diff options
Diffstat (limited to 'old/66963-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/66963-0.txt | 10732 |
1 files changed, 0 insertions, 10732 deletions
diff --git a/old/66963-0.txt b/old/66963-0.txt deleted file mode 100644 index 9ba7dbf..0000000 --- a/old/66963-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10732 +0,0 @@ -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 66963 *** - -BIRÓ LAJOS - -A MOLITOR-HÁZ - -DETEKTIVREGÉNY - -LÉGRÁDY TESTVÉREK KIADÁSA, BUDAPEST - -_Budapest, 1918. tavaszán._ - -Légrády Testvérek nyomása, Budapest. - - - - -I. - -Molitor Árpád abbahagyta a beszélgetést, kiegyenesedett a -billiárd-asztal mellett, dákóját lecsusztatta a szőnyegre, szegletes ősz -fejét magasra emelte és nyomatékos és rejtelmes hangon igy szólt: - -– Ugy látom, mégis Antal fog nyerni. - -Évek óta játszott egyedül egy karambol-partiet. A játék azonban az ő -állitása szerint elkeseredett mérkőzés volt két fél között, akikről csak -annyit lehetett tudni, hogy az egyiket Antalnak hivják, a másikat -Olivérnek. Antalról és Olivérről való minden egyéb közlése egészen -elmosódó és homályos volt. Néha ugy tetszett, hogy az egészet tréfának -tekinti, máskor azonban ugy viselkedett, mintha Antal és Olivér -láthatatlanul valóban maga játszaná az évek óta tartó játékot. Ha valaki -kérdést tett Antalra vagy Olivérre nézve, akkor mértéktelen dühbe jött. - -Most ismét felemelte a dákót és játszani kezdett. Az Olivér mai -balszerencséje még néhány aggodalmas fejcsóválásra birta, egyébként -azonban folytatta az előbb abbahagyott beszélgetést. Ilyenkor este, -vacsora előtt amikor az egész család összegyült a hallban, mindig a -háboruról volt szó, mert Molitor Árpád ilyenkor az aznapi vezérkari -jelentéseket kommentálta és a jövő eshetőségeit tárgyalta. A vezérkari -jelentések ekkor – 1918. tavaszán – mindig jó hireket hoztak és Molitor -Árpád haragos fantáziával duskált a jövő nagyszerü győzelmi -lehetőségeiben. - -A többiek keveset beszéltek. Noszlopy kapitányt kivéve, mind a Molitor -név viselői voltak. Kimutatható rokonság köztük és Molitor Árpád között -alig volt, és a háboru kitöréséig a diszes nagy házában és óriási -vagyonában egyedül élő Molitor Árpád nem is törődött velük. A háboru -kitörése azonban ugy fellelkesitette, hogy akkor és azóta a nagy -cselekedetekre való vágyódás állandó mámorában élt. Már az első hónapban -maga köré gyüjtötte mindazokat, akik az ólublói és trakostyáni -Molitor-család leszármazói voltak és azóta fel-felbugyborékoló -képzelettel törte a fejét azon, hogyan adja vissza a Molitor-névnek régi -fényét. Molitor Gézától várt legtöbbet, a fiatal archeologustól, aki az -egyetlen volt a család tagjai közül, aki bevonult katonának. Molitor -Géza három és fél évig, kisebb-nagyobb megszakitással, frontszolgálatot -tett; amikor egyszer-kétszer szabadságra haza jött volt, akkor gazdag -rokona áradozó lelkesedéssel fogadta; rövid idővel ezelőtt Géza ismét -hazajött; egy nehéz gránát robbanása felemelte volt, földhözvágta és -eltemette; utána kórházba került és azután féléves szabadságot kapott. -Két hét óta azonban, amióta itthon volt, az öreg ur régi lelkesedésének -semmi nyomát nem mutatta. A viselkedésében inkább halk sértődöttség és -kényeskedő duzzogás volt. Géza nagy meglepetésére lassanként megértette, -hogy a sértődöttségnek és a duzzogásnak két oka van. Molitor Árpád -először is szégyenli, hogy a Molitor-névnek egy viselője idegsokkot -kapott, ami a férfiassággal és a hősiességgel teljesen -összeegyeztethetlen dolog, másodszor meg van sértve azért, hogy -katona-rokona nem szerezte meg a Mária Terézia-rendet. Eddig bizonyosra -vette, hogy megszerzi, és ezzel uj fényt ad a Molitor névnek. Mindabban, -amit két hét óta a háboruról beszélt, benne volt ez a halk sértettség és -kényes duzzogás. Molitor Géza az első napokban válaszolt neki és magára -nagy erőfeszitéssel nyugalmat kényszeritve, próbálta meggyőzni: -általában a maga nézeteinek megnyerni. Pár nap óta nem igen válaszolt -neki, hanem többnyire fáradtan és szótlanul hallgatta. - -A többiek keveset törődtek azzal, amit a ház ura a billiárd-asztal -mellett beszélt, legfeljebb néha mondott egyikük-másikuk egy-egy -közömbös és felsőbbséges helyeslő szót. A billiárd-asztal tulsó oldalán -ültek, Gézával szemben és tőle mindig különhuzódva. Ott volt Molitor -Ágnes, egy sugárzóan friss, ragyogóan tiszta, és egészségtől tündöklő -huszonhároméves lány, aki egy évvel ezelőtt lett orvos és aki ilyenkor a -kórházból jött haza. Nem messze tőle az anyja, egy nem nagyon öreg, de -egészen megtört, félénk és fáradt asszony. Marianne, a huga, bimbózó, -tizenötéves leány, aki soha nem figyelt arra, ami itt körülötte történt, -hanem mindig a saját gondolataival volt elfoglalva. Ágnes mellett, -mindig egészen közel hozzá, ott ült Molitor Zoltán, a képviselő. Ő volt -az öreg Árpád legközelebbi rokona, harmadági unokaöccse. Ő volt az -egyetlen is, aki hasonlitott rá. A koponyája felül épen olyan széles és -szegletes volt, mint az öreg Árpádé, de rendkivül finom, selymes barna -haj volt rajta. Felülről lefelé a feje elnyult és megkeskenyedett. Olyan -volt, mintha el akarna fogyni. A végső és fokozhatatlan elfinomodás -hatását tette. Egyenes orra, vonalszerüen keskeny szája, hosszu és -vékony szemöldöke olyan testetlen finomsággal megrajzolt volt, hogy néha -már nem is látszott emberi arcnak. - -Valószinütlen, fáradt szépségü, jéghideg fején csak a szeme élt eleven -és nagyon emberi életet. Hosszu szempilláinak egy-egy mozdulatára új -fényben szikrázott szürke szeme; vágyódó volt, fenyegető, eltaszitó, -kérő, baljóslatu. - -Rajtuk kivül még ketten voltak a szobában. Gyuri, az Ágnes tizennégyéves -öccse, pattanásos arcu, nyurga fiu, aki egyetlen másodpercig nem maradt -a helyén, hanem folytonosan settenkedett és lopózkodott. Semmi a világon -nem érdekelte, csak a detektivtörténetek és ezért folyton nyomozott. -Ide-oda settenkedett és lopózkodott; ha valaki felkelt a helyéről, ő -rögtön ott termett és nagyitó üveggel megvizsgálta a széket; azután -hirtelen levetette magát a földre és néhány agyagmorzsából -megállapitotta, hogy a bünös a Svábhegyen rejtette el áldozatát, mert -Budapest környékén csak a Svábhegyen van ilyen vastartalmu agyag. Ő maga -se vette komolyan ezt az egész dolgot; hosszu orrát tudatosan szedte -nevetséges ráncokba; de egyszerre játszotta a nagy detektiv -karrikaturáját és magát a nagy detektivet. Mulatott a dolgon. A másik -ember, aki még a hallban ült, Noszlopy kapitány volt. Noszlopy kapitány -sohase volt kapitány és nem is volt Noszlopy a neve. De olyan -kimondhatatlan és feszes előkelőségü lény volt, hogy Molitor Árpád -negyven évvel ezelőtt kiemelte egyik vállalatának az alkalmazottai -közül, előbb titkáraként, azután barátjaként tartotta maga mellett, -tótos hangzásu nevét letétette vele és kinevezte Noszlopynak és -kapitánynak. Azóta Noszlopy kapitány egész külső és belső lénye olyanná -lett, mintha valóban Noszlopy volna és kapitány volna. - -Molitor Árpád Olivér után ismét Antal helyett játszott már; közben -bugyborékoló lelkesedéssel beszélt arról, hogy a győzelmek milyen -sorozatát fogják hadseregeink most aratni; azután ismét áttért arra a -napok óta ujra meg ujra kifejtett nézetére, hogy, sajnos, a mai -fiatalság méltatlan ehhez a történelmi nagy időkhöz. Sem testben, sem -lélekben nem tud hozzá méltó lenni. - -Molitor Géza félrehajtott fejjel hallgatta ezt a haragos és kihivó -szónoklást. Ma különösen rossz napja volt. Délben jeges borogatásokat -rakott a homlokára, mert heves főfájás kinozta; egész délután az az -érzése volt, hogy baloldalának érzéketlensége, amelyet a gránátrobbanás -és az idegsokk hozott és amely a kórházban elmult volt, megint -visszatér. A Zoltán idegen és hideg pillantása jobban ingerelte, mint -máskor, és az Ágnes halk nevetéseit mind maga ellen való támadásnak -érezte. Ágnes hátraveti kegyetlenül egészséges és energiától ragyogó -fejét és halkan megint valami olyasmit mond Zoltánnak, ami ő rá -vonatkozik és amit többé-kevésbbé nyiltan már neki is megmondott. Mit -mondhat? – A jó Géza tenyerébe hajtja szenvedő Krisztusfejét és ismét -megbocsát az öreg, bolond Árpádnak. – Mit még? – Hja, az embernek -megvannak az elvei, de mit meg nem tesz egy apostoli lelkü ember -valamely tetemes örökségért. – Ágnes halkan nevetett odaát és Géza -szenvedve lopott egy futó és félénk pillantást feléje. Milyen -tehetetlenség, hogy még ezeket az embereket se tudja megnyerni és -meggyőzni. Hogy remélheti akkor, hogy milliókat fog megnyerni, -meggyőzni, megváltoztatni? Érdemes-e velük és értük fáradni és nem -kell-e őket örök és gonosz ellenségnek tekinteni? Nem minden embert, – -csak ezeket itt, – ezeket az elvakult, gondtalan, önző és hidegszivü -embereket? Ma reggel óta folyton elviselhetetlen bizonytalanság-érzés -kinozta. Mintha a lelke valami furcsa billenékenység állapotában lett -volna. Belül egyre az a veszedelem fenyegette, hogy igazat fog adni a -hóbortos öreg Árpádnak és hogy ha Ágnes ránéz, akkor egyszerre ő is az -egész lelkével azt fogja érezni, hogy nincs értelme másnak, csak az -erőnek, az egészségnek és a jókedvü élvezésnek. A gyengéknek, esetteknek -és szenvedőknek pedig egyszerüen nincs igazuk. Most azonban, amint az -Ágnes biztos tekintetü, nagy barna szeme, a barna szemgolyó körül az -élesen kirajzolt fekete karikával, megint rajta pihent egy percig és ő -ebből a fénynyel telt barna szemből taszitó idegenséget és érthetetlenül -kergető lenézést érzett ki, a lelkében egyszerre nagy nyugalom támadt. -Végre világossá lett számára, mit kell tennie. Elég sokáig várt vele; -most egy percig sem szabad habozni többé. Megvárta, mig az öreg Árpád -befejezett egy ujabb kifakadást a mai fiatalság ellen, azután felállott, -odament hozzá, halkan megérintette a vállát és igy szólt hozzá: - -– Most engedd meg, hogy röviden én is megmondjam neked minderről a magam -véleményét. - -A felállása, a mozdulata, a hangja olyan uj és olyan szokatlan volt, -hogy az öreg meghökkenve hagyta abba a játékot és csodálkozva -egyenesedett ki; a többiek is egyszerre figyelni kezdtek. A hallon puha -lépésekkel egy inas ment át, olyan volt mintha a hirtelen csendességben -egyszerre lábujjhegyen kezdett volna járni. - -– Nem akarok belemenni olyan magyarázatokba, – mondta Géza nyugodtan, – -amelyeket a lelked és az elméd sajátságos alkatánál fogva meg sem -érthetnél. De meg akarok valamit mondani, amit meg fogsz érteni. Az én -számomra ez a háboru alatt lett világossá, bár tiz-tizenöt éve érik -bennem. És pedig: ti, akik most hatvan és hetven év között vagytok, -bennünket, akik harminc és negyven között vagyunk, _leszoktattatok az -ősz haj tiszteletéről_. Meg vagyok róla győződve, hogy ez világtörvény: -a huszadik század első két évtizedében érvényes volt az egész civilizált -emberiségre. De sehol ez az ellentét és sehol ez a lelki szakadás és -kényszer gyötrelmesebb nem volt, mint Magyarországon, mert ti itt nálunk -nemcsak tehetetlenek, kiszikkadtak, vezetésre képtelenek voltatok, mint -amilyenek voltak a többiek is, akiknek egy-egy ország a kezében volt, -hanem azonkivül karaktertelenek, gyávák és kicsinyesek is. Férfiatlanok. -Az én nemzedékem azzal a forró vágygyal a szivében jött, hogy -tisztelhesse azokat, akik előtte jártak: ti megtanitottátok rá, hogy -megvesse az ősz hajat. Nincs kivétel, – se tudomány, se irodalom, se -politika, se gazdasági élet. – Jó. – Ez igy volt már a háboru előtt. Ti, -akiknek a nemzetek sorsa, az emberiség sorsa a kezében volt, ugy -rendeztétek be a világot, hogy ennek a háborunak el kellett jönnie. Nem -értettetek a világ sorsának intézéséhez, amint a konok öreg kocsis hiába -próbál nagy tapasztalataival és évtizedes kocsisbölcseségével automobilt -vezetni, ha egyszer nem akarja megtanulni, _hogyan_ kell automobilt -vezetni. Ti nem akartátok megtanulni. Jött a háboru. Jó. Ujjongtatok. -Jó. Én is örültem; igaz, hogy én nem másokat küldtem a pergőtüzbe és a -gránátgázba, hanem magam mentem. - -De jó. Ennek igy kellett jönnie. Hanem, hogy a háborunak nemcsak nem -tudjátok végét vetni, hanem nyilván nem is akarjátok, hogy a háborunak -titokban talán még mindig örültök és hogy nemcsak általában a fiatal -évszázadot, hanem még ezt se, még ezt a háborut se tudtátok megérteni, – -mi az értelme, mit jelent, miből lett, mivé kell lennie, – abból az -következik, hogy veletek le kell számolnunk. Most hatvan és hetven éves -emberek küldik a husz, harminc és negyven évesek millióit a halálba. Ha -a háborunak vége lesz, a husz, harminc és negyvenéveseknek egy -dühorditása fog végigzugni a világon: elsöpörni a konok és kártékony -hetvenéveseket. Kipusztitani és elpusztitani őket, ha másként nem megy: -puszta kézzel rakásra fojtogatni őket. Csak ezt akartam neked -megmondani. Holnap elköltözöm a házadból. Isten veled. - -Megfordult és kiment. A szobában halálos csend volt. Az öreg Árpád eddig -nyitott szájjal és kimeredt nagy szemmel hallgatott. Most a dákó kiesett -a kezéből, ő utána fordult Gézának és sápadtan meredt az ajtóra, mely -becsukódott mögötte. A többiek se tudtak megszólalni. Zoltán gunyosan -mosolygott Ágnesre, de Ágnes komolyan vonogatta a vállát. Hosszu csend -volt és senki se mozdult, csak Gyuri lopózkodott oda a Géza elhagyott -székéhez és izgatottan előrántott nagyitóüvegével gyorsan megvizsgálta a -dohányzóasztalon levő cigarettahamut. Végre egy inas jelentette, hogy -tálalva van és az egész társaság felment az ebédlőbe. - -Géza kiment a hallból és felment a szobájába, a második emeletre. -Ragyogó jókedve volt. Frissnek és megkönnyebbültnek érezte magát, -hajlékonynak és erősnek. A szobája előtt a folyosón Czáránné ment végig. -Kiszólt neki: - -– Czáránné, – mondta jókedvüen – holnap délelőtt össze kell szednie -minden holmimat és segitenie kell Péternek a becsomagolásban. Elköltözöm -innen. - -– Igazán, nagyságos ur? – kérdezte Czáránné kételkedve. – Miért -tetszenék elköltözni? Nem a legjobb itt? - -– Nem, – mondta Géza jókedvüen, – nem a legjobb. Maga is csak hajladozik -és ringatódzik itt előttem, de ha rákerül a sor, akkor kiderül, hogy -bolonditott. - -Átölelte az egyik karjával, a másikkal az álla után nyult. Czáránné -megremegett, ellankadva dőlt bele a karjába, mély, nehéz lélekzeteket -vett és a szempilláit félig lehunyta. - -– Jaj, irgalmazzon… irgalmazzon nekem, – mondta sóhajtva. - -Géza meglepetve nézett rá és óvatosan visszavonta a karját a derekáról. -Semmiféle szándéka nem volt, amikor szemrehányást tett neki és -hozzányult. Jókedve volt és azt akarta, hogy az asszonynak is jókedve -legyen. Fiatal, feszes járásu, bővérü parasztmenyecske, mivel lehet ezt -jókedvre deriteni? – ha az ember egy kicsit parasztosan udvarol neki. És -erre itt van egyszerre ez az elbágyadás, ez a lankadt sóhajtás, ez a -bünbeesés előtt való könyörgés. - -– No, ne legyen ugy kétségbeesve, – mondta neki. – Nem akarok én magának -semmi rosszat. - -Az asszony elsápadva, lesütött szemmel állt előtte és hallgatott. Géza -is zavarba jött. - -– No, Czáránné, – mondta – ne busuljon. Hát mi a baj? - -Az asszony remegő szájjal próbált néhányszor megszólalni, végre nagyon -halkan ezt kérdezte: - -– Nem tetszett ujabbat hallani? Mikor érnek haza? - -– De Czáránné, mondtam már, egyik előbb, másik később. A maga ura -Szibériában volt, abba tehát beletelik egy pár hónap, mig ő is hazaér. - -Az asszonynak vonaglott az arca. - -– No, Czáránné, – mondta Géza, – ne adja magát ekkora bubánatnak. Ha -három évig el lehetett viselni, ezt a pár kis hónapot még el lehet. - -Czáránné nagyon halkan felelt. Egy lehellet volt az egész, egy keserü -sóhajtás. - -– Ez, – mondta – ez a legnehezebb. - -Megfordult és kiment. Géza elgondolkozva nézett utána, azután -elhatározta, hogy a jókedvét ma semmivel sem engedi elrontani, odament a -telefonhoz és felhivta a Rappaport Zsigmond ügyvéd lakását. Ott a -telefonhoz kérette doktor Rappaport Albertet, a barátját. - -– Rappkóm, mondta neki, – szeretnék veled beszélgetni. Eljöhetsz-e -valahová vacsorázni? - -– El, – felelte Rappaport. – De hogy van az, hogy nem vacsorázol előkelő -családi körben? - -– Az előkelő családi kört egy kissé széttéptem, – felelte Géza. – Majd -elmondom. - -Megállapodtak benne, hogy a Palota-szálló éttermében vacsoráznak. Géza -vette a köpönyegét, a kardját és a sapkáját és indult befelé a városba. -Kiért az Andrássy-utra. Az Andrássy-ut külső részén kevesen jártak, de a -köruttól lefelé sétálókkal zsufolva volt a gyalogjáró. Fiatal nők és -fiatal férfiak sétáltak itt a hideg tavaszi estében, száz meg száz kis -társaság, amely az utcán ismerkedett vagy szőtt tovább egy megkezdett -barátságot. Igen sok fiatal katonatiszt is volt közöttük. Géza -csodálkozva nézte ismeretlen bajtársait és csodálkozva nézte a lányokat -és asszonyokat, akik eleven és nyugtalan érdeklődéssel beszélgettek és -nevetgéltek velük. Miért ilyen jókedvüek? Miért nevetnek ilyen lázasan? -A telezsufolt utca hangja olyan volt, mint egy mámoros dongás, egy -részeg vágyódás zugó készülődése. Gézát elfárasztotta ez az ezerhangu -zugás. Visszafordult, hogy villamosra üljön. Ekkor azonban eszébe -jutott, hogy a villamosok ilyenkor zsufolva vannak és borzadva gondolt -rá, hogy a zsufolt villamoson milyen türelmetlenek és durvák egymáshoz -az emberek. Habozva állott egy ideig, azután bekanyarodott egy -mellékutcába és sötét és piszkos mellékutcákon haladt le a Dunapart -felé. - -Az étteremben kevesen voltak még de a szaporán érkező vendégek látása -Gézát még idegesebbé tette. Nők jöttek, diszesek, kiöltözködöttek, -meztelenek; és mindnyájan mintha valami nyugtalan és kihivó -készülődésben lettek volna. Mire készülnek? Miért vetnek maguk köré -ilyen kutató és elszánt tekinteteket? Katonatisztek is voltak a -teremben, mindnyájan diszes s uj unifomisban. Gézának kissé -kényelmetlenné vált a maga kopott zubbonya. - -Végre jött Rappaport. Géza elmosolyodott, amikor meglátta. - -– Rappkóm, – mondta neki mosolyogva, – a te kisasszony-jelleged -ahelyett, hogy az évekkel enyhülne, aggasztóan fokozódik. Meglátod, az -lesz a vége, hogy valami ezredes idejön és felelősségre von, hogy lány -létedre hogy mersz főorvosi egyenruhát hordani. Mellesleg: amint itt -láttalak finom, kis lépésekkel végigjönni az éttermen, egészen világossá -lett előttem, hogy benned semmi szemita vér nem lehet. Tiszta germán -vagy – és csak ez magyarázza meg, hogy husz esztendő óta a legjobb -barátom vagy. - -Rappaport levetette a köpönyegét és leült az asztalhoz. Gyöngéd, rózsás -bőrü arcán tartózkodó, kissé zavart mosolygás jelent meg, hosszu -szempillái kissé ráereszkedtek sötétkék szemére. Ha valami komoly -mondanivalója volt, mindig igy fogott hozzá: - -– Az én őseim – mondta halkan és tartózkodva – spanyol vagy portugál -zsidók voltak. A Rappaport név ebből a két szóból lett: rof Oporto. Ez -annyit jelent, mint Oportóból való orvos vagy tudós. Ha valami germán -vér van az ereimben, az gót vagy vandál vér lehet és az őseim onnan -hozták, a spanyol félszigetről. Nézd meg a fivéreimet: elmehetnének -picadoroknak. - -– Hiszen nekem elég ennyi germán vér is benned. Az enyém nyolcszáz év -óta annyira meghigult, hogy nagyobb igényeim igazán nem lehetnek. - -Összemosolyogtak, azután a pincérnél vacsorát rendeltek. Géza -figyelmetlenül, Rappaport gondos és óvatos hozzáértéssel. Rappaport -aztán felemelte a fejét, megint óvatosan mosolygott és mély kék szemét -kissé lehunyta. - -– Szabad megkérdeznem, mi történt a Molitor-palotában? – kérdezte -óvatosan. - -– Igen – mondta Géza szórakozottan. – Azon kell kezdenem, hogy egész nap -fájt a fejem és folyton az az érzésem volt, hogy a baloldalam megint -érzéketlenné válik. - -Rappaport hátrakapta a fejét és meglepetve, szokatlanul hangosan -kérdezte: - -– Mit éreztél? - -– Semmit… semmi pozitivet… ostobaságot… de mindig ujra meg ujra meg -kellett fognom és meg kellett szurnom a baloldalamat, hogy nem -érzéketlen-e. - -– Nézd, Géza, – mondta Rappaport, – én hogy kértelek rá, hogy menj -szanatóriumba. Kezeltesd magad. - -– Ostobaság. Nem érek rá. - -– Hát engedd, hogy én kezeljelek. - -Géza elnevette magát. - -– Nem, öregem, – mondta, – abba nem megyek bele. Te az én szememben -sohase leszel orvos. Kis kisasszonyos bölcs, kényes kis életművész, -ábrándos hedonista, az igen. De orvos? És még hozzá hipnotikus -szuggesztióval akarsz gyógyitani? Te! Engem. Husz év tapasztalatai -alapján állithatom, hogy inkább tudom én azt szuggerálni neked, hogy -menj ki innen és ugorj a Dunába, mint te nekem azt, hogy ezt a sótartót -innen ide tegyem. - -– Már oda is tetted. - -– Jó, Rappkó, hát ne beszélj butaságokat. Hiszen ez… de hisz ezt nem is -kell neked megmagyaráznom. - -– Hát akkor más orvos. Én elviszlek egy professzorhoz, nagyon kiváló -ember… - -– Nem. Köszönöm. Utálom az orvosokat. És különben is egészséges vagyok. -Nem érek rá betegnek lenni. - -Rappaport szólni akart, de Géza egy ideges mozdulattal elhallgattatta. A -pincér hozta az ételt. Géza szórakozottan evett és közben elmondta, mi -történt a Molitor-házban. Rappaport figyelmesen hallgatta, azután -tartózkodó, halk hangon igy szólt: - -– Azt hiszem, nemcsak nagyon helyesen cselekedtél, hanem kimondtál egy -olyan szót is, amely történelmivé fog válni. A mi generációnk -legsürgősebb feladata a háboru után ez lesz: kiirtani a hetvenéveseket. - -Géza szórakozottan intett igent, azután letette az evőeszközeit és -gondolkozva nézett maga elé. - -– Igen – mondta azután lassan és töprengve, – ez lesz a háboru után. De -nem elég a háboru utánra programmokat csinálni. Már most is tenni kell -valamit. Felszerelődni, készülni, egy uj rendnek az alapjait lerakni. Az -én apám azt szokta mondani, hogy én anarchista és hazaáruló vagyok. - -– Engem az én apám, – mondta Rappaport, – csak szédült bolondnak tart. - -– De én a lelkem fenekéig konzervativ vagyok. - -– Én is. - -– Én meg akarok tartani mindent, ami ér valamit a társadalmunkban, azért -akarok annyi mindent kipusztitani. - -– Nagyon helyes. - -– Hozzá kell fogni már most. Még nem tudom, mit fogok tenni, de -összeszoritom a fogamat és ugy megyek neki egy nagy munkának. Mert -különben elpusztul és tönkremegy körülöttünk minden. - -Gondolkozott és idegesen dobolt az ujjával az asztalon. - -– Azt hiszem, – mondotta, – az emberiségnek mindenekelőtt uj vallásra -van szüksége. - -– Ami ezt illeti, – szólt Rappaport tartózkodva, – én ajánlhatok egyet. - -– ? - -– Mindig ugyanazt, amelyet egy bizonyos galileai Jézus alapitott. - -– Ugyan. Ez a zsidó snobizmus. Kacérkodás a kereszténységgel. A -kereszténység megvan; látod, mit használt. - -– A kereszténység nincs meg. Hány embert ismersz, aki valóban -keresztény. – Jézus életéhez és halálához méltó? - -Géza vonogatta a vállát. - -– Uj vallásról majd akkor beszéljünk, – mondta Rappaport, – ha az -emberiség előbb kereszténnyé lett. - -– Eh, – mondta Géza boszusan, – te keresztény etikáról beszélsz és abban -igazad lehet, de keresztény metafizika is van és az nem elégithet ki -többé egy olyan emberiséget, amely tudja, hogy a Jupiternek négy holdja -van és hogy a Centaur Alfájától százezer évig halad a föld felé a -fénysugár. - -– Hiszen itt az uj vallás. Magad beszélsz róla. Csak bele kell -illeszteni a kereszténységbe. - -– Éppen az a nagy feladat. - -A beszélgetésük egyre élénkebb lett. Körülöttük egészen megtelt a terem. -Itt is szomjas zugás volt a levegőben, hivó férfihangok és igérő női -hangok pezsgő nagy összeolvadása. Géza és Rappaport nőkről kezdtek -beszélni. - -– A nők, – mondta Géza, – gonoszak lettek. A nyomoruság tette őket azzá; -de ez nem menti őket. - -– Gonoszak! Istenem! – felelte Rappaport. – A háboru felszabaditotta -őket egy kissé. A láncaik egy része lehullott. De még távolról se -szabadok igazán; és most botorkálnak és tántorognak ebben a -fél-szabadságban. Az élet örömlehetőségeinek a századrészét se tudják -megszerezni, se maguknak, se nekünk. - -Géza rámosolygott halkszavu, rózsás arcu barátjára. - -– Hedoné! – mondta neki gyöngéden csufolódva. - -Az asztaluk előtt egy keskenyvállu, karcsu pincér ment el, aki bizalmas -alázattal meghajtotta feléjük a fejét. - -– Ez a pincér már harmadszor köszön nekünk, – mondta Géza csodálkozva. - -– Nagyon ismerős nekem, – szólt Rappaport gondolkozva. – Megállj csak… -tudom már… - -– Kovács János! – kiáltotta ekkor Géza. - -A pincérnek egy percnyi szabadideje volt és odajött hozzájuk. Mind a -ketten kezet fogtak vele. - -– Jani fiam, – mondta neki Géza meleg barátsággal, – nagyon örülök, hogy -látlak. De hogy kerülsz te haza? - -A Kovács János nyilt, tiszta arca kissé elfanyarodott. Elhuzta a száját -s a mellére mutatott. - -– Tüdőcsucs, – mondta fanyarul. – Félévi szabadság. - -– Akkor nem kellene itt lenned, – mondta Géza. - -– Hegyek közé, vagy tenger mellé! – mondta Rappaport. - -Kovács János egészen elsötétült arccal vonogatta a vállát. - -– Mit csináljak, százados ur? – mondta. – Mit csináljak, főorvos ur? -Három és fél évig nyomorgott az asszony a gyerekekkel. Most amikor -kiszabadultam, nézzem, hogy továbbnyomorognak…?! Élni kell. - -– Hány gyereked van? - -– Négy. - -Kovács Jánost elhivták. Gézának nagyon rossz kedve támadt. Fizetett s -menni készült. - -– Milyen furcsa, – mondta elgondolkozva. – Egy ilyen pincér milyen -elegáns. Ebben az egész teremben Kovács János a legelegánsabb ember. A -felesége és négy gyereke nyomorgott. Milyen furcsa. - -Vették a köpönyegüket és indultak kifelé. A Dunaparton szótlanul -sétálgattak egy kicsit. Rappaport azután óvatosan megszólalt: - -– Én irok majd a Tátrába. Ez a Kovács Jani talán állást kaphat a -Csillag-szanatóriumban. - -– Igen, Rappkó, – mondta Géza hálásan. – Azon gondolkoztam, mit lehetne -tenni. - -Befordultak az Andrássy-ut felé. Géza lehajtotta a fejét és -elgondolkozott. Azután megszólalt a nélkül, hogy Rappaportra ránézett -volna. - -– Tudod, mit mondana erre a Kovács Janira Molitor Zoltán? Azt mondaná, -hogy ennek a Kovács Janinak el kell pusztulnia, mert annak, hogy mi -éljünk, az az alapja, hogy mások elpusztuljanak. Mindegy, hogy ő milyen -módon pusztul el és mindegy, hogy mi milyen módon élünk, – aki -elpusztult, annak nem volt igaza; aki él, annak igaza van pusztán az -által, hogy él. Mindaz, amit a társadalmunk alapjának szoktunk nevezni -és mindaz, amit kötelességről, erkölcsről és hitről fecsegünk, nem való -másra, csak arra, hogy másokat küldjünk a halálba magunk helyett – -háboruban is, békében is. És minden cselekedetünk csak az életért való -küzdelem, akármilyen gyönyörü nevet adunk neki, vagy akármilyen másnak -érezzük is. Azt a cselekedetünket, hogy egy nyulat elfogyasztunk, -tökéletesen mindegy, hogy mivel okoljuk meg: mi ettük meg a nyulat, -tehát nekünk van igazunk. Ha mi tovább élünk, Kovács Jani pedig meghalt, -akkor akármilyennek látjuk is mi a folyamatot – az történt, hogy mi -elfogyasztottuk Kovács Janit. - -Hirtelen fölkiáltott. Rappaport meglepetve fordult feléje. - -– Tudod, mi a borzasztó? – mondta Géza. – Az, hogy alapjában véve a -legtöbb ember igy gondolkozik, vagy legalább is igy érez. Csak ez -magyarázza meg, hogy a háboru előtt nyugodtan tudták nézni azt, amin -segiteni lehetett volna: a szivszaggató nyomoruságot, amellyel a világ -tele volt és hogy a háboru alatt nyugodtan tudnak itt járni, kelni, -nevetni, falni, párzani, ami alatt a többiek odakint tizezerszámra -döglenek meg. Mi, akik itthon vagyunk, elfogyasztjuk azokat, akik -odakint vannak. Annak, amit Zoltán mond, annak irgalmatlan a logikája. -Néha az az érzésem, hogy megszédülök és belezuhanok az ő erős és hideg -kegyetlenségébe. Ismered Zoltánt? Tudod, milyen szép? Az arca emberarc, -de már nem is emberi. Ez talán azért van, mert a csontjai olyan -vékonyak, mint a papiros. Törékenyek. Gyógyithatatlanok, ha eltörtek. -Ennek van valami orvosi neve, bizonyosan ismered. - -Rappaport igent intett. - -– Ez talán sulyos degenerációs tünet. A vérünk elfáradt. Vagy nem az? -Véletlen? De ez érthetővé teszi, hogy Zoltán ilyenné lett. Az ember vagy -alázatos és mámoros szeretettel áll a világgal szemben, vagy hideg és -gonosz gőggel. Vagy assisi Szent Ferenc, vagy Torquemada. Vagy buddhista -az ember, vagy emberevő. A Zoltán utja vihetett volna fölfelé is. Ő a -lefelé vivő utat választotta. Ámbár: mit tudom én, ez-e a fölfelé vivő -ut. Hátha ez az emberiség jövője: világosan tudni, hogy el kell -pusztitanunk és fel kell falnunk egymást. Egy van, ami bizonyos: ha -Zoltánnal beszélgetek és időről-időre fájdalmas tehetetlenséget érzek a -gonosz okosságával szemben és azt a lelki szédülést: hogy bele hanyatlom -abba, hogy igazat adok neki, akkor tudod, milyen érzés jön utána? Az, -hogy aki velem szemben van, aki itt ül egy angol karosszékben és -megdermeszt a szépségével és az emberfeletti eleganciájával, az _maga a -sátán_. A gonoszszal harcolok… Oh! - -Keservesen nevetett, azután elhallgatott, lehajtotta a fejét, és sokáig -mentek hallgatva egymás mellett. Végre kiértek a Városliget tájékára és -megálltak a Molitor-palota előtt. - -– Holnap majd megtelefonozom neked az uj lakásom cimét, – mondta Géza. – -Nehéz lesz lakást kapnom ebben a tulzsufolt, piszkos városban. Ha tudsz -valamit… - -– Igen. - -A kis kapun belül kopogó lépések hallatszottak. - -– Igaz, Rappkóm, – mondta ekkor Géza. – Hát nálad mi ujság? Hogy vagy az -idegfájdalmaiddal? - -A Rappaport nyugodt arca elsötétedett. - -– Jól, jól, – mondta gyorsan. – Teljesen rendben vagyok. Semmi -fájdalmam. - -– Szervusz, öregem. Viszontlátásra, holnap. - -– Viszontlátásra. - -A kapu kinyilt és Géza bement. A kaput egy rendőr nyitotta ki. Ez volt a -Molitor-ház házmestere. - -– Mi ujság, Berecz? – kérdezte tőle Géza. - -– Semmi különös, százados ur. Igaz, hogy el tetszik tőlünk költözni? - -– Igaz, Berecz. - -– Hm, – hm. Tetszik tudni, ki járt itt? Ez az egyetlen ujság. Baranyay -ur. A méltóságos ur sürgősen hivatta és sokáig tanácskozott vele. - -Baranyay az öreg Molitor Árpád ügyvédje volt. - -– Kitagadás, – gondolta felsőbbséges derüvel Géza. - -A rendőr nézett Gézára, miközben mentek befelé. Becsületes, barna arca -felindultan vonaglott. Látszott rajta, hogy mondani szeretne valamit. -Nyilván ő is tudja, miért járt itt Baranyay és fel van háborodva azon, -hogy épen azt az embert éri a kitagadás, akit a ház lakói közül -különösen a szivébe fogadott. Géza azonban nem akart vele erről a -dologról beszélgetni és ezért, mielőtt szólhatott volna, elébe vágott. A -vállára tette a kezét. - -– Mondja csak, Berecz, – mondta neki – hát magánál mi az ujság? - -A rendőr felindult arca elsötétedett. - -– Mi volna! – mondta búsan. – Eszünk, ha van mit. - -– Hát még mindig? A szakács még mindig…? - -– Sőt most csak igazán. A méltóságos ur igazat adott neki. A méltóságos -ur azt mondja, szegény ember ne szokjon rá a finom ételre. Ha marad -valami a konyhán, azt el kell adni. Persze, hogy nem adják el. A szakács -ellopja. De az én öt gyermekem ugy éhezik, mintha pontosan eladná. - -Géza szótlanul intett bucsut Berecznek és dobogó szivvel indult felfelé -a lépcsőn. Az az érzése volt, hogy be kell mennie Molitor Árpádhoz és -még egyszer az arcába kell kiáltania a dühét és a megvetését, – de -sokkal felbőszültebben és sokkal irgalmatlanabbul, mint pár órával -ezelőtt, – többet kell tennie, – torkon kell ragadnia ezt a gonosz -együgyüségü öreg embert, hogy egy dühödt ökölnek a szoritása érttesse -meg vele végre mindazt, amit a körülötte sóhajtozó kin és az egész -világban jajgató nyomoruság nem tudott vele megértetni. Dobogó szivvel -sietett fel a lépcsőn. Most rohamra megy. Rohamra megy a gonosz -együgyüség és a konok vakság ellen. Vagy ők, vagy én! - -Az első emeleten lihegve megállott. Körülötte mély csendben pihent a -Molitor-palota. A boltozatos első emeleti folyosó sötéten huzódott el -tőle jobbra és balra. Miért van itt sötétség? Miért nem égnek a folyosó -villamos lámpái? Géza dobogó szivvel állott a folyosó puha szőnyegén és -egyszerre nyomni kezdte a folyosó fülledt melege, a sötétségben -láthatatlan boltozat a feje felett, mindaz, ami ebben a palotában élet, -akarat, szándék és sors. Belemeresztette a szemét a folyosó sötétségébe. -Mitől fél? Miért fél? Honnan rohant rá egyszerre ez a rémület? Van itt -valaki ebben a sötét folyosóban, aki őt a lépcsőház lámpásának gyenge -fényében látja, de akit ő nem lát? Hol van? Eltikkadva fordult jobbra, -azután balra, de a sötétségben nem látott semmit. - -Ki lehet itt? A középen, vele szemben van az ebédlő. A nagy ajtó be van -zárva; bent régen csend van és nyugalom. Az ebédlőtől jobbra a nagy -szalon, a zeneszoba, a könyvtár, azután a Zoltán szobája. Balra a kis -szalon, a Molitor Árpád két szobája, azután a Noszlopy kapitány szobája. -Ki jött ki közülök, sötétben lappangani, a folyosóra? Eh, ostobaság. -Mindnyájan alszanak már. Csak az ő felizgatott fantáziája -nyugtalankodik. Jó lesz elköltözni ebből a házból, ahol minden idegesiti -és ingerli. Ujra a lépcső felé fordult és a lépcső puha szőnyegén lassan -és fáradtan ment fel, a második emeletre. Amikor a lépcső fordulójához -ért, a fáradtsága egyszerre eltünt. Megint, mintha váratlan ijedelem -rázkódtatta volna meg. Maga se tudta, miért: hirtelen visszafordult. A -lépcsőházi lámpa gyenge fényében ekkor látta, amint valaki, aki -féltesttel a folyosó fala mögül kihajolt, hirtelen visszapattan a fal -mögé. Még egy másodpercnyi ijedelmet érzett, azután elmosolyodott -Noszlopy kapitány. Csakugyan ott lappangott a sötétségben. Nevetséges -éjszakai toalettjében, nesztelen, papucsos lábbal utána lopódzott és… -és? Mit akar? Öreg paprikajancsi. - -Most már jókedvüen felballagott a második emeletre. Itt a folyosón égtek -a villamos lámpák. Bement a szobájába, szivarra gyujtott és derült -bágyadtsággal vetkőzni kezdett. Lassan lefeküdt, elgondolkozva a -levegőbe szivarozott, azután könyv után nyult és szórakozottan olvasni -kezdett. A betüket látta, de a szavakat nem értette. A könyvet le is -tette, maga elé nézett egy ideig, a villamos lámpát lecsavarta és aludni -próbált. Az álom lassan leszállóban volt a szemére. Boldogan akarta -átadni magát az elalvásnak. Milyen jó, ha az álom ilyen bágyasztó -édességgel jön, ilyen szerelmes, szelid engedelmeséggel, nem ugy, mint -az elmult napokban, rosszindulatu ellenségként, amelyet le kellett -tiporni, de amely még az utolsó másodpercben is védekezik, – kinos -görcsként, amely megrohanja az embert, amely ellen megint a lélek -védekezik rémülten. Ma szeliden átbágyadok az alvásba. Ez azért van, -mert ma a lelkemet megszabaditottam végre egy gyötrő tehertől. Jó -cselekedetet végeztem. Meg vagyok magammal – végre egyszer – elégedve. - -Az álom már itt volt. Az alvás ráteritette már puha szürke fátylát az -engedelmes agyvelőre. Kivülről azonban ekkor egy halk nesz hallatszott, -egy alig hallható hang, olyan csendes és olyan finom, mint egy alvó -leány halk sóhajtása, vagy egy meztelen gyermekláb lépése a homokban. Ez -a kis zaj azonban eljutott a Géza füléig, az alvás szürke selyem fátylát -rongyokká tépte és Gézát ugy felriasztotta, mintha trombitaszó lett -volna. Mi az? Felült az ágyán és a sötétségben az ajtó felé bámult. Ki -jár az ajtaja előtt? Kint, a puha szőnyegen óvatos lépések rakódnak le -egymás mellé. És aki az ajtaja elől óvatos lépésekkel most tovább halad, -az az előbb néhány másodpercre megállott itt az ajtaja előtt és -hallgatózott. - -Géza egyetlen szökkenéssel az ajtónál termett. Halkan kinyitotta az -ajtaját és kinézett a folyosóra. A folyosón valaki eloltotta volt a -villamos lámpákat. Ez volt talán az a zaj, amely őt felriasztotta. -Belehajolt a folyosó sötétségébe és ekkor látta, hogy a folyosó tulsó -végén kinyilik egy ajtó. Maga a szoba azonban még világos. A fénynyaláb -kivetődik belőle a folyosóra. És bár az ajtót gyors kézmozdulat nyitja -ki és huzza ujra be, két másodperc elég volt arra, hogy világosan fel -lehessen ismerni Molitor Zoltánt, amint a sötétségből belép a -fénynyalábba és azután a behuzott ajtó mögött eltünik a szobában. Azután -ujra sötétség van és csend. - -Géza megdermedve bámult bele a csendbe és a sötétségbe. Ez a tikkasztó -sötétség! Ez a fullasztó csend! Ez az átkozott ház! – A szoba, amelynek -az ajtaja a folyosó tulsó végén kinyilt, az Ágnes szobája. - -Géza kezében tartotta a maga ajtajának a kilincsét és a keze fájni -kezdett a dermedt szoritástól. Fuldokolva hajolt előre. Mit most? -Beleorditani a csendbe és a sötétségbe? A kezébe markolni valamit, -kézigránátokat csapkodni a földhöz, ráomlasztani a tetőt erre a házra. -Fuldokolva vett erőt magán. Visszahuzódott az ajtóból és beletántorgott -az ágyába. Mi közöm hozzá, mondta hörögve, mi közöm hozzá. Ki ez a lány -nekem? Ellenségem. Ki ez a férfi nekem? Gonosz ellenségem. Mi közöm -hozzájuk. Mindig idegenek voltak nekem, és én azt akartam, hogy örökre -és visszahozhatatlanul idegenekké váljunk egymáshoz. Mit bánom én, ha -most örömükben összebujnak végre és ha az gyulasztotta fel a szerelmes -kedvüket, hogy én végre elmegyek innen. - -Mit tudom én, ma bujnak-e össze először? Ki tudja, mióta henteregnek -együtt, titokban, ebben az átkozott házban? De ha ma találtak egymásra -először, azt megünnepelni, hogy engem innen kihajtottak, oda kellene -mennem az ajtajuk elé… be kellene törnöm az ajtót… a nyakánál fogva -kellene kihurcolnom a férfit… Ostobaság. Ez is csak a sértett him -megvadult fantáziája. Mi közöm az egészhez? Falják szerelemben egymást, -ahogy akarják. Mért szakitanám én szét őket? Mulassanak. Jó mulatást. - -Géza aludni próbált. Most azonban az álom nem jött többé. Órák hosszat -hánykolódott forró párnáin, kinlódó agya gyötrő képeket rajzolt elébe. – -Nő és férfi. – Azután magát látta, amint óriási lángu gránátokat vagdos -feléjük. Felgyujtja a házat és a ház vörös, nagy lobogással ég. Néha -megmerevedve hallgatódzott bele az ellenséges csendbe, azután kinlódva -rágta a párnáit. Hosszu órák teltek el igy. Hajnaltájban végre neszt -hallott a folyosóról. Halk csettenést. Most csavarják fel ismét a -villamos lámpa csavarját. Ki se kell mennie. Innen is lát mindent. A -nyitva felejtett ajtó szük nyilásán már be is szürődik a bágyadt fény. -Halk lépések a folyosón. Azután a lépcsőn. Zoltán megy vissza az első -emeletre, a szobájába. - -Géza feszült figyelemmel hallgatódzott. Hosszu, nagy csend volt. Dermedt -mozdulatlanságát ekkor hirtelen egy sirógörcs rázta meg. Reszkető -testtel, hangosan zokogott. A könnyeitől egyik párnája a másik után -nedvesedett át. Kikeresett egy sarkot, behuzódott egy szögletbe és -összetörten, megverten, megsemmisülten végre elaludt. - -Ágya szögletében összekuporodva halálos, mély álomban hosszu órákig -aludt. Péter költötte fel, a legénye. Kinyitotta az ablaktáblákat. A -déli nap beömlött a szobába. Péter széles, vörös arcát odaforditotta -feléje és katonásan jelentette: - -– Százados ur, jelentem alásan, tessék felkelni. Dél van. És a -méltóságos ur meghalt. - - - - -II. - -Géza kiugrott az ágyából. Lindwurm Péter, a két vitézségi éremmel a -mellén és a tiszti szolgák vörös csikjával a karján, egyszerre -vigyázz-állásban állott előtte és jóindulatu, vörös-szőke fején -becsületes meghökkenés látszott. Nem értette, mért szökik fel a százados -ur ilyen sebzett rémülettel az ágyból és miért mered ilyen sápadtan bele -az ő egészséges arcába. - -– Ki halt meg? – kérdezte Géza végre halkan. – Hogy halt meg? - -Péter nagy tisztelettel, alig észrevehetően, de rosszalóan csóválta meg -a fejét és folyékony, de kissé idegenes kiejtésü, délvidéki svábos -magyarságával elmondott mindent, amit tudott. - -– A méltóságos ur meghalt. Öreg ember volt, az annak a rendje, hogy -öregek is haljanak meg, amikor annyi fiatal hal meg. Csak Noszlopy -kapitány ur toporzékolt sirva, mindenki más belátta, hogy ennek igy kell -lennie. Öreg ember meghal, a fiatalok gazdálkodhatnak tovább. - -Géza türelmetlenül intett. - -– A méltóságos ur, – mondta Péter, – még féltizenegykor se csengetett. -Ekkor Noszlopy kapitány ur, aki már félórája ott kiabált az ajtaja -előtt, hivatta a képviselő urat. A képviselő ur betörette az ajtót. Ott -találták a méltóságos urat az ágyában holtan. Már az orvossal is -megnézették; persze, halálra nincsen orvosság. - -Géza szótlanul felöltözködött és lement az első emeletre. Lassan -lépegetett, szédülősnek érezte magát és a jobb kezével könnyedén -rátámaszkodott a lépcső széles márványkorlátjára. Az első emeleten -végigment az ebédlő előtt és a kis szalon előtt és odaért a Molitor -Árpád két szobája elé. A két szobának kis benyilója volt, a benyilóban -egy inas ült és cigarettázott. Amikor Gézát meglátta, felállott és a -cigarettát lustán a háta mögé tette. Géza kérdő tekintettel ránézett. - -– A képviselő ur parancsolt ide, – mondta az inas, – hogy senkit be ne -eresszek. - -Géza nem akarta megkérdezni, ő rá is vonatkozik-e a tilalom. - -– Nyissa ki az ajtót, meg akarom nézni, – mondta csendesen. - -Az inas kinyitotta az ajtót és közben nagyot szitt a cigarettájából. - -– Bocsánatot kérek, – mondotta, – de rossz szag van odabent. Szegény -méltóságos ur annyi mindenfélével kenekedett. - -Géza végignézett a két szobán. A fehér tapétás, fehér szőnyeges, fehér -butoros két szobában teljes rend volt. Csak az ajtó mellett volt némi -hulladék, néhány szög és faforgács. Ez attól van, hogy az ajtót be -kellett törni. A második szoba mélyén ott áll az óriási ágy, az óriási -ágyon a dus párnák közepén egy szegletes ősz fej. Meghalt? Alszik? A -szeme le van hunyva. Géza elfogódottan nézte és fel kellet magát ráznia, -hogy elforditsa a fejét. Az ágy mellett éjjeli szekrény, valami -italokkal. Az éjjeli szekrény mellett sok ernyőjü álló lámpa. Az ágyon -innen óriási márványlapos asztal, szines üvegekkel és -porcellántégelyekkel: kozmetikai szerekkel. Egy tejüvegből készült tartó -feldőlt és nyulós, barna tartalma végigfolyt a márványlapon. Az ablakok -nyitva vannak és a kora tavaszi nap bőven ömlik be a szobába. Az -ablakban zug a villamos szellőztető készülék. - -Géza nem akart kérdezősködni. Biccentett a fejével és kiment a -folyosóra. Az inas behuzta az ajtót, leült a székre és tovább -cigarettázott. Géza a lépcsőnél megállt és nem tudta mihez fogjon. A -lépcsőn Czáránné jött le a második emeletről. - -– Oh, nagyságos ur, – mondta örömmel, – éppen a nagyságos urat keresem. -A képviselő ur kéreti, tessék hozzá befáradni a könyvtárba. - -– Megyek Czáránné, – felelte Géza. - -Indulni akart, de Czáránné ekkor még megszólalt: - -– Most csak nem tetszik elköltözködni? – mondta bizalmas alázattal. – -Most minden jóra fordul. - -Géza csodálkozva nézett rá. Ez az asszony nyiltan azt várja tőle, hogy -nyiltan örüljön az öreg Molitor Árpád halálának. Czáránné alázatos és -hűséges tekintettel nézett a szemébe. Igen, azt várja tőle. Ő a Géza -helyén nagyon örülne. Még igy is örül. Az uj gazda csak jobb lehet a -réginél. Géza szótlanul megfordult és elindult a Zoltán szobája felé. -Végigment a folyosón és bekopogtatott a könyvtárba. Amikor belépett, -nagy csend támadt. Zoltánon kivül még ketten voltak bent: az öreg -Molitor Györgyné, az Ágnes anyja és Noszlopy kapitány. Az öreg Molitorné -fáradtan és ijedten ült egy karosszékben, Noszlopy kapitány -nekitámaszkodott a kandallónak és egész lénye valami felhevült és kihivó -hősiességben lobogott. Az arcbőre, mindig redőtlenül, mintegy gőgös -megfeszitettségben huzódott rá a kiálló pofacsontjaira; most gőgös -pofacsontjai, dölyfös szája és hideg, kis szeme vöröslő tüzben égett. -Szikár derekára is ugy feküdt rá a ruha, mint egy szoros páncél. Géza -ugy érezte, meg kell állnia és védő állásba kell zökkennie vele szemben. -Zoltán azonban kimentette őt ebből az egy másodpercnyi megzavarodásból. -Elébe lépett, kezet nyujtott neki, helylyel kinálta meg és nyugodtan -beszélni kezdett. - -– Azért kérettelek, kedves Géza, mert ez a váratlan és nagyon sajnálatos -haláleset már most is szükségessé tesz bizonyos intézkedéseket. Helyes, -ha ezek az intézkedések a család valamennyi nagykoru tagjának a -hozzájárulásával történnek meg. - -Könnyed kézmozdulattal jelezte, hogy Noszlopy kapitányt is a családhoz -számitja. Géza megigézetten nézett fel rá. Milyen csodálatos a nyugalma, -a felsőbbsége, az eleganciája. Milyen nagyszerü okosság van abban, hogy -semmiféle hazuggyásznak a pózát nem veszi fel, hanem tartózkodó hangon -egy váratlan és sajnálatos halálesetről beszél. – És milyen szép. Ha én -rajtam valaha – gondolta Géza kétszer-háromszor villámgyorsan egymásután -– ha én rajtam egyszer igy állna egy zsakett. Ha én rajtam egyszer… ha -én rajtam egyszer… - -– Te rád vártunk még. – Ágnes itthon van: de gyengélkedik és a -szobájában maradt. A kicsik reggel elmentek az iskolába, ők még nem is -tudnak semmit; különben ezek az ügyek nem is tartoznak rájuk. – Tehát. -Azt gondolom, a temetést tüzzük ki holnapután délelőttre. Ha a -végrendeletben nincs más intézkedés, akkor ugyis az idevaló családi -sirboltba temetjük el. – Kunovics urat már értesitettem, ő értesiti a -vállalatokat az esetről és gondoskodik róla, hogy minden vállalat -képviselve legyen a temetésen. Általában: rendezi a temetést. – Ha ehhez -hozzájárultok, hátra van még, kedves Géza, hogy apádat értesitsük. Ezt -talán szives leszel te vállalni. Igen? Köszönöm. – Ha apád időt -szakithat magának arra, hogy a temetésre eljöjjön, akkor a végrendelet -hivatalos kihirdetésénél mindenesetre jelen lehet. Azt hiszem azonban, -hogy semmi akadálya nincs annak, hogy Baranyay ma este velünk -vacsorázzék és egyelőre bizalmasan közölje velünk a végrendelet -tartalmát, amelynek különben egyik végrehajtója. Az imént telefonoztam -neki. Ő egyrészt szükségét érzi annak, hogy öreg barátja közelében, öreg -barátja családjának körében töltsön pár órát, másrészt helyesnek látja, -hogy a végrendelet tartalmát már ma közölje velünk. Mi van még? Kunovics -ur egyelőre természetesen változatlanul teljes joggal vezeti tovább az -ügyeket; az ő plein pouvoirján akkor se lenne helyes változtatni, ha a -rendelkezésre bármelyikünknek joga volna. – Azt hiszem, igy mindent el -is intéztünk. Köszönöm szépen, hogy szives voltál idefáradni. - -Géza felállott. Zoltán a kezét nyujtotta neki. Mi ez? Az audienciának -vége? Miért ült ő és miért hallgatott ő itt ugy, mint egy kihallgatásra -rendelt alattvaló az uralkodója előtt? Miért bocsáttatja el most magát -és miért hajlik meg – kissé mereven – az öreg Molitorné és Noszlopy -kapitány felé? Miért megy kinosan felszegett fejjel ki és miért huzza be -maga mögött ijedt szegényemberként az ajtót? Egy egész csomó dolgot -akart kérdezni. Mindenekelőtt: engedelmet akart rá kérni, – de nem -engedelmet, hát ki ez a Zoltán, hogy itten máris intézkedik? – -egyszerüen be akarta jelenteni, hogy meg akarja nézni, közelről meg -akarja nézni, néma beszélgetésben sok mindenről ki akarja kérdezni a -halottat. Egyedül akar maradni a halottal, mondani akar neki valamit… -Visszafordult, hogy rátegye a kezét a könyvtárszoba kilincsére, de -mozdulatközben megállott. Bent ujra megindult a beszélgetés. Az ajtón át -azonban egy hangot lehetett csak tisztán hallani, Noszlopy kapitány -előkelő, rekedt, de most izgatottan rikácsoló orrhangját. Géza dobogó -szivvel hallgatta. - -– Nézd meg az arcot, – rikácsolta bent Noszlopy kapitány. Én ránézek egy -arcra és tudom, mi lakik az ember szivében. Mi nyomta rá erre az arcra a -bélyegét? _A bűntudat_. A lélekbuvárnak elég ránézni erre az arcra. -Férfiak, uriemberek, nemes emberek pedig itélhetnek, ha elmondom nekik: -tegnap vakmerően bejelentette, hogy a hetvenéveseket ki kell irtani, – -ma a legnemesebb rokon halva találtatik ágyában. Hol konstatálható -bünösség, ha ez nem az? De jó, én a család hirnevét tisztelem. Én az -álarcot most még le nem rántom róla. De megfogadom, hogy résen leszek. -És jobban, mint tegnap voltam. Ti tegnap se tudtátok, hogy veszély -fenyeget, de én már tegnap tudtam. Én ott álltam szerencsétlen barátom -ajtaja előtt az éj sötétjében, mint elszánt testőr, fegyverrel a -kezében, készen éltemet odaadni… Tizenegy óra husz perc volt, amikor a -gonosz szándéku rokon feljött a lépcsőn. Ne higyjétek, hogy egyenesen -tovább ment a második emelet felé. Itt az első emeleten megállt. Hosszan -hallgatózott. Vizsgálódott jobbra és balra. Már-már meg akart indulni a -szoba felé, ahol a nemes öreg szunnyadozott, amikor zajt hallott és -sietve elmenekült. Bement a szobájába. Hallottam, hogy lefekszik. És én -elámittattam magam. Lefeküdtem én is. Az álnokság virrasztott, és a -hűség együgyüen behunyta a szemét. De nem fogsz győzni, álnok gonoszság. -A hetvenéves öreg barát boszút áll. Ezt megfogadom – a drága halott -emlékére! – nemesi szavamra! – katona-becsületemre! - -Géza fehér arccal hallgatózott. A regényes szónoklat eddig -kimondhatatlanul kinozta, de amikor Noszlopy kapitány nemesi szavát és -katonabecsületét kötötte le a boszu mellett, akkor elmosolyodott. -Összeszoritott foggal, kinosan elhuzott ajkakkal, hangtalanul nevetett -be magába. Bent megszólalt az öreg Molitorné, azután Zoltán. Az öreg -Molitorné szavait nem értette, csak amugy is mindig siróan panaszos -hangját hallotta. A Zoltán nyugodt beszédéből azonban kihallatszott -néhány szó: - -– Hidd el… Az ajtó be volt zárva… A halottkém… Nem szabad puszta -gyanura… - -Géza összerezzent. A lépcsőn egy inas jött fel és bement az ebédlőbe. -Látta ez, hogy ő itt hallgatózik? Elindult a lépcső felé. A lépcsőnél -megállt. Habozott, hova menjen. Az ebédlő ajtajában ekkor ujra meglátta -az inast. Ott áll és néz rá. Mit néz ez olyan különös szemmel? Nem ez -az, amelyik tegnap este éppen akkor ment végig a hallon, amikor ő azt -mondta az öreg Molitor Árpádnak, hogy ki kell irtani a hetvenéveseket? -Azt nézi-e most rajta, hogy az arca mutat-e bünbánatot? Nem akart -visszanézni az inasra. Merev nyakkal, lassan elindult a második emeletre -és bement a szobájába. Péter, a legénye, éppen befejezte a takaritást. - -– Százados ur, parancsol valamit? – kérdezte Péter. - -Géza szórakozottan nézett rá. A szemét gyöngyöző káprázás vakitotta. A -fejéhez nyult és a kezébe szoritotta a homlokát. - -– Hm… igen, – mondotta – hozzál, fiam, jeget. Nagyon megfájdult a fejem. -És igen: mondd meg a konyhában, hogy itt ebédelek a szobámban. - -Péter kiment. Géza lefeküdt a diványra. Kegyetlen fejfájás kinozta. -Péter végre hozta a jeget, gyorsan besötétitette a szobát és odaadta az -első jeges borogatást Gézának. Géza egész homlokával és egész arcával -elbujt a jéghideg vászoncsomó mögé. Péter még állott előtte. - -– Százados ur, – mondta halkan – alázattal bocsánatot kérek… de épen -mára hivott ki a testvérem Erzsébetfalvára. Ha szabadságot tetszenék -adni. - -– Eredj, fiam, – mondta Géza. – Estére legyél itthon. - -– Igenis, – mondta Péter hálásan. – Majd Czáránnénak megmondom, legyen -gondja a százados urra. - -Géza intett. Péter kiment, és Géza halk, belső nyögéssel huzódott meg -jeges borogatásai mögött. Fájdalmas eltompultságban töltött el igy -másfél órát, akkor kinyilt az ajtó és nesztelen léptekkel bejött a -szobába Czáránné. Halkan megteritett, azután behozta az ebédet. - -– Én hoztam, – szólalt meg halkan, – mert ma mindenki a szobájában -ebédel. – De mostan tessék felkelni. Jó lesz enni egy kicsit. Nem is -reggelizett a nagyságos ur. - -Géza nem akart felkelni, de Czáránné gyöngéden erőltette; erre felkelt -és étvágytalanul enni kezdett. Azután izleni kezdett neki az étel és ugy -érezte, a fejfájása is elmulóban van. Felderülten nézett rá Czáránnéra, -aki halk, tartózkodó, anyás jóindulattal várakozott. - -– No, mi ujság, Czáránné? – mondta. - -– Mi volna, nagyságos ur? Semmi. - -Zavarodottan huzogatta a ruhája szélét. - -– Mit tetszik gondolni, – kérdezte végre – megmaradhatok én itt azért, -mert a méltóságos ur meghalt? - -– Hogyne, Czáránné. Akárkié lesz is a ház, kell valaki, aki rendben -tartsa. - -– Kié lesz vajjon? – kérdezte Czáránné visszafojtott lélegzettel. - -Géza vállat vont. - -– Bár a nagyságos uré lenne, – mondta Czáránné sóhajtó vágyakozással. - -Géza jóindulatu csodálkozással nézett rá. Miért mondja ezt olyan sóhajtó -vágyakozással? Czáránné összerezzent és dadogva magyarázkodott: - -– A nagyságos ur visszafogadná az uramat soffőrnek… rá is parancsolna, -tudom, ne legyen olyan kemény ember… nagyon kemény ember az én uram… ki -tudja, mivé lesznek még ezek, szegények, előbb a háboruban, aztán ott a -hosszu fogságban… Negyedféléve nem láttam. Félévig voltam csak a -felesége. Irgalmazz nekem, uram Isten, ha hazajön. - -Elfehéredett arccal kiáltotta fel a feje fölé az utolsó szavait, -kinyujtotta a két karját, mintha védekeznék, megüvegesedő szemmel meredt -maga elé, azután felsikoltott, az arcára csapta a két tenyerét és -kirohant. Géza meglepetve bámult utána, azután csengetett neki, de ekkor -már egy inas jött be és kihordta a teritékeket. Géza az inassal hivatta -Czáránnét, de az asszony nem jött vissza. - -Azt üzente, hogy lefeküdt, beteg. Hideglelése van, mondta az inas, -felöltözködve fekszik az ágyán és vacog a foga. Géza elhatározta, hogy -legközelebb utána jár, mi baja voltaképen ennek az asszonynak, azután -elgondolkozott, mit csináljon. A fejfájása elmult. Szivarra gyujtott. -Egészen jól érezte magát, csak egy kis nyugtalanság bujkált még mindig a -lelkében. Telefonozott Rappaportnak, hogy beszélni akar vele, azután -indult a lépcsőn lefelé. Az első emeleten két idegen ember járkált. Géza -megkérdezte, mit csinálnak itt. Megmondták, hogy a villamos világitást -hozzák rendbe, a világitás tegnap elromlott; de egyszerü rövidzárlat -volt az egész, félóra mulva teljesen rendben lesz minden. Géza indulni -akart lefelé a lépcsőn, amikor a halottas szoba felől egyszerre -kisurrant a folyosóra Gyuri. Előrenyult testtel végigrohant a folyosón, -az ebédlő becsukott ajtaja előtt töprengő vizsla-arccal megállott, -azután hirtelen centiméteres mérőszalagot rántott elő a zsebéből és -győzelmes arccal megmérte az ajtó négyszögének a rövidebb oldalát. -Amikor ezzel készen volt, akkor elsötétült tekintettel bólintott és -ráncba szedett, hosszu orral, minden szót rejtelmes nyomással külön -hangsulyozva, kisértetiesen susogva és most már félig Gézának, igy -szólt: - -– _Pont tizenkettőkor kialudt a fény._ - -Géza fanyar mosolygással nézte. Gyuri tovább indult a folyosó -jobbszárnya felé, lábujjhegyen settenkedett és lopózkodott, a -legváltozatosabb eszközöket szedte ki a zsebéből és a legrejtelmesebb -méréseket és vizsgálatokat végezte a folyosón. Géza borus jókedvvel -ballagott le a lépcsőn, azután a földalatti villamoson bement a -Belvárosba. Onnan gyalog a Palota-szállóig. Rappaport már várta. Egy -déli ujság volt a kezében. Tartózkodva és lassan Géza felé nyujtotta és -óvatosan rámutatott egy hirre. A hir Molitor Árpád haláláról szólt, -amely szivszélhüdés által az elmult éjjel következett be. Géza bólintott -és ránézett Rappaportra. - -– Furcsa, – mondta halkan Rappaport. - -– Ugye furcsa, – felelte Géza. – Én is furcsának találom. Nem, mintha -nekem most lelkifurdalásom volna. Várj csak… van egy nagyon kényelmetlen -érzésem: mintha egy lelki gyürődés volna… de nem lelkifurdalás. Nem -hiszem… gondosan megvizsgálom magamat… belenézek a lelkembe: nem -lelkifurdalás. Tudod, miért nem? Mert hiszen én nem akartam az ő -halálát. Ha akartam volna, akkor most igenis lehetne egy felsőbb -összefüggést – a lelkem számára épen eléggé terhelőt – konstruálni az én -akaratom és az ő halála között. De nem akartam. Én vele csak le akartam -számolni. A magam élete számára akartam őt megszüntetni. Ki akartam -tolni az _én_ életemből; ha ugy tetszik: magamat akartam az ő számára -megölni. Nem? Nem világos ez? Nem meggyőző ez… a te számodra? - -– De igen. - -– Ölni! Megölni! Én! – Hanem tudod, mi az, ami nyom és zavar? Az, hogy -van, aki _mégis_ engem gyanusit. - -Rappaport óvatosan mosolygott. Géza elmondotta neki azt a beszélgetést, -amelyet a könyvtárszobából kihallott. - -– És tudod-e, – mondta – hogy ennek az ostoba öreg embernek az ostoba -szónoklata egészen letört és összezuzott volna, ha a végén nemesi szavát -és katonabecsületét nem emlegette, volna. – Hlinkának hivták és sohasem -volt katona. – És igy is tántorogva mentem fel a szobámba és másfél óra -hosszat raktam jeges borogatást a fejemre, olyan rettentő fejgörcsöt -kaptam. – Nem születtem nagy gonosztevőnek, na… Egy inas, azt éreztem, -gyanakodva néz rám, amikor felmegyek a lépcsőkön. Ugy mentem fel, hogy -ha utánam jött volna és rá tette volna a kezét a vállamra, összeestem -volna. - -– Rossz idegállapotban vagy, öregem, Gézám… öregem… kezeltesd magad. - -Rátette a kezét a Géza karjára és könyörgő, kék szemmel nézett rá. Géza -megrázta a kezét, azután elgondolkozva hajolt előre. - -– Tudod mit? – mondta halkan, – nem is igaz: lelkifurdalást érzek. -Valahogy igy: nem tettem meg mindent, hogy ez az élet megmaradjon. Igaz, -nem tettem semmit arra se, hogy elpusztuljon. De valahogyan: közömbössé -lettem iránta, elvonultam mellőle, lelkileg elhagytam. És minthogy az -univerzumban minden összefügg mindennel, talán egy léleknek ez az egy -rezzenése elég volt arra, hogy feldöntsön egy egyensuly-állapotot. Egy -lelki porszem, amely megindit egy lavinát. - -– Ennyi büntudatot azonban nyugodtan magadra vehetsz, – mondta -Rappaport, – és a magad teozófiai skolasztikája is fel fog menteni, ha -én megmondom, hogy akkor már nekem sokkal több részem van az öreg -Molitor Árpád halálában. - -– Neked? - -– Nekem. Amikor elváltunk és én hazafelé mentem, akkor azon -gondolkoztam, amire te figyelmeztettél engem egyszer, hogy csakugyan -milyen hazug a háboruért lelkesedő, habzó száju öregeknek az a -sóhajtása, hogy ők – mennyire sajnálják szegények – nem mehetnek a -háboruba. Pedig, hogy szeretnének. Ha szeretnének, mehetnének. Egész -csomó hely és alkalom van odakint, ahol semmi fiatal erőre nincs -szükség, csak arra van szükség, hogy meghaljon az ember. Automobilon -lehet szinte a lövészárokig jutni. – No hát: én tegnap hazafelé menet -kidolgoztam egy olyan utánpótlási tervet, amely minden lelkes hetvenéves -háborupártit teljes kényelemben – automobilon – eljuttat egy olyan -helyre, ahol semmi törődés nem vár rá többé, csak az a gyönyör, hogy -hősi halált halhat. Ahol azonban – ez a legfontosabb – egy friss és -fiatal életet mentesit és megment. Különösen két helyet akartam -betölteni. Az egyiket, egy derék, bátor szanitéckatonámét, akinek az -egész mellét feltépte egy gránát: ezt szántam egy nagybátyámnak, akivel -beszüntettem… nem, ő szüntette be velem az érintkezést, mert azt mondta, -hazaárulókkal nem érintkezik. A másikat… Igaz, ugy kell képzelned, hogy -visszaképzelem magamat az utolsó Isonzó-csatába és ugy játszattam el -magamnak az egészet, mintha a hetvenéves hősök által való hadkiegészités -már akkor szépen bevezetett rendszer lett volna. Az én derék Matzauer -nevü szanitécem helyett tehát Simon nagybátyám. A másik pedig… emlékszel -rá, hogy mikor a pergőtüz kezdődött és bebujtunk a kavernákba és az -őröket kiállitottad, akkor a század jobb szárnyán állt egy fiatal -parasztlegény, tizenkilenc éves, feltünően szép, különösen a nemes -hajlásu orra… - -– Hogyne. Cseresnyés Gergely. - -– Az. Az ő helyébe tehát kiállitottam a te hősies rokonodat, Molitor -Árpádot. Semmi testi fáradság nem kell. Csak hősnek lenni. Állni és -várni a pergőtüzben, mikor jönnek az olaszok. No és a hősies Molitor -Árpád ott állt az árokban és az olasz gránátok nem Cseresznyés Gergelyre -zuhogtak le, hanem Molitor Árpádra, és végül én nem a Cseresnyés Gergely -helyén találtam egy véres emberpépet, hanem a Molitor Árpád helyén. -Molitor Árpád már a tizenegyedik isonzói csatában elérhette szivének azt -a legfőbb vágyát, hogy hősi halált hal, Cseresnyés Gergely pedig otthon -van a falujában és nemzi a szebbnél-szebb gyerekeket. - -Géza elmosolyodott. - -– Nálad mindennek ez a vége, – mondta felsőbbséges jóindulattal. – De -látod, most már mi is ilyen véres fantáziákban gyönyörködünk. - -– Ők attól usznak gyönyörben, hogy a fiatalokat valóban véres péppé tépi -a gránát. Mi legalább gondolatban adhassuk vissza. - -– Fenékig meg vannak mérgezve a lelkek, – mondta Géza csüggedten. Ki -gyógyitja meg őket? - -– Az a jól bevált gyógyitóművész, – felelte Rappaport, most már ismét -halkan és óvatosan, – aki Galileában egyszer már elkezdte gyógyitani a -maihoz teljesen hasonló állapotban lévő emberiséget. - -– Rappkóm, ne ejts kétségbe ezzel a konoksággal, – mondta Géza. Komolyan -azt hiszed, hogy erre van szüksége a világnak? Nem volt elég belőle -kétezer évig? - -– Nem. Több kereszténységet. Több kereszténység kell. Ha több -kereszténység lett volna a világban, soha ki nem tört volna ez a háboru. -De ha kitört volna, régen véget ért volna. Európa népei nem -keresztények, hanem pogányok. Sokkal rosszabbak, sokkal mélyebben állók, -mintha pogányok volnának: vallástalanok. Hiányzik belőlük minden vallási -érzés. Nem ismerik az áhitatot. - -– Ez igaz. - -– Mélyebben állanak az animisztikus hitü vad népeknél. Azért -sülyedhettek bele ennek a háborunak a vérmocskos pocsolyájába. Nincsenek -keresztények. Hány igaz keresztényt ismersz? - -– Egyet, – felelte Géza csufolódva, – Téged. - -– Én az vagyok, – felelte Rappaport komolyan. – Te is az vagy. Rajtad -kivül ismerek még… még… talán kettőt. Van ebben a városban egy-két száz, -ebben az országban egy-két ezer talán. Mit tehetnek ezek? Olyan ember -sincs több pár ezernél, aki bár csak az evangeliumokat alaposan ismerné. -Pedig erre van szükség: kereszténységre. Több kereszténységre. - -– De ember! – mondta Géza most már halk haraggal, – hát hogy kezdjem én -komolyan hirdetni az elektronok és az iónok szerkezetén spekuláló, -pragmatista emberiségnek a szentháromságot? - -Akármilyen filozófiai spekuláció van olyan valószinütlen, mint a -szentháromság tana; és a plátói _idea_ vagy a Ding an sich épen olyan -merész inszinuáció a józan ész számára, mint ez. Különben pedig: van -kereszténység a szentháromság nélkül is. A katolicizmusban pedig az a -nagyszerü, hogy épen a dogmáit, ha szükség van rá, egyszerü -szimbolumokként tudja kezelni és hogy épen ezért ő, aki legjobban el -tudott távolodni a kereszténységtől, egyuttal a legközelebb is maradt -hozzá. És én megjósolom neked… ezt majd kifejtem egy tanulmányban, -amelyet „Katolicizmus és szociálizmus“ cimen akarok irni… megjósolom -neked, hogy a katolicizmus ötven év mulva az őskereszténység formáihoz -tér vissza és ujra ő vezeti az emberiséget. - -Géza jóindulatu mosolygással bólogatott. - -– Az a szerencse, öreg Rapp, – mondta, hogy ez a tanulmány ismét -megiratlan műveid hosszu sorozatát gyarapitja, mert ha megirnád, szép -dolgokat olvashattál a katolikus sajtóban az immár határt nem ismerő -zsidó arcátlanságról… - -– Az lehet… - -– Persze, ez nem lenne bizonyiték ellened. Hanem: én mondtam már neked: -nemcsak keresztény etika van, hanem keresztény metafizika is. Mit -mondjak nekik, ha azt kérdezik: hol van az Isten. - -– Mondd nekik, hogy az elektronban és az ionban. - -– És ott nyilatkoztatja ki, hogy az ember földi célja az üdvözülés… - -– Igen. - -– És készüljünk most már azután valóban arra az utolsó itéletre, amelyre -Jézus tanitványai készültek? _Ez_ nem volt szimbolum. Ez utasitás volt. -És igéret. No látod, erre már nem tudsz felelni. - -– De igen… - -– Hogy ne tekintsük az evangéliumot az egyetlen kinyilatkoztatásnak? - -– Ha akarod, ezt. Középkori _katolikus_ misztikusok voltak, akik azt -hirdették, hogy jön még egy vagy több uj kinyilatkoztatás és uj -evangelium. Hirdesd te az ujat. - -Géza elgondolkozva nézett maga elé. - -– Mi járna ki ma érte? – kérdezte csendesen. Keresztrefeszitést ez a -humánus világ nem ismer többé. Csak golyót és akasztófát. Ügyészeket és -vezércikkirókat. - -Sokáig hallgatott, azután ránézett Rappaportra, aki finoman -összeszoritott, csendesen élvező szájjal a likőrje maradékát hajtotta -fel. Elmosolyodott. - -– Mondd, öreg Rapp, – kérdezte szelid csufolódással, – alapitsuk meg az -uj, hedonista kereszténységet? Kereszténység a pszichoanalizis alapján, -nemi életünk korlátlan kiélésének programmjával? - -Rappaport elpirult. - -– Te nagyon tévedsz, – mondta hevesen, – ha azt hiszed, hogy a -kereszténységhez hozzátartozik az aszkézis. Ami a pszichoanalizist -illeti, az a katolicizmusban igenis benne volt, mert mi más a -gyóntatószék, mint az ideggyógyász fogadószobája. És ha a jezsuiták, -akiknek a csodálatos nagyságáról szintén én fogok egy olyan munkát irni, -amely nemcsak rehabilitálja őket, hanem ugy állitja őket végre az -emberiség elé, mint az emberiség megszervezésének korai, tehát tragikus -harcosait… ha tehát ma a jezsuiták vezetnék a katolicizmust, akkor -minden katolikus papnak igenis orvosdoktornak és a pszichoanalizis -művészének kellene lennie, hogy a gyónás megint az lehessen, ami ezer -évig volt; a lelke titkaival gyötrődő emberiség legnagyobb áldása. - -Géza mosolygott. Rappaport ingerültebben folytatta: - -– És az aszkézisnek önmagában semmi köze a kereszténységhez. A nemzeti -Istenében kételkedni kezdő Judeának a lázas tévelygése volt ez. Az -aszkézis Jézus-előtti gondolat. Jézus megszüntette. Keresztelő János -aszkéta volt, Jézus nem. - -– Nemcsak az aszkézisről van szó. De ki mondta azt, hogy ami az égben -köttetett, az a földön ne oldoztassék fel? - -Rappaport fáradtan hallgatott. Kipirult, finom bőre lassan -elszintelenedett. - -– Hirdessem azt, – folytatta Géza – hogy ezt is belecsempészték az -evangeliumba? Mondjam azt, hogy mert ma a család intézménye ugyis -felbomlóban van és mert minden arra vall, hogy haladunk egy uj formáju -matriarkátus felé, az egész nem gilt többé? Mondjam, hogy a házasság -tovább is felbonthatatlan: tehát, hogy baj ne legyen, inkább ne is -házasodjatok, hanem szüljetek házasságon kivül minél több gyereket, -lehetőleg minél több apától? Talán ha pápa volnék… tudod mit, – akkor se -tudnék mást tenni, mint hogy megdermedve bámulok rá erre a boldogtalan -világra, amely elveszitette az Istenét és amely most néhány száz évig -fájdalmasan tévelyegve bukdácsol előre, mig ismét rátalál. – Gyerünk -innen. - -Felállt, gyorsan fizetett, vette a köpönyegét és indult kifelé. -Rappaport fáradt, szürke arccal, lányos, kis lépésekkel ment mögötte. A -hotel előtt találkoztak Kovács Janival, aki jött ki az étteremből. -Rappaport megszólitotta és elmondotta neki, hogy fel akarja küldeni a -Tátrába, a Csillag-szanatóriumba. - -– Nagyon köszönöm, főorvos ur, – felelte Kovács Jani, – de csak akkor -fogadhatnám el, ha megkeresném azt a hat-hétszáz koronát, amit itt. Mert -hogy én… - -Abbahagyta a mondatot. Vonaglani kezdett a szája és a szeme könnyes -lett. Nagy fáradsággal erőt vett magán. - -– Tetszik látni, – mondta szomoruan, – ugy van: voltak, akiknek ezalatt -jól ment a dolga. Az én gyerekeim pedig mezitláb jártak télen és a -feleségem keze olyan a munkától, mintha késsel hasogatták volna fel. - -Ujra vonaglani kezdett a szája. - -– Pedig olyan szép, kis keze volt – mondta halkan. - -Géza lehajtott fejjel, szótlanul hallgatta a beszélgetést. Egyszerre -nagyot sóhajtott, közelebb lépett Kovács Janihoz, rátette a vállára a -kezét, mintha megölelné, azután odahajolt hozzá. - -– Jani fiam, – mondta neki eltorzult arccal, – hiszel te Istenben? - -Kovács Jani meglepetve nézett a Géza eltorzult arcába és lázasan égő -szemébe. Habozott. - -– Azelőtt hittem, százados ur, – felelte végre halk keserüséggel. - -A Géza eltorzult arca és tüzelő szeme lobbot vetett. - -– Hát az ördögben? – kérdezte sziszegve. - -Kovács Jani megdöbbenve nézett rá és nem tudott felelni. - -– Mert én már csak abban hiszek, – kiáltotta bele Géza arcába. - -Eltaszitotta magától, megfordult és elsietett. Rappaport ott maradt még -Kovács Janinál. Lesütött szemmel egy pár vigasztaló és barátságos szót -szólt hozzá. Nem szabad nekiadnia az embernek magát, hogy a keserüségbe -belesülyedjen. A százados ur kétkedése és lázongása is csak a jóság -szenvedése és háborgása. Van még jóság a világon. Lesz segitség. És van -Isten. Kovács Jani kételkedő, szerény mosolygással nézett le rá, a -lesütött szemére, a fáradt, szürke arcára, és szótlanul hallgatta végig. - -– Hm… igen, – mondta azután alázatos felsőséggel, – hogyne… Köszönöm, -főorvos ur. - -Kezet fogtak és Rappaport indult Géza után. Géza arca még mindig égett -és a szeme lázasan lobogott. - -– Miért mondtad neki, – szólt Rappaport halk szemrehányással. – Nincs -jogod elvenni mástól a hitét. - -Géza sebzetten fordult feléje. - -– Azt hiszed, – kiáltotta felindultan, – hogy van neki hite? Azt hiszed, -hogy a szenvedők ezen a széles világon fel tudják emelni még valahová -könnytől cserzett arcukat, ha vigasztalást keresnek? Azt hiszed, van -ennek a boldogtalan világnak Istene? Hiszen ha volna. De még az is, aki -epedve és forrón vágyódik rá, még az se tud benne hinni. Azért együgyü -dadogás az, amit te a kereszténységről és az ionokról és az -elektronokról beszéltél, mert mindez jámbor feszengés és hazudozás… a -régi szavakkal egy most feltárult rettentő üresség előtt. Becsülete -igyekvés; – de ne hazudjunk magunknak. Ez nem Isten. A boldogtalan ember -sirva mered bele a végtelenségbe, mert elveszitette a kalauzát, a -reménységét, a célját, a léte értelmét. Nincs Istenünk! - -Olyan fájdalmasan jajdult fel, hogy Rappaport ijedten nézett körül, nem -állnak-e meg körülöttük a járókelők. Figyelmeztetni akarta Gézát, de -Géza ekkor karon fogta és felindultan ragadta magával előre. - -– És tudod mit? – suttogta neki forró hangon. – Ha az ember -vérkönnyektől kiégett szemét mégis felemeli a magasságba és keres -valamit, akkor lát… lát egy irtóztató trónust… lángon, aranyon, véren és -füstön… és ezen az irtóztató trónuson ott ül kormánypálcával kezében a -sátán és kormányozza, hajtja, meredt kéjjel gyötri ezt a vak -véletlenségből született, céltalan világot. - -Kinyujtotta a kezét a vörös fényben égő alkonyati ég felé. A Duna tulsó -oldalán, a citadella felett, fekete felhők csüggtek a vörös égen és -Rappaport megborzongott egy másodpercre, amint rájuk nézett. Azután -szótlanul mentek tovább; járkáltak egy ideig, megint betértek egy -kávéházba és órák hosszat beszélgettek. Géza halkan és nyugodtabban, de -tompa keserüséggel egyre azt fejtegette, hogy a legnagyobb csapás, amely -az embert érte, az, hogy a lét okába és céljába vetett hitét -elveszitette. Ma és holnap – néhány évszázadig, amig egy lángelme valami -megváltó szót ki nem mond: tehát egy uj kinyilatkoztatásig – nem lehet -mást gondolni, csak azt, hogy az okosság elve csak az emberi agyvelő -fejlődési terméke, nem pedig világtörvény. A meztelen lélek beburkolta -magát vele, mint a meztelen test állatbőrökkel, hogy ne dideregjen. -Beléje hazudtuk a világba. Bennünk van csak, de a világban nincs. Az ok -és okozat épitő elve – egyszóval az Isten – a világunkból hiányzik; csak -a véletlen, az ok nélkül valóság, a céltalanság van benne. Egyszóval a -sátán. - -Erről sokáig beszélgettek, azután Géza félnyolc tájban hazaindult. Ekkor -eszébe jutott, hogy táviratoznia kell az apjának. Bement egy -postahivatalba és feladta a táviratot, de bizonyosra vette, hogy az apja -ugyse jön el a temetésre, mert mindig gyülölte az öreg Árpádot. -Rappaport azután végigkisérte Gézát a zsufolt Andrássy-uton, amely tele -volt az esti sétálók vágytól sóhajtozó zugásával. A Molitor-palota előtt -elválltak és Géza felment a lépcsőn az ebédlőbe. Az ebédlőben együtt -volt már az egész család és ott volt a vendég is: Baranyay Kálmán -ügyvéd, képviselő, volt államtitkár, az öreg Molitor Árpád jogtanácsosa. -Baranyay szótlanul fogott kezet Gézával. Tömött, hófehér bajuszu, de -ránctalan arcu, hatvanéves ur volt, felsőségesen nyugodt és -rendithetetlenül derült. A kézszoritás után folytatta halk beszélgetését -a család többi tagjaival. Félperc mulva már vacsorához ültek. Halk és -gyors vacsora volt, mindenki halkan beszélt és keveset evett, Baranyayt -kivéve, aki alig beszélt ugyan, de szeretettel, nyugodt odaadással és -bőven táplálkozott. A vacsora után az egész társaság lement a hallba. -Géza eddig magába sülyedten, lesütött szemmel és kinlódó -zavarodottságban ült, most figyelmesen végignézte a többieket, amint -előtte mentek a lépcsőn. Noszlopy kapitány kihivó derékkal és provokáló -fejtartással ment előtte; a fordulnál visszanézett rá és a tekintetéből -gyanakvás és gyülölet lángolt ki. Ágnes fáradtan vonszolta magát, fiatal -arcán szenvedő barna árnyékok voltak, aranyfényü szeme körül kék -karikák. Géza nem tudta elforditani a szemét róla. - -A hallban leültek. Az inast, aki a feketekávét behozta, kiküldték, -Baranyay kissé előrehajolt és igy szólt: - -– Tisztelt hölgyeim, kedves barátaim, most tehát röviden közlöm veletek -elhunyt, kiváló barátom végrendeletének az intézkedéseit. A megboldogult -a háboru alatt többször végrendelkezett; a legmélyebb erkölcsi -komolysággal foglalkozott ezzel az ügygyel; még tegnap éjjel is – mintha -érezte volna közeli halálát – azon tépelődött és azon vivódott, nem -kellene-e legutóbbi rendelkezéseit megmásitania. - -Géza kényelmetlenül, feszült figyelemmel nézett a többiekre, nem -pillantanak-e rá. De mindenki Baranyayra nézett. - -A végrendeleten nem változtatott, és igy körülbelül öt hete kelt utolsó -végrendelete tartalmazza Molitor Árpádnak egyedül érvényes végső -rendelkezéseit. Ezek szerint egész vagyonának – vállalatainak, házainak, -birtokainak, értékpapirjainak és műkincseinek – egyedüli és főörököse -Molitor Zoltán. - -Nagy csend volt. A társaság feszült figyelemmel hallgatott. Zoltán -mozdulatlan arccal nézett Baranyayra. - -– A főörökösre egyetlen egy kötelezettség hárul: tartozik a Molitor-név -fényét minden rendelkezésére álló eszközzel fenntartani és növelni. Ez a -kötelezettség kétirányu. Először – ez a része ugyszólván csak morális -kötelezettség – a nemes örökhagyó kifejezést ad annak a reményének, hogy -örököse hamarosan családot alapit és pedig lehetőleg ugy, hogy főrangu -családból származó lányt választ élettársul. Ez, mondom, inkább csak -morális kötelezettség; jogi összefüggései csak annyiban vannak, hogy ha -a főörökös törvényes utódok hátrahagyása nélkül hunyna el, akkor az -egész Molitor-vagyon visszaszáll a Molitor-családra: egyenlő részben -örökölvén a vagyont mindazok, akár férfiak, akár nők, akik a Molitor -nevet viselik. A második kötelezettség anyagi természetü. A főörökös -tartozik mindazokat, akik a Molitor nevet viselik, budapesti palotájában -vagy trakostyáni kastélyában állandóan vendégül látni épen ugy, mint azt -Molitor Árpád az 1914-ben kezdődött háboru kitörése óta tette. Tartozik -a Molitor-család minden tagjának ezenkivül olyan évi járadékot fizetni, -amely mindig kétszerese annak a jövedelemnek, amelyet a császári és -királyi kamarások tartoznak kimutatni, ezidőszerint tehát tizenkétezer -koronát. A Molitor-név viselői közül azok, akik házasságra lépnek, -megkivánhatják – és pedig: nők harmincadik, férfiak harmincötödik évük -után – hogy a főörökös nekik a járadéknak megfelelő tőkét és pedig -legalább kétszázötvenezer koronát kifizessen. - -Egy másodpercnyi szünet támadt. - -– Más intézkedés a végrendeletben, – mondta Baranyay lassan, – nincs… - -A mély csendben ekkor halk sóhajtás hallatszott, gyorsan elnyelt rövid -hang, egy kimondhatatlan aggódás kétségbeesett szükölése. Ezt a hangot -Noszlopy kapitány adta, aki sárgán és mereven ült a helyén, de aki -már-már elbukott a rémületével vivott harcban. Baranyay könnyü -mozdulatot tett feléje: - -– … legfeljebb azt lehet mindehhez még hozzáfüzni, hogy a Molitor-család -tagjaira vonatkozó rendelkezések természetesen kiterjednek Noszlopy -István kapitányra is, akit az elhunyt mindig családja tagjai közé -számitott. - -Noszlopy kapitány ekkor nem birt magával többé. Felállott. Az arcán -bőven ömlöttek lefelé a könnyek. Szikár és feszes teste ingadozott egy -másodpercig, azután elindult Zoltán felé. Sirva ölelte meg Zoltánt és -zokogva kiáltotta: - -– Milyen nemes lélek volt az elhunyt! – És nekem legalább az a -vigasztalás jutott, hogy helyére méltó utód került. És ebben az ünnepies -órában vedd tudomásul, Zoltán, egy egyszerü öreg katonának azt a -fogadalmát, hogy hüségére, életére, vérére minden percben számithatsz. - -Zoltán kezet nyujtott neki és megköszönte ezt a fogadalmat, azután a -többiekhez fordult és halkan azt mondta nekik, hogy változatlan rokoni -készséggel fog majd mindenben szolgálatukra állni, természetesen a -végrendelet kötelezettségein tulmenően is. Az öreg Molitorné elkinzott -arca megkönnyebbülten ragyogott; Ágnes lesütött szemmel, szótlanul ült a -helyén; Géza idegesen mozgolódott és ugy érezte, hogy most el kellene -már mennie; de nem volt rá ereje és bátorsága, hogy ilyen feltünő módon -kitüntesse a többiektől való idegenségét. - -Halk és akadozó beszélgetés indult meg; nemsokára azonban bejelentették -Kunovics urat, a Molitor-féle vállalatok igazgatóját. Kunovics ur -hajlott orru, fekete bajuszu, hatvan éves ur volt, aki homályos cvikkere -felett gunyos jóindulattal nézett bele a világba és aki magát tartotta a -legokosabbnak valamennyi ember között a földtekén. Bizalmasan köszönt -Baranyaynak, közömbös jóindulattal a többieknek, azután félrevonta -Zoltánt, hogy a Molitor-vagyonról informálja. Baranyaytól tudta, hogy -Zoltán ekkor már értesült róla, hogy ő a főörökös. A beszélgetés sokáig -tartott, és a beszélgetés során Zoltán egyszer-kétszer majdnem -elvesztette rendithetetlen nyugalmát. A vagyon sokkal több volt, mint -ahogyan még ő is gondolta; a vasbánya, a kohó, a szerszámgyár, a -fonógyár és a birtokok értéke tizmilliókkal nőtt meg az utolsó -esztendőkben és az elrejtett tartalékok széditő összegeket tettek ki. - -A hall másik végén Molitorné csendes boldogsággal merengett maga elé, -Ágnes pedig sötéten hallgatott. Baranyay, aki derült következetességgel -itta a feketekávéjához az egyik pohár likőrt a másik után, velük hiába -próbált beszélgetni, erre Gyurihoz, majd Marianne-hoz fordult. Gyuri egy -nagy laboratórium tervét adta elő neki, amelyet bünügyek kikutatására -fog alapitani. A beszélgetés során azonban kiderült, hogy a laboratórium -egyuttal büntettek elkövetésével is foglalkoznék: olyan fejlett kémiai -módszerekkel rabolná ki a bankoknak, de különösen a hadimilliomosoknak a -páncélszekrényeit, hogy soha semmiféle kutatás az erkölcsös és fenséges -lelkü rablók nyomára nem jöhetne. Marianne eleinte szükszavuan -felelgetett a Baranyay derült kérdéseire, de aztán felélénkült és -megkérdezte tőle, hogy vajjon ő a saját kezébe kapja-e azt a -tizenkétezer koronát, amelyet Árpád bácsi neki hagyott. Amikor -meghallotta, hogy nem, akkor elpirult a felindulástól és haragtól, és -percekig nem akart semmiféle kérdésre felelni. Amikor végre megszólalt, -azt kérdezte Baranyaytól, mit gondol, lehet-e a háboru után rögtön -Párisba vagy a Rivierára menni, mert ő oda szeretne menni. Baranyay -nevetett és azt felelte, hogy az ilyen kedves kis lánynak, feltéve, hogy -engedelmes és szorgalmas, bizonyosan lehet, ha az édesanyja elviszi. -Marianne erre gunyosan elhuzta a száját és ismét hallgatott. - -Tiz óra lett. Molitorné Mariannet és Gyurit felkisérte lefeküdni. Ágnes -felállott és ismét meggyujtotta a kávéfőző gépet. Noszlopy kapitány mély -gondolatokba merülve járkált fel és le. Géza ránézett Baranyayra és ujra -fel akart állni, hogy elmenjen. - -– Bizony öcsém – mondta Baranyay – bizony… - -Likört töltött magának és csendesen felhajtotta. Gézát boszantotta ez a -gondolattalan, derült jólét és megmozdult, hogy felálljon. - -– Bizony öcsém, – ismételte Baranyay – ugy van az: furcsa az élet. - -– Mit fecseg ez ilyen felesleges dolgokat, – gondolta felbőszülten Géza. -Ilyenek mind. Pohos létüknek ennyi az ocsmány bölcsesége: bizony öcsém, -bizony, bizony. - -– Neked például peched volt, – mondta Baranyay. - -– Tessék? – kérdezte ingerülten Géza. - -– Azzal, hogy ez a haláleset a mult éjjel történt. - -– Nem értem, – felelte Géza visszautasitóan és ridegen. - -– Tegnap összeszólalkoztatok az öreg urral. - -– Én őszintén elmondtam valamit, ami már rég nyomta a lelkemet. - -– Igen. Az öreg ur nagyon furcsa ember volt. Hivatott engem azzal, hogy -téged teljesen kitagad. Egy fillért se kapsz. Zoltánt is behivatta, nem -lehetne-e lépéseket tenni, hogy neked ne legyen jogod a Molitor nevet -viselned. - -Géza kesernyésen mosolygott. Baranyay töltött magának és lassan és -élvezettel ivott. Letette a poharat és ránézett Gézára. - -– A vége pedig az lett, – tudod, mi lett? Az lett, hogy téged akart -megtenni főörökösének. - -– Tessék? – kérdezte Géza meglepetve. - -– Téged akart megtenni főörökösének. Azt mondta, szálljunk magunkba, -értsük meg a fiatalság szavát, hintsünk hamut a fejünkre, verjük a -mellünket – ő verte is a mellét – és lássuk be a büneinket. A -Molitor-vagyon pedig azt illeti meg, aki vérzett a hazáért. Zoltán kapja -az alföldi birtokot, a többi legyen Molitor Gézáé, aki talán mégis méltó -utóda Molitor Orbánnak, a kurucvezérnek. Azzal ment aludni, hogy Molitor -Orbán szellemétől kér tanácsot. Szegény. Molitor Orbán nem adott -tanácsot neki. Vagy tanácsnak tekinthetjük azt, ami történt? Hm. Ugy -látszik, nem vagy jóban a holtakkal, fiam. Mindenesetre peched volt. Nem -kell busulni. Itt van-e. - -Gézának is töltött és Géza szórakozottan emelte ajkához a poharat. Ekkor -Molitorné jött vissza és leült hozzájuk. Pár perc mulva ujra felállott -és azt mondta, hogy fáradt és aludni megy. Hivta Ágnest is, de Ágnes nem -akart menni. Meggörnyedve ült a kávéfőző előtt és nézte a spiritusz -lobogó kis lángjait. Zoltán befejezte a beszélgetését Kunovicscsal. -Kunovics leült Baranyai mellé és gyorsan felhajtott egy pohár likőrt. -Zoltán átment Ágneshez, megállott mellette és mozdulatlan arccal, halkan -mondott neki valamit. Ágnes nézett bele a lángba és szótlanul megrázta a -fejét. Zoltán meglepetve ismételte meg azt, amit mondott. Ágnes néma és -dacos fejrázással felelt. Zoltán elképedve nézett le rá, azután lehajolt -hozzá és ismét beszélni kezdett. Ágnes elhuzta tőle a fejét és olyan -hangosan, hogy szinte kiáltásnak hangzott, ezt mondta neki: - -– Nem. - -Zoltán erre elsápadtan megfordult és odaült a többiekhez. Kunovics menni -készült. Baranyay vele tartott. Zoltán kikisérte őket. Noszlopy kapitány -hangosan jóéjszakát kivánt és ő is kiment. Géza megvárta, mig kimegy, -azután lassan ő is felállott és indulni akart. Ágnes felkapta szenvedő -fejét és összehuzott szemmel, váratlanul felvillanó, szorongó -tekintettel nézett Gézára. Géza zavarodottan akart jóéjszakát kivánni -neki. Meghajtotta a fejét. Ágnes ekkor megszólalt: - -– Ne menjen még, – mondta csengő, de megtört hangon. - -Géza megrettenve nézett rá és nem tudott szólni és nem tudott -megmozdulni. - -– Virrasszon velem még – mondta Ágnes. – Én feketekávét főzök, mert… -ugyse tudnék aludni. – Nem akarok egyedül lenni. Maradjon itt. Nem akar? - -– De igen, – felelte Géza remegő ajakkal. - -Odament az asztalhoz és leüut vele szembe. Ágnes megtöltött egy kis -csészét kávéval és elébe tette. - -Géza remegő kézzel nyult a csésze után és kavargatni kezdte a kávét, -hogy ne kelljen Ágnesre néznie. Hideg reszketés ült bent az egész -testében: eltiportság, félelem, harag, boszuvágy… Mit akar ez a lány? -Mit mondjon ő most ennek a lánynak? – Mit – fog – ő – most – mondani -ennek a lánynak? - -– Nem szeret éjjelezni? – kérdezte Ágnes. - -– De igen. - -– Én néha egész éjszakákat átbeszélgettem egy pár barátnőmmel és egy pár -barátommal. - -Hallgattak. - -– Mire gondol? – kérdezte Ágnes. - -Géza habozva nézett bele, Ágnes aranybarna szemébe. - -– Mire gondol? – kérdezte Ágnes még egyszer lassan, nyugodt parancsoló -hangon. – Mondja meg őszintén. - -Géza dideregve érezte, hogy engedelmeskednie kell. - -– Arra gondolok, – felelte lassan, – miért mondta nekem, hogy maradjak -itt. - -– Mert nem akartam egyedül itt maradni. - -Géza töprengve nézett rá. A gondolatai most egyszerre szerteszét -cikáztak, mint egy villám, amely sok fénylő, kis ágra szakad szét. -Mondania kellett valamit, de maga se tudta, miért mondja épen ezt: - -– Halott van a házban, – mondta lassan és tartózkodva. - -Ágnes hátravetette a fejét és az arcán néhány másodpercre megint -felsőség és erő ragyogott. - -– Azért? – mondta gunyosan. – Azt hiszi azért? Azt hiszi, engem az a -kötőszövet-halmaz, a melyet Molitor Árpádnak hittak, halott állapotában -különösebben foglalkoztat, mint ahogy élő állapotában foglalkoztatott? -Magát igazán érdekli? Foglalkoztatja valamennyire? Nem teljesen közömbös -magának? - -Csengő hangja most megint frissen suhogott és a szavai kihivóan -pattogtak Géza felé. Géza lesütötte a szemét csillogó, támadó tekintete -előtt és ugy érezte, hogy megint egy mély alázatba kell menekülnie ez -elől a felsőség és biztosság elől. - -– Én, – mondta halkan, – némi büntudatot érzek a halála miatt. - -– Maga? – kérdezte Ágnes meglepetve. – Miért? - -– Mert bünösnek érzem magam abban is, hogy katonák halnak meg a -harctéren. És abban is, hogy asszonyok sorvadásban pusztulnak el, mert -halálig dolgozniok kell. És abban is, hogy gyerekek halnak meg, mert -szegénységre születtek. Neki pedig – én – tegnap este – itt – azt -mondtam… - -– Már régen kellett volna! – szólt közbe felcsattanó hangon Ágnes. - -Géza meglepetve nézett fel rá. - -– Igen, – mondta Ágnes kipirultan. – Már régen meg kellett volna -mondania neki. Én azt értem, hogy valaki felelősnek érzi magát asszonyok -és gyerekek haláláért. De azt nem értem, hogy türheti valaki hetekig egy -ilyen ostoba öreg embernek az ostoba és kinzó szellemi zsarnokságát. És -ezért lelkifurdalást érezni? Még ha világos volna, hogy a maga szavai -söpörték ki az életből, még akkor se. Egy ilyen értéktelen életet! -Egyért érezzen lelkifurdalást: hogy már rég nem mondta meg neki. Az első -napon, amikor a türhetetlen ostobaságait elkezdte. Én akkor vártam már, -hogy megmondja. - -Géza bólintott, mintha egy belső kérdésre felelne igennel. - -– Tudja-e, – szólt azután csendesen, – mit mondott nekem az imént -Baranyay? Hogy tegnap éjjel végül is azzal a gondolattal foglalkozott, -hogy engem tesz meg főörökösének. - -– Mit? – kérdezte Ágnes meglepetve. - -– Előbb teljesen ki akart tagadni, de azután azt mondta, azé legyen a -vagyona, aki vérzett a hazáért. Zoltánra csak az alföldi birtokot akarta -hagyni. - -Ágnes egészen előre hajolt. Az arca elsápadt. A szája nyitva volt, a -szeme kerekre nyilt. - -– Akkor, – suttogta fehér ajakkal, – Zoltán ezt tegnap éjjel tudta. - -Megigézetten meredtek egymás szemébe. Mi az? Miért nem szól most egyikük -se? Miért hangzottak ezek a szavak olyan rejtelmesen és olyan sulyosan? -Mi bujkál itt közöttük, miféle kimondatlan szó, milyen kinos titok? -Ágnes végre összerezzent, hátravetette magát a karosszékben és az arcára -csapta a két kezét. Mozdulatlanul ült igy percekig és Géza töprengve -bámulta két erős, szép, fehér kezét. - -Egyszerre lekapta az arca elől a két kezét és arcára erőltetett -mosolygás ült. Az ajtón Zoltán jött be. Nyugodtan és elegánsan jött, de -keskeny szája mögött keményen egymásba záródott két fehér fogsora. - -– Ti még csakugyan itt vagytok? – kérdezte könnyedén. - -– Itt, – mondta Ágnes. - -– Mit csináltok? – kérdezte Zoltán. - -– Beszélgetünk, – felelte Géza. - -Zoltán rájuk nézett. Előbb Ágnesre, azután Gézára. Géza visszanézett a -szemébe és érezte, hogy ennek a jéghideg szürkeségü tekintetnek a -tőrvillanásától kigyulladt a vére. Kipirul az arca és dac lütet fel a -halántékába. Zoltán azonban elforditotta tőle a tekintetét. Ágneshez -fordult. - -– Nem volt még elég? – kérdeze félig elharapott mosolygással. Feküdjék -le kis Ágnes. - -– _Nem_, – felelte Ágnes halkan pattanó hangon. - -Felnézett Zoltánra és barna szemében dac és harag égett. Zoltán -elsápadt. - -– Akkor… jó éjszakát, – mondta lassan. - -– Jó éjszakát, – szólt kurtán Ágnes. - -Zoltán lassan kiment, Ágnes nyugtalanul égő, figyelmes szemmel nézett -utána, azután ujra hátravetette magát a karosszékében és az arcára tette -a két kezét, Géza nem szólt. Sokáig ültek igy hallgatva, végre Ágnes -megmozdult és lassan, fáradtan felállott. Zavaros, bágyadt szemmel -ránézett Gézára. - -– Az én gyerekkorom, – mondta egyszerre csendes bánattal, – volt a -legboldogtalanabb gyerekkor a világon. - -Gézának tele lett a szive jóindulattal. - -– Beszéljen róla, – mondta melegen. - -– Az apám genienek tartotta magát. Lehet, hogy igaza is volt. Gyülölte -az egész világot: a tanártársait, az ujságokat, az egész országot, a -járókelőket az utcán. Minden elégedetlenségéért az anyámnak kellett -megszenvednie. Én imádtam az apámat; mert szép volt; mert éreztem benne -a geniet. Gyülöltem, mert kinozta az anyámat. Lenéztem, mert nem tudott -boldogulni. Megvetettem, mert szegény volt. Mit szenvedtem én a -szegénységünktől! - -Odament a Géza közelébe és bizalmas fejhajlással közelebb hajolt hozzá. - -– Ölni? – mondta. – Tudja, hány embert öltem én meg gondolatban hat éves -koromtól husz éves koromig? - -Legyintett. Halkan felnevetett. Azután elkomolyodott. - -– Molitor Árpádot is megöltem néhányszor. Az apám azt mondta, hogy tudni -se akar rólunk. Akkor ezért itéltem halálra. Azután ezt elfelejtettem és -arról ábrándoztam, hogy örökölnénk tőle. Akkor ezért öltem meg. És ha -most ugy kivánta volna az érdekem, épen ugy megöltem volna, mint –. - -Elhallgatott. Megint farkasszemet néztek. Géza meg akart szólalni. -Érezte, hogy most tennie kellene valamit. Felkiáltani. Megfogni az Ágnes -kezét. Rákényszeriteni, rendkivüli okossággal odavinni, hogy monda ki -azt, amit elhallgat. Folytassa a mondatát. Mint –? Mint ki? - -Ágnes kiegyenesedett és elfordult. - -– Menjünk aludni – szólt halkan. - -Indult az ajtó felé, és Géza tehetetlenül és engedelmesen ment utána. -Lassan felmentek az első emeletre, onnan a másodikra. Ágnes itt röviden -elbucsuzott tőle és bement a szobájába. Géza is bement a szobájába, -lefeküdt, de nem tudott aludni. Ébren figyelt bele a sötétségbe és -egyszerre meghallott valamit, amire eddig is tulajdonképen szomjas -feszültséggel várt: halk lépéseket a lépcső szőnyegén, azután a villamos -lámpa csavarának a csettenését. Felugrott az ágyából, halkan kinyitotta -az ajtaját és kinézett a folyosóra. A folyosó sötét; és a sötétségben -lábujjhegyen megy valaki a folyosó jobboldali vége felé. Most megáll. -Ráteszi a kezét egy kilincsre. Az ajtó nem nyilik. Még egy kisérletet -tesz, azután halkan rákoppant az ajtóra. Néhány suttogó szó hallatszik, -megint csend van, még egy halk koppanás az ajtón, arra hosszu hallgatás, -hosszu sötét csend, elbirhatatlan, mozdulatlan várakozás, végre a halk -lépések jönnek visszafelé. A villamos lámpa csavara ujra csetten és a -világosságban egy másodpercre látni még Zoltánt, amint eltorzult, fehér -arccal indul le a lépcsőn. - -Géza visszafeküdt az ágyba. Mozdulatlanul meredt maga elé és kérdéseket -adott fel a sötétségnek. Két óra hosszat feküdt igy, végre nem birta -tovább. Beszélnie kell valakivel. Hangosan kell elmondania azokat a -kérdéseket, amelyek kinozzák, akkor talán inkább tud felelni rájuk. Ha -mást nem: felkölti Pétert és felhozza beszélgetni. Felöltözött és indult -lefelé a lépcsőn. Az első emeleten megállt. Elnézett jobbra a Zoltán -szobája felé. Itt teljes csend volt. Azután balra nézett: a folyosó -elhagyottan és mintegy tágra nyilt szemmel állott itt is az éjszakai -világitás mozdulatlanságában. Szobájában ott fekszik – ma éjjel utoljára -még – a halott Molitor Árpád. Nem őt kell-e megkérdeznie? Őt, – lehunyt -szemét – mozdulatlan arcát – a szobát, amelyben a halál utolérte? Géza -lassan és vonakodva elindult a halottas szoba felé. Kétszer is vissza -akart fordulni, de mindig ujra ellenállhatatlan erő szoritotta rá, hogy -tovább menjen. Végre odaért az ajtóhoz. Az ajtó nyitva volt. Géza -megállt a benyiló előtt és be akart, lépni. A benyilóban ekkor egy -hosszu és fehér alak egyenesedett ki. Széken ült és most, hosszan -kinyult. Fölmagasodott. A jobbjában meztelen kard volt. A baljában -párbajpisztoly. Gézán a rémület dermedése futott át. - -– Ha! bünös! – huhogta az arcába egy károgó hang. – El innen, -szentségtörő. - -Géza borzadva fordult meg és rémülten rohant vissza a folyosón, fel a -lépcsőn, a szobájába. Levetette magát az ágyra és rászoritotta a kezét -esztelenül dobogó szivére. Mi volt ez? Az öreg bolond Noszlopy kapitány -éjszakai fehér toalettben, karddal és pisztolylyal őrt áll halott -barátja holtteste mellett. Ettől a nevetséges maskarától meredt égnek az -ő haja és lett őrjöngővé a szive verése? Sokáig kinlódott a sötétségben -a szive verésével, a szégyenkezésével, a töprengő gondolataival, végre -erős fejgörcse támadt és akkor nem tudott többé másra gondolni, csak -erre az elviselhetetlen fájdalomra. - - - - -III. - -Másnap délben Péter bejött a szobájába és fölfeszitéssel fölkelt és -lassan öltözködött. - -– Hamarosan ebédidő van, százados ur – mondta. Nem tetszett eddig -csengetni, hát nem költöttem a százados urat. - -– Jól tetted, Péter – mondta Géza. – Rettenetesen fáradt vagyok. - -Ájultan összetörtnek érezte magát. Kinos erőfeszitéssel felkelt és -lassan öltözködött. - -– No, mi ujság, Péter? – kérdezte. - -A Péter széles, vörös arcán savanyu mosolygás jelent meg. - -– Az az ujság, százados ur, hogy alighanem megházasodom. - -– Ne mondd, Péter. Hát kivánsz házasodni? - -– Kivánni nem is nagyon kivánok. De a testvérem Erzsébetfalván van -férjnél egy vasutasnál. És a testvérem összehozott egy lánynyal. Azért -hitt tegnap ki. Mindenáron: hogy vegyem el. - -– Tetszik neked a lány? - -– Hát… nem épen nagyon. - -– Hát akkor miért vennéd el? - -– Hm, százados ur… negyvenezer koronát adna vele az anyja. Kofa az -anyja. - -– És a lány menne hozzád? - -– Az menne. - -Géza elgondolkozva öltözködött és egyszerre ránézett Péterre. - -– De Péter, – mondta – hisz neked… - -A Péter savanyu mosolya keserüvé lett. Rángatózott a szája. - -– Hisz ez az épen százados ur – mondta lesütött szemmel. – Otthon ott -van a Rézi a két gyerekivel. - -– A _te_ két gyerekeddel, Péter – mondta Géza elszomorodva. - -Péter lehajtotta elbusult, vörös fejét és lehunyt szemmel bólogatott. - -– Ez az, százados ur, ez az. Csak ne volna ennek negyvenezer koronája. -De negyvenezer korona. Meg egy ház. Meg az anyjától is örököl még. Meg -levélhordó is lennék mindjárt; fel is mentenének, mint -segédszolgálatost. Meg a testvérem csak ugy sir, hogy el ne szalaszszam -a szerencsémet. - -Géza elszomorodva hallgatta. - -– Hát… gondold meg jól Péter – mondotta halkan. - -Péter nem felelt. Géza azután lement az ebédlőbe. Amikor belépett, -Noszlopy kapitány épen befejezett egy Zoltánhoz intézett -figyelmeztetést: - -– Mert a drága életedet, – mondta, – nem szabad kockára tennünk és mert -a hütlen rokon itt van a házban, ujra mondom neked, Zoltán: gondosan -csukd be minden éjjel az ajtódat. Tegnap éjjel eljutott az ajtódig, -szemébe mondom neki, ha akarod. - -Zoltán ránézett Gézára. Noszlopy kapitány elsápadt egy kissé. - -– Szemébe mondom neki, – ismételte bizonytalanabbul és kihivó tekintetet -vetett Gézára. - -Géza odament hozzájuk. - -– Velem parancsolsz? – kérdezte szikrázó szemmel. - -– Én igenis… meg akarom mondani, – szólt hebegve Noszlopy kapitány, – -hogy az éjjel kétszer jártál itt az első emeleten. - -– Kétszer? - -– Először éjféltájban; megálltál a nemes halott szobája előtt… - -– Ugy van. Engem izgat és nyugtalanit ez a haláleset, amint azt, -őszintén megmondom mindenkinek, aki az érzelmeim iránt érdeklődik. Az -éjjel nem hagyott aludni. Lejöttem és a halottat megakartam nézni. Meg -akartam kérdezni… megnyugvást akartam tőle szerezni. No – és? - -– De hajnaltájban ujra lejöttél. A folyosó sötét volt. Nem tudom, ki -oltotta el a lámpát, mert én elszunnyadtam. Elmentél a Zoltán szobájáig. -Rátetted a kezedet a kilincsre; de az ajtó zárva volt; én is -felébredtem, felorditottam. Erre visszarohantál a második emeletre. - -– Ezt vagy álmodtad, – mondta Géza nagyon lassan. – Vagy hazudod. - -Noszlopy kapitány felhördült. Zoltán közéjük lépett. Géza várt még -néhány másodpercig, de Noszlopy kapitány csak magában hörgött és -toporzékolt, erre megfordult és átsétált a szalonba. Noszlopy kapitány -felfelé rázta az öklét, mint aki az eget hijja tanunak. - -– Ezért leszámolunk majd, – fogadta meg összeszoritott foggal. – De nem -akkor, amikor a rokongyilkosnak kellemes, hanem amikor a sujtó igazság -órája eljön. - -Géza átsétált a szalonba és ott találta Gyurit. Örült, hogy a lobogó -ingerültségét levezetheti valami közömbös beszélgetéssel. - -– Szervusz Gyuri, – mondta, – már hazajöttél az iskolából? - -– Nem is voltam, – felelte Gyuri. – Családi haláleset: őszinte -szivfájdalom: némi kárpótlás érte, – iskolai szünnap. - -Géza elmosolyodott. Gyuri azonban nem ügyelt rá. Nyomozott. - -– Adjatok, – szólalt meg hirtelen, – egy hegedüt. Csak ha a Beethoven -Cis-moll szonátáját eljátszottam, akkor találom meg a hiányzó -láncszemet. - -Ugy tett, mintha hegedüt venne a kezébe, töprengő arccal hegedült rajta, -azután félretette a hegedüt, felvillant az arca és igy szólt: - -– Pont tizenkettőkor kialudt a fény. - -Géza mosolyogva nézte. - -– Miféle fény, Gyuri? – kérdezte derülten. - -– A fény az Árpád bácsi szobájában. - -– Hol? - -– Az Árpád bácsi szobájában. - -– Mikor? - -– Tegnapelőtt éjjel, amikor meghalt. - -Géza csodálkozva nézett rá. - -– Honnan tudod te azt, Gyuri? – kérdezte. - -– Láttam. - -– Láttad? Hogy láthattad te azt, hiszen akkor már aludtál. - -– Nem aludtam. Addig olvastam. Akkor feküdtem le. És mert éppen éjfél -volt, kikémleltem a kertbe, hogy – nem jönnek-e… - -Elnevette magát. Mulatott rajta, hogy tegnapelőtt éjfélkor elalvás előtt -még gyorsan egy kis detektivtörténetet játszott. - -– … hogy nem jönnek-e az aranysüveges kán perzsa bérgyilkosai. - -– És akkor láttad, hogy az Árpád bácsi szobájában…? - -– Pont éjfélkor kialudt a fény. - -– De hiszen a te szobád a második emeleten van. - -A Gyuri pattanásos arca felragyogott. - -– Én a szobámból, – mondta diadalmasan, – mindig meg tudom állapitani, -ki mikor oltja el a lámpáját. Feltéve, – tette hozzá szomoruan, – hogy -nem teszi be az ablaktáblákat. - -– Honnan tudod ezt, Gyuri? - -– A te szobád fénye ráesik a kerten tul lévő ház tüzfalára: pontosan -oda, ahol a fehérre meszelt rész kezdődik. A Zoltán szobájából a fény a -pavillon ablakaira esik. Az Árpád bácsi szobájából pedig jobbfelől a -második hársfára. - -Ráncolt orral, összehuzott szemmel, pedáns genialitással folytatta: - -– Teljes sötétség volt a kertben, csak jobboldalról a második hársfa -csupasz koronája villogott fehér fényben. Pont éjfélkor a fény kialudt. -Az aranysüveges kán emberei akkor surrantak oda az ablak alá. A nyomukat -még reggel is csalhatatlanul elárulta egy perzsa ruhakapocs… - -Géza szórakozott mosolygással hallgatta végig az egész vaslogikáju -bizonyitást, amelyből világosan kiderült, hogy a példátlan genialitásu -detektivnek sikerült az aranysüveges kánban a gyilkosság szerzőjét -felfedeznie és ártalmatlanná is tennie. Nevetve dicsérte meg Gyurit. -Gyuri is nagyon jól mulatott a maga genialitásán és mind a ketten -elégedetten indultak ebédelni. - -Az ebédet halkan beszélgetve ette végig a társaság. Ágnes nem volt -itthon; reggel elment a kórházba és telefonon megüzente, hogy nem jön -haza ebédre. Az ebéd alatt kiderült, hogy Marianne nem akar többé -iskolába járni és hogy a boldog Molitorné ehhez a tervhez félig-meddig -már hozzájárult. A többiek ellenezték a tervet. Géza egyebek között azt -mondta neki, hogy tizenkétezer korona alapjában véve nagyon kevés pénz. - -– Légy nyugodt, – felelte Marianne, – én majd szerzek többet is -magamnak. A fontos az, hogy ennyi van. Hogy a nyomoruság veszedelmén tul -van az ember. - -Géza meglepetve nézett rá és tovább akart vele beszélgetni, de Marianne -most már megint hallgatag lett. Szép, kis száját megvetően összehuzta, -elutasitóan felelgetett a kérdésekre és nem figyelt arra, amit körülötte -beszéltek. Az ebédnek azután vége lett és Géza elment a Palota-szállóba. - -Ott találkozott Rappaporttal és elmondta neki mindazt, ami tegnap óta -történt vele. Amikor a fejgörcséről beszélt, Rappaport megint hevesen -könyörgött neki, hogy kezeltesse magát. Géza azonban boszankodott és -hallani se akart a dologról. Azután Ágnesről beszélgettek. - -– Nem értem ezt a lányt – mondta Géza. – Ma már nem gyülölöm. De -tisztaság nélkül való nőnek tartom. - -– Oh, – szólt Rappaport méltatlankodva, – tisztaság nélkül való?! - -– Ha a nővéredről volna szó, te is feladnád a te görbe erotikus -teologiádat, amely akkor avat szentté egy nőt, amikor éjszaka fiatal -urakat ereget be magához. Nem érhet férfit nagyobb csapás, mintha ilyen -nőnek nagy szerepe jut az életében. – De én ezt a lányt nem értem. -Tegnapelőtt éjjel nála volt Zoltán. Tegnap nem eresztette be. És egész -este ellenségesen visszautasitotta. Csakugy szikrázott belőle a -gyülölet. Miért? – És amit Zoltánról mondott! És azután ezt mondta: -„épen ugy megölném, mint…“ Mint ki? Miért mondta ezt? Miért mondta épen -nekem? Miért tartott ott engem? Mi történt közte és Zoltán között? - -– Kérdezd meg tőle. - -– Oh, hogy gondolsz ilyet. - -– Kérdezd meg tőle. Férfibabona, hogy ilyesmit nem lehet megkérdezni. A -nők mind tul vannak rajta. Örülnek, ha beszélhetnek róla. - -Géza nem figyelt rá. Töprengve bámult maga elé és egyszerre megfogta a -Rappaport kezét. - -– Te, – sugta neki nagyon halkan, – én mondok neked valamit: Molitor -Árpádot Zoltán ölte meg. - -Körülnézett, azután elkényszeredetten mosolygott. - -– No, nem nevetsz ki? – kérdezte kicsit csüggedten. Ha nem nevetsz ki, -akkor őrültnek kell tartanod. Csak őrült mondhat ilyet. Csak egy őrült -láthat itt bent, belül az agyban ilyen kétségbeejtő világossággal egy -_gondolatot_. Nekem semmi bizonyitékom nincs. Semmi. Semmi. De itt bent -ugy világit ez a gondolat, mintha lángbetükkel volna az agyamba -beleirva. Sugárzik. Süt. Éget. - -A homlokára szoritotta a kezét. Rappaport ijedten hajolt közelebb hozzá. -Géza azonban már levette a kezét a homlokáról és intett, hogy nincs -semmi baja. - -– Lehetséges – kérdezte halkan – bizonyitani azt, hogy valaki _nem_ ölt? -Ha lehetséges és ha Zoltán ezt kétségbevonhatatlanul bizonyitani tudja… -hát én akkor se hiszem el. Én le fogok élni egy életet azzal a -bizonyossággal, hogy Molitor Zoltán megölte Molitor Árpádot. Mondd, nem -szoktak őrültségek igy kezdődni? Hogy lehet csukott ajtón át ölni? Hogy -lehet ugy ölni, hogy a halott egészségesebb szinü legyen, mint az élő -volt? Egy bizonyos, az öregnek az ajtaját délelőtt be kellett törni. Mit -csinált Zoltán, hogy a bezárt ajtó mögött reggel halott embert találjon? -Rábeszélte előtte való este, hogy vegyen be valamit, amitől megerősödik -és megfiatalodik? Az öreg folyton ilyen szereket szedett… Mi? Mit szólsz -ehhez? Ez lehetséges, – nem? Vagy ráijesztett valahogy… éjjel… a bezárt -ajtó mögött, ugy, hogy a rémülettől haljon meg? Mi lehetséges még? Törd -a fejedet. Ördögi találékonyságra van szükséged, mert a pokollal állsz -szemben. Nem tudod még, hogy ki Zoltán? – Maga a sátán. - -Rappaport felhuzott szemöldökkel hallgatta Gézát, azután rábeszélte -arra, hogy utazzék el valahová: hegyek közé vagy a tenger mellé. - -– Te komolyan őrültnek tartasz engem, – mondta Géza. - -– Nem, – felelte Rappaport, – de az csak bizonyos, hogy nem vagy -egészséges. - -Géza vállat vont. - -– Vagyok olyan egészséges, mint te. - -– _Én_ nem vagyok egészséges, – mondta Rappaport. - -– Mi bajod? - -Rappaport rosszkedvüen legyintett. Géza folytatta: - -– Igen, mindnyájan betegek vagyunk egy kicsit, akik évekig odakint -voltunk. De ez nem ok rá, hogy pihenésnek adjuk magunkat. És különösen -nem ok rá, hogy… Nem ok rá, hogy… az áldozat halálával elintézettnek -tekintsünk egy gyilkosságot. - -Rappaport felhuzta a szemöldökét és szkeptikus fejmozdulatot tett, Géza -azonban egyre zakatolóbb és lázasabb türelmetlenséggel tépegette ezt a -gondolatot. Mi történhetett? Mi történt? Órák hosszat marcangolta magát -válaszért, orvosi kérdéseket adott fel türelmes barátjának, végre -felállott és karonfogta Rappaportot. - -– Most gyere, – mondotta türelmetlenül – és nézd meg. Azt akarom, hogy -nézd meg. Te orvos vagy és meg kell rajta látnod, mibe halt bele. - -Rappaport szeliden ellenkezett, végül ezuttal is engedett Gézának. -Elindultak a Molitor-palota felé. Amikor a házhoz közeledtek, a Géza -lázas felindultsága halkabbá lett és lassanként csüggedt hallgatás lett -belőle. A ház előtt Ágnessel találkoztak. Géza köszönt neki és tovább -akart menni, be a házba. Ágnes azonban megállott és kezet nyujtott neki. -Géza ekkor bemutatta Rappaportot. Ágnes nagyon kedves volt Rappaporthoz, -Rappaport tartózkodó, lányos mosolygással beszélgetett vele. Ágnes -odafordult Gézához: - -– Fel akarnak menni? – kérdezte. - -Géza ugy érezte, hogy lehetetlen kerülgetnie azt, ami a lelkét -foglalkoztatja. - -– Azért jöttünk, – mondta komor őszinteséggel, hogy az öreg ur -holttestét megnézzük. Én azt remélem, hogy ha ő… ha egy jó orvos -megnézi, akkor… akkor meg tudja állapitani a halál okát. - -Ágnes elkomolyodva bólintott. - -– Hát nézzük meg, – mondta. – Hiszen én is orvos vagyok. - -Bementek a kapun és átmentek az alsó folyosón a kert felé nyiló -csarnokba, amely rendesen zárva volt és amelyben most ott állott már a -ravatal. A csarnokban még dolgozott a temetkezési vállalat egy-két -embere, de a csarnok már be volt vonva feketével és a ravatal körül -égtek a gyertyák. A ravatalon ott feküdt Molitor Árpád. Géza elfogódva -állott meg a ravatal előtt és halk szorongással nézett fel a halottra. -Valóban meghalt? Még mindig olyan, mintha aludnék. Felrázta magát ebből -az elfogultságból, hogy Rappaportot nézze. Rappaport figyelmes, -udvariasan kegyeletes arccal állott meg előbb a ravatal egyik oldalán, -azután lábujjhegyen átkerült a másik oldalra. Figyelmesen és udvariasan -vizsgálta a halottat, mintha megszólitásra várna tőle. Ágnes -mozdulatlanul várt, a tekintete azonban ugy tetszett, lassan gunyossá -válik. Rappaport lábujjhegyen visszajött. Géza izgatottan szólni akart -hozzá, de Ágnes megelőzte. - -– No, mit talál? – kérdezte halkan, egy kis felsőbbséggel. - -Rappaport udvariasan oldalra hajtotta a fejét. - -– Hm, – mondotta elnyujtva és nagyon halkan, – legfeljebb a hulla szine -volna szembeötlő. - -Ágnes hátrakapta a fejét, egy másodpercig összehuzott szemmel nézett -Rappaportra, azután bólintott és halkan, elismerően igy szólt: - -– Igen, az arc üdesége határozottan feltünő. Például az ajkak egyenesen -pirosabbak, mint életében voltak. - -Most Rappaport nézett rá meglepetve, azután ránézett a halottra, azután -tartózkodva, lesütött szemmel mondta: - -– Itt nyoma sincs a rendes szürkészöld szinnek. És nagyon tanulságos -lenne a háton és a nyakon a hullafoltokat megnézni. - -– Esetleg azok is vörösek lennének, – mondta komolyan Ágnes. - -– Tanulságos lenne a vérvizsgálat, – szólt halkan Rappaport. - -– Luggal, – mondta Ágnes. A vér nem lenne a lugtól piszkos-szürke, hanem - -– … szép cseresznyepiros szinü. - -Ágnes komolyan bólintott, azután megfordult és elindult kifelé. Géza -reszkető türelmetlenséggel hallgatta a beszélgetésüket. Most megfogta a -Rappaport karját és vitte kifelé. Mikor kiértek, Ágnes megállott. - -– Mi volt az? – kérdezte Géza. – Mit beszéltek? - -Ágnes nem felelt neki. Kezet nyujtott Rappaportnak. - -– Én most felmegyek, – mondta. – Nagyon örülök, hogy megismerkedtünk. -Jöjjön el hozzánk egyszer. Hamarosan. Igen? Viszontlátásra. - -Bucsut intett Gézának és elindult. - -– Miről beszéltetek? – kérdezte Géza. - -– Mennénk be, – felelte Rappaport, – valahová… a szobádba. - -Géza felvitte a szobájába. - -– Hát kérlek, – mondta itt Rappaport lesütött szemmel, – a hulla akkor -szokta az ilyenféle eltérést mutatni a rendes szürkészöld és szederjes -szinektől, ha a vér szaturálódott valami idegen anyaggal. Ilyen -esetekben nem jogtalan az a feltevés – de mindenekelőtt vérvizsgálatra -lenne szükség – hogy a halál mérgezés és pedig gázmérgezés következtében -állott be. - -Géza felorditott. Halálsápadt arccal, őrjöngő szemmel rohant az ajtó -felé, az ajtónál tántorogva megállott, azután lassan megfordult és -lihegve visszavánszorgott a szobába. - -– Megálljunk csak, – nyögte keserü dühhel. – Még nincs itt az ideje, -hogy a gyilkos torkának menjek. Oh, hohó, itt vigyázni kell; királyi -gazemberrel állunk itt szemben, aki gondoskodott róla, hogy ha mégis -vádat találnak emelni, ne ő legyen a vádlott, hanem _én_, A sátánnal -birkózunk itt öregem, legyünk okosak, mint a pokol. - -Megrázta magát, felállott, sétált a szobában egy ideig, azután kisimult -és megnyugodott arccal, higgadtan és csendesen mondta: - -– Most meg fogjuk állapitani, miképen történt a gyilkosság. Egyelőre a -következő adataim vannak. Én tizenegy óra után jöttem haza; a bolond -öreg Noszlopy állitása szerint tizenegy óra husz perckor jöttem fel a -lépcsőn. Ezt az állitást megbizható adatként elfogadhatjuk. Elszittam -egy szivart, – ideges, gyors szivarozó vagyok; ez tarthatott huszonöt -percig. Lefeküdtem, olvastam, készültem elaludni, mindez igénybe -vehetett tizenöt percet. Ekkor, körülbelül éjféltájban, feljött ide, a -második emeletre Zoltán. Végigment tehát az első emeleten, ahol kijött a -szobájából, tizenkét órakor. De _pont éjfélkor kialudt a fény_. - -Ránézett Rappaportra, Rappaport feszült figyelemmel hallgatta. - -– Ez, – mondta Géza, – tökéletesen megbizható adat. Pont éjfélkor -kialudt a fény. Milyen fény aludt ki? A gázlámpa fénye a Molitor Árpád -szobájában. Az első emeleten senki másnál nem égett már lámpa. Noszlopy -kapitány lefeküdt és szokása szerint rögtön elaludt, ezuttal különösen -elégedett lélekkel azért, mert barátját az én készülő merényletemmel -szemben megvédte. Zoltán pedig… Zoltán pedig kint volt a folyosón. Mi -történt Molitor Árpád szobájában? Az öreg tiz óra után lefeküdt, hogy uj -végrendeletéről őseivel tanácskozzék. Az ajtaját gondosan becsukta, mert -mindig zárt ajtók mögött aludt és mindig teljes világosságban. Félt az -éjszakától, amelyet pedig többnyire egészségesen átaludt. Azt szokta -mondani, azért ég egész éjjel a szobájában a lámpa, mert nem alszik. Ez -nem volt igaz. Tiz óra tájban el szokott aludni és nyolc óra tájban -frissen fel szokott kelni. Tizenegy óra után tehát mélyen aludt, bár az -ernyőslámpa előbb teljes fénynyel megvilágitotta a szobát, majd pont -éjfélkor kialudt. - -Géza elhallgatott nehány másodpercre és kérdően ránézett Rappaportra. -Rappaport bólintott. Eddig minden rendben van. Géza is bólintott, azután -még nyugodtabban, egészen hideg tárgyaló hangon folytatta: - -– Itt felvetődik egy kérdés, amelyre, ha lehet, felelni kell. Miért -égett tegnapelőtt éjjel gázlámpa Molitor Árpád szobájában; helyesebben: -mi vagy ki rontotta el a villamos világitást? Estefelé a villamos -világitás még rendben volt. Tiz óra tájban elromlott. A szerelők azt -mondták, egyszerü rövid zárlat volt az egész. Ha tegnapelőtt este tiz -óra tájban például rám nézve állott volna elő olyan helyzet, hogy ebben -a helyzetben szükségem van a villamos világitás elrontására, mit tettem -volna? Egy másodpercre feljöttem volna a hallból ide a második emeletre, -ahol akkor senki sincs, fogtam volna egy vasdarabot… - -Körülnézett a szobában. Az éjjeli szekrényéről levett egy zsebkést, -kinyitotta és odament vele egy villamos kontaktushoz. - -– Két sarkot egyszerüen összekötöttem volna… - -A zsebkés vasrészébe lila szikrázás suhant át, hangos sercenés és -sustorgás hallatszott, és a villamos lámpa kialudt. Az ablakon az utca -bágyadt fénye szürődött be. Géza visszaült a helyére. - -– És meg lett volna a rövid zárlat. Ezt tehettem volna, ha például -kilenc óra tájban arról értesültem volna, hogy egy végrendelet a káromra -készül megváltozni. De ez a feltevés nem is szükséges a bizonyitáshoz. -Én ragaszkodom hozzá, mert én látom… én itt, magam előtt látom az -egészet… mert előttem a gyilkosnak nincs többé titka. – De mondhatjuk -azt is, hogy a villamosvilágitás valami más ok következtében egyszerüen -elromlott és a gyilkos csak ezt a véletlent használta fel. Mondhatjuk -azt is, hogy ez a véletlen sugalta neki a gondolatot. Maradjunk tehát e -mellett. A véletlen sugalta neki a gondolatot. Pont éjfélkor kijött a -folyosóra és indult felfelé a második emeletre. A folyosó közepén égő -gázlámpát eloltotta. Sötétségre volt szüksége. Tudta, hogy eloltja majd -a villamos lámpát a második emeleten is. Tehát eloltotta. Sötétség lett. -Indulhatna tovább. Az első emeleten azonban a lépcső kanyarodásától -éppen balra ott van a gázóra egy kis függöny mögött, mely épen olyan -vörös, mint a folyosó szőnyege. Vagy mint a vér. Ha ennek a gázórának a -nagy csavarját egyszer elforditja az ember, egészen jobbra, akkor -valamennyi lámpaláng, amely az emeleten még ég, kialszik, mert hiszen a -közös vezetéket elzárták. Hát kialszik. Az ember néhány másodpercig vár -a gázóra mellett. Ha valamelyik szobában mozgást hall, esetleg -csengetést, vagy haragos lármát, akkor módjában van visszavonulni a -szobájába és aludni. Sok minden egyéb lehetősége is van, ha épen lármát -hall. De ha teljes csend van, akkor az egy égő lámpa kialvását senki se -vette észre és akkor megint vissza lehet a kulcsot forditani egészen -balra, hogy a vezeték ismét bőven öntse a gázt néhány óra hosszat. Az -ember ekkor elmegy szerelmi találkozóra és hajnaltájban, amikor hazatér, -három-négy órakor, ismét csavar egyet a gázóra csapján. Elzárja. Ha -három-négy óra hosszat ömlött belőle a gáz, akkor megtette a -kötelességét. Gyilkos módon megtöltött egy szobát. Most adjunk neki -módot az elillanásra délelőtt tizenegyig, amikor majd be kell törni az -ajtót. Amikor az ajtót betörjük, mindenkit kiparancsolnak a szobából. A -rossz szagra ráfogjuk, hogy kozmetikai szerektől ered. A halott amugy is -egész éjszakára nyitva tartatja a szomszéd szoba felső ablakát, mert az -hiszi, hogy a friss levegőtől az ember fiatal marad. A szellőztető -készüléket mindenesetre rögtön meginditjuk. Amire az orvos jön, már -legfölebb szivszélütést állapithat meg. Ha azonban vagy az orvos, vagy -más gyanakodni találna, ki az akkor, aki itt gyanus lehet? Nem más, csak -az, aki a halottat pár órával előbb kiirtással fenyegette, aki a -kitagadástól tartott és aki ellen tanu is van: bizonyitván, hogy éjjel -őt látta a gázóra közelében. - -Géza felállott, odalépett Rappaporthoz és rátette a kezét a vállára. - -– No öreg Rapp, mit szólsz ehhez? - -Rappaport sápadtan ült a homályban, nehezen kereste a szavakat; ekkor -azonban felnyilt az ajtó és Czáránné nézett be. - -– A világosság miatt tetszett csengetni? – kérdezte. – Már ég a gáz. A -villamosság az egész balszárnyon elromlott. - -Géza odament a gázlámpához, meggyujtotta, azután visszafordult Czáránné -felé. - -– Jőjjön csak Czáránné – mondotta – mi van ezekkel a lámpákkal? Mit -romlanak el ezek most folyton? - -Czáránné bejött a szobába és köszönt Rappaportnak. - -– Tetszik tudni, – mondotta – ez is bizonyosan olyan. Háborus munka. -Azelőtt évszámra nem volt bajunk vele. Most meg három nap alatt -másodszor ég ki. Tegnapelőtt az első emeleten. - -– Szerencse, – mondotta Géza – hogy be van a gáz vezetve. Sok gázt -használunk el? - -– Dehogy – felelte Czáránné. – Lent a konyhában, igen; de itt az -emeleten félévszámra semmit. Csak ha néha el van romolva a villamos -világitás. - -– Mikor fizették az utolsó gázszámlát? - -– Meg van annak féléve is. Azóta se itt, a másodikon, se az elsőn meg se -volt gyujtva egy se. - -– No jól van, Czáránné. Mi ujság magánál? - -Czáránné rémült tekintetet vetett Rappaportra, a szája vonaglani -kezdett, azután elfehéredő arccal sugta: - -– Levelet kaptam az uramtól. Két-három nap mulva itthon lesz. - -– No, Czáránné, hiszen akkor… - -Az asszony egész teste reszketett. Rémület és zokogás rázta. Géza szólni -akart hozzá, de az asszony hirtelen megfordult és kirohant. Géza -elgondolkozva nézett utána, azután igy szólt: - -– Ezt majd holnap. – Most… most szedjük még össze azokat az adatokat, -amelyek összeszedhetők. Mit gondolsz, mennyi gáz árad ki egy ilyen lámpa -csövéből óránkint? - -Rappaport vállat vont. - -– Azt könnyü kiszámitani, – mondta. - -– Hát számitsd ki. - -Rappaport megnézte a cső vastagságát, ceruzát vett elő, számitgatott és -végül igy szólt: - -– Egy óra alatt kiömlik egy ilyen csövön száz-százhusz-száznegyven -köbdeciméter világitógáz. - -– Mondjuk százhusz – szólt Géza. – E szerint három-négy óra alatt -három-négyszáz köbdeciméter. Most gyere velem. - -Kivitte a folyosóra. A gázóra előtt megállott, félrehajtotta a függönyt -és lehajolt a fogyasztásmérő készülékhez. - -– Nézd meg – mondta – ez ugyszólván a nullán áll. Félév óta most ég itt -először gáz. Az első emeletinek e szerint egy félköbmétert kell -mutatnia. - -Lement az első emeletre. Rappaport dobogó szivvel ment vele. -Kényelmetlenül érezte magát, kinos volt számára az a gondolat, hogy -valaki rajtakaphatja őket ezen a vizsgálódáson. Géza azonban lehajolt a -gázórához, kiegyenesedett és nyugodtan mondta: - -– Nézd meg; majdnem egy fél köbméter. Épen elég arra, hogy eltegyen az -utból valakit. - -A második emeletről Ágnes jött lefelé. Megállott a lépcsőnél és felemelt -fejjel, csendesen kérdezte: - -– Mit csinálnak maguk itt? - -– Azt vizsgáljuk, – felelte Géza fanyar komolysággal, – mennyi gáz -fogyott itt el tegnapelőtt óta. - -– Ah, ez érdekes. - -Megfordult és lassan ment lefelé a lépcsőn. A földszinten befordult a -hallba és visszanézett Rappaportra: - -– Nem ül le egy kicsit beszélgetni? - -Rappaport leült. Géza elkomorodva járkált ide-oda és egyre sötétebb -dermedtséggel sülyedt magába. Ágnes elfogulatlan derüvel intézett néhány -kérdést Rappaporthoz – a fronton való élményeiről, az orvosi terveiről – -és nemsokára barátságosan bizsergő beszélgetésbe merültek. Hét óra -tájban Zoltán átment a hallon. Ágnes ekkor meghitta Rappaportot -vacsorára. Rappaport elfogadta a meghivást. Később lejöttek a család -többi tagjai is és Zoltán is visszajött a hallba. Ágnes felállott. - -– Mi mondta nyugodtan, – most fel fogunk menni. Vendégem van vacsorára. - -Zoltán ekkor odalépett hozzájuk: - -– Miért akar megfosztani bennünket attól az örömtől – mondta -szeretetreméltóan – hogy a maga vendége a mi vendégünk is legyen? - -Ágnes egy könnyü fejhajtással válaszolt. Zoltán bemutatkozott -Rappaportnak és megkérte, hogy tisztelje meg őket; szerezze meg azt az -örömet, hogy –. Rappaport félrehajtott fejjel állott, megköszönte a -meghivást és könnyedén elpirult, zavart, lányos arccal viselte el, hogy -megismertessék a család többi tagjával, köztük Noszlopy kapitánnyal is. -A vacsoránál Rappaport előbb megigézetten bámulta Zoltánt, azután -megrettent attól a gondolattól, hogy Zoltánnak feltünik az a csodálkozó -bámulás és Marianne-nal kezdett beszélgetni, aki mellette ült. Marianne -hallgatag és dacos volt, minthogy azonban Rappaport ugy beszélt vele, -mint egy királynővel – mert minden nővel igy beszélt, a tiz éves -lányokkal is és az utcai lányokkal is – hamarosan felmelegedett és -nemsokára lázas, halk beszélgetésbe fogott Rappaporttal. Kozmetikai -szerekről, toalettekről és ékszerekről volt szó, végül egy -jelentéktelen, de ragyogóan öltözködő kis szinésznőről, akit Rappaport -személyesen ismert. A többiek halkan és tartózkodóan beszélgettek a -háboruról és háborus dolgokról. Géza néha felrázta magát és szólt -egy-egy szót, de azután megint sötét, szinte magánkivül való töprengésbe -merült. Vacsora után lementek a hallba. Tiz óra után Gyurinak és -Mariannenak le kellett feküdnie; Marianne szivszakadva bucsuzott -Rappaporttól és könyörgött neki, hogy máskor is jöjjön el, itt eddig -mindenki olyan unalmas volt, most végre akadt egy érdekes ember, akivel -ő nagyszerüen, _nagyszerüen_ mulatott. Rappaport tartózkodóan -mosolygott. - -Azután ő is menni készült. Géza hallgatott, de Ágnes tartóztatta. - -– Maradjon még, – mondta neki barátságosan. Nem szereti az éjszakai -beszélgetéseket? Mi tegnap is órák hosszat beszélgettünk Gézával. És én -ma is mindjárt friss fekete kávét főzök. - -– Ugy? – kérdezte Zoltán udvariasan, – ma is hosszu virasztás lesz. - -– Igen – mondta Ágnes, – nincs kedvem lefeküdni. - -Szembe fordult Zoltánnal. - -– És a második emeleten – folytatta nyugodtan, – elromlott a villamos -világitás. És én gyülölöm a gázvilágitást. És félek tőle. - -Rappaport elsáppadt. Géza égő szemmel meredt Zoltánra. Zoltán csendesen -fujta a szivarja füstjét és nyugodtan bólintott és derülten nézett bele -az Ágnes szemébe. - -– Igaza van, – mondta nyugodtan. – Én is gyülölöm. Tegnapelőtt itt az -első emeleten is elromlott a villamos világitás. Ez mind a háborus anyag -silányságától van. - -Megállott egy másodpercre, azután közömbösen huzta fel a szemöldökét. - -– De félni a gázvilágitástól a végén csak annak van oka, aki nem tud -vigyázni. - -Nyugodtan szivta tovább a szivarját. Ágnes tehetetlenül és ijedten -nézett rá. Rappaport zavartan vizsgálta, Géza fuldokló, mély -lélegzeteket vett, Zoltán csendesen beszélt tovább a háborus kopásról. - -– Ez a ház is vigasztalanul megkopott a háboru alatt – kivül-belül -csorbul, kopik és repedezik. Az öreg ur erkölcstelenségnek tartotta -ilyesmire pénzt költeni a háboru alatt. Most pedig, a negyedik évben már -az anyagok is hiányzanak a rendbehozatalhoz. És ha megvolnának, attól -kellene tartani, hogy kisebbrendü lázadást okoz, ha az emberek látják, -hogy ilyesmire van pénz. - -A beszélgetés lassan folyt tovább. Rappaport végre felállott és indult -haza. Géza kikisérte. Mire visszajött, a hallban már csak Ágnes és -Zoltán volt. Ágnes állott; nekitámaszkodott egy asztalnak, mint aki -védekezik egy támadás ellen; előtte állott Zoltán és előrehajló, karcsu -testtel, feléje hajló fejjel halkan beszélt neki. - -Géza habozva állott meg. Ágnes hozzáfordult és levegő után kapkodva, -kihivó nyugalommal mondta: - -– Jőjjön Géza. – Üljön le. – Akar egy csésze feketekávét? - -Zoltán lassan visszafordult. Az arca teljesen nyugodt volt. Csak hosszu -pillái ereszkedtek rá egy kissé mélyebben a szemére és szürke szemében -égett halálos tüz. Géza megállott előtte, a homloka lüktetni kezdett és -az egész teste eltelt a mérkőzés és a leszámolás forró gőgjével. Három -másodpercig farkasszemet néztek, azután Zoltán nyugodtan mondta: - -– Akkor hát… ha ti még virasztotok, jó éjszakát. - -Megfordult és könnyü lépésekkel nyugodtan kiment. Géza felindultan -bámult utána. Ágnes fáradtan beleült egy karosszékbe és töprengve nézett -maga elé. Hosszu csend volt. Azután Géza is leült. Ágnes ekkor -feltekintett és most sokáig, hallgatva néztek egymás szemébe. Az Ágnes -aranybarna szemében egy tiszta akarat lobogott; azután könnyü -zavarodottság támadt benne. Őszinte, szép száját kissé fájdalmasan -elhuzta; bólintott, mintha egy kimondatlan kérdésre felelne és igy -szólt: - -– Előbb majd én mondok el mindent. Nehezemre esik. Két nap óta -fájdalmasan érzem, hogy mégis nő vagyok és hogy bizonyos lelki dolgokban -alapvető különbségek vannak férfi és nő között. Öt éves korom óta -nevelem rá magamat, hogy elfogulatlanul álljak szemben némely dolgokkal -és felsőbbségesen beszéljek róluk, és tegnapelőtt óta… - -Elpirult. Elforditotta a fejét. Azután megrázta magát, összeszoritotta a -száját és száraz hangon folytatta: - -– Tegnapelőtt este, amikor maga itt elmondta végre azt, amit én hetek -óta vártam már, akkor nekem nagyon jó kedvem támadt. Az az érzésem volt, -hogy csak nagyon kell akarnom valamit és teljesedik, amit akarok. -Zoltánnal később egyedül maradtam. Arról beszélgettünk, hogy a magunk -fajtáju embernek joga van rá, hogy értéktelen öregeket és alacsonyrendü -gyöngéket eltoljon az utjából. Most, utólag, ha visszanézek… azt kell -mondanom… valami furcsa lelki részegség volt ez… - -Megint megzavarodott, elpirult, elforditotta a fejét egy másodpercre, -azután elszántan folytatta: - -– Én egész életemben arra készültem… orvos csak azért lettem… hogy ha -elérkezettnek látom rá az időt, akkor nyugodtan, tiszta fejjel, -részegség nélkül válasszam meg azt a percet és azt a férfit, akinek… -átadom magamat… És tegnapelőtt éjjel ugy éreztem… és azt gondoltam, hogy -Zoltán az. - -Elsápadt. A vonásai megmerevedtek, a szeme elbágyadt. - -– Utólag – mondta nagy erőfeszitéssel – megállapitottam, hogy -rettenetesen tévedtem. Mindenben tévedtem. De ez nem tartozik ide. Ide -az tartozik, hogy: beleegyeztem abba, hogy Zoltán tizenkét óra tájban -feljőjjön hozzám; Zoltán feljött; ő is… ugyszólván mámoros volt; és -később… amikor azt hitte, hogy én… ugyszólván az ő szerelmi -rabszolgaságába kerültem… akkor gőgösen, részegen, felsőbbségesen azt -mondta… - -Megtörölte verejtékező, sápadt homlokát. Elborult, fájdalmas arccal, -mintha visszahallgatózott volna a tegnapelőtti éjszakába, iszonyodva -suttogta: - -– A fülembe suttogta, hogy ma milyen szép napja van. Három évig várt -reám és ma a karjában tart. Ölni és szeretni: ezért szép az élet. Engem -elvett magának és valakit kiküldött az életből. Hogyan küldte ki? -Sokféle módja van annak. A gázórán kettőt fordit például az ember. Első -találkozóra megy ahhoz a lányhoz, a kit életében legforróbban kivánt és -akire három évet kellett várnia és utközben jókedvüen legyint valakinek, -hogy menjen ki az életből. Igy jó szeretni. Királynak érzi magát az -ember. Istennek. - -Ágnes elhallgatott Néhány hosszu lélegzetet vett, aztán kiegyenesedett. - -– Eddig van, – mondta. - -Várt egy kicsit. Szótlanul nézett Gézára. - -– Most beszéljen maga, – mondta csendesen. - -Géza eddig visszafojtott lélegzettel hallgatott. Most szorongva nézte -Ágnes megnyugodott arcát és nagy erőfeszitéssel kereste a lelkében, mit -mondjon neki. Végre megszólalt. Érezte, hogy egészen mást mond, mint -amit akart. - -– Én láttam, – mondta halkan, – Zoltánt, amint… magához ment. - -Ágnes felkiáltott: - -– Látta? - -– Láttam, – mondta Géza fájdalmas révületben. – És az volt az érzésem… -hogy oda kellene mennem… betörni az ajtót… a nyakánál fogva kihurcolni… - -Szégyenkezve és dadogva beszélt. Ágnes azonban egyszerre felsikoltott, -tikkadtan és kínlódva keresett szavakat, gyötrődve nyujtotta előre erős, -fehér ujjait, azután rátette a kezét az arcára és a két keze mögül -lihegve mondta: - -– Hát akkor… hiszen akkor… maga akkor… - -Elhallgatott. Levette a kezét az arcáról és sápadt, fagyott arccal -mondta: - -– Ne erről beszéljünk. Nem erről kell beszélnünk. Azt mondja meg, mit -akar most tenni. - -Géza megértette. Világos bágyadtsággal látta az egész helyzetet és -csüggedt engedelmességgel kezdett beszélni: - -– Amikor megértettem, hogy mi történt… mert maga rávezette Rappaportot -arra, hogy a halál igazi okát megjelölje… - -Ránézett Ágnesre. Ágnes mozdulatlanul ült és várt. - -– … akkor az volt az első érzésem, hogy most oda kell rohannom és le -kell számolnom a gyilkossal. Akkor megállitott az, hogy tökéletes és -végleges bizonyitékok még nem voltak a kezemben. Most a kezemben vannak. -Egész este éreztem, hogy magától megkapom őket, épen ugy, mint ahogy a -Rappaport első szava után teljes világossággal láttam… _láttam_, hogyan -történt az egész. És most órák óta azon gondolkoztam: mi a teendő, ha a -végső bizonyitékot is megkapom. Holnap meggátolni a temetést? -Megvizsgáltatni a holttestet? Vádat emelni Zoltán ellen? Tegyük fel, -hogy ez megtörténik. Akkor mindent összeszámitva, mégis csak egyetlen -olyan bizonyiték van, amelyet idegen ember is számbavehet: a maga -vallomása. Nem is vetem fel azt a kérdést, milyen rettentően kínos lenne -ez magának. Ha szükségesnek itélnők, el kellene viselnie. De -használna-e? Mennyi hitele lenne? Mi mindent lehetne ellene vetni! És -abban a percben, amelyben kiderülne, hogy a halottkém elfogult, -könnyelmü s ügyetlen szamár volt, – nem szép, természetes halál -köszöntött be egy öreg emberhez, – nem is egyszerü katasztrófa történt, -hanem gyilkosság történt, abban a percben vádat emelnének más valaki -ellen: én ellenem. Az őrjöngő öreg Noszlopy már azzal is megvádol, hogy -Zoltán életére törtem. Ebben az őrültségben szép rendszer van. -Kiderülne, hogy Noszlopy engem már régen szemmel tart, tegnapelőtt éjjel -is majdnem tetten ért. Kiderülne, hogy én valóban kiirtással fenyegettem -meg áldozatomat. Egy szóval: ha általában gyilkosságról lenne szó és nem -egyszerü katasztrófáról, akkor nem Zoltán lenne az igazi vádlott, hanem -én, aki előbb az öreget tettem el láb alól, azután az örökösét akarom -láb alól eltenni. Ezt is el lehetne viselni. Bele kellene menni ebbe a -harcba, ha a sikernek a legkisebb reménye is megvolna. De alapos -megfontolás után azt kell mondanom, hogy a sikernek a legkisebb reménye -sincs meg. - -Ágnes komolyan bólintott: - -– Nincs. - -– Marad tehát az, – folytatta Géza, – hogy a halottat engedjük eltemetni -és mi élők tegyük meg a kötelességünket. - -Ágnes mereven intett igent. Géza lassan lehajtotta a fejét. - -– A gyilkost – mondta halkan – halálra itélni, az itéletet rajta -végrehajtani, jöjjön utána, aminek jönnie kell. – De mi vagyok én, hogy -én halálos itéleteket hozzak és halálos itéleteket végrehajtsak? Olyan -feddhetetlen az én lelkem és vértől olyan tiszta az én kezem, hogy én -nyugalmas lélekkel halálos itéletet hozhatok? Az én számomra a más -emberek felett napról-napra itélő és utána nyugodtan élő biró is olyan -emberi csoda, amely örökre megfoghatatlan marad nekem. Gyilkosság -történt. Igen. De ha én itélkezném és az itéletet végrehajtanám, – -végrehajtanám, akármi jön utána, – akkor… akkor az volna, hogy -egyszerüen még egy gyilkosság történt. Embernek nincs ember felett -itélni joga. – És hátha az én megrendülésemnek és felháborodásomnak az -igazi forrása csak az az érzés, hogy egy nagy vagyontól elütöttek? Nem -egy tiszta erkölcsi harag lázadt fel bennem, hanem tisztátlan kapzsiság. -És amikor most annyi fiatal és szép élet ér korai és szörnyü véget a -világon, szabad-e akkor épen ennek az egy életnek az elmulása miatt -olyan megtorló munkába fogni, amely majd lehetetlenné teszi azt, hogy -valamikor talán a többiekért áldozza fel az ember magát? És hátha azt -kellene tenni és nem mást, hogy odalépünk a gyilkos elé és azt mondjuk -neki: tudjuk, hogy bünös vagy, mi nem itélkezünk feletted, de te értsd -meg a tulajdon lelked kinja által, hogy… - -Ágnes maró és keserü megvetéssel, nagyon halkan felnevetett. Eddig -mozdulatlan arccal hallgatott, most halk felnevetése után a gyötrődő -lenézés két mély ránca huzódott lefelé a szája két oldalán. Géza -felemelte és csüggedten leejtette a kezét: - -– Mit kell tennem? – mondta fájdalmasan. – Mit szabad tennem? Mit -tegyek? - -Ágnes felállott. Egy merev fejmozdulattal jelezte, hogy elég volt a -beszélgetésből, – menjenek fel; és kinlódóan kevély, hideg arccal, -szótlanul indult felfelé a lépcsőn. Géza fáradtan ment mögötte. Amikor -felértek a második emeletre, Ágnes megállott, szembe fordult vele, meg -akart szólalni és kétszer hiába kereste azt a szót, amelyet mondani -akar, végre a Géza szemébe nyugodtan betekintve, halkan igy szólt: - -– Én azonban halálra itéltem. És az itéletet végre is fogom hajtani. - -Megfordult és elment a szobájába. Géza megrettenve nézett utána, azután -ő is bement a szobájába és lefeküdt. - - - - -IV. - -Másnap délelőtt megvolt a temetés. Géza kikisérte a koporsót a családi -kriptáig és összezuzottan ült vissza a kocsiba, amely megint hazavitte. -Nem mert felnézni. Az az érzése volt, hogy ha felnéz, reszkető látomása -lesz: mindenfelől csontujjak mutatnak rá; és hangok hallatszanak, -amelyek azt mondják, hogy itt megy az az ember, aki renyheségből és -gyávaságból elhallgatja, hogy a halott gyilkosságnak esett áldozatul. -Mire hazaért, kinos fejgörcse volt. Jeget hozatott és némán szenvedve -feküdt órák hosszat kábitóan hideg borogatásai mögött. - -Déltájban mulni kezdett a fájdalma. Ekkor leült az iróasztalához és -dolgozni próbált. Ha van egy kötelesség, amelyet elmulasztott, most -teljesitenie kell legalább egyéb kötelességeit és bele kell fognia abba -a munkába, amelyre napok óta készül: annak a tervnek a kidolgozásába, -amely egyedül tudja megmenteni halálos veszedelemben forgó -társadalmunkat. Mielőtt azonban irt volna valamit, eszébe jutott, hogy -van egy sürgősebb teendője is. Felállott és becsengette Czáránnét. - -– Most üljön le ide, Czáránné, – mondta neki forró jóindulattal – és -mondjon el nekem őszintén és becsületesen mindent, ami a lelkét nyomja. - -Czáránné roskadozva leült, feléje forditotta sápadt arcát és lázas -szeméből bugyogni kezdtek a könnyek. - -– Uristen, mondta a kezét tördelve, – Uristen, hogy tudjam én azt -elmondani. Ég rajtam a szégyen és megöl engem a gyalázat. - -Géza mély részvéttel és gyöngéden biztatta: - -– No, mondja csak el bátran. Ha segiteni nem is tudnánk és ha csak a -lelkén könnyit, már az is jó lesz. - -A hangja olyan meleg és gyöngéd volt és az egész lényéből annyi biztató, -forró jóság áradt ki, hogy Czáránné megindultan, hálás meghatottságban -felolvadva zokogni kezdett. A Géza keze után nyult és meg akarta -csókolni. Géza elhuzta a kezét, de Czáránné zokogva mondta, hogy csak -akkor beszél, ha a kezét megcsókolhatja. Géza erre átengedte neki a -kezét. Czáránné előbb megcsókolta a kezét, azután szoritva tartotta két -forró kezében; mintegy belekapaszkodott; azután olyan kifejezésekkel, -mintha a gyóntató papnak beszélné el, elmondotta a lelke nagy kinját és -szörnyü félelmét. - -Amikor az ura elment katonának, akkor ők féléves házasok voltak. Az ura -már Przemyslben fogságba került, de ő tartotta a hűséget szeplőtlenül -két és fél hosszu évig. Hiszen – a Boldogságos Szüz látja az ő lelkét és -legyen az ő tanuja – ő szerette és szereti is az urát. Két és fél hosszu -év telt el, amikor valaki azt kivánta tőle… azt akarta… és ő kinlódott -és védekezett… annak az urnak a nevét, ha megmondaná, akkor Géza rögtön -látná, hogy milyen nehéz volt neki védekeznie… - -Kiderült, hogy félévvel ezelőtt Zoltán bevitte magához egy párszor. -Azután ugy bánt vele, mintha ő valami utolsó lenne. Nem volt hozzá -durva, csak ugy bánt vele… ő nem tudja… de ugy bánt vele, mintha ő egy -rongy volna. És akkor ő halálig elkeseredett; és azt gondolta, hogy -mielőtt az ura hazajön, ő ugyis megöli magát; és azt gondolta, hogy most -már ugyis mindegy; és előbb volt itt egy inas, aki nemsokára elment… -Azután mások. Az ő bünös teste ugyis pokolra jut; ő ekkor nem tudott -többé ellentállni. Most pedig jön haza az ura. Meg kellene magát ölnie. -Innen egyenesen az ablakhoz kellene mennie és le kellene ugrania a -második emeletről. Vagy a Dunába. Vagy mérget inni. - -Géza mély szánalommal hallgatta. Amikor gyöngéd erőszakossággal -ráparancsolt, hogy az öngyilkosságra gondolni se merjen, akkor Czáránné -először emelte fel hozzá könyben ázó arcát. - -– De hiszen ugyis mindegy, – kiáltotta fuldokolva. – Ha én nem ölöm meg -magamat, megöl az uram. Olyan biztos, mint egy Isten van az égben, hogy -megöl. - -Géza próbálta biztatni és vigasztalni. Czáránné rettegve rázta meg a -fejét: - -– Megöl. Olyan ember, – tudom, hogy megöl, – az ellenségeim megmondják -neki, – és nekem végem van. - -– Az ellenségei? – kérdezte Géza bámulva. – Miféle ellenségei? - -– Az ellenségeim. Például Bereczék. - -– Mért ellenségei magának Bereczék? - -– Ellenségeim. Már régóta ellenségek vagyunk. - -Géza érezte, hogy szomoru, nagy hidegség száll rá a szivére. Milyen -természetes hangon mondja ez az asszony, hogy régen ellenségek. Ha ő -árulhatná be valahol Bereczéket, talán ő is megtenné. A szegény ember -örök tragédiája, hogy a szegénységben marakszik; az ember örök -tragédiája, hogy a lelkének forróbb vágya van a gyülölet után, mint a -szeretet után. Jobban szeretünk gyülölni, mint szeretni, – örökké igy -lesz? De milyen meddő dolog lenne, ha ő most elkezdené ezt a riadt -lelket a szeretet táplálékával kinálgatni. Mást kell itt tenni. Elhuzta -a kezét. Felállott. - -– Nézze Czáránné, – mondta komolyan, – itt azt hiszem, egészen világos, -hogy magának mit kell tennie. Maga sulyosan vétett az ura ellen. Be kell -neki vallania, hogy vétett ellene. - -A hangja kissé hidegebb volt, mint eddig. Czáránné megérezte ezt, kissé -kijózanodva ült egyenesre a székén és az utolsó mondatnál ijedt -mozdulatot tett. - -– Már csak az okosság is ezt parancsolja, – mondta Géza. – Meg kell -előznie azt, hogy más mondja el. Az őszinteség önmagában véve érdem, -amelyre később hivatkozni is lehet. Azonkivül: ha őszintén elmondja, -egyuttal felajánlhatja azt, hogy váljanak el. Maga belátja – ezt kell -mondania, – hogy vétett az ura ellen és hogy az urának jogában van magát -eltaszitania. De egyuttal megmondhatja azt is, hogy csak őt szereti és -hogy épen ezért nagyon sokat szenvedett. Ha ő erre megbocsát és alkalmat -akar adni magának arra, hogy a hüségét és a ragaszkodását ezentul -bebizonyitsa, akkor, ugy-e, rendben van a dolog. - -Czáránné sivár csüggedtséggel legyintett. - -– Megöl, – mondta halkan. – És el se merem én ezt mondani neki. - -Gézának megint forró részvét árasztotta el a szivét. - -– Tudja mit Czáránné, – mondta. – Hát mi volna akkor, ha mindezt más -valaki mondaná el neki? Például én. - -Czáránné bámulva nézett rá, azután egyszerre zokogni kezdett. - -– Megtenné a nagyságos ur? – kérdezte lihegve. – Áldja meg érte az -Isten. Zoltán ur kinevetett, amikor egy félévvel ezelőtt könyörögtem -neki. Pedig ő volt, aki bünbe vitt. Azt mondta, a csillagot is hazudjam -le az égből. De amikor én nem tudok hazudni. - -Megállapodtak benne, hogy ha Czárán András hazajön, akkor az asszony -rögtön Gézához küldi őt és Géza mond el neki mindent. Czáránné azután -letörölgette az arcát, indult kifelé, még egyszer visszafordult, hogy -kezet csókoljon Gézának, de Géza most már nem engedte, és erre elment. -Géza elgondolkozva járkált egy ideig a szobájában, azután lement -ebédelni. Ebéd után elment a Palota-szállóba és Rappaporttal -beszélgetett. Öt óra tájban Rappaport menni készült. - -– Bocsáss meg, – mondta halkan, – meg vagyok hiva teára. - -Elpirulva és zavarodottan tette hozzá: - -– A Molitor-palotába. Ágnes hivott meg. - -Géza csodálkozva nézett rá. - -– Telefonon, – tette hozzá bocsánatkérő arccal Rappaport. - -– Ugy? – mondta Géza. – Hát igy összebarátkoztatok. Hát csak eredj, -öregem. - -Rappaport elment. Géza bánatos elhagyatottságban üldögélt egy ideig, -azután elment járkálni. Órák hosszat járkált szorongó szivvel és -nyugtalanul vizsgálta időről-időre az utcán járkáló embereket. Ki érzi -itt még azt a szivszorongást, amelyet ő érez? Kinek a szivében harsog az -a jajveszékelés, amely az övében és ki fél olyan vihartérző testi -reszketéssel a jövőtől, mint ő? Szórakozott és nevető arcok mentek el -mellette és ő ijedten érezte, hogy gyülölet támad fel benne az emberek -iránt. - -Nyolc óra tájban hazament. A vacsorát hangtalanul ette végig. -Egyszer-kétszer félénken kereste az Ágnes tekintetét, de az Ágnes -szeméből megint olyan taszitó és kevély megvetés áradt feléje, hogy -némán lehajolt a tányérjára és nem nézett rá többé. Vacsora után egy -ideig a hallban szivarozott még, azután felment a szobájába, sokáig -álmatlanul forgolódott, végre elaludt. - - - - -V. - -Czárán András ott állott Géza előtt. Sürü szemöldökü, bozontos bajuszu, -széles vállu, zömök ember volt. Az arcán valami bizalmatlan elszántság. -Géza leültette és habozva beszélni kezdett hozzá. Azért kérette ide – -mondta – az itthonléte első órájában, hogy egy nagyon komoly ügyről -nagyon komolyan beszéljen vele. A feleségéről van szó, Czárán -Andrásnéról és a házaséletükről, amely negyedfél évvel ezelőtt -megszakadt és amelynek a folytatása most az ő elhatározásától függ. Az -elhatározását nagyon meg kell fontolnia; vessen majd számot magával – -kérdezze meg a szivét, hallgasson a szive szeretetére, – és gondoljon -arra, hogy aki távol volt itthonról, az bizonyosan sokat szenvedett, de -keservesen szenvedett az is, aki szivszakadva itthon várakozott. - -Czárán András bozontos szemöldöke alól egy várakozó, hideg pillantást -vetett Gézára. Géza erre elmondta neki, hogy a feleségének az ő -bocsánatára van szüksége. Vétett a hitvesi hüség ellen. Ezt őszintén és -töredelmesen bevallja. A mentsége az emberi természet gyengesége és az a -bünbánat, amelyet érzett és érez. Ha Czárán András nem akar neki -megbocsátani, akkor legjobb lenne elválniok. De ha megbocsát neki, akkor -az asszony ezentul annál nagyobb odaadással és szeretettel fogja -bizonyitani, hogy méltó volt a bocsánatára. A fontos az, hogy most -tiszta helyzetet teremtsenek. Az asszony töredelmes vallomásával -megtette azt, amit neki kellett tennie; most Czárán Andrásnak kell a -maga részéről egy jól megfontolt elhatározással mindkettejük életét ebbe -vagy abba az irányba terelnie. Ha elválnak: az is megoldás. Még jobb -megoldás, ha együtt maradnak. De akkor el kell felejteni a multat és nem -szabad a szemrehányás, a harag és a gyanakvás mérgét belevinni a további -együttélésükbe. - -Géza elhallgatott. Czárán mozdulatlan, konok arccal hallgatta és most -hosszu, hideg tekintettel nézett rá. - -– Mit gondol? – kérdezte Géza jóindulatuan. - -– Azt gondolom, – felelte Czárán lassan, – hogy mi köze van -tulajdonképen százados urnak az én házaséletemhez? - -– Az, – felelte Géza, – hogy láttam, milyen rettenetesen szenved a maga -felesége. Őt megsajnáltam. Magának is jót akarok. És nem akarom, hogy -boldogtalanok legyenek, – se ő, se maga. - -– Én? No, már hogy én hozzám mi köze a százados urnak –? - -– Az, hogy… én is katona vagyok. Minden katonát testvéremnek érzek. -Minden embert testvéremnek érzek. És mint bajtárs és barát és testvér -nyujtom a kezemet és… - -Czárán András felállott. Sötét fejét oldalra szegte, mintha elutasitó és -tagadó mozdulatot tenne Géza elhallgatott. - -– Hát mit kiván tőlem a százados ur? – kérdezte Czárán. - -– Én semmit se kivánok. Én csak azt tanácsolom, hogy a saját érdekében -fontolja meg jól az elhatározását. - -– Hát majd megfontolom. De az aztán már csak az én dolgom lesz, amibe -senkinek sincsen köze. Parancsol még valamit százados ur? - -– Nem. Semmit. - -Czárán elment. Géza kinos rosszullétet érzett, fagyasztó szorongást és -feszültséget a lelkében. Órák hosszat tartott, amig ettől az érzéstől -meg tudott szabadulni. Másnap Czáránné boldogan jelentette neki, hogy az -ura megbocsátott. Nem mondta ugyan ki, hogy megbocsát – nagyon szükszavu -ember – de nem küldte őt el, nem bántotta, inkább megölelte és -megcsókolta. Jól megvannak együtt. - -Három nap mulva este tiz óra körül a hallban ült a Molitor-család és -Rappaport, aki a délutánját vagy az estéjét mindig itt töltötte. A lábuk -alatt egyszerre elfojtott üvöltés hangzott fel, a fájdalomnak és a -halálfélelemnek rémült orditása. A hang olyan meglepően tört fel -közéjük, hogy néhány másodpercre riadtan elhallgattak és sápadtan néztek -egymásra. Végre Zoltán gunyos mosolylyal igy szólt: - -– A mélység hangot ad. Az embernek csak akkor jut eszébe, hogy a lába -alatt emberek élnek, ha a cselédlakásban tragédia játszódik le. - -A jajveszékelés a lábuk alatt elhallgatott, de azután egy-két -másodpercre megint felhangzott, távolodott az udvar felé és az udvarban -– most már alig hallhatóan – keserves sirássá lett. Géza nem birta ki. -Felugrott és lement az udvarra. Mire visszajött, Mariannet és Gyurit az -anyjuk elküldte aludni, Zoltán pedig felöltőben állott a bejáratnál: el -készült menni otthonról. - -– Mi volt az? – kérdezte Ágnes. - -– Czárán, – felelte Géza. – Ivott. Megverte a feleségét. És igérte neki, -hogy idővel bizonyosan megöli. De talán mindjárt most megöli… egyelőre -üti… közben ezt kérdezi: öljelek-e meg mindjárt most… mégis csak -megöllek mindjárt. - -Csend volt. Zoltán lóbálta a kalapját, mintha azon gondolkoznék, -feltegye-e a fejére, a kijárat felé fordult, de azután visszaforditotta -a fejét. - -– Kedves Géza, – mondta könnyü mosolygással, – én azt hiszem, te rossz -metódust választottál a Czárán-házaspár életének a rendbehozatalára. - -Géza meglepetve nézett rá. - -– Ah, hogy honnan tudom? – kérdezte Zoltán, – Czárán mondta el. -Automobilt vettem, és a becsületében sértett férj holnaptól kezdve -megint az én szolgálatomban van. Elmondta nekem is, bár nem kérdeztem; – -az egész házban mindenkinek. Nem igy kellett volna vele beszélned. -Valami effélét kellett volna neki mondanod: „hallod-e fickó, tulságosan -nagy tisztesség ugyan, hogy veled szóba állok, de meg akarom neked -mondani, hogy az ilyen vadparaszt, mint te, legyen boldog, ha olyan -csinos felesége van és ne okoskodjék sokat az asszony hűségéről, hanem -köszönje szépen meg, hogy az asszony általában eltüri őt, – de ha mégis -eszedbe jutna, fickó, ugrálni, akkor én töröm össze minden csontodat.“ -Ez, azt hiszem, sokkal hatékonyabb támasztéka lett volna a Czárán András -ugynevezett lelkének. - -Géza hallgatott. Zoltán várt még néhány másodpercig, azután mosolygó -bólintással bucsuzott el mindnyájunktól és elment. Rögtön utána -visszavonult Noszlopy kapitány és pár perc mulva elment lefeküdni az -öreg Molitorné is. Géza töprengve járkált ide-oda és egyszerre megállott -Ágnes és Rappaport előtt. - -– A rettenetes az, hogy talán igaza van, – mondta szomoruan. – Az apám -hányszor mondta – én is sokszor érzem – vannak lelkek, amelyekkel nem -lehet a szeretetnek, tehát a szabadságnak a hangján beszélni. Csak egy -olyan emberiség lehet majd szabad, amelynek a szive tele van -szeretettel. De csak szabad embereknek hirdethetjük és csak szabad -emberektől kivánhatjuk a szeretetet. Mit kell hát tennünk? Meddig -vergődünk még gyülöletből a szolgaságba és szolgaságból a gyülöletbe? - -Ágnes hideg és taszitó idegenségü pillantással nézett a szemébe és -nyugodtan felelt a kérdésére: - -– Addig, amig azok, akik a tömegeknek jót akarnak, meg nem tanulják, -hogy azokkal az eszközökkel éljenek, mint azok, akik a tömegeknek -rosszat akarnak. Amig egy Jézus nem jön, aki Goethe és Napoleon is -egyszerre. - -Rappaport örömmel bólintott igent és magyarázatot is füzött az Ágnes -szavaihoz: - -– A szeretet genieje, az értelem genieje és az akarat genieje. - -Géza fanyarul rázta meg a fejét: - -– Az egyik kizárja a másikat. A világot átfogó értelem a kereszthalálra -kész szeretetet és a világot átfogó szeretet a világot mozgató akarat -eszközeit. - -Vitázni kezdtek és a vita közben Ágnes egyszerre igy szólt: - -– Az a szeretet, amely lemond az akarásról, nem szeretet, hanem kényelem -vagy tehetetlenség. Miféle szeretet az, amely azt mondja: tudom, hogy -gyilkosság történt, tudom, hogy ki a gyilkos, de nem teszek semmit arra, -hogy a gyilkos megbünhődjék?! - -Nagy csend támadt. Az öreg Molitor Árpád temetése óta most voltak -először együtt igy hárman, ők, akik tudták, hogy gyilkosság történt és -hogy ki a gyilkos. Hallgatva néztek egymásra és lassan és akadozva -indult meg közöttük ujra a beszélgetés. Amikor azonban felszabadultan és -teljes hangon ismét beszélgetni kezdtek, akkor olyan volt, mintha a -csendes éjszakában ők hárman valami furcsa birói tárgyalást tartanának, -különös itélkezést végeznének egy nehéz ügyben, egy különös vádlott -felett. Ágnes haragosan és szenvedélyesen követelte, hogy történjék -valami, a bünösnek meg kell bünhődnie; Géza azon a véleményen volt, hogy -semmit se lehet tenni, a halott pihenjen békében és az élő számoljon le -a lelkével ugy, ahogy tud. Rappaport óvatosan és tartózkodva mondott -egy-egy mondatot és hol az egyiknek, hol a másiknak adott igazat. Egy -óra volt, mire véget vetettek a beszélgetésnek és felizgulva, a meddő -fáradtság égő érzésével elváltak és mentek aludni. - -Másnap délelőtt, amikor Géza lement reggelizni, bejött az ebédlőbe -Zoltán és rövid idővel utána Noszlopy kapitány. Zoltán ült az asztalnál -és jó étvágygyal evett. Előtte szikáran és sötéten megállott Noszlopy -kapitány és komoran igy szólt: - -– Kedves Zoltán, én azért jelentem meg itt előtted, hogy ismeretlen -tettest azzal vádoljak, hogy elmult éjszaka, hajnali négy óra tájban -behatolt szegény, elhunyt barátom lakosztályába. - -Zoltán meglepetve és kérdő tekintettel nézett rá. Noszlopy kapitány -sulyos méltósággal folytatta: - -– Hajnali négy órakor ébren voltam. Mostanában nem tudok aludni. A ház -elhunyt urára szoktam gondolni; váratlan halálára, mely elragadta -körünkből; és reszketni szoktam a méltó utód biztonságáért. Tehát: az -álom kerülte pilláimat. És ébrenlétemben hallottam, amint a szomszéd -lakosztály ajtaja nyilik. Előbb azt hittem, hallucinálok. Majd -felugrottam. Kiléptem a folyosóra. Sötét volt. A tettes – gonosz -lelkiismeretének sugallatát követve – eloltotta a folyosó lámpáit. -Tapogatózva haladtam előre és odaértem a lakosztály ajtajához. Az ajtó -nyitva volt. Nyitva, holott én magam zártam be kulcscsal és a kulcsot -átadtam neked. - -Zoltán igent intett. Noszlopy kapitány hálás haraggal folytatta: - -– Te pedig a kulcsot elzártad. Valaki tehát kinyitotta az ajtót. -Megdöbbenve állottam meg az ajtóban és gyufát kerestem a zsebemben, hogy -meggyujtsam. A dobozt megtaláltam. De mielőtt az első gyufát -meggyujtottam volna, a lakosztályban halkan megrecscsent a padló. Valaki -jött kifelé. A tetten kapott bünös. Harcra készen megálltam, mint katona -az őrhelyén, de a sötét alak, aki most már ijedten rohant kifelé, félre -taszitott és gyors lábbal elrohant. Mire a lámpákat meggyujtottam, a -folyosó teljesen üres volt, hiába kutattam; és a ház teljesen csendes. -Ezt óhajtottam neked bejelenteni. - -Zoltán felhuzta a szemöldökét és ránézett Gézára. - -Ez csakugyan furcsa, – szólt nyugodtan. - -– Igen, – mondta Géza. – Kár, hogy Noszlopy kapitány nem ütött rögtön -lármát. Nagyon hasznos lett volna megállapitani, hogy kinek a -viselkedése ad gyanura okot. - -Noszlopy kapitány lesütötte a szemét. - -– Én – mondta durcásan – annyit megállapitottam, hogy… az első és a -második emeleten… látszólag mindenki alszik már. - -– Nézzünk azért most is utána egy kissé a dolognak, – mondta Zoltán. – -Hátha látunk valamit. - -Felállott és egy udvarias mozdulattal meghivta Gézát is a vizsgálathoz. -Kimentek a folyosóra. - -– Azóta, hajnal óta, senki se járt a két szobában? – kérdezte Zoltán. - -– Senki, – felelte Noszlopy kapitány. – Én őrködtem. - -Kinyitották az ajtót és bent voltak a két szoba kis benyilójában. -Gézának dobogni kezdett a szive. Zoltán előre ment és az első szoba -ajtajában megállott. - -– Itt, – mondta – nem látszik semmi. Minden ugy van, amint a temetéskor -volt. Nem látszik, hogy járt volna itt valaki. - -Be akart lépni a szobába, de egyszerre visszarántotta magát. - -– Ah, – mondta – mégis! A vendég itt hagyta a nyomát. - -Lemutatott a padlóra. A sima parketten finom porréteg volt és a -porrétegbe tisztán és világosan belerajzolódott egy sürün ismétlődő -lábnyom. A lábnyomok itt-ott elmosódtak, néhol a szőnyegre vezettek, -máshol eltörölték egymást, de annyit világosan meg lehetett állapitani, -hogy egyik sorozatuk befelé halad, a másik kifelé. - -– No lám, – mondta Zoltán, – hiszen ez egész érdekes. Ha minden jel nem -csal, hamarosan meg fogjuk állapitani, ki volt az, aki itt éjszaka előbb -óvatosan befelé nyomult, azután ijedten kifelé rohant. - -Noszlopy kapitány égő szemmel nézett Gézára. Géza érezte, hogy vörös -harag gyullasztja ki a halántékát; de ugyanakkor riadt rémület kalapált -a szivében. Odalépett Zoltán mellé, lehajolt az első, világosan látható -lábnyomra, gondosan megvizsgálta, azután óvatosan föléje helyezte a -lábát. A különbség feltünő és szembeötlő volt. Az összetévesztés -lehetetlen. A lábnyom rövid és széles, az ő lába sokkal keskenyebb és -sokkal hosszabb. Szótlanul visszahuzta a lábát. Noszlopy kapitány zavart -gőggel emelte magasra a fejét és keményen feszegette a derekát, Zoltán -pedig hozzájárulóan intett és a maga lábát is föléje tette a lábnyomnak. - -– Persze, – mondta – ez egészen másfajtáju láb, mint a mienk. No, majd -megtudjuk mindjárt, hogy kié. - -Csengetett és Bereczet hivatta. Berecz helyett a felesége jött, egy -alacsony, gömbölyü és tiszta, de agyondolgozott asszony. - -– Hol az ura? – kérdezte tőle Zoltán. - -– Szolgálatban van, – felelte az asszony. Már az este elment. - -– Igaz, – mondta Zoltán. – Hiszen az éjszaka már maga nyitotta ki nekem -a kaput. Hány óra volt akkor? - -– Két óra után lehetett. - -– Körülbelül. Azután senkit se eresztett be a házba? - -– Senkit. - -– Hát azelőtt? - -– Azelőtt se. Egyszer nyitottam csak kaput, mikor a vendég urat – a -doktor urat – kieresztettem. - -– Jól van, – mondta Zoltán, – elmehet. - -Az asszony elment. - -– Akkor tehát, – mondta Zoltán, – csak a ház lakói között lehet az -éjszakai vendég. Minthogy pedig ez kétségtelenül férfi-lábnyom vagy -valamelyik inas vagy a szakács vagy Czárán vagy… - -– Péter, az én legényem, – egészitette ki Géza. - -– A teljesség és a bizonyitás kedvéért vegyük hozzá őt is. - -Zoltán felhivatta a négy inast és a szakácsot, azután Czáránt és végül -Pétert, de kiderült, hogy egyiküknek a lába sem hasonlit az éjszakai -vendég lába nyomához. Zoltán mindnyájukat elbocsátotta, egy darabig -beszélgetett még Gézával és Noszlopy kapitánynyal a dologról, azután -elbucsuzott tőlük és elment. Az ebédnél ismét szóba került az éjszakai -látogató. Gyurit rendkivüli izgalomba ejtette a dolog. Magánkivül -izgett-mozgott, kombinált és nyomozott: nagyitóüvegekkel, -mérőszalagokkal és stopper órával; és ebéd után addig könyörgött, amig -Noszlopy kapitány beeresztette a két lezárt szobába. Itt megint lázasan -vizsgálódott, azután sötét fontosságu arccal jött ki. - -– A tettes, – mondta pedánsan, – munkavezető az arzenál -lőpor-osztályában. - -– Budapesten nincs is arzenál, – szólt közbe Noszlopy kapitány. - -Gyuri elutasitó pillantást vetett rá. - -– Honnan gondolod, Gyuri? – kérdezte Zoltán. - -– Onnan, – felelte Gyuri, – hogy olyan gyártmányu vastag harisnyát, mint -amilyent a lábnyomok tanusága szerint a tettes hordott, csak az arzenál -munkavezetői hordanak a veszedelmes munkatermekben. - -Nevettek rajta. Zoltán azonban elgondolkozva mondta: - -– Erre nem is gondoltunk: a lábnyomok csakugyan olyan embertől erednek, -aki harisnyában járt. - -– Igaz, – mondta Géza. – A cipőjét levetette. De hol? - -– Mégis boszantó, – mondta Zoltán, – hogy az ember ne tudja, ki járkál -éjszakánként a házában. És minek? Miért? Mit akart itt? - -Noszlopy kapitány a rendőrséget ajánlotta, Zoltán azonban boszankodó -legyintéssel elutasitotta ezt a gondolatot. Minthogy az öreg Molitorné -és Marianne nyugtalankodott, be is fejezte a beszélgetést: - -– Valami besurranó tolvaj lehetett. Most annyi lopás és rablás történik. -Kiadom a rendeletet, hogy ezentul még több lámpa égjen a folyosókon; -hogy ki kell világitani a kapualjat is és hogy Bereczék nagyon -ügyeljenek. - -– Majd ügyelek én, – szólt röviden és komoran Noszlopy kapitány. - -Egy-két napig esténként mindenki nyugtalan volt és aggódva feküdt le, -Noszlopy kapitány pedig fehéren és szikáran bolyongva kisértett a -folyosókon, de azután nem történt semmi különös esemény és a -Molitor-házba visszatért a nyugalom. - -Egy hét mulva sirástól vörösre égett szemmel vánszorgott be Gézához -Czáránné. - -– Nagyságos ur, – mondta akadozva, – én nem birom tovább. - -– Mi a baj, Czáránné? - -– Nem elég, – mondta Czáránné fuldokolva, – hogy az uram, ha a rossz -órája rájön, meg akar ölni. Fekszik mellettem, egyszerre nekem fordul, -ráteszi a kezét a torkomra és azt kérdezi, megfojtson-e, – mert megfojt, -– ha kedve tartja. Hanem Zoltán ur még hecceli is. - -– Hecceli? - -– Az uram bocsánatot kért tőle az éjszakai lármáért. Ő erre azt felelte, -hogy máskor lárma ne legyen, de különben neki semmi köze sincs hozzá, -hogy az uram mit csinál. Ahelyett, hogy ráparancsolna, hogy… - -Géza elsötétült arccal bámult az asszonyra. - -– Majd beszélek vele, – mondta halkan. – Rögtön megyek hozzá. - -Czáránné bágyadtan hálálkodott és ő elindult a Molitor-cég irodái felé. -Napok óta készült rá, hogy itt keresi fel Zoltánt, déltájban, amikor -félórát bent szokott az irodában tölteni. Most nem akarta ezt a -látogatást egy perccel se halasztani. Sietve ment az utcán, a vérében -forró akarat pezsgett és ugy érezte, hogy egy nagy próbatétel vágya -hajtja előre. - -Az irodában bent találta Zoltánt és félperc alatt be is jutott hozzá. -Zoltán halk és szeretetreméltó meglepettséggel fogadta. Géza előbb a -Czáránné ügyét mondta el. Megkérte Zoltánt, parancsoljon rá Czáránra, -hogy bánjon tisztességesen a feleségével. Zoltán szkeptikus -udvariassággal hallgatta végig, azután csendes mosolygással felelte: - -– Kedves Géza, bocsáss meg, én ebbe igazán nem avatkozom bele, -Boldoguljanak, ahogy tudnak. - -– De akkor a végén megöli azt a szerencsétlen asszonyt. - -– Hát akkor megöli. Czárán Andrásné hősi halált halt a világháboruban. -De nem is bizonyos, hogy megöli. Talán igen, talán nem. Ez az érdekes -benne. Téged nem érdekel: ilyen izgalmas partienál gusztálni? - -– Nem, – felelte Géza, – engem nem érdekel. - -– Nem vagy kártyás, – mondta Zoltán udvariasan. - -Elhallgattak. Géza fuldokolva gyürte le a haragját és kétségbeesését. -Összeharapta a fogát, hogy a sebzett vivódását el tudja rejteni, egy -másodpercre behunyta a szemét, azután lesütött szemmel megszólalt: - -– Engedd meg akkor, hogy egy másik ügyet terjesszek eléd. - -– Parancsolj. - -– Én körülbelül egy esztendeje vágyódom rá, hogy valakivel… okos -emberrel… aki ugyszólván a haute finance-hoz tartozik, beszélhessek. -Minthogy te most Magyarország egyik legnagyobb ipari és kereskedelmi -vállalatának az ura vagy, azt gondoltam, hiba volna mást keresnem, -amikor nálad világosabban látót és élesebb elméjüt ugysem találhatok. - -– Nagyon megtisztelő, – szólt Zoltán halk mosolylyal. - -Várakozóan, udvariasan, nyugodt felsőbbséggel nézett Gézára, Géza most a -szemébe pillantott. Dideregve rázkódott végig rajta az az érzés, hogy -ezzel a hideg és okos felsőséggel szemben ő mindig gyenge és -gyermekmódra tehetetlen; de bent valahol, mélyen lent a lelkében, -kigyult egy forró és gőgös fenyegetés is. Most vigyázz magadra, mert -most még egyszer próbára teszlek és ha ezt az utolsó próbát nem állod -meg, akkor jaj neked. - -– Arról van szó, – mondta halkan és szándékos egyszerüséggel, – hogy a -háboru gazdasági eredményeit röviden igy lehet összefoglalni: akinek -volt valamije, annak most többje van, akinek semmije se volt, annak most -még kevesebbje van. Ezt ugy-e nem kell magyaráznom? – az állam terheiből -a legszegényebb emberre is több jut, mint azelőtt és… - -– Értem. Igy van. - -– Ez a processzus, amely minden hadviselő államban egyforma -törvényszerüséggel játszódott le, eleinte tehát kellemes lehetett a -nagytőkének. Az is volt. A harmadik évben azonban világossá lett, hogy -ha ez a folyamat még tovább tart, az a legnagyobb veszedelmet jelenti -épen a nagytőkére. A hadviselő államokban a társadalmi rend alapjai -inognak meg, – Franciaországban épen ugy, mint Németországban -napról-napra világosabbá válik, hogy a régi társadalmi és gazdasági rend -annál menthetetlenebb, minél tovább tart a háboru. Ha mostanában véget -érne, akkor lehetséges volna még a sima átmenet. Ha néhány évig tart -még, akkor válságok és katasztrófák jönnek. A válságokban és -katasztrófákban elpusztulnának olyan értékek is, amelyek nekem is -becsesek. De a legnagyobb veszedelem a nagytőkét fenyegeti. Csodálatos, -hogy eddig – néhány bátortalan, titkos kisérlettől eltekintve – csak -épen a nagytőke nem próbálkozott meg a béke megteremtésével, holott -minden államban neki van a legnagyobb befolyása. A nagy nyereségek talán -mégis csökkentik, ha az itéletének a tisztaságát nem is, de az -akaratának a lendületét bizonyosan. Valakinek meg kell inditania a -mozgalmat. Valakinek a kezébe kell venni a dolgot. Én itt… kidolgoztam -egy tervet… természetesen csak tapogatózó kisérletként, inkább -kérésként, mint tolakodó utmutatásként arra… hogyan kellene először a -magyar nagytőkének szervezkednie, hogyan kellene azután az osztrákkal és -a némettel megállapodnia a szervezkedésre nézve… és hogyan kellene -azután a franciával és az angollal összeköttetést keresnie. Lehetetlen, -hogy ez az érintkezés – a világ legokosabb embereinek a belátása és -találkozása – ne hozza meg a békét. Aki azonban ezt a szervezkedést -meginditja és ezt a találkozást előkésziti, az az emberiség egyik -legnagyobb jótevője lesz. - -Elhallgatott. Kinyujtotta Zoltán felé a teleirt papiroslapokat, -amelyeket a kezében tartott. Zoltán átvette a teleirt lapokat és -udvariasan végigfutotta őket. Azután felemelte a fejét. Az arca komoly -volt, csak keskeny ajkait szoritotta össze ugy, mintha egy halkan -mosolygó gondolatot szoritana mögéjük. - -– Kedves Géza, – mondta – én attól tartok, hogy a mi felfogásunk -alapvető kérdésekben tér el egymástól. Igy: én egyáltalában nem hiszem, -hogy társadalmi rendünk felbomlóban lenne. Igen, azokat a tüneteket, -amelyekre te hivatkozni szoktál, én is látom; de sokkal kisebb -jelentőséget tulajdonitok nekik, mint te. A társadalmi rendünk igazi -alapja tökéletesen érintetlen. - -Géza kérdő mozdulatot tett. Zoltán bólintott, mint aki egy kis türelmet -kér a válaszadásra. - -– Előbb meg kell neked mondanom, hogy te és mindazok, akik ugy nézik az -emberiség fejlődését, mint te, alighanem egy döntő jelentőségü logikai -hiba áldozatai vagytok. Ti azt mondjátok: a rabszolgaság után jött a -jobbágyság, a jobbágyság után jött a látszólag szabad, de gazdaságilag -megláncolt bérmunka, ez után jönnie kell a gazdasági láncaitól is -megszabadult, valóban szabad, teljes jövedelmet élvező, szociális munka -korszakának. Igy van? - -– Igy van. - -– Hátha nincs igy? Mi okod van rá, hogy a történelemtől ilyen -következetességet vársz? Nem a vágyaitokat magyarázzátok-e bele a -történelembe vezető principiumnak? Hátha egy uj rabszolgaság korszaka -jön a mi korunk után? - -– Óh! - -– De ha igy fogalmazom meg, talán kevésbé hevesen tiltakozol ellene: -előbb jön az összeomlás, azután jön az anarchia, azután jön az uj -rabszolgaság? - -– Igy… nem lehetetlen. Épen ez az, amit el akarunk háritani. - -– De hátha az emberiség történelmében működő immanens akarat épen ezt -akarja? Hátha az egész háborunak ez a mélyebb értelme? - -Géza hallgatott. - -– Most engedd meg, – folytatta Zoltán – hogy megmondjam, mi az én -véleményem szerint a társadalmi rendünk igazi alapja. Igazi alapja -társadalmi rendünknek az uralkodó rétegnek az az elszántsága, hogy a -hatalmat a kezéből ki nem adja, Amig ez az elszántság megvan – pedig ez -megvan – addig a társadalmi rendünk sziklára épült. Hogy az uralkodó -réteg a maga uralmának milyen nevet ad, az mellékes. Az is mellékes, -hogy a maga uralmának az igazi természetére nézve téved-e vagy nem. A -fontos az, hogy _belül_ érezze az uralomhoz való jogosultságnak azt az -elszántságát, amelyet csak a faji öntudat adhat meg. - -– A faji öntudat? – kérdezte Géza bámulva. - -– Az. Te talán kételkedel benne, hogy Európában, sőt az egész fehér -emberiségen belül két faj van és csak kettő van: az uralkodó faj az -egyik, a szolgáló – ha ugy tetszik: elnyomott – a másik. - -– De nagyon kételkedem benne. - -– Nincs igazad. Soha nem próbáltál még egy katonacsapatot ugy -végignézni, hogy csak az arcokat nézed és az arcokról próbálod -megállapitani, melyiknek a karján találod ott, ha lenézel rá, az -önkéntesi zsinórt. Próbáld meg; ugyszólván soha se fogsz tévedni. – -Ismerem az ellenvetéseiteket, – sajnos, nem vehetem őket komolyan. Annak -az embernek nem azért hiányzik az arcáról a gondolkodás jegye, nem azért -durva képü és elállatiasodott tekintetü, mert rosszul táplálkozik, -kemény munkát végez és sanyaruságban nőtt fel, hanem azért kell rosszul -táplálkoznia, kemény munkát végeznie és sanyaruságban felnőnie, mert -hiányzik az arcáról a gondolkodásnak a jegye, mert durva képü és -elállatiasodott arcu. Más faj. És én épen olyan kevéssé vagyok hajlandó -a hatalmam egy részéről a javára lemondani, mint ahogy a lovaimnak és az -ökreimnek nem vagyok hajlandó beleszólást engedni abba, hogyan intézzem -az egyéni életem és állami életünk ügyeit. - -Géza fuldokolt. - -– A lovaid és az ökreid – mondta nehéz lélegzettel – nem tudom, -összeálltak-e már valaha, hogy egy kissé majd felhuznak téged a -legközelebbi lámpavasra. De hogy ez a másik faj össze tud állni ilyen -célokra is, abban bizonyos vagyok. - -– Ah igen, – felelte Zoltán könnyedén. – Elébem vágtál, különben már -megmondtam volna: a faji érzés természetesen nem elég erős arra, hogy az -uralmon lévőkben különösen erős szexualitást fékezze és irányitsa. A -gyarmatokon fehér férfiak még fekete nőkkel is összeadják magukat; és -fehér nők nem zárják be a hálószobájukat itthon se egy néger előtt, aki -pedig világos módon csak egy lépcsőfokkal áll magasabban a majomnál. Ha -tehát odalent, a társadalom mélységeiben már sok az uri bastard és -idefent sok a csökkent értékü mesztic, akkor jönnek azok a történelmi -korszakok, amikor forradalmi átalakulások rázzák meg a társadalmat. De a -forradalom lényege és mindig egyetlen igazi eredménye ez: az uralkodó -faj tisztátlan vérü tagjaitól megszabadultan és a mélységbe tévedt -néhány igazi fiával meggyarapodva változatlanul uralkodik tovább a -szolgaságra született alantas faj felett. - -– És mi… mi…? - -– Mi? Látod, a mi esetünk téged is meggyőzhetne róla, hogy igazam van. -Mi nyolcszáz esztendővel ezelőtt Németországból jöttünk, ott is az -uralkodó fajhoz tartoztunk, itt is ahhoz tartozunk; akárhová mentünk -volna, ahhoz tartoznánk. Nemzet és ország igen tiszteletreméltó formái, -de csak formái az egy lényegnek: annak, hogy az egyik ember uralkodásra -termett, a másik nem. Az Európa felett uralkodó faj természetesen sok -mindenféle vér összeömléséből alakult ki; de hiszem, hogy eredetileg – -már a neanderthali ember korában – megvolt az uralkodó fajnak egy -egységes ősi alaptipusa és bizonyos vagyok benne, hogy a különböző -változatok összeolvadása épen most megint azon dolgozik, hogy egész -Európában, sőt az egész fehér emberiségben egységes uralkodói tipust -olvasszon ki. Ha akarod tudni a véleményemet: ezzel vajudik most a -történelem. És ezt a történelmi folyamatot fel nem tartóztathatja a -közénk tévedt meszticeknek a faji tudat, a fajgőg hiányából -természetesen következő lelki ingadozása és intellektuális kapkodása. - -Géza elpirult és azután elsápadt. A szive egy másodpercre mintha meg -akart volna állni. Lassan kiegyenesedett. - -– Azt hiszem, – mondta összeszoritott foggal – akkor csakugyan hiába -jöttem. Veled másképen kell leszámolni. És bizony mondom neked: ennek a -leszámolásnak is eljön a napja. - -– Én nagyon örülök neki, hogy eljön, – felelte Zoltán mozdulatlan -arccal. – Ideje volt. Az uralkodó faj számára az uralkodás eszközei közé -tartozik néha az engedékenység és a szelidség is: humanizmus, -szociálpolitika és amit akarsz; de minthogy ez csak eszköz, -természetesen abban a percben félrelökődik, amelyben más világtörténelmi -szellő fuj és amelyben más eszközre van szükség. Szociálpolitika a -munkásnak és a parasztnak: amig lehet. Gépfegyver: amikor kell. Hidd el -nekem, hogy a gépfegyvert sokkal könnyebb lesz alkalmazni, egyszerübb, -világosabb, kellemesebb. - -A Géza arcán végighömpölygött a lángtajtéku harag. Rekedt hörgés tört ki -a torkán; valami irtózatos és megsemmisitő válaszra készült; ekkor -azonban kinyilt az ajtó és Kunovics lépett be a szobába. - -– Zavarom az urakat? – kérdezte. - -A cvikkere felett egyikről a másikra nézett és készen állott a -visszavonulásra. - -– Dehogy, – felelte Zoltán. – Ellenkezőleg: érdekes lenne hallani az ön -véleményét is. - -Egy mozdulattal beljebb hitta, azután elmondta neki a Géza tervét. -Pontosan és korrektül elmondott mindent, egy-két gyenge részletnél még -ki is korrigálta a Géza propozicióit. A maga véleményéről hallgatott. - -– Eddig van? – kérdezte Kunovics Gézához fordulva. – Eddig, – felelte -Géza. - -Kunovics felhuzta az orrát. - -– Van ebben igazság, – mondta kis fejbólintásokkal. _Most már_ jobb -volna, ha vége lenne a háborunak. De még csak az kéne, hogy mi a békéért -kezdjünk dolgozni. Egyszerre hazaárulók lennénk. Nekünk hadikölcsönt -kell jegyezni… nekünk muszáj milliókat keresnünk… - -Gondolkozott egy kicsit, azután vállat vont. - -– Ami pedig a társadalom felbomlását illeti… nem bomolhatik ugy fel a -társadalom, hogy egy okos ember, mondjuk félmillió koronát évenkint meg -ne keressen benne. - -Zoltán ránézett Gézára. Géza sápadtan nyult az irásai után, szótlanul -elbucsuzott tőlük és elment. Jéghideg dermedtséget érzett a szive körül -és ugy érezte, sirva kell fakadnia. - - - - -VI. - -A halltól jobbra és balra három-három teremben a Molitor Árpád -gyüjteményei voltak: képek, szobrok, porcellánok, fegyverek és sok -minden egyéb holmi, amit Molitor Árpád évtizedekkel ezelőtt, a föld -körül tett utján összevásárolt. Zoltán a képek és szobrok egy részét -megtartotta; néhány képet és szobrot azonban, a porcellánok nagy -részével és a többi gyüjteménynyel együtt eladott. A jobboldali három -terem igy megüresedett. Ezt a három termet ő azután a maga izlése -szerint berendezte fogadó-termeknek. A falakat sötétvörös, majdnem -fekete selyemmel behuzatta, néhány képet és szobrot vásárolt, a szobrok -és a képek vagy meztelen nőket vagy szerelmi jeleneteket ábrázoltak. A -padlón sötétvörös posztószőnyeg volt. Két terem butorzata alig állott -másból, mint óriási diványokból és karosszékekből, a harmadik teremben -asztalok is állottak. A ház lakói közül csak Noszlopy kapitánynak volt -bejárása a termekbe; a nők annál inkább óvakodtak belépni, mert Zoltán -nemcsak férfilátogatókat fogadott itt, hanem női látogatókat is, gyakran -többet egyszerre. Ezek a látogatók rendszerint a hall elkerülésével, a -kert felől jöttek be, de egyre gyakrabban lehetett a főlépcsőn is -ismeretlen nőkkel találkozni, akik vagy a Zoltán elsőemeleti szobája -felé tartottak, vagy onnan jöttek. Hamarosan kitudódott egyébként, hogy -a Zoltán férfivendégei gazdag urak és hogy a harmadik teremben, amelyben -asztalok is álltak, nagy éjszakai kártyázások folynak. - -Április elején egy délelőtt Péter szórakozott, feldult arccal tett, vett -a Géza szobájában. - -– Mi bajod, Péter? – kérdezte Géza. - -Péter szórakozottan ránézett, azután tisztelettel kihuzta magát és -elmélyedten csóválta meg a fejét. - -– Hogy egy milliót lehessen nyerni, – mondotta töprengő lelkesedéssel. - -– Mit? Micsoda? Ki nyert egy milliót? - -– Nem teszik tudni? Az éjszaka. A képviselő ur. Hajnalig kártyáztak. Egy -milliót nyert. - -– Nem lesz az igaz, Péter. - -– Dehogynem, százados ur. Az inasok mind tudják… Ha én egyszer csak -negyvenezret… - -Péter fájdalmasan töprengve csóválta a fejét és töprengő vágyódásában -egészen elbágyadt. Géza jóindulatu szigorral rászólt: - -– Ugyan Péter, szedd már össze magad. Hát aztán? Nem olyan nagy dolog az -a pénz. - -– Dehogynem százados ur, – jajdult fel Péter. Dehogynem. Az a -legnagyobb. - -Géza elhallgatott. Ennek a derék, szegény fiunak igazán hiába próbálja ő -most azt bizonyitani, hogy a pénz nem hatalom. Ez negyvenezer koronáért -éppen most készül eladni magát, az otthon hagyott szeretőjét, a -szeretőjének otthon hagyott két gyerekét. Elfordult tőle. Péter azonban -tovább is ott állott és előtte és egyszerre halkan megszólalt: - -– Hát engem már ki is hirdettek. Két hét mulva meglesz az esküvő. - -Géza visszafordult hozzá. - -– Meglesz Péter? – kérdezte halkan. - -– Meg, – felelte Péter sápadtan. Tessék elhinni, nem birom én – nem -birok én ellentállni. - -Géza elment otthonról. Amikor délben hazajött, Berecz-cel találkozott. A -rendőr szalutált neki. - -– Tetszett már hallani, százados ur? – kérdezte nyomott és szórakozott -alázatossággal. - -– Mit Berecz? - -– A… milliót. - -– Hallottam. - -Berecz nézett rá, nem mond-e véleményt. Géza hallgatott. Erre ő gyors -ütemben megbiccentette néhányszor széles, nehéz fejét és igy szólt: - -– Az egyik a kártyán nyeri a milliót. A másik a börzén. A harmadik a -zsiron. A negyedik a buzán. Mink meg, százados ur, ki odakint, mint a -százados ur, ki idehaza, mint én, őrködünk, hogy a rabolt milliót el ne -rabolja valaki. - -Géza meg akar szólalni. „Az fontos az, hogy a kötelességünket -teljesitsük.“ – „Nem szabad tulozni Berecz; a keserüség ne tegyen -bennünket igazságtalanokká.“ – „Azokra a milliókra nem lehet azt -mondani, hogy rabolt milliók.“ – Valami effélét akart mondani, de a -gondolatát rögtön bágyadt szégyenkezés követte, hogy effélét akart -mondani. A kártyán vagy börzén nyert millió és a Berecz József mezitláb -járó gyerekei között nincs a kiegyenlitésnek semmiféle bölcsen polgári -lehetősége. Hogy tehát mit cselekedjünk Berecz József? Mit tehetnénk -mást, – csikorgassuk a fogunkat. A magamét én is csikorgatom, hogy -szinte szikrát hány. - -Könnyü mozdulattal rátette a kezét a Berecz vállára, ezzel a mozdulattal -elbucsuzott tőle és tovább indult. A szobájába felfelé menet azon -gondolkozott, mit tehetne még ezért a Berecz-családért. Egy héttel -ezelőtt átadott pár száz koronát az asszonynak azzal, hogy vásároljon a -gyerekei számára ruhát és ennivalót. Most még pár száz korona kellene, – -inkább pár ezer, mint pár száz. Pár ezer koronával talán Lindwurm Pétert -is ki lehetne menteni a házasságból. Mennyi kellene hozzá? Tizezer elég -lenne. Néhány ezer koronával el lehetne küldeni hegyek közé Kovács Janit -is, akit hegyi szanatóriumok csak betegnek akarnak elfogadni, pincérnek -nem. Neki azonban pár száz koronája is alig van; a pénzét rögtön -elosztogatja; gondolkozás nélkül odaadja a legelső embernek, aki kéri. -Lelkifurdalást szokott érezni, ha pénz van a zsebében. – Most egyszerre -forró és kinzó vágya támadt nagy vagyon, nagyon sok pénz után. - -Vacsorán ott volt Rappaport. És a vacsoránál megjelent Zoltán is, aki az -utóbbi időben nem igen evett a közös asztalnál. Nyugodt volt, -felsőbbségesen és halkan jókedvü, mint mindig. Amikor az elmult -éjszakára terelődött a beszélgetés, elmondta, hogy csakugyan sokat -nyert: nem egészen egy milliót, de majdnem annyit. Kilencszázhatvanezer -koronát. A tegnapi százezer koronás nyereségével együtt többet egy -milliónál. - -Ennek az összegnek egyik felét egy régi milliomos veszitette, a másikat -egy uj, akit a háboru tett gazdaggá. Azután a részleteket beszélte el, -miközben Noszlopy kapitány elbűvölt előkelőséggel állapitotta meg -néhányszor, milyen hidegvérrel és milyen uri módon viselte Zoltán a -szerencse ingadozásait. Néhány másodpercre csend támadt. Ebbe a csendbe -egy reszkető sóhajtás hangzott bele: - -– Ha én egyszer már igy játszhatnám, – mondta lehunyt szemmel Marianne. - -Zoltán mosolyogva fordult feléje: - -– Miért mondod, hogy _már_, kislány? Olyan régen szeretnél? - -Marianne magához tért az álmodozásából és kissé dacosan felelte: - -– Igen. Miért ne? Nők is kártyáznak, nem? - -– Dehogynem, – felelte Zoltán. - -Figyelmesen megnézte Mariannet, azután lassan Ágnes felé fordult. - -– Magának nem volna rá kedve? – kérdezte udvariasan. – Egyszer -szerencsét próbálhatna. - -– Nem, – felelte Ágnes. – Nincs rá kedvem. - -Zoltán udvariasan tudomásul vette a választ, azután tovább beszélgetett -a többiekkel. Nemsokára elbucsuzott és elment. Ma éjszakára ismét -vendégeket várt. Hamarosan Noszlopy kapitány is utána ment és tiz óra -tájban Ágnes, Géza és Rappaport egyedül maradtak a könyvtárban. Ágnes -magába sülyedve, komor és sötéten lángoló arccal ült, Géza is -hallgatott. Rappaport tartózkodó és óvatos arccal nézett egyikükről a -másikukra és kereste azt a szót, amelylyel megkezdheti a beszélgetést. -Ágnes egyszerre megszólalt. Az ajtóra mutatott, mintha utána mutatna az -eltávozott Zoltánnak és gőgtől kinlódó arccal ezt mondta: - -– Miért jött ma este haza vacsorázni? Hogy megcsillogtassa a szemem -előtt a millióit. „Nem volna-e kedve egyszer szerencsét próbálni?“ Mert -tudja, hogy szeretnék, _hogy_ szeretnék gazdag lenni. - -Lángoló arca eltorzult a haragtól és a gőgtől. - -– A vidáman mosolygó nőcskéit fel és alá járatja itt a lépcsőn, hogy -találkozzam velük. Diabolikus kéjtanyát rendeztet be itt a lábam alatt. - -Rádobbantott a padlóra és rekedten folytatta: - -– Hogy hátha meggondolnám a dolgot. Hogy hátha a kérés után és hátha az -arcátlan fenyegetés után ez megszéditene. Hogy hátha igy még egyszer -beereszteném magamhoz, vagy lebódulnék hozzá. Csak egyszer még, – -azután: kinevetni, kirugni, rámtaposni. - -Géza meghökkenve nézett Rappaportra. Rappaport azonban feszült -figyelemmel hallgatta Ágnest. - -– De azt nem, uram, – mondta a kevély haragtól rekedten Ágnes. – Én nem -vagyok rabszolga. És ha kettőnk közül valaki sebet kapott, az te vagy, -és aki ebbe belepusztul, az te leszel. Ohó, fenyegetni? Egy ostoba öreg -embert el lehetett tenni az utból, amikor szükség volt rá. De engem? Én -itt maradok… és ha lassu tüzön sütnének, akkor se… - -A hangja megcsuklott; a lélegzete elakadt; és fuldokolni kezdett. -Rappaport felugrott és hozzálépett. Ágnes levegő után kapkodott és egy -határozott mozdulattal elháritotta magától a Rappaport gondoskodását. -Nehezen és gyötrődve vivódott azokkal a szavakkal, amelyek az ajkára -tódultak. Egyszerre felállott, Rappaport felé fordult és lázas -kézmozdulatot tett Géza irányába. - -– És ha végre tudni akarja – szólt görcsben vonagló állkapcsokkal, – -hogy mi az, ami _őt_… én nekem… még mindig idegenné teszi, én most -megmondom. – Hogy akkor éjszaka, amikor én olyan irtózatosan tévedtem, ő -látta, hogy amaz bejön hozzám. És nemcsak látta. Tudta is, hogy ezt nem -volna szabad türnie. Tudta, hogy oda kellene jönnie és ki kellene őt -tépnie tőlem. És mégsem tett semmit, hanem gyáván engedte, hogy –. Ezért -van, hogy én, ha ránézek… hideg haragot és gyülöletet és lenézést… - -A hangja elcsuklott. A két kezét az arcára csapta és nem lehetett tudni, -hogy felcsukló hangja a harag hangja-e, vagy a kétségbeesett zokogásé. A -két kezével az arcán mozdulatlanul állt egy ideig, azután kisietett. -Rappaport utána ment, de nemsokára visszajött azzal, hogy Ágnes -bezárkózott a szobájába. Lefekszik; aludni akar. - -Hallgattak. Géza a két halántékát szorongatta, mert fejgörcse támadt. - -– Te bennünket ki akartál… össze akartál barátkoztatni? – kérdezte -Rappaporttól. - -– Igen. Van köztetek valami hidegség és idegenség. Magad is mondtad. - -– Igen. Ő belőle csak ugy árad valami taszitó megvetés. Furcsa. Inkább -nekem volna jogom… - -– Óh, nem, – szólt Rappaport élénken. - -– Óh, igen, – felelte Géza fanyarul. Ha te nem volnál belébolondulva -ebbe az uj morálba, amely ahelyett, hogy erkölcsileg kiseprűzné, amint -illik, szentté avatja azt a kisasszonyt, aki egy fiatal urat bocsátott -magához, akkor te is… - -Homlokára tapasztott kezének az ujjaival intett, mintha azt akarná -mondani, hogy nem akarja a régi vitát előlről kezdeni. Rappaport -hallgatott egyideig, azután óvatosan, de elszántan megszólalt: - -– Bocsáss meg, Géza, őszintén meg kell mondanom, hogy… te vagy a bünös. -Te vagy a bünös azért, mert hiszen te… te szerelmes vagy belé. - -Géza boszusan legyintett: - -– Ah! Ugyan! - -– Én három éve látom ezt. Eleinte még kérdeztem, miért élsz te -szerzetesi életet, azután lassanként megértettem. Nem akarod bevallani, -de a vérednek minden cseppje és minden idegszálad tele van ezzel a -vágyódással. Ezt az érzelmet kiszoritod a tudatodból. Meg vagyok róla -győződve, hogy a… hm… a betegségedhez is ezen a ponton lehetne -hozzáférkőzni. - -– Megint ez az erotomániás téboly! - -– És az, amit magad ellen vétettél, annál sulyosabb, mert ugyanakkor -ellene is vétettél. Mert csak a vak nem látja, hogy ő épen olyan -szerelmes beléd, mint te ő belé. - -Géza gunyosan fölnevetett, azután belehajtotta a fejét a két kezébe. -Sokáig hallgattak; Géza végre felállott. - -– Eredj haza, öreg őrült, – mondta gyöngéden – és álmodjál szép -dionizoszi álmokat egy gyökeresen megpszichoanalizált emberiségről. Mit -szólnál egy olyan elmélethez, hogy nemcsak a csecsemő cselekedeteit -irányitja a szexualitás, mint mestered tanitja, hanem a szexualitás -szabályozza az égitestek mozgását is? Hm? – Én is megyek fel… és jeget -rakok a fejemre… mert a fájdalom… olyan rohamokat intéz a koponyám -ellen… hogy mindjárt darabokra reped tőle… - -Tántorogva indult az ajtó felé és vakon tapogatózott ki a folyosóra. -Rappaport felkisérte a szobájába, csengetett és megvárta, mig jeget -hoznak; habozva állott a Géza ágya mellett egyideig és készült rá, hogy -mond valamit; azután halkan elment. Géza behuzódott a jégtömlői mögé, -dermedten türte a fájdalmait; az éjszaka haladt előre és a fájdalmai -végre szünni kezdtek. - -Tizenegy óra tájban felébredt. Fáradtan csengetett. Az ajtó kinyilott és -az ajtóban megjelent Péter. - -– Parancsol, százados ur? – kérdezte sietve. - -– Légy olyan szives, Péter, hozzál nekem valami reggelit. - -– Igenis, azonnal küldöm. - -– Küldöd? – kérdezte Géza csodálkozva. – Miért nem hozod? - -– Azért kérem, mert Noszlopy kapitány ur átkozódik itt az első emeleten. -Azt mondja, az éjszaka megint ott járt valaki. Most épen engem hallgat -ki. Hadd megyek vissza hozzá, – tessék megengedni – különben azt hiszi, -én voltam. - -– Hát csak eredj. - -Péter elment és Géza bágyadtan nézett utána. Már megint itt járt valaki. -Ki lehetett? Amikor az első kutatásnál beléptek a Molitor Árpád -szobájába, az ő szive eszeveszetten dobogott. Miért? Azt gondolta egy -másodpercre, hogy Zoltánt vitte oda a lelkifurdalás áldozata szobájába? -Zoltán azonban nem lehetett. A lábnyom egészen más volt, mint a Zoltáné. -Kié volt? Ki van ebben a házban, akit valami vágy vagy fájdalom -éjszakánként odahajt a halott szobájába? És hátha nem ebben a házban -lakik? Hogyan jutott be akkor? És miért lopta be magát sötét éjszaka? - -Géza felkelt és szórakozottan öltözni kezdett. Öltözködés közben az -éjjeli szekrényére nézett és szórakozott tekintete ujra meg ujra -végigsiklott az éjjeli szekrény üveglapján. Mi az, ami szórakozott -tekintetét mindig visszavonzza erre az üveglapra? Figyelemre -kényszeritette magát és végignézte az éjjeli szekrényén heverő -tárgyakat. Három könyv. Néhány levél. Vizespohár, amelyet Péter este -bekészitett. Pénztárca. Szivartárca, Zsebkés, Pisztoly. Mi az, ami ezen -a pisztolyon olyan különös? Közelebb hajolt hozzá és egyszerre halkan -felkiáltott. A kis ismétlő pisztolynak, amelyet ő mindig magánál szokott -hordani és esténkint rátesz az éjjeli szekrényére, a biztositó zárja -nyitva van. Hogy lehet ez? Ő a pisztolyt mindig el szokta zárni; -éjszaka, ha leteszi az éjjeli szekrényre, még külön is megnézi, el van-e -zárva. Tegnap – a fájdalom bódultságában – kinyitotta volna? Lehetetlen. -Rappaport nyitotta volna ki? Nem, hiszen az egész idő alatt az ágy másik -oldalán állott. Ki nyitotta hát ki? Töprengve bámult a pisztolyra, -azután óvatosan körülnézett a szobában. A szive megdobbant. Tegnap este -– mint mindig – a szekrény előtt állott egy szék a másnapi -fehérnemüjével, amelyet Péter ki szokott késziteni. A szék most be van -tolva a szekrény mellé; a fehérnemü egy része lehullott róla. Ki tolta -be a szekrény mellé ezt a széket? Valaki, akinek utjában volt? - -Egy inas hozta a reggelijét. Étvágytalanul enni kezdett és aggódva -vizsgálta végig ujra meg ujra a szobát, nem lát-e rajta más változást. A -szoba azonban egyébként olyan volt, mint este. Nemsokára jött Péter. Az -arcán becsületes bosszankodás volt. - -– Mondd csak Péter, – kérdezte Géza, – te ma délelőtt nem jártál még -idebent? - -– Nem, százados ur, – felelte Péter. Nem tetszett csengetni. És tudom, -hogy százados ur jeget hozatott; fáradt lesz. - -– Az éjjel se? - -– Az éjjel se. Miért tetszik –? - -– Csak kérdezem. - -Géza szórakozottan elolvasta a lapokat, kedvetlenül szivarozott, azután -lement az ebédlőbe. Nemsokára jött Zoltán és Noszlopy kapitány is. -Noszlopy kapitány elmondotta, hogy három óra tájban arra ébredt, hogy -valaki jár a folyosón. Minthogy csak két órakor vonult vissza, – -Zoltánnal egyidőben – mélyen aludt és pár percbe került, mig az álmosság -bilincseit le tudta rázni magáról. Mikor a folyosóra kirohant, a folyosó -sötét volt. A sötét folyosón hallgatózott és hallotta, amint a folyosó -másik végéről léptek közelednek, egy másodpercre megállnak, azután -elmenekülnek. Hogy lefelé a lépcsőn vagy felfelé, azt nem tudja -megmondani. Ő a villamos lámpákat rögtön felcsavarta, nyomozást inditott -a házban, de mindenütt teljes nyugalmat talált. Géza nemsokára -közbeszólt: - -– Voltál az én szobámban is? - -Noszlopy kapitány habozott, de azután dacosan felelte: - -– Benyitottam. Kötelességem volt. - -– Nagyon helyes, – mondta Géza. És most legalább nyugodt vagyok. Valaki -bent járt az éjjel a szobámban. Most tudom, hogy te voltál. - -– Én nem voltam bent, – mondta Noszlopy kapitány feszesen. Csak -benyitottam. Lámpát gyujtottam. Benéztem. Aludtál. - -– És nem voltál bent? - -– Nem. - -– Furcsa, – mondta Géza elgondolkozva. - -Noszlopy kapitány odafordult Zoltánhoz. - -– Ünnepiesen kérlek, – mondta remegő hangon, – tedd meg azokat a -biztonsági óvintézkedéseket, amelyeket javasoltam. Az nem elég, hogy a -szobád ajtaját most már bezárod éjszakára. Elhunyt barátom emlékére -könyörgök, – ne mulassz el semmit, ami drága életed biztonságára -szolgál. - -Zoltán elmosolyodott és felhatalmazta Noszlopyt, hogy ő rendelje el -mindazt, amit szükségesnek lát. Noszlopy kapitány ebéd után – Gyuri -társaságában – lázas munkához fogott. Részletes tervet dolgozott ki a -ház biztonságának a tökéletessé tételére és rögtön hozzálátott a terv -végrehajtásához. Zárakat cseréltetett ki, ajtókat vasaltatott meg, -lakatokat rakatott fel és végül szerződtetett három embert a ház -őrzésére. Az egyik a kapubejárat alatt tartozott éjjel őrködni, a másik -a kerti bejárat felől, a harmadik pedig tartozott a lépcsőházban -tanyázni és óránkint végigjárni a két emeletet, nem lát-e valami gyanus -dolgot. Az őrjárás pontosságát mindakét emeleten ellenőrző órák -bizonyitották. - -Gyuri ezenkivül még különböző ravasz védelmi eszközöket ajánlott – -elektrotechnikai és kémiai csapdákat a gonosztevő számára – de Noszlopy -kapitány ezeket az ajánlatokat elutasitotta. A védelmi rendszer életbe -is lépett. Noszlopy kapitány méltósággal kommandirozta és gondosan -ellenőrizte három főnyi védőcsapatát; éjszakánként szigoruan portyázott -maga is a folyosókon és a következő hetekben nem is történt semmi -különös dolog a Molitor-házban. - - - - -VII. - -A május tizedikéről tizenegyedikére virradó éjszakán Noszlopy kapitány -hajnaltájban végigjárt a csendesen alvó házon és hangos kiáltással -állott meg a földszinti kártyateremben. A kártyaterem három nagy ablaka -közül kettő be volt csukva, a harmadik azonban csak be volt hajtva. Az -alsó üvegtábla darabokra törten hevert a földön. Valaki az ablakon át -bejött a kertből, azután az ablakon és a kerten át elmenekült. - -Noszlopy kapitány felrántotta az ablakot és bőszült orditással hitta azt -az őrt, akit ő a kert felől való bejárathoz állitott. Az őr nem jött. A -haragos kiáltozásra azonban az utca felől bejött Berecz, aki itt a -környéken posztolt. Noszlopy kapitány nagynehezen megérttette vele, -miről van szó. Bereczczel együtt azután megállapitották, hogy az őr -elhagyta az őrhelyét, mert a szomszéd házban egy szobalánynyal -barátkozott és hogy az őr távollétében valaki a kert felől – a nyitott -kapun és a benyomott üvegü ablakon át – bejött a kártyaterembe. -Hamarosan megállapitották azt is, hogy a kártyateremből eltünt egy -almanagyságu, régi arany óra, az öreg Molitor Árpád óragyüjteményének -egyik szép darabja. Az őrt, aki idővel előkerült, Noszlopy kapitány -rögtön elcsapta, a tolvajnak azonban semmi nyoma se volt. Noszlopy -kapitány az esetet korán reggel bejelentette a rendőrségen, délben pedig -közölte Zoltánnal. Zoltán figyelmesen végighallgatta, azután igy szólt: - -– Ez a felfedezés voltaképen nagyon megnyugtató. Ha csak egyszerü -tolvajlásokról van szó, – Istenem, hadd mulassanak. - -– Nem ugy van, – szólt hevesen Noszlopy kapitány, – az én házam az én -váram. - -Zoltán elmosolyodott és udvariasan felelte: - -– Hiszen hogy ha te szives lennél védelmi szervezetünket tökéletesiteni -–? - -Noszlopy kapitány ezt megigérte és jelezte, hogy két megmaradt emberén -kivül még három embert szerződtet a védekezés céljaira. Géza ekkor -ránézett Zoltánra és halkan igy szólt: - -– Azt hiszed, az elég lesz? - -Zoltán helyett Noszlopy kapitány felelt nagy hevességgel: - -– Ha öt nem elég, szerződtetek tizet. - -– Az elég lesz? – kérdezte halkan Géza. - -– Ha tiz nem elég, huszat, ha husz nem elég, ötvenet, – kiáltotta -Noszlopy kapitány. - -– Azt hiszed, az elég lesz? – kérdezte Géza konokul. - -Noszlopy kapitány hevesen akart válaszolni, de Zoltán egy mozdulattal -elébe vágott: - -– Géza azt akarja mondani, hogy ez is a társadalmunk felbomlásának a -tünete – mondta nyugodtan. - -– Vakok vagytok ti, hogy ezt nem látjátok? – szólt Géza a keserüségtől -reszkető hangon. – Berlinben naponta háromszáz betörést állapitanak meg -hivatalosan. Azt hiszitek ti, hogy azt a folyamatot, amelynek a külső -jelei ezek a dolgok, őrökkel meg lehet állitani? - -– Kedves Géza, – mondta Zoltán nyugodtan, – mi már csak könyvekben -olvastuk, de az apád gyermekkorából még emlékszik arra az időre, amikor -a nagy magyar alföldön egészen más fajtáju statárium volt kihirdetve, -mint amilyenek a mostaniak. – Ti, amikor a háboru utáni időkkel -rémitgettek bennünket, azt szoktátok mondani, hogy akkor a háborus rend -megszoritásai nem lesznek meg többé; lehull a kezekről a haditörvények -ércbilincse, egyszóval nem lesz statárium. – Hát én mondok neked -valamit: sokkal kérlelhetetlenebb rendcsináló uralom lesz az, amely a -háboru után jön, mint a mostani. A mostani: enyhe, habozó, lágyszivü, -inkonzekvens, egyszóval demokratikus. De mi meg fogjuk érni azt, hogy az -Andrássy-uton állnak az akasztófák és azokra huzzák fel azt, aki egy -skatulya gyufát ellopott. - -Géza sápadtan hallgatott. - -– Megérjük? – kérdezte azután halkan és rekedten. Megéri, aki megéri. - -– Ebben látod, neked van igazad, – felelte Zoltán derülten és -filozófusan. - -Az ebéd azután véget ért és Géza keserü kedvben ment el hazulról a -Palota-szállóba. Néhány asztalt kitettek már az épület elé a Dunapartra. -Géza kiült az enyhe napsütésbe és beteg fáradtsággal melengettette -magát. Rappaportra várt, Rappaport azonban nagyot késett. Négy óra régen -elmult, mire lelógó keskeny vállal, szürke arccal megjelent. - -– Hol késtél, öregem? – kérdezte Géza. Mi bajod? - -Rappaport ferdén és fájdalmasan elhuzta keskeny száját és kimerülten -felelte: - -– Azonnal… egy percre elmegyek… egy kis hideg vizzel felfrissitem az -arcomat. - -Bement a hotel épületébe. Pár perc mulva visszajött. A vállát most már -egyenesen hordta és az arca megint rózsás volt. - -– Mi van te veled? – kérdezte Géza csodálkozva. Időről-Időre -összeroppansz… és egy kis hideg viz azután csodákat művel nálad. -Autoszuggesztio. Azt hiszem, inkább neked lenne idegorvosi kezelésre -szükséged, mint nekem. - -– Egyikünk idegrendszere se valami tökéletes egészségü szerkezet, – -mondta tartózkodó mosolygással Rappaport. - -Elhallgatott és elsötétedő arccal nézett maga elé. - -– Mi bajod? – kérdezte Géza. - -Rappaport a nyelvével megnedvesitette a felső ajkát, félrehajtotta a -fejét és bizonytalan mozdulatot tett maga elé. - -– Én már előtted itt voltam, – szólt habozva. - -– És mért mentél el? - -– Idejött hozzám ez a Kovács Jani. Van, mondja, egy nagy kérése. Tessék, -mondom én. Hogy az ő felesége nem érzi jól magát… köhög… megengedném-e, -hogy eljöjjön hozzám, – most olyan nehéz orvoshoz jutni. Ne jöjjön el -hozzám, mondom én, hanem majd én megyek el hozzá és megvizsgálom; akár -rögtön is mehetünk. Kovács Jani szabadkozott, de azután mindjárt -elindultunk. A Szondy-utca végén laknak, két szobában. Ők ketten, meg a -négy gyerek. Az asszonyt kikopogtatom… de hiszen ugyis tudtam előre… -teljesen leromlott szervezet, negyedfél évig a kemény munka, a négy -gyerek… a köpetét, igaz, nem vizsgálhattam meg… de a _tébécé_ csak ugy -orgonál már a bordái között… sokkal gyorsabban fog dolgozni, mint a -férjén, akitől megkapta… félév mulva a bal tüdejéből már csak rongyok -lesznek meg. - -– És nem lehet rajta segiteni? – kérdezte Géza elakadó lélegzettel. - -– Dehogy nem. A tuberkulózis nem betegség, – szegénység. Azonnal a -hegyek közé. Bő táplálkozás. Pihenés. És persze szigoru elkülönités, – -mondta Rappaport a tanácsot adó orvos kenetes üzleti hangján. - -– Ezt mondtad nekik? – kiáltotta Géza iszonyodó undorral. - -Rappaport kinosan elmosolyodott. A felső ajkát magasra felhuzta ugy, -hogy a mosolygása fájdalmas vigyorgás lett. - -– Persze, hogy ezt mondtam, – felelte kissé keserüen. És azonkivül azt, -hogy a gyerekeikhez nurse-öket szerződtessenek és a francia pezsgő -élvezetét ne hajtsák tul, továbbá a tengerparton is épitsenek egy villát -és siessenek hadikölcsönt jegyezni. - -– Bocsáss meg, – mondta Géza. – De az orvosi tanácsaidat ugy mondtad el… - -– Mint ahogy az orvostudomány elmondja annak a százezer meg százezer -betegnek, akit rászabaditottak most embertársaikra. A háboru után egy -olyan tuberkulózis járvány jön, amilyen a középkor nagy járványai óta -nem volt. - -Géza szótlanul nézett Rappaportra. - -– Mennyi pénzed van? – kérdezte szórakozottan. - -– Ötszáz koronát tudnék adni, – felelte Rappaport – és minden hónapban -százat. - -– Csak az ötszáz kell, – mondta Géza. – Nekem is van ötszáz. Ezerrel el -tudjuk őket helyezni, – nem? - -– Igen… ámbár minden rettentő drága most… de mégis. - -– Én azután egy évre átengedem a Kovács-családnak azt a tizenkétezer -koronát, amelyet a Molitor-vagyonból kapok. Hiszed, hogy ez elég lesz? - -– Igen. - -– És egy év alatt meggyógyulhatnak? - -– Meg. - -– Kovács Janinak nem kell tudnia, honnan jön a pénz. Majd mondunk neki -valamit. De te még ma táviratozol valahová… a hová jónak látod… a -Tátrába… szóval, hogy elhelyezzük őket. - -– Igen. - -Géza magába sülyedve ült egy ideig, azután felnézett Rappaportra. - -– Látod Rapp, – mondta, – ilyen bünök azok, amelyekkel az ember minden -nap megterheli a lelkét; mi hónapokkal ezelőtt tudtuk már, hogy ez a -Kovács Jani beteg, – langyos jóindulattal és bágyadt kényelemmel -csináltunk is valamit, hogy hegyek közé jusson, – amikor a dolog nem -ment, akkor nagyon sajnálkoztunk és elhatároztuk, hogy majd másképen -segitünk rajta, – egyik hét eltelt a másik után, – és mert a mi jóságunk -olyan kényelmes volt és a szeretetünk olyan bágyatag és mert nem álltunk -meg ennél az egy esetnél és mert nem kapaszkodtunk beléje foggal és -körömmel és nem orditottuk, de hogy az emberek konok dobhártyája -megrepedjen tőle, hogy Kovács Jánoson segiteni kell, – vagyis mert -kényelmesek voltunk: azért most már Kovács Jánosné is köhög. - -Rappaport szótlanul bólintott igent. - -– Azt hiszem – mondta Géza, – hogy egy kissé mégis igaza van Ágnesnek: a -jézusi szivhez napoleoni akarat kellene. - -– Ugy van – mondta fölélénkülve Rappaport. - -– Vagy pedig – mondta Géza – igazán jézusi áldozatkészség. Ha el akarom -az erőszak veszedelmeit kerülni, vagy ha nincs bennem elég erő az -uralkodásra, akkor legalább azt kellene tudnom, ahhoz kellene értenem, -hogy martirrá legyek. – Én most már négy hete járok lapoktól -politikusokhoz és miniszterektől grófokhoz. Uram, a társadalmunk -fölbomlik. Tegyünk valamit. Én kidolgoztam egy tervet, hogyan kellene a -háborunak véget vetni és különböző terveket arra, milyen intézkedésekkel -kellene a társadalom feloszlását meggátolni. A vállukat vonogatják. Vagy -egy ökör felsőbbségével lemosolyognak vagy baromi butaságu -bölcseségekkel válaszolnak. Igazuk van. - -Rappaport csodálkozva nézett rá. - -– Igazuk van, – mondta Géza hevesen és keserüen. „Kidolgoztam egy -memorandumot“. Memorandum! Egy ember, aki mindazt érzi és látja, amit én -és memorandumokat dolgoz ki, ahelyett, hogy tenne valamit, az nem -érdemel mást. Tenni valamit! Cselekedni! Kigondolni valami lángelméjü és -hallatlan cselekedetet, a galamb szelidségével és a kigyó ravaszságával -végrehajtani, érte a halált elfogadni, de a cselekedet dördülésére -odafigyelő emberiségnek az arcába kiáltani, hogy… - -Rappaport elmélázva folytatta: - -– … a fejsze a fa tövére tétetett. - -– Ezt. Ilyesmit. Elvonulni a pusztába és igérni, hogy utánam jön valaki, -aki tüzzel keresztel és akinek én nem vagyok méltó, hogy a saruját -megoldjam. – Persze, hogy nem vagyok méltó. Ki vagyok? Senki se vagyok. -Egy elfelejtett, középszerü archeologus vagyok, aki már maga is kezdi a -kis tudományát elfelejteni. Cselekedet kellene. A fejsze a fa tövére -tétetett… - -Elgondolkozva ült egy ideig, azután fáradtan és lassan tovább -beszélgetett Rappaporttal. Estefelé elindultak a Molitor-ház felé. -Rappaport vacsorára volt meghiva. Ágnes már a hallban várta őket; ott -leültek és elmondták a délutáni beszélgetésüket. Ágnes figyelmesen -hallgatta őket. Az ajtón közben Marianne jött be, az ajtó közelében -megállott egy másodpercre, azután könnyü, ringó lépésekkel jött beljebb. -Ágnes futó pillantást vetett rá, azután megint figyelt, de később ujra -meg ujra, egyre megütődöttebb figyelemmel nézett rá Mariannera. Marianne -végre odaért hozzájuk és csendes fejbólintással köszönt nekik. Ágnes -ekkor rábámult, gyorsan bocsánatot kért Rappaporttól, hogy -félbeszakitja, felállott, kézen fogta Mariannet és pár lépésnyire -elvitte az ajtó felé. - -– Meg vagy te bolondulva? – kérdezte halkan. - -– Miért? – felelte Marianne dacosan. - -– Hogy mersz ilyet csinálni! - -– Mi közöd neked hozzá, – felelte Marianne szikrázó szemmel. Én nem -szólok bele a te dolgaidba, te se szólj bele az én dolgaimba. - -– Most azonnal felmégy a szobádba – mondta Ágnes nyugodtan – és rendbe -szeded magadat. Ha még egyszer igy jösz le, akkor mindenki előtt -megszégyenitlek. - -A Marianne szép, fiatal arca eltorzult a haragtól. A keze begörbült, -mintha körömmel akarna nekimenni Ágnesnek. - -– No menj, bolondkám, – mondta Ágnes nyugodtan. – Egy kettő. - -Marianne könnyes szemmel elment. Géza bámulva nézett Rappaportra. - -– Mi ez? – kérdezte. – Mi történt itt? - -Rappaport csendesen mosolygott: - -– Nem láttad? Nem tudom, szabad-e megmondani? - -Ágnes visszajött hozzájuk. - -– Szabad megmondani, mi volt a baj? – kérdezte Rappaport. Géza nem vette -észre. - -– Hogyne – felelte Ágnes vállvonogatva. – Maga nem látta? Marianne ki -volt festve. - -– Ki volt festve? – mondta Géza eliszonyodva. Rettenetes. - -– Rettenetes! – utánozta Rappaport csufolódva. Mindjárt rettenetes. – Én -nem bánom: paedagogiai szempontból helyes, hogy Ágnes felküldte a -szobájába és lemosatja a festéket az arcáról, – egyébként is vagy husz -esztendővel előlegezte magának a dolgot – csacsiság festékre gondolni, -mikor valakinek szebb bőre van a rózsa levelénél, – de rettenetes? - -– Azt hiszem – mondta Ágnes nyugodtan, – hogy maga pedig egy kissé -tulságosan könnyen veszi a dolgot. Én se tudok felháborodni rajta, ha -egy öregedő asszony festi magát, csak utálom, bármilyen förtelmesen -divatba jött Budapesten az utolsó tiz évben, de itt, ebben az esetben -ennek a kifestésnek, hogy ugy mondjam, szimbolikus jelentősége van. - -– Hogyan? – kérdezte Rappaport. - -– Ezek a kis lányok… nemcsak Marianne… hanem mindazok, akik vele -iskolába járnak vagy nála egy-két évvel idősebbek vagy fiatalabbak, -tehát a tizennégy-tizenöt-tizenhat évesek tökéletesen különböznek attól -a generációtól, amely előttük nőtt fel és amelyhez még én is tartoztam. -Mi is voltunk szerelmesek… ki a tanárjába, ki az unokafivérébe, ki egy -hires emberbe. Egy barátnőm Napoleon-portrékkal rakta tele a szobáját. -De mi arról álmodoztunk, hogy hiresek leszünk, esetleg tudósok leszünk, -függetlenek leszünk, ha férjhez megyünk, akkor egyenlő rangu társai -leszünk a férjünknek, ha nem megyünk férjhez, mert nem találjuk meg a -hozzánk illő férfit, akkor erős és tiszta életet élünk, a magunk -erejéből élünk és soha senkivel el nem tartatjuk magunkat; nehányan -arról ábrándoztak, hogy anyává lesznek és azután élnek egyedül, mert a -gyerek a fontos, nem a férfi – egyszóval ha bolondságokat gondoltunk is, -minden bolondság az életünk magasabb értelemben vett tisztaságát akarta -szolgálni. Asszonyi szabadságot akartunk. Megtisztult szerelmet. - -– És ezek? – kérdezte Géza. - -– Ezek? Ezek csipkés alsónadrágokról álmodoznak. - -– Na! – mondta Géza. - -– Ne higyje, hogy tulzok és ne higyje, hogy csak Marianneról beszélek. -Ez az egész generáció ilyen. Ezek hires szinésznőkért rajonganak, – de -ne gondolja ám, hogy azokért, akik a nagy szerepeket játszák… Kis -szinésznőcskékért, akiket csak épen kieresztenek a szinpadra, de akik -mámoritóan ötlözködnek. Ezek a kis lányok Budapest minden nagy kokottját -ismerik. Kérdezze meg Rappaportot, igaz-e? - -– Igaz – mondta Rappaport. A napokban négy kis iskoláslány beállitott -egy ilyen hirneves szépséghez. Azt mondták, autogrammért jönnek. Végül -azonban kiderült, hogy voltaképen a „művésznő“ garderobját szeretnék -látni. Végig is nézték. A fehérnemütől különösen el voltak ragadtatva. - -– No látja – mondta Ágnes. Én nem tudom: a háboru tette-e, – ezek a kis -lányok… csipkékről és selymekről ábrándoznak… nagyon könnyü -szerelmekről, mert a szerelem nem is nagyon fontos nekik… automobilról -és kivágott esti ruhákról… egyszóval – akármilyen nehéz kimondani – egy -férfiról, aki gazdagon kitartsa őket. - -– Rettenetes – mondta Géza. - -Felállott, ránézett Rappaportra és csöndesen mondta: - -– A fejsze a fa tövére tétetett. - -Felindultan járkálni kezdett. Rappaport tartózkodó, kételkedő -mozdulattal válaszolt azután Ágneshez fordult: - -– Mindezt – mondotta – én nem találom olyan szörnyü dolognak. Ez a -természetes reakciója a feminizmus szegény bolondságainak. Az asszony -szabadságharca; de nem ugy, mint ahogy még maguk gondolták, hogy az -asszony eddigi szolgaságából a természetesen rosszul fizetett, mert -másodrangu munka uj szolgaságába meneküljön. - -Ágnes szólni akart, Rappaport udvariasan elébe vágott. - -– Ami természetesen se bizonyos pályákra, mint például az orvosi, se -kiválasztottan tehetséges nőkre nem vonatkozik. Egyébként nem erről -akarok beszélni. Én ezt nem tartom szerencsétlenségnek. De minthogy a -maguk gondolkozása… mégis egészen más… jó lenne, ha Mariannet nem -járatnánk iskolába. - -– Miért? - -– Egyedül megy oda, egyedül jön haza, – nem neki való ismeretségekre -tesz szert. - -Ágnes elgondolkozva nézett Rappaportra. - -– Ugy? – mondta nyugodtan. Hiszen ha maga ennyit mond, akkor sokkal -többet tud. Holnap Marianne már nem megy iskolába. De… miért nem beszél -vele maga… maga olyan jóban van vele… - -Elmosolyodott. - -– Tudja, ugy-e, – kérdezte mosolyogva, – hogy a maga kedvéért festette -ki magát. - -Rappaport zavart mosolygással bólintott és lesütött szemmel felelte: - -– Én… mindent megtettem… és talán nem haszon nélkül. Ha én két héttel -ezelőtt közbe nem lépek, Marianne kellemetlen meglepetést szerezhetett -volna maguknak. - -Ágnes elkomolyodott. Nemsokára lejött az anyja; az anyját félrevonta és -halkan beszélgetett vele, a vacsorához leérkező Marianne-nal azután az -öreg Molitorné közölte, hogy ezentul nem fog iskolába járni. Ebben az -évben – legfeljebb másfél hónapról van szó, – itthon tanul még, jövőre -pedig majd azzal próbálják a műveltségét tökéletesiteni, hogy sok zenét -hallgat, képtárba és szinházba jár és jó könyveket olvas. Marianne -ujongott. Zoltán, aki rövid időre megjelent a vacsoránál, megkérdezte az -örömének az okát, azután nagyon figyelmesen, komolyan nézte Mariannet. -Vacsora után Marianne lázas jókedvü beszélgetést folytatott -Rappaporttal, és ami még sohasem történt meg, tiz óra után jókedvüen -ment aludni. - -Ágnes nemsokára egyedül maradt Gézával és Rappaporttal. Álmodozva nézett -Marianne után és csendesen vonogatni kezdte a vállát. - -– Mit tudom én, – mondta csendes, szkeptikus bánattal, – hátha neki jobb -lesz. Azt akarja, hogy szeressék, dédelgessék, elkényeztessék. Ez talán -természetesebb és szerencsésebb lelki berendezkedés, mint az enyém volt, -aki az ő korában mindennap százszor esküdtem meg rá, hogy soha -simogatással és gyöngédséggel én magamat megszéditeni és megalázni nem -engedem, mert előbb jön a simogatás, azután a szédülés, azután a -rabszolgaság. - -Csendesen rámosolygott a két fiatal emberre, akik figyelmesen -hallgatták, és halkan és szokatlan lágysággal elkezdett a fiatal -leányéveiről beszélni. Tiz éves korától tizenhat éves koráig volt a -legboldogtalanabb. Ekkor még semmi se nyujtott neki vigasztalást a -szegénységért; ha a jól öltözködő, gazdag lányokat az iskolában -megnézte, akkor mindennap tizszer érezte magát megbélyegzettnek és -eltiportnak. - -Akkor még csinos se volt… nem, oh, nem, nagyon jól emlékszik a tükrével -való kétségbeesett beszélgetésekre… és az utcán az emberek tekintetére… -minden tizenkét éves kislány pontosan tudja, hogy tetszik-e az -embereknek… az ő szivéből cseppenkint hullott ki a kinlódó vér, amikor -látta, hogyan fordulnak meg az emberek a társnői után és hogyan siklik -el közömbösen ő rajta minden tekintet. És otthon is ez volt a -legkinosabb idő. Az apja fájdalmasan kinlódó zsarnoksága ekkor lett -mindnyájuk számára sulyos korbácscsá; őt imádta az apja, de minden nap -megkinozta, mert nem volt elég szép, mert nem volt elég okos, mert nem -tudott eleget és legelsősorban azért, mert ő maga is kinlódott. A -legnagyobb esztétikusnak tartotta magát, ragyogó irónak és tudósnak, – -igaza is volt, – tehetségtelenek és gazemberek elállották az utját. Ezek -miatt a tehetségtelenek és gazemberek miatt otthon az egész családjának -a poklot kellett megszenvednie. Amikor ő – Ágnes – tizenhat éves lett, -akkor jött a fordulat. Akkor ő először is… csinos lett. Azután -tanitványa akadt… egy jóindulatu, mulya kis lány, akinek a gazdag apja a -mulya kis lányát is nagyon szerette, de akinek a bőkezüségét talán az is -fokozta, hogy a mulya kis lányának az elszánt barátnője, – amint az az -évek során egyre inkább kiderült, – nagyon tetszett neki. Ekkor ő – -Ágnes – nem érezte többé olyan eltiportnak magát és egy napon szembe -mert szállni az apjával. Akkoriban rettenetes jeleneteik voltak. Egyszer -felugrott az ablak párkányára – a negyedik emeleten – és azt mondta, -ledobja magát onnan… és le is dobta volna magát… ha az apja még egyszer -megütötte volna. Az apja elfehéredve vette le az ablakpárkányról és soha -többé nem nyult hozzá. De mi minden jött még azután. Amikor az érettségi -után megmondta, hogy orvos lesz, – milyen küzdelem. Az apja már halálos -beteg volt, de egy őrjöngőnek a makacsságával és a dühével harcolt ez -ellen a szándék ellen. Miért? Gyülölte az orvosokat. Lenézte az -orvostudományt. Kijelentette, hogy soha bele nem egyezik és ő, Ágnes, -három napig nem evett és három napig mozdulatlanul feküdt az ágyában, -mig végre kicsikarta az apja beleegyezését. Miért akart tulajdonképen -orvos lenni? Ő is utálta az egész mesterséget. Az első boncolások után -elájult. De jól meggondolta a dolgot; – ez volt az egyetlen pálya, amely -igazán függetlenné és erőssé tehette. A szerelem egész nevetséges -mechanizmusát megismerni, hogy meg ne szédülhessen soha. Istenem. A -kedves kis mulyát is magával hurcolta az orvosegyetemre. A kedves, kis -mulya nagyon képzett gyermekorvos, – nem sebész, mint ő – és csendesen, -higgadtan és bölcsen már férjhez is ment egy csendes, derék és higgadt -emberhez. Nagyon csinos és nagyon boldog asszony… nem lázas és erőszakos -tévelygő… - -Elhallgatott és fanyarul mosolygó szomorusággal mélázott maga elé. -Rappaport türelmetlenül nézett Gézára és feszülten várakozó tekintettel -ostromolta, szólaljon meg és mondja azt, amit az ő véleménye szerint -most el kellene mondania. Géza azonban fátyolos szemmel, elmerülten -nézte Ágnest és hallgatott. Erre Rappaport akart megszólalni, de Ágnes -megelőzte. Odafordult Gézához és ezt kérdezte: - -– Hogy történt az, hogy maga archeologus lett? - -Géza felrezzent és habozva és akadozva válaszolt. A természettudományok -mindig csak távoli érdekességként hatottak rá; a közigazgatási pályát, -amelyre az apja szánta, általában minden hivatalt lehetetlennek érzett a -maga számára; csak a szorosan vett emberi dolgok érdekelték… történelem… -mult, jövő. - -Elgondolkozva nézett maga elé és halkan folytatta: - -– Ha most visszanézek erre az időre, azt kell mondanom, hogy a jövő -voltaképen sokkal jobban érdekelt, mint a mult. De ugy visszarettentem -attól, amit a jövővel való foglalkozás jelentett… politikától, -marakodástól, lármától… hogy elmenekültem a multba. Azzal vigasztaltam -magamat, hogy én irom majd meg végre a magyarság igazi őstörténetét… -nyolc évig ezzel foglalkoztam: egy ázsiai őskultura nyomainak a -kikutatásával… én irom meg ezt is és a hazug magyar történetkönyvek -helyett a magyarság igazi történelmét… és ezzel erősebben hatok a -jelenre, mint akármilyen más tevékenységgel. Most ugy érzem… megcsaltam -magamat. Talán… gyáva voltam. Sok mindent elmulasztottam. Ha egyet és -mást elértem volna a háboru előtt… ha például Zoltán helyett én lettem -volna otthon képviselő… lehettem volna, az apámtól függött, de én nem -akartam… most sokkal többet tehetnék, mint igy… elmaradtan, lemaradtan, -tehetetlenül. Azt hiszem… gyáva voltam. - -Ágnes bólintott és nagyon szeliden, meleg jóakarattal mondta: - -– Azt hiszem, az volt. Maga habozó és kételkedő… de akiben olyan forró -vágy van az után, hogy hatni tudjon, annak nem lenne szabad haboznia és -kételkednie. - -– Igaz. De mit csináljak? Lehet az embernek a lelke és jelleme egy -alapvonását megváltoztatni? - -– Lehet, – felelte tüzesen Ágnes. – Akarni kell, – olyan izzó akarattal -akarni, mint én tizenkét éves koromban. - -Erről sokáig elbeszélgettek. Tizenkét óra tájban végre Ágnes felkelt, -azzal, hogy most menjenek aludni, mert neki holnap délelőtt korán kell -felkelnie. Mielőtt kifelé indult volna, odalépett Géza mellé aki -megmozdulásra még lustán ült a karosszékében. Megállott mellette és -könnyü mozdulattal rátette a vállára a kezét. - -– Akarnia kell, – mondta neki halkan. – Mindent tud az ember, ha akar. -És azzal kell kezdenie az akarást, hogy végre teljesen rendbe szedi a -fizikumát. Rappaport végre elmondta nekem a maga… fejfájásainak az egész -történetét… én azt akarom, hogy gyógyuljon meg… Ha akarná, én -foglalkoznám magával… kérem rá, – én nagyon szeretném, – én akarom… - -Géza felnézett rá, karcsu, izmos testén végig, egészségtől ragyogó -arcába, aranybarna szemébe és érezte, hogy a vére egyszerre megtelik egy -nehéz feszültségü érzés füstölgésével. A szavai felülről – két tiszta -metszésü ajkáról – ugy hullottak le rá, mint valami kábitószernek a -mámoritó cseppjei; – olyan volt, mint egy sulyos, szegfüszagu narkózis, -amely elé boldog, nehéz bágyadtsággal hajlik oda minden gondolat. -Szótlanul és tévedező öntudattal nézett fel az Ágnes szemébe. Az Ágnes -keze egy lehelletnyivel nehezebb lett a vállán. - -– Igen? – kérdezte halkan. - -– Igen, – felelte Géza öntudatlanul. - -Ágnes elindult felfelé. Elbucsuztak, Rappaport haza ment és Géza bement -a szobájába lefeküdni. Amikor a szobájába ért, a kábultsága engedni -kezdett, de rögtön utána halk fejgörcse támadt. A fájdalom egyre erősebb -lett. Géza végre jeget hozatott és jégtömlők alatt aludt el. - - - - -IX. - -Másnap délelőtt tizenegy órakor felébredt. A sötétben felcsavarta az -éjjeli szekrényen levő villamoslámpát, megnézte, hány óra, megnyomta a -villamos csengő gombját és fáradtan várta, mikor kell felkelnie az -ágyból, hogy kinyissa a reggelit hozó Péternek az ajtót. Néhány perc -mulva hallotta, hogy Péter megáll az ajtó előtt, hallotta, amint a -kezében halkan csörög a megrakott tálca és készült kiugrani az ágyból, -hogy az ajtóhoz menjen. Ekkor Péter kint rátette a kezét a kilincsre és -benyitott a szobába. Géza elámulva nézte. Péter letette a tálcát az -asztalra, jó reggelt kivánt és ment az ablakhoz, hogy kinyissa az -ablaktáblákat. - -– Te nem voltál még idebent, Péter? – kérdezte Géza megdöbbenve. - -– Nem, százados ur. Csak most tetszett csengetni. - -Géza előrehajoltan ült az ágyában és sápadtan nézett az ajtóra. Hogy -lehet ez? Hogy történhetett ez? Ő az utóbbi időben mindig gondosan -bezárta – kulcsra – az ajtaját. Tegnap éjjel, amikor a jeget hozatta -volt, még a jégtömlővel a fején felkelt, tántorogva odament az ajtóhoz -és – pontosan emlékszik rá – kétszer megforditotta a zárban a kulcsot. -Rosszul lett volna az ajtó becsukva? A kulcs nyelve nem a zárba csattant -volna bele, hanem melléje csattant volna? - -Felugrott és odament az ajtóhoz. Az ajtó most is rendesen és szabályosan -be volt téve, de a kulcs nem volt benne. Mi történt a kulccsal? Kivülről -kitolta volna valaki a zárból? Akkor itt kellene lennie a közelben. -Keresni kezdte a kulcsot. Péter segitett neki, bár nem értette, mire -való a buzgó kutatás ilyen értéktelen holmi után. Végre megtalálták a -kulcsot az asztal és az ágy között a szőnyegen. Géza felvette, rábámult -és szórakozottan mondta Péternek, hogy tegye vissza a kulcslyukba. -Mialatt Péter az ajtóhoz ment, rémülten és lopva körülnézett a szobában. -Ki járt itt az éjjel? Hogyan jutott be? Mit akart itt? - -Borzongva vette szemügyre a butorokat és riadtan körülsikló szeme az -éjjeliszekrényen pihent meg. Egyetlen pillantással megállapitotta, hogy -pisztolyának a zárja ismét nyitva van. De az éjjel, mikor a zsebéből -kirakta, még zárva volt. A tüzszerszám – nikkelezett kis ércdoboz – -amelyet a pisztoly mellé tett, nincs mellette. Hol van? Leesett a -földre. Ez lehet véletlen is. De a szék az ágya mellől – a tegnap este -levetett ruháival – messze be van tolva az ágy lába mögé és a ruháinak -egy része lehullott róla. Ez nem lehet véletlen. Ezt eltolta valaki. -Vagy valami. Ki? Mi? - -Hideg félelem ült rá a szivére. Reszkető tagokkal ült le az asztal mellé -és étvágytalanul elkezdett enni. Kétségbeesetten gyötörte magát valami -magyarázatért és egyre értelmetlenebb, homályosabb és ijesztőbb lett -számára minden. - -Péter szorgalmasan tett-vett körülötte és azután halkan megszólalt: - -– Százados urnak jelentem alássan, holnapután esküszöm. - -– Ugy? Jól van, Péter. - -– Pár napi szabadságot kérnék alássan. - -– Egy hetet, Péter. - -– Köszönöm alássan. Azután majd csak megjön a felmentésem. - -Géza nem felelt. Szédülve öltözködött. Ingerült izgatottság zakatolt -benne; – menni akart valahová, tenni akart valamit. Amikor kifelé -indult, eszébe jutott, hogy Péternek mondania kellene valamit. - -– Igaz, Péter, hát esküszöl? - -– Igenis, százados ur. - -– Hm… hát meglesz?… - -Péter lehajtotta egészséges, vörös nagy fejét és halkan mondta: - -– Meg kell lenni, százados ur. - -– Hát sok szerencsét, Péter, – hiszen holnap még itt vagy? - -– Itt, százados ur. - -Géza lement Noszlopy kapitányhoz. - -– Bocsáss meg, – mondta – én nem szeretek neked alkalmatlankodni; de -most mégis meg kell kérdeznem, nem járt-e az elmult éjjel megint valaki -itt a folyosókon? - -– Nem. Azt hiszem, nem. - -– Én azt hiszem: igen. - -Elmondta az észleleteinek egy részét Noszlopy kapitánynak és arra kérte, -hallgassa ki az őrtállóit, nem tapasztaltak-e az éjjel valamit. Noszlopy -kapitány lázasan intézkedett. Hálás felindulást érzett, megtisztelt -izgatottságot azon, hogy Géza is ő hozzá fordul és hogy védelmi -berendezkedését ilyen komolyan veszik. A Noszlopy kapitány emberei -hamarosan előkerültek; négyen nem tudtak semmit, az ötödik azonban némi -habozás után bevallotta, hogy hajnaltájban, amikor feljött az első -emeletre, itt igenis el voltak oltva a lámpák a folyosón. Ő sietve -felcsavarta a lámpákat, de minthogy azután semmi gyanus jelet nem -látott, azt gondolta, hogy talán ő oltotta el álmosságában egy órával -azelőtt a lámpákat. Most azonban bizonyosan emlékszik rá, hogy nem ő -oltotta el, sőt azt hiszi, hogy amikor a lámpákat ujra felcsavarta, -hallott is valami neszt a második emeletről. - -Noszlopy kapitány nagyon leszidta ezt az őrét a hanyagságáért, azután -azt az utasitást adta neki is és a többi emberének is, hogy mihelyt -bármilyen gyanus jelet látnak, azonnal értesitsék őt a dologról, ha -pedig idegen embert pillantanának meg éjszaka a házon belül, kérdezés -nélkül lőjjenek rá. Géza nem volt megelégedve ezekkel az utasitásokkal, -de a halk megszólalását és szerény tanácsait Noszlopy kapitány olyan -sértő beavatkozásként fogadta, hogy jónak látta a dolgot abbahagyni. -Lement a hallba és töprengve bolyongott ide-oda. - -Tizenkét óra után lejött a hallba Marianne. Nemsokára azután megérkezett -Gyuri, aki ma korábban jött haza az iskolából. Sétálni akartak menni. -Indulóban voltak, amikor bejött Zoltán. - -– Hová mentek? – kérdezte tőlük. - -– Sétálni, – felelte jókedvüen Marianne. – Nem járok iskolába; még el -találok hizni. - -– Tudod mit, – mondta Zoltán mosolyogva – halaszd el a termeted -gondozását egy nappal. Elviszlek benneteket automobilon… gyönyörü idő -van… ki akarok menni a budai hegyekbe. Jöttök? - -Marianne elpirult az örömtől. - -– Igen, – felelte – köszönöm. De szeretném… ha a Belvároson keresztül -mennénk. - -– Ahol parancsolod, – mondta Zoltán udvariasan. - -Gyuri összeráncolta az orrát és félhangon számolni kezdett: - -– Óránként százhusz kilométer. Ők mennek nyolcvannal. Győr táján -nyomukban vagyunk. - -Zoltán nevetett. Gyuri különböző mérőeszközöket szedett ki a zsebéből és -azt a kegyet kérte, hogy a soffőr mellett ülhessen: a rablókkal ő akar -elsőnek szembeszállni. Zoltán nevetve megadta a beleegyezését és mind a -hárman elindultak lefelé. - -Marianne ebédnél boldogan beszélte el a kirándulás részleteit. Kiderült, -hogy az autót az ő kérésére a Váci-utcában megállitották; ők kiszálltak, -végigsétáltak a Váci-utcán, azután ismét beültek az automobilba és ugy -mentek át Budára. Gyönyörü volt! Géza szórakozottan hallgatta a Marianne -ábrándozását. Állandó nyomás volt a szivén; ismeretlen szorongás -kinozta; időről-időre ijedten maga köré kellett néznie és akárhogy -iparkodott a gondolatait foglalkoztatni, nem tudott másra gondolni, mint -erre a megnevezhetetlen félelemre és érthetetlen szorongásra. - -Hét óra tájban, amikor a nappali világosság már elbágyadt, a félelme és -a szorongása olyan kinzó lett, hogy becsengette magához Pétert. - -– Péter fiam, – mondta lesütött szemmel – tudod, hogy én… nagyon mélyen -alszom… - -– Igenis, százados ur. - -– Attól tartok, hogy éjszakánként valaki járkál itt a folyosón… és a -szobámba is bejön. Te ma éjjel fent alszol nálam a diványon… és ha -valami gyanusat tapasztalsz, rögtön felkeltesz engem. - -– Igenis, százados ur. - -Géza megnyugodott egy kissé. Elment sétálni, azután hazajött vacsorázni. -A vacsoránál megjelent Zoltán is. Frakkban volt, vacsora után még -készült valahová. Amikor a vacsorának vége volt és lementek a hallba, -benyult a mellényzsebébe és igy szólt: - -– Igaz, Marianne, neked hoztam valamit. - -Gyöngysort huzott ki a zsebéből. A gyöngyök nem voltak nagyok, de szépek -voltak, tiszta tüzüek, tompa fényben ragyogók. A gyöngysor egyszerü -ékszer volt, fiatal lánynak való, – egy sok milliós vagyonu apa -lányának. Marianne elsápadt, amikor a gyöngysort meglátta. A keze -megremegett, de nem mert a gyöngysor után nyulni. - -– Nem akarod? – kérdezte Zoltán. – Neked hoztam. Délelőtt ugy tetszett -neked. - -– Nekem… adod? – kérdezte Marianne dadogva és remegve. – Örökre? Csak -ugy? igazán? - -Zoltán egy-egy mosolygó fejbólintással válaszolt a kérdéseire és -odanyujtotta neki a gyöngysort. Marianne a két kezébe vette, mintha -valami gyöngéd élőlényt tartana a kezében, azután felemelte, mintha meg -akarná csókolni, de nem csókolta meg, hanem pirosan égő arcához -szoritotta. - -– Nagyon, nagyon köszönöm, – mondta lázas, olvadó hálával. Te vagy a -legkedvesebb ember a világon. - -– No, – mondta Zoltán – nagyon örülök, hogy igy tetszik neked. Nem -próbálod fel? - -Marianne sietve kapta a kezébe a gyöngysort, azután megállott. Részegen -tétovázó, ragyogó szemmel ránézett Zoltánra, azután kissé félrehajtotta -a fejét és kinyitotta nedvesen csillogó száját. - -– Erre a ruhára? – kérdezte habozva. – Nem, inkább egy másikra… -amelyiknek nincs nyaka? Majd holnap olyant veszek fel és megmutatom -neked. - -– Nagyon jó, – mondta Zoltán. – Viszontlátásra. - -– Viszontlátásra, – felelte Marianne mámoros mosolygással. - -Zoltán elment. Marianne elbüvölt mosolygással nézte a tenyerén fekvő -gyöngysort. A többiek az egész idő alatt megdermedve ültek és most -szótlanul néztek Zoltán után. Gyuri azonban odasettenkedett Mariannehoz, -nagyitó üveggel hirtelen megvizsgálta a gyöngysort és pedánsan mondta: - -– A gyöngysor valódi keleti gyöngyökből áll. Ma délután vásárolták a -Reutlinger és Társa cégtől a Váci-utcában. Eladási ára volt ötvenezer -korona, valódi értéke valamivel kisebb. - -Ekkor Ágnes végre megszólalt. A felindulásával harcolva, halvány -mosolygással mondta: - -– Azt hiszem, Gyuri, ezuttal tévedsz. Csak nem képzeled, hogy ezek -valódi gyöngyök? - -Marianne izgatottan fordult feléje: - -– Csak nem képzeled, – kérdezte hideg haraggal, – hogy Zoltán hamis -gyöngyöket ajándékoz nekem? - -Gyuri a lehető legsürübb ráncokba szedte az orrát, rejtelmesen -odalopódzkodott Ágneshez és halk grimasszal igy szólt: - -– A nagy detektiv munkáját ezuttal megkönnyitette az, hogy a gyöngysort -ma délelőtt még látta a Reutlinger-féle kirakatban. - -– Ah, mikor Zoltánnal voltatok? - -Gyuri igent intett és nevetve folytatta: - -– Rá volt irva, hogy alkalmi vétel, a tulajdonosa sürgősen el akarja -adni, az ára ötvenezer korona. Hogy valamivel kevesebbet ér, azt abból -következtetem, hogy az ékszerészek nem siettek megvásárolni. - -– Igen, Gyuri. És Mariannenak nagyon megtetszett? - -– El voltam tőle ragadtatva, – felelte Marianne. - -– Igen… - -Ágnes másról kezdett beszélgetni. Nemsokára megjött feketekávéra -Rappaport; tiz óra tájban Noszlopy kapitány visszavonult, nemsokára -utána elment lefeküdni Marianne és Gyuri is. Az öreg Molitorné -felkisérte őket, azután visszajött a hallba. - -– Anyám, – mondta ekkor Ágnes nyugodtan, – azt hiszi, hogy mi -beleegyezhetünk abba, hogy Marianne elfogadja ezt az ajándékot? - -– Milyen ajándékot? - -– A gyöngysort. Zoltántól. - -– Én… azt hiszem, fiam, – nem tudom, miért ne… - -– Hát mit gondol, miért ajándékozta ezt neki Zoltán? - -– Én nem tudom, te mire gondolsz… - -– Minden rosszra. - -– De miért kell mindjárt rosszra gondolni? Tisztességes szándékai is -lehetnek. - -Ágnes rekedten fölnevetett. Az öreg Molitorné ijedt és kinzott -pillantást vetett rá. - -– És miért kell – mondta habozva – mindjárt ilyen szándékokra gondolni? -Hiszen az apja lehetne. Hátha rokoni szeretetből tette? Marianne végre -az ő nevét viseli, az ő családjának a tagja, – akárki büszke lehetne -Mariannera. - -Ágnes halkan és keserüen nevetett. Az öreg Molitorné kissé emeltebb -hangon folytatta: - -– És akárhogyan történt is, én itt vagyok. És Mariannera én vigyázok. - -Ágnes tudta, hogy ez a mondat azt is jelenti: „nem ugy, mint te rád, -akire nem tudtam vigyázni.“ Nem felelt. Elsötétedett arccal hallgatott. -Az öreg Molitorné halkabban, de teljes biztossággal folytatta: - -– És nem értem, fiam, hogy kivánod te, amit kivánsz. Én elvegyem -Mariannetól az ajándékot, amelyet ő kapott és adjam vissza. Jó. Mit -mondjak? Miért adom vissza? Hogy sérthetek én meg ilyen módon valakit, -akitől én csak jót és kedveset tapasztaltam és akinek a házában lakom? - -Ágnes szórakozottan, fájdalmas arccal hallgatta és csendesen igy szólt: - -– El fogunk innen költözni. - -Az anyja felcsattanó hangon válaszolt: - -– Nem! - -Ágnes meglepetve nézett rá. Molitorné elpirult és zavart mozdulatot tett -Géza és Rappaport felé. - -– Sajnálom, fiam, – mondta – hogy itt az urak előtt – hogy az urakat -kell untatnunk ezekkel a dolgokkal, de ha már szóba hoztad, meg kell -mondanom, hogy én egyelőre nem szándékozom innen elköltözni. Ha -szükséges találna lenni, majd én állapitom meg az idejét. Egyébként -azonban nekünk jogunk van itt lakni, ez a ház bizonyos tekintetben a -miénk is és én el nem megyek innen… még a ház tulajdonosának sincs rá -joga, hogy innen bennünket el akarjon távolitani. - -– Igen, anyám, – mondta Ágnes csüggedten. - -Felállt és járkálni kezdett. Az öreg Molitorné beszélgetett még egy -kicsit Gézával és Rappaporttal, azután aludni ment. Ágnes utána nézett -és a homlokára szoritotta a kezét. - -– Tudhattam volna, – mondta kétségbeesve – hogy ezt fogja felelni. Az ő -helyében más is ezt felelte volna. Talán én is, ha Marianne a lányom -lenne. A szegény anyák vakok és ostobák. Most azzal a reménységgel -alszik el, hogy Zoltán el fogja venni Mariannet. - -A vonásai meglágyultak és a hangja reszketni kezdett: - -– Szegény anyám… igazságtalan vagyok iránta. Mindig elfelejtem, mit -jelent az ő nyomoruságban átkinlódott élete után az, hogy most itt -lakik, – konyhára nincsen gondja – elsején annyi pénzt kap a kezébe, -amennyit azelőtt életében egyszerre nem látott. A megtört alázatossága -és a türő türelme soha nem fogy el, – csak akkor, de akkor fel tud -csattanni, ha arról van szó, hogy innen elmenjünk. A hátralevő éveinek a -nyugalmát védi, – szegény anyuskám. - -Az arca ujra kigyuladt. - -– És Zoltán ezt tudta. Kiszámitotta és pontosan számon tartotta, hogy -tiz óra husz perckor keserü szóváltásom lesz az anyámmal és hogy tiz óra -negyven percre megverten itt maradok. És tudja, hogy ha rákerül a sor… -nem történhetik olyasmi, amiért az anyám innen elköltözik. És még ha én -esetleg elköltözöm is innen, akkor is… megkötözött kézzel kell néznem, -hogyan teszi Mariannet a szeretőjévé. - -Géza és Rappaport egyszerre akartak megszólalni. Ágnes azonban egy -mozdulattal elhallgattatta őket. - -– Várjunk csak. Előbb én vetek fel néhány kérdést, amelyet nyilván maguk -akartak felvetni. Először: bizonyos-e, hogy a szeretőjévé akarja tenni. -Felelet: bizonyos. Az, hogy ez még kislány, félig érett gyerek, az egy -okkal több neki rá. Másodszor: igy fel kell-e ezen háborodni és az én -felháborodásom… egészen tiszta eredetü-e és nincs-e benne… a -mellőzöttségnek, a sértett hiuságnak az érzése. Felelet: ha a közkeletü -morállal semmit se törődünk is, ez a szándék mégis aljas és alávaló, -mert tönkretesz egy jobb sorsra érdemes, édes, szép kis teremtést, -akinek a könnyelmü hajlandóságai ellen becsületesen kellene és lehetne -küzdeni, nem pedig nekitaszitani a lejtőnek; – ami pedig engem illet: én -ezt az embert… mélységesen gyülölöm és utálom, de teljesen közömbös -lenne nekem, ha akár királynőkkel, akár koldusasszonyokkal játszadoznék; -az az egy keserit meg és bőszit fel, hogy a testvéremet akarja… hogy -azzal akar megsebezni, hogy a testvéremet akarja szeretőjéül. -Harmadszor: ha ezt a szándékát bizonyosságnak tekintjük, nem lehetne-e -ellene normális módon tenni valamit. Felelet: nem lehet. Mert egy éhes -tigrist szépen megkérni rá, hogy a legelésző báránykát hagyja épségben, -sokkal reménységesebb dolog, mint megpróbálkozni azzal, hogy Zoltánt -könyörületre birjuk. - -– De miért veszi olyan bizonyosra, hogy Mariannera se lehet hatni? – -kérdezte Rappaport. - -Ágnes megállott, meglepetve ránézett Rappaportra, azután leült vele -szemben. - -– Maga azt hiszi? – kérdezte felindultan. Maga az egyetlen ember, akinek -némi joga van rá, hogy Marianneban bizzék. Meri azt remélni… meri azt -vállalni, hogy Mariannet visszatartja? - -Rappaport zavarodottan huzta fel a vállát és elpirulva mondta: - -– Én nem egészen igy gondoltam. Én elsősorban a maga befolyására -gondoltam… arra, hogy az egyetlen ember, akinek Marianne -engedelmeskedik, maga… és azt hiszem, az egyetlen, akit nagyon szeret. - -Ágnes fanyar arccal legyintett. Az ő befolyása Mariannera elég nagy, de -jön egy pont, jön egy nap, ahol véget ér majd. Ez az ötvenezer koronás -gyöngysor csak a bevezetés volt. Ezentul minden nap bepáváskodik majd -valami ajándék. A kislány, aki olyan forrón vágyódik előkelőség után, -most lassan belekóstol a gyöngyök és a csipkék örömeibe, – a -kitartottság mámorába. Egy-két hét elég és tökéletesen korumpálódik. -Egy-két hét elég és a legtermészetesebb módon ő maga ajánlja fel magát, -mert meg akarja mutatni a háláját, mert azt hiszi, hogy akkor állandóvá -teszi ezt az ajándékozó állapotot és mert tulajdonképen sejtelme sincs -róla, hogy mit cselekszik. És ezzel szemben nincs segitség. Ez -csalhatatlanul és kérlelhetetlenül jön. És mi itt ülünk és türjük ezt. - -– Maga el tudja ezt türni? – kiáltott rá hirtelen Gézára. Ezt is? - -Géza megrettenve nézett fel rá. A szive körül egész este ott volt az a -szorongás, amely nappal kinozta, a vacsora óta még egy uj nyugtalanság -jött hozzá. Gyötrő tehetetlenség érzése volt, mint mikor álmában nem tud -az ember megmozdulni. Mivel szemben érzi ezt a rettentő tehetetlenséget? -Mi kuszik itt a jövő sötétségéből feléje olyan ijesztően, hogy a karjai -tehetetlen büvöletben le vannak kötözve? A Marianne sorsára mered ő rá -ilyen káprázó szemmel? - -Elvakulva felnézett Ágnesre és tehetetlen mozdulatot tett a két kezével. -Ágnes hevesen mondta: - -– De _én_ nem türöm el. Már kezdtem elbágyadni, szinte már -megbocsátottam mindent és el akartam felejteni mindent. De most – most -majd leszámolunk. - -Szótlanul járkált egy ideig, azután leült és nyugodtan beszélgetett -Gézával és Rappaporttal. Mielőtt indultak lefeküdni, megint odalépett -Gézához, a vállára tette a kezét és halkan ezt mondta neki: - -– Én mindent meg akarok tenni, hogy magának szolgálatára legyek, de -számitok rá, hogy maga se hagy el engem. Én azt szeretném… ha a maga -akarata… ha a maga lelke… Engemet… szeretnie kell… és azt kell tennie, -amit én akarok. - -Géza szédülve nézett fel rá és a szavai megint ugy hullottak le rá, mint -egy altatószer nehéz illatu cseppjei. Amikor elvált tőle és bement a -szobájába, még érezte a bóditó erejüket. A szobájában azonban ott -találta a diványon alvó Pétert és erről eszébe jutott az elmult -éjszakája és az egész napja. Ujra kinos szorongást érzett és vetkőzés -közben fájni kezdett a feje. Odament az ajtóhoz és gondosan bezárta, a -kulcsot kétszer megforditotta a zárban; visszament az ágyához, -figyelmesen megnézte a szobát, azután a jeges vederből, amelyet már -estefelé felhozatott, jeget tett át a lavórba, amely ott állott az ágya -mellett, a jeges vizbe beáztatott egy vászonkendőt, a borogatást a -fejére tette, a lámpát eloltotta és lefeküdt. - - - - -X. - -Reggel nyolc órakor kopogtattak Géza ajtaján. Géza felébredt. Péter -félig felöltözötten feküdt a diványon; a kopogtatásra felugrott és -kinyitotta az ajtót. Kint egy inas állott. - -– Noszlopy kapitány ur kéreti a százados urat, – mondta – kegyeskedjék -lefáradni hozzá. - -– Mindjárt megyek, – felelte Géza. - -Fáradtan felült az ágyban. Péter kinyitotta az ablaktáblát. - -– Menj le Péter, – mondotta Géza – kérdezd meg a kapitány urat, mi -történt. - -Péter gyorsan felrántotta zubbonyát és kiment. Géza ekkor lehajtott -fejjel, félénken felemelt tekintettel végignézett a szobán. Egyetlen -tekintettel meglátott mindent és a hideg borzadás futott végig a testén. -Az éjjel a szekrény előtt állott egy szék. Most nem áll ott, hanem be -van tolva a szekrény mögé. A szekrény ajtaja be volt csukva. Most nyitva -van. Egy zubbony és egy nadrág, amely bent volt a szekrényben, a földön -hever. A jeges veder félre van tolva az éjjeli szekrény mögé. A pisztoly -ott fekszik az éjjeli szekrényen, a rendes helyén, a zárja sincs nyitva, -de mellette ott van egy élesre kifent bajonett, amely hetek óta a -szekrényben hevert. Hogy került az most ide? - -Géza borzongva bámulta némán pihenő szobáját. Mi történik itt ebben a -szobában? Péter visszajött. - -– Mi az, Péter? - -– Az éjszaka történt már megint valami. Noszlopy kapitány ur nyomoz. - -Péter halk megvetéssel beszélt Noszlopy kapitányról. Géza nehéz -sóhajtással megmozdult és rettentő fáradtsággal öltözködni kezdett. - -– Te… nem vettél észre… semmit, Péter? - -– Semmit, százados ur. - -– Semmi különöset? - -– Semmi különöset. - -Géza borzongott. Mi történik itt? Mi történhetik itt? - -– Az előbb… nem járkáltál itt… a szobában? Nem rendezkedtél? - -– Nem, százados ur. A diványon fekve félig felöltözködtem, azután -vártam, mert nem akartam százados urat fölkelteni. - -– Szóval… bizonyos vagy benne, hogy itt a szobában nem járt senki. - -Péter csodálkozó arccal felelte: - -– Hogyne volnék benne bizonyos… hiszen én nyitottam ki az imént az -ajtót. - -Géza hozzájárulóan intett. Nem akarta, hogy Péter észrevegye a fájó -borzongását. Persze, ő nyitotta ki előbb az ajtót. És semmi különös -dolgot nem vett észre. De hátha a bezárt ajtóval nem törődve, itt mégis -olyan különös és csodálatos dolgok történnek, amelyeket egy ilyen mélyen -és egészségesen alvó nagy test észre se vesz, de amelyektől egy -finomabb, egy betegebb szervezet minden vércseppe dideregni kezd? - -Géza lement Noszlopy kapitányhoz. Noszlopy kapitány elmondotta neki, -hogy az egyik embere reggel öt órakor sötéten találta az első emeleti -folyosót. Amint a villamos lámpa felé tapogatózott, érezte és hallotta, -hogy a sötétben elsuhan mellette valaki. Utána kapott. A kezébe került -valami sima ruhadarab, de rögtön utána rendkivüli erővel mellbe vágták. -Az ember azt állitja, hogy két olyan óriási ököl csapódott neki a -mellének, hogy azok nem is lehettek emberi öklök. Az ütéstől -megtántorodott és félig ájultan felbukott. Mire feltápászkodott, már -csend volt. Mire Noszlopy kapitányt felköltötte, a merénylőnek már semmi -nyoma nem volt. Öt óra óta mostanig tartott a nyomozás, de fájdalom, -eredménytelenül. - -– Téged azért bátorkodtalak most kéretni, hogy méltóztassál megmondani, -tapasztaltál-e te valami különöset. - -Géza végtelen fáradtságot érzett. - -– Nem, – felelte habozva, – én semmi különöset se tapasztaltam. - -Ugy érezte, lehetetlen elmondania azt, amit tapasztalt. - -– Nem, – folytatta lassan, – semmi különöset. A legényemet is -felrendeltem a szobámba… ott aludt egész éjjel… de semmi különöset nem -tapasztalt. - -Noszlopy kapitány tudomásul vette ezt a felvilágositást, azután közölte -Gézával az uj rendelkezéseit. A ház két kapuja ezentul egész nap zárva -lesz. Idegen embert csak az ő engedelmével szabad a házba bebocsátani. A -souterrainből este tiz óra után a személyzetnek se szabad az ő engedelme -nélkül feljönnie. Az első emeletre vezető lépcsőt a napokban vasrácscsal -záratja el éjszakára. Addig is: az emberei – még pedig most már villamos -kézilámpákkal felszerelve – kettes őrjáratokban fogják az első és a -második emeleti folyosót bejárni és egyébként is éjszakánként a -lépcsőházban tanyáznak majd. Este tiz óra és reggel hat óra között a -házból kimenni csak az ő engedelmével lehet. Van-e Gézának ez ellen -valami észrevétele? - -– Nincs, – felelte Géza. – Ezeket a rendelkezéseket nagyon helyeseknek -találom. - -Elbucsuzott Noszlopy kapitánytól, megreggelizett és üres agyvelővel -ődöngte át az egész délelőttöt. Déltájban fölment a szobájába és -becsengette Pétert. - -– Péter, mondta neki, – ma éjjel is itt alszol nálam. - -– Igenis, százados ur. Csak százados ur engedelmével korán reggel -elmegyek. - -– Miért? - -– Meg tetszett engedni… holnap van az esküvőm. - -– Ah, igen… hát holnap van? - -Azon gondolkozott, milyen ajándékot adjon Péternek az esküvőjére és -egyszerre rátévedt a szeme a Péter elszomorodott, kinlódó arcára. - -– Mi bajod, Péter? - -Péternek rángatódzott az arca. - -– Százados ur, – mondta halkan – szegény Péter nagy gazember. - -– Mi az, Péter? Miért? - -Péter hatalmas, vörös kezével ügyetlenül és remegve intett. Mintha a -háta mögé mutatott volna. Valahová messze. Torontálmegyébe, Rézire és a -két gyerekre. Géza rátette a vállára a kezét. - -– Hát meg kell ennek lennie, Péter? Nem tudsz ellenállni? - -Péter vivódó, kinlódó arccal intett, hogy nem. - -– No, szegény, Péter, – mondta biztatva Géza. - -– Szegény Péter nagyon nagy gazember, százados ur, – mondta Péter -sóhajtva. - -Géza lement a hallba. Ott találta Ágnest és Mariannet. Ágnes nem ment el -a kórházba. Itthon maradt és most sétálni készült Mariannenal. Géza azt -akarta kérdezni, nem mehetne-e velük, ekkor azonban bejött Zoltán. -Meglepetés nélkül köszönt Ágnesnek is és megkérdezte, hová készülnek. - -– Sétálni akarunk, – felelte Ágnes. - -– Nem jönnének el velem? – kérdezte Zoltán szeretetreméltóan. – -Kimennénk automobilon a budai hegyekbe… tegnap olyan szép volt. - -– Csodaszép volt, – mondta rajongva Marianne. - -– Szeretném megismételni ezt a kirándulást. És nagyon örülnék, ha -megszereznék nekem azt az örömet, hogy velem jönnek. - -Az Ágnes aranybarna szeme égve tüzött az arcára egy-két másodpercig. -Azután Ágnes lesütötte a szemét és egyszerüen és nyugodtan felelte: - -– Nagyon kedves. Miért ne? - -Marianne ujjongott. Zoltán meghivta Gézát is, de Géza köszönettel -elháritotta a meghivást. Ebédig egyedül ődöngött egyik szobából a -másikba; az agyvelejét kinzóan üresnek és vértelennek érezte. Ez az -üresség néha megtéresedett és elhatalmasodott; olyan volt, mintha valami -végtelen sivárság közepett az egész léte feloszlóban és megsemmisülőben -volna; a gondolatai kezdtek kisiklani a hatalmából és néha ugy érezte, -mintha nem lenne eszméleténél és csak rettenetes erőfeszitéssel tudja -magát visszazökkenteni a tiszta öntudatba. Kinlódva bolyongott ide-oda; -ijedten fordult néha hátra, nem áll-e a háta mögött valaki; szorongva -nézett szét a mozdulatlan szobákban; kimondhatatlanul félt. - -Két órakor az ebédnél értesült a kirándulás részleteiről. A kirándulás -pompásan sikerült. A Marianne kivánságára a Váci-utcában ismét megálltak -és sétáltak egy kicsit, azután tovább hajtattak Budára. Gyönyörü volt. -Géza ebéd után elsietett a Palota-szállóba. Itt Rappaport elmondta neki, -hogy a Kovács-családot pár nap mulva valószinüleg már el tudja helyezni; -Kovács Janinak egyelőre nem szólt a dologról; holnapután – amikor -bizonyosat tud – majd megmondja neki. A bakteriológiai vizsgálat -egyébként megállapitotta az asszonynál a tuberkulozist. Géza -szórakozottan hallgatta ezt a közlést, azután szótlanul meredt bele a -meleg tavaszi délutánba. Valami nyugtalanság üzte; érezte, hogy fel -kellene kelnie és el kellene sietnie, de nem tudta, hová. Nemsokára -elbucsuzott Rappaporttól, fáradt rémülettel járkált egy-két céltalan -órát, azután hazament. - -A Molitor-házban nagy nyugtalanság volt. Noszlopy kapitány nagy és zajos -energiával léptette életbe az uj rendszabályait, de a ház lakói most már -egyébként is izgatottak voltak. Eddig maguk az őrök se vették komolyan a -feladatukat, de az elmult éjjel látták azt a társukat, aki öt órakor az -elsőemeleti folyosón járt, sápadtan és hebegve panaszkodni arról, hogy -egy emberfeletti nagyságu ököl mellbevágta, és most már megilletődve és -borus elszántsággal készültek az éjszakai őrtállásra. A cselédek is -izgatottak voltak és nyugtalankodva beszéltek a közeledő estéről és a -rákövetkező éjszakáról. Amint lassan leszállt a világos alkony, egyre -lázasabb lett a Molitor-ház. - -Este a vacsoránál Marianne késett egy kicsit. - -– Az uj ruháját veszi fel, – mondotta Ágnes. - -Géza ránézett, és ő nyugodtan magyarázta meg: - -– Ezt a ruhát délelőtt láttuk a Váci-utcában Mariannenak nagyon -tetszett. Most estefelé elhozták. Zoltán megvette. - -Géza meghökkenve nézett Ágnesre. Ágnes azonban nyugodtan beszélgetett -tovább a többiekkel. Nemsokára jött Marianne. Az uj ruha volt rajta. Az -uj ruha a nyakánál kis körben – fiatal lányosan – ki volt vágva és a -Marianne karcsu, szép nyakán ott volt a gyöngysor. Marianne tüzelő -arccal ment oda Zoltán elé. - -– Most megnézheted, – mondta reszkető hangon, – hogy áll. - -– Nagyszerüen, – felelte Zoltán nyugodtan. - -– Neked köszönhetem ezt is… és neked köszönhetem… - -– Nincs mit köszönni, – vágott a szavába Zoltán – nekem kell -megköszönnöm, hogy büszke lehetek rá, hogy ilyen szép kis rokonom van. - -Az öreg Molitorné ránézett Ágnesre. Ágnes mozdulatlan arccal ült le az -asztalhoz és a teritékével foglalkozott. Vacsora alatt az elmult éjszaka -eseményeiről és a Noszlopy kapitány védőintézkedéseiről beszélgettek. -Gyuri ismét elektrotechnikai és kémiai védőberendezkedéseket ajánlott. -Az öreg Molitorné és Marianne nyugtalanok voltak, Noszlopy kapitány -azonban megigérte nekik, hogy egész éjjel ő ügyel fel a ház rendjére. -Vacsora után lementek a hallba. Itt Zoltán derülten és hosszasan -elbeszélgetett Marianne-nal. Olyan hangon beszélt vele, mint ahogyan egy -negyvenkét éves férfi beszél egy tizenöt éves lánnyal; de az egész -beszélgetés toalettekről, ékszerekről és utazásokról szólt. Az öreg -Molitorné ott ült és csendes elragadtatással hallgatta a beszélgetést. -Tiz óra után az öreg Molitorné aludni vitte Mariannet és Gyurit. A -hallban ott maradt Ágnes, Géza, Noszlopy kapitány és Zoltán. Ágnes eddig -Noszlopy kapitánnyal és Gézával ült egy kis asztal mellett. Most -hirtelen mozdulattal felállott és lassu lépésekkel átment Zoltánhoz, aki -ekkor már egyedül ült a karosszékében. Nagy csend lett. Noszlopy -kapitány buzgón foglalatoskodott a szivarjával. Géza mozdulatlanul ült -és mereven nézett maga elé. - -Ágnes megállott a Zoltán karosszéke mellett. Zoltán nyugodtan felnézett -rá. - -– Mondja, – kérdezte Ágnes – mit akar maga tulajdonképen ettől a -gyerektől? - -Zoltán meglepetve nézett el Géza és Noszlopy kapitány felé, hallották-e -ezek Ágnes kérdését, azután nyugodtan, halkan felelte: - -– Azt, amiért magának hiába könyörögtem. - -– Miért mondja, hogy hiába? – szólt Ágnes lesütött szemmel. - -Zoltán felállott. - -– Ágnes, – mondta nagyon halkan – felmehetek ma magához? - -– Nem, – felelte Ágnes – majd… én jövök le. Ha már mindenki alszik. Egy -órakor. Pontosan. - -Zoltán a keze után nyult. Ágnes azonban elvonta a kezét és hátraintett a -többiek felé. Zoltán rájuk nézett és vállat vont. Noszlopy kapitány -kinos igyekezettel forgatta még mindig a szivarját. Géza mereven nézett -maga elé. Ágnes lassan sétálni kezdett a hallban, Zoltán odaült Noszlopy -kapitányhoz és Gézához. Noszlopy kapitány egy rémült tekintetet vetett -Gézára, hallotta-e vajjon az egész beszélgetést ugy, amint ő hallotta? -Géza mereven nézett maga elé és Noszlopy kapitány zajosan elkezdett egy -érdekes kártyapartiról beszélni, amely a mult hetekben zajlott le. - -Nemsokára lejött az öreg Molitorné. Ekkor Ágnes is odaült a társasághoz. -Tizenegy óráig beszélgettek, azután mindnyájan mentek aludni. Amikor a -második emeletre felértek és Géza elbucsuzott és indult a szobája felé, -Ágnes egyszerre utána szólt: - -– Géza! - -Géza megrázkódott, megfordult és odament hozzá. Ágnes kinyujtotta a -kezét, megfogta a Géza remegő kezét, forró kézzel hosszan megszoritotta -és dideregve szólalt meg: - -– Géza… én… - -Összerázkódott, aranybarna szeme elborult, felkapta a bal kezét és -eltakarta vele a szemét, megszoritotta a Géza kezét és elsietett. Géza -bódultan tántorgott a szobája felé. - - - - -XI. - -Délelőtt féltizenegykor hangosan kopogtak a Géza ajtaján. Géza -kimerülten riadt fel nehéz álmából. - -– Szabad! – mondta kábultan. - -Az ajtó kinyilott és a világos folyosóról Berecz lépett be a sötét -szobába. Bizonytalan tekintettel kereste Gézát a sötétben. - -– Százados ur, – mondta azután a jelentést tevő katona halkan pattogó -hangján – jelentem alássan, tessék lejönni: Zoltán ur meghalt. Eőry -felügyelő ur kéreti a százados urat. - -Géza megdermedten ült fel az ágyában. - -– Mi… mi történt? – kérdezte dadogva. - -Berecz korrekt rendőrhangon válaszolt: - -– Zoltán urat tiz óra előtt tiz perccel az inas halva találta a -szobájában. Minthogy a halál gyanus körülmények között állott be, nekem -kötelességem volt rögtön jelentést tenni a központban. Tiz perccel -ezelőtt megérkezett Eőry felügyelő ur, most veszi fel Bunzel rendőrorvos -urral a tényállást és kéreti a százados urat, sziveskedjék hozzá -lefáradni. - -– Igen, Berecz, – mondta elhaló lélekzettel Géza – rögtön lent leszek. - -Berecz kinyitotta az ablaktáblákat és komoly elégedettségü arccal -kiment. Géza akadozó szivveréssel ugrott fel az ágyból és dideregve -öltözködni kezdett. Egy irtózatos hidegség fojtogatta a szivét és -lihegve és kapkodva kellett védekeznie az öntudatának az ájuldozó -elborulása ellen. Két perc alatt készen volt és tántorgó lépésekkel -indult kifelé. A lépcsőn még rátámaszkodott a márvány korlátra, de az -első emeleten összeszedte magát és biztos lépésekkel ment a Zoltán -szobája felé. A Zoltán szobája előtt ott álldogáltak az inasok, a -szakács, a Czárán-házaspár és Bereczné. Berecz jött ki közéjük és -közölte velük a rendőrtisztviselő parancsát: - -– Most mindenki mehet a dolga után. A házat senki sem hagyhatja el. A -két kaput detektivek fogják őrizni. Ha valakire szükség lesz, a -felügyelő ur majd hivatja. - -Az emberek lassan indultak lefelé és megilletődött arcokkal köszöntek -Gézának. Géza szórakozottan fogadta a köszönést és visszafojtott -lélekzettel nyitott be a szobába. A tágas, nagy szobában három ember -volt, de Géza nem látta meg őket. A tekintete odaszegeződött a szoba -tulsó oldalára, ahol a puha perzsaszőnyegen végignyulva, arccal a föld -felé a Zoltán holtteste feküdt. Háziruha volt rajta – sárga szegélyü -lila pyjama – tiszta metszésü fehér arca élesen rárajzolódott a barna -perzsaszőnyegre, a feje mellett egy fekete folt volt a barna szőnyegen -és a fekete folt közepén néhány biborszinü vércsepp. Géza kinzottan -bámult rá a mozdulatlan fejre és érezte, hogy sápadt arca még sápadtabb -lesz. Valaki megindult és jött feléje; szeretett volna ránézni, de nem -tudta elforditani a fejét a halottól. Egyszerre elsötétedett előtte az -ablak felől beáradó világosság. Valaki eléje állott. Hunyorgó, káprázó -szemmel, nagy erőfeszitéssel felnézett rá. - -– Szervusz, – mondta egy mély férfihang. Nem ismersz meg? Zlocsovban -együtt voltunk, – azok is rut idők voltak. – Eőry Kálmán. - -Géza borzasztó erőfeszitéseket tett, hogy gondolkozni tudjon és hogy -lerázza magáról ezt a tompán derengő ködöt, amely az öntudatát -elhomolyásitotta s fojtogatta. Kezet fogott a rendőrtisztviselővel és -nagy erőlködéssel, kutatva nézett az arcába. Ugy rémlett, hogy -megismeri. - -– Engem az átlőtt karom miatt felmentettek. – mondta halkan a -rendőrtisztviselő. Te, hallom, félévi betegszabadságot kaptál. - -Géza szórakozott udvariassággal intett igent. Igen, régi bajtársak, ha -találkoztak, ezt a kérdést minden más kérdés előtt elintézik. De ott -fekszik a halott. A rendőrtisztviselő követte a tekintetét és halkan -mondta: - -– Szomoru alkalom hozott össze bennünket megint. Fogadd részvétemet. A -haláleset körülményei mindenesetre különösek. Nekünk kötelességünk a -leggondosabb nyomozást meginditani. Most a doktor ur állapitja meg a -halál okát. - -Géza káprázó szemmel nézte meg a két urat, aki a rendőrtisztviselőn -kivül bent volt a szobában. Az egyik Noszlopy kapitány volt, sápadt -arccal, vörösen gyuladt szemekkel. A másik egy jól táplált, őszhaju, -értelmes arcu ur: ez nyilván a rendőrorvos. A rendőrorvos lehajolt a -holttestre, jegyezgetett a noteszébe, közben Eőry felé fordulva, lassan -és higgadtan mondott egy-egy mondatot. A boncolás, – mondta, – nem lesz -mellőzhető, de a halál okát igy is szinte teljes bizonyossággal meg -lehet állapitani, bár a holttesthez egyelőre hozzá se akar nyulni. A -halált a halántékcsontra intézett erőteljes ütés idézte elő. Az ütés a -halántékcsontot darabokra zuzta, az agylebenyt sulyosan megsértette. A -törés azonban kis repedések formájában szétsugárzik az egész koponyára -és nyilván hatott speciálisan a nyult agyra is, ugy, hogy rögtöni halált -okozott. Maga az ütés azért válhatott ilyen katasztrofálissá, mert – -mint az eddigi felszines vizsgálat is mutatja – a halott csontrendszere -rendkivül érdekes abnormitást mutat. A csontszövet, különösen azonban a -porcogó csontállomány rendkivül vékony, sok helyen egyenesen -papirosvékonyságu volt. A csontszövet sóban nyilván igen gazdag, – -mindebből következőleg szokatlan mértékben törékeny. A halált előidézett -ütés másnál talán csak egyszerü zuzódást okozott volna; itt a koponya -teljes szétroncsolását idézte elő. - -Az orvos befejezte a vizsgálódását és becsukta a jegyzőkönyvét. A -rendőrtisztviselő odalépett hozzá: - -– Kérem doktor ur, – mondta udvariasan – a halált tehát kétségtelenül -külső erőszak idézte elő. - -– Külső erőszak, – felelte az orvos óvatosan, – az bizonyos. Ütődés. Egy -szegletes tárgy behatolása a halántékcsonton át az agylebenybe. - -– Azt a szegletes tárgyat meg kell találnunk. Annak itt kell lennie a -házban. - -– Szegletes tárgy, – mondta a doktor lassan. Nem lehet azonban kizárni -azt a feltevést, – sőt határozottan van bizonyos valószinüsége, – hogy a -halál ugy állott be, hogy Molitor ur megszédült, – – elesett vagy csak -megtántorodott, – beleütötte a fejét valamelyik butor éles szegletébe és -ez az ütődés okozta a koponya szétroncsolódását. Ott az iróasztalon -nyitott likőrös palackokat látok. Ha nem csalódom, kitünő hollandi -likőrök. - -A rendőrtisztviselő elgondolkozott. - -– Hm… ezt az eshetőséget természetesen épen ugy számba vesszük, mint a -másikat. - -Noszlopy kapitány megszólalt: - -– Soha nem szédült, – mondta reszketve és rekedten. Soha nem tántorgott. -Soha az italt meg se érezte. - -– Ez természetesen ellene szól a második feltevésnek – mondotta a -rendőrtisztviselő. - -Az orvoshoz fordult: - -– Nem feltünő az, hogy ilyen kevés vér látható itt? - -– Nem. Az agyvelő befelé vérzik. Az a halálos. Az itt látható vércseppek -a felhámból – a bőrből – erednek. - -– Mi ez a sötét folt a szőnyegen? - -– Nem vér. Valami folyadék. Talán valami szeszes ital. Majd -megállapitjuk. - -– De a halált előidéző szegletes tárgyon – mondjuk egy fakalapácson – -vérnyomoknak kell lenniök. - -– Az valószinü, bár nem okvetlenül szükséges. - -– De valószinü. – És feltéve, hogy büncselekmény történt: a bünös -ruháján is lehetnek vércseppek. - -– Lehetnek. - -– Valószinü, hogy vannak? - -A doktor vállat vont. - -– Lehetnek. Itt a vér nem szökelt ki olyan bőségben, mint amikor -arteriák metszetnek át. - -– No jó. Köszönöm szépen. Most kérem az urakat, hagyjuk el ezt a szobát. -Itt most az én fotografusom fog dolgozni. Én mindig gondos -fotografálással dolgozom. Az emlékezet csal, a fotografia pontosan -emlékszik. Addig ide senki be nem lép. Azután pedig majd megejtjük a -részletes kutatást. - -Kimentek a szobából. A rendőrtisztviselő kulccsal bezárta az ajtót és -Bereczet odaállitotta az ajtó elé őrködni. Bementek a könyvtárba. A -rendőrtisztviselő leült és Gézához fordult: - -– Ez egyelőre nem hivatalos kihallgatás, – mondta barátságosan. Én téged -mint régi bajtársamat baráti módon kérdezlek: mi a te véleményed erről a -szomoru esetről? - -– Én véleményt nem tudok mondani, – felelte Géza akadozó lélegzettel. De -attól tartok, hogy itt több olyan körülmény található, amely… ezt a -halálesetet… legalább is feltünővé és különössé teszi. - -Noszlopy kapitány ekkor előlépett. Kiegyenesedett, szikáran megnyult, a -derekát roppanóan egyenesre feszitette és szélesre nyilt állkapcsokkal, -tajtékzó haraggal kiáltotta: - -– Én pedig ismeretlen tettes ellen orgyilkosság miatt vádat emelek. -Senkire nem akarok rámutatni, de én itt hetek óta viaskodom egy készülő -gyilkos merénylet ellen. Hetek óta ostromlott vár parancsnoka vagyok. A -gyanus jelek légiója merült fel. Őrködésemet kijátszotta a gyilkos, -engem letiport, de én most vádat emelek ellene; és elhunyt barátom -emlékére fogadom: vérpadra juttatom, akárki is. - -A rendőrtisztviselő elcsodálkozva és kissé idegenkedve nézett Noszlopy -kapitányra. - -– Ezt a közlést mindenesetre tudomásul veszem, – mondta halkan. Később -majd kérem a hivatalos megismétlését. Ami a gyanus jeleket illeti, -azokról hallottam. Azokról megvan a magam véleménye. - -Gézához fordult. - -– Volnál olyan szives, nekem megmondani, tudsz-e róla, kinek volt -érdekében az, hogy Molitor Zoltán ur meghaljon. Pontosan: kinek használt -a halála? Tudsz erre felelni? - -– Igen, – mondta Géza, – sajnos: nagyon is könnyen. A haláleset bizonyos -értelemben hasznot – tetemes anyagi hasznot – jelentett a ház valamennyi -lakójának, illetőleg a család valamennyi tagjának. - -– Hogyan? - -– Molitor Árpád végrendelete szerint a Molitor-vagyont, ha Zoltán -törvényes örökös nélkül hal el, egyenlő részben mi örököljük. - -– Tehát mindenki, aki – mondjuk igy – az első és második emeleten -lakott. - -– Igen… kivéve talán Noszlopy kapitány urat… - -Ránézett Noszlopy kapitányra. Noszlopy kapitány sápadt arcából két véres -szem reszketett feléje. Géza vállat vont: - -– Ámbár… én nem tudom, a végrendelet nem magyarázható-e ugy, hogy ő -ebben a tekintetben is a család tagjai közé számitódik. Én mindenesetre -hajlandó vagyok igy magyarázni. - -Noszlopy kapitány megingott. A feje előrecsuklott, hangosan kapott -levegő után és az arca egy másodpercre kipirult. Azután ismét elsápadt. -A rendőrtisztviselő figyelmesen ránézett, azután megint Gézához fordult: - -– Molitor Zoltán ur igen nagy összegekben kártyázott. Nem tudsz róla, -hogy valami nagy kártyakövetelése lett volna? - -– Nem tudok róla. Talán Noszlopy kapitány ur… - -– Őt majd később leszek bátor. – Nem tudsz róla, hogy tegnap nagyösszegü -pénz lett volna nála? - -– Nem tudok róla. - -– Nem gondolod, hogy a szobájából pénz tünhetett el… vagy valami más -értékes holmi? - -– Lehet… nem tudok róla. - -– Nem tudsz róla, hogy az elhunyt különös haragban lett volna valakivel? - -Géza habozott. - -– Nem tudok róla, – mondta aztán lassan. - -– Ugy. Hm. Hát egyelőre köszönöm. Ugy hallom, a folyosón itt vannak már -az én embereim. Szabad-e téged is megkérnem rá, hogy egyelőre ne hagyd -el a házat? A hölgyeket már megkértem. Ugy tudom, csak a családnak egy -fiatal tagja ment el délelőtt… iskolába. - -– Molitor György. Tizennégy éves gimnazista. - -– Tudom. Hát majd később kérni foglak. - -Géza átment a zeneszobába, onnan a szalonba és az ebédlőbe és kinzottan -révedezve botorkált ide-oda. Noszlopy kapitány lángoló elszántsággal -követte a rendőrtisztviselőt, aki kiment a folyosóra és maga köré -gyüjtötte az időközben megérkezett detektiveket. Noszlopy kapitány -elkeseredett harciassággal várt az utasitásokra, amelyeknek a -végrehajtásában segiteni akart. Eőry Kálmán azonban kelletlen -tekintettel végignézte, azután megkérte rá, engedje meg, hogy ő -bizalmasan beszélhessen az embereivel. Noszlopy kapitány megsebzetten -elvonult. A rendőrtisztviselő erre elmondta a detektiveknek, miről van -szó, megmutatta nekik a halottas szobát a halottal, azután két utasitást -adott nekik. Az első az volt, hogy kutassák át az egész házat és -keressenek valami szegletes tárgyat – fakalapácsot, esetleg csak egy -fahasábot – amellyel a gyilkosságot talán elkövették; másodszor: -kutassák át az egész házat, a ház minden lakójának minden ruháját, nem -találnak-e valami bevérzett ruhadarabot. Egyébként pedig érdeklődjenek -az iránt, nem volt-e a halottnak valami haragosa, nem volt-e valaki, aki -rajta boszut akart állni, esetleg nem volt-e valaki, aki tartozott neki, -talán nagy kártyaveszteséggel például. A detektivek szétmentek és -munkához láttak, a rendőrtisztviselő pedig hozzáfogott a -kihallgatásokhoz. - -Elsőnek az öreg Molitornét hallgatta ki. Az öreg Molitorné elmondta, -hogy ő tegnap este tizenegy órakor Ágnes leányával együtt felment -lefeküdni. Reggel hét óráig aludt. Akkor György fiát felköltötte és -iskolába küldte; tiz óra tájban nagy megdöbbenéssel hallotta, hogy -milyen szerencsétlenség történt az éjjel. Egyebet nem tud. Se arról, -hogy volt-e Zoltánnak valami haragosa, se arról, hogy tartozik-e neki -valaki, nem tud semmit. - -A kihallgatás ezzel véget ért és Ágnesre került a sor. Ágnes halálsápadt -volt; aranybarna, megtört szemét sötét karikák gyürüzték körül; finom -ajka lilán reszketett. A rendőrtisztviselő kérdésére elmondotta, hogy -tizenegy órakor az anyjával együtt felment lefeküdni; reggel kilencig -aludt az anyja szobájában; tiz óra tájban hallotta a szerencsétlenség -hirét. Egyebet semmit se tud. Ez a kihallgatás is gyorsan véget ért, -azután Mariennere került a sor. Marianne az első kérdésre fájdalmas, -heves zokogásban tört ki. A lázas zokogás mindig ujra kifakadt az ajkán, -amikor beszélni kezdett. Végre elmondta, hogy ő tiz órakor lefeküdt, -nyolc óra tájban felkelt, nem tud semmit, csak azt az egyet tudja, – -mondta azután sirva a rendőrtisztviselő kérdésére, – hogy Zoltán volt a -legkedvesebb és legdrágább ember a világon és ő soha, soha, soha nem -fogja elfelejteni. A rendőrtisztviselő elgondolkozva nézett Mariannera -és néhány óvatos kérdést intézett hozzá. Nem gondolja-e, hogy Zoltánnak -haragosai voltak… ellenségei… esetleg nők? Marianne rábámult a -rendőrtisztviselőre, abbahagyta a sirást és azt felelte, hogy ezt -lehetetlennek tartja, Zoltánnak nem lehettek ellenségei, mert őt nem -lehetett gyülölni, őt csak szeretni lehetett. A kihallgatás ezzel véget -ért és Marianne elmehetett. Miközben kiment, lassan, panaszosan, -ellenállhatatlanul ujra sirni kezdett. - -A rendőrtisztviselő azután az inasokat hallgatta ki, azután a szakácsot, -a két konyhalányt és a Berecz-házaspárt. Amikor Berecznétől azt -kérdezte, nem tud-e róla, hogy elhunyt gazdájuknak valami ellensége -volt, akkor az alacsony, gömbölyü, de agyondolgozott asszony habozva -forgatta ide-oda a fejét. - -– No mi az, – kérdezte a rendőrtisztviselő, – tud-e valamit? Ki vele. -Egy-kettő. Semmit se szabad elhallgatni. - -– Én csak azt tudom, – mondta akadozva az asszony, – hogy a Czárán egyre -azt kiabálta, hogy mindenkit ki fog irtani, akivel a felesége megcsalta. - -– Mi? Mi ez? Mindenekelőtt: ki az a Czárán? - -– Czárán András. A nagyságos ur soffőrje. Három évig orosz fogságban -volt. - -– Ah, igen, – mindjárt sorra kerül itt. Az a bozontos bajuszu, akit már -láttam. - -– Az, felügyelő ur. Nagyon kegyetlen, durva rossz ember. - -– Az azt igérte, hogy mindenkit kiirt, akivel a felesége megcsalta. - -– Igenis. - -– No és… Molitor Zoltán ur ezek között volt? - -– Igenis, ő volt az első, akivel ez az asszony… vétkezett. - -– Ugy? És hogy mondta Czárán azt, hogy mindenkit ki fog irtani…? -Szóról-szóra! - -Az asszony nem akarta ismételni a Czárán szavait, végre azonban -kiderült, hogy Czárán durva kifejezésekkel azt fogadta meg, hogy sorra -leöl mindenkit, akivel az asszony bár csak egyszer is megcsalta. - -– Mikor mondta ezt? - -– Sokszor. Mindig, amikor ivott. - -– Ki hallotta? - -– Mindenki… az inasok, a szakács. - -Berecz megerősitette a felesége vallomását. Az inasok és a szakács, -akiket a rendőrtisztviselő visszahivott, szintén emlékeztek rá, hogy -Czárán még csak a mult héten is igérte, hogy mindenkit kiirt, akivel a -felesége megcsalta volt, és arra is vissza tudtak emlékezni, hogy az -asszonynak ugy egy évvel ezelőtt igenis viszonya volt a szegény -megboldogult nagyságos urral. A rendőrtisztviselő Czáránt hivatta. -Czárán nyugodtan, szélesen állott meg előtte és nyugodtan várta a -kérdéseit. - -– Maga, – mondta a rendőrtisztviselő lassan – nagyon ragaszkodott a -gazdájához. Nagyon szerette a gazdáját. - -– Hát… a gazdám volt. - -– Magának az nagy kára, hogy most ilyen váratlanul meghalt. - -– Hát károm… De vagy megtartanak itt, vagy kapok másutt helyet. -Automobilhoz soffőr kell. - -– Ugy? Hát… akkor értem, miért fogadkozott maga, hogy a gazdáját -kiirtja. - -– Én? - -– Maga. Még a mult héten is. - -– Soha én. Az már nem igaz. - -– A szemébe fogják mondani. - -– Hazudnak. - -– Bereczék. - -– Ellenségeim. Hazudnak. - -– Az inasok. A szakács. - -– Az… nem lehet. Soha én olyat nem mondtam. Ez hazugság. - -– Azt mondta, hogy mindenkit ki fog irtani, akivel a feleségének -viszonya volt. - -Czárán András elkomorodott. A nyugalma eltünt, borus homloka alatt -villámlani kezdtek a szemei. Küzködve szólalt meg: - -– Az igaz, hogy ezt mondtam. De ez csak az én dolgom, senki másé. Senki -másnak ehhez semmi köze sincsen. - -– Ugy? Ahhoz senkinek nincsen köze, hogy maga átkozódva igérgeti, hogy -mindenkit kiirt, akivel a feleségének dolga volt, és most egyszerre -meggyilkolva találjuk Molitor Zoltán urat. - -Czárán nagy szemmel nézett a rendőrtisztviselőre. - -– Hiszen vele, – mondotta nagyon halkan – nem volt az én feleségemnek -semmi dolga. - -– Dehogy nem volt. Maga nagyon jól tudta. - -– Én nem tudtam. A feleségem nekem bevallotta… egyéb dolgokat bevallott, -de erről én nem tudtam semmit. - -– Ez nem igaz. - -– Olyan igaz, mint hogy itt állok. - -A rendőrtisztviselő behivatta Czáránnét. Czáránné sápadtan, lefogyva, -megnyult és szenvedő arccal odaállott a rendőrtisztviselő elé. Az első -kérdéseire dideregni kezdett, azután vonakodva, sirva, rettegő -kutyatekintettel néha az urára nézve, rettenetes félelemmel elmondott -mindent, amit kérdeztek tőle. Igaz, neki erkölcstelen viszonya volt -Molitor Zoltán urral. Ezt az urának nem vallotta be. Egyébként -töredelmes vallomást tett neki… minden más megtévelyedését bevallotta… -ezt az egyet nem. Hogy miért nem, azt ő maga se tudja megmondani. Talán -azért, mert attól félt, hogy a többit az ura meg tudja bocsátani, de ezt -nem. Az ura azután mindenkinek megmondta a házban, hogy ő magától -töredelmes vallomást tett, aki tehát erről a dologról bármilyen formában -még beszélni mer, annak minden csontját összetöri. Igy történt, hogy ezt -az egy dolgot – amelyről különben többen tudtak – senki az urának el nem -mondta. - -Czárán András elborult arccal hallgatta a felesége vallomását és hideg, -sötét tekintettel nézegette az asszonyt. Az asszonynak az elbeszélése -végén megint rátévedt a tekintete és akkor félelemtől reszkető, hangos -felsikoltás tört ki a száján. Czárán András azután igazolta, hogy tegnap -este tiz óráig gazdája parancsára várt, azután lefeküdt és reggelig -aludt. Ha éjjel felkelt volna, akkor az inasok láthatták volna a -souterrain folyosóján, de az őrök bizonyosan látták volna a -lépcsőházban, ha az első emeletre fel akart volna jönni. A -rendőrtisztviselő elbocsátotta. Mielőtt elment volna, Czárán András még -egyszer visszafordult. - -– Ha már erről van szó, – mondotta komoran, – inkább azt tessék -megkérdezni, ki fogadkozott mindig, hogy nemsokára ugy vágjuk az urak -fejét darabokra, mint a répát, és ki volt az, aki azt mondta, hogy a -nagyságos ur is olyan ember, aki azt érdemli meg, hogy a nyakát tekerjék -ki, mint a csirkének. - -– Ki volt az? – kérdezte a rendőrtisztviselő. - -– Berecz József. És ha már itt tartunk, inkább azt is tessék kinyomozni, -hogy miből vásárolnak az utóbbi időben mindennap hust Bereczék, amikor -azelőtt a szemük kopogott az éhségtől. - -A rendőrtisztviselő elbocsátotta Czáránt. Czárán szótlanul és komoran -ment el. A felesége vacogó foggal lopózkodott utána. A rendőrtisztviselő -felhivott két detektivet és megbizta őket, hogy mindenekelőtt a -Czárán-házaspár és a Berecz-házaspár lakását kutassák át. Azután -kihallgatta a Noszlopy kapitány őrtálló embereit és végül néhány kérdést -intézett az időközben hazaérkezett Gyurihoz. Gyuri nem tudott semmi -érdekes felvilágositást adni, de rövid kihallgatása után addig -settenkedett a folyosón, amig egyszer besurranhatott a Zoltán szobájába -és megnézhette a Zoltán holttestét. A szobából sápadtan és remegve jött -ki, azután bágyadtan felballagott a második emeletre és hosszabb ideig -nem mutatkozott. Félháromkor az ebédlőben tálaltak. Géza meghivta ebédre -Eőry Kálmánt. Eőry elfogadta a meghivást. Rajtuk kivül az ebédben csak -Noszlopy kapitány vett részt, a többiek a szobájukban ebédeltek. - -Ebéd után a detektivek jelentették, hogy a Czárán-házaspár és a -Berecz-házaspár lakásában semmi gyanus dolgot nem találtak. Három óra -tájban Rappaport telefonozott Gézának. A déli lapokban olvasta a -halálhirt. Géza megkérte rá, jöjjön el estefelé hozzá és ha lehet, -aludjon nála. Rappaport ezt megigérte. Géza felkereste Eőryt és -engedelmet kért rá, hogy Rappaport eljöhessen és itt tölthesse az -éjszakát. - -– Rappaport, – mondta a rendőrtisztviselő elgondolkozva – nem ismerem én -azt? Nem volt az zászlós a hatvanheteseknél? - -– Főorvos. A mi zászlóaljunk orvosa volt. Ott volt Zlocsovban. - -– Ah, emlékszem rá. Lányos formáju kis zsidó. - -– Igen. Nekem jó barátom. - -– Kérlek, én nagyon örülök neki. Viszontlátok egy kedves bajtársat. -Különben is: meg kell jegyeznem, hogy a ti cselekvéstek szabadsága -semmiképen sincs korlátozva. Azt teszitek, amit akartok. Én csak a -nyomozás érdekében _kértem_, hogy senki se hagyja el a házat. - -A rendőrtisztviselő ezután arra kérte Gézát, vezesse végig a házon. -Végigmentek előbb az első emeleten, azután a másodikon, azután a -földszinten. A rendőrtisztviselő nagyon gondosan megnézett mindent, -különös gonddal a földszinti termeket. A kártyaszobában kétszer is -elmondatta magának – másodszor a lehivatott Noszlopy kapitánnyal – az -itt történt betörés részleteit, azután odafordult Gézához: - -– Az egész palotában feltünően sok arany- és ezüsttárgy hever szanaszét. -Például hamutartók ezüstből és aranyból. - -– Igen, – mondta Géza – ez az öreg ur izlése volt… - -– Minden ilyen tárgyon ott látok egy bevésett cimert. - -– A gótikus homlokzatot az oromfalon ülő koronás sólyommal. – Ez a -Molitor-cimer. - -– Ki tartja számon ezeket az értéktárgyakat? - -Géza csodálkozva vonta fel a szemöldökét. Ki tartja számon? Neki ez soha -még eszébe se jutott. Tanácsot kérve nézett Noszlopy kapitányra, azután -habozva mondta: - -– Gondolom, Czáránné, ámbár ő csak néhány éve van itt. Vagy még inkább -Berecz, aki vagy tizenöt éve házmesterkedik itt. - -– Szóval, ha itt valami eltünnék, azt voltaképen senki észre nem venné. - -Géza nem tudott felelni. Noszlopy kapitány azonban felduzzasztott, -vékony tokával megszólalt: - -– Én észrevenném. - -A rendőrtisztviselő ránézett és nem szólt semmit. Azután felment megint -az első emeletre és két detektivnek azt a megbizást adta, járják be a -zálogházakat és az ékszerkereskedőket és kutassanak olyan arany vagy -ezüst tárgyak után, amelyeken a Molitor-cimer van. Gótikus homlokzat, az -oromfalon ülő koronás sólyommal. A detektivek elmentek és a -rendőrtisztviselő Bereczet hivatta. A kihallgatás első perceiben -kiderült, hogy Berecz reggel elfelejtett jelenteni valamit. -Elfelejtette, hogy hat és hét óra között kibocsátotta a kapun Lindwurm -Pétert, a Géza legényét. A rendőrtisztviselő ezen a feledékenységen -nagyon boszankodott, keményen megrótta Bereczet azért, hogy rendőr -létére ilyen feledékeny, egy detektivet hivatott és kiküldte Lindwurm -Péter után Erzsébetfalvára. A detektiv azt a megbizást kapta, figyelje -meg egyelőre Lindwurm Pétert, holnap pedig mindenesetre idézze be ide, -hogy tanuként ki lehessen hallgatni. A rendőrtisztviselő azután tovább -foglalkozott Bereczczel. A hangja sötét volt és a kérdései ridegek. A -rideg kérdések mindig ujra visszatértek egy pontra: honnan telt -Bereczéknek az utóbbi időben minden nap husételre. Berecz azt mondta, -hogy Gézától kaptak kétszer egymásután háromszáz-háromszáz korona -segitséget. Géza ezt megerősitette és a rendőrtisztviselő kérdésére -elmondta, hogy nem tudta nézni, hogy a Berecz gyerekek hidegben és -sárban mezitláb és rongyosan jártak. A rendőrtisztviselő melegen és -barátságosan megköszönte Gézának ezt a felvilágositást, azután ujra -Bereczhez fordult: - -– Maga tehát kapott kétszer háromszáz korona segitséget. Ha -feltételezem, hogy ruhára és cipőre nem is költötte el az egészet, -legfeljebb száz-kétszáz koronája maradhatott meg. Megmaradt ennyi? - -– Meg. - -– Majd ki fogjuk deriteni. Nem hiszem. De fogadjuk el egyelőre igaznak. -Tegyük fel, hogy maradt kétszáz koronája. Az elég arra, hogy hat-hét -kilogramm hust vásároljon belőle az ember. Igaz? - -– Igaz. - -– De a maga felesége két-három hónap óta mindennap egy kilogramm hust -vásárol. Igaz? - -– Igaz, – felelte sápadtan Berecz. - -– Honnan? Miből? - -– Felügyelő ur, én azt akartam, hogy a gyerekeim jól táplálkozzanak… - -– Azt elhiszem. Azt megértem. De miből? - -Berecz hallgatott. - -– No! – mondta a rendőrtisztviselő. - -Berecz összeszedte magát. - -– Inkább ételre adtam ki a pénzt, – mondta sápadtan, – mint ruhára. -Inkább hagytam, hogy a gyerekeim rongyosan járjanak, mert azt tartottam -fontosnak, hogy jól táplálkozzanak. - -– Hallja-e, Berecz, – mondta a rendőrtisztviselő. – Amit itt maga -beszél, az össze-vissza fecsegés. Maga nagyon jól tudja, hogy -tisztességes embernek manapság se arra nem jut pénze, hogy a gyerekeit -felöltöztesse, se arra, hogy a gyerekeit hussal jóllakassa. Maga a -gyerekeit felöltöztette, mert egy jószivü, derék katonatiszt segitett -magán. De honnan lakatta jól őket? Honnan vett maga havonkint -hét-nyolc-kilencszáz koronát husra? - -Berecz sápadt elszántsággal felelte, hogy beosztotta a jövedelmeit. -Borravalót is kapott, mint házmester. - -– Kitől? Mennyit? Ebben a házban nem volt olyan nagy forgalom. - -– Rappaport doktor ur mindig négy koronát adott. És ő majd mindennap itt -volt. - -– Mondjuk mindennap. Az százhusz korona. - -– Zoltán ur is adott… - -– Mennyit? - -Berecz habozott. A rendőrtisztviselő rákiáltott: - -– Mennyit? - -– Néha ötven koronát is. - -– Mondjuk: egy hónapban százat. - -– Igenis. - -Az kétszázhusz korona. - -– A vendég urak is adtak. A hölgyek is. Mikor Zoltán urnál kártyaesték -voltak. - -– Mennyit? - -– Ki egy koronát, ki tizet, ki ötvenet. - -– Mennyit egy hónapban? - -– Kitesz az ötszázat is. - -– Nem igaz. De ez még mindig csak hétszázhusz. Pedig legalább ezret kell -összehozni. - -– Akkor… ötszáznál is több volt az… - -A rendőrtisztviselő kiküldte és őrizet alá tétette Bereczet és behivta a -feleségét. A gömbölyü, ijedt kis asszony elmondta, hogy ők az utóbbi -időben csakugyan minden nap hust ettek. Hogy egy hónapban mennyit adtak -ki husra, azt ő soha össze nem számolta. De egy kiló hus bizony harminc -korona és ők majd egy kilót minden nap megettek. Heten voltak hozzá. A -pénzt az urától kapta. Az ura azt mondta, hogy a pénzt borravalóban -kapta. - -– A kaput néha maga nyitotta ki? - -– Igenis. - -– Rappaport doktor ur mennyit szokott ilyenkor adni? - -– Mindig négy koronát. Két darab papirforintot. - -– A nagyságos ur kártyavendégei mennyit szoktak adni? - -– Ki egy hatost, ki egy koronát, ki tiz koronát. - -– Mennyit tehetett ez ki egy hónapban? - -– Kitett vagy háromszáz koronát. Talán négyszázat is. - -A rendőrtisztviselő az asszonyt azután elbocsátotta és ismét Bereczet -hivatta. Bereczet sokáig kegyetlenül faggatta. Többszörösen -bebizonyitotta neki, hogy borravalóból nem kereshetett annyit, mint -amennyit husra kiadott, de Berecz megmaradt amellett, hogy azt a pénzt, -amelyet élelmiszerekre kiadtak, borravalóként kapta. A rendőrtisztviselő -végre elbocsátotta, mert a detektivjei jöttek egy fontos jelentéssel. A -jelentés ugy szólt, hogy átkutatták az egész házat és sehol semmi gyanus -dolgot nem találtak. A Géza szobájában a szekrényben azonban találtak -egy meglehetősen rongyos katonazubbonyt, amelyen elhalványodott barna -foltak, – nyilván vérnyomok – vannak. A rendőrtisztviselő meghökkenve -vette kezébe a zubbonyt, elgondolkozva nézegette az elhalványodott sötét -foltokat, azután a zubbonyt félretette és Gézát hivatta. Közölte -Gézával, hogy most ki fogja hallgatni és előbb kissé halkan és lassan, -azután hangosabban és felderültebben kérdéseket intézett hozzá. Géza a -kérdésekre válaszul elmondta, hogy ő január vége óta lakik a -Molitor-házban; Zoltánnal – ezt nincs oka tagadni – nem volt bizalmas jó -viszonyban, mert a nézeteik mindenféleképen eltértek egymástól; a -Molitor-házban hetek óta mindenféle gyanus jelek mutatkoztak; azt -kellett feltételezni, hogy rejtelmes módon és ismeretlen szándékkal, -valaki ujra meg ujra behatol ide a házba; őt ez a helyzet arra birta, -hogy a legutóbbi éjszakákra a legényét – aki negyedfél évet töltött vele -együtt kint a fronton – berendelje éjszakára a szobájába. - -– Ugy biztál ebben a legényedben? - -– Igen. Mintha a testvérem lett volna. Bizonyos tekintetben jobban -biztam benne, mint magamban… mert ő is kétszer sebesült ugyan meg… a -karja béna… de az idegrendszere inkább épségben maradt, mint az enyém. - -– Szóval, becsületes embernek tartod. - -– Minden kezességet el merek érte vállalni. - -– És a tizenegyedikéről tizenkettedikére és tizenkettedikéről -tizenharmadikára virradó éjszakán nem tapasztaltatok semmi különöset? - -– Nem. Sem ő, sem én. - -A rendőrtisztviselő elgondolkozott, azután a háta mögé nyult és elővette -a zubbonyt. - -– Ismered ezt a zubbonyt? - -Géza figyelmesen megnézte a bluzt. - -– Ez, azt hiszem, az enyém, – mondta habozva. Ha a kezembe vehetném, -pontosan meg tudnám mondani. - -A rendőrtisztviselő átadta neki. - -– Az enyém, – mondta Géza. - -A rendőrtisztviselő rámutatott a zubbonyon lévő elhalványodott foltokra. - -– Mi ez itt rajta? – kérdezte nyugodtan. Géza megütődve nézett fel, -megzavarodott egy kissé, azután összeszedte magát. - -– Ez vér, – mondta csendesen. - -Megállt. A rendőrtisztviselő csillogó, várakozó szemmel nézett rá. - -– Részben az én vérem, – folytatta Géza halkan, – részben… olasz vér. - -Fájdalmas kis undor borzongatta meg a szájaszélét. - -– Még a tizedik Isonzó-csata nyoma, – mondta halkan. – Azt hiszem, nem -lehet kétség benne, hogy ezek a nyomok legalább egy esztendősek. - -A rendőrtisztviselő felállott és meghatva tette rá a vállára a kezét. - -– Nem bajtárs, – mondta melegen, – az nem kétséges. Nekem kötelességem -volt, hogy téged kihallgassalak. Az is kötelességem, hogy ezt a zubbonyt -rögtön elküldjem, hogy vegyi vizsgálatnak vessék alá. De nem kétséges, -hogy egy becsületes katonazubbonyon csak harctéren becsülettel kiontott -vér nyoma látható. – Nekem is van otthon egy ilyen rongyos zubbonyom. - -Géza kihallgatása ezzel befejeződött. A rendőrtisztviselő azután a -detektivekkel tanácskozott: még egyszer végigjárta velük a házat, azután -ismét Gézát kérette. - -– A ház lakói, – mondta neki – teljesen szabadok. De én szeretném, ha -holnapig és esetleg még a holnapi nap folyamán senki se hagyná el a -házat. - -– Majd közlöm ezt a kivánságot a többiekkel. Természetes, hogy -teljesiteni fogják. - -– A ház őrzését éjszakára az én detektivjeim veszik át. Bizonyosra merem -venni, hogy ennek következtében semmiféle rejtelmes dolog a -Molitor-házban nem történik. - -Nyugodtan és felsőbbségesen mosolygott. - -– Van neked valami határozott gyanud? – kérdezte Géza meglepetve. - -– Hm… egyelőre talán nincs. De annyit mondhatok, hogy régi rendőri -tapasztalat, hogy amely házban rejtelmes dolgok történnek, ott a -rendőrség, – ha végre hivják – soha kisértetet nem talál, mindig talál -ellenben valakit, akinek nagy érdeke volt, hogy a szegény kisértetekre -terelje a gyanut. Házi tolvajt például; esetleg nem is egyet, hanem -mindjárt kettőt. - -Géza csodálkozva hallgatott. - -– Légy olyan szives azonban, – mondta a rendőrtisztviselő – ezt a -feltevést egyelőre senkivel ne közöld. Nekem még különböző adatokra van -szükségem. – Igen: és holnap délelőtt majd közlöm, hogy a boncolás -mellőzhető-e. És a cselédek holnapig senkivel se érintkezhetnek. Ha ti -kapnátok látogatót, kegyeskedjetek a látogató nacionaléját pontosan -bemondani. - -A rendőrtisztviselő azután elment. Utközben találkozott még -Rappaporttal, akivel melegen kezet szoritott és akit barátságosan -emlékeztetett rá, hogy Zlocsovban együtt voltak. Rappaport tartózkodó -mosolygással mondta, hogy nagyon jól emlékszik a zlocsovi napokra; azok -valóban nehéz és rut idők voltak. - -Géza felvitte Rappaportot a szobájába és leültette. - -– Tudod, mi történt itt? – kérdezte tőle merev arccal és vonagló -szájjal. - -– Az esti lapokban olvastam. Véletlen szerencsétlenség. - -– Azt a rendőrség adta igy ki. Itt – megint – gyilkosság – történt. - -– Hogy mondhatod ezt ilyen…? - -– Olyan bizonyos vagyok benne, mint… Oh, a lélegzetemmel érzem, a -kezemmel tapintom, az egész létem egyetlenegy nagy igenlés. Igen, igen, -igen! – ezerszer feleltem ma már magamnak – ebben a házban megint -gyilkosság történt. És tudod, ki volt a gyilkos? - -Rappaport elhuzott, zavarodott szájjal akart megszólalni, de nem tudott -mit mondani és hallgatva, kinos feszültséggel nézett Gézára. Géza halkan -lehelve mondta: - -– Ágnes. - -Rappaport felállott. - -– Kedves Gézám, – mondta fáradt bosszusággal, – abszurdumokat beszélsz. - -Járkálni kezdett a szobában. - -– Ne is kezdd a bizonyitékaidat felsorolni, – mondta szokatlan -hangossággal és nyomatékkal. Hogy gyilkosság történt: lehet. De ha te -ezt érzed bizonyosnak, én pedig a lelkem minden szegletében és a -véremnek minden csepjében benne érzem azt a bizonyosságot, hogy Ágnes -nem tette. Oh Istenem, hogy nem ismered te Ágnest. Mennyire sejtelmed -sincs még mindig arról, milyen lélek ez, – milyen kedves, milyen -gyöngéd, milyen félénken simuló, milyen asszonyi és anyai. - -– Azt hiszem, – mondta Géza – ez a legrosszabb alkalom rá, hogy az ember -a te bódult nőkultuszodnak beleszólást engedjen az itéletébe. Ez -rettenetesen komoly dolog. Én a lelkemre vettem már, hogy ebben a házban -egy embert megöltek. Tudtam róla és gyávaságból hallgattam. Most -másodszor történt itt gyilkosság. Most nem fogok hallgatni. Ezt én a -lelkemre venni többé nem tudom. Én ezzel a vérfolttal a lelkemen többé -nyugodtan járni-kelni nem tudok. Itéletet… itéletet én nem fogok -mondani. De hallgatni… hallgatni se fogok. Az erkölcsi létem semmisülne -meg. Nem tudok – hallgatni. Nem – fogok – hallgatni. - -Rappaport ismét leült és elsápadva, izgatottan de csendesen kezdett vele -vitatkozni. Mi az, mindenekelőtt, ami a gyanuját megokolja? Géza -elmondta. Rappaport azt válaszolta, hogy ez a gyanu igen alaptalan. Ha -Ágnes – szorongó kétségbeesésében – azt mondta is Zoltánnak, hogy éjjel -egy órakor lemegy hozzá, bizonyosra lehet venni, hogy szándékát nem -hajtotta végre. Nem volt lent. Nincs is semmi nyoma, hogy lent lett -volna. És hogy lehet azt elképzelni – hogyan gondolhat ilyesmit valaki, -aki Ágnest ismeri – hogy Ágnes, akár előre elhatározottan, akár csak a -haragja fellobbanásában ölt volna? Nevetséges. Az egész feltevés -nevetséges; semmi bizonyiték nem támogatja és minél alaposabban utána -jár majd Géza a dolognak, annál inkább kiderül, hogy a feltevése -nevetséges. - -– Csak járj utána, ahogy tudsz. És ha kiderül, hogy Ágnest alaptalanul -gyanusitottad, hagyd abba az egész privát nyomozást. - -Géza sötét makacssággal rázta meg a fejét: - -– Ágnes fiatal. És szép. És vannak értékes tulajdonságai. És én is érzem -néha, hogy… forrón vonz hozzá valami. De nem engedem, hogy a férfinek a -nő iránt való érdeklődése elvakitson. Gyülölöm a himnek ezt az -elbódulását. Gyülölöm ezt a lányt, aki mindent meghazudtol, amit én -szentnek és tiszteletreméltónak tartok és akinek minden mozdulata és az -egész lénye azt várja és azt kivánja tőlem, hogy a gyilkosságot is -elfelejtsem és megbocsássam neki. - -– Nem ő volt a gyilkos. - -– Hát ki volt? - -– Nem tudom, – mondta fáradtan Rappaport. És azt ajánlom neked, ne -törődj vele. Ha Molitor Zoltánt megölték, akkor egy gyilkos megkapta a -büntetését. Nyukodj bele, hogy a sors igazságot szolgáltatott. - -– És egy ember haláláért való felelősség helyett két ember haláláért -való felelősség terhelje a lelkemet. Nem birom. Nem birom. Nem birom. - -Ekkor egy inas kopogtatott be a szobába és a telefonhoz kérte Gézát. -Géza lement az első emeletre. A telefonon Baranyay beszélt. A részvétét -akarta kifejezni és azt az óhajtását, hogy vacsorára eljöhessen a -Molitor-palotába. Egyrészt szükségét érzi annak, hogy elhunyt barátja -közelében, a család körében töltsön egy-két órát, másrészt helyesnek -találja, hogy a haláleset következtében beállott jogi helyzetről a -családot informálja. Géza tudomásul vette ezt a közlést. - -– Apádat értesitetted-e már? – kérdezte Baranyay. - -– Nem, – felelte Géza. Nem gondoltam még rá. - -– Akkor én rögtön küldök neki egy táviratot. Rajtatok kivül ő az -egyetlen, aki a Molitor nevet viseli. Most nyilván ideutazik majd. - -– Igen, bizonyosan, – felelte Géza. - -A beszélgetés ezzel befejeződött. Géza felhivatta a kapuban őrködő -detektivet és megmondta neki, hogy Baranyay ide jön vacsorára. A -detektiv azt felelte, hogy nagyon jól ismeri a méltóságos urat. Géza -azután Gyurit hivatta. Megkérte rá, mondja meg a többieknek, hogy -Baranyay eljön vacsorára és beszélni akar velük, azután azt, hogy a -rendőrség helyesnek tartaná, ha egyelőre nem hagynák el a házat. Gyuri -sápadtan indult felfelé az üzenettel. - -– Mi bajod neked voltaképen, Gyuri? – kérdezte Géza. - -Gyuri feléje forditotta sápadt arcát és ijedt szemmel hunyorgott rá. - -– Tudod, Géza bácsi, – mondta fájdalmasan elfintoritott orral, – az -borzasztó, mikor először látja az ember, hogy milyen is voltaképen egy -halott, akit talán meggyilkoltak… - -– Bizony, Gyuri, az –. - -Rátette a kezét a vállára és felment vele a második emeletre. Ott -elváltak, Géza visszament Rappaporthoz és folytatta vele abbahagyott -beszélgetésüket. Nyolc óra tájban jelentették, hogy megjött Baranyay. -Géza lement Rappaporttal az ebédlőbe. Pár perc mulva jöttek a többiek is -és hamarosan vacsorához ültek. Megint együtt ültek ugy, mint három -hónappal ezelőtt. A közelben holtan fekszik a ház ura; mindenki -kényszeredetten mozog, halkan beszélget és vonakodva eszik; csak -Baranyay táplálkozik rendkivüli nyugalommal, felsőségesen és bőséggel. -Zoltán helyett Rappaport ül az asztalnál és lesütött kék szemének -egy-egy ideges tekintetével gyorsan megnézi hol Ágnest, hol Mariannet, -hol Gézát, azután ujra lenéz a tányérjára. Ágnes sápadtan és mereven ült -a helyén. Marianne szeme héjja alól mindig ujra kiszivárog egy-egy -könnycsepp. - -Vacsora után lementek a hallba. Rappaport diszkréten elvonult a hall -külső részébe, Baranyay pedig nyugodt és felsőbbséges jóindulattal -beszélni kezdett. Elmondotta, hogy a jogi helyzet egészen világos: a -sajnálatos haláleset következtében a Molitor vagyon egyenlő részben -azokra száll, akik a Molitor-nevet viselik. Legfeljebb azt a kérdést -lehetne felvetni, hogy özvegy Molitor Györgyné őnagysága ezek közé az -öröklésre jogosultak közé tartozik-e. Nem tudja, hogy ez a kérdés -felvetődik-e, ha igen, akkor majd bátor lesz tanáccsal szolgálni. Ami a -vagyon állását illeti, arról Kunovics ur holnap tájékoztatni fogja az -örökösöket. Azért holnap és nem ma, mert ő azt reméli, hogy holnap -ilyenkor már kedves barátja, idősebb Molitor Géza is megérkezik. Vele -egyetértően lesz helyes Kunovics urnak utasitásokat, esetleges további -jogositványokat megadni; általában: minden olyan kérdést, amely -felmerülhet, elintézni. Mi van még hátra? - -Körülnézett és tekintete ráesett Noszlopy kapitányra, aki véres szemmel -és dideregve várakozott. - -– Ah igen, – mondta Baranyay – szó lehet még arról, hogyan magyarázandó -a végrendeletnek Noszlopy kapitányra vonatkozó része. Megjegyzem, hogy -boldogult öreg barátom nemcsak maga fogalmazta végrendeleteit, hanem – -bár előzőleg mindig alapos tanácskozást folytatott a dologról – nem is -engedett beleszólást a fogalmazásba. Igy ez a pont is homályos egy -kissé: „Noszlopy kapitány ugy tekintendő, mintha a Molitor-család tagja -volna“. Meddig? Amig a vagyont Zoltán birtokolja és a Molitor név -viselői évi tizenkétezer koronát élveznek? Azután megszünik a -kötelezettség? - -– Természetes, hogy nem szünik meg, – mondta Ágnes olyan halk -nyugalommal, amely már megvetőnek tünt fel. Erre nem is gondol senki. - -– Vagy ellenkezőleg: Noszlopy kapitány ugy vesz részt a vagyon -öröklésében, mintha a Molitor-család tagja volna? - -Noszlopy kapitány didergett. Ágnes felhuzta tisztarajzu, hosszu -szemöldökét és vállat vont. A közömbösségében megint volt valami -megvetés. - -– Azt ajánlom, – mondta Baranyay, – hogy ezeknek a kérdéseknek a -megbeszélését halasszuk el akkorra, amikor tisztelt és kedves barátom, -idősebb Molitor Géza is itt lesz. Addig is: van valakinek még valami -kérdése hozzám? Rendelkezzenek velem… - -Mindenki hallgatott. Ágnes ráemelte szenvedő, aranybarna szemét Gézára. -Gézát egyszerre ingerült nyugtalanság rohanta meg. A lelkében megmozdult -valami, ami taszitotta és hajtotta, amitől előbb uttalanul bolyongott az -akarata, azután az ő hozzájárulása nélkül engedelmesen indult meg -valamely ismeretlen cél felé. - -– Nem tudom, – mondta halkan és zavarodottan, – tudod-e, hogy itt a -házban… rendőri nyomozás folyik? - -Baranyay bólintott. - -– Beszéltem a főkapitánnyal. Holnap ő maga veszi kezébe a dolgot. -Semmiképen se kivánatos, hogy az egyébként nagyon helyes nyomozást -tulságosan elnyujtsák és egy előkelő ház belső életét kiszolgáltassák a -botrányt szomjazó nyilvánosságnak. - -Mindenki hallgatott. Géza magán érezte az Ágnes aranybarna pillantását -és beszélnie kellett. - -– Ebben a percben, – mondta akadozva – még mindnyájan egy távoli gyanu -terhe alatt vagyunk. Akiről… kiderülne… hogy része van… Zoltán erőszakos -halálában… az természetesen… ki lenne zárva az örökösödésből. - -Noszlopy kapitány gyulladt, vörös szeme felragyogva fordult Géza felé. -Baranyay vállat vont. - -– Természetesen, – mondta nyugodtan. – De hát ezzel az elméleti -lehetőséggel felesleges foglalkoznunk. - -Géza zavarodottan nézett a földre. Nem tudta, miért intézte ezt a -kérdést Baranyayhoz, feleslegesnek és kinosnak érezte. Baranyay azonban -nyugodtan vitte tovább a beszélgetést; arról beszélt, hogy a temetést -majd Kunovics ur intézi, azután a vagyon részeit sorolta fel és azt -ajánlotta, hogy a vagyon kezelése maradjon tovább is együttes és -egységes, végül kellemesen és megnyugtatóan beszélt a háboruról is. Tiz -óra tájban elégedetten felkelt, barátságosan bucsuzott és elment. Ekkor -már Rappaport is ott ült a többiek között és csendesen beszélgetett -Ágnessel és Mariannenal. Géza hallgatott. Egyszerre valaki rátette a -vállára a kezét. Noszlopy kapitány volt. - -– Tisztelj meg azzal, – mondta feszesen, de remegve – hogy egy tizperces -beszélgetésre módot adsz nekem. - -Géza meglepetve állott fel. Felmentek az első emeletre a könyvtárba. -Géza itt leült. Noszlopy kapitány olyan feszesre huzta ki a derekát, -hogy attól lehetett tartani, eltörik, azután felemelte a kezét és széles -mozdulattal Géza felé nyujtotta. - -– Ha valamit ellened vétettem, – mondta keményen – megbocsáss. Most -látom: tévedtem, hibáztam. Te katona vagy, nemes ember vagy, tiszta -gentleman vagy. Én a bün kideritésére felajánlom neked szövetséges -jobbomat. Elfogadod? - -Géza elkényszeredetten mondta, hogy igen. Noszlopy kapitány erre leült -melléje és igy szólt: - -– Legjobb hitem és meggyőződésem szerint ez a gőgös, gonosz és romlott -nő a gyilkos. Én a családunknak ezt a szomoru titkát a botrányra szomjas -nyilvánosság elé kicipelni nem fogom; de azt akarom, hogy a gyilkost itt -magunk között leleplezzük és a magunk körében itéljünk felette. - -Géza elkényszeredve hallgatott. Noszlopy kapitány pedig egyre jobban -felhevülve folytatta a közléseit. - -– Mindenekelőtt egyet kell tudnod, – mondta rejtelmes suttogással. – Én -három évig figyeltem, hogyan törekszik ez a szirén arra, hogy Zoltánt -démoni hatalommal a hálójába fogja. Végre sikerült neki. Eljött egy nap… -amikor az éjszaka leple alatt… Zoltán titokban felment a szobájába. - -Géza halkan háborgó undorral hallgatta Noszlopy kapitányt. A szavai -felbőszitették, a stilusa kétségbeejtette, az a mód, ahogyan elmult -eseményeket nézett és előadott, fuldokló megvetésre ingerelte. - -– Emlékszem a napra, – mondta Noszlopy kapitány sötéten. – Az a végzetes -éjszaka volt ez, amelyen öreg barátom nemes lelkét kilehelte. Én akkor -láttam Zoltánt a szobájából kijönni; láttam, amint a lámpát az első -emeleten lecsavarja; láttam, amint később indul felfelé a második -emeletre; és mire oda felmentem, már ott is sötét volt. De hajnalban -láttam lejönni. - -Gézában szikrákat szórt a düh. - -– Hát miért kellett neked, – kérdezte fanyar megvetéssel – mindennek -utána szaglászni? - -Noszlopy kapitány megzavarodott kissé. - -– Kötelességemnek tartottam… őrködni a ház nyugalma felett… Azonban: -hiheted: gentleman vagyok: hallgatás becsületbeli kötelesség. A család -hire, becsülete mindenek előtt. Azonban: tudtam, amit tudtam. A démon -hatalmába keritette Zoltánt. Zoltán védekezett a rontó varázs ellen és -kisiklott a szirén hálójából. Erre, hogy mi történt közöttük tegnap este -a hallban, tudod. A beszélgetést te is hallottad. - -Géza nem szólt, Noszlopy kapitány folytatta: - -– Pont egy órára igérte a látogatását. Én erre sulyos dilemmában voltam. -Diszkréció az uriember első kötelessége, bármilyen nővel legyen is -dolga. Háromnegyed egykor végigjártam tehát a házat; az őröknek kiadtam -azt a rendeletet, hogy csak két órakor jöjjenek fel vizsgálódni, mert -most én vizsgáltam meg mindent. Egy óra előtt két perccel bevonultam a -szobámba. És egy órakor a gonosz nő bement Zoltánhoz. - -– Láttad? - -– N… n… nem láttam. Egy óra után talán két perccel kinéztem a folyosóra. -A folyosó sötét volt. Az erkölcstelenség a homályt szereti. Mihelyt -leért a második emeletről, talán még a lépcsőn állva… előrenyujtott -karral eloltotta a folyosói lámpát. Ezt abból következtetem, hogy látni -véltem, hogy abban a másodpercben sötétült el a folyosó, amikor -kitekintettem. Erre visszavonultam a szobámba. Mi történt ezalatt a -gyanutlan férfi és gonosz látogatója között? - -– Mi történt? - -– Azt nem tudom. - -– Akkor…? - -– Az eredményt láttuk. Kell itt még bizonyiték? Ő igéri, hogy egy órakor -lemegy. Ő előle térek én ki, mert mint uriember, halálomig diszkrét -maradok. Két órakor az őröket visszaküldöm a földszintre azzal, hogy én -vizsgáltam meg mindent, minden rendben van. Három órakor ugyanigy. Négy -órakor végre felcsavarom a lámpát. Várok rá, hogy lássam visszamenni és -jó hirnevét esetleg mentsem és fedezzem. Nem jön. Hat óráig nem jön. Hét -órakor abbahagyom az őrködést, mert félnyolckor takaritani kezdenek. Mi -történt a kegyetlen szándéku éjszakai vendéggel? Kisurrant. Titokban -lopózott vissza. Miért? Mert félt a tettenkapástól. Mert reszketett -tőle, hogy egy becsületes öreg katona az arcába dörgi: gonoszat -cselekedtél. - -Géza fanyar méreggel hallgatott. Ebben a fontosságtól dagadozó -fecsegésben van-e egyetlen szó, amelyet komolyan lehet venni? Marad -továbbra is az az egyetlen gyanuok, hogy Ágnes tegnap este valóban – -hallhatóan és érthetően – azt mondta, hogy egy órakor lemegy Zoltánhoz. -A folyosó elsötétedése nem bizonyiték. A lámpát más is elolthatta. - -– Nem lehetetlen azonban, – folytatta hangosan, de önmagának – hogy -lement. Sőt ezt valószinünek kell tartani. Azután… nézeteltérés -támadhatott közöttük. Heves szóváltás, – egy heves mozdulat valamely -szegletes tárgygyal – gyufatartóval vagy tintatartóval, amelyet azután -magával vitt… - -– Ugy van! Ugy van! – mondta Noszlopy kapitány. - -– Dulakodás…? Az is lehetséges. Eltaszitotta Zoltánt és Zoltán egy -butorba ütötte bele a fejét. Vagy pedig: Zoltán egyszerüen megszédült… - -– Sohase szédült! - -– … és Ágnes, amikor a katasztrófát látta, rémülten elmenekült. De -mindez… Ezekre a kérdésekre feleletet kell kapnunk. - -Felállt és kifelé indult. Noszlopy kapitány harciasan felszegett fejjel, -kérdő tekintettel várakozott és amikor látta, hogy Géza kimegy a -folyosóra és indul lefelé a lépcsőn, hosszu ugrással utána vetette magát -és feszes derékkal haladt mögötte. Géza lement a hallba. A hallban ott -ült Ágnes és Rappaport; épen most ült le hozzájuk az öreg Molitorné. -Géza is leült egy székre. Noszlopy kapitány fenséges komorsággal a háta -mögé állott. Ágnes lassan végignézte őket és várakozott. Hosszu csend -volt. - -– Ágnes, – mondotta azután Géza – én ugy érzem, hogy néhány kérdést kell -magához intéznem, – itt, mindazok előtt, akik itt jelen vannak – és -akármi lesz is ezeknek a kérdéseknek a következménye. - -Ágnes lassu fejmozdulattal, nagyon komolyan bólintott és nyugodtan -felelte: - -– Ha ugy érzi, hogy kérdeznie kell tőlem valamit, igaza van, ha kérdez, -– akármi lesz is a következménye. - -Megint csend lett. Az Ágnes szenvedő, aranybarna szeme sötéten pihent -Gézán. Géza összeszedte magát. - -– Tegnap este ilyen tájban… itt lent, tiz lépésnyire ettől az asztaltól, -ott a karosszék mellett… maga rövid beszélgetést folytatott Zoltánnal. - -– Igen. - -– A beszélgetés azzal a… megállapodással végződött, hogy maga… éjjeli -egy órakor… meglátogatja Zoltánt. - -Ágnes mozdulatlan, sápadt arccal felelte: - -– Azzal végződött. - -Géza nem tudott megszólalni. Kinozta Ágnes sápadt arca, szenvedő szeme, -borzongatóan sötét tekintete. Kinlódva forditotta el a fejét. Ágnes -sötét tekintete erre megenyhült egy kissé. - -– Minthogy én magamnak ura vagyok, – mondta kissé felhuzott szemöldökkel -– és… egyelőre senkinek sincs rá joga, hogy a dolgaimba beleszóljon, azt -hiszem… - -Géza ránézett. - -– De Ágnes, – mondta kétségbeesve – hogy akarhat ilyen mellékességen -fennakadni? Senkinek sincs rá joga, hogy a maga dolgaiba beleszóljon. -Én… azonkivül… igyekeztem, hogy a maga tegnap esti kétségbeesett -elhatározását megértsem. Ha ezt az elhatározást végrehajtotta… mindarra, -ami történt, van mentségem és van enyhitő magyarázatom. De a helyzet -mégis csak ez: maga két ember füle hallatára azt mondja, hogy éjjel egy -órakor lemegy Zoltánhoz; megállapittatik, hogy pontosan egy órakor -valaki járt a folyosón, mert a folyosói lámpát lecsavarták; reggel -Zoltánt holtan találják a szobájában, olyan halálos sérüléssel a fején, -amelyet… valószinüleg… esetleg… talán… idegen kéz ütött. Azt hiszi, -Ágnes, hogy ebben a helyzetben lehet mellékességeken fennakadni? Nem -érzi, Ágnes, milyen irtóztató ez a helyzet? - -Az öreg Molitorné, aki eddig feszült figyelemmel hallgatott, most meg -akart szólalni. Ágnes egy mozdulattal elhallgattatta. Szótlanul nézett -Géza szemébe és a sötét tekintete ismét megenyhült. - -– Kérdezzen – mondta halkan – és én felelni fogok. - -– Mi történt maga között és Zoltán között? – Heves szóváltás -támadhatott… ő megfogta a maga kezét… - -Ágnes megrázta a fejét. - -– Ne keressen mentségeket az én számomra, – mondta nyugodtan. Kérdezzen. - -– Mi történt maga között és Zoltán között? - -– Nem jól kérdez, – mondta Ágnes csendes makacssággal. Előlről kezdje. - -– Hát jó, – szólt Géza fájdalmas és boszus csüggedtséggel. Tehát: egy -óra lett? - -– Igen. Most jól kérdez. - -– Egy órakor maga leindult a lépcsőn? - -– Nem. - -– Hogyan… nem? - -– Nem indultam le a lépcsőn. Nem tartottam meg az igéretemet. Nem mentem -le Zoltánhoz. - -– Ágnes! Hát ez… én elhiszem… - -Kinlódva forgatta a fejét, hogy ne kelljen Ágnes szemébe néznie. -Noszlopy kapitánynak azonban az egész teste megrándult és mintha feszes -derekának is része volna a beszédében, akadozva, de hevesen mondta: - -– Én azonban nem hiszem. A folyosó lámpáját éjjel egy órakor eloltotta -valaki. Arra én vagyok tanu. - -Ágnes csendes, nyugodt, szinte megvető elégedettséggel nézett végig -Noszlopy kapitányon, azután Gézához fordult. - -– Tizenegy óra után, – mondta csendesen – én innen felmentem. Fél -tizenkettőkor lefeküdtem. De nem az ágyamba. Nem is a magam szobájában. -Az anyám szobájában. Már tegnapelőtt éjjel is, mert… szükségét éreztem, -hogy hozzá bujjak, mint kislány-koromban. Tegnap éjjel is… az ő -szobájában… a diványt odatoltam az ágya mellé… a tulsó ágyban Marianne -aludt már… én pedig fogtam az anyám kezét… a homlokomra tettem és a -szivemre tettem… félkettőig beszélgettünk… és azután is egész éjjel ugy -aludtam, hogy fogtam a kezét. - -Géza felállott. Nagy lélegzetet vett és felemelte a két karját. - -– Ez igy történt? – kérdezte az öreg Molitornétól. - -– Ez igy történt, – felelte kissé megbántott méltósággal az öreg -Molitorné. - -Géza teli tüdővel szitta be a levegőt, azután leült és a kezébe vette az -öreg Molitorné jobbkezét. - -– Néni, édes néni, – mondta könyörögve, – mondja még egyszer: pontosan -emlékszik rá? – mindez igy történt? - -– Pontosan emlékszem rá, – mondta az öreg Molitorné hirtelen -megindultsággal. A tegnapi és a tegnapelőtti nap nagyon emlékezetes -nekem. Tegnapelőtt… Ágnes egyszerre csak bejött hozzám éjjel… behozta az -ágynemüjét… odahuzta a diványt… megágyazott magának és ugy aludt el, -hogy a kezemet fogta. Tudja azt, fiam, hogy mit jelent ez egy -édesanyának? A gyerekek felnőnek… erősebbek lesznek, okosabbak lesznek, -mint mink… és egyszerre csak mégis érzik, hogy legközelebb az édes -anyához állnak és aki őket a világon legjobban szereti, az az édesanya. -Akármi történt is azelőtt és akármi történik is azután. Hát ezért -emlékezetes nékem a tegnapelőtti éjszaka. Tegnap pedig, – Ágnes ujra -bejött. És ekkor sokáig elbeszélgettünk. Régen elmult dolgokról, az ő -gyerekkoráról, a szegény, megboldogult jó uramról, – csendesen nevettünk -is, sirtunk is (vigyázni kellett, hogy Mariannet fel ne költsük), olyan -szépen elsirdogáltunk mi: egy öreg asszony, meg a nagy lánya, -doktorkisasszony, olyan szépen elsirdogáltunk, mint annak a rendje. -Aztán megnéztük az órát. Félkettő elmult, – mondta Ágnes. No, akkor -igazán aludjunk már, lányom, – mondtam én. Megbeszéltük, hogy reggel -engedem, hogy jól kialudja magát, mert a kórházba ugyse megy be, azután -eloltottuk a lámpát. - -– De a kezét Ágnes tovább is fogta, – mondta Géza féltékenyen. - -– Fogta. Előbb a szivére huzta, azután a homlokára. Nehezen aludt el. Én -is… a sok emléktől, az örömtől, a szomoruságtól. Volt háromnegyed három, -mire elaludt. - -– És Ágnes a szobájából nem mehetett ki. - -Az öreg Molitorné kissé rosszalóan emelte föl a fejét: - -– Hogy mehetett volna. Keresztül kellett volna mennie az én ágyamon is -és a Marianneén is. És az ajtót én zártam be kulcsra. És reggel én -nyitottam ki. - -– Igen, édes néni; és akárki előtt, ha kell, ezt elmondja és megerősiti… - -– Én erre, – mondta komolyan az öreg Molitorné, – megesküszöm a feszület -előtt. - -Géza kezet csókolt neki és megkönnyebbült, felszabadult örömmel fordult -Ágneshez és egy kézmozdulattal és egy fejhajtással próbálta megmutatni, -mit érez. Ágnes jóindulatu komolysággal nézett rá. Rappaport, aki eddig -lázas feszültséggel, mozdulatlanul ült, most rátette a Géza karjára a -kezét. Meg akart szólalni, de azután ránézett Noszlopy kapitányra és -elhallgatott. Noszlopy kapitány halálsápadtan és gyötrött zavarban -feszegette a derekát. - -– Ez esetben, – mondta végre kemény igyekezettel, – lovagiasan pardont -kell kérnem. Szolgáljon mentségemül az uri diszkréció, amelylyel a -család ügyeit a család körén belül tartottam, a körülmények összjátéka -és végül az a rejtelmes körülmény, hogy éppen éjjeli egy órakor valaki -eloltotta a folyosó villamos lámpáját. - -Rappaport ekkor váratlanul megszólalt. Udvariasan, de kinosan -felsőbbséges hangon kérdezte: - -– Bizonyos ön ebben, kapitány ur? - -Mielőtt Noszlopy kapitány felelhetett volna, Ágnes is megszólalt: - -– Hátha hibásan emlékszik rá? Hátha elaludt virrasztás közben? Vagy -hátha az ön emberei közül oltotta el valaki? - -Noszlopy kapitány sápadtan kapkodta a fejét; előbb azt állitotta, hogy -bizonyos a dologban, de azután megtörten mondta: - -– Lehetséges. Végül is: senki sem csalhatatlan. Tévedni emberi dolog. -Igy is lehetséges. - -Pár perccel utóbb összetörten jóéjszakát kivánt és aludni indult. A -többiek beszélgettek még egy ideig, azután felmentek lefeküdni. -Rappaport a Géza szobájában aludt. A Géza ágya mellett ott állott a -jeges veder. - -– Minek ez? – kérdezte Rappaport. - -– Az utóbbi időben annyit fájt a fejem, hogy meghagytam, minden este -készitsenek be jeget. - -– Én most nem nyugszom addig, mig nem kezelteted magad. - -– Dehogy kezeltetem magamat, – felelte Géza. – Látod: ma már nem fáj a -fejem. - -Lefeküdtek és sokáig beszélgettek még az elmult napokról. Azután -elaludtak és csendesen átaludták az éjszakát. - - - - -XII. - -Másnap délelőtt félkilenckor Eöry Kálmán ismét megjelent a -Molitor-házban. Gézát hivatta. - -– Kedves bajtársam, – mondta neki, – a zubbonyodat még ma délelőtt -visszakapod. Tedd el; ez a rongyos és piszkos ruhadarab tiszta és nemes -emlék. A vegyi vizsgálatot megejtették és természetesen csak azt -konstatálták, amit én ugyis tudtam, hogy azok a vérnyomok legalább -félesztendősek. - -Géza köszönettel tudomásul vette ezt a közlést, Eöry Kálmán pedig igy -szólt: - -– Egy szenzációhajhászó reggeli lap hosszabb tudósitást közöl a -Molitor-palota titkáról. Valaki indiszkréciót követett el. Meg fogjuk -állapitani, ki volt a bünös és meg fogjuk büntetni. A rendőrségnek -azonban az a véleménye, hogy egy előkelő család belső életét nem szabad -átengedni ok nélkül az alacsony szenzációhajhászatnak; és ezért mindent -meg fogunk tenni, hogy a nyomozást siettessük és ha lehet, még ma -befejezéshez juttassuk. - -Géza kérdő mozdulatot tett. Eöry rejtelmesen mosolygott és igy szólt: - -– Egy kis türelmet kérek. Hamarosan némi meglepetéssel fogok szolgálni. - -Egyelőre elhagyta Gézát, a detektivekkel tanácskozott, azután a -detektivekkel együtt megint bejárta a házat pincétől padlásig. Tizenegy -óra tájban egy magasrangu rendőrtisztviselő érkezett meg, ekkor ismét -hivatták Gézát. Géza bemutatkozott a magasrangu rendőrtisztviselőnek, -aki erre Eőryhez fordult és azt mondta, hogy most hozzá lehet fogni a -dologhoz. Eőry odaállott elébük; az arca komoly volt, de az elégedettség -szinte mosolygott rajta. Nyugodtan mozgott és tartózkodóan beszélt, de a -következő percekben Gézára ugy hatott, mintha valami büvészmutatványt -végzett volna. - -Benyult a jobbik nadrágzsebébe és kivett belőle egy tojásalaku és -kétszeres ludtojás nagyságu arany szelence-félét. - -– Ismered ezt? – kérdezte Gézától. - -Géza kezébe vette az arany tárgyat és megnézte: - -– Azt hiszem, – mondta – ugy tetszik nekem… mindenesetre a Molitor-cimer -van belevésve. - -– Ki az, akiről feltehető, hogy a házban szanaszét heverő értéktárgyakat -ismeri. - -– Talán… nyilván… Noszlopy kapitány. - -Eőry elfintoritotta az orrát, de azután mégis hivatta Noszlopy -kapitányt. Megmutatta neki az arany szelencét. Ismeri-e. - -Noszlopy kapitány felindultan kapta a kezébe az aranytárgyat. - -– Hogyne. Ez öreg barátom szobájában volt. A toalett-asztal egyik disze. -Ő mindent aranyból csináltatott. Ez szappantartó volt. - -– Hogyan tünt el ez az arany szappantartó abból a szobából? - -– Mi… nem is tudtuk, hogy eltünt. - -A rendőrtisztviselő bólintott, azután a bal nadrágzsebébe nyult. - -– De erről, – mondta nyugodtan, – tudták, hogy eltünt. - -Almaalaku, antik órát tartott a tenyerén. Noszlopy kapitány lázasan -kapott az óra után. - -– Ezt akkor éjjel lopták el, amikor én konstatáltam a hanyag őr hibája -következtében lehetségessé vált betörést. Öreg barátom gyüjteményének -egyik értékes darabja. A földszinti fogadóteremben állott egy polcon. - -A rendőrtisztviselő bólintott: - -– Akkor is fel kellene tételezni, hogy a két lopást ugyanaz az ember -követte el, ha nem volna rá bizonyitékunk, hogy a tettes mind a két -esetben ugyanaz volt. - -– Ki volt? – kérdezte Géza. - -– Ott még nem tartunk. A bizonyiték egyelőre csak arra vonatkozik, hogy -mind a két esetben ugyanazzal az emberrel van dolgunk. Ez a bizonyiték a -zálogház tulajdonosának a vallomása, aki jól emlékszik rá, hogy az -aranyórát pár nappal ezelőtt ugyanaz az ember zálogositotta el nála, aki -pár hónappal ezelőtt az arany szelencét vagy mondjuk szappantartót. – De -tartsunk rendet. Most nézzük meg mindenekelőtt azt a két szobát, -amelyből az arany szelence tünt el. - -Odamentek a Molitor Árpád két szobájához; egy detektiv kinyitotta a -kulcscsal bezárt ajtót és ők megálltak a benyilóban. Eőry Kálmán -udvariasan magyarázta feljebbvalójának: - -– Ez az a szoba, ahol a rejtelmes éjszakai látogatót egyszer tetten -csipték és majdnem elfogták. A tettesnek kulcsa kellett, hogy legyen a -szobához, mert a lakosztály Molitor Árpád ur halála óta be volt zárva. A -tettes a vékony porrétegben akkor itt hagyta a lába nyomát és ez a -lábnyom nem egyezett meg senkinek a lábával, aki ekkor a házban -tartózkodott. Én a detektivjeinknek meghagytam, hogy a két szobában -óvatosan mozogjanak és ha az időközben lerakódott porréteg alatt a régi -lábnyomok közül mégis sikerülne egyet felfedezniök, arra különösen -ügyeljenek. Csakugyan sikerült egy ilyen meglehetős épségben maradt -lábnyomot a toalettasztal mellett találniok. Ott van. - -Bement a szobába. A toalettasztal mellett gombostüre erősitett kis piros -zászlócska volt a padló fájába tüzve. A piros zászlócska mellett a -vastag porréteg alatt elég világosan látszott egy széles lábnyom. - -– Ha ennek a lábnyomnak a gazdáját megtaláltuk, akkor megvan a tolvaj. - -Ránézett feljebbvalójára, aki egy fejbólintással felelt. Eőry kiment a -benyilóban álló detektivhez és halkan mondott neki valamit. Géza -elsápadt és dobogni kezdett a szive. Az ajtóra nézett. Még nem tudta, ki -lép be mindjárt, vesztére, azon az ajtón, de rettenetesnek érezte ezt a -biztosságot, amelylyel egy ember köré kérlelhetetlenül szorul már a -hurok. Eőry csendes elégedettséggel magyarázta felebbvalójának az -eljárása részleteit: - -– Az első percben kétségtelen volt, hogy itt házi tolvaj dolgozott. Két -eklatáns eset történt; – az egyiknél épen távol volt, a másiknál -mindjárt épen kéznél volt. Ha semmi más gyanuok nem lett volna, ez -magában elég lett volna rá, hogy gyanussá tegye. - -– Itt van! - -Az ajtón Berecz lépett be. Elszántan, merev arccal állott meg az ajtó -közelében és szabályosan tisztelgett és hangosan jelentkezett -feljebbvalóinak. - -– Jöjjön közelebb Berecz, – mondta Eőry elkomolyodva. – Vesse le a bal -lábáról a csizmáját. - -Berecz megingott, mintha el akarna esni, egy másodpercig rángatódzott az -arca, azután – összeszoritotta a fogát, lehajolt és lehuzta a bal -lábáról a csizmáját. Durva szövésü, vastag harisnya volt a lábán. - -– Jöjjön ide és tegye a lábát ebbe a lábnyomba, – oh, hohó, öregem, – -nézze meg az ember, még ilyen kis mókákra gondol… nem széttaposni azt a -lábnyomot. Lépjen bele ide előbb a vastag porrétegbe. - -Hátralóditotta Bereczet. Berecz elsápadva eresztette le a lábát, azután -megbüvölt, tehetetlen engedelmességgel lépett oda, ahová -feljebbvalójának parancsoló keze mutatott. Eőry eltolta és föléje hajolt -a lábnyomnak. - -– Tessék, – mondta nyugodtan. Nem lehet kétség. - -A két lábnyom tökéletesen egyezett. Eőry benyult a zsebébe és kivette a -két aranytárgyat. - -– Nézze meg ezeket is, Berecz, és ne kivánja, hogy a Rákóczi-uti -zálogházassal szembesitsem. Végezzünk gyorsan. Maga volt. - -Berecz halálsápadtan mozgatta az alsó ajkát, mintha levegő után, vagy -valami védekező szó után kapkodna. - -– Maga volt, – kiáltott rá a rendőrtisztviselő. Most ne próbáljon -hazudni is még. - -Berecz kinzottan erőlködött. Védekezésre, tagadásra próbálta összeszedni -magát, de a hangos kiáltásra lecsuklott a feje, mintha ráütöttek volna. -Felnézett még egyszer és körülnézett mégegyszer, egy megsebzett állat -segitséget kereső, menekülést kutató tekintetével, azután lehajtotta a -fejét. Megadta magát. - -– Én voltam, – mondta halkan. - -Gézának a szivét égette a megadása előtt körülhordozott, állati -rettegéssel telt tekintete. Nem tudta nézni a megsemmisülő embert a -csizmával a jobb lábán és a harisnyával a bal lábán és szerette volna a -fülét bedugni, hogy ne halljon semmit abból, amit még mondani fog. - -– Hogyan jutott be ebbe a szobába? – kérdezte Eőry Kálmán. Ez be volt -zárva. - -– Kulcsom volt hozzá. - -– Gondoltam. Minden szobához kulcsa van, mi? - -– Igen. - -– Miért nem tudott azokról a kulcsokról senki? - -– Tiz esztendővel ezelőtt vettem át az akkori házfelügyelőtől. Az uj -személyzet nem is tudta, hogy ezek a kulcsok vannak. - -– Hol tartja maga ezeket a kulcsokat? - -– A pincében, a szénkamra mögött, elásva. - -– Ugy! No, – mikor ebbe a szobába bejött, akkor már este elment -itthonról. - -– Igen, szolgálatom volt. - -– Itt a közelben állt poszton. - -– Igenis. - -– Azután: éjféltájban… - -– Éjféltájban kinyitottam a kerti kaput. A csarnokban levetettem a -csizmámat, harisnyában feljöttem ide, itt kinyitottam az ajtót és… - -– Ebben a szobában minden értékes tárgyat össze akart szedni, mert -remélte, hogy a lopást csak hetek vagy hónapok mulva fedezik fel. - -Berecz nem felelt. - -– Feleljen. - -Berecz mélyebbre hajtotta a fejét és hallgatott. - -– Jó. Ez is válasz. Azután megzavarták. Mi történt akkor? - -– Amikor zajt hallottam, felkaptam valamit a sötétben… magam se tudtam, -mit… és kirohantam vele. - -– Ugyanazon az uton vissza, amelyen jött. - -– Igen. - -– Másnap látta, hogy a lopást nem fedezték fel, akkor civilruhába -öltözködött és ezt itt elvitte a zálogházba. - -– Harmadnap. - -– Hát harmadnap. Ebből azután telt egy darabig mindennap husra. No, -azután a pénz elfogyott… - -Berecz megrázta a fejét. - -– Nem? Nem igy volt? - -– Nem. - -– Hát hogyan? - -– Egy este megint erre cirkáltam és láttam, hogy az az őr, akit Noszlopy -kapitány ur kiállitott, nincs a helyén. Bejöttem azzal, hogy… ha jön -valaki… megmondom, hogy a kapu nyitva van. Azután bementem a földszinti -játékterembe… és nem birtam megállni, hogy azt az órát, amelyik ott -feküdt… - -– Ez nem igaz. Készülnie kellett az egész dologra, mert ha a kerti kapu -nyitva volt is, a csarnokon át csak ugy juthatott be a földszinti -termekbe, ha kulcsa volt. A kulcsot tehát már előbb magához kellett -vennie. Igy volt? - -– I… i… igy volt. - -– Tudta, hogy az őr átjár a szomszédba. - -– Tudtam. - -– Az ablakot belülről kinyitotta és betörte, hogy azt higyjék, kivülről -hatolt be valaki. - -– Igen. - -– Azután a csarnokon át visszament az utcára. - -– Igen. - -– A zajra azután megint előkerült és segitett nyomozni. - -– Igen. - -– A lopott óra még a zsebében volt. - -– Igen. - -Eőry ránézett feljebbvalójára. A rendőrtisztviselő intett, hogy elég -volt, azután közelebb lépett Bereczhez, lehajolt hozzá és a foga között, -halkan, keserüen ezt mondta neki: - -– Elmehet. – Szégyent hozott ránk. – Szégyelje magát. - -Berecz eltaposott kinnal nézett fel rá, azután még mélyebben -összeomlott. Ájuldozva kereste meg a csizmáját, felhuzta és tántorogva -indult ki az ajtón. - -– Ez egyelőre el volna intézve, – mondta Eőry fanyarul. – A kulcsokat -megkeressük… egyébként pedig… az urakat majd megint kérjük, ha -szükségünk lesz valamire. - -Géza indult kifelé, azután visszafordult. - -– Mi történik most vele? – kérdezte sietve. - -– Mi elcsapjuk, – felelte a rendőrtisztviselő. Ha aztán ti feljelentést -tesztek, akkor kap egy pár esztendőt. - -– És ha mi nem teszünk feljelentést? - -– Akkor… szárazon viszi el. A cselekmény magánvádra üldözendő. - -– Mi… nem teszünk… feljelentést, – mondta Géza lihegve. - -Kisietett a szobából, végigrohant a folyosón és leszáguldott a lépcsőn, -előre a Berecz lakásáig. Egy ugrással áthaladt az első szobán és bent -volt a másodikban. A második szoba közepén ott állt Berecz József, a -kezében volt a szolgálati revolvere és a karjába bele volt kapaszkodva -alacsony, gömbölyü, agyondolgozott felesége. Szótlanul harcoltak. Berecz -ki akarta szabaditani a karját; azután átvette a revolvert a másik -kezébe; az asszony akkor ebbe is belekapaszkodott. Berecz le akarta -rázni magáról, az asszony halk, állati jajgatással kapcsolta magát ujra -meg ujra rá. Géza lihegve állott meg előttük. - -– Adja ide azt a revolvert, – mondta – Berecznek. - -Berecz ránézett és látszott rajta, hogy nem érti, mit mond. Géza -megfogta a revolvert és egyetlen rántással kicsavarta a kezéből. Berecz -üres szemmel nézett rá. - -– Üljön le, – mondta Géza. - -Berecz leült. Az asszony leoldódott róla, előbb megállt mellette, azután -nehány lépésnyire elvonult és beleolvadt egy reszkető, didergő, halk -sirásba. - -– Berecz, ide figyeljen, – mondta Géza. – Én nem engedem, hogy maga -megölje magát. - -Berecz nézett rá és ugy látszott, hogy lassan visszatér az eszmélete. - -– Megölöm én magam, százados ur, – mondta csendesen. - -– A feleségét nem hagyja özvegységre és a gyerekeit nem hagyja -árvaságra. - -– Megölöm én magam, százados ur. - -– Miért, Berecz? Feleljen. Miért? - -– A börtön… százados ur… nekik is jobb… - -– Ide figyeljen, Berecz. Maga nem jut börtönbe. Amit… maga tett… az -magánvádra üldözendő. Mi pedig nem fogunk feljelentést tenni. Az egész -tehát annyi lesz, hogy a rendőrségtől elküldik. - -Berecz nyitott szájjal, nagy szemmel nézett rá és lassan dörzsölgetni -kezdte a homlokát. - -– Mégis… mégis megölöm magam, százados ur. - -– Miért, Berecz? - -– Enni se tudok nekik adni. És hogy birjam én el azt a szégyent. Megölöm -magam. - -– Ide figyeljen Berecz. Én magát családostul elküldöm Trakostyánba, a -felvidékre. Ott, a Molitor-birtokon majd kap valami állást. Nekem gondom -lesz rá, hogy senki arról, ami itt történt, ne tudjon és gondom lesz rá, -hogy a gyerekeivel együtt rendesen meg tudjon élni. Jó lesz ez igy? - -Csend volt. A csendben hallatszott az asszony egyhangu, halkan csepegő -sirása, amelybe mintha az egész léte beleolvadt volna. Berecz nyitott -szájjal bámult Gézára, nagyokat lihegett, azután nyitott száján -egyszerre kibődült egy orditva felszakadó sirás. Hosszu, üvöltő bőgés -volt ez; azután lihegő, szaggatott jajveszékeléssé lett. Berecz térdre -vetette magát Géza előtt és a fejét le akarta hajtani Géza lábához. Géza -felemelte a fejét, de a térdéről nem tudta felállitani. - -– Ejnye Berecz, – mondta, – szedje már össze magát. - -Berecz ide-oda rázta a fejét, kapkodó lélegzettel zokogott és meg akart -szólalni. Mindig más meg más arccal belefogott valamibe, mintha egyszer -hálálkodni, máskor panaszkodni vagy magyarázkodni akart volna, végül a -könnyeit nyelve, kapkodva ezt mondta: - -– Százados ur… tessék elhinni… és nem vagyok gazember. - -– Tudom, Berecz. Maga megtévedt. El volt keseredve. A gyerekeinek nem -tudott eleget enni adni. Látta itt ezt a sok értékes holmit, a mely -meddőn hever szanaszét, – megtévedt. - -Berecz mozgatta az alsó ajkát, mintha szavakat keresne. Folyton -változott az arca kifejezése, mintha különböző mondanivalói lennének, -azután egyszerre megint sirni kezdett és panaszosan mondta: - -– Százados ur… tessék elhinni… én nem vagyok gazember. - -– Elhiszem Berecz. Tudom én azt, – azért siettem le ide maga után. És én -módot is adok magának rá, hogy megmutassa. Ott fent majd szorgalmasan -fog dolgozni… és idővel el is felejti ezt az egészet, – tudja, hogy -szokás mondani: mint egy rossz álmot. - -– Százados ur, én nem vagyok gazember. - -– Jól van Berecz. Most elég volt. Most álljon fel… - -Berecz ujra lehajtotta a fejét és elkezdett sirni. A könnyei ömlöttek rá -a Géza térdére. Géza engedte, hadd sirja ki magát. Csendesen nézett le -rá, nagy fejére, amelyen a barna hajban már fehér szálak látszottak, -széles vállára, amely a sirástól most ugy rázkódott, mint egy gyereké. -Mély megindultságot érzett. Szegény, boldogtalan teremtés az ember. - -A Berecz sirása elhalkult. - -– No öregem, – mondta Géza biztatva. - -Berecz nem mozdult. Géza nézett le rá és végre megtalálta azt a szót, -amelyet keresett. - -– No, testvér, – mondta neki halkan, könnyedén, melegen, mintha mind a -ketten fiatal parasztkatonák volnának. - -Berecz megmozdult. Lassan felállott, nehéz öklével törölgette a szemét. -Szólni akart, de Géza megelőzte. - -– Hát ez rendben van Berecz. Megpróbálom az urakkal megcsinálni, hogy a -rendőrségtől magát egyszerüen bocsássák el. Ha valami kell, forduljon -hozzám. Egyébként pedig: holnap vagy mondjuk holnapután már utaznak is. -No, Isten velük. - -Intett nekik. Berecz és az asszony lelkendezve kisérték ki, a szájuk, a -felemelkedő karjuk, az egész testük mondani akart valamit. Nem tudtak -megszólalni. Géza azonban értette őket. - -Felment az emeletre és a két rendőrtisztviselőnek előadta a kérését. -Azok haboztak előbb, azután megigérték, hogy közben fognak járni, hogy -Bereczet, egyszerüen eltávolitsák a rendőrség kötelékéből. Géza azután -felment a 2-ik emeletre és Ágnessel és Rappaporttal beszélgetett. -Déltájban sápadtan és ijedten megérkezett Lindwurm Péter. Egy detektiv -kisérte. Eőry rögtön kihallgatta. Péter nagyon keveset tudott mondani. -Két éjszaka – május tizenegyedikéről tizenkettedikére és -tizenkettedikéről tizenharmadikára – a százados ur szobájában aludt, -semmi különöset észre nem vett; semmi érdekeset nem tud; tizenharmadikán -– tegnap – reggel elment, mert tegnap volt az esküvője. A halálesetről -nem is tudott. Ujságot nem olvas. Itt hallotta először. A kihallgatás -ezzel véget is ért. Eőry Kálmán ráveregetett Péter vállára és azt mondta -neki, hogy mehet haza a feleségéhez. Péter előbb felment Gézához, pár -szót beszélt vele, aztán megkérdezte, itt maradhat-e holnapig; nagyon -fáradt, ki akarja pihenni magát. Géza ebbe szivesen beleegyezett; Péter -erre lement a souterrainbe, ahol azelőtt lakott, lefeküdt az ágyára és -bámult a plafonra. Azután felkelt és bágyadtan ténfergett ide-oda a -házban. - -A két rendőrtisztviselő déltájban elment; délután három órakor azonban -ismét visszajöttek. Gézát hivatták. A nyomozást, mondták neki, lezártnak -tekintik. Még egy kihallgatás van hátra. Nem várnak tőle különös -eredményt, jónak látják azonban, hogy ennél a kihallgatásnál Géza is -legyen jelen. Géza csodálkozva kérdezte, kit fognak még kihallgatni, -Eőry erre gunyos nyomatékkal felelte: - -– Noszlopy urat. A kapitány urat. - -Géza kényelmetlenül várakozott és lesütötte a szemét, mikor Noszlopy -kapitány férfias méltósággal megjelent. A kihallgatás nyugalmasan -kezdődött. A fiatalabb rendőrtisztviselő felszólitotta Noszlopy -kapitányt, mondjon el mindent, amit Molitor Zoltán halálával -összefüggésben elmondandónak gondol. Noszlopy kapitány feszes fenséggel -elbeszélte, hogy a házban rejtelmes események történtek. Ezeknek a -rejtelmes eseményeknek a titka most már fel van deritve. Akkor azonban -ezek az események őt arra inditották, hogy kis őrséget szervezzen. Az -őrség nagyjában meg is tette a kötelességét, azonban, sajnos, nem tudta -elháritani a szomoru eseményt, amely bekövetkezett. - -– Ugy? – mondta a rendőrtisztviselő. Ön tehát azt hiszi, hogy az _őrség_ -ezt a szomoru eseményt bizonyos körülmények között el tudta volna -háritani. Például: milyen körülmények között? - -– N… n… nem igy értettem, – mondta Noszlopy kapitány. Ugy értettem, hogy -ennek a szomoru eseménynek az elháritása nem állott semmiféle jóakaratu -őrködésnek módjában. - -– Igen. Holott ön voltaképpen ezen egész éjszaka talpon volt. _Miért?_ - -– Én… általában… őrködni szoktam éjszakánként – mondta Noszlopy kapitány -akadozva, – ekkor pedig… uj őrrendszert léptettem életbe és ezért -különösen ügyeltem. - -– Igen. De ha ön uj őrrendszert léptetett életbe, akkor miért volt az, -hogy éjszaka közepén egyszerre csak azt mondta az őreinek, hogy nem kell -feljönniök az első és a második emeletre? - -Géza aggódva várta a választ. Noszlopy kapitány rettentő erőfeszitéssel -huzta ki egyenesre a derekát. - -– Az azért volt… mert én már végigjártam a két emeletet… mindent rendben -találtam és hozzá akartam szoktatni az őreimet ahoz a gondolathoz, hogy -én folyton ügyelek rá… megteszik-e a kötelességüket… és hogy tőlem -esetleg minden percben uj parancsot kapnak. - -Egy gyors pillantást vetett Géza felé. Géza csendes elismeréssel nézett -rajta végig. Milyen szép ettől az együgyü öreg embertől, hogy ilyen -értelmesen hazug választ tud adni és nem szolgáltatja ki Ágnest egy -mégis csak kinos gyanunak. - -– Semmi egyéb oka nem volt rá, hogy az őröket az első emeletről távol -tartsa? - -– Semmi. - -– Mi oka volt akkor arra, hogy tegnap ismeretlen tettes ellen gyilkosság -miatt emeljen vádat és hogy fogadkozzék, hogy a tettest _vérpadra_ fogja -juttatni? - -– Felindulásomban… fájdalmamban… a nemes barát elvesztése miatt. - -– Ugy, – mondta lassan a rendőrtisztviselő. – Szokott ön kártyázni? – -kérdezte azután hirtelen. - -Noszlopy kapitány megingott. Feszes dereka előre hajolt, mint egy vékony -fatörzs; amelyet a szél mozgat. Hallgatott. - -– Szokott, kérem, igen vagy nem? - -– Néha… szoktam, – felelte megilletődötten Noszlopy kapitány. - -– Milyen játékot? - -– Különbözőt… kaszinót, pikét. - -– És? - -– Chemint. Baccarat-t. Huszonegyet. Makaot. - -– Igen. Nagy összegekben szokott játszani? - -Noszlopy kapitány kinosan nyelt néhányat. - -– Néha kisebben, néha nagyobban. - -– Mennyi volt a legnagyobb vesztesége? - -– Készpénzben… ezer korona… én tudniillik csak néző voltam a -nagyjátéknál… amelyet az urak itt játszottak. - -– Maradjunk csak a tárgynál. Tehát készpénzben ezer korona. És mennyi -volt a legnagyobb vesztesége, amelyet nem fizetett ki készpénzben? - -– Kérem… én az urakkal, akik ide jártak… csak készpénzben játszottam. Én -a lapot sohase vettem; természetes, hogy akkor csak készpénzt lehet -tenni… idegen kártyára. - -– Feleljen, kérem, egyenesen a kérdésemre: volt-e önnek kártyaadóssága, -igen vagy nem. - -Noszlopy kapitánynak verejtékes lett a homloka. Arccsontjaira ráfeszült -barna bőrén lilás foltok támadtak. Ujjai reszketve tépdesték a ruháját. - -– Volt-e kártyaadóssága? - -– Volt, – felelte mély sóhajtással. - -– No. Kinek tartozott? - -– Molitor Zoltánnak. - -– No hát. Mennyivel? - -Noszlopy kapitány megrázkódott. A két kezét felfelé lóditotta, mintha el -akarna hessegetni magától valamit, azután előrehajolt és gyorsan és -hangosan mondta: - -– Akkor el kell mindent beszélnem. Mert az ugy volt, hogy Zoltán -szeretett játszani, sokszor olyankor is, amikor nem volt partnere, -délután vagy még délelőtt is. Tudta azt, hogy én a nagy partieknál -idegen lapra teszek és ezért egyszer azt mondta, játsszam vele -kettesben. - -A rendőrtisztviselő félbe akarta szakitani, de Noszlopy kapitány nem -hagyta magát. - -– Játszottunk és én eleinte nyertem. Zoltán nevetett rajtam, kinevette, -hogy ugy szeretnék nyerni, mert nekem fontos volt a nyereség. Azután -elfordult tőlem a szerencse. És folyton veszitettem. Visszavesztettem -mindent. És még azonfelül is folyton vesztettem. Zoltán haladékot adott -és mindig ujra játszott velem és néha azt mondta, hogy lefoglaltatja a -járandóságomat, de tudta, hogy ez csak tréfa; én kártyaadósságért nem -engedem lefoglalatni magamat, inkább főbelövöm magam, de hiszen ő csak -tréfált, mert mulatott rajtam és ha játszottunk is és ha adósságom volt -is, azt ő nem vette komolyan. És bár ő én rajtam mulatott és engem -ugratott, én őt tiszteltem és szerettem és életemet és véremet áldoztam -volna fel érte, hiszen a kártyaadósság az nem volt komoly dolog közte és -köztem. - -Elhallgatott és lihegve és kimerülten nézett egyik hallgatójáról a -másikra. A rendőrtisztviselő komolyan, nyugodtan, makacsul kérdezte: - -– Mennyit tett ki összesen az ön adóssága? - -Noszlopy kapitány lihegve hallgatott, azután fájdalmasan elhuzott -szájjal, a hangot összeszoritott fogán oldalt átszürve mondta: - -– Hétszáztizenegyezer koronát. - -Géza ugy érezte, hogy el kell mosolyodnia és hogy most mindenkinek -nevetnie kell. - -A két rendőrtisztviselő azonban komoly arccal ült a helyén. Erre ő -megütődötten egyenesedett ki a székén és egyszerre kinos szorongást -érzett. Mi lesz itt? Mi készül itt? Már megint szorul a láthatatlan -hurok egy emberi nyak köré? - -– Hogy hivják önt tulajdonképen? – kérdezte hirtelen a -rendőrtisztviselő. - -– Noszlopy István. - -– _Igazán_ ugy hivják? - -Noszlopy kapitány erre teljesen megtört. Feszes termete megbicsaklott. A -dereka elernyedt és a háta meggörbült. - -– Nem, – lehelte elfehéredett szájjal. - -– Mi az igazi neve? - -– Hlinka Gergely. - -– Miért nevezi magát Noszlopy Istvánnak? - -– Az öreg ur akarta – felelte majdnem sirva Noszlopy kapitány. – Én nem -is akartam. Ő rámparancsolt. - -– Ugy? Ráparancsolt? És hol szolgált ön tulajdonképen? - -Noszlopy kapitány csodálkozva nézett a rendőrtisztviselőre. - -– Minthogy ön kapitánynak nevezi magát. Milyen ezredben szolgált? - -– Nem voltam katona… - -– Miért nevei akkor kapitánynak magát? - -– Ezt is az öreg ur akarta. Én nem akartam. De ő rámparancsolt. - -Ugy beszélt, mint egy bünbánó, panaszos gyerek. - -– Miféle szóváltása volt önnek tegnapelőtt Molitor Zoltán urral? - -Noszlopy kapitány értelmetlenül bámult a rendőrtisztviselőre. Álmélkodva -gondolkozott. Azután hirtelen felhördült. Megértette, mi ennek a -kérdésnek a célzata. - -– Uraim, ez rettenetes, – kiáltota sirva, – hogy engem ilyennel -gyanusitsanak. Higyjék el, hogy az a kártyaadósság nem volt komoly. -Bizonyitani is tudom. - -Benyult a zsebébe és kirángatta a tárcáját. - -– Itt van, – mondta – ezt a csekket tegnapelőtt délután kaptam -Zoltántól. Tudta, hogy megint elvesztettem a pénzemet. Hát ha az ember -komolyan veszi az olyan nagy követelést, akkor támogatja-e az adósát -ilyen támogatásokkal?! Ő nekem jóltevőm volt… és most engem -gyanusitanak… Óh, nézz ide a tulvilágról, elhunyt barátom és légy velem. - -A két rendőrtisztviselő megnézte a csekket. A csekk május -tizenharmadikán kelt; ötszáz koronáról szólt. Zoltán aláirása volt -rajta. - -– Miért nem váltotta ön be ezt a csekket? - -– A rettentő izgalomban egészen megfeledkeztem róla. Most jutott -eszembe, hogy a zsebemben van. És hiszen nincs én nekem pénzre -szükségem… megvan itt énnekem a lakásom, uri ellátásom… öreg barátom -végső akarata szerint egész életemre… nem igaz, Géza? - -Géza bizonyitotta, hogy igen. A kihallgatás azonban tovább folytatódott. -A kérdések, mint az éles karmok, meredtek neki Noszlopy kapitány -nyakának, Noszlopy kapitány kétségbeesett erőfeszitéssel vonta el mindig -ujra a szoritásukból vékony nyakát. A harc sokáig tartott. - -– Végre is, – mondta a rendőrtisztviselő, – önnek nagy érdeke volt, hogy -Molitor Zoltán meghaljon. - -– Miért lett volna? Nem volt. - -– Ha kétes örökségi igényeitől el is tekintünk, azért, hogy -kártyaadósságától megszabaduljon. - -Noszlopy kapitány fuldokolva kiáltotta: - -– Nem, épen ez az, hogy nem. Mert Zoltán irást adatott velem mindenről… -Amig ő élt, addig bizonyos volt, hogy ez csak tréfa… megkinoz engem, -mert mulat rajtam… de amikor ő meghal, az örökösök az irást komolyan -veszik. - -– Hol van az az irás? - -– Lent kell lennie a földszinten. A harmadik teremben – nem a -kártyateremben – van egy páncélszekrény. Zoltán abban tartott mindent, -ami kártyára, nőkre és egyéb ilyenekre vonatkozott. Ott kell lennie. - -A kihallgatást félbeszakitották. A két rendőrtisztviselő halkan -tanácskozott egyideig, azután felnyittatták a Zoltán szobáját, kihozták -a Zoltán kulcsait, lementek a földszintre és kinyitották a -páncélszekrényt. Noszlopy kapitány fent maradt Gézával az első emeleten -és fogvacogva imádkozott: - -– Uram, Istenem, engedd, hogy meglegyen. Uram, Istenem, add, hogy ott -legyen. - -Hosszu félóra telt el. A két rendőrtisztviselő végre visszajött. Egyikük -hét darab papirt hozott a kezében. Noszlopy kapitány felorditott -örömében, amikor ezeket a papirosokat meglátta. A hét darab papiroson -hét elismervény állott; hét nevetséges bizonyitvány arról, hogy Noszlopy -kapitány elismeri, hogy ismét százezer koronával tartozik -kártyaveszteségek következtében Molitor Zoltán urnak és nemesi és tiszti -becsületszavára fogadja, hogy ha Molitor Zoltán ur őt erre felszólitja, -huszonnégy óra alatt ezt az összeget hiánytalanul megfizeti. - -– Itt ön már megint nemesi és tiszti becsületszavát adja, – mondta -boszankodva, de kissé megenyhültebben Eőry Kálmán. - -– De hiszen ő tudta, hogy én se nemes nem vagyok, se tiszt, – kiáltott -Noszlopy kapitány. Épen ugy, ahogy azt tudta, hogy én ezerszer -huszonnégy óra alatt se tudok ekkora összeget megfizetni. De ő diktálta -ezt igy. Mulatott rajtam. Tetszik tudni… egy öreg paprikajancsi voltam -én az ő szemében. - -Géza meghökkenve nézett Noszlopy kapitányra. Mit fog még mondani, hogy -rémülten és elszántan védje magát? És valóban fenntartható még ellene a -vád, – ez ellen az összetörött és levetkőztetett, szegény öreg -paprikajancsi ellen? A rendőrtisztviselő folytatta a kihallgatást. A -kérdései azonban egyre enyhébbek lettek; és végül igy szólt: - -– Jól van… a kihallgatást befejezem. Mielőtt azonban önt elbocsátanám, -két tanácsot adok önnek. Először: ne kártyázzék még tréfából sem; mert -Molitor Zoltán ur tréfásan mondta ugyan a barátainak, hogy „ma megint -ötvenezer koronát nyertem Noszlopy kapitánytól“, de ennek a vége mégis -az lett, hogy amikor kártyaadósok után kutattunk, a legnagyobb -összegekkel terhelt adósként önt találtuk meg. Ez tehát az első -tanácsom. A második: ne hordjon idegen nevet és idegen rangot, akárki -parancsolja, mert ez a hazugság abba a gyanuba keveri az embert, hogy -egyebekben is hazudik. Végül: a tulságos buzgalom is árt. Mert ön -legfőképen azzal keverte magát gyanuba, hogy hangosan vádolt és vérpadra -akart juttatni egy ismeretlen tettest, amikor még nem is volt -büncselekmény. Ezek után elmehet. - -Noszlopy kapitány alázatosan megköszönte a figyelmeztetést és a -jóakaratot és meggörnyedve kivánszorgott a szobából. A két -rendőrtisztviselő közölte Gézával, hogy a nyomozás be van fejezve, -félóra mulva telefonon értesitik majd róla, hogy az egész eljárás be -van-e szüntetve. Ők azt hiszik, igen. A detektivek mindenesetre -elhagyják a házat és a ház lakói egyébként is érintetlen szabadságukat -ezentul korlát nélkül vehetik igénybe. Barátságosan elbucsuztak Gézától -és elmentek. Géza kikisérte őket, azután habozott, hogy mit csináljon. -Ekkor egy inas jött hozzá és azt mondta neki, hogy Noszlopy kapitány -kéreti, menjen be a szobájába. - -Géza belépett a szobába. Noszlopy kapitány ágyban feküdt. Sárga arca -fáradtan simult oda a párnához. Megkérte Gézát, üljön az ágyához. Géza -széket vett, odatette az ágy mellé és leült. Noszlopy kapitány elkinzott -arccal hallgatott egyideig, azután megtört fejhangon megszólalt: - -– Géza, én egy szegény öregember vagyok. - -Géza megpróbált egy vidám és hetyke hangot megütni. - -– Ugyan, öregem, – mondta könnyedén – holnap megint olyan feszes, -kemény, fiatal legény leszel, mint annak a rendje. - -Noszlopy kapitány ránézett. Az arca olyan halálosan elnyult volt és a -tekintete olyan kiábrándultan és józanul fájdalmas, hogy Géza egyszerre -megértette, hogy ezen a hangon most nem szabad vele beszélnie. - -– Egyébként parancsolj velem, – mondta gyöngéden. – Mondj el mindent, -ami a sziveden van… - -Noszlopy kapitány felsóhajtott. Keserüen elnézett maga elé egyideig, -azután lassan beszélni kezdett. - -– Én ebből az ágyból, – mondta – talán soha már fel se kelek. Legjobb is -lenne nekem talán csendesen meghalni. Ne szólj semmit, – legjobb volna. -De hát mit tudom én: az ember ugy ragaszkodik ahhoz a rongy életéhez. -Lehet, hogy megint felkelek, járok-kelek… Mi lesz akkor velem? Ott van -az a hét irás, a hétszer százezer koronás kártyaveszteségről. Azt most -ti öröklitek. Ha be akarjátok rajtam hajtani, – huszonnégy óra alatt – -mit tehetek… főbe lőhetem magamat. - -– De édes jó öregem, – mondta Géza, – hát csak nem gondolod, hogy mi -azokat a papirosokat prezentáljuk neked… mint valami komoly -kötelezvényeket. - -– Hát nem huszonnégy óra alatt… időt adtak rá… hogy lassan törlesszem. - -– De öregem! – elégetjük. Vagy a kezedbe adjuk, hogy te égesd el őket, -csinálj velük, amit akarsz. Csak nem gondolod, hogy mi ezt igazi -adósságnak tekintjük. - -A Noszlopy kapitány orra cimpája remegni kezdett; megtört szeme nedvesen -csillogott. - -– Hát nem? – kérdezte remegve. - -– Ugyan, kérlek. - -– Látod, Géza, – szólt egyszerre hangosan kiabálva Noszlopy kapitány – -én itt éltem az öreg ur mellett… jó volt a dolgom… de néha, ha olyan -kedve volt, hónapokig nem kaptam tőle egy fillért se és sohse tudtam, -nem dob-e ki másnap az öreg ur. És nekem előkelőnek kellett lennem, mert -ő akarta, de én már husz esztendeje minden este azzal feküdtem le: -mennyivel jobb lett volna, ha én megmaradtam volna szegény -alkalmazottnak a gyárban. Igy megöregedtem az öreg ur mellett a nagy -vagyonban, de mi lett volna velem, ha egyszer kitesz az utcára? -Indulhattam volna egyenest a Dunának. Azután jött Zoltán. És ő már -_csak_ mulatott rajtam… mélyen lenézett engem… óh, ne szólj semmit, -_csak_ lenézett… és mert látta, hogy _ugy_ szeretnék pénzhez jutni, -egészen független lenni, ezért iratta alá velem azokat a -kötelezvényeket. Nem vette ő se azokat komolyan, de rámhurkolta őket, -mint a gyerek a madzagot a madár lábára. Noszlopy vagy? Kapitány vagy? -Huszonnégy óra alatt fizetni, vagy főbelőni magadat. Játék volt az -egész, mert olyan mélyen lenézett engem; és talán igaza is volt, hogy -lenézett. Szomoru pojáca voltam én, nem más. - -Géza mélységes szánalmat érzett iránta. Egyszerre látta a Noszlopy -kapitány egész életét harminc-negyven esztendő óta. A kinos -erőfeszitéseit, hogy ur legyen és előkelő legyen, amikor tulajdonképen -szegény bohóc-rabszolgája volt Molitor Árpádnak. Az ijedt, szegény és -remegő lelkét a harcias és hősies maszk mögött, amelyet hordania kellett -és amelyet nappal már a tulajdon arcának és a tulajdon lényének érzett. -Hová lettek most az elviselhetetlenül lovagias és romantikus szavai? -Milyen értelmesen és egyszerüen beszél, mihelyt maszk nélkül beszél. - -– Kedves öregem, – mondta, – nem tudom, befejezted-e…? - -– Mit… mit mondhatnék én még…? - -– Ha igen, akkor én mindenekelőtt ki akarom jelenteni, hogy akárhogyan -dől is el a te örökösödési igényednek a sorsa, mi a te anyagi -függetlenségedet mindenesetre biztositani fogjuk. Az évjáradékot -jelentékenyen felemeljük… kétszeresére vagy háromszorosára… ha kivánod, -a tőkét neked átadjuk. - -– A… kezembe… adjátok? – kérdezte lihegve Noszlopy kapitány. - -– Ha óhajtod, miért ne? - -– Hogy én… hogy akkor én… hogy én magamat… - -– Azután… Egyszóval mindent megteszünk, hogy embernek érezd magad. - -– Látod, – orditott fel sirva Noszlopy kapitány, – ez az! Hogy embernek -érezzem magam. - -A szivére szoritotta a kezét, kiabált, hálálkodott, elmult dolgok -elbeszélésébe fogott, azután a jövőről beszélt, rögtön fel akart kelni -és öltözködni akart, azonban fáradtan visszadőlt az ágyára. Géza végre -barátságosan elbucsuzott tőle és rábeszélte, hogy egyelőre pihenje ki -magát. Noszlopy kapitány erre igy szólt: - -– Igazad van. Aludni fogok. És mondok neked valamit: én soha életemben -olyan jól nem aludtam, mint ahogy most fogok aludni. - -Boldogan készült neki az alvásnak és már félig lehunyt szemmel mondta -Gézának: - -– A jó Isten áldjon meg, a jó Isten áldjon meg. - -Géza kiment. Fel akart menni a szobájába, de akkor a telefonhoz -hivatták. Eőry Kálmán közölte vele, hogy a nyomozást – most már minden -hivatalos fórum hozzájárulásával – megszüntették. A Zoltán haláláról -megjelent lapközleményre nézve a rendőrség energikus cáfolatot fog -kiadni és konstatálni fogja, hogy a halál véletlen szerencsétlenség -következménye volt. Végül pedig: minthogy az orvosi vizsgálat a halál -okát is teljes biztossággal megállapitotta, a boncolást mellőzik és a -temetést holnap meg lehet tartani. Géza megköszönte ezeket a közléseket, -azután felment a második emeletre és elmondta a többieknek is, amit -hallott. A többiek csendesen hallgatták végig és Ágnes nyugodtan igy -szólt: - -– Ami a temetést illeti, értesitenünk kell Kunovics urat. Én majd -telefonozok neki. Egyébként pedig azt ajánlanám, hogy ami itt a házat -illeti, mert valakinek végre is rendelkeznie kell, a háztartás -vezetésére kérjük meg az anyámat. - -Az öreg Molitorné a figyelemtől hirtelen megmerevedett arccal nézett -Gézára. - -– Igen, ez nagyon helyes, – mondta Géza. Valakinek rendelkeznie kell; és -ha a néni volna olyan szives? - -Az öreg Molitorné elpirult az örömtől és pár percnyi nyugtalan -izgés-mozgás után kiment, hogy a szakácsot hivassa és Czáránnéval -beszéljen. Ágnes csendes mosolygással fordult Gézához: - -– Tudtam, hogy magának nem lesz ellene kifogása. És tudtam, hogy őt -boldoggá tesszük vele. Még egyszer egy háztartást vezetni – és igy, – és -itt! Nagy örömszerző a vagyon. - -Géza szórakozottan bólintott, de egyszerre az egész lelkét ez a gondolat -kezdte foglalkoztatni. Ő ma két emberrel tett jót. Van-e érdeme benne, -hogy jót tett velük? Milyen könnyü volt velük jót tenni. Semmi áldozatot -nem kellett érte hozni; nem is ő tett velük jót, hanem a vagyon. A -vagyon tegnapi ura betörött koponyával ott fekszik az első emeleten. Ki -törődik még vele? Az élők élvezik uj vagyonuk örömeit, mindenki a maga -módja szerint. Miért nem törődnek a halottal? Azért, mert hideg lélek -volt, szeretetlen és gonosz? Ha jó lett volna, forró szivü és -ragaszkodó, akkor többet törődnének vele? Egy kicsit. Sirnának. De azért -épen ilyen csendes édességgel élveznék az uj vagyont, amelyhez a -másiknak a halála juttatta őket. Valami nagy hazugság van abban a -módban, ahogyan az ember a halálról beszél és ahogyan embertársa -halálával szemben viselkedik. Mit kellene itt tenni? - -Géza szórakozottan bibelődött ezekkel a gondolatokkal. A többiek -elhitták sétálni és ő elment velük. Ágnes és Rappaport azon fáradoztak, -hogy Mariannet jobb kedvre deritsék és ezért népes utcákba mentek, ahol -fényes kirakatok voltak. Marianne érdeklődött a kirakatok iránt, de -hazafelé menet ismét visszaesett bánkódó, tompa rosszkedvébe. A vacsorát -azért csendes nyugalommal és halk elégedettséggel fogyasztották el. -Vacsora után a hallban beszélgettek. Itt negyed tizenegykor a lábuk -alatt megint felhangzott egy halálfélelemtől reszkető jajkiáltás: a -Czáránné fájdalmas és üvöltő sirása. Géza elsápadva ugrott fel és -lesietett a souterrainbe. A hófehér arcu Czáránnét ekkorra már -kiszabaditották az ura kezéből, aki megverte, fojtogatta és megöléssel -fenyegette volt. Czáránnal azonban nem lehetett beszélni, mert Czárán -részeg volt. Géza az asszonyhoz fordult: - -– Miért nem válik el tőle? – kérdezte biztatva. - -Az asszony lesoványodott teste dideregve reszketett. - -– Megesküdtem neki az oltár előtt, – mondta vacogó foggal. - -Géza bosszus jóindulattal kapacitálta az elválásra. Az esküje alól fel -van mentve. Az ilyen kegyetlenség megszünteti az eskü érvényességét. Az -asszony fájdalmas makacssággal rázta a fejét, és amikor Géza -felajánlotta neki, hogy vagy az urát küldi el innen, vagy őt küldi el -valahová, ahol csendben meghuzódhatik, halkan igy szólt: - -– Az se érne semmit. Utánam jönne. - -– Hát szóval maga oda van hozzá láncolva; és türnie kell mindent; és -csendesen várnia kell, mikor fogja végül megölni. - -Az asszony messzenéző, nagy szemmel bólintott sok kis igent egymásután. -Igen, ez épen igy van, igen, hozzá van láncolva, igen, türnie kell, hogy -veri és várnia kell rá, hogy mikor öli meg végre, igen, igen, igen. - -Géza megfordult és rosszkedvüen visszament a hallba. Ott beszélgettek -még egy darabig, azután elmentek lefeküdni. - - - - -XIII. - -Másnap délelőtt megérkezett idősebb Molitor Géza. Géza felkisérte az -apját a második emeletre és segitett neki az öltözködésnél Egy kis -derült meghatottsággal nézte az apját, akit magánál mindig valahogyan -fiatalabbnak érzett. Nagyon hasonlitottak egymásra, de idősebb Molitor -Géza valamivel karcsubb és magasabb volt a fiánál és rövid ősz -szakállával, üde arcával és acélszinü tekintetével a legtisztább és a -legelőkelőbb férfi volt, akit Géza ismert. Géza elmondott neki mindent, -ami a házban történt; az apja figyelmesen meghallgatta, azután igy -szólt: - -– Ami elmult, az elmult. Zoltánt eltemetjük, és azzal a mult egészen -lezáródik. Ami engem illet, én sohse hittem, hogy még valaha az öreg -Árpád házába kerülök. Lehet, hogy igazságtalan voltam hozzá, de én az -eszelős kapkodása, nagyzolása és léhasága miatt annyira megvetettem -szegényt, hogy még örökösként se óhajtottam a háza küszöbét átlépni. -Most természetesen oktalanság volna az örökségnek rámeső részét el nem -fogadni. Elfogadom, – ugyis a te számodra fogadom el. Persze, mint -minden jó, ami az embert éri, ez is egy kicsit elkésve jön. - -– Hogyan, apám? - -– Öt évvel ezelőtt igazán tudtam volna örülni neki, hogy a sorsodat egy -nagy vagyon biztositja; lehetővé teszi, hogy a passzióidnak, mondjuk: a -tudományodnak élj. De most, amikor én is épen ott tartottam, hogy – bár -sokkal szerényebb módon – biztosithattam volna a csendes, uri életedet. - -– Mivel, apám? - -– A hatszáz holddal, fiam. Sovány felvidéki föld, de évekig szorgalmasan -dolgoztam, hogy ne legyen rajta egy fillér teher se; azután jöttek ezek -a háborus évek, amikor végre igazán érdemes volt gazdálkodni… - -Géza kétségbeesett mozdulattal emelte a kezét a füléhez, mintha nem -akarná hallani azt, amit az apja mond. - -– Mi bajod? - -– Apám, ez borzasztó… mindig ujra azt hallani, hogy a háboru nekünk is -használt; és hogy milyen áldás volt a háboru a gazdának. Én otthonról -azért szöktem el legutóbb a második napon, mert mindenfelé azt -hallottam, hogy igy meg ugy, ha a kormány velünk, gazdákkal igy bánt, -akkor feletetjük a buzát meg a rozsot a disznókkal. Folyton attól -rettegtem, hogy egyszerre csak azt hallom, hogy a mi gazdaságunkban is -ezt csinálták. - -Idősebb Molitor Géza acélszürke, tiszta szeme néhány másodpercig a -szőnyegen keresgélt valamit. - -– Fiam, attól tartok, hogy a te egyébként nagyon rokonszenves erkölcsi -érzékenységed lassanként olyan ideges szenzibilitássá lesz, amely -nemcsak az érvényesülés és a boldogulás lehetőségeit veszi el tőled, -hanem amely a mi komplikált társadalmunkban élő ember számára szinte az -élet élését is lehetetlenné teszi. Te tudod, mi az én véleményem a -háboruról és mi az én véleményem a társadalmi kötelességeinkről. De a -legelső kötelességünk mégis csak az, hogy talpon maradjunk és a magunk -életét igyekezzünk menteni és kiépiteni; azzal senkinek se használok, ha -duzzogok, tiltakozom, engedem magamat eltapostatni, vagy engedem, hogy -azok boldoguljanak, akikről tudom, hogy valóban lelkiismeretlenek és a -gazdaságnak csak jogait ismerik majd, de semmiféle kötelezettségét. - -– Igaz, apám, – mondta Géza lehajtott fejjel, – de ugyanezzel az -okoskodással mindjárt uzsorára vagy rablásra adhatnók magunkat. - -– Igaz, fiam és ugyanazzal, mint a tied, mindjárt arra, hogy ebből a -tisztátlan pénzen épült házból menjünk ki egy gellérthegyi barlangba és -próbáljuk meg, meddig bir az ember friss tavaszi füvön megélni. – Hidd -el, Géza, annak a morálnak a szavát, amely benned lángol, én is ismerem. -De annak a morálnak _minden_ konzekvenciáját csak a gellérthegyi -barlangban lehet levonni. Egy ilyen komplikált társadalomban meg kell -alkudni. Törekedni kell a jóra, – ez a legtöbb, amit tehetünk. Mindig -figyelni kell az erkölcsnek arra a belső szavára; és ha lehet, -engedelmeskednünk kell neki, – ennél többet csak apostolok és martirok -tehetnek. - -De miért ne lennénk _mi_ apostolokká és martirokká, – gondolta Géza. – A -beszélgetés azonban nem folytatódott, mert az apja készen volt az -öltözködésével és Géza társaságában elindult a Molitor-család többi -tagjaival megismerkedni. Az ismerkedés után beszélgettek még egy ideig, -azután lementek a kert felé néző csarnokba, ahol a temetés szertartása -kezdődött. Azután kikisérték a koporsót a családi sirbolthoz, amelyben -Zoltán holtteste az öreg Molitor Árpád holtteste mellé került és egy óra -tájban megint együtt ültek a hallban. Azokról a kérdésekről -beszélgettek, amelyeket délután Baranyayval és Kunoviccsal el kell majd -intézni. Ágnes odafordult idősebb Molitor Gézához: - -– Én nekem volna egy ajánlatom. - -– És pedig. - -– Anyámmal megbeszéltük, hogy ő lemond arról, hogy a végrendelet ugy -magyaráztassék, hogy őt, mint a Molitor-név viselőjét, szintén rész -illesse az örökségből. Ezzel szemben azonban azt kérjük, hogy az a -hatodrész, amely ő rá esnék, mégis kezeltessék külön és ebből a -hatodrészből legyenek fizetendők azok a járandóságok, amelyek a vagyont -terhelik. Például: a Noszlopy kapitánynak fizetendő évjáradék, amelyet -Géza különben is jelentékenyen fel akar emelni és amely felemelést én -már csak azért sem ellenzék, mert viszont a leghatározottabban ellenzem -azt, hogy Noszlopy kapitány egyéb örökségi igényeit elismerjük. - -– Annak nem is igen lenne értelme. - -– Ugy-e nem? Abból a hatodrészből lenne tehát fizetendő a Noszlopy -kapitány járandósága. Abból lenne fizetendő ennek a háznak a fenntartási -költsége. Abból lennének fizetendők végül egyéb olyan jótékonysági -kiadások, amelyek, gondolom, ezentul mindnyájunk hajlandóságai -következtében nagyon megnőnek és amelyekre igy eleve igen jelentékeny -összegek jutnak. El tetszik fogadni ezt az ajánlatot? - -Géza apjára nézett. Az apja odafordult hozzá. - -– Látod, – mondta elragadtatva, – ez annak a morálnak a hangja, amely -bent kell, hogy éljen minden igaz ember lelkében. Morálisnak lenni és -praktikusnak lenni egyszerre. Nagylelkünek és okosnak. Az oktalan -igényeket a legnyugodtabban visszautasitani, de rögtön megállapitani azt -a kötelezettséget, amely egy jelentékeny vagyon átvételével -mindnyájunkat terhel. - -Ágneshez fordult. - -– Hogyne fogadnám el. Nagy köszönettel és a legteljesebb elismeréssel -fogadom el. Ezt a megoldást rendkivül okosnak és rendkivül szépnek -tartom. - -Tovább beszélgetett Ágnessel. Géza felkelt és idegesen járt-kelt -ide-oda. Ebéd előtt pár percre egyedül maradt az apjával. - -– Milyen kedves és szép egy teremtés ez, – mondta az apja. – Látod, az -én konzervativizmusom igazán nem veszedelmes: percek alatt végzek minden -olyan meggyőződéssel, amely elfogultságnak és előitéletnek bizonyul. Én -féltem ettől az Ágnestől. Orvosnő! Doktorkisasszony! Brr! – Nem volt -igazam. Ez szerény, kedves, okos és ami a legfurcsább: nőies nő. Nem? -Tévednék benne? - -– Nem, apám. Igy van… - -Az apja várakozva nézett rá még néhány másodpercig. Géza azonban -hallgatott és a beszélgetés igy véget ért. Ebéd után megjött Baranyay és -Kunovics. Ekkor lementek a hallba és megbeszélték az elintézendő -ügyeket. Mindenekelőtt arra nézve kellett dönteni, hogy a vagyon együtt -maradjon-e továbbra is és hogy Kunovics ur vezesse-e tovább a cég minden -vállalatát. Kunovics ur ekkor előadta, milyen a vagyon mostani állása. A -cvikkere felett csendes gunnyal nézegette az örökösöket. Ő harminc -esztendeje kezelte a nagy vagyont: magáénak érezte a szaporitás és a -fellendités érdemét és sokkal közelebb állónak érezte magát gyárakhoz és -birtokokhoz és az egész vagyonhoz, mint ezek az idegenek, akik tegnap -még szegény emberek voltak. Amikor a vagyon nagyságáról beszámolt, -csendes lenézéssel várta az elképedést, amelynek véleménye szerint -okvetlenül jönnie kellett. Az elképedés nem is maradt el. A -tizmillióktól, amelyeket gyorsan egymásután felsorolt, nemcsak az öreg -Molitorné sápadt el, hanem Ágnes és Géza is meghökkent. Az egyetlen, aki -nemcsak nyugodtan vett mindent tudomásul, hanem néhány higgadt kérdést -is intézett Kunovics urhoz, idősebb Molitor Géza volt. Kunovics ur -ezektől a váratlan kérdésektől eleinte megsértődött. Már-már ugy volt, -hogy gorombán fog felelni. Az öreg Molitor Géza tiszta és nyugodt -előkelősége azonban nagyon hatott rá; engedelmesen felelt neki, és -amikor az öreg Molitor Géza egy halk bókkal fejezte be a beszélgetést: -az ő tehetsége számára, amely egyedül veheti igénybe maga számára ennek -a nagy fellendülésnek az érdemét, akkor egészen felmelegedett, -odafordult az idősebb Molitorhoz és most már csak neki beszélt: - -– Kérem, – mondta bizalmasan, hangosan és gesztikulálva – a vagyont -szétosztani? Nekem mindegy: ha én visszavonulok, nekem elég van. De ha -ez a vagyon hat darabban külön volna, akkor egyesiteni kéne. - -– Ugy van, ez világos. - -Kunovics odahajolt az idősebb Molitorhoz és most már egészen bizalmasan -rátette a kezét a karjára és elragadtatott, ravasz mosollyal mondta: - -– És akkor mit kellene csinálni? Jönni kellene Kunovicshoz és kérni kéne -rá, hogy vállalja el a vezetését. - -– Nagyon helyes, – mondta az idősebb Molitor mosolyogva. – Minthogy -pedig a vagyon együtt van, nekünk nincs más feladatunk, mint hogy szépen -megkérjük rá Kunovics urat, sziveskedjék tovább is olyan kitünően tovább -vezetni, mint eddig. - -Ebben megállapodtak. Megállapodtak azután abban, hogy Kunovics ur -egyelőre az idősebb Molitor Gézának számol be a tevékenységéről; -biztatták Gézát, hogy foglalkozzék ő is az üzleti dolgokkal és -megállapodtak benne, hogy Gyurit üzletembernek nevelik. Amikor minden -kérdés le volt tárgyalva, Géza bement Noszlopy kapitányhoz, aki még -mindig ágyban feküdt. Közölte vele, hogy az évjáradékát a háromszorosára -emelték fel; a tőkét bármikor megkaphatja; de ettől eltekintve -jelentékeny összegü pénzt utalványoznak neki már most ki, hogy magát -anyagilag mindenesetre függetlenül érezze. Noszlopy kapitány könnyes -szemmel hallgatta ezt a közlést; rögtön felkelt az ágyból és öltözködni -kezdett, hogy mindenkinek külön-külön köszönetet mondjon. Mire Géza -visszament a hallba, a három öreg ur már lelkesen politizált. A nézeteik -részletekben eltértek egymástól, a nagy dolgokban azonban teljesen -egyetértettek. A háboru eseményeiről mind a hárman nagy lelkesedéssel -beszéltek, az uj győzelmektől el voltak ragadtatva és ragyogó bizalommal -néztek a jövőbe. Géza előbb szótlanul hallgatta őket, de amikor -egyenesen hozzá intéztek kérdéseket, megszólalt és eleinte lassan, -azután egyre hevesebben elmondta a véleményét a háboruról. A három öreg -ur nyugodtan hallgatta. - -– Kedves doktor ur, – mondta azután élénk arcjátékkal Kunovics, – mondok -én önnek valamit. Az emberek nagy többsége szamár. Ez alapvető igazság, -amelylyel mindig először kell számolni. Ugy-e, hogy ez igaz? No hát, ha -ez igaz, akkor: egyszer háboru kell nekik, máskor korcsma kell, ahol -elisszák a keresetüket, valami baj mindig kell nekik. Okos ember nem -tehet egyebet, mint hogy csendesen nézi őket és ami őt magát illeti, -semmiképen és soha nem részegszik le. - -– Nem tudom, – mondta Baranyay, – hallottad-e te már, háboru előtt, -mikor parasztok teljes nyugalommal azt mondták: kell már egy kis háboru, -nagyon sok az ember. Nem hiszed, hogy ebben a parasztbölcseségben van -valami? Nézd meg: az egész ország gazdagszik. A parasztnak soha ilyen -jól nem ment a dolga. A munkás soha ennyit nem keresett, -kétségbeesetten, – hogy ez: álgyarapodás, hazug és beteg állapot. -Gazdagszik egy ország, amelynek a legnagyobb kincse – az emberanyaga – -egyre pusztul és amely a készleteit végig elfogyasztja? - -– A földet nem fogyasztja el, – felelte Baranyay. És az a fontos. -Titeket megtéveszt az, hogy a városi lakosság egy része rosszabb -viszonyok közé került. Nyomorog, ha ugy tetszik. Nem az a fontos. A -paraszt a fontos. És annak jól megy a dolga. És aki a birtokot örökölte, -annak mindegy, hogy háboru vitte-e el az elődjét vagy himlőjárvány; ő -örül a birtoknak. Háboru hozta-e a konjunkturát vagy rossz világtermés, -neki mindegy, ő örül a konjunkturának. Nem akarom én se azt állitani, -hogy a háboru igazi gyarapodást hozott. A háboru első sorban nagy -fogyasztó, nem pedig termelő. De ha a háboru alatt olyan területeket is -bevetettek, amelyek addig ugaron voltak, az ugy-e már gyarapodás is. És -majd megmondom én neked, mi a háboru igazi nagy eredménye: -megváltoztatta a termelés módszereit, megváltoztatta a fogyasztás -rendjét, megváltoztatta a pénzkeringés tempóját, nagy beruházási -hiteleket nyujtott a jövő terhére a jelennek és mindennek következtében -megváltoztatta a nemzeti jövedelem megoszlását. És ezért, bár a háboru -inkább fogyasztást jelent, mint termelést, általában mégis gazdagodást -hozott. - -– Uristen, – mondta Géza kétségbeesve, – hát ti csakugyan nem látjátok, -hogy mit kell ezért a mai álgazdagságért holnap fizetnünk? Nem látjátok, -hogy az egész társadalmunk feloszlóban van? - -– _Noooo_ doktor ur, – mondta Kunovics éneklő hangon, – most már ön is a -nagytőkéhez tartozik, most megpróbálhatja ön a nagytőkét összehozni, -hogy csinálja meg a békét. - -Géza lehülten hallgatott. Kunovics elmondta a többieknek, mi volt a Géza -terve a nagytőkével, és Géza csendes boszuságot és halk szégyenkezést -érzett. Miért nem lát most neki rögtön a munkának? Előbb a magyar -nagytőkét megszervezni, azután a németet, azután összeköttetésbe lépni -az angol és a francia nagytőkével. Miért hült le? Miért érzi naivnak és -gyerekesnek ezt a tervet? A három öreg ur megbeszélte a tervet és -megvalósithatatlannak találta. - -– Ennek a háborunak, mondta az idősebb Molitor, – ki kell tombolnia -magát. Nem emberi szándék idézte elő, hanem magasabb erők. Emberi -elhatározás nem is fejezheti be. És ami a ti szép programmjaitokat -illeti, fiam, tartok tőle, hogy azok soha meg nem lesznek valósithatók. -Amig emberiség lesz, addig mindig lesz szegénység a földön és mindig -lesz háboru a földön. - -Géza nem felelt. Mindabból, amit a három öreg urtól hallott, ez az -utolsó mondat sebezte meg a legjobban. Ezzel a bölcseséggel szemben -egészen türelmetlen volt; még a cinikus okosságot és a szándékos -gonoszságot is inkább meg tudta bocsátani, mint ezt a jóindulatu és örök -időkre szóló belenyugvást abba, hogy embermilliók becstelenül -szenvedjenek. Az apja iránt érzett teljes szeretetére szüksége volt, -hogy lelkében egy percre meg ne gyülölje az apját. Fájdalmasan -viaskodott magával és igy próbálta a lázadó keserüségét megfékezni: - -– Ezek az öreg urak talán azért olyan nyugodtak, mert az alatt a -tiz-tizenöt év alatt, amit ők még élnek, nem fordul fel egészen a világ. -Az ösztönük hallgat. Az én generációm pedig talán azért olyan nyugtalan, -mert nemcsak ezt a háborut szenvedi át, hanem mindazt a szörnyüséget is, -amely még ez után a háboru után következik a világra. Az ösztönünk -nyugtalankodik. Jaj nekünk, hogy ti igy rendeztétek be a világunkat. Jaj -nekünk, hogy a fiaitoknak kell lennünk. - -Görcsös erőfeszitéssel akarta lerázni magáról ezeket a gondolatokat, -amikor egyszerre valaki halkan sugta a fülébe: - -– Neked van igazad. - -Meglepetve fordult hátra. Noszlopy kapitány nézett tiszta, hálás -kutyaszemmel a szemébe. Lám, gondolta az első percben Géza, ez szabad -ember lett, ember lett és egyszerre embermódra tud érezni és -gondolkozni. Azután elfanyarodott. Noszlopy kapitány mindig ugy -gondolkozott, mint a gazdái. Most őt nézi a gazdájának. - -Noszlopy kapitány mindenkinek köszönetet mondott a reá vonatkozó -határozatokért, azután leült és szeliden részt vett a beszélgetésben. -Géza ezentul hallgatott. Az egész délutánja nagyon rossz kedvben telt -el. Estefelé találkozott Péterrel, aki sápadtan ténfergett ide-oda a -házban. - -– No Péter, még itt vagy? - -– Itt százados ur. Ha szabad, még holnapig. - -– Hogyne volna szabad. Mi bajod Péter? - -Péter szomoruan lógázta nagy, sárga fejét és halkan mondta: - -– Nagy gazember szegény Péter, százados ur. - -Estefelé megjött Rappaport. Azután Ágnessel és Marianne-nal sétálni -indult. Az idősebb Molitor hozzájuk csatlakozott. Géza azonban nem ment -velük. Kibolyongott egyedül a Városligetbe és tétován és fáradtan -járt-kelt. Egész este rossz kedve volt és fáradtan és halk fejfájással -aludt el. - - - - -XIV. - -Géza felhivatta Czáránt. Keményen összeszidta. Megfenyegette azzal, hogy -kidobja, ha mégegyszer hozzá nyul a feleségéhez, sőt értésére adta azt -is, hogy ő – Molitor Géza – sajátkezüleg meg fogja verni, ha a feleségét -bántja. Czárán sötét, dacos, mozdulatlan arccal hallgatott. Gézának az -az érzése támadt, hogy megint rossz hangon beszélt vele. Ez a Zoltán -tanácsa volt; Zoltán beszélhetett volna vele talán ezen a hangon; az ő -ajkán azonban ez a hang hazug, tehát hatástalan. Közelebb lépett -Czáránhoz. - -– Mondja Czárán, – szólt csendesen, – nem sajnálja maga azt a szegény -asszonyt? Hiszen megesik az ember szive, ha ránéz. - -Czáránnak bozontos bajusza alatt vonaglani kezdett a szája. - -– No nézze Czárán, hiszen maga nem komisz ember. Hát nem szégyelli -magát, hogy ezt a sápadt, gyenge asszonyt üti és halállal fenyegeti? - -Czáránnak hunyorogva csillogott a szeme. - -– Ne tessék tőlem ilyeneket kérdezni, – mondta nehéz lélegzettel. Senki -másra az nem tartozik, csak én rám… hogy szégyellem-e én magamat. - -– No jól van Czárán. Hiszen mondom én, hogy nem komisz ember maga. De -hát akkor vessen véget ennek a szörnyü állapotnak. Vagy váljon el… - -– Azt az asszony se akarja. - -– Ő se akarja, mert szereti magát, maga se akarja, mert szereti őt. Hát -akkor pedig felejtse el végre azt, ami történt. Bocsásson meg neki. -Igazán rászolgált szegény. - -– Nem mondom, hogy nem… - -Elhallgatott. Sötét nyugalmu arca fel volt dulva. Géza ujra a lelkére -beszélt, hogy felejtse el már végre azt, ami történt. Czárán eltorzult -arccal csóválta meg a fejét. - -– Nem lehet azt, százados ur. - -– Hát akkor váljanak el. - -– Azt se lehet, százados ur. - -– De Czárán, hát ez oktalanság. És vétek önmaga ellen, ő ellene, a jó -Isten ellen. Nem érzi, hogy milyen bünt követ el? - -Czárán elkeseredetten csavarta meg széles nyakát és csikorgó foggal -mondta: - -– Mit tetszik engem itt ilyen dolgokkal kinozni. Hát nem kinlódom én -eleget éjjel és nappal? Hogy szégyellem-e magam? Hiszen az arcomról -perzselődik le a bőr. Hogy bocsássak meg neki? Hát hány százezerszer -mondtam én már el magamnak, hogy most már bocsáss aztán meg neki, mostan -felejts el aztán mindent. De hát hogy felejtsem el, ha egyszer nem tudom -elfelejteni? Ha nem tudom, – hát nem tudom, hát nem tudom, ha milliószor -millió évig égek is a pokoltüzön érte. Hát nem tudom. - -Géza fájdalmas csüggedtséggel hallgatta és lassan a vállára tette a -kezét. Ez a mozdulat a Czárán izgatott elérzékenyülését még forróbbra -fokozta. Jajgató hangon mondta: - -– És a vége mégis csak az lesz, hogy egyszer megölöm. Azután utána -megölöm magamat is. - -Megfordult és kiment. Géza kinos tehetetlenséggel nézett utána. Érezte, -hogy igy van: az lesz a vége, hogy egyszer megöli az asszonyt, azután -utána megöli magát. Most kinlódik; ujra meg ujra elhatározza, hogy -megbocsát; sirva és szomjasan ölelkeznek néha össze az asszonynyal, de a -csókjaikban ott van a halál ize; a csók után jön a csalás képe, az -örökké gyötrő emlékezés felparázslik és tüzes seb módra ég a lélekben; -egyszer a gyötrelem dühében megöli az asszonyt és utána megöli magát, -mert hiszen ő szerette az asszonyt. Ez lesz a vége. - -Géza kedvetlen volt és idegesen fáradt. A Molitor-házban egyébként a -következő napok csendes elégedettségben teltek el. Ágnes különösen a -Géza apjával barátkozott össze. Az idősebb Molitor Géza egyre jobban el -volt ragadtatva Ágnestől és egyre nyomatékosabban mondta a fiának, -mennyire tetszik neki Ágnes és mennyire kedve szerint való asszony lenne -Ágnesből. Géza ugy tett, mintha nem értené meg ezeket a célzásokat. -Alaktalan, tompa neheztelést érzett Ágnes iránt és a Molitor-ház minden -lakója iránt. Elsősorban magával volt elégedetlen, de nem tudta -megmondani magának miért, csak bosszus rosszindulattal faggatta magát -ujra meg ujra válaszért. Amikor Bereczéket elutaztatta Trakostyánba, -megrohanta az a vágy, hogy ő is elutazzék valahová. De azután olyan -élénken képzelte el, hogy az egyedüllétnek milyen kinját érezné akárhol -másutt, hogy egyszerre különös hálaérzés támadt benne a Molitor-ház -iránt. Mégis csak itt van minden, ami igazán foglalkoztatja és forrón -érdekli. De mi foglalkoztatja és mi érdekli voltaképen? Végiggondolta az -elmult napok eseményeit és egyszerre rájött, hogy az a nyugtalanság -érdekli és foglalkoztatja, amelyet akkor érez, ha ezeken a napokon -végiggondol. Az események gyorsan jöttek egymásután és alig adtak neki -időt rá, hogy gondolkozzék. Örült volt neki, hogy néhány ügy tisztázódik -és elintéződik. Örült neki, hogy Ágnest nem kellett vádolnia és nem -kellett gyanusitania. Örült, hogy a vagyon módot adott neki egy-két -szive szerint való cselekedetre. De közben a lelke mélyén ott lappangott -néhány kegyetlen és mérges csipésü kérdés, amelyeknek a fájdalmát egy -ideig tul lehetett kiabálni, de amelyek most ujra marnak. Hogy lehetett -megfeledkezni róluk? Hogy lehetett 1 percig is azt gondolni, hogy most -minden el van intézve azzal, hogy Bereczet házi tolvajként leleplezték -és hogy a rendőrség a Zoltán halála miatt való nyomozást beszüntette? -Éjszakánként Berecz járt a folyosón. Jó. De az ő szobájába Berecz nem -jött be egyetlen egy éjszaka sem. Pedig az ő szobájában valaki vagy -valami járt, az bizonyos. Ki? Ember vagy állat vagy valami, ami nem -ember és nem állat, de mégis akarat és erő? Megborzongott. Aztán -bosszankodva rázta meg magát. Együgyüség. Nem szabad az ilyen babonás -ijedelmeket rászabaditani magára. Akármi történt, annak megvan a -természetes magyarázata, csak meg kell keresni. Csak okosan, logikusan -és makacsul kell keresni és megtalálja az ember a Zoltán gyilkosát is. - -Meghökkenve és elbámulva nézett bele a maga lelkébe. Miért mondta ezt -magának ilyen természetesen: a Zoltán gyilkosát. Hát olyan -természetesnek találja ő, hogy Zoltánt megölte valaki? Igen. Ezt ilyen -természetesnek találja. Ezt az első perctől fogva bizonyosra vette és a -bizonyossága meg nem ingott egyetlen pillanatra se. Örült, amikor -kiderült, hogy Ágnest nem lehet vádolni és nem lehet gyanusitani, de -hogy Zoltánt megölték, abban soha egy percre nem kételkedett. Megölték. -De hát ki? Töprengve, elmélyedve, nyugtalanul járt-kelt egész nap és -amikor tehette, különvált a többiektől, hogy átadja magát ennek a kinzó, -izzó töprengésnek, amely mindennél jobban érdekelte a világon. - -Egy este, amikor az apja, aki mindig korán feküdt le, már felment a -szobájába, és a hallban csak Ágnes és Rappaport volt már ott, ő is -felállt és azt mondta, hogy fáradt és álmos. Szeretne lefeküdni. Ágnes -akkor hosszu, figyelmes tekintetet vetett rá és megkérte, hogy maradjon -még. Szeretne vele és Rappaporttal Marianne-ról beszélni. Géza leült. - -– Ez a kislány, – mondta Ágnes – egészen furcsa lélek. Én azt hittem, -sohase lesz benne mély és őszinte ragaszkodás valaki iránt. És erre… -Zoltán voltaképpen csak két napig foglalkozott volt vele. És a halála -mégis ugy megrenditette, hogy most még annak a vagyonnak se tud örülni, -amely állandóan hozzájuttatja mindahhoz, amit akkor menyei ajándékképpen -fogadott. Állandóan levert. Sápadt. Egyszerre könnyes lesz a szeme. -Álmában sir. Azt hiszem, ő az egyetlen ember a világon, aki még mindig -Zoltánra gondol. - -– Az egyetlen? – szólt Géza halkan. - -Ágnes figyelmesen ránézett. Géza megint egy lelki ütést érzett. Ennek az -aranybarna szemnek a sugárzó tekintete mindig taszitani tudta valahová, -hajtani valamerre és ő mindig kénytelen volt kiszolgáltatni magát ennek -az idegen akaratnak. Nyugtalanul ült a helyén, egy ideig feszült -farkasszemet nézett Ágnessel, azután lesütötte a szemét, de sokáig magán -érezte az Ágnes komoly, csodálatos, hallgatag ékesszólásu tekintetét. -Nagy csend volt; azután Ágnes szándékos könnyedséggel megszólalt: - -– Egyszóval itt is tenni kell valamit. Mit? - -Rappaport különböző javaslatokat tett. Ágnes egyszerre odafordult hozzá: - -– Mondja, Rapp – szólt derülten – miért nem foglalkozik maga most többé -Marianne-nal? Egy ideig olyan szépen… egy ideig valósággal udvarolt -neki. - -Rappaport tartózkodó, finom szájjal felelte, hogy ő most is épen ugy -foglalkozik Marianne-nal, mint azelőtt. - -– Szó sincs róla, – mondta Ágnes. – Kiábrándult belőle? Látja, én azt -hiszem, Marianne rögtön visszakapná a nyugalmát és a jókedvét, ha maga -például… megkérné. - -– Oh, hová gondol. - -– Miért? Miért olyan elborzasztó ez a gondolat? - -Rappaport kitérő válaszokat adott, Ágnes azonban egyenes feleletet -sürgetett. Rappaport erre felemelte oldalra hajtott fejét, nyugodtan a -szemébe nézett Ágnesnek és tartózkodva, óvatosan, de teljes nyiltsággal -mondta: - -– Ágnes, hiszen tudja, hogy én magába vagyok szerelmes. - -Ágnes megzavarodott egy kissé. Géza bámulva nézte azt a nyiltságot és -azt a nyugalmat, amellyel barátja ezt a vallomást – még hozzá egy -harmadik ember jelenlétében – megtette. Csak Rappaport volt teljesen -nyugodt. Ő ezt a legtermészetesebb dolognak találta a világon. Ágnes -összeszedte magát. - -– Kedves Rapp, – mondta mosolyogva – ez nagyon kedves magától. Hiszen én -mindig tudtam, hogy tetszem magának. Maga is nekem. De ezt azért, ugy-e, -ne vegyük nagyon tragikusan. Maga általában szerelmes a női nembe; -szerelmes az egész intézménybe; engem, hogy ugy mondjam, csak -szimbolikusan tisztel meg… és igen rövid idő mulva épen ugy tudna másba -is szerelmes lenni; sőt – mindjárt be kell vallania, hogy jól ismerem a -gondolkozását – nemcsak rövid idő mulva, hanem ezzel a szerelemmel -egyidőben is tudna egy más szerelmet érezni. Talán érez is. - -Barátságosan és jóindulattal mosolygott rá Rappaportra. Rappaport -azonban komoly maradt. - -– A gondolkozásomat jól ismeri, s a szerelemről nekem megvan a magam -felfogása. De azért… - -– Mit: azért? - -– Azért… - -– No? - -– Ah, ne beszéljünk róla. De higyje el, hogy ez nagyon komoly dolog. - -Ágnes meg volt zavarodva és meg volt hökkenve. Eddig is érezte, hogy -Rappaport szerelmes belé, de sohase vette komolyan a dolgot. A kis Rapp… -a rózsás, lányos arcával… és a dionizoszi világfelfogásával. Most -rosszul esett neki a Rappaport komolysága és őszinte odaadással -könyörgött, lássa be, hogy a szerelme nem komoly dolog. - -– Nézze, Ágnes, – mondta Rappaport – én belátom, hogy semmi értelme -sincs, hogy beszéljek róla. Különösen itt, épen Géza előtt. De azt nem -tudom mondani, hogy ez nem komoly dolog. Nekem mostanában néhány rossz -napom volt… - -– Magának? Miért? - -Meglepte, hogy Rappaportnak is lehetnek rossz napjai. Ő mindig rózsás, -mindig tartózkodóan udvarias és finoman lelkes. - -– Az mellékes, hogy miért. De látja, mostanában az a biztos érzésem -volt, hogy ha… tegyük fel… hogy ha én például alkoholista volnék… -megrögzött, akit tudja, milyen nehéz kigyógyitani… a maga kedvéért, de -csak a maga kedvéért, le tudnék szokni az alkoholról. - -Ágnes megütődve és elkomorodva nézte Rappaportot. - -– Mi baja magának? - -– Ah, semmi. Beszéljünk másról. - -– Nem. Erről beszéljünk. - -Rappaport sokáig védekezett. Ágnes azonban makacsul követelte, hogy -legyen őszinte. Rappaport végre megadta magát. Ferde mosolylyal intett -Géza felé, aki szótlan, feszült figyelemmel nézte a viaskodásukat. - -– Géza ugyis azt mondta, hogy exhibicionista vagyok. Nézzen bele a -szemembe. - -Előrehajolt. Ágnes belenézett a szemébe és zavart mozdulatot tett. Nem -lát semmit. - -– Oh, – mondotta Rappaport. – A pupilla. Nézze meg, milyen szük. - -– Csakugyan. Feltünően szük. - -Rappaport hátradőlt. - -– No, – mondta fanyar tanári hangon – melyik növényi anyag az… melyik -alkaloid, amelytől a pupilla igy megszükül? - -Ágnes összeráncolt homlokkal, megdöbbenten gondolkozott. Rappaport -kinyujtotta a balkarját és kissé hátratolta a manzsettáját. A karján egy -csomó piros pont volt egymás mellett: a Pravaz-fecskendő tűjének a -nyoma. - -– Oh, morfium, – kiáltott fel Ágnes ijedten. - -Géza megdöbbenve állott fel és odament Rappaporthoz. Ágnes is felállott. - -– Istenem, – mondta Rappaport, – nem kell engem mindjárt igy -körülgyászolni. Üljenek le… nem, addig nem beszélek… elébb üljenek le. - -Leültek. - -– De hogy történt ez? Hogy szoktál erre rá? – kérdezte Géza fájdalmas -részvéttel. - -– Az még tavaly télen volt, öregem, odakint, amikor az a kéthetes -alávaló bóra fujdogált. Nekem akkor a lábamban megint visszatért a régi -idegfájdalmam. Megint a nervus ischiaticust gyanusitottam, de a fájdalom -se melegre, se hidegre nem reagált, csak olyan őrületesen fájt, hogy -négykézláb tudtam volna ugatva mászkálni tőle. - -– Emlékszem rá. - -– No és akkor szabadságra nem lehetett menni. És betegnek jelentkeznem -lehetetlen volt… épen idegfájdalommal… minden szimulánsnak példát adni… -a főtörzsorvos gunyjára és harsány kacajára… egyszer fogtam a Pravazt, -teleszippantottam morfiummal és a fájdalomtól már félig őrülten, -beledöftem a lábamba. És akkor jött: a legnagyobb gyönyör, amit ez a -furcsán berendezett világ adhat, – egyszerre szétterjedt bennem egy -áldott, gyöngyszinü zsibbadás, és a fájdalom a lábamban orditott még -egyet, kettőt, azután szép csendesen elhallgatott. Felejthetetlen. - -– No de azután? – kérdezte Géza. - -– Kint aztán praktizáltam ezt, valahányszor a lábam elkezdett fájni. -Majd itthon, gondoltam, kigyógyitom az idegfájdalmat és elhagyom a -morfiumot. Itthon aztán az idegfájdalmam nem is igen jelentkezett már, -de a morfium kellett. Bágyadt lettem, nyomorék lettem nélküle. Szürke -lett az arcom… azt mondtam, fel kell frissitenem egy kis vizzel… - -– Hogyne, – szólt Géza. – Hihetetlen volt a változás, és én ostoba, -belenyugodtam abba, hogy a friss viz teszi azt a csodát. - -– Igen. Néha az az érzésem, hogy végem van nélküle. Most is… ha… - -Az arca elszükült és nyugtalan szemmel nézett körül. Ágnes felugrott, -odament hozzá és rátette a kezét a vállára. - -– Nem. Kedves Rappaport, nem. Az én kedvemért. Azt mondta, hogy az én -kedvemért le tudna szokni róla. - -Rappaport idegesen nedvesitette meg a nyelvével az ajkát és szomjasan -nyelt néhányat. - -– Igen, Ágnes, – mondta tikkadtan. – De csak akkor, ha… Tudja, az utóbbi -napokban… rossz napjaim voltak. Megijedtem. A szivem vert egy kicsit -össze-vissza. De az nincs is összefüggésben a morfiummal. Semmi köze -hozzá. A morfium tulajdonképen nem is olyan veszedelmes. A pupillát -összehuzza. Istenem, nekem elég egy ilyen szük pupilla is. Még ez is -tulságosan nagy egy ilyen alávaló világ számára. Igen… nekem kedvem telt -a világban azelőtt… talán ezután is… hát hiszen a morfiummal szépen -elélhet az ember ötven esztendeig is. Nem igaz? Az egyik ember az -alkoholt szereti, a másik a morfiumot. Lehettem volna én végre -ópiumszivó is. Ha keletre kerültem volna, lettem volna is. Mindig nagyon -érdekelt. - -Ágnes fájdalmas figyelemmel hallgatta, azután szeretettel és anyáskodó -szigorral kezdte magyarázni, hogy le kell szoknia a morfiumról és hogy -igenis, le is fog szokni. Rappaport egy ideig hálás mosolygással -hallgatta, azután az arca ujra elszürkült és a szeme nyugtalan lett. -Felállott és azt mondta, hogy fáradt és hazamegy. Ágnes próbálta -visszatartani, de nem lehetett. Elbucsuzott és elment. - -– Még ki se ér a kapun, – mondta Ágnes – és már előveszi a Pravazt. - -Szomoruan néztek egymásra, azután lassan és szótlanul felmentek a -második emeletre. Mikor felértek és Géza lesütött szemmel jó éjszakát -kivánt, Ágnes megfogta a kezét. - -– Én ma voltaképen magával és magáról akartam beszélni, – szólt -csendesen. - -Géza megrázkódott az izgalomtól. - -– Maga miért nincs én hozzám bizalommal? Maga miért nem mond el nekem -mindent? - -Géza nem tudott felelni. - -– Én azt akarom, – mondta Ágnes lágyan – hogy nekem mindent elmondjon. -El fog? - -– Igen. - -– Mindent? - -– Mindent, – felelte Géza engedelmesen. Ágnes megszoritotta a kezét és -elment. Géza bement a szobájába, lázas feszültség kinozta és lassanként -fájni kezdett a feje. - - - - -XV. - -Az idősebb Molitor elutazása napjának a reggelén egy utolsó -beszélgetésre félrevonta Gézát. - -– Még meg akarom tőled kérdezni, fiam, – mondta. – Zoltán halálával -megüresedett a mandátuma is. Nem volna-e most ambiciód, hogy te -képviseld Trakostyánt? - -Géza elgondolkozott. Most alkalma lenne rá, hogy olyan helyre jusson, -ahonnan messze elhallatszik a szava. - -– Milyen programmal? – kérdezte töprengve. - -– Holnapra van összehiva az értekezlet. Az a néhány uriember a -kerületből, aki dönt, mind ott lesz. Velem kellene utaznod és ott aztán -megállapodnánk benne, hogy melyik pártnak a programmjával lépnél fel. - -– Ott állapodnánk meg benne? – kérdezte Géza rémülten. - -– Igen. Miért csodálkozol ezen? A mi viszonyaink olyanok, hogy mindig -alkalmazkodnunk kell a helyzethez. Igy óvhatjuk meg csak azokat a nagy -nemzeti érdekeket, amelyeket meg kell óvnunk. A programm és a párt -külsőség. A lényeg épségben marad: a nemzeti szempont megóvása. - -– Köszönöm, – mondta Géza halkan. – Igy nem kérek belőle. - -– Gondoltam. Akkor alighanem én vállalom majd… - -Tovább beszélgettek. Politikáról volt szó és a beszélgetés észrevétlenül -hevesebb és hangosabb lett. Az idősebb Molitor végre széles -kézmozdulatot tett. - -– Fejezzük be, – mondta nyugodtan. – Egymást meggyőzni nem tudjuk, minek -sebeznők meg egymást. Én minden meggyőződést tisztelek és nem jutna -eszembe, hogy a tiedet bántani vagy megalázni akarjam. Csak… azt meg -kell mondanom… hogy nekem… fáj azt látnom, hogy… te nem vagy magyar -többé. - -Géza meglepett és kinos fájdalommal nézett az apjára. Ez a panasz sziven -sebezte, mert borzasztóan igazságtalannak érezte, mert tudta, hogy az -apja komolyan veszi és mert épen ezzel szemben tehetetlen volt. Az apja -figyelmesen nézte az arcát és hirtelen enyhiteni igyekezett azt, amit -mondott. - -– Legalább is nem ugy, mint ahogy mi voltunk és mint ahogy mi értjük a -magyarságot. Lehet, hogy az a szokás ki is csúfolható, hogy a mi -családunkban nemzedékek óta mindenki csak ősmagyar neveket hord; mi -azonban igy akartunk magyarok lenni: a végső következményekig, a vérünk -utolsó cseppjéig, ezen a világon és a másvilágon. Megengedem, hogy ezen -csufolódni is lehet, de te viszont koncedáld azt, hogy te nem vagy igy -magyar többé. Ugy-e nem? - -– Nem, apám, – mondta Géza halkan – igy nem. - -Az idősebb Molitor szeretettel átkarolta a fiát, ráveregetett a vállára, -azután vele együtt visszaindult a többiekhez. Elbucsuzott tőlük azzal, -hogy nemsokára visszajön Budapestre. A bucsuzás nagyon barátságos volt. -Különös melegséggel vett bucsut Ágnestől az idősebb Molitor. Azután -kimentek a pályaudvarra. Géza feszült szórakozottsággal beszélgetett az -apjával. A lelke tele volt szomorusággal és nyugtalansággal. -Tehetetlennek és megsebzettnek érezte magát. Nem lett volna szabad -nyugodtan türnie, hogy igy kisiklik kezéből megint egy nagy lehetőség. -És miért nem tudta az apját meggyőzni, a maga számára megnyerni, a maga -gondolatvilága számára meghóditani? Milyen tehetetlennek kell neki -lennie, ha szivében ezzel a tengeráradásu szeretettel a hazája és a népe -iránt, a tulajdon apját arra a vádra inditja, hogy ő nem magyar. Az -idősebb Molitor lefoglalta a helyét a vasuti kocsiban, azután leszállott -még egy percre. - -– Édes fiam, – mondta nyugodtan – nem tudlak itthagyni egy -figyelmeztetés nélkül. - -Géza felriadtan nézett rá. - -– Vannak ügyeid, amelyekbe nem szivesen szólok bele, soha nem is szóltam -bele; de most egészen röviden és minden részletes megokolás nélkül meg -kell neked mondanom: ne játszd el, – ne szalaszd el ezt a lányt. - -Géza kinos készülődéssel fogott bele valami feleletbe. - -– Ne felelj. Ne is beszéljünk róla többet. Ugy teszel, ahogyan jónak -látod. De én véteknek éreztem volna, ha e nélkül a figyelmeztetés nélkül -utazom el. – Most még nincs későn. De – vigyázz, nehogy az orrod elől -elvigye valaki. - -Nagyon melegen megölelte Gézát, beült a helyére és a vonat azután -elindult. Géza nekiindult a városnak és céltalanul bolyongott az -átmelegedett utcákon. Összezuzottnak és megalázottnak érezte magát és -mindenekfelett fáradtnak és reménytelennek. Hová induljon? Minek bolyong -itt utcáról-utcára és hónapról-hónapra és évről-évre? Mire vágyódjék és -minek fog még valaha örülni? - -Déltájban izzadtan és kimerülten megérkezett a Molitor-palota elé. Egy -percre megállott a ház előtt és figyelmesen végignézte. A tuldiszitett -nehéz renaissance-épület sulyos párkányaival és ablakoromzataival -nehezen és szótlanul állott a bő májusi napsütésben. Gézát fájdalmasan -ingerelte a nehéz épület tolakodó és rut pompája, de az egész házat -ugyanakkor megrokkantnak és szánalomraméltónak is látta. Az oromzatai -csorbák, a párkányai letöredezettek, szánalmas vakolata megkopott és -felrepedezett, az ablakok fája elvásik. Miért? Mert az öreg Molitor -Árpádnak az volt a meggyőződése, hogy háboru alatt nem szabad -hozzányulni? Nem azért. A ház is beteg. A benne lakó hazugság -sorvasztja. Feloszlóban van. A téglát szenvedő lelke ki akarja -feszegetni arról a helyről, ahová lekötötték. A ház nem akar tovább -élni. - -Csendes borzongással lépett be a hüvös kapualjba és fáradtan ment -felfelé a lépcsőn. Amikor az első emeletre ért, megállott és nyugtalanul -körülnézett. Nem tudott tovább menni. Egy inassal elkérette az öreg -Molitornétól Zoltán szobájának a kulcsát, lassan odament a folyosó -végére, kinyitotta az ajtót és akadozó lélegzettel belépett a szobába. -Az ablakon ömlött be a déli nap. A butorokon és a padlón vékony porréteg -volt. Az egész szoba rejtelmes, nyugodt derüvel nézett Gézára. Géza -elfogódottan tett néhány lépést előre. Itt feküdt Zoltán a szőnyegen: az -asztal és az iróasztal között. A feje közelében ott volt a padlón néhány -vércsepp és a piros vércseppek körül egy sötét folt a barna -perzsaszőnyegen. A vércseppek nyoma meglátszik még, ha nagyon keresi az -ember. Meglátszik a másik, nagy sötét foltnak egészen halvány nyoma is. -Mi volt ez a folt? A vizsgálat kideritette, hogy csak viz lehetett; -esetleg valami alkoholtartalmu ital, amelynek az alkoholtartalma -elpárolgott. - -Az iróasztalon ott állnak még a hollandi likőrrel telt üvegek. Ezekből -ivott volna Zoltán azon az emlékezetes éjszakán? Éjszakai vendégét várta -volna velük? Amikor vendége nem jött, akkor nyult volna hozzájuk? A -rendőri nyomozás feltételezte, hogy a sötét folt kiloccsant alkoholtól -származik. Hogy Zoltán ivott, megszédült, a palackot még vissza tudta -tenni a helyére, ő maga se tudta, milyen sulyos a sérülése, oda akart -menni a tükör elé és közben már végig is esett a szőnyegen és egy perc -alatt vége volt. Igy történt? - -Körülnézett a szobában és a napfényes, világos szoba rejtelmes derüvel -nézett rá vissza. Melyik az a szegletes butor, amelybe az elszédült -Zoltán belevághatta a fejét? Az asztal? Az iróasztal? Az ágy? Mind a -háromnak vannak szögletei, de egyik se tud a titokról beszélni. Makacs -elszántsággal vizsgálta sorra a butorokat, mintha arra próbálná -kényszeriteni őket, hogy beszéljenek, és a tekintete egyszerre megütődve -állott meg az iróasztal felett. Mi az ott az iróasztalon, a likőrös -palackok mellett, a papirvágókés, a szivarvágó, a levélnehezék és a -cigarettás doboz társaságában? Egy gyujtószerszám. Csillogó kis -ércskatulya. Automatikus gyujtó. Kié ez? Zoltánnak is volt ilyen -automatikus gyujtója? Minek lett volna neki? Katonák vásároltak ilyen -holmikat; ő vásárolt ezerkilencszáztizennégy nyarán ilyen -gyujtószerszámot egy galiciai városban és negyedfél évig hurcolta -magával lövészárokról-lövészárokra és azután itthon is, mert -hozzászokott és megszerette. Most is itt lesz a zsebében. - -Belenyult a zsebébe, azután végigkutatta minden zsebét. Nincs itt. Fent -van a szobájában. Fent van vajjon? Mikor volt utoljára a kezében? Egy -héttel ezelőtt, egy gyötrelmes és izgalmas ébredésekor ott volt a -gyujtószerszám leesetten az éjjeliszekrény mellett. Azóta? Azóta nem -tudja hol van. Odament az iróasztal mellé, föléje hajolt a kis -ércskatulyának és sokáig nézte, mintha nem merne hozzányulni. Azután -összeszoritott foggal, elszántan és óvatosan a kezébe vette. Hányszor -érezte a sima ércet igy a kezében, amikor az idegességének odakint -valami játékra volt szüksége. Benyult a zsebébe és ezzel játszott. -Téglaalaku kis ércdoboz. A jobboldalán egy gomb. Ha megnyomja az ember, -a teteje felpattan és a kovából szikra ugrik át a sárga gyujtózsinórra. -Az alsó végén kis préselt betükkel ez áll: Patent. Austria. A készülék -teteje felpattant a kezében, a szikra balról átugrott jobb felé, de a -zsinór nem gyulladt meg. Persze, hogy nem gyullad meg. Fel kell -csavarni. Hány ilyet használt már el? Ez a tizedik sárga zsinór, de ez, -amelyet Triesztben olyan nehezen szerzett meg, ez is elfogyóban van már. - -Megdermedve nézett rá a csillogó holmira. Miért gondolkozik ő erről a -gyujtókészülékről ugy, mintha az övé volna? Az övé fent van valahol a -szobájában. A gyujtókészüléket a kezébe szoritotta, sietve bezárta a -szobát és felrohant a maga szobájába. Lázas haraggal kutatta át az egész -szobát, az éjjeli szekrényét, az iróasztala fiókjait, a ruhás -szekrényeit, de az ő gyujtószerszámját nem találta sehol. A másik ott -feküdt az asztalon és hangosan csillogott a napfényben. - -Géza szédülni kezdett. Mégegyszer átkutatta a szobát, azután kábultan -végigfeküdt a diványon. Nem tudott volna talpon maradni. Elgyengült -szeme előtt reszketve forgott minden; behunyta a szemét és lehunyt -szempillái mögött a remegő képek ugy kergették egymást, mintha álmodnék. -Egy ideig attól tartott, hogy elveszti az öntudatát, azután nehány nagy -lélegzettel ura lett a gyengeségének. Halk fejfájása támadt, de megint -tudott gondolkozni. Az most már bizonyosnak tekinthető, hogy ez a -gyujtószerszám az övé. Ebben voltaképen egy másodpercig se lehetett -kételkedni. Hogyan került a Zoltán szobájába? Egyetlen egy magyarázat -lehetséges: az ő zsebéből esett ki akkor délelőtt, amikor lehitták a -Zoltán halála hirével és ő végignézte a rendőrség munkájának a -megindulását. Benyult volt a zsebébe, idegesen játszott vele; a -tüzszerszám kiesett, ő nem vette észre; később megtalálták, azt hitték, -hogy hozzátartozik a szivarvágóhoz és a cigaretta-dobozhoz és feltették -az iróasztalra. Ez az egyetlen lehetőség. - -De hiszen ez az egyetlen lehetőség a legnagyobb mértékben valószinütlen. -Ő akkor délelőtt az egész idő alatt az ajtó mellett állott és egy -pillanatra nem ment az iróasztal közelébe. Ha akkor esett ki zsebéből a -tüzszerszám, – lehet-e azt feltételezni, hogy az ajtó mellől oda vitték -volna az iróasztalra? Rendőrszemeknek ne tünt volna fel, hogy a -tüzszerszám milyen valószinütlen helyen van? Az ajtó mellől odavitték -volna az iróasztalra? Lehetetlen. De máskor viszont ő ki nem ejthette. -Hónapok óta nem volt a Zoltán szobájában. Milyen lehetőség marad -eszerint tehát? Semmilyen. Ha csak azt fel nem tételezi, hogy az a -rejtelmes éjjeli látogató, aki az ő szobájában járt és ezt a -tüzszerszámot az éjjeli szekrényről egyszer a földre dobta, akkor -éjszaka… vagy azóta valamelyik éjjel… ujra itt járt… és… - -Őrület. Nagy nehezen urrá lett a rémült borzongása felett, de azután -borongó kábulat ereszkedett az agyára, mint egy nyárvégi zivatar -sárgásbarna alkonyati félhomálya. A gondolatait nem tudta végiggondolni; -képek villantak fel a szeme előtt és eltüntek és egymásba folytak; az -öntudata rémüldözve és ájuldozva botorkált ide-oda. Egy óra hosszat -feküdt igy a diványon; végre ebédelni hivták. Ekkor felállott. Az az -érzése támadt, hogy le kell mennie az ebédhez; ezzel van valami célja; -ezzel el fog érni valamit. Lement; az ebédet azonban hallgatva ette -végig és nem tudta, miért jött le voltaképen. Az ebéd végén Ágnes igy -szólt: - -– Szüksége van még… annak a szobának a kulcsára? - -– Igen, – felelte habozva Géza. - -Lesütötte a szemét, hogy ne kelljen az Ágnes szemébe néznie és ebéd után -sietve felment a szobájába, hogy Ágnes beszélgetést ne kezdhessen vele. -Ekkor erősebbnek érezte magát, tisztább fejünek és határozott -akaratunak. Gondolkozni kell. Zoltánt megölte valaki, az bizonyos. Nem -lehet olyan legyürhetetlen feladat: megállapitani, hogy ki ölte meg. A -lehetőségek köre végre is elég szük; aránylag csekély számu kombináció -lehetséges; ezek közül a kombinációk közül egy logikusan gondolkozó -ember ki tudja majd választani az igazit. Nézzük csak. A május -tizenkettedikéről tizenharmadikára virradó éjjel Noszlopy kapitány az -őrködésnek uj rendjét léptette életbe. Az őrök egész éjjel ott tanyáztak -a lépcsőházban. Ők ellenőrizték egymást; mindenki másnak pedig rajtuk -keresztül kellett volna az első emeletre feljönnie. Minthogy pedig -rajtuk keresztül senki se jött át, a gyilkosságot csak azok közül -követhette el valaki, akik már fent voltak az első vagy a második -emeleten. Meg volt lepetve, hogy ez milyen egyszerü. Most értette meg -hirtelen azt is, milyen vágyódással és milyen határozott céllal ment le -az ebédhez: ujra bele akart nézni minden arcba és minden szembe, -melyiken fog valamely jelet meglátni, – a gyilkosság jegyét. Ha ezeket -az arcokat végigkutatta volna, melyiken látta volna meg a Kain bélyeget? - -Sorra kell venni őket; és abból kell kiindulni, hogy senki sem állhat -kivüle a vizsgálódásnak vagy felette a gyanunak. Ebben a percben kell, -hogy mindenki gyanus legyen. Tehát. A tizenkettedikéről tizenharmadikára -virradó éjszakát Zoltánon kivül a második emeleten és az első emeleten a -következők töltötték el: özvegy Molitor Györgyné, Molitor Ágnes, Molitor -Marianne, Molitor György, azután Lindwurm Péter és Noszlopy István. -Végül ő maga: Molitor Géza. Egyenként és külön-külön: mi szól ezek -ellen? És mi szól mellettük? Melyikük lehetett a gyilkos? - -Először: özvegy Molitor Györgyné. Csak semmi érzékenykedés és semmi a -priori itélet. Ha vádolni akarnám, akkor a következőket mondhatnám: -annyi jelét adta annak, hogy epedve vágyódik a nagy vagyon után, hogy -bár törékeny, félénk és szelid öreg asszony, igenis számolni lehet azzal -az eshetőséggel, hogy az arany szomjától elkábulva – talán a gyerekei -érdekében – ilyen cselekedetre ragadtatta magát. A gyerekei érdekében! -Lehetséges például, hogy értesült az Ágnes szándékáról. Lehetséges, hogy -végre felismerte a Marianne-t fenyegető veszedelmet. Ez bőségesen elég -ok lehetne. Az, hogy a rá eső vagyonrészről olyan könnyen lemondott, -inkább ellene szól, mint mellette. Igy azzal mentegethetőzhetik önmaga -előtt, hogy mindent a gyerekei érdekében tett. - -Ez a vád. Mit mondhat a védelem? A védelem azt mondhatja, hogy ha Ágnes -nem lehetett a gyilkos, akkor nem lehetett az öreg Molitorné se. Éjjeli -fél tizenkettőtől körülbelül kettőig beszélgettek, azután az egymás -kezét fogva aludtak el. Ha akár ő, akár Ágnes követte el a tettet, akkor -fel kell tételezni, hogy a másik is tud a dologról. Hogy legalább is -utólag összebeszéltek és pontosan megállapitották, mit fognak vallani. -Valószinü ez? Lehetséges ez? Lehetetlen. Ágnesre nézve még valamennyire -elképzelhető, de az öreg Molitornéra nézve elképzelhetetlen. Hogy ő a -gyerekével összeesküdjék… remegés nélkül hazudjon… a feszület előtt -hajlandó legyen megesküdni? Lehetetlen. - -Menjünk tovább. Marianne. Zavaros, fiatal lélek; ingadozó és féktelen. -Ha például valami módon megtudta azt, hogy Ágnes Zoltánhoz igérkezett, -bizonyos, hogy ezen mértéktelenül felindult. A Zoltán halála után -jelentkezett bánkódása lelkifurdalás is lehet. Mindez lehetséges. Ezzel -szemben bizonyos, hogy tizenkettő és fél három között nyugodtan és -fiatalos, mély álomban aludt az ágyán. Félhárom után? Amikor az öreg -Molitorné és Ágnes elaludt? Akkor észrevétlenül kilopózhatott a -szobából. De a gyilkosságnak egy és két óra között kellett történnie, és -a tettes már egy órakor lent volt az első emeleti folyosón, mert hiszen -a lámpát pontosan egy órakor eloltotta. Marianne tehát nem. - -Gyuri? Az egész gondolatvilágát detektivtörténetek töltik el. A -fiatalsága semmit se jelent; ellenkezőleg: ez a fiatalság valószinüvé -teszi, hogy az egyszer megszületett szándéknak csak gyenge, morális -gátlás állott utjában. Az elsápadt összeroppanása akkor, amikor a Zoltán -holttestét meglátta, inkább ellene szól, mint mellette. Lehetett-e -Gyuri? Nem lehetett. Az öreg Molitorné szobája mellett levő szobában -alszik. Az egyik szobából ajtó nyilik a másikba. Az anyja fekteti le. Az -anyja a folyosóra vezető ajtót belülről bezárja, azután átmegy a maga -szobájába és lefekteti Mariannet. Ha még lemegy a hallba, akkor ennek a -szobának az ajtaját kivülről zárja be. Mikor később feljön, még egyszer -átmegy a másik szobába és megnézi, nem takaródzott-e ki Gyuri. Az átjáró -ajtó egész éjjel csak be van hajtva. Az öreg Molitorné a fia minden -mozdulatát hallja. Tizenegy óra és fél három között Gyuri nem mehetett -ki a szobából. - -Lindwurm Péter? Nagyon valószinütlen. Először is: semmiféle elképzelhető -oka nem volt a gyilkosságra. Igaz, napok óta azt mondja magáról, hogy -szegény Péter nagy gazember, de ez a házasságára vonatkozik. Szegény -Péter el van foglalva a maga külön tragédiájával. Különben pedig: egész -éjjel itt aludt a diványon, becsületes, mély parasztálomban, alig -mozdult egyet-kettőt egész éjszaka. Hat óra tájban ment le innen. Ő nem -volt. De igenis lehetett: Noszlopy kapitány. Lehetett-e? Noszlopy -kapitány ellen szól a kártyaadósság; ellene szól, ha akarom, az a -buzgóság is, amellyel az ismeretlen tettest rögtön megvádolta. Ha -azonban ő volt a tettes, akkor olyan messzehordó elszántságot, -ravaszságot és vakmerőséget kell benne lappangva feltételeznem, -amilyennek eddig kevés jelét adta. És ha ő a tettes: hihető-e akkor, -hogy ne akarta volna a gyanut a rendőrség előtt is egyenesen -ráirányitani Ágnesre? Ha ő a tettes és ha ilyen elszántnak és vakmerőnek -tételezem fel, lehetséges-e akkor, hogy még a szorongattatásának a -legkinosabb perceiben is hallgatott Ágnesről? Néhány szót kellett volna -szólania és már Ágnes a vádlott, – akár tudja magát azután igazolni, -akár nem. Ha Noszlopy kapitány ezt a pár szót nem mondta ki, hanem -inkább kinpadra vonatta magát, akkor nem ő a gyilkos. Ha nem ő, akkor -hát ki? Ki van még hátra? - -– Hátra van még Molitor Géza. - -Géza hangosan mondotta ki ezeket a szavakat, egy nyugodt, logikus -okoskodás természetes folytatásaként és amikor szobája közepén állva, -hangosan kimondta, megrettenve nézett körül. Nem hallotta-e meg valaki, -amit mondott? Körülötte mozdulatlanul hallgatott feldult szobája, és -Géza megrettenve nézte széttaszigált butorait és össze-vissza dobált -ruháit, amelyek mintha lesben álltak volna. Nagy erőfeszitéssel odament -a tükör elé és belenézett: - -– Én öltem meg Molitor Zoltánt? – kérdezte magától. - -A tükörbeli Molitor Géza etorzult arccal és ájuldozó szemmel nézett rá -vissza és Géza érezte, hogyan száll le az öntudatára megint egy fojtott, -feszült, zivatar előtti derengés. Odatántorgott a diványához, lefeküdt -és a halántékára szoritotta a két kezét, hogy a közelgő fejfájást távol -tartsa magától. Sokáig feküdt igy, végre felugrott. Indult le a Zoltán -szobájába. - -Az első emeleten hozzácsatlakozott Gyuri és megkérdezte, hová megy. A -Zoltán szobájába? Oda ő is vele megy, ha szabad. Legutóbb olyan -gyengeség vett ebben a szobában erőt rajta, hogy most csak azért is be -fog menni. Edzenie kell az embernek magát. - -– Ugye-e, kérlek, ha az embernek vagyona van, azt a vagyont meg kell -védeni. Meg kell védeni, mert mindenfelől ellenség fenyegeti. Én tudom: -én is ellenség voltam. De most a védekezésre adom magamat. És meglátod, -ép olyan pokoli védelmeket fogok kitalálni, hogy soha semmiféle -betörőnek eszébe nem fog jutni, hogy engem megraboljon. - -Géza nem figyelt rá. Beléptek a szobába. Gyuri előbb idegesen -hunyorgatott, de hamarosan legyürte az idegességét, ráncokba szedte az -orrát és detektivet játszott. - -– Egygyel legyünk tisztában, – mondta pedánsan. – Mi a gonosztettek -legfőbb motivuma? Auri sacra fames. A nagy detektiv vezető elve nem az, -hogy keresd az asszonyt, hanem az, hogy keresd az aranyat. A kincset nem -találjuk; itt tehát, uraim, bünténnyel állunk szemben. - -Géza nem tudott tovább hallgatni. A gondolatai, amelyeket gyötrötten -szőtt tovább azalatt, amig Gyuri fecsegett, hangot kivántak. Ugy tett, -mintha a Gyuri tréfájába belemenne. - -– A büntény feltevésének, Gyuri – mondta összeszoritott foggal, – egy -szól ellene. A gyilkosságot valamely szegletes tárggyal követték el. -Annak a szegletes tárgynak itt kellett volna lennie a szobában, vagy ha -nem a szobában, akkor a házban. A házból nem vihették ki. A házat pedig -a detektivek ugy átkutatták, hogy semmi előlük elrejtve nem maradhatott. -És mindaz, amit ide összehordtak: hamutartó, váza, levélnehezék, mind -olyan volt, hogy a koponya töréséhez nem lehetett hozzáilleszteni. Ha -büntény történt, meg kellene lennie annak az eszköznek, amellyel a -büntényt elkövették. - -Gyuri rejtelmesen felsőbbséges arccal surrant ide-oda a szobában. - -– Az eszközt, – mondta diadalmas szerénységgel – este tiz óra öt perckor -meg fogjuk találni. A nagy detektiv azonban nem fogadhatja el azt az -állitást, hogy az eszköznek meg kell lennie. Az eszköz fából is -lehetett. A tettes elégethette. - -– Központi fütés van, Gyuri. És az sem müködik már. - -– Gázon. Bunsen lángon. Roxburg-féle kis olvasztó kemencében -elolvasztotta. Eltüntethette. De nem tüntette el. Tiz óra öt perckor a -nagyszalon asztalára fogom tenni. Addig egy kis mérés. - -Stopper-órát vett ki a zsebéből és háromszor körülszaladta a szobát. -Géza azonban nem látta már; és nem hallotta merész és győzelmes -kombinációit. Megrázkódva sülyedt magába és az agya rémült lázzal őrölt -egy gondolatot. A gyilkosság eszközét nem vitték ki a házból és ennek az -eszköznek még sem kell itt lennie a házban. Eltünhetett. A gyilkos -például elégette, ha fából volt. A fa elégetéséhez azonban nekikészülés -és hosszas rendezkedés kell, amely feltünik és esetleg nyomokat hagy. De -hátha az a szegletes tárgy nem volt fából? Milyen anyag az a fán kivül, -amellyel egy abnormálisan vékony homlokcsontot halálosan össze lehet -törni és amely azután nyomtalanul eltünik? Nyomtalanul – miért -nyomtalanul? Hagyhat nyomot, de nem szabad olyan nyomot hagynia, amely -gyanussá válik. Miféle anyag van ilyen? Mi az, amit a kezébe szorithat -az ember és ölhet vele és mi aztán átváltozik levegővé… gázzá… vizzé? - -Géza dermedten és megbüvölten nézett a barna perzsaszőnyegnek arra a -helyére, ahol egészen halványon meglátszott még az egy héttel ezelőtt -volt sötét foltnak a helye. A rémülettől elhalt az egész teste, de a -gondolatai pontosan és villámgyorsan kapcsolódtak egymásba, mintha egy -távoli de tiszta emlékezés irányitaná őket. Az az anyag, amellyel egy -papirosvékonyságu halántékcsontot át lehet verni és amely azután magától -is eltünik: az a jég. Egy szegletes jégdarab. Ha ezt a szegletes -jégdarabot a gyilkos innen magával vitte, akkor a jégdarab egy negyedóra -mulva elolvadt. Ha azonban – talán azért, mert vércseppek voltak rajta, -vagy azért, mert kiesett a kezéből, – itt hagyta, akkor a jégdarab itt -olvadt el. És reggelre már csak tenyérnagyságu, fekete foltot hagyott a -szőnyegen, amelyről a nyomozás csak azt tudta megállapitani, hogy vagy -viztől ered, vagy olyan alkoholtartalmu italtól ered, amelyből az -alkohol elpárolgott. Ez egyszerü, világos és tökéletes. - -Géza megfordult és kiment a szobából. Gyuri jókedvüen száguldozott -körülötte. Azt mérte ki, mennyi időre volt szüksége a gyilkosnak, mig az -udvarból az emeletre vivő utat megtehette. Géza lent hagyta az első -emeleten, felment a szobájába és a szoba közepén megállott, mintha itt -valami tennivaló várna rá. Mit kell itt mondania? Mit fog itt most -feldult szobájába belekiáltani? - -– Ki volt Molitor Zoltán gyilkosa? – kérdezte lassan és suttogva, mintha -arra várna, hogy egy suttogó hang választ fog neki adni. - -Rémülten huzódott el a saját szavai elől, de a gondolatai -kérlelhetetlenül dolgoztak tovább. Az egyetlen ember, akinek a -szobájában jég volt, aki minden este egy vedernyi jeget hozatott fel a -szobájába – a jéggyár szegletes, nagy darabokra fagyasztott, tejüveghez -hasonló jegét, – az én voltam. Ha tehát Molitor Zoltán koponyáját egy -jégdarab ütése roncsolta szét, akkor a gyilkos nem lehetett más, csak -én. Őrület. Őrület. - -Rettegve rohant a szoba másik végébe és védekezve szoritotta a kezét a -fejére. Csakugyan a téboly lebeg felette és az nyujtogatja acélkarmait -az agyveleje után? Szédülve állt egy ideig, azután lefeküdt a diványra. -Kábult fejfájása támadt. Fájdalmasan derengő öntudattal feküdt a -diványon és megtört rémületben bámult fel a szoba tetejére. Az egyik -kinos óra telt a másik után. Alkonyodni kezdett. - -Az ajtón kopogtak. Géza nem felelt. Az ajtó óvatosan kinyilott és Péter -jött be rajta. Amikor látta, hogy Géza fekszik, lábujjhegyen tett egy -lépést előre. - -– Mi az, Péter? – kérdezte Géza. - -– Százados ur, nem érzi jól magát? – kérdezte Péter részvéttel. - -– Semmi, fiam. Mit akarsz? - -– Lejelentkezni jöttem, százados ur. - -– Hát elmégy? - -– Igenis. Bejött értem a feleségem… - -Géza figyelmesebben ránézett. A Péter egészséges arca sárgás, szürkés -volt. A szeme megtört és a szája szenvedő. - -– No, te szegény Péter. - -– Bizony, százados ur, szegény Péter nagyon szegény ember. - -Olyan összetörött, elgázolt és elcsüggedt volt, hogy Géza nem akarta igy -elereszteni. - -– Te Péter, én adnék pénzt neked. Egy szép kis bérletet is. Mi volna, -ha… hm… ha visszatérnél Rézihez? - -Péter megcsóválta a fejét. - -– Nem lehet azt, százados ur. Még egyszer gazember legyek? Igy is elég -nagy gazember szegény Péter. - -– Hát akkor, fiam, minden jót. Áldjon meg az Isten. - -Kezet szoritott vele és Péter lassan kiment. Amint kint volt a folyosón -és betette maga mögött az ajtót, akkor Géza hirtelen ujra felült és -utána kiáltott: - -– Péter! - -– Parancs, százados ur. - -Péter visszajött a szobába. - -– Mondd csak, Péter, – szólt Géza habozva – emlékszel te még… arra a két -éjszakára… amikor itt aludtál ezen a diványon? - -– Hogyne emlékezném, százados ur. - -– Mondd csak, Péter… nem vettél te akkor észre semmi különöset? - -– Nem, százados ur, semmit. Semmi különöset. - -– Semmit, ami neked feltünt volna – ami nem lett volna… rendes dolog? - -– Semmit, százados ur. - -– Hm. - -Csend volt. Péter csendes érdeklődéssel várakozott. - -– Mondd csak, Péter… senki se jött be ide a szobába? - -– Ide? Senki. Csak a százados ur. - -– Én? Igen… amikor lefeküdtem. - -– Meg amikor éjjel ki tetszett menni. - -Géza megrázkódott. - -– Amikor éjjel kimentem, azt mondod? - -– Igenis. - -– Hm. Hát mikor is volt ez? Melyik napon? - -– Az… az elsőn lehetett. De talán… ha jól meggondolom: a másodikon. – -Ámbár: az is meglehet, hogy mind a kettőn. - -– Ugy? Hm. Hány órakor is volt az, Péter? - -– Lehetett az… ugy éjfél körül. Álmos voltam, nem igen néztem az órára. - -Géza hallgatott. - -– De, százados ur, azt gondolom, megnézte az órát. Én álmos voltam… csak -ugy felém tetszett inteni, hogy aludjak tovább. Én bizony rögtön -elaludtam. - -– Ugy? Hm. Hát… miért nem jelentetted ezt… Péter? - -Péter katonásan összeszedte magát. - -– Jelentem alássan, azt tetszett mondani, hogy ha valami különöset -tapasztalok, azt jelentsem. Ez nem volt különös… gondoltam, meg tetszik -vizsgálni a folyosót is… százados ur felettem őrködik, a helyett, hogy -én őrködném százados ur felett. - -– No jól van, Péter. Isten áldjon meg. - -Kezet fogott vele és Péter elment. Géza felszökött a diványról és ökölbe -szoritott kézzel és lihegve nézett körül, mintha valami támadásra induló -ellenséggel kellene szembeszállnia. Hol van az ellensége? Itt van… bent -a lelkében… az agyveleje kanyarulataiban… a vére minden cseppjében. Hogy -fog végezni ezzel az ellenségével? Lihegve járt-kelt a szobájában, -azután sietve és ijedten kiment. Nem akart a közeledő sötétségben -egyedül maradni. Lement az utcára és tépelődő reménytelenséggel, a -céltalanságban elveszve, bolygott ide-oda. Az utcák megint tele voltak -sétálókkal. Sok fiatal nő, sok fiatal katona. A tömeg hangja egy -vágyódó, szerelmes búgás. Hogy merik ezzel a szemérmetlen zajjal -betölteni a csendes estét? Miért nem töprengenek azon, szabad-e még élni -és lehet-e még élni? Lehet-e még ebben az értelmét vesztett világban -élnünk? - -Órák hosszat bolyongott ide-oda és végre ugy érezte, le kell roskadnia -valahová. Utcai padra nem akar leülni, bement a Palota-szállóba. A -vacsorázó vendégek nagy része kint evett a terraszon; ő bement az -étterembe és az étterem legmélyebb sarkában keresett magának egy -homályos zugot. Vacsorát rendelt. Evett. A teste fáradtságát kipihente -és nyugodt elszántsággal és tiszta határozottsággal gondolkozni kezdett. -Az életének eddig is kevés célja és kevés értelme volt. Ha az öröm és a -fájdalom mérlegét megvonja, nem az a kis fájdalomtöbblet az eredmény, -amelyet minden ember visel és elvisel. Az életében hosszu idő óta csak -fájdalom van. Amire vágyódik, azt nem tudja megvalósitani. Amibe -belefog, abban kudarcot vall. Nagy vágyak, kis képesség; gyengeség és -tehetetlenség. És a teljes irányát vesztettség: szegény hajós egy -csillagtalan oceánon. Árva vándor, aki a hitét is elvesztette és aki -vándorlásának se okát, se célját nem érti. Egy ember, akit Isten -elhagyott. Eddig is csak gyávaságból cipelte ezt az értéktelen életet. -Most minden összeomlik felette. A hétköznapi rabszolgamunkára rendelt -olcsó értelem is megtagadta az engedelmességet. Olyan helyzetbe került, -amelyben nincs ut jobbra és nincs ut balra. Meg kell állni nehány -tehetetlen gondolat szük börtönében. A megállás pedig az őrület. Innen -ki kell szabadulni. Ennek a börtönnek a falát szét kell repeszteni. Szét -kell addig, amig világos elmével, tiszta elhatározással lehet -cselekedni. Igy kell cselekedni. Igy fogok cselekedni. Ma éjjel meg -fogok halni. - -Ez az elhatározás megnyugtatta. Fátyoltalan szemmel nézett körül; a -távozó jóindulatával nézegette a terraszon ülő embereket és most -ingerelt bugásuk se háboritotta fel többé. Mi köze hozzá? Arra gondolt, -hogy az apjának bucsulevelet fog irni és feltámadt benne az a vágy, hogy -ezt az utolsó tennivalóját már most elvégezze. A sietve kifelé rohanó -pincéreket nem akarta megállitani; várt rá, mig Kovács Janit meglátja. -Mielőtt elmegy, erről még ugyis gondoskodni fog. A pincérek egy homályos -folyosón jöttek ki az étterem felől. Végre jött Kovács Jani is, a két -keze tele volt megrakott tányérokkal. Ha a terhét kint lerakta és -visszafelé jön, akkor rá fog szólni. Kovács Jani jött kifelé a homályos -folyosón. Egyszerre megállott. A két kezében libegtek a komplikáltan -összerakott és megrakott tányérok. Amikor megállott, egyedül volt a -folyosóban. A tányérkombinációt felfelé libbentette egy kicsit, azután a -nélkül, hogy lehajolt volna, olyan arccal, mintha csodálkozó -kétségbeeséssel kiáltani akart volna, szélesre nyitott szájjal lefujt a -tányérokra. Egy libegve lenditő kézmozdulat, egy fejmozdulat, a rémült -fuvás, – egyszer, kétszer, háromszor. Azután tovább száguld a -tányérokkal, ki a folyosóból, át az éttermen, el a terraszra. Az egész -olyan volt, mint valami babonás szertartás, valami furcsa varázslás. -Géza ugy elbámult ezen a varázsláson, hogy egy időre a maga nagy -elhatározását is elfelejtette. Amikor Kovács Jani ismét befelé haladt az -étterembe, nem szólitotta meg. Várt rá, mig megrakodottan ismét jön -kifelé. És ekkor egy ujság mögül ujra látta, hogy Kovács Jani megáll, -meglóbálja a tányércsomót és három fejbólintással háromszor ráfuj. -Megvárta, amig a pincérek munkája kevesbedett, azután magához hivatta -Kovács Janit. - -– Mondd csak, Jani fiam, mit csinálsz te az ételekkel itt, ebben a -folyosóban? - -Kovács Jani meghökkent, elsápadt és dacos szájjal hallgatott. - -– Miért nem mondod meg, Jani? Én láttam. - -– Hát ha tetszett látni, – mondotta Kovács Jani elkeseredetten, – miért -tetszik kérdezni. Nem köpök bele az ételbe. - -– Tudom, fiam. De szeretném tudni… mit gondolsz ilyenkor… mi vitt erre -rá? Mondd meg nekem… tudod, hogy én barátod vagyok. - -Kovács Jani lesütött szemmel forgatta ide-oda a fejét. - -– Hát én megmondom, százados ur, egész őszintén. Amióta a feleségem -megkapta a betegséget – tudom, hogy megkapta – és amióta azt várom, hogy -a gyerekeim is megkapják, azóta mindig azt gondolom, ha ilyen jókedvüen -faló embereket látok: hát ti miért nem döglötök meg tulajdonképen? -Megmondom egész őszintén: nekem az volt eleinte a gondolatom, hogy hátha -minden tál ételt, amelyet kiviszek, ugy tudnék megmérgezni, mint ahogy a -feleségemet megmérgeztem. De… nem vitt rá a lélek. Ezt nem tettem. De -amikor egyszer… egy héttel ezelőtt… vittem ki egy ilyen nagy -szállitmányt, egyszerre rámjött… magam se tudom, hogyan… egyszerre csak -meg kellett állnom… mintha valaki megállitott volna… le kellett hajtanom -a fejemet, mintha valaki lehajtotta volna… és háromszor fujnom kellett, -mintha valami fujta volna… - -Géza visszaemlékezett az első találkozásukra itt a Palota-szállóban. „Az -ördög volt“, – gondolta most magában fanyarul. – Az állit meg és az -irányitja a mozgásodat. - -– Azután tovább tudok menni. Ha tetszett látni, százados ur, hát azt is -tetszett látni, hogy én még csak az étel közelébe se érek. De ugy kell -tennem, mintha belefujnám a betegségemet… az ördögnek tartozom tán -ezzel. - -Fanyarul rámosolygott Gézára. - -– És mit mondasz magadban ehhez a varázsláshoz? – kérdezte Géza. - -Kovács Jani elpirult. - -– Különféléket, százados ur, – mondta zavartan. - -– Például? - -– Mindenféle ostobaságot. - -– Például? Mondd el, szóról-szóra. - -– Például ezt: „akkor millió, millió, millió“ - -– És mit jelent ez? - -– Semmit. - -– Jani, őszintén. Mit jelent ez? - -Jani zavartan nevetett. - -– Magam se tudom. Azt hiszem, azt jelenti: ha az én feleségem beteg, -akkor haljon meg közületek is fiatalon millió, millió, millió. Vagy: -„mind, mind, mind.“ - -– Ugy? Hm. - -Géza gondolkozott. Kovács Jani kissé szégyenkezve, de nekikeseredetten -állt előtte. - -– Te Jani. Én téged családostul felküldelek a Tátrába. Annyi pénzt kapsz -tőlem, amennyi erre kell, – valamivel még többet, mint amit itt -kerestél. Ott maradtok, amig ki nem gyógyultok. Azután, ha kigyógyultok, -kapsz még annyit, amennyivel egészséges vidéken valami szerény üzletet -nyithatsz. Innen kilépsz. Holnap elmégy Rappaport doktor urhoz. - -– Ma kaptam a főorvos urtól épen értesitést, hogy azonnal keressem fel. - -– No, annál jobb. Akkor már helyet is talált nektek. Készüljetek rá el, -hogy lehetőleg már holnapután utaztok. Holnap megkapod a pénzt. Kell-e -most valami, – már holnap délelőtt, talán előzetes kiadásokra? - -– Köszönöm, százados ur, nem. - -– Hiszen holnap délben ugyis kapsz pénzt. Tehát délelőtt elmégy a -főorvos urhoz. És most adjál nekem levélpapirt és tintát, – irok egy -levelet, amit holnap elviszel a főorvos urnak és egy másikat, amelyre a -Molitor-irodában pénzt kapsz. - -Kovács Jani szó nélkül elment, hozta a levélpapirost és a tintát és -szótlanul letette. Géza megirta a két levelet. Rappaportnak azt irta, -legyen gondja Kovács Janira és akármi történnék közben, forduljon a -Molitor-irodához, amelynek ő utasitásokat adott, vagy az apjához, akinek -szintén megirta, hogy a Kovács Jani sorsáról gondoskodni akar. - -– No itt van, fiam, a két levél. - -Kovács Jani sápadtan tartotta a kezében a két levelet. - -– Százados ur, – mondotta nehezen nyelve – ez… igazán?… százados ur… - -– Igen, fiam. Igazán. És most áldjon meg az Isten. El ne pityeredj itt. - -Kovács Jani keservesen küzdött a sirásával. - -– Százados ur… - -– Jól van, fiam, én ugy értelek, mintha mindent szépen elmondtál volna. -Tudod mit: eredj be valahová és sird ki szépen magadat. Ahogy egy ilyen -három vitézségi érmes szakaszvezetőhöz illik. Eredj no, nekem meg egy -sürgős levelet kell irnom. - -Kovács Jani elment magát kisirni. Géza pedig nekifogott, hogy megirja az -apjának szóló levelet. A levél rövid lett és a megirása könnyebben ment, -mint gondolta. Kedves, jó apám, – irta – nekem elég volt. Hidd el, nem -birom tovább. Nagyon sajnálom, hogy neked fájdalmat okozok. Ugy gondolj -rám, mint ahogyan az elmult három évben, ha meghaltam volna, gondolnod -kellett volna rám: hogy a háboruban pusztultam el. Lehet, hogy abban -pusztultam el. Bizonyos. Nem birom tovább. Te bölcs vagy és jó vagy és -szeretettel fogsz rám emlékezni. Én téged nagyon szeretlek és forró -hálával és könnyes szemmel gondolok rád és mint gyerekkoromban, -megcsókolom a kezedet. - -Utóiratként a Kovács Jani dolgát ajánlotta, az apja jóindulatába, azután -megcimezte a boritékot és a levelet gondosan és szeretettel elhelyezte a -zubbonya zsebébe. Otthon ezt a levelet az asztalra teszi, az asztalon -majd megtalálják és az apja kezéhez juttatják. Ez rendben van és ez jól -van igy. Csendes elégedettséget és teljes megnyugvást érzett. -Kitekintett a terraszra és ellenséges érzés nélkül, közömbös és -felsőbbséges jóakarattal vette szemügyre az embereket. Örülnek és -nevetnek, suttognak és vágyakoznak. Csendes figyelemmel hallgatta a -tömeg sok hangból összeolvadó hangját és egyszerre megértette azt a -zugást is, amelyet esti sétáin a zsufolt sétálóhelyeken hallani szokott -és amely néha annyira irritálta. Régi könyvekben lehet olvasni, hogy -amikor a viharos tengeren hánykódó hajó már a menekülés minden reményét -elvesztette, akkor a pusztulást váró matrózok a pálinkás hordókhoz -rohannak és betörnek a hajón levő nőkhöz. A hajó elsülyed; ők mámorosan -akarnak elmerülni. Ezek a férfiak és ezek a nők, akiknek a vágytól búgó -hangja ugy döng a hallgató fülébe, mint egy gigantikus méhraj búgása, -ezek is az eljövendő hajótörést érzik minden idegszálukban. Az egymást -marcangoló csókjaiktól akarnak megrészegedni. Szegény himek és szegény -nőstények. - -A vendéglő közönsége lassan ritkulni kezdett. Tizenkét órakor bezárták a -vendéglőt. Géza csendes bágyadtsággal felállott és indult kifelé. Kovács -Jani kisirt szemmel elébe lépett, de megint nem tudott megszólalni. Géza -mosolyogva bólintott neki, hogy ért mindent, kitárt karral ráveregetett -a vállára, félig magához ölelte, azután elment. Csendesen ballagott a -meleg éjszakában hazafelé. Semmi nincs mögötte, ami elintézetlen volna, -semmi sincs előtte, ami az ő fáradságára várna; le lehet feküdni és -aludni lehet. Mély és puha pihenésben. A csendes pihenés lágy -álomérzésében ballagott hazafelé és a Molitor-ház elé ért. Itt egyszerre -nyugtalan lett. Nem értette ezt a nyugtalanságot; a kapun azonban nem -tudott becsengetni, hanem tovább sétált a Városliget felé. Ide-oda -bolyongott az éjszakai liget utain, végre fáradtan leült egy padra. Mi -volna, ha itt végezne magával? Kivette a zsebéből a pisztolyát és -szeretettel forgatta a kezében. Felemelni… a szivére illeszteni… ah, -utálatos lenne, reggelig itt heverni, a padról lecsuszottan, véresen, -porosan, – a zsebéből a levelet kivehetné valaki, hiszen bizonyos, hogy -mindenét ellopnák. Gyanakodva nézett körül, de a közelében nem volt -senki. Távoli padokon ültek csak összebujt párok. Azok hadd mulassanak, -szegények; hadd hazudjanak maguknak egy kis részeg boldogságot, mielőtt -jön a nagy összeroskadás; az ő világa már összeroskadt… megy és a romjai -alá temetkezik. A pisztolyt eltette és lassan indult a Molitor-ház felé. -Mikor odaért, ujra kinosan vonagló aggodalom rohanta meg. Nem tudott -becsengetni. Átment a tulsó oldalra és megnézte a házat. Miért fél ettől -a háztól, ettől az éjszakai homályban épen és tömören felmagasló, de -beteg és pusztuló háztól? Nem tudott válaszolni magának. Ujra járkálni -kezdett, mintha csak sétálna; de a sétája egyre ingerültebb és -fárasztóbb sietés lett. Mi elől fut ő itt ilyen céltalanul? Milyen -meglepetés várhat még rá? Molitor Zoltánt megölték; de ő most el fogja -pusztitani az egyetlen embert, akit Molitor Zoltán megöletésével vádolni -lehet. Mi kell még? Nincs ez tökéletesen, véglegesen, maradéktalanul -elintézve? De igen. Oh igen. Feltéve, hogy Molitor Zoltánt megölték. De -hátha véletlen szerencsétlenség pusztitotta el? Mi van akkor? Az ő egész -feldult izgalma abból a feltevésből született, hogy Molitor Zoltánt -megölték. Erre a feltevésre épitette rá a következtetéseit, egyik -következtetést a másik után, mint a sulyos gránitkockákat és igy épitett -a lelke számára rettentő gondolatokból egy olyan börtönt, amelyből nem -lehet kiszabadulni. De hátha az egész feltevés nem igaz? Hátha csak a -beteg idegeinek egy bomlási terméke? Az őrültek is ellenállhatatlan -logikával tudnak okoskodni; csak épen a feltevés, amelyből kiindulnak, -őrült feltevés, – egy bomlott agynak a foszforeszkálása. Hátha engem is -egy beteg agyvelő megmérgezett gondolatvilágának a lidércfénye csalogat? -Magában véve az, hogy kezdettől fogva mániákus biztossággal ismétlem -magamnak, hogy Molitor Zoltánt megölték, magában véve ez is gyanus -tünet. A józanság, a hibátlan okosság, az egészen ép és tiszta elme igy -kezdett volna okoskodni: _lehet_, hogy megölték. Én igy kezdtem: -_bizonyos_, hogy megölték. Miért bizonyos? Hol voltak a bizonyitékaim és -hol fészkelt ez a bizonyosság? Itt bennem… összekuszált -idegvezetékeimben és vonagló agysejtjeimben… épen azokban, amelyeket -azzal kell vádolnom, hogy cserben hagynak és elárulnak. Most ki akarom -magamat szolgáltatni egy olyan itéletnek, amelyet ez a megbizhatatlan és -minden gyanakvásra méltó intellektus mondott ki olyan bizonyitékok -alapján, amelyeket ugyanez a megbizhatatlan intellektus szolgáltatott -neki. Egy betegesen érzékeny agyvelő kigondolt valamit és én engedtem, -hogy ez a betegesen érzékeny agyvelő ugyanennek a kigondolásnak az -alapján halálra itéljen engem. _Ez_ az őrület. _Ez_ a téboly. _Ez_ a -felbomlás. És mi volna, ha mégis… irtózatos erőfeszitéssel… urrá tudnék -lenni ezen a megbomlott mechanizmuson? - -Felindultan rohant előre a hallgató utcákon és verejtékezve küzdött -magával. Nem azért kell-e sziven lőnie magát, mert ilyen gondolatok -gyötrik? Mert hetek óta és hónapok óta vivódik igy magában és egyedül -nem tud az egészség partjára felkapaszkodni, segitséget hivni pedig -szégyelt? Itt fuldoklik magában… Lihegve nyitotta ki a száját, – ugy -érezte, egy fuldokló segitségkiáltása szakad ki mindjárt a torkán, -azután rátapasztotta a szájára a kezét, hogy ne kiáltson és üzötten -sietett előre az elhagyott utcákon. Végre ugy érezte, nem birja tovább. -Visszament a Molitor-ház elé, kimerülten és verejtékben fürödve -megállott a kapu előtt és hirtelen elhatározással megnyomta a csengőt. -Az uj házmester gyorsan kaput nyitott és ő szótlan köszönéssel elhaladt -előtte. Csendes, nehéz nyomással a szivén, fáradtan ment felfelé a -lépcsőn. Néhány lépést tett, azután meglepetve megállott. A hallban még -világosság van. Ki viraszt itt ilyenkor még? Egy másodpercig -hallgatózott, de nem hallott semmit; erre megdobbant szivvel felsietett -a lépcsőn és megállás nélkül rohant a második emeletig. Nem akar látni -többé semmit. Nem akar hallani semmit. Nem akarja uj érthetetlenségek -keserves titkaival megterhelni összeroskadó lelkét. Beért a szobájába, -lámpát gyujtott, az ajtót bezárta maga mögött, azután leült. -Meghajszoltnak, fáradtnak, piszkosnak érezte magát. A verejtéket -letörölgette a homlokáról, azután felállott és lassu mozdulatokkal -megmosta az arcát. Ekkor kopogtatás hallatszott az ajtaján. Megrettenve -fordult az ajtó felé. Ez lehetetlen. Tévedés. Felizgatott idegei -megcsalják. Ijedten hallgatódzott egy ideig. Csend volt. Visszafordult a -mosdója felé. Ekkor ujra kopogtatás hallatszott az ajtaján, erősebb és -türelmetlenebb. - -– Ki az? – kérdezte elsápadva. - -– Én vagyok. Rappaport. - -Egy lépést tett az ajtó felé, azután megállott. Nem tudta, örül-e neki, -hogy kietlen magánosságában nincs többé egyedül, vagy bosszankodik -rajta, hogy ezekben a nehéz órákban megzavarják. Vonakodva ment az -ajtóhoz. Rappaport kint türelmetlenül járatta a kezében a kilincset. -Géza kinyitotta az ajtót és megállt az ajtónyilásban. - -– Mi az Rapp? – kérdezte halk bosszusággal. - -– Eressz be, – mondta Rappaport felindultan. - -Szokatlan energiával félretolta és belépett a szobába. Gyors -pillantással körülnézett, azután Gézához fordult. - -– Kedves Gézám, – mondta felindultan, – bocsáss meg… olyan régóta -várunk… - -Ki az a vár_unk_, gondolta Géza ellenségesen. És miféle jogod van erre a -vizsgálódásra itt? - -– És olyan nehéz szivvel, – folytatta Rappaport. Most, hogy végre -megjöttél… arra akarlak megkérni… ne feküdj még le… hanem beszélgess -előbb velünk egy kicsit. - -– Ki az a velünk? – kérdezte Géza. - -– Ágnessel és velem. - -– Nem, – felelte Géza fellobbanó bosszusággal és szégyenkezéssel. Mit -őrködtök itt én felettem? Honnan tudtátok meg, hogy hazajöttem? - -Rappaport habozott. - -– A házmestert megbiztuk, – mondta azután zavarodottan, – hogy jelentse, -ha… - -– Hát köszönöm szépen, nem. Semmi kedvem beszélgetni. Negyed három van, -le akarok feküdni. Eredj te is és feküdj le. Szervusz. – No öreg Rapp, -ne haragudj, nézd, igazán nem vagyok olyan lelkiállapotban, hogy csendes -csevegésekre kedvem lenne. Fáradt vagyok. No Isten áldjon meg, öreg -Rapp… - -Rappaport zavarodottan állott előtte és könnyes szemmel nézett rá. Géza -átkarolta és kifelé kisérte. Rappaport engedelmesen és tehetetlenül ment -kifelé. Amikor azonban az ajtó közelébe értek, az ajtó felnyilt és -bejött rajta Ágnes. Gézának megdobbant a szive. Eltorzult arccal nézett -Ágnesre, bosszusággal, szégyenkezéssel, félelemmel és egy halk és -bizonytalan felszabadultsággal. Most vele is végezni fog. - -Ágnes odalépett hozzá, kezet nyujtott neki és a kezét nem eresztette el. - -– Kedves Géza, – mondta nyugodtan, – én kértem meg Rappot, virrasszon -velem és várja meg magát. És hogy jöjjön fel és kérje meg magát… _Nekem_ -van szükségem rá, hogy beszélgessünk. Tegye meg nekem, kérem, ha fáradt -is. Egy negyedórát… legfeljebb egy felet… ha akarja, itt. - -Géza szégyenkező elbágyadást érzett. Hiszen mindez nem igaz… nem igaz, -hogy neki van szüksége erre a beszélgetésre… és nevetséges ezt a -hazugságot együgyü udvariassággal elfogadni… amikor most vele -leszámolhatna és épen ezekben a sulyos órákban, amikor csak önmagával -szabad törődnie, nyugodt ridegséggel kitolhatná az életéből… De hiszen -nem tudja, hiszen épen ez a nyomoruságának a legfőbb oka, ez a gyászos -gyengeség, ez a gyáva hajlékonyság, ez az együgyüen tapintatos -engedelmesség. Lesütötte a szemét és fájdalmasan rágta az ajkát. Ágnes -megszoritotta a kezét. - -– Megteszi, kedves Géza. Köszönöm. Akkor itt is leülhetünk. - -Géza riadtan körülnézett. - -– Nem… inkább menjünk le. - -– Jó. Menjünk le. - -Lementek a hallba. Leültek. Az asztalon ott állott a kávéfőző gép. Ágnes -egy csésze kávét kinált Gézának, Géza elfogadta. Azután szótlanul ültek -egy ideig. Felettük mozdulatlanul pihent a nagy ház nehéz csendje. Géza -csendes elbágyadást érzett, amely majdnem jól esett neki. De nem akarta -magát ennek az érzésnek átengedni és ezért kérdően és számotkérően -felnézett Ágnesre. Ágnes eddig mozdulatlanul ült és feszült figyelemmel -nézett Gézára. Most megmozdult. - -– Igen, – mondta gyorsan és hangosan, mintha épen készen lenne egy -elhatározással. Én ezért kérettem, Géza. Mindaz, ami ebben a házban -történt, mondjuk március óta, az, ha akarom, befejezettnek tekinthető. -Én azonban nem tudom befejezettnek tekinteni, ugy, mint a rendőrség. Az -én számomra itt még elintézendő kérdések maradtak, amelyek bántanak és -nyugtalanitanak. Teendők a jövőre nézve, de mindenekelőtt: tisztázandó -részletek a multból. Ha akarja: titkok, amelyek nyugtalanitanak. Itt -szükségem van a maga támogatására… de nemcsak egyszerüen a támogatására, -hanem a jóindulatára, a bizalmára, a szeretetére. Számithatok-e rá? - -Géza értetlenül és gyanakodva hallgatta. Mit akar? Hová akar kijutni? -Mibe akarja őt belevonni? Miféle aggodalmai támadtak most egyszerre, -amikor napokig és hetekig derülten és gondtalanul nevetve járt-kelt? De -válaszolni kell neki. - -– Igen, – mondta lesütött szemmel, nagyon lassan, – természetes, hogy én -rendelkezésére állok… - -Az Ágnes arca kissé elborult. A Géza lassu szavaiban vonakodó -ellenségesség volt. Azért amit ő el akar érni, más eszközökkel kell -harcolnia. Virágzóan szép arcán az elszántság kőkemény maszkja jelent -meg. - -– Köszönöm, – mondta nyugodtan. – Akkor megmondhatom, mi az, ami -legelsősorban és égető forrósággal foglalkoztat. - -Géza feltekintett. Ágnes belenézett a szemébe és lassan és nyugodtan -mondta: - -– Én bizonyos vagyok benne, hogy Zoltánt voltaképen én öltem meg. - -Géza megdermedve bámult rá. Az Ágnes aranybarna szeme egyenletes tüzzel -világitott bele az övébe és ő érezte, hogyan hajtja ismét valamerre -ennek a csodálatos szemnek a nyugtalanitó, taszitó tekintete. Hová? Mit -akar vele? Mit akar tőle? Miért mondja ezt? Mit érzett meg és mit talált -ki abból, ami az ő lelkét gyötri? Azt akarja, hogy az ép elméje egészen -elboruljon és a kétségbeesett őrület itt törjön ki rajta egy reszketve -üvöltő rohamban. Rettentő erőfeszitéssel kiszabaditotta magát az Ágnes -tekintetének a kinzó igézete alól és egy haragos fejrázással -elforditotta a szemét. - -– Nézzen rám, Géza, – mondta Ágnes. – Most, igy mondom magának: -mindenre, ami nekem szent, esküszöm, hogy magamat tartom a Zoltán -gyilkosának. - -Géza tehetetlen rémülettel bámult rá. A pillantása egyszerre -bizonytalanná lett; gyors képek változtak a tekintete előtt és ebben a -bizonytalan derengésben egyszerre fájni kezdett a feje. Gyötrötten -szoritotta a kezét a halántékára és halkan feljajdult. - -– Istenem, – mondta nyögve, – uristen, mért mond nekem ilyet! Én ezt nem -birom. Én vagy őrült vagyok már, vagy bele fogok ebbe őrülni. Hiszen -Zoltánt én öltem meg. - -Nagy csend lett. Rappaport sápadtan és mozdulatlanul ült a helyén. Ágnes -lassan felkelt és odament Gézához. Géza dideregve nézett fel rá. Most -mit mondjon? Most mi jön? Most felbomló idegrendszerének ezt a -rettenetes titkát elárulta. Most mit kell mondania? Ki leplezte le itt -magát? Egy őrült-e, hogy őrült? Vagy egy gyilkos, hogy gyilkos? De miért -vagyok én a gyilkos, miért nem te, aki szintén magadat vádolod, vagy -magadat leleplezted? És van-e még tiszta ész és egy józan gondolat ezen -a beteg világon? Ágnes rátette a vállára a kezét. - -– Én nem birom tovább, – mondta Géza megrendülten. – Minden összeroskad. -Elég volt. - -Ágnes lehajolt hozzá. - -– Mit akart ma este… milyen elhatározással küzködött… mivel jött haza? – -kérdezte gyöngéden. - -Géza a fejére szoritotta a kezét, hogy megfékezze rettentő fejfájását. -Elvakuló szemmel nézett fel Ágnesre. - -– Nem birom, – mondta panaszosan. – Végzek magammal. Kiszabadulni… ebből -a… börtönből… - -Ágnes kiegyenesedett, égő szemmel bólintott egyet, azután néhány lépést -tett, elforditotta a fejét és mozdulatlanul megállott. Géza halkan -sóhajtva szoritotta a két kezébe a fejét. Rappaport felindultan -megszólalt: - -– Géza, én hónapok óta hiába könyörgök neked… gyenge voltam és gyáva -voltam és engedtem, hogy elutasits… de te tudod, hogy én jobban -szeretlek, mint a testvéreimet… hidd el nekem, nem gyógyulhatsz meg -segitség nélkül… pedig gyógyulásra van szükséged… engedd meg, hogy a -segitségedre legyünk… - -– Mivel? – Hogyan? – kérdezte Géza tompa és fájdalmas ellenségességgel. - -– Győzd le ezt a bosszuságot, amely benned ilyenkor mindig feltámad. -Hidd el, ez is babona, a tudatlanság és a tudománytalanság babonája. -Hiszen te is tudod, hogy az ösztönéletünknek nem vagyunk urai… és a -tudatunknak olyan titkai vannak, amelyeket vagy soha meg nem ismerünk -vagy csak másnak a segitségével ismerhetünk meg. Én minden vagyok, csak -nem konok materialista. De azok a lelki folyamatok, amelyek az agykéreg -mechanizmusával összefüggnek, mégis csak megzavarodnak, ha ezt a -mechanizmust valami megzavarta. Téged felkapott és földhöz vágott egy -gránát… hosszu öntudatlanság jött utána… gyötrő fejfájásaid maradtak… -funkcionális zavarok az agyműködésben és az idegműködésben, amelyektől -meg kell és meg lehet szabadulni. - -– Hogyan? - -– Hipnotikus szuggesztióval. Kérlek, ne hördülj fel megint erre a szóra. -Én elhoztam neked azokat a könyveket, amelyek ezzel foglalkoznak… komoly -tudósok, nagy orvosok komoly és nagyszerü könyvei. Ha érdekel, -megmutatom neked, hányan foglalkoznak vele – Schrenck-Notzing, -Wetterstrand, Forel, Freud, Ranschburg az egész nagy nancy-i iskola – és -milyen egyszerü és milyen csodálatos gyógyitó eszköz. Ne gondolj -kuruzslókra és ne gondolj sarlatánokra. Minden épelméjü ember -hipnotizálható. Csak az őrültek nem. Csak a megbomlott, beteg agy feszit -a szuggesztió elé olyan ellentállást, amelyet nem lehet legyőzni. Ha te -beleegyezel abba, hogy hipnotikus szuggesztióval gyógyitsunk, az -közvetett bizonyitéka lesz annak, hogy az elméd nem beteg, csak -funkcionális zavarok befolyásolják. És épen ezért ne hidd azt, hogy a -hipnózisban kegyelemre kiszolgáltatod magadat valakinek. A szuggesztió -egyszerüen egy dinamikus változást akar előidézni az idegrendszeredben, -de ezzel csak segitségére siet az idegrendszerednek, amely maga is -törekszik erre, de hiába vergődik, mert önmagán nem tud segiteni. A -hipnotikus szuggesztió segitségére siet. De te ellenőrzöd. A te akaratod -kell hozzá, hogy az idegen akarat segitségedre tudjon menni; és az -öntudatod ellenőrzi. Nem adod fel az akaratodat, csak engeded, hogy az -idegen akarat társul szegődjön hozzá. Gondolj az álomra. Az álom gyakran -fantasztikus képekkel játszik, holott az öntudatod ugyanakkor éberen -őrködik, és bár átéled az álom eseményeit, mégis ezt mondod: hiszen ez -csak álom, hiszen ezt csak álmodom. Igy van a hipnotikus szuggesztióval -is. Ha akarnád, Géza, ha akarnád. - -Mit? Nem… semmit se akarok… a fejem… - -Ágnes ekkor ujra odalépett Gézához. Az arcán a kérlelhetlen elhatározás -kőmaszkja volt. Rátette a Géza vállára a kezét és közel hajolt hozzá. - -– Géza, – mondta halkan, – hallgasson rám. Én megigérem magának, hogy -meggyógyul. Megigérem, hogy minden olyan kérdésre, amelylyel magát most -gyötri, teljes és végleges választ kap. Megigérem, hogy ha egészséges -lesz és mindenben tisztán lát, akkor az akarata teljes szabadságával – -amennyire szabad emberi akaratról csak beszélni lehet – dönt majd a -sorsa felett. Kezességül az életemet kötöm le, mert ha mindez nem igy -történik, akkor én meghalok. Feleljen hát nekem, akar-e meggyógyulni? -Akar-e tisztán látni? Akar-e szabad akarattal a maga sorsa és az én -sorsom felett határozni? - -– Akarok, – felelte Géza kimerülten. - -– Akkor semmi egyebet nem kérek, csak bizalmat. Azt, hogy egyelőre nekem -engedelmeskedjék. Nem tart sokáig… egy-két nap az egész. Fog nekem -engedelmeskedni? - -– Fogok. - -Ágnes egy-két lépést tett hátrafelé. Üde arca merev volt az akarattól és -kemény az elhatározástól. - -– Nézzen rám, – mondta csengő hangon. Most el fog aludni. – A pillái -megnehezednek. – Most még ide néz… a kezemre… - -A balkezét magasra emelte és a hüvelykujját és a mutatóujját széttárta. -Géza halálosan elfáradva, bágyadtan nézett a magasra emelt kéz két fehér -ujjára. - -– De a pillái egyre nehezebbek lesznek. – A tagjaiban az álom melegségét -érzi. – A pillái… lassan… lecsukódnak… - -Kezét a kifeszitett két ujjával lassan mozgatta lefelé, végül -leeresztette. A Géza tekintete engedelmesen követte a kéz mozgását. - -– Egészen lecsukódtak. Most alszik. Az alvása egyre mélyebb lesz. Jól -esik aludnia. A szemét nem tudja többé kinyitni. - -A Géza arca megvonaglott és a szeme héjja megrebbent. - -– Nem tudja kinyitni, – mondta Ágnes határozottan. – Nem is kell, hogy -tudja. Mélyen alszik, mert igy jut el az egészséghez és a megnyugváshoz. - -A Géza arca merev volt és mozdulatlan. Ágnes várt néhány másodpercig, -azután odalépett hozzá és az alsó karját felemelte. A felső karja tovább -is a karosszék párkányán hevert. - -– A karját most, – mondta, – nem tudja többé lehajtani. - -A Géza alsó karja megrezzent. Le akarta hajtani a karját. Ágnes egy -ujját elébe tette és nem engedte. - -– Nem tudja lehajtani, – mondta nyugodtan. – Nem is tudhatja, mert -mélyen alszik és mert én nem akarom. Mélyen alszik… és a karját… nem -tudja többé… lehajtani. - -Az ujját most óvatosan elvette. Géza nagy erőfeszitéseket tett, hogy a -karját lehajtsa, de a karja mozdulatlanul és mereven állott a levegőben. - -– Ne erőlködjék, – mondta Ágnes. – Ugyis hiába. Ugy-e, nem tudja? - -– Nem, – felelte Géza. - -– Jó. Most fektesse vissza a karját a karosszék párkányára. - -Géza merev arccal aludt és felszabadult karját lefektette a karosszék -párkányára. - -– Azért fog nekem mindenben engedelmeskedni, – mondta Ágnes, – mert ez -az engedelmesség hozza meg magának a gyógyulást és a megnyugvást és mert -maga is óhajt nekem engedelmeskedni. Tulajdonképen öröm magának, hogy -nekem engedelmeskedhetik. Igaz ez? - -– Igaz, – mondta Géza. - -– Most felelni fog a kérdéseimre, – mondta Ágnes. – Ma este elhatározta, -hogy öngyilkosságot követ el. Igen? - -– Igen. - -– Azért mert nem tudta megérteni az elmult hetek eseményeit? - -– Azért. - -– Gondoljon vissza most ezekre az eseményekre… - -A Géza arca egyszerre eltorzult. A vonásait mintha egy sulyos görcs -rázta volna meg. A szája kinyilt, mintha kiáltani akarna. Az egész teste -vonaglani kezdett. Ágnes megrettenve nézett rá, de egy pillanat alatt -megértette, hogy hibát követett el. Korán nyult hozzá egy lélek -legfájóbb pontjához. Ez a lélek még nincs eléggé hatalmában. Rákiáltott -Gézára. - -– De csak egyetlen másodpercig. Most ne gondoljon rájuk többé. Nem -akarom, hogy ezekre a dolgokra gondoljon. Nyugodjék meg. Pihenjen meg. -Aludjék mélyen. Jól érzi magát. Semmire se gondol. Semmit se hall… csak -ha én szólok magához. - -A Géza arca kisimult. A vonásai megnyugodtak. Csendesen és mélyen aludt. -Ágnes hátralépett egy kissé és leült. Az ölében összekulcsolta a kezét -és győzelmes, fájdalmas boldogsággal nézett Gézára. Hagyta aludni. -Egyszer odafordult Rappaporthoz. Rappaport ragyogó és meghatott -elragadtatással intett neki és meg akart mozdulni. Ágnes az ajkára tette -a kezét és hallgatást parancsolt. Rappaport mozdulatlanul ült a helyén. -Ágnes visszafordult Gézához és meghatottan és elgondolkozva nézte. - -Egy hosszu, csendes negyedóra telt el. Azután még öt perc és ismét öt -perc. Ágnes ekkor felállott. - -– Figyeljen rám Géza, – mondta nyugodtan. – Figyel? - -– Igen. - -– Most mindenekelőtt el fogjuk tüntetni a fejfájásait. - -Odament hozzá és erős fehér kezével néhányszor végigsimitotta a Géza -homlokát. - -– A fejfájásai teljesen el fognak mulni. Ha innen majd felmegy -lefeküdni, gyorsan elalszik és egészségesen, nyugodtan alszik reggelig. -Mihelyt én most felébresztem, jól fogja magát érezni, mert abból, amit -itt álmában beszéltem magával, arra fog emlékezni, hogy megnyugvást és -gyógyulást igértem. Holnap nyugodt napja lesz. Velem tölti az egész -napot és azért érzi majd jól magát, mert teljes megnyugvást érez a -jövőre nézve. Azt, ami eddig nyugtalanitotta, nem fogja egyelőre érteni, -de pontosan és biztosan tudja, hogy nehány nap mulva teljes magyarázatot -kap. Ezért nyugodtan és derülten tölti el a napot és örömmel fog arra -gondolni, hogy estére megint elaltatom. Igy lesz? - -– Igy. - -– Ha most felébresztem, kellemes, egészséges, fáradtságot érez, semmi -mást. Értette? - -– Igen. - -– És holnap is jól fogja magát érezni és örül majd az estének. És most -ha felébresztem, akkor… öt perc mulva… amikor a barokk-óra mutatója ott -a sarokban eléri a negyed négyet… akkor ezt fogja nekem mondani: „Kedves -Ágnes, nagyon jól érzem magamat.“ Megértette? - -– Igen. - -– Tehát pont negyed négykor ezt mondja nekem: „Kedves Ágnes, nagyon jól -érzem magam“ És ezzel mára befejeztük. Fel fogom ébreszteni. - -Várt egy másodpercig. - -– Számoljon magában hatig és a hatnál ébredjen fel. - -A Géza ajka megmozdult. Rappaport izgatottan vele számolt. Amikor a -hathoz eljutott, Géza felnyitotta a szemét. Megnézte Ágnest, azután -megnézte Rappaportot és zavartan törülgette a szemét. - -– Azt hiszem, – mondta zavart mosollyal – hogy aludtam egy kicsit. Ah, -persze, hiszen Ágnes elaltatott. Furcsa, hogy sikerült. Sohse hittem, -hogy ez velem, rajtam sikerülhet. Sokáig aludtam? - -– Nem sokáig, – mondta Ágnes mosolyogva. – Valamivel tovább egy -félóránál. - -– Igen, – mondta Géza, – csakugyan. Mindjárt negyed négy. Ilyen hosszu -virrasztásra már rég nem emlékszem. - -Régebbi virrasztásaikról beszélgettek. A barokk-óra nagymutatója a -hármas szám felé közeledett. Géza ránézett az órára, nyugtalan lett, -felállott és járkálni kezdett. A mutató közvetlenül a hármas előtt volt. -Géza hirtelen megfordult. - -– Nekem voltaképen… nagyon szépen meg kell… ezt az egészet köszönnöm. -Tudniillik… én… - -Megállt egy másodpercre, azután folytatta: - -– Kedves Ágnes, nagyon jól érzem magamat… a fejfájásom teljesen elmult -és azt hiszem, ez csakugyan nagyon hasznos dolog… és utána kitünően -alhatik az ember. - -Ágnes összeszoritotta a fogát, hogy a felindultságát és a meghatottságát -elrejtse. - -– Én is azt hiszem, – mondta – hogy ez hasznos lesz magának. És most már -késő van… és legjobb lesz lefeküdni. - -Felmentek a második emeletre. Itt Rappaportnak ki volt nyitva az egyik -vendégszoba. Rappaport azonban behurcolkodott Gézához. Ágnes megvárta, -amig elkészülnek, azután elbucsuzott tőlük. Géza lefeküdt. Pár percig -beszélgetett még Rappaporttal, azután mélyen elaludt. - - - - -XVI. - -Másnap frissen és pihenten ébredt Géza és a délelőttöt csendes -olvasgatással töltötte el. Déltájban visszajött Rappaport és beszámolt -Kovács Janiról és a családjáról. Holnap utaznak a Tátrába. Géza nagyon -örült ennek a közlésnek. Ebéd után kimentek a budai hegyekbe, elvitték -Mariannet és Gyurit, és velük tartott Noszlopy kapitány is. Kint -sétáltak egy kicsit, azután Géza megelégelte a sétát. Egy tisztáson -voltak, ahonnan le lehetett látni a völgyre, a völgyön tul a városra és -a másik oldalon a hegyekre. Géza végigfeküdt a füvön és kérte a -többieket, jöjjenek majd vissza érte. Marianne, aki eleinte szomoru -volt, most felvidámultabban tovább akart sétálni; vele tartott Rappaport -és Gyuri, és lelkes örömmel állt a társaság élére Noszlopy kapitány, aki -mindenképen meg akarta őket uzsonnáztatni a hegy tulsó oldalán lévő -vendéglőben. Amióta pénze volt, azóta esténként szinházba járt nagy -borravalókat osztogatott és epedve vágyódott rá, hogy másokat vendégül -lásson. - -Ágnes Gézával maradt. Az otthagyott köpönyegeket összerakta a fübe és -leült. A lába előtt feküdt Géza és kinyujtózkodva nézett le a völgybe. -Sokáig hallgattak. A közelgő nyár nehéz, meleg, édes levegője vette őket -körül. - -Géza végre megszólalt. Nem nézett fel; lefelé tekintett a fübe. - -– Mondja, Ágnes, foglalkozott maga valaha ezekkel a dolgokkal? - -Ágnes habozott egy másodpercig. - -– Nem. Soha, – felelte azután őszintén. - -– Ugy. Csak most. És most, – miért? - -– Azért, mert Rappaport… ugy két héttel ezelőtt elmondta a maga… -fejfájásainak a történetét… és be kellett látnom, hogy itt csak… -hipnotikus szuggesztióval lehet eredményesen… beavatkozni. - -– Ugy. És bizonyosra vette, hogy maga alkalmas rá, hogy engem -szugeráljon… vagy hogy én vagyok rá különösen alkalmas?… - -– Mindakettőt bizonyosra vettem. - -– Ugy. Hm. Furcsa… hogy nincs bennem semmiféle lázadás ez ellen a -beavatkozás ellen a legbelső lelki életembe… ellenkezőleg: valami -megnyugvást érzek azért, hogy a szabadságom egy részét feladtam. Ugy -érzem magamat, mint aki valami nagy elhatározást elhalasztott és most -élvezi azt a csendet, amelyhez az elhalasztás juttatta. – Mondja, mi -voltaképen a hipnozis és a szuggesztió? Mit tudnak róla? Min alapszik? -Mi a lényege? - -Ágnes, aki eddig feszült és aggodalmas figyelemmel hallgatta Gézát, most -felszabadult mozdulatot tett. Örült, hogy semmi baj nincs és hogy a -beszélgetés megint elméleti térre fordult át. - -– A lényegéről voltaképen nagyon keveset tudunk, amint hogy lelkünknek -vagy agyunknak egész mechanizmusáról egyelőre több a feltevésünk, mint a -pozitiv tudásunk. Ha egy tudós szerző azt mondja, hogy a szuggesztió -lelkünk dinamikájába való beavatkozás, amely képzeleteket disszociál és -asszociál, idegpályákat gátol és viszont idegpályákat megnyit, a tudat -alatt lévő képzeteket a tudatba segiti, ezzel csak leirta azt, amit -mások más szavakkal irhatnak le, de a lényeg megértéséhez nem juttatott -közelebb. A fontos ez: majdnem minden épelméjü ember szuggerálható. De -neki is akarnia kell. Kivánnia kell. Éreznie kell, hogy jó és hasznos -neki. Igy egyelőre lemondhatunk annak a titoknak a megmagyarázásáról, -hogyan tud az egyébként tehetetlen nagy-agy a szuggesztió segitségével -egyszerre testi életünk bizonyos funkciói felett is uralomra vergődni. - -Géza mosolygott. - -– Maga a sebész őszinte lenézését érzi az egész pszichológia iránt. - -– Mert a pszichológia alig is nevezhető tudománynak. Kombinálás. -Elmélkedés. A dolgoknak uj neveket adnak: ez benne a haladás. A valóság -egyelőre annyi, hogy ha a Broca-féle agytekervényt valami ütés -szétroncsolja, akkor nem tudunk beszélni. Ha a szürke agykéreg -akármelyik része megbetegszik, akkor elveszitjük a lelkünk egy darabját. -És a beteg nagyagy beteg lelket jelent; és tönkrement nagyagy azt -jelenti, hogy nincs többé lelkünk. - -– Hm. Maga ilyen rideg materialista? - -Ágnes kissé meghökkent. - -– Nem, – mondta egy kis megzavarodottsággal – nem mondom, hogy a -nagyagy: a lélek. Csak azt mondom: nagyagy nélkül nincs lelkünk. Se -magunk számára, se más emberek számára. - -Géza a hátára fordult és nézett fel a tompa kékségü nyári égbe. - -– Ha telefonon beszélek magával, – mondta csendesen – és a drótot -egyszerre elvágják, azt fogja akkor maga mondani, hogy nekem nincs többé -hangom, nincs többé lelkem? – hogy én nem vagyok többé?… Nem mondja. A -mechanizmus romlott el. De a szó, a gondolat, a lélek ott van azért -tovább is valahol a hitvány anyagon tul és élő életet él. – Ki tudja, mi -az, ami bennünk hangot keres és megszólal és aminek az agy csak hitvány -eszköze? Honnan jön? Mi a célja? Hová küld bennünket? - -Nézett fel a tompa kékségü égbe és orrát, szemét, száját egyszerre egy -édesen káprázó lebegés töltötte el. A virágos lehelletü fü és a völgy és -a lány, aki mellette ült és a beláthatatlan ég összeolvadt valami remegő -egységgé, valami felsőbb valósággá, amely után csak a karját kell -kinyujtania, hogy beléje ölelhesse magát. Forró jóérzés melegitette át -az egész testét, egy olyan halk mámor, amely minden vércseppet boldog -örömre gyujt. Ugy érezte, hogy most mindjárt megért minden titkot; -beszijja az egész lét értelmét egyetlen mámoros lehellettel. De nem mert -megmozdulni. Félt, hogy a megmozdulással ezt a csendes boldogságot is -elriasztja, amelylyel most az élet nagy titkának az előtornácába álmodta -be magát. Hosszan és extatikusan mosolygott fel az égre, azután lassan -behunyta a szemét. Ágnes visszafojtott lélekzettel, elfogódottan -figyelte, azután megborzongva hajolt közelebb hozzá. Ő is megérezte -ezeknek a perceknek a titoknyitó varázsát. Sokáig hallgattak. Az egyik -félóra eltelt a másik után; végre visszajöttek a többiek és erre ők is -józanul felálltak. - -Este, amikor a hallban egyedül maradtak, előbb hosszu hallgatás támadt, -azután Ágnes tartózkodó mosolygással ránézett Gézára. Géza egy -fejbólintással válaszolt. Ágnes felállott és néhány másodpercig az -elszánt akarattól kőkemény arccal nézett a Géza szemébe. Azután -felemelte a bal kezét a két kitárt ujjal. Géza nehéz pillával követte a -felemelt kezet. Ágnes lassan leeresztette a kezét. A Géza pillái -lecsukódtak. Aludt. Eddig egy szó se hangzott el közöttük. Rappaport, -aki felindultan félrevonult és remegő izgalommal várakozott, -elragadtatva fordult Ágneshez. Ágnes egy szempillantással csendre -intette. Gézához fordult. - -– Nem tud mozdulni, – mondta csengő hangon. Nem érez semmit. Nem hall -semmit, csak az én hangomat. Jól érzi magát. Aludjék mélyen. - -Leült és néhány másodpercig szótlanul és elgondolkozva nézte Gézát. -Azután felállt és megszólalt: - -– Figyeljen ide. Hallja, amit mondok? - -– Hallom. - -– Gondoljon most az elmult hetek eseményeire. - -A Géza arca egy másodpercig nyugodt maradt, azután hirtelen eltorzult. -Görcsös rángatózás futott végig a vonásain, azután a testén is. Ágnes -ijedten és magára boszankodva csóválta meg a fejét és rákiáltott: - -– Elég volt. Ne gondoljon többé semmire. Arra gondoljon, amit én majd -kérdezek. Rám figyeljen. Aludjék mélyen és nyugodtan. - -A Géza nyugalma lassan visszatért; az arca kisimult és a teste -megpihent; ujra mélyen és nyugodtan aludt. Ágnes habozva nézett rá. Nem -tudta, hogyan kezdjen neki, hogy ennek a kezébe adott léleknek a sebéhez -végre gyógyitó kézzel nyuljon hozzá. Gondolkozott, azután elhatározta, -hogy az egyenes kérdezést ma is elhalasztja. Mást kérdez. - -– Emlékszik-e arra a tiz napra, amelyet ezerkilencszáztizennégy -decemberében itt töltött? - -– Emlékszem. - -– Az első héten mi nagyon megbarátkoztunk. Azután – a hetedik napon -lehetett – maga váratlanul elhidegedett tőlem. Meg tudja mondani, miért? - -– Meg. - -– Miért? - -– Zoltán előtte való nap este hozzám csatlakozott. Magáról beszélgettünk -és Zoltán ezt mondta: „Szép lány. Felvilágosodott lány. Ha sietsz, még -ez alatt a szabadságidőd alatt eredményt érhetsz el nála.“ - -Ágnes a szájába harapott, hogy nyugodt maradjon. - -– Amikor azután megint hazajött, emlékszik-e rá, hogy mégis… megint -kezdtünk összebarátkozni, de a barátságnak egyszerre vége lett. -Emlékszik-e rá, miért? - -– Igen. - -– Mondja meg. - -– Maga akkor nagy lelkesedéssel beszélt Lonkay professzorról, aki -mellett dolgozott. És egy este Zoltán ezt mondta: „Ez a Lonkay valóságos -háremet tart. Ha nagyon érzékeny volnék a Molitor név hirére, nem -érintene kellemesen, hogy a Molitor névnek egy viselője a Lonkay… -asszisztense lett.“ - -– Ugy? – mondta Ágnes. – De a barátságunk felbomlásának ez csak az egyik -oka volt. A másik oka az volt, hogy Zoltán én nekem arra tett célzást, -hogy maga azért rosszkedvü, mert… sulyos betegségre tett szert -Orosz-Lengyelországban. - -– Ez nem volt igaz. - -– Semmi sem volt igaz, amit mondott. Soha nem rágalmazott egyenesen, -csak célzásokat tett. Amikor együtt voltunk, olyan beszélgetéseket -kezdett, amelyekről tudta, hogy bennünket összeveszitenek. Emlékezzék -rá: amikor egysze majdnem megint összebarátkoztunk, váratlanul a nő -szabadságáról kezdett beszélgetést. Tudta, hogy magának itt egészen más -az álláspontja, mint az enyém és tudta, hogy én milyen ostobán érzékeny -vagyok ebben a tekintetben. A vita során haragomban el is jutottam ahhoz -az együgyü kijelentéshez, hogy egy kokott és egy urilány között nincs -semmiféle erkölcsi különbség. Mosolyogva és rendszeresen dolgozott azon, -hogy elidegenitsen bennünket egymástól. De azon is, hogy az öreg Árpádot -elidegenitse magától. Az öreg Árpád amugy is hajlott a nagy hősiességre… -mindig, mielőtt maga hazajött volna, Zoltán néhány csendes célzást tett -rá, hogy most bizonyosan valami különös hőstettel jön haza… és a -Molitor-család harci hirneve megint felragyog… most bizonyosan be van -már adva a Mária Terézia-rendre, amiről az öreg mindig ábrándozott. -Erre, amikor maga hazajött és csak a két signum laudist hozta haza és az -érdemkeresztet, az öreg csalódást és haragot érzett. De ezt is Zoltán -szitotta fel. És Czáránnét Zoltán tette tönkre. És Mariannet ő akarta -megrontani. És engem… ő tudott mégis megtéveszteni. És az öreg Árpádot -mégis ő ölte meg, – nyugodtan, higgadtan, mosolyogva, semmi másért, csak -a vagyonáért, amely ki akart siklani a kezéből. Hiszi azt, hogy -mindezért megérdemelte a halált? - -Gézának vonaglani kezdett az arca. - -– Hiszem, – lehelte alig hallhatóan. - -– Megérdemelte, – szólt indulatosan Ágnes. – Emlékszik még rá, hogy az -öreg Árpád halála után azt mondtam magának, hogy én pedig Zoltánt -halálra itéltem? - -– Emlékszem. - -– Majd meg fogja érteni még, hogy… akármi történt is… voltaképen csak az -a halálos itélet hajtódott végre rajta, amelyet én mondtam ki. - -A Géza arca görcsösen kezdett vonaglani. Ágnes egyszerre összeszedte -magát. - -– Elég volt, – mondta. – Ne gondoljon rá többet. Ha felébred, mindezt el -fogja felejteni. A fejfájásai nem szabad, hogy visszatérjenek. - -Odalépett hozzá és néhányszor végighuzta a kezét a homlokán. - -– Jól kell magát éreznie. Ma is és holnap is. Tudnia kell, hogy teljesen -meggyógyul és néhány nap mulva teljesen megnyugszik. Addig érezze jól -magát. Bizzék bennem. És szeressen engem. - -Az utolsó mondat váratlan melegséggel, meglepő gyengeséggel, könyörgő -hangon lebbent el az ajkáról. Maga se akarta mondani; a hang is, amelyen -mondta, egészen más volt, mint az a csengő, parancsoló hang, amelyen -egyébként beszélt. Rappaport csendes grimásszal nézett fel rá. Ágnes -megzavarodott egy másodpercre, de azután nyugodtan folytatta: - -– Innen féltizenkettőkor felmegy, lefekszik és jól alszik reggelig. -Holnap örömmel várja megint az esti együttlétünket. Egyébként semmire se -emlékszik abból, amit itt beszéltünk. Most számoljon hatig és fel fog -ébredni. - -Géza felébredt, nyugodtan beszélgetett féltizenkettőig és akkor -lefeküdt. Ágnes próbaképen tartóztatta, de nem lehetett visszatartani. -Másnap este tiz óra után megint egyedül maradtak a hallban. - -Géza három másodperc alatt aludt. Ágnes beszélni kezdett hozzá, de -mihelyt az elmult hetek eseményei kerültek szóba, – különösen Zoltán -halála – Gézát sulyos nyugtalanság rohanta meg és az arcán és a testén -fájdalmas, hiszterikus görcs rohant végig. Ágnes sietve ráparancsolt, -hogy ne gondoljon többé ezekre a dolgokra és töprengve mérlegelte, mit -kérdezzen tőle. Végre elszánta magát. - -– Mikor maga ezerkilencszáztizennégy decemberében hazajött, akkor… már -az első napon… egy asszonynál tett látogatást. Emlékszik erre? - -– Emlékszem. - -– Ezzel az asszonnyal… magát… ehhez az asszonyhoz közeli viszony füzte. -Igaz? - -A Géza arca kissé elborult. Alvó, lehunyt szeme megremegett. Ágnes -közbelépett. - -– A fontos csak az, hogy arra feleljen, amit majd ezután kérdezek. Maga -ezzel az asszonnyal pár nap mulva szakitott. Miért? - -– Azért, mert lehetetlennek éreztem egy ilyen… összeköttetés -fenntartását, amikor már… másba voltam szerelmes. - -Az Ágnes arcán megindult komolyság volt. - -– Gondolkozzék jól: már akkor szerelmes volt? - -– Igen. - -– És azóta… nem mult el ez az érzés? - -– Nem. - -– Bizonyos ebben? - -– Bizonyos vagyok. - -– De ezt nem akarta magának soha bevallani. Miért? - -Géza vonakodva felelte: - -– Mert szégyenletesnek éreztem… ezt a lelki odaláncoltságot egy olyan -nőhöz… aki gunyolódik rajtam és… aki… - -– És aki? - -Géza elhallgatott. Ágnes hangosan mondta: - -– Folytassa. Ne hallgasson el semmit. Mindent mondjon meg őszintén. -Fontos, hogy teljesen őszinte legyen. Tehát: és aki –? - -– És aki erkölcsi tekintetben nem méltó rá, hogy az ember szeresse. - -Ágnes elsápadt. Tehetetlen, ijedt pillantást vetett Rappaportra. -Rappaport felhuzott szemöldökkel intette neki vissza, hogy a beszélgetés -egész vezetését hibásnak tartja. Ágnes azonban összeszedte magát. - -– Ezért tehát önmaga előtt is letagadta? – kérdezte Gézától. - -– Igen. - -– De ez nem sikerült mindig? - -– Nem. - -– Maga negyedfél évig nem nézett más nőre. Ezért? - -– Azt hiszem… ezért. Nem birtam… - -– Voltak azonban órák, amikor pontosan tudta és világosan érezte, hogy -egy nőt szeret. - -– Igen. - -– Mikor? Mikor voltak ilyen korszakok? - -A Géza arca vonaglani kezdett: - -– Néha éjjel, – felelte nehezen, – akkor felkeltem… és elhatároztam… -hogy mindenen átgázolok… és ölni fogok… - -Ágnes gyorsan ránézett Rappaportra. Rappaport megrendülten intett neki. -A Géza arca azonban eltorzult és a testét kinzó görcs rohanta meg. - -– Elég, – mondta Ágnes, – Ne gondoljon rá többé. Feleljen erre a -kérdésre: miért nem közeledett én hozzám mégis? Miért nem akarta az -akaratát rám kényszeriteni? A gondolkozásomat átalakitani? Engem magának -megnyerni? - -– Féltem a felsőbbséges nevetésétől. Mindig ott volt maga mellett -Zoltán. Vele mindig egyetértett. És azt gondoltam: magának kellene -közelednie. - -– Nem, – mondta Ágnes hevesen. – A férfinak kell bátrabbnak lennie, -erősebb akaratunak, kezdeményezőnek. Engem mindig megsértett és -megsebzett a maga visszahuzódása. Vártam rá, hogy közeledik hozzám és -azért csufolódtam, mert hiába vártam. Pedig én szerettem magát. - -A hangja egyszerre megint átalakult. Puha könyörgéssé lett. - -– És ne higyje azt, – mondta reszkető szájjal, – hogy én méltatlan -vagyok. Higyje el, hogy én jó vagyok és hű vagyok. – Szeressen engem. - -Rappaport fanyar grimászt vágott, amikor az Ágnes hangja megint -átbillent a lágy könyörgésbe és félrehajtott, fogfájós arccal hallgatta -az Ágnes szavait. Most egyszerre megmozdult, felállott és ijedt -mozdulattal mutatott rá Gézára. A Géza lehunyt szempillái nagy -erőfeszitéssel igyekeztek felnyilni és két keze megmozdult. Ágnes egy -rándulással összeszedte magát. - -– Aludjék. – mondta Gézának csengő hangon. – Minderről pár nap mulva -éber állapotban is beszélek majd magával. Egyelőre ennyi elég volt. Ez -is szükséges ahhoz, hogy teljesen egészséges legyen. Aludjék mélyen. - -Géza mozdulatlan arccal aludt. Ágnes kimerült, fájdalmas arccal ült le -egy székre, néhány percig pihent, azután felállott, megparancsolta -Gézának, hogy holnap is érezze jól magát és hogy bizzék a jövőben, -azután felébresztette. A következő napokban minden éjjel ujra egyedül -maradtak hárman és halk, szorongó örömmel vártak rá, hogy Ágnes végre -felálljon és Géza az Ágnes egyetlen mozdulatára elaludjék. Az éjszakai -csendességben ilyenkor az az érzésük volt, hogy különös, sötét -hatalmakkal játszanak, bóditó magiát üznek, amely a boldog tudáshoz -viszi el őket. Az egyik nap eltelt azonban a másik után és voltaképen -még mindig nem jutottak előre. Mihelyt a Zoltán haláláról volt szó, -Gézát kinos görcsök rázták meg az egész szervezete fájdalmas -tiltakozásba tört ki ennek a titoknak a kibontása ellen. Ágnest és -Rappaportot különösen az ijesztette meg, hogy a szuggesztió ereje -csökkenést mutatott. Géza nem aludt már elég mélyen; álmában többször -kisérletet tett rá, hogy felébredjen és napközben sötét és rossz órák -jöttek rá. Egyszer ezt kérdezte Ágnestől: - -– Mondja, Ágnes, van arra az orvosi irodalomban példa, hogy nő -hipnotizált volna valakit? - -Ágnes meghökkenve felelte: - -– Nem… tudtommal nincs. - -– Se nőt, se férfit? - -– Se nőt, se férfit. - -– Azt hiszem, – mondta Géza, – ennek megvan a maga mély fiziológiai oka. -Különös esetekben… nagyon szuggesztibilis férfinál… nagyon speciális -körülmények között… rövid időre ez sikerülhet. Állandó hatása azonban -női akaratnak egy idegen pszichére nem lehet, mert… - -Elgondolkozva nézett maga elé, ideges mozdulattal emelte a homlokához a -kezét, mintha egy közeledő fejfájást akarna elriasztani, azután -elhallgatott. Ágnes rémülten keresett szavakat. - -– Minden szuggesztiv beavatkozásnak, – mondta – megvannak a maga -határai. A szuggesztió nem tehet egyebet, mint hogy a szervezetben vagy -mondjuk igy: a lelki életben amugy is működő folyamatokat támogat és -erősit. De egy bizonyos: az, akit szuggerálnak, semmiképen sincs -kiszolgáltatva annak, aki szuggerálja. Ez a hatalom nagyon korlátolt. -Amit én magának álmában szuggerálok, az például egyszerre tudatossá -válhatik. Ugyszólván csak egy lelki zár kinyitásáról van szó. Ezt a -zárat én pár nap mulva ki is fogom nyitni. Hiszen épen ez lesz a teljes -gyógyulás és a teljes megnyugvás. Addig türelemmel várnia kell. Olyan -nehéz a várakozás? Olyan nehéz az, hogy az akarata egy részét, a -lelkének egy szegletét nekem átadta? Olyan rossz nekem engedelmeskedni? - -Leült melléje, megfogta a kezét és bágyadt, könyörgő mosolygással nézett -a szemébe. Géza elfulladva hallgatta és egy nehéz bódulat füszeres -illatát érezte. - -– És az orvosi irodalom, – mondta Ágnes, – csak azért nem tud nőkről, -akik a szuggesztió terapiáját alkalmazták, mert csak pár esztendeje -vannak női orvosok. De a történelemben egész csomó nő szerepel, akinek a -sikereit semmi más nem magyarázza meg, csak a szuggesztiv hatás. - -– Például? - -– Például Jeanne d’Arc. - -– Jeanne d’Arc hiszterika volt. - -– A hisztéria a legcsodálatosabb és a legrejtelmesebb dolgok egyike. A -hisztéria édes testvére a hipnotikus szuggesztiónak: mind a kettő lelki -inditékokkal ér el testi hatásokat. Amikor egy rajongó apáca testén -egyszerre megjelenik a Krisztus sebeinek a stigmája, maga hajlandó ezt -egy felsőséges kézlegyintéssel elintézni és azt hinni, hogy mindent -megmagyarázott, ha kimondta ezt a semmit meg nem mondó szót, hogy -hisztéria? - -– Nem, – felelte Géza felüdült örömmel. – Én azt meginditó és elragadó -csodának tartom. De látja: maga most olyan okosan beszél, mintha nem is -volna orvos. Az orvosok gyötrelmesen korlátoltak. - -– Nem mind, – felelte Ágnes mosolyogva. - -– Sokan. - -– Sokan, igen. - -Erről a kérdésről sokáig és jókedvüen beszélgettek. Géza megnyugodott és -derült, csendes jókedvben várta az estét. Ágnes azonban Rappaporttal -aggódva és kinos fejtöréssel tanácskozott azon, mit kellene tenniök, -hogy az eddigi eredményeket a kezükből kisiklani ne engedjék és hogy a -Géza gyógyulását teljessé tegyék. Ujra meg ujra átnézték azokat a -könyveket, amelyeket összehordtak. Megállapitották, hogy abban semmi -különös és semmi meglepő nincs, hogy a hipnotikus álomban alvó heves – -hiszterikus-görcsökkel reagál az olyan kérdésekre, amelyek a lelki -életének fájdalmas titkait érintik, de azt is megállapitották, hogy -ilyenkor egyéni leleményességre és külön elmésségü metódusra van -szükség, hogy ehhez a fájdalmas ponthoz mégis hozzá lehessen nyulni. Mi -legyen ez a metódus? Nem tudtak benne megegyezni. Rappaport végre halkan -igy szólt: - -– Mi volna Ágnes… ha maga azt szuggerálná Gézának, hogy forduljon -máshoz… egy tapasztalt orvosprofesszorhoz például?… - -Ágnes meghökkenve nézett Rappaportra, azután hevesen felelte: - -– Nem. Hogy a nagy titkához más nyuljon hozzá? Nem. Hiszen arra még -lázasabban reagálna… az mindent felboritana… sohase is sikerülne. Hogy -jut ez eszébe, Rapp? - -Rappaport lesütötte a szemét. - -– Tartok tőle Ágnes, – mondta halkan – hogy a maga szuggesztiói azért -kezdik a hatásos voltukat elvesziteni, mert… maga… akaratlanul is… -átsiklik a… könyörgő, szerelmes ember hangjába… - -Ágnes ránézett. Rappaport fanyar grimászt vágott. - -– Kedves Rapp, – mondta Ágnes meghatottan, – bocsásson meg… nagy -izléstelenség… maga előtt… - -– Nem. Nem azért – mondta tiltakozva Rappaport. - -– Én magát el is fogom küldeni. - -– Nem, nem, – kiáltotta kétségbeesetten tiltakozva Rappaport. - -Ágnes elnevette magát. - -– No, ne tiltakozzék ilyen kétségbeesetten – mondta. – A hipnózisnak -mégis csak más kriminalisztikus jelentősége van, ha férfi a szuggerált -és nő a szuggeráló, mintha megforditva lenne. – Hiszen tudja: azután -ugyis maga van soron. A morfium ellen az egész nagy irodalom tanusága -szerint nincs is más eszköz, csak a szuggesztió. - -Rappaport bágyadt kézmozdulattal és reménytelenül intett. Ágnes -elkomolyodott. - -– De most mit tegyünk? Most mihez fogjunk? - -Sápadtan töprengve járt-kelt egész nap. A vacsora alatt nagy -erőfeszitéseket tett, hogy nyugodtnak lássék. Vacsora után mindig ujra -visszaesett a kinzott töprengésbe. Géza néha nyugtalanul nézett rá. -Ágnes elfogott egy ilyen nyugtalan pillantást. Felállott, járkált egy -kicsit és rettentő erőfeszitéssel lerázta magáról az aggodalmait. Az -arca nyugodt volt, ünnepies és tiszta, és néha ráereszkedett a -kérlelhetetlen akarat kőmaszkja. Néha odament Gézához és rátette a -vállára a kezét. Géza megdidergett, de az Ágnes szavaira azután -megnyugodott és lecsillapodott. Tiz óra után egyedül maradtak. Nagy -csend volt. Ólmos, nehéz várakozás függött felettük; a lélegzetüket -visszafojtották, ugy hallgatóztak a halkan percegő időre. Ágnes végre -felállott. Megkövült elszántságu arccal ránézett Gézára. Géza révedezve -bólintott igent. Ágnes felemelte a kezét. Karcsu és izmos testén -meghuzódott minden izom, egész lénye egyetlen feszült elhatározás és -nekikészülés volt. A kezét szótlanul leeresztette és Géza már aludt. - -– Aludjék! Mélyen, – mondta Ágnes. – Semmit se érez. Semmit se hall. -Csak az én hangomat. Aludjék. - -Hosszu percekig mozdulatlanul várt, azután csengő hangon megszólalt. - -– Figyeljen ide. A maga betegsége ugy kezdődött, hogy egy nehéz gránát -robbanása magát felemelte, földhöz sujtotta és eltemette. Emlékszik -erre? - -– Emlékszem. - -– Mit érzett akkor, amikor ez történt? - -– Utána semmit. Előtte azt, amit minden katona. - -– Mi az? - -– Azt az epedést, bárcsak érne már véget a becstelen pergőtüz és jönne a -gyalogsági roham. - -– A saját érzéseire nem emlékszik? - -Géza arca megvonaglott. - -– Emlékezzék vissza, – mondta Ágnes csengő, parancsoló hangon. – -Pontosan mondjon el mindent. - -A Géza vonagló arca lassan átalakult. A gyötrött figyelem vonásai -jelentek meg rajta, egy kinzott várakozásé és haragos elszántságé. Az -ajka szétnyilt; a fogait összeszoritotta. - -– Szomjas voltam, – mondta rekedten. – És ki kellett jönnöm a -kavernából. Meg kellett néznem, hogy jönnek-e már. Fuldokoltam attól a -vágytól, hogy jöjjenek már és boszulhassam meg rajtuk ezt a kinzást. -Előre hallottam a katonák ujongó felhördülést, amikor végre nekivethetik -magukat valaminek, amit végre meg lehet fojtani és darabokra lehet -tépni. Ugy vágyódtam utána, mint valami forró kéjérzés után. Ugy vettem -észre, hogy a pergőtüznek csakugyan vége lesz és reszketni kezdtem az -örömtől. Éreztem, hogyan fogok megint ölni. A puskatussal belevágni egy -élő fejbe, mint legutóbb, amikor néhányan beleugráltak az árkainkba. Ez -olyan forró felindulás volt, mint egy szerelmi lángolás. Ekkor jött a -gránát, és a többire nem emlékszem. - -Ágnes győzelmes, komoly pillantást vetett Rappaportra, azután nyugodtan -mondta: - -– Most majd én segitem az emlékező tehetségét. Magát gyorsan kiásták. -Eszméletlen volt; bevitték a kavernába, onnan a roham visszaverése után -a kórházba. A kórházban is eszméletlenül feküdt egy ideig, de -harmadnapra magához tért. Ekkor ott volt már Rappaport is. Emlékszik -erre? - -– Igen. - -– Két napig nagyon gyenge volt. A negyedik napon azonban már -beszélgetett Rappaporttal. Emlékszik erre a beszélgetésre? - -– Nem. - -– Arra, hogy mit érzett akkor? - -– Nem. - -– Majd én elmondom. Az az érzése volt, hogy a teste nem a maga teste -többé. Hogy meghalt; és a testéhez semmi köze többé. Ha ez az érzés -állandóvá válik, akkor természetesen beteges. Egy pszichologus nevet is -adott neki: Neuropathia cerebrocardiaca. Az én-tudatának a -meggyengülése. Magánál azonban ez csak két-három napig tartott, azután -teljesen elmult. Vissza tud erre emlékezni? - -Géza arcán minden idegszál feszült várakozásban volt. - -– Vissza, – felelte halkan. - -– Amikor azonban ezek a tünetek elmultak, akkor egy délelőtt sulyos -görcsöket kapott. Ezeknek a görcsöknek egyetlen magyarázata volt -lehetséges: a megkuszált idegrendszer szülte őket. Röviden: hiszterikus -görcsök voltak. Mikor a görcsök elmultak, féloldali érzéketlenség maradt -utánuk, teljes anesztézia a test egyik oldalán. Emlékszik erre? - -Géza megrezzent és balkeze aggódva próbálta a jobbkezét megkeresni. - -– Ne mozduljon, – mondta Ágnes. – Mitől fél? - -– Azt hiszem, hogy ez az érzéketlenség visszatér. - -– Most az egész teste anaszteziás. De ez az érzéketlenség rögtön -elmulik, mihelyt én akarom. Ez teljesen bizonyos. Gondoljon arra, amit -mondtam. Emlékszik ezekre a dolgokra? - -– Emlékszem. - -– A féloldali érzéketlenség magát nagyon kinozta. Próbálták -meggyógyitani. Villamozással is. Nem sikerült. Egy este azonban heves -ágyuzás volt; a kórház közelében is lecsapott néhány gránát; maga kinzó -fejfájást kapott… - -A Géza arca elsötétült. A vonásai megkeményedtek és haragos elszántság -ült rájuk. Ágnes csengő hangon folytatta: - -– Nagyon nehezen aludt el. Éjjel pedig felkelt, kiment a kórház -kertjébe, ott járkált egy ideig, azután feljött, levelet irt, a levelet -beletette a zubbonyába, azután lefeküdt és elaludt. Emlékszik erre? - -A Géza haragos elszántságu arcán habozás látszott. - -– Feleljen, – mondta Ágnes csengő hangon. – Pontosan és őszintén: -emlékszik erre? - -– Emlékszem. - -– Másnap reggel fáradtan és kimerülten ébredt. A zsebében megtalálta a -levelet. Kinek szólt a levél? - -– Magának, – felelte Géza. - -– De maga a levelet elolvasta, azután sokáig forgatta ide-oda, többször -ujra elolvasta, azután széttépte. Miért? Feleljen. - -– Azért, mert nem emlékeztem rá, hogy mikor irtam és… - -– És? - -– És mert a levél hangját tulságosan bátornak és melegnek találtam. - -– Szóval _akkor_ nem emlékezett rá, hogy éjszaka felkelt és sétált és -levelet irt? - -– Nem. - -– Most azonban emlékszik rá. Emlékszik-e arra is, hogy abban a kórházban -még négyszer kelt fel igy éjjel és cselekedett olyan dolgokat, -amelyekről másnap semmit se tudott? - -– Emlékszem. - -– Mondja el, mit érzett ilyenkor éjjel? - -Géza vonakodott, Ágnes azonban csengő hangon rászólt, hogy beszélnie -kell, mert csak a teljes őszinteség által gyógyulhat meg. Géza erre -beszélni kezdett: - -– Éjszaka egyszerre felébredtem. Este fejfájással aludtam volt el. A -fejfájásom megszünt. És ugy éreztem, hogy rögtön fel kell kelnem. -Azonnal tennem kell valamit. Ugy éreztem magam, mintha az árokban a -rohamot várnánk. Felöltözködtem és kimentem a kertbe. Kint holdvilág -volt és én egyszer arra is gondoltam, hogy olyan vagyok, mintha -holdkóros lennék. De nem voltam az. Engem a hold nem is érdekelt -különösen. Inkább magammal voltam elfoglalva. - -Elhallgatott. Az arca most már egészen más volt, mint amilyen szokott -lenni. Konok akarat és kegyetlen elhatározás ült rajta; kemény lett, -sötét lett; a szelid komolyság, amely rajta fényleni szokott, eltünt -róla; félelmes lett és fenyegető. - -– Folytassa, – mondta Ágnes. – Mit érzett ilyenkor? - -– Mindenekelőtt ezt: tennem kell valamit. Ha mást nem: járnom. Ha -egyebet nem: egy kerti eszközt felvenni és megsuhogtatni és ugy -szoritani, hogy a karom elhalt beléje. A legnagyobb erőfeszitésembe -került, hogy fel ne másszak a ház tetejére; de ezt nem engedtem meg -magamnak, mert azt mondtam magamnak, hogy hiszen ennek semmi értelme. -Nem vagyok én holdkóros. - -– Igen. Nagyon helyes. Tehát: mit tett e helyett? - -– Járkáltam és különböző tervekkel foglalkoztam. - -– Milyen tervekkel? - -– A jövőre nézve… Azt éreztem, hogy ezentul mindent másképen csinálok, -mint eddig. Nem szabad gyengének lenni. Hatalmat kell szerezni, minden -eszközzel. Meg kell ölni azokat, akiknek a konok rosszakaratát nem -tudjuk legyőzni. Ha a kis olasz katonákat meg tudtuk ölni, miért ne -tudnók azokat, akik igazán gonosz ellenségeink? A háboru után hazatérő -katonákból ligát alakitok, és mi vesszük a kezünkbe az uralmat. És mi -boldogabbá tesszük az országot és a világot, mint azok, akik az utunkban -álltak és akiket ezért ki kellett irtanunk. - -– Ugy. Tehát ezt érezte éjszakánként? Arra gondolt-e, hogy nappal nem -emlékszik az ilyen éjszakai tervezgetéseire? - -– De… gondoltam. - -– Mit érzett akkor… hogyan magyarázta ezt meg magának? - -– Én éjszakánként… azt hiszem… némi lenézést éreztem… a… a másik… -önmagammal szemben. A régi Molitor Gézát tudatlannak, együgyünek, -gyávának és kijátszásra méltónak éreztem. Azt mondtam magamnak, hogy a -régi Molitor Géza már meg is halt. Én nem is vagyok többé Molitor Géza… - -– Igen. Maga ilyenkor másnak érezte magát. Kinek? Minek? - -Géza habozott. Az arca megvonaglott és a feje megmozdult, mintha le -akarná rázni magáról azt a kényszert, hogy feleljen. - -– Feleljen, – mondta csengő hangon Ágnes. – Értse meg, hogy a maga -érdekében szükséges a teljes őszinteség. Feleljen: minek érezte magát? - -– Azt gondoltam, – mondta Géza ismét nyugodt keménységü arccal – hogy én -nem is viselem majd többé a Molitor Géza nevet. Én születésem után még -két nevet kaptam volt; ezek közül az Orbán nevet viselem majd. Molitor -Orbánnak nevezem magamat. Nem is vagyok más. Molitor Orbán vagyok, – az -ősöm, a kurucvezér – irtózatos elszántságu és rettentő kegyetlenségü -vezér, aki nevetve ölt és gunyosan mosolyogva térdelt le, amikor Eperjes -piacán leütötték a fejét. - -– Szóval ilyenkor más embernek érezte magát? - -– Igen. - -– Jó. Rendben van. Figyeljen rám, Géza. Ez természetesen nem mindennapi -dolog: az öntudatnak ilyen kettéosztása. De nem is valami példátlanul -rendkivüli és egészen hallatlan. Bizonyosan maga is hallott már róla: az -én kettészakadása néven szokták emlegetni. Később megmutatom majd -magának a kérdés egész irodalmát, amelyet azért gyüjtöttünk össze, mert -bizonyosra vettük és pontosan tudtuk, hogy a maga vivódásainak a titka -az énjének egy ilyen kettéhasadása és mert pontosan tudtuk azt is, hogy -az elmult hetek eseményeinek is ez az egyetlen magyarázata. - -Géza arca vonaglani kezdett és a teste görcsösen megrándult. - -– Hallgasson nyugodtan végig, – kiáltott rá csengő hangon Ágnes. – Én -semmi borzasztó vagy riasztó dolgot nem fogok mondani. Várja meg, hogy -mit mondok. Az elmult hetek eseményeiről csak akkor kezdek beszélni, ha -maga is kivánja majd. Megnyugtatja ez? - -– Igen, – felelte Géza habozva. - -– Én ebben az állapotában nem akarok magának parancsokat adni. Nekem a -maga hozzájárulására, sőt a maga akaratára és a maga meggyőződésére van -szükségem. Ezért beszélek teljes nyugodtsággal arról, hogy az orvosi -irodalomban nagyon sok eset van olyan, mint a magáé. Mindegyiket -sikerült felderiteni és meggyógyitani, mert hiszen most, amikor mind a -két öntudati állapotára emlékszik, maga előtt se kétséges, ugy-e, hogy -az öntudatnak ez a kettéhasadása beteges állapot. Ezt tudja, ugy-e? - -– Tudom, – felelte halkan Géza. - -– Ezen tehát segiteni kell. A segitéshez, a gyógyitástoz mindenekelőtt a -maga akarata szükséges, amely ebben a percben – a mostani állapotában – -mindakét tudatát kormányozhatja. Egy kis intelligenciáju, tudatlan, vagy -erkölcsileg alacsony fokon álló ember ugynevezett akarattát vagy -egyszerüen parancscsal lehetne irányitani, vagy kis hazugságokkal és -babonás hókuszpókuszokkal kellene megnyerni. Magánál én a csalást is és -a hazugságot is lehetetlennek és eleve eredménytelennek tartom, – még -hipnotikus szuggesztió formájában is, – annál lehetetlenebbnek, minél -epedőbben vágyakozom rá, hogy maga teljesen megnyugodott, egészséges és -boldog ember legyen. Ezért inkább teljes őszinteséggel mindent elmondtam -magának, amit az állapotáról én mondhattam el. A többit magának kell -elmondania. Akarja? - -– Akarom, – mondta Géza habozva. - -– Arról van szó, hogy felindulás nélkül, teljes nyugalommal szemébe -nézzen a másik tudatának is. Szemébe nézzen mindannak, amit ez a másik -énje cselekedett. - -Géza remegni kezdett. Ágnes felemelte a hangját: - -– Ha ennek egyszer szemébe nézett, akkor semmi akadálya nincs többé, -hogy minderről éber állapotában is beszélgessünk. - -A Géza arca eltorzult. - -– Nyugodjék meg, – kiáltott rá Ágnes. Csak akkor fogunk róla beszélni, -ha majd maga is kivánja. Nem érzi azt a vágyat, hogy megnyugodjék és -meggyógyuljon? - -– De igen. - -– Nem akar _most_ beszélni ezekről a dolgokról? - -– Inkább… máskor, – felelte Géza remegve. - -– Jó. Figyeljen ide. Maga most fáradt. Én most fel fogom ébreszteni. De -ha egy óra mulva pihentnek érzi magát… ha azt a vágyat érzi, hogy előre -jussunk… akkor megint elaltatom és akkor bátran és őszintén mindent el -fog mondani. Jó lesz igy? - -– Jó. - -– Most aludjék. - -Tiz percig szótlanul ültek. Géza nyugodtan és mélyen aludt. Tiz perc -mulva Ágnes ezt mondta neki: - -– Most kipihente magát. Egy óra mulva megint vágyódik majd arra, hogy -elaltassam. Most számoljon hatig és fel fog ébredni. - -Géza felébredt. Pihenten és jókedvüen kelt fel a helyéről, néhány lépést -járkált, azután azt mondta, hogy nagyon jól érzi magát. Egy óra hosszat -derülten beszélgettek mindenféléről, egy óra mulva Géza kissé zavart -kiváncsisággal kérdezte Rappaporttól: - -– Mondd, Rapp, hogy megy voltaképen ez a dolog? Van annak valami -értelme, hogy ti engem itt minden este elaltattok? Vagy csak mulattok -rajtam? - -– Nagyszerüen megy, – mondta Rappaport. – Ágnesnek kiállithatom azt a -bizonyitványt, hogy kitünő orvos és elmés pszichológus. Ha te akarod, -hamarosan mindent elérünk, amire vágyódunk. - -– Én akarom, – mondta Géza habozva. - -– Nem fárasztja? – kérdezte Ágnes. - -– Dehogy. Legszivesebben mindjárt folytatnám. De magát nem fárasztja-e? - -– Engem nem. Folytassuk, ha kedve van rá. Én nagyon, nagyon örülök neki. - -Rámosolygott Gézára. Géza bágyadtan visszamosolygott és az Ágnes -kézmozdulatára átült abba a karosszékbe, amelyben rendesen aludni -szokott. Ágnes elébe állott, felemelte a kezét, leeresztette és Géza már -aludt is. Ágnes komoly arccal állott előtte, Rappaport szorongva -várakozott. Amikor Géza mélyen aludt, Ágnes igy szólt hozzá: - -– Most tehát teljes nyugalommal és teljes őszinteséggel el fogja -mondani, hogy a hazajövetele óta, tehát ezerkilencszáztizennyolc -februárja óta, mikor történt meg, hogy ez a második énje, akit maga -Molitor Orbánnak nevezett, feléledt és szerephez jutott. - -A Géza arca vonaglani kezdett. Ágnes hangosan és nyugodtan mondta: - -– A saját elhatározása az, hogy erről beszéljen. Erősebbnek kell lennie -az izgalmánál. E nélkül nincs gyógyulás és nincs megnyugvás. -Gondolkozzék és feleljen: mikor történt először, hogy itt a -Molitor-házban éjjel felkelt és ugy cselekedett, mintha más ember volna, -– mondjuk: Molitor Orbán. - -A Géza arca heves küzdelem után megkeményedett. Rekedten felelte: - -– Annak a napnak az éjszakáján, amikor Molitor Árpád meghalt. - -– Hogy történt ez? - -– A Molitor Árpád halála nyugtalanitott. Bizonyosra vettem, hogy megölte -valaki. Lementem, hogy megnézem a holttestét és megnézem a szobát, nem -találok-e valami jelet vagy nyomot. Lent Noszlopy kapitány egyszerre -fehéren kiegyenesedett előttem. Ettől megrettentem. Felrohantam. A fejem -elkezdett fájni. Elaludtam. - -– Nagyon helyes. De mindezt még Molitor Géza tette. Azután? - -Géza vonagló arccal mondta: - -– Azután egyszerre felébredtem. És akkor megint felkeltem. - -– Miért? Mit akart? - -– Zoltánhoz menni. - -– Miért? Minek? - -– A torkát megfogni. A torkát megszoritva azt kérdezni tőle, bevallja-e, -hogy ő volt a gyilkos. És azután kiszoritani a lelket belőle nemcsak -azért, mert ölt és mert tőlem egy vagyont elrabolt, hanem azért is, mert -ellopta tőlem azt a lányt, akit… - -– Akit? - -– Akit én akarok. - -Ágnes eltikkadva bólintott. - -– Helyes, – mondta. – És mit akart még? - -– Azután fel akartam menni magához. - -– És mit valósitott meg ezekből a szándékokból? - -– Lementem az első emeletre. De ott ujra találkoztam Noszlopy -kapitánynyal. Ekkor azt gondoltam, hogy most lehetetlen megtenni, amit -akartam. Majd máskor. A maga szobája pedig zárva volt. Erre visszamentem -a szobámba és lefeküdtem. - -– Helyes. Noszlopy kapitány másnap délben meg is mondta, hogy maga -kétszer járt az első emeleten. Maga azonban akkor erre nem emlékezett. - -– Nem. - -– Most azonban emlékszik rá. A mostani lelki tekintete átfogja mind a -két tudatát. Beszélje el tehát, hogy a második tudata, a másik énje -mikor jelentkezett ismét? - -– Maga egy este megállt itt mellettem és azt mondta nekem, hogy -segitségére kell lennem. Azután megszoritotta a kezemet… és a szemembe -nézett. Később fejfájásom támadt. Nagyon nehezen aludtam el. Éjszaka -felébredtem, felöltözködtem és lementem az első emeletre. - -– Miért? - -Géza vonagló arccal felelte: - -– Meg akartam Zoltánt ölni. - -– Már akkor? Őszintén feleljen. - -– Nem. Magamhoz vettem a pisztolyomat és kinyitottam a zárját, de akkor -még nem akartam megölni. - -– Miért vette magához a pisztolyt? - -– Tulajdonképen… hozzá akartam magamat szoktatni ahhoz a gondolathoz, -hogy Zoltánt megölöm. De ostobaság lett volna pisztollyal megölni. -Rögtön rájöttek volna. Ez csak kisérlet volt… próbálkozás… kipróbálása -annak, hogyan lehet a Noszlopy kapitány őrködését kijátszani és -Zoltánhoz jutni. De bizonyosan tudtam, hogy nem pisztollyal ölöm meg. - -– Helyes. Mikor volt ez? - -– Május tizedike körül. - -– Másnap semmire se emlékezett. - -– Semmire. - -– De május tizenegyedikéről tizenkettedikére virradó éjjel ujra lent -járt. - -– Lent. Akkor a bajonettemet hoztam le. Azzal már megöltem egy embert. -De Zoltánt nem akartam ezzel megölni. - -– Helyes. Mi történt a május tizenkettedikéről tizenharmadikára virradó -éjszaka? - -A Géza arca még egyszer megvonaglott, Ágnes azonban rákiáltott, hogy -legyen nyugodt és beszéljen el mindent és Géza erre rekedt hangon -beszélni kezdett: - -– Fél egykor felébredtem. Pontosan tudtam, mi a teendőm. Lassan -felöltözködtem. Öt perccel egy óra előtt körülnéztem a szobámban. -Tudtam, hogy itt van valahol az az eszköz, amellyel Zoltánt meg akarom -ölni. A tekintetem ekkor ráesett a jeges vederre. Nem voltam meglepetve. -Éreztem, hogy nemcsak a fejfájásom miatt hozattam este jeget, hanem -azért is, mert egy szegletes jégdarabbal ölni lehet; és a jégdarab -azután eltünik. - -Ágnes sápadtan hallgatott. Rappaport feldult arccal hajolt előre és a -szájára szoritotta a kezét, hogy a lélekzete ne hallatszék. - -– Éjfél után, egy óra előtt két perccel egy jégdarabot a balkezembe -vettem és kimentem a szobámból. Pontosan egy órakor leértem az utolsó -lépcsőfokra az első emelet előtt. Láttam, hogy Noszlopy kapitány bemegy -a szobájába és behuzza az ajtót. Mielőtt a behuzott ajtó résén -kinézhetett volna, eloltottam az első emeleti lámpát. Előre hajoltam a -lépcsőről, kinyujtott karral elértem a csavart és megforditottam. Sötét -lett. - -Elhallgatott. - -– Folytassa, – mondta Ágnes nyugodtan. - -– Beléptem Zoltánhoz. Zoltán az ajtónyilásra odafordult és elébem akart -jönni, de amikor meglátott, akkor meglepetve nézett rám és megállott. -Felhuzta a szemöldökét és elmosolyodott. „Ez meglepő látogatás“ – mondta -gunyosan. Teljesen nyugodt volt. Csufolódott. Nyugodtan azt kérdezte, -hogy a szerelmi bánat hozott-e ide. - -– Igen. És? Mit mondott még? - -– Akárminek köszönhetem ezt a furcsa szerencsét, arra kérlek, hogy -holnap csevegjünk, most pedig tisztelj meg a gyors távozásoddal. - -– Igen. És maga mit felelt? - -– Semmit. Mondani akartam valamit… meg akartam mondani… hogy megtorlom a -gyilkosságot, amit elkövetett… és megtorlok minden egyebet… - -– De nem szólt semmit? - -– Nem szóltam. Ő dühbe jött. Dölyfösen elfordult és intett, hogy menjek -ki. Ki innen. Elég volt. Takarodj. Én ott álltam már mellette. Ekkor -visszafordult és egyszerre megriadt, amikor az arcomba nézett. De én -eddig a hátam mögött tartottam a balkezemet a jégdarabbal. Most -előhuztam és a homlokára ütöttem vele. Hosszu, hördülő lélekzetet vett, -a kezem után kapott, de én egy lépést tettem hátrafelé, ő maga elé -kapott a levegőbe és végigesett a szőnyegen. Én föléje hajoltam, hogy -megnézzem él-e még. Már halott volt. A kezemet szinte sütötte a jég -hidegsége. A jégen vércseppek is voltak. Kiejtettem a kezemből. A kezem -nagyon fázott, beledugtam a zsebembe és vártam még egy percig. Zoltán -nem mozdult. Ekkor a kezemet ujra kivettem a zsebemből és kimentem a -szobából. Kint észrevettem, hogy a zsebemből fagytól merev kezemmel -kirántottam a tüzszerszámomat. Leesett az iróasztal mellett. De már nem -mentem érte vissza. Végigmentem az első emeleti folyosón és felmentem a -második emeletre. Mikor a szobámba beértem, egy óra tizenegy perc volt. -Lefeküdtem, de sokáig ébren voltam. Gondolkoztam. - -– Min gondolkozott? - -– Azon, hogy ha a Zoltán megöletésével magát vádolják, mit kell -cselekednem? - -– Mire határozta el magát? - -– Nem határoztam semmit. Attól függ, minden, mondtam, mi történik. Ha -kell, jelentkezem is… hogy magát ne vádolhassák. De ennek igy kellett -történnie… - -– Ugy van. Ennek igy kellett történnie. És kell, hogy magának elég ereje -legyen arra is, hogy éber állapotban szemébe nézzen mindennek és éber -állapotban is ezt mondja: ennek igy kellett történnie. - -Géza remegni kezdett és a testét vonagló görcs rohanta meg. Ágnes -rákiáltott: - -– Egyelőre elég, hogy igy beszéltünk róla. Most az a fontos, hogy maga -nyugodt legyen. A lelki pillantása most zavartalanul átfogta mind a két -tudatát; amikor a két tudat majd éber állapotban is összeolvad, akkor -meggyógyult és megnyugodott. Most ráérünk erre készülni. Mára elég volt. -Ha felébresztem, jókedvünek és megkönnyebbültnek érzi magát. Holnap is; -egész nap. Most számoljon hatig és fel fog ébredni. - -Géza felébredt. Ágnes és Rappaport sápadtan és nagy erőfeszitéssel -beszélgettek vele, ő azonban nyugodt volt és jókedvü. Nemsokára aludni -mentek. - - - - -XVII. - -Minden este ujra együtt voltak. Géza a hipnotikus álomban teljesen -átadta már az akaratát Ágnesnek, nem volt többé semmiféle titka Ágnes -előtt, de a szervezete még mindig heves, görcsös felindulással -tiltakozott az ellen, hogy mindazzal, ami történt, éber állapotban is -szembenézzen. Egy hét mulva Ágnes végre este elaltatta és igy szólt -hozzá: - -– Figyeljen ide, Géza. Én ezt ugy akartam elmondani magának, hogy már -éber állapotban és teljesen szabad itélettel hallgassa végig. De most -elmondom igy. Elmondom… miért tartom én magamat a Zoltán gyilkosának. -Akarja ezt tudni? - -– Akarom, – felelte Géza a feszült figyelemtől merev arccal. - -– Emlékszik-e még arra a koratavaszi estére, amikor maga odalépett az -öreg Molitor Árpádhoz, megérintette a vállát és olyan kegyetlen dolgokat -mondott neki a kipusztitandó hetvenévesekről? - -– Emlékszem. - -– Mielőtt akkor maga megmozdult, én magára néztem és ezt gondoltam: ne -türd már tovább az ostoba fecsegését, állj fel, menj oda hozzá és mondj -neki olyan kegyetlen dolgokat, hogy a vér fagyjon meg az ereiben tőle. -Erre maga felállott, odament, beszélni kezdett… én részeg lettem az -örömtől. De ekkor még nem értettem, mi történt. Részeg voltam… azt -hittem, a fiatalság ereje mámorosodott meg bennem… és aznap elkövettem -az életem legrettentőbb tévedését. Maga emlékszik rá. Látta… - -– Láttam, – szólt sötét arccal Géza. - -– Már akkor… már a második percben éreztem… hogy rettentő hibát követtem -el. Hogy mondjam ezt el?… ez irtózatos… a testi és lelki életnek olyan -megrendülése egy lánynál… aki igy tévedett… hogy én még akkor éjjel… -odavánszorogtam a szekrényemhez… kivettem belőle a ciankálit, amelyet -benne tartogattam és véget akartam vetni mindennek. De amikor a halálra -készültem, akkor végiggondoltam az elmult három éven. És egyszerre -világossá lett előttem, hogy én mindig magát szerettem. És ha egy lány… -tévedésből, véletlenségből… erőszak miatt… odaadta a lányságát -valakinek, akit nem szeret… még ha hozzáesketett felesége lenne is… -ilyenkor a lelkében azt a férfit mégis _halálra itéli_. Higyje el: -minden lány azt a férfit, akit nem szeret, de akinek magát oda kellett -adnia. És én ekkor még azt is megértettem, hogy magát szeretem és hogy ő -idegenitett el magától. És akkor töprengtem és vivódtam. És megértettem, -hogy neki el kell tünnie; meg kell hallnia; örökre el kell takarodnia, -hogy maga engem szeretni tudjon. Egy özvegyet már lehet szeretni. Én -Zoltánt halálra itéltem. Maga ezt tudta. - -– Tudtam. - -– El is mondta, hogy az elhatározásaiban milyen szerepe volt ennek a -tudatnak. A másik, az erőszakos, az ölni is kész énje pontosan érezte, -hogy nemcsak szeret engem, hanem hogy ez az utja annak, hogy mi végre -találkozzunk. De azt nem érezte és nem tudta, hogy ezt az énjét is -mennyire én irányitottam… mennyire én idéztem fel… - -– Ezt nem tudom. Ezt nem értem… - -– Akkor… azon az első estén… azt hittem, csak valami különös véletlen, -hogy maga azt teszi, amit én gondolok: feláll, odalép az öreg Molitor -Árpádhoz, kegyetlen dolgokat mond neki. Később észrevettem, hogy ha -ránézek magára és nagyon akarok valamit… _nagyon_ akarok… akkor maga -vonakodva és habozva, de megteszi. Igy van ez? - -– Igy van. Egy furcsa… hajtó és taszitó érzés volt… - -– Néhány héttel ezelőtt, mikor megint rejtelmes dolgok kezdtek itt a -házban történni, Rappaport végre elmondta nekem a maga betegségének a -történetét… és a kettős tudatának a titkát. Abban állapodtunk meg, hogy -egyesült erővel rávesszük arra, hogy gyógyittassa magát. Én azonban egy -este ideálltam maga mellé… és olyan hangon beszéltem magához… és ugy -néztem a szemébe… azzal a könyörtelen akarattal… egyszóval… röviden azt -láttam… hogy egy ilyen erős felindulás olyan pszichikai megrendülést -jelent magánál… annyira ugy hat a maga érzékeny idegrendszerére, mint -egy _trauma_… hogy utána fejfájást kap és a fejfájás után feléled a -második énje. Ezt szándékosan csináltam május tizenegyedikén; és aznap -tudtam már, mit fogok másnap este tenni. És másnap este szándékosan -mondtam Zoltánnak olyan hangosan, hogy maga is meghallja, hogy pontosan -egy órakor bemegyek hozzá. Én készitettem elő mindent… én nyitottam meg -az utat… és küldtem magát erre az utra… én vagyok a bünös és én térdre -akartam vetni magamat maga előtt, hogy sirva könyörögjek érte: bocsásson -meg nekem, szeressen engem… - -Hangosan felzokogott. Rappaport rémülten ugrott fel, megfogta a karját, -megrázta és rámutatott Gézára. Géza nagy erőfeszitéssel kétszer -egymásután felnyitotta a szemét és üveges tekintettel, remegő -szempillákkal nézett rájuk. Ágnes egyszerre magához tért. Kijózanodott. - -– Aludjék, – mondta csengő hangon Gézának. - -Géza ismét aludt. Ágnes azután nyugodtan és parancsoló hangon beszélt -tovább vele és azt bizonyitotta neki, hogy tulajdonképen ő a Zoltán -gyilkosa. Géza ellentmondott, de annyit elismert, hogy ilyenmódon Ágnes -is részes a cselekedetben és bizonyos magas erkölcsi szempontból épen -akkora felelősséget visel – talán még nagyobbat – mint ő. Ezután még -három nap telt el; a harmadik nap estéjén Géza teljes nyugalommal felelt -Ágnes minden kérdésére. Azt mondta, hogy vágyódik rá, hogy teljes -tudatossággal, világos és éber öntudattal emlékezzék vissza mindenre, -ami történt. Nyugodtan fog itélkezni mindkettőjükről. - -– Jól van, – mondta erre Ágnes elfogódottan. Akkor én… visszaadom -magának az elhatározása teljes szabadságát. Figyeljen ide. Holnap este -pontosan tizenegy órakor eszébe fog jutni minden, amit hipnotikus -álmában beszéltünk. A normális, nyugodt öntudata átfogja és magába -olvasztja mind a három tudatot: azt, amelyet a gránátrobbanás óta -normálisnak érez, de amelybe néha félöntudatos derengések felhőztek -bele, az éjszakai második énjét, amelyben minden elfojtott vágyódása és -elszántsága kitört és végül ezt a harmadikat, amely a hipnotikus -szuggesztió következtében állt elő. Az összeolvadás teljesen nyugodtan -történik meg, minden felindulás nélkül, sőt minden izgalom nélkül; az -egészséges, teljes, uj öntudata ugy jön meg, mint a friss ébredés egy -üditő álomból. Az egész mult ugy jelenik meg, mint egy megszokott, -bizalmas emlékkép. Tehát: teljes nyugalomban. Pontosan tizenegy órakor. -Most számoljon hatig és fel fog ébredni. - -Másnap este tiz óra után még az egész család a hallban volt. Gyuri már -nem járt iskolába és igy nem kellett pontosnak lennie a lefekvésben. -Jókedvüen szaladozott ide-oda és egy tökéletes védelmi berendezkedés -tervét készitette el, amelyet a trakostyani Molitor-kastélyba akar -bevezetni. Marianne jókedvüen, kivirágzottan beszélgetett Rappaporttal -arról, hogy hogyan fog élni nyáron Trakostyánban; mindenesetre megtanul -lovagolni is. Noszlopy kapitány legényes hangon Ágnesnek számolt be a -szinházi tapasztalatairól és lovagiasan meghitta Ágnest, hogy legyen ő -is vendége holnapután a páholyában. Az idő haladt előre és Ágnes végre -kérő pillantást vetett az anyjára, aki csendes és boldog mosolylyal -nézte a gyerekeit. Az öreg Molitorné erre rögtön felállott és aludni -vitte Mariannet és Gyurit. Pár perccel később elment Noszlopy kapitány -is. Ágnes egyedül maradt Rappaporttal, és Gézával. Csendesen -beszélgettek; Ágnes sápadt volt és néha szorongó pillantást vetett az -órára. Rappaport idegesen huzogatta a száját és néha izgalomtól -fájdalmas mosollyal hajtotta oldalra a fejét. Csak Géza volt nyugodt. - -Tizenegy óra előtt két perccel Géza egyszerre figyelmesen ránézett -Ágnesre, azután ránézett Rappaportra. - -– Igaz, – mondta kissé nyugtalanul, – hát ma nem lesz séance? - -– Nem, – felelte Rappaport bizonytalanul. - -– Miért? - -– Abban állapodtunk meg, – mondta Ágnes, – hogy ma nem lesz. - -– Ugy? – szólt elgondolkozva Géza. – Abban állapodtunk meg. De miért? - -– Azért, – felelte sápadtan és reszketve Ágnes, – mert már felesleges. - -– Ugy? Felesleges? - -Géza nyugtalanul simitotta végig a homlokát, azután a két kezébe -hajtotta a fejét. Ágnes és Rappaport sápadtan néztek össze. Géza -mozdulatlanul ült egy ideig a kezével az arcán, azután lassan -leeresztette a kezét. - -– Persze, – mondta halkan. Felesleges. - -Felemelte a fejét és előbb Rappaportra nézett, azután hosszu, -mozdulatlan pillantással Ágnesre. Végre megszólalt: - -– Mindenre emlékszem, – mondta nagyon halkan. - -Az arca kissé halvány volt; de a szeme nyugodtan és tisztán fénylett. -Ágnes néma reszketéssel nézett rá. Sokáig néztek egymás szemébe. Géza -végre megmozdult. Végigsimitotta a homlokát. - -– _Mégis_ rettenetes, – mondta halkan és nyugodtan. Ujra ránézett -Ágnesre, azután Rappaportra. Megcsóválta a fejét. - -– Én magamat, – mondta – büntelennek mégsem tudom érezni. - -– Én vagyok a bünös, – jajdult fel sirva Ágnes. - -– Nem… vagy legalább is: nem az én dolgom, hogy magáról itéljek. - -– De igen. Senki más nem itélhet rólam, csak maga. - -– De előbb magamról kell… És én most nem tudom: mit kell tennem. - -– Mit akarsz tenni, Géza? – kérdezte remegő hangon Rappaport. - -– Még nem tudom. A legegyszerübb az lenne, ha elmennék a vizsgálóbiróhoz -és feljelenteném magamat. - -Rappaport felállott, odament Gézához és felindultan mondta neki: - -– Tudtam. Ezt vártam. Ezt a tervet alaposan végiggondoltam. Két -eshetőség van: vagy hisznek neked vagy nem hisznek. Ha hisznek neked, -megindul egy botorkáló birósági eljárás, amely igazi bizonyitékok nélkül -tapogatódzik ide-oda és végül is azzal végződik, hogy -beszámithatatlanság cimén felmentenek és szanatoriumba küldenek. Vagy -nem hisznek neked – ami sokkal valószinübb – akkor kerülgetés nélkül -csuknak be… igen, a bolondok házába. - -– Miért ne hinnének nekem? - -– Semmiféle bizonyitékod nincs… se adatod… se tanud. - -– Van tanum, ha Ágnes mindent őszintén elmond. - -– De én nem mondok el semmit, – kiáltotta Ágnes szenvedélyes haraggal. – -Senki itéletének nem vetem magam alá, csak a magáénak. Senki ellen nem -vétettem, csak maga ellen. Semmit nem bántam meg… mindent én tettem… -mindent én mozgattam az első naptól kezdve… - -Géza közbeszólt: - -– Mindent maga mozgatott? – kérdezte elgondolkozva. - -– Igen. Néha ugy érzem, még azt is én tettem… hogy Zoltán a gyilkosság -bünét kövesse el… mindent én tettem azért, hogy… maga előtt… magát… -magához… Én semmi mással nem törődöm, csak azzal, hogy maga megbocsát-e -nekem. - -Géza elgondolkozva nézett rá. Rappaport halkan mondta: - -– Igy hárman ültünk együtt, amikor el kellett dönteni, hallgassunk-e -arról, hogy ebben a házban gyilkosság történt. Ugy döntöttünk, hogy -hallgatni fogunk. A gyilkosság megtorlatlan maradt. Most, hogy -megtoroltatott: megint nekünk kell döntenünk. Mit akarsz? Hány halottnak -akarod a nyugalmát megbolygatni? Te mondtad, hogy a halottak hadd -aludjanak békében. Hát aludjanak békében. Annyi szörnyüség történik most -a világon; ki tudja, hány házban, mennyi véres titok lappang; hadd -aludjanak a halottak békében. Te nem vagy bünös. - -– Hát ki a bünös? Ki követte el a bünt? Mi az, ami bennem akarta és -elkövette a bünt? - -– Most jól kérdeztél. Benned követte el a bünt valami. Te nem vagy -felelős érte. - -– De én hordozom magamban. Rettenetes, hogy milyen lelket hordozunk -magunkban. Rettenetes, hogy ezt a lelket hogyan mérgezi meg még a -háboru. Uristen, mi jön még itt. Irgalmas Isten, hogy omlik itt össze -minden. - -Mind a hárman hallgattak. Rappaport nagyon halkan mondta: - -– A fejsze rátétetett a fa tövére. - -Géza bólintott és fájdalmasan merengve nézett maga elé: - -– A rettentő hazugság, – mondta, – amelylyel majd le kell számolnunk, -az, hogy a halál valami borzasztóan nagy dolog. A magam halála: az -borzasztó. A másé: semmiség. Erre a nagy hazugságra kell végre -ráébrednünk és ezt kell valahogyan a lelkünkben megőrölnünk. De milyen -ember vagyok én, hogy ezt a hazugságot ilyen nyugodtan hurcolom -magammal? - -– Maga _az_ ember, – mondta Ágnes. – Jó és nemes és tiszta. És a -lelkének nagy titkai vannak. Ember. - -Géza gondolkozva nézett rá. Sokáig hallgattak. Végre Ágnes remegő -ajakkal és sápadtan megszólalt: - -– Most meg kell mondania, hogy én… hogy velem… mi legyen… - -Felállott és ingadozva odament Géza elébe. Az arcán nehéz könnycseppek -gördültek le. Egyszerre odafordult Rappaporthoz: - -– Kérem, – mondta sirástól fuldokló, könyörgő hangon, – most… menjen… -menjen el. - -Rappaport megzavarodott arccal, fájdalmas grimásszal megfordult és -lassan kiment. Ágnes ekkor kinyujtotta a kezét a Géza keze felé és -térdre esett Géza előtt. - -– Én nem birom tovább, – mondta zokogva. Bocsásson meg nekem. És -szeressen engem. - -Sirva hajtotta oda hozzá a fejét. - -– Szeressen engem, – mondta könyörögve. - -Géza megindultan simogatta a fejét. Sokáig beszélgettek, Ágnes végül -lecsillapodott és megnyugodott. De amikor elbucsuztak egymástól, akkor -még egyszer visszaforditotta a fejét és könnyes szemmel, mosolyogva -suttogta oda Gézának bucsuzó könyörgésül, hogy szeresse őt. A napok -ezután csendesen jöttek egymásután. Géza töprengve járt-kelt; vivódott -magával és harcolt Ágnessel, aki alázatos forrósággal könyörgött neki, -hogy bocsásson meg neki, bocsásson meg mind a kettőjüknek és szeresse -őt. Géza fájdalmasan harcolt négyéves szomjas vágyódásával. Szabad-e a -két karjáról ezeket a láthatatlan bilincseket leoldani? Szabad-e magát -egy boldog ölelésre felszabaditani? Egy este a hall alatt ujra -felhangzott a Czáránné halálfélelemtől reszkető üvöltése. Az elsorvadó -megtört asszonyt még idejekorán kiszabaditották a férje kezéből, de Géza -ekkor olyan mély megrendülést érzett, amely az egész lelkét összerázta. -Ez is élet. Igy is élnek emberek. Bünösen és büntelenül. Kinlódva, -szerelemben, halálfélelemben, elválaszthatatlanul. Miért? Hogyan -jutottak erre a sorsra? Erre rendeltetett az életük? Az ablaknál állott -és kibámult a nyári estébe. És egyszerre olyan forró áhitat rohanta meg, -hogy könnyes lett tőle a szeme. Egyszerre az egész teste remegésében -érezte, hogy a lelke térdre bukik egy felső akarat előtt, amely -mindenkinek kijelölte az utját, amely bekötött szemmel, vak öntudattal -küldte őt ölni, amely rárótta a boldogtalan emberiségre ezeknek a véres -esztendőknek a sulyos terhét is és azt a megmérgezett lelkü tévelygést -is, amely még utána jön. Milyen rettentő évek jönnek még! Hajtsuk le a -fejünket és fogadjuk el, ami nekünk kiszabatott. - -Később egyedül maradt Ágnessel. - -– Ágnes, – mondta halkan, – velem élni nehéz feladat lesz, mert nekem -vezekelnem kell… talán az életemmel is. - -Ágnes alázatos elragadtatással mosolygott rá. Csendes éjszaka volt. Géza -kitárta a karját és megölelte. Körülöttük eltünt minden. - -Amikor a barlangjába huzódott ősember reszketve figyelt az éjszakai -zivatarra és kint dörgött az ég és egyik villám vakitóbban lobbant el a -másiknál, akkor bent a barlangban a remegő férfi és a remegő nő -megölelték egymást. A félelem hajtotta őket össze. De az ölelkezésükbe -belecsengett valami a végtelenségből; megbuggyant bennük az élet -ősforrása: átreszketett rajtuk az az érzés, hogy az örökkévalóságból -küldettek el és az örökkévalóság felé visz az utjuk. - -_Vége._ - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -2 |1818. tavaszán |1918. tavaszán - -13 |anikor |amikor - -20 |denegerációs |degenerációs - -35 |visszafojtottt |visszafojtott - -50 |kiterjednek Noszlapy |kiterjednek Noszlopy - -74 |Tiz óra téjban |Tiz óra tájban - -75 |másodprcig |másodpercig - -81 |előrhajló |előrehajló - -92 |Géa előtt |Géza előtt - -92 |iithonléte |itthonléte - -98 |tudok eludni |tudok aludni - -107 |kelll neked |kell neked - -127 |tengerpraton |tengerparton - -147 |arcccal hallgatott |arccal hallgatott - -166 |mindinesetre |mindenesetre - -170 |rendőrtiztviselő |rendőrtisztviselő - -221 |fogok eludni |fogok aludni - -240 |Gáza bámulva |Géza bámulva - -246 |Továbbb |Tovább - -254 |remagés nélkül |remegés nélkül - -299 |ráreszkedett |ráereszkedett - -300 |Eszméleten volt |Eszméletlen volt - -303 |fejfájásom meszünt |fejfájásom megszünt] - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 66963 *** |