… Azután való cselekedeteiért is én leszek -a felelős?</p> -<p>– Hogy lennél. Csak azért lehetsz, a melyet a te befolyásod -alatt követ el. A mit ezután tesz majd, az az ő és a Mindenható -dolga leszen. <span class="pagenum"><a name="Page_225" id= -"Page_225">-225-</a></span></p> -<p>– Addig pedig…</p> -<p>– Addig Ányosnét látod el.</p> -<p>Szegény öreg asszony nagy beteg volt már három nap óta. A gyomra -megdagadt és se enni, se beszélni nem tudott már. Meghűlt vagy az -öregség tette, nem lehetett tudni.</p> -<p>Julcsa éjjel-nappal ápolta. El nem hagyta egy perczig se. Oly -nyugodtnak érezte magát a nagy beteg mellett, ki úgy látszik, -boldogan néz át a másvilágba s ki a multkor is, hogy felnyitotta -szederjes ajkait, vigasztalást adott neki: – nincsen halál, csak -élet! – rebegte s aztán ismét visszahanyatlott párnái közé.</p> -<p>Egy nyugodt őszi estén négy hivő asszony látogatott el hozzá, -meg János, ki minden este, úgy most is átjött hozzájok. Az -asszonyok énekeltek, az egyik nehány őszi rózsát hozott, azt -hintette az öreg asszony lábához. Mind nyugodtan beszélt. És ép oly -nyugodtan felelt Ányosné is kérdéseikre. Mint családtagok, kik nagy -út előtt állnak, mielőtt szétválnának, ügybajaikat beszélik meg. -Halkan beszélgettek.</p> -<p>Ányosné eközben egyszerre csak felült az ágyában, kimeresztette -elhaló szemeit, ajkai rebegtek valamit s aztán visszaesett -párnáira. Meghalt.</p> -<p>Julcsa megborzadt, aztán sírva fakadt volna, de hisz egyiknek se -változott az arcza. Talán meg se halt. Egyik ép oly nyugodtan ült -ott, mint a másik, aztán egyszerre a nélkül, hogy összenéztek -volna, mind a négy egy zsoltárt kezdett el énekelni. Dicsérték az -Urat.</p> -<p>János meg odamegy az öreg asszonyhoz és csendesen <span class= -"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> -leszorítja szempilláit. Julcsa még egyszer odanéz egyikre-másikra, -majd elfullad és zokogva odaborul az ágy szélére.</p> -<p>János nyugodtan megfogta kezét, szinte mosolyogva így szólt:</p> -<p>– Úgy mondta a testvérünk, a ki meghalt, hogy nincsen halál, -csak élet. Emlékezz szavaira. Elment… Mi is elmegyünk nemsokára -utána. Jó helyre jutott.</p> -<p>És ezt mint vigasztalást mondta. <span class="pagenum"><a name= -"Page_227" id="Page_227">-227-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XXII.</h3> -</div> -<p>Másnap volt a temetése. Négy férfi: János, Fekete a tanító, -Ravasz és az öreg Franyó vitték a gyalulatlan deszkakoporsót. Pár -férfi a nyomában. Asszony nem jár a nazarénusok temetésére. Azoknak -lágy a lelkük, ki találnának törni és sírni találnának akkor, mikor -ujjongani kéne, hogy az elköltözött az Úr színe elé lépett s része -vagyon az örök fényességben. Julcsa nézte, a mint nyugodtan, sírás -és ének nélkül kimentek a ház udvarából. Követte szemével a -menetet. Csendesen, szótlanul elmentek a lombvesztett nagy eperfák -alatt. Végig haladtak a homokháti főutczán, aztán csak mentek, -mentek.</p> -<p>Ott a középlakhely végiben van a hivők temetője. Oda vitték. A -négy ember letette a koporsót, aztán sírt ásott a kis terület -szélén. A koporsót átkötötték kötéllel – leeresztették a földbe. Se -szó, se hang. Csak a koporsóra hulló göröngyök tompa kongása. A kis -hantot hamar ráhányták, aztán mindegyik elment a maga útjára.</p> -<p>János a halottasházba indult. Ott találta Julcsát sírva.</p> -<p>– Mit sírsz? Ne sirasd. Üdvözült.</p> -<p>– Tán magamat siratom. Hisz úgy megszerettem. Anyámat nem -ismertem. Ez a jó, csendes asszony meg pártomat fogta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span></p> -<p>– Ezentúl se lész árva. Mi mind körülted leszünk.</p> -<p>– De hol leszek ezentúl? Ez a hajlék már most nem lehet az -enyém. Az Ányosné családja eladja vagy bele jő lakni. Hová hajtsam -fejem?</p> -<p>– A ház az enyém. Ányosnénak én adtam lakásul. Szegény volt. -Nekem meg ez a ház nagy. Magános embernek az a kis kunyhó is -megteszi. Ezért főzött, mosott reám az elköltözött.</p> -<p>– De én így magával nem lakhatok.</p> -<p>– Nem lakhatnál, ha gányó lennék. De lakhatsz mert Krisztusban -hiszek. Ki illethetne szóval? Tetteinkért Istennek vagyunk -felelősek, azt meg hogy csalhatnánk meg?</p> -<p>– De örökké csak nem lakhatok itt?</p> -<p>– Csak míg beépülsz.</p> -<p>A leány nem kérdezett többet semmit. János azonban folytatta: – -Még két lépést kell tenned. Az egyik atyád felé. Még nem követted -meg.</p> -<p>– Vasárnap akartam menni, mikor mind otthon lesznek, hogy így -nagyobb súlya legyen.</p> -<p>– Ez igaz szó volt, a mit ejtettél.</p> -<p>– És a második megpróbáltatás?</p> -<p>– Ez akkor lesz, ha kiszabadult! <span class="pagenum"><a name= -"Page_229" id="Page_229">-229-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XXIII.</h3> -</div> -<p>Következő vasárnap Julcsa magára vett egy fekete hosszú -szoknyát, fekete derekat s elindult gyalog az atyjához.</p> -<p>Elment a mellett a kis ház mellett is, a melyben akkor takarás -idején először találkozott Bálinttal. De sok idő is telt el azóta. -Több, mint a mennyi négy esztendő keretében elfér.</p> -<p>De Julcsa közönyösen látta a házat, épp oly nyugodtan maradt a -láttára, mintha csak ott soha semmi se történt volna.</p> -<p>A szabad-szent-tornyai főutczát elkerülte. Igen sok kérdésre -kellett volna felelnie. Neki meg már megtudnia valója úgy se volt -semmi. Keresztül vágott a letarolt mezőn s ment. Milyen másnak -érezte magát, mint akkor rég! Pedig akkor is érzéssel volt tele a -lelke mindig. Minden fűszálra, minden hervadó levélre, minden -fakadó virágból, nóta ébredt a lelkében. Most minden, a mi életre -ébredt s minden, a mi elmúlik, egy érzéssé simul a lelkében, de ezt -az egyet nem váltja dalra, lenn marad az, a lelke legbensőbb -kamrájában, ott, hová emberi szem nem láthat, hová csak az -tekinthet, ki ezt életre hivta: az Isten. <span class= -"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span></p> -<p>Lassan haladt, nem mintha félt volna. Tudta, a mit tenni fog, -lealázkodással jár. De hát hogy ezt megteheti, épp erre volt büszke -a hajdani gőgös Gányó Julcsa. Érezte, hogy kicsinyes hiúság, -kicsinyes gúny nem érintheti már lelkét. Egy utat lát maga előtt -már csak, a mely keskeny s tele van göröngygyel, de maga elfér -rajta és végén egy világ. A majorhoz érve, perczre megállott. Ott a -hosszú ház, az, a melyben született. Az ott a kukás pajta meg, a -melyben a dohányt fűzték. Hej, de sokszor elöntötte lelkét benne a -keserű bánat, hányszor fent járt a lelke, fenn… a csillagoknál. -Miért? Ma úgy érzi, semmiért. De ezt azok hogy értenék? Ott állnak -a ház előtt mind. Ide rikít a ruhájok. Látja Terkán az ő régi -köntösét. Milyen különös ez neki most. Mire volt azon a ruháján -nyolcz fodor. Mivel ért ő azzal többet? Miben segítette meg az, -hogy a hajában arany gyöngyöt viselt s hogy a nyakán czifra kláris -csillogott-villogott. Ez csak a testét ékesítette… Csoda-e, hogy -így csak a testét kivánták meg. Mit ért azzal, hogy a bálban minden -tánczát elkapdosták? És minek volt maga az a táncz? Tán, hogy -forrongó, csapongó vérét lecsillapítsa? De hát hol az a vér? -elfolyt… Vagy vízzé lett a testében. Megvan, megvan! Harsogja át -valami a lelkét… Gyorsítva lépteit, úgy érzi, épp oly tüzes láva -csörgedezik most is az ereiben, mint azelőtt, csakhogy most… Hol, -és hogy fog kitörni?</p> -<p>Megy, gyorsított léptekkel. Körülveszik a leányok, csókolják -arczát-nyakát. A legények is körülzajongják, ő meg csak hagyja. Úgy -érzi, nem egy képet <span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span> alkotnak véle a boldogságról, hát mit -mondjanak így egymásnak ezentúl?</p> -<div class="figcenter" style="width: 370px;"><a href= -"images/i014hq.jpg"><img src="images/i014.jpg" alt="Lassan haladt." -title="Lassan haladt." /></a> -<p class="caption">Lassan haladt.</p> -</div> -<p>– Hát hazajöttél, haza Julcsám! – kiáltja örömujjongva Annus -Terka, ki most még azt se bánná, ha ezt a czifra köntöst vissza is -kéne neki így adni.</p> -<p>– Visszajöttem. De nem azért, a mit ti hisztek. Csak apámhoz -jöttem… Egy pár szavam volna vele. Jertek be ti is mind, hogy -tudjátok, mi járatban vagyok.</p> -<p>– Jertek.</p> -<p>És a lány bement a házba. A legények s lányok meg utána.</p> -<p>Az öreg Manga épp a kemenczénél ült és ebédelt, a mint leánya -belépett az ajtón.</p> -<p>– Hozott Isten, édes lányom! – Az öreg megtántorodva odasietett -hozzá.</p> -<p>– Nem apám. Hallgass meg. Nem jöttem vissza hozzád. Nem ez -hozott vissza. Nézd, menyecske lett a lányodból, pedig férjhez nem -is ment soha, (azt eszelte ki reggel, beköti fejét, hogy szemmel -látható legyen szégyene). Bűnbe estem. Gyalázat érte lányodat. Nem -érdemli meg többé, hogy felemeld. Nem is kérem ezt a kegyet tőled. -Csak megkövetni jöttelek. Bocsásd meg lányodnak, a mit tett, mert -akkor nem tudta, mit csinált…</p> -<p>Julcsa meghajtva fejét, odament atyja elé s úgy érezte, most épp -úgy csapong a lelke, mint mikor féktelen szerelemmel, észbontó -vágygyal volt színig tele. De hogy lesz most? Az öreg ember szinte -tántorogva odament hozzá, megfogta a bekötött fejét és -odaszorította a melléhez. <span class="pagenum"><a name="Page_232" -id="Page_232">-232-</a></span></p> -<p>– Én szegény, szegény menyecske lányom, – mondta megcsukló -hangon.</p> -<p>És most, úgy érezte, most jött a megpróbáltatás nehezebb -része.</p> -<p>– Az Isten megáldjon. Az őrködjék a házad felett. Én megyek, -mert más a hivatásom.</p> -<p>– Maradj velem, édes lányom. Öreg, nyomorult vagyok már. Ne menj -el.</p> -<p>– Én ide vissza nem térhetek. Közétek nem illik se szavam, se -tettem. Az én életem nem vágna a tiétekhez. Megyek apám. Magamhoz -meg úgy se vehetnélek, mert nincs otthonom.</p> -<p>– Hát kinél vagy?</p> -<p>– A hivő Horváth János házában. Ányosné meghalt. Egyedül lakom -most már benne.</p> -<p>És egyszerre az öreg ember arcza eltorzult, eltaszította a -leányt magától.</p> -<p>– Hát igaz az, a mit mondanak, most meg a Horváth János -szeretője lettél. Te czégéres! Hát ilyen vagy. Minden héten másik, -eltakarodj a szemem elől… Mert össze találom törni csontjaidat, te… -te… s odaköpött a homlokára.</p> -<p>Julcsa lassan letörülte a halántékát, aztán felkötötte a kendőt -a homlokára s nyugodtan így szólt:</p> -<p>– Horváth Jánosnak az élete tiszta. Csak az enyém szennyes. Az ő -házába belát az Isten, ott az őrködik és tudja, hogy mi történik a -négy fala között. Az Isten áldja meg a kelmed hajlékát is, édes -apám, az Isten áldjon titeket…</p> -<p>A gányókon nyugodtan végig nézve, kiment az ajtón. <span class= -"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span></p> -<p>Mikor letért a rétre, úgy érezte tágul a lelke, mint akkor rég, -mikor néha napján csillagos éjjel dalolva tért haza a takarásból, -mint hajadon lány, szűzi testtel, szűzi lélekkel.</p> -<p>Másnap a gyülekezeten felvették az «utazók» közé. <span class= -"pagenum"><a name="Page_234" id="Page_234">-234-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XXIV.</h3> -</div> -<p>Egy este egyedül üldögélt a nagy házban, Jánost ma estére nem -várta. Pár nap előtt Kondorosra ment két kocsi hivővel barátkozni, -az ottani nazarénusokhoz. Kinn lassan hullott a hó. Maga se tudta -miért, de tán először, mióta a hivőkkel van, elszorult a szíve. -Félt, vagy mi… Maga se tudta. Elgondolkozott. Milyen furcsa is a -sorsa. Egy fél év se telt el s mennyin ment keresztül. Úgy él ebben -a nagy házban, mint valami magányos özvegy. Pedig még férje se -volt. A lemondás útjára lépett, pedig jóformán még az életet sem -ismerte meg. Ha egy sugár volna, mi az élethez köti, mert hisz -olyan az élete, mint a sűrű fehér hópehely alatt nyugvó világ, -csendes és vágytalan.</p> -<p>Egy fény, egy csillag!… Mely a hófehér pusztaságból kivezesse. -És a lány imádkozni kezdett. Nem úgy, mint a szektákhoz tartozók, -nem borult le, nem kulcsolta össze a kezét, nem kért semmit, csak -nézett, nézett maga elé. Látott… Látta maga előtt nyitva az örök -világosság birodalmát. Látott ott maga előtt végtelen fényességet… -és egy keskeny utat. És annak a fehér ösvénynek, a mely olyan -fényes, mintha hó lepte volna el, – annak szélén egy deresedő -ember, kinek szürke szemei úgy világítanak <span class= -"pagenum"><a name="Page_235" id="Page_235">-235-</a></span> felé, -mint maga a fényesség ott a távolban…</p> -<p>– János, – rebegte a leány s behunyta a szemét. Behunyt szemmel -csak azt látta, a mit elébb. Egyszerre egész testében megrendülve, -odaborult az asztalra és szakgatott hangon zokogni kezdett. És volt -e zokogásban valami, a régi időkből. Élet, szenvedély rezegte át -minden hangját, minden könyjét… Vágyakat érzett… Kitágult a két -karja… János… János, rebegte s csak zokogott még mindig.</p> -<p>Egyszerre halkan kinyílt az ajtó és a nazarénus lépett be -rajta.</p> -<p>A leány megrettent, letörölte könnyeit.</p> -<p>– Bocsáss meg, bocsáss meg nekem!</p> -<p>– Mit bocsássak meg lányom?</p> -<p>– Nem tudom, mi történt velem, de összezavarodott a lelkem. És -úgy érzem, a régi Julcsa ébredt föl a lelkemben, a midőn… -hívtalak.</p> -<p>– És jöttem. Ne félj semmitől. Már ma csak az lehetsz, a mi -vagy, nyitva előtted a boldogulás útja.</p> -<p>– Igen… uram, – felelt a leány és lehajtotta fejét. De érezte, -hogy van még valami, a mi még a véges lény szemében több magánál az -üdvösségnél is. De hát hogy tudná ő azt néki megmondani, hogy mi -az!</p> -<p>– Lányom, ma a nagy megpróbáltatás napja érkezett meg. Ma fogsz -győzedelmeskedni fölötte s így végleg legyőzöd a magad lelkét -is.</p> -<p>– De hátha nem, hátha nem. – A lány úgy érezte, hogy lelkiereje, -a mely már annyi akadályon keresztülvitte – meggyengült. Úgy érzi, -bizodalma <span class="pagenum"><a name="Page_236" id= -"Page_236">-236-</a></span> gyengül… úgy érzi, még köze van az -élethez is. – Félek, mi lesz velem, ha ő lesz az erősebb?</p> -<p>– A jövőt csak Isten ismeri.</p> -<p>– És kigyelmed hisz nékem, bízik bennem? – kérdte a leány -önkénytelenül. – Hiszi, hogy lesz belőlem még jó, nemes, becsületes -leány, ki még be is épülhet maguk közé? Kinek nem lesz mit -szégyelnie, se az emberek, sem az Isten előtt? Hej, mert hiszen nem -tudja, milyen szennyes házban nőttem fel, kelmed nem tudhatja, -milyen szenvedély emésztheti egy ilyen bűnös leány lelkét. Nem -tudhatja, mi mindent kell felednie, mit tanulnia, hogy igaz legyen -belőle. Hogy csittítsam a háborgó szívet! Nem tudja, nem tudhatja, -mi vagyok, mert hisz jó volt, mindig jó, mi leszek én és mi voltam -én?</p> -<p>A lány szenvedélyes hangon, lángoló szemekkel beszélt.</p> -<p>János oda állt elé, szembe nézett vele.</p> -<p>– De igen, én tudhatom. Húsz év előtt katona voltam. Öreg ember -vagyok, negyven felé járok. Szép szeretőm volt… Szerettem, ő is -szeretett. A lány igérte, hozzám jő, ha visszatérek. Hogy -visszajöttem, más kedvese volt s be volt kötve a feje…</p> -<p>– Mint az enyém, – mondta Julcsa keserűen.</p> -<p>– Mint a tiéd. Kis gyermeket ringatott… Kit törvénytelenül, -istentelenül hozott a világra és én… Én is – s a nazarénus hangja -egyszerre mély lett, mint az orgona hangja – szerettem, szerettem -máskép, mint ma. Tele volt szerelmem mindennel, a mi a földre húz, -tele haszontalan vágygyal, fékevesztett <span class= -"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span> -indulattal. A lány megcsalt… én rátörtem, meg akartam ölni…</p> -<p>Julcsa megremegett. Úgy érezte, megindult alatta a föld. – És… -és?</p> -<p>– A leány… A Mindenható bölcsesége el nem hagyott akkor sem, -megmenekült… Én négy évet ültem várfogságban. Négy évet… A -nazarénus homlokát kiverte a verejték.</p> -<p>– Aztán – s a lány úgy érezte, tágul, tágul a szive.</p> -<p>– Kijövet elbujdokoltam messzire. Itt nehány szegény ember -befogadott megbélyegzett homlokkal is… És pár év multán bevettek -maguk közé… Látod, én megbocsájthatok. És ők megbocsájtanak.</p> -<p>A leány végtelen boldogsággal hallgatta az ember szavait. Úgy -érezte, visszaadta őt az életnek. Nem azzal, hogy még nagyobb bűnök -is meg lesznek bocsájtva, mint az övé… De hogy így hát ez a szent, -ez is ember, ember, ki szeret s kit szeretni is lehet… Szeretni -szabad.</p> -<p>Pár perczig hallgattak.</p> -<p>Julcsa nem mert szólni, hátha elárulja, a mit érez – s mi lesz -akkor! Most még jobban remegett.</p> -<p>– De nem azért jöttem. Bálint ott van a korcsmában. Iszik s -húzatja. Épp most jött, most még tán józan… El ne mulaszd e -perczet. Menj át s végezd be művedet.</p> -<p>– Most, ebben az órában? És hozzá a csárdában? – A leány -szemérmesen összehúzta keblén a kendőt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_238" id="Page_238">-238-</a></span></p> -<p>– Félsz tán? Félsz tán tőle, avagy attól, a mit érez, vagy -attól, a mit a világ beszél?</p> -<p>– Nem félek se magamtól, se mástól, – felelt rá a lány. – Mit -tegyek?</p> -<p>– Azt te tudod, mit kell tenned. Isten sugalmazni fog… -tudom.</p> -<p>– És bármit tegyek, ha a bensőm súgja, jól leszen téve?</p> -<p>– Isten fog sugalmazni, tudom, – mondta a hivő a meggyőződés -hangján.</p> -<p>A lány magára vett egy nagykendőt. János a ház kapujáig kisérte. -Ott elhagyta… A lány magában maradt a hulló hó közepén, fagyos, -hideg téli éjszakában. <span class="pagenum"><a name="Page_239" id= -"Page_239">-239-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XXV.</h3> -</div> -<p>A korcsma elé ért. Belülről harsány muzsikaszó hallatszik, tán -egy egész banda húzza. Bele-belebömböl Bálint szava, kemény, durva -betyárnóta. Betyár szilajsága, fékvesztett szenvedélye beszél -belőle, ki mindenre kész, mindenre el van szánva.</p> -<p>Julcsa még egy perczig tétováz… A hólepte tornáczon megáll. Csak -a banda s a Bálint hangja. Lány nincs az ivóban. És ha lenne! Akkor -is – mert másképp nem lehet.</p> -<p>Kinyitotta az ajtót. Bálint háttal feléje. A primás ráhajlik a -vállára, úgy húzza, a banda egész erejével kiséri.</p> -<p>Julcsa egyenesen odamegy hozzá s ráteszi a Bálint vállára a -kezét.</p> -<p>– Bálint, – szólalt meg.</p> -<p>– Ki az… A Julcsa… haj… a Julcsa! – és hangosan kaczagni -kezdett. – Hát ide jöttél utánam? Most már kellek neked… Vagy azt -akarod megtudni, hogy milyen a vármegye tömlöcze? Dohos az, -penészes, hugám. A ki ott hűsöl, annak sok mindentől megy el a -kedve, még a dalolástól is.</p> -<p>– Bálint, hallgass meg csak pár perczig. Küldd ki a -czigányt.</p> -<p>– Nem tetszik a nóta? Tudok én vígabbat is! – <span class= -"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> Bálint -fütyülni kezdett, majd eldalolta a nóta szavait:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Nagyváradi váradi vár -alatt,<br /></span> <span class="i0">Vasalják a keselylábú -lovamat,<br /></span> <span class="i0">Míg a keselylábú lovam -keselylábát vasalják,<br /></span> <span class="i0">Szent-Tornyában -a babámat csókolják.»<br /></span></div> -</div> -<p>– Hallgass, Bálint, vagy elmegyek s akkor sohse fogod megtudni, -miért jöttem ide.</p> -<p>– Hát ha úgy van, elküldöm őket… Úgy se beszéltünk már kettesben -rég. Lóduljatok ki a tornáczra… Pakoltok hát? Gyorsan!</p> -<p>A czigányok kiváncsi arczczal kisompolyogtak a szobából.</p> -<p>Hogy egyedül maradtak, Julcsa odajött elé és szembe nézve vele, -határozott hangon beszélni kezdett.</p> -<p>– Hallgass meg, Bálint. Ne gúnyolj, ne sérts meg. Sokat -szenvedtem érted, te sokat szenvedtél értem. A jó Isten nem kivánta -a frigyünket.</p> -<p>– Nem… Nem kivánta! Hej nem az!</p> -<p>– Ne kivánjuk mi se… Te tudod, tudod Bálint, hogy szerettelek. -Szerettelek egész szűzi szerelmemmel. Szívem minden dobbanása a -tiéd volt, tiéd boldogságom, tiéd lettem volna boldogtalanságban -is. Akkor este életre született a szívem, szívem egész mindenségét -te ölelted által… Szerettelek.</p> -<p>És Bálint szinte megmeredve figyelte. Eltünt a vér arczáról, -mind a szívébe szaladt, látszott rajta. Szinte kifagyott az élet a -lelkéből.</p> -<p>– Hogy nem lehettünk egymáséi, annak oka kellett, <span class= -"pagenum"><a name="Page_241" id="Page_241">-241-</a></span> hogy -legyen. Nem így volt az megírva. De nem is illettünk volna -egymáshoz. Szegény lány nem illik gazdaemberhez. Nem boldogíthat -olyant, kinek szerelme csengő aranypénzre váltható.</p> -<p>– Julcsa, Julcsám, ne mondd! – És most Bálint gőgös szívében is -megmozdult valami. Véghetetlen boldogtalannak érezte magát, hogy -oly közel érzi magát ahhoz, kit szeretett, kit szeret még ma is, de -a ki soha, soha többé az övé nem lehet. Lerogyott egy székre, -balkarjára hajtotta fejét s úgy hallgatta keserű szívvel, a mit -Julcsa mond neki.</p> -<p>– Te csak eltántorodtál tőlem. Most már így van jól. De hát… Mit -ér neked, hogy itt dorbézolod át éjszakáidat, itt váltod aprópénzre -a szíved szerelmét? Nem látod, hogy ez méltatlan hozzám és -méltatlan tehozzád?</p> -<p>– Mit tegyek hát, mit tegyek? Legyek tán hivő… Mint te. Nékem -nincsen tanítom, ki oktasson, mint teneked Julcsa.</p> -<p>– Ne káromold az Istent. Azok is a te javadat akarják csak. -Addig, míg te itt dorbézolsz, addig ők a te lelki üdvösségedért -imádkoznak.</p> -<p>– Van jó dolguk, törődnek is azok velem, – mondta Bálint -keserűen.</p> -<p>– Törődnek, mert a te üdvösségedhez van az enyém is kötve. Értsd -meg jól. Ha te tönkre mész, tönkre kell nékem is mennem. Mert a -pusztulásodnak végre is én vagyok az okozója.</p> -<p>Erre az önvádra Bálint önváddal felelt:</p> -<p>– Nem úgy van. Így cselekszem, mert ez nékem így tetszik. Inkább -a te pusztulásodat idéztem én <span class="pagenum"><a name= -"Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> elő… Tudom, ne tagadd, – -mondta a legény ellágyult hangon.</p> -<p>– Erről ne beszéljünk. Az is szükséges volt a boldogulásomhoz, -üdvözülésemhez. A hiba se tebenned, sem énbennem nem volt. Kiben? -Keresse az, ki tud hozzá. Elbuktam. Hát jól van, erről nem tehetsz… -Most csak arra kérlek Bálint, hogy segíts felemelni.</p> -<p>És a legényben a vele született nagylelkűség kezdett -ébredezni.</p> -<p>– Julcsám… én angyalom. Mit tehetnék én te érted?</p> -<p>– A mit tenned kell, az mind a kettőnkért, mind a hármunkért -leszen. Térj haza a feleségedhez.</p> -<p>– És te mondod ezt nékem, Julcsa, te?</p> -<p>– Nézd. Én ismerem azt a szegény asszonyt. Jó lány volt. -Gazdalány volt, de azért soha se nézett le minket. Szelid és téged -szeret.</p> -<p>– Mit ér ez nekem?</p> -<p>– Azt még nem érted úgy-e, hogy elérkezik az az idő, midőn a -szegények szegénye lehetünk és ha már tán nem is szeretünk, -legalább a szeretetre vágyunk.</p> -<p>– Én ugyan azt se tudom, milyen szinű a szeme.</p> -<p>– Az enyém színét tudtad, mégis elfordultál tőlem. És ne is azt -nézzed, de hogy milyen a szíve. Az meg néked nagy drágasággal -fölér, mert tele a képeddel színig.</p> -<p>– Szeret… De hát mit tehetek érte?</p> -<p>– Ne tégy ma még érte semmit. Ha majd szeretni fogod, megérted, -mi a tennivalód vele szemben. <span class="pagenum"><a name= -"Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> Ma még csak mikettőnkért -tegyél. Te érted és én értem. Mindkettőnk nyugalmáért egy lépést, -csak egyet.</p> -<p>– És te, te elfordultál tőlem örökre, – mondta a fiú hangos -zokogással.</p> -<p>Ha így élsz tovább, soha se látsz többé. Ha visszatérsz -párodhoz, ha baj ér benneteket, mindig hozzám fordulhattok, mert én -tudom, mi a szenvedés…</p> -<p>– Bocsáss meg Julcsa, ha megszenvedtél értem, – mondta a -gőgös-szívű, de azért gyenge férfi, feltekintve reá s megfogta a -kezét.</p> -<p>– Jere, Bálint, kezem a kezedben… Jere, elvezetlek.</p> -<p>És Bálint, nyitott szemmel, mintegy megigézve ment. A leány -kivezette az ivóból. A czigányok bámulva látták, hogy Bálint, a -nélkül, hogy szót ejtene hozzájuk, megy-megy a lánynyal. Kiértek az -utczára, Julcsa mindig fogta a kezét. Igy mentek az egymás oldalán, -a sűrün hulló hó közepén, a mely elnyomta lépteik neszét s a mely -mint fehér fátyol terült el felettük. Nem hallatszott semmi -kelettől nyugatig. Kelettől nyugatig fehér hó-tenger, a melyet csak -itt-ott egy kis fehér ház s az abból kiáradó mécs fénye pontozott -ki.</p> -<p>Mentek…</p> -<p>Egyszerre Bálint szólalt meg:</p> -<p>– És így kéz-kézben haladtunk volna egy életen által.</p> -<p>– És így kéz-kézben mehetsz át egy életen olyannal, a ki szeret, -s ki méltó szerelmedre. <span class="pagenum"><a name="Page_244" -id="Page_244">-244-</a></span></p> -<p>Bálint némán megszorította a kezét. És csak mentek. Most a -mellett a ház mellett haladtak el, a melyben legelébb látták meg -egymást.</p> -<p>De nem szólott egyik se. Áthaladtak a nyugvó -Szabad-Szent-Tornyán, mintha ebből is kihalt volna az élet, oly -csendes, álmatagon csendes volt minden. Aztán itt künn a pusztán, -csak egymást láthatják már a sűrü hó közepén. Hó-tenger merre szem -lát… és magány.</p> -<p>– Julcsa, mindent megigérek, csak egyet, egyet tegyél meg.</p> -<p>– Mit, Bálint?</p> -<p>– Nyújtsd ide az arczodat, hogy egyszer, egyszer még -megcsókolhassam.</p> -<p>A lány reá hajolt. Hideg arczát odanyújtotta a legénynek és a -csók, mintha megfagyott volna. Egyik se érzett semmit.</p> -<p>– És most megigéred, hogy hűséges párja leszel a feleségednek, -meg?</p> -<p>– Isten engem úgy segéljen! – S az ember felemelte kezét. A lány -hitt neki.</p> -<p>Csak mentek…</p> -<p>Éjfél után egyre járt az idő, midőn a kisrátai tanyára értek. -Még pislogott benn a mécses.</p> -<p>– Engem vár, reggelig elvár néha, – mondta Bálint.</p> -<p>– Látod, megérdemli, hogy ezentúl része legyen az éjszaka s az -élet nyugodalmában.</p> -<p>Beléptek az udvarra. A kutyák megismerték gazdájukat. -Nesztelenül futottak a pitvarig. Bálint leverte magáról a havat, le -a lányról is. <span class="pagenum"><a name="Page_245" id= -"Page_245">-245-</a></span></p> -<p>Beléptek a házba. A fiatal asszony sokáig virraszthatott, ott -ült felöltözve egy karos-széken, egyik karjára borult s alszik.</p> -<p>Julcsa csendesen odalépett hozzá.</p> -<p>– Nézd Bálint, milyen szép, mily csendes, nyugodt, tiszta az -ajka. Nézd, milyen nyugodtan alszik. Párod lesz az élet viharaiban -s nyugodt szivvel térhetsz hozzá pihenni bárhonnan is. Örzsi, -Örzsi! – ébresztette a fiatal asszonyt.</p> -<p>Az felriadt, aztán azt hitte, hogy Julcsát és urát az álmában -látja maga előtt, nagyot sóhajtva, visszahanyatlott a székre.</p> -<p>– Ébredj, mi vagyunk. Nézd Örzsi… én meg az urad.</p> -<p>Az asszonyka kitörülte az álmot szemeiből és álmélkodva, szinte -megrettenve, látta őket maga előtt…</p> -<p>– Hazajött s megkért, legyek én nálad a közbenjáró. Kérleljelek -meg téged. Eddig nem szeretett, ezentúl hűséges párod lészen. -Úgy-e, úgy lesz, Bálint?</p> -<p>Bálint, könyekkel telt szemmel, beszélt volna, de szólni nem -tudott, csak a két ujját emelte fel esküre.</p> -<p>– Ne esküdj, Bálint. A pap előtt is esküdtél. De hűséged első -pillanatja csak a mai éjszakától kezdődjék. Legyen a tied, Örzsim. -Légy boldog vele, add a kezedet neki és aztán nekem. Úgy… És most -az Isten áldjon benneteket.</p> -<p>És a leány, a nélkül, hogy amazok megakadályozhatták volna, -összehúzta keblén a nagy kendőt s <span class="pagenum"><a name= -"Page_246" id="Page_246">-246-</a></span> kiment a házból. Azok meg -utána indultak. Az asszony hálálkodni akart volna, – az ember -marasztotta.</p> -<div class="figcenter" style="width: 374px;"><a href= -"images/i015hq.jpg"><img src="images/i015.jpg" alt= -"Julcsa csendesen odalépett hozzá." title= -"Julcsa csendesen odalépett hozzá." /></a> -<p class="caption">Julcsa csendesen odalépett hozzá.</p> -</div> -<p>De Julcsa csak ment… Nem akarta hangjukat hallani többet. Sűrün, -sűrün hullott a hó, nehezen, bajjal lépett. De azért úgy érezte, -szárnya nőtt, a melyet ha kibont, átiramlik véle a mindenségen.</p> -<p>Nem érezte a fáradságot. Mélyen járt a hóban, de mit bánta ő -most? A faluig kis csapáson haladt, onnan meg… Tudja jól az -utat.</p> -<p>Ugy háromkor, mikor a falu közepére ért, elállt a havazás. -Tiszta, csillagos éjszaka. Merre a szem lát, hó és hó. Egy végtelen -fehér lap a világ – s benne úgy érzi, egyedül halad… egyedül a -révpart felé. Hát ha itt fagy meg az úton? Nem, nem lehet, nem -szabad… Az Isten vele volt egész éjjel, ezentúl se hagyja el.</p> -<p>Ment.</p> -<p>Erre már tudja, várják itt otthon, otthon van. Négy óra volt, -hogy a János kunyhója elé ért. Benn mécses égett.</p> -<p>Várták…</p> -<p>Kopogtatott. János kijött a kunyhó elé.</p> -<p>– Uram, megtettem, a mit kivántatok. Az Isten igéje szerint -történt.</p> -<p>– Akkor add kezedet én feleségem, hagy vezesselek majd én a -hivők közé…</p> -<p>És karjaiba zárta a leányt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Vezető.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Tánczosnők egy arab -törzsből.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Sivatagi -folyam.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_247" id= -"Page_247">-247-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>TARTALOM.</h2> -</div> -<ul class="TOC"> -<li>JUSTH ZSIGMOND. Irta <i>Mikszáth Kálmán</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_V">V</a></span></li> -<li>A PÉNZ LEGENDÁJA <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>GÁNYÓ JULCSA <span class="ralign"><a href= -"#Page_135">135</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>KÉPJEGYZÉK.</h2> -</div> -<ul class="TOC"> -<li>1. Justh Zsigmond arczképe <span class="ralign"><a href= -"#Page_II">II</a></span></li> -<li>2. Belényesy Mária grófnő <span class="ralign"><a href= -"#Page_7">7</a></span></li> -<li>3. A mama karjaiba vetettem magamat <span class= -"ralign"><a href="#Page_26">26</a></span></li> -<li>4. Figyeljen reám, gyermekem <span class="ralign"><a href= -"#Page_46">46</a></span></li> -<li>5. Kiültünk egy terrassera <span class="ralign"><a href= -"#Page_75">75</a></span></li> -<li>6. Vissza már a karjain hoz át <span class="ralign"><a href= -"#Page_91">91</a></span></li> -<li>7. Eszeveszett gyorsasággal haladtunk <span class= -"ralign"><a href="#Page_110">110</a></span></li> -<li>8. És felvettük az élet keresztjét <span class= -"ralign"><a href="#Page_134">134</a></span></li> -<li>9. Odakönyökölt a kis ház falára <span class="ralign"><a href= -"#Page_139">139</a></span></li> -<li>10. Átfonta a leány derekán a karját <span class= -"ralign"><a href="#Page_157">157</a></span></li> -<li>11. Julcsa lángszín rokolyája perdül <span class= -"ralign"><a href="#Page_176">176</a></span></li> -<li>12. Künn ült a pitvarajtóban <span class="ralign"><a href= -"#Page_197">197</a></span></li> -<li>13. Böske néni beszélt, beszélt <span class="ralign"><a href= -"#Page_217">217</a></span></li> -<li>14. Lassan haladt <span class="ralign"><a href= -"#Page_230">230</a></span></li> -<li>15. Julcsa csendesen odalépett hozzá <span class= -"ralign"><a href="#Page_245">245</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_42">42</a></td> -<td>«zöld«</td> -<td>«zöld»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_44">44</a></td> -<td>«bating«-jéről</td> -<td>«bating»-jéről</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_63">63</a></td> -<td>formánélek</td> -<td>formán élek</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_98">98</a></td> -<td>bogy ez</td> -<td>hogy ez</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_114">114</a></td> -<td>akarhat őlem</td> -<td>akarhat tőlem</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_230">230</a></td> -<td>valami a elkét</td> -<td>valami a lelkét</td> -</tr> -</table> -</div> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>A PÉNZ LEGENDÁJA; GÁNYÓ JULCSA</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> |