diff options
Diffstat (limited to 'old/68427-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/68427-0.txt | 7604 |
1 files changed, 0 insertions, 7604 deletions
diff --git a/old/68427-0.txt b/old/68427-0.txt deleted file mode 100644 index a4efc9b..0000000 --- a/old/68427-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7604 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A pénz legendája; Gányó Julcsa, by -Zsigmond Justh - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A pénz legendája; Gányó Julcsa - -Author: Zsigmond Justh - -Illustrator: Ödön Tull - -Contributor: Kálmán Mikszáth - -Release Date: June 29, 2022 [eBook #68427] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Internet Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A PÉNZ LEGENDÁJA; GÁNYÓ -JULCSA *** - - -MAGYAR REGÉNYIRÓK - -KÉPES KIADÁSA - -Szerkeszti és bevezetésekkel ellátja - -MIKSZÁTH KÁLMÁN - -53. KÖTET - -A KIVÁLÁS GENEZISE - -I. - -Irta - -JUSTH ZSIGMOND - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1905 - -[Illustration] - -A PÉNZ LEGENDÁJA - -* - -GÁNYÓ JULCSA - -IRTA - -JUSTH ZSIGMOND - -TULL ÖDÖN RAJZAIVAL - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -magyar irod. intézet és könyvnyomda - -1905 - -_Minden jog fentartva._ - -Franklin-Társulat nyomdája. - - - - -JUSTH ZSIGMOND. - -1863–1894. - -Justh Zsigmond született Békésmegyében, a pusztaszenttornyai kastélyban, -1863-ban, és meghalt 1894-ben Cannesban. - -Ebből a két sorból egész élete konstruálható. Harminczegy évig élt, -előkelő úrfi volt, mert kastélyban született a neczpáli Justhokból; -regényeket írt, mert máskép nem fordulhatna elő e gyűjteményben, és -tüdőbetegségben halt meg, mert mit keresne a békésmegyei ember -Cannesban, ha új tüdőt nem? - -Egy bevégzett nagy pálya mindenkor fenséges látvány és kibékítő. -Ellenben egy szép kezdet izgat és keserű hangulatot teremt. Ilyen -kezdetek minden irodalomban vannak és az összetört remények polczán -őriztetnek. Ez a nemzetek tetszelgése, akik kitárván mijök van, szeretik -sejtetni, hogy még mijök lehetett volna. - -A nyolczvanas évek elbeszélő irodalmának ilyen alakja Justh Zsigmond. -Törékeny, bágyadt, hirtelenszőke ifjú, kinek ábrándos szemeiben mély tűz -ég. Nem úgy indul meg az Olympus felé, a hogy rendesen szoktak az -emberek, hogy a környezetből merítik a kedvet. Az ő barátai a kaszinóban -kártyáznak vagy Alagon versenylovaznak és valamelyik kis szinésznővel -regényt szőnek, melyhez sok csipke és főleg igaz kő, smaragd és rubint -kell; vadásznak, párbajoznak, a mások vérét pusztítják. - -Ő pedig tüdőbeteg lévén, a saját vérét hányja és álmodozván véget nem -érő útján a tavaszi napfény nyomában, regényeket komponál, melyekbe a -saját lelkét önti. - -Ám a regények építéséhez is sok kő kell, sok drágán szerzett kő, hosszú -élettapasztalat, nagy emberismeret fájdalmakból, csalódásokból leszűrt -bölcseség, éles megfigyelés és roppant látás. Ki látott már harmincz -éves embert, a ki mindent látott? Harmincz év elég a lirikusnak. De mit -kezdjen harmincz évvel egy regényíró? Mi volna Dickens, ha harmincz éves -korában hal el? Hol volna az «_Új földesúr_» és a bűbájos «_Sárga -rózsa_», ha Jókai csak harmincz évet él? - -Azért hát nem kell és nem lehet csodákat várni Justhtól. Csak egy igen -érdekes, sőt értékes kezdetről van szó és egy rendkívüli processus -hagyatott megoldatlanul. - -Az írók rendszerint úgy lesznek írókká, hogy nem lévén valamely pályához -erős akaratuk, erre sodortatnak. Justh, ki Kielben, Zürichben és -Párisban folytatta tanulmányait, Taine-nek arra a kérdésére, mire -készül, azt felelte: - -– Szépíró akarok lenni. Adjon tanácsot, mester! - -– Mindenekelőtt egy kérdést kell intéznem önhöz, – mondá Taine. - -– Hogy van-e tehetségem? Átfordítom önnek szárnypróbálgatásaimat. - -Taine mosolygott: - -– Nem azt akarom kérdezni, de hogy van-e erős akarata? - -– Van. - -– Hát akkor legyen szépíró. - -A fiatal Justhban törhetetlen akarat lakott s olyan apparátussal, annyi -szorgalommal készült szakmájára, melynek művelői vadon nőnek otthon, -mint a hogy az orvosi vagy mérnöki pályára szokás. - -Négy telet töltvén Párisban, első munkáiban a «_Káprázatok_»-ban, -«_Páris elemei_»-ben, a «_Művész-szerelem_»-ben teljesen franczia -befolyás alatt áll, a secessio iszalagjai, kinövései közé fonódva. Páris -illata, Páris levegője érzik leirásain és elbeszélése módszerén. Nem a -csörgedező patakok mellől hozza alakjait, se a kökörcsines mezőkről. Nem -járja az erdőket, hol vidám koboldok, najádok, faunok mulatoznak. Zola -nyomában jár a modern szörnyek között, – melyeknek egyike (A széngáz) -mesterét is meg fogja fojtani egy napon. A romlott emberiség bűneit, -sebeit górcsövön nézi, mutogatja és mindez csak annyi, mintha a Zolától -elhajigált törmelékeket szedné fel, hogy abból alakokat gyúrjon. - -De meddig fog ez tartani? Ábrahám báránya is ott ragadott az indák közt, -mert fiatal volt; nem birta még őket széttépni, hogy kigázoljon közülök, -de ha ideje van hozzá, kigázol, pedig nem voltak oroszlánkörmei, – -Justhnak ellenben voltak. - -Úgy kell őt venni, mint egy Párisból elindult utast, a ki hazafelé tart. -Még rajta van kocsija kerekén a párisi sár, lován (pegazusán) a párisi -por, de a gondolata már az alföldi szélmalmokon és kútgémeken jár. - -A mint el-elmaradozik a Notre Dame-torony meg a fényes kirakatok, hogy -im felbukkannak a pusztán a muskátlis ablakok, Justh előtt is -halaványodnak Zola és naturalizmusa. 1891. és 1893. közt megjelent -művei, «_A puszta könyve_», «_Gányó Julcsa_», «_Delelőben_», némi -eredeti ízt vesznek fel, a melyből a Justh írói egyénisége fog kinőni, -ha a jó isten megengedi. Mert hát míg ő tolla pengéjével a -halhatatlanság barázdáit szántja s életet ad a gondolatainak, addig a -halál a villogó kaszapengéjével ott áll mögötte és nem lehet többé őt -lekérlelni. - -Zolát e műveiben már csak annyiban követi, hogy mélyebben markol bele a -paraszt társadalomba, mint honfitársai, nem elégszik meg a külsőségek, -néprajzi tarkaságok és furcsaságok rajzaival, behasít bonczoló késével -társadalmukba, fölfogásaikba, erkölcseikbe. Ebben az időben más irányban -is foglalkozik parasztjaival. Birtokán parasztszinházat állít, melyben a -néppel magyar szinműveket, Shakespeare-Molière darabokat játszat, ő maga -tanítván be nekik a szerepeket. - -Azt lehetne hinni, hogy a nyugati kulturáért rajongott. Dehogy. A magyar -parasztért rajongott. Rendkívüli nemes, érdekes őslénynek tartotta, a -kivel érdemes bíbelődni. - -A kis tollacska pengéje lázasan dolgozott – talán az a másik penge a -háta mögött kergette. Egy cziklust akart irni (és itt megint Zola járt -eszében), melyben a _Kiválás genezisét_ előtáró filozófiát akarta -publikálni. Nagy, monumentális munkát tervezett, tizenkét vagy tizennégy -kötetet. Mikor a «_Fuimus_» utolsó lapjait lázasan írta, szerette -elbeszélni az édes őszi napfényben melegedve látogatóinak, hogy mi -minden lesz a még hátralévő tizenegy kötetben. Mind a tizenegy könyv -tartalma benne volt a fejében. Csak még a kis pengének kell leírni. - -Csakhogy ahhoz a tizenegy kötethez már akkor nem volt tizenegy napja se. -Következett a másik penge. - -_Mikszáth Kálmán._ - - - - - - -A PÉNZ LEGENDÁJA - -_Első kiadása megjelent 1893-ban._ - - - - -CZOBEL ISTVÁN BARÁTOMNAK. - -Te, ki más utakon ugyanazon czél felé haladsz mint én, engedd meg, hogy -tervezett regényciklusom első kötetét néked ajánljam fel. - -Nagy megnyugtatásomra szolgál az, hogy eddigi munkáimmal egyetértettél, -s aláirtad az azokon keresztül vonuló tendentiát. - -Tudom, hogy ezentúl is mellettem lész, s tudományoddal, infinitiv -szellemeddel támogatni fogsz müveimben. Mi, mindketten a jövő -Magyarországnak az anyaföldben gyökerező filozófiai világnézletét, -szellemét keressük. - -Te biologiai alapon állva, hatalmas kulturtörténeti művedben, (a melyet -eddig csak nehány bizalmas embered ismer, a melyről azonban tudom, pár -év mulva Európa fog beszélni) csak úgy a magyar jövendő kulturát -szolgálod, mint én, ki erre regény formájában akarnék rávilágítani. - -Egyet akarunk, édes társam, s ez megnyugtat, erre büszke vagyok. A mai -társadalmi testet bonczoljuk, te is, én is, s mindketten azt nézzük, mi -a kóros benne, s mi a használható, az a mi újat, jobbat fog teremthetni. - -Tanácsodra nevezem el ezt a cyklust is a «_Kiválás genezisének_». Tudom, -ezzel, mint egy kedves regényíró kollegám igen helyesen megjegyezte, – -«riasztgatni» fogom a magyar közönséget, a melynek jórésze az aktualist, -az érdekfeszítőt, a mulatságost keresi. - -Jól van, legyen igy. Kevesen fogják olvasni e könyveket, de ki -elolvassa, az lesz, a kinek irtuk. Mert ha, daczára e kissé kemény, s -tán nem is nagyon irodalmi czímnek (hisz a biologia felé huz!), -megteszi, ezzel bebizonyította, hogy érdeklődik tendentiáink iránt. És -egy ilyen olvasó kedvesebb nékem száz olyannál, ki mulatságát keresve s -várva, vette kezébe könyvem. Nem rejtem el, a mulattatás nem volt -czélom, nem is lesz soha. Mert az életben sem a mulatságost keresem, de -meg nem is látom mulatságosnak az életet. - -Igy hát nem akarván zsákban macskát árulni, a könyveket tanulmányoknak -nevezem el. - -Mint mondtam – életczélomúl a magyar szellemi világnézlet keresését -tüztem ki. Meglehet, hogy tévútra lépek, meglehet, hogy nem fogom -megtalálni soha, de hát, tán egy érdemem lesz, hogy erre a kevéssé -megvilágitott térre forditom a figyelmet. - -A néptől már igen sokat tanultam, sokat s újat. Ugy érzem, az ő nyugodt -– mint mondani szoktad – turáni nyugalma biztos, erős alapunk nékünk. -«Józansággal párosult idealizmusuk, népünk rendithetetlen szellemi -egyensulyában s erejében nyilvánul», igy beszélsz róluk, azt a könyvemet -taglalva, a melyet a népről irtam. E világnézletet, a melyet a puszta -könyvében meg akartam állapitani, te felismerted, csak ugy mint nehány -franczia és angol kritikusom, kiknek a magyar nép világnézlete a -göröghöz hasonlónak tünt fel. - -És én éreztem ezt mindig, minden szavukból, minden tettükből. Te voltál -az első, ki e hitemben megerősítettél. Te bátorítottál abban is, hogy a -társadalom egyes osztályait áttanulmányozva a társadalmi test -legkülönbözőbb fejlődési stádiumban levő részein keresztül, e -világnézlet megállapítását tüzzem ki életczélomúl. - -Meglehet, hogy téves útra léptem. Jól van. Ha én nem találom meg, -megtalálja más, nálam hivatottabb. Megnyugtat az, hogy legalább azt -tettem, a mit megtenni kötelességemnek éreztem. - -E sorozat első száma ez a kis lélektanulmány, erre fog aztán a pusztuló -felsőmagyarországi olygarcha világ, majd Erdély, legvégül a mai Pest -elkövetkezni. Mind e munkákban azt keresve, hogy a lassu pusztulás vagy -fejlődés folyamatában lévő társadalmi részek mennyiben járulnak majd -azon világnézlet fejlődéséhez, a mely egy a népével – s igy a -legmagyarabb – csak a fejlődés másodlagos fokán. - -Fogadd el könyvem ajánlatát. Kétszeresen a tiéd: mert te is ez úton -indultál az igazság keresésére, s mert az én utamra rávilágítottál… - - - - -A PÉNZ LEGENDÁJA. - -(Belényesy Mária grófnő naplója). - -Budapest, május 3-án. - -Ma reggel jött el először hozzánk. Mama azt állítja, ő az egyetlen, -kihez mehetek. Én istenem, hiszen meglehet, de hát akkor miért mondja -meg. Így még lehetőségét is elveszi annak, hogy belészeressek valaha. -Mama pompásan tud számolni. Azt mondja, néked 35 ezer forint jövedelmed -lesz, ha meghalunk (miért beszél haláláról akkor, midőn épp az én -szerelmemről lenne szó, nem tudom). Egy pesti palota, a mely azonban a -senioratus jövedelméből épült, így tehát nagy a ház, kicsi a vagyon, s -így mindenkép gazdagon kell férjhez menned. Nos megteszem. De hát elég -ez? Tegnap este az estély után végig mentem a salonokon. Megnéztem -szegről végre. A tánczterem tele aranyozással tetszik. A parquettáján -úgy siklik az ember, mint madár a légben. A nagy salon ajtajából sok -mindent lát meg az ember. Ezek alatt a nagy bársony függönyök alatt mama -folyton engem figyel. Áldom érte. Anyai gondoskodása sok unalmas órámba -került. Tegnap reggel is nagy predikácziót tartott: Légy mindenkivel -nyájas – mondta. – De? – tettem hozzá nevetve. – No igen, légy -tartózkodó a schmudlival (jő a schmudli magyarázata, Istenem hányadszor; -kik nincsenek egészen benn, kiket csak úgy a nagy estélyekre hivunk, a -noblesse de robe, azok, kiknek nincs censusok s mégis a feleségeikkel -meg (sőt!) lányaikkal jönnek báljainkba, stb. stb.). Aztán kikkel még -nem? – folytattam ártatlan arczczal beugratva a mamát. A tánczosokkal, -kiket csak ágyutölteléknek hivunk meg. Ezekkel legfeljebb tour tánczot -szabad járnod. Tudom. Csend. Mama folytatja, meg a kisebb partiekkal, -ámbár ezekkel igen nyájas lehetsz akkor, ha az _illető_ feltünik a -láthatáron. Ezzel izgatod. Nos, az illető feltünt. - -[Illustration: Belényesy Mária grófnő.] - -Íme az illető: Bálványosy Sándor gróf cs. kir. kamarás (hozzá teszem, -mintha – mama mondaná – a gentryhez tartozna, ezek mindig accolirozzák), -hat láb magas (az anyja angol volt – Lady Sarah Spencer), olaj-barna -arczbőr (Indiába járt, ott sült le végleg – ezt különben nem szeretem), -szürke szemek, sötét haj, deresedő szakál (hegybe vágva) s hosszu, kissé -túlhosszu bajusz. Egy méter széles vállak, hatalmas mellkas, hosszu, -nagy lábak (de keskenyek) s kezek. Hangja mély, tudom, mert most -mindenki énekel. (Hangját szeretem még legjobban.) Foglalkozása: a -Bálványosy család ifjabb ágának, a grófinak feje. Kora 40 év (kissé vén, -no de mindegy). Tud hajtani, kitünő vadász (hat tigrist lőtt Indiában), -volt azt hiszem mindenütt. Fog utaztatni, – mondja mamám – mert anyja -angol volt, s unja magát. De tán ez nem is igaz, ezt mama csak azért -tette hozzá, hogy érdeklődjem iránta. Nos én érdeklődöm. -Investigátiómmal kideritettem, hogy 250 ezer forint évi jövedelme van -tisztán. Ezzel – az én 35 ezremet hozzácsatolva – megélhetünk. Mint a -mama nevetve hozzá tette, telik lámpaolajra. Ha férjhez mész, majd -minden este minden salonban fog égni a lámpa. Hát ha telik olajra, hozzá -megyek. Basta! - -* - -Budapest, május 4-én - -Tegnap a casinóban mulattunk. A czigány húzta, csak 12-en voltunk. Very -select. Papa adta az ebédet, elég jó volt. Bár, tudja az Isten, de a mi -tót szakácsunk jobban főz, mint az a hires franczia. A kis barna -salonban ettünk. A Bálványosy-család volt még meghiva, Sándor nénje, az -öreg herczegné, ki olyanokat mond, hogy az ebédeknél minden fiatal lányt -hatodik helyre ültetnek tőle, hogy ne hallják, mit beszél. Azt mondják, -Mária Teréziára hasonlít. Vele volt két kiállhatatlan fia. Igazi majmok. -Milyen szerencsém van, hogy papáék nem akarnak hozzájuk kényszeríteni. -No már az egyikhez, t. i. ahhoz, a ki herczeg s a család feje. -Szerencsémre csak unmittelbar leányt vehet el, ez benne van a majorátusi -levélben. S az ilyen szegény magyar comtesse nem elég neki. Bécsből kell -házasodnia. Egyáltalán hiba van a családfánkon, mama sokszor elpityergi. -A papa egyik anyai őse fakereskedő volt, s aztán báróságot kapott s egy -megyét. De ezt a foltot már eltöröltük s jogtalanul bár, de ő is -udvarképes és k. u. k. kämmerer. De – igaz a, az estéről? Volt még ott -egy álmos kinézésü, hosszu haju fiatal ember, Vezekényi Elek. A -Vezekényinek mondom, hosszu haja van, sápadt fakó szinű képe, nagy kék -szemei. Most ez a divat külföldön, mondta az öreg herczegné. S hosszu -előadást tartott arról, hogy a mai asszonyoknak miért nem kell corset s -a fiatal uraink miért sápadtak s miért szavalják Baudelaire-t. Igaz, ezt -az utóbbi poétát susogva ejtette ki – nem nékem való olvasmány, azt -mondta. Megvettem, de még nem volt időm elolvasni. - -«Les fleurs du mal.» Majd Vezekényitől megkérdem, minő. Itt még a -Gyallay Lőrincz, ez olyan tiszteletbeli czigány. Hosszu nógatásra -kivette a hegedűt a primás kezéből s primázni kezdett. Szépen játszik. -No de elmondom, még kik voltak itt. A Bajmóczyné férjével. Igen -boldogtalan asszony, a mamája rontotta el, azt mondják, s most már -sehogyse tud boldogulni. Most olyan æsthetical módon mulatja magát. Nem -tudom, miből áll ez a mulatság. Még egy asszony, egy özvegy miniszterné, -nem egészen copurlhic. De a mama ma reggel hivta meg hamarjában, mást -nem mert volna, kisegítőnek. Mert Bálványosy Liza… a gyönyörü Liza! -lemondott. Nékem a családot kellett megnyernem. Ez volt esti teendőm. De -hát jövendőbelim mellettem ült, avval mulattam. - -Tegez… Tegez, nem hiszem, hogy rokonok lennénk. De úgy illik (ezt a papa -mondta multkor neki), hogy egy Belényesy s egy Bálványosy rokonok -legyenek. Kimutatták, hogy mindketten Stibor-ivadékok vagyunk. A Stibor -ivadéka igen furcsa lélek. A sauce tartar-t átnyujtva (addig -hallgatott), megszólal: Mini (Mininek nevez, mintha erre feljogosítottam -volna; Mária is megtenné, de 250,000 forintja van évente, gondoltam, s -zsebre raktam a Minit), szereti a czigányt? Ekkor vettem csak észre, -hogy a hangja majd csaknem olyan mély, mint a bőgő hangja. Én -kinyitottam a legyezőmet s mintha igen melegem lenne, egyszer-kétszer -meglegyeztem magamat, majd becsukva kissé szemeimet: igen, elmerengtem. -S tréfán kivül tetszett a muzsika, új nóta volt a Czóbel Minkától. – -Látod Mini, ha az ember messze-messze országokba jár, akkor sokszor -elgondol arra a perczre, midőn először fogja a nótáját hallani! Az nem -volt új, se nem valami igen érdekes s én mégis behunytam a szemeimet s -abbahagytam a tok á la tartar felszelését s úgy hallgattam. Egyszerre -csak észreveszem a mamát, ide néz s érzem a szeme tüzének változó -fényéből, hogy bátorít. Nagyon elszégyeltem magamat. Ejha, csak tán nem. -Józan fejjel fogunk csak azért is leülni a Bálványosy ifjabb ág -dominiumaiba. – Hogy értem-e? s most már komédiáztam. Rövid idő multán -elfogyasztottam a tok á la tartar szeletet. - -– Midőn fenn tanyáztam a Himalájában, sokszor elgondolkoztam azon, -leszek-e én még boldog valaha. - -– Kin áll, ha nem rajtad, – mondtam nevetve, de – hozzá kell tennem – -ártatlan arczczal. - -– De hát a boldogsághoz kettő kell. - -– Hiszem… Sándor, de furcsa vagy, hogy azt _te_ mondod. – Az öreg -Bálványosyné minket vizsgált, láttam s ez boszantott, nem akartam, hogy -úgy nézzek ki, mintha… - -Sándort nevetésem, úgy látszik, lehangolta. Félreértette intentióimat. -Titokban végig néztem rajta, csak olyan igen sötétbarna ne lenne. Kicsit -vadóczszerű, ki hinné, hogy anyja angolnő volt. Másik szomszédomhoz, -Elekhez fordultam. - -– És hát igen messze járt? - -– Messze? mindenütt ugyanaz! – volt a gyors, kissé meglepő válasz; ez a -fiu bágyadt és kedvetlennek látszott. - -– Nem hiszem, lássa, _már_ a hajviselete is más, mint nálunk. – -Megjegyzésemet elég ostobának tartottam, de nem akartam semmikép sem -belemélyedni a társalgásba. - -– Az más, hosszu a hajam, mert utálok fodrászhoz járni. - -– Akár csak én – szólott bele Sándor a maga mély hangján – és Elek, -hogyan áll Párisban a világ? - -– A moulin rouge kereke forog, az anarchisták szabadon sétálnak s a -Bougival Grenouilliérejének évadja is elkezdődik nemsokára. - -A két ember összenevetett. - -A Sándor nevetését jobb szerettem, melegebb, férfiasabb. Eleké metszett, -de azért hozzá fordultam, szája ize szerint akartam beszélni, hisz -rokona s legjobb barátja Sándornak. - -– Olvas sokat? - -– Miért olvasnék, oly ritka a jó könyv. Nézek, látok s ez elég. - -– Ugyan ne affektálj – rikácsolt Niki az asztal túloldaláról, – a -multkor is, hogy táskádat kipakoltad, 10 kötet könyv volt benne, meg egy -hálóvánkos. Azzal érkezett meg Londonból. - -– Volt más táskám is, Niki! – nevetett Elek. - -– Reménylem – tettem hozzá okos arczczal. – És mondja, mik voltak azok a -könyvek? - -– Én tudom, – mondta Sándor, – az Elekismus kátéi, egy Baudelaire (már -megint Baudelaire!), egy Huysmans, pár Zola (pfui, mondtam s még jobban -figyeltem rá, mit mond), Berge, Rollinat (megjegyeztem mind, ha a -komornával kimegyek, titokban egyenként megveszem). - -– Ugyan hagyd el, én már jó ideje, hogy semmit sem olvasok. - -– Akár mint Loti – tette hozzá Sándor. - -– Az ám. - -– Mondja maga, úgylátszik, rá ért az olvasásra is messzi útjain. - -– Nem igen. De egy-két könyvet csak elolvastam. - -– Ugyan hagyjátok a sok könyvet – s Bálványosy herczegné egy bécsi dalt -rendelt a czigánynál. Elhallgattunk. Sándor mintha hozzá ért volna -kezemhez… Pedig igen széjjel ültünk. Nem mertem rá nézni, pedig úgy -szerettem volna. Hogy lehet az, ha valaki az emberbe szerelmes? Milyen -arczot vághat. Vigyázva, óvatosan, mintha az asztal túlvégén keresnék -valamit, feltekintettem; tekintetünk találkozott. Egyik szemével mintha -végig simított volna – lágyan. Furcsa, hát ez az? Olyan különös volt, -mikor aztán egy óra multán a karjai között találtam magamat a keringő -hangjánál. Úgy éreztem, erős karjai vannak, meleg lehellete is közel -járt az arczomhoz. Furcsa! eddig még táncz közben nem vettem észre, hogy -ez így szokott lenni. - -Később igen meleg lett, kinyitották az ablakot, a hatvani-utcza -járókelői megálltak bebámulni. Úgy éreztem, hogy büszke vagyok, hogy az -ő (ő-nek neveztem, diadal – még belészeretek!) karján járom a csárdást. - -Reggel 6-kor párbeszéd a kocsiban. - -_Mamám_ (nagyokat ásít, de azért kinyögi): Nos, hogy vagytok? - -_Én_ (kissé ártatlanul): Kivel? - -_Mamám_ (idegességében felocsudva): Ugyan ne affektálj. Hát Sándorral. - -_Én:_ Jól tánczol, erős karjai vannak (no ez igaz is), szépen tud nézni. - -_Mamám:_ Ugyan őrült leány, hát nem látod, hogy azért néz szépen, mert -beléd szeretett. - -_Én_ (de ezt már csak gondolom): Hát a ki szerelmes, az mind ilyen -szépen néz? Kár! - -* - -1890 május 6-án. - -Az első versenyre! A Sándor meghítt engemet, a mamát, Bálványosy -herczegnét s Nikit, és Stapszit (a két fiut) a coachára. Persze én ültem -fenn a bakon. De leirom toilettemet. Igen szép voltam. Halvány -arczomhoz, sötétkék szemeimhez, ébenfekete simára fésült hajamhoz, igen -jól állt elefántcsont selyem, sima toilettem szürkéskék széles -szalagokkal. Fejemen óriási szürkéskék kalap, rajta halvány csipkefátyol -lebegett, a mely egészen beborította. - -A mint felültem a bakra, úgy éreztem, hogy végre is csak uralkodni -születtem, s bolond volnék, ha elmulasztanám a jó alkalmat és hozzá nem -mennék ehhez a 250,000 forint évi jövedelemhez, a melynek Bálványosy -Sándor a neve. Végre is es ist gar nicht ohne egy nagy, hatalmas angol -négyes kocsisa mellett ülni fenn egy 20,000 franc értékü coach bakján, -végig robogni trombitaszó mellett az Andrássy-úton s érezni, hogy most -mind e bámészkodó ezer és ezer ember az én kicsinységemmel foglalkozik. -Mamának mindig igaza van. Sándor kitett magáért. Igazán bámulatos -kocsis, nem lennék apám leánya (pedig erről bizonyos vagyok, mama csunya -volt s csak pénzeért vette el a papa), ha büszke nem lettem volna reá. -Elragadó merészséggel hajtott ki a verseny végén, a kocsik tömkelegéből -s oly nyugodtan és minden henczegés nélkül, hogy meglepett. Ebben angol, -s eddig ezzel a tulajdonával imponál nekem legjobban. Mi – mind egész -családunk, istenem hányan a «mienk» közül, csak szédelgünk. Ruhám igen -szép volt, a mama azt anzágolta Worthtól való; szó sem igaz, a kis szabó -fabrikálta az én rajzaim után (ezért fizetett mama 5 frtot annak a -boglyas festő-művésznek, hogy tehetségeimet erre használjam fel!) a -korona-utczában lakik, hátul az udvaron. A nagy ezüst tálakat, a -melyekről papa legendákat mesél, a Link csinálta, újak. A Belényesi ős -galleriát Bécsben festettük egy zugfestővel. Nem azért mintha nem lenne -– van tán 36 – (az igaz, hogy köztük – a fakereskedő is), de hát ezt -szemmel láthatólag produkálni is kellett. (A mama mindig bécsi -rokonairól beszél, kik nem akarták a papát tegezni s rokonnak -elismerni.) Ez mind schwindli. És Sándorban ebből semmi sincs, úgy él, -mint a hogy hajt, becsületesen. Ezért szerettem volna megszorítani a -kezét. De hát ez avance lett volna, már pedig… no, de hiszen a mama a -papát is megfogta a maga idején, én meg a tanítványa volnék. - -A hogy a házunk elé ért a coach, a Sándor felállott, egy félkarjára -vett, úgy emelt le. Furcsa, e perczben szinte kicsinynek éreztem magamat -– én, Mab királynő! - -* - -Május 9-én. - -Igen, megkért. A dolog így történt. Lini tantenál voltunk teán. Ő (hát -legyen ő, Sándor) csak későn jött. Ez izgatott, nem mintha tetszett -volna nekem, hiszen jól nevelt leány vagyok s tudom, mi a kötelességem. -Kötelességtudóan vártam annak jövetelét, kit nekem a sors – és édes -szülőim szántak. - -A Bálványosy Niki mulattatott. Nem, már sokat tudok, nem is vagyok -valami prűd kisasszony (ma az ember nem prűd), de azért mégis azt -találtam, hogy a Niki ostoba és szemtelen is, és… no de nem tehettem -semmit. Hisz ő a Bálványosy herczeg, jövendőbeli családom feje – ki csak -unmittelbar kisasszonyt vehet el. Hátrább az agarakkal, meg kell huznod -magad, a 17-ik században volt egy ősapád, – gondoltam – ki nem -«született» s még orrod alá kenhetné. (Bécsben mindenki emlegeti, én ott -lehetetlen lennék – legalább mint komolyan számbavehető leány.) Igy hát -mosolyogtam a Niki ostobaságán. - -Istenem és milyen szépen! Szemben velem volt egy tükör, azzal mulattam -magamat, hogy milyen szépen tudok én mosolyogni, még taktusra is. -Elpazarolni ezt a mosolyt ennek a tökfilkónak. No de legalább szép -voltam e perczben. A várakozás kissé pirosabbra «hangolta» arczomat, ez -jól áll. Belépett. Egyenesen oda jött hozzám, s aztán oda szólt Nikihez: - -– Menj egy perczre át a szürke szalonba, Minivel fontos beszélgetésem -lesz. - -Én tudtam, mire czéloz. Kinyitottam legyezőmet (ezzel mi mindig a -várakozást, csudálkozást jelezzük), s ártatlan arczczal, kissé -mosolyogva (mert mondom, mosolyom jól áll), bámulva néztem reá. Niki még -egy vicczet szalasztott ki száján – s egyedül hagyott jövendőbeli -urammal. - -– Mini, mondta mély hangján – maga tudja («magázott» jó jel), miért -jöttem Pestre? - -Én a legyezőmet becsuktam s elpirultam. Láttam ezt is a szemben levő -tükörben. - -– Sejtem, – mondtam susogva szintelen hangon. - -– Lássa – mondta a férfi, mert éreztem, e perczben áll előttem az első -férfi – első percztől fogva szerettem s nem tudok, nem akarok várni. -Mondja – s kezemet nyugodtan kezébe vette s rám nézett, – rám bizza -jövendő életét? - -Megint oly csudálatos szépen nézett reám. Hát minden szerelmes így -nézne? - -– Sándor – mondtam – hisz alig ismerem. – Mini – ez ügyes volt, sikerült -e perczben igazat mondani s azért bátorítani – erőt adni néki, mama meg -lesz elégedve velem, gondoltam, de – kezemet kezében hagytam. - -– Lássa, én egyszerű ember vagyok, de kezem s szivem a magáé lesz. -Legyen feleségem. - -Én igazán mélyen elpirultam, de hogyne, ha egy férfi olyan igen közel ül -az emberhez. Viszonoztam kézszorítását. - -Így jegyeztem el magamat vele, igen, Sándorral. - -* - -Május 13-án. - -Piknik a budai hegyekben. Mi mint jegyesek. Igen szép látványosság volt. -Lánytársaim (Pesten a kisasszonyok nem mennek férjhez) sárgák lettek az -irigységtől, a mint a 250,000 forint évi jövedelem karján végig -lépegettem a «Szép juhászné» termében. - -Az épület előtt a gyepen sok bolondságot követtünk el. Az urak zsákban -versenyeztek, aztán labdáztunk. Végre mi leányok futottunk versenyt. Én -lettem az első, mert szerencsém (majd csak hogy nem «boldogságot» irtam, -nem, ez még nem az) szárnyakat növesztett nékem. Azt hittem repülök. -Sándor aggodalmas arczczal látott a hegynek futni. Beczézgetett, dajkált -versenyem után. Én az ezüst tárczát (ez volt a díj, Stefanie adta, hogy -beszéljenek róla) néki ajándékoztam. Ő kezemet megcsókolta – ez volt az -első kézcsók, a melyet életemben kaptam. Nem égetett. Azt hittem, más -lesz. Erre elmentünk járni, elszöktünk tőlük. - -Ez pedig, igen könnyelmü dolog volt, mondta mama, hátha az egész -házasság valamikép nem jő létre, ez a magányos séta nagyon -kompromittálna. Mamának igaza volt, de – nékem is. - -Mentünk, mentünk. Egyszerre egy tisztásra érve, Sándor megragadja -fejemet s oda szorítja a melléhez. Istenem, de furcsa volt, éreztem a -mellényén keresztül a szive dobogását, hevesen dobogott – úgy mint a -lázas emberé. Hát értem! Milyen különös ez a szív, ez engem szeret, -ennek én vagyok a világ közepe, ez a nagy ember értem bele ugrana a -tűzbe, mindez itt körültünk mit sem érne nélkülem néki. - -– Én vagyok hát néked minden? szerettem volna kérdeni tőle, de nem -tudtam semmit sem mondani. Úgy éreztem, a virágok igen erősen illatoznak -e perczben s amazoknak a lármájuk igen hiába való. A leányok közül csak -én diadalmaskodtam. – Sándor – suttogtam, és ő azt hitte, szerelem -beszélt. Oh nagy férfi, hát egy ilyen kis parányi asszonyka túl jár az -eszeden. De túl járt-e? Ő vele tisztában vagyok, de magammal? ez a -bökkenő. Mintha bizony az én szivem lépést doboghatna azzal a másik nagy -szívvel. Mini! vigyázz magadra. Csak nem lész a vőlegényedbe szerelmes. -Mama szava a szivembe zeng, s e perczben nevetni szeretnék magam felett, -hogy az a szép tájkép, meg az a nagy férfi… - -* - -Május 16-án. - -Ma összegyült a két család, illetőleg Sándor, (hisz szegény feje -magányos tulajdonosa, no de az összeget nem említem fel, mert már sok is -lesz!) és a papáék. - -A kis dohányzóba mentünk, itt a papának összes trofeái, itt -legerősebbnek érzi magát a mamával szemben. Itt a «Bájos» bronzszobra, -itt néhány más diadalának emléke. Itt az az álló ezüst óra, a melyet egy -a Pauline herczegnénél tartott privát matchon nyert, erre legbüszkébb, -mert ezt a herczegné sajátkezüleg adta át neki. Hát ide gyültünk össze. -Papa beleült egy nagy karos székbe a kandalló baloldalán, Sándort a -főhelyre hagyta ülni. Mama a kandallóval szemben levő kis kanapén. Én, -egy kis puffon, mint szerény leányhoz illik, kit épp csak hogy -bebocsájtanak e fontos gyülésre, s kinek itt sem szava, sem joga. Papa -szólalt meg legelőbb. Előre bocsájtom, hogy papának lehetetlen hangja -van. Magasan fenn jár, aztán az orrán keresztül beszél, s elnyujtja a -szavakat. Ez a maga idején igen divatos volt. Mi puristák kezdünk lenni -s elég tisztán beszélünk. - -Nos, eleinte a papa vitte a szót. Elmondta, hogy az ő vagyonának nagy -része seniorátus, hogy vagyonának zöme át megy a család egy más ágára, -ha meghal. Hogy annak a 35 ezer forintnak, mit én kapok, kapitálisa a -pusztahegyi jószág lenn Csongrádban, s ez a mama hozománya volt. Hogy -ezt a birtokot, a hogy férjhez megyek, megkapom, mert ők ketten – mama -meg ő – elélnek annak a rongyos senioratusnak járulékából is (123 ezer -forint évi jövedelem) s hogy a palota, a melyet félre rakott -filléreikből építettek, az enyém lesz, ha meg… - -De ezt már a Sándor nem hagyta, hogy elmondják. Elmondta, hogy nem -pénzemért, nem palotáért, se ezért, se azért nem vesz el, de mert szép -vagyok és jó (jó, – ez nem rossz!), s jövedelemre neki nincs szüksége, -ezt tisztára elkölthetem s ez a leányunk hozománya lesz. (Hm, leányunk, -az ám, még én belőlem is lehet leányos mama, igaz-e Mini?) Az ő vagyona -majorátus, jövedelme – nem, nem irom le. Úgy is tudom – s már meguntam -ennek az összegnek még a chiffre-jét is. Van azonkivül egy szabad -jószága (erről papáék nem is tudtak) s ezzel rendelkezhet. Köhécselés a -kandalló balján, mama orrát fujja. A birtok ugyancsak az alföldön van -Békésben, (hogy lehet, fejezte ki papa arcza, hogy én erről nem tudok -semmit) és a ti pusztahegyi birtokotokat érinti. A multkor vettem, -akkor, mikor tudtam, hogy lányotok kezével megtiszteltek. A jövedelem -felét se birtam már évek óta elkölteni, a birtok a «Salamoni uradalom». -Papa elhalványult, mama piros lett… - -– Hogyan, hát megvetted, hisz egy millió százötvenezer forintért -ajálgatták. - -– Megvettem egy hét előtt, azonban nem akartam, hogy tudjanak róla -addig, mig el nem jegyeztem Minit. A birtokot néki ajánlom fel, mint -nászajándékot, élete végéig használni fogja, még ha özvegy is lenne, -azzal a feltétellel, hogy halála után gyermekeink egyenlően osztakoznak -belőle. Ha gyermek nélkül halnánk el, a birtok a Bálványosyak idősebb -ágára száll… - -Papa elhült, mamát az ájulás környékezte, csak én bennem volt elég -izlés, hogy ne mutassam, a mit érzek. Én közönyös arczczal felvettem egy -ezüst kést az asztalról s a «Revue des deux Mondes» egy példányát -kezdtem felvágni. Azonban titokban bámultam ezt az embert. Hát ennyire -belém bolondult. Ugyan miért. Szépségemért? Hát ez elég. Mert végre is -van elég itéletem arra, hogy belássam, miszerint nem vagyok jobb a -többinél, tán okosabb… nem, mégis okosabb vagyok. S ez is erős fegyver, -mamának igaza van… - -Aztán, miután láttam, szüleim oly igen parvenu módon elhülnek, s nem -tudnak neki mit felelni, én keltem fel, s azt mondtam neki úgy hiszem, a -mit kellett: «Sándor köszönöm», kezet nyujtva neki, «elfogadom a -birtokot jövendő gyermekeink nevében. Meg fogom tudni őrizni, mint a -nevünk fényét, tisztaságát.» Ez frázis volt, de éreztem, neki e perczben -ezt kellett mondanom. A nagy férfi megszorította megint a kezemet s a -szemembe nézett. - -És én nékem e perczben,… furcsa, mikor leirom ezeket a sorokat, _még -most is_, nem a birtok, sem az ára, hanem az az egyik lágyan lecsukódó -szeme van eszemben, meg az az erős kéz, a melynek szorítása melegebb -volt sokkal annál, a mit mondott. - -Mini tu t’en amourache! - -* - -Május 18-án. - -Elhatároz_tuk_ (én, Sándor, papa és mama): hogy az esküvő junius 9-én -lesz. Siettünk, mert Sándor úgy akarja, és… és kivált én. Vágytam már -rég valami újra. A pestiek? Ismerem őket. A papát, mamát ismerem mint a -zsebemet, az az jobban, mert hisz e perczben a Baudelaire egy kis -bőrkötésü példányát rejtegetem benne, a melyet még nem olvashattam el. -Udvarlóim, az egy Vezekényi Eleket kivéve, mind untatnak. Ez érdekel, – -mint az a kemény könyv a zsebemben, a melyet nem nyitottam még ki. De -hát Elek (valljuk be, hisz egyedül vagyunk) sohasem udvarolt nékem. -Miért? Az igaz. Hisz ez szemtelenség. Legyek csak asszony, majd -elforgatom a fejét. Addig úgyis hiábavaló mulatság lett volna, igen kis -birtoka lehet, még a főrendiházban sincs benn. Ha férjhez megyek, -akkor!… Milyen érdekes élet lesz! - -* - -Junius 7-én. - -Ma, két nappal az esküvőnk előtt Sándor énekelt a Teréz néninél. Milyen -csudálatos hangja van. Különös, hogy éneke alatt nem ismertem magamra. -Mintha egy más ülne ott s hallgatná, nem én. Mi lehet ennek az oka. -Egész este hallgattam, nem volt kedvem beszélni, még vele se. Pedig -aztán odaült megint, hozzám közel, éreztem a meleg lehelletét, de hogy -mit beszélt, nem értettem. Csak a hangját hallgattam. Ez így tartott egy -félóráig. Aztán úgy kezdtem érezni, hogy nevetséges leszek. Mintha egy -pár ember odafordult volna felénk s mosolyogni kezdett volna. Nem, nem. -Felkeltem, megszorítottam kezét (de ezt azok nem láthatták). - -– Kissé fáradt vagyok, haza kell mennem, – mondtam s kényszerítettem a -mamát, hogy hagyja ott a bezigue játszmát s vigyen haza! - -Most otthon vagyok s még hangja folyton a fülemben. - -* - -Junius 8-án. - -Az esküvő előestéjén. Nem tudok elaludni, már lefeküdtem, de hát itt -ülök ismét a papir előtt, úgy érzem, addig nem tudok elaludni, míg -benyomásaimat le nem irtam. A brautsoiréen gyönyörű voltam. Fehér nehéz -selyem ruha volt rajtam, a hajam simára lefésülve, a nyakamon a -Bálványosy hetedhét országban hires tíz sor óriási gyöngy. Mindegyik -szeme akkora, mint egy mogyoró, mint egy-egy solitair foglalva. Igen -halavány voltam s fehér nyakam csak úgy, mint sápadt arczom, elragadóan -rajzolódott ki a fehér stükk falon. Éreztem, olyan vagyok, mint egy kép. -Sándor mellettem állott s ez a nagy férfi remegett az izgatottságtól. Én -soha ilyen erősnek nem éreztem magamat. Határozottan uralkodni -születtem, rájövök. Azaz rájöttem rég. Már kis koromban dajkám felett -uralkodtam, majd a mamán, majd a nevelőnők hadán, végre a pesti -társaságon… most már szélesebb térre vágyunk. S mint a jó csataló a -harcz mezején leghasználhatóbb, így vagyok én az én kis benső -óraművemmel is. Ma bámulatos ügyesen viseltem magamat, meg voltam -magammal elégedve. Királynő voltam. De bámulatosan egyszerű királynő, -kinek nincs semmiféle posera szüksége, hogy az legyen. Minden szóra -feleltem valamit, azt, a mit épp felelnem kellett. Sándor hallgatott s -némán engem csudált. Hát persze, ő egész életében az Indiákat, Amerikát -járta, lovak és vadak között volt, hogy legyen hát oly biztos fellépése, -mint nekem, ki szinte egy udvari bálon láttam meg a napvilágot. Ott volt -az estélyen Elek is. Furcsán gratulált. - -Szemembe nézett. Nem szeretem halvány tekintetét, a mely azért annyira -metsz. - -– Tehát meglesz? – kérdé s nevetett. - -Sándor, ki félig álomban, valószinüleg nem értette meg, mit mond, -elragadtatva rebegett neki valamit. Én odanéztem egyenesen a szeme -fehérébe. - -– Miért ne? – mondtam s azután hirtelen: – Gratulálj hát. - -– Örülök, hogy oly közeli rokonom lettél – s megcsókolta (minden bevett -szokás ellenére) a kezemet. Furcsa, az ajka hideg volt s mégis úgy -éreztem, még a sima szarvasbőr keztyűn is keresztül érzem, mintha csak -beleharapott volna a kezembe. - -Szerelmes belém a szegény. - -Mama az estély után igen furcsa volt. Bejött szobámba s elkezdett sirni. - -– Mit sir mamám? - -– Hisz holnap elhagysz örökre. - -– De hiszen visszajövünk minden évben egynehány hónapra… (kicsibe mult, -hogy hozzá nem tettem, a palotába). - -– Igen, de az máskép lesz, akkor például nem jöhetek be hozzád így -éjjel… egy pár órára… - -– Miért nem? – kérdtem. - -Anyám jóizüen mosolyogni kezdett s aztán (még könyes szemmel) -felnevetett. - -– Te Mini! - -– Nos? - -– Te most már – mondta feltekintve rám s kissé kiegyenesedve (azelőtt -egészen össze volt szegény guborodva) – most már bele is szerethetsz -Sándorba, sőt azt tanácslom neked, hogy szeress belé, pour de bon! most -már nem mehet szét a dolog. - -Én bevallom, hogy elpirultam. - -– Tán az is vagy már – s most a mama hevesen, melegen, gyorsított szóval -folytatta, – igazad van, derék, szép, okos ember. Nem épen a legokosabb -ember a világon, de hát a papa se volt az (tudom, gondoltam) és igazán -fejedelmileg tud – szeretni (a salamoni uradalomra gondolt az én édes -szülőm). Szeresd őt lelkedből, légy hűséges felesége. Ámen. - -Én a mama karjaiba vetettem magamat és soká sirtunk. Én az idegességtől -vagy mi, hogy a mama miért, azt ő tudja. - -Én, mikor elment, lefeküdtem. De miért is keltem én csak fel, miért -ültem ide a papirlap elé? Szerelmes vagyok belé vagy mi? Azaz kell, hogy -legyek. Szeretem, igen szeretem. Hisz bolond lennék, mikor ez által a -boldogság kék virágját is megfoghatom. - -Belé fogok szeretni. - -* - -Junius 9-én. - -Esküvő után vagyunk. Becsuktam magam után az ajtót, leeresztve a -függöny. Fejemen még a myrtuskoszoru – 2 óra multán útban – vele, vele -egyedül. Így hát ez is megvolt. Szemben velem a tükör. Egészen olyan -vagyok, mint voltam. Hát az egész csak ebből állt? - -[Illustration: A mama karjaiba vetettem magamat.] - -Pedig milyen rettenetes nagy dolgot csapott a két család. A diszkocsi, -mely vitt, 15 ezer frtba került, Bender tervei szerint készült Párisban. -Hét díszkocsi volt, 3 Bálványosy (egy Sándoré, egy az öreg herczegnéé, -egy a herczegéé – no Nikié), 3 Belényesy és egy Gyallay. A muzeumtól az -egyetemtérig minden utcza tele emberrel. - -Az egyetem kápolnájában volt a szertartás. Én a kocsiban úgy -viselkedtem, mint egy indiai bálvány, meg se mozdultam a hosszú fehér -fátyol alatt. Hisz az egész város összegyűlt engem csodálni. A két kis -Gyallay-fiu vitte az uszályomat, ügyetlen két kamasz, nem csak az -uszályt, de őket is húznom kellett befelé. Niki és Elek vezetett az -oltárhoz. - -A násznagy, az öreg Vezekényi Stefi délczegen lépegetett előttem. Jó -kedvében volt, én nem tudom miért, de az esküvő reám mindig úgy hatott -eddig, mint egy temetés. Ma – valamivel közönyösebben vettem a dolgot. - -* - -Letérdeltünk a piros imazsámoly előtt, _ő_ (ma már csak így nevezem) és -_én_. Niki a bokrétámat tartja, Elek a Sándor díszkardját. Igen, e -perczben néztem meg először, még nem láttam díszmagyarban. Ma igazán -szép volt. Olajbarna bőréhez jól állt a karmazsin piros díszruha s a -nehéz egyszerű aranyláncz ékszer, a melyet a Bálványosy nemzetség még -Rákóczi Ferencztől örökölt. – A nagy ember sírt. - -Pfuj, sírt. Mind a két nagy szürke szeme tele volt könynyel. Mit -siratott. Őt magát, engem? Vagy örömkönyeket. Oh én az örömkönyekben nem -hiszek. Ez elrontotta egész hangulatomat. Az én vőlegényem ne sírjon! -Oly ingerült voltam, hogy a bibornok-érsek kérdéseire határozottan éles -hangon feleltem. Aztán észrevéve magamat, lehajtottam fejemet s hálaimát -rebegtem el. Mert hisz vegyük akárhogy a dolgot, szerencsésnek vagyok -mondható. Jóformán csak magamtól függ, hogy boldog is legyek. Mert azt -mondják, a boldogsághoz szerelem is szükségeltetik. Mamának igaza van, – -bele fogok férjembe szeretni. - -Esküvő után, midőn az orgona megszólalt… leírjam? Éreztem, két könycsepp -villant meg a szempilláimon. Miért? Sem akkor, sem most nem tudok rá -feleletet adni. A férjem karjára támaszkodtam és e perczben (milyen -furcsa) olyan gyengének éreztem magamat (én, a ki végre is -diadalmaskodtam) s oly jól esett, hogy a férjem karja oly erős. - -Az utczára vezető lépcsőkön egy perczre feltekintettem, tengernyi -néptömeg szemünk előtt – minden arczon bámulat. - -A könycseppek határozottan jól álltak nékem. De – végezzünk, egy félóra -s a dejeuner – de igaz az. Milyen szép volt Sándortól, az _én_ -jószágomra megyünk a mézeshetekre (de csunya szó, ki nem állhattam soha -a mézet) azt mondja azért, hogy a szomszédos salamoni építkezésekre -felügyelhessünk. Úgy látszik, Sándor nem szereti a bálványosi várat. De -hogy is szeretné, midőn csak egy harmada az övé – két harmadában az öreg -douarière herczegné lakik két ostoba fiával. Még képesek lennének nékem -a mézeshetek alatt is udvarolni! - -De még valami. A mint az oltár elé mentünk volna, az egyik vőfélyemnek, -Eleknek reszketett a keze. Nem tudom miért. Lopva ránéztem, -halotthalvány volt, akár csak mint a jó menyasszonyok. Szegény fiú! - -A komorna kopog – holnap! Pá… mademoiselle Mini, pá… - -* - -Pusztahegy, junius 10-én. - -Istenem, milyen unalmas volt ez a reggeli. A bibornok egy félóráig -beszélt, minden létező földi s égi javat összehordott s mind feltálalta -nékünk. Aztán a papa felelt, még pedig ha a papa egy toastra felel – c’ -est longue! Majd a Niki – egy vicczes toastot eresztett meg, de olyat -hogy nyoszoló lányaim mind belé pirultak, olyan borsos volt. Aztán Elek -– remegett a hangja s a szemei villogtak. Határozottan nem tud a -narancsvirágaimtól nyugodni, azt bolygatta most is… Alig érezhető illat -áradt ki a narancsvirágokból a mint hozzá nyult, s ez az illat… a -fejembe szállt. - -Egy pohár pezsgőt is kiittam. - -Aztán elutaztunk. Sírás, (s igen tarka toilettek) az indóházban. Mi -ketten kiálltunk a vaggon ablakába s megmutatjuk magunkat. Bókok, -frázisok s ismét könyek. Egy fütty… s mi úton. - -Külön szakaszunk van. Én, a hogy a vonat kirobogott az állomásról, a -salonba vonulok, a meghatottság ürügye alatt. Gondolkozom: hogy lesz. -Mit mond majd ő, s mit felelek én. Vagy öt percz elteltével kopog. -Beeresztem. Leül szembe velem s nem szól, nem ís csókol meg (milyen -banális lett volna, ha megteszi, akár csak az enfin seul-ön), hanem -megfogja két kezemet, kissé előre hajol s szembe néz velem. Hát tudja -így, hogy mindennek ellene tudnék állani, csak a két szemének nem? -Szemembe néz, és én, ostoba gyermekleány, tudja isten, hogy történt, -szégyellem leírni, egyszerre elkezdek sírni, odavetem magamat a mellére, -és sírok, sírok. Mit, miért? Eh, ostobaság! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Este érünk a pusztahegyi állomásra. Én még sohasem voltam itt. Előbb -végig kocsiztunk a falun, a falu végén van a hosszú ház, a hol a nyarat -töltjük. Este nem láttam az egészből semmit. A házat papáék úgy hagyták, -mint a hogy azt még a nagypapa lakta. Empire butorok (kedves, szép, -merev lények, mily illedelemtudólag tekintettek reánk!) nagy tágas -szobák, becsületes szép, virágos tapétákkal. A közepén óriási «palota» -nagy családi képekkel, tele selyem szövettel áthúzott butorokkal, innen -kilátás… Sándor járt itt a mult héten, tudta mit kell megmutatni. -Megmutatta a holdvilágot. Ezt már ismertem… Vacsora igen jó volt, a -Sándor franczia szakácsa főzte, ma tudtam meg, hogy mindenüvé elviszi -magával. Hej, mennyit dicsekedne ezzel más emberfia Pesten! Vacsora után -karonfogott, végig mentünk a házon. Vagy húsz szoba egy sorban. Mind -empire ízlésben butorozva, illedelemtudólag legvégén egy nagy piéce a -hálószobánk. Furcsa többesszám. Sándor a mint kiejtette, kezet csókolt -nekem, nini, az ő keze is remegett, mint az esküvőn az Eleké. Milyen -gyengék a férfiak! - -Lemegyünk a ház előtti nagy terrassera, innen kilátás a Körösre. A -kastély terrassera építve, úgy hogy az ember lábai előtt ezer tamariska -körül a Kőrös habjai. Ez szép, meg szép a messze messze elterülő füzesek -s amott a Katinka-liget (mama után nevezték el). A nagypapa ültette még, -mert itt a városban nem volt csak kis kertre hely. - -Bejárjuk a ház tájékát, így egy egész az, amott egy csomó hársfa, közbe -egy pár lugas. «Elférünk itt ketten», mondja a Sándor, s én hiszek neki. - -* - -Junius 18-án. - -Nini, már egy hete nem írtam naplót. Hát boldog volnék, vagy mi? Mert -hisz azt mondják, a boldog embereknek nincs históriájuk. Mama szavai -sokszor eszembe voltak, szeresd meg őt, most már lehet. És igyekszem is. -Minden szavát, mit mond, latolgatom, s örülök, ha mélyebb értelmére -lelek. Azóta hogy férjem, mintha nyert és vesztett volna. Nyert abban, -hogy nem társas lény s így, kettesben nyer. Jobban áll neki a -vadászkalap mint a czilinder. S lovagló-csizmában könnyebben mozog, mint -lakczipőben a bálon. Veszített azzal, s ez az, a mire nem tudnék -feleletet adni. Azt hiszem azzal, hogy belé akarok szeretni. S így most -szigorúbban kritizálom, mint azelőtt. Tán magasabb mértéket is -alkalmazok vele szemben. Ha elfelejtkeznék magamról… akkor máskép lenne. -Ma a Katinka-ligetben pár szép órát töltöttünk. Ő hajtott s én mellette -ültem. Ezt nagyon szeretem. Ilyenkor jól esik annak a tudata, hogy végre -is csak gyenge nő vagyok s van, a ki megvédelmezzen. A liget igen szép, -végig nyúlik a Körös partján. Nagy nagy füzesek rá dőlnek a vizre, -hatalmas óriási nyárfák, tölgyfák csoportja, kissé beljebb nagy, messze -elterülő tisztás, a melyet a fehér színű nyírfák csinosan vesznek körül. -Egy nagy tölgyfánál a tisztás túloldalán leszálltunk a kocsiról, a -kocsis félre állott. S mi egyedül maradtunk. Milyen különös még is egy -asszony sorsa. Felnevelik 18–20 éven keresztül, úgy hogy egy férfivel -jóformán egyedül három szót nem válthat, fel úgy, hogy a mi érdekes van -az életben, azt mind suttyomba tudhatja meg csak, aztán – kilökik egy -férfivel a nagy világba. Boldogulj hát, ha tudsz. Küzdj meg az élettel, -a melyet nem ismersz. Mert hát én magam is mit tudok? A társaságot -szegről végre ismerem. Tudom mindegyik csinját binját, tudok -mindegyiknek nyelvén beszélni, ismertem őket könyv nélkül. De hát… ez az -élet? Épp a Sándor beszélt erről. Azt mondja, még nem is éltem. Furcsa, -pedig azt hittem, okosabb vagyok, mint ő. Hátha mégse? Ő bizonynyal -többet próbált, látott, de hogyan, ez a kérdés! - -Életéről beszélt. Közel símult hozzám. Ezt szerettem. Támogasson hát -nagy, erős ember, hogy belé tudjak szívből, igazán szeretni. Megfogta a -kezemet, (körül néztem, a kocsis nem láthatott, a kocsi hatuljából két -kerék látszott csak ki egy sűrű bodzabokor mögül,) – s beszélt. -Elmondta, hogy hamar egyedül maradt a világon. Már kis gyermekkorában -tudta, hogy végtelen gazdagság vár reá. S félt – (nini, ez új felfogás, -erről eddig még nem hallottam), félt, hogy küzd meg azzal, hogy nábobnak -született. Senkije se volt, kiben bízzon. Érezte gyermekkorától, hogy -senkije, ki önmagáért szeresse. Néhány öreg cseléd… ez volt, a kire -támaszkodhatott. Aztán az egyetemi évek (csak udvara volt és nem -barátai, tán az egy Eleket kivéve). Hogy Bonnban már-már úgy akart élni, -czinikusan, mint azok, kik kiélvezik azt, hogy sok pénzök van s nem -gondolnak mellé semmit (hát ez a czinizmus!). Nem talált benne sem -gyönyört, sem megnyugvást. Haza jött, itt a világba járt… a mamák meg -akarták fogni. Fiatal volt, elhatározta, hogy nem fog megházasodni, -utazni ment, éveket töltött Indiában, Amerikában, Egyptomban. Most -egyenesen Aszuánból jött, ott egy angol tisztnél töltötte a tavaszt, a -ki mit sem tudott arról, hogy oly gazdag, s kivel így össze is -barátkozhatott. Haza jött… Engem szinházban látott meg legelébb s a -casinóban, végtelen boldogság töltötte el szívét, midőn meghallotta, -hogy gazdag vagyok s így tán nem szorulok a pénzére. Ime, hát csak a -pénz hozott össze minket. Én azért mentem hozzá, mert neki sok van s így -méltó az én 35 ezer forint évi jövedelmemhez, ő azért vett el, mert ha -annyim van, tán őszinte szerelemmel megyek hozzá. Oh fülemülék, rigók -fütyüljetek, hisz ez a kikelet! Az igaz, hogy azt is mondta, hogy mama -(oh édes mamám, hát ügyesebb vagy, mint hittelek volna), nem akarta -megfogni, s én oly tartózkodó voltam. Erre aztán felfortyantam. «Tán -csak nem hiszi, hogy én (itt előnevemet, czímemet, stb. stb. -hangsúlyozva az orra alá kentem), akárki után a föld hátán futni fogok. -Hát nem tudja stb. stb.» Tudta. Kezet csókolt nékem s én megbocsájtottam -néki. Nagy dolog, kellő pillanatban megbocsájtani tudni! - -Aztán a kocsit haza küldtük. S mi karonfogva, mint férj és feleség végig -mentünk a ligeten. Az erdei madaraknak, meg a két erdei csősznek -feltálalva boldogságunkat s büszkeségünket. Boldog? Nem hiszem, az -vagyok-e. De büszke, az bizonynyal. Férjem, hiába, a legférfiasabb férfi -nálunk, gazdag, Magyarország legelső családjából. (Bizony vehetett volna -el egy unmittelbar bécsi leányt is, nem pedig egy ilyen ungarische -Comtesse-t, mint Bécsben mondják.) Sokat látott s a hangja olyan -férfias, mint a karja. Il n’y a rien à dire c’est un homme! - -* - -Julius 3-án. - -Mama jött hozzánk. Alig hogy kiszállt a kocsiból, sírni kezdett. Szörnyű -volt végig hallgatni. Azt mondta, hogy húsz éve mióta férjnél van, -hogyan él. Eddig, azt mondja, nem beszélhette el, mert nem volt -comtessen lectüre. Nem is nézett körül, csak jött be a hálószobámba, -leült a tükör elé és idegesen, éles hangon elmondta, hogy milyen a papa. -Hogy csak pénzéért vette el, hogy soha sem szerette. Mikor menyasszony -volt, az arczképét elküldte egy szinésznőnek, «Und diese garstige Kredl -muss ich heiraten», írta a kép hátára. Ezt későn hallotta meg egy -barátnéjától. Ha előbb tudta volna meg! De hát! S azóta egyforma -évről-évre, olyan, minden évben megcsalja, minden évben mással. Eleinte -mondaine-ek voltak, «ez a vén Bálványosyné, azt hiszed, papa nem -lovagolt keresztül az ő szivén is.» Ha ha! ilyen soká jóformán egygyel -se volt a «bájos»! Leontinének viszonya, mint a papával. Aztán Lucie, -aztán Klienigsteinné, hm Lolly!… a Lolly, a _te_ nénéd. Az öreg -Klienigsteinnak annyi szarva van, mint a mennyi érdemrendje a mellén, -már pedig azt ambitionálja, hogy neki legyen legtöbb Európában. Szarva -mindenesetre neki van a legtöbb. És a Rézi, és Niffor Felicie, és ez és -amaz. Midőn öregebb lett, kopaszabb, s nyivákolóbb a hangja, akkor -jöttek a szinpadi szépek. Eleinte csak a java, most már az aljára -jutott… és így, így tart évek óta, folyton s én nem birom már bevárni, -hogy végre rám jőjjön a sor s engem, _engem_ szeressen. S mindez azért, -mert az orrom valamivel hosszabb volt, mint a görög istennőknek. - -Szegény mama, a hogy így most szánalmasan ránéztem, igazán, életemben -először úgy tünt fel, hogy az orra még sem olyan igen hosszú; és bizony -a papa még hű is lehetett volna hozzá. Mindenesetre a papa hangja -kellemetlenebb a mama orránál! - -– Szegény mamám, és hogy te erről nem szóltál. - -– Nem lehetett, nem neked való volt az én életem. Aztán meg, – és most -kissé még jobban lekonyította az orrát, – szégyeltem volna is magamat, -most már ismered az életet, jobban megérted! - -Megsajnáltam. Szegény asszony, jobb sorsot érdemelt volna. Hát ezért -volt velem mindig olyan hideg. Mert szeretetében soha semmi érzés nem -volt, valami olyan nem létező valami volt. Megcsókolt, kényeztetett, -beczézett, csak – éreztem, nem szeretett soha. Hogy a szobájába ment, -önkénytelenül a férjemhez mentem. Kopogás nélkül nyitottam be hozzá -(először eddig!), épp az egyik majorból jött meg, még nem is öltözködött -át. Én magam sem tudom miért, de jól esett. - -– Lássa, – mondtam és szükségem volt ezt neki elmondani, – ne -csodálkozzék rajtam, hogy oly hideg vagyok. Tán, – susogtam, pedig nem -szégyeltem, a mit mondtam, – méltatlan magához. Itthon nem tanítottak -meg szeretni. Hideg és fényes volt az életem, könnyű, de üres. Tanítson -meg szeretni, úgy a hogy kell… kérem. - -Sándor nem értette el, a mit mondok, átölelt és lehúzott magához. - -Oh! nem értett meg s így azt hiszem, elszalasztotta a perczet. - -Egy félóra mulva a villásreggelinél nagyon furcsa arczczal ültünk mind a -ketten a mama két oldalán. Én nagyon szégyeltem magamat, sokat beszéltem -s ostobaságokat. Sándor villogó szemekkel nézett reám… haragudtam reá. -Mama? Azt hitte, nagyon boldogok vagyunk, s a házasélet örömeiről -diszertált. Szegény mama, ebben a perczben papa valahol egész másutt -örülhetett a létnek! - -Igaz, csak annyit, hogy tegnap este elbúcsúztam Sándortól s a mamánál -aludtam. - -– Beszélgetni akarok vele még az éjjel, – mondtam. - -Sándor nem szólt, csak megcsókolta kezemet. Olyan nyugodtan, -bizalomteljesen nézett reám, hogy nagyon elszégyeltem magamat. Hát ha -neki volt ma délután igaza, nem nekem? Olyan rossz kedvem volt, hogy egy -szót se szóltam mamához, hanem befordultam a fal felé s reggel azon -gondolkoztam, hogy milyen ügyetlen is vagyok. - -Reggel a Sándor nem látta meg, hogy a szemeim ki vannak sírva (miért is -sírtam?) milyen bakfis vagyok még, s úgy ölelt át, mint mindig. Olyan -külünös, egyenletes a szerelme, szeretném egyszer fékvesztettnek, -szevedélyesnek látni. Már azért is érdekelne, mert ilyen férfit még nem -láttam soha. Legalább közelemben nem! - -* - -Julius 5-én. - -Mama elutazott, örömtől sugárzó arczczal, hogy papához visszatérhet, kit -daczára mindennek, húsz éve, egy hétnél továbbra nem hagyott el, s -megelégelve boldogságunkat. Boldogságunkat! Boldogságát talán. Én… -szerelmes szeretnék lenni! Az az egész. - -* - -Julius 16-án. - -Hát holnap érkezik ide Vezekényi Elek. Sándor tegnap egész este róla -beszélt. Hogy milyen jó barátja, tán egyetlen barátja. Na ezzel nincs -sok mondva. Tán Niki lenne vagy Stapszi? Akkor soha sem mentem volna -hozzá. - -Sándor nagyon szereti Eleket. Ez az egész generáczió igen összetart, -pedig ugyancsak sokféle elemből állanak. Én már jórészét csak látásból -ismertem. Hárman közülök meghaltak, egynehánya megházasodott. Jóformán -már alig van közülök valaki Pesten. Ezek a fiatal urak reactionáltak. -Sokan ki nem állhattuk őket; azt mondták, infesztálják a kaszinót, csak -Bastien Lepageról, meg Wagnerről tudnak beszélni. Sándort szép hangja -kötötte hozzájuk. Lett közülök minden, de mindben volt valami olyan fin -de siècle-ismus; s ezért majd mind többet gondolkozott, mint – ugratott. -Ezt mind a Sándor beszélte, ki az ő régi társairól csak jól emlékezik. -Elek volt köztük az expert. Felolvasott képekről, kiállításokról, -járatta a föld összes képes lapjait, a mennyire pénze engedte (sok nem -volt neki soha), képeket vásárolt, de ezekből is csak az igen en avant -dolgokat. Aztán írt, zongorázott és énekelt. Je ne le goberai point azt -hiszem, van benne valami, a mi kiállhatatlan, magam sem tudom miért. -Villásreggelire itt lesz, azzal a vonattal jő, a melylyel a mama -érkezett. - -Ma pedig olyan szép esténk volt, a Sándor énekelt; ha énekel, van a -legközelebb hozzám, magam sem tudom, miért, és ha ének közben szemembe -néz, úgy érzem, a két sötétszürke szemével még többet tud elmondani, -mint a mennyit e dalokkal kifejezhet. - -Ha mindig dalolna, belé szeretnék. - -Épp a Saphische Ode-t énekelte, midőn egyszerre félre verték a -harangokat. Hirtelen abba hagyta, elsápadt… Én önkénytelenül az órára -néztem, 11 óra volt. - -– Megyek, – mondta s fogatott. - -– Én megyek veled. - -Nem akarta. De hát a miféle asszonynak akaratával, hogy birna egy ilyen -erős férfi. Mentem vele… oda símultam, egészen hozzá, olyan közel, hogy -azt hiszem, a szíve dobogását is hallottam. A kis amerikai hintó gyorsan -siklott a sötét pusztán. Egy közeli faluban volt a tűz. Én Istenem, hát -ilyen is létezik! Ott ült egy csomó asszony egy üszkös gerenda alján s -bambán nézte a pusztulást. Az egyik sikított, mert a gyermeke benn az -égő házban. Mielőtt feleszméltem volna, már Sándor benn volt a recsegő, -ropogó kunyhóban. Énbennem meghült a vér: ha elveszteném. E perczben -nyomorultabbnak éreztem magam azoknál a szegény, szegény asszonyoknál… -Imádkoztam. Oh anyám, szegény anyám, de csak jól is tetted, hogy -megtanítottál – sirni. Két perczig nem láttam semmit, minden összefolyt -a szemem előtt. Egyszerre recsegés, ropogás, a ház eleje bedőlt. Csak -azt látom, hogy az a csoport asszony felkel ülőhelyéből s égnek emeli -hangját mind, de nem szól. Oda veszett volna? Mi lesz akkor velem? De a -jövő perczben a ház alsó részéből, füstből lángból, kihozta onnét a -gyermeket, magasan emelve a férjem, _az uram_. Nem tudtam, mit teszek, a -mi nálam volt az a pár forint, mind kiosztottam köztük s aztán sírtam, -sírtam soká. Egy óra multán ott ült mellettem a kocsiban piszkosan, -rongyosan, mint amazok. És én? Szeretem hát már mégis? Így hát boldog -lennék? - -* - -Julius 17-én. - -Elekért ment a kocsi, én vártam jövetelét, tudja Isten miért. Úgy -éreztem, hogy szinte büszkén fogom majd megmutatni ennek a kételkedő -gúnyos mosolyú uracskának, hogy igenis _boldog, boldog_ vagyok. De végre -is, most hogy leírom, azt kérdem, hogy miért éppen neki? Mi köze hozzá? - -De nem jött. Villásreggeli után érkezett a távirat, hogy csak két nap -mulva jöhet és én, ki boldogságommal kérkedni akartam, úgy vettem észre, -hogy most, hogy nincs nézőnk, valami után vágyakozom. Szóval _ő_ még nem -elég. - -Csak lenne asszony barátném, kivel az én furcsa lelkiállapotomat -megbeszélhetném. De kivel? nincs senkim… - -* - -Julius 19-én. - -A várva várt Elek megérkezett. Leszállva a kocsiról, jóakarólag a Sándor -vállaira vert. Nekem kezet csókolt. De kézcsókjában volt valami, a mi -bántott. Ajkain folytonos gúnymosoly, úgy éreztem, a mint megláttam, -hogy a pesti Mini ébred fel bennem. - -Hát legyen à la guerre comme à la guerre. Villásreggelinél folyton -Pestről beszélt. Ez mit tett, az mihez kezdett, ennek mik a tervei. Hány -házasság van készülőben, ki kivel. A Szent-István-díjra melyik ló a -favorit, a Katinkát a Feri veszi-e el, vagy a Tóni. Bánom is én, hogy a -Tökfilkó lesz-e a favorit, vagy a Starlight. Bánom is én, Feri lesz-e, -vagy Tóni a nábob veje. Egyformák vagytok ti ott mind, arra valók csak, -hogy az orruknál vezessünk titeket. Pedig azt hiszem, ez a fiú zavarban -volt, mert annyi mindent összehordott. Mi lehet az oka. Hát igazán -szerelmes belém? Én rám mindig olyan gúnyosan néz, mintha keresztül -látna rajtam, de hisz akkor nem szeret? - -Délután Sándor elvitte kocsin, én visszavonultam s lefeküdtem a chaise -longue-ra. Fáradt vagyok, magam sem tudom, hogy miért. - -* - -Julius 20-án. - -Ma délután Sándort a sándorlaki majorba hivták. Én Elekkel egyedül -mentem járni. Furcsa kiváncsiságból a Katinka-ligetbe mentem vele. Itt -mintha más ember lett volna belőle. A gúnyos mosoly lefoszlott ajkáról s -szemei fáradtak, szomorúak lettek. Tehát amaz csak álarcz? Miért? - -– Mondja, – kérdeztem hirtelen, – maga miért komédiázik a világban, nem -olyan rossz maga, mint a milyennek látszani akar. (Most vettem észre, -hogy magázom, pedig tegeznem kellett volna, hisz unokatestvérek vagyunk -– Sándoron keresztül.) - -– Én…? – s felelet helyett egy kóró fejét ütötte le. - -– Lássa, magának nincs joga szomorúnak lenni. Hiszen azt mondják, annyi -tehetsége van, hogy ebből tiznek is juttathatna. - -– Mindenből valami s egyféléből semmi… - -– Aztán látott, tanult, tapasztalt. Ha olyan gúnyosan néz reám, azt -hiszem, tudatlanságomat neveti. Tanultam volna, de kitől. A nevelőnőktől -– épp úgy, mint a társaságtól, csak felületességet tanul az ember. -Szüleimtől? Anyámtól talán megtanultam volna a tűrés mesterségét, lássa, -magának ezt is el mertem mondani. Papa? szeretett s megtanított -lovagolni. Kitől tanulhatnék, – s aztán egyszerre észrevéve magamat, -hirtelen hozzá tettem: – Sándortól még nem volt időm. - -– Maga tanulni akar? Én feledni szeretnék. - -– Eh, ez szépen van mondva, de sok értelme nincs. Sokat olvasott s -megcsömörlött belé, hát jó, nyitva az élet, tanuljon meg küzdeni. Legyen -férfi, – mondtam önkénytelenül. - -E perczben Elek felvetette rám szemeit, s én nem mertem tovább -folytatni… tehát ez is. Hogyan, hisz alig látott, alig tudott rólam -valamit. Önkénytelenül felkeltem ülőhelyemből s elindultam lassan, -lassan, szótlanul, végig mentünk a Körös partján s én félni kezdtem -önmagamtól. Eh, minek jött ez az ember utamba – Sándor szeret s én -szeretem. Látom ott fenn a töltésen lóháton, mily férfiasan ül a -nyeregben, mily bátor, nemes, csak ő és senki más. Szeretni akarom s -szeretni fogom. Petit fin de siècle, jó éjszakát. - -Vacsoránál a két férfi barátságáról beszélt. Ifjúkori kalandjaikról. -Arról az időről, midőn mindketten még olyan «zöld» ifjú urak voltak. -Különös generáczió volt nagyon, mindegyik tanároknál lakott, de azért -kiki azt tehette, a mit akart. Mindennap másnál jöttek össze. Sándor egy -családi házat lakott egyedül a Stáczió-utczában. A bolond fiúk néha a -ház födelén cziczáztak. Egy éjjel, egy első májusi éjszakán, mind a -legcsodálatosabb jelmezekbe öltözve, bejárták a Ferenczváros legalsóbb -rendű butikjait, s reggel tértek csak haza. Egy izben Sándor és Elek -eloltottak egy utczai lámpát, a rendőr bekisérte őket, épp midőn a -legtöbb ember járt az utczákon, elég furcsa lehetett, midőn a Ferencziek -terén levő fiakkerstand előtt haladtak el s a kocsisok mind -megsüvegelték a két «gavallért». Meg mikor a Sándor házának tűzfalát -teli lövöldözték flobert-pisztolyaikkal, meg az utczákon lakáshirdető -czédulák, a szállodák, felcserélt czipők, s egyszerre egy este a két fiú -egy nagy orgia kellő közepén, a Sándor lakásának egy hátulsó -kamarájában, reá talált az egymás lelkének magjára. A dolog így történt: -míg az első szobában a pajtások majd csak hogy az egymás fejét nem -verték be széles jókedvükben, Sándor, ki dulakodva Elekkel, esett be -inkább, mint lépett a kis szobába, így szólalt meg: - -– Te Elek, – kérdte Sándor. - -– No. - -– Mulattat ez? - -– Engem nem, és téged? - -– Engem se. - -– Akkor?! - -S a két fiú letelepedett egy kerevetre, elmondta, hogy mit élt eddig s -mit látott az életben. Egyszerre bele láttak az egymás lelkébe s ott -«másfélekép» álltak a dolgok. (Ej, hát ez a férfiaknál is lehetséges!) -Mindkettő már szerelmes volt s a szerelemtől (mint Elek mondja) a -legmélyebb filozófiához csak egy lépés. Reggelig beszélgettek. Amazok -hiába keresték a háziurat, elszéledtek, a nélkül, hogy reá találtak -volna. A szobák lámpái elaludtak. A két fiú meg beszélt, beszélt. Én -Istenem, ha én egyszer úgy istenigazában kibeszélhetném magamat -valakivel. Egy hétre rá valami angol egyletfélét alapítottak, tudom, -sokat hallottam még én is kislány koromban a Bálványosyék -«bating»-jéről, mint a hogy az egyletüket csufolták. S ott kezdődik az -Elek és társainak működése. A sok zöld filozofia, a sok kék -szappanbuborék! Sándor csakhamar kivált közülök s ment a maga magányos -útjain. Elek a fait son chemin aussi. És ez emlékeken alapult -barátságuk. A hogy felkeltünk a vacsorától, Sándor átölelte Eleket s -karon fogva őt, oda vezette hozzám. - -– Fiatalságom legjobb évei még is csak hozzá vannak fűzve. - -Mindketten kezet csókoltak nékem, egyszerre. Hogy Sándor a zongorához -közeledett, Elek oda fordult hozzám: - -– Lássa, – mondta alig hallhatóan, – ezért nem kellett volna jönnöm. - -És Sándor énekelt, de én csak e pár szót hallottam, hallom most is. - -Nem, nem szabad. Hiszen ott van előttem Sándor, a mint a tűzből -diadalmasan felém tart, átölel. Megyek, megyek feléd… hozzád! - -* - -Julius 21-én. - -Átolvastam újra tegnap irt naplómat. Mini, Mini, te melodramatikus -kezdesz lenni. Őrültség, hát nem tanultad meg a papa jelszavát: – -glissez mortel n’appuyez pas! – Sándor jó, komoly ember, szeretem. Elek: -polichinel en bleu lilas. Mini, te pedig: szedd össze magad s légy méltó -nevelésedhez. Ma lefeküdtem s ágyban irom e sorokat. Azt mondtam nekik, -hogy fáradt vagyok, pedig szó sem igaz, untatnak, pihenni akarok. Egy -Zola-regényt olvasok az ágyban. Eddig nem volt szabad. Mennyivel többet -ér egy ilyen regény a valóságnál. - -Mini, tudod-e, hogy nagy ostobaság naplót vezetni? - -* - -Julius 23-án. - -Ma reggel Sándor bejött hozzám, hogy keljek fel, ha csak lehetséges, -mert Elek bucsuzni akar tőlem. Lini néninek igaza van, a férfiak s -kivált a férjek mind egyformák. - -– Nem megyek. - -Oly idegesen mondtam, hogy Sándor észrevette, hogy a pár napi -gyöngélkedésem csak szinlelés volt s hogy nem igaz, hogy beteg vagyok. - -Csodálkozva nézett reám. Aztán én idegesen, éles hangon kikeltem Elek -ellen (oly jól esett!), elmondtam, hogy nem szivelem, hogy nem állom az -arczát, hogy ki nem állhatom, hogy így, hogy amugy. Sándor nyugodtan -odajött ágyamhoz s megfogva kezemet, így szólt: - -– Keljen fel, jőjjön ki, – mondta határozottan! nyugodtan, egy csepp -harag nélkül. Úgy látszik parancsolni akart nékem, mint egy gyermeknek. - -– Nem fogok, mert utálom, mert nem tudok szemeibe tekinteni. - -Sándor leült ágyamhoz s végig simította arczomat. - -– Figyeljen reám, gyermekem. Elek legrégibb barátom, tudja, s így -magának is jó barátja kell, hogy legyen. Érti, _kell_. Sokkal tartozom -neki, fiatalságom első derült napjait mindenesetre néki köszönhetem, így -hát értse meg… máskép nem lehet, nem szabad lennie. Annál is inkább, -mert az idei tél (s ezt tegnap határoztuk el) egy részét együtt fogjuk -tölteni. Mi is Algierba megyünk s ott találkozni fogunk. Tehát keljen -fel, s legyen nyájas vele… hisz tudom, elég ostoba, unalmas emberrel -volt életében az. Erőszakoljon ajkaira mosolyt, ma egyszer az én – s a -maga kedveért. Ezzel még egyszer megsimította arczomat, s kiment. Én még -utána kiáltottam: – nem, nem megyek – s aztán (hogy szégyellem magamat -még most is, hogy leirom e sorokat) felkeltem, s egy félóra multán lenn -voltam az ebédlőben. Sándor arczára tekintettem, nem mozdult egy vonása -sem. Úgy látszik, _áldozatomat_ egész természetesnek tartotta. Ez ismét -felingerelt s rossz kedvemet Eleken töltöttem ki. - -– Így hát hallom, – mondtam élesen, – a tél egy részét együtt töltjük, -szép, hogy velem is közölték terveiket. - -– Ha néked ellenedre van (most tegezett a szemtelen), mehetek én Indiába -is Algier helyett. - -– Óh miattunk – már-már gorombaságot mondtam volna neki, ha Sándoron nem -akad meg szemem (hát félnék tőle?) – miattunk ugyan mehet Indiába is, de -azért jere oda, a hol mi leszünk – mondtam kellemesen mosolyogva (mamám, -még mindig méltó tanítványod vagyok.) - -[Illustration: – Figyeljen reám, gyermekem.] - -Elek kezet adott nekem, szerettem volna visszahuzni… (nini, most meg az -én kezem reszketett, akár csak mint az övék) de nem lehetett. -Mosolyognom kellett. Elek elment s én Sándorral egyedül maradtam. Mit -tegyek? Elek Füredre utazott. - -* - -Julius 24-én. - -Mióta Elek elment, nyugtalan vagyok. Valami kimagyarázhatatlan idegesség -vett rajtam erőt. Ki nem állhatom ezt az embert, s érzem, utamba veti -magát. Szeretnék elbánni vele, hogy így nyugalmamat visszakapjam. - -Szembe kell hogy nézzek vele. Aztán attól is félek, hogy Sándor észre -veszi, hogy érdekel. Érdekel, nem, nem ez a szó illik lelki állapotomra. -De mi? Érzem, ha Elekről van szó, hangom nem közvetlen. - -* - -Julius 25-én. - -Ma Sándor egy általa telepített faluba vitt. Hogy szereti a nép. Ezt még -legjobban értettem, faire le bon roy, jót tenni, s megfürdeni az -általános szeretet langy fürdőjében. Értem a nép-jótevőket. Igen -mulatságos lehet jót tenni. Tréfásan akarnék irni, de nem megy, -bevallom, meghatott… - -* - -Julius 26-án. - -Határozottan nem megy. Napról-napra jobban bosszant ez az ember. Eh, ha -máskép nem lehet, ám legyen. Megyünk mi is a füredi regattákra. Hisz -Sándor augusztus közepén ugyis a weidmannsdorfi vadászatokra akar menni, -hát egy pár nappal előbb mit sem tesz. S e pár nap alatt annyi -szemtelenséget mondok majd neki, hogy minden bizonynyal elmegy a kedve -velünk Biskrába jönni. - -* - -Julius 28-án. - -Reggel a kissé meglepett Sándornak kijelentettem, hogy Balatonfüredre -_akarok_ menni. Az akarok szót hangsúlyoztam. Ő egy pillanatig -csodálkozva nézett reám, aztán egész nyugodtan beleegyezett. Ez -bosszantott, azt hittem, nagy ellenzésre fogok találni. Így hát -holnapután megyünk. Megyek, mert tisztázni akarom Elekkel a helyzetet. -Megyünk, itt hagyjuk ezt a szép ódon házat, itt a Katinkaligetet, kettős -boldogságom boldog szinhelyét. Mini tu es atroce!… Megyünk. Ha látom, -meg kell hogy utáljam Eleket. Megyünk s mégis!… Egy perczig vártam s reá -néztem Sándorra. Azt hittem, megszán s itt tart. Semmit sem akart -észrevenni. Közönynyel megcsókolta homlokomat s kiment a gazdaságba. -Egész nap egyedül hagyott. És én sirtam, nem is tudom mérgembe, avagy -szomorúságomba. Ha megkérhetném? Nem, nem, megyünk, ám legyen. - -* - -Augusztus 5-én. - -Hogy Füredre értünk, Elek állt a hajóállomáson s vele egy egész füredi -társaság. Fékvesztett jókedvet mutattam, kaczérkodtam, úgy viselkedtem, -mintha végtelen örömöt éreznék, hogy ismét a nagyvilágban lehetek. Csak -azért, hogy Sándor észre ne vegye, hogy zavarban vagyok, s Elek azt ne -higyje, hogy az ő kedvéért jöttem idáig. Elekhez különben alig szólok. A -többiek előtt csak nem mennék vele semmire. Majd egyedül más lesz. Csak -legyek egyszer egyedül vele… - -* - -Augusztus 6-án. - -Első nap már ostobaságot követek el. Sándor el akar vinni yachtján, s -mert Elek is velünk jött volna, nem megyek velük! Kijelentem, (ideges, -éles hangon) hogy jobb szeretem a Balatonnál a füredi társaságot. A mi -megint hazugság volt. Sándor elkomolyodott, nem szólt. - -* - -Augusztus 7-én. - -Egész a régi Mini lett belőlem. Hat udvarlóm van, meg a férjem, meg -Eleket is gyakran látom. Ezek ketten folyton együtt az egész napot a -Balatonon töltik. Furcsa élet. Reggel fél nyolczkor felkelek, -matrózkalap, könnyű vászonruha a testemen. Egyenesen a Tomiék villájába. -Ott lenni egész ebédig. Igen mulattat, mert legjobban játszom köztük. -Ebéd a terrasseon, czigány húzza, s én nem figyelek arra, a mit játszik -(quelle discipline), hanem a Niki ostobaságaiban gyönyörködöm. Igen, a -Bálványosyak feje most lábaim előtt fetreng s halálosan szerelmes belém. -A multban a maga kedves ékes bécsi dialektusában tudtomra is adta, hogy -daczára annak a bizonyos ősnek, elvett volna, ha tudta volna, hogy -annyira homogének vagyunk. (Atrappe!) A füredi leánysereg ezért gyülöl, -azt mondják, hogy a partiekat mind elvonom tőlük, s kivált Nikiért -dühösek, kit legtöbben akarnának, miután néki közülök úgyse kéne egy se. -A Niki egy pesti kisasszonyra rá se nézne! Ezt mondta nékem a maga fakó -mosolyával, mintha ezzel nékem a legnyájasabb dolgot mondaná a világon. - -Második udvarlóm _Bálványosy Stapszi_. Mindig annak udvarolt, a kinek a -bátyja. Nem tudom, illedelemtudásból, vagy mi? Azt mondják, az öreg -herczegné szoktatta őket így. Niki t. i. mindig a legfashionableabb (s -így legpénzesebb) lánynak szokott udvarolni, kit azonban ő, ki csak -«unmittelbar» herczegnőknél kezdi a világot, soha sem vesz el… s az így -felültetett szépség aztán (ki tudja) hátha Stapszihoz megy majd férjhez, -kinek ugyan csak évi járuléka van, de végre mégis csak a Bálványosyak -herczegesített ágából való. És Stapszi annyira megszokta ezt a -«pót»-udvarlást, hogy most az én uszályomhoz is odaszegődött. A Stapszi -majd csak nem olyan, mint a bátyja. Kissé nagyobb fogakkal, a melyek -(mint a hogy Elek szokta mondani) tökéletesen hozzá vannak bőréhez -hangolva s azért oly sárgák. Szintelen, halványkék szemei, kopaszodó -homlok, hegyes szakáll, hegyes vadászkalap, s hegyes «academia». -Orrhangon beszél és sokat. Mindig utamban van, azt hiszem, egyszer igen -goromba leszek vele. - -_Harmadik udvarlóm_. Ez yachting. Egész nap fehér sapka, jersey, fehér -ing, fehér czipők. A mellett feketére sült arczbőr, fekete torzonborz -szakáll, sötétzöld szemek. Beszél: hajózásról, a szelek járásáról stb. -Neve: Denghelegy Sándor. Kora 34 év. Foglalkozása: ismétlem yachting. -Télen pedig Monte-Carlo. Családja: fejedelmi sarj. Ezt el is mondja -néked a harmadik találkozásra. Snobis. Családja azért nem gróf, mert nem -kellett nekik. Este lábaim előtt szokott ülni, sokat nem beszél, de jól -hallgat. A mit (sajnos) többi udvarlóimról nem éppen mondhatnék. - -_A negyedik_. Hans Graf von Klienigstein stb. stb. Különben huszár -főhadnagy. A Gyallay Tominé és a Lolly bátyja. Ganz aerarisch. Olyan -pozsonyvidéki bécsies úr. Igen gyakran emlegeti a pratert, a Ronachert s -a kamarabálokat. Minden nap szerelmet vall nékem, katonai műszavakat -használva, de azért mindig értésemre adja, hogy egy bécsi wäscherballi -Mariankában több van, mint ezekben mind… ezek alatt, az összes jelenlevő -kisasszonyságot érti, magamat is beleszámítva. Ostoba, de jó fiú. A -napernyőmért szoktam küldeni, ha elhagyom, s nagy barátságot kötött -Lindorral, a dán doggommal, a melyet ötödik udvarlómtól kaptam. S azt -hiszem, Lindorral jobban meg is értik egymást, mint velem. - -_Az ötödik_. Rittmeister Kappel. Egy Rittmeister. Igen szeretem, hisz -annyira «ártatlan». Meg fog a magas iskola lovaglására tanítani. A -kutyáról, lóról senki sem tud jobban, szebben előadni annak, a kibe -szerelmes, mint ez a jó kapitány. Különben szép fiú. Mindenesetre a -gárdának legszebb tagja, – jól áll – a ruhámhoz. - -_A hatodik_. Ez erdélyi. Neve: Bélhiday Döme. Kicsiny, zömök, széles -vállú fiú. Négyszegletes arcz, sűrűn összenőtt szemöldök. Rémséges erő. -Multkor a terrassemon ülve panaszkodtam, hogy ott egy kis ákáczfa -elveszi a kilátásomat. Döme (a «négyszeglet», így csufolják) leugrik a -terrasseról, s egy pillanat alatt kicsavarja a fát tövestől. Különben -medvevadász. Czélba lő, voltigerozik, kitünő csárdástánczos, s alapjában -jó fiú. A legjobban őt sajnálom, hogy hozzám szegődött. Valami jó -erdélyi kisasszonyt boldogíthatott volna… Én egy pár hónapját, tán -esztendejét rablom el. Pedig az úristen a megmondhatója, hogy nem vagyok -kaczér. De mit csináljak, ha Sándor mindig Elekkel van, s Elek meg a -Balaton vizeit járja. Magamban meg nem tudnék maradni és kivált most -nem. - -Esténként aztán udvarlómmal és Kálnay Melaniéval a Denghelegy Sándor -yachtján elibök vitorlázunk. A Melanie a legcsunyább asszony, kit -életembe láttam, de roppant okos. S van annyi esze, hogy mindig olyan -asszonyhoz szegődik, kit szépségeért ünnepelnek. Ennek napsugarainál -aztán ő is melegszik. Azt mondják, már nem egy kétségbeesett – s hoppon -maradt udvarlónak volt a villámhárítója. Az én oldalamon aztán hat -mennykő is üthet belé. Illetőleg hét. Mert hisz – végre is – Elek nem -tetszik nékem. Azaz, hogy Eleket csak azóta birom kiállani, mióta látom, -hogy kerül. Vajjon a Sándor a saját kedvéből yachtozik mindig, vagy az -Elek viszi magával? Ha ez igaz, – de nem, hisz tudom, Elek nem akarja. -Tudja jól, hogy ezzel önmagának ártana az én szemem előtt. - -Nos, – Melanie – s én, meg a hatos. Melanie igen okosakat mondott, -annyira okos volt, hogy szinte rosszul esett. Hisz a Balaton oly szép -volt, s az én uram oly távol. Nem találkoztunk velük, rosszkedvűen -visszavitorláztunk. Sándor és Elek egy víz volt, hogy haza értek, -valamiféle baleset érte őket, elmondták nékem, de az ő yachtnyelvüket -nem értem. - -* - -Augusztus 7-én. - -Reggel a Melanie volt nálam. Mig a komorna kifésülte a hajamat, furcsa -dolgokat kérdett. Angolul beszéltünk, hogy a Mari ne értse. - -– Mondd – kérdte, – nem szereted te a férjedet? - -– Furcsa kérdés, miért? - -– Hogy jóformán már a mézes hetekre ide jöttetek. - -– Azért jöttünk ide – mondtam hatalmas applombbal, – hogy az még tovább -tartson. - -– Vigyázzatok, így a méz el is száradhat. És ezek közül ki tetszik -neked? – kérdte tán abból a czélból, hogy a «többi» vigasztalásához -kezdjen. - -– Ezek közül… _én_ nekem? Te tán tréfálsz. Hisz tudod te is, meg tán -veled az egész világ, hogy szerelemből mentem férjhez. - -– Nem, azt sem én, sem a világ nem tudja. Azt mondják, szerencsétlen, -lehetetlen szerelmed volt. S azért mentél volt gyorsan az _elsőhöz_, ki -elvett. - -– Édes Mélanie, tudd meg, hogy egyáltalán nem ez volt az első kérő, még -a gyermekszobából kértek. Sándorhoz mentem, mert ép ő tetszett -legjobban. S ma már szeretem is. - -Azt hiszem, tökéletesen őszintén beszéltem e perczben, az ilyen -kérdésekre adott őszinte feleletet azonban soha sem hiszik el. Melanie -sem hitt nékem – megint a hatra tért át – hogy hát mégis melyik érdekel -közülök. - -– Édes Melanie, ha ez a hat egyedül lenne velem a világon, még akkor sem -kellene közülök egy se. - -– És Elek? - -Hirtelen rá néztem, hát azt hinné…? Nem, csak azért kezdte, hogy éppen -kérdjen valamit. - -– Férjem legjobb barátja, – mondtam oly hidegen, hogy még önmagamat is -megleptem vele. - -– Te Mini, megmondjam? – s aztán oda hajlott egészen reám, – ez az -egyetlen férfi, ki itt engemet érdekel. - -– Nincs rossz ízlésed, – mondtam még impersonelebb hangon, – okos ember, -de azt hiszem, nincs szíve. – Szeretném tudni, hogy miért tettem hozzá -ezt a hazugságot. - -Erre Melanie egy félórai védbeszédet tartott, ezer példával -illusztrálva, hogy igen is van, mély szív és csupa érzés és így és úgy, -– de már mindezt nem írom le, mert fáradt s álmos vagyok. - -* - -Augusztus 8-án. - -Ma reggel Melanie megint eljött hozzám. S megint a házasságomról -beszélt. Hogy jó barátném és a saját érdekemben fel kell említeni, a mit -Füreden rólam pletykáznak. Hogy férjem nem szeret s azért hanyagol el. -Hogy rég megunt stb. stb. - -– Mit? hogyan? – Még egyszer elmondattam magamnak, hogy időt nyerjek. – -Te, mondd, melyik udvarlómra vetetted magadat, hogy erővel össze akarsz -a férjemmel hozni? - -Melanie erre goromba lett. Én meg kiutasítottam. Az egész ebből áll. -Pedig hiányozni fog nékem a parthiekon. Hisz rajta kívül más -asszonybarátném nincs is, minddel össze vagyok veszve. - -De… ez nem minden. Szavainak mérge is volt. Hátha igaz, hátha? s éppen -ma este Tihanyban maradnak. Eh, unalmas estém lesz. - -Pedig nagy czigányozás volt készülőben. Arra is kell gondolnom, hogy -kivel menjek, hisz alig ismerem az itteni asszonyokat. Majd csak meglesz -valahogy. - -Esti hétkor. - -Hatkor táviratot kaptam a férjemtől, hogy haza jő félkilenczre. Vacsorán -tegyek el számára egy helyet. All right! Magam mellé őt nem ültethetem, -hátha kedveskednénk neki s Eleket venném asztaltársamnak? - -Jó van, úgy lesz. Hm. Mini, valld be, nem bánod ezt a combinátiót. - -Éjjel háromkor. - -Itthon ülök, ablakom előtt éjjeli zene, tudom, az erdélyi követte el, -náluk van ez így szokásban; s míg a muzsika szól, írok; Sándort kértem, -jőjjön be hozzám, s ő megtagadta, azt mondván fáradt, nem lehet; holnap -hajnalban indulnak Elekkel. Ah! De hátha ez csak számítás? Ez nem tehető -fel tőle. De mit jelent mindez? Mióta itt vagyunk, tökéletesen -elhanyagol, rám se néz. Mintha csak a felesége sem lennék. Holnap -beszélni fogok vele… És a zene csak szól. Ni, a zene. Hogy írtam, már -egész el is felejtettem. Egy dalt játszik, a melyet Sándor annak a -napnak az előestéjén énekelt, a melyen Elek Pusztahegyre jött… Multkor -mondtam a négyszegletnek, hogy ez a kedvencz dalom, azért huzatja. S -erre feküdjek le? Nem, ez tűrhetetlen, holnap beszélni fogok Sándorral. - -De igaz; ezt még nem mondtam. Elek nem jött el a vacsorára. Na bizony, -nagyon elvoltunk nélküle. Sándor énekelt is a czigányokkal. Ez az édes -úr igen nagyon furcsa módon viseli magát. - -* - -Augusztus 9-én. - -Este, hogy Sándor hazajött, egyenesen bementem szobájába. - -– Ez nem mehet így tovább, – kezdtem éles hangon, – végre is a felesége -vagyok, miért hanyagol el olyan nagyon. Hiszen már egész Balatonfüred -ujjal mutat rám. Ez hallatlan, ezt nem tűrhetem, – aztán sírva fakadva -egy székre omlottam. Éreztem, hogy végtelenül nevetséges vagyok. Sándor -egész nyugodtan leoldozta nyakkendőjét s oda fordulva hozzám, így szólt. - -– Elhanyagoltam? Hisz azt hittem, maga igen jól eltöltötte idejét a -Melanie társaságában. (Hát a hat Sigisbéről miért nem teszen említést, -mi!) - -– Melaniet tegnap kiutasítottam, nem állhatom tovább szemtelen -megjegyzéseit. - -– Ha csak ebből áll a dolog, keresünk magának más barátnőt. - -– Ne keressen senkit, de vigyen el innen. - -– Hisz úgy is ezt akartam. Tudja, hogy egy hét mulva nyilnak meg a -weidmannsdorfi vadászatok. Oda megyünk, majd ott bemutatom osztrák -rokonaimnak is. - -– Hát még? – mondtam félhangon, – nem megyünk haza? - -– Mindent a maga idején. – És megcsókolta a homlokomat. - -Ugyanaz este Elektől búcsúztam el, kit az egész füredi létem alatt -jóformán alig láttam. Úgy intéztem a dolgot, hogy egyedül fogadhassam. - -– Téged igen ritkán láttalak, – tegeztem, igen közönyösen. - -– Füreden nem igen látnak az asszonyok! - -– Kár, pedig az asszonyok egy eszes férfira mindig rászorulnak. - -– Mini, maga nagyon udvarias, – mondta kissé gúnyosan mosolyogva. - -– Kérlek, tegezzél, – mondtam kissé hevesen, – ezt a _módját_ a -magázásnak ki nem állhatom. - -Elek, mintha nem értette volna meg szavaim értelmét, terveimről -tudakozott. - -– Tudod tán, hogy Ausztriába megyünk az én nagy szomorúságomra. - -– Hát mulatod magadat ott is, egy szép asszony mindenütt jól mulat. -Aztán tudom, Niki, Stapszi is: meg Klienigstein Hansi is veletek mennek. - -– Ezzel vígasztalsz? - -– Mindenkit azzal, a mivel lehet. - -Ezt meg én nem akartam elérteni. - -– Mikor látunk? - -– A tél derekán Biskrában, én már őszszel oda megyek… addig, – s most -egyenesen a szemembe nézett, – vigyázz a szívedre, – mondta élesen s -felkapva kalapját, ott hagyott. Mit értett ez alatt? S miért mondja -éppen _ő_ nékem ezt. Hát tehetek én arról, hogy ő odajött Pusztahegyre, -tehetek arról, hogy belém szeretett, tehetek, hogy férjem legjobb -barátja, tehetek, hogy férjem… eh nem igaz, én a férjemet szeretem, -hűséges felesége leszek, s néki fogok élni s boldog leszek. Úgy legyen! - -Nem fogunk Biskrába menni. - -* - -Augusztus 11-én. - -Bécs. Na hiszen, ez megint kedves úr volt. Sándorral nem voltunk egy -perczig sem egyedül. Velünk a Klienigstein Hansi, a Niki s a Stapszi. -Szép kompánia. Sándor, Stapszi s Hansi átmennek az étkező kocsiba -kártyázni, én meg egyedül Nikivel. Nikivel! Ezzel éppen csak akkor -hagynék igazán udvaroltatni magamnak, ha féltékenynyé akarnék általa -valakit tenni. - -Közel ült hozzám, czigarettájának füstjével körül ölelt. Pfuj! én is rá -gyújtottam egyre, hogy kibirjam. Ha nem megyünk Weidmannsdorfba, hát -goromba lettem volna vele, de így nem mertem. Ott szükségem lesz reá. -Hisz alig ismerek egy-két osztrákot. - -Mondom, oda ült hozzám egész közel, a karjával majd csak hogy nem a -vállamhoz ért. S úgy beszélt. Ime udvarlása: - -– Mini, te szép vagy. - -– Tudom. - -– Milyen kár, hogy Bálványosy herczegnővé nem tettelek. - -– Igen szép, hogy így gondolkodol, de kérdés, vágytam-e vajjon én erre a -végtelen tisztességre. - -– Ha, ha, nem rossz. Azt hiszed, elhinném. Végre is gazdagabb is volnék, -mint Sándor. - -– De hát úgy látszik, azt hiszed, hogy én nem szeretem Sándort. - -– Hiszek azt, a mit hiszek. - -– Szemtelen, – nos és most én ügyetlen, a Sándorról dicshymnuszt -zengedeztem el neki. Hogy milyen jó, milyen okos, milyen derék… s mikor -mindezt elmondtam, igen elszégyeltem magamat. Végre is ez senkire sem -tartozik. Úgy éreztem, mintha éjjeli pongyolába mutattam volna előtte -magamat. - -– Eh, lárifári! – vágott a szavamba, – azért te sohasem szeretted, s ő? -ő róla sem tudom, hogy szeretett téged. Ez olyan illő házasság volt, -végre is neked férjhez _kellett_ menned, Sándornak meg _kellett_ -házasodnia s így – megegyeztetek. - -Nem és nem. De hiszen én szeretem őt, miért ne szeretném? Én szeretem, -csak alkalmam lett volna akkor neki megmondani. Ha ebben a pillanatban -belép a kupé ajtaján, tudom, hogy a nyakába borulok s össze-vissza -csókolom mindenki előtt. Mit bántam volna, ha ez a három majom meg is -ütődik viselkedésemen. De Sándor nem jött be Marcheggig. Egyedül voltam -az egész úton Nikivel. Este Sachernál ebédeltünk. Mindig Hansi, Niki és -Stapszi társaságában. Sándort még ilyennek nem láttam. Unalmas, fáradt -volt. Alig beszélt s hagyott engem ezzel a három rüpőkkel! - -* - -Augusztus 12-én. - -Este az orfeumban voltunk. Hát ilyen? Repülő, félmeztelen lányok, meg -lányok, kik illedelmesen vannak ugyan öltözve, de a mit mondanak, -öltözetlenebbek az amazok meztelenségénél! Ostoba fonnyadt arczú urak a -páholyokban, monoklival belenézve a semmibe, füst, lárma, lenn a szörnyű -plebs, a maga rettenetes sörszagú bántó lármájával. A szomszéd páholyban -«eine unmittelbare!» valami kis herczegné három udvarlójával s a -férjével (nini, csak úgy, mint én) épp oly hangosan nevet s lármázik s -iszsza a sört, mint azok ott lenn. Én leeresztem fátyolomat s hosszú -keztyűim, azt szeretném, a vállamig érnének, hogy a testemmel semmi -ebből a légkörből ne érintkezzék. Utálom e helyet, de hát mit tehetek? -Nikinek esek neki: - -– Hát ezekért a helyekért hanyagoltok ti minket el? - -– Ohne Weiber… dalolja Niki az énekesnővel s nem felel. - -– Mondd, mit szerettek ti _itt?_ - -– A salonjaitok zárkózottságát, ha visszatérünk beléjök – felelte -gyorsan Sándor, Niki szavába vágva. Aztán keményen rám nézett. Láttam, -nem szereti, a mit mondok. Én sem szerettem, de mit tehetek róla, ha -szégyeltem, hogy itt szégyellem magamat. - -Hogy hazamentünk, Sándor a kocsiban keményen megkorholt, kiéreztem, a -balatonfüredi viselkedéseimet érti alatta. Én boldogan hallgattam, de -úgy tettem, mintha haragudnék érte s nem eresztettem haza érve a -szobámba. Fokozni akartam érdeklődését irántam. Azt szeretném, hogy -őrülésig belém szeressen, akkor talán – lehet, lehet. Vagy tán már ma -is? Valamit érzek itt benn a szívemben, de _mi_ az? s kiért? Ha én azt -tudnám. - -* - -Augusztus 15-én. - -Tegnap óta Weidmannsdorfban. A társaság nagy, 15–20 asszony s ugyanannyi -férfi. De mi asszonyok egész nap egyedül vagyunk, mert uraink vadásznak. -Milyen unalom. De ime egy pár alak. Az öreg Weidmannsdorff herczegné. -Magas, szikár asszony, olyan mozdulatokkal, mintha nyakörvet viselne. -Nem néz se jobbra, se balra, se le, csak mindig egyenesen felfelé. -Szeretném látni ezt az asszonyt egyszer az udvar előtt bókolni, ugyan -hogy törik ketté a dereka? Mindent kimérten, mereven mond el, minden -szó, mi kiszalad a száján, az által, hogy ő mondja, nagy súlyt nyer. -Csak kis ujját adta nékem, mikor megjöttem – tán megérezte rajtam a -bizonyos ősapát? A férfi makog, nyafog s rémítően papucs alatt van. -Leányuk van négy, mind olyan, mint egy-egy dragonyos, rettenetesen -vállasak, szegletesek, de igen jó lányok. Az egyikkel, Marincsival -összebarátkoztam. Minden szívbaját elmondta egy nap alatt. Tudom, kibe s -hányszor volt szerelmes. - -Itt még Stachelnitz herczegné, a Pepi, a bécsiek elkényeztetett Pepije. -Játszik minden műkedvelői előadáson, elad minden bazáron, minden -carousselen lovagol, tud fütyülni, dalolni, magas iskolát lovagolni, tíz -nyelvet egyformán jól beszél, énekli a bécsi és párisi kupleteket, -franczia és olasz dalokat. Olvas minden könyvet, mit írtak. Mindig -pattog s nincs soha ideje valakivel egy félóránál tovább beszélni. A -férjével még nem is találkoztam. Itt az öreg Klienigstein, finom mosolyú -öreg úr, kinek azonban azt mondják, csak minden harmadik szavát lehet és -szabad elhinni, mert azt hiszi, jó diplomatának hazudnia kell. Annál -szókimondóbb a lánya, Lolly, ki már két gorombaságot mondott nekem, de -mind a kétszer összecsókolt utána – es war ja nicht bös gemeint – mondta -s egy perczre el nem hágy, mióta megbocsájtottam neki. Roppant férfias -mozdulatok, bizonyos férfiaknak, meg az asszonyoknak tetszik. Én nekem -is… bár egy kicsit olyan, mint egy elszabadult csikó. - -Ezek a főbb alakok. Férfiak? Hansi, a bátyja, Niki és Stapszi (Istenem, -de meguntam már őket), egy Gysenburg-Stachberg, a család feje, egy kis -uralkodó herczeg, Ausztria legnagyobb partieja. Míg a férfiak vadásznak, -addig a lányok őt vadászszák, «mert én jobb szeretem a vad libáknál a -szelídeket», súgta nekem ebéd alatt, ezzel igen nagy bizalmat árult el -irántam. De mit folytassam tovább, mind egyformák, legalább nékem. - -* - -Augusztus 16-án. - -Sándort alig látom. Egész nap vadászik. Este halálra ki van merülve. De -hát ez már vadászatoknál így szokás. Ebéd után vele lehetnék, de ha ő -nem, én sem. - -Ma este Pepi jött le hozzám. Én fáradt voltam, le akartam feküdni. -Tulajdonkép nem tudom miért, de rosszkedvű voltam. Azt hiszem, a -Katinka-ligetre gondoltam, azért. Pepi leült ágyam szélére. - -– Látod, édes gyermekem, ha én te lennék, másképen élnék. - -– Hiszen én olyan formán élek, mint te, csak mindenből kevesebbet. - -– Néked édes Minim – mondta s hangja színtelen lett – nincs okod arra, -hogy úgy élj, mint én. Te… boldog is lehetsz. - -Csodálkozva néztem reá. Kissé furcsa volt, hogy így, első látásra olyan -húrt pendít meg, melyből élettörténetére vonhatok következtetést. - -– Látod, te szép vagy, én sohasem voltam. (Ebben igaza van.) A te férjed -derék ember, s nem volt okod, miért ne menj szerelemből hozzá (ez is -igaz), te fiatal vagy… nézd. Én, a híres Pepi herczegné, ki egész Bécset -mulattatja, kinek kalandjairól két ország beszél, hiszed-e, ha elmondom -– soha boldog nem voltam. Mit ér egy ilyen élet? Reggeltől estig hajsza, -hogy a szív csendjét befödje. Mit ér? Menj haza férjeddel, kérd -bocsánatát. Mert a hiba benned kell hogy legyen. Ismertem Sándort rég, a -Bálványosyak között a legtöbbet ér. Menj haza vele s hagyj minket -tánczolni a mi korpára épült tündérvárainkban. - -Én megcsókoltam a kezét. - -* - -Augusztus 18-án. - -Sándorral párbeszéd. - -– Menjünk haza, Sándor, én már úgy vágyom haza. - -– A hogy akarja, pár napig azonban még nem lehet, most, hogy a -vadászatra a meghivást elfogadtam s én egy más vadász helyét elfoglalom, -itt kell maradnunk végig. - -– De én… én, úgy akarom! - -– Mini maga parancsol s én… cselekszem, – mondta Sándor s megcsókolta -homlokomat. - -De azért itt maradtunk, ő győzedelmeskedett. - -* - -Augusztus 19-én. - -Szemtelenség, szemtelenség. Ime Elektől ez a levél: - -«Édes Mini! - -Tudja, hogy szeretem. Tudja attól a percztől, hogy a Katinka-ligetben -megcsókoltam a kezét. Tudom jól, hogy a maga lelke az én lelkemhez -hasonló, s hogy a Sándor és maga között áthidalhatatlan örvény van, mert -nincsenek egy anyagból. Szeretem. Maga volt az első, ki lelkemet -felgyújtotta. Maga adott vissza önmagamnak. Nem tudja, mily üres volt -életem, mielőtt megláttam. Az egész világban csak a szép érdekelt, s -magában megtaláltam azt, a ki az asszonyban visszaadja ezt nékem. Nem -szépségéről beszélek. Lelkéről. Van valami a tekintetében, a miből -érzem, egy velem, egynek kell lennie, akár akarja, akár nem. Talán -sohasem fog rólam többé hallani. De ezt meg kellett írnom. Tán tudja, -hogy egy nagybátyám meghalt, váratlan óriási vagyon örököse lettem. -Gazdagabb vagyok ma, mint Sándor. Ha ez egy év előtt történik, ma már -nőm. De hát ezelőtt nemcsak szegény, de büszke is voltam. Kerültem -magát. Ma megmondom azt, a mit úgy is tud. Későn találtunk egymásra, -nagyon késő… Ne halljon rólam többet. Egy nagyobb afrikai utat teszek – -az Isten áldja. Elek.» - -Ezt a levelet _merte_ nékem írni. Hát azt hiszi, most már majd írni -fogok neki, hogy kérni fogom, térjen vissza. Soha – Sándoré -testem-lelkem. És boldoggá fogom tenni, mert megérdemli. Az Elek útjait -az Isten vezérelje! - -* - -Augusztus 20-án. - -Pepinél. - -– Mondd, mit tennél, ha házasságod után 3 hóra a férjed elhanyagolna – a -saját hibádból – s egy más ember üldözne szerelmével? - -– Megmondanám férjemnek, – mondá Pepi, – az agyonlőné azt, a ki «üldöz -szerelmével» s ez energikus actiója által ismét visszatérne hozzám. - -Ezen gondolkozom. - -* - -Augusztus 21-én. - -Nem, nem. A mit Pepi mond, az mégis lehetetlen. A skandalum, aztán meg -Sándornak is történhetne baja. És Eleknek? Ezzel nem törődnék? Ha -tudnám. Levelét nem téptem el; pedig mindig megbosszant, ha újra -átolvasom. - -* - -Augusztus 22-én. - -A vadászatok utolsó estéjén nagy bál. Roppant körülvettek, szép voltam s -okosabb, mint ezek a jó bécsi dámák, kik gorombaságukkal akarják -szellemi hiányaikat fedezni. Persze az egy Pepit kivéve, ki csak úgy -csillogott-villogott a jókedvtől, szellemtől s a gyémántoktól. Folyton -tánczolt. Tánczközben megérintette toll legyezőjével a vállamat, «menj -haza, Mini… még nem késő», súgta angolul. Pedig milyen szép egy ilyen -bál! - -Sándor nem tánczolt, egy sarokban ült az öreg herczegnővel s annyira -elmerült a beszélgetésbe, hogy engem észre sem vett. Megunt volna? - -Holnap haza megyünk. - -* - -Augusztus 24-én. - -Elutaztunk. A vasuton Sándor elmondta, hogy Elek nagy örökséget csinált. -Én majd csak hogy a szavába nem vágtam, hogy tudom. - -Aztán… észrevettem magamat. És _most_ e perczben közeledjek hozzá? -Hazugságra állva kezdjem el a boldogságot… Nem, nem. Pedig hazudni -tudok, jó iskolában nőttem fel erre. De ilyen esetekben nem. Éreztem, -hogy egy borzasztó árny tolult közénk. Sándor pedig meleg volt velem s -jóságos… Azt mondta, csak azért tartotta távol magát tőlem, nehogy azt -mondhassák: ezek csak úgy, mint a fürediek, hogy én vagyok a dologban a -hibás. Úgy akarta feltűntetni, mintha ez kettőnk közös megegyezése -lenne. - -– És úgy-e, ha ez így is volt, ezentúl nem lesz így, – mondta s közelebb -húzódott hozzám s lágyan, olyan lágyan, mint azokban az időkben rég, -nézett a szemembe. És én e két szemében valami olyan igen fájdalmas -vonást láttam meg, és én e két szem kifejezését, tekintetét, melegségét -nem birtam el többet. E perczben igen tudom hogy lehettünk volna ketten -még. De hát az a harmadik! Hátha a Pepi tanácsát elfogadnám… igaz, ha -megmondanék neki mindent. Nem, nem birom. Félek, félek. - -Sándor át akart ölelni – s én visszavonulva a kupé egyik sarkába, sírva -fakadtam – s nem hagytam magam. Azt hiszem, hogy nagyon boldogtalan -vagyok. - -* - -Augusztus 26-án. - -Igen, boldogtalan. Átolvasom e naplót idáig. Mi lesz velem? Most itt -vagyok, hol boldog voltam pár napig; hol boldogíthattam volna valakit. -De hogyan? Hiszen egész életem hazugság az első pillanattól kezdve. Ez -az Elek-féle levél csak megvilágította azt, a mit már oly rég éreztem. -Minden a lelkemben, egész életem csak hazugság. Megszülettem. A -gyermekszoba már a hazugság páráival telítve. Hazudtam akkor, midőn -anyám s atyám kezét naponta megcsókoltam, mert nem tisztelhettem őket. -Hazudtam, midőn a myrtuskoszorúval oda álltam az oltár elé, mert ha -testem szűzi volt is, lelkem tele volt szenynyel. Hazudtam a nagy -világban, mert csak mesteri hazudozással lehettem mindig az első. -Hamisnak, hazugnak kellett lennem, hogy nyerjek. Hazudtam, midőn hűséget -s szerelmet igértem ennek a becsületes embernek. Hazudtam önmagammal -szemben, midőn _most_ azóta azt hittem, hogy a mulatság iránt van -érzékem csak, hazudtam néha még akkor is önmagamnak, midőn el akartam -magammal hitetni, hogy boldog vagyok. - -Hazudtam Eleknek, midőn úgy tettem, hogy nem ismerem fel szerelmét, -álnok vagyok ma, midőn ezt a levelet folyton magamnál hordom, hogy senki -rá ne találjon, s midőn mosolyogva hazudok _néki_ derült, nyugodt -boldogságot, hogy ne tudjon meg semmit. Hazugságon állok, erre épült -lelkem egész világa, erre jövőm… s most hogy boruljak én egy becsületes -ember keblére s hogy élhessek az oldalán. - -Ha bevallanék néki mindent? Pedig ez lenne az egyetlen mód a -boldogulásra. Hogy legyen? Nincs erőm, nincs erőm, hogy gőgös -büszkeségemet megtörjem, hogy kicsinynyé váljak előtte s meghajtsam -fejemet, én, ki mindig s mindenütt az első voltam s ehhez vagyok szokva. - -Folyton kerülöm, pedig vele szeretnék lenni, vele, hogy elbirjam azt, -hogy az a levél úgy hiszem kiégeti a szívem egész érzésvilágát… - -* - -Augusztus 27-én. - -Mamától egy levél. Leírom… mentségemül. «Légy mindig jó férjeddel. -Látod, sokat köszönhetsz néki, hallom minden oldalról, hogy debut-d épp -oly jól sikerült Füreden, mint Ausztriában. Ez nem kis dolog; és kivált -így a «mézes hetek» alatt. Büszke vagyok rád, jól neveltelek. Érted, -hogy kell az emberekkel bánni s hogy lehet mindig s minden körülmények -között – nyakukra hágni, s erős kézzel ragadni meg az «elsőség» -kormánygyeplőjét. Örülök, hogy boldogságod mellett «tenni» is rá érsz. -Én tán azért nem értem rá soha, mert boldogtalanságom elfoglalt. A papa? -Olyanabb az olyannál, multkor a bécsi angol követ tiszteletére ebédet -adtam, képzeld, nem jött el, mint háziúr. Nem tudtam hová lenni -szégyenletemben, ismét egy újat kezdett… De hát hogy értenéd meg, mibe -kerül nékem ez a mosoly, a melylyel semmit, de semmit sem akarok -meglátni, s a melylyel mindent, de mindent elfedek…» - -Ez a mosoly, ez is hazugság. Hát ez a mi sorsunk? Boldogtalanság, -szerencse, boldogság, minden csak hazug módon viselve? - -* - -Szeptember 2-án. - -Félek tőle. Ma oly jó volt velem, oda jött hozzám, mikor sirtam, rá -tette erős kezét a homlokomra s lassan felemelte fejemet. Szemeim -kifejezését kereste. - -– Miért sír? Tán boldogtalan? Lássa, én nem lehetek mindig emberek -között, nem bírom ki a léhaságukat. - -– Hát azt hiszi, – akartam kiáltani neki, de megakadt a szó a torkomon. -Ha én most oda mehetnék hozzá, s megcsókolva nyugodt, tiszta homlokát, -azt mondanám neki: «Bocsáss meg, én szegény, bűnös asszony vagyok, ki -hazudtam néked akkor, midőn az oltár előtt álltunk. De ma igaz szívvel -mondhatom néked, hogy szeretlek, s te vagy boldogságom, mindenem.» De az -igazság lenne-e ez? Hisz még az a levél, a mit az a másik írt, mindig -megvan, még megcsalom minden felkelő nappal, még napról napra mélyebben -sülyedek a sárba. - -Ha több ember lenne körültünk, igyekezném magamat új alakban mutatni, de -vele szemben az igazságot csak is ezzel a levél felmutatásával kéne -kezdenem. És erre képes soha sem leszek. - -* - -Szeptember 10-én. - -Azt hiszem, igen boldogtalanná teszem. Azt hiszem, tönkre teszem átkos -viselkedésemmel. Úgy hitte, unom magamat; egy hétig tele volt a ház -vendéggel. Ekkor napokig nem is mutattam magamat. Ekkor megkorholt, -kemény volt velem. S még ilyen perczekben érzem legközelebb magamat -hozzá. Ilyenkor nem félek a szemébe tekinteni, ilyenkor oly jól esik, -hogy lágyan, melegen tekint a szavai sulyos értelmeinek daczára reám. De -aztán, s ez a bökkenő, hogy nem szólok ellen s megalázkodom, megteszem, -a mit mond, mintha elszégyelné magát, bocsánatot kér ilyenkor tőlem: s -ez a bocsánatkérés már épp elviselhetetlen. - -* - -Szeptember 15-én. - -Határozottan rosszul néz ki s beteg. Ma elvitt kocsin arra a birtokra, a -melyet nékem szánt még _akkor_. Ott egy új cottageszerű házat -építtetett, azt mutatta meg nékem. A nagy fáczányos szélén áll a kis -épület. A mesterek három hónapig dolgoztak csak rajta. Természetes fa- s -téglából készült kis emeletes alkotmány, gerendás tornáczokkal, -czinóberszínű ajtók- s gerendaszélekkel. A terrasseokon angol piros -fonott bútorok, nehány salon, s egy nagy hálószoba, a főépületben. Az -utolsó szobában – az arczképe. Akkor festette Sargeant, a nagy angol -mester, mikor jegyben jártunk. A hasonlóság feltünő, de a mellett -ijesztő látni, mennyit öregedett azóta. Mi baja lehet? Arczbőre sárgás, -szemei beestek, haja deresedni kezd. Én teszem tönkre? Boldogtalan -volna? Annyira meghatott a kép, hogy a mellére borultam, s nem akartam -sem az eredetit, sem a portrait-t látni. - -Pedig ma majdnem derült volt máskorhoz képest arczkifejezése. Látszott -arczán, hogy boldog, hogy e birtokot a házzal együtt végleg átadhatja -nékem. Ha én most ezt igaz szívvel, tiszta szemmel fogadhatnám el, ha -egyenesen szemébe tekintve így szólhatnék neki: – Köszönöm férjem, -ajándékod nagy értékü és nemes, vedd érte szerelmemet, a melynél többel -nem birok. - -Ha ezt mondhattam volna néki! - -* - -Szeptember 20-án. - -Nem, határozottan nem irok többé naplót. Ez átkos papiron szoktam rá a -hazudozásra, s most, hogy lelkem igazságos képét irom le, napról napra -nem birom el a sulyát. Bele bolondulok. - -Nem jó az embernek igen mélyen tekinteni bele a lelke világába. Addig, -mig külső éltemet írtam le benne, mulattatott a dolog. Aztán – igen, -kimondom, szégyeltem, – ma, megörjít. - -Nem irok többet. - -* - -Október 3-án. - -Indulunk. Mától kezdve megint elkezdem az írást. Nem birom ki. Hogy ha -még le sem írom, a mit érzek, úgy egészen egyedül vagyok. Igy legalább -megkönnyit az, a mit énemből kipusztítok az által, hogy papirra vetem. - -Indulunk. Tegnapelőtt mondta Sándor, hogy el van tökélve délolaszországi -s algieri útját megtenni. Én eleinte elleneztem (már megint hazudtam, -nem mondhattam, hogy azért nem akartam menni, mert Elek is ott lesz). -Sándor azt hitte, a pesti világot sajnálom, megigérte, hogy Cannesba -visz a tavaszi hónapokra. Pfuj, milyen véleménye van rólam, de -megérdemlem. Legyen ez a bünhödésem. Nem ellenkeztem tovább, nem is -mondtam ellent. Higyjen rólam annyi rosszat, a mennyit lehet. Az sem -lesz elég… - -* - -Október 6-án. - -Az utolsó pillanatban _egyedül_ oda szaladtam a partra, előttem a Körös, -tovább a Katinkaliget, s a láthatárig a puszta. Mit mindent hagyott itt, -a mit nem tudtam életté átváltoztatni… - -* - -Október 10-én. - -Ime Pest: Egész nap itteni barátnőim járnak be hozzám, mindegyik irigyen -nézi ezüst útikészletemet (csak a multkor kaptam Sándortól), megnézték -ékszertokjaimat, elbámulva látják óriás solitair gyémántokból -összefoglalt nyaklánczaimat, diadémjeimet. Egy se volt arra kiváncsi, -hogy itt belül milyen a világ. Mama irigyen megcsodált, azt találta, -sohasem voltam ily szép, még a papa is beczézgetett. Mindenki rontott. -Harmadik napja vagyunk itt s s három ebédmeghívásunk volt. - -Én? előkerestem azt a könyvjegyzéket, a melyet egyszer Elek adott nekem, -s rendeltem vagy 50 kötet franczia és angol könyvet. Olvasni fogok az -úton. Én azt hiszem, az olvasás eltávolít majd önmagamtól, pedig erre -szükségem van. - -* - -Október 12-én. - -Fiuméban. Sándor a hogy megérkeztünk, átöltözködött s unokatestvéréhez, -a kormányzóhoz ment. Én a legegyszerűbb ruhámban, a komornám -kiséretében, bejártam a várost. Olyan furcsa, kéjes érzés fogott el. Úgy -éreztem, mintha ébredni kezdene valami a lelkemben, ez az arany -napsugár, ezek a babérerdők, a végtelenség, ez a néptömeg, mely -körülvesz s a mely nem ismer… Ime, tán ez legtöbbet ér. Hisz mióta -megvagyok, üveg szekrénybe voltam kiállítva. Mindig tudta mindenki, vagy -legalább tudni vélte, hogy mit teszek, mit gondolok s érzek. Itt senki, -senkisem ismer. Lementem a horvát part egy osteriájába, leültem a -szőlőlugas szélén, s belenéztem a messzehaladó tenger kék vizébe. Mily -szép, szép az élet! Úgy éreztem, az életerő beleszalad a lelkembe… nini, -szavalok! Most veszem észre. Nem hiába, hogy egész út alatt a Taine -«Italie»-ját olvastam. - -Elek, ha látna, csodálkozna rajtam. De tán nem annyira, mint én magam -csodálkozom. Oly jól esett ez a frissen fejt tej, úgy éreztem, az -igazság emlőjéből szivom! Azt hiszem, a mit látni fogok, közelebb fog az -igazhoz hozni. Furcsa, hogy majd a művészetek segítségével kell hozzá -jutnom. Tanulni akarok, fejlődni. Szeretnék az lenni, a mi vagyok, -megszakítani a régi énemmel minden összeköttetést. - -A kormányzóéknál igen boldog ebéd volt (ritkán használom e szót -«boldog!»). Igen rokonszenves emberek. A governatore még igen fiatal -ember, van valami igazán fejedelmi abban, a mit mond, abban a mit tesz. -Felesége komoly, szép asszony. - -Olyan komolyan nézett rám – hogy lesütöttem szemeimet. És – közvetlenül. -Ez már haladás. Míg férjeink politizáltak, karon fogott, megmutatta a -nagy, de roppant nyomott palota minden zege-zugát. Különös összeállítás, -nagy aerarisch bútorok, s aztán ezek között olasz, velenczei ritkaságok. -Úgy látszik, erre sokat tartanak. Furcsa, ezt soha sem láttam otthon. -Peddig ezzel is mennyit szórakozik, tanul és felejt az ember. Ezeknek -meg még erre sem volt szükségük, mert hisz boldogok, s van teendőjük -elég. A gyermekekhez is bementünk. Komoly gyerekek, szinte már ezek is -reprezentálnak. - -Milyen különös, ezeknél minden olyan – igaz benyomást tesz. - -Kiültünk egy terrasse-ra s hosszan elbeszélgettünk. - -– Mondd, – kértem hirtelen, – hogy tanultad meg az igazság útját járni? - -A fiatal asszony jóságosan mosolygott, nem felelt rá semmit, de szeméből -láttam, hogy úgy született benne. Aztán tárgyakról beszéltünk. Minden -egyes bútornak története van, mindegyikről tud valamit elmondani. -Mennyit kellett hogy tanuljon, hogy érezze mindezt, hogy lássa, mi a -szép, mi az összhangzatos. - -[Illustration: Kiültünk egy terrassera.] - -– Hogy irigyellek, hogy Rómába, Nápoly- s Szicziliába mentek, – mondta. - -– Hogy irigyellek, hogy itt maradhatsz, – viszonoztam elszólva magamat. - -– Mit irigyelsz rajtam, hisz néked is megvan mindened, mit kivánsz, -férjed szeret, vagyonod nagyobb a mienknél, tehetsz annyi jót, mennyit -akarsz, s élvezhetsz, a mennyit szemed és szád kiván. Mi kell több -ennél? Még gyermeked nincs, de hát ez is csak idő kérdése. És te szabad -is vagy, mi pedig kötelességünknek élünk. - -A két utolsó mondata szeget ütött a fejembe. Gyermekem, hátha lesz nékem -is! Tán majd a kis fejére rá tett kézzel még el is mondhatok néki -mindent. - -És kötelességem is lesz akkor. Most nincs? De ha nem birom, nem tudom -betölteni! - -Október 14-én. - -_Róma_. Milyen furcsa volt tegnap a kis hajón vele együtt neki indulni a -tengernek. Még soha sem voltam tengeren. Nyolczkor este lassan siklott -ki a hajó a megvilágított fiumei kikötőből, oly csendes, oly nyugodt -volt az éjszaka, és én úgy szerettem volna, ha nagy, igen nagy -veszedelembe jutnék vele. Ha terhes felhők környékeznének, ha villám, -mennydörgés elnyomná a szavunk. Hogy így közel-közel simulhassak hozzá -még egyszer, s elfogadhassam védelmét, őszinte szeretettel, -ragaszkodással. - -A tenger bámulatos csendes volt. S Anconától Rómáig napfényes idő. Este -értünk Rómába. A Hotel Quirinalban ember ember hátán, villanyvilágítás, -nyüzsgés. Késő éjjel csendesek voltak az utczák. - -Hát ez Róma? - -Október 18-án. - -Rómáról nem merek írni. Azt hiszem, ostobaságokat mondanék, így hát csak -Stendhalt s Tainet olvasom s azokat igyekszem Rómában feltalálni. Pedig -furcsa, minden más hatást tesz rám. Valószinüleg éretlen vagyok még. - -Már két nagy ebéden voltunk. Sándornak mindenütt vannak rokonai. Az -olasz rokonok! Gracié, majd felfalnak, olyan édeskések mind. Voilá une -race qui ne me plait pas! Egy angolnéval, Lady Stanleyval ismerkedtem -meg. Az vonzott hozzá, a mit az olaszoknál nem találtam meg: az igazság. - -* - -Október 20-án. - -Istenem, Istenem, hát nem lesz ennek vége. Elek ismét írt. Azt mondja, -Kairóból az arab pusztába expeditióra készül. S nem bir magával, hozzám -fordul egy kis érdeklődésért. Mit tehetek én érte? Levele tele van -Rómával s Rómán keresztül minden sorából szerelme beszél, a melyet -azonban nem említ. Így hát megmérgezi nékem Rómát. Délután a Campagnában -voltunk… nem birtam magammal, e végtelenül szomorú mezőkből, e szürkés -hangulatból annyira az Elek szavai beszéltek hozzám, hogy megkértem -Sándort, forduljunk vissza, rosszul érzem magamat. S most itthon vagyok -a kis szobámban – a villanyfény besugárzik idáig az iróasztalomig, s -azért csak az a nagy, néma, csendes Campagna előttem… tovább még -keletnek az az ismeretlen sivatag, s azon egy ember, ki megy, tán -vesztét keresve… - -* - -Október 24-én. - -Ha gyermekem lenne Sándortól, minden jobbra fordulna. Ma bementem a -Szent-Péter-templomba, ezért imádkoztam. Meghallgatott-e az Úr? Ah! -hiszen vallásom sincs, ezt is kiölték belőlem. Az a czinizmus, a mely -megölte bennem a szerelem iránti érzéket, elvitte magával vallásomat is. -Senkiben, semmiben nem hiszek. De igen, Sándorban… Hát akkor? - -* - -November 3-án. - -Palermóban. Megyünk, megyünk – az én szemeim nyitva s azért nem látok -semmit, nem hallok semmit, nem vágyom semmire. Olvasom Baudelairet… Mint -a mákony. Szeretném, ha mind e fény, pompa érdekelne. De mi közöm -mindehhez? - -* - -November 16-án. - -Megint egy levél Elektől, megérkezett a Szentföldre. Arra kért már -akkor, hogy oda feleljek neki, s miután semmi hir rólunk, azt mondja, -érzi, _igaza volt_, hogy megirta szerelmét, mert vagy tőlem kellett -volna pár sornak jönni, vagy Sándortól egy levélnek, a melyben -élethalál-párbajra hivja. Egyik sem jött, sem _igen_, sem _nem_. Tehát -szavait félig meghallgattam. - -És igaza van, úgy van. Megcsaltam férjemet – és tán – önmagamat is? - -* - -November 18-án. - -Nem, nem fogok mindig ezzel foglalkozni. Ez ostobaság s eredménytelen. - -Egy óriási parkban kocsiztunk, a mely Katinka-ligetre emlékeztetett. -Vagy csak minden a mit látok, azzá hasonul át, a mi bennem van. Ma -Verlaine-t vettem meg, az Elek kedvencz költőjét. Mint lánynak megvolt, -hogy férjhez mentem – akkor azt hittem – nem lesz könyvekre, vagy -legalább ilyenre szükségem, nem vittem magammal. Éjjel olvasni fogom. - -* - -November 19-én. - -Egész éjjel Baudelairet olvastam, mint olaj a tüzre ez a könyv. Magamra -olvastam benne. «Comme vous êtes loin paradis parfumé!» Volt-e ilyen -paradicsomom valaha? Voltam-e gyermek, fiatal, mint mások. Rothadás vett -körül, hogy meglettem, s a rothadás légköre tápláló légköröm. - -* - -November 24-én. - -Nem értem, nem ismerek magamra. Napról-napra közönyösebb leszek. A -külvilág nem érdekel. Úgy ülök a nagy ebédeken, estélyeken mint egy -bálvány, szemeim kerekre tágulnak, nem mondok semmit, nem hallgatom azt, -a mit beszélnek, nem látok, nem hallok, semmi érdekem, sem kedvem -semmihez. - -Este Baudelaire-re, Verlaine-re örülök. - -* - -November 30-án. - -Nagy jelenetem volt Sándorral. Ez az ember tönkre megy mellettem. -Napról-napra sápadtabb arczkifejezése. Girgentibe mentünk. Én a hajó egy -sarkában egy Zólát olvastam (nagyon érdekel ez az író, ha utamba akadna, -lehet, hogy vissza adna önmagamnak) Sándor a másik sarkában a Times-t. -Így egész Sziczilián keresztül. Este későn érkeztünk. - -Kocsin, zekegő úton a szállodáig, ott vár a megrendelt ebéd, en tête á -tête. Ettől most mindig félek. Sándor két üveg pezsgőt megiszik egyedül, -én pár osztrigát eszem, s hallgatunk. Aztán külön-külön lefekszünk. -Másnap nagy szél kerekedik, én nem merek kimenni a szállodából, félek, -hogy nevralgiát kapok. Sándor egyedül nézi meg a görög templomokat. Este -vissza Palermóba. - -Így lesz hát ez az út végig? Hogy vissza érkeztünk, kijelentettem neki, -hogy én nem megyek tovább, már unom ezt a hajszát, aztán meg… Elek -Biskrában. El fogom kerülni, bármibe kerül. Sándor nem tágított, -nyugodtan azt mondta, ő megigérte Eleknek, hogy deczember végét ott -együtt töltik s így _megyünk_. Megyünk. Igen… én pár perczig zokogtam, -sírtam, aztán – mintha fénysugár szaladt volna át a lelkemen, végre is, -miért ne, menjünk. Hisz úgy jobb lesz. Jobb szembe nézni az ellenséggel, -így ártalmatlanabb. És aztán ki is fogom magyarázni vele a dolgot úgy, -hogy baj nélkül megértethetem magamat Sándorral. De hát ez már megint -csak nem lesz az igazság… - -Sándor meghallgatta végelhatározásomat s ott hagyott: megyünk, volt az -utolsó szava. - -Most hát én… igen én, irok Eleknek, ez az egyetlen módja. - -* - -Deczember. 1-én. - -Ime levelem: - -«Édes Elek. Reménylem, soraim még Jeruzsálemben érnek. (De hát ha nem!) -Hallgasd meg, a mit mondok. Nem szeretlek, nem is foglak soha. Nem -akarlak látni se élve, se halva. Ne gyere utamba, mert kitérek előtted. -Tudd meg, hogy tisztességes asszony vagyok s az is akarok maradni. -Férjemet szeretem, s jövendőbeli gyermekeimnek akarok élni. Hogy -megközelitesz, az gyalázatos dolog, s egész lelkem felháborodik, ha -rágondolok. Mit akarsz velem? Testem nem lesz a tied, mint a hogy a -lelkem nem az. Nem szóltam Sándornak, nem azért, mintha bármi módon -vonzódnám hozzád, de mert nem akartam, hogy összeütközés lehessen -köztetek. Nem akarom, hogy Sándort baj érje. Te mint könnyelmű lányt -ismertél, mióta a _szerelem_ (igen, az a szerelem!!) átváltoztatott, -azóta sem érzésem, sem gondolatom nem az, a mi volt. Mi megyünk -Biskrába, de megtiltom, _érted_, hogy oda gyere. Nyugalmamat nem adom -semmiért. Az isten megáldjon s ez leszen első és utolsó levelem -tehozzád. Bálványosy Mária.» - -Mini helyett Máriát írtam alá. Ebből aztán kiérzi, hogy semmikép sem -akarok vele bizalmas lábon állani. Magam vittem a levelet a póstára, -csak időre érkezne még oda. Jaffáig innen 6 nap, onnan 2 Jeruzsálemig, -ott 8–10 nap alatt. Decz. 12-ére ott lesz a levél s akkor még tudom, ott -kapja, hiszen karácsonyt a Szentföldön tölti. - -* - -Deczember 3-án. - -Átolvastam a levél fogalmazványát. – Istenem, milyen ügyetlenséget -követtem el, hogy azt irom: «nyugalmamat nem adom»; hisz így többet -árultam el, mint kellett volna, lelki állapotomról. - -De most naplót sem irok egy darabig, ez is csak hiába izgat. A -tárgyaknak fogok élni. Ugy mint egy utazó, – ki felejteni utazik. - -Felejteni… mit? - -* - -Deczember 30-án. - -Anya vagyok, bizonyos. Ennek sem tudok most már örülni. Félek a -gyermektől. Hogy neveljem fel, ha nem tudok igaz lenni. Az ő életét is -megmérgezzem, mint a hogy az enyémet megmérgezték? - -Sándor, uram! ments meg. - -* - -Tunis, január 4-én. - -Éjjel-nappal a két férfi a fejemben. Nem látok semmit, csak őket. Éjjel -róluk álmodom – úgy érzem, ketté tépik a szivemet. Mi lesz velem? Ha az -Elek levelét olvasom, a Sándort is ott érzem az oldalamon. S félek mind -a kettőtől s nem látok a lelkemben egyebet sötétségnél, némaságnál… - -* - -Biskra, január 6-án. - -Sándor tegnap hirtelen hozzám fordult: «Az Elek _barátom_, bizom benne -minden körülmény között… érted?» S mereven szemembe tekintett. Mit -értett alatta – tán gyanakodott volna. Mikor árultam el magamat, vagy -már rég gyanakszik? Egész testemben reszketek még most is, midőn -szemeinek tompa kifejezésére gondolok. S holnap, vagy tán ma már -megjöhet. Mi lesz velem? Összezavarodott az elmém s nem látok tisztán -érzéseim chaosában. Nem látom a helyest, a jót, nem tudom, mit érzek -igazán, nem tudom, hogy lesz… Én uram! támogass, mert eltántorodom… - -* - -Biskra, január 8-án. - -Istenem! Istenem. Tönkre, tönkre vagyok téve. A dolog így történt. Egy -arab kávéházban voltunk, Sándor és én. Rendesen itt töltöttük az estéket -már jó ideje, Sándort igen mulattatja az arabok fegyvertáncza, mindennap -eljáratja velök. - -Épp a fegyvertáncz közepén – én Uram Istenem – ki lép be az ajtón: Elek. -Azt hittem, rám szakad a ház. Sándor tüstént abba hagyatta a vad -tánczot, de a pokoli lárma után beállott csendet nem lehet a szívem -csendjéhez hasonlítani. - -De tovább. Elek odafordul Sándorhoz, kezet ad neki. - -– Tudod-e, miért jöttem oly gyorsan? – mondta merészen, egyenesen a -szemeim fehérébe tekintve, – mert Mini irt nekem. - -– Ugyan? – kérdé Sándor fásultan, – s te erről nem is szóltál. - -Azt hittem, szétszakad a szívem. - -– Igen, megirtam, hogy ide jövünk, miután tudtam terveidet, – rebegtem -halkan, nehogy Elek megmondja az igazságot, hogy így az összeütközést -elkerüljem. - -– Igen, Mini meg akart lepni téged s ezért irt, – mondta Elek még -folyton rám nézve hidegen, közönyösen, tönkre téve tekintete által, – s -én sietve jöttem. - -– Jól tetted, – mondta Sándor, hirtelen kézszorítását viszonozva. - -Ime, hazugságból hazugságba. – De ez még nem elég. Sándor éjjel -sakálvadászatra készült. Ide rendelte Ali Ben Hamedet, dragománját[1] a -kávéházba, ki vezeti. Itt vártunk reá. 10 óra után megjött. - -– Elek, légy oly szives feleségemet haza kisérni a Hôtel Saharaba, te is -ott vagy szállva úgy-e? - -– Igen, mellettetek vettem szállást, – felelte Elek szemtelenül. Sándor -kezet szorított vele, nekem megcsókolta kezemet s szemembe tekintett. Ha -száz évig élek, nem felejtem el tekintetét. Mintha egész lelkét a -lelkembe lehelte volna. Vagy csak azért láttam ezt így, mert magam -végtelen izgatott voltam s mert tudtam, hogy most, most fog elválni -minden… Nem tudom. Elment. És Elek most hozzám fordult: «Indulunk hát?» -Karon fogott. Én nem akartam, hiába mondtam neki magyarul, hogy nem -engedem. Megtette. Végre is a még népes utczában, a hol az arab Ouled -Nailok[2] házai előtt franczia katonatisztek árnyai suhantak el, nem -téphettem ki magamat karjai közül. Elek a szó szoros értelmében vitt. A -kis telep legnépesebb utczájába mentünk, a hol a téli éjszakán még ember -ember hátán tolongott. És nem mertem szólni, egész testemben remegtem. -Vitt, vitt. Egy európai kávéházba erővel bevonszolt. «Un caffé à madame, -un verre de whisky à moi.» Úgy tett, mintha felesége lennék. - -– Eljöttem, mert levelének sorai között olvastam. Ha szeretné férjét, -akkor nyugodt lenne, nyugodtan odaadta volna levelemet neki, hisz -«vér»-leány, ki nem fél egy párbaj esélyeitől. Maga ha szereti férjét, -csak egy módon cselekedhetett volna, hiába mondja, hogy nem. A szerelem -parancsol. Hiába minden törvény, hiába esküje, a mit mond. Az enyém, -mert szeretem s mert viszont szeret. - -És én gyenge báb csak hallgattam s mintha megszáradt volna a szó a -torkomon, nem tudtam, nem tudtam rá felelni semmit. - -– Azt mondja, nem ismerem azt, a mi ma. Csakis azt szeretem s nem azt, a -minek lenni látszott. Maga még pár hó előtt nem önmaga volt, hanem -társadalmi körének visszfénye. Egy szava nem jött szivéből s egy szó nem -juthatott a szivéig, s így hogy választhatott volna akkor a szíve -szerint. Az enyém az Isten s emberek előtt. Akkor a Katinka-ligetben -láttam már – s ma az enyém. - -Hangja olyan áttetsző, tiszta lett, mint a fejünk felett elterülő -égbolt, a melyen az afrikai ég miriad és miriadnyi csillagja ragyogott. -A mimóza-fák virágoztak, messzi, messziről szomorú dal hangzott, tán egy -arab ház terrasseáról; fejem felett a tejút fenséges íve; szivem tágult, -úgy éreztem, karjaim széttárulnak s átölelem az egész mindenséget, s -szavam most is, mint mindig, máskép beszélt. - -– Sándort tisztelem – kiáltottam (Istenem miért is ezt). - -– Nem tisztelet kell nékem, de szerelem. – S vitt, vitt. - -Úgy éreztem egész testem lelkem azon az egy karján csügg, a mely visz s -a melynek ellenállani nem tudok. S nem tudtam. Felvitt. Szobánk egymás -mellett… s a sötét éjszakában amazok ott nem láthatták, hogy az ő -szobájába tértünk. - -Hát miért is nem öntöttetek erélyt, szivet belém, _ti_, kikre ez rá volt -bizva. - -A Sándor gyermekével szivem alatt – ma az Elek szeretője vagyok. Ime az -igazság. - -* - -Biskra, január 9-én. - -Sándor délben jött haza, és furcsa, én nyugodtabb, s lehet mondani -igazabb vagyok vele, mint voltam. Szinte kihivólag viselkedtem vele -szemben. Kijelentettem, hogy áthurczolkodom a déli oldalra eső szobába, -mert éjszaknak fázom. Sándor nem ellenkezett – pedig ez azt jelentette, -hogy ágytól válunk. Nos igen, ha már így kellett hogy legyen, hát hadd -legyen így. S legyen egészen. Kettős játékra már igazán képtelen volnék. -Szivem alatt levő gyermeket említettem… ez aljas volt. De hát miért ne, -ki egy olyan aljasságot el tudott követni, mint én tegnap, az már -mindent pirulás nélkül elkövethet. Most hát előre – csuszszunk lefelé a -lejtőn, nyitott szemmel, sans peur et sans reproche! - -* - -Biskra, január 14-én. - -Sándor minden éjjel vadászni jár, már vagy húsz sakált s pár hienát -lőtt. Azalatt én a Hôtel Sahara széles erkélyén ülök késő éjszakáig, -mellettem Elek. Előttünk a végtelen csillagos ég s lábaink előtt a kis -tér mimosa-bokrai. Keret, illat, mind ugyanaz, mint akkor. És én egész -lélekkel oda vetem magamat neki. Szinte túlságba megyek, akkor csókolom -száját, midőn tán nem is kivánom. Beszéltetem, mert szépen tud beszélni. -Elmondatom vele szerelmének egész történetét, el, hogy mit szeret -rajtam, hogy gondolt rám, ott azokon a hosszú útakon. Már rég szeret. -Még – azt mondja – kis leány voltam s nevelőnővel jártam ki a jégre, -hogy rám vetette szemét. Csak hogy büszke volt, el akarta nyomni -szerelmét. Nem akarta, hogy a partie-vadászok közé sorolják, mint annyi -mást Pesten. Került, mert szegény volt. Mióta azonban gazdag, olyan -gazdag mint Sándor, azóta kétszeres erővel kivánt meg engem. Kivánt meg -– igen, így mondta. Pfuj, a szó csunya. De hát méltó – viszonyunkhoz. -Tehát mindig csak pénz! - -* - -Biskra, január 16-án. - -Ma ebéd alatt elnéztem Sándort. Ez az ember beteg. Valami van a -szemében, a mi szinte a túlvilágba húz. Milyen furcsa az élet. Miért -találkoztunk mi egymással, miért ott, hol nem lehettünk az egymáséi. -Milyen egyszerü dolog: két ember találkozik, vonzódik egymáshoz, -megszeretik egymást, egyek lesznek a sírig. Így van ez az egyszerü -embereknél. De hát nálunk hány kis mellékút, kitérés van a fővonalak -mellett, vagy tán fővonalak nincsenek is; csak árnyalatok, csak -félszinek. A félhomály misticzismusa, a mely éppen csak az igazsággal -van ellentétben. - -A félszinektől az örök világossághoz hogy lehessen jutni? - -Én szegény hites férjem, miért is kellett néked éppen én rám bukkannod? -Miért nem találtál magadhoz méltó, becsületes, igaz asszonyt, ki az -oltártól a halálos ágyig egyet gondolt és érzett volna veled? Ha én -egyszer elmondhatnám néked még az igazságot úgy a hogy van! De jól is -van az, hogy _ma_ már ez lehetetlen. De jó, mert én, ha _akkor_ két mély -szemeddel a szemembe tekintenél, visszakivánnám azt a boldogságot is, -mely után egyszer már kinyujtottam a kezemet, és beléd találva szeretni -– el kéne pusztítanom magamat. De jó is az, hogy az igazságot néked -soha, de soha el nem mondhatom, mert tiltja az a kis gyermek ott a -szivem alatt, az, melynek bűnös szivem minden dobbanását meg kell -hallania, ki tud a _másik_ minden öleléséről – csókjáról. - -* - -Biskra, január 21-én. - -Napról-napra merészebb leszek. Ma, hogy Sándor a Kadinál ebédel, mi -Elekkel egy háromlovu kis kocsin Sidi Okbába rándulunk. A kocsi elhagyva -a biskrai város utolsó pálmáit, szélsebesen szeli a sivatag homokját, az -arab kocsis mélyen lenn guggol szinte a lábaink előtt, s dalt zümmög. -Elek átkarol s úgy röpülünk át a végtelenen. A kocsis néha visszanéz, s -bátorítva mosolyog ránk. Azt hiszi, férj és feleség vagyunk, tudja, hogy -csókolom az Elek ajkát, hogy lássa ez az ember, hogy mondhasson el -esetleg Sándornak olyat, a melyből meg kell hogy tudja vétkemet. - -Sidi Okbában is így viseltem magamat (hála a régi divatos manierjaimnak, -a melyek napról-napra jobban visszatérnek), hogy az európai fogadósné, -kinek terrasseán ebédelünk, már nem is az Elek feleségének, de párisi -cocottenak tart s folyton «ma belle» – nek szólít. Ez vérszemet csinál -nékem, czigarettára gyujtok s Elek vállára hajtom a fejemet… s e -perczben úgy érzem… nem érzek semmit. - -Késő este érkezünk haza. Sándor tekintetét keresem. Lenn várt a -fogadósnál, előtte fehér burnusos dragománja, ki vadászhistóriákat mond -el neki. - -Még fel se nézett, hogy lejöttünk, azt se kérdte, honnan jövünk. Pedig -kihivó tekintetemmel magam mondtam el neki mindent! Istenem, ha megölne -mindkettőnket! - -* - -Biskra, január 23-án. - -Ma Elekkel Ó-Biskrába járunk. Egy arab asszony jövendőt mond nékem. Oly -szép szőke gyermekeim lesznek, mint a gazdámnak (ez alatt Eleket -értette), rá fog hasonlítani a szemök, szivök azonban olyan lesz, mint -az anyjuké. Reménylem, hogy nem… A város végeig megyünk, ott egy -oued-en[3] kellene átgázolnunk. Elek habozik, pedig túl a folyón -gyönyörű, úgy mondják, a kilátás. - -Én? mutatom, hogy kell. Lehuzom sárga kivágott czipőimet, harisnyáimat, -ruhámat felemelem a térdemig, s megyek előre. Elek is átgázol. Vissza -már a karjain hoz át a vizen. - -Ugyanazon eszközök, mint a Pál és Virginiában. Első regényem volt, igen -szinpadiasnak találtam akkor, csak úgy, mint a mai kirándulásnak egyes -részleteit. - -* - -Biskra, január 24-én. - -Ma komornámat hazugságon értem. Ali Ben Hamettel valahol a városban -csatangolt s azt állította, hogy a bibornok által épített menházat -vizsgálta meg. Kisült, hogy hazudott, a vendéglős ott látta az oáz azon -részén a dragománnal, hol mi jártunk tegnap. Nem szidhattam meg, mert -nincs már jogom hozzá. Érzem, napról-napra sülyedek. - -* - -Biskra, január 26-án. - -Elutazásunk előtt tisztelegni voltunk a carthagói érseknél. A bibornok -itt szokta a teleket tölteni. Egész operettejelenet volt. Az öreg úr -felcziczomált szinpadias fogadószobájában, veres székében, s mi hárman -előtte. Mert mind a hárman ott voltunk. Aztán a biboros hosszú beszédje, -melyben házasságunkat példásnak és tanulságosnak nevezte. Végén -czélzások nagy vagyonunkra. - -A beszédet, azt hiszem Eleknek igaza van, minden átutazó de marque -házaspárnak el szokta mondani, az alluziokat is elértettem. Küldtem neki -szegényei számára 1000 frankot. Megfizettem a hazugságát, a mint amazok -az én hazugságaimat fizetik meg. Eleknek mégis igaza van, kár -skrupulizálnom, hiszen minden hazugságra van építve, egész társadalmunk, -minden intézményünk. Egész fejlődésünk, minden tettünk, minden szavunk -hazugság. - -[Illustration: Vissza már a karjain hoz át.] - -De hát miért kárpótol ez engem? - -* - -Algier, január 30-án. - -Ime a Hotel St. Georgeban. Csupa angol s angolné. Csupa flirt az egész -bódé. Lépcsőkön tuczat számra ülnek el az angolok missjeikkel, a kiknek -felét egy saisonra elbolondítják. A salonok spanyolfalai mögött, az -istálló dohányzójában, a tennistéren csupa flirt. Annyira beleillek a -keretbe, hogy siettetem elutazásunkat. Most már igazán egy olyan helyre -szeretnék menni, mint Cannes, hol a nagy világ telel. A mámor, azt -mondják, jót tesz, hadd igyam ki poharát szinig. - -* - -Algier-Marseilles, február 1-én. - -A hajón. Sándor és Elek a hajó orrán beszélgetnek. Nekem a fejem fáj. -Szomorú vagyok. És furcsa, most még ijesztőbbnek érzem azt, a mi reám -vár. - -Mi lesz velem? - -* - -Február 3-án. Cannes. - -Kora reggel érkeztünk ide. Sándor egy igen nagy butorozott villát bérelt -a Californiában. Ennek berendezése szórakoztat, elvonja figyelmemet. A -villának falai rózsaszinüek, igen jól áll a boldogságunkhoz. - -Lépcsőház fehér lakk-fából. Igen könnyen építve, salonok, ebédlő mind -lakkirozott puha fából. A butorok igen izléses, egyszerü kartonnal -áthuzva. Itt-ott pár értékes régi, vaskos tölgyfa szekrény. Minden sans -prétention, s igen nagy izléssel berendezve. A salonok s ebédlő óriási -ablakaiból nagy virágparkligetre a kilátás, tovább pedig a cannesi öböl, -ellátni Frejusig. Ez a tájkép az, melyet Maupassant egyik könyvében a -herczegek paysage-ának nevez. - -Factice itt minden, de ez áll jól az én benső világomhoz. Ez kellett -nekem, most már teljek be vele. - -* - -Február 4-én. Cannes. - -Boudoirom is rózsaszin. A plafondjára angyalkák vannak festve. Émelygős -persiflátió. Sándor a másodikat lakja, ő maga választotta a lakást, én a -földszinten. A fogadószobák az első emeleten (a mely a kert felé tekint) -vannak. Elek a közeli Montfleury szállodába ment lakni. Tiz percznyi -gyaloglás innen. Ha kerti kapunk kulcsát odaadjuk neki, három percz -alatt ide ér. - -* - -Február 5-én. - -Igen, ezentúl csak tényeket irok le. Nem ér ez az érzelmeskedés semmit. -A dolgokat úgy sem változtathatom meg. Glissez mortel n’appuyez pas! ez -volt a papa jelszava is. A szerint fogok élni. Ma egész nap Pepivel, ki -itt tölti a telet szintén, bár sajnos, a város túloldalán, a West Endben -lakik. Látogatásokat csináltunk. Bejártuk a város 200 lehető házát, -voltunk, mint Pepi nevetve mondta, nehány lehetetlenben is. Pepi igen -mulatságos előadást tartott Cannesról, ez a snob-ok városa. Itt épp csak -herczegnél kezd az ember számítani. Van vagy 12 nagy, fő- és vérbeli -herczegük. Azonkivül 30 olyanféle családból, mint ő. Ezeken kivül az -egész párisi, londoni és bécsi high Tory-világ jórésze itt telel. Ezek -mögött meg az amerikaiaknak egész hada, kik azért jöttek ide, hogy -mivelünk megismerkedjenek. Hogy bátyáink az ő leányaikat vegyék el… -hugaink (ha vannak) fiaikat szerencséltessék. - -Óriási hajsza. Első kérdés: «ki ő» valakiről, ki megérkezik. Második: -«How much!» mennyit ér. A «ki ő» alatt családját értik. Hány őse van, mi -rangfokozata, «született, vagy nem született.» A zsidóbárók és -amerikaiak így taksálják az «ember» fiát. Pepi igen szellemesen -megjegyezte, hogy arra van elég ősünk (már mint neki), hogy a bécsi -kamarabálokra meghivják, arra azonban nincs mindig, hogy egyik-másik -vasuti király, vagy párisi pénzfejedelem elhivja az intim jellegü -ebédjeire. Mais n’est ce pas nous, nous en passerons! mondta mosolyogva. - -Beiratott minden nagy herczegnél (én persze mindenütt a Sándor nevét is -oda bigygyesztettem), elvitt minden socziális hatalmassághoz. Mindenütt -voltunk. És én haza érve, halálra fáradtan végig feküdtem a chaise -longuera s messze, messze repültem el innen. Ha egy év előtt lenne még? -Tán okosabban élnék? Nem hiszem. Hisz nincs anyag bennem a boldogulásra. -Csak az élet kis eshetőségeire vagyok kikészítve. - -Este Sándor állítólag kártyázni ment. Elek a művészetbe akar beavatni. -Azt mondja, a művészet czélja elfeledteti az élet hazugságait. Azért -minden nagyvilági embernek dilettansnak kell lennie. Hogy így igaz élete -is legyen. Azt hiszem, ebben igaza van. - -Pedig Elek!… Ah, de mindegy! Legyen _így_. Beülünk a kis rózsaszinü -boudoirba s a narancsszinü lámpaellenző fényénél egy Bourget-regényt -olvas fel nekem. Néki tetszik, én nékem ezek az asszonyok mind hamisak. -Úgy tünnek fel nékem, mintha egy velenczei kristálycsillár utánzatát -látnám. Nem egy dolgot másképp tennék, mint ők teszik. Je serais plus -canaille et plus grande dame à la fois. Hogy beleuntunk az olvasásba, -Elek előadást tartott nékem a «szép»-ről. Nem sokára majd a jóra kerül a -sor s akkor… pirulni leszek kénytelen. Azt állítja, jól állana nekem, ha -aláfesteném szemeimet s szemöldökömet is meghúznám a Pinaud plajbászával -Miért ne? ha őt mulattatja, tegyük meg. Elek hiu – s úgy látszik, hiu -reám és szebbnek szeretne még, mint a milyen vagyok. Midőn elmondtam -neki (féktelen czinizmusomban), hogy anyának érzem magam, már -innen-onnan két hónapja, aggályait fejezte ki, hogy fogok majd kinézni, -hogy fogok majd öltözködni kis idő multán. Furcsa, én nékem már egész -más aggályaim vannak. Elek szépségemet szereti. Ez is valami. Ha Sándor -is _csak_ ezt szeretné! - -Aztán Elek elmondja, hogy az egész asszonyi világot látta itt s én -vagyok a legszebb mind között. Milyen kár, hogy már ennek sem tudok -örülni. Mit ér? - -* - -Február 6-án. - -Redfernnél 17 ruhát próbáltam fel. Pompás foglalkozás, ez alatt az ember -határozottan képtelen a gondolkodásra. 13 (rossz szám!) utczai ruhát -tartottam meg, a számla 9000 frank. Aztán Worth szabásza érkezett meg -Párisból (1600 frank cachet azért, hogy lejött!) 9 estélyi ruhát -rendeltem. Egész nap mérték, szabták a testemet. Estére annyira ki -voltam merülve, hogy pirulás nélkül dobhattam magam az Elek ölelő karjai -közé. - -* - -Február 7-én. - -Sándor egy yachtot és egy kis vitorlás hajót bérelt. Az utóbbi oly -kicsiny, hogy maga kormányozhatja. Ennek örülök. Tán némelykor elvisz – -Elek nélkül is. De ezt már alig merem reményleni. Ha ugyan «reményleni», -ez a szó kifejezi azt, a mit gondolok. Hisz félek vele egyedül lenni, -nem tudok néki semmit mondani s ő is épp csak egészségemről tudakozódik. -Ezt is úgy, mintha minden egyes szavával mentséget akarna nékem adni -arra, hogy miért lakik ő a másodikon és én földszinten. - -* - -Február 8-án. - -Felülmulom magamat. Ma este az örökszép Fernande estélyén debuteiroztam -Cannesban. Első megjelenésem volt a nagy világban. A szó szoros -értelmében – meztelenül jelentem meg. Én nem tudom miért, de az ilyet -most megkivánom. Fáj nékem kínozni vele Sándort, tudom, s mégis meg kell -hogy tegyem. Egy finom, szinte áttetsző selyem directoire ruha volt -rajtam, a mely alatt csak igen könnyű alsóruha. Nem volt fűzőm s mellem -alatt csak egy aranypánttal volt a ruha megerősítve. Fejemen -babérkoszorú gyémánt cseppekkel tarkítva, nyakamon semmi. Midőn letettem -sorteéimat, Sándor elsápadt. S az inasok is zavartan néztek rám. Én -kihivó arczczal léptem be a salonba – utolsók voltunk – s egy csapással, -éreztem, mind meghódítottam őket. Asszonya meghódolt, mert tudta, -érezte, első leszek köztük, férfia – én Istenem, ha az Elek szemeinek -kifejezését el tudtam viselni, akkor elviselem ezt is. - -Az ebéd alatt egy zsidó báró s a választófejedelem között ülök. A -fejedelem igen rokonszenves ember. Van valami bánatos, igen bánatos az -arczán. Én nem tudom mi, de valami úgy vonzott hozzá, hogy az ebéd végén -már barátok lettünk. A háziasszony kissé ingerülten látta, mily gyorsan -«elbántam» a prince charmanttal, Cannesban a diadal a választófejedelem -első mosolyánál kezdődik. - -Asztalhoz a háziasszonyt vezette, de már a fekete kávéját oldalomon itta -ki. És pedig… nem a ruhám «szabása» vonzotta, mint a többieket, valami -suggestio-féle volt kettőnk között, mi? magam se tudnám megmondani. - -Egy óráig lefoglalt. Jóformán csak közönyös dolgokról beszélt, a melyek -között volt valami, a mit elmondani első látásra nem lehetett neki. Azt -mondják, nagy beteg. Mi lehet a baja? Mily könnyen viselném én el egy -betegség minden kínját! - -Hogy a herczeg elbocsájtott… fiatal urakból udvar támadt körültem. Majd -mindegyik bemutatta magát nékem. Ugy fél 10-kor, midőn már az estélyre -hivatalosak is érkeztek, kilenczen vettek körül. Elek 10-kor jött. A -mint belépett az ajtón, tekintete engem keresett. Diadalmasan -mosolygott, midőn a fejem fölött lebegő villanylámpától fényesen -megvilágított testemet meglátta. Látszott a szemeiből, hogy büszke, hogy -ez a fejedelmi termet az övé… s hiába van körülöttem egy tuczat udvarló, -azért fehér karjaim csak őt fogják ölelni. Övé a testem… tekintetének -igaza van. De a lelkem? Az is… mert azt csirájában fojtotta el és -ugyanakkor, midőn már-már meg akart volna születni. - -Sándort egész este nem láttam. Valami öreg douariére oldalán -beszélgetett. - -A kocsiban férfiasan kikérte magának, hogy máskor ilyen toiletteben -megjelenjek. Hogy haza értünk, hirtelen pongyolába vetettem magamat -(hisz a Sándor oldalán égetett ez a ruha) s a ruhát becsomagolva, -átvittem néki a második emeletre. Tudom, szinpadias volt, pedig igaz -érzést akartam ezzel kifejezni. Dobja a tűzbe – mondtam neki. – -Megtette, a kandallóban elhamvadt, aztán hirtelen kisiettem a szobából. - -* - -Február 9-én. - -De azért – reggel csak alá festettem szemeimet. Meg kellett, hogy -tegyem. Miért? nem tudom megmondani, bizonyos voltam, Sándort bántani -fogja. Elek? Elekkel nem törődöm. Azaz ebből a szempontból nem. De -valami visz feltartóztatlanul ebben az irányban. Jóformán nem akarom egy -perczig sem, hogy Sándor azt ne higyje, hogy őszintén – az vagyok, a mi -vagyok. Ha már meg nem mondhatom neki, legalább hadd lássa meg; minden -nap minden órájában, hogy aljas, hozzá méltatlan a testem, a lelkem. -Elek elragadtatva látott így. Este, hogy háláját megmutassa, egy mogyoró -nagyságu smaragdot hozott. Elfogadtam. Pedig vehetnék magamnak, a mit -akarok. De… el fogok tőle mindent fogadni. Hadd legyek az, a minek -születtem. - -* - -Február 10-én. - -Három igen mulatós asszony van itt, kettő nagyon szép, a harmadik -csunya, de azért ünneplik. Ezekhez szegődtem én is. Igy most én vagyok -az ostorhegyes Cannes legfast-abb asszonyai között. A legszebb köztük, -Malthens grófné, egy nehézkes német felesége. Születésére nézve angol. A -legártatlanabb kifejezésü sötétkék szemek, mit életemben láttam. -Aranybarna haj, finoman ivelt szemöldök. Roppant sápadt, vértelen -arczszin. Nagy szalonban nem mutat semmit, de otthon a legbájosabb -asszony, kit életemben láttam. A legártatlanabb arczczal tud olyanokat -mondani, a mikről én még nem is álmodtam. Maga a romlottság s ezt tudja -és erre büszke. Tudja – de nem hiszi senki – még barátnői, vetélytársnői -sem, olyan ártatlanul tud nézni. Oly szomorunak látszik… Inséparable-ja -a sötét hattyúnyaku Bennettné, egy amerikaihoz férjhez ment római -principessa, csupa szenvedély és láng – látszólag. Pepi azt mondja, -olyan mint egy darab jég. - -A csunya asszony köztük Herrenstein Dahnstein Marianne, csunya s -eszesnek látszik, oly szemtelen, oly vakmerő s oly biztos önmagáról. - -Mi – úgy látszik – asszonyok – mindazzal tetszünk nekik, hogy nem -vagyunk azok, a minek látszani akarunk. Én egy cocodette benyomását -akarom tenni, pedig tán egy szemernyivel jobb – és igen sokkal rosszabb -vagyok a cocodette-eknél. - -* - -Február 10-én. - -Délután rendesen három baratnémmal Rumpelmeyernél, a tengerparti -czukrászdában találkozunk. Mindegyik elmondja a haditervét, mit akar -aznap tenni, hány embert akar elbolondítani. Ez mulattatja őket. -Marianne és Bennetné felkapaszkodnak a Marianne két kerekü kocsijába, a -melyet az maga hajt – s elrobognak. - -Hová? nem merem megkérdezni. Én egyedül Matthes Lillyvel. Furcsa -párbeszéd. - -_Lilly:_ Ti – tegez, mert itt is már divatba jött a mi kinövésünk, az -általános tegeződés, a kik egy «set»-hez tartoznak, tegezik egymást – -együtt jöttetek Vezekényi Elekkel Afrikából? - -_Én_ (nyugodtan): Igen, ott is jó időt töltöttünk együtt – két hónapot -(egy hónappal többet mondtam neki). - -_Lilly:_ Nem értem hogy kibirod egy udvarlóval. Én halálra unnám -magamat. - -_Én:_ Ki mondta azt néked, hogy csak egy udvarlóm lesz. Lesz – a mennyit -akarok. - -_Lilly:_ Azt tudom. De… úgy látszik, túlságosan tartasz erre az egyre, -hogy a többinek igazán audencziát adj. - -_Én_ (naivan): Rokonom! - -_Lilly:_ Nektek meg az osztrákoknak mind rokonaitok – ez semmit sem -jelent. Rokonod-e a férjed is? - -_Én_ (még ártatlanabbul): Hogy ne… kivált azóta, mióta elvett. - -Hangosan felnevettünk. - -Pár percz mulva Sándor bejött a szobánkba. Lilly rettenetes sokat -fáradozik, hogy «fény»-körébe vonja. De hát Sándor… jobban szereti -nálunk a yachtot. - -Mikor egy órai időzés után elmegy, Lilly elragadtatva beszél róla, hogy -mennyivel érdekesebb mind a többinél, kik itt vannak, mennyivel -érdekesebb Eleknél is… és énnékem _ezt_ gúnymosolylyal ajkamon, szinte -érdektelenül kell végig hallgatnom. - -Elek jő értem. Szerettem volna, ha éppen most nem jő. De hát…? Mit -tehettem. Ugy tettem, mintha igazán _ő lenne_. Haza kisért, feljött -velem a villába s mindig, mindig abba a rózsaszinű boudoirba. Már úgy -utálom s azt találom, azok az amorette-ek ott a plafondon épp oly -factice-ok, mint a mi szerelmünk Elekkel. Csókjai úgy hatnak rám, mint -egy édeskés franczia parfum illata. - -Sándor egész nap láthatatlan volt. Holnap kis vitorlás hajóján -kirándulást tesz. Én a választófejedelemnél ebédeltem. Előbb ültettek -D’Agnan herczegnénél. Ezt pedig Francziaországban nem teszik, ott rang -szerint ülnek a dámák. Ő így, mint herczegné, a fejedelem mellett -kellett volna hogy üljön (másik oldalán az «örökszép» Fernande ült), s -harmadik volt köztünk. Midőn kimentünk az asztalhoz, elsápadt, -elveresedett s azt hittem, tüstént haza megy. Engem két perczre -mulattatott a diadalom. A herczeg jóformán csak velem foglalkozott. Hogy -fogják azt nékem a többiek megbocsájtani? - -Ebéd után kivitt a villa terrasse-ára, honnan messze ellát az ember a -California örökzöld ligeteibe, (ni, ni, észrevettem a tájképet, mit -jelent ez?) egy ellenző mögött elrejtett japáni kanapén leült mellém. - -– Mondja, grófné, – mondta halk hangon, – érzi maga azt, hogy valami -közös van köztünk? - -– Én az első perczben kiéreztem, fenség. - -– Mi lehet ez? - -– Ez, fenség, – s egyszerre tisztán láttam magam előtt azt, a mi bennünk -közös, – ez, fenség az, hogy mindketten az igazságot keressük. - -– De sehol, sehol se tudjuk megtalálni, – tette hozzá Degenburg örökös -és választó fejedelem. - -– Énnekem kezemben volt, fenség, de… lányos fővel, ostoba észszel ki -hagytam siklani kezemből. - -És most én magam se tudom miért, de kitört lelkemből minden, úgy -éreztem, megtaláltam benne azt, a kit oly rég kerestem, barátomat, azt, -a ki anyámat, atyámat pótolja, azt, a kinek mindent elmondhassak. - -– Lássa fenség, a hogy így maga előtt állok, minden izében romlott -asszony vagyok. – A fejedelem jóságosan mosolygott, nem látta, úgy -látszik, csak a szemem szinét s nem azt, a mit szemeimnek vissza kellene -tükröznie. - -– Lehettem volna derék asszony is. Azt hiszem, benne volt a lelkem -mélyében a becsületesség csirája, a mely fává, hatalmas fává -növekedhetett volna. De hát a környezet, az első szavak, a melyeket -életemben a szerelemről, az élet nagy törvényeiről hallottam, -megmérgezték lelkemet gyökeréig. A társaság ezer hazugsága fátyolt vont -szemeim elé, az első pillanattól kezdve nem láttam meg az igazság útját, -a melyet pedig oly szenvedélylyel szerettem volna követni. Most – ma? -Nincs senkim. A férjem? Fenség, nincs ember a föld hátán, kit jobban ne -tisztelnék nála. De hát lássa, milyen formát ölt az a tisztelet, mire -világot lát… Pfuj, fenséges uram, undorodom magamtól, undorodom a -világtól… - -– Különös szavak, különös hang egy annyira ünnepelt asszonytól, mint a -grófné. - -– De hát nem érti, hogy épp én… - -– De értem, – vágott szavamba. – Egyszer majd én is önmagamról fogok a -grófnénak beszélni, s akkor majd meglátja, hogy mi vonzott engem önhöz. -– Erre karját nyujtotta s bevezetett a szalonba. Ott már észrevették -hosszas távollétünket. - -Elek (igaz, ő is hivatalos volt az ebédre) dühös pillantásokat lövelt -rám. - -– Ugyan szedd össze kissé magadat, – sziszegte, midőn közel jött hozzám, -– mindenki észreveszi. - -– Mit? – mondtam majdnem hangosan, egyenesen a szemébe nézve. - -– Azt, hogy hogyan igyekszel a herczeg fejét is elforgatni. - -– Férjem vagy? – kérdtem élesen. - -– Nem, a szeretőd. Tehát sokkal több jogom van hozzád. - -S én, hogy önmagamat büntessem, nem feleltem szemtelen szavaira semmit, -odaadtam néki az egyik rózsát a bokrétámból. Az örökszép Fernande -belesápadt, mikor ezt meglátta. Midőn Elek elment, odasietett hozzám s -élesen markirozott hangon megleczkéztetett. - -– A mi időnkben, a második császárság idején, sohasem mertünk volna egy -férfinek – éppen a fivérünket kivéve – egy rózsát nyilvánosan átadni; ti -a század végének asszonyai igazán kissé túl mentek a határon. - -– Vous êtiez vieux jeux voilà tout, madame, – feleltem rá én s hátat -fordítottam neki. Észrevettem, hogy az egész salon figyel minket, s -gyors, éles mozdulatomat meglátták csak úgy, mint Fernande elhült -ábrázatját. Meglátta mindenki, hogy _én_ voltam az erősebb. Ha így -halad, én leszek Cannes legünnepeltebb asszonya. Mit ér? - -* - -Február 11-én. - -Elek ma egy Dagnan Bouveret képet hozott nekem ajándékba. 15 ezer -frankért vette, tudom, multkor együtt néztük meg. Igaz, születésnapom -van, 20 éves! és már milyen tapasztalt. Sándor egy egyszerű -ibolyabokrétát küldött. Maga le sem jött szobámba, csak ebédre jő majd -haza, üzentette. Elek már 11-kor itt volt, meg akarta látni, milyen -hatást tesz rám fejedelmi ajándéka. Látszik az ajándékozási módján, hogy -«nouveau riche». A pénzével akar nékem is port hinteni a szemembe. -Furcsa, pedig jó családból van, mégis?… Ugy tettem, mintha el lettem -volna ragadtatva ajándéka által. Mellemen azonban a Sándor bokrétája -volt s ezt nem tudhatta, kitől való. A képről hosszú előadást tartott. -Én figyelemmel hallgattam, szinte várva, mikor mondja majd el, hogy -mennyibe került. Igyekeztem azonban úgy kinézni, mint a falánk gyermek, -ki éhesen falja az édes süteményeket, de ha két tuczat nyalánkságot is -eszik meg, mégse tud betelni vele. Mit adnék érte, ha tönkre tudnám -tenni úgy, mint azok a hirneves párisi cocotte-ok a szeretőiket. Hadd -pusztuljon el az a pénz, a mi engem tett semmivé. Mert végre is ha nem -örököl, sohasem mert volna megközelíteni. - -Ugyan gyűlölöm-e, vagy még szeretem? Vagy egyiket sem tettem soha? Ha -meggyűlölném, akkor valóban szerettem valaha. - -Az a bajom, hogy az igazság iránt nincs érzékem s így önmagam lelkében -sem látom meg a valót. Sándorral egyedül ebédeltünk. Az asztalon csak én -magam egyszerü fehér ruhában, mellemen csak az ő ibolyabokrétája. Sándor -azt hitte, nagy ebédünk lesz, fehér nyakkendővel, frakkban jött az -asztalhoz. Bámulatát fejezte ki, hogy egyedül vagyunk. Az asztal -ibolyadísze felett udvariasan bókot mondott. Nem mertem néki megmondani, -hogy én magam diszítettem fel. Cannesról beszélt, hogy milyen jól mulat -a tengeren – egyedül. Sohasem járt a yachton, csak mindig a kis vitorlás -hajón. Battiste, a matróza se jő most már vele, egyedül megy, jóval túl -a szigeteken. - -– Istenem, ha valami baja lenne? - -– Ugyan Mini, mi jut eszébe, hisz tudja, hogy kezemben a vitorlázás -minden csinja, binja… - -– Elvisz-e egyszer magával? – susogtam félénken, szinte bámulva, hogy ki -tudtam nyögni. - -– Miért ne, – de elébb egyszer barátnéit a yachtra hivjuk meg. Akarja -hogy holnap a nizzai versenyre a yachton menjünk. A szakács meg tudja -addig a hideg villásreggelit csinálni. - -– Hogyne, – mondtam örömmel, hogy így egy napot mégis vele tölthetek. – -És kiket hivjunk?… - -– Barátnéit – a három inseparablet, aztán azok férjeit és barátait, – -mondta minden hangsúlyozás nélkül. - -– De – tettem hozzá zavartan, – igen sok barátjuk van. - -– Válaszsza ki közülök azokat, kikre leginkább tart. Carpont, Steatont, -Eggerfeldet, Starzenskyt. Ha akarja, mondta gyorsan, minden habozás -nélkül. - -– Hát ha sok lesz? Eggerfeldet talán ki is hagyhatjuk. - -– És Eleket? – kérdte nyugodtan Sándor. - -Azt hiszem elpirultam. Én Istenem hová jutottam? - -– Eleket is, ha nincs ellenedre. - -– Eleket is, válaszolt. - -Tudja vajjon? Mit gondolhat akkor rólam? Miért nem öli meg, akkor -legalább látná, hogy csak őt, igen, csak őt szeretem. Akkor megmondanék -neki első mámoromban mindent. Akkor nem félnék, akkor látná szememben, -hogy még mindig, mindig őt szeretem… s fogom szeretni, örökké. - -* - -Február 12-én. - -Óriási tömeg a parton, midőn indultunk. Három barátném s Pepi (kit még -hozzá csatoltam a listához) mind tarka-barka ruhákban jelentek meg. -Rengeteg kalapok, toll, legyezők, gyémánt övök s csattok. Az urak fehér -flanell szines ing, nyakkendők. Akár egy marionette-szinház. Elek -halványlila flanellruhában volt. Sándor volt az egyetlen, ki férfinek -nézett ki közöttük. Izmos derekán sötétkék yersey, yachtsapka fején, -vitorlavászon nadrág, sárga bőrczipők. Ő vezényelt. - -Mi mind kis csoportokba oszoltunk. Elek persze mellém ült. Szerencsére -hogy Pepi nem hagyott vele egyedül. Sándor onnan felülről az egész -fedélzetet belátta, pedig nem szerettem volna, ha folyton az oldalam -mellett látja halvány lila flanellruha, sárga selyempántlikás, -szalmakalapos barátját. Pepi nagyokat nevetett, mintha csak -csiklandoznák. A szigetekig jól ment minden. - -A férjek lementek az alsó szalonba rouge et noirt játszani. - -A szigeteken túl már kissé furcsa lett a mulatság. A tenger tajtékos -lett, nyugati szél kezdett felemelkedni (mi itt a zord szél). A dámák -sápadt arczához nem igen állott a tarka ruha. Udvarlóik (kivált a -lengyel Starzensky s a két franczia) savószinű arczán csepp nyoma sincs -a szerelem-hódolatnak. A hajó tánczol, s én egyszerre az angol Steaton-t -kivéve egyedül vagyok Elek- és Sándorral. Pepi, miután öt pohárka -cocnactól tökéletesen becsipett, szintén bement aludni. - -De jó, hogy az angol úgy bírja a tengert. Én nem tudom, de nem bírtam -volna ki itt a zúgó tenger közepén egyedül lenni Elekkel, midőn ott -felettünk Sándor kormányozza a hajót. Este lett, hogy Nizzába értünk, -elkéstünk a lóversenyről, a társaság harmadrésze halálra volt fáradva. -Épp csak az amerikai Malthensné, Steaton (pedig ez nem egy pár, Steaton -a Benettné boldogítója), Elek, Sándor meg én éreztünk elég erőt arra, -hogy a London Houseba menjünk ebédelni, a többiek halálra merülve, -átkozva a yachtingot, visszavonultak vasuton Cannesba. - -Az ebéd, méltó hozzám. Én, (most egy idő óta nem birok Elekkel lenni a -Sándor szeme láttára) a szó szoros értelmében elforgatom a Steaton -fejét. Aztán, midőn már beleuntam a játékba, karonfogom Malthensnét s -felviszem az emeleti kis salonba a férfiakat egyedül hagyva lenn -dohányozni. - -Malthensné azt mondja, nem ért. Nem tudja, miféle anyagból vagyok, sok -asszonyt látott, de olyat mint én, még soha sem. Meg tudnál-e vajjon -érteni akkor, gondoltam, ha a kulcsot jellememhez kezedbe adnám? Tán még -kevésbbé. - -Elek, mint visszatérőben Steatontól hallom, erősen belekötött férjembe, -de az nyugodtan visszavágta minden támadását. Mit akar ez az Elek? Ha -összekapnak, mi lesz akkor? Hisz ha Elek megöli Sándort, csak nem -vehetne el, mit ér hát így vele. Ha Sándor megölné Eleket? Ez más, ez -volna az egyetlen lehető mód. De ezt én nem eszközölhetem. Aztán mit -érne most már! - -* - -Február 13-án. - -Sándor elvitt magával vitorlás hajóján. Tán életemben először éreztem, -mi lenne a boldogság. Ha én még az vagyok, a mi tán sohasem voltam, s az -ő erős karjára támaszkodva neki megyünk a viharos tengernek, nem félve a -halált, most boldogan egyetértve, egyet gondolva halunk meg. Egyedül -voltunk, nem volt senki velünk. A hajó lassan hagyta el a cannesi -kikötőt. A szigetek egyikénél kikötöttünk. Bámulatos nyugalom, csak a -fenyők óriási oromja felettünk s csend. Távol egymástól mint idegenek -haladtunk el a fák alatt. Hiába daloltak a madarak, hiába nyiltak az -első ibolyák a nagy fák alján, se madárdal, sem tavasz, sem virágillat -értem nem tehet már semmit. Hogy a szigetet elhagytuk, a tenger -nyugtalanabb lett, viharosan csapdosott. Ugy, hogy Sándor karjain vitt a -vitorlás hajóba. Szinte beleszédültem, oly boldog voltam, hogy ismét -karjai között éreztem magamat. De majd bele haltam a gondolatba, hogy -soha, soha többé máskép nem lehet. - -Sándor, hogy a hajóba értünk, megkérdte, kifelé vagy be. Én – szinte -önfeledten – kifelé mutattam. Hátha a tenger hullámaiba vesznék vele. Ha -már vele nem élhetek, hát haljak meg vele. Tán megértette gondolatomat, -mert egyenesen neki vágott a tengernek s a hajó siklott, siklott a -folyton emelkedő hullámokon, eszeveszett gyorsasággal haladtunk le -délfelé, hol száz és száz kilométernyire csak tenger. A hajó orrán -egyenesen állott Sándor s némán maga elé mutatott. Igen, igen, ő is azt -akarta. A tenger zúgott, a szél mind erősebb lett, most már oldalról is -kezdtek a hullámok csapdosni, úgy érzettem, egyik-másik tüstént elnyeli -a járművet. Cannes mind távolodott tőlünk, én úgy éreztem, ezzel -távolodik tőlem is az, a mi szennyes, földi. Zúgnak a habok, haragos a -tenger és Sándor egyszerre visszafordul, elereszti a vitorlát, mereven -szemembe néz. - -Igen, elpusztulunk, ezt akarja. - -Én e perczben felvetettem szememet reá: hallgass meg, elmondok mindent, -– rebegtem. - -De Sándor, mintha mást gondolt volna, hirtelen tagadólag intett kezével, -– megtiltom, – mondta szintelen hangon, vállat vonva a vitorlát -megigazította… s két óra multán a cannesi kikötőben voltunk. Nem talált -érdemesnek arra, hogy vele haljak… hát a vele való életre érdemesnek -tart? - -[Illustration: Eszeveszett gyorsasággal haladtunk.] - -* - -Február 16-án. - -Anyámtól egy levél. Elragadtatva ír az én szocziális sikereimről. Hogy -pár osztrák hazatérve Cannesből, a legnagyobb elragadtatással írt rólam, -a mit azután a mamának írtak meg. Hát ilyformán kell élnem, hogy -szocziális sikereket érjünk el! Mama csak szerényen azt teszi hozzá, -hogy igyekezzek _egy_ udvarlót tartani, (hogy udvarló alatt mit értett!) -s ha már kell, hát legyen az a választófejedelem (hát már ennek is híre -ment). «Le sang des roys ne soulle pas» (a régi ortografiával írta le… -de azért még se folytatom). - -Anyám tanácsait tudomásul vettem… egy igen megelégedett, szerencsétől -áradó levéllel feleltem neki. Papáról is sokat ír, üdvözöltet s örömmel -lát azon a szocziális magaslaton, a melyre születtem. Enchantée ms. et -mesdames. - -* - -Február 17-én. - -Hogy Eleket boszanthassam, folyton a herczeggel vagyok. Egyik ajándékot -a másik után fekteti lábaim elé. Úgy látszik, vannak férfiak, kik az -amolyanokat is azzal a szerelemmel szeretik, mint a tisztességes nőket -kéne (ilyen Sándor). Vannak olyanok, kik a tisztességeseket akkép -ünneplik, mint a hogy az amolyanokat szokták (Elek). Nini… most veszem -észre, hogy mily nagy igazságot írtam le. Az vagyok, mindkettőből áll a -lelkem. Rosszabb vagyok a legrosszabb párisi cocotte-nál és… lehetett -volna a legjobb hitves anya is belőlem. - -Ma Elek egy gyémántkeresztet hozott. Ilyenkor aztán egy napra úgy -teszek, mintha melegebben éreznék iránta. Hadd tegye hát magát értem -tönkre. Ez az egy vágyam van csak ma már. Több nem is lehet. - -* - -Február 19-én. - -Fernande-nál az első garden party. Egy virágzó kamélia-lugasban a -fejedelemmel. - -– A multkor be hagytam fenséged által a lelkembe látni. Ma… - -– Igen, ma én beszélek. Lássa, grófné, elmondom őszintén. Miért ne -mondanám. Tisztább, jobb a többinél. - -– Sem az egyik, sem a másik, fenség, csak tán boldogtalanabb – tettem -hozzá félhangon. - -– Miért? nem keresem. De érzem, van valami köztünk, a mi több a -szerelemnél – felvetettem kérdőleg szemeimet – mert nagyon közel áll a -barátsághoz. - -– Igen – feleltem nyugodtan – ha ugyan fenségednek és nekem lehetnek -barátjai. - -– Éppen azért, mert ez jutott eszébe, látom, hogy igen. Meg fogjuk -érteni egymást. Lássa, tán tudja, hogy a német császár unokaöcscse -vagyok. - -– Igen, fenség. - -– Az ő udvaránál nevelkedtem… boldogan… gyermekek között gyermekként. -Sok fiatal herczeg volt akkor a berlini udvarban, mind jó pajtásaim… -aztán… tíz éves koromban, hogy szegény atyám meghalt, haza vittek -Degenburgba. Uralkodnom kellett volna. Én katona voltam, azt hittem, -egész életemben csak katonákkal lesz dolgom. A mi udvarunk fekélyes, -rothadó talajra épült. Első perczben elragadtatva láttam a jó akaratot, -mely körülvett… aztán. - -… Aztán? itt egy mosoly, elrejtett gondolat, egy tett… lassan beláttam, -hogy az egész udvarban nincs egy jó emberem… - -– Aztán? - -– Aztán a nép felé fordítottam tekintetem, úgy éltem, mint a nagy -királyok, kik a szalmafödeles kunyhókban keresték az igazságot, én is -bejártam kis országom minden falvát, városát. Azt hittem, megértenek… -azoknak a nagy királyoknak könnyű volt, mert nem a mi kétkedő, -megismerő, mérgezett századunkban éltek… a porból emeltem magamhoz -embereket. Szerettem őket, mert leköteleztem őket. Ők gyűlöltek, mert -hálásaknak kellett volna lenniök… Igy napról-napra, emberről-emberre. - -– Hol van hát az igazság? – kérdtem önkénytelenül – ha még a legmagasabb -csúcsokról sem látni meg csillagát? - -– Az igazság… gyermekem – mondta, e perczben arcza végtelen jóságos -kifejezésű lett, de egyúttal igen öregnek látszott. – Az igazság? – és -nem felelt kérdésemre. - -– Aztán? – kérdtem. - -– Aztán? Elhagytam herczegségemet. Úgy sincs szükségük reám. Most itt -töltöm a teleket, nem azért, mintha itt jobb lenne. Itt csak úgy -hazudnak, komédiáznak az emberek, mint másutt, de hát itt legalább -kevesebbet várva tőlem, mint kis országomban, valamivel őszintébbek -velem szemben. Meg hát itt, hol a föld legelső társasága csapódott -össze, többen állnak közel hozzám. - -– Legalább társadalmilag, – mondtam s azt hiszem, keserűen mosolyogtam. - -– De most grófné, egy vallomást, – fordult hirtelen hozzám – s aztán -mint barátok válunk el. - -– Akár kettőt is fenség, – mondtam határozott hangon, pedig zavarba -jöttem, ugyan mit akarhat tőlem - -– Barátja önnek gr. Vezekényi Elek? - -Bámulva néztem reá – miért kérdi, s aztán nyugodtan felelni: - -– Férjemnek rokona, régebben vele utaztunk. Igen okos ember, kitől -jóformán, mit művészi dolgokban tudok, tanultam. - -– De hisz ez nem felelet. - -– Fenséges uram – mondtam s mélyen meghajlottam előtte, – ha valaki -tőlem azt kérdené, baráti viszonyban vagyok-e fenségeddel, azt hiszi, -tudnék reá felelni?… azt hiszi, tudja az ember, hogy embertársával -milyen viszonyban van?… Egyet tudok csak. - -– S az? - -– Hogy szeretni tudok, – s egyedül vagyok. - -– S ezt rég tudja? - -– Feleletem első felét – párbedészünk hozta tudtomra – másodikát pár -napja tudom. - -– Mióta? – kérdé a herczeg s szeme felvillant. - -– Mióta a multkor a _férjemmel_ – s e szót erősen hangsúlyoztam – egy -nagy viharban voltam együtt a sík tengeren. - -S e perczben láttam a szeméből, hogy a herczeg is szeret. – Hát ez is? – -Feleletemre vállat vont s ott hagyott egyedül. Azt hitte, komédiázok -vele. De hát szerelmét csak nem fogadtam volna el. Így mindegy. - -* - -Február 20-án. - -Sándort négy napja nem láttam. Ma a cannesi ujságban nagy betűkkel -hírdették, hogy az itteni árvaháznak 30 ezer frankot adott. -Magyarországon is nagy adományokat tett. Én meg csak hordom az Elek -gyémántjait, felemelt homlokkal lépek a szalonokba, mint Cannes -királynője. - -* - -Február 22-én. - -Ma két ügyvédje volt itt, azt mondja üzleti dolgai vannak vele. Egész -nap nem láthattam. - -* - -Február 23-án. - -Mindnyájan a farsang utolsó napjaira Nizzában voltunk. A kis Bennetné -napról-napra féktelenebb, udvarlójával legképtelenebb dolgokat követte -el A mit már azért sem volna szabad, mert férje Amerikában van. Különben -azt mondják, válni akar s férjhez akar Steatonhoz menni. - -Mi mind furcsán viseltük magunkat. Mind egyforma Pierret és Pierrette -jelmezben voltunk. Strazenszky coachán mentünk. Mi négyen egy szabad -perczben, midőn urainktól megszabadulhattunk, felmentünk Malthensé egy -unokabátyjának lakására. Tudtuk, nincs otthon. Bejártuk minden -zegezúgát. A komornyik goromba volt velünk, ki akart hajtani. Nem -hagytuk magunkat, megnéztük fürdőszobáját. Egypár borzasztó lány -arczképe van a tükörben… Könyveinek czímeit nem irom itt le. - -A hogy kijöttünk a lakásából, az öreg komornyik dühösen ajtót mutatott -nekünk (az álarcz alatt nagyot nevettem). - -– Oda valók vagytok ti is, oda ni! – felmutatott a második emeletre, – -ott is olyan igen víg hölgyek laknak. - -– Menjünk fel, nézzük meg, hogy laknak. – Ez a Benettné ideája volt. Egy -a szó s a tett. A még épp csak öltözködő leányok bámulva látnak minket -(félre lökve az ellenálló szobalányt) nehéz illatoktól terhes salonjukba -berontani. Eleinte sikoltnak, aztán azt híve mi is olyanok vagyunk mint -ők, egy csésze theával kináltak meg, meg édességekkel. Elfogadtuk s igy -egy félóráig ott ültünk mi, Cannes divatkirálynéi, azokon a bizonyos -kanapékon, szembe vagy öt hat leánynyal, koczintanak velünk. Igen, mert -cognacot is ittunk. - -Csakhogy… s ime a bökkenő, egyre nem számítottunk. Pierrette ruháink -(egyforma fekete-sárga koczkából varrva) elárultak minket. Alig hogy -kimegyünk tőlük, «uraink» (kik szintén lenn voltak előbb), épp ilyen -jelmezben törnek be a «dámák»-hoz. Persze ezek ismerték őket. A -cocotte-ok elragadtatva tudják meg, kik voltak náluk. - -Fogadok, hogy ma már az egész Nizza erről beszél. Elek lilaszinű volt a -dühtől, hogy elmondtam neki. Ennek örülök… csak Sándor _ezt_ ne tudja -meg. Vagy miért ne? Tán összetör s ez jó lenne nékem, testem, lelkem -fáradt. - -* - -Február 24-én. - -Az összes nizzai lapok (persze nevek elhallgatása mellett) leírták -kalandunkat. Malthensné sírva hozta az ujságot. Benettné csak nevet… az -okos Dahnstein Marianne büszke, hogy olyat tett, mit a mi világunkból -való asszony nem mert megtenni soha. Én, ahogy a három asszony elment, -otthon maradok, várok… egész nap várom, félek. A hideg lel vagy mi, de -egész testemben reszketek. Este jő meg Sándor. Bejő hozzám. Én felkelek, -eléje megyek, de nem tudom hogyan… ágyamban találom magamat. Ágyam -fejénél komornám, ki ápol. Úgy látszik, elájultam mikor bejött. Istenem, -ha Sándor ezt is komédiának hitte. - -* - -Február 25-én. - -Elek jött korán reggel hozzám. Izgatottan elmondta, hogy ez nem járja, a -mit teszek. Hogy az egész város rólunk beszél. Hogy keljek fel (még csak -a chaise longue-on feküdtem), most esetleg ha ma nem mutatom magamat, -szocziális positiómnak árthatok. Oh Cannes! Oh Elek! Hisz úgy látszik, -csak szocziális sikereim érdeklik, mint a papát és mamát. - -Felkeltem, de… de nem az Elek miatt. Halványsárga selyem ruhában szürke -tollakkal díszitve, á la Daumont befogott négyesen, végig a Crozetten. -Mindenki ott sétált, olyan diadalmasan robogtam végig közöttük – hogy -még Fernande is abbahagyta – tudom, a szapulásomat. A czukrászdába -lépve, halk morajjal fogadtak. Mindenki felugrált. Minden tánczomat -elkapták estére a Fernande jelmezbáljára – a mely az utolsó ez idén. -Szerencsére… hisz a Sándor gyermeke már megmozdult a szívem alatt. - -Ha a szülés közben elpusztulnék, beszélne-e Sándor valaha majd -gyermekünknek rólam? - -* - -Éjjel 2 órakor. - -A herczeg aggressiv kezd lenni. Igen szemtelen volt. Azóta, hogy a -férjemet emlegettem, engem is a többi közé sorol. Hiszen igaza van más -szempontból – de azért mégis felkeltem mellőle, végig menve az egész -báltermen, ott hagytam egyedül. Második botrány, a melyben részem van a -héten. - -Erről még többet fognak beszélni a cannesiak s még kegyetlenebbül, -tudom, mint a nizzai kalandról. - -* - -Február 26-án. - -Szörnyű dolog történt ma éjjel. Benettné haza menve a bálból – még úgy -látszik elfogadta a kis angol udvarlását – elég az hozzá hogy Bennet, ki -váratlanul jött haza Amerikából, rájuk tört s lelőtte Steatont. - -Irtóztató skandalum… az egész város erről beszél. Steaton reggel 6-kor -meghalt. Benettné még ma a délutáni vonattal Párisba utazott. - -Én Istenem, ha Sándor kezébe is pisztolyt adhatnék. – Persze minálunk ez -lehetetlen. Amerika nagy, s hamar felejtenek. De végre is én egy -jövendőbeli Bálványosy anyja vagyok. - -A botrány hírével Elek sietett hozzám, halotthalványan, tán megijedt? - -Én, hogy végig hallgattam, mintegy önfeledten – a karjai közé vetettem -magamat. Elek még sápadtabb lett. - -– Félsz? – kérdtem. - -– Akarja, hogy lelőjjem Sándort? – - -– Tudod, hogy ez lehetetlen, – mondtam a lehető legnyugodtabbnak akarva -látszani – mert hisz akkor nem vehetnél el. - -– Igaza van – s lehorgasztotta fejét. - -Este újabb részletek. Ebéden Pepi volt nálunk csak. Sándor, ha Pepit -hivom, mindig otthon marad – s én is a Pepi oldalán erősebbnek érzem -magamat s ilyenkor szinte még a tekintetét is elbirom. A tegnapi esetről -van szó. Én tréfásan beszéltem a dologról (nem tudom miért, de valami -benső vágy arra ösztökél, hogy még szennyesebbnek tűnjek fel Sándor -előtt, mint a milyen valóban vagyok) elmondtam az «eset» egyik -verzióját. Hogy midőn Benett lelőtte a felesége szeretőjét, Benettné -sikoltva egy székre rogyott s így kiáltott fel: «Jaj Istenem, el vagyok -veszve, többet nem fogadnak Cannesban.» Férje pedig, hogy letörölte -pisztolya csövét a kabátja ujján, csengetett _egy pohár vízért_. Midőn a -pinczér behozta, nyugodtan megkérdezte tőle, hogy át van-e szűrve, -beszéltem nagyokat nevetve. - -Sándor némán tekintett rám, aztán, mint ki nem tudja tovább -visszatartani, felpattant. - -– Ocsmány história ocsmány verziója. Nem a te szádba való. – Szemei -kifejezése az enyémet kereste s ebben benne volt, hogy megvet, hogy -méltónak tart a Benettné barátságára, hogy elhisz rólam mindent, hogy az -utolsónál utolsóbbnak tart… s a «nem a te szádba való»… annak az volt az -értelme, hogy nincs jogom éppen _nékem_ dobni az első követ Benettnére. -Erre felkelt s kiment szótlanul az ebédlőből. Pár percz mulva -komornyikja lejött, hogy erős szédülése van, azért nem jöhetett le. Én -Pepivel egyedül maradtam, némán ebédeltünk. - -Ebéd után Pepi karon fogott s a kis szalonban összeszidott, de úgy, mint -egy kis iskolás leányt. Elmondta, hogy nem érti, mit akarok, méltatlan -vagyok önmagamhoz, méltatlan férjemhez, nevemhez. - -– Én bizony kimondom az én bécsies szókimondásommal. Undokság, a hogy -vele bánsz. Hát nem látod, hogy a világon a legderekabb férfi… hogy -többet ér a kis ujja Eleknél, a fejedelemnél s minden udvarlódnál -együttvéve, de hát miért cselekszel így vele, miért? - -És én hevesen, élesen, szakgatottan zokogni kezdtem s a Pepi mellén -alig, hogy kitudtam nyögni, mert – szeretem. - -Még némán sírtam-ríttam az oldalán, midőn a komornyik lélekvesztve -berohan. – Grófné, a méltóságos úr igen rosszul van, elállt a szava, -levegő után kapkod. - -Én esztelenül felrohanok, be akarok menni hozzá, a mint belépek, -összeesik. Szívgörcse volt… Egész éjjel sírtam, virrasztottam oldalán. -Én Istenem, ha elmondhatnám neki, hogy szívem, lelkem a képével van -tele, ha elmondhatnám! - -Az orvos azt mondja, már rég szervezeti szívbaja van. És ennek -mostanában kellett kifejlődnie. Reggel neki is megmondta – angol -egyenességével, – hogy vigyáznia kell magára s a nagy izgalmakat -kerülnie kell, mert pórul járhat. - -És énnékem ezt _mind_ végig kellett hallgatnom. Én nem szólhattam, nem -törülhettem le a hideg verejtéket gyöngyöző homlokáról. - -Sándor nyugodtan mosolygott, – az én életemben már nem igen lesznek -izgalmas napok, – mondta s megfogta a kezemet. Én… igen… megtettem, -volt-e jogom hozzá? megcsókoltam a kezét. - -* - -Február 28-án. - -Azóta nem fogadtam senkit, nem láttam senkit. Elek leveleivel üldöz. Én -egész éjjel Sándor szobája mellett vigyázom minden lépését, tettét. De -nem megyek hozzá, hisz ehhez jogom sincs. - -Ma az orvos kijelentette, hogy tengerre mehet, ez jót fog tenni neki. - -Én magam mondtam meg neki, – megkérdtem, hogy elkisérhetem-e? - -– Magam fogok csak menni, – mondta nyugodtan. - -* - -Márczius 3-án. - -Mindennap kinn vitorlázik a tengeren, és mindig ott várom a parton, a -halászvárostól jó messze, a Golfe Juan mellett. Rendesen indulás után -jövök oda, ott lesem egy halászházban, a melyet erre a czélra béreltem -ki. Ott vagyok, míg elindul, s aztán a parton, míg visszajő. - -* - -Márczius 6-án. - -Pár nap óta egyedül jár. Azt mondja, a tenger nyugodt, így jobb, s csak -épp a szigetekig megy. Úgy szeretnék vele menni. - -Ma este bejött a szobámba, úgy mint ezelőtt. Terveimről kérdezősködött. -Elmondta, hogy ha _haza_ megyünk, ott fogunk az új házban, az _én_ -birtokomon, a melyet nekem vett, – élni. Elmondta, hogy ő volt a hibás… - -– Miben? – kérdem. - -– Hogy – de elakadt a szó a torkán. - -Tán csak nem hiszi, hogy igazán Elekbe vagyok szerelmes? - -* - -Márczius 7-én. - -Az ágyban lázasan… csak egy pár szót. A hajót a tenger a frejusi úton -vetette ki üresen… Sándor holttestét ma este találták meg a halászok a -Bocca alatt. - -Nem tudom, élek-e még, vagy csak álmodom. Én öltem meg! Tudom… - -* - -Május 6-án. - -Majdnem két hónapig ágyban. Azt mondják, élethalál között voltam. Az -élet győzedelmeskedett. Újra kezdhetem. - -Ime a helyzet. - -A pusztahegyi ház nagy szalonjában fekszem. Chaise longue-omat oda -tolattam az ablakhoz, szemeim előtt a Katinka-liget. - -Egyedül vagyok… - -Sándor ott a templom alatt a kriptában. Bármit mondjanak, gondoljanak -bármit, _én tudom_, hogy én öltem meg. Nincs mentség sem a földiek, sem -az égiek előtt? - -Mit tegyek? - -* - -Május 7-én. - -Napok, heteken keresztül a folytonos lázban. Terhes álmaimban azon -törtem fejemet, mit tegyek, ha felkelek. Első gondolatom volt… Eleket -tönkre tenni. Eh, ha minden baj oka a pénz volt, hát pusztuljon az a -pénz. De ekkor úgy kellene kezdenem, hogy látogatásait elfogadjam, már -háromszor volt itt, sohasem fogadtam. Mama (ki igazán meghatóan ápol), -roppant irigyel. Egy nagy partiet eltemetek, s már egy másik kopogtat -ajtómon. - -– S ehhez el is kell menned, – mondja, – már a jó hired miatt is. Igen -sokat beszéltek rólatok már a Sándor idejében. Ezt helyre kell ütnöd… -kérlek… Menj hozzá… - -– Igen, édes mamám, hozzá megyek, – mondtam két kezét megcsókolva, – de -elébb tönkre teszem lelkileg, – ismételtem magamban, – s vagyonilag – ha -még akkor is kedve van, hát jó, – akkor hozzámegyek. Tán szegényen még -becsületesek ís lehetünk. Tán még az igazság útjára is rátalálunk… - -* - -Május 8-án. - -És gyermekem? már mozdul a szívem alatt. Hogy fogok a szemébe tekinteni, -ha atyjáról kérdezősködik majd? Mit fogok neki mondani? - -* - -Május 9-én. - -Átvitettem magamat Salamonba. Arra a birtokra, a melyet Sándor nékem a -lakodalom napján adományozott. Ott vagyok a kis házban, a mely -boldogságunknak épült. Itt fog gyermekem is megszületni… itt a képe -előtt. Mert a hálószobámban ágyammal szemben függ a képe. Nyiltan, -derülten, bizalmasan néz le reám. Szeret. És én szeretem. Igen… -szeretem… a tavasz egész bűbájos költészetével, szeretem lelkem egész -erejével; felébresztette lelkem életét. Vissza adott önmagamnak… -Szeretem. És átadom magamat szerelmem egész szenvedésének. Ha őt már -azzal tönkretettem, hogy szeretni nem tudtam, hadd menjek én tönkre az ő -iránta érzett szerelmemben. De előbb Elekkel végzek. - -* - -Május 12-én. - -Ugy tettem, mintha mama szavára hajtottam volna s az ő szaváért engedtem -volna magamhoz Eleket. Mama túlboldog. S én változatlan. Mosolyogva -fogadtam, mintha semmi sem történt volna, mintha nem lett volna e -gyilkosságban őneki is része. Kezemet forrón megcsókolta, én viszonoztam -kézszorítását. Leült velem szemben, egypár nyájas szó után üzletről -beszéltünk. Elmondtam, hogy szeretném, ha egy palotát venne. Vesz. Hogy -azt párisi emberekkel rendezze be. Megteszi. Beleugrattam, hogy három -díszkocsit rendeljen Párisban, hogy egy gyémánt diadémet vegyen. (Mert -hisz nincsenek családi gyémántjai.) Egy millió erejéig beleugrasztottam. -Gondolom három milliója van, sietnem kell, mert fáradt vagyok. - -Mindent megigér, meghunyászkodik, hisz szerelme erősebb, mint valaha, -már attól félt, nem fogadom el, hogy nem akarom látni többet. - -Várj csak, majd megismersz még. - -* - -Május 24-én. - -Órákig elülök a Sándor arczképe előtt. Mit tehettünk volna mi együtt, ha -ki tudta volna lelkemet gyomlálni, ha visszaadott volna önmagamnak. Ha -megneveltél volna, én szerelmes férjem! - -* - -Május 25-én. - -Elek jött megint hozzám. Minden zsebe tele ritkasággal. A bibelot-mánia -rajta is kiütött. Renaissance csészék fél drága kőből, arany tálak, meg -két óriási solitaire. Roppant szeret költeni, látszik, hogy nem szokott -a pénzhez. Ebben igazi parvenu. - -Dicsekedett, hogy már talált egy _hozzánk_ (pfuj, milyen többes szám) -méltó palotát. Szebb, mint a papáéké. (Én t. i. ezt a papafélét _tőle_ -születendő gyermekemnek akarom fentartani.) Ebben a legfényesebb -estélyeket adhatjuk Pesten. Tiz öl hosszú tánczterem, két főlépcső, hat -szalon. - -Én hallgatom s boldogan mosolygok. Csak már azt a dobot hallanám, a -melyet annak a palotának udvarán ütnek meg. - -* - -Május 26-án. - -Ma igen különös párbeszéd Elekkel. Sándorról beszéltünk – ma először. - -– Mondja, – kérdtem tőle hirtelen, – ígazán barátja volt neki? - -– Igazán, – mondta, s láttam, nem hazudott. - -– Hát így… hogy tehette azt, a mit tett? - -– Szerettem. - -– De hát, – folytattam, kinozni akarván, – szerelme is csak oly csekély, -mint a barátsága volt? - -– Mit tegyek még magáért, hogy bebizonyítsam szerelmem mélységét? - -– Eddig csak költött értem. - -– Azt tettem, a mit követelt, mit tegyek még? - -– Semmit… semmit, – mondtam s tréfásan végig simítottam toll-legyezőmmel -a szempilláit. - -Esténként azonban nem birom látni, ilyenkor bezárkózom szobámba s nézem -a _másik_ arczképét. Ha még egyszer, csak egyszer beszélhetnék vele, -hogy legalább elmondhatnám neki, mily undok, undorító teremtés vagyok. -Csak azt s nem mást, azt hiszem, könnyebben birnám el a mostani órák, -napok terhes pillanatait, végtelen súlyát. - -* - -Május 30-án. - -A Sándor ügyvédje eljött s felolvasta nékem a végrendeletet. Az a -végrendelet, a melyet esküvőnk előtt említett, de a melyhez halála előtt -még Cannesban pár héttel nehány tételt csatolt. Istenem, milyen szégyen. - -A nagy szalonba gyültünk össze, én a lehető legközönyösebb arczczal -hallgattam. Nem, nem akarom, hogy megtudják, hogy majd meghalok utána. -Anyám és atyám is (!!) jelen voltak ez aktusnál. - -Ime a végrendelet: Nékem hagyja a salamoni birtokot egy kerek millió -értékben. Ez az enyém lesz, mégha férjhez is mennék máshoz. A majorátusi -javak felett nem rendelkezhetett. Ezeken kívül van még vagy másfél -millióra menő szabad vagyon. Ez a többi gyermekeink között egyenlően -lett volna felosztva. Eddig az eredeti végrendelet. Záradékában, ezt -Cannesban irta, arról az esetről beszél, ha hirtelen meg találna halni, -miután (így _mondja_) érzi, nem soká viszi már, az orvosok azt mondták, -gyógyíthatatlan baja van. (Én tudom, mi volt a baja.) Igy, ha előbb -halna meg, mielőtt gyermekünk meg találna születni, a végrendeletet a -maga érvényességében fenntartja. Ha fiú, az összes javak örököse ő, -(kivéve az énnekem hagyományozott részt), ha leány, a szabad javak -illetik meg. Nevelését reám bizza, ki ebben, _tudja_, nevünkhöz méltóan -fogok eljárni. Ha meghal, kér, hogy gyámul Eleket fogadjam el. Kit mint -testvérjét szerette mindig s kit kegyembe ajánl. Hozzá teszi (én -jóságos, fenséges lelkü uram!), hogy bevallja, úgy szeretné legjobban, -ha hozzá mennék egyszer majd, a gyászév elteltével feleségül. Ki -legméltóbban vezetné gyermekünk nevelését. Különben szabadon hagyja -akaratomat, mert meg van győződve arról, hogy méltót s méltóan -önmagamhoz fogok választani. - -A végrendelethez még hozzá vannak hagyományai csatolva, vagy 200 ezer -frt jótékony czélra, s vagy 50 ezer cselédei, hivatalnokai között -kiosztandó. - -De a végrendeletben még valami. Tanácsok. Ezt leirom a maga egész -teljében. Ehhez kell alkalmazkodnom – ez legyen életprogrammom azután. - -Ime a zárt levél: - -Kedves, szeretett nőm! - -Érzem, éltem virágai fogynak, érzem, elérkezik nemsokára a nyugalom, az -ébredés órája. Tudom, helytelen volt tőlem, hogy téged, a viruló szép -hajadont, az én korhadó életfámhoz lánczoltalak. Tévedtem, bocsásd meg -tévedésemet. De ha szerelmem melegénél nem is tudtál felvirulni, engedd -meg, hogy egy pár élettanácscsal szolgáljak; tanulj tapasztalatomból, -hallgasd meg azt a programmot, a melyet elétek: Elek és eléd vonok. -Engedjétek meg, hogy ha már boldogságtokban volt részem, éltetek helyes -alakulásához hozzájárulhassak. Ti mindketten fényes családból -származtok, mindkettőtöket nagy vagyonnal ajándékozott meg a mindenható. -Legyetek méltók vagyonotokhoz, nevetekhez. A nagy név s a nagy vagyon -csak teher annak, ki a boldogságot nem abba helyezi, a mit ad, hanem -mástól várja. Az aristokratia hivatása megmutatni nagyban azt, a mit a -többinek kicsinyben követnie kell. A századok tükrében hűségesen kell -visszaadni azt, hogy nevéhez mérten hogyan _kell_ élni. Én nem voltam -életemben más, csak aristokrata; tán azért, mert kedvem, tehetségem nem -volt máshoz, vagy tán körülményeim nem engedték meg, hogy máskép -nyilatkozzak. De a nemes ember hivatását így tán jobban tudom másnál, -hát engedjétek meg, hogy mesteretek legyek. Meg akarom néktek a ti -körötökön _belül_ a boldogság útját világítani. - -Ma divatban van az aristokratiát gáncsolni, piszkolni. Valamely -társadalom rétegét mindig piszkolni kell, hát legyenek ezek ma a főurak. -Az igaz, hogy a pesti társadalom léha, a «svihákság» vezérfonala vonul -rajta keresztül. Fenn az ernyő, nincsen kas. Ez a jelszó. De azért a mi -társaságunk egy cseppel sem svihákabb a társadalom többi rétegénél. Csak -nagyobb arányokban dolgozván, ez jobban szembetűnik. A boltoslegény -hamis gyémántja nem olyan feltünő, mint a homokra épült várkastélyok -szélkakasai. - -Te feleségem e talajon születtél, az első szó, a mit tanultál, -«látszani» volt s nem «lenni». És ez a szó mételyezi meg társadalmunkat. -Felülről le mind látszani akar s igy az igazságot megveti s nem is -akarja – ha tudná is – keresni. - -A mi társaságunk ne legyen az, a minek nem kell lenni, ne akarjon minden -újítást lóhalálában előre tolni; de igen, igen is, legyen egészségesen -conservativ. Ez a hivatása. Vegye védelmébe a földet, a melyre hazánk -épült s a mely századok folyamán a hazát – s két legerősebb tényezőjét, -a nemes embert s a parasztot – istápolta. Mutassa meg, hogy kell annak a -társadalmi testnek, mely gyökereivel mélyen, mélyen hat az anyaföld -testébe, megnyilatkoznia. Hogy kell élnie, tennie, küzdenie s meghalnia. -És itt a hiba, ti ezt nem teszitek ott fenn, vagy csak igen kevesen -közületek. - -A mi világunknak nem a pénz által való kérkedés a hivatása, hagyjuk ezt -azoknak, kik mással nem hivalkodhatnak. Nekünk _ellenkezőleg_ azt kell -bebizonyítanunk, hogy _daczára_ vagyonunknak, _nemesek_ maradunk. Hisz a -pénz… igazuk van az anarchistáknak, lealacsonyít, kiöli az érzést a -szívből, eltompítja az elmét, mert ostoba gőggel tölti be a koponyát. - -Ebből semmise legyen a mi sziveinkben. Hajolj le a néphez s emeld fel -magadhoz… tanítsd, segítsd, meríts tőle (végtelen bölcseségétől) vigaszt -s ne felejtsd el egy perczig sem, hogy közelebb van hozzád minden másnál -itt az anyaország határain belül. Tanuld meg tőlük a családi élet -egyszerű strukturáját, tanuld meg tőlük az élet nagy esélyeit egyszerüen -venni fel. És aztán fejleszd, nemesítsd, a mit tőlük tanultál, s ezt -hirdesd fennen, de csak _akkor_, ha már igazsággá változott a lelked -mélyén. - -Ez a társadalom, hiszem, tönkre fog menni, mint a többiek tönkre mentek, -ekkor lesz a mi hivatásunk – az aristokratáé, emlékeztetni az új -embereket a régi erkölcsökre s átvinni mindazt, a mit szükséges tudni az -új embereknek, mert a forrongás, a pusztulás, a harczok terén ezt meg -nem tanulhatták. - -Tégy jót, mert ez igazzá tesz. A felszárított köny megtanít mosolyogni. - -Tudom, tudtam mindig, jobb vagy annál, a minek látszani akarsz. Azt -hiszed, nem ismertelek? Nem láttam, hogy léha viselkedéseddel csak az -Elek iránt érzett szerelmet akartad palástolni. Tudom, ez álczáskodásban -többet szenvedtél, mint én magam. Mert te nem tudtad, hogy hová visz -utad, míg én az első pillanatban, midőn megláttam, nem mehet a tiéddel -párhuzamosan, láttam a czélját s utolsó állomását is. Mert szerettelek… -nagyon szerettelek. Jobban életczéljaimnál, mindenemnél. Nélküled nem -láttam az életben semmit s ezért… bocsásd meg tettem. Hisz úgy se -tartott volna soká… még boldogságom se. Egy orvos már három év előtt -megmondta, hogy napjaim meg vannak számlálva. Köszönöm azt az egy pár -nagyon szép órát, a melyet néked köszönök… hisz ezért érdemes volt élni. - -Még pár tanácsot. Tudom, követni fogod, mert most már, hogy nyugodt, – -boldog leszel: - -Pártold azt, a mi szép. A művészet- s irodalomért tégy annyit, mint a -mennyit tehetsz. - -Adj példát életeddel, a melynek ezentúl szépnek s igaznak kell lenni. És -minden esetben átlátszónak. Érted? - -És most menj, én feleségem, légy boldog mással. Megbocsájtok, mert -_tudom_, hogy méltó édes anyja lész gyermekemnek. Én veled akartam élni, -nem lehetett. Bocsásd meg tehát most, hogy nélküled mentem nyugalomra. - -Légy _magyar_ és légy _igaz_. E két szót vésd lelkedbe… Ezzel -boldogulsz. - -A jó Isten megáldjon! - -Férjed. - -Légy igaz… Azt hittem leroskadok. Hát ismert, elitélt s kitért utamból. -És azt hitte, Eleket szeretem. Miért nem árulta el egy szóval, hogy -ismer, hisz akkor tán kipattant volna lelkemből az igazság, s tán még -boldogulunk! - -Én édes, szeretett uram, minden úgy lesz, a mint parancsolod. - -Ezentúl ide, ebbe a könyvbe más bele nem lesz irva, mint az, a mit a te -tanácsodra, a te igédre építve cselekedtem. - -Láttam, a pénz mit árthat, aztán fel akartam használni a vagyon pusztító -erejét, most meg kell a pénz áldásos erejét ismernem. - -Megtanítottál élni. - -Te vagy mesterem. Ha már a boldogság titkát nem is tanultam meg tőled, -úgy megtanulom az igazság útját járni… - -Úgy leszen! - -* - -Junius 6-án. - -Elek jött hozzám. Ismét ajándékot hozott, egy képet… Nem fogadtam el. -Látva visszautasító mozdulatomat, elhalványult. Azt hitte, végleg -visszautasítom. - -– Nem Elek, – mondtam, – ülj le, komoly beszédem van veled. Olvasd el e -levelet… átnyujtottam neki Sándor utolsó sorait. Figyeltem arczát, míg -elolvasta. Láttam, hogy lesujtotta, tönkre tette őt is. Tehát Elek is -olyan, mint én, tán a lelkének gyökere ép, csak iszapban nyiltak -virágai! - -– Hogy az Úr Isten bocsássa meg nekem, hogy tönkre tettem, – mondta -színtelen hangon, a mint a levelet visszaadta. - -– Nem úgy, Elek. Hallgass meg. Nézz szemembe. Hallgasd meg végig az -igazságot, s szedd össze egész erődet. Mert olyan fog néked igazat -szólni, kinek egész eddigi élete csak hazugság volt, s ki minden egyes -szavával csak hazudott. Hallgass reám… Én öltem meg Sándort. Ne mozdulj, -ne ellenkezz, tudom. Én mérgeztem meg napról-napra lelkét, én tettem -tönkre. Pedig, – és most nézz a szemembe s tekints a lelkem legmélyébe s -ott is csak az _egy_ egyetlen igazságot fogod látni: pedig csak őt -szerettem, és nem szerettem soha senkit mást a világon, és nem is fogok -szeretni soha. Érzem, mert _ma_ már úgy ismerem magamat, mint a hogy az -igazság útját látom tisztán magam előtt. - -Az Elek arcza elborult, mondott volna valamit, de nem tudott, fel akart -volna emelkedni székéből, de visszaroskadt, nem tudott mozdulni, szólni, -tán gondolkozni sem e perczben, csak nézett maga elé. - -– A perczben, midőn odaadtam testemet néked, akkor is a lelkem az övé -volt, s azé lesz az utolsó itéletig… Nem ismertem magamat, nem tudtam a -lelkembe látni, mert még nem tudtam a valót a hazugságtól, a lélek -álczás képleteit annak igaz anyagától megkülönböztetni. Ekkor még csak -hazudni tudtam. Egy ember életébe került, hogy megtanuljam az igazság -útját, annak az embernek az életébe, kit legjobban szeretek a világon. -Igy tehát szerelmemet néked nem ajánlhatom. És ne is számíts arra, hogy -a nagy világban éljek. Ezentúl úgy fogok élni, s úgy fogom nevelni -szívem alatt élő gyermekemet, hogy éltünk minden percze a Sándor -akaratához legyen mérve. Ha te azonban egy ilyen élettársat elfogadsz, -megyek veled… - -Szerelmet nem ajánlhatok, csak hűséget s igaz életet. Ha elég erősnek -érzed magadat egy vezeklővel lépést tartani, akkor fogj kezet velem, -hűséges élettársad leszek. - -Elek egész testében megrendült, aztán kezeibe temetett arczczal, -görcsösen zokogni kezdett. - -– Szegény barátom, eltévesztettük életünk útját. Még nem késő, én -megmutatom a helyes ösvényt. Én már látom… - -Közeledtem hozzá, megálltam előtte. Egyszerre feltekintett, aztán forró -homlokát kezeimbe temette. - -– Szeretlek… minden úgy lesz, mint akarod. Bocsáss meg… - -És felvettük az élet keresztjét… tán elbirjuk együtt? - -[Illustration: És felvettük az élet keresztjét.] - - - - - - -GÁNYÓ JULCSA - -_Első kiadása megjelent 1894-ben._ - - - - -BEVEZETÉS. - -Míg pár hónap előtt megjelent regényemben, a «Pénz legendájában», a -túlságba vitt analizis hatását akarom egy finomult lelki szövetü lényre -feltüntetni, megvilágítván azt, hogy az akarat mennyire pusztul a -túldifferenczirozott agyműködés hatása alatt; addig e kis tanulmányban a -szenvedély impetuosus erejével foglalkozom. - -A Pénz legendájában az akaratbetegséget, ezt a tán legmodernebb és -legveszedelmesebb lelki kórt tárgyaltam. A melyet majd, a cziklus -harmadik számát képező regényben, a «Fuimus»-ban szélesebben festek. - -Hiszen ha a «Pénz legendájá»-nak hősnőjében, Mini grófnőben van -akaraterő, akkor megteszi férje felé azt az _egy_ lépést, a mely -megmenti. Éppen ugy, mint ha Bálványosy Sándor erélyes, akaraterős -ember, megneveli alapjában nem rossz lelkü feleségét, de persze akkor e -tulajdona megadja az egyéniségéből hiányzó egyetlen vonást arra, hogy -kiváló, talán nagy ember legyen belőle. Ez esetben azonban nem tesz fel -mindent egy kártyára: – a szerelemre s így valószínűleg a regény se -történik meg. - -A «Pénz legendájában» a bőség veszedelmét akartam megírni. A regény egy -kiváló kritikusa, Pekár Gyula igazat adott nekem, hogy három főalakom: -Mini grófné, Balványosy és Vezekényi Elek tragikuma abban áll, «hogy az -élet minden dús javait mintegy magától az ölükbe ontja s így nem tudnak -többé akarni…» - -Gányó Julcsában társadalmunk egy másik typikus részének, a magyar népnek -két véghatárát: a könnyűvérü, szilaj dohánykertészt és a csupa eszmévé -tisztult nazarénust akarom bemutatni. Ezek között pedig a paraszt -rationalistát, a gazdát. - -Gányó Julcsát egészséges szenvedélye, ős ereje keresztül kergeti jón, -rosszon, majd kiválasztja lelkének jobb anyagát s egy új vallás karjaiba -hajtja. - -Hogy menti meg Julcsát impetusa és lelki egyensúlya, ez utolsó -tanulmányom filozofiai háttere. Hogy bukik el a passziv Mária grófnő, ez -a pénz legendája. - -Az egyikben a magyar nép haladó, bár még kötött filozofiáját akarom -megvilágítani, a mely azért életképes, mert fajunk _józan ideálizmusa -szülte_. A másikban egy túlfinomult társadalmi kör, csupán izgalmakat -kereső, akaratra képtelen alakjának tragikus sorsát rajzolom. Mint -grófnő elbukik, mert képtelen megtenni az egyetlen lépést a boldogulás -felé. Elbukik, mert passziv. - -Julcsa kiállja a tűzpróbát, mert fajának ez életerős, bár -életnagyságúnál nem nagyobb s így typikus alakra szüksége van. Julcsa -emelkedik, mert _erős_. Ebben párhuzamos a két tanulmány, ebben -kapcsolódik össze. Ezt akarom a két regényben feltüntetni. - -_Szent-Tornya_, 1893 szeptember havában. - - - - -GÁNYÓ JULCSA. - - -I. - -Forró nyári estén Csepcsányi Bálint hazafelé indult a munkából. Szombat -este volt, holnap pihen, vasárnap munkaszünet, így parancsolja ezt a -magas kormány. Házuk túl volt a szabad-szent-tornyai határon, a Gyopáros -partján. Épp a homokhát felé eső nagy utczán ment végig, midőn egy kis -házból hangos énekszó hallatszott ki az utczára. - -– Ki lehet? – gondolta a legény s oda ment a kerítéshez hallgatni. Leány -dalolt, de mély hangja szinte férfiasan csengett. Hallgatta… csak -hallgatta. A nóta hangzott, szétáradt a nyugvó mindenségben. A forró, -poros este csöndjét betöltötte… s a jó Isten tudja, hogy történt, de -Bálint szívében is megmozdult valami a hallatára. Odakönyökölt a kis ház -falára s úgy hallgatta. Két sűrű szemöldöke összenőve, két szürke szeme -elmélázva pihen. – Néha meg-megsimítja hosszú, seprüs bajuszát. Tetszik -neki a dal. Pedig a szavát alig érti. - -Betaszítja az udvar kis ajtaját, most már odahajol az ablakra s benéz. -Odabenn a lány tánczol. Egy mécsestől van megvilágítva a termete, de -azért Bálint kilátja, hogy hajlik erre, hajlik arra. És jól áll neki a -táncz. Ki lehet? Arczát sem veszi ki. Ebben a házban meg, úgy tudja, -hogy Madarászné lakik emberemlékezet óta, annak meg semmi néven -nevezendő magzatja sincsen. - -[Illustration: Odakönyökölt a kis ház falára.] - -Eh, megtudja. - -– Hé, húgom, adhatsz egy pohár friss vizet? – kiáltja be a lánynak. -Aztán befelé fordul a pitvarajtó felé. De csak a küszöbig juthat, mert -az ajtót hosszában becsapta az orra előtt a lány. - -– Ide ugyan nem jön senki fia, de az Istennek se, – kiáltja ugyanaz az -érczes hang s a lány nekifekszik a zárt ajtónak. - -– No ne izélj hát, csak egy pohár vizet… - -– Menj oda, a honnan jöttél, – volt reá a felelet s az ajtó elé tolta a -reteszt. - -De Bálintnak most már elfutotta a vér a szemeit. Ez a két szürke szem -szembe néz azzal, a ki fenyegeti, legyen az férfi vagy asszony. Most már -bemegy, ha addig él is. - -– Ereszsz be, mert kiemelem az ajtót a sarkából… - -Semmi felelet, némaság. - -A legény nem rest, a mit mondott, meg is teszi. Egyet emel a vállával az -ajtón s az kiesik a sarkából. - -Előtte a lány, megvilágítva a függő lámpától – tetőtől-talpig. Csak egy -rokkolya a termetén, fehér ingváll a derekán. Épp olyan sűrű a -szemöldöke mint a legénynek, szürkéskék szemei villognak, széles -állkapczája összeszorítva, felvetett ajkai lihegnek a visszatartott -dühtől, karjait kifeszíti – támadásra készül vagy csak védelemre? De -elszánt a lány. - -Egy pillanatig némán szembenéztek. És le volt győzve a legény, le a -lány… - -– Adj egy pohár vizet, ihatnám, – mondja Bálint csöndesen. - -– Itt a víz. – Azután, mikor átnyujtja a poharat Bálintnak, szeliden -hozzáteszi: – egyedül vagyok. Néném, Madarászné, halottas-házba ment… De -– és szemei ismét felvillantak – nem félek azért. - -– Ne is félj semmitől. Nem vagyok én rossz ember, csak szomjas voltam, – -tette hozzá lassan. – Messziről jöttem, poros volt az út. - -– Poros nagyon. Aztán hazafelé indult? – kérdé a lány, mostan már épp -oly csendesen, halkan, mint Bálint. - -– Hazafelé a homokhátra. Odavaló vagyok. A Csepcsányiék tanyáját tudod -merre van? - -– Tudom. Szembe a Lőveyék portájával. - -– Ott. Én az öreg Csepcsányi fia vagyok, Bálint… - -– Hisz akkor, – s a leány szemei mintha felvillantak volna, – nálunk -részes kigyelmed. - -– Hát te ki vagy? - -– Manga Julcsa, a gányó Manga András lánya. Hallottad tán a hírem… - -– Még az apádat is ismerem. Úrnapja óta, hogy a nagy majorba vagyok -részes. A nótát is tudom, a mit fújnak rólad. - -– El ne mond, mert megbánod. – És a lány szemei megint felvillantak. - -– Nem én. Meg nem is tudnám. Aztán, hogy jutottál ide, Kopogba? - -– Segíteni jöttem Madarásznénak. Beteges volt a nyáron a keresztanyám. A -jövő hét elején azért csak haza megyek, mert apámnak is szüksége lesz -rám, anyám rég meghalt. - -– Jövő hétfőn én is nálatok virradok. Vasárnap este kimegyek. Az Isten -áldjon meg. - -– Békességes nyugodalmat addig is… Világítsak? - -– Tudom most már a járást… És a legény elhaladt. - -Hogy a Hajduvölgy partjáról leért, azt a nótát kezdte fütyülni, a mit -elébb a lány dalolt. - - -II. - -Így találtak egymásra még a nyár elején. Most már nótát is fújnak róluk -a gányók. Híres legény, híres lányra akadt. Beszéltek róluk annyit, mint -akár a Zana Zsuzsiról, megtérése előtt. - -Marga Julcsa apja dohánykertész volt a laposi uraságnál. Ott szolgált -vagy huszonöt esztendeje. Az öreg gányó és két gyereke egy nagy szobában -lakott, együtt a Györgyiekkel, meg az Annusékkal. Öt öl hosszú volt a -szoba és huszonketten laktak benne. A szoba nagy volt, piszkos és -czifra. A falról, az Annusék oldalán, czifra szűz Mária aranyrámás képe -tekingetett alá. A sarokban poros, hosszú viaszgyertyák, a melyeket -Radnáról hoztak magukkal az utolsó bucsú alkalmával. Itt lógtak egy -fogason az Annus Terka czifra viganói is, vagy heten. - -A másik sarok, a Volenszki Jóska sarka volt. Ebben szerelmes pár lakott. -A leghetykébb gányó fészke volt. Picziny, fekete-szemü feleségével, -Czombos Verával a harmadik eléggé üres sarkot foglalta el. Ezeknél -csecs-szopó is gőgicsélt. A harmadik sarokban Györgyiék tanyáztak. -Györgyi óhitü feleségével, kit Pankotáról hozott s a ki magával hozta a -görög rituálizmus minden csudabogarát. Egy hosszú keresztet, a melyet a -pópa szentelt meg, egy nagy fonatost, tán ezt is megszentelte valami -papjuk. Meg aranyalapú orosz szent képeket, a jó Isten tudja honnan. - -A háznak ebben a részében ordított a Mihály hat gyermeke, meg itt lakott -Györgyi Jóska is, a nóta Györgyi Jóskája, kit megcsalt a kedvese, Rétes -Mari s a ki ezért széles kedvvel, nagy megvetéssel, hátat fordított az -összes gányó- s gazdalányoknak. - -A háznak negyedik sarkában, mert hisz minden háznak négy sarka volna, -lakozott özvegy Manga András leányával, Julcsával, meg nyomorék fiával, -Lajkóval. - -Épp vacsoránál ültek mind. Mindegyik a maga rekeszében, de azért -átal-átal szólva a másik sarokba. Julcsán ócska, piros viganó, foltos, -piros derék. De hajában piros muskátli, az urasági kertésztől kapta egy -rongyos mosolyáért. - -– Kelmed még mindig arra a lányra gondol, – mondta Julcsa, nem törődve, -hogy a többiek is hallják. - -– Arra hát, – felelt Jóska, lehuzva orrára a kalapot. – Annyit ér csak, -hogy gondoljon rá az ember. Ha többet érne, meg is kérném. - -– Miért ne kérné? – Azért, hogy a pajta alján mással találták? Akkor is -magára gondolt, ha azt csókolta. – Ismerem én a Mari veséjét, a máját… - -– Akkor mire volt ez jó neki. - -– Arra, hogy kigyelmedet megigézze. Ilyen az asszonynép, nem egyenes az -útja, – mondta Julcsa s keserűen nevetve oldotta le a kendőt fejéről, – -többet ér azért az a Mari három gazdalánynál, kik vásárhelyi czafatos -ruhában járnak s akkora selyemkendőt kötnek a derekukra, hogy mozdulni -sem tudnak tőle. Azért olyan a tánczuk is, mintha medvét -tánczoltatnának, nem tudnak a rokolyájuktól… - -– De leszólod őket, pedig gazda fia a szeretőd. Vetette oda neki Jóska -nevetve. - -– Az, elnézem neki még azt is, hogy gazdaember az apja. - -– De rátartós lettél Julcsa, – szólott oda az apja, a legöregebb -majorosi gányó, kinek kékes inge, gatyája tisztára megbarnult a -dohánylétől. – Azért nem vesz az téged el soha, ne higyj neki. - -– Nem ám, – bólintott fejével Györgyi Jóska s utána mondta a Volenszki -is, meg a felesége: – nem az. - -– Nem-e? – pattant fel a leány kihuzott derékkal. – Kinek néztek engem? -Hát én velem csak úgy lehet cziczázni, mint valami csárdai lánynyal. A -hány selyemkendőt adtam neki, annyiszor verje meg az Isten… - -– Ki ne mondd leányom. Az Isten szavát ne vegyed hiába, – szólalt meg a -kemencze oldalán egy öreg, összetöpörödött asszony – a Györgyi-fiuk öreg -anyja, ki vénségére beépült a nazarénusok közé. - -Julcsa leült ismét s kibontva az asztalra terített kendőt, végig -simította kétszer. - -– Elvesz, tudom, igérte, – mondta nyugodtan. - -E perczben felnyílott az ajtó s Tóth András, egy orosházi csendőr lépett -be rajta. - -– Szerencsés jó estét, hasznos beszélgetést, – mondta szinte félénk -hangon. - -Mind köszönt neki, csak Julcsa nem, ki föl se nézett rá. - -– Jó estét Julcsa, – szólott most oda a magas, csontos fiú a lánynak. -Még félénkebben, mint az előtt. - -– Adjon Isten kelmednek is, – feleli a lány hetykén. - -– Nem jöttél a bánomi bálba. Pedig vártunk. - -– Ki várt? - -– Hát… én is. - -– Aztán kelmeden kivül még ki? - -– Én nem vagyok elég? - -– Nekem nem. Másnak lehet. - -Györgyiné, hogy tompítsa a szóbeszéd élét, egy pohár borral kinálta meg -a csendőrt. Az leült a Györgyiék sarkába s most már oda se mert a lányra -nézni többet. Julcsa meg nem törődve, hogy a csendőr, meg amazok is ott -vannak, lassan leoldotta rokolyáját, pruszlikját. Mind felaggatta egy -fogasra. Egy szílkébe vizet öntött s megmosta arczát, fogait és sötét -vászonszoknyát, felöltőt vett magára. - -Mintha csak a csendőr ott se lett volna, pedig az majd felfalta a -szemével. - -– Kinek öltöztél fel ilyen későn, Julcsa? – kérdé Györgyi Jóska -gúnyosan. - -– A szeretőmnek, nyolczra végzi a dolgát. Azzal volna pár szavam. - -– És ki az? – kérdi a csendőr, de már most hangja fenyegető. - -– Tudja kelmed úgy mint én. De hajaszála se görbüljön, mert akkor még -azt sem engedem meg, hogy egy perczre rajtam felejtse a szemét, – -pattant fel a leány s aztán Tóth Andrásra rá se nézve, kiment az ajtón. - - -III. - -Úgy esti nyolcz óra felé járt az idő. A nap lement már, de azért még -elég világosan lehetett látni. A lány gyors léptekkel ment végig a nagy -akáczsoron, a mely az országútra vezetett s ott a hajduvölgyi nádas -szélén megállott. - -Csendes volt minden. A napkeletnek elterülő falu fehér házai élesen -rajzolódnak ki a szürkéskék ég alapjára. A kopogi-utcza felett sürü -szürke por lebegett. Amarrébb, az Eötvösék határán levő akáczsor fái -lilaszinü árnyat vetettek a szürkés láthatár vonalára. Egyik-másik -házban már felgyuladt a mécses. Messziről egy cséplőgép egyhangu -dudolása hallatszott, meg a nádasból felrebbenő vizimadarak sivítása. - -A lány figyelt. Még nincs itt, hol lehet? Pedig jól hallotta, mikor -átöltözött, hogy az uradalmi gép zakatolása elnémult, így hát már vége a -munkának. Oda könyökölt egy ákácz törzséhez s csak nézett maga elé. Itt -is, ott is egy gazda tanyája. Ime egy ilyen háza, ilyen istállója s -háztája van neki is. Bánná is ő, bárcsak semmije se lenne, hogy így -semmi akadály se lenne a boldogságukban. De hát azok a házak tiszták s -egyszerüek. Az ő életük, meg ruhájuk, a házuk is czifra, de piszkos. -Dohánylétől szagos a czafat a testén. Pedig most le is tette azt az -aranyszegélyű tarka rongyot s olyat vett magára, minőt a gazdalányok -viselnek. Nem áll neki, tudja. Sápadt lehet… Kékes a szeme alja. -Felemészti a vágy, a szenvedély. És az a dohány, a melynek kéjes nehéz -illatja reggeltől estig izgatja!… Úgy érzi, felbontja testét ezer -tűzparányra s ez mind külön ég és mind egyet-egyet követel: élni, -szeretni, szeretve lenni. Eh, nem áll a testéhez ez a ruha. Hisz mint -kis lánynak már dohánylevelek lógtak a bölcsője felett. Édes anyja a mig -szoptatta is, csak dohányt csomózott s az első dajka-dalokat dohányfűzés -közben hallotta. Aztán az átkos, édes dohánylevelek elvitték az anyját. -Nem birta ki a nehéz izgató ájért, heptikás lett. Eltemették. Nem volt -ki rájuk vigyázzon. Az öcscse, a Lajkó három éves korában felmászott a -kasztenra egy köteg dohányért, a melyet el akart csenni, lebukott s -összetörte a derekát. Ma nyomorék. Ő tudja, hogy lenne olyan, mint a -gazdaleányok. Tudná ő is olyan begyesen, urasan emelni a lábait, mint -ők, tempózni, mint ők szoktak – – de a dohány, az az… széttépi a módos -tempót s kiárasztja a szívéből azt, mit ott már rég kifejlesztett. -Öltözne ő is tisztán, egyszerűen… de a dohánylé elkeveri a fehér -gyolcsot, kieszi a fekete vásznat. Olcsó rongyot kell akasztani a -testére, a melynek tarka virágain nem látszik a piszok, a melynek lármás -színei olyanok, mint néha a lelke, midőn az érzelmek össze-visszaságától -majd kicsordul. Van ebben is minden, tarka, színes virág, szenny, -aranyos czikornya, bársonyos szeglet, kimart alsó. - -– Julcsa, itt vagy már? – kérdte Bálint s átfogta a derekát. - -– Lassan, lassan, mert megégeted a körmöd. Nem látod, hogy olyan gúnya -van a testemen, mint a milyet a ti lányaitok a templom udvarára vesznek. -Ne nyúlj hozzám. - -– No, kis czirmosom, szeretsz? - -– Szeretlek. Most nézz rám. Ugy-e nem vagyok már olyan gányós? - -– Hisz azért szeretlek, mert olyan vagy. - -– Elvennél azért, hogy gányós vagyok? - -– Hisz tudod, hogy elveszlek az őszszel, szüret után. - -– Hiszem. De csak én hiszem. Amazok mind azt hajtják, csak hitegetsz. -Csak a nádas szélén csillagfénynél igéred a házasságodat, a napfény tüze -meg eloltja a szavadat. - -– Hazudik a ki mondja. - -– Még senki sem ismer az övéid közül. - -– Ismernek a szavam után. - -– Mit felelnek a szavadra? - -A legény hangja megrezgett. - -– Van olyan, a ki ellenzi… van olyan… - -– Ki ellenzi? – pattant fel a lány. – Mit vethetnek a szememre. Szűz -leány vagyok és szeretlek. Ilyen menyasszonyt nem kapsz minden tanyán. - -– De van olyan, a ki nem azt keresi, de a tanyát, melyet a leány -móringba kap. Anyám ötezerforintos leányt szánt nekem. Böske néném -tizezressel hiteget. - -– És te? - -– Én rád gondolok, ha azokról beszélnek. - -– De szót nem ejtesz rólam? Tudom. - -– Anyám hallott rólad. Azt is megigérte, hogy egyszer eljő hozzátok és -széjjelnéz a házatok táján. Azt mondja, a leányt háza tájáról ismerni -fel. - -– Huszonketten lakunk egy házban. - -– De a pitvar ajtaját csak te söpröd? - -– Azt is az anyád mondotta neked? - -– Ő is. De ne bántson téged az, a mit mond, csak téged viszlek haza, a -cserepes tanyánkra. - -– Hej, bár csak gaz lenne annak a tanyának a teteje. Bárcsak ne is volna -meg. - -– Mit érnél vele? Akkor is csak téged vennélek el. - -– Hej Bálint, attól félek, hogy csakis akkor vennél el. - -– Gazda fia vagyok. Ura szavamnak, – mondta Bálint dölyfösen, felhúzva a -vállát. - -– Leszek a szolgálója… én édes gazdám. – A lány odaborult a vállára. – -Azért, hogy én szegény lány vagyok, nincs az égnek annyi csillaga, mint -a mennyit én kegyelmednek minden éjjel lehozok a csókjaimmal. Nem tudom, -mit szeretek kelmeden. Azt-e, hogy akkor, épp akkor tért be hozzám s -úgy, ott dalolva meglepett. Vitt a nóta, elvitt… úgy éreztem, tágul a -lelkem, felpattant a kis ház ajtaja s az édes tavasz iramlott be rajta. -Kelmed volt az első… A két szeme megigézett, azt hittem, mindaz, a mit -eldaloltam, valóság lett s a mit még gondolatba se tudtam volna -foglalni, hangos szóval elárasztotta a mindenséget Én gazdám, én uram… - -És a gazda szerelemittasan vitte, vitte magával. Oda a nádas szélére, a -melynek susogó rengetege ráborult a kiszáradt mocsárra s a melynek mélye -édes vágygyal, forró szenvedélylyel, titkos homálylyal, kimondhatatlan -boldogsággal van tele… - - -IV. - -Pár nap multán a majori kukás pajtában fűztek a lányok. Az estalkonyat -hamar leszállt, künn nagy a borulat. A mestergerendáról lecsüngő -egyetlen ligroinlámpa éppen csakhogy a fűzőket világítja meg. A -padmalyról száz kötéllel is csüngött már a dohánylevél. A munka gyorsan -haladt. Mindegyik rekesz más családé. Mangáék épp az Annusék mellett -fűztek. Annus Terka átjött a komájához, Julcsához fűzni. Ott ül most -egymás mellett a két leány, mindakettő munkának vetkezve. Annus Terka -kerek termetét csak egy nagy virágos vékony gyolcsruha fedte. Ujjai -feltűrve, feje menyecskésen bekötve, hogy be ne keverje haját a -dohányról leváló nehéz por. - -Mindegyik leány kezében hosszu vastű, a melylyel nagy gyorsasággal, -ügyesen fűzték a levelet. - -– Az a, Julcsa! Úgy mondták nékem a bánomi legények. - -– Hazudtak, mert én voltam az első szeretője, tudom. - -– Lehet, – felelt rá Terka s nagy gyermekszemeivel csodálkozva nézte -Julcsát. Öt éve, hogy egy házban laknak, de azért még mindig megbámulja -pattogó szenvedélyét, szikrát hányó szemeit. – Én ugyan nem bánnám, ha -lett volna neki tíz is… A Czombos Mihály még gyereklegény, így nem is -lehetett neki… Elég baj rám nézve, hogy azt kell tudnom, hogy utánam -lesz még neki vagy tíz… - -– Hát nem várod meg? - -– Megvárjam? Hogyan? Én tizennyolcz éves vagyok, a Mihály meg négy év -mulva kerül sor alá, aztán meg még legalább két év… Öreg leány lennék, -mire elvehetne, akkor meg már úgy se kellenék neki. - -– És te ebbe beletörődsz? - -– Mit tegyek? - -– De ha csókol, nem szalad át a hátadon a hideg, hogy a jövő nyáron már -tán mást ölel a karja? - -– Ugyan ne ríkass hát meg, – s a leány sírva fakadt. - -– No ne sírj hát, hisz csak kérdem. No te bolond gojhó. – És Julcsa nagy -hévvel össze-vissza csókolta a sírástól csak úgy ziháló, nagy, kerekre -hízott leányt. – Ne bomolj. Gyerekember szerelmét könnyü pótolni. Hisz -még azt se tudja, mért csókol. – Mihály után lesz egy derék gazdád, a ki -megbecsül s ha átfogja derekadat, tudja azt is, hogy ilyen derék leányt -nem ölelt még, ilyen meleg szív nem volt az övé… - -Annus Terka mosolyogni kezdett a könyei alatt. - -– Aztán… tudnál ilyet? – kérdte halkan. - -– No nézzék ezt a csifincset, máris erre gondol. Hát a Mihály? - -– No most meg azt nem akarod, hogy megvígasztalódjam. Julcsa, de nehéz -is veled. – És a leány megint sírni kezdett. - -– No nézzék ezt a két lányt, összeül sírni, a helyett, hogy dohányt -fűzne, – szólott át a rácson egy fiú, ki e perczben lépett be a pajtába. -Végig nézett nagy méltósággal rajtuk, lassan bejött hozzájuk. Nagyot -lépett, lassan mozdult, akár csak egy királyfi. Fiók Szent Lászlónak is -csúfolták a gányók. Czombos Mihály volt, a Terka szeretője. Oda állt a -lányok elé s nyugodtan felvett egy csomó dohányt és nézegetni kezdte. - -– No Mihály, épp a szeretődet vigasztalom. Azt mondja, meghal, ha nem -mehet hozzád. - -– Tüstént el nem vehetem, – felelt rá a fiú, méltóságos lassúsággal -leülve közéjük. - -– Nem veszed biz azt el soha, mert nem lesz bolond megvárni. - -– Elébb, mint téged a Bálint, – viszonozta Mihály s fűzni kezdett ő is. - -– Hallgass, mert megbánod, – szisszent föl Julcsa, odadobva a lába elé -egy köteg dohányt, a melyet kezében tartott. - -– De úgy van. Büszke lány vagy Julcsa. Mi nem kellettünk neked soha. -Nagyravágyó; tudja az egész major. Kávén, meg mazsolán akarsz ezentúl -élni, meguntad a vöröshagymát. - -– Azt mondják? Azt? - -– Azt. Meg hogy a Bálint csak bolondít. Én nem bánom, semmi közöm hozzá. -De néked jobb lesz tudni róla, azért mondtam el. - -– Ugyan hagyd el, ne bosszantsd a Julcsát, – vágott szavába Terka s -odasimult hozzá. - -– Gazda ember lenézi a mi fajtánkat. Ezért nem szeretem, ha gányó utánuk -jár, – folytatta Mihály, nem hagyva magát félbe szakíttatni, épp oly -méltósággal és komoly hangon. - -– Hát én, én, – pattant fel ülőhelyéről most Manga Julcsa, – jártam -valaki után vagy látott valaki valaha egy lépést legény felé tenni. A -nőválaszon nem ültem mindig… mert nincs a véremben, hogy én kérjek meg -egy legényt… te mégis azt mered mondani. - -– Én azt mondom Julcsa, a mit tudok, hogy gőgös vagy és szegény vagy. A -szegénynek meg alázatosnak kell lenni, hogy boldoguljon. - -– Te se vagy a rátóti zsidó keresztfia. - -– Nékem nincs szükségem arra, hogy gőgös legyek, arra se, hogy alázatos. -Hétköznap a dohánylevél között ülök… de dalolok az alatt is. Vasárnap -meg, ha bálba megyek, a gányó lányok megismernek, akkor is, ha csak hat -forintos a csizmám, s megismernének, ha színaranyban állanék is előttük. - -– Meg ám Szent László. - -– Annak neveznek, mert felfelé nézek, hogy a mestergerendába be ne üssem -a fejemet. - -– Majd a Terka lakodalmán beszélek még veled egyszer, – és Julcsa -felnevetett. - -– Azon is eltánczolom veled a csárdást, ha a gazdák ülve hagynak is. - -– Ugyan legyetek egy kis nyugodalommal, Julcsa már úgy is eltépte mind a -dohánylevelet… - -– Az az ő dolga. A Bálint elveszi így is. Ha az ő felesége lesz, úgy se -fűz többet. - -De most már Julcsa nem figyelt. A szérüs kertről nóta hallatszott. Egy -gányó nóta, de tudja jól, hogy gazda dalolja. Oda vetette egy csomóba a -dohánylevelet, rá se nézve azokra, kisettyent az ajtón. - -– Megbánja még, meglátod. - -– Nem jóra visz az, ha a leány fut a legény után, kivált ha gazdag a -legény. - -– Ne hidd, hogy a pénzét szereti, én ismerem. Csak a szíve kapja el… -Most is csak annak a szavára hallgatott… - -Csak annak a szava felelet nélkül ne maradjon… - -– Mihály… az én szavamra ki felel? - -– Az, a ki a dohányod fűzésében is segítségedre vagyon, – felelt a -legény s nagy méltósággal átfonta a leány derekán a karját. - -[Illustration: Átfonta a leány derekán a karját.] - - -V. - -A Julcsa meg futott-futott végig a pajta szélén, ment a hang után. -Csillagtalan az éjszaka. Minden csendes, csak a nóta hallatszik. Ott a -nagy szalmakazal aljáról szól a hang. Nyomtatás után Bálint lepihent s -még a pipája ki nem égett, eldalolta a szíve szerelmét. - -A leány megállt előtte. - -– Dallos a kedved, Bálint? - -A legény felriadt. - -– Hát lejöttél…? Hát eddig sohase jöttél ide. Nem akartál a világ csúfja -lenni… így mondtad. – És a legény karja tágult. - -– Nem úgy. Nem csókolózni jöttem. Van itt még rajtunk kivül valaki? - -– Amott a szalmakazal túlsó oldalán az öreg Bús, meg a Kunos Mihály -szalonnát sütnek, a többi már alszik a kert árka szélén. - -– Jól van. Annál jobb… Hallgass rám… Ezek mind csúfolnak, bántanak. Mert -eddig mást nem szerettem. Hiába járt utánam három határ legénye. Most -azt hiszik, a pénzedbe szerettem. Attól nincs se nappalom, se éjjelem. - -– Hiszen tudod jól, hogy én nem hiszem. - -– Ez nékem nem elég. Nem akarom, hogy leszóljanak. Ha a tieid megadják -nékem a tiszteletet, a többi is tisztelni fog. Ha anyád ellátogat -hozzánk, nékem is jobb dolgom lesz. Akkor még elvárok valameddig. - -– Az anyám? - -– Az. Hisz igérted, hogy még a nyáron eljő. - -– Jól van, legyen, ha addig élek is, de elhozom. – És a szerelemittas -legény két szeme felvillant. – Szeretsz hát? - -– Szeretlek… Tudod, hogy nincs szívembe zárva, csak a te képed, csak a -te szavadra hallgatok, csak a te nótáid kavarognak a szívemben. Tudod, -tudod jól, – s a leány leült Bálint mellé a szalmába. - -– Lesz egy kis házunk. Mert ha magam gazdája leszek, apám rám iratja a -kis rátai részét. - -– Lesz két olyan dolgos kezed, mint a milyen családodban nem volt még. -Dalom betölti nem csak a kis házat, de az apai jus egész területét. A -mit lámpagyujtáskor mondok néked, arra a feleletet a hajnali csillag -adja… - -– Lesz két kis tehenünk is. Az egyiket anyám ajánlotta, úgy igérte az -esküvőmre. - -– Még akkor is, ha engem viszel a paphoz? - -– Hisz te fogod fejni majd, gyönyörűm. - -– Lesz kertünk is? Lesz benne majoránna? - -– Lesz benne virág. Meg mák, paszuly, szőllő. Te sütöd nékem a -turóslepényt szombat este. - -– Te meg szombat éjszakáján, mikor kifekszünk a küszöb elé, átfonod a -karodat a derekamon, aztán elaltatsz édesen, csittítva szívemet, -csittítva a csókjaiddal. - -– Így, – s a legény át akarta fonni a leány derekán a karjait. De a -leány nem hagyta magát. Felugrott. – Nem, nem. Csak ma nem… Az Isten -áldjon Bálint, – és fejére húzva a fehér kendőt, eltűnt a sötét -éjszakában. - - -VI. - -A lány hazafelé indult. Alig hogy kiért azonban a szérüskertről, egy -magas ember állta útját. Tóth András volt. - -– Rám leselkedett kelmed úgy-e? – kérdte a leány, megriadva, de azért -hetykén. - -– Rád. És most már szemedbe mondom, hogy nem jó úton jársz. Én -elvettelek volna. - -– Ugyan úgy-e, hát azt hiszed, mentem volna hozzád? - -– Jobb amannak a szeretője lenni? - -– Hallgass András! Elhallgass! - -– Nem, nem hallgatok. – És most az erős legény megfogta Julcsa kezét s -úgy megszorította, hogy az felszisszent. – Eddig nem mertem szólni -néked. Nem tudom mi volt, az életem csak veszedelem, de ha szembe -találtam magamat véled, olyan lettem, mint a ma született bárány. De ma -nem félek. Nem… Elmondom, a mi a szívemet nyomja. Szeretlek, tudod. -Szeretlek úgy, hogy bűnbe kergethetnél, hogy az édes szülőmet -meggyilkolnám érted… te meg csak nevetsz rajtam s nem hallgatsz a -szavamra. Mondták, szeretőd a Bálint, tudtam, hogy vele tánczolsz minden -bálon, hogy az ő gyűrűit hordod, hogy… de, hogy az éjszakákat vele… - -– Ki ne mondd, András! Ki ne mondd! - -– Kimondom, miért ne mondanám. Hisz most már úgy sem veszítek vele -semmit, hogy az éjszakákat nála töltöd, azt csak ma este tudtam meg… -Mert úgy-e, úgy van? - -– Higyjen, a mit akar. Ott járok, a merre nekem tetszik, arra nézek, -kire kedvem tartja, annak a gyűrűit hordom, a kiét elfogadom. - -– És azt ölelem, csókolom, a kit szeretőmnek elfogadtam. Julcsa, ide -jutottál? - -– Csendőr, kisérj be, lehúzom a kendőmet. Állíts a pellengérre! - -– Julcsa, Julcsa, hallgass reám. A hogy én szeretlek, annak még az -árnyékát se közelíti meg annak a gazdának a gondolatja… Tud is ez a -gazdanép szeretni. Csak a kétszer-kettőt tudja. - -– Azt, hogy énrólam mit mondtál, azzal nem törődöm. De Bálintot ne vedd -nyelved hegyére, mert megbánod. - -– Nincs mit veszítsek, ha te nem szeretsz. - -– Nem, nem szeretlek. Elmondom ma, holnap, mindennap. Se feleséged, se -társad nem lehetek… Menj utadra, András. - -– Megyek. Az Isten meg fog verni, nem azért, hogy az én társam nem -lettél, de hogy mással bűnbe estél. - -– Ha megver, én tűröm, nem te. Az Isten megáldjon, András, – s most, -mintha a leány szívében megrezdült volna valami: – Szánlak, András. De -nem tehetek érted semmit. Az Isten áldjon. - -A leány ment útjára hetykén, de azért a szíve mélyén sajnálta Andrást, -annyira sajnálta, hogy még azt se vette neki zokon, a miért azt merte -neki mondani, hogy most már úgy se venné el feleségül… - - -VII. - -Bálint meg másnap – vasárnap reggelre – haza ment, pedig nem volt -szándékában. Beszélni akart az anyjával. Künn volt a tanyájuk, közel a -Gyopároshoz. Magas part szélén épült, az udvarban néhány eper- és -cseresznyefa. Egyik oldalán istálló, a másikon szérűskert. A tanya körül -nagy darab föld, hatvan hold. Ez kettőjüké lesz, Bálinté, meg a -testvérnénjié, ki egy vásárhelyi gazdához ment feleségül. - -A házban még a szülőin kívül, az édes anyja huga, a kora özvegységre -jutott Keresztesné, Böske néni, mint a hogy a hármasfalu nevezte: Kopog, -Ballarész, meg Homokhát, s annak egy kis tizenegy éves leánya, a Julcsa -lakott. De csak édes anyja volt otthon. Az öreg, száraz, csontos asszony -a kemencze oldalán ült, talpig sötét festőruhában, derekán vastag -húszforintos gyapotkendő, ha mindjárt julius van is. - -– Azt véltük, haza se jösz, – mondta az öreg asszony, hogy Bálint -belépett az ajtón. – Vasárnap ritka vendég vagy itthon, Bálint. - -Bálint leült a lóczára, maga elé vetette kenyeres tarisznyáját. - -– Hazajöttem tisztálkodni. - -– Majd a fejed megmosásával kezdem el. Csak nem mész a Zalaiék felé. -Pedig tudod – - -– Hallgasson reám szülém, – szólt szavába hirtelen Bálint, – nem veszem -el azt a lányt. Nem szeretem. - -– Ki beszél szerelemről? Tán még nótát is tudsz a szeretkezésről, mi? – -nevetett az öreg asszony, de nevetése köhögéssé csorbult. És minél -jobban köhögött, annál gyorsabb, élesebb lett a szava. – Nem kell néki a -Zalai Örzsi, hogyis kéne? Az apjának hatvan holdja van az orosházi -határban s a lány magába van rá. A szőllők szélén pedig négyszázötven -forint a kis hold ára. Hogy kéne az az én Bálintomnak. - -– A szívemet nem is kérdi. - -– A szíved tartja majd el a gyerekeidet? - -– Anyám, tudja kelmed jól, hogy Manga Julcsát szeretem. - -– Ne beszélj erről. Mit ér neked az, ha szereted. És mit ér nekünk? -Ezzel se te, se én nem leszünk gazdagabbak. - -– Csak az a pénz ér hát valamit a világon? - -– Csak. A szerelem elröpül, nyoma se marad. Nézd a sok szocziálistát, ez -mind szerelmes szívvel fogott feleséget, mert mivel fogott volna -egyébbel? Most még se telik be a szerelemmel. Elhallgat a szív, ha üres -a gyomor. - -– De a mienk nem lesz az. - -– Apád földjére számítasz, meg a kis rátai tanyára? Apád csak kitagad, -ha elveszed, – mondta az öreg asszony véghetetlen nyugalommal. - -– Két karomat nem vághatja le, – felelt reá Bálint épp oly nyugodtan. - -– Azt nem, azt majd az élet töri meg. - -– Anyám, igértél nékem valamit még régen, még mielőtt a Zalaiék hatvan -holdjáról szó lett volna ejtve. - -– Igértem neked sok mindent, te is azt igérted mindig, hogy engedelmes -cselédünk lész. - -– Az leszek. Csak egyet tegyen meg. Olyat, a mit igért. Jöjjön el a -Mangáékhoz csak egyszer. Ha meglátja Julcsát, tudom, közbenjáróm lesz az -édes apámnál. - -– Ezt igértem, meg is tartom. De apádnál csak a menyasszonyod értéke -szól majd érted. - -– Julcsa aranyat ér. - -– Ezt mondod, mert szereted. - -– Kelmed is meg fogja szeretni. - -– Én elmegyek veled, körülnézek náluk, hogy megmondhassam, mit tartok -róla. - -– Mikor jön hozzájuk? - -– Akár ma is. Minél előbb, annál jobb. Az Annusné, kivel laknak, úgyis -ángyom. Azt látogatom meg s akkor őket is kinézem. - -– Csak le ne nézze őket… - -– Azt látom majd meg, a mi látható. A szemeimet meg az Úristen adta -nékem. - -Bálint nagy örömében nem tudott hová lenni. Kisietett az ajtón, -megmosdott a kútnál, hamar magára rántotta a tisztát, befogta a két -mezőhegyesi lovat s úgy bepótyikálta nagy kendőkbe az édes anyját – a -juliusi napon – úgy, hogy az pipacspirosra pirulva ült az oldalán. - - -VIII. - -A mint Csepcsányiék kocsija megállott Mangáék háza előtt, a gányók mind -künn voltak a napon czifra ruhában. Ünnepeltek. Ott virított a Manga -Julcsa sáfrányzöld selyemviganója mellett, a melyre szürkéskék selyem -átalvető kendő borult, az Annus Terka sárgás rózsaszín rokolyája s a -Badár Rebeka fehér felöltője, nagy virágos narancsszín szoknyája -mellett. Mindegyiknek hajában, kezében, mellén lángszín muskátli. Köztük -vegyesen a legények vörös ingben, fehér ránczbaszedett gatyában, sűrűn -pitykézett mellényben. - -Manga Julcsa, a hogy meglátta az érkezőket, pár lépéssel elindult -feléjök, végigsimította a ruháját, azután megállt… várni. Hátha még se -hozzájok jöttek. - -– Eljöttem, – szólalt meg Csepcsányiné, hogy leszállt a kocsiról, – az -ángyomat, Annusnét, meglátogatni. Otthon van, Terka? - -Terka lesegítette a ruháiba bonyolult öreg asszonyt. - -– Nincs itt, – mondta, megcsókolva arczát. – Bánomba ment, Pál -bátyámékhoz, de azért fáradjon be nénémasszony a mi szegényes házunkba. - -– Hát nem hozzám jöttek, nem, – gondolta Julcsa, s az egyik kezében levő -muskátlit lassan szétmorzsolta. - -– Ez itt… a Manga Julcsa, – úgy-e? – kérdezte Csepcsányiné, odafordulva -Julcsához. – A Madarászné komámasszony huga (hát csak erről ismersz, -erről, – zengett a Julcsa fejében). – Derék lány, pajtásod Terka, úgy-e? -Együtt laktok? - -– Együtt, néném, meg Volenszkiékkal és a Györgyi Mihályékkal. -Szegényesen vagyunk. - -– Kis házban nagy boldogság elfér, – szólalt meg most Julcsa. - -– Nagyba is elfér az, húgom. Nagyba is, – felelt reá Csepcsányiné. - -Ezalatt Bálint levetette a lovak istrángját, oda jött a ház elé s a -gányó fiúk közé keveredett. Az öreg asszony Terkával bement a házba. -Julcsa daczosan künn akart maradni, de Bálint intett neki, erre bement ő -is. - -– Hát melyik a ti részetek, ez? No ide ülök, miután hozzátok jöttem el -látogatóba. Csinos nagy ház, tele van. - -Terka leült mellé, Julcsa pedig a saját szegletükbe vonult s ott kihúzta -a sublót egyik fiókját, úgy tett, mintha keresgélne benne valamit. - -– Csinos ház. És ez a tengersok viganó mind a tied, Terka? - -– Az a, néném. Most is hét van rajtam ez alatt, – mondta, felhajtva a -selyemszoknyát. - -– Persze, persze, telik nektek. Én nékem soha se volt háromnál több -egyszerre a testemen. – Persze, persze. Ti birjátok. - -– Mi nem birjuk, néném, – szólott oda most Julcsa, pártját akarva fogni -Terkának. – De nénémasszonynak egyebe is volt, mint a teste, nem kellett -annyira csinosítani, mint minékünk. Minket nem vehetnek el az apánk négy -ökréért, mert neki nincs. - -– Ejnye de igazat is szóltál. Engem csak azért vett el az uram. - -– Azt nem mondtam, néném, – felelt most hevesen Julcsa, vérvörösre -pirulva. – Csak úgy magunkról beszéltem. - -– Ti kényesek vagytok. Mi nem voltunk. Selyem viganó se volt rajtam, -mint lány, soha se. Két átalvető selyemkendőm volt, az egyiknek hat -forint volt az ára, a másiké négy. A tied mennyijébe volt az apádnak, -Julcsa? - -– Semennyiébe se. Magam szereztem a mult kukoriczatöréskor. -Tizennyolczat fizettem érte. - -– Erre persze jutott. Erre mindig jut. - -– Jut másra is, néném, – szólott közbe Terka, hogy csittítsa a két -beszélőt. – Nézze, ez a láda tele van vászonnal, ezt a Julcsa mind a -saját keresményéből szerezte… - -– Persze, persze. Ez a lakodalomra készült. Módos ember fia kerülgeti a -szép leányt, hát tizenhat vég vászonra lesz szükség, hogy az ágyakat -befödje véle… - -– Nem kell nékem egyéb, mint egy kis kunyhó gazfedele s abban egy vaczok -szalma. Boldog leszek én azon is azzal, a kit szeretek, – vágta oda -Julcsa mind élesebb hangon. - -– Boldog-e? De jó is a dolgotok. Az én édes apám nem mert volna négy -szekér bútor nélkül elküldeni az uramhoz. Úgy tudták az én gondos, bölcs -szülőim, hogy mikor a tejfel elfogy, akkor nincs már méz se. - -– Az Úristen nem csengő aranypénzért árulja a kis méheknek a mezei -virágok mézét. - -– De a koldustarisznyába se juttat belőle. - -– Koldus az, a ki kér, könyörög. Én nékem mindig magasan volt a fejem. -Nem tudtam megalázni magamat semmiért. - -– Büszke lány vagy, gányó Julcsa, büszke lány, – vágott vissza az öreg -asszony, de mind nyugodtan, mozdulatlanul. Még ajkain is csak oly -egyforma változatlan mosolylyal, mint mikor leszállott a kocsiról. – -Büszke, persze selyemruha a testeden. A suhogása bátorít… - -– Nem az, de a szerelmem. Tudja meg néném, hogy az, a kit szeretnek, az -méltán büszke lehet, mert azt az Isten pártolja. - -– Akkor az is fog tudom megvédelmezni, ha a szegények szegényei lesztek, -úgy-e? - -– Az, akkor is. A szegényt szereti az Isten a legjobban. - -– De nem azt a szegényt, ki selyemmel födi a rongyait. - -– Ne bántsa néném. Nem ismeri, milyen jó, derék lány az. Színaranyat ér -a szíve, – szólalt meg Terka, a ki félve figyelte a két asszony harczát. - -– Hagyjad el Terka, hisz azért jött ide, hogy legyalázzon. - -– Azért jöttem ide, – mondta az asszony s nyugodtan simogatta a kezében -levő keszkenő szélét, – hogy megmondjam néked, hogy hiába jársz a fiam -után. Jobb, ha idejekorán én tőlem tudod meg. Menj máshoz, ne vesd a -szemeidet mindjárt a legderekabb s legpénzesebb gazda fiára. Mert az -csak addig pénzes, míg téged nem ismer. A mi fiúnkat nem gányó lánynak -neveltük, a mi portánkon ne érezze senki a dohánylé szagát… - -De ezt már Julcsa nem birta tovább. Felpattant ülőhelyéből, odament az -öreg asszony elé és szembenézett vele: - -– Ismer? nem ismer? Szegény ember lánya vagyok. De… csak úgy megyek a -fiához, tudja meg, hogy ott hagyja értem mindenét, pénzét, tanyáját, -családját. Hogy csak úgy megyek hozzá, ha koldus lesz. Koldus vagyok, -koldus legyen a párom. - -Ezzel kiment. - -A házajtónál Bálint várt reá. Körülte a gányók. - -– Megmondtam anyádnak is, megmondom neked is. Úgy megyek hozzád, ha -elhagyod értem apádat, anyádat, el pénzedet. Mert csak így vagy az én -nyomorúságomhoz méltó. Gazda-emberhez nem megyek. - -A gányók szemmeresztve hallgatták. Czombos Miska szólalt meg: - -– Igazad van. Most már veled tartok. – A kinek nem tetszik, a mit a -Julcsa mondott, megfelelek neki én. - -– Ne akarj az olyannak prókátora lenni, kinek nincs szüksége reá, – -mordult rá Bálint, félrelökve a fiút. – Te meg gyere Julcsa innen velem, -még nem késő. Békéld meg anyámat s menjünk aztán a paphoz. - -– Én… őt? És ha azt mondanád, tépjem ki a szívemet gyökerestül, hamarább -megtenném. A mint mondtam, úgy van. Most terajtad áll, hogy az enyim -lész-e vagy másé. Szegény sorsban veled megyek. Nem az én gyomromnak -való a gazdák kenyere… Isten áldjon… - -És a lány, a többi gányó legények-, lányoktól követve elment. - -Bálint egyedül maradt. Odabenn meg szegény Annus Terka nyelte a keserű -falatokat egyre-másra, Csepcsányiné meg csak tartotta szóval. - - -IX. - -És Manga Julcsa várt. Napok multak s Bálintról se hír, se hang. A -munkába embert állított maga helyett. Izenetet meg nem küldött a lánynak -semmit. - -Julcsát majd elpusztította a lelkében lázongó szenvedély. Se éjjele, se -nappala nem volt. Szólni meg nem szólt senkinek. Nem engedte a -büszkesége. Dalolt egész nap, hogy azok ne sejtsék, mi marja a szívét. -Pedig a fenhéjázó szavával megnyerte mind a gányókat. Mind neki adott -most már igazat. Nem volt melegebb szószólója Czombos Mihálynál, a ki -pedig idáig lenézte, mert azt hitte, csak a legény pénze után bomlik. - -De mit törődött ő most ezzel? Mit a szóbeszéddel? Mit bánta volna, ha az -egész világ felfordul is, csak Bálintról jött volna hír. - -Esténkint leste a hajduvölgy szélén, tán oda jő beszélni véle… Tán -akadályok vannak az útjában, azért nem jöhet, tán ez, tán amaz. -Szabad-Szent-Tornyáról meg csak jöttek a részesek, de büszkesége nem -engedte, hogy tőlük tudakolja, hogy mi van Bálinttal. - -Így telt el egy hét. Vasárnap Juczi néninél, a homokháton volt bál. -Hítták a lányok, Terka meg Rebeka, menjen velük. Nem akart. Bálint -nélkül úgy se érne a bál semmit… - -– Ugyan hagyd el, hisz még azt mondják, ott hagyott, azért nem mutatod -magad, – ejtette ki Terka. - -– Azt mondják, azt… Akkor megyek… Nem látta még Manga Julcsát senki se -sírni, nem is fogja. - -És a lány felöltözött a legszínesebb ruhájába. Fejébe, hajába piros -szegfűt tűzött. Rózsaszín szallagot font a hajába s hat alsószoknyát -vett a selyem viganója alá. Olyan kényes volt, mint még soha. - -Suhogott a sok szoknya körülte, illatozott egész teste a rozmarintól, -szagos majoránnától. Napbarnult nyakán tíz sor kláris, arany -gyöngykoszorú övezte a fejét. A fülében két nagy máriás arany fülbevaló. -A füle mellett egy egész csokor téglaszín muskátli. - -A mint kilépett a házajtó elé, a két másik lány irigységgel, -elragadtatással nézte. Ilyen szépnek még nem látták soha se. - -A mint végigmentek a homokháti főutczán, a gazda-lányok mind összebújtak -szapulni. Ez az a híres Manga Julcsa, ki a Csepcsányi Bálintra vetette a -szemét, ez az, ki azzal kérkedik, nem kell néki se pénze, se háza. – Ez -az a híres gányó lány, kiről hét nótát csináltak egy takarás alatt. - -Éppen három órát ütött, hogy befordultak a Juczi néni kapuján. Az -udvarban volt az egész mindenség. A nagy eperfák alatt tánczolt a hármas -falu egész fiatalsága. - -Ott volt Misinszki Franczi sötét gyászruhában (nem tudom kit gyászolt -olyan vígan) az újdonsült urával. Ott Guba János meg a felesége, kit a -tavalyi szénagyűjtéskor választott künn a sós-tó partján, három lány -közül. Ott Molnár Jánosné, madárkaszerű arczélével, meg a derék -Jánossal, ki kötelességtudólag, nagy figyelemmel és becsülettudással -tánczoltatta pirinkó feleségét. Meg Berta Pál, kivel Molnárné, mint a -hogy az írás mondja: «ült egy meleg subában, no de persze régen, még -kislánykorában». A subát Bertáné sikkasztatta el valami -vándorlólegénynyel, hogy ne legyen többé szóbeszéd róla. - -Meg a csendes Éliásné is eljött a falu széléről, gyönyörködni a süldő -legény fiában, kiből olyan híres tánczos lett. - -Meg Rétes Mari, magára rántva legszebb tarka viganóját, kijött -Orosházáról, hol szolgálatba lépett és itt nyolcz major gányósága, -elvegyülve fehér gyolcsgatyáju, kaczkiás kis kalapjukban, a gazda-fiúk -fekete, finom posztó-mándlijai között. – Hányféle szín a sárga -napfényen, a fehér ingek, gatyák szinte vakítóan világítanak ki a tarka -selyemkendők, színes viganók közül. A homokháti paraszt-banda húzza, -odabenn meg két czigánynál, néhány legény mulat. - -Bálint nincs a tánczolók között. De hogy is lenne, hisz itt úgy se -tánczolhatna mással, mint a «gányólánynyal». - -Azért Julcsa csak elmegy a tánczba. Hisz itt minden legény, lány tudja a -történetét, itt hát nem lehet bús, levert. Itt nem láthatják, csak -csapongó kedvét, három határban híres tánczát. Györgyi Jóskával járja. A -legények között ő a legjobb tánczos. A legény méltósággal, lassú -lépéssel kezdi, ő azonban gyorsítja. Tánczol, mintha csak minden egyes -lépéssel a szíve bánatján könnyítene, annyira rezeg egész teste, oly -szenvedélylyel járja. - -A csárdás alatt azonban eszébe jut, hátha Bálint az ivók között van, -hátha egy pohár bor mellett várja… nem akar addig tánczolni, míg -megérkezik. - -A táncz végeztével odasiklik az ivó ajtajához. Odabenn csak Tóth András, -meg egy társa isznak. Széles a kedvük, hangzik a daluk, két czigány -húzza nékik, de annak a két czigánynak még a czinczogásából se hall az -ember semmit. - - «Mig engemet szerettél, - Piros csizmát viseltél. - De mióta nem szeretsz, - Mezitláb is elmehetsz.» - -Így dalolja a csendőr. Érti a lány, ellepi két arczát a vér. Hirtelen a -tánczolók közé vegyül s még feléje se néz többé az ivónak. - -Senki… senki. De hát hol lehet? Hát csak ilyen volt a hűsége, olyan, -mint az árvalányhaj virága, a melyet az első nagyobb szél elkap s elvisz -oda, honnan nincs visszajövetel! Eh… annál jobb, hajtja a lány. És -tánczol, tánczol őrült szenvedélylyel. A legények meg majd szétszedik. -Hisz azelőtt csak nagy nógatásra ment el egyik-másikkal. Most meg nem -nézi, ki kéri, megy mindegyikkel és szinte tüzes szenvedélyével lávát -önt annak a lelkébe is, a kivel tánczol. Mert a legény is mind úgy járja -az oldalán, mintha ennek az egy táncznak végeztével már egyenesen az -örök fényesség birodalmába kivánkozna. Julcsa lángszín rokolyája perdül, -kibomlott piros szalagjai körülövezik testét, megrezgő ajka kéjes -szenvedélytől liheg, szikrát hány a szeme, minden izma mozdul, úgy -tánczol, mintha csak nem is a testével, de a féktelen kíntól megtelt -lelkével járná a csárdást arra a hegedű hangjára, a mely boldogságról, -szerelemről húzza ezt a keserűt! - -Egy táncz végeztével, egyszer csak odasiklott hozzá Juczi néni s -letörülve az izzadtságtól gyöngyöző arczát nagy piros kendőjével, így -sóhajtott fel: - -– Hej, ha nékem ilyen szolgálóim volnának, mint te vagy Julcsa, nem -volna üres az ivóm hétszámra. - -Julcsa szürke szeme szinte bogárszínűvé vált, oly sötéten nézett vissza -Juczi nénire: - -– Nem fogadna fel tán szolgálójának? – kérdte élesen. - -– No, ne haragudj hát lányom. Ennél én ugyse tudtam volna többet mondani -a tánczodról. - -De a leány oda se figyelt már rá, odadobta magát egy új tánczosa karjai -közé s csak járta-járta tovább. Késő este lett s csárdása még csak oly -tüzes volt, csak oly szenvedélylyel járta ki a muzsika minden hangját, -mint kezdetben, a mint épp egy friss kellő közepén meglátta, hogy Bálint -lassan… mint a kinek nem sietős a dolga, belép a korcsma kis kapuján. - -Julcsa azért csak tánczolt, mintha nem is látná… A csárdás végeztével -aztán felment a ház sötét folyosójára épp az ivó elé s ott várta. Itt -lesz a legjobb hely, mert sötét is, az ivók zajától meg nem hallatszik a -hangjuk. - -[Illustration: Julcsa lángszin rokolyája perdül…] - -Egy fél perczig egyik se szólt, csak álltak egymás mellett, végre Bálint -törte meg a csendet. - -– Egy hétig küzdöttem. Egy hétig – mondta megcsukló hangon. – Nem bírtam -velük és most… - -– És most eljöttél úgy-e… Megmondani, hogy velem maradsz és megélünk a -két kezünk munkájából, – szakította félbe Julcsa, hevesen közeledve -Bálinthoz. - -– Most eljöttem – s Bálint akadozva folytatta – tudod, hogy szeretlek, -tudod. Nem lesz soha más a szivemben, csak végtelen szerelem… irántad. -De így nem lehet. Nem, nem lehet… Az öregjeim kitagadnak. De nem ez fáj. -Az apámat szeretem, nagyon öreg már és gyönge. Szüksége lesz rám -nemsokára. Látod, mit tehettem… Meg kellett tennem. Akad még néked -vígasztalód, Julcsa. Énnekem nem lesz ebben az életben boldog napom -többet. Koldushoz ne menjél! - -Elhallgatott, kereste a szót. A lány meg nem felelt rá semmit. Nem -hitte, nem, a mit hallott. Hát ilyen is lehetséges? Annyira nem várta -Bálint szavát, hogy szinte beledermedt a hallatára. Szinte a szíve -megszünt dobogni, szinte elalélt a lélek benne. - -Hallgattak mind a ketten. Az udvaron azok új csárdáshoz kezdtek. Odabenn -meg a két czigány csak czinczogott. Tóth András harsogó hangja meg -elnyomta a két muzsikás visszás hangját – s csak folytatta a nótát -folyton: «Mezitláb is elmehetsz…» - -Ismét Bálint szólalt meg: - -– Mit tehettem? Voltam Zalaiéknál. Egy hétig kértem apámékat, -könyörögtem egy hétig. - -– Egy hétig! egy hétig! – kiáltotta be a hangos éjszakába a leány. – És -egy örökkévalóság fogja bánni, a mit meg én követek el. Kövess! – mondta -tompa hangon Bálintnak. Aztán feltárta az ivó ajtaját, ott András a -czimborájával, odakönyököl az asztalra s csak dalol. A korcsmárosné egy -liter bort tesz éppen eléje. - -– Tóth András, tudom, nem kellek már neked hitestársul. Nem is kívánom -ezt a tisztességet. Jobb lánynak való ez, mint én vagyok. A Gányó -Julcsát nem viszik a paphoz, az csak ölelni jó. Leszek a szeretőd, ölelj -át… Kelmed meg, Juczi néni, ha dallos, nótás szolgálót akart, hát leszek -én olyan, hogy még a homokháti pap szava se hallik, fogadjon meg, leszek -a cselédje… - -És odament Tóth Andráshoz, lebontotta nyakáról az odakötött kis -selyemkendőt s odanyujtotta néki. Az félig mámorban, mint ki maga se -tudja, ébren van-e vagy álmodik, átfonja karját a leány dereka körül… - -Bálint, egyet káromkodva, mint párducz ott terem s ki akarja a karjai -közül tépni. De a leány megnyúlt derékkal, erős karral visszalöki, úgy, -hogy a poharak közé esik. - -– András a szeretőm, ne legyen gondja kelmednek rá. - -A lármára a tánczolók is bejönnek. Julcsa egyenesen szembe néz a -mindenséggel. - -– Vezessétek ki ezt a legényt. Szememre hányta, hogy az András szeretője -vagyok. Hát igaza volt. Az leszek. Vigyétek innen, mert elvesztette a -fejét, megártott neki, hogy gazdalánynyal volt a papnál. Ti meg lányok, -– fordult oda a két gányó lányhoz, Rétes Marihoz meg Annus Terkához, – -mondjátok meg otthon, hogy a Julcsa nem olyan lány, a kit el is lehetne -venni. Az csak csárdába czégernek való. Igazuk volt… Beszegődtem a Juczi -nénihez. Itt majd megbecsülnek… - -És a szilaj leány oda vetette magát András karjai közé. Bálintot meg a -gazdalegények körülfogták s erőszakkal kituszkolták az ivóból. - - -X. - -Reggelig dalolt, mulatott az András oldalán, csókolta az ajka, ölelte a -karja… Csak a szívében volt véghetetlen némaság. Mikor aztán a csendőr -mámorosan elhagyta s a két czigány is kilódult a csárda ajtaján, a leány -szinte bambán kérdte magától, igaz volt-e mindez vagy álom? Hová jutott -és hogyan?… Maga se tudta. Egy lépést tett csak előre s ezzel -lecsúszott, le a lejtő legaljára. Miért? Hisz Andrást nem szerette… -Bálint meg nem érdemelte meg a szerelmet. De most már késő a bánat, -késő… - -Reggel még munkához se foghatott, hisz nem volt vele egyebe, mint ez a -tarka köntös, csupa selyem, arany a testén. A Juczi néni meg boldog is -volt nagyon, hogy egy ilyen szolgálót kapott, hogy hagyta volna már első -reggel dolgozni! Hisz még így tán el is kedvetlenedett volna a dologtól. - -Mig az öreg asszony benn a szobában rendezkedett, porolt, Julcsa leült a -tornácz lépcsőjére és nézett maga elé… A szomszéd szőllőben egy ember -kapált. Nem volt éppen fiatal, haja is deresedett már, ránczok -boronálták be a képét, de azért a szemeiből fiatal, ifjú szív melege -sugárzott ki. Horváth János volt, a nazarénus. - -A leány csak nézett maga elé. - -Az ember úgy látszik, hallott a históriáról, mert munkája közben nem -egyszer feltekintett reá. Míg egyszer csak, hogy tekintetük összevágott, -megszólalt. - -– A Manga András leánya vagy, úgy-e hugom? - -– Az, – felelt rá a lány röviden. - -– Ismerem apádat. Györgyiékkel laktak egy házba, tudom. - -– Azokkal. - -– Reggelig tartott a bál? - -– Nem, csak az ivóban tánczoltunk. - -– Te is? A Manga András lánya. - -– Az vagyok. Gányó Julcsának is hínak. Nóta is van rólam. - -– Ez nem érdem. - -– Nem? Az se, ha az ilyen szegény ember lánya csendőrökkel mulatja át az -éjszakát? - -– Az meg már éppen bűnös cselekedet. - -– Hát ez nem bűnös, ki ott hagyja szeretőjét s olyat vesz el, a kit nem -szeret? - -– Az olyan elkárhozik. - -– Mit ér az nékem? - -– Csak az Isten malasztja ér valamit. - -– Kelmed tán hivő? - -– Krisztusban hiszek. - -– Én is hittem az Isten igazságában eddig. Most kiben higyjek, ha a -szeretőm szavába se lehet. - -– Ne káromold az Urat, lányom, – mondta János szeliden. – A nagy -megpróbáltatásban van ő legközelebb hozzánk. - -– Hej, elszakadtam én tőle… igen nagyon messzire. - -– Egy megtért bűnös száz jámbor hivővel felér, így mondja ezt a -szentirás. - -– Elbukni könnyű… pedig még nem is olyan rég buktam el, csak tegnap. -Ugyan milyen is lehetek így, megváltozott az ábrázatom? – Ezzel oda ment -a lány a kúthoz s belenézett a medrébe. – Olyan vagyok, mint voltam. Úgy -látszik, azelőtt se értem többet. - -– Annyit értél, mint a mennyi jó érzés a szívedbe szorult. - -– Szerettem Bálintot… szerettem. És most vette észre magát, hogy ennek -az idegen embernek itt, maga se tudja miért, de mindent elmondott. - -– A szerelem határa az emberöltőig se tart, csak az az érzés ér valamit, -a mi Istenhez emel. - -A lány felnézett rá. Az ember dolgozott nyugodtan, fel se tekintett rá, -a mint ezt mondta. - -– Könnyű kigyelmednek. Én nékem üres a világ. - -– Nékem telve van azzal, a mit érzek… - -– Mit érez… mit? – kérdé a lány kérdő arczczal. - -E perczben kocsi állott meg a csárda kapuja előtt, egy rakott szekér. -Rajta nyoszolya, ládák, kocsisa Czombos Mihály. - -A mint Julcsa meglátta a kocsit, azt hitte, meghasad a szive. Megismerte -a ládákat, az ágyat. Az ő ruhája… az ő ládája, az ő szűzi nyoszolyája -van rajta. Az, a melyet a Bálintékhoz kellett volna vinni, szüret után… -Így hát kitették az apai födél alól. Nyitva, nyitva előtte a széles -világ… - -– Az apád küldött, – mondta Mihály egymásután lerakosgatva a butorokat -földre. – Elküldötte néked a két ládát. - -– El? – kérdte a lány szívszorongva. - -– Meg ezt az ágast, a ruháidat akasztottad rá, úgy tudom. - -– Azokat… aztán mit még? - -– Meg a nyoszolyádat. Benne van az ágyneműd is mind. Egy dunyha, négy -vánkos, két derékalj, czihák… - -– Aztán még mit? - -– Ezt a pár tányért is. Keresményedből vetted. Jó lesz néked… ezentúl. - -– Egyebet semmit? - -– Egyebed nem volt. - -– Aztán… izent valamit még nékem? - -– Úgy szólott, hogy hagyjam meg néked, – mondta kérlelhetetlen -nyugalommal Mihály, – hogy soha többé át ne lépd a házuk küszöbét. Hogy -ne tudjon rólad ezentúl se jót, se rosszat. Ne hallja a nevedet -említeni, még a halálos ágyán se, mert ha szegény ember is, meg gányó -is, de eddig becsületben öregedett meg. Csárdás lányt nem tűr meg a -házánál. Így mondta. - -– Így mondta? - -– Így. Többet nem mondott. - -Julcsa odament az egyik szekrényhez s kinyította. Mintha csak rá nézve e -perczben a legnagyobb fontossággal az bírna, hogy minden megvan-e benne. -Aztán odament a másikhoz, kinyította azt is. Abban is rendben van -minden. Majd odafordult Mihályhoz. - -– Jól van Mihály. Menj haza… Én meg csak azt izenem néki, hogy a jó -Isten áldja meg minden ősz szál haját. A jó Isten őrködjék minden lépte -fölött… és ne is halljon soha, soha többé rólam semmit. Ezt mondd meg -neki Mihály egyedűl, most az Isten áldjon… - -Mihály odament hozzá és kezet adott neki. Összenéztek, egy se szólt -egyet se. Aztán felpattant a fiú a kocsira, közibe vágott a lovaknak s -gyors vágtatással elrobogott. - -Julcsa pedig, elfelejtve, hogy Horváth János ott van a kerítésnél és -láthatja, oda rogyott az egyik szekrényre s keservesen elkezdett sírni. - -Sírt, sírt soká. Elsírta a tegnap szivében maradt könnyet is, a melyet -csókra, ölelésre váltott az éjszaka. - -A mint így elhagyatva zokogott, egyszerre csak egy hang riasztotta fel, -János volt. Átjött a kerítésen. Rátette vállára a kezét. - -– Mi bajod van leányom? - -A leány felvetette szemét. Hej, ha ezelőtt valaki így sírás közben -találja, de megbánta volna… Vagy tán ennek az embernek szabad? - -– Egyedűl vagyok és széles a világ. - -– Telve a világ azzal, a mit érzek, és az Isten veled vagyon, – mondta a -nazarénus és lassan elballagott. - - -XI. - -Julcsa mint szolgáló nagyon bevált. Rendes, gyors és pontos volt. -Ellátta a Juczi néni minden vendégét, mindegyik nyelvén tudott szólni, -csak csókolni, ölelni nem hagyta magát többé. Akkor este egyszer – és -soha többé. De ennek a híre csak több vendéget hozott a csárdába. A -legények kerülgették nagyon, mind azt hitte, ő lesz az, a kit kiválaszt -s kinek majd szavára hallgat. Azért aztán a Juczi néni is belenyugodott, -hogy nem tesz eleget a vendégei kivánságának. Egy hétig nyugodtan is -volt. Mind csak azért remegett, hogy Tóth András majd visszajő s jogait -fogja követelni. De az orosházi csendőröket Csorvásra rendelték, hol a -szocziálisták újra zavarogni kezdettek, ott lehetett az András is. -Reggelenkint, mielőtt vendég jöhetett volna, odament a kerítéshez s -elelbeszélgetett Jánossal, ki ott bíbelt szőllőjében. - -– Aztán mikor lesz a szüret bátyám? - -– Az idén korábban, egy hét multán meglesz. - -Egy hét multán. És a lánynak az járt az eszében, hogy pár hét még és -Bálint esküvője is meglesz… és akkor, akkor vége lesz reá nézve dalnak, -vége táncznak. De hát ma is, mit ér! Vissza csak nem térhet már hozzá. - -– Hosszú lesz a tél, – mondta a lány. Arra gondolt, milyen lesz a tél. -Hová hajtja majd a fejét? Itt csak nem maradhat örökké. - -– Nékem nem. Mert nem fogy el a dolgom akkor se. - -– De mi lesz az én dolgom télen? - -– A vendéget ellátni, mint tavaszszal, nyáron meg őszszel. - -– Tán csak nem hiszi? – pattant fel Julcsa, lángszínre pirulva. - -– Tudom, hogy nem. Látom a szemedből. De hát nem találnál jobb helyet? - -– Hol, kinél? Urat még nem is láttam. - -– Parasztgazda is felfogadna. - -– El is szegődök innen, csak találjak helyet. Bár a Juczi néni nem bánt. -Beletörődött már abba, hogy csak félkonvencziónak teszek eleget. - -– Az Istennek csak nem tetszik ez a hely. - -– Majd elsegít innen… aztán meg – – tette hozzá akadozva a lány – itt -hallhatok hírt amazokról is. - -– A Bálintról úgy-e? - -– Arról is. De meg a majorosiakról is. - -– Ha az én szavamra hallgatnál… - -– Nem vagyok én arra érdemes, hogy kigyelmed a szavát pazarolja rám, – -felelt reá Julcsa keserű hangon. - -– Ha te megértenéd, hogy Krisztus miért eresztette magához a -kicsinyeket, miért hagyta megcsókolni a lábait a vétkes asszonytól… - -A leány figyelte arczát, hangját. Nem tudta maga se miért, de úgy -érezte, mintha más ülne itt, mikor beszél s más hallgatná a szavát, nem -ő. A beszédje alatt, mintha elaludt volna a tűzláng a szivében, mintha -se gányókról, se Bálintról, sem a csendőrről nem tudott volna semmit. De -jó is elhallgatni, a mit beszél. - -A szeretet szavát hallotta mindenben. A ki szeret, az nem kárhozik el, a -ki szeret, csak az él. - -– De a ki meghal – az szerelmét is elviszi magával. – S a lány úgy -érezte, leg is jobb lenne meghalni – s elvinni szerelmét magával a -fekete föld alá. - -– Nincs halál, csak élet, élet volt, van és lesz, – mondta a nazarénus -és nyugodtan feltekintett reá. A lány meg lesütötte a szemét. Bálint -pedig soha se látta szemlesütve. Azzal szembe nézett mindig. Ez meg, ha -reá néz, mintha kinyítná a lelke könyvét s lapozna-lapozna benne úgy, a -hogy a kedve tartja. - -A lány hallgatta volna még soká, de Juczi néni kiáltott reá, be kellett -az ivóba mennie. Tán vendég érkezett. - - -XII. - - Utolsó házai csendes faluvégnek, – - Minden kis ablakban piros mécsek égnek. - Kivilágítanak a nagy éjszakába, - Letaposott utcza fehérlő havára. - Amott a hegy felett, tiszta fehér fényben, - Ragyogó nagy csillag a távol kék égen. - Bizalmas a mécsfény – ott emberek laknak, - Betérek hozzájuk – hátha befogadnak? - Ugyan mért térnék be? Engem ott ki várna? - – Csak a csillag után – tisztább a sugárja. - -_Czóbel Minka._ - -Egy este, tán három napra rá, a mint a vendégek elmentek és Julcsa -elrakosgatott, kinyílott az ajtó s Tóth András lépett be rajta. Julcsa -azt hitte, fejére szakad a ház. Mintha tűzláng borította volna el a -lelkét, daczosan megállt előtte és szembe nézett vele. András azonban -nem riadt vissza, kitárta karjait, ment, mint a ki ismert háznak kapuján -indul befelé, biztosan. - -– Vissza, András. Ne nyúlj hozzám! - -– Tán ismersz még hé, Gányó Julcsa! - -– Az vagyok, de nem a szeretőd. - -– Egy éjszaka az voltál. - -– Meg is átkoztam százszor azt az éjszakát. - -– Én meg megáldottam minden pillanatát. - -– Akkor éjszaka fordult tőlem el az Isten. - -– Akkor éjszaka nyílott ki előttem a magas égbolt. Julcsám, gyönyörűm! – -s a férfi közeledett hozzá. - -A leány halottra válva, szinte megdermedve ott állt egy helyen, a mint -azonban hozzáért a karja, egy ugrással az ivó túlsarkában termett s az -asztalt tolta maga elé. - -A csendőr szemét azonban elfutotta a vér, már nem látott, nem hallott -semmit, csak az a multkori éjszaka járt az eszében. Bírni akarta a -lányt, ha addig él is. Egy kézzel félrelódította az asztalt s most -előtte állt. - -A lány egy perczig tétovázva nézett maga elé, sem előre, se hátra. -Előtte a magas, erős férfi, mögötte a fal… Mit tegyen? Egyszerre, mint a -macska, felszökött az ivóból a padlásra vezető létrára s homlokegyenest -felszaladt rajta. A meglepett férfi első pillanatban nem tudta, hogy -történhetett. Aztán észrevevé magát, utána akart rohanni, de a lány -egyet rántott a létrán s felkapta a padlásra. Ide nem jöhetett utána. De -a legénynek volt-e távolság, a melyet át ne lábolt volna, – volt-e olyan -emelet, a melyre ő érte fel ne tudott volna mászni. Egyet gondolt s -aztán gyorsan oda húzta az ivó asztalát a padlás-ajtó elé, egy szék még -reá és fenn van. Ott pedig a padláson az övé, – ott nincs, nincs -mentség. - -Eh, ha meghal – czikázik át a leány lelkén – hát meghal. Amott a padlás -hátulsó ajtaja nyitva, arra kimenekül. Egy ugrás és a János szöllőjében -van… Ha kitöri derekát… az is jobb, mint egy pillanat még ennek az -embernek a karjai között. - -Mint a macska, odasiklik az ajtóhoz, behunyja a szemeit s egy pillanat -alatt lenn volt a szőllő-venyigék között. De jó az Isten. Egy pár nap -előtt kapált itt János, puha a szőllő hantja s a lánynak csak a ruháját -tépte el a venyige. - -Innen hová? Csak egy út lehet. Ott a János kunyhója, egy mécses világít -még ki belőle, – oda. A lány lélekszakadva rohan a kis házig, belöki -ajtaját és benn halálra válva, János elé rogy. - -– Mentsen meg, mentsen meg! Tóth András jő utánam. Meghalok, ha itt ér. - -– Hajad szála se görbül az én kunyhómban, – mondta János nyugodtan. -Kiment háza elé, rázárta a lányra a kunyhót s ott várt az ajtó előtt. - -Az éjszaka csendjét András káromkodása szakította meg. Kiugrott ő is a -lány után. Összekarmolva a képe, vér önti el az arczát, – de azért -nyomában. - -Látta, hogy abba a kunyhóba ment be. - -A küszöbnél, szemben egymással, a két ember. - -– Itt van, ereszsz be, mert tönkre teszlek. - -– Az én házam az Úr hajléka, oda csak tiszta fővel, tiszta lélekkel jut -az ember. - -– Ereszsz be, mert darabokra zúzlak – s felemelte a kezét. - -A nazarénus nyugodtan közeledett felé, leeresztett kézzel, messzire -elhajítva magától a süveget. - -– Itt a homlokom, nincs süveg rajta, mely ütésedet felfogja. Nincs -kezemben fegyver, nincs velem más, mint az Úr mindenható ereje. Testemen -keresztül bejuthatsz, lelkem azonban megvédi akkor is a lányt. - -A csendőr visszariadt. Maga se tudta miért, de ő, a ki annyi fegyveres -emberrel állt már szemközt életében, ettől a fegyvertelentől iszonyodni -kezdett. Bárcsak lett volna véle valami, egy kő, egy fejsze. De semmi, -semmi. Nincs más fegyvere, mint a testi ereje. A keze fejével meg hogy -illethette volna ennek a védtelen embernek a homlokát, itt az Isten ege -alatt? - -A nazarénus ment feléje, a csendőr meg hátrált. De János mind gyorsabban -haladt s midőn odaért hozzá, megfogta szeliden a kezét s így szólt: - -– Ketten vagyunk védtelenek. Egy olyan ember, ki fegyvert nem foghat a -kezébe s egy lány odabenn, kit az édes apja elkergetett, mert egy -éjszaka tartamán a te szavadra hallgatott és a ki ma a szegények -szegénye, nincs egyebe, mint a mit az Úr végtelen kegye reá ruházott: -lelki ereje. Törj reánk András, tégy tönkre minket. Vagy ereszd útjára a -szegény embert, hogy megmutathassa annak a lánynak, hogy melyik az a -csillag, a melynek fénye tündöklőbb az emberek hajlékából kiáradó mécsek -sugarainál. - -És a csendőr – egész lelkében megrendülve – megrázta a nazarénus kezét s -aztán torony iránt elrohant a sötét éjszakába. - -A nazarénus, megtörülve a homlokáról gyöngyöző verejtéket, visszatért a -házba. - -– Mai napunk munkáját bevégeztük, menj pihenni lányom. Holnap az igaz -útra vezetlek. - -Manga Julcsa felállt s ment feléje. A szemeik összenéztek, de nem szólt -egyik sem. - -Soká így álltak szemben egymással. Majd Julcsa szólalt meg: - -– Vezess el bárhová,… csak oda ne. Bárhová vezetsz, az igaz ösvény -leszen… érzem. - -– Istenben bízzál csak, én az ő útját járom. A keskeny ösvény -szövétnekét tartom. - -– Megyek veled, – mondta a lány. - -És a nazarénus elvezette. Nem ment messze véle, csak a szomszéd házig. -Ott lakott az öreg Ányosné, annak gondjaira bízta a lányt. - - -XIII. - -Ányosné, kihez vezette, szűkszavú, beteges asszony volt. Már jóformán -nem is élt, csak abban még, a miben hitt. A homokháti főutczán lakott, -tán ötödik ház volt a portája a Juczi néni korcsmájától. Kicsiny ház, -szőllő közepén, a melyet szintén János munkált. Így szokták ezt a hivők, -összetartanak, támogatják egymást. A ki elaggott és maga nem munkálhatja -földjét, azét elmunkálják a «barátai», mint a hogy azokat nevezik, kik -már beépültek. - -– Egy bűnös, eltévelyedett lelket hozok a házadba, gondodra bízom. -Meglátta az igaz ösvényt, azon akarná végigjárni ezentúl az élet útját. -Igaz szolgálód leszen. - -– Az Úr kedveli azt, ki bűnből tér vissza közénk s megtért. Az Úr -szolgálója vagyok. - -– Én járok majd hozzá tanítani. Te istápold. - -Az öreg asszony felkelt ülőhelyéből, odament a lányhoz s az egyik -nyoszolyához vezette. - -– Itt megpihenhetsz, ha elfáradtál. - -– Elfáradtam… nagyon fáradt vagyok, – szólalt meg a lány. Úgy érezte -igazán, megingott alatta a föld s pihenni vágyna. - -– De azért még elmondom azt, a mint mondanom kell. Hallgass meg néném, -ki vagyok. A Gányó Julcsa, a nóták Julcsája. Pár nap előtt még fiatal -szeretőm volt, – most hangja éles lett egy pillanatra. – Elhagyott. -Odavetettem magamat a más karjai közé, kit nem szerettem, tisztátlan -testem, lelkem, – tette hozzá most már nyugodt hangon. – Befogad így a -házába? - -– Nem azt kérdem, mi voltál. De azt, mi vagy. Ha elfáradtál, itt -megpihenhetsz. - -– Maradok, – s a leány körülnézve a tiszta tágas szobában, úgy érezte, e -perczben született. - -– Ányosné lát el engem is, Julcsa. Ő főz, mos reám, én meg a szőllőjét -gondozom. - -– Majd főzök, mosok én kelmednek ezentúl, tudok én hozzá, hogyha gányó -leány vagyok is. - -– Az nem vétek. Lehetsz gányó is, csak hivő legyél. A csárdába meg én -átmegyek, tette hozzá János, és elintézem dolgaidat. - -– Mitévő legyek a butoraimmal? - -– Ruháidra bizonynyal nem lesz már szükség. - -– Ágyamra se, elhálok én a földön is. - -– De azért mind elhozom. Odaadhatod ruháidat a lánytársaidnak. Azokról -úgy se tudsz majd ezentúl semmit. - -– Ők se tudjanak rólam. - -– Isten tudjon rólunk csak s mi róla, – mondta János és kiment. - -A lány, hogy egyedül maradt az öreg asszonynyal, munkához fogott s -dolgozott délig. Délután ő vitte ki az ebédet Jánosnak a szőllőbe. A -nazarénus szürethez készült. Holnap reggel kezdik a szőllőt szedni, az -idén hamar lesz újbor. A mint a lány végigment a nagy, tágas, pusztai -szőllőn, meg-megállt az őszi napon. Elmerengett. Merre szem lát, csak -szőllő. Itt-ott egy sugár jegenyenyárfa szakította meg a nyári naptól -oly szinesre perzselt szőllő sorait… Ott az út szélénél kis présház, a -melyet tökéletesen befutott az össze-vissza kuszált venyige, amott egy -csomó pirosra érett riczinus. A szőllő útjain szerteszét ágbogas alma-, -meggy- és cseresznyefák. Itt-ott egy százados diófa, jobb idők emlékeül. -A tőkék oldalán érett, kékelő szöllőfürtök, a tőkék alján meg -szertefutott tök s egyéb vetemények. Mindezen túlért, viruló mindenséget -keresztültánczolta az ősz még szines, de azért már langyos napsugara… s -a levegőt meg-megvonalozták a vén asszonyok nyarának finom, pókhálószerü -ezüstös szálai. - -Végtelen nyugalom itt a virulás közepén. Nyugalom, pedig holnap kezdődik -a szőllő pusztulása; a szüret, s aztán letarolva élet, termés. Olyan, -mint a hivők élete. Nyugodalmas, békés… pedig holnap tán már porba hull -az élet gyümölcse és vége a földi létnek. - -De jó is itt. Miért is jutott ide olyan későn? Miért nem jöhetett ez -emberek elé szennytelen testtel, lélekkel; miért nem nézhetett annak az -egyszerü embernek a szemeibe akkor, midőn még arczát sem a szenvedély, -sem a szégyen pirja el nem futotta. Midőn még, ha tarka ruha fedte is a -testét, lelkén még rajta volt a harmat, míg a forró nyár el nem -pörzsölte szíve virágait. - -– Késő, késő… Most már nem nézhet a szemeibe, csak akkor, ha hibáiról, -vétkeiről beszél neki… - -És a lány haladt lassan. Nem sietett, jól esett neki az őszi napfény, -jól, hogy itt olyan távol van attól a másiktól. S egyszerre mintha kigyó -siklott volna át a testén, úgy megborzadt. Eszébe jutott, hogy Bálint -elhagyta, hogy megcsalta, hogy érdemetlen volt szerelmére. Egyszerre -lángba borult a lelke – szilaj vágy fogta el, szembe nézni s arczába -köpni néki még egyszer, utoljára azt, hogy undok, hogy haszontalan -ember! Hogy gyülöli, hogy nem akar róla tudni se jót, se rosszat, hogy -eltemette a szerelmét örökre… De minek azt neki elmondani, ha így van? -kérdte önmagától… És így van-e? A lány összehúzta keblén a nagy fekete -kendőt, (már sötét ruhában volt, mint a hivő asszonyok) meggyorsította -lépteit. Egy pár lépés csak s a János kunyhója. Ott áll a kunyhó előtt s -feni a kapáját. Odamenjen eléje?… Nem, nem, most nem. Úgy érezte, e -perczben méltatlan arra, hogy a szemeibe tekintsen. - -Odalopózkodott mögé, a kunyhó túlsarkára. Letette a kosarat és -csendesen, nesztelenül elment… - -De, mikor már jó messze volt a kunyhótól, önkénytelenül visszatekintett. -János nem vett észre semmit. - - -XIV. - -Egy délután, a mint künn ült a pitvarajtóban a földön s az öreg -Ányosnétól kapott bibliát lapozta, egyszerre, a mint föltekint, mintha -csak a földből nőtt volna ki – Bálint állt előtte. A lány felugrott. Be -akart a szobába menni, Bálint megragadta a kezét. - -– Állj meg egy szóra, csak egy szóra, Julcsa. - -– Miért jöttél, hát nem volt elég, a mit mondtál, még tetézni akarod? – -kiáltott fel a lány. - -– Hallgass meg. Megbántam, a mit tettem, meg a mit elkövettem, te tőled -függ csak Julcsa s visszatérek hozzád… - -– Nekem nincs már szavam hozzád. A mi mondani valóm volt, megmondtam s -megtettem. Azt is, a mit nem kellett volna. Miről legyen hát szóbeszéd -ezentúl közöttünk. - -– Arról… hallgass meg Julcsa… arról, hogy ma és mindig, örökre téged -szeretlek. Hiába minden. Hiába az apám igérete, pénze, hiába a szülőim -fenyegetései… Tevéled a nyomorúság paradicsom lészen, nélküled a jólét -maga a pokol. Eljöttem hozzád, hogy megkérjem a kezedet. - -A lány odakapott a szívéhez. Én Istenem, mily boldogságot jelentett -volna néki ez a három szó pár nap előtt! És ma mit ér? - -– Kezemet kéred. Hát nem tudod, hogy azt az éjszakát a csendőrrel -töltöttem? – vágta szemébe Julcsa felegyenesedve, emelt fővel, szembe -nézve vele. - -[Illustration: Künn ült a pitvarajtóban.] - -– Tudom, tudok mindent. Mit bánom én még ezt is. Így is csak az a két -szem fog reám nézni, mint azelőtt az éjszaka előtt nézett, az a két kar -fog ölelni, mint azelőtt,… az a száj… - -– Ne folytasd, mert többet találnál mondani, mint a mennyit a gyomrom -bevenne. Megcsalódtam benned, – mondta a leány, de most már -csendesebben, szinte oly nyugodtan, mint a hogy Jánossal szokott -beszélni, – és nem csókoltalak soha, karom nem érte a vállad, szám nem -illetett jó szóval… - -– El akarod tán tagadni. Hát igaz az, a mit mondanak, hogy a nazarénus -szeretője lettél. Egy takarás alatt három szerető! Sokra vitted húgom! – -kaczagott fel Bálint s végig vágott botjával egy katang kórón. - -– Gondolj a mit akarsz, – felelte a lány még nyugodtabban, színtelen -hangon – ismétlem, hozzád jó szóval soha nem szóltam, mert a kihez én -szóltam, a kit én szerettem, az nem te vagy. Legalább nem az, a kinek ma -látlak. Az én szeretőm egyenes férfi volt, bátor, szavának állt, igaz -ember volt… tehozzád nem hajolok le… a te nyelveden nem tudok. Az Isten -vezérelje útjaidat – s a lány még egyszer a szemeibe tekintett, mintha -ezzel a tekintettel végleg kitörölte volna lelkéből azt a véges -haszontalan érzést, a mely ehhez a férfihez fűzte; aztán lassan -elfordult tőle s a ház felé indult. - -– Julcsa… Julcsa! Ez az utolsó szavad? - -– A mit mondtam eddig, mind igaz szó volt. A mit ezentúl mondok, az is -az lesz. A te nyelveden nem tudok. - -– Megvert, megvert az Isten. Megbánod ezt még Gányó Julcsa. Ha majd -tönkre tettél egészen… akkor az Istennél felelsz értem. - -A lány visszafordult. - -– Az Isten útjára léptem, annak a szavára hallgatok. Annak az itéletét -várom. Az legyen veled! - -A lány bement. - -A legény meg lázongó lélekkel, szenvedélytől remegő testtel, kirohant az -udvarból. - - -XV. - -Pár nap a szüreteléssel telt el. Ezalatt Julcsa úgy érezte, végleg -megnyugodott, úgy érezte, azzal a másikkal végzett s most már csak azt -fogja tenni, a mit amazok, a hivők fognak néki mondani. Ha az élettel -végezett is, úgy látszik, van még ezentúl is valami. - -Mit tudott erről eddig? Pedig tágult a lelke amazok szavára. Mintha -balzsammal csepegtették volna be sebzett, összetört szívét. Úgy érezte, -nyugalom, béke áradt szavaikból. Az egyik sor szőllőt Jánossal együtt -szedte. Elmondta néki, hogy Bálint járt nála s mi történt köztük. - -– De jó is, hogy végeztem vele. Olyan könnyű a szívem, mintha mázsányi -kő gördült volna le róla. - -– Könnyen itélsz lányom. Nem tekintesz felé. De tekintened kell. Ha -rossz útra tér, te lész okozója. Te felelsz meg üdvösségeért a -Mindenható előtt addig, míg cselekedetei a tiédből szakadnak. A mit most -fog tenni, azért rajtad a felelősség. - -A lány elsápadt. - -– Hisz én elutasítottam, én szemére vetettem, hogy miért nem akarok -tudni róla. - -– Ez nem volt elég, elhagytad menni a nélkül, hogy megnyugodott volna. -Az elvadult ember vadakat tehet. - -– Mit tegyek hát, mit? – kérdte a lány szívszorongva. - -– Most nem tehetsz mást, mint várni. Ha meglesz a baj, néked kell majd -megorvosolnod a lelkét. - -– Én Istenem, mit követtem én el ellened, hogy annyit mérsz a fejemre – -zokogott fel hangosan a lány. - -János odament hozzá, felemelte fejét s a szemébe nézett. - -– Az élet azért van ránk róva, hogy kiéljük. A mennyit az életben -küzdünk, annyi nyugalom vár reánk azután. Mitől félsz? - -– Attól, hogy szerettem. Hogy küzdjek így meg vele? - -– Szereted még? - -– Nem, – felelt a lány s most felnézett a János szemébe, nyugodtan, -megnyugodva. - -– Az Úr veled leszen. - - -XVI. - -Vagy tíz nap mulva, hogy künn dolgozott az udvaron a lány, egyszerre -csak Annus Terka, meg Czombos Mihály toppantak be az udvarára. - -– Hát te Julcsa, hogy kerültél ide a hivők közé? – kérdte Terka. - -– Úgy, hogy beálltam szolgálónak az öreg Ányosnéhoz. - -– Hát a csárdában nem ment jól a dolgod? – kérdte ártatlan arczczal, -kerekre nyilt szemmel, Terka. - -Julcsa végigsimítva fekete rokolyáját, így szólt: - -– Nem nékem való volt a munka… Beleúntam. - -– Mondd ki már, ne szégyeld, hogy nem becsületes lánynak való, még ha -gányó, akkor se, – szólott közbe Mihály. - -– Én nem vagyok becsületes… - -– Ne piszkold be magadat annyira, Julcsám, tudjuk mi azt jól, hogy miért -vetetted oda magadat az András keblére. Tudjuk, hogy nem a gusztusod -vitt arra, hogy csaplár-lány legyél. - -– Akármi vitt rá, ezen már se Isten, se ember nem változtat. Ott a -bélyeg a homlokomon. - -– Lecsókolom, – tréfálkozott Terka és átölelve Julcsát, össze-vissza -csókolta. – De tán fel is tartunk, Julcsa. Dolgod van? - -– Nincsen. Úgy is izentem volna nektek, hogy jertek át, beszédem lett -volna veled. Gyere be Mihály, segítsd kihozni a ládáimat. - -Bementek, a szoba üres volt. - -– Hát a gazdasszonyod hol jár? – kérdte Mihály. - -– A gyülekezetbe ment. Este jő vissza. - -– Van jó dolga. Különben vén asszonynak való időtöltés. - -– Ne csúfolódj, Mihály. Nem jól áll néked. Komoly fiú voltál… Ne vedd a -nyelved hegyére azt, a miről nem tudsz. - -– Tán te is annak akarsz felcsapni, Julcsa. Az ám, most látom, hogy -szakasztott olyan a ruhád, mint a hivő asszonyoknak. - -– Attól kapom a ruhát, kinél lakom. A jóra meg az tanít, a ki -segítségemre volt. - -– A nazarénus János, úgy-e? – kiáltott be az udvarról Terka, ki figyelte -a beszédüket. - -– Az, ha ő nem lenne, vagy a szeméten lennék vagy a kopogi temetőben. - -– Az Isten megáldja, ha jót tett veled, – mondta Mihály s felkapva egyik -vállára a nagy ládát, kivitte az udvarra. Nem akarta sehogyse Julcsa -segítségét elfogadni, a másikat azonban már csak ketten hozták ki. - -Julcsa az őszi napon kipakolta a ládákat. - -Ebben a viganói. Ez sáfrányzöld, amaz halványzöld, ez meg lángpiros. -Mindegyik emlék,… de szive csak nem mozdul meg a láttukra. Pedig -mindegyiket Bálint kedviért vette. - -– Ez legyen a tiéd, Terka. Tudom, szeretted ezt a sáfrányszint mindig. -Ehhez nagyon jól áll a kék selyem általvető kendő, tudod a nagy -aranybabokkal. - -Terkában elhült a vér. - -– Nékem, nékem adod? – Örömében ujjongani kezdett, Julcsa nyakába -vetette magát, aztán egyszerre csak, maga se tudta, hogy miért, de sírva -fakadt. - -– Ugyan bolond! Azért, hogy én nékem nem lesz többet tarka viganóra, -tizennyolcz forintos selyemkendőre szükségem, azért még nem visznek ki a -kopogi határba! - -– Fogadd el, Terka. Julcsa tudta mindig, mit csinált. Nem habarodott meg -azért, mert nem kell neki a babos kendő. - -– Ezt meg, – mondta Julcsa, nem figyelve a mit Mihály mondott, – ezt a -violaszín köntöst add a Rebekának. Az ő holló hajához illeni fog nagyon… -Ezt a harmadik ünneplőmet meg Rétes Marinak adjad át. Felveheti az -orosházi bálba. - -– Hát akkor néked mi marad? – kérdte Terka álmélkodva. - -– Én nékem már nem lesz szükségem ünneplőre, mert én nékem ezentúl -mindennap ünnep lészen, – válaszolt Julcsa sugárzó szemekkel. - -– Így igazán, igazán nékem adod a sáfrányszín rokolyát, meg a kék -kendőt? - -– Neked szántam. Legkedvesebb lánytársam voltál. - -– Az vagyok tán most is, vagy mi? – s a lány ismét elfakadt sírva. - -– Nem,… csak voltál. A mi útjaink szétválnak, Terka. Hol találkoznánk? A -dolgunk más, ünnepelni is másutt fogunk. - -– A Julcsa hivő lett, – mondta Mihály most már a mély meggyőződés -hangján. – Beépült. - -– Nem fogadnának be ilyen bűnös lányt, mint a milyen én vagyok. Nem -vagyok én közéjük való. Csak a vétkeimről tudnak. - -– Julcsa, elhagysz minket? El… - -– Ti úgy sem akartok tudni rólam. Az édes apám szava sújtott. De -megérdemeltem, most van időm elmélkedni róla. - -– De hisz azért jöttünk éppen, hogy elmondjuk, édes apád megbánt -mindent, haza hí, vár téged, megbocsájt. - -– Késő. Más otthonom van nékem. Más utat látok és más tartja nékem a -szövétneket, késő. - -– De hát, hogy bolondíthattak el téged ilyen rövid idő alatt. - -– Úgy, hogy megmutatták az élet igaz útját, azt járom. - -Terka csak csóválta a fejét. - -– Hagyd el, Terka. Julcsa fejét ismerem. A szívét meg becsülöm is. -Keményfejű lány s a szíve vitte erre az útra, tán visszahozza majd -minékünk is. - -– Soha, Mihály, soha! Mindenki csak egy nyelven beszélheti az igazság -szavát. Én már csak így tudnám. És most segítsd visszavinni a ládákat. - -Terka ezalatt vállvonogatva, könyes szemmel, de mosolyogva, boldog -arczczal rakosgatta össze a viganókat. Julcsa adott neki egy nagy -vászon-kendőt, abba belekötötte, aztán még egyszer összecsókolta ismét -nagy zokogás közt Julcsát s elindult hazafelé. - -Mihály lassú léptekkel követte, az ajtónál mégegyszer visszafordult. - -– Az Isten segítsen meg, ha haza vágynál, a mi kéményünk füstje után -mindig elindulhatsz. Sütnek ott számodra is Julcsa,… ezzel megfordult s -méltóságos léptekkel kiment az ajtón. - -A lány soká nézett utánuk. Ott fordultak el a Juczi néninél, midőn -eltüntek, Julcsa megkönnyebbülve sóhajtott fel. - -Egy lépéssel most már közelebb… Kihez? Talán még Istenhez is. - - -XVII. - -Az öreg Ányosnéval igen jól megfértek. Az ájtatos hivő asszony keveset -törődött háza tájával s jóformán másra sem ért rá, mint «barátkozás»-ra. -Ha csak ideje volt, hol egyik, hol másik hivő asszonyhoz ment át s aztán -a vén asszonyok kiültek az őszi napnál az ambitusra és zsoltárokat -énekeltek. - -A házi teendőket meg rábízta Julcsára, ki el is járt benne hűségesen. -Egész nap dolgozott. Főzött, mosott, sikált. Estefelé pedig rendesen -Horváth János látogatott át hozzájuk, ki mindig nála költötte el az -estebédet, hogy az Ányosné szolgálójának ne kelljen késő este -átbandukolni egy egész soron. - -Ilyenkor aztán Julcsa és János kiültek a pitvarba beszélgetni, addig míg -az öreg asszony odabenn nagyokat bóbiskolva elszenderült a padkán. - -Ma is – meleg őszi este volt, – künn ültek az ajtóküszöbön. Az est -lassan leszállott, hamvas, kéményekből felszálló nehéz tőzeg-füsttel -telített fátyol borult mindenre. A házak fehér árnyai belefolytak a -leereszkedő ködbe. A haldokló ősz, beleálmodik lassan, csendesen az -ébredő télbe. De a leány nem fázott, nem félt a téltől. - -Hisz János annyi mindenre tanította meg, a hangja meg oly szép, olyan jó -hallgatni. - -– Minékünk nincs papunk, se egyházunk. Azt tartjuk, ember ne legyen -közvetítő embertársai s az Isten között. Úgy házasodik a hivő ember, az -Isten ege alatt. Maga az Úr adja össze feleségével. Mert hisz, a mit -ember köt egybe, azt ember fel is bonthatja. - -– De örök így a házasság? – kérdte a leány akadozva. - -– Az, mert a ki megszegi, elkárhozik. Nem azért, mert társát csalta meg, -de mert az Istent. - -– De… Kimondom, hisz magamról tudom, meg kelmed is mondta, a szerelem -nem tart egy emberöltőig. - -– A szerelem nem. A szeretet igen, de te nem szereted Bálintot, – mondta -tiszta hangon János, – mert nem volt az, a kinek hitted. Ha az lett -volna, szerelmed átváltozott volna valami olyan érzéssé, a mely Istenhez -vezet, mert az éltet adja. - -– Ígazad van, nem szerettem Bálintot. Mást szerettem s az Bálint nem -volt soha, soha se lesz. Ezt meg is mondtam neki. - -– És tán ez vitte a bajba. Erről akartam már szót ejteni néked. Pár nap -óta Bálint a Juczi néninél tanyáz, minden éjszaka iszik s húzatja. - -– A lakodalma előtt? Úgy tudom, a hónap végivel lesz. Odáig pedig már -csak egy pár nap telik el… - -– Bűnös lélekkel megy az Isten elé, mert a leányt nem szereti s a te -irántad érzett szerelmét mámorba akarja fojtani. Rosz útra tért. - -– Én Istenem… Akkor hát én tettem tönkre… - -– De máskép nem cselekedhettél. Nehéz útra léptél… De úgy-e üdvözölni -akarsz? - -– A kigyelmed szavában bizom csak. A mit kelmed parancsol, azt fogom -megcselekedni. - -– Csak arra hallgass, a mikor az Isten beszél belőlem. - -– Mit tegyek? - -– Most csak várj. Mást nem tehetsz. Holnap meg elvezetlek a gyülekezetbe -s bemutatlak nékik. - -– De hisz bűnös leány vagyok. Az utolsók utolsója. - -– Ha meghajtod fejedet, ezzel elébe jutsz azoknak, kik emelt fővel -járnak. Reggel eljövök érted. Az Úr legyen veled. - - -XVIII. - -Reggel elmentek a gyülekezeti házba. Ott volt a nagy szélmalom mellett, -a kis fehér ház, egyszerü, tiszta udvar közepén. Benn egy kis -előcsarnok. Itt a hivők kalapjai, pálczái. Benn fehérre meszelt nagy -szoba, a melynek falán se kép, se kereszt. A fal két oldalán padok, az -egyik oldalon az emberek, a másikán az asszonyok ülnek. A padokban csak -a biblia, egyetlen imakönyvük. A középen emelvény, innen hirdeti az -Isten igéjét az, kit a Szentlélek megszállt. - -Ma reggel csak kevesen voltak. Olyanok csak, kik már be voltak épülve. – -Mind leborultak s imádkoztak. - -Fekete mondta az imát: - -– «Imádkozzunk. Add meg Uram Istenem, hogy éltünk minden perczében -emelkedhessünk, világítsd meg a boldogulás útját. Add, hogy egyszerűek, -szegények lehessünk. Add, hogy az ajándékozás és könyörület -boldogságában részünk legyen. Minden szavunk, tettünk a Te országod -mintájára legyen. Add, hogy már itt a földön megismerhessük -cselekedeteink és szenvedéseink által is, a megnyugvás gyönyörét. Adj -erőt Uram az élethez. Ránk róttad, így add meg nekünk azt, hogy így -méltóan Tehozzád és önmagunkhoz kiélhessük. Életet adtál nekünk és mi -életet igérünk. Igérjük, hogy éltünk minden perczében feléd fog -gondolatunk, érzésünk szállani. Nem kérünk Tőled semmit, mert Te tudsz -és Te akarsz. Mi csak sugárzó szemmel nézünk fel reád és hálát adunk -Teneked, Te nagy, Te dicső, hogy az élet nyugodalmas perczeiben csak -úgy, mint a szenvedés óráiban részünk lehetett, hogy erőt adtál -elviselni a pusztulást, csak úgy, mint a sikert és a szerencsét. Van, a -mi van, mert hogy lehetne máskép. Minden, a mi jó, Te vagy. De Te -változtatod a roszat is jóvá. Tereád építünk, Téged dicsérünk, Te légy -velünk ma és mindörökké! - -Az ima végeztével Fekete kiküldte az egyik hivőt János- és Julcsáért, -kik kézenfogva jelentek meg a hivők előtt. - -– Ennek a bűnös hajadonnak lelkét megszállotta az Ur malasztja. A -megismerésre vágyik. A szűk ösvényre óhajtana lépni. - -– Legyen hát köze a mi dolgainkhoz. Utazzon velünk az örök világosság -felé, – felelte a tanító. - -– Ez a bűnös hajadon, a gyülekezet bocsánatát kéri. Kegyelméért -esedezik. - -– A kegyelem Istennél van, mi csak tanácsot adhatunk. Leányom, mik -bűneid? - -Manga Julcsa körülnézett. Lehettek vagy huszan összevéve. Ott az öreg -Györgyiné is egy padban. Mind reá figyel. Mind elitélheti, mindnek -hatalma lehet fölötte. De a leány felemelte fejét s egy lépéssel -közelebb ment a tanítóhoz. - -– Ki tud erről a lányról bűnt, rosz cselekedetet elmondani? – kérdte a -tanító hangosan. - -Elébb az öreg Györgyiné kelt föl. - -– Ez a leány gőgös, nem tudja magát se az Isten, se az emberek előtt -megalázni. Nem miközénk való. - -– Ne itélj testvér. Csak azt mondd, mi a vétke, hibája, – harsogta -Fekete az emelvényről. - -Györgyiné folytatta reszkető, de határozott hangon: - -– Hivalgó, hívságos. Megveti az egyszerü embert. Czifraságra, -gazdagságra vágyakozik. - -– Igaz ez leányom? – kérdezte Fekete szeliden. - -– Ilyen voltam. Más leszek… Igérem, – mondta a leány határozott hangon. - -– A leány parázna. Szűzi testét odadobta olyannak, kit nem szeretett -sohase, gőgből. - -– Igaz ez leányom? - -Julcsa meg se mocczant, csak egy kissé halványabb lett. Hangja azonban -még mintha csengőbb, tisztább lett volna, mint azelőtt. - -– Igaza van annak, a ki vádol. Odadobtam szűzi testemet olyannak, kit -nem szerettem sohase. Beállottam csárdai lánynak, beszennyeztem -testem-lelkem, balga hiuságból, gőgös fejjel. - -– Ki tud még e lányról valamit? - -A szoba hátulsó sarkából szólt valaki: - -– A lány megtagadta régi szeretőjét s az most ivásra adta magát és a -pusztulás útjára lépett. - -– Így van ez lányom? - -– Így. Elutasítottam, mert már nem szeretem. Mert úgy érzem, más -világból való, mint én. Most az italra adta magát s két nap mulva azt -viszi oltár elé, kit sohase szeretett. - -Ismét Györgyiné szólalt meg: - -– Édes apja küldött érte, térjen vissza hozzá s ő megtagadta. Gőgjében -nem akar a szülőjének megbocsátani, hogy az, mikor elbukott, elküldte -néki minden podgyászát és nem akart róla tudni semmit. - -Eddig Julcsa mind nyugodtan, határozott hangon beszélt, de ez igaztalan -vádra elfutotta arczát a vér, egész testében reszketve, szakgatott -hangon – úgy mint régen szokta – vágott vissza a vádra: - -– Ez nem igaz! Nem igaz! Hazudik néném, ki merem mondani itt a -gyülekezet előtt. És ezért el fogják itélni, mint a hogy elébb engemet -itélt el. Nem mentem vissza apámhoz a kelmedék nemzetsége közé, mert -megtaláltam az igaz ösvényt, mert látom a világosságot. Hogy menjek én -vissza a dohánylé s a czifra rongyok közé, mikor itt a tisztaság fehér -gyolcsa világít a szemem előtt… Tehetek én róla, hogy Gányó Julcsa volt -a nevem? Tehetek arról, hogy éltem minden perczében csak a hivalkodást, -a kérkedést tanulhattam meg? Tehetek róla, hogy szennyben nőttem fel? -Tehetek róla, hogy gyermeklánykoromban már pirosítót vettem az -iskolapénzen. Hogy egy rőf szalag többet ért nekem az örök üdvösségnél? -Szidjatok, itéljetek el, köpjetek a homlokomra, itt van, – s lebontotta -kendőjét, – csak engedjétek meg, hogy köztetek maradjak életre, halálra… -Ne hagyjatok el! Támogassatok, mert szegény vagyok és nyomorult… - -Horváth János megfogta a kezét s mondá: - -– Én ezt a lányt tisztának nevezem. Mert bűnbánó és érez. - -– Én ezt a lányt szennyesnek nevezem, mert elbukott és fenhéjázó szava, -gondolatja, – felelt reá Györgyiné. - -– Györgyiné, ne itélj, hogy ne itéltessél, – harsogta most neki a tanító -s lelépve az emelvényről, megfogta a leány kezét és így szólott hozzá: - -– Elfogadom vallomásodat. Bűnbánó vagy, alázatos és beismered vétkeidet. -A mi elmult, arról ne tudjunk semmit ezentúl, a jövőre meg az Úr veti -fényes sugarát. Elbuktál, gőgös voltál és hiu. Most csak azt kell -tudnunk, milyen lész, hogy a szerint itéljünk feletted, addig, míg -«utazol». Megpróbáltatást pedig kettőt mérünk reád, úgy-e testvéreim? -Egyik, hogy haza mész apádhoz s azok előtt mind elmondod néki vétkedet s -megkérleled őt. A másik és ez lesz a nehezebb, régi szeretődet, ki -miattad teszi magát tönkre, a helyes útra téríted s visszaadod őt -övéinek. Ha e két próbát leteszed, visszatérhetsz hozzánk. Nyitott -ajtóval fogadunk s karjainkba zárunk. Most pedig menj én eltévelyedett -testvérem, menj útadra. Addig járd ez ösvényt, míg a lelked gőgjét meg -nem törted és míg egyszerü szívvel, tiszta lélekkel, lelki békével -telve, visszatérsz közénk. - -Te pedig, Horváth János, te lész a tanítója, vezetője. Érdemeld ki -magadnak e lelket és fogadd alázattal rendeltetésedet. - -János és Julcsa lassan kimentek. - - -XIX. - -Ezalatt Bálint csak ivott. - -A menyasszonyát, Zalai Örzsit, épp csak akkor látta, mikor a paphoz -mentek együtt. De ez fel se tűnt azoknál. Hisz gazdák, ezek meg a tempót -szeretik. A szerelmet – ha van is – jobb nem mutatni, így illendőbb. Ezt -szokta mondani Böske néni Örzsinek, ha tán az kérdőleg vetette volna reá -a könyektől alig-alig felszáradt szemeit. - -Bálint szülői azt hitték, hogy az esküvő után megváltozik. Azért -siettették is a lakodalmat, még szörnyű savanyu, karczos volt az újbor s -mégis október negyedikére tűzték… - -A lakodalomra nagy előkészületeket tettek. Egy nappal előtte ott sütött, -főzött a Csepcsányiék minden asszony rokonsága a konyhában. Böske néni -vezette az asszonyok hadát. Hazajött a Bálint nénje is, Monusné, a -vásárhelyi pusztáról, az urával. Böske egyre-másra kanyarította ki a -szép fonatosokat, Monus Mari meg rakta befelé a kemenczébe. - -– Hej néni, mikor még az én lakodalmamra rakták így a fonatosokat, de jó -idő is volt az. - -– Jó-e?