diff options
Diffstat (limited to 'old/66757-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/66757-0.txt | 4660 |
1 files changed, 0 insertions, 4660 deletions
diff --git a/old/66757-0.txt b/old/66757-0.txt deleted file mode 100644 index 8933254..0000000 --- a/old/66757-0.txt +++ /dev/null @@ -1,4660 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Beszélgetés a házasságról és egyéb -elbeszélések, by Géza Lampérth - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Beszélgetés a házasságról és egyéb elbeszélések - -Author: Géza Lampérth - -Release Date: November 17, 2021 [eBook #66757] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the HathiTrust Digital Library - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BESZÉLGETÉS A HÁZASSÁGRÓL ÉS EGYÉB -ELBESZÉLÉSEK *** - -LAMPÉRTH GÉZA - -BESZÉLGETÉS A HÁZASSÁGRÓL - -ÉS EGYÉB ELBESZÉLÉSEK - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA - -1913 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - - - -BESZÉLGETÉS A HÁZASSÁGRÓL. - -(Egy agglegény naplójából) - -Tegnap este megint olvasgattam az ágyban, rideg legényi ágyamban, -gyertyavilág mellett. Olvasgattam, noha Szlovicsák néni, öregedő -porhüvelyem hűséges gondviselője, nem egyszer keményen megkorholt már -eme, szerinte mindenképen balgatag és veszedelmes cselekedetemért. De -hát, mint minden igazi agglegénynek, nekem is vannak megrögzött -rigolyáim, amelyeken még Szlovicsák néni hatalma is megtörik. Pedig, -bizony mondom, nagy az ő hatalma én felettem! - -Ezúttal Mikes Kelemen törökországi leveleit olvasgattam. - -Szeretem ezt a régi és örökké modern nagy írót, akinél édesebb szavú, -szellemesebb magyar csevegőt én maig sem ösmerek. De talán nem is csupán -az írót szeretem én őbenne. Valami melegebb, eleven emberi érzés vonz e -rég halott és örökké élő nagy emberhez. A borongó, a tiszta, a -mindhalálig magányos életű férfiúhoz, akinél virágosabb szívű ember nem -járt még e földön és nem pihent olyan a földben, akinek virágtalanabb -lett volna a sírja… - -Mikor a könyvet letettem, elalvás előtt az életem során elmélkedtem. A -magányos, rideg legényéletem során. - -… Im, elsuhant gyorsan – hánytorgattam agyamban – elszállott örökre szép -virágos tavaszod. És egyedül voltál, mindig egyedül… Nem volt senkid, -akinek tavaszod virágait bokrétába kötötted volna, szíve fölé tűzted -volna. - -De ez még hagyján. - -A te tavaszod úgysem volt valami túlságosan virágtermő. Bokrétakötésre -sem igen volt időd. Szántanod, vetned kellett és túrnod a rögöt, melyet -apai örökségül kaptál. Hogy arathass, ha eljön majd a nyár. És orcád -verejtékével irtanod kellett a bozótot és törnöd két kezed munkájával a -pályát, melyen eljuthass majd a ködös völgyből, ahonnan indultál, ama -napsugaras magaslatokra, ahová vágyódtál. Elég volt gyönyörnek, ha -munkád közben olykor-olykor megpihenve – mint szántóvető ősöd, ha ekéje -szarvára dült – elhallgattad a sugárzó mennyégen lebegő pacsirta dalát… - -Ám, eljött, itt van a nyár. - -A mag, melyet elhintettél, ha szegényesen is, már kalászba zsendül. A -pálya, amit törtél, ha meredeken is, nyitva áll előtted amaz óhajtott -magaslatok felé. - -És nincs egy szorgos, gyengéd kéz, a mely verejtékes munkád gyümölcsét -magtárba gyüjtené. Bitang tolvajnép harácsolja szét a javát. És te csak -nézed tehetetlenül, mert gyönge vagy és gyámoltalan – egyedül… - -És nincs egy szerető, hűséges, megértő útitársad, aki elkisérne útad -meredekjén. Bíztatna, bátorítana, ha csüggedsz. Nincs valakid, aki a te -tűzhelyeden a te ételedet főzné neked, ha éhezel és ha szomjuhozol: a te -poharadban a te italodat kínálná neked. Ami az élet eledele és az élet -itala volna: tápláló, üdítő és szárnyakra lendítő… Jársz így egyedül, -egyedül… nagy tehetetlenül. Ha csüggedsz, ha fáradsz: betérsz a legelső -piszkos útszéli csapszékbe. Elrontod a gyomrod hetes kotyvalékkal – a -mindenki ételével. Iszod a mindenki poharából a mindenki italát. Ami a -halál étele és a halál itala – sorvasztó, butító és mocsárba sülyesztő. - -Miért vagy egyedül? Miért nem keressz társat? - -… Imigy elmélkedtem félálomban már, vagy tán egész álomban. Mert ez -utóbbi kérdéseket mintha már nem is magam intéztem volna magamhoz. -Gyertyám végsőt sercent s a bágyadt holdfényben, mely ablakomon -beszűrődött, őszbeborult, apostolnézésű aggastyán jelent meg előttem. -Épen olyan, amilyennek Mikes Kelement képzeltem öregsége napjaiban. -Leült az ágyam szélére és jóságos, halk atyai hangon ismételte a -kérdést: - -– Miért vagy egyedül? Miért nem keressz társat? - -– Keresek, mester, – szóltam én olyan őszinte bizalommal, mintha csak az -apám kérdezett volna. – Évek óta egyebet sem teszek, csak keresek, de -nem találok. - -– Bizonyára felette igen válogatós vagy, fiam. Mert nem lehet, hogy ne -találnál, ha keressz. - -A bizalmas, meleg hangja, szelid nézése bátorrá, szinte vakmerővé tett. - -– Keresek – ismételtem – de nem találok. Nem mindenki talál, aki keres. -Avagy kegyelmed sohasem keresett talán? - -A gyermekesen tiszta, derült tekintete, ahogy e kérdés után rámnézett, -egy pillanatra mintha elborult volna. Aztán szelid, kissé fájdalmas -mosollyal szólott: - -– Kerestem én is, fiam. És találtam is. Ámde – későn… És ez vala az én -bús végezetem. Hiszen ösmered nagyjában nemde, az életem sorát? Zsönge -ifjonti koromban, jóformán az édesanyám öléből harcok piacára sodort -engem az élet. Harci zaj tombolt ott, amerre én jártam, paripák patkója -döngette a földet, puskák ropogtak, tárogatók riongtak és vérvirágok -nyíltak… A diákpajtásaim még Homerost skandálták és vadvirágot szedtek a -kolozsvári hostáton a leányideáljaik számára, mikor én már a más -szolgája voltam. Nem panaszképen mondom ezt. Édes gyönyörűség volt -szolgálnom az én nagy, dicsőséges ideálomat: uramat-fejedelmemet. De így -őt szolgálván nagy igaz hívséggel, csak még sem vala időm más ideálok -keresésére. És elröppent rohanvást így szép virágos tavaszom. A szív -kora… A szívé, mely csak szeretni tud. - -– Lám, közös sorsunk ez – mondottam – mindnyájunknak, akik így árva -egyedülvalóságban maradunk. Nagy ideálokhoz való hűségben, a mások -szolgálatában, harcban, küzdelemben múlik el tavaszunk. Noha a mi -ideálunk, amit fiatal hevüléssel annak nézünk, sokszor csak festett -bálvány és a mi keserves harcainknak célja semmi egyéb, hanem a -mindennapi sovány betévő falatunk… Így szállt el, lássa kegyelmed, az én -virágos tavaszom is. - -– Értelek fiam, de hallgass csak engem tovább. A tavaszra jön a nyár. Az -ész kora… Az észé, amely már elmélkedik, mér és ítél. És jaj annak, aki -így az ész mértékével indul útra, hogy asszonyideált keressen! Lám, én -is így jártam. Azt mondtam, nekem csak olyan asszony kell, a kit az én -mértékemmel megmérek és semminémű fogyatkozást nem találok őbenne. Sem -testében, sem lelkében. És megmértem, aki utamba került, minden -fehércselédet és bizony fogyatkozást találék mindenikben. Kinek a -testében, kinek penig a lelkében. - -– Én is épen így vagyok, mester. - -– Te is ép oly balgatag vagy, fiam, mint én valék. Hiú álmok álmodója, -délibábok kergetője… Mert a való igazság az, hogy a férfiúnak – már -ilyenkor, forró, magérlelő nyár szakán – nem ilyen vagy olyan asszony -kell, hanem – asszony. Egyszerűen csak – asszony. És kell, jól értsd -meg, kell! Már mint az igazi férfiúnak. Balgaság, bizony mondom néked, -balgaság itt minden válogatás és méricskélés. Avagy Ádám apánk -megválogatá és megméricskélé-e Évát, mielőtt feleségévé tette? - -– Úgyde akkor csak egy asszony vala és az Éva vala… - -– Ma sok asszony van, fiam és mégis minden asszony – Éva… Ezt ha még nem -tudnád, majd megtudod később. Én is csak később jöttem rá. Odalenn, a -szomorú tenger mellett. Hanyatlóban volt már nyaram is akkoron és -közeledett az ősz… Sietve néztem körül és rémülten láttam, hogy -elfogyának mellőlem az asszonyok. Egy maradt, csak egyetlenegy. - -– Kőszegi Zsuzsika. - -– Igen, a Bercsényi uram keresztlánya. Suta kis teremtés vala szegény és -lelki gyarlandóságokat is találtam volna benne bőven ha megmérem vala. -De már őt nem mértem. Asszony vala és punktum. Megkörnyékezém -okkal-móddal a nevelő-szülőjét, Bercsényiné nagyasszonyomat és jártam -tüzesen a Zsuzska udvarlására. Őszülő fejemmel tavaszi virágokat hordtam -néki a rodostói ligetekből és savanyodó köszvényes szivemmel édes -szavakat suttogtam a fülébe, míg a nagyasszony és kedves papagályai -édesdeden szunyókáltak. Merthogy mikor ők ébren valának, mindig nékiek -kelleték udvarlanom… Mosolyogsz fiacskám? Ez is azt mutatja, hogy még -nem vagy eléggé járatos a szerelem praktikájában. Ép azért aprózom így -előtted a dolgot, hogy szegről-végre megoktassalak. Nos, a kis Zsuzsika -szive hajolt is már felém. Egy szép tavaszi délestén – Bercsényi -nagyasszonyom betegágyban sínylődött már akkor – pajkosan megcirókálta -Zsuzsika az arcomat és ezt mondá: «arany a ked szive, azért szeretem -kedet…» Ez volt az én árva életemnak legédesebb órája. Boldogan vettem -búcsút a kis angyaltól. Mentem le a tengerpartra – podegrás láb soha még -olyan serényen nem lépkedett! – és elmondám ottan a zsongó vizeknek, el -a futó fellegeknek, el a suhogó szeleknek: mit mondott nekem Zsuzsika… -Rájuk bíztam édes titkom, vigyék el azt messze, messze, a zágoni zöld -hegyekbe… súgják meg ott boldogságom az édes anyámnak… Aztán letaroltam -a parti ligetek minden vadvirágát. És elhatározám, hogy még ma este, -mielőtt fölkél az esthajnali csillag, megkérem Zsuzsika kezét. Már el is -indulék a leánykérői utra, virággal kezemben, szerelemmel szivemben… -Utamközben aztán furcsa dolog történt. Ostoba kicsiség, de ne nevess -rajta. Ilyen ostoba kicsiségek döntik el többnyire az életünk sorsát. -Hahogy még nem tudnád, majd ezt is megtudod. Hát amint ballagok, a -törökvárosban pompás illat üti meg az orromat… Valamelyik jámbor -muzulmán házában ürüpiláfot tálaltak épen vacsorára. Ennek az illata -volt, ami oly kellemetesen csiklandozá az én orromat. Ez bizony prózai -dolog, fiam, de nem szabad megütköznöd rajta. Élt akkoron Rodostóban egy -valamely igen édesszavú muzulmán poéta és bizony mondom neked, -ürüpiláfon élt őkelme. Valaminthogy én, a ki szintég poétás ember -hírében állottam vala, szintég gyakorta éltem ürüpiláfon. Merthogy -szerettem a török módra készült ürüpiláfot. Zsuzsika penig sehogy sem -szenvedhette, még a szagát sem. Ez ütött szeget a fejembe ott az utcán. -Megtorpantam hirtelen és visszafordultam. Ezt a piláf-ügyet – gondolám – -rendbe kell hoznunk, minek előtte megkérném Zsuzsika kezét. És ennek -okából másnapra halasztottam a leánykérést. - -És másnap elköltözött ez árnyékvilágból szegény Bercsényiné asszonyom. -Harmadnap eltemettük és negyednap – asszony kellett Bercsényi uramnak. -Kurta szóval: Zsuzsika hamarosan Bercsényiné lett. Mivelhogy Bercsényi -uramnak sok arany vala az ő ládájában. És az asszony (ezt is jól -megértsed, fiam!) ha választania lehet, mindétig azt az aranyat -választja, aki a ládában vagyon és nem azt, aki a szívben… - -Így maradtam én magányos, asszonytalan ember mindhalálomiglan. Ne -kérdezzed, milyen volt az életem? Én kérdem tőled inkább és felelj nekem -őszintén: ösmersz-e ebben a pillanatban egyvalamely asszonyszemélyt, a -kinek a szíve hajladozik feléd? - -– Ösmerek – vallottam gyermeki bizalommal. – Brigitta kisasszonyt… itt -lakik felettem a harmadik emeleten. Már régen észrevettem, hogy jó -szívvel van hozzám. - -– Menj és még ma kérd meg Brigitta kisasszony kezét! - -– Igen, mester… – hebegtem – hanem… izé… egy kis baj van… Brigitta -kisasszony nagyon derék és kedves teremtés, de nem szenvedheti a töltött -káposztát. - -– Látod, fiam – szólt szelid mosollyal mester – imhol amaz ostoba -kicsiség. Ő maga örök, csak a neve változik. Egyszer ürüpiláf, máskor -töltött káposzta, harmadszor más egyéb. Újra mondom neked, hallgass a te -jóakaró és tapasztalt öreg barátodra és kérd meg hamarost Brigitta -kisasszony kezét. A káposzta-ügyet majd elintézitek azután. - -– Hallgatok kegyelmedre – mondtam némi habozás után – és még ma -megkérem… igen… Brigitta kisasszony kezét… De a töltött káposztát nem -engedem! - -… – Jesszus! – sipított e pillanatban az ágyam előtt Szlovicsák néni. – -Valami baja van a nagyságos úrnak? Mit össze nem tetszik beszélni… - -Kidörgöltem szememből az álmot és megnyugtattam Szlovicsák nénit: - -– Nincs semmi bajom, csak valami bolondosat álmodtam. - -– Na már az szent igaz! – dohogott mérgesen a jó asszony. – Még hogy azt -a keserves vénkisasszonyt!… A töltött káposzta felől pedig legyen -nyugodt a nagyságos úr, olyat főzök ebédre, hogy a vicispán is megnyalná -utána a száját. - -* - -Nem tudom, Szlovicsák néni dohogása tette-e, vagy épen a pompás töltött -káposztája, amit csakugyan remekbe készített ebédre, de az bizonyos, -hogy ma estélig még nem kértem meg Brigitta kisasszony kezét. - - - - -AZ ÉTLAP. - -A minap rég látott vidéki cimborámmal, Halupka Tódorral vacsoráztam -egyik előkelő fővárosi étteremben. - -A vacsorámat, mint az utóbbi időben rendesen, ezúttal is almával -végeztem. - -Mialatt én a pompás, zamatos gyümölcsöt jóízűen falatozgattam, Tódor az -étlap tanulmányozásába mélyedt. Néha fel-felpislantott a papirosa mögül -s hol reám, hol az előttünk szinte kacéran mosolygó szép piros almákra -vetette különös tekintetét. - -Mikor az utolsó falatot is lenyeltem, így szólt hozzám Halupka Tódor: - -– Látom, már téged is megrontott ez a nagyvárosi élet. Lenyeste, -eltompította a józan, mondhatnám, morális érzékedet! - -Csodálkozva néztem Halupkára. - -Ő nemes egyszerűséggel, de nem minden szemrehányás nélkül folytatta: - -– Almát eszel! - -– Igen, almát eszem, – feleltem én hasonló egyszerű mondattal és szinte -eleven kérdőjellé görbülve. - -– Ez az, – mondotta Halupka, – amiben én a józan, mondhatnám, az -erkölcsi érzéked szomorú hanyatlását látom. - -– De kérlek, Tódorkám, egy alma… - -– Igen, igen, egy alma… ez az! - -– Megvallom, – mentegetőztem, – én szeretem az almát. Újabban meg az -orvosom is nagyon ajánlotta. Jót tesz az egészségemnek. Elvégre lehet, -hogy te nem szereted az almát, vagy, mint megrögzött agglegény és -nőgyűlölő, csak Éva bűnös közanyánk paradicsomi corpus delictijét látod -emez – a Bibliában mindenesetre súlyosan terhelt gyümölcsben. De azért, -megbocsáss Tódorkám, azt hiszem, kissé túlzasz, mikor még ma is holmi -erkölcsi fogyatkozásokkal hozod vonatkozásba az ártatlan almaevést. - -– Hoho! – tiltakozott élénken Tódor, – ne menjünk olyan messzire. -Igenis, hogy én is szeretem az almát. Olyan megrögzött nőgyűlölő sem -vagyok, mint amilyennek általában gondolnak. Sőt, a nőket is szeretem, -mondhatnám, nagyon szeretem őket… De ezt csak mellékesen jegyeztem meg. -A fő, hogy igenis szeretem az almát. Most is, mialatt te itt olyan -isteni étvággyal falatoztál, szinte – ahogy mink vidékiek mondjuk – -igen… szinte folyt utána a nyálam. Már mint az alma után. Elvégre az a -zsugori sem vagyok, aki minden jobb falatot megvon a szájától. De már -bocsáss meg, az ellen mégis csak fellázad a józan itéletem, mondhatnám a -lelkiismeretem, hogy egy rongyos almáért ilyen hallatlan uzsora-árt -fizessek! - -Szinte nekivörösödve, dühösen csapott az asztalra Tódor és az orrom elé -tartotta az étlapot: - -– Nézd! - -Megnéztem. Csakugyan, kissé borsosan – enyhén értékelve – legalább is -háromszoros árban volt ott felszámítva az alma. - -– Te, – kérdeztem hirtelen fordulattal Tódort, – mért nem nősülsz te már -meg? Akinek ilyen józan érzéke és ily kitünő gazdasági elvei vannak, -mint neked, azt a jó Isten is férjnek és családapának teremtette. Az -imént mondottad, hogy nem is vagy olyan megcsökönyösödött nőgyűlölő… - -– Úgy van. Sőt, alapjában véve – ismétlem – nagyon tisztelem és szeretem -a nőket. És nincs melegebb vágyam, mint egy takaros kis feleség, meg egy -csomó pirospozsgás pufókképű nebuló… – szólt Tódor bizonyos könnyed és -szinte nekilendülő melegséggel. - -Majd hirtelen, mint aki önnön hangjától visszadöbben, szünetet tartott -és megvakarta deresedő tarkóját, amire rendesen az a bizonyos súlyos és -hideg «de» szokott következni. - -– De, – folytatta csakugyan, minden lendület nélkül Tódor, – nem olyan -egyszerű és könnyű a dolog, mint az ember gondolná, míg meg nem -kísérelte. - -– Hogyan? – kérdeztem, – hát te már egyszer talán… - -– Úgy van barátom! Nem is egyszer, sőt nem is kétszer, – mondta -csüggedten Tódor. - -– És nem találtál még olyan takaros kis feleségnek valót? - -– Dehogy nem találtam, – legyintett Tódor a kezével. – Állandóan egy -féltucat van előjegyzésben. Egyik szebb, kedvesebb, kívánatosabb, mint a -másik. Különösen a kis Bözsey Bözsi… tudod, az ispánunk leánya… no, meg -a doktorék Mariskája is… - -– Ahá, értem. Az a bizonyos «embarras de richesse», a bőség túltengése… -Tehát nem tudsz választani. Úgy vagy, mint a Buridán… azaz pardon, mint -Pókainé: nem tudod, melyiket szeressed? - -– Nem az a baj, barátom, – tiltakozott Tódor. – Tudnék én választani, ha -rá kerülne a sor. De nem kerül rá. Ezek a tisztelt hölgyek ugyanis csak -úgy ostorhegyről – vagy mint ti városiak finomabban mondanátok «par -distance» – olyan szépek, kedvesek és kívánatosak nekem. Hogy úgy -mondjam – elülről, szembe nézve. Ha azonban az ember nem vesztette el -egészen a józan eszét, mielőtt e kedves angyalok keze után nyúlna, előbb -egy kicsit körülnéz, hogy úgy mondjam – a hátuk mögé is. Hogy mi jön -utánuk… Tudod – azután? - -– Szóval, Tódorkám, te úgy vagy a feleséggel is, mint az almával. Előbb -megnézed az étlapot és mielőtt ennél, már a fizetésre gondolsz. És ha az -árát borsosnak találod, akkor hozzá sem nyulsz a különben kívánatos -gyümölcshöz. Inkább gyakorlod a lemondás nemes, aszkéta erényét. - -Halupka kesernyésen nevetett és felhajtott egy pohár szamorodnit. - -– Mondasz valamit. De azt hiszem, – szólt aztán némi önérzettel, – hogy -igazam van. És te is okosabban tennéd… - -– Hagyd el, Tódorkám, – vágtam a szavába, – én már túl vagyok ezen az -okosságon, vagy micsodán. Látod, valamikor én is olyan okos voltam és -úgy gondolkoztam, mint most te. Én is mindig megnéztem előbb az étlapot -és – sohasem ettem almát. Pedig mondhatom, hogy sokszor valóságos -tantaluszi kínok gyötörtek. Ha az étterembe léptem, minden asztalról -szebbnél-szebb, kívánatos almák nevettek szinte kihivóan kacérkodva -felém. Akkor még szebbnek és kívánatosabbnak tetszettek nekem, mint -most. És míg a szomszéd asztaloknál mindenütt jóízűen fogyasztották a -zamatos gyümölcsöt, én töprengve néztem az étlapot és a lemondás nemes, -de ösztövér erényében gyakoroltam magam… - -– Ugyan, ne cifrázd! – vágott közbe Tódor, – bökd ki, hogy folyt a -nyálad utána, mint az enyém. - -– Kérlek, ha neked így jobban tetszik. - -– Nos és hogyan történt a pálfordulásod? – kérdezte élénk érdeklődéssel -Tódor. - -– Nagyon egyszerűen. Legutóbb, mint tudod, több hónapra terjedő utazást -tettem a külföldön. Ilyenkor az ember nem igen nézi az étlapot, mert -sokszor meg sem érti, hanem eszi, amit hoznak neki és ami jól esik. -Nekem rendesen hoztak az ebédemhez almát és nagyon jól esett, hát ettem. -Így kaptam rá és nem bántam meg. Pedig mondhatom, hogy az a külföldi -alma inasa sem lehetne a mi almánknak. Külső látszatra, színre lehet -szebb, kívánatosabb – de mikor az ember felvágja, akkor látja és érzi a -különbséget. Valahogy hiányzik belőle a mi áldott magyar földünk -íze-zamatja. Mikor aztán visszajöttem és itthon megint rám nevettek a mi -pompás almáink, valóságos düh fogott el. Kifosztottnak, megraboltnak -éreztem magam a hosszú évek során meg nem evett almák miatt. Mennyi -gyönyörű, zamatos alma termett itt azóta – gondoltam – és én csak néztem -és kívántam azokat és mind más ette meg! És ezt mind az a nyomorult -étlap cselekedte… Azóta, barátom, sohasem nézem meg az étlapot és mindig -eszem almát. Lehet, hogy, amint mondod, ez a józanság és morális érzékem -fogyatkozására vagy legalább is némi könnyelműségre vall, de mondhatom, -hogy nagyon jót tesz az egészségemnek. - -Halupkának láthatólag szeget ütött a fejébe eme fejtegetésem. - -Kissé elgondolkozott, fogta a poharát és koccintottunk. - -– Mondasz valamit… És… és – kérdezte kissé félénken, furcsa -szemhunyorgatással – és hogy vagy… ha szabad tudnom – a feleséggel? - -– Ezzel épen úgy vagyok, Tódorkám. Már én itt sem nézem az étlapot. Ezen -a téren különben – de ezt csak mellékesen jegyzem meg – ugyanazt -tapasztaltam, hogy a magyar nő ép úgy aránylik az idegen nőhöz, mint a -magyar alma az idegen almához… Azt hiszem, Tódorkám, nemsokára -gratulálhatsz… - -– Úgyis, mint boldog vőlegénynek, úgy-e? – egészítette ki mondatomat -Halupka és megint elgondolkozott. - -Azután gyors egymásutánban kihörpintett két pohár szamorodnit, -összegyűrte az étlapot s az asztal alá dobta. Majd fogta a kését s egy -szokatlanul energikus, elszánt mozdulattal felvágta az egyik kezeügyébe -eső, kacéran rámosolygó piros almát… - -* - -Ez vagy két hete történt. - -Tegnap pedig kis aranyszegélyes levélkét kaptam, melyen cifra -szecessziós, legújabb divatú betűk hirdetik a vidéki nyomdatechnika -diadalát ilyenképen: «Halupka Tódor és Bözsey Bözsi – jegyesek». - - - - -SZIPORKA HÁZASODIK. - -Sziporka, a kitünő író, diszkrét leveleit rendezte. - -A rendezés szót itt, stílszerűen, némi költői szabadsággal kell érteni. -Mert a rendes hétköznapi értelemben aligha nevezhető így az a művelet, -ha valaki, mint ezúttal Sziporka is, belényúl a jobb külső zsebébe, -kimarkol onnan egy csomó idegesen föltépett, többé-kevésbbé összegyűrött -borítékot és tartalmával együtt belöki íróasztalának egyik öblös -fiókjába. - -A «jobb külső zseb» ilyetén pontos körülírása itt korántsem -szószaporítás, avagy tanáros pedantéria. Hozzátartozik ez hősünk élet- -és lélekrajzához. Ezelőtt pár évvel ugyanis Sziporka még egészen máshová -rakta volt ama leveleket, melyeket gyengéd kezek írtak neki, nem a jobb -külső zsebébe. Ellenkezőleg, a bal belső zsebébe rakta – a szíve -közelébe. - -Soha leveleknek még olyan jó dolguk nem volt, mint akkor Sziporka -diszkrét leveleinek. (Igaz, hogy akkor még ritkábban is jöttek hozzá az -efajta levelek.) Kezdve ott, hogy mikor megkapta, először is gyengéden -végigsimogatta, aztán ollóval szépen felvágta (világért sem tépte!) s -elolvasván – sokszor kétszer is – azon módon (még összehajtogatni is -szentségtörésnek tartotta volna) elhelyezte a tárcájába, a már említett -bal belső zsebébe. Ahonnan aztán több-kevesebb idő multán (a levél -érzelmi hőfoka szerint) belékerült Sziporka mintaszerűen és szinte -leányos gyengédséggel rendezett kis szerelmi levéltárába. - -De hát mindez akkor volt így, mikor Sziporka az ujságokban még csak mint -«kedves fiatal írónk», a külső-józsefvárosi bérkaszárnya nagyhatalmú -házmesterének, Lovicska Mátyásnak noteszében pedig mint jelentéktelen -«albérlő», magyarul: szobaúr, szerepelt. Hogy onnan miképen tette meg az -utat a «kitünő írónk» címig és a belvárosi elegáns legénylakásig, az -voltaképen nem tartozik most ide. - -Elég az, hogy megérkezett s a szín, hogy ismét stílszerűen beszéljünk -(mert Sziporka most már kiválóképen drámaírással foglalkozik) a kitünő -író előkelő ízléssel berendezett dolgozó szobája. Ahol is a fent jelzett -levélrendezési műveletet elvégezvén, az író kitette maga elé zsebóráját -az asztalra. - -– Egy kis órácskát – elmélkedett magában – most ellopok a szép Négyesi -Netzné zsúrjából s azalatt megírok néhány jelenetet készülő drámámból. - -Felöltötte dolgozó kabátját, segítségül hívta a múzsát, ami – modern -drámaíróról lévén szó – úgy értendő, hogy felhajtott egy-két pohár -cognacot, rágyújtott egy erős szivarra, azután a tolla után nyúlt. - -Észre sem vette ajtaján a kopogtatást, ami után nyomban megjelent a -színen Lovicskáné, a fentemlített házmesterből valóságos belső inassá -előléptetett Lovicska Mátyás érdemes hitvese. - -– Kezit csókolom, nagyságos úr – köszönt be Lovicskáné a szokottnál -félénkebb hangon. - -– No, mi az, Lovicskáné? Nem hívtam, – szólt vissza, oda se nézve -Sziporka. - -– Kezit csó… - -– Jó, jó, ezt már hallottam! – mordult közbe Sziporka. - -– Ne haragudjon a nagyságos úr, kezit csókolom… - -Sziporka lecsapta a tollát: - -– Lovicskáné, tudja, hogy türelmes ember vagyok, de ha még egyszer kezet -csókol… Mit akar, térjen a dologra! - -– A férjem, szegény, nem mert bejönni… - -– Persze, az orrát már leharaptam Lovicskának, most következnék a füle. -Azt félti talán. - -– Jaj, kezit csókolom, dehogy… Hiszen épen ez a baj, hogy a nagyságos úr -mindig olyan jó volt hozzánk… - -– Ha csak ez a baj, Lovicskáné, ezen könnyen segíthetünk, – kezdett -derülni Sziporka. - -– Olyan jó, – folytatta zavartan Lovicskáné, – hogy én azt ki sem -mondhatom. Isten a tanúm… - -– Meg ez a háromhetes por itt az íróasztalomon és a féléves, idült -pókhálók ott a kályha mögött, – gondolta magában Sziporka, de -elhallgatta a jó barátság kedvéért. - -– Mink csak egyszerű népek vagyunk – kerülgette tovább a forró kását -Lovicskáné, – de azért tudjuk ám, mi az illendőség, kezit csókolom… De -hát nem bírjuk tovább. Öregek vagyunk már. És olyan drága ez a pesti -élet… és mindennap drágább… - -– Tudom, tudom, – hümmögött közbe türelmetlenül Sziporka. - -Lovicskáné folytatta: - -– Hát, csókolom kezit, nagyságos úr, ne haragudjon, csak elhatároztuk a -férjemmel… - -– Elég, Lovicskáné! – riadt fel komoran Sziporka. – Ennek ugyan kár volt -ilyen nagy feneket keríteni. Miért nem mondta mindjárt azt, hogy -elhatározták? Megint elhatározták. Rövid időn belül már harmadszor – -határozták el… De mindegy. Még az egyszer megértem az elhatározásukat. A -jövő hónaptól kezdve tíz koronával ismét felemelem a gázsijukat. Nem, -mintha valami nagyon megérdemelnék, hanem, mert már megszoktam magukat, -mint ahogyan a régi bútorait megszokja az ember. Aztán meg sem időm, sem -kedvem új emberek után futkosni, cupringerekkel veszekedni. Tehát tíz -korona. Remélem, meg lesz elégedve ezzel a tisztelt férje, Lovicska úr -is. - -Lovicskánét a tíz korona láthatólag kellemes zavarba hozta. Rövid -ingadozás után azonban tiszteletreméltó határozottsággal visszalépett -közös elhatározásuk szilárd álláspontjára. - -– Nagyon sajnálom, kezit csókolom, – mondta szinte siránkozva, – de -elhatároztuk, hogy a jövő hónapban elmegyünk a nagyságos úrtól. - -– Elment az eszük, Lovicskáné? – kérdezte most már meghökkenve Sziporka. -– És hova mennek? - -– A férjemnek, tetszik tudni, van egy kis házacskája, meg egy kis -földecskéje otthon, Teplicskán. Eddig adósság volt rajta, de most már -letörlesztgettük. - -– Szóval földesúr lett Lovicska úr. - -– Hát elhatároztuk, kérem szépen, hogy haza megyünk, nem leszünk senki -szolgája… igenis, kezit csókolom… elmegyünk… tessen… - -Sziporka az órájára nézett és boszúsan szakította félbe Lovicskánét: - -– Ha szabad kérnem, tisztelt Lovicskáné asszonyság, mielőtt elmennének -Teplicskára, szíveskedjék bekészíteni az ingemet, szmokingomat és -cipőmet. - -Lovicskáné előhozta a kívánt dolgokat, de mielőtt távozott volna, mégis -csak kibökte, ami még a begyében volt: - -– Tessen megházasodni, nagyságos úr, kezit csókolom. Bizony itt volna -már az ideje. - -Ezután, mint akinek nagy kő esett le a szívéről, megkönnyebbülten -távozott. - -Sziporka nagyokat szippantott a szivarjából, egy darabig még babrált -tollával a fehér papiron és még két pohárka erejéig segítségül hívta a -múzsát, de miután egy épkézláb mondat nem jutott az eszébe, letette a -tollat és öltözködni kezdett. - -A plasztronjába megfordítva voltak berakva a gombok, a cipőjébe -hasonlóképen a sámfák, a szmokingja helyett pedig a zakkója volt -kikészítve. Mindez ugyan nem volt épen újság előtte. Hasonló apró-cseprő -konfúziók mind gyakrabban fordultak elő újabban, a mióta – mint most -kiderült – Lovicskáék földesuraknak érezték magukat. De máskor ügyet sem -vetett az ilyen csekélységekre Sziporka. Szépen rendbehozta ő maga az -ügyet. Így ugyan épen kétannyi idejébe került a dolog, mintha -közvetlenül Lovicskáné asszisztálása nélkül történt volna meg, hanem hát -akkor mire való lett volna Lovicskáné? Ez a szíves, mindig szolgálatra -kész – bár immár rozoga – öreg házi bútor, aki nélkül hogy milyen -gyámoltalannak és tehetetlennek érezte magát Sziporka, az csak most tűnt -fel igazában előtte, mikor már bizonyos volt, hogy meg kell válnia tőle. - -Öltözködés alatt is egyre az járt az eszében: mi lesz, ha Lovicskáék -elmennek? Ha nem sürög-forog, zsémbelődik többé körüle Lovicskáné… mi -lesz, mi lesz?… Nem egyszer pokolba kívánta ugyan már, de most szinte -kétségbe ejtette a gondolat, hogy Lovicskáné elmegy. Arra -csudálatosképen nem is gondolt, hogy ugyanazért a pénzért esetleg új és -javított kiadásban beszerezheti az öreg házi bútort. Csak arra gondolt, -hogy nem lesz itt többé és üres lesz a megszokott helye… Valami -szentimentális hangulat vett erőt a különben cinikus emberen. Úgy -érezte, hogy ezzel az alapjában véve kellemetlen vén asszonnyal mégis -valamely kedves rész szakad ki az eddig való életéből. Talán az -ifjúsága, a sikerei, a szerelmei emlékét, amelyeknek – bár érzéketlen – -tanúja volt, viszi el magával ez az öreg házi bútor… Nem tudott -hamarosan számot adni magának, de sejtette, hogy valami gyökeres nagy -változást jelent az ő eddigi életében, ha Lovicskáék elmennek. - -Talán ennek a különös és megmagyarázhatatlan érzésnek a hatása alatt -keltett most erősebb visszhangot benne a vénasszony lapidáris tanácsa -is: «tessen megházasodni megházasodni»… Különös! Hányszor mondták ezt -már neki szebben és finomabban szép és finom és fiatal nők – minden -eredmény nélkül. És íme, most az öreg Lovicskáné rusztikus szavai -valahogy fészket vertek a gondolatában… - -Ahogy felöltözött, valami hirtelen támadt elhatározással előkotorta -asztalfiókjából az imént behajigált leveleket és kiterítette az egész -gyűjteményt maga elé az asztalra. Már kívülről, az írásról, a papir -színéről, illatáről ismerte az egész jelenlegi klienturáját. - -Tarka változatban vonultak fel itt ábrándos varrólányok, kacér -gimnazista-kisasszonyok (akiknek mellesleg irodalmi ambicióik is -vannak), művésznők az összes szini szakmákból, kikapós menyecskék, -prózai férjük által meg nem értett, boldogtalan és több gyermekes -családanyák, bánatos özvegyek stb., stb… Mindezek nem érdekelték most -Sziporkát. - -– Hopp! – kiáltott fel egyszerre. – Ez ismeretlen írás. Vidékről jött… -lássuk csak. - -Felbontotta az eddig figyelmére sem méltatott, erős, érett -asszonyírással írott borítékot és olvasta a következő levelet: «Kedves -Sziporka! – Mint régi tisztelője, ott voltam legutóbb a Sárbereki -Kaszinó estélyén tartott felolvasásán. Műveit az utolsó betűig ismerem -(azt is, amit felolvasott – engem nem lehet becsapni azokkal a -kasirozott «kutya-nyelvekkel»…) s megvallom, ezúttal inkább magára az -íróra voltam kíváncsi. El voltam készülve bizonyos fokú csalódásra, mert -mindig – vagy a legtöbb esetben – egészen más az író elevenen, mint a -papiroson. Egyik koszorús költőnket például, aki legutóbb itt járt és -akit én mindig glóriával a feje körül képzeltem – nem tehetek róla – de -a sarki fűszeresünkkel tévesztettem össze, mikor először megláttam. -Önben azonban nem csalódtam, kedves Sziporka. Csakugyan ilyennek -képzeltem a «Vasemberek», az «Erős lelkek» stb., stb. íróját. Erős, -igazi keményveretű férfiúnak, akinek csak a szemében és a hangjában -rezdül meg olykor-olykor bizonyos lágy – de az is olyan férfiasan lágy – -melanchólia, ami annyira megragadja az asszonyok lelkét… Hát lyukasra is -tapsoltam a keztyűmet, mikor a felolvasását végezte! Hanem – és ez az, -amiért tulajdonképen ezt a levelet írom – valamit mégis megsúgok -magának, kedves Sziporka. A szemfüles kis barátnőmet, aki mellettem ült -(igen bájos gyermek és még szebben fest a – telekkönyvben!) egy kicsit -kiábrándította, hogy a különben kifogástalan plasztronjából hiányzott a -gomb. Nem is egy, hanem kettő… És mikor oly előkelően meghajolván, -távozott, azt is észrevettük, hogy a különben szintén kifogástalan -frakkja fenn, a jobb vállán ki volt feselve… Igen, kedves Sziporka. -Látszik, hogy nem a felesége – egy édes, okos, ügyes, gondos kis -asszonyka – indította útnak, hanem valami vén okulárés házmesterné. Csak -ezt akartam megsúgni. Az olyan okos ember, mint maga, megérti – ha -akarja. Egyébiránt, ha valamikor megint erre felé járna és benézne -hozzánk, nagyon örülne igaz tisztelője özv. Sárberekiné. – U. i. Az -állomástól tíz lépés a házam, jobbra az első villa.» - -Sziporka háromszor is elolvasta ezt a levelet, azután szépen, gyengéden -összehajtogatta és eltette a zsebébe… És fütyörészve indult el hazulról. - -* - -A szép Négyesi Netzné zsúrján ezúttal a szokottnál is hidegebb és -tartózkodóbb volt Sziporka. Mikor hamarosan eltávozott, alaposan meg is -mosták a fejét a kedves hölgyek, csudálatosan egyhangúlag konstatálván, -hogy bizony-bizony már deresednek azok a híres, hajdan fekete fürtök -Sziporka úr érdekes koponyáján… Adhatná bizony már alább is a kedves -Sziporka, a «hölgyek bálványa»… a «legérdekesebb agglegény»… Mert bizony -nemsokára elkopik a legény és nem marad más, csak az – agg… Bizony -okosabban tenné, ha már egyszer beevezne a szabad élet vizeiről valami -esendes kikötőbe, mert maholnap megrokkan a csónakja… Hanem, persze, -elkényeztettük. Mi, asszonyok kényeztettük el. És most itt van, már -szóba sem igen áll a magunkfajta nőkkel… Bizonyosan most is valami -arisztokrata-társaságba sietett… - -Sziporka pedig ezalatt a legközelebbi kávéházban ült és lázas -érdeklődéssel böngészte a vasúti menetrendben, hogy mikor indul az első -vonat Sárberek felé. - -A következő Négyesi Netz-zsúron már csak a neve jelent meg egy egészben -véve roppant szenzációs, ám részleteiben – a hölgyek nem kis boszúságára -– némileg rejtélyes pletyka kapcsán, amely azonban ezúttal (mint -hamarosan kiderült) igazat mondott: - -– Sziporka házasodik!… És képzeljétek – azt mondják – valami kis falusi -liba csavarta el a fejét… Mind így járnak ezek a hősködő agglegények. -Úgy kell nekik!… - - - - -MISKA KIRUCCAN. - - -I. - -Cser Miska, a megcsontosodott öreg legény, bezárta otthon a nagy -granáriumát és a lakását (mely szintén inkább valami vén granáriumhoz, -hogysem földesuri kastélyhoz volt hasonlatos), a kulcsokat átadta -Perbenyiknének, az öreg házvezető gazdasszonynak s a tengelyig érő -sárban és a vágni való vastag téli ködben a vasuti állomásra indult, -hogy ez alkalommal is megtegye rendes téli «kiruccanását». - -Ez a kiruccanás rendszerint abból állott, hogy Miska úr (akiből sehogy -sem akart már Mihály lenni) felutazott két hétre Budapestre. Ott -bekvártélyozott egy másodrangú szolid és csendes szállodába, felkereste -néhány jókedvű, jogászkori cimboráját, akivel aztán végigjárta az összes -orfeumokat, kabarékat és a mulató Budapest egyéb Európaszerte előnyösen -ösmert, éjjeli vigasságokra alapított intézményeit. Mindezek után pedig -néhány tükör-, esetleg fejbeverési spektákulumot rendezvén (rendszerint -utolsó éjszaka és zenekiséret mellett), szép csendesen visszautazott -Cserfalvára és ismét átvette Perbenyiknétől a kulcsokat. - -Most valamelyest módosult azonban a kiruccanás programmja. Legalább -elméletben. - -Kissé korábban is útrakelt Miska úr, mint az előbbi években és a -színházakat is felvette a műsorába. Sőt egy bált is, a medikus-bált. - -Ezt a kis változást pedig a fess Kövesiné okozta, aki szintén ez időben -kezdte meg rendes pesti saisonját, leányával, a szép Macával, a cservári -aranyifjúság dédelgetett bálványával. - -Kövesiékkel az őszszel ismerkedett meg Cser Miska, mikor egynémely -sürgős gazdasági ügyeinek rendezése végett rándult be Cservárra. -Világosabban szólván, pár ezer forintnyi gyorskölcsönre volt szüksége -Miska úrnak, mivelhogy olyan rettenetes szűk termés volt, amilyenre ama -gyászos emlékezetű «hét szűk esztendő» óta alig volt példa és ezenkívül -még sertés- és marhavész is dühöngött az elmult esztendőben. A -kölcsönügyletet Kövesi úr, az ismert pénzember bonyolította le a lehető -leggyorsabban és legkulánsabban. - -Ekkor esett Cser Miksa értésére Kövesiék pesti kirándulása, nem különben -az is, hogy Kövesiné őnagysága és kedves leánya rajonganak a -színművészetért és a medikus-bálon is részt fognak venni. Kövesiné -fivére ugyanis orvos Budapesten és a bálrendező bizottságának tagja. Azt -is elárulta még a szép asszony Miska úrnak, akihez az első perctől fogva -különös szimpátiát érzett, hogy szálláson is a doktornál lesznek a -Rezeda-utcában, 113/_b_. - -Cser Miska mindezek folytán még a vasúton elhatározta, hogy a «Két -Rezedá»-hoz címzett szállodába fog megszállni, amely szintén a -Rezeda-utcában van és mint csendes, szolid «családi ház» ismeretes. - -Úgy is történt. - -Mikor megérkezett, a szálloda folyosóján egy ismerős alakot pillantott -meg Cser, amint az épen besurrant az egyik vendégszobába. - -– Nini, – állapította meg némi gondolkodás után Cser – hiszen ez Bikity -Márk, az én egykori kedves jogász pajtásom és cimborám! - -A gondolkozásra azért volt szüksége Csernek, mert Bikity Márkot már -néhány év óta nem látta. - -Mikor utoljára találkoztak, akkor Bikity boldog vőlegény volt és azzal -rázta le magáról Miskát, hogy ő már kivénült a fiatalkori -bolondságokból, ő rá ezentul ne számítsanak a cimborák, neki hagyjanak -békét… Ő most már végleg visszavonul a legényi élet viharos vizeiről a -csendes otthon révébe és komolyan hozzálát a munkához. Elvégre, egyszer -élünk és az élet nem csupa orfeum és kabaré… - -– Okosabb lenne bizony, ha te is követnéd már a példámat! – tanácsolta -végül Miskának. - -Miska ugyan nem követte a példát, de ezentúl békét hagyott Bikitynek. -Csak távolról kisérte figyelemmel az élete további sorsát és örömmel -látta, hogy Bikity Márk csakugyan szavának állt és komolyan dolgozott. -Azonkívül, hogy mint ügyvéd is kitünő névre tett szert, egymásután -jelentek meg dolgozatai a különböző jogi szaklapokban, sőt önálló -tanulmányok alakjában is. - -Cser Miska ugyan, noha maga is jogász és fiskális lett volna, Bikity -Márk ilyetén kiváló működéséről csak a napi lapja tudomány, irodalom és -törvényszek rovatából értesült, de ez épen elég volt neki arra, hogy -tisztelettel tekintsen fel Bikityre és bizonyos büszkeséggel hirdesse -barátjának a «kitünő fiatal büntető jogászt» – ahogyan Bikity Márkot az -ujságok nevezték. - -Annál jobban megörült most a nem remélt viszontlátásnak. No és, mi -tagadás, furta is egy kicsit az oldalát ez a különös találkozás. - -– Mit keres ez a Bikity ilyenkor (este tízre járt az idő) itt a Két -Rezedában? – kezdett magában morfondirozni Cser. – Lehet ugyan, hogy -mint ügyvéd valamelyik ügyfelével tárgyal, aki talán sürgősen el akar -utazni. De… - -A «de» folytatásakép megnyomta a csengőt – kétszer, a szobaleánynak. - -A fehérbóbitás aztán elmondta, hogy az «ügyvégy» úr egy hétre bérelte a -szobát, nappal ugyan keveset van itt, hanem éjjel tizenkettőig mindig, -de sokszor reggelig is. - -– Ejha! – csettintett a két ujjával Miska. – Rendben vagyunk már… No -lám, ki gondolta volna?… No várj, kitünő barátom, most egy kicsit -leleplezünk! - -Ezzel hirtelen átöltözködött és bekopogtatott Bikityhez. De meg sem -várta a belülről jövő választ, hanem amúgy detektiv módon egyszerre csak -lecsapott a mit sem sejtő Bikityre, aki asztala előtt ült, ingujjra -vetkőzve s egy csomó könyv és írás volt előtte. - -– Szervusz Marci pajtás! (úgy hívták Bikityet a jogász cimborák) – -köszöntött rá a falusi emberek vidám, tele hangján. – Bocsáss meg, hogy -így rád törtem, de megláttalak, mikor bejöttél és nem állhattam meg… -olyan régen láttunk már egymást. Mit csinálsz itt? - -Bikity kissé riadtan és csodálkozva nézett fel a könyvei közül. - -– Szervusz Miska, – mondta kelletlenül. – Amint látod, dolgozom. - -– Hm… – pislogott körül Cser a szobában – ugyancsak belemelegedtél. – -Bizonyosan valami érdekes eset… - -– Nem annyira érdekes, mint inkább fontos és sürgős, – felelte gyengéd -célzással, az utóbbi szót különösen hangsulyozva Bikity. – Egy -pályamunkán dolgozom, amelynek a napokban lejár a határideje. Az -egyetemi magántanárságom függ tőle, azért olyan fontos és sürgős. Még ma -be kell fejeznem, hogy nyomdába adhassam. - -Hiába ismétlődött azonban a «sürgős» szó, Miska nem értette el a -célzást. - -– Nagyon szép, nagyon szép, gratulálok, pajtás! – mondta tétován, de -különben már nem is figyelt a Bikity szavaira. Mint valami bűnjelek után -szimatoló detektiv, mindegyre a szobában vizsgálódott köröskörül. - -– Oh, kérlek, – szerénykedett Bikity – még egyáltalán nem bizonyos. - -– No, no, – mondta kétértelműen Miska és magában ezt gondolta hozzá: - -– Az azonban bizonyos, hogy most leleplezünk, ravasz kópé!… Azt meg kell -neki adni, hogy ügyesen csinálja a dolgot. Nem hiába furfangos fiskális… -A tudomány komoly és tisztes tógáját borítja léha kis kalandjaira… Hanem -most alája nézünk annak a tógának és alighanem ki fog alóla látszani az -a bizonyos lóláb, amely egyuttal egészen más láb lesz, sőt lábacska… - -Ezalatt ravaszul és szaporán pislogott Miska, különösen a szoba sarkában -levő vaságy felé, melyet egy hatalmas spanyolfal takart. - -– Úgy-e, csodálkozol? – kezdte volna magát igazolni Bikity, akinek már -kezdett kissé kellemetlen lenni a különben igen megtisztelő baráti -megemlékezés és ragaszkodás. - -– Azt a spanyolfalat csodálom, pajtás, – ragadta el hirtelen az ötletet -a furfangos Cser és ágy felé mutatott. – Igazán pompás darab! Magamnak -is szeretnék hasonlót. Mert, tudod, új berendezés előtt állok. - -– Hogy, hogy, csak nem? – érdeklődött Bikity. - -– De igen, pajtás – mondta Cser egyre a spanyolfalon tartva szemét. – -Elhatároztam, hogy felhagyok a gazdálkodással. Nem érdemes már a mai -világban gazdálkodni. Eladom a birtokomat, előveszem a diplomámat és -feljövök Pestre. Ügyvédi irodát nyitok, vagy valami hivatalt keresek. -Meguntam már azt a magányos falusi életet is, medvének való az, nem -embernek. A városi élet mégis csak egészen más. Egy kis kultura is csak -kell az embernek. Aztán meg, igazad van, pajtás, a csendes, meghitt -családi kör, az édes otthon… Szóval új életet kezdek én is, követem a -példádat… Megengeded, kérlek, hogy közelebbről megnézzem azt a -spanyolfalat? - -– Kérlek, kérlek, – mondta Bikity – akár holnap is, napvilágnál jobban -megláthatod. - -– Most is jó lesz, – sunnyogott Cser és mohó érdeklődéssel vetette magát -a spanyolfalra. - -Műértő szemmel végig nézett rajta először kívül, aztán megragadta és -elmozdította az ágytól, hogy a másik felét is megvizsgálja. - -De nem a spanyolfalat nézte, hanem az ágyat. - -Az ágy, a rendes, kissé rozoga hotel-ágy, még nem volt megvetve, -ellenben tele volt szórva az is mindenféle jogi könyvekkel és -folyóiratokkal. - -– Hm! – szisszent fel csalódottan Cser. – Még itt is könyv, csupa könyv -– dörmögte aztán és azzal az ürüggyel, mintha a könyvek érdekelnék, -alaposan végig tapogatta, dögönyözte az ágyat. De csak a folyóiratok -zizegtek és a rozoga alkotmány eresztékei nyikorogtak. Az a bizonyos -lábacska nem volt sehol… - -Cser kissé elröstelkedett. A papiros mintha azt zizegte volna feléje és -azt nyikorogta volna az ágy: «Wie der Schelm ist, so denkt er…» - -– Csakugyan pompás darab, magam is beszerzek egyet, – mondta visszatérve -a spanyolfalra és visszakullogott a Bikity asztalához. Valami nagy, -különös tanácstalanság ült ki az arcára, a szemeibe. - -Most már csakugyan nem értett egy betüt sem az egész ügyből. - -– Úgy-e csodálkozol, – kezdte újra Bikity, – hogy itt találsz? - -– Megvallom, pajtás, – mondta elszontyorodva Cser, – kissé különös. Bár -hiszen, kérlek én meg tudom érteni… Talán a kedves családod elutazott, -kirándult valahová… a Tátrába… az most nagy divat… - -– Dehogy utazott! – legyintett Bikity. - -– Hát akkor talán… no, no, hiszen én azt is értem, – piszkálódott Cser. -– Elvégre az a legjobb családokban is megesik. Egy kis összezördülés… -olyanféle, mint a hirtelen támadó és muló nyári zivatar… Talán a -feleséged őnagysága kissé ideges… hjah, ezek a mai asszonyok… - -– Dehogy, dehogy! – nevetett fel jóízűen Bikity. – A feleségem a legjobb -asszony a világon, a legáldottabb teremtés, valóságos angyal. - -– No persze, persze, hogy is gondolhattam ilyent, – hökkent meg Cser és -tovább puhatolódzott. – Bizonyosan az anyósod… Óh, azok az anyósok! - -– Az én anyósom valóságos minta anyós barátom, – mondta meggyőződéssel -Bikity. – Minden anyósok tündöklő mintaképe lehetne. Ő már nem is anyós, -valóságos édesanya, még annál is édesebb. - -– Hát akkor… akkor igazán nem értelek – mondta Cser. – Mi van hát veled? - -– Haj, haj, – sóhajtott Bikity, – bajosan is érti azt meg az ilyen -magadfajta vidám legény. - -– Kérlek, – szólt előzékenyen Cser, – hagyjuk, nem firtatom. - -– De igen, kérlek, – erősködött Bikity, – most már elmondom vagy -legalább is megkisértem. Úgy látom, téves irányban keresed az okokat, -amelyek engem ide kényszerítettek. Nem szeretném, ha félre magyaráznád… -Nos, hát, figyelj ide. Nekem van otthon négy szobám, noha a -jövedelmemből ez idő szerint csak háromra futná, arra is szűkösen. De -itt Pesten egy-két szobával mindenki tovább nyujtózkodik, mint amennyire -a jövedelme ér. - -– És miért nyujtózkodik tovább? – érdeklődött Cser. - -– Azért, – folytatta Bikity, – mert még így is csak összezsugorodva -tudja magát valahogy meghuzni a lakásában és jó, ha ki nem lóg belőle a -lába… A pesti lakás – a modern és átlag lakást értem – ugyanis egészen -sajátságos valami, aminek, azt hiszem sehol a világon nincsen mása. Ez a -modern építő művészet diadala. Ez a diadal pedig abban áll, hogy -ugyanakkora helyen, amekkorán régebben egy szoba volt, most három, -esetleg négy szoba van. Aki tehát négy szoba után fizet bért (és pedig -akkora bért, amekkorát régebben nyolc szobáért sem fizetett), annak -tulajdonképen csak egy szobája van vagy a legjobb esetben kettő. A többi -csak – rabitzfal. Ez az a boszorkányos csodaszer, aminek a modern pesti -építő technika diadala köszönhető. De nem akarlak ilyen fogas -szakkérdések fejtegetésével untatni… Elég az hozzá, hogy nekem négy -szobám van. Ehez van egy feleségem, egy anyósom, három kis csemetém, -akik úgy következnek egymás után, mint az orgonasípok és – hálisten – -olyan pompás, egészséges hangjuk van, mint egy jól megépített orgonának. -Van ezenkívül egy szakácsném, egy szobaleányom, egy fődadám (aki a -legkisebb csemeténket szoptatja), egy aldadám (aki a két idősebb -csemetét gondozza) és nagymosáskor egy mosónő, nagytakarításkor egy -takarítónő. - -Azaz, mindez csak akkor van, ha van. Mert sokszor nincs. Hol az egyik -nincs, hol a másik nincs. Sőt van úgy, hogy egyszerre – kettő nincs. Így -vagyunk most is… Most például szakácsnő nincs és szobaleány nincs. A -szakácsnének ugyanis van egy unokaöcscse, aki huszár a közöseknél. A -szobaleánynak pedig van egy unokabátyja, aki huszár a honvédségnél. Ez a -két jeles vitéz azelőtt külön-külön szokta volt megejteni rokoni -látogatásait. Mult vasárnap azonban egyszerre érkeztek és ha két dudás -nem fér el egy csárdában, annál kevésbé fér el két huszár – egy -konyhában. Főkép, ha az egyik közös huszár, a másik meg honvédhuszár… No -csaptak is a vitézek hamarosan olyan ribilliót, hogy a feleségem menten -sírógörcsöket kapott, az anyósom erre (pedig ismétlem, igen szelid lelkű -asszonyság) kijött a sodrából és mind a két vitéz mentéjét kitette a -konyhából. - -– Jól tette, nagyon jól tette! – helyeselt itt közbe Miska, aki eleddig -álmélkodva hallgatta barátját. – Elvégre is, ami sok, az sok… - -– Igen ám, – folytatta Bikity, – csakhogy az egyik mentébe -belekapaszkodott a szakácsné, a másikba a szobaleány és így -természetesen ők is kirepültek a konyhából… Nos, hát ezért vagyok én -most itt… és még némely más okokból, amelyeket azonban úgyis hiába -mondanék el neked. Azokat te, Miska pajtás, soha meg nem értenéd. Hanem -tudod mit? Ha mindenáron meg akarod érteni, adok egy jó tanácsot. - -– Nos, nos? – hegyezte fülét Cser. - -– Házasodj meg – nevetett kesernyésen Bikity – és jőjj fel Budapestre -lakni. - - -II. - -Cser Miska kissé elszontyolodva vett búcsut tudós barátjától, -visszakullogott a szobájába és azon gondolkozott: ne változtassa-e meg a -programmját? - -Ezzel a gondolattal aludt el és ezzel ébredett, noha igazság szerint a -Kövesi Maca «képével» kellett volna mindezt cselekednie. Ama nevezetes -cservári találkozás óta ugyanis egyre azt dudolgatta Miska, hogy: -«Képeddel alszom el, képeddel ébredek…» És ilyenkor titokban mindig a -szép Kövesi Macára gondolt. Sőt a pesti programm egyik titkos pontjaként -is ott szerepelt már ez a nóta. A medikus-bálon ugyanis ezt akarta -elhuzatni Miska a hajnali szupé-csárdás után a cigánnyal. Természetesen -a Maca nagysám fülébe… - -De hát mondom, úgy esett, hogy most ama másik gondolattal ébredt fel -Cser Miska. Öltözködés közben is azzal foglalkozott, sőt mialatt -megreggelizett a Rezeda-kávéházban, azalatt is folyton ez a gondolat -bizsergett a fejében. - -Amint a kávéházból kilépett az utcára, ismerős hangok muzsikáltak utána. - -Az egyik olyan volt, mint valami jól kijátszott mester-hegedű hangja, a -másik, mint egy ezüstösen csilingelő csengetyűjé. - -– Cser úr… Cser úr, kérem! – muzsikálta a hegedű. - -– Miska bácsi… Miska bácsi! – csilingelte a csengetyű. - -Miska visszanézett s már akkor ott is állt előtte a két szép -hangtulajdonos. Kövesiné és Maca. - -– Kiss die Hand, csókolom a kezüket! – üdvözölte Cser kissé riadtan a -hölgyeket. - -– Hát maga is itt van, kedves Cser? – örvendezett Kövesiné. – Hát -csakugyan eljött? Na, ez igazán kellemes meglepetés. - -– Igazán kellemes… igazán kedves, – kontrázott a mamájának Maca és némi -zavarral kezdte csavargatni a boája egyik szárnyát, hol a jobb keze -fejére, hol a bal keze fejére, miközben a legbájosabb mosolyait -nyilazgatta egy-egy alkalmatos pillanatban – a «Miska bácsi» felé. - -– Épen a városba megyünk – mondta Kövesiné, – a Macának kellene egy új -téli kabát. Ez már olyan – vidékies. Nem akarom, hogy messziről -leolvassák rólunk, hogy nem vagyunk pestiek… - -– Ó, kérem, kérem – hümmögött közbe Miska és valami udvarias bókot akart -mondani. Valami ügyes metaforát, amit valamikor a stilisztikában tanult -a szép virágról, melynek nem kell aranyos cserép… De nem jutott -hamarosan az eszébe. Mire valahogyan összeszerkesztette volna a -mondatot, akkorra már ismét Kövesiné vette át a szót. - -– Ah, ez a Budapest!… Itt van csak igazi élet. Elegáns, nagyvárosi élet. -Kulturélet. Ott Cserváron begyöpösödik s megpenészedik az ember. Mindig -mondom Vilmosnak, költözzünk fel, de őt nem lehet kimozdítani onnan az -Isten háta mögül. Még ezt a pár hónapot is sajnálja, amit itt töltünk. -Igaz, hogy őt még egyelőre odakötik az üzleti ügyei. Hanem maga, kedves -Cser… magát igazán nem értem… Ha jól emlékszem, arról panaszkodott, hogy -nem érdemes gazdálkodni. Hát akkor mért vesződik ott azokkal a -bundaszagú cselédekkel? Hiszen maga diplomás ember is… a föld mindig -eladható, csak szólnia kellene Vilmosnak, nála mindig vannak -előjegyzésben olyanok, akik igen jó árt fizetnek a földért… - -– Már magam is gondolkoztam erről, – jegyezte meg kelletlenül Cser. - -– No úgy-e? – folytatta Kövesiné. – Remélem, hogy nem is áll meg a -gondolatnál. Kár lenne magáért. Keressen magának egy kedves, ügyes kis -asszonykát,) – csak valami pesti leányt ne, mert azok tudja, milyenek…) -aki majd aztán rak magának egy kellemes, elegáns, puha fészket, de nem -ám ott a cserfalvi granáriumban (azt csak hagyja a verebeknek és -baglyoknak), hanem itt a fővárosban… Tudja, olyan édes, csendes, intim -otthont, amilyent csak itt lehet berendezni ezekben a modern úri komfort -minden vívmányával felszerelt pompás palotákban. Ah, ha mi itt -lakhatnánk, Macuskám… - -– Hm, hm… no, no, – hümmögött Cser és önkéntelenül is az ilyeténkép -aposztrofált Macuskára tekintett. - -– Ah, mamuskám! – sóhajtott Maca és egyik legelsőrendű, bágyadtan epedő -és egyben perzselően tüzes mosolyát nyilazta Miska bácsi sunnyogó -szemébe. - -A villamos állomáshoz értek. - -– Ha nincs fontosabb dolga, kedves Cser – vetette oda hanyag -előkelőséggel Kövesiné, – elkisérhet a Kossuth Lajos-utcába. - -– Tartom szerencsémnek! – hajolt meg kissé szegletesen Miska és -föltelepedett a hölgyekkel a villamosra. - -– Ha pár percig várni akar, azonnal itt vagyunk, – mondta igen kedvesen -Kövesiné az előkelő divatárú-üzlet előtt Csernek, aki épen azon -gondolkozott, hogyan szeleljen el valami ügyes kifogással. - -Most már azonban persze, hogy «várni akart» Miska. Nem is egy-két -percig, akár estélig. - -– Hát a színház, mamácskám? – figyelmeztette Maca az anyját. - -– Az ám, – kapott észbe Kövesiné. – Nézze csak, édes Cser, – fordult -aztán Miskához, – ha olyan kedves lenne, megválthatná addig a jegyünket. -Ha nincs egyéb dolga, maga is velünk tarthatna. Nagyszerű darabot adnak -ma a Vígben. A «Betörő király»-t adják. Én már kétszer láttam, de Maca -még nem látta és roppant kiváncsi rá. No, úgy-e, lesz olyan kedves? - -Miska – mit volt mit tennie – persze, hogy volt olyan kedves. Loholt a -jegyárusító boltba, hogy pontosan visszatérjen, mire a hölgyek kijönnek. - -– Sajnálom, – fogadta Miskát a jegyárusító kisasszony, – a mai előadásra -már nem szolgálhatok. A szinházi pénztárnál azonban lesz még, de tessék -sietni, mert onnan is hamar elkapkodják a jegyeket. Ez a darab még -mindig táblás házakat csinál. Ma meg épen, mert ma van a századik -jubiláris előadása. - -– Na, ez csakugyan kitünő darab lehet, – gondolta Miska és elhatározta, -hogy ő is megnézi a jubiláris remekművet. - -Sietett vissza a divatüzlet elé, hogy megbeszélje Kövesiékkel a dolgot, -de a hölgyek még nem jöttek ki az üzletből. - -Fel és alá kezdett sétálni az utcán, először hosszabb, majd egyre -rövidülő vonalon is mindegyre izgatottabban leste a nagy fényes üvegajtó -nyilását. Az ajtó nyilt is, egyre nyilt, de mindig más lépett ki rajta. - -Már egészen belefájdult a nyaka és szeme a feszült várakozásba, amely -épen félóráig tartott. Szegény, tapasztalatlan Miska nem tudta még, hogy -ha két hölgy bemegy a divatárú-üzletbe és azt mondja, pár perc alatt -végez, – a legjobb esetben ugyanannyi negyedórát jelent. - -Végre kijöttek a hölgyek, de kabátot – nem vettek. - -– Hiába, – csicseregte ajkbiggyesztve Maca – ez a készárú mind csak -olyan mondva csinált, elegáns nő nem veheti magára. - -– Majd rendelünk, – mondta Kövesiné, – esetleg fel szaladunk Bécsbe, én -ott dolgoztatok. Ha nem lesz más dolga, maga is velünk jöhetne, kedves -Cser… - -Miska ez irányban már nem nyilatkozott, de magában olyasvalamit érzett, -hogy alighanem már dolga akad akkorra. Mindenekelőtt most a színházügyet -vélte rendezendőnek. - -Abban állapodtak meg, hogy Cser lesz olyan kedves, megváltja a jegyet a -színháznál (ha lehet, valami jó páholyt az első emeleten – indítványozta -Maca, de ha az már nincs, zsöllye is jó lesz – jegyezte meg a mama – -csak az első sorokban legyen). Uzsonnakor majd találkoznak Gerbeaudnál -és onnan együtt mennek a színházba. - -Cser kocsiba vágta magát, mert az inai erősen roggyadoztak már a hosszú -strázsálástól és a színházhoz hajtatott. Szerencsére kapott még három -jegyet, de csak zsöllyét, azt is úgy, hogy két szék volt egymás mellett, -a harmadik külön. - -– Annál jobb – állapította meg magában Miska, a megnyugvás bizonyos -kellemes érzésével, – az a két szék jó lesz a hölgyeknek, a harmadikat -pedig majd magam foglalom el. Legalább nyugodtan és zavartalanul élvezem -a betörő királyt… - -(Hjah, kedves hölgyeim, tegyék csak egy kicsit próbára a harminc éven -túl levő gavallér türelmét, ha még oly kedvesnek, fürgének mutatkozik -is, menten kiüt belőle a mogorva és lusta – agglegény…) - -Délutánra valamelyest kipihente magát Cser. - -Hat órakor, a megállapított terv szerint, találkoztak Gerbeaudnál és -onnan együtt mentek a színházba. - -– Ez a két szék itt egymás mellett – rendelkezett Kövesi mama a -jegyekkel – jó lesz magának, kedves Cser és Macának. Én majd a harmadik -széket választom, az valamivel előbb van, úgyis rövidlátó vagyok. - -Így is történt. - -Cser és Maca elfoglalták a két széket egymás mellett, a mama a -harmadikra telepedett. - -A színház zsufolva volt közönséggel, szmokingos urakkal, selymes -hölgyekkel. Ez utóbbiak voltak többségben. Mintha csak valami -szépségverseny lett volna, csupa szép hölgy: érett asszonyszépség, -fesledező leánybimbó… És Kövesiné, meg kell adni, pompásan -beleilleszkedett leányával együtt az elegáns keretbe. Itt már nem -látszott rajtuk a vidékiesség, sőt ugyancsak elemükben voltak. Miskát -egy kicsit feszélyezte is már a sok látcső, amelyet a fényesre fésült és -fényesre torolt fejű szmokingos urak a szép Maca felé szegeztek. Alig -várta már, hogy elsötétüljön a nézőtér. - -A kárpit végre szétlibbent. Meleg moraj hullámzott végig a tömött -sorokon. - -A színpadon, mely félig elsötétített hálószobát mutatott, hatalmas ágy -terpeszkedett, habos, csipkés fehér párnákkal, rózsaszínselyem -paplannal. Az ágyban, melynek nagy részét egy krizantémvirágos japán -paraván födte el, egy hölgy feküdt, de csak a fejét lehetett látni. - -Miska, aki utoljára húsz évvel ezelőtt volt színházban és azóta csak az -orfeumokat frekventálta, meghökkent. Mi lesz itt?… Kissé el is pirult és -félve sandított Macára. - -A Maca gömbölyű, fehér arca is nekibiborosodott, de ő nem nézett -Miskára. Mereven a színpadra nézett, kicsit előre is hajolt, -tágrakerekített szemét szinte odatapasztotta az ágyhoz és -meg-megrebbenő, izgatott érdeklődéssel várta, mi lesz itt? - -Miska körülnézett. Mindenki úgy tett, mint Maca. Kövesiné is, aki még a -lorgnonját is felkapta, pedig ő már tudta, hogy mi lesz itt. - -Az lett, hogy az ajtón halkan, óvatosan besurrant egy elegáns, lengő -feketeszakállú úr. A hölgy nagyot sóhajtott az ágyban és olyanformán -nyujtózkodott, mint valami nagy éhes kígyó… - -– Ahá – vélte Miska – az a szegény nő bizonyosan beteg és ez a -szépszakállú úr valami tekintélyes orvosprofesszor. - -A lengőszakállú azonban, miután óvatossan körülkémlelt, bezárta maga -után az ajtót és levetette a kabátját. - -– Juj, operáció lesz… – súgta oda Miska a szomszédjának, de Maca csak -egyet rántott a vállán és még előbbre hajolt. - -A szakállos úr a mellényét is levetette és ezalatt valami szóváltás is -történt, de olyan halkan, hogy Miska nem értette. Ő is előbbre hajolt. -Mindenki előbbre hajolt. Kövesiné is, pedig ő bizonyosan tudta már, -miről van szó. - -Ekkor egyszerre valaki dühösen dörömbölni kezdett kívül az ajtón… A nő -az ágyban ijedten felsikoltott, a szakállos úr rémülten kapta a -kabátját, mellényét és az ágy alá bujt… - -Általános derülés. Az első sorokban diszkrét, elfojtott szesszenés, -nyikogás… hátrább és a magaslatokon hangos röhej… - -– Ujjé, Miska bácsi! – kapott hirtelen Cser karjába Maca. – Most jön a -férj… az meg ott az ágy alatt az udvarló… Ujjé, ez lesz a hecc! - -Hecc, az csakugyan lett. Tíz óráig egyik hecc a másikat kergette a -színpadon. De a Miska bácsi nem igen hallott már ezután egyebet, folyton -csak a Maca hangját hallotta: - -«Ujjé… a férj… az udvarló… ujjé!» - -Pedig, mint hamarosan kiderült, udvarlóról szó sem volt, csakis férjről. -A szép szakállú volt a férj és egyben a hirhedt «betörőkirály». Odakünn -a rendőrség emberei dörömböltek, akik csakhamar be is feszítették az -ajtót, a hiányos öltözetű urat kihúzták az ágy alól, ráadták a -mellényét, kabátját, ellenben levették a szépen lengő álszakállát. - -De Miskát mindez kevéssé érdekelte. Ő csak a vidám, kedves ujjézást -hallotta. Még akkor is az zúgott a fülében, mikor a hölgyeket udvariasan -hazakisérvén, sietve és kelletlenül megvacsorázott a Két Rezeda -éttermében. - -Vacsora után feltámolygott a szobájába és mielőtt lefeküdt volna, -jelentékeny módosításokat eszközölt a programmján. - -A színházakat és a medikus-bált irgalmatlanul törölte, ellenben ezek -helyett felvette a mozikat. Másnap, kora reggel elköltözött a Két -Rezedából a Három Rózsába, mely a negyedik városrészben volt. Kövesiék -elől valósággal bujdosott, nappal ki se merte többé tenni lábát az -utcára. - -Pont két hét mulva pedig, ép úgy, mint tavaly, szépen visszautazott -Cserfalvára és átvette Perbenyiknétól a kulcsokat. - - - - -UTAZÁS A FŐKÖTŐK KÖRÜL. - -A «Víg fiúk» törzsasztala mellett (lucus a non lucendo) szomorúan -lógatta a fejét az a nehány viharvert öreglegény, aki más mulatság híján -már túlesett a vacsorán, mikor a «Három királyok»-hoz címzett vendéglő -termei tulajdonképen élénkülni kezdtek. Mert, ej-haj, gyöngyélet a -legényélet, de az agglegénynek túl a délidőn (olyan agglegényekről van -itt szó, akik pont félkettőkor a hivatalos pennával leteszik a napi -munka gondját), nemcsak az árnyéka nő, hanem a délutánjai is ijesztő -mértékben nyúlnak és talán a végtelenségbe nyúlnának, ha ott nem volna a -«Három királyok», abban a megszokott sarokasztal s mellette («٪ alatt -odazárva» – mondja a hivatalízű humor) az öreg «Jani fiam», aki -szolgálatra készen vágja el nap-nap után az agglegényi unalom végtelenbe -nyúló szürke fonalát a maga élesen pattogó pincér-hangjával, ma, holnap -és holnapután egyképen és imígyen: - -– Á’sszolgájja, nagyságos uram, pompás őzpörköltünk van ma (holnap nyul, -azután más vadállat), melegen ajánlhatom… Fritzi, egy -szalvátor-fröcscsöt gyorsan a nagyságos urnak! - -De jaj, a «pompás» őzpörköltet fele uton már vissza kell küldeni – a -háztetőre (mert ott sétált még tegnap is, ugy-e, Jani fiam?…) a fröcscs -is csak kortyonkint csúszik már és inkább a szalvátor-víz, mintsem az -alkohol okából fogyasztódik, orvosi rendeletre. A gáláns kalandok -elbeszéléséből is kifogytak már a roskadozó gavallérok, különben is -«betéve» tudják már egymás kalandjait. Kivétel e tekintetben csak Bori -Bandi (ő így írja: Borhy és valamennyien így ejtik: Bogrrhy), ki még a -fiatalabb generációhoz tartozik (alul az ötvenen) s ki – az asztal -humoristája szerint – olyan, mint ama nevezetes bibliai korsó, soha ki -nem fogy és mindennap friss kalandot termel. Valóságos -kalandnagytermelő! Csakhogy Bandi ur meg már napok óta távollétével -savanyítja a társaságot. - -– Bizonyosan valami keményebb szoknyára akadt, amelyik nem akar -kapitulálni – jegyzi meg az első szalvátor-korty után a fönt érintett -humorista, mivel hogy Bandi ur kalandjai rendszerint a «szoknya» körül -sarjadoztak. - -Az asztal ügyésze már hűtlenségi perbe akarja vonni, amikor ime, -feltünik Bandi magas, szikár alakja s a szokott, szegletesen kecses -üdvözlésével elfoglalja a helyét. - -– Urraim!… - -– Halljuk, halljuk! – mordul rá tekintélye egész súlyával az elnök, ami -a «víglegények» nyelven azt jelenti: bűnös, védd magad, igazold az -absenciákat! - -– Nos, fiukák – kezdte a maga kissé affektált modorában Bandi – -mondhatnám, hogy szabadságon voltam, ami igaz is. És egy kis kéjutazást -tettem, mondjuk, az olasz tavak körül. De ez már nem volna igaz, noha -sokkal okosabban tettem volna. Az igazság, pur et simple, az, hogy én -ezuttal a főkötők körül utaztam… - -– Több világosságot! – kiáltott közbe éles hangon az asztal ügyésze! - -– … ama bizonyos bájos kis ruhadarabok körül – magyarázta tovább, -csöppet sem zavartatva magát Bandi – amelyekkel, mint nagyanyáink és -szépanyáink korában oly szépen mondták, a házasulandó ijfú legény be -szokta vala kötni valamely ifjú és angyali hajadon leányzó fejecskéjét. - -– Minekelőtte az angyali hajadon már jól bekötötte vala az ifjú legény -szemét – jegyezte meg a kesernyés humorista. - -– Ohó! - -– Nana! - -– Hüm, hüm!… - -Neszeltek fel egymásután a többiek is, kiki a maga megcsontosodott -modorában. - -– Még világosabban és némileg a közelmult – mondjuk az apáink nyelvén -szólván, leánynézőben jártam, fiukák! – bökte ki közriadalmat keltve -Bandi. - -– Topp! – ugrott föl erre az asztal ügyésze – ez súlyos megsértése -alapszabályaink első és eleddig egyetlen paragrafusának, amely -miniszteri jóváhagyás nélkül bár, de így hangzik: «Nem házasodunk meg -soha»… Elnök úr, itéletet kérek. - -– Tekintettel arra – jelentette ki hivatalos komolysággal és a helyzet -komolyságának megfelelő kacskaringós stílusban az elnök – miszerint a -deliquens ballépésére vonatkozólag őszinte beismerésben leledzik; -tekintettel nemkülönben arra is, ugyancsak miszerint ezen ballépésének -netáni sulyosbító további következményei még nem ismertetnek: – két -liter a jobbikból, a megfelelő mellékletekkel! - -– Hóhérlegény, teljesitsd kötelességedet! – zugta egyhangulag az asztal. - -Fritzi, a «hóhérlegény», vigyorogva hozta a két litert a jobbikból a -megfelelő mellékletekkel (ami alatt négy üveg szalvátor-víz értendő) és -töltött az uraknak. - -– Halljuk tovább a vádlottat! – követelte az ügyész. - -Minekutána a poharak vigan egymáshoz kocódtak (lám, mindjárt jobban -csúszik a bor, ha ez az ördöngős Bandi veti meg az ágyát és persze, -fizeti az árát…), a vádlott folytatta: - -– Hát tudjátok, a mamám (az agglegénynek ép úgy, mint a gyermeknek, csak -_mamája_ van, nem _anyja_) és a Róza néni… Nem volt tőlük már maradásom. -– Bandi, Bandi – hajtogatták egyre – sebes sólyomszárnyon elszáll -fölötted az idő és letarolja ifjuságod ékeit (ők még Jósika regényein -nevelkedtek és ebben a mult századi érzelgős stílusban beszélnek -mindjárt, ha intimebb családi ügyekről van szó). Mi lesz veled, mi lesz -veled, ha tovább is így folytatod? Megrokkansz, elzüllesz és elpusztulsz -nyomorultul valahol az útszélen vagy a kórház szalmazsákján… egyedül, -elhagyottan, mint valami kivert eb vagy senkitlen csavargó… Nem lesz, -aki a szemedet lefogja és virágot ültessen a sirodra… Pedig csak a -kezedet kellene kinyujtanod egy drága kis őrző angyal után. A Náci bácsi -Málcsikája régen várja már, hogy bekössed a fejét. Csak te rád vár… -Megfogadta, hogy máshoz nem megy. És te, szívtelen, rossz fiú, -boldogtalanná teszed őt is, a jó Náci bácsit is, magadat is, minket is… -akik pedig már féllábbal úgyis a koporsóban állunk… Így duruzsoltak -folyton a fülembe és ez utóbbi mondatnál rendesen egymás nyakába borulva -keservesen sírni kezdtek. Tudjátok, hogy nem vagyok épen szentimentális -legény. De egyet nem birok. Az asszonysírást. Hát még ha a mama és a -Róza néni fognak hozzá… Ez a világ első síró-duettje, fiukák! Ezt -pénzért lehetne mutogatni. Nincs az a kőszívű emberfia, aki ennek sokáig -ellen tudna állani. Én sem bírtam. A minap, egy kiválóan sikerült ilyen -síró-duett után, elhatároztam, hogy szabadságot kérek a hivatalomban és -elutazom Náci bácsiékhoz. Aztán jőjjön, aminek jönni kell. - -– Mielőtt a katasztrófa bekövetkeznék, igyunk egyet – indítványozta a -humorista. - -Az öreg legények egészen fölvillanyozódva nyultak a pohár után. Már -hallani vélték ama bizonyos «szoknya» suhogását, melyet a találékony -humorista most, nyilván a változatosság kedvéért, katasztrófának -nevezett… - -Kocintottak és Bandi folytatta: - -– Hát elutaztam. A kis vidéki állomáson, név szerint Homokszörcsögön, -már várt rám a Náci bácsi. Meghatottan ölelt keblére s mivel a nap -átkozottan tüzelt s még jó egy órányi kocsiút volt mögöttünk a Náci -bácsiék tanyájáig, a szeretetreméltó öreg úr azt indítványozta, térjünk -be indulás előtt egy pohár sörre az állomás mellett szundikáló s a «Víg -kubikushoz» címzett korcsmába. Persze, betértünk. A víg kubikos épen -akkor ütött csapra egy hordót s a frissen habzó árpalé pompásan -csúszott. Bevettem hamarosan négy pohárral és az ötödiknél kirukkoltam -Náci bácsi előtt. - -– Azért jöttem – mondtam keresetlen egyszerüséggel – hogy átadjam a mama -és a Róza néni üdvözletét és hogy bekössem a Málcsika fejét. - -Náci bácsi látszólag roppant meglepődött, de tettetéshez nem szokott -becsületes szeméből ez pislogott felém: «Nekem mondod, amice, mikor én -már tegnapelőtt tudtam ezt… Megelőzött egy kicsit a mamád, meg a Róza -nénéd…» Hanem azért a látszat kedvéért mégis csak kertelgetni kezdett -Náci bácsi. - -– Hm, hm… no, no, – motyogta a jó öreg – hiszen hát… ami engem illet… én -nem vagyok sommi jónak elrontója, kedves öcsém… És ha a fölséges -mennybéli Úristen is úgy rendelte volna, életem legboldogabb pillanata -leend, mikor szivetek egybedobban azon magasztos érzelemben, melynek -szent házasság a neve. (Náci bácsi is így beszél néha, nem hiába, hogy ő -szállította Róza néninek «anno dazumal» a regényeket.) - -– Tudjátok, hogy az elvek embere vagyok és nem szoktam zsákban cicát -venni. A hatodik pohár sör után – Náci bácsi már készülődött az -induláshoz – kifejtettem tehát röviden a szent házasság körül vallott -elveimet. - -– Szép, sőt gyönyörű dolog is az, Náci bácsi – mondottam – mikor két -szív abban a bizonyos «magasztos érzelem»-ben egybedobban. Ez talán a -világ legszebb muzsikája. Csakhogy a mai világban nagyon drága muzsika -ez, kedves Náci bácsi, ha tudniilik az anyakönyvvezető úr veri hozzá a -taktust… Olyan drága, hogy teszem, a magamszőrű legénynek legalább is -tízezer koronájába kerül évenkint. Már pedig nekem ez idő szerint – és -ama bizonyos «szamárlétra» túlzsufoltsága miatt még beláthatatlan időkig -– össze-vissza hatezer korona fizetésem van. Röviden, kedves Náci bácsi, -nekem a feleség mellé négyezer korona apanázsra van szükségem. Sine qua -non… - -A szegény jó Náci bácsi becsületes, életszínü kerek arca egy árnyalattal -még vörösebb lett… előbb egy nagy száraz kortyot nyelt, hogy szinte -belepattant a hatalmas ádámcsutkája… azután kihörpintette a sörét és így -szólt hozzám: - -– Kedves öcsémuram, te lehetsz igen élelmes üzletember, még -fináncminiszter is lehetsz, de maradj te csak tovább is agglegény, mert -jó férj és családapa soha sem lesz belőled. Ahhoz elsősorban idealizmus -kell. Az nem üzlet… Én igen szívesen látlak ezek után is, mint -vendégemet, de a főkötőt nem te hozod az én leányom számára. A mamád és -a Róza nénéd üdvözletét egyébaránt, ha netán nem akarnál tovább fáradni, -itt helyben is átvehetem tőled… - -Én természetesen megértettem a szép szót. Az üdvözleteket «ott helyben» -átadtam Náci bácsinak, aki viszont megnézvén az óráját, tudomásomra -adta, hogy a legközelebbi vonat egy óra mulva indul – visszafelé. Aztán -felült a bricskájára és elhajtatott. - -Szerencsémre nem maradtam egyedül, mert különben megevett volna az -unalom. A sörcsapolás hírére (nagy esemény ez, kérem, vidéken és -csodálatosan fürge e téren a hirszolgálat!) egymás után jöttek a «Víg -kubikosba» a homokszörcsögi intelligencia szomjas tagjai. Köztük volt -Traub úr is, a pocakos szörcsögi nábob, népszerű nevén «a répakirály» -(tömérdek cukorrépatermeléséről), akit régebbről ismertem, mert a -boldogult apámmal üzleti összeköttetései voltak. Azt is tudtam, hogy -Traub úrnak egy féltucat eladóleánya van, sőt egyiknek, névszerint Riza -kisasszonynak, a tavalyi medikus-bálon erősen csaptam is a szelet. – Na -– mondtam magamban, mikor a répakirály begurult – ezt a jó sorsom küldte -ide, hogy kosárral ne kelljen beállítanom a mamához és Róza nénihez. -Most már ugyis benne vagyok… megpróbálkozom a főkötővel a Riza -kisasszony boglyas fejecskéje körül. Hátha több szerencsém lesz, mint -Málcsikával. A répakirály elvégre üzletember és talán több érzéke van a -modern élet követelményei iránt, mint Náci bácsinak, aki, úgy látszik, -egyike még a régi jó világ itt felejtett utolsó mohikánjainak. - -Kölcsönös szíves üdvözlés és a nemtudom hányadik pohár sör után (már -másodszor csapolt a Víg kubikos) röviden, huszárosan rátértem a Riza -kisasszony boglyas fejecskéjére. - -A répakirály csakugyan nem tartozik az érzelgős emberek közé. Fellengős -frázisok helyett egyszerüen előkotorta bőrkabátja belső zsebéből a -ceruzáját, jegyzőkönyvét és így szólt: - -– Erről lehet csevegni, tisztelt úr, lássuk csak, mi az évi jövedelme? - -Kiszakított egy üres lapot a kövér, zsirosfödelű «notes»-ből, -megforgatta szájában a tömpére faragott plajbászát (mindig tömpére van -faragva, így kevesebb fogy belőle). - -No, ez az én emberem! – ujjongtam magamban – ezzel lehet beszélni. -Megmondtam, mi a fizetésem s röviden, dióhéjban előadtam neki is -házassági elveimet, mint Náci bácsinak. Csak azzal a kis különbséggel, -hogy – okulván a baleseten – apanázs igényeimet ötven percenttel -leszállítottam. Elvégre, gondoltam, kezdetben szerényen nyolcezer -koronából is kijöhetünk, a többi aztán a jövő és az asszony dolga. - -A répakirály nyugodtan végighallgatott, közben különböző számokat -jegyzett a papirosára s amikor végeztem, hol rám, hol a számsoraira -pislogott apró, szúrós szemeivel. - -– Nagyszerű… na, ez igazán nagyszerű – dohogta inkább csak úgy befelé -magának – megöregedtem, sok mindent megértem, de ilyent még nem értem… -nagyszerű, kolosszál… Tisztelt úr – fordult aztán hozzám – nézze, -magának van egy hivatala a miniszteriumban és van hatezer korona -fizetése és maga követel kétezer korona apanázst. - -– Kérem, ha talán sokalni tetszik – szóltam közbe megszeppenve és ujabb -nehány percentes engedményre készen. - -– Bah! – kacagott fel erre démoni kacajjal a répakirály (én ugyan csak a -regényekben olvastam «démoni kacaj»-okat, de azt mondhatom, fiukák, hogy -ez démoni kacaj volt!) és mind a két kezével fogta a gömbölyű pocakját, -hogy el ne guruljon. – Bah! – ismételte – istenbizony, ez nagyszerű, -kolosszál!… Itt van egy ember, egy úr, a miniszteriumból, a fővárosból. -Egy hivatalnok úr, egy úgynevezett magasrangú hivatalnok úr. Van neki -hatezer korona jövedelme és ő kér még kétezer korona apanázst. És azt -hiszi, hogy abból a rongyos nyolcezer koronából majd ki fog jönni a -családjával, a rangjával, a feleségével, a nagyságos, sőt méltóságos -asszonnyal… a mai világban, Budapesten… Tisztelt, kedves úr – fordult -megint hozzám – maga lehet egy igen finom úr, egy nagy idealista, de -maradjon csak agglegény, mert férjnek, családapának nem való. Ahhoz egy -kicsit nagyon is – pardon! – élhetetlen a tisztelt úr. Nincs semmi -üzleti érzéke. Már pedig, kérem, a mai világban a házasság is üzlet. A -legkomolyabb üzlet. Soha elszámítás vagy nem számítás, olyan véresen meg -nem boszulja magát, kérem, mint ennél az üzletnél. Már pedig uraságod -alaposan elszámította magát azzal a kétezer koronával! Ha legalább -négyezeret kért volna, akkor lehetne talán beszélni… - -Ezenközben berobogott a vonatom és én csapot-papot otthagyva búcsút -mondtam Homokszörcsögnek, a Víg kubikosnak és a répakirálynak. Egész -úton hazafelé azon gondolkoztam, mi vagyok hát tulajdonképen: élelmes -üzletember-e vagy élhetetlen ideálista?… És vajjon hogy kell hát kezdeni -azt a bizonyos «fejbekötést?…» - -– Emeletes mamlasz vagy, öcskös, ha éppen tudni akarod! – dörgött közbe -itt az asztal elnöke. – Miért nem kérdezted meg a Málcsi vagy a Riza -kisasszonyt, azok majd megsugták volna, hol kell kezdeni azt a bizonyos -fejbekötést… Különben pedig ez a szerencséd, fickó, ennek köszönheted, -hogy most ki nem golyózunk magunk közül és hogy súlyosabban el nem -marasztallak. Hóhérinas! – kiáltott aztán a sarokban sunnyogó Fritzi -gyerekre – még két litert a a legjobbikból! - - - - -M. KIR. AGGLEGÉNYEK. - -Kis Péter, a jog- és államtudományok ujdonsült doktora, felöltötte -vadonatúj, noha kissé vidékies szabású redingotját és bokrosan sarjadó -dús ambicióktól ruganyos léptekkel ment a miniszteriumba, hogy ott – -mint a zsebében rejtőzködő s oh, oly nehezen várva-várt nagypecsétes -levél igen komolyan felszólította – «haladék nélkül szolgálattételre -jelentkezzék.» - -– Me-melyik Kisek kö-közül való, ba-barátom? – kérdezte kissé akadozva, -bemutatkozása után a miniszteri tanácsos úr ő méltósága, csak úgy a -félszemével pislantva föl rengeteg aktagarmadái mögül Péterre. - -– Dengelői vagyok, méltóságos uram, – felelte bizonytalanúl Péter, -mivelhogy nem volt egészen tisztában a kérdés természetével. Ő egészen -másféle kérdésekre volt e rá nézve oly nevezetes, mondhatni ünnepélyes -alkalommal elkészülve. - -– Hm, szép. Ré-régi csa-család… jó csa-család, – fejezte be az -érdeklődést ő méltósága, noha Péter már erősen köszörülte a torkát, hogy -előadja azt a csinos kis önéletrajzot (curriculum vitae), amelyet külön -ez alkalomra állított össze, s amelyben néhány rövid, de lelkes -mondatban főkép azt óhajtotta volna ecsetelni ő méltósága előtt, hogy -már az egyetemen is a közigazgatási jognak különösen az a területe -érdekelte (a doktori értekezése is erről szólt), amelyiken itt a -miniszteriumban most, régi hő óhajtása szerint gyakorlatilag lesz -alkalma – bár csekély erővel – de annál nagyobb igyekezettel működhetni, -ő méltósága bölcs vezetése alatt, a haza és a köz javára… - -– Mo-most pedig ki fo-fogjuk venni a hi-hivatalos, sza-szabályszerű -esküt, – fojtotta bele száraz, hivatalos hangon Péterbe a kikivánkozó -szép mondatokat ő méltósága és megnyomta az asztalán levő villamos -gombot. - -A szomszéd szobából erre bejött a fogalmazó úr a «latere.» Megmagyarázta -Péternek a szükséges formaságokat (egyik kezét tegye a szivére, a -másikat emelje esküre és mondja utána, amint következik: Én Kis Péter -esküszöm, stb., stb…) és komoly ünnepélyességgel «kivették» az esküt, -amelynek értelmében Péter a hivatalával járó kötelességeket minden -időben és minden körülmények között részrehajlatlanúl, lelkiismeretes -pontossággal és legjobb tehetsége szerint teljesíteni igérte. Aláírták -annak rendje-módja szerint a jegyzőkönyvet is, azután a fogalmazó úr -karonfogta Pétert (most már különben «tetu» kollégát) és körülvezette az -ügyosztályban, hogy bemutatkozzék és tisztelegjen az összes -kartársaknak. Ez a legelső hivatalos kötelesség. A «fizetéstelen -tiszteletbeli segéd»-eknél kezdték s úgy mentek fölfelé azon a bizonyos -lajtorján, melynek csúcsán az osztályt vezető osztálytanácsos úr ő -nagysága ül. Ez ugyan rangellenes eljárás, de azért kellett így -megfordítva cselekedni, merthogy annak a hivatalos lajtorjának (fura egy -szerszám az, kérem) egyes fokai annál későbben népesednek meg, mennél -magasabban vannak s az osztálytanácsos úr például már csak úgy déli -harangszó tájban szokta elfoglalni helyét odafenn az őrhelyen. - -Az első hivatalos napját körülbelül el is töltötte imigyen Péter. -Annyival inkább, mert az osztálytanácsos urat, a fogalmazó legnagyobb -csodálkozására, szokatlanul barátságos kedvében s épen villásreggelizés -közben találták. Valami csodálatos, rozsdavörös borjúpörköltet -falatozott ő nagysága (a szomszéd «Háromkirályok» vendéglőből) s -láthatólag derült érdeklődéssel hallgatta ezenközben Péternek – a zordon -méltóságos úr előtt bennrekedt, de most annál erőteljesebben előbuggyanó -– lelkes körmondatait «szíve ő vágyáról», mely ime, ma beteljesült, -továbbá a «közigazgatási jog ama bizonyos területeiről», melyeket Péter -már jogász korában is oly kiváló előszeretettel művelt az egyetemen, -stb., stb… - -A délutánt, otthon a lakásán, levélírással töltötte Péter. Az özvegy -édes anyjának hosszú négy oldalon hűségesen beszámolt az utazásáról -Dengelőről – Budapestig. A szerencsés megérkezéséről s a nemkülönben -szerencsés bekvártélyozásáról bizonyos özvegy Kalimpáné asszonynál. -(Igen jóravaló idősebb nő – füllentette a száz aggodalmú öreg asszony -megnyugtatására Péter – noha a való tényállás az, hogy Kalimpáné «egy -magányos, fess, fiatal úri asszony», amiképen ő maga is hirdette az -apróhirdetésekben magát, azaz hogy az «elegánsan butorozott» hónapos -szobáját «lépcsőházi» bejárattal, esetleg teljes ellátással és csakis -disztingváltabb magányos uri ember számára»…) Különös lendületet vett -Péter levele ott, ahol a hivatalbeli fogadtatását ecsetelte. «Az összes -kollégák – írta egyebek közt – a legnagyobb szivességgel fogadtak. Már a -miniszteri tanácsos úr ő méltósága is különösen kegyes volt hozzám (a -családunk iránt is érdeklődött). De külön ki kell emelnem az -osztálytanácsos úr ő nagysága kedvességét, aki különben a közvetlen -hivatali főnököm. Ő nagy érdeklődéssel hallgatta beszédemet, amelyben -mintegy rövid programmját adtam a miniszteriumban kifejtendő -működésemnek. És végül abban a nagy megtiszteltetésben részesített, hogy -egyszersmindenkorra meg-meghivott vacsorázó társaságába, a vendéglőbeli -törzsasztalhoz, melynek ő az elnöke. Az összes nőtlen kollégák (s -ilyenek, úgy hallom, igen számosan vannak) ott szoktak vacsorázni. Ez, -mondom, igen nagy kitüntetés s azonkívül hasznos is lesz rám nézve, mert -bizonyára sokat fogok tanulni a fehér asztalnál is a kollégáktól, -akiknek, úgy látszik, az osztálytanácsos úr a szellemi vezérük s a -fiatalabbaknak valódi atyai barátjuk… Ma este már ott is vacsorázom -(ebédre Kalimpánénál abonáltam), azért sietek zárni e levelemet, stb., -stb.» - -Még egy másik levelet is írt Péter. Azaz, hogy csak egy képeskártyát, -mely bizonyos Vég Piroska nevű úrileánynak szólt, aki úgy látszik, -kevesebb szóból is megérti Pétert. Sőt szavak sem épen kellettek a -megértéshez, mert a képes lapra, mely a miniszterium büszke, de rozoga -(ilyenek nagyrészt a m. kir. miniszteriumok!) palotáját ábrázolta, -mindössze egy nyilat rajzolt Péter, még pedig a harmadik emelet egyik -ablakához (amely, tán mondanunk sem kell, Péter hivatalos szobáját -jelezte), ezenkívül az egyik sarokba meglehetősen apró betükkel (hej, -alighanem kitünő szeme van annak a Piroskának!) valami ilyesféle szám- -és betürejtvényt pingált: «100.000 p–szi!»… Míg a másik sarokba, nevének -kezdőbetüi után annál nagyobb és szinte kiabálva ágaskodó betükkel ezt -írta: «m. kir. miniszteri fogalmazó gy»… (A hosszú és különben is -magyartalan «gyakornok» szót így egyszerüen «gyé»-re rövidítette, a -fölösleges «ideiglenes minőségű díjtalan» szavakat pedig teljesen -elhagyta, ami mindenesetre jó nyelvérzékét és az egyszerű, tömör stilus -iránt való előszeretetet bizonyítja.) - -* - -A «Három királyok»-ban már együtt volt a törzsasztal (az otthontalan -öreglegények korán szoktak gyülekezni) az osztálytanácsos úr ő nagysága -elnöklésével, mikor Péter belépett. - -Még mindig az ünnepi redingot volt rajta, mert némi ünnepélyes -fogadtatásra számított, sőt útközben csinos kis dikciót is hevenyészett, -melylyel majd az elnök úr üdvözlő szavaira válaszolni fog. - -Hatalmas füstfelhő gomolygott a törzsasztal fölött («konzerváljuk -magunkat, fiukák, mert különben idő előtt megrothadunk»… – szokta volt -hangoztatni az asztal humoristája), a különböző és leginkább tar -koponyák úgy látszottak a füstben, mint őszi ködben az érett -káposztafejek… A boros üvegek és sörös poharak között ingerült, kemény -szavak pattogtak: - -– Borzasztó! - -– Rettenetes! - -– Szörnyüség!… - -– Hát csakugyan?… - -– Rémes!!… - -Ilyenféle, nem épen barátságos, még kevésbbé ünnepélyes felkiáltások -sziszegték-morogták körül Pétert, mikor bizonyos elfogultsággal, -udvariasan, mélyen meghajtotta magát a tanácsos-elnök úr előtt. - -– Kérlek alássan, nagyságos uram, kegyes bátorításod folytán voltam -bátor megjelenni… - -– Szervusz! – szakította derékon Péter dikcióját a tanácsos úr, – tedd -le magad. Urak, aki még nem ismerné, dr. Kis Péter úr, az új -gyakornokunk. - -Péter megszeppenve kuporodott le az egyik üres székre. Ez a rettenetes -«gyakornokunk» szó, amit ő csak egyszerű «gy» betüvel jelzett, így -kimondva (pláne «fogalmazó» nélkül) szinte lesújtotta. Úgy érezte, -mintha a csontjait ropogtatná és az agyvelejébe szurkálna az a sok -zordon mássalhangzó: gykrnknk!… Brrr… majd a hideg verejték verte ki -tőle. - -Néhányan a szomszédságból kezet fogtak vele, mások csak némán intettek, -de mindenki ezt gondolta magában: - -– Szegény tatár! - -Ezzel aztán végkép el is volt intézve Péter «ünnepélyes» fogadtatása. - -Az egyik tömzsi, kerekfejű és erősen őszbecsavarodó asztaltárs (címzetes -segédtitkár a miniszteriumban) vette fel a szót. Ő is csak az imént -érkezett s a nagy háborgást okozó követ ő dobta a társaság meglehetős -posványosan hullámzó hangulatába. - -– Hát igen, – mondta élesen pattogó hangján a kis ősz ember, – Karcsi -főbelőtte magát! Még pedig alaposan. Mausztodt!… Már viszik is a -boncasztalra. - -– Igazán borzasztó! – fakadt ki újra az egyik fiatalabb kolléga -(fogalmazói rangban és szintén szapora fehér fürtökkel az üstökében.) - -– Borzasztó… borzasztó! – pattogott vissza a kerekfejű – az ördögöt -borzasztó! Sőt nagyon egyszerű és természetes. A legtermészetesebb ügy a -világon. Épen olyan természetes, mint ahogyan én, te, ő (itt épen Kis -Péter felé bökött, aki ijedten rezzent össze) és mind, akik most itt -szemforgatva sopánkodunk, hasonlóan cselekedtünk volna, ha lett volna -vagy volna annyi fiatalos hebehurgyaság (vagy férfias bátorság – ahogy -akarjátok) bennünk is, mint Karcsiban. Ha nem lettünk volna, vagy nem -lennénk elég okosak vagy gyávák (megint: ahogy tetszik!) ahoz, hogy -emberi életet kezdjünk élni. Igaz, őszinte, _egész_ emberi életet… Épen -olyan természetes, mint amilyen természetellenes az, hogy én, te, ő és -mind, akik itt vagyunk napról-napra, itt ebben a bűzös, margarin- és -spiritusz-szagú kocsmában és hizlaljuk az epénket és aszaljuk a -szivünket és az agyvelőnket… hogy végezetül még a férgek is csalódjanak -majd bennünk, amelyek pedig egyedül fűznek szép reményeket ehez a mi -nyomorult, hazug _féléletünkhöz_, amely silányabb, érték nélkül valóbb -az állaténál, mert az legalább kölykeket nevel… Hát ez a Karcsi, akit -itt most szegénynek, szerencsétlennek sopánkodtok, legalább élt. Egész -emberi életet élt. Ha egy évig, vagy akár csak egy hónapig élt volna is, -de élt. Volt bátorsága élni… Volt bátorsága hallgatni érző, fiatal szíve -dobogó szavára… egészséges meleg vére ritmikus lüktetésére… És nem -fojtotta az emberi élet e legfenségesebb zsolozsmáját hazug és gyáva -alakoskodással füstös kocsmák és kávéházak bűzös csörömpölésébe és -útszéli lebujok feslett sikongásába, mint én, te, ő és mind, akik most -itt aszott szívvel és ehrlich-hata után nyöszörgő vérrel sopánkodunk… Az -megint más lapró tartozik, hogy ezentúl _csak_ dolgozott, becsületesen, -emberségesen (sőt sokszor már szinte állatmódra) a hivatal taposó -malmában… hogy nem kereste malmára a nagyokat lendítő, de legtöbbször – -hiszen tudjuk, látjuk – gyanus forrásokból ömlő és piszkos sodrú nagy -vizeket… hogy őszbecsavarodó fejjel még mindig a «ranglétra» alsó, -görhes fokain kuporgott, míg nála sokkal hitványabbak az ő vállain át -kúsztak a magasba… hogy hat szép gyermeket adott a hazának, a tekintetes -haza pedig adott neki olyan fizetést, amelyért a mészáros, a pék és -társai csak három sovány porcióra valót hajlandók naponkint adni és -olyan úgynevezett «lakbért», amelyért a legkülvárosibb háziúr sem áll ma -már szóba az emberrel… Ez, mondom, és minden egyéb, ami ezután és ebből -következett, már nem az ő dolga. Ő elvégezte a maga dolgát emberségesen -és punktum! - -– Az a vén paralitikus dadogány az oka mindennek! – süvített fel itt egy -ingerült, éles hang, – ha ő az ősszel penzióba megy, Karcsi most -előlépett volna. - -– No, csak azt várjátok, míg az elmegy, – kontrázott egy másik, – azt -csak az Entreprise huszárjai mozdítják el onnan… - -– Igyunk, fiukák! – igyekezett földeríteni a komor hangulatot a -humorista. – Vigasztalódjatok: sohse halunk meg és sohse – lépünk elő! - -– És vigasztalódjunk, – szólalt fel ismét a kerekfejű s egy ívet vett -elő a zsebéből, – hogy nekünk még telik az elpocsékolt hitvány életünk -árán egy-két garas a kollégáink koszorújára. Irjátok alá! - -A kollégák ittak, aláirták az egy, usque két koronáikat és megint ittak. -Péter is aláírt egy koronát. Ez volt tulajdonképen az első komoly -hivatalos működése. - -* - -Jó éjfélre járt az idő, mikor az asztal szétoszlott. - -Péter úgy gondolta, hogy illendő dolog hazakísérnie a főnökét, aki – úgy -vette észre – kissé rövidlátó is és egész este, jó példával járván elől, -igencsak szorgalmasan hozogattatta a «három decit.» (Mert a tanácsos úr -elvből mindig csak három decit hozat – egyszerre.) - -– Na, fiacskám, – mondta hazamenet atyáskodó hangon, de pajtáskodó, -boradta őszinteséggel Péternek a tanácsos úr, – most már láttad: miféle -virágok fakadnak majd számodra azon a bizonyos mezőn, amelyről délelőtt -ott a hivatalban olyan lelkesedve beszéltél. Nem akartalak akkor -zavarni. Elvégre is a hivatal – hivatal! Meg aztán igazán olyan derüs -félórát szereztél nekem, amilyenben már régóta nem volt részem. Mintha -csak enmagamat láttam volna – harminc évvel ezelőtt… és a saját akkori -hangomat hallottam volna… Én is épen így beszéltem akkor a főnököm -előtt, fiacskám. És «álmaim is voltak, voltak»… mint a költő mondja. -Épen úgy, mint neked. És volt vadonatúj szalonkabátom is, amelynek -zsebében, a szívem fölött, egy bodros fejű kis leánynak arcképét -szorongattam, aminthogy valószinüleg a te kabátod zsebében is ott -szorong valami kis bodros fejű… Én is írtam akkor igen szép, érzékeny és -ambicióktól duzzadó levelet az édes anyámnak, no és egy másikat annak a -kis bodros fejűnek… Aminthogy bizonyosan te is írtál. És látod, mi lett -a vége. Egy savanyú kedvű, rezes orrú, részeges agglegény, fiacskám. -Olyan, mint a többi, akit ott láttál a «Három királyok» asztalánál és -amilyeneket a többi kocsmákban is láthatsz. Magyar királyi agglegény, -fiacskám… Aki éjfélkor tántorog haza a füstös csapszékből, tíz órakor -ébred fejzúgással és gyomorémelygéssel… Dél felé betámolyog a -hivatalába, komisz borjúpörköltet eszik, sört iszik rá, aztán pipára -gyújt «simliket» gyárt és böfögve várja, míg fölfordul, aki előtte van a -szamárlétrán. Addig várja, míg egyszer csak maga is fölfordul… és a -kutya se ugat utána… Na, jóéjszakát, fiacskám!… - -Péter lehorgasztott fejjel bandukolt tovább az éjszakában. - - - - -A PÁRNÁZOTT AJTÓK MÖGÖTT. - - -I. - -– Nem megyek, mama, én nem megyek. Elvégre, nekem is van önérzetem… - -– Eljösz, Marianne. El kell jönnöd. Érted?! - -– De mama, én… - -– Semmi «de»! Öltözz és megyünk. Punktum. Azt az erdő-ügyet végre is el -kell már egyszer intéztetnünk. Ez most már jóformán életkérdés ránk -nézve. Aztán meg… - -– De hiszen ezt a nélkül is… nélkülem is… lehetne… - -– Azt én jobban tudom. Csirke ne tanítsa a tyúkot. Manapság semmi sem -megy magától. Mindent meg kell mozgatni. Az úgynevezett «hivatalos -gépezet» meg épen csigalassúsággal vánszorog előre, ha az ember egy kis -művészettel nem lendít rajta. - -– De mikor én semmi tehetséget nem érzek az efajta lendítő művészethez. - -– Légy nyugodt, fiacskám, ezt én megint jobban tudom. Én jobban ismerem -a tehetségeidet, mint te magad. Te még azt sem tudod tulajdonképen, – -hiába olvastál annyit össze-vissza, hogy mit tudsz. Nohát tudd meg, -lelkem, hogy minden nő született lendítő-művész. A világ sohasem ment -volna előbbre asszonyi lendítések nélkül. De ez most nem tartozik ide… A -mi azt a bizonyos önérzetet illeti, – azt is csak a könyveidből szoptad, -– hát ez esetben a felől is teljesen nyugodt lehetsz. Semmi sérelem nem -fog esni az önérzeteden. Tudod, hogy először dr. Kabócza fogalmazóhoz -megyünk. Majd ő jelent be a kegyelmeshez. - -– Nincs szerencsém ismerni Kabócza doktor urat. - -– Hát épen azért. Vagy annyival inkább el kell jönnöd. Meg kell -ismerned. - -– Köszönöm. Ha őt nem ismerem is, de ismerem a fajtáját és nem kérek -belőle. Őszintén gyűlölöm ezeket a raccsoló, nyafogó, nyegle ficsurakat, -még ott is, a hol leginkább a helyükön vannak: a zsúron, a társaságban, -bálban. De a hivatalszobában meg épen nem vagyok kiváncsi rájuk, a hova -nagyrészt a protekció ültette őket és a hol egyebet sem tesznek tíztől -félkettőig, mint a körmüket fényesítik, esetleg fölényeskednek és -gorombáskodnak a közönséggel, vagy a mint ők mondják, «a pasasokkal.» -Nohát én nem akarok ilyen «pasas» lenni se Kabócza úr, se más uracskák -jókedvére. - -– Marianne, Marianne, te belőled megint a te modern naturalista, verista -meg isten tudja, miféle _ista_ íróid beszélnek, a kik mindig fekete -szemüvegen át nézik a világot. - -– Sőt épen szemüveg nélkül, éles és nyitott szemmel nézik. De nem is -szorulok e tekintetben a különben igen tisztelt író urakra. Magamnak is -jó szemem van és azzal nézem a világot és az embereket. - -– Nohát akkor majd néz meg Kabóczát. Ő egészen más, mint a milyennek te -képzeled. Kabócza komoly, érett ember. Azonkívül finom művészlélek. -Csupa szolgálatrakészség és szeretetreméltóság. Azért is vette maga -mellé titkárul a kegyelmes úr. Kabócza a hivatalán kívül művészettel is -foglalkozik. Épen úgy, mint te, Marianne, festeget szabad óráiban. A -multkor elárulta, mert nekem különösen nagy tisztelőm. Én is -említettelek neki téged és nagyon melegen érdeklődött irántad… a -művészkedésed iránt… Azonkívül Kabócza nőtlen ember… - -– Bizonyosan valami megsavanyodott agglegény! - -– Na! Igaz, hogy egy kicsit szürkül már, de édes lelkecském, mi sem -vagyunk már épen mai csirkék… Remélem, most már megértettél, drágám. -Eredj hát szépen és vedd fel az új ruhádat, a rózsaszínűt. Kabóczának -igen finom ízlése van és kedvenc színe a rózsaszín… - -– Igen, mama, – kapitulált végre Marianne. És mivel belefáradt már az -ellenkezésbe vagy talántán egyéb okokból is, ment és fölvette szépen a -rózsaszínű új ruháját. - -A mama is szépen kicsipekedett és útrakeltek a két lendítő-művészek. - - -II. - -Míg őnagyságáék öltözködtek és a különféle csökönyös pesti járóműveken -nagy üggyel-bajjal eljutottak a miniszteriumba, azalatt odafenn, az -egyik hivatalos szobában különös és egészen szokatlan dolog történt. - -Épen a Kabócza doktor szobájában olyasféle jelenetek játszódtak le -ezalatt, a minők ezelőtt csak a különböző t. c. elv- és szaktársak -gyűlésein szoktak előfordulni, nem pedig a nagyságos (noha tulajdonképen -csak tekintetes) miniszteriumi urak konventikulumain. Mert aféle -rögtönzött konventikulum volt Kabócza szobájában, a melyen egy csomó -deresedő fejű és többé-kevésbbé nekigömbölyödő embonpoint-ü úr vett -részt. A derességben és gömbölyűségben ugyan mutatkoztak néminemű -különbségek, de egyébként rangban mind egyenlők voltak a konventikulum -tagjai: tekintetes fogalmazó urak. - -A gyülekezés nem volt ugyan szervezve és rendőrhatóságilag engedélyezve, -mégis úgy látszott, hogy az elnöki tisztet Kabócza doktor viselte, -bizonyosan azon a címen, hogy neki volt a legderesebb feje és a -leggömbölyűbb embonpointje. De ezenkívül ő állt a legbizalmasabb lábon a -kegyelmes úrral is, a ki legutóbb aféle titkári teendőkkel bízta meg -Kabóczát, a mi a miniszteriumban igen nagy kitüntetés számba megy. - -Kabócza ilyetén csöndes elnöki minőségében egyelőre nyugodtan szívta -tintafoltos asztala mellett a rosszul szelelő portorikóját és szabad -folyást engedett a kollégák érzelmeinek, a melyek elintén csak csöndesen -mormolva bugyborékoltak, de azután mind erősebben zajgó hullámokat -vertek. - -Az egyik apróember kolléga, a kinek azonban a legélesebb hangja volt, -vitte a szót. - -– Tehát, fiukák, – rikácsolta a kis ember, – ezennel van szerencsém -indítványozni, hogy alakítsuk meg az elaggott fogalmazók egyesületét, -röviden az EFE-ét. - -– Ohó! – kiáltott közbe egy másik, szintén deresedő «fiuka», – az nem jó -lesz. A cégér legyen tetszetős, manapság minden a jól megválasztot -cégértől függ. Mi az, hogy «efe»? Ide még egy szó kell, a mely K-val -kezdődjék. Akkor aztán így fest a cégérünk: K. E. F. E.! Ez már valami. -Tetszetős és praktikus. Még bizonyos titokzatosságot is kölcsönöz az -egyesületünknek, a mi nagyban emeli a tekintélyünket kifelé. Ma már -úgyis mindenki valami titkos társaság tagja. Ki szabadkőmíves, ki -kongregációs, ki fajmagyar turáni levente. Ha azután gyülésezünk, -egyszerűen azt fogjuk mondani, hogy «kefélünk», mint a hogyan -szabadkőmíves polgártársaink «vakolnak». - -– Helyes, helyes! – nyilatkozott meg a közvélemény és a fiúkák törték a -fejüket, mi legyen hát az a k-val kezdődő szó? - -Végre jobb hiányában a «keservesen» szóban állapodtak meg és ezzel -megalakult a Keservesen Elaggott Fogalmazók Egyesülete, vagyis röviden a -KEFE. - -– A korelnökség mindenesetre engem illet, – mondta most az aránylag -legnyurgább kolléga, – nekem az ezer koronás lakáspénzemhez van tizenhat -és félévi szolgálatom, hat neveletlen gyermekem és egy anyósom. - -– Én a díszelnökségre jelentem be igényemet, – szólt egy másik, szintén -az ösztövérebbek közül, – még pedig azon a címen, hogy nekem dupla -anyósom van. - -– Ferdi, ne légy gyöngédtelen! – figyelmeztette valamelyik lovagias -kolléga. - -– Ezt a viccet már ismerjük a «Fliegende»-ből, – akarta letorkolni -Ferdit egy másik tagtárs. - -– Nem viccelek, fiúkák, – mondta komolyan Ferdi. – Nem úgy értem, hogy -az anyósom duplán számít. Valósággal két anyósom van. Egyik a boldogult -első feleségem után, a másik a második után. És mind a kettő nálam -lakik. Persze, külön szobában. - -– Persze, persze, két dudás egy csárdában! – élcelt közbe valaki. - -– Így a lakásom, – folytatta még komolyabban Ferdi, – épen háromannyiba -kerül, mint a mennyi a lakáspénzem. Hát tessék igy lakni és azonkívül -még egyebet is cselekedni, például húst enni, a mire néhanapján mégis -csak szüksége van az embernek. - -Ilyenféle jogcímeken hamarosan akadt pályázó az alelnöki, -másod-alelnöki, titkári tisztségre, úgy, hogy végül az egész egyesület -csupa érdemdús tisztikarból állott. - -– Elég a tréfából, fiúk! – szólt közbe elnöki tekintélyével Kabócza. – A -dolog sokkal komolyabb… - -– Annyira komoly, pajtás, – hangzott egy szomorú, komor hang, – hogy -csak sírni vagy nevetni lehet rajta. De mivel a sírás nem használ, hát -nevessünk. Vagy nem kacagni való-e, hogy itt húzzuk az igát türelmesen -10–15 év óta s mikor, mint most is, valami üresedés van, hát a nyakunkba -dobnak holmi levitézlett képviselőket és főispánokat, a kik annyit -értenek a mi dolgunkhoz, mint a tyúk az abécéhez. Neked még csak könnyű -a dolgod, mert volt elég eszed, hogy nem nősültél… - -– Nekem sem olyan könnyű, mint gondoljátok, – felelte Kabócza. – Minden -embernek megvannak a maga keresztjei, ha nem is hurcolja sopánkodva a -piacra azokat… De ez most nem tartozik ide. Ide csak az tartozik, hogy a -mit most ismét el akarnak velünk követni, az már vérlázító -igazságtalanság és ezt nem fogjuk türni. Elvégre ma már az utolsó -utcaseprő és ki tudja kiabálni a maga jogait, csak mi sunnyogunk gyáván, -nyomorult szellemi proletárok… Hát emeljük föl a szavunkat egyszer már -mink is! De nem léhán viccelődve, hanem komolyan, mint komoly férfiakhoz -illik. Most mindjárt deputációba megyünk a kegyelmes úrhoz és ha ez nem -használ, tovább megyünk, a parlament, a nyilvánosság elé. Memorandumot -írunk, a melyben könyörtelenül leleplezzük ezt az egész protekciós -korrupciót… Majd megírom én! - -E gyujtó szavak hatása alatt a KEFE nyomban küldöttséggé alakult és -bement a kegyelmes úrhoz. Hamarosan ki is jöttek. Hogy mi történt a -vastagon párnázott ajtók mögött, az nem egészen bizonyos. Bizonyos -azonban az, hogy Kabócza doktor egyenesen a szobájába sietett, magára -zárta az ajtót és neki gyürkőzött a memorandumnak. - - -III. - -Az első dörgedelmes körmondatának a derekán tartott épen, mikor a -szolgája rákopogtatott. - -– No mi az? – mordult ki Kabócza. - -– Két nagysága van itt, – mondta a szolga és átadta a már jól ismert -névjegyet, a melyre most ő nagysága a saját neve után azt is odaírta, -kétszer aláhúzva «_és leánya_.» - -– Várjanak egy kicsit, – rendelkezett kurtán Kabócza és folytatta a -körmondatot. - -– Na, – jegyezte még odakünn gúnyosan Marianne, – hát ez az a finom -Kabócza? - -– Csak ne idegeskedjél, kérlek, – mondta a mama, – bizonyosan valaki van -nála vagy valami sürgős dolga van. Majd akkor beszélj, ha meghallgattad. - -Kabócza ezalatt befejezte a kacskaringós körmondatát, füle mellé dugta a -tollat és kérette a hölgyeket. - -– A leányom, – mutatta be Mariannet kedveskedő hangon a mama. – A -Marianne leányom, a kit a multkor említettem. Valami közös komissiónk -volt útközben, hát őt is felhoztam. - -– Örvendek, – mondta Kabócza, csak úgy félig pislantva föl az írásai -közül és helyet mutatott a hölgyeknek a rozoga, vedlett bőrdiványán. – -Az ügye, nagyságos asszonyom… nemde az erdő-eladás… - -– Marianne szintén rajong a festészetért, – folytatta a mama, ügyet sem -vetve az erdő-eladási ügyre. – Minden szabad idejét a pikturának -szenteli. Természetesen a háztartás gondjai mellett… mert azt is ő -végzi… - -– Az szép, nagyon szép, – dörmögte Kabócza. – Már informáltam a -kegyelmes urat… - -– Mi köze a kegyelmes úrnak a mi háztartásunk gondjaihoz? – kérdezte -magában Marianne. A mama pedig rendületlenül folytatta: - -– Bizony, Marianne, ezt a szemébe is meg kell mondanom, komoly leány, a -ki a léha zsúrozás, korzózás helyett hasznos és praktikus dolgokkal -foglalja el magát… Nemde, ön is helyesli ezt, doktor úr? - -– Mindenesetre, – bólintott idegesen Kabócza s kihúzta füle mellől a -tollat, – jól teszik a tisztelt hölgyek, ha ők is megfogják ma már a -dolgok komolyabbik végét… Ámbár vannak a pikturánál hasznosabb és -praktikusabb dolgok is… A kegyelmes úr egyébként, ismétlem, mindenről -informálva van. Nem hiszem ugyan, hogy belemenjen a föltételekbe, de -tessék megpróbálni. - -Marianne titokban egyet csípet a mamája selyemblúzán és nyugtalanul -izgett-mozgott a bőrdiványon. - -– Most épen szabad a kegyelmes úr, azonnal bejelentem nagyságtokat, – -mondta tovább Kabócza és a következő percekben már a kegyelmes úr -előszobájában várták szorongva önagyságáék, mikor nyílik meg számukra a -párnázott ajtó. - -Hamarosan megnyílott. - -Kabócza doktor visszasietett a szobájába, fogta a tollát és komoran -nekifeküdt a második, még dörgedelmesebb körmondatnak. - - -IV. - -Őnagyságáék valamivel tovább maradtak a párnázott ajtó mögött, mint -Kabóczáék. - -Kabócza doktor már az ulolsó körmondatát is befejezte, három felkiáltó -és két kérdőjellel, mikor a kegyelmes úr hivatta. - -– Nézze kedves barátom, – mondta nyájasan mosolyogva és egy nagy -aktacsomót adott át Kabóczának, – intézze csak el ezt. Tudja, az az -erdő-ügy… Meggondoltam a dolgot, belemegyünk a tulajdonos föltételeibe, -aszerint intézze el. De sürgősen, kérem, ha lehet, még ma. Deputációkat -pedig máskor ne vezessen hozzám, mert ezzel árt a karriérjének, különben -gondom lesz önre. - -– Igenis, kegyelmes uram! – hajlongott finoman, kedvesen Kabócza és -boldogan sietett vissza a szobájába. - -Kinézett az ablakon az utcára. Szerette volna visszainteni a hölgyeket. -Kedvesen, finoman leköszönt nekik, de azok nem vették észre. Épen akkor -ültek be egy gummikerekübe és elhajtattak. - -Kabócza egyet gondolt, összetépte a KEFE memorandumát, leült és -elintézte az erdő-ügyet «azonnal, még ma»… - - - - -ŐSZ. - -– Tisztelt kolléga úr, – így szólt a nagyhatalmú hivatalfőnök némi -ünnepélyességgel és bizonyos fokú leereszkedéssel Fa Jánoshoz, nyár -elején, mikor a szabadságok kiosztásáról volt szó – óhajtanám, hogy -kegyed most is, mint a mult évben, csak az ősszel venné igénybe -szabadságidejét. Az ügyosztályt, tetszik tudni, nem bízhatom mindenkire. -Szóval, a hivatal érdekei úgy kívánják… - -Fa János, a mindig lelkiismeretes és buzgó hivatalnok, most is, mint a -mult évben, tisztelettel hajolt meg a főnök úr óhajtása és a hivatal -érdekei előtt. - -– Kérem, méltóságos uram, – mondta – a dolog rendben van. Szabadságomat -az őszszel fogom igénybe venni. - -Hivatalos aktát «vettek fel» róla és ezzel Fa János szabadságügye -végérvényesen el volt intézve. - -Pedig ezúttal aligha volt egészen rendben a dolog. - -Erre azonban csak akkor sejtett rá Fa János, mikor hazatérve, egy -levelet talált az asztalán. A borítékon mindjárt felismerte a Menyus -bácsi – t. i. Kócs Menyhért úr – kissé immár öreges és rusztikus vonású -szarkalábírását és a pusztamezői pósta bélyegzőjét. A tartalmát is -jóformán tudta már kívülről. - -Ez a levél ugyanis évek óta pontosan megérkezett igy nyár elején a -pusztamezői Kócs-portáról, amelyhez némi távoli atyafiságos szálakon -kívül különösen kedves és meleg ifjúkori emlékek fűzték vala Fa Jánost. -Az ifjabb Kócs Menyhért barátsága révén tudniillik, akivel János -valamikor együtt tanult a pápai kollégiumban. Együtt is laktak. A -kvártélypénzt egészen Menyhért fizette, sőt a Jancsi gyereknek – -teljesen a maga kenyerére taszított diák volt Fa János – bizony a -kosztja is jóformán abból a mozgó éléskamrából került elő, amelyik – -Kócs néni jóvoltából – hogy úgy mondjuk, permanens szolgálatot végzett a -pusztamezői öreg kastély és a pápai kis diák-szoba között. A vakációit -is Pusztamezőn töltötte Jancsi diák, ahol tejbe-vajba fürösztötték és -két hónap alatt szinte kihizlalták a következő tíz hónapos -«szűkesztendő»-re. - -Fa János pedig mindezek fejében aféle mentori szolgálatot teljesített -Kócs Menyus körül, védelmezvén őt főképen a kajánabb természetű -diáktársak csipkedő imposztorkodásai ellen, amelyeknek a kissé -gyámoltalan és vékonypénzű Kócs Menyus különben állandó céltáblája lett -volna, ha Jancsi elébe nem állítja két erős karjának a tilalomfáját. - -Az egyetemre is együtt mentek. Az örökké füstös, kormos nagyvárosban -azonban egyszerre csak ama nagy Kaján támadta meg a kis göthös Kócs -Menyust, amely ellen nem volt hatalma már Fa János két erős karjának. -Hosszú délvidéki utazás után egy szép tavaszi napon a szegény fáradt -Menyus visszaérkezett a pusztamezői akáclombos temetőbe. - -Ezután indultak meg azok a bizonyos levelek, amelyekben az öreg Menyus -bácsi szíves, meleg barátsággal hívta mindig Fa Jánost egy kis -vakációzásra, jó falusi levegőre. János úr eleinte szorgalmasan el is -látogatott minden nyáron Pusztamezőre. És hogy valamivel viszonozza a -szíves vendégbarátságot, most a kis cseperedő Iluskát, a Kócs-törzs -legifjabb bimbó-hajtását, vette szerető gondozásába. Gyönyörű -hajasbabákat és képes abécéket vitt neki Pestről, megtanítgatta a -betűvetés mesterségére, hancurozott vele a kertben, a réten, játszott -bujósdit és haragszomrádot. - -Telt-mult ezenközben az idő. - -Fa János egyszer csak azt írta vissza Menyus bácsi invitáló levelére, -hogy az idén – sajnálja – nem mehet Pusztamezőre. A körülmények… a -viszonyok… a sok dolog… leköti a hivatal, stb. stb… Hanem a jövő évben… -reméli… talán… - -És ez így ment ezután évről-évre. - -Menyus bácsi levele (egyre melegebb hanggal és egyre reszketősebb -írással) minden nyárelőn pontosan megérkezett. Fa János válasza (egyre -szűkszavúbban) mindig az volt rája: sajnálja, most nem lehet… reméli, -jövőre… - -Pedig utóbb már igen kedves postscriptummal is bővült a pusztamezői -levél ilyenképen: «Bizony már Iluska is haragszik a rossz Jancsi -bácsira, hogy ilyen hűtelen lett hozzánk…» Ez az utóirat később némi -stiláris változáson ment át. Nevezetesen, Iluska helyett – Ilona, Jancsi -bácsi helyett – Fa úr állt benne s kezdődött: «Bizony, Ilona is sokat -emlegeti Fa urat.» - -Ebből a legutóbbi levélből meg már végkép elmaradt a postscriptum. Pedig -Fa János most épen azt kereste legelőször benne. Ez hirtelen egy kicsit -szeget ütött a fejébe, mondhatnók – a szíve tájékára… És most kezdett -olyasvalamit érezni, hogy az a szabadságügy talán még sincs egészen -rendben… - -Némi gondolkozás után leült és igen meleghangú választ írt Menyus -bácsinak. Őszinte nagy sajnálattal jelezte (és most nem udvarias -közhely, ravaszkodó kitérő volt ez), hogy a nyár folyamán megint csak -nem mehet. A hivatal érdekei úgy kívánják (és magában pokolra kívánta, -most először, a hivatal érdekeit), hogy csak az ősszel veheti ki -szabadságát. Hanem akkor föltétlenül élni fog a kitüntető szerencsével, -meg fogja ragadni a kedves alkalmat és sebes sólyomszárnyakon repülend -Pusztamezőre! - -Hosszú levelében, mely szinte részletes önéletrajzzá bővült, beszámolt -az utolsó látogatása óta eltelt idővel, felsorolta az okokat (persze, -nem valami pragmatikus megbízhatósággal), amelyek mindezideig -akadályozták és a levél végére, amit eddig sohse szokott, most ő -biggyesztett utóiratot, mely szóról-szóra így hangzott: «Remélem, -miszerint az aranyos kis Iluska is ki fog békülni azzal a rossz Jancsi -bácsival!!…» - -Másnap és a következő napokon aztán a hivatalban is különös dolgok -történtek Fa Jánossal. - -A megcsontosodott minta-hivatalnok egyszerre csak ridegnek, szűknek, -börtönösnek találta a hivatalszobáját, melyet pedig azelőtt igazi -otthonául tekintett és már előre örült, ha az örökké lármás -bérkaszárnyából, melyben kopottas legénylakása volt, a patriarkálisan -csendes, pipafüstös ódon boltívek alá menekülhetett. (A hivatal épülete -kolostor volt valamikor.) A mindig lelkiismeretes és buzgó robotolónak -egyszerre csak kezdett valahogy nem akarózni a munka. A restanciák -halomra gyűltek az asztalán. Ha egy-egy sürgetett aktát kényszeredetten -előkotort, egyszerre csak azon vette észre magát, hogy a józanul szürke -hivatalos papirost mindenféle fantasztikus ákom-bákumokkal kanyargatta -tele, akárcsak diákkorában az algebrajegyzeteit… És ebben a nagy -kesze-kusza, minden értelem nélkül való betű- és vonallabirintusban csak -egy értelmes szó bujkált – mint pipacs a vetésben – hol itt, hol amott -ütve ki a fejét, kissé más-más árnyalatban, de mindig mosolygó édes -derűvel: Ila… Ilus… Iluska… Ilonka… - -Otthon pedig, a rideg legénytanyán, mindenféle kedves és bohó emlékek -rajzották körül ama szép nyári napokból, amelyeket Pusztamezőn töltött. -Különösen egy eddig figyelemre sem méltatott jelenet ébredt minduntalan -és egyre elevenebb életre az emlékezetében. Egyszer haragszomrádot -játszottak Iluskával. - -– Hajagszom jád, Jancsi bácsi – selypítette kedvesen Iluska. - -– Mért haragszol? – kérdezte Jancsi bácsi. - -– Mej nincs feleséged! – hangzott a meglepő válasz. - -– Majd lesz! – vágta ki magát Jancsi bácsi. - -– Akkoj én leszek a feleséged és akkoj nem hajagszom jád! – mondta rá -nagy komolyan és hangos derültséget keltve a kis pöttyöm -menyasszonybimbó. - -Fa János édesdeden elmosolyodott, úgy befelé magában, mikor ezt a -bájosan együgyű jelenetet újra meg újra az emlékezetébe idézte. Lám csak -– morfondirozott el azután – hogy ő erre sohsem gondolt idáig… Igaz, -hogy nem is igen gondolhatott eféle gyerekségekre pályatörő, -kenyércsikaró nagy munkája közben. Mert protekció híján, -lépésről-lépésre a maga erejével kellett utat törnie előre és minden -nagyobb falat kenyeret a maga erejével kellett kicsikarnia abból az -egyre jobban megrohant és egyre szűkebben sütő közkemencéből, melynek -hivatal a neve. - -Húsz esztendő elszánt tülekedése, kemény munkája kellett ahhoz, hogy a -kenyér mellé egy kis pecsenyére, pohár borocskára is tellett. Evés -közben jön meg az igazi étvágy. Fa Jánosnak most már egy kis csemegére -is étvágya támadt. És lehetett volna-e az ő számára a kerek világon -kívánatosabb, édesebb csemege, mint a kis Kócs Iluska nevető kék szeme, -ölelő puha karja, csókratermett ajka?… - -Ezt a kérdést, az ábrándozás egyre gyakoribb óráiban – miközben a -pusztamezői vadvirágos réteket járta – maga vetette fel maga előtt Fa -János és nyomban meg is felelt rá magának. - -Diktum-faktum, mikor végre (hej, csigahason!) megérkezett az ősz és vele -a szabadság, János úr mindjárt másnap csomagolt és – ha nem is «sebes -sólyomszárnyon», csak lassan döcögő vicinálison – elutazott -Pusztamezőre. - -A kis vadszőlős állomáson – méla őszi napsugárban piroslottak már a -csipkés falevelek – Menyus bácsi várta a vendéget. Arcán a régi szíves -mosoly, de szép fehér patriárkafeje kissé megsárgult. Valamikor kemény -katonás járása is megroggyant és bár nagy igyekezettel emelgette lábát, -bizony már sűrűn csosszant, ritkán koppant a lépte. - -János úr mindjárt az első pillanatban valami kis lehangolódást érzett. -Még inkább meglepődött, mikor az állomáson semmiféle kocsit sem látott. -Igaz, a falu csak jó puskalövésnyire volt, de azért régebben a világért -sem engedte volna el az öreg családi batárt a szives házigazda, mikor -ilyen kedves vendége érkezett. «Gyalog otthon is járhatsz?» – szokta -volt mondani vidáman Menyus bácsi, ha Jancsi diák szerénykedve -protestált a felesleges fényűzés ellen. Hej, pedig akkor még Menyus -bácsi is ugyancsak kivágta a «bakamarsot», no meg – mi tagadás – Jancsi -diák is fürgébb legény vala, mint János úr. - -– Csak így az apostolok lován jöttem, – mondta most, a kölcsönös -üdvözlés után csendesen Menyus bácsi. A másik lovakat eladtuk. Bizony -eladtuk… - -A böröndöt – vadonatúj drága és jó nehéz jószág volt – átadták egy -vasuti szolgának («Nincs most alkalmatos cselédünk» – jegyezte meg -Menyus bácsi) és lassan ballagva elindultak a falu felé. Eleinte -szótalan, hangtalan. Mintha féltek volna megzavarni az őszi alkony -bágyadt, méla csendjét… Vagy tán más oka volt a nagy hallgatásnak. Pedig -mindkettőjük torkát szorongatta valami. Mindkettő úgy érezte, hogy itt -most beszélni kellene valamiről vagy valakiről… Tavaszi dolgokról -szeretett volna hangos szavakat ejteni az egyik, de azok most hogyan -illenének ide?… Őszi dolgokról akart szólni halk borongással a másik, de -hiszen itt az ősz, beszél ő maga. Fejük felett, lábuk alatt minduntalan -megzörrent a sárga falevél… - -Hát ballagtak tovább szótalan, hangtalan. - -A jegenye-sor előtt megállt Fa János. - -– Ez, ha jól emlékszem, a Menyus bácsiék tagja, – mondta, hogy valamit -mondjon és a fasor mögött feketéllő szép darab őszi szántásra mutatott, -amelyen nagy lomha varjak tollászkodtak, olykor egy-egy rekedt kiáltást -hallatva: kár… kár… - -– Csak volt, öcsém, – felelt kis vártatva Menyus bácsi botjával a -faleveleket piszkálva. – Már eladtuk. - -És tovább ballagtak. - -Közvetlen a falu alatt letérve az útról a réteken vágtak át. Arra -közelebb. - -Fa János ott megint akart valamit mondani, de hirtelen visszanyelte a -kikívánkozó gondolatát. - -– Ezt is eladtuk, a rétünket – szólt helyette Menyus bácsi. Bizony -eladtuk… - -Ballagtak megint tovább. - -Már csak pár lépés volt a Kócs-házig. Korhadozó vén diófák mögül -barnállott ki magas fazsindelyes teteje. Zöldes-szürke moh lepte el nagy -foltokban a zsindelyt, itt-ott egy-egy mély behorpanás a tetőn. Mintha -valami vérengző óriás harapott volna bele… - -Fa Jánost szorongó érzés fogta el a ház előtt. Várta, hogy ismét -megszólal majd Menyus bácsi – «ezt is eladtuk» – és tovább vezeti valami -idegen bérelt fedél alá. - -De Menyus bácsi már csak odabent szólalt meg az oszlopos tornácon («No, -hálisten!» – lélekzett fel Fa János), amelynek erősen homoruló tégláin -ismét keményen kopogott a lépte. Szava is a régi érccel csengett és, -noha kissé erőltetve, a régi bonhomiával: - -– Anyjuk lelkem, megjöttünk; itt vagyunk. Terülj asztal, éhezünk, -szomjazunk! – kiáltott be a szokott kedélyes formulájával a konyhába s a -vendéget szobájába vezette, hogy kimosakodja az út porát. - -Fa János kissé elszontyolodott, amint így magára maradt a kis szobában, -melyre már ráborult a kora őszi est homálya. - -– Hm… nem jött ki elém – nyugtalankodott legbent magában – még csak a -kendőjével sem intett felém… - -Azután pár percig versenyt hallgatott a süketnéma falusi estével, majd -meggyujtotta az asztalon árválkodó gyertyát (egy szál őszirózsa csak -lehetne mellette…) és hozzálátott az átöltözéshez. Kissé soká tartott a -dolog (Menyus bácsi be is kopogott már – «öcsémuram, elrepül a sült -liba!»), hanem aztán olyan is volt János úr, mintha skatulyából húzták -volna ki, mikor végre megjelent a boltíves ebédlőszobában, ahol már -terítve volt a jól ismert nagy kerek diófaasztal. Azon már három -gyertyaszál pislákolt. - -Kócs néni a régi szeretettel fogadta az elveszett és megtért fiút. A -szeretete talán még nőtt is azóta, de ő maga megfogyatkozott. - -– Ide, ide, a régi helyére, Jani fiam (már engedjen meg, én csak így -nevezem) – kínálkozódott szívesen – úgy is régen várja már ez a hely. - -Fa János leült a helyre, mely olyan régen várja. És ő is várt valakit… A -tavaszt várta vagy a nyarat. Egy édes mosoly, egy üde kacaj… egy szál -virág, egy meleg ragyogó napsugár oh, be elkelne itt ebben a komor, -nyomasztó, gyertyavilágos őszi némaságban… - -– Nyilt az ajtó, Fa János szíve megdobbant… Oh, most, most suhan be -mindjárt a mosolygó tavasz… a napsugaras nyár! Most jön Iluska… Ilonka -most… - -Erzsók asszony, egy apró töpörödött fehércseléd bicegett be az -estebéddel, szép ropogósra sült libapecsenyével. - -– Ez az egész udvartartásunk! – jegyezte meg tréfásan Menyus bácsi, -mikor Erzsók asszony visszadöcögött a konyhába. Ezt is a szomszédból -kértük kölcsön. - -– Nem kap az ember valamire való cselédet – tette hozzá mintegy -mentegetődzve Kócs néni – aranyért sem lehet itt már kapni… Mind a -városba szalad a cifra életre. Vénségünkre odajutunk már, hogy a -lábbelit is magunknak kell tisztogatnunk. Oh, oh, felfordult világ ez a -mai… Ehol, a lámpánkat se tudjuk már használni. Nincs, aki gondozza. -Vissza kellett térnünk a gyertyához, koppantóhoz. Persze, míg szegény -Ilonka itthon volt… - -A Kócs néni jóságos, derűs tekintete itt egyszerre elborult, Fa Jánosra -pedig mintha a villám csapott volna le hirtelen. - -– Hát Iluska… Ilonka nincs itthon? – kérdezte Fa János és valami nagy -belső forróság öntötte el egyszerre, de minden erejével igyekezett -megőrizni a higgadtság látszatát. - -– Nincs, – jelentette röviden Menyus bácsi. Ilona elment. - -Fa János szinte belégörbült ebbe a kijelentésbe és úgy ült ott a székén, -mint valami nagy eleven kérdőjel. - -– Szeptember elején ment el – vette át a szót, szemét törölgetve, Kócs -néni – Pusztatelekre tanítónőnek. Elúnta már itthon a várakozást (itt -Jánosra nézett Kócs néni és ahogyan ránézett, valami szelíd szemrehányás -is volt abban), előkereste a diplomáját és hát… elment… Szegény lánynak -manapság már a diploma a vőlegénye. Azóta csak így vagyunk… - -– Így ám – bólintott rá Menyus bácsi – na, igyunk egyet, öcsémuram! - -Ittak. De nem igen ízlett a bor. A vacsora sem, a beszéd sem. - -Fa János, mialatt látszólag egy libacombbal viaskodott, voltaképen -parázs lelkiharcot vívott meg magában. Felvegye-e a Kócs néni által, -úgyszólván, a lábaihoz ejtett beszédfonalat?… - -Künn, az ablak alatt ezenközben dudorászni kezdett az őszi szél. A -korhadozó ablakfákon keresztül a szobába is be-besurrant és -kísértetiesen imbolygatta a gyertyák bús lángjait… - -Fa János a szemközt lógó nagy, kopott aranykeretű fali tükörbe -pillantott s hirtelen úgy rémlett neki, hogy egy fáradt, sápadt, fakó és -majdnem ismeretlen arc mered rá onnan vissza… Egyszerre valami tompa -bizsergést, majd éles nyilalást érzett a csontjaiban… - -Felszisszent, a lábához kapott és egyelőre – nem vette fel azt a -bizonyos fonalat. És nem szólt a tavaszról és nem beszélt a nyárról… -Elgondolkozva hallgatott… - -Elgondolkoztak és hallgattak mind a hárman. - -Hallgatták, amint odakünn az ablakon, lombtaroló hideg ujjaival – kip… -kop… didergetőn kopogott az ősz… - - - - -SELYMEZÜNK, SUHOGUNK… - -Por Pál úr aznap valamivel korábban érkezett haza a hivatalából. Ritka -eset, de ez egyszer mégis megesett. Elvégre is, nem lehet az ember -fábul, sőt a legtökéletesebb vas-csavarral is megesik, hogy -egyszer-máskor váratlanul kibillen a helyéből és felmondja a -szolgálatot. Ez utóbbi hasonlathoz azért folyamodtunk, Por urat óhajtván -jellemezni, mivelhogy ő is – mint ezt különösen kezdő hivatalnok -idejében, bizonyos önérzettel emlegetni szokta – egy ilyen pontos és -majdnem tökéletesnek mondható csavar volt abban a nagyfontosságú -államgépezetben, amelynek népies, de épen nem népszerű neve: az adóprés. - -Kerek tizenöt esztendeje végezte Por úr a maga kis csavaró munkáját -abban a rengeteg gépezetben, a legkifogástalanabb pontossággal. Reggel -nyolc órakor már helyén volt, amelyet pont két órakor hagyott el és pont -fél háromkor érkezett haza a lakására, tizenöt év óta mindennap, kivévén -persze a betegség és a szabadság napjait. Most azonban nem volt -szabadságos idő és egyébként is, hálisten, a legkitünőbb egészségnek -örvendett Por úr. Semmiképen sem lehet hát csudálni, hogy Porné -őnagysága, miután úgy tizenegy óra tájban elkészült a toalettjével és -kiadta rendelkezéseit az öreg mindenesszakácsnénak, egész nyugodtan -távozott hazulról, és legalább is két óráig szabadnak érezte magát, mint -a madár. A gyerekek is csak akkortájt verődnek haza az iskolából és ők -különben is örülnek, ha magukban lehetnek otthon. - -A külvárosi torony órája épen tizenegyet kongatott, mikor Porné ő -nagysága kilibbent a külső ferencvárosi nagy bérkaszárnya kapuján és a -zeg-zúgos kurta, szűk utcákon keresztül egyenesen a Belváros felé -sietett. Aki közelebbről megfigyelte a még mindig tagadhatatlanul csinos -gömbölyded nőcskét, egy kis asszonyismerettel hamarosan tisztában -lehetett azzal, hogy Porné a nekihevült hamvasszőke arcával, nedves -fényben csillogó kék szemével, melyben valami nagy, édes, mohó és tán -kissé tiltott vágy tüze égett, egészen másra gondolt e pillanatokban, -mint az iskola padjain kuncorgó csemetéire vagy a hivatal sivár asztala -előtt görnyedő kedves férjeurára… - -Por Pál úr ugyanezekben a pillanatokban nem görnyedt épen sivár asztala -előtt, mivelhogy Brindli bácsi, a hivatal «repülő Ganymédese» ép akkor -kopogtatott be hozzá a szokásos tíz óraival (tizért szalonna vagy -szalámi, egy vizes zsemlye és egy kupica sligovica.) Mindjárt utána -pedig egy másik vendége érkezett: Hamvas úr a számfejtő osztályból, az -örökké virágos kedvű Hamvas Frici, Por kollégája és a régi korcsmázó, -kávéházazó időkben elmaradhatatlan cimborája. - -A bolthajtásos, ódon folyosó már messziről zengett-dübörgött Frici úr -jókedvétől, amely ma mintha a rendesnél is szélesebb és virágosabb -mederben hömpölygött volna. - -– Hé, Brindli bácsi! – harsogott az ajtóról-ajtóra serénykedő kis -szakállas ember után Hamvas, – megálljon csak egy szóra, drága kis -repülő uzsora, adja csak ide azt a sligovicás üveget… igen az egész -üveget és két kupicát is hozzá! Aztán írja fel, majd elsején -letörölheti… - -Majd a folyosón szipákoló hivatalszolgát rezzentette le a sarki -trafikba: - -– Ugorjon csak, Mátyás, hozzon cigarettát… hölgyet… egy egész -skatulyával! - -Csak azután robogott be, hóna alatt a sligovicás üveggel, Por szobájába. - -– Szervusz, Palcsikám! – kiáltott a jóízűen falatozó Porra, – felvirradt -hát a nagy nap hajnala!… Gratulálok, Palcsikám! - -– Szervusz, – mondta csendes csudálkozással Por, – miért gratulálsz? - -– Azért, hogy te visszagratulálj, Palcsikám, mert én rám is felvirradt a -nagy nap hajnala! - -Por kérdőjellé görbült és nagy szemeket meresztett a külvárosi korcsmák -toaszt-stilusában tréfálkozó barátjára. - -– Ej, Palcsikám – kérdezte Frici most már komolyabban, – hát csakugyan -nem tudnád, milyen nevezetes napunk van ma? Jubileumunk van! Tizenöt -éves jubileumunk. Ép ma tizenöt éve, hogy megjelent a kineveztetésünk a -hivatalos lapban. El sem hiszed, úgy-e? Én se hinném, ha itt nem volna – -olvasd! - -Ezzel letette a sligovicás üveget s a zsebéből egy sárgult papirlapot -vett elő. - -– Itt van la: «a pénzügyminiszter kinevezte Por Pált és Asche Frigyest… -stb., stb.»… Akkor engem még úgy hívtak. Emlékszel, hogyan mutatkoztunk -be a kollégáknak, épen ma tizenöt éve: «Por és Hamu vagyunk»… - -– Az ám… hehe!… – derült fel a rég elfelejtett ifjúkori bolondságon a -komoly Por, – csakugyan így volt… Te már akkor is nagy kópé voltál, -Fricikém és mai napig megőrizted a jó kedélyedet. Ez nagy áldás, hidd -el, ez nagy áldás… az embernek egyebe sincs ebben a nyomorult életben… - -– No, és amit megiszunk, Palcsikám! – folytatta derültebb hangnemben -Frici, – igyunk a mai nagy nap örömére egy kupicácskával. - -Kocintottak és ittak. - -– Na, még eggyel! – indítványozta Frici, miközben a hölgycigaretták is -megérkeztek. - -Rágyújtottak és ittak még egygyel… aztán megint eggyel, míg csak az -üvegben tartott. A vége a dolognak az lett, hogy mikor az üveg -kifogyott, Por Pál, a pedánsul pontos csavar-ember, levágta a tollat és -azt mondta magában: «eb ura fakó», ő bizony ma már nem dolgozik többet, -elvégre ez csakugyan ünnepnap… tizenöt év nem kutya… és az ember végre -is nem masina… és megengedhet magának egy órácskát… - -Ilyen és hasonló, szokatlanul merész filozofálás közben, amelyhez Frici -is teljes meggyőződéssel kontrázott, Por Pál vette a kabátját és a nagy, -hosszú folyosón óvatosan végigsurranva, a hátulsó kapun szépen kiosont a -hivatalos épületből és hazafelé tartott. - -Épen egy óra volt, tehát félkettőre otthon lesz – gondolta – még elég -jókor ahhoz, hogy a nevezetes jubiláris napot a feleségének is -bejelentse, aki e ritka alkalomból aztán majd valamivel meg fogja -toldani a rendesen bizony ösztövér ebédet. Hadd ünnepeljen a familia is. -Elvégre, ha jubileum, hát legyen jubileum! - -Félkettőre pontosan haza is érkezett. - -A kis penészszagú udvari lakásban hangos indián-csatakiáltások fogadták. -A gyerekek «örültek» torkuk szakadtából az egyedüllétnek… Mert a -legnagyobb mértékben egyedül voltak, se mama ő nagysága, se Trézsi -asszony nem háborgatta rögtönzött előadásukat, amelyet szabadon Nick -Carter után rendeztek. Az apai tekintély zordon színe előtt egyszerre -meglapultak a nebulók és Trézsi asszonyról azt a felvilágosítást adták, -hogy húsért ment a szomszédos mészárszékbe, körülbelül egy órával -ezelőtt, mikor ők hazajöttek. A mamát nem tudják, hol van, ő már akkor -sem volt itthon. - -– Hm… az ördögbe is – morgott Por a hálószobában szanaszét heverő -toalett-kellékeket vizsgálgatva – ő nagyságának, úgy látszik, valami -nagyon sürgős dolga akadt és ugyancsak kikészítette magát az útra… Talán -ő is számon tartotta ezt a nevezetes dátumot – fűzte tovább gondolatait -– és valami meglepetést készít a számomra. Bizonyosan valami kis -emléktárgyat vásárol, azért ment be a városba… Talán egy szép -tajtékpipát, amire már régóta vágyom vagy valami más meglepetést… - -A meglepetés azonban egyelőre Trézsi asszony képében szakadt Por úr -nyakába. - -– Kérem naccsága, – rontott be nagy hápogva Trézsi, – nem hoztam húst!… -Óh, bocsánat, – mentegetőzött aztán, átlátván a helyzetet – azt hittem, -a naccsága van itt… - -– A nagysága nincs itt – mondta Por – hanem arra én is kiváncsi vagyok, -hogy miért nem hozott maga húst – délután félkettőkor! - -Trézsi kivette szatyrából a «húskönyvet» és átadta Pornak: - -– Hát azért kérem, kezét csókolom, a mészáros odaírta a hátulsó lapra, -tessék megolvasni! - -Por épen a csiptetőjét akarta az orrára illeszteni, mikor nyílt az ajtó -és besuhogott rajta ő nagysága vadonatúj selyemruhában. - -– Hogyan, Palikám, te már itthon vagy? – kérdezte kissé megszeppenve. - -– Én… itthon! – mondta oda se nézve s mind a két szót külön hangsúlyozva -Por. - -Az asszony ezalatt hirtelen csatarendbe állította bájosságának egész -arzenálját, amelynek Por eddig még sohase tudott ellenállni, noha nem -egyszer keményen nekidurálta már magát. - -– Én egy kicsit megkéstem, drágicám – csicseregte, fuvolázta az asszony -– a varrónőmnél… Ezt a ruhát próbáltam, át kellett egy kicsit alakítani, -de csak egy ici-picurkát ám… mert különben akkurát olyan a termetem, -mint a Szipolyka Angyalkáé, tudod, a híres művésznőé… Ezt maga a -varrónőm mondta… Ez a ruha ugyanis direkt a Szipolyka részére készült, -de a varrónő visszatartotta, mert a Szipolyka nem akarta kifizetni még -az első havi részletet se, harminc koronát, az pedig igazán csekélység… -sőt – mondja a varrónőm – még az előbbi kontójával is lóg nála a -Szipolyka… Hát nekem ajánlotta fel a ruhát, persze, jóval leszállított -áron, mert a művésznőket egészen máskép kezelik és husz koronás havi -részletekben kell csak fizetni, az pedig már igazán csekélység egy ilyen -darabért… nézd csak, drágicám, hogyan áll rajtam, mintha csak -rámlehelték volna… «Bűn volna, ha meg nem tartaná a nagyságos asszony, – -mondta a varrónőm – valóságos bűn volna»… És a varrónőnek valóban igaza -volt és én megtartottam, úgy sem volt még soha egy tisztességes -selyemruhám… Kenyeresné pukkadni fog, ha meglátja és az egész csak potom -húsz koronába kerül havonként… No, nincs-e igazam, Palikám? - -Mialatt ezeket mondta, egyre a régi divatú nagy állótükör előtt -illeget-billegett, perdült-forgott a kis gömbölyű asszonyka és -(alighanem a Szipolyka hagyatékából!) valami különösen erős, bódító -parfüm-illatot terjesztett maga körül. Végül egy kecses fordulattal -odalibbent az urához, aki idáig, Trézsi asszonnyal együtt, néma bámulója -volt a különböző toalett-produkcióknak és puha, párnás tenyerével -végigcirógatta Por bozontos, dérverte szakállát. - -– Talán csak nem vagy beteg, drágicám? – kérdezte tőle meleg részvéttől -reszkető, becéző hangon. - -Por, ha beteg lett volna, ha félholt lett volna is, meggyógyult volna -ettől a cirógatástól (ej, haj, gyarlandó az emberi állat, ha mindjárt -nadrág van is rajta!) és noha a nagy tükör-jelenet alatt megint keményen -nekidurálta magát, hogy így meg úgy, de most már csakugyan a sarkára áll -és megmondja ennek az ilyen-olyan préda asszonynak a magáét.,. a vége -mégis az lett, hogy ellágyulva csókolta meg a selymes asszonya cirógató, -puha kis kezét és olyasfélét motyogott, hogy a varrónénak csakugyan -igaza van, ez a ruha valóban nagyon szép… és ő, hálisten, a legjobb -egészségnek örvend, sőt felette szép és nevezetes nap ránézve ez a mai… - -A többire ő nagysága már nem volt kiváncsi, annyival inkább sem, mert -hiszen a maga részéről is felette szépnek találta a mai napot. A tőle -már megszokott, hirtelen fordulattal Trézsire csapott át, aki még mindig -az ajtóban várta a «húskönyvet», nemkülönben a felette érdekesnek indult -családi jelenet további fejleményeit. - -– Hát maga mit csudálkozik itt? – mondta kemény és lapidáris -konyha-stílusban – készítse gyorsan az ebédet és tálaljon! - -– Nem lehet! – dobta vissza a szót Trézsi asszony. - -– Miért nem lehet? – kérdezte izgatottan ő nagysága. - -– Ezért nem lehet, – lépett közbe csitítóan Por úr és mutatta a -bizonytalan színű könyvecskét, amelynek hátulsó lapjára erősen -szarkalábú betűivel a következő kedves üzenetet rótta sajátkezüleg -Humayer úr, a mészáros: «Porné ő naccságának. A húsárog emellgettek, -így: leveshús 60 fil., pörgelthús 40 fil. stb.»… Végig az egész ismert -húsnemek listája fel volt sorolva 20 usque 100 fillér áremelkedéssel. - -– Hát ezért! – erősítette Trézsi asszony, – nem mertem semmit hozni, míg -meg nem kérdem a naccságát. - -– Na hát ez igazán rémes! – riadt fel Pórné (jaj, de hova lett a -csicsergő, fuvolázó hangja?) – hiszen csak a mult héten emelték… most -megint? Már csakugyan nem ehetik húst az ember… éhen kell veszni az -embernek… Szaladjon csak Trézsi, hozzon öt pár virslit!… Várjon csak, -hozzon négy párt, a gyerekeknek fél is elég lesz… - -Aztán mégegyszer kecsesen körülperdült a nagy tükör előtt és besuhogott -a másik szobába. - -Por Pál úr ezalatt csendesen törülgette a megnedvesedett csiptetőjét, -majd az ablakhoz lépett és idegesen el-elvigyorodva, dobolni kezdett -ujjaival az üvegen. - -– Na, szépen jubilálunk! – morogta ezenközben, inkább csak úgy befelé, -magának, – jubilálunk… sligovicát iszunk és virstlit eszünk… korog a -gyomrunk… Hanem azért csak selymezünk, suhogunk… - - - - -BOLDIZSÁR BOLDOGSÁGA. - - -I. - -Boldizsár egy szép reggel nagy örömre ébredt a külső Stáció-utcai -hónapos szobájában. - -Nem hiába, hogy már az éjjel is nagyon szépet álmodott, de minden -álomnál szebb volt az a valóság, amely két nagy pecsétes hivatalos levél -alakjában köszöntött be Boldizsárhoz, épen mikor a reggeli álmot -kitörülte szeméből. Nem lehet csudálni, ha a vedlett hónapos szoba sokat -csalódott ösztövér ura ezt a valóságot is csak incselkedő álma -folytatásának gondolta. Mindaddig, amíg Csuporné asszonyság, a -konyhavégi keshedt függöny mögött rezideáló termetes «főbérlő» és -Boldizsár úr egyetlen bizalmasa, föltevén nagy kerek bagoly-okuláréját, -szintén meg nem erősítette az immár erősen bizalmavesztett férfiút a -nagy pecsétek igaz valóságáról. Önzetlenül örvendező, ám mégis némi -magára gondoló körültekintéssel is mondván: - -– Gratulálok, Boldizsár úr, gratulálok… Mindig mondtam én, hogy híres, -nagy ember lesz, kedves Boldizsár úr! Hanem azért remélem, hogy tovább -is jóbarátok maradunk és nem hagyja el a szegény Csupornét. Majd veszek -az asztalára szép új plüs-terítőt, a divánt is áthuzatom, Boldizsár úr… -tanár úr… vagy nem is tudom már most, hogyan tiszteljem… - -Mivelhogy nagy tisztességet rejtegetett az a két nagy pecsét! - -Az egyik alatt az egyetemről tudatták Boldizsárral, hogy «Adalékok a -nagy görög tragikusok egynémely homályos és kétséges kitételeinek -földerítéséhez – philológiai alapon» című magántanári disszertációját a -kar egyhangú dicsérettel elfogadta. A másik nagy pecsét alatt pedig a -tavasz-utcai gimnázium igazgatója jelezte, hogy Boldizsár urat -kinevezték iskolájához a klasszia-filológia h. tanárává. Hát ez, kérem -szépen, még ezzel a titokzatos _h_.-ával is, (amit különben -_helyettes_-nek kell olvasni), nem kis dolog ebben a mai tanárdús és -katedraszegény és mindenekfölött stréber világban. Főkép, ha az -embernek, mint Boldizsár úrnak is, nincs épen elefántbőr a – cipője -talpán s ha az ember, mint Boldizsár úr is, jó tíz esztendeig bőjtől -azért a kis h.-á betűért a külső Stáció-utcában. - -Csakhogy Boldizsár boldogságához – legalább a felocsudás perceiben már -úgy érezte – mindez nem elég. Sőt nem elég a miniszterium nagy utazási -ösztöndíja, de még a tudós Akadémia levelező-tagsága sem, amelyekre – -mint gratuláló barátaitól és jóakaróitól értesült (hej, de -megsokasodának ezek is egyszerre!), – most már szintén számíthat. Ilyen -telhetetlen már az emberi természet… - -Ah, Boldizsár úr boldogsága egyelőre nem az egyetemen, nem a -miniszteriumban, nem is a tudós Akadémián, hanem a külső Stáció-utcában -levelezett, mondhatnók bimbózott… Az öreg Hubacsek-törzsön (a hentesek -nemzetségéből) sarjadt a boldogság eme bájos bimbócskája. A neve is -olyan szép, olyan poétikus – Flóra… vagy, mint Hubacsek mama becézgetve -nevezi – Flórica… - -Nemes egyszerűségben, az öreg Hubacsek papa és a hentespult mellett -sarjadt fel Flórica. Ott sürgött-forgott naphosszat, tett-vett, -mosolygott, kedveskedett, megigézvén nem egy jámbor filozopteri szivet a -paprikás szalonnák és vegyes felvágottak ráadásakép ajándékozott bájos -pillantásaival. De leginkább mégis minden szivek között a Boldizsár úr -szívét, aki az egész külső Stáció-utcában és vidékén, évek hosszú sora -óta, legszorgalmasabb fogyasztója vala a Hubacsek-féle paprikás -szalonnáknak és vegyes felvágottaknak, amelyeket valósággal megédesített -az ő számára Flórica mosolya… Ez ugyan – főkép a paprikás szalonnával -való vonatkozásban – kissé különösen hangzik, de, kérem szépen, több és -nagyobb különösségek is megesnek e világi életben az emberrel, ha – -szerelmes. Már pedig – mit kerülgessük a dolgot – Boldizsár úr fülig -szerelmes volt a Hubacsek-ház bimbózó sarjába… - -Ezek után kell-e mondanunk, hogy ama nevezetes hajnalon is épen -Flóricával álmodott Boldizsár? Ami megint nem csodálandó, ha -meggondoljuk, hogy ugyanakkor este – ama zordon Tacitus olvasása után – -elalvás előtt, most is, mint már, ki tudná, hányszor? – magános és sivár -legényi vackában meleg családi idillekről ábrándozott Boldizsár. Arról a -szép időről, ha majd egyszer minden máskép leend… Igen, ha majd egyszer -eljön az idő, mikor végre ő is állást kap valamelyik kis vidéki -városban, (a fővárosról dehogy mert volna még csak ábrándozni is, – a -protekciósoké az és a strébereké!), mikor az a kis mosolygó -Hubacsek-bimbó teljes rózsává feslik, mikor majd az öreg Hubacsek papa -kőszíve is meglágyul (a mamával, úgy vélte, már rendben volna) és ő, -komoly ünnepi redingotban, oda állhat majd Flórica elé és komoly -ünnepélyességgel imígy szólhat hozzá: - -– Flórica kisasszony, legyen az enyém… legyen az én kis feleségem… a -mindenem, a boldogságom… - -Mert úgy érezte Boldizsár, hogy Flórica tartja gömbölyded kis kacsóiban -az ő jövendő boldogságát. Ő egyedül és senki más. El sem tudna magának -más feleséget képzelni. Nem kacéros, kényes, puccos dáma való ő hozzá, -hanem egyszerű, kedves, dolgos leány, akit már szülői munkában és -munkára nevelnek. Az tudná csak megérteni s megbecsülni az ő küzdelmes, -munkás életét… Aki olyan serényen tudna tenni-venni, forgolódni a ház -körül, aki olyan kedvesen tudna mosolyogni… egyszóval, aki épen olyan -aranyos, takaros kis menyecske lenne, mint Flórica… Haj, fehér holló már -az ilyen, – sóhajtott fel sokszor keserűen Boldizsár úr, – ebben a -nagyzoló, meghibbant erkölcsű, kívül fényes, belül férges világban… Ó, -ha majd egyszer ő ilyen feleséget mondhat magáénak!… - -Ez a «ha majd egyszer» azonban mindeddig borzasztó messzeségben -ingerkedett Boldizsárral. Hol felbukkant, hol eltünt vágyó szemei elől, -mint a csalfa délibáb… De most ez a két nagypecsétes levél, mintha -egyszerre áthidalta volna azt a rettenetes távolságot. Ám a csalogató -aranyhídra azért egyelőre még nem lépett rá Boldizsár. Először, mert -fölötte félénk és óvatos férfiú vala (jaj, akit annyiszor megcsípett a -sorskígyó…), másodszor, mert sok egyéb fontos lépések is vártak most -reá, nevezetesen a h.-ával és az m.-mel jelzett tanárságok körül, -nemkülönben a miniszteriumban, ahol csakugyan hamarosan megkapta az -utazási ösztöndíjat, mely kerek két esztendőre szólt. Ez különben fontos -és sürgős volt, mivelhogy e rövid és halandó földi életben két esztendő -nagy idő, főkép, ha az ember – mint Boldizsár – immár jócskán -belépdegélt a XXX-be. Hej, cserebogár… az idő, hogy eljár… - -Hát sietett is Boldizsár a miniszteriumi számfejtőségtől (kétezer -koronás utalvánnyal a zsebében) jóformán egyenest a vasútra. A -Hubacsek-boltba persze benézett még előzőleg, nagy szerényen most is -ugyancsak szalonnavásárlás ürügye alatt, ám valójában egészen más -érzelmekkel, melyeknek valahogy ilyenféleképen adott kifejezést: - -– Igen, Flórica kisasszony, én most nagy útra megyek… Csak két esztendő -mulva térek vissza… igen… De azért, remélem, jó barátok maradunk és ha -megengedi, Flórica, majd küldök kegyednek szép képes kártyákat… - -Flórica természetesen megengedte. Az érzékeny szívű Hubacsek mama -egyszerű, de meleg szavakkal gratulált Boldizsár úrnak, ám a zordon -Hubacsek, viruló szalonnatáblái mögül, olyasvalamit mormogott, hogy ő -ezt az egész anziktsz-komédiát ostoba pénzpocsékolásnak tartja. Mennyi -finom paprikás szalonnát vásárolhatna magának, – gondolta magában a -derék mester, – azokért az öt és tíz fillérekért a meggondolatlan és -tékozló emberiség. - -Boldizsár úr persze azért már Dombóvárról útnak indította az első képes -lapot a külső Stáció-utcába. Követte ezt azután a többi, a szélrózsa -minden irányából. Apró, lehetetlen nevű állomásokról, nagy -világvárosokból egyaránt szálltak a szebbnél-szebb kártyák Boldizsár -aggodalmas gyengédséggel kirajzolt betűivel Hubacsek Flórica -kisasszonynak. Igen, egyszerűen csak így – kisasszonynak, nem pedig -«úrleánynak», még kevésbbé «őnagyságának». Mert Boldizsár odakünn, a -fényes, hivalkodó nagyvilágban is megmaradt az egyszerűség emberének. -Sőt forogván a hiúságok nagy nemzetközi vásárában, flirtös, parfumeös -«nagy nők» között, csak annál sóvárgóbb vágy fogta el szívét a külső -Stáció-utca egyszerű virágszála után… Aki bizonyára harmatos szép -vadrózsává teljesedett azóta, anélkül, hogy azért elvesztette volna -egyszerű lelkének gyermeteg himporát… - -Igen, a komoly Boldizsár, a klasszikus tudományok doktora, mind sürübben -azon kapta magát, hogy ilyen, tudós férfiúhoz épen nem illő, fellengző -és poétás stilusban gondolkozik… Sőt nem egyszer, mikor pápaszemes és -nagyszakállú professzorokkal – a klasszika-filológia európai hírnevű -kapacitásaival – a régi Róma és Hellász romjai között kellett volna a -tudomány fáklyavilága mellett andalognia, Boldizsár doktor (pedig -időközben ő neki is igen tekintélyes szakálla nőtt) egyszerre azon vette -észre magát, hogy ő bizony a külső Stáció-utca kemény gránit-kockáit -rójja… Egyelőre, persze, csak képzeletben, de alig várta az időt, amikor -ismét valóságban is viszontlátja ama sokat koptatott kedves honi -köveket, amelyek – oh, boldog kövek! – naponként érinthetik Flórica -karcsú topánkáit… - -Ez az idő, noha lassan, szörnyű lassan, elérkezett végre. - -A hosszú két esztendő lemorzsolódott és Boldizsár úr rengeteg tudományos -podgyásszal (és tekintélyes tudós-szakállal) egy szép tavaszi napon -hazaérkezett. Itthon várta már a tudós Akadémia levelező-tagsága. Ám a -kitüntetés e valamikor álmodni sem mert csimborasszója most épen nem -tette boldoggá Boldizsárt. Ő most nem az Akadémiával kivánt levelezni, -hanem a külső Stáció-utcába küldött egy hordárt a kedves Hubacsek -mamához, jelentve, hogy megérkezett külföldi útjáról és első látogatását -náluk, mint régi jó ismerősöknél óhajtja tenni. - -A válasz nyomban megérkezett és – óh, boldogság! – Flórica írta… Finom, -elegáns, karcsú betükkel (lám, hogy megszépült még az írása is!), -divatos, bár kissé túlságosan illatos papiron. «Mindig szívesen látjuk a -doktor urat, – így szólt a válasz, – de különösen örülnénk, ha épen ma -délután lenne szerencsénk.» - -Boldizsár kétszer-háromszor is elolvasta a drága kis levélkét és azon -borzasan, szakállasan (Flórica komoly leány, nem ad a külsőségekre) -elindult a külső Stáció-utca felé, hogy viszontlássa s mihamarabb -birtokába is vegye eleddig csak legmerészebb álmaiban birtokolt -boldogságát. Mert most már egészen biztosra vette, hogy a -Hubacsek-portán nyílott ki az ő boldogságának virága. - -A régi, rozoga bérház előtt, melyben hajdani legénytanyája volt, -Csuporné asszonyra nem is gondolva, gyorsan surrant el és egyenesen a -Hubacsek-ház felé tartott. - -Egyszerre zavarodottan nézett körül. - -A jól ösmert cégtáblát, mely kiabáló betűivel messze utcára hirdette a -Hubacsek Flórián mester tisztes nevét, nem találta sehol. A citromot -harapó malacfejjel ékesített henteskirakatot is hiába kereste. A régi, -sárgára mázolt földszintes ház eltünt és hatalmas háromemeletes, -vadonatúj bérpalota ágaskodott a helyén. - -A műmárvánnyal hivalkodó kapualjban csakugyan megtalálta Boldizsár a -keresett címet: «Hubacsek Flórián háztulajdonos, I. emelet, 1. ajtó». -Nagyobb bizonyosság okáért megkérdezte a házmestert is. - -– Igenis kirem, – magyarázta a bőbeszédű Cerberus zamatos -borovicska-magyarsággal, – a nagyságos háziurak itthon megvannak. -Elsödik emeletet, ajtot egy. Sag tessen sietni a nagyságos úr, most ipen -megkezdődik a mulatsag… Ipen most fölmente a Schmutzler főhadnagy ur is… -A Flórica nagysaga már zongorázza… - -Az emeletről csakugyan erős, kemény zongorahangok pattogtak alá. -Boldizsárral kissé elsötétedett a különben elég világos lépcsőház… -Nagyságos háziúrék… mulatság… Schmutzler főhadnagy… Flórica nagysága… -zongora… – e szavak kavarogtak egyre gondolatában, míg a fényesre súrolt -lépcsőkön fölfelé igyekezett. Már inkább visszafelé szeretett volna -menni, de azért valami ernyedt akaratlansággal mégis csak előre tartott -és szinte automatikus mozdulattal megnyomta az ajtó villamosgombját. - -Az ajtó mellett nyíló konyhából éles, rikácsoló női hang hallatszott. -Boldizsár némi megdöbbenéssel ismert rá e hangban a valamikor oly -csöndes szavú Hubacsek mama hangjára. Sőt azt is világosan kiértette, -hogy valami drága teáskanna és a szobaleány neve forgott vészesen, nem -épen hízelgő jelzők kíséretében, a keményen pergő szavak forgatagában… - -Boldizsár megint olyasmit érzett, hogy jobb lenne innen menekülnie, de a -tehetetlenség csodálatos ereje szinte odaszögezte lábait az ajtó elé, -mely a következő percben megnyílott. Valami csodálatos ízléssel -összekomponált és virítóan tarka selyemgombolyag ejtette most káprázatba -Boldizsárt, amely gombolyagba Hubacsek mama erősen meggyarapodott -porhüvelye volt bugyolálva. Az épen nyitva levő szalonajtón keresztül -hirtelen, így, káprázó szemmel is kivett annyit Boldizsár, hogy odabenn -Flórica ült a zongora mellett és irgalmatlanul verte a «Fedák Sári -szobalányát», míg valami daliás katonaféle (nyilván a Schmutzler -főhadnagy úr), szinte a Flórica boglyas frizurájába könyökölve a taktust -verte a zongora hátán. Még egy-két idegen alak (urak és hölgyek) -silhouetteje táncolt el szeme előtt s aztán egyszerre visszakapta a -fejét Boldizsár. - -– Pardon, nagysád… ezer bocsánat, – hebegte, – tévedés… a másik ajtót -keresem… - -És maga csapta be az ajtót Hubacsekné előtt, aki szerencsére nem ismerte -föl hamarjában a szórakozott pasasért, nyilván, mivelhogy két esztendő -alatt erősen megfogyatkozott a látása, míg ellenben Boldizsár szakálla -erősen meggyarapodott. - -És Boldizsár doktor, az «Adalékok stb.» című jeles mű kiváló szerzője, -az Akadémia levelező-tagja, a h.- és m.-tanár, a «Fedák Sári -szobalányá»-tól kísérve, kissé szédülő fejjel, sietve surrant le a -lépcsőn szépen lengő szakállával és – legalább egyelőre – a keresett és -hőn sóvárgott boldogsága nélkül. - - -II. - -«Még a borsón is szépet álmodom…» – mondja Madách Plátója. Rozoga -hôtel-ágyon azonban aligha álmodott még földi vándor olyan szépet, mint -Boldizsár doktor, a kitünő fiatal tudós, hazai tudományosságunk dísze, -(így aposztrófálták másnap a lapok a külföldi tanulmányútjáról -hazaérkezett Boldizsárt), a «Viziló»-hoz címzett fogadó harmademeleti -udvari szobájában, amely csak némi túlzással nevezhető szobának és -sokkal találóbban a camera obscura névvel volna jelezhető. - -Boldizsár szép álmát, sajnos, itt nincs módunkban behatóbban -részletezni, de talán elég is, ha a nyájas érdeklődőnek, aki őt -boldogságkereső útján velünk együtt végigkíséri, annyit elárulunk, hogy -Boldizsár álmának tárgya (ha szabad így neveznünk) most is, mint már -annyiszor, a Hubacsek-ház bájos, viruló virágszála, Flórica volt… - -Furcsa szerzet is az álom. Az ember nemde azt hinné, hogy ama -kurtán-furcsán visszafelé elsült látogatás után most a vészesen -rikácsoló Hubacsek mamát selyemgombolyagostul, teakannástul, -szobalányostul, továbbat ama daliás és taktusverő Schmutzler főhadnagyot -is fölmasiroztatta varázsvesszejével (már t. i. az álom) a «Viziló» -harmadik emeletére és Boldizsár további rémítésére… Nem. Flórica, -egyedül csak Flórica jelent meg ezúttal is, – úgy, mint ama régi szép -időkben, a paprikás szalonnák idején, – Boldizsár álmodó szemei és sivár -legényi nyoszolyája előtt. - -Hogyan és miképen történt ez a csodálatos éji álomlátogatás, azt megint -nem illik bolygatnunk fényes napvilág mellett (maga Boldizsár -tiltakoznék ez ellen a legerélyesebben). Bizonyos azonban az, hogy mikor -Boldizsár amaz ágynak nevezett (és még hozzá nap három koronáért!) -rozzant alkotmány keserves nyikorgására, jó hajnalban fölébredt édes -álmából, igazi klasszikus-filológushoz illő lapidáris rövidséggel imígy -monológizált magában: - -– Mégis csak gyáva kutya vagy te, Boldizsár!… Ott állasz a boldogságod -ajtaja előtt, kinyítják neked azt az ajtót: tessék besétálni!… És te mit -cselekszel? A saját kezeddel csapod be az ajtót becses orrod előtt… Más -ember a kezével, a lábával, a tíz… a húsz körmével döngeti, kaparja azt -az ajtót, vagy ravasz tolvajkulcscsal lopózik be rajta. De hogy a -tárt-nyitott ajtó elől – amelyen belől boldogságának virága nyílik – -gyáván megszaladjon valaki: ehez már mégis nagy mulyaság kell, -Boldizsár! Bizony, ha meg nem embereled magad, nem vagy méltó Flóricára, -aki ime, még most is meglátogatott téged álmaidban… - -És Boldizsár fölkelt és megemberelte magát. - -E reggelen különös gonddal öltözködött. Fekete ünnepi redingotját -öltötte fel, melyhez fehér csokor nyakkendőt kötött, azt is kissé -félárbocra eresztve. De hát ez is elég tudós férfiútól, sőt illik is -neki. Elvégre is a külső Stáció-utca egyszerű népe nem nézi a -külsőségeket. A kávéházban, reggelizés közben, azon -nyomdafesték-szagosan elolvasta az összes lapokat, amelyek már a -föntemlített jelzők kíséretében emlékeztek meg róla. Boldizsár nem volt -a hiuság embere, de most, mi tagadás, jól esett neki és nagyban -erősítette önérzetét az ujságok elismerése. Össze is vásárolta hamarosan -valamennyit és a zsebébe dugta, azután a borbélyhoz ment szakállügyeinek -némi rendezése végett. De ahoz, hogy szép, hosszú szakállát egészen -levétesse, – bár ilyesféle elhatározással ment, – nem volt szíve. -Meghatottan gondolt vissza a sok magános, rideg órára, mikor a -tudományok titkaiba merülvén, egyedüli társa, hűséges barátja ez a -szakáll volt. Szép, hosszú, göndörödő szálait hányszor végigsimogatta, -boronálta, sőt nem egyszer a nehezebb órákban, szórakozottan, idegesen -össze-visszagubancolta, tépte. És a hűséges jóbarát tűrte mindezt némán, -csendesen, sőt más nagyszakállú tudós férfiak között tekintélyének -növeléséhez is nem kis mértékben hozzájárult. Hálátlanság volna most -egyszerre ridegen megválni ettől a hűséges jóbaráttól. Megegyezett tehát -a borbéllyal 30 percentes stuccolásban. Azután csinos kis csokrot -vásárolt az utcasarkon s féltizenkettőkor már ott állt ismét -boldogságának külső Stáció-utcai ajtaja előtt. Most a szobalány nyitott -ajtót s névjegyét annak rendje és módja szerint prezentálván, csakhamar -megnyilt előtte a boldogság második ajtaja is. - -A szalonban együtt volt az egész, sarokháziúrrá nagyságosodott familia. -Boldizsár a legmélyebb tisztelettel csókolt kezet Hubacsek mamának. -Flóricának hódolattal átnyujtotta a bokrétát és végül melegen üdvözölte -a tekintélyes házigazdát, aki egy széles bőrszékben terpeszkedett, -temérdek hájjal és vastag aranylánccal a hasán. Szájában öblös -tajtékpipa, a fején finom hímzésű virágos házisapka volt, melyet műértő -szemmel megcsodált Boldizsár. - -Hubacsek-mama rögtön észrevette az érdeklődést. (Ilyen az anyaszem.) - -– Flórica készítette papuska név-napjára – magyarázta kedveskedve – -ugy-e, hercig kis sapka? - -Boldizsár ugyan egészen másféle kérdésekre szeretett volna felelgetni e -komoly és ünnepélyes pillanatokban, de hát, ha már Hubacsek-papa -«hercig» sapkáján keresztül vezet az út a boldogsághoz, ennek is -nekivágott. (Ilyen a szerelem!) - -– Igen, kérem… valóságos költemény a sapkája, tisztelt Hubacsek úr – -jegyezte meg, nem minden melléktekintet nélkül Flóricára, aki ezenközben -a szerény kis utcai ibolyacsokrot, minden különösebb méltatás nélkül, az -ablak közé tette, ahol sok egyéb gőgös és aranyszálakkal átfont virágok -hivalkodtak. Azután zongorája elé telepedett és igen szendén elpirult -Boldizsár elmés bókján, jól tudván, hogy az tulajdonképen neki, a -sapka-költemény szerzőjének szól. Ez a bájos mosoly megint a paprikás -szalonnák szép idejére emlékeztette Boldizsárt és új reménységgel -hajnalozta be lelkét. - -Hubacsek úr azonban nyilván nagy ostobaságnak itélte Boldizsár -megjegyzését, úgy okoskodván, hogy a költemények ugyan felette -alkalmatosak a szalonnák és más egyéb jók csomagolására, de már hogy -valaki a feje búbjára tegyen egy költeményt, azt világéletében sem -hallotta józaneszű embertől. Hanem persze, ezek a félkerekű tudós urak -mindent a feje tetejére állítanak, aztán ráfogják, hogy ez a tudomány. - -Nem szólt ugyan egy kukkot sem Hubacsek úr, hanem ehelyett erősen fújta -a füstöt a tajtékból, még pedig meglehetősen Boldizsár orra iránt. Ebből -érthetett, ha akart, a tudós úr. - -– Ez úgy látszik, nem olvasta még a reggeli lapokat – vélekedett magában -Boldizsár és már elő akarta húzni a véletlenül zsebében levő -példányokat, mikor a szobalány jelentette: - -– Nagyságos úr kérem, a Schwartz úr hivatja a kávéházba. - -Hubacsek úr erre sietve kicserélte költemény-sapkáját egyszerű prózai -kalappal és termetét és korát megcáfoló fürgeséggel, minden bővebb -indokolás nélkül ajánlotta magát. - -– Megint az a Schwartz úr! – pattant fel Hubacsek mama és hitestársa -után sietett, alkalmasint, hogy egynémely utravalóval ellássa ama -kávéházi kirándulásra. Mert az előszobából még behallatszott néhányszor -a Schwartz úr neve – «spekuláció»… «börze»… és egynémely nem éppen -hizelgő jelzők kíséretében. - -– Az öregek már egészen belemerültek a köznapi anyagiság prózájába – -morfondirozott magában Boldizsár – no, de itt van a napsugár… az -ünnepnap… az ideál… a költészet – Flórica… És végre egyedül! Elérkezett -hát a várva-várt, sokszor megálmodott pillanat. No Boldizsár – most vagy -soha…! - -A «Víg özvegy» émelygésig ismert keringője riasztotta fel pillanatnyi -elmerüléséből Boldizsárt. - -– Szereti a zenét, doktorka? – csicsergett Flórica és félig behunyt -szemmel, himbálózó testtel játszotta a keringőt. – Oh, én imádom… a -keringőt, csak a keringőt… Miért nem jött el tegnap? Házi mulatságot -adtunk. Táncoltunk is. Ujjé, de hogy táncoltunk!… Schmutzler főhadnagy -is itt volt. Maga persze nem ismeri. Nagyon fess fiú, a legkitünőbb -keringő-táncos. Látja ott azt a szép kaméliacsokrot… ő küldte… imádom a -kaméliát… Gavallér fiú, igazi katona! Énekel is. Ugy-e, maga is énekel -doktorka? Jaj, ha hallaná tőle a «Fedák Sári szobalányát»! Meg lehet -pukkadni a nevetéstől… Majd meg fogja hallani. Gyakran jön hozzánk -Schmutzler. Remélem, maga is gyakran eljön, doktorka? - -– I – Igen… – hebegte Boldizsár, de tulajdonképen azt sem tudta, mire -válaszol. Egyre a Schmutzler főhadnagy keringőzött a fejében a Fedák -Sári szobalányával… - -– Képzelje csak, nagyszerű hecc is volt – kerepelt tovább Flórica. – -Valami nagyszakállú úr is benyitott hozzánk, de hirtelen úgy becsapta az -ajtót, hogy anyucika majd holtra rémült… Ki nem állhatom a szakállas -embereket. Ugy-e doktorka, maga is leveteti a kedvemért a szakállát. Nem -így félig, egészen angolosan, az olyan fess… - -– Igen… igen – hagyta rá ismét Boldizsár és egyre azon töprengett, mi -módon léphetne át most már a komoly társalgás kevésbbé hímes mezejére. - -– Megkapta a képes lapjaimat? – kérdezte hirtelen fordulattal Flóricát, -mielőtt az belekapaszkodott volna a félpanyókára álló fehér -csokornyakkendőjébe. Mert bizonyos, hogy a szakáll után most az -következett volna. - -– Oh, igen, köszönöm – felelt Flórica – sok szép helyen járt, doktorka. -Berlinben… - -– A hírneves Buch professzort hallgattam ott – kapta át a szót mohón -Boldizsár – kiváló elme, európai hírű kapacitás. - -– És Párisban – libbent át hirtelen a Spree mellől a Szajna-partra -Flórica. - -– Igen, ahol… - -– Ah, Páris!… Imádom Párist. Bizonyára volt a… a… - -– A Sorbonne-on, ahol… - -– Nem, nem… valami más neve van. Tudja azt a malmot gondolom. Láttam is -a képét… olyan nagy vörös vitorlái vannak és kabaré meg orfeum van -benne… Jaj de édes lehet! Képzelje csak, doktorka, az idén mindössze -háromszor voltunk a kabaréban. Hanem szombaton megint elmegyünk, tegnap -megigérte apuci. Remélem, velünk tart… Ott lesz Schmutzler meg a Csehák -Rudi is… ő hadnagy a pioniroknál és igen mulatságos fiú. Nagyszerüen -tudja a macsicsot… - -Boldizsárt most már egy egész regement táncolta körül… De azért nyilván -igent mondott volna Flórica e legújabb kérdésére is, ha odakünn hirtelen -nagy csörömpölés nem támad, aminek elhangzása után kétségbeejtő -rikácsolással rohant be Hubacsek mama. - -– A méreg eszi meg az embert ezekkel a cselédekkel! Tegnap a szép új -teás kannám… ma meg a drága leveses tálam. Szerelmes Krisztusom, nem -lehet az embernek ezer szeme! Hanem persze így van ez, ha a nagyságos -házi kisasszony… - -A többit, Boldizsárra tekintvén, hirtelen elnyelte a derék matrona és -recsegve csapta be maga után az ajtót, hogy odakünn engedjen szabad -folyást fellázadt gazdasszonyi érzelmeinek. - -Ám Boldizsárnak ennyi is épen elég volt. Felállt, egyszer begombolta, -egyszer kigombolta redingotját és nagy zavarában először Flórica lábára, -majd pedig a távozás ösvényéré lépett. - -Mikor az utcára ért, egy kicsit forgott ugyan vele a világ, hanem azért -csudálatosképen most egyszerre felfedezte azt a keshedt vén bérházat, -mely előtt errejövet még bizonyos gőgös nemtörődömséggel lejtett el. És -eszébe jutott egyszerre Csuporné is, a jó öreg Csupor néni… Nyomban el -is határozta, hogy fellátogat hozzá. - -– Boldizsár úr!… Lelkem-galambom – egy Boldizsár úr!… – ujjongott Csupor -néni, mikor Boldizsár benyitott hozzá – hát csakugyan nem feledkezett -meg rólam… visszajött?… - -– Visszajöttem, asszonyság, – mondta Boldizsár – és idejövök megint -lakásra magához. - -– És… és kérem… ha szabad – hunyorgatott Csuporné Boldizsár balkeze felé -– még mindig csak így egyedül? Már bizony azt gondoltam, hogy meg -tetszett nősülni… Úgy meg tetszett férfiasodni… - -Boldizsár kissé idegesen legyintette le az áradozó asszonyt. - -– Hát különben okosan is teszi Boldizsár úr, tanár úr… – mondta -meggyőződéssel Csuporné. – Mert borzasztók ezek a mai lányok, kérem. Nem -valók ezek feleségnek, mind csupa dámák ezek, kérem. Itt van lám, ez a -hentes-kisasszony is, a Hubacsekék leánya, kérem. Mióta becsukták a -boltot, azt se tudja, hova lépjen, kérem. Bál, zongora, zsur, tánc, -katona, nagy kalap, selyemruha… No de ne szólj szám, nem fáj fejem. - -– Aztán vette át a szót Boldizsár – ha kineveznek rendes tanárnak – -remélem, nemsokára – majd valami nagyobb lakást vesz fel Csuporné -asszonyság. Nem itt… valahol Budán. Odaát, tudja, jobb a levegő. És -kosztolni is magánál fogok, Csuporné. - -Valami fáradt rezignációval mondta e szavakat Boldizsár és leült a -keshedt ripszdivánra, a szűk és dohos hónapos szobában, ahol – úgy -érezte e pillanatban – legalább egyszer, néhány napig – boldog volt… - - - - -A BOLDOGSÁG SZÁRNYAI. - -Tamás, az immár erősen gömbölyödésnek indult, de még mindig felette -gyermeteg kedélyű agglegény, koronás nagyurakat megszégyenítő – -úgynevezett – ruganyos léptekkel vonult, mondhatni, lejtett be egy komor -téli alkonyon a rendes vendéglőjébe. Pedig ugyancsak jó pár lépésnyi -útat tett meg a külső Retek-utcától az Aranyalmáig. (Így hívták a jó -öreg agglegénytanyát.) Testvérek között is megér ez az út kerek egy -órácskát. Tamás ugyan ép úgy, mint máskor, – teszem, még tegnap ilyenkor -– ezúttal is jöhetett volna omnibuszon vagy villamoson, hanem hát nagyot -fordult a világ tegnap óta Tamással! Sőt még most is forog vele… de nem -úgy, mint a sötét látású költő mondja: «keserű levében», – hanem csupa -édes szirupban, rózsaszínű fényben… - -Hogy is szól a régi (és örökké új) nóta? – Vak vagy, oh szerelem… És -süket is vagy, oh szerelem… Gondolt is Tamás most arra, hogy némely -prózai járószerszámok is vannak a világon, mikor őt szárnyak lendítik – -a boldogság szárnyai… Hallott is, látott is ő most egyebet ott a külső -Retek-utcában és az egész világegyetemben, mint azt a bájos angyali -lényt (a prózalelkű retek-utcaiak Nemzacsák Macának nevezik), aki -hosszú, de rendületlen udvarlás után ma végre – ah, végre elrebegte -Tamásnak szeráf-zenénél bűvösebb hangon, a boldogító – igent… - -A mérhetetlen boldogságtól fülei is ragyogtak Tamás úrnak (az orra -állandóan ragyogott, ha nem is épen a szerelmi boldogságtól), mikor -megszokott sarokasztalát elfoglalta a vendéglőben. Már messziről kiabált -a borfiúra, hogy ma ne a rendes italát («két deci, tele vízzel») hozza, -hanem hozzon három deci csopakit – abból a régiből! Ami, kérem, igen -nagy szó a mértékletes életű Tamás szótárában. Eleddig legfölebb sátoros -ünnepeken ha megeresztette ezt a szót, de akkor is csak bizonyos halk -tartózkodással, nem ilyen emelt hangon. Hja, a boldogság szárnyai az -ember hangját is fölemelik! - -Mikor Weber úr, a tekintélyesen gömbölyű vendéglős, a szokásos -üdvözlésére sietett, a különben szinte mogorván tartózkodó Tamás fürgén -ugrott fel székéből és mind a két markával úgy megpréselte Wéber úr -kezét, hogy a gömbölyded ujjakból szinte kiserkedt a – kókuszzsír… A -lompos ételhordót pedig, akinek egyébként csak «hallja, Miska» volt a -neve, most különös szeretetreméltósággal «Misi fiam»-nak nevezte Tamás. -Hja, a boldogság szárnyai… - -Miután így kellő méltósággal és véglegesen elhelyezkedett törzs-székében -(mert nagy, öblös karosszék dukált az Aranyalmában a Tamáshoz hasonló -régi, hűséges törzsvendégeknek) és vacsoráját is megrendelte, diadalmas -várakozással nézett körül a teremben. Valaki ismerőst vagy barátot -keresett, aki előtt kitárhatná most a csordultig tele szívét. Mivelhogy -úgy van az emberi szív a maga nagy boldogságával, mint a hegyi forrás a -bőerű vízével: a fölösleget folyton ki kell bugyogtatnia… - -Nem akadt azonban egyelőre senki ösmerősre. Jóval vacsora előtt volt még -az idő s az egész vendéglőben alig lézengett egy-két megátalkodott -korcsmatöltelék. A felette pontos természetű Tamás ezúttal pontatlan -koraisággal érkezett, amit nem lehet csodálni, mert hiszen őt ma a -boldogság szárnyai röpítették, míg a többi vendégek természetesen ma is -csak a rendes prózai alkalmatosságokon érkeznek. - -Elfogyasztotta tehát a vacsoráját, mely ellen – talán ma legelőször – -nem volt semmi kifogása. Azt sem tudta jóformán, mit rendelt és mit tett -elébe a «Misi fiam». Margarin ide, kókusz-zsír oda, – Tamás felnyergelt -képzeletében már azt a finom jó házikosztot élvezte, melyet az ő -aranyos, drága kis angyalkája – már mint Nemzacsák Maca – fog neki saját -bájos kis kacsóival főzni és tálalni a nyájas, kedves családi fészekben. -Mert ama boldogító igen után, melyért annyiszor végigrótta a külső -Retek-utca infámis kövezetét, most már természetesen nincs egyéb hátra, -mint hogy holnap nyilvánosan is eljegyzi a drága angyalt és azután, még -természetesebben, következik – a fészekrakás. - -Mikor gondolatainak kalandos fonalán e ponthoz ért, valami csudálatosan -meleg bizsergést érzett taplósodó szíve tájékán Tamás. Felhörpintett egy -deci bort, még csettintett is hozzá a nyelvével, rágyújtott egy pocakos -szivarra (ezt is most cselekedte először az utolsó sátoros ünnep óta) s -a füstkarikákon át megint csak kémlelődni kezdett, mikor lép be már az -első ismerőse, akire rábuggyanthatja boldogságának kikivánkozó -fölöslegét. - -Csupa idegen alak érkezett azonban. Az ismerősök, mintha csak -megsejtették volna a merényletet, amelyet Tamás az ő nagy boldogságának -s főképen pedig a külső retek-utcai angyal bájainak ecsetelésével -készült elkövetni ellenük, makacsul távol maradtak ez estén az -Aranyalmától. - -Már-már arra gondolt, hogy a gömbölyű Wéber urat avatja be boldog -titkába, mikor kitekintve az ablakon, megpillantotta Gusztit, régi -kenyeres pajtását, volt agglegény cimboráját, akivel sok sivár éjszakába -virrasztottak bele valamikor itt az Aranyalmában, eme csámpás lábú, -ételfoltos sarokasztal mellett. Még tavaly ilyenkor is együtt -savanykodtak itt, nevezvén gyakorta kétpupú tevének a lomha Miska -pincért és margarinkirálynak meg gyomoruzsorásnak Wéber urat, pokolra -kivánván minden ő gyönyörűségeivel az egész Aranyalmát. Guszti azonban -egy szép napon – se szó, se beszéd – hűtlenül elhagyta Tamást. -Egyszerűen megházasodott. Azóta csak egyszer beszéltek egymással, nem -sokkal Guszti esküvője után, amikoron is a boldog fiatal férj olyan -eleven és kivánatos színekkel festette Tamás elé a családi élet örömeit, -hogy azóta Tamás bizonyos keserű írigységgel nézett mindig egykori -cimborájára és szinte kerülte a vele való találkozást. Főképen, amikor -szorosan egymáshoz simulva látta őt sétálni a feleségével, és majdnem -mindig így látta. Már messziről is kiolvasta ilyenkor a Guszti kérkedően -boldog tekintetéből, amivel amaz első beszélgetésük alkalmával fogadta: -«No, Tamás, hát te mikor lépsz már a becsületes emberek sorába?… Még -mindig olyan kemény a kő (értsd: Maca szíve) a külső Retek-utcában?…» És -erre a kegyetlen kérdésre eddig nem tudott volna mit felelni Tamás. - -Bezzeg most… most már meg tudna felelni, amúgy a szíve szerint. Szerette -volna bekiabálni Gusztit, hogy megfeleljen neki és egyben (kellemest a -hasznossal!) némi praktikus tanácsokat is kérjen tőle a teendő komoly -lépésekre nézvést. Mert alapjában véve felette gyámoltalan legény volt -Tamás, amit egyebek között a retek-utcai hadjárat hosszúsága is eléggé -bizonyít. - -Guszti azonban most is a feleségével volt, noha – úgy vette észre Tamás -– nem épen olyan szorosan összesimulva lépkednek már egymás mellett, -mint még csak néhány hónappal is ezelőtt. Bizonyosan haza sietnek most -is – vélte Tamás – ama bizonyos, felmagasztalt, kedves családi fészekbe. -Milyen édes is lehet ott ily csúf, nedves téli estén… És most már -csodálatosképen egy cseppet sem írigyelte Guszti boldogságát. Sőt, -szerette volna stante pede megölelni… (Lám, ilyen változandók az ember -érzelmei!) Csak legalább egy percre térnének be. Mennyit tudna most -Gusztinak mesélni! Hiszen elvégre is ő – a magányos, rideg évek -osztályostársa – tudná legjobban megérteni az ő nagy boldogságát. Milyen -szép lenne, ha épen Gusztitól hallaná az első gratulációt… - -Míg Tamás imígy elmélkedék, nyílik im az ajtó és Guszti lép be a -feleségével. - -Tamás szinte magából kikelve ugrott fel és asztalkendőjét lobogtatva -kiabált Gusztiék felé: - -– Ide, kérem, ide!… Kezét csókolom… szervusz, Gusztikám… Isten hozott!… -Ide csak a régi asztalhoz, régi cimborám… - -Guszti kissé kelletlenül irányította hites társát a régi asztal s a régi -cimbora felé. - -– Szervusz, Tamás, – mondta szárazon, – na, hogy vagy? - -A «becsületes emberek sora» meg a külső Retek-utca köve most elmaradt, -pedig Tamás ugyancsak várta. Olyan szépen, csattanósan meg tudott volna -most felelni a csipkedő kérdésre. Már előre elkészített magának egy -elmés körmondatot. Az elmés körmondat így – a kicsiholó kérdés hiányában -– nem sült el, de Tamás azért nem jött zavarba. - -– Oh, köszönöm, Gusztikám!… köszönöm, kérlek, – hadarta nekimelegedve, – -nagyon jól vagyok, nagyon jól!… Boldog vagyok, nagyon boldog vagyok! Oh, -Gusztikám!… - -Gusztit meghökkentette ez a sok felkiáltó mondat és főképen az oh!… Ez -nem a Tamás hangja. De a kezek, amelyek ujjait szinte összeropogtatják, -kétségtelenül a Tamás kezei. Ámbátor az arca és az egész ábrázata megint -egészen más, mint régebben volt. - -– Látszik rajtad a boldogság, – hárította el hamarosan Tamás további -ömlengéseit Guszti, – szinte sugárzol a nagy jólléttől. Hajaj, csak okos -legény is vagy te, Tamás. - -Tamást viszont ez a «hajaj» döbbentette meg némileg, de azért tovább -folytatta: - -– Igen, pajtikám… a boldogság szárnyai egy szebb világba… - -Eme, nyilván igen ékesnek tervezett újabb körmondatát azonban megint nem -fejezhette be Tamás, mert a Miska pincér közbeásított: - -– Mé’ztatik parancsolni, kérem? - -És Guszti sokkalta inkább érdeklődött az étlap száraz prózája, mint -Tamás lendületes körmondatai iránt. - -– Parancsolsz valami előételt, szívem, talán valami hideg halat? – -fordult az étlappal feleségéhez Guszti. - -– Brrr… – adta meg a választ őnagysága minden bővebb indokolás nélkül. - -– Talán egy szép rostélyost hagymával? – ajánlkozott Miska. - -– Ismerem már a hagymás csizmatalpaikat, – torkolta le a pincért -őnagysága, – tegnap is abban tört ki a fél fogam a Háromcsigában. - -– Talán valami szárnyast, fiacskám? – próbálkozott újra Guszti. - -– Köszönöm, – biggyesztette ajkát az asszony, – a madárvilág csontvázai -csak a múzeumben érdekelnek. - -Tamás nyugtalanul kezdett feszengeni a helyén, rágta erősen a -szivarcsutkáját és felkivánkozó hő érzelmeit leöntötte hamarosan egy -pohár hideg vízzel. - -– Hát válassz magad, drágám, – dobta oda a szót és az étlapot Guszti a -feleségének, – nekem hozzon, Miska, egy borjúpörköltet. - -– Válassz, válassz! – pattogott vissza őnagysága. – Könnyű azt mondani. -Persze, ti férfiak… nektek minden szemét jó a korcsmában. Bezzeg odahaza -csak úgy turkáltok az ételben. - -– Már aki turkálhat, – jegyezte meg kissé nyomatékosan Guszti. - -– Mit akarsz ezzel mondani? – villámlott fel őnagysága sértődötten. - -– Csak azt akarom mondani, drágám, – dörögte rá Guszti, – hogy nem én -tehetek róla, ha te két napon belül három szakácsnőt a szélnek kergetsz. - -– Persze, én tehetek róla! – csattogott vissza őnagysága. – Én tehetek -róla, hogy nekem nincsenek hajókötélből az idegeim… Persze, ti, férfiak, -mindent lenyeltek, mindennek fület dugtok, szemet húnytok, aztán -Pilátusként mossátok a kezeteket… A legrosszabb esetben ránk csapjátok -az ajtót, szaladtok a kávéházatokba vagy klubotokba. Az asszonyt pedig -hadd egye a méreg otthon azokkal az infámis perszonákkal. Ő tűrje, hogy -a cseléd diktáljon neki a saját konyháján, elcsenje mindenből a legjobb -falatokat, megdézsmálja a spájzot és jourt adjon az unokatestvéreinek… -este kimaradjon éjfélig a bálban, reggel benmaradjon fél délig az -ágyban… Persze, én tehetek róla. Én vagyok az oka. Mindennek a szegény -asszony az oka!… - -E csinos kis parázsvihar után nyomasztó, kínos csend következett. - -Tamás zavarodottan hümmögött valamit, köszörülte a torkát, hogy valamit -mondjon, de csak belérekedt az a valami. Leöntött még egy pohár hideg -vizet és még erősebben rágta a szivarját. - -Guszti az időközben megérkezett pörköltet szapora nyelésekkel -eltüntetvén, fizetett. Belebújt a téli bundájába, feladta a felesége -kabátját és így szólt a szinte fuldoklásig nekihevűlt asszonyhoz: - -– Nagyon izgatott vagy, drágám, gyerünk, míg be nem zárják a patikát, -majd veszek valami csillapító szert neked. - -Azután elköszöntek Tamástól s ott hagyták minden ő benrekedt -boldogságával egyetemben. - -Tamás lekonyította a fejét, elszívta szivarját, kihörpintette borát (már -nem csettintett hozzá, ellenben a lompos Miska pincért jól -összeteremtette a piszkos és repedt pohárnak miatta) és átvándorolt a -legközelebbi kávéházba. Már nem a boldogság szárnyai lendítették, -csakúgy prózai gyalogszerrel, majdnem dideregve kullogott a -barátságtalan, nedves éjszakában… - - - - -VÉGRE! - -– Ah, végre! – ujjongott fel Kálosné, a fiatal, üde, életkedvvel teljes, -de kissé mostoha talajban viruló virághoz hasonló szép asszony, mikor az -Úrban csendesen boldogult kanonok nagybácsi hagyatékából ráeső részt, -polgári számítás szerint igen tekintélyes összeget, a kezéhez kapta. - -– Végre, mondta ugyanakkor, csak sokkal csendesebben, inkább úgy befelé -magának Kálos, a kissé már őszbe csavarodó, de még jól az élete delén -sütkérező férj. - -Az asszonyka mindjárt sietett is a Párisi-utcába, hogy mindenekelőtt -elnyűtt és főképen divatjamult kalapját ujjal cserélje ki. A szabóné, a -ruha várhat még – holnapig… - -A férfi dolgozó szobájába vonult és a könyvei közé temetkezett. - -Ez a kora délutáni órákban történt. - -Kálosné ezután késő estig járta a Párisi-utcát (és alighanem egy kicsit -a vidékét is) s egy legfrissebb sütetű impozáns szakajtókalappal -libegett haza igen vidáman és felette boldogan. Sőt, már csak -időspórolásból is (hiába, megszokta a szűkebb esztendőkben!) mindjárt -egy szép új kosztümöt is megrendelt magának, amelynek modelljét -véletlenül pillantotta meg az egyik Kossuth Lajos utcai kirakatban. Egy -és más torkoskodni valót is vásárolt ezenkívül a vacsorához, elvégre -illő, hogy ezt a mai nevezetes családi eseményt a fehér asztal mellett -is kifejezésre juttassák és megünnepeljék. - -A férfi szintén messze, kalandos utakat járt be ezalatt. - -A kutató emberi elme pisla lámpásával rég letünt századok ködbe-homályba -borult avarjait járta, ahol új nyomokat keresett. «A jog -ősforrásai»-hoz. Ez volt a tárgya és címe immár tíz év óta készülő nagy -művének, amelynek rengeteg anyaga, részben már rendbe szedve, ott hevert -az íróasztala öblös fiókjaiban. Hogy a teljes és végleges formába -öntéshez fogjon, még csak néhány új adatra lett volna szüksége, de -azokat mindezideig nem sikerült megszereznie (mert nem ollózó -könyvszabó, hanem eredeti teremtő elme volt), aminek oka egyszerűen a -Montecuccoli hirhedt «nervus reruma»: a pénz, pénz, pénz… - -Ügyvédi irodájának ösztövér jövedelmén kívül (melyik bolond kliens törné -magát a «szobatudós» hirébe keveredztt fiskális után?) bizony szerény -apai örökségét is felemésztette már a mindennapi élet és az út, amelyen -eddig a jog ősforrásait kutatta. Kálos ugyanis a javíthatatlan -ideálisták közé tartozott s az élet rettenetesen reális útjának is azzal -a fiatalosan hevülő, szinte könnyelmű szívvel vágott neki, mint annak a -másik, bizonytalan végű tudományos útnak. A feleségét minden vagyon -nélkül, jóformán csak a Dunbar Fanny egy szál köténykéjével vette el (a -nagybácsi akkor még sovány plébániája csendjén csak a legédesebb -álmaiban himbálgatta magát néha-néha a jó kövér kanonoki stallumban…) és -azzal a reménységgel, amire egy kicsit számított is, noha a számítás nem -volt kenyere, hogy a szeretett lény meg fogja érteni őt és nagy, magasba -törő útján hűséges kisérője, ha kell, támogatója lesz, aki a -köténykéjében állandóan rózsákat hord, amelyekkel mosolyogva fogja -telehinteni a nehéz út töviseit és göröngyeit… - -És ebben a reménységben, ha úgy tetszik, számításában nem is csalódott -idáig Kálos. - -Azok a bizonyos rózsák csakugyan ott virultak a felesége köténykéjében, -sőt a gömbölyded barnapiros arcának nevető gödröcskéiben is… Ámde -sajnos, jöttek idők – az apai örökség elfogytával – mikor ezekkel a -rózsákkal már nem lehetett előbbre jutni. Mert, ha a töviseket és -göröngyöket elfeledték volna is, az a varázserejük már nem volt meg a -kis Kálosné rózsáinak, ami a szent hajdanban Erzsébet királyleányéinak, -hogy kenyérre is át tudtak volna változni. Sőt mintha azóta egyre -halványodtak, hervadtak volna ezek a rózsák… - -Ekkor bizony egyszerre megakadt a jog ősforrásaihoz vezető út. És -Kálosnak a törvényszékek és járásbíróságok útjait kellett keserves -önmegtagadással rónia, ahol a modern jog destillált cseppecskéit mérik -méregdrágán a szegény ügyesbajos emberiségnek. - -Ez időben történt, hogy a nagybácsi egyszerre csak, egészen váratlanul, -egy püspöki látogatás után, belé csöppent az egyik legkövérebb kanonoki -stallumba. - -Ez természetesen nagy örömmel töltötte el Kálosékat, mert némi joggal -remélhették, hogy azok a bizonyos hervadozó rózsák most újra ki fognak -virulni és nemcsak kenyérré, hanem kalácscsá és pecsenyévé fognak -átváltozni… - -A kanonok bácsi azonban, rokoni szeretetében ugyan bőven részeltette -Kálosékat, de egyelőre csak a maga rózsáit ápolgatta s a kalácsot és -pecsenyét is maga élvezgette. Mindaddiglan, míg annyira el nem -gömbölyödött, hogy egy szép napon már odafenn is megelégelték és – mikor -épen ebéd utáni csendes sziesztáját tartotta – leszólt hozzá egy jóságos -szelid, hivó hang a magasságból, mondván: «Elég, jó és hív szolgám…» - -Mindezeket pedig azért kellett röviden elmondanunk, hogy ki-ki megértse -és a kelletén túl félre ne magyarázza Kálosék érzelmeinek ama hirtelen -és egyszerre való kicsordulását: - -– Ah, végre!… Végre… - -* - -Kálosék a vacsoránál találkoztak ismét össze. - -Az asszonyka ragyogott a boldogságtól s úgy repdesett a kedve, hogy -szinte madarat lehetett volna fogatni vele. Kálos alig ismert a -feleségére. Azok a nagyon finoman, alig észrevehetően, de már mégis -kiütközött keserű vonások a szája szögletéből, a szeme alól egyszerre -eltüntek, az arca halványodó rózsái újra kivirultak… Vacsorázni sem -tudott a nagy örömtől, csak a magával hozott édességeket szopogatta és -szinte észrevehető, mohó vágyakozással várta, hogy a férje végezzen a -rostélyosával, mert Kálosban meg volt a nagyakaratú embereknek az a -tulajdonsága is, hogy egyszerre csak egy munkát végzett és evés közben -harapófogóval sem lehetett szót kihúzni belőle. - -Mikor az utolsó falatját is lenyelte, az asszonyka már lesben állt és -pajkos incselkedéssel egy cukorba pácolt datolyát dugott a szájába, -aminőt maga is szopogatott. - -– Tudja mi ez, Károly, emlékszik? – kérdezte jelentős mosolylyal. - -– Igen, – mondta Kálos – Velenczében ettünk ilyent, a Márk-téren, akkor… - -– Akkor… – ismételte, fejét álmatagon hátravetve az asszony – a -nászutunkon… - -– Milyen bohó is volt maga akkor, Eliz, – folytatta Kálos, – a Márk-téri -galamboknak is cukrot, datolyát, fügét szórt a kukoricájuk közé… Egész -nap a galambokat etette. - -– Igen, az alatt is – csicseregte tovább a kedveskedő szavakba rejtett -finom maliciával az asszony, – mialatt maga benn, a könyvtárban a dohos, -régi foliánsokat bujta… Sokszor alig győztem onnan kivárni. - -– Sok érdekes és becses adatot találtam ott a művemhez, – mondta -komolyan Kálos. – Általában az egész utunk igen gyümölcsöző volt. -Bologna, Firenze, Róma, Nápoly… Hiába, utaznia kell az embernek, ha… - -– Most ismét utazni fogunk, Károly! – vágott közbe hirtelen az asszony, -mielőtt még Kálos befejezhette volna a mondatát. – Úgy-e, hogy utazni -fogunk? Most már lehet, tehetjük… Most már élhetünk magunknak, a -vágyainknak. - -– Kitalálta a gondolatomat, Eliz, most is, mint mindig, – felelte -látható nekividulással a férfi. – Ki sem mondhatom, milyen boldog -vagyok, milyen örömmel tölt el, hogy így együtt tud érezni velem, hogy -így megért engem az én édes kis feleségem. Lássa Eliz, a nehéz napokban -én nekem sokszor olyan különös gondolataim támadtak… Sokszor gondoltam -arra és féltem, reszkettem a gondolattól, hogy ha ez nem így volna… ha -egyszer megváltozna… ha nem lenne elég ereje kitartani mellettem, ha -elcsüggedne és elpártolna mellőlem… sohasem szóltam magának eddig erről, -de most már elmondhatom, most már ismerem magát egészen. Most már tudom, -hogy nem olyan, mint a többi, sekély gondolkodású, csak a külsőségeken -kapó, ingatag, gyenge asszony. Az én kis feleségem komoly, nemes, nagy -asszony… – olvadt fel mindjobban Kálos és gyengéden magához vonva -melegen, szinte hálásan simogatta a felesége puha kis kezét. - -Az asszony kissé bizonytalanul, kissé hidegen viszonozta az ura nyílt, -meleg tekintetét és a szinte macska-puhasággal egymásra símuló pillái -alatt mintha ez a gondolat bujkált volna: - -– Ej, ti okos férfiak – és épen ti legokosabbak – milyen ostobák és -elbizakodottak vagytok, mikor azt hiszitek, hogy az asszonyotok is -olyan, mint a könyvetek: kitárul előttetek és megismerhetitek valaha -egészen… - -De Kálos ezt nem vette észre, Tovább folytatta: - -– Én is épen arra gondoltam délután, mialatt – nagy idő óta először – -ismét nyugodtan foglalkozhattam a könyveimmel, az írásaimmal, a -lelkemmel… igen, én is arra gondoltam, hogy utazni fogunk. Nagyjában már -az úti tervet is megállapítottam. - -– Velenczébe megyünk megint, – örvendezett fel az asszony – úgy-e, oda -megyünk először, az édes, szép Veneziába? Ott kezdjük, aztán onnan -megyünk tovább a Rivierára, Monte-Carlóba, ott még úgy sem voltunk. -Megint etetjük a kis galambokat, aztán kirándulunk Buranóba, finom, -bájos csipkekölteményeket veszünk (_akkor_ nem jutott erre se időnk, se -pénzünk, de most jut ám!), kigondolázunk Muranóba, ott gyönyörű -üvegholmikat vásárolunk… Mindenhová elmegyünk most, ahol örülni lehet és -élvezni az életet. Csak a dohos foliánsok közé nem engedem most… Úgy-e, -hogy így lesz? - -– Nem, kedvesem, – símogatta tovább az asszony kezét Kálos. – Én egészen -máskép gondolom. Velenczébe most nem megyünk, ott már semmi új adatot -nem találnék, sehol sem délen. Most észak felé kell mennem. Úgy -terveztem, hogy Münchenen át Nürnbergbe megyünk először, ott a germán -nemzeti múzeumot fogom áttanulmányozni. Aztán Berlinbe, Londonba és még -tovább északra, Skandináviába, Finnországba, Oroszországba, ha lehet. - -– Brrr! – rázkódott össze hirtelen az asszony és kivonta kezét a férje -kezéből. – Csupa észak, csupa köd, sötétség és szürke unalom… Nem. -Köszönöm. Ebből már épen elég volt itthon. Én oda nem megyek! – -tiltakozott ideges, szakgatott mondatokban. – Nekem most fény kell… -napsugár… melegség..: élet. - -– De kedves Eliz, – hökkent meg Kálos – értsen meg… Magának meg kell -engem értenie… eddig is megértett… - -– Igen, eddig megértettem, – mondta egyre hidegülő hangon az asszony, – -de most nem értem. Eddig megértettem valahogyan, hogy elvonult a -világtól, az élettől és a könyvei, a foliánsai közé temetkezett. Oda -temette az ifjúságát és mellé az én ifjúságomat… Azaz, hogy eddig sem -igen értettem, csak tűrtem (istenem, mit tehet mást egy szegény -asszony…) vártam és vártam: mi lesz mind ennek a vége? A sok álmatlan -éjszakának, a gondnak, nélkülözésnek, lemondásnak, az ismerősök, -jóbarátok és kollégák hátmögötti gúnyos mosolygásának… Igen, a kollégák, -akikkel együtt indult el, már mind magasra jutottak, képviselő, -államtitkár, miniszter is lett belőlük. Pedig ők csak mosolyogtak… igen -a háta mögött gúnyosan mosolyogtak és lesajnálták magát, Károly – «a -szegény tudós»… És az asszonyaik, a nagyságos, a méltóságos és kegyelmes -dámák, ajkbigyesztve, gőgösen suhogtak el mellettem, észre sem vettek, -vagy ha észrevettek, bizonyosan ők is lemosolyogtak rám: «a szegény -tudós felesége»… Pedig ezek a nagyságos, méltóságos kegyelmes urak és -hölgyek sohasem virrasztottak gondban, álmatlan éjszakát, sohasem írtak -vaskos könyveket és nem keresték soha a tudomány forrásait… Mosolyogtak, -mondom és mulattak, zsúroztak, flirtöltek és politizáltak… ez az -érvényesülés útja minálunk, nem az, amelyik a tudomány forrásaihoz -vezet! Persze, drága út és csak pénzes, gazdag embernek való. Azért is -nem szóltam eddig, mert nekünk nem volt pénzünk. De most már van! Most -már máskép kell lenni itt mindennek. Most már fel kell hagynia, Károly, -a tudóskodással és ki kell lépnie a könyvei közül az életbe. Arra az -útra kell magának is térnie, amelyik minálunk leggyorsabban, majdnem -egyedül vezet az érvényesülés felé – a politikára kell adni magát… Még -pedig minél elébb. Máris eljárt az idő felettünk… és én élni akarok… -élni… élni!… élni… - -– Ez mind szép, kedvesem, – csitította Kálos a maga-magát teljesen -felizgatott asszonyt, – de azt is be kell látnia, meg kell értenie, hogy -én most már nem hagyhatom abba azt a munkát, amelynek egész eddig való -életemet szenteltem, amelyre, hogy úgy mondjam, az egész életemet -feltettem… Épen most, amikor oly közel vagyok már a befejezéséhez… Ezt -az áldozatot még meg kell hoznunk, ezt az utat meg kell tennem és ezt -meg kell értenie, Eliz. - -– Jó – mondta tétován az asszony. – Menjen, nem bánom. De én nem megyek. -Jobb is lesz, ha egyedül megy… legalább nem zavarja senki, nyugodtan -dolgozhat. - -– No lám, – szólt ellágyulva szinte Kálos – hát mégis csak igazam volt. -Az én kis feleségem mégis csak megért engem, a céljaimat, a -törekvéseimet… - -– Igen… igen – hadarta szemét lesütve, bizonytalanul az asszony. - -És mikor Kálos egy hét mulva csakugyan elindult egyedül Münchenen át -Nürnbergbe, a felesége kissé nyugtalan és tikkadt, de voltaképen mégis -valami kellemes, rég érzett és rég áhított boldogsággal nyujtózkodott -végig a pamlagon, mely annyi keserű könnyét itta be már a nehéz -napokban. És félig mosolyra nyílt ajakkal, szinte megkönnyebbülten -lélekzett fel, mint a beteg, aki hosszú szobafogság után, ha csak rövid -időre is, először szabadul ki a levegős, napos szabad életbe: - -– Ah, végre… végre!… - -– Végre… – gondolta magában, szintén kissé nyugtalan, de alapjában jól -eső érzéssel a férfi is, mikor a vonat prüszkölve megindult vele a -keresett északi ősforrások felé. - - - - -A NŐK BARÁTJA. - -Kicsák, az örökké savanyú, mogorva fiskális komoly ünnepi ruhát és -ugyanolyan ábrázatot öltött, mikor a kissé kotnyeles tiszti szolga, noha -ez nem volt a parancsban, jelentette neki, hogy az ezredes úr Bajnát -alighanem rövidesen áthelyezik a legfelsőbb mennyei ármádiába. És mikor -nehány perc múlva, bizonyos hivatás- és alkalomszerű megilletődéssel -belépett az öreg katona szobájába, ugyancsak meglepődve látta, hogy az -ezredes úr Bajna nem ágyban párnák között s orvosságos üvegek arzenálja -mögött fekszik, hanem ott űl szokott helyén, karosszékében, a nagy -boltíves ablakmélyedésben, ahonnan épen a sétatérre lehet látni. A -kedves, vidám zsibongású sétatérre, ahol fiatal dúslombú vadgesztenyefák -fehérfürtös virágaikat ringatják s a fák alatt ringó testű fehérruhás -hölgyek sétálnak. S langy, édes tavaszi napsugár hull a kék mennyégről -fehérfürtős, ringó gesztenyevirágra, kacagva-csevegve sétáló asszonyra, -leányra… - -Az ezredes épen kinézett az ablakon. A kopogtatást észre sem vette, csak -mikor Kicsák belépett, akkor fordult az ajtó felé. Elég jól konzervált s -katonás gonddal borotvált arca viaszkosan sápadt volt, élesvágású szemei -üveges fénnyel csillogtak s hangja – a régi kemény, kommandérozó hang – -amint most beszélni kezdett, bántóan meg-megrecsegett, mint valami vén, -kiszolgált, repedt ezredtrombita hangja. - -– Na mi az, fiskális uram – mordult rá erőltetett keménységgel az -érzékeny hangon beköszönő Kicsákra – temetésről jön talán, hogy ilyen -komor gyászba öltözött? A hangszalagjai meg mintha posztóval volnának -bevonva… olyan tompán kong a köszönése, mintha valami gyászdobot -pörgetne… mi?… - -Kicsák meghökkenve, zavarodottan ötölt-hatolt. Valami ügyes kibúvót -keresett: - -– Nem ezredes úr… csak… - -– Sebaj na! – vágott szavába az ezredes. – A fekete gérokkját most már -csak tartsa fenn, hanem a gyászos ábrázatát, azt levetheti bátran. A -hangját is csak eressze ki. Csak semmi komédia, semmi érzelgés. Ezt -vigye vissza az életbe. Ott néha szükséges és hasznos az ilyesmi, noha -nagy ostobaság ott is. Az inas, úgy látom, előre kifecsegte, ami -különben nem titok. Hiába is titkolnám, ide van írva az arcomra, a -szemembe… mi?… Vége a nagy gyakorlatnak, ügyvéd uram, nekem nemsokára -lefujnak. Ennyi az egész. - -Itt egy percre elhallgatott s megint az ablakra nézett. - -– Csak a korzót szeretném még egyszer végignézni – mondotta erőltetett -mosolylyal – mert nem tudom, _ott túl_ divatban van-e a korzózás? - -– Ugyan kérem, ezredes úr… – bátorkodott Kicsák. - -– Semmi «ugyan», fiskális uram. A legfelsőbb hadi parancsot már írják -nekem odaát… És ha megérkezik, indulok. Pontosan, katonásan, nem késve -egy percet sem. Épen azért nem hivattam orvost. Azok akadékoskodó -emberek. Csak hátráltatják az utazást. Azért hivattam önt, ügyvéd uram, -hogy gyorsan végezzünk. Pontosan és szárazon, mint a paragrafus. Kérem -csak… - -Fel akart emelkedni a székről, de visszaroskadt. - -– Sebaj! – legyintett a kezével. – Nézze csak… ott az íróasztalom -középső fiókjában van egy levélboríték, kérem vegye ki. - -Az ügyvéd kivette a borítékot. Nagy, katonás betűkkel ez volt ráírva: -_Testamentumom_. - -– A végrendeletem – mondta az ezredes – nézze meg, kérem, rendben van-e? -Csak az alakiságokat értem, a tartalma rendben van. Így rendelem, így -akarom. - -Kicsák átnézte az írást és teljesen rendben levőnek találta alakilag. A -tartalma meg épen valami nagy belső gyönyörűséggel töltötte el a -megrögzött nőgyűlölő száraz, szikkadt lelkét. Hosszú, savanyú ábrázata -szinte belegömbölyödött ebbe a különös, jóleső érzésbe. Mindig jókedvű, -tréfára kész embernek ismerte az ezredest, de hogy ilyen tréfával -koronázza be életét, azt már még sem várta Kicsák. No, de a tartalom -most még nem tartozik ő rá. A testamentum formailag rendben van. Az -ezredes úr így rendeli, így akarja és punktum! - -– Arra kérem – mondta tovább az ezredes, – hogy a rendelkezéseimet -pontosan hajtsa végre. Egyelőre tartson szigorú titkot s míg el nem -temetnek, senkinek el ne árulja a végrendeletem tartalmát. Azt akarom… -igen, hogy is mondjam… hogy stílszerű legyen a temetésem. A «nők -barátja» beszél most, remélem, ön ért engem, ügyvéd úr. - -– Értem, ezredes úr, – felelt Kicsák most már természetes, tele hangon -és szinte kedve lett volna gratulálni az ezredesnek, ha végre is nem -ilyen komoly és alapjában szomorú dologról lett volna szó, mint a -testamentum. - -Az ezredes megköszönte Kicsák szivességét és katonásan elbúcsúzott tőle. - -– A többit – mondta búcsúzóul – majd jelenteni fogja az inasom. - -Az ügyvéd a hátulsó kapun távozott a nagy ódon házból s a szűk, -zeg-zúgos sikátorokon át vette útját hazafelé, hogy senkivel ne -találkozzék. Hátha még ki találnák csiklandozni belőle az érdekes -titkot. - -Mindjárt az első utcasarkon beleütődött azonban egy ismerős társaságba. - -A kacér kis számtanácsosné, akit általában csak a «víg özvegy» néven -ismert a városrész, épen hazafelé igyekezett a déli sétáról rendes -udvarával. - -– Mi van az ezredessel, ügyvéd úr? – fuvolázta legbájosabb hangján -Kicsák felé a víg özvegy. – Napok óta nem jelent meg a korzón. Talán -beteg vagy elutazott? - -– Ig… igen – bizonytalankodott Kicsák – az ezredes gyengélkedik és azt -hiszem, el fog utazni. - -– A foga fáj megint az öreg rókának, mi? – Valami gáláns kalandra -vágyik… És el fog utazni a Rivierára, mint tavaly ilyenkor – vágott -közbe a monoklis pénzügyi fogalmazó, a korzó humoristája és a víg özvegy -elmaradhatatlan lovagja. Mire általános derűltségtől visszhangzott a -sikátor, noha a szép özvegy észrevehető erőlködéssel eresztett meg egy -másodrangú mosolyt és még valamit kérdezni akart az ügyvédtől. Kicsák -azonban ekkor már a harmadik utcát kaszálta hosszú sáskalábaival. - -Alighogy hazaért, megjelent nála az inas és jelentette: - -– Az ezredes úr végzett! - -* - -Az estvéli korzót így hát már amonnan felülről, az örökös garnizonból -nézte az öreg katona. Míg idelenn, ódon palotájának lefüggönyzött -ablakai alatt vígan kacagva hömpölygött fel s alá az az eleven meleg -tavaszi áradat, amelyből sohasem hiányozhatott azelőtt a daliás ezredes -úr Bajna, vagy mint a korzó nyelve nevezte «a nők barátja». - -Daliás alakját, gáláns bókjait azonban hiába várták ma is a korzó -flirtös asszonyai. Az ezredes úr nem jött. Ellenben megjöttek az -«Entreprise» fekete huszárjai és szorgosan munkába vették az ódon -Bajna-ház hosszú boltíves kapualját. - -Egyszerre végigszaladt a gyászhír a korzón és főképen az öreg -penzionátus gavallérok körében keltett őszinte, mély hatást. A hölgyek, -noha az ő barátjukról volt szó, inkább a temetésre gondoltak, mintsem a -halottra (ami lehet, hogy fejlettebb esztétikai érzékük bizonyítéka), a -koszorúkra… a toalettekre, a parádéra… Csak ilyen szép maradjon az idő – -sóhajtóztak – milyen gyönyörű katonatemetés lesz – zenével… - -A korzó monoklis humoristája még valami sületlen élcet is -megkockáztatott a halott oroszlán rovására s a szép özvegy -felderítésére, aki azonban ezúttal még műnevetéssel sem reagált, hanem -fázósan összehúzva kabátját, sürgős dolgok ürügye alatt hirtelen haza -távozott. Azaz, hogy először felszaladt Kicsák irodájába, onnan a -virágos boltba ment és megrendelte az első koszorút – a nők barátjának. - -A virágüzletnek másnap ugyancsak kemény napja volt. - -Kora reggeltől késő estig egymásnak adták a kilincset gyengéd női kezek. -Délre már tele volt az egész kirakat különböző színű szalagokkal, -amelyek legtöbbjén ez a felírás díszlet: «A nők barátjának». - -Estre kelve jóformán az egész virágos bolt átvándorolt a gyászházba, -ahol másnap csakugyan olyan temetés volt, amelynél stílszerűbbet nem is -álmodhatott magának a nők barátja. Virág, csupa virág. Kerti virág, -vadvirág, igazi és művirág… eleven asszonyvirág… leányvirág övezte a -ravatalt. - -A korzó egész üde, pompás hölgyközönsége ott szorongott a dohos, -boltíves öreg szobákban, a nyirkos szűk udvaron. A hadsereg, az -uniformis hideg fénye szinte háttérbe szorult e meleg, eleven ragyogás -mellett. Sőt a komorméltóságú gyász-zenének is jóformán csak az első -akkordjai érvényesültek. Az agglegény virágos, de rokontalan ravatala -mellett csakhamar megeredt a kiváncsi, jókedvű, szinte zsúrszerű -csacsogás, csevegés. - -Hogyan, hogyan sem, még temetés előtt híre futott ugyanis, hogy a nők -barátja méltó és következetes maradt magához még halálában is. Mindenét -a nőkre hagyta. Még pedig – így hirdette a fáma – azokra a nőkre, akik -magányos életének unalmas és keserű óráit felderítették, megédesítették. - -E romantikus hír ott búgott-zsongott a gyászoló gyülekezetben is. És -voltak, akik már egészen otthonosan érezték magukat a komor palotában, -noha a régi gazda még el sem távozott egészen. Irígy, kaján tekintetek -is röpködtek azonban. Leginkább a szép számtanácsosné felé, aki sűrűn -lefátyolozva, mély gyászban, egészen a ravatal mellett állt, amelyen -egyébként is az ő koszorúja foglalta el a főhelyet. Keservesen, szinte -roskadozva zokogott őnagysága és telesírt egy féltucat zsebkendőt. -Szerencsére ott állt mellette a fürge fogalmazó és gyengéden támogatta -mélységes bánatában. - -A temetőben már jóformán csak a testamentumkérdés foglalkoztatta a -kedélyeket. Amint a nehéz nedves hantok rádübörögtek az ezredes -koporsójára, a sirató könnyek egyszerre felszáradtak. Még a szép -özvegyéi is. Ő volt az első, aki mohó kiváncsisággal fordult Kicsákhoz a -testamentum néminemű részletei után puhatolózván. Példáját többen is -követték a gyászoló gyülekezetből és ugyancsak szorongatták az ügyvédet: -hogymint is szól hát az a végrendelet? Igaz-e a szóbeszéd, hogy mindenét -nőkre hagyta az ezredes? - -Kicsák azonban begombolózott. Ma még nem mondhat semmit, holnap úgyis -nyilvánosságra kerül a végrendelet, akkor minden kiderül. - -– Nagysádnak különben annyit elárulhatok – súgta ravasz hunyorgatással a -szép özvegy fülébe – hogy általánosságban igazat mond a fáma és hogy a -végrendelet nagysádról sem feledkezett meg ama nők között… - -A többit jelentőségteljes szatirmosollyal lenyelte Kicsák, ám a szép -özvegy eleven fantáziája elég csinosan kiegészítette magának a -kettéharapott mondatot. - -Másnap, rendkívüli érdeklődés mellett kihirdették a végrendeletet. - -Katonás rövidséggel intézkedett az ezredes. - -Két házát minden ingóságaival együtt (avagyis más szóval egész vagyonát) -– az ügyvédi, elég bőséges honorárium levonása után – két régi hűséges -öreg (ez a három jelző így szórul-szóra benn volt a különben szűkszavú -testamentumban) cselédjére hagyta. Nevezet szerint pedig a Sári -szakácsnéra, aki tizenöt évi becsületes szolgálata után immár jól -megérdemelt nyugalmát élvezi valahol Kajászó-Szent-Jánoson, továbbá a -Kati szakácsnéra, aki viszont az utolsó tíz esztendőben sáfárkodék -hűségesen a konyháján, amelyre mindig felette nagy súlyt fektetett az -ezredes úr Bajna. Sokkalta nagyobbat, hogysem azt a korzón gondolták -volna. - -Az általános elszontyolodást, ami e hírre a korzón támadt, csak a -végrendelet egy derűs kodicillusa bizsergette fel némiképen, amelynek -értelmében az ezredes kedvenc papagályát (az utóbbi időben már ki nem -állhatta örökös rikácsolásáért!) az özvegy számtanácsosné gyengéd -gondozásába ajánlotta. - - - - -A CSALÁD SZÉGYENE. - - -I. - -Kis-Berregi Berreghy Pongrácné, született Nagy-Delnei Delnőy Anna Mária -Amália, a társadalmi – vagy mint ő maga legújabban nagy előszeretettel -hangoztatni szokta – szociális téren kifejtett ernyedetlen, odaadó -működéséről közismert és tisztelt matróna, a Szent Ceciliáról elnevezett -s keresztényi alázatosságra és béketűrésre vezető egyesület (röviden a -«KABVE») elnöke, pulykavörösen, szinte magából kikelve suhogott be a -minisztériumban dr. Kabocza János fogalmazó szobájába. - -Kabocza doktornak nem ez alkalommal volt először szerencséje -őnagyságához s már előre tisztában volt az ismételt látogatás céljával. -Ám ez cseppet sem gátolta Berreghynét abban, hogy ezúttal is ki ne öntse -a selyemblúza alól mindazt, ami a szívét nyomta. - -– Az ősfa-ügyben jövök, a Berci fiam kamarássága ügyében, – kezdte -Berreghyné, erősen fujtatva a sok lépcsőmászástól. - -– Méltóztassék helyet foglalni, nagyságos asszonyom, – udvariaskodott -Kabocza és egy erősen keshedt-vedlett, hatalmas terjedelmű -bőr-karosszékre mutatott, amely még néhai szép királyunk, Mária Terézia -valamelyik pohos és parókás konziliáriusa számára «épült» valamikor anno -1740–41 körül, ama nevezetes pozsonyi diéta örömteljes és bőkezű -napjaiban. - -– Már két hónap óta várjuk az elintézést, – pattogott tovább Berreghyné, -teljesen figyelmen kívül hagyva Kabocza udvariasságát. – Égető -szükségünk van a dologra. Ez ugyan nem tartozik ide, de már csak -elmondom, hogy a Berci fiam nősülni akar. És… nos igen, úgy áll az ügy, -hogy addig nem lehet… még visszamehet emiatt a parti… Odafönn Bécsben is -várják már a fölterjesztést. A főkamarási hivatalban már megtettük a -lépéseket… A tábornok kuzinomnak megigérték, hogy ott két nap alatt -elintéznék az egészet és az iratok, nemde, még mindig a referens úrnál -vannak? - -– Itt vannak, – mondta nyugodtan Kabocza és a szobája egyik sarkába -mutatott, ahol egy hatalmas, Uchatius-ágyú csövéhez hasonló, hosszú -bádoghenger volt a falhoz támasztva, mellette kis deszkadoboz hevert, -amelyen szép, gondos rondírással ez a felirat ékeskedett: «Kis-Berregi -Berreghy Albert ősfája és mellékletei.» - -– Nem értem… igazán nem értem, – fakadt ki Berreghyné, – mikor a dolog -olyan egyszerű és tiszta, mondhatnám átlátszó. Valamelyest én is értek a -genealogiához, kérem… Az ősfánkon csupa jó család szerepel, köztük egy -aranysarkantyús vitéz és két alapítványi hölgy. Igazán érthetetlen ez a -huzavona! - -– Kérem, méltóztassék, – ajánlotta újra a bőrtrónust ő nagysága -figyelmébe Kabocza, azzal a barátságos szándékkal, hogy majd -megmagyarázza a «huzavona» okát. - -– Köszönöm! – utasította vissza Berreghyné. – Megyek az államtitkár úr -őméltóságához… igen… a miniszter úr őkegyelmességéhez is ismerem az -utat, ha szükséges – folytatta vésztjósló tekintetet lövelve Kaboczára. -– Elmondok ott fenn mindent, mindent elmondok… majd én referálok! - -De most már a hosszú türelmű Kabocza is a keményebbik sarkára állt és -elővette a száraz, hivatalos hangját. - -– Ahogy tetszik, kérem, – mondta ridegen, – de előbb, hogy híven -referálhasson őméltóságának vagy őkegyelmességének, méltóztassék egy -kicsit meghallgatni engem, mert az iratok behatóbb tanulmányozása közben -egy és más olyan adatra bukkantam, amiről nagyságodnak még aligha van -tudomása. - -– Hogyan… mi… csak nem? – kérdezte kissé meghökkenve ő nagysága és a -kellő elővigyázattal az aggkori végelgyengülésben fájdalmasan nyöszörgő -karosszékbe ereszkedett. - -– De igen, – felelte csöndes, majdnem kárörvendő mosollyal a doktor, -miközben az asztalán halomszámra fekvő régi, elsárgult írások között -babrált. – Igen, az ősfán, hogy is mondjam csak… az egyik nemes ágon -valami kis vadhajtás van… - -– Az lehetetlen, az ki van zárva a mi családunknál! – szólt közbe -erélyesen tiltakozva Berreghyné. – Szeretném látni azt a… no, ahogy ön -nevezi… azt a vadhajtást… én is értek egyetmást… - -Kabocza kihalászta a bádog Uchátiusból a lepedő nagyságú pergamenre -rajzolt s büszkén szétterpeszkedő ősfát, kiterítette az asztalán és a -kék ceruzájával odabökött egy helyre azon az oldalon, amelyiken épen az -anyai, tehát a Nagy-Delnei Delnőy-ágazat lombosodott, virágzott széjjel. - -– Itt van, kérem! - -Berreghyné izgatottan kapta szemére a lorgnonját és szinte belesápadt, -mikor a jelzett helyen arany betűkkel ékeskedő nevet elolvasta: -«Nagy-Delnei Delnőy Boldizsár.» - -– Na hát, mondom, hogy ki van zárva! – erősködött újra, kissé erőszakolt -nevetéssel. – Hiszen ez a dédapánk: Boldizsár. A híres, a nagyeszű -Delnőy Boldizsár, a «mosolygó bölcs», mint akkor nevezték, őfelsége -aranysarkantyús vitéze, a keménykezű főispán, az ékesszavú diétai -szónok, több vármegye táblabírája, a családunk büszkesége, aki -birtokainkat és nevünk fényét megsokszorozta… Bizonyosan valami tévedés -lesz a dologban, itt nem lehet semmi baj. Csak nem tetszik kétségbe -vonni tán egy aranysarkantyús vitéz nemességét?… - -– Nem az aranysarkantyússal van baj, nagyságos asszonyom, hanem közel -hozzá, veszedelmesen közel, – mondta Kabocza, – itt mindjárt mellette és -alatta. - -– Hogy-hogy? – csodálkozott Berreghyné, – Delnőy Boldizsár felesége, -amint itt is ki van tüntetve, Toroczkói Thoroczkay Anna volt, szintén -kétségtelen és közismert nemes család sarja. Az ő fiúk az ifjabb, vagyis -II. Boldizsár, a szépatyánk. - -– Igen, – szólt bele a doktor, – csakhogy ez a III. Boldizsár. - -– Hát a harmadik! – idegeskedett Berreghyné. – Az már mindegy, egészen -mindegy. - -– Csak az a baj, – fűzte tovább a szót Kabocza, – hogy ez a III. -Boldizsár akkor látott napvilágot, mikor Thoroczkay Anna asszony már rég -a delnei családi sírboltban aludta az örök álmot… - -– Akkor hát, – kacagott fel Berreghyné, – a mi szépapánk, úgy látszik, -örök álmát alvó anyjától született a delnei kriptában… Nem is tudtam, -hogy a régi jó világban ilyen csodák is megestek. - -– Nem, kérem, ilyen csodák a régi jó világban sem estek meg, – mondta -szintén derűsebb hangon Kabocza. – Ez a kis Boldizsárka ugyancsak -elevenen jött a világra. Annyira elevenen, hogy szinte… hogy is mondjam? -– megelőzte a korát… - -– Mi-mi miít? – álmélkodott Berreghyné. - -– Nagyságos asszonyom, – szólt némi habozás után komoly, ünnepélyes -hangon a doktor, – attól félek, hogy már is túlléptem a köteles -illendőség határát… Kérem, legyen szíves beküldeni a kedves fiát vagy az -ügyvédjét a továbbiak megbeszélése végett… Mert én igazán zavarban -vagyok nagyságoddal szemben… itt végre is olyan dolgokról van szó… és a -nagyságos asszony máris kissé izgatott… - -– Kérem, kérem, csak beszéljen egész bátran, előttem beszélhet… úgyis -csak valami tévedés lesz. - -– De mégis… talán jobb lenne, ha mással… - -– Nem, nem! – maradt meg elhatárorozása mellett Berreghyné. – Magam -akarok mindent tudni, beszéljen, kérem… csak beszéljen… - -Kabocza doktor kissé fanyarul és kelletlenül vakarta meg a tarkóját, de -az ajka egyik szögletébe hamarosan valami derűs, szinte kárörvendő vonás -rajzolódott ki, amely, mintha ezt mondta volna: ám, legyen – tu l’as -voulu… - -Az íróasztala egyik rekeszéből dohos, elsárgult íráscsomót húzott elő és -hirtelen felragyogott az arca, mint akinek szorult helyzetében valami -kitünő mentő ötlet jutott az eszébe. - -– Kérem, csak semmi gêne, – sürgetőzött Berreghyné most már teljesen -felcsigázott kiváncsisággal, – tessék csak mindent elmondani úgy, -ahogyan gondolja. Igérem, hogy nyugodtan meg fogom hallgatni. - -– Ha megengedi, nagyságos asszonyom, – mondta Kabocza, – inkább magának -Delnőy Boldizsárnak adom át a szót. Az első Boldizsárnak tudniillik, a -nagynak, a bölcsnek. Ő végre is legjobban tudja a maga dolgait, mert az -ő dolgairól lesz itt szó. Én is csak tőle tudom, amit tudok. Az ő -szavában, remélem, nem fog kételkedni nagyságod. - -– Na, ez annál érdekesebb lesz, – jegyezte meg gúnyosan Berreghyné. – Az -ember végre is nem mindennap diskurálhat a dédapjával… - -– Íme, – mutatott a régi írásokra Kabocza, – ezek a Boldizsár úr -levelei. Egészen intim, őszinte és igen kedves kis levelecskék. Valóban, -mikor olvassuk őket, mintha csak az írójukat hallanók. Ezek fognak -helyettem beszélni. És, biztosíthatom nagyságodat, hogy – amiképen -óhajtja – egészen sans gêne fognak beszélni ezek a kis levelecskék. -Mondom, akárcsak magát Nagy-Delnei Delnőy Boldizsár urat hallanók, a -család büszkeségét, a nagyeszűt, a bölcset… - - -II. - -Berreghyné kiváncsian vette szemügyre a sárgult papirosokat. - -– Igen, – bólintott rájok, – ez csakugyan a Boldizsár dédapánk írása. -Ismerem a szép gömbölyű gyöngybetűit a családi levéltárunkból. Sok -érdekes és jóízű levél (nagy humorista volt az öreg) van ott is tőle. De -ezeket a leveleket még nem láttam. - -– Persze, ezek nem voltak az ősfához mellékelve, – mondta különös -mosollyal Kabocza. – A Delnőy-család nem is tudott soha ezekről. (Nem -hiába volt nagyeszű és bölcs ama Boldizsár úr… – gondolta itt magában -Kabocza.) Ezek a levelek a Dengeleghy-család levéltárából kerültek elő. -Ott is pecsétes zár alatt őrizték őket, míg a család utolsó sarja is ki -nem halt. Ezt pedig a testamentumában rendelte el Dengeleghy Tamás úr, -akihez, mint kedves szomszédurához és meghitt jó cimborájához intézte -vala ezeket a leveleket Delnőy Boldizsár. - -– Érdekes, nagyon érdekes, – jegyezte meg Berreghyné és alig várta, hogy -a titokzatos levelek tartalmát megismerje. - -– Nos, – kezdte a levelek glosszálását Kabocza (egészen még sem tartotta -célirányosnak, hogy felolvassa azokat) – íme, az első levél. Ebben -megszomorodott szívvel jelenti Boldizsár úr Dengeleghy Tamásnak, hogy -szerette kis fiacskája, Boldizsárka után (ez volt, kérem, a II. -Boldizsár!) íme, az Úr kifürkészhetetlen akaratából és ítéletéből, amely -ellen nincsen appelláta, most a szegény jó édes anyja (ez volt a -Boldizsár úr hitestársa: Thoroczkay Anna) is elköltözék oda, ahonnan -nincs többé visszatérés – «az halálnak ő zord setét országába»… Egyben -meghívja kedves szomszéd úrbarátját a temetésre, vagy mint akkor mondták -és ahogyan itt is írva van: «a végső szomorú tisztességtétel -alkalmatosságára…» - -– Igen, igen… – bólongatott a gyászos hangulathoz illő elborulással -Berreghyné, miután maga is végigfutotta a szomorú levelet. - -– Ide, a levél hátára, – folytatta Kabocza, – régi jó szokás szerint -rájegyezte Dengeleghy Tamás, hogy a gyászos alkalmatosságon csakugyan -jelen is volt. «Boldizsár komám sok keserves könnyek hullajtásával -butsuzék el – mondja a jegyzet – az ő szerelmetes hites társátul, de meg -is érdemlette, mivelhogy felette jámbor és kedves asszonyszemély vala az -elköltözött… Temetés után peniglen az sok jeles nemzetiségbéli gyászoló -gyülekezet az halottas házban torra gyülekezék össze, az mellyet is -minden rendek megelégedésére, nagy szorgalmatossággal és jeles -mesterséggel készített vala az Boldizsár komám szakátsnéja, bizonyos -Susánna nevezetű leányasszony…» - -Itt Kabocza nem állhatta meg, hogy a bajuszába ne mosolyogjon. Mivelhogy -még valami kis csintalan megjegyzés volt ott, mindjárt a «Susánna -leányasszony» után. («Az ki penig fölötte szemrevaló vászoncseléd… meg -is tsippentettem ecczer-kécczer az gömbölyded artzocskáját…» – -kanyarintotta oda a vidám és nagyselyma Tamás úr.) De persze, ezt nem -olvasta fel őnagyságának a ravasz doktor, hanem folytatta a második -levéllel: - -– Ebben a levélben, amely – mint méltóztatik látni – egy évvel a temetés -után kelt, azt írja Boldizsár úr Dengeleghy komájának, hogy nagy szomorú -özvegyárvaságában senki más nem vigasztalgatja már, hanem a derék -Susánna leányasszony, aki úgy tudja készíteni a ludas kását, a turós -derelyét, no és a csiperkegombát bibic-tojással, hogy azután akár -Kollonits hercegérsek őeminenciája is megnyalhatná a száját… - -Berreghyné itt nem állhatta meg, hogy bizonyos büszkeséggel meg ne -jegyezze: - -– Ah, igen, azt a családi hagyományaink is fenntartották, hogy nagy -gourmand volt az öreg úr! - -– De ezenkívül, – mondja tovább a levél, azaz hogy Boldizsár úr, – -Susánna leányasszony a különféle és igen kellemetes herbatéák főzésében -is jeleskedik, nemkülönben bizonyos hathatós erejű kenőcsök keverésében, -amelyekkel is úgy kikeni-dörgöli az ember csontjából az átkozott -podegra-nyavalyát, hogy nincs az a ráncoshomlokú, tubákos orrú német -felcser, aki különben megcselekedné… - -Itt kis szünetet tartott Kabocza és megjegyezte, hogy mindezek ugyan nem -tartoznak szorosan a tárgyhoz, de a következők megértéséhez érdekes -adalékul szolgálnak, azért bátorkodik felolvasni. - -– Csak olvassa, kérem, olvassa, – adta beleegyezését Berreghyné, – -nagyon érdekes, felette érdekes. - -– Nos, – folytatta nekilendülve Kabocza, – a továbbiakban panaszkodik -Boldizsár úr, hogy Susánnának eme jeles tulajdonságai mellett egy kis -hibája is vagyon. Olykor-olykor nagyon akaratos és már többször -megfenyegette őt (már mint Boldizsár urat), hogy otthagyja, mert – -úgymond – nem akar holta napjáig cselédsorban sinylődni. Már pedig ő -semmi áron el nem bocsátja többé Susánnát… Azért is kérve-kéri kedves -baráturát, látogasson el hozzá egy kis finom ludas-kására meg -bibic-tojásra (egy-két átalag jó tokaji máslás is akad még a pincében!), -hogy egyet-mást inter pocula és sub rosa megbeszélgessenek. Úgy eshetik -– teszi hozzá itt végül – hogy csendes lakzi lesz a mulatság vége, -mivelhogy ő, ha máskép nem megy, a szent házasság láncával is magához -köti Susánnát… A familia során ez már mit sem változtat, ahhoz ő már vén -legény, de különben ő már a familiával nemtörődik, hanem az Írás -szavaihoz tartja magát, amely azt mondja: «Nem jó az embernek egyedül -lenni…» Ezt pedig, ő szerinte, elsősorban is az ilyen elszomorodott, -özvegy-árva vén embereknek mondja az Írás… - -Berreghyné itt nyugtalanul izgett-mozgott, köhécselt, de Kabocza, élvén -az imént kapott engedelemmel, folytatta: - -– Erre a levélre ezt írta Dengeleghy Tamás: «Ott valék. Boldizsárnak -igaza van!» Egyebet – diszkrécióból-e vagy feledékenységből – semmit. -Így aztán azt se lehet tudni, hogy mire nézve volt igaza Boldizsárnak. A -ludas-kására, bibic-tojásra… avagy minden egyebekre nézve is… - -És most következik a harmadik levél, mint ma mondanók, a koronatanu. Ez -ismét négy hónappal később kelt (méltóztassék a dátumot jól -megjegyezni!) és ebben arról értesíti Boldizsár úr Dengeleghyt, hogy -Susánna este, épen gyertyagyujtáskor, egészséges fiúgyermekecskét hozott -a világra… A boldog anyát se leányasszonynak, se semmi másnak nem nevezi -(és ez még homályosabbá teszi az ügyet…) egyszerűen csak Susánnának. -Egyúttal nagy szívesen meginvitálja barátját a keresztelőre és az utána -következendő passzitára, ahogy akkor a keresztelési lakomát nevezték. -Sőt azt is jelenti, hogy mivel a kis újszülött felette igen hasonlít a -megboldogult Boldizsárkához, ennek is Boldizsár lesz a neve… Erre a -levélre megint rájegyezte Dengeleghy: «Ott valék. Actum est – -megtörtént. A kis Boldizsárka keresztfiam ugyancsak kuruc legény – úgy -sivított a keresztelés alatt, mint három török síp és két nádi hegedű -egyszerre. Az Úristen éltesse.» - -Berreghyné csak izgett-mozgott a karszékben, de nem szólt közbe. Úgy -látszik, még mindig felette érdekesnek találta az ügyet. - -Kabocza folytatta: - -– Az adatok itt, sajnos, megszakadnak s így több világosságot deríteni -az ügyre nem lehet. Annyi azonban világosan kiderül, hogy ennek a kis -sivalkodó Boldizsárkának a születési dátuma pontosan egybevág annak a -Nagy-Delnei Delnőy Boldizsárnak a születési dátumával, akit én III. -Boldizsárnak jeleztem és akiben nagyságtoknak a szépatyjukat van -szerencséjük tisztelni. - -Berreghyné itt, mintha csak valami bomba vetette volna föl, fölugrott a -székből. - -– Ké-ké… kérem csak… azokat az írásokat! – hebegte és gyorsan átfutotta -egymásután a leveleket. - -Semmi kétség, mind a Delnőy Boldizsár tulajdon kezeírása. A szép kerek -betűk rettenetes táncra kerekedtek Berreghyné szemében és sápadtan, -szinte megsemmisülten rogyott vissza a karosszékbe. - -– Nos, nagyságos asszonyom, – mondta Kabocza, – itt van az a kis -vadhajtás. Ez volt az oka annak a bizonyos huzavonának. Nem akartam -addig megtenni a felterjesztést, míg meg nem beszélem a dolgot a -családdal. Úgy gondolom, talán vissza méltóztatnak vonni az aranykulcsot -kérő folyamodványt. Ilyen esetekben, amint bizonyára tetszik tudni, nem -ismer tréfát a főkamarási hivatal. - -– Igen, igen… köszönöm… mindenesetre… visszavonjuk, kérem… tessék csak -följegyezni, hogy visszavonjuk… – búcsúzott egészen összetörve -Berreghyné és persze, hogy nem ment referálni az államtitkárhoz. Sőt a -miniszterhez vezető utat sem választotta, hanem a legrövidebb úton, -egyenesen hazament. - -Otthon, amint betámolygott a múzeumszerűen berendezett szalonjába, a -családi galleriából mindjárt a Delnőy Boldizsár képe mosolygott rá, -azzal a jóízű, széles, nyugodt, kissé maliciózus derűvel, aminővel csak -a régi jó táblabírák tudtak mosolyogni. A kép, amelyet valami vidám, -csavargó lengyel piktorral festetett Boldizsár úr (bizonyosan vidám -poharazás közben: azért fogta meg a selyma olyan pompásan a jókedvét…), -ott lógott a főhelyen. Fölébe állandóan zöld babérág borult, alatta nagy -aranybetűkkel (melyeket időnként meg-megújíttattak a kegyeletes utódok) -ez a felírás ékeskedett: «A család büszkesége.» - -Berreghyné lesujtó, haragos pillantást vetett a képre, de a «mosolygó -bölcs» annál derűsebben mosolygott vissza, mire őnagysága félig ájultan -rogyott a pamlagra. És miközben a szobaleány ijedt csudálkozással -fellocsolta, egyre ezt sziszegte: - -– Szégyen, gyalázat… ilyen szégyen… ilyen gyalázat… - -Boldizsár úr csak mosolygott és – úgy tetszett Berreghynének – egyre -derűsebben, kiállhatatlanabbul mosolygott. - -– Vegye le azt a képet! – parancsolta őnagysága, kissé összeszedve -magát, a szobaleánynak. - -Letépte fejéről a babért, kivakarta a pompázó aláírást és nagy vörös -betűkkel odaírta helyébe: «A család szégyene.» - -És a bölcs Boldizsár ezen is csak mosolygott. - -Akkor is mosolygott, mikor a szobaleány csudálkozásra meresztett -szemekkel a padlásra vitte. A padláson is mosolygott. - -Sőt azalatt is egyre mosolygott, mialatt – délután 6 és 8 óra között – -Berreghyné nagyon leverten és nagyon szomoruan elnökölt a K. A. B. V. E. -választmányi ülésén. - -Még most is mosolyog… - - - - -TARTALOM. - - Beszélgetés a házasságról 3 - Az étlap 16 - Sziporka házasodik 26 - Miska kiruccan 40 - Utazás a főkötők körül 69 - M. kir. agglegények 85 - A párnázott ajtók mögött 101 - Ősz 116 - Selymezünk, suhogunk… 134 - Boldizsár boldogsága 148 - A boldogság szárnyai 176 - Végre! 189 - A nők barátja 204 - A család szégyene 216 - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BESZÉLGETÉS A HÁZASSÁGRÓL ÉS EGYÉB -ELBESZÉLÉSEK *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |