diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-21 18:14:32 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-21 18:14:32 -0800 |
| commit | 01ab85f87d5ebd95327277dac6572f06c99b5e25 (patch) | |
| tree | 096f503c63d08b543db43b77d1c992fdc5a8c4d1 | |
| parent | 071d57e87b30375ea6599c539dfe3189ad340160 (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/68427-0.txt | 7604 | ||||
| -rw-r--r-- | old/68427-0.zip | bin | 142110 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h.zip | bin | 2497560 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/68427-h.htm | 6998 | ||||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/cover.jpg | bin | 198221 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i001.jpg | bin | 21982 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i001hq.jpg | bin | 65282 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i002.jpg | bin | 28826 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i002hq.jpg | bin | 91109 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i003.jpg | bin | 34535 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i003hq.jpg | bin | 102904 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i004.jpg | bin | 32299 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i004hq.jpg | bin | 97910 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i005.jpg | bin | 41696 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i005hq.jpg | bin | 128108 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i006.jpg | bin | 34888 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i006hq.jpg | bin | 107628 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i007.jpg | bin | 41892 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i007hq.jpg | bin | 127091 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i008.jpg | bin | 40817 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i008hq.jpg | bin | 130347 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i009.jpg | bin | 31783 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i009hq.jpg | bin | 101564 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i010.jpg | bin | 40400 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i010hq.jpg | bin | 127641 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i011.jpg | bin | 36716 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i011hq.jpg | bin | 108399 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i012.jpg | bin | 30698 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i012hq.jpg | bin | 101126 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i013.jpg | bin | 41091 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i013hq.jpg | bin | 126271 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i014.jpg | bin | 32715 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i014hq.jpg | bin | 99681 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i015.jpg | bin | 33140 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/68427-h/images/i015hq.jpg | bin | 106731 -> 0 bytes |
38 files changed, 17 insertions, 14602 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..b5b1860 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #68427 (https://www.gutenberg.org/ebooks/68427) diff --git a/old/68427-0.txt b/old/68427-0.txt deleted file mode 100644 index a4efc9b..0000000 --- a/old/68427-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7604 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A pénz legendája; Gányó Julcsa, by -Zsigmond Justh - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A pénz legendája; Gányó Julcsa - -Author: Zsigmond Justh - -Illustrator: Ödön Tull - -Contributor: Kálmán Mikszáth - -Release Date: June 29, 2022 [eBook #68427] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Internet Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A PÉNZ LEGENDÁJA; GÁNYÓ -JULCSA *** - - -MAGYAR REGÉNYIRÓK - -KÉPES KIADÁSA - -Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja - -MIKSZÁTH KÁLMÁN - -53. KÖTET - -A KIVÁLÁS GENEZISE - -I. - -Irta - -JUSTH ZSIGMOND - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1905 - -[Illustration] - -A PÉNZ LEGENDÁJA - -* - -GÁNYÓ JULCSA - -IRTA - -JUSTH ZSIGMOND - -TULL ÖDÖN RAJZAIVAL - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1905 - -_Minden jog fentartva._ - -Franklin-Társulat nyomdája. - - - - -JUSTH ZSIGMOND. - -1863–1894. - -Justh Zsigmond született Békésmegyében, a pusztaszenttornyai kastélyban, -1863-ban, és meghalt 1894-ben Cannesban. - -Ebből a két sorból egész élete konstruálható. Harminczegy évig élt, -előkelő úrfi volt, mert kastélyban született a neczpáli Justhokból; -regényeket írt, mert máskép nem fordulhatna elő e gyűjteményben, és -tüdőbetegségben halt meg, mert mit keresne a békésmegyei ember -Cannesban, ha új tüdőt nem? - -Egy bevégzett nagy pálya mindenkor fenséges látvány és kibékítő. -Ellenben egy szép kezdet izgat és keserű hangulatot teremt. Ilyen -kezdetek minden irodalomban vannak és az összetört remények polczán -őriztetnek. Ez a nemzetek tetszelgése, akik kitárván mijök van, szeretik -sejtetni, hogy még mijök lehetett volna. - -A nyolczvanas évek elbeszélő irodalmának ilyen alakja Justh Zsigmond. -Törékeny, bágyadt, hirtelenszőke ifjú, kinek ábrándos szemeiben mély tűz -ég. Nem úgy indul meg az Olympus felé, a hogy rendesen szoktak az -emberek, hogy a környezetből merítik a kedvet. Az ő barátai a kaszinóban -kártyáznak vagy Alagon versenylovaznak és valamelyik kis szinésznővel -regényt szőnek, melyhez sok csipke és főleg igaz kő, smaragd és rubint -kell; vadásznak, párbajoznak, a mások vérét pusztítják. - -Ő pedig tüdőbeteg lévén, a saját vérét hányja és álmodozván véget nem -érő útján a tavaszi napfény nyomában, regényeket komponál, melyekbe a -saját lelkét önti. - -Ám a regények építéséhez is sok kő kell, sok drágán szerzett kő, hosszú -élettapasztalat, nagy emberismeret fájdalmakból, csalódásokból leszűrt -bölcseség, éles megfigyelés és roppant látás. Ki látott már harmincz -éves embert, a ki mindent látott? Harmincz év elég a lirikusnak. De mit -kezdjen harmincz évvel egy regényíró? Mi volna Dickens, ha harmincz éves -korában hal el? Hol volna az «_Új földesúr_» és a bűbájos «_Sárga -rózsa_», ha Jókai csak harmincz évet él? - -Azért hát nem kell és nem lehet csodákat várni Justhtól. Csak egy igen -érdekes, sőt értékes kezdetről van szó és egy rendkívüli processus -hagyatott megoldatlanul. - -Az írók rendszerint úgy lesznek írókká, hogy nem lévén valamely pályához -erős akaratuk, erre sodortatnak. Justh, ki Kielben, Zürichben és -Párisban folytatta tanulmányait, Taine-nek arra a kérdésére, mire -készül, azt felelte: - -– Szépíró akarok lenni. Adjon tanácsot, mester! - -– Mindenekelőtt egy kérdést kell intéznem önhöz, – mondá Taine. - -– Hogy van-e tehetségem? Átfordítom önnek szárnypróbálgatásaimat. - -Taine mosolygott: - -– Nem azt akarom kérdezni, de hogy van-e erős akarata? - -– Van. - -– Hát akkor legyen szépíró. - -A fiatal Justhban törhetetlen akarat lakott s olyan apparátussal, annyi -szorgalommal készült szakmájára, melynek művelői vadon nőnek otthon, -mint a hogy az orvosi vagy mérnöki pályára szokás. - -Négy telet töltvén Párisban, első munkáiban a «_Káprázatok_»-ban, -«_Páris elemei_»-ben, a «_Művész-szerelem_»-ben teljesen franczia -befolyás alatt áll, a secessio iszalagjai, kinövései közé fonódva. Páris -illata, Páris levegője érzik leirásain és elbeszélése módszerén. Nem a -csörgedező patakok mellől hozza alakjait, se a kökörcsines mezőkről. Nem -járja az erdőket, hol vidám koboldok, najádok, faunok mulatoznak. Zola -nyomában jár a modern szörnyek között, – melyeknek egyike (A széngáz) -mesterét is meg fogja fojtani egy napon. A romlott emberiség bűneit, -sebeit górcsövön nézi, mutogatja és mindez csak annyi, mintha a Zolától -elhajigált törmelékeket szedné fel, hogy abból alakokat gyúrjon. - -De meddig fog ez tartani? Ábrahám báránya is ott ragadott az indák közt, -mert fiatal volt; nem birta még őket széttépni, hogy kigázoljon közülök, -de ha ideje van hozzá, kigázol, pedig nem voltak oroszlánkörmei, – -Justhnak ellenben voltak. - -Úgy kell őt venni, mint egy Párisból elindult utast, a ki hazafelé tart. -Még rajta van kocsija kerekén a párisi sár, lován (pegazusán) a párisi -por, de a gondolata már az alföldi szélmalmokon és kútgémeken jár. - -A mint el-elmaradozik a Notre Dame-torony meg a fényes kirakatok, hogy -im felbukkannak a pusztán a muskátlis ablakok, Justh előtt is -halaványodnak Zola és naturalizmusa. 1891. és 1893. közt megjelent -művei, «_A puszta könyve_», «_Gányó Julcsa_», «_Delelőben_», némi -eredeti ízt vesznek fel, a melyből a Justh írói egyénisége fog kinőni, -ha a jó isten megengedi. Mert hát míg ő tolla pengéjével a -halhatatlanság barázdáit szántja s életet ad a gondolatainak, addig a -halál a villogó kaszapengéjével ott áll mögötte és nem lehet többé őt -lekérlelni. - -Zolát e műveiben már csak annyiban követi, hogy mélyebben markol bele a -paraszt társadalomba, mint honfitársai, nem elégszik meg a külsőségek, -néprajzi tarkaságok és furcsaságok rajzaival, behasít bonczoló késével -társadalmukba, fölfogásaikba, erkölcseikbe. Ebben az időben más irányban -is foglalkozik parasztjaival. Birtokán parasztszinházat állít, melyben a -néppel magyar szinműveket, Shakespeare-Molière darabokat játszat, ő maga -tanítván be nekik a szerepeket. - -Azt lehetne hinni, hogy a nyugati kulturáért rajongott. Dehogy. A magyar -parasztért rajongott. Rendkívüli nemes, érdekes őslénynek tartotta, a -kivel érdemes bíbelődni. - -A kis tollacska pengéje lázasan dolgozott – talán az a másik penge a -háta mögött kergette. Egy cziklust akart irni (és itt megint Zola járt -eszében), melyben a _Kiválás genezisét_ előtáró filozófiát akarta -publikálni. Nagy, monumentális munkát tervezett, tizenkét vagy tizennégy -kötetet. Mikor a «_Fuimus_» utolsó lapjait lázasan írta, szerette -elbeszélni az édes őszi napfényben melegedve látogatóinak, hogy mi -minden lesz a még hátralévő tizenegy kötetben. Mind a tizenegy könyv -tartalma benne volt a fejében. Csak még a kis pengének kell leírni. - -Csakhogy ahhoz a tizenegy kötethez már akkor nem volt tizenegy napja se. -Következett a másik penge. - -_Mikszáth Kálmán._ - - - - - - -A PÉNZ LEGENDÁJA - -_Első kiadása megjelent 1893-ban._ - - - - -CZOBEL ISTVÁN BARÁTOMNAK. - -Te, ki más utakon ugyanazon czél felé haladsz mint én, engedd meg, hogy -tervezett regényciklusom első kötetét néked ajánljam fel. - -Nagy megnyugtatásomra szolgál az, hogy eddigi munkáimmal egyetértettél, -s aláirtad az azokon keresztül vonuló tendentiát. - -Tudom, hogy ezentúl is mellettem lész, s tudományoddal, infinitiv -szellemeddel támogatni fogsz müveimben. Mi, mindketten a jövő -Magyarországnak az anyaföldben gyökerező filozófiai világnézletét, -szellemét keressük. - -Te biologiai alapon állva, hatalmas kulturtörténeti művedben, (a melyet -eddig csak nehány bizalmas embered ismer, a melyről azonban tudom, pár -év mulva Európa fog beszélni) csak úgy a magyar jövendő kulturát -szolgálod, mint én, ki erre regény formájában akarnék rávilágítani. - -Egyet akarunk, édes társam, s ez megnyugtat, erre büszke vagyok. A mai -társadalmi testet bonczoljuk, te is, én is, s mindketten azt nézzük, mi -a kóros benne, s mi a használható, az a mi újat, jobbat fog teremthetni. - -Tanácsodra nevezem el ezt a cyklust is a «_Kiválás genezisének_». Tudom, -ezzel, mint egy kedves regényíró kollegám igen helyesen megjegyezte, – -«riasztgatni» fogom a magyar közönséget, a melynek jórésze az aktualist, -az érdekfeszítőt, a mulatságost keresi. - -Jól van, legyen igy. Kevesen fogják olvasni e könyveket, de ki -elolvassa, az lesz, a kinek irtuk. Mert ha, daczára e kissé kemény, s -tán nem is nagyon irodalmi czímnek (hisz a biologia felé huz!), -megteszi, ezzel bebizonyította, hogy érdeklődik tendentiáink iránt. És -egy ilyen olvasó kedvesebb nékem száz olyannál, ki mulatságát keresve s -várva, vette kezébe könyvem. Nem rejtem el, a mulattatás nem volt -czélom, nem is lesz soha. Mert az életben sem a mulatságost keresem, de -meg nem is látom mulatságosnak az életet. - -Igy hát nem akarván zsákban macskát árulni, a könyveket tanulmányoknak -nevezem el. - -Mint mondtam – életczélomúl a magyar szellemi világnézlet keresését -tüztem ki. Meglehet, hogy tévútra lépek, meglehet, hogy nem fogom -megtalálni soha, de hát, tán egy érdemem lesz, hogy erre a kevéssé -megvilágitott térre forditom a figyelmet. - -A néptől már igen sokat tanultam, sokat s újat. Ugy érzem, az ő nyugodt -– mint mondani szoktad – turáni nyugalma biztos, erős alapunk nékünk. -«Józansággal párosult idealizmusuk, népünk rendithetetlen szellemi -egyensulyában s erejében nyilvánul», igy beszélsz róluk, azt a könyvemet -taglalva, a melyet a népről irtam. E világnézletet, a melyet a puszta -könyvében meg akartam állapitani, te felismerted, csak ugy mint nehány -franczia és angol kritikusom, kiknek a magyar nép világnézlete a -göröghöz hasonlónak tünt fel. - -És én éreztem ezt mindig, minden szavukból, minden tettükből. Te voltál -az első, ki e hitemben megerősítettél. Te bátorítottál abban is, hogy a -társadalom egyes osztályait áttanulmányozva a társadalmi test -legkülönbözőbb fejlődési stádiumban levő részein keresztül, e -világnézlet megállapítását tüzzem ki életczélomúl. - -Meglehet, hogy téves útra léptem. Jól van. Ha én nem találom meg, -megtalálja más, nálam hivatottabb. Megnyugtat az, hogy legalább azt -tettem, a mit megtenni kötelességemnek éreztem. - -E sorozat első száma ez a kis lélektanulmány, erre fog aztán a pusztuló -felsőmagyarországi olygarcha világ, majd Erdély, legvégül a mai Pest -elkövetkezni. Mind e munkákban azt keresve, hogy a lassu pusztulás vagy -fejlődés folyamatában lévő társadalmi részek mennyiben járulnak majd -azon világnézlet fejlődéséhez, a mely egy a népével – s igy a -legmagyarabb – csak a fejlődés másodlagos fokán. - -Fogadd el könyvem ajánlatát. Kétszeresen a tiéd: mert te is ez úton -indultál az igazság keresésére, s mert az én utamra rávilágítottál… - - - - -A PÉNZ LEGENDÁJA. - -(Belényesy Mária grófnő naplója). - -Budapest, május 3-án. - -Ma reggel jött el először hozzánk. Mama azt állítja, ő az egyetlen, -kihez mehetek. Én istenem, hiszen meglehet, de hát akkor miért mondja -meg. Így még lehetőségét is elveszi annak, hogy belészeressek valaha. -Mama pompásan tud számolni. Azt mondja, néked 35 ezer forint jövedelmed -lesz, ha meghalunk (miért beszél haláláról akkor, midőn épp az én -szerelmemről lenne szó, nem tudom). Egy pesti palota, a mely azonban a -senioratus jövedelméből épült, így tehát nagy a ház, kicsi a vagyon, s -így mindenkép gazdagon kell férjhez menned. Nos megteszem. De hát elég -ez? Tegnap este az estély után végig mentem a salonokon. Megnéztem -szegről végre. A tánczterem tele aranyozással tetszik. A parquettáján -úgy siklik az ember, mint madár a légben. A nagy salon ajtajából sok -mindent lát meg az ember. Ezek alatt a nagy bársony függönyök alatt mama -folyton engem figyel. Áldom érte. Anyai gondoskodása sok unalmas órámba -került. Tegnap reggel is nagy predikácziót tartott: Légy mindenkivel -nyájas – mondta. – De? – tettem hozzá nevetve. – No igen, légy -tartózkodó a schmudlival (jő a schmudli magyarázata, Istenem hányadszor; -kik nincsenek egészen benn, kiket csak úgy a nagy estélyekre hivunk, a -noblesse de robe, azok, kiknek nincs censusok s mégis a feleségeikkel -meg (sőt!) lányaikkal jönnek báljainkba, stb. stb.). Aztán kikkel még -nem? – folytattam ártatlan arczczal beugratva a mamát. A tánczosokkal, -kiket csak ágyutölteléknek hivunk meg. Ezekkel legfeljebb tour tánczot -szabad járnod. Tudom. Csend. Mama folytatja, meg a kisebb partiekkal, -ámbár ezekkel igen nyájas lehetsz akkor, ha az _illető_ feltünik a -láthatáron. Ezzel izgatod. Nos, az illető feltünt. - -[Illustration: Belényesy Mária grófnő.] - -Íme az illető: Bálványosy Sándor gróf cs. kir. kamarás (hozzá teszem, -mintha – mama mondaná – a gentryhez tartozna, ezek mindig accolirozzák), -hat láb magas (az anyja angol volt – Lady Sarah Spencer), olaj-barna -arczbőr (Indiába járt, ott sült le végleg – ezt különben nem szeretem), -szürke szemek, sötét haj, deresedő szakál (hegybe vágva) s hosszu, kissé -túlhosszu bajusz. Egy méter széles vállak, hatalmas mellkas, hosszu, -nagy lábak (de keskenyek) s kezek. Hangja mély, tudom, mert most -mindenki énekel. (Hangját szeretem még legjobban.) Foglalkozása: a -Bálványosy család ifjabb ágának, a grófinak feje. Kora 40 év (kissé vén, -no de mindegy). Tud hajtani, kitünő vadász (hat tigrist lőtt Indiában), -volt azt hiszem mindenütt. Fog utaztatni, – mondja mamám – mert anyja -angol volt, s unja magát. De tán ez nem is igaz, ezt mama csak azért -tette hozzá, hogy érdeklődjem iránta. Nos én érdeklődöm. -Investigátiómmal kideritettem, hogy 250 ezer forint évi jövedelme van -tisztán. Ezzel – az én 35 ezremet hozzácsatolva – megélhetünk. Mint a -mama nevetve hozzá tette, telik lámpaolajra. Ha férjhez mész, majd -minden este minden salonban fog égni a lámpa. Hát ha telik olajra, hozzá -megyek. Basta! - -* - -Budapest, május 4-én - -Tegnap a casinóban mulattunk. A czigány húzta, csak 12-en voltunk. Very -select. Papa adta az ebédet, elég jó volt. Bár, tudja az Isten, de a mi -tót szakácsunk jobban főz, mint az a hires franczia. A kis barna -salonban ettünk. A Bálványosy-család volt még meghiva, Sándor nénje, az -öreg herczegné, ki olyanokat mond, hogy az ebédeknél minden fiatal lányt -hatodik helyre ültetnek tőle, hogy ne hallják, mit beszél. Azt mondják, -Mária Teréziára hasonlít. Vele volt két kiállhatatlan fia. Igazi majmok. -Milyen szerencsém van, hogy papáék nem akarnak hozzájuk kényszeríteni. -No már az egyikhez, t. i. ahhoz, a ki herczeg s a család feje. -Szerencsémre csak unmittelbar leányt vehet el, ez benne van a majorátusi -levélben. S az ilyen szegény magyar comtesse nem elég neki. Bécsből kell -házasodnia. Egyáltalán hiba van a családfánkon, mama sokszor elpityergi. -A papa egyik anyai őse fakereskedő volt, s aztán báróságot kapott s egy -megyét. De ezt a foltot már eltöröltük s jogtalanul bár, de ő is -udvarképes és k. u. k. kämmerer. De – igaz a, az estéről? Volt még ott -egy álmos kinézésü, hosszu haju fiatal ember, Vezekényi Elek. A -Vezekényinek mondom, hosszu haja van, sápadt fakó szinű képe, nagy kék -szemei. Most ez a divat külföldön, mondta az öreg herczegné. S hosszu -előadást tartott arról, hogy a mai asszonyoknak miért nem kell corset s -a fiatal uraink miért sápadtak s miért szavalják Baudelaire-t. Igaz, ezt -az utóbbi poétát susogva ejtette ki – nem nékem való olvasmány, azt -mondta. Megvettem, de még nem volt időm elolvasni. - -«Les fleurs du mal.» Majd Vezekényitől megkérdem, minő. Itt még a -Gyallay Lőrincz, ez olyan tiszteletbeli czigány. Hosszu nógatásra -kivette a hegedűt a primás kezéből s primázni kezdett. Szépen játszik. -No de elmondom, még kik voltak itt. A Bajmóczyné férjével. Igen -boldogtalan asszony, a mamája rontotta el, azt mondják, s most már -sehogyse tud boldogulni. Most olyan æsthetical módon mulatja magát. Nem -tudom, miből áll ez a mulatság. Még egy asszony, egy özvegy miniszterné, -nem egészen copurlhic. De a mama ma reggel hivta meg hamarjában, mást -nem mert volna, kisegítőnek. Mert Bálványosy Liza… a gyönyörü Liza! -lemondott. Nékem a családot kellett megnyernem. Ez volt esti teendőm. De -hát jövendőbelim mellettem ült, avval mulattam. - -Tegez… Tegez, nem hiszem, hogy rokonok lennénk. De úgy illik (ezt a papa -mondta multkor neki), hogy egy Belényesy s egy Bálványosy rokonok -legyenek. Kimutatták, hogy mindketten Stibor-ivadékok vagyunk. A Stibor -ivadéka igen furcsa lélek. A sauce tartar-t átnyujtva (addig -hallgatott), megszólal: Mini (Mininek nevez, mintha erre feljogosítottam -volna; Mária is megtenné, de 250,000 forintja van évente, gondoltam, s -zsebre raktam a Minit), szereti a czigányt? Ekkor vettem csak észre, -hogy a hangja majd csaknem olyan mély, mint a bőgő hangja. Én -kinyitottam a legyezőmet s mintha igen melegem lenne, egyszer-kétszer -meglegyeztem magamat, majd becsukva kissé szemeimet: igen, elmerengtem. -S tréfán kivül tetszett a muzsika, új nóta volt a Czóbel Minkától. – -Látod Mini, ha az ember messze-messze országokba jár, akkor sokszor -elgondol arra a perczre, midőn először fogja a nótáját hallani! Az nem -volt új, se nem valami igen érdekes s én mégis behunytam a szemeimet s -abbahagytam a tok á la tartar felszelését s úgy hallgattam. Egyszerre -csak észreveszem a mamát, ide néz s érzem a szeme tüzének változó -fényéből, hogy bátorít. Nagyon elszégyeltem magamat. Ejha, csak tán nem. -Józan fejjel fogunk csak azért is leülni a Bálványosy ifjabb ág -dominiumaiba. – Hogy értem-e? s most már komédiáztam. Rövid idő multán -elfogyasztottam a tok á la tartar szeletet. - -– Midőn fenn tanyáztam a Himalájában, sokszor elgondolkoztam azon, -leszek-e én még boldog valaha. - -– Kin áll, ha nem rajtad, – mondtam nevetve, de – hozzá kell tennem – -ártatlan arczczal. - -– De hát a boldogsághoz kettő kell. - -– Hiszem… Sándor, de furcsa vagy, hogy azt _te_ mondod. – Az öreg -Bálványosyné minket vizsgált, láttam s ez boszantott, nem akartam, hogy -úgy nézzek ki, mintha… - -Sándort nevetésem, úgy látszik, lehangolta. Félreértette intentióimat. -Titokban végig néztem rajta, csak olyan igen sötétbarna ne lenne. Kicsit -vadóczszerű, ki hinné, hogy anyja angolnő volt. Másik szomszédomhoz, -Elekhez fordultam. - -– És hát igen messze járt? - -– Messze? mindenütt ugyanaz! – volt a gyors, kissé meglepő válasz; ez a -fiu bágyadt és kedvetlennek látszott. - -– Nem hiszem, lássa, _már_ a hajviselete is más, mint nálunk. – -Megjegyzésemet elég ostobának tartottam, de nem akartam semmikép sem -belemélyedni a társalgásba. - -– Az más, hosszu a hajam, mert utálok fodrászhoz járni. - -– Akár csak én – szólott bele Sándor a maga mély hangján – és Elek, -hogyan áll Párisban a világ? - -– A moulin rouge kereke forog, az anarchisták szabadon sétálnak s a -Bougival Grenouilliérejének évadja is elkezdődik nemsokára. - -A két ember összenevetett. - -A Sándor nevetését jobb szerettem, melegebb, férfiasabb. Eleké metszett, -de azért hozzá fordultam, szája ize szerint akartam beszélni, hisz -rokona s legjobb barátja Sándornak. - -– Olvas sokat? - -– Miért olvasnék, oly ritka a jó könyv. Nézek, látok s ez elég. - -– Ugyan ne affektálj – rikácsolt Niki az asztal túloldaláról, – a -multkor is, hogy táskádat kipakoltad, 10 kötet könyv volt benne, meg egy -hálóvánkos. Azzal érkezett meg Londonból. - -– Volt más táskám is, Niki! – nevetett Elek. - -– Reménylem – tettem hozzá okos arczczal. – És mondja, mik voltak azok a -könyvek? - -– Én tudom, – mondta Sándor, – az Elekismus kátéi, egy Baudelaire (már -megint Baudelaire!), egy Huysmans, pár Zola (pfui, mondtam s még jobban -figyeltem rá, mit mond), Berge, Rollinat (megjegyeztem mind, ha a -komornával kimegyek, titokban egyenként megveszem). - -– Ugyan hagyd el, én már jó ideje, hogy semmit sem olvasok. - -– Akár mint Loti – tette hozzá Sándor. - -– Az ám. - -– Mondja maga, úgylátszik, rá ért az olvasásra is messzi útjain. - -– Nem igen. De egy-két könyvet csak elolvastam. - -– Ugyan hagyjátok a sok könyvet – s Bálványosy herczegné egy bécsi dalt -rendelt a czigánynál. Elhallgattunk. Sándor mintha hozzá ért volna -kezemhez… Pedig igen széjjel ültünk. Nem mertem rá nézni, pedig úgy -szerettem volna. Hogy lehet az, ha valaki az emberbe szerelmes? Milyen -arczot vághat. Vigyázva, óvatosan, mintha az asztal túlvégén keresnék -valamit, feltekintettem; tekintetünk találkozott. Egyik szemével mintha -végig simított volna – lágyan. Furcsa, hát ez az? Olyan különös volt, -mikor aztán egy óra multán a karjai között találtam magamat a keringő -hangjánál. Úgy éreztem, erős karjai vannak, meleg lehellete is közel -járt az arczomhoz. Furcsa! eddig még táncz közben nem vettem észre, hogy -ez így szokott lenni. - -Később igen meleg lett, kinyitották az ablakot, a hatvani-utcza -járókelői megálltak bebámulni. Úgy éreztem, hogy büszke vagyok, hogy az -ő (ő-nek neveztem, diadal – még belészeretek!) karján járom a csárdást. - -Reggel 6-kor párbeszéd a kocsiban. - -_Mamám_ (nagyokat ásít, de azért kinyögi): Nos, hogy vagytok? - -_Én_ (kissé ártatlanul): Kivel? - -_Mamám_ (idegességében felocsudva): Ugyan ne affektálj. Hát Sándorral. - -_Én:_ Jól tánczol, erős karjai vannak (no ez igaz is), szépen tud nézni. - -_Mamám:_ Ugyan őrült leány, hát nem látod, hogy azért néz szépen, mert -beléd szeretett. - -_Én_ (de ezt már csak gondolom): Hát a ki szerelmes, az mind ilyen -szépen néz? Kár! - -* - -1890 május 6-án. - -Az első versenyre! A Sándor meghítt engemet, a mamát, Bálványosy -herczegnét s Nikit, és Stapszit (a két fiut) a coachára. Persze én ültem -fenn a bakon. De leirom toilettemet. Igen szép voltam. Halvány -arczomhoz, sötétkék szemeimhez, ébenfekete simára fésült hajamhoz, igen -jól állt elefántcsont selyem, sima toilettem szürkéskék széles -szalagokkal. Fejemen óriási szürkéskék kalap, rajta halvány csipkefátyol -lebegett, a mely egészen beborította. - -A mint felültem a bakra, úgy éreztem, hogy végre is csak uralkodni -születtem, s bolond volnék, ha elmulasztanám a jó alkalmat és hozzá nem -mennék ehhez a 250,000 forint évi jövedelemhez, a melynek Bálványosy -Sándor a neve. Végre is es ist gar nicht ohne egy nagy, hatalmas angol -négyes kocsisa mellett ülni fenn egy 20,000 franc értékü coach bakján, -végig robogni trombitaszó mellett az Andrássy-úton s érezni, hogy most -mind e bámészkodó ezer és ezer ember az én kicsinységemmel foglalkozik. -Mamának mindig igaza van. Sándor kitett magáért. Igazán bámulatos -kocsis, nem lennék apám leánya (pedig erről bizonyos vagyok, mama csunya -volt s csak pénzeért vette el a papa), ha büszke nem lettem volna reá. -Elragadó merészséggel hajtott ki a verseny végén, a kocsik tömkelegéből -s oly nyugodtan és minden henczegés nélkül, hogy meglepett. Ebben angol, -s eddig ezzel a tulajdonával imponál nekem legjobban. Mi – mind egész -családunk, istenem hányan a «mienk» közül, csak szédelgünk. Ruhám igen -szép volt, a mama azt anzágolta Worthtól való; szó sem igaz, a kis szabó -fabrikálta az én rajzaim után (ezért fizetett mama 5 frtot annak a -boglyas festő-művésznek, hogy tehetségeimet erre használjam fel!) a -korona-utczában lakik, hátul az udvaron. A nagy ezüst tálakat, a -melyekről papa legendákat mesél, a Link csinálta, újak. A Belényesi ős -galleriát Bécsben festettük egy zugfestővel. Nem azért mintha nem lenne -– van tán 36 – (az igaz, hogy köztük – a fakereskedő is), de hát ezt -szemmel láthatólag produkálni is kellett. (A mama mindig bécsi -rokonairól beszél, kik nem akarták a papát tegezni s rokonnak -elismerni.) Ez mind schwindli. És Sándorban ebből semmi sincs, úgy él, -mint a hogy hajt, becsületesen. Ezért szerettem volna megszorítani a -kezét. De hát ez avance lett volna, már pedig… no, de hiszen a mama a -papát is megfogta a maga idején, én meg a tanítványa volnék. - -A hogy a házunk elé ért a coach, a Sándor felállott, egy félkarjára -vett, úgy emelt le. Furcsa, e perczben szinte kicsinynek éreztem magamat -– én, Mab királynő! - -* - -Május 9-én. - -Igen, megkért. A dolog így történt. Lini tantenál voltunk teán. Ő (hát -legyen ő, Sándor) csak későn jött. Ez izgatott, nem mintha tetszett -volna nekem, hiszen jól nevelt leány vagyok s tudom, mi a kötelességem. -Kötelességtudóan vártam annak jövetelét, kit nekem a sors – és édes -szülőim szántak. - -A Bálványosy Niki mulattatott. Nem, már sokat tudok, nem is vagyok -valami prűd kisasszony (ma az ember nem prűd), de azért mégis azt -találtam, hogy a Niki ostoba és szemtelen is, és… no de nem tehettem -semmit. Hisz ő a Bálványosy herczeg, jövendőbeli családom feje – ki csak -unmittelbar kisasszonyt vehet el. Hátrább az agarakkal, meg kell huznod -magad, a 17-ik században volt egy ősapád, – gondoltam – ki nem -«született» s még orrod alá kenhetné. (Bécsben mindenki emlegeti, én ott -lehetetlen lennék – legalább mint komolyan számbavehető leány.) Igy hát -mosolyogtam a Niki ostobaságán. - -Istenem és milyen szépen! Szemben velem volt egy tükör, azzal mulattam -magamat, hogy milyen szépen tudok én mosolyogni, még taktusra is. -Elpazarolni ezt a mosolyt ennek a tökfilkónak. No de legalább szép -voltam e perczben. A várakozás kissé pirosabbra «hangolta» arczomat, ez -jól áll. Belépett. Egyenesen oda jött hozzám, s aztán oda szólt Nikihez: - -– Menj egy perczre át a szürke szalonba, Minivel fontos beszélgetésem -lesz. - -Én tudtam, mire czéloz. Kinyitottam legyezőmet (ezzel mi mindig a -várakozást, csudálkozást jelezzük), s ártatlan arczczal, kissé -mosolyogva (mert mondom, mosolyom jól áll), bámulva néztem reá. Niki még -egy vicczet szalasztott ki száján – s egyedül hagyott jövendőbeli -urammal. - -– Mini, mondta mély hangján – maga tudja («magázott» jó jel), miért -jöttem Pestre? - -Én a legyezőmet becsuktam s elpirultam. Láttam ezt is a szemben levő -tükörben. - -– Sejtem, – mondtam susogva szintelen hangon. - -– Lássa – mondta a férfi, mert éreztem, e perczben áll előttem az első -férfi – első percztől fogva szerettem s nem tudok, nem akarok várni. -Mondja – s kezemet nyugodtan kezébe vette s rám nézett, – rám bizza -jövendő életét? - -Megint oly csudálatos szépen nézett reám. Hát minden szerelmes így -nézne? - -– Sándor – mondtam – hisz alig ismerem. – Mini – ez ügyes volt, sikerült -e perczben igazat mondani s azért bátorítani – erőt adni néki, mama meg -lesz elégedve velem, gondoltam, de – kezemet kezében hagytam. - -– Lássa, én egyszerű ember vagyok, de kezem s szivem a magáé lesz. -Legyen feleségem. - -Én igazán mélyen elpirultam, de hogyne, ha egy férfi olyan igen közel ül -az emberhez. Viszonoztam kézszorítását. - -Így jegyeztem el magamat vele, igen, Sándorral. - -* - -Május 13-án. - -Piknik a budai hegyekben. Mi mint jegyesek. Igen szép látványosság volt. -Lánytársaim (Pesten a kisasszonyok nem mennek férjhez) sárgák lettek az -irigységtől, a mint a 250,000 forint évi jövedelem karján végig -lépegettem a «Szép juhászné» termében. - -Az épület előtt a gyepen sok bolondságot követtünk el. Az urak zsákban -versenyeztek, aztán labdáztunk. Végre mi leányok futottunk versenyt. Én -lettem az első, mert szerencsém (majd csak hogy nem «boldogságot» irtam, -nem, ez még nem az) szárnyakat növesztett nékem. Azt hittem repülök. -Sándor aggodalmas arczczal látott a hegynek futni. Beczézgetett, dajkált -versenyem után. Én az ezüst tárczát (ez volt a díj, Stefanie adta, hogy -beszéljenek róla) néki ajándékoztam. Ő kezemet megcsókolta – ez volt az -első kézcsók, a melyet életemben kaptam. Nem égetett. Azt hittem, más -lesz. Erre elmentünk járni, elszöktünk tőlük. - -Ez pedig, igen könnyelmü dolog volt, mondta mama, hátha az egész -házasság valamikép nem jő létre, ez a magányos séta nagyon -kompromittálna. Mamának igaza volt, de – nékem is. - -Mentünk, mentünk. Egyszerre egy tisztásra érve, Sándor megragadja -fejemet s oda szorítja a melléhez. Istenem, de furcsa volt, éreztem a -mellényén keresztül a szive dobogását, hevesen dobogott – úgy mint a -lázas emberé. Hát értem! Milyen különös ez a szív, ez engem szeret, -ennek én vagyok a világ közepe, ez a nagy ember értem bele ugrana a -tűzbe, mindez itt körültünk mit sem érne nélkülem néki. - -– Én vagyok hát néked minden? szerettem volna kérdeni tőle, de nem -tudtam semmit sem mondani. Úgy éreztem, a virágok igen erősen illatoznak -e perczben s amazoknak a lármájuk igen hiába való. A leányok közül csak -én diadalmaskodtam. – Sándor – suttogtam, és ő azt hitte, szerelem -beszélt. Oh nagy férfi, hát egy ilyen kis parányi asszonyka túl jár az -eszeden. De túl járt-e? Ő vele tisztában vagyok, de magammal? ez a -bökkenő. Mintha bizony az én szivem lépést doboghatna azzal a másik nagy -szívvel. Mini! vigyázz magadra. Csak nem lész a vőlegényedbe szerelmes. -Mama szava a szivembe zeng, s e perczben nevetni szeretnék magam felett, -hogy az a szép tájkép, meg az a nagy férfi… - -* - -Május 16-án. - -Ma összegyült a két család, illetőleg Sándor, (hisz szegény feje -magányos tulajdonosa, no de az összeget nem említem fel, mert már sok is -lesz!) és a papáék. - -A kis dohányzóba mentünk, itt a papának összes trofeái, itt -legerősebbnek érzi magát a mamával szemben. Itt a «Bájos» bronzszobra, -itt néhány más diadalának emléke. Itt az az álló ezüst óra, a melyet egy -a Pauline herczegnénél tartott privát matchon nyert, erre legbüszkébb, -mert ezt a herczegné sajátkezüleg adta át neki. Hát ide gyültünk össze. -Papa beleült egy nagy karos székbe a kandalló baloldalán, Sándort a -főhelyre hagyta ülni. Mama a kandallóval szemben levő kis kanapén. Én, -egy kis puffon, mint szerény leányhoz illik, kit épp csak hogy -bebocsájtanak e fontos gyülésre, s kinek itt sem szava, sem joga. Papa -szólalt meg legelőbb. Előre bocsájtom, hogy papának lehetetlen hangja -van. Magasan fenn jár, aztán az orrán keresztül beszél, s elnyujtja a -szavakat. Ez a maga idején igen divatos volt. Mi puristák kezdünk lenni -s elég tisztán beszélünk. - -Nos, eleinte a papa vitte a szót. Elmondta, hogy az ő vagyonának nagy -része seniorátus, hogy vagyonának zöme át megy a család egy más ágára, -ha meghal. Hogy annak a 35 ezer forintnak, mit én kapok, kapitálisa a -pusztahegyi jószág lenn Csongrádban, s ez a mama hozománya volt. Hogy -ezt a birtokot, a hogy férjhez megyek, megkapom, mert ők ketten – mama -meg ő – elélnek annak a rongyos senioratusnak járulékából is (123 ezer -forint évi jövedelem) s hogy a palota, a melyet félre rakott -filléreikből építettek, az enyém lesz, ha meg… - -De ezt már a Sándor nem hagyta, hogy elmondják. Elmondta, hogy nem -pénzemért, nem palotáért, se ezért, se azért nem vesz el, de mert szép -vagyok és jó (jó, – ez nem rossz!), s jövedelemre neki nincs szüksége, -ezt tisztára elkölthetem s ez a leányunk hozománya lesz. (Hm, leányunk, -az ám, még én belőlem is lehet leányos mama, igaz-e Mini?) Az ő vagyona -majorátus, jövedelme – nem, nem irom le. Úgy is tudom – s már meguntam -ennek az összegnek még a chiffre-jét is. Van azonkivül egy szabad -jószága (erről papáék nem is tudtak) s ezzel rendelkezhet. Köhécselés a -kandalló balján, mama orrát fujja. A birtok ugyancsak az alföldön van -Békésben, (hogy lehet, fejezte ki papa arcza, hogy én erről nem tudok -semmit) és a ti pusztahegyi birtokotokat érinti. A multkor vettem, -akkor, mikor tudtam, hogy lányotok kezével megtiszteltek. A jövedelem -felét se birtam már évek óta elkölteni, a birtok a «Salamoni uradalom». -Papa elhalványult, mama piros lett… - -– Hogyan, hát megvetted, hisz egy millió százötvenezer forintért -ajálgatták. - -– Megvettem egy hét előtt, azonban nem akartam, hogy tudjanak róla -addig, mig el nem jegyeztem Minit. A birtokot néki ajánlom fel, mint -nászajándékot, élete végéig használni fogja, még ha özvegy is lenne, -azzal a feltétellel, hogy halála után gyermekeink egyenlően osztakoznak -belőle. Ha gyermek nélkül halnánk el, a birtok a Bálványosyak idősebb -ágára száll… - -Papa elhült, mamát az ájulás környékezte, csak én bennem volt elég -izlés, hogy ne mutassam, a mit érzek. Én közönyös arczczal felvettem egy -ezüst kést az asztalról s a «Revue des deux Mondes» egy példányát -kezdtem felvágni. Azonban titokban bámultam ezt az embert. Hát ennyire -belém bolondult. Ugyan miért. Szépségemért? Hát ez elég. Mert végre is -van elég itéletem arra, hogy belássam, miszerint nem vagyok jobb a -többinél, tán okosabb… nem, mégis okosabb vagyok. S ez is erős fegyver, -mamának igaza van… - -Aztán, miután láttam, szüleim oly igen parvenu módon elhülnek, s nem -tudnak neki mit felelni, én keltem fel, s azt mondtam neki úgy hiszem, a -mit kellett: «Sándor köszönöm», kezet nyujtva neki, «elfogadom a -birtokot jövendő gyermekeink nevében. Meg fogom tudni őrizni, mint a -nevünk fényét, tisztaságát.» Ez frázis volt, de éreztem, neki e perczben -ezt kellett mondanom. A nagy férfi megszorította megint a kezemet s a -szemembe nézett. - -És én nékem e perczben,… furcsa, mikor leirom ezeket a sorokat, _még -most is_, nem a birtok, sem az ára, hanem az az egyik lágyan lecsukódó -szeme van eszemben, meg az az erős kéz, a melynek szorítása melegebb -volt sokkal annál, a mit mondott. - -Mini tu t’en amourache! - -* - -Május 18-án. - -Elhatároz_tuk_ (én, Sándor, papa és mama): hogy az esküvő junius 9-én -lesz. Siettünk, mert Sándor úgy akarja, és… és kivált én. Vágytam már -rég valami újra. A pestiek? Ismerem őket. A papát, mamát ismerem mint a -zsebemet, az az jobban, mert hisz e perczben a Baudelaire egy kis -bőrkötésü példányát rejtegetem benne, a melyet még nem olvashattam el. -Udvarlóim, az egy Vezekényi Eleket kivéve, mind untatnak. Ez érdekel, – -mint az a kemény könyv a zsebemben, a melyet nem nyitottam még ki. De -hát Elek (valljuk be, hisz egyedül vagyunk) sohasem udvarolt nékem. -Miért? Az igaz. Hisz ez szemtelenség. Legyek csak asszony, majd -elforgatom a fejét. Addig úgyis hiábavaló mulatság lett volna, igen kis -birtoka lehet, még a főrendiházban sincs benn. Ha férjhez megyek, -akkor!… Milyen érdekes élet lesz! - -* - -Junius 7-én. - -Ma, két nappal az esküvőnk előtt Sándor énekelt a Teréz néninél. Milyen -csudálatos hangja van. Különös, hogy éneke alatt nem ismertem magamra. -Mintha egy más ülne ott s hallgatná, nem én. Mi lehet ennek az oka. -Egész este hallgattam, nem volt kedvem beszélni, még vele se. Pedig -aztán odaült megint, hozzám közel, éreztem a meleg lehelletét, de hogy -mit beszélt, nem értettem. Csak a hangját hallgattam. Ez így tartott egy -félóráig. Aztán úgy kezdtem érezni, hogy nevetséges leszek. Mintha egy -pár ember odafordult volna felénk s mosolyogni kezdett volna. Nem, nem. -Felkeltem, megszorítottam kezét (de ezt azok nem láthatták). - -– Kissé fáradt vagyok, haza kell mennem, – mondtam s kényszerítettem a -mamát, hogy hagyja ott a bezigue játszmát s vigyen haza! - -Most otthon vagyok s még hangja folyton a fülemben. - -* - -Junius 8-án. - -Az esküvő előestéjén. Nem tudok elaludni, már lefeküdtem, de hát itt -ülök ismét a papir előtt, úgy érzem, addig nem tudok elaludni, míg -benyomásaimat le nem irtam. A brautsoiréen gyönyörű voltam. Fehér nehéz -selyem ruha volt rajtam, a hajam simára lefésülve, a nyakamon a -Bálványosy hetedhét országban hires tíz sor óriási gyöngy. Mindegyik -szeme akkora, mint egy mogyoró, mint egy-egy solitair foglalva. Igen -halavány voltam s fehér nyakam csak úgy, mint sápadt arczom, elragadóan -rajzolódott ki a fehér stükk falon. Éreztem, olyan vagyok, mint egy kép. -Sándor mellettem állott s ez a nagy férfi remegett az izgatottságtól. Én -soha ilyen erősnek nem éreztem magamat. Határozottan uralkodni -születtem, rájövök. Azaz rájöttem rég. Már kis koromban dajkám felett -uralkodtam, majd a mamán, majd a nevelőnők hadán, végre a pesti -társaságon… most már szélesebb térre vágyunk. S mint a jó csataló a -harcz mezején leghasználhatóbb, így vagyok én az én kis benső -óraművemmel is. Ma bámulatos ügyesen viseltem magamat, meg voltam -magammal elégedve. Királynő voltam. De bámulatosan egyszerű királynő, -kinek nincs semmiféle posera szüksége, hogy az legyen. Minden szóra -feleltem valamit, azt, a mit épp felelnem kellett. Sándor hallgatott s -némán engem csudált. Hát persze, ő egész életében az Indiákat, Amerikát -járta, lovak és vadak között volt, hogy legyen hát oly biztos fellépése, -mint nekem, ki szinte egy udvari bálon láttam meg a napvilágot. Ott volt -az estélyen Elek is. Furcsán gratulált. - -Szemembe nézett. Nem szeretem halvány tekintetét, a mely azért annyira -metsz. - -– Tehát meglesz? – kérdé s nevetett. - -Sándor, ki félig álomban, valószinüleg nem értette meg, mit mond, -elragadtatva rebegett neki valamit. Én odanéztem egyenesen a szeme -fehérébe. - -– Miért ne? – mondtam s azután hirtelen: – Gratulálj hát. - -– Örülök, hogy oly közeli rokonom lettél – s megcsókolta (minden bevett -szokás ellenére) a kezemet. Furcsa, az ajka hideg volt s mégis úgy -éreztem, még a sima szarvasbőr keztyűn is keresztül érzem, mintha csak -beleharapott volna a kezembe. - -Szerelmes belém a szegény. - -Mama az estély után igen furcsa volt. Bejött szobámba s elkezdett sirni. - -– Mit sir mamám? - -– Hisz holnap elhagysz örökre. - -– De hiszen visszajövünk minden évben egynehány hónapra… (kicsibe mult, -hogy hozzá nem tettem, a palotába). - -– Igen, de az máskép lesz, akkor például nem jöhetek be hozzád így -éjjel… egy pár órára… - -– Miért nem? – kérdtem. - -Anyám jóizüen mosolyogni kezdett s aztán (még könyes szemmel) -felnevetett. - -– Te Mini! - -– Nos? - -– Te most már – mondta feltekintve rám s kissé kiegyenesedve (azelőtt -egészen össze volt szegény guborodva) – most már bele is szerethetsz -Sándorba, sőt azt tanácslom neked, hogy szeress belé, pour de bon! most -már nem mehet szét a dolog. - -Én bevallom, hogy elpirultam. - -– Tán az is vagy már – s most a mama hevesen, melegen, gyorsított szóval -folytatta, – igazad van, derék, szép, okos ember. Nem épen a legokosabb -ember a világon, de hát a papa se volt az (tudom, gondoltam) és igazán -fejedelmileg tud – szeretni (a salamoni uradalomra gondolt az én édes -szülőm). Szeresd őt lelkedből, légy hűséges felesége. Ámen. - -Én a mama karjaiba vetettem magamat és soká sirtunk. Én az idegességtől -vagy mi, hogy a mama miért, azt ő tudja. - -Én, mikor elment, lefeküdtem. De miért is keltem én csak fel, miért -ültem ide a papirlap elé? Szerelmes vagyok belé vagy mi? Azaz kell, hogy -legyek. Szeretem, igen szeretem. Hisz bolond lennék, mikor ez által a -boldogság kék virágját is megfoghatom. - -Belé fogok szeretni. - -* - -Junius 9-én. - -Esküvő után vagyunk. Becsuktam magam után az ajtót, leeresztve a -függöny. Fejemen még a myrtuskoszoru – 2 óra multán útban – vele, vele -egyedül. Így hát ez is megvolt. Szemben velem a tükör. Egészen olyan -vagyok, mint voltam. Hát az egész csak ebből állt? - -[Illustration: A mama karjaiba vetettem magamat.] - -Pedig milyen rettenetes nagy dolgot csapott a két család. A diszkocsi, -mely vitt, 15 ezer frtba került, Bender tervei szerint készült Párisban. -Hét díszkocsi volt, 3 Bálványosy (egy Sándoré, egy az öreg herczegnéé, -egy a herczegéé – no Nikié), 3 Belényesy és egy Gyallay. A muzeumtól az -egyetemtérig minden utcza tele emberrel. - -Az egyetem kápolnájában volt a szertartás. Én a kocsiban úgy -viselkedtem, mint egy indiai bálvány, meg se mozdultam a hosszú fehér -fátyol alatt. Hisz az egész város összegyűlt engem csodálni. A két kis -Gyallay-fiu vitte az uszályomat, ügyetlen két kamasz, nem csak az -uszályt, de őket is húznom kellett befelé. Niki és Elek vezetett az -oltárhoz. - -A násznagy, az öreg Vezekényi Stefi délczegen lépegetett előttem. Jó -kedvében volt, én nem tudom miért, de az esküvő reám mindig úgy hatott -eddig, mint egy temetés. Ma – valamivel közönyösebben vettem a dolgot. - -* - -Letérdeltünk a piros imazsámoly előtt, _ő_ (ma már csak így nevezem) és -_én_. Niki a bokrétámat tartja, Elek a Sándor díszkardját. Igen, e -perczben néztem meg először, még nem láttam díszmagyarban. Ma igazán -szép volt. Olajbarna bőréhez jól állt a karmazsin piros díszruha s a -nehéz egyszerű aranyláncz ékszer, a melyet a Bálványosy nemzetség még -Rákóczi Ferencztől örökölt. – A nagy ember sírt. - -Pfuj, sírt. Mind a két nagy szürke szeme tele volt könynyel. Mit -siratott. Őt magát, engem? Vagy örömkönyeket. Oh én az örömkönyekben nem -hiszek. Ez elrontotta egész hangulatomat. Az én vőlegényem ne sírjon! -Oly ingerült voltam, hogy a bibornok-érsek kérdéseire határozottan éles -hangon feleltem. Aztán észrevéve magamat, lehajtottam fejemet s hálaimát -rebegtem el. Mert hisz vegyük akárhogy a dolgot, szerencsésnek vagyok -mondható. Jóformán csak magamtól függ, hogy boldog is legyek. Mert azt -mondják, a boldogsághoz szerelem is szükségeltetik. Mamának igaza van, – -bele fogok férjembe szeretni. - -Esküvő után, midőn az orgona megszólalt… leírjam? Éreztem, két könycsepp -villant meg a szempilláimon. Miért? Sem akkor, sem most nem tudok rá -feleletet adni. A férjem karjára támaszkodtam és e perczben (milyen -furcsa) olyan gyengének éreztem magamat (én, a ki végre is -diadalmaskodtam) s oly jól esett, hogy a férjem karja oly erős. - -Az utczára vezető lépcsőkön egy perczre feltekintettem, tengernyi -néptömeg szemünk előtt – minden arczon bámulat. - -A könycseppek határozottan jól álltak nékem. De – végezzünk, egy félóra -s a dejeuner – de igaz az. Milyen szép volt Sándortól, az _én_ -jószágomra megyünk a mézeshetekre (de csunya szó, ki nem állhattam soha -a mézet) azt mondja azért, hogy a szomszédos salamoni építkezésekre -felügyelhessünk. Úgy látszik, Sándor nem szereti a bálványosi várat. De -hogy is szeretné, midőn csak egy harmada az övé – két harmadában az öreg -douarière herczegné lakik két ostoba fiával. Még képesek lennének nékem -a mézeshetek alatt is udvarolni! - -De még valami. A mint az oltár elé mentünk volna, az egyik vőfélyemnek, -Eleknek reszketett a keze. Nem tudom miért. Lopva ránéztem, -halotthalvány volt, akár csak mint a jó menyasszonyok. Szegény fiú! - -A komorna kopog – holnap! Pá… mademoiselle Mini, pá… - -* - -Pusztahegy, junius 10-én. - -Istenem, milyen unalmas volt ez a reggeli. A bibornok egy félóráig -beszélt, minden létező földi s égi javat összehordott s mind feltálalta -nékünk. Aztán a papa felelt, még pedig ha a papa egy toastra felel – c’ -est longue! Majd a Niki – egy vicczes toastot eresztett meg, de olyat -hogy nyoszoló lányaim mind belé pirultak, olyan borsos volt. Aztán Elek -– remegett a hangja s a szemei villogtak. Határozottan nem tud a -narancsvirágaimtól nyugodni, azt bolygatta most is… Alig érezhető illat -áradt ki a narancsvirágokból a mint hozzá nyult, s ez az illat… a -fejembe szállt. - -Egy pohár pezsgőt is kiittam. - -Aztán elutaztunk. Sírás, (s igen tarka toilettek) az indóházban. Mi -ketten kiálltunk a vaggon ablakába s megmutatjuk magunkat. Bókok, -frázisok s ismét könyek. Egy fütty… s mi úton. - -Külön szakaszunk van. Én, a hogy a vonat kirobogott az állomásról, a -salonba vonulok, a meghatottság ürügye alatt. Gondolkozom: hogy lesz. -Mit mond majd ő, s mit felelek én. Vagy öt percz elteltével kopog. -Beeresztem. Leül szembe velem s nem szól, nem ís csókol meg (milyen -banális lett volna, ha megteszi, akár csak az enfin seul-ön), hanem -megfogja két kezemet, kissé előre hajol s szembe néz velem. Hát tudja -így, hogy mindennek ellene tudnék állani, csak a két szemének nem? -Szemembe néz, és én, ostoba gyermekleány, tudja isten, hogy történt, -szégyellem leírni, egyszerre elkezdek sírni, odavetem magamat a mellére, -és sírok, sírok. Mit, miért? Eh, ostobaság! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Este érünk a pusztahegyi állomásra. Én még sohasem voltam itt. Előbb -végig kocsiztunk a falun, a falu végén van a hosszú ház, a hol a nyarat -töltjük. Este nem láttam az egészből semmit. A házat papáék úgy hagyták, -mint a hogy azt még a nagypapa lakta. Empire butorok (kedves, szép, -merev lények, mily illedelemtudólag tekintettek reánk!) nagy tágas -szobák, becsületes szép, virágos tapétákkal. A közepén óriási «palota» -nagy családi képekkel, tele selyem szövettel áthúzott butorokkal, innen -kilátás… Sándor járt itt a mult héten, tudta mit kell megmutatni. -Megmutatta a holdvilágot. Ezt már ismertem… Vacsora igen jó volt, a -Sándor franczia szakácsa főzte, ma tudtam meg, hogy mindenüvé elviszi -magával. Hej, mennyit dicsekedne ezzel más emberfia Pesten! Vacsora után -karonfogott, végig mentünk a házon. Vagy húsz szoba egy sorban. Mind -empire ízlésben butorozva, illedelemtudólag legvégén egy nagy piéce a -hálószobánk. Furcsa többesszám. Sándor a mint kiejtette, kezet csókolt -nekem, nini, az ő keze is remegett, mint az esküvőn az Eleké. Milyen -gyengék a férfiak! - -Lemegyünk a ház előtti nagy terrassera, innen kilátás a Körösre. A -kastély terrassera építve, úgy hogy az ember lábai előtt ezer tamariska -körül a Kőrös habjai. Ez szép, meg szép a messze messze elterülő füzesek -s amott a Katinka-liget (mama után nevezték el). A nagypapa ültette még, -mert itt a városban nem volt csak kis kertre hely. - -Bejárjuk a ház tájékát, így egy egész az, amott egy csomó hársfa, közbe -egy pár lugas. «Elférünk itt ketten», mondja a Sándor, s én hiszek neki. - -* - -Junius 18-án. - -Nini, már egy hete nem írtam naplót. Hát boldog volnék, vagy mi? Mert -hisz azt mondják, a boldog embereknek nincs históriájuk. Mama szavai -sokszor eszembe voltak, szeresd meg őt, most már lehet. És igyekszem is. -Minden szavát, mit mond, latolgatom, s örülök, ha mélyebb értelmére -lelek. Azóta hogy férjem, mintha nyert és vesztett volna. Nyert abban, -hogy nem társas lény s így, kettesben nyer. Jobban áll neki a -vadászkalap mint a czilinder. S lovagló-csizmában könnyebben mozog, mint -lakczipőben a bálon. Veszített azzal, s ez az, a mire nem tudnék -feleletet adni. Azt hiszem azzal, hogy belé akarok szeretni. S így most -szigorúbban kritizálom, mint azelőtt. Tán magasabb mértéket is -alkalmazok vele szemben. Ha elfelejtkeznék magamról… akkor máskép lenne. -Ma a Katinka-ligetben pár szép órát töltöttünk. Ő hajtott s én mellette -ültem. Ezt nagyon szeretem. Ilyenkor jól esik annak a tudata, hogy végre -is csak gyenge nő vagyok s van, a ki megvédelmezzen. A liget igen szép, -végig nyúlik a Körös partján. Nagy nagy füzesek rá dőlnek a vizre, -hatalmas óriási nyárfák, tölgyfák csoportja, kissé beljebb nagy, messze -elterülő tisztás, a melyet a fehér színű nyírfák csinosan vesznek körül. -Egy nagy tölgyfánál a tisztás túloldalán leszálltunk a kocsiról, a -kocsis félre állott. S mi egyedül maradtunk. Milyen különös még is egy -asszony sorsa. Felnevelik 18–20 éven keresztül, úgy hogy egy férfivel -jóformán egyedül három szót nem válthat, fel úgy, hogy a mi érdekes van -az életben, azt mind suttyomba tudhatja meg csak, aztán – kilökik egy -férfivel a nagy világba. Boldogulj hát, ha tudsz. Küzdj meg az élettel, -a melyet nem ismersz. Mert hát én magam is mit tudok? A társaságot -szegről végre ismerem. Tudom mindegyik csinját binját, tudok -mindegyiknek nyelvén beszélni, ismertem őket könyv nélkül. De hát… ez az -élet? Épp a Sándor beszélt erről. Azt mondja, még nem is éltem. Furcsa, -pedig azt hittem, okosabb vagyok, mint ő. Hátha mégse? Ő bizonynyal -többet próbált, látott, de hogyan, ez a kérdés! - -Életéről beszélt. Közel símult hozzám. Ezt szerettem. Támogasson hát -nagy, erős ember, hogy belé tudjak szívből, igazán szeretni. Megfogta a -kezemet, (körül néztem, a kocsis nem láthatott, a kocsi hatuljából két -kerék látszott csak ki egy sűrű bodzabokor mögül,) – s beszélt. -Elmondta, hogy hamar egyedül maradt a világon. Már kis gyermekkorában -tudta, hogy végtelen gazdagság vár reá. S félt – (nini, ez új felfogás, -erről eddig még nem hallottam), félt, hogy küzd meg azzal, hogy nábobnak -született. Senkije se volt, kiben bízzon. Érezte gyermekkorától, hogy -senkije, ki önmagáért szeresse. Néhány öreg cseléd… ez volt, a kire -támaszkodhatott. Aztán az egyetemi évek (csak udvara volt és nem -barátai, tán az egy Eleket kivéve). Hogy Bonnban már-már úgy akart élni, -czinikusan, mint azok, kik kiélvezik azt, hogy sok pénzök van s nem -gondolnak mellé semmit (hát ez a czinizmus!). Nem talált benne sem -gyönyört, sem megnyugvást. Haza jött, itt a világba járt… a mamák meg -akarták fogni. Fiatal volt, elhatározta, hogy nem fog megházasodni, -utazni ment, éveket töltött Indiában, Amerikában, Egyptomban. Most -egyenesen Aszuánból jött, ott egy angol tisztnél töltötte a tavaszt, a -ki mit sem tudott arról, hogy oly gazdag, s kivel így össze is -barátkozhatott. Haza jött… Engem szinházban látott meg legelébb s a -casinóban, végtelen boldogság töltötte el szívét, midőn meghallotta, -hogy gazdag vagyok s így tán nem szorulok a pénzére. Ime, hát csak a -pénz hozott össze minket. Én azért mentem hozzá, mert neki sok van s így -méltó az én 35 ezer forint évi jövedelmemhez, ő azért vett el, mert ha -annyim van, tán őszinte szerelemmel megyek hozzá. Oh fülemülék, rigók -fütyüljetek, hisz ez a kikelet! Az igaz, hogy azt is mondta, hogy mama -(oh édes mamám, hát ügyesebb vagy, mint hittelek volna), nem akarta -megfogni, s én oly tartózkodó voltam. Erre aztán felfortyantam. «Tán -csak nem hiszi, hogy én (itt előnevemet, czímemet, stb. stb. -hangsúlyozva az orra alá kentem), akárki után a föld hátán futni fogok. -Hát nem tudja stb. stb.» Tudta. Kezet csókolt nékem s én megbocsájtottam -néki. Nagy dolog, kellő pillanatban megbocsájtani tudni! - -Aztán a kocsit haza küldtük. S mi karonfogva, mint férj és feleség végig -mentünk a ligeten. Az erdei madaraknak, meg a két erdei csősznek -feltálalva boldogságunkat s büszkeségünket. Boldog? Nem hiszem, az -vagyok-e. De büszke, az bizonynyal. Férjem, hiába, a legférfiasabb férfi -nálunk, gazdag, Magyarország legelső családjából. (Bizony vehetett volna -el egy unmittelbar bécsi leányt is, nem pedig egy ilyen ungarische -Comtesse-t, mint Bécsben mondják.) Sokat látott s a hangja olyan -férfias, mint a karja. Il n’y a rien à dire c’est un homme! - -* - -Julius 3-án. - -Mama jött hozzánk. Alig hogy kiszállt a kocsiból, sírni kezdett. Szörnyű -volt végig hallgatni. Azt mondta, hogy húsz éve mióta férjnél van, -hogyan él. Eddig, azt mondja, nem beszélhette el, mert nem volt -comtessen lectüre. Nem is nézett körül, csak jött be a hálószobámba, -leült a tükör elé és idegesen, éles hangon elmondta, hogy milyen a papa. -Hogy csak pénzéért vette el, hogy soha sem szerette. Mikor menyasszony -volt, az arczképét elküldte egy szinésznőnek, «Und diese garstige Kredl -muss ich heiraten», írta a kép hátára. Ezt későn hallotta meg egy -barátnéjától. Ha előbb tudta volna meg! De hát! S azóta egyforma -évről-évre, olyan, minden évben megcsalja, minden évben mással. Eleinte -mondaine-ek voltak, «ez a vén Bálványosyné, azt hiszed, papa nem -lovagolt keresztül az ő szivén is.» Ha ha! ilyen soká jóformán egygyel -se volt a «bájos»! Leontinének viszonya, mint a papával. Aztán Lucie, -aztán Klienigsteinné, hm Lolly!… a Lolly, a _te_ nénéd. Az öreg -Klienigsteinnak annyi szarva van, mint a mennyi érdemrendje a mellén, -már pedig azt ambitionálja, hogy neki legyen legtöbb Európában. Szarva -mindenesetre neki van a legtöbb. És a Rézi, és Niffor Felicie, és ez és -amaz. Midőn öregebb lett, kopaszabb, s nyivákolóbb a hangja, akkor -jöttek a szinpadi szépek. Eleinte csak a java, most már az aljára -jutott… és így, így tart évek óta, folyton s én nem birom már bevárni, -hogy végre rám jőjjön a sor s engem, _engem_ szeressen. S mindez azért, -mert az orrom valamivel hosszabb volt, mint a görög istennőknek. - -Szegény mama, a hogy így most szánalmasan ránéztem, igazán, életemben -először úgy tünt fel, hogy az orra még sem olyan igen hosszú; és bizony -a papa még hű is lehetett volna hozzá. Mindenesetre a papa hangja -kellemetlenebb a mama orránál! - -– Szegény mamám, és hogy te erről nem szóltál. - -– Nem lehetett, nem neked való volt az én életem. Aztán meg, – és most -kissé még jobban lekonyította az orrát, – szégyeltem volna is magamat, -most már ismered az életet, jobban megérted! - -Megsajnáltam. Szegény asszony, jobb sorsot érdemelt volna. Hát ezért -volt velem mindig olyan hideg. Mert szeretetében soha semmi érzés nem -volt, valami olyan nem létező valami volt. Megcsókolt, kényeztetett, -beczézett, csak – éreztem, nem szeretett soha. Hogy a szobájába ment, -önkénytelenül a férjemhez mentem. Kopogás nélkül nyitottam be hozzá -(először eddig!), épp az egyik majorból jött meg, még nem is öltözködött -át. Én magam sem tudom miért, de jól esett. - -– Lássa, – mondtam és szükségem volt ezt neki elmondani, – ne -csodálkozzék rajtam, hogy oly hideg vagyok. Tán, – susogtam, pedig nem -szégyeltem, a mit mondtam, – méltatlan magához. Itthon nem tanítottak -meg szeretni. Hideg és fényes volt az életem, könnyű, de üres. Tanítson -meg szeretni, úgy a hogy kell… kérem. - -Sándor nem értette el, a mit mondok, átölelt és lehúzott magához. - -Oh! nem értett meg s így azt hiszem, elszalasztotta a perczet. - -Egy félóra mulva a villásreggelinél nagyon furcsa arczczal ültünk mind a -ketten a mama két oldalán. Én nagyon szégyeltem magamat, sokat beszéltem -s ostobaságokat. Sándor villogó szemekkel nézett reám… haragudtam reá. -Mama? Azt hitte, nagyon boldogok vagyunk, s a házasélet örömeiről -diszertált. Szegény mama, ebben a perczben papa valahol egész másutt -örülhetett a létnek! - -Igaz, csak annyit, hogy tegnap este elbúcsúztam Sándortól s a mamánál -aludtam. - -– Beszélgetni akarok vele még az éjjel, – mondtam. - -Sándor nem szólt, csak megcsókolta kezemet. Olyan nyugodtan, -bizalomteljesen nézett reám, hogy nagyon elszégyeltem magamat. Hát ha -neki volt ma délután igaza, nem nekem? Olyan rossz kedvem volt, hogy egy -szót se szóltam mamához, hanem befordultam a fal felé s reggel azon -gondolkoztam, hogy milyen ügyetlen is vagyok. - -Reggel a Sándor nem látta meg, hogy a szemeim ki vannak sírva (miért is -sírtam?) milyen bakfis vagyok még, s úgy ölelt át, mint mindig. Olyan -külünös, egyenletes a szerelme, szeretném egyszer fékvesztettnek, -szevedélyesnek látni. Már azért is érdekelne, mert ilyen férfit még nem -láttam soha. Legalább közelemben nem! - -* - -Julius 5-én. - -Mama elutazott, örömtől sugárzó arczczal, hogy papához visszatérhet, kit -daczára mindennek, húsz éve, egy hétnél továbbra nem hagyott el, s -megelégelve boldogságunkat. Boldogságunkat! Boldogságát talán. Én… -szerelmes szeretnék lenni! Az az egész. - -* - -Julius 16-án. - -Hát holnap érkezik ide Vezekényi Elek. Sándor tegnap egész este róla -beszélt. Hogy milyen jó barátja, tán egyetlen barátja. Na ezzel nincs -sok mondva. Tán Niki lenne vagy Stapszi? Akkor soha sem mentem volna -hozzá. - -Sándor nagyon szereti Eleket. Ez az egész generáczió igen összetart, -pedig ugyancsak sokféle elemből állanak. Én már jórészét csak látásból -ismertem. Hárman közülök meghaltak, egynehánya megházasodott. Jóformán -már alig van közülök valaki Pesten. Ezek a fiatal urak reactionáltak. -Sokan ki nem állhattuk őket; azt mondták, infesztálják a kaszinót, csak -Bastien Lepageról, meg Wagnerről tudnak beszélni. Sándort szép hangja -kötötte hozzájuk. Lett közülök minden, de mindben volt valami olyan fin -de siècle-ismus; s ezért majd mind többet gondolkozott, mint – ugratott. -Ezt mind a Sándor beszélte, ki az ő régi társairól csak jól emlékezik. -Elek volt köztük az expert. Felolvasott képekről, kiállításokról, -járatta a föld összes képes lapjait, a mennyire pénze engedte (sok nem -volt neki soha), képeket vásárolt, de ezekből is csak az igen en avant -dolgokat. Aztán írt, zongorázott és énekelt. Je ne le goberai point azt -hiszem, van benne valami, a mi kiállhatatlan, magam sem tudom miért. -Villásreggelire itt lesz, azzal a vonattal jő, a melylyel a mama -érkezett. - -Ma pedig olyan szép esténk volt, a Sándor énekelt; ha énekel, van a -legközelebb hozzám, magam sem tudom, miért, és ha ének közben szemembe -néz, úgy érzem, a két sötétszürke szemével még többet tud elmondani, -mint a mennyit e dalokkal kifejezhet. - -Ha mindig dalolna, belé szeretnék. - -Épp a Saphische Ode-t énekelte, midőn egyszerre félre verték a -harangokat. Hirtelen abba hagyta, elsápadt… Én önkénytelenül az órára -néztem, 11 óra volt. - -– Megyek, – mondta s fogatott. - -– Én megyek veled. - -Nem akarta. De hát a miféle asszonynak akaratával, hogy birna egy ilyen -erős férfi. Mentem vele… oda símultam, egészen hozzá, olyan közel, hogy -azt hiszem, a szíve dobogását is hallottam. A kis amerikai hintó gyorsan -siklott a sötét pusztán. Egy közeli faluban volt a tűz. Én Istenem, hát -ilyen is létezik! Ott ült egy csomó asszony egy üszkös gerenda alján s -bambán nézte a pusztulást. Az egyik sikított, mert a gyermeke benn az -égő házban. Mielőtt feleszméltem volna, már Sándor benn volt a recsegő, -ropogó kunyhóban. Énbennem meghült a vér: ha elveszteném. E perczben -nyomorultabbnak éreztem magam azoknál a szegény, szegény asszonyoknál… -Imádkoztam. Oh anyám, szegény anyám, de csak jól is tetted, hogy -megtanítottál – sirni. Két perczig nem láttam semmit, minden összefolyt -a szemem előtt. Egyszerre recsegés, ropogás, a ház eleje bedőlt. Csak -azt látom, hogy az a csoport asszony felkel ülőhelyéből s égnek emeli -hangját mind, de nem szól. Oda veszett volna? Mi lesz akkor velem? De a -jövő perczben a ház alsó részéből, füstből lángból, kihozta onnét a -gyermeket, magasan emelve a férjem, _az uram_. Nem tudtam, mit teszek, a -mi nálam volt az a pár forint, mind kiosztottam köztük s aztán sírtam, -sírtam soká. Egy óra multán ott ült mellettem a kocsiban piszkosan, -rongyosan, mint amazok. És én? Szeretem hát már mégis? Így hát boldog -lennék? - -* - -Julius 17-én. - -Elekért ment a kocsi, én vártam jövetelét, tudja Isten miért. Úgy -éreztem, hogy szinte büszkén fogom majd megmutatni ennek a kételkedő -gúnyos mosolyú uracskának, hogy igenis _boldog, boldog_ vagyok. De végre -is, most hogy leírom, azt kérdem, hogy miért éppen neki? Mi köze hozzá? - -De nem jött. Villásreggeli után érkezett a távirat, hogy csak két nap -mulva jöhet és én, ki boldogságommal kérkedni akartam, úgy vettem észre, -hogy most, hogy nincs nézőnk, valami után vágyakozom. Szóval _ő_ még nem -elég. - -Csak lenne asszony barátném, kivel az én furcsa lelkiállapotomat -megbeszélhetném. De kivel? nincs senkim… - -* - -Julius 19-én. - -A várva várt Elek megérkezett. Leszállva a kocsiról, jóakarólag a Sándor -vállaira vert. Nekem kezet csókolt. De kézcsókjában volt valami, a mi -bántott. Ajkain folytonos gúnymosoly, úgy éreztem, a mint megláttam, -hogy a pesti Mini ébred fel bennem. - -Hát legyen à la guerre comme à la guerre. Villásreggelinél folyton -Pestről beszélt. Ez mit tett, az mihez kezdett, ennek mik a tervei. Hány -házasság van készülőben, ki kivel. A Szent-István-díjra melyik ló a -favorit, a Katinkát a Feri veszi-e el, vagy a Tóni. Bánom is én, hogy a -Tökfilkó lesz-e a favorit, vagy a Starlight. Bánom is én, Feri lesz-e, -vagy Tóni a nábob veje. Egyformák vagytok ti ott mind, arra valók csak, -hogy az orruknál vezessünk titeket. Pedig azt hiszem, ez a fiú zavarban -volt, mert annyi mindent összehordott. Mi lehet az oka. Hát igazán -szerelmes belém? Én rám mindig olyan gúnyosan néz, mintha keresztül -látna rajtam, de hisz akkor nem szeret? - -Délután Sándor elvitte kocsin, én visszavonultam s lefeküdtem a chaise -longue-ra. Fáradt vagyok, magam sem tudom, hogy miért. - -* - -Julius 20-án. - -Ma délután Sándort a sándorlaki majorba hivták. Én Elekkel egyedül -mentem járni. Furcsa kiváncsiságból a Katinka-ligetbe mentem vele. Itt -mintha más ember lett volna belőle. A gúnyos mosoly lefoszlott ajkáról s -szemei fáradtak, szomorúak lettek. Tehát amaz csak álarcz? Miért? - -– Mondja, – kérdeztem hirtelen, – maga miért komédiázik a világban, nem -olyan rossz maga, mint a milyennek látszani akar. (Most vettem észre, -hogy magázom, pedig tegeznem kellett volna, hisz unokatestvérek vagyunk -– Sándoron keresztül.) - -– Én…? – s felelet helyett egy kóró fejét ütötte le. - -– Lássa, magának nincs joga szomorúnak lenni. Hiszen azt mondják, annyi -tehetsége van, hogy ebből tiznek is juttathatna. - -– Mindenből valami s egyféléből semmi… - -– Aztán látott, tanult, tapasztalt. Ha olyan gúnyosan néz reám, azt -hiszem, tudatlanságomat neveti. Tanultam volna, de kitől. A nevelőnőktől -– épp úgy, mint a társaságtól, csak felületességet tanul az ember. -Szüleimtől? Anyámtól talán megtanultam volna a tűrés mesterségét, lássa, -magának ezt is el mertem mondani. Papa? szeretett s megtanított -lovagolni. Kitől tanulhatnék, – s aztán egyszerre észrevéve magamat, -hirtelen hozzá tettem: – Sándortól még nem volt időm. - -– Maga tanulni akar? Én feledni szeretnék. - -– Eh, ez szépen van mondva, de sok értelme nincs. Sokat olvasott s -megcsömörlött belé, hát jó, nyitva az élet, tanuljon meg küzdeni. Legyen -férfi, – mondtam önkénytelenül. - -E perczben Elek felvetette rám szemeit, s én nem mertem tovább -folytatni… tehát ez is. Hogyan, hisz alig látott, alig tudott rólam -valamit. Önkénytelenül felkeltem ülőhelyemből s elindultam lassan, -lassan, szótlanul, végig mentünk a Körös partján s én félni kezdtem -önmagamtól. Eh, minek jött ez az ember utamba – Sándor szeret s én -szeretem. Látom ott fenn a töltésen lóháton, mily férfiasan ül a -nyeregben, mily bátor, nemes, csak ő és senki más. Szeretni akarom s -szeretni fogom. Petit fin de siècle, jó éjszakát. - -Vacsoránál a két férfi barátságáról beszélt. Ifjúkori kalandjaikról. -Arról az időről, midőn mindketten még olyan «zöld» ifjú urak voltak. -Különös generáczió volt nagyon, mindegyik tanároknál lakott, de azért -kiki azt tehette, a mit akart. Mindennap másnál jöttek össze. Sándor egy -családi házat lakott egyedül a Stáczió-utczában. A bolond fiúk néha a -ház födelén cziczáztak. Egy éjjel, egy első májusi éjszakán, mind a -legcsodálatosabb jelmezekbe öltözve, bejárták a Ferenczváros legalsóbb -rendű butikjait, s reggel tértek csak haza. Egy izben Sándor és Elek -eloltottak egy utczai lámpát, a rendőr bekisérte őket, épp midőn a -legtöbb ember járt az utczákon, elég furcsa lehetett, midőn a Ferencziek -terén levő fiakkerstand előtt haladtak el s a kocsisok mind -megsüvegelték a két «gavallért». Meg mikor a Sándor házának tűzfalát -teli lövöldözték flobert-pisztolyaikkal, meg az utczákon lakáshirdető -czédulák, a szállodák, felcserélt czipők, s egyszerre egy este a két fiú -egy nagy orgia kellő közepén, a Sándor lakásának egy hátulsó -kamarájában, reá talált az egymás lelkének magjára. A dolog így történt: -míg az első szobában a pajtások majd csak hogy az egymás fejét nem -verték be széles jókedvükben, Sándor, ki dulakodva Elekkel, esett be -inkább, mint lépett a kis szobába, így szólalt meg: - -– Te Elek, – kérdte Sándor. - -– No. - -– Mulattat ez? - -– Engem nem, és téged? - -– Engem se. - -– Akkor?! - -S a két fiú letelepedett egy kerevetre, elmondta, hogy mit élt eddig s -mit látott az életben. Egyszerre bele láttak az egymás lelkébe s ott -«másfélekép» álltak a dolgok. (Ej, hát ez a férfiaknál is lehetséges!) -Mindkettő már szerelmes volt s a szerelemtől (mint Elek mondja) a -legmélyebb filozófiához csak egy lépés. Reggelig beszélgettek. Amazok -hiába keresték a háziurat, elszéledtek, a nélkül, hogy reá találtak -volna. A szobák lámpái elaludtak. A két fiú meg beszélt, beszélt. Én -Istenem, ha én egyszer úgy istenigazában kibeszélhetném magamat -valakivel. Egy hétre rá valami angol egyletfélét alapítottak, tudom, -sokat hallottam még én is kislány koromban a Bálványosyék -«bating»-jéről, mint a hogy az egyletüket csufolták. S ott kezdődik az -Elek és társainak működése. A sok zöld filozofia, a sok kék -szappanbuborék! Sándor csakhamar kivált közülök s ment a maga magányos -útjain. Elek a fait son chemin aussi. És ez emlékeken alapult -barátságuk. A hogy felkeltünk a vacsorától, Sándor átölelte Eleket s -karon fogva őt, oda vezette hozzám. - -– Fiatalságom legjobb évei még is csak hozzá vannak fűzve. - -Mindketten kezet csókoltak nékem, egyszerre. Hogy Sándor a zongorához -közeledett, Elek oda fordult hozzám: - -– Lássa, – mondta alig hallhatóan, – ezért nem kellett volna jönnöm. - -És Sándor énekelt, de én csak e pár szót hallottam, hallom most is. - -Nem, nem szabad. Hiszen ott van előttem Sándor, a mint a tűzből -diadalmasan felém tart, átölel. Megyek, megyek feléd… hozzád! - -* - -Julius 21-én. - -Átolvastam újra tegnap irt naplómat. Mini, Mini, te melodramatikus -kezdesz lenni. Őrültség, hát nem tanultad meg a papa jelszavát: – -glissez mortel n’appuyez pas! – Sándor jó, komoly ember, szeretem. Elek: -polichinel en bleu lilas. Mini, te pedig: szedd össze magad s légy méltó -nevelésedhez. Ma lefeküdtem s ágyban irom e sorokat. Azt mondtam nekik, -hogy fáradt vagyok, pedig szó sem igaz, untatnak, pihenni akarok. Egy -Zola-regényt olvasok az ágyban. Eddig nem volt szabad. Mennyivel többet -ér egy ilyen regény a valóságnál. - -Mini, tudod-e, hogy nagy ostobaság naplót vezetni? - -* - -Julius 23-án. - -Ma reggel Sándor bejött hozzám, hogy keljek fel, ha csak lehetséges, -mert Elek bucsuzni akar tőlem. Lini néninek igaza van, a férfiak s -kivált a férjek mind egyformák. - -– Nem megyek. - -Oly idegesen mondtam, hogy Sándor észrevette, hogy a pár napi -gyöngélkedésem csak szinlelés volt s hogy nem igaz, hogy beteg vagyok. - -Csodálkozva nézett reám. Aztán én idegesen, éles hangon kikeltem Elek -ellen (oly jól esett!), elmondtam, hogy nem szivelem, hogy nem állom az -arczát, hogy ki nem állhatom, hogy így, hogy amugy. Sándor nyugodtan -odajött ágyamhoz s megfogva kezemet, így szólt: - -– Keljen fel, jőjjön ki, – mondta határozottan! nyugodtan, egy csepp -harag nélkül. Úgy látszik parancsolni akart nékem, mint egy gyermeknek. - -– Nem fogok, mert utálom, mert nem tudok szemeibe tekinteni. - -Sándor leült ágyamhoz s végig simította arczomat. - -– Figyeljen reám, gyermekem. Elek legrégibb barátom, tudja, s így -magának is jó barátja kell, hogy legyen. Érti, _kell_. Sokkal tartozom -neki, fiatalságom első derült napjait mindenesetre néki köszönhetem, így -hát értse meg… máskép nem lehet, nem szabad lennie. Annál is inkább, -mert az idei tél (s ezt tegnap határoztuk el) egy részét együtt fogjuk -tölteni. Mi is Algierba megyünk s ott találkozni fogunk. Tehát keljen -fel, s legyen nyájas vele… hisz tudom, elég ostoba, unalmas emberrel -volt életében az. Erőszakoljon ajkaira mosolyt, ma egyszer az én – s a -maga kedveért. Ezzel még egyszer megsimította arczomat, s kiment. Én még -utána kiáltottam: – nem, nem megyek – s aztán (hogy szégyellem magamat -még most is, hogy leirom e sorokat) felkeltem, s egy félóra multán lenn -voltam az ebédlőben. Sándor arczára tekintettem, nem mozdult egy vonása -sem. Úgy látszik, _áldozatomat_ egész természetesnek tartotta. Ez ismét -felingerelt s rossz kedvemet Eleken töltöttem ki. - -– Így hát hallom, – mondtam élesen, – a tél egy részét együtt töltjük, -szép, hogy velem is közölték terveiket. - -– Ha néked ellenedre van (most tegezett a szemtelen), mehetek én Indiába -is Algier helyett. - -– Óh miattunk – már-már gorombaságot mondtam volna neki, ha Sándoron nem -akad meg szemem (hát félnék tőle?) – miattunk ugyan mehet Indiába is, de -azért jere oda, a hol mi leszünk – mondtam kellemesen mosolyogva (mamám, -még mindig méltó tanítványod vagyok.) - -[Illustration: – Figyeljen reám, gyermekem.] - -Elek kezet adott nekem, szerettem volna visszahuzni… (nini, most meg az -én kezem reszketett, akár csak mint az övék) de nem lehetett. -Mosolyognom kellett. Elek elment s én Sándorral egyedül maradtam. Mit -tegyek? Elek Füredre utazott. - -* - -Julius 24-én. - -Mióta Elek elment, nyugtalan vagyok. Valami kimagyarázhatatlan idegesség -vett rajtam erőt. Ki nem állhatom ezt az embert, s érzem, utamba veti -magát. Szeretnék elbánni vele, hogy így nyugalmamat visszakapjam. - -Szembe kell hogy nézzek vele. Aztán attól is félek, hogy Sándor észre -veszi, hogy érdekel. Érdekel, nem, nem ez a szó illik lelki állapotomra. -De mi? Érzem, ha Elekről van szó, hangom nem közvetlen. - -* - -Julius 25-én. - -Ma Sándor egy általa telepített faluba vitt. Hogy szereti a nép. Ezt még -legjobban értettem, faire le bon roy, jót tenni, s megfürdeni az -általános szeretet langy fürdőjében. Értem a nép-jótevőket. Igen -mulatságos lehet jót tenni. Tréfásan akarnék irni, de nem megy, -bevallom, meghatott… - -* - -Julius 26-án. - -Határozottan nem megy. Napról-napra jobban bosszant ez az ember. Eh, ha -máskép nem lehet, ám legyen. Megyünk mi is a füredi regattákra. Hisz -Sándor augusztus közepén ugyis a weidmannsdorfi vadászatokra akar menni, -hát egy pár nappal előbb mit sem tesz. S e pár nap alatt annyi -szemtelenséget mondok majd neki, hogy minden bizonynyal elmegy a kedve -velünk Biskrába jönni. - -* - -Julius 28-án. - -Reggel a kissé meglepett Sándornak kijelentettem, hogy Balatonfüredre -_akarok_ menni. Az akarok szót hangsúlyoztam. Ő egy pillanatig -csodálkozva nézett reám, aztán egész nyugodtan beleegyezett. Ez -bosszantott, azt hittem, nagy ellenzésre fogok találni. Így hát -holnapután megyünk. Megyek, mert tisztázni akarom Elekkel a helyzetet. -Megyünk, itt hagyjuk ezt a szép ódon házat, itt a Katinkaligetet, kettős -boldogságom boldog szinhelyét. Mini tu es atroce!… Megyünk. Ha látom, -meg kell hogy utáljam Eleket. Megyünk s mégis!… Egy perczig vártam s reá -néztem Sándorra. Azt hittem, megszán s itt tart. Semmit sem akart -észrevenni. Közönynyel megcsókolta homlokomat s kiment a gazdaságba. -Egész nap egyedül hagyott. És én sirtam, nem is tudom mérgembe, avagy -szomorúságomba. Ha megkérhetném? Nem, nem, megyünk, ám legyen. - -* - -Augusztus 5-én. - -Hogy Füredre értünk, Elek állt a hajóállomáson s vele egy egész füredi -társaság. Fékvesztett jókedvet mutattam, kaczérkodtam, úgy viselkedtem, -mintha végtelen örömöt éreznék, hogy ismét a nagyvilágban lehetek. Csak -azért, hogy Sándor észre ne vegye, hogy zavarban vagyok, s Elek azt ne -higyje, hogy az ő kedvéért jöttem idáig. Elekhez különben alig szólok. A -többiek előtt csak nem mennék vele semmire. Majd egyedül más lesz. Csak -legyek egyszer egyedül vele… - -* - -Augusztus 6-án. - -Első nap már ostobaságot követek el. Sándor el akar vinni yachtján, s -mert Elek is velünk jött volna, nem megyek velük! Kijelentem, (ideges, -éles hangon) hogy jobb szeretem a Balatonnál a füredi társaságot. A mi -megint hazugság volt. Sándor elkomolyodott, nem szólt. - -* - -Augusztus 7-én. - -Egész a régi Mini lett belőlem. Hat udvarlóm van, meg a férjem, meg -Eleket is gyakran látom. Ezek ketten folyton együtt az egész napot a -Balatonon töltik. Furcsa élet. Reggel fél nyolczkor felkelek, -matrózkalap, könnyű vászonruha a testemen. Egyenesen a Tomiék villájába. -Ott lenni egész ebédig. Igen mulattat, mert legjobban játszom köztük. -Ebéd a terrasseon, czigány húzza, s én nem figyelek arra, a mit játszik -(quelle discipline), hanem a Niki ostobaságaiban gyönyörködöm. Igen, a -Bálványosyak feje most lábaim előtt fetreng s halálosan szerelmes belém. -A multban a maga kedves ékes bécsi dialektusában tudtomra is adta, hogy -daczára annak a bizonyos ősnek, elvett volna, ha tudta volna, hogy -annyira homogének vagyunk. (Atrappe!) A füredi leánysereg ezért gyülöl, -azt mondják, hogy a partiekat mind elvonom tőlük, s kivált Nikiért -dühösek, kit legtöbben akarnának, miután néki közülök úgyse kéne egy se. -A Niki egy pesti kisasszonyra rá se nézne! Ezt mondta nékem a maga fakó -mosolyával, mintha ezzel nékem a legnyájasabb dolgot mondaná a világon. - -Második udvarlóm _Bálványosy Stapszi_. Mindig annak udvarolt, a kinek a -bátyja. Nem tudom, illedelemtudásból, vagy mi? Azt mondják, az öreg -herczegné szoktatta őket így. Niki t. i. mindig a legfashionableabb (s -így legpénzesebb) lánynak szokott udvarolni, kit azonban ő, ki csak -«unmittelbar» herczegnőknél kezdi a világot, soha sem vesz el… s az így -felültetett szépség aztán (ki tudja) hátha Stapszihoz megy majd férjhez, -kinek ugyan csak évi járuléka van, de végre mégis csak a Bálványosyak -herczegesített ágából való. És Stapszi annyira megszokta ezt a -«pót»-udvarlást, hogy most az én uszályomhoz is odaszegődött. A Stapszi -majd csak nem olyan, mint a bátyja. Kissé nagyobb fogakkal, a melyek -(mint a hogy Elek szokta mondani) tökéletesen hozzá vannak bőréhez -hangolva s azért oly sárgák. Szintelen, halványkék szemei, kopaszodó -homlok, hegyes szakáll, hegyes vadászkalap, s hegyes «academia». -Orrhangon beszél és sokat. Mindig utamban van, azt hiszem, egyszer igen -goromba leszek vele. - -_Harmadik udvarlóm_. Ez yachting. Egész nap fehér sapka, jersey, fehér -ing, fehér czipők. A mellett feketére sült arczbőr, fekete torzonborz -szakáll, sötétzöld szemek. Beszél: hajózásról, a szelek járásáról stb. -Neve: Denghelegy Sándor. Kora 34 év. Foglalkozása: ismétlem yachting. -Télen pedig Monte-Carlo. Családja: fejedelmi sarj. Ezt el is mondja -néked a harmadik találkozásra. Snobis. Családja azért nem gróf, mert nem -kellett nekik. Este lábaim előtt szokott ülni, sokat nem beszél, de jól -hallgat. A mit (sajnos) többi udvarlóimról nem éppen mondhatnék. - -_A negyedik_. Hans Graf von Klienigstein stb. stb. Különben huszár -főhadnagy. A Gyallay Tominé és a Lolly bátyja. Ganz aerarisch. Olyan -pozsonyvidéki bécsies úr. Igen gyakran emlegeti a pratert, a Ronachert s -a kamarabálokat. Minden nap szerelmet vall nékem, katonai műszavakat -használva, de azért mindig értésemre adja, hogy egy bécsi wäscherballi -Mariankában több van, mint ezekben mind… ezek alatt, az összes jelenlevő -kisasszonyságot érti, magamat is beleszámítva. Ostoba, de jó fiú. A -napernyőmért szoktam küldeni, ha elhagyom, s nagy barátságot kötött -Lindorral, a dán doggommal, a melyet ötödik udvarlómtól kaptam. S azt -hiszem, Lindorral jobban meg is értik egymást, mint velem. - -_Az ötödik_. Rittmeister Kappel. Egy Rittmeister. Igen szeretem, hisz -annyira «ártatlan». Meg fog a magas iskola lovaglására tanítani. A -kutyáról, lóról senki sem tud jobban, szebben előadni annak, a kibe -szerelmes, mint ez a jó kapitány. Különben szép fiú. Mindenesetre a -gárdának legszebb tagja, – jól áll – a ruhámhoz. - -_A hatodik_. Ez erdélyi. Neve: Bélhiday Döme. Kicsiny, zömök, széles -vállú fiú. Négyszegletes arcz, sűrűn összenőtt szemöldök. Rémséges erő. -Multkor a terrassemon ülve panaszkodtam, hogy ott egy kis ákáczfa -elveszi a kilátásomat. Döme (a «négyszeglet», így csufolják) leugrik a -terrasseról, s egy pillanat alatt kicsavarja a fát tövestől. Különben -medvevadász. Czélba lő, voltigerozik, kitünő csárdástánczos, s alapjában -jó fiú. A legjobban őt sajnálom, hogy hozzám szegődött. Valami jó -erdélyi kisasszonyt boldogíthatott volna… Én egy pár hónapját, tán -esztendejét rablom el. Pedig az úristen a megmondhatója, hogy nem vagyok -kaczér. De mit csináljak, ha Sándor mindig Elekkel van, s Elek meg a -Balaton vizeit járja. Magamban meg nem tudnék maradni és kivált most -nem. - -Esténként aztán udvarlómmal és Kálnay Melaniéval a Denghelegy Sándor -yachtján elibök vitorlázunk. A Melanie a legcsunyább asszony, kit -életembe láttam, de roppant okos. S van annyi esze, hogy mindig olyan -asszonyhoz szegődik, kit szépségeért ünnepelnek. Ennek napsugarainál -aztán ő is melegszik. Azt mondják, már nem egy kétségbeesett – s hoppon -maradt udvarlónak volt a villámhárítója. Az én oldalamon aztán hat -mennykő is üthet belé. Illetőleg hét. Mert hisz – végre is – Elek nem -tetszik nékem. Azaz, hogy Eleket csak azóta birom kiállani, mióta látom, -hogy kerül. Vajjon a Sándor a saját kedvéből yachtozik mindig, vagy az -Elek viszi magával? Ha ez igaz, – de nem, hisz tudom, Elek nem akarja. -Tudja jól, hogy ezzel önmagának ártana az én szemem előtt. - -Nos, – Melanie – s én, meg a hatos. Melanie igen okosakat mondott, -annyira okos volt, hogy szinte rosszul esett. Hisz a Balaton oly szép -volt, s az én uram oly távol. Nem találkoztunk velük, rosszkedvűen -visszavitorláztunk. Sándor és Elek egy víz volt, hogy haza értek, -valamiféle baleset érte őket, elmondták nékem, de az ő yachtnyelvüket -nem értem. - -* - -Augusztus 7-én. - -Reggel a Melanie volt nálam. Mig a komorna kifésülte a hajamat, furcsa -dolgokat kérdett. Angolul beszéltünk, hogy a Mari ne értse. - -– Mondd – kérdte, – nem szereted te a férjedet? - -– Furcsa kérdés, miért? - -– Hogy jóformán már a mézes hetekre ide jöttetek. - -– Azért jöttünk ide – mondtam hatalmas applombbal, – hogy az még tovább -tartson. - -– Vigyázzatok, így a méz el is száradhat. És ezek közül ki tetszik -neked? – kérdte tán abból a czélból, hogy a «többi» vigasztalásához -kezdjen. - -– Ezek közül… _én_ nekem? Te tán tréfálsz. Hisz tudod te is, meg tán -veled az egész világ, hogy szerelemből mentem férjhez. - -– Nem, azt sem én, sem a világ nem tudja. Azt mondják, szerencsétlen, -lehetetlen szerelmed volt. S azért mentél volt gyorsan az _elsőhöz_, ki -elvett. - -– Édes Mélanie, tudd meg, hogy egyáltalán nem ez volt az első kérő, még -a gyermekszobából kértek. Sándorhoz mentem, mert ép ő tetszett -legjobban. S ma már szeretem is. - -Azt hiszem, tökéletesen őszintén beszéltem e perczben, az ilyen -kérdésekre adott őszinte feleletet azonban soha sem hiszik el. Melanie -sem hitt nékem – megint a hatra tért át – hogy hát mégis melyik érdekel -közülök. - -– Édes Melanie, ha ez a hat egyedül lenne velem a világon, még akkor sem -kellene közülök egy se. - -– És Elek? - -Hirtelen rá néztem, hát azt hinné…? Nem, csak azért kezdte, hogy éppen -kérdjen valamit. - -– Férjem legjobb barátja, – mondtam oly hidegen, hogy még önmagamat is -megleptem vele. - -– Te Mini, megmondjam? – s aztán oda hajlott egészen reám, – ez az -egyetlen férfi, ki itt engemet érdekel. - -– Nincs rossz ízlésed, – mondtam még impersonelebb hangon, – okos ember, -de azt hiszem, nincs szíve. – Szeretném tudni, hogy miért tettem hozzá -ezt a hazugságot. - -Erre Melanie egy félórai védbeszédet tartott, ezer példával -illusztrálva, hogy igen is van, mély szív és csupa érzés és így és úgy, -– de már mindezt nem írom le, mert fáradt s álmos vagyok. - -* - -Augusztus 8-án. - -Ma reggel Melanie megint eljött hozzám. S megint a házasságomról -beszélt. Hogy jó barátném és a saját érdekemben fel kell említeni, a mit -Füreden rólam pletykáznak. Hogy férjem nem szeret s azért hanyagol el. -Hogy rég megunt stb. stb. - -– Mit? hogyan? – Még egyszer elmondattam magamnak, hogy időt nyerjek. – -Te, mondd, melyik udvarlómra vetetted magadat, hogy erővel össze akarsz -a férjemmel hozni? - -Melanie erre goromba lett. Én meg kiutasítottam. Az egész ebből áll. -Pedig hiányozni fog nékem a parthiekon. Hisz rajta kívül más -asszonybarátném nincs is, minddel össze vagyok veszve. - -De… ez nem minden. Szavainak mérge is volt. Hátha igaz, hátha? s éppen -ma este Tihanyban maradnak. Eh, unalmas estém lesz. - -Pedig nagy czigányozás volt készülőben. Arra is kell gondolnom, hogy -kivel menjek, hisz alig ismerem az itteni asszonyokat. Majd csak meglesz -valahogy. - -Esti hétkor. - -Hatkor táviratot kaptam a férjemtől, hogy haza jő félkilenczre. Vacsorán -tegyek el számára egy helyet. All right! Magam mellé őt nem ültethetem, -hátha kedveskednénk neki s Eleket venném asztaltársamnak? - -Jó van, úgy lesz. Hm. Mini, valld be, nem bánod ezt a combinátiót. - -Éjjel háromkor. - -Itthon ülök, ablakom előtt éjjeli zene, tudom, az erdélyi követte el, -náluk van ez így szokásban; s míg a muzsika szól, írok; Sándort kértem, -jőjjön be hozzám, s ő megtagadta, azt mondván fáradt, nem lehet; holnap -hajnalban indulnak Elekkel. Ah! De hátha ez csak számítás? Ez nem tehető -fel tőle. De mit jelent mindez? Mióta itt vagyunk, tökéletesen -elhanyagol, rám se néz. Mintha csak a felesége sem lennék. Holnap -beszélni fogok vele… És a zene csak szól. Ni, a zene. Hogy írtam, már -egész el is felejtettem. Egy dalt játszik, a melyet Sándor annak a -napnak az előestéjén énekelt, a melyen Elek Pusztahegyre jött… Multkor -mondtam a négyszegletnek, hogy ez a kedvencz dalom, azért huzatja. S -erre feküdjek le? Nem, ez tűrhetetlen, holnap beszélni fogok Sándorral. - -De igaz; ezt még nem mondtam. Elek nem jött el a vacsorára. Na bizony, -nagyon elvoltunk nélküle. Sándor énekelt is a czigányokkal. Ez az édes -úr igen nagyon furcsa módon viseli magát. - -* - -Augusztus 9-én. - -Este, hogy Sándor hazajött, egyenesen bementem szobájába. - -– Ez nem mehet így tovább, – kezdtem éles hangon, – végre is a felesége -vagyok, miért hanyagol el olyan nagyon. Hiszen már egész Balatonfüred -ujjal mutat rám. Ez hallatlan, ezt nem tűrhetem, – aztán sírva fakadva -egy székre omlottam. Éreztem, hogy végtelenül nevetséges vagyok. Sándor -egész nyugodtan leoldozta nyakkendőjét s oda fordulva hozzám, így szólt. - -– Elhanyagoltam? Hisz azt hittem, maga igen jól eltöltötte idejét a -Melanie társaságában. (Hát a hat Sigisbéről miért nem teszen említést, -mi!) - -– Melaniet tegnap kiutasítottam, nem állhatom tovább szemtelen -megjegyzéseit. - -– Ha csak ebből áll a dolog, keresünk magának más barátnőt. - -– Ne keressen senkit, de vigyen el innen. - -– Hisz úgy is ezt akartam. Tudja, hogy egy hét mulva nyilnak meg a -weidmannsdorfi vadászatok. Oda megyünk, majd ott bemutatom osztrák -rokonaimnak is. - -– Hát még? – mondtam félhangon, – nem megyünk haza? - -– Mindent a maga idején. – És megcsókolta a homlokomat. - -Ugyanaz este Elektől búcsúztam el, kit az egész füredi létem alatt -jóformán alig láttam. Úgy intéztem a dolgot, hogy egyedül fogadhassam. - -– Téged igen ritkán láttalak, – tegeztem, igen közönyösen. - -– Füreden nem igen látnak az asszonyok! - -– Kár, pedig az asszonyok egy eszes férfira mindig rászorulnak. - -– Mini, maga nagyon udvarias, – mondta kissé gúnyosan mosolyogva. - -– Kérlek, tegezzél, – mondtam kissé hevesen, – ezt a _módját_ a -magázásnak ki nem állhatom. - -Elek, mintha nem értette volna meg szavaim értelmét, terveimről -tudakozott. - -– Tudod tán, hogy Ausztriába megyünk az én nagy szomorúságomra. - -– Hát mulatod magadat ott is, egy szép asszony mindenütt jól mulat. -Aztán tudom, Niki, Stapszi is: meg Klienigstein Hansi is veletek mennek. - -– Ezzel vígasztalsz? - -– Mindenkit azzal, a mivel lehet. - -Ezt meg én nem akartam elérteni. - -– Mikor látunk? - -– A tél derekán Biskrában, én már őszszel oda megyek… addig, – s most -egyenesen a szemembe nézett, – vigyázz a szívedre, – mondta élesen s -felkapva kalapját, ott hagyott. Mit értett ez alatt? S miért mondja -éppen _ő_ nékem ezt. Hát tehetek én arról, hogy ő odajött Pusztahegyre, -tehetek arról, hogy belém szeretett, tehetek, hogy férjem legjobb -barátja, tehetek, hogy férjem… eh nem igaz, én a férjemet szeretem, -hűséges felesége leszek, s néki fogok élni s boldog leszek. Úgy legyen! - -Nem fogunk Biskrába menni. - -* - -Augusztus 11-én. - -Bécs. Na hiszen, ez megint kedves úr volt. Sándorral nem voltunk egy -perczig sem egyedül. Velünk a Klienigstein Hansi, a Niki s a Stapszi. -Szép kompánia. Sándor, Stapszi s Hansi átmennek az étkező kocsiba -kártyázni, én meg egyedül Nikivel. Nikivel! Ezzel éppen csak akkor -hagynék igazán udvaroltatni magamnak, ha féltékenynyé akarnék általa -valakit tenni. - -Közel ült hozzám, czigarettájának füstjével körül ölelt. Pfuj! én is rá -gyújtottam egyre, hogy kibirjam. Ha nem megyünk Weidmannsdorfba, hát -goromba lettem volna vele, de így nem mertem. Ott szükségem lesz reá. -Hisz alig ismerek egy-két osztrákot. - -Mondom, oda ült hozzám egész közel, a karjával majd csak hogy nem a -vállamhoz ért. S úgy beszélt. Ime udvarlása: - -– Mini, te szép vagy. - -– Tudom. - -– Milyen kár, hogy Bálványosy herczegnővé nem tettelek. - -– Igen szép, hogy így gondolkodol, de kérdés, vágytam-e vajjon én erre a -végtelen tisztességre. - -– Ha, ha, nem rossz. Azt hiszed, elhinném. Végre is gazdagabb is volnék, -mint Sándor. - -– De hát úgy látszik, azt hiszed, hogy én nem szeretem Sándort. - -– Hiszek azt, a mit hiszek. - -– Szemtelen, – nos és most én ügyetlen, a Sándorról dicshymnuszt -zengedeztem el neki. Hogy milyen jó, milyen okos, milyen derék… s mikor -mindezt elmondtam, igen elszégyeltem magamat. Végre is ez senkire sem -tartozik. Úgy éreztem, mintha éjjeli pongyolába mutattam volna előtte -magamat. - -– Eh, lárifári! – vágott a szavamba, – azért te sohasem szeretted, s ő? -ő róla sem tudom, hogy szeretett téged. Ez olyan illő házasság volt, -végre is neked férjhez _kellett_ menned, Sándornak meg _kellett_ -házasodnia s így – megegyeztetek. - -Nem és nem. De hiszen én szeretem őt, miért ne szeretném? Én szeretem, -csak alkalmam lett volna akkor neki megmondani. Ha ebben a pillanatban -belép a kupé ajtaján, tudom, hogy a nyakába borulok s össze-vissza -csókolom mindenki előtt. Mit bántam volna, ha ez a három majom meg is -ütődik viselkedésemen. De Sándor nem jött be Marcheggig. Egyedül voltam -az egész úton Nikivel. Este Sachernál ebédeltünk. Mindig Hansi, Niki és -Stapszi társaságában. Sándort még ilyennek nem láttam. Unalmas, fáradt -volt. Alig beszélt s hagyott engem ezzel a három rüpőkkel! - -* - -Augusztus 12-én. - -Este az orfeumban voltunk. Hát ilyen? Repülő, félmeztelen lányok, meg -lányok, kik illedelmesen vannak ugyan öltözve, de a mit mondanak, -öltözetlenebbek az amazok meztelenségénél! Ostoba fonnyadt arczú urak a -páholyokban, monoklival belenézve a semmibe, füst, lárma, lenn a szörnyű -plebs, a maga rettenetes sörszagú bántó lármájával. A szomszéd páholyban -«eine unmittelbare!» valami kis herczegné három udvarlójával s a -férjével (nini, csak úgy, mint én) épp oly hangosan nevet s lármázik s -iszsza a sört, mint azok ott lenn. Én leeresztem fátyolomat s hosszú -keztyűim, azt szeretném, a vállamig érnének, hogy a testemmel semmi -ebből a légkörből ne érintkezzék. Utálom e helyet, de hát mit tehetek? -Nikinek esek neki: - -– Hát ezekért a helyekért hanyagoltok ti minket el? - -– Ohne Weiber… dalolja Niki az énekesnővel s nem felel. - -– Mondd, mit szerettek ti _itt?_ - -– A salonjaitok zárkózottságát, ha visszatérünk beléjök – felelte -gyorsan Sándor, Niki szavába vágva. Aztán keményen rám nézett. Láttam, -nem szereti, a mit mondok. Én sem szerettem, de mit tehetek róla, ha -szégyeltem, hogy itt szégyellem magamat. - -Hogy hazamentünk, Sándor a kocsiban keményen megkorholt, kiéreztem, a -balatonfüredi viselkedéseimet érti alatta. Én boldogan hallgattam, de -úgy tettem, mintha haragudnék érte s nem eresztettem haza érve a -szobámba. Fokozni akartam érdeklődését irántam. Azt szeretném, hogy -őrülésig belém szeressen, akkor talán – lehet, lehet. Vagy tán már ma -is? Valamit érzek itt benn a szívemben, de _mi_ az? s kiért? Ha én azt -tudnám. - -* - -Augusztus 15-én. - -Tegnap óta Weidmannsdorfban. A társaság nagy, 15–20 asszony s ugyanannyi -férfi. De mi asszonyok egész nap egyedül vagyunk, mert uraink vadásznak. -Milyen unalom. De ime egy pár alak. Az öreg Weidmannsdorff herczegné. -Magas, szikár asszony, olyan mozdulatokkal, mintha nyakörvet viselne. -Nem néz se jobbra, se balra, se le, csak mindig egyenesen felfelé. -Szeretném látni ezt az asszonyt egyszer az udvar előtt bókolni, ugyan -hogy törik ketté a dereka? Mindent kimérten, mereven mond el, minden -szó, mi kiszalad a száján, az által, hogy ő mondja, nagy súlyt nyer. -Csak kis ujját adta nékem, mikor megjöttem – tán megérezte rajtam a -bizonyos ősapát? A férfi makog, nyafog s rémítően papucs alatt van. -Leányuk van négy, mind olyan, mint egy-egy dragonyos, rettenetesen -vállasak, szegletesek, de igen jó lányok. Az egyikkel, Marincsival -összebarátkoztam. Minden szívbaját elmondta egy nap alatt. Tudom, kibe s -hányszor volt szerelmes. - -Itt még Stachelnitz herczegné, a Pepi, a bécsiek elkényeztetett Pepije. -Játszik minden műkedvelői előadáson, elad minden bazáron, minden -carousselen lovagol, tud fütyülni, dalolni, magas iskolát lovagolni, tíz -nyelvet egyformán jól beszél, énekli a bécsi és párisi kupleteket, -franczia és olasz dalokat. Olvas minden könyvet, mit írtak. Mindig -pattog s nincs soha ideje valakivel egy félóránál tovább beszélni. A -férjével még nem is találkoztam. Itt az öreg Klienigstein, finom mosolyú -öreg úr, kinek azonban azt mondják, csak minden harmadik szavát lehet és -szabad elhinni, mert azt hiszi, jó diplomatának hazudnia kell. Annál -szókimondóbb a lánya, Lolly, ki már két gorombaságot mondott nekem, de -mind a kétszer összecsókolt utána – es war ja nicht bös gemeint – mondta -s egy perczre el nem hágy, mióta megbocsájtottam neki. Roppant férfias -mozdulatok, bizonyos férfiaknak, meg az asszonyoknak tetszik. Én nekem -is… bár egy kicsit olyan, mint egy elszabadult csikó. - -Ezek a főbb alakok. Férfiak? Hansi, a bátyja, Niki és Stapszi (Istenem, -de meguntam már őket), egy Gysenburg-Stachberg, a család feje, egy kis -uralkodó herczeg, Ausztria legnagyobb partieja. Míg a férfiak vadásznak, -addig a lányok őt vadászszák, «mert én jobb szeretem a vad libáknál a -szelídeket», súgta nekem ebéd alatt, ezzel igen nagy bizalmat árult el -irántam. De mit folytassam tovább, mind egyformák, legalább nékem. - -* - -Augusztus 16-án. - -Sándort alig látom. Egész nap vadászik. Este halálra ki van merülve. De -hát ez már vadászatoknál így szokás. Ebéd után vele lehetnék, de ha ő -nem, én sem. - -Ma este Pepi jött le hozzám. Én fáradt voltam, le akartam feküdni. -Tulajdonkép nem tudom miért, de rosszkedvű voltam. Azt hiszem, a -Katinka-ligetre gondoltam, azért. Pepi leült ágyam szélére. - -– Látod, édes gyermekem, ha én te lennék, másképen élnék. - -– Hiszen én olyan formán élek, mint te, csak mindenből kevesebbet. - -– Néked édes Minim – mondta s hangja színtelen lett – nincs okod arra, -hogy úgy élj, mint én. Te… boldog is lehetsz. - -Csodálkozva néztem reá. Kissé furcsa volt, hogy így, első látásra olyan -húrt pendít meg, melyből élettörténetére vonhatok következtetést. - -– Látod, te szép vagy, én sohasem voltam. (Ebben igaza van.) A te férjed -derék ember, s nem volt okod, miért ne menj szerelemből hozzá (ez is -igaz), te fiatal vagy… nézd. Én, a híres Pepi herczegné, ki egész Bécset -mulattatja, kinek kalandjairól két ország beszél, hiszed-e, ha elmondom -– soha boldog nem voltam. Mit ér egy ilyen élet? Reggeltől estig hajsza, -hogy a szív csendjét befödje. Mit ér? Menj haza férjeddel, kérd -bocsánatát. Mert a hiba benned kell hogy legyen. Ismertem Sándort rég, a -Bálványosyak között a legtöbbet ér. Menj haza vele s hagyj minket -tánczolni a mi korpára épült tündérvárainkban. - -Én megcsókoltam a kezét. - -* - -Augusztus 18-án. - -Sándorral párbeszéd. - -– Menjünk haza, Sándor, én már úgy vágyom haza. - -– A hogy akarja, pár napig azonban még nem lehet, most, hogy a -vadászatra a meghivást elfogadtam s én egy más vadász helyét elfoglalom, -itt kell maradnunk végig. - -– De én… én, úgy akarom! - -– Mini maga parancsol s én… cselekszem, – mondta Sándor s megcsókolta -homlokomat. - -De azért itt maradtunk, ő győzedelmeskedett. - -* - -Augusztus 19-én. - -Szemtelenség, szemtelenség. Ime Elektől ez a levél: - -«Édes Mini! - -Tudja, hogy szeretem. Tudja attól a percztől, hogy a Katinka-ligetben -megcsókoltam a kezét. Tudom jól, hogy a maga lelke az én lelkemhez -hasonló, s hogy a Sándor és maga között áthidalhatatlan örvény van, mert -nincsenek egy anyagból. Szeretem. Maga volt az első, ki lelkemet -felgyújtotta. Maga adott vissza önmagamnak. Nem tudja, mily üres volt -életem, mielőtt megláttam. Az egész világban csak a szép érdekelt, s -magában megtaláltam azt, a ki az asszonyban visszaadja ezt nékem. Nem -szépségéről beszélek. Lelkéről. Van valami a tekintetében, a miből -érzem, egy velem, egynek kell lennie, akár akarja, akár nem. Talán -sohasem fog rólam többé hallani. De ezt meg kellett írnom. Tán tudja, -hogy egy nagybátyám meghalt, váratlan óriási vagyon örököse lettem. -Gazdagabb vagyok ma, mint Sándor. Ha ez egy év előtt történik, ma már -nőm. De hát ezelőtt nemcsak szegény, de büszke is voltam. Kerültem -magát. Ma megmondom azt, a mit úgy is tud. Későn találtunk egymásra, -nagyon késő… Ne halljon rólam többet. Egy nagyobb afrikai utat teszek – -az Isten áldja. Elek.» - -Ezt a levelet _merte_ nékem írni. Hát azt hiszi, most már majd írni -fogok neki, hogy kérni fogom, térjen vissza. Soha – Sándoré -testem-lelkem. És boldoggá fogom tenni, mert megérdemli. Az Elek útjait -az Isten vezérelje! - -* - -Augusztus 20-án. - -Pepinél. - -– Mondd, mit tennél, ha házasságod után 3 hóra a férjed elhanyagolna – a -saját hibádból – s egy más ember üldözne szerelmével? - -– Megmondanám férjemnek, – mondá Pepi, – az agyonlőné azt, a ki «üldöz -szerelmével» s ez energikus actiója által ismét visszatérne hozzám. - -Ezen gondolkozom. - -* - -Augusztus 21-én. - -Nem, nem. A mit Pepi mond, az mégis lehetetlen. A skandalum, aztán meg -Sándornak is történhetne baja. És Eleknek? Ezzel nem törődnék? Ha -tudnám. Levelét nem téptem el; pedig mindig megbosszant, ha újra -átolvasom. - -* - -Augusztus 22-én. - -A vadászatok utolsó estéjén nagy bál. Roppant körülvettek, szép voltam s -okosabb, mint ezek a jó bécsi dámák, kik gorombaságukkal akarják -szellemi hiányaikat fedezni. Persze az egy Pepit kivéve, ki csak úgy -csillogott-villogott a jókedvtől, szellemtől s a gyémántoktól. Folyton -tánczolt. Tánczközben megérintette toll legyezőjével a vállamat, «menj -haza, Mini… még nem késő», súgta angolul. Pedig milyen szép egy ilyen -bál! - -Sándor nem tánczolt, egy sarokban ült az öreg herczegnővel s annyira -elmerült a beszélgetésbe, hogy engem észre sem vett. Megunt volna? - -Holnap haza megyünk. - -* - -Augusztus 24-én. - -Elutaztunk. A vasuton Sándor elmondta, hogy Elek nagy örökséget csinált. -Én majd csak hogy a szavába nem vágtam, hogy tudom. - -Aztán… észrevettem magamat. És _most_ e perczben közeledjek hozzá? -Hazugságra állva kezdjem el a boldogságot… Nem, nem. Pedig hazudni -tudok, jó iskolában nőttem fel erre. De ilyen esetekben nem. Éreztem, -hogy egy borzasztó árny tolult közénk. Sándor pedig meleg volt velem s -jóságos… Azt mondta, csak azért tartotta távol magát tőlem, nehogy azt -mondhassák: ezek csak úgy, mint a fürediek, hogy én vagyok a dologban a -hibás. Úgy akarta feltűntetni, mintha ez kettőnk közös megegyezése -lenne. - -– És úgy-e, ha ez így is volt, ezentúl nem lesz így, – mondta s közelebb -húzódott hozzám s lágyan, olyan lágyan, mint azokban az időkben rég, -nézett a szemembe. És én e két szemében valami olyan igen fájdalmas -vonást láttam meg, és én e két szem kifejezését, tekintetét, melegségét -nem birtam el többet. E perczben igen tudom hogy lehettünk volna ketten -még. De hát az a harmadik! Hátha a Pepi tanácsát elfogadnám… igaz, ha -megmondanék neki mindent. Nem, nem birom. Félek, félek. - -Sándor át akart ölelni – s én visszavonulva a kupé egyik sarkába, sírva -fakadtam – s nem hagytam magam. Azt hiszem, hogy nagyon boldogtalan -vagyok. - -* - -Augusztus 26-án. - -Igen, boldogtalan. Átolvasom e naplót idáig. Mi lesz velem? Most itt -vagyok, hol boldog voltam pár napig; hol boldogíthattam volna valakit. -De hogyan? Hiszen egész életem hazugság az első pillanattól kezdve. Ez -az Elek-féle levél csak megvilágította azt, a mit már oly rég éreztem. -Minden a lelkemben, egész életem csak hazugság. Megszülettem. A -gyermekszoba már a hazugság páráival telítve. Hazudtam akkor, midőn -anyám s atyám kezét naponta megcsókoltam, mert nem tisztelhettem őket. -Hazudtam, midőn a myrtuskoszorúval oda álltam az oltár elé, mert ha -testem szűzi volt is, lelkem tele volt szenynyel. Hazudtam a nagy -világban, mert csak mesteri hazudozással lehettem mindig az első. -Hamisnak, hazugnak kellett lennem, hogy nyerjek. Hazudtam, midőn hűséget -s szerelmet igértem ennek a becsületes embernek. Hazudtam önmagammal -szemben, midőn _most_ azóta azt hittem, hogy a mulatság iránt van -érzékem csak, hazudtam néha még akkor is önmagamnak, midőn el akartam -magammal hitetni, hogy boldog vagyok. - -Hazudtam Eleknek, midőn úgy tettem, hogy nem ismerem fel szerelmét, -álnok vagyok ma, midőn ezt a levelet folyton magamnál hordom, hogy senki -rá ne találjon, s midőn mosolyogva hazudok _néki_ derült, nyugodt -boldogságot, hogy ne tudjon meg semmit. Hazugságon állok, erre épült -lelkem egész világa, erre jövőm… s most hogy boruljak én egy becsületes -ember keblére s hogy élhessek az oldalán. - -Ha bevallanék néki mindent? Pedig ez lenne az egyetlen mód a -boldogulásra. Hogy legyen? Nincs erőm, nincs erőm, hogy gőgös -büszkeségemet megtörjem, hogy kicsinynyé váljak előtte s meghajtsam -fejemet, én, ki mindig s mindenütt az első voltam s ehhez vagyok szokva. - -Folyton kerülöm, pedig vele szeretnék lenni, vele, hogy elbirjam azt, -hogy az a levél úgy hiszem kiégeti a szívem egész érzésvilágát… - -* - -Augusztus 27-én. - -Mamától egy levél. Leírom… mentségemül. «Légy mindig jó férjeddel. -Látod, sokat köszönhetsz néki, hallom minden oldalról, hogy debut-d épp -oly jól sikerült Füreden, mint Ausztriában. Ez nem kis dolog; és kivált -így a «mézes hetek» alatt. Büszke vagyok rád, jól neveltelek. Érted, -hogy kell az emberekkel bánni s hogy lehet mindig s minden körülmények -között – nyakukra hágni, s erős kézzel ragadni meg az «elsőség» -kormánygyeplőjét. Örülök, hogy boldogságod mellett «tenni» is rá érsz. -Én tán azért nem értem rá soha, mert boldogtalanságom elfoglalt. A papa? -Olyanabb az olyannál, multkor a bécsi angol követ tiszteletére ebédet -adtam, képzeld, nem jött el, mint háziúr. Nem tudtam hová lenni -szégyenletemben, ismét egy újat kezdett… De hát hogy értenéd meg, mibe -kerül nékem ez a mosoly, a melylyel semmit, de semmit sem akarok -meglátni, s a melylyel mindent, de mindent elfedek…» - -Ez a mosoly, ez is hazugság. Hát ez a mi sorsunk? Boldogtalanság, -szerencse, boldogság, minden csak hazug módon viselve? - -* - -Szeptember 2-án. - -Félek tőle. Ma oly jó volt velem, oda jött hozzám, mikor sirtam, rá -tette erős kezét a homlokomra s lassan felemelte fejemet. Szemeim -kifejezését kereste. - -– Miért sír? Tán boldogtalan? Lássa, én nem lehetek mindig emberek -között, nem bírom ki a léhaságukat. - -– Hát azt hiszi, – akartam kiáltani neki, de megakadt a szó a torkomon. -Ha én most oda mehetnék hozzá, s megcsókolva nyugodt, tiszta homlokát, -azt mondanám neki: «Bocsáss meg, én szegény, bűnös asszony vagyok, ki -hazudtam néked akkor, midőn az oltár előtt álltunk. De ma igaz szívvel -mondhatom néked, hogy szeretlek, s te vagy boldogságom, mindenem.» De az -igazság lenne-e ez? Hisz még az a levél, a mit az a másik írt, mindig -megvan, még megcsalom minden felkelő nappal, még napról napra mélyebben -sülyedek a sárba. - -Ha több ember lenne körültünk, igyekezném magamat új alakban mutatni, de -vele szemben az igazságot csak is ezzel a levél felmutatásával kéne -kezdenem. És erre képes soha sem leszek. - -* - -Szeptember 10-én. - -Azt hiszem, igen boldogtalanná teszem. Azt hiszem, tönkre teszem átkos -viselkedésemmel. Úgy hitte, unom magamat; egy hétig tele volt a ház -vendéggel. Ekkor napokig nem is mutattam magamat. Ekkor megkorholt, -kemény volt velem. S még ilyen perczekben érzem legközelebb magamat -hozzá. Ilyenkor nem félek a szemébe tekinteni, ilyenkor oly jól esik, -hogy lágyan, melegen tekint a szavai sulyos értelmeinek daczára reám. De -aztán, s ez a bökkenő, hogy nem szólok ellen s megalázkodom, megteszem, -a mit mond, mintha elszégyelné magát, bocsánatot kér ilyenkor tőlem: s -ez a bocsánatkérés már épp elviselhetetlen. - -* - -Szeptember 15-én. - -Határozottan rosszul néz ki s beteg. Ma elvitt kocsin arra a birtokra, a -melyet nékem szánt még _akkor_. Ott egy új cottageszerű házat -építtetett, azt mutatta meg nékem. A nagy fáczányos szélén áll a kis -épület. A mesterek három hónapig dolgoztak csak rajta. Természetes fa- s -téglából készült kis emeletes alkotmány, gerendás tornáczokkal, -czinóberszínű ajtók- s gerendaszélekkel. A terrasseokon angol piros -fonott bútorok, nehány salon, s egy nagy hálószoba, a főépületben. Az -utolsó szobában – az arczképe. Akkor festette Sargeant, a nagy angol -mester, mikor jegyben jártunk. A hasonlóság feltünő, de a mellett -ijesztő látni, mennyit öregedett azóta. Mi baja lehet? Arczbőre sárgás, -szemei beestek, haja deresedni kezd. Én teszem tönkre? Boldogtalan -volna? Annyira meghatott a kép, hogy a mellére borultam, s nem akartam -sem az eredetit, sem a portrait-t látni. - -Pedig ma majdnem derült volt máskorhoz képest arczkifejezése. Látszott -arczán, hogy boldog, hogy e birtokot a házzal együtt végleg átadhatja -nékem. Ha én most ezt igaz szívvel, tiszta szemmel fogadhatnám el, ha -egyenesen szemébe tekintve így szólhatnék neki: – Köszönöm férjem, -ajándékod nagy értékü és nemes, vedd érte szerelmemet, a melynél többel -nem birok. - -Ha ezt mondhattam volna néki! - -* - -Szeptember 20-án. - -Nem, határozottan nem irok többé naplót. Ez átkos papiron szoktam rá a -hazudozásra, s most, hogy lelkem igazságos képét irom le, napról napra -nem birom el a sulyát. Bele bolondulok. - -Nem jó az embernek igen mélyen tekinteni bele a lelke világába. Addig, -mig külső éltemet írtam le benne, mulattatott a dolog. Aztán – igen, -kimondom, szégyeltem, – ma, megörjít. - -Nem irok többet. - -* - -Október 3-án. - -Indulunk. Mától kezdve megint elkezdem az írást. Nem birom ki. Hogy ha -még le sem írom, a mit érzek, úgy egészen egyedül vagyok. Igy legalább -megkönnyit az, a mit énemből kipusztítok az által, hogy papirra vetem. - -Indulunk. Tegnapelőtt mondta Sándor, hogy el van tökélve délolaszországi -s algieri útját megtenni. Én eleinte elleneztem (már megint hazudtam, -nem mondhattam, hogy azért nem akartam menni, mert Elek is ott lesz). -Sándor azt hitte, a pesti világot sajnálom, megigérte, hogy Cannesba -visz a tavaszi hónapokra. Pfuj, milyen véleménye van rólam, de -megérdemlem. Legyen ez a bünhödésem. Nem ellenkeztem tovább, nem is -mondtam ellent. Higyjen rólam annyi rosszat, a mennyit lehet. Az sem -lesz elég… - -* - -Október 6-án. - -Az utolsó pillanatban _egyedül_ oda szaladtam a partra, előttem a Körös, -tovább a Katinkaliget, s a láthatárig a puszta. Mit mindent hagyott itt, -a mit nem tudtam életté átváltoztatni… - -* - -Október 10-én. - -Ime Pest: Egész nap itteni barátnőim járnak be hozzám, mindegyik irigyen -nézi ezüst útikészletemet (csak a multkor kaptam Sándortól), megnézték -ékszertokjaimat, elbámulva látják óriás solitair gyémántokból -összefoglalt nyaklánczaimat, diadémjeimet. Egy se volt arra kiváncsi, -hogy itt belül milyen a világ. Mama irigyen megcsodált, azt találta, -sohasem voltam ily szép, még a papa is beczézgetett. Mindenki rontott. -Harmadik napja vagyunk itt s s három ebédmeghívásunk volt. - -Én? előkerestem azt a könyvjegyzéket, a melyet egyszer Elek adott nekem, -s rendeltem vagy 50 kötet franczia és angol könyvet. Olvasni fogok az -úton. Én azt hiszem, az olvasás eltávolít majd önmagamtól, pedig erre -szükségem van. - -* - -Október 12-én. - -Fiuméban. Sándor a hogy megérkeztünk, átöltözködött s unokatestvéréhez, -a kormányzóhoz ment. Én a legegyszerűbb ruhámban, a komornám -kiséretében, bejártam a várost. Olyan furcsa, kéjes érzés fogott el. Úgy -éreztem, mintha ébredni kezdene valami a lelkemben, ez az arany -napsugár, ezek a babérerdők, a végtelenség, ez a néptömeg, mely -körülvesz s a mely nem ismer… Ime, tán ez legtöbbet ér. Hisz mióta -megvagyok, üveg szekrénybe voltam kiállítva. Mindig tudta mindenki, vagy -legalább tudni vélte, hogy mit teszek, mit gondolok s érzek. Itt senki, -senkisem ismer. Lementem a horvát part egy osteriájába, leültem a -szőlőlugas szélén, s belenéztem a messzehaladó tenger kék vizébe. Mily -szép, szép az élet! Úgy éreztem, az életerő beleszalad a lelkembe… nini, -szavalok! Most veszem észre. Nem hiába, hogy egész út alatt a Taine -«Italie»-ját olvastam. - -Elek, ha látna, csodálkozna rajtam. De tán nem annyira, mint én magam -csodálkozom. Oly jól esett ez a frissen fejt tej, úgy éreztem, az -igazság emlőjéből szivom! Azt hiszem, a mit látni fogok, közelebb fog az -igazhoz hozni. Furcsa, hogy majd a művészetek segítségével kell hozzá -jutnom. Tanulni akarok, fejlődni. Szeretnék az lenni, a mi vagyok, -megszakítani a régi énemmel minden összeköttetést. - -A kormányzóéknál igen boldog ebéd volt (ritkán használom e szót -«boldog!»). Igen rokonszenves emberek. A governatore még igen fiatal -ember, van valami igazán fejedelmi abban, a mit mond, abban a mit tesz. -Felesége komoly, szép asszony. - -Olyan komolyan nézett rám – hogy lesütöttem szemeimet. És – közvetlenül. -Ez már haladás. Míg férjeink politizáltak, karon fogott, megmutatta a -nagy, de roppant nyomott palota minden zege-zugát. Különös összeállítás, -nagy aerarisch bútorok, s aztán ezek között olasz, velenczei ritkaságok. -Úgy látszik, erre sokat tartanak. Furcsa, ezt soha sem láttam otthon. -Peddig ezzel is mennyit szórakozik, tanul és felejt az ember. Ezeknek -meg még erre sem volt szükségük, mert hisz boldogok, s van teendőjük -elég. A gyermekekhez is bementünk. Komoly gyerekek, szinte már ezek is -reprezentálnak. - -Milyen különös, ezeknél minden olyan – igaz benyomást tesz. - -Kiültünk egy terrasse-ra s hosszan elbeszélgettünk. - -– Mondd, – kértem hirtelen, – hogy tanultad meg az igazság útját járni? - -A fiatal asszony jóságosan mosolygott, nem felelt rá semmit, de szeméből -láttam, hogy úgy született benne. Aztán tárgyakról beszéltünk. Minden -egyes bútornak története van, mindegyikről tud valamit elmondani. -Mennyit kellett hogy tanuljon, hogy érezze mindezt, hogy lássa, mi a -szép, mi az összhangzatos. - -[Illustration: Kiültünk egy terrassera.] - -– Hogy irigyellek, hogy Rómába, Nápoly- s Szicziliába mentek, – mondta. - -– Hogy irigyellek, hogy itt maradhatsz, – viszonoztam elszólva magamat. - -– Mit irigyelsz rajtam, hisz néked is megvan mindened, mit kivánsz, -férjed szeret, vagyonod nagyobb a mienknél, tehetsz annyi jót, mennyit -akarsz, s élvezhetsz, a mennyit szemed és szád kiván. Mi kell több -ennél? Még gyermeked nincs, de hát ez is csak idő kérdése. És te szabad -is vagy, mi pedig kötelességünknek élünk. - -A két utolsó mondata szeget ütött a fejembe. Gyermekem, hátha lesz nékem -is! Tán majd a kis fejére rá tett kézzel még el is mondhatok néki -mindent. - -És kötelességem is lesz akkor. Most nincs? De ha nem birom, nem tudom -betölteni! - -Október 14-én. - -_Róma_. Milyen furcsa volt tegnap a kis hajón vele együtt neki indulni a -tengernek. Még soha sem voltam tengeren. Nyolczkor este lassan siklott -ki a hajó a megvilágított fiumei kikötőből, oly csendes, oly nyugodt -volt az éjszaka, és én úgy szerettem volna, ha nagy, igen nagy -veszedelembe jutnék vele. Ha terhes felhők környékeznének, ha villám, -mennydörgés elnyomná a szavunk. Hogy így közel-közel simulhassak hozzá -még egyszer, s elfogadhassam védelmét, őszinte szeretettel, -ragaszkodással. - -A tenger bámulatos csendes volt. S Anconától Rómáig napfényes idő. Este -értünk Rómába. A Hotel Quirinalban ember ember hátán, villanyvilágítás, -nyüzsgés. Késő éjjel csendesek voltak az utczák. - -Hát ez Róma? - -Október 18-án. - -Rómáról nem merek írni. Azt hiszem, ostobaságokat mondanék, így hát csak -Stendhalt s Tainet olvasom s azokat igyekszem Rómában feltalálni. Pedig -furcsa, minden más hatást tesz rám. Valószinüleg éretlen vagyok még. - -Már két nagy ebéden voltunk. Sándornak mindenütt vannak rokonai. Az -olasz rokonok! Gracié, majd felfalnak, olyan édeskések mind. Voilá une -race qui ne me plait pas! Egy angolnéval, Lady Stanleyval ismerkedtem -meg. Az vonzott hozzá, a mit az olaszoknál nem találtam meg: az igazság. - -* - -Október 20-án. - -Istenem, Istenem, hát nem lesz ennek vége. Elek ismét írt. Azt mondja, -Kairóból az arab pusztába expeditióra készül. S nem bir magával, hozzám -fordul egy kis érdeklődésért. Mit tehetek én érte? Levele tele van -Rómával s Rómán keresztül minden sorából szerelme beszél, a melyet -azonban nem említ. Így hát megmérgezi nékem Rómát. Délután a Campagnában -voltunk… nem birtam magammal, e végtelenül szomorú mezőkből, e szürkés -hangulatból annyira az Elek szavai beszéltek hozzám, hogy megkértem -Sándort, forduljunk vissza, rosszul érzem magamat. S most itthon vagyok -a kis szobámban – a villanyfény besugárzik idáig az iróasztalomig, s -azért csak az a nagy, néma, csendes Campagna előttem… tovább még -keletnek az az ismeretlen sivatag, s azon egy ember, ki megy, tán -vesztét keresve… - -* - -Október 24-én. - -Ha gyermekem lenne Sándortól, minden jobbra fordulna. Ma bementem a -Szent-Péter-templomba, ezért imádkoztam. Meghallgatott-e az Úr? Ah! -hiszen vallásom sincs, ezt is kiölték belőlem. Az a czinizmus, a mely -megölte bennem a szerelem iránti érzéket, elvitte magával vallásomat is. -Senkiben, semmiben nem hiszek. De igen, Sándorban… Hát akkor? - -* - -November 3-án. - -Palermóban. Megyünk, megyünk – az én szemeim nyitva s azért nem látok -semmit, nem hallok semmit, nem vágyom semmire. Olvasom Baudelairet… Mint -a mákony. Szeretném, ha mind e fény, pompa érdekelne. De mi közöm -mindehhez? - -* - -November 16-án. - -Megint egy levél Elektől, megérkezett a Szentföldre. Arra kért már -akkor, hogy oda feleljek neki, s miután semmi hir rólunk, azt mondja, -érzi, _igaza volt_, hogy megirta szerelmét, mert vagy tőlem kellett -volna pár sornak jönni, vagy Sándortól egy levélnek, a melyben -élethalál-párbajra hivja. Egyik sem jött, sem _igen_, sem _nem_. Tehát -szavait félig meghallgattam. - -És igaza van, úgy van. Megcsaltam férjemet – és tán – önmagamat is? - -* - -November 18-án. - -Nem, nem fogok mindig ezzel foglalkozni. Ez ostobaság s eredménytelen. - -Egy óriási parkban kocsiztunk, a mely Katinka-ligetre emlékeztetett. -Vagy csak minden a mit látok, azzá hasonul át, a mi bennem van. Ma -Verlaine-t vettem meg, az Elek kedvencz költőjét. Mint lánynak megvolt, -hogy férjhez mentem – akkor azt hittem – nem lesz könyvekre, vagy -legalább ilyenre szükségem, nem vittem magammal. Éjjel olvasni fogom. - -* - -November 19-én. - -Egész éjjel Baudelairet olvastam, mint olaj a tüzre ez a könyv. Magamra -olvastam benne. «Comme vous êtes loin paradis parfumé!» Volt-e ilyen -paradicsomom valaha? Voltam-e gyermek, fiatal, mint mások. Rothadás vett -körül, hogy meglettem, s a rothadás légköre tápláló légköröm. - -* - -November 24-én. - -Nem értem, nem ismerek magamra. Napról-napra közönyösebb leszek. A -külvilág nem érdekel. Úgy ülök a nagy ebédeken, estélyeken mint egy -bálvány, szemeim kerekre tágulnak, nem mondok semmit, nem hallgatom azt, -a mit beszélnek, nem látok, nem hallok, semmi érdekem, sem kedvem -semmihez. - -Este Baudelaire-re, Verlaine-re örülök. - -* - -November 30-án. - -Nagy jelenetem volt Sándorral. Ez az ember tönkre megy mellettem. -Napról-napra sápadtabb arczkifejezése. Girgentibe mentünk. Én a hajó egy -sarkában egy Zólát olvastam (nagyon érdekel ez az író, ha utamba akadna, -lehet, hogy vissza adna önmagamnak) Sándor a másik sarkában a Times-t. -Így egész Sziczilián keresztül. Este későn érkeztünk. - -Kocsin, zekegő úton a szállodáig, ott vár a megrendelt ebéd, en tête á -tête. Ettől most mindig félek. Sándor két üveg pezsgőt megiszik egyedül, -én pár osztrigát eszem, s hallgatunk. Aztán külön-külön lefekszünk. -Másnap nagy szél kerekedik, én nem merek kimenni a szállodából, félek, -hogy nevralgiát kapok. Sándor egyedül nézi meg a görög templomokat. Este -vissza Palermóba. - -Így lesz hát ez az út végig? Hogy vissza érkeztünk, kijelentettem neki, -hogy én nem megyek tovább, már unom ezt a hajszát, aztán meg… Elek -Biskrában. El fogom kerülni, bármibe kerül. Sándor nem tágított, -nyugodtan azt mondta, ő megigérte Eleknek, hogy deczember végét ott -együtt töltik s így _megyünk_. Megyünk. Igen… én pár perczig zokogtam, -sírtam, aztán – mintha fénysugár szaladt volna át a lelkemen, végre is, -miért ne, menjünk. Hisz úgy jobb lesz. Jobb szembe nézni az ellenséggel, -így ártalmatlanabb. És aztán ki is fogom magyarázni vele a dolgot úgy, -hogy baj nélkül megértethetem magamat Sándorral. De hát ez már megint -csak nem lesz az igazság… - -Sándor meghallgatta végelhatározásomat s ott hagyott: megyünk, volt az -utolsó szava. - -Most hát én… igen én, irok Eleknek, ez az egyetlen módja. - -* - -Deczember. 1-én. - -Ime levelem: - -«Édes Elek. Reménylem, soraim még Jeruzsálemben érnek. (De hát ha nem!) -Hallgasd meg, a mit mondok. Nem szeretlek, nem is foglak soha. Nem -akarlak látni se élve, se halva. Ne gyere utamba, mert kitérek előtted. -Tudd meg, hogy tisztességes asszony vagyok s az is akarok maradni. -Férjemet szeretem, s jövendőbeli gyermekeimnek akarok élni. Hogy -megközelitesz, az gyalázatos dolog, s egész lelkem felháborodik, ha -rágondolok. Mit akarsz velem? Testem nem lesz a tied, mint a hogy a -lelkem nem az. Nem szóltam Sándornak, nem azért, mintha bármi módon -vonzódnám hozzád, de mert nem akartam, hogy összeütközés lehessen -köztetek. Nem akarom, hogy Sándort baj érje. Te mint könnyelmű lányt -ismertél, mióta a _szerelem_ (igen, az a szerelem!!) átváltoztatott, -azóta sem érzésem, sem gondolatom nem az, a mi volt. Mi megyünk -Biskrába, de megtiltom, _érted_, hogy oda gyere. Nyugalmamat nem adom -semmiért. Az isten megáldjon s ez leszen első és utolsó levelem -tehozzád. Bálványosy Mária.» - -Mini helyett Máriát írtam alá. Ebből aztán kiérzi, hogy semmikép sem -akarok vele bizalmas lábon állani. Magam vittem a levelet a póstára, -csak időre érkezne még oda. Jaffáig innen 6 nap, onnan 2 Jeruzsálemig, -ott 8–10 nap alatt. Decz. 12-ére ott lesz a levél s akkor még tudom, ott -kapja, hiszen karácsonyt a Szentföldön tölti. - -* - -Deczember 3-án. - -Átolvastam a levél fogalmazványát. – Istenem, milyen ügyetlenséget -követtem el, hogy azt irom: «nyugalmamat nem adom»; hisz így többet -árultam el, mint kellett volna, lelki állapotomról. - -De most naplót sem irok egy darabig, ez is csak hiába izgat. A -tárgyaknak fogok élni. Ugy mint egy utazó, – ki felejteni utazik. - -Felejteni… mit? - -* - -Deczember 30-án. - -Anya vagyok, bizonyos. Ennek sem tudok most már örülni. Félek a -gyermektől. Hogy neveljem fel, ha nem tudok igaz lenni. Az ő életét is -megmérgezzem, mint a hogy az enyémet megmérgezték? - -Sándor, uram! ments meg. - -* - -Tunis, január 4-én. - -Éjjel-nappal a két férfi a fejemben. Nem látok semmit, csak őket. Éjjel -róluk álmodom – úgy érzem, ketté tépik a szivemet. Mi lesz velem? Ha az -Elek levelét olvasom, a Sándort is ott érzem az oldalamon. S félek mind -a kettőtől s nem látok a lelkemben egyebet sötétségnél, némaságnál… - -* - -Biskra, január 6-án. - -Sándor tegnap hirtelen hozzám fordult: «Az Elek _barátom_, bizom benne -minden körülmény között… érted?» S mereven szemembe tekintett. Mit -értett alatta – tán gyanakodott volna. Mikor árultam el magamat, vagy -már rég gyanakszik? Egész testemben reszketek még most is, midőn -szemeinek tompa kifejezésére gondolok. S holnap, vagy tán ma már -megjöhet. Mi lesz velem? Összezavarodott az elmém s nem látok tisztán -érzéseim chaosában. Nem látom a helyest, a jót, nem tudom, mit érzek -igazán, nem tudom, hogy lesz… Én uram! támogass, mert eltántorodom… - -* - -Biskra, január 8-án. - -Istenem! Istenem. Tönkre, tönkre vagyok téve. A dolog így történt. Egy -arab kávéházban voltunk, Sándor és én. Rendesen itt töltöttük az estéket -már jó ideje, Sándort igen mulattatja az arabok fegyvertáncza, mindennap -eljáratja velök. - -Épp a fegyvertáncz közepén – én Uram Istenem – ki lép be az ajtón: Elek. -Azt hittem, rám szakad a ház. Sándor tüstént abba hagyatta a vad -tánczot, de a pokoli lárma után beállott csendet nem lehet a szívem -csendjéhez hasonlítani. - -De tovább. Elek odafordul Sándorhoz, kezet ad neki. - -– Tudod-e, miért jöttem oly gyorsan? – mondta merészen, egyenesen a -szemeim fehérébe tekintve, – mert Mini irt nekem. - -– Ugyan? – kérdé Sándor fásultan, – s te erről nem is szóltál. - -Azt hittem, szétszakad a szívem. - -– Igen, megirtam, hogy ide jövünk, miután tudtam terveidet, – rebegtem -halkan, nehogy Elek megmondja az igazságot, hogy így az összeütközést -elkerüljem. - -– Igen, Mini meg akart lepni téged s ezért irt, – mondta Elek még -folyton rám nézve hidegen, közönyösen, tönkre téve tekintete által, – s -én sietve jöttem. - -– Jól tetted, – mondta Sándor, hirtelen kézszorítását viszonozva. - -Ime, hazugságból hazugságba. – De ez még nem elég. Sándor éjjel -sakálvadászatra készült. Ide rendelte Ali Ben Hamedet, dragománját[1] a -kávéházba, ki vezeti. Itt vártunk reá. 10 óra után megjött. - -– Elek, légy oly szives feleségemet haza kisérni a Hôtel Saharaba, te is -ott vagy szállva úgy-e? - -– Igen, mellettetek vettem szállást, – felelte Elek szemtelenül. Sándor -kezet szorított vele, nekem megcsókolta kezemet s szemembe tekintett. Ha -száz évig élek, nem felejtem el tekintetét. Mintha egész lelkét a -lelkembe lehelte volna. Vagy csak azért láttam ezt így, mert magam -végtelen izgatott voltam s mert tudtam, hogy most, most fog elválni -minden… Nem tudom. Elment. És Elek most hozzám fordult: «Indulunk hát?» -Karon fogott. Én nem akartam, hiába mondtam neki magyarul, hogy nem -engedem. Megtette. Végre is a még népes utczában, a hol az arab Ouled -Nailok[2] házai előtt franczia katonatisztek árnyai suhantak el, nem -téphettem ki magamat karjai közül. Elek a szó szoros értelmében vitt. A -kis telep legnépesebb utczájába mentünk, a hol a téli éjszakán még ember -ember hátán tolongott. És nem mertem szólni, egész testemben remegtem. -Vitt, vitt. Egy európai kávéházba erővel bevonszolt. «Un caffé à madame, -un verre de whisky à moi.» Úgy tett, mintha felesége lennék. - -– Eljöttem, mert levelének sorai között olvastam. Ha szeretné férjét, -akkor nyugodt lenne, nyugodtan odaadta volna levelemet neki, hisz -«vér»-leány, ki nem fél egy párbaj esélyeitől. Maga ha szereti férjét, -csak egy módon cselekedhetett volna, hiába mondja, hogy nem. A szerelem -parancsol. Hiába minden törvény, hiába esküje, a mit mond. Az enyém, -mert szeretem s mert viszont szeret. - -És én gyenge báb csak hallgattam s mintha megszáradt volna a szó a -torkomon, nem tudtam, nem tudtam rá felelni semmit. - -– Azt mondja, nem ismerem azt, a mi ma. Csakis azt szeretem s nem azt, a -minek lenni látszott. Maga még pár hó előtt nem önmaga volt, hanem -társadalmi körének visszfénye. Egy szava nem jött szivéből s egy szó nem -juthatott a szivéig, s így hogy választhatott volna akkor a szíve -szerint. Az enyém az Isten s emberek előtt. Akkor a Katinka-ligetben -láttam már – s ma az enyém. - -Hangja olyan áttetsző, tiszta lett, mint a fejünk felett elterülő -égbolt, a melyen az afrikai ég miriad és miriadnyi csillagja ragyogott. -A mimóza-fák virágoztak, messzi, messziről szomorú dal hangzott, tán egy -arab ház terrasseáról; fejem felett a tejút fenséges íve; szivem tágult, -úgy éreztem, karjaim széttárulnak s átölelem az egész mindenséget, s -szavam most is, mint mindig, máskép beszélt. - -– Sándort tisztelem – kiáltottam (Istenem miért is ezt). - -– Nem tisztelet kell nékem, de szerelem. – S vitt, vitt. - -Úgy éreztem egész testem lelkem azon az egy karján csügg, a mely visz s -a melynek ellenállani nem tudok. S nem tudtam. Felvitt. Szobánk egymás -mellett… s a sötét éjszakában amazok ott nem láthatták, hogy az ő -szobájába tértünk. - -Hát miért is nem öntöttetek erélyt, szivet belém, _ti_, kikre ez rá volt -bizva. - -A Sándor gyermekével szivem alatt – ma az Elek szeretője vagyok. Ime az -igazság. - -* - -Biskra, január 9-én. - -Sándor délben jött haza, és furcsa, én nyugodtabb, s lehet mondani -igazabb vagyok vele, mint voltam. Szinte kihivólag viselkedtem vele -szemben. Kijelentettem, hogy áthurczolkodom a déli oldalra eső szobába, -mert éjszaknak fázom. Sándor nem ellenkezett – pedig ez azt jelentette, -hogy ágytól válunk. Nos igen, ha már így kellett hogy legyen, hát hadd -legyen így. S legyen egészen. Kettős játékra már igazán képtelen volnék. -Szivem alatt levő gyermeket említettem… ez aljas volt. De hát miért ne, -ki egy olyan aljasságot el tudott követni, mint én tegnap, az már -mindent pirulás nélkül elkövethet. Most hát előre – csuszszunk lefelé a -lejtőn, nyitott szemmel, sans peur et sans reproche! - -* - -Biskra, január 14-én. - -Sándor minden éjjel vadászni jár, már vagy húsz sakált s pár hienát -lőtt. Azalatt én a Hôtel Sahara széles erkélyén ülök késő éjszakáig, -mellettem Elek. Előttünk a végtelen csillagos ég s lábaink előtt a kis -tér mimosa-bokrai. Keret, illat, mind ugyanaz, mint akkor. És én egész -lélekkel oda vetem magamat neki. Szinte túlságba megyek, akkor csókolom -száját, midőn tán nem is kivánom. Beszéltetem, mert szépen tud beszélni. -Elmondatom vele szerelmének egész történetét, el, hogy mit szeret -rajtam, hogy gondolt rám, ott azokon a hosszú útakon. Már rég szeret. -Még – azt mondja – kis leány voltam s nevelőnővel jártam ki a jégre, -hogy rám vetette szemét. Csak hogy büszke volt, el akarta nyomni -szerelmét. Nem akarta, hogy a partie-vadászok közé sorolják, mint annyi -mást Pesten. Került, mert szegény volt. Mióta azonban gazdag, olyan -gazdag mint Sándor, azóta kétszeres erővel kivánt meg engem. Kivánt meg -– igen, így mondta. Pfuj, a szó csunya. De hát méltó – viszonyunkhoz. -Tehát mindig csak pénz! - -* - -Biskra, január 16-án. - -Ma ebéd alatt elnéztem Sándort. Ez az ember beteg. Valami van a -szemében, a mi szinte a túlvilágba húz. Milyen furcsa az élet. Miért -találkoztunk mi egymással, miért ott, hol nem lehettünk az egymáséi. -Milyen egyszerü dolog: két ember találkozik, vonzódik egymáshoz, -megszeretik egymást, egyek lesznek a sírig. Így van ez az egyszerü -embereknél. De hát nálunk hány kis mellékút, kitérés van a fővonalak -mellett, vagy tán fővonalak nincsenek is; csak árnyalatok, csak -félszinek. A félhomály misticzismusa, a mely éppen csak az igazsággal -van ellentétben. - -A félszinektől az örök világossághoz hogy lehessen jutni? - -Én szegény hites férjem, miért is kellett néked éppen én rám bukkannod? -Miért nem találtál magadhoz méltó, becsületes, igaz asszonyt, ki az -oltártól a halálos ágyig egyet gondolt és érzett volna veled? Ha én -egyszer elmondhatnám néked még az igazságot úgy a hogy van! De jól is -van az, hogy _ma_ már ez lehetetlen. De jó, mert én, ha _akkor_ két mély -szemeddel a szemembe tekintenél, visszakivánnám azt a boldogságot is, -mely után egyszer már kinyujtottam a kezemet, és beléd találva szeretni -– el kéne pusztítanom magamat. De jó is az, hogy az igazságot néked -soha, de soha el nem mondhatom, mert tiltja az a kis gyermek ott a -szivem alatt, az, melynek bűnös szivem minden dobbanását meg kell -hallania, ki tud a _másik_ minden öleléséről – csókjáról. - -* - -Biskra, január 21-én. - -Napról-napra merészebb leszek. Ma, hogy Sándor a Kadinál ebédel, mi -Elekkel egy háromlovu kis kocsin Sidi Okbába rándulunk. A kocsi elhagyva -a biskrai város utolsó pálmáit, szélsebesen szeli a sivatag homokját, az -arab kocsis mélyen lenn guggol szinte a lábaink előtt, s dalt zümmög. -Elek átkarol s úgy röpülünk át a végtelenen. A kocsis néha visszanéz, s -bátorítva mosolyog ránk. Azt hiszi, férj és feleség vagyunk, tudja, hogy -csókolom az Elek ajkát, hogy lássa ez az ember, hogy mondhasson el -esetleg Sándornak olyat, a melyből meg kell hogy tudja vétkemet. - -Sidi Okbában is így viseltem magamat (hála a régi divatos manierjaimnak, -a melyek napról-napra jobban visszatérnek), hogy az európai fogadósné, -kinek terrasseán ebédelünk, már nem is az Elek feleségének, de párisi -cocottenak tart s folyton «ma belle» – nek szólít. Ez vérszemet csinál -nékem, czigarettára gyujtok s Elek vállára hajtom a fejemet… s e -perczben úgy érzem… nem érzek semmit. - -Késő este érkezünk haza. Sándor tekintetét keresem. Lenn várt a -fogadósnál, előtte fehér burnusos dragománja, ki vadászhistóriákat mond -el neki. - -Még fel se nézett, hogy lejöttünk, azt se kérdte, honnan jövünk. Pedig -kihivó tekintetemmel magam mondtam el neki mindent! Istenem, ha megölne -mindkettőnket! - -* - -Biskra, január 23-án. - -Ma Elekkel Ó-Biskrába járunk. Egy arab asszony jövendőt mond nékem. Oly -szép szőke gyermekeim lesznek, mint a gazdámnak (ez alatt Eleket -értette), rá fog hasonlítani a szemök, szivök azonban olyan lesz, mint -az anyjuké. Reménylem, hogy nem… A város végeig megyünk, ott egy -oued-en[3] kellene átgázolnunk. Elek habozik, pedig túl a folyón -gyönyörű, úgy mondják, a kilátás. - -Én? mutatom, hogy kell. Lehuzom sárga kivágott czipőimet, harisnyáimat, -ruhámat felemelem a térdemig, s megyek előre. Elek is átgázol. Vissza -már a karjain hoz át a vizen. - -Ugyanazon eszközök, mint a Pál és Virginiában. Első regényem volt, igen -szinpadiasnak találtam akkor, csak úgy, mint a mai kirándulásnak egyes -részleteit. - -* - -Biskra, január 24-én. - -Ma komornámat hazugságon értem. Ali Ben Hamettel valahol a városban -csatangolt s azt állította, hogy a bibornok által épített menházat -vizsgálta meg. Kisült, hogy hazudott, a vendéglős ott látta az oáz azon -részén a dragománnal, hol mi jártunk tegnap. Nem szidhattam meg, mert -nincs már jogom hozzá. Érzem, napról-napra sülyedek. - -* - -Biskra, január 26-án. - -Elutazásunk előtt tisztelegni voltunk a carthagói érseknél. A bibornok -itt szokta a teleket tölteni. Egész operettejelenet volt. Az öreg úr -felcziczomált szinpadias fogadószobájában, veres székében, s mi hárman -előtte. Mert mind a hárman ott voltunk. Aztán a biboros hosszú beszédje, -melyben házasságunkat példásnak és tanulságosnak nevezte. Végén -czélzások nagy vagyonunkra. - -A beszédet, azt hiszem Eleknek igaza van, minden átutazó de marque -házaspárnak el szokta mondani, az alluziokat is elértettem. Küldtem neki -szegényei számára 1000 frankot. Megfizettem a hazugságát, a mint amazok -az én hazugságaimat fizetik meg. Eleknek mégis igaza van, kár -skrupulizálnom, hiszen minden hazugságra van építve, egész társadalmunk, -minden intézményünk. Egész fejlődésünk, minden tettünk, minden szavunk -hazugság. - -[Illustration: Vissza már a karjain hoz át.] - -De hát miért kárpótol ez engem? - -* - -Algier, január 30-án. - -Ime a Hotel St. Georgeban. Csupa angol s angolné. Csupa flirt az egész -bódé. Lépcsőkön tuczat számra ülnek el az angolok missjeikkel, a kiknek -felét egy saisonra elbolondítják. A salonok spanyolfalai mögött, az -istálló dohányzójában, a tennistéren csupa flirt. Annyira beleillek a -keretbe, hogy siettetem elutazásunkat. Most már igazán egy olyan helyre -szeretnék menni, mint Cannes, hol a nagy világ telel. A mámor, azt -mondják, jót tesz, hadd igyam ki poharát szinig. - -* - -Algier-Marseilles, február 1-én. - -A hajón. Sándor és Elek a hajó orrán beszélgetnek. Nekem a fejem fáj. -Szomorú vagyok. És furcsa, most még ijesztőbbnek érzem azt, a mi reám -vár. - -Mi lesz velem? - -* - -Február 3-án. Cannes. - -Kora reggel érkeztünk ide. Sándor egy igen nagy butorozott villát bérelt -a Californiában. Ennek berendezése szórakoztat, elvonja figyelmemet. A -villának falai rózsaszinüek, igen jól áll a boldogságunkhoz. - -Lépcsőház fehér lakk-fából. Igen könnyen építve, salonok, ebédlő mind -lakkirozott puha fából. A butorok igen izléses, egyszerü kartonnal -áthuzva. Itt-ott pár értékes régi, vaskos tölgyfa szekrény. Minden sans -prétention, s igen nagy izléssel berendezve. A salonok s ebédlő óriási -ablakaiból nagy virágparkligetre a kilátás, tovább pedig a cannesi öböl, -ellátni Frejusig. Ez a tájkép az, melyet Maupassant egyik könyvében a -herczegek paysage-ának nevez. - -Factice itt minden, de ez áll jól az én benső világomhoz. Ez kellett -nekem, most már teljek be vele. - -* - -Február 4-én. Cannes. - -Boudoirom is rózsaszin. A plafondjára angyalkák vannak festve. Émelygős -persiflátió. Sándor a másodikat lakja, ő maga választotta a lakást, én a -földszinten. A fogadószobák az első emeleten (a mely a kert felé tekint) -vannak. Elek a közeli Montfleury szállodába ment lakni. Tiz percznyi -gyaloglás innen. Ha kerti kapunk kulcsát odaadjuk neki, három percz -alatt ide ér. - -* - -Február 5-én. - -Igen, ezentúl csak tényeket irok le. Nem ér ez az érzelmeskedés semmit. -A dolgokat úgy sem változtathatom meg. Glissez mortel n’appuyez pas! ez -volt a papa jelszava is. A szerint fogok élni. Ma egész nap Pepivel, ki -itt tölti a telet szintén, bár sajnos, a város túloldalán, a West Endben -lakik. Látogatásokat csináltunk. Bejártuk a város 200 lehető házát, -voltunk, mint Pepi nevetve mondta, nehány lehetetlenben is. Pepi igen -mulatságos előadást tartott Cannesról, ez a snob-ok városa. Itt épp csak -herczegnél kezd az ember számítani. Van vagy 12 nagy, fő- és vérbeli -herczegük. Azonkivül 30 olyanféle családból, mint ő. Ezeken kivül az -egész párisi, londoni és bécsi high Tory-világ jórésze itt telel. Ezek -mögött meg az amerikaiaknak egész hada, kik azért jöttek ide, hogy -mivelünk megismerkedjenek. Hogy bátyáink az ő leányaikat vegyék el… -hugaink (ha vannak) fiaikat szerencséltessék. - -Óriási hajsza. Első kérdés: «ki ő» valakiről, ki megérkezik. Második: -«How much!» mennyit ér. A «ki ő» alatt családját értik. Hány őse van, mi -rangfokozata, «született, vagy nem született.» A zsidóbárók és -amerikaiak így taksálják az «ember» fiát. Pepi igen szellemesen -megjegyezte, hogy arra van elég ősünk (már mint neki), hogy a bécsi -kamarabálokra meghivják, arra azonban nincs mindig, hogy egyik-másik -vasuti király, vagy párisi pénzfejedelem elhivja az intim jellegü -ebédjeire. Mais n’est ce pas nous, nous en passerons! mondta mosolyogva. - -Beiratott minden nagy herczegnél (én persze mindenütt a Sándor nevét is -oda bigygyesztettem), elvitt minden socziális hatalmassághoz. Mindenütt -voltunk. És én haza érve, halálra fáradtan végig feküdtem a chaise -longuera s messze, messze repültem el innen. Ha egy év előtt lenne még? -Tán okosabban élnék? Nem hiszem. Hisz nincs anyag bennem a boldogulásra. -Csak az élet kis eshetőségeire vagyok kikészítve. - -Este Sándor állítólag kártyázni ment. Elek a művészetbe akar beavatni. -Azt mondja, a művészet czélja elfeledteti az élet hazugságait. Azért -minden nagyvilági embernek dilettansnak kell lennie. Hogy így igaz élete -is legyen. Azt hiszem, ebben igaza van. - -Pedig Elek!… Ah, de mindegy! Legyen _így_. Beülünk a kis rózsaszinü -boudoirba s a narancsszinü lámpaellenző fényénél egy Bourget-regényt -olvas fel nekem. Néki tetszik, én nékem ezek az asszonyok mind hamisak. -Úgy tünnek fel nékem, mintha egy velenczei kristálycsillár utánzatát -látnám. Nem egy dolgot másképp tennék, mint ők teszik. Je serais plus -canaille et plus grande dame à la fois. Hogy beleuntunk az olvasásba, -Elek előadást tartott nékem a «szép»-ről. Nem sokára majd a jóra kerül a -sor s akkor… pirulni leszek kénytelen. Azt állítja, jól állana nekem, ha -aláfesteném szemeimet s szemöldökömet is meghúznám a Pinaud plajbászával -Miért ne? ha őt mulattatja, tegyük meg. Elek hiu – s úgy látszik, hiu -reám és szebbnek szeretne még, mint a milyen vagyok. Midőn elmondtam -neki (féktelen czinizmusomban), hogy anyának érzem magam, már -innen-onnan két hónapja, aggályait fejezte ki, hogy fogok majd kinézni, -hogy fogok majd öltözködni kis idő multán. Furcsa, én nékem már egész -más aggályaim vannak. Elek szépségemet szereti. Ez is valami. Ha Sándor -is _csak_ ezt szeretné! - -Aztán Elek elmondja, hogy az egész asszonyi világot látta itt s én -vagyok a legszebb mind között. Milyen kár, hogy már ennek sem tudok -örülni. Mit ér? - -* - -Február 6-án. - -Redfernnél 17 ruhát próbáltam fel. Pompás foglalkozás, ez alatt az ember -határozottan képtelen a gondolkodásra. 13 (rossz szám!) utczai ruhát -tartottam meg, a számla 9000 frank. Aztán Worth szabásza érkezett meg -Párisból (1600 frank cachet azért, hogy lejött!) 9 estélyi ruhát -rendeltem. Egész nap mérték, szabták a testemet. Estére annyira ki -voltam merülve, hogy pirulás nélkül dobhattam magam az Elek ölelő karjai -közé. - -* - -Február 7-én. - -Sándor egy yachtot és egy kis vitorlás hajót bérelt. Az utóbbi oly -kicsiny, hogy maga kormányozhatja. Ennek örülök. Tán némelykor elvisz – -Elek nélkül is. De ezt már alig merem reményleni. Ha ugyan «reményleni», -ez a szó kifejezi azt, a mit gondolok. Hisz félek vele egyedül lenni, -nem tudok néki semmit mondani s ő is épp csak egészségemről tudakozódik. -Ezt is úgy, mintha minden egyes szavával mentséget akarna nékem adni -arra, hogy miért lakik ő a másodikon és én földszinten. - -* - -Február 8-án. - -Felülmulom magamat. Ma este az örökszép Fernande estélyén debuteiroztam -Cannesban. Első megjelenésem volt a nagy világban. A szó szoros -értelmében – meztelenül jelentem meg. Én nem tudom miért, de az ilyet -most megkivánom. Fáj nékem kínozni vele Sándort, tudom, s mégis meg kell -hogy tegyem. Egy finom, szinte áttetsző selyem directoire ruha volt -rajtam, a mely alatt csak igen könnyű alsóruha. Nem volt fűzőm s mellem -alatt csak egy aranypánttal volt a ruha megerősítve. Fejemen -babérkoszorú gyémánt cseppekkel tarkítva, nyakamon semmi. Midőn letettem -sorteéimat, Sándor elsápadt. S az inasok is zavartan néztek rám. Én -kihivó arczczal léptem be a salonba – utolsók voltunk – s egy csapással, -éreztem, mind meghódítottam őket. Asszonya meghódolt, mert tudta, -érezte, első leszek köztük, férfia – én Istenem, ha az Elek szemeinek -kifejezését el tudtam viselni, akkor elviselem ezt is. - -Az ebéd alatt egy zsidó báró s a választófejedelem között ülök. A -fejedelem igen rokonszenves ember. Van valami bánatos, igen bánatos az -arczán. Én nem tudom mi, de valami úgy vonzott hozzá, hogy az ebéd végén -már barátok lettünk. A háziasszony kissé ingerülten látta, mily gyorsan -«elbántam» a prince charmanttal, Cannesban a diadal a választófejedelem -első mosolyánál kezdődik. - -Asztalhoz a háziasszonyt vezette, de már a fekete kávéját oldalomon itta -ki. És pedig… nem a ruhám «szabása» vonzotta, mint a többieket, valami -suggestio-féle volt kettőnk között, mi? magam se tudnám megmondani. - -Egy óráig lefoglalt. Jóformán csak közönyös dolgokról beszélt, a melyek -között volt valami, a mit elmondani első látásra nem lehetett neki. Azt -mondják, nagy beteg. Mi lehet a baja? Mily könnyen viselném én el egy -betegség minden kínját! - -Hogy a herczeg elbocsájtott… fiatal urakból udvar támadt körültem. Majd -mindegyik bemutatta magát nékem. Ugy fél 10-kor, midőn már az estélyre -hivatalosak is érkeztek, kilenczen vettek körül. Elek 10-kor jött. A -mint belépett az ajtón, tekintete engem keresett. Diadalmasan -mosolygott, midőn a fejem fölött lebegő villanylámpától fényesen -megvilágított testemet meglátta. Látszott a szemeiből, hogy büszke, hogy -ez a fejedelmi termet az övé… s hiába van körülöttem egy tuczat udvarló, -azért fehér karjaim csak őt fogják ölelni. Övé a testem… tekintetének -igaza van. De a lelkem? Az is… mert azt csirájában fojtotta el és -ugyanakkor, midőn már-már meg akart volna születni. - -Sándort egész este nem láttam. Valami öreg douariére oldalán -beszélgetett. - -A kocsiban férfiasan kikérte magának, hogy máskor ilyen toiletteben -megjelenjek. Hogy haza értünk, hirtelen pongyolába vetettem magamat -(hisz a Sándor oldalán égetett ez a ruha) s a ruhát becsomagolva, -átvittem néki a második emeletre. Tudom, szinpadias volt, pedig igaz -érzést akartam ezzel kifejezni. Dobja a tűzbe – mondtam neki. – -Megtette, a kandallóban elhamvadt, aztán hirtelen kisiettem a szobából. - -* - -Február 9-én. - -De azért – reggel csak alá festettem szemeimet. Meg kellett, hogy -tegyem. Miért? nem tudom megmondani, bizonyos voltam, Sándort bántani -fogja. Elek? Elekkel nem törődöm. Azaz ebből a szempontból nem. De -valami visz feltartóztatlanul ebben az irányban. Jóformán nem akarom egy -perczig sem, hogy Sándor azt ne higyje, hogy őszintén – az vagyok, a mi -vagyok. Ha már meg nem mondhatom neki, legalább hadd lássa meg; minden -nap minden órájában, hogy aljas, hozzá méltatlan a testem, a lelkem. -Elek elragadtatva látott így. Este, hogy háláját megmutassa, egy mogyoró -nagyságu smaragdot hozott. Elfogadtam. Pedig vehetnék magamnak, a mit -akarok. De… el fogok tőle mindent fogadni. Hadd legyek az, a minek -születtem. - -* - -Február 10-én. - -Három igen mulatós asszony van itt, kettő nagyon szép, a harmadik -csunya, de azért ünneplik. Ezekhez szegődtem én is. Igy most én vagyok -az ostorhegyes Cannes legfast-abb asszonyai között. A legszebb köztük, -Malthens grófné, egy nehézkes német felesége. Születésére nézve angol. A -legártatlanabb kifejezésü sötétkék szemek, mit életemben láttam. -Aranybarna haj, finoman ivelt szemöldök. Roppant sápadt, vértelen -arczszin. Nagy szalonban nem mutat semmit, de otthon a legbájosabb -asszony, kit életemben láttam. A legártatlanabb arczczal tud olyanokat -mondani, a mikről én még nem is álmodtam. Maga a romlottság s ezt tudja -és erre büszke. Tudja – de nem hiszi senki – még barátnői, vetélytársnői -sem, olyan ártatlanul tud nézni. Oly szomorunak látszik… Inséparable-ja -a sötét hattyúnyaku Bennettné, egy amerikaihoz férjhez ment római -principessa, csupa szenvedély és láng – látszólag. Pepi azt mondja, -olyan mint egy darab jég. - -A csunya asszony köztük Herrenstein Dahnstein Marianne, csunya s -eszesnek látszik, oly szemtelen, oly vakmerő s oly biztos önmagáról. - -Mi – úgy látszik – asszonyok – mindazzal tetszünk nekik, hogy nem -vagyunk azok, a minek látszani akarunk. Én egy cocodette benyomását -akarom tenni, pedig tán egy szemernyivel jobb – és igen sokkal rosszabb -vagyok a cocodette-eknél. - -* - -Február 10-én. - -Délután rendesen három baratnémmal Rumpelmeyernél, a tengerparti -czukrászdában találkozunk. Mindegyik elmondja a haditervét, mit akar -aznap tenni, hány embert akar elbolondítani. Ez mulattatja őket. -Marianne és Bennetné felkapaszkodnak a Marianne két kerekü kocsijába, a -melyet az maga hajt – s elrobognak. - -Hová? nem merem megkérdezni. Én egyedül Matthes Lillyvel. Furcsa -párbeszéd. - -_Lilly:_ Ti – tegez, mert itt is már divatba jött a mi kinövésünk, az -általános tegeződés, a kik egy «set»-hez tartoznak, tegezik egymást – -együtt jöttetek Vezekényi Elekkel Afrikából? - -_Én_ (nyugodtan): Igen, ott is jó időt töltöttünk együtt – két hónapot -(egy hónappal többet mondtam neki). - -_Lilly:_ Nem értem hogy kibirod egy udvarlóval. Én halálra unnám -magamat. - -_Én:_ Ki mondta azt néked, hogy csak egy udvarlóm lesz. Lesz – a mennyit -akarok. - -_Lilly:_ Azt tudom. De… úgy látszik, túlságosan tartasz erre az egyre, -hogy a többinek igazán audencziát adj. - -_Én_ (naivan): Rokonom! - -_Lilly:_ Nektek meg az osztrákoknak mind rokonaitok – ez semmit sem -jelent. Rokonod-e a férjed is? - -_Én_ (még ártatlanabbul): Hogy ne… kivált azóta, mióta elvett. - -Hangosan felnevettünk. - -Pár percz mulva Sándor bejött a szobánkba. Lilly rettenetes sokat -fáradozik, hogy «fény»-körébe vonja. De hát Sándor… jobban szereti -nálunk a yachtot. - -Mikor egy órai időzés után elmegy, Lilly elragadtatva beszél róla, hogy -mennyivel érdekesebb mind a többinél, kik itt vannak, mennyivel -érdekesebb Eleknél is… és énnékem _ezt_ gúnymosolylyal ajkamon, szinte -érdektelenül kell végig hallgatnom. - -Elek jő értem. Szerettem volna, ha éppen most nem jő. De hát…? Mit -tehettem. Ugy tettem, mintha igazán _ő lenne_. Haza kisért, feljött -velem a villába s mindig, mindig abba a rózsaszinű boudoirba. Már úgy -utálom s azt találom, azok az amorette-ek ott a plafondon épp oly -factice-ok, mint a mi szerelmünk Elekkel. Csókjai úgy hatnak rám, mint -egy édeskés franczia parfum illata. - -Sándor egész nap láthatatlan volt. Holnap kis vitorlás hajóján -kirándulást tesz. Én a választófejedelemnél ebédeltem. Előbb ültettek -D’Agnan herczegnénél. Ezt pedig Francziaországban nem teszik, ott rang -szerint ülnek a dámák. Ő így, mint herczegné, a fejedelem mellett -kellett volna hogy üljön (másik oldalán az «örökszép» Fernande ült), s -harmadik volt köztünk. Midőn kimentünk az asztalhoz, elsápadt, -elveresedett s azt hittem, tüstént haza megy. Engem két perczre -mulattatott a diadalom. A herczeg jóformán csak velem foglalkozott. Hogy -fogják azt nékem a többiek megbocsájtani? - -Ebéd után kivitt a villa terrasse-ára, honnan messze ellát az ember a -California örökzöld ligeteibe, (ni, ni, észrevettem a tájképet, mit -jelent ez?) egy ellenző mögött elrejtett japáni kanapén leült mellém. - -– Mondja, grófné, – mondta halk hangon, – érzi maga azt, hogy valami -közös van köztünk? - -– Én az első perczben kiéreztem, fenség. - -– Mi lehet ez? - -– Ez, fenség, – s egyszerre tisztán láttam magam előtt azt, a mi bennünk -közös, – ez, fenség az, hogy mindketten az igazságot keressük. - -– De sehol, sehol se tudjuk megtalálni, – tette hozzá Degenburg örökös -és választó fejedelem. - -– Énnekem kezemben volt, fenség, de… lányos fővel, ostoba észszel ki -hagytam siklani kezemből. - -És most én magam se tudom miért, de kitört lelkemből minden, úgy -éreztem, megtaláltam benne azt, a kit oly rég kerestem, barátomat, azt, -a ki anyámat, atyámat pótolja, azt, a kinek mindent elmondhassak. - -– Lássa fenség, a hogy így maga előtt állok, minden izében romlott -asszony vagyok. – A fejedelem jóságosan mosolygott, nem látta, úgy -látszik, csak a szemem szinét s nem azt, a mit szemeimnek vissza kellene -tükröznie. - -– Lehettem volna derék asszony is. Azt hiszem, benne volt a lelkem -mélyében a becsületesség csirája, a mely fává, hatalmas fává -növekedhetett volna. De hát a környezet, az első szavak, a melyeket -életemben a szerelemről, az élet nagy törvényeiről hallottam, -megmérgezték lelkemet gyökeréig. A társaság ezer hazugsága fátyolt vont -szemeim elé, az első pillanattól kezdve nem láttam meg az igazság útját, -a melyet pedig oly szenvedélylyel szerettem volna követni. Most – ma? -Nincs senkim. A férjem? Fenség, nincs ember a föld hátán, kit jobban ne -tisztelnék nála. De hát lássa, milyen formát ölt az a tisztelet, mire -világot lát… Pfuj, fenséges uram, undorodom magamtól, undorodom a -világtól… - -– Különös szavak, különös hang egy annyira ünnepelt asszonytól, mint a -grófné. - -– De hát nem érti, hogy épp én… - -– De értem, – vágott szavamba. – Egyszer majd én is önmagamról fogok a -grófnénak beszélni, s akkor majd meglátja, hogy mi vonzott engem önhöz. -– Erre karját nyujtotta s bevezetett a szalonba. Ott már észrevették -hosszas távollétünket. - -Elek (igaz, ő is hivatalos volt az ebédre) dühös pillantásokat lövelt -rám. - -– Ugyan szedd össze kissé magadat, – sziszegte, midőn közel jött hozzám, -– mindenki észreveszi. - -– Mit? – mondtam majdnem hangosan, egyenesen a szemébe nézve. - -– Azt, hogy hogyan igyekszel a herczeg fejét is elforgatni. - -– Férjem vagy? – kérdtem élesen. - -– Nem, a szeretőd. Tehát sokkal több jogom van hozzád. - -S én, hogy önmagamat büntessem, nem feleltem szemtelen szavaira semmit, -odaadtam néki az egyik rózsát a bokrétámból. Az örökszép Fernande -belesápadt, mikor ezt meglátta. Midőn Elek elment, odasietett hozzám s -élesen markirozott hangon megleczkéztetett. - -– A mi időnkben, a második császárság idején, sohasem mertünk volna egy -férfinek – éppen a fivérünket kivéve – egy rózsát nyilvánosan átadni; ti -a század végének asszonyai igazán kissé túl mentek a határon. - -– Vous êtiez vieux jeux voilà tout, madame, – feleltem rá én s hátat -fordítottam neki. Észrevettem, hogy az egész salon figyel minket, s -gyors, éles mozdulatomat meglátták csak úgy, mint Fernande elhült -ábrázatját. Meglátta mindenki, hogy _én_ voltam az erősebb. Ha így -halad, én leszek Cannes legünnepeltebb asszonya. Mit ér? - -* - -Február 11-én. - -Elek ma egy Dagnan Bouveret képet hozott nekem ajándékba. 15 ezer -frankért vette, tudom, multkor együtt néztük meg. Igaz, születésnapom -van, 20 éves! és már milyen tapasztalt. Sándor egy egyszerű -ibolyabokrétát küldött. Maga le sem jött szobámba, csak ebédre jő majd -haza, üzentette. Elek már 11-kor itt volt, meg akarta látni, milyen -hatást tesz rám fejedelmi ajándéka. Látszik az ajándékozási módján, hogy -«nouveau riche». A pénzével akar nékem is port hinteni a szemembe. -Furcsa, pedig jó családból van, mégis?… Ugy tettem, mintha el lettem -volna ragadtatva ajándéka által. Mellemen azonban a Sándor bokrétája -volt s ezt nem tudhatta, kitől való. A képről hosszú előadást tartott. -Én figyelemmel hallgattam, szinte várva, mikor mondja majd el, hogy -mennyibe került. Igyekeztem azonban úgy kinézni, mint a falánk gyermek, -ki éhesen falja az édes süteményeket, de ha két tuczat nyalánkságot is -eszik meg, mégse tud betelni vele. Mit adnék érte, ha tönkre tudnám -tenni úgy, mint azok a hirneves párisi cocotte-ok a szeretőiket. Hadd -pusztuljon el az a pénz, a mi engem tett semmivé. Mert végre is ha nem -örököl, sohasem mert volna megközelíteni. - -Ugyan gyűlölöm-e, vagy még szeretem? Vagy egyiket sem tettem soha? Ha -meggyűlölném, akkor valóban szerettem valaha. - -Az a bajom, hogy az igazság iránt nincs érzékem s így önmagam lelkében -sem látom meg a valót. Sándorral egyedül ebédeltünk. Az asztalon csak én -magam egyszerü fehér ruhában, mellemen csak az ő ibolyabokrétája. Sándor -azt hitte, nagy ebédünk lesz, fehér nyakkendővel, frakkban jött az -asztalhoz. Bámulatát fejezte ki, hogy egyedül vagyunk. Az asztal -ibolyadísze felett udvariasan bókot mondott. Nem mertem néki megmondani, -hogy én magam diszítettem fel. Cannesról beszélt, hogy milyen jól mulat -a tengeren – egyedül. Sohasem járt a yachton, csak mindig a kis vitorlás -hajón. Battiste, a matróza se jő most már vele, egyedül megy, jóval túl -a szigeteken. - -– Istenem, ha valami baja lenne? - -– Ugyan Mini, mi jut eszébe, hisz tudja, hogy kezemben a vitorlázás -minden csinja, binja… - -– Elvisz-e egyszer magával? – susogtam félénken, szinte bámulva, hogy ki -tudtam nyögni. - -– Miért ne, – de elébb egyszer barátnéit a yachtra hivjuk meg. Akarja -hogy holnap a nizzai versenyre a yachton menjünk. A szakács meg tudja -addig a hideg villásreggelit csinálni. - -– Hogyne, – mondtam örömmel, hogy így egy napot mégis vele tölthetek. – -És kiket hivjunk?… - -– Barátnéit – a három inseparablet, aztán azok férjeit és barátait, – -mondta minden hangsúlyozás nélkül. - -– De – tettem hozzá zavartan, – igen sok barátjuk van. - -– Válaszsza ki közülök azokat, kikre leginkább tart. Carpont, Steatont, -Eggerfeldet, Starzenskyt. Ha akarja, mondta gyorsan, minden habozás -nélkül. - -– Hát ha sok lesz? Eggerfeldet talán ki is hagyhatjuk. - -– És Eleket? – kérdte nyugodtan Sándor. - -Azt hiszem elpirultam. Én Istenem hová jutottam? - -– Eleket is, ha nincs ellenedre. - -– Eleket is, válaszolt. - -Tudja vajjon? Mit gondolhat akkor rólam? Miért nem öli meg, akkor -legalább látná, hogy csak őt, igen, csak őt szeretem. Akkor megmondanék -neki első mámoromban mindent. Akkor nem félnék, akkor látná szememben, -hogy még mindig, mindig őt szeretem… s fogom szeretni, örökké. - -* - -Február 12-én. - -Óriási tömeg a parton, midőn indultunk. Három barátném s Pepi (kit még -hozzá csatoltam a listához) mind tarka-barka ruhákban jelentek meg. -Rengeteg kalapok, toll, legyezők, gyémánt övök s csattok. Az urak fehér -flanell szines ing, nyakkendők. Akár egy marionette-szinház. Elek -halványlila flanellruhában volt. Sándor volt az egyetlen, ki férfinek -nézett ki közöttük. Izmos derekán sötétkék yersey, yachtsapka fején, -vitorlavászon nadrág, sárga bőrczipők. Ő vezényelt. - -Mi mind kis csoportokba oszoltunk. Elek persze mellém ült. Szerencsére -hogy Pepi nem hagyott vele egyedül. Sándor onnan felülről az egész -fedélzetet belátta, pedig nem szerettem volna, ha folyton az oldalam -mellett látja halvány lila flanellruha, sárga selyempántlikás, -szalmakalapos barátját. Pepi nagyokat nevetett, mintha csak -csiklandoznák. A szigetekig jól ment minden. - -A férjek lementek az alsó szalonba rouge et noirt játszani. - -A szigeteken túl már kissé furcsa lett a mulatság. A tenger tajtékos -lett, nyugati szél kezdett felemelkedni (mi itt a zord szél). A dámák -sápadt arczához nem igen állott a tarka ruha. Udvarlóik (kivált a -lengyel Starzensky s a két franczia) savószinű arczán csepp nyoma sincs -a szerelem-hódolatnak. A hajó tánczol, s én egyszerre az angol Steaton-t -kivéve egyedül vagyok Elek- és Sándorral. Pepi, miután öt pohárka -cocnactól tökéletesen becsipett, szintén bement aludni. - -De jó, hogy az angol úgy bírja a tengert. Én nem tudom, de nem bírtam -volna ki itt a zúgó tenger közepén egyedül lenni Elekkel, midőn ott -felettünk Sándor kormányozza a hajót. Este lett, hogy Nizzába értünk, -elkéstünk a lóversenyről, a társaság harmadrésze halálra volt fáradva. -Épp csak az amerikai Malthensné, Steaton (pedig ez nem egy pár, Steaton -a Benettné boldogítója), Elek, Sándor meg én éreztünk elég erőt arra, -hogy a London Houseba menjünk ebédelni, a többiek halálra merülve, -átkozva a yachtingot, visszavonultak vasuton Cannesba. - -Az ebéd, méltó hozzám. Én, (most egy idő óta nem birok Elekkel lenni a -Sándor szeme láttára) a szó szoros értelmében elforgatom a Steaton -fejét. Aztán, midőn már beleuntam a játékba, karonfogom Malthensnét s -felviszem az emeleti kis salonba a férfiakat egyedül hagyva lenn -dohányozni. - -Malthensné azt mondja, nem ért. Nem tudja, miféle anyagból vagyok, sok -asszonyt látott, de olyat mint én, még soha sem. Meg tudnál-e vajjon -érteni akkor, gondoltam, ha a kulcsot jellememhez kezedbe adnám? Tán még -kevésbbé. - -Elek, mint visszatérőben Steatontól hallom, erősen belekötött férjembe, -de az nyugodtan visszavágta minden támadását. Mit akar ez az Elek? Ha -összekapnak, mi lesz akkor? Hisz ha Elek megöli Sándort, csak nem -vehetne el, mit ér hát így vele. Ha Sándor megölné Eleket? Ez más, ez -volna az egyetlen lehető mód. De ezt én nem eszközölhetem. Aztán mit -érne most már! - -* - -Február 13-án. - -Sándor elvitt magával vitorlás hajóján. Tán életemben először éreztem, -mi lenne a boldogság. Ha én még az vagyok, a mi tán sohasem voltam, s az -ő erős karjára támaszkodva neki megyünk a viharos tengernek, nem félve a -halált, most boldogan egyetértve, egyet gondolva halunk meg. Egyedül -voltunk, nem volt senki velünk. A hajó lassan hagyta el a cannesi -kikötőt. A szigetek egyikénél kikötöttünk. Bámulatos nyugalom, csak a -fenyők óriási oromja felettünk s csend. Távol egymástól mint idegenek -haladtunk el a fák alatt. Hiába daloltak a madarak, hiába nyiltak az -első ibolyák a nagy fák alján, se madárdal, sem tavasz, sem virágillat -értem nem tehet már semmit. Hogy a szigetet elhagytuk, a tenger -nyugtalanabb lett, viharosan csapdosott. Ugy, hogy Sándor karjain vitt a -vitorlás hajóba. Szinte beleszédültem, oly boldog voltam, hogy ismét -karjai között éreztem magamat. De majd bele haltam a gondolatba, hogy -soha, soha többé máskép nem lehet. - -Sándor, hogy a hajóba értünk, megkérdte, kifelé vagy be. Én – szinte -önfeledten – kifelé mutattam. Hátha a tenger hullámaiba vesznék vele. Ha -már vele nem élhetek, hát haljak meg vele. Tán megértette gondolatomat, -mert egyenesen neki vágott a tengernek s a hajó siklott, siklott a -folyton emelkedő hullámokon, eszeveszett gyorsasággal haladtunk le -délfelé, hol száz és száz kilométernyire csak tenger. A hajó orrán -egyenesen állott Sándor s némán maga elé mutatott. Igen, igen, ő is azt -akarta. A tenger zúgott, a szél mind erősebb lett, most már oldalról is -kezdtek a hullámok csapdosni, úgy érzettem, egyik-másik tüstént elnyeli -a járművet. Cannes mind távolodott tőlünk, én úgy éreztem, ezzel -távolodik tőlem is az, a mi szennyes, földi. Zúgnak a habok, haragos a -tenger és Sándor egyszerre visszafordul, elereszti a vitorlát, mereven -szemembe néz. - -Igen, elpusztulunk, ezt akarja. - -Én e perczben felvetettem szememet reá: hallgass meg, elmondok mindent, -– rebegtem. - -De Sándor, mintha mást gondolt volna, hirtelen tagadólag intett kezével, -– megtiltom, – mondta szintelen hangon, vállat vonva a vitorlát -megigazította… s két óra multán a cannesi kikötőben voltunk. Nem talált -érdemesnek arra, hogy vele haljak… hát a vele való életre érdemesnek -tart? - -[Illustration: Eszeveszett gyorsasággal haladtunk.] - -* - -Február 16-án. - -Anyámtól egy levél. Elragadtatva ír az én szocziális sikereimről. Hogy -pár osztrák hazatérve Cannesből, a legnagyobb elragadtatással írt rólam, -a mit azután a mamának írtak meg. Hát ilyformán kell élnem, hogy -szocziális sikereket érjünk el! Mama csak szerényen azt teszi hozzá, -hogy igyekezzek _egy_ udvarlót tartani, (hogy udvarló alatt mit értett!) -s ha már kell, hát legyen az a választófejedelem (hát már ennek is híre -ment). «Le sang des roys ne soulle pas» (a régi ortografiával írta le… -de azért még se folytatom). - -Anyám tanácsait tudomásul vettem… egy igen megelégedett, szerencsétől -áradó levéllel feleltem neki. Papáról is sokat ír, üdvözöltet s örömmel -lát azon a szocziális magaslaton, a melyre születtem. Enchantée ms. et -mesdames. - -* - -Február 17-én. - -Hogy Eleket boszanthassam, folyton a herczeggel vagyok. Egyik ajándékot -a másik után fekteti lábaim elé. Úgy látszik, vannak férfiak, kik az -amolyanokat is azzal a szerelemmel szeretik, mint a tisztességes nőket -kéne (ilyen Sándor). Vannak olyanok, kik a tisztességeseket akkép -ünneplik, mint a hogy az amolyanokat szokták (Elek). Nini… most veszem -észre, hogy mily nagy igazságot írtam le. Az vagyok, mindkettőből áll a -lelkem. Rosszabb vagyok a legrosszabb párisi cocotte-nál és… lehetett -volna a legjobb hitves anya is belőlem. - -Ma Elek egy gyémántkeresztet hozott. Ilyenkor aztán egy napra úgy -teszek, mintha melegebben éreznék iránta. Hadd tegye hát magát értem -tönkre. Ez az egy vágyam van csak ma már. Több nem is lehet. - -* - -Február 19-én. - -Fernande-nál az első garden party. Egy virágzó kamélia-lugasban a -fejedelemmel. - -– A multkor be hagytam fenséged által a lelkembe látni. Ma… - -– Igen, ma én beszélek. Lássa, grófné, elmondom őszintén. Miért ne -mondanám. Tisztább, jobb a többinél. - -– Sem az egyik, sem a másik, fenség, csak tán boldogtalanabb – tettem -hozzá félhangon. - -– Miért? nem keresem. De érzem, van valami köztünk, a mi több a -szerelemnél – felvetettem kérdőleg szemeimet – mert nagyon közel áll a -barátsághoz. - -– Igen – feleltem nyugodtan – ha ugyan fenségednek és nekem lehetnek -barátjai. - -– Éppen azért, mert ez jutott eszébe, látom, hogy igen. Meg fogjuk -érteni egymást. Lássa, tán tudja, hogy a német császár unokaöcscse -vagyok. - -– Igen, fenség. - -– Az ő udvaránál nevelkedtem… boldogan… gyermekek között gyermekként. -Sok fiatal herczeg volt akkor a berlini udvarban, mind jó pajtásaim… -aztán… tíz éves koromban, hogy szegény atyám meghalt, haza vittek -Degenburgba. Uralkodnom kellett volna. Én katona voltam, azt hittem, -egész életemben csak katonákkal lesz dolgom. A mi udvarunk fekélyes, -rothadó talajra épült. Első perczben elragadtatva láttam a jó akaratot, -mely körülvett… aztán. - -… Aztán? itt egy mosoly, elrejtett gondolat, egy tett… lassan beláttam, -hogy az egész udvarban nincs egy jó emberem… - -– Aztán? - -– Aztán a nép felé fordítottam tekintetem, úgy éltem, mint a nagy -királyok, kik a szalmafödeles kunyhókban keresték az igazságot, én is -bejártam kis országom minden falvát, városát. Azt hittem, megértenek… -azoknak a nagy királyoknak könnyű volt, mert nem a mi kétkedő, -megismerő, mérgezett századunkban éltek… a porból emeltem magamhoz -embereket. Szerettem őket, mert leköteleztem őket. Ők gyűlöltek, mert -hálásaknak kellett volna lenniök… Igy napról-napra, emberről-emberre. - -– Hol van hát az igazság? – kérdtem önkénytelenül – ha még a legmagasabb -csúcsokról sem látni meg csillagát? - -– Az igazság… gyermekem – mondta, e perczben arcza végtelen jóságos -kifejezésű lett, de egyúttal igen öregnek látszott. – Az igazság? – és -nem felelt kérdésemre. - -– Aztán? – kérdtem. - -– Aztán? Elhagytam herczegségemet. Úgy sincs szükségük reám. Most itt -töltöm a teleket, nem azért, mintha itt jobb lenne. Itt csak úgy -hazudnak, komédiáznak az emberek, mint másutt, de hát itt legalább -kevesebbet várva tőlem, mint kis országomban, valamivel őszintébbek -velem szemben. Meg hát itt, hol a föld legelső társasága csapódott -össze, többen állnak közel hozzám. - -– Legalább társadalmilag, – mondtam s azt hiszem, keserűen mosolyogtam. - -– De most grófné, egy vallomást, – fordult hirtelen hozzám – s aztán -mint barátok válunk el. - -– Akár kettőt is fenség, – mondtam határozott hangon, pedig zavarba -jöttem, ugyan mit akarhat tőlem - -– Barátja önnek gr. Vezekényi Elek? - -Bámulva néztem reá – miért kérdi, s aztán nyugodtan felelni: - -– Férjemnek rokona, régebben vele utaztunk. Igen okos ember, kitől -jóformán, mit művészi dolgokban tudok, tanultam. - -– De hisz ez nem felelet. - -– Fenséges uram – mondtam s mélyen meghajlottam előtte, – ha valaki -tőlem azt kérdené, baráti viszonyban vagyok-e fenségeddel, azt hiszi, -tudnék reá felelni?… azt hiszi, tudja az ember, hogy embertársával -milyen viszonyban van?… Egyet tudok csak. - -– S az? - -– Hogy szeretni tudok, – s egyedül vagyok. - -– S ezt rég tudja? - -– Feleletem első felét – párbedészünk hozta tudtomra – másodikát pár -napja tudom. - -– Mióta? – kérdé a herczeg s szeme felvillant. - -– Mióta a multkor a _férjemmel_ – s e szót erősen hangsúlyoztam – egy -nagy viharban voltam együtt a sík tengeren. - -S e perczben láttam a szeméből, hogy a herczeg is szeret. – Hát ez is? – -Feleletemre vállat vont s ott hagyott egyedül. Azt hitte, komédiázok -vele. De hát szerelmét csak nem fogadtam volna el. Így mindegy. - -* - -Február 20-án. - -Sándort négy napja nem láttam. Ma a cannesi ujságban nagy betűkkel -hírdették, hogy az itteni árvaháznak 30 ezer frankot adott. -Magyarországon is nagy adományokat tett. Én meg csak hordom az Elek -gyémántjait, felemelt homlokkal lépek a szalonokba, mint Cannes -királynője. - -* - -Február 22-én. - -Ma két ügyvédje volt itt, azt mondja üzleti dolgai vannak vele. Egész -nap nem láthattam. - -* - -Február 23-án. - -Mindnyájan a farsang utolsó napjaira Nizzában voltunk. A kis Bennetné -napról-napra féktelenebb, udvarlójával legképtelenebb dolgokat követte -el A mit már azért sem volna szabad, mert férje Amerikában van. Különben -azt mondják, válni akar s férjhez akar Steatonhoz menni. - -Mi mind furcsán viseltük magunkat. Mind egyforma Pierret és Pierrette -jelmezben voltunk. Strazenszky coachán mentünk. Mi négyen egy szabad -perczben, midőn urainktól megszabadulhattunk, felmentünk Malthensé egy -unokabátyjának lakására. Tudtuk, nincs otthon. Bejártuk minden -zegezúgát. A komornyik goromba volt velünk, ki akart hajtani. Nem -hagytuk magunkat, megnéztük fürdőszobáját. Egypár borzasztó lány -arczképe van a tükörben… Könyveinek czímeit nem irom itt le. - -A hogy kijöttünk a lakásából, az öreg komornyik dühösen ajtót mutatott -nekünk (az álarcz alatt nagyot nevettem). - -– Oda valók vagytok ti is, oda ni! – felmutatott a második emeletre, – -ott is olyan igen víg hölgyek laknak. - -– Menjünk fel, nézzük meg, hogy laknak. – Ez a Benettné ideája volt. Egy -a szó s a tett. A még épp csak öltözködő leányok bámulva látnak minket -(félre lökve az ellenálló szobalányt) nehéz illatoktól terhes salonjukba -berontani. Eleinte sikoltnak, aztán azt híve mi is olyanok vagyunk mint -ők, egy csésze theával kináltak meg, meg édességekkel. Elfogadtuk s igy -egy félóráig ott ültünk mi, Cannes divatkirálynéi, azokon a bizonyos -kanapékon, szembe vagy öt hat leánynyal, koczintanak velünk. Igen, mert -cognacot is ittunk. - -Csakhogy… s ime a bökkenő, egyre nem számítottunk. Pierrette ruháink -(egyforma fekete-sárga koczkából varrva) elárultak minket. Alig hogy -kimegyünk tőlük, «uraink» (kik szintén lenn voltak előbb), épp ilyen -jelmezben törnek be a «dámák»-hoz. Persze ezek ismerték őket. A -cocotte-ok elragadtatva tudják meg, kik voltak náluk. - -Fogadok, hogy ma már az egész Nizza erről beszél. Elek lilaszinű volt a -dühtől, hogy elmondtam neki. Ennek örülök… csak Sándor _ezt_ ne tudja -meg. Vagy miért ne? Tán összetör s ez jó lenne nékem, testem, lelkem -fáradt. - -* - -Február 24-én. - -Az összes nizzai lapok (persze nevek elhallgatása mellett) leírták -kalandunkat. Malthensné sírva hozta az ujságot. Benettné csak nevet… az -okos Dahnstein Marianne büszke, hogy olyat tett, mit a mi világunkból -való asszony nem mert megtenni soha. Én, ahogy a három asszony elment, -otthon maradok, várok… egész nap várom, félek. A hideg lel vagy mi, de -egész testemben reszketek. Este jő meg Sándor. Bejő hozzám. Én felkelek, -eléje megyek, de nem tudom hogyan… ágyamban találom magamat. Ágyam -fejénél komornám, ki ápol. Úgy látszik, elájultam mikor bejött. Istenem, -ha Sándor ezt is komédiának hitte. - -* - -Február 25-én. - -Elek jött korán reggel hozzám. Izgatottan elmondta, hogy ez nem járja, a -mit teszek. Hogy az egész város rólunk beszél. Hogy keljek fel (még csak -a chaise longue-on feküdtem), most esetleg ha ma nem mutatom magamat, -szocziális positiómnak árthatok. Oh Cannes! Oh Elek! Hisz úgy látszik, -csak szocziális sikereim érdeklik, mint a papát és mamát. - -Felkeltem, de… de nem az Elek miatt. Halványsárga selyem ruhában szürke -tollakkal díszitve, á la Daumont befogott négyesen, végig a Crozetten. -Mindenki ott sétált, olyan diadalmasan robogtam végig közöttük – hogy -még Fernande is abbahagyta – tudom, a szapulásomat. A czukrászdába -lépve, halk morajjal fogadtak. Mindenki felugrált. Minden tánczomat -elkapták estére a Fernande jelmezbáljára – a mely az utolsó ez idén. -Szerencsére… hisz a Sándor gyermeke már megmozdult a szívem alatt. - -Ha a szülés közben elpusztulnék, beszélne-e Sándor valaha majd -gyermekünknek rólam? - -* - -Éjjel 2 órakor. - -A herczeg aggressiv kezd lenni. Igen szemtelen volt. Azóta, hogy a -férjemet emlegettem, engem is a többi közé sorol. Hiszen igaza van más -szempontból – de azért mégis felkeltem mellőle, végig menve az egész -báltermen, ott hagytam egyedül. Második botrány, a melyben részem van a -héten. - -Erről még többet fognak beszélni a cannesiak s még kegyetlenebbül, -tudom, mint a nizzai kalandról. - -* - -Február 26-án. - -Szörnyű dolog történt ma éjjel. Benettné haza menve a bálból – még úgy -látszik elfogadta a kis angol udvarlását – elég az hozzá hogy Bennet, ki -váratlanul jött haza Amerikából, rájuk tört s lelőtte Steatont. - -Irtóztató skandalum… az egész város erről beszél. Steaton reggel 6-kor -meghalt. Benettné még ma a délutáni vonattal Párisba utazott. - -Én Istenem, ha Sándor kezébe is pisztolyt adhatnék. – Persze minálunk ez -lehetetlen. Amerika nagy, s hamar felejtenek. De végre is én egy -jövendőbeli Bálványosy anyja vagyok. - -A botrány hírével Elek sietett hozzám, halotthalványan, tán megijedt? - -Én, hogy végig hallgattam, mintegy önfeledten – a karjai közé vetettem -magamat. Elek még sápadtabb lett. - -– Félsz? – kérdtem. - -– Akarja, hogy lelőjjem Sándort? – - -– Tudod, hogy ez lehetetlen, – mondtam a lehető legnyugodtabbnak akarva -látszani – mert hisz akkor nem vehetnél el. - -– Igaza van – s lehorgasztotta fejét. - -Este újabb részletek. Ebéden Pepi volt nálunk csak. Sándor, ha Pepit -hivom, mindig otthon marad – s én is a Pepi oldalán erősebbnek érzem -magamat s ilyenkor szinte még a tekintetét is elbirom. A tegnapi esetről -van szó. Én tréfásan beszéltem a dologról (nem tudom miért, de valami -benső vágy arra ösztökél, hogy még szennyesebbnek tűnjek fel Sándor -előtt, mint a milyen valóban vagyok) elmondtam az «eset» egyik -verzióját. Hogy midőn Benett lelőtte a felesége szeretőjét, Benettné -sikoltva egy székre rogyott s így kiáltott fel: «Jaj Istenem, el vagyok -veszve, többet nem fogadnak Cannesban.» Férje pedig, hogy letörölte -pisztolya csövét a kabátja ujján, csengetett _egy pohár vízért_. Midőn a -pinczér behozta, nyugodtan megkérdezte tőle, hogy át van-e szűrve, -beszéltem nagyokat nevetve. - -Sándor némán tekintett rám, aztán, mint ki nem tudja tovább -visszatartani, felpattant. - -– Ocsmány história ocsmány verziója. Nem a te szádba való. – Szemei -kifejezése az enyémet kereste s ebben benne volt, hogy megvet, hogy -méltónak tart a Benettné barátságára, hogy elhisz rólam mindent, hogy az -utolsónál utolsóbbnak tart… s a «nem a te szádba való»… annak az volt az -értelme, hogy nincs jogom éppen _nékem_ dobni az első követ Benettnére. -Erre felkelt s kiment szótlanul az ebédlőből. Pár percz mulva -komornyikja lejött, hogy erős szédülése van, azért nem jöhetett le. Én -Pepivel egyedül maradtam, némán ebédeltünk. - -Ebéd után Pepi karon fogott s a kis szalonban összeszidott, de úgy, mint -egy kis iskolás leányt. Elmondta, hogy nem érti, mit akarok, méltatlan -vagyok önmagamhoz, méltatlan férjemhez, nevemhez. - -– Én bizony kimondom az én bécsies szókimondásommal. Undokság, a hogy -vele bánsz. Hát nem látod, hogy a világon a legderekabb férfi… hogy -többet ér a kis ujja Eleknél, a fejedelemnél s minden udvarlódnál -együttvéve, de hát miért cselekszel így vele, miért? - -És én hevesen, élesen, szakgatottan zokogni kezdtem s a Pepi mellén -alig, hogy kitudtam nyögni, mert – szeretem. - -Még némán sírtam-ríttam az oldalán, midőn a komornyik lélekvesztve -berohan. – Grófné, a méltóságos úr igen rosszul van, elállt a szava, -levegő után kapkod. - -Én esztelenül felrohanok, be akarok menni hozzá, a mint belépek, -összeesik. Szívgörcse volt… Egész éjjel sírtam, virrasztottam oldalán. -Én Istenem, ha elmondhatnám neki, hogy szívem, lelkem a képével van -tele, ha elmondhatnám! - -Az orvos azt mondja, már rég szervezeti szívbaja van. És ennek -mostanában kellett kifejlődnie. Reggel neki is megmondta – angol -egyenességével, – hogy vigyáznia kell magára s a nagy izgalmakat -kerülnie kell, mert pórul járhat. - -És énnékem ezt _mind_ végig kellett hallgatnom. Én nem szólhattam, nem -törülhettem le a hideg verejtéket gyöngyöző homlokáról. - -Sándor nyugodtan mosolygott, – az én életemben már nem igen lesznek -izgalmas napok, – mondta s megfogta a kezemet. Én… igen… megtettem, -volt-e jogom hozzá? megcsókoltam a kezét. - -* - -Február 28-án. - -Azóta nem fogadtam senkit, nem láttam senkit. Elek leveleivel üldöz. Én -egész éjjel Sándor szobája mellett vigyázom minden lépését, tettét. De -nem megyek hozzá, hisz ehhez jogom sincs. - -Ma az orvos kijelentette, hogy tengerre mehet, ez jót fog tenni neki. - -Én magam mondtam meg neki, – megkérdtem, hogy elkisérhetem-e? - -– Magam fogok csak menni, – mondta nyugodtan. - -* - -Márczius 3-án. - -Mindennap kinn vitorlázik a tengeren, és mindig ott várom a parton, a -halászvárostól jó messze, a Golfe Juan mellett. Rendesen indulás után -jövök oda, ott lesem egy halászházban, a melyet erre a czélra béreltem -ki. Ott vagyok, míg elindul, s aztán a parton, míg visszajő. - -* - -Márczius 6-án. - -Pár nap óta egyedül jár. Azt mondja, a tenger nyugodt, így jobb, s csak -épp a szigetekig megy. Úgy szeretnék vele menni. - -Ma este bejött a szobámba, úgy mint ezelőtt. Terveimről kérdezősködött. -Elmondta, hogy ha _haza_ megyünk, ott fogunk az új házban, az _én_ -birtokomon, a melyet nekem vett, – élni. Elmondta, hogy ő volt a hibás… - -– Miben? – kérdem. - -– Hogy – de elakadt a szó a torkán. - -Tán csak nem hiszi, hogy igazán Elekbe vagyok szerelmes? - -* - -Márczius 7-én. - -Az ágyban lázasan… csak egy pár szót. A hajót a tenger a frejusi úton -vetette ki üresen… Sándor holttestét ma este találták meg a halászok a -Bocca alatt. - -Nem tudom, élek-e még, vagy csak álmodom. Én öltem meg! Tudom… - -* - -Május 6-án. - -Majdnem két hónapig ágyban. Azt mondják, élethalál között voltam. Az -élet győzedelmeskedett. Újra kezdhetem. - -Ime a helyzet. - -A pusztahegyi ház nagy szalonjában fekszem. Chaise longue-omat oda -tolattam az ablakhoz, szemeim előtt a Katinka-liget. - -Egyedül vagyok… - -Sándor ott a templom alatt a kriptában. Bármit mondjanak, gondoljanak -bármit, _én tudom_, hogy én öltem meg. Nincs mentség sem a földiek, sem -az égiek előtt? - -Mit tegyek? - -* - -Május 7-én. - -Napok, heteken keresztül a folytonos lázban. Terhes álmaimban azon -törtem fejemet, mit tegyek, ha felkelek. Első gondolatom volt… Eleket -tönkre tenni. Eh, ha minden baj oka a pénz volt, hát pusztuljon az a -pénz. De ekkor úgy kellene kezdenem, hogy látogatásait elfogadjam, már -háromszor volt itt, sohasem fogadtam. Mama (ki igazán meghatóan ápol), -roppant irigyel. Egy nagy partiet eltemetek, s már egy másik kopogtat -ajtómon. - -– S ehhez el is kell menned, – mondja, – már a jó hired miatt is. Igen -sokat beszéltek rólatok már a Sándor idejében. Ezt helyre kell ütnöd… -kérlek… Menj hozzá… - -– Igen, édes mamám, hozzá megyek, – mondtam két kezét megcsókolva, – de -elébb tönkre teszem lelkileg, – ismételtem magamban, – s vagyonilag – ha -még akkor is kedve van, hát jó, – akkor hozzámegyek. Tán szegényen még -becsületesek ís lehetünk. Tán még az igazság útjára is rátalálunk… - -* - -Május 8-án. - -És gyermekem? már mozdul a szívem alatt. Hogy fogok a szemébe tekinteni, -ha atyjáról kérdezősködik majd? Mit fogok neki mondani? - -* - -Május 9-én. - -Átvitettem magamat Salamonba. Arra a birtokra, a melyet Sándor nékem a -lakodalom napján adományozott. Ott vagyok a kis házban, a mely -boldogságunknak épült. Itt fog gyermekem is megszületni… itt a képe -előtt. Mert a hálószobámban ágyammal szemben függ a képe. Nyiltan, -derülten, bizalmasan néz le reám. Szeret. És én szeretem. Igen… -szeretem… a tavasz egész bűbájos költészetével, szeretem lelkem egész -erejével; felébresztette lelkem életét. Vissza adott önmagamnak… -Szeretem. És átadom magamat szerelmem egész szenvedésének. Ha őt már -azzal tönkretettem, hogy szeretni nem tudtam, hadd menjek én tönkre az ő -iránta érzett szerelmemben. De előbb Elekkel végzek. - -* - -Május 12-én. - -Ugy tettem, mintha mama szavára hajtottam volna s az ő szaváért engedtem -volna magamhoz Eleket. Mama túlboldog. S én változatlan. Mosolyogva -fogadtam, mintha semmi sem történt volna, mintha nem lett volna e -gyilkosságban őneki is része. Kezemet forrón megcsókolta, én viszonoztam -kézszorítását. Leült velem szemben, egypár nyájas szó után üzletről -beszéltünk. Elmondtam, hogy szeretném, ha egy palotát venne. Vesz. Hogy -azt párisi emberekkel rendezze be. Megteszi. Beleugrattam, hogy három -díszkocsit rendeljen Párisban, hogy egy gyémánt diadémet vegyen. (Mert -hisz nincsenek családi gyémántjai.) Egy millió erejéig beleugrasztottam. -Gondolom három milliója van, sietnem kell, mert fáradt vagyok. - -Mindent megigér, meghunyászkodik, hisz szerelme erősebb, mint valaha, -már attól félt, nem fogadom el, hogy nem akarom látni többet. - -Várj csak, majd megismersz még. - -* - -Május 24-én. - -Órákig elülök a Sándor arczképe előtt. Mit tehettünk volna mi együtt, ha -ki tudta volna lelkemet gyomlálni, ha visszaadott volna önmagamnak. Ha -megneveltél volna, én szerelmes férjem! - -* - -Május 25-én. - -Elek jött megint hozzám. Minden zsebe tele ritkasággal. A bibelot-mánia -rajta is kiütött. Renaissance csészék fél drága kőből, arany tálak, meg -két óriási solitaire. Roppant szeret költeni, látszik, hogy nem szokott -a pénzhez. Ebben igazi parvenu. - -Dicsekedett, hogy már talált egy _hozzánk_ (pfuj, milyen többes szám) -méltó palotát. Szebb, mint a papáéké. (Én t. i. ezt a papafélét _tőle_ -születendő gyermekemnek akarom fentartani.) Ebben a legfényesebb -estélyeket adhatjuk Pesten. Tiz öl hosszú tánczterem, két főlépcső, hat -szalon. - -Én hallgatom s boldogan mosolygok. Csak már azt a dobot hallanám, a -melyet annak a palotának udvarán ütnek meg. - -* - -Május 26-án. - -Ma igen különös párbeszéd Elekkel. Sándorról beszéltünk – ma először. - -– Mondja, – kérdtem tőle hirtelen, – ígazán barátja volt neki? - -– Igazán, – mondta, s láttam, nem hazudott. - -– Hát így… hogy tehette azt, a mit tett? - -– Szerettem. - -– De hát, – folytattam, kinozni akarván, – szerelme is csak oly csekély, -mint a barátsága volt? - -– Mit tegyek még magáért, hogy bebizonyítsam szerelmem mélységét? - -– Eddig csak költött értem. - -– Azt tettem, a mit követelt, mit tegyek még? - -– Semmit… semmit, – mondtam s tréfásan végig simítottam toll-legyezőmmel -a szempilláit. - -Esténként azonban nem birom látni, ilyenkor bezárkózom szobámba s nézem -a _másik_ arczképét. Ha még egyszer, csak egyszer beszélhetnék vele, -hogy legalább elmondhatnám neki, mily undok, undorító teremtés vagyok. -Csak azt s nem mást, azt hiszem, könnyebben birnám el a mostani órák, -napok terhes pillanatait, végtelen súlyát. - -* - -Május 30-án. - -A Sándor ügyvédje eljött s felolvasta nékem a végrendeletet. Az a -végrendelet, a melyet esküvőnk előtt említett, de a melyhez halála előtt -még Cannesban pár héttel nehány tételt csatolt. Istenem, milyen szégyen. - -A nagy szalonba gyültünk össze, én a lehető legközönyösebb arczczal -hallgattam. Nem, nem akarom, hogy megtudják, hogy majd meghalok utána. -Anyám és atyám is (!!) jelen voltak ez aktusnál. - -Ime a végrendelet: Nékem hagyja a salamoni birtokot egy kerek millió -értékben. Ez az enyém lesz, mégha férjhez is mennék máshoz. A majorátusi -javak felett nem rendelkezhetett. Ezeken kívül van még vagy másfél -millióra menő szabad vagyon. Ez a többi gyermekeink között egyenlően -lett volna felosztva. Eddig az eredeti végrendelet. Záradékában, ezt -Cannesban irta, arról az esetről beszél, ha hirtelen meg találna halni, -miután (így _mondja_) érzi, nem soká viszi már, az orvosok azt mondták, -gyógyíthatatlan baja van. (Én tudom, mi volt a baja.) Igy, ha előbb -halna meg, mielőtt gyermekünk meg találna születni, a végrendeletet a -maga érvényességében fenntartja. Ha fiú, az összes javak örököse ő, -(kivéve az énnekem hagyományozott részt), ha leány, a szabad javak -illetik meg. Nevelését reám bizza, ki ebben, _tudja_, nevünkhöz méltóan -fogok eljárni. Ha meghal, kér, hogy gyámul Eleket fogadjam el. Kit mint -testvérjét szerette mindig s kit kegyembe ajánl. Hozzá teszi (én -jóságos, fenséges lelkü uram!), hogy bevallja, úgy szeretné legjobban, -ha hozzá mennék egyszer majd, a gyászév elteltével feleségül. Ki -legméltóbban vezetné gyermekünk nevelését. Különben szabadon hagyja -akaratomat, mert meg van győződve arról, hogy méltót s méltóan -önmagamhoz fogok választani. - -A végrendelethez még hozzá vannak hagyományai csatolva, vagy 200 ezer -frt jótékony czélra, s vagy 50 ezer cselédei, hivatalnokai között -kiosztandó. - -De a végrendeletben még valami. Tanácsok. Ezt leirom a maga egész -teljében. Ehhez kell alkalmazkodnom – ez legyen életprogrammom azután. - -Ime a zárt levél: - -Kedves, szeretett nőm! - -Érzem, éltem virágai fogynak, érzem, elérkezik nemsokára a nyugalom, az -ébredés órája. Tudom, helytelen volt tőlem, hogy téged, a viruló szép -hajadont, az én korhadó életfámhoz lánczoltalak. Tévedtem, bocsásd meg -tévedésemet. De ha szerelmem melegénél nem is tudtál felvirulni, engedd -meg, hogy egy pár élettanácscsal szolgáljak; tanulj tapasztalatomból, -hallgasd meg azt a programmot, a melyet elétek: Elek és eléd vonok. -Engedjétek meg, hogy ha már boldogságtokban volt részem, éltetek helyes -alakulásához hozzájárulhassak. Ti mindketten fényes családból -származtok, mindkettőtöket nagy vagyonnal ajándékozott meg a mindenható. -Legyetek méltók vagyonotokhoz, nevetekhez. A nagy név s a nagy vagyon -csak teher annak, ki a boldogságot nem abba helyezi, a mit ad, hanem -mástól várja. Az aristokratia hivatása megmutatni nagyban azt, a mit a -többinek kicsinyben követnie kell. A századok tükrében hűségesen kell -visszaadni azt, hogy nevéhez mérten hogyan _kell_ élni. Én nem voltam -életemben más, csak aristokrata; tán azért, mert kedvem, tehetségem nem -volt máshoz, vagy tán körülményeim nem engedték meg, hogy máskép -nyilatkozzak. De a nemes ember hivatását így tán jobban tudom másnál, -hát engedjétek meg, hogy mesteretek legyek. Meg akarom néktek a ti -körötökön _belül_ a boldogság útját világítani. - -Ma divatban van az aristokratiát gáncsolni, piszkolni. Valamely -társadalom rétegét mindig piszkolni kell, hát legyenek ezek ma a főurak. -Az igaz, hogy a pesti társadalom léha, a «svihákság» vezérfonala vonul -rajta keresztül. Fenn az ernyő, nincsen kas. Ez a jelszó. De azért a mi -társaságunk egy cseppel sem svihákabb a társadalom többi rétegénél. Csak -nagyobb arányokban dolgozván, ez jobban szembetűnik. A boltoslegény -hamis gyémántja nem olyan feltünő, mint a homokra épült várkastélyok -szélkakasai. - -Te feleségem e talajon születtél, az első szó, a mit tanultál, -«látszani» volt s nem «lenni». És ez a szó mételyezi meg társadalmunkat. -Felülről le mind látszani akar s igy az igazságot megveti s nem is -akarja – ha tudná is – keresni. - -A mi társaságunk ne legyen az, a minek nem kell lenni, ne akarjon minden -újítást lóhalálában előre tolni; de igen, igen is, legyen egészségesen -conservativ. Ez a hivatása. Vegye védelmébe a földet, a melyre hazánk -épült s a mely századok folyamán a hazát – s két legerősebb tényezőjét, -a nemes embert s a parasztot – istápolta. Mutassa meg, hogy kell annak a -társadalmi testnek, mely gyökereivel mélyen, mélyen hat az anyaföld -testébe, megnyilatkoznia. Hogy kell élnie, tennie, küzdenie s meghalnia. -És itt a hiba, ti ezt nem teszitek ott fenn, vagy csak igen kevesen -közületek. - -A mi világunknak nem a pénz által való kérkedés a hivatása, hagyjuk ezt -azoknak, kik mással nem hivalkodhatnak. Nekünk _ellenkezőleg_ azt kell -bebizonyítanunk, hogy _daczára_ vagyonunknak, _nemesek_ maradunk. Hisz a -pénz… igazuk van az anarchistáknak, lealacsonyít, kiöli az érzést a -szívből, eltompítja az elmét, mert ostoba gőggel tölti be a koponyát. - -Ebből semmise legyen a mi sziveinkben. Hajolj le a néphez s emeld fel -magadhoz… tanítsd, segítsd, meríts tőle (végtelen bölcseségétől) vigaszt -s ne felejtsd el egy perczig sem, hogy közelebb van hozzád minden másnál -itt az anyaország határain belül. Tanuld meg tőlük a családi élet -egyszerű strukturáját, tanuld meg tőlük az élet nagy esélyeit egyszerüen -venni fel. És aztán fejleszd, nemesítsd, a mit tőlük tanultál, s ezt -hirdesd fennen, de csak _akkor_, ha már igazsággá változott a lelked -mélyén. - -Ez a társadalom, hiszem, tönkre fog menni, mint a többiek tönkre mentek, -ekkor lesz a mi hivatásunk – az aristokratáé, emlékeztetni az új -embereket a régi erkölcsökre s átvinni mindazt, a mit szükséges tudni az -új embereknek, mert a forrongás, a pusztulás, a harczok terén ezt meg -nem tanulhatták. - -Tégy jót, mert ez igazzá tesz. A felszárított köny megtanít mosolyogni. - -Tudom, tudtam mindig, jobb vagy annál, a minek látszani akarsz. Azt -hiszed, nem ismertelek? Nem láttam, hogy léha viselkedéseddel csak az -Elek iránt érzett szerelmet akartad palástolni. Tudom, ez álczáskodásban -többet szenvedtél, mint én magam. Mert te nem tudtad, hogy hová visz -utad, míg én az első pillanatban, midőn megláttam, nem mehet a tiéddel -párhuzamosan, láttam a czélját s utolsó állomását is. Mert szerettelek… -nagyon szerettelek. Jobban életczéljaimnál, mindenemnél. Nélküled nem -láttam az életben semmit s ezért… bocsásd meg tettem. Hisz úgy se -tartott volna soká… még boldogságom se. Egy orvos már három év előtt -megmondta, hogy napjaim meg vannak számlálva. Köszönöm azt az egy pár -nagyon szép órát, a melyet néked köszönök… hisz ezért érdemes volt élni. - -Még pár tanácsot. Tudom, követni fogod, mert most már, hogy nyugodt, – -boldog leszel: - -Pártold azt, a mi szép. A művészet- s irodalomért tégy annyit, mint a -mennyit tehetsz. - -Adj példát életeddel, a melynek ezentúl szépnek s igaznak kell lenni. És -minden esetben átlátszónak. Érted? - -És most menj, én feleségem, légy boldog mással. Megbocsájtok, mert -_tudom_, hogy méltó édes anyja lész gyermekemnek. Én veled akartam élni, -nem lehetett. Bocsásd meg tehát most, hogy nélküled mentem nyugalomra. - -Légy _magyar_ és légy _igaz_. E két szót vésd lelkedbe… Ezzel -boldogulsz. - -A jó Isten megáldjon! - -Férjed. - -Légy igaz… Azt hittem leroskadok. Hát ismert, elitélt s kitért utamból. -És azt hitte, Eleket szeretem. Miért nem árulta el egy szóval, hogy -ismer, hisz akkor tán kipattant volna lelkemből az igazság, s tán még -boldogulunk! - -Én édes, szeretett uram, minden úgy lesz, a mint parancsolod. - -Ezentúl ide, ebbe a könyvbe más bele nem lesz irva, mint az, a mit a te -tanácsodra, a te igédre építve cselekedtem. - -Láttam, a pénz mit árthat, aztán fel akartam használni a vagyon pusztító -erejét, most meg kell a pénz áldásos erejét ismernem. - -Megtanítottál élni. - -Te vagy mesterem. Ha már a boldogság titkát nem is tanultam meg tőled, -úgy megtanulom az igazság útját járni… - -Úgy leszen! - -* - -Junius 6-án. - -Elek jött hozzám. Ismét ajándékot hozott, egy képet… Nem fogadtam el. -Látva visszautasító mozdulatomat, elhalványult. Azt hitte, végleg -visszautasítom. - -– Nem Elek, – mondtam, – ülj le, komoly beszédem van veled. Olvasd el e -levelet… átnyujtottam neki Sándor utolsó sorait. Figyeltem arczát, míg -elolvasta. Láttam, hogy lesujtotta, tönkre tette őt is. Tehát Elek is -olyan, mint én, tán a lelkének gyökere ép, csak iszapban nyiltak -virágai! - -– Hogy az Úr Isten bocsássa meg nekem, hogy tönkre tettem, – mondta -színtelen hangon, a mint a levelet visszaadta. - -– Nem úgy, Elek. Hallgass meg. Nézz szemembe. Hallgasd meg végig az -igazságot, s szedd össze egész erődet. Mert olyan fog néked igazat -szólni, kinek egész eddigi élete csak hazugság volt, s ki minden egyes -szavával csak hazudott. Hallgass reám… Én öltem meg Sándort. Ne mozdulj, -ne ellenkezz, tudom. Én mérgeztem meg napról-napra lelkét, én tettem -tönkre. Pedig, – és most nézz a szemembe s tekints a lelkem legmélyébe s -ott is csak az _egy_ egyetlen igazságot fogod látni: pedig csak őt -szerettem, és nem szerettem soha senkit mást a világon, és nem is fogok -szeretni soha. Érzem, mert _ma_ már úgy ismerem magamat, mint a hogy az -igazság útját látom tisztán magam előtt. - -Az Elek arcza elborult, mondott volna valamit, de nem tudott, fel akart -volna emelkedni székéből, de visszaroskadt, nem tudott mozdulni, szólni, -tán gondolkozni sem e perczben, csak nézett maga elé. - -– A perczben, midőn odaadtam testemet néked, akkor is a lelkem az övé -volt, s azé lesz az utolsó itéletig… Nem ismertem magamat, nem tudtam a -lelkembe látni, mert még nem tudtam a valót a hazugságtól, a lélek -álczás képleteit annak igaz anyagától megkülönböztetni. Ekkor még csak -hazudni tudtam. Egy ember életébe került, hogy megtanuljam az igazság -útját, annak az embernek az életébe, kit legjobban szeretek a világon. -Igy tehát szerelmemet néked nem ajánlhatom. És ne is számíts arra, hogy -a nagy világban éljek. Ezentúl úgy fogok élni, s úgy fogom nevelni -szívem alatt élő gyermekemet, hogy éltünk minden percze a Sándor -akaratához legyen mérve. Ha te azonban egy ilyen élettársat elfogadsz, -megyek veled… - -Szerelmet nem ajánlhatok, csak hűséget s igaz életet. Ha elég erősnek -érzed magadat egy vezeklővel lépést tartani, akkor fogj kezet velem, -hűséges élettársad leszek. - -Elek egész testében megrendült, aztán kezeibe temetett arczczal, -görcsösen zokogni kezdett. - -– Szegény barátom, eltévesztettük életünk útját. Még nem késő, én -megmutatom a helyes ösvényt. Én már látom… - -Közeledtem hozzá, megálltam előtte. Egyszerre feltekintett, aztán forró -homlokát kezeimbe temette. - -– Szeretlek… minden úgy lesz, mint akarod. Bocsáss meg… - -És felvettük az élet keresztjét… tán elbirjuk együtt? - -[Illustration: És felvettük az élet keresztjét.] - - - - - - -GÁNYÓ JULCSA - -_Első kiadása megjelent 1894-ben._ - - - - -BEVEZETÉS. - -Míg pár hónap előtt megjelent regényemben, a «Pénz legendájában», a -túlságba vitt analizis hatását akarom egy finomult lelki szövetü lényre -feltüntetni, megvilágítván azt, hogy az akarat mennyire pusztul a -túldifferenczirozott agyműködés hatása alatt; addig e kis tanulmányban a -szenvedély impetuosus erejével foglalkozom. - -A Pénz legendájában az akaratbetegséget, ezt a tán legmodernebb és -legveszedelmesebb lelki kórt tárgyaltam. A melyet majd, a cziklus -harmadik számát képező regényben, a «Fuimus»-ban szélesebben festek. - -Hiszen ha a «Pénz legendájá»-nak hősnőjében, Mini grófnőben van -akaraterő, akkor megteszi férje felé azt az _egy_ lépést, a mely -megmenti. Éppen ugy, mint ha Bálványosy Sándor erélyes, akaraterős -ember, megneveli alapjában nem rossz lelkü feleségét, de persze akkor e -tulajdona megadja az egyéniségéből hiányzó egyetlen vonást arra, hogy -kiváló, talán nagy ember legyen belőle. Ez esetben azonban nem tesz fel -mindent egy kártyára: – a szerelemre s így valószínűleg a regény se -történik meg. - -A «Pénz legendájában» a bőség veszedelmét akartam megírni. A regény egy -kiváló kritikusa, Pekár Gyula igazat adott nekem, hogy három főalakom: -Mini grófné, Balványosy és Vezekényi Elek tragikuma abban áll, «hogy az -élet minden dús javait mintegy magától az ölükbe ontja s így nem tudnak -többé akarni…» - -Gányó Julcsában társadalmunk egy másik typikus részének, a magyar népnek -két véghatárát: a könnyűvérü, szilaj dohánykertészt és a csupa eszmévé -tisztult nazarénust akarom bemutatni. Ezek között pedig a paraszt -rationalistát, a gazdát. - -Gányó Julcsát egészséges szenvedélye, ős ereje keresztül kergeti jón, -rosszon, majd kiválasztja lelkének jobb anyagát s egy új vallás karjaiba -hajtja. - -Hogy menti meg Julcsát impetusa és lelki egyensúlya, ez utolsó -tanulmányom filozofiai háttere. Hogy bukik el a passziv Mária grófnő, ez -a pénz legendája. - -Az egyikben a magyar nép haladó, bár még kötött filozofiáját akarom -megvilágítani, a mely azért életképes, mert fajunk _józan ideálizmusa -szülte_. A másikban egy túlfinomult társadalmi kör, csupán izgalmakat -kereső, akaratra képtelen alakjának tragikus sorsát rajzolom. Mint -grófnő elbukik, mert képtelen megtenni az egyetlen lépést a boldogulás -felé. Elbukik, mert passziv. - -Julcsa kiállja a tűzpróbát, mert fajának ez életerős, bár -életnagyságúnál nem nagyobb s így typikus alakra szüksége van. Julcsa -emelkedik, mert _erős_. Ebben párhuzamos a két tanulmány, ebben -kapcsolódik össze. Ezt akarom a két regényben feltüntetni. - -_Szent-Tornya_, 1893 szeptember havában. - - - - -GÁNYÓ JULCSA. - - -I. - -Forró nyári estén Csepcsányi Bálint hazafelé indult a munkából. Szombat -este volt, holnap pihen, vasárnap munkaszünet, így parancsolja ezt a -magas kormány. Házuk túl volt a szabad-szent-tornyai határon, a Gyopáros -partján. Épp a homokhát felé eső nagy utczán ment végig, midőn egy kis -házból hangos énekszó hallatszott ki az utczára. - -– Ki lehet? – gondolta a legény s oda ment a kerítéshez hallgatni. Leány -dalolt, de mély hangja szinte férfiasan csengett. Hallgatta… csak -hallgatta. A nóta hangzott, szétáradt a nyugvó mindenségben. A forró, -poros este csöndjét betöltötte… s a jó Isten tudja, hogy történt, de -Bálint szívében is megmozdult valami a hallatára. Odakönyökölt a kis ház -falára s úgy hallgatta. Két sűrű szemöldöke összenőve, két szürke szeme -elmélázva pihen. – Néha meg-megsimítja hosszú, seprüs bajuszát. Tetszik -neki a dal. Pedig a szavát alig érti. - -Betaszítja az udvar kis ajtaját, most már odahajol az ablakra s benéz. -Odabenn a lány tánczol. Egy mécsestől van megvilágítva a termete, de -azért Bálint kilátja, hogy hajlik erre, hajlik arra. És jól áll neki a -táncz. Ki lehet? Arczát sem veszi ki. Ebben a házban meg, úgy tudja, -hogy Madarászné lakik emberemlékezet óta, annak meg semmi néven -nevezendő magzatja sincsen. - -[Illustration: Odakönyökölt a kis ház falára.] - -Eh, megtudja. - -– Hé, húgom, adhatsz egy pohár friss vizet? – kiáltja be a lánynak. -Aztán befelé fordul a pitvarajtó felé. De csak a küszöbig juthat, mert -az ajtót hosszában becsapta az orra előtt a lány. - -– Ide ugyan nem jön senki fia, de az Istennek se, – kiáltja ugyanaz az -érczes hang s a lány nekifekszik a zárt ajtónak. - -– No ne izélj hát, csak egy pohár vizet… - -– Menj oda, a honnan jöttél, – volt reá a felelet s az ajtó elé tolta a -reteszt. - -De Bálintnak most már elfutotta a vér a szemeit. Ez a két szürke szem -szembe néz azzal, a ki fenyegeti, legyen az férfi vagy asszony. Most már -bemegy, ha addig él is. - -– Ereszsz be, mert kiemelem az ajtót a sarkából… - -Semmi felelet, némaság. - -A legény nem rest, a mit mondott, meg is teszi. Egyet emel a vállával az -ajtón s az kiesik a sarkából. - -Előtte a lány, megvilágítva a függő lámpától – tetőtől-talpig. Csak egy -rokkolya a termetén, fehér ingváll a derekán. Épp olyan sűrű a -szemöldöke mint a legénynek, szürkéskék szemei villognak, széles -állkapczája összeszorítva, felvetett ajkai lihegnek a visszatartott -dühtől, karjait kifeszíti – támadásra készül vagy csak védelemre? De -elszánt a lány. - -Egy pillanatig némán szembenéztek. És le volt győzve a legény, le a -lány… - -– Adj egy pohár vizet, ihatnám, – mondja Bálint csöndesen. - -– Itt a víz. – Azután, mikor átnyujtja a poharat Bálintnak, szeliden -hozzáteszi: – egyedül vagyok. Néném, Madarászné, halottas-házba ment… De -– és szemei ismét felvillantak – nem félek azért. - -– Ne is félj semmitől. Nem vagyok én rossz ember, csak szomjas voltam, – -tette hozzá lassan. – Messziről jöttem, poros volt az út. - -– Poros nagyon. Aztán hazafelé indult? – kérdé a lány, mostan már épp -oly csendesen, halkan, mint Bálint. - -– Hazafelé a homokhátra. Odavaló vagyok. A Csepcsányiék tanyáját tudod -merre van? - -– Tudom. Szembe a Lőveyék portájával. - -– Ott. Én az öreg Csepcsányi fia vagyok, Bálint… - -– Hisz akkor, – s a leány szemei mintha felvillantak volna, – nálunk -részes kigyelmed. - -– Hát te ki vagy? - -– Manga Julcsa, a gányó Manga András lánya. Hallottad tán a hírem… - -– Még az apádat is ismerem. Úrnapja óta, hogy a nagy majorba vagyok -részes. A nótát is tudom, a mit fújnak rólad. - -– El ne mond, mert megbánod. – És a lány szemei megint felvillantak. - -– Nem én. Meg nem is tudnám. Aztán, hogy jutottál ide, Kopogba? - -– Segíteni jöttem Madarásznénak. Beteges volt a nyáron a keresztanyám. A -jövő hét elején azért csak haza megyek, mert apámnak is szüksége lesz -rám, anyám rég meghalt. - -– Jövő hétfőn én is nálatok virradok. Vasárnap este kimegyek. Az Isten -áldjon meg. - -– Békességes nyugodalmat addig is… Világítsak? - -– Tudom most már a járást… És a legény elhaladt. - -Hogy a Hajduvölgy partjáról leért, azt a nótát kezdte fütyülni, a mit -elébb a lány dalolt. - - -II. - -Így találtak egymásra még a nyár elején. Most már nótát is fújnak róluk -a gányók. Híres legény, híres lányra akadt. Beszéltek róluk annyit, mint -akár a Zana Zsuzsiról, megtérése előtt. - -Marga Julcsa apja dohánykertész volt a laposi uraságnál. Ott szolgált -vagy huszonöt esztendeje. Az öreg gányó és két gyereke egy nagy szobában -lakott, együtt a Györgyiekkel, meg az Annusékkal. Öt öl hosszú volt a -szoba és huszonketten laktak benne. A szoba nagy volt, piszkos és -czifra. A falról, az Annusék oldalán, czifra szűz Mária aranyrámás képe -tekingetett alá. A sarokban poros, hosszú viaszgyertyák, a melyeket -Radnáról hoztak magukkal az utolsó bucsú alkalmával. Itt lógtak egy -fogason az Annus Terka czifra viganói is, vagy heten. - -A másik sarok, a Volenszki Jóska sarka volt. Ebben szerelmes pár lakott. -A leghetykébb gányó fészke volt. Picziny, fekete-szemü feleségével, -Czombos Verával a harmadik eléggé üres sarkot foglalta el. Ezeknél -csecs-szopó is gőgicsélt. A harmadik sarokban Györgyiék tanyáztak. -Györgyi óhitü feleségével, kit Pankotáról hozott s a ki magával hozta a -görög rituálizmus minden csudabogarát. Egy hosszú keresztet, a melyet a -pópa szentelt meg, egy nagy fonatost, tán ezt is megszentelte valami -papjuk. Meg aranyalapú orosz szent képeket, a jó Isten tudja honnan. - -A háznak ebben a részében ordított a Mihály hat gyermeke, meg itt lakott -Györgyi Jóska is, a nóta Györgyi Jóskája, kit megcsalt a kedvese, Rétes -Mari s a ki ezért széles kedvvel, nagy megvetéssel, hátat fordított az -összes gányó- s gazdalányoknak. - -A háznak negyedik sarkában, mert hisz minden háznak négy sarka volna, -lakozott özvegy Manga András leányával, Julcsával, meg nyomorék fiával, -Lajkóval. - -Épp vacsoránál ültek mind. Mindegyik a maga rekeszében, de azért -átal-átal szólva a másik sarokba. Julcsán ócska, piros viganó, foltos, -piros derék. De hajában piros muskátli, az urasági kertésztől kapta egy -rongyos mosolyáért. - -– Kelmed még mindig arra a lányra gondol, – mondta Julcsa, nem törődve, -hogy a többiek is hallják. - -– Arra hát, – felelt Jóska, lehuzva orrára a kalapot. – Annyit ér csak, -hogy gondoljon rá az ember. Ha többet érne, meg is kérném. - -– Miért ne kérné? – Azért, hogy a pajta alján mással találták? Akkor is -magára gondolt, ha azt csókolta. – Ismerem én a Mari veséjét, a máját… - -– Akkor mire volt ez jó neki. - -– Arra, hogy kigyelmedet megigézze. Ilyen az asszonynép, nem egyenes az -útja, – mondta Julcsa s keserűen nevetve oldotta le a kendőt fejéről, – -többet ér azért az a Mari három gazdalánynál, kik vásárhelyi czafatos -ruhában járnak s akkora selyemkendőt kötnek a derekukra, hogy mozdulni -sem tudnak tőle. Azért olyan a tánczuk is, mintha medvét -tánczoltatnának, nem tudnak a rokolyájuktól… - -– De leszólod őket, pedig gazda fia a szeretőd. Vetette oda neki Jóska -nevetve. - -– Az, elnézem neki még azt is, hogy gazdaember az apja. - -– De rátartós lettél Julcsa, – szólott oda az apja, a legöregebb -majorosi gányó, kinek kékes inge, gatyája tisztára megbarnult a -dohánylétől. – Azért nem vesz az téged el soha, ne higyj neki. - -– Nem ám, – bólintott fejével Györgyi Jóska s utána mondta a Volenszki -is, meg a felesége: – nem az. - -– Nem-e? – pattant fel a leány kihuzott derékkal. – Kinek néztek engem? -Hát én velem csak úgy lehet cziczázni, mint valami csárdai lánynyal. A -hány selyemkendőt adtam neki, annyiszor verje meg az Isten… - -– Ki ne mondd leányom. Az Isten szavát ne vegyed hiába, – szólalt meg a -kemencze oldalán egy öreg, összetöpörödött asszony – a Györgyi-fiuk öreg -anyja, ki vénségére beépült a nazarénusok közé. - -Julcsa leült ismét s kibontva az asztalra terített kendőt, végig -simította kétszer. - -– Elvesz, tudom, igérte, – mondta nyugodtan. - -E perczben felnyílott az ajtó s Tóth András, egy orosházi csendőr lépett -be rajta. - -– Szerencsés jó estét, hasznos beszélgetést, – mondta szinte félénk -hangon. - -Mind köszönt neki, csak Julcsa nem, ki föl se nézett rá. - -– Jó estét Julcsa, – szólott most oda a magas, csontos fiú a lánynak. -Még félénkebben, mint az előtt. - -– Adjon Isten kelmednek is, – feleli a lány hetykén. - -– Nem jöttél a bánomi bálba. Pedig vártunk. - -– Ki várt? - -– Hát… én is. - -– Aztán kelmeden kivül még ki? - -– Én nem vagyok elég? - -– Nekem nem. Másnak lehet. - -Györgyiné, hogy tompítsa a szóbeszéd élét, egy pohár borral kinálta meg -a csendőrt. Az leült a Györgyiék sarkába s most már oda se mert a lányra -nézni többet. Julcsa meg nem törődve, hogy a csendőr, meg amazok is ott -vannak, lassan leoldotta rokolyáját, pruszlikját. Mind felaggatta egy -fogasra. Egy szílkébe vizet öntött s megmosta arczát, fogait és sötét -vászonszoknyát, felöltőt vett magára. - -Mintha csak a csendőr ott se lett volna, pedig az majd felfalta a -szemével. - -– Kinek öltöztél fel ilyen későn, Julcsa? – kérdé Györgyi Jóska -gúnyosan. - -– A szeretőmnek, nyolczra végzi a dolgát. Azzal volna pár szavam. - -– És ki az? – kérdi a csendőr, de már most hangja fenyegető. - -– Tudja kelmed úgy mint én. De hajaszála se görbüljön, mert akkor még -azt sem engedem meg, hogy egy perczre rajtam felejtse a szemét, – -pattant fel a leány s aztán Tóth Andrásra rá se nézve, kiment az ajtón. - - -III. - -Úgy esti nyolcz óra felé járt az idő. A nap lement már, de azért még -elég világosan lehetett látni. A lány gyors léptekkel ment végig a nagy -akáczsoron, a mely az országútra vezetett s ott a hajduvölgyi nádas -szélén megállott. - -Csendes volt minden. A napkeletnek elterülő falu fehér házai élesen -rajzolódnak ki a szürkéskék ég alapjára. A kopogi-utcza felett sürü -szürke por lebegett. Amarrébb, az Eötvösék határán levő akáczsor fái -lilaszinü árnyat vetettek a szürkés láthatár vonalára. Egyik-másik -házban már felgyuladt a mécses. Messziről egy cséplőgép egyhangu -dudolása hallatszott, meg a nádasból felrebbenő vizimadarak sivítása. - -A lány figyelt. Még nincs itt, hol lehet? Pedig jól hallotta, mikor -átöltözött, hogy az uradalmi gép zakatolása elnémult, így hát már vége a -munkának. Oda könyökölt egy ákácz törzséhez s csak nézett maga elé. Itt -is, ott is egy gazda tanyája. Ime egy ilyen háza, ilyen istállója s -háztája van neki is. Bánná is ő, bárcsak semmije se lenne, hogy így -semmi akadály se lenne a boldogságukban. De hát azok a házak tiszták s -egyszerüek. Az ő életük, meg ruhájuk, a házuk is czifra, de piszkos. -Dohánylétől szagos a czafat a testén. Pedig most le is tette azt az -aranyszegélyű tarka rongyot s olyat vett magára, minőt a gazdalányok -viselnek. Nem áll neki, tudja. Sápadt lehet… Kékes a szeme alja. -Felemészti a vágy, a szenvedély. És az a dohány, a melynek kéjes nehéz -illatja reggeltől estig izgatja!… Úgy érzi, felbontja testét ezer -tűzparányra s ez mind külön ég és mind egyet-egyet követel: élni, -szeretni, szeretve lenni. Eh, nem áll a testéhez ez a ruha. Hisz mint -kis lánynak már dohánylevelek lógtak a bölcsője felett. Édes anyja a mig -szoptatta is, csak dohányt csomózott s az első dajka-dalokat dohányfűzés -közben hallotta. Aztán az átkos, édes dohánylevelek elvitték az anyját. -Nem birta ki a nehéz izgató ájért, heptikás lett. Eltemették. Nem volt -ki rájuk vigyázzon. Az öcscse, a Lajkó három éves korában felmászott a -kasztenra egy köteg dohányért, a melyet el akart csenni, lebukott s -összetörte a derekát. Ma nyomorék. Ő tudja, hogy lenne olyan, mint a -gazdaleányok. Tudná ő is olyan begyesen, urasan emelni a lábait, mint -ők, tempózni, mint ők szoktak – – de a dohány, az az… széttépi a módos -tempót s kiárasztja a szívéből azt, mit ott már rég kifejlesztett. -Öltözne ő is tisztán, egyszerűen… de a dohánylé elkeveri a fehér -gyolcsot, kieszi a fekete vásznat. Olcsó rongyot kell akasztani a -testére, a melynek tarka virágain nem látszik a piszok, a melynek lármás -színei olyanok, mint néha a lelke, midőn az érzelmek össze-visszaságától -majd kicsordul. Van ebben is minden, tarka, színes virág, szenny, -aranyos czikornya, bársonyos szeglet, kimart alsó. - -– Julcsa, itt vagy már? – kérdte Bálint s átfogta a derekát. - -– Lassan, lassan, mert megégeted a körmöd. Nem látod, hogy olyan gúnya -van a testemen, mint a milyet a ti lányaitok a templom udvarára vesznek. -Ne nyúlj hozzám. - -– No, kis czirmosom, szeretsz? - -– Szeretlek. Most nézz rám. Ugy-e nem vagyok már olyan gányós? - -– Hisz azért szeretlek, mert olyan vagy. - -– Elvennél azért, hogy gányós vagyok? - -– Hisz tudod, hogy elveszlek az őszszel, szüret után. - -– Hiszem. De csak én hiszem. Amazok mind azt hajtják, csak hitegetsz. -Csak a nádas szélén csillagfénynél igéred a házasságodat, a napfény tüze -meg eloltja a szavadat. - -– Hazudik a ki mondja. - -– Még senki sem ismer az övéid közül. - -– Ismernek a szavam után. - -– Mit felelnek a szavadra? - -A legény hangja megrezgett. - -– Van olyan, a ki ellenzi… van olyan… - -– Ki ellenzi? – pattant fel a lány. – Mit vethetnek a szememre. Szűz -leány vagyok és szeretlek. Ilyen menyasszonyt nem kapsz minden tanyán. - -– De van olyan, a ki nem azt keresi, de a tanyát, melyet a leány -móringba kap. Anyám ötezerforintos leányt szánt nekem. Böske néném -tizezressel hiteget. - -– És te? - -– Én rád gondolok, ha azokról beszélnek. - -– De szót nem ejtesz rólam? Tudom. - -– Anyám hallott rólad. Azt is megigérte, hogy egyszer eljő hozzátok és -széjjelnéz a házatok táján. Azt mondja, a leányt háza tájáról ismerni -fel. - -– Huszonketten lakunk egy házban. - -– De a pitvar ajtaját csak te söpröd? - -– Azt is az anyád mondotta neked? - -– Ő is. De ne bántson téged az, a mit mond, csak téged viszlek haza, a -cserepes tanyánkra. - -– Hej, bár csak gaz lenne annak a tanyának a teteje. Bárcsak ne is volna -meg. - -– Mit érnél vele? Akkor is csak téged vennélek el. - -– Hej Bálint, attól félek, hogy csakis akkor vennél el. - -– Gazda fia vagyok. Ura szavamnak, – mondta Bálint dölyfösen, felhúzva a -vállát. - -– Leszek a szolgálója… én édes gazdám. – A lány odaborult a vállára. – -Azért, hogy én szegény lány vagyok, nincs az égnek annyi csillaga, mint -a mennyit én kegyelmednek minden éjjel lehozok a csókjaimmal. Nem tudom, -mit szeretek kelmeden. Azt-e, hogy akkor, épp akkor tért be hozzám s -úgy, ott dalolva meglepett. Vitt a nóta, elvitt… úgy éreztem, tágul a -lelkem, felpattant a kis ház ajtaja s az édes tavasz iramlott be rajta. -Kelmed volt az első… A két szeme megigézett, azt hittem, mindaz, a mit -eldaloltam, valóság lett s a mit még gondolatba se tudtam volna -foglalni, hangos szóval elárasztotta a mindenséget Én gazdám, én uram… - -És a gazda szerelemittasan vitte, vitte magával. Oda a nádas szélére, a -melynek susogó rengetege ráborult a kiszáradt mocsárra s a melynek mélye -édes vágygyal, forró szenvedélylyel, titkos homálylyal, kimondhatatlan -boldogsággal van tele… - - -IV. - -Pár nap multán a majori kukás pajtában fűztek a lányok. Az estalkonyat -hamar leszállt, künn nagy a borulat. A mestergerendáról lecsüngő -egyetlen ligroinlámpa éppen csakhogy a fűzőket világítja meg. A -padmalyról száz kötéllel is csüngött már a dohánylevél. A munka gyorsan -haladt. Mindegyik rekesz más családé. Mangáék épp az Annusék mellett -fűztek. Annus Terka átjött a komájához, Julcsához fűzni. Ott ül most -egymás mellett a két leány, mindakettő munkának vetkezve. Annus Terka -kerek termetét csak egy nagy virágos vékony gyolcsruha fedte. Ujjai -feltűrve, feje menyecskésen bekötve, hogy be ne keverje haját a -dohányról leváló nehéz por. - -Mindegyik leány kezében hosszu vastű, a melylyel nagy gyorsasággal, -ügyesen fűzték a levelet. - -– Az a, Julcsa! Úgy mondták nékem a bánomi legények. - -– Hazudtak, mert én voltam az első szeretője, tudom. - -– Lehet, – felelt rá Terka s nagy gyermekszemeivel csodálkozva nézte -Julcsát. Öt éve, hogy egy házban laknak, de azért még mindig megbámulja -pattogó szenvedélyét, szikrát hányó szemeit. – Én ugyan nem bánnám, ha -lett volna neki tíz is… A Czombos Mihály még gyereklegény, így nem is -lehetett neki… Elég baj rám nézve, hogy azt kell tudnom, hogy utánam -lesz még neki vagy tíz… - -– Hát nem várod meg? - -– Megvárjam? Hogyan? Én tizennyolcz éves vagyok, a Mihály meg négy év -mulva kerül sor alá, aztán meg még legalább két év… Öreg leány lennék, -mire elvehetne, akkor meg már úgy se kellenék neki. - -– És te ebbe beletörődsz? - -– Mit tegyek? - -– De ha csókol, nem szalad át a hátadon a hideg, hogy a jövő nyáron már -tán mást ölel a karja? - -– Ugyan ne ríkass hát meg, – s a leány sírva fakadt. - -– No ne sírj hát, hisz csak kérdem. No te bolond gojhó. – És Julcsa nagy -hévvel össze-vissza csókolta a sírástól csak úgy ziháló, nagy, kerekre -hízott leányt. – Ne bomolj. Gyerekember szerelmét könnyü pótolni. Hisz -még azt se tudja, mért csókol. – Mihály után lesz egy derék gazdád, a ki -megbecsül s ha átfogja derekadat, tudja azt is, hogy ilyen derék leányt -nem ölelt még, ilyen meleg szív nem volt az övé… - -Annus Terka mosolyogni kezdett a könyei alatt. - -– Aztán… tudnál ilyet? – kérdte halkan. - -– No nézzék ezt a csifincset, máris erre gondol. Hát a Mihály? - -– No most meg azt nem akarod, hogy megvígasztalódjam. Julcsa, de nehéz -is veled. – És a leány megint sírni kezdett. - -– No nézzék ezt a két lányt, összeül sírni, a helyett, hogy dohányt -fűzne, – szólott át a rácson egy fiú, ki e perczben lépett be a pajtába. -Végig nézett nagy méltósággal rajtuk, lassan bejött hozzájuk. Nagyot -lépett, lassan mozdult, akár csak egy királyfi. Fiók Szent Lászlónak is -csúfolták a gányók. Czombos Mihály volt, a Terka szeretője. Oda állt a -lányok elé s nyugodtan felvett egy csomó dohányt és nézegetni kezdte. - -– No Mihály, épp a szeretődet vigasztalom. Azt mondja, meghal, ha nem -mehet hozzád. - -– Tüstént el nem vehetem, – felelt rá a fiú, méltóságos lassúsággal -leülve közéjük. - -– Nem veszed biz azt el soha, mert nem lesz bolond megvárni. - -– Elébb, mint téged a Bálint, – viszonozta Mihály s fűzni kezdett ő is. - -– Hallgass, mert megbánod, – szisszent föl Julcsa, odadobva a lába elé -egy köteg dohányt, a melyet kezében tartott. - -– De úgy van. Büszke lány vagy Julcsa. Mi nem kellettünk neked soha. -Nagyravágyó; tudja az egész major. Kávén, meg mazsolán akarsz ezentúl -élni, meguntad a vöröshagymát. - -– Azt mondják? Azt? - -– Azt. Meg hogy a Bálint csak bolondít. Én nem bánom, semmi közöm hozzá. -De néked jobb lesz tudni róla, azért mondtam el. - -– Ugyan hagyd el, ne bosszantsd a Julcsát, – vágott szavába Terka s -odasimult hozzá. - -– Gazda ember lenézi a mi fajtánkat. Ezért nem szeretem, ha gányó utánuk -jár, – folytatta Mihály, nem hagyva magát félbe szakíttatni, épp oly -méltósággal és komoly hangon. - -– Hát én, én, – pattant fel ülőhelyéről most Manga Julcsa, – jártam -valaki után vagy látott valaki valaha egy lépést legény felé tenni. A -nőválaszon nem ültem mindig… mert nincs a véremben, hogy én kérjek meg -egy legényt… te mégis azt mered mondani. - -– Én azt mondom Julcsa, a mit tudok, hogy gőgös vagy és szegény vagy. A -szegénynek meg alázatosnak kell lenni, hogy boldoguljon. - -– Te se vagy a rátóti zsidó keresztfia. - -– Nékem nincs szükségem arra, hogy gőgös legyek, arra se, hogy alázatos. -Hétköznap a dohánylevél között ülök… de dalolok az alatt is. Vasárnap -meg, ha bálba megyek, a gányó lányok megismernek, akkor is, ha csak hat -forintos a csizmám, s megismernének, ha színaranyban állanék is előttük. - -– Meg ám Szent László. - -– Annak neveznek, mert felfelé nézek, hogy a mestergerendába be ne üssem -a fejemet. - -– Majd a Terka lakodalmán beszélek még veled egyszer, – és Julcsa -felnevetett. - -– Azon is eltánczolom veled a csárdást, ha a gazdák ülve hagynak is. - -– Ugyan legyetek egy kis nyugodalommal, Julcsa már úgy is eltépte mind a -dohánylevelet… - -– Az az ő dolga. A Bálint elveszi így is. Ha az ő felesége lesz, úgy se -fűz többet. - -De most már Julcsa nem figyelt. A szérüs kertről nóta hallatszott. Egy -gányó nóta, de tudja jól, hogy gazda dalolja. Oda vetette egy csomóba a -dohánylevelet, rá se nézve azokra, kisettyent az ajtón. - -– Megbánja még, meglátod. - -– Nem jóra visz az, ha a leány fut a legény után, kivált ha gazdag a -legény. - -– Ne hidd, hogy a pénzét szereti, én ismerem. Csak a szíve kapja el… -Most is csak annak a szavára hallgatott… - -Csak annak a szava felelet nélkül ne maradjon… - -– Mihály… az én szavamra ki felel? - -– Az, a ki a dohányod fűzésében is segítségedre vagyon, – felelt a -legény s nagy méltósággal átfonta a leány derekán a karját. - -[Illustration: Átfonta a leány derekán a karját.] - - -V. - -A Julcsa meg futott-futott végig a pajta szélén, ment a hang után. -Csillagtalan az éjszaka. Minden csendes, csak a nóta hallatszik. Ott a -nagy szalmakazal aljáról szól a hang. Nyomtatás után Bálint lepihent s -még a pipája ki nem égett, eldalolta a szíve szerelmét. - -A leány megállt előtte. - -– Dallos a kedved, Bálint? - -A legény felriadt. - -– Hát lejöttél…? Hát eddig sohase jöttél ide. Nem akartál a világ csúfja -lenni… így mondtad. – És a legény karja tágult. - -– Nem úgy. Nem csókolózni jöttem. Van itt még rajtunk kivül valaki? - -– Amott a szalmakazal túlsó oldalán az öreg Bús, meg a Kunos Mihály -szalonnát sütnek, a többi már alszik a kert árka szélén. - -– Jól van. Annál jobb… Hallgass rám… Ezek mind csúfolnak, bántanak. Mert -eddig mást nem szerettem. Hiába járt utánam három határ legénye. Most -azt hiszik, a pénzedbe szerettem. Attól nincs se nappalom, se éjjelem. - -– Hiszen tudod jól, hogy én nem hiszem. - -– Ez nékem nem elég. Nem akarom, hogy leszóljanak. Ha a tieid megadják -nékem a tiszteletet, a többi is tisztelni fog. Ha anyád ellátogat -hozzánk, nékem is jobb dolgom lesz. Akkor még elvárok valameddig. - -– Az anyám? - -– Az. Hisz igérted, hogy még a nyáron eljő. - -– Jól van, legyen, ha addig élek is, de elhozom. – És a szerelemittas -legény két szeme felvillant. – Szeretsz hát? - -– Szeretlek… Tudod, hogy nincs szívembe zárva, csak a te képed, csak a -te szavadra hallgatok, csak a te nótáid kavarognak a szívemben. Tudod, -tudod jól, – s a leány leült Bálint mellé a szalmába. - -– Lesz egy kis házunk. Mert ha magam gazdája leszek, apám rám iratja a -kis rátai részét. - -– Lesz két olyan dolgos kezed, mint a milyen családodban nem volt még. -Dalom betölti nem csak a kis házat, de az apai jus egész területét. A -mit lámpagyujtáskor mondok néked, arra a feleletet a hajnali csillag -adja… - -– Lesz két kis tehenünk is. Az egyiket anyám ajánlotta, úgy igérte az -esküvőmre. - -– Még akkor is, ha engem viszel a paphoz? - -– Hisz te fogod fejni majd, gyönyörűm. - -– Lesz kertünk is? Lesz benne majoránna? - -– Lesz benne virág. Meg mák, paszuly, szőllő. Te sütöd nékem a -turóslepényt szombat este. - -– Te meg szombat éjszakáján, mikor kifekszünk a küszöb elé, átfonod a -karodat a derekamon, aztán elaltatsz édesen, csittítva szívemet, -csittítva a csókjaiddal. - -– Így, – s a legény át akarta fonni a leány derekán a karjait. De a -leány nem hagyta magát. Felugrott. – Nem, nem. Csak ma nem… Az Isten -áldjon Bálint, – és fejére húzva a fehér kendőt, eltűnt a sötét -éjszakában. - - -VI. - -A lány hazafelé indult. Alig hogy kiért azonban a szérüskertről, egy -magas ember állta útját. Tóth András volt. - -– Rám leselkedett kelmed úgy-e? – kérdte a leány, megriadva, de azért -hetykén. - -– Rád. És most már szemedbe mondom, hogy nem jó úton jársz. Én -elvettelek volna. - -– Ugyan úgy-e, hát azt hiszed, mentem volna hozzád? - -– Jobb amannak a szeretője lenni? - -– Hallgass András! Elhallgass! - -– Nem, nem hallgatok. – És most az erős legény megfogta Julcsa kezét s -úgy megszorította, hogy az felszisszent. – Eddig nem mertem szólni -néked. Nem tudom mi volt, az életem csak veszedelem, de ha szembe -találtam magamat véled, olyan lettem, mint a ma született bárány. De ma -nem félek. Nem… Elmondom, a mi a szívemet nyomja. Szeretlek, tudod. -Szeretlek úgy, hogy bűnbe kergethetnél, hogy az édes szülőmet -meggyilkolnám érted… te meg csak nevetsz rajtam s nem hallgatsz a -szavamra. Mondták, szeretőd a Bálint, tudtam, hogy vele tánczolsz minden -bálon, hogy az ő gyűrűit hordod, hogy… de, hogy az éjszakákat vele… - -– Ki ne mondd, András! Ki ne mondd! - -– Kimondom, miért ne mondanám. Hisz most már úgy sem veszítek vele -semmit, hogy az éjszakákat nála töltöd, azt csak ma este tudtam meg… -Mert úgy-e, úgy van? - -– Higyjen, a mit akar. Ott járok, a merre nekem tetszik, arra nézek, -kire kedvem tartja, annak a gyűrűit hordom, a kiét elfogadom. - -– És azt ölelem, csókolom, a kit szeretőmnek elfogadtam. Julcsa, ide -jutottál? - -– Csendőr, kisérj be, lehúzom a kendőmet. Állíts a pellengérre! - -– Julcsa, Julcsa, hallgass reám. A hogy én szeretlek, annak még az -árnyékát se közelíti meg annak a gazdának a gondolatja… Tud is ez a -gazdanép szeretni. Csak a kétszer-kettőt tudja. - -– Azt, hogy énrólam mit mondtál, azzal nem törődöm. De Bálintot ne vedd -nyelved hegyére, mert megbánod. - -– Nincs mit veszítsek, ha te nem szeretsz. - -– Nem, nem szeretlek. Elmondom ma, holnap, mindennap. Se feleséged, se -társad nem lehetek… Menj utadra, András. - -– Megyek. Az Isten meg fog verni, nem azért, hogy az én társam nem -lettél, de hogy mással bűnbe estél. - -– Ha megver, én tűröm, nem te. Az Isten megáldjon, András, – s most, -mintha a leány szívében megrezdült volna valami: – Szánlak, András. De -nem tehetek érted semmit. Az Isten áldjon. - -A leány ment útjára hetykén, de azért a szíve mélyén sajnálta Andrást, -annyira sajnálta, hogy még azt se vette neki zokon, a miért azt merte -neki mondani, hogy most már úgy se venné el feleségül… - - -VII. - -Bálint meg másnap – vasárnap reggelre – haza ment, pedig nem volt -szándékában. Beszélni akart az anyjával. Künn volt a tanyájuk, közel a -Gyopároshoz. Magas part szélén épült, az udvarban néhány eper- és -cseresznyefa. Egyik oldalán istálló, a másikon szérűskert. A tanya körül -nagy darab föld, hatvan hold. Ez kettőjüké lesz, Bálinté, meg a -testvérnénjié, ki egy vásárhelyi gazdához ment feleségül. - -A házban még a szülőin kívül, az édes anyja huga, a kora özvegységre -jutott Keresztesné, Böske néni, mint a hogy a hármasfalu nevezte: Kopog, -Ballarész, meg Homokhát, s annak egy kis tizenegy éves leánya, a Julcsa -lakott. De csak édes anyja volt otthon. Az öreg, száraz, csontos asszony -a kemencze oldalán ült, talpig sötét festőruhában, derekán vastag -húszforintos gyapotkendő, ha mindjárt julius van is. - -– Azt véltük, haza se jösz, – mondta az öreg asszony, hogy Bálint -belépett az ajtón. – Vasárnap ritka vendég vagy itthon, Bálint. - -Bálint leült a lóczára, maga elé vetette kenyeres tarisznyáját. - -– Hazajöttem tisztálkodni. - -– Majd a fejed megmosásával kezdem el. Csak nem mész a Zalaiék felé. -Pedig tudod – - -– Hallgasson reám szülém, – szólt szavába hirtelen Bálint, – nem veszem -el azt a lányt. Nem szeretem. - -– Ki beszél szerelemről? Tán még nótát is tudsz a szeretkezésről, mi? – -nevetett az öreg asszony, de nevetése köhögéssé csorbult. És minél -jobban köhögött, annál gyorsabb, élesebb lett a szava. – Nem kell néki a -Zalai Örzsi, hogyis kéne? Az apjának hatvan holdja van az orosházi -határban s a lány magába van rá. A szőllők szélén pedig négyszázötven -forint a kis hold ára. Hogy kéne az az én Bálintomnak. - -– A szívemet nem is kérdi. - -– A szíved tartja majd el a gyerekeidet? - -– Anyám, tudja kelmed jól, hogy Manga Julcsát szeretem. - -– Ne beszélj erről. Mit ér neked az, ha szereted. És mit ér nekünk? -Ezzel se te, se én nem leszünk gazdagabbak. - -– Csak az a pénz ér hát valamit a világon? - -– Csak. A szerelem elröpül, nyoma se marad. Nézd a sok szocziálistát, ez -mind szerelmes szívvel fogott feleséget, mert mivel fogott volna -egyébbel? Most még se telik be a szerelemmel. Elhallgat a szív, ha üres -a gyomor. - -– De a mienk nem lesz az. - -– Apád földjére számítasz, meg a kis rátai tanyára? Apád csak kitagad, -ha elveszed, – mondta az öreg asszony véghetetlen nyugalommal. - -– Két karomat nem vághatja le, – felelt reá Bálint épp oly nyugodtan. - -– Azt nem, azt majd az élet töri meg. - -– Anyám, igértél nékem valamit még régen, még mielőtt a Zalaiék hatvan -holdjáról szó lett volna ejtve. - -– Igértem neked sok mindent, te is azt igérted mindig, hogy engedelmes -cselédünk lész. - -– Az leszek. Csak egyet tegyen meg. Olyat, a mit igért. Jöjjön el a -Mangáékhoz csak egyszer. Ha meglátja Julcsát, tudom, közbenjáróm lesz az -édes apámnál. - -– Ezt igértem, meg is tartom. De apádnál csak a menyasszonyod értéke -szól majd érted. - -– Julcsa aranyat ér. - -– Ezt mondod, mert szereted. - -– Kelmed is meg fogja szeretni. - -– Én elmegyek veled, körülnézek náluk, hogy megmondhassam, mit tartok -róla. - -– Mikor jön hozzájuk? - -– Akár ma is. Minél előbb, annál jobb. Az Annusné, kivel laknak, úgyis -ángyom. Azt látogatom meg s akkor őket is kinézem. - -– Csak le ne nézze őket… - -– Azt látom majd meg, a mi látható. A szemeimet meg az Úristen adta -nékem. - -Bálint nagy örömében nem tudott hová lenni. Kisietett az ajtón, -megmosdott a kútnál, hamar magára rántotta a tisztát, befogta a két -mezőhegyesi lovat s úgy bepótyikálta nagy kendőkbe az édes anyját – a -juliusi napon – úgy, hogy az pipacspirosra pirulva ült az oldalán. - - -VIII. - -A mint Csepcsányiék kocsija megállott Mangáék háza előtt, a gányók mind -künn voltak a napon czifra ruhában. Ünnepeltek. Ott virított a Manga -Julcsa sáfrányzöld selyemviganója mellett, a melyre szürkéskék selyem -átalvető kendő borult, az Annus Terka sárgás rózsaszín rokolyája s a -Badár Rebeka fehér felöltője, nagy virágos narancsszín szoknyája -mellett. Mindegyiknek hajában, kezében, mellén lángszín muskátli. Köztük -vegyesen a legények vörös ingben, fehér ránczbaszedett gatyában, sűrűn -pitykézett mellényben. - -Manga Julcsa, a hogy meglátta az érkezőket, pár lépéssel elindult -feléjök, végigsimította a ruháját, azután megállt… várni. Hátha még se -hozzájok jöttek. - -– Eljöttem, – szólalt meg Csepcsányiné, hogy leszállt a kocsiról, – az -ángyomat, Annusnét, meglátogatni. Otthon van, Terka? - -Terka lesegítette a ruháiba bonyolult öreg asszonyt. - -– Nincs itt, – mondta, megcsókolva arczát. – Bánomba ment, Pál -bátyámékhoz, de azért fáradjon be nénémasszony a mi szegényes házunkba. - -– Hát nem hozzám jöttek, nem, – gondolta Julcsa, s az egyik kezében levő -muskátlit lassan szétmorzsolta. - -– Ez itt… a Manga Julcsa, – úgy-e? – kérdezte Csepcsányiné, odafordulva -Julcsához. – A Madarászné komámasszony huga (hát csak erről ismersz, -erről, – zengett a Julcsa fejében). – Derék lány, pajtásod Terka, úgy-e? -Együtt laktok? - -– Együtt, néném, meg Volenszkiékkal és a Györgyi Mihályékkal. -Szegényesen vagyunk. - -– Kis házban nagy boldogság elfér, – szólalt meg most Julcsa. - -– Nagyba is elfér az, húgom. Nagyba is, – felelt reá Csepcsányiné. - -Ezalatt Bálint levetette a lovak istrángját, oda jött a ház elé s a -gányó fiúk közé keveredett. Az öreg asszony Terkával bement a házba. -Julcsa daczosan künn akart maradni, de Bálint intett neki, erre bement ő -is. - -– Hát melyik a ti részetek, ez? No ide ülök, miután hozzátok jöttem el -látogatóba. Csinos nagy ház, tele van. - -Terka leült mellé, Julcsa pedig a saját szegletükbe vonult s ott kihúzta -a sublót egyik fiókját, úgy tett, mintha keresgélne benne valamit. - -– Csinos ház. És ez a tengersok viganó mind a tied, Terka? - -– Az a, néném. Most is hét van rajtam ez alatt, – mondta, felhajtva a -selyemszoknyát. - -– Persze, persze, telik nektek. Én nékem soha se volt háromnál több -egyszerre a testemen. – Persze, persze. Ti birjátok. - -– Mi nem birjuk, néném, – szólott oda most Julcsa, pártját akarva fogni -Terkának. – De nénémasszonynak egyebe is volt, mint a teste, nem kellett -annyira csinosítani, mint minékünk. Minket nem vehetnek el az apánk négy -ökréért, mert neki nincs. - -– Ejnye de igazat is szóltál. Engem csak azért vett el az uram. - -– Azt nem mondtam, néném, – felelt most hevesen Julcsa, vérvörösre -pirulva. – Csak úgy magunkról beszéltem. - -– Ti kényesek vagytok. Mi nem voltunk. Selyem viganó se volt rajtam, -mint lány, soha se. Két átalvető selyemkendőm volt, az egyiknek hat -forint volt az ára, a másiké négy. A tied mennyijébe volt az apádnak, -Julcsa? - -– Semennyiébe se. Magam szereztem a mult kukoriczatöréskor. -Tizennyolczat fizettem érte. - -– Erre persze jutott. Erre mindig jut. - -– Jut másra is, néném, – szólott közbe Terka, hogy csittítsa a két -beszélőt. – Nézze, ez a láda tele van vászonnal, ezt a Julcsa mind a -saját keresményéből szerezte… - -– Persze, persze. Ez a lakodalomra készült. Módos ember fia kerülgeti a -szép leányt, hát tizenhat vég vászonra lesz szükség, hogy az ágyakat -befödje véle… - -– Nem kell nékem egyéb, mint egy kis kunyhó gazfedele s abban egy vaczok -szalma. Boldog leszek én azon is azzal, a kit szeretek, – vágta oda -Julcsa mind élesebb hangon. - -– Boldog-e? De jó is a dolgotok. Az én édes apám nem mert volna négy -szekér bútor nélkül elküldeni az uramhoz. Úgy tudták az én gondos, bölcs -szülőim, hogy mikor a tejfel elfogy, akkor nincs már méz se. - -– Az Úristen nem csengő aranypénzért árulja a kis méheknek a mezei -virágok mézét. - -– De a koldustarisznyába se juttat belőle. - -– Koldus az, a ki kér, könyörög. Én nékem mindig magasan volt a fejem. -Nem tudtam megalázni magamat semmiért. - -– Büszke lány vagy, gányó Julcsa, büszke lány, – vágott vissza az öreg -asszony, de mind nyugodtan, mozdulatlanul. Még ajkain is csak oly -egyforma változatlan mosolylyal, mint mikor leszállott a kocsiról. – -Büszke, persze selyemruha a testeden. A suhogása bátorít… - -– Nem az, de a szerelmem. Tudja meg néném, hogy az, a kit szeretnek, az -méltán büszke lehet, mert azt az Isten pártolja. - -– Akkor az is fog tudom megvédelmezni, ha a szegények szegényei lesztek, -úgy-e? - -– Az, akkor is. A szegényt szereti az Isten a legjobban. - -– De nem azt a szegényt, ki selyemmel födi a rongyait. - -– Ne bántsa néném. Nem ismeri, milyen jó, derék lány az. Színaranyat ér -a szíve, – szólalt meg Terka, a ki félve figyelte a két asszony harczát. - -– Hagyjad el Terka, hisz azért jött ide, hogy legyalázzon. - -– Azért jöttem ide, – mondta az asszony s nyugodtan simogatta a kezében -levő keszkenő szélét, – hogy megmondjam néked, hogy hiába jársz a fiam -után. Jobb, ha idejekorán én tőlem tudod meg. Menj máshoz, ne vesd a -szemeidet mindjárt a legderekabb s legpénzesebb gazda fiára. Mert az -csak addig pénzes, míg téged nem ismer. A mi fiúnkat nem gányó lánynak -neveltük, a mi portánkon ne érezze senki a dohánylé szagát… - -De ezt már Julcsa nem birta tovább. Felpattant ülőhelyéből, odament az -öreg asszony elé és szembenézett vele: - -– Ismer? nem ismer? Szegény ember lánya vagyok. De… csak úgy megyek a -fiához, tudja meg, hogy ott hagyja értem mindenét, pénzét, tanyáját, -családját. Hogy csak úgy megyek hozzá, ha koldus lesz. Koldus vagyok, -koldus legyen a párom. - -Ezzel kiment. - -A házajtónál Bálint várt reá. Körülte a gányók. - -– Megmondtam anyádnak is, megmondom neked is. Úgy megyek hozzád, ha -elhagyod értem apádat, anyádat, el pénzedet. Mert csak így vagy az én -nyomorúságomhoz méltó. Gazda-emberhez nem megyek. - -A gányók szemmeresztve hallgatták. Czombos Miska szólalt meg: - -– Igazad van. Most már veled tartok. – A kinek nem tetszik, a mit a -Julcsa mondott, megfelelek neki én. - -– Ne akarj az olyannak prókátora lenni, kinek nincs szüksége reá, – -mordult rá Bálint, félrelökve a fiút. – Te meg gyere Julcsa innen velem, -még nem késő. Békéld meg anyámat s menjünk aztán a paphoz. - -– Én… őt? És ha azt mondanád, tépjem ki a szívemet gyökerestül, hamarább -megtenném. A mint mondtam, úgy van. Most terajtad áll, hogy az enyim -lész-e vagy másé. Szegény sorsban veled megyek. Nem az én gyomromnak -való a gazdák kenyere… Isten áldjon… - -És a lány, a többi gányó legények-, lányoktól követve elment. - -Bálint egyedül maradt. Odabenn meg szegény Annus Terka nyelte a keserű -falatokat egyre-másra, Csepcsányiné meg csak tartotta szóval. - - -IX. - -És Manga Julcsa várt. Napok multak s Bálintról se hír, se hang. A -munkába embert állított maga helyett. Izenetet meg nem küldött a lánynak -semmit. - -Julcsát majd elpusztította a lelkében lázongó szenvedély. Se éjjele, se -nappala nem volt. Szólni meg nem szólt senkinek. Nem engedte a -büszkesége. Dalolt egész nap, hogy azok ne sejtsék, mi marja a szívét. -Pedig a fenhéjázó szavával megnyerte mind a gányókat. Mind neki adott -most már igazat. Nem volt melegebb szószólója Czombos Mihálynál, a ki -pedig idáig lenézte, mert azt hitte, csak a legény pénze után bomlik. - -De mit törődött ő most ezzel? Mit a szóbeszéddel? Mit bánta volna, ha az -egész világ felfordul is, csak Bálintról jött volna hír. - -Esténkint leste a hajduvölgy szélén, tán oda jő beszélni véle… Tán -akadályok vannak az útjában, azért nem jöhet, tán ez, tán amaz. -Szabad-Szent-Tornyáról meg csak jöttek a részesek, de büszkesége nem -engedte, hogy tőlük tudakolja, hogy mi van Bálinttal. - -Így telt el egy hét. Vasárnap Juczi néninél, a homokháton volt bál. -Hítták a lányok, Terka meg Rebeka, menjen velük. Nem akart. Bálint -nélkül úgy se érne a bál semmit… - -– Ugyan hagyd el, hisz még azt mondják, ott hagyott, azért nem mutatod -magad, – ejtette ki Terka. - -– Azt mondják, azt… Akkor megyek… Nem látta még Manga Julcsát senki se -sírni, nem is fogja. - -És a lány felöltözött a legszínesebb ruhájába. Fejébe, hajába piros -szegfűt tűzött. Rózsaszín szallagot font a hajába s hat alsószoknyát -vett a selyem viganója alá. Olyan kényes volt, mint még soha. - -Suhogott a sok szoknya körülte, illatozott egész teste a rozmarintól, -szagos majoránnától. Napbarnult nyakán tíz sor kláris, arany -gyöngykoszorú övezte a fejét. A fülében két nagy máriás arany fülbevaló. -A füle mellett egy egész csokor téglaszín muskátli. - -A mint kilépett a házajtó elé, a két másik lány irigységgel, -elragadtatással nézte. Ilyen szépnek még nem látták soha se. - -A mint végigmentek a homokháti főutczán, a gazda-lányok mind összebújtak -szapulni. Ez az a híres Manga Julcsa, ki a Csepcsányi Bálintra vetette a -szemét, ez az, ki azzal kérkedik, nem kell néki se pénze, se háza. – Ez -az a híres gányó lány, kiről hét nótát csináltak egy takarás alatt. - -Éppen három órát ütött, hogy befordultak a Juczi néni kapuján. Az -udvarban volt az egész mindenség. A nagy eperfák alatt tánczolt a hármas -falu egész fiatalsága. - -Ott volt Misinszki Franczi sötét gyászruhában (nem tudom kit gyászolt -olyan vígan) az újdonsült urával. Ott Guba János meg a felesége, kit a -tavalyi szénagyűjtéskor választott künn a sós-tó partján, három lány -közül. Ott Molnár Jánosné, madárkaszerű arczélével, meg a derék -Jánossal, ki kötelességtudólag, nagy figyelemmel és becsülettudással -tánczoltatta pirinkó feleségét. Meg Berta Pál, kivel Molnárné, mint a -hogy az írás mondja: «ült egy meleg subában, no de persze régen, még -kislánykorában». A subát Bertáné sikkasztatta el valami -vándorlólegénynyel, hogy ne legyen többé szóbeszéd róla. - -Meg a csendes Éliásné is eljött a falu széléről, gyönyörködni a süldő -legény fiában, kiből olyan híres tánczos lett. - -Meg Rétes Mari, magára rántva legszebb tarka viganóját, kijött -Orosházáról, hol szolgálatba lépett és itt nyolcz major gányósága, -elvegyülve fehér gyolcsgatyáju, kaczkiás kis kalapjukban, a gazda-fiúk -fekete, finom posztó-mándlijai között. – Hányféle szín a sárga -napfényen, a fehér ingek, gatyák szinte vakítóan világítanak ki a tarka -selyemkendők, színes viganók közül. A homokháti paraszt-banda húzza, -odabenn meg két czigánynál, néhány legény mulat. - -Bálint nincs a tánczolók között. De hogy is lenne, hisz itt úgy se -tánczolhatna mással, mint a «gányólánynyal». - -Azért Julcsa csak elmegy a tánczba. Hisz itt minden legény, lány tudja a -történetét, itt hát nem lehet bús, levert. Itt nem láthatják, csak -csapongó kedvét, három határban híres tánczát. Györgyi Jóskával járja. A -legények között ő a legjobb tánczos. A legény méltósággal, lassú -lépéssel kezdi, ő azonban gyorsítja. Tánczol, mintha csak minden egyes -lépéssel a szíve bánatján könnyítene, annyira rezeg egész teste, oly -szenvedélylyel járja. - -A csárdás alatt azonban eszébe jut, hátha Bálint az ivók között van, -hátha egy pohár bor mellett várja… nem akar addig tánczolni, míg -megérkezik. - -A táncz végeztével odasiklik az ivó ajtajához. Odabenn csak Tóth András, -meg egy társa isznak. Széles a kedvük, hangzik a daluk, két czigány -húzza nékik, de annak a két czigánynak még a czinczogásából se hall az -ember semmit. - - «Mig engemet szerettél, - Piros csizmát viseltél. - De mióta nem szeretsz, - Mezitláb is elmehetsz.» - -Így dalolja a csendőr. Érti a lány, ellepi két arczát a vér. Hirtelen a -tánczolók közé vegyül s még feléje se néz többé az ivónak. - -Senki… senki. De hát hol lehet? Hát csak ilyen volt a hűsége, olyan, -mint az árvalányhaj virága, a melyet az első nagyobb szél elkap s elvisz -oda, honnan nincs visszajövetel! Eh… annál jobb, hajtja a lány. És -tánczol, tánczol őrült szenvedélylyel. A legények meg majd szétszedik. -Hisz azelőtt csak nagy nógatásra ment el egyik-másikkal. Most meg nem -nézi, ki kéri, megy mindegyikkel és szinte tüzes szenvedélyével lávát -önt annak a lelkébe is, a kivel tánczol. Mert a legény is mind úgy járja -az oldalán, mintha ennek az egy táncznak végeztével már egyenesen az -örök fényesség birodalmába kivánkozna. Julcsa lángszín rokolyája perdül, -kibomlott piros szalagjai körülövezik testét, megrezgő ajka kéjes -szenvedélytől liheg, szikrát hány a szeme, minden izma mozdul, úgy -tánczol, mintha csak nem is a testével, de a féktelen kíntól megtelt -lelkével járná a csárdást arra a hegedű hangjára, a mely boldogságról, -szerelemről húzza ezt a keserűt! - -Egy táncz végeztével, egyszer csak odasiklott hozzá Juczi néni s -letörülve az izzadtságtól gyöngyöző arczát nagy piros kendőjével, így -sóhajtott fel: - -– Hej, ha nékem ilyen szolgálóim volnának, mint te vagy Julcsa, nem -volna üres az ivóm hétszámra. - -Julcsa szürke szeme szinte bogárszínűvé vált, oly sötéten nézett vissza -Juczi nénire: - -– Nem fogadna fel tán szolgálójának? – kérdte élesen. - -– No, ne haragudj hát lányom. Ennél én ugyse tudtam volna többet mondani -a tánczodról. - -De a leány oda se figyelt már rá, odadobta magát egy új tánczosa karjai -közé s csak járta-járta tovább. Késő este lett s csárdása még csak oly -tüzes volt, csak oly szenvedélylyel járta ki a muzsika minden hangját, -mint kezdetben, a mint épp egy friss kellő közepén meglátta, hogy Bálint -lassan… mint a kinek nem sietős a dolga, belép a korcsma kis kapuján. - -Julcsa azért csak tánczolt, mintha nem is látná… A csárdás végeztével -aztán felment a ház sötét folyosójára épp az ivó elé s ott várta. Itt -lesz a legjobb hely, mert sötét is, az ivók zajától meg nem hallatszik a -hangjuk. - -[Illustration: Julcsa lángszin rokolyája perdül…] - -Egy fél perczig egyik se szólt, csak álltak egymás mellett, végre Bálint -törte meg a csendet. - -– Egy hétig küzdöttem. Egy hétig – mondta megcsukló hangon. – Nem bírtam -velük és most… - -– És most eljöttél úgy-e… Megmondani, hogy velem maradsz és megélünk a -két kezünk munkájából, – szakította félbe Julcsa, hevesen közeledve -Bálinthoz. - -– Most eljöttem – s Bálint akadozva folytatta – tudod, hogy szeretlek, -tudod. Nem lesz soha más a szivemben, csak végtelen szerelem… irántad. -De így nem lehet. Nem, nem lehet… Az öregjeim kitagadnak. De nem ez fáj. -Az apámat szeretem, nagyon öreg már és gyönge. Szüksége lesz rám -nemsokára. Látod, mit tehettem… Meg kellett tennem. Akad még néked -vígasztalód, Julcsa. Énnekem nem lesz ebben az életben boldog napom -többet. Koldushoz ne menjél! - -Elhallgatott, kereste a szót. A lány meg nem felelt rá semmit. Nem -hitte, nem, a mit hallott. Hát ilyen is lehetséges? Annyira nem várta -Bálint szavát, hogy szinte beledermedt a hallatára. Szinte a szíve -megszünt dobogni, szinte elalélt a lélek benne. - -Hallgattak mind a ketten. Az udvaron azok új csárdáshoz kezdtek. Odabenn -meg a két czigány csak czinczogott. Tóth András harsogó hangja meg -elnyomta a két muzsikás visszás hangját – s csak folytatta a nótát -folyton: «Mezitláb is elmehetsz…» - -Ismét Bálint szólalt meg: - -– Mit tehettem? Voltam Zalaiéknál. Egy hétig kértem apámékat, -könyörögtem egy hétig. - -– Egy hétig! egy hétig! – kiáltotta be a hangos éjszakába a leány. – És -egy örökkévalóság fogja bánni, a mit meg én követek el. Kövess! – mondta -tompa hangon Bálintnak. Aztán feltárta az ivó ajtaját, ott András a -czimborájával, odakönyököl az asztalra s csak dalol. A korcsmárosné egy -liter bort tesz éppen eléje. - -– Tóth András, tudom, nem kellek már neked hitestársul. Nem is kívánom -ezt a tisztességet. Jobb lánynak való ez, mint én vagyok. A Gányó -Julcsát nem viszik a paphoz, az csak ölelni jó. Leszek a szeretőd, ölelj -át… Kelmed meg, Juczi néni, ha dallos, nótás szolgálót akart, hát leszek -én olyan, hogy még a homokháti pap szava se hallik, fogadjon meg, leszek -a cselédje… - -És odament Tóth Andráshoz, lebontotta nyakáról az odakötött kis -selyemkendőt s odanyujtotta néki. Az félig mámorban, mint ki maga se -tudja, ébren van-e vagy álmodik, átfonja karját a leány dereka körül… - -Bálint, egyet káromkodva, mint párducz ott terem s ki akarja a karjai -közül tépni. De a leány megnyúlt derékkal, erős karral visszalöki, úgy, -hogy a poharak közé esik. - -– András a szeretőm, ne legyen gondja kelmednek rá. - -A lármára a tánczolók is bejönnek. Julcsa egyenesen szembe néz a -mindenséggel. - -– Vezessétek ki ezt a legényt. Szememre hányta, hogy az András szeretője -vagyok. Hát igaza volt. Az leszek. Vigyétek innen, mert elvesztette a -fejét, megártott neki, hogy gazdalánynyal volt a papnál. Ti meg lányok, -– fordult oda a két gányó lányhoz, Rétes Marihoz meg Annus Terkához, – -mondjátok meg otthon, hogy a Julcsa nem olyan lány, a kit el is lehetne -venni. Az csak csárdába czégernek való. Igazuk volt… Beszegődtem a Juczi -nénihez. Itt majd megbecsülnek… - -És a szilaj leány oda vetette magát András karjai közé. Bálintot meg a -gazdalegények körülfogták s erőszakkal kituszkolták az ivóból. - - -X. - -Reggelig dalolt, mulatott az András oldalán, csókolta az ajka, ölelte a -karja… Csak a szívében volt véghetetlen némaság. Mikor aztán a csendőr -mámorosan elhagyta s a két czigány is kilódult a csárda ajtaján, a leány -szinte bambán kérdte magától, igaz volt-e mindez vagy álom? Hová jutott -és hogyan?… Maga se tudta. Egy lépést tett csak előre s ezzel -lecsúszott, le a lejtő legaljára. Miért? Hisz Andrást nem szerette… -Bálint meg nem érdemelte meg a szerelmet. De most már késő a bánat, -késő… - -Reggel még munkához se foghatott, hisz nem volt vele egyebe, mint ez a -tarka köntös, csupa selyem, arany a testén. A Juczi néni meg boldog is -volt nagyon, hogy egy ilyen szolgálót kapott, hogy hagyta volna már első -reggel dolgozni! Hisz még így tán el is kedvetlenedett volna a dologtól. - -Mig az öreg asszony benn a szobában rendezkedett, porolt, Julcsa leült a -tornácz lépcsőjére és nézett maga elé… A szomszéd szőllőben egy ember -kapált. Nem volt éppen fiatal, haja is deresedett már, ránczok -boronálták be a képét, de azért a szemeiből fiatal, ifjú szív melege -sugárzott ki. Horváth János volt, a nazarénus. - -A leány csak nézett maga elé. - -Az ember úgy látszik, hallott a históriáról, mert munkája közben nem -egyszer feltekintett reá. Míg egyszer csak, hogy tekintetük összevágott, -megszólalt. - -– A Manga András leánya vagy, úgy-e hugom? - -– Az, – felelt rá a lány röviden. - -– Ismerem apádat. Györgyiékkel laktak egy házba, tudom. - -– Azokkal. - -– Reggelig tartott a bál? - -– Nem, csak az ivóban tánczoltunk. - -– Te is? A Manga András lánya. - -– Az vagyok. Gányó Julcsának is hínak. Nóta is van rólam. - -– Ez nem érdem. - -– Nem? Az se, ha az ilyen szegény ember lánya csendőrökkel mulatja át az -éjszakát? - -– Az meg már éppen bűnös cselekedet. - -– Hát ez nem bűnös, ki ott hagyja szeretőjét s olyat vesz el, a kit nem -szeret? - -– Az olyan elkárhozik. - -– Mit ér az nékem? - -– Csak az Isten malasztja ér valamit. - -– Kelmed tán hivő? - -– Krisztusban hiszek. - -– Én is hittem az Isten igazságában eddig. Most kiben higyjek, ha a -szeretőm szavába se lehet. - -– Ne káromold az Urat, lányom, – mondta János szeliden. – A nagy -megpróbáltatásban van ő legközelebb hozzánk. - -– Hej, elszakadtam én tőle… igen nagyon messzire. - -– Egy megtért bűnös száz jámbor hivővel felér, így mondja ezt a -szentirás. - -– Elbukni könnyű… pedig még nem is olyan rég buktam el, csak tegnap. -Ugyan milyen is lehetek így, megváltozott az ábrázatom? – Ezzel oda ment -a lány a kúthoz s belenézett a medrébe. – Olyan vagyok, mint voltam. Úgy -látszik, azelőtt se értem többet. - -– Annyit értél, mint a mennyi jó érzés a szívedbe szorult. - -– Szerettem Bálintot… szerettem. És most vette észre magát, hogy ennek -az idegen embernek itt, maga se tudja miért, de mindent elmondott. - -– A szerelem határa az emberöltőig se tart, csak az az érzés ér valamit, -a mi Istenhez emel. - -A lány felnézett rá. Az ember dolgozott nyugodtan, fel se tekintett rá, -a mint ezt mondta. - -– Könnyű kigyelmednek. Én nékem üres a világ. - -– Nékem telve van azzal, a mit érzek… - -– Mit érez… mit? – kérdé a lány kérdő arczczal. - -E perczben kocsi állott meg a csárda kapuja előtt, egy rakott szekér. -Rajta nyoszolya, ládák, kocsisa Czombos Mihály. - -A mint Julcsa meglátta a kocsit, azt hitte, meghasad a szive. Megismerte -a ládákat, az ágyat. Az ő ruhája… az ő ládája, az ő szűzi nyoszolyája -van rajta. Az, a melyet a Bálintékhoz kellett volna vinni, szüret után… -Így hát kitették az apai födél alól. Nyitva, nyitva előtte a széles -világ… - -– Az apád küldött, – mondta Mihály egymásután lerakosgatva a butorokat -földre. – Elküldötte néked a két ládát. - -– El? – kérdte a lány szívszorongva. - -– Meg ezt az ágast, a ruháidat akasztottad rá, úgy tudom. - -– Azokat… aztán mit még? - -– Meg a nyoszolyádat. Benne van az ágyneműd is mind. Egy dunyha, négy -vánkos, két derékalj, czihák… - -– Aztán még mit? - -– Ezt a pár tányért is. Keresményedből vetted. Jó lesz néked… ezentúl. - -– Egyebet semmit? - -– Egyebed nem volt. - -– Aztán… izent valamit még nékem? - -– Úgy szólott, hogy hagyjam meg néked, – mondta kérlelhetetlen -nyugalommal Mihály, – hogy soha többé át ne lépd a házuk küszöbét. Hogy -ne tudjon rólad ezentúl se jót, se rosszat. Ne hallja a nevedet -említeni, még a halálos ágyán se, mert ha szegény ember is, meg gányó -is, de eddig becsületben öregedett meg. Csárdás lányt nem tűr meg a -házánál. Így mondta. - -– Így mondta? - -– Így. Többet nem mondott. - -Julcsa odament az egyik szekrényhez s kinyította. Mintha csak rá nézve e -perczben a legnagyobb fontossággal az bírna, hogy minden megvan-e benne. -Aztán odament a másikhoz, kinyította azt is. Abban is rendben van -minden. Majd odafordult Mihályhoz. - -– Jól van Mihály. Menj haza… Én meg csak azt izenem néki, hogy a jó -Isten áldja meg minden ősz szál haját. A jó Isten őrködjék minden lépte -fölött… és ne is halljon soha, soha többé rólam semmit. Ezt mondd meg -neki Mihály egyedűl, most az Isten áldjon… - -Mihály odament hozzá és kezet adott neki. Összenéztek, egy se szólt -egyet se. Aztán felpattant a fiú a kocsira, közibe vágott a lovaknak s -gyors vágtatással elrobogott. - -Julcsa pedig, elfelejtve, hogy Horváth János ott van a kerítésnél és -láthatja, oda rogyott az egyik szekrényre s keservesen elkezdett sírni. - -Sírt, sírt soká. Elsírta a tegnap szivében maradt könnyet is, a melyet -csókra, ölelésre váltott az éjszaka. - -A mint így elhagyatva zokogott, egyszerre csak egy hang riasztotta fel, -János volt. Átjött a kerítésen. Rátette vállára a kezét. - -– Mi bajod van leányom? - -A leány felvetette szemét. Hej, ha ezelőtt valaki így sírás közben -találja, de megbánta volna… Vagy tán ennek az embernek szabad? - -– Egyedűl vagyok és széles a világ. - -– Telve a világ azzal, a mit érzek, és az Isten veled vagyon, – mondta a -nazarénus és lassan elballagott. - - -XI. - -Julcsa mint szolgáló nagyon bevált. Rendes, gyors és pontos volt. -Ellátta a Juczi néni minden vendégét, mindegyik nyelvén tudott szólni, -csak csókolni, ölelni nem hagyta magát többé. Akkor este egyszer – és -soha többé. De ennek a híre csak több vendéget hozott a csárdába. A -legények kerülgették nagyon, mind azt hitte, ő lesz az, a kit kiválaszt -s kinek majd szavára hallgat. Azért aztán a Juczi néni is belenyugodott, -hogy nem tesz eleget a vendégei kivánságának. Egy hétig nyugodtan is -volt. Mind csak azért remegett, hogy Tóth András majd visszajő s jogait -fogja követelni. De az orosházi csendőröket Csorvásra rendelték, hol a -szocziálisták újra zavarogni kezdettek, ott lehetett az András is. -Reggelenkint, mielőtt vendég jöhetett volna, odament a kerítéshez s -elelbeszélgetett Jánossal, ki ott bíbelt szőllőjében. - -– Aztán mikor lesz a szüret bátyám? - -– Az idén korábban, egy hét multán meglesz. - -Egy hét multán. És a lánynak az járt az eszében, hogy pár hét még és -Bálint esküvője is meglesz… és akkor, akkor vége lesz reá nézve dalnak, -vége táncznak. De hát ma is, mit ér! Vissza csak nem térhet már hozzá. - -– Hosszú lesz a tél, – mondta a lány. Arra gondolt, milyen lesz a tél. -Hová hajtja majd a fejét? Itt csak nem maradhat örökké. - -– Nékem nem. Mert nem fogy el a dolgom akkor se. - -– De mi lesz az én dolgom télen? - -– A vendéget ellátni, mint tavaszszal, nyáron meg őszszel. - -– Tán csak nem hiszi? – pattant fel Julcsa, lángszínre pirulva. - -– Tudom, hogy nem. Látom a szemedből. De hát nem találnál jobb helyet? - -– Hol, kinél? Urat még nem is láttam. - -– Parasztgazda is felfogadna. - -– El is szegődök innen, csak találjak helyet. Bár a Juczi néni nem bánt. -Beletörődött már abba, hogy csak félkonvencziónak teszek eleget. - -– Az Istennek csak nem tetszik ez a hely. - -– Majd elsegít innen… aztán meg – – tette hozzá akadozva a lány – itt -hallhatok hírt amazokról is. - -– A Bálintról úgy-e? - -– Arról is. De meg a majorosiakról is. - -– Ha az én szavamra hallgatnál… - -– Nem vagyok én arra érdemes, hogy kigyelmed a szavát pazarolja rám, – -felelt reá Julcsa keserű hangon. - -– Ha te megértenéd, hogy Krisztus miért eresztette magához a -kicsinyeket, miért hagyta megcsókolni a lábait a vétkes asszonytól… - -A leány figyelte arczát, hangját. Nem tudta maga se miért, de úgy -érezte, mintha más ülne itt, mikor beszél s más hallgatná a szavát, nem -ő. A beszédje alatt, mintha elaludt volna a tűzláng a szivében, mintha -se gányókról, se Bálintról, sem a csendőrről nem tudott volna semmit. De -jó is elhallgatni, a mit beszél. - -A szeretet szavát hallotta mindenben. A ki szeret, az nem kárhozik el, a -ki szeret, csak az él. - -– De a ki meghal – az szerelmét is elviszi magával. – S a lány úgy -érezte, leg is jobb lenne meghalni – s elvinni szerelmét magával a -fekete föld alá. - -– Nincs halál, csak élet, élet volt, van és lesz, – mondta a nazarénus -és nyugodtan feltekintett reá. A lány meg lesütötte a szemét. Bálint -pedig soha se látta szemlesütve. Azzal szembe nézett mindig. Ez meg, ha -reá néz, mintha kinyítná a lelke könyvét s lapozna-lapozna benne úgy, a -hogy a kedve tartja. - -A lány hallgatta volna még soká, de Juczi néni kiáltott reá, be kellett -az ivóba mennie. Tán vendég érkezett. - - -XII. - - Utolsó házai csendes faluvégnek, – - Minden kis ablakban piros mécsek égnek. - Kivilágítanak a nagy éjszakába, - Letaposott utcza fehérlő havára. - Amott a hegy felett, tiszta fehér fényben, - Ragyogó nagy csillag a távol kék égen. - Bizalmas a mécsfény – ott emberek laknak, - Betérek hozzájuk – hátha befogadnak? - Ugyan mért térnék be? Engem ott ki várna? - – Csak a csillag után – tisztább a sugárja. - -_Czóbel Minka._ - -Egy este, tán három napra rá, a mint a vendégek elmentek és Julcsa -elrakosgatott, kinyílott az ajtó s Tóth András lépett be rajta. Julcsa -azt hitte, fejére szakad a ház. Mintha tűzláng borította volna el a -lelkét, daczosan megállt előtte és szembe nézett vele. András azonban -nem riadt vissza, kitárta karjait, ment, mint a ki ismert háznak kapuján -indul befelé, biztosan. - -– Vissza, András. Ne nyúlj hozzám! - -– Tán ismersz még hé, Gányó Julcsa! - -– Az vagyok, de nem a szeretőd. - -– Egy éjszaka az voltál. - -– Meg is átkoztam százszor azt az éjszakát. - -– Én meg megáldottam minden pillanatát. - -– Akkor éjszaka fordult tőlem el az Isten. - -– Akkor éjszaka nyílott ki előttem a magas égbolt. Julcsám, gyönyörűm! – -s a férfi közeledett hozzá. - -A leány halottra válva, szinte megdermedve ott állt egy helyen, a mint -azonban hozzáért a karja, egy ugrással az ivó túlsarkában termett s az -asztalt tolta maga elé. - -A csendőr szemét azonban elfutotta a vér, már nem látott, nem hallott -semmit, csak az a multkori éjszaka járt az eszében. Bírni akarta a -lányt, ha addig él is. Egy kézzel félrelódította az asztalt s most -előtte állt. - -A lány egy perczig tétovázva nézett maga elé, sem előre, se hátra. -Előtte a magas, erős férfi, mögötte a fal… Mit tegyen? Egyszerre, mint a -macska, felszökött az ivóból a padlásra vezető létrára s homlokegyenest -felszaladt rajta. A meglepett férfi első pillanatban nem tudta, hogy -történhetett. Aztán észrevevé magát, utána akart rohanni, de a lány -egyet rántott a létrán s felkapta a padlásra. Ide nem jöhetett utána. De -a legénynek volt-e távolság, a melyet át ne lábolt volna, – volt-e olyan -emelet, a melyre ő érte fel ne tudott volna mászni. Egyet gondolt s -aztán gyorsan oda húzta az ivó asztalát a padlás-ajtó elé, egy szék még -reá és fenn van. Ott pedig a padláson az övé, – ott nincs, nincs -mentség. - -Eh, ha meghal – czikázik át a leány lelkén – hát meghal. Amott a padlás -hátulsó ajtaja nyitva, arra kimenekül. Egy ugrás és a János szöllőjében -van… Ha kitöri derekát… az is jobb, mint egy pillanat még ennek az -embernek a karjai között. - -Mint a macska, odasiklik az ajtóhoz, behunyja a szemeit s egy pillanat -alatt lenn volt a szőllő-venyigék között. De jó az Isten. Egy pár nap -előtt kapált itt János, puha a szőllő hantja s a lánynak csak a ruháját -tépte el a venyige. - -Innen hová? Csak egy út lehet. Ott a János kunyhója, egy mécses világít -még ki belőle, – oda. A lány lélekszakadva rohan a kis házig, belöki -ajtaját és benn halálra válva, János elé rogy. - -– Mentsen meg, mentsen meg! Tóth András jő utánam. Meghalok, ha itt ér. - -– Hajad szála se görbül az én kunyhómban, – mondta János nyugodtan. -Kiment háza elé, rázárta a lányra a kunyhót s ott várt az ajtó előtt. - -Az éjszaka csendjét András káromkodása szakította meg. Kiugrott ő is a -lány után. Összekarmolva a képe, vér önti el az arczát, – de azért -nyomában. - -Látta, hogy abba a kunyhóba ment be. - -A küszöbnél, szemben egymással, a két ember. - -– Itt van, ereszsz be, mert tönkre teszlek. - -– Az én házam az Úr hajléka, oda csak tiszta fővel, tiszta lélekkel jut -az ember. - -– Ereszsz be, mert darabokra zúzlak – s felemelte a kezét. - -A nazarénus nyugodtan közeledett felé, leeresztett kézzel, messzire -elhajítva magától a süveget. - -– Itt a homlokom, nincs süveg rajta, mely ütésedet felfogja. Nincs -kezemben fegyver, nincs velem más, mint az Úr mindenható ereje. Testemen -keresztül bejuthatsz, lelkem azonban megvédi akkor is a lányt. - -A csendőr visszariadt. Maga se tudta miért, de ő, a ki annyi fegyveres -emberrel állt már szemközt életében, ettől a fegyvertelentől iszonyodni -kezdett. Bárcsak lett volna véle valami, egy kő, egy fejsze. De semmi, -semmi. Nincs más fegyvere, mint a testi ereje. A keze fejével meg hogy -illethette volna ennek a védtelen embernek a homlokát, itt az Isten ege -alatt? - -A nazarénus ment feléje, a csendőr meg hátrált. De János mind gyorsabban -haladt s midőn odaért hozzá, megfogta szeliden a kezét s így szólt: - -– Ketten vagyunk védtelenek. Egy olyan ember, ki fegyvert nem foghat a -kezébe s egy lány odabenn, kit az édes apja elkergetett, mert egy -éjszaka tartamán a te szavadra hallgatott és a ki ma a szegények -szegénye, nincs egyebe, mint a mit az Úr végtelen kegye reá ruházott: -lelki ereje. Törj reánk András, tégy tönkre minket. Vagy ereszd útjára a -szegény embert, hogy megmutathassa annak a lánynak, hogy melyik az a -csillag, a melynek fénye tündöklőbb az emberek hajlékából kiáradó mécsek -sugarainál. - -És a csendőr – egész lelkében megrendülve – megrázta a nazarénus kezét s -aztán torony iránt elrohant a sötét éjszakába. - -A nazarénus, megtörülve a homlokáról gyöngyöző verejtéket, visszatért a -házba. - -– Mai napunk munkáját bevégeztük, menj pihenni lányom. Holnap az igaz -útra vezetlek. - -Manga Julcsa felállt s ment feléje. A szemeik összenéztek, de nem szólt -egyik sem. - -Soká így álltak szemben egymással. Majd Julcsa szólalt meg: - -– Vezess el bárhová,… csak oda ne. Bárhová vezetsz, az igaz ösvény -leszen… érzem. - -– Istenben bízzál csak, én az ő útját járom. A keskeny ösvény -szövétnekét tartom. - -– Megyek veled, – mondta a lány. - -És a nazarénus elvezette. Nem ment messze véle, csak a szomszéd házig. -Ott lakott az öreg Ányosné, annak gondjaira bízta a lányt. - - -XIII. - -Ányosné, kihez vezette, szűkszavú, beteges asszony volt. Már jóformán -nem is élt, csak abban még, a miben hitt. A homokháti főutczán lakott, -tán ötödik ház volt a portája a Juczi néni korcsmájától. Kicsiny ház, -szőllő közepén, a melyet szintén János munkált. Így szokták ezt a hivők, -összetartanak, támogatják egymást. A ki elaggott és maga nem munkálhatja -földjét, azét elmunkálják a «barátai», mint a hogy azokat nevezik, kik -már beépültek. - -– Egy bűnös, eltévelyedett lelket hozok a házadba, gondodra bízom. -Meglátta az igaz ösvényt, azon akarná végigjárni ezentúl az élet útját. -Igaz szolgálód leszen. - -– Az Úr kedveli azt, ki bűnből tér vissza közénk s megtért. Az Úr -szolgálója vagyok. - -– Én járok majd hozzá tanítani. Te istápold. - -Az öreg asszony felkelt ülőhelyéből, odament a lányhoz s az egyik -nyoszolyához vezette. - -– Itt megpihenhetsz, ha elfáradtál. - -– Elfáradtam… nagyon fáradt vagyok, – szólalt meg a lány. Úgy érezte -igazán, megingott alatta a föld s pihenni vágyna. - -– De azért még elmondom azt, a mint mondanom kell. Hallgass meg néném, -ki vagyok. A Gányó Julcsa, a nóták Julcsája. Pár nap előtt még fiatal -szeretőm volt, – most hangja éles lett egy pillanatra. – Elhagyott. -Odavetettem magamat a más karjai közé, kit nem szerettem, tisztátlan -testem, lelkem, – tette hozzá most már nyugodt hangon. – Befogad így a -házába? - -– Nem azt kérdem, mi voltál. De azt, mi vagy. Ha elfáradtál, itt -megpihenhetsz. - -– Maradok, – s a leány körülnézve a tiszta tágas szobában, úgy érezte, e -perczben született. - -– Ányosné lát el engem is, Julcsa. Ő főz, mos reám, én meg a szőllőjét -gondozom. - -– Majd főzök, mosok én kelmednek ezentúl, tudok én hozzá, hogyha gányó -leány vagyok is. - -– Az nem vétek. Lehetsz gányó is, csak hivő legyél. A csárdába meg én -átmegyek, tette hozzá János, és elintézem dolgaidat. - -– Mitévő legyek a butoraimmal? - -– Ruháidra bizonynyal nem lesz már szükség. - -– Ágyamra se, elhálok én a földön is. - -– De azért mind elhozom. Odaadhatod ruháidat a lánytársaidnak. Azokról -úgy se tudsz majd ezentúl semmit. - -– Ők se tudjanak rólam. - -– Isten tudjon rólunk csak s mi róla, – mondta János és kiment. - -A lány, hogy egyedül maradt az öreg asszonynyal, munkához fogott s -dolgozott délig. Délután ő vitte ki az ebédet Jánosnak a szőllőbe. A -nazarénus szürethez készült. Holnap reggel kezdik a szőllőt szedni, az -idén hamar lesz újbor. A mint a lány végigment a nagy, tágas, pusztai -szőllőn, meg-megállt az őszi napon. Elmerengett. Merre szem lát, csak -szőllő. Itt-ott egy sugár jegenyenyárfa szakította meg a nyári naptól -oly szinesre perzselt szőllő sorait… Ott az út szélénél kis présház, a -melyet tökéletesen befutott az össze-vissza kuszált venyige, amott egy -csomó pirosra érett riczinus. A szőllő útjain szerteszét ágbogas alma-, -meggy- és cseresznyefák. Itt-ott egy százados diófa, jobb idők emlékeül. -A tőkék oldalán érett, kékelő szöllőfürtök, a tőkék alján meg -szertefutott tök s egyéb vetemények. Mindezen túlért, viruló mindenséget -keresztültánczolta az ősz még szines, de azért már langyos napsugara… s -a levegőt meg-megvonalozták a vén asszonyok nyarának finom, pókhálószerü -ezüstös szálai. - -Végtelen nyugalom itt a virulás közepén. Nyugalom, pedig holnap kezdődik -a szőllő pusztulása; a szüret, s aztán letarolva élet, termés. Olyan, -mint a hivők élete. Nyugodalmas, békés… pedig holnap tán már porba hull -az élet gyümölcse és vége a földi létnek. - -De jó is itt. Miért is jutott ide olyan későn? Miért nem jöhetett ez -emberek elé szennytelen testtel, lélekkel; miért nem nézhetett annak az -egyszerü embernek a szemeibe akkor, midőn még arczát sem a szenvedély, -sem a szégyen pirja el nem futotta. Midőn még, ha tarka ruha fedte is a -testét, lelkén még rajta volt a harmat, míg a forró nyár el nem -pörzsölte szíve virágait. - -– Késő, késő… Most már nem nézhet a szemeibe, csak akkor, ha hibáiról, -vétkeiről beszél neki… - -És a lány haladt lassan. Nem sietett, jól esett neki az őszi napfény, -jól, hogy itt olyan távol van attól a másiktól. S egyszerre mintha kigyó -siklott volna át a testén, úgy megborzadt. Eszébe jutott, hogy Bálint -elhagyta, hogy megcsalta, hogy érdemetlen volt szerelmére. Egyszerre -lángba borult a lelke – szilaj vágy fogta el, szembe nézni s arczába -köpni néki még egyszer, utoljára azt, hogy undok, hogy haszontalan -ember! Hogy gyülöli, hogy nem akar róla tudni se jót, se rosszat, hogy -eltemette a szerelmét örökre… De minek azt neki elmondani, ha így van? -kérdte önmagától… És így van-e? A lány összehúzta keblén a nagy fekete -kendőt, (már sötét ruhában volt, mint a hivő asszonyok) meggyorsította -lépteit. Egy pár lépés csak s a János kunyhója. Ott áll a kunyhó előtt s -feni a kapáját. Odamenjen eléje?… Nem, nem, most nem. Úgy érezte, e -perczben méltatlan arra, hogy a szemeibe tekintsen. - -Odalopózkodott mögé, a kunyhó túlsarkára. Letette a kosarat és -csendesen, nesztelenül elment… - -De, mikor már jó messze volt a kunyhótól, önkénytelenül visszatekintett. -János nem vett észre semmit. - - -XIV. - -Egy délután, a mint künn ült a pitvarajtóban a földön s az öreg -Ányosnétól kapott bibliát lapozta, egyszerre, a mint föltekint, mintha -csak a földből nőtt volna ki – Bálint állt előtte. A lány felugrott. Be -akart a szobába menni, Bálint megragadta a kezét. - -– Állj meg egy szóra, csak egy szóra, Julcsa. - -– Miért jöttél, hát nem volt elég, a mit mondtál, még tetézni akarod? – -kiáltott fel a lány. - -– Hallgass meg. Megbántam, a mit tettem, meg a mit elkövettem, te tőled -függ csak Julcsa s visszatérek hozzád… - -– Nekem nincs már szavam hozzád. A mi mondani valóm volt, megmondtam s -megtettem. Azt is, a mit nem kellett volna. Miről legyen hát szóbeszéd -ezentúl közöttünk. - -– Arról… hallgass meg Julcsa… arról, hogy ma és mindig, örökre téged -szeretlek. Hiába minden. Hiába az apám igérete, pénze, hiába a szülőim -fenyegetései… Tevéled a nyomorúság paradicsom lészen, nélküled a jólét -maga a pokol. Eljöttem hozzád, hogy megkérjem a kezedet. - -A lány odakapott a szívéhez. Én Istenem, mily boldogságot jelentett -volna néki ez a három szó pár nap előtt! És ma mit ér? - -– Kezemet kéred. Hát nem tudod, hogy azt az éjszakát a csendőrrel -töltöttem? – vágta szemébe Julcsa felegyenesedve, emelt fővel, szembe -nézve vele. - -[Illustration: Künn ült a pitvarajtóban.] - -– Tudom, tudok mindent. Mit bánom én még ezt is. Így is csak az a két -szem fog reám nézni, mint azelőtt az éjszaka előtt nézett, az a két kar -fog ölelni, mint azelőtt,… az a száj… - -– Ne folytasd, mert többet találnál mondani, mint a mennyit a gyomrom -bevenne. Megcsalódtam benned, – mondta a leány, de most már -csendesebben, szinte oly nyugodtan, mint a hogy Jánossal szokott -beszélni, – és nem csókoltalak soha, karom nem érte a vállad, szám nem -illetett jó szóval… - -– El akarod tán tagadni. Hát igaz az, a mit mondanak, hogy a nazarénus -szeretője lettél. Egy takarás alatt három szerető! Sokra vitted húgom! – -kaczagott fel Bálint s végig vágott botjával egy katang kórón. - -– Gondolj a mit akarsz, – felelte a lány még nyugodtabban, színtelen -hangon – ismétlem, hozzád jó szóval soha nem szóltam, mert a kihez én -szóltam, a kit én szerettem, az nem te vagy. Legalább nem az, a kinek ma -látlak. Az én szeretőm egyenes férfi volt, bátor, szavának állt, igaz -ember volt… tehozzád nem hajolok le… a te nyelveden nem tudok. Az Isten -vezérelje útjaidat – s a lány még egyszer a szemeibe tekintett, mintha -ezzel a tekintettel végleg kitörölte volna lelkéből azt a véges -haszontalan érzést, a mely ehhez a férfihez fűzte; aztán lassan -elfordult tőle s a ház felé indult. - -– Julcsa… Julcsa! Ez az utolsó szavad? - -– A mit mondtam eddig, mind igaz szó volt. A mit ezentúl mondok, az is -az lesz. A te nyelveden nem tudok. - -– Megvert, megvert az Isten. Megbánod ezt még Gányó Julcsa. Ha majd -tönkre tettél egészen… akkor az Istennél felelsz értem. - -A lány visszafordult. - -– Az Isten útjára léptem, annak a szavára hallgatok. Annak az itéletét -várom. Az legyen veled! - -A lány bement. - -A legény meg lázongó lélekkel, szenvedélytől remegő testtel, kirohant az -udvarból. - - -XV. - -Pár nap a szüreteléssel telt el. Ezalatt Julcsa úgy érezte, végleg -megnyugodott, úgy érezte, azzal a másikkal végzett s most már csak azt -fogja tenni, a mit amazok, a hivők fognak néki mondani. Ha az élettel -végezett is, úgy látszik, van még ezentúl is valami. - -Mit tudott erről eddig? Pedig tágult a lelke amazok szavára. Mintha -balzsammal csepegtették volna be sebzett, összetört szívét. Úgy érezte, -nyugalom, béke áradt szavaikból. Az egyik sor szőllőt Jánossal együtt -szedte. Elmondta néki, hogy Bálint járt nála s mi történt köztük. - -– De jó is, hogy végeztem vele. Olyan könnyű a szívem, mintha mázsányi -kő gördült volna le róla. - -– Könnyen itélsz lányom. Nem tekintesz felé. De tekintened kell. Ha -rossz útra tér, te lész okozója. Te felelsz meg üdvösségeért a -Mindenható előtt addig, míg cselekedetei a tiédből szakadnak. A mit most -fog tenni, azért rajtad a felelősség. - -A lány elsápadt. - -– Hisz én elutasítottam, én szemére vetettem, hogy miért nem akarok -tudni róla. - -– Ez nem volt elég, elhagytad menni a nélkül, hogy megnyugodott volna. -Az elvadult ember vadakat tehet. - -– Mit tegyek hát, mit? – kérdte a lány szívszorongva. - -– Most nem tehetsz mást, mint várni. Ha meglesz a baj, néked kell majd -megorvosolnod a lelkét. - -– Én Istenem, mit követtem én el ellened, hogy annyit mérsz a fejemre – -zokogott fel hangosan a lány. - -János odament hozzá, felemelte fejét s a szemébe nézett. - -– Az élet azért van ránk róva, hogy kiéljük. A mennyit az életben -küzdünk, annyi nyugalom vár reánk azután. Mitől félsz? - -– Attól, hogy szerettem. Hogy küzdjek így meg vele? - -– Szereted még? - -– Nem, – felelt a lány s most felnézett a János szemébe, nyugodtan, -megnyugodva. - -– Az Úr veled leszen. - - -XVI. - -Vagy tíz nap mulva, hogy künn dolgozott az udvaron a lány, egyszerre -csak Annus Terka, meg Czombos Mihály toppantak be az udvarára. - -– Hát te Julcsa, hogy kerültél ide a hivők közé? – kérdte Terka. - -– Úgy, hogy beálltam szolgálónak az öreg Ányosnéhoz. - -– Hát a csárdában nem ment jól a dolgod? – kérdte ártatlan arczczal, -kerekre nyilt szemmel, Terka. - -Julcsa végigsimítva fekete rokolyáját, így szólt: - -– Nem nékem való volt a munka… Beleúntam. - -– Mondd ki már, ne szégyeld, hogy nem becsületes lánynak való, még ha -gányó, akkor se, – szólott közbe Mihály. - -– Én nem vagyok becsületes… - -– Ne piszkold be magadat annyira, Julcsám, tudjuk mi azt jól, hogy miért -vetetted oda magadat az András keblére. Tudjuk, hogy nem a gusztusod -vitt arra, hogy csaplár-lány legyél. - -– Akármi vitt rá, ezen már se Isten, se ember nem változtat. Ott a -bélyeg a homlokomon. - -– Lecsókolom, – tréfálkozott Terka és átölelve Julcsát, össze-vissza -csókolta. – De tán fel is tartunk, Julcsa. Dolgod van? - -– Nincsen. Úgy is izentem volna nektek, hogy jertek át, beszédem lett -volna veled. Gyere be Mihály, segítsd kihozni a ládáimat. - -Bementek, a szoba üres volt. - -– Hát a gazdasszonyod hol jár? – kérdte Mihály. - -– A gyülekezetbe ment. Este jő vissza. - -– Van jó dolga. Különben vén asszonynak való időtöltés. - -– Ne csúfolódj, Mihály. Nem jól áll néked. Komoly fiú voltál… Ne vedd a -nyelved hegyére azt, a miről nem tudsz. - -– Tán te is annak akarsz felcsapni, Julcsa. Az ám, most látom, hogy -szakasztott olyan a ruhád, mint a hivő asszonyoknak. - -– Attól kapom a ruhát, kinél lakom. A jóra meg az tanít, a ki -segítségemre volt. - -– A nazarénus János, úgy-e? – kiáltott be az udvarról Terka, ki figyelte -a beszédüket. - -– Az, ha ő nem lenne, vagy a szeméten lennék vagy a kopogi temetőben. - -– Az Isten megáldja, ha jót tett veled, – mondta Mihály s felkapva egyik -vállára a nagy ládát, kivitte az udvarra. Nem akarta sehogyse Julcsa -segítségét elfogadni, a másikat azonban már csak ketten hozták ki. - -Julcsa az őszi napon kipakolta a ládákat. - -Ebben a viganói. Ez sáfrányzöld, amaz halványzöld, ez meg lángpiros. -Mindegyik emlék,… de szive csak nem mozdul meg a láttukra. Pedig -mindegyiket Bálint kedviért vette. - -– Ez legyen a tiéd, Terka. Tudom, szeretted ezt a sáfrányszint mindig. -Ehhez nagyon jól áll a kék selyem általvető kendő, tudod a nagy -aranybabokkal. - -Terkában elhült a vér. - -– Nékem, nékem adod? – Örömében ujjongani kezdett, Julcsa nyakába -vetette magát, aztán egyszerre csak, maga se tudta, hogy miért, de sírva -fakadt. - -– Ugyan bolond! Azért, hogy én nékem nem lesz többet tarka viganóra, -tizennyolcz forintos selyemkendőre szükségem, azért még nem visznek ki a -kopogi határba! - -– Fogadd el, Terka. Julcsa tudta mindig, mit csinált. Nem habarodott meg -azért, mert nem kell neki a babos kendő. - -– Ezt meg, – mondta Julcsa, nem figyelve a mit Mihály mondott, – ezt a -violaszín köntöst add a Rebekának. Az ő holló hajához illeni fog nagyon… -Ezt a harmadik ünneplőmet meg Rétes Marinak adjad át. Felveheti az -orosházi bálba. - -– Hát akkor néked mi marad? – kérdte Terka álmélkodva. - -– Én nékem már nem lesz szükségem ünneplőre, mert én nékem ezentúl -mindennap ünnep lészen, – válaszolt Julcsa sugárzó szemekkel. - -– Így igazán, igazán nékem adod a sáfrányszín rokolyát, meg a kék -kendőt? - -– Neked szántam. Legkedvesebb lánytársam voltál. - -– Az vagyok tán most is, vagy mi? – s a lány ismét elfakadt sírva. - -– Nem,… csak voltál. A mi útjaink szétválnak, Terka. Hol találkoznánk? A -dolgunk más, ünnepelni is másutt fogunk. - -– A Julcsa hivő lett, – mondta Mihály most már a mély meggyőződés -hangján. – Beépült. - -– Nem fogadnának be ilyen bűnös lányt, mint a milyen én vagyok. Nem -vagyok én közéjük való. Csak a vétkeimről tudnak. - -– Julcsa, elhagysz minket? El… - -– Ti úgy sem akartok tudni rólam. Az édes apám szava sújtott. De -megérdemeltem, most van időm elmélkedni róla. - -– De hisz azért jöttünk éppen, hogy elmondjuk, édes apád megbánt -mindent, haza hí, vár téged, megbocsájt. - -– Késő. Más otthonom van nékem. Más utat látok és más tartja nékem a -szövétneket, késő. - -– De hát, hogy bolondíthattak el téged ilyen rövid idő alatt. - -– Úgy, hogy megmutatták az élet igaz útját, azt járom. - -Terka csak csóválta a fejét. - -– Hagyd el, Terka. Julcsa fejét ismerem. A szívét meg becsülöm is. -Keményfejű lány s a szíve vitte erre az útra, tán visszahozza majd -minékünk is. - -– Soha, Mihály, soha! Mindenki csak egy nyelven beszélheti az igazság -szavát. Én már csak így tudnám. És most segítsd visszavinni a ládákat. - -Terka ezalatt vállvonogatva, könyes szemmel, de mosolyogva, boldog -arczczal rakosgatta össze a viganókat. Julcsa adott neki egy nagy -vászon-kendőt, abba belekötötte, aztán még egyszer összecsókolta ismét -nagy zokogás közt Julcsát s elindult hazafelé. - -Mihály lassú léptekkel követte, az ajtónál mégegyszer visszafordult. - -– Az Isten segítsen meg, ha haza vágynál, a mi kéményünk füstje után -mindig elindulhatsz. Sütnek ott számodra is Julcsa,… ezzel megfordult s -méltóságos léptekkel kiment az ajtón. - -A lány soká nézett utánuk. Ott fordultak el a Juczi néninél, midőn -eltüntek, Julcsa megkönnyebbülve sóhajtott fel. - -Egy lépéssel most már közelebb… Kihez? Talán még Istenhez is. - - -XVII. - -Az öreg Ányosnéval igen jól megfértek. Az ájtatos hivő asszony keveset -törődött háza tájával s jóformán másra sem ért rá, mint «barátkozás»-ra. -Ha csak ideje volt, hol egyik, hol másik hivő asszonyhoz ment át s aztán -a vén asszonyok kiültek az őszi napnál az ambitusra és zsoltárokat -énekeltek. - -A házi teendőket meg rábízta Julcsára, ki el is járt benne hűségesen. -Egész nap dolgozott. Főzött, mosott, sikált. Estefelé pedig rendesen -Horváth János látogatott át hozzájuk, ki mindig nála költötte el az -estebédet, hogy az Ányosné szolgálójának ne kelljen késő este -átbandukolni egy egész soron. - -Ilyenkor aztán Julcsa és János kiültek a pitvarba beszélgetni, addig míg -az öreg asszony odabenn nagyokat bóbiskolva elszenderült a padkán. - -Ma is – meleg őszi este volt, – künn ültek az ajtóküszöbön. Az est -lassan leszállott, hamvas, kéményekből felszálló nehéz tőzeg-füsttel -telített fátyol borult mindenre. A házak fehér árnyai belefolytak a -leereszkedő ködbe. A haldokló ősz, beleálmodik lassan, csendesen az -ébredő télbe. De a leány nem fázott, nem félt a téltől. - -Hisz János annyi mindenre tanította meg, a hangja meg oly szép, olyan jó -hallgatni. - -– Minékünk nincs papunk, se egyházunk. Azt tartjuk, ember ne legyen -közvetítő embertársai s az Isten között. Úgy házasodik a hivő ember, az -Isten ege alatt. Maga az Úr adja össze feleségével. Mert hisz, a mit -ember köt egybe, azt ember fel is bonthatja. - -– De örök így a házasság? – kérdte a leány akadozva. - -– Az, mert a ki megszegi, elkárhozik. Nem azért, mert társát csalta meg, -de mert az Istent. - -– De… Kimondom, hisz magamról tudom, meg kelmed is mondta, a szerelem -nem tart egy emberöltőig. - -– A szerelem nem. A szeretet igen, de te nem szereted Bálintot, – mondta -tiszta hangon János, – mert nem volt az, a kinek hitted. Ha az lett -volna, szerelmed átváltozott volna valami olyan érzéssé, a mely Istenhez -vezet, mert az éltet adja. - -– Ígazad van, nem szerettem Bálintot. Mást szerettem s az Bálint nem -volt soha, soha se lesz. Ezt meg is mondtam neki. - -– És tán ez vitte a bajba. Erről akartam már szót ejteni néked. Pár nap -óta Bálint a Juczi néninél tanyáz, minden éjszaka iszik s húzatja. - -– A lakodalma előtt? Úgy tudom, a hónap végivel lesz. Odáig pedig már -csak egy pár nap telik el… - -– Bűnös lélekkel megy az Isten elé, mert a leányt nem szereti s a te -irántad érzett szerelmét mámorba akarja fojtani. Rosz útra tért. - -– Én Istenem… Akkor hát én tettem tönkre… - -– De máskép nem cselekedhettél. Nehéz útra léptél… De úgy-e üdvözölni -akarsz? - -– A kigyelmed szavában bizom csak. A mit kelmed parancsol, azt fogom -megcselekedni. - -– Csak arra hallgass, a mikor az Isten beszél belőlem. - -– Mit tegyek? - -– Most csak várj. Mást nem tehetsz. Holnap meg elvezetlek a gyülekezetbe -s bemutatlak nékik. - -– De hisz bűnös leány vagyok. Az utolsók utolsója. - -– Ha meghajtod fejedet, ezzel elébe jutsz azoknak, kik emelt fővel -járnak. Reggel eljövök érted. Az Úr legyen veled. - - -XVIII. - -Reggel elmentek a gyülekezeti házba. Ott volt a nagy szélmalom mellett, -a kis fehér ház, egyszerü, tiszta udvar közepén. Benn egy kis -előcsarnok. Itt a hivők kalapjai, pálczái. Benn fehérre meszelt nagy -szoba, a melynek falán se kép, se kereszt. A fal két oldalán padok, az -egyik oldalon az emberek, a másikán az asszonyok ülnek. A padokban csak -a biblia, egyetlen imakönyvük. A középen emelvény, innen hirdeti az -Isten igéjét az, kit a Szentlélek megszállt. - -Ma reggel csak kevesen voltak. Olyanok csak, kik már be voltak épülve. – -Mind leborultak s imádkoztak. - -Fekete mondta az imát: - -– «Imádkozzunk. Add meg Uram Istenem, hogy éltünk minden perczében -emelkedhessünk, világítsd meg a boldogulás útját. Add, hogy egyszerűek, -szegények lehessünk. Add, hogy az ajándékozás és könyörület -boldogságában részünk legyen. Minden szavunk, tettünk a Te országod -mintájára legyen. Add, hogy már itt a földön megismerhessük -cselekedeteink és szenvedéseink által is, a megnyugvás gyönyörét. Adj -erőt Uram az élethez. Ránk róttad, így add meg nekünk azt, hogy így -méltóan Tehozzád és önmagunkhoz kiélhessük. Életet adtál nekünk és mi -életet igérünk. Igérjük, hogy éltünk minden perczében feléd fog -gondolatunk, érzésünk szállani. Nem kérünk Tőled semmit, mert Te tudsz -és Te akarsz. Mi csak sugárzó szemmel nézünk fel reád és hálát adunk -Teneked, Te nagy, Te dicső, hogy az élet nyugodalmas perczeiben csak -úgy, mint a szenvedés óráiban részünk lehetett, hogy erőt adtál -elviselni a pusztulást, csak úgy, mint a sikert és a szerencsét. Van, a -mi van, mert hogy lehetne máskép. Minden, a mi jó, Te vagy. De Te -változtatod a roszat is jóvá. Tereád építünk, Téged dicsérünk, Te légy -velünk ma és mindörökké! - -Az ima végeztével Fekete kiküldte az egyik hivőt János- és Julcsáért, -kik kézenfogva jelentek meg a hivők előtt. - -– Ennek a bűnös hajadonnak lelkét megszállotta az Ur malasztja. A -megismerésre vágyik. A szűk ösvényre óhajtana lépni. - -– Legyen hát köze a mi dolgainkhoz. Utazzon velünk az örök világosság -felé, – felelte a tanító. - -– Ez a bűnös hajadon, a gyülekezet bocsánatát kéri. Kegyelméért -esedezik. - -– A kegyelem Istennél van, mi csak tanácsot adhatunk. Leányom, mik -bűneid? - -Manga Julcsa körülnézett. Lehettek vagy huszan összevéve. Ott az öreg -Györgyiné is egy padban. Mind reá figyel. Mind elitélheti, mindnek -hatalma lehet fölötte. De a leány felemelte fejét s egy lépéssel -közelebb ment a tanítóhoz. - -– Ki tud erről a lányról bűnt, rosz cselekedetet elmondani? – kérdte a -tanító hangosan. - -Elébb az öreg Györgyiné kelt föl. - -– Ez a leány gőgös, nem tudja magát se az Isten, se az emberek előtt -megalázni. Nem miközénk való. - -– Ne itélj testvér. Csak azt mondd, mi a vétke, hibája, – harsogta -Fekete az emelvényről. - -Györgyiné folytatta reszkető, de határozott hangon: - -– Hivalgó, hívságos. Megveti az egyszerü embert. Czifraságra, -gazdagságra vágyakozik. - -– Igaz ez leányom? – kérdezte Fekete szeliden. - -– Ilyen voltam. Más leszek… Igérem, – mondta a leány határozott hangon. - -– A leány parázna. Szűzi testét odadobta olyannak, kit nem szeretett -sohase, gőgből. - -– Igaz ez leányom? - -Julcsa meg se mocczant, csak egy kissé halványabb lett. Hangja azonban -még mintha csengőbb, tisztább lett volna, mint azelőtt. - -– Igaza van annak, a ki vádol. Odadobtam szűzi testemet olyannak, kit -nem szerettem sohase. Beállottam csárdai lánynak, beszennyeztem -testem-lelkem, balga hiuságból, gőgös fejjel. - -– Ki tud még e lányról valamit? - -A szoba hátulsó sarkából szólt valaki: - -– A lány megtagadta régi szeretőjét s az most ivásra adta magát és a -pusztulás útjára lépett. - -– Így van ez lányom? - -– Így. Elutasítottam, mert már nem szeretem. Mert úgy érzem, más -világból való, mint én. Most az italra adta magát s két nap mulva azt -viszi oltár elé, kit sohase szeretett. - -Ismét Györgyiné szólalt meg: - -– Édes apja küldött érte, térjen vissza hozzá s ő megtagadta. Gőgjében -nem akar a szülőjének megbocsátani, hogy az, mikor elbukott, elküldte -néki minden podgyászát és nem akart róla tudni semmit. - -Eddig Julcsa mind nyugodtan, határozott hangon beszélt, de ez igaztalan -vádra elfutotta arczát a vér, egész testében reszketve, szakgatott -hangon – úgy mint régen szokta – vágott vissza a vádra: - -– Ez nem igaz! Nem igaz! Hazudik néném, ki merem mondani itt a -gyülekezet előtt. És ezért el fogják itélni, mint a hogy elébb engemet -itélt el. Nem mentem vissza apámhoz a kelmedék nemzetsége közé, mert -megtaláltam az igaz ösvényt, mert látom a világosságot. Hogy menjek én -vissza a dohánylé s a czifra rongyok közé, mikor itt a tisztaság fehér -gyolcsa világít a szemem előtt… Tehetek én róla, hogy Gányó Julcsa volt -a nevem? Tehetek arról, hogy éltem minden perczében csak a hivalkodást, -a kérkedést tanulhattam meg? Tehetek róla, hogy szennyben nőttem fel? -Tehetek róla, hogy gyermeklánykoromban már pirosítót vettem az -iskolapénzen. Hogy egy rőf szalag többet ért nekem az örök üdvösségnél? -Szidjatok, itéljetek el, köpjetek a homlokomra, itt van, – s lebontotta -kendőjét, – csak engedjétek meg, hogy köztetek maradjak életre, halálra… -Ne hagyjatok el! Támogassatok, mert szegény vagyok és nyomorult… - -Horváth János megfogta a kezét s mondá: - -– Én ezt a lányt tisztának nevezem. Mert bűnbánó és érez. - -– Én ezt a lányt szennyesnek nevezem, mert elbukott és fenhéjázó szava, -gondolatja, – felelt reá Györgyiné. - -– Györgyiné, ne itélj, hogy ne itéltessél, – harsogta most neki a tanító -s lelépve az emelvényről, megfogta a leány kezét és így szólott hozzá: - -– Elfogadom vallomásodat. Bűnbánó vagy, alázatos és beismered vétkeidet. -A mi elmult, arról ne tudjunk semmit ezentúl, a jövőre meg az Úr veti -fényes sugarát. Elbuktál, gőgös voltál és hiu. Most csak azt kell -tudnunk, milyen lész, hogy a szerint itéljünk feletted, addig, míg -«utazol». Megpróbáltatást pedig kettőt mérünk reád, úgy-e testvéreim? -Egyik, hogy haza mész apádhoz s azok előtt mind elmondod néki vétkedet s -megkérleled őt. A másik és ez lesz a nehezebb, régi szeretődet, ki -miattad teszi magát tönkre, a helyes útra téríted s visszaadod őt -övéinek. Ha e két próbát leteszed, visszatérhetsz hozzánk. Nyitott -ajtóval fogadunk s karjainkba zárunk. Most pedig menj én eltévelyedett -testvérem, menj útadra. Addig járd ez ösvényt, míg a lelked gőgjét meg -nem törted és míg egyszerü szívvel, tiszta lélekkel, lelki békével -telve, visszatérsz közénk. - -Te pedig, Horváth János, te lész a tanítója, vezetője. Érdemeld ki -magadnak e lelket és fogadd alázattal rendeltetésedet. - -János és Julcsa lassan kimentek. - - -XIX. - -Ezalatt Bálint csak ivott. - -A menyasszonyát, Zalai Örzsit, épp csak akkor látta, mikor a paphoz -mentek együtt. De ez fel se tűnt azoknál. Hisz gazdák, ezek meg a tempót -szeretik. A szerelmet – ha van is – jobb nem mutatni, így illendőbb. Ezt -szokta mondani Böske néni Örzsinek, ha tán az kérdőleg vetette volna reá -a könyektől alig-alig felszáradt szemeit. - -Bálint szülői azt hitték, hogy az esküvő után megváltozik. Azért -siettették is a lakodalmat, még szörnyű savanyu, karczos volt az újbor s -mégis október negyedikére tűzték… - -A lakodalomra nagy előkészületeket tettek. Egy nappal előtte ott sütött, -főzött a Csepcsányiék minden asszony rokonsága a konyhában. Böske néni -vezette az asszonyok hadát. Hazajött a Bálint nénje is, Monusné, a -vásárhelyi pusztáról, az urával. Böske egyre-másra kanyarította ki a -szép fonatosokat, Monus Mari meg rakta befelé a kemenczébe. - -– Hej néni, mikor még az én lakodalmamra rakták így a fonatosokat, de jó -idő is volt az. - -– Jó-e?… Jó az most is. No nézzék, nem ízlik neki az a fehér kalács, a -mivel az ura tartja. - -– Ízlik az Böske néném, de jobb volna sokszor egy darab száraz kenyér -annál. - -– Hát mi bajod? - -– Az a bajom, hogy még máig se szeret az uram. - -– Nyolczvan holdja van a vásárhelyi pusztán, nagydarab föld, úgy se -tudnád telesírni, – mondta Böske néni, feltűzve a kötényét. - -– A tenger medrét telesírtam én már nyolcz esztendő alatt! - -– Hát mást szeret az urad? - -– Azt hiszem, nem szeret az senkit, semmit, csak az aranypénzt. - -– Hisz akkor jól van. Mi kell több ennél. Így bizonyosan nem halsz meg -éhen az oldalán. - -– De elszomjazok… Nincs a ki szeressen. - -– Ti mind olyan hóbortosak vagytok. Mind a hány. Látod húgám, engem -szeretett a megboldogult Boldizsár, – s az asszony az égre vetette a -szemeit, – mégis nyomorogtunk hat éven által. Abban az időben, mikor én -férjhez mentem, még olcsón adták a lányt. Te kikaptad mindjárt az anyád -jussát. - -– Bárcsak az uram szerelmét is megkaptam volna vele. - -– Mit tettél volna akkor, ha úgy kellett volna nyomorogni évszámra, mint -nékem. Úgy loptam meg magamtól krajczárról-krajczárra a mai -vagyonkánkat. Bálba nem jártunk, szalag soha se látta a nyakamat Selyem -átalvető kendőt, két éve, hogy az elsőt vettem. - -– És aztán, mit ér el vele? - -– Azt, hogy most már megvan. - -– És ez a boldogság? - -– Nem, nyugton vagyok. Nem félek attól, hogy éhen halok meg. Lesz, ki -megfizesse a temetésem árát. - -– És ezzel mit ér? - -– Mit érek? Hát te mit érsz el azzal, hogy furt azt vitatod, hogy az -urad nem szeret? - -– Ezzel könnyítek a lelkemen. - -– Úgy, mint Bálint az ivással. - -– Ezt is tönkre tettétek. Meglátod, Böske néném, ennek nem jó vége lesz. - -– Nem-e? De hát mi kell ennek a fiúnak. A lánynak hatvan holdja van az -orosházi szőlők alatt. Hisz ez kincset ér. Ötszáz forintot is -megkaphatnak holdjáért. A lány szép… Van olyan, mint az a rongyos Gányó -Julcsa volt… - -– Mit ér neki, ha nem szereti. - -– Meg fogja szeretni. Ha meg nem fogja… Hát eltölti az időt a felesége -hatvan holdjával. Az ad majd neki munkát, a munka meg a legjobb -búfelejtő. - -Böske néni beszélt, beszélt, de nem jött ki nyugalmából. Fonta -egyre-másra a fehér kalácsot… Egyszerre csak felpattant az ajtó és -Bálint lépett be rajta. - -– Jöjjön át a másik szobába néném, – szólott oda a nénjéhez. - -Mónusné letörülte a két kezét s átment a szobába vele. - -– Hol vannak az öregek? – kérdte Bálint mogorván. - -– Bementek Orosházára, még egyet-mást vásárolni a holnapi napra. - -[Illustration: Böske néni beszélt, beszélt.] - -– Tönkre is tették testem-lelkem üdvösségét, – mondta Bálint tompa -hangon. - -És Mónusné ugyanazt ismételte most Bálintnak, a mit elébb Böske néni -mondott neki: hogy a lány szép, pénzes… Csak Gányó Julcsáról nem tett -említést. - -– Mit ér nékem? Kelmed legjobban tudhatja. Mert hisz, a mióta férjnél -van, egy boldog percze se volt. Kelmedet is feláldozták, mint engem. - -– De én szeretem az uramat, – felelte Monusné megadással. - -– Hát így a kelmed dolga még könnyebb. Mivé lettünk. Az a gazdanép nem -akar más egyebet látni a földön, mint a mi kézzel fogható. Nem kell néki -se nóta, se táncz, csendes leszen a föld. Tán még a madarak is -elhallgatnak… Hej! csúnya, csúnya világ ez Mari néném. - -– Hát azzal meg mit érsz, ha iszol? - -– Akkor elkábulok… Ilyenkor még úgy érzem, érek valamit. - -– És… Julcsát láttad azóta? - -– Annak se kellek már. Pedig azt tudtam, ott hagyok érte mindent… -Megutált. Tán hivőnek készül. - -– Van jó dolga, – nevetett fel hangosan most Böske néni, ki egy tálba -kalácsot hozott. – Gányó Julcsából csárdás Julcsa, azután meg hivő -Julcsa. De sokszínű viganója van a lelkemadtának, akad minden alkalomra. - -– Elhallgasson néném, el! Mert úgy segéljen az Úr Jézus, hogy nem hagyok -rá mondani még egy rosz szót se. És ma még kevésbbé, mint régen. Hisz -hogy gányó-lány volt, arról nem tehetett. Mert hisz csak a kelmedék -fagyos világában szégyen a szegénység. Hogy aztán csárdás-lány lett, azt -daczból tette. Én tudom, mert hisz azóta győzöm az italt, mióta így van. -Hogy hivő lett belőle… Az Isten megáldja érte. Tán juttat a lelke -üdvösségéből minekünk szegény bűnösöknek is valamit. A jó Isten áldja -meg mind a két kezivel. - -– A menyasszonyodról beszélsz, Bálint? – kérdte az öreg Csepcsányi, a -mint belépett a szobába s a port leverte sötétkék ünneplőjéről. - -– Nem, a szeretőmről… A régi szeretőmről apám… - -A fiú hangos zokogással odaborult az apja vállára, kit nagyon szeretett -s a kinek föláldozta boldogságát. - - -XX. - -Pár napra a lakodalom után Bálint már megint csak a Juczi néni vendége -volt, csak úgy, mint azelőtt. Az italban találta meg azt, a mit a -felesége csókjaiban nem találhatott: – feledést, nyugalmat. - -Az ivó üres volt, csak az egy Tóth András ivott a kármentő oldalánál. - -Ezt is a szerelem vitte az italra. - -A mint Bálintot megpillantotta, hirtelen fölkelt, nagy zajjal letette -poharát az asztalra s odalépett elé: - -– Jó, hogy jöttél Bálint, vártalak. Volna még szóbeszédünk együtt. - -– Van ám, van, – felelt rá Bálint és fokosával nagyot ütött az asztalra. -– A te paráznaságod vitte őt a bűnbe, az tántorította el tőlünk. A -tejfelt te szedted le az édes tejről, te, ki eddig csak savón éltél. - -– Tán azt veted a szememre, te gőgös gazda, hogy én az alamizsnádból -éltem. - -– Az enyimből is, máséból is, – vetette oda néki Bálint gőgösen. - -De erre a csendőr már nem felelt, hanem felkapott egy széket s azzal -ment Bálintra. Bálint egyik kezével messzire eldobta magától azt s aztán -egyet rántva a csendőrön, belökte a padok közé. - -Erre már a csárda népe összeszaladt. Juczi néni és szolgálói jajgatva -nézték. De hát nem tehettek semmit, férfi nem volt a házban. - -András zúzott karral, de azért fölkelt a darabokra mállott lóczák közül, -felvett egy butykost s azt vágta volna Bálint fejéhez, de az irányt -tévesztve berepült a csárda ablakába, a mely most nagy csörömpöléssel -betört. - -Bálint erre egyet kanyarított fokosával a levegőbe s egyszeribe a -csendőr fejét érte, kinek szerencsére fején volt a kalap, a mely most -szétmállva lehullott a földre. Homlokából meg csergedezni kezdett a vér. -A csendőr egyet fordult maga körül, azután halotthalványan összeesett. - -– Meghalt… gyilkos vagyok! – rebegte Bálint és kirohant az ivóból. - -A legény most félőrülten szaladt végig a nagy utczán… Ment, ment… abba a -házba, hol tudta, hogy a Julcsa húzta meg magát. Ugyanazzal a fokossal -ütött egyet a ház ajtajára, a mely a csendőr homlokát érte. - -A zajra Julcsa kilépett a küszöbre. Az esthomályban is megismerte, hogy -ki az. - -– Mit akarsz, hogy így fokossal kéred a «fogadj Istent?» – kérdte tiszta -hangon Julcsa. - -– Eljöttem, megmondani néked, Julcsa, – felelt rá Bálint épp oly tiszta, -csengő hangon, – hogy gyilkoltam érted. Az Andrást elpusztítottam, most -már itt a bűn a homlokomon. Isten és ember eltaszított. Most már -nyomorult vagyok, senkim sincs… Szeretlek még mindig, jobban mint -valaha. - -A leány megingott. Milyen borzasztóan bekövetkezett… Azok azt mondják, -csak akkor jut közéjük (s mikor azokra gondolt, János két szeme -világított a lelkébe), ha Bálintot megmenti… Bálint gyilkolt, halálos -bűnbe esett… És Bálint most földönfutó. Szegényebb, nyomorultabb nála és -tán reá szorul. - -– Érted, mit mondtam? – kérdte Bálint hangosan. - -– Értem, de most már teérted semmit se tehetek, – felelt neki a lány egy -percznyi ingadozás után. – Ha egy hónap előtt történik, ha egy hónap -előtt rongyosan, vérben állsz meg előttem s azt mondod, gyere velem -Julcsa, oszd meg a kenyeret, a melyet bujdosásban napról-napra fogok -összekoldulni, mentem volna veled. Most már késő, mit érnél velem, ha -már nem szeretlek… - -– Hát igaz, igaz, hogy nem szeretsz? - -– Szánlak. Ha tehetnék érted mást… egyebet, megtenném. De ma már nem -adhatom a szívemet oda… mert… - -– Mert másé, – szakította félbe Bálint fenyegető szemmel. Mondd ki, hogy -másé, az a birkaszivű ember megigézte, azé tested, lelked. - -– Testem és lelkem az Istené. Olyané leszen, kit az Isten szán nekem, a -kit megérdemelek. - -– Hogyne… Hisz ha a nazarénushoz mész, egyenesen a mennyországba emel a -két karja, megnyitja a paradicsom hét pecsétes kapuját a csókjaival. - -– Hallgass, – szólalt meg Julcsa szilárdan, erős hanggal, de egy csepp -élesség nélkül. – Távozz hajlékunkból. Ide alázatos fővel kell még annak -is jönnie, ki a koldusok koldusa. Úgy, ha maga a király fia is. Ez a -hajlék tiszta… Mert még én is megtisztulok benne. Ne szennyezd be sárral -a fehér oldalát. Menj Bálint, az Isten segítsen meg ezentúl is. -Imádkozni fogok érted… Ennél többet nem tehetek. Az Úr legyen teveled. - -Ezzel megfordult s bement a kis ajtón, de a melyet csak behúzott maga -után, a nélkül, hogy a reteszt rátolta volna. - -Bálint odaborult a kis ajtóra s hörögve kérte bocsánatát, aztán eldobva -magától a fokost, a melyet eddig még mindig a kezében szorított, -kirohant az utczára. Egyenesen Orosházára ment s ott feladta magát a -járásbiróságnál. - -Julcsa pedig bement a szobába, hol Ányosné remegve várt reá, megcsókolta -az öreg asszonyt s így szólt: - -– Helyesen cselekedtem néném? - -– Én nem tudom. Én csak azt tudom, hogy derék, jó lány vagy. János majd -megmérlegeli szavaid súlyát. Én szegény, gyengeelméjű asszony vagyok, én -csak azt tudom, a mit szívem sugall nékem, én derék lányom, – mondta és -zokogva a nyakába borult. - - -XXI. - -Szerencsére, Tóth András sebe nem volt súlyos. A csapást a fején lévő -kalap felfogta. Aztán meg ő volt a támadója (a csárdai asszonyok -vallomásai szerint), így Bálint csak egy pár hetet kapott. - -Tóth Andrást meg áthelyezték a szolnoki csendőrséghez, hogy így minden -zenebonának elejét vegyék. - -Julcsa nagy megkönnyebbüléssel hallotta a hírt. - -– Mi lett volna velem, ha igazán agyonütötte volna Andrást? – kérdezte -egy izben Jánost. - -– Félek, lányom, hogy akkor nem épülhettél volna be soha. Mert nem -számolhattál volna Bálint lelke üdveért a Mindenható előtt. - -– De így is? Hogy számolhatok? Ha ki is jut. Holnap újra kezdheti. - -– Akkor kell majd térítő munkádat elkezdeni. - -– Én Istenem, hogy lesz az? – kérdte a leány szívszorongva. – Hogy lesz? - -– A jó Isten segíteni fog ezentúl is, mint a hogy eddig megsegített. -Minden akadályon átjutottál eddig. - -– És ha megtérítettem… Azután való cselekedeteiért is én leszek a -felelős? - -– Hogy lennél. Csak azért lehetsz, a melyet a te befolyásod alatt követ -el. A mit ezután tesz majd, az az ő és a Mindenható dolga leszen. - -– Addig pedig… - -– Addig Ányosnét látod el. - -Szegény öreg asszony nagy beteg volt már három nap óta. A gyomra -megdagadt és se enni, se beszélni nem tudott már. Meghűlt vagy az -öregség tette, nem lehetett tudni. - -Julcsa éjjel-nappal ápolta. El nem hagyta egy perczig se. Oly nyugodtnak -érezte magát a nagy beteg mellett, ki úgy látszik, boldogan néz át a -másvilágba s ki a multkor is, hogy felnyitotta szederjes ajkait, -vigasztalást adott neki: – nincsen halál, csak élet! – rebegte s aztán -ismét visszahanyatlott párnái közé. - -Egy nyugodt őszi estén négy hivő asszony látogatott el hozzá, meg János, -ki minden este, úgy most is átjött hozzájok. Az asszonyok énekeltek, az -egyik nehány őszi rózsát hozott, azt hintette az öreg asszony lábához. -Mind nyugodtan beszélt. És ép oly nyugodtan felelt Ányosné is -kérdéseikre. Mint családtagok, kik nagy út előtt állnak, mielőtt -szétválnának, ügybajaikat beszélik meg. Halkan beszélgettek. - -Ányosné eközben egyszerre csak felült az ágyában, kimeresztette elhaló -szemeit, ajkai rebegtek valamit s aztán visszaesett párnáira. Meghalt. - -Julcsa megborzadt, aztán sírva fakadt volna, de hisz egyiknek se -változott az arcza. Talán meg se halt. Egyik ép oly nyugodtan ült ott, -mint a másik, aztán egyszerre a nélkül, hogy összenéztek volna, mind a -négy egy zsoltárt kezdett el énekelni. Dicsérték az Urat. - -János meg odamegy az öreg asszonyhoz és csendesen leszorítja -szempilláit. Julcsa még egyszer odanéz egyikre-másikra, majd elfullad és -zokogva odaborul az ágy szélére. - -János nyugodtan megfogta kezét, szinte mosolyogva így szólt: - -– Úgy mondta a testvérünk, a ki meghalt, hogy nincsen halál, csak élet. -Emlékezz szavaira. Elment… Mi is elmegyünk nemsokára utána. Jó helyre -jutott. - -És ezt mint vigasztalást mondta. - - -XXII. - -Másnap volt a temetése. Négy férfi: János, Fekete a tanító, Ravasz és az -öreg Franyó vitték a gyalulatlan deszkakoporsót. Pár férfi a nyomában. -Asszony nem jár a nazarénusok temetésére. Azoknak lágy a lelkük, ki -találnának törni és sírni találnának akkor, mikor ujjongani kéne, hogy -az elköltözött az Úr színe elé lépett s része vagyon az örök -fényességben. Julcsa nézte, a mint nyugodtan, sírás és ének nélkül -kimentek a ház udvarából. Követte szemével a menetet. Csendesen, -szótlanul elmentek a lombvesztett nagy eperfák alatt. Végig haladtak a -homokháti főutczán, aztán csak mentek, mentek. - -Ott a középlakhely végiben van a hivők temetője. Oda vitték. A négy -ember letette a koporsót, aztán sírt ásott a kis terület szélén. A -koporsót átkötötték kötéllel – leeresztették a földbe. Se szó, se hang. -Csak a koporsóra hulló göröngyök tompa kongása. A kis hantot hamar -ráhányták, aztán mindegyik elment a maga útjára. - -János a halottasházba indult. Ott találta Julcsát sírva. - -– Mit sírsz? Ne sirasd. Üdvözült. - -– Tán magamat siratom. Hisz úgy megszerettem. Anyámat nem ismertem. Ez a -jó, csendes asszony meg pártomat fogta. - -– Ezentúl se lész árva. Mi mind körülted leszünk. - -– De hol leszek ezentúl? Ez a hajlék már most nem lehet az enyém. Az -Ányosné családja eladja vagy bele jő lakni. Hová hajtsam fejem? - -– A ház az enyém. Ányosnénak én adtam lakásul. Szegény volt. Nekem meg -ez a ház nagy. Magános embernek az a kis kunyhó is megteszi. Ezért -főzött, mosott reám az elköltözött. - -– De én így magával nem lakhatok. - -– Nem lakhatnál, ha gányó lennék. De lakhatsz mert Krisztusban hiszek. -Ki illethetne szóval? Tetteinkért Istennek vagyunk felelősek, azt meg -hogy csalhatnánk meg? - -– De örökké csak nem lakhatok itt? - -– Csak míg beépülsz. - -A leány nem kérdezett többet semmit. János azonban folytatta: – Még két -lépést kell tenned. Az egyik atyád felé. Még nem követted meg. - -– Vasárnap akartam menni, mikor mind otthon lesznek, hogy így nagyobb -súlya legyen. - -– Ez igaz szó volt, a mit ejtettél. - -– És a második megpróbáltatás? - -– Ez akkor lesz, ha kiszabadult! - - -XXIII. - -Következő vasárnap Julcsa magára vett egy fekete hosszú szoknyát, fekete -derekat s elindult gyalog az atyjához. - -Elment a mellett a kis ház mellett is, a melyben akkor takarás idején -először találkozott Bálinttal. De sok idő is telt el azóta. Több, mint a -mennyi négy esztendő keretében elfér. - -De Julcsa közönyösen látta a házat, épp oly nyugodtan maradt a láttára, -mintha csak ott soha semmi se történt volna. - -A szabad-szent-tornyai főutczát elkerülte. Igen sok kérdésre kellett -volna felelnie. Neki meg már megtudnia valója úgy se volt semmi. -Keresztül vágott a letarolt mezőn s ment. Milyen másnak érezte magát, -mint akkor rég! Pedig akkor is érzéssel volt tele a lelke mindig. Minden -fűszálra, minden hervadó levélre, minden fakadó virágból, nóta ébredt a -lelkében. Most minden, a mi életre ébredt s minden, a mi elmúlik, egy -érzéssé simul a lelkében, de ezt az egyet nem váltja dalra, lenn marad -az, a lelke legbensőbb kamrájában, ott, hová emberi szem nem láthat, -hová csak az tekinthet, ki ezt életre hivta: az Isten. - -Lassan haladt, nem mintha félt volna. Tudta, a mit tenni fog, -lealázkodással jár. De hát hogy ezt megteheti, épp erre volt büszke a -hajdani gőgös Gányó Julcsa. Érezte, hogy kicsinyes hiúság, kicsinyes -gúny nem érintheti már lelkét. Egy utat lát maga előtt már csak, a mely -keskeny s tele van göröngygyel, de maga elfér rajta és végén egy világ. -A majorhoz érve, perczre megállott. Ott a hosszú ház, az, a melyben -született. Az ott a kukás pajta meg, a melyben a dohányt fűzték. Hej, de -sokszor elöntötte lelkét benne a keserű bánat, hányszor fent járt a -lelke, fenn… a csillagoknál. Miért? Ma úgy érzi, semmiért. De ezt azok -hogy értenék? Ott állnak a ház előtt mind. Ide rikít a ruhájok. Látja -Terkán az ő régi köntösét. Milyen különös ez neki most. Mire volt azon a -ruháján nyolcz fodor. Mivel ért ő azzal többet? Miben segítette meg az, -hogy a hajában arany gyöngyöt viselt s hogy a nyakán czifra kláris -csillogott-villogott. Ez csak a testét ékesítette… Csoda-e, hogy így -csak a testét kivánták meg. Mit ért azzal, hogy a bálban minden tánczát -elkapdosták? És minek volt maga az a táncz? Tán, hogy forrongó, csapongó -vérét lecsillapítsa? De hát hol az a vér? elfolyt… Vagy vízzé lett a -testében. Megvan, megvan! Harsogja át valami a lelkét… Gyorsítva -lépteit, úgy érzi, épp oly tüzes láva csörgedezik most is az ereiben, -mint azelőtt, csakhogy most… Hol, és hogy fog kitörni? - -Megy, gyorsított léptekkel. Körülveszik a leányok, csókolják -arczát-nyakát. A legények is körülzajongják, ő meg csak hagyja. Úgy -érzi, nem egy képet alkotnak véle a boldogságról, hát mit mondjanak így -egymásnak ezentúl? - -[Illustration: Lassan haladt.] - -– Hát hazajöttél, haza Julcsám! – kiáltja örömujjongva Annus Terka, ki -most még azt se bánná, ha ezt a czifra köntöst vissza is kéne neki így -adni. - -– Visszajöttem. De nem azért, a mit ti hisztek. Csak apámhoz jöttem… Egy -pár szavam volna vele. Jertek be ti is mind, hogy tudjátok, mi járatban -vagyok. - -– Jertek. - -És a lány bement a házba. A legények s lányok meg utána. - -Az öreg Manga épp a kemenczénél ült és ebédelt, a mint leánya belépett -az ajtón. - -– Hozott Isten, édes lányom! – Az öreg megtántorodva odasietett hozzá. - -– Nem apám. Hallgass meg. Nem jöttem vissza hozzád. Nem ez hozott -vissza. Nézd, menyecske lett a lányodból, pedig férjhez nem is ment -soha, (azt eszelte ki reggel, beköti fejét, hogy szemmel látható legyen -szégyene). Bűnbe estem. Gyalázat érte lányodat. Nem érdemli meg többé, -hogy felemeld. Nem is kérem ezt a kegyet tőled. Csak megkövetni -jöttelek. Bocsásd meg lányodnak, a mit tett, mert akkor nem tudta, mit -csinált… - -Julcsa meghajtva fejét, odament atyja elé s úgy érezte, most épp úgy -csapong a lelke, mint mikor féktelen szerelemmel, észbontó vágygyal volt -színig tele. De hogy lesz most? Az öreg ember szinte tántorogva odament -hozzá, megfogta a bekötött fejét és odaszorította a melléhez. - -– Én szegény, szegény menyecske lányom, – mondta megcsukló hangon. - -És most, úgy érezte, most jött a megpróbáltatás nehezebb része. - -– Az Isten megáldjon. Az őrködjék a házad felett. Én megyek, mert más a -hivatásom. - -– Maradj velem, édes lányom. Öreg, nyomorult vagyok már. Ne menj el. - -– Én ide vissza nem térhetek. Közétek nem illik se szavam, se tettem. Az -én életem nem vágna a tiétekhez. Megyek apám. Magamhoz meg úgy se -vehetnélek, mert nincs otthonom. - -– Hát kinél vagy? - -– A hivő Horváth János házában. Ányosné meghalt. Egyedül lakom most már -benne. - -És egyszerre az öreg ember arcza eltorzult, eltaszította a leányt -magától. - -– Hát igaz az, a mit mondanak, most meg a Horváth János szeretője -lettél. Te czégéres! Hát ilyen vagy. Minden héten másik, eltakarodj a -szemem elől… Mert össze találom törni csontjaidat, te… te… s odaköpött a -homlokára. - -Julcsa lassan letörülte a halántékát, aztán felkötötte a kendőt a -homlokára s nyugodtan így szólt: - -– Horváth Jánosnak az élete tiszta. Csak az enyém szennyes. Az ő házába -belát az Isten, ott az őrködik és tudja, hogy mi történik a négy fala -között. Az Isten áldja meg a kelmed hajlékát is, édes apám, az Isten -áldjon titeket… - -A gányókon nyugodtan végig nézve, kiment az ajtón. - -Mikor letért a rétre, úgy érezte tágul a lelke, mint akkor rég, mikor -néha napján csillagos éjjel dalolva tért haza a takarásból, mint hajadon -lány, szűzi testtel, szűzi lélekkel. - -Másnap a gyülekezeten felvették az «utazók» közé. - - -XXIV. - -Egy este egyedül üldögélt a nagy házban, Jánost ma estére nem várta. Pár -nap előtt Kondorosra ment két kocsi hivővel barátkozni, az ottani -nazarénusokhoz. Kinn lassan hullott a hó. Maga se tudta miért, de tán -először, mióta a hivőkkel van, elszorult a szíve. Félt, vagy mi… Maga se -tudta. Elgondolkozott. Milyen furcsa is a sorsa. Egy fél év se telt el s -mennyin ment keresztül. Úgy él ebben a nagy házban, mint valami magányos -özvegy. Pedig még férje se volt. A lemondás útjára lépett, pedig -jóformán még az életet sem ismerte meg. Ha egy sugár volna, mi az -élethez köti, mert hisz olyan az élete, mint a sűrű fehér hópehely alatt -nyugvó világ, csendes és vágytalan. - -Egy fény, egy csillag!… Mely a hófehér pusztaságból kivezesse. És a lány -imádkozni kezdett. Nem úgy, mint a szektákhoz tartozók, nem borult le, -nem kulcsolta össze a kezét, nem kért semmit, csak nézett, nézett maga -elé. Látott… Látta maga előtt nyitva az örök világosság birodalmát. -Látott ott maga előtt végtelen fényességet… és egy keskeny utat. És -annak a fehér ösvénynek, a mely olyan fényes, mintha hó lepte volna el, -– annak szélén egy deresedő ember, kinek szürke szemei úgy világítanak -felé, mint maga a fényesség ott a távolban… - -– János, – rebegte a leány s behunyta a szemét. Behunyt szemmel csak azt -látta, a mit elébb. Egyszerre egész testében megrendülve, odaborult az -asztalra és szakgatott hangon zokogni kezdett. És volt e zokogásban -valami, a régi időkből. Élet, szenvedély rezegte át minden hangját, -minden könyjét… Vágyakat érzett… Kitágult a két karja… János… János, -rebegte s csak zokogott még mindig. - -Egyszerre halkan kinyílt az ajtó és a nazarénus lépett be rajta. - -A leány megrettent, letörölte könnyeit. - -– Bocsáss meg, bocsáss meg nekem! - -– Mit bocsássak meg lányom? - -– Nem tudom, mi történt velem, de összezavarodott a lelkem. És úgy -érzem, a régi Julcsa ébredt föl a lelkemben, a midőn… hívtalak. - -– És jöttem. Ne félj semmitől. Már ma csak az lehetsz, a mi vagy, nyitva -előtted a boldogulás útja. - -– Igen… uram, – felelt a leány és lehajtotta fejét. De érezte, hogy van -még valami, a mi még a véges lény szemében több magánál az üdvösségnél -is. De hát hogy tudná ő azt néki megmondani, hogy mi az! - -– Lányom, ma a nagy megpróbáltatás napja érkezett meg. Ma fogsz -győzedelmeskedni fölötte s így végleg legyőzöd a magad lelkét is. - -– De hátha nem, hátha nem. – A lány úgy érezte, hogy lelkiereje, a mely -már annyi akadályon keresztülvitte – meggyengült. Úgy érzi, bizodalma -gyengül… úgy érzi, még köze van az élethez is. – Félek, mi lesz velem, -ha ő lesz az erősebb? - -– A jövőt csak Isten ismeri. - -– És kigyelmed hisz nékem, bízik bennem? – kérdte a leány önkénytelenül. -– Hiszi, hogy lesz belőlem még jó, nemes, becsületes leány, ki még be is -épülhet maguk közé? Kinek nem lesz mit szégyelnie, se az emberek, sem az -Isten előtt? Hej, mert hiszen nem tudja, milyen szennyes házban nőttem -fel, kelmed nem tudhatja, milyen szenvedély emésztheti egy ilyen bűnös -leány lelkét. Nem tudhatja, mi mindent kell felednie, mit tanulnia, hogy -igaz legyen belőle. Hogy csittítsam a háborgó szívet! Nem tudja, nem -tudhatja, mi vagyok, mert hisz jó volt, mindig jó, mi leszek én és mi -voltam én? - -A lány szenvedélyes hangon, lángoló szemekkel beszélt. - -János oda állt elé, szembe nézett vele. - -– De igen, én tudhatom. Húsz év előtt katona voltam. Öreg ember vagyok, -negyven felé járok. Szép szeretőm volt… Szerettem, ő is szeretett. A -lány igérte, hozzám jő, ha visszatérek. Hogy visszajöttem, más kedvese -volt s be volt kötve a feje… - -– Mint az enyém, – mondta Julcsa keserűen. - -– Mint a tiéd. Kis gyermeket ringatott… Kit törvénytelenül, istentelenül -hozott a világra és én… Én is – s a nazarénus hangja egyszerre mély -lett, mint az orgona hangja – szerettem, szerettem máskép, mint ma. Tele -volt szerelmem mindennel, a mi a földre húz, tele haszontalan vágygyal, -fékevesztett indulattal. A lány megcsalt… én rátörtem, meg akartam ölni… - -Julcsa megremegett. Úgy érezte, megindult alatta a föld. – És… és? - -– A leány… A Mindenható bölcsesége el nem hagyott akkor sem, -megmenekült… Én négy évet ültem várfogságban. Négy évet… A nazarénus -homlokát kiverte a verejték. - -– Aztán – s a lány úgy érezte, tágul, tágul a szive. - -– Kijövet elbujdokoltam messzire. Itt nehány szegény ember befogadott -megbélyegzett homlokkal is… És pár év multán bevettek maguk közé… Látod, -én megbocsájthatok. És ők megbocsájtanak. - -A leány végtelen boldogsággal hallgatta az ember szavait. Úgy érezte, -visszaadta őt az életnek. Nem azzal, hogy még nagyobb bűnök is meg -lesznek bocsájtva, mint az övé… De hogy így hát ez a szent, ez is ember, -ember, ki szeret s kit szeretni is lehet… Szeretni szabad. - -Pár perczig hallgattak. - -Julcsa nem mert szólni, hátha elárulja, a mit érez – s mi lesz akkor! -Most még jobban remegett. - -– De nem azért jöttem. Bálint ott van a korcsmában. Iszik s húzatja. Épp -most jött, most még tán józan… El ne mulaszd e perczet. Menj át s végezd -be művedet. - -– Most, ebben az órában? És hozzá a csárdában? – A leány szemérmesen -összehúzta keblén a kendőt. - -– Félsz tán? Félsz tán tőle, avagy attól, a mit érez, vagy attól, a mit -a világ beszél? - -– Nem félek se magamtól, se mástól, – felelt rá a lány. – Mit tegyek? - -– Azt te tudod, mit kell tenned. Isten sugalmazni fog… tudom. - -– És bármit tegyek, ha a bensőm súgja, jól leszen téve? - -– Isten fog sugalmazni, tudom, – mondta a hivő a meggyőződés hangján. - -A lány magára vett egy nagykendőt. János a ház kapujáig kisérte. Ott -elhagyta… A lány magában maradt a hulló hó közepén, fagyos, hideg téli -éjszakában. - - -XXV. - -A korcsma elé ért. Belülről harsány muzsikaszó hallatszik, tán egy egész -banda húzza. Bele-belebömböl Bálint szava, kemény, durva betyárnóta. -Betyár szilajsága, fékvesztett szenvedélye beszél belőle, ki mindenre -kész, mindenre el van szánva. - -Julcsa még egy perczig tétováz… A hólepte tornáczon megáll. Csak a banda -s a Bálint hangja. Lány nincs az ivóban. És ha lenne! Akkor is – mert -másképp nem lehet. - -Kinyitotta az ajtót. Bálint háttal feléje. A primás ráhajlik a vállára, -úgy húzza, a banda egész erejével kiséri. - -Julcsa egyenesen odamegy hozzá s ráteszi a Bálint vállára a kezét. - -– Bálint, – szólalt meg. - -– Ki az… A Julcsa… haj… a Julcsa! – és hangosan kaczagni kezdett. – Hát -ide jöttél utánam? Most már kellek neked… Vagy azt akarod megtudni, hogy -milyen a vármegye tömlöcze? Dohos az, penészes, hugám. A ki ott hűsöl, -annak sok mindentől megy el a kedve, még a dalolástól is. - -– Bálint, hallgass meg csak pár perczig. Küldd ki a czigányt. - -– Nem tetszik a nóta? Tudok én vígabbat is! – Bálint fütyülni kezdett, -majd eldalolta a nóta szavait: - - «Nagyváradi váradi vár alatt, - Vasalják a keselylábú lovamat, - Míg a keselylábú lovam keselylábát vasalják, - Szent-Tornyában a babámat csókolják.» - -– Hallgass, Bálint, vagy elmegyek s akkor sohse fogod megtudni, miért -jöttem ide. - -– Hát ha úgy van, elküldöm őket… Úgy se beszéltünk már kettesben rég. -Lóduljatok ki a tornáczra… Pakoltok hát? Gyorsan! - -A czigányok kiváncsi arczczal kisompolyogtak a szobából. - -Hogy egyedül maradtak, Julcsa odajött elé és szembe nézve vele, -határozott hangon beszélni kezdett. - -– Hallgass meg, Bálint. Ne gúnyolj, ne sérts meg. Sokat szenvedtem -érted, te sokat szenvedtél értem. A jó Isten nem kivánta a frigyünket. - -– Nem… Nem kivánta! Hej nem az! - -– Ne kivánjuk mi se… Te tudod, tudod Bálint, hogy szerettelek. -Szerettelek egész szűzi szerelmemmel. Szívem minden dobbanása a tiéd -volt, tiéd boldogságom, tiéd lettem volna boldogtalanságban is. Akkor -este életre született a szívem, szívem egész mindenségét te ölelted -által… Szerettelek. - -És Bálint szinte megmeredve figyelte. Eltünt a vér arczáról, mind a -szívébe szaladt, látszott rajta. Szinte kifagyott az élet a lelkéből. - -– Hogy nem lehettünk egymáséi, annak oka kellett, hogy legyen. Nem így -volt az megírva. De nem is illettünk volna egymáshoz. Szegény lány nem -illik gazdaemberhez. Nem boldogíthat olyant, kinek szerelme csengő -aranypénzre váltható. - -– Julcsa, Julcsám, ne mondd! – És most Bálint gőgös szívében is -megmozdult valami. Véghetetlen boldogtalannak érezte magát, hogy oly -közel érzi magát ahhoz, kit szeretett, kit szeret még ma is, de a ki -soha, soha többé az övé nem lehet. Lerogyott egy székre, balkarjára -hajtotta fejét s úgy hallgatta keserű szívvel, a mit Julcsa mond neki. - -– Te csak eltántorodtál tőlem. Most már így van jól. De hát… Mit ér -neked, hogy itt dorbézolod át éjszakáidat, itt váltod aprópénzre a -szíved szerelmét? Nem látod, hogy ez méltatlan hozzám és méltatlan -tehozzád? - -– Mit tegyek hát, mit tegyek? Legyek tán hivő… Mint te. Nékem nincsen -tanítom, ki oktasson, mint teneked Julcsa. - -– Ne káromold az Istent. Azok is a te javadat akarják csak. Addig, míg -te itt dorbézolsz, addig ők a te lelki üdvösségedért imádkoznak. - -– Van jó dolguk, törődnek is azok velem, – mondta Bálint keserűen. - -– Törődnek, mert a te üdvösségedhez van az enyém is kötve. Értsd meg -jól. Ha te tönkre mész, tönkre kell nékem is mennem. Mert a -pusztulásodnak végre is én vagyok az okozója. - -Erre az önvádra Bálint önváddal felelt: - -– Nem úgy van. Így cselekszem, mert ez nékem így tetszik. Inkább a te -pusztulásodat idéztem én elő… Tudom, ne tagadd, – mondta a legény -ellágyult hangon. - -– Erről ne beszéljünk. Az is szükséges volt a boldogulásomhoz, -üdvözülésemhez. A hiba se tebenned, sem énbennem nem volt. Kiben? -Keresse az, ki tud hozzá. Elbuktam. Hát jól van, erről nem tehetsz… Most -csak arra kérlek Bálint, hogy segíts felemelni. - -És a legényben a vele született nagylelkűség kezdett ébredezni. - -– Julcsám… én angyalom. Mit tehetnék én te érted? - -– A mit tenned kell, az mind a kettőnkért, mind a hármunkért leszen. -Térj haza a feleségedhez. - -– És te mondod ezt nékem, Julcsa, te? - -– Nézd. Én ismerem azt a szegény asszonyt. Jó lány volt. Gazdalány volt, -de azért soha se nézett le minket. Szelid és téged szeret. - -– Mit ér ez nekem? - -– Azt még nem érted úgy-e, hogy elérkezik az az idő, midőn a szegények -szegénye lehetünk és ha már tán nem is szeretünk, legalább a szeretetre -vágyunk. - -– Én ugyan azt se tudom, milyen szinű a szeme. - -– Az enyém színét tudtad, mégis elfordultál tőlem. És ne is azt nézzed, -de hogy milyen a szíve. Az meg néked nagy drágasággal fölér, mert tele a -képeddel színig. - -– Szeret… De hát mit tehetek érte? - -– Ne tégy ma még érte semmit. Ha majd szeretni fogod, megérted, mi a -tennivalód vele szemben. Ma még csak mikettőnkért tegyél. Te érted és én -értem. Mindkettőnk nyugalmáért egy lépést, csak egyet. - -– És te, te elfordultál tőlem örökre, – mondta a fiú hangos zokogással. - -Ha így élsz tovább, soha se látsz többé. Ha visszatérsz párodhoz, ha baj -ér benneteket, mindig hozzám fordulhattok, mert én tudom, mi a -szenvedés… - -– Bocsáss meg Julcsa, ha megszenvedtél értem, – mondta a gőgös-szívű, de -azért gyenge férfi, feltekintve reá s megfogta a kezét. - -– Jere, Bálint, kezem a kezedben… Jere, elvezetlek. - -És Bálint, nyitott szemmel, mintegy megigézve ment. A leány kivezette az -ivóból. A czigányok bámulva látták, hogy Bálint, a nélkül, hogy szót -ejtene hozzájuk, megy-megy a lánynyal. Kiértek az utczára, Julcsa mindig -fogta a kezét. Igy mentek az egymás oldalán, a sűrün hulló hó közepén, a -mely elnyomta lépteik neszét s a mely mint fehér fátyol terült el -felettük. Nem hallatszott semmi kelettől nyugatig. Kelettől nyugatig -fehér hó-tenger, a melyet csak itt-ott egy kis fehér ház s az abból -kiáradó mécs fénye pontozott ki. - -Mentek… - -Egyszerre Bálint szólalt meg: - -– És így kéz-kézben haladtunk volna egy életen által. - -– És így kéz-kézben mehetsz át egy életen olyannal, a ki szeret, s ki -méltó szerelmedre. - -Bálint némán megszorította a kezét. És csak mentek. Most a mellett a ház -mellett haladtak el, a melyben legelébb látták meg egymást. - -De nem szólott egyik se. Áthaladtak a nyugvó Szabad-Szent-Tornyán, -mintha ebből is kihalt volna az élet, oly csendes, álmatagon csendes -volt minden. Aztán itt künn a pusztán, csak egymást láthatják már a sűrü -hó közepén. Hó-tenger merre szem lát… és magány. - -– Julcsa, mindent megigérek, csak egyet, egyet tegyél meg. - -– Mit, Bálint? - -– Nyújtsd ide az arczodat, hogy egyszer, egyszer még megcsókolhassam. - -A lány reá hajolt. Hideg arczát odanyújtotta a legénynek és a csók, -mintha megfagyott volna. Egyik se érzett semmit. - -– És most megigéred, hogy hűséges párja leszel a feleségednek, meg? - -– Isten engem úgy segéljen! – S az ember felemelte kezét. A lány hitt -neki. - -Csak mentek… - -Éjfél után egyre járt az idő, midőn a kisrátai tanyára értek. Még -pislogott benn a mécses. - -– Engem vár, reggelig elvár néha, – mondta Bálint. - -– Látod, megérdemli, hogy ezentúl része legyen az éjszaka s az élet -nyugodalmában. - -Beléptek az udvarra. A kutyák megismerték gazdájukat. Nesztelenül -futottak a pitvarig. Bálint leverte magáról a havat, le a lányról is. - -Beléptek a házba. A fiatal asszony sokáig virraszthatott, ott ült -felöltözve egy karos-széken, egyik karjára borult s alszik. - -Julcsa csendesen odalépett hozzá. - -– Nézd Bálint, milyen szép, mily csendes, nyugodt, tiszta az ajka. Nézd, -milyen nyugodtan alszik. Párod lesz az élet viharaiban s nyugodt szivvel -térhetsz hozzá pihenni bárhonnan is. Örzsi, Örzsi! – ébresztette a -fiatal asszonyt. - -Az felriadt, aztán azt hitte, hogy Julcsát és urát az álmában látja maga -előtt, nagyot sóhajtva, visszahanyatlott a székre. - -– Ébredj, mi vagyunk. Nézd Örzsi… én meg az urad. - -Az asszonyka kitörülte az álmot szemeiből és álmélkodva, szinte -megrettenve, látta őket maga előtt… - -– Hazajött s megkért, legyek én nálad a közbenjáró. Kérleljelek meg -téged. Eddig nem szeretett, ezentúl hűséges párod lészen. Úgy-e, úgy -lesz, Bálint? - -Bálint, könyekkel telt szemmel, beszélt volna, de szólni nem tudott, -csak a két ujját emelte fel esküre. - -– Ne esküdj, Bálint. A pap előtt is esküdtél. De hűséged első pillanatja -csak a mai éjszakától kezdődjék. Legyen a tied, Örzsim. Légy boldog -vele, add a kezedet neki és aztán nekem. Úgy… És most az Isten áldjon -benneteket. - -És a leány, a nélkül, hogy amazok megakadályozhatták volna, összehúzta -keblén a nagy kendőt s kiment a házból. Azok meg utána indultak. Az -asszony hálálkodni akart volna, – az ember marasztotta. - -[Illustration: Julcsa csendesen odalépett hozzá.] - -De Julcsa csak ment… Nem akarta hangjukat hallani többet. Sűrün, sűrün -hullott a hó, nehezen, bajjal lépett. De azért úgy érezte, szárnya nőtt, -a melyet ha kibont, átiramlik véle a mindenségen. - -Nem érezte a fáradságot. Mélyen járt a hóban, de mit bánta ő most? A -faluig kis csapáson haladt, onnan meg… Tudja jól az utat. - -Ugy háromkor, mikor a falu közepére ért, elállt a havazás. Tiszta, -csillagos éjszaka. Merre a szem lát, hó és hó. Egy végtelen fehér lap a -világ – s benne úgy érzi, egyedül halad… egyedül a révpart felé. Hát ha -itt fagy meg az úton? Nem, nem lehet, nem szabad… Az Isten vele volt -egész éjjel, ezentúl se hagyja el. - -Ment. - -Erre már tudja, várják itt otthon, otthon van. Négy óra volt, hogy a -János kunyhója elé ért. Benn mécses égett. - -Várták… - -Kopogtatott. János kijött a kunyhó elé. - -– Uram, megtettem, a mit kivántatok. Az Isten igéje szerint történt. - -– Akkor add kezedet én feleségem, hagy vezesselek majd én a hivők közé… - -És karjaiba zárta a leányt. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Vezető.] - -[Footnote 2: Tánczosnők egy arab törzsből.] - -[Footnote 3: Sivatagi folyam.] - - - - -TARTALOM. - - JUSTH ZSIGMOND. Irta _Mikszáth Kálmán_ V - A PÉNZ LEGENDÁJA 1 - GÁNYÓ JULCSA 135 - - - - -KÉPJEGYZÉK. - - 1. Justh Zsigmond arczképe II - 2. Belényesy Mária grófnő 7 - 3. A mama karjaiba vetettem magamat 26 - 4. Figyeljen reám, gyermekem 46 - 5. Kiültünk egy terrassera 75 - 6. Vissza már a karjain hoz át 91 - 7. Eszeveszett gyorsasággal haladtunk 110 - 8. És felvettük az élet keresztjét 134 - 9. Odakönyökölt a kis ház falára 139 - 10. Átfonta a leány derekán a karját 157 - 11. Julcsa lángszín rokolyája perdül 176 - 12. Künn ült a pitvarajtóban 197 - 13. Böske néni beszélt, beszélt 217 - 14. Lassan haladt 230 - 15. Julcsa csendesen odalépett hozzá 245 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -42 |«zöld« |«zöld» - -44 |«bating«-jéről |«bating»-jéről - -63 |formánélek |formán élek - -98 |bogy ez |hogy ez - -114 |akarhat őlem |akarhat tőlem - -230 |valami a elkét |valami a lelkét] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A PÉNZ LEGENDÁJA; GÁNYÓ -JULCSA *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/68427-0.zip b/old/68427-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 0b1444e..0000000 --- a/old/68427-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h.zip b/old/68427-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index abda239..0000000 --- a/old/68427-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/68427-h.htm b/old/68427-h/68427-h.htm deleted file mode 100644 index 5071392..0000000 --- a/old/68427-h/68427-h.htm +++ /dev/null @@ -1,6998 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A pénz legendája; Gányó -Julcsa by Zsigmond Justh</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.blockquot2 { - margin-left: 50%; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -em.gesperrt { - font-style: normal; - letter-spacing: 0.2em; - padding-left: 0.2em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -p.caption { - margin-top: 0; - font-size: smaller; - font-style: italic; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.figcenter, .figcenter img { - max-width: 100%; -} - -.poem p { - margin: 1em auto 1em auto; -} - -.poem p.i7 { - font-size: 0.9em; - text-indent: 0em; - text-align: right; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>A pénz legendája; Gányó Julcsa</span>, by Zsigmond Justh</p> -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>A pénz legendája; Gányó Julcsa</span></p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Zsigmond Justh</p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Illustrator: Ödön Tull</p> -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Contributor: Kálmán Mikszáth</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: June 29, 2022 [eBook #68427]</p> -<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p> - <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Internet Archive</p> -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>A PÉNZ LEGENDÁJA; GÁNYÓ JULCSA</span> ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_247">247</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_I" id= -"Page_I">I.</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_II" id="Page_II"><br /> -II.</a></span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">MAGYAR -REGÉNYIRÓK</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">KÉPES -KIADÁSA</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">Szerkeszti és -bevezetésekkel ellátja</span></p> -<p class="center"><span class="caption">MIKSZÁTH KÁLMÁN</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">53. KÖTET</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">A KIVÁLÁS -GENEZISE</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">I.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">Irta</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">JUSTH -ZSIGMOND</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> -<p class="center"><span class="caption">magyar irod. intézet és -könyvnyomda</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">1905</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="figcenter" style="width: 355px;"><a href= -"images/i001hq.jpg"><img src="images/i001.jpg" alt="" title= -"" /></a></div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_III" id= -"Page_III">III.</a></span></p> -<p class="center"><span class="caption-largest">A PÉNZ -LEGENDÁJA</span></p> -<p class="center">*</p> -<p class="center"><span class="caption-largest">GÁNYÓ -JULCSA</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">JUSTH -ZSIGMOND</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">TULL ÖDÖN -RAJZAIVAL</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-large">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class= -"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p> -<p class="center"><span class="caption">magyar irod. intézet és -könyvnyomda</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">1905</span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_IV" id= -"Page_IV">IV.</a></span></p> -<p class="center"><i>Minden jog fentartva.</i></p> -<p class="center"><span class="caption-small">Franklin-Társulat -nyomdája.</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_V" id= -"Page_V">V.</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>JUSTH ZSIGMOND.</h2> -</div> -<p class="center">1863–1894.</p> -<p>Justh Zsigmond született Békésmegyében, a pusztaszenttornyai -kastélyban, 1863-ban, és meghalt 1894-ben Cannesban.</p> -<p>Ebből a két sorból egész élete konstruálható. Harminczegy évig -élt, előkelő úrfi volt, mert kastélyban született a neczpáli -Justhokból; regényeket írt, mert máskép nem fordulhatna elő e -gyűjteményben, és tüdőbetegségben halt meg, mert mit keresne a -békésmegyei ember Cannesban, ha új tüdőt nem?</p> -<p>Egy bevégzett nagy pálya mindenkor fenséges látvány és kibékítő. -Ellenben egy szép kezdet izgat és keserű hangulatot teremt. Ilyen -kezdetek minden irodalomban vannak és az összetört remények polczán -őriztetnek. Ez a nemzetek tetszelgése, akik kitárván mijök van, -szeretik sejtetni, hogy még mijök lehetett volna.</p> -<p>A nyolczvanas évek elbeszélő irodalmának ilyen alakja Justh -Zsigmond. Törékeny, bágyadt, hirtelenszőke ifjú, kinek ábrándos -szemeiben mély tűz ég. Nem úgy indul meg az Olympus felé, a hogy -rendesen szoktak az emberek, hogy a környezetből merítik a kedvet. -Az ő barátai a kaszinóban kártyáznak vagy Alagon versenylovaznak és -valamelyik kis szinésznővel regényt szőnek, melyhez sok csipke és -főleg igaz kő, smaragd és rubint kell; vadásznak, párbajoznak, a -mások vérét pusztítják.</p> -<p>Ő pedig tüdőbeteg lévén, a saját vérét hányja és <span class= -"pagenum"><a name="Page_VI" id="Page_VI">VI.</a></span> álmodozván -véget nem érő útján a tavaszi napfény nyomában, regényeket -komponál, melyekbe a saját lelkét önti.</p> -<p>Ám a regények építéséhez is sok kő kell, sok drágán szerzett kő, -hosszú élettapasztalat, nagy emberismeret fájdalmakból, -csalódásokból leszűrt bölcseség, éles megfigyelés és roppant látás. -Ki látott már harmincz éves embert, a ki mindent látott? Harmincz -év elég a lirikusnak. De mit kezdjen harmincz évvel egy regényíró? -Mi volna Dickens, ha harmincz éves korában hal el? Hol volna az -«<i>Új földesúr</i>» és a bűbájos «<i>Sárga rózsa</i>», ha Jókai -csak harmincz évet él?</p> -<p>Azért hát nem kell és nem lehet csodákat várni Justhtól. Csak -egy igen érdekes, sőt értékes kezdetről van szó és egy rendkívüli -processus hagyatott megoldatlanul.</p> -<p>Az írók rendszerint úgy lesznek írókká, hogy nem lévén valamely -pályához erős akaratuk, erre sodortatnak. Justh, ki Kielben, -Zürichben és Párisban folytatta tanulmányait, Taine-nek arra a -kérdésére, mire készül, azt felelte:</p> -<p>– Szépíró akarok lenni. Adjon tanácsot, mester!</p> -<p>– Mindenekelőtt egy kérdést kell intéznem önhöz, – mondá -Taine.</p> -<p>– Hogy van-e tehetségem? Átfordítom önnek -szárnypróbálgatásaimat.</p> -<p>Taine mosolygott:</p> -<p>– Nem azt akarom kérdezni, de hogy van-e erős akarata?</p> -<p>– Van.</p> -<p>– Hát akkor legyen szépíró.</p> -<p>A fiatal Justhban törhetetlen akarat lakott s olyan -apparátussal, annyi szorgalommal készült szakmájára, melynek -művelői vadon nőnek otthon, mint a hogy az orvosi vagy mérnöki -pályára szokás.</p> -<p>Négy telet töltvén Párisban, első munkáiban a -«<i>Káprázatok</i>»-ban, «<i>Páris elemei</i>»-ben, a -«<i>Művész-szerelem</i>»-ben <span class="pagenum"><a name= -"Page_VII" id="Page_VII">VII.</a></span> teljesen franczia befolyás -alatt áll, a secessio iszalagjai, kinövései közé fonódva. Páris -illata, Páris levegője érzik leirásain és elbeszélése módszerén. -Nem a csörgedező patakok mellől hozza alakjait, se a kökörcsines -mezőkről. Nem járja az erdőket, hol vidám koboldok, najádok, faunok -mulatoznak. Zola nyomában jár a modern szörnyek között, – melyeknek -egyike (A széngáz) mesterét is meg fogja fojtani egy napon. A -romlott emberiség bűneit, sebeit górcsövön nézi, mutogatja és -mindez csak annyi, mintha a Zolától elhajigált törmelékeket szedné -fel, hogy abból alakokat gyúrjon.</p> -<p>De meddig fog ez tartani? Ábrahám báránya is ott ragadott az -indák közt, mert fiatal volt; nem birta még őket széttépni, hogy -kigázoljon közülök, de ha ideje van hozzá, kigázol, pedig nem -voltak oroszlánkörmei, – Justhnak ellenben voltak.</p> -<p>Úgy kell őt venni, mint egy Párisból elindult utast, a ki -hazafelé tart. Még rajta van kocsija kerekén a párisi sár, lován -(pegazusán) a párisi por, de a gondolata már az alföldi -szélmalmokon és kútgémeken jár.</p> -<p>A mint el-elmaradozik a Notre Dame-torony meg a fényes -kirakatok, hogy im felbukkannak a pusztán a muskátlis ablakok, -Justh előtt is halaványodnak Zola és naturalizmusa. 1891. és 1893. -közt megjelent művei, «<i>A puszta könyve</i>», «<i>Gányó -Julcsa</i>», «<i>Delelőben</i>», némi eredeti ízt vesznek fel, a -melyből a Justh írói egyénisége fog kinőni, ha a jó isten -megengedi. Mert hát míg ő tolla pengéjével a halhatatlanság -barázdáit szántja s életet ad a gondolatainak, addig a halál a -villogó kaszapengéjével ott áll mögötte és nem lehet többé őt -lekérlelni.</p> -<p>Zolát e műveiben már csak annyiban követi, hogy mélyebben markol -bele a paraszt társadalomba, mint honfitársai, nem elégszik meg a -külsőségek, néprajzi tarkaságok és furcsaságok rajzaival, behasít -bonczoló késével társadalmukba, fölfogásaikba, erkölcseikbe. Ebben -az időben más irányban is foglalkozik parasztjaival. <span class= -"pagenum"><a name="Page_VIII" id="Page_VIII">VIII.</a></span> -Birtokán parasztszinházat állít, melyben a néppel magyar -szinműveket, Shakespeare-Molière darabokat játszat, ő maga tanítván -be nekik a szerepeket.</p> -<p>Azt lehetne hinni, hogy a nyugati kulturáért rajongott. Dehogy. -A magyar parasztért rajongott. Rendkívüli nemes, érdekes őslénynek -tartotta, a kivel érdemes bíbelődni.</p> -<p>A kis tollacska pengéje lázasan dolgozott – talán az a másik -penge a háta mögött kergette. Egy cziklust akart irni (és itt -megint Zola járt eszében), melyben a <i>Kiválás genezisét</i> -előtáró filozófiát akarta publikálni. Nagy, monumentális munkát -tervezett, tizenkét vagy tizennégy kötetet. Mikor a «<i>Fuimus</i>» -utolsó lapjait lázasan írta, szerette elbeszélni az édes őszi -napfényben melegedve látogatóinak, hogy mi minden lesz a még -hátralévő tizenegy kötetben. Mind a tizenegy könyv tartalma benne -volt a fejében. Csak még a kis pengének kell leírni.</p> -<p>Csakhogy ahhoz a tizenegy kötethez már akkor nem volt tizenegy -napja se. Következett a másik penge.</p> -<p class="right"><i>Mikszáth Kálmán.</i></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h1>A PÉNZ LEGENDÁJA</h1> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_2" id= -"Page_2">-2-</a></span></p> -<p class="center"><i>Első kiadása megjelent 1893-ban.</i></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>CZOBEL ISTVÁN BARÁTOMNAK.</h2> -</div> -<p>Te, ki más utakon ugyanazon czél felé haladsz mint én, engedd -meg, hogy tervezett regényciklusom első kötetét néked ajánljam -fel.</p> -<p>Nagy megnyugtatásomra szolgál az, hogy eddigi munkáimmal -egyetértettél, s aláirtad az azokon keresztül vonuló -tendentiát.</p> -<p>Tudom, hogy ezentúl is mellettem lész, s tudományoddal, -infinitiv szellemeddel támogatni fogsz müveimben. Mi, mindketten a -jövő Magyarországnak az anyaföldben gyökerező filozófiai -világnézletét, szellemét keressük.</p> -<p>Te biologiai alapon állva, hatalmas kulturtörténeti művedben, (a -melyet eddig csak nehány bizalmas embered ismer, a melyről azonban -tudom, pár év mulva Európa fog beszélni) csak úgy a magyar jövendő -kulturát szolgálod, mint én, ki erre regény formájában akarnék -rávilágítani. <span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span></p> -<p>Egyet akarunk, édes társam, s ez megnyugtat, erre büszke vagyok. -A mai társadalmi testet bonczoljuk, te is, én is, s mindketten azt -nézzük, mi a kóros benne, s mi a használható, az a mi újat, jobbat -fog teremthetni.</p> -<p>Tanácsodra nevezem el ezt a cyklust is a «<i>Kiválás -genezisének</i>». Tudom, ezzel, mint egy kedves regényíró kollegám -igen helyesen megjegyezte, – «riasztgatni» fogom a magyar -közönséget, a melynek jórésze az aktualist, az érdekfeszítőt, a -mulatságost keresi.</p> -<p>Jól van, legyen igy. Kevesen fogják olvasni e könyveket, de ki -elolvassa, az lesz, a kinek irtuk. Mert ha, daczára e kissé kemény, -s tán nem is nagyon irodalmi czímnek (hisz a biologia felé huz!), -megteszi, ezzel bebizonyította, hogy érdeklődik tendentiáink iránt. -És egy ilyen olvasó kedvesebb nékem száz olyannál, ki mulatságát -keresve s várva, vette kezébe könyvem. Nem rejtem el, a mulattatás -nem volt czélom, nem is lesz soha. Mert az életben sem a -mulatságost keresem, de meg nem is látom mulatságosnak az -életet.</p> -<p>Igy hát nem akarván zsákban macskát árulni, a könyveket -tanulmányoknak nevezem el.</p> -<p>Mint mondtam – életczélomúl a magyar szellemi világnézlet -keresését tüztem ki. Meglehet, hogy tévútra lépek, meglehet, hogy -nem fogom megtalálni soha, de hát, tán egy érdemem lesz, hogy erre -a kevéssé megvilágitott térre forditom a figyelmet. <span class= -"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span></p> -<p>A néptől már igen sokat tanultam, sokat s újat. Ugy érzem, az ő -nyugodt – mint mondani szoktad – turáni nyugalma biztos, erős -alapunk nékünk. «Józansággal párosult idealizmusuk, népünk -rendithetetlen szellemi egyensulyában s erejében nyilvánul», igy -beszélsz róluk, azt a könyvemet taglalva, a melyet a népről irtam. -E világnézletet, a melyet a puszta könyvében meg akartam -állapitani, te felismerted, csak ugy mint nehány franczia és angol -kritikusom, kiknek a magyar nép világnézlete a göröghöz hasonlónak -tünt fel.</p> -<p>És én éreztem ezt mindig, minden szavukból, minden tettükből. Te -voltál az első, ki e hitemben megerősítettél. Te bátorítottál abban -is, hogy a társadalom egyes osztályait áttanulmányozva a társadalmi -test legkülönbözőbb fejlődési stádiumban levő részein keresztül, e -világnézlet megállapítását tüzzem ki életczélomúl.</p> -<p>Meglehet, hogy téves útra léptem. Jól van. Ha én nem találom -meg, megtalálja más, nálam hivatottabb. Megnyugtat az, hogy -legalább azt tettem, a mit megtenni kötelességemnek éreztem.</p> -<p>E sorozat első száma ez a kis lélektanulmány, erre fog aztán a -pusztuló felsőmagyarországi olygarcha világ, majd Erdély, legvégül -a mai Pest elkövetkezni. Mind e munkákban azt keresve, hogy a lassu -pusztulás vagy fejlődés folyamatában lévő társadalmi részek -mennyiben járulnak majd azon világnézlet fejlődéséhez, a mely egy a -népével <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span> – s igy a legmagyarabb – csak a fejlődés -másodlagos fokán.</p> -<p>Fogadd el könyvem ajánlatát. Kétszeresen a tiéd: mert te is ez -úton indultál az igazság keresésére, s mert az én utamra -rávilágítottál…</p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_7" id= -"Page_7">-7-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>A PÉNZ LEGENDÁJA.</h2> -</div> -<p class="center">(Belényesy Mária grófnő naplója).</p> -<p class="right">Budapest, május 3-án.</p> -<p>Ma reggel jött el először hozzánk. Mama azt állítja, ő az -egyetlen, kihez mehetek. Én istenem, hiszen meglehet, de hát akkor -miért mondja meg. Így még lehetőségét is elveszi annak, hogy -belészeressek valaha. Mama pompásan tud számolni. Azt mondja, néked -35 ezer forint jövedelmed lesz, ha meghalunk (miért beszél -haláláról akkor, midőn épp az én szerelmemről lenne szó, nem -tudom). Egy pesti palota, a mely azonban a senioratus jövedelméből -épült, így tehát nagy a ház, kicsi a vagyon, s így mindenkép -gazdagon kell férjhez menned. Nos megteszem. De hát elég ez? Tegnap -este az estély után végig mentem a salonokon. Megnéztem szegről -végre. A tánczterem tele aranyozással tetszik. A parquettáján úgy -siklik az ember, mint madár a légben. A nagy salon ajtajából sok -mindent lát meg az ember. Ezek alatt a nagy bársony függönyök alatt -mama folyton engem figyel. Áldom érte. Anyai gondoskodása sok -unalmas órámba került. Tegnap reggel is nagy predikácziót tartott: -Légy mindenkivel nyájas – mondta. – De? – tettem hozzá nevetve. – -No igen, légy tartózkodó a schmudlival (jő a schmudli magyarázata, -Istenem hányadszor; kik nincsenek egészen benn, kiket csak úgy a -nagy <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span> estélyekre hivunk, a noblesse de robe, -azok, kiknek nincs censusok s mégis a feleségeikkel meg (sőt!) -lányaikkal jönnek báljainkba, stb. stb.). Aztán kikkel még nem? – -folytattam ártatlan arczczal beugratva a mamát. A tánczosokkal, -kiket csak ágyutölteléknek hivunk meg. Ezekkel legfeljebb tour -tánczot szabad járnod. Tudom. Csend. Mama folytatja, meg a kisebb -partiekkal, ámbár ezekkel igen nyájas lehetsz akkor, ha az -<i>illető</i> feltünik a láthatáron. Ezzel izgatod. Nos, az illető -feltünt.</p> -<div class="figcenter" style="width: 371px;"><a href= -"images/i002hq.jpg"><img src="images/i002.jpg" alt= -"Belényesy Mária grófnő." title="Belényesy Mária grófnő." /></a> -<p class="caption">Belényesy Mária grófnő.</p> -</div> -<p>Íme az illető: Bálványosy Sándor gróf cs. kir. kamarás (hozzá -teszem, mintha – mama mondaná – a gentryhez tartozna, ezek mindig -accolirozzák), hat láb magas (az anyja angol volt – Lady Sarah -Spencer), olaj-barna arczbőr (Indiába járt, ott sült le végleg – -ezt különben nem szeretem), szürke szemek, sötét haj, deresedő -szakál (hegybe vágva) s hosszu, kissé túlhosszu bajusz. Egy méter -széles vállak, hatalmas mellkas, hosszu, nagy lábak (de keskenyek) -s kezek. Hangja mély, tudom, mert most mindenki énekel. (Hangját -szeretem még legjobban.) Foglalkozása: a Bálványosy család ifjabb -ágának, a grófinak feje. Kora 40 év (kissé vén, no de mindegy). Tud -hajtani, kitünő vadász (hat tigrist lőtt Indiában), volt azt hiszem -mindenütt. Fog utaztatni, – mondja mamám – mert anyja angol volt, s -unja magát. De tán ez nem is igaz, ezt mama csak azért tette hozzá, -hogy érdeklődjem iránta. Nos én érdeklődöm. Investigátiómmal -kideritettem, hogy 250 ezer forint évi jövedelme van tisztán. Ezzel -– az én 35 ezremet hozzácsatolva – megélhetünk. <span class= -"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> Mint a mama -nevetve hozzá tette, telik lámpaolajra. Ha férjhez mész, majd -minden este minden salonban fog égni a lámpa. Hát ha telik olajra, -hozzá megyek. Basta!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Budapest, május 4-én</p> -<p>Tegnap a casinóban mulattunk. A czigány húzta, csak 12-en -voltunk. Very select. Papa adta az ebédet, elég jó volt. Bár, tudja -az Isten, de a mi tót szakácsunk jobban főz, mint az a hires -franczia. A kis barna salonban ettünk. A Bálványosy-család volt még -meghiva, Sándor nénje, az öreg herczegné, ki olyanokat mond, hogy -az ebédeknél minden fiatal lányt hatodik helyre ültetnek tőle, hogy -ne hallják, mit beszél. Azt mondják, Mária Teréziára hasonlít. Vele -volt két kiállhatatlan fia. Igazi majmok. Milyen szerencsém van, -hogy papáék nem akarnak hozzájuk kényszeríteni. No már az egyikhez, -t. i. ahhoz, a ki herczeg s a család feje. Szerencsémre csak -unmittelbar leányt vehet el, ez benne van a majorátusi levélben. S -az ilyen szegény magyar comtesse nem elég neki. Bécsből kell -házasodnia. Egyáltalán hiba van a családfánkon, mama sokszor -elpityergi. A papa egyik anyai őse fakereskedő volt, s aztán -báróságot kapott s egy megyét. De ezt a foltot már eltöröltük s -jogtalanul bár, de ő is udvarképes és k. u. k. kämmerer. De – igaz -a, az estéről? Volt még ott egy álmos kinézésü, hosszu haju fiatal -ember, Vezekényi Elek. A Vezekényinek mondom, hosszu haja van, -sápadt fakó szinű képe, nagy kék szemei. Most ez a divat külföldön, -mondta az öreg <span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span> herczegné. S hosszu előadást tartott -arról, hogy a mai asszonyoknak miért nem kell corset s a fiatal -uraink miért sápadtak s miért szavalják Baudelaire-t. Igaz, ezt az -utóbbi poétát susogva ejtette ki – nem nékem való olvasmány, azt -mondta. Megvettem, de még nem volt időm elolvasni.</p> -<p>«Les fleurs du mal.» Majd Vezekényitől megkérdem, minő. Itt még -a Gyallay Lőrincz, ez olyan tiszteletbeli czigány. Hosszu nógatásra -kivette a hegedűt a primás kezéből s primázni kezdett. Szépen -játszik. No de elmondom, még kik voltak itt. A Bajmóczyné férjével. -Igen boldogtalan asszony, a mamája rontotta el, azt mondják, s most -már sehogyse tud boldogulni. Most olyan æsthetical módon mulatja -magát. Nem tudom, miből áll ez a mulatság. Még egy asszony, egy -özvegy miniszterné, nem egészen copurlhic. De a mama ma reggel -hivta meg hamarjában, mást nem mert volna, kisegítőnek. Mert -Bálványosy Liza… a gyönyörü Liza! lemondott. Nékem a családot -kellett megnyernem. Ez volt esti teendőm. De hát jövendőbelim -mellettem ült, avval mulattam.</p> -<p>Tegez… Tegez, nem hiszem, hogy rokonok lennénk. De úgy illik -(ezt a papa mondta multkor neki), hogy egy Belényesy s egy -Bálványosy rokonok legyenek. Kimutatták, hogy mindketten -Stibor-ivadékok vagyunk. A Stibor ivadéka igen furcsa lélek. A -sauce tartar-t átnyujtva (addig hallgatott), megszólal: Mini -(Mininek nevez, mintha erre feljogosítottam volna; Mária is -megtenné, de 250,000 forintja van évente, gondoltam, s zsebre -raktam a Minit), szereti a czigányt? <span class="pagenum"><a name= -"Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> Ekkor vettem csak észre, -hogy a hangja majd csaknem olyan mély, mint a bőgő hangja. Én -kinyitottam a legyezőmet s mintha igen melegem lenne, -egyszer-kétszer meglegyeztem magamat, majd becsukva kissé -szemeimet: igen, elmerengtem. S tréfán kivül tetszett a muzsika, új -nóta volt a Czóbel Minkától. – Látod Mini, ha az ember -messze-messze országokba jár, akkor sokszor elgondol arra a -perczre, midőn először fogja a nótáját hallani! Az nem volt új, se -nem valami igen érdekes s én mégis behunytam a szemeimet s -abbahagytam a tok á la tartar felszelését s úgy hallgattam. -Egyszerre csak észreveszem a mamát, ide néz s érzem a szeme tüzének -változó fényéből, hogy bátorít. Nagyon elszégyeltem magamat. Ejha, -csak tán nem. Józan fejjel fogunk csak azért is leülni a Bálványosy -ifjabb ág dominiumaiba. – Hogy értem-e? s most már komédiáztam. -Rövid idő multán elfogyasztottam a tok á la tartar szeletet.</p> -<p>– Midőn fenn tanyáztam a Himalájában, sokszor elgondolkoztam -azon, leszek-e én még boldog valaha.</p> -<p>– Kin áll, ha nem rajtad, – mondtam nevetve, de – hozzá kell -tennem – ártatlan arczczal.</p> -<p>– De hát a boldogsághoz kettő kell.</p> -<p>– Hiszem… Sándor, de furcsa vagy, hogy azt <i>te</i> mondod. – -Az öreg Bálványosyné minket vizsgált, láttam s ez boszantott, nem -akartam, hogy úgy nézzek ki, mintha…</p> -<p>Sándort nevetésem, úgy látszik, lehangolta. Félreértette -intentióimat. Titokban végig néztem rajta, <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> csak olyan -igen sötétbarna ne lenne. Kicsit vadóczszerű, ki hinné, hogy anyja -angolnő volt. Másik szomszédomhoz, Elekhez fordultam.</p> -<p>– És hát igen messze járt?</p> -<p>– Messze? mindenütt ugyanaz! – volt a gyors, kissé meglepő -válasz; ez a fiu bágyadt és kedvetlennek látszott.</p> -<p>– Nem hiszem, lássa, <i>már</i> a hajviselete is más, mint -nálunk. – Megjegyzésemet elég ostobának tartottam, de nem akartam -semmikép sem belemélyedni a társalgásba.</p> -<p>– Az más, hosszu a hajam, mert utálok fodrászhoz járni.</p> -<p>– Akár csak én – szólott bele Sándor a maga mély hangján – és -Elek, hogyan áll Párisban a világ?</p> -<p>– A moulin rouge kereke forog, az anarchisták szabadon sétálnak -s a Bougival Grenouilliérejének évadja is elkezdődik nemsokára.</p> -<p>A két ember összenevetett.</p> -<p>A Sándor nevetését jobb szerettem, melegebb, férfiasabb. Eleké -metszett, de azért hozzá fordultam, szája ize szerint akartam -beszélni, hisz rokona s legjobb barátja Sándornak.</p> -<p>– Olvas sokat?</p> -<p>– Miért olvasnék, oly ritka a jó könyv. Nézek, látok s ez -elég.</p> -<p>– Ugyan ne affektálj – rikácsolt Niki az asztal túloldaláról, – -a multkor is, hogy táskádat kipakoltad, 10 kötet könyv volt benne, -meg egy hálóvánkos. Azzal érkezett meg Londonból. <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span></p> -<p>– Volt más táskám is, Niki! – nevetett Elek.</p> -<p>– Reménylem – tettem hozzá okos arczczal. – És mondja, mik -voltak azok a könyvek?</p> -<p>– Én tudom, – mondta Sándor, – az Elekismus kátéi, egy -Baudelaire (már megint Baudelaire!), egy Huysmans, pár Zola (pfui, -mondtam s még jobban figyeltem rá, mit mond), Berge, Rollinat -(megjegyeztem mind, ha a komornával kimegyek, titokban egyenként -megveszem).</p> -<p>– Ugyan hagyd el, én már jó ideje, hogy semmit sem olvasok.</p> -<p>– Akár mint Loti – tette hozzá Sándor.</p> -<p>– Az ám.</p> -<p>– Mondja maga, úgylátszik, rá ért az olvasásra is messzi -útjain.</p> -<p>– Nem igen. De egy-két könyvet csak elolvastam.</p> -<p>– Ugyan hagyjátok a sok könyvet – s Bálványosy herczegné egy -bécsi dalt rendelt a czigánynál. Elhallgattunk. Sándor mintha hozzá -ért volna kezemhez… Pedig igen széjjel ültünk. Nem mertem rá nézni, -pedig úgy szerettem volna. Hogy lehet az, ha valaki az emberbe -szerelmes? Milyen arczot vághat. Vigyázva, óvatosan, mintha az -asztal túlvégén keresnék valamit, feltekintettem; tekintetünk -találkozott. Egyik szemével mintha végig simított volna – lágyan. -Furcsa, hát ez az? Olyan különös volt, mikor aztán egy óra multán a -karjai között találtam magamat a keringő hangjánál. Úgy éreztem, -erős karjai vannak, meleg lehellete is közel járt az arczomhoz. -Furcsa! eddig még táncz közben nem vettem észre, hogy ez így -szokott lenni. <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span></p> -<p>Később igen meleg lett, kinyitották az ablakot, a hatvani-utcza -járókelői megálltak bebámulni. Úgy éreztem, hogy büszke vagyok, -hogy az ő (ő-nek neveztem, diadal – még belészeretek!) karján járom -a csárdást.</p> -<p>Reggel 6-kor párbeszéd a kocsiban.</p> -<p><i>Mamám</i> (nagyokat ásít, de azért kinyögi): Nos, hogy -vagytok?</p> -<p><i>Én</i> (kissé ártatlanul): Kivel?</p> -<p><i>Mamám</i> (idegességében felocsudva): Ugyan ne affektálj. Hát -Sándorral.</p> -<p><i>Én:</i> Jól tánczol, erős karjai vannak (no ez igaz is), -szépen tud nézni.</p> -<p><i>Mamám:</i> Ugyan őrült leány, hát nem látod, hogy azért néz -szépen, mert beléd szeretett.</p> -<p><i>Én</i> (de ezt már csak gondolom): Hát a ki szerelmes, az -mind ilyen szépen néz? Kár!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">1890 május 6-án.</p> -<p>Az első versenyre! A Sándor meghítt engemet, a mamát, Bálványosy -herczegnét s Nikit, és Stapszit (a két fiut) a coachára. Persze én -ültem fenn a bakon. De leirom toilettemet. Igen szép voltam. -Halvány arczomhoz, sötétkék szemeimhez, ébenfekete simára fésült -hajamhoz, igen jól állt elefántcsont selyem, sima toilettem -szürkéskék széles szalagokkal. Fejemen óriási szürkéskék kalap, -rajta halvány csipkefátyol lebegett, a mely egészen -beborította.</p> -<p>A mint felültem a bakra, úgy éreztem, hogy végre <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> is csak -uralkodni születtem, s bolond volnék, ha elmulasztanám a jó -alkalmat és hozzá nem mennék ehhez a 250,000 forint évi -jövedelemhez, a melynek Bálványosy Sándor a neve. Végre is es ist -gar nicht ohne egy nagy, hatalmas angol négyes kocsisa mellett ülni -fenn egy 20,000 franc értékü coach bakján, végig robogni -trombitaszó mellett az Andrássy-úton s érezni, hogy most mind e -bámészkodó ezer és ezer ember az én kicsinységemmel foglalkozik. -Mamának mindig igaza van. Sándor kitett magáért. Igazán bámulatos -kocsis, nem lennék apám leánya (pedig erről bizonyos vagyok, mama -csunya volt s csak pénzeért vette el a papa), ha büszke nem lettem -volna reá. Elragadó merészséggel hajtott ki a verseny végén, a -kocsik tömkelegéből s oly nyugodtan és minden henczegés nélkül, -hogy meglepett. Ebben angol, s eddig ezzel a tulajdonával imponál -nekem legjobban. Mi – mind egész családunk, istenem hányan a -«mienk» közül, csak szédelgünk. Ruhám igen szép volt, a mama azt -anzágolta Worthtól való; szó sem igaz, a kis szabó fabrikálta az én -rajzaim után (ezért fizetett mama 5 frtot annak a boglyas -festő-művésznek, hogy tehetségeimet erre használjam fel!) a -korona-utczában lakik, hátul az udvaron. A nagy ezüst tálakat, a -melyekről papa legendákat mesél, a Link csinálta, újak. A Belényesi -ős galleriát Bécsben festettük egy zugfestővel. Nem azért mintha -nem lenne – van tán 36 – (az igaz, hogy köztük – a fakereskedő is), -de hát ezt szemmel láthatólag produkálni is kellett. (A mama mindig -bécsi rokonairól beszél, kik nem akarták a papát tegezni -<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> s rokonnak elismerni.) Ez mind schwindli. -És Sándorban ebből semmi sincs, úgy él, mint a hogy hajt, -becsületesen. Ezért szerettem volna megszorítani a kezét. De hát ez -avance lett volna, már pedig… no, de hiszen a mama a papát is -megfogta a maga idején, én meg a tanítványa volnék.</p> -<p>A hogy a házunk elé ért a coach, a Sándor felállott, egy -félkarjára vett, úgy emelt le. Furcsa, e perczben szinte kicsinynek -éreztem magamat – én, Mab királynő!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 9-én.</p> -<p>Igen, megkért. A dolog így történt. Lini tantenál voltunk teán. -Ő (hát legyen ő, Sándor) csak későn jött. Ez izgatott, nem mintha -tetszett volna nekem, hiszen jól nevelt leány vagyok s tudom, mi a -kötelességem. Kötelességtudóan vártam annak jövetelét, kit nekem a -sors – és édes szülőim szántak.</p> -<p>A Bálványosy Niki mulattatott. Nem, már sokat tudok, nem is -vagyok valami prűd kisasszony (ma az ember nem prűd), de azért -mégis azt találtam, hogy a Niki ostoba és szemtelen is, és… no de -nem tehettem semmit. Hisz ő a Bálványosy herczeg, jövendőbeli -családom feje – ki csak unmittelbar kisasszonyt vehet el. Hátrább -az agarakkal, meg kell huznod magad, a 17-ik században volt egy -ősapád, – gondoltam – ki nem «született» s még orrod alá kenhetné. -(Bécsben mindenki emlegeti, én ott lehetetlen lennék – legalább -mint komolyan számbavehető leány.) Igy hát mosolyogtam a Niki -ostobaságán. <span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span></p> -<p>Istenem és milyen szépen! Szemben velem volt egy tükör, azzal -mulattam magamat, hogy milyen szépen tudok én mosolyogni, még -taktusra is. Elpazarolni ezt a mosolyt ennek a tökfilkónak. No de -legalább szép voltam e perczben. A várakozás kissé pirosabbra -«hangolta» arczomat, ez jól áll. Belépett. Egyenesen oda jött -hozzám, s aztán oda szólt Nikihez:</p> -<p>– Menj egy perczre át a szürke szalonba, Minivel fontos -beszélgetésem lesz.</p> -<p>Én tudtam, mire czéloz. Kinyitottam legyezőmet (ezzel mi mindig -a várakozást, csudálkozást jelezzük), s ártatlan arczczal, kissé -mosolyogva (mert mondom, mosolyom jól áll), bámulva néztem reá. -Niki még egy vicczet szalasztott ki száján – s egyedül hagyott -jövendőbeli urammal.</p> -<p>– Mini, mondta mély hangján – maga tudja («magázott» jó jel), -miért jöttem Pestre?</p> -<p>Én a legyezőmet becsuktam s elpirultam. Láttam ezt is a szemben -levő tükörben.</p> -<p>– Sejtem, – mondtam susogva szintelen hangon.</p> -<p>– Lássa – mondta a férfi, mert éreztem, e perczben áll előttem -az első férfi – első percztől fogva szerettem s nem tudok, nem -akarok várni. Mondja – s kezemet nyugodtan kezébe vette s rám -nézett, – rám bizza jövendő életét?</p> -<p>Megint oly csudálatos szépen nézett reám. Hát minden szerelmes -így nézne?</p> -<p>– Sándor – mondtam – hisz alig ismerem. – Mini – ez ügyes volt, -sikerült e perczben igazat mondani s azért bátorítani – erőt adni -néki, mama <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span> meg lesz elégedve velem, gondoltam, de – -kezemet kezében hagytam.</p> -<p>– Lássa, én egyszerű ember vagyok, de kezem s szivem a magáé -lesz. Legyen feleségem.</p> -<p>Én igazán mélyen elpirultam, de hogyne, ha egy férfi olyan igen -közel ül az emberhez. Viszonoztam kézszorítását.</p> -<p>Így jegyeztem el magamat vele, igen, Sándorral.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 13-án.</p> -<p>Piknik a budai hegyekben. Mi mint jegyesek. Igen szép -látványosság volt. Lánytársaim (Pesten a kisasszonyok nem mennek -férjhez) sárgák lettek az irigységtől, a mint a 250,000 forint évi -jövedelem karján végig lépegettem a «Szép juhászné» termében.</p> -<p>Az épület előtt a gyepen sok bolondságot követtünk el. Az urak -zsákban versenyeztek, aztán labdáztunk. Végre mi leányok futottunk -versenyt. Én lettem az első, mert szerencsém (majd csak hogy nem -«boldogságot» irtam, nem, ez még nem az) szárnyakat növesztett -nékem. Azt hittem repülök. Sándor aggodalmas arczczal látott a -hegynek futni. Beczézgetett, dajkált versenyem után. Én az ezüst -tárczát (ez volt a díj, Stefanie adta, hogy beszéljenek róla) néki -ajándékoztam. Ő kezemet megcsókolta – ez volt az első kézcsók, a -melyet életemben kaptam. Nem égetett. Azt hittem, más lesz. Erre -elmentünk járni, elszöktünk tőlük.</p> -<p>Ez pedig, igen könnyelmü dolog volt, mondta <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> mama, -hátha az egész házasság valamikép nem jő létre, ez a magányos séta -nagyon kompromittálna. Mamának igaza volt, de – nékem is.</p> -<p>Mentünk, mentünk. Egyszerre egy tisztásra érve, Sándor -megragadja fejemet s oda szorítja a melléhez. Istenem, de furcsa -volt, éreztem a mellényén keresztül a szive dobogását, hevesen -dobogott – úgy mint a lázas emberé. Hát értem! Milyen különös ez a -szív, ez engem szeret, ennek én vagyok a világ közepe, ez a nagy -ember értem bele ugrana a tűzbe, mindez itt körültünk mit sem érne -nélkülem néki.</p> -<p>– Én vagyok hát néked minden? szerettem volna kérdeni tőle, de -nem tudtam semmit sem mondani. Úgy éreztem, a virágok igen erősen -illatoznak e perczben s amazoknak a lármájuk igen hiába való. A -leányok közül csak én diadalmaskodtam. – Sándor – suttogtam, és ő -azt hitte, szerelem beszélt. Oh nagy férfi, hát egy ilyen kis -parányi asszonyka túl jár az eszeden. De túl járt-e? Ő vele -tisztában vagyok, de magammal? ez a bökkenő. Mintha bizony az én -szivem lépést doboghatna azzal a másik nagy szívvel. Mini! vigyázz -magadra. Csak nem lész a vőlegényedbe szerelmes. Mama szava a -szivembe zeng, s e perczben nevetni szeretnék magam felett, hogy az -a szép tájkép, meg az a nagy férfi…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 16-án.</p> -<p>Ma összegyült a két család, illetőleg Sándor, (hisz szegény feje -magányos tulajdonosa, no de az <span class="pagenum"><a name= -"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> összeget nem említem fel, -mert már sok is lesz!) és a papáék.</p> -<p>A kis dohányzóba mentünk, itt a papának összes trofeái, itt -legerősebbnek érzi magát a mamával szemben. Itt a «Bájos» -bronzszobra, itt néhány más diadalának emléke. Itt az az álló ezüst -óra, a melyet egy a Pauline herczegnénél tartott privát matchon -nyert, erre legbüszkébb, mert ezt a herczegné sajátkezüleg adta át -neki. Hát ide gyültünk össze. Papa beleült egy nagy karos székbe a -kandalló baloldalán, Sándort a főhelyre hagyta ülni. Mama a -kandallóval szemben levő kis kanapén. Én, egy kis puffon, mint -szerény leányhoz illik, kit épp csak hogy bebocsájtanak e fontos -gyülésre, s kinek itt sem szava, sem joga. Papa szólalt meg -legelőbb. Előre bocsájtom, hogy papának lehetetlen hangja van. -Magasan fenn jár, aztán az orrán keresztül beszél, s elnyujtja a -szavakat. Ez a maga idején igen divatos volt. Mi puristák kezdünk -lenni s elég tisztán beszélünk.</p> -<p>Nos, eleinte a papa vitte a szót. Elmondta, hogy az ő vagyonának -nagy része seniorátus, hogy vagyonának zöme át megy a család egy -más ágára, ha meghal. Hogy annak a 35 ezer forintnak, mit én kapok, -kapitálisa a pusztahegyi jószág lenn Csongrádban, s ez a mama -hozománya volt. Hogy ezt a birtokot, a hogy férjhez megyek, -megkapom, mert ők ketten – mama meg ő – elélnek annak a rongyos -senioratusnak járulékából is (123 ezer forint évi jövedelem) s hogy -a palota, a melyet félre rakott filléreikből építettek, az enyém -lesz, ha meg…</p> -<p>De ezt már a Sándor nem hagyta, hogy elmondják. <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> Elmondta, -hogy nem pénzemért, nem palotáért, se ezért, se azért nem vesz el, -de mert szép vagyok és jó (jó, – ez nem rossz!), s jövedelemre neki -nincs szüksége, ezt tisztára elkölthetem s ez a leányunk hozománya -lesz. (Hm, leányunk, az ám, még én belőlem is lehet leányos mama, -igaz-e Mini?) Az ő vagyona majorátus, jövedelme – nem, nem irom le. -Úgy is tudom – s már meguntam ennek az összegnek még a chiffre-jét -is. Van azonkivül egy szabad jószága (erről papáék nem is tudtak) s -ezzel rendelkezhet. Köhécselés a kandalló balján, mama orrát fujja. -A birtok ugyancsak az alföldön van Békésben, (hogy lehet, fejezte -ki papa arcza, hogy én erről nem tudok semmit) és a ti pusztahegyi -birtokotokat érinti. A multkor vettem, akkor, mikor tudtam, hogy -lányotok kezével megtiszteltek. A jövedelem felét se birtam már -évek óta elkölteni, a birtok a «Salamoni uradalom». Papa -elhalványult, mama piros lett…</p> -<p>– Hogyan, hát megvetted, hisz egy millió százötvenezer forintért -ajálgatták.</p> -<p>– Megvettem egy hét előtt, azonban nem akartam, hogy tudjanak -róla addig, mig el nem jegyeztem Minit. A birtokot néki ajánlom -fel, mint nászajándékot, élete végéig használni fogja, még ha -özvegy is lenne, azzal a feltétellel, hogy halála után gyermekeink -egyenlően osztakoznak belőle. Ha gyermek nélkül halnánk el, a -birtok a Bálványosyak idősebb ágára száll…</p> -<p>Papa elhült, mamát az ájulás környékezte, csak én bennem volt -elég izlés, hogy ne mutassam, a mit <span class="pagenum"><a name= -"Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> érzek. Én közönyös arczczal -felvettem egy ezüst kést az asztalról s a «Revue des deux Mondes» -egy példányát kezdtem felvágni. Azonban titokban bámultam ezt az -embert. Hát ennyire belém bolondult. Ugyan miért. Szépségemért? Hát -ez elég. Mert végre is van elég itéletem arra, hogy belássam, -miszerint nem vagyok jobb a többinél, tán okosabb… nem, mégis -okosabb vagyok. S ez is erős fegyver, mamának igaza van…</p> -<p>Aztán, miután láttam, szüleim oly igen parvenu módon elhülnek, s -nem tudnak neki mit felelni, én keltem fel, s azt mondtam neki úgy -hiszem, a mit kellett: «Sándor köszönöm», kezet nyujtva neki, -«elfogadom a birtokot jövendő gyermekeink nevében. Meg fogom tudni -őrizni, mint a nevünk fényét, tisztaságát.» Ez frázis volt, de -éreztem, neki e perczben ezt kellett mondanom. A nagy férfi -megszorította megint a kezemet s a szemembe nézett.</p> -<p>És én nékem e perczben,… furcsa, mikor leirom ezeket a sorokat, -<i>még most is</i>, nem a birtok, sem az ára, hanem az az egyik -lágyan lecsukódó szeme van eszemben, meg az az erős kéz, a melynek -szorítása melegebb volt sokkal annál, a mit mondott.</p> -<p>Mini tu t’en amourache!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 18-án.</p> -<p>Elhatároz<i>tuk</i> (én, Sándor, papa és mama): hogy az esküvő -junius 9-én lesz. Siettünk, mert Sándor úgy akarja, és… és kivált -én. Vágytam már rég valami újra. A pestiek? Ismerem őket. A papát, -mamát <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span> ismerem mint a zsebemet, az az jobban, -mert hisz e perczben a Baudelaire egy kis bőrkötésü példányát -rejtegetem benne, a melyet még nem olvashattam el. Udvarlóim, az -egy Vezekényi Eleket kivéve, mind untatnak. Ez érdekel, – mint az a -kemény könyv a zsebemben, a melyet nem nyitottam még ki. De hát -Elek (valljuk be, hisz egyedül vagyunk) sohasem udvarolt nékem. -Miért? Az igaz. Hisz ez szemtelenség. Legyek csak asszony, majd -elforgatom a fejét. Addig úgyis hiábavaló mulatság lett volna, igen -kis birtoka lehet, még a főrendiházban sincs benn. Ha férjhez -megyek, akkor!… Milyen érdekes élet lesz!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Junius 7-én.</p> -<p>Ma, két nappal az esküvőnk előtt Sándor énekelt a Teréz néninél. -Milyen csudálatos hangja van. Különös, hogy éneke alatt nem -ismertem magamra. Mintha egy más ülne ott s hallgatná, nem én. Mi -lehet ennek az oka. Egész este hallgattam, nem volt kedvem -beszélni, még vele se. Pedig aztán odaült megint, hozzám közel, -éreztem a meleg lehelletét, de hogy mit beszélt, nem értettem. Csak -a hangját hallgattam. Ez így tartott egy félóráig. Aztán úgy -kezdtem érezni, hogy nevetséges leszek. Mintha egy pár ember -odafordult volna felénk s mosolyogni kezdett volna. Nem, nem. -Felkeltem, megszorítottam kezét (de ezt azok nem láthatták).</p> -<p>– Kissé fáradt vagyok, haza kell mennem, – mondtam s -kényszerítettem a mamát, hogy hagyja ott a bezigue játszmát s -vigyen haza! <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span></p> -<p>Most otthon vagyok s még hangja folyton a fülemben.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Junius 8-án.</p> -<p>Az esküvő előestéjén. Nem tudok elaludni, már lefeküdtem, de hát -itt ülök ismét a papir előtt, úgy érzem, addig nem tudok elaludni, -míg benyomásaimat le nem irtam. A brautsoiréen gyönyörű voltam. -Fehér nehéz selyem ruha volt rajtam, a hajam simára lefésülve, a -nyakamon a Bálványosy hetedhét országban hires tíz sor óriási -gyöngy. Mindegyik szeme akkora, mint egy mogyoró, mint egy-egy -solitair foglalva. Igen halavány voltam s fehér nyakam csak úgy, -mint sápadt arczom, elragadóan rajzolódott ki a fehér stükk falon. -Éreztem, olyan vagyok, mint egy kép. Sándor mellettem állott s ez a -nagy férfi remegett az izgatottságtól. Én soha ilyen erősnek nem -éreztem magamat. Határozottan uralkodni születtem, rájövök. Azaz -rájöttem rég. Már kis koromban dajkám felett uralkodtam, majd a -mamán, majd a nevelőnők hadán, végre a pesti társaságon… most már -szélesebb térre vágyunk. S mint a jó csataló a harcz mezején -leghasználhatóbb, így vagyok én az én kis benső óraművemmel is. Ma -bámulatos ügyesen viseltem magamat, meg voltam magammal elégedve. -Királynő voltam. De bámulatosan egyszerű királynő, kinek nincs -semmiféle posera szüksége, hogy az legyen. Minden szóra feleltem -valamit, azt, a mit épp felelnem kellett. Sándor hallgatott s némán -engem csudált. Hát persze, ő egész életében az Indiákat, Amerikát -járta, <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span> lovak és vadak között volt, hogy legyen -hát oly biztos fellépése, mint nekem, ki szinte egy udvari bálon -láttam meg a napvilágot. Ott volt az estélyen Elek is. Furcsán -gratulált.</p> -<p>Szemembe nézett. Nem szeretem halvány tekintetét, a mely azért -annyira metsz.</p> -<p>– Tehát meglesz? – kérdé s nevetett.</p> -<p>Sándor, ki félig álomban, valószinüleg nem értette meg, mit -mond, elragadtatva rebegett neki valamit. Én odanéztem egyenesen a -szeme fehérébe.</p> -<p>– Miért ne? – mondtam s azután hirtelen: – Gratulálj hát.</p> -<p>– Örülök, hogy oly közeli rokonom lettél – s megcsókolta (minden -bevett szokás ellenére) a kezemet. Furcsa, az ajka hideg volt s -mégis úgy éreztem, még a sima szarvasbőr keztyűn is keresztül -érzem, mintha csak beleharapott volna a kezembe.</p> -<p>Szerelmes belém a szegény.</p> -<p>Mama az estély után igen furcsa volt. Bejött szobámba s -elkezdett sirni.</p> -<p>– Mit sir mamám?</p> -<p>– Hisz holnap elhagysz örökre.</p> -<p>– De hiszen visszajövünk minden évben egynehány hónapra… -(kicsibe mult, hogy hozzá nem tettem, a palotába).</p> -<p>– Igen, de az máskép lesz, akkor például nem jöhetek be hozzád -így éjjel… egy pár órára…</p> -<p>– Miért nem? – kérdtem.</p> -<p>Anyám jóizüen mosolyogni kezdett s aztán (még könyes szemmel) -felnevetett.</p> -<p>– Te Mini! <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span></p> -<p>– Nos?</p> -<p>– Te most már – mondta feltekintve rám s kissé kiegyenesedve -(azelőtt egészen össze volt szegény guborodva) – most már bele is -szerethetsz Sándorba, sőt azt tanácslom neked, hogy szeress belé, -pour de bon! most már nem mehet szét a dolog.</p> -<p>Én bevallom, hogy elpirultam.</p> -<p>– Tán az is vagy már – s most a mama hevesen, melegen, -gyorsított szóval folytatta, – igazad van, derék, szép, okos ember. -Nem épen a legokosabb ember a világon, de hát a papa se volt az -(tudom, gondoltam) és igazán fejedelmileg tud – szeretni (a -salamoni uradalomra gondolt az én édes szülőm). Szeresd őt -lelkedből, légy hűséges felesége. Ámen.</p> -<p>Én a mama karjaiba vetettem magamat és soká sirtunk. Én az -idegességtől vagy mi, hogy a mama miért, azt ő tudja.</p> -<p>Én, mikor elment, lefeküdtem. De miért is keltem én csak fel, -miért ültem ide a papirlap elé? Szerelmes vagyok belé vagy mi? Azaz -kell, hogy legyek. Szeretem, igen szeretem. Hisz bolond lennék, -mikor ez által a boldogság kék virágját is megfoghatom.</p> -<p>Belé fogok szeretni.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Junius 9-én.</p> -<p>Esküvő után vagyunk. Becsuktam magam után az ajtót, leeresztve a -függöny. Fejemen még a myrtuskoszoru – 2 óra multán útban – vele, -vele egyedül. Így hát ez is megvolt. Szemben velem a tükör. -<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> Egészen olyan vagyok, mint voltam. Hát az -egész csak ebből állt?</p> -<div class="figcenter" style="width: 369px;"><a href= -"images/i003hq.jpg"><img src="images/i003.jpg" alt= -"A mama karjaiba vetettem magamat." title= -"A mama karjaiba vetettem magamat." /></a> -<p class="caption">A mama karjaiba vetettem magamat.</p> -</div> -<p>Pedig milyen rettenetes nagy dolgot csapott a két család. A -diszkocsi, mely vitt, 15 ezer frtba került, Bender tervei szerint -készült Párisban. Hét díszkocsi volt, 3 Bálványosy (egy Sándoré, -egy az öreg herczegnéé, egy a herczegéé – no Nikié), 3 Belényesy és -egy Gyallay. A muzeumtól az egyetemtérig minden utcza tele -emberrel.</p> -<p>Az egyetem kápolnájában volt a szertartás. Én a kocsiban úgy -viselkedtem, mint egy indiai bálvány, meg se mozdultam a hosszú -fehér fátyol alatt. Hisz az egész város összegyűlt engem csodálni. -A két kis Gyallay-fiu vitte az uszályomat, ügyetlen két kamasz, nem -csak az uszályt, de őket is húznom kellett befelé. Niki és Elek -vezetett az oltárhoz.</p> -<p>A násznagy, az öreg Vezekényi Stefi délczegen lépegetett -előttem. Jó kedvében volt, én nem tudom miért, de az esküvő reám -mindig úgy hatott eddig, mint egy temetés. Ma – valamivel -közönyösebben vettem a dolgot.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Letérdeltünk a piros imazsámoly előtt, <i>ő</i> (ma már csak így -nevezem) és <i>én</i>. Niki a bokrétámat tartja, Elek a Sándor -díszkardját. Igen, e perczben néztem meg először, még nem láttam -díszmagyarban. Ma igazán szép volt. Olajbarna bőréhez jól állt a -karmazsin piros díszruha s a nehéz egyszerű aranyláncz ékszer, a -melyet a Bálványosy nemzetség még Rákóczi Ferencztől örökölt. – A -nagy ember sírt. <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<p>Pfuj, sírt. Mind a két nagy szürke szeme tele volt könynyel. Mit -siratott. Őt magát, engem? Vagy örömkönyeket. Oh én az -örömkönyekben nem hiszek. Ez elrontotta egész hangulatomat. Az én -vőlegényem ne sírjon! Oly ingerült voltam, hogy a bibornok-érsek -kérdéseire határozottan éles hangon feleltem. Aztán észrevéve -magamat, lehajtottam fejemet s hálaimát rebegtem el. Mert hisz -vegyük akárhogy a dolgot, szerencsésnek vagyok mondható. Jóformán -csak magamtól függ, hogy boldog is legyek. Mert azt mondják, a -boldogsághoz szerelem is szükségeltetik. Mamának igaza van, – bele -fogok férjembe szeretni.</p> -<p>Esküvő után, midőn az orgona megszólalt… leírjam? Éreztem, két -könycsepp villant meg a szempilláimon. Miért? Sem akkor, sem most -nem tudok rá feleletet adni. A férjem karjára támaszkodtam és e -perczben (milyen furcsa) olyan gyengének éreztem magamat (én, a ki -végre is diadalmaskodtam) s oly jól esett, hogy a férjem karja oly -erős.</p> -<p>Az utczára vezető lépcsőkön egy perczre feltekintettem, -tengernyi néptömeg szemünk előtt – minden arczon bámulat.</p> -<p>A könycseppek határozottan jól álltak nékem. De – végezzünk, egy -félóra s a dejeuner – de igaz az. Milyen szép volt Sándortól, az -<i>én</i> jószágomra megyünk a mézeshetekre (de csunya szó, ki nem -állhattam soha a mézet) azt mondja azért, hogy a szomszédos -salamoni építkezésekre felügyelhessünk. Úgy látszik, Sándor nem -szereti a bálványosi várat. De hogy is szeretné, midőn csak egy -harmada az <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> övé – két harmadában az öreg douarière -herczegné lakik két ostoba fiával. Még képesek lennének nékem a -mézeshetek alatt is udvarolni!</p> -<p>De még valami. A mint az oltár elé mentünk volna, az egyik -vőfélyemnek, Eleknek reszketett a keze. Nem tudom miért. Lopva -ránéztem, halotthalvány volt, akár csak mint a jó menyasszonyok. -Szegény fiú!</p> -<p>A komorna kopog – holnap! Pá… mademoiselle Mini, pá…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Pusztahegy, junius 10-én.</p> -<p>Istenem, milyen unalmas volt ez a reggeli. A bibornok egy -félóráig beszélt, minden létező földi s égi javat összehordott s -mind feltálalta nékünk. Aztán a papa felelt, még pedig ha a papa -egy toastra felel – c’ est longue! Majd a Niki – egy vicczes -toastot eresztett meg, de olyat hogy nyoszoló lányaim mind belé -pirultak, olyan borsos volt. Aztán Elek – remegett a hangja s a -szemei villogtak. Határozottan nem tud a narancsvirágaimtól -nyugodni, azt bolygatta most is… Alig érezhető illat áradt ki a -narancsvirágokból a mint hozzá nyult, s ez az illat… a fejembe -szállt.</p> -<p>Egy pohár pezsgőt is kiittam.</p> -<p>Aztán elutaztunk. Sírás, (s igen tarka toilettek) az indóházban. -Mi ketten kiálltunk a vaggon ablakába s megmutatjuk magunkat. -Bókok, frázisok s ismét könyek. Egy fütty… s mi úton.</p> -<p>Külön szakaszunk van. Én, a hogy a vonat kirobogott az -állomásról, a salonba vonulok, a meghatottság <span class= -"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> ürügye -alatt. Gondolkozom: hogy lesz. Mit mond majd ő, s mit felelek én. -Vagy öt percz elteltével kopog. Beeresztem. Leül szembe velem s nem -szól, nem ís csókol meg (milyen banális lett volna, ha megteszi, -akár csak az enfin seul-ön), hanem megfogja két kezemet, kissé -előre hajol s szembe néz velem. Hát tudja így, hogy mindennek -ellene tudnék állani, csak a két szemének nem? Szemembe néz, és én, -ostoba gyermekleány, tudja isten, hogy történt, szégyellem leírni, -egyszerre elkezdek sírni, odavetem magamat a mellére, és sírok, -sírok. Mit, miért? Eh, ostobaság!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Este érünk a pusztahegyi állomásra. Én még sohasem voltam itt. -Előbb végig kocsiztunk a falun, a falu végén van a hosszú ház, a -hol a nyarat töltjük. Este nem láttam az egészből semmit. A házat -papáék úgy hagyták, mint a hogy azt még a nagypapa lakta. Empire -butorok (kedves, szép, merev lények, mily illedelemtudólag -tekintettek reánk!) nagy tágas szobák, becsületes szép, virágos -tapétákkal. A közepén óriási «palota» nagy családi képekkel, tele -selyem szövettel áthúzott butorokkal, innen kilátás… Sándor járt -itt a mult héten, tudta mit kell megmutatni. Megmutatta a -holdvilágot. Ezt már ismertem… Vacsora igen jó volt, a Sándor -franczia szakácsa főzte, ma tudtam meg, hogy mindenüvé elviszi -magával. Hej, mennyit dicsekedne ezzel más emberfia Pesten! Vacsora -után karonfogott, végig mentünk a házon. Vagy húsz szoba egy -sorban. Mind empire ízlésben butorozva, illedelemtudólag -<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> legvégén egy nagy piéce a hálószobánk. -Furcsa többesszám. Sándor a mint kiejtette, kezet csókolt nekem, -nini, az ő keze is remegett, mint az esküvőn az Eleké. Milyen -gyengék a férfiak!</p> -<p>Lemegyünk a ház előtti nagy terrassera, innen kilátás a Körösre. -A kastély terrassera építve, úgy hogy az ember lábai előtt ezer -tamariska körül a Kőrös habjai. Ez szép, meg szép a messze messze -elterülő füzesek s amott a Katinka-liget (mama után nevezték el). A -nagypapa ültette még, mert itt a városban nem volt csak kis kertre -hely.</p> -<p>Bejárjuk a ház tájékát, így egy egész az, amott egy csomó -hársfa, közbe egy pár lugas. «Elférünk itt ketten», mondja a -Sándor, s én hiszek neki.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Junius 18-án.</p> -<p>Nini, már egy hete nem írtam naplót. Hát boldog volnék, vagy mi? -Mert hisz azt mondják, a boldog embereknek nincs históriájuk. Mama -szavai sokszor eszembe voltak, szeresd meg őt, most már lehet. És -igyekszem is. Minden szavát, mit mond, latolgatom, s örülök, ha -mélyebb értelmére lelek. Azóta hogy férjem, mintha nyert és -vesztett volna. Nyert abban, hogy nem társas lény s így, kettesben -nyer. Jobban áll neki a vadászkalap mint a czilinder. S -lovagló-csizmában könnyebben mozog, mint lakczipőben a bálon. -Veszített azzal, s ez az, a mire nem tudnék feleletet adni. Azt -hiszem azzal, hogy belé akarok szeretni. S így most szigorúbban -kritizálom, mint azelőtt. Tán magasabb mértéket is alkalmazok -<span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span> vele szemben. Ha elfelejtkeznék magamról… -akkor máskép lenne. Ma a Katinka-ligetben pár szép órát töltöttünk. -Ő hajtott s én mellette ültem. Ezt nagyon szeretem. Ilyenkor jól -esik annak a tudata, hogy végre is csak gyenge nő vagyok s van, a -ki megvédelmezzen. A liget igen szép, végig nyúlik a Körös partján. -Nagy nagy füzesek rá dőlnek a vizre, hatalmas óriási nyárfák, -tölgyfák csoportja, kissé beljebb nagy, messze elterülő tisztás, a -melyet a fehér színű nyírfák csinosan vesznek körül. Egy nagy -tölgyfánál a tisztás túloldalán leszálltunk a kocsiról, a kocsis -félre állott. S mi egyedül maradtunk. Milyen különös még is egy -asszony sorsa. Felnevelik 18–20 éven keresztül, úgy hogy egy -férfivel jóformán egyedül három szót nem válthat, fel úgy, hogy a -mi érdekes van az életben, azt mind suttyomba tudhatja meg csak, -aztán – kilökik egy férfivel a nagy világba. Boldogulj hát, ha -tudsz. Küzdj meg az élettel, a melyet nem ismersz. Mert hát én -magam is mit tudok? A társaságot szegről végre ismerem. Tudom -mindegyik csinját binját, tudok mindegyiknek nyelvén beszélni, -ismertem őket könyv nélkül. De hát… ez az élet? Épp a Sándor -beszélt erről. Azt mondja, még nem is éltem. Furcsa, pedig azt -hittem, okosabb vagyok, mint ő. Hátha mégse? Ő bizonynyal többet -próbált, látott, de hogyan, ez a kérdés!</p> -<p>Életéről beszélt. Közel símult hozzám. Ezt szerettem. Támogasson -hát nagy, erős ember, hogy belé tudjak szívből, igazán szeretni. -Megfogta a kezemet, (körül néztem, a kocsis nem láthatott, a kocsi -hatuljából két kerék látszott csak ki egy sűrű <span class= -"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> bodzabokor -mögül,) – s beszélt. Elmondta, hogy hamar egyedül maradt a világon. -Már kis gyermekkorában tudta, hogy végtelen gazdagság vár reá. S -félt – (nini, ez új felfogás, erről eddig még nem hallottam), félt, -hogy küzd meg azzal, hogy nábobnak született. Senkije se volt, -kiben bízzon. Érezte gyermekkorától, hogy senkije, ki önmagáért -szeresse. Néhány öreg cseléd… ez volt, a kire támaszkodhatott. -Aztán az egyetemi évek (csak udvara volt és nem barátai, tán az egy -Eleket kivéve). Hogy Bonnban már-már úgy akart élni, czinikusan, -mint azok, kik kiélvezik azt, hogy sok pénzök van s nem gondolnak -mellé semmit (hát ez a czinizmus!). Nem talált benne sem gyönyört, -sem megnyugvást. Haza jött, itt a világba járt… a mamák meg akarták -fogni. Fiatal volt, elhatározta, hogy nem fog megházasodni, utazni -ment, éveket töltött Indiában, Amerikában, Egyptomban. Most -egyenesen Aszuánból jött, ott egy angol tisztnél töltötte a -tavaszt, a ki mit sem tudott arról, hogy oly gazdag, s kivel így -össze is barátkozhatott. Haza jött… Engem szinházban látott meg -legelébb s a casinóban, végtelen boldogság töltötte el szívét, -midőn meghallotta, hogy gazdag vagyok s így tán nem szorulok a -pénzére. Ime, hát csak a pénz hozott össze minket. Én azért mentem -hozzá, mert neki sok van s így méltó az én 35 ezer forint évi -jövedelmemhez, ő azért vett el, mert ha annyim van, tán őszinte -szerelemmel megyek hozzá. Oh fülemülék, rigók fütyüljetek, hisz ez -a kikelet! Az igaz, hogy azt is mondta, hogy mama (oh édes mamám, -hát ügyesebb vagy, mint hittelek volna), <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> nem akarta -megfogni, s én oly tartózkodó voltam. Erre aztán felfortyantam. -«Tán csak nem hiszi, hogy én (itt előnevemet, czímemet, stb. stb. -hangsúlyozva az orra alá kentem), akárki után a föld hátán futni -fogok. Hát nem tudja stb. stb.» Tudta. Kezet csókolt nékem s én -megbocsájtottam néki. Nagy dolog, kellő pillanatban megbocsájtani -tudni!</p> -<p>Aztán a kocsit haza küldtük. S mi karonfogva, mint férj és -feleség végig mentünk a ligeten. Az erdei madaraknak, meg a két -erdei csősznek feltálalva boldogságunkat s büszkeségünket. Boldog? -Nem hiszem, az vagyok-e. De büszke, az bizonynyal. Férjem, hiába, a -legférfiasabb férfi nálunk, gazdag, Magyarország legelső -családjából. (Bizony vehetett volna el egy unmittelbar bécsi leányt -is, nem pedig egy ilyen ungarische Comtesse-t, mint Bécsben -mondják.) Sokat látott s a hangja olyan férfias, mint a karja. Il -n’y a rien à dire c’est un homme!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 3-án.</p> -<p>Mama jött hozzánk. Alig hogy kiszállt a kocsiból, sírni kezdett. -Szörnyű volt végig hallgatni. Azt mondta, hogy húsz éve mióta -férjnél van, hogyan él. Eddig, azt mondja, nem beszélhette el, mert -nem volt comtessen lectüre. Nem is nézett körül, csak jött be a -hálószobámba, leült a tükör elé és idegesen, éles hangon elmondta, -hogy milyen a papa. Hogy csak pénzéért vette el, hogy soha sem -szerette. Mikor menyasszony volt, az arczképét elküldte egy -szinésznőnek, «Und diese garstige Kredl muss ich <span class= -"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> heiraten», -írta a kép hátára. Ezt későn hallotta meg egy barátnéjától. Ha -előbb tudta volna meg! De hát! S azóta egyforma évről-évre, olyan, -minden évben megcsalja, minden évben mással. Eleinte mondaine-ek -voltak, «ez a vén Bálványosyné, azt hiszed, papa nem lovagolt -keresztül az ő szivén is.» Ha ha! ilyen soká jóformán egygyel se -volt a «bájos»! Leontinének viszonya, mint a papával. Aztán Lucie, -aztán Klienigsteinné, hm Lolly!… a Lolly, a <i>te</i> nénéd. Az -öreg Klienigsteinnak annyi szarva van, mint a mennyi érdemrendje a -mellén, már pedig azt ambitionálja, hogy neki legyen legtöbb -Európában. Szarva mindenesetre neki van a legtöbb. És a Rézi, és -Niffor Felicie, és ez és amaz. Midőn öregebb lett, kopaszabb, s -nyivákolóbb a hangja, akkor jöttek a szinpadi szépek. Eleinte csak -a java, most már az aljára jutott… és így, így tart évek óta, -folyton s én nem birom már bevárni, hogy végre rám jőjjön a sor s -engem, <i>engem</i> szeressen. S mindez azért, mert az orrom -valamivel hosszabb volt, mint a görög istennőknek.</p> -<p>Szegény mama, a hogy így most szánalmasan ránéztem, igazán, -életemben először úgy tünt fel, hogy az orra még sem olyan igen -hosszú; és bizony a papa még hű is lehetett volna hozzá. -Mindenesetre a papa hangja kellemetlenebb a mama orránál!</p> -<p>– Szegény mamám, és hogy te erről nem szóltál.</p> -<p>– Nem lehetett, nem neked való volt az én életem. Aztán meg, – -és most kissé még jobban lekonyította az orrát, – szégyeltem volna -is magamat, most már ismered az életet, jobban megérted! -<span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span></p> -<p>Megsajnáltam. Szegény asszony, jobb sorsot érdemelt volna. Hát -ezért volt velem mindig olyan hideg. Mert szeretetében soha semmi -érzés nem volt, valami olyan nem létező valami volt. Megcsókolt, -kényeztetett, beczézett, csak – éreztem, nem szeretett soha. Hogy a -szobájába ment, önkénytelenül a férjemhez mentem. Kopogás nélkül -nyitottam be hozzá (először eddig!), épp az egyik majorból jött -meg, még nem is öltözködött át. Én magam sem tudom miért, de jól -esett.</p> -<p>– Lássa, – mondtam és szükségem volt ezt neki elmondani, – ne -csodálkozzék rajtam, hogy oly hideg vagyok. Tán, – susogtam, pedig -nem szégyeltem, a mit mondtam, – méltatlan magához. Itthon nem -tanítottak meg szeretni. Hideg és fényes volt az életem, könnyű, de -üres. Tanítson meg szeretni, úgy a hogy kell… kérem.</p> -<p>Sándor nem értette el, a mit mondok, átölelt és lehúzott -magához.</p> -<p>Oh! nem értett meg s így azt hiszem, elszalasztotta a -perczet.</p> -<p>Egy félóra mulva a villásreggelinél nagyon furcsa arczczal -ültünk mind a ketten a mama két oldalán. Én nagyon szégyeltem -magamat, sokat beszéltem s ostobaságokat. Sándor villogó szemekkel -nézett reám… haragudtam reá. Mama? Azt hitte, nagyon boldogok -vagyunk, s a házasélet örömeiről diszertált. Szegény mama, ebben a -perczben papa valahol egész másutt örülhetett a létnek!</p> -<p>Igaz, csak annyit, hogy tegnap este elbúcsúztam Sándortól s a -mamánál aludtam. <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span></p> -<p>– Beszélgetni akarok vele még az éjjel, – mondtam.</p> -<p>Sándor nem szólt, csak megcsókolta kezemet. Olyan nyugodtan, -bizalomteljesen nézett reám, hogy nagyon elszégyeltem magamat. Hát -ha neki volt ma délután igaza, nem nekem? Olyan rossz kedvem volt, -hogy egy szót se szóltam mamához, hanem befordultam a fal felé s -reggel azon gondolkoztam, hogy milyen ügyetlen is vagyok.</p> -<p>Reggel a Sándor nem látta meg, hogy a szemeim ki vannak sírva -(miért is sírtam?) milyen bakfis vagyok még, s úgy ölelt át, mint -mindig. Olyan külünös, egyenletes a szerelme, szeretném egyszer -fékvesztettnek, szevedélyesnek látni. Már azért is érdekelne, mert -ilyen férfit még nem láttam soha. Legalább közelemben nem!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 5-én.</p> -<p>Mama elutazott, örömtől sugárzó arczczal, hogy papához -visszatérhet, kit daczára mindennek, húsz éve, egy hétnél továbbra -nem hagyott el, s megelégelve boldogságunkat. Boldogságunkat! -Boldogságát talán. Én… szerelmes szeretnék lenni! Az az egész.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 16-án.</p> -<p>Hát holnap érkezik ide Vezekényi Elek. Sándor tegnap egész este -róla beszélt. Hogy milyen jó barátja, tán egyetlen barátja. Na -ezzel nincs sok mondva. Tán Niki lenne vagy Stapszi? Akkor soha sem -mentem volna hozzá. <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= -"Page_38">-38-</a></span></p> -<p>Sándor nagyon szereti Eleket. Ez az egész generáczió igen -összetart, pedig ugyancsak sokféle elemből állanak. Én már jórészét -csak látásból ismertem. Hárman közülök meghaltak, egynehánya -megházasodott. Jóformán már alig van közülök valaki Pesten. Ezek a -fiatal urak reactionáltak. Sokan ki nem állhattuk őket; azt -mondták, infesztálják a kaszinót, csak Bastien Lepageról, meg -Wagnerről tudnak beszélni. Sándort szép hangja kötötte hozzájuk. -Lett közülök minden, de mindben volt valami olyan fin de -siècle-ismus; s ezért majd mind többet gondolkozott, mint – -ugratott. Ezt mind a Sándor beszélte, ki az ő régi társairól csak -jól emlékezik. Elek volt köztük az expert. Felolvasott képekről, -kiállításokról, járatta a föld összes képes lapjait, a mennyire -pénze engedte (sok nem volt neki soha), képeket vásárolt, de -ezekből is csak az igen en avant dolgokat. Aztán írt, zongorázott -és énekelt. Je ne le goberai point azt hiszem, van benne valami, a -mi kiállhatatlan, magam sem tudom miért. Villásreggelire itt lesz, -azzal a vonattal jő, a melylyel a mama érkezett.</p> -<p>Ma pedig olyan szép esténk volt, a Sándor énekelt; ha énekel, -van a legközelebb hozzám, magam sem tudom, miért, és ha ének közben -szemembe néz, úgy érzem, a két sötétszürke szemével még többet tud -elmondani, mint a mennyit e dalokkal kifejezhet.</p> -<p>Ha mindig dalolna, belé szeretnék.</p> -<p>Épp a Saphische Ode-t énekelte, midőn egyszerre félre verték a -harangokat. Hirtelen abba hagyta, elsápadt… Én önkénytelenül az -órára néztem, 11 óra volt. <span class="pagenum"><a name="Page_39" -id="Page_39">-39-</a></span></p> -<p>– Megyek, – mondta s fogatott.</p> -<p>– Én megyek veled.</p> -<p>Nem akarta. De hát a miféle asszonynak akaratával, hogy birna -egy ilyen erős férfi. Mentem vele… oda símultam, egészen hozzá, -olyan közel, hogy azt hiszem, a szíve dobogását is hallottam. A kis -amerikai hintó gyorsan siklott a sötét pusztán. Egy közeli faluban -volt a tűz. Én Istenem, hát ilyen is létezik! Ott ült egy csomó -asszony egy üszkös gerenda alján s bambán nézte a pusztulást. Az -egyik sikított, mert a gyermeke benn az égő házban. Mielőtt -feleszméltem volna, már Sándor benn volt a recsegő, ropogó -kunyhóban. Énbennem meghült a vér: ha elveszteném. E perczben -nyomorultabbnak éreztem magam azoknál a szegény, szegény -asszonyoknál… Imádkoztam. Oh anyám, szegény anyám, de csak jól is -tetted, hogy megtanítottál – sirni. Két perczig nem láttam semmit, -minden összefolyt a szemem előtt. Egyszerre recsegés, ropogás, a -ház eleje bedőlt. Csak azt látom, hogy az a csoport asszony felkel -ülőhelyéből s égnek emeli hangját mind, de nem szól. Oda veszett -volna? Mi lesz akkor velem? De a jövő perczben a ház alsó részéből, -füstből lángból, kihozta onnét a gyermeket, magasan emelve a -férjem, <i>az uram</i>. Nem tudtam, mit teszek, a mi nálam volt az -a pár forint, mind kiosztottam köztük s aztán sírtam, sírtam soká. -Egy óra multán ott ült mellettem a kocsiban piszkosan, rongyosan, -mint amazok. És én? Szeretem hát már mégis? Így hát boldog -lennék?</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span></p> -<p class="right">Julius 17-én.</p> -<p>Elekért ment a kocsi, én vártam jövetelét, tudja Isten miért. -Úgy éreztem, hogy szinte büszkén fogom majd megmutatni ennek a -kételkedő gúnyos mosolyú uracskának, hogy igenis <i>boldog, -boldog</i> vagyok. De végre is, most hogy leírom, azt kérdem, hogy -miért éppen neki? Mi köze hozzá?</p> -<p>De nem jött. Villásreggeli után érkezett a távirat, hogy csak -két nap mulva jöhet és én, ki boldogságommal kérkedni akartam, úgy -vettem észre, hogy most, hogy nincs nézőnk, valami után vágyakozom. -Szóval <i>ő</i> még nem elég.</p> -<p>Csak lenne asszony barátném, kivel az én furcsa lelkiállapotomat -megbeszélhetném. De kivel? nincs senkim…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 19-én.</p> -<p>A várva várt Elek megérkezett. Leszállva a kocsiról, jóakarólag -a Sándor vállaira vert. Nekem kezet csókolt. De kézcsókjában volt -valami, a mi bántott. Ajkain folytonos gúnymosoly, úgy éreztem, a -mint megláttam, hogy a pesti Mini ébred fel bennem.</p> -<p>Hát legyen à la guerre comme à la guerre. Villásreggelinél -folyton Pestről beszélt. Ez mit tett, az mihez kezdett, ennek mik a -tervei. Hány házasság van készülőben, ki kivel. A -Szent-István-díjra melyik ló a favorit, a Katinkát a Feri veszi-e -el, vagy a Tóni. Bánom is én, hogy a Tökfilkó lesz-e a favorit, -vagy a Starlight. Bánom is én, Feri lesz-e, vagy Tóni a nábob veje. -Egyformák vagytok ti ott mind, arra valók csak, hogy az orruknál -vezessünk <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span> titeket. Pedig azt hiszem, ez a fiú -zavarban volt, mert annyi mindent összehordott. Mi lehet az oka. -Hát igazán szerelmes belém? Én rám mindig olyan gúnyosan néz, -mintha keresztül látna rajtam, de hisz akkor nem szeret?</p> -<p>Délután Sándor elvitte kocsin, én visszavonultam s lefeküdtem a -chaise longue-ra. Fáradt vagyok, magam sem tudom, hogy miért.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 20-án.</p> -<p>Ma délután Sándort a sándorlaki majorba hivták. Én Elekkel -egyedül mentem járni. Furcsa kiváncsiságból a Katinka-ligetbe -mentem vele. Itt mintha más ember lett volna belőle. A gúnyos -mosoly lefoszlott ajkáról s szemei fáradtak, szomorúak lettek. -Tehát amaz csak álarcz? Miért?</p> -<p>– Mondja, – kérdeztem hirtelen, – maga miért komédiázik a -világban, nem olyan rossz maga, mint a milyennek látszani akar. -(Most vettem észre, hogy magázom, pedig tegeznem kellett volna, -hisz unokatestvérek vagyunk – Sándoron keresztül.)</p> -<p>– Én…? – s felelet helyett egy kóró fejét ütötte le.</p> -<p>– Lássa, magának nincs joga szomorúnak lenni. Hiszen azt -mondják, annyi tehetsége van, hogy ebből tiznek is juttathatna.</p> -<p>– Mindenből valami s egyféléből semmi…</p> -<p>– Aztán látott, tanult, tapasztalt. Ha olyan gúnyosan néz reám, -azt hiszem, tudatlanságomat neveti. Tanultam volna, de kitől. A -nevelőnőktől – <span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> épp úgy, mint a társaságtól, csak -felületességet tanul az ember. Szüleimtől? Anyámtól talán -megtanultam volna a tűrés mesterségét, lássa, magának ezt is el -mertem mondani. Papa? szeretett s megtanított lovagolni. Kitől -tanulhatnék, – s aztán egyszerre észrevéve magamat, hirtelen hozzá -tettem: – Sándortól még nem volt időm.</p> -<p>– Maga tanulni akar? Én feledni szeretnék.</p> -<p>– Eh, ez szépen van mondva, de sok értelme nincs. Sokat olvasott -s megcsömörlött belé, hát jó, nyitva az élet, tanuljon meg küzdeni. -Legyen férfi, – mondtam önkénytelenül.</p> -<p>E perczben Elek felvetette rám szemeit, s én nem mertem tovább -folytatni… tehát ez is. Hogyan, hisz alig látott, alig tudott rólam -valamit. Önkénytelenül felkeltem ülőhelyemből s elindultam lassan, -lassan, szótlanul, végig mentünk a Körös partján s én félni kezdtem -önmagamtól. Eh, minek jött ez az ember utamba – Sándor szeret s én -szeretem. Látom ott fenn a töltésen lóháton, mily férfiasan ül a -nyeregben, mily bátor, nemes, csak ő és senki más. Szeretni akarom -s szeretni fogom. Petit fin de siècle, jó éjszakát.</p> -<p>Vacsoránál a két férfi barátságáról beszélt. Ifjúkori -kalandjaikról. Arról az időről, midőn mindketten még olyan «zöld» -ifjú urak voltak. Különös generáczió volt nagyon, mindegyik -tanároknál lakott, de azért kiki azt tehette, a mit akart. -Mindennap másnál jöttek össze. Sándor egy családi házat lakott -egyedül a Stáczió-utczában. A bolond fiúk néha a ház födelén -cziczáztak. Egy éjjel, egy első <span class="pagenum"><a name= -"Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> májusi éjszakán, mind a -legcsodálatosabb jelmezekbe öltözve, bejárták a Ferenczváros -legalsóbb rendű butikjait, s reggel tértek csak haza. Egy izben -Sándor és Elek eloltottak egy utczai lámpát, a rendőr bekisérte -őket, épp midőn a legtöbb ember járt az utczákon, elég furcsa -lehetett, midőn a Ferencziek terén levő fiakkerstand előtt haladtak -el s a kocsisok mind megsüvegelték a két «gavallért». Meg mikor a -Sándor házának tűzfalát teli lövöldözték flobert-pisztolyaikkal, -meg az utczákon lakáshirdető czédulák, a szállodák, felcserélt -czipők, s egyszerre egy este a két fiú egy nagy orgia kellő -közepén, a Sándor lakásának egy hátulsó kamarájában, reá talált az -egymás lelkének magjára. A dolog így történt: míg az első szobában -a pajtások majd csak hogy az egymás fejét nem verték be széles -jókedvükben, Sándor, ki dulakodva Elekkel, esett be inkább, mint -lépett a kis szobába, így szólalt meg:</p> -<p>– Te Elek, – kérdte Sándor.</p> -<p>– No.</p> -<p>– Mulattat ez?</p> -<p>– Engem nem, és téged?</p> -<p>– Engem se.</p> -<p>– Akkor?!</p> -<p>S a két fiú letelepedett egy kerevetre, elmondta, hogy mit élt -eddig s mit látott az életben. Egyszerre bele láttak az egymás -lelkébe s ott «másfélekép» álltak a dolgok. (Ej, hát ez a -férfiaknál is lehetséges!) Mindkettő már szerelmes volt s a -szerelemtől (mint Elek mondja) a legmélyebb filozófiához csak egy -lépés. Reggelig beszélgettek. Amazok hiába keresték <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> a -háziurat, elszéledtek, a nélkül, hogy reá találtak volna. A szobák -lámpái elaludtak. A két fiú meg beszélt, beszélt. Én Istenem, ha én -egyszer úgy istenigazában kibeszélhetném magamat valakivel. Egy -hétre rá valami angol egyletfélét alapítottak, tudom, sokat -hallottam még én is kislány koromban a Bálványosyék «bating»-jéről, -mint a hogy az egyletüket csufolták. S ott kezdődik az Elek és -társainak működése. A sok zöld filozofia, a sok kék szappanbuborék! -Sándor csakhamar kivált közülök s ment a maga magányos útjain. Elek -a fait son chemin aussi. És ez emlékeken alapult barátságuk. A hogy -felkeltünk a vacsorától, Sándor átölelte Eleket s karon fogva őt, -oda vezette hozzám.</p> -<p>– Fiatalságom legjobb évei még is csak hozzá vannak fűzve.</p> -<p>Mindketten kezet csókoltak nékem, egyszerre. Hogy Sándor a -zongorához közeledett, Elek oda fordult hozzám:</p> -<p>– Lássa, – mondta alig hallhatóan, – ezért nem kellett volna -jönnöm.</p> -<p>És Sándor énekelt, de én csak e pár szót hallottam, hallom most -is.</p> -<p>Nem, nem szabad. Hiszen ott van előttem Sándor, a mint a tűzből -diadalmasan felém tart, átölel. Megyek, megyek feléd… hozzád!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 21-én.</p> -<p>Átolvastam újra tegnap irt naplómat. Mini, Mini, te -melodramatikus kezdesz lenni. Őrültség, hát nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> tanultad -meg a papa jelszavát: – glissez mortel n’appuyez pas! – Sándor jó, -komoly ember, szeretem. Elek: polichinel en bleu lilas. Mini, te -pedig: szedd össze magad s légy méltó nevelésedhez. Ma lefeküdtem s -ágyban irom e sorokat. Azt mondtam nekik, hogy fáradt vagyok, pedig -szó sem igaz, untatnak, pihenni akarok. Egy Zola-regényt olvasok az -ágyban. Eddig nem volt szabad. Mennyivel többet ér egy ilyen regény -a valóságnál.</p> -<p>Mini, tudod-e, hogy nagy ostobaság naplót vezetni?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 23-án.</p> -<p>Ma reggel Sándor bejött hozzám, hogy keljek fel, ha csak -lehetséges, mert Elek bucsuzni akar tőlem. Lini néninek igaza van, -a férfiak s kivált a férjek mind egyformák.</p> -<p>– Nem megyek.</p> -<p>Oly idegesen mondtam, hogy Sándor észrevette, hogy a pár napi -gyöngélkedésem csak szinlelés volt s hogy nem igaz, hogy beteg -vagyok.</p> -<p>Csodálkozva nézett reám. Aztán én idegesen, éles hangon kikeltem -Elek ellen (oly jól esett!), elmondtam, hogy nem szivelem, hogy nem -állom az arczát, hogy ki nem állhatom, hogy így, hogy amugy. Sándor -nyugodtan odajött ágyamhoz s megfogva kezemet, így szólt:</p> -<p>– Keljen fel, jőjjön ki, – mondta határozottan! nyugodtan, egy -csepp harag nélkül. Úgy látszik parancsolni akart nékem, mint egy -gyermeknek. <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span></p> -<p>– Nem fogok, mert utálom, mert nem tudok szemeibe tekinteni.</p> -<p>Sándor leült ágyamhoz s végig simította arczomat.</p> -<p>– Figyeljen reám, gyermekem. Elek legrégibb barátom, tudja, s -így magának is jó barátja kell, hogy legyen. Érti, <i>kell</i>. -Sokkal tartozom neki, fiatalságom első derült napjait mindenesetre -néki köszönhetem, így hát értse meg… máskép nem lehet, nem szabad -lennie. Annál is inkább, mert az idei tél (s ezt tegnap határoztuk -el) egy részét együtt fogjuk tölteni. Mi is Algierba megyünk s ott -találkozni fogunk. Tehát keljen fel, s legyen nyájas vele… hisz -tudom, elég ostoba, unalmas emberrel volt életében az. Erőszakoljon -ajkaira mosolyt, ma egyszer az én – s a maga kedveért. Ezzel még -egyszer megsimította arczomat, s kiment. Én még utána kiáltottam: – -nem, nem megyek – s aztán (hogy szégyellem magamat még most is, -hogy leirom e sorokat) felkeltem, s egy félóra multán lenn voltam -az ebédlőben. Sándor arczára tekintettem, nem mozdult egy vonása -sem. Úgy látszik, <i>áldozatomat</i> egész természetesnek tartotta. -Ez ismét felingerelt s rossz kedvemet Eleken töltöttem ki.</p> -<p>– Így hát hallom, – mondtam élesen, – a tél egy részét együtt -töltjük, szép, hogy velem is közölték terveiket.</p> -<p>– Ha néked ellenedre van (most tegezett a szemtelen), mehetek én -Indiába is Algier helyett.</p> -<p>– Óh miattunk – már-már gorombaságot mondtam volna neki, ha -Sándoron nem akad meg szemem <span class="pagenum"><a name= -"Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> (hát félnék tőle?) – -miattunk ugyan mehet Indiába is, de azért jere oda, a hol mi -leszünk – mondtam kellemesen mosolyogva (mamám, még mindig méltó -tanítványod vagyok.)</p> -<div class="figcenter" style="width: 371px;"><a href= -"images/i004hq.jpg"><img src="images/i004.jpg" alt= -"– Figyeljen reám, gyermekem." title= -"– Figyeljen reám, gyermekem." /></a> -<p class="caption">– Figyeljen reám, gyermekem.</p> -</div> -<p>Elek kezet adott nekem, szerettem volna visszahuzni… (nini, most -meg az én kezem reszketett, akár csak mint az övék) de nem -lehetett. Mosolyognom kellett. Elek elment s én Sándorral egyedül -maradtam. Mit tegyek? Elek Füredre utazott.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 24-én.</p> -<p>Mióta Elek elment, nyugtalan vagyok. Valami kimagyarázhatatlan -idegesség vett rajtam erőt. Ki nem állhatom ezt az embert, s érzem, -utamba veti magát. Szeretnék elbánni vele, hogy így nyugalmamat -visszakapjam.</p> -<p>Szembe kell hogy nézzek vele. Aztán attól is félek, hogy Sándor -észre veszi, hogy érdekel. Érdekel, nem, nem ez a szó illik lelki -állapotomra. De mi? Érzem, ha Elekről van szó, hangom nem -közvetlen.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 25-én.</p> -<p>Ma Sándor egy általa telepített faluba vitt. Hogy szereti a nép. -Ezt még legjobban értettem, faire le bon roy, jót tenni, s -megfürdeni az általános szeretet langy fürdőjében. Értem a -nép-jótevőket. Igen mulatságos lehet jót tenni. Tréfásan akarnék -irni, de nem megy, bevallom, meghatott…</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_48" id= -"Page_48">-48-</a></span></p> -<p class="right">Julius 26-án.</p> -<p>Határozottan nem megy. Napról-napra jobban bosszant ez az ember. -Eh, ha máskép nem lehet, ám legyen. Megyünk mi is a füredi -regattákra. Hisz Sándor augusztus közepén ugyis a weidmannsdorfi -vadászatokra akar menni, hát egy pár nappal előbb mit sem tesz. S e -pár nap alatt annyi szemtelenséget mondok majd neki, hogy minden -bizonynyal elmegy a kedve velünk Biskrába jönni.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Julius 28-án.</p> -<p>Reggel a kissé meglepett Sándornak kijelentettem, hogy -Balatonfüredre <i>akarok</i> menni. Az akarok szót hangsúlyoztam. Ő -egy pillanatig csodálkozva nézett reám, aztán egész nyugodtan -beleegyezett. Ez bosszantott, azt hittem, nagy ellenzésre fogok -találni. Így hát holnapután megyünk. Megyek, mert tisztázni akarom -Elekkel a helyzetet. Megyünk, itt hagyjuk ezt a szép ódon házat, -itt a Katinkaligetet, kettős boldogságom boldog szinhelyét. Mini tu -es atroce!… Megyünk. Ha látom, meg kell hogy utáljam Eleket. -Megyünk s mégis!… Egy perczig vártam s reá néztem Sándorra. Azt -hittem, megszán s itt tart. Semmit sem akart észrevenni. Közönynyel -megcsókolta homlokomat s kiment a gazdaságba. Egész nap egyedül -hagyott. És én sirtam, nem is tudom mérgembe, avagy szomorúságomba. -Ha megkérhetném? Nem, nem, megyünk, ám legyen.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<p class="right">Augusztus 5-én.</p> -<p>Hogy Füredre értünk, Elek állt a hajóállomáson s vele egy egész -füredi társaság. Fékvesztett jókedvet mutattam, kaczérkodtam, úgy -viselkedtem, mintha végtelen örömöt éreznék, hogy ismét a -nagyvilágban lehetek. Csak azért, hogy Sándor észre ne vegye, hogy -zavarban vagyok, s Elek azt ne higyje, hogy az ő kedvéért jöttem -idáig. Elekhez különben alig szólok. A többiek előtt csak nem -mennék vele semmire. Majd egyedül más lesz. Csak legyek egyszer -egyedül vele…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 6-án.</p> -<p>Első nap már ostobaságot követek el. Sándor el akar vinni -yachtján, s mert Elek is velünk jött volna, nem megyek velük! -Kijelentem, (ideges, éles hangon) hogy jobb szeretem a Balatonnál a -füredi társaságot. A mi megint hazugság volt. Sándor elkomolyodott, -nem szólt.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 7-én.</p> -<p>Egész a régi Mini lett belőlem. Hat udvarlóm van, meg a férjem, -meg Eleket is gyakran látom. Ezek ketten folyton együtt az egész -napot a Balatonon töltik. Furcsa élet. Reggel fél nyolczkor -felkelek, matrózkalap, könnyű vászonruha a testemen. Egyenesen a -Tomiék villájába. Ott lenni egész ebédig. Igen mulattat, mert -legjobban játszom köztük. Ebéd a terrasseon, czigány húzza, s én -nem figyelek arra, a mit játszik (quelle discipline), hanem a Niki -ostobaságaiban gyönyörködöm. Igen, a Bálványosyak <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> feje most -lábaim előtt fetreng s halálosan szerelmes belém. A multban a maga -kedves ékes bécsi dialektusában tudtomra is adta, hogy daczára -annak a bizonyos ősnek, elvett volna, ha tudta volna, hogy annyira -homogének vagyunk. (Atrappe!) A füredi leánysereg ezért gyülöl, azt -mondják, hogy a partiekat mind elvonom tőlük, s kivált Nikiért -dühösek, kit legtöbben akarnának, miután néki közülök úgyse kéne -egy se. A Niki egy pesti kisasszonyra rá se nézne! Ezt mondta nékem -a maga fakó mosolyával, mintha ezzel nékem a legnyájasabb dolgot -mondaná a világon.</p> -<p>Második udvarlóm <i>Bálványosy Stapszi</i>. Mindig annak -udvarolt, a kinek a bátyja. Nem tudom, illedelemtudásból, vagy mi? -Azt mondják, az öreg herczegné szoktatta őket így. Niki t. i. -mindig a legfashionableabb (s így legpénzesebb) lánynak szokott -udvarolni, kit azonban ő, ki csak «unmittelbar» herczegnőknél kezdi -a világot, soha sem vesz el… s az így felültetett szépség aztán (ki -tudja) hátha Stapszihoz megy majd férjhez, kinek ugyan csak évi -járuléka van, de végre mégis csak a Bálványosyak herczegesített -ágából való. És Stapszi annyira megszokta ezt a «pót»-udvarlást, -hogy most az én uszályomhoz is odaszegődött. A Stapszi majd csak -nem olyan, mint a bátyja. Kissé nagyobb fogakkal, a melyek (mint a -hogy Elek szokta mondani) tökéletesen hozzá vannak bőréhez hangolva -s azért oly sárgák. Szintelen, halványkék szemei, kopaszodó homlok, -hegyes szakáll, hegyes vadászkalap, s hegyes «academia». Orrhangon -beszél és sokat. Mindig utamban <span class="pagenum"><a name= -"Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> van, azt hiszem, egyszer -igen goromba leszek vele.</p> -<p><i>Harmadik udvarlóm</i>. Ez yachting. Egész nap fehér sapka, -jersey, fehér ing, fehér czipők. A mellett feketére sült arczbőr, -fekete torzonborz szakáll, sötétzöld szemek. Beszél: hajózásról, a -szelek járásáról stb. Neve: Denghelegy Sándor. Kora 34 év. -Foglalkozása: ismétlem yachting. Télen pedig Monte-Carlo. Családja: -fejedelmi sarj. Ezt el is mondja néked a harmadik találkozásra. -Snobis. Családja azért nem gróf, mert nem kellett nekik. Este -lábaim előtt szokott ülni, sokat nem beszél, de jól hallgat. A mit -(sajnos) többi udvarlóimról nem éppen mondhatnék.</p> -<p><i>A negyedik</i>. Hans Graf von Klienigstein stb. stb. Különben -huszár főhadnagy. A Gyallay Tominé és a Lolly bátyja. Ganz -aerarisch. Olyan pozsonyvidéki bécsies úr. Igen gyakran emlegeti a -pratert, a Ronachert s a kamarabálokat. Minden nap szerelmet vall -nékem, katonai műszavakat használva, de azért mindig értésemre -adja, hogy egy bécsi wäscherballi Mariankában több van, mint -ezekben mind… ezek alatt, az összes jelenlevő kisasszonyságot érti, -magamat is beleszámítva. Ostoba, de jó fiú. A napernyőmért szoktam -küldeni, ha elhagyom, s nagy barátságot kötött Lindorral, a dán -doggommal, a melyet ötödik udvarlómtól kaptam. S azt hiszem, -Lindorral jobban meg is értik egymást, mint velem.</p> -<p><i>Az ötödik</i>. Rittmeister Kappel. Egy Rittmeister. Igen -szeretem, hisz annyira «ártatlan». Meg fog a magas iskola -lovaglására tanítani. A kutyáról, lóról <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> senki sem -tud jobban, szebben előadni annak, a kibe szerelmes, mint ez a jó -kapitány. Különben szép fiú. Mindenesetre a gárdának legszebb -tagja, – jól áll – a ruhámhoz.</p> -<p><i>A hatodik</i>. Ez erdélyi. Neve: Bélhiday Döme. Kicsiny, -zömök, széles vállú fiú. Négyszegletes arcz, sűrűn összenőtt -szemöldök. Rémséges erő. Multkor a terrassemon ülve panaszkodtam, -hogy ott egy kis ákáczfa elveszi a kilátásomat. Döme (a -«négyszeglet», így csufolják) leugrik a terrasseról, s egy pillanat -alatt kicsavarja a fát tövestől. Különben medvevadász. Czélba lő, -voltigerozik, kitünő csárdástánczos, s alapjában jó fiú. A -legjobban őt sajnálom, hogy hozzám szegődött. Valami jó erdélyi -kisasszonyt boldogíthatott volna… Én egy pár hónapját, tán -esztendejét rablom el. Pedig az úristen a megmondhatója, hogy nem -vagyok kaczér. De mit csináljak, ha Sándor mindig Elekkel van, s -Elek meg a Balaton vizeit járja. Magamban meg nem tudnék maradni és -kivált most nem.</p> -<p>Esténként aztán udvarlómmal és Kálnay Melaniéval a Denghelegy -Sándor yachtján elibök vitorlázunk. A Melanie a legcsunyább -asszony, kit életembe láttam, de roppant okos. S van annyi esze, -hogy mindig olyan asszonyhoz szegődik, kit szépségeért ünnepelnek. -Ennek napsugarainál aztán ő is melegszik. Azt mondják, már nem egy -kétségbeesett – s hoppon maradt udvarlónak volt a villámhárítója. -Az én oldalamon aztán hat mennykő is üthet belé. Illetőleg hét. -Mert hisz – végre is – Elek nem tetszik nékem. Azaz, hogy Eleket -csak <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> azóta birom kiállani, mióta látom, hogy -kerül. Vajjon a Sándor a saját kedvéből yachtozik mindig, vagy az -Elek viszi magával? Ha ez igaz, – de nem, hisz tudom, Elek nem -akarja. Tudja jól, hogy ezzel önmagának ártana az én szemem -előtt.</p> -<p>Nos, – Melanie – s én, meg a hatos. Melanie igen okosakat -mondott, annyira okos volt, hogy szinte rosszul esett. Hisz a -Balaton oly szép volt, s az én uram oly távol. Nem találkoztunk -velük, rosszkedvűen visszavitorláztunk. Sándor és Elek egy víz -volt, hogy haza értek, valamiféle baleset érte őket, elmondták -nékem, de az ő yachtnyelvüket nem értem.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 7-én.</p> -<p>Reggel a Melanie volt nálam. Mig a komorna kifésülte a hajamat, -furcsa dolgokat kérdett. Angolul beszéltünk, hogy a Mari ne -értse.</p> -<p>– Mondd – kérdte, – nem szereted te a férjedet?</p> -<p>– Furcsa kérdés, miért?</p> -<p>– Hogy jóformán már a mézes hetekre ide jöttetek.</p> -<p>– Azért jöttünk ide – mondtam hatalmas applombbal, – hogy az még -tovább tartson.</p> -<p>– Vigyázzatok, így a méz el is száradhat. És ezek közül ki -tetszik neked? – kérdte tán abból a czélból, hogy a «többi» -vigasztalásához kezdjen.</p> -<p>– Ezek közül… <i>én</i> nekem? Te tán tréfálsz. Hisz tudod te -is, meg tán veled az egész világ, hogy szerelemből mentem férjhez. -<span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span></p> -<p>– Nem, azt sem én, sem a világ nem tudja. Azt mondják, -szerencsétlen, lehetetlen szerelmed volt. S azért mentél volt -gyorsan az <i>elsőhöz</i>, ki elvett.</p> -<p>– Édes Mélanie, tudd meg, hogy egyáltalán nem ez volt az első -kérő, még a gyermekszobából kértek. Sándorhoz mentem, mert ép ő -tetszett legjobban. S ma már szeretem is.</p> -<p>Azt hiszem, tökéletesen őszintén beszéltem e perczben, az ilyen -kérdésekre adott őszinte feleletet azonban soha sem hiszik el. -Melanie sem hitt nékem – megint a hatra tért át – hogy hát mégis -melyik érdekel közülök.</p> -<p>– Édes Melanie, ha ez a hat egyedül lenne velem a világon, még -akkor sem kellene közülök egy se.</p> -<p>– És Elek?</p> -<p>Hirtelen rá néztem, hát azt hinné…? Nem, csak azért kezdte, hogy -éppen kérdjen valamit.</p> -<p>– Férjem legjobb barátja, – mondtam oly hidegen, hogy még -önmagamat is megleptem vele.</p> -<p>– Te Mini, megmondjam? – s aztán oda hajlott egészen reám, – ez -az egyetlen férfi, ki itt engemet érdekel.</p> -<p>– Nincs rossz ízlésed, – mondtam még impersonelebb hangon, – -okos ember, de azt hiszem, nincs szíve. – Szeretném tudni, hogy -miért tettem hozzá ezt a hazugságot.</p> -<p>Erre Melanie egy félórai védbeszédet tartott, ezer példával -illusztrálva, hogy igen is van, mély szív és csupa érzés és így és -úgy, – de már mindezt nem írom le, mert fáradt s álmos vagyok.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span></p> -<p class="right">Augusztus 8-án.</p> -<p>Ma reggel Melanie megint eljött hozzám. S megint a házasságomról -beszélt. Hogy jó barátném és a saját érdekemben fel kell említeni, -a mit Füreden rólam pletykáznak. Hogy férjem nem szeret s azért -hanyagol el. Hogy rég megunt stb. stb.</p> -<p>– Mit? hogyan? – Még egyszer elmondattam magamnak, hogy időt -nyerjek. – Te, mondd, melyik udvarlómra vetetted magadat, hogy -erővel össze akarsz a férjemmel hozni?</p> -<p>Melanie erre goromba lett. Én meg kiutasítottam. Az egész ebből -áll. Pedig hiányozni fog nékem a parthiekon. Hisz rajta kívül más -asszonybarátném nincs is, minddel össze vagyok veszve.</p> -<p>De… ez nem minden. Szavainak mérge is volt. Hátha igaz, hátha? s -éppen ma este Tihanyban maradnak. Eh, unalmas estém lesz.</p> -<p>Pedig nagy czigányozás volt készülőben. Arra is kell gondolnom, -hogy kivel menjek, hisz alig ismerem az itteni asszonyokat. Majd -csak meglesz valahogy.</p> -<p class="right">Esti hétkor.</p> -<p>Hatkor táviratot kaptam a férjemtől, hogy haza jő félkilenczre. -Vacsorán tegyek el számára egy helyet. All right! Magam mellé őt -nem ültethetem, hátha kedveskednénk neki s Eleket venném -asztaltársamnak?</p> -<p>Jó van, úgy lesz. Hm. Mini, valld be, nem bánod ezt a -combinátiót. <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span></p> -<p class="right">Éjjel háromkor.</p> -<p>Itthon ülök, ablakom előtt éjjeli zene, tudom, az erdélyi -követte el, náluk van ez így szokásban; s míg a muzsika szól, írok; -Sándort kértem, jőjjön be hozzám, s ő megtagadta, azt mondván -fáradt, nem lehet; holnap hajnalban indulnak Elekkel. Ah! De hátha -ez csak számítás? Ez nem tehető fel tőle. De mit jelent mindez? -Mióta itt vagyunk, tökéletesen elhanyagol, rám se néz. Mintha csak -a felesége sem lennék. Holnap beszélni fogok vele… És a zene csak -szól. Ni, a zene. Hogy írtam, már egész el is felejtettem. Egy dalt -játszik, a melyet Sándor annak a napnak az előestéjén énekelt, a -melyen Elek Pusztahegyre jött… Multkor mondtam a négyszegletnek, -hogy ez a kedvencz dalom, azért huzatja. S erre feküdjek le? Nem, -ez tűrhetetlen, holnap beszélni fogok Sándorral.</p> -<p>De igaz; ezt még nem mondtam. Elek nem jött el a vacsorára. Na -bizony, nagyon elvoltunk nélküle. Sándor énekelt is a czigányokkal. -Ez az édes úr igen nagyon furcsa módon viseli magát.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 9-én.</p> -<p>Este, hogy Sándor hazajött, egyenesen bementem szobájába.</p> -<p>– Ez nem mehet így tovább, – kezdtem éles hangon, – végre is a -felesége vagyok, miért hanyagol el olyan nagyon. Hiszen már egész -Balatonfüred ujjal mutat rám. Ez hallatlan, ezt nem tűrhetem, – -aztán sírva fakadva egy székre omlottam. <span class= -"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> Éreztem, -hogy végtelenül nevetséges vagyok. Sándor egész nyugodtan leoldozta -nyakkendőjét s oda fordulva hozzám, így szólt.</p> -<p>– Elhanyagoltam? Hisz azt hittem, maga igen jól eltöltötte -idejét a Melanie társaságában. (Hát a hat Sigisbéről miért nem -teszen említést, mi!)</p> -<p>– Melaniet tegnap kiutasítottam, nem állhatom tovább szemtelen -megjegyzéseit.</p> -<p>– Ha csak ebből áll a dolog, keresünk magának más barátnőt.</p> -<p>– Ne keressen senkit, de vigyen el innen.</p> -<p>– Hisz úgy is ezt akartam. Tudja, hogy egy hét mulva nyilnak meg -a weidmannsdorfi vadászatok. Oda megyünk, majd ott bemutatom -osztrák rokonaimnak is.</p> -<p>– Hát még? – mondtam félhangon, – nem megyünk haza?</p> -<p>– Mindent a maga idején. – És megcsókolta a homlokomat.</p> -<p>Ugyanaz este Elektől búcsúztam el, kit az egész füredi létem -alatt jóformán alig láttam. Úgy intéztem a dolgot, hogy egyedül -fogadhassam.</p> -<p>– Téged igen ritkán láttalak, – tegeztem, igen közönyösen.</p> -<p>– Füreden nem igen látnak az asszonyok!</p> -<p>– Kár, pedig az asszonyok egy eszes férfira mindig -rászorulnak.</p> -<p>– Mini, maga nagyon udvarias, – mondta kissé gúnyosan -mosolyogva.</p> -<p>– Kérlek, tegezzél, – mondtam kissé hevesen, – ezt a -<i>módját</i> a magázásnak ki nem állhatom. <span class= -"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span></p> -<p>Elek, mintha nem értette volna meg szavaim értelmét, terveimről -tudakozott.</p> -<p>– Tudod tán, hogy Ausztriába megyünk az én nagy -szomorúságomra.</p> -<p>– Hát mulatod magadat ott is, egy szép asszony mindenütt jól -mulat. Aztán tudom, Niki, Stapszi is: meg Klienigstein Hansi is -veletek mennek.</p> -<p>– Ezzel vígasztalsz?</p> -<p>– Mindenkit azzal, a mivel lehet.</p> -<p>Ezt meg én nem akartam elérteni.</p> -<p>– Mikor látunk?</p> -<p>– A tél derekán Biskrában, én már őszszel oda megyek… addig, – s -most egyenesen a szemembe nézett, – vigyázz a szívedre, – mondta -élesen s felkapva kalapját, ott hagyott. Mit értett ez alatt? S -miért mondja éppen <i>ő</i> nékem ezt. Hát tehetek én arról, hogy ő -odajött Pusztahegyre, tehetek arról, hogy belém szeretett, tehetek, -hogy férjem legjobb barátja, tehetek, hogy férjem… eh nem igaz, én -a férjemet szeretem, hűséges felesége leszek, s néki fogok élni s -boldog leszek. Úgy legyen!</p> -<p>Nem fogunk Biskrába menni.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 11-én.</p> -<p>Bécs. Na hiszen, ez megint kedves úr volt. Sándorral nem voltunk -egy perczig sem egyedül. Velünk a Klienigstein Hansi, a Niki s a -Stapszi. Szép kompánia. Sándor, Stapszi s Hansi átmennek az étkező -kocsiba kártyázni, én meg egyedül Nikivel. Nikivel! Ezzel éppen -csak akkor hagynék igazán <span class="pagenum"><a name="Page_59" -id="Page_59">-59-</a></span> udvaroltatni magamnak, ha féltékenynyé -akarnék általa valakit tenni.</p> -<p>Közel ült hozzám, czigarettájának füstjével körül ölelt. Pfuj! -én is rá gyújtottam egyre, hogy kibirjam. Ha nem megyünk -Weidmannsdorfba, hát goromba lettem volna vele, de így nem mertem. -Ott szükségem lesz reá. Hisz alig ismerek egy-két osztrákot.</p> -<p>Mondom, oda ült hozzám egész közel, a karjával majd csak hogy -nem a vállamhoz ért. S úgy beszélt. Ime udvarlása:</p> -<p>– Mini, te szép vagy.</p> -<p>– Tudom.</p> -<p>– Milyen kár, hogy Bálványosy herczegnővé nem tettelek.</p> -<p>– Igen szép, hogy így gondolkodol, de kérdés, vágytam-e vajjon -én erre a végtelen tisztességre.</p> -<p>– Ha, ha, nem rossz. Azt hiszed, elhinném. Végre is gazdagabb is -volnék, mint Sándor.</p> -<p>– De hát úgy látszik, azt hiszed, hogy én nem szeretem -Sándort.</p> -<p>– Hiszek azt, a mit hiszek.</p> -<p>– Szemtelen, – nos és most én ügyetlen, a Sándorról dicshymnuszt -zengedeztem el neki. Hogy milyen jó, milyen okos, milyen derék… s -mikor mindezt elmondtam, igen elszégyeltem magamat. Végre is ez -senkire sem tartozik. Úgy éreztem, mintha éjjeli pongyolába -mutattam volna előtte magamat.</p> -<p>– Eh, lárifári! – vágott a szavamba, – azért te sohasem -szeretted, s ő? ő róla sem tudom, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> szeretett -téged. Ez olyan illő házasság volt, végre is neked férjhez -<i>kellett</i> menned, Sándornak meg <i>kellett</i> házasodnia s -így – megegyeztetek.</p> -<p>Nem és nem. De hiszen én szeretem őt, miért ne szeretném? Én -szeretem, csak alkalmam lett volna akkor neki megmondani. Ha ebben -a pillanatban belép a kupé ajtaján, tudom, hogy a nyakába borulok s -össze-vissza csókolom mindenki előtt. Mit bántam volna, ha ez a -három majom meg is ütődik viselkedésemen. De Sándor nem jött be -Marcheggig. Egyedül voltam az egész úton Nikivel. Este Sachernál -ebédeltünk. Mindig Hansi, Niki és Stapszi társaságában. Sándort még -ilyennek nem láttam. Unalmas, fáradt volt. Alig beszélt s hagyott -engem ezzel a három rüpőkkel!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 12-én.</p> -<p>Este az orfeumban voltunk. Hát ilyen? Repülő, félmeztelen -lányok, meg lányok, kik illedelmesen vannak ugyan öltözve, de a mit -mondanak, öltözetlenebbek az amazok meztelenségénél! Ostoba -fonnyadt arczú urak a páholyokban, monoklival belenézve a semmibe, -füst, lárma, lenn a szörnyű plebs, a maga rettenetes sörszagú bántó -lármájával. A szomszéd páholyban «eine unmittelbare!» valami kis -herczegné három udvarlójával s a férjével (nini, csak úgy, mint én) -épp oly hangosan nevet s lármázik s iszsza a sört, mint azok ott -lenn. Én leeresztem fátyolomat s hosszú keztyűim, azt szeretném, a -vállamig érnének, hogy a testemmel semmi ebből a légkörből -<span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span> ne érintkezzék. Utálom e helyet, de hát -mit tehetek? Nikinek esek neki:</p> -<p>– Hát ezekért a helyekért hanyagoltok ti minket el?</p> -<p>– Ohne Weiber… dalolja Niki az énekesnővel s nem felel.</p> -<p>– Mondd, mit szerettek ti <i>itt?</i></p> -<p>– A salonjaitok zárkózottságát, ha visszatérünk beléjök – -felelte gyorsan Sándor, Niki szavába vágva. Aztán keményen rám -nézett. Láttam, nem szereti, a mit mondok. Én sem szerettem, de mit -tehetek róla, ha szégyeltem, hogy itt szégyellem magamat.</p> -<p>Hogy hazamentünk, Sándor a kocsiban keményen megkorholt, -kiéreztem, a balatonfüredi viselkedéseimet érti alatta. Én boldogan -hallgattam, de úgy tettem, mintha haragudnék érte s nem eresztettem -haza érve a szobámba. Fokozni akartam érdeklődését irántam. Azt -szeretném, hogy őrülésig belém szeressen, akkor talán – lehet, -lehet. Vagy tán már ma is? Valamit érzek itt benn a szívemben, de -<i>mi</i> az? s kiért? Ha én azt tudnám.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 15-én.</p> -<p>Tegnap óta Weidmannsdorfban. A társaság nagy, 15–20 asszony s -ugyanannyi férfi. De mi asszonyok egész nap egyedül vagyunk, mert -uraink vadásznak. Milyen unalom. De ime egy pár alak. Az öreg -Weidmannsdorff herczegné. Magas, szikár asszony, olyan -mozdulatokkal, mintha nyakörvet viselne. <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> Nem néz se -jobbra, se balra, se le, csak mindig egyenesen felfelé. Szeretném -látni ezt az asszonyt egyszer az udvar előtt bókolni, ugyan hogy -törik ketté a dereka? Mindent kimérten, mereven mond el, minden -szó, mi kiszalad a száján, az által, hogy ő mondja, nagy súlyt -nyer. Csak kis ujját adta nékem, mikor megjöttem – tán megérezte -rajtam a bizonyos ősapát? A férfi makog, nyafog s rémítően papucs -alatt van. Leányuk van négy, mind olyan, mint egy-egy dragonyos, -rettenetesen vállasak, szegletesek, de igen jó lányok. Az egyikkel, -Marincsival összebarátkoztam. Minden szívbaját elmondta egy nap -alatt. Tudom, kibe s hányszor volt szerelmes.</p> -<p>Itt még Stachelnitz herczegné, a Pepi, a bécsiek elkényeztetett -Pepije. Játszik minden műkedvelői előadáson, elad minden bazáron, -minden carousselen lovagol, tud fütyülni, dalolni, magas iskolát -lovagolni, tíz nyelvet egyformán jól beszél, énekli a bécsi és -párisi kupleteket, franczia és olasz dalokat. Olvas minden könyvet, -mit írtak. Mindig pattog s nincs soha ideje valakivel egy félóránál -tovább beszélni. A férjével még nem is találkoztam. Itt az öreg -Klienigstein, finom mosolyú öreg úr, kinek azonban azt mondják, -csak minden harmadik szavát lehet és szabad elhinni, mert azt -hiszi, jó diplomatának hazudnia kell. Annál szókimondóbb a lánya, -Lolly, ki már két gorombaságot mondott nekem, de mind a kétszer -összecsókolt utána – es war ja nicht bös gemeint – mondta s egy -perczre el nem hágy, mióta megbocsájtottam neki. Roppant férfias -mozdulatok, <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span> bizonyos férfiaknak, meg az asszonyoknak -tetszik. Én nekem is… bár egy kicsit olyan, mint egy elszabadult -csikó.</p> -<p>Ezek a főbb alakok. Férfiak? Hansi, a bátyja, Niki és Stapszi -(Istenem, de meguntam már őket), egy Gysenburg-Stachberg, a család -feje, egy kis uralkodó herczeg, Ausztria legnagyobb partieja. Míg a -férfiak vadásznak, addig a lányok őt vadászszák, «mert én jobb -szeretem a vad libáknál a szelídeket», súgta nekem ebéd alatt, -ezzel igen nagy bizalmat árult el irántam. De mit folytassam -tovább, mind egyformák, legalább nékem.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 16-án.</p> -<p>Sándort alig látom. Egész nap vadászik. Este halálra ki van -merülve. De hát ez már vadászatoknál így szokás. Ebéd után vele -lehetnék, de ha ő nem, én sem.</p> -<p>Ma este Pepi jött le hozzám. Én fáradt voltam, le akartam -feküdni. Tulajdonkép nem tudom miért, de rosszkedvű voltam. Azt -hiszem, a Katinka-ligetre gondoltam, azért. Pepi leült ágyam -szélére.</p> -<p>– Látod, édes gyermekem, ha én te lennék, másképen élnék.</p> -<p>– Hiszen én olyan formán élek, mint te, csak mindenből -kevesebbet.</p> -<p>– Néked édes Minim – mondta s hangja színtelen lett – nincs okod -arra, hogy úgy élj, mint én. Te… boldog is lehetsz.</p> -<p>Csodálkozva néztem reá. Kissé furcsa volt, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> így, első -látásra olyan húrt pendít meg, melyből élettörténetére vonhatok -következtetést.</p> -<p>– Látod, te szép vagy, én sohasem voltam. (Ebben igaza van.) A -te férjed derék ember, s nem volt okod, miért ne menj szerelemből -hozzá (ez is igaz), te fiatal vagy… nézd. Én, a híres Pepi -herczegné, ki egész Bécset mulattatja, kinek kalandjairól két -ország beszél, hiszed-e, ha elmondom – soha boldog nem voltam. Mit -ér egy ilyen élet? Reggeltől estig hajsza, hogy a szív csendjét -befödje. Mit ér? Menj haza férjeddel, kérd bocsánatát. Mert a hiba -benned kell hogy legyen. Ismertem Sándort rég, a Bálványosyak -között a legtöbbet ér. Menj haza vele s hagyj minket tánczolni a mi -korpára épült tündérvárainkban.</p> -<p>Én megcsókoltam a kezét.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 18-án.</p> -<p>Sándorral párbeszéd.</p> -<p>– Menjünk haza, Sándor, én már úgy vágyom haza.</p> -<p>– A hogy akarja, pár napig azonban még nem lehet, most, hogy a -vadászatra a meghivást elfogadtam s én egy más vadász helyét -elfoglalom, itt kell maradnunk végig.</p> -<p>– De én… én, úgy akarom!</p> -<p>– Mini maga parancsol s én… cselekszem, – mondta Sándor s -megcsókolta homlokomat.</p> -<p>De azért itt maradtunk, ő győzedelmeskedett.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span></p> -<p class="right">Augusztus 19-én.</p> -<p>Szemtelenség, szemtelenség. Ime Elektől ez a levél:</p> -<p>«Édes Mini!</p> -<p>Tudja, hogy szeretem. Tudja attól a percztől, hogy a -Katinka-ligetben megcsókoltam a kezét. Tudom jól, hogy a maga lelke -az én lelkemhez hasonló, s hogy a Sándor és maga között -áthidalhatatlan örvény van, mert nincsenek egy anyagból. Szeretem. -Maga volt az első, ki lelkemet felgyújtotta. Maga adott vissza -önmagamnak. Nem tudja, mily üres volt életem, mielőtt megláttam. Az -egész világban csak a szép érdekelt, s magában megtaláltam azt, a -ki az asszonyban visszaadja ezt nékem. Nem szépségéről beszélek. -Lelkéről. Van valami a tekintetében, a miből érzem, egy velem, -egynek kell lennie, akár akarja, akár nem. Talán sohasem fog rólam -többé hallani. De ezt meg kellett írnom. Tán tudja, hogy egy -nagybátyám meghalt, váratlan óriási vagyon örököse lettem. -Gazdagabb vagyok ma, mint Sándor. Ha ez egy év előtt történik, ma -már nőm. De hát ezelőtt nemcsak szegény, de büszke is voltam. -Kerültem magát. Ma megmondom azt, a mit úgy is tud. Későn találtunk -egymásra, nagyon késő… Ne halljon rólam többet. Egy nagyobb afrikai -utat teszek – az Isten áldja. Elek.»</p> -<p>Ezt a levelet <i>merte</i> nékem írni. Hát azt hiszi, most már -majd írni fogok neki, hogy kérni fogom, térjen vissza. Soha – -Sándoré testem-lelkem. És boldoggá fogom tenni, mert megérdemli. Az -Elek útjait az Isten vezérelje!</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span></p> -<p class="right">Augusztus 20-án.</p> -<p>Pepinél.</p> -<p>– Mondd, mit tennél, ha házasságod után 3 hóra a férjed -elhanyagolna – a saját hibádból – s egy más ember üldözne -szerelmével?</p> -<p>– Megmondanám férjemnek, – mondá Pepi, – az agyonlőné azt, a ki -«üldöz szerelmével» s ez energikus actiója által ismét visszatérne -hozzám.</p> -<p>Ezen gondolkozom.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 21-én.</p> -<p>Nem, nem. A mit Pepi mond, az mégis lehetetlen. A skandalum, -aztán meg Sándornak is történhetne baja. És Eleknek? Ezzel nem -törődnék? Ha tudnám. Levelét nem téptem el; pedig mindig -megbosszant, ha újra átolvasom.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 22-én.</p> -<p>A vadászatok utolsó estéjén nagy bál. Roppant körülvettek, szép -voltam s okosabb, mint ezek a jó bécsi dámák, kik gorombaságukkal -akarják szellemi hiányaikat fedezni. Persze az egy Pepit kivéve, ki -csak úgy csillogott-villogott a jókedvtől, szellemtől s a -gyémántoktól. Folyton tánczolt. Tánczközben megérintette toll -legyezőjével a vállamat, «menj haza, Mini… még nem késő», súgta -angolul. Pedig milyen szép egy ilyen bál!</p> -<p>Sándor nem tánczolt, egy sarokban ült az öreg <span class= -"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> -herczegnővel s annyira elmerült a beszélgetésbe, hogy engem észre -sem vett. Megunt volna?</p> -<p>Holnap haza megyünk.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 24-én.</p> -<p>Elutaztunk. A vasuton Sándor elmondta, hogy Elek nagy örökséget -csinált. Én majd csak hogy a szavába nem vágtam, hogy tudom.</p> -<p>Aztán… észrevettem magamat. És <i>most</i> e perczben közeledjek -hozzá? Hazugságra állva kezdjem el a boldogságot… Nem, nem. Pedig -hazudni tudok, jó iskolában nőttem fel erre. De ilyen esetekben -nem. Éreztem, hogy egy borzasztó árny tolult közénk. Sándor pedig -meleg volt velem s jóságos… Azt mondta, csak azért tartotta távol -magát tőlem, nehogy azt mondhassák: ezek csak úgy, mint a fürediek, -hogy én vagyok a dologban a hibás. Úgy akarta feltűntetni, mintha -ez kettőnk közös megegyezése lenne.</p> -<p>– És úgy-e, ha ez így is volt, ezentúl nem lesz így, – mondta s -közelebb húzódott hozzám s lágyan, olyan lágyan, mint azokban az -időkben rég, nézett a szemembe. És én e két szemében valami olyan -igen fájdalmas vonást láttam meg, és én e két szem kifejezését, -tekintetét, melegségét nem birtam el többet. E perczben igen tudom -hogy lehettünk volna ketten még. De hát az a harmadik! Hátha a Pepi -tanácsát elfogadnám… igaz, ha megmondanék neki mindent. Nem, nem -birom. Félek, félek.</p> -<p>Sándor át akart ölelni – s én visszavonulva a <span class= -"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> kupé egyik -sarkába, sírva fakadtam – s nem hagytam magam. Azt hiszem, hogy -nagyon boldogtalan vagyok.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 26-án.</p> -<p>Igen, boldogtalan. Átolvasom e naplót idáig. Mi lesz velem? Most -itt vagyok, hol boldog voltam pár napig; hol boldogíthattam volna -valakit. De hogyan? Hiszen egész életem hazugság az első -pillanattól kezdve. Ez az Elek-féle levél csak megvilágította azt, -a mit már oly rég éreztem. Minden a lelkemben, egész életem csak -hazugság. Megszülettem. A gyermekszoba már a hazugság páráival -telítve. Hazudtam akkor, midőn anyám s atyám kezét naponta -megcsókoltam, mert nem tisztelhettem őket. Hazudtam, midőn a -myrtuskoszorúval oda álltam az oltár elé, mert ha testem szűzi volt -is, lelkem tele volt szenynyel. Hazudtam a nagy világban, mert csak -mesteri hazudozással lehettem mindig az első. Hamisnak, hazugnak -kellett lennem, hogy nyerjek. Hazudtam, midőn hűséget s szerelmet -igértem ennek a becsületes embernek. Hazudtam önmagammal szemben, -midőn <i>most</i> azóta azt hittem, hogy a mulatság iránt van -érzékem csak, hazudtam néha még akkor is önmagamnak, midőn el -akartam magammal hitetni, hogy boldog vagyok.</p> -<p>Hazudtam Eleknek, midőn úgy tettem, hogy nem ismerem fel -szerelmét, álnok vagyok ma, midőn ezt a levelet folyton magamnál -hordom, hogy senki rá ne találjon, s midőn mosolyogva hazudok -<i>néki</i> derült, nyugodt boldogságot, hogy ne tudjon meg -<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> semmit. Hazugságon állok, erre épült -lelkem egész világa, erre jövőm… s most hogy boruljak én egy -becsületes ember keblére s hogy élhessek az oldalán.</p> -<p>Ha bevallanék néki mindent? Pedig ez lenne az egyetlen mód a -boldogulásra. Hogy legyen? Nincs erőm, nincs erőm, hogy gőgös -büszkeségemet megtörjem, hogy kicsinynyé váljak előtte s meghajtsam -fejemet, én, ki mindig s mindenütt az első voltam s ehhez vagyok -szokva.</p> -<p>Folyton kerülöm, pedig vele szeretnék lenni, vele, hogy elbirjam -azt, hogy az a levél úgy hiszem kiégeti a szívem egész -érzésvilágát…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Augusztus 27-én.</p> -<p>Mamától egy levél. Leírom… mentségemül. «Légy mindig jó -férjeddel. Látod, sokat köszönhetsz néki, hallom minden oldalról, -hogy debut-d épp oly jól sikerült Füreden, mint Ausztriában. Ez nem -kis dolog; és kivált így a «mézes hetek» alatt. Büszke vagyok rád, -jól neveltelek. Érted, hogy kell az emberekkel bánni s hogy lehet -mindig s minden körülmények között – nyakukra hágni, s erős kézzel -ragadni meg az «elsőség» kormánygyeplőjét. Örülök, hogy boldogságod -mellett «tenni» is rá érsz. Én tán azért nem értem rá soha, mert -boldogtalanságom elfoglalt. A papa? Olyanabb az olyannál, multkor a -bécsi angol követ tiszteletére ebédet adtam, képzeld, nem jött el, -mint háziúr. Nem tudtam hová lenni szégyenletemben, ismét egy újat -kezdett… <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span> De hát hogy értenéd meg, mibe kerül nékem -ez a mosoly, a melylyel semmit, de semmit sem akarok meglátni, s a -melylyel mindent, de mindent elfedek…»</p> -<p>Ez a mosoly, ez is hazugság. Hát ez a mi sorsunk? -Boldogtalanság, szerencse, boldogság, minden csak hazug módon -viselve?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Szeptember 2-án.</p> -<p>Félek tőle. Ma oly jó volt velem, oda jött hozzám, mikor sirtam, -rá tette erős kezét a homlokomra s lassan felemelte fejemet. -Szemeim kifejezését kereste.</p> -<p>– Miért sír? Tán boldogtalan? Lássa, én nem lehetek mindig -emberek között, nem bírom ki a léhaságukat.</p> -<p>– Hát azt hiszi, – akartam kiáltani neki, de megakadt a szó a -torkomon. Ha én most oda mehetnék hozzá, s megcsókolva nyugodt, -tiszta homlokát, azt mondanám neki: «Bocsáss meg, én szegény, bűnös -asszony vagyok, ki hazudtam néked akkor, midőn az oltár előtt -álltunk. De ma igaz szívvel mondhatom néked, hogy szeretlek, s te -vagy boldogságom, mindenem.» De az igazság lenne-e ez? Hisz még az -a levél, a mit az a másik írt, mindig megvan, még megcsalom minden -felkelő nappal, még napról napra mélyebben sülyedek a sárba.</p> -<p>Ha több ember lenne körültünk, igyekezném magamat új alakban -mutatni, de vele szemben az <span class="pagenum"><a name="Page_71" -id="Page_71">-71-</a></span> igazságot csak is ezzel a levél -felmutatásával kéne kezdenem. És erre képes soha sem leszek.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Szeptember 10-én.</p> -<p>Azt hiszem, igen boldogtalanná teszem. Azt hiszem, tönkre teszem -átkos viselkedésemmel. Úgy hitte, unom magamat; egy hétig tele volt -a ház vendéggel. Ekkor napokig nem is mutattam magamat. Ekkor -megkorholt, kemény volt velem. S még ilyen perczekben érzem -legközelebb magamat hozzá. Ilyenkor nem félek a szemébe tekinteni, -ilyenkor oly jól esik, hogy lágyan, melegen tekint a szavai sulyos -értelmeinek daczára reám. De aztán, s ez a bökkenő, hogy nem szólok -ellen s megalázkodom, megteszem, a mit mond, mintha elszégyelné -magát, bocsánatot kér ilyenkor tőlem: s ez a bocsánatkérés már épp -elviselhetetlen.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Szeptember 15-én.</p> -<p>Határozottan rosszul néz ki s beteg. Ma elvitt kocsin arra a -birtokra, a melyet nékem szánt még <i>akkor</i>. Ott egy új -cottageszerű házat építtetett, azt mutatta meg nékem. A nagy -fáczányos szélén áll a kis épület. A mesterek három hónapig -dolgoztak csak rajta. Természetes fa- s téglából készült kis -emeletes alkotmány, gerendás tornáczokkal, czinóberszínű ajtók- s -gerendaszélekkel. A terrasseokon angol piros fonott bútorok, nehány -salon, s egy nagy hálószoba, a főépületben. Az utolsó szobában – az -arczképe. Akkor festette Sargeant, a nagy angol <span class= -"pagenum"><a name="Page_72" id="Page_72">-72-</a></span> mester, -mikor jegyben jártunk. A hasonlóság feltünő, de a mellett ijesztő -látni, mennyit öregedett azóta. Mi baja lehet? Arczbőre sárgás, -szemei beestek, haja deresedni kezd. Én teszem tönkre? Boldogtalan -volna? Annyira meghatott a kép, hogy a mellére borultam, s nem -akartam sem az eredetit, sem a portrait-t látni.</p> -<p>Pedig ma majdnem derült volt máskorhoz képest arczkifejezése. -Látszott arczán, hogy boldog, hogy e birtokot a házzal együtt -végleg átadhatja nékem. Ha én most ezt igaz szívvel, tiszta szemmel -fogadhatnám el, ha egyenesen szemébe tekintve így szólhatnék neki: -– Köszönöm férjem, ajándékod nagy értékü és nemes, vedd érte -szerelmemet, a melynél többel nem birok.</p> -<p>Ha ezt mondhattam volna néki!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Szeptember 20-án.</p> -<p>Nem, határozottan nem irok többé naplót. Ez átkos papiron -szoktam rá a hazudozásra, s most, hogy lelkem igazságos képét irom -le, napról napra nem birom el a sulyát. Bele bolondulok.</p> -<p>Nem jó az embernek igen mélyen tekinteni bele a lelke világába. -Addig, mig külső éltemet írtam le benne, mulattatott a dolog. Aztán -– igen, kimondom, szégyeltem, – ma, megörjít.</p> -<p>Nem irok többet.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span></p> -<p class="right">Október 3-án.</p> -<p>Indulunk. Mától kezdve megint elkezdem az írást. Nem birom ki. -Hogy ha még le sem írom, a mit érzek, úgy egészen egyedül vagyok. -Igy legalább megkönnyit az, a mit énemből kipusztítok az által, -hogy papirra vetem.</p> -<p>Indulunk. Tegnapelőtt mondta Sándor, hogy el van tökélve -délolaszországi s algieri útját megtenni. Én eleinte elleneztem -(már megint hazudtam, nem mondhattam, hogy azért nem akartam menni, -mert Elek is ott lesz). Sándor azt hitte, a pesti világot sajnálom, -megigérte, hogy Cannesba visz a tavaszi hónapokra. Pfuj, milyen -véleménye van rólam, de megérdemlem. Legyen ez a bünhödésem. Nem -ellenkeztem tovább, nem is mondtam ellent. Higyjen rólam annyi -rosszat, a mennyit lehet. Az sem lesz elég…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Október 6-án.</p> -<p>Az utolsó pillanatban <i>egyedül</i> oda szaladtam a partra, -előttem a Körös, tovább a Katinkaliget, s a láthatárig a puszta. -Mit mindent hagyott itt, a mit nem tudtam életté átváltoztatni…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Október 10-én.</p> -<p>Ime Pest: Egész nap itteni barátnőim járnak be hozzám, mindegyik -irigyen nézi ezüst útikészletemet (csak a multkor kaptam -Sándortól), megnézték ékszertokjaimat, elbámulva látják óriás -solitair gyémántokból összefoglalt nyaklánczaimat, diadémjeimet. -<span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span> Egy se volt arra kiváncsi, hogy itt belül -milyen a világ. Mama irigyen megcsodált, azt találta, sohasem -voltam ily szép, még a papa is beczézgetett. Mindenki rontott. -Harmadik napja vagyunk itt s s három ebédmeghívásunk volt.</p> -<p>Én? előkerestem azt a könyvjegyzéket, a melyet egyszer Elek -adott nekem, s rendeltem vagy 50 kötet franczia és angol könyvet. -Olvasni fogok az úton. Én azt hiszem, az olvasás eltávolít majd -önmagamtól, pedig erre szükségem van.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Október 12-én.</p> -<p>Fiuméban. Sándor a hogy megérkeztünk, átöltözködött s -unokatestvéréhez, a kormányzóhoz ment. Én a legegyszerűbb ruhámban, -a komornám kiséretében, bejártam a várost. Olyan furcsa, kéjes -érzés fogott el. Úgy éreztem, mintha ébredni kezdene valami a -lelkemben, ez az arany napsugár, ezek a babérerdők, a végtelenség, -ez a néptömeg, mely körülvesz s a mely nem ismer… Ime, tán ez -legtöbbet ér. Hisz mióta megvagyok, üveg szekrénybe voltam -kiállítva. Mindig tudta mindenki, vagy legalább tudni vélte, hogy -mit teszek, mit gondolok s érzek. Itt senki, senkisem ismer. -Lementem a horvát part egy osteriájába, leültem a szőlőlugas -szélén, s belenéztem a messzehaladó tenger kék vizébe. Mily szép, -szép az élet! Úgy éreztem, az életerő beleszalad a lelkembe… nini, -szavalok! Most veszem észre. Nem hiába, hogy egész út alatt a Taine -«Italie»-ját olvastam. <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span></p> -<p>Elek, ha látna, csodálkozna rajtam. De tán nem annyira, mint én -magam csodálkozom. Oly jól esett ez a frissen fejt tej, úgy -éreztem, az igazság emlőjéből szivom! Azt hiszem, a mit látni -fogok, közelebb fog az igazhoz hozni. Furcsa, hogy majd a -művészetek segítségével kell hozzá jutnom. Tanulni akarok, -fejlődni. Szeretnék az lenni, a mi vagyok, megszakítani a régi -énemmel minden összeköttetést.</p> -<p>A kormányzóéknál igen boldog ebéd volt (ritkán használom e szót -«boldog!»). Igen rokonszenves emberek. A governatore még igen -fiatal ember, van valami igazán fejedelmi abban, a mit mond, abban -a mit tesz. Felesége komoly, szép asszony.</p> -<p>Olyan komolyan nézett rám – hogy lesütöttem szemeimet. És – -közvetlenül. Ez már haladás. Míg férjeink politizáltak, karon -fogott, megmutatta a nagy, de roppant nyomott palota minden -zege-zugát. Különös összeállítás, nagy aerarisch bútorok, s aztán -ezek között olasz, velenczei ritkaságok. Úgy látszik, erre sokat -tartanak. Furcsa, ezt soha sem láttam otthon. Peddig ezzel is -mennyit szórakozik, tanul és felejt az ember. Ezeknek meg még erre -sem volt szükségük, mert hisz boldogok, s van teendőjük elég. A -gyermekekhez is bementünk. Komoly gyerekek, szinte már ezek is -reprezentálnak.</p> -<p>Milyen különös, ezeknél minden olyan – igaz benyomást tesz.</p> -<p>Kiültünk egy terrasse-ra s hosszan elbeszélgettünk.</p> -<p>– Mondd, – kértem hirtelen, – hogy tanultad meg az igazság útját -járni?</p> -<p>A fiatal asszony jóságosan mosolygott, nem felelt <span class= -"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> rá semmit, -de szeméből láttam, hogy úgy született benne. Aztán tárgyakról -beszéltünk. Minden egyes bútornak története van, mindegyikről tud -valamit elmondani. Mennyit kellett hogy tanuljon, hogy érezze -mindezt, hogy lássa, mi a szép, mi az összhangzatos.</p> -<div class="figcenter" style="width: 375px;"><a href= -"images/i005hq.jpg"><img src="images/i005.jpg" alt= -"Kiültünk egy terrassera." title="Kiültünk egy terrassera." /></a> -<p class="caption">Kiültünk egy terrassera.</p> -</div> -<p>– Hogy irigyellek, hogy Rómába, Nápoly- s Szicziliába mentek, – -mondta.</p> -<p>– Hogy irigyellek, hogy itt maradhatsz, – viszonoztam elszólva -magamat.</p> -<p>– Mit irigyelsz rajtam, hisz néked is megvan mindened, mit -kivánsz, férjed szeret, vagyonod nagyobb a mienknél, tehetsz annyi -jót, mennyit akarsz, s élvezhetsz, a mennyit szemed és szád kiván. -Mi kell több ennél? Még gyermeked nincs, de hát ez is csak idő -kérdése. És te szabad is vagy, mi pedig kötelességünknek élünk.</p> -<p>A két utolsó mondata szeget ütött a fejembe. Gyermekem, hátha -lesz nékem is! Tán majd a kis fejére rá tett kézzel még el is -mondhatok néki mindent.</p> -<p>És kötelességem is lesz akkor. Most nincs? De ha nem birom, nem -tudom betölteni!</p> -<p class="right">Október 14-én.</p> -<p><i>Róma</i>. Milyen furcsa volt tegnap a kis hajón vele együtt -neki indulni a tengernek. Még soha sem voltam tengeren. Nyolczkor -este lassan siklott ki a hajó a megvilágított fiumei kikötőből, oly -csendes, oly nyugodt volt az éjszaka, és én úgy szerettem -<span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span> volna, ha nagy, igen nagy veszedelembe -jutnék vele. Ha terhes felhők környékeznének, ha villám, -mennydörgés elnyomná a szavunk. Hogy így közel-közel simulhassak -hozzá még egyszer, s elfogadhassam védelmét, őszinte szeretettel, -ragaszkodással.</p> -<p>A tenger bámulatos csendes volt. S Anconától Rómáig napfényes -idő. Este értünk Rómába. A Hotel Quirinalban ember ember hátán, -villanyvilágítás, nyüzsgés. Késő éjjel csendesek voltak az -utczák.</p> -<p>Hát ez Róma?</p> -<p class="right">Október 18-án.</p> -<p>Rómáról nem merek írni. Azt hiszem, ostobaságokat mondanék, így -hát csak Stendhalt s Tainet olvasom s azokat igyekszem Rómában -feltalálni. Pedig furcsa, minden más hatást tesz rám. Valószinüleg -éretlen vagyok még.</p> -<p>Már két nagy ebéden voltunk. Sándornak mindenütt vannak rokonai. -Az olasz rokonok! Gracié, majd felfalnak, olyan édeskések mind. -Voilá une race qui ne me plait pas! Egy angolnéval, Lady Stanleyval -ismerkedtem meg. Az vonzott hozzá, a mit az olaszoknál nem találtam -meg: az igazság.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Október 20-án.</p> -<p>Istenem, Istenem, hát nem lesz ennek vége. Elek ismét írt. Azt -mondja, Kairóból az arab pusztába expeditióra készül. S nem bir -magával, hozzám fordul egy kis érdeklődésért. Mit tehetek én érte? -<span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> Levele tele van Rómával s Rómán keresztül -minden sorából szerelme beszél, a melyet azonban nem említ. Így hát -megmérgezi nékem Rómát. Délután a Campagnában voltunk… nem birtam -magammal, e végtelenül szomorú mezőkből, e szürkés hangulatból -annyira az Elek szavai beszéltek hozzám, hogy megkértem Sándort, -forduljunk vissza, rosszul érzem magamat. S most itthon vagyok a -kis szobámban – a villanyfény besugárzik idáig az iróasztalomig, s -azért csak az a nagy, néma, csendes Campagna előttem… tovább még -keletnek az az ismeretlen sivatag, s azon egy ember, ki megy, tán -vesztét keresve…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Október 24-én.</p> -<p>Ha gyermekem lenne Sándortól, minden jobbra fordulna. Ma -bementem a Szent-Péter-templomba, ezért imádkoztam. Meghallgatott-e -az Úr? Ah! hiszen vallásom sincs, ezt is kiölték belőlem. Az a -czinizmus, a mely megölte bennem a szerelem iránti érzéket, elvitte -magával vallásomat is. Senkiben, semmiben nem hiszek. De igen, -Sándorban… Hát akkor?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">November 3-án.</p> -<p>Palermóban. Megyünk, megyünk – az én szemeim nyitva s azért nem -látok semmit, nem hallok semmit, nem vágyom semmire. Olvasom -Baudelairet… Mint a mákony. Szeretném, ha mind e fény, pompa -érdekelne. De mi közöm mindehhez?</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span></p> -<p class="right">November 16-án.</p> -<p>Megint egy levél Elektől, megérkezett a Szentföldre. Arra kért -már akkor, hogy oda feleljek neki, s miután semmi hir rólunk, azt -mondja, érzi, <i>igaza volt</i>, hogy megirta szerelmét, mert vagy -tőlem kellett volna pár sornak jönni, vagy Sándortól egy levélnek, -a melyben élethalál-párbajra hivja. Egyik sem jött, sem -<i>igen</i>, sem <i>nem</i>. Tehát szavait félig meghallgattam.</p> -<p>És igaza van, úgy van. Megcsaltam férjemet – és tán – önmagamat -is?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">November 18-án.</p> -<p>Nem, nem fogok mindig ezzel foglalkozni. Ez ostobaság s -eredménytelen.</p> -<p>Egy óriási parkban kocsiztunk, a mely Katinka-ligetre -emlékeztetett. Vagy csak minden a mit látok, azzá hasonul át, a mi -bennem van. Ma Verlaine-t vettem meg, az Elek kedvencz költőjét. -Mint lánynak megvolt, hogy férjhez mentem – akkor azt hittem – nem -lesz könyvekre, vagy legalább ilyenre szükségem, nem vittem -magammal. Éjjel olvasni fogom.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">November 19-én.</p> -<p>Egész éjjel Baudelairet olvastam, mint olaj a tüzre ez a könyv. -Magamra olvastam benne. «Comme vous êtes loin paradis parfumé!» -Volt-e ilyen paradicsomom valaha? Voltam-e gyermek, fiatal, mint -<span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span> mások. Rothadás vett körül, hogy -meglettem, s a rothadás légköre tápláló légköröm.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">November 24-én.</p> -<p>Nem értem, nem ismerek magamra. Napról-napra közönyösebb leszek. -A külvilág nem érdekel. Úgy ülök a nagy ebédeken, estélyeken mint -egy bálvány, szemeim kerekre tágulnak, nem mondok semmit, nem -hallgatom azt, a mit beszélnek, nem látok, nem hallok, semmi -érdekem, sem kedvem semmihez.</p> -<p>Este Baudelaire-re, Verlaine-re örülök.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">November 30-án.</p> -<p>Nagy jelenetem volt Sándorral. Ez az ember tönkre megy -mellettem. Napról-napra sápadtabb arczkifejezése. Girgentibe -mentünk. Én a hajó egy sarkában egy Zólát olvastam (nagyon érdekel -ez az író, ha utamba akadna, lehet, hogy vissza adna önmagamnak) -Sándor a másik sarkában a Times-t. Így egész Sziczilián keresztül. -Este későn érkeztünk.</p> -<p>Kocsin, zekegő úton a szállodáig, ott vár a megrendelt ebéd, en -tête á tête. Ettől most mindig félek. Sándor két üveg pezsgőt -megiszik egyedül, én pár osztrigát eszem, s hallgatunk. Aztán -külön-külön lefekszünk. Másnap nagy szél kerekedik, én nem merek -kimenni a szállodából, félek, hogy nevralgiát kapok. Sándor egyedül -nézi meg a görög templomokat. Este vissza Palermóba. <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p> -<p>Így lesz hát ez az út végig? Hogy vissza érkeztünk, -kijelentettem neki, hogy én nem megyek tovább, már unom ezt a -hajszát, aztán meg… Elek Biskrában. El fogom kerülni, bármibe -kerül. Sándor nem tágított, nyugodtan azt mondta, ő megigérte -Eleknek, hogy deczember végét ott együtt töltik s így -<i>megyünk</i>. Megyünk. Igen… én pár perczig zokogtam, sírtam, -aztán – mintha fénysugár szaladt volna át a lelkemen, végre is, -miért ne, menjünk. Hisz úgy jobb lesz. Jobb szembe nézni az -ellenséggel, így ártalmatlanabb. És aztán ki is fogom magyarázni -vele a dolgot úgy, hogy baj nélkül megértethetem magamat Sándorral. -De hát ez már megint csak nem lesz az igazság…</p> -<p>Sándor meghallgatta végelhatározásomat s ott hagyott: megyünk, -volt az utolsó szava.</p> -<p>Most hát én… igen én, irok Eleknek, ez az egyetlen módja.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Deczember. 1-én.</p> -<p>Ime levelem:</p> -<p>«Édes Elek. Reménylem, soraim még Jeruzsálemben érnek. (De hát -ha nem!) Hallgasd meg, a mit mondok. Nem szeretlek, nem is foglak -soha. Nem akarlak látni se élve, se halva. Ne gyere utamba, mert -kitérek előtted. Tudd meg, hogy tisztességes asszony vagyok s az is -akarok maradni. Férjemet szeretem, s jövendőbeli gyermekeimnek -akarok élni. Hogy megközelitesz, az gyalázatos dolog, s egész -lelkem felháborodik, ha rágondolok. Mit akarsz velem? Testem nem -lesz a tied, mint a <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> hogy a lelkem nem az. Nem szóltam -Sándornak, nem azért, mintha bármi módon vonzódnám hozzád, de mert -nem akartam, hogy összeütközés lehessen köztetek. Nem akarom, hogy -Sándort baj érje. Te mint könnyelmű lányt ismertél, mióta a -<i>szerelem</i> (igen, az a szerelem!!) átváltoztatott, azóta sem -érzésem, sem gondolatom nem az, a mi volt. Mi megyünk Biskrába, de -megtiltom, <i>érted</i>, hogy oda gyere. Nyugalmamat nem adom -semmiért. Az isten megáldjon s ez leszen első és utolsó levelem -tehozzád. Bálványosy Mária.»</p> -<p>Mini helyett Máriát írtam alá. Ebből aztán kiérzi, hogy semmikép -sem akarok vele bizalmas lábon állani. Magam vittem a levelet a -póstára, csak időre érkezne még oda. Jaffáig innen 6 nap, onnan 2 -Jeruzsálemig, ott 8–10 nap alatt. Decz. 12-ére ott lesz a levél s -akkor még tudom, ott kapja, hiszen karácsonyt a Szentföldön -tölti.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Deczember 3-án.</p> -<p>Átolvastam a levél fogalmazványát. – Istenem, milyen -ügyetlenséget követtem el, hogy azt irom: «nyugalmamat nem adom»; -hisz így többet árultam el, mint kellett volna, lelki -állapotomról.</p> -<p>De most naplót sem irok egy darabig, ez is csak hiába izgat. A -tárgyaknak fogok élni. Ugy mint egy utazó, – ki felejteni -utazik.</p> -<p>Felejteni… mit?</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span></p> -<p class="right">Deczember 30-án.</p> -<p>Anya vagyok, bizonyos. Ennek sem tudok most már örülni. Félek a -gyermektől. Hogy neveljem fel, ha nem tudok igaz lenni. Az ő életét -is megmérgezzem, mint a hogy az enyémet megmérgezték?</p> -<p>Sándor, uram! ments meg.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Tunis, január 4-én.</p> -<p>Éjjel-nappal a két férfi a fejemben. Nem látok semmit, csak -őket. Éjjel róluk álmodom – úgy érzem, ketté tépik a szivemet. Mi -lesz velem? Ha az Elek levelét olvasom, a Sándort is ott érzem az -oldalamon. S félek mind a kettőtől s nem látok a lelkemben egyebet -sötétségnél, némaságnál…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Biskra, január 6-án.</p> -<p>Sándor tegnap hirtelen hozzám fordult: «Az Elek <i>barátom</i>, -bizom benne minden körülmény között… érted?» S mereven szemembe -tekintett. Mit értett alatta – tán gyanakodott volna. Mikor árultam -el magamat, vagy már rég gyanakszik? Egész testemben reszketek még -most is, midőn szemeinek tompa kifejezésére gondolok. S holnap, -vagy tán ma már megjöhet. Mi lesz velem? Összezavarodott az elmém s -nem látok tisztán érzéseim chaosában. Nem látom a helyest, a jót, -nem tudom, mit érzek igazán, nem tudom, hogy lesz… Én uram! -támogass, mert eltántorodom…</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span></p> -<p class="right">Biskra, január 8-án.</p> -<p>Istenem! Istenem. Tönkre, tönkre vagyok téve. A dolog így -történt. Egy arab kávéházban voltunk, Sándor és én. Rendesen itt -töltöttük az estéket már jó ideje, Sándort igen mulattatja az -arabok fegyvertáncza, mindennap eljáratja velök.</p> -<p>Épp a fegyvertáncz közepén – én Uram Istenem – ki lép be az -ajtón: Elek. Azt hittem, rám szakad a ház. Sándor tüstént abba -hagyatta a vad tánczot, de a pokoli lárma után beállott csendet nem -lehet a szívem csendjéhez hasonlítani.</p> -<p>De tovább. Elek odafordul Sándorhoz, kezet ad neki.</p> -<p>– Tudod-e, miért jöttem oly gyorsan? – mondta merészen, -egyenesen a szemeim fehérébe tekintve, – mert Mini irt nekem.</p> -<p>– Ugyan? – kérdé Sándor fásultan, – s te erről nem is -szóltál.</p> -<p>Azt hittem, szétszakad a szívem.</p> -<p>– Igen, megirtam, hogy ide jövünk, miután tudtam terveidet, – -rebegtem halkan, nehogy Elek megmondja az igazságot, hogy így az -összeütközést elkerüljem.</p> -<p>– Igen, Mini meg akart lepni téged s ezért irt, – mondta Elek -még folyton rám nézve hidegen, közönyösen, tönkre téve tekintete -által, – s én sietve jöttem.</p> -<p>– Jól tetted, – mondta Sándor, hirtelen kézszorítását -viszonozva.</p> -<p>Ime, hazugságból hazugságba. – De ez még nem elég. Sándor éjjel -sakálvadászatra készült. Ide rendelte <span class= -"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> Ali Ben -Hamedet, dragománját<a name="FNanchor_1" id= -"FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> a -kávéházba, ki vezeti. Itt vártunk reá. 10 óra után megjött.</p> -<p>– Elek, légy oly szives feleségemet haza kisérni a Hôtel -Saharaba, te is ott vagy szállva úgy-e?</p> -<p>– Igen, mellettetek vettem szállást, – felelte Elek szemtelenül. -Sándor kezet szorított vele, nekem megcsókolta kezemet s szemembe -tekintett. Ha száz évig élek, nem felejtem el tekintetét. Mintha -egész lelkét a lelkembe lehelte volna. Vagy csak azért láttam ezt -így, mert magam végtelen izgatott voltam s mert tudtam, hogy most, -most fog elválni minden… Nem tudom. Elment. És Elek most hozzám -fordult: «Indulunk hát?» Karon fogott. Én nem akartam, hiába -mondtam neki magyarul, hogy nem engedem. Megtette. Végre is a még -népes utczában, a hol az arab Ouled Nailok<a name="FNanchor_2" id= -"FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a> -házai előtt franczia katonatisztek árnyai suhantak el, nem -téphettem ki magamat karjai közül. Elek a szó szoros értelmében -vitt. A kis telep legnépesebb utczájába mentünk, a hol a téli -éjszakán még ember ember hátán tolongott. És nem mertem szólni, -egész testemben remegtem. Vitt, vitt. Egy európai kávéházba erővel -bevonszolt. «Un caffé à madame, un verre de whisky à moi.» Úgy -tett, mintha felesége lennék.</p> -<p>– Eljöttem, mert levelének sorai között olvastam. Ha szeretné -férjét, akkor nyugodt lenne, nyugodtan odaadta volna levelemet -neki, hisz «vér»-leány, ki nem fél egy párbaj esélyeitől. Maga ha -<span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> szereti férjét, csak egy módon -cselekedhetett volna, hiába mondja, hogy nem. A szerelem parancsol. -Hiába minden törvény, hiába esküje, a mit mond. Az enyém, mert -szeretem s mert viszont szeret.</p> -<p>És én gyenge báb csak hallgattam s mintha megszáradt volna a szó -a torkomon, nem tudtam, nem tudtam rá felelni semmit.</p> -<p>– Azt mondja, nem ismerem azt, a mi ma. Csakis azt szeretem s -nem azt, a minek lenni látszott. Maga még pár hó előtt nem önmaga -volt, hanem társadalmi körének visszfénye. Egy szava nem jött -szivéből s egy szó nem juthatott a szivéig, s így hogy -választhatott volna akkor a szíve szerint. Az enyém az Isten s -emberek előtt. Akkor a Katinka-ligetben láttam már – s ma az -enyém.</p> -<p>Hangja olyan áttetsző, tiszta lett, mint a fejünk felett -elterülő égbolt, a melyen az afrikai ég miriad és miriadnyi -csillagja ragyogott. A mimóza-fák virágoztak, messzi, messziről -szomorú dal hangzott, tán egy arab ház terrasseáról; fejem felett a -tejút fenséges íve; szivem tágult, úgy éreztem, karjaim -széttárulnak s átölelem az egész mindenséget, s szavam most is, -mint mindig, máskép beszélt.</p> -<p>– Sándort tisztelem – kiáltottam (Istenem miért is ezt).</p> -<p>– Nem tisztelet kell nékem, de szerelem. – S vitt, vitt.</p> -<p>Úgy éreztem egész testem lelkem azon az egy karján csügg, a mely -visz s a melynek ellenállani nem tudok. S nem tudtam. Felvitt. -Szobánk egymás <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> mellett… s a sötét éjszakában amazok ott -nem láthatták, hogy az ő szobájába tértünk.</p> -<p>Hát miért is nem öntöttetek erélyt, szivet belém, <i>ti</i>, -kikre ez rá volt bizva.</p> -<p>A Sándor gyermekével szivem alatt – ma az Elek szeretője vagyok. -Ime az igazság.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Biskra, január 9-én.</p> -<p>Sándor délben jött haza, és furcsa, én nyugodtabb, s lehet -mondani igazabb vagyok vele, mint voltam. Szinte kihivólag -viselkedtem vele szemben. Kijelentettem, hogy áthurczolkodom a déli -oldalra eső szobába, mert éjszaknak fázom. Sándor nem ellenkezett – -pedig ez azt jelentette, hogy ágytól válunk. Nos igen, ha már így -kellett hogy legyen, hát hadd legyen így. S legyen egészen. Kettős -játékra már igazán képtelen volnék. Szivem alatt levő gyermeket -említettem… ez aljas volt. De hát miért ne, ki egy olyan aljasságot -el tudott követni, mint én tegnap, az már mindent pirulás nélkül -elkövethet. Most hát előre – csuszszunk lefelé a lejtőn, nyitott -szemmel, sans peur et sans reproche!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Biskra, január 14-én.</p> -<p>Sándor minden éjjel vadászni jár, már vagy húsz sakált s pár -hienát lőtt. Azalatt én a Hôtel Sahara széles erkélyén ülök késő -éjszakáig, mellettem Elek. Előttünk a végtelen csillagos ég s -lábaink előtt a kis tér mimosa-bokrai. Keret, illat, mind -<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> ugyanaz, mint akkor. És én egész lélekkel -oda vetem magamat neki. Szinte túlságba megyek, akkor csókolom -száját, midőn tán nem is kivánom. Beszéltetem, mert szépen tud -beszélni. Elmondatom vele szerelmének egész történetét, el, hogy -mit szeret rajtam, hogy gondolt rám, ott azokon a hosszú útakon. -Már rég szeret. Még – azt mondja – kis leány voltam s nevelőnővel -jártam ki a jégre, hogy rám vetette szemét. Csak hogy büszke volt, -el akarta nyomni szerelmét. Nem akarta, hogy a partie-vadászok közé -sorolják, mint annyi mást Pesten. Került, mert szegény volt. Mióta -azonban gazdag, olyan gazdag mint Sándor, azóta kétszeres erővel -kivánt meg engem. Kivánt meg – igen, így mondta. Pfuj, a szó -csunya. De hát méltó – viszonyunkhoz. Tehát mindig csak pénz!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Biskra, január 16-án.</p> -<p>Ma ebéd alatt elnéztem Sándort. Ez az ember beteg. Valami van a -szemében, a mi szinte a túlvilágba húz. Milyen furcsa az élet. -Miért találkoztunk mi egymással, miért ott, hol nem lehettünk az -egymáséi. Milyen egyszerü dolog: két ember találkozik, vonzódik -egymáshoz, megszeretik egymást, egyek lesznek a sírig. Így van ez -az egyszerü embereknél. De hát nálunk hány kis mellékút, kitérés -van a fővonalak mellett, vagy tán fővonalak nincsenek is; csak -árnyalatok, csak félszinek. A félhomály misticzismusa, a mely éppen -csak az igazsággal van ellentétben. <span class="pagenum"><a name= -"Page_89" id="Page_89">-89-</a></span></p> -<p>A félszinektől az örök világossághoz hogy lehessen jutni?</p> -<p>Én szegény hites férjem, miért is kellett néked éppen én rám -bukkannod? Miért nem találtál magadhoz méltó, becsületes, igaz -asszonyt, ki az oltártól a halálos ágyig egyet gondolt és érzett -volna veled? Ha én egyszer elmondhatnám néked még az igazságot úgy -a hogy van! De jól is van az, hogy <i>ma</i> már ez lehetetlen. De -jó, mert én, ha <i>akkor</i> két mély szemeddel a szemembe -tekintenél, visszakivánnám azt a boldogságot is, mely után egyszer -már kinyujtottam a kezemet, és beléd találva szeretni – el kéne -pusztítanom magamat. De jó is az, hogy az igazságot néked soha, de -soha el nem mondhatom, mert tiltja az a kis gyermek ott a szivem -alatt, az, melynek bűnös szivem minden dobbanását meg kell -hallania, ki tud a <i>másik</i> minden öleléséről – csókjáról.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Biskra, január 21-én.</p> -<p>Napról-napra merészebb leszek. Ma, hogy Sándor a Kadinál ebédel, -mi Elekkel egy háromlovu kis kocsin Sidi Okbába rándulunk. A kocsi -elhagyva a biskrai város utolsó pálmáit, szélsebesen szeli a -sivatag homokját, az arab kocsis mélyen lenn guggol szinte a -lábaink előtt, s dalt zümmög. Elek átkarol s úgy röpülünk át a -végtelenen. A kocsis néha visszanéz, s bátorítva mosolyog ránk. Azt -hiszi, férj és feleség vagyunk, tudja, hogy csókolom az Elek ajkát, -hogy lássa ez az ember, hogy mondhasson el <span class= -"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> esetleg -Sándornak olyat, a melyből meg kell hogy tudja vétkemet.</p> -<p>Sidi Okbában is így viseltem magamat (hála a régi divatos -manierjaimnak, a melyek napról-napra jobban visszatérnek), hogy az -európai fogadósné, kinek terrasseán ebédelünk, már nem is az Elek -feleségének, de párisi cocottenak tart s folyton «ma belle» – nek -szólít. Ez vérszemet csinál nékem, czigarettára gyujtok s Elek -vállára hajtom a fejemet… s e perczben úgy érzem… nem érzek -semmit.</p> -<p>Késő este érkezünk haza. Sándor tekintetét keresem. Lenn várt a -fogadósnál, előtte fehér burnusos dragománja, ki vadászhistóriákat -mond el neki.</p> -<p>Még fel se nézett, hogy lejöttünk, azt se kérdte, honnan jövünk. -Pedig kihivó tekintetemmel magam mondtam el neki mindent! Istenem, -ha megölne mindkettőnket!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Biskra, január 23-án.</p> -<p>Ma Elekkel Ó-Biskrába járunk. Egy arab asszony jövendőt mond -nékem. Oly szép szőke gyermekeim lesznek, mint a gazdámnak (ez -alatt Eleket értette), rá fog hasonlítani a szemök, szivök azonban -olyan lesz, mint az anyjuké. Reménylem, hogy nem… A város végeig -megyünk, ott egy oued-en<a name="FNanchor_3" id= -"FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a> -kellene átgázolnunk. Elek habozik, pedig túl a folyón gyönyörű, úgy -mondják, a kilátás.</p> -<p>Én? mutatom, hogy kell. Lehuzom sárga kivágott czipőimet, -harisnyáimat, ruhámat felemelem a térdemig, <span class= -"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> s megyek -előre. Elek is átgázol. Vissza már a karjain hoz át a vizen.</p> -<p>Ugyanazon eszközök, mint a Pál és Virginiában. Első regényem -volt, igen szinpadiasnak találtam akkor, csak úgy, mint a mai -kirándulásnak egyes részleteit.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Biskra, január 24-én.</p> -<p>Ma komornámat hazugságon értem. Ali Ben Hamettel valahol a -városban csatangolt s azt állította, hogy a bibornok által épített -menházat vizsgálta meg. Kisült, hogy hazudott, a vendéglős ott -látta az oáz azon részén a dragománnal, hol mi jártunk tegnap. Nem -szidhattam meg, mert nincs már jogom hozzá. Érzem, napról-napra -sülyedek.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Biskra, január 26-án.</p> -<p>Elutazásunk előtt tisztelegni voltunk a carthagói érseknél. A -bibornok itt szokta a teleket tölteni. Egész operettejelenet volt. -Az öreg úr felcziczomált szinpadias fogadószobájában, veres -székében, s mi hárman előtte. Mert mind a hárman ott voltunk. Aztán -a biboros hosszú beszédje, melyben házasságunkat példásnak és -tanulságosnak nevezte. Végén czélzások nagy vagyonunkra.</p> -<p>A beszédet, azt hiszem Eleknek igaza van, minden átutazó de -marque házaspárnak el szokta mondani, az alluziokat is elértettem. -Küldtem neki szegényei számára 1000 frankot. Megfizettem a -hazugságát, a mint amazok az én hazugságaimat fizetik meg. Eleknek -<span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> mégis igaza van, kár skrupulizálnom, -hiszen minden hazugságra van építve, egész társadalmunk, minden -intézményünk. Egész fejlődésünk, minden tettünk, minden szavunk -hazugság.</p> -<div class="figcenter" style="width: 373px;"><a href= -"images/i006hq.jpg"><img src="images/i006.jpg" alt= -"Vissza már a karjain hoz át." title= -"Vissza már a karjain hoz át." /></a> -<p class="caption">Vissza már a karjain hoz át.</p> -</div> -<p>De hát miért kárpótol ez engem?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Algier, január 30-án.</p> -<p>Ime a Hotel St. Georgeban. Csupa angol s angolné. Csupa flirt az -egész bódé. Lépcsőkön tuczat számra ülnek el az angolok -missjeikkel, a kiknek felét egy saisonra elbolondítják. A salonok -spanyolfalai mögött, az istálló dohányzójában, a tennistéren csupa -flirt. Annyira beleillek a keretbe, hogy siettetem elutazásunkat. -Most már igazán egy olyan helyre szeretnék menni, mint Cannes, hol -a nagy világ telel. A mámor, azt mondják, jót tesz, hadd igyam ki -poharát szinig.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Algier-Marseilles, február 1-én.</p> -<p>A hajón. Sándor és Elek a hajó orrán beszélgetnek. Nekem a fejem -fáj. Szomorú vagyok. És furcsa, most még ijesztőbbnek érzem azt, a -mi reám vár.</p> -<p>Mi lesz velem?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 3-án. Cannes.</p> -<p>Kora reggel érkeztünk ide. Sándor egy igen nagy butorozott -villát bérelt a Californiában. Ennek berendezése szórakoztat, -elvonja figyelmemet. A villának <span class="pagenum"><a name= -"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> falai rózsaszinüek, igen jól -áll a boldogságunkhoz.</p> -<p>Lépcsőház fehér lakk-fából. Igen könnyen építve, salonok, ebédlő -mind lakkirozott puha fából. A butorok igen izléses, egyszerü -kartonnal áthuzva. Itt-ott pár értékes régi, vaskos tölgyfa -szekrény. Minden sans prétention, s igen nagy izléssel berendezve. -A salonok s ebédlő óriási ablakaiból nagy virágparkligetre a -kilátás, tovább pedig a cannesi öböl, ellátni Frejusig. Ez a tájkép -az, melyet Maupassant egyik könyvében a herczegek paysage-ának -nevez.</p> -<p>Factice itt minden, de ez áll jól az én benső világomhoz. Ez -kellett nekem, most már teljek be vele.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 4-én. Cannes.</p> -<p>Boudoirom is rózsaszin. A plafondjára angyalkák vannak festve. -Émelygős persiflátió. Sándor a másodikat lakja, ő maga választotta -a lakást, én a földszinten. A fogadószobák az első emeleten (a mely -a kert felé tekint) vannak. Elek a közeli Montfleury szállodába -ment lakni. Tiz percznyi gyaloglás innen. Ha kerti kapunk kulcsát -odaadjuk neki, három percz alatt ide ér.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 5-én.</p> -<p>Igen, ezentúl csak tényeket irok le. Nem ér ez az érzelmeskedés -semmit. A dolgokat úgy sem változtathatom meg. Glissez mortel -n’appuyez pas! ez volt a papa jelszava is. A szerint fogok élni. Ma -egész nap Pepivel, ki itt tölti a telet szintén, bár <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> sajnos, a -város túloldalán, a West Endben lakik. Látogatásokat csináltunk. -Bejártuk a város 200 lehető házát, voltunk, mint Pepi nevetve -mondta, nehány lehetetlenben is. Pepi igen mulatságos előadást -tartott Cannesról, ez a snob-ok városa. Itt épp csak herczegnél -kezd az ember számítani. Van vagy 12 nagy, fő- és vérbeli -herczegük. Azonkivül 30 olyanféle családból, mint ő. Ezeken kivül -az egész párisi, londoni és bécsi high Tory-világ jórésze itt -telel. Ezek mögött meg az amerikaiaknak egész hada, kik azért -jöttek ide, hogy mivelünk megismerkedjenek. Hogy bátyáink az ő -leányaikat vegyék el… hugaink (ha vannak) fiaikat -szerencséltessék.</p> -<p>Óriási hajsza. Első kérdés: «ki ő» valakiről, ki megérkezik. -Második: «How much!» mennyit ér. A «ki ő» alatt családját értik. -Hány őse van, mi rangfokozata, «született, vagy nem született.» A -zsidóbárók és amerikaiak így taksálják az «ember» fiát. Pepi igen -szellemesen megjegyezte, hogy arra van elég ősünk (már mint neki), -hogy a bécsi kamarabálokra meghivják, arra azonban nincs mindig, -hogy egyik-másik vasuti király, vagy párisi pénzfejedelem elhivja -az intim jellegü ebédjeire. Mais n’est ce pas nous, nous en -passerons! mondta mosolyogva.</p> -<p>Beiratott minden nagy herczegnél (én persze mindenütt a Sándor -nevét is oda bigygyesztettem), elvitt minden socziális -hatalmassághoz. Mindenütt voltunk. És én haza érve, halálra -fáradtan végig feküdtem a chaise longuera s messze, messze repültem -el innen. Ha egy év előtt lenne még? Tán okosabban élnék? Nem -hiszem. Hisz nincs anyag bennem a <span class="pagenum"><a name= -"Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> boldogulásra. Csak az élet -kis eshetőségeire vagyok kikészítve.</p> -<p>Este Sándor állítólag kártyázni ment. Elek a művészetbe akar -beavatni. Azt mondja, a művészet czélja elfeledteti az élet -hazugságait. Azért minden nagyvilági embernek dilettansnak kell -lennie. Hogy így igaz élete is legyen. Azt hiszem, ebben igaza -van.</p> -<p>Pedig Elek!… Ah, de mindegy! Legyen <i>így</i>. Beülünk a kis -rózsaszinü boudoirba s a narancsszinü lámpaellenző fényénél egy -Bourget-regényt olvas fel nekem. Néki tetszik, én nékem ezek az -asszonyok mind hamisak. Úgy tünnek fel nékem, mintha egy velenczei -kristálycsillár utánzatát látnám. Nem egy dolgot másképp tennék, -mint ők teszik. Je serais plus canaille et plus grande dame à la -fois. Hogy beleuntunk az olvasásba, Elek előadást tartott nékem a -«szép»-ről. Nem sokára majd a jóra kerül a sor s akkor… pirulni -leszek kénytelen. Azt állítja, jól állana nekem, ha aláfesteném -szemeimet s szemöldökömet is meghúznám a Pinaud plajbászával Miért -ne? ha őt mulattatja, tegyük meg. Elek hiu – s úgy látszik, hiu -reám és szebbnek szeretne még, mint a milyen vagyok. Midőn -elmondtam neki (féktelen czinizmusomban), hogy anyának érzem magam, -már innen-onnan két hónapja, aggályait fejezte ki, hogy fogok majd -kinézni, hogy fogok majd öltözködni kis idő multán. Furcsa, én -nékem már egész más aggályaim vannak. Elek szépségemet szereti. Ez -is valami. Ha Sándor is <i>csak</i> ezt szeretné!</p> -<p>Aztán Elek elmondja, hogy az egész asszonyi világot látta itt s -én vagyok a legszebb mind között. <span class="pagenum"><a name= -"Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> Milyen kár, hogy már ennek -sem tudok örülni. Mit ér?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 6-án.</p> -<p>Redfernnél 17 ruhát próbáltam fel. Pompás foglalkozás, ez alatt -az ember határozottan képtelen a gondolkodásra. 13 (rossz szám!) -utczai ruhát tartottam meg, a számla 9000 frank. Aztán Worth -szabásza érkezett meg Párisból (1600 frank cachet azért, hogy -lejött!) 9 estélyi ruhát rendeltem. Egész nap mérték, szabták a -testemet. Estére annyira ki voltam merülve, hogy pirulás nélkül -dobhattam magam az Elek ölelő karjai közé.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 7-én.</p> -<p>Sándor egy yachtot és egy kis vitorlás hajót bérelt. Az utóbbi -oly kicsiny, hogy maga kormányozhatja. Ennek örülök. Tán némelykor -elvisz – Elek nélkül is. De ezt már alig merem reményleni. Ha ugyan -«reményleni», ez a szó kifejezi azt, a mit gondolok. Hisz félek -vele egyedül lenni, nem tudok néki semmit mondani s ő is épp csak -egészségemről tudakozódik. Ezt is úgy, mintha minden egyes szavával -mentséget akarna nékem adni arra, hogy miért lakik ő a másodikon és -én földszinten.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 8-án.</p> -<p>Felülmulom magamat. Ma este az örökszép Fernande estélyén -debuteiroztam Cannesban. Első <span class="pagenum"><a name= -"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> megjelenésem volt a nagy -világban. A szó szoros értelmében – meztelenül jelentem meg. Én nem -tudom miért, de az ilyet most megkivánom. Fáj nékem kínozni vele -Sándort, tudom, s mégis meg kell hogy tegyem. Egy finom, szinte -áttetsző selyem directoire ruha volt rajtam, a mely alatt csak igen -könnyű alsóruha. Nem volt fűzőm s mellem alatt csak egy -aranypánttal volt a ruha megerősítve. Fejemen babérkoszorú gyémánt -cseppekkel tarkítva, nyakamon semmi. Midőn letettem sorteéimat, -Sándor elsápadt. S az inasok is zavartan néztek rám. Én kihivó -arczczal léptem be a salonba – utolsók voltunk – s egy csapással, -éreztem, mind meghódítottam őket. Asszonya meghódolt, mert tudta, -érezte, első leszek köztük, férfia – én Istenem, ha az Elek -szemeinek kifejezését el tudtam viselni, akkor elviselem ezt -is.</p> -<p>Az ebéd alatt egy zsidó báró s a választófejedelem között ülök. -A fejedelem igen rokonszenves ember. Van valami bánatos, igen -bánatos az arczán. Én nem tudom mi, de valami úgy vonzott hozzá, -hogy az ebéd végén már barátok lettünk. A háziasszony kissé -ingerülten látta, mily gyorsan «elbántam» a prince charmanttal, -Cannesban a diadal a választófejedelem első mosolyánál -kezdődik.</p> -<p>Asztalhoz a háziasszonyt vezette, de már a fekete kávéját -oldalomon itta ki. És pedig… nem a ruhám «szabása» vonzotta, mint a -többieket, valami suggestio-féle volt kettőnk között, mi? magam se -tudnám megmondani.</p> -<p>Egy óráig lefoglalt. Jóformán csak közönyös dolgokról -<span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span> beszélt, a melyek között volt valami, a -mit elmondani első látásra nem lehetett neki. Azt mondják, nagy -beteg. Mi lehet a baja? Mily könnyen viselném én el egy betegség -minden kínját!</p> -<p>Hogy a herczeg elbocsájtott… fiatal urakból udvar támadt -körültem. Majd mindegyik bemutatta magát nékem. Ugy fél 10-kor, -midőn már az estélyre hivatalosak is érkeztek, kilenczen vettek -körül. Elek 10-kor jött. A mint belépett az ajtón, tekintete engem -keresett. Diadalmasan mosolygott, midőn a fejem fölött lebegő -villanylámpától fényesen megvilágított testemet meglátta. Látszott -a szemeiből, hogy büszke, hogy ez a fejedelmi termet az övé… s -hiába van körülöttem egy tuczat udvarló, azért fehér karjaim csak -őt fogják ölelni. Övé a testem… tekintetének igaza van. De a -lelkem? Az is… mert azt csirájában fojtotta el és ugyanakkor, midőn -már-már meg akart volna születni.</p> -<p>Sándort egész este nem láttam. Valami öreg douariére oldalán -beszélgetett.</p> -<p>A kocsiban férfiasan kikérte magának, hogy máskor ilyen -toiletteben megjelenjek. Hogy haza értünk, hirtelen pongyolába -vetettem magamat (hisz a Sándor oldalán égetett ez a ruha) s a -ruhát becsomagolva, átvittem néki a második emeletre. Tudom, -szinpadias volt, pedig igaz érzést akartam ezzel kifejezni. Dobja a -tűzbe – mondtam neki. – Megtette, a kandallóban elhamvadt, aztán -hirtelen kisiettem a szobából.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span></p> -<p class="right">Február 9-én.</p> -<p>De azért – reggel csak alá festettem szemeimet. Meg kellett, -hogy tegyem. Miért? nem tudom megmondani, bizonyos voltam, Sándort -bántani fogja. Elek? Elekkel nem törődöm. Azaz ebből a szempontból -nem. De valami visz feltartóztatlanul ebben az irányban. Jóformán -nem akarom egy perczig sem, hogy Sándor azt ne higyje, hogy -őszintén – az vagyok, a mi vagyok. Ha már meg nem mondhatom neki, -legalább hadd lássa meg; minden nap minden órájában, hogy aljas, -hozzá méltatlan a testem, a lelkem. Elek elragadtatva látott így. -Este, hogy háláját megmutassa, egy mogyoró nagyságu smaragdot -hozott. Elfogadtam. Pedig vehetnék magamnak, a mit akarok. De… el -fogok tőle mindent fogadni. Hadd legyek az, a minek születtem.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 10-én.</p> -<p>Három igen mulatós asszony van itt, kettő nagyon szép, a -harmadik csunya, de azért ünneplik. Ezekhez szegődtem én is. Igy -most én vagyok az ostorhegyes Cannes legfast-abb asszonyai között. -A legszebb köztük, Malthens grófné, egy nehézkes német felesége. -Születésére nézve angol. A legártatlanabb kifejezésü sötétkék -szemek, mit életemben láttam. Aranybarna haj, finoman ivelt -szemöldök. Roppant sápadt, vértelen arczszin. Nagy szalonban nem -mutat semmit, de otthon a legbájosabb asszony, kit életemben -láttam. A legártatlanabb arczczal tud olyanokat mondani, a mikről -én még nem is álmodtam. <span class="pagenum"><a name="Page_100" -id="Page_100">-100-</a></span> Maga a romlottság s ezt tudja és -erre büszke. Tudja – de nem hiszi senki – még barátnői, -vetélytársnői sem, olyan ártatlanul tud nézni. Oly szomorunak -látszik… Inséparable-ja a sötét hattyúnyaku Bennettné, egy -amerikaihoz férjhez ment római principessa, csupa szenvedély és -láng – látszólag. Pepi azt mondja, olyan mint egy darab jég.</p> -<p>A csunya asszony köztük Herrenstein Dahnstein Marianne, csunya s -eszesnek látszik, oly szemtelen, oly vakmerő s oly biztos -önmagáról.</p> -<p>Mi – úgy látszik – asszonyok – mindazzal tetszünk nekik, hogy -nem vagyunk azok, a minek látszani akarunk. Én egy cocodette -benyomását akarom tenni, pedig tán egy szemernyivel jobb – és igen -sokkal rosszabb vagyok a cocodette-eknél.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 10-én.</p> -<p>Délután rendesen három baratnémmal Rumpelmeyernél, a tengerparti -czukrászdában találkozunk. Mindegyik elmondja a haditervét, mit -akar aznap tenni, hány embert akar elbolondítani. Ez mulattatja -őket. Marianne és Bennetné felkapaszkodnak a Marianne két kerekü -kocsijába, a melyet az maga hajt – s elrobognak.</p> -<p>Hová? nem merem megkérdezni. Én egyedül Matthes Lillyvel. Furcsa -párbeszéd.</p> -<p><i>Lilly:</i> Ti – tegez, mert itt is már divatba jött a mi -kinövésünk, az általános tegeződés, a kik egy «set»-hez tartoznak, -tegezik egymást – együtt jöttetek Vezekényi Elekkel Afrikából? -<span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span></p> -<p><i>Én</i> (nyugodtan): Igen, ott is jó időt töltöttünk együtt – -két hónapot (egy hónappal többet mondtam neki).</p> -<p><i>Lilly:</i> Nem értem hogy kibirod egy udvarlóval. Én halálra -unnám magamat.</p> -<p><i>Én:</i> Ki mondta azt néked, hogy csak egy udvarlóm lesz. -Lesz – a mennyit akarok.</p> -<p><i>Lilly:</i> Azt tudom. De… úgy látszik, túlságosan tartasz -erre az egyre, hogy a többinek igazán audencziát adj.</p> -<p><i>Én</i> (naivan): Rokonom!</p> -<p><i>Lilly:</i> Nektek meg az osztrákoknak mind rokonaitok – ez -semmit sem jelent. Rokonod-e a férjed is?</p> -<p><i>Én</i> (még ártatlanabbul): Hogy ne… kivált azóta, mióta -elvett.</p> -<p>Hangosan felnevettünk.</p> -<p>Pár percz mulva Sándor bejött a szobánkba. Lilly rettenetes -sokat fáradozik, hogy «fény»-körébe vonja. De hát Sándor… jobban -szereti nálunk a yachtot.</p> -<p>Mikor egy órai időzés után elmegy, Lilly elragadtatva beszél -róla, hogy mennyivel érdekesebb mind a többinél, kik itt vannak, -mennyivel érdekesebb Eleknél is… és énnékem <i>ezt</i> -gúnymosolylyal ajkamon, szinte érdektelenül kell végig -hallgatnom.</p> -<p>Elek jő értem. Szerettem volna, ha éppen most nem jő. De hát…? -Mit tehettem. Ugy tettem, mintha igazán <i>ő lenne</i>. Haza -kisért, feljött velem a villába s mindig, mindig abba a rózsaszinű -boudoirba. Már úgy utálom s azt találom, azok az amorette-ek ott a -plafondon épp oly factice-ok, mint a <span class="pagenum"><a name= -"Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> mi szerelmünk Elekkel. -Csókjai úgy hatnak rám, mint egy édeskés franczia parfum -illata.</p> -<p>Sándor egész nap láthatatlan volt. Holnap kis vitorlás hajóján -kirándulást tesz. Én a választófejedelemnél ebédeltem. Előbb -ültettek D’Agnan herczegnénél. Ezt pedig Francziaországban nem -teszik, ott rang szerint ülnek a dámák. Ő így, mint herczegné, a -fejedelem mellett kellett volna hogy üljön (másik oldalán az -«örökszép» Fernande ült), s harmadik volt köztünk. Midőn kimentünk -az asztalhoz, elsápadt, elveresedett s azt hittem, tüstént haza -megy. Engem két perczre mulattatott a diadalom. A herczeg jóformán -csak velem foglalkozott. Hogy fogják azt nékem a többiek -megbocsájtani?</p> -<p>Ebéd után kivitt a villa terrasse-ára, honnan messze ellát az -ember a California örökzöld ligeteibe, (ni, ni, észrevettem a -tájképet, mit jelent ez?) egy ellenző mögött elrejtett japáni -kanapén leült mellém.</p> -<p>– Mondja, grófné, – mondta halk hangon, – érzi maga azt, hogy -valami közös van köztünk?</p> -<p>– Én az első perczben kiéreztem, fenség.</p> -<p>– Mi lehet ez?</p> -<p>– Ez, fenség, – s egyszerre tisztán láttam magam előtt azt, a mi -bennünk közös, – ez, fenség az, hogy mindketten az igazságot -keressük.</p> -<p>– De sehol, sehol se tudjuk megtalálni, – tette hozzá Degenburg -örökös és választó fejedelem.</p> -<p>– Énnekem kezemben volt, fenség, de… lányos fővel, ostoba -észszel ki hagytam siklani kezemből.</p> -<p>És most én magam se tudom miért, de kitört lelkemből minden, úgy -éreztem, megtaláltam benne <span class="pagenum"><a name="Page_103" -id="Page_103">-103-</a></span> azt, a kit oly rég kerestem, -barátomat, azt, a ki anyámat, atyámat pótolja, azt, a kinek mindent -elmondhassak.</p> -<p>– Lássa fenség, a hogy így maga előtt állok, minden izében -romlott asszony vagyok. – A fejedelem jóságosan mosolygott, nem -látta, úgy látszik, csak a szemem szinét s nem azt, a mit -szemeimnek vissza kellene tükröznie.</p> -<p>– Lehettem volna derék asszony is. Azt hiszem, benne volt a -lelkem mélyében a becsületesség csirája, a mely fává, hatalmas fává -növekedhetett volna. De hát a környezet, az első szavak, a melyeket -életemben a szerelemről, az élet nagy törvényeiről hallottam, -megmérgezték lelkemet gyökeréig. A társaság ezer hazugsága fátyolt -vont szemeim elé, az első pillanattól kezdve nem láttam meg az -igazság útját, a melyet pedig oly szenvedélylyel szerettem volna -követni. Most – ma? Nincs senkim. A férjem? Fenség, nincs ember a -föld hátán, kit jobban ne tisztelnék nála. De hát lássa, milyen -formát ölt az a tisztelet, mire világot lát… Pfuj, fenséges uram, -undorodom magamtól, undorodom a világtól…</p> -<p>– Különös szavak, különös hang egy annyira ünnepelt asszonytól, -mint a grófné.</p> -<p>– De hát nem érti, hogy épp én…</p> -<p>– De értem, – vágott szavamba. – Egyszer majd én is önmagamról -fogok a grófnénak beszélni, s akkor majd meglátja, hogy mi vonzott -engem önhöz. – Erre karját nyujtotta s bevezetett a szalonba. Ott -már észrevették hosszas távollétünket. <span class= -"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span></p> -<p>Elek (igaz, ő is hivatalos volt az ebédre) dühös pillantásokat -lövelt rám.</p> -<p>– Ugyan szedd össze kissé magadat, – sziszegte, midőn közel jött -hozzám, – mindenki észreveszi.</p> -<p>– Mit? – mondtam majdnem hangosan, egyenesen a szemébe -nézve.</p> -<p>– Azt, hogy hogyan igyekszel a herczeg fejét is elforgatni.</p> -<p>– Férjem vagy? – kérdtem élesen.</p> -<p>– Nem, a szeretőd. Tehát sokkal több jogom van hozzád.</p> -<p>S én, hogy önmagamat büntessem, nem feleltem szemtelen szavaira -semmit, odaadtam néki az egyik rózsát a bokrétámból. Az örökszép -Fernande belesápadt, mikor ezt meglátta. Midőn Elek elment, -odasietett hozzám s élesen markirozott hangon megleczkéztetett.</p> -<p>– A mi időnkben, a második császárság idején, sohasem mertünk -volna egy férfinek – éppen a fivérünket kivéve – egy rózsát -nyilvánosan átadni; ti a század végének asszonyai igazán kissé túl -mentek a határon.</p> -<p>– Vous êtiez vieux jeux voilà tout, madame, – feleltem rá én s -hátat fordítottam neki. Észrevettem, hogy az egész salon figyel -minket, s gyors, éles mozdulatomat meglátták csak úgy, mint -Fernande elhült ábrázatját. Meglátta mindenki, hogy <i>én</i> -voltam az erősebb. Ha így halad, én leszek Cannes legünnepeltebb -asszonya. Mit ér?</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span></p> -<p class="right">Február 11-én.</p> -<p>Elek ma egy Dagnan Bouveret képet hozott nekem ajándékba. 15 -ezer frankért vette, tudom, multkor együtt néztük meg. Igaz, -születésnapom van, 20 éves! és már milyen tapasztalt. Sándor egy -egyszerű ibolyabokrétát küldött. Maga le sem jött szobámba, csak -ebédre jő majd haza, üzentette. Elek már 11-kor itt volt, meg -akarta látni, milyen hatást tesz rám fejedelmi ajándéka. Látszik az -ajándékozási módján, hogy «nouveau riche». A pénzével akar nékem is -port hinteni a szemembe. Furcsa, pedig jó családból van, mégis?… -Ugy tettem, mintha el lettem volna ragadtatva ajándéka által. -Mellemen azonban a Sándor bokrétája volt s ezt nem tudhatta, kitől -való. A képről hosszú előadást tartott. Én figyelemmel hallgattam, -szinte várva, mikor mondja majd el, hogy mennyibe került. -Igyekeztem azonban úgy kinézni, mint a falánk gyermek, ki éhesen -falja az édes süteményeket, de ha két tuczat nyalánkságot is eszik -meg, mégse tud betelni vele. Mit adnék érte, ha tönkre tudnám tenni -úgy, mint azok a hirneves párisi cocotte-ok a szeretőiket. Hadd -pusztuljon el az a pénz, a mi engem tett semmivé. Mert végre is ha -nem örököl, sohasem mert volna megközelíteni.</p> -<p>Ugyan gyűlölöm-e, vagy még szeretem? Vagy egyiket sem tettem -soha? Ha meggyűlölném, akkor valóban szerettem valaha.</p> -<p>Az a bajom, hogy az igazság iránt nincs érzékem s így önmagam -lelkében sem látom meg a valót. Sándorral egyedül ebédeltünk. Az -asztalon <span class="pagenum"><a name="Page_106" id= -"Page_106">-106-</a></span> csak én magam egyszerü fehér ruhában, -mellemen csak az ő ibolyabokrétája. Sándor azt hitte, nagy ebédünk -lesz, fehér nyakkendővel, frakkban jött az asztalhoz. Bámulatát -fejezte ki, hogy egyedül vagyunk. Az asztal ibolyadísze felett -udvariasan bókot mondott. Nem mertem néki megmondani, hogy én magam -diszítettem fel. Cannesról beszélt, hogy milyen jól mulat a -tengeren – egyedül. Sohasem járt a yachton, csak mindig a kis -vitorlás hajón. Battiste, a matróza se jő most már vele, egyedül -megy, jóval túl a szigeteken.</p> -<p>– Istenem, ha valami baja lenne?</p> -<p>– Ugyan Mini, mi jut eszébe, hisz tudja, hogy kezemben a -vitorlázás minden csinja, binja…</p> -<p>– Elvisz-e egyszer magával? – susogtam félénken, szinte bámulva, -hogy ki tudtam nyögni.</p> -<p>– Miért ne, – de elébb egyszer barátnéit a yachtra hivjuk meg. -Akarja hogy holnap a nizzai versenyre a yachton menjünk. A szakács -meg tudja addig a hideg villásreggelit csinálni.</p> -<p>– Hogyne, – mondtam örömmel, hogy így egy napot mégis vele -tölthetek. – És kiket hivjunk?…</p> -<p>– Barátnéit – a három inseparablet, aztán azok férjeit és -barátait, – mondta minden hangsúlyozás nélkül.</p> -<p>– De – tettem hozzá zavartan, – igen sok barátjuk van.</p> -<p>– Válaszsza ki közülök azokat, kikre leginkább tart. Carpont, -Steatont, Eggerfeldet, Starzenskyt. Ha akarja, mondta gyorsan, -minden habozás nélkül. <span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<p>– Hát ha sok lesz? Eggerfeldet talán ki is hagyhatjuk.</p> -<p>– És Eleket? – kérdte nyugodtan Sándor.</p> -<p>Azt hiszem elpirultam. Én Istenem hová jutottam?</p> -<p>– Eleket is, ha nincs ellenedre.</p> -<p>– Eleket is, válaszolt.</p> -<p>Tudja vajjon? Mit gondolhat akkor rólam? Miért nem öli meg, -akkor legalább látná, hogy csak őt, igen, csak őt szeretem. Akkor -megmondanék neki első mámoromban mindent. Akkor nem félnék, akkor -látná szememben, hogy még mindig, mindig őt szeretem… s fogom -szeretni, örökké.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 12-én.</p> -<p>Óriási tömeg a parton, midőn indultunk. Három barátném s Pepi -(kit még hozzá csatoltam a listához) mind tarka-barka ruhákban -jelentek meg. Rengeteg kalapok, toll, legyezők, gyémánt övök s -csattok. Az urak fehér flanell szines ing, nyakkendők. Akár egy -marionette-szinház. Elek halványlila flanellruhában volt. Sándor -volt az egyetlen, ki férfinek nézett ki közöttük. Izmos derekán -sötétkék yersey, yachtsapka fején, vitorlavászon nadrág, sárga -bőrczipők. Ő vezényelt.</p> -<p>Mi mind kis csoportokba oszoltunk. Elek persze mellém ült. -Szerencsére hogy Pepi nem hagyott vele egyedül. Sándor onnan -felülről az egész fedélzetet belátta, pedig nem szerettem volna, ha -folyton az oldalam mellett látja halvány lila flanellruha, -<span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span> sárga selyempántlikás, szalmakalapos -barátját. Pepi nagyokat nevetett, mintha csak csiklandoznák. A -szigetekig jól ment minden.</p> -<p>A férjek lementek az alsó szalonba rouge et noirt játszani.</p> -<p>A szigeteken túl már kissé furcsa lett a mulatság. A tenger -tajtékos lett, nyugati szél kezdett felemelkedni (mi itt a zord -szél). A dámák sápadt arczához nem igen állott a tarka ruha. -Udvarlóik (kivált a lengyel Starzensky s a két franczia) savószinű -arczán csepp nyoma sincs a szerelem-hódolatnak. A hajó tánczol, s -én egyszerre az angol Steaton-t kivéve egyedül vagyok Elek- és -Sándorral. Pepi, miután öt pohárka cocnactól tökéletesen becsipett, -szintén bement aludni.</p> -<p>De jó, hogy az angol úgy bírja a tengert. Én nem tudom, de nem -bírtam volna ki itt a zúgó tenger közepén egyedül lenni Elekkel, -midőn ott felettünk Sándor kormányozza a hajót. Este lett, hogy -Nizzába értünk, elkéstünk a lóversenyről, a társaság harmadrésze -halálra volt fáradva. Épp csak az amerikai Malthensné, Steaton -(pedig ez nem egy pár, Steaton a Benettné boldogítója), Elek, -Sándor meg én éreztünk elég erőt arra, hogy a London Houseba -menjünk ebédelni, a többiek halálra merülve, átkozva a yachtingot, -visszavonultak vasuton Cannesba.</p> -<p>Az ebéd, méltó hozzám. Én, (most egy idő óta nem birok Elekkel -lenni a Sándor szeme láttára) a szó szoros értelmében elforgatom a -Steaton fejét. Aztán, midőn már beleuntam a játékba, karonfogom -<span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span> Malthensnét s felviszem az emeleti kis -salonba a férfiakat egyedül hagyva lenn dohányozni.</p> -<p>Malthensné azt mondja, nem ért. Nem tudja, miféle anyagból -vagyok, sok asszonyt látott, de olyat mint én, még soha sem. Meg -tudnál-e vajjon érteni akkor, gondoltam, ha a kulcsot jellememhez -kezedbe adnám? Tán még kevésbbé.</p> -<p>Elek, mint visszatérőben Steatontól hallom, erősen belekötött -férjembe, de az nyugodtan visszavágta minden támadását. Mit akar ez -az Elek? Ha összekapnak, mi lesz akkor? Hisz ha Elek megöli -Sándort, csak nem vehetne el, mit ér hát így vele. Ha Sándor -megölné Eleket? Ez más, ez volna az egyetlen lehető mód. De ezt én -nem eszközölhetem. Aztán mit érne most már!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 13-án.</p> -<p>Sándor elvitt magával vitorlás hajóján. Tán életemben először -éreztem, mi lenne a boldogság. Ha én még az vagyok, a mi tán -sohasem voltam, s az ő erős karjára támaszkodva neki megyünk a -viharos tengernek, nem félve a halált, most boldogan egyetértve, -egyet gondolva halunk meg. Egyedül voltunk, nem volt senki velünk. -A hajó lassan hagyta el a cannesi kikötőt. A szigetek egyikénél -kikötöttünk. Bámulatos nyugalom, csak a fenyők óriási oromja -felettünk s csend. Távol egymástól mint idegenek haladtunk el a fák -alatt. Hiába daloltak a madarak, hiába nyiltak az első ibolyák a -nagy fák alján, se madárdal, sem tavasz, sem virágillat értem nem -<span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> tehet már semmit. Hogy a szigetet -elhagytuk, a tenger nyugtalanabb lett, viharosan csapdosott. Ugy, -hogy Sándor karjain vitt a vitorlás hajóba. Szinte beleszédültem, -oly boldog voltam, hogy ismét karjai között éreztem magamat. De -majd bele haltam a gondolatba, hogy soha, soha többé máskép nem -lehet.</p> -<p>Sándor, hogy a hajóba értünk, megkérdte, kifelé vagy be. Én – -szinte önfeledten – kifelé mutattam. Hátha a tenger hullámaiba -vesznék vele. Ha már vele nem élhetek, hát haljak meg vele. Tán -megértette gondolatomat, mert egyenesen neki vágott a tengernek s a -hajó siklott, siklott a folyton emelkedő hullámokon, eszeveszett -gyorsasággal haladtunk le délfelé, hol száz és száz kilométernyire -csak tenger. A hajó orrán egyenesen állott Sándor s némán maga elé -mutatott. Igen, igen, ő is azt akarta. A tenger zúgott, a szél mind -erősebb lett, most már oldalról is kezdtek a hullámok csapdosni, -úgy érzettem, egyik-másik tüstént elnyeli a járművet. Cannes mind -távolodott tőlünk, én úgy éreztem, ezzel távolodik tőlem is az, a -mi szennyes, földi. Zúgnak a habok, haragos a tenger és Sándor -egyszerre visszafordul, elereszti a vitorlát, mereven szemembe -néz.</p> -<p>Igen, elpusztulunk, ezt akarja.</p> -<p>Én e perczben felvetettem szememet reá: hallgass meg, elmondok -mindent, – rebegtem.</p> -<p>De Sándor, mintha mást gondolt volna, hirtelen tagadólag intett -kezével, – megtiltom, – mondta szintelen hangon, vállat vonva a -vitorlát megigazította… <span class="pagenum"><a name="Page_111" -id="Page_111">-111-</a></span> s két óra multán a cannesi kikötőben -voltunk. Nem talált érdemesnek arra, hogy vele haljak… hát a vele -való életre érdemesnek tart?</p> -<div class="figcenter" style="width: 378px;"><a href= -"images/i007hq.jpg"><img src="images/i007.jpg" alt= -"Eszeveszett gyorsasággal haladtunk." title= -"Eszeveszett gyorsasággal haladtunk." /></a> -<p class="caption">Eszeveszett gyorsasággal haladtunk.</p> -</div> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 16-án.</p> -<p>Anyámtól egy levél. Elragadtatva ír az én szocziális -sikereimről. Hogy pár osztrák hazatérve Cannesből, a legnagyobb -elragadtatással írt rólam, a mit azután a mamának írtak meg. Hát -ilyformán kell élnem, hogy szocziális sikereket érjünk el! Mama -csak szerényen azt teszi hozzá, hogy igyekezzek <i>egy</i> udvarlót -tartani, (hogy udvarló alatt mit értett!) s ha már kell, hát legyen -az a választófejedelem (hát már ennek is híre ment). «Le sang des -roys ne soulle pas» (a régi ortografiával írta le… de azért még se -folytatom).</p> -<p>Anyám tanácsait tudomásul vettem… egy igen megelégedett, -szerencsétől áradó levéllel feleltem neki. Papáról is sokat ír, -üdvözöltet s örömmel lát azon a szocziális magaslaton, a melyre -születtem. Enchantée ms. et mesdames.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 17-én.</p> -<p>Hogy Eleket boszanthassam, folyton a herczeggel vagyok. Egyik -ajándékot a másik után fekteti lábaim elé. Úgy látszik, vannak -férfiak, kik az amolyanokat is azzal a szerelemmel szeretik, mint a -tisztességes nőket kéne (ilyen Sándor). Vannak olyanok, kik a -tisztességeseket akkép ünneplik, mint a hogy az <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> -amolyanokat szokták (Elek). Nini… most veszem észre, hogy mily nagy -igazságot írtam le. Az vagyok, mindkettőből áll a lelkem. Rosszabb -vagyok a legrosszabb párisi cocotte-nál és… lehetett volna a -legjobb hitves anya is belőlem.</p> -<p>Ma Elek egy gyémántkeresztet hozott. Ilyenkor aztán egy napra -úgy teszek, mintha melegebben éreznék iránta. Hadd tegye hát magát -értem tönkre. Ez az egy vágyam van csak ma már. Több nem is -lehet.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 19-én.</p> -<p>Fernande-nál az első garden party. Egy virágzó kamélia-lugasban -a fejedelemmel.</p> -<p>– A multkor be hagytam fenséged által a lelkembe látni. Ma…</p> -<p>– Igen, ma én beszélek. Lássa, grófné, elmondom őszintén. Miért -ne mondanám. Tisztább, jobb a többinél.</p> -<p>– Sem az egyik, sem a másik, fenség, csak tán boldogtalanabb – -tettem hozzá félhangon.</p> -<p>– Miért? nem keresem. De érzem, van valami köztünk, a mi több a -szerelemnél – felvetettem kérdőleg szemeimet – mert nagyon közel -áll a barátsághoz.</p> -<p>– Igen – feleltem nyugodtan – ha ugyan fenségednek és nekem -lehetnek barátjai.</p> -<p>– Éppen azért, mert ez jutott eszébe, látom, hogy igen. Meg -fogjuk érteni egymást. Lássa, tán tudja, hogy a német császár -unokaöcscse vagyok.</p> -<p>– Igen, fenség. <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span></p> -<p>– Az ő udvaránál nevelkedtem… boldogan… gyermekek között -gyermekként. Sok fiatal herczeg volt akkor a berlini udvarban, mind -jó pajtásaim… aztán… tíz éves koromban, hogy szegény atyám meghalt, -haza vittek Degenburgba. Uralkodnom kellett volna. Én katona -voltam, azt hittem, egész életemben csak katonákkal lesz dolgom. A -mi udvarunk fekélyes, rothadó talajra épült. Első perczben -elragadtatva láttam a jó akaratot, mely körülvett… aztán.</p> -<p>… Aztán? itt egy mosoly, elrejtett gondolat, egy tett… lassan -beláttam, hogy az egész udvarban nincs egy jó emberem…</p> -<p>– Aztán?</p> -<p>– Aztán a nép felé fordítottam tekintetem, úgy éltem, mint a -nagy királyok, kik a szalmafödeles kunyhókban keresték az -igazságot, én is bejártam kis országom minden falvát, városát. Azt -hittem, megértenek… azoknak a nagy királyoknak könnyű volt, mert -nem a mi kétkedő, megismerő, mérgezett századunkban éltek… a porból -emeltem magamhoz embereket. Szerettem őket, mert leköteleztem őket. -Ők gyűlöltek, mert hálásaknak kellett volna lenniök… Igy -napról-napra, emberről-emberre.</p> -<p>– Hol van hát az igazság? – kérdtem önkénytelenül – ha még a -legmagasabb csúcsokról sem látni meg csillagát?</p> -<p>– Az igazság… gyermekem – mondta, e perczben arcza végtelen -jóságos kifejezésű lett, de egyúttal igen öregnek látszott. – Az -igazság? – és nem felelt kérdésemre. <span class="pagenum"><a name= -"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span></p> -<p>– Aztán? – kérdtem.</p> -<p>– Aztán? Elhagytam herczegségemet. Úgy sincs szükségük reám. -Most itt töltöm a teleket, nem azért, mintha itt jobb lenne. Itt -csak úgy hazudnak, komédiáznak az emberek, mint másutt, de hát itt -legalább kevesebbet várva tőlem, mint kis országomban, valamivel -őszintébbek velem szemben. Meg hát itt, hol a föld legelső -társasága csapódott össze, többen állnak közel hozzám.</p> -<p>– Legalább társadalmilag, – mondtam s azt hiszem, keserűen -mosolyogtam.</p> -<p>– De most grófné, egy vallomást, – fordult hirtelen hozzám – s -aztán mint barátok válunk el.</p> -<p>– Akár kettőt is fenség, – mondtam határozott hangon, pedig -zavarba jöttem, ugyan mit akarhat tőlem</p> -<p>– Barátja önnek gr. Vezekényi Elek?</p> -<p>Bámulva néztem reá – miért kérdi, s aztán nyugodtan felelni:</p> -<p>– Férjemnek rokona, régebben vele utaztunk. Igen okos ember, -kitől jóformán, mit művészi dolgokban tudok, tanultam.</p> -<p>– De hisz ez nem felelet.</p> -<p>– Fenséges uram – mondtam s mélyen meghajlottam előtte, – ha -valaki tőlem azt kérdené, baráti viszonyban vagyok-e fenségeddel, -azt hiszi, tudnék reá felelni?… azt hiszi, tudja az ember, hogy -embertársával milyen viszonyban van?… Egyet tudok csak.</p> -<p>– S az?</p> -<p>– Hogy szeretni tudok, – s egyedül vagyok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span></p> -<p>– S ezt rég tudja?</p> -<p>– Feleletem első felét – párbedészünk hozta tudtomra – másodikát -pár napja tudom.</p> -<p>– Mióta? – kérdé a herczeg s szeme felvillant.</p> -<p>– Mióta a multkor a <i>férjemmel</i> – s e szót erősen -hangsúlyoztam – egy nagy viharban voltam együtt a sík tengeren.</p> -<p>S e perczben láttam a szeméből, hogy a herczeg is szeret. – Hát -ez is? – Feleletemre vállat vont s ott hagyott egyedül. Azt hitte, -komédiázok vele. De hát szerelmét csak nem fogadtam volna el. Így -mindegy.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 20-án.</p> -<p>Sándort négy napja nem láttam. Ma a cannesi ujságban nagy -betűkkel hírdették, hogy az itteni árvaháznak 30 ezer frankot -adott. Magyarországon is nagy adományokat tett. Én meg csak hordom -az Elek gyémántjait, felemelt homlokkal lépek a szalonokba, mint -Cannes királynője.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 22-én.</p> -<p>Ma két ügyvédje volt itt, azt mondja üzleti dolgai vannak vele. -Egész nap nem láthattam.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 23-án.</p> -<p>Mindnyájan a farsang utolsó napjaira Nizzában voltunk. A kis -Bennetné napról-napra féktelenebb, udvarlójával legképtelenebb -dolgokat követte el <span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span> A mit már azért sem volna szabad, mert -férje Amerikában van. Különben azt mondják, válni akar s férjhez -akar Steatonhoz menni.</p> -<p>Mi mind furcsán viseltük magunkat. Mind egyforma Pierret és -Pierrette jelmezben voltunk. Strazenszky coachán mentünk. Mi négyen -egy szabad perczben, midőn urainktól megszabadulhattunk, felmentünk -Malthensé egy unokabátyjának lakására. Tudtuk, nincs otthon. -Bejártuk minden zegezúgát. A komornyik goromba volt velünk, ki -akart hajtani. Nem hagytuk magunkat, megnéztük fürdőszobáját. -Egypár borzasztó lány arczképe van a tükörben… Könyveinek czímeit -nem irom itt le.</p> -<p>A hogy kijöttünk a lakásából, az öreg komornyik dühösen ajtót -mutatott nekünk (az álarcz alatt nagyot nevettem).</p> -<p>– Oda valók vagytok ti is, oda ni! – felmutatott a második -emeletre, – ott is olyan igen víg hölgyek laknak.</p> -<p>– Menjünk fel, nézzük meg, hogy laknak. – Ez a Benettné ideája -volt. Egy a szó s a tett. A még épp csak öltözködő leányok bámulva -látnak minket (félre lökve az ellenálló szobalányt) nehéz -illatoktól terhes salonjukba berontani. Eleinte sikoltnak, aztán -azt híve mi is olyanok vagyunk mint ők, egy csésze theával kináltak -meg, meg édességekkel. Elfogadtuk s igy egy félóráig ott ültünk mi, -Cannes divatkirálynéi, azokon a bizonyos kanapékon, szembe vagy öt -hat leánynyal, koczintanak velünk. Igen, mert cognacot is -ittunk.</p> -<p>Csakhogy… s ime a bökkenő, egyre nem számítottunk. <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> -Pierrette ruháink (egyforma fekete-sárga koczkából varrva) -elárultak minket. Alig hogy kimegyünk tőlük, «uraink» (kik szintén -lenn voltak előbb), épp ilyen jelmezben törnek be a «dámák»-hoz. -Persze ezek ismerték őket. A cocotte-ok elragadtatva tudják meg, -kik voltak náluk.</p> -<p>Fogadok, hogy ma már az egész Nizza erről beszél. Elek lilaszinű -volt a dühtől, hogy elmondtam neki. Ennek örülök… csak Sándor -<i>ezt</i> ne tudja meg. Vagy miért ne? Tán összetör s ez jó lenne -nékem, testem, lelkem fáradt.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 24-én.</p> -<p>Az összes nizzai lapok (persze nevek elhallgatása mellett) -leírták kalandunkat. Malthensné sírva hozta az ujságot. Benettné -csak nevet… az okos Dahnstein Marianne büszke, hogy olyat tett, mit -a mi világunkból való asszony nem mert megtenni soha. Én, ahogy a -három asszony elment, otthon maradok, várok… egész nap várom, -félek. A hideg lel vagy mi, de egész testemben reszketek. Este jő -meg Sándor. Bejő hozzám. Én felkelek, eléje megyek, de nem tudom -hogyan… ágyamban találom magamat. Ágyam fejénél komornám, ki ápol. -Úgy látszik, elájultam mikor bejött. Istenem, ha Sándor ezt is -komédiának hitte.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 25-én.</p> -<p>Elek jött korán reggel hozzám. Izgatottan elmondta, hogy ez nem -járja, a mit teszek. Hogy az <span class="pagenum"><a name= -"Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> egész város rólunk -beszél. Hogy keljek fel (még csak a chaise longue-on feküdtem), -most esetleg ha ma nem mutatom magamat, szocziális positiómnak -árthatok. Oh Cannes! Oh Elek! Hisz úgy látszik, csak szocziális -sikereim érdeklik, mint a papát és mamát.</p> -<p>Felkeltem, de… de nem az Elek miatt. Halványsárga selyem ruhában -szürke tollakkal díszitve, á la Daumont befogott négyesen, végig a -Crozetten. Mindenki ott sétált, olyan diadalmasan robogtam végig -közöttük – hogy még Fernande is abbahagyta – tudom, a szapulásomat. -A czukrászdába lépve, halk morajjal fogadtak. Mindenki felugrált. -Minden tánczomat elkapták estére a Fernande jelmezbáljára – a mely -az utolsó ez idén. Szerencsére… hisz a Sándor gyermeke már -megmozdult a szívem alatt.</p> -<p>Ha a szülés közben elpusztulnék, beszélne-e Sándor valaha majd -gyermekünknek rólam?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Éjjel 2 órakor.</p> -<p>A herczeg aggressiv kezd lenni. Igen szemtelen volt. Azóta, hogy -a férjemet emlegettem, engem is a többi közé sorol. Hiszen igaza -van más szempontból – de azért mégis felkeltem mellőle, végig menve -az egész báltermen, ott hagytam egyedül. Második botrány, a melyben -részem van a héten.</p> -<p>Erről még többet fognak beszélni a cannesiak s még -kegyetlenebbül, tudom, mint a nizzai kalandról.</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_119" id= -"Page_119">-119-</a></span></p> -<p class="right">Február 26-án.</p> -<p>Szörnyű dolog történt ma éjjel. Benettné haza menve a bálból – -még úgy látszik elfogadta a kis angol udvarlását – elég az hozzá -hogy Bennet, ki váratlanul jött haza Amerikából, rájuk tört s -lelőtte Steatont.</p> -<p>Irtóztató skandalum… az egész város erről beszél. Steaton reggel -6-kor meghalt. Benettné még ma a délutáni vonattal Párisba -utazott.</p> -<p>Én Istenem, ha Sándor kezébe is pisztolyt adhatnék. – Persze -minálunk ez lehetetlen. Amerika nagy, s hamar felejtenek. De végre -is én egy jövendőbeli Bálványosy anyja vagyok.</p> -<p>A botrány hírével Elek sietett hozzám, halotthalványan, tán -megijedt?</p> -<p>Én, hogy végig hallgattam, mintegy önfeledten – a karjai közé -vetettem magamat. Elek még sápadtabb lett.</p> -<p>– Félsz? – kérdtem.</p> -<p>– Akarja, hogy lelőjjem Sándort? –</p> -<p>– Tudod, hogy ez lehetetlen, – mondtam a lehető legnyugodtabbnak -akarva látszani – mert hisz akkor nem vehetnél el.</p> -<p>– Igaza van – s lehorgasztotta fejét.</p> -<p>Este újabb részletek. Ebéden Pepi volt nálunk csak. Sándor, ha -Pepit hivom, mindig otthon marad – s én is a Pepi oldalán -erősebbnek érzem magamat s ilyenkor szinte még a tekintetét is -elbirom. A tegnapi esetről van szó. Én tréfásan beszéltem a -dologról (nem tudom miért, de valami benső vágy arra ösztökél, hogy -még szennyesebbnek tűnjek fel Sándor <span class="pagenum"><a name= -"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> előtt, mint a milyen -valóban vagyok) elmondtam az «eset» egyik verzióját. Hogy midőn -Benett lelőtte a felesége szeretőjét, Benettné sikoltva egy székre -rogyott s így kiáltott fel: «Jaj Istenem, el vagyok veszve, többet -nem fogadnak Cannesban.» Férje pedig, hogy letörölte pisztolya -csövét a kabátja ujján, csengetett <i>egy pohár vízért</i>. Midőn a -pinczér behozta, nyugodtan megkérdezte tőle, hogy át van-e szűrve, -beszéltem nagyokat nevetve.</p> -<p>Sándor némán tekintett rám, aztán, mint ki nem tudja tovább -visszatartani, felpattant.</p> -<p>– Ocsmány história ocsmány verziója. Nem a te szádba való. – -Szemei kifejezése az enyémet kereste s ebben benne volt, hogy -megvet, hogy méltónak tart a Benettné barátságára, hogy elhisz -rólam mindent, hogy az utolsónál utolsóbbnak tart… s a «nem a te -szádba való»… annak az volt az értelme, hogy nincs jogom éppen -<i>nékem</i> dobni az első követ Benettnére. Erre felkelt s kiment -szótlanul az ebédlőből. Pár percz mulva komornyikja lejött, hogy -erős szédülése van, azért nem jöhetett le. Én Pepivel egyedül -maradtam, némán ebédeltünk.</p> -<p>Ebéd után Pepi karon fogott s a kis szalonban összeszidott, de -úgy, mint egy kis iskolás leányt. Elmondta, hogy nem érti, mit -akarok, méltatlan vagyok önmagamhoz, méltatlan férjemhez, -nevemhez.</p> -<p>– Én bizony kimondom az én bécsies szókimondásommal. Undokság, a -hogy vele bánsz. Hát nem látod, hogy a világon a legderekabb férfi… -hogy többet ér a kis ujja Eleknél, a fejedelemnél s minden -<span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span> udvarlódnál együttvéve, de hát miért -cselekszel így vele, miért?</p> -<p>És én hevesen, élesen, szakgatottan zokogni kezdtem s a Pepi -mellén alig, hogy kitudtam nyögni, mert – szeretem.</p> -<p>Még némán sírtam-ríttam az oldalán, midőn a komornyik -lélekvesztve berohan. – Grófné, a méltóságos úr igen rosszul van, -elállt a szava, levegő után kapkod.</p> -<p>Én esztelenül felrohanok, be akarok menni hozzá, a mint belépek, -összeesik. Szívgörcse volt… Egész éjjel sírtam, virrasztottam -oldalán. Én Istenem, ha elmondhatnám neki, hogy szívem, lelkem a -képével van tele, ha elmondhatnám!</p> -<p>Az orvos azt mondja, már rég szervezeti szívbaja van. És ennek -mostanában kellett kifejlődnie. Reggel neki is megmondta – angol -egyenességével, – hogy vigyáznia kell magára s a nagy izgalmakat -kerülnie kell, mert pórul járhat.</p> -<p>És énnékem ezt <i>mind</i> végig kellett hallgatnom. Én nem -szólhattam, nem törülhettem le a hideg verejtéket gyöngyöző -homlokáról.</p> -<p>Sándor nyugodtan mosolygott, – az én életemben már nem igen -lesznek izgalmas napok, – mondta s megfogta a kezemet. Én… igen… -megtettem, volt-e jogom hozzá? megcsókoltam a kezét.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Február 28-án.</p> -<p>Azóta nem fogadtam senkit, nem láttam senkit. Elek leveleivel -üldöz. Én egész éjjel Sándor szobája <span class="pagenum"><a name= -"Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> mellett vigyázom minden -lépését, tettét. De nem megyek hozzá, hisz ehhez jogom sincs.</p> -<p>Ma az orvos kijelentette, hogy tengerre mehet, ez jót fog tenni -neki.</p> -<p>Én magam mondtam meg neki, – megkérdtem, hogy -elkisérhetem-e?</p> -<p>– Magam fogok csak menni, – mondta nyugodtan.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Márczius 3-án.</p> -<p>Mindennap kinn vitorlázik a tengeren, és mindig ott várom a -parton, a halászvárostól jó messze, a Golfe Juan mellett. Rendesen -indulás után jövök oda, ott lesem egy halászházban, a melyet erre a -czélra béreltem ki. Ott vagyok, míg elindul, s aztán a parton, míg -visszajő.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Márczius 6-án.</p> -<p>Pár nap óta egyedül jár. Azt mondja, a tenger nyugodt, így jobb, -s csak épp a szigetekig megy. Úgy szeretnék vele menni.</p> -<p>Ma este bejött a szobámba, úgy mint ezelőtt. Terveimről -kérdezősködött. Elmondta, hogy ha <i>haza</i> megyünk, ott fogunk -az új házban, az <i>én</i> birtokomon, a melyet nekem vett, – élni. -Elmondta, hogy ő volt a hibás…</p> -<p>– Miben? – kérdem.</p> -<p>– Hogy – de elakadt a szó a torkán.</p> -<p>Tán csak nem hiszi, hogy igazán Elekbe vagyok szerelmes?</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<p class="right">Márczius 7-én.</p> -<p>Az ágyban lázasan… csak egy pár szót. A hajót a tenger a frejusi -úton vetette ki üresen… Sándor holttestét ma este találták meg a -halászok a Bocca alatt.</p> -<p>Nem tudom, élek-e még, vagy csak álmodom. Én öltem meg! -Tudom…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 6-án.</p> -<p>Majdnem két hónapig ágyban. Azt mondják, élethalál között -voltam. Az élet győzedelmeskedett. Újra kezdhetem.</p> -<p>Ime a helyzet.</p> -<p>A pusztahegyi ház nagy szalonjában fekszem. Chaise longue-omat -oda tolattam az ablakhoz, szemeim előtt a Katinka-liget.</p> -<p>Egyedül vagyok…</p> -<p>Sándor ott a templom alatt a kriptában. Bármit mondjanak, -gondoljanak bármit, <i>én tudom</i>, hogy én öltem meg. Nincs -mentség sem a földiek, sem az égiek előtt?</p> -<p>Mit tegyek?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 7-én.</p> -<p>Napok, heteken keresztül a folytonos lázban. Terhes álmaimban -azon törtem fejemet, mit tegyek, ha felkelek. Első gondolatom volt… -Eleket tönkre tenni. Eh, ha minden baj oka a pénz volt, hát -pusztuljon az a pénz. De ekkor úgy kellene kezdenem, hogy -látogatásait elfogadjam, már háromszor volt itt, sohasem fogadtam. -Mama (ki igazán meghatóan <span class="pagenum"><a name="Page_124" -id="Page_124">-124-</a></span> ápol), roppant irigyel. Egy nagy -partiet eltemetek, s már egy másik kopogtat ajtómon.</p> -<p>– S ehhez el is kell menned, – mondja, – már a jó hired miatt -is. Igen sokat beszéltek rólatok már a Sándor idejében. Ezt helyre -kell ütnöd… kérlek… Menj hozzá…</p> -<p>– Igen, édes mamám, hozzá megyek, – mondtam két kezét -megcsókolva, – de elébb tönkre teszem lelkileg, – ismételtem -magamban, – s vagyonilag – ha még akkor is kedve van, hát jó, – -akkor hozzámegyek. Tán szegényen még becsületesek ís lehetünk. Tán -még az igazság útjára is rátalálunk…</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 8-án.</p> -<p>És gyermekem? már mozdul a szívem alatt. Hogy fogok a szemébe -tekinteni, ha atyjáról kérdezősködik majd? Mit fogok neki -mondani?</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 9-én.</p> -<p>Átvitettem magamat Salamonba. Arra a birtokra, a melyet Sándor -nékem a lakodalom napján adományozott. Ott vagyok a kis házban, a -mely boldogságunknak épült. Itt fog gyermekem is megszületni… itt a -képe előtt. Mert a hálószobámban ágyammal szemben függ a képe. -Nyiltan, derülten, bizalmasan néz le reám. Szeret. És én szeretem. -Igen… szeretem… a tavasz egész bűbájos költészetével, szeretem -lelkem egész erejével; felébresztette lelkem életét. Vissza adott -önmagamnak… <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> Szeretem. És átadom magamat szerelmem -egész szenvedésének. Ha őt már azzal tönkretettem, hogy szeretni -nem tudtam, hadd menjek én tönkre az ő iránta érzett szerelmemben. -De előbb Elekkel végzek.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 12-én.</p> -<p>Ugy tettem, mintha mama szavára hajtottam volna s az ő szaváért -engedtem volna magamhoz Eleket. Mama túlboldog. S én változatlan. -Mosolyogva fogadtam, mintha semmi sem történt volna, mintha nem -lett volna e gyilkosságban őneki is része. Kezemet forrón -megcsókolta, én viszonoztam kézszorítását. Leült velem szemben, -egypár nyájas szó után üzletről beszéltünk. Elmondtam, hogy -szeretném, ha egy palotát venne. Vesz. Hogy azt párisi emberekkel -rendezze be. Megteszi. Beleugrattam, hogy három díszkocsit -rendeljen Párisban, hogy egy gyémánt diadémet vegyen. (Mert hisz -nincsenek családi gyémántjai.) Egy millió erejéig beleugrasztottam. -Gondolom három milliója van, sietnem kell, mert fáradt vagyok.</p> -<p>Mindent megigér, meghunyászkodik, hisz szerelme erősebb, mint -valaha, már attól félt, nem fogadom el, hogy nem akarom látni -többet.</p> -<p>Várj csak, majd megismersz még.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 24-én.</p> -<p>Órákig elülök a Sándor arczképe előtt. Mit tehettünk volna mi -együtt, ha ki tudta volna lelkemet <span class="pagenum"><a name= -"Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> gyomlálni, ha visszaadott -volna önmagamnak. Ha megneveltél volna, én szerelmes férjem!</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 25-én.</p> -<p>Elek jött megint hozzám. Minden zsebe tele ritkasággal. A -bibelot-mánia rajta is kiütött. Renaissance csészék fél drága -kőből, arany tálak, meg két óriási solitaire. Roppant szeret -költeni, látszik, hogy nem szokott a pénzhez. Ebben igazi -parvenu.</p> -<p>Dicsekedett, hogy már talált egy <i>hozzánk</i> (pfuj, milyen -többes szám) méltó palotát. Szebb, mint a papáéké. (Én t. i. ezt a -papafélét <i>tőle</i> születendő gyermekemnek akarom fentartani.) -Ebben a legfényesebb estélyeket adhatjuk Pesten. Tiz öl hosszú -tánczterem, két főlépcső, hat szalon.</p> -<p>Én hallgatom s boldogan mosolygok. Csak már azt a dobot -hallanám, a melyet annak a palotának udvarán ütnek meg.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 26-án.</p> -<p>Ma igen különös párbeszéd Elekkel. Sándorról beszéltünk – ma -először.</p> -<p>– Mondja, – kérdtem tőle hirtelen, – ígazán barátja volt -neki?</p> -<p>– Igazán, – mondta, s láttam, nem hazudott.</p> -<p>– Hát így… hogy tehette azt, a mit tett?</p> -<p>– Szerettem.</p> -<p>– De hát, – folytattam, kinozni akarván, – szerelme is csak oly -csekély, mint a barátsága volt?</p> -<p>– Mit tegyek még magáért, hogy bebizonyítsam szerelmem -mélységét? <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span></p> -<p>– Eddig csak költött értem.</p> -<p>– Azt tettem, a mit követelt, mit tegyek még?</p> -<p>– Semmit… semmit, – mondtam s tréfásan végig simítottam -toll-legyezőmmel a szempilláit.</p> -<p>Esténként azonban nem birom látni, ilyenkor bezárkózom szobámba -s nézem a <i>másik</i> arczképét. Ha még egyszer, csak egyszer -beszélhetnék vele, hogy legalább elmondhatnám neki, mily undok, -undorító teremtés vagyok. Csak azt s nem mást, azt hiszem, -könnyebben birnám el a mostani órák, napok terhes pillanatait, -végtelen súlyát.</p> -<p class="center">*</p> -<p class="right">Május 30-án.</p> -<p>A Sándor ügyvédje eljött s felolvasta nékem a végrendeletet. Az -a végrendelet, a melyet esküvőnk előtt említett, de a melyhez -halála előtt még Cannesban pár héttel nehány tételt csatolt. -Istenem, milyen szégyen.</p> -<p>A nagy szalonba gyültünk össze, én a lehető legközönyösebb -arczczal hallgattam. Nem, nem akarom, hogy megtudják, hogy majd -meghalok utána. Anyám és atyám is (!!) jelen voltak ez -aktusnál.</p> -<p>Ime a végrendelet: Nékem hagyja a salamoni birtokot egy kerek -millió értékben. Ez az enyém lesz, mégha férjhez is mennék máshoz. -A majorátusi javak felett nem rendelkezhetett. Ezeken kívül van még -vagy másfél millióra menő szabad vagyon. Ez a többi gyermekeink -között egyenlően lett volna felosztva. Eddig az eredeti -végrendelet. Záradékában, ezt Cannesban irta, arról az esetről -beszél, ha hirtelen meg találna halni, miután (így <i>mondja</i>) -érzi, <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span> nem soká viszi már, az orvosok azt -mondták, gyógyíthatatlan baja van. (Én tudom, mi volt a baja.) Igy, -ha előbb halna meg, mielőtt gyermekünk meg találna születni, a -végrendeletet a maga érvényességében fenntartja. Ha fiú, az összes -javak örököse ő, (kivéve az énnekem hagyományozott részt), ha -leány, a szabad javak illetik meg. Nevelését reám bizza, ki ebben, -<i>tudja</i>, nevünkhöz méltóan fogok eljárni. Ha meghal, kér, hogy -gyámul Eleket fogadjam el. Kit mint testvérjét szerette mindig s -kit kegyembe ajánl. Hozzá teszi (én jóságos, fenséges lelkü uram!), -hogy bevallja, úgy szeretné legjobban, ha hozzá mennék egyszer -majd, a gyászév elteltével feleségül. Ki legméltóbban vezetné -gyermekünk nevelését. Különben szabadon hagyja akaratomat, mert meg -van győződve arról, hogy méltót s méltóan önmagamhoz fogok -választani.</p> -<p>A végrendelethez még hozzá vannak hagyományai csatolva, vagy 200 -ezer frt jótékony czélra, s vagy 50 ezer cselédei, hivatalnokai -között kiosztandó.</p> -<p>De a végrendeletben még valami. Tanácsok. Ezt leirom a maga -egész teljében. Ehhez kell alkalmazkodnom – ez legyen -életprogrammom azután.</p> -<p>Ime a zárt levél:</p> -<p>Kedves, szeretett nőm!</p> -<p>Érzem, éltem virágai fogynak, érzem, elérkezik nemsokára a -nyugalom, az ébredés órája. Tudom, helytelen volt tőlem, hogy -téged, a viruló szép hajadont, az én korhadó életfámhoz -lánczoltalak. Tévedtem, bocsásd meg tévedésemet. De ha szerelmem -melegénél nem is tudtál felvirulni, engedd meg, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span> egy pár -élettanácscsal szolgáljak; tanulj tapasztalatomból, hallgasd meg -azt a programmot, a melyet elétek: Elek és eléd vonok. Engedjétek -meg, hogy ha már boldogságtokban volt részem, éltetek helyes -alakulásához hozzájárulhassak. Ti mindketten fényes családból -származtok, mindkettőtöket nagy vagyonnal ajándékozott meg a -mindenható. Legyetek méltók vagyonotokhoz, nevetekhez. A nagy név s -a nagy vagyon csak teher annak, ki a boldogságot nem abba helyezi, -a mit ad, hanem mástól várja. Az aristokratia hivatása megmutatni -nagyban azt, a mit a többinek kicsinyben követnie kell. A századok -tükrében hűségesen kell visszaadni azt, hogy nevéhez mérten hogyan -<i>kell</i> élni. Én nem voltam életemben más, csak aristokrata; -tán azért, mert kedvem, tehetségem nem volt máshoz, vagy tán -körülményeim nem engedték meg, hogy máskép nyilatkozzak. De a nemes -ember hivatását így tán jobban tudom másnál, hát engedjétek meg, -hogy mesteretek legyek. Meg akarom néktek a ti körötökön -<i>belül</i> a boldogság útját világítani.</p> -<p>Ma divatban van az aristokratiát gáncsolni, piszkolni. Valamely -társadalom rétegét mindig piszkolni kell, hát legyenek ezek ma a -főurak. Az igaz, hogy a pesti társadalom léha, a «svihákság» -vezérfonala vonul rajta keresztül. Fenn az ernyő, nincsen kas. Ez a -jelszó. De azért a mi társaságunk egy cseppel sem svihákabb a -társadalom többi rétegénél. Csak nagyobb arányokban dolgozván, ez -jobban szembetűnik. A boltoslegény hamis gyémántja nem olyan -feltünő, mint a homokra épült várkastélyok szélkakasai. -<span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span></p> -<p>Te feleségem e talajon születtél, az első szó, a mit tanultál, -«látszani» volt s nem «lenni». És ez a szó mételyezi meg -társadalmunkat. Felülről le mind látszani akar s igy az igazságot -megveti s nem is akarja – ha tudná is – keresni.</p> -<p>A mi társaságunk ne legyen az, a minek nem kell lenni, ne -akarjon minden újítást lóhalálában előre tolni; de igen, igen is, -legyen egészségesen conservativ. Ez a hivatása. Vegye védelmébe a -földet, a melyre hazánk épült s a mely századok folyamán a hazát – -s két legerősebb tényezőjét, a nemes embert s a parasztot – -istápolta. Mutassa meg, hogy kell annak a társadalmi testnek, mely -gyökereivel mélyen, mélyen hat az anyaföld testébe, -megnyilatkoznia. Hogy kell élnie, tennie, küzdenie s meghalnia. És -itt a hiba, ti ezt nem teszitek ott fenn, vagy csak igen kevesen -közületek.</p> -<p>A mi világunknak nem a pénz által való kérkedés a hivatása, -hagyjuk ezt azoknak, kik mással nem hivalkodhatnak. Nekünk -<i>ellenkezőleg</i> azt kell bebizonyítanunk, hogy <i>daczára</i> -vagyonunknak, <i>nemesek</i> maradunk. Hisz a pénz… igazuk van az -anarchistáknak, lealacsonyít, kiöli az érzést a szívből, eltompítja -az elmét, mert ostoba gőggel tölti be a koponyát.</p> -<p>Ebből semmise legyen a mi sziveinkben. Hajolj le a néphez s -emeld fel magadhoz… tanítsd, segítsd, meríts tőle (végtelen -bölcseségétől) vigaszt s ne felejtsd el egy perczig sem, hogy -közelebb van hozzád minden másnál itt az anyaország határain belül. -Tanuld meg tőlük a családi élet egyszerű strukturáját, tanuld meg -tőlük az élet nagy esélyeit egyszerüen <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> venni -fel. És aztán fejleszd, nemesítsd, a mit tőlük tanultál, s ezt -hirdesd fennen, de csak <i>akkor</i>, ha már igazsággá változott a -lelked mélyén.</p> -<p>Ez a társadalom, hiszem, tönkre fog menni, mint a többiek tönkre -mentek, ekkor lesz a mi hivatásunk – az aristokratáé, emlékeztetni -az új embereket a régi erkölcsökre s átvinni mindazt, a mit -szükséges tudni az új embereknek, mert a forrongás, a pusztulás, a -harczok terén ezt meg nem tanulhatták.</p> -<p>Tégy jót, mert ez igazzá tesz. A felszárított köny megtanít -mosolyogni.</p> -<p>Tudom, tudtam mindig, jobb vagy annál, a minek látszani akarsz. -Azt hiszed, nem ismertelek? Nem láttam, hogy léha viselkedéseddel -csak az Elek iránt érzett szerelmet akartad palástolni. Tudom, ez -álczáskodásban többet szenvedtél, mint én magam. Mert te nem -tudtad, hogy hová visz utad, míg én az első pillanatban, midőn -megláttam, nem mehet a tiéddel párhuzamosan, láttam a czélját s -utolsó állomását is. Mert szerettelek… nagyon szerettelek. Jobban -életczéljaimnál, mindenemnél. Nélküled nem láttam az életben semmit -s ezért… bocsásd meg tettem. Hisz úgy se tartott volna soká… még -boldogságom se. Egy orvos már három év előtt megmondta, hogy -napjaim meg vannak számlálva. Köszönöm azt az egy pár nagyon szép -órát, a melyet néked köszönök… hisz ezért érdemes volt élni.</p> -<p>Még pár tanácsot. Tudom, követni fogod, mert most már, hogy -nyugodt, – boldog leszel:</p> -<p>Pártold azt, a mi szép. A művészet- s irodalomért tégy annyit, -mint a mennyit tehetsz. <span class="pagenum"><a name="Page_132" -id="Page_132">-132-</a></span></p> -<p>Adj példát életeddel, a melynek ezentúl szépnek s igaznak kell -lenni. És minden esetben átlátszónak. Érted?</p> -<p>És most menj, én feleségem, légy boldog mással. Megbocsájtok, -mert <i>tudom</i>, hogy méltó édes anyja lész gyermekemnek. Én -veled akartam élni, nem lehetett. Bocsásd meg tehát most, hogy -nélküled mentem nyugalomra.</p> -<p>Légy <i>magyar</i> és légy <i>igaz</i>. E két szót vésd -lelkedbe… Ezzel boldogulsz.</p> -<p>A jó Isten megáldjon!</p> -<p class="right">Férjed.</p> -<p>Légy igaz… Azt hittem leroskadok. Hát ismert, elitélt s kitért -utamból. És azt hitte, Eleket szeretem. Miért nem árulta el egy -szóval, hogy ismer, hisz akkor tán kipattant volna lelkemből az -igazság, s tán még boldogulunk!</p> -<p>Én édes, szeretett uram, minden úgy lesz, a mint -parancsolod.</p> -<p>Ezentúl ide, ebbe a könyvbe más bele nem lesz irva, mint az, a -mit a te tanácsodra, a te igédre építve cselekedtem.</p> -<p>Láttam, a pénz mit árthat, aztán fel akartam használni a vagyon -pusztító erejét, most meg kell a pénz áldásos erejét ismernem.</p> -<p>Megtanítottál élni.</p> -<p>Te vagy mesterem. Ha már a boldogság titkát nem is tanultam meg -tőled, úgy megtanulom az igazság útját járni…</p> -<p>Úgy leszen!</p> -<p class="center">*</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span></p> -<p class="right">Junius 6-án.</p> -<p>Elek jött hozzám. Ismét ajándékot hozott, egy képet… Nem -fogadtam el. Látva visszautasító mozdulatomat, elhalványult. Azt -hitte, végleg visszautasítom.</p> -<p>– Nem Elek, – mondtam, – ülj le, komoly beszédem van veled. -Olvasd el e levelet… átnyujtottam neki Sándor utolsó sorait. -Figyeltem arczát, míg elolvasta. Láttam, hogy lesujtotta, tönkre -tette őt is. Tehát Elek is olyan, mint én, tán a lelkének gyökere -ép, csak iszapban nyiltak virágai!</p> -<p>– Hogy az Úr Isten bocsássa meg nekem, hogy tönkre tettem, – -mondta színtelen hangon, a mint a levelet visszaadta.</p> -<p>– Nem úgy, Elek. Hallgass meg. Nézz szemembe. Hallgasd meg végig -az igazságot, s szedd össze egész erődet. Mert olyan fog néked -igazat szólni, kinek egész eddigi élete csak hazugság volt, s ki -minden egyes szavával csak hazudott. Hallgass reám… Én öltem meg -Sándort. Ne mozdulj, ne ellenkezz, tudom. Én mérgeztem meg -napról-napra lelkét, én tettem tönkre. Pedig, – és most nézz a -szemembe s tekints a lelkem legmélyébe s ott is csak az <i>egy</i> -egyetlen igazságot fogod látni: pedig csak őt szerettem, és nem -szerettem soha senkit mást a világon, és nem is fogok szeretni -soha. Érzem, mert <i>ma</i> már úgy ismerem magamat, mint a hogy az -igazság útját látom tisztán magam előtt.</p> -<p>Az Elek arcza elborult, mondott volna valamit, de nem tudott, -fel akart volna emelkedni székéből, de visszaroskadt, nem tudott -mozdulni, szólni, tán gondolkozni sem e perczben, csak nézett maga -elé. <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span></p> -<p>– A perczben, midőn odaadtam testemet néked, akkor is a lelkem -az övé volt, s azé lesz az utolsó itéletig… Nem ismertem magamat, -nem tudtam a lelkembe látni, mert még nem tudtam a valót a -hazugságtól, a lélek álczás képleteit annak igaz anyagától -megkülönböztetni. Ekkor még csak hazudni tudtam. Egy ember életébe -került, hogy megtanuljam az igazság útját, annak az embernek az -életébe, kit legjobban szeretek a világon. Igy tehát szerelmemet -néked nem ajánlhatom. És ne is számíts arra, hogy a nagy világban -éljek. Ezentúl úgy fogok élni, s úgy fogom nevelni szívem alatt élő -gyermekemet, hogy éltünk minden percze a Sándor akaratához legyen -mérve. Ha te azonban egy ilyen élettársat elfogadsz, megyek -veled…</p> -<p>Szerelmet nem ajánlhatok, csak hűséget s igaz életet. Ha elég -erősnek érzed magadat egy vezeklővel lépést tartani, akkor fogj -kezet velem, hűséges élettársad leszek.</p> -<p>Elek egész testében megrendült, aztán kezeibe temetett arczczal, -görcsösen zokogni kezdett.</p> -<p>– Szegény barátom, eltévesztettük életünk útját. Még nem késő, -én megmutatom a helyes ösvényt. Én már látom…</p> -<p>Közeledtem hozzá, megálltam előtte. Egyszerre feltekintett, -aztán forró homlokát kezeimbe temette.</p> -<p>– Szeretlek… minden úgy lesz, mint akarod. Bocsáss meg…</p> -<p>És felvettük az élet keresztjét… tán elbirjuk együtt?</p> -<div class="figcenter" style="width: 374px;"><a href= -"images/i008hq.jpg"><img src="images/i008.jpg" alt= -"És felvettük az élet keresztjét." title= -"És felvettük az élet keresztjét." /></a> -<p class="caption">És felvettük az élet keresztjét.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span></p> -<h1>GÁNYÓ JULCSA</h1> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span></p> -<p class="center"><i>Első kiadása megjelent 1894-ben.</i></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_137" id= -"Page_137">-137-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>BEVEZETÉS.</h2> -</div> -<p>Míg pár hónap előtt megjelent regényemben, a «Pénz -legendájában», a túlságba vitt analizis hatását akarom egy finomult -lelki szövetü lényre feltüntetni, megvilágítván azt, hogy az akarat -mennyire pusztul a túldifferenczirozott agyműködés hatása alatt; -addig e kis tanulmányban a szenvedély impetuosus erejével -foglalkozom.</p> -<p>A Pénz legendájában az akaratbetegséget, ezt a tán legmodernebb -és legveszedelmesebb lelki kórt tárgyaltam. A melyet majd, a -cziklus harmadik számát képező regényben, a «Fuimus»-ban -szélesebben festek.</p> -<p>Hiszen ha a «Pénz legendájá»-nak hősnőjében, Mini grófnőben van -akaraterő, akkor megteszi férje felé azt az <i>egy</i> lépést, a -mely megmenti. Éppen ugy, mint ha Bálványosy Sándor erélyes, -akaraterős ember, megneveli alapjában nem rossz lelkü feleségét, de -persze akkor e tulajdona megadja az egyéniségéből hiányzó egyetlen -vonást arra, hogy kiváló, talán nagy ember legyen belőle. Ez -esetben azonban nem tesz fel mindent egy kártyára: – a szerelemre s -így valószínűleg a regény se történik meg.</p> -<p>A «Pénz legendájában» a bőség veszedelmét akartam megírni. A -regény egy kiváló kritikusa, Pekár Gyula igazat adott nekem, hogy -három főalakom: Mini grófné, <span class="pagenum"><a name= -"Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> Balványosy és Vezekényi -Elek tragikuma abban áll, «hogy az élet minden dús javait mintegy -magától az ölükbe ontja s így nem tudnak többé akarni…»</p> -<p>Gányó Julcsában társadalmunk egy másik typikus részének, a -magyar népnek két véghatárát: a könnyűvérü, szilaj dohánykertészt -és a csupa eszmévé tisztult nazarénust akarom bemutatni. Ezek -között pedig a paraszt rationalistát, a gazdát.</p> -<p>Gányó Julcsát egészséges szenvedélye, ős ereje keresztül kergeti -jón, rosszon, majd kiválasztja lelkének jobb anyagát s egy új -vallás karjaiba hajtja.</p> -<p>Hogy menti meg Julcsát impetusa és lelki egyensúlya, ez utolsó -tanulmányom filozofiai háttere. Hogy bukik el a passziv Mária -grófnő, ez a pénz legendája.</p> -<p>Az egyikben a magyar nép haladó, bár még kötött filozofiáját -akarom megvilágítani, a mely azért életképes, mert fajunk <i>józan -ideálizmusa szülte</i>. A másikban egy túlfinomult társadalmi kör, -csupán izgalmakat kereső, akaratra képtelen alakjának tragikus -sorsát rajzolom. Mint grófnő elbukik, mert képtelen megtenni az -egyetlen lépést a boldogulás felé. Elbukik, mert passziv.</p> -<p>Julcsa kiállja a tűzpróbát, mert fajának ez életerős, bár -életnagyságúnál nem nagyobb s így typikus alakra szüksége van. -Julcsa emelkedik, mert <i>erős</i>. Ebben párhuzamos a két -tanulmány, ebben kapcsolódik össze. Ezt akarom a két regényben -feltüntetni.</p> -<p><i>Szent-Tornya</i>, 1893 szeptember havában. <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>GÁNYÓ JULCSA.</h2> -</div> -<h3>I.</h3> -<p>Forró nyári estén Csepcsányi Bálint hazafelé indult a munkából. -Szombat este volt, holnap pihen, vasárnap munkaszünet, így -parancsolja ezt a magas kormány. Házuk túl volt a -szabad-szent-tornyai határon, a Gyopáros partján. Épp a homokhát -felé eső nagy utczán ment végig, midőn egy kis házból hangos -énekszó hallatszott ki az utczára.</p> -<p>– Ki lehet? – gondolta a legény s oda ment a kerítéshez -hallgatni. Leány dalolt, de mély hangja szinte férfiasan csengett. -Hallgatta… csak hallgatta. A nóta hangzott, szétáradt a nyugvó -mindenségben. A forró, poros este csöndjét betöltötte… s a jó Isten -tudja, hogy történt, de Bálint szívében is megmozdult valami a -hallatára. Odakönyökölt a kis ház falára s úgy hallgatta. Két sűrű -szemöldöke összenőve, két szürke szeme elmélázva pihen. – Néha -meg-megsimítja hosszú, seprüs bajuszát. Tetszik neki a dal. Pedig a -szavát alig érti.</p> -<p>Betaszítja az udvar kis ajtaját, most már odahajol az ablakra s -benéz. Odabenn a lány tánczol. Egy mécsestől van megvilágítva a -termete, de azért Bálint kilátja, hogy hajlik erre, hajlik arra. És -jól áll neki a táncz. Ki lehet? Arczát sem veszi ki. Ebben a házban -meg, úgy tudja, hogy Madarászné <span class="pagenum"><a name= -"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> lakik emberemlékezet óta, -annak meg semmi néven nevezendő magzatja sincsen.</p> -<div class="figcenter" style="width: 374px;"><a href= -"images/i009hq.jpg"><img src="images/i009.jpg" alt= -"Odakönyökölt a kis ház falára." title= -"Odakönyökölt a kis ház falára." /></a> -<p class="caption">Odakönyökölt a kis ház falára.</p> -</div> -<p>Eh, megtudja.</p> -<p>– Hé, húgom, adhatsz egy pohár friss vizet? – kiáltja be a -lánynak. Aztán befelé fordul a pitvarajtó felé. De csak a küszöbig -juthat, mert az ajtót hosszában becsapta az orra előtt a lány.</p> -<p>– Ide ugyan nem jön senki fia, de az Istennek se, – kiáltja -ugyanaz az érczes hang s a lány nekifekszik a zárt ajtónak.</p> -<p>– No ne izélj hát, csak egy pohár vizet…</p> -<p>– Menj oda, a honnan jöttél, – volt reá a felelet s az ajtó elé -tolta a reteszt.</p> -<p>De Bálintnak most már elfutotta a vér a szemeit. Ez a két szürke -szem szembe néz azzal, a ki fenyegeti, legyen az férfi vagy -asszony. Most már bemegy, ha addig él is.</p> -<p>– Ereszsz be, mert kiemelem az ajtót a sarkából…</p> -<p>Semmi felelet, némaság.</p> -<p>A legény nem rest, a mit mondott, meg is teszi. Egyet emel a -vállával az ajtón s az kiesik a sarkából.</p> -<p>Előtte a lány, megvilágítva a függő lámpától – tetőtől-talpig. -Csak egy rokkolya a termetén, fehér ingváll a derekán. Épp olyan -sűrű a szemöldöke mint a legénynek, szürkéskék szemei villognak, -széles állkapczája összeszorítva, felvetett ajkai lihegnek a -visszatartott dühtől, karjait kifeszíti – támadásra készül vagy -csak védelemre? De elszánt a lány. <span class="pagenum"><a name= -"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> -<p>Egy pillanatig némán szembenéztek. És le volt győzve a legény, -le a lány…</p> -<p>– Adj egy pohár vizet, ihatnám, – mondja Bálint csöndesen.</p> -<p>– Itt a víz. – Azután, mikor átnyujtja a poharat Bálintnak, -szeliden hozzáteszi: – egyedül vagyok. Néném, Madarászné, -halottas-házba ment… De – és szemei ismét felvillantak – nem félek -azért.</p> -<p>– Ne is félj semmitől. Nem vagyok én rossz ember, csak szomjas -voltam, – tette hozzá lassan. – Messziről jöttem, poros volt az -út.</p> -<p>– Poros nagyon. Aztán hazafelé indult? – kérdé a lány, mostan -már épp oly csendesen, halkan, mint Bálint.</p> -<p>– Hazafelé a homokhátra. Odavaló vagyok. A Csepcsányiék tanyáját -tudod merre van?</p> -<p>– Tudom. Szembe a Lőveyék portájával.</p> -<p>– Ott. Én az öreg Csepcsányi fia vagyok, Bálint…</p> -<p>– Hisz akkor, – s a leány szemei mintha felvillantak volna, – -nálunk részes kigyelmed.</p> -<p>– Hát te ki vagy?</p> -<p>– Manga Julcsa, a gányó Manga András lánya. Hallottad tán a -hírem…</p> -<p>– Még az apádat is ismerem. Úrnapja óta, hogy a nagy majorba -vagyok részes. A nótát is tudom, a mit fújnak rólad.</p> -<p>– El ne mond, mert megbánod. – És a lány szemei megint -felvillantak.</p> -<p>– Nem én. Meg nem is tudnám. Aztán, hogy jutottál ide, -Kopogba?</p> -<p>– Segíteni jöttem Madarásznénak. Beteges volt <span class= -"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> a -nyáron a keresztanyám. A jövő hét elején azért csak haza megyek, -mert apámnak is szüksége lesz rám, anyám rég meghalt.</p> -<p>– Jövő hétfőn én is nálatok virradok. Vasárnap este kimegyek. Az -Isten áldjon meg.</p> -<p>– Békességes nyugodalmat addig is… Világítsak?</p> -<p>– Tudom most már a járást… És a legény elhaladt.</p> -<p>Hogy a Hajduvölgy partjáról leért, azt a nótát kezdte fütyülni, -a mit elébb a lány dalolt. <span class="pagenum"><a name="Page_143" -id="Page_143">-143-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>II.</h3> -</div> -<p>Így találtak egymásra még a nyár elején. Most már nótát is -fújnak róluk a gányók. Híres legény, híres lányra akadt. Beszéltek -róluk annyit, mint akár a Zana Zsuzsiról, megtérése előtt.</p> -<p>Marga Julcsa apja dohánykertész volt a laposi uraságnál. Ott -szolgált vagy huszonöt esztendeje. Az öreg gányó és két gyereke egy -nagy szobában lakott, együtt a Györgyiekkel, meg az Annusékkal. Öt -öl hosszú volt a szoba és huszonketten laktak benne. A szoba nagy -volt, piszkos és czifra. A falról, az Annusék oldalán, czifra szűz -Mária aranyrámás képe tekingetett alá. A sarokban poros, hosszú -viaszgyertyák, a melyeket Radnáról hoztak magukkal az utolsó bucsú -alkalmával. Itt lógtak egy fogason az Annus Terka czifra viganói -is, vagy heten.</p> -<p>A másik sarok, a Volenszki Jóska sarka volt. Ebben szerelmes pár -lakott. A leghetykébb gányó fészke volt. Picziny, fekete-szemü -feleségével, Czombos Verával a harmadik eléggé üres sarkot foglalta -el. Ezeknél csecs-szopó is gőgicsélt. A harmadik sarokban Györgyiék -tanyáztak. Györgyi óhitü feleségével, kit Pankotáról hozott s a ki -magával hozta a görög rituálizmus minden csudabogarát. Egy hosszú -keresztet, a melyet a pópa szentelt meg, egy nagy <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> -fonatost, tán ezt is megszentelte valami papjuk. Meg aranyalapú -orosz szent képeket, a jó Isten tudja honnan.</p> -<p>A háznak ebben a részében ordított a Mihály hat gyermeke, meg -itt lakott Györgyi Jóska is, a nóta Györgyi Jóskája, kit megcsalt a -kedvese, Rétes Mari s a ki ezért széles kedvvel, nagy megvetéssel, -hátat fordított az összes gányó- s gazdalányoknak.</p> -<p>A háznak negyedik sarkában, mert hisz minden háznak négy sarka -volna, lakozott özvegy Manga András leányával, Julcsával, meg -nyomorék fiával, Lajkóval.</p> -<p>Épp vacsoránál ültek mind. Mindegyik a maga rekeszében, de azért -átal-átal szólva a másik sarokba. Julcsán ócska, piros viganó, -foltos, piros derék. De hajában piros muskátli, az urasági -kertésztől kapta egy rongyos mosolyáért.</p> -<p>– Kelmed még mindig arra a lányra gondol, – mondta Julcsa, nem -törődve, hogy a többiek is hallják.</p> -<p>– Arra hát, – felelt Jóska, lehuzva orrára a kalapot. – Annyit -ér csak, hogy gondoljon rá az ember. Ha többet érne, meg is -kérném.</p> -<p>– Miért ne kérné? – Azért, hogy a pajta alján mással találták? -Akkor is magára gondolt, ha azt csókolta. – Ismerem én a Mari -veséjét, a máját…</p> -<p>– Akkor mire volt ez jó neki.</p> -<p>– Arra, hogy kigyelmedet megigézze. Ilyen az asszonynép, nem -egyenes az útja, – mondta Julcsa s keserűen nevetve oldotta le a -kendőt fejéről, – <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span> többet ér azért az a Mari három -gazdalánynál, kik vásárhelyi czafatos ruhában járnak s akkora -selyemkendőt kötnek a derekukra, hogy mozdulni sem tudnak tőle. -Azért olyan a tánczuk is, mintha medvét tánczoltatnának, nem tudnak -a rokolyájuktól…</p> -<p>– De leszólod őket, pedig gazda fia a szeretőd. Vetette oda neki -Jóska nevetve.</p> -<p>– Az, elnézem neki még azt is, hogy gazdaember az apja.</p> -<p>– De rátartós lettél Julcsa, – szólott oda az apja, a legöregebb -majorosi gányó, kinek kékes inge, gatyája tisztára megbarnult a -dohánylétől. – Azért nem vesz az téged el soha, ne higyj neki.</p> -<p>– Nem ám, – bólintott fejével Györgyi Jóska s utána mondta a -Volenszki is, meg a felesége: – nem az.</p> -<p>– Nem-e? – pattant fel a leány kihuzott derékkal. – Kinek néztek -engem? Hát én velem csak úgy lehet cziczázni, mint valami csárdai -lánynyal. A hány selyemkendőt adtam neki, annyiszor verje meg az -Isten…</p> -<p>– Ki ne mondd leányom. Az Isten szavát ne vegyed hiába, – -szólalt meg a kemencze oldalán egy öreg, összetöpörödött asszony – -a Györgyi-fiuk öreg anyja, ki vénségére beépült a nazarénusok -közé.</p> -<p>Julcsa leült ismét s kibontva az asztalra terített kendőt, végig -simította kétszer.</p> -<p>– Elvesz, tudom, igérte, – mondta nyugodtan.</p> -<p>E perczben felnyílott az ajtó s Tóth András, egy orosházi -csendőr lépett be rajta. <span class="pagenum"><a name="Page_146" -id="Page_146">-146-</a></span></p> -<p>– Szerencsés jó estét, hasznos beszélgetést, – mondta szinte -félénk hangon.</p> -<p>Mind köszönt neki, csak Julcsa nem, ki föl se nézett rá.</p> -<p>– Jó estét Julcsa, – szólott most oda a magas, csontos fiú a -lánynak. Még félénkebben, mint az előtt.</p> -<p>– Adjon Isten kelmednek is, – feleli a lány hetykén.</p> -<p>– Nem jöttél a bánomi bálba. Pedig vártunk.</p> -<p>– Ki várt?</p> -<p>– Hát… én is.</p> -<p>– Aztán kelmeden kivül még ki?</p> -<p>– Én nem vagyok elég?</p> -<p>– Nekem nem. Másnak lehet.</p> -<p>Györgyiné, hogy tompítsa a szóbeszéd élét, egy pohár borral -kinálta meg a csendőrt. Az leült a Györgyiék sarkába s most már oda -se mert a lányra nézni többet. Julcsa meg nem törődve, hogy a -csendőr, meg amazok is ott vannak, lassan leoldotta rokolyáját, -pruszlikját. Mind felaggatta egy fogasra. Egy szílkébe vizet öntött -s megmosta arczát, fogait és sötét vászonszoknyát, felöltőt vett -magára.</p> -<p>Mintha csak a csendőr ott se lett volna, pedig az majd felfalta -a szemével.</p> -<p>– Kinek öltöztél fel ilyen későn, Julcsa? – kérdé Györgyi Jóska -gúnyosan.</p> -<p>– A szeretőmnek, nyolczra végzi a dolgát. Azzal volna pár -szavam.</p> -<p>– És ki az? – kérdi a csendőr, de már most hangja fenyegető. -<span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span></p> -<p>– Tudja kelmed úgy mint én. De hajaszála se görbüljön, mert -akkor még azt sem engedem meg, hogy egy perczre rajtam felejtse a -szemét, – pattant fel a leány s aztán Tóth Andrásra rá se nézve, -kiment az ajtón. <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>III.</h3> -</div> -<p>Úgy esti nyolcz óra felé járt az idő. A nap lement már, de azért -még elég világosan lehetett látni. A lány gyors léptekkel ment -végig a nagy akáczsoron, a mely az országútra vezetett s ott a -hajduvölgyi nádas szélén megállott.</p> -<p>Csendes volt minden. A napkeletnek elterülő falu fehér házai -élesen rajzolódnak ki a szürkéskék ég alapjára. A kopogi-utcza -felett sürü szürke por lebegett. Amarrébb, az Eötvösék határán levő -akáczsor fái lilaszinü árnyat vetettek a szürkés láthatár vonalára. -Egyik-másik házban már felgyuladt a mécses. Messziről egy cséplőgép -egyhangu dudolása hallatszott, meg a nádasból felrebbenő -vizimadarak sivítása.</p> -<p>A lány figyelt. Még nincs itt, hol lehet? Pedig jól hallotta, -mikor átöltözött, hogy az uradalmi gép zakatolása elnémult, így hát -már vége a munkának. Oda könyökölt egy ákácz törzséhez s csak -nézett maga elé. Itt is, ott is egy gazda tanyája. Ime egy ilyen -háza, ilyen istállója s háztája van neki is. Bánná is ő, bárcsak -semmije se lenne, hogy így semmi akadály se lenne a boldogságukban. -De hát azok a házak tiszták s egyszerüek. Az ő életük, meg ruhájuk, -a házuk is czifra, de piszkos. Dohánylétől szagos a czafat a -testén. Pedig most le is tette azt <span class="pagenum"><a name= -"Page_149" id="Page_149">-149-</a></span> az aranyszegélyű tarka -rongyot s olyat vett magára, minőt a gazdalányok viselnek. Nem áll -neki, tudja. Sápadt lehet… Kékes a szeme alja. Felemészti a vágy, a -szenvedély. És az a dohány, a melynek kéjes nehéz illatja reggeltől -estig izgatja!… Úgy érzi, felbontja testét ezer tűzparányra s ez -mind külön ég és mind egyet-egyet követel: élni, szeretni, szeretve -lenni. Eh, nem áll a testéhez ez a ruha. Hisz mint kis lánynak már -dohánylevelek lógtak a bölcsője felett. Édes anyja a mig szoptatta -is, csak dohányt csomózott s az első dajka-dalokat dohányfűzés -közben hallotta. Aztán az átkos, édes dohánylevelek elvitték az -anyját. Nem birta ki a nehéz izgató ájért, heptikás lett. -Eltemették. Nem volt ki rájuk vigyázzon. Az öcscse, a Lajkó három -éves korában felmászott a kasztenra egy köteg dohányért, a melyet -el akart csenni, lebukott s összetörte a derekát. Ma nyomorék. Ő -tudja, hogy lenne olyan, mint a gazdaleányok. Tudná ő is olyan -begyesen, urasan emelni a lábait, mint ők, tempózni, mint ők -szoktak – – de a dohány, az az… széttépi a módos tempót s -kiárasztja a szívéből azt, mit ott már rég kifejlesztett. Öltözne ő -is tisztán, egyszerűen… de a dohánylé elkeveri a fehér gyolcsot, -kieszi a fekete vásznat. Olcsó rongyot kell akasztani a testére, a -melynek tarka virágain nem látszik a piszok, a melynek lármás -színei olyanok, mint néha a lelke, midőn az érzelmek -össze-visszaságától majd kicsordul. Van ebben is minden, tarka, -színes virág, szenny, aranyos czikornya, bársonyos szeglet, kimart -alsó. <span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span></p> -<p>– Julcsa, itt vagy már? – kérdte Bálint s átfogta a derekát.</p> -<p>– Lassan, lassan, mert megégeted a körmöd. Nem látod, hogy olyan -gúnya van a testemen, mint a milyet a ti lányaitok a templom -udvarára vesznek. Ne nyúlj hozzám.</p> -<p>– No, kis czirmosom, szeretsz?</p> -<p>– Szeretlek. Most nézz rám. Ugy-e nem vagyok már olyan -gányós?</p> -<p>– Hisz azért szeretlek, mert olyan vagy.</p> -<p>– Elvennél azért, hogy gányós vagyok?</p> -<p>– Hisz tudod, hogy elveszlek az őszszel, szüret után.</p> -<p>– Hiszem. De csak én hiszem. Amazok mind azt hajtják, csak -hitegetsz. Csak a nádas szélén csillagfénynél igéred a -házasságodat, a napfény tüze meg eloltja a szavadat.</p> -<p>– Hazudik a ki mondja.</p> -<p>– Még senki sem ismer az övéid közül.</p> -<p>– Ismernek a szavam után.</p> -<p>– Mit felelnek a szavadra?</p> -<p>A legény hangja megrezgett.</p> -<p>– Van olyan, a ki ellenzi… van olyan…</p> -<p>– Ki ellenzi? – pattant fel a lány. – Mit vethetnek a szememre. -Szűz leány vagyok és szeretlek. Ilyen menyasszonyt nem kapsz minden -tanyán.</p> -<p>– De van olyan, a ki nem azt keresi, de a tanyát, melyet a leány -móringba kap. Anyám ötezerforintos leányt szánt nekem. Böske néném -tizezressel hiteget. <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span></p> -<p>– És te?</p> -<p>– Én rád gondolok, ha azokról beszélnek.</p> -<p>– De szót nem ejtesz rólam? Tudom.</p> -<p>– Anyám hallott rólad. Azt is megigérte, hogy egyszer eljő -hozzátok és széjjelnéz a házatok táján. Azt mondja, a leányt háza -tájáról ismerni fel.</p> -<p>– Huszonketten lakunk egy házban.</p> -<p>– De a pitvar ajtaját csak te söpröd?</p> -<p>– Azt is az anyád mondotta neked?</p> -<p>– Ő is. De ne bántson téged az, a mit mond, csak téged viszlek -haza, a cserepes tanyánkra.</p> -<p>– Hej, bár csak gaz lenne annak a tanyának a teteje. Bárcsak ne -is volna meg.</p> -<p>– Mit érnél vele? Akkor is csak téged vennélek el.</p> -<p>– Hej Bálint, attól félek, hogy csakis akkor vennél el.</p> -<p>– Gazda fia vagyok. Ura szavamnak, – mondta Bálint dölyfösen, -felhúzva a vállát.</p> -<p>– Leszek a szolgálója… én édes gazdám. – A lány odaborult a -vállára. – Azért, hogy én szegény lány vagyok, nincs az égnek annyi -csillaga, mint a mennyit én kegyelmednek minden éjjel lehozok a -csókjaimmal. Nem tudom, mit szeretek kelmeden. Azt-e, hogy akkor, -épp akkor tért be hozzám s úgy, ott dalolva meglepett. Vitt a nóta, -elvitt… úgy éreztem, tágul a lelkem, felpattant a kis ház ajtaja s -az édes tavasz iramlott be rajta. Kelmed volt az első… A két szeme -megigézett, azt hittem, mindaz, a mit eldaloltam, valóság lett s a -mit még gondolatba se tudtam volna foglalni, hangos <span class= -"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> szóval -elárasztotta a mindenséget Én gazdám, én uram…</p> -<p>És a gazda szerelemittasan vitte, vitte magával. Oda a nádas -szélére, a melynek susogó rengetege ráborult a kiszáradt mocsárra s -a melynek mélye édes vágygyal, forró szenvedélylyel, titkos -homálylyal, kimondhatatlan boldogsággal van tele… <span class= -"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>IV.</h3> -</div> -<p>Pár nap multán a majori kukás pajtában fűztek a lányok. Az -estalkonyat hamar leszállt, künn nagy a borulat. A mestergerendáról -lecsüngő egyetlen ligroinlámpa éppen csakhogy a fűzőket világítja -meg. A padmalyról száz kötéllel is csüngött már a dohánylevél. A -munka gyorsan haladt. Mindegyik rekesz más családé. Mangáék épp az -Annusék mellett fűztek. Annus Terka átjött a komájához, Julcsához -fűzni. Ott ül most egymás mellett a két leány, mindakettő munkának -vetkezve. Annus Terka kerek termetét csak egy nagy virágos vékony -gyolcsruha fedte. Ujjai feltűrve, feje menyecskésen bekötve, hogy -be ne keverje haját a dohányról leváló nehéz por.</p> -<p>Mindegyik leány kezében hosszu vastű, a melylyel nagy -gyorsasággal, ügyesen fűzték a levelet.</p> -<p>– Az a, Julcsa! Úgy mondták nékem a bánomi legények.</p> -<p>– Hazudtak, mert én voltam az első szeretője, tudom.</p> -<p>– Lehet, – felelt rá Terka s nagy gyermekszemeivel csodálkozva -nézte Julcsát. Öt éve, hogy egy házban laknak, de azért még mindig -megbámulja pattogó szenvedélyét, szikrát hányó szemeit. – Én ugyan -nem bánnám, ha lett volna neki tíz is… <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> A -Czombos Mihály még gyereklegény, így nem is lehetett neki… Elég baj -rám nézve, hogy azt kell tudnom, hogy utánam lesz még neki vagy -tíz…</p> -<p>– Hát nem várod meg?</p> -<p>– Megvárjam? Hogyan? Én tizennyolcz éves vagyok, a Mihály meg -négy év mulva kerül sor alá, aztán meg még legalább két év… Öreg -leány lennék, mire elvehetne, akkor meg már úgy se kellenék -neki.</p> -<p>– És te ebbe beletörődsz?</p> -<p>– Mit tegyek?</p> -<p>– De ha csókol, nem szalad át a hátadon a hideg, hogy a jövő -nyáron már tán mást ölel a karja?</p> -<p>– Ugyan ne ríkass hát meg, – s a leány sírva fakadt.</p> -<p>– No ne sírj hát, hisz csak kérdem. No te bolond gojhó. – És -Julcsa nagy hévvel össze-vissza csókolta a sírástól csak úgy -ziháló, nagy, kerekre hízott leányt. – Ne bomolj. Gyerekember -szerelmét könnyü pótolni. Hisz még azt se tudja, <em class= -"gesperrt">mért</em> csókol. – Mihály után lesz egy derék gazdád, a -ki megbecsül s ha átfogja derekadat, tudja azt is, hogy ilyen derék -leányt nem ölelt még, ilyen meleg szív nem volt az övé…</p> -<p>Annus Terka mosolyogni kezdett a könyei alatt.</p> -<p>– Aztán… tudnál ilyet? – kérdte halkan.</p> -<p>– No nézzék ezt a csifincset, máris erre gondol. Hát a -Mihály?</p> -<p>– No most meg azt nem akarod, hogy megvígasztalódjam. Julcsa, de -nehéz is veled. – És a leány megint sírni kezdett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155">-155-</a></span></p> -<p>– No nézzék ezt a két lányt, összeül sírni, a helyett, hogy -dohányt fűzne, – szólott át a rácson egy fiú, ki e perczben lépett -be a pajtába. Végig nézett nagy méltósággal rajtuk, lassan bejött -hozzájuk. Nagyot lépett, lassan mozdult, akár csak egy királyfi. -Fiók Szent Lászlónak is csúfolták a gányók. Czombos Mihály volt, a -Terka szeretője. Oda állt a lányok elé s nyugodtan felvett egy -csomó dohányt és nézegetni kezdte.</p> -<p>– No Mihály, épp a szeretődet vigasztalom. Azt mondja, meghal, -ha nem mehet hozzád.</p> -<p>– Tüstént el nem vehetem, – felelt rá a fiú, méltóságos -lassúsággal leülve közéjük.</p> -<p>– Nem veszed biz azt el soha, mert nem lesz bolond megvárni.</p> -<p>– Elébb, mint téged a Bálint, – viszonozta Mihály s fűzni -kezdett ő is.</p> -<p>– Hallgass, mert megbánod, – szisszent föl Julcsa, odadobva a -lába elé egy köteg dohányt, a melyet kezében tartott.</p> -<p>– De úgy van. Büszke lány vagy Julcsa. Mi nem kellettünk neked -soha. Nagyravágyó; tudja az egész major. Kávén, meg mazsolán akarsz -ezentúl élni, meguntad a vöröshagymát.</p> -<p>– Azt mondják? Azt?</p> -<p>– Azt. Meg hogy a Bálint csak bolondít. Én nem bánom, semmi -közöm hozzá. De néked jobb lesz tudni róla, azért mondtam el.</p> -<p>– Ugyan hagyd el, ne bosszantsd a Julcsát, – vágott szavába -Terka s odasimult hozzá.</p> -<p>– Gazda ember lenézi a mi fajtánkat. Ezért <span class= -"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span> nem -szeretem, ha gányó utánuk jár, – folytatta Mihály, nem hagyva magát -félbe szakíttatni, épp oly méltósággal és komoly hangon.</p> -<p>– Hát én, én, – pattant fel ülőhelyéről most Manga Julcsa, – -jártam valaki után vagy látott valaki valaha egy lépést legény felé -tenni. A nőválaszon nem ültem mindig… mert nincs a véremben, hogy -én kérjek meg egy legényt… te mégis azt mered mondani.</p> -<p>– Én azt mondom Julcsa, a mit tudok, hogy gőgös vagy és szegény -vagy. A szegénynek meg alázatosnak kell lenni, hogy -boldoguljon.</p> -<p>– Te se vagy a rátóti zsidó keresztfia.</p> -<p>– Nékem nincs szükségem arra, hogy gőgös legyek, arra se, hogy -alázatos. Hétköznap a dohánylevél között ülök… de dalolok az alatt -is. Vasárnap meg, ha bálba megyek, a gányó lányok megismernek, -akkor is, ha csak hat forintos a csizmám, s megismernének, ha -színaranyban állanék is előttük.</p> -<p>– Meg ám Szent László.</p> -<p>– Annak neveznek, mert felfelé nézek, hogy a mestergerendába be -ne üssem a fejemet.</p> -<p>– Majd a Terka lakodalmán beszélek még veled egyszer, – és -Julcsa felnevetett.</p> -<p>– Azon is eltánczolom veled a csárdást, ha a gazdák ülve hagynak -is.</p> -<p>– Ugyan legyetek egy kis nyugodalommal, Julcsa már úgy is -eltépte mind a dohánylevelet…</p> -<p>– Az az ő dolga. A Bálint elveszi így is. Ha az ő felesége lesz, -úgy se fűz többet.</p> -<p>De most már Julcsa nem figyelt. A szérüs kertről <span class= -"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> nóta -hallatszott. Egy gányó nóta, de tudja jól, hogy gazda dalolja. Oda -vetette egy csomóba a dohánylevelet, rá se nézve azokra, kisettyent -az ajtón.</p> -<p>– Megbánja még, meglátod.</p> -<p>– Nem jóra visz az, ha a leány fut a legény után, kivált ha -gazdag a legény.</p> -<p>– Ne hidd, hogy a pénzét szereti, én ismerem. Csak a szíve kapja -el… Most is csak annak a szavára hallgatott…</p> -<p>Csak annak a szava felelet nélkül ne maradjon…</p> -<p>– Mihály… az én szavamra ki felel?</p> -<p>– Az, a ki a dohányod fűzésében is segítségedre vagyon, – felelt -a legény s nagy méltósággal átfonta a leány derekán a karját.</p> -<div class="figcenter" style="width: 383px;"><a href= -"images/i010hq.jpg"><img src="images/i010.jpg" alt= -"Átfonta a leány derekán a karját." title= -"Átfonta a leány derekán a karját." /></a> -<p class="caption">Átfonta a leány derekán a karját.</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_158" id= -"Page_158">-158-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>V.</h3> -</div> -<p>A Julcsa meg futott-futott végig a pajta szélén, ment a hang -után. Csillagtalan az éjszaka. Minden csendes, csak a nóta -hallatszik. Ott a nagy szalmakazal aljáról szól a hang. Nyomtatás -után Bálint lepihent s még a pipája ki nem égett, eldalolta a szíve -szerelmét.</p> -<p>A leány megállt előtte.</p> -<p>– Dallos a kedved, Bálint?</p> -<p>A legény felriadt.</p> -<p>– Hát lejöttél…? Hát eddig sohase jöttél ide. Nem akartál a -világ csúfja lenni… így mondtad. – És a legény karja tágult.</p> -<p>– Nem úgy. Nem csókolózni jöttem. Van itt még rajtunk kivül -valaki?</p> -<p>– Amott a szalmakazal túlsó oldalán az öreg Bús, meg a Kunos -Mihály szalonnát sütnek, a többi már alszik a kert árka szélén.</p> -<p>– Jól van. Annál jobb… Hallgass rám… Ezek mind csúfolnak, -bántanak. Mert eddig mást nem szerettem. Hiába járt utánam három -határ legénye. Most azt hiszik, a pénzedbe szerettem. Attól nincs -se nappalom, se éjjelem.</p> -<p>– Hiszen tudod jól, hogy én nem hiszem.</p> -<p>– Ez nékem nem elég. Nem akarom, hogy leszóljanak. Ha a tieid -megadják nékem a tiszteletet, <span class="pagenum"><a name= -"Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> a többi is tisztelni fog. -Ha anyád ellátogat hozzánk, nékem is jobb dolgom lesz. Akkor még -elvárok valameddig.</p> -<p>– Az anyám?</p> -<p>– Az. Hisz igérted, hogy még a nyáron eljő.</p> -<p>– Jól van, legyen, ha addig élek is, de elhozom. – És a -szerelemittas legény két szeme felvillant. – Szeretsz hát?</p> -<p>– Szeretlek… Tudod, hogy nincs szívembe zárva, csak a te képed, -csak a te szavadra hallgatok, csak a te nótáid kavarognak a -szívemben. Tudod, tudod jól, – s a leány leült Bálint mellé a -szalmába.</p> -<p>– Lesz egy kis házunk. Mert ha magam gazdája leszek, apám rám -iratja a kis rátai részét.</p> -<p>– Lesz két olyan dolgos kezed, mint a milyen családodban nem -volt még. Dalom betölti nem csak a kis házat, de az apai jus egész -területét. A mit lámpagyujtáskor mondok néked, arra a feleletet a -hajnali csillag adja…</p> -<p>– Lesz két kis tehenünk is. Az egyiket anyám ajánlotta, úgy -igérte az esküvőmre.</p> -<p>– Még akkor is, ha engem viszel a paphoz?</p> -<p>– Hisz te fogod fejni majd, gyönyörűm.</p> -<p>– Lesz kertünk is? Lesz benne majoránna?</p> -<p>– Lesz benne virág. Meg mák, paszuly, szőllő. Te sütöd nékem a -turóslepényt szombat este.</p> -<p>– Te meg szombat éjszakáján, mikor kifekszünk a küszöb elé, -átfonod a karodat a derekamon, aztán elaltatsz édesen, csittítva -szívemet, csittítva a csókjaiddal. <span class="pagenum"><a name= -"Page_160" id="Page_160">-160-</a></span></p> -<p>– Így, – s a legény át akarta fonni a leány derekán a karjait. -De a leány nem hagyta magát. Felugrott. – Nem, nem. Csak ma nem… Az -Isten áldjon Bálint, – és fejére húzva a fehér kendőt, eltűnt a -sötét éjszakában. <span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>VI.</h3> -</div> -<p>A lány hazafelé indult. Alig hogy kiért azonban a szérüskertről, -egy magas ember állta útját. Tóth András volt.</p> -<p>– Rám leselkedett kelmed úgy-e? – kérdte a leány, megriadva, de -azért hetykén.</p> -<p>– Rád. És most már szemedbe mondom, hogy nem jó úton jársz. Én -elvettelek volna.</p> -<p>– Ugyan úgy-e, hát azt hiszed, mentem volna hozzád?</p> -<p>– Jobb amannak a szeretője lenni?</p> -<p>– Hallgass András! Elhallgass!</p> -<p>– Nem, nem hallgatok. – És most az erős legény megfogta Julcsa -kezét s úgy megszorította, hogy az felszisszent. – Eddig nem mertem -szólni néked. Nem tudom mi volt, az életem csak veszedelem, de ha -szembe találtam magamat véled, olyan lettem, mint a ma született -bárány. De ma nem félek. Nem… Elmondom, a mi a szívemet nyomja. -Szeretlek, tudod. Szeretlek úgy, hogy bűnbe kergethetnél, hogy az -édes szülőmet meggyilkolnám érted… te meg csak nevetsz rajtam s nem -hallgatsz a szavamra. Mondták, szeretőd a Bálint, tudtam, hogy vele -tánczolsz minden bálon, hogy az ő gyűrűit hordod, hogy… de, hogy az -éjszakákat vele…</p> -<p>– Ki ne mondd, András! Ki ne mondd!</p> -<p>– Kimondom, miért ne mondanám. Hisz most <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> már úgy -sem veszítek vele semmit, hogy az éjszakákat nála töltöd, azt csak -ma este tudtam meg… Mert úgy-e, úgy van?</p> -<p>– Higyjen, a mit akar. Ott járok, a merre nekem tetszik, arra -nézek, kire kedvem tartja, annak a gyűrűit hordom, a kiét -elfogadom.</p> -<p>– És azt ölelem, csókolom, a kit szeretőmnek elfogadtam. Julcsa, -ide jutottál?</p> -<p>– Csendőr, kisérj be, lehúzom a kendőmet. Állíts a -pellengérre!</p> -<p>– Julcsa, Julcsa, hallgass reám. A hogy én szeretlek, annak még -az árnyékát se közelíti meg annak a gazdának a gondolatja… Tud is -ez a gazdanép szeretni. Csak a kétszer-kettőt tudja.</p> -<p>– Azt, hogy énrólam mit mondtál, azzal nem törődöm. De Bálintot -ne vedd nyelved hegyére, mert megbánod.</p> -<p>– Nincs mit veszítsek, ha te nem szeretsz.</p> -<p>– Nem, nem szeretlek. Elmondom ma, holnap, mindennap. Se -feleséged, se társad nem lehetek… Menj utadra, András.</p> -<p>– Megyek. Az Isten meg fog verni, nem azért, hogy az én társam -nem lettél, de hogy mással bűnbe estél.</p> -<p>– Ha megver, én tűröm, nem te. Az Isten megáldjon, András, – s -most, mintha a leány szívében megrezdült volna valami: – Szánlak, -András. De nem tehetek érted semmit. Az Isten áldjon.</p> -<p>A leány ment útjára hetykén, de azért a szíve mélyén sajnálta -Andrást, annyira sajnálta, hogy még azt se vette neki zokon, a -miért azt merte neki mondani, hogy most már úgy se venné el -feleségül… <span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>VII.</h3> -</div> -<p>Bálint meg másnap – vasárnap reggelre – haza ment, pedig nem -volt szándékában. Beszélni akart az anyjával. Künn volt a tanyájuk, -közel a Gyopároshoz. Magas part szélén épült, az udvarban néhány -eper- és cseresznyefa. Egyik oldalán istálló, a másikon szérűskert. -A tanya körül nagy darab föld, hatvan hold. Ez kettőjüké lesz, -Bálinté, meg a testvérnénjié, ki egy vásárhelyi gazdához ment -feleségül.</p> -<p>A házban még a szülőin kívül, az édes anyja huga, a kora -özvegységre jutott Keresztesné, Böske néni, mint a hogy a -hármasfalu nevezte: Kopog, Ballarész, meg Homokhát, s annak egy kis -tizenegy éves leánya, a Julcsa lakott. De csak édes anyja volt -otthon. Az öreg, száraz, csontos asszony a kemencze oldalán ült, -talpig sötét festőruhában, derekán vastag húszforintos gyapotkendő, -ha mindjárt julius van is.</p> -<p>– Azt véltük, haza se jösz, – mondta az öreg asszony, hogy -Bálint belépett az ajtón. – Vasárnap ritka vendég vagy itthon, -Bálint.</p> -<p>Bálint leült a lóczára, maga elé vetette kenyeres -tarisznyáját.</p> -<p>– Hazajöttem tisztálkodni.</p> -<p>– Majd a fejed megmosásával kezdem el. Csak nem mész a Zalaiék -felé. Pedig tudod – <span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span></p> -<p>– Hallgasson reám szülém, – szólt szavába hirtelen Bálint, – nem -veszem el azt a lányt. Nem szeretem.</p> -<p>– Ki beszél szerelemről? Tán még nótát is tudsz a -szeretkezésről, mi? – nevetett az öreg asszony, de nevetése -köhögéssé csorbult. És minél jobban köhögött, annál gyorsabb, -élesebb lett a szava. – Nem kell néki a Zalai Örzsi, hogyis kéne? -Az apjának hatvan holdja van az orosházi határban s a lány magába -van rá. A szőllők szélén pedig négyszázötven forint a kis hold ára. -Hogy kéne az az én Bálintomnak.</p> -<p>– A szívemet nem is kérdi.</p> -<p>– A szíved tartja majd el a gyerekeidet?</p> -<p>– Anyám, tudja kelmed jól, hogy Manga Julcsát szeretem.</p> -<p>– Ne beszélj erről. Mit ér neked az, ha szereted. És mit ér -nekünk? Ezzel se te, se én nem leszünk gazdagabbak.</p> -<p>– Csak az a pénz ér hát valamit a világon?</p> -<p>– Csak. A szerelem elröpül, nyoma se marad. Nézd a sok -szocziálistát, ez mind szerelmes szívvel fogott feleséget, mert -mivel fogott volna egyébbel? Most még se telik be a szerelemmel. -Elhallgat a szív, ha üres a gyomor.</p> -<p>– De a mienk nem lesz az.</p> -<p>– Apád földjére számítasz, meg a kis rátai tanyára? Apád csak -kitagad, ha elveszed, – mondta az öreg asszony véghetetlen -nyugalommal.</p> -<p>– Két karomat nem vághatja le, – felelt reá Bálint épp oly -nyugodtan. <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span></p> -<p>– Azt nem, azt majd az élet töri meg.</p> -<p>– Anyám, igértél nékem valamit még régen, még mielőtt a Zalaiék -hatvan holdjáról szó lett volna ejtve.</p> -<p>– Igértem neked sok mindent, te is azt igérted mindig, hogy -engedelmes cselédünk lész.</p> -<p>– Az leszek. Csak egyet tegyen meg. Olyat, a mit igért. Jöjjön -el a Mangáékhoz csak egyszer. Ha meglátja Julcsát, tudom, -közbenjáróm lesz az édes apámnál.</p> -<p>– Ezt igértem, meg is tartom. De apádnál csak a menyasszonyod -értéke szól majd érted.</p> -<p>– Julcsa aranyat ér.</p> -<p>– Ezt mondod, mert szereted.</p> -<p>– Kelmed is meg fogja szeretni.</p> -<p>– Én elmegyek veled, körülnézek náluk, hogy megmondhassam, mit -tartok róla.</p> -<p>– Mikor jön hozzájuk?</p> -<p>– Akár ma is. Minél előbb, annál jobb. Az Annusné, kivel laknak, -úgyis ángyom. Azt látogatom meg s akkor őket is kinézem.</p> -<p>– Csak le ne nézze őket…</p> -<p>– Azt látom majd meg, a mi látható. A szemeimet meg az Úristen -adta nékem.</p> -<p>Bálint nagy örömében nem tudott hová lenni. Kisietett az ajtón, -megmosdott a kútnál, hamar magára rántotta a tisztát, befogta a két -mezőhegyesi lovat s úgy bepótyikálta nagy kendőkbe az édes anyját – -a juliusi napon – úgy, hogy az pipacspirosra pirulva ült az -oldalán. <span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>VIII.</h3> -</div> -<p>A mint Csepcsányiék kocsija megállott Mangáék háza előtt, a -gányók mind künn voltak a napon czifra ruhában. Ünnepeltek. Ott -virított a Manga Julcsa sáfrányzöld selyemviganója mellett, a -melyre szürkéskék selyem átalvető kendő borult, az Annus Terka -sárgás rózsaszín rokolyája s a Badár Rebeka fehér felöltője, nagy -virágos narancsszín szoknyája mellett. Mindegyiknek hajában, -kezében, mellén lángszín muskátli. Köztük vegyesen a legények vörös -ingben, fehér ránczbaszedett gatyában, sűrűn pitykézett -mellényben.</p> -<p>Manga Julcsa, a hogy meglátta az érkezőket, pár lépéssel -elindult feléjök, végigsimította a ruháját, azután megállt… várni. -Hátha még se hozzájok jöttek.</p> -<p>– Eljöttem, – szólalt meg Csepcsányiné, hogy leszállt a -kocsiról, – az ángyomat, Annusnét, meglátogatni. Otthon van, -Terka?</p> -<p>Terka lesegítette a ruháiba bonyolult öreg asszonyt.</p> -<p>– Nincs itt, – mondta, megcsókolva arczát. – Bánomba ment, Pál -bátyámékhoz, de azért fáradjon be nénémasszony a mi szegényes -házunkba.</p> -<p>– Hát nem hozzám jöttek, nem, – gondolta Julcsa, s az egyik -kezében levő muskátlit lassan szétmorzsolta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span></p> -<p>– Ez itt… a Manga Julcsa, – úgy-e? – kérdezte Csepcsányiné, -odafordulva Julcsához. – A Madarászné komámasszony huga (hát csak -erről ismersz, erről, – zengett a Julcsa fejében). – Derék lány, -pajtásod Terka, úgy-e? Együtt laktok?</p> -<p>– Együtt, néném, meg Volenszkiékkal és a Györgyi Mihályékkal. -Szegényesen vagyunk.</p> -<p>– Kis házban nagy boldogság elfér, – szólalt meg most -Julcsa.</p> -<p>– Nagyba is elfér az, húgom. Nagyba is, – felelt reá -Csepcsányiné.</p> -<p>Ezalatt Bálint levetette a lovak istrángját, oda jött a ház elé -s a gányó fiúk közé keveredett. Az öreg asszony Terkával bement a -házba. Julcsa daczosan künn akart maradni, de Bálint intett neki, -erre bement ő is.</p> -<p>– Hát melyik a ti részetek, ez? No ide ülök, miután hozzátok -jöttem el látogatóba. Csinos nagy ház, tele van.</p> -<p>Terka leült mellé, Julcsa pedig a saját szegletükbe vonult s ott -kihúzta a sublót egyik fiókját, úgy tett, mintha keresgélne benne -valamit.</p> -<p>– Csinos ház. És ez a tengersok viganó mind a tied, Terka?</p> -<p>– Az a, néném. Most is hét van rajtam ez alatt, – mondta, -felhajtva a selyemszoknyát.</p> -<p>– Persze, persze, telik nektek. Én nékem soha se volt háromnál -több egyszerre a testemen. – Persze, persze. Ti birjátok.</p> -<p>– Mi nem birjuk, néném, – szólott oda most Julcsa, pártját -akarva fogni Terkának. – De nénémasszonynak <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> egyebe -is volt, mint a teste, nem kellett annyira csinosítani, mint -minékünk. Minket nem vehetnek el az apánk négy ökréért, mert neki -nincs.</p> -<p>– Ejnye de igazat is szóltál. Engem csak azért vett el az -uram.</p> -<p>– Azt nem mondtam, néném, – felelt most hevesen Julcsa, -vérvörösre pirulva. – Csak úgy magunkról beszéltem.</p> -<p>– Ti kényesek vagytok. Mi nem voltunk. Selyem viganó se volt -rajtam, mint lány, soha se. Két átalvető selyemkendőm volt, az -egyiknek hat forint volt az ára, a másiké négy. A tied mennyijébe -volt az apádnak, Julcsa?</p> -<p>– Semennyiébe se. Magam szereztem a mult kukoriczatöréskor. -Tizennyolczat fizettem érte.</p> -<p>– Erre persze jutott. Erre mindig jut.</p> -<p>– Jut másra is, néném, – szólott közbe Terka, hogy csittítsa a -két beszélőt. – Nézze, ez a láda tele van vászonnal, ezt a Julcsa -mind a saját keresményéből szerezte…</p> -<p>– Persze, persze. Ez a lakodalomra készült. Módos ember fia -kerülgeti a szép leányt, hát tizenhat vég vászonra lesz szükség, -hogy az ágyakat befödje véle…</p> -<p>– Nem kell nékem egyéb, mint egy kis kunyhó gazfedele s abban -egy vaczok szalma. Boldog leszek én azon is azzal, a kit szeretek, -– vágta oda Julcsa mind élesebb hangon.</p> -<p>– Boldog-e? De jó is a dolgotok. Az én édes apám nem mert volna -négy szekér bútor nélkül elküldeni az uramhoz. Úgy tudták az én -gondos, bölcs <span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span> szülőim, hogy mikor a tejfel elfogy, -akkor nincs már méz se.</p> -<p>– Az Úristen nem csengő aranypénzért árulja a kis méheknek a -mezei virágok mézét.</p> -<p>– De a koldustarisznyába se juttat belőle.</p> -<p>– Koldus az, a ki kér, könyörög. Én nékem mindig magasan volt a -fejem. Nem tudtam megalázni magamat semmiért.</p> -<p>– Büszke lány vagy, gányó Julcsa, büszke lány, – vágott vissza -az öreg asszony, de mind nyugodtan, mozdulatlanul. Még ajkain is -csak oly egyforma változatlan mosolylyal, mint mikor leszállott a -kocsiról. – Büszke, persze selyemruha a testeden. A suhogása -bátorít…</p> -<p>– Nem az, de a szerelmem. Tudja meg néném, hogy az, a kit -szeretnek, az méltán büszke lehet, mert azt az Isten pártolja.</p> -<p>– Akkor az is fog tudom megvédelmezni, ha a szegények szegényei -lesztek, úgy-e?</p> -<p>– Az, akkor is. A szegényt szereti az Isten a legjobban.</p> -<p>– De nem azt a szegényt, ki selyemmel födi a rongyait.</p> -<p>– Ne bántsa néném. Nem ismeri, milyen jó, derék lány az. -Színaranyat ér a szíve, – szólalt meg Terka, a ki félve figyelte a -két asszony harczát.</p> -<p>– Hagyjad el Terka, hisz azért jött ide, hogy legyalázzon.</p> -<p>– Azért jöttem ide, – mondta az asszony s nyugodtan simogatta a -kezében levő keszkenő szélét, – hogy megmondjam néked, hogy hiába -jársz <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> a fiam után. Jobb, ha idejekorán én -tőlem tudod meg. Menj máshoz, ne vesd a szemeidet mindjárt a -legderekabb s legpénzesebb gazda fiára. Mert az csak addig pénzes, -míg téged nem ismer. A mi fiúnkat nem gányó lánynak neveltük, a mi -portánkon ne érezze senki a dohánylé szagát…</p> -<p>De ezt már Julcsa nem birta tovább. Felpattant ülőhelyéből, -odament az öreg asszony elé és szembenézett vele:</p> -<p>– Ismer? nem ismer? Szegény ember lánya vagyok. De… csak úgy -megyek a fiához, tudja meg, hogy ott hagyja értem mindenét, pénzét, -tanyáját, családját. Hogy csak úgy megyek hozzá, ha koldus lesz. -Koldus vagyok, koldus legyen a párom.</p> -<p>Ezzel kiment.</p> -<p>A házajtónál Bálint várt reá. Körülte a gányók.</p> -<p>– Megmondtam anyádnak is, megmondom neked is. Úgy megyek hozzád, -ha elhagyod értem apádat, anyádat, el pénzedet. Mert csak így vagy -az én nyomorúságomhoz méltó. Gazda-emberhez nem megyek.</p> -<p>A gányók szemmeresztve hallgatták. Czombos Miska szólalt -meg:</p> -<p>– Igazad van. Most már veled tartok. – A kinek nem tetszik, a -mit a Julcsa mondott, megfelelek neki én.</p> -<p>– Ne akarj az olyannak prókátora lenni, kinek nincs szüksége -reá, – mordult rá Bálint, félrelökve a fiút. – Te meg gyere Julcsa -innen velem, még nem késő. Békéld meg anyámat s menjünk aztán a -paphoz. <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span></p> -<p>– Én… őt? És ha azt mondanád, tépjem ki a szívemet gyökerestül, -hamarább megtenném. A mint mondtam, úgy van. Most terajtad áll, -hogy az enyim lész-e vagy másé. Szegény sorsban veled megyek. Nem -az én gyomromnak való a gazdák kenyere… Isten áldjon…</p> -<p>És a lány, a többi gányó legények-, lányoktól követve -elment.</p> -<p>Bálint egyedül maradt. Odabenn meg szegény Annus Terka nyelte a -keserű falatokat egyre-másra, Csepcsányiné meg csak tartotta -szóval. <span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>IX.</h3> -</div> -<p>És Manga Julcsa várt. Napok multak s Bálintról se hír, se hang. -A munkába embert állított maga helyett. Izenetet meg nem küldött a -lánynak semmit.</p> -<p>Julcsát majd elpusztította a lelkében lázongó szenvedély. Se -éjjele, se nappala nem volt. Szólni meg nem szólt senkinek. Nem -engedte a büszkesége. Dalolt egész nap, hogy azok ne sejtsék, mi -marja a szívét. Pedig a fenhéjázó szavával megnyerte mind a -gányókat. Mind neki adott most már igazat. Nem volt melegebb -szószólója Czombos Mihálynál, a ki pedig idáig lenézte, mert azt -hitte, csak a legény pénze után bomlik.</p> -<p>De mit törődött ő most ezzel? Mit a szóbeszéddel? Mit bánta -volna, ha az egész világ felfordul is, csak Bálintról jött volna -hír.</p> -<p>Esténkint leste a hajduvölgy szélén, tán oda jő beszélni véle… -Tán akadályok vannak az útjában, azért nem jöhet, tán ez, tán amaz. -Szabad-Szent-Tornyáról meg csak jöttek a részesek, de büszkesége -nem engedte, hogy tőlük tudakolja, hogy mi van Bálinttal.</p> -<p>Így telt el egy hét. Vasárnap Juczi néninél, a homokháton volt -bál. Hítták a lányok, Terka meg <span class="pagenum"><a name= -"Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> Rebeka, menjen velük. Nem -akart. Bálint nélkül úgy se érne a bál semmit…</p> -<p>– Ugyan hagyd el, hisz még azt mondják, ott hagyott, azért nem -mutatod magad, – ejtette ki Terka.</p> -<p>– Azt mondják, azt… Akkor megyek… Nem látta még Manga Julcsát -senki se sírni, nem is fogja.</p> -<p>És a lány felöltözött a legszínesebb ruhájába. Fejébe, hajába -piros szegfűt tűzött. Rózsaszín szallagot font a hajába s hat -alsószoknyát vett a selyem viganója alá. Olyan kényes volt, mint -még soha.</p> -<p>Suhogott a sok szoknya körülte, illatozott egész teste a -rozmarintól, szagos majoránnától. Napbarnult nyakán tíz sor kláris, -arany gyöngykoszorú övezte a fejét. A fülében két nagy máriás arany -fülbevaló. A füle mellett egy egész csokor téglaszín muskátli.</p> -<p>A mint kilépett a házajtó elé, a két másik lány irigységgel, -elragadtatással nézte. Ilyen szépnek még nem látták soha se.</p> -<p>A mint végigmentek a homokháti főutczán, a gazda-lányok mind -összebújtak szapulni. Ez az a híres Manga Julcsa, ki a Csepcsányi -Bálintra vetette a szemét, ez az, ki azzal kérkedik, nem kell néki -se pénze, se háza. – Ez az a híres gányó lány, kiről hét nótát -csináltak egy takarás alatt.</p> -<p>Éppen három órát ütött, hogy befordultak a Juczi néni kapuján. -Az udvarban volt az egész mindenség. A nagy eperfák alatt tánczolt -a hármas falu egész fiatalsága.</p> -<p>Ott volt Misinszki Franczi sötét gyászruhában (nem tudom kit -gyászolt olyan vígan) az újdonsült <span class="pagenum"><a name= -"Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> urával. Ott Guba János -meg a felesége, kit a tavalyi szénagyűjtéskor választott künn a -sós-tó partján, három lány közül. Ott Molnár Jánosné, madárkaszerű -arczélével, meg a derék Jánossal, ki kötelességtudólag, nagy -figyelemmel és becsülettudással tánczoltatta pirinkó feleségét. Meg -Berta Pál, kivel Molnárné, mint a hogy az írás mondja: «ült egy -meleg subában, no de persze régen, még kislánykorában». A subát -Bertáné sikkasztatta el valami vándorlólegénynyel, hogy ne legyen -többé szóbeszéd róla.</p> -<p>Meg a csendes Éliásné is eljött a falu széléről, gyönyörködni a -süldő legény fiában, kiből olyan híres tánczos lett.</p> -<p>Meg Rétes Mari, magára rántva legszebb tarka viganóját, kijött -Orosházáról, hol szolgálatba lépett és itt nyolcz major gányósága, -elvegyülve fehér gyolcsgatyáju, kaczkiás kis kalapjukban, a -gazda-fiúk fekete, finom posztó-mándlijai között. – Hányféle szín a -sárga napfényen, a fehér ingek, gatyák szinte vakítóan világítanak -ki a tarka selyemkendők, színes viganók közül. A homokháti -paraszt-banda húzza, odabenn meg két czigánynál, néhány legény -mulat.</p> -<p>Bálint nincs a tánczolók között. De hogy is lenne, hisz itt úgy -se tánczolhatna mással, mint a «gányólánynyal».</p> -<p>Azért Julcsa csak elmegy a tánczba. Hisz itt minden legény, lány -tudja a történetét, itt hát nem lehet bús, levert. Itt nem -láthatják, csak csapongó kedvét, három határban híres tánczát. -Györgyi Jóskával <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span> járja. A legények között ő a legjobb -tánczos. A legény méltósággal, lassú lépéssel kezdi, ő azonban -gyorsítja. Tánczol, mintha csak minden egyes lépéssel a szíve -bánatján könnyítene, annyira rezeg egész teste, oly szenvedélylyel -járja.</p> -<p>A csárdás alatt azonban eszébe jut, hátha Bálint az ivók között -van, hátha egy pohár bor mellett várja… nem akar addig tánczolni, -míg megérkezik.</p> -<p>A táncz végeztével odasiklik az ivó ajtajához. Odabenn csak Tóth -András, meg egy társa isznak. Széles a kedvük, hangzik a daluk, két -czigány húzza nékik, de annak a két czigánynak még a czinczogásából -se hall az ember semmit.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Mig engemet -szerettél,<br /></span> <span class="i0">Piros csizmát -viseltél.<br /></span> <span class="i0">De mióta nem -szeretsz,<br /></span> <span class="i0">Mezitláb is -elmehetsz.»<br /></span></div> -</div> -<p>Így dalolja a csendőr. Érti a lány, ellepi két arczát a vér. -Hirtelen a tánczolók közé vegyül s még feléje se néz többé az -ivónak.</p> -<p>Senki… senki. De hát hol lehet? Hát csak ilyen volt a hűsége, -olyan, mint az árvalányhaj virága, a melyet az első nagyobb szél -elkap s elvisz oda, honnan nincs visszajövetel! Eh… annál jobb, -hajtja a lány. És tánczol, tánczol őrült szenvedélylyel. A legények -meg majd szétszedik. Hisz azelőtt csak nagy nógatásra ment el -egyik-másikkal. Most meg nem nézi, ki kéri, megy mindegyikkel és -szinte tüzes szenvedélyével lávát önt annak a lelkébe is, a kivel -tánczol. Mert a legény is mind úgy járja az <span class= -"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> -oldalán, mintha ennek az egy táncznak végeztével már egyenesen az -örök fényesség birodalmába kivánkozna. Julcsa lángszín rokolyája -perdül, kibomlott piros szalagjai körülövezik testét, megrezgő ajka -kéjes szenvedélytől liheg, szikrát hány a szeme, minden izma -mozdul, úgy tánczol, mintha csak nem is a testével, de a féktelen -kíntól megtelt lelkével járná a csárdást arra a hegedű hangjára, a -mely boldogságról, szerelemről húzza ezt a keserűt!</p> -<p>Egy táncz végeztével, egyszer csak odasiklott hozzá Juczi néni s -letörülve az izzadtságtól gyöngyöző arczát nagy piros kendőjével, -így sóhajtott fel:</p> -<p>– Hej, ha nékem ilyen szolgálóim volnának, mint te vagy Julcsa, -nem volna üres az ivóm hétszámra.</p> -<p>Julcsa szürke szeme szinte bogárszínűvé vált, oly sötéten nézett -vissza Juczi nénire:</p> -<p>– Nem fogadna fel tán szolgálójának? – kérdte élesen.</p> -<p>– No, ne haragudj hát lányom. Ennél én ugyse tudtam volna többet -mondani a tánczodról.</p> -<p>De a leány oda se figyelt már rá, odadobta magát egy új tánczosa -karjai közé s csak járta-járta tovább. Késő este lett s csárdása -még csak oly tüzes volt, csak oly szenvedélylyel járta ki a muzsika -minden hangját, mint kezdetben, a mint épp egy friss kellő közepén -meglátta, hogy Bálint lassan… mint a kinek nem sietős a dolga, -belép a korcsma kis kapuján.</p> -<p>Julcsa azért csak tánczolt, mintha nem is látná… <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> A -csárdás végeztével aztán felment a ház sötét folyosójára épp az ivó -elé s ott várta. Itt lesz a legjobb hely, mert sötét is, az ivók -zajától meg nem hallatszik a hangjuk.</p> -<div class="figcenter" style="width: 371px;"><a href= -"images/i011hq.jpg"><img src="images/i011.jpg" alt= -"Julcsa lángszin rokolyája perdül…" title= -"Julcsa lángszin rokolyája perdül…" /></a> -<p class="caption">Julcsa lángszin rokolyája perdül…</p> -</div> -<p>Egy fél perczig egyik se szólt, csak álltak egymás mellett, -végre Bálint törte meg a csendet.</p> -<p>– Egy hétig küzdöttem. Egy hétig – mondta megcsukló hangon. – -Nem bírtam velük és most…</p> -<p>– És most eljöttél úgy-e… Megmondani, hogy velem maradsz és -megélünk a két kezünk munkájából, – szakította félbe Julcsa, -hevesen közeledve Bálinthoz.</p> -<p>– Most eljöttem – s Bálint akadozva folytatta – tudod, hogy -szeretlek, tudod. Nem lesz soha más a szivemben, csak végtelen -szerelem… irántad. De így nem lehet. Nem, nem lehet… Az öregjeim -kitagadnak. De nem ez fáj. Az apámat szeretem, nagyon öreg már és -gyönge. Szüksége lesz rám nemsokára. Látod, mit tehettem… Meg -kellett tennem. Akad még néked vígasztalód, Julcsa. Énnekem nem -lesz ebben az életben boldog napom többet. Koldushoz ne menjél!</p> -<p>Elhallgatott, kereste a szót. A lány meg nem felelt rá semmit. -Nem hitte, nem, a mit hallott. Hát ilyen is lehetséges? Annyira nem -várta Bálint szavát, hogy szinte beledermedt a hallatára. Szinte a -szíve megszünt dobogni, szinte elalélt a lélek benne.</p> -<p>Hallgattak mind a ketten. Az udvaron azok új csárdáshoz kezdtek. -Odabenn meg a két czigány csak czinczogott. Tóth András harsogó -hangja meg <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span> elnyomta a két muzsikás visszás hangját -– s csak folytatta a nótát folyton: «Mezitláb is elmehetsz…»</p> -<p>Ismét Bálint szólalt meg:</p> -<p>– Mit tehettem? Voltam Zalaiéknál. Egy hétig kértem apámékat, -könyörögtem egy hétig.</p> -<p>– Egy hétig! egy hétig! – kiáltotta be a hangos éjszakába a -leány. – És egy örökkévalóság fogja bánni, a mit meg én követek el. -Kövess! – mondta tompa hangon Bálintnak. Aztán feltárta az ivó -ajtaját, ott András a czimborájával, odakönyököl az asztalra s csak -dalol. A korcsmárosné egy liter bort tesz éppen eléje.</p> -<p>– Tóth András, tudom, nem kellek már neked hitestársul. Nem is -kívánom ezt a tisztességet. Jobb lánynak való ez, mint én vagyok. A -Gányó Julcsát nem viszik a paphoz, az csak ölelni jó. Leszek a -szeretőd, ölelj át… Kelmed meg, Juczi néni, ha dallos, nótás -szolgálót akart, hát leszek én olyan, hogy még a homokháti pap -szava se hallik, fogadjon meg, leszek a cselédje…</p> -<p>És odament Tóth Andráshoz, lebontotta nyakáról az odakötött kis -selyemkendőt s odanyujtotta néki. Az félig mámorban, mint ki maga -se tudja, ébren van-e vagy álmodik, átfonja karját a leány dereka -körül…</p> -<p>Bálint, egyet káromkodva, mint párducz ott terem s ki akarja a -karjai közül tépni. De a leány megnyúlt derékkal, erős karral -visszalöki, úgy, hogy a poharak közé esik.</p> -<p>– András a szeretőm, ne legyen gondja kelmednek rá. <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span></p> -<p>A lármára a tánczolók is bejönnek. Julcsa egyenesen szembe néz a -mindenséggel.</p> -<p>– Vezessétek ki ezt a legényt. Szememre hányta, hogy az András -szeretője vagyok. Hát igaza volt. Az leszek. Vigyétek innen, mert -elvesztette a fejét, megártott neki, hogy gazdalánynyal volt a -papnál. Ti meg lányok, – fordult oda a két gányó lányhoz, Rétes -Marihoz meg Annus Terkához, – mondjátok meg otthon, hogy a Julcsa -nem olyan lány, a kit el is lehetne venni. Az csak csárdába -czégernek való. Igazuk volt… Beszegődtem a Juczi nénihez. Itt majd -megbecsülnek…</p> -<p>És a szilaj leány oda vetette magát András karjai közé. Bálintot -meg a gazdalegények körülfogták s erőszakkal kituszkolták az -ivóból. <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>X.</h3> -</div> -<p>Reggelig dalolt, mulatott az András oldalán, csókolta az ajka, -ölelte a karja… Csak a szívében volt véghetetlen némaság. Mikor -aztán a csendőr mámorosan elhagyta s a két czigány is kilódult a -csárda ajtaján, a leány szinte bambán kérdte magától, igaz volt-e -mindez vagy álom? Hová jutott és hogyan?… Maga se tudta. Egy lépést -tett csak előre s ezzel lecsúszott, le a lejtő legaljára. Miért? -Hisz Andrást nem szerette… Bálint meg nem érdemelte meg a -szerelmet. De most már késő a bánat, késő…</p> -<p>Reggel még munkához se foghatott, hisz nem volt vele egyebe, -mint ez a tarka köntös, csupa selyem, arany a testén. A Juczi néni -meg boldog is volt nagyon, hogy egy ilyen szolgálót kapott, hogy -hagyta volna már első reggel dolgozni! Hisz még így tán el is -kedvetlenedett volna a dologtól.</p> -<p>Mig az öreg asszony benn a szobában rendezkedett, porolt, Julcsa -leült a tornácz lépcsőjére és nézett maga elé… A szomszéd szőllőben -egy ember kapált. Nem volt éppen fiatal, haja is deresedett már, -ránczok boronálták be a képét, de azért a szemeiből fiatal, ifjú -szív melege sugárzott ki. Horváth János volt, a nazarénus.</p> -<p>A leány csak nézett maga elé.</p> -<p>Az ember úgy látszik, hallott a históriáról, mert <span class= -"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> munkája -közben nem egyszer feltekintett reá. Míg egyszer csak, hogy -tekintetük összevágott, megszólalt.</p> -<p>– A Manga András leánya vagy, úgy-e hugom?</p> -<p>– Az, – felelt rá a lány röviden.</p> -<p>– Ismerem apádat. Györgyiékkel laktak egy házba, tudom.</p> -<p>– Azokkal.</p> -<p>– Reggelig tartott a bál?</p> -<p>– Nem, csak az ivóban tánczoltunk.</p> -<p>– Te is? A Manga András lánya.</p> -<p>– Az vagyok. Gányó Julcsának is hínak. Nóta is van rólam.</p> -<p>– Ez nem érdem.</p> -<p>– Nem? Az se, ha az ilyen szegény ember lánya csendőrökkel -mulatja át az éjszakát?</p> -<p>– Az meg már éppen bűnös cselekedet.</p> -<p>– Hát ez nem bűnös, ki ott hagyja szeretőjét s olyat vesz el, a -kit nem szeret?</p> -<p>– Az olyan elkárhozik.</p> -<p>– Mit ér az nékem?</p> -<p>– Csak az Isten malasztja ér valamit.</p> -<p>– Kelmed tán hivő?</p> -<p>– Krisztusban hiszek.</p> -<p>– Én is hittem az Isten igazságában eddig. Most kiben higyjek, -ha a szeretőm szavába se lehet.</p> -<p>– Ne káromold az Urat, lányom, – mondta János szeliden. – A nagy -megpróbáltatásban van ő legközelebb hozzánk.</p> -<p>– Hej, elszakadtam én tőle… igen nagyon messzire. <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p> -<p>– Egy megtért bűnös száz jámbor hivővel felér, így mondja ezt a -szentirás.</p> -<p>– Elbukni könnyű… pedig még nem is olyan rég buktam el, csak -tegnap. Ugyan milyen is lehetek így, megváltozott az ábrázatom? – -Ezzel oda ment a lány a kúthoz s belenézett a medrébe. – Olyan -vagyok, mint voltam. Úgy látszik, azelőtt se értem többet.</p> -<p>– Annyit értél, mint a mennyi jó érzés a szívedbe szorult.</p> -<p>– Szerettem Bálintot… szerettem. És most vette észre magát, hogy -ennek az idegen embernek itt, maga se tudja miért, de mindent -elmondott.</p> -<p>– A szerelem határa az emberöltőig se tart, csak az az érzés ér -valamit, a mi Istenhez emel.</p> -<p>A lány felnézett rá. Az ember dolgozott nyugodtan, fel se -tekintett rá, a mint ezt mondta.</p> -<p>– Könnyű kigyelmednek. Én nékem üres a világ.</p> -<p>– Nékem telve van azzal, a mit érzek…</p> -<p>– Mit érez… mit? – kérdé a lány kérdő arczczal.</p> -<p>E perczben kocsi állott meg a csárda kapuja előtt, egy rakott -szekér. Rajta nyoszolya, ládák, kocsisa Czombos Mihály.</p> -<p>A mint Julcsa meglátta a kocsit, azt hitte, meghasad a szive. -Megismerte a ládákat, az ágyat. Az ő ruhája… az ő ládája, az ő -szűzi nyoszolyája van rajta. Az, a melyet a Bálintékhoz kellett -volna vinni, szüret után… Így hát kitették az apai födél alól. -Nyitva, nyitva előtte a széles világ…</p> -<p>– Az apád küldött, – mondta Mihály egymásután <span class= -"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> -lerakosgatva a butorokat földre. – Elküldötte néked a két -ládát.</p> -<p>– El? – kérdte a lány szívszorongva.</p> -<p>– Meg ezt az ágast, a ruháidat akasztottad rá, úgy tudom.</p> -<p>– Azokat… aztán mit még?</p> -<p>– Meg a nyoszolyádat. Benne van az ágyneműd is mind. Egy dunyha, -négy vánkos, két derékalj, czihák…</p> -<p>– Aztán még mit?</p> -<p>– Ezt a pár tányért is. Keresményedből vetted. Jó lesz néked… -ezentúl.</p> -<p>– Egyebet semmit?</p> -<p>– Egyebed nem volt.</p> -<p>– Aztán… izent valamit még nékem?</p> -<p>– Úgy szólott, hogy hagyjam meg néked, – mondta kérlelhetetlen -nyugalommal Mihály, – hogy soha többé át ne lépd a házuk küszöbét. -Hogy ne tudjon rólad ezentúl se jót, se rosszat. Ne hallja a -nevedet említeni, még a halálos ágyán se, mert ha szegény ember is, -meg gányó is, de eddig becsületben öregedett meg. Csárdás lányt nem -tűr meg a házánál. Így mondta.</p> -<p>– Így mondta?</p> -<p>– Így. Többet nem mondott.</p> -<p>Julcsa odament az egyik szekrényhez s kinyította. Mintha csak rá -nézve e perczben a legnagyobb fontossággal az bírna, hogy minden -megvan-e benne. Aztán odament a másikhoz, kinyította azt is. Abban -is rendben van minden. Majd odafordult Mihályhoz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p> -<p>– Jól van Mihály. Menj haza… Én meg csak azt izenem néki, hogy a -jó Isten áldja meg minden ősz szál haját. A jó Isten őrködjék -minden lépte fölött… és ne is halljon soha, soha többé rólam -semmit. Ezt mondd meg neki Mihály egyedűl, most az Isten -áldjon…</p> -<p>Mihály odament hozzá és kezet adott neki. Összenéztek, egy se -szólt egyet se. Aztán felpattant a fiú a kocsira, közibe vágott a -lovaknak s gyors vágtatással elrobogott.</p> -<p>Julcsa pedig, elfelejtve, hogy Horváth János ott van a -kerítésnél és láthatja, oda rogyott az egyik szekrényre s -keservesen elkezdett sírni.</p> -<p>Sírt, sírt soká. Elsírta a tegnap szivében maradt könnyet is, a -melyet csókra, ölelésre váltott az éjszaka.</p> -<p>A mint így elhagyatva zokogott, egyszerre csak egy hang -riasztotta fel, János volt. Átjött a kerítésen. Rátette vállára a -kezét.</p> -<p>– Mi bajod van leányom?</p> -<p>A leány felvetette szemét. Hej, ha ezelőtt valaki így sírás -közben találja, de megbánta volna… Vagy tán ennek az embernek -szabad?</p> -<p>– Egyedűl vagyok és széles a világ.</p> -<p>– Telve a világ azzal, a mit érzek, és az Isten veled vagyon, – -mondta a nazarénus és lassan elballagott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XI.</h3> -</div> -<p>Julcsa mint szolgáló nagyon bevált. Rendes, gyors és pontos -volt. Ellátta a Juczi néni minden vendégét, mindegyik nyelvén -tudott szólni, csak csókolni, ölelni nem hagyta magát többé. Akkor -este egyszer – és soha többé. De ennek a híre csak több vendéget -hozott a csárdába. A legények kerülgették nagyon, mind azt hitte, ő -lesz az, a kit kiválaszt s kinek majd szavára hallgat. Azért aztán -a Juczi néni is belenyugodott, hogy nem tesz eleget a vendégei -kivánságának. Egy hétig nyugodtan is volt. Mind csak azért -remegett, hogy Tóth András majd visszajő s jogait fogja követelni. -De az orosházi csendőröket Csorvásra rendelték, hol a szocziálisták -újra zavarogni kezdettek, ott lehetett az András is. Reggelenkint, -mielőtt vendég jöhetett volna, odament a kerítéshez s -elelbeszélgetett Jánossal, ki ott bíbelt szőllőjében.</p> -<p>– Aztán mikor lesz a szüret bátyám?</p> -<p>– Az idén korábban, egy hét multán meglesz.</p> -<p>Egy hét multán. És a lánynak az járt az eszében, hogy pár hét -még és Bálint esküvője is meglesz… és akkor, akkor vége lesz reá -nézve dalnak, vége táncznak. De hát ma is, mit ér! Vissza csak nem -térhet már hozzá. <span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span></p> -<p>– Hosszú lesz a tél, – mondta a lány. Arra gondolt, milyen lesz -a tél. Hová hajtja majd a fejét? Itt csak nem maradhat örökké.</p> -<p>– Nékem nem. Mert nem fogy el a dolgom akkor se.</p> -<p>– De mi lesz az én dolgom télen?</p> -<p>– A vendéget ellátni, mint tavaszszal, nyáron meg őszszel.</p> -<p>– Tán csak nem hiszi? – pattant fel Julcsa, lángszínre -pirulva.</p> -<p>– Tudom, hogy nem. Látom a szemedből. De hát nem találnál jobb -helyet?</p> -<p>– Hol, kinél? Urat még nem is láttam.</p> -<p>– Parasztgazda is felfogadna.</p> -<p>– El is szegődök innen, csak találjak helyet. Bár a Juczi néni -nem bánt. Beletörődött már abba, hogy csak félkonvencziónak teszek -eleget.</p> -<p>– Az Istennek csak nem tetszik ez a hely.</p> -<p>– Majd elsegít innen… aztán meg – – tette hozzá akadozva a lány -– itt hallhatok hírt amazokról is.</p> -<p>– A Bálintról úgy-e?</p> -<p>– Arról is. De meg a majorosiakról is.</p> -<p>– Ha az én szavamra hallgatnál…</p> -<p>– Nem vagyok én arra érdemes, hogy kigyelmed a szavát pazarolja -rám, – felelt reá Julcsa keserű hangon.</p> -<p>– Ha te megértenéd, hogy Krisztus miért eresztette magához a -kicsinyeket, miért hagyta megcsókolni a lábait a vétkes -asszonytól…</p> -<p>A leány figyelte arczát, hangját. Nem tudta maga <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> se -miért, de úgy érezte, mintha más ülne itt, mikor beszél s más -hallgatná a szavát, nem ő. A beszédje alatt, mintha elaludt volna a -tűzláng a szivében, mintha se gányókról, se Bálintról, sem a -csendőrről nem tudott volna semmit. De jó is elhallgatni, a mit -beszél.</p> -<p>A szeretet szavát hallotta mindenben. A ki szeret, az nem -kárhozik el, a ki szeret, csak az él.</p> -<p>– De a ki meghal – az szerelmét is elviszi magával. – S a lány -úgy érezte, leg is jobb lenne meghalni – s elvinni szerelmét -magával a fekete föld alá.</p> -<p>– Nincs halál, csak élet, élet volt, van és lesz, – mondta a -nazarénus és nyugodtan feltekintett reá. A lány meg lesütötte a -szemét. Bálint pedig soha se látta szemlesütve. Azzal szembe nézett -mindig. Ez meg, ha reá néz, mintha kinyítná a lelke könyvét s -lapozna-lapozna benne úgy, a hogy a kedve tartja.</p> -<p>A lány hallgatta volna még soká, de Juczi néni kiáltott reá, be -kellett az ivóba mennie. Tán vendég érkezett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XII.</h3> -</div> -<div class="blockquot2"> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Utolsó házai csendes -faluvégnek, –<br /></span> <span class="i0">Minden kis ablakban -piros mécsek égnek.<br /></span> <span class="i0">Kivilágítanak a -nagy éjszakába,<br /></span> <span class="i0">Letaposott utcza -fehérlő havára.<br /></span> <span class="i0">Amott a hegy felett, -tiszta fehér fényben,<br /></span> <span class="i0">Ragyogó nagy -csillag a távol kék égen.<br /></span> <span class="i0">Bizalmas a -mécsfény – ott emberek laknak,<br /></span> <span class= -"i0">Betérek hozzájuk – hátha befogadnak?<br /></span> <span class= -"i0">Ugyan mért térnék be? Engem ott ki várna?<br /></span> -<span class="i0">– Csak a csillag után – tisztább a -sugárja.<br /></span> -<p class="i7"><i>Czóbel Minka.</i></p> -</div> -</div> -</div> -<p>Egy este, tán három napra rá, a mint a vendégek elmentek és -Julcsa elrakosgatott, kinyílott az ajtó s Tóth András lépett be -rajta. Julcsa azt hitte, fejére szakad a ház. Mintha tűzláng -borította volna el a lelkét, daczosan megállt előtte és szembe -nézett vele. András azonban nem riadt vissza, kitárta karjait, -ment, mint a ki ismert háznak kapuján indul befelé, biztosan.</p> -<p>– Vissza, András. Ne nyúlj hozzám!</p> -<p>– Tán ismersz még hé, Gányó Julcsa!</p> -<p>– Az vagyok, de nem a szeretőd.</p> -<p>– Egy éjszaka az voltál.</p> -<p>– Meg is átkoztam százszor azt az éjszakát.</p> -<p>– Én meg megáldottam minden pillanatát.</p> -<p>– Akkor éjszaka fordult tőlem el az Isten.</p> -<p>– Akkor éjszaka nyílott ki előttem a magas égbolt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> -Julcsám, gyönyörűm! – s a férfi közeledett hozzá.</p> -<p>A leány halottra válva, szinte megdermedve ott állt egy helyen, -a mint azonban hozzáért a karja, egy ugrással az ivó túlsarkában -termett s az asztalt tolta maga elé.</p> -<p>A csendőr szemét azonban elfutotta a vér, már nem látott, nem -hallott semmit, csak az a multkori éjszaka járt az eszében. Bírni -akarta a lányt, ha addig él is. Egy kézzel félrelódította az -asztalt s most előtte állt.</p> -<p>A lány egy perczig tétovázva nézett maga elé, sem előre, se -hátra. Előtte a magas, erős férfi, mögötte a fal… Mit tegyen? -Egyszerre, mint a macska, felszökött az ivóból a padlásra vezető -létrára s homlokegyenest felszaladt rajta. A meglepett férfi első -pillanatban nem tudta, hogy történhetett. Aztán észrevevé magát, -utána akart rohanni, de a lány egyet rántott a létrán s felkapta a -padlásra. Ide nem jöhetett utána. De a legénynek volt-e távolság, a -melyet át ne lábolt volna, – volt-e olyan emelet, a melyre ő érte -fel ne tudott volna mászni. Egyet gondolt s aztán gyorsan oda húzta -az ivó asztalát a padlás-ajtó elé, egy szék még reá és fenn van. -Ott pedig a padláson az övé, – ott nincs, nincs mentség.</p> -<p>Eh, ha meghal – czikázik át a leány lelkén – hát meghal. Amott a -padlás hátulsó ajtaja nyitva, arra kimenekül. Egy ugrás és a János -szöllőjében van… Ha kitöri derekát… az is jobb, mint egy pillanat -még ennek az embernek a karjai között. <span class= -"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span></p> -<p>Mint a macska, odasiklik az ajtóhoz, behunyja a szemeit s egy -pillanat alatt lenn volt a szőllő-venyigék között. De jó az Isten. -Egy pár nap előtt kapált itt János, puha a szőllő hantja s a -lánynak csak a ruháját tépte el a venyige.</p> -<p>Innen hová? Csak egy út lehet. Ott a János kunyhója, egy mécses -világít még ki belőle, – oda. A lány lélekszakadva rohan a kis -házig, belöki ajtaját és benn halálra válva, János elé rogy.</p> -<p>– Mentsen meg, mentsen meg! Tóth András jő utánam. Meghalok, ha -itt ér.</p> -<p>– Hajad szála se görbül az én kunyhómban, – mondta János -nyugodtan. Kiment háza elé, rázárta a lányra a kunyhót s ott várt -az ajtó előtt.</p> -<p>Az éjszaka csendjét András káromkodása szakította meg. Kiugrott -ő is a lány után. Összekarmolva a képe, vér önti el az arczát, – de -azért nyomában.</p> -<p>Látta, hogy abba a kunyhóba ment be.</p> -<p>A küszöbnél, szemben egymással, a két ember.</p> -<p>– Itt van, ereszsz be, mert tönkre teszlek.</p> -<p>– Az én házam az Úr hajléka, oda csak tiszta fővel, tiszta -lélekkel jut az ember.</p> -<p>– Ereszsz be, mert darabokra zúzlak – s felemelte a kezét.</p> -<p>A nazarénus nyugodtan közeledett felé, leeresztett kézzel, -messzire elhajítva magától a süveget.</p> -<p>– Itt a homlokom, nincs süveg rajta, mely ütésedet felfogja. -Nincs kezemben fegyver, nincs velem más, mint az Úr mindenható -ereje. Testemen keresztül bejuthatsz, lelkem azonban megvédi akkor -is a lányt. <span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span></p> -<p>A csendőr visszariadt. Maga se tudta miért, de ő, a ki annyi -fegyveres emberrel állt már szemközt életében, ettől a -fegyvertelentől iszonyodni kezdett. Bárcsak lett volna véle valami, -egy kő, egy fejsze. De semmi, semmi. Nincs más fegyvere, mint a -testi ereje. A keze fejével meg hogy illethette volna ennek a -védtelen embernek a homlokát, itt az Isten ege alatt?</p> -<p>A nazarénus ment feléje, a csendőr meg hátrált. De János mind -gyorsabban haladt s midőn odaért hozzá, megfogta szeliden a kezét s -így szólt:</p> -<p>– Ketten vagyunk védtelenek. Egy olyan ember, ki fegyvert nem -foghat a kezébe s egy lány odabenn, kit az édes apja elkergetett, -mert egy éjszaka tartamán a te szavadra hallgatott és a ki ma a -szegények szegénye, nincs egyebe, mint a mit az Úr végtelen kegye -reá ruházott: lelki ereje. Törj reánk András, tégy tönkre minket. -Vagy ereszd útjára a szegény embert, hogy megmutathassa annak a -lánynak, hogy melyik az a csillag, a melynek fénye tündöklőbb az -emberek hajlékából kiáradó mécsek sugarainál.</p> -<p>És a csendőr – egész lelkében megrendülve – megrázta a nazarénus -kezét s aztán torony iránt elrohant a sötét éjszakába.</p> -<p>A nazarénus, megtörülve a homlokáról gyöngyöző verejtéket, -visszatért a házba.</p> -<p>– Mai napunk munkáját bevégeztük, menj pihenni lányom. Holnap az -igaz útra vezetlek.</p> -<p>Manga Julcsa felállt s ment feléje. A szemeik összenéztek, de -nem szólt egyik sem. <span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span></p> -<p>Soká így álltak szemben egymással. Majd Julcsa szólalt meg:</p> -<p>– Vezess el bárhová,… csak oda ne. Bárhová vezetsz, az igaz -ösvény leszen… érzem.</p> -<p>– Istenben bízzál csak, én az ő útját járom. A keskeny ösvény -szövétnekét tartom.</p> -<p>– Megyek veled, – mondta a lány.</p> -<p>És a nazarénus elvezette. Nem ment messze véle, csak a szomszéd -házig. Ott lakott az öreg Ányosné, annak gondjaira bízta a lányt. -<span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XIII.</h3> -</div> -<p>Ányosné, kihez vezette, szűkszavú, beteges asszony volt. Már -jóformán nem is élt, csak abban még, a miben hitt. A homokháti -főutczán lakott, tán ötödik ház volt a portája a Juczi néni -korcsmájától. Kicsiny ház, szőllő közepén, a melyet szintén János -munkált. Így szokták ezt a hivők, összetartanak, támogatják -egymást. A ki elaggott és maga nem munkálhatja földjét, azét -elmunkálják a «barátai», mint a hogy azokat nevezik, kik már -beépültek.</p> -<p>– Egy bűnös, eltévelyedett lelket hozok a házadba, gondodra -bízom. Meglátta az igaz ösvényt, azon akarná végigjárni ezentúl az -élet útját. Igaz szolgálód leszen.</p> -<p>– Az Úr kedveli azt, ki bűnből tér vissza közénk s megtért. Az -Úr szolgálója vagyok.</p> -<p>– Én járok majd hozzá tanítani. Te istápold.</p> -<p>Az öreg asszony felkelt ülőhelyéből, odament a lányhoz s az -egyik nyoszolyához vezette.</p> -<p>– Itt megpihenhetsz, ha elfáradtál.</p> -<p>– Elfáradtam… nagyon fáradt vagyok, – szólalt meg a lány. Úgy -érezte igazán, megingott alatta a föld s pihenni vágyna.</p> -<p>– De azért még elmondom azt, a mint mondanom kell. Hallgass meg -néném, ki vagyok. A Gányó <span class="pagenum"><a name="Page_194" -id="Page_194">-194-</a></span> Julcsa, a nóták Julcsája. Pár nap -előtt még fiatal szeretőm volt, – most hangja éles lett egy -pillanatra. – Elhagyott. Odavetettem magamat a más karjai közé, kit -nem szerettem, tisztátlan testem, lelkem, – tette hozzá most már -nyugodt hangon. – Befogad így a házába?</p> -<p>– Nem azt kérdem, mi voltál. De azt, mi vagy. Ha elfáradtál, itt -megpihenhetsz.</p> -<p>– Maradok, – s a leány körülnézve a tiszta tágas szobában, úgy -érezte, e perczben született.</p> -<p>– Ányosné lát el engem is, Julcsa. Ő főz, mos reám, én meg a -szőllőjét gondozom.</p> -<p>– Majd főzök, mosok én kelmednek ezentúl, tudok én hozzá, hogyha -gányó leány vagyok is.</p> -<p>– Az nem vétek. Lehetsz gányó is, csak hivő legyél. A csárdába -meg én átmegyek, tette hozzá János, és elintézem dolgaidat.</p> -<p>– Mitévő legyek a butoraimmal?</p> -<p>– Ruháidra bizonynyal nem lesz már szükség.</p> -<p>– Ágyamra se, elhálok én a földön is.</p> -<p>– De azért mind elhozom. Odaadhatod ruháidat a lánytársaidnak. -Azokról úgy se tudsz majd ezentúl semmit.</p> -<p>– Ők se tudjanak rólam.</p> -<p>– Isten tudjon rólunk csak s mi róla, – mondta János és -kiment.</p> -<p>A lány, hogy egyedül maradt az öreg asszonynyal, munkához fogott -s dolgozott délig. Délután ő vitte ki az ebédet Jánosnak a -szőllőbe. A nazarénus szürethez készült. Holnap reggel kezdik a -szőllőt szedni, az idén hamar lesz újbor. A mint a lány -<span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span> végigment a nagy, tágas, pusztai -szőllőn, meg-megállt az őszi napon. Elmerengett. Merre szem lát, -csak szőllő. Itt-ott egy sugár jegenyenyárfa szakította meg a nyári -naptól oly szinesre perzselt szőllő sorait… Ott az út szélénél kis -présház, a melyet tökéletesen befutott az össze-vissza kuszált -venyige, amott egy csomó pirosra érett riczinus. A szőllő útjain -szerteszét ágbogas alma-, meggy- és cseresznyefák. Itt-ott egy -százados diófa, jobb idők emlékeül. A tőkék oldalán érett, kékelő -szöllőfürtök, a tőkék alján meg szertefutott tök s egyéb -vetemények. Mindezen túlért, viruló mindenséget keresztültánczolta -az ősz még szines, de azért már langyos napsugara… s a levegőt -meg-megvonalozták a vén asszonyok nyarának finom, pókhálószerü -ezüstös szálai.</p> -<p>Végtelen nyugalom itt a virulás közepén. Nyugalom, pedig holnap -kezdődik a szőllő pusztulása; a szüret, s aztán letarolva élet, -termés. Olyan, mint a hivők élete. Nyugodalmas, békés… pedig holnap -tán már porba hull az élet gyümölcse és vége a földi létnek.</p> -<p>De jó is itt. Miért is jutott ide olyan későn? Miért nem -jöhetett ez emberek elé szennytelen testtel, lélekkel; miért nem -nézhetett annak az egyszerü embernek a szemeibe akkor, midőn még -arczát sem a szenvedély, sem a szégyen pirja el nem futotta. Midőn -még, ha tarka ruha fedte is a testét, lelkén még rajta volt a -harmat, míg a forró nyár el nem pörzsölte szíve virágait.</p> -<p>– Késő, késő… Most már nem nézhet a szemeibe, <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> csak -akkor, ha hibáiról, vétkeiről beszél neki…</p> -<p>És a lány haladt lassan. Nem sietett, jól esett neki az őszi -napfény, jól, hogy itt olyan távol van attól a másiktól. S -egyszerre mintha kigyó siklott volna át a testén, úgy megborzadt. -Eszébe jutott, hogy Bálint elhagyta, hogy megcsalta, hogy -érdemetlen volt szerelmére. Egyszerre lángba borult a lelke – -szilaj vágy fogta el, szembe nézni s arczába köpni néki még -egyszer, utoljára azt, hogy undok, hogy haszontalan ember! Hogy -gyülöli, hogy nem akar róla tudni se jót, se rosszat, hogy -eltemette a szerelmét örökre… De minek azt neki elmondani, ha így -van? kérdte önmagától… És így van-e? A lány összehúzta keblén a -nagy fekete kendőt, (már sötét ruhában volt, mint a hivő asszonyok) -meggyorsította lépteit. Egy pár lépés csak s a János kunyhója. Ott -áll a kunyhó előtt s feni a kapáját. Odamenjen eléje?… Nem, nem, -most nem. Úgy érezte, e perczben méltatlan arra, hogy a szemeibe -tekintsen.</p> -<p>Odalopózkodott mögé, a kunyhó túlsarkára. Letette a kosarat és -csendesen, nesztelenül elment…</p> -<p>De, mikor már jó messze volt a kunyhótól, önkénytelenül -visszatekintett. János nem vett észre semmit. <span class= -"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XIV.</h3> -</div> -<p>Egy délután, a mint künn ült a pitvarajtóban a földön s az öreg -Ányosnétól kapott bibliát lapozta, egyszerre, a mint föltekint, -mintha csak a földből nőtt volna ki – Bálint állt előtte. A lány -felugrott. Be akart a szobába menni, Bálint megragadta a kezét.</p> -<p>– Állj meg egy szóra, csak egy szóra, Julcsa.</p> -<p>– Miért jöttél, hát nem volt elég, a mit mondtál, még tetézni -akarod? – kiáltott fel a lány.</p> -<p>– Hallgass meg. Megbántam, a mit tettem, meg a mit elkövettem, -te tőled függ csak Julcsa s visszatérek hozzád…</p> -<p>– Nekem nincs már szavam hozzád. A mi mondani valóm volt, -megmondtam s megtettem. Azt is, a mit nem kellett volna. Miről -legyen hát szóbeszéd ezentúl közöttünk.</p> -<p>– Arról… hallgass meg Julcsa… arról, hogy ma és mindig, örökre -téged szeretlek. Hiába minden. Hiába az apám igérete, pénze, hiába -a szülőim fenyegetései… Tevéled a nyomorúság paradicsom lészen, -nélküled a jólét maga a pokol. Eljöttem hozzád, hogy megkérjem a -kezedet.</p> -<p>A lány odakapott a szívéhez. Én Istenem, mily boldogságot -jelentett volna néki ez a három szó pár nap előtt! És ma mit -ér?</p> -<p>– Kezemet kéred. Hát nem tudod, hogy azt az <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> -éjszakát a csendőrrel töltöttem? – vágta szemébe Julcsa -felegyenesedve, emelt fővel, szembe nézve vele.</p> -<div class="figcenter" style="width: 371px;"><a href= -"images/i012hq.jpg"><img src="images/i012.jpg" alt= -"Künn ült a pitvarajtóban." title= -"Künn ült a pitvarajtóban." /></a> -<p class="caption">Künn ült a pitvarajtóban.</p> -</div> -<p>– Tudom, tudok mindent. Mit bánom én még ezt is. Így is csak az -a két szem fog reám nézni, mint azelőtt az éjszaka előtt nézett, az -a két kar fog ölelni, mint azelőtt,… az a száj…</p> -<p>– Ne folytasd, mert többet találnál mondani, mint a mennyit a -gyomrom bevenne. Megcsalódtam benned, – mondta a leány, de most már -csendesebben, szinte oly nyugodtan, mint a hogy Jánossal szokott -beszélni, – és nem csókoltalak soha, karom nem érte a vállad, szám -nem illetett jó szóval…</p> -<p>– El akarod tán tagadni. Hát igaz az, a mit mondanak, hogy a -nazarénus szeretője lettél. Egy takarás alatt három szerető! Sokra -vitted húgom! – kaczagott fel Bálint s végig vágott botjával egy -katang kórón.</p> -<p>– Gondolj a mit akarsz, – felelte a lány még nyugodtabban, -színtelen hangon – ismétlem, hozzád jó szóval soha nem szóltam, -mert a kihez én szóltam, a kit én szerettem, az nem te vagy. -Legalább nem az, a kinek ma látlak. Az én szeretőm egyenes férfi -volt, bátor, szavának állt, igaz ember volt… tehozzád nem hajolok -le… a te nyelveden nem tudok. Az Isten vezérelje útjaidat – s a -lány még egyszer a szemeibe tekintett, mintha ezzel a tekintettel -végleg kitörölte volna lelkéből azt a véges haszontalan érzést, a -mely ehhez a férfihez fűzte; aztán lassan elfordult tőle s a ház -felé indult. <span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span></p> -<p>– Julcsa… Julcsa! Ez az utolsó szavad?</p> -<p>– A mit mondtam eddig, mind igaz szó volt. A mit ezentúl mondok, -az is az lesz. A te nyelveden nem tudok.</p> -<p>– Megvert, megvert az Isten. Megbánod ezt még Gányó Julcsa. Ha -majd tönkre tettél egészen… akkor az Istennél felelsz értem.</p> -<p>A lány visszafordult.</p> -<p>– Az Isten útjára léptem, annak a szavára hallgatok. Annak az -itéletét várom. Az legyen veled!</p> -<p>A lány bement.</p> -<p>A legény meg lázongó lélekkel, szenvedélytől remegő testtel, -kirohant az udvarból. <span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XV.</h3> -</div> -<p>Pár nap a szüreteléssel telt el. Ezalatt Julcsa úgy érezte, -végleg megnyugodott, úgy érezte, azzal a másikkal végzett s most -már csak azt fogja tenni, a mit amazok, a hivők fognak néki -mondani. Ha az élettel végezett is, úgy látszik, van még ezentúl is -valami.</p> -<p>Mit tudott erről eddig? Pedig tágult a lelke amazok szavára. -Mintha balzsammal csepegtették volna be sebzett, összetört szívét. -Úgy érezte, nyugalom, béke áradt szavaikból. Az egyik sor szőllőt -Jánossal együtt szedte. Elmondta néki, hogy Bálint járt nála s mi -történt köztük.</p> -<p>– De jó is, hogy végeztem vele. Olyan könnyű a szívem, mintha -mázsányi kő gördült volna le róla.</p> -<p>– Könnyen itélsz lányom. Nem tekintesz felé. De tekintened kell. -Ha rossz útra tér, te lész okozója. Te felelsz meg üdvösségeért a -Mindenható előtt addig, míg cselekedetei a tiédből szakadnak. A mit -most fog tenni, azért rajtad a felelősség.</p> -<p>A lány elsápadt.</p> -<p>– Hisz én elutasítottam, én szemére vetettem, hogy miért nem -akarok tudni róla.</p> -<p>– Ez nem volt elég, elhagytad menni a nélkül, hogy megnyugodott -volna. Az elvadult ember vadakat tehet. <span class= -"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span></p> -<p>– Mit tegyek hát, mit? – kérdte a lány szívszorongva.</p> -<p>– Most nem tehetsz mást, mint várni. Ha meglesz a baj, néked -kell majd megorvosolnod a lelkét.</p> -<p>– Én Istenem, mit követtem én el ellened, hogy annyit mérsz a -fejemre – zokogott fel hangosan a lány.</p> -<p>János odament hozzá, felemelte fejét s a szemébe nézett.</p> -<p>– Az élet azért van ránk róva, hogy kiéljük. A mennyit az -életben küzdünk, annyi nyugalom vár reánk azután. Mitől félsz?</p> -<p>– Attól, hogy szerettem. Hogy küzdjek így meg vele?</p> -<p>– Szereted még?</p> -<p>– Nem, – felelt a lány s most felnézett a János szemébe, -nyugodtan, megnyugodva.</p> -<p>– Az Úr veled leszen. <span class="pagenum"><a name="Page_202" -id="Page_202">-202-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XVI.</h3> -</div> -<p>Vagy tíz nap mulva, hogy künn dolgozott az udvaron a lány, -egyszerre csak Annus Terka, meg Czombos Mihály toppantak be az -udvarára.</p> -<p>– Hát te Julcsa, hogy kerültél ide a hivők közé? – kérdte -Terka.</p> -<p>– Úgy, hogy beálltam szolgálónak az öreg Ányosnéhoz.</p> -<p>– Hát a csárdában nem ment jól a dolgod? – kérdte ártatlan -arczczal, kerekre nyilt szemmel, Terka.</p> -<p>Julcsa végigsimítva fekete rokolyáját, így szólt:</p> -<p>– Nem nékem való volt a munka… Beleúntam.</p> -<p>– Mondd ki már, ne szégyeld, hogy nem becsületes lánynak való, -még ha gányó, akkor se, – szólott közbe Mihály.</p> -<p>– Én nem vagyok becsületes…</p> -<p>– Ne piszkold be magadat annyira, Julcsám, tudjuk mi azt jól, -hogy miért vetetted oda magadat az András keblére. Tudjuk, hogy nem -a gusztusod vitt arra, hogy csaplár-lány legyél.</p> -<p>– Akármi vitt rá, ezen már se Isten, se ember nem változtat. Ott -a bélyeg a homlokomon.</p> -<p>– Lecsókolom, – tréfálkozott Terka és átölelve <span class= -"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> -Julcsát, össze-vissza csókolta. – De tán fel is tartunk, Julcsa. -Dolgod van?</p> -<p>– Nincsen. Úgy is izentem volna nektek, hogy jertek át, beszédem -lett volna veled. Gyere be Mihály, segítsd kihozni a ládáimat.</p> -<p>Bementek, a szoba üres volt.</p> -<p>– Hát a gazdasszonyod hol jár? – kérdte Mihály.</p> -<p>– A gyülekezetbe ment. Este jő vissza.</p> -<p>– Van jó dolga. Különben vén asszonynak való időtöltés.</p> -<p>– Ne csúfolódj, Mihály. Nem jól áll néked. Komoly fiú voltál… Ne -vedd a nyelved hegyére azt, a miről nem tudsz.</p> -<p>– Tán te is annak akarsz felcsapni, Julcsa. Az ám, most látom, -hogy szakasztott olyan a ruhád, mint a hivő asszonyoknak.</p> -<p>– Attól kapom a ruhát, kinél lakom. A jóra meg az tanít, a ki -segítségemre volt.</p> -<p>– A nazarénus János, úgy-e? – kiáltott be az udvarról Terka, ki -figyelte a beszédüket.</p> -<p>– Az, ha ő nem lenne, vagy a szeméten lennék vagy a kopogi -temetőben.</p> -<p>– Az Isten megáldja, ha jót tett veled, – mondta Mihály s -felkapva egyik vállára a nagy ládát, kivitte az udvarra. Nem akarta -sehogyse Julcsa segítségét elfogadni, a másikat azonban már csak -ketten hozták ki.</p> -<p>Julcsa az őszi napon kipakolta a ládákat.</p> -<p>Ebben a viganói. Ez sáfrányzöld, amaz halványzöld, ez meg -lángpiros. Mindegyik emlék,… de <span class="pagenum"><a name= -"Page_204" id="Page_204">-204-</a></span> szive csak nem mozdul meg -a láttukra. Pedig mindegyiket Bálint kedviért vette.</p> -<p>– Ez legyen a tiéd, Terka. Tudom, szeretted ezt a sáfrányszint -mindig. Ehhez nagyon jól áll a kék selyem általvető kendő, tudod a -nagy aranybabokkal.</p> -<p>Terkában elhült a vér.</p> -<p>– Nékem, nékem adod? – Örömében ujjongani kezdett, Julcsa -nyakába vetette magát, aztán egyszerre csak, maga se tudta, hogy -miért, de sírva fakadt.</p> -<p>– Ugyan bolond! Azért, hogy én nékem nem lesz többet tarka -viganóra, tizennyolcz forintos selyemkendőre szükségem, azért még -nem visznek ki a kopogi határba!</p> -<p>– Fogadd el, Terka. Julcsa tudta mindig, mit csinált. Nem -habarodott meg azért, mert nem kell neki a babos kendő.</p> -<p>– Ezt meg, – mondta Julcsa, nem figyelve a mit Mihály mondott, – -ezt a violaszín köntöst add a Rebekának. Az ő holló hajához illeni -fog nagyon… Ezt a harmadik ünneplőmet meg Rétes Marinak adjad át. -Felveheti az orosházi bálba.</p> -<p>– Hát akkor néked mi marad? – kérdte Terka álmélkodva.</p> -<p>– Én nékem már nem lesz szükségem ünneplőre, mert én nékem -ezentúl mindennap ünnep lészen, – válaszolt Julcsa sugárzó -szemekkel.</p> -<p>– Így igazán, igazán nékem adod a sáfrányszín rokolyát, meg a -kék kendőt?</p> -<p>– Neked szántam. Legkedvesebb lánytársam voltál. <span class= -"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span></p> -<p>– Az vagyok tán most is, vagy mi? – s a lány ismét elfakadt -sírva.</p> -<p>– Nem,… csak voltál. A mi útjaink szétválnak, Terka. Hol -találkoznánk? A dolgunk más, ünnepelni is másutt fogunk.</p> -<p>– A Julcsa hivő lett, – mondta Mihály most már a mély -meggyőződés hangján. – Beépült.</p> -<p>– Nem fogadnának be ilyen bűnös lányt, mint a milyen én vagyok. -Nem vagyok én közéjük való. Csak a vétkeimről tudnak.</p> -<p>– Julcsa, elhagysz minket? El…</p> -<p>– Ti úgy sem akartok tudni rólam. Az édes apám szava sújtott. De -megérdemeltem, most van időm elmélkedni róla.</p> -<p>– De hisz azért jöttünk éppen, hogy elmondjuk, édes apád megbánt -mindent, haza hí, vár téged, megbocsájt.</p> -<p>– Késő. Más otthonom van nékem. Más utat látok és más tartja -nékem a szövétneket, késő.</p> -<p>– De hát, hogy bolondíthattak el téged ilyen rövid idő -alatt.</p> -<p>– Úgy, hogy megmutatták az élet igaz útját, azt járom.</p> -<p>Terka csak csóválta a fejét.</p> -<p>– Hagyd el, Terka. Julcsa fejét ismerem. A szívét meg becsülöm -is. Keményfejű lány s a szíve vitte erre az útra, tán visszahozza -majd minékünk is.</p> -<p>– Soha, Mihály, soha! Mindenki csak egy nyelven beszélheti az -igazság szavát. Én már csak így tudnám. És most segítsd visszavinni -a ládákat.</p> -<p>Terka ezalatt vállvonogatva, könyes szemmel, de <span class= -"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> -mosolyogva, boldog arczczal rakosgatta össze a viganókat. Julcsa -adott neki egy nagy vászon-kendőt, abba belekötötte, aztán még -egyszer összecsókolta ismét nagy zokogás közt Julcsát s elindult -hazafelé.</p> -<p>Mihály lassú léptekkel követte, az ajtónál mégegyszer -visszafordult.</p> -<p>– Az Isten segítsen meg, ha haza vágynál, a mi kéményünk füstje -után mindig elindulhatsz. Sütnek ott számodra is Julcsa,… ezzel -megfordult s méltóságos léptekkel kiment az ajtón.</p> -<p>A lány soká nézett utánuk. Ott fordultak el a Juczi néninél, -midőn eltüntek, Julcsa megkönnyebbülve sóhajtott fel.</p> -<p>Egy lépéssel most már közelebb… Kihez? Talán még Istenhez is. -<span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XVII.</h3> -</div> -<p>Az öreg Ányosnéval igen jól megfértek. Az ájtatos hivő asszony -keveset törődött háza tájával s jóformán másra sem ért rá, mint -«barátkozás»-ra. Ha csak ideje volt, hol egyik, hol másik hivő -asszonyhoz ment át s aztán a vén asszonyok kiültek az őszi napnál -az ambitusra és zsoltárokat énekeltek.</p> -<p>A házi teendőket meg rábízta Julcsára, ki el is járt benne -hűségesen. Egész nap dolgozott. Főzött, mosott, sikált. Estefelé -pedig rendesen Horváth János látogatott át hozzájuk, ki mindig nála -költötte el az estebédet, hogy az Ányosné szolgálójának ne kelljen -késő este átbandukolni egy egész soron.</p> -<p>Ilyenkor aztán Julcsa és János kiültek a pitvarba beszélgetni, -addig míg az öreg asszony odabenn nagyokat bóbiskolva elszenderült -a padkán.</p> -<p>Ma is – meleg őszi este volt, – künn ültek az ajtóküszöbön. Az -est lassan leszállott, hamvas, kéményekből felszálló nehéz -tőzeg-füsttel telített fátyol borult mindenre. A házak fehér árnyai -belefolytak a leereszkedő ködbe. A haldokló ősz, beleálmodik -lassan, csendesen az ébredő télbe. De a leány nem fázott, nem félt -a téltől.</p> -<p>Hisz János annyi mindenre tanította meg, a hangja meg oly szép, -olyan jó hallgatni. <span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span></p> -<p>– Minékünk nincs papunk, se egyházunk. Azt tartjuk, ember ne -legyen közvetítő embertársai s az Isten között. Úgy házasodik a -hivő ember, az Isten ege alatt. Maga az Úr adja össze feleségével. -Mert hisz, a mit ember köt egybe, azt ember fel is bonthatja.</p> -<p>– De örök így a házasság? – kérdte a leány akadozva.</p> -<p>– Az, mert a ki megszegi, elkárhozik. Nem azért, mert társát -csalta meg, de mert az Istent.</p> -<p>– De… Kimondom, hisz magamról tudom, meg kelmed is mondta, a -szerelem nem tart egy emberöltőig.</p> -<p>– A szerelem nem. A szeretet igen, de te nem szereted Bálintot, -– mondta tiszta hangon János, – mert nem volt az, a kinek hitted. -Ha az lett volna, szerelmed átváltozott volna valami olyan érzéssé, -a mely Istenhez vezet, mert az éltet adja.</p> -<p>– Ígazad van, nem szerettem Bálintot. Mást szerettem s az Bálint -nem volt soha, soha se lesz. Ezt meg is mondtam neki.</p> -<p>– És tán ez vitte a bajba. Erről akartam már szót ejteni néked. -Pár nap óta Bálint a Juczi néninél tanyáz, minden éjszaka iszik s -húzatja.</p> -<p>– A lakodalma előtt? Úgy tudom, a hónap végivel lesz. Odáig -pedig már csak egy pár nap telik el…</p> -<p>– Bűnös lélekkel megy az Isten elé, mert a leányt nem szereti s -a te irántad érzett szerelmét mámorba akarja fojtani. Rosz útra -tért.</p> -<p>– Én Istenem… Akkor hát én tettem tönkre… <span class= -"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span></p> -<p>– De máskép nem cselekedhettél. Nehéz útra léptél… De úgy-e -üdvözölni akarsz?</p> -<p>– A kigyelmed szavában bizom csak. A mit kelmed parancsol, azt -fogom megcselekedni.</p> -<p>– Csak arra hallgass, a mikor az Isten beszél belőlem.</p> -<p>– Mit tegyek?</p> -<p>– Most csak várj. Mást nem tehetsz. Holnap meg elvezetlek a -gyülekezetbe s bemutatlak nékik.</p> -<p>– De hisz bűnös leány vagyok. Az utolsók utolsója.</p> -<p>– Ha meghajtod fejedet, ezzel elébe jutsz azoknak, kik emelt -fővel járnak. Reggel eljövök érted. Az Úr legyen veled. -<span class="pagenum"><a name="Page_210" id= -"Page_210">-210-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XVIII.</h3> -</div> -<p>Reggel elmentek a gyülekezeti házba. Ott volt a nagy szélmalom -mellett, a kis fehér ház, egyszerü, tiszta udvar közepén. Benn egy -kis előcsarnok. Itt a hivők kalapjai, pálczái. Benn fehérre meszelt -nagy szoba, a melynek falán se kép, se kereszt. A fal két oldalán -padok, az egyik oldalon az emberek, a másikán az asszonyok ülnek. A -padokban csak a biblia, egyetlen imakönyvük. A középen emelvény, -innen hirdeti az Isten igéjét az, kit a Szentlélek megszállt.</p> -<p>Ma reggel csak kevesen voltak. Olyanok csak, kik már be voltak -épülve. – Mind leborultak s imádkoztak.</p> -<p>Fekete mondta az imát:</p> -<p>– «Imádkozzunk. Add meg Uram Istenem, hogy éltünk minden -perczében emelkedhessünk, világítsd meg a boldogulás útját. Add, -hogy egyszerűek, szegények lehessünk. Add, hogy az ajándékozás és -könyörület boldogságában részünk legyen. Minden szavunk, tettünk a -Te országod mintájára legyen. Add, hogy már itt a földön -megismerhessük cselekedeteink és szenvedéseink által is, a -megnyugvás gyönyörét. Adj erőt Uram az élethez. Ránk róttad, így -add meg nekünk azt, hogy így méltóan Tehozzád és önmagunkhoz -kiélhessük. Életet adtál nekünk és mi <span class= -"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> életet -igérünk. Igérjük, hogy éltünk minden perczében feléd fog -gondolatunk, érzésünk szállani. Nem kérünk Tőled semmit, mert Te -tudsz és Te akarsz. Mi csak sugárzó szemmel nézünk fel reád és -hálát adunk Teneked, Te nagy, Te dicső, hogy az élet nyugodalmas -perczeiben csak úgy, mint a szenvedés óráiban részünk lehetett, -hogy erőt adtál elviselni a pusztulást, csak úgy, mint a sikert és -a szerencsét. Van, a mi van, mert hogy lehetne máskép. Minden, a mi -jó, Te vagy. De Te változtatod a roszat is jóvá. Tereád építünk, -Téged dicsérünk, Te légy velünk ma és mindörökké!</p> -<p>Az ima végeztével Fekete kiküldte az egyik hivőt János- és -Julcsáért, kik kézenfogva jelentek meg a hivők előtt.</p> -<p>– Ennek a bűnös hajadonnak lelkét megszállotta az Ur malasztja. -A megismerésre vágyik. A szűk ösvényre óhajtana lépni.</p> -<p>– Legyen hát köze a mi dolgainkhoz. Utazzon velünk az örök -világosság felé, – felelte a tanító.</p> -<p>– Ez a bűnös hajadon, a gyülekezet bocsánatát kéri. Kegyelméért -esedezik.</p> -<p>– A kegyelem Istennél van, mi csak tanácsot adhatunk. Leányom, -mik bűneid?</p> -<p>Manga Julcsa körülnézett. Lehettek vagy huszan összevéve. Ott az -öreg Györgyiné is egy padban. Mind reá figyel. Mind elitélheti, -mindnek hatalma lehet fölötte. De a leány felemelte fejét s egy -lépéssel közelebb ment a tanítóhoz.</p> -<p>– Ki tud erről a lányról bűnt, rosz cselekedetet elmondani? – -kérdte a tanító hangosan. <span class="pagenum"><a name="Page_212" -id="Page_212">-212-</a></span></p> -<p>Elébb az öreg Györgyiné kelt föl.</p> -<p>– Ez a leány gőgös, nem tudja magát se az Isten, se az emberek -előtt megalázni. Nem miközénk való.</p> -<p>– Ne itélj testvér. Csak azt mondd, mi a vétke, hibája, – -harsogta Fekete az emelvényről.</p> -<p>Györgyiné folytatta reszkető, de határozott hangon:</p> -<p>– Hivalgó, hívságos. Megveti az egyszerü embert. Czifraságra, -gazdagságra vágyakozik.</p> -<p>– Igaz ez leányom? – kérdezte Fekete szeliden.</p> -<p>– Ilyen voltam. Más leszek… Igérem, – mondta a leány határozott -hangon.</p> -<p>– A leány parázna. Szűzi testét odadobta olyannak, kit nem -szeretett sohase, gőgből.</p> -<p>– Igaz ez leányom?</p> -<p>Julcsa meg se mocczant, csak egy kissé halványabb lett. Hangja -azonban még mintha csengőbb, tisztább lett volna, mint azelőtt.</p> -<p>– Igaza van annak, a ki vádol. Odadobtam szűzi testemet -olyannak, kit nem szerettem sohase. Beállottam csárdai lánynak, -beszennyeztem testem-lelkem, balga hiuságból, gőgös fejjel.</p> -<p>– Ki tud még e lányról valamit?</p> -<p>A szoba hátulsó sarkából szólt valaki:</p> -<p>– A lány megtagadta régi szeretőjét s az most ivásra adta magát -és a pusztulás útjára lépett.</p> -<p>– Így van ez lányom?</p> -<p>– Így. Elutasítottam, mert már nem szeretem. Mert úgy érzem, más -világból való, mint én. Most <span class="pagenum"><a name= -"Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> az italra adta magát s -két nap mulva azt viszi oltár elé, kit sohase szeretett.</p> -<p>Ismét Györgyiné szólalt meg:</p> -<p>– Édes apja küldött érte, térjen vissza hozzá s ő megtagadta. -Gőgjében nem akar a szülőjének megbocsátani, hogy az, mikor -elbukott, elküldte néki minden podgyászát és nem akart róla tudni -semmit.</p> -<p>Eddig Julcsa mind nyugodtan, határozott hangon beszélt, de ez -igaztalan vádra elfutotta arczát a vér, egész testében reszketve, -szakgatott hangon – úgy mint régen szokta – vágott vissza a -vádra:</p> -<p>– Ez nem igaz! Nem igaz! Hazudik néném, ki merem mondani itt a -gyülekezet előtt. És ezért el fogják itélni, mint a hogy elébb -engemet itélt el. Nem mentem vissza apámhoz a kelmedék nemzetsége -közé, mert megtaláltam az igaz ösvényt, mert látom a világosságot. -Hogy menjek én vissza a dohánylé s a czifra rongyok közé, mikor itt -a tisztaság fehér gyolcsa világít a szemem előtt… Tehetek én róla, -hogy Gányó Julcsa volt a nevem? Tehetek arról, hogy éltem minden -perczében csak a hivalkodást, a kérkedést tanulhattam meg? Tehetek -róla, hogy szennyben nőttem fel? Tehetek róla, hogy -gyermeklánykoromban már pirosítót vettem az iskolapénzen. Hogy egy -rőf szalag többet ért nekem az örök üdvösségnél? Szidjatok, -itéljetek el, köpjetek a homlokomra, itt van, – s lebontotta -kendőjét, – csak engedjétek meg, hogy köztetek maradjak életre, -halálra… Ne hagyjatok el! Támogassatok, mert szegény vagyok és -nyomorult…</p> -<p>Horváth János megfogta a kezét s mondá: <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span></p> -<p>– Én ezt a lányt tisztának nevezem. Mert bűnbánó és érez.</p> -<p>– Én ezt a lányt szennyesnek nevezem, mert elbukott és fenhéjázó -szava, gondolatja, – felelt reá Györgyiné.</p> -<p>– Györgyiné, ne itélj, hogy ne itéltessél, – harsogta most neki -a tanító s lelépve az emelvényről, megfogta a leány kezét és így -szólott hozzá:</p> -<p>– Elfogadom vallomásodat. Bűnbánó vagy, alázatos és beismered -vétkeidet. A mi elmult, arról ne tudjunk semmit ezentúl, a jövőre -meg az Úr veti fényes sugarát. Elbuktál, gőgös voltál és hiu. Most -csak azt kell tudnunk, milyen lész, hogy a szerint itéljünk -feletted, addig, míg «utazol». Megpróbáltatást pedig kettőt mérünk -reád, úgy-e testvéreim? Egyik, hogy haza mész apádhoz s azok előtt -mind elmondod néki vétkedet s megkérleled őt. A másik és ez lesz a -nehezebb, régi szeretődet, ki miattad teszi magát tönkre, a helyes -útra téríted s visszaadod őt övéinek. Ha e két próbát leteszed, -visszatérhetsz hozzánk. Nyitott ajtóval fogadunk s karjainkba -zárunk. Most pedig menj én eltévelyedett testvérem, menj útadra. -Addig járd ez ösvényt, míg a lelked gőgjét meg nem törted és míg -egyszerü szívvel, tiszta lélekkel, lelki békével telve, visszatérsz -közénk.</p> -<p>Te pedig, Horváth János, te lész a tanítója, vezetője. Érdemeld -ki magadnak e lelket és fogadd alázattal rendeltetésedet.</p> -<p>János és Julcsa lassan kimentek. <span class="pagenum"><a name= -"Page_215" id="Page_215">-215-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XIX.</h3> -</div> -<p>Ezalatt Bálint csak ivott.</p> -<p>A menyasszonyát, Zalai Örzsit, épp csak akkor látta, mikor a -paphoz mentek együtt. De ez fel se tűnt azoknál. Hisz gazdák, ezek -meg a tempót szeretik. A szerelmet – ha van is – jobb nem mutatni, -így illendőbb. Ezt szokta mondani Böske néni Örzsinek, ha tán az -kérdőleg vetette volna reá a könyektől alig-alig felszáradt -szemeit.</p> -<p>Bálint szülői azt hitték, hogy az esküvő után megváltozik. Azért -siettették is a lakodalmat, még szörnyű savanyu, karczos volt az -újbor s mégis október negyedikére tűzték…</p> -<p>A lakodalomra nagy előkészületeket tettek. Egy nappal előtte ott -sütött, főzött a Csepcsányiék minden asszony rokonsága a konyhában. -Böske néni vezette az asszonyok hadát. Hazajött a Bálint nénje is, -Monusné, a vásárhelyi pusztáról, az urával. Böske egyre-másra -kanyarította ki a szép fonatosokat, Monus Mari meg rakta befelé a -kemenczébe.</p> -<p>– Hej néni, mikor még az én lakodalmamra rakták így a -fonatosokat, de jó idő is volt az.</p> -<p>– Jó-e?… Jó az most is. No nézzék, nem ízlik neki az a fehér -kalács, a mivel az ura tartja.</p> -<p>– Ízlik az Böske néném, de jobb volna sokszor egy darab száraz -kenyér annál. <span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span></p> -<p>– Hát mi bajod?</p> -<p>– Az a bajom, hogy még máig se szeret az uram.</p> -<p>– Nyolczvan holdja van a vásárhelyi pusztán, nagydarab föld, úgy -se tudnád telesírni, – mondta Böske néni, feltűzve a kötényét.</p> -<p>– A tenger medrét telesírtam én már nyolcz esztendő alatt!</p> -<p>– Hát mást szeret az urad?</p> -<p>– Azt hiszem, nem szeret az senkit, semmit, csak az -aranypénzt.</p> -<p>– Hisz akkor jól van. Mi kell több ennél. Így bizonyosan nem -halsz meg éhen az oldalán.</p> -<p>– De elszomjazok… Nincs a ki szeressen.</p> -<p>– Ti mind olyan hóbortosak vagytok. Mind a hány. Látod húgám, -engem szeretett a megboldogult Boldizsár, – s az asszony az égre -vetette a szemeit, – mégis nyomorogtunk hat éven által. Abban az -időben, mikor én férjhez mentem, még olcsón adták a lányt. Te -kikaptad mindjárt az anyád jussát.</p> -<p>– Bárcsak az uram szerelmét is megkaptam volna vele.</p> -<p>– Mit tettél volna akkor, ha úgy kellett volna nyomorogni -évszámra, mint nékem. Úgy loptam meg magamtól -krajczárról-krajczárra a mai vagyonkánkat. Bálba nem jártunk, -szalag soha se látta a nyakamat Selyem átalvető kendőt, két éve, -hogy az elsőt vettem.</p> -<p>– És aztán, mit ér el vele?</p> -<p>– Azt, hogy most már megvan.</p> -<p>– És ez a boldogság?</p> -<p>– Nem, nyugton vagyok. Nem félek attól, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> éhen -halok meg. Lesz, ki megfizesse a temetésem árát.</p> -<p>– És ezzel mit ér?</p> -<p>– Mit érek? Hát te mit érsz el azzal, hogy furt azt vitatod, -hogy az urad nem szeret?</p> -<p>– Ezzel könnyítek a lelkemen.</p> -<p>– Úgy, mint Bálint az ivással.</p> -<p>– Ezt is tönkre tettétek. Meglátod, Böske néném, ennek nem jó -vége lesz.</p> -<p>– Nem-e? De hát mi kell ennek a fiúnak. A lánynak hatvan holdja -van az orosházi szőlők alatt. Hisz ez kincset ér. Ötszáz forintot -is megkaphatnak holdjáért. A lány szép… Van olyan, mint az a -rongyos Gányó Julcsa volt…</p> -<p>– Mit ér neki, ha nem szereti.</p> -<p>– Meg fogja szeretni. Ha meg nem fogja… Hát eltölti az időt a -felesége hatvan holdjával. Az ad majd neki munkát, a munka meg a -legjobb búfelejtő.</p> -<p>Böske néni beszélt, beszélt, de nem jött ki nyugalmából. Fonta -egyre-másra a fehér kalácsot… Egyszerre csak felpattant az ajtó és -Bálint lépett be rajta.</p> -<p>– Jöjjön át a másik szobába néném, – szólott oda a nénjéhez.</p> -<p>Mónusné letörülte a két kezét s átment a szobába vele.</p> -<p>– Hol vannak az öregek? – kérdte Bálint mogorván.</p> -<p>– Bementek Orosházára, még egyet-mást vásárolni a holnapi -napra.</p> -<div class="figcenter" style="width: 377px;"><a href= -"images/i013hq.jpg"><img src="images/i013.jpg" alt= -"Böske néni beszélt, beszélt." title= -"Böske néni beszélt, beszélt." /></a> -<p class="caption">Böske néni beszélt, beszélt.</p> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span></p> -<p>– Tönkre is tették testem-lelkem üdvösségét, – mondta Bálint -tompa hangon.</p> -<p>És Mónusné ugyanazt ismételte most Bálintnak, a mit elébb Böske -néni mondott neki: hogy a lány szép, pénzes… Csak Gányó Julcsáról -nem tett említést.</p> -<p>– Mit ér nékem? Kelmed legjobban tudhatja. Mert hisz, a mióta -férjnél van, egy boldog percze se volt. Kelmedet is feláldozták, -mint engem.</p> -<p>– De én szeretem az uramat, – felelte Monusné megadással.</p> -<p>– Hát így a kelmed dolga még könnyebb. Mivé lettünk. Az a -gazdanép nem akar más egyebet látni a földön, mint a mi kézzel -fogható. Nem kell néki se nóta, se táncz, csendes leszen a föld. -Tán még a madarak is elhallgatnak… Hej! csúnya, csúnya világ ez -Mari néném.</p> -<p>– Hát azzal meg mit érsz, ha iszol?</p> -<p>– Akkor elkábulok… Ilyenkor még úgy érzem, érek valamit.</p> -<p>– És… Julcsát láttad azóta?</p> -<p>– Annak se kellek már. Pedig azt tudtam, ott hagyok érte -mindent… Megutált. Tán hivőnek készül.</p> -<p>– Van jó dolga, – nevetett fel hangosan most Böske néni, ki egy -tálba kalácsot hozott. – Gányó Julcsából csárdás Julcsa, azután meg -hivő Julcsa. De sokszínű viganója van a lelkemadtának, akad minden -alkalomra.</p> -<p>– Elhallgasson néném, el! Mert úgy segéljen az Úr Jézus, hogy -nem hagyok rá mondani még egy <span class="pagenum"><a name= -"Page_219" id="Page_219">-219-</a></span> rosz szót se. És ma még -kevésbbé, mint régen. Hisz hogy gányó-lány volt, arról nem -tehetett. Mert hisz csak a kelmedék fagyos világában szégyen a -szegénység. Hogy aztán csárdás-lány lett, azt daczból tette. Én -tudom, mert hisz azóta győzöm az italt, mióta így van. Hogy hivő -lett belőle… Az Isten megáldja érte. Tán juttat a lelke -üdvösségéből minekünk szegény bűnösöknek is valamit. A jó Isten -áldja meg mind a két kezivel.</p> -<p>– A menyasszonyodról beszélsz, Bálint? – kérdte az öreg -Csepcsányi, a mint belépett a szobába s a port leverte sötétkék -ünneplőjéről.</p> -<p>– Nem, a szeretőmről… A régi szeretőmről apám…</p> -<p>A fiú hangos zokogással odaborult az apja vállára, kit nagyon -szeretett s a kinek föláldozta boldogságát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XX.</h3> -</div> -<p>Pár napra a lakodalom után Bálint már megint csak a Juczi néni -vendége volt, csak úgy, mint azelőtt. Az italban találta meg azt, a -mit a felesége csókjaiban nem találhatott: – feledést, -nyugalmat.</p> -<p>Az ivó üres volt, csak az egy Tóth András ivott a kármentő -oldalánál.</p> -<p>Ezt is a szerelem vitte az italra.</p> -<p>A mint Bálintot megpillantotta, hirtelen fölkelt, nagy zajjal -letette poharát az asztalra s odalépett elé:</p> -<p>– Jó, hogy jöttél Bálint, vártalak. Volna még szóbeszédünk -együtt.</p> -<p>– Van ám, van, – felelt rá Bálint és fokosával nagyot ütött az -asztalra. – A te paráznaságod vitte őt a bűnbe, az tántorította el -tőlünk. A tejfelt te szedted le az édes tejről, te, ki eddig csak -savón éltél.</p> -<p>– Tán azt veted a szememre, te gőgös gazda, hogy én az -alamizsnádból éltem.</p> -<p>– Az enyimből is, máséból is, – vetette oda néki Bálint -gőgösen.</p> -<p>De erre a csendőr már nem felelt, hanem felkapott egy széket s -azzal ment Bálintra. Bálint egyik kezével messzire eldobta magától -azt s aztán egyet rántva a csendőrön, belökte a padok közé. -<span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span></p> -<p>Erre már a csárda népe összeszaladt. Juczi néni és szolgálói -jajgatva nézték. De hát nem tehettek semmit, férfi nem volt a -házban.</p> -<p>András zúzott karral, de azért fölkelt a darabokra mállott -lóczák közül, felvett egy butykost s azt vágta volna Bálint -fejéhez, de az irányt tévesztve berepült a csárda ablakába, a mely -most nagy csörömpöléssel betört.</p> -<p>Bálint erre egyet kanyarított fokosával a levegőbe s egyszeribe -a csendőr fejét érte, kinek szerencsére fején volt a kalap, a mely -most szétmállva lehullott a földre. Homlokából meg csergedezni -kezdett a vér. A csendőr egyet fordult maga körül, azután -halotthalványan összeesett.</p> -<p>– Meghalt… gyilkos vagyok! – rebegte Bálint és kirohant az -ivóból.</p> -<p>A legény most félőrülten szaladt végig a nagy utczán… Ment, -ment… abba a házba, hol tudta, hogy a Julcsa húzta meg magát. -Ugyanazzal a fokossal ütött egyet a ház ajtajára, a mely a csendőr -homlokát érte.</p> -<p>A zajra Julcsa kilépett a küszöbre. Az esthomályban is -megismerte, hogy ki az.</p> -<p>– Mit akarsz, hogy így fokossal kéred a «fogadj Istent?» – -kérdte tiszta hangon Julcsa.</p> -<p>– Eljöttem, megmondani néked, Julcsa, – felelt rá Bálint épp oly -tiszta, csengő hangon, – hogy gyilkoltam érted. Az Andrást -elpusztítottam, most már itt a bűn a homlokomon. Isten és ember -eltaszított. Most már nyomorult vagyok, senkim sincs… Szeretlek még -mindig, jobban mint valaha. <span class="pagenum"><a name= -"Page_222" id="Page_222">-222-</a></span></p> -<p>A leány megingott. Milyen borzasztóan bekövetkezett… Azok azt -mondják, csak akkor jut közéjük (s mikor azokra gondolt, János két -szeme világított a lelkébe), ha Bálintot megmenti… Bálint gyilkolt, -halálos bűnbe esett… És Bálint most földönfutó. Szegényebb, -nyomorultabb nála és tán reá szorul.</p> -<p>– Érted, mit mondtam? – kérdte Bálint hangosan.</p> -<p>– Értem, de most már teérted semmit se tehetek, – felelt neki a -lány egy percznyi ingadozás után. – Ha egy hónap előtt történik, ha -egy hónap előtt rongyosan, vérben állsz meg előttem s azt mondod, -gyere velem Julcsa, oszd meg a kenyeret, a melyet bujdosásban -napról-napra fogok összekoldulni, mentem volna veled. Most már -késő, mit érnél velem, ha már nem szeretlek…</p> -<p>– Hát igaz, igaz, hogy nem szeretsz?</p> -<p>– Szánlak. Ha tehetnék érted mást… egyebet, megtenném. De ma már -nem adhatom a szívemet oda… mert…</p> -<p>– Mert másé, – szakította félbe Bálint fenyegető szemmel. Mondd -ki, hogy másé, az a birkaszivű ember megigézte, azé tested, -lelked.</p> -<p>– Testem és lelkem az Istené. Olyané leszen, kit az Isten szán -nekem, a kit megérdemelek.</p> -<p>– Hogyne… Hisz ha a nazarénushoz mész, egyenesen a mennyországba -emel a két karja, megnyitja a paradicsom hét pecsétes kapuját a -csókjaival.</p> -<p>– Hallgass, – szólalt meg Julcsa szilárdan, erős <span class= -"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> -hanggal, de egy csepp élesség nélkül. – Távozz hajlékunkból. Ide -alázatos fővel kell még annak is jönnie, ki a koldusok koldusa. -Úgy, ha maga a király fia is. Ez a hajlék tiszta… Mert még én is -megtisztulok benne. Ne szennyezd be sárral a fehér oldalát. Menj -Bálint, az Isten segítsen meg ezentúl is. Imádkozni fogok érted… -Ennél többet nem tehetek. Az Úr legyen teveled.</p> -<p>Ezzel megfordult s bement a kis ajtón, de a melyet csak behúzott -maga után, a nélkül, hogy a reteszt rátolta volna.</p> -<p>Bálint odaborult a kis ajtóra s hörögve kérte bocsánatát, aztán -eldobva magától a fokost, a melyet eddig még mindig a kezében -szorított, kirohant az utczára. Egyenesen Orosházára ment s ott -feladta magát a járásbiróságnál.</p> -<p>Julcsa pedig bement a szobába, hol Ányosné remegve várt reá, -megcsókolta az öreg asszonyt s így szólt:</p> -<p>– Helyesen cselekedtem néném?</p> -<p>– Én nem tudom. Én csak azt tudom, hogy derék, jó lány vagy. -János majd megmérlegeli szavaid súlyát. Én szegény, gyengeelméjű -asszony vagyok, én csak azt tudom, a mit szívem sugall nékem, én -derék lányom, – mondta és zokogva a nyakába borult. <span class= -"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XXI.</h3> -</div> -<p>Szerencsére, Tóth András sebe nem volt súlyos. A csapást a fején -lévő kalap felfogta. Aztán meg ő volt a támadója (a csárdai -asszonyok vallomásai szerint), így Bálint csak egy pár hetet -kapott.</p> -<p>Tóth Andrást meg áthelyezték a szolnoki csendőrséghez, hogy így -minden zenebonának elejét vegyék.</p> -<p>Julcsa nagy megkönnyebbüléssel hallotta a hírt.</p> -<p>– Mi lett volna velem, ha igazán agyonütötte volna Andrást? – -kérdezte egy izben Jánost.</p> -<p>– Félek, lányom, hogy akkor nem épülhettél volna be soha. Mert -nem számolhattál volna Bálint lelke üdveért a Mindenható előtt.</p> -<p>– De így is? Hogy számolhatok? Ha ki is jut. Holnap újra -kezdheti.</p> -<p>– Akkor kell majd térítő munkádat elkezdeni.</p> -<p>– Én Istenem, hogy lesz az? – kérdte a leány szívszorongva. – -Hogy lesz?</p> -<p>– A jó Isten segíteni fog ezentúl is, mint a hogy eddig -megsegített. Minden akadályon átjutottál eddig.</p> -<p>– És ha megtérítettem… Azután való cselekedeteiért is én leszek -a felelős?</p> -<p>– Hogy lennél. Csak azért lehetsz, a melyet a te befolyásod -alatt követ el. A mit ezután tesz majd, az az ő és a Mindenható -dolga leszen. <span class="pagenum"><a name="Page_225" id= -"Page_225">-225-</a></span></p> -<p>– Addig pedig…</p> -<p>– Addig Ányosnét látod el.</p> -<p>Szegény öreg asszony nagy beteg volt már három nap óta. A gyomra -megdagadt és se enni, se beszélni nem tudott már. Meghűlt vagy az -öregség tette, nem lehetett tudni.</p> -<p>Julcsa éjjel-nappal ápolta. El nem hagyta egy perczig se. Oly -nyugodtnak érezte magát a nagy beteg mellett, ki úgy látszik, -boldogan néz át a másvilágba s ki a multkor is, hogy felnyitotta -szederjes ajkait, vigasztalást adott neki: – nincsen halál, csak -élet! – rebegte s aztán ismét visszahanyatlott párnái közé.</p> -<p>Egy nyugodt őszi estén négy hivő asszony látogatott el hozzá, -meg János, ki minden este, úgy most is átjött hozzájok. Az -asszonyok énekeltek, az egyik nehány őszi rózsát hozott, azt -hintette az öreg asszony lábához. Mind nyugodtan beszélt. És ép oly -nyugodtan felelt Ányosné is kérdéseikre. Mint családtagok, kik nagy -út előtt állnak, mielőtt szétválnának, ügybajaikat beszélik meg. -Halkan beszélgettek.</p> -<p>Ányosné eközben egyszerre csak felült az ágyában, kimeresztette -elhaló szemeit, ajkai rebegtek valamit s aztán visszaesett -párnáira. Meghalt.</p> -<p>Julcsa megborzadt, aztán sírva fakadt volna, de hisz egyiknek se -változott az arcza. Talán meg se halt. Egyik ép oly nyugodtan ült -ott, mint a másik, aztán egyszerre a nélkül, hogy összenéztek -volna, mind a négy egy zsoltárt kezdett el énekelni. Dicsérték az -Urat.</p> -<p>János meg odamegy az öreg asszonyhoz és csendesen <span class= -"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> -leszorítja szempilláit. Julcsa még egyszer odanéz egyikre-másikra, -majd elfullad és zokogva odaborul az ágy szélére.</p> -<p>János nyugodtan megfogta kezét, szinte mosolyogva így szólt:</p> -<p>– Úgy mondta a testvérünk, a ki meghalt, hogy nincsen halál, -csak élet. Emlékezz szavaira. Elment… Mi is elmegyünk nemsokára -utána. Jó helyre jutott.</p> -<p>És ezt mint vigasztalást mondta. <span class="pagenum"><a name= -"Page_227" id="Page_227">-227-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XXII.</h3> -</div> -<p>Másnap volt a temetése. Négy férfi: János, Fekete a tanító, -Ravasz és az öreg Franyó vitték a gyalulatlan deszkakoporsót. Pár -férfi a nyomában. Asszony nem jár a nazarénusok temetésére. Azoknak -lágy a lelkük, ki találnának törni és sírni találnának akkor, mikor -ujjongani kéne, hogy az elköltözött az Úr színe elé lépett s része -vagyon az örök fényességben. Julcsa nézte, a mint nyugodtan, sírás -és ének nélkül kimentek a ház udvarából. Követte szemével a -menetet. Csendesen, szótlanul elmentek a lombvesztett nagy eperfák -alatt. Végig haladtak a homokháti főutczán, aztán csak mentek, -mentek.</p> -<p>Ott a középlakhely végiben van a hivők temetője. Oda vitték. A -négy ember letette a koporsót, aztán sírt ásott a kis terület -szélén. A koporsót átkötötték kötéllel – leeresztették a földbe. Se -szó, se hang. Csak a koporsóra hulló göröngyök tompa kongása. A kis -hantot hamar ráhányták, aztán mindegyik elment a maga útjára.</p> -<p>János a halottasházba indult. Ott találta Julcsát sírva.</p> -<p>– Mit sírsz? Ne sirasd. Üdvözült.</p> -<p>– Tán magamat siratom. Hisz úgy megszerettem. Anyámat nem -ismertem. Ez a jó, csendes asszony meg pártomat fogta. <span class= -"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span></p> -<p>– Ezentúl se lész árva. Mi mind körülted leszünk.</p> -<p>– De hol leszek ezentúl? Ez a hajlék már most nem lehet az -enyém. Az Ányosné családja eladja vagy bele jő lakni. Hová hajtsam -fejem?</p> -<p>– A ház az enyém. Ányosnénak én adtam lakásul. Szegény volt. -Nekem meg ez a ház nagy. Magános embernek az a kis kunyhó is -megteszi. Ezért főzött, mosott reám az elköltözött.</p> -<p>– De én így magával nem lakhatok.</p> -<p>– Nem lakhatnál, ha gányó lennék. De lakhatsz mert Krisztusban -hiszek. Ki illethetne szóval? Tetteinkért Istennek vagyunk -felelősek, azt meg hogy csalhatnánk meg?</p> -<p>– De örökké csak nem lakhatok itt?</p> -<p>– Csak míg beépülsz.</p> -<p>A leány nem kérdezett többet semmit. János azonban folytatta: – -Még két lépést kell tenned. Az egyik atyád felé. Még nem követted -meg.</p> -<p>– Vasárnap akartam menni, mikor mind otthon lesznek, hogy így -nagyobb súlya legyen.</p> -<p>– Ez igaz szó volt, a mit ejtettél.</p> -<p>– És a második megpróbáltatás?</p> -<p>– Ez akkor lesz, ha kiszabadult! <span class="pagenum"><a name= -"Page_229" id="Page_229">-229-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XXIII.</h3> -</div> -<p>Következő vasárnap Julcsa magára vett egy fekete hosszú -szoknyát, fekete derekat s elindult gyalog az atyjához.</p> -<p>Elment a mellett a kis ház mellett is, a melyben akkor takarás -idején először találkozott Bálinttal. De sok idő is telt el azóta. -Több, mint a mennyi négy esztendő keretében elfér.</p> -<p>De Julcsa közönyösen látta a házat, épp oly nyugodtan maradt a -láttára, mintha csak ott soha semmi se történt volna.</p> -<p>A szabad-szent-tornyai főutczát elkerülte. Igen sok kérdésre -kellett volna felelnie. Neki meg már megtudnia valója úgy se volt -semmi. Keresztül vágott a letarolt mezőn s ment. Milyen másnak -érezte magát, mint akkor rég! Pedig akkor is érzéssel volt tele a -lelke mindig. Minden fűszálra, minden hervadó levélre, minden -fakadó virágból, nóta ébredt a lelkében. Most minden, a mi életre -ébredt s minden, a mi elmúlik, egy érzéssé simul a lelkében, de ezt -az egyet nem váltja dalra, lenn marad az, a lelke legbensőbb -kamrájában, ott, hová emberi szem nem láthat, hová csak az -tekinthet, ki ezt életre hivta: az Isten. <span class= -"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span></p> -<p>Lassan haladt, nem mintha félt volna. Tudta, a mit tenni fog, -lealázkodással jár. De hát hogy ezt megteheti, épp erre volt büszke -a hajdani gőgös Gányó Julcsa. Érezte, hogy kicsinyes hiúság, -kicsinyes gúny nem érintheti már lelkét. Egy utat lát maga előtt -már csak, a mely keskeny s tele van göröngygyel, de maga elfér -rajta és végén egy világ. A majorhoz érve, perczre megállott. Ott a -hosszú ház, az, a melyben született. Az ott a kukás pajta meg, a -melyben a dohányt fűzték. Hej, de sokszor elöntötte lelkét benne a -keserű bánat, hányszor fent járt a lelke, fenn… a csillagoknál. -Miért? Ma úgy érzi, semmiért. De ezt azok hogy értenék? Ott állnak -a ház előtt mind. Ide rikít a ruhájok. Látja Terkán az ő régi -köntösét. Milyen különös ez neki most. Mire volt azon a ruháján -nyolcz fodor. Mivel ért ő azzal többet? Miben segítette meg az, -hogy a hajában arany gyöngyöt viselt s hogy a nyakán czifra kláris -csillogott-villogott. Ez csak a testét ékesítette… Csoda-e, hogy -így csak a testét kivánták meg. Mit ért azzal, hogy a bálban minden -tánczát elkapdosták? És minek volt maga az a táncz? Tán, hogy -forrongó, csapongó vérét lecsillapítsa? De hát hol az a vér? -elfolyt… Vagy vízzé lett a testében. Megvan, megvan! Harsogja át -valami a lelkét… Gyorsítva lépteit, úgy érzi, épp oly tüzes láva -csörgedezik most is az ereiben, mint azelőtt, csakhogy most… Hol, -és hogy fog kitörni?</p> -<p>Megy, gyorsított léptekkel. Körülveszik a leányok, csókolják -arczát-nyakát. A legények is körülzajongják, ő meg csak hagyja. Úgy -érzi, nem egy képet <span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span> alkotnak véle a boldogságról, hát mit -mondjanak így egymásnak ezentúl?</p> -<div class="figcenter" style="width: 370px;"><a href= -"images/i014hq.jpg"><img src="images/i014.jpg" alt="Lassan haladt." -title="Lassan haladt." /></a> -<p class="caption">Lassan haladt.</p> -</div> -<p>– Hát hazajöttél, haza Julcsám! – kiáltja örömujjongva Annus -Terka, ki most még azt se bánná, ha ezt a czifra köntöst vissza is -kéne neki így adni.</p> -<p>– Visszajöttem. De nem azért, a mit ti hisztek. Csak apámhoz -jöttem… Egy pár szavam volna vele. Jertek be ti is mind, hogy -tudjátok, mi járatban vagyok.</p> -<p>– Jertek.</p> -<p>És a lány bement a házba. A legények s lányok meg utána.</p> -<p>Az öreg Manga épp a kemenczénél ült és ebédelt, a mint leánya -belépett az ajtón.</p> -<p>– Hozott Isten, édes lányom! – Az öreg megtántorodva odasietett -hozzá.</p> -<p>– Nem apám. Hallgass meg. Nem jöttem vissza hozzád. Nem ez -hozott vissza. Nézd, menyecske lett a lányodból, pedig férjhez nem -is ment soha, (azt eszelte ki reggel, beköti fejét, hogy szemmel -látható legyen szégyene). Bűnbe estem. Gyalázat érte lányodat. Nem -érdemli meg többé, hogy felemeld. Nem is kérem ezt a kegyet tőled. -Csak megkövetni jöttelek. Bocsásd meg lányodnak, a mit tett, mert -akkor nem tudta, mit csinált…</p> -<p>Julcsa meghajtva fejét, odament atyja elé s úgy érezte, most épp -úgy csapong a lelke, mint mikor féktelen szerelemmel, észbontó -vágygyal volt színig tele. De hogy lesz most? Az öreg ember szinte -tántorogva odament hozzá, megfogta a bekötött fejét és -odaszorította a melléhez. <span class="pagenum"><a name="Page_232" -id="Page_232">-232-</a></span></p> -<p>– Én szegény, szegény menyecske lányom, – mondta megcsukló -hangon.</p> -<p>És most, úgy érezte, most jött a megpróbáltatás nehezebb -része.</p> -<p>– Az Isten megáldjon. Az őrködjék a házad felett. Én megyek, -mert más a hivatásom.</p> -<p>– Maradj velem, édes lányom. Öreg, nyomorult vagyok már. Ne menj -el.</p> -<p>– Én ide vissza nem térhetek. Közétek nem illik se szavam, se -tettem. Az én életem nem vágna a tiétekhez. Megyek apám. Magamhoz -meg úgy se vehetnélek, mert nincs otthonom.</p> -<p>– Hát kinél vagy?</p> -<p>– A hivő Horváth János házában. Ányosné meghalt. Egyedül lakom -most már benne.</p> -<p>És egyszerre az öreg ember arcza eltorzult, eltaszította a -leányt magától.</p> -<p>– Hát igaz az, a mit mondanak, most meg a Horváth János -szeretője lettél. Te czégéres! Hát ilyen vagy. Minden héten másik, -eltakarodj a szemem elől… Mert össze találom törni csontjaidat, te… -te… s odaköpött a homlokára.</p> -<p>Julcsa lassan letörülte a halántékát, aztán felkötötte a kendőt -a homlokára s nyugodtan így szólt:</p> -<p>– Horváth Jánosnak az élete tiszta. Csak az enyém szennyes. Az ő -házába belát az Isten, ott az őrködik és tudja, hogy mi történik a -négy fala között. Az Isten áldja meg a kelmed hajlékát is, édes -apám, az Isten áldjon titeket…</p> -<p>A gányókon nyugodtan végig nézve, kiment az ajtón. <span class= -"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span></p> -<p>Mikor letért a rétre, úgy érezte tágul a lelke, mint akkor rég, -mikor néha napján csillagos éjjel dalolva tért haza a takarásból, -mint hajadon lány, szűzi testtel, szűzi lélekkel.</p> -<p>Másnap a gyülekezeten felvették az «utazók» közé. <span class= -"pagenum"><a name="Page_234" id="Page_234">-234-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XXIV.</h3> -</div> -<p>Egy este egyedül üldögélt a nagy házban, Jánost ma estére nem -várta. Pár nap előtt Kondorosra ment két kocsi hivővel barátkozni, -az ottani nazarénusokhoz. Kinn lassan hullott a hó. Maga se tudta -miért, de tán először, mióta a hivőkkel van, elszorult a szíve. -Félt, vagy mi… Maga se tudta. Elgondolkozott. Milyen furcsa is a -sorsa. Egy fél év se telt el s mennyin ment keresztül. Úgy él ebben -a nagy házban, mint valami magányos özvegy. Pedig még férje se -volt. A lemondás útjára lépett, pedig jóformán még az életet sem -ismerte meg. Ha egy sugár volna, mi az élethez köti, mert hisz -olyan az élete, mint a sűrű fehér hópehely alatt nyugvó világ, -csendes és vágytalan.</p> -<p>Egy fény, egy csillag!… Mely a hófehér pusztaságból kivezesse. -És a lány imádkozni kezdett. Nem úgy, mint a szektákhoz tartozók, -nem borult le, nem kulcsolta össze a kezét, nem kért semmit, csak -nézett, nézett maga elé. Látott… Látta maga előtt nyitva az örök -világosság birodalmát. Látott ott maga előtt végtelen fényességet… -és egy keskeny utat. És annak a fehér ösvénynek, a mely olyan -fényes, mintha hó lepte volna el, – annak szélén egy deresedő -ember, kinek szürke szemei úgy világítanak <span class= -"pagenum"><a name="Page_235" id="Page_235">-235-</a></span> felé, -mint maga a fényesség ott a távolban…</p> -<p>– János, – rebegte a leány s behunyta a szemét. Behunyt szemmel -csak azt látta, a mit elébb. Egyszerre egész testében megrendülve, -odaborult az asztalra és szakgatott hangon zokogni kezdett. És volt -e zokogásban valami, a régi időkből. Élet, szenvedély rezegte át -minden hangját, minden könyjét… Vágyakat érzett… Kitágult a két -karja… János… János, rebegte s csak zokogott még mindig.</p> -<p>Egyszerre halkan kinyílt az ajtó és a nazarénus lépett be -rajta.</p> -<p>A leány megrettent, letörölte könnyeit.</p> -<p>– Bocsáss meg, bocsáss meg nekem!</p> -<p>– Mit bocsássak meg lányom?</p> -<p>– Nem tudom, mi történt velem, de összezavarodott a lelkem. És -úgy érzem, a régi Julcsa ébredt föl a lelkemben, a midőn… -hívtalak.</p> -<p>– És jöttem. Ne félj semmitől. Már ma csak az lehetsz, a mi -vagy, nyitva előtted a boldogulás útja.</p> -<p>– Igen… uram, – felelt a leány és lehajtotta fejét. De érezte, -hogy van még valami, a mi még a véges lény szemében több magánál az -üdvösségnél is. De hát hogy tudná ő azt néki megmondani, hogy mi -az!</p> -<p>– Lányom, ma a nagy megpróbáltatás napja érkezett meg. Ma fogsz -győzedelmeskedni fölötte s így végleg legyőzöd a magad lelkét -is.</p> -<p>– De hátha nem, hátha nem. – A lány úgy érezte, hogy lelkiereje, -a mely már annyi akadályon keresztülvitte – meggyengült. Úgy érzi, -bizodalma <span class="pagenum"><a name="Page_236" id= -"Page_236">-236-</a></span> gyengül… úgy érzi, még köze van az -élethez is. – Félek, mi lesz velem, ha ő lesz az erősebb?</p> -<p>– A jövőt csak Isten ismeri.</p> -<p>– És kigyelmed hisz nékem, bízik bennem? – kérdte a leány -önkénytelenül. – Hiszi, hogy lesz belőlem még jó, nemes, becsületes -leány, ki még be is épülhet maguk közé? Kinek nem lesz mit -szégyelnie, se az emberek, sem az Isten előtt? Hej, mert hiszen nem -tudja, milyen szennyes házban nőttem fel, kelmed nem tudhatja, -milyen szenvedély emésztheti egy ilyen bűnös leány lelkét. Nem -tudhatja, mi mindent kell felednie, mit tanulnia, hogy igaz legyen -belőle. Hogy csittítsam a háborgó szívet! Nem tudja, nem tudhatja, -mi vagyok, mert hisz jó volt, mindig jó, mi leszek én és mi voltam -én?</p> -<p>A lány szenvedélyes hangon, lángoló szemekkel beszélt.</p> -<p>János oda állt elé, szembe nézett vele.</p> -<p>– De igen, én tudhatom. Húsz év előtt katona voltam. Öreg ember -vagyok, negyven felé járok. Szép szeretőm volt… Szerettem, ő is -szeretett. A lány igérte, hozzám jő, ha visszatérek. Hogy -visszajöttem, más kedvese volt s be volt kötve a feje…</p> -<p>– Mint az enyém, – mondta Julcsa keserűen.</p> -<p>– Mint a tiéd. Kis gyermeket ringatott… Kit törvénytelenül, -istentelenül hozott a világra és én… Én is – s a nazarénus hangja -egyszerre mély lett, mint az orgona hangja – szerettem, szerettem -máskép, mint ma. Tele volt szerelmem mindennel, a mi a földre húz, -tele haszontalan vágygyal, fékevesztett <span class= -"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span> -indulattal. A lány megcsalt… én rátörtem, meg akartam ölni…</p> -<p>Julcsa megremegett. Úgy érezte, megindult alatta a föld. – És… -és?</p> -<p>– A leány… A Mindenható bölcsesége el nem hagyott akkor sem, -megmenekült… Én négy évet ültem várfogságban. Négy évet… A -nazarénus homlokát kiverte a verejték.</p> -<p>– Aztán – s a lány úgy érezte, tágul, tágul a szive.</p> -<p>– Kijövet elbujdokoltam messzire. Itt nehány szegény ember -befogadott megbélyegzett homlokkal is… És pár év multán bevettek -maguk közé… Látod, én megbocsájthatok. És ők megbocsájtanak.</p> -<p>A leány végtelen boldogsággal hallgatta az ember szavait. Úgy -érezte, visszaadta őt az életnek. Nem azzal, hogy még nagyobb bűnök -is meg lesznek bocsájtva, mint az övé… De hogy így hát ez a szent, -ez is ember, ember, ki szeret s kit szeretni is lehet… Szeretni -szabad.</p> -<p>Pár perczig hallgattak.</p> -<p>Julcsa nem mert szólni, hátha elárulja, a mit érez – s mi lesz -akkor! Most még jobban remegett.</p> -<p>– De nem azért jöttem. Bálint ott van a korcsmában. Iszik s -húzatja. Épp most jött, most még tán józan… El ne mulaszd e -perczet. Menj át s végezd be művedet.</p> -<p>– Most, ebben az órában? És hozzá a csárdában? – A leány -szemérmesen összehúzta keblén a kendőt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_238" id="Page_238">-238-</a></span></p> -<p>– Félsz tán? Félsz tán tőle, avagy attól, a mit érez, vagy -attól, a mit a világ beszél?</p> -<p>– Nem félek se magamtól, se mástól, – felelt rá a lány. – Mit -tegyek?</p> -<p>– Azt te tudod, mit kell tenned. Isten sugalmazni fog… -tudom.</p> -<p>– És bármit tegyek, ha a bensőm súgja, jól leszen téve?</p> -<p>– Isten fog sugalmazni, tudom, – mondta a hivő a meggyőződés -hangján.</p> -<p>A lány magára vett egy nagykendőt. János a ház kapujáig kisérte. -Ott elhagyta… A lány magában maradt a hulló hó közepén, fagyos, -hideg téli éjszakában. <span class="pagenum"><a name="Page_239" id= -"Page_239">-239-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h3>XXV.</h3> -</div> -<p>A korcsma elé ért. Belülről harsány muzsikaszó hallatszik, tán -egy egész banda húzza. Bele-belebömböl Bálint szava, kemény, durva -betyárnóta. Betyár szilajsága, fékvesztett szenvedélye beszél -belőle, ki mindenre kész, mindenre el van szánva.</p> -<p>Julcsa még egy perczig tétováz… A hólepte tornáczon megáll. Csak -a banda s a Bálint hangja. Lány nincs az ivóban. És ha lenne! Akkor -is – mert másképp nem lehet.</p> -<p>Kinyitotta az ajtót. Bálint háttal feléje. A primás ráhajlik a -vállára, úgy húzza, a banda egész erejével kiséri.</p> -<p>Julcsa egyenesen odamegy hozzá s ráteszi a Bálint vállára a -kezét.</p> -<p>– Bálint, – szólalt meg.</p> -<p>– Ki az… A Julcsa… haj… a Julcsa! – és hangosan kaczagni -kezdett. – Hát ide jöttél utánam? Most már kellek neked… Vagy azt -akarod megtudni, hogy milyen a vármegye tömlöcze? Dohos az, -penészes, hugám. A ki ott hűsöl, annak sok mindentől megy el a -kedve, még a dalolástól is.</p> -<p>– Bálint, hallgass meg csak pár perczig. Küldd ki a -czigányt.</p> -<p>– Nem tetszik a nóta? Tudok én vígabbat is! – <span class= -"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> Bálint -fütyülni kezdett, majd eldalolta a nóta szavait:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Nagyváradi váradi vár -alatt,<br /></span> <span class="i0">Vasalják a keselylábú -lovamat,<br /></span> <span class="i0">Míg a keselylábú lovam -keselylábát vasalják,<br /></span> <span class="i0">Szent-Tornyában -a babámat csókolják.»<br /></span></div> -</div> -<p>– Hallgass, Bálint, vagy elmegyek s akkor sohse fogod megtudni, -miért jöttem ide.</p> -<p>– Hát ha úgy van, elküldöm őket… Úgy se beszéltünk már kettesben -rég. Lóduljatok ki a tornáczra… Pakoltok hát? Gyorsan!</p> -<p>A czigányok kiváncsi arczczal kisompolyogtak a szobából.</p> -<p>Hogy egyedül maradtak, Julcsa odajött elé és szembe nézve vele, -határozott hangon beszélni kezdett.</p> -<p>– Hallgass meg, Bálint. Ne gúnyolj, ne sérts meg. Sokat -szenvedtem érted, te sokat szenvedtél értem. A jó Isten nem kivánta -a frigyünket.</p> -<p>– Nem… Nem kivánta! Hej nem az!</p> -<p>– Ne kivánjuk mi se… Te tudod, tudod Bálint, hogy szerettelek. -Szerettelek egész szűzi szerelmemmel. Szívem minden dobbanása a -tiéd volt, tiéd boldogságom, tiéd lettem volna boldogtalanságban -is. Akkor este életre született a szívem, szívem egész mindenségét -te ölelted által… Szerettelek.</p> -<p>És Bálint szinte megmeredve figyelte. Eltünt a vér arczáról, -mind a szívébe szaladt, látszott rajta. Szinte kifagyott az élet a -lelkéből.</p> -<p>– Hogy nem lehettünk egymáséi, annak oka kellett, <span class= -"pagenum"><a name="Page_241" id="Page_241">-241-</a></span> hogy -legyen. Nem így volt az megírva. De nem is illettünk volna -egymáshoz. Szegény lány nem illik gazdaemberhez. Nem boldogíthat -olyant, kinek szerelme csengő aranypénzre váltható.</p> -<p>– Julcsa, Julcsám, ne mondd! – És most Bálint gőgös szívében is -megmozdult valami. Véghetetlen boldogtalannak érezte magát, hogy -oly közel érzi magát ahhoz, kit szeretett, kit szeret még ma is, de -a ki soha, soha többé az övé nem lehet. Lerogyott egy székre, -balkarjára hajtotta fejét s úgy hallgatta keserű szívvel, a mit -Julcsa mond neki.</p> -<p>– Te csak eltántorodtál tőlem. Most már így van jól. De hát… Mit -ér neked, hogy itt dorbézolod át éjszakáidat, itt váltod aprópénzre -a szíved szerelmét? Nem látod, hogy ez méltatlan hozzám és -méltatlan tehozzád?</p> -<p>– Mit tegyek hát, mit tegyek? Legyek tán hivő… Mint te. Nékem -nincsen tanítom, ki oktasson, mint teneked Julcsa.</p> -<p>– Ne káromold az Istent. Azok is a te javadat akarják csak. -Addig, míg te itt dorbézolsz, addig ők a te lelki üdvösségedért -imádkoznak.</p> -<p>– Van jó dolguk, törődnek is azok velem, – mondta Bálint -keserűen.</p> -<p>– Törődnek, mert a te üdvösségedhez van az enyém is kötve. Értsd -meg jól. Ha te tönkre mész, tönkre kell nékem is mennem. Mert a -pusztulásodnak végre is én vagyok az okozója.</p> -<p>Erre az önvádra Bálint önváddal felelt:</p> -<p>– Nem úgy van. Így cselekszem, mert ez nékem így tetszik. Inkább -a te pusztulásodat idéztem én <span class="pagenum"><a name= -"Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> elő… Tudom, ne tagadd, – -mondta a legény ellágyult hangon.</p> -<p>– Erről ne beszéljünk. Az is szükséges volt a boldogulásomhoz, -üdvözülésemhez. A hiba se tebenned, sem énbennem nem volt. Kiben? -Keresse az, ki tud hozzá. Elbuktam. Hát jól van, erről nem tehetsz… -Most csak arra kérlek Bálint, hogy segíts felemelni.</p> -<p>És a legényben a vele született nagylelkűség kezdett -ébredezni.</p> -<p>– Julcsám… én angyalom. Mit tehetnék én te érted?</p> -<p>– A mit tenned kell, az mind a kettőnkért, mind a hármunkért -leszen. Térj haza a feleségedhez.</p> -<p>– És te mondod ezt nékem, Julcsa, te?</p> -<p>– Nézd. Én ismerem azt a szegény asszonyt. Jó lány volt. -Gazdalány volt, de azért soha se nézett le minket. Szelid és téged -szeret.</p> -<p>– Mit ér ez nekem?</p> -<p>– Azt még nem érted úgy-e, hogy elérkezik az az idő, midőn a -szegények szegénye lehetünk és ha már tán nem is szeretünk, -legalább a szeretetre vágyunk.</p> -<p>– Én ugyan azt se tudom, milyen szinű a szeme.</p> -<p>– Az enyém színét tudtad, mégis elfordultál tőlem. És ne is azt -nézzed, de hogy milyen a szíve. Az meg néked nagy drágasággal -fölér, mert tele a képeddel színig.</p> -<p>– Szeret… De hát mit tehetek érte?</p> -<p>– Ne tégy ma még érte semmit. Ha majd szeretni fogod, megérted, -mi a tennivalód vele szemben. <span class="pagenum"><a name= -"Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> Ma még csak mikettőnkért -tegyél. Te érted és én értem. Mindkettőnk nyugalmáért egy lépést, -csak egyet.</p> -<p>– És te, te elfordultál tőlem örökre, – mondta a fiú hangos -zokogással.</p> -<p>Ha így élsz tovább, soha se látsz többé. Ha visszatérsz -párodhoz, ha baj ér benneteket, mindig hozzám fordulhattok, mert én -tudom, mi a szenvedés…</p> -<p>– Bocsáss meg Julcsa, ha megszenvedtél értem, – mondta a -gőgös-szívű, de azért gyenge férfi, feltekintve reá s megfogta a -kezét.</p> -<p>– Jere, Bálint, kezem a kezedben… Jere, elvezetlek.</p> -<p>És Bálint, nyitott szemmel, mintegy megigézve ment. A leány -kivezette az ivóból. A czigányok bámulva látták, hogy Bálint, a -nélkül, hogy szót ejtene hozzájuk, megy-megy a lánynyal. Kiértek az -utczára, Julcsa mindig fogta a kezét. Igy mentek az egymás oldalán, -a sűrün hulló hó közepén, a mely elnyomta lépteik neszét s a mely -mint fehér fátyol terült el felettük. Nem hallatszott semmi -kelettől nyugatig. Kelettől nyugatig fehér hó-tenger, a melyet csak -itt-ott egy kis fehér ház s az abból kiáradó mécs fénye pontozott -ki.</p> -<p>Mentek…</p> -<p>Egyszerre Bálint szólalt meg:</p> -<p>– És így kéz-kézben haladtunk volna egy életen által.</p> -<p>– És így kéz-kézben mehetsz át egy életen olyannal, a ki szeret, -s ki méltó szerelmedre. <span class="pagenum"><a name="Page_244" -id="Page_244">-244-</a></span></p> -<p>Bálint némán megszorította a kezét. És csak mentek. Most a -mellett a ház mellett haladtak el, a melyben legelébb látták meg -egymást.</p> -<p>De nem szólott egyik se. Áthaladtak a nyugvó -Szabad-Szent-Tornyán, mintha ebből is kihalt volna az élet, oly -csendes, álmatagon csendes volt minden. Aztán itt künn a pusztán, -csak egymást láthatják már a sűrü hó közepén. Hó-tenger merre szem -lát… és magány.</p> -<p>– Julcsa, mindent megigérek, csak egyet, egyet tegyél meg.</p> -<p>– Mit, Bálint?</p> -<p>– Nyújtsd ide az arczodat, hogy egyszer, egyszer még -megcsókolhassam.</p> -<p>A lány reá hajolt. Hideg arczát odanyújtotta a legénynek és a -csók, mintha megfagyott volna. Egyik se érzett semmit.</p> -<p>– És most megigéred, hogy hűséges párja leszel a feleségednek, -meg?</p> -<p>– Isten engem úgy segéljen! – S az ember felemelte kezét. A lány -hitt neki.</p> -<p>Csak mentek…</p> -<p>Éjfél után egyre járt az idő, midőn a kisrátai tanyára értek. -Még pislogott benn a mécses.</p> -<p>– Engem vár, reggelig elvár néha, – mondta Bálint.</p> -<p>– Látod, megérdemli, hogy ezentúl része legyen az éjszaka s az -élet nyugodalmában.</p> -<p>Beléptek az udvarra. A kutyák megismerték gazdájukat. -Nesztelenül futottak a pitvarig. Bálint leverte magáról a havat, le -a lányról is. <span class="pagenum"><a name="Page_245" id= -"Page_245">-245-</a></span></p> -<p>Beléptek a házba. A fiatal asszony sokáig virraszthatott, ott -ült felöltözve egy karos-széken, egyik karjára borult s alszik.</p> -<p>Julcsa csendesen odalépett hozzá.</p> -<p>– Nézd Bálint, milyen szép, mily csendes, nyugodt, tiszta az -ajka. Nézd, milyen nyugodtan alszik. Párod lesz az élet viharaiban -s nyugodt szivvel térhetsz hozzá pihenni bárhonnan is. Örzsi, -Örzsi! – ébresztette a fiatal asszonyt.</p> -<p>Az felriadt, aztán azt hitte, hogy Julcsát és urát az álmában -látja maga előtt, nagyot sóhajtva, visszahanyatlott a székre.</p> -<p>– Ébredj, mi vagyunk. Nézd Örzsi… én meg az urad.</p> -<p>Az asszonyka kitörülte az álmot szemeiből és álmélkodva, szinte -megrettenve, látta őket maga előtt…</p> -<p>– Hazajött s megkért, legyek én nálad a közbenjáró. Kérleljelek -meg téged. Eddig nem szeretett, ezentúl hűséges párod lészen. -Úgy-e, úgy lesz, Bálint?</p> -<p>Bálint, könyekkel telt szemmel, beszélt volna, de szólni nem -tudott, csak a két ujját emelte fel esküre.</p> -<p>– Ne esküdj, Bálint. A pap előtt is esküdtél. De hűséged első -pillanatja csak a mai éjszakától kezdődjék. Legyen a tied, Örzsim. -Légy boldog vele, add a kezedet neki és aztán nekem. Úgy… És most -az Isten áldjon benneteket.</p> -<p>És a leány, a nélkül, hogy amazok megakadályozhatták volna, -összehúzta keblén a nagy kendőt s <span class="pagenum"><a name= -"Page_246" id="Page_246">-246-</a></span> kiment a házból. Azok meg -utána indultak. Az asszony hálálkodni akart volna, – az ember -marasztotta.</p> -<div class="figcenter" style="width: 374px;"><a href= -"images/i015hq.jpg"><img src="images/i015.jpg" alt= -"Julcsa csendesen odalépett hozzá." title= -"Julcsa csendesen odalépett hozzá." /></a> -<p class="caption">Julcsa csendesen odalépett hozzá.</p> -</div> -<p>De Julcsa csak ment… Nem akarta hangjukat hallani többet. Sűrün, -sűrün hullott a hó, nehezen, bajjal lépett. De azért úgy érezte, -szárnya nőtt, a melyet ha kibont, átiramlik véle a mindenségen.</p> -<p>Nem érezte a fáradságot. Mélyen járt a hóban, de mit bánta ő -most? A faluig kis csapáson haladt, onnan meg… Tudja jól az -utat.</p> -<p>Ugy háromkor, mikor a falu közepére ért, elállt a havazás. -Tiszta, csillagos éjszaka. Merre a szem lát, hó és hó. Egy végtelen -fehér lap a világ – s benne úgy érzi, egyedül halad… egyedül a -révpart felé. Hát ha itt fagy meg az úton? Nem, nem lehet, nem -szabad… Az Isten vele volt egész éjjel, ezentúl se hagyja el.</p> -<p>Ment.</p> -<p>Erre már tudja, várják itt otthon, otthon van. Négy óra volt, -hogy a János kunyhója elé ért. Benn mécses égett.</p> -<p>Várták…</p> -<p>Kopogtatott. János kijött a kunyhó elé.</p> -<p>– Uram, megtettem, a mit kivántatok. Az Isten igéje szerint -történt.</p> -<p>– Akkor add kezedet én feleségem, hagy vezesselek majd én a -hivők közé…</p> -<p>És karjaiba zárta a leányt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Vezető.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Tánczosnők egy arab -törzsből.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Sivatagi -folyam.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_247" id= -"Page_247">-247-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>TARTALOM.</h2> -</div> -<ul class="TOC"> -<li>JUSTH ZSIGMOND. Irta <i>Mikszáth Kálmán</i> <span class= -"ralign"><a href="#Page_V">V</a></span></li> -<li>A PÉNZ LEGENDÁJA <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>GÁNYÓ JULCSA <span class="ralign"><a href= -"#Page_135">135</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span></p> -<div class="chapter"> -<h2>KÉPJEGYZÉK.</h2> -</div> -<ul class="TOC"> -<li>1. Justh Zsigmond arczképe <span class="ralign"><a href= -"#Page_II">II</a></span></li> -<li>2. Belényesy Mária grófnő <span class="ralign"><a href= -"#Page_7">7</a></span></li> -<li>3. A mama karjaiba vetettem magamat <span class= -"ralign"><a href="#Page_26">26</a></span></li> -<li>4. Figyeljen reám, gyermekem <span class="ralign"><a href= -"#Page_46">46</a></span></li> -<li>5. Kiültünk egy terrassera <span class="ralign"><a href= -"#Page_75">75</a></span></li> -<li>6. Vissza már a karjain hoz át <span class="ralign"><a href= -"#Page_91">91</a></span></li> -<li>7. Eszeveszett gyorsasággal haladtunk <span class= -"ralign"><a href="#Page_110">110</a></span></li> -<li>8. És felvettük az élet keresztjét <span class= -"ralign"><a href="#Page_134">134</a></span></li> -<li>9. Odakönyökölt a kis ház falára <span class="ralign"><a href= -"#Page_139">139</a></span></li> -<li>10. Átfonta a leány derekán a karját <span class= -"ralign"><a href="#Page_157">157</a></span></li> -<li>11. Julcsa lángszín rokolyája perdül <span class= -"ralign"><a href="#Page_176">176</a></span></li> -<li>12. Künn ült a pitvarajtóban <span class="ralign"><a href= -"#Page_197">197</a></span></li> -<li>13. Böske néni beszélt, beszélt <span class="ralign"><a href= -"#Page_217">217</a></span></li> -<li>14. Lassan haladt <span class="ralign"><a href= -"#Page_230">230</a></span></li> -<li>15. Julcsa csendesen odalépett hozzá <span class= -"ralign"><a href="#Page_245">245</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_42">42</a></td> -<td>«zöld«</td> -<td>«zöld»</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_44">44</a></td> -<td>«bating«-jéről</td> -<td>«bating»-jéről</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_63">63</a></td> -<td>formánélek</td> -<td>formán élek</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_98">98</a></td> -<td>bogy ez</td> -<td>hogy ez</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_114">114</a></td> -<td>akarhat őlem</td> -<td>akarhat tőlem</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_230">230</a></td> -<td>valami a elkét</td> -<td>valami a lelkét</td> -</tr> -</table> -</div> -<div lang='en' xml:lang='en'> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>A PÉNZ LEGENDÁJA; GÁNYÓ JULCSA</span> ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away—you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin-top:1em; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE</div> -<div style='text-align:center;font-size:0.9em'>PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> -</div> -</body> -</html> diff --git a/old/68427-h/images/cover.jpg b/old/68427-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index d2c0616..0000000 --- a/old/68427-h/images/cover.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i001.jpg b/old/68427-h/images/i001.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 4a84df1..0000000 --- a/old/68427-h/images/i001.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i001hq.jpg b/old/68427-h/images/i001hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index c4480e6..0000000 --- a/old/68427-h/images/i001hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i002.jpg b/old/68427-h/images/i002.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index da537d0..0000000 --- a/old/68427-h/images/i002.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i002hq.jpg b/old/68427-h/images/i002hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 4af129b..0000000 --- a/old/68427-h/images/i002hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i003.jpg b/old/68427-h/images/i003.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 8413e1a..0000000 --- a/old/68427-h/images/i003.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i003hq.jpg b/old/68427-h/images/i003hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 275e840..0000000 --- a/old/68427-h/images/i003hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i004.jpg b/old/68427-h/images/i004.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 1238857..0000000 --- a/old/68427-h/images/i004.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i004hq.jpg b/old/68427-h/images/i004hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index eddcde8..0000000 --- a/old/68427-h/images/i004hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i005.jpg b/old/68427-h/images/i005.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index af8068c..0000000 --- a/old/68427-h/images/i005.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i005hq.jpg b/old/68427-h/images/i005hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 5eda5ac..0000000 --- a/old/68427-h/images/i005hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i006.jpg b/old/68427-h/images/i006.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index cc6e8be..0000000 --- a/old/68427-h/images/i006.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i006hq.jpg b/old/68427-h/images/i006hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index f8be2a7..0000000 --- a/old/68427-h/images/i006hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i007.jpg b/old/68427-h/images/i007.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index d1dd53c..0000000 --- a/old/68427-h/images/i007.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i007hq.jpg b/old/68427-h/images/i007hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 919302d..0000000 --- a/old/68427-h/images/i007hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i008.jpg b/old/68427-h/images/i008.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 6af75ad..0000000 --- a/old/68427-h/images/i008.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i008hq.jpg b/old/68427-h/images/i008hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 47d46aa..0000000 --- a/old/68427-h/images/i008hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i009.jpg b/old/68427-h/images/i009.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index e055194..0000000 --- a/old/68427-h/images/i009.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i009hq.jpg b/old/68427-h/images/i009hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 15bd4eb..0000000 --- a/old/68427-h/images/i009hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i010.jpg b/old/68427-h/images/i010.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 84a2c5e..0000000 --- a/old/68427-h/images/i010.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i010hq.jpg b/old/68427-h/images/i010hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 09737d1..0000000 --- a/old/68427-h/images/i010hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i011.jpg b/old/68427-h/images/i011.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 72d76df..0000000 --- a/old/68427-h/images/i011.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i011hq.jpg b/old/68427-h/images/i011hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 33d61f4..0000000 --- a/old/68427-h/images/i011hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i012.jpg b/old/68427-h/images/i012.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index b4f5715..0000000 --- a/old/68427-h/images/i012.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i012hq.jpg b/old/68427-h/images/i012hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 28758f5..0000000 --- a/old/68427-h/images/i012hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i013.jpg b/old/68427-h/images/i013.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 2c216b7..0000000 --- a/old/68427-h/images/i013.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i013hq.jpg b/old/68427-h/images/i013hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index fccce73..0000000 --- a/old/68427-h/images/i013hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i014.jpg b/old/68427-h/images/i014.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 363d3e2..0000000 --- a/old/68427-h/images/i014.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i014hq.jpg b/old/68427-h/images/i014hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 08a45f5..0000000 --- a/old/68427-h/images/i014hq.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i015.jpg b/old/68427-h/images/i015.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 87da79f..0000000 --- a/old/68427-h/images/i015.jpg +++ /dev/null diff --git a/old/68427-h/images/i015hq.jpg b/old/68427-h/images/i015hq.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index dd66acb..0000000 --- a/old/68427-h/images/i015hq.jpg +++ /dev/null |