… Jó az most is. No nézzék, nem ízlik neki az a fehér kalács, a -mivel az ura tartja. - -– Ízlik az Böske néném, de jobb volna sokszor egy darab száraz kenyér -annál. - -– Hát mi bajod? - -– Az a bajom, hogy még máig se szeret az uram. - -– Nyolczvan holdja van a vásárhelyi pusztán, nagydarab föld, úgy se -tudnád telesírni, – mondta Böske néni, feltűzve a kötényét. - -– A tenger medrét telesírtam én már nyolcz esztendő alatt! - -– Hát mást szeret az urad? - -– Azt hiszem, nem szeret az senkit, semmit, csak az aranypénzt. - -– Hisz akkor jól van. Mi kell több ennél. Így bizonyosan nem halsz meg -éhen az oldalán. - -– De elszomjazok… Nincs a ki szeressen. - -– Ti mind olyan hóbortosak vagytok. Mind a hány. Látod húgám, engem -szeretett a megboldogult Boldizsár, – s az asszony az égre vetette a -szemeit, – mégis nyomorogtunk hat éven által. Abban az időben, mikor én -férjhez mentem, még olcsón adták a lányt. Te kikaptad mindjárt az anyád -jussát. - -– Bárcsak az uram szerelmét is megkaptam volna vele. - -– Mit tettél volna akkor, ha úgy kellett volna nyomorogni évszámra, mint -nékem. Úgy loptam meg magamtól krajczárról-krajczárra a mai -vagyonkánkat. Bálba nem jártunk, szalag soha se látta a nyakamat Selyem -átalvető kendőt, két éve, hogy az elsőt vettem. - -– És aztán, mit ér el vele? - -– Azt, hogy most már megvan. - -– És ez a boldogság? - -– Nem, nyugton vagyok. Nem félek attól, hogy éhen halok meg. Lesz, ki -megfizesse a temetésem árát. - -– És ezzel mit ér? - -– Mit érek? Hát te mit érsz el azzal, hogy furt azt vitatod, hogy az -urad nem szeret? - -– Ezzel könnyítek a lelkemen. - -– Úgy, mint Bálint az ivással. - -– Ezt is tönkre tettétek. Meglátod, Böske néném, ennek nem jó vége lesz. - -– Nem-e? De hát mi kell ennek a fiúnak. A lánynak hatvan holdja van az -orosházi szőlők alatt. Hisz ez kincset ér. Ötszáz forintot is -megkaphatnak holdjáért. A lány szép… Van olyan, mint az a rongyos Gányó -Julcsa volt… - -– Mit ér neki, ha nem szereti. - -– Meg fogja szeretni. Ha meg nem fogja… Hát eltölti az időt a felesége -hatvan holdjával. Az ad majd neki munkát, a munka meg a legjobb -búfelejtő. - -Böske néni beszélt, beszélt, de nem jött ki nyugalmából. Fonta -egyre-másra a fehér kalácsot… Egyszerre csak felpattant az ajtó és -Bálint lépett be rajta. - -– Jöjjön át a másik szobába néném, – szólott oda a nénjéhez. - -Mónusné letörülte a két kezét s átment a szobába vele. - -– Hol vannak az öregek? – kérdte Bálint mogorván. - -– Bementek Orosházára, még egyet-mást vásárolni a holnapi napra. - -[Illustration: Böske néni beszélt, beszélt.] - -– Tönkre is tették testem-lelkem üdvösségét, – mondta Bálint tompa -hangon. - -És Mónusné ugyanazt ismételte most Bálintnak, a mit elébb Böske néni -mondott neki: hogy a lány szép, pénzes… Csak Gányó Julcsáról nem tett -említést. - -– Mit ér nékem? Kelmed legjobban tudhatja. Mert hisz, a mióta férjnél -van, egy boldog percze se volt. Kelmedet is feláldozták, mint engem. - -– De én szeretem az uramat, – felelte Monusné megadással. - -– Hát így a kelmed dolga még könnyebb. Mivé lettünk. Az a gazdanép nem -akar más egyebet látni a földön, mint a mi kézzel fogható. Nem kell néki -se nóta, se táncz, csendes leszen a föld. Tán még a madarak is -elhallgatnak… Hej! csúnya, csúnya világ ez Mari néném. - -– Hát azzal meg mit érsz, ha iszol? - -– Akkor elkábulok… Ilyenkor még úgy érzem, érek valamit. - -– És… Julcsát láttad azóta? - -– Annak se kellek már. Pedig azt tudtam, ott hagyok érte mindent… -Megutált. Tán hivőnek készül. - -– Van jó dolga, – nevetett fel hangosan most Böske néni, ki egy tálba -kalácsot hozott. – Gányó Julcsából csárdás Julcsa, azután meg hivő -Julcsa. De sokszínű viganója van a lelkemadtának, akad minden alkalomra. - -– Elhallgasson néném, el! Mert úgy segéljen az Úr Jézus, hogy nem hagyok -rá mondani még egy rosz szót se. És ma még kevésbbé, mint régen. Hisz -hogy gányó-lány volt, arról nem tehetett. Mert hisz csak a kelmedék -fagyos világában szégyen a szegénység. Hogy aztán csárdás-lány lett, azt -daczból tette. Én tudom, mert hisz azóta győzöm az italt, mióta így van. -Hogy hivő lett belőle… Az Isten megáldja érte. Tán juttat a lelke -üdvösségéből minekünk szegény bűnösöknek is valamit. A jó Isten áldja -meg mind a két kezivel. - -– A menyasszonyodról beszélsz, Bálint? – kérdte az öreg Csepcsányi, a -mint belépett a szobába s a port leverte sötétkék ünneplőjéről. - -– Nem, a szeretőmről… A régi szeretőmről apám… - -A fiú hangos zokogással odaborult az apja vállára, kit nagyon szeretett -s a kinek föláldozta boldogságát. - - -XX. - -Pár napra a lakodalom után Bálint már megint csak a Juczi néni vendége -volt, csak úgy, mint azelőtt. Az italban találta meg azt, a mit a -felesége csókjaiban nem találhatott: – feledést, nyugalmat. - -Az ivó üres volt, csak az egy Tóth András ivott a kármentő oldalánál. - -Ezt is a szerelem vitte az italra. - -A mint Bálintot megpillantotta, hirtelen fölkelt, nagy zajjal letette -poharát az asztalra s odalépett elé: - -– Jó, hogy jöttél Bálint, vártalak. Volna még szóbeszédünk együtt. - -– Van ám, van, – felelt rá Bálint és fokosával nagyot ütött az asztalra. -– A te paráznaságod vitte őt a bűnbe, az tántorította el tőlünk. A -tejfelt te szedted le az édes tejről, te, ki eddig csak savón éltél. - -– Tán azt veted a szememre, te gőgös gazda, hogy én az alamizsnádból -éltem. - -– Az enyimből is, máséból is, – vetette oda néki Bálint gőgösen. - -De erre a csendőr már nem felelt, hanem felkapott egy széket s azzal -ment Bálintra. Bálint egyik kezével messzire eldobta magától azt s aztán -egyet rántva a csendőrön, belökte a padok közé. - -Erre már a csárda népe összeszaladt. Juczi néni és szolgálói jajgatva -nézték. De hát nem tehettek semmit, férfi nem volt a házban. - -András zúzott karral, de azért fölkelt a darabokra mállott lóczák közül, -felvett egy butykost s azt vágta volna Bálint fejéhez, de az irányt -tévesztve berepült a csárda ablakába, a mely most nagy csörömpöléssel -betört. - -Bálint erre egyet kanyarított fokosával a levegőbe s egyszeribe a -csendőr fejét érte, kinek szerencsére fején volt a kalap, a mely most -szétmállva lehullott a földre. Homlokából meg csergedezni kezdett a vér. -A csendőr egyet fordult maga körül, azután halotthalványan összeesett. - -– Meghalt… gyilkos vagyok! – rebegte Bálint és kirohant az ivóból. - -A legény most félőrülten szaladt végig a nagy utczán… Ment, ment… abba a -házba, hol tudta, hogy a Julcsa húzta meg magát. Ugyanazzal a fokossal -ütött egyet a ház ajtajára, a mely a csendőr homlokát érte. - -A zajra Julcsa kilépett a küszöbre. Az esthomályban is megismerte, hogy -ki az. - -– Mit akarsz, hogy így fokossal kéred a «fogadj Istent?» – kérdte tiszta -hangon Julcsa. - -– Eljöttem, megmondani néked, Julcsa, – felelt rá Bálint épp oly tiszta, -csengő hangon, – hogy gyilkoltam érted. Az Andrást elpusztítottam, most -már itt a bűn a homlokomon. Isten és ember eltaszított. Most már -nyomorult vagyok, senkim sincs… Szeretlek még mindig, jobban mint -valaha. - -A leány megingott. Milyen borzasztóan bekövetkezett… Azok azt mondják, -csak akkor jut közéjük (s mikor azokra gondolt, János két szeme -világított a lelkébe), ha Bálintot megmenti… Bálint gyilkolt, halálos -bűnbe esett… És Bálint most földönfutó. Szegényebb, nyomorultabb nála és -tán reá szorul. - -– Érted, mit mondtam? – kérdte Bálint hangosan. - -– Értem, de most már teérted semmit se tehetek, – felelt neki a lány egy -percznyi ingadozás után. – Ha egy hónap előtt történik, ha egy hónap -előtt rongyosan, vérben állsz meg előttem s azt mondod, gyere velem -Julcsa, oszd meg a kenyeret, a melyet bujdosásban napról-napra fogok -összekoldulni, mentem volna veled. Most már késő, mit érnél velem, ha -már nem szeretlek… - -– Hát igaz, igaz, hogy nem szeretsz? - -– Szánlak. Ha tehetnék érted mást… egyebet, megtenném. De ma már nem -adhatom a szívemet oda… mert… - -– Mert másé, – szakította félbe Bálint fenyegető szemmel. Mondd ki, hogy -másé, az a birkaszivű ember megigézte, azé tested, lelked. - -– Testem és lelkem az Istené. Olyané leszen, kit az Isten szán nekem, a -kit megérdemelek. - -– Hogyne… Hisz ha a nazarénushoz mész, egyenesen a mennyországba emel a -két karja, megnyitja a paradicsom hét pecsétes kapuját a csókjaival. - -– Hallgass, – szólalt meg Julcsa szilárdan, erős hanggal, de egy csepp -élesség nélkül. – Távozz hajlékunkból. Ide alázatos fővel kell még annak -is jönnie, ki a koldusok koldusa. Úgy, ha maga a király fia is. Ez a -hajlék tiszta… Mert még én is megtisztulok benne. Ne szennyezd be sárral -a fehér oldalát. Menj Bálint, az Isten segítsen meg ezentúl is. -Imádkozni fogok érted… Ennél többet nem tehetek. Az Úr legyen teveled. - -Ezzel megfordult s bement a kis ajtón, de a melyet csak behúzott maga -után, a nélkül, hogy a reteszt rátolta volna. - -Bálint odaborult a kis ajtóra s hörögve kérte bocsánatát, aztán eldobva -magától a fokost, a melyet eddig még mindig a kezében szorított, -kirohant az utczára. Egyenesen Orosházára ment s ott feladta magát a -járásbiróságnál. - -Julcsa pedig bement a szobába, hol Ányosné remegve várt reá, megcsókolta -az öreg asszonyt s így szólt: - -– Helyesen cselekedtem néném? - -– Én nem tudom. Én csak azt tudom, hogy derék, jó lány vagy. János majd -megmérlegeli szavaid súlyát. Én szegény, gyengeelméjű asszony vagyok, én -csak azt tudom, a mit szívem sugall nékem, én derék lányom, – mondta és -zokogva a nyakába borult. - - -XXI. - -Szerencsére, Tóth András sebe nem volt súlyos. A csapást a fején lévő -kalap felfogta. Aztán meg ő volt a támadója (a csárdai asszonyok -vallomásai szerint), így Bálint csak egy pár hetet kapott. - -Tóth Andrást meg áthelyezték a szolnoki csendőrséghez, hogy így minden -zenebonának elejét vegyék. - -Julcsa nagy megkönnyebbüléssel hallotta a hírt. - -– Mi lett volna velem, ha igazán agyonütötte volna Andrást? – kérdezte -egy izben Jánost. - -– Félek, lányom, hogy akkor nem épülhettél volna be soha. Mert nem -számolhattál volna Bálint lelke üdveért a Mindenható előtt. - -– De így is? Hogy számolhatok? Ha ki is jut. Holnap újra kezdheti. - -– Akkor kell majd térítő munkádat elkezdeni. - -– Én Istenem, hogy lesz az? – kérdte a leány szívszorongva. – Hogy lesz? - -– A jó Isten segíteni fog ezentúl is, mint a hogy eddig megsegített. -Minden akadályon átjutottál eddig. - -– És ha megtérítettem… Azután való cselekedeteiért is én leszek a -felelős? - -– Hogy lennél. Csak azért lehetsz, a melyet a te befolyásod alatt követ -el. A mit ezután tesz majd, az az ő és a Mindenható dolga leszen. - -– Addig pedig… - -– Addig Ányosnét látod el. - -Szegény öreg asszony nagy beteg volt már három nap óta. A gyomra -megdagadt és se enni, se beszélni nem tudott már. Meghűlt vagy az -öregség tette, nem lehetett tudni. - -Julcsa éjjel-nappal ápolta. El nem hagyta egy perczig se. Oly nyugodtnak -érezte magát a nagy beteg mellett, ki úgy látszik, boldogan néz át a -másvilágba s ki a multkor is, hogy felnyitotta szederjes ajkait, -vigasztalást adott neki: – nincsen halál, csak élet! – rebegte s aztán -ismét visszahanyatlott párnái közé. - -Egy nyugodt őszi estén négy hivő asszony látogatott el hozzá, meg János, -ki minden este, úgy most is átjött hozzájok. Az asszonyok énekeltek, az -egyik nehány őszi rózsát hozott, azt hintette az öreg asszony lábához. -Mind nyugodtan beszélt. És ép oly nyugodtan felelt Ányosné is -kérdéseikre. Mint családtagok, kik nagy út előtt állnak, mielőtt -szétválnának, ügybajaikat beszélik meg. Halkan beszélgettek. - -Ányosné eközben egyszerre csak felült az ágyában, kimeresztette elhaló -szemeit, ajkai rebegtek valamit s aztán visszaesett párnáira. Meghalt. - -Julcsa megborzadt, aztán sírva fakadt volna, de hisz egyiknek se -változott az arcza. Talán meg se halt. Egyik ép oly nyugodtan ült ott, -mint a másik, aztán egyszerre a nélkül, hogy összenéztek volna, mind a -négy egy zsoltárt kezdett el énekelni. Dicsérték az Urat. - -János meg odamegy az öreg asszonyhoz és csendesen leszorítja -szempilláit. Julcsa még egyszer odanéz egyikre-másikra, majd elfullad és -zokogva odaborul az ágy szélére. - -János nyugodtan megfogta kezét, szinte mosolyogva így szólt: - -– Úgy mondta a testvérünk, a ki meghalt, hogy nincsen halál, csak élet. -Emlékezz szavaira. Elment… Mi is elmegyünk nemsokára utána. Jó helyre -jutott. - -És ezt mint vigasztalást mondta. - - -XXII. - -Másnap volt a temetése. Négy férfi: János, Fekete a tanító, Ravasz és az -öreg Franyó vitték a gyalulatlan deszkakoporsót. Pár férfi a nyomában. -Asszony nem jár a nazarénusok temetésére. Azoknak lágy a lelkük, ki -találnának törni és sírni találnának akkor, mikor ujjongani kéne, hogy -az elköltözött az Úr színe elé lépett s része vagyon az örök -fényességben. Julcsa nézte, a mint nyugodtan, sírás és ének nélkül -kimentek a ház udvarából. Követte szemével a menetet. Csendesen, -szótlanul elmentek a lombvesztett nagy eperfák alatt. Végig haladtak a -homokháti főutczán, aztán csak mentek, mentek. - -Ott a középlakhely végiben van a hivők temetője. Oda vitték. A négy -ember letette a koporsót, aztán sírt ásott a kis terület szélén. A -koporsót átkötötték kötéllel – leeresztették a földbe. Se szó, se hang. -Csak a koporsóra hulló göröngyök tompa kongása. A kis hantot hamar -ráhányták, aztán mindegyik elment a maga útjára. - -János a halottasházba indult. Ott találta Julcsát sírva. - -– Mit sírsz? Ne sirasd. Üdvözült. - -– Tán magamat siratom. Hisz úgy megszerettem. Anyámat nem ismertem. Ez a -jó, csendes asszony meg pártomat fogta. - -– Ezentúl se lész árva. Mi mind körülted leszünk. - -– De hol leszek ezentúl? Ez a hajlék már most nem lehet az enyém. Az -Ányosné családja eladja vagy bele jő lakni. Hová hajtsam fejem? - -– A ház az enyém. Ányosnénak én adtam lakásul. Szegény volt. Nekem meg -ez a ház nagy. Magános embernek az a kis kunyhó is megteszi. Ezért -főzött, mosott reám az elköltözött. - -– De én így magával nem lakhatok. - -– Nem lakhatnál, ha gányó lennék. De lakhatsz mert Krisztusban hiszek. -Ki illethetne szóval? Tetteinkért Istennek vagyunk felelősek, azt meg -hogy csalhatnánk meg? - -– De örökké csak nem lakhatok itt? - -– Csak míg beépülsz. - -A leány nem kérdezett többet semmit. János azonban folytatta: – Még két -lépést kell tenned. Az egyik atyád felé. Még nem követted meg. - -– Vasárnap akartam menni, mikor mind otthon lesznek, hogy így nagyobb -súlya legyen. - -– Ez igaz szó volt, a mit ejtettél. - -– És a második megpróbáltatás? - -– Ez akkor lesz, ha kiszabadult! - - -XXIII. - -Következő vasárnap Julcsa magára vett egy fekete hosszú szoknyát, fekete -derekat s elindult gyalog az atyjához. - -Elment a mellett a kis ház mellett is, a melyben akkor takarás idején -először találkozott Bálinttal. De sok idő is telt el azóta. Több, mint a -mennyi négy esztendő keretében elfér. - -De Julcsa közönyösen látta a házat, épp oly nyugodtan maradt a láttára, -mintha csak ott soha semmi se történt volna. - -A szabad-szent-tornyai főutczát elkerülte. Igen sok kérdésre kellett -volna felelnie. Neki meg már megtudnia valója úgy se volt semmi. -Keresztül vágott a letarolt mezőn s ment. Milyen másnak érezte magát, -mint akkor rég! Pedig akkor is érzéssel volt tele a lelke mindig. Minden -fűszálra, minden hervadó levélre, minden fakadó virágból, nóta ébredt a -lelkében. Most minden, a mi életre ébredt s minden, a mi elmúlik, egy -érzéssé simul a lelkében, de ezt az egyet nem váltja dalra, lenn marad -az, a lelke legbensőbb kamrájában, ott, hová emberi szem nem láthat, -hová csak az tekinthet, ki ezt életre hivta: az Isten. - -Lassan haladt, nem mintha félt volna. Tudta, a mit tenni fog, -lealázkodással jár. De hát hogy ezt megteheti, épp erre volt büszke a -hajdani gőgös Gányó Julcsa. Érezte, hogy kicsinyes hiúság, kicsinyes -gúny nem érintheti már lelkét. Egy utat lát maga előtt már csak, a mely -keskeny s tele van göröngygyel, de maga elfér rajta és végén egy világ. -A majorhoz érve, perczre megállott. Ott a hosszú ház, az, a melyben -született. Az ott a kukás pajta meg, a melyben a dohányt fűzték. Hej, de -sokszor elöntötte lelkét benne a keserű bánat, hányszor fent járt a -lelke, fenn… a csillagoknál. Miért? Ma úgy érzi, semmiért. De ezt azok -hogy értenék? Ott állnak a ház előtt mind. Ide rikít a ruhájok. Látja -Terkán az ő régi köntösét. Milyen különös ez neki most. Mire volt azon a -ruháján nyolcz fodor. Mivel ért ő azzal többet? Miben segítette meg az, -hogy a hajában arany gyöngyöt viselt s hogy a nyakán czifra kláris -csillogott-villogott. Ez csak a testét ékesítette… Csoda-e, hogy így -csak a testét kivánták meg. Mit ért azzal, hogy a bálban minden tánczát -elkapdosták? És minek volt maga az a táncz? Tán, hogy forrongó, csapongó -vérét lecsillapítsa? De hát hol az a vér? elfolyt… Vagy vízzé lett a -testében. Megvan, megvan! Harsogja át valami a lelkét… Gyorsítva -lépteit, úgy érzi, épp oly tüzes láva csörgedezik most is az ereiben, -mint azelőtt, csakhogy most… Hol, és hogy fog kitörni? - -Megy, gyorsított léptekkel. Körülveszik a leányok, csókolják -arczát-nyakát. A legények is körülzajongják, ő meg csak hagyja. Úgy -érzi, nem egy képet alkotnak véle a boldogságról, hát mit mondjanak így -egymásnak ezentúl? - -[Illustration: Lassan haladt.] - -– Hát hazajöttél, haza Julcsám! – kiáltja örömujjongva Annus Terka, ki -most még azt se bánná, ha ezt a czifra köntöst vissza is kéne neki így -adni. - -– Visszajöttem. De nem azért, a mit ti hisztek. Csak apámhoz jöttem… Egy -pár szavam volna vele. Jertek be ti is mind, hogy tudjátok, mi járatban -vagyok. - -– Jertek. - -És a lány bement a házba. A legények s lányok meg utána. - -Az öreg Manga épp a kemenczénél ült és ebédelt, a mint leánya belépett -az ajtón. - -– Hozott Isten, édes lányom! – Az öreg megtántorodva odasietett hozzá. - -– Nem apám. Hallgass meg. Nem jöttem vissza hozzád. Nem ez hozott -vissza. Nézd, menyecske lett a lányodból, pedig férjhez nem is ment -soha, (azt eszelte ki reggel, beköti fejét, hogy szemmel látható legyen -szégyene). Bűnbe estem. Gyalázat érte lányodat. Nem érdemli meg többé, -hogy felemeld. Nem is kérem ezt a kegyet tőled. Csak megkövetni -jöttelek. Bocsásd meg lányodnak, a mit tett, mert akkor nem tudta, mit -csinált… - -Julcsa meghajtva fejét, odament atyja elé s úgy érezte, most épp úgy -csapong a lelke, mint mikor féktelen szerelemmel, észbontó vágygyal volt -színig tele. De hogy lesz most? Az öreg ember szinte tántorogva odament -hozzá, megfogta a bekötött fejét és odaszorította a melléhez. - -– Én szegény, szegény menyecske lányom, – mondta megcsukló hangon. - -És most, úgy érezte, most jött a megpróbáltatás nehezebb része. - -– Az Isten megáldjon. Az őrködjék a házad felett. Én megyek, mert más a -hivatásom. - -– Maradj velem, édes lányom. Öreg, nyomorult vagyok már. Ne menj el. - -– Én ide vissza nem térhetek. Közétek nem illik se szavam, se tettem. Az -én életem nem vágna a tiétekhez. Megyek apám. Magamhoz meg úgy se -vehetnélek, mert nincs otthonom. - -– Hát kinél vagy? - -– A hivő Horváth János házában. Ányosné meghalt. Egyedül lakom most már -benne. - -És egyszerre az öreg ember arcza eltorzult, eltaszította a leányt -magától. - -– Hát igaz az, a mit mondanak, most meg a Horváth János szeretője -lettél. Te czégéres! Hát ilyen vagy. Minden héten másik, eltakarodj a -szemem elől… Mert össze találom törni csontjaidat, te… te… s odaköpött a -homlokára. - -Julcsa lassan letörülte a halántékát, aztán felkötötte a kendőt a -homlokára s nyugodtan így szólt: - -– Horváth Jánosnak az élete tiszta. Csak az enyém szennyes. Az ő házába -belát az Isten, ott az őrködik és tudja, hogy mi történik a négy fala -között. Az Isten áldja meg a kelmed hajlékát is, édes apám, az Isten -áldjon titeket… - -A gányókon nyugodtan végig nézve, kiment az ajtón. - -Mikor letért a rétre, úgy érezte tágul a lelke, mint akkor rég, mikor -néha napján csillagos éjjel dalolva tért haza a takarásból, mint hajadon -lány, szűzi testtel, szűzi lélekkel. - -Másnap a gyülekezeten felvették az «utazók» közé. - - -XXIV. - -Egy este egyedül üldögélt a nagy házban, Jánost ma estére nem várta. Pár -nap előtt Kondorosra ment két kocsi hivővel barátkozni, az ottani -nazarénusokhoz. Kinn lassan hullott a hó. Maga se tudta miért, de tán -először, mióta a hivőkkel van, elszorult a szíve. Félt, vagy mi… Maga se -tudta. Elgondolkozott. Milyen furcsa is a sorsa. Egy fél év se telt el s -mennyin ment keresztül. Úgy él ebben a nagy házban, mint valami magányos -özvegy. Pedig még férje se volt. A lemondás útjára lépett, pedig -jóformán még az életet sem ismerte meg. Ha egy sugár volna, mi az -élethez köti, mert hisz olyan az élete, mint a sűrű fehér hópehely alatt -nyugvó világ, csendes és vágytalan. - -Egy fény, egy csillag!… Mely a hófehér pusztaságból kivezesse. És a lány -imádkozni kezdett. Nem úgy, mint a szektákhoz tartozók, nem borult le, -nem kulcsolta össze a kezét, nem kért semmit, csak nézett, nézett maga -elé. Látott… Látta maga előtt nyitva az örök világosság birodalmát. -Látott ott maga előtt végtelen fényességet… és egy keskeny utat. És -annak a fehér ösvénynek, a mely olyan fényes, mintha hó lepte volna el, -– annak szélén egy deresedő ember, kinek szürke szemei úgy világítanak -felé, mint maga a fényesség ott a távolban… - -– János, – rebegte a leány s behunyta a szemét. Behunyt szemmel csak azt -látta, a mit elébb. Egyszerre egész testében megrendülve, odaborult az -asztalra és szakgatott hangon zokogni kezdett. És volt e zokogásban -valami, a régi időkből. Élet, szenvedély rezegte át minden hangját, -minden könyjét… Vágyakat érzett… Kitágult a két karja… János… János, -rebegte s csak zokogott még mindig. - -Egyszerre halkan kinyílt az ajtó és a nazarénus lépett be rajta. - -A leány megrettent, letörölte könnyeit. - -– Bocsáss meg, bocsáss meg nekem! - -– Mit bocsássak meg lányom? - -– Nem tudom, mi történt velem, de összezavarodott a lelkem. És úgy -érzem, a régi Julcsa ébredt föl a lelkemben, a midőn… hívtalak. - -– És jöttem. Ne félj semmitől. Már ma csak az lehetsz, a mi vagy, nyitva -előtted a boldogulás útja. - -– Igen… uram, – felelt a leány és lehajtotta fejét. De érezte, hogy van -még valami, a mi még a véges lény szemében több magánál az üdvösségnél -is. De hát hogy tudná ő azt néki megmondani, hogy mi az! - -– Lányom, ma a nagy megpróbáltatás napja érkezett meg. Ma fogsz -győzedelmeskedni fölötte s így végleg legyőzöd a magad lelkét is. - -– De hátha nem, hátha nem. – A lány úgy érezte, hogy lelkiereje, a mely -már annyi akadályon keresztülvitte – meggyengült. Úgy érzi, bizodalma -gyengül… úgy érzi, még köze van az élethez is. – Félek, mi lesz velem, -ha ő lesz az erősebb? - -– A jövőt csak Isten ismeri. - -– És kigyelmed hisz nékem, bízik bennem? – kérdte a leány önkénytelenül. -– Hiszi, hogy lesz belőlem még jó, nemes, becsületes leány, ki még be is -épülhet maguk közé? Kinek nem lesz mit szégyelnie, se az emberek, sem az -Isten előtt? Hej, mert hiszen nem tudja, milyen szennyes házban nőttem -fel, kelmed nem tudhatja, milyen szenvedély emésztheti egy ilyen bűnös -leány lelkét. Nem tudhatja, mi mindent kell felednie, mit tanulnia, hogy -igaz legyen belőle. Hogy csittítsam a háborgó szívet! Nem tudja, nem -tudhatja, mi vagyok, mert hisz jó volt, mindig jó, mi leszek én és mi -voltam én? - -A lány szenvedélyes hangon, lángoló szemekkel beszélt. - -János oda állt elé, szembe nézett vele. - -– De igen, én tudhatom. Húsz év előtt katona voltam. Öreg ember vagyok, -negyven felé járok. Szép szeretőm volt… Szerettem, ő is szeretett. A -lány igérte, hozzám jő, ha visszatérek. Hogy visszajöttem, más kedvese -volt s be volt kötve a feje… - -– Mint az enyém, – mondta Julcsa keserűen. - -– Mint a tiéd. Kis gyermeket ringatott… Kit törvénytelenül, istentelenül -hozott a világra és én… Én is – s a nazarénus hangja egyszerre mély -lett, mint az orgona hangja – szerettem, szerettem máskép, mint ma. Tele -volt szerelmem mindennel, a mi a földre húz, tele haszontalan vágygyal, -fékevesztett indulattal. A lány megcsalt… én rátörtem, meg akartam ölni… - -Julcsa megremegett. Úgy érezte, megindult alatta a föld. – És… és? - -– A leány… A Mindenható bölcsesége el nem hagyott akkor sem, -megmenekült… Én négy évet ültem várfogságban. Négy évet… A nazarénus -homlokát kiverte a verejték. - -– Aztán – s a lány úgy érezte, tágul, tágul a szive. - -– Kijövet elbujdokoltam messzire. Itt nehány szegény ember befogadott -megbélyegzett homlokkal is… És pár év multán bevettek maguk közé… Látod, -én megbocsájthatok. És ők megbocsájtanak. - -A leány végtelen boldogsággal hallgatta az ember szavait. Úgy érezte, -visszaadta őt az életnek. Nem azzal, hogy még nagyobb bűnök is meg -lesznek bocsájtva, mint az övé… De hogy így hát ez a szent, ez is ember, -ember, ki szeret s kit szeretni is lehet… Szeretni szabad. - -Pár perczig hallgattak. - -Julcsa nem mert szólni, hátha elárulja, a mit érez – s mi lesz akkor! -Most még jobban remegett. - -– De nem azért jöttem. Bálint ott van a korcsmában. Iszik s húzatja. Épp -most jött, most még tán józan… El ne mulaszd e perczet. Menj át s végezd -be művedet. - -– Most, ebben az órában? És hozzá a csárdában? – A leány szemérmesen -összehúzta keblén a kendőt. - -– Félsz tán? Félsz tán tőle, avagy attól, a mit érez, vagy attól, a mit -a világ beszél? - -– Nem félek se magamtól, se mástól, – felelt rá a lány. – Mit tegyek? - -– Azt te tudod, mit kell tenned. Isten sugalmazni fog… tudom. - -– És bármit tegyek, ha a bensőm súgja, jól leszen téve? - -– Isten fog sugalmazni, tudom, – mondta a hivő a meggyőződés hangján. - -A lány magára vett egy nagykendőt. János a ház kapujáig kisérte. Ott -elhagyta… A lány magában maradt a hulló hó közepén, fagyos, hideg téli -éjszakában. - - -XXV. - -A korcsma elé ért. Belülről harsány muzsikaszó hallatszik, tán egy egész -banda húzza. Bele-belebömböl Bálint szava, kemény, durva betyárnóta. -Betyár szilajsága, fékvesztett szenvedélye beszél belőle, ki mindenre -kész, mindenre el van szánva. - -Julcsa még egy perczig tétováz… A hólepte tornáczon megáll. Csak a banda -s a Bálint hangja. Lány nincs az ivóban. És ha lenne! Akkor is – mert -másképp nem lehet. - -Kinyitotta az ajtót. Bálint háttal feléje. A primás ráhajlik a vállára, -úgy húzza, a banda egész erejével kiséri. - -Julcsa egyenesen odamegy hozzá s ráteszi a Bálint vállára a kezét. - -– Bálint, – szólalt meg. - -– Ki az… A Julcsa… haj… a Julcsa! – és hangosan kaczagni kezdett. – Hát -ide jöttél utánam? Most már kellek neked… Vagy azt akarod megtudni, hogy -milyen a vármegye tömlöcze? Dohos az, penészes, hugám. A ki ott hűsöl, -annak sok mindentől megy el a kedve, még a dalolástól is. - -– Bálint, hallgass meg csak pár perczig. Küldd ki a czigányt. - -– Nem tetszik a nóta? Tudok én vígabbat is! – Bálint fütyülni kezdett, -majd eldalolta a nóta szavait: - - «Nagyváradi váradi vár alatt, - Vasalják a keselylábú lovamat, - Míg a keselylábú lovam keselylábát vasalják, - Szent-Tornyában a babámat csókolják.» - -– Hallgass, Bálint, vagy elmegyek s akkor sohse fogod megtudni, miért -jöttem ide. - -– Hát ha úgy van, elküldöm őket… Úgy se beszéltünk már kettesben rég. -Lóduljatok ki a tornáczra… Pakoltok hát? Gyorsan! - -A czigányok kiváncsi arczczal kisompolyogtak a szobából. - -Hogy egyedül maradtak, Julcsa odajött elé és szembe nézve vele, -határozott hangon beszélni kezdett. - -– Hallgass meg, Bálint. Ne gúnyolj, ne sérts meg. Sokat szenvedtem -érted, te sokat szenvedtél értem. A jó Isten nem kivánta a frigyünket. - -– Nem… Nem kivánta! Hej nem az! - -– Ne kivánjuk mi se… Te tudod, tudod Bálint, hogy szerettelek. -Szerettelek egész szűzi szerelmemmel. Szívem minden dobbanása a tiéd -volt, tiéd boldogságom, tiéd lettem volna boldogtalanságban is. Akkor -este életre született a szívem, szívem egész mindenségét te ölelted -által… Szerettelek. - -És Bálint szinte megmeredve figyelte. Eltünt a vér arczáról, mind a -szívébe szaladt, látszott rajta. Szinte kifagyott az élet a lelkéből. - -– Hogy nem lehettünk egymáséi, annak oka kellett, hogy legyen. Nem így -volt az megírva. De nem is illettünk volna egymáshoz. Szegény lány nem -illik gazdaemberhez. Nem boldogíthat olyant, kinek szerelme csengő -aranypénzre váltható. - -– Julcsa, Julcsám, ne mondd! – És most Bálint gőgös szívében is -megmozdult valami. Véghetetlen boldogtalannak érezte magát, hogy oly -közel érzi magát ahhoz, kit szeretett, kit szeret még ma is, de a ki -soha, soha többé az övé nem lehet. Lerogyott egy székre, balkarjára -hajtotta fejét s úgy hallgatta keserű szívvel, a mit Julcsa mond neki. - -– Te csak eltántorodtál tőlem. Most már így van jól. De hát… Mit ér -neked, hogy itt dorbézolod át éjszakáidat, itt váltod aprópénzre a -szíved szerelmét? Nem látod, hogy ez méltatlan hozzám és méltatlan -tehozzád? - -– Mit tegyek hát, mit tegyek? Legyek tán hivő… Mint te. Nékem nincsen -tanítom, ki oktasson, mint teneked Julcsa. - -– Ne káromold az Istent. Azok is a te javadat akarják csak. Addig, míg -te itt dorbézolsz, addig ők a te lelki üdvösségedért imádkoznak. - -– Van jó dolguk, törődnek is azok velem, – mondta Bálint keserűen. - -– Törődnek, mert a te üdvösségedhez van az enyém is kötve. Értsd meg -jól. Ha te tönkre mész, tönkre kell nékem is mennem. Mert a -pusztulásodnak végre is én vagyok az okozója. - -Erre az önvádra Bálint önváddal felelt: - -– Nem úgy van. Így cselekszem, mert ez nékem így tetszik. Inkább a te -pusztulásodat idéztem én elő… Tudom, ne tagadd, – mondta a legény -ellágyult hangon. - -– Erről ne beszéljünk. Az is szükséges volt a boldogulásomhoz, -üdvözülésemhez. A hiba se tebenned, sem énbennem nem volt. Kiben? -Keresse az, ki tud hozzá. Elbuktam. Hát jól van, erről nem tehetsz… Most -csak arra kérlek Bálint, hogy segíts felemelni. - -És a legényben a vele született nagylelkűség kezdett ébredezni. - -– Julcsám… én angyalom. Mit tehetnék én te érted? - -– A mit tenned kell, az mind a kettőnkért, mind a hármunkért leszen. -Térj haza a feleségedhez. - -– És te mondod ezt nékem, Julcsa, te? - -– Nézd. Én ismerem azt a szegény asszonyt. Jó lány volt. Gazdalány volt, -de azért soha se nézett le minket. Szelid és téged szeret. - -– Mit ér ez nekem? - -– Azt még nem érted úgy-e, hogy elérkezik az az idő, midőn a szegények -szegénye lehetünk és ha már tán nem is szeretünk, legalább a szeretetre -vágyunk. - -– Én ugyan azt se tudom, milyen szinű a szeme. - -– Az enyém színét tudtad, mégis elfordultál tőlem. És ne is azt nézzed, -de hogy milyen a szíve. Az meg néked nagy drágasággal fölér, mert tele a -képeddel színig. - -– Szeret… De hát mit tehetek érte? - -– Ne tégy ma még érte semmit. Ha majd szeretni fogod, megérted, mi a -tennivalód vele szemben. Ma még csak mikettőnkért tegyél. Te érted és én -értem. Mindkettőnk nyugalmáért egy lépést, csak egyet. - -– És te, te elfordultál tőlem örökre, – mondta a fiú hangos zokogással. - -Ha így élsz tovább, soha se látsz többé. Ha visszatérsz párodhoz, ha baj -ér benneteket, mindig hozzám fordulhattok, mert én tudom, mi a -szenvedés… - -– Bocsáss meg Julcsa, ha megszenvedtél értem, – mondta a gőgös-szívű, de -azért gyenge férfi, feltekintve reá s megfogta a kezét. - -– Jere, Bálint, kezem a kezedben… Jere, elvezetlek. - -És Bálint, nyitott szemmel, mintegy megigézve ment. A leány kivezette az -ivóból. A czigányok bámulva látták, hogy Bálint, a nélkül, hogy szót -ejtene hozzájuk, megy-megy a lánynyal. Kiértek az utczára, Julcsa mindig -fogta a kezét. Igy mentek az egymás oldalán, a sűrün hulló hó közepén, a -mely elnyomta lépteik neszét s a mely mint fehér fátyol terült el -felettük. Nem hallatszott semmi kelettől nyugatig. Kelettől nyugatig -fehér hó-tenger, a melyet csak itt-ott egy kis fehér ház s az abból -kiáradó mécs fénye pontozott ki. - -Mentek… - -Egyszerre Bálint szólalt meg: - -– És így kéz-kézben haladtunk volna egy életen által. - -– És így kéz-kézben mehetsz át egy életen olyannal, a ki szeret, s ki -méltó szerelmedre. - -Bálint némán megszorította a kezét. És csak mentek. Most a mellett a ház -mellett haladtak el, a melyben legelébb látták meg egymást. - -De nem szólott egyik se. Áthaladtak a nyugvó Szabad-Szent-Tornyán, -mintha ebből is kihalt volna az élet, oly csendes, álmatagon csendes -volt minden. Aztán itt künn a pusztán, csak egymást láthatják már a sűrü -hó közepén. Hó-tenger merre szem lát… és magány. - -– Julcsa, mindent megigérek, csak egyet, egyet tegyél meg. - -– Mit, Bálint? - -– Nyújtsd ide az arczodat, hogy egyszer, egyszer még megcsókolhassam. - -A lány reá hajolt. Hideg arczát odanyújtotta a legénynek és a csók, -mintha megfagyott volna. Egyik se érzett semmit. - -– És most megigéred, hogy hűséges párja leszel a feleségednek, meg? - -– Isten engem úgy segéljen! – S az ember felemelte kezét. A lány hitt -neki. - -Csak mentek… - -Éjfél után egyre járt az idő, midőn a kisrátai tanyára értek. Még -pislogott benn a mécses. - -– Engem vár, reggelig elvár néha, – mondta Bálint. - -– Látod, megérdemli, hogy ezentúl része legyen az éjszaka s az élet -nyugodalmában. - -Beléptek az udvarra. A kutyák megismerték gazdájukat. Nesztelenül -futottak a pitvarig. Bálint leverte magáról a havat, le a lányról is. - -Beléptek a házba. A fiatal asszony sokáig virraszthatott, ott ült -felöltözve egy karos-széken, egyik karjára borult s alszik. - -Julcsa csendesen odalépett hozzá. - -– Nézd Bálint, milyen szép, mily csendes, nyugodt, tiszta az ajka. Nézd, -milyen nyugodtan alszik. Párod lesz az élet viharaiban s nyugodt szivvel -térhetsz hozzá pihenni bárhonnan is. Örzsi, Örzsi! – ébresztette a -fiatal asszonyt. - -Az felriadt, aztán azt hitte, hogy Julcsát és urát az álmában látja maga -előtt, nagyot sóhajtva, visszahanyatlott a székre. - -– Ébredj, mi vagyunk. Nézd Örzsi… én meg az urad. - -Az asszonyka kitörülte az álmot szemeiből és álmélkodva, szinte -megrettenve, látta őket maga előtt… - -– Hazajött s megkért, legyek én nálad a közbenjáró. Kérleljelek meg -téged. Eddig nem szeretett, ezentúl hűséges párod lészen. Úgy-e, úgy -lesz, Bálint? - -Bálint, könyekkel telt szemmel, beszélt volna, de szólni nem tudott, -csak a két ujját emelte fel esküre. - -– Ne esküdj, Bálint. A pap előtt is esküdtél. De hűséged első pillanatja -csak a mai éjszakától kezdődjék. Legyen a tied, Örzsim. Légy boldog -vele, add a kezedet neki és aztán nekem. Úgy… És most az Isten áldjon -benneteket. - -És a leány, a nélkül, hogy amazok megakadályozhatták volna, összehúzta -keblén a nagy kendőt s kiment a házból. Azok meg utána indultak. Az -asszony hálálkodni akart volna, – az ember marasztotta. - -[Illustration: Julcsa csendesen odalépett hozzá.] - -De Julcsa csak ment… Nem akarta hangjukat hallani többet. Sűrün, sűrün -hullott a hó, nehezen, bajjal lépett. De azért úgy érezte, szárnya nőtt, -a melyet ha kibont, átiramlik véle a mindenségen. - -Nem érezte a fáradságot. Mélyen járt a hóban, de mit bánta ő most? A -faluig kis csapáson haladt, onnan meg… Tudja jól az utat. - -Ugy háromkor, mikor a falu közepére ért, elállt a havazás. Tiszta, -csillagos éjszaka. Merre a szem lát, hó és hó. Egy végtelen fehér lap a -világ – s benne úgy érzi, egyedül halad… egyedül a révpart felé. Hát ha -itt fagy meg az úton? Nem, nem lehet, nem szabad… Az Isten vele volt -egész éjjel, ezentúl se hagyja el. - -Ment. - -Erre már tudja, várják itt otthon, otthon van. Négy óra volt, hogy a -János kunyhója elé ért. Benn mécses égett. - -Várták… - -Kopogtatott. János kijött a kunyhó elé. - -– Uram, megtettem, a mit kivántatok. Az Isten igéje szerint történt. - -– Akkor add kezedet én feleségem, hagy vezesselek majd én a hivők közé… - -És karjaiba zárta a leányt. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Vezető.] - -[Footnote 2: Tánczosnők egy arab törzsből.] - -[Footnote 3: Sivatagi folyam.] - - - - -TARTALOM. - - JUSTH ZSIGMOND. Irta _Mikszáth Kálmán_ V - A PÉNZ LEGENDÁJA 1 - GÁNYÓ JULCSA 135 - - - - -KÉPJEGYZÉK. - - 1. Justh Zsigmond arczképe II - 2. Belényesy Mária grófnő 7 - 3. A mama karjaiba vetettem magamat 26 - 4. Figyeljen reám, gyermekem 46 - 5. Kiültünk egy terrassera 75 - 6. Vissza már a karjain hoz át 91 - 7. Eszeveszett gyorsasággal haladtunk 110 - 8. És felvettük az élet keresztjét 134 - 9. Odakönyökölt a kis ház falára 139 - 10. Átfonta a leány derekán a karját 157 - 11. Julcsa lángszín rokolyája perdül 176 - 12. Künn ült a pitvarajtóban 197 - 13. Böske néni beszélt, beszélt 217 - 14. Lassan haladt 230 - 15. Julcsa csendesen odalépett hozzá 245 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -42 |«zöld« |«zöld» - -44 |«bating«-jéről |«bating»-jéről - -63 |formánélek |formán élek - -98 |bogy ez |hogy ez - -114 |akarhat őlem |akarhat tőlem - -230 |valami a elkét |valami a lelkét] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A PÉNZ LEGENDÁJA; GÁNYÓ -JULCSA *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |